Facebook oldaldoboz

Olvasottság

A blog indulása óta: 16'157'242 lapletöltés (2020.12.28.)

A legerősebb nap: 188'742 lapletöltés (2010.04.11.)

A lakott sziget

Vélemények

"Igazán elkeserítőnek és érthetetlennek ezt a tudatlanságnak tűnő, vagy annak álcázott, de inkább elszánt képmutatást tartom, amivel magasan képzett értelmiségiek igyekeznek kibújni a felelősség alól." (Mészáros Tamás)

 

"A sértésen túl Török valóban nem ért velem egyet, és mint ilyen persze választ igényelne, ha lennének írásában komolyan vehető szubsztantív érvek." (Halmai Gábor)

 

"Alapvetően érti félre a politikai elemzés tudományát, nagyvonalúan eltekint az eszmék, a politikai gondolatok, a megvalósult tényálladékok jelentőségétől, nem kevesebbtől tehát, mint a politikai cselekvés esszenciájától, így kizárólag formális, technokrata érveléssel legitimálja a kormánypárt ténykedését." (Seres László)

 

"Török Gábor blogpolitológus azon megállapítása, hogy a Fidesz október elején elért a csúcsra, amely után nem sok minden meghódítandó cél marad, a szokásos semmitmondás és elemzői felületesség terméke volt." (Békés Márton)

 

"A hatalom elzárkózása ma már olyannyira nyilvánvaló, hogy a kormány egynémely támogatójának is csípi a szemét, sőt még az Orbán-rezsim „törekvései” iránt feltűnő megértést mutató Török Gábor politológust is felébresztette eddigi magabiztos szunyókálásából." (Zádori Zsolt)

 

"Török, aki az értéksemlegesség jegyében erősen hajlik arra, hogy a politikát döntően hatékonysági szempontból elemezze (ahogy egy kritikusa nem finomkodva megjegyezte: az ő elemzései kb. olyanok, mintha a harmincas évek Németországában azt mondta volna valaki: Hitler ügyesen tematizálja a politikát a zsidókérdés napirendre tűzésével)." (Pető Iván)

 

"A magyar tudásról mint kurrens termékről meg mindent elmond, hogy még Török Gábornak is van diplomája." (Hont András)

 

"Török Gábornak például nagyon jót tett volna, hogyha mélyebben elsüllyed (sic!) mondjuk a magyar alkotmányjogban, és akkor, abban az esetben az elemzései, hogy is mondjam, a felszínességnek kevésbé mutatják a tüneteit." (Hont András)

 

"Ha egy kormánynak az a feladata, hogy megmentse az emberek nyugdíját, akkor nem blogoló politológusok véleményét kell előzetesen kalkulálnia." (Szijjártó Péter)

 

"Török szerint az a politikus viselkedik demokratikusan, aki nem törődik mások véleményével, aki nem akar önkritikusan gondolkodni, és aki képtelen felismerni, hogy zsákutcában van, és végre vissza kellene fordulnia." (Krémer Ferenc)

 

"Egyedül Török Gábor politológus gondolja azt, hogy a Fideszt a jó szándék vezeti, csupán politikai vaksága miatt rohan teljes erejéből a falnak." (Bartus László)

 

"Elolvastam ma Török Gábortól Piroslapig valamennyi blogbejegyzést a készülő új Alkotmányról. Homály, indulat. Mélyéről párolog a bögre. Nagyon." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor megkerüli a problémát." (Lánczi András)

 

"Lárifári." (Gyurcsány Ferenc)

 

"Török Gábor minimum téved." (Mráz Ágoston Sámuel)

 

"Török wasn't looking at the speech from the outside but from the inside. Almost as if he had been the speech writer of Viktor Orbán." (Eva S. Balogh)

 

"A Török Gábor-féle, lazának tekinthető, minden jöhet típusú hozzáállással szemben én a gyakorlatban is jól levezethető, szigorú megközelítésben látom a szélsőségekkel szembeni harc esetleges sikerét" (Somogyi Zoltán)

 

"Török Gábor csak egy a kollaboránsok közül" (Krémer Ferenc)

 

"Naná, hiszen a törökgáborok döntik majd el, hogy a cáfolat hitelt érdemlő volt-e" (Lánczos Vera)

  

"Az ezerkezű sms cézár kiismeréséhez azonban nem elégséges Török Gábor köpönyegébe bújni, és úgy előadni a nyilvánvalót, mintha annak bármilyen tudományos értéke volna." (Puzsér Róbert

 

"Régóta figyelem Török Gábor politológusi tevékenységét, és egyre erősödik bennem a viszolygás." (Andor Mihály)

 

"Nos, ha a seggnyalás és a helyezkedés olimpiai szám lenne, most indíthatnánk egy potenciális dobogóst: Török Gábor politikai szakértõt, korábban szabadúszó értelmiségit, ma már inkább Jobbik közeli tanácsadót." (G. Fodor Gábor)

 

"Énszerintem nem jó, ha egy politikai elemző nem elemez. Ez ugyanis benne van a munkakörében, elvileg. Ami pedig nincs benne, az a sunyi hatalombarát cinizmus, a távolságtartás félreértése, az apolitikus elkenés, az alapvető problémák tudomásul nem vétele, az állandó megfelelési kényszer. Ehhez a teljesítményhez képest még a Nézőpont is elemző műhely." (Seres László)

 

"Török Gábor (...) arról lett híres, hogy az összevissza beszélést az egyrészt, másrészt” fordulatokkal marketingeli értelmesnek tűnő gondolatmenetté." (Vizvári Soma)

 

"Nagyszerű Békemenet volt, vidám, erőt adó, lelkesítő! És nincs annál nagyobb elismerés, mint amikor Török Gábor egy ekkora siker kapcsán a kampány dinamikájáról hohmecol. Ennyi." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor évek óta azt a játékot játssza a nyilvánosságban, hogy a "függetlenobjektív" elemző szerepében a Jobbik szekerét tolja, de nyíltan soha nem merte bevallani, hogy a Simicska-párt tanácsadója és Vona személyes spindoctora."  (Vizvári Soma)

 

"Az utóbbi időben megfigyeltem: számos sajtószerv rendszeresen beszámol róla, hogy Török Gábor – akiről én sose hallottam tavalyig, és aki sokak szerint politikai elemző – éppen mit gondol. Török Gábor elképesztően nagy rajongótáborral (nem olvasótáborral, hiszen ő nem ír) rendelkezik, és – mint ilyen – fölhívja magára a társadalombírálat figyelmét, hiszen az egyik leghatásosabb közszereplő." (Tamás Gáspár Miklós)

 

"Érdekes módon Török Gábort sosem izgatták a külföldön zajló események. Úgy is mondhatnánk, hogy politikai farkasvakságban szenved (...). (Lánczi Tamás)

 

"Török Gábor nem független politikai elemző, hanem jobbikos propagandista." (Kubatov Gábor)

 

"A sokat sejtető semmitmondását könnyű kézzel gyurcsányista agitációra váltó egykori politológus oly kellemetlenül nyalizik, mintha feledtetni akarná azt a zavarba ejtő tényt, hogy „független” elemző létére Csányi Sándor szárnysegédjeként az MLSZ elnökségében foglal helyet, s így személyében a magyarok az Orbán-rendszer futballbirodalmának egyik befolyásos főurát tisztelhetik." (Puzsér Róbert)

 

"Ugyanis Független Szakértőink Legjéről köztudott, hogy nem beszélni angol" (Megadja Gábor)

 

Az 5 legnépszerűbb

  1. 508. Miért nyert (ennyire) a Fidesz? 2014. április 07. 09:18A tegnapi választást a Fidesz a világ minden választási rendszerében megnyerte volna. Nagyon komoly többsége lenne a korábbi magyar rendszerben is, és a tisztán arányos rendszereket leszámítva minden...
  2. 2018/9 Miért nyert (ennyire) a Fidesz? 2. 2018. április 09. 02:03A politikai számítás tehát szinte hibátlanul bevált – írtam négy évvel ezelőtt a Miért nyert (ennyire) a Fidesz? című blogbejegyzésben. Most ennél többet kell állítanom: a Fidesz ugyanis nagyobb...
  3. 2018/8 Választási előrejelzés 2018. április 05. 10:02Az előző bejegyzésben megindokoltam, hogy az áprilisi választás előtt miért nem lehet igazán komolyan vehető előrejelzést készíteni. Ebben az írásban nem ismétlem meg ezeket az érveket, és nem...
  4. 514. A tét 2014. december 04. 02:11Orbán Viktor természetesen nem újfasiszta és nem is diktátor. Az elkötelezett antikommunista, konzervatív és korábban a magyar jobboldallal kifejezetten jó viszonyt ápoló republikánus amerikai...
  5. 510. Mindenki lehet kőműves 2014. szeptember 26. 00:40Régóta nem jelentkeztem elemzéssel. S ez sem igazán az lesz. Van azonban valami, ami foglalkoztat. Semmi eget rengető, de nekem azért fontos. Egy ideje már kerestem hozzá a hangot, a formát. Ez...

Korábbi bejegyzések

Címkék

1904 (1) 1912 (1) 1956 (1) 1989 (2) 1990 (2) 1991 (1) 1994 (6) 1994 1998 (1) 1998 (5) 2002 (2) 2004 (1) 2005 (2) 2006 (2) 2007 (1) 2008 (1) 2009 (1) 2010 (3) 2012 (2) 2014 (2) 2014-es parlamenti választás (1) 2014-es választás (1) 29 lépés (1) 4k! (1) 56 nap (1) 800 (1) adatbázis (2) áder jános (9) adócsökkentés (3) adóemelés (1) adópolitika (1) afganisztán (1) ágh attila (5) ajánlószelvény (1) ajánlószelvények (14) akadémia (1) akarat (1) akció (1) aláírás (1) alakuló ülés (3) alapkérdés (1) alaptörvény (1) albertirsa (1) álesemény (1) alkalmazkodás (1) alkotás (4) alkotmány (22) alkotmánybírók (1) alkotmánybíróság (14) alkotmányellenes (1) alkotmánymódosítás (13) alkotmányozás (13) állam (2) államadósság (1) államcsőd (1) államfő (16) államháztartás (1) állami pénz (1) állami számvevőszék (2) állampárt (1) álláspont (1) alsóörsi gyilkosság (1) általános vita (1) alternatíva (3) Ángyán József (1) antidemokratikus (1) antipolitika (1) antiszemitizmus (1) antitézis (1) anti establishment (3) apátia (1) arányosság (4) arend (1) arend lijphart (1) árfolyam (1) árok kornél (1) árvíz (1) aszófő (1) átértelmezés (1) átláthatóság (1) átmenet (1) augusztus 20 (1) Azerbajdzsán (2) b. nagy lászló (1) baja (1) Bajnai Gordon (2) bajnai gordon (15) balogh andrás (3) Balogh József (1) balog zoltán (1) baloldal (17) baloldali (1) baloldali körzetek (3) baló györgy (2) balsai istván (3) bálványos (1) bánó andrás (1) barroso (3) bauer tamás (2) befolyásolás (1) beiktatás (1) belháború (1) belharc (1) belső konfliktus (1) bencsik andrás (1) Benetton-kampány (1) Beppe Grillo (1) beszéd (4) beszédolvasás tilalma (1) bihari mihály (3) bíróság (2) bizalmatlanság (1) bizalom (2) bizonytalanok (2) bizottságok (2) bkv (5) blog (3) blokád (1) bod péter ákos (1) bogdan góralczyk (1) bohács zsolt (1) bőhm andrás (1) bojkott (1) bokros lajos (10) borkai zsolt (1) borókai gábor (1) boross péter (1) borsod (1) botka lászló (6) botrány (7) bozóki andrás (1) brüsszel (2) budapest (7) budapest7 (1) budapesti olajfa (1) bukás (1) bukási spirál (4) buldózer (1) bulgária (1) bulvár (3) ByeAlex (1) célok (1) centrális erőtér (4) centrális pártrendszer (2) centralizáció (1) centrista (2) centrumpárt (1) cieger andrás (1) cigánybűnözés (1) cigányság (2) cinizmus (1) civil mozgalom (3) corvinus (1) család (1) csalódás (3) csapatkivonás (1) csapda (1) csehország (2) cselekvés (1) csépe béla (1) csermely péter (1) cser palkovics andrás (1) csigó péter (1) csodavárás (1) csomag (1) csúcsminisztériumok (2) csurka istván (2) czuczi mihály (1) daher pierre (1) daniel boorstin (1) dan nimmo (1) dávid ibolya (2) debreczeni józsef (3) demagógia (1) demokrácia (5) demokratikus centrum (1) demokratikus koalíció (2) démonizálás (1) demonstráció (1) demszky gábor (2) dessewffy tibor (1) deutsch tamás (1) devizahitelesek (1) de gaulle (1) dhondt (1) diáktüntetések (1) diktátor (2) diktatúra (4) dinamika (2) diplomácia (2) dk (1) döntés (1) duális erőtér (1) duna tv (1) dúró dóra (1) Duverger (1) economist (1) edelény (1) éden hotel (1) egyéni választókerület (2) egyéni választókerületek (24) egykulcsos adó (5) egypárti kormány (1) együtt (1) együttműködés (3) együtt 2014 (2) egy a tábor egy a zászló (2) elek istván (2) elemzés (4) élet és irodalom (1) elfordulás (1) elhatárolódás (1) elitváltás (1) ellenakarat (1) ellenerő (2) ellenfél (1) ellensúly (2) ellenzék (17) elnökjelölt (1) elnökválasztás (6) előrehozott választás (7) előrejelzés (5) előválasztás (6) előzetes regisztráció (3) elrugaszkodás éve (1) első forduló (1) elszámolás (1) elszámoltatás (2) elv (2) elveszett szavazat (1) elvtelenség (1) ep választás 2009 (3) érdek (9) erkölcs (1) erő (1) erőforrások (1) erőpolitika (3) erőszakosság (1) erőtér (1) erózió (1) értékelés (3) értelmezés (2) érv (1) érvek (2) érvrendszer (1) esélyek (5) esettanulmány (1) eszközök (1) eu (3) európai parlament (1) európai parlamenti választás 2014 (1) európai unió (2) évértékelő (2) évértékelő beszéd (4) facebook (2) falunap (1) fék (1) fékek és ellensúlyok (1) felcsút (2) félelem (1) félelnöki rendszer (2) felelős (3) felelősség (2) felelős döntés (1) felező válság (2) felhatalmazás (3) feliratkozás (1) felkérés (1) fellegi tamás (2) felsőoktatás (2) fiatal politikusok (1) fidesz (130) Fidesz (2) fidesz jobbik viszony (13) fidesz kdnp (1) fidesz mdf koalíció (3) fidesz mszp viszony (1) fkgp (2) foci Eb (1) fodor gábor (2) földesi szabó lászló (1) földtörvény (2) főpolgármester (3) főpolgármester jelölt (1) forgatókönyv (1) forgatókönyvek (5) forint (1) forradalom (4) forró ősz (1) forsense (1) frakcióalakítás (1) frakciófegyelem (1) franka tibor (1) frei tamás (1) fricz tamás (2) friderikusz sándor (1) frizbi (1) függetlenség (1) független jelölt (1) fűrész gábor (1) g. fodor gábor (3) gallai sándor (1) gallup (3) garancia (1) gát (1) gátlástalanság (4) gazdaság (5) gazdasági növekedés (1) gazdasági válság (1) gazdaságpolitika (6) GDP (1) gerbeaud liberalizmus (1) gergényi péter (1) gesztus (1) giró-szász andrás (1) giró szász andrás (9) goldenblog (1) göncz árpád (2) gondolatmankó (4) Goodfriend (1) google pártfigyelő (1) görög válság (1) granasztói györgy (1) gulyás gergely (1) gúr nándor (1) guvernamentalista felfogás (1) gy. németh erzsébet (1) gyarmat (1) gyávaság (1) gyenesei istván (1) gyöngyöspata (2) győzelmi stratégia (1) győztes (1) győzteshez húzás (2) gyűjtőpárt (2) Gyurcsány Ferenc (1) gyurcsány ferenc (49) habonyizmus (1) habony árpád (2) Habony Árpád (1) hack péter (1) hagenbach bischoff (1) hagyó miklós (3) hajdú péter (1) halasi endre (1) halmai gábor (2) harc (1) harmadik köztársaság (3) harrach péter (2) hasznos szavazat (1) haszon (1) haszonmaximalizáció (1) hatalmi harc (2) hatalmi kormányzás (2) hatalmi logika (1) hatalom (6) hatalomgyakorlás (1) hatalomkoncentráció (1) határon túli magyarok (1) hatékonyság (1) hatpárti vita (1) háttér (1) háttérvilág (1) havasiné orbán mária (1) hazaszeretet (1) házelnök (1) házmester (1) hegedűs lorántné (1) helyi politika (1) heti válasz (1) Heti Válasz (1) heves (1) híd (1) hideg polgárháború (2) hírblog (1) hír tv (1) hisztéria (1) hit (1) hitel (4) hitelesség (27) hitelszerződés (1) hiteltelenség (1) hit gyülekezete (1) Hódmezővásárhely (2) hoffmann rózsa (2) horn gyula (4) horn orbán vita (1) horthy miklós (1) horváth aladár (1) Horváth András (1) horváth csaba (3) horvátország (1) house of cards (1) hozzáértés (1) húsvét (3) identitás (2) ideológiai kulturális (1) ideologikus (1) időhúzás (1) időközi választás (3) időzítés (1) igazság (1) igazságszolgáltatás (2) ígéret (2) ígéretek (1) illékonyság (1) illiberális demokrácia (2) illúzió (1) imázs (2) imf (12) információ (2) ingatlanadó (1) inkubátor (1) inkumbencia (1) inkumbens hatás (1) instabilitás (1) internet (1) intézet (1) intézmények (2) ipsos (2) irak (1) irány (1) irracionalitás (1) isaura effektus (1) james carville (1) james combs (1) jász nagykun (1) javaslat (1) Jávor Benedek (1) jávor benedek (3) jegybank (1) jelkép (1) jelölés (1) jelöltállítás (3) jobbik (76) Jobbik (1) jobboldal (10) jobboldali (2) jobboldali kétpártrendszer (1) jogállam (1) jogállamiság (1) jóléti állam (1) jóléti rendszerváltás (1) jövő (3) jövőkép (1) juhász ferenc (1) juhász oszkár (1) káli sándor (1) kampány (11) kampánycsend (1) kampánytéma (1) kampánytsratégia (1) kapituláció (1) Karácsony Gergely (1) karácsony gergely (3) karakter (2) karakter (ön)gyilkosság (1) karantén (2) karizma (2) katasztrófa (1) katolikus egyház (1) katona (1) katonai szerepvállalás (1) katona béla (1) katona kálmán (1) kaufer virág (1) kdnp (10) keller lászló (1) kényszerpálya (1) képviseleti demokrácia (1) képviselő (2) képviselői eskü (1) kerekasztal (1) kerekasztal tárgyalások (1) kerék bárczy szabolcs (2) keretezés (1) kéri lászló (1) kétfarkú kutya párt (1) kétfejű ellenzék (1) kétharmad (26) kétharmados törvények (1) kétkamarás parlament (1) kétpártrendszer (2) kettős állampolgárság (3) kettős beszéd (2) kettős mérce (2) kiábrándulás (1) kiadácsökkentés (1) kiadáscsökkentés (1) kihelyezett kormányülés (1) kína (1) kirekesztés (2) kisebb parlament (1) kísérlet (1) kispártiság (1) kiss péter (1) kiss viktor (1) kis pártok (3) kitartás (1) kitiltás (1) kitiltási botrány (1) kitta gergely (1) kiválás (1) klein ödön (1) koalíció (1) koalíciós vita (1) kóczián péter (1) kognitív disszonancia (1) kóka jános (2) Kolláth György (1) kolontár (1) költségvetés (6) költségvetési tanács (1) kommunikáció (15) kommunikációs (1) kommunikációs hiba (1) kommunikációs paradigma (1) kommunista (1) kompetencia (4) konferencia (1) konfliktus (3) kongresszus (1) konrád györgy (1) konstruktív bizalmatlansági indítvány (1) konszolidáció (4) konszolidált gazdaság (1) kónya péter (1) konzervatív liberális (3) koordinált indulás (2) kordonbontás (1) kormány (2) kormányalakítás (8) kormányfő (2) kormányfő csere (1) kormánypárt (1) kormányprogram (4) kormányszóvivő (1) kormányzás (1) kormányzati teljesítmény (2) kormány ellenzék (1) körmend (1) körösényi andrás (2) korrekció (2) korrupció (8) korzenszky richárd (1) kósa lajos (4) kötcsei beszéd (1) kovács árpád (1) kovács lászló (2) kövér lászló (11) következetesség (2) következmény (2) közbiztonság (1) közgép (2) közhangulat (1) közjog (1) közlekedés (2) közösségi média (1) közös jelöltállítás (1) közös lista (3) közpénz (1) közszolgálati televízió (1) köztársasági elnök (3) közvélemény-kutatás (9) közvélemény kutatás (15) közvélemény kutatások (1) közvetlen elérés (1) kremlinológia (1) krizsó szilvia (1) kronen zeitung (1) kubatov gábor (2) kudarc (3) kukorelly endre (1) külpolitika (1) kultúrharc (1) kultusz (1) kumin ferenc (1) kuncze gábor (4) kurzusépítés (1) küszöb (1) kvázi kétpártrendszer (3) l. simon lászló (1) labdarúgás (2) lak (1) lakner zoltán (1) lakoff (1) lamperth mónika (2) lánczi andrás (3) lánczi tamás (1) lánczos vera (1) láthatósági küszöb (3) látogatás (1) latorcai jános (1) latorczai jános (1) lázár jános (23) legalitás (1) legenda (1) legfelsőbb bíróság (1) legitimáció (2) legitimitás (4) leminősítés (1) lemondás (7) lendvai ildikó (5) lengyelország (3) lengyel lászló (2) lengyel minta (1) lengyel választások (1) lettország (2) levél (1) liberális (3) liberalizmus (1) lijphart (1) lista (1) litvánia (1) lmp (69) lmp jobbik csalodas ketpartrendszer uj jobboldal uj baloldal (1) logika (1) lojalitás (1) loppert dániel (1) lottóötös (1) luther (1) machiavelli (1) mádi lászló (2) mádl ferenc (4) magánnyugdíjpénztár (2) magánnyugdíjpénztárak (5) magyar (1) magyar bálint (1) magyar demokratikus charta (1) magyar liberalizmus (1) magyar narancs (1) magyar nemzet (4) magyar olajfa (3) majális (1) makay zsolt (1) makó (1) mandátum (1) mandiner (1) manipuláció (1) március 15 (2) Márki-Zay Péter (1) második forduló (6) második hely (1) matolcsy györgy (10) max weber (1) McCain (1) mdf (49) mdf szdsz (1) mdnp (2) meciar (1) mécs imre (1) medgyessy péter (4) média (7) medián (9) median (1) médiatörvény (2) media hungary (2) megállapodás (4) megbízás (1) meglepetés (2) megoldás (2) megszorítás (7) megújítás (1) megújulás (2) megyei jogú (1) menekültkérdés (1) mensa hungariqa (1) mérsékelt jobboldal (1) mesterházy attila (34) Mesterházy Attila (3) mesterházy ernő (1) mészáros tamás (1) mezőtúr (1) miép (1) miép jobbik (1) migráció (1) miklós árpád (1) milla (1) minisztercsere (1) miniszterelnök (2) miniszterelnök-jelölt (1) miniszterelnök csere (1) miniszterelnök helyettes (1) miniszterelnök jelölt (8) miniszterelnök jelölti vita (6) minőségi sajtó (1) miskolc (1) mkp (1) MNB (1) modell (1) módszer (1) molnár csaba (2) molnár oszkár (1) morál (1) morvai krisztina (2) moszkva (1) mozgalom (1) mráz ágoston sámuel (1) mszdp (1) mszmp (1) mszp (104) MSZP (1) mszp lmp együttműködés (1) mtv (2) munkáspárt (1) nagykoalíció (1) nagypártiság (2) nagy anna (1) nagy kép (1) nagy lászló (1) nagy tamás (1) NATO (1) NAV (1) navracsics tibor (20) negyedik köztársaság (1) németh miklós (1) német lapok (1) nemzetbiztonság (1) nemzeti bank (1) nemzeti egység (1) nemzeti együttműködés rendszere (2) nemzeti érdek (1) nemzeti konzultáció (1) nemzeti szuverenitás (1) nemzetközi (1) nemzetközi környezet (2) nemzetközi kritika (1) nemzetközi státusz (1) neokonzervatív (1) neoliberális (1) népszabadság (2) népszava (2) népszavazás (7) népszerűség (2) népszuverenitás (1) ner (1) nézőpont (5) nógrádi lászló (1) normativitás (1) novák előd (1) nyakó istván (1) nyerges zsolt (3) nyirő józsef (1) nyugat (1) nyugdíj (3) obersovszky péter (1) objektivitás (1) obstrukció (1) ökológiai tévkövetkeztetés (1) ökopárt (1) oktatáspolitika (1) október 23. (1) olajfa (2) oligarcha (1) ómolnár miklós (1) önállóság (1) önkép (1) önkormányzat (1) önkormányzati választás (16) önkormányzati választási rendszer (1) önkormányzati választás 2010 (2) önkritika (1) opera (1) orbán (1) orbán-nastase megállapodás (1) orbán-putyin megállapodás (1) orbánista (1) orbán kormány (4) Orbán Viktor (9) orbán viktor (114) őrkutya (1) Örményország (2) országértékelő (1) országgyűlés (1) országos lista (7) összeesküvés (1) összeférhetetlenség (1) összefogás (1) összefogás párt (2) őszinte (1) oszkó péter (1) őszödi beszéd (8) ötödik köztáraság (1) ovb (1) ózd (2) paczolay péter (1) paks (1) pálffy istván (1) palotaforradalom (4) pályázat (1) pápa (1) papcsák ferenc (1) paraván (1) parlament (14) parlamenti felhatalmazás (1) parlamenti felszólalás (1) parlamenti választás (2) parlamenti választás 2010 (43) parlamenti választás 2014 (6) parlamenti választás 2018 (9) parlamenti választás 2022 (2) pártfinanszírozás (2) pártharcok (1) pártosodás (1) pártosság (1) pártpolitikus (1) pártrendszer (11) pártrendszer koncentrációja (1) pártrendszer változása (1) pártszakadás (2) pénz (1) pénztárca (1) percepció (3) pesti sándor (1) pető iván (1) pintér sándor (4) plágium (5) pluralizálódó pártrendszer (1) pokol béla (2) pokorni zoltán (6) polgári magyarország (1) polgári platform (1) polgármester (2) politika (4) politikai (1) politikai (1) politikai bozótharc (1) politikai elemzés (11) politikai elemző (9) politikai elit (1) politikai erőtér (1) politikai érzék (1) politikai gondolkodás (1) politikai hasznosság (1) politikai haszonszerzés (1) politikai hiba (2) politikai inga (1) politikai innováció (2) politikai kormányzás (2) politikai korrekció (1) politikai közép (2) politikai logika (5) politikai napirend (1) politikai nyilatkozat (3) politikai stratégia (1) politikai szereplő (1) politikai színpad (1) politikai tér (1) politikai tudás (1) politikai vétó (1) politikai vezetés (1) politikai vita (1) politika elemző (1) politika tér (1) politikus (2) politikusi beszéd (2) politikusok (1) politológus (2) politológus védegylet (1) pólus (1) populizmus (1) pörzse sándor (2) poszt politikus (1) pozíciók (1) pozícionálás (1) pozsgay imre (1) po fi (1) pragmatikus (1) predomináns pártrendszer (1) prezidenciális (1) primary colors (1) probléma (1) problémamegoldás (1) prognózis (1) program (1) pszáf (1) pundit (1) punditokrácia (1) racionális (1) racionális választó (1) racionalitás (3) radikalizálódás (1) radikalizmus (1) radiszoci (1) radnóti sándor (1) recesszió (1) reform (4) regionális eltérések (2) regisztráció (2) régi új törésvonal (1) rekrutáció (1) rendőrség (1) rendszerellenes párt (2) rendszerkritikus (1) rendszerváltás (3) rendszerváltás forgatókönyve (1) republic (1) republikon (3) részvétel (2) réthelyi miklós (1) retkes attila (2) rétvári bence (2) rezsicsökkentés (2) rivális (1) riz levente (1) robert denton (1) robert fico (2) rogán antal (8) románia (2) róna dániel (1) röpirat (1) rudi zoltán (1) Safarov (2) sajóbábony (1) sajtó (1) sajtószabadság (2) salamon lászló (2) sávelhúzás (1) schamschula györgy (1) scheiring gábor (1) schiffer andrás (9) Schiffer András (1) schmidt mária (1) schmitt pál (20) schmuck andor (1) selmeci gabriella (1) selmeczi gabriella (1) semjén zsolt (3) seres lászló (1) siker (5) sikerpropaganda (1) simicska lajos (3) Simicska Lajos (2) skorpió (1) slota (1) söjtör (1) sólyom lászló (11) somogyi zoltán (3) sportújságírás (1) stabilitás (1) stabilizáló apátia (1) stadion (2) state capture (1) steiner pál (1) stílus (1) story (1) strabag (1) stratégia (20) stratégiai szavazás (1) strukturáló dimenzió (1) stumpf andrás (1) stumpf istván (6) süveges gergő (2) szabadelvű konzervatív (1) szabolcs (1) szabó albert (1) szájer józsef (2) szakadás (2) szakértő (1) szakkommentátor (1) szakszervezet (1) szalai annamária (1) szanyi tibor (2) szápár (1) szász károly (1) szavazás (2) szavazások (1) szavazatmegosztás (2) szavazatszerzés (1) századvég (11) szdsz (20) szeged (4) szegedi csanád (2) szegénység (1) székely péter (1) székely zoltán (1) szekeres imre (2) szekértábor politika (1) szelekciós pontok (1) szélsőjobboldal (3) szélsőséges (1) személyre szabott kormányzás (1) személyzeti politika (1) szepessy zsolt (1) szerbia (1) szerencs (1) szerep (1) szerepcsere (1) szerepfelfogás (6) szervezet (2) szijjártó péter (6) szíjjártó péter (1) szili katalin (8) szilvásy györgy (1) szimbolikus (1) szimbolikus politika (1) szimbólum (1) szlavofil (1) szlovákia (2) szlovák magyar viszony (1) szlovák választás (1) szlovénia (1) szociális kérdés (1) szociális népszavazás (1) szociálliberális (1) szolidaritás (2) szombathy pál (1) szonda (5) szonda ipsos (1) szövetségi politika (4) sztálingrád (1) sztereotípia (1) sztereotípiák (1) szubjektív vélemény (1) szűrös mátyás (1) szuverenitás (1) tábor (1) taktika (1) taktikai szavazás (2) támogatás (2) támogatottság (3) tanácsadás (1) tanácsadó (1) tandíj (1) tárcatükör (1) tárgyalás (5) tárgyalástechnika (1) tárki (8) tarlós istván (9) társadalmi szerződés (1) társadalmi támogatás (1) tekintély (1) teljesítmény (2) területi lista (6) területi listák (2) tervezés (2) tét (3) tétényi éva (1) tét nélküli választás (2) tévedés (1) tévéostrom (1) tiszavasvári (2) tisztelet társasága (1) titkos (1) többpártrendszer (1) többség (1) többségi demokrácia (4) Tocsik-ügy (1) tocsik márta (1) tojástánc (1) tőkés lászló (1) tőkés rudolf (1) tölgyessy péter (7) toposz (1) töredékszavazat (2) törésvonal (1) torgyán józsef (2) torgyán kisgazda (1) torkos matild (1) törvényjavaslat (1) torzítás (1) trafik (1) trianon (1) tulajdonos (1) túlélési stratégia (1) túlhatalom (1) tüntetés (4) tusnádfürdő (1) tv2 (1) tv3 (1) ügybirtoklás (3) ügyészség (2) ügynökkérdés (1) újfasiszta (1) ujhelyi istván (1) újraválasztás (1) új alkotmány (1) új baloldali párt (1) új párt (2) új pártok (4) uj péter (1) ülésrend (1) ungár klára (2) uniós csúcs (1) ünnepi beszéd (2) ünnepség (1) USA (2) utódlás (1) utólagos normakontroll (1) utópia (1) vágó gábor (1) vagyonadó (1) vákuum (1) választás (2) választási együttműködés (2) választási eredmények (3) választási esélyek (5) választási hibák (1) választási kampány (1) választási műsor (3) választási rendszer (16) választási részvétel (6) választási törvény (1) választás időpontja (1) választó (3) választói reakció (1) választók (1) valence issue (1) valóság (2) valóságértelmezés (2) valóságérzékelés (1) valóságmagyarázat (2) valóságshow (1) válság (7) válságadó (3) válsághelyzet (1) válságkommunkáció (1) váltás (1) váltógazdálkodás (1) váltópárt (3) változás (4) változtatás (1) valutaalap (3) várakozás (1) várakozások (1) varázstalanítás (1) varga mihály (7) városok (1) varsói gyors (2) vastagh pál (1) veiszer alinda (1) véleménykülönbség (1) veszprém (1) Veszprém (1) vétó (3) vezetés (1) vezető (2) videóblog (1) viktor (1) visszalépések (2) visszatérés (1) vitányi iván (1) vízió (1) vizsgálóbizottság (1) voks10 (1) voks2010 (1) volner jános (1) voluntarizmus tere (1) vona gábor (15) vörösiszap (1) vörösiszap katasztrófa (1) warvasovszky tihamér (1) war room (1) wittner mária (1) xiii. kerület (1) zagyva györgy (1) zanzibár trükk (1) zapadnyik (1) záróra (1) zászlóégetés (1) zsákmányelv (1) zsákutca (1) zsinka lászló (1) Címkefelhő
2011
júl 12
11:13

Karácsony Gergely a mai Népszabadságban minden bizonnyal nagy vitákat generáló gondolatkísérlettel állt elő. A felvetés lényege röviden: a következő választáson indítson közös jelölteket az ellenzék három pártja, nyerjék meg kétharmaddal a választást, felhatalmazásukkal élve hajtsanak végre egy alkotmánykorrekciót, majd oszlassák fel a parlamentet, és immáron egymással is versengve induljanak el az új választáson. Őrült beszéd? Az. Van benne rendszer? Valami van.

(Fotó: Népszabadság)

Az ötlet természetesen ezer sebből vérzik. Nem kell hozzá komoly kommunikációs teljesítmény, hogy az ellenérdekeltek Molotov-Ribbentrop paktumnak becézzék, s az is elég valószínű, hogy még ebben az embrionális formájában is alkalmas arra, hogy - nem ok nélkül! -  elindítsa az LMP-n belül az opportunizmusról és az elvtelenségről szóló önpusztító vitát. Ha a pártok vezetői rávehetőek is lennének egy ilyen eseti megállapodásra (ma ez elképzelhetetlen), semmi garancia nincs arra, hogy a három ellenzéki erő szavazói hajlandóak lennének egymás jelöltjeit támogatni: ez az MSZP-LMP relációban is kétséges, a Jobbik kapcsán pedig szinte kizárható. Mégis: miközben a felvetés realitása jelenleg a nullához közelít, s mint ilyen nem több egy szimpla gumicsontnál, valójában az első olyan ellenzéki kezdeményezésnek tekinthető, amelyben több van, mint amit ezen a térfélen az elmúlt egy évben megszoktunk.

Az ötletgazda ugyanis egy dologra ráérzett, egy másikra pedig alapvetően helyesen hívja fel a figyelmet. Ráérzett arra, hogy az erő csak erővel győzhető le, s ez az a tanulság, amit a Fidesz politikájából egyelőre képtelen megérteni a jelenlegi ellenzék. Furcsán hangzik talán, de Karácsony Gergely javaslata meglehetősen „fideszes”: a hatalomról, a politikai célokról, az odavezető útról szól, mércéje pedig az eredményesség és nem a szépség. Ráadásul benne van az az elem, amitől a vakrandira készülő kormányoldal leginkább tart, és amire az ellenzék az utóbbi években képtelennek bizonyult: a meglepetés ereje. Nem akarom ragozni, mert egy hamvába halt kezdeményezésről beszélünk, ami azonban arra alkalmas, hogy egyrészt megmutassa, mi kellene az ellenzéki sikerhez, másrészt pedig, hogy ez mennyire nehezen kivitelezhető.

S még valami: amit az elmúlt napokban megtudtunk az új választási rendszerről, abból politikailag az egyik legfontosabb tanulság éppen az, hogy a Fidesz – korábbi feltételezésemmel szemben – nem fél a többségi elem erősítésétől. Ha valóban az Áder János által említett szempontok mentén születik meg az új törvény, a mostaninál sokkal egyszerűbben lehet majd abszolút többséget szerezni, s akár kétharmadot is elérni: persze csak azoknak, akik az egyéni választókerületekben már a jelöltállításnál a lehető legszélesebb összefogást hozzák létre. Innentől az ellenzék számára az együttműködés már nem lehetőségként, hanem sajátos választási kényszerként merülne fel, amit azonban a széttagoltság és egyéb más tényezők egyelőre megakadályoznak. Feltehetően a Fidesz azzal számol (és azért dolgozik), hogy ilyen „antifideszes” összefogás a következő választásig nem születik meg (ne szülessen meg), Karácsony Gergely javaslata pedig minden bizonnyal azt akarja demonstrálni, hogy lehet ez akár másként is.

Számomra éppen ezért a felvetés kapcsán nem is az a fontos, amiről most mindenki beszél: hogy beilleszthető-e a Jobbik ebbe a konstrukcióba. Természetesen nem, de az elemző számára nem is ez az igazán érdekes. Sokkal inkább az, amit elrejt, eltakar ez a gondolatkísérlet, s ami az eredeti felvetésnél sokkal reálisabb, kézzel foghatóbb. Hogy bár eddig az LMP rendre megkerülte, elutasította, valójában mára elfogadta: a következő választáson a baloldal pártjai valamilyen formában együttműködve indulhatnak majd.

A bejegyzés trackback címe:

https://torokgaborelemez.blog.hu/api/trackback/id/tr283060032

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: MSZP+LMP+Jobbik=? 2011.07.14. 21:18:11

A választási, illetve parlamenti döntéshozatali matematika kényszerei sokféle meglepő konstellációt pörgettek ki az elmúlt huszonegy évben: az MDF-SZDSZ-paktumtól az 1994-es koalíción át az 1998-ban a Fidesz javára tömeges visszalépő kisgazdákig, s...

Trackback: let there be xmas! :-) 2011.07.13. 12:25:49

Emlékszem, még kábé tíz éve, a szakkoli összes szabályát felrúgva (majd ezáltal egy későbbi kirúgást eredményezve) egy többnapos rendezvényt szervezve csináltam egy olyan buli, ahol Gergő és Csigó az asztalon táncoltak... Asszem megérte! :D Így tová...

Trackback: Ínségmunka 2.0 - havi 38.500 ft 2011.07.12. 15:29:24

A Magyar Munka Terv új rendszere a munkaerőpiactól elidegenítő, alacsony bérezésű, sok ponton a két világháború közötti ínségmunka intézményére hasonlító rendszert alakít ki.A biztosítási elvű álláskeresési támogatás leépítésével növeli ...

Trackback: Radikális változások a Munka Törvényvében 2011.07.12. 14:22:56

Az Országgyűlés a hét elején elfogadta azt a törvénycsomagot, amely gyökeresen megváltoztatja a Munka Törvénykönyvét. Ezek a módosítások azonban senkinek sem kedveznek. Vagy mégis?...

Trackback: A Fidesz akkor is hatalmon marad, ha leszavazzák 2011.07.12. 14:19:45

A Kedves Vezető állampárti babérokra törekvő csapata megtalálta a megoldást arra, hogy akkor is hatalmon maradjon, ha a választók jelentős többsége inkább el szeretné őket hajtani a sunyiba 2014-ben. Egyfordulós, vegyes választási rendszert fognak beve...

Trackback: Uborkaszezoni aprókák 2011.07.12. 14:04:29

Nos, történtek dolgok, de egyik se ütötte át annyira a kánikula által emelt punnyasztó hőfalat, hogy hosszabban megemlékezzem róla. A nagy forrósághoz képest gyakorlatilag hidegen hagytak. Azonban, hogy igazoljam, nem

Trackback: Semleges választási törvény? 2011.07.12. 13:36:07

A magyar kormány néhány nappal ezelőtt közzétette második féléves munkatervét. Ennek tanulsága szerint decemberben az Országgyűlés már szavazhat az új választási törvényről, melynek ezidáig nyilvános tervezete azonnal nagy visszhangot váltott ki. Az el...

Trackback: anti-fideszista koalíció: LMP+MSZP+JOBBIK 2011.07.12. 13:11:58

Karácsony Gergely felvetése a népszabadságban valódi vírus-kampány. A legjobb. Egy darab egy mondatban elmesélhető ötlet, amit egyből mindenki el tud képzelni, sőt ... képzelődés hullámok tucatjait szabadítja rá. Egyetlen perc alatt egy egész országnak...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

fatia-negra 2011.07.12. 17:35:52

@Limivorous: hát igen a régi szép idők, amikor az mszp-fides még koalicióban együtt lopott...

subtotal 2011.07.12. 17:38:17

A Jobbiknak is satuban van a tőkéje: ha belemegy, akkor jelenlegi tagságának búcsút mondhat, ha nem megy bele, akkor nem tud újat szerezni.

Balt 2011.07.12. 17:39:07

@tarackos: Ők sose voltak Fidesz szavazók, a minapi célpont szerint várják a "szocialista segélyt". :)

mrs. white 2011.07.12. 17:40:08

Fiatal kromban olvastam egy érdekes sci-fi regényt. Sem a szerzőre sem a mű címére nem emlékszem. A történet zanzásítva kb. annyi, hogy egy Carmody nevezetű úriember a földről egy másik univerzumba kerül és ott él mint hal a vízben mert idegenként nincs természetes ellensége. Azonba ez a boldog kegyelmi állapot nem tart sokáig mert megjelenik a "carmody evő" mert az univerzum törvénye szerint mindenkinek kell, hogy legyen egy természetes ellensége.
A dolgok jelenlegi állását figyelve előbb vagy utóbb megjelenik a carmody evő vagy ha jobban tetszik a fidesz evő, mert hát ugye az univerzum törvényei ellen senki nem tehet semmit. Feltéve persze, hogy egy sci fi író irását komolyan vesszük.

ny 2011.07.12. 17:40:31

@Limivorous:
„"Tessék normális ellenzéket csinálni (...) hiteles népszerű politikusokkal."
Mint például? Mert a népszerűségi lista első felében kizárólag kormánypártiak szerepelnek. Nem véletlenül. A jövendő ellenzéket már csak az alapoktól lehet felépíteni. Aki az MSZP-hez közeledik, ráragad a politikai lepra. Erre az útra lépett most nyíltan is az LMP.”
Nagyjából ezt írtam én is:) Annyit azért hozzátennék, hogy aki a mostani politikai pártok bármelyikéhez közeledik arra ráragad a lepra. A lakosság nagyon nagy része ellenségesen néz jelenlegi pártjainkra, legyenek azok bármelyik oldalon. Véleményük érett, a tapasztalatokon nyugvó, megfontolt ítéleten alapszik.

Limivorous 2011.07.12. 17:41:45

@unionist:

"olyan alkotmányozásba próbálták belevonni, amiről orbán tudta, hogy az lmp úgy is elutasítja."

Ez sem igaz. Az asztalhoz próbálták leültetni, nem a jóváhagyását kierőszakolni. Az LMP az alkotmányozási folyamat végén is látványosan és durcásan kivonulhatott volna, mondván, hogy az eredmény elfogadhatatlan a számára. Ehelyett csinált egy műhisztit, hogy magát az alkotmányozás legitimitását vonja kétségbe (nagyon hasonlóan ahhoz, ahogy Gyurcsány már a bukásakor, az MSZP kongresszuson elkezdett megágyazni annak, hogy a zajló és eljövendő büntetőeljárások legitimitását vonja kétségbe az ügyészség politikai függetlenségének megkérdőjelezésével (bizarr módon a saját többsége által megválasztott Kovács Tamás főügyészkedése idején, aki később aztán pont az ő mentelmi joga kapcsán került összeütközésbe Budai kormánybiztossal.) Ez pont olyan, mint amikor Sztojka Iván kurvaanyázta az ügyésznőt, csak magasabb szinten. Minden rasszista felhang nélkül: ezt hívja a magyar nyelv cigánykodásnak.

Balt 2011.07.12. 17:42:18

@cserepj: "tény, hogy Járai nyomta meg a jegybanki alapkamatot 2003-ban (egyszer például egyszerre 3%-kal)"

A történet megvan László Csabástul és Megyóstul. (De előbb: "Ócsítani kell a forintot".)

Limivorous 2011.07.12. 17:45:05

"@ny:

"A lakosság nagyon nagy része ellenségesen néz jelenlegi pártjainkra, legyenek azok bármelyik oldalon. Véleményük érett, a tapasztalatokon nyugvó, megfontolt ítéleten alapszik."

És ez így is marad, amíg nem akad, aki elnyeri a bizalmukat. Mert jelenleg a láthatáron sem akad egyetlen már felbukkant, vagy potenciális politikai szereplő, aki erre képesnek tűnne. Így ez a csoport egyszerűen közönség, néző, vagy még az sem. A politikai béljóslás szempontjából érdektelen.

Balt 2011.07.12. 17:46:03

@unionist: Nem, pont hogy komoly engedményekre voltak hajlandók, de most nem találtam meg a részletes cikket erről. (Origo vagy Index.)

Fell Bandi 2011.07.12. 17:58:01

@crashdummy: "Elolvastad amit írtam, tudsz számolni? Azt írtam, hogy az Áder javaslattal ELMÉLETILEG akár az is lehet, hogy egy párt, amelyik alig több, mint szavazatok negyedét szerzi, végül kétharmadnál is több mandátumhoz jut. Ha utánaszámolsz ez neked is ki fog jönni.

A mostani választási rendszerben, vagy egy tisztán listás rendszerben ez ELMÉLETILEG sem lehetséges. Vagyis mindkettő sokkal arányosabb, és jobban tükrözi a választók tényleges akaratát, mint a javaslat. Ami a szavazati arányokhoz képest jelentősen torzítja a mandátum arányokat. "
Ha pedig te is utánaszámolsz, és képes vagy gondolkodni, észreveszed, hogy a tisztán egyéni angol rendszerben előfordulhat az is, hogy egy 1 %-os törpepárt 100 %-os parlamenti többséghez jut, ha szerencsésen alakulnak a körülmények.
Egy választási rendszer elég sok kritériumnak kell hogy megfeleljen, ezek egyike az arányosság. De olyan demokratikus rendszerek is vannak, ahol ez a szempont egyáltalán nem érvényesül.

kvasztics47 2011.07.12. 18:00:59

Az a helyzet, hogy nemtartom ésszerű időtöltésnek olvasni Gáborunk szösszenetét. Talán minden 100-dik ér valamit.
A kommentelők miatt érdemes bekapcsolódni. Az általa fölvetett téma mégis érdekes.
Szükséges e összefogni akár a JOBBIKKAL is a zorbán megdöntésére.
A Jobbik az ördög, de a z Orbán a 7 ördög.

Tidal Wave 2011.07.12. 18:04:25

Én már csak azt szeretném megkérdezni, hogy mit szólna egy MSZP-LMP-Jobbik összefogáshoz Daniel-Cohn Bendit és Martin Schultz? Az ő hazai kevenc pártjaik egy nyíltan neonáci párttal együtt? Ekkor is hozna elítélő határozatot az Európai Parlament? Sok-sok áven keresztül az MSZP azt vizslatta folyton, hogy hány önkormányzatban működik együtt a Fidesz a Jobbikkal. Most akkor meg mi van?

ny 2011.07.12. 18:16:13

@Limivorous:
„Mert jelenleg a láthatáron sem akad egyetlen már felbukkant, vagy potenciális politikai szereplő, aki erre képesnek tűnne. Így ez a csoport egyszerűen közönség, néző, vagy még az sem. ” Az az egyik lehetséges állapot. A másik, hogy a készülődő vihar látjuk. Nem kell annak egyébként pártokhoz kötődnie.

is 2011.07.12. 18:16:36

@unionist: a szocikat sem 4, hanem 8 ev utan kuldtek el, pedig pont 2006-tol kezdve egeszen ertelmes dolgokat probaltak, csak ott mar Orban nyeregben volt, behulyitett mindenkit (hulyenepszavazas), meg jott a gazdasagi vilagvalsag is. tehat nem zarom ki, hogy 2018-ra utaljak meg elegge a FIDESZt ahhoz, hogy barkire leszavazzanak. viszont azt allitom, hogy a FIDESZ addig fogja csurni-csavarni a valaszojogi torvenyt, hogy csak az ellenzeki kerekasztal legyen kepes onnan kiloni.

a nemszavazok aranya most 50% felett van, ebbol ha 15% elmegy (65% reszvetel siman varhato), es nem a FIDESZre szavaz, onnantol a FIDESZ elmehet a budos picsabaa 30% szavazataval, ha van osszefogas a masik oldalon.

unionist 2011.07.12. 18:21:06

@Limivorous: @Balt:
schiffer doktriner liberális. neki a felvilágosodás eszméi olyanok, mint a bigott katolikusnak a tízparancsolat. tehát pontosan lehet tudni, hogy mi az amit schiffer élből el fog utasítani.

tehát ez olyan, mintha egy teistának azt mondanám. itt az alkotmány. ez szerepel benne: nincs isten. pontosabban van. de azt az ember alkotta magának. az emberiség alkotta istent, és nem fordítva. és azt mondanám a teistának, hogy ezt fogadd el, de egyébként hajlandó vagyok engedményeket tenni. nyilván dühödt elutasítás lenne a válasz.

Kotkodus 2011.07.12. 18:25:42

@Limivorous: igazad van fejlesztési pénzeket magyarországon eddig CSAK az mszpszdsz lopott...:)))

most komolyan szeretnél arról vitát nyitni, hogy melyik párt mennyit lopott? nagyon jó! én is pont erre vagyok kíváncsi... tudod, az a különbség köztünk, hogy én nem próbálom az egyik oldalt sem védeni (mert pont ugyanannyit lopnak: amennyit csak tudnak)...

szóval úgy érzed felkészült vagy a témában... rendben... légy szíves mond el milyen fidesz mutyikról hallottál.
(tudod, a takarítást hol kell mindig elkezdeni...)

ssi 2011.07.12. 18:28:42

@Devil: de jóóóóóóóóó ! majdnem alkot(many)os nevem van .. köszi :-))

volt egy kolléganőm .. rendes, normális, megbízható, .. nagy szerelem 1 zárkózott, otthonról korán kollégiumba, albérletbe elkerült fiúval .. házasság .. lány garzonjába Pesten .. építkezés .. agglomerációba szülőkhöz közel .. anyóséknál laktak .. túlszabályozott, mindenbe beleszóló, önállóságukat korlátozó .. a lányt is rangon alulinak tartó .. először tűrtek, majd kikészültek, majd csakazértis .. "higgadtan" ellenszegültek .. új, racionális szabályokkal szembesítették az anyóst .. kellett, hogy a rokonság többsége a fiatalok pártján .. elkészült a saját ház .. fölöslegesen elvesztegetett évek ..

ssi 2011.07.12. 18:30:13

@Balt: "Hehe, Gyurcsány rácsapott Karácsony kinyújtott kezére. :) "

na, melyikük számolt előtte 3-ig?

még csak célozgatott a nyújtogatásra .. egyelőre csak a levegőbe lehet csapkodni .. az se rossz a sok gőz kiadásához .. kérdés, hogy mindez csak azért van-e

ssi 2011.07.12. 18:34:04

lesznek közvélemény-kutatások?

szeretné-e a kormány idő előtti leváltását?
- nem
- ha igen
* 3 ellenzéki párt összefogásával
* Jobbik nélküli összefogással

unionist 2011.07.12. 18:40:39

@is:
ebben a vitában panelburzsuj a barátod. ő mondja ezt. szerintem egyszerűen az mszp-nek, az lmp-nek, és a chartának is be kellene látni, hogy nekik a listás szavazatok maximálásának érdekében külön kell indulni. ehhez kell egy klasszikus vörös, egy zöld, és egy kampány. lehet tudni, hogy a vörös lesz a legnagyobb, a zöld kisebb, és a kék a legkisebb. és azt is, hogy így egyéniben nem lehet nyerni. mert három egymástól eltérő külön-külön kampányol. de erre azt kell mondani: a fidesszel szemben álljon egy független ellenzéki jelölt. és nekik kell valamilyen közös sémára a kampányaikat felfűzni. de az egy negyedik - fehér - kampány.

karácsony meg azt mondja, te is, meg panelburzsuj is, hogy mindenki aki nem a fidesz az fogjon össze. nem vitatom ennek a jó szándékát. egy kérdésem van: hogy a picsába?

félemelet 2011.07.12. 18:44:03

@Limivorous:

Nem feltételezem, hogy kétségbe vonod, csak emlékeztetlek rá. :-) Az én meggyőződésem az, hogy a "menthetetlen" kategóriába tartozók a lakosságnak max. 1%-a, ennek az 1%-nak is töredéke az, aki valamiféle stabil gondolati rendszer rabjaként menthetetlen, a többi "csak" elmebeteg vagy szociopata.

Gyakorlatilag két lehetőség van: az egyiknek problémát jelentő másik népesség likvidálása, vagy egy olyan rendszer kieszelése, amiben minél több csoport tudja megtalálni a helyét úgy, hogy egymás mellett élnek, lehetőleg békében. Az izomembereket nem magasabb iskolába kell küldeni, hanem csinálni kell nekik egy olyan állást, amiben hasznos az izomerő, de nem kizáró ok a butaság. Ha kiközösíted őket, akkor SEM az ő frusztrációjukat nem orvosoltad, SEM a miénket. Lose-lose szituáció...

Nem látom be, hogy egy-egy közös akció miért zárná ki a politikai küzdelmet amúgy általában.

Azt is gondolom, hogy az általad említett szavazói értékminimumok nem léteznek. Kubikostól kétdiplomás értelmiségiig ismerhetünk bármelyik társadalmi csoportból embereket, akiknek a gondolati rendszere közel sem koherens. És akkor finoman fogalmaztam, hiszen én a liberálisok nagyobb részén látom, hogy olyan alapfogalmak is sem tiszták számukra, mint tolerancia, a balos és jobbos érzelműek nagyobb része pedig nem tudja, mi is ténylegesen az a konzervativizmus vagy éppen a szolidaritás. Fogalomzavar, ugye, mint említetted... Ennek pedig köze sincs a rendszerváltáshoz - vagy annak hiányához, ha neked úgy tetszik.

Persze, hogy létezik az a minimum. A mi álláspontunk csak abban tér el, hogy az én megítélésem szerint nem igaz az, hogy a Jobbik és szavazói - így, en bloc - TÉNYLEGESEN alatta vannak ennek a minimumnak, sőt azt sem gondolom, hogy a többségük alatta van annak a minimumnak.

ssi 2011.07.12. 18:45:51

politikus közszereplő .. s piszok sokat kell tűrniük .. pl. tőlünk

lehet-e valaha olyan politikai elit, melyet nem fogunk becsmérelni?

makulátlan ember van-e, úgy alapból?

nem látható nem politikai elit mennyire lehet tisztességtelen, csak mert nem tudunk róla?

@unionist:
"te is @is: , meg panelburzsuj is, hogy mindenki aki nem a fidesz az fogjon össze. nem vitatom ennek a jó szándékát. egy kérdésem van: hogy a picsába? "

pl. bizalom a közös cél mellett?

unionist 2011.07.12. 18:48:26

@Limivorous:
ne viccelj már. az autópálya-építésben benne volt a fidesz. heller ágnesék utazásában nem volt benne. biztos ivott az állam pénzén a champs elyséen egy kávét. amire lehet mondani, hogy erre az állam ne költsön. de az nem véletlen, hogy ezek az ügyek lettek felderítve. nem az autópályaépítés. a többiről ne beszéljünk.

Balt 2011.07.12. 18:53:57

@kvasztics47: "A Jobbik az ördög, de a z Orbán a 7 ördög."

A tiéd a mai "Rettegő-emlékdíj".

fatia-negra 2011.07.12. 18:57:21

hál'isten a nemzeti ormány résen volt...
és ezt a pedifil-nemierőszakos-zaklató-zsaroló haimsító környezetvédőt a zutolsó pillanatban kivonta a forgalomból
a társadalmat megmentette...
a többi hasonló országellenség-hazaáruló stb stb majd kusban lesz...

index.hu/belfold/2011/07/12/egy_honapja_elozetesben_az_audi_es_a_hm_ellenfele/

menőmano 2011.07.12. 18:57:52

indítson közös jelölteket az ellenzék három pártja,"

Magasságos egek ura! !!!

Ilyen ötletet. !!! Komoly politikus ilyet ki sem találhat.
Az MSZP-re szavazók táborából érdekes lenne, ha tömegével szavaznának a Jobbik jelöltjére , vagy éppen fordítva.
Ez egy halva született ötlet.
:)

graycivil 2011.07.12. 18:58:58

@jenőke: Csak azt, hogy vannak olyan ügyek, ahol az "elvi különbözőségeket" felülírja ezen elvek közös veszélyeztetettsége.

És ezt most ilyen ügy.

menőmano 2011.07.12. 19:00:55

Nahát! Mégis, mégis van új a nap alatt!!!
Tényleg nagyon érdekes ez a magyar politika.
:)

Arivistus 2011.07.12. 19:04:48

Az ötlet eléggé kreatív. De...

Én még elképzelni sem tudok olyan jobbikost aki átszavazna Gyurcsány Ferencre. Az MSZP roma vagy zsidó szavazói szintén nem fogják a Jobbik-jelöltet támogatni.

És ha ezt megcsinálják az mindhárom pártnak nagy arcvesztést jelent: az LMP többször hangsúlyozta, hogy ő nem MSZP, a Jobbiknál az MSZP-utálat már egy ideje hivatalos álláspont, talán az MSZP veszítené a legkevesebbet, de azért ők is néhányszor elmondták, hogy Jobbikkal nem állnak össze.

Én úgy gondolom, hogy csak úgy lehetne ezt végrehajtani, ha MSZP- LMP- és Jobbik szavazók alulról jövő kezdeményezésekkel (pl Facebook-csoport) gyakorolnak nyomást mindhárom pártra az átmeneti koalíció érdekében, és ez a nyomásgyakorlás komoly sajtót kap.

De arra tippelnék, hogy ennek nincs realitása.

panelburzsuj 2011.07.12. 19:05:15

@unionist:

Úgy tűnik, lemaradtál egy-két Karácsony-updat-emről! ... :)

Merthogy elég világosan kifejtettem: kétharmadot buktatni, pontosabban "visszaalkotmányozó" kétharmadot elérni nem annnyira a most csócsált kétegész+kétfél kispártokból kiállított egyéni jelöltekkel, hanem ezek által felkért "népfrontjelöltekkel" lehet. (Gyurcsány is azon rugózik, hogy nácira nem szavaz. Ő se gondolta tovább. Vagy inkább: nem érdeke, hogy idáig továbbgondolódjon Karácsony ötlete ... )

Plusz: nem véletlenül mondom úgy, hogy kétharmadtalanítás, orbántalanítás. A fideszkinyírásra helyezett hangsúly az "első rendszerváltás" korában tapasztalható "pacifista" érzelmeket keltene. (Más a mészárlás a tévében, más a mi utcánkban ... )Az orbánkisöprés hangoztatása viszont "lelki egérutat" jelenthetne a "mérsékelt habzású nacionalizmussal" alapvetően elégedett, de az oligarchapátyoló kormányzatot csak nehezen lenyelő kisemberek tömegeinek.

ssi 2011.07.12. 19:07:19

van 1 ellenzéki párt, amiről sokat is meg keveset is, meg igazat is meg téveseket is tudunk .. s ez így nincs rendben

ha a Jobbik kormányozna, milyen intézkedéseik lennének? Jobbik-szimpatizáns tudja ezt?

segítsetek :-)) köszönöm ..

mindenkinek jobb lenne, ha minél többet tudnánk és jól

lehet, hogy most iszonyú nagy hülyeségeket írok, de találgatok .. a közbeszédből, a hírekből hallottak alapján .. és senkit nem akarok megbántani, tudom, elolvashatnám a programjukat .. igen, meg is fogom tenni, de addig is tudatlanul találgatok:

- államadósság - nem törlesztenénk tovább?
- rendőrség mellett csendőrség, Gárda
- büntető tv szigorítása
- romák elkülönítve?
- kötelező vallás az iskolákba?
- zsidóknak el kellene hagyniuk az országot?
- megszakítanánk a kapcsolatot Izraellel?
- erősítenénk a kapcsolatot az arab világgal?
- más egyházakat fogadnának el?
-
-
-
stb.

Fell Bandi 2011.07.12. 19:11:47

@manyike:
"lesznek közvélemény-kutatások?

szeretné-e a kormány idő előtti leváltását?
- nem
- ha igen
* 3 ellenzéki párt összefogásával
* Jobbik nélküli összefogással "

még alternatíva szinten sem jut eszedbe, hogy megkérdezd: maszop nélküli összefogással? végül is ők kúrtak el mindent, nekik köszönhető a Fidesz 2/3...

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2011.07.12. 19:17:20

@Balt: de..
nalunk vannak:-)

te csak hiszed, hogy a kivezenyelt rendorseg es katonasag azutan rank fog loni, amit ez a tetves rablobanda csinalt veluk..:-)))

te komolyan elfelejtetted, hogy arendvedelmi dolgozok nemreg leptek el a varost es gyakorlatilag egy olyan bomba, ami kizarolag a fidesz pofajaba tud belerobbanni?:-)

megis, mi a faszt hisztek ti magatokrol, gyokerek?
nektek mindent szabad?:-DDD

mondd meg a gazdaidnak, hogy ugy jatszanak pitbull-lal, ha megrugdossak, kiszakitja a torkukat es vegihuzza az udvaron a beluket.

a rendvedelem az allam pitbullja. ti szerencsetlken szucid faszok meg rugdossatok:-DDD

menőmano 2011.07.12. 19:17:44

Nagyon nehéz lenne megmagyarázni a társadalom egy csoportjának, az ide-oda szavazóknak, azoknak akik nem is foglalkoznak még a napi politikai hírekkel sem, hogy miért is indit közös jelöltet a három ellenzéki párt. (talán meg sem értenék némelyek) . És ezen nem is lehetne csodálkozni.

Csupán csak azért nem értenék, mert a Jobbik, ugye az egy szélsőjobboldali párt.
Ahogyan cigányoznak, zsidóznak, no és ott a Magyar Gárda!

Az oly sokat emlegetett "mari néni" ott valahol a térképen, a falu szélén, a kapu előtt a székecskéjén üldögélve, azt sem értette meg, hogy mit jelent a kétharmados győzelem.
Hiába magyarázták neki a baloldali jelöltek a tavalyi választások előtt:), hogy nagyon nem lenne jó.
Szegénykém nem csoda, hogy nem értette, hát ezt meg hogyan érthetné meg.!!!???

gondolom.
:)

ssi 2011.07.12. 19:19:00

@Fell Bandi: köszi, jogos .. akkor korrigáljunk .. egyéb variáció?

"lesznek közvélemény-kutatások?

szeretné-e a kormány idő előtti leváltását?
- nem
- ha igen
* 3 ellenzéki párt összefogásával
* Jobbik nélküli összefogással
* LMP-Jobbik összefogással
* ?
* ?

panelburzsuj 2011.07.12. 19:19:59

@panelburzsuj:

(Az egyéni jelöltállítás első komoly bunyója egyébként is a megnövelt választókerületeken belüli "csipkedési sorrend" végigverekedése lesz. Minden párt számára: alapszervezetek, vezetőségek, megyei "erős emberek" helyét és egzisztenciáját kell megkeresni ... )

graycivil 2011.07.12. 19:22:12

Fontos látni, hogy a KG nyilatkozat jelentősége nem abban van, hogy az ellenzék minden pártja összeborul, hanem abban, hogy szüksége esetén képes "egymástól független egy közös célt támogatni".

Tehát még 2.5 évig lehet egymást kritizálni, "...ha így csinálják, akkor nem működünk együtt...", de anyázni már nem szabad, mert a bizonytalan szavazók hite elveszik, hogy lehet egy életképes alternatíva Orbán politikai-társadalmi keszonjával szemben.

Nagyon fontosnak tartom, hogy ez az összefogás potenciálisan adjon lehetőséget arra, hogy egy jobboldali mérsékelt-konzervatív párt abban egyenrangú félként megjelenhessen. Nagyon szükség lenne rájuk.

menőmano 2011.07.12. 19:24:12

Jesszusom! Micsoda kommentek,!? Micsoda szavakat használnak.?!
:)

bocsánat!
De ilyen mondatokat, még a @hoplita sem szokott kitalálni, irni.

ssi 2011.07.12. 19:24:42

@az igazi Sipi - A Magyar Köztársaság Állampolgára:
"tedd bele pls a "barmilyen osszefogassal" opciot is;-) "

köszi az javaslatot, de én szeretném, ha úgy általában fejlődne a választói tudatosság és "bármi, akármi, csak ezt ne " már nem lenne számunkra elégséges .. egyet értesz?

+ 1 kérdés: " pls a" - itt mit írtál el? köszi

Balt 2011.07.12. 19:26:30

"Meglátásunk szerint ez is azt bizonyítja, helyükre kerültek a dolgok. A magyar demokrácia megérett. Mindenki megtalálta benne a szerepét, igyekszik a megfelelő színvonalon teljesíteni. A politikusok politizálnak, a jegyzetírók jegyzeteket írnak, az elemzők elemeznek. Az írók és a filozófusok közben visszatértek könyveikhez, vagy beletörődtek, hogy nem milliók, maximum százak véleményét formálják. Ráadásul többnyire kiderült róluk, hiába okosak – már amennyiben valóban azok –, ha egyfelől túl indulatosak, másfelől meg nem értik a lényeget. Hogy tudniillik, nekik sem osztottak több lapot, mint másoknak. Hogy a szavazatuk épp annyit ér, mint a gyári munkásé vagy a földművesé."

Balt 2011.07.12. 19:28:25

@az igazi Sipi - A Magyar Köztársaság Állampolgára: Ugyammá', a bohócorros nyugger rendvédelmisek? Többségük sose volt Fidesz szavazó az 1 db főbohócot leszámítva... Mellesleg a szolgálati nyugdíjat pont ugyanígy meghúzta volna Fegyenc is, csak valahogy 2006 urán nem lett időszerű...

Tehát szögezzük le, hogy most a cső rossz oldalán álltok. Ennyi. Sok sikert! :))

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2011.07.12. 19:34:44

@manyike: pls -> please - Legy szives

a mondat helyesen:

legy szives a "barmilyen osszefogassal" opciot is tedd bele

Terniak 2011.07.12. 19:35:00

Érdekes felvetés, és a jelentőségét mutatja, hogy Szíjjártó, Gyurcsány, de még áttételesen a frakcióülésen a miniszterelnök is szükségét érezte erről megemlékezni.

Az alkotmánykorrekció a politikától függetlenül nagyon jó kifejezés, azt hiszem, a hőbörgéstől mentesen erről lehet és kell beszélni. Azt hiszem ez lehet egy olyan cél, amiben lehet keresnivaló, lehet hívószó sokak számára. Nem ez az első eset, hogy ez szóba került, a Bajnai-féle Haza és Haladás Alapítvány blogján volt egy cikk, ami éppen arról szólt, hogy egy ilyen alkotmánykorrekcióra szükség lehet.

Az biztos, hogy Orbánék nem ülhetnek karba tett kézzel, mert láthatóan megy az agyalás a másik oldalon is, és ha belegondolok, ahhoz képest elég hamar sikerült egy értelmes alternatíva gondolatát felvetni. Ennek a gyakorlati megvalósítása perszer kérdéses, de nem kivitelezhetetlen. Ha másért nem, azért is érdemes ezen gondolkozni, mert az Alaptörvény egy nem kétharmados kormány esetén súlyos, gyakran irracionális korlátokat fog adni, ahol egyszerűen muszáj lesz megegyezni.

Balt 2011.07.12. 19:38:37

@Teremszolga: "Ha másért nem, azért is érdemes ezen gondolkozni, mert az Alaptörvény egy nem kétharmados kormány esetén súlyos, gyakran irracionális korlátokat fog adni, ahol egyszerűen muszáj lesz megegyezni."

Ebben van valami. Tehát éljen a konszenzusteremtő alaptörvény! :)

unionist 2011.07.12. 19:42:33

@manyike:
drága manyike. a fideszt nagyjából úgy lehet csak legyőzni, ha a fidesztől elpártolt szavazatokat begyűjti valaki. na most ha létrejön egy ilyen ellenzéki együttműködés, amiben benne van az mszp, és gyurcsány ferenc, akkor erre az ex-fideszes hogyan szavazzon. alternatívákat kell állítani. csak ebbe az a nehézség, hogy akkor mi lesz egyéniben. ehhez kell 100 független. 100 tétényi éva.

az ellenzéknek azokat a független ellenzéki jelölteket kell támogatniuk, akik a legtöbb nyílt ajánlást kapják egy előválasztáson. persze ez újabb kérdéseket vet fel. hogyan kell előválasztást csinálni. ilyet itt még nem csinált senki. de másutt már csináltak. de az ugye világos, hogy valamin változtatni kell.

karácsony azt mondja, hogy fel kell adni most az elveket, be kell ülni zagyva gyulával egy csónakba. oké, ez is egy felvetés, elfogadom. csak egy másik mellett érvelek.

ssi 2011.07.12. 19:43:38

@az igazi Sipi - A Magyar Köztársaság Állampolgára:

biztos ciki, h nem tudtam :-(, de "pitbull" után ez így külön megtiszteltetés .. komolyan :-)

tehát:
lesznek közvélemény-kutatások?

szeretné-e a kormány idő előtti leváltását?
- nem
- ha igen
* 3 ellenzéki párt összefogásával
* Jobbik nélküli összefogással
* LMP-Jobbik összefogással
* bármilyen összefogással
* ?
* ?

Terniak 2011.07.12. 19:44:18

@Balt: Két probléma van: az egyik, hogy éppen magán az Alaptörvényen kellene változtatni, másrészt, 1989-ben hasonló elképzelésekkel alkotmányoztak.

Persze, a miniszterelnöktől tudjuk, hogy most nem a konszenzuskeresés a cél, hiszen ő 40 évre akarja bebetonozni a normákat. Ez kissé ellentmond a változtatás igényének.

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2011.07.12. 19:47:25

@manyike: nem ciki..
en tizanakarhany eve az internetbol elek, azt a szlenget beszelem:-)

a pitbullt meg nem sertesnek szanom. de a katonasag es a rendorseg eroszakszervezetek. elsosorban mas emberek likvidalasara, elfogasara es egyeb eroszakos cselekmenyekre vannak kikepezve.

ugyhogy ez inkabb hasonlat kivant lenni, ,hogy aki nem banik rendesen a harci kutyajaval, azt az meg fogja harapni..:-)

menőmano 2011.07.12. 19:47:53

"Orbán Viktornak igaza van és Magyarország valóban háborúban áll az államadóssággal, de ezt a háborút sajnos elvesztette, amit ideje lenne beismerni - jelentette ki Vona Gábor pénteki, a hét legfontosabb eseményeit értékelő sajtótájékoztatóján.

Leszögezte: az államadósság 1345 milliárd forintos csökkentését a kormány valójában a magánnyugdíjpénztárak felszámolásával érte el és ezt "adja most elő saját eredményként".

Vona Gábor ahhoz hasonlította Orbán Viktor politikáját, mint amikor "Adolf Hitler a második világháború végén egy csodafegyver ígéretével küldte a németek ezreit a vágóhídra.

Ami Hitlernek a csodafegyver volt, az Orbán Viktornak a Széll Kálmán Terv." A Jobbik szerint ezzel szemben igenis újra kellene tárgyalni az államadósságot ahelyett, hogy "Magyarországot újra és újra feláldozzuk valakik meggazdagodásának oltárán."

Beszélt arról is, hogy a parlament a héten kezdte el tárgyalni Rogán Antal (Fidesz) az alacsony keresetű munkavállalók bérrendezését elősegítő törvényjavaslatát.

Ez a Jobbik szerint tulajdonképpen a kormányzati beismerése annak, hogy az egykulcsos adózás bevezetésének igenis a társadalom döntő többsége a vesztese.
Ezzel a törvényjavaslattal a kormány nem emelni akarja a legfeljebb bruttó 300 ezer forintot kereső emberek fizetését, hanem "a saját súlyos hibája előtti helyzetet szeretné legalább visszaállítani."
(2011. 06.27.

.......................................................................................
Vannak dolgok amit "lát " a Jobbik, a Vona G.
A Hitler hasonlat, a cigánysággal kapcsolatos politizálása, a zsidók üldözése, stb..... az én értékrendembe nagyon-nagyon nem fér bele.

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2011.07.12. 19:48:45

@Balt: eleg sok rendor es katona ismerosom van, hogy tudjam, kire fognak loni, ha lovoldozes lesz..:-)

szerintem arra, aki elvette a kedvezmenyes nyugdijukat es megkurtitotta a fizetesuket;-)

kvasztics47 2011.07.12. 19:49:45

@Balt:" A tiéd a mai "Rettegő-emlékdíj".
Te buta vagy, ha azttat hiszed, hogy én talán rettegnék. Mivel az EU tagja vagyok. Mivel 450 Millió ember közösségének a tagja vagyok. Nem vagyok bezárva a 10 Milliós nyelvi rezervátumba, nem kell félnem.
Pusszantalak!

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2011.07.12. 19:50:35

@Balt: jah
es az is durva, hogy szoba kerul naluk a lovoldozes es hogy hova fognak allni..;-)

unionist 2011.07.12. 19:50:35

@panelburzsuj:
oké, de ennek a lényege, hogy a pártoknak tilos együttműködni.
tehát külön-külön kell belátniuk, hogy nekik érdemes visszalépni. mit írjuk gyurcsány a blogjába. "ha még meg is reformálom azt a kibaszott mszp-t, aminek esélye nincsen, akkor meg kilépek onnan a piacsába, és csinálok valami chartát, akkor se fogunk egyéniben egy helyen se győzni. a kurva életbe." elég furcsa lenne, ha ezt írná. de elvben eljuthat idáig. és ugyanez érvényes a többi pártra.

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2011.07.12. 19:52:54

@cserepj: "adósságnövekedés irdatlan növekedéséhez az is kellett, hogy a magyar GDP 2009-ben egy év alatt dollárban 17%-ot csökkenjen. "

az ellenkezo iranyu valtozasra hivatkozva allitjak a fideszesek, hogy az elso szt. orban kiralysag alatt csokkent az allamadossag..
kozben pedig nott:-)

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2011.07.12. 19:58:40

@Balt: na mi van?
jelentest irsz?:-)

legyel alapos!

a helyesirasra inkabb ne figyelj oda, mert ha a smittpaja ele kerul a rolunk, gyanus elemekrol es nagypoifaju fulkeellenforradalmarokrol irt szosszeneted es nincs benne eleg hiba, te magad is osztalyellenseg leszel:-DDD

menőmano 2011.07.12. 20:00:38

Ugyanmár!!! Hol van az megírva, hogy a rendvédelmiseknek, "gyerekkorban" :) nyugdíjba kell menni. és hogy azon nem lehet változtatni.
Nincs megirva sehol, Ugye??

Csak az a baj, hogy visszamenőlegesen változtat- és rosszul kommunikálta a kormány.

Mondja már meg valaki!!!!!
Mások is vannak az országban, sokan, akik szolgálatot teljesitenek, más területeken, még sem kaptak soha kedvezményeket.
gondolkodjunk már, ha kérhetem.
:)

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2011.07.12. 20:02:41

@menőmano: nem muszaj jol banni a rendvedelmisekkel...
csak ne lepodjon meg a kormany, ha nem ertuk, hanem ellenuk vedenek..:-)

Fell Bandi 2011.07.12. 20:04:50

Én azért mindenféle demokratikus összefogásból kihagynám a maszopot, a 2006-os választást csalással megnyerő bűnszövetkezetet, ez ugyanis nem alternatíva a választók legnagyobb részének számára. A maszop hihetetlen ámokfutása vezetett ui. a jelenlegi 2/3-hoz, és ők ebben a 2/3-ban keresik a bajok forrását. (aki a csalást kétségbe vonná, gondoljon csak az 5 éves adócsökkentési programra, amit az idióta pojáca és kormánya törvényerőre is emelt - majd a választási győzelem után első dolga volt eltörölni). Hiába hagyják ki gyurcsányit a vezetők közül, ezen törvények megszavazói továbbra is ott gubbasztanak a parlamentben és ott lesznek a következő választások listáin is. És lesz néhány agyalágyult, aki rájuk szavaz majd... de szerencsére egyre kevesebb ilyen hülye van már.

nyünyüge 2011.07.12. 20:05:48

bréking:

Hivatali vesztegetés gyanújával hallgatták ki az ügyészségen a Belügyminisztérium helyettes államtitkárát. Az MTV Híradója úgy tudja, hogy Eiselt Györgyról van szó. Az ügyészség és a minisztérium is megerősítette, hogy kihallgattak egy helyettes államtitkárt, nevet azonban nem közöltek.

www.origo.hu/itthon/20110712-gyanusitottkent-hallgattak-ki-a-belugyminiszterium-helyettes-allamtitkarat.html

menőmano 2011.07.12. 20:07:32

@az igazi Sipi - A Magyar Köztársaság Állampolgára:

Van némi igazságod:)

Azt irtam: a visszamenőlegességgel, a kommunikácóval van probléma.

Te nagyon csúnya szavakat használsz sokszor.

Miért?

:)))))))

panelburzsuj 2011.07.12. 20:10:54

@unionist:

A választási érdekszövetség megegyezhet mondjuk abban, hogy leszállítják a parlamenti küszöböt. És akkor Gyurcsány gyúrjon listavezetőként a 2-3 százalékára - a második menetben!

Karácsony ötletének lényege nem a stratégiai összeborulás, hanem a két forduló visszacsempészése, illetve a népszerűségarányosabb mandátumosztás visszaállítása. És egy ennyire minimalista célhoz épp elég egy egyszeri taktikai vicsorgásszünet.

(Az egyéb kétharmadoldó alkotmánymódosítások meg ugyan miért lennének bármely már létező vagy akár még csak eztán felbukkanó magyar nemfidesz politikai erő ellenére?)

menőmano 2011.07.12. 20:11:33

oppá"

Török Gábor!!

Ez nagyon jó poszt, mint mindig.

:)))))))))

ssi 2011.07.12. 20:12:50

@unionist: huuuuuuuu, de jól összefoglaltad :-)))))

Karácsonyi-ötlet az 1 dolog, de mennyi minden más is eszünkbe jut most ennek kapcsán .. na, én ez utóbbi táborban "okoskodom" éppen .. pl. tökéletes politikus sincs, de a társadalomban kellene már egy konkrét mérce, szint mindenkire .. meg sokan nem tudjuk, hogy a Jobbik igazából összességében mit is akar, s hogyan viszonyuljunk mi hozzá, vagy ő a mai magyar-európai-világi viszonyokban hol is van

@az igazi Sipi - A Magyar Köztársaság Állampolgára: oké :-) jó a szimbólum .. vaúúúúúúúú :-)))

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2011.07.12. 20:13:13

@Fell Bandi: na latosd, az ilyen merhetetlen merteku ostobasagh miatt tudnak itt orbanek kiralysagot csinalni..

te is minden hulyeseget elhiszel, amit a fidesz mond:-)

ha valasztasi csalas volt, hol a bizonyitek? hol a feljelentes? hol van a nemzetkozi birosag hatarozata? ha annyira valasztasi csalas volt, miert nem tett senki feljelentest? plane ugy, hogy egy fideszes kepviselo volt a legfobb ugyesz.

tudod mit?

orbant erdemeltek ti, egy hangyabokanyival sem tobbet...

az valo nektek...

egy pillanatra elhittem, hogy megtorhet a turani atok..
de azt hiszem, megis inkabb kivonulok innen az adommal, minden vagyonommal..

nem erdemeltek ti meg engem...

unionist 2011.07.12. 20:14:05

@panelburzsuj:
oké, ez a gyenge pontja ennek. mert ugye lesz egy 200 tagú parlament. és azt mondom, hogy az mszp, az lmp, és a charta ebből kapásból adjon fel 100 helyet. vagy legalább 80-at. (de a maradékban is a pártember függetlenedjen). lássák be racionálisan, hogy nekik ez lesz a jó. de azért mondjuk botkáék is azt csinálták, hogy egy nagyok kis mszp logót raktak magukra. és ez azt jelenti, hogy ennek a három pártnak lehet összesen 60 helye. ami cca. 1/3. és ehhez jöhetne 1/3 független.

menőmano 2011.07.12. 20:15:11

@panelburzsuj:

Te mindig olyan jókat irsz.
bezony.

:)))))))))))))

Fell Bandi 2011.07.12. 20:17:20

@az igazi Sipi - A Magyar Köztársaság Állampolgára: menj isten hírével, nem fogsz hiányozni! Az adódról meg ne beszéljünk, eddig sem fizettél egy kanyit sem.
Ehhez nem kell határozat, hogy megállapítsa a csalást, én nem a szavazatszámlálásra tettem utalást. De ha nem érted, még egy ok, hogy pattanj le, hülyékkel nem sokra mennénk itt..

sárkányfő 2011.07.12. 20:22:59

Fideszesek ezt ne olvassák el!

(bocsi az figyelmeztetésért, csak nem akarom, hogy szegényeknek homokos legyen a fejük így este felé a strucc-reflextől.)

képzeljétek, nem fogjátok elhinni, a de a miniszterelnök úr személyes szóvivője hazudott. mivel nagy igazmondó hírében áll, annál furább az eset... ugye úgy kezdődött, hogy a szlovén vezír azt mondta, el kell szigetelni minket, ha lejárt az ez-elnökségünk. a jobbos sajtó gyorsan el is kezdte a karaktergyilkot, és le is "szlovén gyurcsányozta" a fiút, nehogy megzavarodjon valaki és ne tudná mi a helyes fideszes valóságértelmezés. aztán pár napra rá mondja szíjártó, hogy az szlovén kolléga bocsánatot kért személyesen. ezen már akkor röhögtem, egyrészt mert szíjártó mondta, tehát tuti hamis, másrészt mert aki életében 5 percet foglalkozott nemzetközi diplomáciával, mondjuk legalább egy cikk elolvasása erejéig, az tudja hogy nem szokás csak úgy pőrén direktbe egy ország vezetőjének bocsánatot kérni, sőt, inkább sehogy se szokás.
és mi a mai hír?: "Nem történt bocsánatkérés."

hvg.hu/vilag/20110712_bohut_pahor

lüke 2011.07.12. 20:24:22

hüha
a hét is meg a hó is
már az EKA megegyezéskor sem ment a a nagy koalíciós megegyezés,
ez nem Ny-Àjrópa

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2011.07.12. 20:25:00

@Fell Bandi: ne magadbol indulj ki.:-)

az elmult 20 evben miota melozok csak az adombol megvennem kilora a ruppotlan csdaladodat ingatlanokkal es ingosagokkal egyutt:-)

es ha valakit vadolsz, akkor hatarozat kell, hogy megellapitsd.

kulonben ragalmazol es hazudsz, mint ahogy te teszed ebben az esetben, te kis 2 forintos:-)

ertem en, hogy torokra vetted a narancsfaxt annakidejen, nem ciki, en 94ben vettem oket torkra, mikor meg antiklerikalis szoclibeknek mondtak magukat de ha az o hazugsagaikat szajkozod te magad is hazugga valsz:-)

fatia-negra 2011.07.12. 20:25:24

@az igazi Sipi - A Magyar Köztársaság Állampolgára:

rendőrök és nyuggerek megvédik a kormányt??? :)))) jo szöveg

lüke 2011.07.12. 20:25:47

@Balt: karácsonyra visszajönnek:)

lüke 2011.07.12. 20:28:57

@manyike:
jesszus
ezt te írtad? vagy az okjos fijjiúk:)?

fatia-negra 2011.07.12. 20:29:04

@az igazi Sipi - A Magyar Köztársaság Állampolgára: lényegtelen:) én meg mást gondoltam mint írtam... de ez már csak iylen világ semmi sem az ammi...

unionist 2011.07.12. 20:30:11

@panelburzsuj:
ha magas a pártok elutasítottsága, akkor szerintem magas legyen a küszöb. akkor ne engedjünk be mindenfélét. ha 1% lenne most a küszöb, akkor bejutna a jedi lovagok pártja is feltéve, hogy szervezne valaki ilyet. biztos lenne, aki erre szavazna. vagy prostituáltak pártjára is biztosan összejönne 1%. ha a pártok elutasítottsága alacsony, vagyis a dolgok jó irányba mennek, akkor ott ül a prostituáltak képviselője a parlamentben, akkor az nem zavar senkit sem. van ilyen. üljön ott. de ha az emberek frusztráltak, és az ő szavazatán múlik valami, akkor meg mindenki azt a szerencsétlent üti, hogy ő a hibás. miatta tart ott a kultúra, ahol. mintha ez nem valami konstans dolog lenne az emberiség történetében.

vagy ugye jönne a sok meseszakos. kicsit a jobbik is ilyen turulmadaras, rovásírásos napközis tábor vona tanárbácsival. csak még egy kis cigányozás, és zsidózás is kell hozzá. szóval nem látom be, hogy miért kell küszöböt csökkenteni. illetve tudom az új demokratikus pártok miatt. de hol vannak ezek.

ulrike (törölt) 2011.07.12. 20:30:30

@manyike: Kizárt, hogy rendőrök, katonák lövöldözni akarnának. De az elég szomorú, hogy a kommentelő társadalom mindkét oldalán akadnak, kik szívesen lövetnének velük a másik oldalra. Ezt hívják képviseleti demokráciának.
Reggel írtam 2 opciót, de az azóta termett kommenteket olvasgatva arra döbbentem rá, mennyire fontos, amire TG is célzott. Hiába fog össze 3 rivális kutyakiképző iskola tulajdonos az elszemtelenedett rókák ellen, ha a kutyáikat a másik kutya elleni acsarkodásra trenírozták. Ezek még rövid pórázon is egymást fogják marni.

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2011.07.12. 20:30:37

@fatia-negra: mirva meleg van..:-)

(az osi mestersegre vonatkozo kozhasznalatu kifejezest es a hasonlo szavakat gaborunk kepmutatoan filterezi, vazze:-DD)

ssi 2011.07.12. 20:30:37

@lüke: helló :-)
"ezt" - konkrétabban?
tartok tőle, hogy én .. pontosítasz?

unionist 2011.07.12. 20:32:15

@ulrike:
jó ez a kutyák, és a rókák példázat.

sárkányfő 2011.07.12. 20:34:00

na ez is vicces hír, a keresztény egyházból közpénz-lenyúló szatelit szervezetet csinál a fidesz :)
oké, tudom, ez nem újdonság, de ilyen nyíltan??

és ha már a KDNP vállaltan a katkó egyház politikai szárnya, amelyik közpénzért cserébe a hívők politikai szimpátiáját orientálják, akkor miért nem adózik Semjén az átjátszott közpénz után kapott jutalékáért? azon nincs áfa? megoldják "okosba"?

íme:
" Miközben az állam minden fronton igyekszik nyirbálni a költségvetés kiadásait, az egyházi célú támogatások az idén becslések szerint 15-20 milliárddal is növekedhetnek. Az egyházaknak ráadásul most már törvényadta joga, hogy a hitéleti bevételeket elszámolási kötelezettség nélkül költsék el saját belátásuk szerint."

index.hu/belfold/2011/07/12/tobb_penz_kapnak_az_egyhazak_de_elszamolni_nem_kell_vele/

esetleg ez példa-értékű lesz? Lex Mutyi? Maffia-liszenc? mennyi csorog vissza? Immáron intézményesülten lehet elszámolás nélkül kapni milliárdokat? haha, jó vicc, és persze áldassék az úr neve!

lüke 2011.07.12. 20:42:28

@manyike:
yeeeh
hogy a pitliben tudnának összefogni?
na,már én is:)

Fell Bandi 2011.07.12. 20:47:18

@az igazi Sipi - A Magyar Köztársaság Állampolgára: tévedsz te kis lúzer, ha nem válogatnám meg a vendégeimet, a baromságaidat megbeszélhetnénk a yachtomon a jövő héten az Adrián, de nem várom oda bolgárúr hallgatóit, erről lecsúsztál te kis proli. Te csak agitálj addig itt a neten, majd 2 sör között gondolunk rád is.. ( ha adhatok egy tippet: iratkozz be egy helyesírás tanfolyamra, akkor majd néhányan elhiszik hogy megvan a 8 osztályod)

ssi 2011.07.12. 20:48:43

@ulrike:
kutyagazdikat kutyatartási kiképzőbe kellene először kiképezni, mielőtt ebet kapnának

probléma, probléma, probléma stb. - de hol a megoldás már, a békés ?

megint csak odáig jutottunk, hogy ezt, ami van, nem szeretnénk tovább?

s bevallom, keményen meglepett, mikor K. Timi is bevallotta, hogy keményen Jobbikos .. ??

mára sajna elköszönök (múlt héten nyaraltál?)

@lüke: mármint a 3-ak, vagy rajtuk kívül mások? már csak nem csak sodrás van az árral, hanem beindult a próbálkozás .. én amúgy csak összefoglaltam ..

Fell Bandi 2011.07.12. 20:49:14

@az igazi Sipi - A Magyar Köztársaság Állampolgára: tévedsz te kis lúzer, ha nem válogatnám meg a vendégeimet, a baromságaidat megbeszélhetnénk a yachtomon a jövő héten az Adrián, de nem várom oda bolgárúr hallgatóit, erről lecsúsztál te kis proli. Te csak agitálj addig itt a neten, majd 2 sör között gondolunk rád is.. ( ha adhatok egy tippet: iratkozz be egy helyesírás tanfolyamra, akkor majd néhányan elhiszik hogy megvan a 8 osztályod)

ulrike (törölt) 2011.07.12. 20:55:01

@manyike: Nem nyaraltam, de nem volt kanalam biróvá válni, ki a kém, vagy ki nem.
Sztem már az lenne érdekünkben, hogy az alapdolgokat a Fidesz meg tudja csinálni. A többieknek is valami ilyesmit kéne, hiába acsarkodnak, ez egy elzüllött ország. Senki sem szereti, ha kirángatják a dágványból, és valahová másfelé rugdossák. Az biztos, Fidesz ezt úgy teszi, hogy azt is irritálja és akkor is kiket nem kéne, és mikor nem kellene. Agresszív barmok. Nem tudom. hogy a tehetetlen barom jobb megoldás-e.

6.Lenin 2011.07.12. 20:56:14

"Őrült beszéd? Az. Van benne rendszer? Valami van."

Mindenben találhatunk rendszert, ha nagyon akarjuk, hogy legyen.

Létezhet 1, a valóságtól kissé elrugaszkodott. Mi is lehet az alapja?
Bizonyos szinten már most is működik.

Létezik 1 "egység" már most is.

A 2010-es bukás és az azzal járó mérhetetlen fidesz és orbán gyűlölet alkotja a jelenleg itt, és más blogokon is működés elvi alapjait. A Fidesz győzelme megrengette a ballibb hitét a tévedhetetlenségükben.

Igen ám, de a győzelemhez, támogató tömeg is szükségeltetik. Szerintem itt van az óriási buktató.

Ek kellene hitetni a tömegekkel, jobbat tudunk, mint a jelenleg hatalmat bitorló Szövetség.
Az eccerű meg feltenné a kérdést, hát nem éppen miattatok vagyunk ebben a helyzetben?

A válasz 1xű, de igen. akkor + mi a toszt akartok? Lenne a 2. kérdés.
azért ennél legyünk reálisabbak.

Fidesz 33% ellenzék 15+8+5 %
Természetesen 2 választás közt ezzel operálni, kicsit gyerekesnek is tűnhet.

Valami mindig hiányzik ebből a gondolatmenetből, pontosan, mint @unionist agyalásaiból:

az emberek

mit szólnának ehhez a politikából (állítólag) kiábrándult tömegek?
Mondjuk 2013-tól nem lehetne-é befolyásolni ezt az baloldali álmokban létező fidesz gyűlöletet?
Gondolják ezt azok, akik képtelenek, jelenleg még , feldogozni a választási vereség valódi okait.

Hol vannak azok a hiteles vezérjelöltek, akik képesek lennének ezt elhitetni.

a nagy reménység? A semmire sem képes TÉ ?

Csupán mindent ellenezni, tényleg elég lenne? Tényleg ennyire hülyék lennének a választók, valódi alternatíva nélkül visszafordulnának oda, ahonnan 90-ben elindultunk?

Különösen most, amikor recseg-ropog minden körülöttünk, annak a hibás politikának köszönhetően, amit a jelenlegi ellenzék még mindig folytatni szeretne?

Amúgy meg szerintem jellemző a jelenlegi ellenzékre:

A hatalomért semmi sem drága, de mi megint megcsinálnák, csak bízzátok ránk, mi most is jobban tudjuk, mi lenne a jó nektek.
Ez bukott meg 210 tavaszán.

Tényleg elég lenne a gyűlölet összetartó ereje?

ulrike (törölt) 2011.07.12. 20:59:45

@unionist: Köszönöm. Még jobb volna, ha nem is volna jó.

ulrike (törölt) 2011.07.12. 21:02:55

@lüke: Reggel óta én is kissé ébredeztem. Olyan lenne ez, mint mikor az alkoholista, a láncdohányos meg a buzi összebeszélnek, hogy megváltoznak.

panelburzsuj 2011.07.12. 21:06:20

@unionist:

Én nemigen tudok hülyébb pártokat elképzelni a mostaniaknál.

Pedig úgy gondolom, elég élénk a fantáziám! ... :)

(Hülye: legkülönbözőbb negatívumok gyűjtőjelzője. Pl. aljas, önző, rövidlátó, tolvaj, ostoba, sötét, bárgyú ... nemtetszés szerint folytatható.)

hoplita 2011.07.12. 21:08:15

@bigapples:
Az baszna be, nem a túri vásár..!:)))

Igazából a csótánytól nem tartok, sikeresen démonizálva lett, legalább 8, de inkább 12 évre.
A lámpások meg amatőrök.
Ha a dolgok úgy lesznek, ahogy szeretnénk, akkor mi megbirkózunk a fidesszel...és színvallásra kényszerítjük.
Igaz, naponta színt vallanak ezek....hitgyüli, károlyi szobor, ruszki emlékmű.
Az ingadozó radikálisok már nem sokáig ingadoznak.:)

Balt 2011.07.12. 21:10:03

@Teremszolga: Nocsak, nocsak! Még a végén kiderül, hogy a 89-es (49-es) alkotmány kevésbé tükröz választói akaratot, mint az új?

Diocles 2011.07.12. 21:10:53

@hoplita:
Jó estét!
Mit szólsz az új szövetségesekhez? :P

panelburzsuj 2011.07.12. 21:13:20

@6.Lenin:

"Tényleg ennyire hülyék lennének a választók, valódi alternatíva nélkül visszafordulnának oda, ahonnan 90-ben elindultunk?"

Egy Sybill Trelowney lakik benned! Jószolsz nyakra-főre, de pont akkor találsz bele, amikor nem is tudsz magadról ... :)

Erről van szó: a "rendszerváltó pártok" közül utolsóként a Fidesz(KDNP) is az buzgó önfelszámolás útjára lépett. Jelennek talán még elmegy, de távlatként megszűnt létezni.

Diocles 2011.07.12. 21:14:11

@panelburzsuj:

na ja, ezzel lehet ám igazán kampányolni: "Szavazz ránk, és két hónap múlva újra választhatsz, ráadásul kétszer is, mert visszaállítjuk a kettő fordulót!" :D Álmodik a nyomor.

a küszöböt már a Fidesz is leszállítja, ha van esze, nagyon jól el tudnák adni húdenagy engedményként, ráadásul egy 3%-os küszöbnél megkettőzödne az ellenzék, Gyurcsány pl. alighanem habozás nélkül dobbantana.

nem is értem, h a Fidesz miért ragaszkodik az 5%-hoz, a táborát az egyfordulós rendszerrel és az egyéni körzetekkel is egyben tudja tartani.

Balt 2011.07.12. 21:14:42

@az igazi Sipi - A Magyar Köztársaság Állampolgára: Voltál katona? A parancsnokok csak arra mentálisan alkalmas beosztottak kezébe adnak fegyvert (többnyire). Gondolod, hogy Kónya valaha az életben lát még fegyvert kézközelből? (A múzeumban.)

hoplita 2011.07.12. 21:14:51

@high up!:

"......A szavazók nem adják ingyelökre és nagyonmarhákra a szavazatukat...."

Bár így lenne...nem itt tartanánk.:((

menőmano 2011.07.12. 21:15:59

Itt az új Dallas első előzetese"

www.hir24.hu/tv/2011/07/12/itt-az-uj-dallas-elso-elozetese/

oppá" ez egy kicsit más. téma.

:)

Balt 2011.07.12. 21:16:15

@kvasztics47: Nem is azt mondtam, hogy rettegnél, csak úgy csinálsz. :) Ahogy az szokás (volt).

Balt 2011.07.12. 21:18:57

@az igazi Sipi - A Magyar Köztársaság Állampolgára: Az még hagyján, hogy szóba kerül, de pár éve még lőttek is! A kiskörúton, a rendőrpalotán, meg többek közt Kislétán. Tényleg durva!

panelburzsuj 2011.07.12. 21:19:29

@Diocles:

Neked valószínűleg fogalmad sincs, milyen sötét hangulat kezd kialakulni ebben az országban. Nem a csórók között: ott természetes az idült pesszimizmus. Hanem a tanult, világlátott fiatalok, a közeljövő legfőbb potenciális húzóereje körében.

Balt 2011.07.12. 21:21:01

@az igazi Sipi - A Magyar Köztársaság Állampolgára: Jelentem, meglocsoltam a virágokat. Most jövök tovább mulatozni rajtatok. :)))

6.Lenin 2011.07.12. 21:22:19

@panelburzsuj:

"Jelennek talán még elmegy, de távlatként megszűnt létezni. "

Minden alátámasztás nélkül.

Aztán + engem vádolsz jóslással.
A vágyak és a valóság közt, létezhet azért némi különbség, szerintem.

menőmano 2011.07.12. 21:22:37

Megyek. Szétnézek a neten. Megnézem mik a hirek.
Nem lábatlankodom már tovább.

:))))))))))))))

fatia-negra 2011.07.12. 21:24:17

@panelburzsuj: azért ne csak a fides re vegyük... 2006 óta romlik rohamosan...

a gazdasági-etikai- stb környezet... addig lehetett verseny gazdaságról (is) beszélni párhuzamosan a KORRUPT állami működéssel...

a fides erre a folyamatra "csak" felrakta a koronát (és akkor stílszerű vok)

Diocles 2011.07.12. 21:27:55

@panelburzsuj:

hogy jön ez a témához?

hogy csúszik lefele az ország, az már sajnos jó ideje így van, de aligha valamiféle ökomarxizmus fogja kirántani a szakadékból, netán Paks bezárása.

unionist 2011.07.12. 21:28:03

@panelburzsuj:
abban az elvi modellben, amit hobbiprojektként rakok össze van "összes ellen" szavazat. ami egy -1 szavazat. és ebből képződik a küszöb. úgy, hogy az +1 szavazatokat annullál.

példa.
A: 40%
B: 20%
C: 15%
D: 10%
E: 5%
Against All: -10%
ezt 5 párt között arányosan eloszva mindegyiktől levonunk 2%-ot.
az algoritmus egész pontosan az, hogy vesszük sorba a szavazat-halmokat, és szedegetünk róla egyesével pluszost mindaddig, amíg van a mínuszos halomban.

ez azt eredményezi, hogy ha a pártok elutasítottsága magas, akkor nehéz bejutni. de ha egy új erő az apolitikus tömegeket vonja be a közéletbe, akkor a küszöb alacsonyabbra kerül. de az nincs előre meghatározva, hogy mennyi. hanem az "against all" szavazatszámból adódik.

Balt 2011.07.12. 21:30:15

@az igazi Sipi - A Magyar Köztársaság Állampolgára: Csak azért nem mondom, amit Fegyenc tanácsolt, meg hogy vidd magaddal őt is (akit viszont TI vastagon megérdemeltetek), mert rá még szükség van itthon. Pl. statuálni, ha elvégezte a dolgát a maszop körül. :)

Balt 2011.07.12. 21:37:49

@sárkányfő: Lehet így is interpretálni, mégis, eléggé mentegetőzésnek hat. (A hvg legalább 3x írja le rosszul Pahor nevét a cikkben, jellemző, de mellékes.) Ez a mondat azért aranyos, annak fényében, hogy a horvát csatlakozás legnagyobb kerékkötői a szlovének voltak...:

"külön is méltatta, hogy a magyarok messzemenően hozzájárultak Horvátország teljes jogú uniós felvételéhez. Még egyszer: hazánk és az önök országa között problémamentes a viszony."

tagokvagyunk.blog.hu/2011/06/21/fegyverszunet_a_balkani_hideghaboruban

Ennyit erről...

Balt 2011.07.12. 21:38:26

@sárkányfő: Tehát: kiköpött Gyurcsány a pasas. :))

komment1 2011.07.12. 21:39:32

A poszthoz:
Erre a bejelentésre vártam már egy ideje. Nagyon örülök, hogy végre az LMP előjött a farbával, amit már sokan pedzegettek: csakis a legszélesebb választási koalícióval lehet bármit elérni a Fidesz alkotta mostani rendszer, a kevéssé demokratikus irányba mutató törvények törlése érdekében. Azt hiszem, a Török Gábor posztok is igencsak előkészítették a terepet ehhez a gondolathoz.
Nagyon örülök, hogy, ahogy Karácsony Gergely mondta, a példa Esztergom, ahol ténylegesen megvalósult ez a választási szövetség.
Valóban őrült beszéd, de nagyon határozottan van benne rendszer, különösen mivel kicsiben már effektíve megvalósult. Nyilvánvaló, hogy pragmatikus lépésről van szó, ahogy a poszt hangsúlyozza. Tényleg felmerülhet ennek kapcsán az elvtelenség vádja. Ugyan elmehet ilyen irányba a dolog, de ott a másik lehetőség, és szerintem az LMP bejelentésének valóban az a szándéka, amiről beszélnek: a demokratikus rendszer megmentése érdekében áthidalni az egyes pártok, sőt a jobb- és baloldal közötti látszólag áthatolhatatlan szakadékot. Ahogy már többszor írtam itt, egyszerűen nem tartom normálisnak azt a fajta mára tökéletesen rögzült beidegződést, mely szerint a másik oldal maga a sátán megtestesülése, olykor ténylegesen úgy beszélnek pl. jobboldaliak egy MSZP szavazóról, mint aki jószerivel nem is ember, és vice versa. Én ezt tartom a magyar politika legfőbb rákfenéjének, és aligha véletlen, hogy úgy tűnik, csak ennek a rendkívül negatív, nagyon rossz hatású beidegződésnek a meghaladásával lehet valahogy továbblépni a jelenleg politikai helyzetből. Lehet, hogy nagyon sarkosan fogalmazok, de én egyszerűen nem látok más lehetőséget, különben benne ragadunk a jelenlegi trutymóban.
(Jellemzően Gyurcsány mindjárt elkezdte keverni, ő például rendesen keresztbe tehet egy ilyen választási összefogásnak, remélem, nem jár sikerrel a kutyulása.)
Talán azt is lehetne mondani, hogy ez itt egy politikai paradigmaváltás ideje lehet. Nem értek a politológiához, nem tudom, a politikában működhet-e a kuhni tudományelméleti séma a paradigmaváltásokkal, de egyáltalán nem tartom kizártnak.
(Szerintem egyébként nem Molotov-Ribbentrop paktumszerű képződmény az elképzelés, mert ott egy voltaképpen gondolkodásában egymáshoz nagyon is közel álló két szélsőséges diktatúra fogott össze átmeneti érdekeik mentén, igen negatív célok érdekében. Itt viszont egymástól valóban nagyon távol álló eszmék képviselői foghatnának össze pozitív cél érdekében. És nem nevezném fideszes módszernek sem, mert egyelőre legalábbis nem a hatalom mindenáron való megragadása a cél a koncepció szerint, ezért is tartana az elképzelés szerint csupán rövid ideig az összefogás - én mondjuk egyáltalán nem tartom kizártnak a közös kormányzást sem, de ez a következő lépés lehetne, ehhez még meg kell emészteni a hatalmas váltás gondolatát.)

Balt 2011.07.12. 21:43:06

@manyike: Nekem írta, szóvicc, elsőre észre sem vettem. :)

tölgyes 2011.07.12. 21:48:48

Kedves Török Gábor!

Ezt a koncepciót mintha csak Gyurcsány írta volna:::)))!!! Csak nem ezért az elképzelésért kapta Karácsony a MEH-ből a fizetést..???!!!!:::)))

6.Lenin 2011.07.12. 21:51:53

@komment1:

"Itt viszont egymástól valóban nagyon távol álló eszmék képviselői foghatnának össze pozitív cél érdekében."

Azt még értem, hogy a közös cél a Fidesz megbuktatása, ellenzéki pártoktól ez természetes.

A pozitív cél, az viszont érdekelne, mit is takar.

Milyen pozitív eredménye van Egomban az ellenzéki összefogásnak. Éppen felvirágzási szakaszban lenne a város?

Netán 1, 2/3-al nyert , nem tudja elviselni, nem az történik, amit ő szeretne?

hoplita 2011.07.12. 21:52:53

@radala:
Laboratóriumi vegytisztaságban működhetne...de marhaság, nem működik....nem működhet.
Egyébként is, mi egyedül akarjuk megverni a fideszt...ha nem 14-ben, akkor 18-ban tuti.
Ha lesz még akkor fidesz, mármint ebben az állapotában, mert nagy a gyanúm ez a ciklus meg fogja őket is viselni.
A parlamenti helyek csökkentése miatt alapból 150 mameluk szájából esik ki a csecs...ölni fogják egymást a jelöltségért.
Már most mutatkoznak repedések a helyi szervezetekben...sok az eszkimó, kevés a fóka.
Ha erre az éppen bedőlő eurozóna és gazdaság ráerősít, akkor mennek a levesbe, testvérük, a maszop után.
Én régóta mondom, fiat iusticia, pereat mundus.:)

tölgyes 2011.07.12. 21:54:12

Ja és még valami!! Hónapokon át - még a választási időszakban - írtam, hogy az LMP maga a kicsi SZDSZ..:::)) (TG-t is onnan fújta közénk a szél:)!).. Az SZDSZ is létre akarta hozni a NAGY KOALÍCIÓT A JOBB OLDAL ELLEN...!! AZ ALKOTMÁNYT MEG IS VÁLTOZTATTÁK..:( Ők össze is álltak az MSZP-vel és erre rá akarták venni a Fideszt is, de erre Orbán nem volt hajlandó!.. Akkor lett a fidesz az utálatos kép...Ezután indult meg a Fidesz szétverésére irányuló akció.. ami aztán a Fodor_Németh-Ungár csoport kilépésével zárult:)

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.07.12. 21:56:22

"semmi garancia nincs arra, hogy a három ellenzéki erő szavazói hajlandóak lennének egymás jelöltjeit támogatni:"

Garancia nincs semmire. Eddig sem volt. Mégis minden választáson átverték a választókat a két forduló közötti visszalépkedgetésekkel. Ha nem akar a jelölt képviselő lenni minek indul el? Ha már elindult csinálja végig!

Ha egy politikus csak elvek mentén politizál kizárt, hogy sikeres legyen. Az eredményesség szempontjából a céljai elérésben pedig akkor lesz sikeres, ha szükség esetén az ördöggel is összefog.

Ezzel a Karácsony féle módszerrel akár kormányra is kerülhetnének, de mit is tenne egy ilyen kormány? Az összefogás addig tartana, ameddig le nem győznék a Fideszt. Ha az meglenne, akkor komoly érdekellentétek törnének felszínre, amelyek igen megnehezítenék a kormányzást. Vagy rövid életű kormányzás lenne, vagy olyan amelyik 4 évig nem sok mindent csinál, de addig is felveszik a fizetést, elvégre a politikust a pénz és a hatalom mozgatja, nem a szép elvek.

Karácsony fejében azért foganhatott meg ez a javaslat, mert jelen állás szerint kinéz nekik egy parlamentből való eltűnés.

Ha ők egy komoly, erős, népszerű párt lennének, akkor 2014-ig simán ki tudnák építeni az országos hálózatot, meg tudnák erősíteni a pártot, és egyedül is meg tudnák nyerni a választást.

Ha viszont csak pótszdszként működnek, ahogy ma látszik, akkor a sorsuk is hasonló lesz.

Amelyik párt ugyanis az mszp-hez dörgölőzik maga is vörösödik, és bizony szalonképtelenné válik bizonyos választói körökben, lásd az szdsz mélyrepülését 20%-ról a 0%-ra.

Énszerintem a helyes stratégia az lmp számára az lenne, ha nem koalíciózni akarnának az mszp-vel, hanem legyőzni őket, elszívni a szavazóikat. Ha az mszp kiesne a parlamentből, akkor az lmp jelentősen feltörhetne.

Ahogy a Fidesz is tette, amikor még csak 7%-os párt volt. Meg- és kitalálták a győzelemhez vezető utat.

A választási rendszer módosulása miatt még kevésbé lesz szükség sok pártra. a jelenlegi négypárti parlament helyett könnyen lehet, hogy csak három lesz.

Jelen állás szerint az lmp-nek áll kifelé a szénája, de van csaknem három évük változtatni a helyzeten. Ha jók, ügyesek, erősek, akkor az bőven elég. Ha nem, nem.

hoplita 2011.07.12. 21:56:59

@Balt:
Nem fogsz látni, nyugi.
Vagy csak a testemen keresztül.:)

hoplita 2011.07.12. 22:03:10

@Várúr:
"....nem jut eszébe a kis hülyének - bocs' a kifejezésért - mibe kerülne az országnak egy közel féléves kormánynélküliség? ..."

Hű, de ismerős duma.
Pont ezért nem akart új választásokat a csótány....szóról szóra ezek voltak az érvei.
Azért csak tanultok ti valamit, jaffásmajmok....nem is akárkitől, igaz, te droid?:))))

Függetlenül attól, hogy baromság az egész.

Sötétben bujkáló fülkeellenforradalmár 2011.07.12. 22:04:04

TG-nek!

"Furcsán hangzik talán, de Karácsony Gergely javaslata meglehetősen „fideszes”: a hatalomról, a politikai célokról, az odavezető útról szól, mércéje pedig az eredményesség és nem a szépség."

fideszes?
A politika nem a hatalomról szól? A politika nem egyenlő a hatalommal? Nem minden politikai párt a hatalom megszerzésére törekszik?

Furcsa párosítás: politika-szépség...

Legfurcsább pedig az hogy pont egy politológusnak kell ezeket a kérdéseket feltenni...

fideszes?
akkor amikor azt is mondja hogy utána felosztanák a parlamentet és új választásokat írnának ki?

Amúgy én is hamvába holt ötletnek tartom, de legalább észrevették a fideszt -ha nem születik egy új politikai erő - csak összefogással győzhetik le.
Az összefogás pedig mából kiindulva lehetetlen...

Terniak 2011.07.12. 22:05:55

@Balt: ne haragudj, hogy megkérdezem, de konkrétan mire akartál reagálni?

tölgyes 2011.07.12. 22:05:57

Kedves Akitlosz!

Nincs semmi új a Nap alatt!!! Ezt már megtette egyszer az LMP elődpártja az SZDSZ.. Összeállt az MSZP-vel, alkotmányt változtatottak..aztán láttuk mivé tették az országot.. de ha még jobban visszamegyünk a történelemben, akkor már megcsinálták ezt 1948-ban is.. amikor a Szakasicts-Schiffer állt össze Rákosi-Kádár-Apró MDP-jével..Akkor is megváltoztatták az alkotmányt::::)))Most meg Schiffer András áll össze Schiffer Jánossal és Apró-Gyurcsány-Mesterházyval..::::)))

Balt 2011.07.12. 22:06:27

@komment1: "mely szerint a másik oldal maga a sátán megtestesülése, olykor ténylegesen úgy beszélnek pl. jobboldaliak egy MSZP szavazóról, mint aki jószerivel nem is ember, és vice versa"

Bezzeg a parlamentben! Novák Előd és Schiffer tegnap jól illusztrálta az apróbb, ám nyilván áthidalható elvi nézetkülönbségeket...: :)))

hvg.hu/itthon/20110712_novakelod_zsidozas

török gábor 2011.07.12. 22:07:12

@kvasztics47: dejó, akkor hamarosan jön a negyedik, már várom :)

hoplita 2011.07.12. 22:07:50

@mirrmurrkandúr:
Na, akkor erre ihatunk is....mert nálam is ez az elsődleges szempont.
A többit meg majd lejáccuk.:)

jjulie 2011.07.12. 22:13:45

@6.Lenin:

és annak milyen pozitív eredménye van, hogy az orbán és a pártja csinálja most ugyan azt amit eddig nem ők csináltak?

mondjuk az hogy lovat adtak a hozzád hasonló parasztok alá, az nem az

vagy értelmetlen szövegeket gyártani, kölcsönből finanszírozni a blabblát, saját mamelukokat pozícióba juttatni tákolmánnyal parasztot vakítani lenne a pozitív hozadék?

hoplita 2011.07.12. 22:14:29

@bigapples:
"...Szerintem a Fidesz ellen 2018 előtt nem lehet sikeresen fellépni (ha az EU nem dob egy hátast az esetleges spanyol, olasz gazdasági csőd miatt és nem csúszik mély recesszióba Németország) ..."

Valami ilyesmit makogok én is.
Hacsak....mert a biztos az, hogy a tehénszar lapjára esik.
Ha a spanyolok mellett még a másik nagy, a digók is megrogynak, akkor szevasz ejrópajúnijó....én meg pezsgőt bontok.:)
Egyébként már 14-ben sem fogja szarrá nyerni magát a fityisz...sőt, akár egy koalíciós kényszer is bejátszhat....sok idő van még addig és erodálódik a tábor, kopik a népszerűség....meg sok embernek lépnek még a tyúkszemére.

jjulie 2011.07.12. 22:14:50

@Balt:

a fidesz szart sem ér, és hála isten a külföldi történések leröviditik a kisértetjárásukat

egy karácsony-i dolgazattól beszartatok

bóra77 2011.07.12. 22:16:47

Érdekes volt végigolvasni a kommenteket (nem mindet sikerült, csak nagyjából). Igaza volt annak, aki valami olyasmit írt, hogy az elmúlt időszak legizgalmasabb kommentáradata jött. Pedig, ha még egyszer megnézzük TG írását, ő leginkább a dislike gombot nyomta a javaslatra:
pl.
"Őrült beszéd? Az. Van benne rendszer? Valami van." Inkább őrültség, de van benne némi rendszer (nyomokban)
""ötlet természetesen ezer sebből vérzik"
"a felvetés realitása jelenleg a nullához közelít, s mint ilyen nem több egy szimpla gumicsontnál"
"Nem akarom ragozni, mert egy hamvába halt kezdeményezésről beszélünk"
"a gondolatkísérlet"
(mondjuk ilyen határozottan ekézni valamit és ennyiszer ritkán szokott..szerintem)

Tehát maga az ötlet leginkább bullshit. Ehhez képest közel 400 kommentben továbbgondolták:)
két dolog derült ki nekem (anélkül, hogy nagyon kapisgálnám, hogy az LMP mi fia borja)
Ez az ötlet egybeleginkább az LMP coming out-ja
1. Fideszre egyértelmű nem
2. Baloldalra talán
hogy innen hova fognak továbblépni?
jó kérdés.

az is érdekes volt a kommentekben, hogy Bajnai igen. egyre inkább igen.

Balt 2011.07.12. 22:18:39

@Teremszolga: Erre:
"Két probléma van: az egyik, hogy éppen magán az Alaptörvényen kellene változtatni, másrészt, 1989-ben hasonló elképzelésekkel alkotmányoztak."

tölgyes 2011.07.12. 22:19:13

@bóra77: Az Ön Bajnai igenjében sincsen új...Ön meg ennél a megoldásnál akadt le:)

jjulie 2011.07.12. 22:19:20

@hoplita:

nem szevesz európai únió, hanem szevesz nemzetállamok, és lészen európai egyesült államok központi költségvetéssel

nemzetieskedés meg marad a fociban, meg hasonló helyeken

6.Lenin 2011.07.12. 22:19:55

Nem tudom írta-é valaki?

Összeállna a koalíció, aztán 1 kis fosztogatás után, kiírnának új választást, amit a Fidesz nyerne magasan.

Mi is lenne Mo-on?

Nem nyerne a Fidesz.
Nyerne az MSZP (?). Lesz még ilyen párt 2014-ben ?
Nyerne az LMP-Jobbik. Novák Előd kiket kergetne a padsorok közt?
MSZP-LMP, visszajönne a 2002-2009-es aranykor?
MSZP-LMP-JOBBIK maradhatna együtt?
Nyerne az LMP?
Nyerne a Jobbik?

Őrült gondolatok? Vagy reális alternatívák?

fatia-negra 2011.07.12. 22:20:59

@török gábor: egyetértek Kvaszticcsal...

de fel a fejjel Gábor! az is nagy dolog. de halál komolyan...
sok millió embernek egy jó írása sincs (akármennyit is írhatna)...
+kommentelés is a te érdemed... végeredményben "rád" ragadnak a klubtagok...

hoplita 2011.07.12. 22:24:14

@mrs. white:
Ja...az egy jópofa könyv, Kozmikus főnyeremény a címe asszem Sheckly írta...vagy Sheckley.

6.Lenin 2011.07.12. 22:24:17

@jjulie:

"kölcsönből finanszírozni a blabblát, saját mamelukokat pozícióba juttatni tákolmánnyal parasztot vakítani lenne "

Tudod te egyáltalán, mit írsz?

fatia-negra 2011.07.12. 22:24:23

mellesleg vicces... én is a 381-hez írogatok, épp aktuálisan... (ügyészséget)

bóra77 2011.07.12. 22:24:56

@tölgyes: egyelőre nem gondolkodok semmilyen megoldásban. ez meglepi Önt?

megszűnt 2011.07.12. 22:27:22

@fatia-negra:
"egyetértek Kvaszticcsal..."

Pontosan mivel értett egyet Török Gábor?

Amúgy szerintem nem rá ragadnak a klubtagok, talán 3 emberről mondható el, de a többség a közösség miatt van itt.

fatia-negra 2011.07.12. 22:29:13

@knausz: azt én írtam hogy: egyetértek... dicsérgettem Gábort... de te + tompítod...

Balt 2011.07.12. 22:33:21

@bóra77: "Ez az ötlet egybeleginkább az LMP coming out-ja"

Vagy csak Karácsonyé. :)

Balt 2011.07.12. 22:34:21

@bóra77: "az is érdekes volt a kommentekben, hogy Bajnai igen. egyre inkább igen."

Írta egyszer valaki, hogy Bajnai egy biztos bukó választásra, tűzoltásra szerződött, előre írásbeli ígérvényt kérve az összegründolt (mindvégig kitartó) koalícióból. "Versenyhelyzetben" egyáltalán nem biztos, hogy ilyen "flottul" menne a dolog, pláne a vázolt koalícióval... :)

hoplita 2011.07.12. 22:35:15

@az igazi Sipi - A Magyar Köztársaság Állampolgára:

Amelyik kutya ugat, az nem harap.
Gyáva, szarfaszú patkányok az ávós haverjaid....szopjatok együtt lovat.:)

megszűnt 2011.07.12. 22:36:04

@fatia-negra:
"dejó, akkor hamarosan jön a negyedik, már várom :) "

Itt akadtam el legelőször és aztán amit Te mondtál.

Mi jó? Mi jön hamarosan, ami 4.? Mit vár az elemző?

"sok millió embernek egy jó írása sincs (akármennyit is írhatna)..."

Ezt sem értem. Nehéz ezt összerakni..

hoplita 2011.07.12. 22:38:15

@Diocles:
Na hali..!

Én???
Szóho' se jutok...:))))

Balt 2011.07.12. 22:38:33

@6.Lenin: Jogos kérdések. Bár ezt így nem értem:

"amit a Fidesz nyerne magasan.

Mi is lenne Mo-on?

Nem nyerne a Fidesz."

Balt 2011.07.12. 22:42:16

@knausz: "Mi jó? Mi jön hamarosan, ami 4.? Mit vár az elemző?"

4. centurio. :)

komment1 2011.07.12. 22:44:49

@6.Lenin:
Esztergomban pontosan olyan nehézségekkel kell szembenézni, ami szerintem országos szinten nagyban fog majd várni a pártokra és mindnyájunkra ebben a helyzetben. Egyelőre a lehető legnagyobb baj kellős közepén ül a város, ráadásul a Fidesz mindent megtesz a "reakció", azaz voltaképpen a város eltaposására. Sajnos tényleg ez van, a kézzel fogható eredmények eddig látszólag negatívak. Ugyanakkor valami olyan bontakozik ki a városban, ami korábban soha nem volt - a legjobb példa erre az önkéntesek munkája városszerte. Meggyesék direkt nem szavaztak meg egy fillért sem a közterületek rendben tartására azért, hogy a koszba, mocsokba, dudvába fulladó város lakói a polgármestert, Tétényi Évát hibáztassák és utálják meg. Ehhez képest az emberek elkezdték saját maguk rendbe hozni a környezetüket, füvet nyírni, szemetet szedni, virágot ültetni, közös akciók is vannak erre. Fideszék reakciója az volt, hogy pl. feljelentették a virágültetőket, a szemetet szedő gyerekeket a rendőrség állította le a "károkozásban" - tehát a tökéletes agyrém megvalósulása. Mindenesetre a civil kurázsi felébredése nagyon látványos, "nem engedünk a 48-ból". Talán patetikusan hangzik, de egy angol barátnőm, aki itt él a városban a következőt fogalmazta meg: ő mint kívülálló látja, hogy egyrészt milyen szinten hagyják lepusztulni, sőt direkt lepusztítják a várost, de ugyanakkor most már azt is látja, hogy milyen sok jó ember van a városban. A nagy nyomorúság meg a vészhelyzet a legjobbat hozhatja ki az emberekből, mint mondjuk a háború alatt. Negyven évig mi voltunk a "klerikális reakció" tűzfészke, amit el kell taposni, és az a helyzet, hogy most is mi vagyunk. Magyarországra vonatkozóan: talán megint patetikusan hangzik, de éppenséggel 1956-tal is az volt a helyzet, hogy az ellenállást sikeresen eltaposták, de nagyon sokan, köztük történészek is úgy gondolják, hogy a szovjet rendszer összeomlásához ez volt az első lépés. Csekély harminc évig tartott, de beérett a dolog. Mivel a volumen itt és most minden szempontból jóval kisebb, nem egy kemény diktatúráról van szó, és nem a Szovjetunióról, csak Magyarországról, hát remélem, hogy nem fog harminc évig tartani a mostani folyamat. Esztergom vonatkozásában az például már biztos, hogy noha most politikai szempontból gyakorlatilag tehetetlen a város, három év múlva a választáson még az írmagját is el fogja söpörni a helyi Fidesznek, egyedüli túlélő a helyi KDNP lehet, akik elhatárolódtak az itteni fideszesektől.

hoplita 2011.07.12. 22:45:08

@Balt:
Ugyan, cimbi.
Gőzöd nincs ki mindenkinek van itt fegyvere a törvénytisztelő átlagpolgáron kívül...nagy valószínűséggel Kónyának is van tartásija, sőt szerintem önvédelmije is.
Szerezni fegyvert nem probléma...csak némi pénz kérdése.:)))

megszűnt 2011.07.12. 22:45:58

@Balt:
Prózai kérdéseket tettem fel, nem irodalmi magaslatok.:)

Témához: minden csak elmélet. Ma jobban a tévét néztem az elemzőkkel, akik a Fideszt nagyon méltatták.

Nincs reális esélye ennek a posztnak, hiába lett megvitatva 468.

bóra77 2011.07.12. 22:46:23

@knausz: azt írta kavicsakárhány, hogy TG-nek minden 100. írása jó. Erre válaszolt TG, hogy már nem sokat kell várni a 4.-ig. azaz a 400. bejegyzésre, és akkor megint örülhet, hogy írt egy jót:) Ez szeptembernél hamarabb nem fog bekövetkezni..:)
erre meg írta Fatia, hogy egyetért azzal, hogy minden 100. jó.
@Balt: azért Karácsony jött elő ezzel, mert Schifferrel kevéssé lett volna eladható vagy hiteles.
Bajnai: várjuk ki a végét.
Ha miniszterelnök karaktert kell keresni 2014-re, akkor szerintem az emberek egy szolid, visszafogott, értelmes (nem túlmozgásos, nem napóleon-komplexusos, nem agresszív, nem pökhendi) embert kívánnának a posztra.

fatia-negra 2011.07.12. 22:48:33

ezt kellett volna még elolvasnod, mert erre válaszolt Gábor:)))

torokgaborelemez.blog.hu/2011/07/12/381_helyretolni_azt/fullcommentlist/1#c13968667

ezt ajénlom figyelmedbe, itt kukáztam, jo szójáték: "Alkot@manyike"

ez pedig a nagy rejtély... én vagyok a nagy varázsló... huhhh. huhh
torokgaborelemez.blog.hu/2011/07/12/381_helyretolni_azt/fullcommentlist/1#c13967471
(a kommentem után van az a komment amire válaszoltam:)

6.Lenin 2011.07.12. 22:49:08

@Balt:

Összeállna az őrült koalició, 2/3-al nyerne, rövid fosztogatás után új választást írnának ki (ez az alapgondolat). aztán ezt az újra kiírt választást nyerné a Fidesz magasan.

Mi lenne ebben az esetben Mo-on? Érdekes szitu lenne az tuti.

Másik opció, nem nyerne a Fidesz, jönnének azok a lehetőségek amikről utána írtam.

Bocs, rosszul fogalmaztam.

bigapples 2011.07.12. 22:50:03

@jjulie: lol, zsüli, beszélgess erről írekkel, spanyolokkal, angolokkal, franciákkal, dánokkal és még sorolhatnám. Ilyen a következő száz évben nem lesz.

bóra77 2011.07.12. 22:50:37

@knausz: igen, de a közösség meg TG miatt gyűlt ide. ennyi erővel lehetnének Kuminnál vagy Tóta W-nél is.

hoplita 2011.07.12. 22:51:18

@jjulie:
Ezt ugyan miből is gondolod?:)))
Mert marhaság a köbön.

megszűnt 2011.07.12. 22:52:26

@bóra77:
Köszönöm. Értem már.

Azért ha azt nézem, amit már korábban mondtam, hogy mióta Török Gábort olvasom, váratlan témák nem érnek, vagy felvetések a tévében, akkor azért tudom mondani, mindenféle rajongás nélkül, hogy az ő minden bejegyzése hasznos és figyelemreméltó!

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.07.12. 22:55:07

@tölgyes:

Az okos más kárán tanul.
A buta a sajátján sem.
A többiek meg a saját kárukból tanulnak.

Eddig úgy tűnik az lmp is beérné azzal a karrierrel, ami az szdsz-nek megadatott.

fatia-negra 2011.07.12. 22:58:47

@knausz: én is ezt mondom... mind hasznos és jó... de elolvasni nem kell mind...

bóra77 2011.07.12. 23:02:37

@fatia-negra: én elolvasom, mert szórakoztat. mondjuk csak ezt a politikai blogot olvasom. mármint rendszeresen, és talán minden bejegyzést. (jó bevallom az előzőt gyorsolvasással, mert nem csigázott fel a téma)

azért az érdekes, hogy megjelenik az LMP, bejut a parlamentbe, mire mindenki éljenzik,hogy végre valami új. egy évvel később meg már mindenki szdsz-ezik.
ha teszem azt bejutna egy másik párt (középre/jobbra), akkor meg mindenki mdf-ezne? mert így nehéz lesz új pártnak érvényesülnie, ha mindenki mindennel összemosogatja őket.
ilyen alapon egyedül a Civil Mozgalom vihetné valamire.

megszűnt 2011.07.12. 23:03:14

@bóra77:
"igen, de a közösség meg TG miatt gyűlt ide. ennyi erővel lehetnének Kuminnál vagy Tóta W-nél is."

Összetett kérdés, de korábban elgondolkodtam rajta, mi az oka.

@török gábor: Ezt kérem nem elolvasni, nem politikai-jellegű hozzászólás!!

Szóval Török Gábor meglehetősen szerény és mindenkit hagy kibontakozni, nem akar főszereplő lenni a saját blogjában sem, csupán megfigyelő.

A másik a kommentelők összetétele. Gyakorlatilag kevés kivétellel, de mindenki erős egyéniség, egy-egy este bárki elviszi a blogot. Ez, ilyen formában soha, sehol nem jött még össze.

Ha a szerénység és 'hagyom kibontakozni az embereket elv', ez összefügg, akkor Török Gábor érdeme és inkább a tanáremberé, mint a politikai elemzőé.

komment1 2011.07.12. 23:04:58

@Balt:

Hát ja, magam is felfigyeltem az eseményre, gondolom a kettő együtt generálódott (a közeledés meg a szétlökődés), ez így szokott lenni saját tapasztalataim szerint is.
Biztos, hogy egymást marni sokkal könnyebb, és semmi garancia nincs arra szerintem sem, hogy összejöjjön az alkalmi koalíció. Esztergomban is azonnal kipattantak a felszín alatti ellentétek a nagy összeborulás mellett, de gondolom ez így természetes. Viszont tény, hogy egyelőre effektíve a legalapvetőbb dolog tekintetében megvan a koalíció a pártok (sőt a civilek) között, nyilván mindaddig, amíg nem normalizálódik a helyzet a városban. Utána újra mehet a pártok (és függetlenek) versenye, hiszen ez a természetes.
Ugyanakkor fontos dolog, hogy nemcsak helyi vonatkozásban hozta össze már ezeket a pártokat Esztergom ügye, hanem Tétényi Éva révén Vona Gábor, Schiffer András és MSZP-s vezetők gyakorlatilag egymással párhuzamosan és összehangoltan léptek fel már néhány hónappal és most néhány nappal ezelőtt is. Természetesen egyáltalán nem lehet véletlen, hogy Esztergomot emlegeti Karácsony Gergely - mindebben benne lehet az a gondolat is, hogy összefogó személyiség az egymástól igen távol álló pártok között esetleg éppen Tétényi Éva lehet. Ezt a lehetőséget először éppen Török Gábor vetette fel.

bóra77 2011.07.12. 23:06:26

@knausz: így még inkább elolvassa, hogy felhívtad rá a figyelmet:)
igen, igazad van, tényleg mindenkit hagy kibontakozni. + nagyon jól kezeli az embereket. hogy ez tanáremberség vagy sem, azt nem tudom. valószínűleg inkább ilyen személyiség. tolerál.

6.Lenin 2011.07.12. 23:09:02

@komment1:

Annyira részleteiben nem ismerem a helyzetet, csak érdekel, mint régi Esztergomhoz kötődőt.
Nincs szándékomban sem az ottani Fideszt védeni, de szerintem TÉ sem tesz meg mindent, 1 lehetséges együttműködés érdekében. Olvastam a blogjában néhány bejegyzést, ill. láttam Kálmán O-val , néhány beszélgetését.
az én véleményem szerint, Ő is benne van a jelenlegi helyzet kialakulásában.
Annak nagyon örülök, hogy a város lakói ébrednek és remélem arra is rájönnek, nem ilyen vezetőkre lesz ott szükség.

cserepj · http://latinpince.blog.hu 2011.07.12. 23:14:17

@komment1:

Ezt meg tudom erősíteni, apám 68 évesen önkéntesen söprögeti a Esztergomban belvárost a Rákóczi teret és a Lőrinc utca elejét.

sárkányfő 2011.07.12. 23:16:52

@Balt:
nem egészen értem a szíjjártó védésed. azért nem hazudott szíjjártó, mert a hvg elírt egy szlován nevet? vagy mert egyébként jó a két ország viszonya? mégis hogy függenek össze ezek azzal, hogy kerek-perec cáfolták szíjjártó amúgy is nyilvánvaló hazugságát?

megszűnt 2011.07.12. 23:19:12

@bóra77:
Ha itt volna Letícia, megjegyezném, hogy nem az Oroszlánok műfaja ez a tolerancia és akkor ennek tükrében azt mondom, a tanárember a domináns.

De rengeteget tanulunk! Irodalom, történelem, szerénység tekintetében (és akkor én ráadásul nem vagyok a 3 személy között, aki Török Gábor rajongója!)..

panelburzsuj 2011.07.12. 23:21:31

@bóra77:

"egy évvel később meg már mindenki szdsz-ezik"

Ez a legbiztosabb jele annak, hogy a riválisoknak fogalmuk sincs, mit kezdjenek vele. Főként a pontosabb kifejezés híján jobboldaliaknak nevezett gyűjteményben.

Egy kis alig burkolt zsidózás-komcsibérencezés vegyülék viszont csak ápolja a "nemzeti tábor" csahosainak identitástudatát és összetartozás-érzetét. (Nem a szavazók millióiét: csak pár tízezer csahosét.)

Ezt az elképesztően szimpla és primitív műsort láthattuk itt ma is, végtelenített ismétlésben.

Karácsony ötletének sok olvasta lehet. A fogadtatásának még sokkal több. Az alábbi idézetet kissé túldimenzionáltnnak látom ugyan, de a lényegre igen pontosan rátapintott: ebben az országban a remény a legnagyobb hiánycikk. Ám ugyanezért minden apró szikra fáklyának tűnik az országos sötétségben ...

"Az LMP bemozdította az országot, egyetlen mozdulattal, egyetlen egy aprócska gondolattal felkavarta az állóvizet - és meggyőzött mindenkit arról, hogy aki ilyen hatalmas dinamizmusra képes, ilyen csörtét végig tud vinni (egy a fidesz számára ismeretlen harcművészeti ágban), az bármire képes. Ez egy első villanás volt, gyönyörű bevezetés, egy egész ország optimizmusát hozta meg - egyetlen nap leforgása alatt :)))"

fifty-fifty.blog.hu/tags/karacsony

bigapples 2011.07.12. 23:22:09

@6.Lenin: Igen én is azt látom, hogy Tétényi a választást megnyerni képes, nagyon szerencsés kézzel kiválasztott jelölt volt, de politikusnak, városvezetőnek nagyon gyenge. Végletekig konfliktuskereső, színpadias, önmagát előtérbe állítani szerető, kompromisszumképtelen politikus. Biztosan a helyi Fidesz keresztbe tesz neki, de keresztbe tett Botkának is Szegeden, csak Botka egy tapasztalt politikus, nem egy protesztcivil.

graycivil 2011.07.12. 23:22:49

Úgy látom, a Mokkás Kárásznak rendkívüli kéjt okoz ízlelőbimbóival a fydeszes ánusz fényesítése.

tv2.hu/mokka/video/levelben-szavaznanak-a-hataron-tuliak

A Mesterházyval készített interjúban többször is hangzik nyílt FYDESZ-propaganda:

- 4:20: Kárász: Ha én lennék az önök tanácsadója, akkor azt tanácsolnám, hogy vegyenek részt a választási albizottság munkájában
- 6:30 Kárász: Azt is a választók döntötték el, hogy a választási rendszer ilyen lehessen
- 8:35: Kárász: A közmédiumok leépítése költséghatékonysági célokat szolgál
- 9:15 Kárász: A demokráciára az emberek másképpen érzékenyek. Én addig nyugodt vagyok, amíg önt itt a Mokkában úgy kérdezem, ahogy jónak látom.
- ??:?? Kárász: NEKEM TETSZIK A MÉDIATÖRVÉNY

Az utolsó megjegyzést a videón már nem találtam meg.

Azért érdekes megjegyzések ezek egy "független kereskedelmi szolgáltatótól".

bigapples 2011.07.12. 23:23:39

@panelburzsuj:
"Az LMP bemozdította az országot, egyetlen mozdulattal, egyetlen egy aprócska gondolattal felkavarta az állóvizet - és meggyőzött mindenkit arról, hogy aki ilyen hatalmas dinamizmusra képes, ilyen csörtét végig tud vinni (egy a fidesz számára ismeretlen harcművészeti ágban), az bármire képes. Ez egy első villanás volt, gyönyörű bevezetés, egy egész ország optimizmusát hozta meg - egyetlen nap leforgása alatt :)))"

www.youtube.com/watch?v=dhRUe-gz690

6.Lenin 2011.07.12. 23:23:41

@komment1:

"Természetesen egyáltalán nem lehet véletlen, hogy Esztergomot emlegeti Karácsony Gergely - mindebben benne lehet az a gondolat is, hogy összefogó személyiség az egymástól igen távol álló pártok között esetleg éppen Tétényi Éva lehet."

Azt hiszem itt a lényeg, TÉ is képes összehozni az eltérő nézetűeket a közös cél érdekében, megszabadulni a minket legyőzőktől, Viszont az ilyen szövetségekben eleve benne van, a céljukat elérve, ismét egymás ellen fordulnak, hiszen megszűnik az összetartó érdek. A győzelem a bukás kezdetét jelenthetik. Az együttműködésre törekvés lenne a helyes út.
Kinek használnak az ilyen szövetségek? Mi lesz utánuk?

Lásd II. Világháború. Mit hozott a közös ellenség legyőzése?
A nem összetartozók rögtön egymás ellen fordultak.

Nem ez lenne a helyes megoldás, még ha kényszerhelyzetnek is látszik ez az "őrült" gondolat. Veszélyes játék. Egomban is.

cserepj · http://latinpince.blog.hu 2011.07.12. 23:24:19

@6.Lenin:

"TÉ sem tesz meg mindent, 1 lehetséges együttműködés érdekében."

Az elején tett gesztusokat, próbálkozott, eredmény zéró. Szerintem hiba volt már akkor is azokat a gesztusokat megtenni - sok szempontból éppen azok a gesztusok zárták be őt abba a lehetetlen helyzetbe amibe a várossal együtt belekerült.

A fő baj, hogy "lehetséges együttműködés" nincs. Vagyis ezzel a Meggyes vezette frakcióval nem lehetséges az együttműködés. Nagyon csúnya dolgok vannak a felszín alatt, és nekik az az érdekük, hogy ezek a dolgok ne jussanak napvilágra. Én Tétényi egyik nagy hibájának azt tartom, hogy nem allokál erőforrást ezeknek a dolgoknak a felszínre hozására - mintha nem látná, hogy mekkora fegyver lehetne ez a korábbi időszak korrupciós ügyeinek feltárására.

Én például nagyon szeretném tudni, hogy minek rendelte meg 2010-ben az önkormányzat egy KAMIONMOSÓ építését 354 millió forint + áfa áron a Duna Aszfalt Kft.-től... Mely cég a Közgéppel együtt 2007 óta 3,5 milliárd forint értékben kapott Esztergomtól megbízásokat. Az egyik általuk felújított utcán 2 év után ilyen hibák jöttek elő:

szeretgom.hu/content/68519-2011-07-08-godor-a-bartok-bela-utcaban

6.Lenin 2011.07.12. 23:27:41

@bigapples:

Igen, pontosan ezt gondolom róla én is.

bóra77 2011.07.12. 23:28:24

@panelburzsuj: hát igen, aki nincs velük, az ellenük van. nagyon jó az idézet amit hoztál. milyen igaz!
@graycivil: ez a mai Mokka? ha igen, akkor pár mondatot reggel elcsíptem, aztán rögtön elkapcsoltam, mert ez a Kárász hihetetlenül dilettáns és bicskanyitogató, és közben azt hiszi, hogy okosakat kérdez.
@knausz: van még aszcendens is. mivel TG-t nem ismerjük, nem tudhatjuk, hogy mennyire Oroszlán vagy sem. mindenesetre a békésen szunyókáló, jóllakott fajtáját adja itt elő:)

Diocles 2011.07.12. 23:30:35

off

nah, most pukkadt ki a lufi, nemrég volt Schiffer és Duró Dóra az Estében, Duró kijelentette, h szó sem lehet ilyen együttműködésről... a szocik pedig el sem mentek a műsorba, hanem levélben üzenték meg, h nemhogy együttműködni nem akarnak a Jobbikkal, hanem még egy asztalhoz sem ülni...

hát ez ciki az LMP-nek, couming out a semmiért.

tölgyes 2011.07.12. 23:33:16

@Akitlosz: Beérné, csak az a kérdés, hoigy még egyszer adatik-e nekik.. Ahhoz túl sok a közös vonás, hogy ne lehessen az azonosságokat látni..
Én minden esetre jól szórakozok ezen a népfrontos megközelítésen.. már csak azért is mert korábban kézzel lábbal harcoltak a népfront ellen..még Gyurcsány is!:::)))

bóra77 2011.07.12. 23:34:50

@Diocles: itt szerintem nem elsődlegesen az számít, hogy ki mit reagál (ellenzék), hanem a gesztus, a lépés, az elmozdulás valami felé. nem hinném, hogy a semmiért volt az egész.

megszűnt 2011.07.12. 23:37:13

@bóra77:
Hát Kárász Róberttel én is így vagyok, viszont Demcsákkal is, sőt Liptai sem volt benne a keretben.. nem könnyű ilyen ízléssel!
Hanem jön Tatár Csilla, aki bár rendkívül okos, mégsem műsorvezetőnek való.

Mára jó éjszakát kívánok a blogtársaknak és örülök, hogy megoldottunk majdnem minden rejtélyt!:)

fatia-negra 2011.07.12. 23:37:50

@török gábor: ja még egy... kérném szépen a szűrés gombot...
napi 15-20 percet tudnál nekem spórolni...

megszűnt 2011.07.12. 23:38:34

@bóra77:
Ui. Szabó Lőrinc: Semmiért Egészen

De mi megvitattuk 500-ban.:):)

6.Lenin 2011.07.12. 23:41:52

@cserepj:

Nem szeretnék a részletekbe belebonyolódni, nem is ismerem , de az eddig látottak/olvasottak alapján már leírtam, mit is gondolok.
@biapples meglátásaival egyetértek. TÉ-nak megvannak a korlátai, amiken nem képes átlépni, mint politikus.

Ugyan ebbe a hibába leledzik a jelenlegi ellenzék is (országosan),
nem a realitásokból, hanem valamilyen meseszerű téves elképzelésekből indulnak ki.
Máshol van a megoldás, sok apró lépések kellenek hozzá. Csak időben kell elkezdeni. A másnak ásott verem a legveszélyesebb.

graycivil 2011.07.12. 23:41:58

@graycivil: "NEKEM TETSZIK A MÉDIATÖRVÉNY"

Bocs, VÁLASZTÁSI TÖRVÉNY-t mondott

bigapples 2011.07.12. 23:42:28

@panelburzsuj: a választások után, nyár végétől szinte senki sem SZDSZ-ezte az LMP-t, mert nem úgy viselkedett. A médiatörvény körüli vita tetőfokán februárban volt egy LMP küldöttség Brüsszelben tanácskozni az EU baloldallal és a fő-fő zöldekkel, és azután indult meg a két kicsi lego összesimulása. Schiffer mostanában tett pár óvatos lépést, mintha unná a legozást, erre jött az SZDSZ coming out Karácsonytól. Karácsony != LMP (legalábbis én így látom ma még)

sárkányfő 2011.07.12. 23:53:33

@panelburzsuj:
"Egy kis alig burkolt zsidózás-komcsibérencezés vegyülék viszont csak ápolja a "nemzeti tábor" csahosainak identitástudatát és összetartozás-érzetét. (Nem a szavazók millióiét: csak pár tízezer csahosét.) "

találó.

panelburzsuj 2011.07.12. 23:55:45

@panelburzsuj:

Az elmúlt 24 órában

"Semjén Zsolt" Nagyjából 11 900 találat

"Navracsics Tibor" Nagyjából 419 találat

"Balsai István" Nagyjából 247 találat

6.Lenin 2011.07.12. 23:57:46

Még 1 őrült gondolat éjszakára.

Nem kellett volna az elnökségünket meghosszabbítani a junióban?
Orbán kitette a lábát, rögtön recseg-ropog. Talán, ha több a koki + a saller?

Jó éjt!
Mindenkinek.

sárkányfő 2011.07.12. 23:59:38

index.hu/gazdasag/2011/07/12/a_moody_s_bovliba_sorolta_irorszagot/

görögök, portugálok, írek, olaszok... úgy néz ki tényleg percekre vagyunk egy jó kis európai hasraeséstől.

Most előre lefogadom, hogy a szíjjártó-kommandó pontosan ugyanazt fogja csinálni, amit 3 éve a szocik nyomtak: ezerrel fogja összemosni a saját elkúrását a külső válsággal. ha Orbánnak van képe a európai parlamentben sorozatban összekeverni önmagát a magyar néppel, és a mi hátunk mögé bújni, akkor ez már csak laza ujjgyakorlat lesz.

bigapples 2011.07.13. 00:02:43

@panelburzsuj: lol, az első 10 találatból 4 Török Gábor elemzéséről szól. TG beérkezett, ez a blog lett a virtuális szürke kardigánja :)

Én a fekete lovagot ezért a hősködő idiotizmusért idéztem:
"aki ilyen hatalmas dinamizmusra képes, ilyen csörtét végig tud vinni (egy a fidesz számára ismeretlen harcművészeti ágban), az bármire képes. Ez egy első villanás volt, gyönyörű bevezetés, egy egész ország optimizmusát hozta meg"

Az állóvizet felkavarta, nem vitás. És az LMP-n belül biztosan tisztulni fognak az álláspontok, erőviszonyok, önmeghatározási problémák az elinduló vita eredményeként

komment1 2011.07.13. 00:05:15

@6.Lenin:

Tökéletes és végleges összeborulásra szerintem nemcsak nincs szükség, de lehetetlen is. Ahogy írtam, még Esztergomban is nagyon különbözőek a vélemények, ez abszolút természetes. Egyetlen dolog nyilvánvaló, hogy az elsöprő többség a mostani helyzetet, a meggyesisták munkálkodását elviselhetetlennek tartja. Abban az esetben, ha sikerülni ettől a politikai tehertől megszabadulni, semmi nem gátolná, hogy újra beinduljon a teljes politikai verseny. Ez a normális, és az LMP országos szinten is most ezt vetette fel, alkalmi koalícióról beszélt. Viszont az is biztos, hogy Esztergomban és országos szinten is csak akkor tudunk egyről a kettőre jutni, ha legalább a legalapvetőbb szinten képesek a pártok és a civilek együttműködni. Például most a helyi a Fidesz inkább tönkreteszi a várost, csak hogy az "ellenséget" elpusztítsa. Ez nyilvánvalóan abnormális politikai viselkedés, a város, ill. az ország működése érdekében együtt kell tudniuk működni a pártoknak legalább a legalapvetőbb szinten. Ha egymás elpusztítása a legfőbb cél, akkor a végén gyakorlatilag a várost/az országot pusztítják el. Ez öngyilkos politikai taktika.

bigapples 2011.07.13. 00:08:18

@sárkányfő: szemét dolog amit az amerikai hitelminősítők csinálnak, Írországnak elsősorban a bankrendszere gyengélkedik, nem a gazdasága. Mintha európai országokból csinálnának bűnbakot, miközben a saját országuk is leminősítésre érett. De valahogy nem az USA-t, hanem az EU gyengélkedőit állítják a célkeresztbe...

panelburzsuj 2011.07.13. 00:10:10

@sárkányfő:

Az önvizsgálatot sértetten elhárítókból, ám ugyanezeket a hibákat másokban kéjesen megtalálókból a legkönnyebb "politikai közösséget" verbuválni.

Szálka-gerenda. Kábé ennyi Orbán és a kétharmad csodája.

bigapples 2011.07.13. 00:10:29

@komment1: "Például most a helyi a Fidesz inkább tönkreteszi a várost, csak hogy az "ellenséget" elpusztítsa."

Az a baj, hogy a Fideszt Tétényire cserélve nem csökken a mondat igazságtartalma.

sárkányfő 2011.07.13. 00:12:54

@bigapples:
már belengették, hogy az usa-t is le fogják minősíteni, ha nem kapja össze magát.

de örülök, hogy te is okosan megtaláltad a probléma lényegét, mint sok más bölcs, széles látókörű kommentelő a neten. mond, ha negatív tartalmú levelet hoz neked a postás, akkor tökön rúgod a szemét disznót, vagy a vezír stílusában sallereket osztasz nekije?

komment1 2011.07.13. 00:17:06

@bigapples:

Ez egyszerűen nem igaz. Éppen ellenkezőleg.
Egyébként exünk szimplán kijelentette, hogy inkább tönkreteszi a várost, csak hogy tönkretegye TÉ-t. Ez van. Ezen igyekszik.

sárkányfő 2011.07.13. 00:17:33

@panelburzsuj:
igen. sok-sok éve nyilvánvaló hogy puszta rációval felfoghatatlan ez az egész. ez mentalitásbeli, kulturális, és főleg abszolút első helyen pszichés kérdés. sértettség, frusztráció, butaság, öncsalás, és rengeteg, 99%-ban tudatosan aljasul és manipulatívan felkorbácsolt és örökké fenntartott indulatok, gyűlölet. amíg sikerül ezt a polgárháborús pszichózist fenntartani, addig nyugodtan lehet lopni csalni hazudni, bármit tenni, senkinek nem jut eszébe rákérdezni, és ha mégis, az értelmes hang elvész a háborús zsivajban.

sárkányfő 2011.07.13. 00:19:08

@bigapples: ez a relativizálás Tétényi kapcsán konkrétan gusztustalan. nem óhajtok érvelni. az esztergomi fideszt védeni = gyomorfogató aljasság.

Diocles 2011.07.13. 00:20:16

@panelburzsuj:

és a frusztrált exSZDSZ-eseknek milyen motivációik vannak?
hogy lehet nem szembenézni azzal, h a favoritok teljes csődöt mondtak, és továbbra is rendületlenül fideszezni, antiszemitázni?

és milyen érzés odáig süllyedni, h immár az egyetlen halvány remény az, h a Jobbik (!) majd megment a csúnya Fidesztől? :)

Diocles 2011.07.13. 00:21:39

@sárkányfő:
neked is szól a fenti poszt, mindig elképedek a magabiztosságodon és előítéleteiden, pedig te is szembenézhetnél azzal, h az országot nem a jobboldal juttatta a tönk szélére.

tán te is megkereshednéd a házad táján azt a bizonyos szálkát.

Na pá.

bigapples 2011.07.13. 00:24:36

@sárkányfő: kitől jön a levél, egy ellenérdekelt, korábban látványosan hibázó üzleti vállalkozástól, amely scapegoatnak akarja használni az íreket, vagy egy objektív, független elemzőtől? A Moody's maga is löki lefelé a lejtőn az íreket.

Magyarország kifele van eladósodva, állandó külső forrásigénnyel. Lehetne Nobel díjas közgazdászokból álló kormány Orbánék helyett, ha megzuhan az EU gazdasága, a bankrendszere és nem lesz aki magyar állampapírokat vegyen, akkor ők sem tudnának semmit kezdeni. Orbán legalább valami nem részletezett ígérettel rendelkezik a kínaiaktól, hogy veszik majd a magyar kötvényeket.

sárkányfő 2011.07.13. 00:27:16

@Diocles: te beszélsz diókám... valahányszor konkrét érvekkel jövök a fideszes dicshimnuszaid után, eltűnsz a fenébe... tönk széle, ja... bajnai-dicshimnusszal, adócsökkentéssel, mol-vásárlással, meg a többivel, aha... sajnos én jobban hiszek a szememnek mint szijjártónak...
és persze kapásból hárítasz most is, nyilván velem van a baj... hát persze...

szép álmokat neked is.

bigapples 2011.07.13. 00:34:01

@komment1: nem tudom az exetek mit jelentett ki, de kívülről úgy tűnik, hogy Tétényi és a helyi Fidesz robognak egymás felé két kocsiban és mindkettő meg van győződve, hogy másik a végén elkapja a kormányt és kitér a másik elöl. Kettőn áll a vásár...

panelburzsuj 2011.07.13. 00:34:10

@Diocles:

Az aktívnak mondható pilitizálásom a demokratikus ellenzék korától a 94-es választásig tartott.

A testvérem negyedszázadnyi konyhaasztal körüli ógás-mógás után tavaly döntött úgy, hogy kilép a "nyílt politizálás" mezejére.

A Jobbik színeiben. Most ő az egyik a helyi szervezet két önkormányzati bizottsági tagja közül. És egyben ő a Jobbik itteni városi "értelmiségi reklámfigurája". Hogy nekünk nemcsak bakancsosaink vannak ám, hanem ilyen finom mérnök uraink is ...

Miből gondolod, hogy egy ilyen képhez bármit is hozzá tudnál adni, kismókus?

sárkányfő 2011.07.13. 00:35:55

@bigapples: tök mindegy kitől jön a levél, a postást nem kéne bántani... a meteorológust se basszuk szájba ha rossz időt jósol... ezt olyan bonyolult megérteni?

persze, az elemzők mind szubjektívak... ezt olyan könnyű mondani... az egész egy világ egy csúnya nagy összeesküvés...
hazánk csakugyan függ külföldtől, igazad van, nincs itt és nem is lehetséges semmiféle gazdasági szabadságharc... ez csak a szerencsétlen feltüzelhető balekoknak szánt üzenet... viszont attól még létezik belföldi elkúrás is...tudod én már a szociknak se hittem el, hogy csak azért mert világválság volt, ők már nem kúrták el...
ezzel a barom kínával meg ne gyere már könyörgöm... lufi... egy semmitmondó, számon kérhetetlen ígéret... üres protokollduma, el ne hidd már könyörgöm... és ez se szól semmiről, csak piaci alapú kötvényvásárlásról... ami ma is működik, eddig is működött, nem kell hozzá kína, de ha kína veszi meg az se számít... ennek örülni? és hol a jelszó, hogy az adósság ellenség? eh...

panelburzsuj 2011.07.13. 00:47:11

@panelburzsuj:

(Ja: mindketten név szerint, pontosan tudjuk, hogy helyben melyik "nagypárti lerakat" kikből verbuválódott, és a tegnapi és mai főkolomposok hol és mit ugattak 25-30 éve ... )

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.07.13. 00:57:37

@graycivil: gondolom, az nem zavart, amikor a független-kereskedelmi médiákok Megyó vagy a pápai táncos f*szát szopták, igaz-e? :)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.07.13. 01:01:24

@Diocles: ez várható volt.
Előtte viszont élmény volt nézni a nyurga pápaszemes f*szkalapot (Szijj-ártó), amint az egyébként boldogan tercelő műsorvezetőt is szemlátomást túl semlegesnek találta.
"Megszorítás - ó, jajj, dehogy"

ssi 2011.07.13. 03:55:16

@panelburzsuj:fitty-fitty :-)) 2s ötletek -> 2/3 megcsinálja az övéit, az ellenzék csak eljátszik a sajátjaival ..
- tök normális, hogy mindig van tovább ..
- normálisan elvárható, hogy az ember mindig keresi a még jobb megoldást ..
- eltelt/elvesztegetett év a felszínen, de mit is takar: jövőt/múltat? LMP/MSZP

- s napi ellenpont:
O.V. "egy év legfontosabb fejleménye az volt, hogy az ország a saját lábára tudott állni a megfeszített kormányzati intézkedéseknek és parlamenti munkának köszönhetően .., hogy mindemellett sikerült olyan gazdasági átalakításokat végrehajtani, amelyek visszaadták a munka tisztességét .. az arányos adórendszert, amely a családokat és a gyermekvállalást támogató elemeket is tartalmaz"
www.origo.hu/itthon/20110712-csak-a-fidesz-kepes-az-orszag-problemainak-megoldasara-orban-szerint.html
-> aszekelyek se érti, hogy igazából mi is a gond, annyira másként jár az agyuk?

"számos dolog nyitva van még, mert még nem dőlt el, hogy "mit bír ki a rendszer, illetve hogy meddig lehet elmenni (pl. köz- és felsőoktatás). Az egyetlen holtponton lévő kérdésként a miniszterelnök a közösségi közlekedést említette, ebben még nem látszik az irány, nem álltak össze a fejében sem a részletek, és a munkatársai sem hozták helyzetbe". -s az egészségügy ?
www.origo.hu/itthon/20110712-orban-viktor-ertekelte-a-fidesz-frakcio-munkajat.html

"Hagyni kell, hogy a kormány döntései meghozzák az eredményüket, és akkor összeáll majd a kép a választók fejében - több fideszes politikus azt állította az [origo]-nak, hogy a párt hétvégi kongresszusán elhangzott kritikák főleg ennek a szemléletnek szóltak" - s meddig kell várni, s ha még se jók az eredmények?
www.origo.hu/itthon/20110705-a-fidesz-kongresszuson-elhangzo-kritikak-hattere.html

ssi 2011.07.13. 04:02:08

@graycivil:
s olyanok is fognak szavazni országunk sorsáról, akik még sose jártak nálunk ..

ssi 2011.07.13. 04:55:33

@panelburzsuj: bocsi, tesód okán ..

- ha a Karácsonyi-ötlet nem váltott volna ki jelentős Jobbik-elutasítottságot, a Jobbik is kevésbé elutasítóan nyilatkozott volna?

- Fidesz=új magyar út -> vegyes a kép a teljesítményről, akár a nemzetközi fogadtatásról is .. 2 mill alatti szavazói támogatás is csökkenőben..

- Jobbik=másfajta új magyar út lenne -> keveset tudni róla, de ami néha kiderül sokaknak rémisztő .. kb. 700 ezer támogató .. párt akar-e egyértelműbb programú lenni, de főleg szélesebb körben reálisan elfogadottabb, vagy csak nekik is csak annyi egyetértő kell, amennyi a győzelemhez elegendő ?

ssi 2011.07.13. 05:03:44

@ulrike:
"Sztem már az lenne érdekünkben, hogy az alapdolgokat a Fidesz meg tudja csinálni. A többieknek is valami ilyesmit kéne, hiába acsarkodnak.."

- s sok mindent nagyon el lehet szúrni már az alapoknál ..
- ha mindenkit érintenek a változások, célszerű minél több érintettet bevonni a kiagyalásába, hogy minél jobb legyen már az alap .. meg majd a többi is ..

lehet olyan X.Y. párt s olyan magyar út, mely esetén a többség többségében elfogadó? - de mitől is lenne az? gazdaságilag a jelenben nem érzi magát vesztesebbnek másoknál, várható jövője meg reményt ad s emberileg is valódi csapattagként kezelt?

nyünyüge 2011.07.13. 07:08:23

@bigapples:
Normális dolog szerinted, hogy egy Esztergom méretű város vezetéséhez nem elég egy egyébként szakmailag felkészült "civil"?
Hogy csak politikailag erős ember vezethessen hatékonyan egy várost ebben az országban, mert egyébként kicsinálják?

Milyen munkát tud ilyen körülmények között végezni egy független polgármester egy kevésbé frekventált, szegényebb kisvárosban?

hoplita 2011.07.13. 07:42:35

@panelburzsuj:
Mindig tudtam én, hogy van a családodban normálisan gondolkodó is....képtelenség, hogy ne legyen.:P

hoplita 2011.07.13. 08:02:40

@manyike:

".....- ha a Karácsonyi-ötlet nem váltott volna ki jelentős Jobbik-elutasítottságot, a Jobbik is kevésbé elutasítóan nyilatkozott volna?...."

Mi is volt itt jelentős elutasítottság?
Hogy a maszopósok vartyogtak valamit? Nem kockáztattak ezzel, számunkra a komcsik eltakarítandó szarkupacnak számítanak és ezt ők nagyon jól tudják.

Én csak egy sima tag vagyok, de nem vállaltam nagy kockázatot, amikor kijelentettem, hogy marhaság az egész...és a Jobbik úgy fogja az egészet leutasítani ahogy van...még csak megfontolásra sem tartjuk érdemesnek a javaslatot.
Említettem fent, mi le akarjuk győzni a fityiszt, de egyedül....és le is fogjuk, csak idő kérdése.

Sokaknak rémisztő? Ennek örülök.:)
Sokaknak viszont nem....főleg azoknak, akiknek tele a tökük az égető bajok szőnyeg alá söprésével és az idióta szájbilincsekkel, amelyek bizonyos dolgok kibeszélését is meg akarják akadályozni.
700 ezer?
Te komolyan úgy gondolod, hogy csak annyi a támogatónk?
Hogy tavaly óta nem nőttünk, de inkább csökkentünk?
Te komolyan veszed a velünk kapcsolatos méréseket...?

jjulie 2011.07.13. 08:10:05

@hoplita:

ti csak egy betegség vagytok, és képesek arra, hogy még nagyobb bajt csináljatok, mint ami létrehozott benneteket, semmi több, gondolkozzatok inkább azon, mi a szart kezdjetek magatokkal ha már egyszer megvert az isten azzal hogy életet adott nektek

ennek a nemzetiállami szarságnak befellegzett, kár is róla írkálni, bár álmodozni jó

hoplita 2011.07.13. 08:32:41

@jjulie:
Egyre ritkábban pofázol, ellenben egyre nagyobb hülyeségeket beszélsz.
De nyomjad csak, én jót röhögök..

komment1 2011.07.13. 08:39:30

@nyünyüge:

Ehhez annyit azért hozzá tennék, hogy a helyi Fidesz hozzáállása mellett senki sem tudná vezetni a várost. Megvan a felvétel a választás éjszakájáról (rajta van a Szeretgomon is), ahol Meggyes kijelenti, hogy mindent megakadályoznak, mindennek keresztbe tesznek, az ő kezükben a hatalom. Egyszerűen azért, mert 10 (sőt még egy) emberük van a 14 fős testületben. Egyszerűen matematikai alapon a szavazásokkal mindent tudnak irányítani. Maga Botka, aki politikailag igencsak erős ember, és hasonló helyzetben van Szegeden, megmondta, hogy Esztergomban ő sem tudna mit tenni - Szegeden ugyanis bár próbálkoznak a fideszesek a polgármester ellenében, de nincs abszolút többségük a testületben, nem tudnak mindent leszavazni, rá vannak kényszerülve a megegyezésre. Esztergomban viszont a polgármester egyetlen dolgot tehet: ellenáll a dömpingnek, kitart, folyamatosan kezdeményezi az új választásokat, ennél többet senki sem tudna tenni.
Ami meg a a város szegénységét illeti: hát most már tényleg szegény a város a hitelek miatt. Azonban a Suzuki és az ipartelep (a helyi iparűzési adó) miatt Esztergom eredendően Magyarország egyik legjómódúbb települése. Közhelyszámba megy a városban az a gyanú, hogy a rengeteg pénz, a 25 milliárdos hitel, aminek semmi látszata a városban, pártfinanszírozásra is mehetett akár. Mindenesetre igen látványos, hogy az országos Fidesz mennyire mindent megtesz az adósságrendezés megakasztására és az azt elindító polgármester ellehetetlenítésére.

ghalleck 2011.07.13. 08:44:35

Török úr, kérem, ne csúsztasson már ily otromba módon! A felvetés azért sem szólhat kizárólag a hatalomról - FIDESZ-es értelemben véve, ugye, akiknél az a mottó járja, hogy csak a mi hatalmunk a jó hatalom, tegyünk bármit -, mert pontosan annak nyugati módi szerinti alkalmazását tűzte ki célul: hogy a hatalmi ágakat ismét elválasszák egymástól, hogy a decentralizáltabb rendszerben sokkal több szereplő - minél eredményesebben - vehessen részt. És ebbe, személy szerint mondom ezt, fájdalom, a Jobbiknak is bele kell férnie. Karácsony Gergely ötletének legvonzóbb eleme az, hogy az alkotmányozási korrekciók után azonnal, új választásokat irányoz elő - amelybe akár az is belefér, hogy az LMP be se kerül az új parlamentbe...

Balt 2011.07.13. 08:49:35

@sárkányfő: Nem védek én senkit, csak rámutattam: ugyanolyan hazug szarházi Pahor (vagy a külügye) is, mint Gyurcsány. Lásd a horvát csatlakozás ügyét.

Balt 2011.07.13. 08:51:31

@sárkányfő: A hcg-ről meg ezt írtam - tisztázzuk, mielőtt Pahor-ügy lesz belőle: "(A hvg legalább 3x írja le rosszul Pahor nevét a cikkben, jellemző, de mellékes.)"

ssi 2011.07.13. 08:51:48

@hoplita: már tegnap vártam, hogy reagálsz, de ma is örülök :-)
- fogalmam sincs ...szinte semmiről, de nagyon szeretném tudni ..

Karácsonyi-csomagnak nincs realitása .. ennyi

Jobbik viszont létezik, parlament egyik pártja, küszöb fölötti %-kal
- oké, több a támogatottság, mint 700e .. pl. nő, s választást nyernétek
* Fidesz-sorsa lennétek: szűk mag mellettetek, a többség viszont nem? ez így rendben van, többség csak végre hajt, szeretni nem kell a légkört?
* 1.5 éve elolvastam a programotokat - alapos munka :-) vannak benne jó tervek is, de más is - ez utóbbiak szerinted jól illeszkednek a 21. századi magyar/európai/világi elvárásokba, vagy ti is vmi külön utas magyar utat képzeltek el?
bevallom, én már sokat felejtettem a 1.5 év alatt, meg az élet is gondolom, felülírt néhány ötletet:
-- mi lenne az államadóssággal - fizetnénk?
-- 1-kulcsos SZJA helyett több kulcsos
-- lenne kötelező sorkatonaság?
-- kötelező vallás az iskolákban?
-- romákat el kell különíteni?
-- a sokat szidott zsidókkal a gyakorlatban mi lenne?
-- külkapcsolatok: Izraellel nem, arab országokkal igen?
-- holokauszt elismeritek?
-- Nagy-Magyarország területei?
-- rendőrség mellett csendőrség, meg a gárda is?
-- új jelképek, szimbólumok, ünnepek?
-- más egyházak elfogadása?
-- multikat távozásra kérnétek?
-- volt kommunista nem lehet közszereplő (az egyszerű volt mezei párttag se?)
-- bűnös politikusok elítélése .. korrupció, rossz döntések stb. - bármelyik pártból, s visszamenőleg meddig?
-- kik az idegenek, s el kellene hagyniuk az országot?
--
-- stb.

komolyan érdekel :-) kérlek, lécci, lécci .. köszi .. röstellem, hogy bennem nem állt még össze a kép, hogy mi lenne, ha ti lennétek a kormány .. szerintem a többség információhiányos, még ha tudjuk is, hogy a szegények, a lecsúszottak, a magyarok nagy barátai, támogatói vagytok ..

nem az a rémisztő, ha azt ígérik, hogy rend lesz, meg jobb közbiztonság, meg szigorúbb törvények, meg keményebb szankciók .. meg erősebb nemzettudat, meg ... de a mai európai világtól nagyon távoli megoldások sokkal több magyarázatot igényelnek

fatia-negra 2011.07.13. 08:53:01

mivel a blogot "török...elemez" egy megszálló (150! 3,5 szer rosszabb mint a zoroszok) ellenséges haderőről nevezték el... KÖVETELEM hogy a blog címe változzon meg!!!

széll(posz)tolókál-mánelemez? jó? vagy írjunk ki páláyzatot? de csak nemzeti lehet!

Balt 2011.07.13. 08:53:31

Jut eszembe: jó volt tegnap az Estében Schiffer és Dúró Dóra. (Őt többet kéne szerepeltetnie a Jobbiknak a férjével ellentétben, de hát majd az apuka megy gyesre... :)) Az MSZP nem kívánt egy asztalhoz ülni a Jobbikkal. :) Erre Schiffer mindjárt mondta, hogy ő nem egyszer ült MSZP-s meghívott társaságában a Jobbikkal egyetemben különböző műsorokban. :)) Formálódik a koalíció, mese nincs! :)))

Balt 2011.07.13. 08:56:40

@Balt: Érdemben: annyi kiderült, hogy ez bizony nem Karácsony partizánakciója, Schiffer (és nyilván a pártvezetés) tudomásával és egyetértésével bedobott gumicsont, amit talán a Jobbik is hajlandó csócsálni. Bár DD nem fedte fel, hogy ez mennyire a Jobbik "cégszerű" álláspontjával, ő maga - és Schiffer is - "perverz ötletnek" minősítette. Aranyos. :))

Balt 2011.07.13. 09:07:32

@Diocles: Nem off ez, nagyon is on! :)

Balt 2011.07.13. 09:08:09

@Balt: Legfeljebb a "perverz koalíciónak" off. :)

Balt 2011.07.13. 09:10:03

@tölgyes: "Szélsőség-népfront" :) Ez is valami. Jó magasnak ütötték a labdákat az ötlettel... :))

Balt 2011.07.13. 09:13:22

@bigapples: Ehhez képest Schiffer teljes mellszélességgel kiállt tegnap Karácsony ötlete mellett. Tehát nyilván egyeztetett gerilla-marketing volt ez a szóban forgó, viszont ettől függetlenül tényleg látszódnak erős törésvonalak az LMP-n belül. Cohn-Bendittel, az atomenergia elleni erős fellépéssel szerintem hihetetlenül sokat buktak, ezekkel beszorultak egy Jobbikéhoz hasonló korlát alá.

yda 2011.07.13. 09:16:20

Zsák a foltját!

Balt 2011.07.13. 09:16:56

@sárkányfő: Hol volt itt zsidózás, b.meg? Csak nem a leendő kedves koalíciós partnernél...?

Balt 2011.07.13. 09:18:57

@bigapples: Például. És gondolom a Fidesz sem fogja tétlenül nézni a magasan pattogó labdákat... :)

komment1 2011.07.13. 09:20:06

@manyike:

Bocs, hogy beledumálok, de valamit muszáj megemlítenem. Szerintem sem olyan egyszerű ez a Jobbik jelenség sem, mint amilyennek elsőre kívülről tűnik. Egyik barátnőm például a cigánymisszión dolgozik, a cigánytelepen rajonganak érte és ő nagyon szereti a munkáját, a cigány családokkal foglalkozni. Ehhez képest tavaly a Jobbikra is szavazott. Az ok: a Fidesztől tartott (ez voltaképp elég bölcs volt tőle), nem akart csak rájuk szavazni, esélyt akart adni egy másik pártnak is, és pár dolog szimpatikus volt neki a Jobbik programjában. Azt viszont nem szeretné, hogy kormányon legyenek. Másik: Esztergomban azt kell mondjam totál normálisak és nagyon jó munkát végeznek a helyi a Jobbikosok a mostani kritikus helyzetben. Gyakorlatilag mindenkinek ez a véleménye (mellesleg ugyanígy a helyi LMP-ről). Tétényi Éva fogalmazta meg minderről országos viszonylatra vonatkozóan is, hogy ha megjelenik egy szélsőségesebb nézeteket megfogalmazó jelentősebb csoport, akkor az alapvetően valamilyen megoldatlan problémára válasz, és nem lehet úgy megoldani ezt a helyzetet, hogy egyszerűen nem veszünk tudomást, ignoráljuk vagy esetleg teljesen kirekesztjük ezt a jelentős csoportot. Csak az lehet a megoldás, hogy közösen próbálunk meg az eredeti, a kiváltó nagy problémára megoldást találni.

Balt 2011.07.13. 09:24:35

@Diocles: "és milyen érzés odáig süllyedni, h immár az egyetlen halvány remény az, h a Jobbik (!) majd megment a csúnya Fidesztől? :)"

+1 Így kell lájkolni? :)

Balt 2011.07.13. 09:25:40

Van olyan köztük, aki leírja (lásd fentebb): "Ha a Jobbik az ördög, Orbán 7 ördög". :))) Klinikai eset.

ssi 2011.07.13. 09:32:00

@komment1: köszi :-) itt a blogon 1 csapat vagyunk, nincs különálló pár/témakapcsolat :-)

sok a talány a Jobbik körül .. pl. mert nagyon sokféle arcuk, hangjuk, céljuk van .. kérdés: pont így akarják-e/így sikerül/előny-hátrány lesz?

végsőkig rajongás és gyűlölet egyszerre .. másik ember felé .. pusztán pl. önhibáján kívüli származása miatt -> számomra értelmezhetetlen - miért különbözünk ennyire?

menőmano 2011.07.13. 09:33:33

Jesszusom , már milyen érdekes. Mennyire felkavarta Karácsony G. ötlete az "állóvizet"?
A hölgyek egész éjjel irogattak.

Ha már összefogásról lenne szó a pártok részéről, a Jobbik talán inkább a Fidesszel lépne koalicióra.
Én inkább ezt gondolom, mint valami egészen mást.:)

:)))))))

Balt 2011.07.13. 09:33:38

@Hepci: Ráadásul Kárász "tanár úrról" (hogy a majdnem Gyurcsány-i kormányszóvivő fehérnemű-modellt ne is emlegessem) messze nem mondható el, hogy Fidesz "bértollnok" volna... Így sem, hogy Mesterházynak nem kérdez alá. Lehet, hogy ő is kripto-gyurcsányista...? :))

Balt 2011.07.13. 09:34:55

@Hepci: Na igen. Én csak azon csodálkozom, hogy nem röhögi el magát. :)

lüke 2011.07.13. 09:45:24

@manyike:
vannak itt elváltak is:)
álompár volt/van /lesz:)

sárkányfő 2011.07.13. 09:45:37

@Balt: ember. olvasni tudsz? képes vagy felfogni, hogy beidéztem valamit? és vetted a fáradtságot ahhoz, hogy elolvasd mit idéztem? arra vetted a fáradtságot, hogy értelmezd az idézett kommentet? energia nem volt, hogy értelmezd, vagy képesség?
tudom, sokat várok el... meglátsz egy szót és máris nyomod ész nélkül a zsigeri reakciót, miközben fel se fogod a kontextust...

sárkányfő 2011.07.13. 09:46:49

@Balt: igen, látom, megy a félrebeszélés. azért nagy kavarás mellett szögezzük le: szíjjártó hazudott.

Balt 2011.07.13. 09:49:56

@sárkányfő: Vagy nem. De a megszólaltatott szlovén kormánytisztviselő viszont biztosan, mint látszik.

ssi 2011.07.13. 09:51:43

@lüke: de nem volt kötelező :-) .. meg 2-oldalú se :-(

@knausz:
segítségedet szeretném kérni .. felbátorított eddigi készséges stílusod és vallomásod: Jobbikra szavaztál és a társaságukba jársz

2011.07.13. 08:51:48 kommentemben kérdések vannak, kérlek segíts megválaszolni .. ha tudod és ha akarod .. természetesen bárhogyan dönthetsz, nem lesz bennem/nálam utóhatása :-) legfeljebb informáltabb leszek/ünk :-)

nagyon szépen köszönöm :-))

sárkányfő 2011.07.13. 09:54:53

Új nap, újabb "Kettős Mérce + Képmutatás" tesztünk (KMK-teszt) következik fideszes elvtársaink részére.

A kérdés egyszerű, eldöntendő, igennel vagy nemmel lehet válaszolni.

Ha a szocik művelték volna, hogy szűkítik a közpénzek elköltéséről szóló adatokhoz való hozzáférést, gyakorlatilag jóval szélesebbre tárva a lopás-korrupció-sikkasztás-mutyi lehetőségét és titokban tartását, azaz törvénnyel segítik a közpénzek lenyúlásának rendszerét, akkor sikítva kapálóztak volna-e, azt hörögve, hogy ez már mindenek a teteje? Felháborodva szidalmazták volna-e a szoci kormányt, ha a korrupció hazájában ilyet tesz? Emlegettek volna-e tolvaj kormányt, magyarellenes kormányt, stb, ha a szocik tárják nagyobbra a törvényi kiskapukat?

1. igen.
2. Nem.

Köszönöm a választ, mai KMK-tesztünk ezzel véget ér :)

(bővebben:
velemenyvezer.blog.hu/2011/07/13/fidesz_torveny_a_korrupcioszabadsagrol)

Balt 2011.07.13. 09:55:30

@sárkányfő: Mottó: "külön is méltatta, hogy a magyarok messzemenően hozzájárultak Horvátország teljes jogú uniós felvételéhez. Még egyszer: hazánk és az önök országa között problémamentes a viszony."

Ha nem olvastad volna a linkelt cikket, íme a horvát csatlakozás és Szlovénia viszonyáról:

"A 2004 óta EU-tag Szlovénia természetesen nem maradhatott ki a Horvátország és az EU között zajló tengeri egyeztetésből sem. Az alpesi országnak azóta vannak határvitái Horvátországgal, amióta az létrejött, ezért aztán ott tesz be a szomszédnak, ahol tud. Ljubljana a halászattal foglalkozó fejezetbe is beleütötte az orrát, a szlovének a közelgő bírósági eljárás előtt próbáltak jól helyezkedni.

A tengeri határt Jugoszlávia szétesése után mindkét új állam a saját javára értelmezte. A szlovének szerint az ő tengerük határa szorosan a horvát partok mellett halad, és így van kijáratuk a nemzetközi vizekre is, míg a horvátok szerint a határ a pirani öböl közepén húzódik, és a szlovének örüljenek, hogy megengedik nekik, hogy néha pecázzanak náluk. Apróságnak tűnik, de azon a pár négyzetkilométer tengeren igen sok múlik. A szlovéneknek nem mindegy, hogy nemzetközi vizekről tudnak-e érkezni a koperi kikötőbe a hajók, vagy sem, és az is fontos számukra, hogy mennyi hal jut a hálójukba. A horvátoknak is fontos azonban saját rijekai kikötőjük jövője, és a halfogásról se mondanának le.

A szomszédok viszonyát ezért folyamatos konfliktusok jellemzik. Túl vannak már a kölcsönös halászbaszogatáson, egy merényletkísérleten a szlovén miniszterelnök ellen (csak egy elmebeteg akciója), volt már dafke határ berajzolás hivatalos dokumentumokba, aztán a híres szlovén autópályás lehúzás, sőt egyszer-egyszer fegyveres konfliktust is emlegettek a szélsőséges körök. A két országnak a vitatott közös határokon kívül, van még egy igencsak túros hátú atomerőműve is szlovén területen, ami még zsarolási potenciált is jelent.

Hosszú tusakodás után, 2009-ben a felek megállapodtak, hogy nemzetközi bíróságra viszik a határ ügyét, csak abban nem tudtak még egyezségre jutni, hogy melyik elé. Nem véletlen, hogy Horvátország a szlovén elnökség ideje alatt egy lépést sem tudott az EU felé tenni. A szlovén faktor továbbra is a legkevésbé kiszámítható változó az EU és Horvátország viszonyában.

Szlovénia nem hiányozhatott a halászatról szóló részletek tisztázásakor sem, árgus szemekkel figyelte a csatlakozási fejezet lezárását, amelynek egyik eredményeként a határ vonalának tisztázásáig a szlovének nem halászhatnak a horvát vizeken (ezt egy korábbi horvát-szlovén egyezség garantálta). Ljubljanában mégis örülnek, mert halászaikat az EU kompenzálja az őket ért veszteségért, amit igaza újabb bizonyítékaként él meg a szlovén kormány, hiszen “kompenzáció csak jogos követelés után járhat”. Így aztán egyelőre mindenki elégedett."

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.07.13. 09:55:51

@manyike: felháborított eddigi készséges stílusod...

graycivil 2011.07.13. 09:58:36

@Diocles: "...te is szembenézhetnél azzal, h az országot nem a jobboldal juttatta a tönk szélére."

Leállunk! Kérem a tisztelt szereplőt, most már komolyodjon meg! Felvétel újraindul! :-)

ssi 2011.07.13. 09:58:50

@Hepci: a frááászt hoztad rám :-(( de csak felébredtél és beindultál :-))
www.youtube.com/watch?v=CIoKJjw1SK4&NR=1

sárkányfő 2011.07.13. 10:01:27

@Balt:
naridroid, észnél vagy? ki mondta, hogy rossz a két ország viszonya? mit erőlködsz ilyen izzadtságszagúan azon, hogy úgy tegyél, mintha bárki is rossz viszonyról beszélt volna? És mi köze a szlován-horváth viszonynak ehhez? be fogod idézni az egész internetet összevissza, csak hogy eltereld a szót arról, hogy imádott szíjjártód megint hazudott?

a tényeket nézd, narancsfejű:

"Borut Pahor szlovén miniszterelnök a múlt heti brüsszeli Európai Tanács-ülésen személyesen kért elnézést Orbán Viktor magyar kormányfőtől a miniszterelnök szóvivője szerint."

vs:

Szlovén szóvivő: "Nem történt bocsánatkérés."

sárkányfő 2011.07.13. 10:02:35

@Balt: mit hagysz helyben? :) hogy nem vetted a fáradtságot elolvasni az eredeti kommentet? :) ezt mindenki észrevette :)

porfelhő 2011.07.13. 10:06:10

Hm. De régen irtam ide.:) Úgy látom nem változott sokat a hangulat.
Illeltve annyi, hogy újabban a @Balt az ügyeletes, a "menyecskével" együtt. A kis vöröskének" meg állandóan a feje fáj.
Hát ebben a politikai zűrzavarban nem is csodálkozom, és egy bizonyos szinten érthető is.
:)

komment1 2011.07.13. 10:08:31

@manyike:

Őszintén soha eszembe nem jutna magamtól a Jobbikra szavazni, eszmei szinten hasonló fenntartásaim vannak. Ugyanakkor Esztergomban is választási koalíció kell majd az egyes körzetekben is az önkormányzati választásnál, ez pedig azt jelentheti, hogy a mi körzetünkben pl. mszp-sre kellene szavaznom. Amúgy sose szavaznék az MSZP-re se mint pártra, viszont abszolút jó munkát végez a helyi mszp-s képviselő, szívesen szavazok rá, vagy akár jobbikos jelöltre, mert ők is itt normálisak és jól dolgoznak, a helyi borzalmas fideszesektől ellenben csak így tudunk megszabadulni, ha összefogunk. Ugyanakkor KDNP-s jelölt is lehetne, ők elhatárolódtak a helyi Fidesztől, benne lehetnének a koalícióban, ha ők is úgy döntenek.
Én legalábbis úgy látom, hogy ez a rajongás meg gyűlölet dolog egyáltalán nemcsak a jobbikosok körében jelenik meg, sőt, mintha mondhatni általánosan elterjedt lenne az egész országban. Sárkányfő írta: polgárháborús pszichózis jellemző az egész országra. Jó, hát ennek komoly, sok évszázados magyar hagyományai vannak. Szép dolog is a hagyomány. Esztergomban például, mivel nagyon jobboldali város, az mszp-sekre tekintenek úgy, hogy szinte nem is veszik őket emberszámba. Ezen kell tudni túllépnie a városnak, ha egy új választás lesz, és a saját körzetében a jobbikosnak, a kdnps-nek tényleg az mszp-sre kell szavaznia, és viszont, de végül is úgy tűnik, ez sikerülhet. Az első nagy lépés volt, hogy TÉ-t független jelöltként szavaztuk meg, miközben minden ellenzéki párt támogatta azzal, hogy nem indított ellenjelöltet.

sárkányfő 2011.07.13. 10:10:23

@Balt:
Amúgy hozzáállásoddal kiérdemelted, hogy ezt a kérdésem személy szerint neked címezzem, várom válaszod:

"Ha a szocik művelték volna, hogy szűkítik a közpénzek elköltéséről szóló adatokhoz való hozzáférést, gyakorlatilag jóval szélesebbre tárva a lopás-korrupció-sikkasztás-mutyi lehetőségét és titokban tartását, azaz törvénnyel segítik a közpénzek lenyúlásának rendszerét, akkor sikítva kapálóztak volna-e, azt hörögve, hogy ez már mindenek a teteje? Felháborodva szidalmazták volna-e a szoci kormányt, ha a korrupció hazájában ilyet tesz? Emlegettek volna-e tolvaj kormányt, magyarellenes kormányt, stb, ha a szocik tárják nagyobbra a törvényi kiskapukat?"

ulrike (törölt) 2011.07.13. 10:14:07

@manyike: Hú, de korán keltél
1értek
Ajánlott olvasmány pártoknak. Csak kettő
'A nagy titok (1808)
Jót s jól! Ebben áll a nagy titok. Ezt ha nem érted,
Szánts és vess, s hagyjad másnak az áldozatot.'

Nem csak íróknak:
Írói érdem (1810)
'Szólj! s ki vagy, elmondom. - - Ne tovább! ismerlek egészen.
Nékem üres fecsegőt fest az üres fecsegés.'

ulrike (törölt) 2011.07.13. 10:15:29

@manyike: Bár felesleges, de elfelejtettem utána tenni, mindkettő Kazinczy

ssi 2011.07.13. 10:18:07

@sárkányfő: nem működik a linked, itt a jó .. amúgy köszi :-)

velemenyvezer.blog.hu/2011/07/13/fidesz_torveny_a_korrupcioszabadsagrol#more3062492

@komment1:
érdekes, amit írtál :-)

tehát a nagy politikában nem engednek senkit maguk közé, de helyi szinten ez nem "megoldható", sőt, az ügyek más szempontokat helyeznek előtérbe ?

sőt, helyi szinten jobban érvényesülnek az emberi személyes tulajdonságok, nincs akkora egyen viselkedés, gondolkodás?

tölgyes 2011.07.13. 10:18:22

@Balt:
Kedves Balt!

A népfront gondolata a KARÁCSONYI ötlethez képest nagyon igényes volt.. Akkor ugyanis azt mondták: a kommunistáknak együtt kell működnie a polgári erők mérsékeltjeivel IS, szemben a fasisztákkal.
Tekintettel arra, hogy a Jobbikra többen és többször ragasztották rá a fasisztoid jelzőt, a KARÁCSONYI NÉPFRONT AZT JELENTI: HOGY A BALODALNAK ÉS LIBERÁLISOKNAK EGYÜTT KELL MŰKÖDNIÜK A DEMOKRATIKUSAN MEGVÁLASZTOTT ERŐVEL SZEMBEN A SZÉLSŐJOBBOLDALI FASIZTOID ERŐKKEL..::((. IS!!!

A lehetséges együttműködési módokat és variációkat illetően egyetértek Lenin elvtárs egyik korábbi bejegyzésével.

porfelhő 2011.07.13. 10:19:55

Megértem az LMP. , Karácsony G. aggodalmát. Három párt inditson közös jelöltet: hamvában meghalt ötlet.
Hogyan képviselhetné valami a szélsőjobb eszméit, és a baloldaliakét.?

"Az MSZP-nek nyitott, nemzeti, demokratikus, karakteres baloldali néppárttá kell válnia" (Mesterházy A.)

Ezzel szemben a Jobbik cigány- és zsidóellenessége..... elképesztő ötlet az összefogás, minden szinten.

Igaz a Vona G.-nak vannak jó "meglátásai" a ( az egykulcsos adóval kapcsolatos vélemény, a hiánycél teljesítésének világraszóló sikerével kapcsolatos véleménye) :) de ez még nem jelenti azt, hogy közös eszméket a másik két párttal tudnának képviselni.
És úgy gondolom, hogy a Jobbik nem is akarna, de az MSZP. sem.

A sorok között olvasva, igaz nem is a közös eszme a cél.

A következő választásokat a ilyen módon szerintem nem lehet megnyerni.

Dolgozni kell a pártoknak, szervezetté válni.
Nincs kizárva hogy pártok koaliciót kössenek , de nem ilyen formában, szerintem ezen kár is vizionálni.:)

tölgyes 2011.07.13. 10:25:56

@sárkányfő: Hiszen az MSZP bukásának az volt az oka, hogy szűkítették a közre tartozó költségvetési adatokhoz való hozzáférést..! Egészen odáig menően, hogy Veres elvtárs kijelentette: "Az adatok itt vannak a táskámba, de nem mutatom meg őket.".. ez azonban még mind nem volt elég. El is kúrták és le is nyúlták!

Ha fidesz ezt teszi, akkor ők is meg fognak bukni. Ha nem teszik, akkor ezen az egységfront sem segít.

ssi 2011.07.13. 10:29:08

@ulrike: :-))) búcsúnk óta talpon (ülve) :-) olvasókör - meghonosítjuk :-)

visszafojtják a vitákat, amiből még jó is kisülhetne, mert nincs előre szabályozva? nem értem .. se így.. se úgy
"Kiss: Kétségtelen, kevés vita zajlik...
..
Kiss: De először a játékszabályokat és a kereteket kell megteremteni a tartalmi vitához .."
www.168ora.hu/itthon/mszp-platformszovetseg-78571.html

házon kívülre kell mennem .. pááááá :-)

tölgyes 2011.07.13. 10:32:23

@porfelhő:
Kedves porfelhő!

Karácsony ötletében épp az az új elem, hogy az ideológiai szempontot kiiktatja és csak egy célt lát: a fideszt le kell győzni, hogy mi kerülhessümk hatalomba. Ezzel most az a baj, hogy innen nézve világos: a MÚLTBELI FASIZTÁZÁSNAK AZ Ő SZOKÉSZLETÜKBEN NINCS IDEOLÓGIAI TARTALMA.. AZ CSAK TAKTIKAI KÉRDÉS!!Ez azonban olyan fokú és mértékű politikai gazemberségre utal, amelyik messze felülmúlja agyurcsányizmust

Diocles 2011.07.13. 10:34:17

@manyike:

nah, a Panyi-féle VVezér mindennapi fideszezése, lassan előre meg tudnám mondani, h épp milyen ürüggyel fognak belekötni a Fideszbe, ha érdekelne, és nem szoktam volna le már rég az olvasásukról.

és persze a szokásos irreális baromságaik:

"Van ennek azonban egy másik oldala is: a kormány minél inkább olyan intézkedéseket hoz, melyek az ellenzéki politizálást megnehezítik vagy veszélyeztetik, annál inkább egymáshoz szorítja ezzel az ellenzéki pártokat. Nyilván nem egy Jobbik-LMP-MSZP-koalíciót vizionál az ember, de az ellenzéki pártok az új választási rendszer alapján valóban akár egy választási szövetséget is létrehozhatnának a Fidesszel szemben, hogy akár vissza is változtathassanak mindent, amit a Fidesz addig átalakított."

1. a saját mondatával üti a másikat, kijelenti, h nem egy MSZP-Jobbik-LMP koalíció gondol, de a másik mondatból kiderül, h mégis abban reménykedik, LOL

2. ha csak a Karácsony által javasolt törvényeket akarná megváltoztatni a csodálatos trió (tehát médiatörvényt, alkotmányt, stb.) az is beletelne legalább egy évbe (ha egyáltalán összehangolhatóak az elképzelések valaha), de ha mindent meg akarnának változtatni, amit a VVezér kritizált, az alighanem egy évtizedet is igénybe venne.

porfelhő 2011.07.13. 10:34:41

Egyébként hol van az megirva, hogy három párt indul a választáson a kormányzó pártokkal szemben.

Nem gondolom, hogy végleg szakadnak az MSZP. (semmi sem lehetetlen).
Újra szerveződhet az SZDSZ. éppen lehet még egy új párt is.

"Három az egyben" képviselő jelölt. Egyáltalán nem jó ötlet.
Sokkal nagyobb lesz a tét a következő " parlamenti választáson, "mint egy önkormányzati választás alkalmával.
Ezt nem óhajtom fejtegetni. (mert az az ügy" már egy lerágott csont) ott" is megmutatkozott mennyire nem volt jó ötlet. (na igaz ez csak az én szerény véleményem :))

porfelhő 2011.07.13. 10:37:20

oppá" lemaradt.

Én még mindig ott tartok, hogy el tudnék képzelni egy új pártot a Bajnai Gordon vezetésével.
Azzal a Bajnaival......hm. nem akarom ismételni.:)

:)

sárkányfő 2011.07.13. 10:37:50

@tölgyes:

"Ha fidesz ezt teszi"
A "ha" szót felejtsd el. Ha észrevennéd, épp arról van szó, hogy ezt teszi:

"A törvény értelmében hirdetmény közzététele nélküli tárgyalásos eljárást lehet indítani legalább három ajánlattevő meghívásával, ha a beszerzés becsült értéke nem éri el a törvényben meghatározott szintet, miáltal ezekben az eljárásokban lényegében megszűnnek az átlátható közbeszerzések. A törvény feljogosítja uniós értékhatárokat el nem érő beszerzések esetén az ajánlatkérőket önálló eljárási szabályok kialakítására, így négy eljárásból nagyjából háromban az ajánlatkérők kedvük szerint alakíthatnak bizonyos szabályokat. A kkv-k részvételét támogatná, hogy az ajánlatkérő a közbeszerzési eljárásban való részvétel jogát fenntarthatja bizonyos árbevételt el nem ért cégeknek - szakértők szerint ez csak arra jó, hogy ügyeskedésre késztesse a pályázókat."

" Változik a közérdekű adatok törvényi definíciója: a nem közvetlenül közfeladatok ellátására fordított közpénzek sorsára vonatkozó információk nem lesznek nyilvánosak."

De én örülök ezeknek a sorozatos szemétségeknek. Legalább elválik a szar a víztől. Legalább ki derül ki aki elvből támadta a szocik lopásait, és ki az, akit csak az zavart, hogy nem a Fidesz lop...

ssi 2011.07.13. 10:38:13

@Diocles:
élet zajlik - gondok is vannak - keressük a megoldásokat - pl. csak a 10. lesz jó - eltartott 1 ideig, de hurrá megvan :-) - ez már csak ilyen :-)

lehet olyan kormány, melyet a valós többség - nem kritika nélkül !! - de elfogad ?

gép kikapcs .. páááá :-))

Balt 2011.07.13. 10:38:25

@sárkányfő: Te hagytad helyben, szerencsétlen.

sárkányfő 2011.07.13. 10:40:29

@Balt: idióta, még mindig nem érted mit hagytam helyben?

Balt 2011.07.13. 10:42:31

@sárkányfő: Egy tény: Pahor (adminisztrációja) fontosnak érezte a csorbát köszörülni. A többi szimpla gyurcsányista csúsztatás, de hát mit várjon az ember az ilyen "lábatlanoktól"...?

porfelhő 2011.07.13. 10:44:32

Teljes mértékben értem a Karácsony G. ötletét.
Az LMP-nek minden formában az MSZP.-hez kellene közelitenie (még ha voltak- vannak surlódások" a két párt között akkor is)
Hiszen az ő szavazóik többsége, azok az emberek, akik SZDSZ. pártiak voltak, és akik (az események miatt) elfordultak az MSZP-.től.

Én minden esetre csak reménykedni tudok, hogy a "józan ész fog majd" győzni, mikor "élesbe menne a dolgok."
És nem "tizszer" százszor meg fogják gondolni, a pártok , mi lehet a "nyerő".

:)

Balt 2011.07.13. 10:45:53

@sárkányfő: Dehogynem: hogy elvtársad - az új potenciális szövetséges, a Jobbik Novák Előd minapi akciója helyett - itt a blogon vizionál zsidózást.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.07.13. 10:45:53

@tölgyes:
"Én minden esetre jól szórakozok ezen a népfrontos megközelítésen.. már csak azért is mert korábban kézzel lábbal harcoltak a népfront ellen..még Gyurcsány is!:::)))"

Kezdesz abba a hibába esni, amibe Török Gábor szokott, nevezetesen, hogy valami régi beszédre hivatkozol és csodálkozol, hogy most nem úgy van, nem azt mondják.

Az idők, helyzetek, lehetőségek változnak. Most még a választási törvény is. A parlament összetételét alapvetően a választási rendszer határozza meg, azon múlik, hogy kb. hány pártból is áll a parlament. Nem a választói akaraton. Ez utóbbin csak az múlik, hogy melyik pártok legyenek ott, de az nem igazán, hogy mennyi. Az a rendszeren múlik.

Én azon csodálkozom, amikor egyesek, beleértve a szerzőt is azon csodálkoznak, hogy egy politikus mást mond ellenzékben és mást kormányon, amikor ez magától értetődően természetes.

Az ember mondanivalóját, stílusát alapvetően befolyásolja a helyzete, a körülmények, az, hogy kihez szól. Máshogy beszélünk a gyerekünkkel, a szüleinkkel, a szerelmünkkel, a főnökünkkel, beosztottunkkal, egy vadidegennel stb.

Magától értetődően mást és máshogy kell mondani pl. a kommunizmus üldözötteinek szövetségének összejövetelén, mint a kínai miniszterelnök látogatásakor.

De ez a logika egyeseknek túl magas már, és most nem Rád gondolok.

tölgyes 2011.07.13. 10:46:05

@sárkányfő:
Édes úr!

Ez az, amin itt vitakozni fognak majd még néhány évig...és döntést a megítélésben a választás fog hozni... Ön ezt így látja, én meg másképp látom, ..:)

komment1 2011.07.13. 10:47:57

@manyike:

Helyi szinten úgy tűnik feltétlenül így van. Ez bebizonyosodott nálunk. De voltaképpen egyetértek Karácsonnyal, Schifferrel és egy csomó más emberrel, hogy mindez alapvetően országos szinten is így lehet. Ami szerintem igazából számít, az az adott, konkrét helyzetben tanúsított magatartás. Mikor pl. főleg jobbikosok gyűjtötték össze az esztergomi aláírásokat az új választásért, akkor Vona Gábor adta át a petíciót a Parlamentben, TÉ őt kérte meg, és szerintem ezzel semmi baj nem volt, mert egyszerűen az adott helyzetben a Jobbik helyi szinten és országosan is igenis normálisan viselkedett, és az ő aktivistáik dolgoztak rengeteget.
Az LMP részéről Schiffer pedig a pesti Bazilikánál jött oda az esztergomi menethez, stb. A legutóbb éppen megint Esztergom ügyében pedig szintén egymással párhuzamosan és gyakorlatilag összehangoltan lépett fel a Parlamentben a Jobbik, az LMP és az MSZP.
A Jobbik hangoztat szélsőséges nézeteket is, de nem mondható kifejezetten náci pártnak, mert a jogállami, demokratikus keretek között maradnak (náluk sokkalta szélsőségesebb csoportok is vannak). Ezért a legalapvetőbb dolgokban, jelen esetben a kevéssé demokratikus törvények törlése érdekében, a jogállam védelmében szerintem is össze lehet velük is fogni. Egyébként is nem kell ahhoz kifejezetten szélsőségesnek lenni szerintem, hogy valaki a jogállami kereteket feszegesse vagy esetleg el is törölje. Kádár apánk pl. azt hiszem cseppet sem volt egy szélsőséges politikus, mégis puha diktatúrát tartott fenn.

sárkányfő 2011.07.13. 10:48:26

@Balt: ki az én "elvtársam", te szerencsétlen? :) na de legalább kiderült, hogy nem hogy már akkor sem értetted miről van, hanem most se érted :) mindegy, fröcsögj csak, a csökkenti az értetlenségedből fakadó feszültséget...

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.07.13. 10:50:13

@tölgyes:

Korábban mást mondott. :-)

Az emberek egy része "örök hűséget" fogad a párjának, aztán mégis megcsalják egymást és/vagy elválnak.

A politikusok sem különbek az átlagembernél. Sőt!

Balt 2011.07.13. 10:50:50

@porfelhő: Csak annyi, hogy 100 alatti számú kommentnél elkaptam a fonalat és volt türelmem végigolvasni az összeset. Kb. ez a szűrő, 100 fölöttinél csak a cikket olvasom. Nem mintha bármiért is mentegetőznöm kéne, pláne egy ilyen - kiagyalói által is "perverznek" minősített - témában. De sok sikert hozzá, hátha lesz esélyetek 2200-ban... :))

megszűnt 2011.07.13. 10:52:27

@manyike:
"felbátorított eddigi készséges stílusod és vallomásod: Jobbikra szavaztál és a társaságukba jársz"

"Nem hajlok semmi szélnek,
Pusztító jégverésnek,
Úgy állok rendületlen,
Magyarnak születtem!

Hiába ütnek , rúgnak,
Kemény fából faragtak.
Az ég ítél felettem,
Magyarnak születtem!"

Ez a magyarság ez fontos. Jobbik nem Jobbik? Nincs olyan közösség, ahol ne tudtam volna átélni, az ő értékeiket (is).

Az MSZP-ben nem láttam átélnivalót és a magyar liberalizmus sem az, amit Ausztriában tapasztalok. A világ zászlói lengenek a vidámparkban és mindenféle népek jönnek s mennek - szabadon.

panelburzsuj 2011.07.13. 10:52:54

@manyike:

Nagy zúgás fogadta Vona azon kiszólását, hogy "a magyar emberek kétharmada jobbikos, csak még nem tud róla". A konkrét mértékből ugyan le kell vonni a kötelező nagyotmondást, de a politikai riválisokkal és a tudós politológusokkal ellentétben én nagyon is reális meglátásnak tartom. No nem pártpolitikai értelemben, hanem inkább "lelki jelenségként". Igen: elképzelhető, hogy magyarok kétharmada egy bezárkózó, a világtól elszakadó, önmagába forduló és könnyes hősiességgel az "egyszerű és tisztességes" múltba révedő közéleti miliőben érezné magát igazán otthonosan. Ahol varázslatos módon egycsapásra minden "a maga helyére" kerülne: nincs "spekuláció" (és spekulánsok se), nincs "megélhetési bűnözés" (és persze ilyen bűnözők sincsenek), nincs "politikusbűnözés" (mivel valódi politikusok sincsenek) ... Egyáltalán: az élet valamiféle "szép, ékes rendben" folyik, és e folydogálás fölött nem újabb és újabb választásokon szavazatokért házaló és hazudozó vigécek, hanem "a Magyar Emberek" legkiválóbbjai őrködnének. Országos, helyi és utcaszinten is. Meg az iskolában, munkahelyeken, közhivatalokban - az élet minden területén.

A "Jobbik-jelenség" lényegét én ebben az "aranykor-harmónia" utáni (reménytelen) sóvárgásban - meg persze a vágyott szép jövő útját eltorlaszoló "magyarellenes" erők és megtestesítőik iránti (elvhűséggé maszkírozott) gyűlölködésben látom. A konkrét társadalmi, gazdasági, politikai programok és lépések csak ebből az irányból szemlélve érthetőek meg igazán, ebből az irányból nézve állnak össze koherens világképpé.

A "magyar üdvösség" megrontói számosak. A "komcsik" főgonoszi szerepe olyan evidencia, amelyre kár több szót vesztegetni. Érdekesebb a "sehonnai" Fidesz/Orbán, ami/aki nagyjából-egészéből már azelőtt ellopta ezt a showt, hogy igazán kibontakozhatott volna. És persze az "örök karakterek": a zsidók, cigányok, idegenek, karvaklytőkések ("És még sokan mások"...) történelmi múltú panoptikuma.

Érdemes mindezt bővebben ragozni?

Balt 2011.07.13. 10:55:15

@sárkányfő: Ténykérdés, hogy a "szocik" (ohh, micsoda eufemizmus, ilyet csak egy valódi vérbolsi ír le) loptak, miazhogynagyonis. Átláthatóságtól, üvegzsebtől függetlenül. Tehát ezt hiába passzírozod, az (immár) üres Nokiás és likőrös dobozok nálatok vannak.

sárkányfő 2011.07.13. 10:56:53

@tölgyes: aha. mesélj, te hogy látod?

itt a törvény szövege:
www.parlament.hu/irom39/03586/03586.pdf

Hol van benne az a rész, amelyik szerint közérdekű adat és ezért nyilvános a közpénzeknek a nem közvetlenül közfeladathoz kapcsolódó felhasználására vonatkozó ismeret?

porfelhő 2011.07.13. 10:58:17

@tölgyes:
Drága tölgyes úr!

Önnek teljesen igaza van. Én is ezt irtam, csak kicsit másként.

"A sorok között olvasva, igaz nem is a közös eszme a cél. "

Én azért nem fogalmaznék ennyire keményen, hogy "hatalmas gazemberség".
A Karácsony G. mondandójában "látni kell az erdőtől a fát" :) kedves tölgyes úr.

A napnál is világosabb egyébként, hogy a baloldali pártoknak minden képpen össze kell majd fogni (valamilyen formában)
a kicsike pártok nem fognak tudni nyerni a következő választásokon. de még talán a parlamentbe sem fognak bejutni.
Csak remélni tudom, hogy ezt a nagybetűs nép is felfogja majd.
:)

sárkányfő 2011.07.13. 10:59:05

@Balt: ja, mert én szoci vagyok, ugye? :) hisz aki nem fideszes, az csak szoci lehet... mond, neked naponta kimossa az agyadat a szíjjártó? hová bírsz még süllyedni ilyen hülyeségekkel?
és azt fel vagy képes fogni, hogy ezt a mostani törvényt a fidesz hozta? a fidesz, érted?

Balt 2011.07.13. 11:05:40

@porfelhő: A Karácsony-i vonal minden bizonnyal az MSZP felé szeretné közelíteni az LMP-t, és persze mutatnak erre affinitást amonnan is, sőt! (Akár Gyurcsány, akár a mamutok. Elvégre 3x sikert hozott az SZDSZ segítsége, ebből min. 2x nélkülözhetetlen volt, tehát a gyakorlat megvan.)

Ez viszont valóban az SZDSZ dicstelen szerepe lenne, csakúgy, mint '94-ben, ill. azóta. Vélhetően hasonló kimenetellel, csak talán nem kéne rá másfél évtizedet várni...

porfelhő 2011.07.13. 11:06:51

@tölgyes:

Egyébként nagyon érdekes gondolatsor amit Ön leirt tölgyes úr.
Nagyot hibázna az LMP. ha önmagát tagadná meg.

És a végén újból csak a "két nagy párt harca lesz a következő választáson" úgy ahogyan eddig is volt.

Egyébként nagyon komolyan kell a pártoknak politizálni (szerintem) mert az is lehet, hogy a Jobbik a Fideszhez "húzna" majd.
De ez részemről csak egy kósza gondolat, nincs mögötte semmi konkrétum, amit tudhatnék.

:)

Jaj. bocsánat! még annyi.

Nem kell elfelejteni:), hogy lenne igény az SZDSZ-re.

:)

barli 2011.07.13. 11:08:04

Arra még senki sem gondolt, hogy az LMP egyáltalán nem is akar összefogást, söt még asztalhoz ülést sem.
Ök szvsz csak nagynak akarnak látszani, a haza megmentöjének, az összefogás vezetöjének. Jó húzás.
Ha valamire lehet építeni Magyarországon, az a csordaszellem. Ha elhiszik rólad, hogy nagy vagy, nagy is leszel.
Olyan ez, mint a scooter elsö száma (talán a hajpa hajpa :) ). A videoklipbe belevágtak egy százezres tomboló tömeget (valami más koncertröl), a hangra rákeverték a tömeg örjöngését, és egy perc alatt híresek lettek. Mert elhitték róluk, hogy híresek.
Valami ilyet akarhat az lmp is. Arra már rájöhettek, hogy a beszólogatással nem mennek semmire.

tölgyes 2011.07.13. 11:11:53

@porfelhő:

Kedves porfelhő!
A tűz meg a víz között nehéz volna közös eszmei célt találni.. TTT MINDEN A HATALOMRÓL SZÓL, VAGYIS ARRÓL, AMIVEL A FIDESZT VÁDOLNI SZOKTÁK..

Én a fasisztázást stigmatizálásra használni már önmagában gazemberség.. hátha kiderül, hogy itt nem volt más cél mint a stigmatizálás...Innentől kezdve a fasisztázás a hatalom megszerzéséről szól..vagyis jelzi:bármilyen eszköz igénybe vehető, még az ország lejáratása is. Ebben szép eredményeket értek el:)

Majd miután jól lefasisztázták a Jobbikot azt javasolják: álljunk össze..:).. az már nem is zavarja őket, hogy a lefasisztázottal állna össze...és a világ előtt azt demonstrálja, hogy még a magyar baloldal és liberális csapat is bármikor összeáll a szélsőjobbal...

Ráadásul taktikailag se gondolta végiog amit ír... de ezt Lenin elvtárs korábban jól leírta már.

Diocles 2011.07.13. 11:12:13

@sárkányfő:

OFF

ez a stílus eddig itt nem volt szokásban, véleménykülönbségek mindig voltak, az általad behozod állandó személyeskedések nem. nézd meg a termésedet, tiszta szemét, nulla érdemi hozzászólás.

egyébként sem vagy abban a helyzetben, h bárkin bármit is számonkérj.

ezt az ősrégi trükköt sem kéne eljátszani, amit az SZDSz-esek szoktak, h te nem szavaztál soha a szocikra.
Hát persze, mert a koalíciós partnerükre szavaztál.

ignore on innentől, és szállj le Baltról is, ha lehet.

porfelhő 2011.07.13. 11:13:50

@Balt:
2200-ban. Nem értem.
De tudod mit? az ilyen nyakatekert mondatokat nem is akarom elemezni.

Balt 2011.07.13. 11:13:57

@sárkányfő: Úgy rémlik, bolsit írtam. :)

tölgyes 2011.07.13. 11:14:36

@sárkányfő: És az hol van benne, hogy még a valós költségvetési adatokat se fogjuk elárulni, amit Veres nnyiltan az arcunkba mondott és amihez Bajnai aszisztált???

Egyébként pedig az helyes, ha az ellenzék az adatok minél nagyobb nyilvánosságáért harcol.

tölgyes 2011.07.13. 11:18:33

@porfelhő:

Kedves porfelhő!
A helyzet bonyolultabb. Vannak a pártok és vannak a választók. Nagy kérdés az, hogy a választók hajlandóak-e és mennyire hajlandóak követni a pártokat. Jó példa erre, hogy a Jobbik szavazóinak jó része korábban MSZP szavazó volt. (BAZ)Ki gondolta volna, hogy egyes helyeken a Jobbik épp a balos szavazókra támaszkodva szorongatta az MSZP-t.

Balt 2011.07.13. 11:19:18

@porfelhő: "Nem kell elfelejteni:), hogy lenne igény az SZDSZ-re."

Ez megmutatkozott bő 1 éve... Akkor ráadásul a Bokrossal felvértezett MDF sietett a segítségükre. Kb. ekkora az igény rá.

A teljesen kiüresedett párt polgárjogi részét az LMP megpróbálja lefedni, bár szerintem ez is inkább visz, mint hoz nekik...

panelburzsuj 2011.07.13. 11:20:29

@tölgyes:

Igen, valószínűleg sok-sok keserű csalódás árán fogunk csak végleg megszabadulni az eszméktől, ideológiáktól, hitektől leginkább "mentesített", közönséges csirkefogókból ás "balkáni lótolvajokból" összeverődött "nagypártoktól".

porfelhő 2011.07.13. 11:22:52

@Balt:

Nagyon érdekes amit irsz. Úgy bizony az SZDSZ. segitsége meg volt.
Csak az a probléma, hogy mig a Kuncze féle SZDSZ. korrekt párt volt, koaliciós partnerként az MSZP-nek.
Addig a "másik" SZDSZ. hozzáállása az MSZP-hez, már nem annyira.
Mert az utóbb már úgy nézett ki, hogy több volt a kár mint a haszon.
Magyarul fogalmazva, a farka akarta csóválni a kutyát.
bezony.

:)))

barli 2011.07.13. 11:23:06

kéne rendezni egy torokgaborelemez bulit, valami olyat, mint a szanalmas csinál :)
Balt-al megvernénk a sipit, hoplita a burzsujt, remek lenne :)

tölgyes 2011.07.13. 11:23:39

@Akitlosz: Én a politikai hűtlenséggel mint alapszabállyal egyet is értek.. de nem lehet 180 fokos fordulatokat tenni, mert azt még a tagság sem tudja követni...

Ott van erre példaként az antifasiszta harc és a szövetség a németekkel.. Még a kommunistáknak is időbe telt, amig azt feldolgozták... pedig ott aztán rend volt.

sárkányfő 2011.07.13. 11:24:38

@Diocles:
Mi van dió, elgurult a gyógyszered? Ilyen lekezelő kiokató stílusban adsz nekem stílus-leckét? Ismered a bagoly mondja-közmondást?
És - immáron sokadjára, törvényszerűen - most sem a kommenteim érdmei részével foglalkozol, csak szerény személyemmel? Mire ez a görcsö személyeskedés? Zavar, hogy nem tudsz érdmeben válaszolni? És ki ne találd már hogy az én stílusommal van baj, nesze, maga Balt ismerte el, hogy bolsizott. De bőven vannak jobbos-balos trollok itt is, mint minden modeálatltal blogban, ki ne találd már hogy az én stílusom lerontaná a blogot. Az meg, hogy te meg tényként közlöd, hogy jobban tudod nálam hogy szavaztam-e, és ha igen kire, és nyilván ha mást mondanék, én hazudnék, ez mond, de most komolyan, szerinted ez normális? Kivel is van baj?

És azt se te mondod meg, hogy ki kérhetek számon és mit. A kormányon azt kérek számon amit csak akarok, magyar állampolgár vagyok, jogom van hozzá. A képmutató, saját pártjuk összes stiklijét, mutyiját, hazudozását elnéző, elsunnyogó híveket is nyugodtan szembesíthetem önmagukkal, mit képezlsz, hogy te majd megmondod nekem mit tehetek és mit nem? Hihetetlen...

tölgyes 2011.07.13. 11:25:29

@panelburzsuj: Vagy józanul kell néznünk a nagy pártokat is. Nehéz egyszerre soktéle elvárásnak megfelelni.

tölgyes 2011.07.13. 11:26:17

@Balt: Így jár aki mindenben rosszat lát..::::)))! Még a véletlenben is:)!

porfelhő 2011.07.13. 11:26:59

@Balt:
A Karácsony-i vonalnak minden képpen az MSZP-hez kell húzni. Ez a Nap-nál is világosabb.
Sok kicsi párt a következő választáson még a parlamentbe sem fog bejutni.
Ha létrejönne egy új párt, annak is.
De még (ha lesz) az SZDSZ-nek is.

:)

tölgyes 2011.07.13. 11:27:09

@panelburzsuj: És a kispárti lerakatra ez nem volna igaz???

Balt 2011.07.13. 11:27:37

@porfelhő: Ez szerintem épp Kuncze idejére volt jellemző. A Horn-kormány idején is, meg a 2000-es években is. Kóka már bevallottan Gyurcsány kiszemeltje volt. Egyedül Demszky lóg ki a sorból, aki valami furcsa "egyenlő távolságot" próbált volna tartani ellenzékben (főpolgiként MSZP támogatással vajmi kevés hitellel...), de be is buktatták egy éven belül.

(Talán mondtam már: réges-régen magam is szavaztam az SZDSZ-re. Másfélszer. :) Még Kuncze előtt, a '94-es második fordulóig.)

sárkányfő 2011.07.13. 11:28:23

@tölgyes: Na, ha a szocik hazudtak, akkor jogos, hogy a fidesz egyszerűen megszünteti a hazugság-kényszert, és eltörli a közpénzekről szóló közadatok nyilvánosságra hozásának kötelezettségét. komolyan, ez a szocikkal való takarózás olyan abszurd... akkor majd ha mondjuk 2014-ben a szocik nyernek, akkor nekik joguk lesz majd minden akkori stiklijüket a fidesz szarságaival megmagyarázni? és ez így mehet örökké, egymással takarózhat a két párt? szerintem nem...

bóra77 2011.07.13. 11:29:04

@knausz: nekem a magyarságtudathoz nem kell párthoz "tartoznom", illetve a Jobbikra szavaznom. ballibsiként pláne nem.

tölgyes 2011.07.13. 11:29:25

@porfelhő: És ezen kívül van még egy nyomós ok!.. A gyurcsány-féle MEH-től kapott jelentős megbízatások..A rendes értelmiségi pedig olyan mint Arany János bírója.. Innen fütyúl, neme fütyül..:)

Balt 2011.07.13. 11:30:25

@barli: Leticica szokott ilyet szervezni. Hogy vérre megy-e, nem tudom, mert bár mindig nagyon kedves invitációt küld, még nem volt alkalmam elmenni. :)

porfelhő 2011.07.13. 11:30:27

@Balt:
Tévedsz. Az LMP. nem pótolja az SZDSZ-t. maradjunk ennyiben.

Balt 2011.07.13. 11:31:16

@sárkányfő: "maga Balt ismerte el, hogy bolsizott."

Elvégre itt van pár sorral feljebb. Talán kevésbé sértő az idiótánál, főleg, ha jogos. :)

sárkányfő 2011.07.13. 11:32:10

@sárkányfő: *modeálatltal = moderálatlan
(lecsaptam egy szúnyogot a klavin ;)

Balt 2011.07.13. 11:32:27

@porfelhő: Persze, hogy nem, de nincs is mit pótolni (szerintem)...

radala 2011.07.13. 11:37:51

Mondott-e már valamit a Jobbik?

Azt hiszem szerencsétlen többre hivatott KG nem számolt a faszfej barátaival (barátai ezek?)
mandiner.hu/cikk/20110713_inkabb_az_ordoggel
Az ilyen Andrassew félék elveszik az ember minden örömét. Ezek miatt nem tud megújulni a magyar demó.
Legalább két éve mondom, hogy egyszerűen be kellene tiltani az mszp-t, ez lenne az egyedül európai és demokratikus út, igazából ha SPt nem számítom, akkor ez a Fidesz leginkább antidemokratikus tette, hogy ezt nem teszi meg:-)
Az embernek még a kormányutálattól is elveszik a kedvét...

porfelhő 2011.07.13. 11:37:55

@tölgyes:
Drága Tölgyes Úr!

Ne ostromoljon már ennyire engem.:)
Nem győzöm olvasni a kommentjeit. Egyébként is elég régen irtam már, elvesztettem a rutinomat, (ha volt egyáltalán). :)))

Ön nagyon jól vezeti a politikai fonalat itt a poszton (amiben nincs is semmi különös) nagyon csodálkoznék, ha nem igy lenne.

Jobbik szavazóinak jó része korábban MSZP szavazó volt" Bezony. Igy van.
A jobbiknak nagyobb a támogatottsága mint amit a közvélemény kutatások mutatnak. Mindenki maga döntheti el kinek jó, és kinek nem.

Épp ezért a pártoknak nem vizionálni kell. Dolgozni keményen.
Hiszen a Jobbik támogatottsága ott van az MSZP., nyomában.
:)

radala 2011.07.13. 11:40:35

@radala: mandiner.hu/cikk/20110712_fasisztakra_nem_szavazunk

No meg ez is. Minek valakiket fasisztázni? Persze mert a rasszista nem elég trendi szó, vagy mert az mszp szavazók messze rasszistábbak bárki másnál?
Azt hiszem említettem már, hogy az mszp-nél csak a szavazóikat utálom jobban:-)

porfelhő 2011.07.13. 11:42:20

@Balt:
Ezt nem értem.
Az SZDSZ. megszünése kapcsán, sokan csak kinjukban szavaztak az LMP-re a tavalyi választásokon. Nekem elhiheted.
És olyanok is voltak a pártolójuk között, akik inkább senkire nem szavaztak.
Tudom.

tölgyes 2011.07.13. 11:44:59

@porfelhő:
Ó Jajjjjjj! Nagy a baj,ha ön már ezt is ostromnak véli!:::)))!

Abban egyetértek, hogy dolgozniuk kellene a mostani pártoknak és nem ostoba víziókat írogatni, mintr ez is most.

Orbán is így csinált nagy pártot. A NOL-on is ezerszer leírtam nekik: Az MSZP fizetett emberekkel hordatta szét a szórólapjait.. a fideszben ezt megtette a tagság és a polgári körösök... de egy ekkora szervezetet működtetni kell és az sok ember munkája nélkül nem megy.

Karácsonyék is mitől ijedtek be???? Nem tudnak összeszedni megfelelő számú cédulát..:(.. mert azt nem lehet ostoba nyilatkozatokkal begyűjteni.. de az MSZP hátán - mint az SZDSZ - könnyen hozzájuthatna.::))

graycivil 2011.07.13. 11:46:26

"Fidesz: törvény a korrupciószabadságról?

"...ha a Fidesz egyszer majd ellenzékbe kerül, ők ugyanúgy nehezebben fogják majd tudni kikérni a közpénzek elköltésére vonatkozó adatokat,..."

velemenyvezer.blog.hu/2011/07/13/fidesz_torveny_a_korrupcioszabadsagrol#more3062492

Úgy látom, a FYDESZ mindig arra bazíroz, hogy a közvéleménykutatásokból adódó szükséghelyzet esetén (ha igen csak ellenzéki létre kell felkészülnie) akár még a 2014-es kormányátadási időszakban is meghozza az ellenzék jogait visszaállító törvényeket a maga 2/3-ával.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.07.13. 11:46:53

@manyike:

A szocializmus akkor sem igazán ,működőképes jó, ha barna színű, bár kevésbé rosszabb, mint a vörös szocializmus, mert legalább nemzeti alapon működik, nem internacionalista alapon, mint a kommunizmus, kereszténység, és a többi egyéb nemzetet gyengítő ideológia.

Az államadósság nem fizetés terve elméletileg működőképes.
Ha egy ország (na persze nem a Görög, hanem valami kevésbé eszement ország) nem fizetné az államadósságát, akkor ugyan nem kapna több hitelt, de nem is lenne többre szüksége, mivel a felvett hitelek amúgy is a régebbi hitelek visszafizetésére költődnek. A költségvetési hiány pedig körülbelül azonos mértékű az államadósságra fizetett kamatokkal. Tehát ha nem kell kamatokat fizetni, akkor a költségvetési hiány is eltűnik, és így az állam gazdálkodása fenntartható.

De ez csak az elmélet. Gyakorlatban nem engedhetné meg a világ, hogy egy ekkora ország, mint Magyarország dacoljon a pénzügyi világrenddel, így mindent megtennének valószínűleg sikeresen, hogy Magyarország se bóklászhasson ki az akolból.

Az egykulcsos adó gazdasági szempontból jó ötlet. Szocialista szempontból nyilván nem, csak el kell dönteni, hogy olyan országot akarunk-e ahol boldogulni is lehet, vagy ahol a többség egyformán kilátástalanul szegény.

Ha alacsonyak a bérek, - és azok - akkor nem adómentessé kell tenni őket, hanem megemelni őket, hogy a megélhetés mellett adóra is fussa belőlük.

A szegénység ellen nem az adómentes minimálbér a megoldás, hanem a magasabb jövedelem.

radala 2011.07.13. 11:48:24

@Balt: Szerintem ez nem igaz, nekem például a legszimpatikusabb a szabadságjogi része az LMP-nek.
Pont most üt vissza az, hogy a Fidesz arrogáns, hogy leköpködi az elveit, mert így (legalább elvileg) létrejöhet egy koalíció azokból, akik azt mondják mi (legalább ezentúl) nem köpjük le az elveinket.
Szerintem a nyugdíjjal meg egyéb demagógiával nehéz (lehetetlen) lenne összehozni egy összellenzéki koalát, mert a magyarok extra gecik pont 0 szolidaritás szorult belénk, de "elvi" alapon nagyon lehet utálni a Fideszt.

Még szerencse, hogy vannak Andrassewek nekik...

tölgyes 2011.07.13. 11:49:02

@sárkányfő: Csakhogy amit idéz, az nem arról szól.. hanem arról, hogy mindig van az adatoknak egy csoportja, ami nem nyilvános.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.07.13. 11:50:36

@radala: akinek van 1 andrassewe, aligha szenved már hiányt bármiben... de 1 szijjártó se rossz...

tölgyes 2011.07.13. 11:50:59

@Balt: Megjelent a lelki szemeim előtt, ahogy a Gárda soron követkeő összejövetelén Mesterházy_Vona_Schiff együtt tiszteleg a felvonulóknak.. DE SZÉP LÁTVÁNY VOLNA!! Akkor aztán Kertész joggal venné elő az ágy alól a bőröndjét:(!

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.07.13. 11:52:49

@barli: én meg a f*szkalap Ökörpörölyt. :)

graycivil 2011.07.13. 11:55:12

"Nagyívű

Az ábra egy hivatalos kormányzati dokumentum a kormany.hu-ról, melyet a Nemzetgazdasági Minisztérium Adó - és Pénzügyekért Felelős Államtitkársága készített, és az általuk kiszámolt inflációt tartalmazza - 2045-ig. Ma hozták nyilvánosságra."

vastagbor.blog.hu/2011/07/13/nagyivu?utm_source=ketrec&utm_medium=link&utm_content=2011_07_13&utm_campaign=index

"Amúgy ha ma reggel megkérdeztem volna tőlük, hogy délután mennyi lesz a svájci frank, meg tudták volna mondani? Szeptemberben lesz még eurózóna, Mr. Matolcsy?

Önök vajon szimplán hülyék, vagy bivalyerősen kívánták indítani a Nagy Nyári uborkaszezont?"

:-)))

porfelhő 2011.07.13. 12:00:49

@tölgyes:
Na már milyen jó kedve lett , Kedves, Drága Tölgyes Úr!:)

baj,ha ön már ezt is ostromnak véli!:::)))!"
Baj? a bajok nem itt kezdődnek! Egészen máshol!
A kommentekre gondoltam. Nem másra.:)

Úgy bizony. Nagyon jól látja a dolgokat. tölgyes úr.
Az MSZP-nek nem kifelé kellene már kiabálni.
Kialakitani kellene az országos hálózatot, arra alkalmas emberekkel, és kiszűrni közülük, azokat akik a politikusok hátán felkapaszkodva akarnak érvényesülni. hallani sem lehetett róluk, látni sem lehetett őket, közben meg úgy gondolta a pártvezetés, hogy tesznek valamit a pártért.
Nem könnyű ügy. Nehéz, főleg most nagyon nehéz.

Diocles 2011.07.13. 12:03:13

ON

"Technikai koalíciót kötne a jelenlegi ellenzéki pártokkal az LMP, hogy megváltoztassák a kétharmados törvényeket. Schiffer András az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta: nincs elvi egyetértés a pártok között, kizárólaga Fidesz narancsuralmi törekvéseinek visszametszése a cél. A frakcióvezető szerint a kormánypárt lebontotta az alkotmányosságot Magyarországon."

ez a "technikai koalíció" elnevezés a választási szövetség helyett a legnagyobb átverés, ami csak lehetséges, kábé mintha a házasságot "adócsökkentési lehetőségek optimális kihasználásának" hívnánk.

Dúró Dóra tegnap nagyon csúnyán beégette Schiffert, amikor elkezdte sorolni, h ez a "technikai koalíció" legalább 100 közös jelöltet, közös cédulagyűjtést, közös kampányt, közös mozgósítást, közös elképzeléseket feltételezne, legalább a megalkotni tervezett törvényekben.

Persze Schiffer nyilatkozataiból látni, h ő sem hisz a "perverz koalícióban", csak ijesztgetésnek szánta a Fidesz felé, de nem jött be.

A gumicsontot persze egész nyáron rágni fogják a sajtóban, ez nem utolsósorban a Jobbiknak lesz jó reklám, egyrészt "kívánatos" partnerként jelenik meg immár, másrészt "elvhűen" elutasította a "perverz" egyezséget.

A tisztán baloldali összefogásért viszont egyre erősebb nyomást fog gyakorolni a sajtó és a ballib térfél, Schifferék már nem sokáig "szűzkurváskodhatnak":

www.nepszava.hu/articles/article.php?id=449337

Ui.: apropó, nagyon kíváncsi lennék, h mi a "perverz koalícióról" a kampányguruk, gyakorlati szakemberek véleménye, pl. Szigetvári, akár Tölgyessy, stb.

Szerintem tök ugyanaz, mint TG-nek, de jó lenne egy ilyen elemzés is.

porfelhő 2011.07.13. 12:04:36

@Balt:
Nem emlékszem rá, hogy irtad volna, SZDSZ. szavazó voltál.
De azt hiszem, ez nem is nagyon meghatározó, mi volt a múltban. Annyi minden változott, és változni fog még.

sárkányfő 2011.07.13. 12:05:30

@Balt:
nem én kifogásoltam a stílust... speciel nem tetszik a stílusod, de a te ügyed, úgy írsz ahogy akarsz, és én nem fogok álszent módjára belekötni a stílusodba amikor a tartalommal van a baj. dió jött a stílussal, erre felhívtam a figyelmét, hogy, ha már ezt nézi, akkor (ebben a kérdésben is) a saját oldala irányában kissé vakfoltos.

tekintve, hogy kommenteket kontextusában értelmezni nem tudsz, még külön felhívásra sem, ellenben ész nélkül bolsizol, sajnos a minősítésemet fenn kell tartanom...

@Hepci: mi a problémád pontosan?

porfelhő 2011.07.13. 12:08:45

Persze Schiffer nyilatkozataiból látni, h ő sem hisz a "perverz koalícióban", csak ijesztgetésnek szánta a Fidesz felé, de nem jött be."

Nem gondolhatta senki komolyan, hogy ez be fog jönni.:)
Nahát! Még ilyet!! Az Orbán V. a Fidesz ettől biztosan nem fog megijedni.

:))

megszűnt 2011.07.13. 12:10:36

@bóra77:
"ballibsiként pláne nem. "

Ilyen jogász barátnőm is volt, úgy 5 évig. Se hite, se hazája.

Teljesen más értékrend(szer), mint az enyém.

Tehát valószínűnek gondolom, hogy a privát életben mi nem barátkoznánk, vagy olyan tiszavirágéletű lenne, esetleg érdekek mentén (együtt jártak a gyerekeink iskolába, annak okán ismerkedtünk meg és tartottuk a kapcsolatot).

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.07.13. 12:11:24

@manyike:

"-- lenne kötelező sorkatonaság?"

A XXI. században már nem a tömeghadsereg a nyerő, hanem a kisebb, de jól felszerelt profi hadsereg. A magyar állam a jelenlegi apró hadsereget sem képes sem felszerelni, sem kiképezni. Sorkatonák helyett inkább fegyverekre, munícióra és több kiképzésre lenne szükség. Vannak elvileg mindenre jó Gripen repülőink, de nincsenek hozzá kiképzett pilóták, akik tudnának például a levegőben tankolni, és nincsenek hozzá csapásmérésre alkalmas fegyverek sem. A kézifegyverek a '60-as évek színvonalán vannak. Harckocsik sincsenek. Stb. stb. stb.

"-- kötelező vallás az iskolákban?"

Ezt lassan megoldja a Fidesz is. Éppen most játszák át az iskolákat az egyházaknak és a fene nagy megszorítások ellenére elhalmozzák az egyházakat, legalábbis a katolikust milliárdokkal.

Kár a Jobbiknak annyira az egyházak kegyét keresnie, mert azok elég nyilvánvalóan inkább a Fidesz-KDNP hatalomban érdekeltek. A Jobbik talán még többet fizetne az adófizetők pénzéből az egyházaknak?

"-- romákat el kell különíteni?"

Különülnek ők maguktól is, csak hagyni kell.

"-- a sokat szidott zsidókkal a gyakorlatban mi lenne?"

Szerintem semmi különös, de Izrael állammal megváltozna a viszony. Talán nem császkálhatnának többet büntetlenül izraeli kémrepülőgépek a magyar légtérben.

"-- külkapcsolatok: Izraellel nem, arab országokkal igen?"

Kinek is van olaja? Na az olyanokkal jó haverkodni, akiknek van.

"-- holokauszt elismeritek?"

Ez nem a magyarok számára fontos kérdés. Márpedig egy magyar kormány törődjön inkább a magyarsággal!

"-- Nagy-Magyarország területei?"

Mi van velük,

"-- rendőrség mellett csendőrség, meg a gárda is?"

Ezek csak formák, külsőségek. Mindegy a szervezeti megoldás, a problémát kell megoldani. A falvakból eltűntek a rendőrök. Az másodlagos, hogy rendőrnek, vagy csendőrnek, vagy fakabátnak hívják-e őket.

"-- új jelképek, szimbólumok, ünnepek?"

Másodlagos dolgok. Az emberek többségének teljesen tök mindegy, hogy van-e a zászlóban címer, vagy nincs. Mindegyik jó. A Horthy rendszerben volt, de ha megnézem az 1942-es fényképeket a Hősök teréről, akkor csupa címermentes nemzeti lobogó van felvonva.

Vallási ünnepből már így is sok van, több nemzeti ünnepbe vallási ünnepek helyett meg nem mennének bele az egyházak. Abszolút mértékben több ünnep pedig rontaná a versenyképességet. Akkor kevesebb szabadság kellene.

"-- más egyházak elfogadása?"

Kár, hogy az állam és az egyházak szétválasztásának elve a gyakorlatban sohasem valósult meg, és úgy tűnik egyhamar nem is fog. Már a jelenlegi hatalom is az egyházak kiszolgálójának tűnik. Erre tenne rá még a Jobbik egy lapáttal? Nem lenne túl népszerű húzás.

"-- multikat távozásra kérnétek?"

Á dehogy, csak adófizetésre. Nem hasznos a magyar gazdaságnak, hogy a multik kedvezményeket kapnak, mert emiatt (is) behozhatatlan hátrányba kerülnek a magyar cégek.

"-- volt kommunista nem lehet közszereplő (az egyszerű volt mezei párttag se?)"

Na ez egy olyan lépés (lenne), amit már 1990-ben meg kellett volna hozni. Lassan idejét múlttá válik.

"-- bűnös politikusok elítélése .. korrupció, rossz döntések stb. - bármelyik pártból, s visszamenőleg meddig?"

Ez a nyomozó hatóságok és a bíróságok dolga. A hatalom csak a törvényi feltételeket teremti meg. Illetve teremthetné meg, ha akarná, de eddig nem akarta.

"-- kik az idegenek, s el kellene hagyniuk az országot?"

Gondolom az illegális bevándorlók. Ha Magyarország kevésbé "szociálisan érzékeny" állam lenne, akkor úgyis önként elhagynák az országot azok, akik a szociális rendszerből akarnak megélni, illetve akiknek nem tetszene egy Jobbik kormányzás.

Ha megnézzük, hogy egyes magyarországi körök mekkora ellenpropagandát fejtenek ki a jelenlegi kormánnyal szemben, is, akkor elképzelhető, hogy mekkora visítozás lenne egy Jobbik kormányzás esetén a Kohn bandita félék részéről.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.07.13. 12:14:39

@sárkányfő: semmi extra, csak nem értem a permanens übermencs önpozicionálásodat.
Ha megtudhatom a becses neved, tán kiderül valami, mert pusztán itteni irományaid alapján nem lelem az okát...

megszűnt 2011.07.13. 12:16:34

@bóra77:
"ballibsiként pláne nem."

Valószínű, hogy a privát életben mi nem barátkoznánk, mert annyira más az értékrendszerünk.

Volt jogász barátnőm a gyermekem révén, együtt jártak iskolába, de se hite, se hazája. Érdekek mentén tartott a kapcsolat.

(egyszer már beírtam, lehet, kétszer benyomja majd..)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.07.13. 12:16:59

@Diocles: D. Dóra nem nyergel át Schifferre a férje helyett?
Hajjaj...

László56 2011.07.13. 12:21:52

@László56:

Jó ebédet és szép napot kívánok Mindenkinek

Olvasom a hozzászólásokat és eszembe jut hogy mit is kellene helyretolni. Talán a polgáraink egy részének a gondolkodásmódját. Miért ? Talán énhozzám képest rosszul gondolkodnak ? Az nem volna baj, hiszen minden másképp gondolkodó elősegít bennünket abban, hogy a saját gondolatainkat revideálhassuk. Hol van akkor a probléma ?

A logikában ! Ha már gondolkodunk, akkor próbáljunk meg logikusan tenni azt. Az nem szabad hogy elég legyen egy érveléshez, hogy egy pártnak el kell tűnnie. Mert az nem politikai cél. Igaz én is szeretném, ha a kommunistáink örökre eltűnnének a közéletből. De szerencséjükre nem az én kívánságomtól függ az hogy eltűnnek e vagy sem. Sokkal inkább a tények és realitások határozzák mindezt meg. Jobban mondva az, hogy polgáraink mennyire érzékenyek ezekre a tényekre és realitásokra. Mert végső soron ők döntik el a választásoknál, hogy mit is akarnak.

Éppen ezeknek a tényeknek és realitásoknak a figyelembe vétele hiányzik sok polgártársunkból. Itt ezen a blogon is nagyon jól látható ez a tendencia. Írják hogy ezt a kommunista bandát nem akarják még egyszer, de mindezt megtesznek azért hogy visszahozzák ezeknek a korrupciós rendszerét. Hol van itt a logika ? Csak a Fidesz tűnjön el ! Ok. Akkor segítsük az MSZP -t. Nem azt sem akarjuk. Akkor mit akarunk ? Talán az LMP -t ? Hiszen avval visszahozzuk az MSZP -t is. De azt már egyszer nem akartuk. Akkor a Jobbik ? Nem, isten ments, mondják sokan. Azt sem akarjuk.
Tudjuk egyáltalán hogy mit is akarunk ? Mindig azt ami nincs ?

Valami hiányzik, de nem tudjuk hogy mi. Pedig csak a realitásokat és tényeket kellene logikusan figyelembe venni. Csak ezeket a kérdéseket kell feltenni magunknak. Mi az ami van ? Mitől lett ilyen ? Mi nem tetszik nekem és melyik párt lehetne az ami a legközelebb áll az én elképzeléseimhez. Igen, a legközelebb, mert olyat úgy sem találsz, amelyik ugyanazt akarja amit te.

Ne a pártok néphülyítési javaslataira figyelj, hanem saját magad gondolataira. Akkor még az is lehet hogy egy és másik párt gondolataival egyeztethető. Csak akkor tudod kikerülni hogy átverhessenek és te irányítsd a politikát, ne pedig a politika téged. Sok szerencsét a próbálkozáshoz.

megszűnt 2011.07.13. 12:28:18

@László56:
Mintha Osho szavait olvasnám egy más tartalommal..

nyünyüge 2011.07.13. 12:29:23

@graycivil:

Erre a kérdésre már megkaptam a hivatalos választ pár napja aszékelyektől, miszerint azért tették közzé 35 évre az inflációs előrejelzést, hogy a következő kormányok ezekhez a számokhoz igazodjanak.

(nem ám hogy úgy ukkmukfukk havonta újratervezzék a költségvetést, mint ahogy egyesek teszik /de ezt már nem ő mondta/:).

sárkányfő 2011.07.13. 12:31:00

@Hepci:
Nincs semmiféle übermens önpozícionálásom, nem kell semminek az okát keresned, ugyanis nem hinném hogy ne lenne jogom (épp úgy mint mindekinek) kérdéseket felvetni, akár számonkérni az álszentség és a kettős mérce rendszeres megnyilvánulásait. Ez természetes, és nem az én külön jogom, hanem mindenkié.

Túl van ez lihegve, dió belém akart kötni, azt hitte megmondhatja kitől mit kérdezhetek, nagy hülyeség, de ennyire futotta neki, ennyi, kár ezen rágózni. A stílusos rész külön vicces volt, egyrészt a saját lekezelő stílusa miatt, másrészt mert Balt, Várúr, ökörpöröly, hoplita, a folyton Orbán akasztását követelő félnótás, és jópár más nikk által rendszeresen látogatott blogban az én stílusomba köt bele, és aszondja: "ez a stílus eddig itt nem volt szokásban" :))

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.07.13. 12:31:44

@László56:

"Mert az nem politikai cél."

Nem az. De könnyebb az úton a cél felé haladni, ha kevesebb az akadály rajta. Azaz az akadályok eltüntetése segíti a cél elérését.

porfelhő 2011.07.13. 12:31:46

@László56:
Nahát! Kedves László!

Ön tuti jó kommentet irt.
Igy összefoglalva ennyi.
:))))

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.07.13. 12:34:12

@knausz: ismerek olyan libsit közelről, akinek nincs baj a hazája iránti érzelmeivel.
Igaz, amikor megismertem, az volt a nünükéje, hogy Kuncze humora szárnyaló, Magyar Bálint meg tisztelhető intellektus, de azóta nagyjából kinőtte ezeket...

porfelhő 2011.07.13. 12:35:17

@László56:
Nem hiszi el?! :) Éppen azelőtt gondoltam Önre, mielőtt megjelent a kommentje, hogy miért nem ir, Vagy irt már csak én nem láttam a poszton.

:))))

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.07.13. 12:36:47

@knausz: volt 1 exem, akinek egész polc Osho volt az ágya fölött. Jézus...

panelburzsuj 2011.07.13. 12:38:16

@Hepci:

"Egy görény

felül akart emelkedni társadalmi körén.

E nagyralátó terv szerint

feleségül kérte a nemes hermelint.

De a felsőbb kasztba

tartozó prémes kikosarazta.

Talált persze vigaszt csakhamar a görény:

- Szép hölgy, de a bűze még nem elég tömény..."

Melleted szóljon, hogy te teljesen tudatosan, mondhatni lézengői büszkeséggel gyakorolod ezt a kétségkívül roppant hatékonyan romboló műfajt - és nem is tehetségtelenül ...

Hogy aztán mindez hogy fér össze benned bármiféle olyan pozitív építő céllal, amely túlmutat álszerény személyed pillanatnyi elégedettségén, az már legyen a te egyénileg megoldandó feladványod.

porfelhő 2011.07.13. 12:38:53

@tölgyes:
Látom eltünt, (Ön is).
Örülök, hogy kommentelhettem Önnel.
További szép napot!

Érti ugye?

:)))))))

megszűnt 2011.07.13. 12:41:05

@Hepci:
Néhányat érdemes elolvasni tőle pl. Az én utam a bárányfelhők útja.., de aztán csak önmagát ismétli minden könyvében.

Osho-ban is, mint minden ezoterikus mesterben, van valami. Túlzásba semmit sem kell vinni.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.07.13. 12:43:47

@manyike:

"sok a talány a Jobbik körül .. pl. mert nagyon sokféle arcuk, hangjuk, céljuk van .. kérdés: pont így akarják-e/így sikerül/előny-hátrány lesz?"

Azért, mert a Jobbik rengeteg féle irányzatot fog össze egyetlen politikai pártba, amely irányzatok külön-külön nem rendelkeznek jelentős támogatottsággal.

Ez jelenleg előny, mert a jelenlegi játékszabályok között csak így tudják hatékonyan és törvényesen képviselni ezt a sokféle réteget.

Írtam már feljebb, hogy a parlamenti számát nem a választók döntik el, hanem a választási rendszer.

Tisztán listás, bejutási küszöbmentes választási rendszer esetén lenne kb. 15 (10-20 között) párt a parlamentben. Akkor tisztábban jelenne meg a sokféle politikai irány, de elég nehéz lenne a kormányzás.

nyünyüge 2011.07.13. 12:43:54

@László56:

Teljesen összezavar, kedves László! Lassan olyan vagyok már, mint szegény Samantha volt a Dallasban.

Most végül is a saját gondolataimra összpontosítsak vagy olvassam a pártok néphülyítő javaslatairól szóló példabeszédeit?

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.07.13. 12:45:38

@panelburzsuj: emlékszem, már közvetlenül idetoppanásom után kétségeid voltam céljaim építő jellegével kapcsolatban...
Ellentétben többekkel, akik hóttkomolyan építik - itt - a jövő modern Magyarországa alapjaihoz vezető síkvidéki viaduktokat...

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.07.13. 12:48:50

@knausz: az a helyzet, hogy egyszer hősiesen elolvastam egy Coelho könyvet. Szerintem ez volt a csúcsteljesítményem ezen a téren, többé nem kívánom átélni azt az élményt.
Bár az nagyon jó volt, amikor egy reinkarnációs meditáción egy kiemelkedően szép mellű lánnyal kellett fognunk egymás kezét...

panelburzsuj 2011.07.13. 12:54:54

@Hepci:

És talán nem is volt egészen alaptalan az a - továbbra is fönntartott - gyanúm, hogy bár a silányságot minden bőrben éles szemmel fölismered, valamiért mégis ragaszkodsz ahhoz, hogy vannak "egyenlőbb" hitványak ...

Ennyire nehéz tényleg saját lábon megállni?

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.07.13. 13:00:01

@panelburzsuj: nyilván a hitványak közül a f*szkalapokat már szubjektíven válogatja az ember. Nehéz kihívás tökéletesnek lenni... enyhébb időben se próbálkozom vele...

tölgyes 2011.07.13. 13:12:32

@porfelhő: Való igaz, hogy eltűnőben vagyok. Időnként dolgozni is kell.:( A bajt remélem értem.:)

Ami pedig a munkát illeti: azt már korábban kellett volna kezdeniük, de sohasem késő: Még mindig Ők beszélik az ország nyelvét. Ez az előny a 40 év hagyatéka..Ha már a nyelv se lesz az övék, meg szervezetük se lesz, akkor ágyesz-bugyesz. Pedig ott az ezernyi figyelmeztető jel: az emberek ma már nem ugranak úhy ahogy azt ők szeretnék.. A minap is azon siránkozott valamelyik nagy okos a NOL-on, hogy "Bezzeg Náhlik idejében még milyen jó volt...Ha akkor kirúgtak egy ballibes újságírót akkorr gyászba borult az ország.."Na ezek az idők elmúltak, ezért keményen meg kéne dolgozni!

panelburzsuj 2011.07.13. 13:14:45

@Hepci:

Igen, ezt a tökéletesség-rizsát hallottam már annyiszor, hogy elég bensőségesen ismerjem minden szokott fordulatát, érvét, mosakodását és fröcskölődését.

Naná: a sár dagonyázásra van föltalálva.

radala 2011.07.13. 13:18:09

@Hepci: A kettő nagyon nem ugyanaz. Szíjjártóról nem tudhatjuk, hogy tényleg ilyen hülye-e, neki ez benne van a munkaköri leírásában, hogy hülye kell legyen. Szerintem este otthon titokban Szíjjártó lehet, hogy szégyelli magát. De Andrassew tuti 100 %-ig biztos a szellemi felsőbbrendűségében.
Milyen ember az, aki egy publicisztikában síktahózik, mit képzel az ilyen magáról? Bármiben mernék fogadni, hogy az mszp szavazók messze alacsonyabb státuszúak bármelyik más párt támogatóinál, az is tutinak látszik, hogy a Jobbik törzsszavazói intelligenciában feltehetőleg közelebb állnak az LMP törzsszavazóihoz, mint az mszp vagy fidesz szavazóihoz.
Egyszerűen arcátlanság síktahó nácizni...

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.07.13. 13:28:55

@radala: nagyon sajnálom, de nálam van ez a "féreg" feliratú fiók. Aki oda - hosszas, szívós munkával - bedolgozta magát, annál nem érzem már túl relevánsnak figyelgetni, hogy a munkaköri leírásában mi szerepelt és pityereg-e otthon miatta a párja kezét fogva...

Balt 2011.07.13. 13:38:49

@porfelhő: "Hiszen a Jobbik támogatottsága ott van az MSZP., nyomában."

Sőt:

"Minimálisnak látszik az MSZP-Jobbik-LMP együttműködés esélye, mert a három ellenzéki párt támogatottsága közel azonos, így az összefogásnak nem lenne vezető ereje. Ráadásul a kormánypártok több mint egy évvel a választások után is a legnépszerűbb választási lehetőséget jelentik, így most vasárnap a Fidesz-KDNP újra kétharmadot szerezne az országgyűlésben - derült ki a Nézőpont Intézetnek a Heti Válasz számára készült közvélemény-kutatásából."

inforadio.hu/hir/belfold/hir-445529

Balt 2011.07.13. 13:40:58

@porfelhő: Talán meglep, de az önkorira adtam ajánlószelvényt nekik én is. (Hogy Fatia igazolva lássa a konteóját... :)) Azzal a felkiáltással, hogy szavazni ugyan nem fogok rájuk, de sok sikert az MSZP legyőzéséhez. :)

Balt 2011.07.13. 13:42:32

@porfelhő: Tehát: nagyon nem az SZDSZ-t pótolandó adtam nekik az ajánlót. :) Megj.: ilyet még soha nem tettem, nem adtam oda senkinek, megvan az összes eddigi cédula, ezt a legutóbbit kivéve. :)

menőmano 2011.07.13. 13:46:58

@László56:

Ki vagy Te? Nagyon tetszik amit irsz.

:))

Balt 2011.07.13. 13:49:52

@Akitlosz: "A szegénység ellen nem az adómentes minimálbér a megoldás, hanem a magasabb jövedelem."

Ott a pont! Személyes véleményem - bár nem hinném, hogy unikális lenne... :)) -: az adómentes minimálbér (asszonynevén: adójóváírás) maga volt az őselkúrás. Lásd még a 2002-es tévévitát a youtube-on.

Balt 2011.07.13. 13:56:56

@radala: Jó, akkor rosszul fogalmaztam, pontosítok: nem is maga az elvhű (akár liberális) polgárjogi kiállás visz szavazatokat az LMP-től, hanem az SZDSZ-től átemelt torz. (Gyöngyöspata, melegházasság stb.) Biztos vagyok benne, hogy ez kisebbségi támogatást élvez a társadalomban; nem kéne erőltetni, pláne nem az (SZDSZ-től) ismert előzmények után.

menőmano 2011.07.13. 13:59:16

Mekkorát nyerne a Fidesz az új választási rendszerben?

Áder János fideszes EP-képviselő egyik, a hatályos magyar választási szisztéma rendszerváltáskori kialakulásáról szóló visszaemlékezésében maga írja le, hogy a Fidesz akkoriban – épp a saját érdekeit szem előtt tartva – eredetileg a pusztán listás, arányos választási rendszer mellett érvelt, csak idővel egyezett ki a vegyes megoldásban.

Most pedig ugyanez az Áder János volt az, aki bejelentette a Fidesz elnökségének javaslatát az új választási modellre, amely már a kormánypárt tavaly májusban benyújtott törvényjavaslatától is eltér.
A részletszabályok ismerete nélkül is kijelenthető, hogy a Fidesz eredetileg „gáláns” csomagja jelentősen szigorodott.
A kétszeresére emelték az ajánlószelvények számát, és kikerül a rendszerből a kompenzáció, amely borítja az arányosságot.

nol.hu/belfold/20110713-kompenzacio_nelkul_torz_az_eredmeny

A kompenzáció a vegyes választási rendszerben épp azt hivatott megoldani, hogy a töredékszavazatok, az egyéni körzetben vesztes pártra leadott voksok is érvényesüljenek. A kompenzáció teljes kiemelése a rendszerből erős aránytalanságot okoz.
Az elmúlt választási eredményeket vizsgálva – kivéve belőle a kompenzációs faktort –jól látható, hogy a vesztes pártok még hátrányosabb helyzetbe kerülnek."

Tehát a pártok jó lenne ha nem vizonálnának, álmodoznának.
Konkrét célokat kitüzve, erősödnének, szerveződnének, úgy politizálnának.
Persze ez csak az én szerény gondolatom.

:))))))))))

mirrmurrkandúr 2011.07.13. 14:03:18

@sárkányfő: Látom, folyik már a vér, pont jókor jöttem. :-)

Nem hinném, hogy baj lenne, ha MSZP-s vagy, csak ismerd be.
Nekem mindig az a problémám, hogy a sok "független" véleményformáló mind szavazott valahová az elmúlt néhány választáson, és gyanítom, véletlenül sem a Fideszre.
Ez -mondom még egyszer- nem baj, csak akkor abból a pozícióból vitatkozzon mindenki, ahol egyébként áll! Nem kell a kamuzás, meg a somfordálás a forró kása körül, hanem szépen el lehet mondani, mint mondjuk Bora, hogy "ballib vagyok". Pont. Egy nem ballib (tehát egy még ép elméjű) emberi lény ezért nem fog megdicsérni, de legalább a vita körülményei kulturáltabbak lesznek, és nem ilyen Ökörpöröly színvonalon tobzódik mindenki a feloldhatatlan mértékű információdeficit miatt, ami igazából nem is az, mert mind be tudjuk nagyjából lőni a másikat... :-)

Tudom, hogy uncsi, és kurvára utálod, el kell még egyszer mondanom, amit már számtalanszor: Amikor Gyurcsányék voltak kormányon, azok az emberek, akik ma teli szájjal hőbörögnek, hogy minden milyen szar itt, akkor olyan mérhetetlenül kussban voltak, hogy az már megrendítő. Nem tudott a ballib olyan ordenáré disznóságot csinálni, hogy benneteket kihozzon a sodrotokból, hovatovább akkor is a Fidesszel voltatok elfoglalva.
Ezt a kormányt nem csak lehet, kell is kritizálni, de azért az előző kurzusok felfoghatatlan mértékű disznóságait nem kellene zárójelbe tenni, és azt sem kéne letagadni, hogy az ember hová húz. Ennyi.

barli 2011.07.13. 14:03:51

a legjobb választás az lenne, ha lehetne +1 és -1 szavazatot is adni. a szocik és a jobbik egy pillanat alatt kinnt lennének a parlamentböl :)
Már olyan választást is láttam, ahol 5 x-et lehetett kiosztani. Minden jelölt mellett volt öt karika. Így lehetett akár a 2. szimpatikus párt jelöltjét is támogatni, söt akár az összeset egyre adni, vagy mindet másra. Szerintem sokkal jobb mint a magyar.
Normális esetben én sem adnék minden szavazatomat a fidesznek (tavaly kicsit speciális volt a helyzet) vagy bárki másnak.

Balt 2011.07.13. 14:04:50

@Diocles: "A gumicsontot persze egész nyáron rágni fogják a sajtóban, ez nem utolsósorban a Jobbiknak lesz jó reklám, egyrészt "kívánatos" partnerként jelenik meg immár, másrészt "elvhűen" elutasította a "perverz" egyezséget."

Ez egyébként érdekes. Majdnem hasonló szitu, mint az SZDSZ '93-ban a karanténba zárt utódpárttal... De persze ha az MSZP felé (netán: is) lépkednek, az még jobban mímeli a helyzetet. Mindenesetre egyelőre mindenki elhatárolódik mindenkitől, kivéve az MSZP nyitott vegyértékeit az LMP felé és az LMP (mérsékelt) affinitását mindenkihez. :)

menőmano 2011.07.13. 14:05:42

Tegnap este mikor elmentem körbenézni a neten. A piroslap.hu-n
akartam válaszolni egy kommentre. Mert az irta nekem a BM., hogy "kishülye". Nem tudtam elküldeni a kommentem. biztosan letiltott.
Úgyhogy tuti, "kire, milyen pártra nem fogok szavazni. ha igy folytatja.
oszt. kész.
*********************
Bocsánat, hogy innen üzenek. De a Török G. tudom, hogy nem haragszik érte.
*********************
ennyi.

:)))))))))))))))

Balt 2011.07.13. 14:07:28

@Diocles: Szigetvári...? Legfeljebb annyiból érdekes a véleménye (ha van...), hogy Bajnai körül sertepertél. (Nem is értem, hogy kerül oda.)

Tölgyessy bizony érdekelne - szerintem nem is marad a kérdés megválaszolatlanul -, meg hát lesz erről műsor bőven, ilyen-olyan oldali elemzőkkel. :)

mirrmurrkandúr 2011.07.13. 14:08:01

@Balt: Nem is tudom ki írta, hogy az SZDSZ-re van igény.
Tévedett. Az SZDSZ-re soha nem volt és nem is lesz igény. Egy liberális pártra igen, de nem a liberofasiszta, hungarofób, disznó SZDSZ-re. Nekem is volt egyszer egy SZDSZ-es ismerősöm, de már meggyógyult.

menőmano 2011.07.13. 14:10:39

@mirrmurrkandúr:

Képzeld el, hogy nekem most is van SZDSZ-es ismerősöm és soha sem volt beteg.

:)))))

menőmano 2011.07.13. 14:14:35

@mirrmurrkandúr:

Te mindig fekszel, meg alszol?
Vigyázz, mert nagyon lusta leszel.

:))))))))))))

mirrmurrkandúr 2011.07.13. 14:16:59

@radala: Szijjártó nem hülye, hanem -ahogy mondtad is- ez a munkaköri leírása. Az a munkaköri leírása, hogy egy demagóg Viktor-imitátor seggfej legyen, de azt a nap huszonnégy órájában. Sosem volt hülye, hihetetlen munkabírása van, és a pénzt is szereti. Az undorító, mindenki által megvetendő dolgoktól nem viszolyog, bár ha belegondolok abba az alsó hangon havi nettó két millióba, amit minden hónap tizedikén bekaszíroz, lehet hogy a helyében én se lennék túl finnyás.
Szijjártó a Fidesz Török Zsoltja. Ha majd elmegy a Viktor páneurópai királynak, mehet Petike kapálni a a györi Audi-gyár melletti susnyásba. Ne sajnáld, nem fogunk belehalni égető hiányába.

Balt 2011.07.13. 14:19:15

@Hepci: @Hepci: Pont most, 8. hónapban...? :) Egyébként nagyon helyes volt tegnap, a Jobbik csodafegyvere. :) De itt is:
napkepe.postr.hu/duro-dora-a-pocaklako-es-a-kenguru
Okos, felnőtt nőnek kezd látszani. :) Meglepő, de abszolút pariban volt Schifferrel.

menőmano 2011.07.13. 14:19:29

Megyek szétnézek a neten, Megnézem, hátha irt valahol a @hoplita. Szeretnék egye kicsit mosolyogni, elolvasgatom a kommentjeit.
Ha nem irt úgy is jól van. majd ir legközelebb.

?))))))))

mirrmurrkandúr 2011.07.13. 14:21:15

@menőmano: A macskák sokat alszanak, igazán tudhatnád. :-)

Az SZDSZ-es ismerősödet meg csak nyugodtan vizsgáltasd meg, mert biztos lappang benne valami, az nem lehet, hogy egészséges.

lüke 2011.07.13. 14:31:25

@Balt:
:)
másik féle szdsz, maszop, meg fidesz is van?nem is tudtam
mi van itt?
vaszfürájn zürzavar

porfelhő 2011.07.13. 14:38:13

@Balt:
Még igen. nyerő lenne a Fidesz.

De van még idő a választásokig, és addig változhat sok-sok minden-.
Vagy talán nem?! Dehogy nem!
:)

Balt 2011.07.13. 14:38:56

@barli: Ez már olyan lenne, mint műkorcsolya pontozás. :) Vagy a Megasztár. Már csak az sms-szavazás hiányzik. :)

Balt 2011.07.13. 14:40:21

@menőmano: Ja, ezexerint onnan én is ki vagyok tiltva. Jobb későn, mint soha... :))

porfelhő 2011.07.13. 14:42:14

@Balt:
Kit érdekel a legutóbbi szelvényed. Ha jól tippelek nem jó helyre adtad most sem.
Röhej és szánalmas.
Ez a témád pedig egyáltalán nem is érdekel.
:(

Balt 2011.07.13. 14:45:46

@mirrmurrkandúr: Talán tudjuk be lánglelkű ifjúságomnak :), de '90-ben még hittem bennük. Nem mondom, hogy kizárólag a "kérlelhetetlen kommunistaellenesség" miatt, de mondjuk Antallék bénázása még meg is erősített a hitemben... Aztán jött a '94-es második forduló. Jó, addig is csak egyéniben szavaztam a képviselőjükre. Nem is kívánom megnevezni Szemere Bertalan dédunokáját, mert az maga lenne a szégyen... :))

Balt 2011.07.13. 14:47:44

@mirrmurrkandúr: "Szijjártó a Fidesz Török Zsoltja."

Azért lássuk be, itt is mutatkozik némi minőségi differencia... :)

Balt 2011.07.13. 14:50:07

@porfelhő: Kár, hogy nem érdekel, mert csak azt próbáltam illusztrálni, mennyire nincs igény(em) az SZDSZ-re. :)

Balt 2011.07.13. 14:51:08

@porfelhő: "Röhej és szánalmas."

Aztán, hogy mi a röhej és szánalmas, arról szívesen el fogok veled cseverészni 2014-ben is. :)

mirrmurrkandúr 2011.07.13. 14:52:18

@menőmano: "Úgyhogy tuti, "kire, milyen pártra nem fogok szavazni. ha igy folytatja.
oszt. kész."

Na, és kire nem fogsz? :-)

Balt 2011.07.13. 14:53:37

@porfelhő: Látom, nem jött át: az LMP-nek (Jávornak) adtam ajánlót. És nem azért, hogy az SZDSZ helyét átvegyék valamiféle szőrös állat ("szakállas bácsi"?) testrészeként. :))

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.07.13. 14:53:40

@mirrmurrkandúr: az álmoskönyv szerint nem jelent jót, ha valakit sokan utálnak... Szijjártó közutálat tárgya Győrben... még a fideszes ismerőseim is a f*szánál fogva akasztanák a hídra...
Ez volt a veszte az SZDSZ agytrösztjének (a szürke állomány - muhahahaha) is. Horn Gábor észre se vette, mikor éppen - őt is - zavarták a picsába...

porfelhő 2011.07.13. 14:59:19

@Balt:
2014-ben? hm. az jó lesz.
:)

Vicces vagy. a nyakatekert mondataiddal.
:)

Balt 2011.07.13. 15:02:49

@porfelhő: Kvittek vagyunk, én is nehezen olvaslak. :) De azért nincs harag! (Részemről.) :)

mirrmurrkandúr 2011.07.13. 15:02:55

@porfelhő: Lázad a ballib.
A sírás is csak addig tart, míg ki nem apadnak könnycsatornák. A kis kedvenceidnek meg már úgyis csak a könnyes búcsú van hátra 2014-ben. A parlamenttől.

Az lesz szánalmas, mikor majd Gyurcsány és egy csomó volt szedeszos üvöltözik a parlament elől, és követelik együttesen 2,5%-os támogatottságú pártjaik nevében, hogy a kormány azonnal mondjon le! :-)
S akkor már egyből azon is elgondolkozhatsz, ki adta le rossz helyre a szelvényét :-)

Balt 2011.07.13. 15:04:34

@Hepci: :) Horn egyébként még a kevésbé irritáló SZDSZ-esek közé tartozik szerintem, bár lehet, hogy a Kóka fülébe sugdosott félmondatok sokat emeltek a szememben az elfogadottságán... :))

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.07.13. 15:07:53

@Balt: hát... engem csak Kis János és Tölgyessy nem irritál, távlatilag visszatekintve. Meg az a néhány jogvédő, aki meghalt vagy időben kilépett.
Kóka azért volt jó húzás Gyurcsótánytól, mert ő már a hardcore szadeszos páromat is irritálta. :)

hoplita 2011.07.13. 15:08:12

@Balt:
Nebazdmár..!!!!
Akkor kik a Dunába valók?:)

menőmano 2011.07.13. 15:14:46

@Balt:
Nem tudom, hogy Te ki vagy e tiltva, De én igen.
Nagyon ideges lettem, irja a tutit, aztán meg letilt.

:((

menőmano 2011.07.13. 15:19:35

@hoplita:

Meggondoltam magam, Már egyáltalán nem is tetszik amiket firkálsz. nem is fogok rajta mosolyogni soha többet.
Tudom, hogy nem számit semmit, csak azért irtam meg, hogy tudd. Ja. a fiókod sem érdekel már.
:)

hoplita 2011.07.13. 15:21:57

@menőmano:
Na, most roskadtam magamba...:)

graycivil 2011.07.13. 15:26:38

"Ismét "kirívóan olcsó" ajánlat ellen nyert Pintér Sándor egykori cégcsoportja

A sokadik közbeszerzési eljárását nyerte meg a korábban Pintér Sándor belügyminiszter által tulajdonolt biztonsági cégcsoport, amelynek egyik tagja fogja őrizni mostantól a következő három évben a hazai földgázvezetékrendszert üzemeltető cég létesítményeit. A közbeszerzési iratból kiderül, hogy volt olyan ajánlat, amelyet azért nyilvánítottak érvénytelennek, mert "kirívóan olcsónak" ítélték meg, ami nem először fordul elő a cégcsoport pályázatain."

www.origo.hu/itthon/20110713-a-korabban-pinter-sandor-erdekeltsegebe-tartozo-pajzs-07-es-az.html

Na, hja! Pintér már tudja, hogyan kell "öngondoskodni". Ő már tudja, mi az a "svéd modell". :-)

hoplita 2011.07.13. 15:28:31

@mirrmurrkandúr:

"......bár ha belegondolok abba az alsó hangon havi nettó két millióba, amit minden hónap tizedikén bekaszíroz, lehet hogy a helyében én se lennék túl finnyás...."

A fasz se tuggya.....a pénz sem minden, nagyon nem.
Egyszer az életben mindenki rájön.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.07.13. 15:29:29

@graycivil: az alkalmas emberek a megfelelő helyen, a megfelelő pillanatban.
Az In-Kal most kicsit kiment a divatból...

porfelhő 2011.07.13. 15:30:28

@mirrmurrkandúr:
Lázad a ballib." Ne légy már nevetséges.
Te még mindig itt tartasz, lépjél már tul ezen a ballib meséden.
Ki hova adja a szelvényét engem érdekel a legkevésbé.
Nekem elhiheted.
Jobban tennéd, ha aludnál még egyet, és nem irnál butaságokat.
:))))))

ökörpöröly 2011.07.13. 15:39:58

@mirrmurrkandúr: Te, tök(él)etlen fideszbirka!

Annyi eszed nincs, hogy felfogd, vannak emberek, akik se híg, se kemény szart nem akarnak enni?
Nem tudod megérteni, hogy nem mindenki olyan szarevő, mint a fajtád? Nem tudod felfogni, hogy vannak emberek, akik normális országban akarnak élni?
Elmondom konkrét példán keresztül is, hátha ostoba fideszbirka lévén így megérted.
Iránban volt egy sah bácsi, aki egy nyugatbarát, de végtelenül korrupt államot irányított, elzavarták, majd jöttek a vallási fundamentalisták, létrehozták a másfajta, de szintén torz államukat.
Na most, vannak olyan értelmes emberek, akiknek egyik se tetszik, mert ők mondjuk egy svájci típusú demokráciában akarnak élni. Vannak olyan f..fejek, akik viszont azt képzelik be maguknak, ha valakinek nem tetszik Ahmedinejad uralma, azok a korrupt sahi rezsimet akarják visszahozni. Ez pedig hülyeség. Csak vannak olyan 1 bites baromállatok, mint te, akik csak a 0 vagy 1 lehetőséget ismerik.

mirrmurrkandúr 2011.07.13. 15:40:37

@porfelhő: Oh... bocsáss meg műveletlenségemért, tudhattam volna, hogy te is a független kommentelők égkék táborát erősíted :-)

mirrmurrkandúr 2011.07.13. 15:41:45

@hoplita: Remélem érezted benne az iróniát... Szijjártót lehet még kétmillióért sem játszanék...

barli 2011.07.13. 15:43:14

@ökörpöröly: aztán tudod-e hogy miböl él az a svájc? Persze, jó ott élni, de azok is csak ócska tolvajok/seftelök, még ha van is stílusuk.

mirrmurrkandúr 2011.07.13. 15:44:32

@ökörpöröly: Nem tudom, ki akadályoz meg téged hogy Svájcba emigrálj, és befogd végre az Európai kultúrkörtől teljes szaharányira eső stílusban mozgó pofázmányod.

Balt 2011.07.13. 15:50:23

@menőmano: Nekem csak annyit ír kb., hogy "ehhez a bejegyzéshez nincs jogosultsága kommentelni". Nem mintha sokat forogtam volna ott, tán csak 1x, de ez a Brendel gyerek ritka nagy p:cs. :)

Balt 2011.07.13. 15:53:23

@mirrmurrkandúr: :)

"Végképp és visszavonhatatlanul megszünteti a demokráciát – állítja a SZEMA – Liberális Párt" (...)

"Rossz hírünk van az ellenzék számára. A Fidesz által közölt választási alapelvek demokratikusak. Ráadásul sokkal arányosabban fejezik ki a választók politikai akaratát, mint például a demokrácia gyakori megcsúfolásával semmiképpen nem vádolható Nagy-Britannia és Egyesült Államok választási rendszere."

De sajnos ez is igaz:

"a [hazai] (politikai) kultúra nem tűr konszenzust, a többség pedig ódzkodik a nem rá szavazók véleményét figyelembe venni döntési helyzetben."

A többi, nem igézett rész nagyon is a poszthoz tartozik. :)

mirrmurrkandúr 2011.07.13. 15:53:23

@Hepci: Igen, én is ezt gondolom, ügyes kis mocsok, olyan faszásan bevásárolta magát O.V. mellé, hogy csak idegekkel bírja a kedves választó az 1 bites mondatait emészthetővé bontani. Az emberi agy szijjártósítása amúgy is egy örök álma a komplett politikai garnitúrának, mert hogy ezen a szinten nem kell sokat érvelni, indokolni. Igen-nem-anyád.

Horn Gábornak meg jár a kötél a komplett pártjával együtt. Ennyi.

@Balt: Igazad van, Török Zsolthoz képest még Szijjártó is egy hegeli dialektika.

hoplita 2011.07.13. 15:54:21

"""A Nézőpont Intézet gyakran kutatja a Jobbikon belüli nem létező törésvonalakat, s ezért Vona nyilvánosan fölkérte az intézetet, ezúttal mérje föl azt is, hogy a Fidesz-KDNP szavazóbázisán belül hány százalék helyesli a Hit Gyülekezetének támogatott egyházzá nyilvánítását, s a fölmérés eredményét okulásképpen minél előbb hozza nyilvánosságra, mondta a politikus, majd kifejezte azon reményét, mindez nem idéz majd elő törésvonalakat a Nézőpont Intézet berkeiben."""""

:)))

kuruc.info/r/2/82001/

hoplita 2011.07.13. 15:59:04

@mirrmurrkandúr:

Igen, éreztem, de úgy eljáccik az ember a gondolattal, mert kétmilla per hó....hát az az álomkategória.

Ha lehetne ezért a pénzért választani, hogy szíjjártó leszek, vagy lovat szopok...akkor asszem egyből az utóbbi.:DD

barli 2011.07.13. 16:03:39

@Balt: ja a brendel engem is letiltott pár hozzászólás után :))) persze elötte jól leanyázott

mirrmurrkandúr 2011.07.13. 16:05:22

@Balt: A Fidesz jó ideje nem híve az un. "arányos" választási rendszernek. Az érveket épp úgy ismerjük, mint az okokat. Pro és kontra. Az "arányos modell" egy normálisnak nevezhető esetben (tehát nem 2010-ben) egyszerűen képtelenné teszi egy normális, a szempontok többsége alapján egy irányba haladni akaró kormányzat felállását, a többségi modell pedig torzít és a nem elsősorban köz, hanem bizonyos rétegek igényeit prezentálja felül (markánsabban jeleníti meg a politikai kisebbség igényeit, mint a többségéét) . Az SZDSZ-es gengszterek pölö sosem lettek volna képesek ekkora befolyással bírni, ha az idióta szocikat nem tudják folyamatosan zsarolni azzal az alig öt százalékos bázisukkal, amit egyébként részben szintén a hülye MSZP-sek kukáztak nekik össze...
Arról, hogy ki melyik rendszer kialakítását támogatja pedig látszik, hogy ebben az esetben is "az üléspont határozza meg az álláspontot", tehát koherens, következetesen képviselt véleménnyel legfeljebb az új pártoknál találkozhatunk. Ha bevezetik ezt a modellt (ami még egyáltalán nem biztos), akkor az egy jó ideig még a Fidesznek kedvez, a kérdés már csak az, ez a tendencia mikor fordul meg... ?

mirrmurrkandúr 2011.07.13. 16:10:53

@barli: Piroslapon kommentelni egy élmény. Engem egy hozzászólás után letiltottak, de azt hiszem, elég ha,mar rájöttem a szelekciós elvre, úgyhogy nem fáj a szívem...

sárkányfő 2011.07.13. 16:14:50

@mirrmurrkandúr:

Öregem, nekem nincs mit szégyelnem, vállalom magam, ha szoci lennék, azt is vállalnám. De speciel nem az vagyok, egy nagy szar pártnak tartom, vállalhatatlan politikusok sokaságával. Nem is szólva a komcsi múltjáról és tagjairól, emiatt ugyanúgy lehet utálni mint a komcsi fideszt. Épp annyira abszurd engem szocinak nézni, mint - feltételezem - téged. Csak egy kontextusban lennék szoci: ha valaki egy pisztolyt tartana a fejemhez, hogy válasszak, fidesz vagy mszp, harmadik nincs, csak a golyó, na akkor a szocikat választanám :) szörnyűek, de azért a fidesznél nem bírnak rosszabbakk lenni :) egészen addig szoci lennék, amíg lőtávolságban van az illető :)
Amúgy álláspontom nyíltan vállalom, már sokszor elmondtam: Bajnait csípem a jelenlegi mezőnyből, ő már bizonyított, a realitásoknál maradva nála nincs jobb, és örülnék ha egyszer ismét pozícióba kerülne. Szóval kár ezt erőltetni, szarok a szocikra.

A vicc az, hogy ezt magyarázni kell :) Ez ugyanis nem rólam, és nem azokról szól, akikről nem hiszik el, hogy nem szocik. Hanem azokról, akik képtelenek elhinni, hogy aki nem fideszes, az mindjárt szoci. Szomorú ez, hatalmas károkat okozott a szíjjártós-fideszes agymosás, amely éppen ezt a logikát sulykolja.
Ennek a hamis logikának, hamis beállításnak a hihetetlen erejú, ipari sulykolása amúgy annyira eredményes rombolást vitt végbe emberek sokaságának józan ítélőképességében és gondolkodásában, hogy sok emberen tisztán érződik, hogy még saját politikai identitása is ebbe a hamis fideszes csapdába esett, és csak azért "fideszes" és csak azért nem meri a fidesz húzásait még önmagában sem kritizálni, mert még önmaga előtt is fél, hogy akkor rávetülne az árny, hogy szoci. Vicces/szomorú, de tényleg érezni pár emberen ezt, pl. radalán is, ha már ezen a fórumon vagyunk...

A másik, amiért nem tetszik sok fideszesnek, hogy ha valaki függetlenként definiálja önmagát, mert így eszköztelennek érzik magukat a visszatámadáshoz. Ez tisztán látszik, ne tegyük a naivat. Mind tudjuk, hogy a fideszesek bunkósbotnak, megbélyegzésnek, azonnali, csípőből karaktergyilkolásnak használják a szocizást. Nincs is jobb aduász mindenre, mint egy jó kis szocizás, gyurcsányozás, és máris nem kell a fidesz szarságaival törődni. Bárki kritizálja a fideszt, ő is szoci, naná, el van intézve, a kritikája érdemi része pedig végképp le van tojva. A fideszesek nem akarnak és nem is tudnak érdmeben vitázni, merthogy a fidesz ámokfutása védhetetlen, és 8 év alatt amúgy is elszoktak az ép eszű vitától, eddig elég volt tüzelni, hogy szocik, és kész.
Másképp szólva a szocizás feltűnő erőltetése ma már nyílt beismerése annak, hogy egy fideszes nem tud vagy nem akar érdemeben reagálni, vitázni egy konkrét ügyben, azaz ő maga is védhetetlennek tartja a fidesz tettét.
Naponta látni ezt, ma itt Balt kolléga próbálkozott ezzel velem szemben (meg szegény igen rossz formáját hozó dió is), bár nála valszeg súlyosabb a helyzet, annyira beléivódott a szíjjártós agymosás, hogy ő tán ezt komolyan hiszi is. Talán te is hiszed... Szomorú ez, a gyengébb személyiségek nem tudnak ellenállni a fidesz agymosásának. Pedig a felmérések szerint is a legnagyobb választói tömb a pártnélkülieké, de nem, mégsem bírják elfogadni... Végül is a hülyeségek örök szajkózására épül a reklámipar is, és lám, működik.

Benny sk 2011.07.13. 16:18:08

Karácsony Gergely "gondolatkísérletét" nem tartom őrültségnek. Vagyis csak az a része őrültség, hogy a jobbikkal bármilyen közösséget vállaljanak. A szocialistákkal való összefogás azonban egy -mondjuk- alkotmányozási országgyűlés létrehozása okán, az új alaptörvény és a tervezett választási rendszer tükrében, inkább szükségszerű mint őrültség. Annyival kiegészíteném azonban, hogy a szövetségbe a jelenleg "házon kívüli" demokratikus pártokat és a jelentősebb civil szervezeteket is be kell vonni, és 2014-re egy olyan alkotmány tervezettel kellene kampányolniuk, amiben a szövetség tagjai maximálisan egyetértenek.

ökörpöröly 2011.07.13. 16:26:08

@mirrmurrkandúr: Neked nagyon torz, bolsevik gondolataid vannak az európai kultúrkörről.
Cigány Rákosi olyan autokratikus államról álmodozik, mint Kazahsztán, Türkmenisztán, ahol van a Bölcs Vezér, aki korlátlan hatalommal bír, aki szétosztja a "szajrét". A te mocskos állati fajtádnak kellene kivonulni Európából oda, ahol a hozzátok hasonlóan gondolkozó csőcselék lakik! :)
A te fajtád a tipikus rákosista csőcselékkel állítható párhuzamba. Ez a típus tombol a Bölcs Vezérért, élhal a pártért, önálló gondolkozásra alkalmatlan. Az Orbán-rezsimhez hasonló szintű Észak-Koreában nő a halálozási ráta, talán jót tesz a nemzetgazdaságnak, ha innen importálnak fanatikusan hívő fideszbirkákat. Nektek úgyis mindegy, csak legyen kiért (Bölcs Vezér) és miért (a Párt) rajonganotok, nehogy önálló gondolatra kényszerítsen valaki, meg jó sokan bégethessetek egyszerre. Alsóbbrendű csőcselék.:)

radala 2011.07.13. 16:28:02

@Hepci: Nálam is van féreg feliratú doboz, de ott nem Nyakó, Szíjjártó meg ilyenek vannak. Szerintem kár nekik túlzott jelentőséget tulajdonítani...
@Balt:Nincs hangszóróm mit mondott?
Na ja én sem GyP-re gondolok itt, bár kicsit tán arra is, valakinek csak meg kell védeni az elesetteket még akkor is, ha mondjuk meg sem érdemlik...
@mirrmurrkandúr:Pontosan ahogy mondod. Vannak szerepek a politikában. Lehet az ember Pokorni is vagy Szíjjártó is, nem annyira az egyéni kvalitások különböznek ilyen esetekben, mint inkább a szerepek. No, persze az is igaz, hogy nem mindenki alkalmas minden szerep hiteles eljátszására.
Szíjjártó természetesen nekem sem szimpatikus, de tudom (hogy az általam azóta is nagyon utált, sőt a legjobban utált) Rogán is így kezdte, most meg mindenki csak azt tudja róla, hogy milyen sokat tesz a kerületéért. Mondjuk tény, hogy SzP csak nem akarja kinőni ezt a Fidesz ökle szerepet...
No de ezek aztán nem fontos kérdések.
Mondjuk az sem, hogy Andrassew egy buta fasz, de tán az a különbség, mint már mondtam is, hogy SzP tuti nem képzeli a magáról és pláne a munkájáról, hogy az egy értelmiségi foglalkozás. AI meg ezt hiszi, sőt tuti szentül meg van győződve arról, hogy ö egy "írástudó". Gusztustalan egy alak, no.

barli 2011.07.13. 16:30:04

@sárkányfő: szerinted a bajnai ugyanigy tudna kormányozni "normális" körülmények között is (egész cikluson át)?
Szerintem annak idején szimplán leszóltak az imfböl, hogy pofa be, tessék szó nélkül végigcsinálni, különben borul a bili.
A bajnai soha a büdös életben nem tudna rendesen dolgozni, ha újra beindulna a normális hétköznapi mutyipolitika. Oda valami elqró féle kell, de olyan, akinek/akiben még hisznek.

radala 2011.07.13. 16:32:29

index.hu/belfold/2011/07/13/fideszeseket_akartak_elharitani_szilvasyek/

No ez már érdekesebb, nézzük csak ki is írja magát ki a demokráciából, illetve, hogy ki tudja-e magát még jobban írni, mint ahogy már kiírta. Az is érdekes kérdés, hogy akkor, ha ez így van, akkor vajon lehet-e még ellenzéki koalát csinálni az mszp-vel és nem az mszp-e a síktahó fasiszták gyülekezete...

sárkányfő 2011.07.13. 16:32:40

@graycivil: nocsak, nocsak ... :) ma már volt KMK-teszt (kettős mérce + képmutatás teszt), akkor itt a második :) szerinted hány fideszes lesz, aki ugyanúgy reagál a Pintéres mutyira, mint ahogy reagálna, ha ugyanezt egy szoci tenné? :)

Balt 2011.07.13. 16:32:51

@sárkányfő: Ja, értjük: olyan független vagy, mint Bajnai. :))) Há' mérnem ezzel kezdted, cimbora! :))

ökörpöröly 2011.07.13. 16:33:54

@barli: A svájciak ócska, jellemtelen seftelők, míg a magyarok szarták az egész európai kultúrkört?:)
Olyan vagy, mint a bolsevikok! :) Undorító burzsoázia, helyette éljünk pártállamban! Akkor takarodj ki Észak-Koreába, ott folyamatos orgazmusod lesz!:)

sárkányfő 2011.07.13. 16:39:23

@barli: igen, én ezt hiszem, ezrét írtam. főleg ha gyurcsányos-orbános konkurensekre nézek, hát akkor pláne nem kérdéses a dolog.
Bajnai a világgazdasági válság mélypontján vette át, szóval duplán dicséretes a teljesítménye, megjegyzem nem csupán gazdaságról van szó, hanem hangnemről kultúráról, stb. ez a fiú nem akarja ráerőltetni a szarságait az országra, szépen tette a dolgát.
Az IMF egy nagyon-nagyon felületes érv, az IMF nem tudna kormányozni, az csak egy kis része a teljes kormányzásnak, ráadásul bármennyire is nehéz felfogni, az imf ugyanazt mondja amit a józan ész, ha nincs pénz vissza kell fogni a kiadásokat, és kőkeményen tartani kell a terveket. normális ország magától is ezt teszi, amelyik nem képes rá, az meg az imf-hez szaladgál, és sír ha rákényszerítik a normális cselekvést.
a fideszesek felől azért is vicces az imf-ezés, mert is rossznak, sőt dilettánsnak tartják (naná :) ), na most akkor ha az imf miatt volt eredményes bajnai, akkor nálunk mégis jó volt az imf? :)

Balt 2011.07.13. 16:39:28

@radala: Mélységesen egyetértett Schifferrel. :) Abban, hogy ez egy "perverz koalíció" ötlete: még ha vannak közös ellenzéki álláspontok, erre nem lehet együttműködést építeni. (Kb. a veleje, de nekem is meg kéne hallgatnom még 1x.)

mirrmurrkandúr 2011.07.13. 16:42:36

@radala: Szerintem Szijjártó is meg van győződve arról, hogy fontos, a köz - és legfőképpen önmaga szempontjából lényeges, elengedhetetlen jelentőségű munkát végez, de mint mondtam apuci meg a döbbenetes munkabírása miatt van ott, ahol. A ballib gengsztereket meg tényleg ne zárd be semmilyen fiókba, mert előállhat a Pandora szelencéje effektus, annak meg megint nyolc év sírás lesz a vége, arról meg nem is beszélve, hogy hamarosan amúgy is bezárják őket... :-)
Én elég sokat dolgoztam a Belvárosban közvetve-közvetlenül Rogán alatt (Fidelitas), egy nagyon ügyes politikus, és többre tartom jóval Szijjártónál, ami mondjuk nem sokat jelent még... Azért elájulni Rogántól sem kell, bár az V. kerületben tényleg imádják, és nem is csinálja rosszul...

Balt 2011.07.13. 16:43:31

@Balt: A "perverz" jelzőt Schiffer hozta, ami nagyon megtetszett D. Dórának - kb. ebben ki is merült az egyetértés. :) Schiffer egyébként teljes mellszélességgel kiállt a Karácsony-i hal -va született öltet mellett. - Egy kis Fatia-val pácolva. :))

Balt 2011.07.13. 16:46:03

@radala: Nocsak, ennyit ér a 80 éves titok...? :)

mirrmurrkandúr 2011.07.13. 17:01:08

@ökörpöröly: A normális, europid viselkedés mondjuk ott kezdődne, hogyha már feltétlenül meg kell engem szólítanod (amit a továbbiakban változatlanul nem igényelnék), akkor azért az alapvető udvariassági normákat betartod, legalább a stilisztika szintjén, ha már tartalmi téren nem nagyon megy.
A többség nem egy rákosista diktatúrát akar, és ennek a veszélye nem is áll fenn. Ha megnézel egy brit, egy német, egy román és mondjuk egy holland vagy egy spanyol demokráciát (hogy csak Európában maradjunk) majdnem semmiben nem hasonlítanak. Mégsem mondod egyikre sem hogy diktatúra, pedig van, ahol még király/nő is van, ha a jelentősége nem is túl nagy. Van ahol elnöki rendszer van, és van olyan is, ahol még alkotmánybíróság sincs.
Itt csak amolyan lábjegyzetként jegyezném meg, hogy Magyarországon, amely országot és annak népét (amihez feltételezhetően magad is tartozol) olyannyira lenézed, a szabadság és a demokrácia oly mértékű, hogy még te is leírhatod a minden racionalitást és jó ízlést nélkülöző kommentárjaidat. Na, ezt próbáld meg Svájcban! Csak egyszer eresztenél el egy ilyet, amit nekem (vagy akárkinek) az előbb, és úgy kapnál 10 évet, hogy még édesanyád leánykori nevét sem tudnád kimondani...
Ott nincs TG-blog, meg jóízű zsidózás az éterbe, mert éppen semmi értelmes nem jutott eszedbe... nem, ott kapsz tíz évet és úgy basznak seggbe a hópárducok, hogy még a torokgyíkod is makkal álmodik majd...
Arról már nem is beszélve, hogyha olvasnád a kommentjeimet, láthatnád, hogy nem vagyok kritikátlan a kormány irányába, de van, amit még ennél is sokkal rosszabbnak tartok, és ezzel nem vagyok egyedül, ahogy a mellékelt ábra is mutatja.
A szádra meg időnkén tegyél lakatot, mert bár jó cigánynak lenni más kertjében, csak nehogy téged is elkapjon a villanypásztor és megtudd milyen a lét 220 felett, rendőri segítség nélkül. Olvassál egy kicsit, nem fog megártani: Füst Milan, Kundera, Ady, Baudelaire - és egy kis Popper Péter a végére, hogy ne kelljen magadra hagyatkoznod a problémáid elemzésekor.

ökörpöröly 2011.07.13. 17:04:49

@mirrmurrkandúr: Gondoltam, hogy bolsevikságod a tolvaj fideszkáderek népes seregét gyarapítja. :) Közpénzt elverni, ellopni, egymás közt kiosztani.
Ugyanaz van, mint a bolsevikoknál, aki elég mélyen nyal be a sorban előtte állónak, illetve a Bölcs Vezérnek, aki zokszó nélkül teljesíti még a gyermekmészárlást is, az kap a rablott vagyonból részesedést. Szép, új fideszbolsevik elit! :) Így már érthető, hogy a Bölcs Vezér seggéből pillanatnyilag kivett nyelveddel miért szajkózod a pártutasításokat. :) De el ne felejtsd megdugatni magad a plébánosoddal, nálatok azért is pluszpont jár!:)
Gerinctelen ,"ázsiai" fajtádnál ez normális.

mirrmurrkandúr 2011.07.13. 17:10:00

@Hepci: Szerintem össze kéne dobnunk egy kis zsét pörölynek egy nőre. Ha már ingyen nem megy neki.

ökörpöröly 2011.07.13. 17:24:47

@mirrmurrkandúr: Fideszkáderre tekintettel lenni? Ez körülbelül olyan, mint egy csekista stricivel kulturált hangnemben beszélni, miután elvégezte a számára kiosztott kivégzéseket, s miután lehúzta a hullákról a neki tetsző ruhadarabokat!:)
Itt nem készül diktatúra, hanem már van. Persze egyelőre puha, mert Cigány Rákosinak egyelőre még van annyi realitásérzéke -gondolom még mindig pszichiáterek és pszichológusok hada gondozza-, hogy próbál átváltani az észak-koreai modellre. Nem mintha nem szeretne egyszer korlátlan úr lenni, csak egyelőre Európa rajtunk tartja a szemét. Van párttitkosszolgálat közpénzből -TEK-, az ügyészség a zsebben -Polt Pot Péter-Visinszkij főügyész-, bíróságok félig megfojtva, alkotmánybíróság félig szétverve, mamelukokkal feltöltve, ÁSZ és Költségvetési Tanács mamelukokból összerakva, pornókiadós médiahatósági vezető, analfabéta, exkommunista, mameluk köztársasági elnök, a Cigány Rákosi fél rokonsága közhivatalban, a másik fele meg az ellopott nemzeti vagyonból él. Soroljam még?
A demokrácia nem ott kezdődik, hogy vannak a demokratikus berendezkedés látszatát keltő kamuintézmények és kamuemberek.
Adyra visszatérve, olvasd el a "Héja nász az avaron" és "A magyar Ugaron" című verset. Egyre aktuálisabb. Neked kellene Poppert többet forgatnod, hátha találsz kezelési módot a mamelukságodra és a jellemtelenségedre, fideszbirka!:)

fatia-negra 2011.07.13. 17:25:02

@László56: "énhozzám képest rosszul gondolkodnak"

te vagy az alfa+ómega... te vagy az origó... hiozzádképest én pl mínusz vagyok...

szerinted? főbelövés? reménytelen vagyok? uhhh.. kérlek! mencs meg! mondd!

fatia-negra 2011.07.13. 17:27:36

@Hepci: és a fény végén az alagút? az már smafu? és bástya et? meg se akarják...

ökörpöröly 2011.07.13. 17:27:36

@mirrmurrkandúr: Hát, azért megy ingyen is!:) Neked mondjuk soha nem voltak ilyen gondjaid, mert a pedoegyház kiskorodtól kielégíti szexuális vágyaidat!:)

mirrmurrkandúr 2011.07.13. 17:28:05

@ökörpöröly: Megdöbbentő, hogy még véletlenül sem arra válaszolsz, amit felvetettem. Nekem nem kell elolvasnom ezeket a verseket, mert veled ellentétben nem negyven évesen találkoztam velük először.
Nem húztam le senkiről semmit, nem öltem meg senkit és nem tettem semmi olyat, amit te ne tettél volna már meg milliószor életedben.
Kicsi vagy és buta, szánalmas kis parazita az ország testén.

Jó utat és vigyázz a hópárducokkal! :-)

ökörpöröly 2011.07.13. 17:33:01

@mirrmurrkandúr: Baszod, te élsz közpénzből és közpénz lenyúlásából, te, tetű!:D Akkor ki a parazita? Ki a pártaparátcsik? :) Ki él az adófizetők pénzéből? Te, baszod!:) Egy szaros, semmirekellő, adófizetők pénzéből élősködő pártmameluk vagy! Egyébként a pártközpont karakterbérbe fizet neked?:D És megkérlek, ne öregíts!:D

panelburzsuj 2011.07.13. 17:33:27

@fatia-negra:

Te egy barom vagy.

Mert időt pazarolsz olyan jelentéktelen pöcsökre, akik ugyan elemista szinten, de annál nagyobb buzgalommal játsszák a "Mást adok a szádba" című ősi intellektuális gusztustalankodást:

"Az nem szabad hogy elég legyen egy érveléshez, hogy egy pártnak el kell tűnnie."

Úgy mégis mit kívánsz egy ilyen negyedosztályú pojácától? :))

panelburzsuj 2011.07.13. 17:36:59

@mirrmurrkandúr:

Legalább mindketten elfértek.

ökörpöröly 2011.07.13. 17:39:24

@mirrmurrkandúr: Pont úgy kezdted, ahogy a bolsevik feljebbvalóid. Rogán, Orbán, Kövér, Stumpf, Szájer és társai ifjúkommunistaként, te pedig ugyanilyen szintű fidelitas-aktivistaként. Ha elég gerinctelen és gátlástalan vagy, ha jól tudsz segget nyalni, parancsot végrehajtani, akkor sokra viheted még a "mozgalomban". Ha a köztársasági elnökötök lehet egy analfabéta exkommunista, akkor te is viheted valamire!:) Csak hajrá, edzed a nyelved, agyra nálatok nincs szükség, fideszbirkák!:)

fatia-negra 2011.07.13. 17:39:45

@panelburzsuj: kénytelen vagyok szemmel tartani laci56-ot...
egy-egy mondatát szemezgetem, de nem olvasom...
meggyőződésem, hogy ezeket Mogács írja... tuti biztos vagyok... ismerem...

ha már szóba hoztad ezt, akkor (bár sztem pont lacit nem szűrném...)

GÁBOR!!!! KÖVETELEM A SZŰRÉST!!! DE AZONNAL!!! SZŰRÉST!!! SZŰRÉST!!!

megj: a varánuszon megkapjuk (az a másik kedvencem:)

mirrmurrkandúr 2011.07.13. 17:48:24

@panelburzsuj: Engem ne hozz közös nevezőre ezzel a véglénnyel, én soha nem beszélek így senkivel...

panelburzsuj 2011.07.13. 17:49:26

@fatia-negra:

varánusz ... :))

Gondolj bele: egy gyakorlatilag korlátlan eszközökkel rendelkező mindenható kormány/párt egyetlen olyan betűvetűt se tudott felhajtani, megvenni, megzsarolni, szóval bárhogy is igába fogni, aki csak megközelítőleg is rendelkezne olyan nyelvi készségekkel, mint a légypiszoknyi kis varánuszos társulat.

Pedig most már sokszáz (ha nem több ezer) udvari csahost fizetnek.

De mindből csak szimpla vau-vau-vaut tudnak kicsiholni.

mirrmurrkandúr 2011.07.13. 17:50:11

@panelburzsuj: Érdeklődtem már édesanyád hogyléte felől?

panelburzsuj 2011.07.13. 17:50:17

@mirrmurrkandúr:

Te egy tetszetős poloska vagy. Ő meg egy rusnya.

fatia-negra 2011.07.13. 17:54:01

@panelburzsuj: hát... igazi értelmesség nem lesz SOHA kormánypárti...

de ezt már soxor kifejtettem... csak ellenzéki értelmiség létezik, sajtó is...

ennek van értelme... a kormánypárti fajta neve: PROPAGANDA... KAMUnikáció...

vszínű trollokat kínából importálnak... volt is ma azsindexen:) használt trollokat

varosban.blog.hu/2011/07/12/uj_trolik_erkeztek_budapestre

ökörpöröly 2011.07.13. 17:55:45

@mirrmurrkandúr: Inkább így beszélnél, csak tisztességes lennél. :) Bár felétek a "bort iszik, vizet prédikál" az irányelv.
"Féludvariasan" raboljátok ki az országot, "féludvariasan" teszitek tönkre, mocskos közpénz-tolvajok! :)
Kés a torokra, utána jöhet az udvariasság! Szarházi, tolvaj, ingyenélő, pártmameluk vagy!:)

fatia-negra 2011.07.13. 17:56:32

@fatia-negra: a proli és a troll keresztezése: trolli...

ökörpöröly 2011.07.13. 17:57:02

@mirrmurrkandúr: Úgyhogy csak kussolj, mert a mi adóforintjaikból élősködsz, te, tetves fidesztolvaj! :) Menj ideológia továbbképzésre Észak-Koreába vagy Fehéroroszországba, de ne is gyere vissza!:)

groggil 2011.07.13. 17:57:30

Szerintem CSAK ez az út, a Karácsony Gergely által felvetett járható, ha 2014-ben el akarja az ország takarítani az ámokfutó Fideszt. Akik egyébként egészen jól indultak 2010-ben (különadók, rendpárti politika retorikai felvállalása, végkielégítések 98%-os adóztatása, stb..), aztán 2010 év végére elbasztak mindent, azóta pedig -szó szerint- ámokfutást végeznek (a különadók leszivárogtak az adófizetőkre, a rendpártiság -mint kiderült- a fekete mellényekre vonatkozik, a 98%-os adó számos bányászt, kisembert érint, stb.)
Az elbaszást az egykulcsos adóval tették igazán látványossá. Azóta olyan -korábban vallásos szinten fideszes- ismerőseimtől hallom, hogy "soha többé rájuk", hogy el sem hiszem.

De most a Karácsony javaslatról: ez akkor működhet, ha:

-minden párt a nyilvánosság előtt deklarálja (elsősorban a saját szavazói felé), hogy ez csak egy rövid, technikai jellegű együttműködés lesz, új törvényeket nem hoznak, hanem mindent visszaállítanak a 2010-es állapotra. Ebben a legfontosabb a választási törvény és az Alkotmány, valamint a médiatv.
-találnak egy olyan embert min.elnöknek, aki ismert, és vállalja az egy-két hónapos beosztást (ez lehet Tétényi Éva, Kónya Péter, Árok Kornél, stb.), majd a lemondást
-fontos, hogy mindenki tegye félre a személyes sérelmeit, és ezt le kell kommunikálni a választóiknak is. Ez a legnehezebb, hogy a jobbikos kopasz és az lmp-s belvárosi gyerek is ugyanazon a nevezőn legyen, még ha ez taktikai közös nevező is. Ezt akár frappáns szlogenekkel elő is lehetne segíteni: "10 percre fogd meg ellenséged kezét is". Világtörténelmi lenne, az biztos!
-Egy-két olyan dolog lehetne a 2014-es Alk.-ban, amelyben mindhárom párt korábban igennel szavazott, hogy ne változatlan formában jöjjön vissza a korábbi. De itt tényleg csak 1-2 dolog; pl.: határon túliak állampolgársága. Ezek háttértárgyalásokon eldönthetők.
-nagyon sok bizonytalan, "nem mennék el" szavazót visszarántana az apátiából, így tehát nem a mai x+y+z százalékokkal kell számolgatni, hanem sokkal többel.

Szerintem még a legvadabb jobbikos kopaszokkal is "beláttatható", hogy a Fidesz ámokfutás ellen muszáj egy hónapra szigorúan taktikai okokból összefogni, mert egyébként simán ott találhatják magukat -ha a valós közvélemény-kutatások azt mutatnák mondjuk 2013 végén-, hogy vezet a Jobbik (tételezzük fel), hogy a Fidesz betiltja a pártot egy tollvonással. Ma a Fidesz legnagyobb ellensége a Jobbik, senkinek ne legyen illúziója. Ez csak azért nem élesedett ki ennyire az elmúlt 1 évben, mert a 2/3 mellett labdába sem tudnak rúgni. Ha nem lenne 2/3-a a Fidesznek, már megpróbálta volna betiltani, szétverni, stb..
Gyurcsány meg takarodjon már végre, mert a 2014-et is képes elkúrni!

mirrmurrkandúr 2011.07.13. 18:05:29

@ökörpöröly: Már nem ott dolgozom, hanem a versenyszférában, de erőlködj csak, nem zavar.

A lelkesedésből ítélve pedig valami egészen különös szerelem fűz hozzám... nagyon sajnálom, nem akartalak megsérteni azzal egy nővel. Igérem, többet nem fordul elő.

panelburzsuj 2011.07.13. 18:06:04

@panelburzsuj:

(Amúgy ígazán érdekes jelenség (vagy képesség), hogy egy kommentre már azelőtt reagálni tudsz, hogy az megjelent volna ... Szásenykával kapcsolatban voltak néha efféle para-érzeteim ...)

török gábor 2011.07.13. 18:07:36

@fatia-negra: bocs, de ehhez én nagyon kevés vagyok... fogalmam sincs, hogyan lehetne megoldani, sajnálom.

tölgyes 2011.07.13. 18:07:46

@Balt:Én is olvastam. Összehangoltan írják a hülyeségeiket.

fatia-negra 2011.07.13. 18:08:15

@panelburzsuj: mióta viktor a pánk isten van... azóta én is emelkedést érzek...

szinte minden polgár félisten... lett. így én is. hát az előre látás az tuti emberfeletti

panelburzsuj 2011.07.13. 18:09:29

@mirrmurrkandúr:

Mert?

Mit változtat azon a jólnevelt úri magatartáson, (amit épp itt fejtettél ki magadról olyan büszkén), ha egy halott ismeretlen nőt gyalázol, mint ha egy élőt?

fatia-negra 2011.07.13. 18:11:05

@panelburzsuj: párszor még nézd meg te is... szerintem ISTENI...
libsiknek: VARÁZSLAT, cociknak: hókuszpók stb...

torokgaborelemez.blog.hu/2011/07/12/381_helyretolni_azt/fullcommentlist/1#c13967471

tölgyes 2011.07.13. 18:14:17

@graycivil: Én már gyurcsánynak is javasoltam, hogy adja el a cégeit, tegye a pénzt államkötvénybe.. és ne kössön üzletet az állam saját cégeivel.. Sajnos ő sem fogadta meg a tanácsomat..Az állammal kötött évi szerződésállománya elérte az 5-600.000 milliót.. Ebből jött neki össze az évi 90-110 milliós nyeresége, ami "nagypolgári életvitelének fenntartására fordított".. Remélem, hogy Pintér a kedvezményes áramdíjból és a sín-díj fizetésének kötelezettsége alól nem mentesül!:(

fatia-negra 2011.07.13. 18:14:28

@török gábor: ok semmi gond... kérek neked segítséget a varánuszon...

azok rendes zulglói srácok... :) nehogy ezen múljon....

akkor vehetem úgy hogy a szándék megvan:)))) köszi...

ssi 2011.07.13. 18:15:56

@panelburzsuj:
10:52 kommented - többször nekifutottam :-) .. mondjuk úgy, hogy nagyon keveset tudok, s így még nincs mi összeálljon .. s benne van a pakliban, hogy nem leszek érthető :-(

1. történelmi ismétlések?
(lelkesen fogadd el a kormány által felemelőnek tartott eszmét, de fogadd el a megvalósítást is, azt némán tűrd

2. vagy olyan jó ország lesz Magyarország, amilyen még sose volt?

" Jobbik-jelenség lényege .. "aranykor-harmónia" utáni (reménytelen) sóvárgás + vágyott szép jövő útját eltorlaszoló "magyarellenes" erők és megtestesítőik iránti (elvhűséggé maszkírozott) gyűlölködés"
- mint érzést érteni vélem .. olyan humánus, felemelő
- valóság, szavaik, gondolataik - pont emberileg rombolják a humánus érzéseket

tölgyes 2011.07.13. 18:16:11

No mindegy! Úgy látom, hogy Karácsony remek ötlete még további érlelésre szorul.. Még két-három hasonlóan nahyszerű gondolat aztán már mindenki tudja róla, hogy jobb lenne, ha ő is politikai elemzéssel foglalkozna:::)))!Ott a hülyeségnek nincs közvetlen következménye.

mirrmurrkandúr 2011.07.13. 18:18:32

@panelburzsuj: Először is amit mondtam, az fényévnyi távolságra van a gyalázástól, sőt semmi ilyesmi nem volt benne. Másodsorban ez is nyilván neked szólt, nem neki. Harmadrészt úgy poloskázol le, hogy sosem bántottalak (csak mert nem értesz egyet velem valamiben). Negyedrészt közös nevezőre hozol egy véglénnyel, aki semmi mást nem tesz, minthogy a frusztrált életét leplezendő idejár trollkodni és belegyalogolni másokba, az éppen aktuális agyréme szerint.

De bocsánatot kérek. A már általad is említett jólneveltségemnél fogva.

panelburzsuj 2011.07.13. 18:18:45

@török gábor:

Tipp: talán kapcsolatba kéne lépni a campaign.hu-val ...

Hátha nekik lenne ötletük.

tölgyes 2011.07.13. 18:19:43

@fatia-negra: Miért akarja megtiltani másnak, hogy hülye legyen??? Az ilyen előjogokat senki sem tarthatja fenn magának:::!

ssi 2011.07.13. 18:21:56

@fatia-negra: szerintem .. ha jól értettelek:
társadalom/személyiségképhez kincsesbánya a cenzúrázatlan blog .. kb., mint a valós élet :-) kész vétek lenne belenyúlni .. akaratlanul is egyre többet tanulunk/tanítunk/fegyelmezünk/önmérséklünk :-)

menőmano 2011.07.13. 18:22:04

Magasságos ég! Micsoda kommentek!
Olyan csúnya szavakat használnak most itt.
A kommentek nyolcvan százalékát ma délután szűrhetné a Török Gábor.

:))))))))))))

fatia-negra 2011.07.13. 18:22:15

@tölgyes: nyugi... tudsz írni majd:) max lehet hogy én nem olvaslak:))))

@panelburzsuj: valami scriptet kell betenni valahova:)) írták a var ánuszon:)

fatia-negra 2011.07.13. 18:23:01

@menőmano: a szűrés az nem az...

TI a MODERÁLÁSSAL keveritek... annyira nem vészes a helyzet...

a "szűrés gomb"ot te tudod kapcsolni...
a kommentelőre "rászűrsz" akkor eltűnnek de csak neked a kommentjei...

szerintem ez nagyszerű tudna lenni... mit nem adnék érte:)

de van egy B) verzióm. legyen két oszlopban a kommentelés
1) fides oszlop, 2) antifides oszlop (+3) populisták-elitellenesek)

panelburzsuj 2011.07.13. 18:24:07

@mirrmurrkandúr:

A politikai parazitizmus viszont hosszabb tanulmányra méltó jelenség.

Ha némileg vigasztal: nem konkrét személyként akasztottam rád (hiszen ki is vagy?), hanem egy jól körülírhatóan viselkedő közéleti "réteg" reprezentánsaként.

menőmano 2011.07.13. 18:24:19

@Balt:

hm. jogosultsága kommentelni"
Ez jó. Neki sincs jogosultsága engem minősíteni.
Egyébként nem akartam kommentelni (különösebben) csak egy kicsit "helyre akartam tenni".

:))))))))))

fatia-negra 2011.07.13. 18:24:57

@manyike: halló!!! nem cenz ura.
csak már olvashatatlan a "Theklub" is... meg varánusz is
talán visszajönne szájmond és ordinassac vagy mi...

tölgyes 2011.07.13. 18:25:11

@fatia-negra: No akkor majd kvittek leszünk:::)))!Csak imádom amikor egyesek elkezdik játszani a csendőrt:)!

fatia-negra 2011.07.13. 18:29:24

@tölgyes: ez egy kényelmi funkció,
mint az eblaktörlő, a szemetet letörli, tisztán lehet látni...
én imádlak téged:) csak már unlak... tudod mint a házasság...
kell egy kis pörgés :)

megjegyzem nem is biztos hogy tőled sajnálom az időt:)
messze a legszínvonalasabb fidesfanok között vagy...
én pl aszékelyeket is imádom olvasni... csak ne politizálna...

panelburzsuj 2011.07.13. 18:29:25

@panelburzsuj:

Egy történelmi patinájú előkutatás:

"57. fabula

A bolháról és tevéről

Egy balha eluná magát egyhelyen és monda. Rossz dolog csak egy helyen lakni; bizony én is idegen földre megyek és országokat akarok látni. Látá kedig, hogy az áros emberek a tevékről egy gazdánál leraknák marhájokat, hogy ott nyugodnának és reggel ismeg útokra mennének. Elméne ezokáért a balha és a szőres farmentringbe bújék és ott hallgata. Mikoron kedig más országba jöttenek volna a letételnek helyére, kibújék a balha a farmentringból és leszekkelék a földre és monda a tevének: Ím leszekkelem, hogy tovább ne nehezítselek meg. Mert eddig is nagy terhedre voltam tenéked. Mosologni kezde a teve és monda: Aminthogy annak előtte nem terhöltél engemet, azonképpen mostan is nem könnyebbítöttél. Egy énnékem, ha farkam alatt lész, akar nem, te marcana féreg.

ÉRTELME
A bölcs e fabulával csípi a perenteleket, és ama az apró nyálas embereket, kik hányják-vetik magokat és magokat az öreg és eszes emberek közübe elegyítik, mintha ők is valamit tehetnének: és gyakorta meg is bosszontják a bölcs embereket, mintha önékik is a Salamon tökét a fejekhez ütötték volna, maga csak az alfelekhöz (tisztességgel mondva) ütötték azt. Ennek okáért noha az öreg emberek ellene gyakorta támadnak és versengnek vélek: azért ugyancsak perentelek és nyálas gombák; és miképpen, noha igen veszeködnek, senkinek semmit nem használnak, azonképpen senkinek nem árthatnak. Így lőn a nagy embernek, Philippus Melanthonnak dolga: mihelyt az igazságot megismeré és elálla a kenyeres bálvány mellől: ottan nagy sok nyálas perentel támada ellene, kik ellene írának, mint Tódt Mátyás, Heshusius, az Éber Pál, a wittenbergi pispek etc. De mit használának véle? Mint a bolha, mely meg akará terhelni a tevét. Efféle perentelek ez okáért az ő nyálasságokkal mind a farmetrinkbe és a tevének farka alá valók."

panelburzsuj 2011.07.13. 18:33:53

@manyike:

Nem cenzúráról van szó, hanem olyan személyre szabható eszközről, amellyel minden egyes olvasó beállíthatja, hogy mely nickek "munkássága" ne jelenjen meg neki. Csak neki.

Hadd ne mondjak példákat, hogy pl. én magam mely állandó kuncsaftok nemolvasását tartanám felvállalható mértékű intellektuális veszteségnek ....

tölgyes 2011.07.13. 18:35:03

@fatia-negra: Ahol Ön dönti el mint potenciális szemét, hogy kit töröl le, mint potenciális szemetet..:::)))Természetesen csakis a felvilágosult abszolutizmus jegyében:::))!

menőmano 2011.07.13. 18:37:01

@fatia-negra:

Engem nem igazán érdekel, szűrés vagy moderálás.
Az hogy valaki hogyan modorizálja magát az már sokkal jobban.
Ki kellene írni a blogra , miket nem lehet írogatni, de mikor valaki így szórakozik azt nagyon tudom utálni.
:)

menőmano 2011.07.13. 18:38:32

@fatia-negra:
Van egy ötletem. Tegyél fel magadnak dupla szűrőt.

:))))

ssi 2011.07.13. 18:42:59

@fatia-negra: @panelburzsuj: köszönöm :-))
oké, csak technikai dolog - de jó nagy remélt másmilyen haszonnal ?

fatia-negra 2011.07.13. 18:43:11

mindenki a saját szélvédőjének a törléséről tud gondoskodni...
nem a medvék ellen... a sok kis muslica ellen hatékony...
pl aki nem szereti ha egy komment csak arról szól, hogy: 1011 éves feudalizmus... akkor az kikapcsolja azta felhasználót:)))

@menőmano: szemüveget? :)))) vagy agytompítót? igyak?

@tölgyes: :))) nagyon jó a humorod is:)
még eygszer mondom én téged NEM ablaktörlőzlek:)

nyugi más színvonalról van szó...
mellesleg hangulatilag is változtatni lehet...
ez nem egy állandó állapot vkinél szűrve lenni...

ha megint feudalizmus ellenest akarsz, akkor majd visszakapcsolsz:)

fatia-negra 2011.07.13. 18:44:01

@manyike: az ablaktörlőnek mihaszna??? hát tisztábban lácc, jobban tucc haladni

menőmano 2011.07.13. 18:44:13

Különben engem egyáltalán nem érdekel miket írogattok.
Míg nem küld el a Török Gábor, én ideírom amit gondok.
Ti meg szűrögethettek (a kommenteket) ha nincs jobb elfoglaltságotok.
Kívánok hozzá nagyon jó szórakozást.!
Oszt akkor mi?van!?

:)))))))))))

tölgyes 2011.07.13. 18:45:13

@fatia-negra: Pedig épp ezt szeretném kiprovokálni..:::)))!

fatia-negra 2011.07.13. 18:45:22

ja és az "1011 éves feudalizmus" szöveg frissülni fog (évente)

nyünyüge 2011.07.13. 18:46:52

off

Mint cseppben a tenger:

"Alulírott építészek, mint a nyílt levél megszövegezői három hete a nyilvánossághoz fordultunk az építész közösséget érintő alapvető fontosságú kérdésekben. Az azóta történt események, a feltett kérdésekre érkezett félhivatalos és félnyilvános válaszok arra engednek következtetni, hogy építészeti közéletünk meghatározó vezetői híján vannak a nyilvános folyamatok irányítási módszereinek és gyakorlatának..."

www.epiteszforum.hu/node/19109

menőmano 2011.07.13. 18:49:02

@fatia-negra:

Nem irtam, hogy szemüveget?
De azt csinálsz amit akarsz. Engem a legkevésbé érdekel.
Az sem, érdekel , hogy milyen szemüveggel nézed a világot.

:))))))

ulrike (törölt) 2011.07.13. 18:49:12

@panelburzsuj: Muszáj olvasnod, ha adekvát képet akarsz környezetedről. Az más kérdés, melyiket hova könyveled el aztán. A képalkotás sajnos fáradságos folyamat, jelenleg nem automatizálható. A rizsa nyomatása már igen.

fatia-negra 2011.07.13. 18:53:43

@nyünyüge: nem lesz ennek jó vége:) csinálnak egy rendes kamarát...

na akkor majd a fides megszünteti a kötelező tagságot... az se lesz elég

minden építészt főbe lövetnek...

nagyon renitensek... lásd CM, TÉ stb, nem állnak be a sorba a piramisba

menőmano 2011.07.13. 18:54:14

Úgy bizony, süketelés, meg rizsázás (ha úgy tetszik) van sokszor itt is.
De azokat általában nem én szoktam irni.
Igy hát, én ezt az egészet úgy értelemezem magamra nézve, "kinek nem inge nem veszi".

oszt.kész.

:)))))))))))

panelburzsuj 2011.07.13. 18:54:18

@ulrike:

Na de ugyanazt a "junk-komment"-özönt legelni 8-10 helyen? A 11. mennyit élesít a képalkotáson? :)

Hogy itt néha firkálok is, az nem jelenti azt, hogy ne nyitnám ennéla blognál sokkal-soakal tágabbra a csipámat ...

fatia-negra 2011.07.13. 18:54:57

@ulrike: baromság... minek kéne mindent olvasni?
az is egy képesség hogy számodra fontos dolgokat válassz ki... nem olvashacc mindent (minden blogot könyvet stb)

ulrike (törölt) 2011.07.13. 18:59:07

@fatia-negra: Hát, ha baromság, ne olvasd. Van gyorsolvasás is, nem kell részletekbe, mélységbe menni mindig. Legjobb, ha az ember saját magát olvassa csak. De akkor meg saját baromságaival kell kínlódnia. Unalmas lenne az ilyen baromság. Persze, lehet, neked nincsenek. Nekem azért akad. Ezeket a legnehezebb kiszűrni.

menőmano 2011.07.13. 18:59:28

Egyébként már tavaly kiírta a Török G. , hogy a kommentek kilencvenkilenc százalékát szűrhetné.
Tessenek már felébredni, és aztán kérni a bloggazdát :) hogy tegye meg a szükséges lépéseket.

Szerintem én leszek az utolsó akit ki fog szűrni. vagy legalább is nagyon bízom benne. :) hogy igy lesz.

:)))))))))))))))))

ssi 2011.07.13. 19:00:55

@Akitlosz: köszi :-)
- kívülről (Fidesz felől) írtál a Jobbik vizionált kormányintézkedéseiről
- érdekes lenne a 2010-es választási programjukat végigvenni + linkeket az azóta történtekről
- pl. ha ők kormányoznának a közismerten melegek, ill. zsidók milyen állásokat tölthetnének be?
- pl. veled szemben én a Jobbikkal értek egyet, s a több kulcsos SZJA-t támogatom, mert a jelenleginek nincs még itt az ideje, pl. bérszintje sokak számára

@komment1: köszi :-))
egyelőre kezelhetetlen kettősség van bennem: mintha .. provokatívan ítélkeznek sokakról és provokatívan nem akarnának általában elfogadottak, szerethetőek lenni

mutattak a tévében nagyon szimpatikus, értelmes, jól öltözött férfit .. s kiderült, időseket kíméletlenül átverő lakásmaffiózó

lehet a pártját képviselő önkormányzati képviselő az a párttag, aki csak részben ért egyet pl. a pártja programjával, stílusával? sőt, az országos összképtől eltérően beszél, cselekszik? - én nem tudom .. sőt meg is vagyok zavarodva ..

nyünyüge 2011.07.13. 19:02:08

@fatia-negra:
amíg nincs munka, nincs verseny, nincs semmi, addig reménytelen új kamarát csinálni. szerintem.

fatia-negra 2011.07.13. 19:05:01

@ulrike: igen tudom. nem kell ragoznod... enynire nem vagyok hüje

de még pár perceket tudnék... szeretem a technikát... használjuk javunkra

ulrike (törölt) 2011.07.13. 19:06:28

@panelburzsuj: Mindent, mit lehet próbálj mennyiségben kifejezni, statisztikázd, hogy ne vezesd magad félre túlságosan. Trendek változnak. Baromságok gyakorisága, súlya, jellege is lehet ugyanolyan jó indikátor, mint az okosságoké. Ha a egy csomó lényegtelen baromságot formai szűrőkön automatice kiejtesz, még mindig ott maradnak a kevésbé feltűnő, de esetleg súlyosabb baromságok, köztünk a magunké. Ezt ne feledd.

ökörpöröly 2011.07.13. 19:09:44

Félretéve a fideszbirka-hajtást, hozzászólva a cikkhez.

Tudjuk jól, hogy nem történt rendszerváltás, ha történt volna is, a politikai opportunizmus sok mindenre lehetőséget ad.

Ki gondolta volna, hogy a fő-fő antikommunista (csak látszatra volt az, ismerjük a vezetők felmenőinek múltját, kötődését) SZDSZ az állítólagos rendszerváltás után 4 évvel összeáll a kizárólag régi MSZMP-káderek uralta MSZP-vel?

Ki gondolta volna, hogy a radikális liberális (csak annak tűnt, hisz KISZ-vezetőként bontogatta a szárnyait, szülei mindketten hivatásos pártmunkások voltak, a FIDESZ-elit szinte minden vezetője, vezetőjének családja erősen kötődött a kommunista állampárthoz) Orbán Viktor (avagy tetszés szerint Cigány Rákosi) egy szociáldemokrata testcsel után áljobboldali populista lesz?
Ki gondolta volna, hogy azok a papok, akik a FIDESZ-t átkozták a szószékről, pár év múlva mély szarig benyalva támogatják a FIDESZ-t?
Ki gondolta volna, az antiklerikális, egyházgyűlölő, antikonzervatív FIDESZ egyszer majd a KDNP "testvérpártja" lesz?

Ki gondolta volna, hogy a liberálisnak ismert Morvai Krisztina, aki majdnem a Medgyessy-kormány esélyegyenlőségi minisztere lett, aki a homokosok védelméért Freddy Mercury-díjat, aki nyílt előadásai dicsérte a "nemi sokszínűséget", az ismert baloldali, zsidó származású Baló György felesége a Jobbik EU parlamenti képviselője és köztársasági elnök-jelöltje?

Soroljam még? 3 év van hátra, sok minden megeshet. A látszólagosan ellentétes politikai erők hátterében rengeteg összefonódás van.

ssi 2011.07.13. 19:12:30

@fatia-negra:
pusztán adott nicknév alapján nem szoktál senkit simán átugrani? vagy beleolvasva továbbállni?

figyelemre méltó egyébként kommentelők esetleges átváltozásai, vagy éppen ballábas felkeléseinek jelei .. én ki nem hagynám :-))

vagy még mindig nem értem?

ulrike (törölt) 2011.07.13. 19:13:02

@fatia-negra: Ne beszélj nekem baromságokat, tudom, hogy nem vagy hüje. Szóval te a baromság ellen technikával iskola híve vagy. Ez valami olyasmi lehet, mint az adu ellen ásszal irányzat az ultiban?

ulrike (törölt) 2011.07.13. 19:14:21

@manyike: Barom komment az élet sója. Főleg, ha én sózom.

fatia-negra 2011.07.13. 19:15:26

@nyünyüge: addig kell rendet tenni... addig lehet elfogulatlanul és érdek mentesen...

ez pont azoknak lenne érdeke akik "tűzközelben" vannak (KÖZmegbízásokból élnek)

haverok zoboki finta (+mikovec).... ezeket meg fogják lincselni... feudalizmus...

fatia-negra 2011.07.13. 19:17:02

@manyike: hát... erre azt tudom mondani, hogy akkor nem fogod használni...

szemmelszűrsz... ez olyan mint a szemmelversz (terv)...

tölgyes 2011.07.13. 19:17:41

@ökörpöröly:
Rendszerváltás az történt, de ezt aváltást békésen, megegyezésekkel hozták létre... az pedig nem tette lehetővé a teljes elitcserét. Ráadásul nem is volt egy másik elit, ha csak olyan nem mint Morvai..akiről szintén el lehet mondani, hogy nem is új, nem is másik.

No és azt ki gondolta volna, hogy a nagy Széchenyik egyik egyenes leszármazottja az MSZMP KB munkatársa, majd az MSZP kurzus fő támogatója lesz..de sorolhatnám a nemesi sarjakat..az egyházi gimnáziumokban végzett egykori ellenállók fiait, akik szintén azt az utat választották..:(

Az embereknek joguk van megváltoztatni a felfogásukat. Az ő öszinteségüket majd az idő eldönti..

fatia-negra 2011.07.13. 19:19:13

én egyébként nagyon türelmes ember vagyok, de most pont ennél a posztnál

megrettentek a ... ok és elkezdtek nagyon kommentelni... nagyon durva
a varánuszon is 2-3 ember tönkreteszi... az érdemi folyamot
és mindig akad aki szórakozásból "eteti" a ... a galambokat...
így azok meg teleszarják a közteret...

menőmano 2011.07.13. 19:19:29

Még annyit a másik blogon történt letiltásomról. :)

Ha a BM. azzal fekszik- és kel, hogy én mennyire vagyok hülye?! az azt jelenti, hogy nagyon sokat gondol rám.
Azt, hogy miért el sem tudom képzelni. De (mindegy hogy ki) maradjon ez az Ő titka.
oszt.kész.

:)))))))))))))))

ssi 2011.07.13. 19:22:23

@ulrike: már túl is sóztad !! :-) mai, nekem írt szösszenetedben már van a "barom" szó? többször is - vagy tekintsem kiváltságos helyzetnek? :-) .. szűröm, mást képzeltem oda, mert pl. rólad van szó és így jobban esik :-) .. de ez az én problémám, s hurrá!! megoldottam :-)

ökörpöröly 2011.07.13. 19:23:18

Még egy-két dolog. Ki gondolta volna a Hazafias Népfront két alelnökéről, Stumpfról és Mikoláról, hogy konzervatívok lesznek?
Hiszen mindketten ezer szálon kötődtek politikailag és anyagilag is a kommunista pártelithez. Ki gondolta volna, hogy a rákosista hóhér felmenőkkel rendelkező bajuszhuszár, friss diplomásként az MSZMP egyik politikai kutatóintézetében dolgozó Kövér László, aki minden áron szocialista alapon képzelte el a FIDESZ-t, most őskonzervatív lesz? Ki gondolta volna, hogy a karhatalmista Horn Gyula "demokrata" lesz? Ki gondolta volna, hogy a cenzor Lendvai Ildikó majd egyszer a sajtószabadságért szólal fel? Ki gondolta volna, hogy Seszták Ágnesből, miután több mint 10 évig a Kommunista Ifjúsági Szövetség hivatalos lapjának a munkatársa volt, majd egykoron a jobboldali újságíró nagyasszoyn lesz? Ki gondolta volna, hogy a Népszabadság újságírója, a Munkásőr c. újság főszerkesztője, Bencsik András, majd a jobboldal egyik médiahíressége lesz? ki gondolta volna, hogy a pártállami időkben Magyar Hírlapos Bayer Zsoltika szintén ősjobboldali lesz, főleg azután, hogy a rendszerváltás utáni években jó pénzért telesírta a Népszabadságot a jobboldali média előretörésével és a liberalizmus és a demokrácia haláláról szóló cikkekkel? Ki gondolta volna, hogy a keményvonalas kommunista Kun-Kohn Miklós történész, Kun-Kohn Béla unokája a "jobboldali" történelemtudomány etalonja lesz, miután magánál Kádár Jánosnál jelentette fel azokat, akik szerinte kritizálni merték a tömeggyilkos Kun-Kohn Bélát?
Annyit tudok mondani, patkánynemzet, patkányelit, patkányország. Most nem történik más, minthogy egy félsikerült evolúció keretében azt a néhány lépést is ledolgozzuk, amit sikerült megtenni Európa felé.

ulrike (törölt) 2011.07.13. 19:23:29

@manyike: Tudod, az úgy van, hogy mindenki egy nickkel kezdi, de van aki tovább fejlődik.

ssi 2011.07.13. 19:25:01

@ulrike: " de van aki tovább fejlődik." .. na, de merre??

Terniak 2011.07.13. 19:26:35

Hogy rárepült mindenki erre a témára...:-)

Pedig lenne miről beszélni. A szánalmas és gusztustalan vásári bohózat az egyházügyi törvény "vitáján" (komolyan, ha Jézus élne, egytől egyig kizavarná őket a nemzet szentélyéből), a közbeszerzési törvény, az elképesztő Be. módosítás stb., az általuk csak európai színvonalúnak becézett médiatörvény, amit fél év után átírtak stb...

Mégiscsak lehet valami ebben a javaslatban...

fatia-negra 2011.07.13. 19:27:16

off hirdetés (y?)

ÜGYVÉDEK!!! hatóság (kormányhivatal) elleni kártérítési pert nem vállal vki? elég nyilvánvaló a tényállás... van áldozat is... bár tudom kis hazánkban semmi se biztos... az "öreg" akivel dolgoztam nem fogja vszínű, mert nem szereti a vitás ügyeket:)... rokonokra meg nem akarom bízni, az ciki... (y? mert az x az kínál... y meg keres?)

panelburzsuj 2011.07.13. 19:27:45

@ulrike:

Kisegíthetlek egy kis tekintéllyel? :)

"Ha csak minőségileg ismerünk valamit, akkor tudásunk meglehetősen bizonytalan. Ha mennyiségileg is ismerjük - tehát meg tudjuk ragadni valamely számszerűen kifejezhető tulajdonságát, ami megkülönbözteti más dolgoktól -, akkor kezdünk mélyebb ismeretekre szert tenni. Legalább részben felfogjuk a szépségét, részesülünk az erejéből, és általa megértünk más dolgokat. Ha viszont ódzkodunk a mennyiségektől, akkor megfosztjuk magunkat bizonyos jogainktól, és feladjuk a világ megértésének és megváltoztatásának leghathatósabb lehetőségét."

(Carl Sagan)

ulrike (törölt) 2011.07.13. 19:27:55

@manyike: Na látod.
Saját baromságaink előrevivőek, míg a másé retrográd természetűek.

ulrike (törölt) 2011.07.13. 19:29:54

@panelburzsuj: Kösz, ez tényleg találó és világos.

komment1 2011.07.13. 19:30:47

@manyike:

Gyakorlatilag egy csomó európai országban van valamilyen szélsőséges párt a demokratikus politikai palettán. Én legalábbis úgy gondolom, hogy amíg a legalapvetőbb szinten igazodnak a demokratikus rendszerhez, amíg nem törekednek az erőszakos megdöntésére és nem akarnak tényleges antidemokratikus intézkedéseket bevezetni, addig egy ilyen párt is része lehet a demokratikus közéletnek, és adott esetben akár vállalható lehet egy átmeneti koalíció is vele, még ha egy csomó mindenben nem is ért velük egyet valaki. Természetesen vannak olyan csoportok, akik nem tartják be a legcsekélyebb mértékben sem a demokratikus szabályokat, pl. csakugyan kifejezetten nácik, velük szerintem sem lenne vállalható egy ilyen átmeneti szövetség sem, de ők nincsenek is a Parlamentben.
(Amúgy ami az antiszemita és cigányellenes gondolkodást illeti, ezek minden társadalmi rétegben és csoportban jelen vannak, egyáltalán nem csak a Jobbikban, ez a saját tapasztalatom.)
És a történelmi tapasztalatok meg a Fidesz mostani munkálkodása is azt mutatja, hogy egyáltalán nem kell ahhoz egy pártnak, csoportnak kifejezetten szélsőségesnek lennie, hogy feszegesse vagy akár le is bontsa a jogállami intézményeket. Lehet az ilyesmit szép csendben, borzasztó konszolidáltan is csinálni akár. Egy szélsőséges párt, amely megmarad a jogállami keretek között, egyáltalán nem feltétlenül jelent nagyobb veszélyt, mint egy úgymond mérsékelt csoportosulás. (Amúgy is régi népi bölcsesség, hogy amelyik kutya ugat, az nem harap.)

ulrike (törölt) 2011.07.13. 19:32:48

@manyike: Ezért bölcs a természet. Valamelyik irány a sok közül majd bejön. Varietas delectat, különben is. Persze nem mindig ugyanolyan élvezetesen. Vannak keserű igazságok is.

nyünyüge 2011.07.13. 19:33:56

@fatia-negra:

Ezügyben nagyon pesszimista vagyok - nagyon vékony, mondhatnám elenyésző az a réteg, aki tenni tud és akar is.

Talán az idősek közül néhány, aki már nem függ semmitől vagy nem érdekli. A középgenerációnak még igen sok a vesztenivalója és valamiből élni akar.
A fiatalok zöme meg már most föladta, keresi a lehetőséget külföldön.

ökörpöröly 2011.07.13. 19:34:40

@tölgyes: A régiónkban csak nálunk esett meg ez. Mi is állunk a legrosszabbul.
Egyébként csodálkozok, hogy az általam leírtakat "nem ismeri" fel Török Gábor. Hiszen neki nyakig benne kellene lenni a dolgokban. Sokat kellene tudni a háttéremberek kapcsolatairól, az összefonódásokról, a titkos játékokról.
Kik pénzelik a Jobbikot és a LMP-t? Kik a háttéremberek? Ezeknek milyen politikai és gazdasági kötődéseik vannak? A gazdasági elit melyik tagjait lehet átállítani a másik céghez?
Olyan naivan -vagy álnaivan?-írta meg ezt a cikket, mintha Luxemburgban élne, nem pedig a magyar ugaron. :)

hoplita 2011.07.13. 19:37:30

@ökörpöröly:
Mivel úgy látom nincs itt Hepci, nekem kell kimondanom a bűvös varázsszót..

F.aszkalap!

jjulie 2011.07.13. 19:41:28

@hoplita:

visszautasítottad már a közmunkát?

panelburzsuj 2011.07.13. 19:41:58

@nyünyüge:

Lányaimat már emlegettem.

Tegnap futottam össze a nagyobbik egyik alsós osztálytársának anyukájával. Nemigen tartottuk a kapcsolatot, és mint kiderült, a G. gyerek az én csemetémhez nagyon hasonló szakon végzett. Föl is villanyozódtam:

- És állása is van?

Mire az anyuka kissé elmélázva:

- Van... Dortmundban ...

ulrike (törölt) 2011.07.13. 19:46:08

@Teremszolga: Egyébként nem akarom elhinni, hogy a komolyabb egyházi vezetők ne látnák, mennyit árt ez nekik.

hoplita 2011.07.13. 19:48:20

@groggil:

"....Ma a Fidesz legnagyobb ellensége a Jobbik, senkinek ne legyen illúziója...."

És viszont.

Végre valaki, aki látja ezt és hangot is ad neki.:)

jjulie 2011.07.13. 19:48:55

@panelburzsuj:

és így múlik el lassacskán az önálló magyar nemzeti állam.....

tölgyes 2011.07.13. 19:50:09

@ökörpöröly: No de egy szobában ül Karácsonnyal, mindkettőjüket szakértőként vagy hogy alkalmazta a gyurcsányi Meh... és lehet, hogy csak ennyit tud. Végül is ő csak bölcsész elemző:), akinek nem kötnek mindent az orrára.. vagy okosabb annál, hogy továbbadja azt amit tud.. ha ezt tenné, akkor többé nem jutna titokhoz:).

A ki-hogyan áll kérdést nem lehet 89-90-hez kötni. 2002-ben még mi álltunk a legjobban.

ökörpöröly 2011.07.13. 19:50:55

@hoplita: Ó, már ketten vagytok f.aszkalap-fetisiszták!:) Segítsetek egymáson! Hívjátok fel egymást, s daráljátok a bűvös szót: "f.aszkalap", aztán meg is mutathatjátok egymásnak, így talán oldódik majd feszültségetek!:) De vigyázzatok, tele ne fújjátok a köztereket a bűvös "szimbólumotokkal", mert keményen büntetnek!:) Arra is kíváncsi lennék, hogy Hepci a melegfelvonulásra is a bézs színű térdnadrágját vette fel, avagy vettél neki valamilyen új "cuki rucit"! :D

megszűnt 2011.07.13. 19:52:28

@jjulie:
Így. Az imént telefonáltak Mexikóból és gondoltam, nem volna olyan nagy baj, ha ott lennénk.

tölgyes 2011.07.13. 19:53:05

@jjulie: Ne reménykedje zsülikém!..Az elmúlásunk nem nagyon fogja Európát megelőzni.. Európára is az elmúlás vár:(

hoplita 2011.07.13. 19:55:38

@török gábor:
Ne foglalkozz vele, marhaság a szűrés funkció.
Minek?
Ha valakit ignorálni akarok, akkor átugrom a kommentjét....

Amúgy meg...a legnagyobb állat is mond néha megfontolásra érdemes dolgot.:)

megszűnt 2011.07.13. 19:56:29

@fatia-negra:
Minden kommentet nem olvasok el, csak átfutom, ha számomra érdektelen.

Akik hozzám szólnak, azt mindig, hogy mit akarnak, ha nem is felelek, érdekel a véleményük.

Engem inkább a visszalapozás zavar, olykor nehezen bírja a gép megjeleníteni az összes kommentet.

ökörpöröly 2011.07.13. 19:57:10

@tölgyes: Nem hiszem, hogy csak ennyit tud. :) Túl jó kapcsolatokkal rendelkezik ő ahhoz, emellett nem hülyegyerek! Csak "gyerekeknek" szóló álnaiv elemzéseket ír, mintha nem látna bele egyáltalán a lapok keverésébe.:) Persze nem tudhat mindent, de sokat kell tudnia arról, hogy melyik boszorkánykonyhában, kik, mit főznek éppen. Persze a végeredményt nem tudhatja -még a boszorkánymesterek és futtatóik se-, de sejtései biztos vannak.:)

panelburzsuj 2011.07.13. 19:58:34

@ulrike:

Szásának már említettem (de nagyon tüszkölt tőle...): a magyar egyházak zöme azonnal elhasalna a porban, ha kivennék a hónuk alól az állami mankókat.

És innentől: "reálpolitika" ...

ökörpöröly 2011.07.13. 19:58:51

@knausz: Szerintem se, megnőne 50.000%-kal az esélye, hogy valaki fejbe lő!:D

tölgyes 2011.07.13. 20:00:31

@ökörpöröly: Na látja! Ezért nincs vesztenivalója az elemzőnek.. csak akkor ha őszinte és felfedi a titkait..::)) Akkor hamar a fenekébe durrantanak.

megszűnt 2011.07.13. 20:01:34

@tölgyes:
Más kontójára pedig könnyű nagylegénynek lenni!

jjulie 2011.07.13. 20:01:39

@tölgyes:

nyilván nem vagy jó matematikából, és a a függvényanalízisről sem sokat hallottál, és nyilván azért vagy fogékony az orbáni értelmetlen beszédre, mert neked is csak annyira telik

2002 az egy pont, nem számít hogy az a pont miféle görbének az eleme

szerény képésségüek között tengődhetsz

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.07.13. 20:01:49

@tölgyes:

"de nem lehet 180 fokos fordulatokat tenni, mert azt még a tagság sem tudja követni..."

Hogy hány fokos azt nem tudom, de hogy fordulatokra volt bőven elég példa a történelemben és a párttörténelemben is az egészen biztos.

Az mszp (és a szimpatizánsai) folyamatosan tagadni próbálják, hogy ők a kommunista párt egyetlen utódpártja. Annyira szépen csinálják, hogy folyamatosan a mai kormányt vádolják olyasmikkel, amiket ők maguk és elődeik tettek korábban.

De valahogy ez a mai fidesz sem igazán Fiatal Demokraták Szövetsége.

Történelmi szinten meg elég a Molotov-Ribbentrop paktumra gondolni. Jól megdöbbentek rajta azok, akik azt hitték, hogy a politika elvekről szól. Pedig nem.

Szóval van az a fordulat, amit megért és elfogad a tagság. Már ha sikeres pártot akarnak.

A fidesz egy a fiatalok liberális pártjaként sohasem nyert volna választást. Erre ők is rájöttek és megtalálták a hatalomhoz vezető utat. Nem maradtak az szdsz ifjúsági szervezete.

Ezt az lmp is megtehetné. Nem beállni kell az mszp mögé, hanem megszerezni a szavazóikat, és persze a fideszéit is.

Ahogy a fidesz is eltüntetett a parlamentből pár kisgazdapártot, mdnp-t, mdf-et, kereszténydemokratákat - ezek a mostaniak már nem önálló párt, csak egy fidesz tagszervezet.

Ha egy párt komolyan gondolja, hogy meg akarja valósítani a programját, akkor nem lehet egyéb célja, mint az első hely.

Persze valami kicsi koalíciós partnerként lehet egy ideig zsarolni az aktuális győztest, de ezt a választók nem díjazzák.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.07.13. 20:03:10

@Balt:

Na igen ki is feletettem az szdsz-t a tölgyesnek írt válaszomból.
Az sem egy-két fokos fordulat volt, amikor az ország legantikommunistább - legalábbis szavakban - pártja átállt a kommunistákhoz.

tölgyes 2011.07.13. 20:05:41

@knausz: Én mint nagylegény??:::)))! Csak úgy süt a szavaimból a megfontolt óvatosság:)

jjulie 2011.07.13. 20:05:45

@Akitlosz:

na pajtás, megint bekunyiztad magad a portásfülkébe ahol van net, ahelyett hogy kint a jó levegőn őríznéd a vagyont?

ulrike (törölt) 2011.07.13. 20:05:51

@panelburzsuj: Igen, 'reálpolitika'. De azt lehetne ésszel is csinálni. Ami most történik, hosszútávon igen nagy károkat fog nekik okozni.

megszűnt 2011.07.13. 20:06:40

HírTv-re most kapcsoljatok ennek a cikknek témájában nyilatkozik, azt hiszem, Karácsony.

tölgyes 2011.07.13. 20:06:54

@jjulie: Valóban sok olyan gyenge képességű embert sodor utamba az élet mint Ön..mert ha nem volna olyan tájékozatlan mint amilyen, akkor tudná, hogy ez az elsőség 89-2002 között végig megvolt..Törékeny volt és bizonytalan, de megvolt.

ssi 2011.07.13. 20:07:32

@ulrike: a mindig édestől lehetünk egyre bölcsebbek ?

@komment1: színház a világ - mindig? .. néha bohózat ? s mit vegyünk komolyan .. már csak a tragédiát? - egyelőre maradtam zavarodottnak, de nagyon figyelek :-)))

megszűnt 2011.07.13. 20:08:38

@knausz:
Rájátszásban Schiffer András beszél erről az ügyről. Nemsokára a HírTv-n.

ulrike (törölt) 2011.07.13. 20:11:44

@manyike: Ellenkezőleg, ezért érveltem, hogy mindenre kell egy pillantást legalább vetnünk. Az oktalanság - nem akartam baromságot írni, remélem díjazod - legalább olyan jó indikátor sok mindenre, mint az okosság.

megszűnt 2011.07.13. 20:11:46

@tölgyes:
Nem Ön! Aki ír egy cikket és a nevét adja hozzá.:)

ulrike (törölt) 2011.07.13. 20:13:42

@knausz: Én nem nézem. Majd elmeséled zanzásítva?

panelburzsuj 2011.07.13. 20:18:13

@jjulie:

Te nem fogod félreérteni: az enyémek is erősen kifelé szemeznek.

Annak ellenére, hogy (itt meg nem nevezett referenciákkal is bizonyíthatóan) piszokul kötődnek a "hazájukhoz", és azon belül konkrétan a szüleikhez is.

Annak ellenére, hogy egyik ágon több megyényi állami céget kommandírozó méltóságos úrnak titulált vezérigazgató, másik ágon ugyancsak többezerfős válaltot irányító, csak épp a változó korszellemnek megfelelően már elvtársnak szólított vezérigazgató is fellelhető a felmenőik között.

komment1 2011.07.13. 20:18:18

@manyike:

Biztos bölcsen teszed :)
Végül is a helyzet bármikor változhat, bármelyik párt behülyülhet, mint a Fidesz tette pl. Én mindenesetre egy esélyt látok az LMP-s felvetésben, pláne mivel régóta többen levonták már ezt a konzekvenciát. Nem tom, volt-e már fentebb (mert én sem olvasok mindent :), de a Véleményvezér is alapvetően pozitíve áll az ötlethez: velemenyvezer.blog.hu/2011/07/13/fidesz_torveny_a_korrupcioszabadsagrol (a cikk végén).

Diocles 2011.07.13. 20:18:21

ON

azért Karácsony javaslata és Schiffer "technikai koalíciója" talán arra jó lesz, h a Fidesz is elgondolkodjon azon, h esetleg maga is létrehozhatna valamiféle "technikai koalíciót" a Jobbikkal, ha nagyon muszáj...

a mandinerről kopizok két posztot:

akárhonnan is nézem, a Fidesz meg a Jobbik áll egymáshoz legközelebb, pont ezt írtam az imént. Sőt, egy tavalyi, választás előtti hosszabb eszmefuttatásomban meg is előlegeztem ezt az opciót: ha nem lett volna meg a Fidesznek egyedül a kétharmad, nyilván sokkal konstruktívabban kellene együttműködnie a két pártnak azokban a dolgokban, amelyekben hasonló platformon állnak.
A Jobbik most nagyon nehéz helyzetben van: nincs rá szükség a koalícióban és a Fideszt is csak jobbról tudja előzni bizonyos témákban. De ha úgy adódna a következő választáson, hogy a Fidesznek koalíciós partnerre lenne szüksége, a mai választékot tekintve elég egyértelmű a helyzet.
Ráadásul most az LMP megtette azt a szívességet is a Fidesznek, hogy mentesítette olyan erkölcsi megfontolásoktól, hogy lehet-e egy "náci" párttal együttműködni avagy sem.

Igen, ha a Jobbik immáron "kívánatos" partner a ballib számára, akkor semmi belepofáznivalójuk ne legyen abba sem, ha netán "technikai együttműködés" jön létre majd a Jobbik és a Fidesz között.

Nyílt koalíció nem lehetséges 2014-től sem, de "technikai koalíció", pl. a Jobbik nem indulása a neccesebb körzetekben, stb. megoldható, mindezt a Fidesz állami állásokkal, segítséggel honorálhatja bőségesen. A Jobbik vezetőit érdekeltté kell tenni az Orbán-kormány hatalmon maradásában, anyagilag és a programjaik elfogadható részeinek megvalósításával is.

A Jobbik-közönséget pedig a Fidesz potenciális tartalékaként kell kezelni, szimbólikus gesztusok tömegével csábítva őket.

jjulie 2011.07.13. 20:22:01

@Diocles:

a fidesznek már befellegzett, nem kell spekulálni, a fidesz csak egy blöff

ökörpöröly 2011.07.13. 20:22:45

@Akitlosz: Ez az állandó változás totális bizonytalanságot és kiszámíthatatlanságot okoz. Cigány Rákosi hordája tipikus kommunista propagandát hirdetett 8 éven keresztül -újraelosztás növelése, állam gondoskodó szerepe, a tolvaj burzsoázia megbüntetése, adócsökkentés -bár ezek nehezen jönnek össze-, aztán csinált egy kemény liberális-konzervatív gazdaságpolitikát kommunista propaganda handabandázása közben. Az állandó változások totális hiteltelenséget, bizonytalanságot értékrendi válságot okoznak. Ez az ország nem csak szellemileg, mentálisan is halott. A magyar ugar örökre szart fog termelni.
Normális országokban vannak pártok, amik egy értékrendet képviselnek, nem változnak hetente, de ez nem jelenti azt feltétlenül, hogy nem reagálják le pragmatikusan a gazdasági , kül- és és belpolitikai történéseket.
A mai magyar politikai elit munkáját úgy végzi, mint egy bűnszervezet. Az számít, mennyi hatalmat, pénzt, egyéb előnyt sikerül beszedni, bármilyen módszerrel.
A magyar még az albánnál is sötétebb, azért tehetik meg.

ulrike (törölt) 2011.07.13. 20:23:15

@jjulie: Milyen önálló, milyen lassacskán. Maga egy-két brosúrát kifelejtett az olvasnivalókból?

bigapples 2011.07.13. 20:24:36

@panelburzsuj: Sokan hazajönnek előbb-utóbb, amikor úgy hozza az életük. Dortmund ma már közelebb van Budapesthez, mint amilyen messze 50 éve Békéscsaba volt. Hazahozzák a kinti munkamorált, a kapcsolatrendszerüket, a külföldi létből következő nyitottabb világképüket. Nem olyan nagy tragédia ez.

@tölgyes: Őszöd után TG nem dolgozott a szociknak, Sólyom tanácsadója volt az előző ciklusban

ökörpöröly 2011.07.13. 20:24:46

@tölgyes: Számomra ő nem elemző, hanem üzletember, aki óvatosan beszél erről-arról, felvet egy-két kérdést. De legalább helyt ad nekünk pofajáratásra.:)

ssi 2011.07.13. 20:25:11

@ulrike: 1-re gondoltunk ..:-) csak én kifordítottam :-( az élet apró izgalmai .. ezt se hagynám ki :-)

komment1 2011.07.13. 20:25:41

@knausz:

Ha már korábban taglaltátok a témát: hát a Schiffer szerintem tényleg jó pasi, ráadásul élőben is. De nem ezért szavaztam az LMP-re :) Viszont legalább nem bántam meg, ellentétben a Fideszre adott voksommal.

jjulie 2011.07.13. 20:26:24

@tölgyes:

mondom hogy csak értelmetlen beszédre vagy képes, függvényanalízíből meg elégtelen

és még te ócsárolod a törökgábort, ő legalább utólag helyesen ítél, neked meg az is nagyon nem megy

ssi 2011.07.13. 20:26:34

@knausz:
köszönöm a verset .. sejtettem :-) kérdések maradtak bennem .. köszi, ha válaszolsz :-) érteni szeretném a világot és utolsó válaszod miatt téged is.. jobban :-)

1. liberális nem túl tág fogalom ahhoz, hogy egyértelműen mondhasd: nálunk (már) nincs ?

2. ha a Jobbik választási nyerésre állna, érdekelne és befolyásolna a részletes programjuk ?

3. hazaszeretet, magyarság, nemzettudat .. mennyire kötött külsőségekhez ?

4. aki a szíve mélyén nagyon érez, de kifele nem szól róla, viszont jelképei a szorgalom, tisztesség, megbízhatóság stb., s ateista és szűk családi körben lazít? - jó magyar?

5. eszembe jutott 1 család ..
- általánosból a gyerekek révén
- anyuka egyetemi kutató .. dr .. szép arcú, egyszerű hosszú haj, férje gimis tanár .. tévéjük tudatosan nem volt, régi, ócska autó igen .. hétvégi túrák, kerékpározás stb. .. hétköznap s nyáron napközi .. 1-szer láttam a vidéki fejkendős nagyit, aki .. tanulni, tanulni - súgta nekem
- 3 lány + 1 fiú .. jó tanuló csendesek
- hittanra lehetett jelentkezni .. bár nagycsaládosok, bevallották, nem hívők ..

Balt 2011.07.13. 20:27:56

Na, Schiffer jól kiosztotta Agresszolgát: "finoman fogalmazva is valótlanságot állít" - aztán abban maradtak, hogy ő csak a maszopot idézte. :)) Tkp. szimpatikus gyerek ez a Schiffer, csak az a borzalmas szavazóbázis!... :)

ulrike (törölt) 2011.07.13. 20:29:20

@manyike: Igen az embereknek szükségük van apró izgalmakra. Ki is nevezhetne valakit Kormányunk, hogy ezeket megvédje. A nagy izgalmakkal meg a francba, nem bírná az OEP pénzzel.

jjulie 2011.07.13. 20:29:27

@panelburzsuj:

szerencsére nem kell mindenkinek fizikailag már ma sem elhagyni az országot ahhoz, hogy szinte olyan független legyen tőle, mintha külföldön élne, a külföld szép növekvő szigeteket épít ittbent, meg mellettük vannak egyéb törvényen kívülti területek is szép számmal

nyünyüge 2011.07.13. 20:35:02

@panelburzsuj:
Az enyémet is már csak a kapcsolatai, kötődései tartják itt - még egy ideig.

panelburzsuj 2011.07.13. 20:37:25

@ulrike:

Na, akkor megtoldom a zsülinek címzett pedigrét: tisztelendő bácsi is akad a közvetlen ősök között.

És aki 1949-ben végül is annak tudatában megy teológiára, hogy orvosnak már felvették, az vélhetőleg komolyan végiggondolta ezt a választást, meg a belátható "karrierre" kiható folyományait is ...

Szóval eléggé "testközelből" mondhatom, hogy igenis lehetséges helyesen választani reálpolitika és pucsítás között ...

ssi 2011.07.13. 20:39:16

@ulrike: én a szándékos kicsi örömizgalomra gondoltam .. a kéretlen nagy rosszra most nem ..

pááá .. megyek háziasszonykodni .. ezt is szeretem :-)

komment1 2011.07.13. 20:39:21

@Balt:

Marha sokan szavaztak a Fideszre + LMP-re. Én pl. szadeszra a büdös életben nem szavaztam, nem is szavaztam volna, de az LMP-re igen.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.07.13. 20:40:30

@menőmano:

Mitől annyira nehéz megérteni, hogy az idők és velük együtt a pártérdekek változnak? Még akkor is, ha történetesen ugyanaz a politikus mondja. Más volt a Fidesz érdeke 1990-ben és más most. ez szerintem nem csodálkozni való, hanem magától értetődő.

A választási rendszerrel kapcsolatban meg rögtön megmagyarázna mindent és tisztességessé tenni azt, ha a választásban résztvevők a képviselőjelöltek lennének, az EMBEREK, akik persze nyugodtan feltüntethetnek pártneveket meg logókat a nevük mellett, de nem a pártok.

Ha én a Kis Pistára szavazok, aki veszít, akkor ugyan miért kellene helyette a Nagy Jóskának bekerülnie "kompenzációként"?

Nem szavaztam a Nagy Jóskára. Meg más sem. A "kompenzációs" országos lista a választói akarat semmibevétele. Senki sem szavaz az országos listára. Az arra van kitalálva, hogy a pártvezéreknek bérelt helyük legyen a parlamentben a választói akarattól eléggé (5% felett) függetlenül.

Nem egyenlő jogokkal és nem egyenlő esélyekkel indulnak a képviselőjelöltek a magyar választási rendszerben.

Listás választási rendszer csak akkor lenne elfogadható, ha a választó konkrét jelöltre szavazhatna a listáról és nem automatikusan a lista első helyezettje kerülne be a parlamentbe, hanem aki a legtöbb szavazatot kapja.

ulrike (törölt) 2011.07.13. 20:40:30

@panelburzsuj: Persze, hogy lehet. Az hogy lehet, hogy az egyházak ennek ellenére csak ballagnak vesztükbe.

panelburzsuj 2011.07.13. 20:44:08

@jjulie:

Ezt a lépcső épp most van terítéken: saját gyerek McKinsey, párja Morgan Stanley interjúra készül. Mindkettőt fölbiztatták - már ott dolgozó cimborák. Hogy ne szaladjanak már egy lendülettel világgá, hártha itt is akad mégiscsak valaki, aki tud velük valami értelmeset kezdeni ...

Balt 2011.07.13. 20:44:16

@groggil: Már bocs, de az egykulcsos adó az első deklarált gazdpol. intézkedés volt, más kérdés, hogy ugye jan. 1-től hatályos. Tehát vagy az indulásnál elvesztetted a fonalat :), vagy nem tudom mi van. Végkielégítendő bányász szerintem 2 évtizede nem volt Mo.-n, tehát a 98%-os adó miatt tőlük aligha kell valamiféle engedetlenséggel számolni. Folyt.

bigapples 2011.07.13. 20:50:34

@Diocles: 2011 van, korai még ilyenekben gondolkodni, Karácsony is inkább a saját párja felé üzent a szocialistákkal való viszonyt illetően, mint a másik két ellenzéki párt felé. Máskülönben semmi értelme nem volt ezzel most előállni, érdemben a Fideszt nem tudja zsarolni, fenyegetni az ötletével.

Nekem úgy tűnt, Schiffer tegnap este úgy támogatta Karácsony javaslatát, hogy közben végig jelentéktelenítette a felvetés jelentőségét, realitását.

Balt 2011.07.13. 20:50:38

@groggil: "találnak egy olyan embert min.elnöknek, aki ismert, és vállalja az egy-két hónapos beosztást (ez lehet Tétényi Éva, Kónya Péter, Árok Kornél, stb.)"

:)) Az utóbbi két koranyugdíjas jó poén volt, elképzelem őket bohócruhában, ez már majdnem megüti a Fletó-féle "csillag születik" (pl.) egyéni táncprodukció mércét. :))

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.07.13. 20:51:01

@Balt:

Van az a pénz.
Szerinted hol éreznék jobban magukat a mai ellenzéki pártok? továbbra is ellenzékben, vagy egy mszp-lmp-jobbik koalícióban kormányom?

Mi történik, ha a következő választást is a fidesz nyeri, de csak 45%-os arányuk lesz a parlamentben?

Akkor valakik valakikkel egészen biztosan koalíciózni fognak.

Diocles 2011.07.13. 20:51:53

ON

nah, most volt Schiffer és egy szoci a hírtv-n.

én nyilván elfogult vagyok, de ez egy bohózat volt, összefoglalva: Schiffer elmondta, h semmiben nem értenek egyet senkivel, de létrejönne ez a választási szövetség (amelynek "technikai koalíció" az eufemisztikus neve), majd törvénykeznek (bár még ennek részletei sem tiszták, h mit és merre), és újra feloszlatják a P-t, majd kétfordulós választás (ez is érdekes lesz, mert az MSZP-nek most is jó volna az egyfordulós...)...

hát, nagyon kíváncsi volnék, h mi jön át ebből a hablatyból egy bizonytalannak, de sztem csak növeli az ellenzék kormányképtelenségének látszatát.

Balt 2011.07.13. 20:54:02

@tölgyes: Szerintem a DeDi kivételes, nem hinném, hogy bárkivel összehangolják a véleményüket. (Ami néha szintén dodonai, mint ez a véleményük is, de többnyire határozott állásfoglalás.) Nekem már-már jobban tetszenek jelen blog elemzéseinél. :) (Pardon a kendőzetlen őszinteségért! :))

hoplita 2011.07.13. 20:54:09

@jjulie:
Mivan, bazmeg?
Milyen közmunkát, te jószág?

Amúgy van egy jó hírem, jövő hétfőtől megyek butapestre melózni?
Nem mítingelünk egyet?
Csörgőre húzom a fejed..:)

tölgyes 2011.07.13. 20:56:26

@bigapples: Önmagában semmi gond sincs azzal, ha valaki tanulmányokat ír.. de az Ön állítása téves.
". 2010. június 19.”… került összesítés szerint a szocialisták és a szabad demokraták által sűrűn foglalkoztatott – a médiában a politikai helyzetet folyamatosan elemző – két politológusnak, Török Gábornak és Karácsony Gergelynek vagy cégeiknek a háttérben 2002 és 2009 között például több mint ötvenmillió forintot fizettek ki tanácsadás és tanulmányírás címén.”
A Sólyom tanácsadáson felül, mellett..:).. de ha valki szakértő, az szakértő:)

panelburzsuj 2011.07.13. 20:57:27

@ulrike:

Nem mind arra ballag.

A Hitgyüli, meg a hasonló, csak kisebb (és kevésbé "marketingorientált" ... ) karizmatikus közösségek legfőbb "utánpótlási útvonalai" a kiüresedett, megcsontosott, elnehezült "történelmi" egyházakból indulnak. Szépen, csöndben, folyamatosan szivárognak át azok a hívek, akik sehogy se találják a helyüket az egyre visszafordíthatatlanabbul "elsemjénesedő" anyaegyházaikban.

hoplita 2011.07.13. 20:57:34

@ökörpöröly:
Te tényleg egy állat vagy.
Én sem tartom magam kispályásnak, néha be is gorombulok, de te egy született barom vagy.....csak csodálni tudlak, így a messzeségből.
Közelebbről kiverném belőled a meleg szart, abban biztos lehecc, faszfej.

Balt 2011.07.13. 20:58:31

@fatia-negra: Ha lehet: 100-anként lapozható kommenteket is kérjél, mert 1000-nél egy >-100-as sorszámú visszalapozása kissé nehézkes. (Persze az "összes kommentet szeretném látni" mellett.)

tölgyes 2011.07.13. 20:59:51

@Balt: Én meg nem hiszem... de ezt ne rója fel nekem:)

Balt 2011.07.13. 21:02:03

@Balt: Sajnos ez ilyen népszerű blog, mennyivel jobb lenne, ha 100-nál kevesebb komment jönne 1-1 posztra... :))

tölgyes 2011.07.13. 21:02:14

@jjulie:
zsülikém!
Önnek nem csak a fügvényekkel, de a sima bővített mondatokkal is gondja. Azokat sem érti:)

megszűnt 2011.07.13. 21:02:48

@ulrike:
Molnár Zsolt az MSZP szervezési igazgatója és Schiffer András LMP elnök volt jelen a HírTv-n a Rájátszásában. Csak pontokban emelem ki beszédük lényegét:

Cél:
- el kell zavarni az Orbán-kormányt.
Miért?
- egykulcsos adórendszer és az
- egyfordulós választási rendszer miatt.

Jobbik nem demokratikus párt (Molnár Zsolt) és meglehet abszurd a gondolat, de a kényszer szülte, ezt vegyék észre a polgárok!

Angliában nincs demokratikus rendszer?- kérdezte a műsorvezető. Azt mondták, ott hagyományok vannak.

Tehát az egyfordulós pályázat veszélyei Molnár és Schiffer véleménye szerint:

- A szavazatok többsége veszik el
- A választási rendszer torzít

Balt 2011.07.13. 21:03:01

@fatia-negra: Egyébként kik ezek a varánuszok? :)

ulrike (törölt) 2011.07.13. 21:03:49

@knausz: Ebben nekem az tűnik újnak, hogy együtt mondják. De ettől még egyik sem hitelesebb, mint külön-külön. Bármely szám nullával való szorzata nulla.

bigapples 2011.07.13. 21:03:50

@tölgyes: én szinte biztos vagyok, hogy maga Török G. is írt erről valahol, hogy szándékosan visszavonult az üzleti piac felé 2006 után és hanyagolta a politikusokat Sólyom kivételével. Ha jól emlékszem TG Megyóéknál volt tanácsadó.

hoplita 2011.07.13. 21:04:54

@Diocles:

Az ábrándozás az élet megrontója.
Ne nagyon számítson a fityisz gesztusokra tőlünk....nem felejtünk, törlesztünk.
És nem mi vagyunk a fityisz tartalékszavazói - olyan gesztust nem tudnak tenni, tehetnének, de nem tudnak, nem mernek - hanem a fityiszről lemorzsolódó türelmetleneket mi fogjuk felszippantani.
A 2,7 milliós fidesz táborban van ám nagy csomó szimpatizánsunk, akár milliós is lehet.
Úgyhogy üzenem a mandis észkombájnnak, majd vacsora után a maradékkal.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.07.13. 21:04:57

@manyike:

"- pl. ha ők kormányoznának a közismerten melegek, ill. zsidók milyen állásokat tölthetnének be?"

Ilyeneket hol, milyen cégnél, milyen állásinterjúkon kérdeznek? Még a családi állapothoz sincs köze a munkáltatónak. Ezek magánügyek, amelyek nem függenek össze a munkavállaló alkalmasságával.
De ettől függetlenül persze az dirigál, aki fizet, azaz a munkáltató, és így azt vesz fel a pénzéért, akit csak akar, olyan szempontok alapján, amilyenek alapján csak neki tetszik, de ez azonban nem jogosítja fel, hogy a munkavállalók magánéletében vájkálhasson.

"- pl. veled szemben én a Jobbikkal értek egyet, s a több kulcsos SZJA-t támogatom, mert a jelenleginek nincs még itt az ideje, pl. bérszintje sokak számára"

Mikor lesz? Lesz valaha?
Amúgy ha figyelted, figyeled éppen a fidesz erőlteti - szerintem helyesen - a béremeléseket. Nem csak manapság a "kommandóival", de a minimálbér drasztikus emelése is az Orbán-Torgyán polgár kormány idején történt.

Én az adóváltozással egy időben jobban megemeltem volna a minimálbért, és akkor kevésbé jelentkezett volna ez a probléma. A kormánynak a minimálbérre van ugyanis hatásköre, a munkáltatói és munkavállalói ajánlásokra és ezek betartatására nincs.

Diocles 2011.07.13. 21:06:29

@knausz:

kis kiegészítés:

- a szoci egyetért az egyfordulóval, az LMP nem

- a szoci meghívott nem értett egyet a Jobbik bevonásával, az LMP igen

- a szoci egyben felkínálta, h Balsai körzetében támogatni fogják az LMP-s jelöltet (!), ez akár TG tollára is való téma lehet

- Schiffer erre hagyómiklósozott egyet...

Szal kabaré.

jjulie 2011.07.13. 21:07:10

@Diocles:

a fidesznek már befellegzett

ajánlom figyelmedbe azt a példázatot, miszerint a 48-49-es fegyveres ügynek nem világosi fegyver és zászlóletételnél lett vége hanem azon a napon, amikor visszafoglalták a budai várat a császáriaktól, és az május 21-én volt, ugyanis azon a napon találkozott a ferenc józsika a cárral varsóban, és megegyeztek

a fidesz vége nem akkor következik be, amikor leteszi az egyazászlót, meg a fülkeforradalmi fegyvereket a szavazatösszesítés után

a fidesznek már befellegzett, ne felejtsd el

Balt 2011.07.13. 21:07:31

@mirrmurrkandúr: @panelburzsuj: Ez korrekt volt mindkettőtöktől, kalapot le!

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.07.13. 21:09:59

@fatia-negra:

Hja attól még, hogy nyilvánvaló a tényállás ne nagyon reménykedjél!
A bíróság nem az igazságot keresi, hanem jogot szolgáltat. Ők is az államtól kapják a fizetésüket, szóval szerepük nem a hős kisember megvédése.

2011.07.13. 21:13:37

Gratulálok, hogy ez a poszt, ami mindent elmondott ennyi kommentet generált!:P

Jó a társaság, azért van itt ennyi ember, vagy akárhány és ennyi kommenttel...:)

2011.07.13. 21:14:55

@Akitlosz: de igen. Van, amikor az a dolga, és megvédi. Tanú vagyok rá!:)))

Balt 2011.07.13. 21:17:32

@fatia-negra: Miért, Ordi önkéntes száműzetésben van? :)

megszűnt 2011.07.13. 21:20:58

@ulrike:
Múltkor mondtál valamit és már képtelen vagyok visszakeresni. Ennek az ügynek az utóéletét taglaltad benne és úgy, hogy nekünk ilyen vagy olyan kormányra van szükségünk..

Ezen elgondolkodtam. Ki kellett volna mentenem!

Balt 2011.07.13. 21:22:35

@menőmano: Végső megoldás, ha ő maga nem olvassa a kommenteket. :) A posztokat saját bevallása szerint sem, tehát akkor mi értelme...?

megszűnt 2011.07.13. 21:24:41

@Diocles:
"- a szoci meghívott nem értett egyet a Jobbik bevonásával, az LMP igen"

Ezt nem hallottam ki belőle. A show-részére pedig nem voltam vevő, hogy a műsorvezető nem akarná összehozni a három pártot itt, ilyeneket nem igazán.. ez már a bulvár.

De ettől még más blogtársat érdekelhet! Köszönöm a kiegészítést. Nagyjából, ketten összeszedtük.

megszűnt 2011.07.13. 21:27:51

@manyike:
1. liberális nem túl tág fogalom ahhoz, hogy egyértelműen mondhasd: nálunk (már) nincs ?

Nem. A liberalizmus nálam Fodor Gáborral kezdődött és végződött. Az életérzés, amely pl. Ausztriában megérint az pedig valami egészen különleges szabadság és tolerancia mások iránt. Magyarországon nem működik.

2. ha a Jobbik választási nyerésre állna, érdekelne és befolyásolna a részletes programjuk ?

Nem. A számomra vállalható dolgai elegendő. A többit rendezzék le maguk között.

3. hazaszeretet, magyarság, nemzettudat .. mennyire kötött külsőségekhez ?

Amennyire az USA-ban. Ha itthon magyar zászlót tekerek magam köré vagy van nemzeti színű karperecem, miért baj?

4. aki a szíve mélyén nagyon érez, de kifele nem szól róla, viszont jelképei a szorgalom, tisztesség, megbízhatóság stb., s ateista és szűk családi körben lazít? - jó magyar?

Ateista emberrel nekem még nem sikerült kapcsolatot építenem, vagy mellettem vallásos lett.
Nem úgy magyar, mint én, gondolom a maga módján az. Velem nem fog tudni azonosulni.

5. eszembe jutott 1 család ..

Nekem fontos volt a hitoktatás, nem most 'vezetődött be', hanem amikor jómagam is eljártam. Nem teher. Gyermekeim katolikus iskolába jártak/járnak.
Ellenben: nem kényszerítenék senkire, semmit.

tölgyes 2011.07.13. 21:32:00

@bigapples: Az általam idézett forrás azonban 2009-ről is ír. TG pedig tudtommal nem perelte be őket hamis tényállítás miatt.

sárkányfő 2011.07.13. 21:38:03

@Akitlosz: olvasd el újra, elég egyértelmű.

Balt 2011.07.13. 21:43:16

@fatia-negra: "én egyébként nagyon türelmes ember vagyok, de most pont ennél a posztnál
megrettentek a ... ok és elkezdtek nagyon kommentelni..."

Ha elmúlt 150 posztot végignézzük, tőled származik a kommentek kb. harmada. Úgy, hogy el sem olvasod a posztot. Nem kéne ezen elgondolkodnod egy cseppet...?

ulrike (törölt) 2011.07.13. 21:44:34

@knausz: Nem ugrik be mire gondolsz (beszélek ám össze-vissza). Melyik poszt:

ssi 2011.07.13. 21:44:44

@Akitlosz:
csak minimálbért nem lehet emelni, mert bérfeszültség
több bérkategória megemelése + járulékai -> több bérköltség
ha nincs több bevétel, nincs miből többet költeni pl. bérre
ha nem nő a kereslet, nincs miből több bevétel

ördögi kör .. jól sejtem, hogy nem saját cégedben dolgozol?

Jobbik:
ha lesz egy kis időm, keresek linkeket
ha éppen felmerül vmi aktualitás .. rögtön kielemezhetjük ..oké?

@knausz:
nagyon szépen köszönöm a válaszokat :-) újabb (el)gondolkodtatókat kaptam tőled :-)

6.Lenin 2011.07.13. 21:47:58

Kedves Nézőink!

Fizetett hirdetés következik:

Bárkivel, bármit, semmi sem akadály, ha legyőzi NEKÜNK a Fideszt 2014-ben.

Nagyon sürgős!
Ripacsok!

www.youtube.com/watch?v=gjSF4bP_Xj8

ulrike (törölt) 2011.07.13. 21:48:21

@Diocles: Kösz kiegészítést. Továbbra is: bármely szám nullával szorozva=nulla

komment1 2011.07.13. 21:48:41

@Balt:

Korrekt ez az interjú. Egész világosan, többször, artikuláltan (:) elmondja Schiffer András, hogy pontosan mit is javasolnak:
atv.hu/video/video-20110713_schiffer_andras

Szerintem érthető.

2011.07.13. 21:48:53

@Balt: gondolkodni? Mit nem mondasz...

megszűnt 2011.07.13. 21:49:52

@ulrike:
Ez a poszt és igen érdekes meglátás volt, mint a legtöbb, melyet teszel.

Vagy visszatérünk egy addig nem működött rendszerhez vagy a Fidesz útján járunk..?? Nem így volt, de nagyon érdekes megfogalmazásban, amire én rábólintottam.

Várj! Megtalálom.:)

ulrike (törölt) 2011.07.13. 21:51:21

@knausz: Röstellem, de így sem ugrik.

megszűnt 2011.07.13. 21:51:56

@manyike:
Szívesen.:) Elgondolkodtató tény lehet, hogy a választót (engem) már nem köt le egyetlen párt programja sem..

megszűnt 2011.07.13. 21:52:34

@ulrike:
Megkeresem, ha éjfélig ülök itt, akkor is.:)

Balt 2011.07.13. 21:53:59

@knausz: "Engem inkább a visszalapozás zavar, olykor nehezen bírja a gép megjeleníteni az összes kommentet."

Egyetértek: @Balt:

bigapples 2011.07.13. 21:56:10

@tölgyes: "Párhuzamosan ezzel azonban egyre inkább meggyőződésemmé vált, hogy – ha legitim is a pártoknak dolgozó elemző szerepe – annak, aki nem befolyásolni és meggyőzni, hanem értelmezni és megérteni szeretne, nagyon megnehezíti a dolgát minden megbízáson alapuló politikai kapcsolat. 2006 után ezért egy kivétellel már egyetlen politikai szereplőtől sem kértem vagy fogadtam el megrendelést; az, hogy 2010 nyaráig Sólyom László tanácsadó testületének voltam a tagja, számomra inkább értékválasztást jelentett, semmint klasszikus értelemben vett tanácsadói munkát."

torokgaborelemez.blog.hu/2010/09/05/240_mit_csinal_az_elemzo

De még ezt is találtam, TG megírhatná, hogy ez az UL igaz-e :)

"Van egy közismert legenda, miszerint Medgyessy lemondása előtt felhívta bizalmasát, Török Gábort, hogy most mégis mi legyen, mit tegyen? Mire TG ennyit mondott: "adja be a lemondását miniszterelnök úr". "

6.Lenin 2011.07.13. 21:57:10

Hoppá!

Most ugrott be, miért van betojva az LMP?

Volt itt szó róla.

Mi lesz, ha valóban csinál a Fidesz 2012-ben 1 előrehozottat?

Ebben az esetben érthető.
Lehet Más a Politika? Majd, máskor, talán, de most jó lenne bennmaradni.

bóra77 2011.07.13. 21:58:30

@knausz: pedig sokkal több ateista van, mint vallásos, csak az ateisták nem vallják be,vagy nem hencegnek ezzel másoknak. nekem pl. rengeteg ateista ismerősöm van. fogalmazhatnék úgy is, hogy a számomra legfontosabb emberek mind azok.
és pl. azt sem szeretem, ha egy céges rendezvényen az ember arcába nyomják, hogy márpedig neki jó kereszténynek kell lennie és ennek megfelelően élni.
megjegyzem, pont a magukat keresztény-konzervatívnak nevezők a legnagyobb álszentek (tisztelet a kivételnek), akik azt hiszik, hogy a vasárnapi templomba járással majd feloldozást nyernek, plusz a gyónással.
személyes példa (szerintem már itt írta régebben), hogy egy olyan pasi akart évekig szeretői viszonyba keveredni velem, akinek a gondolatai nem kis százalékát tette ki az istenhez való "viszonya". és közben a házasságáig a szüzességét tartogató szent és mindenható barátnőjével tengette az életét. azt a megaláztatást, amit évekig viseltem a részéről, és azokat az éveket, amivel sikerült a saját lelkemet és egomat helyrerakni, hát ... és természetesen az illető kőkemény fideszes volt. és még van hasonló sztori a tarsolyomban, keresztény lelkületű pasiról. ő sem volt a tisztesség szobra, de legalább szeretett:)

ulrike (törölt) 2011.07.13. 22:01:06

@knausz: Nem érdemes. Legalább is ezért.

bóra77 2011.07.13. 22:02:07

@bigapples: de most azt hogy jött elő, hogy TG kinek adott tanácsot, mikor és mennyiért? ez a csizma most miért került az asztalra?

tölgyes 2011.07.13. 22:02:33

@bigapples: Számomra a mikortól, meddig nem olyan fontos.. de megismétlem: az ezzel kapcsolatban megjelent cikkek esetében nem történt helyreigazítás. A tanácsadó annak ad tanácsot aki erre kéri.. most azonban ilyen veszély nem fenyeget:)

ulrike (törölt) 2011.07.13. 22:04:37

@knausz: Az ember nem azért szereti hazáját mert az nagyszerű, hanem azért mert a sajátja. (Seneca)

Balt 2011.07.13. 22:05:43

@Diocles: Ez jó ötlet, nár ehhez már eléggé elmérgesedett a viszony. (Akárki kezdte is.) Én inkább épp az LMP-ben látok ilyen potenciális szövetségest, pl. most is jól odamondogatott Schiffer az MSZP-snek, tehát látszik, ők maguk se gondolják komolyan az MSZP-hez közeledést. :)

megszűnt 2011.07.13. 22:06:04

@ulrike:
Sztem már az lenne érdekünkben, hogy az alapdolgokat a Fidesz meg tudja csinálni. A többieknek is valami ilyesmit kéne, hiába acsarkodnak, ez egy elzüllött ország. Senki sem szereti, ha kirángatják a dágványból, és valahová másfelé rugdossák. Az biztos, Fidesz ezt úgy teszi, hogy azt is irritálja és akkor is kiket nem kéne, és mikor nem kellene. Agresszív barmok. Nem tudom. hogy a tehetetlen barom jobb megoldás-e.

2011.07.12. 20:55:01 – ulrike

Az utolsó mondat elgondolkodtatott, még utána is, és érdemes volt visszakeresni.

megszűnt 2011.07.13. 22:07:33

@ulrike:
(már megtaláltam, de nem jön elő, csalogató teszt*beírás)

tölgyes 2011.07.13. 22:07:45

@bóra77: A felmérések nem igazolják az Ön feltevését. ahívők nagy része azonban nem aktív vallásgyakorló.

Egyébként az ateizmus is csak egy világnézet. Nem lett általa jobb a világ.. sőt:(

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.07.13. 22:11:14

@Diocles:

Egy megválasztott országgyűlés miért oszlatná fel magát?
Azzal lemondanak a fizetésükről 4 évre, ami nem kis összeg. Persze, a pártvezetők így is, meg úgy is mindig a parlamentben ülnek a választói akarattól eléggé függetlenül, ha a pártjuk eléri az 5%-ot, de a "mezei" képviselőknek ennél jóval nagyobb a tét.
Úgyhogy nem vagyok biztos benne, hogy a frissen megválasztott képviselők - akik egy része akkor először képviselő - megszavazná önmaga kirúgását.

A képviselők nagyobb része életében nem élt olyan jól, mint képviselőként.

tölgyes 2011.07.13. 22:14:05

@Akitlosz: Egy előrehozott választásról, már Tg is vizionált.. de ennek semmi értelme. Jelenleg 2/3-addal bírnak. Ennél jobb már nem lesz nekik.. a 2014-es győzelem esélye pedig nem múlt el.. sőt.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.07.13. 22:14:49

@tölgyes:

Csak kár, hogy nem a saját pénzüket költik "szakértőkre" meg "tanácsadókra".

hoplita 2011.07.13. 22:15:22

@bóra77:
"....pedig sokkal több ateista van, mint vallásos..."

Nem, ebben tévedsz.
Van egy felmérés, már régebben olvastam valahol, de a magyar felnőtt lakosság 77%-a vallásos.
Nem templomjáró, nem is mind keresztelt, de a maga módján(!) vallásosnak tartja magát.
Engem is meglepett az eredmény, mert több ateistát sejtettem.
Mellesleg szerintem abban is tévedsz, hogy az ateisták visszahúzódóbbak.
Az én tapasztalataim pont fordítottak, sokkalta több a kérkedő istentagadó.....igaz az is, hogy a mozgatórugók sokfélék lehetnek....politikai hovatartozástól a polgárpukkasztó idétlenségig.

jjulie 2011.07.13. 22:15:51

@bóra77:

nem írt valami olyanról a TG hogy valaki fantáziált arról, hogy 14-ben lesz kétharmad, de nem a fidesznek?

tölgyes 2011.07.13. 22:16:01

@Akitlosz: Ez igaz.. de én nem is a megbízó oldaláról néztem a dolgot..:) A megbízott az megbízásra vár...és ahogy a nóta mondja:Aranyért bármire képes lennék...:)

Balt 2011.07.13. 22:16:17

@komment1: Hátha ez reális lehetőség marad továbbra is... Én remélném, jobban, mint bármi egyéb kombinációt. :)

hoplita 2011.07.13. 22:16:31

@6.Lenin:
Na, előevett a koporsóból a fene, te elbaszott vámpírutánzat?

Teccik a Ripacsok, mi?
Hogyne teccene, te is az vagy.

megszűnt 2011.07.13. 22:17:11

@bóra77:
Nem a vallásos-ateista ellentétről van szó és nem a járok templomba-nem járokról, hanem:

alapvetően másképpen gondolkodunk a családról a gyermekvállalásról, nevelésről, de talán még a shoppingolásról és a szaunázásról is.:)

Két, külön világ vagyunk, ami nem baj, mert sok világ van.:)
Egymás pasiját nem szednénk el, más ízlésvilág.:):)

Balt 2011.07.13. 22:18:59

@bigapples: "Nekem úgy tűnt, Schiffer tegnap este úgy támogatta Karácsony javaslatát, hogy közben végig jelentéktelenítette a felvetés jelentőségét, realitását."

Van benne valami, a mai interjúk (Egyenes beszéd, Rájátszás) megerősítik ezt a megfigyelést...

jjulie 2011.07.13. 22:19:28

@hoplita:

ha nem dugod meg a kecskét és a hugodat, és nem vágod el a torkát csak úgy valakinek, mert valami vallás gyanánt ezt valami zsidók ezt elterjesztették, akkor már vallásos vagy?

tölgyes 2011.07.13. 22:23:23

@Balt: Farolnak kifelé.. de nem akarják élezni az ellentéteket.. úgyis áll náluk a bál.

6.Lenin 2011.07.13. 22:23:32

Valójában nem ér ennyit ez a kérdés, de azért jellemző a jelenlegi ellenzékre.

2/3- os győzelmet vizionálnak 1 ilyen összefogással.
Népszavazásokkal fenyegetőznek.

Aztán józanabb pillanataikban rájönnek, mekkora akadályt is jelentene nekik az 1500 kopogtató összegyűjtése.

Ezek már az utolsó szalmaszálat jelentenék?

A másik 2 sem arról híres, tele az ország az ájult híveikkel, akik nem bírták a hosszú sorban állás örömteli kínjait és szavazási vágyaik ájulássá fajultak.

jjulie 2011.07.13. 22:24:11

@Balt:

ne szarjatok be ennyire, fölösleges, a fidesznek már lőttek, csak még nincs kihírdetve

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.07.13. 22:25:10

@knausz:
"Cél:
- el kell zavarni az Orbán-kormányt.
Miért?
- egykulcsos adórendszer és az
- egyfordulós választási rendszer miatt."

Pedig ezek hasznos és előremutató intézkedések.

Az elmúlt 21 évben sok kulcsos adórendszer és kétfordulós választási rendszer volt. Aztán? Itt volt tőlük a Kánaán, most meg a pokol setét bugyraiba került az ország az egykulcsos adórendszer miatt? Ugyan már!

Nem az a baj, a Fidesszel, hogy túl sokat változtat azon, ahogy eddig volt, hanem éppen az, hogy túl keveset.

Az aztán ígéretes választási program lesz a jelenlegi ellenzék részéről, hogy visszacsinálják azt a posványt, ami 2010. előtt volt!

Valamit nagyon tudnak ezek a veresek, hogy a nép időről időre visszaemeli őket a hatalomba. :-)

hoplita 2011.07.13. 22:26:27

@jjulie: Ritka nagy faszfej vagy te, gagyizsidó.

Na, áll a meghívás....beballagjak az V. kerületbe?
Nekem nem kerül semmibe...:)))

ulrike (törölt) 2011.07.13. 22:26:28

@knausz: Igen, tegnap írtam Manyikének. Volt pár ellenvetése, mit elfogadtam. De az alapdilemma áll: agresszív, vagy a tehetetlen vezető- e az üdvözítőbb. Más szóval, mit csinálnánk, ha az abszurd feltételezés, hogy a karácsonyi triumvir leverné azt, ki így vagy úgy, de kormányozni képes egyedül is. A triumvir pedig sem együtt, sem külön nem képes (ez utóbbi nem abszurd). Nem egy egy politikai hullát gyártanánk, hanem mindjárt négyet, de hármat mindenképpen (a triumvirátust). Volt rá egy durvább hasonlatom is: a piás, a dohányos meg a homoszexuális elhatározzák, hogy összefogásban, egymást segítve megváltoznak.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.07.13. 22:26:39

@ulrike:

Úgy nulla a harmadikonnal egyenlő.

komment1 2011.07.13. 22:26:47

@Balt:

Igen, láttam, hogy ilyesmit írtál korábban. Tavaly semmi bajom nem lett volna ezzel. De borzasztóan csalódtam a Fideszben (pláne esztergomiként). Én soha többet nem szavazok rájuk. Ennek ellenére hülyeségnek tartom bármilyen pártról azt mondani, hogy kiírta magát a demokratikus közéletből, mint egyes baloldali publicisták írják a Fideszről. Pont azért tetszik az LMP koncepciója, mert valóban arra törekednek, hogy a legproblémásabb törvényeket lehessen módosítani, de nem bármelyik párt, akár a Fidesz lesöprése a cél. Ez határozottan új irányvonal a magyar politikában.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.07.13. 22:29:27

@Letícia:

Én pedig az ellenkezőjére vagyok tanú.

1:1

Példát mindenre lehet találni és az ellenkezőjére is.

tölgyes 2011.07.13. 22:29:27

@6.Lenin: A szöveget egy elemző írta papírra.. és a papír mindent elbír..Az elemző azonban megfeledkezett arról, hogy most ő még politikus is, aki ugyan szintén beszélhet hülyeségeket, de annak ott következményei lesznek... Vagyis tipikus szerepzavarral állunk szembe. Ez egy olyan ember, aki nem tud különbséget tenni írói munkássága és a realitás között.. Ha MAGA annak idején ilyen felfogással írta volna meg az Áprilisi téziseket, akkor megússzuk a szocializmust:)

hoplita 2011.07.13. 22:30:37

@6.Lenin:
Ja....mert 2 hete Ladányban egymásba ért a fasza a fityiszes birkáknak, mi?
Mit osztod itt a nem létezőt?....hülye hermafrodita.

bigapples 2011.07.13. 22:31:26

@bóra77: Tölgyes állította, hogy TG Karácsonnyal együtt adta a tanácsokat Gyurcsánynak, én meg állítottam, hogy a 2006 utáni gyurcsányizmushoz nincs köze. Ha már én hoztam elő Karácsonynál a nehezen magyarázható szakértői múltját, méltánytalan volna, ha TG-t azzal vádolnánk, hogy ő is részese volt, ha csak szakértőként is, a 2006 utáni ámokfutásnak.

@tölgyes: Szerintem a 2009-es dátum arra vonatkozik, amikor Karácsony cégének az utolsó megrendelést adták, a TG cégeinek adott megrendelések korábbiak voltak. Bajban vagyok, nagyon nehéz a kismillió google találat között erre további konkrét utalást találni. Leírta itt a blogjában, hogy nem dolgozott 2006 után a kormánynak és nincs okom kételkedni TG szavában.

tölgyes 2011.07.13. 22:31:36

@komment1: No látja.. és mégis megint 60%-on állnak, bnár TG szerint ez nem fontos.

ulrike (törölt) 2011.07.13. 22:31:41

@Akitlosz: Azért az más. A nulla a köbönben mindenki nulla. De bármely nem nulla nullával szorozva tételben nem. Ergó a nem nulláknak is gondolkodniok kell, kivel összeállva akarjak sokszorozni erejüket, mert rajta is veszhetnek.

bóra77 2011.07.13. 22:31:42

@knausz: hát pedig lehet, hogy mégis, ahogy a mellékelt ábra mutatja.
@hoplita: a maga módján. kac-kac. amikor a szükség úgy hozza, hirtelen elkezd imádkozni? szerintem aki hívő, vallásos, igenis éljen annak megfelelően. ne legyen aktív, kicsit aktív, meg passzív kategória. már eleve itt is megbukik nálam az egész.
jav.: a környezetemben van sokkal több ateista, mint vallásos. bár lehet, hogy csak én hiszem őket annak, mert sosem értekeznek istenről pl.

bóra77 2011.07.13. 22:32:22

@bigapples: én egyébként azt nem fogom teljesen, hogy mi volt az a nagy visszavonulósdi a tévéostrom után. (lusta vagyok utánakeresni, de ha keresnék sem biztos, hogy találnék konkrétumot.)

megszűnt 2011.07.13. 22:32:43

@ulrike:
Egyetértek azzal, amit mondtál följebb, egészen.

Ha most leváltanánk a Fideszt, mi lenne utána, más alternatíva, de.

És itt a de. Az egyfordulós választási rendszer, mely lehetetlenné tenné, vagy legalábbis borzasztóan nehézzé, más pártok bejutását a Parlamentbe.

tölgyes 2011.07.13. 22:33:53

@bigapples: Mint említettem: nekem nem fontos a mekkortól-meddig... és értelmezni se akarom a helyzetet. Egy bizonyos szakértőkként dolgoztak Gyurcsánynak. Én ezt 2004-ben sem vállaltam volna fel... de olyannak is kell lenni aki felvállalja. Ez a döntés azonban nem semleges.. mert a politika áthatja az életünket.

Balt 2011.07.13. 22:34:32

@Diocles: A hagyómiklósós végét láttam én is, de mindjárt megnézem újra. :)

megszűnt 2011.07.13. 22:35:21

@bóra77:
"hát pedig lehet, hogy mégis, ahogy a mellékelt ábra mutatja."

Mármint?

Diocles 2011.07.13. 22:35:32

@Balt:

Nem-e?

tessék, itt egy link, ez a fickó az LMP egyik fő háttérideológusa:

beszelo.c3.hu/cikkek/%E2%80%9Eaz-allam-erositese-privilegizalt-tarsadalmi-poziciok-erositesere-szolgal%E2%80%9D

Hihetetlen nyomás lesz majd arra, h az LMP minél előbb elkötelezze magát az MSZP mellett, Schiffer kevés hozzá, h ellenálljon ennek, ha anno egy Tölgyessy is kevés volt.

bóra77 2011.07.13. 22:36:55

@Balt: hm, tényleg? és ez vajon tervezetten van így, vagy van némi kakasoskodás a szemétdombon?

hoplita 2011.07.13. 22:37:36

@bóra77:
Igen, a maga módjánt idézőjelbe kellett volna tennem....elég tág kategória, de nem istentagadó.
Mondom, engem is meglepett kicsit.....

6.Lenin 2011.07.13. 22:37:49

@ulrike:

"Más szóval, mit csinálnánk, ha az abszurd feltételezés, hogy a karácsonyi triumvir leverné azt, ki így vagy úgy, de kormányozni képes egyedül is. A triumvir pedig sem együtt, sem külön nem képes (ez utóbbi nem abszurd). Nem egy egy politikai hullát gyártanánk, hanem mindjárt négyet, de hármat mindenképpen (a triumvirátust)."

Igen, ezért érthetetlen ez az egész felvetés, ebben a formában.

Talán még az sem elhanyagolható, hogy mi lenne az országgal, a mostani gazdasági környezetben? Azzal talán még nyernénk is, hogy ezek a pártok belebuknának, de ki/kik jönnének helyettük?

Sokkal célravezetőbb lenne a civil társadalom megerősödése, de még sokan most is, csak a pártoktól, vagy mesebeli lovagoktól várják a megoldást.

panelburzsuj 2011.07.13. 22:38:02

@komment1:

Túl sok - arra egyébként tök érdemtelen - figurát és szervezetet tettünk már mártírrá.

Épp ideje, hogy ami arra megérett, az simán csak kimenjen a divatból. Különösebb parádé és feltűnés nélkül.

A szép hosszú MIÉP, Kisgazda, MDF, SZDSZ, MSZP sor végéről amúgy is hiányzik egy szép nagy narancs pont ... :)

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.07.13. 22:38:21

@knausz:

"Az életérzés, amely pl. Ausztriában megérint az pedig valami egészen különleges szabadság és tolerancia mások iránt."

Arról az országról beszélsz, ahol egy magyar csak Ausländer lehet? Ahol a
"A bolti tolvajok ellen kivétel nélkül, feljelentés készül." kizárólag magyarul kiírva?

Ritka toleráns egy ország tényleg. Fent a hegyekben igen, ahol ritkán látnak külföldit, akkor sem tömegével, de Bécsben ahol több az idegen, mint a bennszülött már egész más a helyzet.

Eleve a létüket is csak annak köszönhetik, hogy a többi ország fél egy erős(ebb) Németországtól, mivel "osztrák" nép nem létezik.

Korábban meg csak azért léteztek, hogy a habsburg családnak saját birodalma lehessen.

bóra77 2011.07.13. 22:39:04

@knausz: mármint a gyakorló vallásos pasik vonzódását hozzám. (az átlagosnál nagyobb vonzalomról beszélek, nem kalandocskáról..)
távol áll tőlem egyébként, hogy idehozzam a magánéletemnek ezt a szegmensét, csak szemléltető példát akartam.

komment1 2011.07.13. 22:39:23

@ulrike:

Azt úgy hívják pl. hogy anonim alkoholisták klubja. Nagyon jól működő modell. Nem mintha mondjuk bármi köze lenne ehhez helyzethez.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.07.13. 22:42:13

@knausz:

"Ateista emberrel nekem még nem sikerült kapcsolatot építenem, vagy mellettem vallásos lett.
Nem úgy magyar, mint én, gondolom a maga módján az. Velem nem fog tudni azonosulni."

Ahogy a vallásos emberek is csak a maguk módján vallásosak.

Vagy mutass egyet, amelyik pl. a katolikus egyház összes létező előírását, ajánlását betartja!

Péntekenként nem eszik húst, legalább vasárnaponta misére jár, havonta meggyón, szűzen házasodik, szex csak gyermeknemzés céljából házasságon belül stb.

Ilyen ember nem létezik.

ulrike (törölt) 2011.07.13. 22:42:20

@knausz: Magyariaknak működő parlament való még egy darabig, nem az ezer párttal teletűzdelt szavazatarányos. Ez utóbbi ugyanis - híres kompromisszum- és kooperációs készségünket figyelembe véve - olyan rendszert eredményezne, melyben a demokráciánál csak a kupleráj volna nagyobb. Ilyenekre mondják, az utazás maga sokkal dicsőségesebb, mint az ulticél.

komment1 2011.07.13. 22:46:15

@panelburzsuj:

Jó, az más kérdés, ha egy párt magától elveszíti a támogatottságát. Csöppet nem sírok se a szadesz, se az mdf után. Csak arról írtam, hogy azt nem tartom normálisnak, ha egy meglehetős támogatottsággal rendelkező pártot, legyen az akár mszp, akár jobbik, akár fidesz, valakik ki akarnak rekeszteni a demokratikus közéletből. Persze úgy se tudják megtenni, de ezek a törekvések szerintem mindent megmérgeznek. Bellum omnium contra omnes - ehelyett a demokratikus minimumban a pártoknak (és civileknek) igenis meg kellene tudniuk állapodni.

ulrike (törölt) 2011.07.13. 22:46:17

@komment1: Az enyém egy másik vicc. A homosex mondja a dohányosnak, miután a piás már meghalt, mert tovább ivott, le ne hajolj a csikkért, mert itt döglünk meg mind a ketten.

bóra77 2011.07.13. 22:47:39

@Akitlosz: szerintem a főbb elveket kellene tartani, már az is elég lenne.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.07.13. 22:50:29

@manyike:

Az államnak a minimálbér előírására van hatásköre. A többire, például az átlagbérre már nincs.

Nem feltétlenül biztos, hogy a vezérigazgatónak százszor annyit kell keresnie, mint a minimálbéres dolgozóknak. Lehet ötvenszer annyi is elég lehetne.

megszűnt 2011.07.13. 22:51:27

@bóra77:
"mármint a gyakorló vallásos pasik vonzódását hozzám. (az átlagosnál nagyobb vonzalomról beszélek, nem kalandocskáról..)"

Értem. Hozzám inkább a vagány pasik vonzódnak, akiknek be kell tudni engem vállalni és ha kell, szöktetni (erre is volt példa).

Katonák, puskával - előnyben.:) Egyébként nem vicc. Nehéz eset vagyok és a körülményeim is azok voltak mindig- ma is.
Nagyon akarni kell, akinek kellek.

Ők a 'nem vallásos kategória', hanem aztán térülnek meg.:), amikor pedig vége, akkor ütik a fejüket: miiii?? én voltam vallásos?? ki voltam én melletted???

komment1 2011.07.13. 22:52:35

@Akitlosz:

Hát az mondjuk roppant módon nem igaz, hogy a katolikus tanítás szerint a szex a házasságon belül csakis gyermeknemzést szolgálhat. Ez olyannyira nem igaz, hogy nagyon, pl. nem is érvényes a házasság az elhálás nélkül, tehát a szexualitás abszolút integráns, egyik lényegi része a házasságnak. Ellenben ha nem születik gyermek, attól még tökéletesen érvényes a házasság.

ulrike (törölt) 2011.07.13. 22:52:46

@6.Lenin: Azért nem érthetetlen, lehet benne némi ráció is. Ráébresztheti, ha nem is azonnal, a többi szereplőt (netán összeset): kooperálni érdemes, próbáljuk meg.

Balt 2011.07.13. 22:52:47

@komment1: Kálmán Olga harmadszorra fel is fogta, hogy 2014-ről lenne szó... :) (Sokszoros "ha".) Schiffer tényleg leiskolázta, elég megalázó volt. :)

bóra77 2011.07.13. 22:53:47

@knausz: a vagányság és a vallásosság nem zárják ki egymást.

6.Lenin 2011.07.13. 22:54:48

@tölgyes:

Alaptétel, a realitásokat összekeverni a vágyakkal/álmokkal, súlyos hiba.

Célokat, a realitásokhoz mérten kell kitűzni.

Amennyiben, nincs meg minden feltétel, elő kell idézni, ami viszont már hozzáértést is igényel(ne).
Pech! Pont ez hiányzik a jelenlegi ellenzékből. Még nem világosak teljesen a pozíciók.
Majd megtanulják, ha túlélik a jelenlegi töketlenkedést.

Nem Svájcban volt szükség forradalomra, ott nem volt rá kereslet. Ott kell felforgatni, ahol igényli a muzsik.

megszűnt 2011.07.13. 22:55:30

@ulrike:
"Ilyenekre mondják, az utazás maga sokkal dicsőségesebb, mint az ulticél. "

Mondott rólam egy blogtársam valamit, ezt idézem és egyúttal Jó éjt kívánok mindenkinek!

Te vagy a nagy útkereső, aki egy életet el tudsz tölteni azzal,

hogy megtaláld az utat arrafelé, ahová a valóságban nem is

akarsz eljutni, hiszen számodra nem a megérkezés, hanem az

utazás a szép.

(És légy olyan mint egy futórózsa, mely mindent beborít, mialatt sehová sem megy!)

ulrike (törölt) 2011.07.13. 22:56:29

@knausz: Félreértetted. Érj el, hova akarsz, hiába szép az út, ha szeméttelepre visz.

komment1 2011.07.13. 22:57:34

@ulrike:

:P

Jaj de kis gonosz vagy.

Balt 2011.07.13. 22:59:40

@6.Lenin: Na igen, ez is egy opció. Márpedig egyedül bajban lesznek az ajánlószelvényekkel. Karácsony elszólta magát, bár ez a mostani választási rendszerben is nyilvánvaló volt.

Balt 2011.07.13. 23:01:05

@bóra77: Ez tévedés. Ateista <> "nem hívő". Az ateista egyfajta sajátságos vallás, lásd: Tóta W.

ulrike (törölt) 2011.07.13. 23:03:28

@komment1: Realista. Hogy a valóság néha gonosz (is), arról nem tehetek.

Balt 2011.07.13. 23:04:19

@bóra77: Én pl. kikérném magamnak, ha valaki ateistának sorolna be, holott nem vagyok gyakorló hívő, sőt, tkp. a liturgiát sem ismerem. (Szégyen ide vagy oda.)

komment1 2011.07.13. 23:05:07

@Balt:

Hát én most tényleg eléggé meglepődtem azon, hogy KO (milyen jó monogram :) mennyire nem volt képes valahogy megérteni, amit Schiffer mondott. Azért mondjuk KO-tól ennél többet vártam. De lehet, hogy csak dekoncentrált volt.

Balt 2011.07.13. 23:06:02

@bóra77: "és pl. azt sem szeretem, ha egy céges rendezvényen az ember arcába nyomják, hogy márpedig neki jó kereszténynek kell lennie és ennek megfelelően élni."

Na, ilyenről még nem is hallottam. Ez valami kegytárgyárus cég? :)

komment1 2011.07.13. 23:10:06

@ulrike:

Ezek szerint nem élvezed a gonoszkodást. Nagyon helyes ;)

De az is lehet, hogy kár. Nem tudod, mit hagysz ki.

Balt 2011.07.13. 23:10:51

@hoplita: "Az én tapasztalataim pont fordítottak, sokkalta több a kérkedő istentagadó.....igaz az is, hogy a mozgatórugók sokfélék lehetnek....politikai hovatartozástól a polgárpukkasztó idétlenségig."

De még mennyire! Lásd Tóta W.! Önmagában ékes példa minden válfajra...

bóra77 2011.07.13. 23:12:03

@Balt: hát fura, hogy nem. tudok olyan cégről is, aki konkrétan meg is mondja, hogy merre van az arra.

jó, az ateistás történeten szerintem ne kezdjünk el vitatkozni. szerintem érthető, hogy miről írtam. ha mégsem, az azért van, mert már fáradt vagyok, és így könnyen lehet, hogy hülyeséget is írok. talán belefér.;)

6.Lenin 2011.07.13. 23:13:05

@ulrike:

Miben kellene összefogni?

Az eddigi gazdasági felfogás vezetett ide. Az zajlik most egész Európában . Nincs kiérlelt másik, nem csak nálunk, máshol sem.

A Fidesznek van 1 más elképzelése/kísérlete. Nem tudjuk, sikerül-é, nagy az ellenérdekeltség. Mindent megpróbálnak a megakadályozására.

Az ellenzék MSZP, LMP része visszaállítaná az eddig beváltnak hitt módszereket.

A Jobbik olyasmit vizionál, aminek semmi realitása jelenleg.
Nem vagyunk önállóak még olyan szinten, hogy a jelenleginél nagyobb biztonsággal osztogathatnánk a kokikat.

Nem is akarjuk megérteni egymást. Mi lehetne az összefogás alapja?

Az erősebb, önként mondjon le a keményen megszerzett jutalmáról?
Kapitalizmus van, verseny, mindenben.
Nagylelkűség? Gesztusok?
Most mindenki a túlélésért harcol.
Nem azokat az időket éljük, jelenleg.
szerintem.
Majd, eljön annak is az ideje, remélem.

ulrike (törölt) 2011.07.13. 23:14:37

@komment1: Nem, nem élvezem. Soha, semmiképp.

Na jó, néha talán, de csak egy kicsit.

Balt 2011.07.13. 23:15:38

@6.Lenin: "2/3- os győzelmet vizionálnak 1 ilyen összefogással.
Népszavazásokkal fenyegetőznek.
Aztán józanabb pillanataikban rájönnek, mekkora akadályt is jelentene nekik az 1500 kopogtató összegyűjtése."

:)) Vagy fordítva... :)

ulrike (törölt) 2011.07.13. 23:17:00

@6.Lenin: Sok mindenben. Először talán abban, hogy leülnek megbeszélni, miben is lehetne megegyezni. Sokan meglepődnének, mennyi mindent találnának.

fatia-negra 2011.07.13. 23:18:13

@Balt: lapozásban nem tudok segíteni... nem is értem...

a varánuszt és ordit nem tudom...

@Akitlosz: bíróságokkal kapcsolatban vegyes a kép... van minden mint a bucsuban...

bíró barátom is van... ügyész is... nem egyszerű nekik se...
naiv nem vagyok:) harcolok a komministák ellen.. a feudalizmusban

bóra77 2011.07.13. 23:20:33

@Balt: na lehalásztam wikiről.
"Az ateista világnézeteknek két fő csoportját különböztetjük meg:
A gyakorlati ateizmus alapgondolata: A gyakorlati ateista nem ismeri el a vallási törvényeket, rendeleteket, ehelyett önmaga, s a társadalom törvényeihez igazodik. Nem feltétlenül tagadja isteni erők létét, azonban életére – amennyiben elismeri egyáltalán – a transzcendencia létezése semmilyen hatással nincs, a mindennapokban nem befolyásolja. Lásd még: deizmus.
Az elméleti ateizmust két ágra lehet osztani.
A gyenge ateizmus (ill. negatív vagy szkeptikus ateizmus) azt vallja, hogy Isten létének kérdése nem eldönthető (agnosztikus ateizmus), vagy egyszerűen nem óhajt foglalkozni vele. A gyenge ateisták nem jelentik ki tételesen, hogy nem léteznek istenek, de ők maguk nem hisznek bennük.
Az istentagadás az erős ateizmus (ill. pozitív ateizmus), amely többek között a tudomány által is bizonyítottnak vagy alátámasztottnak érzi Isten, illetve az isteni lény nemlétét. A teológiai eszmefuttatásokat eleve tudománytalannak tartja, esetleg – de nem szükségszerűen – vitába is száll velük."

komment1 2011.07.13. 23:24:03

@ulrike:

Tudtam én :F

Szép jó éjszakát mindenkinek!

ulrike (törölt) 2011.07.13. 23:25:31

@komment1: Jó éjt mindenkinek. Már megint késő van, de jót dumáltunk.

6.Lenin 2011.07.13. 23:32:34

@ulrike:

Lehet, holnap bedőlnek országok, gazdaságok, bankok.
Mindenki, aki messzebbre lát, be van tojva. Az egész világ helyezkedik, azt várja, mikor bukik a másik.

Tényleg most van az ideje a politikai susmusoknak, etye-petyének?
Láttuk, mi történt 2002-ben.
Még 1x elkövetnék ezt a hibát, a 2/3-ad birtokában?

sokan utálják Orbánt, de szerintem ennyire hülyének nézni, elég meredeknek tartom. Különösen az elnökség után.

az ellenzék kapkodhat a szalmaszálai után, az ő dolga, de nagyon rossz úton járnak, ha eleve bukásra ítélt ötletekkel operálnak.

Ennél jóval több kellene, ha le szeretnék váltani a Fideszt.

Azért valamit kínálni is kellene az embereknek. A gyűlölet, kevés lesz.
Könnyen megfordítható az iránya.

Balt 2011.07.13. 23:45:25

@Diocles: Most nem olvasom el a cikket, de maradjunk annyiban, hogy ha nem is az LMP többsége, de Schiffer láthatólag tartja, tartaná a távolságot.

ökörpöröly 2011.07.13. 23:45:48

@hoplita: Mi van, mi van, Hodekli Úr? Csak nem szorulása van Hepci Úrnak, az Ön kedvesének, akivel együtt játsszák a fasz.fejfétis játékaikat, hogy már az én végtermékemre pályázik?
Nagyon széles a szexuális fantáziájának és tevékenységének a palettája, bár kifejezetten undorító.
Ha minden áron kakiszexet akar -amit tőlem semmilyen körülmények közt nem kap meg, maga deviáns állat-, s kedvese szorulása miatt hiányérzete támadt, akkor menjen le az utcára kutyaszarra vadászni, esetlegesen kérje meg a jó édesanyját, hogy segítsen Önön, s szíveskedjen kinyomni Önnek egy sztracsatella jellegű végterméket!:)
Szeretném tudatni, hogy Ön ritka beteg ember!:)
Vered te tudod kit, a farkadat és Hepciét, maximum!:)

Balt 2011.07.13. 23:48:00

@Diocles: Most nem olvasom el a cikket, de melyikük az LMP ideológus?

Ha az LMP összességében nem is, Schiffer láthatóan tartaná a távolságot az MSZP-től. (Pedig azok alig várják a felcsatolandó farkat... :) Ti. a kutyára, mint Fülesre, mielőtt valaki másra gondolna. :))

inreallife 2011.07.13. 23:50:21

a hozzászólások csak az elejét olvastam el, de látom az fel sem merült, hogy alkotmányozó nemzetgyűlés. ha jól tudom, akkor elég a 50% és alkotmányozó nemzetgyűlésként egy teljesen új alkotmány írható. akár fidesz részvétellel. a régi kukázva, és a bejutott erőknek kell egy újat összehordaniuk, majd népszavazással szentesíteni, utána meg új választásokat kiírni.

szóval nem kell 2/3 egy új alkotmányhoz, csak nem túl elegáns így megoldani, ráadásul az újraválasztás már lehet elmossa a kormányzás helyett a nagy magyar társasjáték szabálykönyv íróit....

amúgy szerintem nem gond, ha az angolhoz hasonló rendszerre állunk át, viszont nagyon hiányzik hozzá egy erős tartományi rendszer, erős tartományi parlamentekkel és vezetőkkel. mert akkor tartományi szinten is lehet igazítani a politikán...

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.07.13. 23:50:56

@ökörpöröly: no mi van, f*szkalap, el akarod mondani személyesen is?

Balt 2011.07.13. 23:51:57

@bóra77: Mindenesetre kezd a dolog bohózattá fajulni, mint Bajnai "fellelése". :)) Erősen csapkodják egymás képébe a tortákat a leendő perverz koalíciós partnerek... :)) De ez benne a szép. :)

sárkányfő 2011.07.13. 23:52:08

@Akitlosz:
fájdalmasan hülye vagy, ezt nem lehet másképp értékelni. és még vagy olyan extra hülye is, hogy képes vagy leírni, hogy én nem tudom mit írtam, csak mert te nem tudod, és ebből felételezed, hogy akkor még az se tudja, aki írta. orvos mit szól ehhez?

nesze te nagyokos, bemásolom újra a kommentem, és aztán mond meg szépen, ha felteszek egy eldöntendő kérdést (sőt, kettőt is, a gyengébbek kedvééért...), majd utána odaírom a véleményem miszerint "szerintem nem", akkor mit nem bírsz felfogni? magyar érettségin hogy mentél át? mondjuk ilyen szövegértelmezéssel így utólag kommentjeid többsége máris sokkal érthetőbb megvilágításba kerül....

"Na, ha a szocik hazudtak, akkor jogos, hogy a fidesz egyszerűen megszünteti a hazugság-kényszert, és eltörli a közpénzekről szóló közadatok nyilvánosságra hozásának kötelezettségét. komolyan, ez a szocikkal való takarózás olyan abszurd... akkor majd ha mondjuk 2014-ben a szocik nyernek, akkor nekik joguk lesz majd minden akkori stiklijüket a fidesz szarságaival megmagyarázni? és ez így mehet örökké, egymással takarózhat a két párt? szerintem nem..."

bigapples 2011.07.13. 23:54:02

Nem tudom volt-e már, szórakoztató olvasmány a szocik belső világából, Gyurcsány mesél, miket hall vissza magáról párton belül:

www.facebook.com/notes/gyurcs%C3%A1ny-ferenc/bar%C3%A1ti-r%C3%A1galmak/229896127042857

ökörpöröly 2011.07.13. 23:55:19

@bóra77: A zsidó-keresztény vallás gyilkolta le az "erkölcsöt", ami megmaradt az "erkölcsből", azt nem a kereszténység "alkotta", hanem a társadalmi szükséglet. A zsidó-kereszténység nem hozott mást, csak hazugságot, álszentséget, sötétséget.
Elég megnézni az első keresztény uralkodókat Európában, Konstantintól a Merovingokig. A korabeli feljegyzések szerint elpusztították a régi erkölcsi szabályokat, újak pedig betarthatatlanok voltak, életidegenek voltak.

ökörpöröly 2011.07.13. 23:57:59

@Hepci: De csak akkor, ha a bézs színű téli nadrágban jössz!:P Két tucat ember várja kiéhezve, hogy kiröhöghessen téged benne!:D

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.07.13. 23:59:09

@bóra77: a facér exemet többször meg akarták - khmmm - környékezni családos, erősen hívő férfiak egy bizonyos vallási közösségben...

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.07.13. 23:59:58

@ökörpöröly: ilyen melegben bermudában rúgnám szét a valagad, szarzsák.

panelburzsuj 2011.07.14. 00:01:08

@ulrike:

Emlékszel-e, hány évig vezette a Fideszt ügyvivő (szóvivő?) testület, majd választmány? Nem elnök, nem vezér, nem kondukátor - hanem testület.

Vajon az alakuló Fidesz azért alakult olyanná, amilyenné, mert csupa olyan zöldfülűből verődött össze, akiknek lövésük sem volt a politikai hatékonyságról? Vajon a Bibó Kollégium valami zárda volt, ahol a politikai szervezkedés technikáiról még suttogni sem volt szabad?

A számokba öntés fontosságára te figyelmeztetél, most hadd emlékeztesselek én a történetiség kegyetlen egyirányúságára.

Föltéve persze, hogy stikában nem pont emlékezetlyuk-gyáros vagy magad is ... :)

ökörpöröly 2011.07.14. 00:01:25

@Hepci: Ennyire kapós hoplita?:D Mondjuk az erősen hívőkkel vigyázni kell, pár tízmilliárd dollár már ráment a párt, akarom mondani az egyház kasszájából a kanosságukra, amit szépen összeszedtek adóforintjaikból és a birkáik adományából.:)

Balt 2011.07.14. 00:01:52

@komment1: "De lehet, hogy csak dekoncentrált volt. [KO :)]

Lehet. De erről szól a belpolitika 2 napja... (Ilyen értelemben kétségkívül sikeres volt az akció.) Ma jött vissza szabadságról? :)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.07.14. 00:02:58

@Balt: ez az Olga ölég buta. Nem értem a kedves ballib pógártársakat, akik - pusztán a hasonló világlátás okán - lelkesedni szoktak érte.

ökörpöröly 2011.07.14. 00:03:36

@Hepci: Az is bézs színű?:D Jaj, Hepciás, jól megnevettettél ma is, köszönöm!:)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.07.14. 00:06:35

@ökörpöröly: ha eljössz blogtalira, f*szkalap, egy alkalmas ötperces szünetben, a söröző előtt bármelyikünkkel átbeszélheted a problémáidat...

Balt 2011.07.14. 00:07:24

@bóra77: Nem írsz hülyeséget, csak lehet, hogy pl. Tóta W. szerint is mindenki ateista, aki nem hányja a keresztet egy templom előtt elhaladva... Jobb ezt tisztázni. Én meg vagyok keresztelve, házasodva :) - bár ezt talán kár pont Neked bevallanom... ;) -, de pl. nem voltam rendszeres bérmálkozó, mint GyF. :) Templomba csak turistaként járok, esztétikai, építészeti csodálatból, de mont mondtam: kikérném magamnak az ateista besorolást.

Balt 2011.07.14. 00:09:44

@fatia-negra: Lapozást lásd pl. Index fórumokon.

Balt 2011.07.14. 00:17:30

@bóra77: OK, meggyőztél, ezek szerint - bár nem szeretnék az lenni - mégis ateista vagyok. :) (Definitíve.) Ha lehet, azért nem szeretnék "aktív ateistává" minősülni, mert szerintem Tóta W. csak egy paraszthajszálnyira van pl. a temetőrongálóktól (és zsinagóga-gyújtógatóktól)...

panelburzsuj 2011.07.14. 00:19:27

@Hepci:

Nem az eszével van baj, hanem a szerepfelfogásával.

A magyar kérdezők az "átlagpolgárt" óhajtanák megjeleníteni, aki ugye definíciószerűen süket, vak, és debil, de minimum két emelettel ostobább a legbutább tévésnél is.

Olgácska most egy kicsit túljátszotta ezt a szerepet. Schiffernek meg nem volt ínyére, hogy így a tévés idiotizmus oltárán így elhülyéskedjék a szűkös idejét, ezért aztán figyelmeztetésül különösebb teketória nélkül gyorsan lehazugozta a kedves kérdezőt. Onnantól jobbára már ő vezette a műsort, és a riporter loholt utána, menteni a menthetőt.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.07.14. 00:26:07

@panelburzsuj: egyszer néztem végig műsorát, akkor valami fideszest (nem emlékszem, kit) próbált sarokba szorítani. Egyszerűen képtelen volt ütős kérdést feltenni és felkészületlen is volt a témából, pedig a riportalany hazudott, mintha könyvből olvasná.
Ha ez szerepfelfogás (felkészületlen, egyoldalú, irritálóan buta), akkor csak gratulálni tudok neki, remekül hozza az elvárásokat.

panelburzsuj 2011.07.14. 00:27:38

@komment1:

Szögezük le: az LMP javaslata a Fidesz kétharmad ürügyén elkövetett tisztességtelen túlkapásainak visszacsinálását célozza. Ami technikailag anyit jelent, hogy a tisztességtelen kétharmad helyébe egy becsületesebb kétharmadot kell állítani.

Kinyírásról, eltüntetésről, felkoncolásról kizárólag fidióták vinnyogtak eddig.

Balt 2011.07.14. 00:27:41

@bigapples: :)) E mellett azért ne menjünk el szó nélkül, ha már szóba hozta:

"és fájdalom, de Ali Agca se rokon."

Ha nem is rokon, de kolléga...:
www.dw-world.de/dw/article/0,1564,1538173,00.html

ökörpöröly 2011.07.14. 00:28:58

@Hepci: Blogtalira csak a nyomorultak járnak, az olyan, mint a vasárnapi iskola. :) Rendes embernek nincs szüksége ilyenre.:) Csak azok járnak ilyen helyekre, akiknek nincs más társaságuk!:) Viszont, pénteken este bent vagyok a Paris Texasban, told be a pofád!:) Úgyis csak egyetlen hülye lesz bézs színű téli bermudanadrágban, Te! :D

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.07.14. 00:29:27

@Balt: zsinagógát pont nem gyújtogatna, valószínűleg...

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.07.14. 00:30:17

@ökörpöröly: mi az a P-T, buzzancsbár? Ott szopol péntekenként?

ökörpöröly 2011.07.14. 00:30:55

@panelburzsuj: Ja, félnek, hogy az ideggyenge Cigány Rákosi újabb idegösszeroppanást kap, ha visszacsinálják a beteges játékait.:) Aztán mehet a Cigány Bozgur Napoleon újabb külföldi elmegyógyintézeti kezelésekre!:)

Balt 2011.07.14. 00:34:30

@Hepci: Mindegy, az elv ugyanaz...

ökörpöröly 2011.07.14. 00:35:02

@Hepci: Hepciás, nem tudsz a faszfejen kívül másra gondolni, te kis hamis!:) Hát a kakiszex kedvelő hoplita-hokedli barátod már nem is elég? Mindenhol orálszexet keresel?:) Ez egy étterem, tudod, vannak olyan emberek, akik ilyen burzsoá helyekre is eljárnak, s nem csirkefaszfej levest zabálnak, mint te!:) Ha bejössz, akkor lesz bent egy buzi is, de addig nem valószínű!:)

bigapples 2011.07.14. 00:36:12

@panelburzsuj: "becsületesebb kétharmad"? :)) ez olyan magas labda, hogy le se csapom, mert sportszerűtlen lenne.

ökörpöröly 2011.07.14. 00:39:50

@bigapples: Ne is, mert a szavazók 51% szavazott a FIDESZ-KDNP-re, de a többség nem erre a programra. Cigány Rákosi rezsimjénél nincs szarabb. Még a Medgyessy-Gyurcsány duót is alulmúlja. Ilyen totális jogbizonytalanság, magántulajdon-államosítás a téeszesítés óta nem volt.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.07.14. 00:39:59

@ökörpöröly: mondom, szeretettel várlak a következő blogtalálkozón. Zárt helyen nem szeretnék találkozni veled, baromi fingszagú lehetsz.

fatia-negra 2011.07.14. 00:40:08

@Balt: jaaa az szar... neee... ez tiszta vagy 100 vagy mind... ez a szokásaimhoz jo:)

ökörpöröly 2011.07.14. 00:43:38

@Hepci: Ott van a Ráday utca, te, majomarcú. Egyébként pont a fingszagú, társaság nélküli, unatkozó idióták járnak blogtalikra, akiknek nincs jobb időtöltésük, mint a hasonló nyomorultakkal pózolni és fecserészni.:)

ökörpöröly 2011.07.14. 00:44:48

@Hepci: Egyébként is, csak szeretnéd, ha fingszagú lennék! Már hoplita-hokedli barátod kifejtette, hogy ti kakiszexben is utaztok! :D

ökörpöröly 2011.07.14. 00:52:43

@Hepci: Sikerült újra visszatérned a kezdetekhez, gratulálok! Majd feljövök néha kezelni téged, ingyen, filantróp mivoltom végett.:)

panelburzsuj 2011.07.14. 01:24:57

@Hepci:

Na most olvasd vissza az utolsó öt-hat kommentet, és utána szidd a tévéseket. Hogy mégis mit képzelnek a nagyérdeműről?!?

Nem kell képzelődniük.

:))

mirrmurrkandúr 2011.07.14. 01:34:29

@Hepci: kár, hogy nem jön blogtalálkozóra, hihetetlenül kíváncsi lennék, hogy néz ki ez a fószer. :-)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.07.14. 01:59:21

@panelburzsuj: fel kell vállalni néha dolgokat... kissé szaros lesz a kezünk... az ilyenek iskolás koromban egy nagy fára szoktak felgallyazni előlem a Hollósy téren...

@mirrmurrkandúr: 12 dioptriás szemüveg, - 160 centis termet, zsebében Natalie Portman gyűrt fotója, instant használatra...

jjulie 2011.07.14. 07:48:38

@Hepci:

a hollósy téren volt a tücsökképző?

ssi 2011.07.14. 07:48:57

tegnap többen kritizálták Kálmán Olgát (ATV Egyenes beszéd c. műsor kapcsán) - köszi, aki belinkelte :-)

1. általában se szimpatikus mindenki mindenkinek, meg bárkinek lehet rossz napja is ..teljesen oké .., de saját érdekünkben önmagunkhoz is legyünk kellően önkritikusak, s folyamatosan emeljük a megugrandó lécet önmagunknak is

2. konkrétan:
- Schifferék ötlete annyira újszerű, hogy nem könnyű elsőre megérteni
- először zavaró, hogy azt mondta: néhány hét alatt elkészíthető a pártok közti megállapodás
- majd azt kellett értelmezni, hogy a 3 nagyon különböző ellenzéki párt esetében csak néhány közös pont van, amire építeni lehet: pl. 1-kulcsos, meg a új választási tv. eltörlése + .. stb.
- aztán meg azt kellett felfogni, hogy most 2011. júliusában a 2014 tavaszi választásra készülnének csak ezzel

majd később, ha lesz időm.. megnézem a net híreit, hogy hogyan tudom pontosítani a fentieket ..

László56 2011.07.14. 07:52:44

@László56:

Szép jó reggelt Mindenkinek

Új kormányt akarunk, jelenti a Schiffer törpe párt. De ahhoz többség is kellene. Nem probléma mondják a Schifferék. Majd a Jobbik hátán belovagoltatjuk az új parlamentbe, magunkat meg az MSZP -t. Hurrá megvan a megmentőnk: A Jobbik. Utána meg majd elzavarhatjuk a Jobbikot, vallja be serényen minden interjújában a Schiffer Úr. Titkos gondolataiban meg, a sikerült puccs után, még az MSZP elzavarásával is foglalkozik. Mi sem mutatja jobban, hogy az álomnak semmi köze a realitáshoz.

Ismert Európában is: a legjobb ügyvédekből lesznek a legrosszabb politikusok. Az ok is ismert. Ügyvédek azt hiszik hogy a törvények irányítják a politikát és ezáltal elfelejtik, hogy a politika készíti a törvényeket. A kettő nem ugyanaz. De mire egy ügyvéd észreveszi a különbséget, addigra ügyvédünk a politikában már rég szavahitetlen lett. Megfogta a leprások kezét, így maga is leprás lett. Így lesz egy kiváló jogvédőből, csapnivaló politikus.

Tipikus Schiffer eset. Az LMP -ből, Schiffer pártot csinált. Az LMP -sek éppen csak arra jók, hogy a választásoknál ki álljanak az utcasarokra, Ő érette. Be kell vallani, nagyon jó húzása volt. Ha megteheti, miért ne tegye. Most szeretné mindezt átültetni a nagypolitikába. Kaparjátok ki nekem a gesztenyét, de enni én akarok. Ami azonban a tapasztalatlan zöldeknél megy, az nem megy a minden hájjal megkent politikusoknál. Ezért a Schiffer - Gergely út, már halva született ötlet.

Fátylat rá. Fekete fátylat. És a temetéshez énekeljük el közösen az internacionálét. Úgy mint Bajnai szerencselovagunk az MSZP gyűlésén. Zavartan, nem találva a helyét. Passzol ránk is. Mi magyar polgárok és politikusok sem találjuk a helyünket a Schiffer párt álmaiban. Most pedig álljunk fel és énekeljünk. Isten áld meg...... Hah, most elszóltam magam. Hogy hozzám a himnuszunk közelebb áll, mint az MSZP internacionáléja ? Bevallom, így igaz. De, fátylat rá.

jjulie 2011.07.14. 07:52:59

"ha valaki arra bazírozik, hogy most majd lassítani fogunik és kevesebb munka jár a parlamenti képviselőséggel, akkor azt ki kell ábrándítanom"

imádni való gyerek, a karóbahúzást nem ússza meg

ssi 2011.07.14. 07:53:50

@ulrike: szerintem
- sokat tanultunk a mostani kormánytól: pl. hogyan lehet lendületesen
- sokat okultunk a mostani kormányból: pl. hogy nem érdemes elszigetelődni

-> ha tartozunk vhová, nem tehetünk úgy, mintha kívül/felülállók lennénk
- se a meglévő jogi keretekkel
- se az érintettekkel
- se szűk-tág környezettel

ssi 2011.07.14. 08:22:34

@bóra77:
- sok mélyen hívő ismerősöm van, de nem járnak templomba, mert a papokban csalódtak

- játszótéren mindig volt 1 anyuka a 2 kislányával .. onnan tudtuk, h vallásosak, hogy ha vmi történt, Istenke tette: ha megütötték magukat, I. büntetett, ha sikerült a bukfenc, I. jutalmazott ..
-> kell a hit, a kapaszkodó .. mindenkinek .. bármi legyen az
-> de a kislányok így sose tudták, h miért jár büntetés/jutalom
-> kislányok nem azt tanulták, hogy először önmagukban keressék az okot, hiszen önmaguknak kell cselekedniük

- gyerekek révén nagyon összebarátkoztunk 1, 3 fiús családdal .. évekig összejártunk
- ők még étkezések előtt is imádkoztak, ezt a kívülállóságunkat elfogadták
- gyerekek jól elvoltak .. felnőttek is, de mi kerültük a politikát, mert másként láttuk
- 2006-ben 1 hétig nem ettek a szülők .. Fidesz remélt leendő győzeleméért
- mikor megtudták, hogy mi nem a Fideszre szavaztunk, közölték, h kész, vége

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.07.14. 08:26:25

@jjulie: te hol szocializálódtál, büdösbogárka?

unionist 2011.07.14. 08:26:39

@bóra77:
az emberek teisták, ateisták, gnoszikusak, vagy agnosztikusak.

a teista szerint isten teremtette az embert. az ateista szerint fordítva. az ember teremtett magának isteneket. az agnosztikus azt mondja, hogy ez a vita nem dönthető el végérvényesen. a gnosztikusok ezzel szemben azt mondják, hogy nekik vallási kérdésekben biztos tudásuk van. személyes élményük van istennel, pontosan emlékeznek a születésükre, halál közeli élményeik vannak, és ehhez hasonlók.

nekem erős a gyanúm, hogy ezek biológiai tulajdonságok. az európai emberek döntő többsége agnosztikus, azaz a maga módján vallásos. nem a kommunisták miatt kevés a teista, hanem eleve kevés ember van bárhol európában, aki tényleg vallásos. és mondjuk alig várja, hogy legyen megint pünkösd. az emberek sokkal inkább várják a karácsonyt, ami egy agnosztikus ünnep. jelen van spiritualitás, de a legtöbb család a maga módján gyakorolja ezt.

worluk sem igazi istentagadó. nem ateista, hanem agnosztikus. gyűlöli a katolikus egyház gnoszticizmusát, és hívők képmutatását.

Balt 2011.07.14. 08:29:05

@fatia-negra: Esetleg: is-is. :) 100-asával is lapozható, meg egyszerre az összes komment. De csak akkor, ha már amúgy is hozzá kell nyúlni. Mint az alkotmányhoz. :))

Balt 2011.07.14. 08:47:06

@manyike: Szerintem marha egyszerű: összellenzéki ("perverz") választási koalíció - ha a Fidesz a vázoltak szerint fogadja el a választási törvényt.

De ma már látszik, maga az LMP sem gondolta komolyan. (Márpedig nem Karácsony partizánakciója volt, hanem közös LMP-vezérkar brainstorming, ez látható az egységes nyilatkozatokból, ma reggel pl. Jávortól az atv-n.)

A dolog hatásos, mert erről beszél az egész sajtó 3 napja. (Itt érthetetlen KO, de végül is Panelb. hozta a magyarázatot.)

Oka lehet (az LMP konstruktivitásának demonstrálásán túlmenően):

1. A Fideszt presszionálni, elsősorban az ajánlószelvényekkel kapcsolatos szabályok módosítása/eltörlése érdekében (ez hangsúlyos volt Karácsony első nyilatkozatában).

2. Kiugrasztani a nyulat mind az MSZP, mind a Jobbik bokrából, tkp. ez is bejött (reagáltak így-úgy), bár ez kétélű játék, mert a végén úgy tűnik, megint csak marketing volt az LMP részéről, eszük ágában sincs összefogni z MSZP-vel sem.

3. Az MSZP belharcaira hatni ezáltal, ami Gyurcsány azonnali "megszólalásával" (fb) szintén megvalósult, mert bár a "hivatalos" pártálláspont kullog utána (hogy "a Jobbikkal soha, kivéve Lendvai :)), de látható, Gyurcsány viszi a prímet. (Kérdés, így akart-e hatni az LMP...)

+1 Gyanús a Fidesz hallgatása, ami akár azt is jelentheti (konteó jön), hogy az ötlet tőlük származik, de legalábbis nagyon is megfelel az érdekeiknek. :)

graycivil 2011.07.14. 08:50:55

"Orbán apja védett lápon bányászhat?

A jövő nemzedékek országgyűlési biztosa vizsgálja a Zala megyei Szévíz-völgyi lápterületek körüli jogi anomáliákat, amelyeknek egyik haszonélvezője a kormányfő apjának és fivérének, idősebb és ifjabb Orbán Győzőnek a cége - derül ki a mai HVG-ből....

Csakhogy a Szévíz völgye láp, a fő szabály pedig a természetvédelmi törvény szerint az, hogy minden láp védett."

www.nepszava.hu/articles/article.php?id=449893

unionist 2011.07.14. 08:55:12

@manyike:
ezzel a schifferrel az a baj, hogy ő sem érti, hogy a civilizált világban az alkotmányt nem egy állam alkotja alapvetően. jobb helyeken az alkotmány nem többpárti, hanem többnemzetiségű.

tehát ha valaki komolyan akar alkotmányt írni, akkor azt uniós keretek között képzelni el. ahhoz giscard d'estaing nyomdokaiba kell lépni, és nem zagyva gyulával kell egy csónakban evezni. szóval itt érhető tetten schifferék mérhetetlen kulturálatlansága. hiába viselkedik úgy, mint egy jól nevel úri fiú. a politika alapkérdéseivel nincs tisztában. szükség volna alkotmányozó nemzetgyűlés összehívására. csak nem magyarországon, hanem az unióban. a nemzetiségek csak akkor lehetnek szuverének (gazdaságilag, kulturálisan, és társadalmi értelemben is) ha a nemzetközösség tagjai az alapvető közös normákban megegyeznek. schiffer andrás ezt nem érti. az lmp sajnos éppen olyan balkáni párt, mint a fidesz. csak a gazdaságban nem a törvényesített lopást preferálja, hanem a seprűkötést, és a kosárfonást. nehéz eldönteni, hogy melyik a jobb.

Balt 2011.07.14. 08:57:18

@unionist: Ennél azért szerintem súlyosabb a helyzet Tóta W. esetében: kényszeresen minden alkalmat megragad, hogy belegázoljon a vallásos közösség (ha úgy tetszik: képmutató hívek) lelkivilágába, már-már ez nála a "fő ideológia".

graycivil 2011.07.14. 09:02:19

"Elismerte a fideszes képviselő a lobbizást a "dohány-adó" ügyében

A Continental Dohányipari Zrt. – melynek felügyelőbizottsági tagja a fideszes Dancsó József - jól járt az NGM és a frakció nézeteltérésével."

hirszerzo.hu/belfold/20110713_dohanyipar_jovedeki_ado_emeles

"„Nem akartuk, hogy üzleti érdekek vagy lobbiérdekek érvényesüljenek egy-egy adópolitikai döntés kapcsán” – indokolta kedden Lázár János Fidesz frakcióvezető, miért nem emelkedett a dohánytermékek jövedéki adója."

Csak az egészség! Csak a F.Y.DESZ!

nyünyüge 2011.07.14. 09:05:14

@László56:
Minő boldogság, hogy kormánypártunk vezetőinek gondolkodását nem ferdítette sem ügyvédi, sem üzletemberi, sem mérnöki gondolkodásmód, így szerencsére - illetve a hangulathoz illően inkább a Gondviselésnek hála - az egyetemi tanulmányokból megőrzött tiszta logikával és elvekkel vannak megáldva :).

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.07.14. 09:05:42

@graycivil: mintha nevet tévesztettél volna... a redcivil adekvátabb lenne...

menőmano 2011.07.14. 09:15:24

Jesszus!
Micsoda kommentek iródtak az éjszaka. Ezt mindet szűthetné a Török Gábor!!!!!

menőmano 2011.07.14. 09:17:00

Bocs. "szűrhetné".
Annyira meglepődtem, hogy irni is alig tudok.

:)

panelburzsuj 2011.07.14. 09:22:43

@nyünyüge:

Lacink kezd kimenni a formájából.

A kormányódái egész helyre kis darabok voltak. De a pamflet nagyon hülyén áll neki ...

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.07.14. 09:24:26

@menőmano: ti is bekapcsolódhattatok volna (porfelhőzet)...

ssi 2011.07.14. 09:24:54

@Balt: huuuuuuuu! ilyen bonyolult a világ :-) tiszta háborús stratégia .. és a bizonytalan szavazókat még nem is említetted, de jó sok szempontot fölvetettél :-) itt zajlik majd minden a szemünk előtt, reméljük láthatóan

@unionist:
én úgy gondolom, hogy
lett 1, nagy, mindent elsöprő, felülíró cél .. most keresnek hozzá eszközöket, bármit, csak működjön, de csak azért az 1 kiemelt célért .. az élet többi része megy tovább a maga útján .. tervek szerint legalább is .. s hogy közben ki hogyan okul, tanul, az már az ő gondja lesz

én nem mondanám, hogy az LMP nem érti .. a maguk gondolkodása szerint az úgy logikus

de értelek téged is :-) érdekes amit írsz, de pl. pont az EU mondta, hogy az Alkotmány alapvetően nemzeti ügy

lehet az a tanulság, ha
- egyértelmű szabályok vonatkoznak ránk, akkor azok megváltoztatási szándékát egyértelműen és korrekten kell tenni?
- letérünk 1 jól követhető, logikus útról, s saját kilengéseinket mások hibáival próbáljuk leplezni, szükségtelenül bonyolulttá, gyanússá válik bármi?

elképzelek 1 olyan ételkínálatot, amelyben minden ország 1-1 db legegészségtelenebb étele szerepel .. nem fogadja osztatlan siker .. meglepettnek tetetett védekezés: de hát más országokban is van ilyen étel, de hiszen nálunk óriási a kínálat ..

graycivil 2011.07.14. 09:26:56

@Hepci: Ha csak arra gondolsz, hogy "választójogilag" nem vagyok FYDESZ-hívő, akkor igazad van, mert a jelen pillanatban inkább red, mint orange-black. :-)

Mert amíg az "egyik oldal sem vállalása" a politikai módszerek miatt "választójogilag orange-black támogatást" jelent, addig számomra a politika "középre vonszolása" a cél. Ezt "nem-savazással" abszolút nem lehet elérni.

menőmano 2011.07.14. 09:29:25

@László56:

Te mindig ilyen jókat szoktál írni???
Ki vagy Te, hogy senkinek sem válaszolsz????
:)))))))

menőmano 2011.07.14. 09:31:44

@Hepci:

á' dehogy!!!

:))))))))

menőmano 2011.07.14. 09:35:16

@Hepci:

Ott vannak a menyecskék azok irják a tutit.
oszt. egyébként meg mi?van!!???

:)))))))))

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.07.14. 09:35:16

Már sok érdekeset láttam a Blog.hu-n, de ilyet még nem: 2 perccel korábbira dátumozta az utolsó böffentésem.

ssi 2011.07.14. 09:37:50

@knausz:

a sok között mindig számos egyedi vélemény van, belesimulnak ..

sajátos világodból sajátosan látod pl. a liberalizmust .. sokan egészen másként - így van rendjén .. s ha szükséged lesz arra, hogy többet tudj mások másfajta véleményéről .. bármikor meglesz hozzá a lehetőséged is :-)

nem tudom, hogy a szimpla hétköznapokban mikor és hogyan van szükséged a vallásra és gyakorlására

- általában lehet hívő és nem az jó ismeretsége, hogy sok mindenről gyakran és jó alaposan beszélgessenek ..
- ha pl. a szabadidő nagy része is vallási közösségekhez kapcsolódik, akkor az már 1 korlát (időbeli biztosan)

számomra az általános, hétköznapibb emberi szempontok fontosabbak és akkor van jó kapcsolatom vallásos ismerőssel, ha ő is így gondolja, s vallását a szűkebb magánszférában tartja .. s alapvetően azért működik, mert őszintén hisszük, hogy a tisztesség, erkölcs, önzetlenség stb., stb. viselkedési normák nem a vallástól lesznek

graycivil 2011.07.14. 09:39:08

@graycivil: "Ezt "nem-SAVAZÁSSAL" abszolút nem lehet elérni."

Még mielőtt "szervezett gyilkossági szándékot" feltételezne a mi "agyonszeretett Média-Teréziánk", helyesbítek:

"Ezt "nem-SZAVAZÁSSAL" abszolút nem lehet elérni." :-)

graycivil 2011.07.14. 09:45:34

"Lehullhat a lepel a kémsztoriról

A Heti Válasz szerint az ügy lényege, hogy egy orosz érdekeltségű céggel szűrették volna ki az NBH-ból azokat, akik a Fidesznek szivárogtattak."

www.hir24.hu/belfold/2011/07/13/lehullhat-a-lepel-a-kemsztorirol/~~fokusz

"Az orosz érdekeltség állításuk szerint onnan adódik, hogy a cég vezetője, Püski László a Szovjetunióban járt egyetemre, és felesége is onnan származik."

Tehát összefoglalva: Szilvásyékat azért vádolják "kémkedéssel", mert az NBH-ból államtitkokat szivárogtatókat (de jure "kémeket") próbáltak meg lekapcsolni.

Orosz szál: A megbízott cég vezetője "már látott olyan személyt, aki már látott orosz zembert".

Fejreállt a világ! :-))))

graycivil 2011.07.14. 09:50:12

@graycivil: Ja, és honnan tudja ezt a HV, ha mindez államtitok? Csak nem kémkednek? :-)

Az biztos, hogy a FYDESZ tökéletes Nagy Testvér. Ő mindenkiről mindent, róla senki semmit.

Diocles 2011.07.14. 09:51:57

@Balt:

"+1 Gyanús a Fidesz hallgatása, ami akár azt is jelentheti (konteó jön), hogy az ötlet tőlük származik, de legalábbis nagyon is megfelel az érdekeiknek. :)"

ja, leginkább röhögnek, és ha van eszük, akkor a háttérintézményeik már szorgosan küldik az anyagokat Nyugatra, h a ballib ellenzék össze akar fogni a "fasisztákkal".
ez a megállapodás egyik fő buktatója, Nyugaton (kormányoknak és gazdasági köröknek) ezt nem nagyon lehetne eladni, nem csupán a Jobbik miatt, hanem mert a "perverz koalíció" bevallottan kormányozni sem akar, magyarán instabilitást kínál a válság kellős közepén.

én a Fidesz helyében dafke megszavaznám így a választási törvényt, had jöjjön létre a "perverz koalíció", ennél magasabb laddát nem is kívánhatnának.
persze nem fog létrejönni sajnos, mert csak egy blöff.

az biztos, h a Fidesznek ezek után még jobban kell ragaszkodnia az 1 fordulóhoz, mert kettő forduló esetén a "perverz koalíció" akár minden feltűnés nélkül létrehozható lenne, pl. akár a második forduló előtti utolsó napon is visszaléphetnének a rosszabbul álló ellenzéki jelöltek a jobban állók javára.

kettő forduló esetén garantált a Fidesz bukása.

panelburzsuj 2011.07.14. 09:57:42

@Diocles:

"kettő forduló esetén garantált a Fidesz bukása"

Na ha már te is ilyen biztos vagy abban, hogy Fidesz egy választói kisebbség nevében lőcsöli az országra a kétharmadosait, akkor tulajdonképpen miről fogunk mi itt pampogni mindaddig, amíg ez a "perverz többség" ki nem durran?

bóra77 2011.07.14. 10:04:32

Nonono. Kálmán Olga az egyik legjobb politikai riporter/szerkesztő. Kifejezetten okos az a nő. Na bumm, lehet, hogy Schiffernél nem volt topon, de általában jókat kérdez. (mondjuk manapság, mintha túljátszaná a szerepét, de ettől még jó.)

porfelhő 2011.07.14. 10:05:30

Kövér kiakadt a Fideszre: "Így nem mehet tovább"

"Így nem mehet tovább" - jelentette ki a parlament törvényalkotói munkájáról Kövér László fideszes házelnök, szembe helyezkedve ezzel a pártelnök-miniszterelnök, Orbán Viktor véleményével, aki legutóbb a keddi frakcióülésen jelentette ki, hogy marad a feszes törvényalkotási tempó, mert "nem olyan időket élünk, amikor gatyázni és elméleti vitákat folytatni lehetne".

Kövér már a Fidesz kongresszusán, a Millenárison is rosszallását fejezte ki, amikor a kormány és a miniszterelnök egyéves teljesítményét méltatva hálát adott a "Gondviselőnek", de azt is mondta, hogy "a Gondviselő jóindulatával nem lehet visszaélni".

A házelnök a Fidesz hétvégi elnökségi ülésén is rosszallásának adott hangot, akkor az egyházügyi törvény zárószavazás előtti, a javaslatot teljesen átíró módosításai miatt.
Véleménye szerint ha nem is lassítanak, kiszámíthatóbbá kéne tenni a törvényalkotás folyamatát."

www.168ora.hu/itthon/kover-kiakadt-a-fideszre-igy-nem-mehet-tovabb-79068.html

Navracsics Tibornak és Rogán Antalnak adódott konfliktusa, például akkor, amikor Rogán javaslatára rendeletalkotási joggal ruházták fel Szalai Annamáriát, az NMHH elnökét.

A javaslatot Navracsics igazságügyi miniszterként ellenezte, ám a frakció név szerinti szavazást kért, mely során Navracsics kénytelen volt felállva megszavazni azt."

Nahát! Lassan már nem birják a tempót.
Ha jól olvasok a sorok között nincs is akkora nagy egyetértés és egység a pártban.
Gondviselőre" hivatkozni, elméleti viták nélkül törvényeket alkotni,........ hát nem tudom.?!
Majd a gondviselő" a következő választásokon biztosan megmondja, megmutatja mit volt érdemes és mit nem.
gondolom.
:)

bóra77 2011.07.14. 10:06:59

@manyike: gratulálok! (már az ismerős családhoz).

radala 2011.07.14. 10:08:24

@mirrmurrkandúr: Nyilván sarkítottam a Pokorni=Szíjjártó példával, nem gondolom, hogy az emberek egyformák lennének, csak 21 évvel a rendszerváltás után, már le kell vonnunk azt a következtetést, hogy a politikusság az egy szakma, van benne munkamegosztás és Szíjjártó a politikai szakma egy alacsony fokán áll, mondjuk nem árufeltöltő, de azért még csak nem is egy vidéki áruház vezetője...
Egyébként nem ismerem SzP-t már csak azért sem, mert ahhoz tv-t kellene néznem, azt meg nem teszem.

porfelhő 2011.07.14. 10:11:30

@jjulie:

Látom, te nem változtál semmit.

bóra77 2011.07.14. 10:11:48

@bóra77: mármint családnak.
egyébként a tapasztalatom azt mutatja - már egész gyerekkoromtól kezdve - ha te nem vagy hívő (és nem jársz, jártál hittanra, nem vagy megkeresztelve, nem jársz templomba, és úgy egylátalán) nem is vagy ember, vagy mindenesetre egy alacsonyabb kasztba tartozol.
más: Csernus a támaszra (ezért van "szükségünk" Istenre) azt mondja, hogy az ember álljon meg egyedül és ne támaszkodjon. Az oké, hogy ő a társra érti, de érthető akár Istenre is. Van olyan ismerősöm, aki azt mondja, hogy ő elsősorban önmagában hisz. Mondjuk ő mentálisan hihetetlenül erős.
Egy másik ismerősöm meg egyszer azt mondta, hogy Isten nélkül lehet élni, de meghalni nem.

mirrmurrkandúr 2011.07.14. 10:12:57

@radala: Ne is nézz TV-t, különösen a génhulladék ATV-t ne! (na, jó, ez a veszély téged amúgy sem fenyeget, tudom :-)

bóra77 2011.07.14. 10:13:55

@unionist: hm, iszom minden szavad:)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.07.14. 10:14:53

@radala: Szijjártó valóban egy alacsony fok. Javallom, egyezzünk ki abban, ő 1 f*szkalap. :)

bóra77 2011.07.14. 10:14:54

@mirrmurrkandúr: a sportcsatornákon kívül szinte csak ATV-t nézek, mármint az ottani híradót, és 3-4 politikai (elemző) műsorukat.

mirrmurrkandúr 2011.07.14. 10:19:26

@Hepci: ez egy meglehetősen széleskörű kiegyezés lesz :-)

panelburzsuj 2011.07.14. 10:21:04

@radala:

A jelenlegi magyar kormányban a miniszterelnök után következő irányítási (hatalmi) szint négy emberből áll:

Navracsics, Varga, Semjén - és Szíjjártó

Szóval célszerű helyén kezelni a dolgokat. A "nemzet papagája" a miniszterek fölött állva öregbíti a nemzet hírnevét.

bóra77 2011.07.14. 10:23:43

@mirrmurrkandúr: ez valami minősítés szeretne lenni? mert ha igen, akkor nincs miről beszélni.
nem fogom promózni az ATV-t, de szerintem elég sok igényes műsort sikerül nekik összehozni, főként pol. témában, és cseppet sem fröcsögős, mi vagyunk az isten típusú műsorokat sugároznak, mint az általam nézhetetlennek tartott Hír Tv és Echo Tv. De nyilván erről nem én foglak meggyőzni.
A Tét kifejezetten jó műsor, szeretem, az Újságíróklubot megnézem, mert hallok okos gondolatokat. Amióta Havas vezeti a Civil a pályánt, azt is megnézem, mert kifejezetten szórakoztató. És néha nézem az Egyenes beszédet, Kálmán Olgát meg kifejezetten bírom.

szomorú (vagy vicces?), ha már ott tartunk, ha azt sem lehet bevallani, hogy az ember nézi az ATV-t, mert rögtön jön egy ilyen reakció.
Megjegyzem sokkal többen nézik, mint bevallják, akár itt a blogon is.

mirrmurrkandúr 2011.07.14. 10:24:11

@panelburzsuj: EMBER, SZIJJÁRTÓ CSAK EGY SZÓVIVŐ, EGY 1BITES SEGÉDKOMMUNIKÁTOR!

tudod, mint Gyurcsánynál Gréczy.

graycivil 2011.07.14. 10:24:49

@mirrmurrkandúr: A "genetikai árjákat" (HírTV, EchoTV) pedig azért nem érdemes nézni, mert már szinte "vérfertőzően belterjesek". :-)

Balt 2011.07.14. 10:25:11

@Diocles: Igen, bár nemrég még felmerült a két forduló megtartása, épp azért, hogy nehogy idő előtti összefogásra sarkallja az ellenzéket. (Nem ezt a cikket kerestem, de ide vág, meg ezt kerestem volna fentebb, hogy az LMP-t bizony komolyan be szerették volna vonni az alkotmányozásba.)

"A Fidesz egyfordulós vonzalma logikus, a párt alapvetően uralja a jobboldali politikai teret - a 2010-es választási adatok szerint nagyobb az átjárás a Jobbik és az MSZP, mint a Jobbik és a Fidesz szavazótábora között, a szélsőjobboldali párt alapvetően a korábbi szocialista körzetekben szerepelt kiemelkedően jól.

A baloldali ellenzék viszont alapvetően a kétfordulós rendszerben érdekelt, ez ad lehetőséget ugyanis az átszavazásokra. Az LMP ugyanakkor értesüléseink szerint a Fideszt is győzködi, hogy a kétfordulós rendszerben is lehetnek tartalékaik, hiszen adott esetben a Jobbik és az LMP szavazói is inkább választhatják a Fideszt, mint az MSZP-t. Forrásaink szerint ebben a kérdésben még annyira sincs döntés, mint a többiben, bár egyikük megjegyezte, hogy nincs sok okuk engedményt tenni az LMP-nek, amely az alkotmányozáskor visszautasította Orbán Viktor ajánlatát. Orbán forrásaink szerint akkor azt ajánlotta az LMP-nek, hogy bármit kérhetnek, ha részt vesznek az alkotmányozásban - ezért is minősítették vissza januárban a Salamon László féle alkotmánytervet munkaanyaggá és nyitották meg újra az alkotmányozás folyamatát."

index.hu/belfold/2011/06/07/egyelore_csak_bajok_vannak_az_uj_valasztasi_rendszerrel

Na, talán ebben olvastam eredetileg (06.27.):
www.origo.hu/itthon/20110627-valasztjogi-reform-vitak-miatt-kesik-az-uj-valasztasi-rendszeren-dolgozo.html

"Bár az egyfordulós választási rendszer olcsóbb lenne, ellene szól az [origo]-nak beszélő fideszesek szerint, hogy erős koalíciót kovácsolhat az ellenzéki pártok között."

Tehát számoltak a helyzettel, nem éri váratlanul őket a dolog.

porfelhő 2011.07.14. 10:27:18

@László56:
Kedves László!

Ön már megint megírta.
Ne adja fel, összességében nekem tetszik amit ír.

Bajnai szerencselovagunk"
...................................................

A költségvetés egyensúlyának helyreállítása érdekében 1200 milliárd forintos megtakarítást hajtott végre a Bajnai kormány.

Ez, arányait tekintve, az elmúlt évtizedek legnagyobb hasonló kiigazításának tekinthető a világban.

Az államháztartási hiány 3,8 százalék alatt maradt, ezzel Magyarország megteremtette az Európai Unió egyik legfegyelmezettebb gazdálkodását.

Az adatok 2010. év elejére azt mutatták, hogy Magyarország rendelkezik az Unió országai közül az ötödik legalacsonyabb költségvetési hiánnyal."

Ön erről a Bajnairól mesél.??? Erről? akkor jól
Ebben egyetértünk.

Ha nem erről a Bajnairól irogat, akkor Ön hatalmas tévedésben van.
Igen.
:)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.07.14. 10:28:37

@bóra77: az Újságíróklubban vannak az ősbolsi férfimúmiák?
Remek műsor lehet. :)
De miért ne lehetne bevallani?

tölgyes 2011.07.14. 10:29:32

@porfelhő:
Drága porfelhő!

Nem jól olvassa. Az Ön által idézett NOL cikk a fideszen belüli növekvő feszültséget vizionálja, ahol már Orbán és Kövér is harcban áll... Valójában pedig csak azokról a vitákról tudósít, amelyik minden pártban folyik..

graycivil 2011.07.14. 10:29:54

@Balt: "Tehát számoltak a helyzettel, nem éri váratlanul őket a dolog."

Tiszta! Egyetlen "demokratikus vezérelv" alapján készül a választójogi törvény: ÉN!...ÉN!...ÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉN!

tölgyes 2011.07.14. 10:30:57

@bóra77: Ebben biztos voltam már a mostani nagy vallomás előtt is:)

Balt 2011.07.14. 10:30:59

@bóra77: "Egy másik ismerősöm meg egyszer azt mondta, hogy Isten nélkül lehet élni, de meghalni nem."

Ez nagyon frappáns. Én is azt szoktam írni Tóta W.-nek (ha épp elgurul a gyógyszere), hogy a legmegcsontosodottabb marxista is istenfélő lesz a halálos ágyán.

Balt 2011.07.14. 10:32:28

@bóra77: Lásd: Kádár is papot akart hívatni a végén. :) Szó se róla, lett volna mit meggyónnia...

mirrmurrkandúr 2011.07.14. 10:34:36

@bóra77: az ATV semmivel sem kevésbé fröcsögősebb, mint az Echo TV, ami pedig aztán már tényleg az ultrafröcsögős szittyahardcore kategória.

A HírTV-vel pedig semmi baj sincs, kábé nyolcszor igényesebb, akár melyik pol.csatornánál. na, de az ATV?

Még a balos ismerőseim is ignorálják, mert azt mondják, Népfasza vizuális felbontásban, és ez már nekik sem vállalható.
Az Olga még hagyján, ő legalább valamelyest ért a szakmájához, még ha olyan vérvörös is, mint egy "f*szkalap. :-) No, de a Mészáros-Bolgár-Avar-Dési? Hát még hány kivénhedt bolsit akarnak kiásni a sírból? Ez lenne a hiteles ballib? Nem csoda, hogy nem szavaztam rájuk soha.

De ne vedd magadra, igazából csak azért kötözködöm, mert olyan jó lenne vitatkozni valakivel, aki nem úgy gondolkodik, mint én.
Most mit csináljak, ha ebben az országban majd' mindenki fideszes? ;-D

Balt 2011.07.14. 10:35:03

@mirrmurrkandúr: Engem néha kifejezetten szórakoztat. Mondjuk jó hangulat meg állóképesség kell hozzá, de úgy 2 éve még a Sajtóklub citromba harapott arcait is öröm nézni. :))

tölgyes 2011.07.14. 10:36:24

@bóra77: Ha viszont templomba járt és még hívő is akkor egy feudális csökevény és mucsa, egy meghaladásra és megsemmisítésre váró akadály, akivel szemben minden, bármilyen eszköz igénybe vehető.
Kivételt képez, ha Ön HITES, vagy zsidó vallású, konfúciánus esetleg budhista. Az kívánatos és követendő.. ott fel lehet sőt kell függeszteni az ateizmust.

Balt 2011.07.14. 10:36:29

@Balt: 2 éve, sőt, 2008 márciusa óta permanens citromba harapás van... :)

bóra77 2011.07.14. 10:38:08

@Hepci: tényleg jó:) pl. Avar János nagyon szórakoztató, ahogy értekezik. főként az amerikai tapasztalatairól szóló részek érdekesek. Mészáros Tamás okos figura, bár büntetőpadon van, lásd blog jobbszéle. Bolgár nekem uncsi. Jó, néha átalszom a műsort, vagy szelektíven figyelek, mert ezt a blogot olvasom:).
Olyanok ők egyébként mint az öreg varjak, akik összeülnek, és jól megkárogják a politikát.
Nem kell vérkomolyan nézni műsort, hanem kellő távolsággal, érdeklődve, és akkor tényleg szórakoztató.
@tölgyes: reméltem is, hogy nem okozok Önnek csalódást:)@Balt: igen:)

Balt 2011.07.14. 10:38:10

@bóra77: Wow, ilyen sportos lány vagy?! Nekem mondjuk atv-t nézni számít sportnak, de ettől még: ma Tour de France Pireneusok! :)

bóra77 2011.07.14. 10:40:17

@mirrmurrkandúr: nézd, egy csomó ismerősöm nézi az ATV-t. ezek szerint televagyok ballib ismerősökkel. és rájöttem, hogy ahelyett, hogy elbujdosnék, mint valami homo (akik évente egyszer mernek kiállni magukért a homo-felvonuláson), nyíltan vállalni fogom, hogy igen, még mindig liberális vagyok, és igen, a ballib médiát nézem.

bóra77 2011.07.14. 10:41:34

@Balt: én nagyon sportos vagyok.:) általában a teniszt, az atlétikát, az úszást, vízilabdát, a tour-t, a forma 1-et, kajak-kenut, és a műkorcsolyát nézem. focit csak az eb-ét, vb-t, meg mondjuk a bl-kupa döntőt. jó, néha bl-meccseket is. olimpiát (nyárit) meg folyamatosan. (és igen, sportolni is szoktam, kb. heti 3-4x.)

panelburzsuj 2011.07.14. 10:42:54

@mirrmurrkandúr:

Maga a kormány se tudja eldönteni, hogy Szíjjártó miniszterelnöki vagy miniszteri biztos-e:

www.kormany.hu/hu/miniszterelnokseg/a-miniszterelnok-szovivoje

(Ebbe az "információforrásba" nem tudunk belenyúlni.)

A népszerű internetes tudásforrás ekkép ábrázolja a kormányzati struktúrát:

hu.wikipedia.org/wiki/M%C3%A1sodik_Orb%C3%A1n-korm%C3%A1ny#Ir.C3.A1ny.C3.ADt.C3.A1s

(Ha hibásnak véled: szerkessz bátran! :)

Diocles 2011.07.14. 10:43:25

@Balt:

"Bár az egyfordulós választási rendszer olcsóbb lenne, ellene szól az [origo]-nak beszélő fideszesek szerint, hogy erős koalíciót kovácsolhat az ellenzéki pártok között."

ez így hülyeség, biztos valami tucatképviselő nyilatkozhatta, netán maga az újságíró találta ki.

az ellenzék összefogása kettő forduló esetén is létrejöhet, sőt, sokkalta zökkenőmentesebben, mint amikor csupán egyetlen forduló van.

ha viszont az első forduló előtt fog össze a tűz és a víz, akkor annak eredménye könnyen a nulla lehet, pl. a Fidesz és médiája hosszú hónapokat kapna arra, h lejárassa, robbantsa őket.

Balt 2011.07.14. 10:43:39

@graycivil: Tudom, hogy csak az lehet demokratikus, ha az MSZP (nem)kormányoz éppen, de hát ez van. Hornék pl. a népszavazásit faragták nekik megfelelőre, tehát nemigen van mit a Fidesz szemére vetniük. Egyébként meg az "olcsóbb" érv most mindent visz úgyis. :)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.07.14. 10:47:33

@mirrmurrkandúr: ezekről (Újságíróklub) mindig az jut eszembe, át kellene őket keresztelni Ipper Pál Emlékbizottságnak (IPE).

Balt 2011.07.14. 10:48:40

@bóra77: "Olyanok ők egyébként mint az öreg varjak, akik összeülnek, és jól megkárogják a politikát."

:)) Ez kiváló hasonlat!

graycivil 2011.07.14. 10:55:40

@Balt: "Horn ... a népszavazásit faragták nekik megfelelőre"

A NATO-népszavazás miatti módosítást összemosni a "mindenáron hatalommegtartó" új választójogi törvénnyel enyhén "perverz" indokolás. :-(

Mint mondtam: A FYDESZ törvényeinek "minden KARAKTERÉT" a demokratikus országok törvényeinek "KARAKTERKÉSZLETÉBŐL" meríti. :-)

Balt 2011.07.14. 10:55:43

@Diocles: Van benne valami... De nem akartam hosszasan idézni azt a cikket is, mégis (lényeg a végén):

"Romlanak az egyfordulós választás esélyei

A párt egyik befolyásos politikusa az [origo]-nak azt mondta, a témával kapcsolatos informális beszélgetéseken egyvalamiben már most látható elmozdulás: valószínűleg lemondanak a kormánypártok az egyfordulós voksolásról és így megmaradhat a jelenlegi kétfordulós rendszer.

A párt eredeti, 198 fős parlamentről rendelkező, még tavaly májusban benyújtott választási törvényjavaslata ugyan megtartotta volna a kétfordulós rendszert, de második fordulót csak kivételes esetekben, érvénytelen választás (50 százalék alatti részvétel) vagy szavazategyenlőség esetén engedett volna. A 2010-es választáson a 176 egyéni körzetből mindössze 57-ben volt szükség második fordulóra, a fideszes és KDNP-s jelöltek 119 helyen ugyanis már az első fordulóban elvitték a mandátumot, a második fordulót pedig két kivétellel mindenütt az nyerte, aki az elsőben győzni tudott, igaz, a tavalyi választás speciális eset volt, mivel a kormánypártok jelöltjei uraltak minden körzetet, mindössze két MSZP-s és egy független jelölt tudott győzni egyéniben.

A 2010-es eredmények latolgatásából ez év elejére egy, a fideszes pártvezetéshez közel álló forrás szerint így az rajzolódott ki, hogy a pártnak valóban az egyfordulós választás a legideálisabb. Az akkori vélemények szerint azért is, mert az elvenné annak lehetőségét is, hogy a második fordulóban a második és harmadik helyen végzett jelölt összefogva, vagy egyikük visszalépésével a szavazás eredményét megfordíthassa, ráadásul olcsóbb is, mint a kétfordulós rendszer. Az utóbbi hetekben azonban, állítása szerint "egyre több árnyoldalát is felismerték" az egyfordulós rendszernek.

"Egyéni jelöltjeink erőssége és az elsöprő elsőkörös győzelmek az egy forduló mellett szólnak, de közben azt is látni kell, hogy az sokkal jobb helyzetbe hozza a kis pártokat, elsősorban a Jobbikot" - magyarázta a forrás. A Jobbikot támogatók szerinte ugyanis csak egy kis hányada bír másodlagos preferenciával, vagyis egy egyfordulós választáson mindenképp a Jobbikra voksolnának.

Az egyfordulós rendszer kockázata lehet egy másik, az ötleteléseket közelről ismerő vezető fideszes szerint az is, hogy ebben az esetben már rögtön az első (és egyetlen) fordulóban "akadálykoalíció" alakulhat a legerősebb párt győzelmének kivédésére. Bár a jelenlegi ellenzék pártjairól a politikus szerint nehéz elképzelni, hogy közös jelölteket indítanának vagy visszaléptetnék jelöltjeiket egymás javára, az nem zárható ki, hogy a helyzet megváltozzon a jövőben."

tölgyes 2011.07.14. 10:56:43

@bóra77:
Az ökoszexuálisok a természetre gerjednek!

A San Francisco-i pár száz főből álló közösség szerint a természet érzéki és erotikus, éppen ezért házasodtak össze a Földdel többen, csoportosan. Állítólag azért tették ezt, mert ráébredtek arra, hogy az ember is a természet része.
:::)))

panelburzsuj 2011.07.14. 10:56:51

@panelburzsuj:

"Mi a feladata a miniszterelnöki biztosoknak?

A miniszterelnök feladatkörébe tartozó feladat ellátására miniszterelnöki biztost nevezhet ki. Megbízatása határozott időre szól, de legfeljebb, amíg a miniszterelnök hatáskörét gyakorolja."

... a miniszterelnök hatáskörét gyakorolja ...

www.kormany.hu/hu/mo/a-kormany-a-miniszterek-es-az-allamtitkarok/a-miniszterelnoki-biztos-a-kormanybiztos-es-a-miniszteri-biztos

Balt 2011.07.14. 10:57:58

@graycivil: Akkor lehet, hogy demokratikus? :) Lásd fentebb, a fn.hu-s cikket!

tölgyes 2011.07.14. 11:01:30

@Balt: Minden választási rendszernek megvan a maga kockázata. Erről lehet is nyíltan beszélni.. de ha az elvek egységesek, akkor nagy demokratikus kockázat a választási rendszerben nincsen..
Az angol rendszer -amelyik elég régi és elég demokratikus - a magyarnál és a mostani ötletnél is sokkalta "aránytalanabb" Az angol rendszer m,ellett a fidesznek 99%-os lenne a parlamenti fölénye... mégse lehetne azt mondani, hogy nem demokratikus. Ráadásul Angliában még királyság is van!

graycivil 2011.07.14. 11:04:42

@Balt: "Akkor lehet, hogy demokratikus? :)"

A Men Kampf-ot is ezzel a karakterkészlettel írták. :-)

Balt 2011.07.14. 11:08:37

@tölgyes: Igen, pont ezt (meg az amerikait) hozza példánk a fn cikk.

tölgyes 2011.07.14. 11:26:26

@Balt:
Kedves Balt!
Még nem olvastam az fn cikket, de ez így logikus.. és ha valaki nem talpnyaló, akkor erről így is gondolkodik... Olyan ez mint a zsákmány elv is. Mindegyik visít, amikor őt éri hátrányosan.. Márpedig a régi demokráciák egy részében ez az elv uralkodik..és nem lehet róuk azt mondani, hogy nem demokratikusak. Csakhogy a demokratikus elv mellett a hatékonyság is számít.

Így van ez az ellensúlyokkal is. Az az ellensúly-elv, amit az USA modell alapján nyomatnak egyesek, az az elnöki rendszerre vonatkozik.. de nem érvényes a parlamentáris rendszerben..:)
Egyébként nem tudna olyan választási rendszerrel előállni a kormánypárt, amit az ellenzék elfogadhatónak tartana.. . Mindez amit látunk az hiszti...

No nem a vita a hiszti, hanem amit a józan vita helyett csinálnak..A fidesz mostani ötlete egy erős ellenzék számára nem volna kedvezőtlen, de mert az ellenzék gyenge, olyan rendszert szeretne, amelyik a gyengeséget honorálja.. az erős meg olyat, amelyik az erős rendszert honorálja.

Csakhogy a szerepek változnak. Ma a Fidesz erős, de holnap gyenge lesz

megszűnt 2011.07.14. 11:37:32

@manyike:
"s ha szükséged lesz arra, hogy többet tudj mások másfajta véleményéről .. bármikor meglesz hozzá a lehetőséged is :-)"

Nagyon fontos, hogy az ember tolerálni tudja mások véleményét. Ez különösen fontos külföldön, ahol nem szokás véleményt mondani arról, ki és miként éljen.

Én korán belecsöppentem abba a közegbe, ahol lezárt papírt adnak át fizetés gyanánt és nem tudja a másik, mennyit keresett az egyik, aztán megszokja. Ez is a kapitalizmus része.

"nem tudom, hogy a szimpla hétköznapokban mikor és hogyan van szükséged a vallásra és gyakorlására"

Van hitem és ez elég. Taszított a barátnőm (volt magyar tanárom, aztán esküvői tanúm) és családja viselkedése, amikor mentem is, mindig az az ájtatosság. Nekem nem teszett.

Az ünnepek fénypontja a templom: keresztelés, elsőáldozás, bérmálás, esküvő. Az olyan intim pillanatok, amiket magamban élek meg, az az én hitem.

bóra77 2011.07.14. 11:44:48

@tölgyes: Ön ma roppant szellemes!:)

mirrmurrkandúr 2011.07.14. 11:46:11

@panelburzsuj: azt írja a mindentudó kormányzati hírportál, hogy "miniszteri biztosként Orbán Viktor miniszterelnök szóvivője".
meg, hogy a költségvetési bizottság blablabla...

Ezt én próbálom értelmezni, sőt -jóindulatúan- értem is.
Bár a lényeg számomra továbbra is az, hogy papíron adtak neki 78 pozíciót, hogy kevésbé tűnjön bicskanyitogatónak a havi 2 millás fizuja, de mindeközben nem több, mint Viktor kutyusa, aki mindig kész ugyanabban a beszédmódban leegyszerűsíteni az aktuális kommunikálandót, hogy mindenki megértse, hogy a kétmillió, nem annyi, hanem csak egy kettes és hat darab nulla.

Mázlista egy fasz vagy, Péterke.

arvisura · turoczi.blog.hu 2011.07.14. 11:48:31

Mikor lesz még (egyszer) Karácsony? Az egér és az elefánt mennek a hídon. Az egér megszólal:
- Hallod hogy dübörgünk!?
Semmi többről nincs szó.

mirrmurrkandúr 2011.07.14. 11:50:10

@bóra77: pont én példálóztam veled tegnap Sárkányfőnél, hogy te legalább vállalod, és ezt sokra értékelem, még akkor is, ha azért a tényállásnak, hogy egy fiatal nő ezeket szereti, nem tudok örülni. (id. a hülye nyuggerhordákat még megértem...)

A homárok meg még jó, hogy nem vonulnak fel többször, ez így is egészen pontosan egy alkalommal több, mint ami ideális lenne.

mirrmurrkandúr 2011.07.14. 11:56:43

@tölgyes: Én a szigorúan MSZP-tlenített Jobbik-LMP koalícióban látnék fantáziát mondjuk 2018-ban.

panelburzsuj 2011.07.14. 11:57:49

@mirrmurrkandúr:

Kerestem egy talán számodra is hiteles forrás. Itt egyértelműen miniszterELNÖKi biztos áll. Meg az, hogy a mázlit ezügyben Orbán Viktor testesíti meg, mint Szíjjártó kinevezője.

"Orbán Viktor miniszterelnök pénteken Szijjártó Pétert – a Fidelitas korábbi elnökét - miniszterelnöki biztosnak nevezte ki; feladata a miniszterelnök szóvivői teendőinek ellátása - tájékoztatott Havasi Bertalan, hozzátéve: a miniszterelnök szóvivője vezeti a Miniszterelnök Sajtó- és Szervezési Stábját is."

fidelitas.hu/cikk/szijjarto_petert_miniszterelnoki_biztosnak_neveztek_ki

(Zárójelben abban is kiegyezhetünk, hogy a fantázia itt is haloványabbnak bizonyult a valóságnál: Orwell Süvije csak jelenthet Orbán Kutyusának ... )

panelburzsuj 2011.07.14. 11:59:59

@mirrmurrkandúr:

((Kettős zárójelben: lenyomott téged a Petike a hajrában? Onnan ez a sugárzó szeretet irányába? :))

tölgyes 2011.07.14. 12:01:22

@mirrmurrkandúr: Szemlélje a dolgot józanul! Az elődök ugyanezért havonat 5-8 millát kaptak és még csak ki se találtak nekik semmit... Egyébként miért nem jelentkezik be, hogy Ön ezt a feléért és jobban csinálná:)

tölgyes 2011.07.14. 12:02:17

@mirrmurrkandúr: No de kkor mind a két párt megszűnne:)

6.Lenin 2011.07.14. 12:03:32

@arvisura:

"- Hallod hogy dübörgünk!?
Semmi többről nincs szó. "

Szerintem csak addig érvényes, míg kívülről nem kérdezik,

ki dübörög, és miért?

Több mint ezer hsz után szinte egyöntetű a vélemény, ez 1 téves gondolat volt, minden realitás nélkül.

ezután meg sorjáznak a kérdések, ami nem éppen hízelgő is lehet az ötletgazdáknak.

szerintem nagyon is sok mindent takar ez a felvetés.

lüke 2011.07.14. 12:09:52

@Hepci: látom ,az éjjel kitört a kulturális forradalom is
a fülke mellé:)

LevLev 2011.07.14. 12:11:49

Nem kell mindenkinek összefognia! Elég, ha csak 30% körülire esik a Fidesz támogatottsága. Ekkor már biztos a vereség és LMP-MSZP összefogással a 2/3 is. A Jobbik ma már jobban utálja a Fideszt bárkinél, lsd. a 2. preferenciákat a választási közvéleménykutatásokban.
Egy elemzőtől elvárható lenne némi tájékozottság és a szélsőséges forgatókönyvek óvatos kezelése!

mirrmurrkandúr 2011.07.14. 12:15:34

@panelburzsuj: Igazán megtisztelő a feltételezés, de hogyan is merném magam egy ilyen géniuszhoz hasonlítani, mint Péter. nem nyomott le sehol, csak én láttam mit csinált a Fidelitasból elnökként (hogy a kis pincsi utódjáról ne is beszéljünk), és azt is, hogy az ország nem fideszes része nem elhanyagolható részben miatta röhögi magát véresre a kormányzaton, még akkor is ha egyébként valami jót csinálnak és azt kéne valahogy elmagyarázni. Szijjártó nem magyaráz, hanem sulykol és még sosem jutott túl a paneljein. Én mindig nagy híve voltam a kreativitásnak, csak a Fidesz a 2002-es vereségéből két tanulságot vont le, az egyik, hogy nem foglalták be kellőképp az egész országot, a másik meg hogy túl intellektuálisak próbáltak lenni a sok idiótához, bezzeg a szocik faékszerű üzenetei milyen menők voltak.

Nos, az első még magyarázható is lenne, de a második teljes blődség. Ha az igaz lenne, mindig Szanyi Tibor és Novák Előd koalíciója alkotná Magyarország kormányait. Bár Szijjártó ott is beférne szóvivőként.

panelburzsuj 2011.07.14. 12:15:54

@6.Lenin:

Balt már beidézte, (csak a forrást nem ...)

"Az egyfordulós rendszer kockázata lehet egy másik, az ötleteléseket közelről ismerő vezető fideszes szerint az is, hogy ebben az esetben már rögtön az első (és egyetlen) fordulóban "akadálykoalíció" alakulhat a legerősebb párt győzelmének kivédésére. Bár a jelenlegi ellenzék pártjairól a politikus szerint nehéz elképzelni, hogy közös jelölteket indítanának vagy visszaléptetnék jelöltjeiket egymás javára, az nem zárható ki, hogy a helyzet megváltozzon a jövőben."

www.origo.hu/itthon/20110627-valasztjogi-reform-vitak-miatt-kesik-az-uj-valasztasi-rendszeren-dolgozo.html

Így messziről, tudatlan szemmel rácsodálkozva Karácsony ötlete tipikusan olyan lepkefingnak tűnik, amiből idővel akár tornádó is kerekedhet ...

megszűnt 2011.07.14. 12:16:30

@mirrmurrkandúr:
"A homárok meg még jó, hogy nem vonulnak fel többször, ez így is egészen pontosan egy alkalommal több, mint ami ideális lenne. "

Tolerálom és szeretem is a színeket, a másságot.

Külföldön történt: komoly konferencia, kiadva a viselet, minden és akkor bevágódik oda vakítóan piros nadrágban, tart egy előadást angol nyelven és közben örül annak, hogy létezik.

Senki nem aggódik külföldön, az identitása végett, hanem a szaktudása megvan és mellette, azt mondta egyből valaki: Őt látnod kell, neked tetszene, nagyon. Megnéztem és tetszett. Nagyon.:)

panelburzsuj 2011.07.14. 12:18:42

@mirrmurrkandúr:

Hogy is mondják a faékpolitikára?

Aki sokat markol ...

6.Lenin 2011.07.14. 12:19:43

@LevLev:

Te is csak azokat a forgatókönveket tudod elképzelni, amikről álmodozol.

Nagyon simán leírtad a Jobbikot, 1 esetleges MSZP-LMP szövetség esetén. Nagy könnyelműségre vall.

A realitásokban nagyon kevés a "ha". Abból kell kiindulni, ami van, reálisan elképzelhető, bizonyos tendenciákat figyelemmel kísérve.
2 választás közt, ez csak 1 játék.

panelburzsuj 2011.07.14. 12:24:38

@lüke:

Zsülinek (és pláne Ökörpörölynek...:) kimondott tehetsége van arra, hogy egyszerra akár több emberi külsőből is kihozzák az állatot ...

mirrmurrkandúr 2011.07.14. 12:24:53

@tölgyes: "No de akkor mind a két párt megszűnne:)"

Hát, éppen ezért. ;-)

A viccet nagy nehezen félretéve: A Fidesz nagyjából 2018-ra épp kifutja magát, Orbán Viktor már belefárad ebbe az egészbe, ami a Fidesz nagy agóniájának kezdetét jelenti majd.
Az MSZP-t soha többé nem akarom a hatalom közelében látni, sőt annak örülnék a legjobban, ha addigra kihullanának a parlamentből. A doktriner liberálisokkal ellentétben a Bajnai-Oszkó párost sem szeretném látni többet, élvezzék a lopott lét és ne akarjanak politizálni.

Viszont a Jobbik és az LMP még sosem volt hatalmon. Jelen pillanatban egyiket sem látom alkalmasnak semmilyen komoly feladat elvégzésére, nemhogy a kormányzásra. Azonban ez 2018-ra megváltozhat. Az LMP levetkőzhetné ezt a nagyon belvárosi imázsát, a Jobbik meg legalább ezektől a kuruc.info-s baromságaitól búcsút vehetne. Lehetne egy karizmatikus, fiatal miniszterelnök-jelöltjük, aki egy Horn-Orbán vitára hajazó Orbán-XY vitán könnyedén nagy győzelmet arat (by TG), a két párt pedig kontrollálhatná egymás kinövéseit. Hét év alatt meg közeledhetnének egymáshoz.

Szerintem nem rossz ötlet.

tölgyes 2011.07.14. 12:25:24

@LevLev: Így van.. és még egyszerűbb a dolog, ha a fidesz 10%-ra esik, az MSZP 40%-ra nő.. sőt 60%-ra..Akkor ugyanez a rendszer a legkellemesebb az MSZP-nek lesz!

Vagyis a mese arról szól, hogy a gyengék egy számukra kedvező rendszert szeretnének.. és nem bírják megérteni: nem lehet annyira kedvező számukra, hogy ők kerüljenek kormányra.. HA CSAK MEG NEM SZERZIK A TÖBBSÉGET..::)).. EZT MÁR lENIN ELVTÁRS ELMAGYARÁZTA AZ ESSZREKNEK IS.. ERR ÚGY BEDÜHÖDTEK, HOGY MELŐTTÉK::::)))

radala 2011.07.14. 12:25:29

@panelburzsuj: Nehezen hiszem Semjén/Szíjjártó pozícióját. Ha ez igaz, akkor valóban nagy bajban van az ország, de szerencsére azért tuti nem igaz:-)

panelburzsuj 2011.07.14. 12:30:11

@6.Lenin:

Mondtam már, hogy nem szeretem a tornádókat? Hogy a tisztító viharoknál sokkal emberibb megoldásnak látom a tartós és megbízható böjti szeleket?

Persze addig is álmodj csak, kedves nyomor ... :)

panelburzsuj 2011.07.14. 12:35:11

@radala:

Apránként lecsekkoltuk a macsekkal: Semjén miniszterelnök-helyettes, Szíjjártó miniszterelnöki megbízott.

Akárhogy forgatom: Navaracsiccsal és Vargával karöltve Orbán után ők a következő vonal.

De hát szeretjük a csúcspolitikai négyesfogatokat, nem? :)

megszűnt 2011.07.14. 12:36:51

@lüke:
Nem panaszkodhatsz. Csodálatos idő van!:)

mirrmurrkandúr 2011.07.14. 12:39:13

@knausz: nézd, most fidelitasos létemre kénytelen vagyok egy gyönge pillanat erejéig jobbikosra váltani, abból is a demagógabbikra.

Nekem azzal, ha valaki a saját neméhez vonzódik, semmi bajom. (főleg, ha nő az illető és némi betekintést is enged a magánélet szentségét felborítandó:-)
Viszont azzal, hogy vonulgatnak, akár gyerekek szeme láttára, és ordenárék, és undorítóak, na, az felháborít.
Mi a francért demonstrálja, hogy buzi? Kit érdekel? Ha buzik között akar lenni, menjen melegbárba, de miért kell a többségi társadalmat ilyenekkel hergelni állandóan?
Nem vagyok oda a KDNP-ért, ez köztudott, és nem a kereszténység felkarolása miatt, mert azzal egyetértek, hanem az idétlen, képmutató bigottság miatt. De azzal, hogy a burnyákok ne fogadhassanak örökbe gyereket, és hogy ne emeljük őket azonos polcra a heterókkal, akik normális életet kívánnak élni, épkézláb konvenciók között - mélységesen egyetértek. S nem érdekel, hogy New Yorkban, vagy Bécsben is felvonulnak. Moszkvában és Bukarestben meg a rendőrök verik őket. Ne vonulgassanak. Csak ennyi.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.07.14. 12:39:24

@panelburzsuj: nincs vele semmi gond. Mondjuk jobban tetszene, ha eljönne egy blogtalira.
Öt perc alatt megoldanánk minden közös problémánkat...
Bár biztos hallott róla valamit, egykor mi volt a kedvenc időtöltésem...

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.07.14. 12:41:11

@lüke: meleg napok... :)
Délután megyünk strandolni Dunabogdányba. Ha valaki akar valamit, ott is megtalálhat.

bigapples 2011.07.14. 12:42:30

@mirrmurrkandúr: A fene se tudja, hogy van ez. A szocik Török Zsoltjához képest Szijjártó maga az intellektuális Himalája. Talán van igény erre a fajta kommunikációra, amit Nyakó, Török Zs. Rogán, Szijjártó képvisel(t).

Könnyen mondhatjuk, hogy mennyire ellenszenves a faék szintű kommunikáció, de lehet, hogy azt a komoly méretű lakossági csoportot, amely max. az árcédulákat és a TV-újságot olvassa, csak ilyen faék-kommunikációval lehet megszólítani. Vagy még inkább a másik párt elleni negatív üzeneteket számukra csak ilyen módon lehet hatékonyan eljuttatni. Itt a blogon mi "kocsmai politizálók" az informáltságot, politikai iránti érdeklődést és a politikai események ismeretét tekintve egy elég szűk szeletét képviseljük a magyar választóknak.

panelburzsuj 2011.07.14. 12:43:32

@Hepci:

Te egy ilyen Dudlicsek voltál a téren? ...

megszűnt 2011.07.14. 12:45:47

@mirrmurrkandúr:
A szövegedben benne a kérdés és benne a válasz is. Az ember egyszerűen megtanul olvasni és ennyi. Figyelj!

"Mi a francért demonstrálja, hogy buzi?"- kérdezed

"mert normális életet kívánnak élni, épkézláb konvenciók között - mélységesen egyetértek. "- feleled

mirrmurrkandúr 2011.07.14. 12:47:18

@bigapples: Ez igaz. S érdekes módon tegnap én is pont ezt a példát hoztam, de még a körítés is hasonló volt: "Török Zsolthoz képest Szijjártó maga a hegeli dialektika.", de ettől még nem fogok rá jobb szemmel nézni, hogy nála is van hülyébb.

A faék kommunikáció ok, csak kéne már valaki, aki hozzánk is beszél a hétköznapokban, nem csak a sok Tuscó-törzsvásárlóhoz.

megszűnt 2011.07.14. 12:47:27

@Hepci:
Előbb meg kéne nézni a térképen, hol van Dunabogdány.:)

6.Lenin 2011.07.14. 12:49:50

@panelburzsuj:

Tényleg azt hiszed, elég a gyűlölet, lényegtelen kérdéseken rágódni? Ez a tehetetlenség jele.

Közben meg Orbán mindent megcsinál, amiről már jó néhány éve beszél. Csak nem értették a másik oldalon, el vannak ájulva a saját tévedhetetlenségükön. Óriási faszság ez, burzsujkám.

Az 1 dolog, egymást áltatjátok, mi vagyunk A SZINT, A KÜSZÖB, a többi mucsa, sötétség.
Nyaljátok a sebeitek, ez nem vezet sehová. Kevés, nagyon kevés.

Mást szeretnétek? Tessék, de ne ilyen balfácán dolgokkal operáljatok.
Mi lenne, ha...
Jó nagy lópisztoly!

mirrmurrkandúr 2011.07.14. 12:53:38

@knausz: Te a rózsaszín boába való vonaglást és a Biblia-gyalázást a "normális élet" vagy az "épkézláb konvenciók" szavakhoz társítod?

Jut eszembe: ki akadályozza meg őket, hogy normálisan éljenek? Hát mi épp erre akarjuk őket rávenni! A heterók sem vonulnak, meg ti sem. Pont. Mi ebben a nehéz?

bigapples 2011.07.14. 12:54:54

@Balt: Most már a szociknak a vegyes egyfordulós rendszer tetszik. Mintha már nem akarnák a mai rendszert tovább arányosítani, ahogy azt az LMP szeretné, csak a további aránytalanító lépések miatt kritizál az MSZP. Gondolom látják, hogy az egyfordulós rendszer és a magas ajánlószelvényszám nekik kedvező. Mindenesetre már most úgy vélik, Szegeden, Miskolcon és Dunaújvárosban is nyernének egyéniben.

Úgy tűnik, minden párt a pillanatnyi helyzete szerint változtatná meg vagy betonozná be a mostani rendszert, pedig még nagyon sokat változhatnak a egyes pártok pozíciói 2014-ig és így értelemszerűen más lehet a számukra ideális választási rendszer.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.07.14. 12:58:19

@panelburzsuj: ja, akkor még a verekedés szórakoztatott legjobban. :)

mirrmurrkandúr 2011.07.14. 12:58:24

@Hepci: mi volt a kedvenc időtöltésed?

panelburzsuj 2011.07.14. 12:58:33

@6.Lenin:

Nagyon egyszerű: hagyd el a többesszámot, és úgy vizsgáld a mucsaságot ...

Ám te csak kötegben vagy érvényes. Ezt tudod is magadról. Ezért nincs más választásod, mint tőrülmetszett bolsevik bugrisnak lenni.

lüke 2011.07.14. 12:59:15

@bóra77:
eztmint Goethe megírta, csak hát nem propagálták, m´s propagandát kapott ´az " értelmiségi"

lüke 2011.07.14. 13:00:08

@Hepci:
azt hittem ,ondkondtashubatöhötömön vagy:)

fatia-negra 2011.07.14. 13:06:31

@arvisura: hát nagyon okosnak gondolod magad... de
minden polgári kezdeményezést ilyen szöveggel lehet tönkre b@szni már az elején

mondom ezt annak ellenére hogy a lempet a fides tartalék pártjának TUDOM...

tölgyes 2011.07.14. 13:06:39

@mirrmurrkandúr: Ne legyen ilyen peszimista. Ha a fidesz elkúrja, akkor már 2014-ben meg fog bukni. Ez pedig kizárólag a támogatók számától függ majd... Egyébként az a párt amelyik 10 egynéhány %-ot szerez, mindegyik választási rendszerben veszíteni fog...

megszűnt 2011.07.14. 13:06:41

@mirrmurrkandúr:
"Jut eszembe: ki akadályozza meg őket, hogy normálisan éljenek?"

Az előítéletek.

"Hát mi épp erre akarjuk őket rávenni!"

Mi a normális? Azt senki nem tudja pontosan, pláne ebben az őrült világban.

"A heterók sem vonulnak, meg ti sem. Pont. Mi ebben a nehéz?"

Hát az bizony nem könnyű, hogy már a heterók sem vonulgatnak, de nyilván ezt is meg fogjuk szokni. Majd aki meg vonulgat, elfárad és hazamegy. Ilyen a demokrácia.

lüke 2011.07.14. 13:06:46

@Hepci:
van akit a verbális verekedés-vv- ezért jön ide:)

tölgyes 2011.07.14. 13:09:41

@mirrmurrkandúr: Jobbik-LMP együtt???Képtelen ötlet.. a kis SZDSZ-Jobbik koalíció??? Ön hol él???.. Még a gondolattól is kikapja az ágy alól a böröndöt Kertész:(

mirrmurrkandúr 2011.07.14. 13:09:47

@tölgyes: Nem tudom elképzelni, hogy a Fidesz megbukjon 2014-ben.

S nem is akarom, hogy megbukjon akkor.

fatia-negra 2011.07.14. 13:10:58

@LevLev: öcsisajt...
mond neked vmit Esztergom???? ott is "csak" 30% ja volt a fidesnek
ÖSSZE KELL FOGNI... nem pártoknak, hanem mindenkinek...

és ha nem akkor megérdemeljük a tehetségtelen gerinctelen csürhét a nyakunkon

tölgyes 2011.07.14. 13:12:08

A kirúgott köztévések az ATV-hez igazolhatnak.ÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓ, de meglepődtem!

tölgyes 2011.07.14. 13:12:48

@mirrmurrkandúr: A valószínűsége kicsi, de ki nem zárható!

panelburzsuj 2011.07.14. 13:13:52

@fatia-negra:

Eccer majd leülünk egymás mellé, és kibaszott jó könyveket írunk arról, hogy "A bolsináci vezérállam mint a feudalizmus legfelsőbb foka" ...

Van szakállad??

:))

mirrmurrkandúr 2011.07.14. 13:14:18

Az LMP egyelőre nem SZDSZ, és ha konzekvensek, és nem K.G. lesz a főideológus, akkor nem is lesz az!

Imre Curtis (pfujj!) meg tizenéve pakolgatja a bőröndjét. Kár, hogy Berlinben él.

mirrmurrkandúr 2011.07.14. 13:17:21

@tölgyes: "A kirúgott köztévések az ATV-hez igazolhatnak.ÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓ, de meglepődtem"

Neee! Ezt most nem mondod komolyan??????

Még jó, hogy az MSZP alatt független közszolgálat folydogált...

groggil 2011.07.14. 13:17:38

@Balt: "Már bocs, de az egykulcsos adó az első deklarált gazdpol. intézkedés volt, más kérdés, hogy ugye jan. 1-től hatályos. Tehát vagy az indulásnál elvesztetted a fonalat :), vagy nem tudom mi van. Végkielégítendő bányász szerintem 2 évtizede nem volt Mo.-n, tehát a 98%-os adó miatt tőlük aligha kell valamiféle engedetlenséggel számolni. Folyt."

Az egykulcsos adó ettől függetlenül el lett baszva: nettó 300ezer fölött 40-50ezerrel többet keresnek. Egyik ilyen ismerősöm erre azt mondta: "de jó, elkezdek utazgatni a világban" Hát gratulálok, fideszkéim! A nettó 100-at, 110-et kereső melósok bére meg kevesebb lett!

Bányász téma: az, hogy egy tudatlan fideszes vagy, attól még létezik, az alábbi linken lévő videón megtekinthető a 98%-os különadóval sújtott bányász, tanár, stb.

videotar.mtv.hu/Videok/2011/04/07/21/Fokuszban_Kiket_erint_a_vegkielegitesek_adoja_.aspx

Annyira jó érzés ostoba, magabiztos fideszest megalázni! Reklamálj a hazugsággyáradnál, hogy adjanak ki naprakészebb infókat a talpnyalóknak!!!

graycivil 2011.07.14. 13:18:02

@tölgyes: Helyettük az MTV-t a "saját nevelésű" HírTV-sekkel és EchoTV-sekkel töltik fel! :-)

fatia-negra 2011.07.14. 13:18:33

@panelburzsuj: 1011 éves feudalizmus címen ???

Diocles 2011.07.14. 13:18:40

ON

stílszerűen javasolnám Tétényi Évát a "perverz koalíció" kormányfőjelöltjének, mai hír:

"Tétényi Éva: 'Meg kellene benneteket verni'

Az esztergomi Fidesz-KDNP szerint az, hogy a város független polgármestere kormánybiztos kinevezését kérte a településen kialakult helyzet megoldására, egyértelmű bizonyíték arra, hogy Tétényi Éva képtelen ellátni feladatát, s ezért le kellene mondania. Helyi fideszes képviselők budapesti sajtótájékoztatójukon arról is beszéltek, hogy szerintük a polgármester egyes kijelentéseivel túllépte a politikai korrektség határát."

nol.hu/belfold/tetenyi_eva___meg_kellene_benneteket_verni_

porfelhő 2011.07.14. 13:19:45

@tölgyes:

Drága tölgyes úr!

Ön szerint egy cikket hogy kell olvasni?!
Hol irtam, hogy a pártokban nincsenek viták? Még ugyan hogy vannak. Igy a Fideszben is.
Vicces, tölgyes úr, de nagyon.
:)

groggil 2011.07.14. 13:20:28

Még annyit Balt, hogy még ma is működik Mo.-on 1, azaz egy darab mélyművelésű bánya (pár éve még 2-3 is volt), így tehát -természetesen- csak annyit árulsz el magadról, hogy fogalmad sincs Mo. valós helyzetéről, tényeiről és így osztod itt az észt, ráadásul megspékelve egy tipikus fideszes magabiztossággal, pökhendiséggel. Pont, mint a gazdáid!

porfelhő 2011.07.14. 13:20:43

@Diocles:
Ez a téma már egy lerágott csont. Már a szánalmas kategóriát is meghaladta. de már komédiának sem jó.

mirrmurrkandúr 2011.07.14. 13:25:45

@groggil: még szerencse, hogy ti bármikor hatszor akkora parasztok tudtok lenni bármelyik fideszesnél.

mirrmurrkandúr 2011.07.14. 13:29:36

@Diocles: én már mondtam, hogy ez a Tétényi egy tehetségtelen senki. Annyi a különbség, hogy ez (egyelőre) nem verekszik, mint a Meggyes Tetü, ő csak fenyegetőzik vele.

megszűnt 2011.07.14. 13:31:07

@groggil:
"Az egykulcsos adó ettől függetlenül el lett baszva: nettó 300ezer fölött 40-50ezerrel többet keresnek. "

A középosztály erősítése egy kimondott cél.

fatia-negra 2011.07.14. 13:31:38

@mirrmurrkandúr: ??????????????

gondolom személyes ismerettség alapján kategorizáltad...
vagy konkrét ismerete a tehetségtelenség mibenlétéről?

valami konkrét? ítélet indoklása?

TG! sürgős... s.o.s.

groggil 2011.07.14. 13:32:12

@knausz:
A HírTV-s riporter Anglia kapcsán azért csúsztatott egy orbitálisat, mivel ott tudni lehet, hogy a legtöbb körzet vagy munkáspárti, vagy konzervatív, vagy liberális jelöltet fog bejuttatni, és ez így van évszázadok óta. Tehát nem fenyeget az a veszély, hogy 4/5-öt szerez úgy valaki, hogy közben 49%-nyi szavazat (akár mszp-s, akár jobbikos, akár lmp-s) megy a kukába.

6.Lenin 2011.07.14. 13:32:18

@panelburzsuj:

"Ezért nincs más választásod, mint tőrülmetszett bolsevik bugrisnak lenni. "

És? Hozzád kéne alkalmazkodnom? Mi a toszért is ?

Érted Te a demokráciát? Azt meg sem merem kérdezni, mi a véleményed , ha kiegészítjük még azzal is, liberális?

Mit jelentenek ezek neked?
Ajándékul 1 idézet:

"Amennyiben te szeretnéd meghatározni, mit jelent a demokrácia, akkor az már nem lehet az"
( jóskapista)

fatia-negra 2011.07.14. 13:32:57

@groggil: a fides Narancs Banánköztársaság híveit a tények nem zavarják

megszűnt 2011.07.14. 13:33:20

@fatia-negra:
"TG! sürgős... s.o.s. "

Én is szűrném.:)

graycivil 2011.07.14. 13:33:21

@Diocles: Ez tökéletes példa arra, hogy hogyan fog viselkedni a FYDESZ ellenzékben azon sarkalatos törvények által, amelyek már kisebbségben is biztosítják az "eredményesen rombolás" lehetőségét, amit jelenleg az esztergomi FYDESZ a testületben többségben tesz.

groggil 2011.07.14. 13:36:58

@knausz:
Ja, majd elutazgatja a 45 éves ismerősöm a plusz zsetont egzotikus helyeken:
- nulla adóbevétel
-mivel 45 éves, nulla plusz gyerek

Ez aztán a középosztály-erősítés. Miközben ugyanott több száz nettó 100ezret kereső dolgozó meg nem fog gyereket vállalni, mert még egy minimális fizitésemlést sem kaptak, sőt csökkenést! Gratulálok!

megszűnt 2011.07.14. 13:37:28

@groggil:
"A HírTV-s riporter Anglia kapcsán azért csúsztatott egy orbitálisat,"

Hát erre azért az alanyok is elmosolyodtak, meg én is.

Hanem elgondolkodtam azon, mivel a fideszes politikusok gyerekei meg-megjelennek a közéletben, inkább Amerika lesz a mérvadó és a politikus-utánpótlás-nevelés.
Mit gondolsz erről?

megszűnt 2011.07.14. 13:39:55

@groggil:
"Ez aztán a középosztály-erősítés."

Igen. Akinek pedig van hozzá 3 gyereke, annak még ennél is többet nőtt a bére idén.

groggil 2011.07.14. 13:40:21

@mirrmurrkandúr:

Már bocs, de egy pökhendi fideszest csak a saját stílusában érdemes helyretenni. És kik azok a "ti", szerinted?

porfelhő 2011.07.14. 13:42:07

@mirrmurrkandúr:

Most teljesen egyetértek veled.
:)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.07.14. 13:44:50

@panelburzsuj: két ígéretes könyvcím:
Marketing - új vakhit lézengőknek.
Modern metszésmódok - nagy fákon kis termés.

mirrmurrkandúr 2011.07.14. 13:47:11

@porfelhő: Jajj, de jó! :-D

Miben is értesz egyet velem?

fatia-negra 2011.07.14. 13:50:24

@knausz: lenin sem kérdés... de pl akitlosz és ...ista azok kérdésesek...

nem hüjegyerekek, de qva unalmas és egyoldalú... én ezt szeretem a színeset:

1011 év feudalizmus

groggil 2011.07.14. 13:50:58

@knausz:
Aha...és annak a melósnak, akinek szintén van 3 gyereket, viszont keres 100ezret, annak joggal csökkent a fizuja?
Elárulom: nem az egy-két 100ezer -zömében már 40-es éveit taposó- nettó 3 kilót kereső fog újabb gyerekeket vállalni. Azoknak ez a pénz csak zsebpénz lesz. Személyes tapasztalatból mondom, több ilyen ismerősöm van. Azoknak zsebpén lesz a többlet. Eggyel több sítúra, kettővel több Adria, esetleg évente egy Kanári-szigetek. A 20-on éves, 30 éves nettó 100-at kereső -akiknek a demográfiai folyamatokat meg kéne fordítani- pedig kevesebbet keres több ezer ft-al (még ha vissza is kompenzálják, akkor is nulla a bérnövekmény), miközben mindegyiknek van hitele, minden ár emelkedik, stb.. Szerinted hogy lesz ebből több gyerek??

Balt 2011.07.14. 13:52:07

@mirrmurrkandúr: :)) Bora nekem is bejön, pláne ezzel a képpel (még ha nem is sajátja). :)

mirrmurrkandúr 2011.07.14. 13:52:34

@fatia-negra: hú, valakinek ledöntöttem a Szent tehenét?

ne, már, nem is gondoltam volna ;-D

megszűnt 2011.07.14. 13:54:16

@fatia-negra:
Láttam már blogokban ilyet, de amennyire bátor vagyok, még nem mertem rányomni, mondom, hátha ez valahol megjelenik, hogy én őt kipateroltam.

Ezt nem látja senki? pl. én csak 1-2 embert olvasnék, a többit szűröm és nem tud róla senki?

Másik: egy poszton belül érvényes vagy mindig?

komment1 2011.07.14. 13:54:22

@mirrmurrkandúr:

Te macskosz, mulatságos, hogy ennyire tartotok Évától. Ennek okán nem engedik be elvtársaid még jeggyel sem a parlamenti páholyba. Valakitől ennyire tartani a gyengeség jele.
Egyébként meg folyamatosan életveszélyes fenyegetéseket kap ő és a munkatársai, melyet diszkréten egészített ki az udvariasságáról híres Kósa úr megjegyzése, miszerint intézzék el TÉ és Meggyes a problémájukat a kultúr mögött. Mondta mindezt annak tudatában, hogy miket tett Meggyes jó pár nővel. Na ehhez képest és mindezekre reagálva jegyezte meg Éva, hogy éppen küzdősportot tanul - tetszett :P Nagyon!

aszekelyek 2011.07.14. 13:54:35

@knausz: Akkor sem megy bele neki a kis fejébe. Főleg, ha a 19 ezer forintosokhoz tartozik és azt a véleményformálót hiszi hitelesnek, aki állandóan azt szajkózza neki.Akkor sem értette, hogy kifejezetten szocialista viselkedés a legszegényebbeknek prioritást biztosítani. Tudod, a változatlan gondolkodási sémák. A változáshoz való hajlam és gyorsaság teljes hiánya. Értsd intelligencia. Remekül használják a pszichológusok ezt a tulajdonságot, hogy uszítsák , akiket lehet ma is arra, akinek egy lukas kétfilléressel többje van. P. s. : Ez bejött az osztrák szobafestőnek is.

porfelhő 2011.07.14. 13:54:44

@mirrmurrkandúr:

tehetségtelen " a senkit lehagynám, de hogy alkalmatlan az biztos. Legalább is nagyon úgy néz ki.
:)

mirrmurrkandúr 2011.07.14. 13:54:49

@fatia-negra: hú, valakinek ledöntöttem a Szent tehenét?

ne már, nem is gondoltam volna ;-D

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.07.14. 13:55:13

@knausz: szerintem a Blog.hu alatt mindenhol, bár még nem próbáltam...

Balt 2011.07.14. 13:55:32

@LevLev: "Elég, ha csak 30% körülire esik a Fidesz támogatottsága."

Ehhez képest még a régi, kompenzált választási rendszerben is simán 2/3-ot szerezne a Fidesz egy most rendezett választáson...

mirrmurrkandúr 2011.07.14. 13:55:56

@komment1: Nem fél tőle senki. Ő egy tehetségtelen senki. Ha kung fuzik, ha nem. Pont.

megszűnt 2011.07.14. 13:57:37

@groggil:
"Személyes tapasztalatból mondom, több ilyen ismerősöm van."

És velem együtt most még több ilyen ismerősöd lett, vagyis blogtársad.

"Szerinted hogy lesz ebből több gyerek?? "

Nem tudom. Engem nagyon nehéz rávenni már.

6.Lenin 2011.07.14. 13:58:14

@fatia-negra:

Miből gondolod, hogy csupa érdekfeszítő, színes dolgokról írsz?

19=20-1

Próbáld meg legalább 1x megcáfolni a hülyeségemet, valami értelmessel. Én nem szűrnélek, mert nagyjából sejtem, mindenkinek jogában áll leírni a véleményét és jogában áll, átlépni,/figyelmen kívül hagyni a másikét.

Drága fatia-negra!

Miből gondolod, ha neked nem tetszik valakinek a véleménye, akkor az automatikusan azt jelenti, neked van igazad?

Neked is bemásolom, szereted az idézeteket, csak félek, nem fogod megérteni a lényegét

"Amennyiben te szeretnéd meghatározni, mit jelent a demokrácia, akkor az már nem lehet az"
( jóskapista) .

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.07.14. 13:59:05

@mirrmurrkandúr: ő az egyetlen politikus, akit a nihilista-populista-feudalista fáciahercegkodó kedvel. :)

porfelhő 2011.07.14. 14:00:09

@graycivil:
Figyelj! Lapozzál már!!
Ez tökéletes példa arra, hogy egy települést , egy város, egy nagy várost hogyan nem lehet működtetni.
Máshol is vannak "vegyesen" képviselők a testületben, fidesz többség is van. Mégis megpróbálnak együttmüködni, tenni a városért, Nem a botrányt halmozzák botrányra. és többségében sikerül is.
Unalmas ez a téma már nagyon, de nagyon.
ott a pont a végén.

aszekelyek 2011.07.14. 14:00:12

Kedves Gábor! Elnézem Schiffert ezen a képen. Mintha nem akarna ott lenni, ahol van, szíve szerint. Az arckifejezése, a tekintete amerre a testével, arcával fordul... el a partnertől, -kár, hogy a lábát nem létni...- mint aki nem ezt akarta, amikor a lehet más a politika formáció frakciójának vezetését vállalta. sRossz az arcszíne is, nem csak a borosta miatt. Ők együtt a jobbikkal. Mennyire utálatos, hogy mindig igazam van.....Az olajfa mdf, szdsz a feri megett is beáll mögéjük? Lendvai asszonynak különösen jól fog állni a jobbik.... Biztos kapnak kétharmadot. Hogyne. Nagy az Isten állatkertje. Alacsonyan van a kerítés. Szerettem volna, ha az lmp tényleg valami más. Jó lett volna az országnak.

Balt 2011.07.14. 14:00:23

@panelburzsuj: (De, a forrást is fentebb.)

megszűnt 2011.07.14. 14:01:40

@Hepci:
Jó bátor vagy velem együtt!:)

@fatia-negra:
Mire jó a gomb, miként lehet használni?

Mert az odáig rendben, hogy kéred ide a felszerelését, de aztán akkor majd egyedül tudod használni. Nem önzőség ez ici-picikét?

Balt 2011.07.14. 14:04:08

@mirrmurrkandúr: "Szerintem nem rossz ötlet."

Már csak Cohn-Benditnek kell eladni valahogy. :)
Egyébként eléggé egy hullámhosszon vagyunk, meg Radala is, ha jól sejtem. :) Valami platformot kéne alapítanunk. :)

6.Lenin 2011.07.14. 14:04:17

@knausz:

1 nemzeti-liberális, szűrné mások véleményét?

Ez most komoly?

groggil 2011.07.14. 14:05:23

@hoplita:
Épp azért mondom, hogy érdemes lenne a Jobbiknak is elgondolkodni -még akkor is, ha elképesztően bizarr a gondolat Lmp-vel együtt indulni- ezen a "perverz koalíción". Meg is indoklom, miért:
A realitás az, hogy a Jobbik 2014-re max. a 2. helyre jöhet fel. Legyen mondjuk 25%-a, akár még pár körzetet meg is nyerhet, bár erre kisebb az esély. A 25% szavazat gyakorlatilag kuka, az országos listájáról pár képviselőt bejuttat, és lesz a 200 fős parlamentben 10-15 fő jobbikos. Szintén 10 mszp-s, valamint 5-6 lmp-s. Ezzel szemben pedig 160 fideszes!
Viszont ha ez a "perverz koalíció" összeállna:
-olyan embereket is elvinne a szavazófülkéhez, aki ma teljes apátiában othon maradna.

Pont a bizarrsága a nagy fegyvertény: annyira súlyosan groteszk, hogy már önmagában ebből mindenki tudná, hogy ez nem valós koalíció, pusztán technikai! Ezt mindenki megértené. Csak arra szolgálna, hogy visszacsinálni pár olyan dolgot (választási törvény, Alkotmány, sztrájk tv..), melyeket pont nem kis részben a Jobbiktól való fideszes félelem miatt változtattak meg.
Ezért én nagyon komolyan azt mondom, hogy nem szabad csípőből elutasítani, sőt, gondolkodni kell rajta. A végtelen bizarrsága a garancia arra, hogy itt nem háttérmutyi és háttérpaktálás lenne!

porfelhő 2011.07.14. 14:07:42

@komment1:
Már bocs, hogy beleszólok. !

Nevezettnek jobban megy a gyaloglás mint a polgármesterkedés.
Alkalmatlan. ennyi. Kár ezen témán ezer kommenten keresztül vizionálni.

porfelhő 2011.07.14. 14:10:14

@fatia-negra:
A szűrőddel" együtt már nevetséges vagy.
Miért fáj neked, hogy ki- mit irogat ide???
hm?
:(

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.07.14. 14:10:31

@knausz: nem bátorság kérdése, emlékszel, szoktam sorolni f*szkalapokat... :)
Egyszerűen nem érzem szükségét. Ha valaki leírja sormintának, hogy OV a cigányhitler vagy Bauer Tamás ősi zsidó hagyományok szerint kétéves lányokat szokott kibelezni teliholdkor, hát tegye. Majd a bloggazda megoldja. :)

komment1 2011.07.14. 14:11:04

@mirrmurrkandúr:

Kedves ecsém, te egy nagyon gyermeki lélek vagy. Azt kell mondjam, hogy itteni kommentjeidből ítélve még van mit fejleszteni érvelési készségeden és stílusod csiszoltságán. De végtére is van még rá időd 70-80 éves korodig. Közben lehet, hogy beéred azt színvonalat, amit Éva képvisel a maga szakmájában. Majd ha te képviseled például egy szakmai társaságban a legmagasabb európai fórumon éveken át Magyarországot (ráadásul elnökségi tagként), akkor legalábbis szakmai szinten elérheted azt, amit ő. De az emberi vonatkozások ráadásul ettől függetlenek, azért még külön meg kell küzdened, hogy elérd az ő emberségének színvonalát. Sok sikert kívánok!

6.Lenin 2011.07.14. 14:11:05

@porfelhő:

Rövid, tömör és igaz.

megszűnt 2011.07.14. 14:11:26

@6.Lenin:
Simán.:) Ha @fatia-negra: szűrné, én is. Simán. Pláne ha tudom, mivel jár. Boldog-boldogtalant itt kimonderálnék a látókörömből és a végén csak egyedül szólnék és írnék. Magam-magamhoz.:)

Balt 2011.07.14. 14:12:01

@knausz: Lehet, hogy öregek vagyunk már ehhez... Én pl. már nemigen mernék a korzón kézenfogva végigmenni egy szeretett nővel. (Vagy csak most nem vagyok képes beleélni magam...?) Talán nem is amiatt, hogy "mit szólnak majd az emberek...?". Na de ehhez képest lássuk be, nem normális dolog, kamionplatón pucsítani...

Dunabogdány: Vasbogdány felé félúton. :)

Balt 2011.07.14. 14:12:53

@Balt: "egy" = "a", csak mert így jobban hangzik... :)

megszűnt 2011.07.14. 14:13:58

@Hepci:
Viccen kívül: itt azért nem olyan kemény a helyzet és nem olyan a stílus.

Én így látom. De lehet, hogy neked máshol az ingerküszöböd és akkor nem olvasod el.. mirrmurr..

Engem jobban az zavar, amikor ezerszer kell megmagyarázni ugyanazt és az illető nem érti.

radala 2011.07.14. 14:14:07

@panelburzsuj: Nem vagyok nagyon ott a nómenklatúrában, de Semjén nyilván azért MEH, hogy a KDNP örüljön, nyilván ö a világ egyetlen egyházügyi államtitkára, aki MEH is.
Az végképp nem tudom mi az a megbízott, de nem hangzik valami acélosan. Nem tudom értek-e ehhez, de én azt képzelném, a valós hatalma dajcstominak is nagyobb Szíjjártó Petiénél. SzP hatalmát/önállóságát én valahova SP hatalma/önállósága köré teszem.
Mindenesetre engem nem nehéz meggyőzni arról, hogy a Fidesz csak a létező pártok legjobbika, de messze messze nem az elképzelhető legjobb. Mindenesetre Szíjártó nem tudna sebet ejteni nálam a Fidesz megítélésén. (Nyakó sem az mszp-jén)

Balt 2011.07.14. 14:16:04

@bigapples: "Most már a szociknak a vegyes egyfordulós rendszer tetszik."

Igaz, reggel is láttam ezt a Molnár gyereket. (Nem tudom honnan akasztották le, de viszonylag értelmes ürgének látszik. Érthetetlen... Ez lesz a mamutok nászából...? :) Na de sebaj, Fletó majd jól elintézi. :))

mirrmurrkandúr 2011.07.14. 14:17:06

@Hepci: hát kedvelje, nincs ezzel semmi gond, de attól még az, ami. Én is kedvelem a Fideszt, pedig tele van szarfaszú disznókkal. A szar ízlés nem büntetendő. ;-)

megszűnt 2011.07.14. 14:19:52

@Balt:
"Én pl. már nemigen mernék a korzón kézenfogva végigmenni egy szeretett nővel."

Maradjunk abban, hogy most nem mered beleélni magad.:)

Határozottan közelebb kerültem Dunabogdányhoz.

6.Lenin 2011.07.14. 14:22:11

@knausz:

Pontosan ezért szeretné kodó is a gombot nyomogatni.
Azt hiszem megvan itt annak is a lehetősége, csinálhatsz saját blogot és letiltod a kommentelés lehetőségét.

Mások ájuldozhatnak a sok tehetséges bejegyzéstől és senkinek nem lesz lehetősége ebben hitében megingatni a blog tulajdonosát.

Tökéletes megoldásnak látszik, szerintem.

mirrmurrkandúr 2011.07.14. 14:23:08

@komment1: Nem kötözködöm, a saját szakmámban tényleg nem még vagyok Tétényi Éva szintjén, de még csak 27 éves vagyok, úgyhogy tán megbocsátod. Azonban ennek semmi köze a vitakulturámhoz, ha tényleg olvasgattad miket írtam csak ehhez az egy poszthoz, akkor lehet, hogy nem dorgálnál meg ennyire.

Továbbá: Tétényi tényleg kiváló eredeti szakmájában (építész), hogy emberileg milyen, azt nem tudom, de mint politikus egy senki. Esztergom mellet lakom, és nem csak én gondolom így. Szóval még egyszer: nem csak hogy senki, hanem egy tehetségtelen senki.

Ez a véleményem, nem muszáj vele egyetérteni.

Majd jön másik

megszűnt 2011.07.14. 14:23:48

@radala:
Az érdekes számomra, hogy a Te hozzászólásaid közül még egyet sem olvastam el.

@fatia-negra:
Se szűrő, se semmi. Még soha, egy mondatát nem olvastam el. Érdekes. És nem tudom az okát. Azt sem tudom, milyen oldali, sem semmit róla.. meglepő.

mirrmurrkandúr 2011.07.14. 14:25:18

@komment1: *helyesen: "tényleg még nem vagyok Tétényi Éva szintjén."

komment1 2011.07.14. 14:25:52

@porfelhő:

Nincs bocsánat ;)

Kedves Porfelhő! Neked pedig azt tudom ajánlani, hogy vezessél úgy egy várost, hogy egyetlen felvetésedet nem szavazza meg a testület, amelyben abszolút többségben vannak azok a fideszesek, akik már a választás éjszakáján (dokumentáltan) eldöntötték, hogy semmiben nem fognak együttműködni veled, kicsinálnak, mint polgármestert, ha rámegy is a város. Élő ember nem tudna ebben a helyzetben várost vezetni. Tudod, épp azért gyalogoltunk Pestre, gyűjtöttük össze az aláírásokat, hogy végre oszlassák fel a működésképtelen testületet és legyen teljesen új választás, mert a fideszesek mindent bojkottálnak és kikészítik a várost.

Biztos hallottál ilyen egyéb még sokkal tehetetlenebb emberekről is, hogy Kossuth meg Széchenyi meg Nagy Imre meg hasonlók. Mit értek el végül is? Aztán mintha mégiscsak elértek volna ezt-azt.

aszekelyek 2011.07.14. 14:26:40

@tölgyes: A kedves szavazók, az a nemmondommeg tömeg, megtette már egyszer, hogy a nagyon jól kormányzó, különösen a szocikhoz és szadeszhez képest , Orbán kormányt kihajította, amikor stabil országot adott át a következő kormánynak. Szomorúan látom, hogy a földhözragadt, merev, kicsinyes, orráig ha ellátó tömeg megint nem a kormány országért végrehajtott teljesítményét fogja a választáson értékelni , hanem hagyja , hogy a legrosszabb tulajdonságaira apelláló országot csődbe nem először kormányzók hamis gyalázkodása és mindent leértékelő szennyes magatartása és hazug és nagyon drága ígérgetései megint belevigye őket a csőbe. Mert ennyi eszük van. Akik pedig ezt a propagandát kifejtik , azok mindenféle jóérzést, erkölcsöt nélkülöző , saját haszonra hajtó , lelkiismeretlen alakok. Akkor is ha többen közülük az ismerőseim. Megmondom nekik a véleményemet személyesen is. bele a szemükbe. Nem sunyin, a suttogóban cigányosok és hazudozom, hogy milliárdos a zorbán... MA hallom, Csintalan műsorában, NAgy KAtalinnak mondja egy úr, hogy mennyire tudják, teljesen sötét embereknek beszélnek, amikor negyvenezer négyzetméter szőlőről beszélnek nekik. Már Orbánék birtokaként. Valami 4 nél kebvesebb hektár. Persze fogalma sincs a célcsoportnak, hogy az földben milyen kicsinek számít. Az elvtársak pedig hatalmas földbirtokokhoz jutottak, nem kevesen és arról persze kussolnak. Nagybirtokok vannak, mint a feudalizmusban, a kezükben. Nagyon értékes magyar föld. A ballib birtokában. Nem vacakoltak. Ami érték , náluk van. Közben uszítanak Orbánra. Meg Széchenyihez hasonlítják. Aki hatalmas vagyonnal és földbirtokkal rendelkezett. Mellesleg. Nem öt gyerekkel és svájci frank hitellel, mint Orbán. Olyan okádék a ballib propagandája, hogy arra az én szókincsem is lehet, hogy kevés. elmondhatatlanul ócska és megalázó azokra nézvést, akiknek szánják. Minden szavukban implicit feltételezett ostobaság van a befogadóról. Tisztességes szándékú ember pedig ilyet nem tesz. Csak akik sokadszorra is hülyére akarják venni a választóikat. Akik még baromi büszkék is lesznek rá..... Isten mentse meg ettől Magyarországot. Ahogy mondaná Hofi, Mennek körbe a pályán és mondogatják, én vagyok a hülye, én vagyok a hülye....A már többször átöltözöttek megint átöltöznek. -tek. Sokadszorra mondom, senki nem lett más csak a jelmezek változnak. ennek a választási szövetségnek a felvetése is orbitális elvtelenség. Az ő őszödi beszédük. Mindazt nem gondoljuk komolyan, amit eddig mondtunk. A hatalomért az ördöggel is, de az említett két párttal mindenképp. Hogy is mondta ferink? Le kell verni a jobboldalt. Nekik jó lesz. Néhányuknak. Az országnak? Majd megint nem lehet hozzájuk szólni, amiért ezt tették az országgal, amit 2002 és 2010 között és újra meg akarják tenni. Nem, nem szégyellik sem a politikusaik, sem a választóik. Mintha nekik nem fejlődött volna ki a szégyenérzetük, ami egy két-három éves gyereknél már, ha olyan miliőben él, kifejlődik. Nyilván ők úgy nőttek fel, hogy csak másoknak van szégyellnivalójuk, mi mindent megtehetünk velük. Ahogy az 5o-es évek vezetői tartották magukról. A céál semmi más, mint leverni a jobboldalt. Az országot megint lerontani és a romokat hátrahagyni.

mirrmurrkandúr 2011.07.14. 14:27:14

@Balt: "Viktor képet a ballib disznók ágya fölé" platform. ;-)

aszekelyek 2011.07.14. 14:32:24

@tölgyes: :) dehogy... fenntartja a véleményét, oszt jónapot. :) lesz magyarázat, hogyne.. HA eddig nem is volt a patásördög , de:) Orbán, MAjd mostantól a patás a köbön lesz. Mindig mondtam, hogy az szdsz pénzeli a jobbikot. KAptam is eleget érte. A szocik csak róluk beszéltek..., meg a szadesz is. KAcsingatott rájuk a FIDESz , a szocik szerint. :) Most a kiskarácsony kacsingat meg ők. De meglesz a dumaaaa és nagyonnemzeti lesz ám... óh, hogyne... Hirtelen megnemzetiesedik mind és éneklik a székely himnuszt is... naná,, üvöltve. Megyek a vendégeimhez. Mára eleget undorodtam.

aszekelyek 2011.07.14. 14:33:46

@Balt: Nem pontos a megfogalmazás. Akit elbocsátottak, rádióst, kettőt ismerek. HAzug propagandát terjesztettek. Ártani MAgyarországnak. CSókolom!

komment1 2011.07.14. 14:38:16

@mirrmurrkandúr:

Mint mondtam, nincs bocsánat :P

De persze emlékeimben élt, hogy ifjonc vagy még, ilyen korúakat is tanítok az egyetemen (bár tény, hogy maga sem vagyok ősöreg:). Éppen ezért bátorkodom felhívni a figyelmedet arra, hogy ha már láthatóan konzervatív alapállásúnak tartod magad, akkor például eleve senkit nem nevezhetsz "egy senki"-nek, hát még egy olyan szakmai és emberi kvalitásokkal rendelkező hölgyet, aki az anyád lehetne. Az ilyesmi egyszerűen infantilis, és nem méltó egy magát úriembernek tartó férfihoz.
Az egészen más kérdés, hogy politikailag neked nem jön be és nem szavaznál rá. Ezt viszont egészen más stílusban és színvonalon is lehet kommunikálni.

Balt 2011.07.14. 14:40:59

@groggil: Lehet, hogy kevésbé fájdalommentesen is ki lehetett volna vezetni az adójóváírást (és a szuperbruttót), de valahol el kell kezdeni, szűk 3 év volt rá.

A végkielégítések különadóját olyanképpen módosították, hogy beosztottak esetében 3,5 mFt a határ. Lehet, hogy itt valóban be kellett volna fogadni az LMP módosítóját, csak hogy a bányászok tömegei elégedettek legyenek... : :))
hvg.hu/itthon/20110509_vegkielegites_lmp_jogallami_javaslat

A többire: LFS

6.Lenin 2011.07.14. 14:46:00

@komment1:

"Az egészen más kérdés, hogy politikailag neked nem jön be és nem szavaznál rá. Ezt viszont egészen más stílusban és színvonalon is lehet kommunikálni."

Nagyon igaz.
Ez csak TÉ esetében igaz?

hoplita 2011.07.14. 14:46:32

@6.Lenin:

"....Alaptétel, a realitásokat összekeverni a vágyakkal/álmokkal, súlyos hiba.

Célokat, a realitásokhoz mérten kell kitűzni......'

Egy vén, szar, gyáva opportunista mumia vagy, húzzál a picsába.

mirrmurrkandúr 2011.07.14. 14:48:38

Nézd, a stílusom olyan, amilyen nem szoktam véka alá rejteni a véleményem, lehet ezért haragudni rám, habár az évek múlásával nyilván ez tompulni fog valamelyest.

Hogy mennyire vagyok konzervatív ez hosszú fejtegetés témája lehetne, de maradjunk annyiban, hogy nem ez nem feltétlenül van így...

Ha pedig Esztergomban szavaznék, nyilván T.É.-t támogatnám, de nem azért mert jónak tartom, hanem mert Meggyesre SOHA nem szavaznék. Aki megüt egy nőt, az nálam elásta magát, egyébként meg egy simlis gengszter a helyi Fidesszel karöltve. Szánalmas, nekem ég a pofám miattuk, de ez van. A komplett Fideszt ezért megítélni viszont hülyeség. Helyi ügy, helyi idiótákkal. A többiben egyetértünk.

Balt 2011.07.14. 14:50:44

@groggil: A Kapolyi-féle Vértesi Erőműről és a márkus-hegyi bányáról van szó, nemdebár? Ez valóban egy igazi maszopos sikersztori, jó, hogy hoztad! Bár attól tartok, Kapolyi Eocén sem az öregek otthonában fogja tölteni utolsó éveit...

hoplita 2011.07.14. 14:50:48

@ökörpöröly:
Mondtam....visszaduglak anyádba, la megtalállak.

6.Lenin 2011.07.14. 14:52:48

@hoplita:

Azt csípem benned, meggyőző érveid vannak.

Mondjuk én valóban azt hittem, a Jobbik keményen meg fogja szorongatni a Fideszt. Sajnálom , hogy elbizonytalanítottál ebben, igaz nem egyedül.
Pedig nagy szükség lenne 1 valódi ellen pólusra a Fidesszel szemben.

Sajnos nem látszik komoly ellenfélnek, jelenleg, senki.
Reménykedjünk. Talán majd, a Mindenható segít.

mirrmurrkandúr 2011.07.14. 14:53:16

@komment1: az előző neked ment. jav.: " nem megítélni, elítélni"

komment1 2011.07.14. 14:54:28

@6.Lenin:

Nem. Azért írtam. Mire célzol?

mirrmurrkandúr 2011.07.14. 14:54:42

@hoplita: és neked milyen vágyaid vannak? (ökörpöcshuszár anyuciba való visszatuszkolásán felül, mert az mindannyiunk közös álma..:-)

6.Lenin 2011.07.14. 14:56:35

@komment1:

Semmire, csak olvasom a kommenteket.

komment1 2011.07.14. 14:56:52

@mirrmurrkandúr:

Én sem rejtem véka alá a véleményemet, azért írtam le most is :)

Balt 2011.07.14. 14:58:00

@mirrmurrkandúr: Ez egy nagy szerelem... :)

ulrike (törölt) 2011.07.14. 14:58:19

@manyike: Nagyon frappánsan foglaltad össze. Tetszik. Köszönöm.

komment1 2011.07.14. 15:00:17

@Balt:

Milyen jó meglátás :) Tényleg elismerten vonzó hölgy is, hiába nem mostani évjárat.

Balt 2011.07.14. 15:04:02

@aszekelyek: "Lendvai asszonynak különösen jól fog állni a jobbik..."

Ő még támogatta is az ötletet az első nyilatkozataiban. Mindjárt megkeresem:

"A napokban fölmerült, hogy afféle ellenzéki kerekasztal kellene (Lendvai Ildikó MSZP), a cél érdekében ideiglenesen a Jobbikkal is össze lehet fogni (Karácsony Gergely LMP), a Jobbikkal nem lehet (Mesterházy Attila MSZP)." (Androsseb Iván)

ulrike (törölt) 2011.07.14. 15:05:47

@panelburzsuj: 'Föltéve persze, hogy stikában nem pont emlékezetlyuk-gyáros vagy magad is ... :)'

Még a feltételezést is visszautasítom! Én mindenre és mindenkire nagyon jól emlékszem. Mit is mondtál?:)

török gábor 2011.07.14. 15:08:12

@tölgyes: senkit sem perelek be, ha hülyeségeket beszél, mert annyira unalmasnak tartom ilyenek miatt a pereskedést. ennek ellenére az igaz, amit bigapples is idézett. értesíteni fogom, ha változtatok ezen a gyakorlaton :)

lüke 2011.07.14. 15:12:45

@Hepci: :))))))))
a Balatonra gondoltam,ahol ilyen nevü utcák vannak

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.07.14. 15:12:54

@aszekelyek: ezt kinyomtatom és elviszem a strandra... :)

Balt 2011.07.14. 15:13:16

@knausz: Pedig Radala "alapító tag" és érdemes olvasni. :)

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.07.14. 15:13:18

@sárkányfő:
Már elsőre is világos volt, hogy nincs alternatívád, te nem tudsz jobbat.
Azért kaptál egy esélyt, hátha, de persze biztos voltam benne, hogy nem fogsz tudni válaszolni. :-)

török gábor 2011.07.14. 15:14:29

@tölgyes: nem akarom kiábrándítani, de azért fenyegetett. sajnálom, ha emiatt csalódott a kormányban :)

ulrike (törölt) 2011.07.14. 15:15:02

@Hepci: Szólj, ha telket akarsz venni Bogdányban.

megszűnt 2011.07.14. 15:16:06

@Balt:
Nem tudom, miért, valahogyan kimaradt nálam az ő olvasása és Török Gábor is akinek szólt, bigapples, őt meg egyáltalán nem is láttam..

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.07.14. 15:18:01

@fatia-negra:

Divat lett ez a feudalizmus szó manapság, de mi az alapja?

A feudális társadalom egész máshogy működött, mint a mai.

megszűnt 2011.07.14. 15:19:18

@török gábor:
Ki fenyegette a saját blogjában? Én most visszaolvasok..

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.07.14. 15:21:05

@ulrike: köszi, csak süllőt szeretnék fogni néha, de az se megy. Aztán jó lenne találnom egyszemélyes bérelhető túra- vagy versenykajakot (bár az utóbbi most kockázatos, megnöveltem a beülőszervem átmérőjét). :)

Balt 2011.07.14. 15:22:40

@6.Lenin: Majd jön a PTK (perverz technikai koalíció), és mindenki boldogan él, míg meg nem haL... :)

Balt 2011.07.14. 15:23:13

@komment1: Mondjuk nekem nem jön be elsőre - pláne már így sokadikra :) -, de megpróbálom tiszteletben tartani mások érzelmeit. :)

komment1 2011.07.14. 15:25:26

@Balt:

Hát ha mindenkinek bejönne, akkor ő volna a Sophia Loren, sőt inkább a szép Helena. Utóbbi közismerten mindenkinek bejött.

hoplita 2011.07.14. 15:25:55

@bóra77:
'....Amióta Havas vezeti a Civil a pályánt...'

Akkor az mán jó lehet.
Olyasmi. mint amikor a kurva jámbor életről szóló műsort.:)

Egyébként nem is nagyon kellett volna az átévét mondanod....már rég rájöttem.
Nem is kellett hozzá nagy detektívnek lennem.:)

panelburzsuj 2011.07.14. 15:25:55

@mirrmurrkandúr:

Igazad van.

Mi köze is ahhoz a komplett Fidesznek, hogy Meggyes egyéni 55 százaléka is a kétharmados fülkeforradalom nélkülözhetlen tartóoszlopa?

Mert ugye ha a Meggyeshez képest angyali Arnóth helyébe se sikerült pótlást kirimánkodni a kedves szavazókból ...

Megérted, cicus, hogy miért tűnik a Fidesz melletti kiállás néha szimplán csak undorítónak?

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.07.14. 15:27:25

@tölgyes:

Ezüst, platina, palládium és ródium is megteszi.

Ezek az értékek, nem a semmiből teremtett fedezetlen pénz.

hoplita 2011.07.14. 15:27:36

@Balt:

"...."A Fidesz egyfordulós vonzalma logikus, a párt alapvetően uralja a jobboldali politikai teret - a 2010-es választási adatok szerint nagyobb az átjárás a Jobbik és az MSZP, mint a Jobbik és a Fidesz szavazótábora között, a szélsőjobboldali párt alapvetően a korábbi szocialista körzetekben szerepelt kiemelkedően jól....."

Háppersze.....olyan eccerű ez, mint a vízicibere.

Csak azt tudnád, hogy hány 2002-es szoci szavazót láttam én a 2010-es fityiszes rendezvényeken....:)

Balt 2011.07.14. 15:29:15

@mirrmurrkandúr: Még lánykori nevén kérkedett (na jó: értekezett) azzal (arról) Fatia (Thomas Clodo), hogy személyes jó ismerőse TÉ. Szigorúan szakmailag persze. :)

radala 2011.07.14. 15:29:55

@knausz:Semmit nem vesztettél volna, ha így lenne, de tévedsz, egyszer beszéltünk is (lehet, hogy valóban csak egy kérdés egy válasz), arról, hogy hogy is lehet egy polgári körös multi fan...
@Balt:Ez jól esik, ha nem is igaz, sem az alapító tagság, sem a mondat másik fele. Bár én is azt hittem korábban magamról, hogy már a második bejegyzéshez hozzászóltam, de később kiderült, hogy ezt csak úgy hittem, mert valami 17-diknél szóltam először hozzá.

Minor.Dragon 2011.07.14. 15:32:02

@knausz: Értem, szóval a középosztály erősítése egy kimondott cél.
Látom, nagyon otthon vagy a témában, ezért megkérnélek, definiáld, de pontosan(!), ki is ma Magyarországon, aki szerinted beletartozik a középosztályba, és milyen kritériumok alapján.

hoplita 2011.07.14. 15:32:20

@mirrmurrkandúr:

".....mint az Echo TV, ami pedig aztán már tényleg az ultrafröcsögős szittyahardcore kategória....."

Nana......!!!!!!
Hát ilyen sekélyen gyökerezik bennetek a hála, öcsi???????

ulrike (törölt) 2011.07.14. 15:32:30

@Hepci: Az nem baj, alacsonyan tartja a súlypontot evezéskor. Képzelj el egy-két fejenagy kommentelőt a vízen. Állandóan fölborulnának.

komment1 2011.07.14. 15:34:52

@Balt:

Mondjuk én is gyerekkorom óta ismerem a családot, anyukájával még egy imacsopiba is jártunk, a nővérem meg TÉ osztálytársa volt, a fiaim az unokaöccsével járnak népitáncra, sőt Meggyessel (meg Hernádi Zsolttal :) egy utcában nőttem - most látom, hű de gyanús vagyok :F

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.07.14. 15:36:24

@ulrike:

Az egyszer egyben meg mindenki egy. Szóval legalább a kettővel kell szorozni (a természetes számok halmazán értve), hogy több legyen mint volt.

Balt 2011.07.14. 15:36:59

@radala: Na mindegy, én emléxem Szegedre stb., bár volt egy időszak, amit mindketten kihagytunk, de gyakorlatilag az elejétől jelen vagy. Én is: :)
torokgaborelemez.blog.hu/2009/11/02/miert_ir_blogot_egy_politikai_elemzo/fullcommentlist/1#c7549477

mirrmurrkandúr 2011.07.14. 15:40:03

@Balt: Én is "alapító tag" vagyok. Már akkor kellett volna valami platformot csinálni, már egész szép rajongótáborunk lenne.. :-D

P.S.: bár jobb későn, mint soha! :-)

Balt 2011.07.14. 15:42:15

@komment1: :) Maradjunk annyiban, hogy nem ismerem az Esztergomi helyzetet a sztereotípiákon túlmenően, így - gyáva módon - nem foglalok állást. Ha ennyire fekete-fehér a helyzet, amennyire látni vélitek és láttatjátok, akkor megmagyarázhatatlan, hogy a Fidesz miért nem ment a dolgok elébe, miért nem épített fel más jelöltet Meggyes helyett, miért nem állt TÉ mögé stb. Talán előbb utóbb kiderül, de addigra Tétényi is teljesen leamortizálódik, ez azért sejthető...

mirrmurrkandúr 2011.07.14. 15:42:25

@hoplita: @panelburzsuj: megértem, csak ne vágd a fejemhez állandóan!

Balt 2011.07.14. 15:43:03

@mirrmurrkandúr: Igen, emléxem, meg Malac69-re. Őt mostanában nemigen látni itt...

mirrmurrkandúr 2011.07.14. 15:43:22

@Balt: te, ő nem a kisherceg véletlenül????

panelburzsuj 2011.07.14. 15:43:33

@Minor.Dragon:

Súgok a blogtársnak:

középosztály az, akit a Fidesz erősít! :)

Balt 2011.07.14. 15:44:08

@Balt: e=mc2... izé, esztergomi kis e. :)

nyünyüge 2011.07.14. 15:44:31

"Hihihi, hahaha, mit gondolt magába...."

"...a Kormányablakok népszerűsítése céljából művészeti pályázatot hirdet annak érdekében, hogy fiatal magyar művészeink, ifjú magyar tehetségeink és kreatív elméink bemutatkozhassanak és bekerülhessenek a köztudatba, ezzel is szemléltetve országunk kulturális életének sokszínűségét egy, az ország összes megyéjét összefogó kezdeményezésen keresztül..."

http://www.kormany.hu/download/f/16/40000/Palyazati_kiiras_v11_kim_v%C3%A9gleges.pdf#!DocumentBrowse

vastagbor.blog.hu/2011/07/14/kormanyablak_1

Balt 2011.07.14. 15:45:19

@mirrmurrkandúr: Is. :) De akkor még Kodó Tamás. Egyébként bírom a humorát. :) Tehát nem fogom szűrni. :)

mirrmurrkandúr 2011.07.14. 15:45:28

@Balt: ő a blogján füstölög, és tanításba fojtja bánatát. :-(

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2011.07.14. 15:46:46

@török gábor: "Számomra éppen ezért a felvetés kapcsán nem is az a fontos, amiről most mindenki beszél: hogy beilleszthető-e a Jobbik ebbe a konstrukcióba. Természetesen nem, de az elemző számára nem is ez az igazán érdekes. Sokkal inkább az, amit elrejt, eltakar ez a gondolatkísérlet, s ami az eredeti felvetésnél sokkal reálisabb, kézzel foghatóbb. Hogy bár eddig az LMP rendre megkerülte, elutasította, valójában mára elfogadta: a következő választáson a baloldal pártjai valamilyen formában együttműködve indulhatnak majd."

Nos, számomra sem ennek a technikai koalíciónak a 2/3-os győzelme az érdekes, hanem az, hogy ehhez gyakorlatilag egy 18%-os mandátum-arányú Jobbikkal kellene kalkulálni... (a fineszes választási rendszerben elérve!) mármint ugye egy összesen 49%-os baloldali eredmény mellé.
Hisz abból indultak ki, hogy a Fideszt ezen választási szabályok alapján NEM lehet megverni...

További problémám Gergő azon felvetése, hogy "ha már úgyis megvan az a szükséges 2/3, akkor egy füst alatt - a választási rendszeren túl! - mindjárt szabaduljanak meg pár EGYÉB "Achilles-törvénytől" IS...
"Ilyen az adótörvények kivezetése ... a Költségvetési Tanács vétójogának az újragondolása, a médiatörvény alapvető megváltoztatása, az önkormányzati ... választási rendszer arányosítása" - szvsz ILLETLEN árúkapcsolás!

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2011.07.14. 15:46:47

@török gábor: "Számomra éppen ezért a felvetés kapcsán nem is az a fontos, amiről most mindenki beszél: hogy beilleszthető-e a Jobbik ebbe a konstrukcióba. Természetesen nem, de az elemző számára nem is ez az igazán érdekes. Sokkal inkább az, amit elrejt, eltakar ez a gondolatkísérlet, s ami az eredeti felvetésnél sokkal reálisabb, kézzel foghatóbb. Hogy bár eddig az LMP rendre megkerülte, elutasította, valójában mára elfogadta: a következő választáson a baloldal pártjai valamilyen formában együttműködve indulhatnak majd."

Nos, számomra sem ennek a technikai koalíciónak a 2/3-os győzelme az érdekes, hanem az, hogy ehhez gyakorlatilag egy 18%-os mandátum-arányú Jobbikkal kellene kalkulálni... (a fineszes választási rendszerben elérve!) mármint ugye egy összesen 49%-os baloldali eredmény mellé.
Hisz abból indultak ki, hogy a Fideszt ezen választási szabályok alapján NEM lehet megverni...

További problémám Gergő azon felvetése, hogy "ha már úgyis megvan az a szükséges 2/3, akkor egy füst alatt - a választási rendszeren túl! - mindjárt szabaduljanak meg pár EGYÉB "Achilles-törvénytől" IS...
"Ilyen az adótörvények kivezetése ... a Költségvetési Tanács vétójogának az újragondolása, a médiatörvény alapvető megváltoztatása, az önkormányzati ... választási rendszer arányosítása" - szvsz ILLETLEN árúkapcsolás!

hoplita 2011.07.14. 15:46:51

@Balt:

"....."Egyéni jelöltjeink erőssége és az elsöprő elsőkörös győzelmek az egy forduló mellett szólnak, de közben azt is látni kell, hogy az sokkal jobb helyzetbe hozza a kis pártokat, elsősorban a Jobbikot" - magyarázta a forrás. A Jobbikot támogatók szerinte ugyanis csak egy kis hányada bír másodlagos preferenciával, vagyis egy egyfordulós választáson mindenképp a Jobbikra voksolnának.....'

Ugyehogyugye....:)
Tőlünk félnek ezek, nem a lámpásoktól, vagy a maszopósoktól....
De biztos csak hallucinálok.:)

mirrmurrkandúr 2011.07.14. 15:46:55

Tehát Kodó Tamás, kisherceg meg fekete (h)arcos ugyanaz???

Balt 2011.07.14. 15:47:41

@mirrmurrkandúr: Kár, mert vele is egy húron pendültünk. (Kb.)

mirrmurrkandúr 2011.07.14. 15:48:54

@hoplita: Echo TV meg a szittyahardcore:

Azért ezekért az összeesküvés-elméletekkel teletoszott orbitálisan igénytelenül összekúrt hülyeségekért (ezek műsorok, amiket az Echo TV-n látni, de dömpingben) nem biztos, hogy a hála lenne a legmegfelelőbb viszonzási mód.

Nem mondom, az ATV-nél ez is jobb, de ennél szerintem te is igényesebb vagy...

aszekelyek 2011.07.14. 15:48:56

@Balt: elfogultság tehát kizárható:) @hoplita: No és mennyit csábítottál át a jobbikhoz onnan? :DDD én hősöm... Mit szólsz Karácsony felvetéséhez az ellenzéki szövetségről? Lemutyizni a szocikkal meg a ballibbel, akik persze gondosan szétosztlottak és át is öltöztek... beveszitek gyurcsány új pártját is? ha lesz neki? :D esetleg kívülről támogatjátok? Naaa, van az a pénz?

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.07.14. 15:49:49

@mirrmurrkandúr: ja. Amikor eléri a nickje a 10000 hozzászólást (kb. 2 hónap), akkor cserél. :)

hoplita 2011.07.14. 15:50:22

@mirrmurrkandúr:
Ne mongyál ilyet baszki, oszt szavam se lesz.

Balt 2011.07.14. 15:50:43

@mirrmurrkandúr: Persze. Ill. a stílus ugyanaz, eltéveszthetetlen. Meg a kényszeres nickváltás is. :) Szerintem ez az álarc is kopik, lassan esedékes valami új. :)

mirrmurrkandúr 2011.07.14. 15:52:50

@Hepci: azt tudom, hogy szereti Tétényit, de azt nem tudtam, hogy ilyen édesdeden ;-)

Balt 2011.07.14. 15:53:00

@hoplita: Szó se róla, nagyon rabiátus vagy, de szerintem nem kell félni... :))

panelburzsuj 2011.07.14. 15:53:31

@Hepci:

És én legyek a szövegstylist?

Mecsoda diszkrét felkérés ... :))

hoplita 2011.07.14. 15:54:42

@aszekelyek:
Ha lenne hozzá most, az agylágyító hőségben esetleg megtárgyalnom, azt akkor sem veled folytatnám le, te agyatlan jaffaliba.

Te csak gágogjál, meg álmodozz lézerjani farkáról.
Mellesleg sokat nem nézek ki az ilyen faszfejekből, ha netalántán ........úgyhogy marad az urad.:)

panelburzsuj 2011.07.14. 15:54:59

@mirrmurrkandúr:

Egyezkedjünk?

Nem pisilsz tüntetően a szőnyegre - nem nyomom bele az orrod.

mirrmurrkandúr 2011.07.14. 15:55:39

@hoplita: Nem az őstörténet-kutatással van bajom, hanem az ilyen leleplezős, összeesküvés-elméletes hülyeségekkel.

Ilyenek még a Barikád-on sincsenek. Hál' Istennek!

Balt 2011.07.14. 15:55:41

@Hepci: :) Miért, ez valami informatikai korlát, vagy önszorgalom/-sanyargatás...? :)

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.07.14. 15:55:43

@knausz:

"És itt a de. Az egyfordulós választási rendszer, mely lehetetlenné tenné, vagy legalábbis borzasztóan nehézzé, más pártok bejutását a Parlamentbe."

Szerintem kevered a dolgokat.
Az új választási rendszer valóban nehezebbé teszi a parlamentbe jutást, de NEM AZ EGY FORDULÓ MIATT!

Egy tisztán listás, bejutási küszöb nélküli választási rendszerben olyan simán jutna be legalább tíz párt, mint a pinty.

A korábbi választási rendszerben is a nagyobb pártoknak kedvezett a második forduló. Ott már csak az első három jelölt indult újra, már ha nem lépett vissza pofátlanul szemét módon. azaz a második forduló semmit nem használt a gyengébb pártoknak.

A bejutási küszöbértéken és a listás mandátumok arányán múlik, hogy hány párt van a parlamentben.

De persze nem kunszt olyan választási rendszert sem kitalálni, ahol nincsenek semmiféle listák, mégis sok párti a parlament.

Például leegyszerűsítve egy megye egy választási körzet, minden jelölt egyénileg indul - persze nyugodtan lehet párttámogatása - és megyénként az első mondjuk hat helyezett jelölt lesz képviselő. Budapesten több, de azt is fel lehetne (és kellene) osztani Budára és Pestre. Ez 21 választókerületet jelent, ahonnét mindegyikből több jelölt nyer mandátumot.

Ezzel a módszerrel olyan 6-7 párti parlament lenne és nincsen benne semmiféle lista, sem második forduló, sem "kompenzációs" osztogatás.

Természetesen egy párt egy megyében több jelöltet is indíthatna, ha akarna, ha tudna és ha elég erősnek érezné magát több jelölt első hatba juttatására.

Ez a módszer fontossá tenné, hogy a pártok jól mérjék fel az erejüket. Ha túlbecsülik az erejüket és túl sok jelöltet indítanak, akkor lehet egyik sem jut be egy körzetben, ha meg túl gyengének, akkor kevesebb mandátumot szereznének, mint amennyi erejükből telt volna.

A kis párt is be tud juttatni egy jelöltet képviselőnek, ha csak arra az egy jelöltre koncentrál, míg egy nagynak meg kell osztania az erejét, ha egy körzetből több képviselőt is akar.

Egyszerűbb, de jóval izgalmasabb lenne a választás, nem csak a kis pártok, de a nagyok számára is.

Pártlista ahol nem lehet a jelöltekre szavazni SUX! :-(

Balt 2011.07.14. 15:56:22

@Balt: Esetleg meghasonlás...? :)

hoplita 2011.07.14. 15:56:50

@Balt: Persze, az vagyok....megyek is a kocsmába.
Meleg van.:)

aszekelyek 2011.07.14. 15:57:00

@hoplita: ménemongyon ha az a véleménye? van ilyen, van olyan, mer szólásszabadság van. :D

mirrmurrkandúr 2011.07.14. 15:57:54

@Balt: fura csávó (K.T.), időnként éreztem vele kapcsolatban, mintha elhagyta volna a vibrátora... :-D

megszűnt 2011.07.14. 15:58:15

@tölgyes:
Mostanában Önt sem olvastam, de jól megdolgoztatott, és a gépemet is!

Ez a kommentje volt, mely Török Gábort sértette?
2011.07.12. 21:54:12

Nem igazán tudtam eldönteni, mert a többiben sem az a kifejezetten stílusos, mint akit korábbról itt megismertem.

mirrmurrkandúr 2011.07.14. 15:59:05

@panelburzsuj: ahamm... értem. ok. Nem beszélsz hülyeségeket a kormányról, én meg megpróbálok disztingválni, ha tehetségtelen, baszatlan MILF-ek próbálnak várost vezetni.

Megegyeztünk.

panelburzsuj 2011.07.14. 16:00:40

@nyünyüge:

Ezaz!

Lackónk végre méltó célra nyálazhatja a tintaceruzáját ...

hoplita 2011.07.14. 16:01:54

@mirrmurrkandúr:
De tavaly meglehetős akarat és szándékegységben ekéztek bennünket a hörtévével, meg kapcsolt részeikkel.
Gusztustalanul....gyomorforgatóan, kíméletlenebbül, mint a maszopot.
Gondolod, a magamfajta felejt?
Lehet táncikálni....csak az a mifajtánknál karcsú.
Mondom, mi nem felejtünk...és benyújtjuk alkalomadtán a számlát. Lehet borsos is....talán túl borsos.

mirrmurrkandúr 2011.07.14. 16:03:10

@aszekelyek: úgy érzem Hoplita sexuálisan vonzódik hozzád. Én nem ellenkeznék, még fegyvere is van. ;-)

hoplita 2011.07.14. 16:04:07

@aszekelyek:
Jó.
Akkor nyisd ki a szád, oszt megbaszom.

Haggyál mán, droid.:(

aszekelyek 2011.07.14. 16:04:56

@porfelhő: Ilyen a délibáb jelenség.... van aki asziszi az tényleg az, amit lát...:) @mirrmurrkandúr: jelszó : feudalizmus van...:D

@hoplita: ócsó fiacskám, ócsó, mint a csodakenőcs a piacon..., mindenre jó... Lényeg, hogy a kérsés kikerülve és a személyeskedés betolva. Juteszembe, az első komolyabb férfi ismerősöm szakasztott Lázár volt. Rendes fegyverzettel. Akkor valamit a poszt témájáról? Akkor fekete listán lesz schiferéknél is , aki JAffon járt valaha? Mer jártam... Érdekes lesz... a segílyke kérdése is. ez sztem arra jó, hogy mostantól két és fél évig tagadja mindenki, hogy csak ezt akarja és aztán megcsinálják. Nem lehet más a politika. A jobbik jelmezben van, ha lmp-sben, ha demochartásban...

mirrmurrkandúr 2011.07.14. 16:05:11

@hoplita: Jóvanna, inkább menj át aszékelyekhez, hátha nincs otthon férjura. :-)

hoplita 2011.07.14. 16:05:29

@mirrmurrkandúr:
Ja, jellemző.:)
Miazhogy...! Nagyonis!

hoplita 2011.07.14. 16:07:49

@aszekelyek:
"....az első komolyabb férfi ismerősöm szakasztott Lázár volt..."

Atyaúristen....!
Megdugott az orrával?
Szegény.....

megszűnt 2011.07.14. 16:08:59

@radala:
"..de később kiderült, hogy ezt csak úgy hittem, mert valami 17-diknél szóltam először hozzá. "

Ezentúl olvaslak. Hátha mégis veszítettem vele, amikor nem tettem.
Köszönöm, hogy Te legalább emlékeztél!

hoplita 2011.07.14. 16:10:12

@mirrmurrkandúr:
Öregebb nálam öt évvel...majdnem.
Mondtam vót mán....dugtam én a korosztályát....csak 25 évvel ezelőtt.
Ha lehet, most is maradnék ennél a 25-ös számnál...olyan szimpatikus.:)

mirrmurrkandúr 2011.07.14. 16:12:23

@aszekelyek: mármint a "rendes fegyverzet" alatt a rettenetes méretű farkára próbáltál nem túl finom célzást tenni? ;-)
Én mindig mondtam, hogy fontos a méret ;-)

@hoplita: Lázár egyébként örmény, nem zsidó. Az orráról meg nem tehet.

megszűnt 2011.07.14. 16:13:20

@Akitlosz:
Amiről tegnap nem beszéltem az esti műsor kapcsán az az, hogy a szavazókerületeket lehetne osztani-szorozni, nyújtani-toldani-foldani.
Ezt is egy óriási problémának látta az ellenzék.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.07.14. 16:14:03

@bóra77:

Mi az az isten?

Kizárólag egyes emberek fejében, gondolatvilágában létező mesebeli szellemlény.

Az emberi fejeken, gondolatokon kívül valahogy még senki sem érzékelte, tapasztalta.

A mesékkel persze semmi baj sincs, ameddig meseként kezelik őket. A meséket valósnak elfogadni, elhinni, hinni bennük ... hát .. az könnyen csalódáshoz vezet, vezethet.

Lásd amikor a gyerek rájön, hogy a saját szülei is átverik mindenféle télapóval, nyuszival, jézuskával, gólyával és egyéb (vallásos) regékkel.

Persze hazudós lesz minden gyerek, a szüleitől tanulja. Mire felnő sok ezerszer hazudtak neki, csak a saját szülei is.

mirrmurrkandúr 2011.07.14. 16:15:48

@hoplita: gondoltam, hogy tetszik a 25, csak nehogy lerágják a húst is rólad, veszélyesek ezek a pokemonok. :-)

panelburzsuj 2011.07.14. 16:17:01

@mirrmurrkandúr:

Oké.

Ha Tétényit kevesled, akkor legközelebb majd beszélgessünk egy másik testület-polgi kötélhúzásról. Ahol az ölbepottyant üresedésből is igencsak pünkösdi polgit tudott csak sikeríteni szegény Fidesz.

Szabó Lóri közéleti tehetségének kibontakozását gyerekkorától figyelhetem. Vele még a mérsékelt fideszesek szerint is az a legnagyobb gond, hogy több esze van, mint testületnek és a hivatalnak együtt. A nemi aktivitását se érheti kifogás ...

Nos? Gusztább téma, mint közös Éva asszony?

komment1 2011.07.14. 16:19:22

@Balt:

Annyiban maradhatunk, hogy Meggyest azért indították, mert kikényszerítette (hiába ajánlottak neki mindenféle posztot, neki Esztergom kellett - mondják helyi fideszesek). Mikor itt volt Kövér megdumálni, hogy agyő, inkább nem indítanák, Meggyes üvöltve közölte, hogy "túl sokat tudok rólatok". Zengett tőle a polgármesteri hivatal, minden ott lévő hallotta. (Hadd utaljak itt a rejtélyesen felszívódott jó pár milliárdocskára, ami miatt most úszik az adósságban az egyébként jómódú város.) Igencsak jól mutatja, hogy mennyire meg akarnak szabadulni Meggyestől, hogy a nemsokára beterjesztendő törvény szerint nemcsak TÉ, de Meggyes sem indulhatna újra az önkormányzati választáson (a 200 főbe meg nem férne be). Egyébként még a tavalyi választás előtt, mint azt itt már százszor leírtam, egy fideszes parlamenti képviselő felesége a szemembe mondta, hogy TÉ-t akarják polgármesternek. Erről természetesen TÉ is tudott, narancssárga kendőben kampányolt. Csakhogy azóta TÉ elindította az adósságrendezést (lásd eltűnt milliárdok) és egyébként is minden szempontból nagyobb falatnak bizonyul, mint amilyennek eleinte hihették. Hadd ne mondjam, akár potenciális Orbán kihívó lehet belőle, ahogy TG felhívta rá a figyelmet. Így tehát mára már a cél az, hogy TÉ-t és Meggyest is eltávolítsák az útból.
Szóval pontosan olyan tiszta, világos a helyzet, ahogy sokszor leírtuk, világos, hogy ki a rossz fiú és ki a jó lány a jelen szituációban. Persze szíved joga azt hinni, amit akarsz.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.07.14. 16:21:12

@panelburzsuj:

"Vajon az alakuló Fidesz azért alakult olyanná, amilyenné, mert csupa olyan zöldfülűből verődött össze, akiknek lövésük sem volt a politikai hatékonyságról?"

Nem. Hanem az alakuló Fidesz másmilyen pártban gondolkodott, mint a mostani, és eleve más volt a politikai rendszer, a történelmi helyzet is.

De egy olyan párt nem ért el volna 2/3-ot 2010-ben, ezért ha hatalomra akartak jutni, - és akartak - akkor módosítani kellett a párton.

Meg aztán az eredeti Fidesz a fiatalok, a 35 év alattiak pártja volt. Ha az alapító társaság meg akarta tartani magának a pártvezetést - és meg akarta - akkor módosítani kellett az alapszabályon, különben nem vezethetnék ugyanazok a pártot ma is, mint 20 éve.

Változnak az idők, a körülmények és némileg az emberek is. Így a célok is.

aszekelyek 2011.07.14. 16:21:28

@Balt: Várjál, van a sok rejtőzködő majd odatalál a hívó szóra az urnához.@mirrmurrkandúr: Nagyon félek is tőle:) Ha lesz időm jól megijedek.Túlkompenzál a drága.

komment1 2011.07.14. 16:21:48

@komment1:

Már a 200 fős Parlamentbe nem férne be Meggyes.

megszűnt 2011.07.14. 16:23:54

@Akitlosz:
"Mi az az isten?"

Erre én feleltem a blogomban, hogy Ő csak egy fénysugár, de nem kevesebb ennél!

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.07.14. 16:24:47

@knausz:

Nem képesek attól a dogmától elrugaszkodni, hogy egy szavazókerületnek csak egy képviselője lehet.

Pedig az önkormányzati választásokon a falvakban egész jól működik, hogy egy falu egy választókerület, de nem csak egy nyertes van, hanem az első mondjuk hét fő jelöltből fog állni a képviselőtestület.

Szóval a hülye listázás nélkül is megoldható, hogy ne a győztes mindent visz elv érvényesüljön az "egyéni" választókerületes rendszerben sem.

aszekelyek 2011.07.14. 16:25:45

@hoplita: Pontosan mit hagyjak a felajánlottak közül? :DDD Muszáj olyan fehér jelmez is hozzá a star wars-ból? Kapni azt a szexshopokban? Ráadásul nőiben?

megszűnt 2011.07.14. 16:27:52

@aszekelyek:
Eddig nem jöttem rá, hogy élvezed, amikor megaláznak.

bóra77 2011.07.14. 16:29:23

@hoplita: köszi, hogy disztingváltan fejted ki a véleményedet, hogy már sejtetted:) (kb. mintha most derült volna ki rólam, hogy valami elferdült lény vagyok)
Amellett, hogy Havas ki.....tt pökhendi, vannak jó sztorijai. nekem nincsen senki idősebb ember a környezetemben, aki hasonló sztorikat nyomna. így szórakoztat.
(ui.: kezdem azt hinni, hogy a saját korosztályomban szinte én vagyok az egyetlen nő (egy-két kivétellel), aki viszonylag rendszeresen ide irogat. biztos velem van a probléma..+ atv-t is nézek, ugye.)

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.07.14. 16:31:35

@manyike:

Szomorúnak és szánalmasnak tartom, ha a mai ellenzék azzal akar 2014-ben választást nyerni, hogy eltörlik a fidesz intézkedéseit és visszaállítják a 2002-2010 közötti világot.

Talán elfelejtették, hogy éppen annak az időszaknak a kormányzásának köszönhetően van most a Fidesznek kétharmados többsége?

Olyanok mint a néhai mdf, képtelen tanulni, következtetéseket levonni, megújulni.

Ha három párt akar több kulcsos adórendszert és csak a fidesz egy kulcsost, akkor jó esélyei vannak a fidesznek. :-)

Arra még nem igazán jöttek rá az ellenzéki pártok, hogy nem egymástól, hanem a fidesztől kellene szavazókat elhódítaniuk.

Valahogy nem nagyon látom alátámasztottnak, hogy 1988-2010 között olyan baromi jó és sikeres volt a többkulcsos adórendszer.

aszekelyek 2011.07.14. 16:37:55

@Balt: Gondolom ez nem elírás...:)
@mirrmurrkandúr: Nekem van egy bátyám hasonló orral, sem nem örmény, sem nem zsidó. Viszont ismerek nagyon jóképű örmény fiatalembert, mást is. Értenek a pénzhez, úgy tartják felénk. Őket is népirtották derekasan. JA és van egy szomszéd úr, RIP, akinek a felesége a hitközségből és a három gyermek is remek. :) évtizedek óta a legjobb viszonyban vagyunk:) Freud írt erről, bizonyos népek , bizonyosakhoz vonzódnak. Keveset találtam erről tőle sajnos. Hoplita firtatta, hogy ityeg a fityeg...:) No és a lényeg, a vonzalom tudattalan:) Politikailag homlokegyenest is előfordult már :) no nem a jobbikosok közül...

bóra77 2011.07.14. 16:38:21

amúgy a lefotózott kép (poszt) miről szól?
a fotón az látszik, hogy Mesterházy beleáll a szituációba, Schiffer meg kifelé kacsintgat, meg húzódozik, nem is középre áll (lényegében kb. azt üzeni: "én itt sem vagyok, csak véletlenül kerültem a képre"). ez alapján nem mernék fogadni semmilyen megegyezésre a szocik és az lmp között.:) (a legjobb a háttérben az az alvinésamókusokos kardigános nő)

hoplita 2011.07.14. 16:38:23

@mirrmurrkandúr:
Nem....rác geci.
A Jelen és a HVIM foglalkozott már vele..nem is keveset.
Ha csak a fele igaz, már az is borzasztó.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.07.14. 16:38:29

@Hepci:

Miért? Szocializálódott?
Nekem eddig nem tűnt fel.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.07.14. 16:42:43

@unionist:

Az ember teremtette az isteneket, ahogy a hétfejű sárkányt, a küklopszokat, az unikornist és a többi sok egyéb fantázia szülte mesebeli lényt is. Ezért aztán az emberi fejeken, gondolatokon kívül még nem találkozott egyikkel sem senki, mert eleve nem is találkozhat.

aszekelyek 2011.07.14. 16:43:10

@bóra77: kinek, hol. Van, aki Bástya elvtárshoz ment, van a ki nem oda...Van aki tagadja , sőt.Van aki ragaszkodik hozzájuk. Kikéri magának a Megváltót.

mirrmurrkandúr 2011.07.14. 16:45:04

@bóra77: az ATV-t?

Hát, azt sajna az Isten se bocsátja meg neked.

aszekelyek 2011.07.14. 16:47:52

@knausz: Ráülhettél az irónia érzékelődre:) Nézd csak meg!

mirrmurrkandúr 2011.07.14. 16:48:07

@aszekelyek: mármint te milyen népekhez is vonzódsz?

hoplita 2011.07.14. 16:48:25

@komment1:
".....Hadd ne mondjam, akár potenciális Orbán kihívó lehet belőle..."

Jajjjjjjj, anyám...!!!!
Ne hülyéskeggyünk mán, ha kérhetném.

megszűnt 2011.07.14. 16:51:46

@aszekelyek:
Egy dolgot mondok, mint nő a nőnek:
Ezt a stílust, amit eltűrsz, és @julie @hoplita: meg akik, ahogyan írnak Neked, ezt ne tűrd el!

Mint nő érzem megalázónak, még akkor is, ha nem nekem szól. A cél nem szentesíti az eszközt. Vagy igen?

megszűnt 2011.07.14. 16:53:15

@mirrmurrkandúr:
"mármint te milyen népekhez is vonzódsz? "

És Te? Kisapám?

aszekelyek 2011.07.14. 16:53:59

@2. e-képviselő: Nem a jobbik , hanem SCHIFFER, aki feljelentette gyurcsányt, az egyetlen, amit befogadtak, jelzem! , most ő fog velük összeállni?. ??? Már az a feljelentés is eléggé erre utalt, olyan semmirevaló volt. Ez a kép nagyon jó illusztráció.....@Akitlosz: Van, ahol pedig ezt nevezik annak és még mondják másik kultúrkörnek is.:D

komment1 2011.07.14. 16:57:22

@hoplita:

Mondjad a blog főnökének.

aszekelyek 2011.07.14. 16:57:30

@mirrmurrkandúr: Ő úgy gondolja, hogy ha ő is a 25 éves erejében lenne... Nosztalgia:) Némely idősb úrnál tapasztalom, hogy tényleg azt hiszik, ők még mindig azok a sukár csávók:) elég szánalmas ilyet látni közelről. egy kis kapuzárási, tudod...

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.07.14. 17:03:07

@Balt:

Tegyük fel, hogy a konkrét ajánlószelvényesdit eltörlik, de a módszer marad, azaz mondjuk névtelenül, de továbbra is a választópolgároknak kellene ajánlaniuk a képviselőjelölteket!

(Másodlagos, hogy hogyan, az informatika korában akár otthonról, neten keresztül is lebonyolítható lenne az egész választás.)

Ezzel mennyivel lenne az lmp előbbre?

Ha nincs elég támogatójuk ajánlójuk, akkor mindegy, hogy szelvényből nincs, vagy máshogy.

Az meg őket minősíti, hogy bár még lenne majdnem három évük, de véletlenül sem a pártjuk kiépítésével, megerősítésével foglalkoznak, hanem inkább a rendszert akarnák megváltoztatni, amire jelenleg nincs is elég hatalmuk.

aszekelyek 2011.07.14. 17:08:54

@mirrmurrkandúr: Lázárt is vonzónak találom.:) Akármilyen náció sarja is. Ez sokadrangú kérdés. Belmondo is topon volt nálam. A nyálas szőkék nem. Északiak nem nagyon... Távol keletiek sem.. de nem zárom ki persze. Jeff Goldblum, mostanában.. , tacskó korában nem volt az, érdekes... Kimondottan szép afro amerikai férfiakat is láttam jártamban, keltemben. No és itt volt nekünk Szécsi Pál.......)

megszűnt 2011.07.14. 17:09:15

@panelburzsuj:
"Súgok a blogtársnak:

középosztály az, akit a Fidesz erősít! :) "

Köszönet a Blogtársnak.:) magam is így gondoltam rá felelni.

aszekelyek 2011.07.14. 17:10:09

@Akitlosz: Ha igaza lenne, az öreg cselédet nem lehetne kirakni a híd alá.... , miután kidolgozta a belét a gazdájának.

komment1 2011.07.14. 17:12:34

@aszekelyek:

Ugyan megfogadtam, hogy nem írok a kommentjeire semmit, na de a Lázár Jani, hát ezt nem hagyhatom szó nélkül - ha valaki, akkor ő aztán számomra a megtestesült antiférfiideál.

Mindig tanul az ember - hogy mik vannak.

hoplita 2011.07.14. 17:13:05

@bóra77:
Fussunk össze, mesélek neked....:)

Igaz, még nem vagyok vén, impotens cserépedény, mint havas....de egy jó meséért cserébe mit kapok?
Kurva sok jó sztorim van.....nem éltem egy üvegházi életet.:))))

ulrike (törölt) 2011.07.14. 17:15:54

Nem egészen ebbe a témába vág, de nagyon is aktuális problémákat feszegető cikk az Economistban. Több csörte is lezajlott már Török Gábor s néhány kommentelő között gyakorlatilag ebben a témában. Úgy látszik, a jelenség nem lokális.

'A special report on the news industry: Impartiality'
(Külön jelentés a híriparból: pártatlanság)
'The Foxification of news'
(A hírek foxosítása)
'In the internet age, transparency may count for more than objectivity'
(Az internet korban az átláthatóság többet érhet, mint az objektivitás)
www.economist.com/node/18904112

mirrmurrkandúr 2011.07.14. 17:16:21

@knausz: "Kisapám" :-)

én pl. az olaszokhoz... dédapám olasz volt... vagy jobban mondva palermo-i, tehát szicíliai...
Vagy a spanyolokhoz, portugálokhoz... általában a latin népekhez.
De pölö a lengyelekhez is, hogy egy szlávot is mondjak...

Az örményeket meg a zsidókat különösebben nem kedvelem, agresszív, törtető, gátlástalan népség, és csak a saját poénjaikon tudnak röhögni.

Válaszoltam.

aszekelyek 2011.07.14. 17:16:45

@bóra77: Milyen érdekes, neked is feltűnt ez a testbeszéd a képen.@knausz: Ignorálom zsülit legtöbbször. Az elég.... hoplita meg szájhős. Oltogatom, ahogy a huszonévesek mondják... Mindkettő magát minősíti. Nem akadályozom őket meg benne. Akkor teljes a kép, ha mindenki, az ilyen nívóval felszereltek is letehetik a névjegyeiket. Szólásszabadság párti vagyok. Nem értek vele egyet, sőt, de ha ezt akarja magából kidomborítani, tehesse. :)

aszekelyek 2011.07.14. 17:19:54

@komment1: Nekem , látja ferink a teljesen érthetetlen, hogy mi vonzót lát rajta bárki. Amint azt írtam, a dolog tudattalan, így erről a polémia parttalan.:) Mindenkinek szép estét! Színházba készülök. Pá

komment1 2011.07.14. 17:23:15

@aszekelyek:

Gyurcsányra vonatkozóan mindenesetre egyetértünk. Na végre valamiben.

hoplita 2011.07.14. 17:23:44

@aszekelyek:

"....Őket is népirtották derekasan...."

Ja, de nem holokósztolták, mer' a' mingyán más.:)
Az ám az ecceri és megismételhetetlen(?)...:))))

hoplita 2011.07.14. 17:25:55

@komment1:
Szerintem közben mán ő is revideált....csak nem verte nagydobra.:)

mirrmurrkandúr 2011.07.14. 17:27:34

@bóra77: Mesterházy teljesen beleállt a képbe, mind a test, mind a kéztartása azt jelzi, mintha ő már ezer éve a két párt szövetségéből hímezné a szentéletű ballib nagy krónikáját, ami igaz is egyébként. Tekintete egyenes, komoly, felelősségteljesnek hat, tehát egyértelműen jelzi, hogy részéről nagyon OK a dolog.
Schiffer ellenben elfordul, bár a kezével tartja a Fidesz rettenetes bűnlajstromát tartalmazó közös nyilatkozatot, de nem csak a fejével, hanem egész testével jelzi, hogy ez neki nagyon gáz, inkább lenne Viktor mellett audienciáról kijövet, de ezt az égést alig éli túl. Ezt egyébként az arcáról letörölhetetlen kínos mosoly is jelzi. Ő itt a teljes elutasítás.

Még arra lennék kíváncsi, Vona hogy állna a képen...

hoplita 2011.07.14. 17:29:50

@aszekelyek:
Kisanyám...vín vagy mán, baszki.
Ez nem kapuzárasi , meg egyebek, hanem tény.
Én meg le tudok egy jó ötöt-hatot tagadni....mert ez meg genetika.
Szal...álmodozzál csak, te mán egy vínasszony vagy.:)

ulrike (törölt) 2011.07.14. 17:32:00

Még tanulhatunk stílust és kölcsönös tiszteletet a sajtóból is.
Finacial Times, mai online.
'Murdoch, like Napoleon, is a great bad man'
(Murdoch, miként Napoleon, egy nagy roszember)
www.ft.com/home/europe

hoplita 2011.07.14. 17:32:36

@komment1:
Ugye, hogy gyanús az, de kurvára, akinek az ilyenek teccenek?

Gondolom csaj vagy.....de jó, hogy ebben megerősít valaki.
Aszittem én vagyok az ízlésficamos...férfiként.:)

megszűnt 2011.07.14. 17:35:21

@mirrmurrkandúr:
Hasonlóan látom a képet, mindkét személyre vonatkozóan.

Annyit tennék hozzá:
Schiffer nem annyira profi még, mint Mesterházy, az, hogy őneki ez kínos, ezt nem tudja leplezni.

A kép árulkodik ,éspedig nem arról, milyen jóban volna a két párt, miként azt többen megfogalmazták korábban.

Vona pedig azzal, hogy hiányzik a képről, árul el titkot.

Narancs kardigános hölgy a háttérből szimbolizálja a leselkedő veszélyt.

graycivil 2011.07.14. 17:35:56

@porfelhő: Ez EGY adott város példája EGY adott országra kivetítve. :-)

Máshol máshogy csinálják. De láthatóan a FYDESZ-kormány nem a "máshogy" vonalon halad.

bóra77 2011.07.14. 17:45:09

@hoplita: :) asszem tartanék tőled;) (néha nagyon bedurvulnak a hozzászólásaid). perpillanat bakancsban, láncos gatyában, felnyírt séróval képzellek el. és piercinged is van, meg tetkóid.
@aszekelyek: miért érdekes, hogy nekem is? szerintem jó megfigyelő vagyok, nagyon tudok olvasni emberekről, metakommunikációjukból. így érzem.
@mirrmurrkandúr: katonásan, összehúzott szemöldökkel:) vagy Mesterházy mögé bújva
@Balt: ne öregíts légy szíves:) (múltkor egy nálam legalább egy tizessel fiatalabb eladófiú sziával köszönt, és készségesen kiszolgált..olyan boldog voltam:)

bóra77 2011.07.14. 17:46:07

@komment1: pedig Lázár alfahím. szerintem bárkit levadász(hat)na. főleg most.

fatia-negra 2011.07.14. 17:50:51

@Akitlosz: pont ugyanígy működött... egy piramis volt és hűbéri kapcsolat...

Balt 2011.07.14. 17:56:20

@Akitlosz: Ne tőlem kérdezd, biztos van kidolgozott (nekik kedvező) szűrőfeltétel-elképzelésük az ajánlószelvények helyett. (Kaució, zsákban futás, sör-virsli, franctuggya.) De az nagyon árulkodó, hogy a cikk megjelenésének reggelén - még nem olvastam, nem is tudtam, miről van szó - Karácsony rögtön az ajánlószelvények ekézésével kezdte a mondókáját az m1-en (ha jól rémlik). Hogy az adatvédelmi ombudsmanónak sem tetszik stb. stb.

fatia-negra 2011.07.14. 17:56:46

@porfelhő: téged ugysem tudlak szűrni... ahhoz tömör fal kellene nem szűrő...

komment1 2011.07.14. 17:59:10

@hoplita:

Szerinted.

TG nyilvánvalóan óvatosan ír le bármit is. De ebből az következik, hogy ezt is óvatosan írta le. Egyébként meg sosem állította, hogy ez valószínű forgatókönyv lenne, csupán mint jövőbeni lehetőségről írt, ami millió dolog alakulásától függ.
Viszont hogy a Fidesz most már mennyire tart TÉ-től, az látványos és egyértelmű. Nemcsak több lex Esztergomot, de több lex Tétényit is hoztak és hoznak, gyakorlatilag megkísérlik kizárni a közéletből, a legutóbb meg még a parlamenti karzatra sem engedték fel érvényes jeggyel, ahogy megtudták, hogy ő akar bemenni. Ez azért már szánalmas a részükről - ilyen hű de félelmetes TÉ? Vagy csak a hatalmat kell ennyire görcsösen őrizgetni?

Na, én is mentem. Ciao.

fatia-negra 2011.07.14. 17:59:43

@6.Lenin: nem a másokét... a TIÉDET... legfőképp:)

komment1 2011.07.14. 18:00:30

@bóra77:

Igen, biztos benne van, hogy tulajdonképpen ki nem állhatom az alfahímeket. Vagyis inkább azokat, akik annak hiszik magukat, de jóval kisebb a kaliber. Na nem úgy értem, hanem amúgy. Szellemileg meg tartásban.

Na, tényleg elköszöntem, szia.

fatia-negra 2011.07.14. 18:04:16

@Hepci: :)))) jaja... nihilista is? hmhm érdekes...

Balt 2011.07.14. 18:07:42

@mirrmurrkandúr: "Még arra lennék kíváncsi, Vona hogy állna a képen..."

:)) Meg kéne valaki a Demokrata Pártból is, hogy ne lőjünk rögtön ágyúval, legyen mondjuk Molnár Csaba. :))

Balt 2011.07.14. 18:08:29

@Balt: Vagy a kaszinótojásos pojáca, ő úgyis kiköpött médiaszemélyiség. :))

ulrike (törölt) 2011.07.14. 18:08:49

Pressefreiheit in Ungarn
Premier startet neue Offensive gegen Journalisten
Von Keno Verseck
www.spiegel.de/politik/ausland/0,1518,774172,00.html

Balt 2011.07.14. 18:11:03

@knausz: "Vona pedig azzal, hogy hiányzik a képről, árul el titkot."

Ez egy tavalyi kép.

Balt 2011.07.14. 18:12:48

@bóra77: Akkor a 77 talán a Heti hetesre utal.(?) :)

Balt 2011.07.14. 18:13:30

@Balt: Még jó, hogy nem 88. :))

fatia-negra 2011.07.14. 18:17:42

@Balt: nem tartom vszínűnek hogy kérkedtem... sokkal elképzelhetőbb, hogy akkor is valami hasonló színvonalú "legaljasabb tolvaj szemét" bélyeg miatt álltam ki mellette... és ha a lézer janit is ismerem? akkor az kérkedés vagy szégyen? ;)

Balt 2011.07.14. 18:18:39

@komment1: "jóval kisebb a kaliber. Na nem úgy értem"

Ej, ebben a melegben minden nőnek erre jár az esze...(?) Mindjárt el is menekülök itthonról, biztos, ami biztos. :))

fatia-negra 2011.07.14. 18:19:05

@fatia-negra: tudom mind2... neki szégyen, nekem kérkedés...

bóra77 2011.07.14. 18:19:45

@Balt: megvan. Vona áll a csíkos kardigánban a háttérben, és éppen álcázza magát, miközben vadul küldi az sms-t Viktornak, hogy hú vazz', ezek megegyeztek:)

bóra77 2011.07.14. 18:21:02

@Balt: még nem töltöttem be. van még pár hónap vissza:)
Molnár Csaba borzasztóan irritáló figura. brrrrrrr. feláll tőle a szőr a hátamon. (MCS GyF Szijjártója)

fatia-negra 2011.07.14. 18:23:04

@mirrmurrkandúr: meg a zorro? nem? tisztára összeesküvés elmélet...

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.07.14. 18:25:35

@komment1:

Ízlések és pofonok.

Végtére is bőven elég (lenne), ha mindenkinek a saját párja tetszik.

fatia-negra 2011.07.14. 18:27:13

@Hepci: mellesleg hangulat függő... ez a mostani feudálizmus elleni harchoz jobban megy... nem gondolod?

korábban olyan megértő kedves és jóságos hangulatom volt hónapokig...

Balt 2011.07.14. 18:28:06

@fatia-negra: :) Ne röstelld, ma már többen szerelmet vallottak Lézer Janinak. :))

Balt 2011.07.14. 18:29:51

@bóra77: Végül is majdnem árpádsávos kacagány, csak nem azonos a színharmónia. :)

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.07.14. 18:33:36

@fatia-negra:

Ezen az alapon minden társadalom ugyanígy működik.

Valamiért azért csak megkülönböztetik a társadalmakat.

Nem a piramis miatt, mert az minden társadalomban ugyanúgy van. Kevesek vannak fent és kevesek vezetik az országot, miközben sokan vannak lent, a társadalom alapjainál.

Nem ebben különbözik a feudális társadalom a kapitalistától. Hanem a termelési módban.

Más a földesúr és a jobbágy közötti viszony, mint a munkáltató és az alkalmazott közötti viszony.

Szóval persze minden társadalom egyforma, de azon belül egész más.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.07.14. 18:35:43

@Balt:

Önbizalomhiányról árulkodik.

Ezek szerint maguk sem igen hiszik, hogy erősebb párttá válhatnak 2014-re.

Ha egy párt erőtlen és gyenge, az ugyan nem a választási rendszer hibája.

fatia-negra 2011.07.14. 18:41:33

index.hu/gazdasag/magyar/2011/07/14/egymillios_birsag_az_adohivatalnak/

nem csodálkoznék legközelebb ha ugyanez APEH helyett:

"Opelre szabta autóbeszerzését a Közbeszerzési Döntőbizottság"

mirrmurrkandúr 2011.07.14. 18:44:15

@bóra77: az nem Molnár Csacsi, hanem Gréczy Zsóti... ő a Fletó kutyusa... ő az első a halállistámon.

mirrmurrkandúr 2011.07.14. 18:47:58

@Balt: na, mi lesz a platformmal? :-)

tölgyes 2011.07.14. 18:54:23

@mirrmurrkandúr: Önmaguktól is függetlenek:)

Ez a független közmédia is csak egy álságos szöveg. Az ami az ő érdekeiket szolgálja az független. Ami nem szolgálja az ellenség és a demokrácia lábbal tiprása:(

Ha ők verik az emberekt, akkor az azt jelenti, hogy az értetlen mucsát modernizálják, ha más nem veri csak kiegyensúlyozza a kiegyensúlyozatlant, akkor báncsák Krehácsot és a demokráciát.

Aki nem az ő nézeteiket vallja az diktátor stb. Ez folyik 88 óta.

fatia-negra 2011.07.14. 18:54:50

érdekes viki a pánk nem ment "le" kétmilladik szuzit átvágni... mi van leprás város?

www.portfolio.hu/vallalatok/cegauto/atadtak_a_ketmilliomodik_suzukit.152384.html?utm_source=index_main&utm_medium=portfolio_box&utm_campaign=portfoliobox

(ha meggyesnek hívnák a városka polgármesterét akkor milyen nagy buli lenne:)

tölgyes 2011.07.14. 19:00:34

@graycivil: Mint ahogy az ATV-sek mentek a közTV-be 2002 után.

mirrmurrkandúr 2011.07.14. 19:04:42

@tölgyes: Tudjuk.

S -Borán kívül- senki nem vállalja, hogy ballib.
Mindenki -természetesen- teljesen független kormánygyalázó. Persze, csak ha a Fidesz kormányoz.

fatia-negra 2011.07.14. 19:05:55

"Az új történelmi rekord 233,54 forint."

köszi fides! ki a felelős? CSAK-A-FIDES

tölgyes 2011.07.14. 19:08:48

@aszekelyek: Én nem vinnék bele ennyi érzelmet, de én is úgy látom, hogy garancia semmire sincsen. Ezt józanul kell nézni és sokat és jobban kell dolgozni

nyünyüge 2011.07.14. 19:18:14

@Balt:

aki titkon Klubrádiót hallgat, könnyen lebukik :).

nyünyüge 2011.07.14. 19:22:54

@mirrmurrkandúr:
Minden relatív.
De vagyunk még itt jónéhányan, akik inkább a dolgok megítélésében inkább ballibek mint jobbantak.

mirrmurrkandúr 2011.07.14. 19:24:42

@fatia-negra: Nem az éppen most összeomló dél-európai államok a felelősek, amit a fél világ szajkóz? Neeem.

A felelős csak a Fidesz, mert te azt szajkózod.

Még a szent tehén piacgazdaság műfajában is egy hülye, elvakult seggfej vagy. CSAK-A-KODÓ!

fatia-negra 2011.07.14. 19:26:29

@mirrmurrkandúr: én mint már büszkén elmondtam életemben egyszer voltam ( 1990 ogy ) szavazni...

szerinted mire/kire?

segítek: nagyon konzervatív, vallásos, de felvilágosult liberális vok:)

mirrmurrkandúr 2011.07.14. 19:27:12

@nyünyüge: Fazonírozd csak, a lényegen nem változtat. A ballib elégedetlen leginkább, aki akkor is szidná a kormányt, ha netán mindent tökéletesen csinálna. 2014-ben még magával Lucifer anyósával is összefoghattok, az sem lesz elég. De szurkolok, a tisztes helytállás is fontos :-)

fatia-negra 2011.07.14. 19:30:48

@mirrmurrkandúr: :))) imádlak:) a fides 21 éve itt van velünk...

itt az idő... hogy eltakarodjon mindenki akinek a 21 éve elqráshoz köze van...

az adómorál/gazdasági feltételek, jogi környezet/nem működőő hivatalok...

tudod hol tartunk? szerinted miért? mert világ válság van? a FRANCOT...

menj be egy (pl kormány) hivatalba alacsony kövér nő jön veled szembe buta-bamba arccal... csodálkozol hogy vödör nélkül takarít a trampli... általában azok a főigazgatók, főosztályvezetők... a nevük meg: Tóthné dr. Kovács Matild... MINDNEK... nyilván szakmai alapon van ott... és semmi köze Kovács 612 elvtársnak ehhez...

tölgyes 2011.07.14. 19:31:11

@török gábor:
Kedves TG!
Mintha azt a tényt, hogy Karácsonnyal 50 milliós megbízást kapott a kormánytól - nem tagadta volna.. mint ahogy azt a szokatlan tényt sem, hogy a BKV megrendelt néhány milláért az Ön cégétől egy politikai elemzés-szolgáltatást.. mert a BKV-nak erre van szüksége a trolibusz helyett erre van szüksége...

Épp tegnap este ismételték Alinda beszélgetését Kolosival, aki szólt a szakértők és a politika viszonyáról is. Ő arról is beszélt, hogy ki mit kívánt tőle még a szakértésen kívül.. és hogy ez az egyéb volt a felkérés feltétele, s mert ezt ő nem teljesítette a felkérés is elmaradt.

Én azonban teljesen egyetértek azzal, hogyha valaki tiszteletdíj fejében szakért... csak a szakértést követően meg kell birkóznia a független szerepért.. és azt nem adják könnyen.

Én pl. úgy látom, hogy a független pozíció megszerzéséért még sokat kell tennie..

Én azonban azt is fontosnak tartom, hogy ezekről nyíltan beszéljünk, hiszen aki közszereplő lesz, annak a nyílt beszéd segít egyedül. Erre azért is szükség van, mert 90 után olyan sok volt a független szakértő.. hogy tőlük hemzsegett a magyar médiavilág.. Ilyen függetlenekről beszélek mint Lengyel, Kéri, P. Mária Zizta stb. akik lehettek ugyan kiválóak, de függetlenek azok nem voltak.. Így magát a függetlenséget is sikerült kellően lejáratni..

mirrmurrkandúr 2011.07.14. 19:32:06

@fatia-negra: A felvilágosultságod azért odáig nem terjed, hogy alapvető világgazdasági szabályszerűségekkel tisztában légy, azzal, hogy 1990-ben a Fideszre szavaztál meg ne takarózz.

Fidesz sok faszságot csinál/t, de azért a Vezúv minden kitörését a nyakába varrni elég szánalmas, kedves Tamás.

fatia-negra 2011.07.14. 19:32:10

@fatia-negra: kicsit felhuztam magam, bocs ha te is ígynézel ki,
vagy te vagy az...

fatia-negra 2011.07.14. 19:33:51

@mirrmurrkandúr: szó sincs róla... a Vezúv nem...

de a nem működő intézmény és jog rendszer (itthon) az talán igen...

főleg hogy egy éve már rapid módon "javítják"... hihihii

fatia-negra 2011.07.14. 19:36:23

@mirrmurrkandúr: apropó azt tudtad? hogyha lácc egy alkalmazhatatlan vagy rossz jogszabályt akkor az a KÉPVISELŐK, vagy a KORMÁNY felelőssége?

tudtad hogy ez lett volna a munkájuk? tudtad hogy nem maffia lopás lenne?

tölgyes 2011.07.14. 19:36:32

@mirrmurrkandúr: Ha a fidesz kormányoz, akkor a patás kormányoz és mucsa kormányoz.. mert a független Harasztik és társaik nem tudnak eléggé kibontakozni.. Vagyis az én bajom épp ez a kuszaság. Mindenki viselje a saját kötődésiet, azt becsülöm.. de ha valaki végignézi TG blogját és szövegeit látja az irányultságot.. mégha ez Mészárost, Halmait stb. nem is elégíti ki! Az ő vitájukban én is inkám TG-t pártolom.. a magam elfoguktságaival.

mirrmurrkandúr 2011.07.14. 19:38:04

@fatia-negra: és egy pillanatig sem kell aggódnod, mert ez a garnitúra, aminek kétségkívül utolsó reprezentánsa a Fidesz, nagyjából még (a mostanival együtt) két cikluson át lesz. Aztán a Fidesz bukásával (O.V. bukásával) ez a paletta is valószínűleg át foga alakulni, nem azt mondom, hogy nem lesz Fidesz, vagy nem lesz erős, de nem ilyen lesz, és nem a csúnya Patás Viktor lesz a főnök.

Aztán jöhetnek az újabbak (?) , akik feltehetőleg épp oly gátlástalanok lesznek, mint az eddigi kormányok voltak, s akkor majd őrjönghetsz azon is naphosszat.

fatia-negra 2011.07.14. 19:40:45

@mirrmurrkandúr: "odáig nem terjed, hogy alapvető világgazdasági szabályszerűségekkel tisztában légy"

na öcsisajt... ha az összes adót ellopják, szerinted ki fog adóznni???

szerinted ha csak kivételekre (kivételezettekre) épül a gazdaság akkor ki dolgozik?

ez a MEGGEBEDEUSOK földje...

ezt a morált és "tisztességet" terjeszti a fides mint a kolerát...

nyünyüge 2011.07.14. 19:40:59

@tölgyes:
Egyetlen olyan szakértő sem jut eszébe, aki a jobb oldallal szimpatizál, de mint szakértő, függetlennek érzi, vallja magát?

mirrmurrkandúr 2011.07.14. 19:41:46

@fatia-negra: persze, a kormány felelőssége, csak ennek jelen pillanatban a 233, mittoménmennyi forintos frankárfolyamhoz vajmi kevés köze van.

fatia-negra 2011.07.14. 19:42:52

@mirrmurrkandúr: addig örülj még itt örjöngök...
és nem a könnyebb utat választva külföldön keresem épp halálra magam...

nekem már ennek nincs tétje... de nagyon sok FIATAL TEHETSÉG KÉNYTELEN lelécelni...

fatia-negra 2011.07.14. 19:44:41

@mirrmurrkandúr: 233,54 kerekítve 234 Ft... 160-on vetet fel a lézerbloki jankó....

tölgyes 2011.07.14. 19:47:04

@6.Lenin: Tényleg ott kell kavarni, ahol arra igény van.. És látja mit tesz Isten: Karácsony máris bizalmi szavazást kért maga ellen... amire talán sor se fog kerülni, de így akarja stabilizálni a megingott pozíciót.. A MEG NEM GONDOLT GONDOLAÉRT..

Miközben az LMP-ben is áll a bál. Feloszlatják az egyik megyei szervezetet állítólagos anyagi ügyek miatt, vagy a fene tudja miért...:) Lehet, hogy csak mucsát kel háttérbe szorítani, mint Tölgyessy idejében.

mirrmurrkandúr 2011.07.14. 19:48:00

@fatia-negra: hogy ellopják-e az adót, ez nem is képezheti vita tárgyát, mert persze, hogy ellopják, még akkor is, ha nem oly mértékben, mint a ballib, akinél ez olyan nagyon nem zavart.

Ez persze már vitaalap, és a meggebedusok földjével is egyetértek, mint ahogy azzal is, hogy kivételezettekre van ráöntve a gazdaság. Akárcsak eddig. Én nem azt mondom, hogy nem így van. Csak egyfelől így volt eddig is, amikor te méltóztattál nagyon csöndben lenni, másrészt ez a nagyonfejlettésdemokratikus nyugaton is így van, harmadrészt pedig ez még mindig nem nagyon korrelál a svájci frankos sztorira, amihez jelen pillanatban a kormánynak semmi köze.

tölgyes 2011.07.14. 19:50:07

@nyünyüge: Említsen egyet.. már egy olyat, aki jobbos és nem vállalja.

panelburzsuj 2011.07.14. 19:53:15

@mirrmurrkandúr:

Nana.

Már Antallt is gyanakvóan szemléltem.

Hóbaglyot meg kifejezetten szidtam.

(Öreg hiba, hogy akkortájt még nem volt TG-blog - nincs mire linkelni ... :)

A "ballib"-kormányok nagyjából azt tették, amit várhattam tőlük. Kicsit piros, kicsit szaros, de semmi új. Velük szemben nemigen volt reklamálni valóm. Azt adták, ami lényegük.

Az önnön deklarációikban őket nemcsak észben, hanem erkölcsben is meghaladó kormányzó erők viszont önmaguknak szabnak más mércét: egy népre, nemzetre, keresztre apelláló kormányzat nem mutogathat ugyanolyan természetességgel a "másikak" ócskaságára, mint azok vissza.

És ha ezt az áthághatatlan különbséget az önmagukat "jobboldalinak" tituláló figurák nem tudják vagy nem akarják megérteni, akkor hamarabb és mélyebbre teccenek szíveskedni takarodni a "történelmi süllyesztőben", mint bármely riválisuk.

Mert amíg azok a maguk olyanamilyen profán eszméinek becsületét játsszák el, addig a "hamis prófétának" bizonyuló vezetők lopott szentségből űznek csúfot.

Elég érthető?

6.Lenin 2011.07.14. 19:57:00

@fatia-negra:

Olvastalak több blogon is. A válaszokat is, amiben dicsérik a tartalmas hozzászólásaidat. Érdekes lenne itt is belinkelni, de szerintem mások is olvastak már, azokon a helyeken is.

Ezért veszélyes más blogokat ide belinkelni, néha benéztem és mivel leginkább a kommentek érdekelnek, vicces dolgokat laláltam veled kapcsolatban.
Polgár úr, kérjed csak a szűrés lehetőségét nyugodtan. Igazi demokrata, nehezen viseli a sajátjától eltérőt.
Felőlem azt írsz,amit akarsz, nagy meglepetést már úgysem tudnál okozni.

fatia-negra 2011.07.14. 19:57:52

@mirrmurrkandúr: nyúlik a cérna nyúlik... nyulik... nyillik

"hogy ellopják-e az adót, ez nem is képezheti vita tárgyát, mert persze, hogy ellopják, még akkor is, ha nem oly mértékben, mint a ballib, akinél ez olyan nagyon nem zavart."

"Akárcsak eddig. Én nem azt mondom, hogy nem így van. Csak egyfelől így volt eddig is, amikor te méltóztattál nagyon csöndben lenni"

egyrészt az hogy most szólok a lopásból ez mér gond???
az hogy eddig is loptak??? ez érv?

másrészt. tudod mit csináltam eddig??? CSENDBEN DOLGOZTAM ÉS ADÓZTAM... már nem teszem... és ezért vagy szarban te ... ... léhűtő...

harmadrészt a QVA nyugatos példa... igen lopnak ott is!!!!! igen tudom...
de szerinted mindegy hogy 10 vagy 90%-ot?

a svájci frankon még gondolkozom majd tiszta fejjel ... nagyon felhuztál...

tölgyes 2011.07.14. 19:58:30

@Akitlosz:
Ezért biztatom az itt írógatókat már a kezdetek óta, hogy a pénzük egy részét fektessék nemes fémbe.:)Annak is van kockázata, de az elviselhető!

nyünyüge 2011.07.14. 19:58:53

@tölgyes:
előbb visszakérdezek: melyik balos nem vállalja?

Bár előbb a fogalmakat kellene tisztázni. Most a tényleges baloldali balliberális ill. jobboldali, konzervatív érzelműre gondolunk, vagy maradunk az óvodás színten, hogy aki nem szapulta a ballib kormányokat reggeltől-estig az balos, ill. aki meg nem szidja a mostanit, az jobbos?

fatia-negra 2011.07.14. 20:01:16

@panelburzsuj: igen...

feláldozzák a pillanatnyi érdekükért a "szent" és tartós értékeket...

ez is zavar... ellopják a keresztény, jobboldali értékeket sőt lejáratják...

jobboldaliként én a balra ezért nem tudok ennyire haragudni, mert hogy azok komcsik az "természetes"

viszont a fides az én értékeimet alázza és tiporja sárba...

graycivil 2011.07.14. 20:02:20

@tölgyes: "Mint ahogy az ATV-sek mentek a közTV-be 2002 után."

Lásd: Kumin... :-)

mirrmurrkandúr 2011.07.14. 20:03:28

@panelburzsuj: értelmes beszéddel meggyőzhető vagyok. ez korrekt.

tölgyes 2011.07.14. 20:05:37

@knausz: Ön szerint az Ön által hivatkozottban mi a sértő???.. Tudja az ember életében az a legérdekesebb, hogy legjobban azoin tud megbántódni, amit ő maga csinált, vagy nem csinált és az szóba jön..Épp ezért nagyon nehéz kitalálni, hogy ki min sértődik majd meg. Mit tekint dicsőségnek és mit tekint elfelejtendőnek.. Ráadásul ez is megváltozhat egy életen belül akár többször is. Amire tegnap büszke volt, azt ma letagadná és fordítva..:)

mirrmurrkandúr 2011.07.14. 20:05:48

@fatia-negra: az egész kommentedre nagyjából egy mondat a válasz: gondolkoztál volna előbb.

mirrmurrkandúr 2011.07.14. 20:08:31

@fatia-negra: @panelburzsuj: ez egy méltányolható aspektus. kezdhettétek volna ezzel is.

tölgyes 2011.07.14. 20:09:17

@graycivil: Kumin?? Az ki?:) Én nem rá gondoltam, mert ő ugyan politológuskodik, de nem médiaszakember.

bigapples 2011.07.14. 20:09:31

Úgy tűnik Karácsony nem arat osztatlan sikert az LMP-n belül a politizálásával:

"Az országos választmányban a hétvégén két tagcsere is történt, abból távozott Berze Márton és Dorosz Dávid. Többen is megerősítették az MTI-nek azt az információját, hogy a két politikust egy bizalmatlansági támadás érte és ők ezért döntöttek a lemondás mellett. Hozzátették, hogy eközben Karácsony Gergely szavazást kért maga ellen, de őt a választmány megerősítette a posztján."

"Schiffer András...a Karácsony Gergely által kért bizalmi szavazást azzal magyarázta, hogy egy belső döntés előkészítési folyamattal kapcsolatban komoly kérdőjelek merültek fel a tagságon belül. A frakcióvezető-helyettes ezután kért bizalmi szavazást, de ezen támogatást kapott a kongresszustól."

fatia-negra 2011.07.14. 20:10:19

@6.Lenin: hmm... értem mire célzol... bár azt nem hogy pozitív vagy negatív jelzésekre gondolsz, de az nem is érdekes... tudod épp mostanában gondolkodtam el, hogy már ideje igazi névre áttérni a nikk helyett...

egy-két indulatból elkövetett "bántáson" kívül nem szoktam vállalhatatlant írni..
a politikai vélemény az más... lopnak-csalnak-hazudnak...
egyáltalán nem izgulok ezen, sőt a rendszer működése megnyugtat...

nem a tartalom ami érdekes egy kommentben, hanem a minőség...
először az írás minősége...

ha már szentimentálisba mentünk akkor elmondom pl
hogy kifejezetten nagyon hiányzik ordi és szájmon...
az előbbit azt mérhetetlenül tiszteltem a kimértségéért...
a másikat meg imádtam olvasni. a párszavas de mérhetetlen mélységű és kifinomult kommentjei nagyon hiányoznak...

fatia-negra 2011.07.14. 20:14:14

@mirrmurrkandúr: addig te miből éltél volna???

és nem lehet hogy a mérték most billent át? kinek hol...

ettől óvlak... a heréknek vége lesz. nagyon sokan "billenek át"

hoplita 2011.07.14. 20:16:05

@bóra77:
Hú, de sematikusan gondolkozol..:))))
Vállig érő hajam van, semmi tetkó, meg pírszing...csak egy fülbevalót hordok, de azt már 30 éve, konzerv farmercucc, általában, meg outdoor ruhák, bakancsot meg csak melózni húzok..
Hej, azok a fránya előítéletek, mi?:)))))
Piszkosul a csőbe húzhatják az emberfiát.:DDD

6.Lenin 2011.07.14. 20:16:55

@tölgyes:

Nekem az a legmeglepőbb a jelenlegi ellenzékben, mintha valamilyen elvarázsolt világban élnének, távol minden realitásról.

A 2010-es választások előtt mindenki arról beszélt, mivel a bukás várható volt, akár 2/3-a is lehet a Fidesznek. Ők is láthatták volna, hiszen beszéltek is róla, riogatták a népeket.

Amikor megtörtén, csodálkoztak, mint a hülyegyerek, azóta sem tudják feldolgozni. Semmit nem tettek, ellene. Most meg huhognak, hogy a Fidesz ezt, meg azt csinál. Pedig Orbán már jóval előtte beszélt arról, ha ilyen arányú többséget szereznek, átformálják az egész rendszert. Most meg hivatkoznak mindenféle szamárságra.

Mindig mással vannak elfoglalva, mint amivel kellene. Amennyiben nem utasítja őket valaki, kívülről, képtelenek reálisan cselekedni.

Hiába, na, a megszokás nagy úr.

mirrmurrkandúr 2011.07.14. 20:20:48

@fatia-negra: te, figyelj, áruld már el, miből gondolod, hogy nem dolgozom ki a belemet, nap, mint nap????

tölgyes 2011.07.14. 20:21:04

@nyünyüge: Az általam említettek egyike se vállalta ezt 90-94 között. Ők függetlenek voltak.

fatia-negra 2011.07.14. 20:22:45

@mirrmurrkandúr: :)))))))) valahogy... sejtem...
viszont meg vagyok/voltam róla győződve, hogy te így vélekedsz a munkádról:)

mirrmurrkandúr 2011.07.14. 20:27:22

már nem a közszférában dolgozom, de megnyugtatlak, ott sem dolgoztam kevesebbet, mint itt...

tölgyes 2011.07.14. 20:30:00

@6.Lenin: Ez tényleg így van.. Tudja az volt az érdekes, hoy sokan nem csak mondták, de gondolták is, hogy szoros lesz a kűzdelem.. és a riogatás is ezt a célt szolgálta.. Mozgósítani akarták a híveket és azt hitték, hogy ez lehetséges.

Ma meg az a helyzet náluk, hogy képtelenek az őszinte nyílt számvetésre (Párton belül nyílt). Vitányi-Gyurcsány tényleg elhiszik, hogy náluk minden rendben van és a világ nem érti meg őket..A többiek pedig elhiszik, hogy a felelősséget rátehetik Gyurcsány nyakába.. és ők ott se voltak. Pedig ezt még Szili se mondhatja el magáról.. mert még ő is túl halkan szólt.. Azt sem érzékelik, hogy nem a tagságnak, hanem az országnak kell majd megfelelniük... VAGYIS KÖZÜK NINCS A REALITÁSOKHOZ.. de más összefüggésben igaz ez az LMP-re és a Jobbikra is.

6.Lenin 2011.07.14. 20:30:05

@fatia-negra:

Megmondom őszintén, eddig csak elég egyoldalú visszajelzéseket olvastam, de ez valószínűleg nem zárja ki, létezhetnek pozitív visszajelzések is.

Általában kíváncsian olvastalak itt, mivel többször is szóba hoztad a polgárosodás kérdését. Vártam, hátha példát mutatsz, feltárod előttünk, mucsaiak előtt, az oda vezető utat.

Sajnos eddig ezzel még tartozol a sötétben bolyongó jobbosoknak.
Várok, türelmesen.

gejzabejla 2011.07.14. 20:32:43

Az LMP ezzel a nyilatkozattal írta ki számomra (és remélem sokunk számára, akik mértéktartóan, világosan és higgadtan tudnak gondolkodni a Mo.-on) magát a politikából. Gondoljunk csak bele, hogy egy ilyen lépés mit okozhatna? 350-400 Ft-os Euro? Menekülés az országból (tőke, emberek)? Polgárháború? Teljes hiteltelenség? De azt biztosan, hogy 4 év már megint a szemétben végzi. A politikához való attitűdnél tudom, hogy fontos a hatalom, na de ennyire? Csak azért mert nem mi? Még akkor is, ha nekünk semmi elképzelésünk nincs arról, hogy mit akarunk? Elég a színtelen-szagtalan politikából. Az egyet előre kettőt hátra félékből. Nincs hova hátrálni, ki kell törni ebből a lehetetlen helyzetből. Tessék előállni jobbnál-jobb ötletekkel! Akkor majd lesznek választói az LMP-nek. És majd akkor lehet megváltoztatni a játékszabályokat. Mondok egyet: minden évben 10e forinttal emeljük 20 évig a minimálbért (persze 2-3%-os infláció mellett). Ha csak ezt megtettük volna a rendszerváltozás óta mára nem lennénk annyira kiszolgáltatva. És senkit sem érdekelne a politika... Na de kedves Török Gábor érdekelnem az, hogy szerinted mi lenne ha az LMP terve bejönne? Ez az igazán izgalmas.

2011.07.14. 20:39:55

Megint megy a szájkarate, nethuszárok? Igaza volt schwarznak...:)

gejzabejla 2011.07.14. 20:40:05

Ja és egy jobboldali néppártot csak egy baloldali néppart tudná legyőzni. De egy olyan, amelyik ha az ország baj van, akkor összeáll a másikkal és úrra lesz a problémákon (ja és nem lő bele a sajátjaiba, tiszteli a másikat). Szili Katalin-féle kezdeményezésből előbb lesz ütőképes váltópárt, mint a mostani ellenzéki pártocskákból. Addig jó sok munka van még hátra.

6.Lenin 2011.07.14. 20:41:43

@tölgyes:

Egyet értünk, de ezt mutatják a %-ok is. Ezért szeretek ide járni, kincsestár, hogyan vezet az önteltség, a tévedhetetlenség eluralkodása, bukáshoz.
ezért reménykedtem 1valóban profibb ellenzékben, mert ez a veszély fennáll a jelenlegi kormányzó párt esetében is.
Eddig olyan túl nagy hibák nem történtek, szerintem.

Sajnos a nemzetközi környezet nem éppen kedvező a versenyfutáshoz (az idővel), de 2014-ig még van idő. Látva az ellenzéket, nagy veszélyt csak az jelenthet, hogy 2014-re
felfalják egymást és megtörténik a csoda, úgy fog nyerni a Fidesz, nem lesz kihívója.

Mókás lenne, de nem elrugaszkodott, csak kicsit.

jjulie 2011.07.14. 20:43:23

@6.Lenin:

már rég fel van tárva, és a hozzád hasonló mucsai orbánistának nincs hozzá szeme, hogy meglássa, nincs hozzá füle, hogy meghallja, nincs hozzá esze hogy felfogja, és a vezéred pedig mucsán vezet téged körbe és cikkcakkban, és te pedig élvezed az orbánista mucsai lelkeddel és ennyitől boldog vagy, minden ok

2011.07.14. 20:43:30

@bóra77: jó is a tetkós rocker csávó, azok tökre őszinte, csak semmi cicó!:)) A szofisztikáltakkal az a baj, hogy túl sokra tartják magukat, holott a lényegük ugyanaz...:D

@hoplita: mi van a füledben? Karika? :)

hoplita 2011.07.14. 20:46:09

@Letícia:
Ja...de mondom, lassan 30 éve....már hozzám nőtt.:)

lüke 2011.07.14. 20:49:35

@Letícia
kulturális forradalom van
mit mondott svarci?

6.Lenin 2011.07.14. 20:50:40

@jjulie:

Picim, ez ebben a formában, K....ra kevés. Ennyit a legsötétebb agyament is ki tudna préselni magából.
Próbáld rendezni magadban a környezetedből érkező ingereket, pihenj kicsit nehogy egyszerre sok legyen, aztán bólints!

Amennyiben már most ebből a forrásból merítesz, sürgősen költözz kulturáltabb környékre, mondjuk első lépősként, emberek közé.

2011.07.14. 20:51:45

@hoplita: ez a sármod? Vagy ez is?;)

@lüke: hogy csak szájkarate van...:)

Küldök valamit Neked!:D

graycivil 2011.07.14. 20:53:38

""Orbán újabb offenzívája az újságírók ellen" - rólunk cikkezik a Der Spiegel

"Orbán akaratának megfelelően Magyarország jelenleg kozekvensen és folyamatosan távolodik el az európai értékektől. Így a magyar munkanélküliek – egy törvényjavaslat szerint – a jövőben közmunkára lennének kényszerítve. Ha túl messze van a munkavégzés helye, munkatáborokban helyeznék el őket" "

hirszerzo.hu/belfold/20110714_spiegel_kozmedia_orban

"Hozzáteszi: az új választási törvényt „kifejezetten úgy szabják, hogy az Orbán és pártjának, a Fidesznek lehetővé tegye, hogy hosszú távon is övék legyen a hatalom, a sztrájkjog és a vallásszabadság szintén fenyegetett helyzetben van”.

Gyerekek! Azonnal megmondjátok, ki súgott már megint!
>:-O

tölgyes 2011.07.14. 20:54:29

@6.Lenin: Igen hasonlóan látom azzal a megszorítással, hogy rövid idő alatt is létrejöhet érdemi változás, ha a kormánypárt elkövet néhány hibát.. (TG ilyen hibátkat már szinte a kormányalakítástól vágy-vizionál).. Ilyet azonban szerintem se követtek el.
Tegnap a rájátszást nézve azonban bennem is felvetődött a felfalás lehetősége. :) Én ezt a "kis róka" hasonlattal szoktam leírni. A vadász hátizsákjába zárt kisrókák megeszik egymást..:)

tölgyes 2011.07.14. 20:56:21

@graycivil: Érdekes, hogy a Spiegel nem az angol médiabalhéval foglalkozik:)

graycivil 2011.07.14. 21:07:16

@tölgyes: Valszeg' azzal is foglalkozik. De ott egy médium botrányáról, itt pedig egy teljes ország médiabotrányáról van szó.

2011.07.14. 21:10:09

@graycivil: ééééééééén nem!!!:((((((

6.Lenin 2011.07.14. 21:13:32

@graycivil:

azért itt is kialakulnak a biztos pozíciók, feladatok.

graycivil rendezi az előnytelen nemzetközi sajtót, nyünyüge az előnytelen fotókat rendezi csokorba.

Érdekes lehet, vajon önként, netán kérésre? Mást el sem tudok képzelni, talán.

2011.07.14. 21:15:03

@tölgyes: mit nem olvasok? Nincs megelégedve a FIDESZszel?:)

ssi 2011.07.14. 21:15:45

@knausz: :-) @ulrike: :-) most olvastam a mai válaszaitokat .. köszönöm

@Akitlosz:
néha támogatói táboron kívülről is érdemes szemlélődni - kitágul a horizont .. és nem hűtlenség a kiválasztottakkal szemben sem .. :-)

2014-ben, csak a parlamenti választásokra csak akkor jönne létre a perverz koalíció=technikai szövetség .. ha
- "a Fidesz kétharmaddal kőbe vésné az adórendszert és az egyfordulós választási rendszert"
www.hirado.hu/Hirek/2011/07/12/21/Schiffer_a_Fidesz_KDNP_n_mulik_hogy_szukseges_e_ez_a.aspx

- minden kormány elsősorban önmagáért vállal felelősséget
- ha a mostani kormány annyira tökéletesnek képzeli magát, tudnia kell, hogy rugalmasságra, választási lehetőségekre minden kormánynak szüksége van az ország érdekében és nem azért, mert az adott kormány a hatalmát félti
- ha a mostani kormány 2/3-dal a saját elképzeléseit merevíti meg hosszú évekre
* nagyobb terhet rakhat az utókor vállára, mint amit ő örökölt
* nem lenne akkora jogalapjuk az előzőeket szidni
* új kormány problémáinak részben a mai kormány lehet a felelőse

amúgy pedig: "vigyáznia kell az LMP-nek, hogy politikai csapdába ne lavírozza magát. Ha balra lép, lépnie kell jobbra is, még ha az egy kínosan nagy lépés is"
www.168ora.hu/bluzone/levelhullas-koalicio-fidesz-lmp-mszp-jobbik-ellenzek-79032.html

2014-ig "sok" idő van még .. de ez a felvetés beindított - ma még el sem képzelhető - sok új ötletet, melyekben a közös: összefogás kell .. s nem az a lényeg, hogy a Fidesz ellen, hanem a stílus ellen .. ha egy teljes országról, nemzetről van szó, alapból nem lehetséges, hogy szinte 1 ember ötleteljen és döntsön mindenről és mindenkiről .. ez sérült és nem a 2002-2010-es időszak sajátosságait/hibáit akarják visszahozni/csinálni

graycivil 2011.07.14. 21:18:45

@6.Lenin: Tudod, könnyebb cikket másolgatni, mint hozzád hasonlóan ódákat és esszéket kitalálni.

Bár lehet, hogy egyszerűbb lenne néha csak egyszerűen "beleköpni" a kommentek közé, ahogy többen is teszik. Szerintem akkor is megkapnám a "trollozó hozzászólások" száma után járó jutalékomat. :-)

ssi 2011.07.14. 21:23:08

@fatia-negra: olvastad már?
"Elvárás
Az Orbán-kormány számít a szervezetlen dolgozók szolidaritására.

Kíváncsiság
Vajon mire fogják használni a tömeges közmunkával épülő stadionokat?

Felmérés
Mennyire elégedettek a választók a kormány teljesítményével? Nézőpont kérdése.

Szereposztás
Az egyiket leültetik, a másikat fel.

Elsőbbség
A protekciós vádlottak soron kívül állhatnak bíróság elé.

Mentegetőzés
Nem ablakon kidobott pénz a kormányablakok népszerűsítésére kiírt művészeti pályázat.

Modern változat
Fecerunt magnum agymosás.

Szkepticizmus
Kelet-Európa, kellett Európa?

Lezárás
Gyurcsány elvtársai úgy határoztak, hogy titokban visszaszivárogtatják az őszödi beszédet.

Elismerés
Egy év alatt kiemelkedő sikereket értünk el az antialkoholizmus elleni harcban.

Igény
A térfigyelő kamerák után immár az utcafigyelő kamerák alkalmazása sem tűr halasztást.

Levezetés
Elszámolás. Leszámolás. Rászámolás."

www.168ora.hu/velemeny/a-helyzet-komikuma-78606.html

fatia-negra 2011.07.14. 21:24:34

@jjulie: :))))

kösz. engem nagyon fáraszt ezek a 2d s emberek... nagyon nehéz...

ha legközelebb niket váltanék (ami elég vszínűtlen:) akkor Mézga Aladár lesz:)

www.youtube.com/watch?v=5ye4Jy7E9TM&feature=player_embedded#at=190

2011.07.14. 21:24:58

@manyike: pálinkafőzés lehetséges...ezt jelenti az antialkoholizmus?:S

2011.07.14. 21:27:49

@fatia-negra: honnan tudod, hogy ki ő?

fatia-negra 2011.07.14. 21:28:27

@graycivil: szeretném ha lenne avatarod:) a korábbi niked jobb volt...

ha megengecc enyni "kritikát" vagy kérést...

fatia-negra 2011.07.14. 21:29:07

@jjulie: ezt a 2/3 ot mindenképp nézd meg... szerintem qva jooo mégegyszer :)

www.youtube.com/watch?v=5ye4Jy7E9TM&feature=player_embedded#at=190

Balt 2011.07.14. 21:29:14

Hogy lelkendezik a Vv:
velemenyvezer.blog.hu/2011/07/14/a_fidesz_ellenzeket_csinalt_maganak

Teljesen beleringatták magukat ebbe az illúzióba. :) Pedig még a kormánypártinak éppen nem nevezhető Republikon Intézet is kvázi kiröhögte az egészet Kálmán Olgával. :)

ssi 2011.07.14. 21:30:11

@Letícia: torztükrős szemüveg javalt .. tök józanul jobban bírnád?

fatia-negra 2011.07.14. 21:32:33

@Letícia: :)))))))) mindenki tudja... itt nincs titok... mindenki tud mindent...

vagy 80 évre titkosítva? nem tom kérdezd meg... én nem "lövöm le" a poént

2011.07.14. 21:32:39

@manyike: ??? tök józan vagyok....ja, hogy úgy...:( Sírva vigadunk, igaz magyar szokás...:S

Balt 2011.07.14. 21:33:12

@mirrmurrkandúr: Most alapítsunk gyorsan egy ellenzéki pártot, aztán 2014-ben a sok protestszavazatot besöpörve b@szunk feloszlatni magunkat... :)

fatia-negra 2011.07.14. 21:33:58

@Letícia: lehet a "B" osztályos dinnyéből is pálinkát főzni? vagy az más szabály?

2011.07.14. 21:34:02

@fatia-negra: akkor én senki vagyok, mert nem tom...:S De mindegy is..:))))))))

6.Lenin 2011.07.14. 21:34:09

@graycivil:

Nem tudom, mennyire lehet könnyű cikket másolni, kiválasztva előtte a lehető legelőnytelenebbet, mint ódákat írni.

Elárulom, de csak neked, nem nehéz az óda írás, elolvasom a kommentek 1 részét, aztán a többi jön magától, mint a hasmenés.
Elég nehéz visszatartani.
Nem akartalak bántani, nyünyügét sem, csak feltűnt, elcsodálkoztam.
Tévedhetek is, de nem tudtam szabadulni a gondolattól, netán.

Balt 2011.07.14. 21:35:25

@fatia-negra: Ccc, csúsztatsz, mint a Bokros-féle leértékelés...

fatia-negra 2011.07.14. 21:36:13

@Letícia: miért nem kérded meg őt? nem tudom elmondható e... nem emléxem:)

ssi 2011.07.14. 21:37:37

@Letícia: maximalista vagy? :-)) 12 mondatból 1 kibukik, néhány sántít .. még belefér?

2011.07.14. 21:38:10

@fatia-negra: én azt honnan tudjam?:)))) Én csak inni szeretem, de nem sárgadinnyéset...bbrrrr. Az csak enni szeretem.

Balt 2011.07.14. 21:39:49

@nyünyüge: Hogy jön ez ide? Klub Rádiót én pl. akkor hallgattam utoljára, mikor a céges kocsiban hallgatta a sofőr, úgy 4 éve...

2011.07.14. 21:41:13

@fatia-negra: :))))

@manyike: az, sajnos az vagyok.....:S Persze, több is...szakmai ártalom, meg úgy születtem, hogy kekecnek tűnök kicsit...:))) Holott csak elemzem, amit olvasok.

Balt 2011.07.14. 21:41:32

@fatia-negra: Őőő, MSZP? Csak az lehet a jellemzés alapján. :)

ssi 2011.07.14. 21:43:41

@Letícia: én "elemző"-nek láttalak, nem a másiknak :-)))

fatia-negra 2011.07.14. 21:43:48

@mirrmurrkandúr: 2/3 van bogaram... az o és a betű még nem megy ugye???

eeeee zél csak:) beeeeee... lassan a hepci+zsüli beeee beleragadok...

fatia-negra 2011.07.14. 21:44:47

@Balt: :))) a cicus rájött...
ha te nem az nagyon negatív rád nézve főleg az előző kommentem alapján...

fatia-negra 2011.07.14. 21:47:30

@manyike: :))))) nagyon jó... de híreket csak itt látok... se tv se rádió se semmi:)

2011.07.14. 21:48:01

@manyike: ó, de kedves vagy, köszi!:))))

hoplita 2011.07.14. 21:54:00

@Letícia:
Hát hogy a viharba ne..:)
Mint annak az elbaszott Dajcstompinak..

Balt 2011.07.14. 21:55:37

@fatia-negra: "hogy kifejezetten nagyon hiányzik ordi és szájmon..."

Mi lett velük? Cölibátus? :)

fatia-negra 2011.07.14. 21:56:55

@Balt: ...jött a Q7 es... vagy az s8-as, vagy csak oktáviát kaptak...

ssi 2011.07.14. 22:00:53

"Ha a Fidesz az adórendszer bebetonozásával és a számára kedvező választási rendszerrel megpróbálja elvenni az emberek választási szabadságát,

akkor a három ellenzéki párt között technikai koalíciót kellene létrehozni.

Ennek célja az lenne, hogy egy arányos, igazságos választási rendszerrel, illetve az emberek választási szabadságának visszaszerzésével az akadályokat eltakarítsák az útból - emlékeztetett Karácsony Gergely ötletére az LMP frakcióvezetője az InfoRádió Aréna című műsorában. Schiffer András szerint képviselőtársa többszörösen feltételes módban beszélt az ötlet ismertetésekor.

Elvi egyetértés nincs az MSZP, a Jobbik és az LMP között, de a három párt egyetért abban, hogy a Fidesz túlhatalmi törekvései akadályozzák azt, hogy az emberek szabadon kifejezhessék akaratukat - emelte ki.

Schiffer András kifejtette: a technikai koalíció a narancsuralmi törekvések visszametszését szolgálhatná, akár egy választáson is. Ennek létrejöttével optimalizálhatná a saját táborát mindhárom párt, és egy választás után egy hónap alatt meg lehet tenni a szükséges intézkedéseket - tette hozzá."

egyre "fajsúlyosabbá válik a három ellenzéki párt. Mindez pedig a Fidesznek köszönhető .. pedig Kevés szánalmasabb politikai teljesítményt láttunk annál, mint amit a magyar ellenzék politizálás címén az elmúlt egy évben bemutatott"
velemenyvezer.blog.hu/2011/07/14/a_fidesz_ellenzeket_csinalt_maganak?utm_source=ketrec&utm_medium=link&utm_content=2011_07_14&utm_campaign=index

Balt 2011.07.14. 22:05:02

@6.Lenin: Ezt (ti. hogy nem léptek vissza) mondjuk Kálmán Volga is megpróbálta Schiffer fejére olvasni, amit az egyszerűen hazugságnak minősített: az állva maradt helyeken 4 db olyan potenciális kerület volt, ahol az MSZP-LMP verhette volna a Fideszt az 1. kör alapján. Mint kiderült, ezeket is elbukták volna visszalépve is.

Nagyon kényelmetlen ez az MSZP-vel való kokettálás Schiffernek, ez mindenhol lejön. :) Bárki is kényszeríti/találta ki ezt nekik... :))

hoplita 2011.07.14. 22:06:25

@Letícia:
A pájinkáról szájjál le...mindennapi kenyerünket ne piszkáld.:))

komment1 2011.07.14. 22:06:26

@Balt:

Összekevered a hallgatási fogadalommal. Utóbbi pl. a trappistáknál van, akik a nevezett sajtot is feltalálták. Lehet, hogy Ordi most valahol sajtot készít. De szerintem csak megunta az írogatást.

Balt 2011.07.14. 22:10:00

@gejzabejla: Az LMP-z illető kritika nagyon is jogos. Még akkor is, ha ez a médiahack volt a legnagyobb dobásuk az EP-be jutása óta...

6.Lenin 2011.07.14. 22:10:19

Ma estére még a poszthoz 1-et. Most néztem meg igazán a fotót.

-Attila, már megint hagymát ettél, pedig tudod, hogy nem kedvelem.
-Azért ettől még Lehet Most Puszilkodni. Ne hajolj el ennyire, nem érek el odáig.

Pá!
Mindenkinek

Balt 2011.07.14. 22:13:04

@Letícia: "A szofisztikáltakkal az a baj, hogy túl sokra tartják magukat, holott a lényegük ugyanaz...:D"

:)) Megdöbbentő, hogy hat a nőkre a hőhullám... :)) Ezért olyan népszerű Hawaii meg Polinézia? :)

Balt 2011.07.14. 22:16:14

@graycivil: Munkatábor, vallásszabadság veszélyeztetve? :)) Ezek a mecsetgyújtogatók tényleg humoruknál vannak... :)))

tölgyes 2011.07.14. 22:23:12

@graycivil: Miféle botrányról?? A Spiegel ki akarja őket fizetni??Ideutalja azt a 10-15 milliárdot, ami ahhoz kéne, hogy lehessen őket valamire használni?? Vagy talán a javát odaveszi a saját lapjához..??? Ugyan!!!

Egyébként az igazi rendszerhiba nem az, amin a Sp. kifogásol nálunk, hanem az, ami Angliában történt... A harc ugyanis azért folyik, mert a sajtószabadság jegyében a sajtótulajdonosok harcolnak azért, hogy bármit megtehessenek.. Ennek jó esetben Angliában vége.A NOL legalább is emiatt agódott a minap:)

tölgyes 2011.07.14. 22:25:04

@Letícia: Drága letícia! Erről szó sincs.. az elégedettség elégedetlenség nem probléma még a fidesz esetében sem.

Balt 2011.07.14. 22:28:03

@fatia-negra: Kinevezés, vagy gázolás? :)

fatia-negra 2011.07.14. 22:32:05

@Balt: nem tom

TG!!!! a varánuszon meg van:)))))))
(legalábbis ezt állítják)
csak nem tudom használni
pedig biztos nagyszerű dolog:)

varanus.blog.hu/2011/07/14/ignoraljatok_egymast_szabadon

bóra77 2011.07.14. 22:32:31

@Letícia: még sosem volt tetkós csávóm (nem is lesz), meg klasszik rocker sem. más kérdés, hogy én egyébként sokszor hallgatok metált, illetve progressziv rockot
@hoplita: jó, azért a hosszú haj és a fülbevaló ott van:) amúgy a kinézetekkel inkább mellé szoktam tippelni.

Balt 2011.07.14. 22:32:32

@komment1: Egyféle önmegtartóztatás, de hívd, ahogy akarod. Te vagy a ferences. :)

jjulie 2011.07.14. 22:33:12

@Balt:

céges kocsiban a sofőr, mi vagy te orbániai, logisztikus?

2011.07.14. 22:37:51

@hoplita: na ezt nem kellett volna...tompi minden, csak nem sármos..:((((

@Balt: ez nem a hőhullám....ez a tapasztalat!;)

@tölgyes: így már mindjárt más!:)

Szép álmokat!:D

2011.07.14. 22:38:55

@bóra77: soha ne mond, hogy soha!;D Na pá, álmodj szépeket!:)

panelburzsuj 2011.07.14. 22:39:21

index.hu/belfold/2011/07/14/tetenyi_eva_esztergom/

"nagygyűlésre hívták azokat, akik elégedetlenek Tétényi Éva független polgármester munkájával és kérték, hogy ezt kokárda kitűzésével fejezzék ki"

Ósdi reflexxel az ugrana be: a város nem lehet ellenzékben ...

De - Macseknek hála - én már megvilágosíttattam, hogy minden jel, ami arra utalna, hogy a csúnya kis helyi Fidesznek bármi köze is lenne a szép nagy Fideszhez: véletlen egybeesés.

Balt 2011.07.14. 22:41:43

@Letícia: Széleskörű...? :))

panelburzsuj 2011.07.14. 22:42:39

@komment1:

Lehet, a sajtkészítők ráuntak az orrpiszkáló sajtszagúakra.

Balt 2011.07.14. 22:44:39

@panelburzsuj: OMG, mekkora marhák! Ezt most tényleg nem kéne. De hát mindenki annyiféle szalagot hord - fehéret, kéket, sárgát -, hogy lehet, tényleg csak a nemzeti marad identitásképzőnek... :)

komment1 2011.07.14. 22:49:54

@Balt:

Én ferences? Apage! Legalábbis ami a jelenlegi esztergomi ferencesek többségét illeti.
Amúgy a trappisták a ciszterek egyik ága, és éppúgy a benedeki regulát követik, mint a bencések.

komment1 2011.07.14. 22:53:26

@panelburzsuj:

Hát nem fogalmaznék ilyen sarkosan és kevéssé gusztusosan, de szerintem is mondasz valamit.

bóra77 2011.07.14. 22:54:45

@Letícia: tompi helyes fiú, és itt vége is a pozitív felsorolásnak.

jjulie 2011.07.14. 22:58:24

@Balt:

az orbánnemzeti identitásképzés a gyomorban dől el, akiknek nem lesz hányingere az orbán és a szijjártóbolondja skizofrén dumáitól, meg is van az identitásképződése

annyiféle szar alak mondta már errefelé hogy ő az igaz magyar hogy megszámolni sem lehetne, most megint van egy ilyen szar alak, valami orbán nevű aki ezzel szédít, téged is sikerrel logisztikus

fatia-negra 2011.07.14. 22:58:33

@jjulie: így zsongrőlködik a Messiásunk a szavakkal és a nyelvével...

politologus.blog.hu/2011/07/13/a_nyelv_hatalma_1

komment1 2011.07.14. 23:05:32

@bóra77:

Szerintem el se lehet kezdeni.

Balt 2011.07.14. 23:10:37

@komment1: Arra céloztam volna - némi szóvicc keretében, de nem vetted magadra :) -, hogy Esztergom a ferencesek városa.

ssi 2011.07.14. 23:11:53

pl. kormány kőbe vési az adó és a választási tv-eket

mert O.V. a ..
ME
* 1 percig se vette komolyan az LMP-javaslatot
* vagy latolgatott, de
- 0 esélyt adott az ellenzéki szövetségnek
- vagy 0 esélyt adott az ellenzéki szövetség győzelmének
EMBER, a személyiség:
* kitart az elvei/tervei/álmai mellett/mögött
* kihíváspárti, kockázatbevállalós

holnap ugyan itt :-) jó éjt !

Balt 2011.07.14. 23:11:54

@komment1: átv.: Ferences = gyurcsányista - amit nem vettél magadra, és talán nem is lenne szerencsés meghonosítani... :)

ssi 2011.07.14. 23:13:40

egyre "fajsúlyosabbá válik a három ellenzéki párt. Mindez pedig a Fidesznek köszönhető .. pedig Kevés szánalmasabb politikai teljesítményt láttunk annál, mint amit a magyar ellenzék politizálás címén az elmúlt egy évben bemutatott"

velemenyvezer.blog.hu/2011/07/14/a_fidesz_ellenzeket_csinalt_maganak?utm_source=ketrec&utm_medium=link&utm_content=2011_07_14&utm_campaign=index

Balt 2011.07.14. 23:17:20

@manyike: Vagy - ahogy fentebb latolgatták többen - kapóra jön a Fidesznek, hogy egymásra zárja az ellenzéket... Netalán egyenest a Fidesztől származik az ötlet. (Abban az értelemben egészen biztosan, hogy korábban felmerült, mégis megmarad a 2 forduló pont az ilyen szövetségi kényszerek elkerülése miatt, aztán most mégis jön az egyfordulós módi, nyilván latba vetve a dolgokat...)

Balt 2011.07.14. 23:18:32

@manyike: Egyébként ha ilyen a "valódi ellenzék", akkor a Fidesznek nincs mitől tartania: a Republikonos kölyök mondta, hogy minden párt komoly belső megosztottsággal küzd, ehhez még a vállukra vesznek nem feltétlenül egyöntetűen támogatott :) külső kényszereket.

fatia-negra 2011.07.14. 23:20:51

@manyike: és közben leszámol a BOLSEVIK múlttal... többfrontos harc...

magyarinfo.blog.hu/2011/07/14/leszamoltunk_a_bolsevik_multtal

komment1 2011.07.14. 23:25:09

@Balt:

Lehet, hogy van, akiben így él, de Esztergom nagyon nem a ferencesek városa. Csak vannak ferencesek is itt. A lényeg a Bazilika - caput, mater et magistra ecclesiarum Hungariae, a magyar katolikus egyház feje. És ha már erről van szó, becsatolom, mert szívszorító olvasni: tetenyi.blog.hu/2011/07/10/persona_non_grata_11#title

komment1 2011.07.14. 23:29:55

@Balt:

Már miért venném magamra a gyurcsányista jelzőt? Rám mondod? :P Cö-cö. Szerintem lehet, hogy hangosabban tüntettem ellene, mint te. (Bár nem dobáltam meg randalíroztam.)

Minor.Dragon 2011.07.14. 23:36:14

@panelburzsuj: Szellemes a definíciód, de a konkrétumok hiányoznak. (Ide teszek egy mosoly jelet.)

Sejtettem, hogy belekapaszkodik a mondatodba, mikor megláttam.
Itt nem tudta elmondani, hogy mit vett és mit csinál vele. A Tótánál már a férjét is kibeszélte.

ssi 2011.07.14. 23:36:21

@Balt: "egyenest a Fidesztől származik az ötlet" - próbálom megérteni, segíts, köszi :-)

- ötlet, minthogy, ha meghirdetik az 1-fordulós választásokat
-> akkor az ellenzék ideges lesz, s egyértelmű, hogy úgy se állnak össze ??

1 adag alvás után folytköv :-)

@fatia-negra:
új választási tv -> sok legyet 1 csapásra .. 1 párt marad .. a másik zsugorodik, s vele kihal a kommunizmus ?
- mostani kicsik kiesnek
- újak nem tudnak bejutni
- szoci negatív kép fenntartása

szép álmokat .. magamnak biztosan már :-)

graycivil 2011.07.14. 23:37:07

@6.Lenin: Nem bántottál. Már szerintem mindenki megszokta a többiek stílusát és "orrpöccintését".

De még mielőtt a "mindenben egyetértés" jegyében összeborulnánk, inkább jó éjt kívánok!

Vagy ahogy most tinilányom szerint SMS-esen dívik: Jo8! :-)

panelburzsuj 2011.07.14. 23:38:57

@Balt:

Ha holnap elbaktatsz a moziba, láthatsz egy olyan sztorit, ahol a finálé pont ezzel a mondattal kezdődik:

"- Ezt nem kellett volna."

graycivil 2011.07.14. 23:41:32

@6.Lenin: Nem bántottál. Szerintem itt a blogon már mindenki megszokta a többiek stílusát és "orrpöccintését".

De mielőtt még a "mindenben egyetértés jegyében" összeborulnánk, inkább jó éjt kívánok!

Vagy ahogy tinilányom szerint SMS-esen dívik: Jó8! :-)

panelburzsuj 2011.07.14. 23:44:13

@komment1:

Nehéz nem rejtjelezve írni.

Ugye a "Boldogok a sajtkészítők" című jelenet nagyobb része telik azzal, hogy a tisztelt hallgatóság teljesen elmerül a szónok, de különösen egymás kicsinyes vegzálásában, így aztán az üzenet lényegéből semmi sem "jön át" ...

Így járhatott Ordi is. Mert amúgy folyamatosan lézetik a neten, ma délután fél hatkor is még megvolt - csak éppen nem itt.

mirrmurrkandúr 2011.07.14. 23:47:21

@fatia-negra: pedig a panel burzsujjal már úgy éreztem, elkezdtetek értelmes gondolatokat is kiizzadni magatokból, azonban látom nálad maradt a habzó szájjal orbánozás. csalódás.

megszűnt 2011.07.14. 23:49:30

@manyike:
"most olvastam a mai válaszaitokat .. köszönöm"

Szívesen.:) Neked mindig, csak kérdezz bátran!

mirrmurrkandúr 2011.07.14. 23:52:51

@Balt: A párt oké, már csak ingyen sör meg virsli kell, és az sem árt, ha megszerezzük Schmuck Andort végtelenül nemes ügyünknek. Sajnos a Hitgyüli már foglalt, de néhány szépasszonyos MILF-et még beújíthatunk, csak hogy legyen valami konkrét célcsoport. ;-)

A CSAP-KODÓ nem jó, a vadkapitalista rémálomra túl sok brand ácsingózik :-)

panelburzsuj 2011.07.14. 23:54:28

@Minor.Dragon:

Könnyű nekem: nem ez az első olyan rendszer az életemben, ahol a valóságot szabják a kinyilatkoztatásokhoz.

megszűnt 2011.07.15. 00:00:03

@panelburzsuj:
Ha jól emlékszem, márpedig jól, én a középosztályt már definiáltam és egyet is értettek velem a blogtársak.

Ez a hányszor mondjam kategória, amit én szűrnék és hip-hop az illető eltűnne a palettámról.

mirrmurrkandúr 2011.07.15. 00:03:13

@Balt: hahaha :-D

"„Köszönjük a részvételt“ – mondta a főnök, és ekkor végre összeállt a kép. Nem terveztek ezek semmilyen pirotechnikai bemutatót. Hazudtak a játszóruha szükségességéről. Még a szart is csak behazudták, képesek voltak egy ilyen pimf ígéretet is megszegni, semmit sem tanulva Balatonőszödből. A Magyar Szocialista Párt testét a legalsó szintekig járja már át a becstelenség és a füllentés mételye, egy adag szart, egy pohár vizet, egy lélegzetnyi levegőt sem várhatnak már tőlük a választópolgárok. Csütörtök kora délután a Gödörnél derült ki egyértelműen, hogy a magyar baloldal végleg zsákutcába került."

Egyszerűen zseniális. Pont.

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2011.07.15. 00:04:59

@jenőke: - Ott a pont!:)

- sokkal inkább a Sztálin-Churchill-Roosewelt "paktum"-okhoz lehetne hasonlítani, amelyek gyakorlatias CÉLJA a "centrális" diktatúrák letörése volt, (majd ezután szépen át is váltottak a további rivalizálásra) amely CÉL érdekében átmenetileg még egy másik diktatúrával is hajlandó volt LEPAKTÁLNI a KÉT demokratikus résztvevő...

panelburzsuj 2011.07.15. 00:23:22

@knausz:

"Neked is igazad van, fiam ..."

:))

megszűnt 2011.07.15. 00:26:00

@fatia-negra:
"csak nem tudom használni
pedig biztos nagyszerű dolog:)"

Nahallod! Bedobtad ide, mint a mézesmadzagot, hogy akkor mi szépen ugrálhatnánk a szimpatikusokra, és nem működik.

Pedig úgy tűnt, mintha végre, valami működne.., most akkor marad ez a belefutok mégis a személyeskedésekbe, furtonfurt marhaságokba dolog, vagyis minden pont ugyanúgy.

panelburzsuj 2011.07.15. 00:29:42

@2. e-képviselő:

TG ugyan elemzőként aposztrofálja magát, de időnként nyilván elfogja azért a vágy egy kis éleslövészet iránt a sok-sok politpettingelés mellett.

Keretezett hát egyet ő is - ha csak úgy félélesbe is.

megszűnt 2011.07.15. 00:30:57

@panelburzsuj:
Éjfél után már mindenkinek igaza van, akinek még működik a gépe egyáltalán.. késő van.

Azért ez bosszantó, hogy nem lehet szűrni. Ez bosszantó.

Jönne valaki, tenne föl kérdést nekem és én nem akarok felelni, mert 100-szor nem mondom el ugyanazt és szépen tenném a tiltó listámra, mert:

Miért gondolja bárki bárkiről, hogy köteles őneki felelni?

Ventura Blvd 2011.07.15. 00:34:26

@fatia-negra:

Barátom, hidd, el, nem volt könnyű megtartóztatni magam, és nem tülekedni első kommentelőként, hogy én ezt a "technikai koalíciót" már mikor kitaláltam és meg is írtam ide, TG blogjára.

Na jó, kicsit a lustaság is benne volt, hogy nem kerestem utána, és mellemet verve nem linkeltem be, hadd lássa ország ország-világ, hogy Nem Lehet Más A Politika, mert az LMP is lop, ... és ötleteket, stratégiákat is, méghozzá szerénységemtől.

Túl viszketegnek tűnt az egész az ügy fontosságához képest. Hagytam elúszni zsenialitásom fényes bizonyítékát.

De, most, ez a kommented írásra sarkallt. Mert fájt, hogy kihagytál azok felsorolásából, akik hiányoznak neked.

Persze, nem akarom magam a precíz Ordihoz és a tömör Simonhoz hasonlítani, nevemet ebben a sorban harmadiknak vagy akár századiknak látni..., csak..., csak legalább adtál volna esélyt, hogy odaképzeljem magam. Mondjuk így - "Ja, és van az az izé, az az amerikás jobbos libsi, akivel egy követ fújunk gyakran, a hogyishívják..."

Itt akkorát-de-akkorát dobbant volna a szívem a büszkeségtől, hogy mégis megkerestem volna féléves Alkotmány-módosító Koalíció témájú hozzászólásomat, annál is inkább, mert kivitelezhetőbb technikailag, mint ez a karácsonyi összeborulás.

Ám így, hogy nem hiányzom neked, lelkemben megmarad az 1011 éves feudalizmus sötétsége, és veled a Fidesz.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.07.15. 00:36:45

@knausz: Dunabogdányban kerestem Audit a strandon, nem találtam.
Brühühühű.

megszűnt 2011.07.15. 00:40:17

@Hepci:
Gyertek szombaton koncerte és akkor láthatod az audit!
Meg engemet.:)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.07.15. 00:44:47

@knausz: hümmm, milyen koncert? Egyébként szívesen találkozom veled is, de az Audi az első. :)

megszűnt 2011.07.15. 00:47:31

@Hepci:
Gondoltam, hogy nem én! Mondanod sem kellett volna.

Nem a reklám helye: Ismerős Arcok koncert lesz szombaton. Gyertek el Kamillával a trabanttal és cserélünk.:)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.07.15. 00:49:59

@knausz: jajj, eszembe jutott, hogy szombaton nem érek rá,
bort kóstolunk néhány hasonló gasztroléhűtővel Szadán egész délután és este.
Majd legközelebb...

megszűnt 2011.07.15. 00:53:42

@Hepci:
Azóta lázasan keresem, hol lesz a koncert, de nem találom, viszont OTT leszek. Már délutántól, mindenféle program, pl. evészet lesz és vennék CD-t is meg amit akarok.
Mindenfélét. Néhány blogtárs ott lesz azért. Majd legközelebb.:)

Minor.Dragon 2011.07.15. 00:57:59

@panelburzsuj: Nem lehet könnyű másodszorra is átélni, bár az előzőnél a tele has, a meleg szoba, a mindennapi izélgetés hiánya talán enyhítette.
Magadra vetted a szócső feladatát, önként, ezért: a középosztály meghatározását többedszerre nem, de a sz*r házasságát ecsetelendő topikokat nyifogott végig a törzskommentelők háborgása közepette a w.blogon, akik szűrés opció után kiáltottak.
Azt hiszem, itt kezdődik az irónia.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.07.15. 01:00:48

@knausz: valahol Magyarországon vagy egész Európa szóba jöhet?

megszűnt 2011.07.15. 01:01:59

@Hepci:
Csepregen lesz, ha minden igaz, de ne kérdezd, az hol van, mert térkép kell hozzá!

megszűnt 2011.07.15. 01:03:22

@Hepci:
Németországban leszek augusztusban két hetet. Ott tudunk még találkozni.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.07.15. 01:06:37

@knausz: ott volt valaha egy adósom, akit meg köllett látogatni. :)
Nincs messze Kőszegtől.

megszűnt 2011.07.15. 01:13:23

@Hepci:
Beütjük a keresőbe és kiadja az útirányt, mindenfélét.

Középosztály így csinálja. Nem lapozgatja a térképet, kiadja az útvonalat a gép, az autó pediglen magától odatalál.

Mára búcsúzom, holnap fodrász, hogy szépen nézzen ki a hajam, hátha föllépek egy számmal magam is.:)
Jó éjt!

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.07.15. 01:17:55

@knausz: azt nem tudom, micsinál a középosztály, de szerintem az értelmiség megvizsgálja a térképet.
Nemrég pl. egy középosztálybeli a készülékével pesti kitérővel jutott el hozzám a XII. kerületbe, Érdről...

megszűnt 2011.07.15. 01:24:12

@Hepci:
Értelmiséggel megyek. Sose téved el, legföljebb 5-ször kerüljük meg az adott objektumot.

Én meg nyugtatóként ülök ott az értelmiség mellett, hogy ráérünk, mert minden addig tart, ameddig tart.

Ventura Blvd 2011.07.15. 01:33:14

@2. e-képviselő:
KICSODÁK KOALÍCIÓJA?

>>>Arról, hogy nem volt azért olyan nehéz a Churchill - Roosevelt - Sztálin koalícióját megkötni...<<<

2000. után hirtelen új hangok és szempontok jelentek meg a történelemírásban, és lassan kezdhettük feledni az ostoba régi háborús filmeket, oroszokat, amerikaiakat egyaránt.

Hogy felszabadultak a levéltárak, bebizonyosodott a gyanú, hogy a győztesek sem voltak angyalok, bizony, nettó háborús bűnös volt valamennyi, és ezt a kortársak is tudták, elismerték. "Ha a japcsik győztek volna, engem akasztottak volna fel elsőnek a tokiói bombázások miatt." - mondta a csapást irányító amerikai légi marsall. Egy zömében bambuszból és papírból épített városra gyújtóbombák tízezreit dobni..., annyit, hogy napokig égjenek a folyók és a csatornák is...lehetetlenné téve a menekülést és az oltást, mi ez? Százezer halott, millió sebesült, és gyakorlatilag mindenki hontalan - mit szólsz ehhez ma? És ahhoz, hogy lényegében nem ejtettek foglyokat? Nem voltak japán hadifoglyok, nem voltak táboraik, még temetőik is ritkán... Mit szólsz ahhoz, ahogy az angolok a saját katonáik tízezreit gyilkoltatták hetekig Caen mellett, hogy Drezdáról ne is beszéljek, vagy a francia flotta szétlövéséről, Coventryről?

Mindezt azért mondom, hogy érthető legyen a kortársak bénultsága, miért nem tudtak hinni egyik oldalban sem, és szinte semmi választásuk nem volt. Nem csak Danzigért nem akarták odadobni az életüket, de ezekért a tökéletlen demokráciákért sem.

Hitler fajgyűlölő. Persze. És mit mondanál a fekete katonáknak fegyvert adni nem merő Amerikára? (A színesbőrűeknek munkaszolgálatosként kellett harcolniuk.) Arra az Amerikára, ahol akkoriban a zsidó egyetemi hallgatók nem ehettek egy étkezőben a WASP kölykeivel?

Ritkán - vagy inkább soha - van az a történelemben, hogy angyalok harcolnak az ördögökkel. Innen az ismerős bénultság és hitetlenség.

Nem hiszem, hogy az LMP, a Jobbik és az MSZP alkalmi, részleges, de sikeres koalíciója elhozza majd a Kánaánt, hogy véget ér a Hideg Polgárháború.

Kánaán akkor lesz, ha az emberek felelősséget vállalnak magukért. Beleértve politikai döntéseiket.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.07.15. 01:34:09

@knausz: ez a legjobb kombináció: 1 értelmiség + 1 buddhista. :)

nyünyüge 2011.07.15. 06:44:21

@6.Lenin:

Nagy tévedés, hogy az előnytelen fotókat hozom ide. A valamilyen szempontból érdekeseket vagy szerintem kiválókat osztom meg a közönséggel.

nyünyüge 2011.07.15. 06:49:08

@Balt:
bocs, csak tegnap reggel ott hangzott el a Mein Karel Gott-os poén, valami évforduló okán.

nyünyüge 2011.07.15. 07:04:46

Többek között ilyenek miatt nem kellene eszetlenül, hirtelen (politikai) felindulásból törvénykezni:

Technikai jellegű módosítással hárított el a jegybank egy akadályt a Posta útjából, amely akár a vállalat működését is veszélyeztethette volna. A rendelet szerint a Posta a reálhozamokat kettő helyett húsz napon belül lesz köteles továbbítani

www.napi.hu/magyar_gazdasag/realhozam-kifizetesek_kozbelepett_az_mnb.489669.html

nyünyüge 2011.07.15. 07:28:53

@nyünyüge:
és még egy a napilapszemléből:

A Népszabadság értesülése szerint az elmúlt hónapokban bűncselekmények gyanúját is felvető szabálytalanságok és (ha a gyanú megalapozott) egyértelműen bűncselekménynek minősülő manipulációk miatt gyanúsítottként hallgatták ki az Eclipse-ügy nyomozásának kezdetén az ügyben eljáró nyomozócsoport némely vezetőjét és munkatársát.

nol.hu/belfold/20110715-gyanusitott_gyanusitok

graycivil 2011.07.15. 08:38:57

@manyike: Pedig úgy néz ki, hogy a "rendszervisszaállítás" elkerülhetetlen az ország működőképességének szempontjából. És ez már elsősorban valóban technikai, és nem politikai kényszer. Ebben teljesen igaza van Schiffernek. A "rendszergazdák" együttműködése lehet inkább vita tárgya, amit meg kell oldani.

Ugyanis ha megnézzük, a jelenlegi tákolmánnyal és sarkalatos törvényekkel a FYDESZ hatalmon "aktív" (informális fél-) diktatúrát, ellenzékben pedig (minimum egyharmad esetén) "passzív" diktatúrát gyakorol.

Vagyis - sarkítva - egyedül a választás "formai szabadságának" intézménye sorolja még Magyarországot a demokráciák sorába. És tulajdonképpen ezt mondta H. Clinton is.

Balt 2011.07.15. 08:43:58

@manyike: Hátha úgy gondolták időközben, hogy az az érdekük, hogy összezárják az ellenzéket... Így még mindig jobb, hogy jóelőre látni lehet a dolog kimenetelét, mintha a két forduló közt alakul valami "kezelhetetlen helyzet". :)

Balt 2011.07.15. 08:45:31

@2. e-képviselő: OK, Sztálin az MSZP, már csak a kontinuitás okán is. De ki a Jobbik? Roosewelt vagy Churchill...?

Balt 2011.07.15. 08:58:01

@nyünyüge: Nem gondoltam volna... A végén még hallgatni fogom. :)

komment1 2011.07.15. 09:07:22

@panelburzsuj:

:F

Tényleg, halál komolyan, tudatos énem szintjén nem volt eszemben a "Boldogok a sajtkészítők" szitu, pedig úgy sokkal jobb a poén. De tudat alatt biztos erre gondoltam :)

Amúgy én is arra célozgattam, hogy unja már az ide írogatást. Nem hinném, hogy a posztok miatt, mert azok szerintem továbbra is nagyon jók, viszont itt tényleg átlagban egy szűk kör ír, aztán az nem mindenkinek buli.

hoplita 2011.07.15. 09:12:10

@Ventura Blvd:

".....Kánaán akkor lesz, ha az emberek felelősséget vállalnak magukért. Beleértve politikai döntéseiket......"

Vagyis sohanapján.
A pógári demokrácija az általános és titkos választójoggal "felvértezve" a kollektív felelőtlenségre épít.
A köztársaság korabeli Róma végnapjait éljük....kicsit a népvándorlási traumával fűszerezve.
Az elit a plebsz kegyeit keresi, a barbárok meg már a limes mögött vannak, rohad szét minden, de cirkusz és némi kenyér még jut. Egyre több cirkusz, egyre kevesebb kenyér.
A végjáték hasonlóan csúnya lesz.
Tudom, mint minden analógia, ez is sántít kicsit....de olyan kézenfekvőnek tűnik.

fatia-negra 2011.07.15. 09:24:39

@Ventura Blvd: ne má...

nyilván te is... csak a bolsevikokkal való küzdelem hevességében hirtelen...

pl Teremszolga is ritkán ír, de süt róla a szakmaiság... butaságot nem is tud írni, igaz cserébe nem is vicces:)

de hogy őszinte legyek komment műfajában messze Szájmond vitte a pálmát...

szóval csak írogass mert OLVASLAK... ez is valami:)

ssi 2011.07.15. 09:28:00

@Balt:
gondolod, hogy O.V. biztos volt abban, ha az 1-fordulós választásokat döntik el, az ellenzék tutira az összefogáson kezd el munkálkodni?

szerinted az egyre több mindenféle ellenzéki elégedetlenségi megnyilvánulok hatására O.V. éppenséggel egyre több - maguk számára védekezés-, óvatosságképpen - újabb biztonsági szabályokat fognak beépíteni a rendszerbe .. melyekre eddig nem is gondoltak, s melyek csak jobban kuszálják a rendszert?

hoplita 2011.07.15. 09:35:07

Istenem, ezek pofáznak szalmaiságról, meg egyebekről.

Kínos baki az egyháztörvényben - Véletlenül benne maradt az ezer fős limit

barikad.hu/k%C3%ADnos_baki_az_egyh%C3%A1zt%C3%B6rv%C3%A9nyben_-_v%C3%A9letlen%C3%BCl_benne_maradt_az_ezer_f%C5%91s_limit-20110715

Kész röhej.
Persze zsidózással, meg cigányozással - ugyan mi lehet az, definiálni kéne ezeket a fogalmakat - vádolni sokkal eccerűb.

ssi 2011.07.15. 09:43:17

@graycivil: "Pedig úgy néz ki, hogy a "rendszervisszaállítás" elkerülhetetlen az ország működőképességének szempontjából"

- akitlosz nem erre gondolt, hanem h abszolút minden Fidesz-kormány intézkedésének visszacsinálása lenne - neki próbáltam vhogy érzékeltetni, hogy

* mások is elismerik, hogy vannak jó lépések is (pl. BKV-megállók dohányzási tilalma)
* de a mindenre kiható általános elvi megoldásokkal van gond -

de nehéz a 2 malomban őrlés
-> akitlosz "szereti" a Fideszt és aggódik ..
-> sokakkal viszont nagyon másként jár az agyunk .. pl. a (közeli-távoli) múlt nem egyszerű megítélése (elítélése, kritikája), hanem a plusz érzelem (a végre vége, szükségszerű a tanulságok levonása, de kell-e gyűlölni, s ennek hogyan és meddig kell megnyilvánulnia)

fatia-negra 2011.07.15. 09:43:57

@hoplita: róma???? hihihihi... a magyar nagybirodalom... kicsit sánta hasonlat

1 igaz: a BUKÁS... igen erkölcsi összeomlás az első, köv. gazdasági, majd rencer

tölgyes 2011.07.15. 09:45:51

@manyike:
Amit a Schiffer mond nem kisebb sületlenség, mint amit Karácsony mond, csak ehetőbb formában adja elő. Mert mit is mond Schiffer???

Hatalomra akrunk jutni, hogy eltöröljük azt amit a fidesz csinált, majd új választásokat írunk ki..Hatalomra azonban csak összefogással juthatunk. Összefogás nélkül a fidesz bebetonozza magát... stb.

1. Képzeljen el egy választási kampányt, ahol az antiszemiták együtt menetelnek a filoszemitákkal...a tőkepártiak a tőke ellenségeivel, a nemzeti elkötelezettségűek a nemzet szótól elalélókkal, a trianonhívők, a trianon eltörlőivel, az adóemelők az adócsökkentőkkel, a pénzvilág hívei, a banktőke ellenségeivel stb. és ezt az egyszerű választó el is hiszi..;
2. Ha mégis győznek, akkor még abban is nehezen állapodnának meg, hogy ki mit törölne el...Az MSZP felmentené hagyót, az LMP elitélni, a Jobbik felkötné:(..AZ MSZP helyreállítaná a lballiberális médiát, a Jobbik végképp eltörölné stb.
3.Egy azonban biztos. Közösen kormányozni nem tudnának és nem is akarnának.. ezért új választásokat írnának ki, amit a fidesz megint csak megnyerne, hiszen külön-külön nem tudnák legyőzni őket-- tehát győznének valószínüleg 2/3-dal.. és visszacsinálná mindazt, amit a Gyurcsány-Schiffer-Vona koalíció megalkotott.

Ez az egész történet az LMP zavarosságáról és alkalmatlanságáról szól.. ott folytatják ahol az SZDSZ abbahagyta.

fatia-negra 2011.07.15. 09:46:22

@manyike: amihez a fides nyúlik az sz@rrá válik... undorral de megfogni és KUKA...

fatia-negra 2011.07.15. 09:47:01

a nyúlik nem jo:) nagy smitpalis... tessék már a helyesírás is:)

Balt 2011.07.15. 09:49:27

@manyike: Mindenesetre a mai felállásban erre vannak kényszerítve, aztán vagy összejön, vagy nem. Egyelőre messze az utóbbi látszik realitásnak...

Ne feledjük, a választókerületek kialakítása még hátra van, és bár AB határozat van az év végéig való arányosításra, nem kell feltétlenül 2014-ben is ugyanúgy kinézzen... :)

ssi 2011.07.15. 09:52:20

@komment1:
Esztergom ..
- van, akinek 1 nagyon tanulságos ügy .. s mind a 2 oldalon már talál +/--t is, de nincs még lezárt véleménye .. vár, figyel

- van, aki Egom mellett kiállva úgy érzi, hogy a mostani hatalom 1. magára formálja a szabályokat 2. elvárja, h mindenki az ő új szabályai szerint tegyenek

- van, aki alapból a kormány híve, s semmit nem bírálna felül, amit tesznek, de van, aki ennél szélesebb látókörű: ők miért nem tudnak kicsit se drukkolni TÉ-nak? - én nem tudom, pedig egyre jobban beleásom magam ennek megértésébe ..

Balt 2011.07.15. 09:52:27

@tölgyes: "Egy azonban biztos. Közösen kormányozni nem tudnának és nem is akarnának.. ezért új választásokat írnának ki, amit a fidesz megint csak megnyerne, hiszen külön-külön nem tudnák legyőzni őket-- tehát győznének valószínüleg 2/3-dal.."

Ezt Kálmán Volga is bedobta a Republikonos csávónak. Végül is egyetértettek abban, hogy az egész nonszensz.

tölgyes 2011.07.15. 09:55:31

@fatia-negra: Milyen jó, hogy magához még nem nyúlt hozzá a Fidesz.. Itt a szemünk láttára alakulna át:)

ssi 2011.07.15. 09:58:20

@tölgyes:
- őszintén bevallom, én még kb. se tudom elképzelni, hogy milyen lenne ez perverzió, de még az előjátékát se ..
- s ezt még tetézi, hogy pl. a parlamenten kívüli mindenféle elégedetlenkedések maguk közé se engedik a politikusokat ..
- kíváncsian várom, hogy hogyan alakul 1 soha nem látott helyzet és főleg miért ..
- a bemásolt, pl. Schiffer-szövegek meg azért kellettek, mert sokan nem ismerték pontosan ..

hoplita 2011.07.15. 09:58:25

@fatia-negra:
Jaj, hát mint cseppben a tenger....egyrészt.
Másrészt meg én erről az elbaszott, nyugati kultúrának nevezett történelmi zsákutcáról beszélek.

nyünyüge 2011.07.15. 09:58:49

@tölgyes:
Nem. Méghozzá nagyon nem! Mármint a 3.pont.

Mert feltéve, hogy bekövetkeznék az az igen valószínűtlen dolog, hogy a három ellenzéki párt összefog és konzekvensen végigviszi Karácsony elképzelését, és ráadásul a választópolgárok nagy része vevő lenne erre a megoldásra és így kormányra kerülnének.

Merthogy akkor azt ezt követő választás már egy új helyzetben, állapotban zajlana a választás.

Akkorra a választók megéreznék, hogy bizony van tétje a szavazásnak, és sokkal nagyobb részvétellel és megfontoltsággal zajlana le a választás. Az ellenzéki pártok is megérezték volna a összefogásban rejlő erőt, és nem elsősorban a másik lejáratásával kampányolnának. És így a fidesz - bár jó eséllyel győzne -, de nem 2/3-dal. Igy aztán nem tudna bármit visszacsinálni, csak azt, amihez szövetségest talál.

tölgyes 2011.07.15. 09:59:25

@Balt: Képzelheti, hogy mennyire az, ha még az Olga is így látja..:) akiről nekem mindig a Picasso kalandjainak Olgája jut eszembe.:)

Látja ez a történet azt demonstrálja, hogy apolitikai elemző miért alkalmatlan politikus.

Balt 2011.07.15. 10:01:18

@tölgyes: Udvariasan: "önhöz" - meg hogy egyértelmű legyen, hogy nem visszaható névmás. :)

tölgyes 2011.07.15. 10:04:44

@nyünyüge: Igen ám, de az őket támogató és lóvá tett népnek annyira tele volna a búrája az immár részeire eső alakulattal, hogy még a házba se jutnának be...:)Merthogy ők attól nem jönnek izgalomba, hogy megvalósítsák néhány eszement politikai lázálmát.. vagy finomabban fogalmazva: GONDOLATKÍSÉRLETÉT...::::)))

Balt 2011.07.15. 10:05:16

@manyike: "még tetézi, hogy pl. a parlamenten kívüli mindenféle elégedetlenkedések maguk közé se engedik a politikusokat .."

Na, a bohócok, médiákok stb. esetén ez nem ennyire egyértelmű. Itt bizony erősen kilóg a nagy büdös lóláb...

Balt 2011.07.15. 10:05:50

@tölgyes: Karácsony volt ma reggel a Szemköztben, de csak a végét csíptem el.

tölgyes 2011.07.15. 10:07:57

@Balt: ÖNNEK VAN IGAZA.. AZ ÖN VALÓBAN UDVARIASABB!!:::)))

tölgyes 2011.07.15. 10:12:22

@Balt: Olga a Gyagilev színház táncosnője volt, aki elrepült a sok karfioltól::)).. Talán emlékszik arra a jelentere, amikor Londolból jövet Picassó a korlátnak támaszkodva beszélget. Megszólal a hajókürt.. Picasso összerezzen és riadtan felkiált: Olga...!

Egyébként Olga Picasso felesége volt.. és sokáig azért nem vált el tőle, mert nem akart neki adni a képeiből:::))

fatia-negra 2011.07.15. 10:20:26

@hoplita: hahhahhaaa:))) a németek összeomlanak:)))))

aha láccik rajtuk a pánik.
pl egy osztrák megbízóm van... nem fizet... most tette meg... 2-3 hónap késéssel...

de komolyra... nem tudom feltűnt e neked, de a németek már évek óta FENNTARTHATÓ országot építenek... egyelőre ők a virágkorukat érik...

jo megszellentette őket a b@alf@sz amerikaiak HITEL válsága... de enyni...

fatia-negra 2011.07.15. 10:22:00

@tölgyes: :))) na látod... az érvelés mellett ez a másik amit értékelek: a JÓ HUMOR...

csak nem szeretem... :)

ssi 2011.07.15. 10:22:52

@Balt:
- hogy ma minek van realitása? ... talán csak annak, h vhogy csak lesz :-) ..
- oké :-) .. a nem politikus viszony a politikusokhoz most épp olyan, mint a választók mellébeszélései párt/médiaszimpátiáiról .. semmi se őszinte, sok minden nem vállalható .. kár, nagy kár :-(

@fatia-negra: csak nem "trágyagyár"?

jelzőszám, h már az 1 év alatt mennyi magyar ügy került nemzetközi bíróságokra?

@knausz: köszönöm a bátorítást .. ígérem, kért határaidat tiszteletben tartom :-)

amúgy azon meditáltam, hogy 3-féle cenzúra-helyettesítőt vezethetnénk be:
1. általános trágárság helyett, lenyúlnánk hepci szabadalmát, s mindenkinek lenne 1 mindent felülíró, általa választott szava a hosszú és sok, igen "választékos" mondatai helyett (pl. egyik nap ulrike többször leírt 1 szót némi körítéssel is talán, s mennyivel bájosabb lenne, hogy "b@rom" és csak ennyi)
2. politikai, érthető, kifejtett, konkrét kritikát helyettesítő trágárságok (pl. a lógjanak, Dunába lövés, lámpavas stb. "gyönyörűségek" helyett) az 1. pont egyetlen szava is bőségesen elegendő, de azért igazából nem helyettesíti a kifejtett érveket
3. tartalmi pontosság .. na, ez nehezebb, de soha nem késő elkezdeni :-)
- vélemény van, de nem ismerjük pontosan a tényeket - szerintem segítsünk egymásnak, hogy minél jobban tudhassuk
- mindenkinek megvan az a joga, hogy eldöntse, kinek hisz .. de sokat segítene mások gondolkodásának is, ha megírná, hogy pl. a Hírtv-ben viszont ezt mondták, s számára ez hihetőbb - abszolút semmi gond ezzel, de így lenne kerek és logikusabb a világ

búcsúznom kell .. további nagyon szép napot mindenkinek :-))))))))))

nyünyüge 2011.07.15. 10:23:27

@Balt:
Elképesztő frissesség a közszolgálati televíziótól - már pénteken képes reagálni egy keddi eseményre :)!

(vagy várni kellett a hivatalos álláspontra: hogy elég-e kinevetni kell-e az LMP-t vagy elő kell venni valami dehonesztálót?

fatia-negra 2011.07.15. 10:25:21

@manyike: "az 1 év alatt mennyi magyar ügy került nemzetközi bíróságokra"

nekem lesz kettő... ügyfeleimnek. nem vállalsz ilyet???

igeeen. felvirágzik a nemzetközi jogász ügyvéd... szakmai támogatást adok...

ssi 2011.07.15. 10:28:10

@fatia-negra: nemzetközi bíróságokon lévő magyar ügyek ..
gyűjteményt publikussá kellene tenni - beszédes .. bárkinek

páááá, mentem ..

nyünyüge 2011.07.15. 10:29:21

@tölgyes:

Ne keverjük a szcenáriókat: ha a "technikai koalícióval" összejön a kétharmad, az feltételezi, hogy mindhárom résztvevő szavazói aktívak és hajlandóak az adott pártra szavazni.

Ez után már nem lenne kérdés, hogy a három párt mindegyike képes egy következő választáson bejutni a parlamentbe.

komment1 2011.07.15. 10:29:44

@manyike:

Érdekes kérdés, felvetés - közben pl. Mirrmurr is, amellett hogy szidta Évát, mint a bokrot, kijelentette, hogy ha itt szavazna, akkor rá szavazna, Meggyes ellenében - roppant érdekes dolgok ezek. Szerintem alapvetően mindenki érzi, hogy mi az igazság Esztergom esetében, ennyi az eddig bőséges híradásokból le kellett, hogy jöjjön az embereknek. Csakhogy ott a szolidaritás a Fidesz felé - és amíg lehetett azt mondani, hogy Meggyes csak egy elszabadult hajóágyú, addig a két ügyet szét lehetett számukra kényelmesen választani. Egy rövid ideig még én is ebben reménykedtem. De bebizonyosodott, hogy, ha a nagy Fidesz nem is áll Meggyes mögött, mert tőle is már szabadulni akarnak, de TÉ-t és voltaképpen a várost is ki akarják a saját érdekükben (pénz! + hatalom) csinálni. Nekem is és nagyon sok jobboldali esztergominak, egykori Fdesz szavazóknak döbbenetes volt ezzel szembesülni, de ez van. Az a helyzet, hogy pl. egy olyan barátnőm, aki törzs jobboldali, Fidesz tag, sőt politikai szerepet vitt és most is Fidesz által irányított állami intézményben dolgozik, igencsak jól ismeri mind Meggyest, mind a belső fideszes ügyeket, és ő azt mondta, amit már maga is sejtettem, hogy Orbán voltaképpen személyiségét illetően nagyon is hasonlít Meggyesre. Na igazából ez az, amit nem vesz be a Fidesz támogatóinak gyomra, ez már túl sok. Nekem is kemény volt ezzel szembesülni. Csakhogy mi már ezt effektíve a bőrünkön érezzük - akik Pesten egy állami hivatalban ülnek, nem feltétlenül.

Ventura Blvd 2011.07.15. 10:30:19

@tölgyes: Kedves Tölgyes úr,

ha volna kedve egy pillanatra játékosan elgondolni, mit csinálna Ön fordított helyzetben, ha mondjuk az MSZP-nek lenne 2/3-a, és éppen Hagyó Miki osztaná az észt a tévében, hogy rendbe tették a gazdaságot? Ha Lendvai Ildikó lenne a köztársasági elnök?

Úgy érezné, egyedül a Fidesz is legyőzhetné őket, vagy szövetségesek után nézne? Elképzelhetőnek tartana egy technikai koalíciót az LMP-vel és a Jobbikkal?

?

----------------------

In memoriam Kisgazdák, Kereszténydemokraták, Magyar Demokraták... stb.

hoplita 2011.07.15. 10:30:42

@fatia-negra:
"....de komolyra... nem tudom feltűnt e neked, de a németek már évek óta FENNTARTHATÓ országot építenek... egyelőre ők a virágkorukat érik..."

Asszem neked nem tűnt fel valami.
Dajcslandnak kaput. Demográfiailag lefőtt a kávé.....még jobban, mint itt, nálunk.
Ha megérjük, térjünk vissza erre úgy 25 év múlva.

fatia-negra 2011.07.15. 10:30:50

@manyike: én akkor rögzíteném:

1. po:cs
2. "Lógni Fog, Aki Nem Dolgozik" = eLeFAND
(hosszabban kifejtve, a megfejtés: rohadt gané fid eszesek, akik gerinctelen aljas tehetségtelen léhűtő maffia banda fel lesznek akasztva... itt még van más de nem írom... kegyeleti és hányinger okokból...)
3.

ok. jó 5let volt

fatia-negra 2011.07.15. 10:31:43

@hoplita: :)))) pesszimisták? egyre borúsabbak sötétebbek a zarcok? hm...

hoplita 2011.07.15. 10:32:22

@Ventura Blvd:
Az empátia nem tölgyes úr erős oldala.:))

Szerintem úgy visítana, mint a fürdős kurva.:)))

fatia-negra 2011.07.15. 10:32:50

@hoplita: megoldás: retronácizmus. vagy refasizmus... igen. nincs más...

a jobbiknak áll a ... zászló

fatia-negra 2011.07.15. 10:35:05

@Ventura Blvd: :)))))) nagyon jó... kettősmérce elleni vízió:)))

és a Kissz PÉter? az otthon ül? vagy a Patkányarcú nem juteszembe...

és Hiller???? egy kulturális forradalommal:)))

+Bástya elvtársat már meg sem akarják gyilkolni??????

tölgyes 2011.07.15. 10:36:05

@fatia-negra: Az Ön súlyos érvein csak a humor segít:::))

hoplita 2011.07.15. 10:36:38

@fatia-negra:
Tudod, lehet még ezen most kacarászni, de sírás lesz ennek a vége.

tölgyes 2011.07.15. 10:40:50

@Ventura Blvd: Ilyen helyzet már volt 94-98 között... a megoldást is láthatta, ha nézett:)

Egyébként komolyra fordítva a szót. A helyzeten a hülyeség nem segít. Az LMP-nek meg kéne csinálnia a helyi szerveit és támogatói körét... az MSZP-nek meg kéne szabadulnia a ballasztoktól és fel kéne élesztenie a régi mozgalmi hagyományait stb.

Ha Gyurcsány és karácsony hülyeségeket beszél, az nem segít. Márpedig olyan összehangoltan mondják a magukét, mintha egyeztettek volna:)

hoplita 2011.07.15. 10:43:09

@fatia-negra:
Nevezzük bárminek, de autoriter rendszer.
Nem lesz más út....vagy ki lehet tenni az "Ez volt....."-táblát-táblákat.
Ennek a folyamatnak lehet katalizátora a monetáris únió és a gazdaság beomlása....felgyorsíthatja.
Most csúnyát mondok, de hosszútávon ez lenne a kívánatos...a Nagy Reccs.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.07.15. 10:43:27

@manyike: ez jó ötlet. Az általánosban pl. volt egy szavunk erre (szancs), már nem emlékszem, miből származott. Ezt kellett mondani bonyolult sértések helyett és azonnal, idővesztegetés nélkül el lehetett kezdeni verekedni. :)

tölgyes 2011.07.15. 10:44:59

@nyünyüge: Nézze! Ön már annyi képtelen feltételt felsorol, hogy ilyen módon megvalósult volna már a hidegfúzió is:::)))

fatia-negra 2011.07.15. 10:50:16

@manyike: ??? menyni van? nyilván "szaporodik", de az élen vagyunk már?

fajlagosan bizonyára... hisz spéci helyzetünk van... pár évig volt vmi "jogállamszerű"...

így keveredik... a feudalizmusba belekuszálódott néhány polgár is...

tudod visszaszokni nehezebb lesz...
hogy egy MINDENKI számára érthető példát mondjak:
ha mexoktad hogy S8-cal jársz mindenhova lézerblokkolóval (210 km/h)...
akkor nagyon nehezen ülsz vissza a szűk, "fapados", lomha A6-os bőrülésébe...

fajlagosan (egy főre) nem csodálkoznék ha magasan vezetnénk...

nem válaszoltál... tucc "európai" ügyekre ügyvédet?
sok kollégám ügyeit össze tudom szedni:)
NAGY BIZNIC...

pl most vannak a KAMU igények szerinti végrehajtások:) micsoda buli...

fatia-negra 2011.07.15. 10:54:36

@tölgyes: ja ja... ez oldja a feszültséget:) a surlódásokat olajozza...

@hoplita: államcsőd + polgárháború...

de NEM a németeknél... az ő problémáik későbbiek... 20-30 év...
izgulhatnak hogy ne sárguljanak és barnuljanak... az árja megmaradjon...

tölgyes 2011.07.15. 11:00:22

@fatia-negra: Ön feszült?? Ki hitte volna?? Én csak a szót ismerem.:)

fatia-negra 2011.07.15. 11:04:00

@tölgyes: a feszültség NEM = én+te (mi) feszültek vagyunk...

gondolod a "súrlódó" kerék és az aszfalt az "feszült?"

vagy minden súrlódásnak keresztre feszültség a vége? ahh...

tölgyes 2011.07.15. 11:09:05

@fatia-negra: Nekem eszem ágában sincs önnel surlódni.. pláne nem úgy mint kerék az aszfalthoz..:):)Én kizárólag kedves hölgyekkelé vagyok hajlandó surlódni.. ami viszont oldja még a nem létező feszültségemet is.

fatia-negra 2011.07.15. 11:09:27

@hoplita: a fehérek gazdasága: Németo, Hollandia, Ausztria, Finno, Franciao., Luxemburg... AAA besorolás minden gazdasági téren...

a többi csak déli gyümölcs(saláta): Narancs Banánköztársaságok...

amit feszegecc az a lényeg... az északi fehér ember és a déli cigánynépek keverednek...

a kultúrák küzdelme...
a Hírcsárda szemléletes volt... leszakadt Eu déli fele a tengerb alá buktak...

én a fehérek közé szeretnék tartozni:)
és ehhez 1 út vezet amit a viki a pánk is mond: a tisztesség+munka kombó...
csak ő viccből mondja...
hisz tettei ellentmondanak ennek... illetve "Másokra" érti, magára nem...

a cigányok kiirtása nem old meg minden fehér problémát... azt dobjuk

tölgyes 2011.07.15. 11:15:04

@fatia-negra: Egy frászt.. az Ön által emlegetett és nem emlegetett fehér civilizációk már nem képesek a gazdagságukat más afrikai, ázsiai népek kirablásával biztosítani.. most megpróbálják megtenni Európa friss gyarmati népeivel.. de ennek se lesz jó vége:)

Ventura Blvd 2011.07.15. 11:17:35

@tölgyes: Igen, láttam a megoldást, Tölgyes úr, ezért volt hsz-em lábjegyzetében a néma megemlékezés a csatában felőrlődött szövetségesekről.

Hanem, ha már szóba állt velem, mi a véleménye arról, hogy mindenki söprögessen a maga küszöbe előtt (v. háza táján), mint hogy tanácsokat adjon a szomszédoknak?

Nálunk, a családban ez bevált. Átlag család vagyunk. A párom és a sógornőm még a kocsiban is Vörös Csepelt hallgatja, Gyurcsányt isteni, és mindenkivel össze akar fogni, hogy ezt a fasiszta Fideszt eltakarítsa. Másik sógornak olyan puha a Jobbik, hogy a mellén lévő Nagy-Magyarországba egy Waffen SS jelzést tetováltat éppen a jelmondattal: Meine Ehre heisst Treue. Persze, vannak reszketeg kezű tantik, akiknek Semjén kép van a Bibliájukban, de nem tudják, ki az a fiatalember, csak kapták a templomban. Persze, a többség nálunk is Fideszes, és - "Úgy van, adj a pofájának, üsd-vágd, nem apád!" - felkiáltásokkal kommentálják a híradó témáit. Általános a felfogás, hogy a kommereket nem elég negyven évig üstben főzögetni, ez csak gyenge előjáték a későbbi nagy Bűnhődéshez.

Nem azért írom, Tölgyes úr, hogy sajnáljon, de engem, jobbos libsit mindenki lesajnál, én nem az asztal sarkán ülök vasárnap, hanem inkább alatta lapítok, jobb esetben élhetetlen hülyeként, törpe minoritásként, akinek ügye kuss a neve, rosszabb esetben (a) aki miatt a Vörösök buktak, (b) zsidó- vagy zsidóbérencként, idegenszívű, a karvalytőke lakájaként stb.

Ha nagyon beszorítanak, akkor libsi patkányként beleharapok mindenkibe, kitörök, és a küszöbön túlra seprűzök mindenkit, ordítva, hogy ez egy olyan ország, amelynek leggyorsabb fejlődési szakaszában nem csak a kormánya, de még az ellenzéke is liberális volt, és fejükre olvasom a nemzeti panteont, hogy érezzék már műveletlen bunkóságukat...

De, attól még nem tiszta a lakás. Még bent van Magyar Bálint és Demszky hagyótéka..., az egész kilóra eladott eszme, a rendszerváltás elmaradt orgaznusa.

Ha átnézek Önhöz, Tölgyes úr, és látom a szép pántlikás, takaros, nemzeti mézeskalácsházát, hát, bevallom, elfog az irigység, és annál dacosabban söpröm a mocskos libsi udvaromat.

Egyszer átjöhetnének hozzám vendégségbe.

fatia-negra 2011.07.15. 11:21:29

@tölgyes: a gyarmatait kirabló svájc:))))

otthon ülnek mint a pók.... és aki belép annak elveszik a pénzét... inkább?

hoplita 2011.07.15. 11:21:54

@tölgyes:
Úgy nagyjából ez a hézag.
Hasonlót akartam írni, de közben főzök, meg elraktam egy adag kovászos uborkát....

@fatia-negra:
'....a cigányok kiirtása nem old meg minden fehér problémát... azt dobjuk..."

Néhány elvakulton kívül nem beszél itt senki kiirtásról.
De ha a központban, az erőtér közepén nagy bajok lesznek, akkor a periférián elszabadul a pokol.
Erre már most nyugodtan készülhetsz.

hoplita 2011.07.15. 11:27:28

@fatia-negra:
Nem lehet mindenki svájc, baszki.
Könnyű pók módján élni egy olyan országban, amit senki sem akar elfoglalni, meghódítani.

Balt 2011.07.15. 11:39:49

@nyünyüge: Ha jól rémlik, Karácsony már volt egyszer a királyi tévében, de biztos, hogy még azelőtt hallottam az ötletét a saját szájából, mielőtt ez a poszt (meg a Népszabóság interjú) megjelent.

Egyébként aranyos, Karácsony május végén...: :))
videotar.mtv.hu/Videok/2011/05/23/07/Kizart_hogy_egyuttmukodjenek_Gyurcsany_Ferenccel.aspx

Na de fő a következetesség. Dialektikus posztot róla! :)))

fatia-negra 2011.07.15. 11:40:08

@hoplita: :))))))

és minket ki akar elfoglalni??? a románok??? nincs üldözési mániád????

ez nem így megy. pár éve ők jöttek robotolni, mi vettünk ott ingatlant...
most fordítva... a gazdaságilag legyengült sz@r (mert a fides hozzáért) országunkat
MEGVESZIK KILÓRA....

megoldás? erős gazdaság! azaz antifeudalizmus, vagyis polgárosodás...

akkor aztán csak a "túrista hordák" jönnek.
elvesszük a pénzüket és hazazavarjuk őket
(azért így mondom mert még kevéssé vagy polgárosult, később normálisan majd ezt úgy hívjuk, hogy turisztikai szolgáltatások bevételei...)

fatia-negra 2011.07.15. 11:41:58

@hoplita: + a népesedés... majd megszámolják később hány román van és ha már több 50%+1 akkor szereznek 2/3-ot

és nem a Köztársaság szót cserélik "ország"-ra, hanem a magyart románra...

nyünyüge 2011.07.15. 11:45:54

@tölgyes:

Ne feledje, az Ön által felvázolt szcenáriók egyikének végkövetkeztetését vitattam eredetileg, nem újabb képtelen feltételeket szabtam.

De végülis csatlakozom Ventura... javaslatához, földhözragadtabb fogalmazásban: bizonyára nagyobb empátiával foglalkozik a kormány tevékenységével, ezért javaslom annak elemzését, hogy milyen politikával tudnák megelőzni azt, hogy az ilyen Karácsony féle "eszement" ötletek iránti igény egyáltalán felmerüljön.

Balt 2011.07.15. 11:46:46

@Ventura Blvd: Kedves kérdés. Pont ez volt a helyzet 2006-ban - és váratlanul bár, de valamelyest 2002-ben. Egy nüansznyi különbséggel, hogy ugye az MSZP ön"bevallása" szerint nem kormányzott... (És talán most nem lehet azt állítani: "Csak az hibázik, aki dolgozik"...)

Balt 2011.07.15. 11:49:47

@Balt: Ja, a 2/3 nem igaz akkorra, pardon - de ugye az MSZP "megdolgozott" érte -, ellenben én pont elég reménytelen és lemondó voltam, sokakkal egyetemben... Tehát: hasonló jókat kívánok, ez a minimum. :)

Balt 2011.07.15. 11:51:37

@hoplita: Majd fognak még törököt maguknak, mecsetgyújtogatások közepette. :)

Balt 2011.07.15. 11:53:57

@fatia-negra: "pesszimisták? egyre borúsabbak sötétebbek a zarcok?"

Helytelen megfigyelés. Csak azért sötétebbek, mert van bennük egy kis kis-ázsiai vérfrissítés... :))

Balt 2011.07.15. 11:54:47

@Hepci: :))) ezt fel kéne oldani, mert marhára furdal a kíváncsiság. :)

fatia-negra 2011.07.15. 11:57:16

@Balt: köszönöm hogy külön jelezted, hogy megértetted a viccet:)))

fatia-negra 2011.07.15. 11:57:52

@Balt: izgultam is:))) talán így már a macsek is érteni fogja:)

tölgyes 2011.07.15. 12:28:23

@nyünyüge: Most azt írhatnám, hogy az ön képtelen ötletére írtam egy nem is annyira képtelen választ, de nem fárasztom magamat.

A helyzet pedig éppen az, hogy nincsen igény Karácsony eszement ötletére..és ez bizonyítja - legalább ebben - a netezők jó izlését.:)

tölgyes 2011.07.15. 12:29:41

@fatia-negra: Mert nem bírja átvinni az értelmet:) Furcsa módon a amerika spanyol aranyából is az angolok gazdagodtak, pedig akkor még nem volt övék a fél világ..:) Az ostor is a végén durran:)

panelburzsuj 2011.07.15. 12:38:02

@Ventura Blvd:

Megjegyzés a meg(nem)jegyzésed fölötti csalódott borongás jövőbeni elkerülhetése tárgyában:

1. Jókat írsz.

2. Sokat írsz.

2. Kombinálod.

:)

megszűnt 2011.07.15. 12:41:25

@tölgyes:
"Furcsa módon a amerika spanyol aranyából is az angolok gazdagodtak, pedig akkor még nem volt övék a fél világ..:) "

Tegnap egy kósza gondolat erejéig említettem, ha Anglia a példa a választási rendszerben, akkor Amerika politikus utánpótlásának előkészítése lehet-e példa a mi kis országunknak?

Magyar vezető politikusok gyermekei is megjelennek közéleti események kapcsán a nyilvánosság előtt.

Ez előkészítheti-e adott esetben, hogy "belülről frissüljön" a Fidesz? Jó ötletnek gondolná-e Tölgyes úr?

tölgyes 2011.07.15. 12:45:41

@Ventura Blvd: Az ön kedvéért egy rövidke időre elfogadom az Ön szimbólEumait..!
Tudja az a baj, hogy az én nemzeti-mézeskalácsos házacskámra a libsik azt mondták, hogy mucsa, ósdi relikvia, amit el kell takarítani az útbó éás szórták rá a saratl.. pedig én azoknak a nemzeti liberálisoknak az emlékét ápoltam magamban és a házacskámban, akik hánynának látván elfajult utódaikat.:( Náluk ugyanis a nemzeti önazonosság, Isten törvényeinek elfogadása összekapcsolódott a szabadság eszméjével.

Egyébként a világban az eredeti - és ma is uralkodó liberlizmusnak nagyjából ez a jellemzője..Nem kis részüket szeretik is konzervatívnak nevezni.

Én pedig nem adok senki pofájának sem, csak tájékoztatok egyeseket arról, hogy ára van a közeli és nem olyan közeli múltnak.

tölgyes 2011.07.15. 12:46:52

@hoplita: Remélem , hogy egy kicsit megpirította az uborka alá tett kenyeret.. és barna kenyérrel dolgozik..

Balt 2011.07.15. 12:50:51

@fatia-negra: :)) Ma nagyon sziporkázol.

tölgyes 2011.07.15. 12:52:29

@knausz:
Kedves knausz! Ha a belülről jövő ifjú tehetséges és jó, akkor jó ötlet. Ha nem tehetséges és nem jó, akkor nem jó ötlet.. Az nem természetellenes, ha az elit újratermeli magát (lásd: "A munkából elöl járók fia vagyok én "c. remek dalszöveget) Az azonban már nem helyes ha belterjessé válik.. akkor elveszíti a kapcsolatát a valós összefüggésekkel és világgal.. Karácsonnyal is ez a baj.. elveszítette a valós kapcsolatokat, bár lehet, hogy nem is belterjes.. vagyis a hülyeség ellen nincs biztosíték más, mint a természetes szelekció:)

panelburzsuj 2011.07.15. 12:53:55

@tölgyes:

OK: te vagy az elit egység etalonja.

Balt 2011.07.15. 12:59:28

@hoplita: Hát a Habsburgok éppen akarták volna (na persze ők is "bennszülöttek"), de hát volt egy Tell Vilmosuk, aztán elkergette őket. Lásd: a magyar kártya figurás lapjain. :) (Fatia stílusában: játsszuk ki a magyar kártyát!...)

Balt 2011.07.15. 13:01:19

@fatia-negra: "gazdaságilag legyengült sz@r (mert a fides hozzáért) országunkat MEGVESZIK KILÓRA...."
:)) Még jó, hogy tudjuk, viccelsz. Mert ha komolyan gondolnád, körberöhögnénk. :))

tölgyes 2011.07.15. 13:01:29

@panelburzsuj: Ön már megint túloz:) Én csak belebújtam bajban ventúra jelképrendszerébe.. és ez megtévesztette Önt.

2011.07.15. 13:10:11

@Balt: @tölgyes: ejha!:)

Micsoda Önözés van itt!:)) Kitört valami vírus, hogy béke van?:)))

megszűnt 2011.07.15. 13:15:57

@tölgyes:
"Az nem természetellenes, ha az elit újratermeli magát "

Nekem inkább a privilegizált helyzettel van ellenérzésem. Az emberek könnyebben elhiszik valakiről, hogy tehetséges, ha ismert vezetékneve van, ugyanakkor ez nem mindig és nem feltétlenül van így.

Karácsony Gergelynek már azért megérte kitalálni az ötletét, hogy e neve bekerüljön a közvélemény tudatába. Előtte nem igazán tudtuk, ki ő. Lényeges dolognak gondolom. Az emberek mindig asszociálnak. Politikában, közéletben egyaránt.

megszűnt 2011.07.15. 13:21:48

@manyike:
".. ígérem, kért határaidat tiszteletben tartom :-)"

Köszönöm. Felvetett javaslataidhoz:

Gyakran esik szó a blogban az ételekről és ez részletességgel. Megértem, sokak igénye az evés, de akkor én itt diétázom állandó jelleggel és ezeket olvasom!

(Mai ebédem zabkása 250 kalória). Szóval legalább abban meg kéne egyezni, hogy 6 óra után egyáltalán nem beszélünk már ételekről, inkább sportról.

A csúnya beszédet helytelenítem kukacos (@) formában is. Versidézetekkel helyettesíthető és az általad szeretett mondásokkal. Az ember ne írjon le mindent hűbelebalázs módjára (!), mert itt társaságban van és nem kocsmai night clubban.

Jónak gondolom a balról-jobbról véleményeket, mert ezáltal lesz kerek a világ. A stílusra kellene itt is figyelni, miközben mindenki őrizze meg azt, mert a saját stílusa hitelesíti őt, mindamellett tolerálja a másikat.

@Bórának most mondom: én nézem az ATV-ben Kálmán Olga műsorát és Csintalanét is a HírTv-ben, mert most Nagy Katalin vezeti.

Ventura Blvd 2011.07.15. 13:32:03

@tölgyes: Igazán nem tréfából írtam, hogy egyszer átjöhetne hozzánk vendégségbe, csak előbb rendet rakok a magam liberális háza táján.

(Talán én vagyok az egyetlen őrült, aki rendszeresen elolvassa Magyar Bálint félszáz ezer karakteres dolgozatait a Népszabiban, hogy lássam, hol tart mostanság a liberálisnak mondott szabad demokrácia. Hát ott... És nem véletlenül került oda. Csak lassan söprök.)

Baromi sok munka lesz felidézni azon időket, amikor a derék (és úriasan korrupt) hazafiak nem csak beszéltek az egészségügyről, a kultúráról, az infrastruktúráról, hanem tucatjával építették a hatalmas kórházakat, százával az iskolákat, két választás között ezer kilométerekkel a vas- és közutakat, és elég pofás kormányzati negyedet emeltek, hogy a történelmi és EGYBEN libsi alkotmányosságról, törvénykezésről ne is beszéljek.

N-e-k-e-m t-e-t-s-z-i-k a-z Ö-n m-é-z-e-s-k-a-l-á-c-s-h-á-z-a.

(És mindenki utálta a Tiszákat, Apponyiakat, Andrássyakat közben. Vajh, ha - mondjuk Ady Bandi - tudta volna, kik jönnek utánuk? Micsoda idők? Hogy még ma is annak a kornak a vagyonát éljük fel?)

Lehet, Tölgyes úr, hogy ugyanazon szakállas, zsakettben vagy kacagányban feszítő okos urak szellemében kommentelgetünk?

Én csak azzal vigasztalom magam, hogy nem csak a libsikre jár rossz világ, hanem a többiekre is, bizony. Mert, ha szoci lennék, a szinti cuccra (értsd: mesterséges alapanyagokból előállított kábítószer) sok piát kéne tolnom, hogy találjak a Maszopban valami baloldalit az osztogatás-vágyon, megvesztegetési szándékon kívül. És nem is tudom mit kéne szedjek, hogy meglássam a trianonos, árpádsávos, rovásagyúak fejében, ami tényleg hasznára van a nemzetnek.

A Fidesz meg? Meghagyom Önnek, Tölgyes úr, hogy jellemezze.

Én meg addig ganajozok a libsi hátsó udvarban.

tölgyes 2011.07.15. 13:56:45

@Letícia:
Drága Letícia!
Ha elolvassa az előzményeket, akkor csökkenni fog az idilli érzése::)), de Önt még mindig imádom lankadatlan hévvel::))

tölgyes 2011.07.15. 14:02:00

@knausz:
Kedves Knausz!
Csak nagyon hosszú és nagyon bonyolult fejtegetéssel tudnék Önnek válaszolni, de annyit a dolog nem ér. Tudja olyan ez mint Ön és az ismerősei. Ha ismeri a szomszédját és azt rendes embernek tartja, akkor szívesebben és könnyebben hiszi el, hogy a fia is rendes...Ez a fajta előítélet megtalálható már az ember előtti közösségekben is. Gondolja meg..az alfa nőstény-hím utódai a falkán belül előjogokat élveznek és ez teszi lehetővé, hogy ne marakodjanak folyamatosan.
Valamiféle előítélet és hierarchia még a szocializmusban is volt (arról szól a sugallt nóta szövege is)..Az angol társadalom is nagyon előítéletes..legfeljebb maga az előítéletrendszer is bonyolult...és csak a bejáratosak ismerik.

Balt 2011.07.15. 14:08:34

@knausz: "(Mai ebédem zabkása 250 kalória). Szóval legalább abban meg kéne egyezni, hogy 6 óra után egyáltalán nem beszélünk már ételekről, inkább sportról."

Médiadiktatúra! Skandalum!!! :))

Balt 2011.07.15. 14:12:38

@Ventura Blvd: Jó komment. :)

"Én meg addig ganajozok a libsi hátsó udvarban."

Ezt viszont tkp. megoldotta a természet: humusszá szelídült, mióta elhagyták az ólat... :)

2011.07.15. 14:15:53

@tölgyes: Óh, látom már! Kész illúzió, de jelzem így elegánsabb az any'...illetve az Önözés!:))

És zavarba hoz, hisz nem tudom, mivel érdemeltem ez a nagy-nagy jóságát ki?;)

graycivil 2011.07.15. 14:17:03

"Azok maradtak a közmédiában, akik nem húzzák a szájukat

Azt a véleményt, hogy az MTVA azokat a riportereket, szerkesztőket tartotta meg, akik az ilyen „tollba mondásokat” teljesítik, „vagy legalább nem nagyon húzzák a szájukat”, bizonyíthatja az is, hogy a külpolitikai rovatvezetőként, nagy teherbírású munkatársnak megismert Kiss Gábort is elküldték."

index.hu/kultur/media/2011/07/15/azok_maradtak_a_kozmediaban_akik_nem_huzzak_a_szajukat/

"Úgy tudjuk, hogy Kiss Gábor azzal vívta ki a későbbi főszerkesztő Papp Dániel haragját, hogy az Orbán Viktort az Európai Parlamentben többször támadó Daniel Cohn-Bendit zöldpárti frakcióvezetőt kommunistának és pedofilnak beállító első, március 11-i riportban (15:55-nél kezdődik) nem volt hajlandó felolvasni azt a politikus könyvéből, szövegösszefüggés nélkül kiragadott mondatot, amelyet Cohn-Bendit többször cáfolt pedofil múltjának bizonyítására szoktak használni."

hoplita 2011.07.15. 14:26:36

@fatia-negra:
Használnom kellett volna a múltidőt, úgy nem értetted volna félre.

Tehát helyesen, svájcot a 14.század óta senki nem akarta elfoglalni, meghódítani, leigázni, kifosztani.
Szerinted mi hol tartanánk egy hasonlóan unalmas 700 év után?
Gondolod itt, így?

Egyébként nem vagyok paranoiás, de a románok sem tettek le a Tisza vonaláról....még ha most, perpillanat nem is aktuális.
Csak az ilyen képzelőerő nélküli és történelmi összefüggéseket nem látó alakok, mint te ezt nem fogják fel.

2011.07.15. 14:30:13

@hoplita: húha...ez a románok átjönnek a Tiszán ez egy igen régi nóta...és mit csinálnak egy kopár és lepusztult országban, mint a miénk? Sáskát tenyésztenek, vagy mit?

tölgyes 2011.07.15. 14:31:06

@Ventura Blvd:

Kedves ventúra!
Könnyíti a dolgot, ha az ember nem viszi túlzásba a múlt idealizálását. A Tiszák kora valóban a magyar fejlődés egyik fénykora volt, de súlyos ellentmondásoktól terhes..Hiszen mégis csak akkor ment az a sok ember Amerikába, akikről József Attila is ír...A Lánchíd rádióba, amikor az egyik bemondó csorgatta a nyálát az idilli századvégi fejlődés miatt és mondogatta, hogy akkor szeretne élni, mondtam is neki: Oszt mi szeretne lenni?? Uradalmi cseléd, kubikus, részes arató cseléd, napszámos vagy urak rongya..:(Mert azért az a világ inkább olyan volt mint amilyennek Móricz leírta..a korabeli angol világ pedig olyan mint amilyennek Dickens idealizálta:(
Van azonban egy nagy különbség. Az angolok hellyel közzel feldolgozták ellentmondásos múltjukat és abból a + elemeket tették a tradíció részévé..Nálunk ezzel szemben a reakciós, dzsentri, fasiszta múlt a műlt, ami alól kivételt képez néhány polgár.. akik többsége azonab szintén csak előítéletes népnyúzó volt... de a XIX század második felében mind, a jó és rossz a fejlődést szolgálta ÖNÉRDEKBŐL!

Ezért én nem leszek nagyon ideges a rovás írástól se, meg a hun hagyománytól sem.. Lehet, hogy ez az utóbbi a kínai-japán kapcsolatban még akkor is jól jön, ha csak legenda.. de nem kisebb baromság mint a kelta? Artúr király legenda rómaosítása és összemosása a sztyeppei népek történetével.:) legfeljebb erre ők több pénzt költenek mint mi a hun hagyomány legyőzésére-feltámasztására együttesen. Pedig milyen jól elvitakozgathatnánk arról, hogy Attila Isten kardja-e az igazi, vagy az excalibur.
Ami pedig a magyar liberálisokat illeti: én mindig is azt gondoltam róluk, hogy bolsevikok és nem liberálisok..:(Azért gondoltam ezt róluk, mert egy eszme és annak képviselői amelyik a gondolkodás sokféleségét hírdetik, az nem lehetnek olyan agresszívek más nézetekkel szemben mint amilyenek a magyar liberálisok voltak... Maga a liberális csoport és annak kemény magja olyan arisztokratikus volt, hogy abba már egy Tölgyessy se fért bele:)

panelburzsuj 2011.07.15. 14:31:51

@tölgyes:

Akkor szűkítsünk:

a bugrisforradalmi elit egység etalonja.

hoplita 2011.07.15. 14:32:45

@fatia-negra:
Mi....?
Most hogy jönnek ehhez a románok?

Egyébként meg nézz utána.....az oláhok jobban fogynak, mint mi, még rosszabbak a demográfiai mutatóik....románia lakossága 20 millió alá csökkent.
Lassan visszafoglalhatnánk Erdélyt, csak meg kellene kezdeni szülni....

hoplita 2011.07.15. 14:33:24

@fatia-negra:
Már tegnapelőtt ekéztük a mandineren.
A kuvannyukat...a szaros kis orbán apparátcsiknak is.
Felkapaszkodott büdös prolik.

lüke 2011.07.15. 14:33:45

@graycivil: ajvé
hogy itt mi van
tiszta gossip iván

2011.07.15. 14:34:46

@graycivil: én nem nagyon értem, mi folyik a médiában. Ha a vélelmezett belső ellenzéket kinyírják, lesz helyette másik...Ez annyira törvényszerű.

Tényleg, Moldoványi Ákos és Pállfy G. István mikor jönnek vissza! És Murányi László? Már épp ideje, az ö idejük jött el...újra.

tölgyes 2011.07.15. 14:35:38

@Letícia:
Drága Lewtícia!
Mivel? Mivel! A rejtegetett értékeivel, amelyek az én szemem előtt nem maradtak titokban:)!

hoplita 2011.07.15. 14:35:54

@Letícia:
Nézd, ezen most nem rugózok veled, gyanítom keveset konyítasz te ehhez.
Mellesleg nézd meg mit csináltak a Tündérkertből 90 év alatt...
Istenem, ne legyetek már olyan ütődöttek, meg naívak, hogy azt hiszitek itt a történelem vége.
Szörnyű ilyeneket olvasnom, hallanom.:((

tölgyes 2011.07.15. 14:38:41

@lüke:
Drága Lüke!
ÉN- mint tudja magát is imádom:::) és örömmel köszöntöm e@panelburzsuj: szép nyári napon.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.07.15. 14:39:59

@Letícia: ön mikor döfte magát önsorsrontó önidentitásvesztése során öntökön? :)

tölgyes 2011.07.15. 14:40:19

@panelburzsuj:
Jaj ne mondjon ilyet Venturról! Ő ilyet nem érdemel.. de még az Ön önmarcangolása se indokolt.:) bár időszerű.!:)

hoplita 2011.07.15. 14:40:28

@Balt:
Törököt, ami nem ereszt?
Már megfogták....meg a harmadik világ csőcselékét.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.07.15. 14:42:02

@knausz: a zabkása se rossz, ha van mellette egy grillezett féldisznó...

2011.07.15. 14:43:09

@tölgyes: Aha!:)) Akkor ritka különleges szemei vannak...;)

Látom, igazi úriemberrel van dolgom...:D

panelburzsuj 2011.07.15. 14:43:24

@hoplita:

Na és mivel töltötték a svájciak abból a hétszáz unalmas évből az első pár százat?

Európa végigmészárlásával. Vendégmunkásként. Mert a derék svájciak akkoriban leginkább csak a tehenkéhez meg a gyilkolászáshoz értettek. És idegenbeli gyilkolásznivaló mindig több akadt, mint otthoni legelő. És - jobban is fizetett.

Viszont időben észrevették, hogy váltani kell, és azt is, hogy merre érdemes. Nem úgy, mint ...

hoplita 2011.07.15. 14:43:30

@tölgyes:
Megpirítani megszoktam, de fehér kenyeret használtam, illetve hát félbarnát....nem tartok itthon barna kenyeret, pontosabban nem veszek.
Sütni szoktam, de ebben a melegben semmi kedvem hozzá.:)

panelburzsuj 2011.07.15. 14:46:35

@tölgyes:

Köszönöm az illusztrációt.

Röfför - bele a semmibe. De azt legalább jó hangosan.

2011.07.15. 14:46:43

@hoplita: nem, nem hiszem, hogy megáll a történelem, de momentán nem lenne nekik jó egy lepukkant országot megkapni, aminek se ipara, se ásványa, se semmi.

@Hepci: semmikor, mert én olyan nem hordok..:P

S bár vannak tendenciák (jóakarók stb.) az életemben, amikor hajlamos vagyok az önsorsrontásra, de az utsó pillanatban mindig a józan eszemre hallgatok és az optimizmusomra, így eddig mindig megmenekütem valahogy!:D

hoplita 2011.07.15. 14:48:17

@knausz:
".....Gyakran esik szó a blogban az ételekről és ez részletességgel. Megértem, sokak igénye az evés, de akkor én itt diétázom állandó jelleggel és ezeket olvasom!

(Mai ebédem zabkása 250 kalória). Szóval legalább abban meg kéne egyezni, hogy 6 óra után egyáltalán nem beszélünk már ételekről, inkább sportról....."

Akkor most kínozlak egy kicsit, mert én ilyen szemét vagyok.:)))

Az én ebédem, amit itt dumcsizás közben összecsaptam a kiccsáládnak az csülökpörkölt volt, saját készítésű targonyával....
Hiába húzod alá buzi gép, az akkor is targonya és nem tarhonya.:DDD

2011.07.15. 14:48:17

@Hepci: helyes...szóval nálam helyesen a mondta a következő: ha van egy grillezett féldisznó, akár mellé eszem egy kis zabkását is...:D

2011.07.15. 14:50:04

@hoplita: én meg juj de éhes vagyok...holnap csinálok birkapörköltet...és eszem hozzá egy kis birkapörköltet!:D Max. kovi ubit még...:)))

hoplita 2011.07.15. 14:51:58

@Ventura Blvd:
Nem kell szedned semmit.
De lemászhatnál a magas lóról, mert az sem mindig szimpi vonás....vagy nem mindenkinek.

2011.07.15. 14:52:03

@knausz: és miért diétázol állandó jelleggel? Miért nem eszel sokszor keveset és rendes kaját? Én egyszer 3 napig bírtam ilyeneken, aztán miután elszédültem, befejeztem. Hülyeség! A fogyókúra is agyban dől el. Ez tuti! Inkább mozogj, jógázz stb. Hogy tudsz éhesen teljesíteni, dolgozni?

hoplita 2011.07.15. 14:56:18

@Letícia:
Én vasárnap fogok birkapörköltet főzni a gyülekezet családi napján.
Egy szép 70 kilós, kábé 7 éves jószág lesz az áldozat, cakpakk, az egész egy bográcsba, megperzselt fejjel, lábbal együtt....és a belsőségekkel.
Állati nagy zabálás lesz és némi pálinka, meg bor is le fog csorogni előtte, mellé és utána.:)
Erdélyi vendégek is lesznek vagy 25-en......szóval vasárnap nem fogtok itt megunni.:)

tölgyes 2011.07.15. 14:59:30

@hoplita: Látszik, hogy még nem itta a papok kvaszét:) Az oroszok barna kenyérből csinálják az üdítő, alacsony alkoholtartalmú kvaszt. A barna kenyér gyorsabban és egyenletesebben erjeszt, mert magasabb a cukorfoka, mega fene tudja:)..de ha jó, akkor máshogy is jó.

Ventura Blvd 2011.07.15. 15:01:34

@tölgyes: Sejtettem, hogy ez jön, az idealizálás. Nem idealizálok semmit. Terebélyes családom minden ága jól élt akkor, legyen bár földműves, vasutas, kántortanító, orvos, hogy a püspökről és a finánc tábornokról ne is beszéljek, Fiumétól Körmöcbányáig.

Relatíve... ugye, a legjobb az Újkorban. Szerintem nincs köztünk vita.

"Maga a liberális csoport és annak kemény magja olyan arisztokratikus volt, hogy abba már egy Tölgyessy se fért bele" - kedves Tölgyes(sy) úr, azok az urak nem voltak liberálisok. Gondolom, Önnek is fáj, ha valakiről, aki egy fokkal jobbra áll az MSZP-től azt mondják "nyilas, fasiszta". Nekem is vonyítanom kell, ha összemosnak az Ügyvivői Testülettel.

Higgye el, nehéz az én liberális keresztem, ne nehezítse a kálváriámat azzal, hogy ezen latrokkal azonosít. Vagy tudja mit, azonosítson csak, mert nagy az én liberális szívem, és ha már elhagyott az én Uram, nem mindegy? Megváltom ezeket a hitehagyottakat is.

hoplita 2011.07.15. 15:01:43

@panelburzsuj:
Én azt tudom.
Hasonlóképp, mint más nemzetek fiai is..
Igen váltottak, de megvolt rá a lehetőségük.
Nekünk volt választásunk....? Ők már rég órákat, meg csokit gyártottak, amikor a mi fiaink véreztek idegen földön, meg itthon.
Ők bizniszeltek mindkét pogánnyal, amikor mi élet-halál harcot vívtunk velük-ellenük...
Ne tegyünk úgy, mintha a történelem csak szándék és akarat, vagy csupán elhatározás kérdése volna. Nagy objektivitásunkban ne legyünk már saját magunkkal szemben igazságtalanok...úgyis van épp elég bajunk.

tölgyes 2011.07.15. 15:02:44

@Letícia:
Drága Letícia!
Látom, hogy Önt is átlagon felüli éleslátással áldotta meg a sors!::))

hoplita 2011.07.15. 15:04:31

@Letícia:
Ugyan..!
Ahogy egy ember megszerez haszontalan, vagy olyan holmit, amivel esetleg nem is boldogul, pusztán bírhatnám-vágyból, úgy országok, nemzetek is hasonlóképpen működnek....számtalan példa van rá.

Ventura Blvd 2011.07.15. 15:05:51

@hoplita: Nem tudom, hol láttál magas lovon, de, ha mégis így történt volna, bocsáss meg. Szólj csak, és szerényen visszavonulok. Mint most is. Köszi.

hoplita 2011.07.15. 15:06:39

@tölgyes:
Majd a jó, magyar napfény elvégzi a barnakenyér melóját.
Amúgy tudom mi a kvasz....állítólag újra reneszánszát éli az oroszoknál, a nagy kóla-dömping után.

2011.07.15. 15:09:16

@hoplita: Az lesz ám az igazi, bográcsban, ügyes!:) 7 éves? Az nem vén egy picit?:))) Nem szoktunk megunni és/da ha igen, az Téged úgy sem zavar!:D

Balt 2011.07.15. 15:09:33

(Pardon a duplázásért, szokás szerint kihagyogat a fórummotor...)

hoplita 2011.07.15. 15:09:48

@Ventura Blvd:
Szóra sem érdemes az egész...értelmiseggi attitűd.:DD

tölgyes 2011.07.15. 15:12:34

@hoplita: No a kólánál sokkal jobb és egészségesebb!

panelburzsuj 2011.07.15. 15:13:00

@hoplita:

Tyúk-tojás: mi volt előbb?

Az elvakult részrehajlás - vagy a baj?

Nem lehet, hogy pont a vaksi önfelmentegetés az egyik legjobb bajcsináló? Egyénileg is, de közösben meg pláne?

2011.07.15. 15:16:24

@tölgyes:
Drága tölgyes!
Hát, azt mondják, igen, és köszönöm, hogy erősít!:D

"A szeretet azt mondja nekem, hogy én minden vagyok. A bölcsesség azt mondja nekem, hogy én semmi vagyok. És a kettő között ott folyik az élet. ..."

;)

hoplita 2011.07.15. 15:17:16

@Letícia:
Nem....igazán jó birkát öt éves alatt nem is lehet főzni, szerintem.
Ennek kábé 5 óra lesz az elkészítési ideje, vagyis ha egy órára asztalra akarom tenni, akkor 7 órakor legkésőbb fel kell készíteni....egy óra kell, míg felfő.

Csak ne legyen ilyen kurva meleg, mert a kerti tűzhely nem túl árnyékos és 6 órát mellette lenni elég strapás....még védőital és szórakoztató társaság mellett is.:D

Balt 2011.07.15. 15:18:08

@Letícia: "Tényleg, Moldoványi Ákos és Pállfy G. István mikor jönnek vissza! És Murányi László?"

Jó, hogy mondod! Pálffy G. visszajött, a múltkor az atv-n Juszttal nyalták egymást fényesre. Na, azon kb. behánytam. Mondjuk már '94-bn nagyon kinyílt a bicska a zsebemben miattuk, de hát mit is várjon az ember a KISZ-KB lap utolsó főszerkesztőjétől?

hoplita 2011.07.15. 15:19:11

@panelburzsuj:
Mindkettő kártékony tud lenni.
A legkártékonyabb a jóhiszeműség.

Balt 2011.07.15. 15:19:17

@tölgyes: "A rejtegetett értékeivel, amelyek az én szemem előtt nem maradtak titokban:)!"

Ön valami olyat tud, amit mi csak irigyelhetünk... :)

hoplita 2011.07.15. 15:20:15

@hoplita:
Ja...ugye nem csak meleg van, még jófajta akáccal tüzelsz is.:))

Balt 2011.07.15. 15:21:10

@Hepci: :)) 6 óra után lesz nemulass! :))

2011.07.15. 15:27:55

@hoplita: aha, én ezt nem tudtam! Jól hangzik, még akkor is, ha sok melód lesz vele...tuti sikered lesz!:)))

hoplita 2011.07.15. 15:35:34

@Letícia:
Remélem nem baszom el.:D
Bár semmire sincs garancia, de nem az első próbálkozásom lesz.:))

2011.07.15. 15:54:12

@hoplita: nem hinném, miért is tennéd azt? Biztosra veszem, hogy nagy sikered lesz!Innen látom!:)))

fatia-negra 2011.07.15. 15:59:58

@Letícia: a SZŰRŰ lehetősége... (tudod TG meglengette...) csodát tett...

lüke 2011.07.15. 16:05:51

@mindenki
ma tényleg nagyon kedvesek vagytok:)-egymáshoz-
de az elit etalonját nem m/értem..........

fatia-negra 2011.07.15. 16:06:09

@panelburzsuj: ahhh dehogy...

Isten aszonta: ti lesztek a svájciak! adok nektek 1 kulcsot. 1 széfet leteszek a genfi tó partján... 15 perc múlva legyetek ott!!!

(mellesleg ekkor született a legendás svájci időmérő...)

fatia-negra 2011.07.15. 16:08:10

igen a SZŰRŐ...

ami varánuszon is belengett (félkész, átvágták a szalagot de nem műxik... semmi jele:)

ott ellenkező hatás van... UTOLJÁRA MÉG EGY UTOLSÓT ANYÁZNAK:)

fatia-negra 2011.07.15. 16:08:59

@Ventura Blvd: szerénység nertársak, szerénység... ha vmit szeretek magamban az a szerénység.

és mivel ilyen jól viselkedtek hoztam ajándékot...
a népi humor éled a diktatúra prése alatt...

fatia-negra 2011.07.15. 16:12:34

Szeretett Vezérünk

NÉP AJKÁN!

A gyerekek tanulják az iskolában a Nemzeti dalt. A tanárnő
mondja nekik, hogy másnapra hozzon mindenki valami tárgyat,
ami a verssel kapcsolatos.
Másnap jelentkezik az egyik tanuló egy karddal. Kérdezi a
tanárnő:
- Ezt miért hoztad?
- Mert "Fényesebb a láncnál a kard, jobban ékesíti a
kart..." idéz a versből.
Egy másik tanulónál van egy lánc.
- Ezt miért hoztad?
- Mert "Fényesebb a láncnál a kard,jobban ékesíti a kart..."
idéz a versből.
Móricka is jelentkezik. A tanárnő szörnyülködve látja, hogy
Mórickánál a felcsúti vezér fényképe van.
- Hát ezt miért hoztad?! - fakad ki a tanárnő.
- "Sehonnai bitang ember, ki most ha kell, halni nem mer..."

Két ember beszélget:
- Te ez a felcsúti vezér mekkora színész!
- Igen, én is szeretném minél több darabban látni!

A felcsúti vezér felriad álmából. Kérdi a felesége:
- Mi baj, Vezérem?
- Jaj! Borzasztó álmom volt.
- Mi volt az?
- Képzeld, azt álmodtam, hogy dübörgött a gazdaság, az
emberek jól éltek, megerősödött a forint.
- És mi ebben a rossz?
- Az, hogy már nem én voltam a Vezér.

A vezér ma folytatta az országos nemzeti konzultációja
körútját. Egy kis falu mellett elhaladva szolgálati autója,
sofőrjének figyelmetlensége miatt elütöttek egy disznót. A
sofőr lefékez és kissé riadtan kérdezi:
- Vezérem, most mitévők legyünk?
- Barátom, mi becsületes emberek vagyunk, nincs messze a
falu, menj és kérdezd meg, hogy mivel tartozunk! Kiss idő
elteltével éljenző tömeg
érkezik, vállukon cipelve a sofőrt. A Vezér megdöbbenve
kérdezi sofőrét:
- Mit csináltál, mit mondtál nekik?
- Hát én magam sem értem, én csak annyit mondtam, hogy én
vagyok a felcsúti vezér sofőrje és azért jöttem, mert
elütöttem a disznót.

A felcsúti vezér a jósnőnél.
- Mondd, öreganyám, mikor fogok meghalni?
Jósnő nézi az üveggömböt, némi hókuszpókusz után megszólal:
- Egy nemzeti ünnepen fogsz meghalni.
- Úgy mond, hogy itt vannak a jogászaim, de mikor, melyik
évben, melyik napon?
- Az teljesen mindegy, fiam. Az a nap nemzeti ünnep lesz
osz'jónapot!

A felcsúti vezér és kísérete sétál a határban, amikor is
látják, hogy egy egyéni gazdálkodó vet:
- Hé paraszt, mit vetsz? - rikkant oda az egyik delegált. Az
öreg hátranéz, látja kik azok, köp egyet, majd folytatja
munkáját.
- Hagyd már - szól oda Vezér -, bármit vet az öreg, úgyis a
miénk lesz, meg a szavazatára is szükség lesz!
No, erre már megfordul az öreg:
- Kendert vetek, kötél lesz belőle, hogy ne kelljen többet
szavazni!

- Hogyan kell értelmezni a himnuszt az új vezéri alkotmány
hitvallásának szellemében?
- Jókedv el, bőség el!

megszűnt 2011.07.15. 16:13:34

@Balt:
"A rejtegetett értékeivel, amelyek az én szemem előtt nem maradtak titokban:)!"

Ezt sem nekem mondta a Tölgyes úr!:)

megszűnt 2011.07.15. 16:22:22

@hoplita:
"csülökpörkölt volt, saját készítésű targonyával...."

Egészen jó vagyok csülökpörkölt készítésében, de az nekem luxus-kategória. Tarhonyával és azt mondom: paradicsomsalátát még ennék hozzá. Így kerek.

2011.07.15. 16:22:48

@lüke: hali!
Megkaptad?:)

2011.07.15. 16:26:37

@fatia-negra: meg a médiatörvény, és hogy az IP cím alapján nyomozhatnak a súlyosan becsületsértő kijelentések miatt...:)))

fatia-negra 2011.07.15. 16:29:58

@Letícia: igeeen ezen gondolkodtam hogy emailben terjesztem "csak" tovább...

de aki:
"Sehonnai bitang ember, ki most ha kell, halni nem mer"
megjelölésből magára ismer????
és elmegy bíróságra, hogy ez biztos "rám" vonatkozhat... hm érdekes

honnan tudod hogy kiről szól???? nem rólad!!! akinek nem inge ne vegye magára...

megszűnt 2011.07.15. 16:30:49

@Letícia:
"Hogy tudsz éhesen teljesíteni, dolgozni?"

Nem dolgozom. Nem teljesítek. Nincs ilyen kényszerem.

Szabadságon vagyok 2 hétig most. Augusztusban, Németországban nem leszek szabadságon, akkor a családdal nyaralok és körülnézek, érdemes-e odamenni, vagy nem érdemes. Jól érzem-e magam, vagy nem érzem jól.

megszűnt 2011.07.15. 16:34:24

@fatia-negra:
"a SZŰRŰ lehetősége... (tudod TG meglengette...) csodát tett... "

TE lengetted meg az a szűrőt, tévedés ne essék és MI látjuk, hogy bizony nem egy működő dolog.

megszűnt 2011.07.15. 16:35:40

@Letícia:
Mert szeretnék elmenni az országból valamerre külföldre.

Vagy mire kérdezed, mert?:)

2011.07.15. 16:38:47

@knausz: ja, mindig elfelejtem, hogy Te mindent tudsz és érzésből...:))) Hiába na, skorpió...:)))

2011.07.15. 16:40:06

@knausz: hogy ezt se Neked mondták...

De mit olvasok? El akarsz menni külföldre? Te is? Kimarad itthon, tegye fel a kezét! Ó, Istenem...:S

megszűnt 2011.07.15. 16:40:30

@Letícia:
Múltkor volt itt egy Oroszlán-dilemma, de megoldottuk, azért nem akartam fölhozni.

nyünyüge 2011.07.15. 16:43:18

off

Kicsi szívem azt súgja, hogy erről a Baka Andrásról pár napon belül ki fog derülni valami iszonyú titok.
Vagy már az óvodában is kötözködött az óvó nénivel az ebéd utáni alvás miatt, vagy rajvezető volt az uttörőknél, ... , tovább bele sem merek gondolni.

"Baka András a bíróságok napján tartott pénteki, budapesti ünnepségen óvott az aktuálpolitikai célú módosításoktól, és szóvá tette, hogy nincs konzultáció, összhang a bíróságokat illetően."

www.jogiforum.hu/hirek/25801

fatia-negra 2011.07.15. 16:46:37

@knausz: ez pontosan így volt.... nem zárkózott el. sőt...

torokgaborelemez.blog.hu/2011/07/12/381_helyretolni_azt/fullcommentlist/1#c13977104

mint a fides... szeretné ha mindenki jól járna, de fránya világgazdaság időjárás stb

2011.07.15. 16:49:23

@knausz: aha...értem. Hát jó.

megszűnt 2011.07.15. 16:51:24

@Letícia:
"hogy ezt se Neked mondták..."

Azt úgy értettem, hogy Tölgyes úr előbb @nyünyüge: blogtársamnak csapta a szelet, most meg Neked. És ezt sem nekem mondták.:)

Nekem benne volt a pakliban, hogy egy kicsit máshol is élni. Amikor menekülök, mindig előre szoktam. De nyugodj meg, bármerre megyünk, ide fogunk adózni (nem kevés), és ide fizetjük a nyugdíjjárulékot (nem kevés). Tehát csak fizikai dolog lesz a költözés.

2011.07.15. 16:51:26

@Hepci: :))) Poénkodhatok? Nem sértés, csak idevág: a java itthon marad!:DDD

megszűnt 2011.07.15. 16:53:54

@fatia-negra:
"ez pontosan így volt.... nem zárkózott el. sőt... "

Akkor ezzel fátylat borítunk, illetve keresztet vetünk, ki-ki ízlése szerint a szűrőre. Vagy nem?

2011.07.15. 16:55:04

@knausz: Ja, aha. Szerintem egy igazi pasi mindenkinek és mindenhol udvarol...finoman érezteti a nőkkel, hogy ők a nők és hódolat jár érte!:))) Ebből az következik, hogy tölgyes egy igazi úriember..:))))

És én nem félek, hova adózol, nekem semmi közöm hozzá! A Te, Ti dolgotok...

nyünyüge 2011.07.15. 16:57:36

@knausz:
Letícia mellett én nem rúgok labdába - de nem is bánom :).

megszűnt 2011.07.15. 17:01:18

@Letícia:
Tölgyes úr valóban igazi úriember, már akinek ez bejön.

Az adózás azért fontos, mert az ország, úgymint Magyarország, részesül belőle és Te, mint állampolgár.

Ezeket az összefüggéseket így érdemes nézni és látni.

Az ember mindig felelősséget érez a hazája iránt, de erről már korábban beszélgettünk. Tehát az adózás is összetett ügy.:)

megszűnt 2011.07.15. 17:04:50

@nyünyüge:
Nekem ez másképpen tűnt és másképpen tűnik.
Kívülállóként másképpen látom. Nálad a labda.

Ma kicsit kitekintgetett a Tölgyes úr, de legjobban Veled szeret beszélgetni.:)

2011.07.15. 17:06:51

@knausz: ? A jólneveltség szerintem mindig bejön. Sőt, nekem csak az jön be, főleg ha esze van valakinek és tudja is használni!:))

Az adózás az tényleg összetett dolog. És köszi, hogy gondolsz ránk, így rám is! Mondjuk engem úgy neveltek, csak magamra számíthatok, nekem nem nagy meglepetés, hogy az államra egyre inkább nem és még azt is lenyúlja, ami nem az övé. Illetve mivel minden relatív...érdekes az élet nagyon...

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.07.15. 17:11:39

@Letícia: micsoda megérzéseid vannak... előbb válaszolsz, mint ahogy írtam... :D

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.07.15. 17:12:49

@nyünyüge: pedig rendezhetnétek egy fordulatos ketfájtot a délceg Tölgyesért...

panelburzsuj 2011.07.15. 17:15:12

@knausz:

(Amennyiben a vigyori copfcibálásra a második gyermekkor udvarlási formájaként tekintünk ... )

nyünyüge 2011.07.15. 17:16:21

@knausz:
Beszélgetni? Jó esetben atyaian kioktatni :).

2011.07.15. 17:17:51

Akartam már írni, ez a cím de nagyon megint...nem tudom írták-e,mert annyi komment van és nem voltam itt az elejétől, sőt, de erről nem a helyrehozás motoszkál a felemben, hanem a Kárhozat és ideje...és ha még ezt a szót is szétszedem...

T. Bloggazda, igazi szellemi felüdülés idejárni!, köszi!:)))

2011.07.15. 17:26:39

@nyünyüge: na ne már...ezt Te honnan tudod?:))) Ráadásul a Blog Nagyasszonya, @knausz: is megmondta...hú de megnyugodtam, micsoda teher ment le rólam..:)))

@Hepci: én tudom mit kell írni!:)) Spontán jött, ahogy szokott!:)))

panelburzsuj 2011.07.15. 17:31:59

@Letícia:

Dehonesztálok. (Mert megérdemlem! ..:))

Mi ez az ájult nyugatmajmolás?

Magyarosan így zökken ki - és így toljuk helyre ...

www.youtube.com/watch?v=6imDbnGGbOU

2011.07.15. 17:37:02

@panelburzsuj: ? Meg, meg bizony..:))

Én nem majmolok, én maradok itthon...Hepcivel minimum ketten őrizzük a lángot:)) Te is maradsz, nem?:))

És ha lehet, én inkább keletre mennék..:)) Még a góbéknál is keletebre, de ott is szeretek lenni. Pont ezért, amit belinkeltél!:))

nyünyüge 2011.07.15. 17:43:15

EZ JÓ!! :Ö (hírcsárda)

A Kína által nyújtott segítség után 15 millió dolláros hitelcsomagban állapodott meg a Magyar Kormány és az Asia Center bevásárlóközpont.

„15 millió dollár hitelt nyújt a bevásárlóközpont, plusz 16 millióról tudnak számlát is szerezni” – jelentette be Szijjártó Péter tegnap délután.

panelburzsuj 2011.07.15. 17:44:19

@Letícia:

Nagyon úgy néz ki, hogy én bizony már csak akkor fogok ebből a rongyos kis hazából kihurcolkodni, ha saját majdani unoká(i)m mellé pont engem akarnak bébicsősznek felbérelni ... :)

2011.07.15. 18:30:20

@nyünyüge: no én meg majdnem komolyan vettem, mit mondott Szíjjártó Peti...:)

@panelburzsuj: és akkor az merre lenne?:)

panelburzsuj 2011.07.15. 18:54:12

@Letícia:

Hát utánuk. Amerre ők lesznek.

Vagy égtáj szerint kérded? :)

2011.07.15. 18:56:34

@hoplita: ezt most kaptam, rád gondoltam:

PÁLINKAmion!

|^^^^^^^^^^^^^^| ||
|A jó MAGYAR Pálinka | |||";, ___.
|_..._..._______===|=||_|__|..​., ] -
..."(@)(@)""""**|(@)(@)*** **(@

2011.07.15. 18:58:16

@panelburzsuj: hát még nincsenek is unokáid?:)))

2011.07.15. 18:59:38

@hoplita: mi lenne, ha nem lenne?:)

hoplita 2011.07.15. 19:07:51

@Letícia:
Nagyon szép....hej, milyen sok itóka fér egy ilyen szép, nagy kamionba.

Én meg ezt küldöm...:)

www.youtube.com/watch?v=yAnQG3r3-5Y

tölgyes 2011.07.15. 19:14:02

@Ventura Blvd:
Kedves Ventúra!
No akkor ismét van olyan pont, amiben egyetértünk.. Ez pedig az, hogy az SZDSZ és annak különösen kemény magja sohasem volt liberális...én egyszerűen bolsevik típúsúaknak szoktam őket nevezni.

Ami a Tiszák korát illeti.. látni kell, hogy minden eredmény mellett sem tudta az ország kihasználni a lehetőségeket. Ebben szerepet játszott az úri hanyagság, (Jókainál és Mikszáthnál olvashatjuk a gazdag példatárat)a 48-as és reformkori elit ezreinek elvesztése, az ország korlátozott szuverenitása és az emiatt kötött nem egyszer elvtelen kompromisszumok. Az országnak hajlongania kellett azok előtt akik bestiális módon gyilkolták meg hőseinket. A túlélés miatt megtette az ország, de jót nem tett neki, mert nem csak kenyérrel, de büszkeséggel is él az ember.

Az én ismerőseim és felmenőim nem mondhatják el magukról ugyanazt, amit írt. Volt akiket az árvaszék forgatott ki mindenükből és ott maradt 12 kiskorú gyermek megélhetés nélkül. Maradt számukra a gyermekmunka és a megalázás megaláztatás ezer formája. Volt akit a vadkapitalizmus korrupciója fosztott meg a vagyonától..és sorolhatnám. Minden esetre furcsa érzés volt részt vennem egyik családtagom tudósavatásán azon az egyetemen, ahol dédapám tanított.. A családnak talán mégis jót tett ez az alámerülés. Kitágult a horizontja:)

2011.07.15. 19:15:49

@hoplita: Köszi, tetszett, alapigazságokat fogalmazott meg!:))) Egs...most nyeltem egyet!:)))

tölgyes 2011.07.15. 19:18:07

@Letícia: Na látja.. szép az élet.

komment1 2011.07.15. 19:21:26

Nem tudom, volt-e már, de Techet Péter a Heti Válasz online-on szerintem nagyon jó cikket írt arról, hogy az LMP által felvetett széles átmeneti összefogás egyáltalán nem szokatlan Európában, sőt egy csomó példát hoz, hogy így tudtak még antidemokratikus rezsimeket is leváltani: hetivalasz.hu/vilag/sikeresek-is-lehetnek-39474/
Bírom a cikkeit, általában nagyon korrekt nemzetközi összefoglalókat ad, és hiába konzervatív meg a HV-be ír, egyáltalán nem elfogult az Orbán kormány javára. Sőt. Például az LMP-s ötlet ennyire pozitív beállítását nem is olvastam másutt.

ssi 2011.07.15. 19:23:10

"57 ezer forintot kapnak majd havonta a közmunkások," -
www.portfolio.hu/gazdasag/munkaugy/pinter_elarulta_mennyi_lesz_a_kozmunkaber.152419.html

"magyar honvédség .. nagyszabású közmunkában résztvevő munkások szállításában, ellátásában elengedhetetlenek "
www.hirado.hu/Hirek/2011/07/15/17/Hende_haboruban_nem_alternativa_a_szocialis_munka.aspx

@poszt
már az "új alkotmány elfogadása után ellenzéki körökben megindult .. Fidesz esetleges jövőbeni veresége után a leendő kormányzat miképpen tud együtt élni az új alaptörvénnyel, hogyan tudja korrigálni annak demokráciaromboló elemeit .. többféle forgatókönyv született: .. alkotmányellenes „trükkel” szállna harcba, vagy .. alku, vagy .. kétharmad megszerzése"
hvg.hu/itthon/20110715_hatastalanitani_orban_csapdait

@knausz: együtt érzek - nem mondom ki :-))

csúnya beszéd - aki felnőttként sokat mondja,
- teljesen leszoktatható róla (mint a dohányzás)?
- teljesen meg tud változni - ahogy pl. pártot, ideológiát stb. cserél?

@fatia-negra:
nekem hál' Isten, neked sajnos - de se a munkámban, se a privi életemben nem volt még bírósági ügyem - de vannak itt a blogon bőven jogászok, őket faggasd :-)

@Hepci: :-))) hosszú lére engedett trágárság helyetti tömörgyönyör szóra legfeljebb a fantáziánk indulhatna be, talán így is megérné

komment1 2011.07.15. 19:27:27

@komment1:

Zárójelben jegyzem meg, hogy a HV mennyire bízik a jelenlegi vezetésben: letiltották a kommentelést teljesen, nehogy Szalai Ancsi beléjük tudjon kötni. Azért ez már nem semmi, amikor a mérsékelt konzervatív honlap is tart a konzervatív kormánytól, médiahatóságtól. Maguk illusztrálják, hogy miről is szól a médiatörvény. Pedig hányszor, hány HV-s leírta, hogy nincs mitől tartani, nevetséges cirkusz a médiatörvény bírálata.

2011.07.15. 19:27:48

@tölgyes: Igen. Látom. Már.

:D

ssi 2011.07.15. 19:30:45

@komment1: Esztergom
- sokan drukkolunk, hogy kiderüljön az igazság és rend legyen :-)
- de hogy kívülről látszik is az igazság? ... nem olyan egyértelmű :-(

lanyi 2011.07.15. 19:31:43

Érdekes felvetés az ellenzék részéről.
Már balsai helyére kiírt választáson ki lehetne próbálni.
Mondjuk a Orbán nagy szerencséjére van egy jobbik.

Viszont:
Jelenleg 20 százalék körül van a választási hajlandóság.2014-ben viszont 60 százalék körül lesz.
Ezt a 40 százalékot ha képes maga mellé állítani valaki, akkor az megnyeri a választásokat, akkor is ha Orbán a feje tetejére is áll.
Mondjuk nincsenek illúzióim Orbánnal kapcsolatban, ezért szinte biztosra veszem, hogy egy hirtelen alkotmánymódosítással megtartaná hatalmát.
Sajnos nagyon úgy érzem Orbántól csak kihalásos alapon tudunk megszabadulni.

Jut eszembe Török Gábor egy interjúban említette, hogy számára mérföldkő a megszólalásaival kapcsolatban a szabad választás.Kíváncsi vagyok lesz-e még ebben az országban szabad választás...

2011.07.15. 19:37:32

@tölgyes: kell ehhez egyfajta optimizmus, hogy "kitáguló" horizontot látni akarja az egész család. Az, aki elveszítette, nem biztos, hogy így látta ezt...bár az erős egyéniség bírja, de azért megélni iszonyú lehetett.

ulrike (törölt) 2011.07.15. 19:37:34

Úgy látszik karácsonnyal még nem foglalkoznak Lajtán túl.
Két cím Financial Times-ból
a.) Anyagiak
'Europe must consider radical options'
(Európának radikális megoldásokat kell fontolóra vennie)
blogs.ft.com/the-a-list/2011/07/15/the-eurozone-must-consider-sabbaticals-for-some-members/#axzz1SCCp28xB
b.) Szellemiek anyagi hátszéllel
'Seize the chance for media reform'
(Ragadd meg a lehetőséget médiareformra)
www.ft.com/intl/cms/s/0/db19298a-ae62-11e0-844e-00144feabdc0.html#axzz1SCCRQiQa
Nem tudna valaki nekik egy jó kis szakértőt?

hoplita 2011.07.15. 19:42:38

@lanyi:
".....Kíváncsi vagyok lesz-e még ebben az országban szabad választás... "

Á, dehogy.,,,!
2014-ben bedeszkázzák az eget is, oszt neked annyi, mert csak rinyálni tucc.:))

2011.07.15. 19:46:46

@lanyi: kíváncsi lehetsz...

@hoplita: bedeszkázzák? Akkor nem jönnek be a románok!:)

komment1 2011.07.15. 19:47:19

@manyike:

Hát szerintem totál.
Mellesleg meg én is rongyosra téptem itt a számat, minden fontosat elmondtam, sokszor. Ennél többet sajnos tenni nem tudok :)

De tényleg örülök, ha drukkolsz. Marhára ránk fér, meg TÉ-nek is már láthatóan eszméletlenül elege van.

tölgyes 2011.07.15. 20:01:39

@Balt: Sajnos ezt a titkot nem árulhatom el Önnek:)

ulrike (törölt) 2011.07.15. 20:04:49

@komment1: Ez felőrlő háború, nem a villám fajta. Itt az győz, aki jobban bírja, ebben az esetben stílussal és türelemmel. Tipikusan az az eset, mikor nem is annyira az számít (csak), hogy mit tesz, hanem az, hogyan. TÉ-nek elég szűkre szabottak a lehetőségei, de ez nem biztos, hogy csak hátrány. Elég, ha megfelelő magatartással és kommunikációval ellenpontozza a másik fél agresszivitását. Esztergomba idő nem Fidesznek dolgozik, ezért is siettetnék a dolgokat, gondolom, mert szeretnék demonstrálni, hogy képesek helyrehozni, mit elcsesztek. TÉ-nek elég az is, ha okos magatartással szépen felőrli ezt a nagy igyekezetet. Nem is biztos, hogy ez olyan nehéz. Persze, ez gyomorlyukasztó lehet, de ez a nő talán képes erre, ahogy elnézem.

panelburzsuj 2011.07.15. 20:05:31

@Letícia:

Nincsenek. (Legjobb tudomásom szerint ... :)

2011.07.15. 20:09:42

@panelburzsuj: :) De látom gyúrsz rájuk, meg hogy a gyerekeid innen elmenjenek...

tölgyes 2011.07.15. 20:10:49

@Letícia: A családom több tagja is nagyon erős ember volt és a még élők között is vannak ilyenek s időnként reménykedek abban, hogy az utódok között sem csökken a számuk. Én különösen anyai nagyanyámat és feleségem nagyanyját tartom ilyennek, de ez nem egy személyes fórum.. így egy szót se erről.

6.Lenin 2011.07.15. 20:16:34

@ulrike:

"Esztergomba idő nem Fidesznek dolgozik, ezért is siettetnék a dolgokat, gondolom, mert szeretnék demonstrálni, hogy képesek helyrehozni, mit elcsesztek. TÉ-nek elég az is, ha okos magatartással szépen felőrli ezt a nagy igyekezetet."

Ez nagyon érdekes.

2011.07.15. 20:20:16

@tölgyes: valóban nem személyes. Annyit elárulhatok itt is, hogy nálunk is volt egy-pár ilyen sztori...Apám ága mindig kapott valamiért..:S Igen erős volt és ma is az a vonal, de muszáj volt. És most derűsen sztorizgat ezekről...:)))

tölgyes 2011.07.15. 20:25:37

@6.Lenin: Vagyis a tét nem Esztergom jövője, hanem a felőrlés:) Ha ez így van, akkor ebből nem fog jól kijönni a fenti hölgy.

komment1 2011.07.15. 20:31:03

@ulrike:

Igen, abszolút jól látod.
Hihetetlenül higgadt és kiegyensúlyozott. De olyan óriási nyomás alatt van, hogy azt tényleg bárki kívülállónak nehéz elképzelni. Az életveszélyes fenyegetés meg a fekete autó reggelenként a ház előtt része az életüknek, neki, a családtagjainak (szegény anyukájára pl. totál rászálltak) és a közvetlen munkatársainak is. És ez csak egy szelete a dolognak. Én csodálom, hogy eddig ilyen higgadtan bírta. Most egyetlen egyszer fakadt ki a nyomott unokaöccsére, aki ellene dolgozik Meggyes jobbkezeként (!), benne van a testületben és mindenben frontember Éva ellen - persze rögtön kéjjel felhasználták a kifakadását a kedves rokon ellen, a HírTV most is adja. Undorító bagázs, ahogy van. De az biztos, hogy TÉ kitart továbbra is. Nem magáért harcol, a legtöbben rég hagyták volna a fenébe az egészet (hisz sikeres építész, nem szorul a politikus kenyérre).

Na, én is színházba megyek ma végre, pontosabban egy jó koncertre a Várszínházunkba (Budapester Klezmer Band).

Szép estét Neked és mindenkinek!

6.Lenin 2011.07.15. 20:37:27

@tölgyes:

Igen.

az Esztergomban kialakult helyzetet előszeretettel hasonlítják (ballibék), az országban kialakult állapotokra.

Valóban, a hozzáállás hasonló. Nem a város, az ország az érdekes, az elszenvedett vereség kicsinyes bosszúja a motiváció.
TÉ a saját 2/3- ának birtokában bármire képes. Sajnos az eddig tőle olvasottak és látottak is ezt bizonyítják. Nem politikusi alkat.
Országosan is motiválja az ellenzéket, hiszen bármekkora kis siker is, az ő totális végüket jelentené.

Látványosan megbukott a lehet másként csinálni politikai blabla. Nem lehet. Amennyiben a hatalomban maradásról van szó, nem számít semmi.

panelburzsuj 2011.07.15. 20:37:34

@Letícia:

Az elmentetés azért ennél kicsit összetettebb.

Ld. pl. tegnap esti összefoglalómat. Szép hosszú névsorom van, akiket szívesebben látnék előbb elhúzni.

Dementortenyésztésben jók vagyunk.

Csak az export akadozik ...

lanyi 2011.07.15. 20:38:04

@hoplita: @Letícia:

Azért az egy főre jutó alkotmánymódosításokban Orbán verhetetlen:)

2011.07.15. 21:00:30

@panelburzsuj: :) Én magam is gondolkozom, mi lesz itt....nem vagyok túl optimista...:(

2011.07.15. 21:01:44

@lanyi: ja, de valahogy nem tudok nagyon örülni neki...:S

Ventura Blvd 2011.07.15. 21:05:05

@tölgyes: Örülök, Tölgyes úr, hogy írt, mert bevallom, egész délután azon agyaltam, hogy milyen rettenetesen egysíkúan, Önhöz nem méltóan látja a Kiegyezéskor éveit. Most, hogy ezeket a családi dolgokat írta, kicsit megértem, és együtt érzek Önnel.

Remélem, hogy enyhül a visszaemlékezés fájdalma, egyszer majd belátja, hogy ezek a mondatai tarthatatlanok: "A Tiszák kora valóban a magyar fejlődés egyik fénykora volt, de súlyos ellentmondásoktól terhes..Hiszen mégis csak akkor ment az a sok ember Amerikába, akikről József Attila is ír...A Lánchíd rádióba, amikor az egyik bemondó csorgatta a nyálát az idilli századvégi fejlődés miatt és mondogatta, hogy akkor szeretne élni, mondtam is neki: Oszt mi szeretne lenni?? Uradalmi cseléd, kubikus, részes arató cseléd, napszámos vagy urak rongya..:(Mert azért az a világ inkább olyan volt mint amilyennek Móricz leírta..a korabeli angol világ pedig olyan mint amilyennek Dickens idealizálta:("

Ha sikerül maga elé képzelni a kort, könnyedén megláthatja, hogy százezer számra születtek olyan egzisztenciák, amik ma is vonzóak.

Szívesen lettem volna akkor altiszt, állami alkalmazott, csinos kis lakással vagy lakkal, hogy megpukkadjanak az irigyeim a biztos nyugdíjam, egyenruhám és az engem övező tisztelet miatt. Lettem volna vasutas, cseh vagy sváb Vorarbeiter, tót pallér, aki építette Pestet. Általában, az építőiparban minden állás érdekelt és éltetett volna, az ácstól a stukkókészítőig. Lettem volna tanár, és ámultam volna, milyen gyorsan tanul a népem írni-olvasni. Szerettem volna szerkesztőként dolgozni, múzeumalapító lenni, munkás olvasóköri aktivista, zsidó boltos a Király utcában, szerb diák a pesti egyetemen, vagy maga a nagy Gozsdu. És lettem volna elsősorban református, mert a reformátusok - polgáribb kultúrájuk lévén - mindenütt sokszorosan felülreprezentáltak voltak minden jóban, az üzlettől a parlamentig.

Ha már az ősökről esett szó, és megemlítettem egy püspök ősömet (bocsáss meg @hoplita:). Azt tudnia kell, hogy az akkori magyar elit - éppen teljesnek mondható liberalizmusa miatt - gyakran haladóbb nézeteket vallott, mint a korabeli Európa. Püspök xfater például tagja volt azon egyházi nagyságoknak, akik a zsinatra Rómába mentek, hogy elfogadtassák a Pápával a magyar katolikus egyház megújításának kész rendeleteit, amelyek sokkal nagyobb teret engedtek volna a világiaknak az ügyek igazgatásában. De, Rómában belefutottak a legkonzervatívabb Pápába, akik éppen a csalhatatlanságát kívánta elfogadtatni, és semmiféle reformról szó sem lehetett. A magyar küldöttség tiltakozásul hazajött... (Az öregem elegánsan szép könyvet írt erről.)

Sok ilyen példát lehetne mondani, amelyek talán enyhítenék azt a képét, hogy a magyar elit idegengyűlölő, intoleráns, saját népét undorral lenéző úri bagázs volt. Nem, de nagyszerű tettei mellett megvoltak a maga szörnyű korlátai, ostobaságai, sőt bűnei is. Csak annyit, láttam a család földműves, paraszt ágát, ahogy a 2000. után a környék nagyszerű, újító, reformer bárójáról nevezték el községük iskoláját.

Nem volt tökéletes világ, és bizonyára felejtenénk, ha bármi következő jobb lett volna utána.

2011.07.15. 21:33:07

@Ventura Blvd: ez olyan idilli, hogy ne tudok szóhoz se jutni. Zsidó boltos a Király utcában? A 1910-20-as években?Remélem 78 évesen gondolod, épp a halálod előtt...

És ha az lenne, hogy egy nyomorék lettél volna, aki az árvaházba kerül és tbc-be meghal meg egy egyszerű baktériumos hasmenésben? Komolyan, most játszunk mi lett volna ha? És ezen vitatkozunk?

fatia-negra 2011.07.15. 21:36:49

@Letícia: én Horthy szeretnék lenni voltam:) a világ legjobb LOVAS TENGERNAGYA

6.Lenin 2011.07.15. 21:42:29

@Letícia:

Sokkal jobb témák vannak.

Mondjuk arról, mi lenne ha...pl a 3 jelenlegi ellenzéki párt összefog...
A legjobb vitatéma mindig az, mi lenne ha/mi lett volna ha...
Fantázia kérdése, bármit lehet, bármikor...

Ventura Blvd 2011.07.15. 21:48:07

@Letícia: @fatia-negra: ...most magamba szállok, mert úgy látszik nagyon félreérthető vagyok. Igyatok ti is, és felejtsetek.

2011.07.15. 21:51:35

@Ventura Blvd: nofene oszt minek iszol?Te jó ég, bánatos vagy? Valami nő? Vagy más? Gyere, mesélj...mi megvigasztalunk..:)))

megszűnt 2011.07.15. 21:54:19

@panelburzsuj:
"(Amennyiben a vigyori copfcibálásra a második gyermekkor udvarlási formájaként tekintünk ... ) "

Erre konkrétan emlékszem, kinek kapcsán hangzott el tőlem és azt gondolom, netes tapasztalataim alapján, nem kevés komoly kapcsolat is szövődött körülöttem.

Olyanok, hogy férfi hagyta ott négy kis gyerekét és költözött össze egy fórumtársunkkal. Ezekből lehet akármi. Az emberek egy téma körül csoportosulnak, ami érdekli őket, óhatatlanul kialalkulhat a barátságnál több.

A fiú igazsága kapcsán nem emlékeztem tegnap, mikor hangzott el a történet és pontosan a történetre sem, csak a lényegére, hogy a bölcs apa szerint mindenkinek igaza volt és nem tudni, miként lehetett.:)

2011.07.15. 21:54:44

@fatia-negra: na tisztőtetlek...Hofival szólva, vitéz Kőbányai Horthy Miklós...Igaz ezért dr. Murányi László, a mszmp kedvenc híradós bemondója beperelte, de Te nem lehetsz az igazi Horthy, így poénkodhatom...:)))

@6.Lenin: Így van...bár ezeknek sincs értelme, meg ne sértődj ezen...:)))

megszűnt 2011.07.15. 21:55:31

@Ventura Blvd:
Csak tiszta forrásból és vizet! Az alkohol hízlal. Pláne este 10 órakor.. EJ!

2011.07.15. 21:57:49

@knausz: hogy lehet 4 kisgyereket egy netes macáért otthagyni?? Erről léci meséljél már! És ismerjük, itteni a tag?

Hogy mik vannak kérem szépen, míg gyanútlanul írogattunk itten, addig igazi drámák folynak a monitorok előtt s túl...

Ventura Blvd 2011.07.15. 22:02:13

@Letícia: Te kérded? Hát nem te írtad, hogy - "Remélem 78 évesen gondolod, épp a halálod előtt..."?

És még a nagy Fatia-Herceg-Tamás is viccel velem..., hogy lovas tengernagy...

Erre már te is innál, az szent.

fatia-negra 2011.07.15. 22:04:51

@Letícia: nem drámák... dámák a monitor előtt...

egy jó kommentERért bármit:) 4 gyereket is...

a Horthyt felül vizsgáltam.
"Viktor vitéz a repülős hadtest vezérlő tábornoka" szeretnék lenni.
kérek 1grippent az udvaromra! és mindenképp lézerblokkolóval! +klíma +bőrülés

megszűnt 2011.07.15. 22:06:24

@manyike:
"csúnya beszéd - aki felnőttként sokat mondja,
- teljesen leszoktatható róla (mint a dohányzás)?
- teljesen meg tud változni - ahogy pl. pártot, ideológiát stb. cserél?"

Én sose beszéltem csúnyán. Minap meglepett vele a legokosabb lányom és csak néztem, mire: - Anya! Mindenki így beszél ám, csak te nem.

"Jó szóval oktasd, játszani is engedd, szép, komoly fiadat.." József Attila sorai gyönyörűek, csak a gyakorlatban nehéz megvalósítani. Még akkor is, ha nálunk nincs csúnya szó az én divatjamúlt gondolkodásom miatt.

Politika. Nem hiszek abban, hogy valaki át tud térni balról-jobbra vagy fordítva. Ehhez hatalmas csalódás kell érje az illetőt, de még akkor sem hiszem. Játszásiból - talán.

Aztán sokan rájöttek, hogy mégsem annyira játék a választások, hogy adjunk akkor kétharmadot és majd meglátjuk.. ilyennel az ember nem játszik.

fatia-negra 2011.07.15. 22:07:53

@Ventura Blvd: a korábbi rangjaimat ne sorold...

mert nemsoká (hangulat)váltás várható...
nem leszek komoly többet...
pl "Mézga Aladár" az esélyes...

6.Lenin 2011.07.15. 22:09:39

@Letícia:

Olvastam a délutáni termést...Azoknak mi a tosz is ?
Szerintem meg mindennek van, jobban mondva, semminek sincs.

Ventura most érdekes kérdést feszegetett.

Balt 2011.07.15. 22:13:10

@fatia-negra: Sokat levon a spontán hahotából, hogy némelyik vicc öregebb, mint te vagy. :)

fatia-negra 2011.07.15. 22:14:41

"Magyarország viszonylatában nem szabad 2/3-ot kapniuk mert végérvényesen olyan emberek kezébe kerül a hatalom, akik görcsösen ragaszkodnak hozzá."

forum.index.hu/User/UserDescription?u=1077769

sok érdekes komment... 2010. április... ugye így a diktatúrából visszatekintve...

megszűnt 2011.07.15. 22:16:54

@Letícia: @fatia-negra:
"hogy lehet 4 kisgyereket egy netes macáért otthagyni?? "

Azt tudjátok, hogy minden lében kanál vagyok. Beszéltem a sráccal (velem egykorú), hogy ne csináljon ilyet (még telefonon is!), és elég értelmesen fölfogta, teljesen látható volt, hogy a nő kihasználja és Pestre akar költözni, kicsiny városából.
Most, amikor leírom, nevetnem kell, de mekkora karriert gondolt befutni.. A férfi szerelmes lett belé. Itt akadt el az én tanácsadásom. Ezen a ponton mindent vitt az ügy.

Az érdekes volt egyébként, hogy rajtam kívül MINDENKI (a fórumtársak közül) támogatta a kapcsolatukat. Olyan 8 éve lehetett? Nem tudom, mi van azóta velük.

6.Lenin 2011.07.15. 22:17:24

@Balt:

Újszülöttek is járhatnak ide.

ulrike (törölt) 2011.07.15. 22:17:54

@knausz: Az angolok az utolsó esti italukat hálósapkának hívják (nightcap).

megszűnt 2011.07.15. 22:19:57

@ulrike:
Nagyon aranyosan megfogalmazzák. Ez, ilyen formában bocsánatos bűn (nightcap). Honnan tudod? (költői kérdés)

ulrike (törölt) 2011.07.15. 22:21:12

@Letícia: Én inkább azt kérdezném, hol kezdődik a netes macaság? Ki az, s ki nem?

ulrike (törölt) 2011.07.15. 22:21:40

@knausz: Laktam arrafelé, meg vannak angol barátaim.

Balt 2011.07.15. 22:29:25

@komment1: A fater meg mondhatni egyenesen Jobbikos. :)

2011.07.15. 22:30:25

@Ventura Blvd: valszeg lenyelte a blogmoci, szóval bánatában ne igyon senki,mert az indulatai könnyebben elszabadulna, szóval nekem a horthys kurzus nem gyere be, főleg miután a felcsúti Király azt majmolja...

@fatia-negra: ez a grippen a lézerblokkolóval nagyon jó poén!:)))

Nemcsak dámák vannak ott a monitor előtt, hanem önjelölt bonvivánok...remélem knausz erről is mesél valami jó kis szaftosat!:))))

@6.Lenin: érdekesnek érdekes, de mi értelme? Pl. a soá előtti zsidó kisboltos? Mennyi bánat fog majd rászakadni, vagy annak a családnak, akit majd a németek besoroznak katonának, s megy majd a Don felé...Én taoista vagyok eben, ami van, azt kell jól megélni.

@knausz: hát tudod! Világéletemben megvetettem azokat, akik a gatyájukban hordják az eszüket, a "központi agy" onnan vezérel...szegény 4 kicsi gyermek..::((

@ulrike: azonnal le lehet vágni , ki milyen. Max. a 3. komment után képben vagy!:)

ulrike (törölt) 2011.07.15. 22:37:37

@Letícia: És ha valaki már a 2. komment után összeköltözik vele?

Balt 2011.07.15. 22:38:53

@komment1: "Például az LMP-s ötlet ennyire pozitív beállítását nem is olvastam másutt."

Mondjuk ebben semmi pozitív nincs, értékítélet nélküli, tárgyilagos cikk.

megszűnt 2011.07.15. 22:41:19

@6.Lenin:
"Újszülöttek is járhatnak ide. "

Szeretnéd, ha segítenék átállítani az Inda-lapodon a nőt férfira, vagy úgy jó, hogy nő?

Balt 2011.07.15. 22:43:29

@komment1: Mi van, ha esetleg nincs direkt összefüggés...?

megszűnt 2011.07.15. 22:50:06

@Letícia:
"hát tudod! Világéletemben megvetettem azokat, akik a gatyájukban hordják az eszüket, a "központi agy" onnan vezérel..."

Szerelem, szerelem, átkozott gyötrelem.. egyszerűen szerelmes volt a férfi. A szerelem pedig vakság.

www.youtube.com/watch?v=P8oy0nR1Nhw

Nem csak szexet akart, hanem a nőt. Ezért nem lehetett rá hatni.

6.Lenin 2011.07.15. 22:50:59

@Letícia:

Azért volt nekem érdekes, hogy pontosan arról írt, amit te értelmetlennek ítélsz, közben azt állítod, azt kell jól megélni, ami van. Meg az volt benne érdekes, hogy pontosan Te, és fatia-negra válaszoltatok rá.

Szerintem minden korban éltek olyanok, akik abban a környezetben, nagyon is jól érezték magukat.
Most is vannak olyanok is, akik nem tudnak mit kezdeni azzal, ami van.

tölgyes 2011.07.15. 22:53:16

@Ventura Blvd: Nem fogok hosszan reagálni. Minek Az volna egysíkú, hogy látom a jót is, meg a rosszat is?.. Mert bizony ekkor tántorgott ki Amerikába másfél millió emberünk..:( Az ő szívük szorult, az ő lábuk rezgett mig az acsargó habon tovatűntek.. káromkodva és okádva..És miután elhajóztak megváltozott kisebb nagyobb térségek etnikai összetétele.
Sajnos a magyar elit műveltségében is sokat hanyatlott, bár sokan voltak akik heroikus erőfeszítéseket tettek a fennmaradásért és a diktatúra elpazarolt éveinek pótlásáért.. De minek is írok én ilyet, elég olvasni a magyar irodalom javát, hogy valaki ne lássa idillinek azt a kort. Az embereket pedig a kor szülötteinek tekintse.
Ehhez ebben az értelemben semmi köze a családomnak.. csupán annyi, hogy épp azt a nyáladzós, szirupós idealizált világlátástól sikerült eltávolítania:( mielőtt még elhittem vona azoknak akik ezt így, ilyennek füllentik, remélik :).. És ne feledje: ez az idill egy világháborúba torkolt, amelyet a magyar elit nem tudott és nem is akart meggátolni még akkor sem, ha maga a miniszterelnök Európában a hivatalosságok közül a legtöbbet is tette a háború elkerüléséért. Ő azonban eleve vereségre volt ítélve.. éppen amiatt a rossz kompromisszum miatt, amit 67-ben kötöttek..Már a 13-as balkáni események idején írt Ady a háborúról, mint a nagy kultúrájú rontásról és annak következményeiről. Látnoki szavak voltak azok, mint ahogy az is hogy "Erre keleti ösvényein a nyugati kultúrának, veszélyes a járás. Hamar tőrt szegezhetnek túlbizakodó hitünknek és életünknek."

6.Lenin 2011.07.15. 22:58:28

@knausz:

Nem mindegy mi áll ott?
Miért akarnék rajta változtatni?

Akkor is azt írnám, amit most, ha minden adat valós lenne.
Pontosan ez a lényege az ott írtaknak.

megszűnt 2011.07.15. 23:01:32

@6.Lenin:
Én azt hittem, hogy férfi vagy, csak nem tudod, hol kell átállítani, azért kérdeztem.

2011.07.15. 23:02:32

@ulrike: hoppá...ilyenről még nem hallottam, holott a szakítós.blogon voltak azért dolgok..:))) De olyan velem is volt és azóta is tartom a kapcsolatot vele, hogy a 2. kommentnél tudtam, hogy valami közös van...:))) És azóta is nagy a barátság etc.

@knausz: nem lehet az ember felelőtlenül szerelmes, ha már előtte legyártott 4 gyereket...illetve akkor sem volt eszénél,már ne is haragudj. Ezeknél az új szerelem=felelősséget nem vállalok az eddigi életemért című menekülés. Jaj annak a nőnek, aki ilyen pasinak bármit is elhisz! Ez legyen szíves sterilizáltatni magát és azzal és annyiszor, amennyiszer akar, de nem fog ríni utána senki se.

@6.Lenin: minidg voltak, vannak és lesznek. Én nem vagyok egy nagyon romantikus alkat, sőt, kimondottam szemét módon racionális vagyok /tanúim vannak rá:D/, és bár imádom a történelmi regényeket, de a jogi egyetemen belénk verték, nincs olyan,hogy mi lett volna ha. Max. az ügyfél érdekében,mi lenne ha, de azt is iszonyú pontos alapokra el építeni a mára és a múltból.

Engem a szakmám megtalált, mint a jó nadrág a t. vevőre..:)) Passzol nagyon!:)))

2011.07.15. 23:03:52

@ulrike: ezt mennyire iiiiimmmmmmmmmmmmmádom!:))) Köszönöm!:)))

6.Lenin 2011.07.15. 23:05:46

@knausz:

Férfi vagyok, és nem akarom átállítani, mert az a véleményem, tök mindegy, mi van oda írva.

2011.07.15. 23:08:51

@ulrike: ezen is mennyit csápoltam:

www.youtube.com/watch?v=893ulD8v8ic&feature=related
EK Megalazo durva szerelem Live Bp 2004

megszűnt 2011.07.15. 23:09:14

@Letícia:
"Ezeknél az új szerelem=felelősséget nem vállalok az eddigi életemért című menekülés."

Liberális férfinak tartotta, tartja magát. Nem akarlak felcsigázni vele, de elég sokan ismerik és nem kicsit, hanem nagyon szereti a gyerekeit. Én ezért becsültem.

És akkor ennyit a netes veszélyekről.

2011.07.15. 23:16:15

@knausz: hát lehet...4 gyerekes liberális, aki otthagyja a gyerekeit...huh, mindjárt totózni fogunk!:)))

Nincs több gáz a neten se, mint máshol....:)))

6.Lenin 2011.07.15. 23:18:41

@Letícia:

Azt hiszem, nagyon félreértjük egymást.
az én olvasatomban, itt nem arról volt szó, mi lenne ha...

Talán a lehető legegyszerűbben fogalmazva...

Akkor sem volt minden szar, most sem az, és ez mindig így van/lesz. Az egész csak azon múlik, hogyan akarjuk látni/láttatni a vizsgált időszakot.

ulrike (törölt) 2011.07.15. 23:19:22

@Letícia: Nem t'om, nem tudok ilyesmiről, csak jelezni akartam, megkerülted a választ ama kérdésemet illetően, hogy mi a blogmacaság ismérve. Csupán annyit említettél, 3 komment után kiderül, de azt, milyen ismérvek alapján, nem mondtad.

2011.07.15. 23:21:36

@ulrike: nem szereted?:S

És ezt? Ez akkora, a Kispál és Borz sehol sem volt, de...no inkább nem mondok semmit:

www.youtube.com/watch?v=oTHmw_RBjQU&feature=related
Karabély : Az ördög zászlói

Hihetetlen jó zenekar...jó,érzelmi okok is motiválnak, de itten sok hihetetlenül jó koncert részese voltam!:D (lsd. Sziget is)

ulrike (törölt) 2011.07.15. 23:25:15

@Letícia: De, jó, csak nem ezt tételeztem fel.

2011.07.15. 23:27:35

@6.Lenin: oké értettem. És egyetértek. Teljesen!:)

@ulrike: hát azt érted a blogmacán, hogy azért jár ide, hogy felcsípjen pasit? Rögtön kiszúrod, hogy mindenkinél próbálkozik. Itt nem hinnem, nem tudok róla, de a szakítóson van/volt egy pár gyöngyszem...:)))) És ezek a másik oldalnak trófea(k), off korsz.

2011.07.15. 23:31:12

@ulrike: ja, hát pedig de. Én minden jó zenét kaptam és kapok! Zenészekkel vagyok körbevéve...Huh, most ez a legújabb szerzeményem és imádom:

www.youtube.com/watch?v=cQiWZfYgda4&feature=related
Sixx: A.M. - Skin

ulrike (törölt) 2011.07.15. 23:32:32

@Letícia: OK. De erre a célra vannak sokkal jobb weboldalak. Itt egy kicsit bonyi.

2011.07.15. 23:37:55

@ulrike: nem is annyira bonyi, mint gondolnád!:) Jó, nem biztos, hogy ez az oldal, de itt sem lehet kizárni. De egy pörgősebb oldalon állítom jobban megismered a másikat, mint ha a standard ki milyen magas és mit szeret enni és milyen a szemed színe és mi a hobbid stb. kérdésekkel bombázzák egymást....

2011.07.15. 23:42:07

Pl. ez is az egyik nagy kedvencem: 1) Tim Burtont imádom 2) a Karacsinyi Jack mesét is és 3) a zenéje is fergeteges!:)

www.youtube.com/watch?v=jU6iP0WLsU8
MARILYN MANSON :: This Is Halloween

Ilyen mindenevő sajnos a politikában nem vagyok. De ebben se én vagyok a hibás, hanem a fantáziatlan politikusok!!!!!

2011.07.15. 23:44:04

Na jóccak, látom mindenki fáradt!:)

Szép álmokat!

(www.youtube.com/watch?v=ESOEuBMygbU&feature=related - Sweet...ja MM)

panelburzsuj 2011.07.15. 23:44:21

@6.Lenin:

"Akkor sem volt minden szar, most sem az, és ez mindig így van/lesz. Az egész csak azon múlik, hogyan akarjuk látni/láttatni a vizsgált időszakot."

Még mindig négy ujjat látok.

Fokoznod kéne a dózist, tovaris.

ulrike (törölt) 2011.07.15. 23:45:05

@Letícia: Viszont.
Előbbid: Érdekes. Nem figyeltem.

aszekelyek 2011.07.16. 00:02:40

@ulrike: elolvastad-e a népszabi cikket alaposan, ? Mert nekem most sikerült és felfedeztem benne egy olyan javaslatot, tervet , amit az mdf -től hallottam. Ha jól tévedek. Ne legyen kopogtatócédula gyűjtés. Vagy csak sok pénzért lehessen. Ennek a háttere igen figyelemre méltó. Az többi, ami ott a célok részletezésénél??? meg van jelölve, elnagyolt és üres, bármi belegondolható, kinek, kinek szája íze szerint. Semmi konkrét, mondhatni. Az világos, hogy az lmp érdeke, hogy ne kelljen kopogtatót gyűjteni....egy hajszálon múlt nekik és kissé gyanús is volt az egy nap alatt mégis összegyűjtött....Az is egy netto hazugság, hogy nincsenek markáns területi különbségek ma is és az összes eddigi választásokon. Vannak és éppen ez a problémája a szlöm pártnak és mögötte állóknak. szakasztott olyanok, mint a Slumdog c. nagyon ismert és kiváló film szereplői és sztorija...Ha nem láttad nézd meg... ajánlom. Ez az eredeti címe. Amazonban lesz... Dvd-n biztos elérhető. Van benne indiai vágópista is, hogyne..., média, maffia, minden... India sem fenékig tejfel..Konkrétum csak egy van. Az is a sorok között. A régi alkotmány nem engedte leváltani ferit de Orbánt mindenáron ki kell dobni a teljesen demokratikus választáson szerzett kormányzásból. Mit akar k.g. visszaállítani azon? Ami marhaságot összehordott abban a cikkben, az nem mindennapi... Médiatörvény merre változása nincs egyáltalán irány jelezve sem. A semmiről, semmi fogalmam de rájuk szavazok, mer fúj Orbán lesznek az ő szavazóik...Jó az a kép is. Rá van írva k.g. laptopjára, hogy nem erről volt szó. Még hogy a saját fegyverével kell a FIDESZT. A semmitmondás az nem a FIDESZ sajátja. Úgy akarják, csak ehhez sem értenek . Gagyi másolat...Arról én egy szót nem olvastam, miért lenne az jó Magyarországnak... k.g. nek és a többinek miért, azt egy átlagos IQ-val bíró betanított közmunkás is tudja. Az, hogy azoknak miért akarja visszaadni a hatalmat, akiket elszámoltatni kéne, a választói akarat, népakarat szerint, az sincs kifejtve... Kicsit hosszú de 48 óránként jutok géphez:) Az csak hab a tortán, hogy még helyesírási hiba is van egy megjelent cikkben a nolon.

aszekelyek 2011.07.16. 00:11:46

@graycivil: Mondja már meg, hogy az amit ez a töredékből összesepert egyharmad akar, az miért nem passzív diktatúra? Az is csak akkor az , ha a FIDESZ van éppen ellenzékben? Mert szerintem éppen az , amit k.g. előadott, mint kormánybuktatási szándékot. Mondhatni a fennálló rendszer megdöntésére irányulóan.

ulrike (törölt) 2011.07.16. 00:14:24

@aszekelyek: Nem olvastam, de jó, hogy mondtad, majd megnézem. Nekem már késő van, jó éjt mindenkinek.

aszekelyek 2011.07.16. 00:22:57

@hoplita: Persze, kapuzárásija csak a szomszédnak van, mindig, meg a sógornak és komának. Az olyan sukár csávónak meg ugye , mint te ,nincsen. Csak azért röhögteti ki magát, mert szereti ha rajta röhögnek. Komédiás vénája van.:) Vagy röhejes. Majd ezt még eldöntöm... persze tudom, hogy van kultúrkör, ahol az a menő , aki a 25 évvel fiatalabbakkal páváskodik.. ez, hogy fér össze a még keresztényebbségeddel, arról elképzelésem sincs. Úgy tudta, ez más vallásoknál megengedett. Csöppet zavarosfejű gyerek vagy. Szerencséd, hogy öreganyádnak szólítottál...

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.07.16. 00:30:57

@aszekelyek: félrehallottad. Nem öreganyámnak, hanem jaffásmajomnak szokott szólítani. :)

aszekelyek 2011.07.16. 00:44:41

@komment1: azt nem írta véletlenül, hogy egy antidemokratikus rendszer leváltásához , népaka0rt0Támogatással Orbán személyesen próbált meg az szdsz-szel ilyen szövetséget ???? Gabika meg pökhendien elutasította? Nem kell nekünk máshová menni mintáért... Nem karácsony találta fel, az eddig is világos volt nekem...:Deltérést abban látok, amit Cohn Benditnek mondott Orbán legutóbbi habzó szájú kirohanásakor az EP-ben. Orbán egy diktatúra ellen harcolt, Cohn Bendit pedig egy demokrácia ellen. Nem véletlen, hogy ezt tagadják fogcsikorgatva, semmilyen érveket tolva alá, hogy ma itt nincs demokrácia és meg kell dönteni és majd mink akik a népakarat felkent és legitim???? képviselői vagyunk, mer mink aztat mondjuk saját magunkról, majd mink elintézzük eztet a zorbántot...Nem értem, miért nincs már erről egy közvélemény kutatás... :) Alája támasztani, vagy helyretolni, ami nincs a helyén, őszerintük. Valakik úgy érzik, csak akkor vannak a helyükön a demokrácia bútorai , ha ők ülnek a bársonyszékekben. Meg a méregdrága bútorzatos pozíciókban. A FIDESZ az nem lehet demokratikus ott. Semmiképpen. Nekik.

aszekelyek 2011.07.16. 00:45:40

@Hepci: Most azt írta vínasszony vagyok:)

aszekelyek 2011.07.16. 00:48:23

Mindenkinek jó éjt!

fatia-negra 2011.07.16. 01:34:04

@knausz: gondoltam... az elmútnyócccéévv... és fleto miatt...
a reménytelen helyzetű vidéki cselédlány szerelme...

nyünyüge 2011.07.16. 06:23:03

Olvasnivaló:

Egy régi római mondás szerint mielőtt tapsolni kezdesz, felébresztve az oroszlánt, nézd meg alaposan, hogy a rács melyik oldalán állsz. Ehhez – XXI. századi tapasztalatainkat felhasználva – még annyit érdemes hozzátenni: nem feltétlenül az a nézőtér, ahol nagyobb a tömeg.

nol.hu/lap/hetvege/20110716-a_racs_ket_oldalan

ssi 2011.07.16. 07:51:58

mire lesz forrás, ki kire fog haragudni?
4 órás közmunkás 57eFt-ot kapna
utcaseprők 80eFt-ot
pl. kezdőorvos, többéves gyakorlattal ápolónők 85eFt-ot
2012: akár 20%-kal kellene a kisjövedelműek bérét emelni, h a nettójuk ne változzon - még mindig az 1-kulcsos miatt

@nyünyüge:
oktatási reformról már szivárognak az infók .. eü-éről még nem .. de meddig?

@Letícia: emberből lenni .., hogy váratlanul ránk törhet a szerelem, s vele együtt egy új, jobb életszakasz lehetősége .., de az is, ha elhagy a szerelem, sőt, mikor a másikban főleg csak a hibákat látjuk (melyek általában eddig is megvoltak) .. lehet, hogy a 4 gyerekes anyuka fellélegzett, s ő maga is azt gondolta: jobb így, hogy elment, hiszen egyre rosszabbul működött .. hiszem, hogy az életben a másokról ítélkezéshez mindig minden felet meg kell(ene) hallgatni .. vagy csak óvatosan fogalmazni :-)

@knausz: szerintem a politikai szín váltásához a csalódás mellett/helyett az érdekek is közrejátszanak, csak arról nem beszél(né/het)nek ..

@ulrike: :-))))))) eszembe juttattad pl.
www.youtube.com/watch?v=1pOaF4wQ55o&feature=related

kellemes hétvégét mindenkinek :-)))))))))

menőmano 2011.07.16. 08:14:22

Nahát, hogy tegnap este micsoda szakmai kommentek iródtak.
Magasságos ég!!
Vegyes mint a "jó kisbót"! Értelme egyik - másiknak pedig semmi.

:)))))))))

menőmano 2011.07.16. 08:19:26

A demokratikus ellenzék akkor jár el racionálisan, ha a Fidesz fölötti politikai győzelem lehetőségét keresve a jövőképben, a kormányzóképességben, a szavahihetőségben rivalizál a kormányoldallal, és nem saját alapértékeit számolja fel"
****

Úgy bizony, csak az utat kell megtalálni végre az LMP-nek a szocialistáknak pedig eldönteni, hogy a Gyurcsánnyal együtt vagy külön. Melyiken akarnak haladni.:))
Jövőkép. Na igen. az lesz még kicsit nehéz.
A szavazóknak , a polgároknak ígérgetni már nem kell. nem hiszem, hogy nyerő lesz a következő választásokon.
:)

menőmano 2011.07.16. 08:52:10

"oppá" Még ezzel tudnám kiegésziteni.:)

A tanulságok között említette, hogy Magyarország egy nemzetközi viszonyrendszer része, érdekeit csak azon belül érvényesítheti.

Tanulság az a régi igazság is - folytatta -, hogy "növeli, ki elfedi a bajt", s ha a pártok éveken át hamis világot vetítenek a választók elé, idővel azzal szembesülnek, hogy illúziókat kérnek rajtuk számon.

A krízis a volt kormányfő szerint arra is rámutatott, hogy megfelelő kontroll nélkül a politikusok előbb vagy utóbb saját érdekeiket kezdik el képviselni a közérdek helyett, ezért van szükség ellensúlyokra.

Végezetül fontos tanulság, hogy a válságokat azok az országok ússzák meg a legkevesebb kárral, illetve azok képesek a leggyorsabban kilábalni belőlük, ahol sokan és sokat dolgoznak - mondta Bajnai Gordon.

Hozzátette: Magyarországon a politikusok az elmúlt tíz évben sokszor az ország fejlődését lassító döntéseket hoztak azért, hogy az inaktívaktól szerezzenek szavazatokat."
(Bajnai G.)

menőmano 2011.07.16. 09:00:39

Érdekes olvasmány a Fidesz 2010-es ígéretgyűjteménye"

www.stop.hu/articles/article.php?id=897812

:)

Ventura Blvd 2011.07.16. 09:01:00

@Letícia:
@tölgyes:

FELADOM! MEA CULPA MAXIMA! KEGYELMEZZETEK!

Hölgyem, Uram, vegyék úgy, hogy nem is írtam semmit, elnézést, hogy félreérthető mondatokat körmöltem.

Mentségemre és utólagos dadogásként csupán:

(a) Nekem a Kiegyezés ideje egyszerűen az origó, a viszonyítási pont, nem a csöpögős idill, a rózsaszín operett kora (bár az is). És attól, hogy az egész irodalom utálta, még jöhetett jóval rosszabb utána - de úgy látszik, ez is ízlés dolga, s ha valakinek Horthy vagy Rákosi és Kádár jobb (esetleg a sziámiak mostani regnálása), akkor én azt vita nélkül elfogadom.

(b) Kedves Letti, egyre több olyasmit olvas ki soraimból, amitől kitépem a hajam. Hogy nekem bejönne a Horthy-kor? Jaj, kérem, fussa át az (a) pontot még egyszer.

Igyekszem máskor simonos tömörségre törekedni a félreértések elkerülése érdekében. De az is lehet, hogy hepcis leszek.

menőmano 2011.07.16. 09:06:54

Milyen jó, hogy itt a poszton a menyecskéknek, és az uraknak mindig süt a nap.
A tegnap esti kommentek alapján probléma semmi.
Jó hogy a mai világban ilyen is van.

menőmano 2011.07.16. 09:09:35

További szép napot. önöknek.
:)

komment1 2011.07.16. 09:30:42

@Balt:

Éppen erről van szó, erre céloztam. Szinte az összes cikk többé-kevésbé lehetetlennek, ebben a formában nem reálisnak mutatta be az LMP-s ötletet. Techeté viszont abszolút tárgyilagosan bemutatja, hogy nagyon is reális, ugyanis számos más európai országban működött/működik az, ami idehaza annyira extravagáns ötletnek tűnik.

komment1 2011.07.16. 09:31:52

@aszekelyek:

Társalogjunk inkább Lázár Jánosról! Mert megérdemli! :P

komment1 2011.07.16. 09:45:45

@knausz:

Szerintem így a jó emberek reagálnak, kedves Knausz (már a Te hozzáállásodra gondoltam).

nyünyüge 2011.07.16. 09:50:34

@6.Lenin:
és mit kezd egy újszülött egy Lenin portréval ?

komment1 2011.07.16. 10:00:19

@nyünyüge:

Esetleg magára ismer. Neki is ilyen nagy feje van.

aszekelyek 2011.07.16. 10:00:56

@komment1: Beszéljünk másról.... szóval ehhez semmi elfogadhatója nincs. Gyorsan el a témától....lenyűgözö teljesítmény:P

Lázárról eleget beszéltünk és most nincs aktualitása, ebben a posztban , ha csak nem annyi, hogy ő elég erős húzó és tehetséges alakja a FIDESZ-nek. Tehát őt is meg akarják fúrni. Mi az, hogy! Nagyon is! Addig pedig intenzív karaktergyilkolászás megy a személyét illetően. Nem arról van szó , hogy van náluk rend és megegyezés abban az országrészben a kisebbséghez tartozó magyarokkal. Ami működőképes nem mellesleg. Sok más dolog mellett is. Azzal kardozni ellene, hogy egy település irányításához sem és saját egzisztencia építéséhez sem konyítónak a szemébe mondta, hogy mi a véleménye a tehetségéről....No , akkor kérdés. Helyesnek tartja-e ön, hogy olyanok irányítsák Magyarország bármely önkormányzatát, vagy a kormányzást, akiknek sem személyes, sem közéleti téren nincs semmiféle ambíciójuk és tálentumuk a gyarapításhoz de mindenképpen ők akarnak diktálni a tehetségesebbeknek és ambíciózusabbaknak, plusz szakmailag és tudásban is messze felettük állóknak? ps. Ezért tart itt ez az ország, mert ez így ment. ezt a rendszert akarják most helyretolni.

aszekelyek 2011.07.16. 10:07:53

@knausz: Olyan érdekes számomra, hogy ferink csélcsap szerelmi élete épp csak dicsőítve nem volt de a PR-nak ez volt a célja:) a gyerek meg issza a levét... ezzel szemben Deutch , aki hasonlóképp csak nem a karrierje építése okán, el van mondva mindennek... Für Lajos nem volt éppen egy karrierépítés....:) Sztem a hozomány sem volt olyan vonzó , mint kláráé... meg miniszterelnök sem akart lenni...Tehát a státusz sem...Mégis a szimpla nőcsábász van elmondva mindennek....A kettős mérce még itt is, ebben is...

tölgyes 2011.07.16. 10:11:14

@Ventura Blvd:
Kedves Ventura!
Egy politikai elitnek az a dolga, hogy a lehetőségeihez képest optimálisan készüljön fel feladatai ellátására és az országot a lehető legnagyobb tudás birtokában az ország érdekeit szem előtt tartva irányítsa, vezesse.
Ilyen szempontból a kiegyezésnek nem volt alternatívája, de miután eldőlt, hogy a poroszok nem akarnak a habsburgokkal egy tálból cseresznyézni, és az az olasz egység is létrejött - kínálkozott lehetőség a jobb alkúpozícióra, amiről a magyar elit egy része túl könnyen, nagyvonalúan lemondott... nem rossz szándékból, hanem a rövidlátása miatt. A szuverenitásról való lemondás a had-, kül- és pénzügy területén meggátolta az országot abban, hogy 1914-ben szuverén módon döntsünk.. pedig mint említettem Tisza a korabeli európai vezetők közül a legtisztábban látta a következményeket.Így ami a kiegyezés után jött az félig-meddig annak szerves következménye. A jóban is a rosszban is.

Ráadásul ez a "liberális" elit még saját képzése biztosításának lehetőségeiről is lemondott. Pontosabban mondva nem teremtette meg. Pedig a példa ott állt előtte, hiszen Bethlen Gábor gyulafehérvári intézménye és Pázmány egyeteme követhető mintákat adott.. Mindkét intézmény, de a pataki kollégium is nagy gondot fordított a nemzetközi tapasztalatok integrálására.
A magyar parlamentarizmus sok mindenben akarta volna követni az angol mintát, de arra mégsem volt hajlandó, hogy jövedelmének egy részét saját utánpótlásának magas szintű nevelésére fordítsa.

aszekelyek 2011.07.16. 10:15:00

@fatia-negra: Biztos, hogy nem esnél le a magas lóról? Jobban örültem volna ha te lettél volna a helyében...:)

aszekelyek 2011.07.16. 10:16:11

@Letícia: A 23 millió csak nem tud SzU-vá változni, hogy átvegye nálunk az irányítást negyven évre a deszkák közt beosonva...

komment1 2011.07.16. 10:16:48

@aszekelyek:

:P

Nem gondoltam ám komolyan, hogy Lézer Janiról akarok társalogni. Ez egy vicc volt ám.
De ha már nekilátott elemezni, hát szerintem ambíciója kétségtelenül van a fiúnak és beszélőkéje is. Én úgy látom, nagyjából ennyi. Nem értek egyet azokkal, akik a potenciális Orbán utódot látták benne (persze ennek az ambíciójának mára, ahogy TG felvázolta az ügyletei kapcsán, amúgy is bealkonyult), egyszerűen nem akkora kaliber az ürge. Nem üti meg az OV-i mértéket. Valószínűleg OV pont ezért viseli el maga mellett és futtatja. LJ szája nagy, ami mögötte van...Navracsics, Pokorni egy jóval magasabb, számára elérhetetlen szintet képvisel - sajnos viszont emberileg mindkettőjükben csalódtam, főleg Navracsicsban (az ombudsman ügyben).

Na, mára ennyi tényleg elég Janiról.

porfelhő 2011.07.16. 10:30:13

Liberálisból konzervatív: Orbán politikája a rendszerváltástól máig"

www.femina.hu/hirhatter/liberalisbol_konzervativ_orban_politikaja_a_rendszervaltastol_ma

Itt van egy tartalmas olvasmány. kinek van kedve, tessék lehet elemezni.

:)

aszekelyek 2011.07.16. 10:30:34

@komment1: részemről az ombucmanban csalódtam. Tréfára vettem én is, még nyelvet is öltöttem, ha jobban megnézi. A viccben sajnos mindig elfojtott agresszió van. Ha ezt összeadom azzal, hogy bármit is válaszolni arra, amit írtam nem sikerült, az nem egy remek társalgó partnert körvonalaz, kinek eltérő nézeteit tudhatnám akceptálni. Nagyon jól megfelel a fele királyság sztem Lázárnak. :) Nem érdeke Orbán riválisává lenni. Sokkal inkább az erős bástyájának lenni az. A két tulajdonság elengedhetetlen, főleg a beszélőkéje, ha vannak csúcsvezetői ambíciói. MA láttam atv-n ismétlésben a VOSZ elnök fejtegetését. Az orrához is nyúlt közben....És nagyon beledadogott időnkét a zavaros mondandójába. Pedig majd szét esik a nagyképűségtól. Már -már nárcisztikus vonásokat láthatni rajta.Nekem nagyon visszatetsző volt, hogy azt volt képes előadni, hogy a zorbáné belenyúlnnak a magánszektor bérezési dolgaiba, mintha az nem sokéves gyakorlat lett volna, amit ők most felrúgtak, hogy megesgyeznek és eéfogadnak egy %-ot és ahhoz tartják magukat. Plusz a pályázás feltételei is. A legkevesebb, amit kaptak, a z adott szó nem betartásáért, ami miatt most tépi a száját. Bért nem akar adni, támogatást megkaparintani akar és ne legyenek feltételek.... Ahaaaa... petye. meg még a netto bér terheit de azonnal elengedni nekik... Sztem ezeknek-inkluzíve a ferink, rá kell lépni a farkára. Hadovált ugyan a kisvállalkozókról de valójában a nagyok érdekeit domborította ki. Rónai Egon elég jó volt..., össze is zavarta :D Annyira fenn hordja az orrát az elnök, hogy sztem beleesne az eső....Az egész testbeszéde ezt sugallta.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.07.16. 10:45:04

@aszekelyek: vonzó punci és/vagy hozomány?
Legjobb a kettő együttállása...
Sejtettem, hogy ebből is valami olyat hozol ki, hogy Fletonov alábbvaló Tompikánál... :)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.07.16. 10:46:53

@komment1: Navracsics is pénzből él, nem?
Már jócskán túllépett azon a korszakán miszerint maximum egy évre vállalja a Fájdesz fraciójának vezetését.

komment1 2011.07.16. 10:47:45

@aszekelyek:

Kedves Székelyek!

Nekem a munkám, hogy dumálnom meg érvelnem, elemeznem kell, ebből élek. Úgyhogy ha valamivel kapcsolatban nem óhajtok vitába keveredni, az nem azért van, mert ne tudnék érvelni. Csak mondjuk nem akarok, mert nem látom értelmét. Az Ön esetében például pontosan azért nem látom értelmét, mert semmi jele nem mutatkozott, hogy Ön akár a legcsekélyebb mértékben is az "eltérő nézeteket tudná akceptálni". Nem vagyok egy Danaida, hogy lyukas korsóban hordjak vizet, úgyhogy inkább másra hagyom, hogy Önnel társalogjon. Tegnap tényleg pontosan azért szóltam csak Lézer Jani kapcsán egy szót az Ön kommentjéhez, mert képtelen voltam megállni a téma, kedves Jánosunk dicsérete, okán. Hát ennyi.

2011.07.16. 11:02:17

@menőmano: miért, nálad nem süt? Te nálad állandóan be van borulva?

Szép jó reggelt!:)

Mondjuk el is komorultam picit ezen a rugózáson, és szánalmas híren:

www.hirado.hu/Hirek/2011/07/16/02/Terrorcselekmenyrol_ir_a_Balsai_jelentes_.aspx

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.07.16. 11:03:30

@komment1: Lézerdzsoni 1 f*szkalap.
Kb. ennyi fejtegetést érdemel a téma... Aszekelyek meg nyugodtan fújkálhatja a nehéz munkában megacélozott seggét könnyű enyhülésül a kánikulában... :D

aszekelyek 2011.07.16. 11:04:46

@porfelhő: Vannak a másik szélen, akiknek meg túl liberális....:) mindkét szélen... a vaskalapok alatt.. Derink éppen egy ilyen pártot akar faragni az mszp ben... ahol a liberálisok és konzervatívok és a baloldali értékek egyben.... Copyzzák Orbánt, karácsony is világossá tette. :) Már megint nincs a balon , mondhatni a bal- konon:) alternatíva? :DDD

komment1 2011.07.16. 11:06:38

@Hepci:

Hát igen, többen mondták már az ő kapcsán, hogy egyszerűen egzisztenciálisan teljesen hozzákötötte a szekerét Orbánéhoz. Mit tudna csinálni egy volt miniszterelnök-helyettes, ha a lemondása voltaképpen még a pártjával való szakítást is jelentené? Óriási zuhanás a semmibe, noha nyilván nem halna éhen, találna elfoglaltságot magának, de az egész felépítmény borulna alóla. Ettől eltekintve viszont még nem kellene lemenni kutyába. Márpedig az ombudsmanos szitu nagyon ilyesmi volt. Állítólag egyébként Navrának és csapatának köszönhető, hogy ennél még nem sokkal durvább törvénytervezeteket tárgyal a ház, tehát mindent megtesz a negatív folyamatok enyhítésére. Viszont lehet, hogy már eljött az idő, amikor muszáj színt vallani, amikor vagy-vagy helyzet van, amikor ha valaki továbbra is felvállalja Orbán vonalát, akkor már feltétlenül ilyen otrombaságokba keveredik, mint Navra az ombudsman kapcsán. Pokornin is látszik, fogja, hogy már ez a helyzet, nagyon gondterhelt (nem vigyorog, mint szegény Semjén), ezért is tarthatta az aggodalmait megfogalmazó beszédét a Fidesz kongresszuson. De tudhatná, hogy úgyis falra hányt borsó volt minden szava, itt már csak drasztikus lépéssel lehetne egyértelműen kinyilvánítani, hogy nem követi Orbánt tovább a lenini úton. De persze ezt iszonyú nehéz meglépni, embert kíván.

komment1 2011.07.16. 11:10:50

Amúgy további szép napot mindenkinek!

2011.07.16. 11:18:31

@manyike: persze, persze...4 gyermekes, boldog családapákra csak úgy rászokott törni a szerelem vidéki kisleányok minden hívó vagy tiltakozó szava ellenére. És úgy szokott lenni, hogy persze, a anyuka hótboldog lett, hogy az összes gond ezentúl az ő nyakába szakad s magába szállt,mert a 4 gyereket csak ő akarta, a pasi ott sem volt...

Menjetek már! Én ezt nem szem meg, és a hozzáállásom elég merev, elismerem, de tartom.

@nyünyüge: nagyon jó mindkét cikk!

@Ventura Blvd: opp, akkor én kérek elnézést!

@aszekelyek: na azért nem mindegy, hogy két független elvált ember kerül közel egymáshoz, vagy egy liánozós, házas, bárkit, így titkárnőjét, a legyet is röptében stb. Tompi az erkölcsi etalon! Nem is értem, hogy lett ő KDNP-s, azok miért nem tiltakoztak? Szép példája az álszentségnek...

@komment1: tuche!:)

hoplita 2011.07.16. 11:23:05

@6.Lenin:
De. Dögmindegy.
Emeli a kommentjeid értékét....kurvára.
Na, meg hiteles is.

tölgyes 2011.07.16. 11:27:14

@komment1: Az Önök látásmódját elhomályosítja a negatív előítélet, emiatt a semmit tupírozzák. Egyszerűen arról van szó, hogy szakmapolitikai kérdésekben viták folynak. Nehéz ezt bevallani, mert akkor meg el kéne ismerni, hogy a pártelnök természetes dominanciája mellett sokféle vélemény ütközik meg a döntések meghozatalakor. Én úgy látom, hogy a fidesz és szövetségesei vitájában keresik a demokratikus értékek és a hatékonyság összehangolásának lehetőségeit, ami se nem könnyű, se nem egyértelmű
Az már egy más kérdés, hogy mondjuk Gyurcsány és köre számára az egész politika elfogadhatatlan.. és onnan nézve már a felvetődő kérdéseket se tudják megérteni.

aszekelyek 2011.07.16. 11:27:38

@knausz: Hornéknál ez eléggé markánsan kidomborodott, hogy nem játék...persze az eléggé elvetemültek kisebbségben kormányozva is súlyos árat fizettetnek a szavazatokért. Amiket tudják, elvesztettek.Éedekes beszélgetést idézek neked. Valaki engem felelősségre akart vonni, hogy na de én egykor baloldali érzelmű voltam , hogy képzelem, hogy átállok , a FIDESZ-re szavazok? Mondtam neki, hogy én nem mentem sehova, kiment alólam a baloldal. Nekem az érzelmeim a régiek. A rendezői balt nem fogom támogatni, mert az valójában szélsőjobb és neokonzi. A döbbenet a kérdező arcán leírhatatlan. Emlékeztetnék, hogy 98 tól, az első Orbán kormány nagyon sok baloldali elv szerinti intézkedést csinált. Fújtak is rá érte A legutóbbi választási kampányban és a multik-bank-telecom megadóztatásban is látom ezt a tendenciát. Nem mindent a nyomorultaktól elszedni... Csak semmi IMF-et kérem, mi jobbközép vagyunk. Arra másztak rá az ellenzékbe szorultak, hogy valamennyit mégis kell, muszáj a nyomorultaktól is elvenni. Persze az adósság miatt. Akik miatt az egész kutyaszorító van és ők nulla aggályokkal szedték el a rengeteget a nyomorultaktól azok ágálnak a leghangosabban. Azok akik nem vettek el csak, éppen semmit a nagyon nagy profittal dolgozóktól. Nálam a tettek döntik el, ki a baloldali és ki a szélsőjobb. Nem elég , ha hirdeti magáról bárki. A sémáim mások. 18 éves koromra világos lett előttem, hogy a baloldaliaknak magukat mondók nagy része, tisztelet a kivételnek, közel sem az és hazudik. Nagyon sokat köszönhetek a prof bátyámnak, aki erre megtanított. Mindent kritikával fogadni. Azt is, amit ő mond. Nincsenek tévedhetetlen emberek.

2011.07.16. 11:29:24

@komment1: Navra dehonesztál az egyéni képviselői indítványok miatt.

Szerintem őrajta csapódik le az összes mutyizós törvénykezés, mint egy rossz családban, apa megtiltja (Navra); anya (lézerjani) meg enged, csak az apád meg ne tudja...csak a hát a jog kodifikálása meg az apa dolga, szóval elmebeteg képviselők, akik életükben nem olvastak végig egy jogszabályt se, nem is fogják fel az ellentmondásokat...Orbán ezt a kirohanását Navrának nem nézte jó szemmel. Lézerjani meg jó pontokat gyűjt a képviselőtársaitól, hogy na,ezt is el tudta intézni, kötelezi őket le sorra, azok meg azt hiszik, ez ingyen van. Pedig nagy árat kell fizetniük nem sokára...

Nekem egyébkén Navráról nem a kutyába való lemenetel jutott az eszembe, hanem amit a Madam szokott a lányainak mondani, hogy aki annak áll, ne csodálkozzon, hogy meg....
És ő a Madamot nagyon jól ismeri.

Kövér is kapisgálja mi van itt. Jó, ez már három értelmes ember (Navra, Pokorni és Kövér), csak nem számoltak lézerjani erőszakos és hegemóniára törekvésével...ő mind hármuk, és Orbán nyakát is kitekerné, ha módja lenne hozzá. És meg is fogja, csak idő kérdése. Ilyen gátlástalan emberre szerintem ők sem számítottak. Navra meg tuti nem....Maradok a hasonlatnál, Madamnak nem ölebe van, hanem gyilkos pitbullja.

aszekelyek 2011.07.16. 11:35:41

@tölgyes: Ő végrehajtó szerv. Ha sikerül megkaparintania a m ögötte állóknak töredékért a város vagyonát, akkor ő is jól jár.... Mintha nem látta volna az egész ország a Tőzsdecápákat.... , a Pretty womant... eszerint csak nem értették...El voltak foglalva a mesebeli herceggel, aki Puccinivel hódít utcalányokat.Miközben óriási tömegek sorsát intézi kénye és kedve szerint....az is igaz, a legtöbbször azt nem látjuk, ami az orrunk előtt van.

hoplita 2011.07.16. 11:36:19

@Letícia:
Ez a nyócvanas évek közepének "alternáló fílingje".....

Bebaszni be lehet rá, mint az állat......de sosem volt a világom...:)
Nincs bennük dinamika, erő.....klubműfaj, köldöknézegetőknek, meg kvázi filantrópoknak.:)

2011.07.16. 11:36:41

Ez "aranyos" kis búlvár hír mutatja, Sic transit gloria mundi:

index.hu/belfold/2011/07/15/karacsne_miatt_fogy_thurmer_munkaspartja/

Ez lesz egyszer a fidesszel is...csak majd más szereplőkkel. Addig meg csak kibírjuk valahogy! A derékhad, a köznép szerepe ez a világtörténelemben.

ulrike (törölt) 2011.07.16. 11:43:06

@Letícia: A Fidesz jelszava 'Sic itur ad Astoria' lesz

2011.07.16. 11:43:57

@hoplita: na jóvanna...:))) Tegyél fel akor olyat, amit Te szeretsz...

Na mi van a birkával? Már szépen puhul?:) Ide érzem az illatát...még egy kis zeller kéne bele!:)

2011.07.16. 11:45:45

@Letícia: akkor...bocs.

@ulrike: hát, majd meglássuk, a vak is aszonta!:D

ulrike (törölt) 2011.07.16. 11:48:36

@Letícia: De mi meg is lássuk, gondolom. Öööö..remélem. A fenébe, mi van a szememmel.

aszekelyek 2011.07.16. 11:51:32

@Hepci: Nem nagyon van olyan téma, amiben őkelme ne lenne nyakig xaros:) és nem mosnák állandóan belőle kifelé....

2011.07.16. 11:56:14

@aszekelyek: ja, hát fletó miatt tört ki a II. világháború is, nem tudtad? Hogy ezek a szemét szocik na ebből hogy mossák ki, azt el nem tudom képzelni!

aszekelyek 2011.07.16. 12:01:20

@fatia-negra: " vezénylő, " vadai üzeni :D
@ulrike: cinizmusból jeles.

@Letícia: Ne haragudj, vitatkozom. Nincs az a FIDESZ képviselő, aki olyan naiv lenne, hogy azt hiszi , a politikában bármi ingyen van. Esetleg nem sokkalja az árát. A baloldal eddigi legnagyobb pártjához képest pedig feltűnően sok jogász van köztük. Még egy ok, hogy tudják, ingyen nincs semmi...:) A diploma náluk követelmény leginkább:) Talán még az lmp-nél . Azt nem hiszem, hogy iró ember , filozófus, joghoz nagyon sokat értene. Azt sem, hogy emiatt elmebeteg.

aszekelyek 2011.07.16. 12:04:15

@komment1: Nem vitatkozik velem , mert nem szokásom behódolni. Értem. ezt ennyivel is el lehetett volna intézni. Ön szokott olyat gyakorolni, mit nálam hiányol? :) ...-az az érzésem, nem. Kellemes foglalkozásbeli vitatkozást! Reggelire kevés ez nekem, tudja....D

2011.07.16. 12:08:35

@aszekelyek: de naivak lézerjanihoz képest. És kapaszkodj meg, pont a jogászokra értem, hogy fogalmuk sincs, mikor mit csinálnak...honnan tudom? Szerinted Navra jajgatna, ha minden úgy menne, ahogy kell és kodifikálható lenne? És látom a jogszabályokon, mit hagynak benne, amikor módosítanak és mit törölnek. Végül is 3 lábú asztal s asztal, de használhatalan...

2011.07.16. 12:11:45

@aszekelyek: hát valóban, de nem is behódolást várnak el tőled, hanem a másik véleményének a megértését és az azzal való vitatkozást, érvek ütközését. De Te érzelmi alapon nyomod, az meg nem pasis pálya...nem baj, Te csak fúdd a dalod, úgy sem lehet eltéríteni róla, meg se hallod a mások dalát.

aszekelyek 2011.07.16. 12:17:22

@komment1: Kedves komment 1! Emlékeztetném, hogy A prédikátor könyvében számos dologról az áll, hogy "minden hiábavalóság" , nem csak velem vitatkozni. Viszont ezt nem fizethetik olyan jól, hogy meg is érje önnek. Részemről ezt gyávaságnak és fukarságnak értékelem. Szófukarságnak. Természetesen ön dönt.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.07.16. 12:19:11

@aszekelyek: A prédikátor könyvében nincs szó fideszprédikátorokról...

2011.07.16. 12:19:45

@aszekelyek: tiiiiiiiiiiiipppppppiiiikus!:D

ulrike (törölt) 2011.07.16. 12:19:45

@aszekelyek: 'A cinikus olyan fickó, ki hibás látásmódja következtében a dolgokat úgy látja, ahogy azok vannak, nem pedig úgy, hogy lenniük kellene. Innen a szkíta szokás, miszerint a cinikus szeme kitolandó látásmódja megjavítása céljából.'
(Ambrose Bierce: Az ördög szótára)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.07.16. 12:21:57

@ulrike: az se rossz, ha betesznek (vagy tosznak) neki egy dakota kontaktlencsét. :)

2011.07.16. 12:25:56

@Hepci: ez mekkora duma!:)) De nincs ám...lesz új fideszbiblia, én már látom!:)

2011.07.16. 12:32:03

@ulrike: én zöldet szeretnék!:)

ulrike (törölt) 2011.07.16. 12:34:08

@Letícia: OK. íratkozz föl Hepcinél. Az ő szabadalma. Nem t'om persze mibe fogja ezt megszámítani.

aszekelyek 2011.07.16. 12:34:22

@knausz: Az éb válaszom a hogy lehet egy netes macáááááááért ... kérdésre, hogy nap, mint nap ilyen illúziókat vesznek meg az emberek, pénzért is, politikai reklámban is, meg mindefelééééA netes maca is csak vevőt keres magára. Miért vesz valaki erején felül bármit? Hitelből négy év alatt kaput tévét? Amit még rossz is nézni? Azért, mert ettől azt az illúziót veszi magának, hogy ő rájos, májer, ki-ki, hogy fogalmazza meg ezt az érzést. MAgáról. Kielégíti egy belső szükségletét. Az ilyennek az a természete, hogy hiányalapú. Ha nem lenne az, nem is lehetne eladni a delikvensnek a netes macát, a süket dumát, a bármit. :) Amibe persze belegebed de azt hiszi, csak a szomszéd gebed bele az olyasmikbe. ezt az illúziót árulják más formában is. Pld. telefonszex.Sorolhatnám még. A politika meg igazságot és igazságtevést árul... Azt az érzést nyújtja, hogy mostaztán, mostaztán , most te kisember, te fogsz győzni. Mindig ez megy. Kevésszer valósul meg belőle valamennyi. A mostaninak még nincs vége.

ulrike (törölt) 2011.07.16. 12:37:46

@Hepci: A rendőröknek már építik be, 12 megapixeles, 120 GB belső memóriával. Innentől kezdve nem kell az agyukat terhelni. 120 giga mindenre elég, még automata feljelentésmódban is.

2011.07.16. 12:43:27

@ulrike: jujuj...az sokba fog fájni, valóban...:( :D

ulrike (törölt) 2011.07.16. 12:44:52

@aszekelyek: Nekem volt egy haverom, aki a telefonszexre azt mondta, hogy neki nem vált be, mert az akkumulátora mindig hamarabb ment el, mint ő.

aszekelyek 2011.07.16. 12:45:55

@Letícia: Amiről én írtam, az nem két független elvált gyermektelen korrekt kapcsolata volt.Tompika KDNP-s? Biztos? Feriék a tv2-n negédezték, hogy két hét alatt otthagyta kláráért a családját, a második házasságát és a fiát is, aki később hozzá került, mert elhanyagolta és a gyerek lopott. A tipikus figyelmet akaró gyerek viselkedését hozta. Ez is hiányalapú.Nyilván nem kapta meg. Azt mondom, hogy ha valaki nőcsábász de nem nélkülözi a gyereke sem anyagilag sem érzelmileg az apját, akkor nem lehet ferivel egy lapon említeni. Tompika jöveleme eu képviselői, lehetővé teszi , hogy gondoskodjon a gyerekiről. Nem hallottunk olyat, hogy ne tenné meg. HA épp más néni is a legújabb játéka.

ulrike (törölt) 2011.07.16. 12:46:05

@Letícia: Sztem Hepci ügyes, nem fog fájni.

ulrike (törölt) 2011.07.16. 12:51:39

@aszekelyek: Nehéz ezt kívülről megítélni, elítélni meg pláne. Manyikével értek egyet, nagyon jól leírta. Házasságban is láttam már elhanyagolt gyerekeket.

2011.07.16. 12:51:42

@aszekelyek: micsoda? Tompinak azt elnézed, sőt magasztalod, ami miatt fletót meg elítéled, hlott az csak 1x lépett le??

Na, bejelentem, én is feladom. Te ennyire bele vagy zúgva a fideszfiúkba, vagy látensen imádod a fletót, én nem tudom, de valami nem kerek, az hót zicher! Ennyire nem lehet felnőtt ember elfogult csak az egyik irányban!!

2011.07.16. 12:53:58

@ulrike: biztosan tudod? :) Nem szeretek kockáztatni...:S Maradok barna...

6.Lenin 2011.07.16. 13:07:40

@hoplita:

Ennyire a látszat számít neked?
Szerintem, ha valós névvel, címmel kellene írni, meglepődnél mennyire más lenne itt minden.

Néhány évvel ezelőtt, mikor elkezdtem a neten írogatni, még nem kellett regisztrálni, akár minden hsz-t más néven írhattál, igazi káosz, szemét volt a legtöbb.
Amikor csak regisztrálás után lehetett, továbbra is anonim, tizedére csökkentek a hozzászólások és kissé kulturáltabb lett a hangnem.
Ennek a szubkultúrának pont a névtelenség a lényege, mindenki kiélheti, az amúgy kényesen takargatott, kisebb-nagyobb jellembeli torzulásokat.

Amúgy mire lennél kíváncsi az életrajzommal kapcsolatban?
Miért érdekel annyira az alsóneműmbe zárt titok, mit is rejtegetek ott?
Hitelesebb lenne a mondandóm, ha ismernéd az ott rejlő méreteket?
Most tényleg?

2011.07.16. 13:09:25

oppá : index.hu/belfold/2011/07/16/eclipse/

No ezzel kívánok további szép napot mára!:)

6.Lenin 2011.07.16. 13:18:37

@6.Lenin:

@nyünyüge, @panelburzsuj, @ulrike olvastam az engem érintő írásotokat is.
Sajnálom, de minden különösebb (ezen kívül, amit most írok) érzelmi kitörés nélkül átvészeltem.
Talán, majd legközelebb, mivel ha időm engedi és itt vagyok, elolvasom az írásaitokat továbbra is.

6.Lenin 2011.07.16. 13:27:08

Na, Pá!
Jelenleg hasznosabb tevékenységre is van kilátás, meg sikerült kiélnem a torzulásaimat az elmúlt néhány percben.
Szerencsére nem nagyok.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.07.16. 13:29:50

@ulrike: @Letícia: híveim, lájkoljatok! (s néha hozhattok ezt-azt, ajándékba)
Régóta vágyom egy Audira, de Knausz teljesen bizonytalan... :D

jjulie 2011.07.16. 14:00:22

@Hepci:

még örökölhetsz egyet

2011.07.16. 14:07:05

Ezt nem bírom kihagyni " a bennünk élő Török Gábor" miatt:

kepviselofunky.blog.hu/2011/07/15/most_van_vege_a_fidesznek

:D

@Hepci: akkor még dolgozz rajta!:D

jjulie 2011.07.16. 14:07:10

@aszekelyek:

nyilván egy fidesznyik félredugni, válni, zabigyereket csinálni is jobban tud, mint egy nem fidesznyik, bizony hülye aki nem látja, fidesznyikitaság egy teljeskörű, minőségileg magasabbszintű életfelfogás, mint a nem fidesznyikitaság, igen, igen, igen

panelburzsuj 2011.07.16. 14:11:12

@6.Lenin:

Van egy netszerte elterjedt praktikus, energiatakarékos megoldás a végtelenül asszertív egyéni szabású liberalizmusodra:

leszarom

Ha megtanulod használni, könnyedén lenyomhatod még a Hepci által kultivált Simple Hunglish-t is!

márta)) 2011.07.16. 14:35:56

Kovács: Az ördöggel is összefogna az MSZP, de a Jobbikkal nem

Nem reális az LMP-nek az a javaslata, hogy az ellenzéki pártok technikai koalíciót hozzanak létre - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában az MSZP alelnöke.
Kovács László kiemelte: a szocialisták és a Jobbik között olyan alapvető különbségek vannak, ami miatt nem lehetséges az összefogás.

A politikus szerint a Fidesz-kormány veszélyezteti a demokráciát, de a leváltásához nem tudnak összefogni egy olyan párttal, amely még messzebb áll a demokratikus értékektől és a jogállamiságtól.

A kormány leváltásáért az ördöggel is összefogunk, ha kell, de a Jobbikkal nem - hangsúlyozta.

Kovács László arról is beszélt, hogy a kormány tagjainak nincs füle az uniós vezetőktől érkezett kritikákra.
Példaként említette, hogy José Manuel Barroso egy nyilatkozatban úgy fogalmazott, számára a sajtó szabadsága szent, de nem látszott, hogy megértették, ezzel a magyar médiatörvényre utal az EB elnöke"

inforadio.hu/hir/belfold/hir-446036
**
Végre már, megszólaltak a szocialisták.
Pontosan ezt vártam tőlük, ilyen nyilatkozatot, hogy bármi áron nem fognak össze a Jobbikkal, még ha annyira fontos is a cél.
Annyira nem lehet "elrugaszkodott a társadalomban senki" hogy ne tudja hol a helye, milyen eszmét képvisel.

márta)) 2011.07.16. 14:38:33

Karácsony G. ötlete már akkor halott volt, mikor még ki sem mondta.
Hogyan lehet három párt eszméit egyszerre képviselni?????
El sem tudom képzelni. Pedig volt már ilyen!?!!
:((

panelburzsuj 2011.07.16. 14:49:03

@Letícia:

Előfordul, hogy a Fidesz koprsójának buzgó szögelése közben a saját ujjára (is) basz valaki ... :)

márta)) 2011.07.16. 14:50:11

A zsinagóga árnyékában dedikált a Jobbik elnöke

A zsinagóga árnyékában gyűlt össze az a mintegy nyolcvan fős tömeg, akik Vona Gábor saját könyvének dedikálására érkeztek.

A szignózás előtt Vona rövid beszédet is tartott, megejtett néhány szót Magyarországról és helyzetéről politikai, gazdasági és társadalmi szempontokból nézve.
Kifejtette, hogy hazánk a görögök sorsára juthat, hogy Orbán Viktor nem jobb, mint Gyurcsány Ferenc, vagy Bajnai Gordon voltak.

A különbség - mondta a Jobbik elnöke - hogy a jelenlegi államfő barátnak mutatja magát, mint elődeiről nyíltan lehetett tudni, hogy ők az ellenség, ezért Orbán bizonyos tekintetben még veszélyesebb is."

www.pecsistop.hu/articles/article.php?id=907399

hm. az elképesztő ötletek helyett az ellenzéki pártok jobb lenne ha megvalósítható politikai ""formációban" gondolkodnának.
Mert mig ők (a szocik, az Lmp. ) szervezkednek, keresik a helyüket, addig esetleg szépen erősödik a Jobbik.

márta)) 2011.07.16. 15:04:07

Úgy a magam módján már szinte "sajnálom" az Lmp. politikust.
Kapja a "sarazást" rendesen most minden fórumon:)
Hiába lehet érteni a felvetés lényegét. Mégis........
Én nem szeretek "sarazni" senkit.
Csak azt aki megérdemli nagyon, de nagyon.

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2011.07.16. 16:22:26

@márta)): "Hogyan lehet három párt eszméit egyszerre képviselni?"

Hogyan lehet három párt saját képviselőinek UGYANABBAN a parlamentben ülni, és közben képviselni a saját eszméit???

ulrike (törölt) 2011.07.16. 16:39:13

@6.Lenin: Kicsit sokat képzelsz magadról. Én rólad nem írtam egy szót sem. Egyébként is, te vagy, kinek működése kötetekre rúg. Nem kell ahhoz hozzátenni semmit, a klasszikusok klasszikusok. Vagy klasszicizálók, mihez nagyon kevesen értenek.

menőmano 2011.07.16. 16:49:17

@panelburzsuj:
Te nagyon tuti vagy. irtam már?

:))))))))

ulrike (törölt) 2011.07.16. 16:59:52

@márta)): 'Hogyan lehet három párt eszméit egyszerre képviselni?????'
Pártoknak eszméi?
Eszméletlen.

megszűnt 2011.07.16. 17:06:12

@menőmano:
Ilyen szépen, pozitívan még nem írtad Neki.

márta)) 2011.07.16. 17:11:25

@2. e-képviselő:

UGYANABBAN a parlamentben ülni"
Mert egy demokratikusan müködő parlamentben igy szokás!
Az hogy müködik e vagy sem úgy ahogy kellene, már egészen más kérdés.

Igen. Hogyan lehet képviselni a Jobbik és a másik két párt eszméit egyszerre képviselni. Áruld már el!
Várom a választ.

megszűnt 2011.07.16. 17:12:19

@aszekelyek:
"A politika meg igazságot és igazságtevést árul... Azt az érzést nyújtja, hogy mostaztán, mostaztán , most te kisember, te fogsz győzni. Mindig ez megy."

Az ember reménykedik. Ahogyan a dal mondja: az ember mindig többre vár, azt se bánja, ha partizán..:):) nem biztos a szöveg..:):)

márta)) 2011.07.16. 17:20:06

@ulrike:
Miért? Kell hogy legyen.
Egyébként mit képviselnének?
A Jobbiknak is van, de még mennyire, hogy van.

ulrike (törölt) 2011.07.16. 17:21:29

@márta)): 'Egyébként mit képviselnének? '
Látom, lassan kezdi kérdezni a helyes kérdéseket. Így tovább.

márta)) 2011.07.16. 17:27:48

@ulrike:
Mit? ha nem lennének céljaik, eszméik.?
Mit nem lehet ezen érteni?
Nem kell olvasni amit irok, ha nem tetszik.
Vagy tegyél fel Te is szűrőt. és kész.

márta)) 2011.07.16. 17:29:37

@ulrike:
Bocs. most vettem észre, hogy magázódunk.

ulrike (törölt) 2011.07.16. 17:31:29

@márta)): Csak némi iróniát szándékoztam a nem tegezéssel jelezni. Nem kell magázódni. Nehézkes.

panelburzsuj 2011.07.16. 17:35:52

@knausz:

Nagyon hasonló elismerésben volt már részem.

De semmiféle tekintetben se szeretnék zsülivel cserélni ! ... :)

ulrike (törölt) 2011.07.16. 17:40:05

@panelburzsuj: Katonáéknál volt úgy, hogy három letolás számított egy dicséretnek. Nagyban javította a statisztikát.

lüke 2011.07.16. 17:45:13

ójaj:)
tényleg, ö merre van?
sziasztok:)
nem lehet a márta másé
mert a márta már tamásé
de hát én nem értek semmit:)
söt! nem is akarok:)

panelburzsuj 2011.07.16. 17:45:23

@ulrike:

Akkor se rendelek pezsgőt.

No pasarán!

Egy se!!

:)

megszűnt 2011.07.16. 17:45:41

@panelburzsuj:
Na igen. Az ember csak maradjon önmaga.:)

megszűnt 2011.07.16. 17:47:23

@lüke:
És ha tényleg nem érti? Ez sose jutott eszedbe?:)

lüke 2011.07.16. 17:48:17

nemcsak
itt a poszton a menyecskéknek, és az uraknak a nap
jelentem :a magyar tengeren is:)

ulrike (törölt) 2011.07.16. 17:48:53

@panelburzsuj: Ezt már szeretem, semmi elhajlás. Jobb is, ha az magamat magam dicsérem, mert jobban érthető a mögöttes szándék.

lüke 2011.07.16. 17:49:18

@komment1: :))
kopasz
´zugyis itt menö a magyar tenger észek közt

lüke 2011.07.16. 17:51:39

@knausz: mindenkiröl a jót a feltételezem:)
má`csak ilyenek maradunk,legalább kettecskén:)

lüke 2011.07.16. 17:53:32

@ulrike
meg úgyse dicsér senki:)
(dicsérd magad, úgyse dícsér senki, otthon ezt tanították:)

ulrike (törölt) 2011.07.16. 17:54:51

@panelburzsuj: És pezsgőt attól még rendelhetnél. Nem rendeletlen vagy, hanem rendületlen. Én a szárazat kedvelem.

ulrike (törölt) 2011.07.16. 17:59:28

@lüke: Ez sajnos így van. Ezért is volt jó az a megközelítés, mert anélkül, hogy egyetlen dicséretet is kaptál volna, egy idő után minden más személyedre vonatkozó megjegyzést át tudtál vezetni a pozitív rovatba. Volt olyan, ki egész gyorsan gyarapodott.

megszűnt 2011.07.16. 18:03:29

@lüke:
Ilyenek maradunk, de mit érünk ezzel is?:)

Kit anya szült, az mind csalódik végül,
vagy így, vagy úgy, hogy maga próbál csalni.
Ha kűzd, hát abba, ha pedig kibékül,
ebbe fog belehalni.

(József Attila)

márta)) 2011.07.16. 18:03:39

@ulrike:
Amennyit mi kommentelünk egymással, teljesen mindegy, tegeződés, vagy magázódás.

ulrike (törölt) 2011.07.16. 18:06:54

@márta)): Nem kell semminek sem több jelentőséget tulajdonítani, mint amennyi van benne, vagy nincs benne. Egye fene, ahogy akarod, engem sem ez, sem az nem zavar. A hiánya sem.

ulrike (törölt) 2011.07.16. 18:08:06

@knausz: Maga ma kissé olyan lemondónak tűnik.

lüke 2011.07.16. 18:08:55

@knausz:
nekem egy Flóra vers jutott eszembe:
szeress most nyugalom,
nyugodj most szerelem:)

márta)) 2011.07.16. 18:10:58

@ulrike:
Na látod?! Ebben teljesen egyetértünk.
Egyébként én leirom a kommentem, vagy nem. Nincs szükségem válaszokra. kérdésekre sem.
Érted.

megszűnt 2011.07.16. 18:11:03

@ulrike:
Maga tán vidámabb? És akkor én megyek koncertre..

Tiéd:
www.youtube.com/watch?v=XiMp0YCs644&NR=1

lüke 2011.07.16. 18:11:28

@ulrike: nekem jöhet a Dom Perignon is.)

Balt 2011.07.16. 18:12:33

Na mi az, mindenki lusta a linkre kattintani? Akkor kénytelen vagyok az egészet hozni, mert nem kis fricska...: :))

kepviselofunky.blog.hu/2011/07/15/most_van_vege_a_fidesznek

"Most van vége a Fidesznek
2011.07.15. 14:12 K. Funky

A bennünk élő Török Gábor azt súgja, bizonyára voltak olyan szavazók az utóbbi hónapokban, akik csalódtak a Fideszben, és elfordultak tőle. A bennünk élő DeDi-elemezőnek kell ilyenkor lebirkóznia a bennünk élő sarlatánt, hogy ebből azért még túlzott következtetéseket ne vonjunk le.

Aztán van, hogy olyat látunk, amitől még mi is alig bírjuk türtőztetni magunkat és nem letépni a szürke kardigánt.

Na, most van vége a Fidesznek!

A rendőrök, pedagógusok, orvosok, újságírók, mikrobiológusok és gördeszkások elveszítését még csak-csak átvészelné a párt, de hogy Hatvan volt szocialista polgármestere is olyan nyíltan forduljon el tőlük, hogy csatlakozzon a Facebookon a "Megbántam, hogy a Fideszre szavaztam" - csoporthoz, azt a politológia mai állása szerint a Fidesznél monolitikusabb szervezetek se bírnák ki. Viszlát, kétharmad, viszlát, NER, viszlát, NENYI, jó volt veletek, de akkor ez ennyi volt.

És ha nem lennénk ennyire úriemberek, bizonyára megemlítenénk a nemzetek sorsát befolyásoló makrotrendek mögött húzódó, apró kis személyes történetet is, valami olyasmi szöveggel, hogy Érsek Zsolttól amúgy sem áll távol a hűtlenség, aminek bizonyítására belinkelnénk ezt a Blikk-cikket. [http://www.blikk.hu/blikk_aktualis/20070810/kolleganojevel_csalta_meg_feleseget_a_haromgyerekes_mszp-s_honatya/] Még szerencse, hogy inkább azok vagyunk."

panelburzsuj 2011.07.16. 18:12:47

@ulrike:

Oké, legyen ez itt a reklám helye (mint a gyógyfördők falán a hálatáblák .. :)

A Hungaria Extra Dry volt ez egyetlen szer, ami nagyobb megázkódtatás nélkül át tudott vezetni még a legbrutálisabb másnapossságból az éledező aznaposságba.

ulrike (törölt) 2011.07.16. 18:14:52

@panelburzsuj: Nem láttad, hogy lüke a Dom Perignont favorizálja! Te meg jössz itt Hungáriákkal. Sose szerettem a Fenyőt.

ulrike (törölt) 2011.07.16. 18:17:01

@márta)): OK, bocs, irkálj csak nyugodtan.

ulrike (törölt) 2011.07.16. 18:18:22

@lüke: Láttad, panel miket ajánlgat itt? Hungáriákat. Jó, hogy nem a 100 tagú cigányzenekart. Vagy ilyen habzóbor nincs is?

lüke 2011.07.16. 18:21:39

@ulrike:
s akkor se utálom meg a DOm P.-t:))))))))))

hoplita 2011.07.16. 18:22:56

@Letícia:
Zeller, ja...meg egy kis lófasz..:)))

Holnap főzöm, ma még szombat van.

2011.07.16. 18:22:57

Szép estét!:)

@Balt: már belinkeltem, de nem írtam hozzá semmit se, csak azt, hogy a "bennünk élő Török Gábor" szlogen nagyon tetszik...:)

@ulrike: jééé:) Én sem...másoló ripacsnak tartottam mindig.

lüke 2011.07.16. 18:23:30

@ulrike: láttam, nem ismerhet minden szerzetest személyesen.)

ulrike (törölt) 2011.07.16. 18:23:46

@lüke: Majd előjegyzem. Egy ládával elég lesz?

panelburzsuj 2011.07.16. 18:25:09

@ulrike:

A sznobok mások asztaláról informálódnak saját ízlésükről.

Egy bányászkollégium szeszileg realistább. Nem piknik, hanem túlélőtúra ...

2011.07.16. 18:25:20

@hoplita: ja. Lovat is teszel bele? A lóhús az édes..:)

@márta)): nofene...monológ?:)

hoplita 2011.07.16. 18:25:30

@6.Lenin:
"...Ennyire a látszat számít neked?..."

Na, erről ennyit.
Én pont arra tojok nagy ívben.

ulrike (törölt) 2011.07.16. 18:26:12

@lüke: Mindet nem, de legalább ezt az egyet ismerhetné.:))).

ulrike (törölt) 2011.07.16. 18:27:07

@Letícia: Igen, és a fedőlikőrje sem az igazi.

lüke 2011.07.16. 18:28:18

@ulrike: láttam, nem ismerhet minden szerzetest személyesen.)

@Letícia:nem ,csak egyszerüen strukturált

megszűnt 2011.07.16. 18:29:01

@ulrike:
Köszönöm.

További jó társalgást kívánok a blogtársaknak!:)

2011.07.16. 18:30:44

@ulrike: fedőlikőr? Az meg milyen?

@lüke: ez de elegáns kifejezés...nekem eddig a kedvencem: egyszerű, mint a faék!:))

Hú, írjunk valami politikai dolgokat, mert jön itt menőmanó és ki lesz akadva, hogy "csak úgy" beszélgetünk és még jól is érezzük magunkat..:)))

2011.07.16. 18:31:49

@knausz: köszi, Néked is a legjobbakat!:))

ssi 2011.07.16. 18:32:12

@Letícia:
az látszik, hogy mi nem fogunk egyet érteni, de nincs semmi gond ezzel .. más generáció, élettapasztalat és mentalitás .. csak pontosítok egy csöppöt lezárásképpen:

konkrét történet .. 30-as ismerős .. 4 kisgyerek .. apuka mellélépése kellett, hogy tisztán lássanak .. azóta mind a két szülő újraházasodott .. gyakran találkoznak - már a féltestvérekkel is .. hát ilyen is az élet :-))

környezetemben nagyon sok a 40-50-es elváló .. s már van új kapcsolat is új elfoglaltságokkal .. kiüresedett a régi, pedig sok mindennek elébe lehet menni .. :-(( ilyenek is az emberek

ulrike (törölt) 2011.07.16. 18:38:01

@Letícia: Beért a pezsgő, felnyitják, kiszedik az összefagyasztott seprőt (utolsó időszakában fejen állva érlelték, mint a renitens csemetét), majd pici kis likőrt töltenek bele (ezzel állítják be szárazságát, vagy édességét), majd dugózzák.

ssi 2011.07.16. 18:40:33

Kovács László azt is mondta, hogy csak a saját véleményét mondja, mert párton belül nem egyeztettek még .. miért nem vár a párt egységes álláspontjáig? .. Gy.F. se várt .. szoci sajátosság?

lüke 2011.07.16. 18:47:48

@panelburzsuj
ez uli szabadalma, tudtommal:)
@manyike: a nökröl?

lüke 2011.07.16. 18:49:16

@manyike: midlife crisis
/de szebb is egy 20 éves,mint egy 50-s/

nyünyüge 2011.07.16. 18:51:06

@ulrike:
"fejre állítva érlelik, mint a renitens csemetét" - ez nekem új - porosz módszertan vagy valami alternatív elmélet :)?

panelburzsuj 2011.07.16. 18:51:33

@ulrike:

Hát hiába töröm magam, hogy időt, számot, személyt egyezetessek?

Voltak.

Bakker ... :)

ulrike (törölt) 2011.07.16. 18:53:27

@panelburzsuj: Nem megmondta a lüke, hogy Dom Perignont igyál, ne Hungáriát!:))))
Egy orvos már csak jobban ismeri a szerzeteseket, mint egy bányász.

lüke 2011.07.16. 18:53:28

@ulrike: mennyi van benne
17 kell ,meg nekem egy:)
Mártinivel.)

ssi 2011.07.16. 18:58:04

@lüke: "a nökröl? " - ezt így nem értem ..
- amúgy, hogy a gyerek kötelesség-e a házasság fenntartásához ..
- pl. 50 éves hapsi elvált a 45 évestől, új párja 53, a felesége pasija 37

ulrike (törölt) 2011.07.16. 19:01:41

@lüke: Miért 17?
Mártinivel???. Megüli a ... mindenedet. Nincs detoxikáló, mi helyrehozna.

2011.07.16. 19:02:55

@lüke: :)))

@manyike: Kovács nagy kujon...:))

lüke 2011.07.16. 19:03:17

@manyike: végre egy okos nö:)
az igazságtalan életben:)
KL nö ügyeiröl volt ismert- poénkodtam, mert GYF öregecske feleségecskéröl zürzavart

2011.07.16. 19:04:05

@manyike: ez egy jó csere volt a csajnak!:)) Egs!:))

lüke 2011.07.16. 19:05:11

@ulrike: Mártinéni 17-n vannak*:)
meg én:)
neked ez nagyon sokba fog kerülni,de meglátod megéri:))))))))))))

2011.07.16. 19:10:34

@manyike: jó én tudom milyenek, mert még ha vicces, de én is emberből vagyok. Úgy pontosítok az álláspontomon, hogy én nem tudnék egy 4 gyerekes családapával kavarni és elszedni a családjától. Nincs az a szerelem.

A többi meg érdekes amit írtál, és örülök, hogy vannak szerencsés újrakezdők...:))

@lüke: látszatra szebb is, valóban. De annak is szebb lesz majd egy vele egykorú vagy hasonló...szóval a pasi test sem lesz 50 évesen 20. Max. ha van elég pénze, akkor késő csalják meg...:)) (Jaj a májam...de pöttyös!:)

2011.07.16. 19:13:09

@lüke: Már(ti) zen hét?:DDD
Kolosszális vagy!:)
Tényleg sokba fog fájni, ám megéri!:)

ssi 2011.07.16. 19:16:55

@lüke: sok megcsaltnak tudott feleség remekül (ki)használja a helyzetet :-)
@Letícia:
van 25 éves érett és 50-es infantilis .. ki milyenhez vonzódik ..:-) önmagában a kor nem a lényeg .. :-)

munkakapcsolat, majd barátságból indult .. nem volt tervezett, se számítás .. sőt! .. de hát a biológia, a kémia az emberekben óhatatlanul működik .. de legfőképpen, hogy az általános közérzetre, teljesítményre hatott mindenkinél pozitívan :-)

ssi 2011.07.16. 19:18:57

Karácsonyi ötlet lényege nagyon szokatlan ..

elmélete: még érthető
1. 3 ellenzéki párt szövetkezik
2. 2/3-dal választást nyernek
3. előre egyeztetett módosításokat megteszik (adó-, választási tv.)
4. feloszlatják magukat
5. új választást írnak ki, már minden párt külön, megszokottan indul

technikailag nagyon nehéz ügy .. sokak szerint kivitelezhetetlen
- maga a szövetség megkötése: pl. mikor, hogyan?
- jelöltállítások bonyolultsága
- választók meggyőzése

tartalmi hozadéka: ezt várom .. akár még hasznos is lehetne :-)
- milyen lenne a következő igazi kormány? ki mit ígér?
- pártoknak minél előbb kellene a programjukat egyértelműsíteni?
- LMP-ről, Jobbikról most hihető, hogy kormányon se lennének másmilyenek?
- közös cél (mostani kormány leváltása, de főleg konkrét okai!!) hogyan befolyásolja, alakítja a választásokon indulók programjait

egy időre búcsúzom, most még lehet kertészkedni :-)))

nyünyüge 2011.07.16. 19:19:51

---
némileg rázósabb téma, mint Kovács expártelnök et. szerelmi élete:

index.hu/belfold/2011/07/16/eclipse

ulrike (törölt) 2011.07.16. 19:20:44

@lüke: A szárazon vagy az édesen a Mártinit. Esetleg szárítva, mint indiánok a jerkyt?
Attól tartok, túl sokba. Pénzről nem is beszélve.:)))))

ulrike (törölt) 2011.07.16. 19:24:01

@Letícia: Te meg utána kiszögelheted klubod falára a bőrét.

ulrike (törölt) 2011.07.16. 19:26:19

@nyünyüge: Van, aki a mazo-t szereti. A szado-t nem mertem elé írni, mert még félre értenék.

ulrike (törölt) 2011.07.16. 19:31:17

@manyike: 'technikailag nagyon nehéz ügy .. sokak szerint kivitelezhetetlen'
De facto úgy is lehet együttműködni, hogy de jure nem működsz együtt.
'Jé, szomszéd úr, hát maga is?'

2011.07.16. 19:32:50

@ulrike: ? Nem tudom, mit hova szögezek. Klubom meg sok nincs, ha ezt leszámítjuk...:)

6.Lenin 2011.07.16. 19:34:07

@nyünyüge:

Hát elég hálátlanok a bogtársak, persze nem mindenki a feladattal van elfoglalva.
Lehet lazítani is?

(ne vedd komolyan, amit én írtam)

2011.07.16. 19:38:09

@nyünyüge: már ezt is belinkeltem...:(

Rázós és érdekes, hogy Pintér Hajnalka sem védhetetlen. Most kezdjem el szegény lányt sajnálni?

lüke 2011.07.16. 19:42:34

@Letícia: :))
ez a Pintér ügy már e:)liptikus pályán van

panelburzsuj 2011.07.16. 19:42:41

@Letícia:

Pöttyhöz:

Jókiállású haverom (kábé a "pesti csibész" mintaképe) úgy szokta elállítani az egy-egy kiugróan csábos küllemű nő láttán a társaságban beinduló nyálképződést:

- Áhh, ezt is unja valaki ...

2011.07.16. 19:48:18

@ulrike: aha...és annak milyen a bőre? Na hagyom, biztos úgy van!:))

@lüke: köpött a maci...:)) Asszem lassan kormánytagok cseréjének évadja következik a soros EU-elnökség után.

@panelburzsuj: :))

nyünyüge 2011.07.16. 19:54:55

@ulrike:
pedig milyen jó kis írást rittyenthetne éjszaka aszekelyek az apró villában évtizedek óta rendszeresen zajló szado-mazo orgiákról, amiről egyik keresztányának másodunokatestvére révén hiteles információkkal rendelkezik.

2011.07.16. 20:00:54

@nyünyüge: ez nagyon jó!:) Ilyeneket még!:)

2011.07.16. 20:03:51

@nyünyüge: és arról is írhatna, hogy Tompi miközben csábít, csak a haza és haladás, meg a haza, nemzet és család szlogen lebeg a szeme előtt, mert ő missziót teljesít, mert a Semjén is megmondta, hogy 2014-ben félmillióval többen kell legyünk!:)

márta)) 2011.07.16. 20:04:38

@ulrike:
Nem kell bocsánatot kérni. Nincs miért.
Egyébként nyugodtan irkálok.

ulrike (törölt) 2011.07.16. 20:10:17

@Letícia: 17 rétegű. ÉBRESZTŐ, ITT A TEJ. Vagy pezsgőt inkább?

nyünyüge 2011.07.16. 20:11:39

Tud valaki franciául?

www.lemonde.fr/europe/article/2011/07/16/la-hongrie-un-etat-autoritaire-au-coeur-de-l-europe_1549539_3214.html

Mert én sajnos elakadtam pár évtizede valahol a "Et qu’est-ce que c’est là,en haut,sous le plafond? C’est une lampe." környékén.

ulrike (törölt) 2011.07.16. 20:14:50

@nyünyüge: Magam is ettől tartok.
Ráadásul 8 évig egyfolytában. Hogy bírhatták ennyi ideig? Másod unokatestvérrel.

ulrike (törölt) 2011.07.16. 20:16:51

@márta)): Vettem, tedd azt. Azért majd belepillantok, de nem rekommentelem a kommentedet, hacsak nem szólítasz fel rá.

panelburzsuj 2011.07.16. 20:17:22

@nyünyüge:

Lássuk: francia, Francica ...

Dom Pérignon kedvelői körében érdeklődtél már? :)

2011.07.16. 20:17:22

@ulrike: hm. Nem, tejet nem iszom. :S

panelburzsuj 2011.07.16. 20:21:11

@panelburzsuj:

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából:

hu.wikipedia.org/wiki/Fleur_Delacour

"Weasley-ék eleinte ki nem állhatják a lányt, mivel fellengzős, nagyon tudatában van saját képességeinek és nem kifejezetten érdekli mások véleménye; így szert tesz a "Francica" gúnynévre"

De hogy vajon miről jutott eszembe pont ez a karakter?!? ...

2011.07.16. 20:23:29

@ulrike: tudom. Iszom calciumot.

lüke 2011.07.16. 20:24:49

@nyünyüge: nana
van vizsgám
@Letícia: ne feszesegesd:)

2011.07.16. 20:26:32

@lüke: jóóóóóóó!:) Nem, nem fogom.

ulrike (törölt) 2011.07.16. 20:30:31

@lüke: 'ne feszesegesd'
Szétreped.

lüke 2011.07.16. 20:36:11

@ulrike:
maga mindet kimondja
én meg elhibázom, itt a giccses naplementében azzzirrrást

nyünyüge 2011.07.16. 20:38:22

@nyünyüge:
amúgy be kellene vezetni a közvéleménykutatók kiadványaiban is az (x) jelzés használatát...

2011.07.16. 20:40:25

@ulrike: ?

@lüke: nekem írtad, én értettem.És ez a lényeg!

6.Lenin 2011.07.16. 20:47:23

@nyünyüge:

Én szívesen válaszolnék neked, de nem akarom a többieket most megzavarni politikai kérdésekkel.

ulrike (törölt) 2011.07.16. 20:48:36

@Letícia: Nem hagyom magam kifaggatni.
P.S. Ha a bőrt túlfeszíted szárításkor, megreped, akár ha 17 rétegű is.

lüke 2011.07.16. 20:52:29

@nyünyüge:
egy hvg cikket, a csájni ME látogatását, Hillary beszédét
és OV fellengzös magyar dicséreteit idézi
közben megírja Trianont
merci pour les francais:)

lüke 2011.07.16. 20:57:55

@ulrike: az a patikus, akinek tudni kell
nyögdijas pínéninek nem kö` semmit tudni

2011.07.16. 21:02:37

@ulrike: nem faggatlak én, eszemben sincs!:P Amire kíváncsi voltam, az a P.S.-ben magad leírtad. De szót fogadok lükének, nem feszegetem.

ulrike (törölt) 2011.07.16. 21:08:09

@Letícia: Nem vettem faggatásnak. Én magam csak hülyültem. Bocs. Nehogy összevesszünk itten még a végén. Legalább is ezen. :)))))))
Szerintem lüke pedig mindig halálosan komoly.:))))))))))))))))))

ulrike (törölt) 2011.07.16. 21:10:30

@lüke: Írni kéne egy válasz cikket, hogy ők meg macerálják a chambermaideket. Micsoda demokrácia!

6.Lenin 2011.07.16. 21:11:48

@nyünyüge:

Nincs a böngésződben fordítás kiegészítés?
Érdemes elolvasni a cikket.

Bocs, a többiektől.

ulrike (törölt) 2011.07.16. 21:15:06

@panelburzsuj: Most veszel pezsgőt, vagy nem. Csak 18 kell. Mi az egy bányásznak?

ulrike (törölt) 2011.07.16. 21:22:29

@nyünyüge: Vigyázz tolmácsokkal. Rendőrség, külföldi fogás, tolmácsos kihallgatás.
- Kérdezze meg, hol a pénz.
- Azt kérdezik, hol a pénz.
- Nem mondom meg.
- Azt mondja, hogy nem árulja el.
- Mondja neki, ha nem köp, nagyon megverjük.
- Azt mondják, ha nem árulja el megverik.
- OK, a templom mögötti harmadik fa alatt van elásva.
- Azt mondta, főnök, inkább megdöglik, de akkor sem árulja el.

ulrike (törölt) 2011.07.16. 22:35:14

@panelburzsuj: Hát így bízzon az ember a bányászokban?:)))

panelburzsuj 2011.07.16. 23:00:48

@ulrike:

Így bízzon az ember (legalábbi annak ulrike-alfaja... ) a világkép-apparátusa azon részterületének megbízhatóságában, amelyet "értő olvasás" terminussal illetnek az ismeretológusok.

(Őszintén? A valódi, befejezett bányássza vált cimboráktól tartanék legjobban, ha kiderülne, hogy magamat is közéjük soroltam ... :)

graycivil 2011.07.16. 23:16:41

@nyünyüge:

"Koki + saller: brutálisan nekiment Orbánnak a Le Monde

Magyarország? Tekintélyelvű állam Európa szívében címmel kommentálta a magyar kormány intézkedéseit szerkesztőségi írásában a Le Monde című francia napilap szombat délután megjelent számában."

hirszerzo.hu/belfold/20110716_le_monde_orban

"A Le Monde szerint "diadalmas megválasztása óta a kommunista rezsim egykori ellenállója, aki bátran követelte a szovjet csapatok távozását", "Brüsszel orra előtt erőltetett menetben felhúzott egy az európai értékektől teljesen idegen modellt: irányított gazdasággal és leszűkített szabadságjogokkal". "

F.Y.DESZ!

graycivil 2011.07.16. 23:20:09

"Obama nem alázkodott meg Peking előtt

Az amerikai elnök - semmibe véve a Pekingből érkező éles bírálatokat - szombaton a washingtoni Fehér Házban fogadta a dalai lámát."

hirszerzo.hu/kulfold/20110716_dalai_lama_obama

Orbán viselkedése már "politikai dubajozás". Csak itt rendkívül bizonytalan a "prostipénz".

megszűnt 2011.07.17. 02:04:51

@hoplita:
TESTVÉREM! A Jobbik él. Ott kellett volna lenned az Ismerős Arcok koncerten és akkor velem csápolhattál volna az első sorokban és ilyen süket is lennél, mint én.:)

Erős 2 órás koncertet nyomtak. Fergeteges volt!

Cikkhez: Ez a Jobbik nem csatlakozik az MSZP- hez meg az LMP-hez, mert ez a Jobbik nem csak egy párt. Több annál.

Az Ismerős Arcok koncertjén mindenféle generáció volt, de leginkább az én korosztályom és az alatti, kicsi gyerekekig. Hosszú időre utánpótlást jelent ez a Jobbik szavazótáborának.

Tanultunk egy új dalt közösen és volt József Attila feldolgozás is, a Nincsen apám, se anyám és hát rengeteg mindent, de én valahogyan mindig előrébb kerültem, így végülis megsüketültem, de Nyerges Attila hangja volt az utolsó, amit hallottam, szóval jól van ez így.:)

menőmano 2011.07.17. 08:12:53

Jut eszembe. A Jobbik egy szélsőjobboldali, radikális párt. Aki a cigány- és zsidó gyűlöletéről is nagyon híres.

"Vona Gábor ahhoz hasonlította Orbán Viktor politikáját, mint amikor "Adolf Hitler a második világháború végén egy csodafegyver ígéretével küldte a németek ezreit a vágóhídra. Ami Hitlernek a csodafegyver volt, az Orbán Viktornak a Széll Kálmán Terv." A Jobbik szerint ezzel szemben igenis újra kellene tárgyalni az államadósságot ahelyett, hogy "Magyarországot újra és újra feláldozzuk valakik meggazdagodásának oltárán."
...................................................................................

"Jobbik nem csak egy párt. Több annál."
..................................................................................

Úgy bizony, de még mennyire, hogy több. Ott fent a szöveg amit hangoztatnak!!!!!! Mily nagy öröm, hogy még gyerekek is hallgatják!!!!!

Az ilyen- és hasonló szöveg, amit idemásoltam engem mindig nagyon felháborit. Ha lennének is jó ötleteik" ezt az eszmét én nem tudom elfogadni..

oszt.kész.ennyi.

:)

http://www.jobbik.hu/rovatok/parlamenti_hírek/vona_gábor_az_államadósság_elleni_háborút_elveszt

megszűnt 2011.07.17. 08:31:31

ATTILA SZERETÜNK BENNETEKET!!

A vadiúj dal szövegéből, idézek ide, miközben jelzem, még mindig nem hallok:

Álmaimban otthon járok, ismerős a táj,
Nem számít a távolság és nem számít, ha
fáj;
Nem számít a búcsú sem, s hogy miért
gondolok rád,
Nem feledem és jövök vissza hozzád.

Refr.:
Veled zuhanok a végtelenbe,
Beleálmodlak az életembe,
Emlékedet a szellő hozza,
Bánatomat az eső mossa
El…

Borzasztó.. Egy kicsit próbálom visszaadni a hangulatot, amíg nem jön klip, amin én jelenek meg, amint ott énekelek..

www.youtube.com/watch?v=GLjN1DTA5UA&feature=related

márta)) 2011.07.17. 08:33:08

@ulrike:

irkálj csak nyugodtan."

hm. még szép, hogy megengeded.
nem mintha túlzottan érdekelne a véleményed.

márta)) 2011.07.17. 08:35:46

Megnyugtathatom a menyecskét, hogy az MSZP. (nyilagkozatuk alapján) az ördöggel cimborálna" inkább mint a Jobbikkal.

megszűnt 2011.07.17. 08:39:31

@márta)):
MSZP már nincs. De a Jobbiknak van jövője.

Az a sok huszonéves fiatal és negyvenesek és egészen kicsik.. mind a Jobbikot fogjuk támogatni!!

porfelhő 2011.07.17. 08:52:05

Lázár János: Ez nem avantgarde törvényalkotás!"

Soha nem háborúzna Lázár János Kövér Lászlóval, de „ami a törvényalkotás lassítását illeti, a házelnök úr téved”.
Más volt a ’90-es évek eleje, mint ez a mostani világ.
Engem azért jelölt Orbán Viktor miniszterelnök úr frakcióvezetőnek, hogy a „nagy öregek” döntéseit valósággá kovácsoljam - mondja a Fidesz frakcióvezetője, hozzátéve: a körülményeskedést nem engedi meg a mai helyzet.

És soha nem hallotta még választópolgártól, hogy „túl gyors a tempó”, ezt szerinte a politikusok mondják. Lázár az egyházügyi törvény apropóján közölte: ideje, hogy a KDNP szembenézzen azzal, ez nem koalíciós kormány."

nol.hu/belfold/_ez_nem_avantgarde_torvenyalkotas____

Hm. Úgy bizony. Más ez a világ. De még mennyire, hogy más.
Nem emlékszem rá, hogy kérdezték volna a választópolgárt, gyors- e avagy lassú a törvény alkotás.
Igaz. volt amit" megkérdeztek, nem számít hogy már rég be volt vezetve, eldöntött tény volt.
ilyen ez.

porfelhő 2011.07.17. 08:56:22

Nem csak az orvosokat kötnék röghöz "

A mérnökképzés felé terelnék a felvételizőket, de a kormány szeretné, ha a műszakiak is itthon kamatoztatnák tudásukat.

A kormány fokozatosan emelni akarja az államilag finanszírozott férőhelyek számát a műszaki és természettudományos képzésben - mondta az oktatási államtitkár az MTI-nek adott interjúban.

Hoffmann Rózsa beszélt arról is, hogy ősszel nyilvánosságra hozzák az állami felsőoktatási intézmények listáját, mivel akkor kerülhet a parlament elé az új törvény tervezete.

Közlése szerint felvetődött, hogy szerződést kössenek az államilag finanszírozott képzésben résztvevő hallgatókkal arról, végzésük után meghatározott ideig itthon kamatoztassák a tudásukat"

www.hirado.hu/Hirek/2011/07/17/04/Nem_csak_az_orvosokat_kotnek_roghoz.aspx

Betonpolitika, avagy röghözkötöttség.
Jó.
:)

ssi 2011.07.17. 09:04:20

Szép jó reggel Mindenkinek! Beugrottam, mi újság .. találtam is vmit

@knausz: Kedves Timi!
Beszélgetni szeretnék veled s sokat. Lehet?
Megérteni szeretném egy magyar honfitársamat. Engeded?
Hazámat szeretném jobban megérteni az élet hozta véletleneken keresztül is. Segítesz?
Nem tudom most minden kérdésemet feltenni, de nem időhiány miatt ...

Úgy látszik, hogy a jobbikos szavazó számodra a "TESTVÉR", a többiek meg a "kedves Blogtársak"? - semmi gond :-)))

A zenélésen, csápoláson, fergeteges hangulaton, a sok, már ismert és a most tanult új dalon, József Attila és más nagy költőink verseinek feldolgozásán, a rendszeres összejöveteleken túl, hogy az emberek viszik a családjukat, s óhatatlan a több generáció ...
1. mi indokolja számodra az alábbi szavaidat?
"ez a Jobbik nem csak egy párt. Több annál."

2. ha a többi párt is rendezne a maga eszméjére hasonlóakat, akkor
- ez hatna a támogatóikra?
- biztos mindenhol lenne is ilyen igény, csak nem használják ki?
- vagy ilyen csak a hagyományos magyarság és kereszténység védelme köré gyűlhet?
- mely nagy költőink elfogadhatóak a Jobbik számára, vagy kik nem?

3. mikor 4 évenként elmész szavazni e bulik - számodra felemelő - hatásán túl mi az amiért a Jobbikra szavazol?

4. ezen bulik milyen hétköznapi tetteknek, gondolatoknak a jelképei?

5. ismeretségi körödben nem látsz példákat arra, hogy a családok tagjai nem ugyanazon pártot támogatják?

6. írtad, hogy most augusztusban körbe nézel Németországban, s lehet hogy ott maradsz
- ez gazdasági megfontolásból történne? munkát vállalnál ott?
- a lelked itt maradna, s pl. jobbikos rendezvényekre visszajárnál?
- ha évekig kint élnél .. s jól .. 4 évenként hazajönnél szavazni kedvenc pártodra .. bármi lenne is itthon?

7. milyen változásnak kellene lenni ahhoz, hogy csalódj a Jobbikban? Bár nem tudom, hogy jobbikos kapcsolataidnak milyen színterei vannak:
- van az Ismeretlen Arcok együttes és tábor
- van helyi szervezet, ahol élsz
- van a parlamenti frakció, mely a médiából nyomon követhető
- van a ... ???

8. jövőbe nehéz látni .. hogy az MSZP-nek van-e jövője? hogy az LMP erősödik-e? hogy felbukkannak-e ma még nem ismert formációk? hogy a Jobbik valós támogatottsága valóban magas-e? hogy a Fidesz tud-e újrázni? majd kiderül .. minden párt reménykedik, de az élet sok meglepést tartogat, mint mindig

Ha lesz időd és kedved .. örömmel tanulnám tőled/általad is a mai magyar viszonyok sajátosságait.
Talán tőlem/rólam elhiszed, hogy az emberek érdekelnek, hogy mitől lehetnek jobbak, többek önmaguknak és mások számára is, mert ettől lenne mindig szebb a világ.
Előre is köszönöm

Várnak az egyéb teendők .. mindenkinek további szép napot :-)))

ssi 2011.07.17. 09:15:03

@knausz:
ezt most nem értem:
- ha a Jobbik kormányozni szeretne
- valóban Vona G. ezt mondta:
"Orbán Viktor miniszterelnöknek minden szempontból adott a tudása és a képességei ahhoz, hogy kivezesse az országot a válságból - mondta Vona Gábor, a Jobbik elnöke szombati veszprémi sajtótájékoztatóján."

www.hirado.hu/Hirek/2011/07/16/22/Vona_Orban_Viktor_kepes_kivezetni_az_orszagot_a.aspx

+ további részletek:

"A pártelnök a Született augusztus 20-án című könyve bemutatójára érkezett a bakonyi megyeszékhelyre, ahol éppen az utcazene-fesztivál zajlik, és fiatalok többezres tömege előtt tartotta meg ismertetőjét a könyvéről a belváros egyik terén.

Vona Gábor utalt arra, hogy könyvében írt mások között Orbán Viktorról, a vele való kapcsolatáról. Elmondta: 2002-ben egyazon polgári körbe taroztak, Orbán Viktor hívta meg őt oda, ám amikor a Jobbik párttá alakult, ő kilépett a polgári körből. "Nagyon távolivá vált a kapcsolatunk"

porfelhő 2011.07.17. 09:31:32

Húzós kritika Orbánnak: „folyton hazudik”
Bauer: így lehet leváltani a Fidesz-kormányt"

Ha nem sikerül a Fidesszel szemben egy világos, demokratikus alternatívát állítani, akkor nem lehet a kormányzópártot legyőzni egy következő választáson 51 százalékkal sem, mert az embereknek nem lesz miért elmenni a Fidesszel szemben szavazni.
Ahogyan ma a két demokratikus parlamenti párt politizál, nem tud megszólítani 2 millió nem fideszes szavazót"

www.168ora.hu/itthon/bauer-igy-lehet-levaltani-a-fidesz-kormanyt-79173.html

A Jobbik szavazóit egész mással lehet megszólítani, mint a szocialista szavazókat, és a jelenleg párt nélküli liberális szavazókat.

Ezért olyan kampány, amelyik egyszerre elfogadható a demokratikus és a jobbikos szavazóknak, az nem szólít meg senkit – hangsúlyozta Bauer Tamás, aki szerint az LMP elképzelése még 51 százalék elérésére sem alkalmas.

Amit Karácsony Gergely javasol, az arra motiválja a fideszes szavazókat, hogy elmenjenek szavazni, eközben a szocialista és liberális szavazók pedig megzavarodnának.
Ez egy képtelen javaslat – mondta a Demokratikus Charta ügyvezetője Karácsony Gergely javaslata kapcsán."
************************************************
Nagyon, nagyon remélem, hogy felfogják az ellenzéki pártok, hogy meg kell erősödniük, megtalálni az utat, összefogva, agy külön.
Én még mindig ott tartok, is be kell fejezni a belső vitáikat, eldönteni végre Gyurcsánnyal, vagy külön.
Változatlanul az a véleményem, hogy a Bajnait is el tudnám képzelni egy új párt élén.
:)

porfelhő 2011.07.17. 09:40:06

Gyurcsány újabb ötlete tetszett meg Orbánnak"

A kormány a jelek szerint újabb drasztikus változtatásra készül a szociális támogatások rendszerének országos szintű módosításával.
Az úgynevezett szociális konzultáció múlt hétfőn Orbán Viktor által ismertetett eredménye szerint a Fidesz voltaképpen elébe ment a konzultációban részt vevők akaratának.

Ha valóban bevezetik az új segélyezési rendszert, a rászorulók ezentúl a támogatás egy részét élelmiszer formájában kapják meg. Utánajártunk, hogy bevált-e a gyakorlat azokon a településeken, ahol már bevezették."

hirszerzo.hu/belfold/20110712_segelyezes_atalakitas

Nahát, nahát! még ilyet, megtetszett a Gyurcsány ötlete?

"És soha nem hallotta még választópolgártól, hogy „túl gyors a tempó”
hm. nem hallotta a Lázár J. mert elébe mennek a dolgoknak, előbb jön az intézkedés, a jogszabály. Aztán jön esetleg, "kérdezzük meg a polgárt".
Az már esetleg nem számit? , hogy egyik-másik polgár azt sem tudja eszik e vagy isszák.?

:)

2011.07.17. 10:19:52

@knausz: és amin Te énekelsz,az is belinkeled?:)

Szép jó reggelt!:)

@manyike: te egy nagyon tündérke vagy...komolyan. Kivételes az odafigyelésed finomsága. Jó látni ilyet!:)

@graycivil: ez nagyon durva, köszi, hogy belinkelted!

@porfelhő: ezzel sok szavazó fog egyetérteni. Személy szerint az ötlet nekem is tetszik, ugyanakkor elgondolkozom azon, hogy milyen szerződési feltételek kellenek ahhoz, hogy a röghöz kötés mindkét fél számára megfeleljenek. Hisz azért még mindig jogállamban élünk és ez polgári jogi szerződés lesz. Ha így folytatjuk, azt hiszem a kockázati oldal a hallgatók oldalán lesz a nagyobb...:S

komment1 2011.07.17. 10:27:54

@porfelhő:

Hát azért Bauer eddig nem bizonyult kimondottan hatékony politikai jósnak. Nagyon nem. Még mindig Fletót nyomja ezerrel. Fletó pedig a dolgok természetéből eredően nem tudna vezetni egy olyan koalíciót, aminek a Jobbik is tagja, tehát Fletó és Bauer számára is egyértelmű, hogy ilyen koalíció nem is kell. Logikus.

Ellenben nem tudom ez volt-e már, de a Véleményvezér szavazása nagyon tanulságos:

Melyik formációra szavaznál, ha most vasárnap lennének a választások, és az ellenzék közösen indulna?
Fidesz-KDNP 12% (867)
Jobbik-LMP-MSZP 57% (4192)
Egyikre sem, akkor már inkább valaki másra. 22% (1659)
Nem tudom / nem szavaznék. 9% (663)
Szavazatok: 7381

Nos ez természetesen nem reprezentatív felmérés, stb., de annyi elég világosan látható, hogy nagyon is sokan támogatnák a Jobbik-LMP-MSZP átmeneti összefogást, a fenti adatok alapján az új választási rendszerben vígan meglenne a 2/3-uk, pont ahogy Schifferék mondják, és pont ahogy nagy meglepetésre Esztergomban is megtörtént a polgármester választáson.
Szóval ha csöpp eszük van az MSZP-seknek, akkor elgondolkodnak az összefogáson. (Kovács László negatív reakciója szintén nem lehetett meglepő, mert Esztergom esetében ő ugyanezt mondta többször. De aztán nem az ő véleménye érvényesült.) Kíváncsi leszek. (Persze ősöreg bebetonozott MSZP-sek reménykedhetnek abban, hogy az új rendszerben úgyis ők lesznek a díszellenzék a Parlamentben, nem érdemes megerőltetniük magukat ilyen kétes ügyekért, mint a jogállam.)

2011.07.17. 10:36:59

@komment1: nem is értem, hogy Bauert bárki is komolyan veszi...

Jól látod, amit Kovács lát, azt baja-kiss-puch-veress stb. tengely nem fogja...

2011.07.17. 10:44:24

@Letícia: illetve pontosítok, Kovács valakivel képes lenne, de a többi nem. Azt hiszik, hogy előjog a szoci vezér karában lenni, és ez olyan tény, amin semmilyen körülmény nem változtat. A szocik lehet hogy a következő választáson sehol nem lesznek, ha nem képesek újítani. Márpedig pl. egy bajaferivel nagy a nehezék, olyan homokzsák, amit jó lenne már kidobni, hogy emelkedjen a hajó...

graycivil 2011.07.17. 10:51:59

@porfelhő: "Közlése szerint felvetődött, hogy szerződést kössenek az államilag finanszírozott képzésben résztvevő hallgatókkal arról, végzésük után meghatározott ideig itthon kamatoztassák a tudásukat""

Most én hülyültem meg, vagy ez a nő megőrült! De nem az a logikus, hogy a nyugaton szerzett tapasztalatot itthon kamatoztatja? S nem fordítva, hogy az "itthon szerzett tapasztalatokkal rombolja le az imperializmus profitéhes gazdasági rendszerét". :-)))

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.07.17. 10:58:42

@graycivil: most ezzel mi a probléma? Külföldön nem állami pénzen gyűjtik a tapasztalatokat.
Az miért jó, ha európai léptékben aktuálisan kurrensnek számító szakmákban a végzés után azonnal külföldre távoznak a magyar állami pénzen képzettek?

aszekelyek 2011.07.17. 11:07:00

@ulrike@Letícia: : Igen, olyan is van. Ám én eredetileg arról írtam knausznak, érdekesnek találom, hogy nem kezelik a kettőt egy szinten. Letikém pont fordítva, ha visszanézed, pont fordítva volt az a magasztalás. Arról mormogtam , kérlek, hogy a szimpla nőcsábászt meg szapulják ugyanazért. Tompikát. PR kampányt se neki nyomtak a tv2-n klárával és a démonnal, a szerencsétlen szóvivő állítólagos barátnőjével. Volt neki tudod showja is akkoriban. Olyan negédes, jajdemegkönnyeztem drága Mariskám, látta maga is ? műfaj. Úgy adták elő asztorit, hogy az csak természetes, hogy két hétre rá, hogy megismerte klárát, le is falcolt. NAgyon romantikus volt, kis mexikói sorozat feelinggel... A közönségük igényeihez igazítva.....Párat kell csak visszakattintani , hogy meggyőződj róla, mit írtam először.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.07.17. 11:13:11

@aszekelyek: nem kell gyanakodni, hétköznapi történet.
Klára annyival jobban sz*pott az elődénél, hogy az a csoda, Fletonov még 2 hétig kibírta otthon...

jjulie 2011.07.17. 11:15:25

@aszekelyek:

nem kell visszakattintani, olyan mindegy hova mit írtál.....

esetlek a kereszanyád másodunokatestvérétől nincs valami bennfentes híred, pl. mit csinált az eiselt györgy apja 56-ban?

komment1 2011.07.17. 11:15:48

@graycivil:

Komolyan mondom, persze Hoffmannál nem meglepő módon, tisztára a kádári, cocialista gondolkodás. Nehogy már a mocskos imperialista nyugatra vegyék az irányt a fiatalok, ha már itthon egyszerűen nem is tudnak megélni, kint meg remekül, ráadásul a saját szakmájukban. Fel nem fognák, hogy az itthoni helyzeten kellene változtatni, legalább a néhány évvel ezelőtti szintre visszaküzdeni magunkat, különben a fiatalok egyszerűen lelépnek és pont, meg nem állítja őket egy Hoffmann a meséivel. Egyszerűen elképesztő, ami itt folyik, most már olyan szinten beszűkült rengeteg ember élettere és olyan csábító feltételek biztosítottak nyugaton, ha valaki nyelvet tud, szakmája, hivatása van, hogy egyszerűen sok ember számára ez az egyetlen egyértelmű lehetőség. Szabályos népvándorlás indul be, még nagyon fura esetek is előfordulnak. Döbbenetes élményem volt egy-két hete. Éppen egy londoni konferenciáról jöttem vissza, amikor egy olyan abszolút konszolidált magyar családdal akadtam össze a reptéren, akik mondhatni egyszerűen felpakoltak és elindultak Angliába. Mikor már ott voltak, akkor derült ki, hogy nem fenékig tejfel a hely, ahol dolgozott volna a családanya, és ott álltak megfürödve a reptéren a hatalmas csomagokkal, hogy mit csináljanak (két gyerek volt velük, az egyik három év körüli). El se hiszem, ha nem látom. Segítettem nekik a visszafele szóló jegy megvételében meg egyebekben, mert nem túl jól tudtak angolul. Elképesztő volt látni, hogy emberek egyszerűen csak nekiindulnak az ismeretlennek, mert itthon már annyira nem látnak esélyt a boldogulásra.

Szimba 2011.07.17. 11:18:44

Karácsony Gergely felvetése látszólag jó, gyakorlatban nagy bukás lehet. Aki eddig még úgy, ahogy szavazott volna pl. az LMP-re, az a koalícióra nem fog.
A Jobbikat is bevennék? Az lenne az igazi:-))

Biztosan sokan sokkal részletesebben írtak erről, de én csak most olvasom TG-t.

Egyre biztosabb, hogy nem megyek el szavazni a következő választáson.

aszekelyek 2011.07.17. 11:19:17

@graycivil: egyenesen rohanni fog haza nyugatról, hogy neked , az ötvenes évek óta mocskosul alacsonyan tartott béréért, pocsékul lezüllesztett munkakörülmények között , szívességből hallgassa a nyavajáidat. Mert hamarosan ez nem tud változni, mivel a teljes jövedelemadó bevételt kell odaadni a szoci szadista hitelnövesztők pocsék kormányzásának következményére. Pont olyan vagy, mint vadai aki le velezget Pintérrel, hogy oldja fel a titkosítást, amikor ő mondta napokkal előtte, hogy az ügyészek titkosítanak és ők a titokgazdák is. Más nem oldhatja fel. A belügyminiszter úr sem. Másként mindent tudnánk már az őszödiről is, hogyan került ki.... Amikor majd lesz tapasztalatuk és itthon nem megint a szoci zsugori és aljas orvosgyalázók lesznek hatalmon, akkor, egy boldogabb jövőben, majd hazahozzák a tapasztalatot. Nem orvos a gyerekem de már hazahozta. Hogy boldog légy. Még nincs meg a diploma de kétszeresét keresi egy orvosnak....és még egy takonypóc. Tudod, mi igazán a lényeg? Az, hogy húsz éven át nem akarták megfizetni az orvosokat, hanem a betegre és a hálapénzre bazírozták az egészet. Jelképes fizetést adtak, adnak. TAnárok detto. Ne tüntessenek a szocik velük, hanem adni kellett volna rendes fizetést. Meg nem elszedni mindent a közalkalmazottaktól, mert "elqrták" , mint mindig. Az eü -ből kivont eszközöket, azt kéne hazahozni és a mengelicán leverni az árát...

Szimba 2011.07.17. 11:19:48

Hamlet sóhaján volt már mindenféle élcelődés?

jjulie 2011.07.17. 11:20:15

találtam egy csepp adalékot az orvosi lobbi erejének háború megnyilvánulásáról

"1936-tól 1945-ig működött az Országos Orvosi Kamara (OOK). Német és osztrák mintára szervezték meg, figyelmen kívül hagyva, hogy az angolszász országokban, mindenek előtt Nagy-Britanniában és az Egyesült Államokban más, önkéntes alapon, de ugyancsak működőképes modell szerint tömörültek Hippokratész követői. A magyar kamara igyekezett tagjainak, elsősorban a közalkalmazott orvosoknak az érdekeit a társadalombiztosítás kiterjesztése és szabályozása során érvényesíteni.

Ez már csak azért sem volt egyszerű, mert a társadalombiztosító intézetek (OTI, MABI, OTBA stb.) és az orvosok között hasonló érdekellentét állt fel, mint napjainkban a társadalombiztosítási pénztár és a pazarlással vádolt orvosok között. Figyelemre méltó, hogy az OOK 1939 július elsejei hatállyal szabályzatot léptetett életbe az orvosi díjazáskötelező, legkisebb mértékéről. Eszerint Budapesten és a törvényhatósági joggal felruházott magyar városokban egyszerű rendelés díja az orvos lakásán 4 pengő, másutt pedig 2 pengő, míg az éjjeli, sürgős látogatásért minimum 12, illetve 6 pengőt lehetett felszámolni.

A hazai orvostársadalmat végsőkig megosztó probléma a harmincas évek végén a „zsidókérdés” volt, melynek „megoldása”, illetve az erre irányuló törekvés az OOK tekintélyét aláásta, hitelét 1945-re teljesen lerombolta. A MONE elnöke, Csilléry András doktor nyújtotta be az első zsidótörvény tervezetét a parlamentben 1938 március 29-én, majd utódja, a fajvédő törvények kidolgozásában szerepet vállaló Orsós Ferenc patológus-professzor kezdeményezésére a kamara hivatalból sürgette a zsidótörvény további szigorítását, a zsidó kollégák eltávolítását az orvosi karból.

A MONE a kamarából szerzett iratok alapján 1941-ben összeállította a zsidó orvosok jegyzékét, azt átadta a Honvédelmi Minisztériumnak, szorgalmazva a rajta szereplő orvosok munkaszolgálatra történő behívását. A német megszállás nyomán Csik László, az orvosi kamara akkori elnöke és Orsós Ferenc kérvénnyel fordult a belügyminisztériumhoz, sürgetve a hatóságokat, hogy az addig megkímélt, polgári munkaszolgálatban alkalmazott zsidó orvosokat mielőbb deportálják. Ennek az akciónak a háború után végzett becslések szerint mintegy 2500-an estek áldozatul, az ország zsidó orvosainak több mint a fele. "

teevee 2011.07.17. 11:25:19

@Hepci: és a 10 éves moratóriumot, hogyan akarják betartatni?
Mert ha a megállapodás ellenére a kisdoktorok mégis vállalnak külföldön munkát, azt a magyar állam csak akkor tudja szankcionálni (gondolom) ha visszajöttek.
És a visszatérési hajlandóság nyilván a szankció mértékével lesz fordítottan arányos.

komment1 2011.07.17. 11:26:10

@Letícia:

Kovács pont ellene van az összefogás ötletének, Esztergom esetében is keresztbe akart tenni ennek. Szerencsére nem hallgattak rá. Ellenben valakik, sőt nyilván a szoci vezetés döntő része meghívta Tétényi Évát egy rendezvényükre, miközben közvetlenül előtte Éva az LMP gyűlésen mondott beszédet és a jobbikosoknak adta az esztergomi petíciót, hogy Vona adja át a Parlamentben (ráadásul KDNP gyűlésen is mondott beszédet Éva, mert a helyi KDNP-sek meghívták, ők nem menetelnek együtt a helyi Fidesszel). Szóval azért úgy tűnik, nagyon is lenne hajlam a szocikon belül is valamiféle alapszintű összefogásra az ellenzéken belül, de persze vannak akik saját érdek alapon ellenállnak, főleg Fletó. Ő maga akar lenni a nagy egyesítő, de hát ez persze reménytelen vállalkozás a részéről.

aszekelyek 2011.07.17. 11:27:52

@graycivil: Cohn Bendit diktálta. Az Alstom, a Suez ügyek... hahahah, nem engedték őket itt garázdálkodni , ezért ilyeneket íratnak rólunk... NYilván megrendelésre készült. Át kell nézni a hirdetőiket és a lap tulajait. Azok érdeke , ilyen marhaságokat firkálni. Itt nem volt egyikük sem és hallomásból közölnek ekkora szennyeket. Ezért kérte az EU tanács, hogy külföldön bejegyzett sajtót ne lehessen büntetni a magyar médiatörvény szerint.Azt a z aljasságot firkálhassák, ami csak ráfér a kazánlemezre, ami arcbőr helyett van nekik. Bezzeg megyónak becsületrendet adtak.. :DDD itthon nem adnának neki a népek...

panelburzsuj 2011.07.17. 11:31:12

@Hepci:

"Családon kívüli" szállással, étkezéssel évi egymillió nem egy luxusszint egy hallgató üzemeltetésére. Aki alkalmas arra, hogy az állam "itthon" kiképezze, és aki így itthon "teremt munkát" rektortól takinéniig.

Szerinted ebből az egymillióból mennyit fizet az állam?

Szerinted ezt az egymilliót nehezebb mondjuk Berlinben megkeresni?

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.07.17. 11:36:54

@teevee: nem vagyok olyan helyzetben, hogy ezen kelljen töprengenem, de biztos képes lennék valamit kitalálni... például vonják a külföldi fizetésükből (remélhetőleg nem zsebbe kapják majd). :)
Lehet kádárrencerezni és hülyézni a drága államtitkár asszonyt, de az nem helyes, ha komoly állami költségek ráfordításával beláthatatlan időre külföldre távozó embereket képezünk. Ha nem tud itthon megélni, nem talál állást, oké, menjen külföldre dolgozni, a - remélhetőleg - hatalmas ottani fizujából meg törlesszen szorgalmasan, s mindenki jól jár.

porfelhő 2011.07.17. 11:37:27

@graycivil:
Szerintem nem Te hülyültél meg. Legalább is nagyon úgy nézki, hogy nem.
műszaki és természettudományos képzésben" Több hallgató. Igy akarja bebetonozni a kormány a fiatalokat, mérnököket is. Az orvosok után, most egy újabb ötlet.
Nem jól látod a dolgot. Szerintem Te is "forditva ülsz azon a bizonyos lovon. Nem vetted még észre.?
Akkor most vedd úgy, hogy felhivtam rá a figyelmedet.

:))))

aszekelyek 2011.07.17. 11:38:42

@komment1: Egy blog nem csinál karácsony szövetséget.@teevee: Megoldják.Ami benned fel nem merül, az persze a becsület...., hogy nem fogják az adott szavukat megszegni. lehet, hogy téged elképeszt de vannak , akik itthon akarnak orvosok lenni. HA nem halnak éhen közben. Természtesen a sarkalatosba bele kell írni, hogy milyen további munkabér illeti meg őket, ha szakorvosok lesznek. mondjuk diplomás minimálbér, mintha közgázra jártak volna. Agy nagyképű yuppie , aki államkassza fosztogató , nehogy már többet kapjon, mint egy orvos. Rendezni kell a bérekben ezeket az anomáliákat.MAjd ha kinyögte a magyar nép, amit összeszedtek adósságnak. Kis lépésekkel haladva. Muszáj.Lett volna eddig is,. 2010 előtt is, jelzem.

panelburzsuj 2011.07.17. 11:41:54

@komment1:

A nagyobb gyerekem hat év egyetem után munkát keres.

A kisebb már azon spekulál, hogy miért Magyarszágon töltsön hat egyetemi évet? Szakmája van, felsőfokú angolja van, munkatapasztalata van, kollégiumi és albérleti tapasztalata van - és pár ponttal kiszorulni látszik a megcélzott államilag finaszírozott helyekről. Ugyanez a szak évi hétszázezerbe lenne pénzért ...

teevee 2011.07.17. 11:50:31

@Hepci: az ottani fizuja egészen pontosan hogyan vonható itthonról?
És ha itthon pályaelhagyó a kidoktor? Azt lehet?
És itthon sem alkalmazunk külföldön képzett szakembereket?

panelburzsuj 2011.07.17. 11:50:54

@Hepci:

Ha összerakod, egy piacképes szak tanulása évi másfél-kétmillióba kerül. (elmaradt haszon (=jövedelemszerzés) + képzési költségek)

Szerinted menyit áll eből a magyar állam? Részben visaz nem fizetendő végleges támogatásként, részben hitelként? Egy kurrens diploma átvételekor milyenek a tényleges "befektető arányok"?

ssi 2011.07.17. 11:51:15

egy szusszanásra ismét itt :-))

@graycivil: @Hepci:
gazdaságban aki A-t mond, mondjon B-t is .. a következmények nem végig gondolása kegyetlen bumeráng lehet

2011 tényadatok:
- alig nőtt a felsőoktatásba jelentkezők száma
-> szeptemberben mennyi lesz a fiatal diplomás munkanélküli?
- viszont nőtt az érdeklődés a felsőfokú szakképzések iránt - velük is szerződést fognak kötni?

-> jelenlegi jogszabályok mellett tud-e nőni a fizetőképes kereslet?
-> ha nőne a kereslet, a cégek a több termeléshez több alkalmazottat foglalkoztatnának, vagy a meglévő munkaerőt több béréért többlet munkára venné rá?

- akitlosz írta a bérrendszerre, hogy nem az 1-kulcsos a gond, hanem hogy pl. a vezérigazgatók mennyivel többet keresnek -> vagyis, csökkenjen a vezérkar fizuja, s a sok kiskeresetűét jelentősen emeljék meg .. de mi lenne a kis- és középvállalkozásokkal, ahol nincs vezérkar, s nem tudnának bért emelni, mert ahhoz a termékárakat kellene növelni?

@komment1: :-))
velemenyvezer.blog.hu/2011/07/14/a_fidesz_ellenzeket_csinalt_maganak
- az élet pikantériája a VV-szavazás: Karácsonyi ötlete halva született, s kiderül, hogy mégis mekkora igény lenne rá
- VV-szavazás abból a szempontból is érdekes, hogy közismert tény, hogy idővel a választók átmenetileg képesek elfelejteni, hogy kire szavaztak és az éppen szimpatikus pártra emlékeznek a valósság helyett ->pl. a vv kérdésére, hogy a kire voksolt 2010-ben, most az LMP vezet
- viszont az is elgondolkodtató, hogy a szocik miért szeretnek saját véleményt bárhol kimondani, meg se várva pártjuk egységes álláspontját, sőt az egyedi gondolatok aztán a médiában a párt meggyőződéseként jelenik meg, aztán lehet magyarázkodni, meg ha még se úgy lesz, akkor a hitelességet kikezdeni kívülről/belülről

s a legfrissebb VV: "Szinte nincs is olyan, aki a javaslatot ne úgy értelmezné, hogy az a Fidesz hatalmát akarja bebetonozni" - csak van, aki ezt nem szeretné, van aki meg pont ezt szeretné
velemenyvezer.blog.hu/2011/07/17/egyfordulos_valasztas_a_fidesznek_tetszik_es_masoknak#more3073844

@Letícia:
köszi :-), de sokunknak van olyan vonzó/érdekes sajátossága, amiért sokan itt ragadtunk :-)

egy pillanatra visszatérve konkrétan a házasság téma alapján feszegetett általános kérdésre: mindig meg kell ismerni a másik felet is, s az ítélettel még ekkor is csak óvatosan, hát még e ismeret nélkül ! .. a jogban - gondolom - főleg így van :-)

(bevallom, engem mindig a teljes univerzum egyben érdekel .. az általános és egyedi is, ill. összefüggéseik .. s még az is olyan lenyűgöző, mikor pl. kiderül, hogy pl. a tépőzár ötletét az állatvilágban genetikailag öröklődő egyik konkrétumból a szisztematikus megfigyelések után tudatosan vették át az emberek)

majd később megint ugyan itt :-)))

porfelhő 2011.07.17. 11:52:43

@komment1:

Jobbik-LMP-MSZP átmeneti összefogást,"
Hm. Mi az, hogy átmenti összefogás?
Még ha a cél elfogadható, felfogható is, az eszmével van a probléma.
Max. az MSZP.-LMP. összefogást tudnám elképzelni.
Esetleg SZDSZ-t ha újra szerveződne a párt.
Vagy netán létrejönne, megalakulna egy úl párt.

Nem tudom eleget hangsulyozni, új pártot el tudnék képzelni a Bajnaival az élen.:))

Három az egyben képviselő jelölt inditása, számomra teljesen elfogadhatatlan.
Na igen nevezett város története lerágott csont, és szánalom ami ott történik.
Aki jelöltette magát tisztában kellett vele lennie, hogy vegyes- esetleg Fidesz többségi testület lesz a város vezetésben.
Tudod drágám nem gyalogturázni választanak meg egy polgármestert, valami egészen másért.
Ha máshogy nem megy totális megalkuvás szükségeltetik.
Máshol is van szoci polgármester, fidesz többségi testülettel, és még is tudnak, megpróbálnak együtt dolgozni. Nem pedig a már meglévő jó dolgokat is gallyravágni.:)
Azt hiszem ebben a rövidke reagálásban minden benne van.
Úgy hogy hagyjuk is ezt a témát.

Hogyan támogathat valaki szélsőjobbot és demokratikus baloldalt egyszerre?????
Arra jó lesz az új választási rendszer, hogy ezt a formát ki fogja küszöbölni, igy legalább a választó sem érzi magát becsapva. Előre tudni lehet majd ki, milyen szinekben indul, milyen eszmét támogat a választó.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.07.17. 11:54:27

@panelburzsuj: azt olvasom, egy orvos akár 8-10-szer többet kereshet külföldön. Hümmm.
Mi értelme van egyáltalán a képzésnek - rektortól takinéniig -, ha ad absurdum az összes állami költségen képzett diplomás külföldre távozik az adott szakmából? Vagy legyenek kizárólag fizetős szakok, aztán majdnem mindegy, Gyöngyösön tanul vagy a Harvardon, csak pénz kérdése az egész?

porfelhő 2011.07.17. 11:54:50

@jjulie:

Úgy látom, hogy két szélhámoskodás között, te is találtál már valamit.

fatia-negra 2011.07.17. 11:56:50

@Hepci: a norvég állam ad nekünk támogatást...

ott nincs orvos képzés, tehát jól "jön" nekik az a párszáz orvo-SS...

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.07.17. 11:58:41

@teevee: 1) Szerződés alapján - mintha létezne valami jog nevű dolog...
2) Az itthon van, ugye...
3) Látod a jól képzett külföldi munkaerő beáramlását? Nyilván tele van az Érsebészeti Klinika bantu főorvosokkal...

fatia-negra 2011.07.17. 11:58:46

jol olvastam? lemond-e orbán? és hogy döntöttí,

vajon a jobbik is fogja mondani? "nehunyorogj zsidó" (gyk: kínaiakra)

ssi 2011.07.17. 12:00:27

@porfelhő:
LMP elképzelése az alábbi 2014-re:

1. 3 ellenzéki párt szövetkezik
2. 2/3-dal választást nyernek
3. előre egyeztetett módosításokat megteszik, amihez 2/3 kell (pl. adó-, választási tv.)
4. feloszlatják magukat
5. új választást írnak ki, már minden párt külön, megszokottan indul

fatia-negra 2011.07.17. 12:00:56

@Hepci: igen tele van...

"jobb időkben" (amikor még románia lőtt is jártunk) jöttek erdélyi orvosok... ezek nagyrésze már tovább nem megy... ennek érzelmi okai vannak

bár az arabok ITT VÉGEZTEK... azok maradtak is elég nagy számban...

porfelhő 2011.07.17. 12:01:27

@komment1:

(Persze ősöreg bebetonozott MSZP-sek reménykedhetnek abban, hogy az új rendszerben úgyis ők lesznek a díszellenzék a Parlamentben, nem érdemes megerőltetniük magukat ilyen kétes ügyekért, mint a jogállam.)"

Az még egyszer sem annyira biztos.
Nem kell annyira elragadtatni magad előre.

fatia-negra 2011.07.17. 12:01:42

TG! ezt a kicsit poshadt egy hetes posztot kell nézegetnünk? a kép is uncsi...

fatia-negra 2011.07.17. 12:02:53

TG! ezzel kapcsolatosan kjavaslom, hogy diktatúrában a politikai (unalmas) írások helyett, térjél át HUMORRA... annak legalább van értelme.

szerencsére oviék szeretik, de nem értik...

jjulie 2011.07.17. 12:03:18

@porfelhő:

nem széhámos vagyok, hanem léhűtő

panelburzsuj 2011.07.17. 12:03:33

@Hepci:

Mi értelme van annak, hogy egy magyar gyerek vagy tök ingyen, vagy az utolsó szeget is megfizetve tanulhat? (Rózsinéni agya erre áll ... )

Miért ne lehetne mindennek rendesen megmondani az árát, és az arra érdemesekkel tanulmányi szerződéseket kötni? A költségek 10 - 20 - 50 - 97,8675859 százalékát részben meghitelezve, részben adományozva?

porfelhő 2011.07.17. 12:03:42

@Letícia:

Nem probléma ugye? Ha azt tudatom veled, hogy amit te firkálsz "társaiddal együtt" az érdekel a legkevésbé.
Ezért ha lehet nem kell fáradnod.
Ott a pont a végén. Remélem világos, és érhető.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.07.17. 12:04:56

@fatia-negra: az orvosképzés drága... a norvégok meg nyilván racionális lények...
Sok magyar pszichiáter dolgozik pl. északon, hol kevés a fény s gyakran lankad a kedély.

aszekelyek 2011.07.17. 12:05:01

@menőmano: ez de cuki, már a jobbik is Hitlerhez tudja csak hasonlítani, --mondom, hogy az szdsz -esek pénzelik... Fickó hallgatósága és rajongói kedvéért legalább itt megjegyzem, nevezett a németeknek hazaküldte a hadizsákmányt, tőlünk is. Vona elvesztette a háborút az adósság ellen, az újratárgyalási csodafegyverével nagyon sok embernek ártott volna.... :) Szent céjla érdekében persze feláldozta vona őket...Ki az az ostoba , aki elhiszi neki, hogy mód és lehetőség lenne az, és jobb végeredményt hozna? Lehet, , elfelejtette, hogy nincs mozgástér. Vagy nem érti:)

porfelhő 2011.07.17. 12:05:20

@manyike:
Már három napja ez a téma, jó hogy fel tetszett ébredni.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.07.17. 12:08:32

@fatia-negra: sajnos? (közreműködtem néhány arab végzésében, jajj - bár azok fizettek)

porfelhő 2011.07.17. 12:08:42

@jjulie:

Azt nem gondolom, hogy az vagy. De egy szélhámos kalandor igen , az vagy. mindegy. nem is kellett volna irnom semmit.

ssi 2011.07.17. 12:11:01

@Hepci:
a magyar orvosok szerinted áldozat, vagy bűnös?

rendelőben/kórházban kötött munkaidő, ügyelet, kötelező továbbképzés (pl. saját költségen) .. stb. kezdőorvos nettó 85eFt, s ez utána se nő rohamosan -> már jelentős előnyben vannak pl. az egyszerű banki ügyintézők

s a felelősség? - ennek külön tételnek kellene lennie a jövedelmükben

sajátos helyzet .. az tény, de kinek a felelőssége ezt megoldani? az áldozat/érintett alany csak védekezik, túlélni akar, s ha az illetékesek nem segítenek, önállóan próbálja a saját/családja életét stabilizálni

külföldi munka: van ahol szintén nagy az orvos hiány, ott még autót, lakást is adnak, ha oda megy dolgozni, de van ahol csak a magasabb bér a garantált, de sok országban eleve a megélhetés is sokkal drágább

sajna most mennem kell ...

teevee 2011.07.17. 12:11:04

@Hepci:
1) honnan fog tudni a magyar állam ha a kisdoktor bantusztánban munkát vállal?
2) ugyanolyan kidobott pénz a magyar államnak, ha a kisdoktor külföldre megy dolgozni vagy itthon orvoslátogatónak, vagy háztartásbelinek. Feltéve, hogy a költséghatékonyság a mozgatórugója a javaslatnak, nem a szimpla irígység.
3) az én szakmámban sokan vannak külföldön képződöttek, pl. a román adófizetők pénzéből. Szerintem az orvosok között is.

porfelhő 2011.07.17. 12:11:15

@jjulie:

Mit képzelsz te magadról? ki vagy te?

aszekelyek 2011.07.17. 12:11:31

@Hepci: Ott se üldözheti őket a sciento egyház? :D@teevee: Sztem inkasszóval, mint egy bankhitelnél, simán. 100 ezer egyik számláról a külhoni másikra ezernégyszáz a bankomnál. Így. Alkalmazunk persze külhoniakat. Akik ott nem írtak alá ilyet, vagy vállalják az ódiumát. LÁttad-e a Miért éppen Alaszka című filmet? eléggé ismert nálunk.... A fiatal orvos kötelezte magát, hogy ott fog dolgozni, ahol a város fizette a taníttatását....:) jó régi film. HA elment volna, fizetett volna, mint a katonatiszt.

porfelhő 2011.07.17. 12:12:58

@manyike:

sajna most mennem kell ..."

hm. Azt nagyon jól teszed.

panelburzsuj 2011.07.17. 12:13:09

@Hepci:

(A mostani rezidensekkel milyen szerződést kötött a magyar állam? Vagy ezt is majd visszafelé, öt-tíz évre? A "jog" még nagyobb dicsőgére? :)

ssi 2011.07.17. 12:13:27

@Hepci: kiegészítés: tény, hogy nem mai probléma az eü .. s tény, hogy más problémák is vannak, s azok is régóta

komment1 2011.07.17. 12:15:27

@panelburzsuj:

Az a szörnyű az egészben, hogy az embernek amúgy nem feltétlen lenne kedve kitelepülni. Legalábbis én igazán jól meglennék itthon. Annak idején, mikor exférjemnek Ausztriában ajánlottak nagyon jó állást a saját szakmájában, közösen úgy döntöttünk, hogy visszautasítja, mert volt egy magyar ajánlat is és itt szerettünk volna maradni, ha csak egy mód van rá. Az volt a groteszk csavar, hogy a magyar állást végül is nem kapta meg, átejtették, abszolút kicsinyes tudománypolitikai alapon, amúgy magyarosan. Egészen más állás után kellett néznie, és végül is nagyon is jól boldogul, de totál az eredeti szakmáján kívül (amiben mellesleg világszínvonalon produkált, de itthon ez kevés, vagyis általában túl sok).
Ma már egy ilyen helyzetben azt mondhatom, egy pillanatig sem haboznék, hogy mit válasszak. Ugyanis per pillanat még sokkal inkább beszűkültek a hazai lehetőségek, mint tizenpár vagy akár csak néhány éve, és a jelenlegi kormányzat határozottan tovább szűkítette ezeket a lehetőségeket úgy, hogy ma Magyarországon gyakorlatilag csak managernek és hasonlónak érdemes már lenni. Egy manager amúgy is bármikor veheti az irányt nyugatra, de itthon is remekül megvan a milliós fizetésével, és eddig is remekül megvolt - mi a fenéért őket kell támogatni, fel nem foghatom. Közben az innovatív réteg jó része, főleg a kutatók, tudósok, orvosok, stb., éppen hogy a Magyarországon éhbérért dolgozók kategóriájában vannak, és a mostani intézkedésekkel a kormány csak azt éri el, hogy ez a réteg, aki nem kis fagyiernyők és kevéssé értelmes mobiltelefonkütyük napi megtermelésébe fekteti az energiáit, hanem esetleg valami tényleg újat alkotna, ez a hivatása, szóval éppen őket üldözik el, de végleg (ráadásul az ember tényleg tarthat attól, hogy hol mit mond, stb., mert tényleg az állása múlik rajta). Márpedig a gazdaság valódi innováció nélkül egy nagy... ezt már sokan megmondták. A környezetemben több fiatal tehetséges pl. fizikus kutató vagy eleve kint (pl. Ausztriában) dolgozik, vagy már volt kint vagy most készül. Az orvosokról ne is beszéljünk. De még bölcsészetben is, sőt ott aztán főleg, összehasonlíthatatlanul kedvezőbbek a németországi, angliai, kanadai feltételek - sőt lassan csak ez marad.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.07.17. 12:15:30

@panelburzsuj: amikor azt hallom a rádióban, hogy az exAPEH illetékese ismerteti, nem tudtak semmit tenni ilyen-olyan ügyekben, a zsé eltűnt végleg, akkor el lehet merengeni a fekete-fehér gondolkodás mozgatórugóiról. Magyar jogállam...
Egyébként most is vannak különböző mértékű/jellegű támogatások - az eredmény függvényében - a nulla fizetéstől (megveszi a jegyzetet és slussz) a teljesen fizetős helyekig, nem? A legnagyobb baj így is mintha az utóbbiakkal lenne.

aszekelyek 2011.07.17. 12:18:27

@nyünyüge: Köszönöm, ez nem az én műfajom. Meghagyom neked. Ferit autóban hazafelé szoktam látni. Valami cirkusz volt, tűz, asszem,... de jajdejó eloltottuk, mer apa egy hős. ilyen bulvárhírre eMLÉKSZEM.. aZ ELCSALT ÁFÁS MEDENCÉNÉL HA JÓL TÉVEDEK, A Z ÚJGAZDAG SZOCIALISTÁK CSEMETÉI MÚLATTÁK AZ IDŐT. aHOGY MINDEN SZOCI SZAVAZÓNÁL IS MINIG... NA EZ BERAGADT.... nem ordítok:D Majdnem olyan hírértéke volt, mint amikor sz utcán talált egy kislányt....A szavazóinak meg nem tűnik fel, hogy egyik újgazdag olyan, mint a másik... ha szocinak is mondja magát. Az sem, hogy a feri neje is sokkal kevesebb adót fizet...., feri vagyontalan és az a kis osztalék elmegy a családra...., mer nagy... Nem kell ehhez már orgia , nem bizony...

panelburzsuj 2011.07.17. 12:18:49

@Hepci:

Kitérsz az ötévi időbefektetés finanszírozásának gubanca elől.

Így uncsi is, méltatlan is két ilyen okos emberhez, nem? :)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.07.17. 12:20:07

@manyike: áldozat (1) vagy bűnös (2)? Így talán Dzserzsinszkij elvtárs tudna dönteni, en bloc. Aztán legolyószórózás (2) helikopterről.

Szóval egyede válogatja, nyilván a többség áldozat, de ismerek ellenpéldát is bőven.

menőmano 2011.07.17. 12:23:11

@aszekelyek:

Már, már az ostobaságba átforduló kommentjeid egyáltalán nem érdekelnek. El sem szoktam olvasni, csak egyszerűen átugrani.
Ne fáradj, nem éri meg.
Te jól érzed magad teljesen mikor ilyeneket firkálsz???!!!
Van egy ötletem. Szórakozzál mással.

:)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.07.17. 12:25:15

@teevee: 1) Ha abból indulsz ki, hogy a szerződés 1 funkciótlan papír, akkor sehogy. Pl. kérsz valakitől kölcsön, osztán aszondod, törölje ki véle a sheggét, vagy megvéd téged a jogállam (ha szét akarja rúgni tenshegged). Ezt kéne meghaladni, ugyebár.
2) Azért országon belül te is nehezen tudod elképzelni, hogy az orvosok jelentős része pályaelhagyó lesz, nem?
3) Az ugyebár nekünk jó, ellentétben az inverz verzióval.

panelburzsuj 2011.07.17. 12:30:30

@komment1:

Csoportosan vagy egyénileg országos dobogós helyet csinált színjátszásban, éneklésben, fotózásban. Szervezett formában tanult zenélni, festeni. "Civilként" klímanagykövet. Angolul erős, németül közepes. (És "reáliákból" se lehet azért csak úgy ukmukfukk eladni: négyes alá nem csúszott.)

Álljon be kütyümanagernek - vagy szedje a sátorfáját minél előbb?

ssi 2011.07.17. 12:30:38

@porfelhő:

ne fáradj a válasszal .. hogy téged idézzelek .. úgy sem értesz az egészből semmit .. csak fújod a magadét .. te is ezeket szoktad másoknak írni .. ja, meg cifrábbakat is, néhány kivétellel

"Már három napja ez a téma, jó hogy fel tetszett ébredni.
..
sajna most mennem kell ..."
hm. Azt nagyon jól teszed. "

én már simán el tudnám képzelni, hogy T.G. megkérne téged arra, hogy most már moderáld magad .. na, nem miattam

az itteni kommentelők népes táborában szinte egyetlenként kilógsz a minősíthetetlen stílusoddal, amit a nagyon hasznos linkjeid és nagyon érdekes gondolataid sem kompenzálnak

én könnyen kibírom, hogy többet nem írok neked, ahogy látom, rajtam kívül a többség is ..büszke lehetsz rá .. talán már nem is olvasnak, mert olyannak látnak, amilyennek bemutatkoztál: undok, rosszindulatú, kötekedő .. ha irigykedsz a többiekre? - akkor hasonlíts inkább a többségre .. mindenkinek jobb lenne, s mindig nyitva lesz ez az ajtó a számodra

- ilyen vagy, s ezért jársz blogokra, hogy kiéld magad? - oké, rendben, magányosságot akarsz, megkapod
- nem ilyen vagy, de vmiért mégis? - te tudod .. hogy miért

@Hepci: oké, csak tömör akartam lenni .. a többiben is igazad van :-))

komment1 2011.07.17. 12:31:17

@manyike:

Az a kérdésfeltevés nem jó a VV-ben, hogy kire szavaztál, azért is jöhet ki nagyon nagy számra az LMP. Ti. én például nem tudtam, mit jelöljek be, mert a Fideszre és az LMP-re is szavaztam (tudom, hogy rengetegen voltak így), és nyilván most szívesebben emlékszem az LMP-re leadott voksomra. Végül nem jelöltem be semmit, de ha muszáj lett volna, én is inkább LMP-t jelölök.

teevee 2011.07.17. 12:31:41

@Hepci:
1) az a szerződés amelyet nem lehet betartatni, az funkciótlan papír. Ezt nem lehet meghaladni.
2) tudni kellene, nem elképzelni. Az ismeretségi körömben van ilyen, nem egy.
3)

menőmano 2011.07.17. 12:33:50

Kósának igen tetszik a mai Magyarország

Ma Európa legizgalmasabb országa Magyarország, s egy izgalmas országban jó fiatalnak lenni - mondta Kósa Lajos, Debrecen polgármestere, a Fidesz ügyvezető alelnöke, amikor köszöntötte a Fidelitas kongresszusát vasárnap"

nol.hu/belfold/kosanak_tetszik_a_mai_magyarorszag

A rövid távú tennivalók között kiemelte: a Fidesz meg szeretné nyerni a következő választásokat, amire szerinte jó esélye lesz. "

Izgalmas ország az biztos, ha más nem is.
Na milyen jó, hogy van optimista ember is ebben az országban.

:)))

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.07.17. 12:34:39

@panelburzsuj: no de tényleg, létezik diákhitel, meg ösztöndíj, meg nemtudommi. Mi a konkrét hiányérzeted (a pár elmaradt ponton kívül)?
Ha annak idején egyetem helyett kubikoltunk volna, sokkal több pénzünk lett volna az 5 év végére.

panelburzsuj 2011.07.17. 12:35:52

@Hepci:

Konkrét számokat is tudod?

panelburzsuj 2011.07.17. 12:37:47

@Hepci:

A konkrét hiányérzetem az, hogy nem mondasz egy számot: egy tízmilliós diplomába mennyit tett az állam, mennyit a família?

panelburzsuj 2011.07.17. 12:38:32

@panelburzsuj:

(Közepes képességű vidéki családi ház ára.)

teevee 2011.07.17. 12:38:52

3)-as lemaradt :(
Szerintem meg a nekünk jó, nekik rossz, hurrá... megközelítéssel kellene szakítani. Mert nagyon gyorsan fordul a kocka mindannyiunknak rosszra.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.07.17. 12:41:05

@teevee: 1) Miért gondolod, hogy lehetetlen betartatni? Nem emigrálnak...
2) Én egyet se ismerek, még olyat se, aki orvoslátogatónak állt. Az utóbbi egyébként szvsz nem pályaelhagyás, ez a gyakran undorító munka feltehetőleg mindenhol az orvosok terepe.
3) ?

komment1 2011.07.17. 12:42:07

@porfelhő:

Szerintem (ezt itt már párszor leírtam) a lényeg mindig a konkrét a ügy, nem a párt általános leírása. Per pillanat hiába nem szélsőséges a Fidesz, mégis a jogállam kereteit feszegetik. Per pillanat hiába mond szerintem is szélsőséges és nekem is elfogadhatatlan dolgokat is a Jobbik, ha egyszer a jogállami elemek fenntartása/visszaállítása mellett állnak ők is. Szerintem EBBEN együtt lehet velük működni, amúgy meg ők is emberek, (és pl. szadeszra éppúgy magamtól nem szavaznék, mint Jobbikra). Ezt Esztergomban is bizonyították, konkrét ügyekben nagyon is együtt lehet velük működni. (Egyébként tudod hány mszp-s antiszemita van? Meg fideszes meg stb? Meg hány cigányozó?) Ha holnap lenne rá egyedül hatalmuk és ők is nekiállnának jogállam elleni lépések véghezvitelének, akkor már nem lehetne velük egy platformon politizálni. Mindig konkrét helyzetről és konkrét emberekről, konkrét döntésekről van szó. Szerintem nagyon nem gyümölcsöző és akár veszélyes is lehet embereket, csoportokat ideológiai alapon kirekeszteni - a Jobbikot is (amíg ők nem akarnak kirekesztődni, elzárkózni, sokkal jobban radikalizálódni).

panelburzsuj 2011.07.17. 12:42:55

@Hepci:

Egyébként meg tisztázzuk már, hogy pontosan mikor végeztél! :)

(Én 86-ban. Te eggyel később, nem?)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.07.17. 12:45:50

@panelburzsuj: hogy mondanék? Egyrészt - pontos - fogalmam nincs, másrészt minden eset más, nem?
Pl. az egyik barátom párja elvégzett egy fizetős kamuszakot Gyöngyösön, egy másiké meg Pécsen. No, ezeket az utolsó lyukas kanyiig ők finanszírozták. A harmadik barátom lánya meg egyszerű adminisztrációs - saját - figyelmetlenség miatt elesett egy havi 40 rugós támogatástól, ami nekik igen-igen jelentős összeg.

panelburzsuj 2011.07.17. 12:46:22

@Hepci:

Egyébként mondott durvábbat is a gyermek:

Ha már ennyit ráköltünk - azt miért egy kétes értékű magyar papírra költsük?

porfelhő 2011.07.17. 12:47:08

@manyike:

undok, rosszindulatú, kötekedő .. ha irigykedsz " Ez mind többségében rád jellemző, velem szemben.

Közöd nincs ahhoz, hogy hova irogatok, milyen blogokra. Ezt nagyon jól jegyezd meg.
Moderáld magad nyugodtan, én nem tartalak vissza.
A többség? ugyan már! Azok tudom, ti vagytok. De én ettől nem fogok visszariadni, meghátrálni.

A Török Gábor engem nem fog letiltani, Ő attól sokkal kulturáltabb, vagy ha mégis, gondolom elegánsabb megoldást választana, mint hogy ide kiirtja a posztra.

Ha esetleg "élesebben" fogalmazok, ti provokáltátok ki tőlem.

Egyébként egyáltalán nem érdekel, mit firkálsz rólam.
Az ajtó neked is nyitva van. éppúgy mint nekem.

Kit érdekel, hogy olvasnak e vagy sem. Engem ez zavar a legkevésbé.

Mi közöd van ahhoz milyen blogokra irogatok????

Várom a választ!!!!!

porfelhő 2011.07.17. 12:51:25

@manyike:
Most rohanj oda a Török Gáborhoz, és panaszold el neki a bánatod.
Tudod egy főnöknek sok mindennel szembe kell nézni, néha ilyen "ügyekkel" is foglalkozni.

Majd Ő eldönti, mi legyen az ügy megoldása.
Te meg addig irjad a megszokott mantrádat.

teevee 2011.07.17. 12:54:10

@Hepci: azzal kezdtem, hogyha szankcionálják a külföldi munkáját annak, akinek megvan a képzettsége és a kinti álláslehetősége, azzal az emigrálók számát fogják növelni. Szerintem.

Ami meg a pályaelhagyókat illeti, ugyanúgy kellene kezelni őket, akkor is ha kicsi a számuk, akkor is ha nagy. Márha komolyan vesszük az indítékot. Mert ugye nem az a probléma, hogy MÁSUTT hajtanak hasznot, hanem hogy ITT NEM.

megszűnt 2011.07.17. 12:55:58

@porfelhő:
"Moderáld magad nyugodtan, én nem tartalak vissza."

Mindenki megpróbált beszélni Veled, a legkülönfélébb stílusban és egyszerűen nem akarsz érteni egyikből sem.

Megkérlek én is: moderáld magad. Nem kötelező a másikat sértegeni.

komment1 2011.07.17. 12:56:35

@panelburzsuj:

Nyilván ez az ő döntése kell legyen. Mindenki maga tudja, maga érzi, hogy mikor "adja el a lelkét" és mikor van a helyén. Hiszen akár családi, akár egyéb okokból meglehet, hogy valakinek sokkal inkább az válik javára még így is, hogy itthon marad. Lehet, hogy másnak meg óriási vétek és a tehetsége, talentuma elvesztegetése lenne, ha Magyarországon a "kütyüipart" gyarapítaná bármiféle beosztásban, vagy nem is tudná a hivatását rendesen gyakorolni, mert a megélhetésért magánórát, másik állást, stb. kell adjon állandóan. Mindenesetre ez tényleg nagyon komoly döntés, és ha valaki rosszul dönt, akár így, akár úgy (pl. gyakran a Mammon csábítására), akkor az állandóan bánthatja, az egész életét megkeserítheti. Pl. tanulságos eset volt, mikor az egyik kollégám édesapja még az átkos rendszerben azért ment ki Németországba, hogy fizikusi pályája kiteljesedhessen. A családját itt hagyta. Aztán Németországban szépen beállt a "kütyüiparba", igen jól megszedte magát és másik családot alapított - na erre mondom én, hogy gratulálok, ember, jól megcsináltad.

panelburzsuj 2011.07.17. 12:58:35

@Hepci:

Tarts ki óraadásban!

Unokaöcs szeptembertől másodéves, lassan jönnek a szaktárgyak ... :))

porfelhő 2011.07.17. 13:01:51

@knausz:

Ki kérdezett. Te engem ne kérjél meg semmire.
Milyen stilusról beszélsz????

Egyébként nyugodtan moderálhatod magad, legalább is velem szemben.
Fejezd be ha kérhetlek.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.07.17. 13:05:44

@teevee: tudod a mennyiség és a minőség dialektikus viszonyban áll egymással...
Százból egy orvosügynök nem probléma, 100 rezidensből (vagy hogy hívják) 50 lelépő viszont probléma.
Én egyébként nem azt gondoltam (és írtam), hogy ami nekünk jó és másnak rossz az hurrá, hanem azt, hogy mindenkinek a saját problémáját kell megoldani. A románoknak a Bergengóciába elszegődő miskolci kardiológus éppúgy nem probléma, mint nekünk a Budapestre költöző erdélyi pszichiáter.

panelburzsuj 2011.07.17. 13:06:10

@komment1:

Köszönöm.

21 éves, és most lesz egy éve körülnézni a nagyvilágban - persze önfenntartó alapon.

(A harmadiként jelölt kommunikáció szakra megvannak a pontjai: de épp ez lenne a kütyüirány ... )

porfelhő 2011.07.17. 13:06:55

@komment1:

Vannak a Jobbiknak jó ötletei is, azt hiszem már irtam.
Számomra elfogadhatatlan ahogyan a cigányság helyzetét kezeli, a cigányozás a zsidózás, hogy mást ne említsek.
Ezért számomra teljesen elfogadhatatlan az eszméjük, az a politikai út amin ők haladnak.:)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.07.17. 13:07:37

@panelburzsuj: hihi, karitatív tevékenységet (oktatás) már alig végzek, kizárólag a lézengésre (önmarketing) szoktam azon az évi pár órán koncentrálni.

megszűnt 2011.07.17. 13:08:28

@manyike:
Rengeteget kérdeztél tőlem! Szét kell választani a politikai és az emberi részét a dolgoknak.

A politikai részéről ma egy újságíró leírta a lényeget. A kiemelt résszel egyetértek. Vagyis én magam nem balról tértem át és ez biztos. (A cikk többi része egészen tévúton jár. Vitára sem alkalmas.)

"A Jobbik Orbán Viktor politikai gyermeke, jelenlegi elnöke éppen a Fidesz-vezér polgári körében kezdte politikai pályafutását. A két párt üzenetei összefonódnak, 2006 ősze óta az együttműködés folyamatos és szerves. Ha valaki mégis abban bízna, hogy Vona Gábor majd jól együttműködik - egy mai felállás szerint - Mesterházy Attilával és Schiffer Andrással -, akkor csak jelezném, hogy a Jobbik elnöke máris visszaüzent, hogy Orbán képes kivezetni az országot a válságból. "

greczy.blog.hu/2011/07/17/orban_ellen_sarkanyfu?utm_source=ketrec&utm_medium=link&utm_content=2011_07_17&utm_campaign=index

6.Lenin 2011.07.17. 13:09:03

@porfelhő:

Nagyon jókatrtál. Idézhetném az egészet is. Elég a lényeget.

"Tudod drágám nem gyalogturázni választanak meg egy polgármestert, valami egészen másért. "

"Hogyan támogathat valaki szélsőjobbot és demokratikus baloldalt egyszerre?????"

Szerintem ezt az összefogás célja dönti el. Itt a cél, 1 demokratikusan megválasztott kormány, és annak minden intézkedésének az elsöprése a cél, 1 bizonytalan jövőképet előrevetítve.

Ez a cél, még a legjobb jóindulattal sem nevezhető demokratikusnak, hiszen ez a fajta megoldás semmiképpen nem lehet az.
Célja a választók félrevezetése 1 bizonytalan megoldást ígérve.

Talán elég azt írni, amennyiben a jelenlegi ellenzék véleménye szerint a Fidesz tevékenysége antidemokratikus, akkor a Karácsony által felvetett megoldás, szintén az.

Nem is értem, hogyan is gondolhatja ezt valaki elfogadható megoldásnak.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.07.17. 13:09:29

@porfelhő: @knausz: @manyike: ma front van?
Mi lenne, ha megmérkőznétek vizespólós MMA-ban?

porfelhő 2011.07.17. 13:10:27

@jjulie:

Várjad a menyecskéidet. Biztosan hozzád is mennek panaszkodni.

*****

Nagyon remélem! kielégitő volt nekik a válaszom.

megszűnt 2011.07.17. 13:10:35

@porfelhő:
"Fejezd be ha kérhetlek."

Engem a továbbiakban, szűrő nélkül is megkérlek, hogy kerülj el nagy ívben.

És legyen ez érthető most már!
Köszönöm.

porfelhő 2011.07.17. 13:13:51

@Hepci:

Nem riadnék vissza, mert nem fogom magam hagyni.
Annak az időnek már régen vége.

megszűnt 2011.07.17. 13:13:59

@Hepci:
Nem tudom. Én még mindig süket vagyok. Ne is kérdezz.:)

Tegnap, ha eljöttél volna a koncertre, na láttad volna, azt az 1 db audit és kiszállni belőle - engem. Jó, tudom, nem nagy szám, de van annak is egy módja, ahogyan én kiszállok és amikor én kiszálltam, Te pont beszállhattál volna.:)

2011.07.17. 13:18:06

@porfelhő: mi van, márta)) elment otthonról? És juditka sem tart vissza? Álomszép is cserbenhagyott? Vagy mi van?

Léci, vedd be a gyógyszered...

unionist 2011.07.17. 13:19:04

@menőmano:
végtelen unalmas például norvégia, vagy svájc.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.07.17. 13:19:50

@knausz: amikor becsukódik egy audiajtó, mindig kinyílik egy másik audiajtó (ősi vízigót aforizma).

porfelhő 2011.07.17. 13:20:39

@knausz:

Nagyon jól teszed te is ha elkerülsz nagy ivben. A legnagyobban, ha kérhetlek.

@Hepci:

Nem fogom feladni ennyit megigérhetek.

6.Lenin 2011.07.17. 13:20:50

Mindenki, aki ide, vagy más blogokra, leírja a véleményét, megadja a lehetőséget másoknak a válaszadásra is.

Kinek, milyen a stílusa, válaszának a tartalma, az más kérdés.

Megvan a lehetőség, a leírt vélemény nem olvasására, nem szükséges választ sem írni.

Másokat felszólítani arra, nem élhetnek a demokrácia által biztosított jogaikkal, közben a demokráciáról tudományos szintű marhaságokat írni,
1 jó nagy faszság.
szerintem.

panelburzsuj 2011.07.17. 13:22:41

@Hepci:

(A legnagyobb igyekezettel se tudtam eléggé elrémisztő példa lenni. Eddigi legnagyobb pedagógiai kudarcom ... :)

porfelhő 2011.07.17. 13:23:07

@Letícia:

Szedsz gyógyszert?? Nagyon rossz lehet neked.
Szánalmas vagy. ennyi.

teevee 2011.07.17. 13:23:58

@Hepci: nnnnna ez a dialektikus cucc nem tudom hogyan jött ide...

Ha arra gondolsz, hogy a problémákat nem érdemben kell megoldani, hanem tünetileg, akkor értem, de szerintem, rossz választás.

unionist 2011.07.17. 13:24:17

@panelburzsuj:
szerintem a tanítókat és a bírókat leszámítva hülyeség a tanulmányi szerződés. meg még néhány szakmát, amit nehéz piacosítani.

komment1 2011.07.17. 13:24:23

@porfelhő:

Spec az nekem is. Mint írtam, sose szavaznék rájuk, ha egyedül indulnak. Csakhogy, más okokból, ugyanez igaz az MSZP-re is. Rájuk sem szavaznék, ha egyedül indulnak. Egy ilyen koalíció esetében egyáltalán nem arról van szó, hogy aki esetleg rájuk szavazna, az egyetért minden résztvevő párt politikájával úgy általában. Csak konkrét, meghirdetett ügyekről van szó, amiben összefoghatnak olyanok is, akik egymással más dolgokban nagyon nem értenek egyet. Gondolj arra, hogy mindezt a felvetést az LMP pl. Gyöngyöspata után tette meg, ahol homlokegyenest ellenkező oldalon álltak ők meg a Jobbik. Akkor, abban az esetben igen. Viszont tényleg van jó pár olyan dolog, amiben jelenleg az összes ellenzéki párt lényegében egyetért, elsősorban azok az ügyek, amiben a Fidesz elkezdte gyengíteni, lebontani a jogállamot. Pl. a sajtószabadság szűkítése a Jobbiknak is nagyon nincs ínyére - pl. ebben is együtt tudna működni az ellenzék. Meg a választási törvény átalakítása, stb.

ssi 2011.07.17. 13:26:40

@Hepci: sajnos a paramétereim nem érik el az ingerküszöbödet, s kisebb lenne az élvezeted .. nagyon sajnálnám @panelburzsuj: @komment1: több ismerősöm gyerekei pl. Svédországban mesterszakoznak, mert ott nincs tandíj .. s a szülőknek meg így is úgy is mélyen zsebbe kell nyúlni .. meg kint más a diákmunka is

@knausz:
köszi, oké, bocsi, majd később szakmázunk ...
érdekesek az élet (és a blog) íratlan szabályai - ha sok gond .. az mindig jelez vmit .. s az arányok is .. sokan vagytok, akikkel jókat lehet eszmecserézni, nekem ez több, mint elégséges :-)

@6.Lenin: érdekes megközelítés :-)) tetszett .. amúgy a többség halva született ötletnek véli .. mint az élet: vmit már nagyon akarnak tenni, de nincs mit .. akkor jönnek a képtelen ötletek .. de megvitatásával sok egyéb kiderül

további békés, szép napot mindenkinek :-)))

panelburzsuj 2011.07.17. 13:28:06

@unionist:

Mások szerint azért csak-csak összevethetőek Debrecen és Norvégia intellektuális kihívásai:

missparaszt.blogspot.com/

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.07.17. 13:30:17

@teevee: pillanatnyilag aligha lehet érdemben megoldani, legfeljebb Megyó-módra, az meg minek. Szerintem a tüneti kezelés is valami, ha már a gyógyítás nem lehetséges.
Ha persze valaki azt gondolja, "ezek" egyszerűen semmit se csinálhatnak helyesen, akkor tényleg jobb evakuálni a Kárpát-medencét... most nyilván a Gréczyk nem fognak adót fizetni, mert "ezeknek" nem és kész...

6.Lenin 2011.07.17. 13:33:32

@manyike:

Igen, érdekes megközelítés...

pontosan, mint amikor 1 hazug ember, magát az erkölcsiség legmagasabb fokára emelve, hazugoz le másokat.

panelburzsuj 2011.07.17. 13:33:34

@panelburzsuj:

(A Debrecen vs Bergen amúgy is érdekes maccs lenne: darabra nagyjából egy súlycsoport, mindkettő esszenciája valahol az adott nációnak. Saját megfigyelés, hogy az idézett blogban a "polgármester" kifejezés egyszer se fordult eddig elő ... :)

megszűnt 2011.07.17. 13:34:46

@Hepci:
"amikor becsukódik egy audiajtó, mindig kinyílik egy másik audiajtó "

És akkor én átülök egy magasabb verzióba, Te pedig egy alacsonyabba, de úgy kell Neked.:)

ssi 2011.07.17. 13:36:10

még egy pillanatra, mert
@6.Lenin: 2011.07.17. 13:20:50 ez is érdekes :-)

az élet demokráciája itt a blogon .. jó és hasznos téma

olvasok 1 kommentet
tetszik, érdekes
megdicsérem
és aki írta .. elküld melegebb éghajlatra
s azt tapasztalom, hogy nem vagyok ebben egyedül
később újra próbálkozva,
talán csak rossz kedve volt
de nem
viszont egy népes táborban egyedi eset

s tudod,
van, akinek az a demokrácia, hogy szóvá teszi,
mert sajnálja a helyzetet és nem pusztán elítéli az illetőt

unionist 2011.07.17. 13:36:31

@panelburzsuj:
debrecen ennél kicsit laposabb. nincsenek ezek az ormótlan nagy hegyek. :-)

panelburzsuj 2011.07.17. 13:36:57

@manyike:

A blogbélili ügynökök vendéglátója épp phD-zik.

Az itthoni ösztöndíja dupláját tudja félretenni - az ottani ösztöndíjából ...

ssi 2011.07.17. 13:37:44

@6.Lenin:
"Igen, érdekes megközelítés...

pontosan, mint amikor 1 hazug ember, magát az erkölcsiség legmagasabb fokára emelve, hazugoz le másokat. "

ugyan ezt másként is leírnád? így nem pontosan értem, köszi

2011.07.17. 13:40:04

@knausz: na én az el tudom képzelni....pasik meg csöpögő nyállal néztek, mi?:)

Szerintem egyébként érik a dolog...;) Paranoid szociopaták minek tanulnak meg írni?

megszűnt 2011.07.17. 13:40:30

@manyike:
"ez a Jobbik nem csak egy párt. Több annál."

A különbség annyi, mint amikor valakit az ember Testvérnek vagy Blogtársnak hív. Meg lehet fogalmazni, mi a különbség?

"ismeretségi körödben nem látsz példákat arra, hogy a családok tagjai nem ugyanazon pártot támogatják?"

A férjem a Fideszt támogatja és rengeteg aktivista munkát végzett nekik. Az, hogy végez-e a továbbiakban arról alapvetően én döntök. A házasságom futott rá majdnem erre a vitára, hogy akkor én megint a Jobbikra.

"írtad, hogy most augusztusban körbe nézel Németországban, s lehet hogy ott maradsz"

Körülnézünk. Több ország is szóba jöhet. Anyagilag nem szorulok rá, de váltani szeretnék, úgy, hogy ide fogunk adózni – Magyarországra. Mindenképpen.

Természetesen visszajönnék szavazni, mint sokan, az ismeretségi körömből, akik külföldön élnek.

"jövőbe nehéz látni .. hogy az MSZP-nek van-e jövője? hogy az LMP erősödik-e?"

Az MSZP-nek nincsenek tartalékai, az LMP-nek pedig nincs vidéki bázisa, nincs arculata, mely igazi párttá alakítaná.

panelburzsuj 2011.07.17. 13:41:00

@unionist:

Nem mindegy?

Bürgék itt is - ott is! :)

6.Lenin 2011.07.17. 13:42:39

@manyike:

Kedves manyike, a demokrácia nagyon macerás dolog.

1) el kell viselni, hogy másoknak is van véleménye

2)nem én írtam le az egyedüli üdvözítőt

Természetesen van több megközelítése is a dolgoknak, de szerintem a mindennapokban ez találom a 2 leggyakrabban előforduló és szinte megoldhatatlan problémának, sok embertársunknál.

megszűnt 2011.07.17. 13:45:31

@Letícia:
"na én az el tudom képzelni....pasik meg .."

Csinos voltam, viszont a táskámat nem cseréltem át és ez rontotta az összképet (a fölsőmmel nem harmonizált annyira). Az autóban vettem észre, félúton.

Volt az a dal, amit ott tanultunk, papírról kellett énekelni, ott, körülöttem a pasiknak nem osztottak papírt (?), mert mindenki az enyémet olvasta, és megkértek, énekeljem elő, mert ők nem látják és akkor én mondtam és mutattam.:)

2011.07.17. 13:47:33

@porfelhő: énnekem nem kell, de neked kellene. Az ápolóid engednek ilyen állapotba a nethez?

6.Lenin 2011.07.17. 13:48:38

@manyike:

szerintem érted, de a másikra gondolsz

én meg csak úgy , mindenkire értve, aki ilyen módszerekkel operál.
Ki nem elfogult kisebb-nagyobb mértékben, önmagával szemben?
A hibákra másoknak kell felhívni a figyelmet, de nekünk kell(ene) figyelembe venni. Ez a nehezebbik része.

megszűnt 2011.07.17. 13:50:21

@Letícia:
Mint tapasztalt koncertre járótól kérdezem:

- Ez a süketség, ami van, meddig tart el még, ha valaki 2 órát tölt el a hangfalnál üvöltve?

ssi 2011.07.17. 13:51:17

@6.Lenin:
semmi gondom mások másmilyen véleményével, sőt! - imádok másoktól tanulni, ha mást nem, egy másik világot megérteni

" Talán elég azt írni, amennyiben a jelenlegi ellenzék véleménye szerint a Fidesz tevékenysége antidemokratikus, akkor a Karácsony által felvetett megoldás, szintén az."

innen közelítve még nem olvastam véleményeket - ezért találtam érdekesnek .. s valóban el is gondolkodom

(képzeld el azt a helyzetet, de kérlek szépen, csak képzeld, ne tedd meg, köszi :-)))) leírtam neked, hogy érdekes, te meg erre azt válaszolnád, hogy ki kérdezett, mit írogatok neked, megkérsz, hogy ne olvassalak stb. - igen, ez is demokrácia, meg a másik vélemény, de még sem az igazi .. értesz? pedig én jót akartam, ezt is elhiszed?

amúgy az is érdekes itt a blogon, mint az élet is, hogy a különböző stílusú emberek hogyan tudják elfogadni, elviselni, kezelni a másikat .. van, aki nagyon tud az adott témára koncentrálni, s kevésbé zavarják a személyiségi jegyek, van aki nem - lehet, hogy tudományoskodó - kivülről, de nem nem másokat lenéző- belülről

"Másokat felszólítani arra, nem élhetnek a demokrácia által biztosított jogaikkal, közben a demokráciáról tudományos szintű marhaságokat írni,
1 jó nagy faszság.
szerintem. "

ssi 2011.07.17. 13:52:20

@6.Lenin: oké :-))

további szép napot :-))))

panelburzsuj 2011.07.17. 13:54:05

@knausz:

Te ennyire későnérő típus vagy?

Teccettél volna a füleidet időben beleszocilalizálni!!!

2011.07.17. 13:55:51

@knausz: no, akkor nagy sikered volt...mint mindig!:)

Én az orvosok munkáját közelről nem nagyon ismertem (és úgy alakult, most már nem is fogom), de amit láttam 4 hónap alatt, az minden, de nem embernek való. Iszonyú sokat tanulnak, míg eljut valaki az érsebész szakmához, 8 órát műt egy műtét alatt!, és ezt ha ügyeletben van, akkor 24 órán keresztül műt! Aztán papírmunka, állandó telefonügyelet, ha benn van, ha nincs, mint ezt közalkalmazotti bérért. Jó, a hálapénz is van, de egyre kevesebb. Szóval ezek z emberek az életünkre vigyáznak akut esetben, és döbbenetes, hogy a tisztességesebbje - ami a többség - milyen körülmények között élnek...

2011.07.17. 13:57:37

@knausz: kb. holnap elmúlik...igyál sok vizet, folyadékot. S aludj délután, már jobb lesz.

2011.07.17. 13:58:11

Figyuzzatok, látom a FB-n, vagy új poszt!:)

megszűnt 2011.07.17. 14:02:12

@panelburzsuj:
"Te ennyire későnérő típus vagy?"

De nehezet kérdeztél! Én kimaradtam mindenből, mert tragikusan alakult az életem és abból másztam egy jó ideig és ez pont a kora fiatalság éveit vette el tőlem.

Aztán amikorra kimásztam, elkeztem a férjem karrierjét építeni + a gyerekeket igazgatni és most jött el az idő a magaméra. A saját karrieremre.:) ez tegnap, a hangfalnál kezdődött, "süketen és vakon" indulok tehát..

megszűnt 2011.07.17. 14:04:30

@Letícia:
Köszönöm. Most elmegyek szaunázni, hátha a meleg jót tesz és iszom a vizet.

További szép délután kívánok Nektek!:)

porfelhő 2011.07.17. 14:11:38

További szép napot a menyecskéknek, és az uraknak!

@Letícia:

Szoktál olyan állapotban lenni, hogy nem szabad a nethez közelednek.??? Nagyon nagy baj. Én ilyet szerencsére nem ismerek.

porfelhő 2011.07.17. 14:14:15

@6.Lenin:

Röhejes vagy mint mindig. De a világért sem bántanálak meg.

porfelhő 2011.07.17. 14:16:54

oppá" Örülök, hogy itt voltam.

:))))))

panelburzsuj 2011.07.17. 14:25:36

@knausz:

No, így a nagytömegű tesvérkedés iránti igényed is jobban érthető ...

Nem élhetted ki a bandázást az arra rendelt időben.

2011.07.17. 14:37:55

@porfelhő: nem ismered, mert akkor mindig más nicknéven jelentkezel be...menőmanó a legjobb nickneved, de a tegnapi márta)) sem volt rossz.

unionist 2011.07.17. 15:44:59

@panelburzsuj:
ahhoz, hogy bergen legyen kell, hogy legyen saját ipara.

-- elvben lehente egy városi élelmiszeripari konszern. a húsiparból, konzervgyárból, tejiparból, és sütödékből. szóval kis, közép, nagyvállalatok, és a város. ez ugye az alapmintázat, amiről szoktam beszélni. egy ágazatot összefogó városi vállalat. klasszikus liberális gondolkodás. amikor a város és a piac szinonimák. róna péter gondolkodik így. hagyományos ágazatokban működik ez.
-- elvben lehetne debrecennek saját gépgyártása. debrecenben volt európa egyik legnagyobb gördülő csapágygyára. amit megvett a fag. de ehhez kapcsolódott mezőgazdasági gépgyártás. illetve vasúti kocsik gyártása. szóval egy induló járműipar kellene, megint csak városi (piaci) tulajdonban.
-- ami a rendszerváltás óta megjelent. az a távközlési ipar. deutsche telekom, british telecom. illetve a kapcsolódó mikroelektronika: national instruments. csak a mérési eszközök gyártásához nem sikerült hozzákapcsolni a városnak a meglévő orvosi műszergyártást. tehát nem kapcsolódott össze az ni és a medicor.
-- ami megmaradt a biogal. ami most teva. épül a richternek gyára. ehhez gyógyszerkutatás lehetne. elvben ott van az universitas. a tudományegyetem kémia épülete. az orvosegyetem elméleti tömbje. a városnak kellene a kutatás élére állni, és beszállni a vegyiparba.
-- könnyűipar. az alföldi nyomdából egy városi nyomdát kellett volna csinálni a rendszerváltáskor. van egy új amerikai üzem. egyik havarom ott dolgozik. egyik nap még úgy van, hogy új gépsort állítanak fel. a másik nap kirúgnak egy műszakra való embert. azért, mert a gyártás projektszerű. ha van megrendelés, akkor arra az egy megrendelésre épül a gyártósor. de ha úgy találják, hogy egy centtel is olcsóbb lenne a gyártás máshol, akkor odébb viszik az egészet. főleg romániába. ezért kellene, hogy a város a hagyományos ágazatokban tulajdonosként illetve beszálljon.

a bútorgyár helyén raktárak vannak. kellene egy városi üzem. nem állami. hanem városi. és abba beszállhatna a helyi kereskedő. kicsi, nagy, közepes. akár a baumax, praktiker, kika. ugye világos. hogy a helyben gyártott bútort ezekbe bepakolják. az lmp azt mondja, hogy 20m x 20m-nél nagyobb bútorbolt ne épüljön. a schiffereket megint akasztani kellene. persze csak képletesen. nem kellene alóluk kirúgni a hokedlit. de el kellene őket zavarni a fenébe. ezek már nem azok a zsidók, akik gyártottak, és kereskedtek. hanem ezek a komcsi családok, ahol nem tanulták meg, hogy mi szolgálja a közjót, hanem csak kijárták a pártiskolát. persze a nem-zsidókra ugyanez vonatkozik. elvtelen pragmatikusok. törökgábor, kuminferi, karácsonygergő, hadd ne soroljam. ők sem értik, hogy amikor a piacot nem az állammal kell össze kapcsolni, hanem a várossal.

debrecen a legnagyobb mezőváros a környéken. kellene bele egy agrártőzsde. először is kellene a városban egy kereskedelmi negyed. egy funkcionálisan tagolt belváros. az úgy néz ki, hogy van egy kulturális negyed persze. ahol van a legnagyobb templom. debrecenben ezt ugye nehéz eltéveszteni, mert ez a reformált nagytemplom. mögötte a refomált humán kollégium. és mellette a város egyetlen nagyobb múzeuma, a déri, és egyetlen nagyobb művelődési háza a kölcsey. ebből kulturális negyedet kell csinálni.

azután kell egy szórakozó negyed. ha nincs szórakozó negyed, akkor nincs hangulatos belváros. na most debrecenhosszan elnyúló főutcája erre tökéletesen alkalmas. aki olvasott régi debrecenről az tudja, hogy a civis előszeretettel vitázott azon, hogy a piac utca nyugati, vagy a keleti oldalába kellene a vendéglátóhelyeket rakni. na most azért kell a helyhatóság, hogy ezt eldöntse. egyébként világos, hogy inkább a nyugati oldalból lehet a szórakozó negyed. de ez mindegy. ehhez helyismeret kell. mert nagyon sok kis utca nyílik belőle. szóval ez, és a széles főutca vendéglátóhelyek hosszú sorra nyíljon teraszokkal. a kis utcában pedig kisebb pub-ok, vagy bárok. a kereskedőket meg át kell dobni a keleti oldalra. északon a kulturális negyed, és délen kell a kormányzati negyed. ott van a régi városháza, és a megyeháza. ott kellene kialakítani a kormányzati negyedet. egy pénzügyi központtal. a városnak bankot kellene alapítania. de megint úgy, hogy az osztrák-német-svájci bankházak abban tulajdonrészt vásárolhatnak.

hadd ne soroljam. órákig tudnék írni ezekről.

panelburzsuj 2011.07.17. 16:17:07

@unionist:

Akkor írjuk kevés szóval: a pénz oda gyűlik, ahol gazdaságosan kitermelhető koncentrációjú értékeket sejt.

Hogy ezek az értékek metánmolekulák, forgalmas útvonalak vagy kreatív elmék - tökmindegy.

Balt 2011.07.17. 19:22:30

A 2309 komment egyéni csúcs itt a blogon, jól sejtem? :)

2011.07.17. 20:37:59

Legyen akkor 2310...a prím szám sem rossz, de valahogy így kerek!:)

2011.07.17. 20:45:04

@Letícia: jáj...prímszám lett...egybe kell írni...:( De így is rekord: 20311!:D
süti beállítások módosítása