Az Origo által szépen feldolgozott WikiLeaks anyagban van egy kifejezetten érdekes, a kávéházi sztorizáson messze túlmutató mondat. Orbán Viktor az amerikai nagykövetség munkatársaival folytatott beszélgetés során pártja egyik vezető politikusának hibájaként rótta fel, hogy "a problémákra fókuszál, nem a problémákkal küzdő emberekre". Aki meg akarja érteni az orbáni politikát, annak sokat segíthet ez a jellemzés.

(Fotó: Facebook)

Miután már két cikkben (a 300. és a 314. bejegyzésben) foglalkoztam a magyar miniszterelnök „megértésével”, és számos más írásban is érintettem a témát, joggal merülhet fel talán, hogy miért annyira érdekes ez. Ismerem a legfontosabb ellenérveket: a politikában a szerkezetek, a mélyben zajló mozgások számítanak, az ember, a politikus csak szereplő, aki – ha éppen szerencséje van – lehetőséget kap, de a valódi döntés, az igazi hatalom nem az övé. Politikusok jönnek és mennek, ilyenek és olyanok, a „bulvárpolitológiát” érdekli ugyan a jellemük, a felfogásuk, de az igazi tudásra vágyók a folyamatokra figyelnek.

Hm... Még csak az ellenkezőjét sem állítom. Nem kétséges, a politikai szereplők olykor a történelem bábui, vannak azonban olyan helyzetek, amelyekben fontos lehet a döntéshozó személye, és akadnak olyan politikusok, akiknek a habitusa, a mozgása önálló magyarázó tényezővé válhat. Orbán Viktor kétségtelenül ilyen figura. Biztos vagyok abban, hogy nélküle egészen másként alakult volna a legújabbkori magyar politika. De nem csupán a politikai elemzés számára kulcskérdés a „megismerése”, politikai ellenfelei – pártján belül és azon kívül - sem lehetnek addig sikeresek, amíg fel nem ismerik, hogy miben rejlik a messze nem utánozhatatlan, messze nem utolérhetetlen orbáni politika titka. 

Korábban odáig már eljutottam, hogy „Orbán megkülönböztető jegye nem céljaiban, hanem felfogásában, hozzáállásában rejlik”, s azt is megfogalmaztam, hogy „a magyar politikai élet legtudatosabb politikai vállalkozója (...) a kétségtelenül időnként változó céljait és elképzeléseit kételymentes meggyőződéssel képviseli és tűzön-vízen keresztül is érvényre akarja juttatni.” Arról viszont még nem beszéltem, hogy mi ennek a gondolkodásnak és viselkedésnek a központi magja - ebben segíthet sokat a bevezetőben idézett mondat.

Orbán Viktor számára a politika, ahogy maga is gyakran beszél róla: hivatás – nem több, nem kevesebb. Pontosan olyan foglalkozás, mint minden más, leginkább abban az értelemben, hogy világosan megfogalmazható a célrendszere, a sikerességének kritériuma. A csatárnak gólt kell rúgnia, a bankárnak pénzt kell fialtatnia, a politikusnak pedig szavazatokat, azaz szavazókat kell szereznie (ha ehhez problémákat kell megoldani, akkor úgy, ha másképp, akkor amúgy). Minden más - a végeredmény szempontjából - lényegtelen, érdektelen. Nem számít, hogy milyen módon született a gól, csak az a fontos, hogy a bíró megadja. Orbán a politikáról a lehető legegyszerűbben gondolkodik: ismeri a szabályokat, megkeresi a kiskapukat, ha tudja, megváltoztatja a kereteket, ha nem tudja, alkalmazkodik hozzájuk. Minden lépése során egyetlen cél vezérli: a politikai siker - a többi (célok, tartalmak, lehetőségek) ugyanis ebből következik, ennek függvénye. Bármit tesz, ezért csak egy dologra koncentrál, egy dolog alapján szelektál: ami hoz, jó, ami árt, rossz, ami nem változtat, lényegtelen.

Ezt a felfogást szokás politikainak nevezni, abban az értelemben, hogy a politika hoz-visz logikája határozza meg a mérlegelést. Mindez nem azt jelenti, hogy Orbán Viktor ne élne – ahogy a róla szóló könyv végén a szerzőnek adott interjújában fogalmaz – más, több dimenzióban, ne lenne más arca, véleménye, értékrendje. Orbán Viktornak bizonyára van, a politikus Orbán Viktornak – és ez itt a lényeg! – nincs, ebben a megközelítésben nem is lehet. Mindez hihetetlen fegyelmet és professzionalizmust igényel, minél műveltebb és igényesebb az ember, annál többet. Ebben a felfogásban ugyanis a politikus nem foglalkozhat más szempontokkal, nem érdekelheti a dolgok esztétikája, humanizmusa, kizárólag akkor, ha az hoz – általában azonban, különösen rövidtávon, inkább vinne. Ha versenyelőnyt eredményez a szabályok megváltoztatása és a pozíciók elfoglalása – és mindez meg is tehető -, meg kell lépni, mert a finnyáskodás, a szépelgés, az önmérséklet (kinek melyik tetszik) értelmezhetetlen ebben a játékban. Ahogy a csatártól is elvárják, hogy a kézzel maga elé tett labdát – ha a bíró nem vette észre - rúgja be, a kínálkozó lehetőséget a politikusnak is ki kell használnia, sőt, tennie is kell azért, hogy ilyen alkalmak adódjanak.(Nota bene: ha arra számítana, hogy a szavazóit zavarná a "kezezés", biztosan nem tenné - a politikában ugyanis a gólokat a szurkolók szavazzák meg!)

Mindezzel nem igazolni akarom ezt a politikát, csak értelmezni (sőt, azt sem állítom, hogy ne lennének más felfogások - lásd a politikus és az államférfi bevett megkülönböztetését). Leginkább azért, mert a közkeletű Orbán-leírások teljesen alkalmatlanok erre. A kormányfő nem hatalommániás akarnok, nem patás ördög, de nem is az országot megváltó lovag (vagy ha esetleg bármelyik is, megértése szempontjából nem ez a lényeg!), hanem egy szimpla politikus, aki idehaza mindenki másnál tudatosabban és kitartóbban (és gyakran sikeresebben) próbálja meg megszerezni és magához kötni a szavazókat, azaz a problémákkal küzdő embereket. Lehet természetesen szebben politizálni, bizonyára lehet nemesebb, igazabb célokért küzdeni, ám mindaddig, amíg a többiek nem tudják azt, amit Orbán Viktor tud, pozíciója megingathatatlan marad. Orbánt az Élet és Irodalom hasábjain nem lehet legyőzni, kizárólag a pályán, a politikai terepen. Ott, ahol az erővel szemben (ami a politikában szavazatban, mandátumban, pozícióban, akaratban, hangban – azaz hatalomban mérhető) csak az erő ér valamit. Márpedig ott ma rajta kívül nincs senki, aki egyszerre tudná, merné és tenné ugyanezt.

Orbánnak persze tudnia kell, mint ahogy bizonyára tudja is: a nincs nem jelenti azt, hogy nem is lesz (mindenesetre addig sem tétlenkedik...). Ellenfeleinek pedig tisztában kell lennie azzal, hogy azt sem: hamarosan – különösen munka nélkül, automatikusan - majd úgyis lesz.