Egy évvel ezelőtt még volt jelentősége annak a kérdésnek, hogy vajon a Fidesz keltett-e megalapozatlan reményeket a kormányváltás érdekében. Hozhattunk idézeteket a párt ellenzéki korszakából arról, hogy a hatalmi váltás a problémák többségét egy csapásra megoldja, de arról is, hogy az új kormány alatt sem lesz kolbászból a kerítés. Ma azonban ez – bár a kimondott szavakkal legkésőbb 2014-ben a választók előtt el kell majd számolni - már kevésbé fontos. Most leginkább az számít, hogy a Fidesz képes lesz-e kezelni azt a gazdasági helyzet miatti csalódottságot, aminek a nyomai ma már a kormánypárti sajtóban is tetten érhetők.
Amikor a kormánypárti Magyar Nemzetben az egyik nap egy tekintélyes közgazdász a kormány gazdaságpolitikájának bukásáról, egy másik napon egy másik kollégája pedig az elhibázott egykulcsos adóról értekezik, miközben a miniszterelnök „szerencsétlen, nyomorult” országról és drámai helyzetről beszél, akkor egészen világos, hogy a már az előző bejegyzésben is leírt új helyzetben kezdi meg az őszt a magyar politika. Az Orbán Viktor által célul tűzött „valósághoz igazodás” a politikai térben egy rettentően fontos következménnyel jár: alapvetően nem a helyzet leírásában („rossz”), hanem az okokban és a következményekben folytatódik a politikai vita. Valami hasonló történik, mint 2006 nyarán: akkor az MSZP-SZDSZ-kormány kényszerült feladni a választás előtti sikerpropagandát, és tulajdonképpen a „baj van” alapállításában a következő négy évben folyamatosan osztozott ellenzékével.
Fontos észrevenni, hogy – bár, mint láttuk, a magyar politikában nem szokatlan az ilyesmi – a politika rendkívüli pillanataiban jelenik csak meg ez a felállás. Általában a politika bináris kódja a helyzet leírásában is működik: a politika normál állapotában az egyik oldal A-nak, a másik B-nek (ami rendszerint A szorozva mínusz eggyel) mutatja be a valóságot. A versenyt ilyenkor joggal nevezik valóságértelmezőnek, hiszen a választóknak először azt kell eldönteniük, hogy vajon melyik leírást tartják hihetőbbnek, valóságközelibbnek. A polgár nincs könnyű helyzetben, amikor A-t és B-t hall egyszerre, s nem csoda, hogy gyakran hajlamos inkább meglévő politikai elkötelezettségei alapján dönteni, ami érthetően sokkal kevésbé ad lehetőséget a látványos szavazatvesztésre és -szerzésre.
Ez az állapot egészen addig tart, amíg nem válik teljesen tarthatatlanná az egyik helyzetleírás. Ha alig akad már ember az országban, aki elhinné, hogy lehet A-nak is látni az adott kérdést, a politika óriási kockázatot vállalna, ha kitartana a korábbi valóságértelmezése mellett. Ilyenkor érthetően az a kevésbé veszélyes, ha maga is elismeri a B-t – innen azonban egy teljesen új verseny kezdődik. Nos, az elmúlt napokban minden arra utalt, hogy éppen itt tartunk.
Lényeges ponthoz értünk: a második Orbán-kormány a valóságértelmező harcban (bár például „megszorításfronton” még kommunikációs csatában áll, előbb-utóbb azonban lényegében itt is feltehetően észrevétlenül visszavonul majd) közel egy év után többé-kevésbé eljutott oda, ahol Gyurcsányék jártak 2006 nyarán. Persze nagyon másképp ért ide, más előzményekkel, de ami még ennél is fontosabb: az, hogy most itt tart, messze nem jelenti azt, hogy ugyanazt az utat is futja majd be!
Ha máshonnan nem, az előző kabinet sorsából pontosan tudjuk, hogy egy ilyen helyzetben a pozícióvesztés (mértéke) alapvetően azon múlik, képes-e az adott szereplő a magyarázatok versenyében sikerrel helyt állni. Egy „őszödi beszéd” persze most is porrá zúzná az esélyeket, a szocialisták azonban nem csupán emiatt voltak tehetetlenek. A korábbi kormányt elsősorban az küldte padlóra (és tartotta is ott), hogy miután elismerte a helyzet súlyosságát, és sajátját tetézte egy kapitális öngóllal, még legelkötelezettebb szavazóinak sem tudott biztatást adni, képtelennek bizonyult arra, hogy használható fogódzókat, hihető magyarázatokat, azonosulásra alkalmas narratívákat kínáljon. Nem nehéz észrevenni, hogy a Fidesz tanult ebből: miután mostanra végképp tarthatatlanná vált az A-ról szóló beszéd, láthatóan minden energiájukat arra összpontosítják, hogy a B körülményei között – az okokról, az idevezető utakról, a megoldási lehetőségekről - gondolatmankókat adjanak politikájukra amúgy fogékony szavazóiknak.
Ha az ellenzék arra számít, hogy a számára értelemszerűen eleve kedvezőbb B-B kiinduló helyzetben majd az ölébe hull a politikai siker, nagyot téved. Kétségtelenül változtak a politikai verseny feltételei, de csak a kudarcért nem kell megdolgozni... Látva Orbán Viktor tudatos előhangolási és keretezési kísérletét, egyáltalán nem lennék meglepve, ha a Fidesz szavazói lényegesen kitartóbbak és megértőbbek lennének. Erről azonban ma még, fájdalom, lényegében semmit sem tudunk: előzetes okoskodás helyett én inkább megvárom az őszi közvélemény-kutatásokat.
