Facebook oldaldoboz

Olvasottság

A blog indulása óta: 16'135'645 lapletöltés (2020.08.31.)

A legerősebb nap: 188'742 lapletöltés (2010.04.11.)

A 10 legnépszerűbb

  1. 508. Miért nyert (ennyire) a Fidesz? 2014. április 07. 09:18A tegnapi választást a Fidesz a világ minden választási rendszerében megnyerte volna. Nagyon komoly többsége lenne a korábbi magyar rendszerben is, és a tisztán arányos rendszereket leszámítva minden...
  2. 2018/9 Miért nyert (ennyire) a Fidesz? 2. 2018. április 09. 02:03A politikai számítás tehát szinte hibátlanul bevált – írtam négy évvel ezelőtt a Miért nyert (ennyire) a Fidesz? című blogbejegyzésben. Most ennél többet kell állítanom: a Fidesz ugyanis nagyobb...
  3. 2018/8 Választási előrejelzés 2018. április 05. 10:02Az előző bejegyzésben megindokoltam, hogy az áprilisi választás előtt miért nem lehet igazán komolyan vehető előrejelzést készíteni. Ebben az írásban nem ismétlem meg ezeket az érveket, és nem...
  4. 514. A tét 2014. december 04. 02:11Orbán Viktor természetesen nem újfasiszta és nem is diktátor. Az elkötelezett antikommunista, konzervatív és korábban a magyar jobboldallal kifejezetten jó viszonyt ápoló republikánus amerikai...
  5. 510. Mindenki lehet kőműves 2014. szeptember 26. 00:40Régóta nem jelentkeztem elemzéssel. S ez sem igazán az lesz. Van azonban valami, ami foglalkoztat. Semmi eget rengető, de nekem azért fontos. Egy ideje már kerestem hozzá a hangot, a formát. Ez...
  6. 2018/4 Hódmezővásárhely üzenete 2018. február 25. 20:49A mai hódmezővásárhelyi időközi polgármester választást nem csupán helyben követték izgatottan, de a végeredményére az egész ország figyelt. Nem azért, mintha egy megyei jogú város választási...
  7. „A királyi udvar a fontos” 2018. augusztus 03. 15:45Annak, aki szereti a vélemények és értelmezések szabadságát, sokféleségét, minden sajtótermék eltűnése rossz érzés. Mindig csodálkozom azokon, akik képesek kárörvendeni akkor, amikor valami megszűnik...
  8. 2018/2 Ahol a part szakad 2018. február 18. 22:57Hivatalosan csak szombaton kezdődött, de nyilvánvaló, hogy hónapok, sőt, talán évek óta tart a 2018-as parlamenti választás kampánya. A java azonban tényleg csak most jön: a pártoktól és a...
  9. 512. A fecni nem pirul el 2014. november 16. 02:07Én igazán megértő szoktam lenni a magyar politika népszórakoztatásra kitalált dolgaival. Nem a legszebb dolog hülyíteni a választót, de többé-kevésbé a világ minden részén alkalmaznak ilyen fogásokat....
  10. 515. Nekrológ 2015. március 15. 23:08A politikai elemzés halott. Megölték. Megöltük. S még az sem biztos, hogy sajnálni kell ezért.  Az első érdem a pártoké. Ahogy egy nagyon fontos politikus nem is olyan régen egy háttérbeszélgetésen...

A lakott sziget

Vélemények

"Igazán elkeserítőnek és érthetetlennek ezt a tudatlanságnak tűnő, vagy annak álcázott, de inkább elszánt képmutatást tartom, amivel magasan képzett értelmiségiek igyekeznek kibújni a felelősség alól." (Mészáros Tamás)

 

"A sértésen túl Török valóban nem ért velem egyet, és mint ilyen persze választ igényelne, ha lennének írásában komolyan vehető szubsztantív érvek." (Halmai Gábor)

 

"Alapvetően érti félre a politikai elemzés tudományát, nagyvonalúan eltekint az eszmék, a politikai gondolatok, a megvalósult tényálladékok jelentőségétől, nem kevesebbtől tehát, mint a politikai cselekvés esszenciájától, így kizárólag formális, technokrata érveléssel legitimálja a kormánypárt ténykedését." (Seres László)

 

"Török Gábor blogpolitológus azon megállapítása, hogy a Fidesz október elején elért a csúcsra, amely után nem sok minden meghódítandó cél marad, a szokásos semmitmondás és elemzői felületesség terméke volt." (Békés Márton)

 

"A hatalom elzárkózása ma már olyannyira nyilvánvaló, hogy a kormány egynémely támogatójának is csípi a szemét, sőt még az Orbán-rezsim „törekvései” iránt feltűnő megértést mutató Török Gábor politológust is felébresztette eddigi magabiztos szunyókálásából." (Zádori Zsolt)

 

"Török, aki az értéksemlegesség jegyében erősen hajlik arra, hogy a politikát döntően hatékonysági szempontból elemezze (ahogy egy kritikusa nem finomkodva megjegyezte: az ő elemzései kb. olyanok, mintha a harmincas évek Németországában azt mondta volna valaki: Hitler ügyesen tematizálja a politikát a zsidókérdés napirendre tűzésével)." (Pető Iván)

 

"A magyar tudásról mint kurrens termékről meg mindent elmond, hogy még Török Gábornak is van diplomája." (Hont András)

 

"Török Gábornak például nagyon jót tett volna, hogyha mélyebben elsüllyed (sic!) mondjuk a magyar alkotmányjogban, és akkor, abban az esetben az elemzései, hogy is mondjam, a felszínességnek kevésbé mutatják a tüneteit." (Hont András)

 

"Ha egy kormánynak az a feladata, hogy megmentse az emberek nyugdíját, akkor nem blogoló politológusok véleményét kell előzetesen kalkulálnia." (Szijjártó Péter)

 

"Török szerint az a politikus viselkedik demokratikusan, aki nem törődik mások véleményével, aki nem akar önkritikusan gondolkodni, és aki képtelen felismerni, hogy zsákutcában van, és végre vissza kellene fordulnia." (Krémer Ferenc)

 

"Egyedül Török Gábor politológus gondolja azt, hogy a Fideszt a jó szándék vezeti, csupán politikai vaksága miatt rohan teljes erejéből a falnak." (Bartus László)

 

"Elolvastam ma Török Gábortól Piroslapig valamennyi blogbejegyzést a készülő új Alkotmányról. Homály, indulat. Mélyéről párolog a bögre. Nagyon." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor megkerüli a problémát." (Lánczi András)

 

"Lárifári." (Gyurcsány Ferenc)

 

"Áh, dehogy." (Kiszelly Zoltán)

 

"Azt meg végképp nem értem, miért állítja Török Gábor, hogy a kormánypárt érdeke lenne a választások előrehozatala." (Stumpf András)

 

"Török Gábor minimum téved." (Mráz Ágoston Sámuel)

 

"Török wasn't looking at the speech from the outside but from the inside. Almost as if he had been the speech writer of Viktor Orbán." (Eva S. Balogh)

 

"A Török Gábor-féle, lazának tekinthető, minden jöhet típusú hozzáállással szemben én a gyakorlatban is jól levezethető, szigorú megközelítésben látom a szélsőségekkel szembeni harc esetleges sikerét" (Somogyi Zoltán)

 

"Török Gábor csak egy a kollaboránsok közül" (Krémer Ferenc)

 

"Naná, hiszen a törökgáborok döntik majd el, hogy a cáfolat hitelt érdemlő volt-e" (Lánczos Vera)

 

"Nem, nem és nem." (Alexa Noémi)

 

"Az ezerkezű sms cézár kiismeréséhez azonban nem elégséges Török Gábor köpönyegébe bújni, és úgy előadni a nyilvánvalót, mintha annak bármilyen tudományos értéke volna." (Puzsér Róbert)

 

"Török Gábor politikai elemzéseit olvasom, van, amiben igazat adok neki, van, amiben nem." (Vona Gábor)

 

"Régóta figyelem Török Gábor politológusi tevékenységét, és egyre erősödik bennem a viszolygás." (Andor Mihály)

 

"Énszerintem nem jó, ha egy politikai elemző nem elemez. Ez ugyanis benne van a munkakörében, elvileg. Ami pedig nincs benne, az a sunyi hatalombarát cinizmus, a távolságtartás félreértése, az apolitikus elkenés, az alapvető problémák tudomásul nem vétele, az állandó megfelelési kényszer. Ehhez a teljesítményhez képest még a Nézőpont is elemző műhely." (Seres László)

 

"Török Gábor (...) arról lett híres, hogy az összevissza beszélést az egyrészt, másrészt” fordulatokkal marketingeli értelmesnek tűnő gondolatmenetté." (Vizvári Soma)

 

"Nagyszerű Békemenet volt, vidám, erőt adó, lelkesítő! És nincs annál nagyobb elismerés, mint amikor Török Gábor egy ekkora siker kapcsán a kampány dinamikájáról hohmecol. Ennyi." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor évek óta azt a játékot játssza a nyilvánosságban, hogy a "függetlenobjektív" elemző szerepében a Jobbik szekerét tolja, de nyíltan soha nem merte bevallani, hogy a Simicska-párt tanácsadója és Vona személyes spindoctora."  (Vizvári Soma)

 

"Érdekes módon Török Gábort sosem izgatták a külföldön zajló események. Úgy is mondhatnánk, hogy politikai farkasvakságban szenved (...). (Lánczi Tamás)

Korábbi bejegyzések

Utolsó kommentek

  • 6.Lenin: Elolvast5am, és sok év után most 1etértek a poszt írójával. Ha minden jól megy, a választás másna... (2020.09.23. 20:38) Az ellenzék esélyeiről
  • 6.Lenin: Mit lehet nyerni, ha a másik kommentelőről a lehető legpontosabb jellemzést tudnám írni? Feszt gö... (2020.09.23. 20:24) Az ellenzék esélyeiről
  • fepe: @Hepci: Senki sem nevel ezer kis Messit a világon. Az eredményeket nézve, meg Gulácsi BL elődöntőt... (2020.09.02. 08:50) Az ellenzék esélyeiről
  • MAXVAL birсaman közíró: @inreallife: Ez van, ez elbuktad, gazdáid elégedtelek lesznek veled. Segítségre neked lesz szüks... (2020.09.01. 19:25) Az ellenzék esélyeiről
  • inreallife: @MAXVAL bircaman közíró: Nekem is szamitogepes a munkam, de ez nem azt jelenti, hogy 7/24-ben tol... (2020.09.01. 18:20) Az ellenzék esélyeiről
  • Utolsó 20

Címkék

1904 (1) 1912 (1) 1956 (1) 1989 (2) 1990 (2) 1991 (1) 1994 (6) 1994 1998 (1) 1998 (5) 2002 (2) 2004 (1) 2005 (2) 2006 (2) 2007 (1) 2008 (1) 2009 (1) 2010 (3) 2012 (2) 2014 (2) 2014-es parlamenti választás (1) 2014-es választás (1) 29 lépés (1) 4k! (1) 56 nap (1) 800 (1) adatbázis (2) áder jános (9) adócsökkentés (3) adóemelés (1) adópolitika (1) afganisztán (1) ágh attila (5) ajánlószelvény (1) ajánlószelvények (14) akadémia (1) akarat (1) akció (1) aláírás (1) alakuló ülés (3) alapkérdés (1) alaptörvény (1) albertirsa (1) álesemény (1) alkalmazkodás (1) alkotás (4) alkotmány (22) alkotmánybírók (1) alkotmánybíróság (14) alkotmányellenes (1) alkotmánymódosítás (13) alkotmányozás (13) állam (2) államadósság (1) államcsőd (1) államfő (16) államháztartás (1) állami pénz (1) állami számvevőszék (2) állampárt (1) álláspont (1) alsóörsi gyilkosság (1) általános vita (1) alternatíva (3) Ángyán József (1) antidemokratikus (1) antipolitika (1) antiszemitizmus (1) antitézis (1) anti establishment (3) apátia (1) arányosság (4) arend (1) arend lijphart (1) árfolyam (1) árok kornél (1) árvíz (1) aszófő (1) átértelmezés (1) átláthatóság (1) átmenet (1) augusztus 20 (1) Azerbajdzsán (2) b. nagy lászló (1) baja (1) bajnai gordon (15) Bajnai Gordon (2) balogh andrás (3) Balogh József (1) balog zoltán (1) baloldal (17) baloldali (1) baloldali körzetek (3) baló györgy (2) balsai istván (3) bálványos (1) bánó andrás (1) barroso (3) bauer tamás (2) befolyásolás (1) beiktatás (1) belháború (1) belharc (1) belső konfliktus (1) bencsik andrás (1) Benetton-kampány (1) Beppe Grillo (1) beszéd (4) beszédolvasás tilalma (1) bihari mihály (3) bíróság (2) bizalmatlanság (1) bizalom (2) bizonytalanok (2) bizottságok (2) bkv (5) blog (3) blokád (1) bod péter ákos (1) bogdan góralczyk (1) bohács zsolt (1) bőhm andrás (1) bojkott (1) bokros lajos (10) borkai zsolt (1) borókai gábor (1) boross péter (1) borsod (1) botka lászló (6) botrány (7) bozóki andrás (1) brüsszel (2) budapest (7) budapest7 (1) budapesti olajfa (1) bukás (1) bukási spirál (4) buldózer (1) bulgária (1) bulvár (3) ByeAlex (1) célok (1) centrális erőtér (4) centrális pártrendszer (2) centralizáció (1) centrista (2) centrumpárt (1) cieger andrás (1) cigánybűnözés (1) cigányság (2) cinizmus (1) civil mozgalom (3) corvinus (1) család (1) csalódás (3) csapatkivonás (1) csapda (1) csehország (2) cselekvés (1) csépe béla (1) csermely péter (1) cser palkovics andrás (1) csigó péter (1) csodavárás (1) csomag (1) csúcsminisztériumok (2) csurka istván (2) czuczi mihály (1) daher pierre (1) daniel boorstin (1) dan nimmo (1) dávid ibolya (2) debreczeni józsef (3) demagógia (1) demokrácia (5) demokratikus centrum (1) demokratikus koalíció (2) démonizálás (1) demonstráció (1) demszky gábor (2) dessewffy tibor (1) deutsch tamás (1) devizahitelesek (1) de gaulle (1) dhondt (1) diáktüntetések (1) diktátor (2) diktatúra (4) dinamika (2) diplomácia (2) dk (1) döntés (1) duális erőtér (1) duna tv (1) dúró dóra (1) Duverger (1) economist (1) edelény (1) éden hotel (1) egyéni választókerület (2) egyéni választókerületek (24) egykulcsos adó (5) egypárti kormány (1) együtt (1) együttműködés (3) együtt 2014 (2) egy a tábor egy a zászló (2) elek istván (2) elemzés (4) élet és irodalom (1) elfordulás (1) elhatárolódás (1) elitváltás (1) ellenakarat (1) ellenerő (2) ellenfél (1) ellensúly (2) ellenzék (17) elnökjelölt (1) elnökválasztás (6) előrehozott választás (7) előrejelzés (5) előválasztás (6) előzetes regisztráció (3) elrugaszkodás éve (1) első forduló (1) elszámolás (1) elszámoltatás (2) elv (2) elveszett szavazat (1) elvtelenség (1) ep választás 2009 (3) érdek (9) erkölcs (1) erő (1) erőforrások (1) erőpolitika (3) erőszakosság (1) erőtér (1) erózió (1) értékelés (3) értelmezés (2) érv (1) érvek (2) érvrendszer (1) esélyek (5) esettanulmány (1) eszközök (1) eu (3) európai parlament (1) európai parlamenti választás 2014 (1) európai unió (2) évértékelő (2) évértékelő beszéd (4) facebook (2) falunap (1) fék (1) fékek és ellensúlyok (1) felcsút (2) félelem (1) félelnöki rendszer (2) felelős (3) felelősség (2) felelős döntés (1) felező válság (2) felhatalmazás (3) feliratkozás (1) felkérés (1) fellegi tamás (2) felsőoktatás (2) fiatal politikusok (1) fidesz (130) Fidesz (2) fidesz jobbik viszony (13) fidesz kdnp (1) fidesz mdf koalíció (3) fidesz mszp viszony (1) fkgp (2) foci Eb (1) fodor gábor (2) földesi szabó lászló (1) földtörvény (2) főpolgármester (3) főpolgármester jelölt (1) forgatókönyv (1) forgatókönyvek (5) forint (1) forradalom (4) forró ősz (1) forsense (1) frakcióalakítás (1) frakciófegyelem (1) franka tibor (1) frei tamás (1) fricz tamás (2) friderikusz sándor (1) frizbi (1) függetlenség (1) független jelölt (1) fűrész gábor (1) g. fodor gábor (3) gallai sándor (1) gallup (3) garancia (1) gát (1) gátlástalanság (4) gazdaság (5) gazdasági növekedés (1) gazdasági válság (1) gazdaságpolitika (6) GDP (1) gerbeaud liberalizmus (1) gergényi péter (1) gesztus (1) giró-szász andrás (1) giró szász andrás (9) goldenblog (1) göncz árpád (2) gondolatmankó (4) Goodfriend (1) google pártfigyelő (1) görög válság (1) granasztói györgy (1) gulyás gergely (1) gúr nándor (1) guvernamentalista felfogás (1) gy. németh erzsébet (1) gyarmat (1) gyávaság (1) gyenesei istván (1) gyöngyöspata (2) győzelmi stratégia (1) győztes (1) győzteshez húzás (2) gyűjtőpárt (2) Gyurcsány Ferenc (1) gyurcsány ferenc (49) habonyizmus (1) Habony Árpád (1) habony árpád (2) hack péter (1) hagenbach bischoff (1) hagyó miklós (3) hajdú péter (1) halasi endre (1) halmai gábor (2) harc (1) harmadik köztársaság (3) harrach péter (2) hasznos szavazat (1) haszon (1) haszonmaximalizáció (1) hatalmi harc (2) hatalmi kormányzás (2) hatalmi logika (1) hatalom (6) hatalomgyakorlás (1) hatalomkoncentráció (1) határon túli magyarok (1) hatékonyság (1) hatpárti vita (1) háttér (1) háttérvilág (1) havasiné orbán mária (1) hazaszeretet (1) házelnök (1) házmester (1) hegedűs lorántné (1) helyi politika (1) heti válasz (1) Heti Válasz (1) heves (1) híd (1) hideg polgárháború (2) hírblog (1) hír tv (1) hisztéria (1) hit (1) hitel (4) hitelesség (27) hitelszerződés (1) hiteltelenség (1) hit gyülekezete (1) Hódmezővásárhely (2) hoffmann rózsa (2) horn gyula (4) horn orbán vita (1) horthy miklós (1) horváth aladár (1) Horváth András (1) horváth csaba (3) horvátország (1) house of cards (1) hozzáértés (1) húsvét (3) identitás (2) ideológiai kulturális (1) ideologikus (1) időhúzás (1) időközi választás (3) időzítés (1) igazság (1) igazságszolgáltatás (2) ígéret (2) ígéretek (1) illékonyság (1) illiberális demokrácia (2) illúzió (1) imázs (2) imf (12) információ (2) ingatlanadó (1) inkubátor (1) inkumbencia (1) inkumbens hatás (1) instabilitás (1) internet (1) intézet (1) intézmények (2) ipsos (2) irak (1) irány (1) irracionalitás (1) isaura effektus (1) james carville (1) james combs (1) jász nagykun (1) javaslat (1) jávor benedek (3) Jávor Benedek (1) jegybank (1) jelkép (1) jelölés (1) jelöltállítás (3) jobbik (76) Jobbik (1) jobboldal (10) jobboldali (2) jobboldali kétpártrendszer (1) jogállam (1) jogállamiság (1) jóléti állam (1) jóléti rendszerváltás (1) jövő (3) jövőkép (1) juhász ferenc (1) juhász oszkár (1) káli sándor (1) kampány (11) kampánycsend (1) kampánytéma (1) kampánytsratégia (1) kapituláció (1) karácsony gergely (3) Karácsony Gergely (1) karakter (2) karakter (ön)gyilkosság (1) karantén (2) karizma (2) katasztrófa (1) katolikus egyház (1) katona (1) katonai szerepvállalás (1) katona béla (1) katona kálmán (1) kaufer virág (1) kdnp (10) keller lászló (1) kényszerpálya (1) képviseleti demokrácia (1) képviselő (2) képviselői eskü (1) kerekasztal (1) kerekasztal tárgyalások (1) kerék bárczy szabolcs (2) keretezés (1) kéri lászló (1) kétfarkú kutya párt (1) kétfejű ellenzék (1) kétharmad (26) kétharmados törvények (1) kétkamarás parlament (1) kétpártrendszer (2) kettős állampolgárság (3) kettős beszéd (2) kettős mérce (2) kiábrándulás (1) kiadácsökkentés (1) kiadáscsökkentés (1) kihelyezett kormányülés (1) kína (1) kirekesztés (2) kisebb parlament (1) kísérlet (1) kispártiság (1) kiss péter (1) kiss viktor (1) kis pártok (3) kitartás (1) kitiltás (1) kitiltási botrány (1) kitta gergely (1) kiválás (1) klein ödön (1) koalíció (1) koalíciós vita (1) kóczián péter (1) kognitív disszonancia (1) kóka jános (2) Kolláth György (1) kolontár (1) költségvetés (6) költségvetési tanács (1) kommunikáció (15) kommunikációs (1) kommunikációs hiba (1) kommunikációs paradigma (1) kommunista (1) kompetencia (4) konferencia (1) konfliktus (3) kongresszus (1) konrád györgy (1) konstruktív bizalmatlansági indítvány (1) konszolidáció (4) konszolidált gazdaság (1) kónya péter (1) konzervatív liberális (3) koordinált indulás (2) kordonbontás (1) kormány (2) kormányalakítás (8) kormányfő (2) kormányfő csere (1) kormánypárt (1) kormányprogram (4) kormányszóvivő (1) kormányzás (1) kormányzati teljesítmény (2) kormány ellenzék (1) körmend (1) körösényi andrás (2) korrekció (2) korrupció (8) korzenszky richárd (1) kósa lajos (4) kötcsei beszéd (1) kovács árpád (1) kovács lászló (2) kövér lászló (11) következetesség (2) következmény (2) közbiztonság (1) közgép (2) közhangulat (1) közjog (1) közlekedés (2) közösségi média (1) közös jelöltállítás (1) közös lista (3) közpénz (1) közszolgálati televízió (1) köztársasági elnök (3) közvélemény-kutatás (9) közvélemény kutatás (15) közvélemény kutatások (1) közvetlen elérés (1) kremlinológia (1) krizsó szilvia (1) kronen zeitung (1) kubatov gábor (2) kudarc (3) kukorelly endre (1) külpolitika (1) kultúrharc (1) kultusz (1) kumin ferenc (1) kuncze gábor (4) kurzusépítés (1) küszöb (1) kvázi kétpártrendszer (3) l. simon lászló (1) labdarúgás (2) lak (1) lakner zoltán (1) lakoff (1) lamperth mónika (2) lánczi andrás (3) lánczi tamás (1) lánczos vera (1) láthatósági küszöb (3) látogatás (1) latorcai jános (1) latorczai jános (1) lázár jános (23) legalitás (1) legenda (1) legfelsőbb bíróság (1) legitimáció (2) legitimitás (4) leminősítés (1) lemondás (7) lendvai ildikó (5) lengyelország (3) lengyel lászló (2) lengyel minta (1) lengyel választások (1) lettország (2) levél (1) liberális (3) liberalizmus (1) lijphart (1) lista (1) litvánia (1) lmp (69) lmp jobbik csalodas ketpartrendszer uj jobboldal uj baloldal (1) logika (1) lojalitás (1) loppert dániel (1) lottóötös (1) luther (1) machiavelli (1) mádi lászló (2) mádl ferenc (4) magánnyugdíjpénztár (2) magánnyugdíjpénztárak (5) magyar (1) magyar bálint (1) magyar demokratikus charta (1) magyar liberalizmus (1) magyar narancs (1) magyar nemzet (4) magyar olajfa (3) majális (1) makay zsolt (1) makó (1) mandátum (1) mandiner (1) manipuláció (1) március 15 (2) Márki-Zay Péter (1) második forduló (6) második hely (1) matolcsy györgy (10) max weber (1) McCain (1) mdf (49) mdf szdsz (1) mdnp (2) meciar (1) mécs imre (1) medgyessy péter (4) média (7) medián (9) median (1) médiatörvény (2) media hungary (2) megállapodás (4) megbízás (1) meglepetés (2) megoldás (2) megszorítás (7) megújítás (1) megújulás (2) megyei jogú (1) menekültkérdés (1) mensa hungariqa (1) mérsékelt jobboldal (1) Mesterházy Attila (3) mesterházy attila (34) mesterházy ernő (1) mészáros tamás (1) mezőtúr (1) miép (1) miép jobbik (1) migráció (1) miklós árpád (1) milla (1) minisztercsere (1) miniszterelnök (2) miniszterelnök-jelölt (1) miniszterelnök csere (1) miniszterelnök helyettes (1) miniszterelnök jelölt (8) miniszterelnök jelölti vita (6) minőségi sajtó (1) miskolc (1) mkp (1) MNB (1) modell (1) módszer (1) molnár csaba (2) molnár oszkár (1) morál (1) morvai krisztina (2) moszkva (1) mozgalom (1) mráz ágoston sámuel (1) mszdp (1) mszmp (1) mszp (104) MSZP (1) mszp lmp együttműködés (1) mtv (2) munkáspárt (1) nagykoalíció (1) nagypártiság (2) nagy anna (1) nagy kép (1) nagy lászló (1) nagy tamás (1) NATO (1) NAV (1) navracsics tibor (20) negyedik köztársaság (1) németh miklós (1) német lapok (1) nemzetbiztonság (1) nemzeti bank (1) nemzeti egység (1) nemzeti együttműködés rendszere (2) nemzeti érdek (1) nemzeti konzultáció (1) nemzeti szuverenitás (1) nemzetközi (1) nemzetközi környezet (2) nemzetközi kritika (1) nemzetközi státusz (1) neokonzervatív (1) neoliberális (1) népszabadság (2) népszava (2) népszavazás (7) népszerűség (2) népszuverenitás (1) ner (1) nézőpont (5) nógrádi lászló (1) normativitás (1) novák előd (1) nyakó istván (1) nyerges zsolt (3) nyirő józsef (1) nyugat (1) nyugdíj (3) obersovszky péter (1) objektivitás (1) obstrukció (1) ökológiai tévkövetkeztetés (1) ökopárt (1) oktatáspolitika (1) október 23. (1) olajfa (2) oligarcha (1) ómolnár miklós (1) önállóság (1) önkép (1) önkormányzat (1) önkormányzati választás (16) önkormányzati választási rendszer (1) önkormányzati választás 2010 (2) önkritika (1) opera (1) orbán (1) orbán-nastase megállapodás (1) orbán-putyin megállapodás (1) orbánista (1) orbán kormány (4) orbán viktor (114) Orbán Viktor (9) őrkutya (1) Örményország (2) országértékelő (1) országgyűlés (1) országos lista (7) összeesküvés (1) összeférhetetlenség (1) összefogás (1) összefogás párt (2) őszinte (1) oszkó péter (1) őszödi beszéd (8) ötödik köztáraság (1) ovb (1) ózd (2) paczolay péter (1) paks (1) pálffy istván (1) palotaforradalom (4) pályázat (1) pápa (1) papcsák ferenc (1) paraván (1) parlament (14) parlamenti felhatalmazás (1) parlamenti felszólalás (1) parlamenti választás (2) parlamenti választás 2010 (43) parlamenti választás 2014 (6) parlamenti választás 2018 (9) parlamenti választás 2022 (2) pártfinanszírozás (2) pártharcok (1) pártosodás (1) pártosság (1) pártpolitikus (1) pártrendszer (11) pártrendszer koncentrációja (1) pártrendszer változása (1) pártszakadás (2) pénz (1) pénztárca (1) percepció (3) pesti sándor (1) pető iván (1) pintér sándor (4) plágium (5) pluralizálódó pártrendszer (1) pokol béla (2) pokorni zoltán (6) polgári magyarország (1) polgári platform (1) polgármester (2) politika (4) politikai (1) politikai (1) politikai bozótharc (1) politikai elemzés (11) politikai elemző (9) politikai elit (1) politikai erőtér (1) politikai érzék (1) politikai gondolkodás (1) politikai hasznosság (1) politikai haszonszerzés (1) politikai hiba (2) politikai inga (1) politikai innováció (2) politikai kormányzás (2) politikai korrekció (1) politikai közép (2) politikai logika (5) politikai napirend (1) politikai nyilatkozat (3) politikai stratégia (1) politikai szereplő (1) politikai színpad (1) politikai tér (1) politikai tudás (1) politikai vétó (1) politikai vezetés (1) politikai vita (1) politika elemző (1) politika tér (1) politikus (2) politikusi beszéd (2) politikusok (1) politológus (2) politológus védegylet (1) pólus (1) populizmus (1) pörzse sándor (2) poszt politikus (1) pozíciók (1) pozícionálás (1) pozsgay imre (1) po fi (1) pragmatikus (1) predomináns pártrendszer (1) prezidenciális (1) primary colors (1) probléma (1) problémamegoldás (1) prognózis (1) program (1) pszáf (1) pundit (1) punditokrácia (1) racionális (1) racionális választó (1) racionalitás (3) radikalizálódás (1) radikalizmus (1) radiszoci (1) radnóti sándor (1) recesszió (1) reform (4) regionális eltérések (2) regisztráció (2) régi új törésvonal (1) rekrutáció (1) rendőrség (1) rendszerellenes párt (2) rendszerkritikus (1) rendszerváltás (3) rendszerváltás forgatókönyve (1) republic (1) republikon (3) részvétel (2) réthelyi miklós (1) retkes attila (2) rétvári bence (2) rezsicsökkentés (2) rivális (1) riz levente (1) robert denton (1) robert fico (2) rogán antal (8) románia (2) róna dániel (1) röpirat (1) rudi zoltán (1) Safarov (2) sajóbábony (1) sajtó (1) sajtószabadság (2) salamon lászló (2) sávelhúzás (1) schamschula györgy (1) scheiring gábor (1) Schiffer András (1) schiffer andrás (9) schmidt mária (1) schmitt pál (20) schmuck andor (1) selmeci gabriella (1) selmeczi gabriella (1) semjén zsolt (3) seres lászló (1) siker (5) sikerpropaganda (1) Simicska Lajos (2) simicska lajos (3) skorpió (1) slota (1) söjtör (1) sólyom lászló (11) somogyi zoltán (3) sportújságírás (1) stabilitás (1) stabilizáló apátia (1) stadion (2) state capture (1) steiner pál (1) stílus (1) story (1) strabag (1) stratégia (20) stratégiai szavazás (1) strukturáló dimenzió (1) stumpf andrás (1) stumpf istván (6) süveges gergő (2) szabadelvű konzervatív (1) szabolcs (1) szabó albert (1) szájer józsef (2) szakadás (2) szakértő (1) szakkommentátor (1) szakszervezet (1) szalai annamária (1) szanyi tibor (2) szápár (1) szász károly (1) szavazás (2) szavazások (1) szavazatmegosztás (2) szavazatszerzés (1) századvég (11) szdsz (20) szeged (4) szegedi csanád (2) szegénység (1) székely péter (1) székely zoltán (1) szekeres imre (2) szekértábor politika (1) szelekciós pontok (1) szélsőjobboldal (3) szélsőséges (1) személyre szabott kormányzás (1) személyzeti politika (1) szepessy zsolt (1) szerbia (1) szerencs (1) szerep (1) szerepcsere (1) szerepfelfogás (6) szervezet (2) szijjártó péter (6) szíjjártó péter (1) szili katalin (8) szilvásy györgy (1) szimbolikus (1) szimbolikus politika (1) szimbólum (1) szlavofil (1) szlovákia (2) szlovák magyar viszony (1) szlovák választás (1) szlovénia (1) szociális kérdés (1) szociális népszavazás (1) szociálliberális (1) szolidaritás (2) szombathy pál (1) szonda (5) szonda ipsos (1) szövetségi politika (4) sztálingrád (1) sztereotípia (1) sztereotípiák (1) szubjektív vélemény (1) szűrös mátyás (1) szuverenitás (1) tábor (1) taktika (1) taktikai szavazás (2) támogatás (2) támogatottság (3) tanácsadás (1) tanácsadó (1) tandíj (1) tárcatükör (1) tárgyalás (5) tárgyalástechnika (1) tárki (8) tarlós istván (9) társadalmi szerződés (1) társadalmi támogatás (1) tekintély (1) teljesítmény (2) területi lista (6) területi listák (2) tervezés (2) tét (3) tétényi éva (1) tét nélküli választás (2) tévedés (1) tévéostrom (1) tiszavasvári (2) tisztelet társasága (1) titkos (1) többpártrendszer (1) többség (1) többségi demokrácia (4) Tocsik-ügy (1) tocsik márta (1) tojástánc (1) tőkés lászló (1) tőkés rudolf (1) tölgyessy péter (7) toposz (1) töredékszavazat (2) törésvonal (1) torgyán józsef (2) torgyán kisgazda (1) torkos matild (1) törvényjavaslat (1) torzítás (1) trafik (1) trianon (1) tulajdonos (1) túlélési stratégia (1) túlhatalom (1) tüntetés (4) tusnádfürdő (1) tv2 (1) tv3 (1) ügybirtoklás (3) ügyészség (2) ügynökkérdés (1) újfasiszta (1) ujhelyi istván (1) újraválasztás (1) új alkotmány (1) új baloldali párt (1) új párt (2) új pártok (4) uj péter (1) ülésrend (1) ungár klára (2) uniós csúcs (1) ünnepi beszéd (2) ünnepség (1) USA (2) utódlás (1) utólagos normakontroll (1) utópia (1) vágó gábor (1) vagyonadó (1) vákuum (1) választás (2) választási együttműködés (2) választási eredmények (3) választási esélyek (5) választási hibák (1) választási kampány (1) választási műsor (3) választási rendszer (16) választási részvétel (6) választási törvény (1) választás időpontja (1) választó (3) választói reakció (1) választók (1) valence issue (1) valóság (2) valóságértelmezés (2) valóságérzékelés (1) valóságmagyarázat (2) valóságshow (1) válság (7) válságadó (3) válsághelyzet (1) válságkommunkáció (1) váltás (1) váltógazdálkodás (1) váltópárt (3) változás (4) változtatás (1) valutaalap (3) várakozás (1) várakozások (1) varázstalanítás (1) varga mihály (7) városok (1) varsói gyors (2) vastagh pál (1) veiszer alinda (1) véleménykülönbség (1) Veszprém (1) veszprém (1) vétó (3) vezetés (1) vezető (2) videóblog (1) viktor (1) visszalépések (2) visszatérés (1) vitányi iván (1) vízió (1) vizsgálóbizottság (1) voks10 (1) voks2010 (1) volner jános (1) voluntarizmus tere (1) vona gábor (15) vörösiszap (1) vörösiszap katasztrófa (1) warvasovszky tihamér (1) war room (1) wittner mária (1) xiii. kerület (1) zagyva györgy (1) zanzibár trükk (1) zapadnyik (1) záróra (1) zászlóégetés (1) zsákmányelv (1) zsákutca (1) zsinka lászló (1) Címkefelhő
2011
okt 01
23:32

Megszülettek a parlamenten kívüli ellenzék új sztárjai – írja közömbösnek biztosan nem, lelkesnek annál inkább nevezhető tudósításában az Index újságírója a mai tüntetésről. Árok Kornél és Kónya Péter neve mára valóban politikai jelentőséget kapott, ők ugyanis azt tudják, amit az ellenzék egyetlen vezetője sem: egy végletesen politikaellenes, minden öltönyösben csalódott világban hiteles képviselői sokaknak, akik elutasítják a kormány politikáját.

(Fotó: hvg.hu)

Talán nem túlzás azt állítani, hogy a mai tüntetés és a ma megalakított Szolidaritás mozgalom sokkal veszélyesebb volt és lehet a kormány számára, mint az ellenzéki pártok eddigi összes akciója együttesen. A szakszervezetek – ahogy Kumin kolléga írja – az utcán nagyrészt valóban átvették a politikai ellenzék szerepét, ám megítélésem szerint most sokkal többről van szó, mint egy klasszikus érdekszervezeti, „a melósok jogaiért szót emelő tüntetés” (ez az idézet már Gyurcsány Ferenctől származik). Aki Árok és Kónya fellépését a hagyományos szakszervezeti logikával közelíti meg, keveset ért meg a jelenségből.

A helyzet újdonsága kettős. Egyrészt itt nem az unalmas, érdektelen és alapvetően hiteltelen szakszervezeti vezetőket látjuk a frontvonalban, hanem olyan új arcokat, akik meglepő, váratlan és karakán lépésekre is képesek, akik a hatáskeltés frontján felveszik a versenyt a politikusokkal, ugyanakkor nem terheli őket a közutálatnak örvendő politikusi létből fakadó – és az ellenzékkel sem kivételező - hendikep. Másrészt pedig az is egyre nyilvánvalóbb, hogy ezek a szereplők nem akarnak belül maradni az érdekérvényesítés hagyományos keretein, nem kizárt – sőt, talán ez már több is, mint szimpla lehetőség -, hogy megérezve erejüket hamarosan a közvetlen politikai szerepvállalás irányába tájékozódhatnak.

Természetesen nem azt állítom, hogy a Szolidaritás nyeri a 2014-es választást (azt sem, hogy egyáltalán elindulna...), de azt igen, hogy ügyes irányítással a következő évek egyik legfontosabb szereplőjévé válhat. Buktató sok van, talán felsorolni is lehetetlen, hány ponton fulladhat ki a kezdeményezés és válhat múló epizóddá, vagy valamelyik politikai párt segédcsapatává. A szervezők kezében mégis ott a legfontosabb kincs, az, amit egyelőre hiába keresnek azok az ellenzéki politikusok, akik talán nem véletlenül tartották olyan nagy számban fontosnak, hogy ott nyüzsögjenek a mai tüntetés környékén. A magyar politikát figyelők számára egyértelmű, hiszen minden kutatás megmutatja, hogy elemi erejű az igény valami újra, valami frissre és leginkább valamire, ami hitelesnek és hihetőnek látszik, amivel a már mindenkiben csalódott polgár azonosulni képes. Ez az erő a dolog logikája szerint nem nagyon jöhet sem a múltból, sem a hivatásos politikusok világából - jobb híján, sajátos szamárszerepben ők csak akkor kerülhetnek szóba, ha nem lesz senki, akire ráillik a vágyott kép.

Kónyára és Árokra azonban egyelőre passzol: ha nem hibázzák el, övék lehet ez a pálya.

A bejegyzés trackback címe:

https://torokgaborelemez.blog.hu/api/trackback/id/tr953271071

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Civileket és cirkuszt a népnek 1. 2011.10.12. 20:37:57

A politikából való teljes kiábrándultság folytán ma Magyarországon egyre többen vélik reményüket felfedezni a különböző civil - vagy legalábbis annak látszó - mozgalmakban. A csalódottak előtt azonban nem ez az egyetlen út áll. Jó néhányan vannak, a...

Trackback: Félpályás Magyar Szolidaritás 2011.10.06. 08:47:06

  Negyedik napja zajlanak a D-Day keretében az egész országra kiterjedően meghirdetett félpályás útlezárások. A közel száz csatlakozott szervezet forgalomlassító demonstrációja számos megyében... de várjunk csak... hol vannak az erről szóló hírek...

Trackback: Keretek között 2011.10.05. 18:28:40

"2011 a politikától való teljes elfordulás éve" - szajkózzák manapság oly sokan, hogy már az sem lenne meglepő, ha valakiből ez a mondat bizony komoly ellenérzéseket váltana ki. Mindeközben persze tagadhatatlan, hogy a Fidesztől elforduló s...

Trackback: Index, takarodj! – Miért járatja le a tüntetéseket az indexvideó? 2011.10.02. 10:54:52

Az index.hu szerint a szombat délutáni D-Day demonstrációt a következő kulcsszavakkal lehet összefoglalni: gyurcsany, jobbik, dopeman, fila taska, kommunistak....

Trackback: Index, takarodj! – Miért járatja le a tüntetéseket az indexvideó? 2011.10.02. 10:54:52

Az index.hu szerint a szombat délutáni D-Day demonstrációt a következő kulcsszavakkal lehet összefoglalni: gyurcsany, jobbik, dopeman, fila taska, kommunistak....

Trackback: Miért ökörség nálunk a népszámlálás? 2011.10.02. 09:55:35

Papírforma szerint ma megkezdődött a 2011-es népszámlálás. A cenzus miatti füstölgés azonban már jóval előbb megkezdődött. A hazai sajtó és a blogszféra egyik fele folyamatos felháborodásban leledz az intimszféra brutális megsértése miatt, a másik fele...

Trackback: 400. Például ők 2011.10.02. 01:00:02

Megszülettek a parlamenten kívüli ellenzék új sztárjai – írja közömbösnek biztosan nem, lelkesnek annál inkább nevezhető tudósításában az Index újságírója a mai tüntetésről. Árok Kornél és Kónya Péter neve mára valóban politikai jelentőséget kapott, ők ug

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

astrup 2011.10.01. 23:38:24

Meg lennék lepve, ha bármi későbbi jelentősége is lenne ennek a két szereplőnek.

astrup 2011.10.01. 23:41:50

Mellesleg Csurka sokkal nagyobb gyűléseket is tudott szervezni, mégsem lett hosszútávon jelentős tényező :)

GaZe 2011.10.01. 23:47:17

"Árok Kornél és Kónya Péter neve mára valóban politikai jelentőséget kapott, ők ugyanis azt tudják, amit az ellenzék egyetlen vezetője sem: egy végletesen politikaellenes, minden öltönyösben csalódott világban hiteles képviselői sokaknak, akik elutasítják a kormány politikáját."

azt, persze.
vannak megoldási terveik költségvetésre, társadalombiztosítás, nyugdíj, devizahitel, oktatáspolitika, de külpolitika, EU-s ügyek, meg úgy általában minden olyan dologra amivel a politikai szereplők foglalkozni szoktak.
van nekik a nagy csudákat.
most kicsit úgy érzem Török úr inkább a romantikus énjének engedett teret az elemzővel szemben.
itt egyszerűen arról van szó - és teljesen megértem ha a hazai bumfordi hatékonyság és munkavégzéshez, ügymenethez szokott emberek számára ez szokatlan - hogy adott emberek a saját területükön, feladatkörükben jól végzik a dolgukat. adott csoport adott érdekképviseletében adott szituáció megoldását végzik.
ezt túldimenzionálni, meg 2014-ben választást nyerő párt már csak lehetőséggé vízionálni...

török gábor 2011.10.01. 23:54:35

@GaZe: nem gondoltam volna, hogy le kell írnom, de szívesen megteszem: a bejegyzés értelemszerűen nem arról szól, hogy SZERINTEM jó politikusok lennének-e ezek az urak, hanem arról, hogy SOKAK számára megjeleníthetnek, jelképezhetnek valamit, amit a közéletben keresnek, hiányoltak. ebben szó sincs a részemről semmi romantikának, ez színtiszta realitás...

Hóember 2011.10.01. 23:59:38

hvg.hu/nagyitas/20111001_tuntetes_kossuth_ter_nagyitas

Azért dopeman ide-vagy-oda, ez még mindig az MSZP majálisok közönsége, kicsit meghígítva. Ehhez még hozzáadva a számos politikusi ráröpülést, ami súlyosan erodálta a rendezvény renoméját, kissé túlzónak találtam az indexes fiúk hurráoptimizmusát. Valami elindult, de az áttörésért még keményen meg kell dolgozni.

mirrmurrkandúr 2011.10.02. 00:01:26

@GaZe: szerintem a lényeget nem érted: TG -talán- arra gondolt, hogy a rég teljesen nyilvánvaló űrt végre valaki be készül tölteni. Erre volt kereslet, most megérkezett a kínálat. Ilyen a piacgazdaság.

Ennél többről viszont valóban nincs szó.
A Fidesz óriási előnye, az a 1,5 millió ember, aki bármilyen körülmények között rájuk szavaz, az a másik 6-800ezer, aki még valószínűleg rájuk szavaz, valamint az ellenzék (ugyanis a választásokon pártokra lehet szavazni) akik még sokáig (2018-ig biztos nem) nem lesznek képesek kormányt dönteni. Ehhez még hozzá jön egy apolitikus közhangulat, ergo egy alacsony választási hajlandóság, ami ezen paraméterekkel szintén a kormánypártoknak kedvez.

Most tolongás lesz az ellenzéki oldalon, és nem az a kérdés, lesz-e valaki, akire szavazni lehet... hanem hogy szavaznak-e rájuk...

mirrmurrkandúr 2011.10.02. 00:03:50

@Hóember: Dopeman kőkeményen a komcsik holdudvarához tartozik. ettől még lehetne hiteles a rendezvény. Az MSZP is kormányt akar váltani, nem? :-)

Hóember 2011.10.02. 00:15:57

@mirrmurrkandúr: Azért 5K+ kádárnosztalgiába révedő nyugdíjas néni nem épp Dopeman megszokott törzsközönsége, inkább erre gondoltam... ;)

mirrmurrkandúr 2011.10.02. 00:19:52

@Hóember: ebben igazad van, de van összekötő kapocs köztük, én meg erre gondoltam ;-)

MolnarErik · http://heraldika.blog.hu/ 2011.10.02. 00:23:08

@GaZe: "vannak megoldási terveik költségvetésre, társadalombiztosítás, nyugdíj, devizahitel, oktatáspolitika, de külpolitika, EU-s ügyek, meg úgy általában minden olyan dologra amivel a politikai szereplők foglalkozni szoktak."
Ilyenjei a Fidesznek se voltak, mégis 2/3-dal nyertek.

MolnarErik · http://heraldika.blog.hu/ 2011.10.02. 00:24:28

@török gábor: Én meg azt hittem, h a poszt arról szól, h Kónyáék jó nempolitikusnak tűnnek.

MolnarErik · http://heraldika.blog.hu/ 2011.10.02. 00:26:19

@mirrmurrkandúr: Ezt gyakran szokás mondogatni, és igaz is. Csak azt nem szabad elfelejteni, h ilyenje a maszopnak is volt. Azt most már nincs.

ssi 2011.10.02. 01:10:11

van, ami megtörtént/elhangzott, így tény .. s van a jövő, a bármi lehet még

1.
"Európa legstabilabb politikai rendszere működik Magyarországon .. bár a pártszövetség jelenleg nyeregben van, mert gyakorlatilag nincs ellenzék, ezt a helyzetet nem lesz könnyű megtartani - mondta O.V.."
mandiner.hu/cikk/20110908_orban_mienk_europa_legstabilabb_politikai_rendszere
2.
jobboldali szakemberek fogalmaznak meg egyre több kritikát a kormánnyal szemben - a romló gazdasági mutatókat nemcsak az előzőekkel, meg a világválsággal magyarázzák
3.
Kónya és Árok, ha hitelesen elhiteti, hogy nem csak a rendvédelmisek stb. korai nyugdíjának megtartásáról van szó, az emberek figyelni fognak rájuk, mert ...
4.
"kisemberek" csak át/megélik a hétköznapok hanyatlását, de nem fogják rendszerezni, összefoglalni a problémáik lényegét - az új vezérszavak és a lendületes kormány intézkedéseinek kritikusai is végre harciasak, egyáltalán már érzékelhetően jelen vannak és átlagos, jól érthető jelenségek ellen hirdetnek háborút
5.
O.V.-nek most a 2 fő ellenzéke helyett 3 lesz:
- múltbéli saját szavai, melyekkel szemben tesz most, igaz csak úgy spontán, mert ha magyarázná, oda a hitelesség
- gazdasági törvényszerűségeket nem tudják fideszes többségűvé tenni, mint az AB-t, KT-t, Média Tanácsot stb., s hiába várnak engedelmességet a fő mutatószámoktól
- ellenmozgolódások:
* Kónya Péter rendvédelmi dolgozók szakszervezetének vezetője bejelentette a Magyar Szolidaritás Mozgalom megalakulását ..
* "akik kiábrándultak a Jobbikból .. Pártot alapítottak volt jobbikos politikusok Magyar Főnix Mozgalom (MFM) néven, a párt célja a nemzeti radikális oldal teljes lefedése – közölte Bíber József Tibor, az MFM elnöke."
hvg.hu/itthon/20110930_magyar_fonix_mozgalom
* "Hiller: partnerséget ajánl az MSZP összes platformjának .. Saznyi: MSZP-ben kitört a béke"
6.
LMP jelentős változásában sokan nem hisznek és, hogy a Jobbik annyi társadalmi réteget megszólít, hogy 51%-uk legyen; dedi pl. felveti, hogy akár M.A. erősödhet szakítás után, akár a DK, de Bajnai is egy jó csapattal ... de mások is megjelenhetnek még a színen .. és mindenkinek/bárkinek a fő érveik:
- intézményi átalakítások korlátozó hatásai
- Matolcsy gazdaságpolitika nem kellő eredményessége, ill. iszonyú költségigénye életszínvonal romlással
index.hu/dedi/2011/09/30/ki_valtja_le_orban_viktort_na_ki/

Dagadt Botsáska 2011.10.02. 01:12:51

Gyermekded naivitás azt hinni, hogy a Fidesz, miután épp sikeresen leszámolt ellenfeleivel, hagyja majd megerősödni az ilyen kezdeményezéseket.
Amúgy meg nem az ilyen "szolidaritás" jellegű szövetségek fogják majd az évek múlva berogyó Fideszt váltani, hanem sajnos a szélsőséges csoportok, mivel a politika konformabb szerepelőit a Fidesz tolja maga előtt lefelé a lejtőn.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.10.02. 01:23:23

Nem tudom kik ezek és valami azt súgja, hogy nem is fogom megtudni.

ssi 2011.10.02. 01:27:45

@Dagadt Botsáska: általában .. szerintem :-)

ha nincs ellenzék .. a kormány az intézkedéseire koncentrálhat

ha lesz ellenzék és több is .. szétforgácsolódik a kormányerő és -figyelem

ha a kormány mindig vmi ellen hirdet háborút .. emberek majd békére vágynak

xsasha 2011.10.02. 01:46:20

@török gábor:
Kedves Gábor!
Mi volt az üzenete az újonnan megalakult szolidaritásnak?
Az Orbán takaroggy az jó szlogen, de ez alapján nehéz azonosítani bármilyen csoportot.

A szakszervezeteket megszólítani az egy realitás, néhány ezer fészbúkozót megszólítani, az is realitás. Eljutni az indexesekhez, az egy kicsit jobb terítés. De vajon volt-e olyan tudósítás, amelyik nem emelte volna ki, hogy megjelent DJ Gyurcsány, és autogramokat osztogatott, a Szanyi megélhetési tüntetének nevezte a tüntetést, és hogy Horváth Csaba is ott volt, aki Gyurcsányt ki akarja záratni?
Ez a magyar média, ez a magyar valóság.

És még egy fontos tényező. Emlékszik még valaki a Védegyletre? Akik "elnököt adtak" az országnak? Akik LMP-t adtak nekünk? Elérték a bűvös 5%-ot. Ma már talán 7%-ot is mérnek nekik.

Kedves Gábor!
Ha azt vesszük figyelembe, hogy az utolsó parlamenti választásokon 50% alatti volt a részvétel, és még a 2002-es csúcson is 74%-át lehetett megmozdítani a választóknak, mennyire nem csalás arról beszélni, hogy az 50%-nál is nagyobb pártot nem választók táborát célozza meg az új alakulat? Nem már-már politikusi csúsztatás ez a fajta értékelés? :-) Szóval nem érdemes tisztázni, hogy legjobb esetben mire lehet képes a Szolidaritás?

bigapples 2011.10.02. 02:39:45

Valahol a rendszerváltás kudarca, hogy "kónyapéterek" és "laborczsándorok" akár szakszervezeti, akár rendvédelmi pozícióban vezető szerepet tölthettek-tölthetnek be. Ha már nem csináltuk meg a lusztrációs törvényt a 90-es években, legalább azokat el kellett volna tanácsolni, akiket a Szovjetunióban az erőszakszervezetek Moszkvához és a kommunista rendszerhez hű kádereinek képeztek ki.

Kinevettem volna, ha nekem valaki azt mondja 90 tavaszán, hogy 21 év múlva egy Szovjetunióban politikai tisztnek kiképzett ember még honvédségi kötelékben lesz és a törvényesen megválasztott kormány ellen lép fel, mint a demokrácia védelmezője.

Egységes szakszervezeti fellépés szerintem nem lesz, akármi is Kónya és Árok politikai célja, nem állnak be mögéjük. A turáni átok a szakszervezeteket sem kíméli, ezer felé húznak, mindenki kiskakas akar lenni a saját szemétdombján és a legnagyobb tömörülés vezető szakszervezetisének a fia és a testvére is fontos MSZP káder. Az MSZP meg nagyon nem érdekelt abban, hogy az ő rovásukra valakik felfussanak a baloldalon a megcélzott választói szegmensükben. Ezzel együtt persze minden a szombathoz hasonló szakszervezeti akció erodálja a kormányt támogatottságát.

GaZe 2011.10.02. 02:43:26

@török gábor: "a bejegyzés értelemszerűen nem arról szól, hogy SZERINTEM jó politikusok lennének-e ezek az urak, hanem arról, hogy SOKAK számára megjeleníthetnek, jelképezhetnek valamit, amit a közéletben keresnek, hiányoltak."

ha ebben a kijelentésbe a SZERINTEM helyett a POLITIKUSOKat, a SOKAK helyett pedig a MEGJELENÍTHETNEKet emeljük ki, akkor teljesen egyet is értek a válasszal.

GaZe 2011.10.02. 02:45:27

@török gábor: bár ha 2014-ben Dopeman lesz az Országgyűlés elnöke, akkor tartozom Önnek egy láda sörrel.

Bruhahahahihihi 2011.10.02. 06:50:56

Már a Fidesz Bandita Kormány megalakulása óta mondom, hogy ennek a vége a Diktatúra megdöntése lesz...azaz Forradalalom...
A Szolidaritás " megalakulása" is mint Lengyelországban azzal kezdődött...
A Lengyeleék is " szolidaritás " győzelme után kezdtek " választani"..és nem fordítva,,...
Most párttól függetlenül egy a cél ELZAVARNI DE GYORSAN MIELŐTT TÖBB KÁRT TESZ EZ A KIS GYILKOLÁSRA IS HAJLAMOS felcsúti GAZEMBER )azért gyilkos hajlamú mert: mert ugye ORBÁN azt mondta, hogy rájött:" ha alkalma van az embernek ,megölni az ellenfeleit, riválisait , akkor ne habozzon"......

concret 2011.10.02. 07:29:36

@bigapples: Konkrét példát említenék arra, "akiket a Szovjetunióban az erőszakszervezetek Moszkvához és a kommunista rendszerhez hű kádereinek képeztek ki".

1979-ben előfelvételis honvédként Nagyatádon új ezredtörzsfőnököt kaptunk Fodor Lajos őrnagy úr (akkor: elvtárs) személyében. Éppen végzett a moszkvai Frunze Akadémián.

1999-ben, az első Orbán kormány idején nevezték ki a MH parancsnokává (akkor még volt ilyen beosztás) és egyben vezérkari főnökké. Medgyessy (D-209) Péter kormánya mentette fel.
Jelenleg, a 2.Orbán kormányban a Honvédelmi Minisztérium közigazgatási államtitkára.
hu.wikipedia.org/wiki/Fodor_Lajos

Emlékeim szerint Fodor Lajos úr igazi katona, kemény, de tisztességes ember. Régi katonafamíliából származik, akit az adott rendszer keretei között (hisz nem lehetett máshol) Moszkvában képeztek (vélhetőleg magas szakmai színvonalon) remek főtisztté és parancsnokká.
Azt gondolom, Orbán Viktor részéről - mindezek ellenére, bár szerintem ettől függetlenül - jó személyi döntés volt parancsnoki karrierének a betetőzése.

Hogyan is állunk azzal az elmaradt lusztrációs törvénnyel?

menőmano 2011.10.02. 08:05:34

Török Gábor!

Totálisan jó írás, mint mindig.
Sok-sok kis csillag jár érte.
***************
***************

:))))))))))))

menőmano 2011.10.02. 08:10:45

oppá" elfelejtettem)

Mert a Török G. kiváló politikai elemző.
:))

Megszülettek a parlamenten kívüli ellenzék új sztárjai"

Nevezettek hatalmas tömeget tudtak / tudnak mozgósitani. Amit persze egyáltalán nem volt/lesz nehéz.
A politikai folyamatok "termelték" ki ezt a tömeget.) Köszönhető ez a kétharmados kormányzás politikájának.
osztjónapot!
:)))

hegyilány 2011.10.02. 08:54:15

A kormány szerint ez nem "népakarat" , már mint a tüntetés, ezt a szakszervezeti vezetők akarták, igy akarnak előtérbe kerülni. Ez hatalmas tévedés. Csak kellett valaki, aki elindul egy úton, akik elinditják azt a folyamatot - a változás folyamatát- amire szükség van és igény van.
Még mindig szerencsésebb helyzet, mint a 2006-os őszi események".
A nagybetűs népet a legkevésbé érdekli, hogy vélt- és valós indokok alapján hogyan akarják a Gyurcsányt meghurcolni, sokkal jobban érdekli, hogy a társadalom egy hatalmas csoportja mindennapi életében megindult egy lejtmenet, halad az elszegényedés felé, életminőségében szinte már CSAK vegetál.
:)

sárkányfő 2011.10.02. 08:55:00

Boooooooooooooldog 400. születésnapot a blognak! Vagy 400. posztot, mindegy...

Bíztam benne, hogy a szoci felrobbanása lehet majd a témája ennek a szép kerek számú posztnak, de ez se rossz, magyar Szolidaritás, ez jól hangzik (a szocik meg már úgyis szétestek csak még hivatalosan nincs bejelentve.).

A Szolidaritás előtt tényleg rengeteg buktató van, olyan sok, hogy nem fogadnék rá, Orbán profi szalámizó-mester, meg karakter-gyilkos-művész, meg kamu-balhé-kavaró, szóval nem elég a belső összefogás keltette óriási kihívások, kemény ellenszélben/viharban kellene összeállniuk. Pár ember ki is lesz rúgva, hivatalosan nem politikai okból, de tuggyuk mi folyik ebben az országban.

De Kónya és Árok ezzel együtt jó arcok, ami ritkaság manapság ebben az országban. Viszont politikusok nem lehetnek, csak a leszerelés után évekkel a törvény szerint. Talán nem is kellene politikussá válniuk, bőven sok, ha sikerül egy komolyabb szinten megszervezniük az amúgy iszonyúan töredezett szakszervezeti-munkavállalói világot. Ez is nagy segítség lenne a demokráciához és a jogállamhoz visszatérni akarók számára.
Amúgy óriási politikai vákuum van, ha ők nem, majd mások kitöltik.

hegyilány 2011.10.02. 08:57:23

Én nagyon szerettem volna látni a többségi kormány munkájában (is) a jót, de sajnos ez nálam sem következett be, hiába van megfelelő "szemüvegem", és még az anno. "valaki által emlegetett itókából" sem ittam.
:))

sárkányfő 2011.10.02. 09:01:38

@hegyilány:
"Ez hatalmas tévedés."

Kis naiv lányka :) Ez tudatos hazugság, a belső megosztás és karaktergyilkosság eszköze, az ilyeneket a fideszesek rutinszerűen bevetik.

Orbán felismerte - nem volt nehéz - hogy ez a két ember az egész lelke, nélkülük csak a szokásos tesze-tosza tökölés menne, tehát ezeket kell levadászni, velük szemben kell belső bizalmatlanságot kelteni, őket kell amortizálni, hitelteleníteni, negatív színben beállítani.

Nagyon szerette volna a fidesz, ha tegnap legalább 1-2 kuka eldől, vagy legalább egy nyomorult tűzcsapot kinyit valaki, és akkor lett volna min verni a nyálukat, habosítani a műhisztériát hogy Kónya és árok a vandálok vezére, stb.

Most nem jött be, de majd kitalálnak mást ellenük. A gépezet beindult, épp elég ha majd elolvasod a hétfői fidesznyaló újságok cikkeit.

megszűnt 2011.10.02. 09:02:43

@török gábor:

"hogy SOKAK számára megjeleníthetnek, jelképezhetnek valamit, amit a közéletben keresnek, hiányoltak."

Nagyon nehéz a 'sokakat' egy zászló alá terelni. Mind másmilyenek. Egyirányba tartani pedig ismétlem:

csak a szeretet mezsgyéjén lehet. Együtt utálni, nem hosszú távú cél.

"ebben szó sincs a részemről semmi romantikának, ez színtiszta realitás... "

Nem vagyok ellenére a romantikának. Sőt.

hegyilány 2011.10.02. 09:09:02

Orbánék hamisítással vádolják a Bajnai-kormányt"

Törvényben akarják rögzíteni, hogy az előző kormány költségvetésében hamis adatok szerepeltek."

www.hir24.hu/belfold/2011/10/02/orbanek-hamisitassal-vadoljak-a-bajnai-kormanyt/

A megmozdulás résztvevőit, azt hiszem ez érdekli a legkevésbé.
Ezek szerint azok az európai politikusok, - akiknek , valljuk meg:)
azért valahol jegyzik a nevét, mind tévedett, nem mondott igazat?

A Bajnai kormány igy adta át az országot.

Azonnali válságkezelés

Ennek leginkább mérhető hatása a forint árfolyamának stabilizálódásában jelent meg. 31 milliárdos költséggel 100 ezer munkahelyet mentett meg a Bajnai kormány munkahelymegőrző programja.
Az "Út a munkához" program segítségével további 100 ezer alacsony képzettségű ember tért vissza a munka világába, sokévi passzivitás után.
A Krízis alap támogatásaiból 100 ezer családnak jutott pénzügyi támogatás.
A távhő árát is csökkentették, ez 650 ezer család, összesen mintegy 2 millió ember életében hozott könnyebbséget.

Egyensúlyteremtés

A költségvetés egyensúlyának helyreállítása érdekében 1200 milliárd forintos megtakarítást hajtott végre a Bajnai kormány.
Ez, arányait tekintve, az elmúlt évtizedek legnagyobb hasonló kiigazításának tekinthető a világban.
Az államháztartási hiány 3,8 százalék alatt maradt, ezzel Magyarország megteremtette az Európai Unió egyik legfegyelmezettebb gazdálkodását.
Az adatok 2010. év elejére azt mutatták, hogy Magyarország rendelkezik az Unió országai közül az ötödik legalacsonyabb költségvetési hiánnyal."

hu.wikipedia.org/wiki/Bajnai_Gordon

Van tovább is, csak az már nem másoltam ide, mert kicsit hosszú lenne.

hegyilány 2011.10.02. 09:19:46

@sárkányfő:
Bezony, a gépezet beindult, amit már korábban is sokan vizionáltak.
Bármit vetnek be, szerintem ezt a folyamatot nem gondolom, hogy meg tudják állítani. Tudomásul kell venni, hogy sokaknak elege van.
Senki sem várta, hogy "kolbászból lesz a kerités", de az hogy a társadalom egy csoportja teljesen ellehetetlenül, azt meg főleg nem.
Értem egyébként, hogy mit írtál.
Nem kellene nagyon "feszíteni a húrokat" mert az alsó elmék könnyen feléledhetnek.

Én egyik irányban sem vagyok elfogult - az hiszem ezt már sokszor irtam.

Egyébként, ha kellő súllyal mérlegeli a helyzetet a Jobbik, a Vona G., akkor semmilyen szélsőséges felhivást, megmozdulást nem fog eszközölni ( Ő sem.
Eszméit békés tüntetés keretében fogja közreadni.
(igaz ez csak egy szürke vélemény - és gondolat)
:)

hegyilány 2011.10.02. 09:22:03

Bocsánat "alvó elmék".
Fáj a kezem ezért nehezen irok.
:)))))))

jjulie 2011.10.02. 09:25:28

@concret:

a biginek, mint igaz fideszhitünek nincs koherens világképe, a szijjártóprofesszor által a fülébe és a szemére beültetett szemipermeábilis hártyat pusztán a korlátozott szavatosságú fideszidiómák áthatolását teszi lehetővé, és ebből pusztán csak egy töredezett orbáni gondolatmankókon nyugvó mozaikszerűen érzékelt világ képződik le a fejében

valamint pavlov kísérletei alapján kiépített a szijjártóprofesszor még benne néhány reflexet, és ma már pusztán ezek működnek benne, ilyen okfejtésekkel kár megpróbálni gondolkodóvá visszavarázsolni őt, nem lehetséges, mert azt a képességét hagyta kioperálni szijjártó doktor által, hogy ne vegye észre, és ne zavarja őt az, ha az orbán egyszer mond valamit, majd bizonyos időn belül az ellenkezőjét, valamint a saját kommunikációjában is egymás mellé kerülhessenek egymást kizáró gondolatok, hibajelzés nélkül

pusztán sokkterápiával lehetne gyógyítható, ezzel visszahozható lenne az inaktivált gondolkodó ember benne, de a hasonló műtéteknek magát alávető sorstársa, név szerint @xsasha: ápolt kérésére a bloggazda nem enged teret a sokkolásnak

persze a bloggazda lehet a perverzebb, mert amíg én egyenként kezelném a fideszáldozatokat, az ő módszerével egy hatalmas, világraszóló tömegsokk fog keletkezni az orbán bukásának bejelentésekor, és nyilván ezt kívánja látni

Pedró27 2011.10.02. 09:28:09

Kedves Gábor!
Nagyrészt egyetértek azzal, amit írsz, de egyvalamit hozzátennék.
A szervezők szemmel látható taktikája, hogy bombasztikus névadásokkal próbálják felhívni magukra a figyelmet (Szolidaritás, D-Day, bohócforradalom -hangsúly a forradalom szón).
Ez rövid távon jó propagandafogás, hosszabb távon viszont van két hátránya, szerintem:
1,Túl magasra helyezi a mércét
2,Előbb-utóbb elkopnak a bombasztikus szavak
Nem tudom, ki lesz Orbán Viktor kihívója 2014-ben, de szerintem az illető vagy a háttérben van és csendben építkezik, vagy nem lesz esélye.

jjulie 2011.10.02. 09:30:25

@xsasha:

bizony szása, az orbántakaroggy jó szlogen, de nem új, az év első felében már megismertük

a te féligáteresztő dobhártyádon nem ment át korábban?

hegyilány 2011.10.02. 09:31:09

@sárkányfő:
Még annyit. A nevezett két ember, no és esetleg a többit levadászni, hiba lenne.
Egyébként - mint a jelek is mutatják - nincsenek egyedül.
???

2011.10.02. 09:34:46

"elemi erejű az igény valami újra, valami frissre és leginkább valamire, ami hitelesnek és hihetőnek látszik, amivel a már mindenkiben csalódott polgár azonosulni képes."

Maradéktalanul egyetértek ezzel a mondattal.

jjulie 2011.10.02. 09:38:36

@Pedró27:

jaj pedró, igen a víz lefelé folyik, a nap keleten kel és nyugaton nyugszik

tudtad, hogy a barcelona támadásaiban mindíg benne van a gól lehetősége, aztán a többségük nem góllal végződik?

hegyilány 2011.10.02. 09:38:37

Bocsánat! Egyébként a poszt tartalmával, az abban leirtakkal, nem lehet, nem egyetérteni, mert az a teljes, világos, valós helyzetet vetiti az olvasó elé.
Hm?
:)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.10.02. 09:43:14

@jjulie: gond 1 szál se, lehet újra pirtyogni.

hegyilány 2011.10.02. 09:48:22

Még egy pillanatra visszatérek, előző gondolatmenetemhez.

”Nem gondolom magam politikusnak. Politikus az, aki hivatásszerűen azzal foglalkozik, hogy a közhatalmat megszerezze és megtartsa.
Én soha nem akartam sem megszerezni, sem megtartani a hatalmat. Nem vagyok párttag.
A válságkezelésből fakadó sajátos attitűddel viseltem átmenetileg az ország egyik legfőbb politikai tisztségét."
(Bajnai)
***

Tehát nem tartotta magát "vérbeli" :) politikusnak, nem kiabálta tele a világot:) Mégis pályára tette az országot.
????
bezony

2011.10.02. 09:52:07

@bigapples: már kimenekültek a volt szoci káderek többsége a szakszervezetektől, mert rájöttek, a maszopban több a lóvé. Aki ott maradt, az vagy azért maradt ott, mert máshoz nem ért, vagy mert hisz benne, és csinálja. És a jelek szerint, ezek vannak többen. Volt olyan, hogy nagy maszop politikust kitessékeltek a sorokból, hogy még véletlenül se legyen beazonosítható a szakszervezet vele, és Fletónak sem volt fáklyás menet, mert olyan beszólásokat kapott, hogy politikamentes a tüntetés, mit keres itt, stb...

Egyébként nagyon undorító, hogy pont Fletó a másikakra mutogat, hogy nehezítik a mszp életét, és akkor megjelenik ott, és veszélyezteti a média által ezeknek az embereknek a tüntetését, törekvését. Mert nem igaz, hogy a mszp képviselőknek örültek, a szervezők küldték el őket sorra. Volt, aki erre megjegyezte, hogy ő szakszervezeti tag is volt. Nem kérdeztek vissza, és most is az-e, mert elment onnan. Szerintem a mszp képviselőknek vesszőfutás volt ezt, mert nem a 70-80 éves nyugdíjasok alkották a tömeget, hanem a derékhada 30-50 éves. Nagyon sok volt a fiatal is. Remélem választmányi ülésen őszintén elgondolkodnak a jövőjükön. Schiffer is egy kullancs, az is mindenhol ott van. Ha nem hívják ezeket, pofátlanság megjelenni ott!

Diocles 2011.10.02. 09:53:52

Szerintem a Kónya-Árok-féle mozgalom még a Karácsony-féle perverz koalíciónál is abszurdabb kezdményezés.

Mert miről is van szó?
Alapvetően egy rendkívül igazságtalan és gazdaságilag is fenntarthatatlan dologról, a negyvenes rendvédelmisek korkedvezményes és viszonylag bőkező nyugdíjazásáról.

Arról - hozzuk egy kicsit közelebb, h érthető légyen - hogy Török Gábor és a hozzá hasonló harmincas-negyvenes középosztálybeliek egyre több adót és járulékot fizessenek az egyre fenntarthatatlanabb nyugdíjrendszerbe, és "cserébe" ők a jelenlegi ellátási szint jó, ha harmadát megkapják, mire - nem ám a negyvenes éveikben! - 65-70 évesen nyugdíjba mennek. Ja, és persze addigra már se érdemi nyugdíjuk nem lesz, se érdemi eü, hiszen arra sem lesz pénz, mert kell a fenntarthatatlan nyugdíjrendszerre. és Vágó őrnagy joggal röhög majd Török Gábor és a mostani harmincas-negyvenes-ötvenes korosztály szemébe, h, hát így jártatok...

Arról már nem is beszélve, h a most nyugdíjba menő Ratkó-generációnak sem fog jutni a jelenlegi nyugdíjasokéhoz hasonló ellátás. Magyarán, egy négy évtizedes végigdolgozó "ratkós" jó eséllyel a töredékét fogja annak kapni, mint Kónya védencei.

Igazságos ez? Tartható ez?

De Kónyáék persze, h ragaszkodnak ehhez, és ehhez van egy párezer, 10-20 ezer fős mozgósítható mag, amelyre rácsatlakoztathatók a frusztrált Orbán-gyűlölők, akik valóban találtak valakit, aki "végre megmondja".

Arra már nem gondolnak, h
1. fenntartható-e ez a rendszer, igazságos-e ez a rendszer
2. jó-e ha szinte nyílt fenyegetések hangoznak el, h "nem biztos, h a rendőrség fenn tudja tartani a rendet, ha mi elégedetlenek vagyunk", stb. (ezt hívják a drukkerek "vagányságnak"...)
ha ez precedenssé válik, akkor innentől bármely kormánnyal szemben eljátszható lesz ez, egy jelenleginél egy gyengébb, heterogénebb kormánnyal szemben értelemszerűen még inkább

Szűtté mamá? Szűjjé! 2011.10.02. 09:55:03

Ez a bejegyzés most meglepett Török Gábor tollából. Valóban jó meglátás, hogy Mo-nak szüksége van egy "új erőre", mert amit a két fő tábor csinál, abba belerokkanunk. De hogy ez lenne az, ez egy politológus tollából furán hangzik. Aztán persze ki tudja.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.10.02. 09:55:47

@Letícia: a kullancs létforma számukra nélkülözhetetlen. Olyan nekik a megjelenés egy ilyen rendezvényen, mint újságírónak az ingyen zabálás egy sajtótájon.

sárkányfő 2011.10.02. 09:56:06

fél-off:

"Orbán Viktor miniszterelnök szeptember 30-ai hatállyal felmentette tisztségéből a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium helyettes államtitkárát, Lánczi Tamást"
"a politológus Lánczi András fiát"

index.hu/belfold/hirek/2011/09/30/a_miniszterelnok_felmentette_lanczi_tamast/

Ennek fényében még az eddigieknél is érthetőbb, miért mondta idősebb Lánczi a fideszre, hogy: „őszinte politika”.
torokgaborelemez.blog.hu/2011/09/19/397_mar_volt_egy_osz_szinte

fülesboci 2011.10.02. 09:57:38

Addig, amig a sztrájkoló utrak fejéhez lehet verni:
40 évesen-2-300.000 Ft-os nyugdijjal nem kéne ugrálni, addig a két uriember nem tényező. ha ebben engednének, akkor igen.
én azt tenném: kiszámolnám-nem nehéz- mennyi járulékok képződött munkás éveik alatt, és azt a lovét osszák be. ja, hogy ehhez már régen egyéni számlák kellenének? azt meg b@ssza meg ez a sok szerencsétlen politikus barom, aki az elmult 40 évben felbukkant.
Tecccik a tüzoltói érv: "nekem baleseti helyszinen is helyt kell állnom".
Nekem meg, bazd meg, meg kell operálnom 65 évesen is a balesetet szenvedett tüzoltót. és én nem dolgozom 24-48-as munkarendben, ahol két napokat tudok maszekolni.

xsasha 2011.10.02. 09:58:35

@Pedró27:
Az észrevétel jó.
Ugyanis ha nem megy a belső piac felpörgetése a fizetési mérleg egyensúlya mellett, akkor maradnak a megszorítások.
Az új, nem politikus szereplők azzal nyerhetnek meg kisebb tömegeket elvileg, ha őszintén beszélnek, és eszköztárukból kihagyják a politikusi mellébeszélést.
Akkor most elmondják az embereknek, hogy nincs kiút, ide Bokros kell? Két Bokros.

fülesboci 2011.10.02. 09:59:05

@Diocles:
szerzett jog: dd menjenek a fenébe.

megszűnt 2011.10.02. 10:00:08

@xsasha:

Találó videó ez az Apa kezdődik.:)

@Pedró27:

"Nem tudom, ki lesz Orbán Viktor kihívója 2014-ben, de szerintem az illető vagy a háttérben van és csendben építkezik, vagy nem lesz esélye."

Ezt gondolom én is.

xsasha 2011.10.02. 10:00:52

@jjulie:
Kérlek, hanyagoljuk egymást, ok? Köszi!

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.10.02. 10:02:10

@fülesboci: csak szerezték valahol, ha lett nekik olyanjuk...
Egyébként alig hiszem, hogy a normálisabbja ne értené, hogy ez így nem mehet tovább.

kamasuka 2011.10.02. 10:03:09

@török gábor:
Sokak számára=Szakszervezeti vezetők 300k-s havi juttatásait fontosnak tekintők, MSZP, LMP, Jobbik kukázók, 39 éves fiatal nyugdíjasok és 38 éves fiatal nyugdíj előtt állók

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.10.02. 10:03:15

@xsasha: most sokkal finomabb volt a szokásosnál.
Például a szemipermeábilis dobhártya össze se vethető a k. mamáddal...

xsasha 2011.10.02. 10:03:23

@Hepci:
Ott a pont!
És hogy miért? Csak meg kell nézni, hogy az egyes médiumok hogy tálalták a megjelenésüket.

kamasuka 2011.10.02. 10:04:02

@kamasuka:
kukázók=a helyzetet politikai szavazatgyűjtésre használó illúzionisták

Kalmár 2011.10.02. 10:05:39

Igaznak tűnik, hogy egy új hang vonzó lehet sokak számára.
Pl Szanyinak, Fletónak, a Jobbiknak stbstb...mind ott tolonganak, hogy belekerüljenek az esetleges új áramlatba.
Ezzel persze természetes gátat képeznek az egésznek. Mint a kövek a pataknak. Ha valaki lendületet kapna, akkor rögtönannyian kapaszkodnak bele, hogy megfojták.

menőmano 2011.10.02. 10:05:59

Török Gábor!

Még csak most látom. Totálisan jó a fotó is a poszton.

Ennél jobban fel sem tehetett volna.
Bocsánat ! de előbb olvastam, és csak utána néztem.
:)))))))))

jjulie 2011.10.02. 10:07:09

@xsasha:

mit szólt a kedves mama a fideszbolha titulusodhoz, gyermek?

sárkányfő 2011.10.02. 10:08:05

@hegyilány:
"Bármit vetnek be, szerintem ezt a folyamatot nem gondolom, hogy meg tudják állítani. Tudomásul kell venni, hogy sokaknak elege van."

Erre nem vetnék mérget. A Fidesz nem ért semmihez, kivéve a karaktergyilkossághoz. Ebben profik. Kinyírtak ők már sok embert, sok pártot, sok kezdeményezést. Ennek a műfajnak ők a koronázatlan királyai. Nézd meg az "emúútnyócév"-et, semmiféle programot nem csináltak, nem vacakoltak szakértőkkel, nem kutatták lázasan a vidéket, nem jártak külföldre jó példákat keresve, az égvilágon nem csináltak semmit. Csak szajkózták a gyurcsányahibást, a médiájuk és ők maguk is ontották a hazaárulózást, hergelték a népet, és szijjártóból, akit egy falusi kocsma mélyén is befogott orral kerülgetnének a lecsúszott alkeszek, belőle meg intézményt csináltak.
és bevált. ez működik.
a papagáj-módszer, a kamuzás, a botránypolitizálás hat. nem öröm, de ez van. ők még büszkék is rá, és gyengének/butának/alkalmatlannak tartják azokat akiknek ez nem tetszik.

most persze csakugyan más a helyzet. ellenzékből,látszólag tét nélkül lehetett ezt csinálni, de momentán ők vannak kormányon, és kőkemény sokk-terápiát nyomatnak. Így már egész más a helyzet.

jjulie 2011.10.02. 10:10:00

@xsasha:

ok, írjál úgy, hogy ne lássam, rendben?

xsasha 2011.10.02. 10:10:32

@fülesboci:

Na igen. Az is érdekes lesz, amikor valaki majd elsüti, hogy a 40 éves nyugdíjasokkal szolidarítani elég ciki.

xsasha 2011.10.02. 10:13:48

@Hepci:
Eddig tartott. A fülemtől a mamámig elég rövid az út, mint látod.

jjulie 2011.10.02. 10:19:40

@fülesboci:

te egy rendőrnyugdíjra irigy hátrányos helyzetű sebész lennél?

mi is a hátrányod, sorold csak pajtás

hegyilány 2011.10.02. 10:19:58

@sárkányfő:

Na igen! Pontosan igy van.
és kőkemény sokk-terápiát nyomatnak."

Látszik, a terápia milyen hatással van a társadalom nagy többségére.
Egyébként nem gondolom, hogy a jövőben - a multban jól bevált politikai gyakorlattal választást lehetne nyerni.
Vonatkozik ez minden politikai erőre. Az igérgetések, a visszamutogatós politika kora lejárt.
?????

2011.10.02. 10:20:36

@sagia77: mert? Egy politológus nem csőlátó. Ez is politika. És azért elemző, hogy meglássa azt, amit esetleg más még nem, vagy lefordítsa, mit is látunk.

@Hepci: így van.

@Diocles: nézd, nem egyeztet a kormány, csak Gaskóval és Palkoviccsal, akik nem reprezentatív szakszervezetek, semmi féle felhatalmazásuk erre nincs, mert a jogszabályokban előírt mérések során - ezek EUS jogszabályok is! - max. 4000 embert képviselnek, Palkovics alatt meg tagság sincs. És az ágazatokon belül vannak olyanok, akik reprezentatívak. A jelenlegi jogszabályok a reprezentatív szakszervezetekkel való egyeztetést írják elő. Ez a tüntetés ezért volt hogy a jogszabályokat tartsák be, és azokkal üljön le a kormány egyeztetni, akik erre jogosultak.

Jellemző Gaskó nem volt ott, nem is akart, és a Liga, aminek az elnöke, repedezik, mert sok tagszervezet meg ott volt, holott itt a konföderációk (MSZOSZ; SZEF stb.) vettek részt...

Szóval tévedés ne essék, itt nem valami ellen, hanem valamiért, saját magukért álltak ki.

Nekem az volt a döbbenet, hogy amikor a fidesz maga bontott kordont, hergelte a népet és megszállták a tömegesen a Kossuth teret, annak volt pártüzenete. Ennek nincs, mert a mszp hívó szavára senki nem megy sehová, sőt.
Az, hogy Dopeman volt az egyik "konferanszié", azt vicces mszp összefonódással vállalni, mert ennek az az oka volt, amit el is mondott ő is, és Bach Szilvia a művészek szakszervezetének képviselője, hogy ha megjelennek, nem kapnak munkát. FÉLNEK. Mondjuk azért nekem szintén szomorú, Stohl Buci megmentésére van eszük és idejük a bíróságon demonstrálni, a saját nézőközönségük megtartásáért, hogy azok jogaikért nem állnak ki. Ráadásul a művészvilágban is olyan munkajogi visszaélések vannak, mint máshol, sőt.

Egy Törőcsik Mari, egy Bodrogi Gyula azért ezekért kiállhatna, mert nekik már azért a mindennapi betevőjük meg van.

hegyilány 2011.10.02. 10:23:26

@sárkányfő:

Bocsánat! A "gyurcsányahibás" mantra sem lesz nyerő a jövőben.
Már egészen más szelek fújnak.
:)

Táskás Tóni 2011.10.02. 10:23:38

@MolnarErik: Miért, most van? Hogyan készül a fidesz kdnp oktatási terve, ktgvetése, "reformjai"? Kopátsy megmondta, ha rossz is a 16%-os szja visszavonni hitelességi okok miatt nem lehet. Menjünk a szakadékba, mert a hibát beismerni tilos! Jó kis üzenet.

jjulie 2011.10.02. 10:23:57

@xsasha:

a "k. mamád" a @Hepci: szövege, használható? a "kedves mama" meg báncsa a féligáteresztő füled?

2011.10.02. 10:25:23

@fülesboci: hát csak ebben az a baj, hogy az orvosok nem tudnak kiállni magukért...Égbe kiáltó, ami az egészségügyben van, de egy értelmes sincs köztük, akik kiállna a jogaikért...!! Éger meg turnézik ugyan, de neki így is, úgyis megvan a havi fizetése, nem kiabál annyira, hogy fáj neki.

HerrBürgermeister 2011.10.02. 10:26:35

Török Gábor írása nagyon jó! Akié az utcai polititika, az van (és lesz) a középpontban! Erre figyelnek az emberek, Orbán pedig tovább süllyed a nézettségével együtt. Ő már csak a "Bajnai hazudott, törvénybe foglaljuk" cirkuszával jöhet. Nem erre figyelnek már, hál'istennek. A Szolidaritás lesz a középpontban, csak el ne rontsák.

Táskás Tóni 2011.10.02. 10:26:48

@mirrmurrkandúr: Azt elfelejtetted, hogy 2014-ig nem tart ki a mnyp-i vagyon . Szerintem még a fidesz sem látja , csak érzi, hogy túlsokezermilliárdos lyukkal nehéz lesz csatát nyerni.

Pedró27 2011.10.02. 10:27:20

@xsasha: Ne reagálj rá. Én is azt teszem.

2011.10.02. 10:27:22

@jjulie: ez igaz, a paraszolvencia azért nem olyan rossz azért...:)

jjulie 2011.10.02. 10:30:04

@Letícia:

a dioclesz ápoltnak az eszéhez próbálsz közelférkőzni? ugyanmár, régesrég pusztán gerincvelői reflexek jelentik az életét, a felszállópályák elsorvadtak, vagy nem is voltak

bár az utóbbi időben mintha az ösztönei azt súgnák, hogy nem teljes és örök siket az orbánvarázslat

megszűnt 2011.10.02. 10:30:09

@xsasha:

"Eddig tartott. A fülemtől a mamámig elég rövid az út, mint látod. "

Lükével és velem is személyeskedett a Bt. és mégis eltűrte @török gábor: .

Viseld el Te is! Ez a tanácsom.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.10.02. 10:30:43

@jjulie: azért a sebészeknek se tejfel minden. Saját szemipermeábilisommal hallottam két betegtől is az érsebészeten, ők bizony nem adnak semmi extrát, azért fizetik a tb-t.

jjulie 2011.10.02. 10:31:08

@Letícia:

nameg a lobbipotenciál....

magyar ember teli szájjal 2011.10.02. 10:32:13

Ezek csak adót emelni és osztogatni tudnak, azt meg tudja Orbán és Fletó is. Rohadunk így is, még egy balos formáció már nem kell.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.10.02. 10:34:37

@Letícia: itt egy jó írás az egyik legnagyobb (?) művészünkről.
Kiállnak néha ezért-azért, csak az a baj, hogy az többször kontraproduttív, mint nem, így aztán hatalmas művészeink emberi képességei egyre inkább kérdésesek.

sashimi 2011.10.02. 10:34:42

Török Gábor ott téved a Szolidaritás jövőbeni szerepének megítélésében, hogy nem számol azzal, hogy most nem a jelenlegi ellenzék embere, volt képviselőjelöltje a legfőbb ügyész.

xsasha 2011.10.02. 10:34:43

@knausz: Na ne. Ha a szolidaritás ki tud állni magáért, én sem fogom hagyni, hogy itt anyázzon valaki reggeltől estig. :-)

ColT · https://www.boredpanda.com/author/hcl/ 2011.10.02. 10:34:55

"ugyanakkor nem terheli őket a közutálatnak örvendő politikusi létből fakadó – és az ellenzékkel sem kivételező - hendikep. "
Mondom én, hogy le kellene cserélni a politikai elitet.
Ellenben nekem s az első gondolatom volt, hogy vajon ezekből ki lesz politikus pár év múlva?

Meg a tüntetést nézve az jutott eszembe, hogy Ferike nem félt kimenni? Őt se szeretik...

És kicsit off, volt más tüntetés is a hétvégén :
pecsiriport.hu/koezelet/2272-fuestbe-ment-es-legbe-kapott-tervezet.html

nyünyüge 2011.10.02. 10:35:21

@fülesboci:
a folyamatos munkarend ellen - amivel jelentősen lehet a folyamatos üzemben dolgozó egészségügyi intézmények létszámhatékonyságát fokozni - emlékeim szerint leginkább az orvosok tiltakoztak.

concret 2011.10.02. 10:36:22

Számomra az a legmulatságosabb, ahogyan egyesek máris zavarba jöttek. Pedig még alig-alig van miért. De mégis.

Mert eddig lehetett (jelzem elég megalapozottan) nyócévezni-fletózni-kommenistázni. MSZP-s díszpintyeink, akik ugyanolyan örökéletű politikusnak hiszik magukat (Lendvai et.nőtől Kiss Péter örökifjúkommenistáig), mint a Nagy Démonuk (OV), akik azt hiszik: akárhányszor megbukhatnak, azután akárhányszor újra "hiteles ellenzékké" avanzsálhatnak - nos, ők a Fidesz-kommunikátorok ostorpattogtatására fülüket-farkukat behúzva sunyítottak. Ez még eddig önmagában rendben is van. Bár még jobban rendben lenne, ha szépen elhúztak volna a búsba, ahogyan az vesztes (nagyon vesztes!!!!) választások után a vezető pártemberek, bukott kormánytagok normál viselkedési formája szokott lenni. Mármint rendesen működő országokban.

Ennek persze így kellett volna 2002., de különösképp 2006. után is. Nincs még egy ilyen, formailag demokratikus, lényegében viszont tekintélyimádaton működő ország, ahol szinte a teljes politikusi garnitúra többszörösen bukott, olyan rég lejárt szavatosságú emberanyag, ami az én krónikusan allergiás orromnak is fertelmesen büdös.

Mert az régi igazság: MSZP és Fidesz egymás nélkülözhetetlen ellenpárjai, jelentős MSZP nélkül nem lehet sokáig erős és egységes Fidesz sem. Hiszen a jobboldali "egy a tábor, egy a zászló" konglomerátum a regnáló posztkommunisták legyőzésére forrt egybe. Szakad az Mszp, szakadhat a Fidesz is. Orbán Viktor harcoló főparancsnok, ellenség nélkül szétzüllik a sereg. Csak eddig (és még most is) a céltalanság nihilizmusa fedi el a bomlás jeleit. Eddig még nem jött el a lázadás igazi ideje.

Szóval most itt van valami, ami még szinte semmi. Lehet, az is marad. Csak mutat egy új dolgot: a hazai bukott kétpólusú politika lehetséges alternatíváját. Lehet Kónyát moszkovitázni (by Igaz Magyar Hírlap), de ez már csak a "B Közép" számára lenyelhető duma.

Szóval ne aggódjatok. Aminek jönnie kell, az így vagy úgy, de el fog jönni.

Addig meg lehet dicsérni az Országmentő Költségvetést. Vagy az újabb, aktuális kommunikációs lózungot.

billy reed 2011.10.02. 10:36:29

Nem világos mi ez az értetlenség.
@GaZe: "vannak megoldási terveik költségvetésre, társadalombiztosítás, nyugdíj, devizahitel, oktatáspolitika, de külpolitika, EU-s ügyek, meg úgy általában minden olyan dologra amivel a politikai szereplők foglalkozni szoktak."

Ez az első komoly megjelenésük. Várjunk még egy kicsit, amíg kiforrja magát a dolog.
Ahogy TG írja: nem biztos, hogy lesz, de ha ügyesek, akkor leHET ebből valami. És akkor sor kerülhet a konkrét program kidolgozására /mellesleg ez nem jelenti pl. hogy gondolati szinten sincs még ötlet!!!/

Nézd meg a Fideszt! Mióta léteznek már, még sincs a hataloméhségen, megosztó politikán, manipuláción kívül semmilyük.
8 év ellenzék után ezt a milliószor toldozott-foldozott, önellentmondásos katyvaszt tudták összehozni, ami hazavágta az országot gazdasági-politikai-kulturális téren egyaránt. Nyugágyakat rendezgetnek a Titanicon.
Akárhogy is: ennél csak jobb lehet.
Az ország érdekében menniük kell.

xsasha 2011.10.02. 10:39:07

@Pedró27:
Én is átlépem nap mint nap, de azért mindennek van határa. Baromi negatívan hat rám, azt veszem észre magamon, hogy a saját stílusomra is kihat. Ez a blog nem erről szól.

megszűnt 2011.10.02. 10:39:32

@xsasha:

"Ha a szolidaritás ki tud állni magáért, én sem fogom hagyni, hogy itt anyázzon valaki reggeltől estig. :-) "

:) Nem adom fel! Nem hős? Nem nős?:):)
Lemehetsz hídba, de híd se vagy..
www.youtube.com/watch?v=ZX7G_7vFi38&feature=related

jjulie 2011.10.02. 10:40:10

@Pedró27:

ne is pedró, a radarodat irányítsd a fideszközpont felé, a világ többi része nem létezik, éljen és virágozzék a fideszbirkaszolidaritás

már csak azt kéne elmagyaráznotok, ki küldött ide szenvedni benneteket, és miért nem egymással társalogtok valamelyik orbániai fideszpolgári körben

ez nem az

amúgy figyelted, hogy hányan hugyoztek tegnap a fűbe a kossuth téren, kedves pedrító, és hány hivatásos politikus volt a mikrofonnál, illetve a 2006-os összehasonlításban hogy néz ez ki?

2011.10.02. 10:40:23

A Kossuth Rádióban a közvetített misében a tüntetést elemzi példabeszédekkel a katolikus pap. Nagyon jókat is mond, de szépen mondja, mert ide is, meg oda is. A szőlő munkásokkal példálózik:

jezusafeny.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=93&Itemid=47

(Remélem nem OV= Jézus.)

Ugyanakkor azt is hozzátette, hogy amit bevezettek (tüntetés, radikalizmus), az teljesen jogos eszköz most i, ha akkor is az volt. Ezért azért hívja fel a híveket, hogy a sarokkövek dobálása helyett az értékeket magukba találják meg, és a értékek szabása a hitük mentén történjen.

Nos, azt gondolom, hogy ennek azért gyónnak szegény emberek.

De azért engedelmességre szólít, mert hogy az államférfiakkal együtt az egyházi vezetők a világbékén munkálkodnak.

No, ami összehajolt, az összenőtt. Momentán én Erdő Pétert nagyon szeretem, de mivel megint a legokosabb bíborosok szövetsége ismét megválasztotta 5 évre vezetőjének, ő sokáig nem lesz itt tényező. Állítom, most sok dologgal nem ért egyet, sőt. De pápának megy, ez neki is kis pont.

Bocsi, hogy ezért a tudósításból, de kis színes a magyar valóságból 2011. októberében. Szomorú őszünk van/lesz, csak jó időtől nem látjuk...

hattyú 2011.10.02. 10:44:08

Itt megint csak arról van szó, hogy ki tud nagyobbat hazudni, aki nagyobbat lódít és rezzenéstelen arccal elhiteti a magyar társadalommal, hogy minden ingyen van, nekik minden alanyi jogon jár, és csak amiatt élnek rosszul mert az előző vezetők hazudtak - az lesz a befutó, akár politikusként, akár pártként. Ez a tüntetés sem szólt másról, a Fidesz is éppígy szerezte a kettő harmadot, előtte Gyurcsányék is hazugságokkal győztek.

Nem is azzal lenne a gond, hogy a politikai marketing túloz, vagy ködösít, neeem, itt sokkal többről van szó. Egészen egyszerűen bűnbakokat kell gyártani és egyszerű, lehetőleg munka és fájdalommentes megoldásokat kell tálalni. Maradjon a korkedvezményes nyugdíj, legyen tandíjmentesség, ingyenes egészségügy, legyen ócsó a MÁV és BKV, minden második ember kapjon valamilyen kedvezményt, legyen gáz, villany támogatás, legyen olcsó lakáshitel, aki nem tud törleszteni annak segítsen az állam, csak egy valami ne legyen: felelősség, ja és persze mindenkinek legyen munkája, tanulás, erőfeszítés nélkül, de lehetőleg olyan ahol havi 250 felett keres, minimum.

Jaj, a vicc amúgy az, hogy hazudozás nélkül, kitartással és kemény munkával 20 év alatt nagyon sok dolgot el lehetett volna érni, anyagi téren mindenképpen, nem hiszek abban, hogy minden baj okozója egy 2-300 fős politikai elit, ehhez a féktelen, szélsőséges eredménytelenséghez egy egész társadalom szorgos összmunkája kell...

vénkujon 2011.10.02. 10:44:34

az mno tökéletes kussolása mindent megmagyaráz.

is 2011.10.02. 10:45:19

mókás dolog a Szolidaritással ellentétbe állítani pl. az LMP-t. mi lesz, ha a Szolidaritás pártként zászlót bont, és bejut a parlamentbe? onnantól ők is öltönyös közutálat lesznek? mert az LMP két éve még ugyanitt állt. emberek adott csoportjának elégedetlenségét felkarolta. két év alatt lemaortizálódik a magyar szemében egy mozgalom, ha netán bejut a prlamentbe? igen nagy gond van itt a fejekben, ha egy politológus is természetesnek veszi, sőt pozitív szemszögből írja le ezt a jelenséget.

merthogy ez alapján joggal feltételezzük, hogy akkor a Szolidaritásra is csak legyinteni fogunk két év múlva, hogy hát sikerült 3%-ot szerezniük (lásd még Civil Mozgalom). és akkor megint elindítanak egy újabb Mozgalmat, hiszen a SZolidaritás már ciki lesz.

és közben daráljuk lefelé az összes értelmes embert, miközben az állócsillag, Orbán Viktor röhög a markába, még 30 évig. és pont azok darálják le magukat, akik ilyen posztokat képesek megjelentetni. nagy a zavar a fejekben.

2011.10.02. 10:46:09

@jjulie: na látod, mindenkivel szót lehet érteni, ha dolgozol rajta!:)

A lobbipotenciálból nagyon sokan kimaradnak ám, nagyon ügyes sebészek és szakemberek. Nekik nincs idejük szövetségeket kötni, bótolni...:(

@Hepci: oks, köszi, olvasom.

jjulie 2011.10.02. 10:47:06

@xsasha:

a te fideszverseléseid csupa fals hangból állnak szásenka, a nem fideszszemipermeábilis dobhártyákon áthatolva kínzóak, hagyd abba, és akkor a k. mamád is nyugton marad

az orbánnak is tanácsold hogy hagyja abba, és akkor neki sem kell hallgatnia az orbántakaroggyot, azt írtad, hogy bejáratos vagy az aurájába, rád talán hallgatni fog

xsasha 2011.10.02. 10:48:40

@concret:
Ez egy nagyon erős tévedés. A Fidesznek persze jól jön, ha egy Gyurcsány ellen kell harcolni, de valószínűleg te már elfeledkeztél 2002-ről, és a Fidesz kampányáról az első fordulóig. A jobboldalon nagyon is megvan az, amiért össze tudnak és össze akarnak fogni.
A Szolidaritás már most populista, tudják ott is valakik, hogy a tömegnek hangulat és látvány kell. Vajon mivel lesznek többek az LMP-nél és mivel lesznek jobbak Gyurcsánynál?

2011.10.02. 10:49:00

@Hepci: 500 - Internal server error.
There is a problem with the resource you are looking for, and it cannot be displayed.

Szép?:(

2011.10.02. 10:51:44

A tüntetések megbontják az egységet a Fideszben?
www.nepszava.hu/articles/article.php?id=476854

@fülesboci: ezt neked is érdemes lenen elolvasni...

jjulie 2011.10.02. 10:52:33

@ColT:

úgy tűnik, a ferike nem félt kimenni, ez nálad miért kérdőjeles?

2011.10.02. 11:01:34

@jjulie: a túlmozgásos fletónak, aki milliárdos, mit kellett odaténferegnie? Dilis teljesen, ez is olyan önimádó, mint OV.

@hattyú: teljesen egyetértek ezzel, kiemelten az utsó mondattal.

@is: nem lesz a Szolidaritásból párt, nem kell ráizgulni. Felvetés volt, de szimbólum az erős. Mert mit is mondotta lengyel Szolidaritásnak 1981-ben II. János Pál? Hogy

NE FÉLJETEK.

Ezen kellene rugózni, hogy erre miért van szükség, s nem hogy ezek a Parlamentbe készülnek.

S ráadásul soros elnökség most épp Lengyelországban van, szóval gőzerővel dolgozni kell majd ezen és azon, hogy Andor munkaügyi biztos magyar.

Szóval a parlamenti erőkön kívül vannak értelmes emberek, akik a parlamentben ülőkkel azonos korban, de sokkal rugalmasabbak az emberek dolgaikra. Mert nem felülről mondják meg, mit és hogy kell gondolniuk és érezniük.

Egyszerűen nem látom be, hogy nincs olyan ember OV körül, hogy elmondaná, hova vezet a mentalitása.

torró 2011.10.02. 11:02:20

Az a baj hogy a kommentelők nagy többsége csak szimpla "nem tetszik a pofája" vagy a teljes objektivitás hiányából csak úgy heccelésből ír. A jelenlegi tüntés szervezők jól lovagolták meg azt az állapotot amivel ők sem tudnának sokat kezdeni, történetesen az ország eladósodottság kezelése a nemzetközi gazdasági állapotok hatása között. Azt nem állítom hogy a jelenlegi kormány nem téved néha,de szerintem az MSZP határozottan örül hogy nem ők vannak a jelenlegi körülmények között kormányon. Azt is állítom hogy Bajnai féle kabinet van ,sokkal jobb lenne a helyzet.Ugyanis az Orbánék jó pár ötletet hasznosítanak tőlük. Mert ha tetszik ha nem ez az ország katasztrófális körülmények között van, erkölcsi és morális téren egyaránt.Az állampolgárok nálunk csak kapni szeretnek, de adni nem.Hány féle adóelkerülési módszer van forgalomba nálunk? A vállalkozók egy részről bajba vannak az elvonási rendszer miatt ,de most beszéltem egy vállalkozóval aki azt mondta szó szerint:lófaszt az alkalmazottnak elégedjen meg a minimál bérrel. Persze természetesen tudok olyanról is aki nagyon rendesen megfizeti az embereket. Ez az ország tele van visszáságokkal . A vezetők természetesnek veszik hogy nekik milliók járnak, még ha nem teljesítenek rendesen ,akkor is.Természetesek a csalók a számlagyárosok,a bankok akik ránk nagyobb sarcot vetnek ki mint szomszédos országokban.Egy kormány nem tud mindenkinek egyformán jó döntést hozni. És ez a most az elégedetlenkedők élére ált csapat azt hiszem szintén gyorsan elvérezne ha hatalomra kerülnének. Mert itthon sem tudnának igazságot tenni,ráadásul ott a nemzetközi nyomás,szóval én megértem hogy sok embernek nem tetszik ami most történik körülötte ,de gondolja át mindenki lehet e a másik kárára nekem jó döntés!

xsasha 2011.10.02. 11:04:00

@is:
Kedves Török Gábor!
Ezt ajánlom figyelmedbe...

jjulie 2011.10.02. 11:04:52

@xsasha:

mesélek neked szásenkafideszbolha

van ugyebár a federer, aki nem tiniként lett király, és nagy király lett évekig szinte verhetetlen volt, de a következő 4-6 évvel fiatalabb generációnak ő volt az ELLENFÉL akinek a legyőzéséről álmondtak ifiként és juniorként, és le is lökték a trónról, azok akik őrá gyúrtak: nadal, gyokovics, murray

namost az orbán egy redszerváltás során nem természetes módon került a reflektorfénybe, egy normál társadalomban kb. most, a negyvenes éveinek a második felében készülödhetne a csúcsra lépni

ehelyett 50 évesen a kukába kerül

sokan készülnek belökni oda, mégpedig a következő generációból, akik úgy ismerik őt mint a nadal vagy murray a féderert, na és nem félnek tőle, és ezért pozitív is a mérlegük vele szemben

megvan már, aki leváltja a bukott orbánt, időben megismered

Várúr 2011.10.02. 11:05:10

"A szervezők kezében az a legfontosabb kincs" 10-15.000 ember és röhejesen terepruhás vezetőjük: Kónya Péter, a 38 évesen nyögdíjazott honvéd újságíró. Bár igaz, ami igaz: Olaszországban egy Cicciolina nevű magyar pornósztárt is megválasztottak parlamenti képviselőnek... (Ettől persze a háromszor megválasztott miniszterelnököt Berlusconinak hívják).

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.10.02. 11:05:26

@jjulie: Ferike hülyőke, nála a félsz nem normális kontextusban nyilvánul meg. Nyilván gyakran bepisil, akkor Klára gondozza.

2011.10.02. 11:05:59

@torró: azért volt a tüntetés, hogy a kormány hallgassa meg azokat, akikre a jogszabály kötelez.

Azt gondolom, az "Elég"-ből elég jó indikátor, hogy Tarlósnak is, és Pokorninak is elege van, és ki is mondja!

Várúr 2011.10.02. 11:07:34

Mellesleg óriási ötlet a negyedszázaddal ezelőtti, teljesen más történelmi helyzetben létrehozott Szolidaritást utánozni... Annak egy hajógyári villanyszerelő volt a vezére, nem egy terepszín nyögdíjas katonai újságíró.

xsasha 2011.10.02. 11:09:48

@Letícia:
LOL!
Orbán pontosan tudja, hogy hova vezet a mentalitása.

Ha ezekből sem lesz párt, akkor majd az MSZP-nek vagy Gyurcsánynak akarják kikaparni a gesztenyét?

2011.10.02. 11:10:54

@is: én is tudnék röhögni, kiket és hogyan darált le az elmúlt 22-23 év, de mélységesen szomorú vagyok, hogy csak egy példát írjak, a Bibót elemezgető kollegistákból mi lett. Pl. A Nemzeti Magyar Géniusz...:(

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.10.02. 11:11:01

@torró: mondok egy szakmát, állítólag kb. 40000 vendéglátóhely van.
Állítom, ezekben nincs összesen 100 ember, aki a valós fizetésére lenne bejelentve. Az érem másik oldala viszont az, ha minden szabályos lenne, 4-5000 forintba kerülne egy közepes adag, borjúból készülő borjúpaprikás, nokedlivel.
A gazdaság jelentős része feketén működik, de működik. Szerintem ez nem is nagy baj addig, amíg Matolcsyk vagy Draskovitsok, esetleg Veres Jánosok gazdaságirányítók lehetnek...

Charlie100 2011.10.02. 11:11:18

Ez szép felvezető rendezvény Október 23-ra!
Most nagyon könnyen túltehetnek 2006-on.
Ideig-óráig minden politikus el tudja adni a feketét fehérnek, de ahogy elnézem most elkezdett a ellenük dolgozni a saját kommunikációjuk.

2011.10.02. 11:13:55

@xsasha: szakadj már le ezekről. A tegnapi nap ők is láthatták, hogy az emberek nem kérnek belőlük...

megszűnt 2011.10.02. 11:15:05

@Letícia:

"A tegnapi nap ők is láthatták, hogy az emberek nem kérnek belőlük... "

Így van! Elküldték Szanyit és a Gárdát is. Ők civilek.

2011.10.02. 11:16:19

Na, megyek főzni. Csáó!

(Mondjuk, ha tegnap pl. Sólyom László ott lett volna, annak személy szerint örültem volna....:)

xsasha 2011.10.02. 11:16:28

@jjulie:
A politika nem tenisz. Ha a paraszt bácsi a kocsmában nem tudja, hogy ki az a "gyokovics", akkor djokovic nem fog nyerni. Ennyi.

xsasha 2011.10.02. 11:19:19

@Letícia:
Az emberek? Odamentek fotózkodni és aláírást kérni.

Én szívesen leszakadok ezekről, ha elmondod, hogy a nem pártosodni kívánó Szolidaritás éppen kinek a malmát hajtja.

jjulie 2011.10.02. 11:19:53

@Hepci:

a tegnap történtek azt igazolták, hogy félni kellett volna?

megszűnt 2011.10.02. 11:21:02

@xsasha:

"A politika nem tenisz. Ha a paraszt bácsi a kocsmában nem tudja, hogy ki az a "gyokovics", akkor djokovic nem fog nyerni. Ennyi. "

Tegnap este néztem az ATV- n a Civil a pályán. Erről a témáról (is) beszélgettek, melyet Török Gábor felvetett.

Váncsa István újságíróval értek egyet, hogyaszonygya:

Csaknem grilleztek ott az emberek és vattacukroztak, olyan jól érezték magukat!:) A kereplő nénikék meg hová lettek.. nem érti, hogy azok MI voltunk - a Fideszben.:)

klacus 2011.10.02. 11:22:05

@török gábor: Kedves Gábor.

Ezek a szervezetek érdekképviseletek. Azt teszik ami elvileg a dolguk, ebben jók.
Ott a Liga aki még hiteles is, hiszen mind a baloldali mind a jobboldali kormányzattal szembeáll. Pedig nagy divat volt Gaskót Orbán vasutasának nevezni 2008 tájékán. Most mégis szembehelyezkedik velük. Azt hiszem a nagy liberális nevettetők, Gréczi és Tóta W. igencsak elfelejtették megkövetni őt ez ügyben (is).

Az csak külön szomorúság, hogy a politikai pártok, élükön a most regnálóval, képtelen tömegeket megszólítani. Képtelen olyan társadalmi megmozdulásokat, érdekérvényesítést felmutatni, amitől az alattvalók magukénak éreznék az országot, minden bajával együtt. A felemás kommunikáció, az ellenzékben elkövetett minden tagadás, a hetente elkövetett olcsó beszédek, a láthatóan hibáit be nem ismerő politika, a fennhéjázás magában hordozza a nagyon csúfos bukást, illetve annak esélyét.

Az MSZP után a Fidesz lehet a harmadik olyan párt, amely derékbe törik, az alkalmatlansága miatt. Nem alapozhat arra, hogy jelenleg nincs kormányképes erő, mert egy ilyen képességekkel bíró társulatot bármelyik egyetemi büféből össze lehetne rakni két óra alatt.

A tisztelet teljesen eltűnt a választott vezetők felé. A hitelesség már negatív szinten van. Amennyiben beborul a gazdaság úgy nagyon cifra idők jöhetnek.

xsasha 2011.10.02. 11:24:03

@Letícia:

Ezt akarod látni te. Ezzel szemben a valóság:

www.origo.hu/itthon/20110921-tarlos-istvan-fopolgarmester-a-keruletekkel-valo-konfliktusairol.html

"De vannak hosszú távú tervek, mindent nem lehet négy év alatt megvalósítani.

Tarlós - Miért akar rábeszélni? Nyilván vannak olyanok, akik azt gondolják, hogy a Tarlós most eszi a kefét, biztos ideges, hogy 2014-ben mi lesz. Nem akarom megzavarni az érzéseiket.

Riporter - Nem, csak vannak olyan fejlesztések, amelyeket négy alatt nem lehet keresztülvinni.

Tarlós - Amit lehet, elkezdünk, ha nem én fejezem be, az se baj. Ezt a kormányt erőteljesen támogatom, ha nem leszek 2014-ben főpolgármester, akkor is erre a politikai formációra fogok szavazni, mert nincs jobb. "

Pedró27 2011.10.02. 11:24:32

@Várúr: "Mellesleg óriási ötlet a negyedszázaddal ezelőtti, teljesen más történelmi helyzetben létrehozott Szolidaritást utánozni..."

Ennek a párhuzamnak csak az egyik baja, hogy hiányzik hozzá egy Lech Walesa.

Akik egy tüntetést is csak ilyen-olyan külföldről összelopkodott jelképek utánzásával képesek képesek megszervezni, azok hogyan akarnak választást nyerni? Nyilván sehogy, de nekik speciel nem is ez a céljuk.

concret 2011.10.02. 11:25:36

@xsasha:
kedves xsasha, nem vagyok istenáldotta jós, tehát a jövőre vonatkozóan természetesen tévedhetek. Ám a legtutibb tévedés, ha bárminek az öröklétében, pláne a mai formájában megvalósuló öröklétében bízol (tudod: panta rhei).

Valóban nem emlékszem már a 2002.évi Fidesz elsőfordulós kampányra. Lehet ez a korai szenilitás jele is, na meg a nevezett kampány felejthetősége is lehet az oka. Elbukott kampány volt, de ettől akár még szimpatikus is lehetett. Mellesleg az első (polgári) kormánnyal még tudtam is azonosulni. Amikor este odavetődtem a TF naggyűlésre, nem éreztem magam rossz helyen (erre ugyanis emlékszem: "hozzatok magatokkal még egy szavazót").

Amiben viszont (szerintem) nincs igazad: nincs homogén jobboldal, ahogyan homogén baloldal sincs. Egy történelmi szituáció összehozhat egymástól távol álló, bár elvben egy "oldalra" sorolt választókat és pártokat, de a politika normál strukturálódása a választói közösség kellően színes és részletezett (azért nem törpepártokra szanaszéttagolt) megjelenítése. Jelen helyzetünkben nyilvánvalóan a jobboldal differenciálódása folyik ellenzéki összefogási kísérletek mellett, de hát ebben is tévedhetek, természetesen.

jjulie 2011.10.02. 11:28:00

@xsasha:

a parasztbácsi a kocsmában nem tudja hogy kell az alapvonalról pörgetett tenyeres egyenes nyerőt ütni, mégis üti a gyokovics a federer ellen

az orbánt kikukázó pedig azért fogja kikukázni tudni az orbánt, mert tudja hogy kell a kocsmában a parasztbácsinál ezt ELÉRNI

mint ahogy a gyokovics tudja hogy kell olyat ütni, amit a federer nem fog ELÉRNI

az orbánnak ma már olyan körkörös védelemre kéne berendezkednie, ami nincs, hála isten, tehetetlenül sodródik a kukába, és sem a rövid lábaival, sem a rövid nyakával sem tudja befolyásolni a sorsát

modjuk azt még megtehetné, hogy nem várja meg amig belegyömöszölik, hanem összegyűjt kétmilló birkát a kossuthtérre, és a rátkaifilip jelenlétében önként beköltözik a kukába

rajaram 2011.10.02. 11:28:07

érdekes, hogy senki nem emlékszik a lengyel szolidaritás vezetőjére, aki gdanski munkásként gyakorlatilag térdre kényszerítette a szovjet birodalmat. mozgalmának elindítása után 10 évvel felbomlott a rendszer. örülök, hogy magyarországon is megalakult a szolidarítási mozgalom, mert végre reményt látok arra, hogy jó irányba fognak menni a dolgok. az összes párt teljesen lejáratta magát, de a legjobban a fidesz. ők gyakorlatilag nem csináltak semmit 98-02 között, de ezt most megtetézték a mostani dzsiháddal, amit a közéletben és a gazdaságban tesznek. a világon nincs még egy ilyen megosztott ország és ez egyedül a fidesz felelőssége. mindegyik pártnak el kell takarodni, különben országunk el fog bukni. nem kell ehhez politikai elemzőnek lenni, elég, ha felütjük az általános iskolai történelemkönyvet.

xsasha 2011.10.02. 11:30:46

@klacus:
A választók egyedül azt tisztelnék, aki elhozná a kolbászkerítést, arra pedig most igen kevesek képesek. Nem véletlenül hallgat mindenki, amikor az a kérdés merül fel, hogy akkor most hogyan is kellene kezelni a kiújuló válságot, az államadósságot és a frankhiteleseket, illetve a 20 éve halódó reformokat.
Emlékezhetünk 94-re, amikor a választók visszafutottak Kádár ölelő karjaiba, és 2002-re is, amikor a jóléti rendszerváltást választották. Aki tud hasonlót mondani, az legyőzheti a Fideszt. Aki nem, az legfeljebb az internetezők között tud hiteles lenni, és 3-4%-ot összehozni.

Pedró27 2011.10.02. 11:31:01

@Hepci: "A gazdaság jelentős része feketén működik, de működik."

Persze, hogy működik, csak kérdés, hogy ez így mennyire igazságos. Ha már annyit beszélünk mostanában az igazságosságról.

AnnaKarenina 2011.10.02. 11:31:56

Nem is volna rossz egy új politikai erő, amelyik tényleg az emberek pártján áll (ti. nem ellenük, hanem értük dolgozik) és szakértő kormányt tudna állítani, mint pl. Bajnaiék. (Mert az sem szentírás, hogy a miniszterelnöknek mindenkor pártvezetőnek kell lennie. Sőt, jobb, ha nem.)

jjulie 2011.10.02. 11:33:01

@Pedró27:

ne variálj pedrító, orbán a te megkérdőjelezhetetlen istened, aki végleg megnyerte a csatát, mit erölködik itt bárki is bármit is az orbánisten akarata ellenére?

majdnem helyesen látod, majdnem

komissarlajos 2011.10.02. 11:33:04

@Diocles:
Arra már nem gondolnak, h
1. fenntartható-e ez a rendszer, igazságos-e ez a rendszer
2. jó-e ha szinte nyílt fenyegetések hangoznak el, h "nem biztos, h a rendőrség fenn tudja tartani a rendet, ha mi elégedetlenek vagyunk", stb. (ezt hívják a drukkerek "vagányságnak"...)
ha ez precedenssé válik, akkor innentől bármely kormánnyal szemben eljátszható lesz ez, egy jelenleginél egy gyengébb, heterogénebb kormánnyal szemben értelemszerűen még inkább
T. Diocles!
1.) Ezt a kérdést nem is értem.
2.) Jó-e az, hogy ez a kormány félhülye tagjaival ész nélkül, csapkod, vagdalkozik, kör-körös védelemre rendelkezik be; nem tudni ki ellen.
Hogy ki milyen módon szállt szembe a törvényes és talán nem annyira heterogén kormányokkal szemben, nos erre nem emlékezni pofátlanság. (Kedvenc hasbeszélő barátomtól idézve a pofátlanság szót.)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.10.02. 11:35:37

@Letícia: hihi, el tudnád képzelni a Sólyomot egy ilyen Kónya-félével egy asztalnál?

jjulie 2011.10.02. 11:36:31

@AnnaKarenina:

"politikai erő, amelyik tényleg az emberek pártján áll" ez annyira újmagyarorbániaiul hangzott, hogy csak na

Pedró27 2011.10.02. 11:36:33

@xsasha: "Emlékezhetünk 94-re, amikor a választók visszafutottak Kádár ölelő karjaiba, és 2002-re is, amikor a jóléti rendszerváltást választották. Aki tud hasonlót mondani, az legyőzheti a Fideszt. Aki nem, az legfeljebb az internetezők között tud hiteles lenni, és 3-4%-ot összehozni."

Ott a pont. Egymillió embert a sajtószabadságért is csak az interneten lehet összehozni. És azt is csak egy elnevezésben.

klacus 2011.10.02. 11:37:02

@xsasha: "A választók egyedül azt tisztelnék, aki elhozná a kolbászkerítést"

Talán az oktatás az egyetlen kiút. Ha a 8 -általánosig nagy vonalakban megtanítanák a gazdasági működés alapjait, akkor tudná a gyerek miért kellene számlát kérni, adni.

Amíg azonban okosban megy a különóra is, meg a szakkör, és az edzés, addig elég nehéz ezekre az államháztartás szempontjából fontos ügyekre felhívni a figyelmet. Három gyermekem van, csak az oktatási intézményeken keresztül minimum 20.000 Ft-tal támogatom a fekete gazdaságot havonta. Ezen is el lehetne gondolkodni....

márta)) 2011.10.02. 11:37:27

hiszen minden kutatás megmutatja, hogy elemi erejű az igény valami újra, valami frissre és leginkább valamire, ami hitelesnek és hihetőnek látszik, amivel a már mindenkiben csalódott polgár azonosulni képes. "

Na. Igen. A csalódottsághoz társul valamiféle indulat is. Nem kell elfelejteni, hogy akik nem voltak fideszisták, azok nem csalódtak.
Azok csalódtak a legnagyobbat, akik még a napi politikai események értékeléséhez sem nőttek fel. )
Csak az a nagy probléma, hogy a társadalom egy nagy csoportja szépen, lassan, biztosan halad az elszegényedés felé.
Igen! szükség van az újra, új politikai irányzatra, esetleg új politikai erőre.
Szomorú egyébként, hogy az ellenzéki pártok nem mérték fel kellő időben a helyzetet, hogy ők emeljék fel nyilvánosan a szavukat, hogy tömeget állitsanak maguk mögé. (és itt egyáltalán nem kukaborogatós, és gyujtogatós tömegre gondolok).
Megszólitsák az embereket, azokat akik bizonytalanok.
Tudomásul kell fenni minden politikai erőnek, hogy a jövőben, a múltbéli eszközökkel már nem lehet választást nyerni.
:)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.10.02. 11:37:31

@jjulie: valószínűleg mindenkinek van oka a félelemre, ha a tüntetésén megjelenik Dániel Péter és idolja, az ember, aki mindent szétkúr, viszont semmire se képes...

reccs 2011.10.02. 11:39:29

@Diocles: 2. jó-e ha szinte nyílt fenyegetések hangoznak el, h "nem biztos, h a rendőrség fenn tudja tartani a rendet, ha mi elégedetlenek vagyunk", stb. (ezt hívják a drukkerek "vagányságnak"...)

Ha nem tűnt volna fel, Orbán pont így viselkedik. Ezen már rég túl vagyunk.

Erik Bálint 2011.10.02. 11:42:23

@Hepci: Szerintem meg éppen a feketemunka az ami lehúzza a magyar gazdaságot. Mint ahogy a görögöt is, meg az olaszt. Mit gondolsz a feketemunkások gyerekei kinek a pénzén tanulnak? Meg ha műteni kell őket kinek a TB-jéből megy az? Jogosan kell a legálisan dolgozónak fizetniük a feketén dolgozók gyerekének iskoláztatását?
Mindenki nyugatra kacsingat, hogy itt milyen jó, meg itt majd 1200 euro a brutto minimálbér, de itt szinte zéró a feketemunka. Mindenkinek fizetnie kell a TB-t (én 140 eurot fizetek havonta), még a nyugdíjasnak is, a segély az adóhivatalon keresztül megy szóval ha nem fizettél soha adót akkor bhatod. Itt nincsen ingyen egyetem, igyen kórház, ingyen bölcsöde, 3 év gyes, a nyugdítkorhatárt most emelték 67 évre, ésatöbbi és igen egy jó vacsora 40-50 euro.

xsasha 2011.10.02. 11:43:00

@concret:
Valószínűleg pont azért nem emléxel 2002-re, mert egy nagyon pozitív kampány volt, ami az eredményekre, a célokra és a saját tábor kiválóságára épített. Ezért is bukott el, mert a ronwerberi szisztémában ez egy gyengeség volt - nem elég erős, nem elég konfrontatív, nem elég támadó.
A jobboldal természetesen nem homogén, de Orbán ismeri a legjobban a politikai társadalmi palettát. Centiméterre pontosan rajzolta fel a pályát, és pályafutása során minden egyes helyezkedésével a legtöbbet hozta ki az adott lehetőségekből. A Fidesz magja elsősorban az ő személye miatt fideszes, mert az ő ki nem mondott gondolataikat is kitalálta Orbán, és meg tudta fogalmazni azt, amire a szavazói csak gondolni tudtak. A jobbközép azért nem fog felaprózódni, mert már megtanulták, csak együtt viszik valamire. Tudják, hogy sokfélék, de látták már a centrumpártos trükköket, és látták, hogy Torgyánék mire jutottak vagy épp az MDF, amelyik végül SZDSZ-szel kötött gazdasági szövetséget és Bokrost indította jelöltként. A 20 éves történelmünk bőven ad elég eszközt arra, hogy Orbán 2014-ben újra összefogja a jobbközép szavazókat, amikor majd az elsődleges feladat a döntési felhatalmazás megszerzése lesz, és nem a válság kezelése.

komissarlajos 2011.10.02. 11:43:06

@reccs: Tíz centivel följebb erre céloztam!

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.10.02. 11:44:28

@Pedró27: az alternatíva az, hogy a pénz bekerül a végtelen állami pénzszivattyúba, majd nagyrészt f*szságokra elköltődik.
Az elmúlt 10 évet - ebben már az első OV év is benne van - látva sajnos azt mondom, még mindig jobb így, ahogy van. A Moszkva téri erdélyi cigány melósnak is jobb sutyiban kapálni a Rózsadombon, mint közmunkában havi 60 rugót megkeresni.
Magam teljesen beletörődtem abba, hogy a magyar ún. elit képtelen az ország értelmes irányítására.

xsasha 2011.10.02. 11:45:32

@Pedró27:
Erre ez a legjobb példa:
www.facebook.com/pages/Egymilli%C3%B3an-az-%C3%BAj-Munka-t%C3%B6rv%C3%A9nyk%C3%B6nyv-tervezete-ellen/193802087352914

Egymillióan az új Munka törvénykönyv tervezete ellen

Ez
17
nek tetszik.

márta)) 2011.10.02. 11:46:14

"Bajnai Gordon szerint a válságból való kilábaláshoz az szükséges, hogy sokan és sokat dolgozzanak.
A volt miniszterelnök Lengyel László politológus Pretoriánusok kora című kötetének szerdai budapesti bemutatóján a 2008-ban kezdődött pénzügyi válság tanulságait elemezve kifejtette: a válság kezelésére csak az képes, aki véget tud vetni az önámításnak.

A tanulságok között említette, hogy Magyarország egy nemzetközi viszonyrendszer része, érdekeit csak azon belül érvényesítheti.

Tanulság az a régi igazság is - folytatta -, hogy "növeli, ki elfedi a bajt", s ha a pártok éveken át hamis világot vetítenek a választók elé, idővel azzal szembesülnek, hogy illúziókat kérnek rajtuk számon.

A krízis a volt kormányfő szerint arra is rámutatott, hogy megfelelő kontroll nélkül a politikusok előbb vagy utóbb saját érdekeiket kezdik el képviselni a közérdek helyett, ezért van szükség ellensúlyokra."

Azt hiszem ezt már bemásoltam másik posztra is.
Nagyon igaz. Na. Igen. Ez a hamis világ vetités az, amiből már a nagybetű nép többsége nem kér.
??

jjulie 2011.10.02. 11:46:26

@rajaram:

ez az ország már régesrég elbukott, talán nem is volt soha

egy európai egyesült államok beli szerény de kiszámíthatót tagállami sorsa vár rá, vagy egy sokkal rosszabb

önálló, független magyar kormány a bizonyítottan legrosszabb látszanmegoldás, nincs magyar társadalom sem, hogy lehetne önálló kormánya?

jjulie 2011.10.02. 11:49:39

@Hepci:

naja, 200 évnyi bizonyíték után nem nagy teljesítmény beletörődni

Pedró27 2011.10.02. 11:50:14

@Hepci: "az alternatíva az, hogy a pénz bekerül a végtelen állami pénzszivattyúba, majd nagyrészt f*szságokra elköltődik. Az elmúlt 10 évet - ebben már az első OV év is benne van - látva sajnos azt mondom, még mindig jobb így, ahogy van."

Rendben, de akkor én sem akarok adót fizetni. Mert most, hogy egy kicsit lecsökkent az adóm is, mást sem hallok csak azt, hogy ez így mennyire igazságtalan. Meg hogy nem veszek részt eléggé a közteherviselésben. Meg hogy ez a pénz mennyire hiányzik a költségvetésnek. És így tovább.

insomniásalvóügynök 2011.10.02. 11:52:07

Érdekes, hogy 2 éve még Szájjártató Petykó és Dömötör Irwin a komancsoktól védte ennek a komisz Kónya fijjúnak és társainak a nyögdíját, mert ugye akkor még szerintük és a nagyvezír szerint fenntartható volt a rendszer.
Most kibújt a szög a zsákból.
Múltkor már Rubovszki apu is kétszer elszólta magát a tévében, hogy megszorítások vannak az egész országban minden területen. Pedig a jobbkéz szerint nem is. Csak gyorsított újjászervezés.
Tényleg, Rubovszki él még?

xsasha 2011.10.02. 11:52:52

@klacus:
Egyetértek, de az oktatás beérése évtizedes folyamat. És sajnos most van válság. És most az emberek a jóléti rendszerváltásnak hisznek. Az emberek abban hisznek, hogy a válság ellenére nekik nem kell szembesülniük ezek következményeivel.
Itt egyáltalán nem arról van szó, hogy jött egy csapat, amelyik azt mondta, hogy "Gyerekek, válság van, bele kell állni, kevesebb import terméket venni, több magyar árút, még ha drágább is, mert az ő adójuk nekünk dolgozik. Az adócsalókat fel kell jelenteni, a törvényt elsősorban személy szerint mi be fogjuk tartani, és elkötelezettek vagyunk a kiváltságok megnyirbálásában, a 40 éves nyugdíjasok munkára fogásában és a feketepiac fehérítésében."
Nem arról van szó, hogy elindult volna egy társadalmi összefogás a válság kibekkelésére és a nagy társadalmi problémák megoldására, hanem jött egy társaság, amelyik színpadi elemekkel, igazi politikusi kvalitásokat felvonultatóan látványt és hangulatot lovagolt. Ez mindent elmond erről a társadalomról, a tudatosságáról és a jövőbeli kilátásokról.

jjulie 2011.10.02. 11:57:44

@xsasha:

még mindig azon lovagolsz, hogy biztosan jó az amit sokan akarnak, azoknak akik sokan akarják? már egy csomószor jeleztem neked, hogy létezett egy hamvas béla és neki voltak bizonyos tapasztalatai

kérsz linket, vagy vagy már ennyire önálló hogy utánanézz? amúgy nem volt kommunista, ne félj tanulmányozni hogy ő mit gondol erről

a fölesbociagy sebész barátunknál iratkozz fel a féligáteresztő dobhártyád kijukasztására, vagy valamelyik jobbikos pornós is biztosan szivesen kilyukasztja

amúgy k. mama hogy van ilyenkor szásafideszbolha, nem szoktad megosztani vele a fideszbölcseleted?

Erik Bálint 2011.10.02. 11:57:49

@márta)): Bajnai rulez, nem véletlen hogy nem akar politikusi pályát Magyarországon. Azt kéne felismernie a magyar, görög, meg olasz népnek, hogy azt az életszínvonalat amit elvár saját magának meg kell termelni. Az előző kormányok hitelből biztosították. Ez államcsődhöz vezet, nem fenntartható, most kamatostul kell kitermelni azt a pénzt.
Akárki kerül kormányra, legyen az fidesz vagy dopeman, csak annyit fog tudni viszaosztani, amennyi befolyik minusz a tartozások törlesztése, amikből az elmúlt néhány évebn jobban élt a tisztelt nép. Az északnyugat európai népek nem fogják szótlanul finanszírozni a déliek meg keletiek túlköltekezését hosszútávon.

2011.10.02. 11:59:56

@xsasha: neked én hiába magyarázok...te nem ezeknek az emberek valóságában élsz, ellentétben velem. Te egy mákonyon keresztül vagy hajlandó felszippantani a valóságot és kitörni készülsz vagy ki is törtél közülük. Ráadásul ritka ambíciókkal bírsz, rossz szóval, de ne érts félre, ritka karrierista vagy, szóval ezek az emberek pont nem a Te valóságod. Szóval ne haragudj, én Neked nem magyarázok semmit se, mert falra hányni borsót nem szeretek.

@Hepci: most nem akarok Deutsch Tomi lenne, de ki ez a Dániel Péter? Nekem csak A tanúból rémlik Dániel elvtárs..:D

márta)) 2011.10.02. 12:00:27

Konzervatívok a Pallas Páholyban
Retteghet a Fidesz: "Ha az estének vége, megalapítjuk az új pártot"

Ha az estének vége, megalapítjuk az új pártot – kezdi Debreczeni József. Aki persze tréfál.
Az alagsori helyiségbe nyomult tömeg nemcsak az előadókat, a szervezőket is meglepte.
A melegben a pilledt csend akkor lesz egyre nagyobb, amikor az előadók a jövőről, a lehetséges megoldásokról kezdenek beszélni."

www.168ora.hu/itthon/konzervativok-a-pallas-paholyban-82779.html

Kerék-Bárczy a Gyurcsány-féle javaslat mellett teszi le a garast. A Fidesszel szemben mindenütt egyetlen demokratikus ellenzéki jelölt álljon a páston.
S hogy ezt miképp lehet elérni? Pártszövetségben? Koalícióban?
Több párt választási együttműködésevel? Az exfórumos politikus megfordítja a sorrendet: előbb politizálni akaró, az értelmiségi létből kilépő emberek kellenek, tiszta pénzügyi források meg persze konzervatív szavazók.

. Kerék-Bárczy Bajnai Gordon nevét említi, s azt: tárgyal magánemberekkel, vállalkozókkal, a demokrácia híveivel."

Hm. Például ők? Talán ők is?......

Elindult a hétvégén valamiféle folyamat. Talán a változás felé a politikai folyamatokat- a politikai erőket illetően?
Röpködnek a "magas labdák" úgy gondolom.
Az igazi, jó politikai elemző - a Török Gábor - csak győzze erővel, győzze irni a posztokat. Téma lesz bőven. azt is gondolom.
:))))

Kandabula 2011.10.02. 12:00:51

@jjulie: érdekes, amit írsz és tartok tőle, hogy igazad van. Minden esetre a "Merjünk nagyot ébredni!" szlogen aktuális.

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2011.10.02. 12:03:17

@jjulie:
Benézek én is ide, hogy értelmes, okos posztokat olvassak, de még mindig te riszálod itt a farod, te ringló?

márta)) 2011.10.02. 12:03:52

Jaj Bocsánat! azt is gondolom, hogy a fent leírtakkal semmi újat nem mondtam.

Még mindig ott tartok (én is) , hogy a Bajnait el tudnák képzelni egy új politikai erő- párt élén.
:))))
Nincs ebben semmi különös.
:)

jjulie 2011.10.02. 12:04:03

@xsasha:

az a társadalmi összefogás amit az orbán vezényel a jobbankeresők személyijövedelemadóval és frankhiteltörlesztéssel való megsegítésével?

ennyi fideszfalshangot még te szem szoktál kiengedni az fideszbolhatorkodon, szása, beszélj a k. mamáddal, légyszi, vagy küld be fogadóórára, és majd én beszélek vele

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.10.02. 12:05:06

@Pedró27: nem azt mondtam, hogy törvényt kell sérteni (a fideszes nem fizet adót a Gyurcsótány alatt, a szoci meg a Viktátornak), hanem azt, hogy a helyzet vigasztalan. Az állam működése a magángazdaság legtöketlenebb szereplőit is nagyságrenddel múlja alul, miközben képviselői-ingyenélői feszt handabandáznak a nép által követendő erkölcsről, kiegyensúlyozottságról, belátásról meg a f*sz tudja, miről.

rajaram 2011.10.02. 12:05:45

@jjulie: tudom, hogy elbukott, de legalább a szuverenítás minimumát meg kellene őrizni és nyugodtan élni, abban a hitben, hogy ez egy jó kis hely a világon. ezért kellene elzavarni azokat, akiknek ezt az agyrémet köszönhetjük az elmúlt 20 évben: a pártokat. pártoknak álcázva ránk szabadul néhány tízezer tehetségtelen ember, akik közül egy sem állná meg a helyét a piacgazdaságban, de mégis ki tudták rabolni az országot röpke 20 év alatt. ha valaki egyszer venné a fáradságot és összeszámolná, hány milliárd forint ment el párttámogatásra, korrupcióra, fillérekért eladott népvagyonra, hibás döntésekre, olajügyekre, stb. hozzáadva azt, amit egyszerűen elloptak - csillagászati összeget kapna. ha ezek a pénzek meglennének, akkor ez az ország nem lenne eladósodva. ha valaha ki akarunk ebből az óriási válságból kerülni, akkor az első lépés a pártok elzavarása.

jjulie 2011.10.02. 12:05:46

@Kara kán:

te is merjél nagyot ébredni

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.10.02. 12:06:19

@insomniásalvóügynök: remélhetőleg azóta megszorították.
A nyakát.

AnnaKarenina 2011.10.02. 12:06:48

@jjulie: Ironikusnak volt szánva, hiszen valóban annyit hallottuk már a jelenlegi kormányerőtől, mennyire is a mi pártunkon áll.

troll ellenpólus · http://trollhitvallas.blog.hu/ 2011.10.02. 12:07:27

Álruhás MSZP-káderek, volt politikai tisztek, KGB-sek, gátlástalan karrierlovagok; az ország általatok előidézett bajain élősködő, agresszív senkik. Ezek a vörös zászló alá sereglett, hatalomra ácsingózó Gyurcsány-fiak lennének a megroppant gerincű ballib megmentői? Akik kiállnak a népnek kikiáltott MSZP-s nyugdíjastagozat elé, és tíz szóból, amit mondanak, tíz arcátlan hazugság?

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.10.02. 12:08:31

@Letícia: a szakállas, kóser, gyurcsányista f*sz, aki összetrutyizta a NER-t és az al-kotmányt.

xsasha 2011.10.02. 12:10:04

@Letícia:
Baromi liberális a másik ember látásmódját mákonynak nyilvánítani - ennyit a száz virágról.

Ha karrierista lennék, már milliókat szakítanék a politikából, ehelyett itt tépem a számat egy blogon, és minden anyagi haszon nélkül konfrontálódok a baloldali többséggel. Elég érdekes a racionalizálásod, az biztos.

Mindenesetre én tényeket közöltem. Szanyit Kónya küldte el, nem az emberek. Gyurcsányhoz egy sereg gyűlt autogrammért és ott fényképezkedtek vele. Ez a valóság, attól függetlenül, hogy te hogy akarod megélni.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.10.02. 12:11:25

@Erik Bálint: tessenek visszaköltözni a Volvókból az Opel Astrákba [szegény bloggazda, jajj, ez egy inszinuáció :)], az Opel Astrákból pedig a Lada Samarákba.
A suzukisok ezentúl járhatnak gyalog, az egészséges, különben is, lájfizhard. :)

AnnaKarenina 2011.10.02. 12:12:22

@klacus: Az nagyon erősen csökkenti az emberek adófizetési kedvét, ha látja, hogy a kormányzat nem arra használja az adókat, amire kellene. Mert az úgy nem működik, hogy fizetjük a személyi jöv.adót, az ÁFA-t, a járulékokat és lassan sem oktatás, sem egészségügyi ellátás nem jár pl. az embereknek. Az államnak megvan a szervezői szerepe egy ország működtetésében, de nem abban, hogy az emberek pénzéből megvonjon olyan dolgokat, amit nem képesek magánerőből megszervezni.

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2011.10.02. 12:13:08

@Letícia:
Letícia, drága, azt midből szoptad, hogy EP bíboros pápának készül?

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.10.02. 12:13:22

@márta)): befülledhetett a seggük a f*szkalapoknak. :D
Régen ott tartottuk a késportálos összejöveteleket, baromi meleg tud lenni a Pallasban.

márta)) 2011.10.02. 12:15:26

@Erik Bálint:

Igen? És? kit kell érteni tisztelt nép alatt????
Mert akik akkor jobban éltek, most mégjobban élnek.
Azt kell tudomásul venni, hogy jól kell kormányozni, jó gazdaságpolitikát kell folytatni, csinálni. Nem pedig népnyomorító, - egy bizonyos társadalmi csoportnak kedvező politikát.
Ezt tessék végre felfogni és megérteni.
Na.Igen. Hitel volt a MOL. csomag is.
Egyébként nem árulok el titkot, hogy a gazdasági világválság végigsöpört egész Európán, más országoknak is van államadóssága, mégsem döngetik" a demokrácia korlátait, mégsem dőlnek tömegesen életek romba.
Megmaradt valamiféle élhető életminőség az emberek többségének mindennapjaiban.

jjulie 2011.10.02. 12:16:06

@rajaram:

nem az elmúlt 20 év, a probléma sokkal régebbi, ime egy méltó példa egy politusok közötti párbajról

"Egy alkalommal a politikus és természettudós Herman Ottóval veszett össze még furcsább körülmények között. A legenda szerint a csaknem vak Wahrmann a segédeit kérdezte, hogy „hol áll a goj?”, a nagyothalló Herman pedig arról érdeklődött, hogy „lőtt már a zsidó?”"

a herman ottóról biztosan hallottál, ime a másik politikus

sofar.sofargo.hu/hu/node/76882

concret 2011.10.02. 12:17:39

@xsasha:
És hát gondold el, mi lett volna 2002-ben, ha a magyar választók
- ad1. kellően tájékozottak,
- ad2. kellően tudatosak és jövőbe tekintőek.

Mert a GDP és az államadósság közötti rés, ami 1995-től 2000-ig folyamatosan nőtt (vagyis az adósság a GDP százalékában csökkent), hát ez nem 2002-től, a jóléti "rendszerváltástól" kezdett el csökkenni, hanem 2000-től folyamatosan nőtt az eladósodottságunk (összegében és GDP százalékarányában egyaránt). Vagyis a 2000-2002-es kétéves ktgvetés ugyanolyan stop-go folyamatot indukált, mint a Magyar Köztársaság legtöbb kormányának választás-preferált gazdaságpolitikája.

Ahogyan én emlékszem: Orbán Viktor 1994. és 2010. között öt választásra vezette a Fideszt, ebből kétszer szerepelt jól a liberálisból lassan konzervatívba hajló párt. Két alkalommal az elvárthoz képest nagy csalódást keltettek (1994-ben és 2006-ban), 2002-ben nyerő esélyből veszített. Ez a mérleg minimum vegyes (bár egyetlen politikus sem győzhet folyton :)), ám attól nagyon távol áll, ahogyan írod:

"pályafutása során minden egyes helyezkedésével a legtöbbet hozta ki az adott lehetőségekből".

Nagyon fiatalon lett miniszterelnök (35 évesen), és rendkívüli politikai túlélő. Ezt különösen a 2006. őszi politikai baklövései után bizonyította, amikor saját pártja vezetésében közel került a bukáshoz. Ám a miniszterelnökség nem nyugdíjas állás, a nagy politikai comeback-ek száma talán még Magyarországon is limitált.

Ha valaki hűséges Fidesz szavazó, szokjon a gondolathoz: egyszer nem OV fogja vezetni a harcot.

Ha meg valaki személyfüggő, ahogyan Te is írod: előbb-utóbb hátat kell majd fordítania a magyar belpolitikának. Talán a Fejér megyei focibajnokság vezetése iránti tisztelet terén nyerhet kárpótlást.

Ebben viszont nem hiszem, hogy tévednék.

jjulie 2011.10.02. 12:18:10

@Kara kán:

te vagy a kevésbeszédű fejenagy, székely lennél, vagy fideszdakota?

márta)) 2011.10.02. 12:19:23

@Hepci:
Elhiszem , hogy meleg tud lenni.....
Főleg akkor , ha még "helyzet" is van.
:))

2011.10.02. 12:23:10

@Hepci: jaj...aha, ő a hős Provokatőr...Nem tudtam. Nekem kicsit erőltetett, de lehet ez kell a mai időkben. Csendben megjegyzem, nem mindegy, hogy milyen vallású?..:((

@Kara kán: én nem "szoptam", én TUDOM, hogy nagyon sokan szeretnék Rómában, ha ő lenne egyszer a pápa. Ő nem biztos, de az biztos, hogy ott szeretnék sokan. És ez óriási dolog. Egyébként nagyon nagy koponya, büszke vagyok arra, hogy tanított és megismerhettem. Evvan, többet tudok erről, mint Te, sajnálom, de szokjad...:)

yoda-jedi 2011.10.02. 12:25:46

@sárkányfő: "...Kónya és Árok ezzel együtt jó arcok..."

ugyanilyen jóarcnak láccot a viki, tomi stb 1990-ben

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.10.02. 12:25:50

@Letícia: nekem tökmind1, de van, akiről lerí a nyilvánvaló, tehát tényközlésnek szántam. :)
Pár napja pl. mellettem sütizett Paul Lendvai a Kogartban. Anno Bokrosról még nem jutott eszembe, de Lendvai nem maszáj, ez tuti.

2011.10.02. 12:25:53

@concret: de egyetértek Veled, köszi!:D

Erik Bálint 2011.10.02. 12:26:06

@márta)): Igen? Nem hiszem, hogy a Londoni fosztogatók egyet értenek veled, vagy a görögök, ahol a villanyszámlán jön ki az emelt adó, mert különben nem fizetik be... tehát hozzáadták a villanyszámlához, mert ha azt nem fizetik be akkor kikapcsolják az áramot, és az már gond, akkor már inkább befizetik. Kíváncsi lennék egy ilyen lépés mit hozna ki otthon mondjuk. Hányan kiabálanának mindenféle személyi meg egyéb jogok miatt, mert úgy gondolják hogy joguk van nem fizetni adót. Lófast.

A szegénység elmélyülése mindenütt megvan, kivéve az észak nyugati országokat, de itt is megszorítások vannak, eltörölnek támogatásokat, megszüntetnek iskolákat, emelik a nyugdíjkorhatárt 67 évre nemre való tekintet nélkül. Na mit szólnál a Orbánék is 67 évre emelnék? Nőknek férfiaknak egyaránt?

rajaram 2011.10.02. 12:26:21

@jjulie: természetesen tudom ki hermann ottó és azt is tudom, hogy nem az utolsó 20 évet kell vizsgálni, de értelmetlennek tartom a visszafelé mutogatást. az utolsó 20 év pártjai, politikusai itt ének köztünk, káros tevékenységük következményeit most érezzük a bőrünkön, nap mint nap. amíg ezek az emberek "párt" néven tevékenykednek és, mint "párt" osztanak meg minket, addig ne reménykedjünk semmibe. engem ez személyesen nem érint (szerencsére), de most már élhetetlen ez az ország, ahol nem lehet senkivel normálisan beszélgetni, mert 2 perc múlva vagy orbánozik, vagy gyurcsányozik, ahol totális elmebetegek hoznak totál elmebeteg törvényeket. ezért üdvözlöm ezt a szolidaritás mozgalmat és reménykedem abban, hogy ezzel a háttérrel és szakértő emberek segítségével, kilábolhatunk ebből a mocsárból.

l0lcopter 2011.10.02. 12:27:42

ha pártot alapítanak mi lesz a nevük?
MSZMP? :D

Diocles 2011.10.02. 12:29:15

ezt a Heim Péter-interjút még be akartam linkelni, a kevés értelmes olvasó kedvéért:

"- Szerintem nem lehet elkerülni, hogy a nyugdíjrendszerben előbb-utóbb nagyon drasztikus változást vigyünk véghez. A nyugdíjkiadások abszolút nagyságát jelentős mértékben csökkenteni kell.

Hogyan?
- Kétféleképp képzelhető el, vagy minden nyugdíjastól elveszünk valamennyit, vagy a nyugdíjszerű ellátásokban részesülők számát mérsékeljük jelentősen.

A kormány már jelezte, hogy a korkedvezményes és rokkantnyugdíjak területén ilyen lépésekre készül. De ez önmagában nyilván nem lenne elég.
- Nem, de ez is több, mint a semmi. Nagyon sokféle intézkedést kell meghozni."

www.origo.hu/uzletinegyed/hirek/20110929-heim-peter-szazadveg-gazdasagkutato-rogtonoz-a-kormany-a-gazdasagpolitikaban.html

Magyarán, nem az a gond a csúnya, gonosz Orbán-kormánnyal, h hozzányúlt a korkedvezményes nyugdíjakhoz, HANEM AZ, HOGY NEM ELÉGGÉ!

Amiről Heim Péter beszél, az egyszerű matematika, tökmindegy, h az Orbán-kormány irányítja az országot, vagy Karácsony Gergő perverz koalíciója, netán Kónyáék félanarchista MSZM-je.

márta)) 2011.10.02. 12:30:08

Rendben ! Nem ment el az üzenetem, tiltott kifejezést használtam, állitólag . Ezzel sincs semmi probléma.
Megszokhattam volna már.........

xsasha 2011.10.02. 12:30:59

@concret:
Ez konkrétan egy hamisítás.
99-ben bejött az orosz válság, 2000-ben jött a közelkeleti válság. A gazdaság életbentartásához, és a pozitív folyamatok fenntartásához szükség volt a maastrichti kritériumokon belül kicsit kiengedni az államadósságot. Egyszerűen hazugság 2000-től datálni az államadósság növekedését, sima csalás - 2003-tól olyan pénzbőség volt a világban, hogy a szomszédos országok némelyike kétszámjegyű növekedést produkált. Ekkor megint rá lehetett volna állni a külső finanszírozásra. De 2000-ben nem lehet eltekinteni a külgazdasági folyamatoktól.

Hogy nyert, vagy veszített, az egy dolog, technikai kérdés. Ha a Fideszre szavazók számát nézed, akkor évről évre nőtt a tábor, még a vesztes választásokon is. Torgyánék alkalmatlansága, az MDF ostobasága, a ronwerberi reklámpszichológia bevezetése a politikába és a gyurcsányi hazugságtechnikák az egy másik kérdés. Én épp azt tartom sajnálatosnak, hogy egy olyan elcseszett közegben mozog a politika, hogy a Fidesznek mindent meg kellett tanulnia ahhoz, hogy 2010-ben győzhessen, és ez a jövőben tehertétel lesz a politika számára.

Szerintem a fideszesek tőled eltérően szemlélik a politikát. Meg tudják különböztetni, hogy mi az, amit meg kell tenni a politikai sikerért, és mik azok a célok, amikért a párt küzd.

xsasha 2011.10.02. 12:32:36

@yoda-jedi:
LOOOOOL!
Beálltál a Szolidaritással szembe? :-)) Ennyire bízol még a Gyurcsányban?

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.10.02. 12:32:49

@Diocles: na, Heimből se lesz pénzügyminiszter népszavazással...

xsasha 2011.10.02. 12:34:01

@l0lcopter:
:-))))))))
Ezzel egy csapásra szereznének egymillió szavazót, ne felejtsd el!

nyünyüge 2011.10.02. 12:35:21

@Hepci:
csak a dolgok felét mondtad el - mert úgy is lehetne nézni, hogy ha nem 100:40000 volna a rendesen bejelentettek aránya, hanem mondjuk 2 nagyságrenddel több (az még mindig, csak a felét jelenti), akkor a terhek is lehetnének kisebbek.
Az meg amúgy sem elegáns, ha a borjúpörkölt kalkulációjában a piaci árakkal számolnak, közben a beszerzés meg egyéb költségek meg feketén vagy szürkén keletkeznek.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.10.02. 12:35:22

@yoda-jedi: nekem már most se tűnnek jó arcoknak...
bár megértem a házigazda romantikus hozzáállását is...
egy politológusnak mindig szüksége van új arcokra...
akikkel bizonyítani lehet, érdemes elmenni szavazni...
van alterna(t)íva...

xsasha 2011.10.02. 12:37:17

@Hepci:
"van alterna(t)íva..."
:-))

2011.10.02. 12:38:18

@Hepci: s nem mindegy neked, hogy P. Lendvai mi? Ezt úgy utálom, mert pl. nekem a leghűbb és legkedvesebb barátaim között vannak zsidók, szinte családtagok. Ilyenkor úgy érzem, őket is támadják, amit nehezen viselek...

xsasha 2011.10.02. 12:38:25

@Hepci:
A valósággal választást nem lehet nyerni, ezek szerint te is így látod. Akkor mi a francokat várunk a politikusoktól? Miért a politikusok a hülyék?

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.10.02. 12:39:25

@nyünyüge: kapaszkodj meg, az arány még rosszabb: meglehetősen ritka az egy alkalmazottal üzemelő vendéglő...
Az árakban a valós viszonyok jelennek meg (borjúpaprikás disznóból vagy marhából, a szakácsok zsebbe kapják a fizut), beszerzik, amit beszereznek, aztán beszorozzák hárommal, kábé.
Ha üvegzseb lenne, ehetnél esetleg borjúból, minimum dupla ennyiért, akkor hattal szoroznák.

bigapples 2011.10.02. 12:39:37

@concret: Én nagyon élesen különbséget tennék, hogy egy katona milyen képzést kapott. A kint kiképzett, továbbképzett tisztek többsége tényleges harcászati tanulmányokat folytatott a Szovjetunióban és ez gyakran olyan képzést takart, ami Magyarországon nem volt elérhető.

Kónya nem ilyen akadémiát végzett, hanem politikai tisztképzőt, őt idézve: felvették egy „speciális elit katonai iskolába, ahol korábban magyarok soha nem tanulhattak." A politikai tisztek feladata volt a hadseregnek a kommunista rendszerhez való feltétlen hűség biztosítása, ez nem katonai szerepkör. Én azt gondolom Kónya szovjet múltja ebből a szempontból nemzetbiztonsági kockázatot jelenthet Laborcz esetéhez hasonlóan a tisztázatlan múltbeli kapcsolatrendszere miatt.

Másrészt a fegyveres és rendvédelmi dolgozók számára a törvény limitálja a politikai szerepvállalást. Kónyáék nyíltan politikai mozgalmat hirdettek meg, Török G. is erre utal. Azt gondolom a törvényeket be kell tartani.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.10.02. 12:43:25

@Letícia: ismétlem, nekem mindegy, mi a P. Lendvai. Szépeket nem gondolok róla, de ez független attól, zsidó vagy sem.
Pusztán azt fejtegettem, ha valaki ennyire úgy néz ki, mint Kohn bácsi a karikatúrákon, nem bűn megemlíteni. Te pont szereted kimondani a dolgokat, nem értem, miért pont neked gond. Persze, mondhatjuk, hogy feltűnően nagy és görbe orra van, mint halászsasnak, mint a cigányokra, hogy az átlagosnál intenzívebb a testfelületük átnapozottsága. :)

megszűnt 2011.10.02. 12:44:53

@xsasha:

"A valósággal választást nem lehet nyerni, ezek szerint te is így látod."

Megmondom, hogyan lehet, konkrétan.

Te, fiatal vagy, tanult, vannak koncepcióid. Szépen beiratkozol egy pártba és eltanulod a technikát, aztán megalkotod a saját pártodat és az már nem illúziókergetés.

aadam 2011.10.02. 12:44:59

Én nem értem, kik ezek? Ha a tűzoltó-szakszervezet vezetője kiáll párszáz ember elé és elkezd lobogtatni egy drapériát, attól alkalmassá válik a komoly politikai szerepvállalásra? Ki ez, mi olyan okosat mondott/tett, ami miatt reményünk lehet benne? Erről nem írt senki.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.10.02. 12:45:03

@xsasha: hihi, az önsorsrontó tisztesség és a Szijjártó meg a Molnár Csaba között azért még akadnak fokozatok...

jjulie 2011.10.02. 12:45:45

@Hepci:

és beszélj arról is, hogy a belvárosban nem ritka az a felszolgáló aki nem kap fizut még zsebbe sem, pusztán a jatt vagy annak egy része van szétosztva közöttük, és ha lányról van szó,esetleg még dugnai is kell a főbök haverjaival

nem játék ez már rég ami zajlik, de lesz még sokkal durvább is

megszűnt 2011.10.02. 12:49:20

@aadam:

"Ha a tűzoltó-szakszervezet vezetője kiáll párszáz ember elé és elkezd lobogtatni egy drapériát, attól alkalmassá válik a komoly politikai szerepvállalásra? "

Nem. És itt Török Gábor illúziója. De szép. Szó se róla.:)

@Tölgyes úrnak:

www.youtube.com/watch?v=7Tdw3C0ECfs&feature=related

jjulie 2011.10.02. 12:50:23

@aadam:

a janicsárképzős orbán alkalmas?

olvass valamit arról, mit gondoltak az amerikai alapító atyák az elnök képzettségbeli követelményeiről, és sikeres volt e pl a reagan, a ronald

már ha tudsz olvasni, és nincs narancshályog a szemeden

Várúr 2011.10.02. 12:51:14

@Pedró27:
A Maszom-nak (vagy Dajcs Tomi nyomán: "mi a faszom"-nak) Walesa helyett Kónya Péter Moszkvában kiképzett politikai tiszt, 38 évesen nyögdíjazott katonai újságíró a vezére. Benne van Árok Kornél tűzoltó főcsővezető, valami Polgár Dóra nevű exhibi egyetemista kislány, pár kihízott szoci szakszervezeti vezér és Pityinger Dopeman (ilyet Rejtő Jenő se tudott volna kitalálni). Negyedszázaddal a lengyel Szolidaritás után Maszom. Kis magyar abszurd újabb fejezete.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.10.02. 12:51:28

@jjulie: ez a része (a lánynak dugnia kell/célszerű) nem vendéglátás-specifikus...
Másrészt a másik jelenség (a pincér csak a jattot kapja plusz lop, ha tud) se belváros-specifikus...

Pedró27 2011.10.02. 12:52:06

@Hepci: "nem azt mondtam, hogy törvényt kell sérteni (a fideszes nem fizet adót a Gyurcsótány alatt, a szoci meg a Viktátornak), hanem azt, hogy a helyzet vigasztalan."

Azt nem mondtad, hogy törvényt kell sérteni, csak azt, hogy sokan törvényt sértenek és ez szerinted jól van így. Én meg azt mondtam erre, hogy ez nem igazságos.

Gondolod, hogy akik legálisan be vannak jelentve és fizetik az adót, azok mind azért fizetik, mert szerintük az állam jól működik?

Móg 2011.10.02. 12:53:26

@concret:
teljesen korrekt vagy
az elmult 20 évben eltünt az állam vagyona {kb. 5%-án kótyave-
tyélték el az értékének} az államadósság nagyobb,mint anno
3 millió ember nyomorog,2 millió vegetál,2millió max.olyan szinvonalon él mint Kádár idején az átlag
ez 20 év hozadéka.
nézzük Viktor és társait
16 hónap alatt odavan 3000 milliárd ft.manyup
az államadósság meg növekedett 1000 milliárddal.
jövőre a nullszaldóhoz 4000 milliárd többletet kéne beszedniük
hát ez nem fog menni
jövő márciusra kétszámjegyű lesz az infláció{hülye kormányok végső menedéke}
az utcán meg nem 40 éves moszkoviták irányitják a népeket
hanem vikike magánkommandója fog lövöldözni könnyen meglehet,hogy visszalőnek

2011.10.02. 12:54:46

@Hepci: ez az átnapozottság tetszett...:) Persze, nem bűn, és én is jobban szeretném, ha szabadon vállalhatná mindenki azt, hogy pl. zsidó. De ezt sajnos Magyarországon nem bölcs vállalni...:( És él is húznak az országból rendesen...:((((((

@aadam: mit pár száz, te majom? 70.000 fő volt még a királyi adók szerint is...

márta)) 2011.10.02. 12:54:47

@Erik Bálint:

Igen? Én meg a londoni tüntetőkkel nem értek teljes mértékben egyet. Már csak azért, sem mert erőszakkal nem lehet sok-sok mindent megoldani, de életek munkáját tönkretenni igen.

Még isteni szerencse, hogy nem rugaszkodtál el annyira, hogy a norvég ügyet emlitsed.

villanyszámlán jön ki az emelt adó, mert különben nem fizetik be..."

Jaj. Ne irjál már butaságot. Itt is emelkedett a rezsi költség, még mellé a "mindenféle" megszorítás.
Itt is kikapcsolják az áramot, de még a gázt- vizet is.

Na .Igen. A nyugdij" az is megér egy szentmisét.
A problémát a gyökereknél kell keresni, mint oly sok minden más ügynél ebben az országban.
Hogy csak a rendvédelmisek "gyerekkorban" történő nyugdijazását emlitsem, megtoldva a sok-sok ezer álrokkant nyugdijassal, azzal, hogy aki életében nem dolgozott , sokszor magasabb nyugijat kapott/kap, mint aki végig dolgozta az életét. Ha ez nem így történik, a helyzet mindjárt jobb lenne.

megszűnt 2011.10.02. 12:56:43

@Letícia:

"mit pár száz, te majom?"

Hol írja @aadam: blogtárs a majmot? Embert ír.

jjulie 2011.10.02. 12:56:43

@bigapples:

jaj bigi, már megint a mi komcsink az másként komcsi mint a máskomcsija, bigi, bigi, ne keseríts el

mégis irreverzibilis a fideszfertőzés, sőt lehet hogy genetikus változást is okoz, na ez már emberiesség elleni bűntény, ezért még alaposan meglakol az orbán

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.10.02. 12:57:17

@Pedró27: szerintem adót az fizet, aki nem tud mást csinálni.
Aki tud mást csinálni, az keveset vagy nem fizet.
Az állam arra volna, hogy a közjót (vö. morál) képviselje.
Látható, itt és most eme funkciója alig működik...

2011.10.02. 12:58:23

@knausz: nem pár százan voltuk. A királyi tudósítások szerint is kb. 70.000 ember...Nagy a baj, ezt Neked is, mint jó, felső polgári körökbe tartozó háziasszonynak, látnod kell. Az alsóbb osztály nem ilyen szerencsés, mint Te. És iszonyú dinamikájuk van, ha megindulnak.

discretio 2011.10.02. 12:59:53

A szakszervezetek 100 e embert vártak. Tokkal vonóval elment 10 ezer ember, akinek 90 %-a vidéki nyugdíjas volt, aki jól kiordítozta magát, jól berúgott hazafelé a buszon.

Ma meg százan vettek részt a mindent lezáró tüntetésen .

Sztárok ? Ez egy vicc ? Talán jó szándékú lúzerek , akikkel kezdeni akar v.mit az a társaság, akik a színpad mögött voltak.

bigapples 2011.10.02. 13:00:10

@Letícia: Igen, kis magyar abszurd, ahogy a politikusok egymást sarkát taposva próbálták a saját reklámozásukra fordítani a tüntetést Gyurcsánytól Schifferen át Staudt Gáborig. Érdekes lesz megmagyarázniuk Staudtéknak, hogy a Jobbik Gyurcsánnyal együtt tüntet :)

Én az Mszp-hez kötődő szakszervezeti vezetőként a most felszólaló Varga L. SZEF elnökre gondoltam, akinek a fia és a testvére is szoci képviselő. Nem hiszem, hogy ő lelkesen venne részt egy szakszervezetekből szerveződő, az MSZP-vel konkuráló politikai mozgalomban Kónya irányítása alatt.

Lám a mai felvonulásuk a kevés résztvevő miatt elmaradt. A tüntetők egy része a DK, az MSZP vagy konkurens szakszervezetek képviseletében volt jelen és nem biztos, hogy részt akar venni egy Kónyáék által szervezett politikai mozgalomban.

AnnaKarenina 2011.10.02. 13:00:19

@Diocles: A nyugdíjakhoz: A hazai nyugdíjrendszernek voltak pénz- és egyéb vagyoni alapjai, amit az első Orbán-kormány alatt éppúgy elrekviráltak, mint most a magán-nyugdíjakat - mindez eltűnt a költségvetésben. A demográfiai helyzetet teljesen jól és előre lehet ismerni. Szerintem egy jogállamban az nem működik, hogy a mostani nyugdíjasok, vagy a mostanában nyugdíjba menők kárára rendezzék a hiányokat, hiszen ők döntő többségükben egész életükben dolgoztak, hivatalosan bejelentve és minden járulékot megfizetve. A magán-nyugdíj meg pont arra lett volna jó, hogy a tendenciájában csökkenő népességnek legyen majd nyugdíja. Persze, ez a rendszer sem tudna helytállni teljes egészében, hiszen a kapitalizmus alapproblémájával állunk szemben: a termelékenység, a piac nem tud annyi munkát biztosítani, amennyire a népességszám miatt szükség lenne.

Pedró27 2011.10.02. 13:01:57

@Hepci: "szerintem adót az fizet, aki nem tud mást csinálni.
Aki tud mást csinálni, az keveset vagy nem fizet."

És ez szerinted igazságos? Mert csak annyit állítottam, hogy nem. Olvasd vissza.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.10.02. 13:02:56

@Letícia: a zsidó barátaim körében soha nem láttam semmi késztetést az elhúzásra, komolyan vehető atrocitás a való világban nem érte őket.
A - virtuális - elhúzási szándék a városi véleményformáló értelmiség bizonyos köreiben szokott téma lenni jobber kormányok idején. Lenne köztük pár tucat, akik után nem sírnék, ha tényleg elhúznának, csak a a k. nagy baj, hogy - néha sose volt - alkotói energiáik kifogytával, az országuk folyamatos szidalmazásából se Los Angelesben, se Tel-Avivban nem tudnának remekül megélni...

megszűnt 2011.10.02. 13:04:04

@Letícia:

"A királyi tudósítások szerint is kb. 70.000 ember..."

Többször néztem tévét, nem volt vezető hír és ezt a legkomolyabban mondom. Civileket láttam az ATV-n Havas Henrikkel meg Kerényivel (ő volt az, aki engem polgári körön, majdnem fölfedezett!)

Nem volt még az ATV- n sem hír, inkább a 2006- os zavargások. Arról és akkor azzal párhuzamosan ez eltörpölt, hogy Te+70.000 ember.

Váncsa is engem hiányolt a kereplővel..

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.10.02. 13:04:23

@knausz: pár száz majom volt és 70000 ember. (?)

jjulie 2011.10.02. 13:04:42

@Várúr:

ok, és? mit keresel itt, orbániai, van vízumod?

Zerwikaptur - Hármat egy csapásra! 2011.10.02. 13:05:07

Én már anno sem értettem az indexesek hurráoptimizmusát a szolidaritással kapcsolatban. Ekkora tüntetést máskor is sikerül már összehozni, sőt gyanítom, hogy klasszikus fideszes naggyülire tizszer ennyien mennének el még most is. A létszám abszolute lényegtelen. Ha itt valaki le tudja váltani a orbánékat 2018-ban (mert '14-ben senki sem fogja szerintem) az egy teljesen új és valószínűleg mérsékelt jobboldali politikus lesz, és valszeg a fideszen belüli ellenzék fogja adni. Egyszerűen azért, mert Magyarországon a ma ismert baloldal éppen haláltusáját vívja. Ennyi fideszes elkúrás után is csak ennyit tudnak összehozni. Ráadásul úgytűnik a tüntetésen megjelentek jórésze is gyurcsány hívő, hiszen ahelyett hogy elkergették volna a picsába, még autogramokat is kértek tőle.

2011.10.02. 13:05:25

@bigapples: konkrétan tudom, hogy akkor nem is érdekvédett, amikor azok voltak hatalomban. Megnézheted, a SZEFet akkor az egyik alelnöke, Fehér József képviselte, mert nem engedték lemondani. És akor lett volna összefonódás, ha pl. a SZEFnek akkor jó ment volna. De nem,a legnagyobb létszámleépítés pont akkor volt a'la Szetey. Tessék azért ezek mögé is nézni...

@knausz: ne idegesíts Te is. Neked van eszed, tudod miért írtam azt, amit. Nem pár száz, szerintem számolni @adam is tud. Neked meg leírtam, mai az ábra.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.10.02. 13:07:32

@Pedró27: én se állítottam, hogy igazságos, csak azt kíséreltem meg fejtegetni, hogy ha a párnacihából is odaadják a hős-becsületes magyarok a megtakarítást a Matolcsynak vagy a Veres Jánosnak, azok meg egy kurvanagy arany Gyurcsótány- vagy Orbánviktor-piramist építenek belőle a Zengő tetejére, nem biztos, hogy beljebb leszünk. :)

jjulie 2011.10.02. 13:08:26

@Pedró27:

igazságos a mátyás pedritó,

az a nem igazságos, hogy neked nem sikerült sorbaállni amikor az észosztás volt, vagy ha igen, akkor meg az nem igazságos, hogy az orbán elvette maradék nélkül

megszűnt 2011.10.02. 13:09:01

@Letícia:

"Nem pár száz, szerintem számolni @adam is tud. Neked meg leírtam, mai az ábra. "

Mentsen Isten, hogy idegesítselek, csak jelzem, hogy az Index sem tudósított percről-percre. Ha valami hír, akkor az engem, mint háziasszonyt elér itthon, mert ha engem sem, úgy senkit vagy kevesebbeket. Összefüggéseket látni kell.

KenSentMe 2011.10.02. 13:11:27

Lesz új politikai erő, ne féljetek..

amíg van lószar, addig van veréb is.

László56 2011.10.02. 13:11:53

Szép vasárnapot kívánunk Mindenkinek

Örül az elemzőnk. Teljesült a kívánsága. Végre elhangzott az „Orbán takarodj”. A kommunista primitívség jelszava. Ott volt mindenki, ki eddig tönkretette az országot. Nem szégyelltek ott lenni ! Ott volt a helyük. Hiszen a kommunista pofátlanságnak soha nem volt határa. Elemzőnk meg azt írja hogy: Például ők. A kommunistáink mindenkori kiszolgálói. Ugyanakkor semmi különleges nem történt.

Hacsak nem az hogy az Orbán kormány átépíti az országot. Szórakozásból ? Biztos hogy nem. Hanem a kommunista primitívség dúlásából fakadóan jön a szükségesség. Tehát szükségből. Magáért teszi ezt a kormány ? Biztos hogy nem. Ezt is szükségből tesz. A polgárok védelmére. Hiszen enélkül a polgáraink olyan keményen esnének hogy arról koldulnának. Mondaná a nagymamám. És igaza lenne. A polgárok mégis elégedetlenek. Tényleg elégedetlenek ? Vagy csak azok, kik a kommunista kizsákmányolásból eddig ragyogóan éltek ? Azok elégedetlenek is lehetnek. Hiszen velük igyekszik megfizettetni Orbán kormánya, az általuk előidézett károkat. Most annak kell fizetni, ki kárt okozott. De, így van ez rendjén. Fizessenek a kárt okozók. A magyar polgár, kiket eddig a kommunistáink kiraboltak, most inkább profitáljon. Először mióta kialakult a polgári társadalom. Köszönet a kormánynak.

A magyar középosztály születésének vagyunk a tanúi. Ugyan elemzőnk taníttatása nem engedi ezt meglátni, hiszen Ő maga is a kommunista rombolás szellemi gyerekei közé tartozik. Mint sokan mások is. Ez azonban nem változtat azon, hogy a világ és a magyar társadalom is változik. Honnan is látnák azok, kiket a proletárjaink butának neveltek ? Butának, saját maguk és a kommunista harácsolás érdekében. Most is profitálnának szívesen Európa polgárainak elégedetlenségéből és aláásnak minden polgári megmozdulást. Mint látható a tüntetés résztvevőiből is. Minden kommunista ott tülekedett. Ki nem az volt, az már alig volt észrevehető.

Hogy mindez, az Orbán kormányt hidegen hagyná ? Nem ! De felizgulni sem fog tőle. Mert nem a rablás vágyából vagy önigazolásból intézkedik, mint a kommunista nagyurak. Szükségből intézkedik. A világgazdaság adott helyzetéből és a primitív kommunista harácsolás megszüntetésének szükségességéből intézkedik. A polgáraink védelmére, az ország védelmére. Jól teszi, hiszen az a dolga. Ezért jár köszönet Orbán Viktor második kormányának és megvetés a kommunista közgazdaság primitívségére nevelt tömegnek.

márta)) 2011.10.02. 13:12:01

@Erik Bálint:

Országossá duzzadtak a londoni zavargások"

www.nol.hu/archivum/tortek-zuztak_tobb_brit_nagyvarosban_is

A zavargások már rég nem arról szóltak- ami a kiváltója volt - itt már a csőcselékről, az erőszakról szólt a történet.
Gondolom az előzményekről olvastál, ezért ezt nem részletezném.
......................................................

"Lángoktól ölelt" Budapest – a zavargások helyszínei 2006-ban"

hvg.hu/itthon/20110916_zavargasok_helyszinei_budapesten#rss
.............................................................

Gondolom nem sértelek meg, ezzel a kis olvásmánnyal. Csak emlékeztető, hogy erőszakkal nem igazán lehet eredményeket elérni.
És, hogy milyen az amikor az alvó elmék életre kelnek. Főleg ha van hivó szó is.
???

yoda-jedi 2011.10.02. 13:12:43

@Hepci: "megértem a házigazda romantikus hozzáállását is... egy politológusnak mindig szüksége van új arcokra"

nem új arcokra, ÚJseg re...

Diocles 2011.10.02. 13:13:22

@AnnaKarenina:

igen, a görög nyugdíjasok is azt mondják, h szerzett jogaik vannak a havi 400ezer forintnak megfelelő átlagnyugdíjra, a valós helyzet meg az, h a kormányuk már az októberi nyugdíjukat sem tudná kifizetni... és persze ott is vannak Kónyához hasonló "parlamenten kívüli ellenzékiek" akik "jól megmondják" a kormánynak, adott esetben még miniszteriumokat is felgyújtanak, de tudtommal ettől még se több pénzük, se versenyképesebb gazdaságuk nem lett

2011.10.02. 13:13:58

@bigapples: te nagyon hülye vagy, ha azt gondolod hogy azért veszélyeztetik emberek az megélhetésüket, mert

"A tüntetők egy része a DK, az MSZP vagy konkurens szakszervezetek képviseletében volt jelen és nem biztos, hogy részt akar venni egy Kónyáék által szervezett politikai mozgalomban".

Itt osztjátok az észt, mindegyiktek úgy látja, hogy meg lesz az megélhetése az elkövetkezőkben. Fogalmatok sincs, mi folyik alant, de kurva okosak vagytok. Nethuszárkodás, ami folyik, okoskodás, ki miért NEM akar gondolkodni a Kárpátok Géniuszával ellentétesen.

Én a frontvonalban dolgozom, szóval én tudom, mi van a lőárokban. És hallgatva az értelmesebbjére, követem Ordit, max. a poszthoz lesz ezentúl mondanivalóm, a hülyékkel folytatott harcot befejeztem, abba is hagyom a győzködést.

A viszontnemlátásra!

Csőváz és hellóka!
(PS: LFS)

bigapples 2011.10.02. 13:14:29

@jjulie: Nézd, például a légierő tisztjeit, a pilótákat, műszaki tiszteket csak a Szovjetunióban képezték, mert Magyarországon a képzést megszüntették. Szerintem egy volt vadászgéppilótát, aki a magyar légteret védte, nem lehet összehasonlítani egy politikai tiszttel, akinek a párt uralmának biztosítása volt a feladata és egy szuperzárt akadémiát végzett el a Szovjetunióban. Ha nem látod a különbséget, akkor maradunk az egyetnemértésnél .

jjulie 2011.10.02. 13:16:22

@Diocles:

nem dió, nem kell megszorítás, 2006-ban sem kellett, 2007-ben sem, és így tovább dió, rádió

torró 2011.10.02. 13:16:22

Végig olvastam! Úgy látom marad a régi nóta :)) nem is kell válaszolnom mert megtették helyettem mások! Milyen jó hogy mindenkinek másfajta nő tetszik! Ha mindenki egyre hajtana mekkora balhé lenne. Csak egyet! Nem 200 év, 500 sem volt elegendő nekünk. Ugyanis a török invázió előtt egy janicsár felderítő írta a szultánnak hogy a magyarok nem összetartóak megvesztegethetők az uraikat nem érdekli a nép sorsa.stb. már kerestem ezt a levelet de nem bukkantam még rá .Ezt a rádióban olvasták fel egyszer jó pár éve.És megdöbbentő hogy 500 év alatt semmi sem változott! Illetve igen, még rafináltabban fosztjuk ki egymást!

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.10.02. 13:17:03

@yoda-jedi: lehet így is gondolni, de azért nem így gondolom/írom, mert ennél jobbakat gondolok a házigazdáról.
Ha nem így lenne, kéthavonta leírnám, hogy TG egy segg és kész.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.10.02. 13:18:29

@László56: László, nem látszol már nagyon fiatalnak.
Hogy jöhettél szeplőtelen fogantatással világra ebben a hányatott világban?

Vaszilics Fedor Emánuel 2011.10.02. 13:19:17

Én Tétényi Évát el tudnám képzelni miniszterelnöknek. Ő láthatóan nem hatalomvágyból és/vagy pénzt harácsolni lett polgármester, hanem tényleg tenni akar valamit a közösségért. Furcsa, de ilyenek is vannak.

yoda-jedi 2011.10.02. 13:21:19

@beebeer: "elemi erejű az igény valami újra, valami frissre és leginkább valamire, ami hitelesnek és hihetőnek látszik, amivel a már mindenkiben csalódott polgár azonosulni képes."

"Maradéktalanul egyetértek ezzel a mondattal. "

hm. ÚJ lesz... előbb az ÁLLAMCSŐD, ez is új...

de politikai erőnek ez 30évvel ezelőtti "szolidaritás" RETRO... ez kevés lesz...
az értelmiség ennél okosabb már... titokban készülnek a "tervek"...

ott kezdődik, hogy kamu-lufi szövegeknek már nem dől be a nép...
erről a zorbán (hazaáruló-nemzetvesztő) pa(j)tás egy jó időre gondoskodott. köszönjük!

jill.w. (törölt) 2011.10.02. 13:24:13

Kedves Török Gábor!
Ha jól látom, ez a négyszázadik poszt.
Gratulálok.
Sok dologban nem értünk egyet, de tisztellek nagyon.
Mindent kívánok Neked, amit te is kívánsz magadnak.

jjulie 2011.10.02. 13:24:28

@bigapples:

bigi, bárkit kivittek a szu-ba kiképesni, és a szu-ban volt kizárólagos szakmaiképzés ideológiai agymosási kísérlet nélkül, szóval kaptunk egy csomó értéket a szuból, és ezt mind elvesztettük amikor az orbán hazazavarta őket

mi van a lusztrációval bigi?

sánta ez bigi,persze a féligáteresztő fideszretinán keresztül egyértelmű, mindig is tudtadam, a fidesz jelőli ki ki jókomcsi és ki a rosszkomcsi, nem a pártkönyv meg a szu beli végzettség, meg a pártban betöltött funkció

volt eg lueger bécsben aki pedig a zsidókijelölési jogot bírta, az volt a zsidó akire ő azt mondta, ponk tum bigi, jól értettelek?

aadam 2011.10.02. 13:24:35

@jjulie: Érdekes hasonlat, tök szívesen utánanéznék, kösz. De ettől még nem biztos, hogy a két kontextust össze kéne hasonlítani. Másrészt olvass vissza, én sem képzettségekre utaltam. Hanem arra, hogy ha végre valahára feltűnik vki, hogy felváltsa Ovit, annak legyen politikai programja, valami elképzelése arról, mit kéne kezdeni az országgal. Legalábbis így képzelném el. Az alapító atyáknak volt, a Szolidaritás még semmi jelét nem adta, legalábbis nem számol be róla sem ez, sem az indexes cikk.

Máskor pedig kicsit körültekintőbben fideszesezz le bárkit is, mert most is mellélőttél.

@Letícia: Nem olvastam utána, hányan is voltak, van jobb dolgom is. A két cikk közül egyik sem említ létszámot.

bigapples 2011.10.02. 13:27:21

@Letícia: Nyugi Leti, nem akarok én harcolni veled. Vasárnap van, szépen süt a nap, ne húzd fel magad internetes vitatkozáson.

Tudom, tapasztalom, hogy sokan forintos gondokkal küzdenek, de szerintem egy teljesen más dolog, ha ezt valakik politikai célra akarják használni. Ez meg mégiscsak egy politikával foglalkozó blog a hozzászólók kocsmai/kávéházi politizálgatásával.

AnnaKarenina 2011.10.02. 13:30:28

@Diocles: A magyar átlagnyugdíj 80 ezer Ft. (Kár idehozni a görögöket, akik egészen biztos, hogy még nálunk is sokkal rosszabbul gazdálkodnak, hiszen ők akár az idegenforgalomból is könnyedén megélhetnének.)
Arra viszont szót nem pazaroltál, hogy hova lett a magyar nyugdíjvagyon, ami még az első Orbán-kormány előtt LÉTEZETT.

sárkányfő 2011.10.02. 13:31:56

@Vaszilics Fedor Emánuel:
Tétényi Éva példája tökéletes. Tökéletesen megmutatja mit lehet csinálni egy olyan helyen, ahol a Fidesznek befolyása van. Semmit. Nézz szét kicsit Esztergomban.

Tök mindegy hogy Tétényi, Bajnai, vagy más. A Fidesz, ha ellenzékbe kerül, mindent meg fog akadályozni, mindenhol keresztbe tesz, csinálja a hisztériát, hazaárulózik, stb. A Fidesz igaz arca = Esztergom. Ilyen párt mellett ellenség se kell ennek az országnak.

jjulie 2011.10.02. 13:32:30

@László56:

azonnal hozd ki az ellenőrződet lacika!!!!!!

jjulie 2011.10.02. 13:35:11

@sárkányfő:

nem, nem, a fidesz nem kerül ellenzékbe, hanem tömlöcbe, és száműzetésbe, és a mamelukjaikra is ez a sors vár, a száműzetés lehet preventive önkéntes

yoda-jedi 2011.10.02. 13:36:40

akkor összefoglalom Nektek szépen...

a fides egyre belsőbb köreibe jut el az infó, esik le a tantusz...
hogy ezt (gazdaságilag) nagyon elqrták... eddig volt a csoda váró türelem...
ha a zorbán pa(j)tás meg akarja őrizni kormányfőjét... akkor a jobbkezét beáldozza...
de mindenképpen belső harcok indulnak most, a (gazdaságpolitikai) BUKÁS UTÁN...

ok "szolidaritás" Kónya+Árok... de ez még semmi ide a zorbán is eljutott,
hogy valami ELLEN pozicionálja magát... a vmi tagadásából még nem lesz vmi...

Erik Bálint 2011.10.02. 13:37:23

@márta)): Na akkor sok mindenben egyetértünk. A nyugdíjak terén teljesen.
A villanyszámlát félreértetted, nem emelték a villany árát hanem hozzáírták az ingatlanadót max 16 eurót négyzetméterenként. Egy átlag családnak ez 1000 eurós extra költség.
Na ettől messze van még Orbánék minden intézkedése, de szerencsére a magyar államcsőd is jóval messzebb van mint a görög. És fontos hogy messze is maradjon.

yoda-jedi 2011.10.02. 13:38:08

@Hepci: én jót gondolok róla. de legfőképp sajnálom. legyünk őszinték...
abból él hogy jelenleg a politika és a nép között SZAKADÉK van... "fordít"

sárkányfő 2011.10.02. 13:38:48

@Diocles:
Érdekes, mást nem idéztél az általad belinkelt interjúból :)
Pedig ilyenek vannak benne Heim Pétertől:

"Mi a véleménye a kormány utóbbi hetekben bejelentett, elsősorban az adórendszert érintő intézkedéseiről?
- A legfontosabb, hogy legyen koherens magyar gazdaságpolitika..."

"szerintem örülhetünk, ha egyáltalán pozitív lesz a növekedés jövőre."

" kicsit úgy érzem, hogy a magyar kormányzat a szükséges hatástanulmányokat nem végzi el, nagyon sok a rögtönzés a gazdaságpolitikában, improvizatív a jellege."

Ha valaki nem tudná, Heim egy milliárdos jobbos közgizda, ázsiai ügyekben a kormány tanácsadója is. És még mindig sokkal finomabban fogalmaz, mint egy másik szintén jobbos, szintén ex-Századvéges közgazda, Mellár Tamás...

jjulie 2011.10.02. 13:38:57

@aadam:

feltételes volt a narancshályog, amire a "ha" szócska utal

megszűnt 2011.10.02. 13:40:41

@Letícia:

"Én a frontvonalban dolgozom, szóval én tudom, mi van a lőárokban."

Én is részt vettem a Fidesz megmozdulásain. Nagyon jó érzés volt, hogy együtt, egy szívvel, egy lélekkel gondoljuk ugyanazt, DE:

SEMMI érdemlegeset nem értünk el, sose a témában, ami miatt összejöttünk. Ez lényeges.

Hanem: erőt kaptunk a folytatáshoz. Nem keseredtünk el!

jjulie 2011.10.02. 13:40:51

@Erik Bálint:

ha van görög államcsőd, akkor ahhoz meglepően közel a magyar is, gondolnád?

sárkányfő 2011.10.02. 13:48:03

@jjulie: Te álomvilágban élsz. Amíg fideszes a legfőbb ügyész, egy fideszes se fog dutyiba kerülni, a rablókormány vezére meg pláne nem.

Van itt egy olyan hazugság is a levegőben, hogy Polt ""csak"" 9 évre van megválasztva. Ja, csak azt nem teszik hozzá, hogy a drágalátos 2/3 - persze a haza nevében - ezt úgy korrigálta, hogy a következő főügyész csak szintén 2/3-dal választható meg, és amíg nincs ilyen megválasztva, addig az aktuális főügyész marad tovább.
Magyarul: amíg van a fidesznek és csatlósainak legalább 1/3-a, addig blokkolják az új főügyész megválasztását, és addig Polt marad a főügyész. A 9 év tehát csak egy minimum.

Apropó, a svéd ügyészségnek vannak infói a Gripen ügyről, csak kérni kéne a magyar hatóságoknak és átadnák... de valamiért nem kérjük...

jjulie 2011.10.02. 13:48:24

@bigapples:

ma este 8-kor lesz a következő előadás, akár az élre is kerülhetnek

Erik Bálint 2011.10.02. 13:50:18

@jjulie: Ezt hogy érted? A görög államcsődből tudtommal nem következne magyar államcsőd, legalábbis nem rövidtávon. A magyar bankok görög kitettsége minimális, és ha jól tudom sok államkötvény sincs magyar kézben. A görög államcsődöt leginkább a franciák szívnák meg. De javíts ki ha tévedek.

Balt 2011.10.02. 13:51:12

Erre mondjuk, hogy WFT...? :))

Megnézném, ezeket a "civileket" valóban civilben - ér nagyon remélem, van erre hivatott felettes, szolgálat, tényfeltáró újságíró stb. -, de ha jól rémlik, olvastam itt korábban: a két főbohóc Kiss Péter farvízén evezgetett korábban, a magasan iskolázott Pityinger úrral kiegészülve már-már egy komplett árnyékkormány. :)

jjulie 2011.10.02. 13:52:43

@sárkányfő:

a váltás után statárium lesz, és a polt is a száműzöttek közé számítódiik, előbb fog kereket oldani, még mielőtt értemennek

jjulie 2011.10.02. 13:55:31

@Balt:

mintha most nem lenne olyan magabiztosan öblös a fideszhangod, orbániai, megnézted már mi van agatyádban?

Tidal Wave 2011.10.02. 13:56:50

Kónyából egyszer már volt egy, na az nem egészen vállt be, akkoriban mondogatták, hogy Kónya az MDF alkónya.

Igazából azt lenne érdemes megnézni, hogy a tüntetés résztvevői közül tavaly hányan szavaztak a Fideszre (erős a gyanúm, hogy nem túl sokan, Fidesz szavazók valószínűleg nem skandálják azt, hogy "Orbán, takarodj, vidd az összes haverod", meg hasonló útszéli dolgokat)

AnnaKarenina 2011.10.02. 13:58:50

Középosztályt pedig nem lehet felülről parancsszóra, türelmetlenségből létrehozni, és főleg nem mások kárára. Ez kb. olyan, mint az ötvenes években a magántulajdon elkommunizálása. Annak 56 lett a vége.

Balt 2011.10.02. 13:59:42

Ja, a "Szolidaritás" nem látszik túl eredeti ötletnek, már csak azért sem, mert a Fidesz mindig is jó kapcsolatokat ápolt a lengyel Solidarnosc-tal ill. örököseivel, attól nem is beszélve, hogy volt már Fidesz gyűlés a szlidatitás jegyében és solidarnosc/szolidaritás zászlók alatt:
www.rtlklub.hu/cikk/42537
voks.tjp.hu/galeria/2006/0402/img_1816.html

jjulie 2011.10.02. 14:01:35

@Erik Bálint:

egy nem védőhálós görög csőd európát és az eurót rázza meg, azon belül a legsebezhetőbbeket, mint pl magyarország, a franciák kibírják, legfeljebb gyújtogatnak, meg betörnek kirakatokat, meg leáll a közlekedés, de kibírják

hány havi tartaléka van egy átlag magyarnak, mondjuk dollárban, vagy aranyba, és tuti helyen?

xsasha 2011.10.02. 14:03:26

@knausz:
Előbb az embereket kell értsem, és a koncepciót kell kitaláljam, mi érdemes.
Én valszeg nem politikus leszek, hanem inkább a társadalmi szemléletet, a lelkivilágot akarom megváltoztatni. Én hamarabb állok elő egy hitvilággal, mint politikai akciókkal.

teevee 2011.10.02. 14:04:01

@xsasha: "Szerintem a fideszesek tőled eltérően szemlélik a politikát. Meg tudják különböztetni, hogy mi az, amit meg kell tenni a politikai sikerért, és mik azok a célok, amikért a párt küzd."

:))))) Igen, a Fideszesek különös anyagból vannak gyúrva.
És igen, igen, meg tudják, de Orbán mindig pontosan meg is mondja nekik.

2oo2-ban, pénzbőség esetén, a gazdaság felpörgetés hiány növelésével az kétláb, 2o1o-ben a világválság torkában négyláb.
Ha 2oo6-ban elbukik a pörgetés akkor az kétláb, ha 2o11-ben, akkor az négyláb. Világos.

Tudod, az az alapvető baj, (és ezért szerintem nincs is miről vitatkozni,) mert a sajátjaid fennkölt szándékait hasonlítod mások ütve-kopva megvalósuló döntéseihez.
Vagy fordítva, az egyértelmű számokat is hajlandó vagy felülírni tetszetős propagandamondatokkal.
(Vö.: mindegy, hogy a gyerekszám konkrétan csökkent a Fidesz családbarátnak tekintett intézkedései óta, mert majd annál látványosabb lesz a fejlődés. Vagy nem.)

lanyi 2011.10.02. 14:04:42

Pár előttem szóló gondolataival egyetértek, ezért azok mondanivalómban vissza fognak köszönni.

Először is a Fidesz illetve Orbán annak köszönheti még meglevő bázisát, hogy nincs a jelenlegi ellenzéki oldalon senki,akiben a szavazók megbíznának.Már Orbánban sem bíznak,ez viszont ljesen érzékelhető.

Jómagam is a "csodavárók" közé tartoztam,de szinte gyűlölettel fordultam el Orbántól és talpnyalóitól.

Hogy miért?

A világválság problémáira közgazdaságilag egyáltalán nem találják a válaszokat.Óvodás szinten kezelik.
A gazdaság problémáira buta válaszokat adnak.Össze vissza kapkodnak és beszélnek.Megjegyzem Orbánhoz képest Gyurcsány egy nyugodt igazmondó ember utólag visszagondolva.
Brutálisan erőszakosan öntörvényűen folyik Orbán országlása, mindenhez Ő ért a legjobban.Nem szakemberekkel, kiváló elmékkel veszi körül magát, hanem szervilis talpnyalókkal, akik feladják a saját értékeiket.Tudom, hogy Török Gábor tisztelője például Navracsics úrnak, de ő is igazodott a lakájok viselkedési kódexéhez.
Lázár János személyében találtak egy Kókától is irritálóbb személyt a frontvonalba.Parlamenti közvetítéseknél érdemes megfigyelni ahogy pökhendien, fejhangon hadarva lekezelően kiabál az ország házában, például az LMP képviseőivel.
Csináltak egy alkotmányt, amit én elolvastam, és az róla a benyomásom, hogy egy másodikos gyerek különbet ír.

Szóval nagy az igény egy plitikusra8 és mögötte egy pártra), aki nem képzeli magát a legjobb közgazdásznak,orvosnak,művésznek(sorolhatnám).
Aki szaktekintélyekkel veszi körül magát és megfogadja a tanácsukat.
Aki tényleg a magyar gazdaság érdekeit tartja szem előtt, nem csak azt hazudja.

Nehéz dolog lesz, mert Orbán minden lehetséges vetélytársát (akár a Fideszen belül is) azonnal kicsinálja és akkora a médiahatalma, hogy olasz kollégája sírva fakadna örömében, ha neki hasonlót sikerülne kiépíteni.

jjulie 2011.10.02. 14:04:52

@Balt:

igazadvan, a jövő a fideszbirkaszolidarításé

bár nem tudom hányan maradtatok, könnyű lesz az emigrációban termet bérelni a dicsőséges fülkeforradalmi megemlékezésékre

tölgyes 2011.10.02. 14:05:40

@Balt: Sokkal több a konkrét sértett és kárvallott, mint amennyien a téren voltak.. Naná, hogy lázadnak azok akik 4-0-50 évesen korábban kaptak 240.000 forint nyugdíjat, mellette dolgoztak is és éltek mint Marci Hevesen..:(

Ezek a lépések részei annak a strukturális reformnak, amit évek óta követelnek, de nem léptek meg.. most meg lázadoznak ellene... Persze nekik jobbantetszene minden nyugdíj megadóztatása, a nyugdíjak Bajnai által kezdett 7-8%-os csökkentésének folytatása.. Szóval az jobban tetszene, mert akkor még több lenne a "kárvallott és ők meg jobban jártak volna:::)))

megszűnt 2011.10.02. 14:08:08

@xsasha:

"inkább a társadalmi szemléletet, a lelkivilágot akarom megváltoztatni."

Gandhi-nak ez sikerült. Egy ilyen tiszta pálya, mely az elégedetlenségből és méltatlankodásból indult és vitt el a belső nyugalomig.
Érdekes egyébként, mert Gandhi is először heves volt és később vált nyugodttá, bölcsebbé és érett meg erre a "szerepre".

igenember 2011.10.02. 14:12:58

30 évvel ezelőtti Gdansk. Azért valahol gáz, hogy a lengyelek 30 évvel előttünk járnak lol.

bioLarzen 2011.10.02. 14:13:08

@Letícia: "(Mondjuk, ha tegnap pl. Sólyom László ott lett volna, annak személy szerint örültem volna....:) "

Esélytelen, egyetlen növényfajta sem volt veszélyeztetve.

A zemberek meg mikor érdekelték?

bio

igenember 2011.10.02. 14:14:00

@igenember: Pontosabban lehet, hogy mi visszafele haladunk lol.

Balt 2011.10.02. 14:14:25

@tölgyes: Azé' az érdekes lesz, ha a (régi rendszer szerint) kb. "nyugdíjkorú" Kónya megállapíttatja a nyugdíját a TB-nél... :) Nem tudom, vágja-e már a centit, de lassan esedékes lenne (lett volna), ez tiszta sor, persze az egykori SZDSZ-es centivágás még azért odébb lesz... :))

jjulie 2011.10.02. 14:14:59

@tölgyes:

a fideszkárvallottak hány százaléka a 40-50 évesen magas nyudíjat évezők, és a te k. mamád mit mond erről a fideszidióta fiának?

bioLarzen 2011.10.02. 14:15:32

@rajaram:
"természetesen tudom ki hermann ottó"

Szia,
gondolom, akkor azt is tudod, hogy helyesen Herman Ottó a neve, egy n-nel a végén :P

bio

Nem vagyok fideszes 2011.10.02. 14:20:00

@László56:

Te olyan setét vagy, kis barátom, hogy a fekete lyuk hozzád képest atomvillanás.

tölgyes 2011.10.02. 14:20:35

@Balt: Ez a probléma.. Nezze a közmédiát is.. az évente kifizetett bér a 3600 alkalmazottnak 20 milliárdot meghaladja..Ezen felül már semmire sincs pénz.. ezért a 3600 emberből 2-2500 nem csinál semmit..:( Ezt az állapoto nem lehet fenntartani.. Akit kitesznek az nyilván nagyon sértődött lesz.. miközben előtte két nappal még STRUKTURÁLIS REFORMOT KÖVETELT.. Most meg, hogy megkapta, fel van háborodva.:(

jjulie 2011.10.02. 14:22:37

@igenember:

a lengyelek? 30 év lemaradás?

volt pl. egy honi hadsereg

hu.wikipedia.org/wiki/Honi_Hadsereg

nekünk meg egy szálasink egyidőben

xsasha 2011.10.02. 14:23:24

@Hepci:
Szíjártó egy szóvivő - nem értem, az értelmesebb emberek miért pörögnek rajta. Pont olyan egyszerű hozzáállás ez, mint a billentyűzetet verni. Persze a politikai stratégiából tudom, hogy mi a cél a szóvivők lejáratásával, de logikailag nem tudom hova elrakni azt az értelmiséget, amelyik a szóvivőn pörög.

jjulie 2011.10.02. 14:24:51

@tölgyes:

miért nem egy orbániai fideszpolgárikörben mormoljátok az orbánimátságaitokat egymásnak?

vagy ez itt annak néz ki?

xsasha 2011.10.02. 14:26:56

@knausz:
Nekem kevés, amit Gandhi elért. És itt nem is működne. Félreértés ne essék, nagyon tisztelem, és óriási dolog, de az én koncepcióm az, hogy a jó ember sikeres is lehessen. Az én mércém az evolúció alapján a siker. Az evolúciós, természeti szabályok ezt lehetővé teszik, mert hatékonyabb, csak a rendszerét kell felépíteni és bevezetni egy kis ponton, és magától szétterjed.

jjulie 2011.10.02. 14:28:31

@xsasha:

elfogyott a lendületed fideszbolha, lassan kezdelek sajnálni, alig pattogsz

ne aggódj a vezér majd küld gondolatmankókat a szóvivőivel, mert látom kicsit elgyengültetek ennyi orbántakaroggytól, pedig ez mégcsak beszavazás sem volt, nemhogy kiszavazás

amúgy melyik lányt csíped a villában?

Balt 2011.10.02. 14:29:21

Nyihihi, azt írja a zorbánszócső index:
"Árok Kornél a hivatásos tűzoltók szakszervezetének elnöke a gyér részvétel ellenére végül úgy döntött, mégis felmennek a Sándor-palota mellé, mivel érvényes területfoglalási engedélyük volt. (...) Az esemény végére csak 20-30 fő maradt, főleg nyugdíjasok, akik végül együtt jöttek le a Várból."

Balt 2011.10.02. 14:32:00

Remekül sikerült a partraszállás, a csapatok máris megvetették a lábukat a maszop őshüllők és Pityingerek hátán. :)) Esküszöm, már csak a szalámitolvaj hiányzik. :)))

xsasha 2011.10.02. 14:32:47

@teevee:

"2oo2-ban, pénzbőség esetén, a gazdaság felpörgetés hiány növelésével az kétláb, 2o1o-ben a világválság torkában négyláb.
Ha 2oo6-ban elbukik a pörgetés akkor az kétláb, ha 2o11-ben, akkor az négyláb. Világos. "

Kifejtenéd, hogy ez mi akart lenni, mert nehezen követlek m,ost ezzel.

Te tudtad, hogy a gyerek születéséhez 9 hónap kell? Azért ez elég objektív, és még csak nem is pszichológia, hogy az eddig követett attitűd megváltozásához mennyi idő és milyen kommunikáció szükséges...

Várúr 2011.10.02. 14:32:51

@jjulie:
MIndig kiprovokálod, hogy ostobának nevezzelek... Asszem súlyos mazochista vagy. Hülyelandbe van állandó vízumod. Következő félévre érd be ennyivel.

yoda-jedi 2011.10.02. 14:34:08

@sagia77: nem tudja... nem tudja, mi lesz az ÚJ, de szögezzük le...

1. az "egyiksem" pártnak kétharmada van...
2. a társadalmi bizalmatlanság is emelkedik...
3. a csodavárás gazdaságpolitikája is falnak ment
4. mindenképpen lesz valami ÚJ... nem ortodox:)
5. TG enynit mond... akár lehetne a szaxervezet is...

de én az utóbbiban nem hiszek...
ez nem Lengyelország... itt ezek is léhűtő "politikusok" akik sose dolgoztak...
kevés lesz a bizalomhoz...

minél hamarabb takarítyák el a fidest
anál kisebb fizikai fájdalommal fog járni...
de anál kevésbé mélyreható változások fogják követni...

ez elég meta fórikus ugyi?

tölgyes 2011.10.02. 14:34:17

@jjulie: Látom már megint előtört magából a butaság és a trágárság. Nem is tudom, hogy melyik az erőszakosabb:)..
Szóval az orosz-német támadás idején tömegesen menekültek Magyarországra lengyelek..egy részük innen ment tovább Nyugatra..és nálunk biztonságosan élhettek a német megszállásig. Sokan végleg itt ragadtak...Volt akit még Ön is ismerhetett volna, ha nem lenne olyan ostoba mint amilyen.

jjulie 2011.10.02. 14:34:17

@tölgyes:

amúgy a korkedvezményes nyugdíjat elvesztők között van e tavalyi fideszszavazó mit gondolsz?

és a közmédiás leépítés pedig szakmai alapon rendezett struktúrális refom, ugye a k. mamától hallottad ugyeugye, véletlenül sem mástól?

tölgyes 2011.10.02. 14:35:17

@Balt: Rövidesen Ő is megjelenik:)

concret 2011.10.02. 14:36:03

@xsasha:
"Szerintem a fideszesek tőled eltérően szemlélik a politikát."

Szerintem meg nincs ilyen embertípus, hogy "fideszes". Mármint akik mind egyformán szemlélik a politikát. Az ilyen fogalmi torzulások a korai szocreál drámairodalom egyszerűsítő típusalkotását idézi a számomra.
Nem kell messzire mennem tapasztalatokért: a feleségem és némelyik barátom is igazi Orbán Viktor hívő (vagy az volt eddig). Csak a gondolkodó embert az különbözteti meg a fanatikustól, hogy csodálata tárgyát is képes kritikusan szemlélni és értékelni is - akár a negatív jelenségeket is érzékeli, felfogja. Kritikátlanul imádni (református hitelveim szerint) kizárólag Jézus Krisztust, a bűn nélkülit lehet. Aki bűnös embert Istenként imád, az súlyosan vétkezik - milyen istentelen jobboldali az ilyen?

Hamisítás, hazugság, sima csalás... ezek az ellenérveid. Persze, ha a számok az istennek sem támasztják alá a helyetted megfogalmazott központi véleményt, mi más eszköz marad? Az orosz válság 1998-ban már tetőzött, mégis tudott a Járai-Chikán tandem fegyelmezetten gazdálkodni. A büdzsé nem elsősorban külső okok, hanem Matolcsy úr "belső fogyasztás vezérelt növekedés"-pártisága, az első Széchenyi terv vadhajtásai miatt úszott el. És fizetjük még ma is a forinthitelek kamattámogatását, ez a konstrukció virágoztatta fel a magyar építőipart, mint tudjuk... Kisvállalkozó építészmérnök vagyok, magam is érzékelem az építőipar szárnyalását... De a kamattámogatás, az megmaradt.

Kár, hogy a bejegyzés érdemi részére nem reagáltál. Mintha a jövő megjött volna, és örökre így is marad :). Pedig tényleg valós kérdés: mi lesz a még mindig nagyszámú Orbán-hívő politikai jövője?

(ugye, nem ért véget a történelem?)

samer 2011.10.02. 14:36:31

@jjulie: mi van elgurult a gyógyszer, vagy csak belőtted magad, ez az új erő, ahogy képviseled....

xsasha 2011.10.02. 14:37:23

@lanyi:
:-)
A csodavárás átka.

jjulie 2011.10.02. 14:39:20

@tölgyes:

a tereléstechnikát az anyatejjel szívtad magadba, vagy a ezt a szijjártóprofesszor operálta beléd?

szóval hányszázalék? ha nem tudod, kérdezd meg a k. mamát hátha tudja

szóval nem volt lengyel felkelés, nálunk meg a szálasi kelt fel párhuzamosan

jjulie 2011.10.02. 14:42:00

@tölgyes:

kaptál két kérdést, előbb a válaszokat utána kapsz új feladatot, öregfideszkanbolha, ne pattogj

Spanish VVax 2011.10.02. 14:42:13

@Balt: nem hiányzik a szalámitolvaj, van helyette manyup tolvaj, sokkal fajsúlyosabb :p))

megszűnt 2011.10.02. 14:44:10

@xsasha:

"Az én mércém az evolúció alapján a siker."

Akkor nincs mércéd? Mert a siker az relatív.

jjulie 2011.10.02. 14:44:45

@samer:

kéred a jövőbelátó készülékemet?

belepillanthatsz, de csak ha orvosilag igazolod az alkalmasságodat, semmi kedven az infarktusoddal bíbelődni, meg a mentők vagy a hullaszállítók után telefonálgatni

samer 2011.10.02. 14:46:16

@jjulie: Tudod, tök jó hogy ilyen alpári és semmit mondó vagy, olyan mint a moszkoviták, az új erő...

bebe tv 2011.10.02. 14:48:08

@László56: A magyar középosztály születésének vagyunk a tanúi. Ugyan elemzőnk taníttatása nem engedi ezt meglátni, hiszen Ő maga is a kommunista rombolás szellemi gyerekei közé tartozik.

Amit te annak hiszel, az nem más mint intézményesített rablás és azt sem tudom, hogy itt milyen középosztályról beszélsz. Netán a Kósa, Rogán, Szíjjártó, Lázár féle ember mutánsokról?
Ami itt formálódik az nem más, mint a formálódó kő kemény diktatúra alakulásának első felvonása.
Igen sajnálatos és egyben a tudatlanságodra utal, hogy fingod nincs a diktatúra alapvető ismérveiről.
Hogy ne halj meg bután, egy kommunista diktatúrában nem volt és nem lesz soha középosztály.
A naivságodra jellemző, hogy még a megégett puliszkáról is elhiszed ha sokáig mondják, hogy hús.

jjulie 2011.10.02. 14:51:29

@samer:

nézd meg az aktivitásomat, találsz vagy 10 000 bejegyzést, válassz magadnak tsthezállót, ingyen adom birka, légy boldog, ez a legjobb ami ma történt veled

igazi Lencsés István (törölt) 2011.10.02. 14:52:27

@samer: "mi van elgurult a gyógyszer, vagy csak belőtted magad, ez az új erő, ahogy képviseled.." - Nem te kezdted vele? Akkor meg mit ugatsz?

concret 2011.10.02. 14:54:19

@bigapples:
Hát, aki maga is élt a magyar gulyáskommunizmus korszakában, az mind tudja:

a "népi" fegyveres erők, rendvédelmi szervezetek főiskolái mind-mind csurig ideológiával töltött intézmények voltak.

Mindenütt a párt hűségére igyekeztek nevelni a hallgató elvtársakat, nem kellett Moszkváig menni sem az internacionalizmus, sem az osztályharc elvi alapozása, sem az imperialista világrendeszer elleni küzdelemre nevelés érdekében - itthon is megkapta ezeket bárki Szentendrén, Budapesten, Szolnokon etc.

Aztán volt, aki magáévá tette ezeket az eszményeket, és maradtak hazafias honvédtisztjeink is (szerencsére). De karriert csak moszkvai képzés után lehetett befutni.

Hogy a magyar titkosszolgálatokat ne KGB-iskolás vezesse, egyetértek. Ha Kónya Péter magas köztisztség közelébe jutna (ami esély szinten most a Makó-Jeruzsálem távhoz vethető), nyilván meg kell róla tudnunk az igazságot, ha az terhelő. De jelen pillanatban, mert épp érdekvédelmis és demonstrál, körvonalazatlan vádakat suttogni ("egy elit iskola"), konkrétumok, tények nélkül: igazi gennyes politizálás.

jjulie 2011.10.02. 14:55:07

@igazi Lencsés István:

az orbán előbb birkává varázsolta, aztán megtanította ugatni, és most meg élvezi az új tudományát, belefér

yoda-jedi 2011.10.02. 14:57:11

@HerrBürgermeister: "Akié az utcai polititika, az van (és lesz) a középpontban!"

nem értek egyet. hozzád nem vezették be az internetet és a szennyvizet?

a zorbán pa(j)tás szintján vagy? hogy majd lekapcsoljuk, osztjónapot...

xsasha 2011.10.02. 15:01:24

@concret:
Imádás... JF Kennedyt imádták vajon? Schrödert imádták vajon? Aznart imádták vajon? A sok bűnös?
Lehet, hogy neked nem sikerült azonosítani, de ez a kettéválás kellőképpen éles általában a fideszesek gondolkodásában. A baloldalon pedig vagy a kognitív képességek nem túl erőssége vagy a naivitás az, ami ennek a szétválasztásnak az útjában fekszik.

Mit nem támasztanak alá a számok? Talán nem 60% alatt volt a GDP arányos államadósság 2002-ig? Hol tetőzött az orosz válság 98-ban? :-)) Az európai piacon a közelkeleti válsággal összeérve okozott recessziós hangulatot és 2000-re fulladt ki az exportunk. Nézz utána a számoknak, ha már számokra hivatkozol.
Belső fogyasztásra azért volt szükség, mert a külpiacok behaltak, nem pedig Matolcsy pártisága miatt. Egyszerűen ha nem tud a gazdaság a külső lábon állni, akkor át kell helyezni az egyensúlyt a belső lábra, amíg fel nem támad a külgazdaság. Ennyi volt a koncepció lényege.

Nem kellene Matolcsyra kenni azt, hogy az őt követő potentátok idióta populizmussal mindenkinek lakásvásárlást erőltettek, azoknak is, akik nem tehették meg, és ezzel ki is végezték a lakáspiacot, mert lehetetlen volt visszarendeződni ebből.

Sajnos nem tudom, hogy mit tartottál érdemi résznek a hozzászólásodban, de szívesen reagálok rá, ha elmondod, mit hagytam ki.

concret 2011.10.02. 15:02:38

@László56:

Ez olyan szép volt, el fogom menteni. Köszönöm.

(már csak azt nem tudom: komolyan írta, vagy ez egy paródia?)

yoda-jedi 2011.10.02. 15:02:48

@concret: jot irsz cak hosszu. de amit olvastam belőle az jo

+ csak pár érdekes szempont...

1ÉV FIDES KORMÁNYZÁS (ámokfutás) után már TG is arról posztol ki lesz a következő...

a kormány a gazdaságpolitikája megbukását nem a matócsni elzavarásával, hanem a kommunikáció cseréjével (síró100) akarja megoldani...

yoda-jedi 2011.10.02. 15:04:36

@concret: az én teóriám 1,5éve... hogy a végén dobja be, hogy ő a Mogács...

annyira jókat ír... a kádár sír álmában... hogy nem neki jutott eszébe

xsasha 2011.10.02. 15:06:03

@knausz:
A sikernek a módszertana és szemlélete viszont már nem olyan relatív.

tölgyes 2011.10.02. 15:06:10

@jjulie: Zsölikém! Számolja csak. Engem nem is érdekel. Egy bizonyos. Nem volt helyes a korai nyugdíjazás ( Európa nagy részén ez nnem is szokás).. most folytaniuk kell a munkát..a strukturális reform pedig elkezdődött.. bármennyire is hebzik a szája:)

yoda-jedi 2011.10.02. 15:09:27

@Letícia: a (kaotikus) 1ház szerepe az megér egy MISÉt...

sztem a fides a szavazókkal sokat kaszál... de ezek a birkák nem szavaznának a kdnpre... de ez a kombó óriási kasza, hogy KERESZT VAN A NARANCSON...

hm nekünk meg nagyon nagy veszteség a kasszából...
erőnkön felül kaszál az 1ház... cserébe...

kas(s)zál itt mindenki...
a pap húzza az igét, a paraszt meg húzza az igát...

yoda-jedi 2011.10.02. 15:13:20

@Letícia: "A tüntetések megbontják az egységet a Fideszben?"

nem a tüntetések, hanem a gazdaságpolitika KUDARCA + a NÉPNYÚZÓ politika

jjulie 2011.10.02. 15:14:18

@tölgyes:

a struktúrális reform volt az is ezek alapján amikor a kommunisták kiverték az ön szüleinek és nagyszüleinek a farkát, jól értem, szóval nem volt sértődés belőle?

yoda-jedi 2011.10.02. 15:14:47

@samer: nem mondom+. mert kiröhögnek a fidesiszták, ahogy ezzel is 1,5éve...

1011 év feudalizmus + fides = államcsőd + polgárháború

bebe tv 2011.10.02. 15:16:37

@Zerwikaptur - Hármat egy csapásra!:
No azért nem ártana egy kicsit elgondolkodnod, már ha ilyesmit egyáltalán csináltál már az életedben.
2002-2008 között még arról is beszámolt a közszolgálati tv, ha Orbán a paprikás krumpli után egy jó nagyot böfögött. Így szép lassan felduzzadt azokból a rétegekből származó szavazóik száma, akik még mai is a tv-nek egyáltalán nem nevezhető közszolgálati műsorokat nézik.
A jelenlegi műsor struktúrája az m1, m2 duónak pedig úgy lett kialakítva merő véletlenségből, hogy lehetőleg ne inogjon meg a szavazóik álláspontja.
Ez nem egyéb, mint egy primitív ország lakóinak primitív megvezetése.
Meg merem kockáztatni, ha annak idején a közszolgálati tv-k
a hatalom nyomására csak fele annyit foglalkoztak volna a fidesz megnyilvánulásaival, lószar lenne most nem 2/3.
Röviden ennyit a független médiáról. Nem ártana néha a német ARD vagy ZDF adásait is nézned ( ezek is közszolgá-
lati adók ), már ha büszke magyar hazafi létedre beszélsz egy idegen világnyelvet, amit jó magam igen csak kétlek. Miért is?
Mert egy idegen nyelv ismerete, használata egészen más mentalitású, gondolkodó és tájékozott embereket formál. Egy tájékozott és a világ ügyeiben magát jobban kiismerni tudó ember az pedig még egyáltalán nem nevezhető kommunistának. Ha meg mégis, akkor mindez szomorú a Fidesz híveinek képességeire nézve.

yoda-jedi 2011.10.02. 15:17:38

@Hepci: :))) "A gazdaság jelentős része feketén működik, de működik."

nekem is ez az egyik fő teóriám... egyrészt 2/3 feketgazdaság... ettől van a zország életben... a debil kormányok és pártok hatását ez tompícsa...

jjulie 2011.10.02. 15:18:20

@xsasha:

kerestél te már annyi pénz amennyibe a nyomorék fideszbolha életed belekerült, pajtás, és igazhogy harminc feletti létedre egyetlen nő sem lát benned olyan stabil élelemforráspotenciált, hogy gyereket szülne neked?

csakhogy világos legyen kinek a véleménye az ami a@xsasha név alatt lejön, meséld el

yoda-jedi 2011.10.02. 15:20:23

@Sebesen suhanó nyílvessző: Ssssh: ezek katonák... parancsra teszik ezt mind... narancsra... vagy banán kapnak ha jol sikerül... vagy a végén veszik meg a produkciót... gratula nekik... ügyes uccai harcosok...

de ennek már nem lesz jelentősége...
PUSZTÁN A "KONTRA vmi", már nem lesz elég...

megszűnt 2011.10.02. 15:22:14

@xsasha:

"A sikernek a módszertana és szemlélete viszont már nem olyan relatív. "

Csak tippelek továbbra is. Valami tudomány?

xsasha 2011.10.02. 15:22:16

@bebe tv:
Tessék? :-)))))))
LOL
A közszolgálatik miatt lett 2/3, meg a Fidesz megjelenései miatt? :-))) Te melyik országban élsz?

tölgyes 2011.10.02. 15:22:30

@jjulie: Azt a 18.000 milliárdot, amit Gyurcsány az adóinkon felül elkúrt - vissza kell fizetnünk, mert az elvtársai és barátai úgy távoztak a kassztól, hogy nem fizettek:(.. de ha nem így lenne, akkor semlehetne ezt a herdáló és igazságtalan rendszert fenntartani.:(

hoplita 2011.10.02. 15:26:05

A poszthoz....

Ugyan mán Gábor....!
Ha azt mondom, hogy karcsú, akkor még túl is ítélem, kezelem a dolgot.
Ha a kónya, meg árok az új "ellenség" akkor ovi nyugodtan alhat.:)
Ezek a faszukat sem tuggyák idejében a hugyozás előtt kiszedni a gatyájukból...ahhoz meg, hogy valódi valakik legyenek, ahhoz minimum egy, az ismert világegyetem összeomlása kellene....esetleg valami hasonló.

yoda-jedi 2011.10.02. 15:26:05

@Erik Bálint: a leglényegesebb kérdést feszegetitek... pont ez az ami minden alapja...

a feketegazdaság. "NEM ADÓZUNK EZEKNEK!" ez a szemlélet a társadalom hiányának alapja... nyilván ezt egy olyan kormány tudja feloldani aki nem lop, sőt nem nincsenek maffia szerű oligarchái... stb...

a spirál önfenntartó. növelték az adókat (pl áfa) csökken az adózási kedv:)
csak totál összeomlás lehet a vége... aztán majd nulláról lehet indulni...
ez az optimista forgatókönyv...

yoda-jedi 2011.10.02. 15:28:17

@Hepci: az elit? hihihihi... ezek a gerinctelen, alkalmatlan, buta-lusta tahók?

kellene egy TAHÓTLANÍTÓ gomb a közéletbe...
akinek a népszerűsége 30% alá esik az automatice ki lenne szavazva...
(az országból is...)

rajaram 2011.10.02. 15:28:58

@bioLarzen: hazudhatnám, hogy csak elírtam herman ottó nevét, de nem, én azt hittem 2 n-nel írják. annyit tudtam róla, hogy természettudós,iró,politikus volt az 1800-as években.

tölgyes 2011.10.02. 15:30:12

@hoplita: Nem érti Ön ezt..:) A jó Joszif Iszárionovics megmondta: Ha nincs hal, akkor a rák is hal:)

yoda-jedi 2011.10.02. 15:34:19

@l0lcopter: "ha pártot alapítanak mi lesz a nevük? MSZMP? :D "

francot! mszmp > mszp > mp > p

xsasha 2011.10.02. 15:34:34

@knausz:
Evolúcióelméleti alapjai vannak, de a lényege szemléleti, és az ember biológiáját, pszichológiáját fogalmazza meg egy bizonyos szempontból.
Kicsit abból indul ki, hogyan élhette túl a kereszténység az első párszáz évet, és hogyan lehet ezt az ismeretekkel és szemléletformálással ma is átütővé tenni.

jjulie 2011.10.02. 15:36:00

@tölgyes:

hát igen kéne ha vóna, de amit az orbán hozzátett az elmúlt másfél évben azt elengedik majd mit gondolsz?

amúgy, eltértél a struktúrális reformnak nevezett közmédiás tisztogatás dumádtól, a k. mama nem szokott ezért rádszólni? hozd ki az ellenőrződet, felhívon a figyelmét erre a rosszalkodásra, és irasd alá vele

szóval már nem tartod struktúrális reformnak a közmédiában folyó tisztogatást, mint pár bejegyzássel feljebb, vagyis igazi orbántanítványként egyszer mondasz valamit, majd gyorsan az ellenkezőjét, és azt hiszed semki sem veszi ezt észre, persze az orbánjól tudja mekkora barmokból áll a tábora, de velem minek próbálkozol kanfideszbolha?

bariga 2011.10.02. 15:37:43

Hát igen, ezek az új fiúk helyesek, okosak, humorosak és hisznek valamiben. Voltak ilyen fiúk régebben is és lám mi lett belőle. De azért drukkolhatunk nekik, hátha sikerül visszaterelni a politikai és más kutúrát is valami normális mederbe.
Ha valaki beszél legalább egy-két nyelvet, de tényleg beszél, nem csak tanulta és van tehetsége és klehetősége járni a világot, vagy legalább Európát, az érti, hogy miről beszélek. A demokrácia, a tolarencia, az udvariasság és a nem primitív beszéd sok helyen nem szlogen, hanem a valóság. Hazaérsz és már érzed is különbséget. "Például ők" talán példát mutathatnak. Én meg most elrepülök Berlinbe egy konferenciára, emberek közé.

megszűnt 2011.10.02. 15:38:32

@xsasha:

"Evolúcióelméleti alapjai vannak,"

Szendi Gábor szépen levezet mindent az evolúciós elmélettel. Mondtam én azt korábban, hogy üti a vallásosságot és nem csupán azért, mert Szendi ateista, hanem azért, mert ez az egész elmélet fals. Méghogy átütő.. marhaság!

jjulie 2011.10.02. 15:40:35

@hoplita:

arra célzol hogy nekik is össze kellett volna hugyozniuk a füvet, mit ahogy ti csináltátok annak idején amikor az orbán kieresztett benetteket az ólból a térre?

hoplita 2011.10.02. 15:42:09

@tölgyes:
Ó, a rákra szoktam gondolni sokat...főleg, ha ezeket látom.:)

xsasha 2011.10.02. 15:43:11

@knausz:
Mi a problémád az evolúcióval?

jjulie 2011.10.02. 15:43:34

@xsasha:

szasa, a gumiszobából hogy küldesz majd jeleket, miután felveszed azt a furcsa inget aminek hátra vannak kötve az újjai?

márta)) 2011.10.02. 15:50:28

@Erik Bálint:

A villanyszámlát félreértetted,"
Nem vitatom, lehet) És már nem is keresem vissza a kommentem. A lényegen nem változtat.
Itt nálunk, meg be kellene vezetni a vagyonadót, és már mindjárt kisebb lenne az a bizonyos lyuk a költségvetésen.
Ezer euró) Nem tudom honnan veszed a számokat, én ezt nem igazán hiszem el, de nem fogok rákeresni.
A hazai politikai folyamtokon, annak megélésén ez semmit sem változtat.

xsasha 2011.10.02. 15:51:52

@jjulie:
Kedves zsüli! Kérlek ismét, hogy hanyagoljuk egymást. Köszönöm.

rajaram 2011.10.02. 15:52:09

én 20 évig éltem németországban, ahol az emberek nem foglalkoznak politikával. tudják, ki a kancellár, ennyi elég is. a fontos törvényeket az 50-es években megalkották és aszerint élnek. 94-98 között hornék renbehozták a gazdaságot, 98-02 között a fidesz és torgyán sok hülyeséget csinált, de nagy kárt nem okoztak. aztán jött a 2002-es vereség, amikor orbán és a fidesz megőrült. akkor már tudtam, hogy elkezdődik a cirkusz, ami a mai napig tart. felüdülés volt a rövid életű bajnai kormány. magyarország nagy szerencsétlensége, hogy nem neki van kétharmada. medgyesire és gyurcsányra kár szót vesztegetni, nekik nem volt mozgásterük.

Bergeroth 2011.10.02. 15:57:24

Ezeknél a 19. században élő, erőszakkal az emberekre szabályrendszereket kényszerítő, demokrácia és emberi jog ellenes, illetve a csak és kizárólag a pénzben és a profitban gondolkodó bolsevik bandánál (igen, a fidesz zrt.-ről beszélek), bármi jobb. Bármi!

yoda-jedi 2011.10.02. 15:59:14

@Bergeroth: igen. pontosan az ilyen gondolatokra alapozva hozta létre (de minimum zsarolja és kézben tartja) a fides a lempet, a jobbikot, a "szolidaritást" de ha akarod csinálnak neked mást is... hogy tugyon az is választani aki őket nem szereti...

concret 2011.10.02. 16:00:55

@jjulie:

eleinte kicsit közönségesnek találtalak.

pedig csak tapasztalatlan vagyok.

pontos, feszes leírás, lényeglátás.

előbb-utóbb megint be leszel panaszolva...

xsasha 2011.10.02. 16:04:50

@Bergeroth:
Nyugodtan költözz át Romániába, és élvezd a jobbat.

tölgyes 2011.10.02. 16:06:43

@jjulie: Bizony ez érinti az állam intzéményeket, az idő előtti nyugdíjasokat..Ha egy USA nem engedheti meg magának ennyi nem dolgozó eltartását, akkor ezt az ország se fogja bírni.
Nem lehet egyszerre kint és bent egeret fogni...Le kell építeni a közmédiát, az államigazgatást, a politikát, az idő előtti nyugdíjasokat..:( Még ha ez Önnek fáj is.(

=nessuno= 2011.10.02. 16:09:18

A hitelesség lenne ma talán a legfontosabb. Szerintem népszerűségük ennek köszönhető sok régi szakszervezeti vezetővel szemben. Kitartást nekik.:)

jjulie 2011.10.02. 16:10:00

@concret:

volt idő, amikor vettem a fáradtságot és hosszabb értelmes beszélgetésekbe próbáltam belemenni, mint ahogy te ma itt teszed

ma már egyből lövök

sajnos az orbánnak nem volt más fegyvere, minthogy elhitesse csekélyképességű tömeggel, hogy a véleményszabadság és az ahhoz való egyenlő jog, a vélemények egyenlő értékét jelenti, és hogy pusztán attól értékes valaki véleménye, hogy van, valamint rászoktatott egy arra érzékeny tömeget, hogy az övéhez hasonló értelmetlen beszédet használjon

és millió példát szolgáltatott az értelmetlen beszédre az önnön száját használva, majd a szóvivőket rendszeresítve, mára az az érzet hatalmasodott el, hogy rendjén van ez így

nyünyüge 2011.10.02. 16:11:43

Ez már a vicc kategória:

Gyurcsány Ferenc 2005-ben már tudott arról, hogy a devizahitelezés gyakorlata súlyos károkat okozhat Magyarországnak - jelentette ki a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában Papcsák Ferenc.

Emberek, 2011 van, a Fidesz 2006 óta a spájzban volt.

www.fidesz.hu/index.php?Cikk=172892

tölgyes 2011.10.02. 16:13:31

@jjulie: Ezt az SZDSZ és a demokratikus ellenzék hírdette majd hitette el még akkor, amikor Orbán nem játszott szerepet a magyar közéletben.

tölgyes 2011.10.02. 16:14:33

@nyünyüge: Azért tudott róla, mert a svájci nemzeti bank levélben írta meg és jutatta el hozzá..:)

concret 2011.10.02. 16:15:47

@yoda-jedi:

Új világ sosem lesz, mindig minden az előzőnek a folytatása.

Tavaly megpróbálták eladni, hogy új világot hoztak nekünk - balsaiistvánokkal, salamonlászlókkal, lezsáksándorokkal, etc....

Maga az új középkor.

Most meg zabszem se fér beléjük: ráéreztek, lesz az övéknél is újabb világ. Az se lesz vadonatúj, de ennél lehetne jobb.

jjulie 2011.10.02. 16:17:08

@tölgyes:

igen a politikai alapon való tisztigatás amit a te feljebb struktúrális reformnak neveztés sok helyen működik, kívánom neked, hogy találkozz egy sötét hegyen pár emberrel, akik nem fogják mérlegelni, mit engedhetnek meg veled szemben, menddig mehetnek el veled szemben

nem tudod mit beszélsz

Bergeroth 2011.10.02. 16:23:36

@xsasha:
Más ország nem is létezik igaz, csak Románia? Istenem, ha a sötétség és a csőlátás fájna, az ország cirka 70%-a egész nap üvöltene.
Leülhet, egyes.

megszűnt 2011.10.02. 16:30:42

@xsasha:

"Mi a problémád az evolúcióval? "

Nincs egy platformon a hittel. Csak ennyi, de ezt vagy ötven formában tudattam Véled.:)

jjulie 2011.10.02. 16:31:47

tudja valaki, mi a fenébe bízott az orbán, hogy elvállalta ezt tavaly?

miben bízhatott, ha valaki, neki tudnia kellett, hogy mennyire megoldhatatlan helyzetbe került, azon túl hogy szembe kell mennie saját múltjával, könyörgöm fidesznyikek valaki árulja már el, miben bízhatott az orbán?

vagy már tavaly is tudta, hogy ez nem fog menni?

jjulie 2011.10.02. 16:36:20

@tölgyes:

az szdsz szoktatta rá a tömegeket az értelmetlen beszédre, még az orbán közéleti megjelenése előtt, pl, a kis jános, vagy ki, talán a kondrád györgy, részleteznéd egy kicsit?

yoda-jedi 2011.10.02. 16:36:39

@jjulie: OV és a fityisz terve ennyi volt mindössze...

1.§ megszerezni a kasszát
2.§ megtartani a kasszát... ameddig csak bírja...

mindenkit kivégzett, kicsinált, tönkretett... eggyel nem számolt...
a kassza üres...

a fid eszeseknek is csak most esik le a tantusz...
hittek, bíztak, türelemmel volt minden léhűtő farkas
(pl emlékezz minden fid eszes önkori 2006 óta drasztikusan eladósodik...
abban bíztak, hogy jön a PÉNZESŐ...)

eső az jött sz@reső... évekig nem fognak tudni kimosakodni belőle...

ha a zorbán pa(j)tás nagy stratéga lett volna akkor vár még 10-15év konszolidált normális "más a kormányfő" idősazkot hagyja az országot meggazdagodni és akkor fosztja ki...

de szerencsére a zorbán a 6alaom vágytól és a pénz től elvakult...

majomkutya 2011.10.02. 16:42:44

Azért szerintem párttá váláshoz-választáson induláshoz-parlamentbe jutáshoz ennél több dolog kell, az nem lesz ilyen egyszerű. Pl. akadályként látom, hogy nyilván itt is olyan heterogén (és sokféle pártpreferenciával és értékrenddel rendelkező) embertömegről van szó, ami egy ilyen folyamatot teljes egészében gyk. lehetetlenné tesz. Továbbá az új választási rendszer, a két frissen bekerült parlamenti párt szintén nem kedvez egy ilyen kísérletnek.
Egy szó, mint száz: szerintem nincs olyan komoly realitása a dolognak, mint ahogy azt TG leírja de majd meglátjuk.

concret 2011.10.02. 16:43:26

@xsasha:

Kedves Xsasha, Matolcsy nem reálmegfontolásból akarta felpörgetni a belső fogyasztást, keynesiánus elveit korábban is bőszen hangoztatta. Ez még nem bűn, csak ami a 30-as évek Nagy-Britanniájában és az akkori Egyesült Államokban nyerő ötlet volt (államilag támogatott belső kereslet generálta növekedés), meg a 60-as évek Nyugat-Európájában is bevált, az, bármennyire is szeretnénk, az ezredfordulós Magyarországon totál bukta (mellesleg most sehol sem működőképes).
A közgazdaságtan nem fizika, egy elmélet időnként hasznos, máskor meg használhatatlan. Nem a politikusi vonzalmakon múlik a siker.

Egy szám (2002-ig 60% alatt volt a GDP arányos államadósság) még nem mutat trendet. Írd le mondjuk 3 év adatát idősorban (2000., 2001., 2002.), az már függvényszerű lesz. Tudod ezt Te is, csak nem szereted látni. Nem illeszkedik a brosúrához.

Légy szíves ne nevezz engem implicite sem baloldalinak. Nem mintha az eleve értéktelen és szégyellnivaló lenne. Hazafias neveltetésem, tanáraim-iskolám szellemisége, másfél évtizedes munkaadói múltam és konzervatív liberális elveim alapján magam egyértelműen jobboldalinak tartom - más kérdés, mi a véleményem a jelenlegi hazai "létező jobboldalról". Nekem is van politikai-gondolkodó eszményem, bár csak emberi mértékkel tisztelem. Valaha az SZDSZ elnöke volt, aztán négy éven át a Fidesz országos listáról 2. helyen bejutott parlamenti képviselője. Politikusi pályája szemléletesen mutatja a magyar polgári jobboldal XX.század végi meghasonlását.

2011.10.02. 16:43:49

@tölgyes: "Nőnek a minisztériumok igazgatási kiadásai, 10%-kal több jut a pártoknak. Jól járnak az ügyészek, a büntetés-végrehajtás és a bíróságok, rosszul a honvédség, a vízügyesek, a civilek, a rendőrök."

Miről beszélsz? Struktúrális reform????

Fideszfan! (ez megalázó személyeskedéssé vált mostanra.)

2011.10.02. 16:53:05

@concret: "Hogy a magyar titkosszolgálatokat ne KGB-iskolás vezesse,"

Medgyessy és Matolcsy? III/II-es volt mindkettő. Egy országot vezettek/vezetnek.

xsasha 2011.10.02. 16:56:37

@Bergeroth:
Ugyan, ne osztogass már jegyeket. Gondolom a memóriád nem tart addig, hogy emlékezz, te mondtad, hogy ennél bármi jobb. Bármi.

concret 2011.10.02. 16:56:59

@Könnyen elkaptuk, uram!:

Konkrét példálózásra válaszoltam. Szerintem az elvek személytől és politikai oldaltól függetlenül érvényesítendőek.

Kár, hogy sosem született rá jogszabály. Mint tudjuk - és látjuk következményeit.

2011.10.02. 16:58:29

@xsasha: "Nem kellene Matolcsyra kenni azt, hogy az őt követő potentátok idióta populizmussal mindenkinek lakásvásárlást erőltettek, azoknak is, akik nem tehették meg, és ezzel ki is végezték a lakáspiacot, mert lehetetlen volt visszarendeződni ebből."

Valamiről lemaradtam? Matolcsy volt a pénzügyminiszter az első orbán kormány alatt?

Tudod, a forint támogatású lakáshitellel az a baj, hogy NEM ÉRT VÉGET a frankhitelek térnyerésével. Ma is fizeti az állam (azaz Te is) a rá eső részt, a támogatást. Ugyanis 25-30 évre vették fel!!!

samer 2011.10.02. 17:03:10

@igazi Lencsés István: Nem mindegy ez az ő szintje, de nem ide való vagy tévedek, én nem sértegetek senkit...

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2011.10.02. 17:04:09

@Letícia:
Drága Letícia!
Leborulok a jólinformáltságod előtt!
Egyébként, én lennék az első, aki tapsikolna örömében, ha Péter bácsi fejére felraknák a pápai tiarát. Bakócz bácsi óta ez minden magyar bíboros álma. Ráadásul, lehet, hogy precedenst teremtene.

samer 2011.10.02. 17:04:15

@yoda-jedi: és miből konszolidált volna?

yoda-jedi 2011.10.02. 17:04:54

@samer: bizalomból+tisztességből...

xsasha 2011.10.02. 17:06:50

@knausz:
Mármint hogy te nem tudod egy platformra hozni.
Nekem remekül megférnek egymás mellett.
Amellett, hogy az evolúció tény, bármikor megtekinthető mondjuk muslicákon.

Megjegyzem, valószínűleg nem ugyanazt értjük evolúciós elmélet alatt. Pedig ez segít betekinteni, hogyan is dolgozik az Isten. :-)

De sebaj, a zsidók is elég erősen fennakadtak már ilyesmin. Pl. ha a zsidók Isten kiválasztott népe, akkor hogy engedhette meg a Holokausztot? Mert ha Isten létezik, és megengedte, akkor valamit nagyon meg akart büntetni az Isten.

hegyilány 2011.10.02. 17:06:56

@jjulie:
Nos egy pillanatra megszakitom a politikai szálat.
Megkaptam az üzenetet.
Jó lenne, ha felhívnád a kommentelő társad figyelmét, hogy ne szórakozzon, mert kicsit kezd unalmassá válni.
Kösd le valami mással, hívjad kapálni" vagy foglalkozzon értelmesebb dologgal.
Remélem felfogtad miről beszélek.
Nem kérek reakciót, választ.
Nagyon köszönöm.

yoda-jedi 2011.10.02. 17:08:46

"Magyar vagyok beleszarok bármekkora is legyen Orbán szája"

varanus.blog.hu/2011/10/02/viktor_szolgank?

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2011.10.02. 17:09:01

@Kara kán:
Bocs! Úgy döntöttem, hogy ma, duzzogásként, semmi értelmeset nem írok semmilyen blogba, de ez az előző mégis becsusszant. :-)

xsasha 2011.10.02. 17:11:20

@Könnyen elkaptuk, uram!:
De Matolcsy volt. És mikor terjesztették ki a lakáshitelprogramot? Na ugye, hogy rémlik. És mikor kezdték el devizahitel alapon felvenni a lakáshiteleket? Ugye , hogy rémlik?

Nem értem, hogy mi a baj azzal, hogy az állam, és én is fizetem a rám eső részét a támogatásnak.

hegyilány 2011.10.02. 17:11:51

Csak tessék nyugodtan duzzogni. Azt hiszem azt még talán szabad. Még törvény sem tiltja.
:)))

2011.10.02. 17:12:58

@tölgyes:" Nőnek a minisztériumok igazgatási kiadásai, 10%-kal több jut a pártoknak. Jól járnak az ügyészek, a büntetés-végrehajtás és a bíróságok, rosszul a honvédség, a vízügyesek, a civilek, a rendőrök."

A fidesz- orbán elképzelése a karcsúbb államról.
Tehát, miről beszél, kedves uram? mit kell leépíteni???

Hazudnak éjjel, hazudnak nappal.

xsasha 2011.10.02. 17:17:29

"Magyarország „echte fasiszta állam”, a magyarok pedig ostobák; „a magyar fasizmus butaságra épül, ezért nagyon szilárd alapokon áll” – fogalmaz Bartus László, az Amerikai Népszava főszerkesztője legfrissebb cikkében, hozzátéve, „a rendőrség politikai megrendelésre dolgozik. Az ügyészség bárkit megvádol, akit akar, a kijelölt bírók pedig elítélik, akiket eléjük tesznek”. Szerinte a magyar társadalmat leginkább Kertész Ákos botrányos kijelentéseivel lehet leírni."

"JAMES LOUIS GARVIN (1868-1947) angol újságíró a trianoni békeparanccsal kapcsolatban írta 1925-ben:
"Valamennyi legyőzött nép közül a tehet­séges, felsőbbséges magyar népnek jutott a leggonoszabb sors." "

domonyi.aries.hu/velemenyek-rolunk-MAGyarokrol.html

bigapples 2011.10.02. 17:18:10

@concret: Bocsánat, de ez a vele készült interjúban szerepel (168 óra):

"Majd kérte, apjához hasonlóan ő is kint tanulhasson a Szovjetunióban. Két helyre is felvették: harckocsizó parancsnoknak és légvédelmi rakétásnak. Közben kiderült, hogy Magyarország három helyet kapott egy „speciális elit katonai iskolába”, ahol korábban magyarok soha nem tanulhattak."

Az iskola meg ezt írja saját magáról:

"1947 – 1951 – Lviv Military Political School, following the order of the Minister of Armed Forces of the USSR from September 4, 1947;
1951 – 1955 – Lviv courses on training political instructors for the Soviet Army, following the order of Military Minister of the USSR from June 5, 1951;
1955 – 1958 – Lviv courses of political instructors of the Soviet Army, under the directive of the General Staff of Ministry of Defense of the USSR from November 11, 1955;
1958 – 1962 – Military Political School of the Soviet Army (including courses on training political instructors for the Army), in accordance with the directive of the General Staff of the Armed Forces of the USSR from April 15, 1958;
1962 – 1967 – Higher Military Political School of the Soviet Army and Navy (including courses on training political instructors for the Army), under the resolution of Council of Ministers of the USSR №1166-497 from December 30, 1961;
1967 – 1975 – Lviv Higher Military Political School, by order of the minister of Defense of the USSR from June 15, 1967; in 1975 – awarded with the Order of the Red Star, by the Order of the Presidium of the Supreme Council of the USSR from April 30, 1975;
1975 – 1991 – Lviv “Order of the Red Star” Higher Military Political School. "

Számomra úgy tűnik, hogy nem "átlagos" katonai akadémia volt, hanem politikai tiszteket képeztek. Nem akarok sejtetni semmit, számomra olyan zavaró ez a múlt, mint egy KGB akadémia.
Nyilván, ha olyan pozícióba kerül, akkor a megfelelő szolgálatok megvizsgálják a hátterét.

2011.10.02. 17:21:04

@xsasha: "Mert ha Isten létezik, és megengedte, akkor valamit nagyon meg akart büntetni az Isten. "

De az isten miért büntetne? Hiszen mindenható! Tud hatni egy általa teremtett világra, nem?

2011.10.02. 17:23:46

@xsasha: baj, ha nem érted!

Ez adja a költségvetési hiány 3%-át

concret 2011.10.02. 17:25:24

@xsasha: a pénzügyminiszter Varga Mihály volt, Matolcsy gazdasági miniszter volt (akkor ezek még külön működtek).

A baj a kamattámogatású forinthitelekkel, hogy évtizedekre szóló ún. flow költséget-kötelezettségvállalást jelentenek a költségvetésnek és ezáltal az adófizetőknek - szemben az egyszeri (stock) élénkítési költségekkel (pl egyszeri támogatás, rövid időre szóló adókedvezmények, stb.)

Az eredeti vágyak szerint a felpörgött építőipar maga kitermelte volna a kamattámogatási összegét. A felpörgés befuccsolt, a teher maradt. Ez a baj mindössze.

hegyilány 2011.10.02. 17:26:30

Horváth Csaba szolidáris Gyurcsánnyal, de tüntetni nem megy"

A párt budapesti elnöke vasárnapi sajtótájékoztatóján elmondta: mindig szolidáris volt Gyurcsány Ferenccel, az általa vezetett kormány és országgyűlési többség tette a dolgát.

Szavai szerint közösséget kell vállalni minden jó és minden rossz döntésért. „Ebben az értelemben szolidáris vagyok" - fogalmazott.

A fővárosi szocialista frakcióvezető álláspontja szerint az, ami Gyurcsány Ferenccel szemben történik, „egy koncepciós eljárás része", és célja, hogy Orbán Viktor legnagyobb riválisát morálisan megsemmisítsék."

Ez utolsó mondat magáért beszél?
A kialakult gazdasági, politikai helyzethez" ez már csak hab a tortán?

hoplita 2011.10.02. 17:27:29

@jjulie:
Á, dehogy, inkább anyádba hugyozzanak, kár lenne azé' a szép ződ gyepér'.

hoplita 2011.10.02. 17:29:04

@rajaram:
'....én 20 évig éltem németországban...'

Faszé' kell neked hazajönni, oszt itt ugatni.:(

A bóvli kormány most már a lottóval is csal!! 2011.10.02. 17:31:42

Ez a kormány egyértelműen megbukott, csak idő kérdése meddig húzza.
Arra kérek mindenkit ne törjön zúzzon, ne gyújtsa fel a TV székházat, ne kössön el tankot mint a fideszes csőcselék tette anno.

Ezek már rosszabbak mint a szocik voltak.
Orbán banda takarodj!

Éljen a Szolidaritási MOzgalom!

hoplita 2011.10.02. 17:32:09

@concret:
Teccik?

Akkor talán húzzatok farszíjat.

xsasha 2011.10.02. 17:33:38

@concret:
Miért akarod te megmondani, miért pörgette fel a belső piacokat Matolcsy? Nyilván Orbán meg Matolcsy hazudott... Ez nagyon fárasztó.

A belső kereslet generálta gazdaságbővülés természetesen működik. Két feltétele van: a társadalom ne rettegjen fogyasztani, és a fizetési mérleg egyensúlyban maradjon. A lakáspiac ezért volt sikertörténet, mert valós igényeket elégített ki, és nem is szállt vele el az import.

Mikor neveztelek én téged baloldalinak? Miután elmondtad, hogy mi volt az a lényegi rész, amit kihagytam a hozzászólásodból, erre is szívesen meghallgatom a válaszodat.

Nem értem, miféle trendet erőltetsz. Van egy maastrichti kritérium, aminek teljesítése a feltétele az euró bevezetésének, és amit egészségesnek tart a monetáris unió. A Fidesz 53%-ig csökkentette az államadósságot, majd visszaengedte az 57%-os szintig, ami megfelel az európai ajánlásoknak.
Persze lehet trendnek nevezni, hogy valaki elindult a járdán a füves rész felé, és ezzel magyarázni, hogy a tilos tábla ellenére a másik meg begázolt a gyepre. Csak épp hiteltelen. Konkrétan hazugság és hamisítás.

xsasha 2011.10.02. 17:35:41

@Könnyen elkaptuk, uram!:
A Bibliát ismerve előtte is büntetésekkel hatott.

samer 2011.10.02. 17:37:25

@yoda-jedi: és az anyagi fedezete, mi lett volna...

concret 2011.10.02. 17:38:57

@bigapples:

Az utolsó mondattal tökéletesen egyetértek.

Ha tényleg direkt kommunista-képzőbe járt, elég kevéssé érezte meg az idők szelét :))

Nekem ugyanis ez a "politikai tiszt" kategória kicsit képlékeny. Mert az első kommün idején pl Lukács György még élet-halál ura komisszár volt, akár a neki alárendelt egység katonai parancsnokát is lelőhette.
'79-ben, amikor baka voltam, a század pk pol.h. (hogy stílszerű rövidítésekkel fogalmazzak) simán az első szakasz parancsnoka volt, aki a század pk-hoz hasonlóan szintén főiskolát végzett tiszt, hadnagy volt, és nem altiszt, mint a sorban utána állók. Politikai tevékenysége, speciális hatalma semmi sem volt. Nem tudom, miért akart lenni valaki a 80-as évek végén "speciális politikai tiszt", ami addigra kiüresedett kategória lett.

yoda-jedi 2011.10.02. 17:39:50

@samer: bizalom+ tisztesség= aranyat ér... ezért deficites zorbán... neki nincs

xsasha 2011.10.02. 17:41:51

@Könnyen elkaptuk, uram!:
Ez miért gond? Az államháztartási hiány 50%-át a munkanélküli segélyek teszik ki, a felsőoktatás finanszírozása meg majdnem a 20%-át.

samer 2011.10.02. 17:45:44

@yoda-jedi: Mint ahogy pénze se volt az országnak, Bajnai miből pattogott? Az IMF hitelből, és azt is ennek a kormánynak kell visszafizetni...

samer 2011.10.02. 17:47:07

megnéztem a videót és azzal nem tudok szolidáris lenni, akiket a Gyurcsány támogat, meg még láttuk kik...
A moszkoviták meg menjenek Moszkvába, vagy onnan jöttek...

graycivil 2011.10.02. 17:47:41

"Rétvári harminc év börtönt remél Gyurcsánynak

„„Miután Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke a Nemzeti Fórum Kölcsey Körének tegnap esti konferenciáján feltette a kérdést, vajon hol tart majd Magyarország 30 év múlva, Rétvári Bence, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium államtitkára így kezdte felszólalását: Azt nem tudjuk ugyan, hogy mi hol leszünk, de reméljük, hogy Gyurcsány Ferencről úgy beszélnek majd akkor, hogy most szabadult éppen. (Nevető közönség.)”"

galamus.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=92982:retvari-harminc-ev-boertoent-remel-gyurcsanynak&catid=71:a-napi-apro&Itemid=109

Remélem Orbán és Rétvári is legalább 100 évig éljen - börtönben! Ezek tényleg megőrültek!

yoda-jedi 2011.10.02. 17:48:37

@samer: a lóf@szt a kormánynak... NEKED kell visszafizetned...
mind a cocilibsi elQrt 18 billiót+ az egyév alatt el Qrt még többet...

te fizecc !!!

xsasha 2011.10.02. 17:50:26

@concret:
És arról Matolcsy tehet, hogy idióták kezébe került a kormány? Tehet arról, hogy jóléti rendszerváltást hirdettek, és felelőtlenül hagyták elszállni a lakáshitelezést, ahelyett, hogy a pénzpiacok felpörgését kihasználva az export felé irányították volna a gazdaságot? Azért ez elég erős, nem gondolod?