A választási rendszert megváltoztatni nem ördögtől való, akinek erre lehetősége van, gyakran meg is teszi. A választási rendszer módosítása során a vélt vagy valós politikai önérdek alapján eljárni egyáltalán nem szokatlan, megtörtént már a nagyvilágban Franciaországtól Japánig, meg persze itthon is. Az érdekek – a politikai helyzet módosulása miatt – időnként változnak, így aztán abban sincs semmi meglepő, ha a politikusok az ezzel kapcsolatos „elveiket” is cserélgetik. A furcsa csak az lenne, ha a politikát figyelők is elhinnék, hogy itt többről, másról van szó.
A parlamenti választási rendszer módosítása kapcsán a Fidesz első, tavaly benyújtott javaslata volt a kakukktojás. A Kósa-Navracsics-Répássy-Rétvári jegyezte indítvány nem a kormánypárt aktuális érdekei alapján változtatott volna, olyannyira önmérséklő volt, hogy ezzel kapcsolatban akár még az „elegancia igénye” is felvethető lett volna. Nem meglepő, hogy kukába került: a napokban bejelentett és már több helyen okosan tárgyalt Áder-javaslat mögött világosan azonosítható a politikai kalkuláció: ha ebben a formában fogadja el a parlament, az már nem a „régi” vegyes rendszer lesz, hanem – elsősorban a kompenzációs elem kiiktatása és nem az egyfordulóssá tett szavazás miatt! – egy alapvetően többségi, a győztes mindent visz irányba elmozduló eljárás.
Két dologtól óvnék ezzel kapcsolatban: a pánikkeltéstől és a habveréstől. Ha a választási rendszerben nem sérülnek az alapvető elvek (mint az általános, egyenlő, titkos választójog), lehet ugyan kedvezőbb vagy kedvezőtlenebb, szimpatikusabb vagy ellenszenvesebb megoldásról beszélni, de egyik sem hozza el a demokrácia végét. Ebben a keretben egyetlen kormánypárt sem tud olyan eljárást kitalálni, amely akkor is hatalmon tartja, ha a választók elsöprő többsége változást akar. Léteznek persze technikák, amelyek nehezíthetik vagy könnyíthetik a dolgát, ezek azonban minden rendszerben benne vannak, hiszen minden eljárás, minden szabály politikai – abban az értelemben, hogy valakinek (éppen) kedvezőbb, másnak pedig (éppen) kedvezőtlenebb. Bármit is fogad el tehát a parlament, attól önmagában nem jön el a Fidesz örökké tartó országlása, ebben kár reménykedni, ettől kár pánikba esni.
Abban sincs semmi meglepő, hogy a politikusok – és apologétáik - a választási rendszerrel kapcsolatos aktuális érdekeiket megdönthetetlen elveknek szeretik láttatni. Nem fogom hosszan magyarázni, miért nem kell lelkesedni az ilyen habverésért, inkább csak felidézek egy másfél évtizeddel ezelőtti parlamenti vitát. 1994-ben a kétharmados többséggel rendelkező MSZP-SZDSZ kormány az önkormányzati választási rendszer módosítását vitte keresztül a parlamenten. Az egyik lényeges változtatás az addigi kétfordulós rendszer egyfordulóssá alakítása volt. Olvasgassuk csak kicsit az akkori érveket:
Kuncze Gábor (SZDSZ, belügyminiszter): A törvényjavaslat egyfordulós választási rendszert dolgozott ki. A képviselőket a relatív többség elve alapján egy fordulóban választják, részvételi és eredményességi küszöb nincs. Az egyfordulós rendszer a választók számára érthetőbb. További előnye, hogy költségkímélő.
Salamon László (MDF): Az elmondottakra figyelemmel, tisztelt képviselőtársaim, joggal és okkal állapítható meg az, hogy a kétfordulós választási rendszer megszüntetésével a törvényjavaslat az önkormányzati választási rendszer demokratizmusát csökkenti és korlátozza. A törvényjavaslatnak ez az iránya szemben áll azzal az iránnyal, mely mellett az ország demokratikus politikai erői hitet tettek és melyet ma is vallanak. Jól tudjuk, tisztelt képviselőtársaim, hogy a kétfordulós választási rendszerrel szemben különböző érvek fognak a vitában elhangzani. Bizonyos érveket már eddig is hallhattunk. Így meg fogják említeni, a belügyminiszter úr már tegnap meg is említette, és ma is hallhattuk a szocialista párt vezérszónokától, hogy az egyfordulós választás olcsóbb, mint a kétfordulós. Ezt az érvelést nagyon veszélyesnek tartjuk. Szomorú vége lehet annak a demokráciának, melyet az olcsóság okán elkezdünk kurtítani. Ezzel a gondolatmenettel akár odáig is el lehet jutni, hogy az egyfordulós választás pedig többe kerül annál, mint ha nem tartunk választásokat.
Magyar Bálint (SZDSZ): Az első ilyen szokásos ellenvetés az, hogy előzetes koalícióra kényszerít és a legnagyobb pártnak kedvez az egyfordulós választási rendszer. A tapasztalatok mégis azt igazolják, hogy a két forduló között általában a győzteshez húzás tendenciája érvényesül még akkor is, amikor kicsi a különbség két párt között. (...) Ráadásul, amikor kicsi a különbség a vezető pártok eredménye között egy fordulóban, akkor két fordulóban szokott a kampány jelentősen eldurvulni, ami szintén nem egy kedvező eleme a kétfordulós rendszernek. (...) A másik ellenvetés, amit fel szoktak hozni, hogy kisebb a legitimitása a megválasztott képviselőknek, ha egy fordulóban választják meg őket. Valóban, arányosan kevesebb szavazatot kapnak; de csak arányaiban, ezt szeretném hangsúlyozni, mert a második fordulóban rendszerint kevesebben mennek el, mint az első fordulóban. (…) Az egyfordulós, relatív többséges választási rendszernek ugyanakkor már többször hangoztatott előnyei is vannak: rövidebb, a választók türelmét kevésbé igénybe vevő választási kampányt tesz lehetővé és olcsóbb. Olcsóbb több értelemben is: nemcsak a központi költségvetés kiadásait mérsékli, hanem a pártok kiadásait is, amik egy hosszú választási kampányban szükségszerűen növekednek, és ezáltal kedvez a kisebb, kevésbé tőkeerõs pártoknak vagy éppen a független jelölteknek. (Dr. Balsai István: Köszönjük!)
Áder János (Fidesz): Mi lesz ennek a módosításnak a következménye? A módosítás következménye az lesz, hogy egy egyfordulós, relatív többséges rendszer végén a választók kisebbségének és nemcsak a választók kisebbségének - és ez egy lényeges különbség az előbb elhangzottakhoz képest -, hanem a választáson részt vevők kisebbségének akár 20-30 százaléka támogatásával is abszolút többséget, akár a mandátumok 60 százalékát is meg lehet szerezni. (…) Az egyik, hogy reményeink szerint ez a törvénymódosítás és ezek a szándékok, amik mögötte tetten érhetők, ezek nem jelentenek precedenst - természetesen ebben csak egyelőre bizakodhatunk - a parlamenti választásokról szóló törvény módosításához. És mi semmiképpen nem tekintjük egyébként ezt a törvénymódosítást precedens értékűnek. A másik pedig egy figyelemfelhívás: érdemes vigyázni arra, amikor aktuálpolitikai megfontolásból vagy a pillanatnyi hatalmi erőviszonyok alapján módosítanak egy választási törvényt, hogy ez milyen eredményre vezet.
Csabai Lászlóné (MSZP): Érdeklődve hallgattam Szilágyiné Császár Terézia KDNP-s képviselőtársam hozzászólását, amikor azt bizonygatta, hogy a választók akaratát a kétfordulós rendszer biztosítaná. Lehet, hogy mi ketten nem ugyanabból a megyéből jöttünk? Én ahol jártam a hét végén - és higgyék el, nagyon sok emberrel találkoztam -, sehol nem érzékeltem, hogy a választók észrevételezték volna az esetleges második forduló elmaradását. Azt viszont tudom, hogy a választási bizottságoknál korábban hányan tették szóvá a második forduló szükségességét. És befejezéshez közeledve: nem jelentős indok, hogy a második forduló több időbe és több pénzbe kerül. KDNP-s képviselőtársam szerint a második forduló többletköltsége körülbelül 400 millió forint, és ez nem sok pénz. Valóban nem sok, ha a nyugdíjasok jogos igényeinek kielégítéséhez szükséges 27 milliárdot nézzük, de ha azt is tudjuk, hogy 400 millió elég lenne Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében a közalkalmazotti törvény 1993. decemberi visszamenőleges módosítása miatt elmaradt pedagógusbér rendezésére, akkor bizony ez az összeg sok. Én szívesen fordítanám ezt az összeget a tanárok fizetésemelésére, hogy ne kelljen munkaügyi bíróságra járniuk, hanem ez idő alatt inkább gyermekeinket tanítsák, neveljék.
Mádi László (Fidesz): Azt gondolom, hogy a másodlagos pártpreferenciák kinyilvánítására - ami egyfajta árnyaltabb képet tesz lehetővé az emberek véleményének integrálásában, az emberek véleményének megtudakolásában - ezt a lehetőséget nem szabad elzárni. Ugyanígy nem szabad elzárni azt a lehetőséget sem, hogy az emberek az első forduló után - észlelve azt, hogy valamely párt abszolút többségbe vagy kormányzásra kerülne - egyfajta tiltakozó szavazattal a második fordulóban már a harmadik jelöltre szavazzanak, megakadályozva az első két helyen szereplő jelölt esetleges együttműködését. Tehát ilyen lehetőségektől megfosztani a választópolgárokat, az szerintem a véleménynyilvánítás jelentős csorbulásával jár. Ezt mindenképpen helytelennek tartom olyan körülmények közepette, amikor a választói vélemények még nem annyira kikristályosodottak, és a másodlagos pártpreferenciák jelentősen befolyásolhatják a választás eredményét.
Balsai István (MDF): A politikai feltételek tekintetében pedig azt kell kijelentenünk, hogy demokratikus jogállami körülmények között fennálló, illetőleg felmerülő politikai feltételekről beszélhetünk csak akkor, ha választójogi reformot kívánunk bevezetni. Nézetünk szerint ilyen feltétel lenne például, ha a közvélemény kitapintható és változást igénylő, sürgető módon követelné a választójogi szabályok megváltoztatását. Nem tudok ilyenekről, mivel nincsenek erre irányuló kezdeményezések, petíciók, mozgalmak, civil szerveződések, netán demonstrációk, aláírásgyűjtések, népszavazási törekvések, fórumok. Tisztelt Képviselőtársaim! Tudnak önök ilyenekről? Kérem, tájékoztassanak minket, mert mi ilyenekről nem tudunk. Alapvető politikai feltétel ugyanakkor az, hogy a változtatásokhoz a parlamenti feltételek adottak legyenek. Ez nemcsak azt jelenti egyfelől természetesen, hogy a kormányzat megfelelő többséget birtokoljon, jelentené másfelől az ellenzék konstruktivitását. Sok minden elhangzott az előttem szóló Füzessy képviselő úr beszédében ezzel kapcsolatban. Azt jelenti, ez akkor lenne teljesíthető, ha aktuális pártpolitikai érdekek érvényesítésére irányuló szándék vagy akár csak ennek a gyanúja is kizárható lenne. Magyarán: a kormánynak olyan helyzetben kellene előhozakodnia a parlamenti többség birtoklása esetén is egy ilyen kezdeményezéssel, amikor a legteljesebb mértékben kizárt annak még csak feltételezése is, hogy a szavazógépezet segítségével, az ellenzéki érvek lesöprésével, illetve mellőzésével, pusztán az erőpolitika alkalmazásával kívánja a törekvéseit sikerre vinni.
