Facebook oldaldoboz

Olvasottság

A blog indulása óta: 16'157'242 lapletöltés (2020.12.28.)

A legerősebb nap: 188'742 lapletöltés (2010.04.11.)

A lakott sziget

Vélemények

"Igazán elkeserítőnek és érthetetlennek ezt a tudatlanságnak tűnő, vagy annak álcázott, de inkább elszánt képmutatást tartom, amivel magasan képzett értelmiségiek igyekeznek kibújni a felelősség alól." (Mészáros Tamás)

 

"A sértésen túl Török valóban nem ért velem egyet, és mint ilyen persze választ igényelne, ha lennének írásában komolyan vehető szubsztantív érvek." (Halmai Gábor)

 

"Alapvetően érti félre a politikai elemzés tudományát, nagyvonalúan eltekint az eszmék, a politikai gondolatok, a megvalósult tényálladékok jelentőségétől, nem kevesebbtől tehát, mint a politikai cselekvés esszenciájától, így kizárólag formális, technokrata érveléssel legitimálja a kormánypárt ténykedését." (Seres László)

 

"Török Gábor blogpolitológus azon megállapítása, hogy a Fidesz október elején elért a csúcsra, amely után nem sok minden meghódítandó cél marad, a szokásos semmitmondás és elemzői felületesség terméke volt." (Békés Márton)

 

"A hatalom elzárkózása ma már olyannyira nyilvánvaló, hogy a kormány egynémely támogatójának is csípi a szemét, sőt még az Orbán-rezsim „törekvései” iránt feltűnő megértést mutató Török Gábor politológust is felébresztette eddigi magabiztos szunyókálásából." (Zádori Zsolt)

 

"Török, aki az értéksemlegesség jegyében erősen hajlik arra, hogy a politikát döntően hatékonysági szempontból elemezze (ahogy egy kritikusa nem finomkodva megjegyezte: az ő elemzései kb. olyanok, mintha a harmincas évek Németországában azt mondta volna valaki: Hitler ügyesen tematizálja a politikát a zsidókérdés napirendre tűzésével)." (Pető Iván)

 

"A magyar tudásról mint kurrens termékről meg mindent elmond, hogy még Török Gábornak is van diplomája." (Hont András)

 

"Török Gábornak például nagyon jót tett volna, hogyha mélyebben elsüllyed (sic!) mondjuk a magyar alkotmányjogban, és akkor, abban az esetben az elemzései, hogy is mondjam, a felszínességnek kevésbé mutatják a tüneteit." (Hont András)

 

"Ha egy kormánynak az a feladata, hogy megmentse az emberek nyugdíját, akkor nem blogoló politológusok véleményét kell előzetesen kalkulálnia." (Szijjártó Péter)

 

"Török szerint az a politikus viselkedik demokratikusan, aki nem törődik mások véleményével, aki nem akar önkritikusan gondolkodni, és aki képtelen felismerni, hogy zsákutcában van, és végre vissza kellene fordulnia." (Krémer Ferenc)

 

"Egyedül Török Gábor politológus gondolja azt, hogy a Fideszt a jó szándék vezeti, csupán politikai vaksága miatt rohan teljes erejéből a falnak." (Bartus László)

 

"Elolvastam ma Török Gábortól Piroslapig valamennyi blogbejegyzést a készülő új Alkotmányról. Homály, indulat. Mélyéről párolog a bögre. Nagyon." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor megkerüli a problémát." (Lánczi András)

 

"Lárifári." (Gyurcsány Ferenc)

 

"Török Gábor minimum téved." (Mráz Ágoston Sámuel)

 

"Török wasn't looking at the speech from the outside but from the inside. Almost as if he had been the speech writer of Viktor Orbán." (Eva S. Balogh)

 

"A Török Gábor-féle, lazának tekinthető, minden jöhet típusú hozzáállással szemben én a gyakorlatban is jól levezethető, szigorú megközelítésben látom a szélsőségekkel szembeni harc esetleges sikerét" (Somogyi Zoltán)

 

"Török Gábor csak egy a kollaboránsok közül" (Krémer Ferenc)

 

"Naná, hiszen a törökgáborok döntik majd el, hogy a cáfolat hitelt érdemlő volt-e" (Lánczos Vera)

  

"Az ezerkezű sms cézár kiismeréséhez azonban nem elégséges Török Gábor köpönyegébe bújni, és úgy előadni a nyilvánvalót, mintha annak bármilyen tudományos értéke volna." (Puzsér Róbert

 

"Régóta figyelem Török Gábor politológusi tevékenységét, és egyre erősödik bennem a viszolygás." (Andor Mihály)

 

"Nos, ha a seggnyalás és a helyezkedés olimpiai szám lenne, most indíthatnánk egy potenciális dobogóst: Török Gábor politikai szakértõt, korábban szabadúszó értelmiségit, ma már inkább Jobbik közeli tanácsadót." (G. Fodor Gábor)

 

"Énszerintem nem jó, ha egy politikai elemző nem elemez. Ez ugyanis benne van a munkakörében, elvileg. Ami pedig nincs benne, az a sunyi hatalombarát cinizmus, a távolságtartás félreértése, az apolitikus elkenés, az alapvető problémák tudomásul nem vétele, az állandó megfelelési kényszer. Ehhez a teljesítményhez képest még a Nézőpont is elemző műhely." (Seres László)

 

"Török Gábor (...) arról lett híres, hogy az összevissza beszélést az egyrészt, másrészt” fordulatokkal marketingeli értelmesnek tűnő gondolatmenetté." (Vizvári Soma)

 

"Nagyszerű Békemenet volt, vidám, erőt adó, lelkesítő! És nincs annál nagyobb elismerés, mint amikor Török Gábor egy ekkora siker kapcsán a kampány dinamikájáról hohmecol. Ennyi." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor évek óta azt a játékot játssza a nyilvánosságban, hogy a "függetlenobjektív" elemző szerepében a Jobbik szekerét tolja, de nyíltan soha nem merte bevallani, hogy a Simicska-párt tanácsadója és Vona személyes spindoctora."  (Vizvári Soma)

 

"Az utóbbi időben megfigyeltem: számos sajtószerv rendszeresen beszámol róla, hogy Török Gábor – akiről én sose hallottam tavalyig, és aki sokak szerint politikai elemző – éppen mit gondol. Török Gábor elképesztően nagy rajongótáborral (nem olvasótáborral, hiszen ő nem ír) rendelkezik, és – mint ilyen – fölhívja magára a társadalombírálat figyelmét, hiszen az egyik leghatásosabb közszereplő." (Tamás Gáspár Miklós)

 

"Érdekes módon Török Gábort sosem izgatták a külföldön zajló események. Úgy is mondhatnánk, hogy politikai farkasvakságban szenved (...). (Lánczi Tamás)

 

"Török Gábor nem független politikai elemző, hanem jobbikos propagandista." (Kubatov Gábor)

 

"A sokat sejtető semmitmondását könnyű kézzel gyurcsányista agitációra váltó egykori politológus oly kellemetlenül nyalizik, mintha feledtetni akarná azt a zavarba ejtő tényt, hogy „független” elemző létére Csányi Sándor szárnysegédjeként az MLSZ elnökségében foglal helyet, s így személyében a magyarok az Orbán-rendszer futballbirodalmának egyik befolyásos főurát tisztelhetik." (Puzsér Róbert)

 

"Ugyanis Független Szakértőink Legjéről köztudott, hogy nem beszélni angol" (Megadja Gábor)

 

Az 5 legnépszerűbb

  1. 508. Miért nyert (ennyire) a Fidesz? 2014. április 07. 09:18A tegnapi választást a Fidesz a világ minden választási rendszerében megnyerte volna. Nagyon komoly többsége lenne a korábbi magyar rendszerben is, és a tisztán arányos rendszereket leszámítva minden...
  2. 2018/9 Miért nyert (ennyire) a Fidesz? 2. 2018. április 09. 02:03A politikai számítás tehát szinte hibátlanul bevált – írtam négy évvel ezelőtt a Miért nyert (ennyire) a Fidesz? című blogbejegyzésben. Most ennél többet kell állítanom: a Fidesz ugyanis nagyobb...
  3. 2018/8 Választási előrejelzés 2018. április 05. 10:02Az előző bejegyzésben megindokoltam, hogy az áprilisi választás előtt miért nem lehet igazán komolyan vehető előrejelzést készíteni. Ebben az írásban nem ismétlem meg ezeket az érveket, és nem...
  4. 514. A tét 2014. december 04. 02:11Orbán Viktor természetesen nem újfasiszta és nem is diktátor. Az elkötelezett antikommunista, konzervatív és korábban a magyar jobboldallal kifejezetten jó viszonyt ápoló republikánus amerikai...
  5. 510. Mindenki lehet kőműves 2014. szeptember 26. 00:40Régóta nem jelentkeztem elemzéssel. S ez sem igazán az lesz. Van azonban valami, ami foglalkoztat. Semmi eget rengető, de nekem azért fontos. Egy ideje már kerestem hozzá a hangot, a formát. Ez...

Korábbi bejegyzések

Címkék

1904 (1) 1912 (1) 1956 (1) 1989 (2) 1990 (2) 1991 (1) 1994 (6) 1994 1998 (1) 1998 (5) 2002 (2) 2004 (1) 2005 (2) 2006 (2) 2007 (1) 2008 (1) 2009 (1) 2010 (3) 2012 (2) 2014 (2) 2014-es parlamenti választás (1) 2014-es választás (1) 29 lépés (1) 4k! (1) 56 nap (1) 800 (1) adatbázis (2) áder jános (9) adócsökkentés (3) adóemelés (1) adópolitika (1) afganisztán (1) ágh attila (5) ajánlószelvény (1) ajánlószelvények (14) akadémia (1) akarat (1) akció (1) aláírás (1) alakuló ülés (3) alapkérdés (1) alaptörvény (1) albertirsa (1) álesemény (1) alkalmazkodás (1) alkotás (4) alkotmány (22) alkotmánybírók (1) alkotmánybíróság (14) alkotmányellenes (1) alkotmánymódosítás (13) alkotmányozás (13) állam (2) államadósság (1) államcsőd (1) államfő (16) államháztartás (1) állami pénz (1) állami számvevőszék (2) állampárt (1) álláspont (1) alsóörsi gyilkosság (1) általános vita (1) alternatíva (3) Ángyán József (1) antidemokratikus (1) antipolitika (1) antiszemitizmus (1) antitézis (1) anti establishment (3) apátia (1) arányosság (4) arend (1) arend lijphart (1) árfolyam (1) árok kornél (1) árvíz (1) aszófő (1) átértelmezés (1) átláthatóság (1) átmenet (1) augusztus 20 (1) Azerbajdzsán (2) b. nagy lászló (1) baja (1) bajnai gordon (15) Bajnai Gordon (2) balogh andrás (3) Balogh József (1) balog zoltán (1) baloldal (17) baloldali (1) baloldali körzetek (3) baló györgy (2) balsai istván (3) bálványos (1) bánó andrás (1) barroso (3) bauer tamás (2) befolyásolás (1) beiktatás (1) belháború (1) belharc (1) belső konfliktus (1) bencsik andrás (1) Benetton-kampány (1) Beppe Grillo (1) beszéd (4) beszédolvasás tilalma (1) bihari mihály (3) bíróság (2) bizalmatlanság (1) bizalom (2) bizonytalanok (2) bizottságok (2) bkv (5) blog (3) blokád (1) bod péter ákos (1) bogdan góralczyk (1) bohács zsolt (1) bőhm andrás (1) bojkott (1) bokros lajos (10) borkai zsolt (1) borókai gábor (1) boross péter (1) borsod (1) botka lászló (6) botrány (7) bozóki andrás (1) brüsszel (2) budapest (7) budapest7 (1) budapesti olajfa (1) bukás (1) bukási spirál (4) buldózer (1) bulgária (1) bulvár (3) ByeAlex (1) célok (1) centrális erőtér (4) centrális pártrendszer (2) centralizáció (1) centrista (2) centrumpárt (1) cieger andrás (1) cigánybűnözés (1) cigányság (2) cinizmus (1) civil mozgalom (3) corvinus (1) család (1) csalódás (3) csapatkivonás (1) csapda (1) csehország (2) cselekvés (1) csépe béla (1) csermely péter (1) cser palkovics andrás (1) csigó péter (1) csodavárás (1) csomag (1) csúcsminisztériumok (2) csurka istván (2) czuczi mihály (1) daher pierre (1) daniel boorstin (1) dan nimmo (1) dávid ibolya (2) debreczeni józsef (3) demagógia (1) demokrácia (5) demokratikus centrum (1) demokratikus koalíció (2) démonizálás (1) demonstráció (1) demszky gábor (2) dessewffy tibor (1) deutsch tamás (1) devizahitelesek (1) de gaulle (1) dhondt (1) diáktüntetések (1) diktátor (2) diktatúra (4) dinamika (2) diplomácia (2) dk (1) döntés (1) duális erőtér (1) duna tv (1) dúró dóra (1) Duverger (1) economist (1) edelény (1) éden hotel (1) egyéni választókerület (2) egyéni választókerületek (24) egykulcsos adó (5) egypárti kormány (1) együtt (1) együttműködés (3) együtt 2014 (2) egy a tábor egy a zászló (2) elek istván (2) elemzés (4) élet és irodalom (1) elfordulás (1) elhatárolódás (1) elitváltás (1) ellenakarat (1) ellenerő (2) ellenfél (1) ellensúly (2) ellenzék (17) elnökjelölt (1) elnökválasztás (6) előrehozott választás (7) előrejelzés (5) előválasztás (6) előzetes regisztráció (3) elrugaszkodás éve (1) első forduló (1) elszámolás (1) elszámoltatás (2) elv (2) elveszett szavazat (1) elvtelenség (1) ep választás 2009 (3) érdek (9) erkölcs (1) erő (1) erőforrások (1) erőpolitika (3) erőszakosság (1) erőtér (1) erózió (1) értékelés (3) értelmezés (2) érv (1) érvek (2) érvrendszer (1) esélyek (5) esettanulmány (1) eszközök (1) eu (3) európai parlament (1) európai parlamenti választás 2014 (1) európai unió (2) évértékelő (2) évértékelő beszéd (4) facebook (2) falunap (1) fék (1) fékek és ellensúlyok (1) felcsút (2) félelem (1) félelnöki rendszer (2) felelős (3) felelősség (2) felelős döntés (1) felező válság (2) felhatalmazás (3) feliratkozás (1) felkérés (1) fellegi tamás (2) felsőoktatás (2) fiatal politikusok (1) Fidesz (2) fidesz (130) fidesz jobbik viszony (13) fidesz kdnp (1) fidesz mdf koalíció (3) fidesz mszp viszony (1) fkgp (2) foci Eb (1) fodor gábor (2) földesi szabó lászló (1) földtörvény (2) főpolgármester (3) főpolgármester jelölt (1) forgatókönyv (1) forgatókönyvek (5) forint (1) forradalom (4) forró ősz (1) forsense (1) frakcióalakítás (1) frakciófegyelem (1) franka tibor (1) frei tamás (1) fricz tamás (2) friderikusz sándor (1) frizbi (1) függetlenség (1) független jelölt (1) fűrész gábor (1) g. fodor gábor (3) gallai sándor (1) gallup (3) garancia (1) gát (1) gátlástalanság (4) gazdaság (5) gazdasági növekedés (1) gazdasági válság (1) gazdaságpolitika (6) GDP (1) gerbeaud liberalizmus (1) gergényi péter (1) gesztus (1) giró-szász andrás (1) giró szász andrás (9) goldenblog (1) göncz árpád (2) gondolatmankó (4) Goodfriend (1) google pártfigyelő (1) görög válság (1) granasztói györgy (1) gulyás gergely (1) gúr nándor (1) guvernamentalista felfogás (1) gy. németh erzsébet (1) gyarmat (1) gyávaság (1) gyenesei istván (1) gyöngyöspata (2) győzelmi stratégia (1) győztes (1) győzteshez húzás (2) gyűjtőpárt (2) gyurcsány ferenc (49) Gyurcsány Ferenc (1) habonyizmus (1) habony árpád (2) Habony Árpád (1) hack péter (1) hagenbach bischoff (1) hagyó miklós (3) hajdú péter (1) halasi endre (1) halmai gábor (2) harc (1) harmadik köztársaság (3) harrach péter (2) hasznos szavazat (1) haszon (1) haszonmaximalizáció (1) hatalmi harc (2) hatalmi kormányzás (2) hatalmi logika (1) hatalom (6) hatalomgyakorlás (1) hatalomkoncentráció (1) határon túli magyarok (1) hatékonyság (1) hatpárti vita (1) háttér (1) háttérvilág (1) havasiné orbán mária (1) hazaszeretet (1) házelnök (1) házmester (1) hegedűs lorántné (1) helyi politika (1) heti válasz (1) Heti Válasz (1) heves (1) híd (1) hideg polgárháború (2) hírblog (1) hír tv (1) hisztéria (1) hit (1) hitel (4) hitelesség (27) hitelszerződés (1) hiteltelenség (1) hit gyülekezete (1) Hódmezővásárhely (2) hoffmann rózsa (2) horn gyula (4) horn orbán vita (1) horthy miklós (1) horváth aladár (1) Horváth András (1) horváth csaba (3) horvátország (1) house of cards (1) hozzáértés (1) húsvét (3) identitás (2) ideológiai kulturális (1) ideologikus (1) időhúzás (1) időközi választás (3) időzítés (1) igazság (1) igazságszolgáltatás (2) ígéret (2) ígéretek (1) illékonyság (1) illiberális demokrácia (2) illúzió (1) imázs (2) imf (12) információ (2) ingatlanadó (1) inkubátor (1) inkumbencia (1) inkumbens hatás (1) instabilitás (1) internet (1) intézet (1) intézmények (2) ipsos (2) irak (1) irány (1) irracionalitás (1) isaura effektus (1) james carville (1) james combs (1) jász nagykun (1) javaslat (1) jávor benedek (3) Jávor Benedek (1) jegybank (1) jelkép (1) jelölés (1) jelöltállítás (3) Jobbik (1) jobbik (76) jobboldal (10) jobboldali (2) jobboldali kétpártrendszer (1) jogállam (1) jogállamiság (1) jóléti állam (1) jóléti rendszerváltás (1) jövő (3) jövőkép (1) juhász ferenc (1) juhász oszkár (1) káli sándor (1) kampány (11) kampánycsend (1) kampánytéma (1) kampánytsratégia (1) kapituláció (1) Karácsony Gergely (1) karácsony gergely (3) karakter (2) karakter (ön)gyilkosság (1) karantén (2) karizma (2) katasztrófa (1) katolikus egyház (1) katona (1) katonai szerepvállalás (1) katona béla (1) katona kálmán (1) kaufer virág (1) kdnp (10) keller lászló (1) kényszerpálya (1) képviseleti demokrácia (1) képviselő (2) képviselői eskü (1) kerekasztal (1) kerekasztal tárgyalások (1) kerék bárczy szabolcs (2) keretezés (1) kéri lászló (1) kétfarkú kutya párt (1) kétfejű ellenzék (1) kétharmad (26) kétharmados törvények (1) kétkamarás parlament (1) kétpártrendszer (2) kettős állampolgárság (3) kettős beszéd (2) kettős mérce (2) kiábrándulás (1) kiadácsökkentés (1) kiadáscsökkentés (1) kihelyezett kormányülés (1) kína (1) kirekesztés (2) kisebb parlament (1) kísérlet (1) kispártiság (1) kiss péter (1) kiss viktor (1) kis pártok (3) kitartás (1) kitiltás (1) kitiltási botrány (1) kitta gergely (1) kiválás (1) klein ödön (1) koalíció (1) koalíciós vita (1) kóczián péter (1) kognitív disszonancia (1) kóka jános (2) Kolláth György (1) kolontár (1) költségvetés (6) költségvetési tanács (1) kommunikáció (15) kommunikációs (1) kommunikációs hiba (1) kommunikációs paradigma (1) kommunista (1) kompetencia (4) konferencia (1) konfliktus (3) kongresszus (1) konrád györgy (1) konstruktív bizalmatlansági indítvány (1) konszolidáció (4) konszolidált gazdaság (1) kónya péter (1) konzervatív liberális (3) koordinált indulás (2) kordonbontás (1) kormány (2) kormányalakítás (8) kormányfő (2) kormányfő csere (1) kormánypárt (1) kormányprogram (4) kormányszóvivő (1) kormányzás (1) kormányzati teljesítmény (2) kormány ellenzék (1) körmend (1) körösényi andrás (2) korrekció (2) korrupció (8) korzenszky richárd (1) kósa lajos (4) kötcsei beszéd (1) kovács árpád (1) kovács lászló (2) kövér lászló (11) következetesség (2) következmény (2) közbiztonság (1) közgép (2) közhangulat (1) közjog (1) közlekedés (2) közösségi média (1) közös jelöltállítás (1) közös lista (3) közpénz (1) közszolgálati televízió (1) köztársasági elnök (3) közvélemény-kutatás (9) közvélemény kutatás (15) közvélemény kutatások (1) közvetlen elérés (1) kremlinológia (1) krizsó szilvia (1) kronen zeitung (1) kubatov gábor (2) kudarc (3) kukorelly endre (1) külpolitika (1) kultúrharc (1) kultusz (1) kumin ferenc (1) kuncze gábor (4) kurzusépítés (1) küszöb (1) kvázi kétpártrendszer (3) l. simon lászló (1) labdarúgás (2) lak (1) lakner zoltán (1) lakoff (1) lamperth mónika (2) lánczi andrás (3) lánczi tamás (1) lánczos vera (1) láthatósági küszöb (3) látogatás (1) latorcai jános (1) latorczai jános (1) lázár jános (23) legalitás (1) legenda (1) legfelsőbb bíróság (1) legitimáció (2) legitimitás (4) leminősítés (1) lemondás (7) lendvai ildikó (5) lengyelország (3) lengyel lászló (2) lengyel minta (1) lengyel választások (1) lettország (2) levél (1) liberális (3) liberalizmus (1) lijphart (1) lista (1) litvánia (1) lmp (69) lmp jobbik csalodas ketpartrendszer uj jobboldal uj baloldal (1) logika (1) lojalitás (1) loppert dániel (1) lottóötös (1) luther (1) machiavelli (1) mádi lászló (2) mádl ferenc (4) magánnyugdíjpénztár (2) magánnyugdíjpénztárak (5) magyar (1) magyar bálint (1) magyar demokratikus charta (1) magyar liberalizmus (1) magyar narancs (1) magyar nemzet (4) magyar olajfa (3) majális (1) makay zsolt (1) makó (1) mandátum (1) mandiner (1) manipuláció (1) március 15 (2) Márki-Zay Péter (1) második forduló (6) második hely (1) matolcsy györgy (10) max weber (1) McCain (1) mdf (49) mdf szdsz (1) mdnp (2) meciar (1) mécs imre (1) medgyessy péter (4) média (7) medián (9) median (1) médiatörvény (2) media hungary (2) megállapodás (4) megbízás (1) meglepetés (2) megoldás (2) megszorítás (7) megújítás (1) megújulás (2) megyei jogú (1) menekültkérdés (1) mensa hungariqa (1) mérsékelt jobboldal (1) Mesterházy Attila (3) mesterházy attila (34) mesterházy ernő (1) mészáros tamás (1) mezőtúr (1) miép (1) miép jobbik (1) migráció (1) miklós árpád (1) milla (1) minisztercsere (1) miniszterelnök (2) miniszterelnök-jelölt (1) miniszterelnök csere (1) miniszterelnök helyettes (1) miniszterelnök jelölt (8) miniszterelnök jelölti vita (6) minőségi sajtó (1) miskolc (1) mkp (1) MNB (1) modell (1) módszer (1) molnár csaba (2) molnár oszkár (1) morál (1) morvai krisztina (2) moszkva (1) mozgalom (1) mráz ágoston sámuel (1) mszdp (1) mszmp (1) MSZP (1) mszp (104) mszp lmp együttműködés (1) mtv (2) munkáspárt (1) nagykoalíció (1) nagypártiság (2) nagy anna (1) nagy kép (1) nagy lászló (1) nagy tamás (1) NATO (1) NAV (1) navracsics tibor (20) negyedik köztársaság (1) németh miklós (1) német lapok (1) nemzetbiztonság (1) nemzeti bank (1) nemzeti egység (1) nemzeti együttműködés rendszere (2) nemzeti érdek (1) nemzeti konzultáció (1) nemzeti szuverenitás (1) nemzetközi (1) nemzetközi környezet (2) nemzetközi kritika (1) nemzetközi státusz (1) neokonzervatív (1) neoliberális (1) népszabadság (2) népszava (2) népszavazás (7) népszerűség (2) népszuverenitás (1) ner (1) nézőpont (5) nógrádi lászló (1) normativitás (1) novák előd (1) nyakó istván (1) nyerges zsolt (3) nyirő józsef (1) nyugat (1) nyugdíj (3) obersovszky péter (1) objektivitás (1) obstrukció (1) ökológiai tévkövetkeztetés (1) ökopárt (1) oktatáspolitika (1) október 23. (1) olajfa (2) oligarcha (1) ómolnár miklós (1) önállóság (1) önkép (1) önkormányzat (1) önkormányzati választás (16) önkormányzati választási rendszer (1) önkormányzati választás 2010 (2) önkritika (1) opera (1) orbán (1) orbán-nastase megállapodás (1) orbán-putyin megállapodás (1) orbánista (1) orbán kormány (4) Orbán Viktor (9) orbán viktor (114) őrkutya (1) Örményország (2) országértékelő (1) országgyűlés (1) országos lista (7) összeesküvés (1) összeférhetetlenség (1) összefogás (1) összefogás párt (2) őszinte (1) oszkó péter (1) őszödi beszéd (8) ötödik köztáraság (1) ovb (1) ózd (2) paczolay péter (1) paks (1) pálffy istván (1) palotaforradalom (4) pályázat (1) pápa (1) papcsák ferenc (1) paraván (1) parlament (14) parlamenti felhatalmazás (1) parlamenti felszólalás (1) parlamenti választás (2) parlamenti választás 2010 (43) parlamenti választás 2014 (6) parlamenti választás 2018 (9) parlamenti választás 2022 (2) pártfinanszírozás (2) pártharcok (1) pártosodás (1) pártosság (1) pártpolitikus (1) pártrendszer (11) pártrendszer koncentrációja (1) pártrendszer változása (1) pártszakadás (2) pénz (1) pénztárca (1) percepció (3) pesti sándor (1) pető iván (1) pintér sándor (4) plágium (5) pluralizálódó pártrendszer (1) pokol béla (2) pokorni zoltán (6) polgári magyarország (1) polgári platform (1) polgármester (2) politika (4) politikai (1) politikai (1) politikai bozótharc (1) politikai elemzés (11) politikai elemző (9) politikai elit (1) politikai erőtér (1) politikai érzék (1) politikai gondolkodás (1) politikai hasznosság (1) politikai haszonszerzés (1) politikai hiba (2) politikai inga (1) politikai innováció (2) politikai kormányzás (2) politikai korrekció (1) politikai közép (2) politikai logika (5) politikai napirend (1) politikai nyilatkozat (3) politikai stratégia (1) politikai szereplő (1) politikai színpad (1) politikai tér (1) politikai tudás (1) politikai vétó (1) politikai vezetés (1) politikai vita (1) politika elemző (1) politika tér (1) politikus (2) politikusi beszéd (2) politikusok (1) politológus (2) politológus védegylet (1) pólus (1) populizmus (1) pörzse sándor (2) poszt politikus (1) pozíciók (1) pozícionálás (1) pozsgay imre (1) po fi (1) pragmatikus (1) predomináns pártrendszer (1) prezidenciális (1) primary colors (1) probléma (1) problémamegoldás (1) prognózis (1) program (1) pszáf (1) pundit (1) punditokrácia (1) racionális (1) racionális választó (1) racionalitás (3) radikalizálódás (1) radikalizmus (1) radiszoci (1) radnóti sándor (1) recesszió (1) reform (4) regionális eltérések (2) regisztráció (2) régi új törésvonal (1) rekrutáció (1) rendőrség (1) rendszerellenes párt (2) rendszerkritikus (1) rendszerváltás (3) rendszerváltás forgatókönyve (1) republic (1) republikon (3) részvétel (2) réthelyi miklós (1) retkes attila (2) rétvári bence (2) rezsicsökkentés (2) rivális (1) riz levente (1) robert denton (1) robert fico (2) rogán antal (8) románia (2) róna dániel (1) röpirat (1) rudi zoltán (1) Safarov (2) sajóbábony (1) sajtó (1) sajtószabadság (2) salamon lászló (2) sávelhúzás (1) schamschula györgy (1) scheiring gábor (1) schiffer andrás (9) Schiffer András (1) schmidt mária (1) schmitt pál (20) schmuck andor (1) selmeci gabriella (1) selmeczi gabriella (1) semjén zsolt (3) seres lászló (1) siker (5) sikerpropaganda (1) Simicska Lajos (2) simicska lajos (3) skorpió (1) slota (1) söjtör (1) sólyom lászló (11) somogyi zoltán (3) sportújságírás (1) stabilitás (1) stabilizáló apátia (1) stadion (2) state capture (1) steiner pál (1) stílus (1) story (1) strabag (1) stratégia (20) stratégiai szavazás (1) strukturáló dimenzió (1) stumpf andrás (1) stumpf istván (6) süveges gergő (2) szabadelvű konzervatív (1) szabolcs (1) szabó albert (1) szájer józsef (2) szakadás (2) szakértő (1) szakkommentátor (1) szakszervezet (1) szalai annamária (1) szanyi tibor (2) szápár (1) szász károly (1) szavazás (2) szavazások (1) szavazatmegosztás (2) szavazatszerzés (1) századvég (11) szdsz (20) szeged (4) szegedi csanád (2) szegénység (1) székely péter (1) székely zoltán (1) szekeres imre (2) szekértábor politika (1) szelekciós pontok (1) szélsőjobboldal (3) szélsőséges (1) személyre szabott kormányzás (1) személyzeti politika (1) szepessy zsolt (1) szerbia (1) szerencs (1) szerep (1) szerepcsere (1) szerepfelfogás (6) szervezet (2) szijjártó péter (6) szíjjártó péter (1) szili katalin (8) szilvásy györgy (1) szimbolikus (1) szimbolikus politika (1) szimbólum (1) szlavofil (1) szlovákia (2) szlovák magyar viszony (1) szlovák választás (1) szlovénia (1) szociális kérdés (1) szociális népszavazás (1) szociálliberális (1) szolidaritás (2) szombathy pál (1) szonda (5) szonda ipsos (1) szövetségi politika (4) sztálingrád (1) sztereotípia (1) sztereotípiák (1) szubjektív vélemény (1) szűrös mátyás (1) szuverenitás (1) tábor (1) taktika (1) taktikai szavazás (2) támogatás (2) támogatottság (3) tanácsadás (1) tanácsadó (1) tandíj (1) tárcatükör (1) tárgyalás (5) tárgyalástechnika (1) tárki (8) tarlós istván (9) társadalmi szerződés (1) társadalmi támogatás (1) tekintély (1) teljesítmény (2) területi lista (6) területi listák (2) tervezés (2) tét (3) tétényi éva (1) tét nélküli választás (2) tévedés (1) tévéostrom (1) tiszavasvári (2) tisztelet társasága (1) titkos (1) többpártrendszer (1) többség (1) többségi demokrácia (4) Tocsik-ügy (1) tocsik márta (1) tojástánc (1) tőkés lászló (1) tőkés rudolf (1) tölgyessy péter (7) toposz (1) töredékszavazat (2) törésvonal (1) torgyán józsef (2) torgyán kisgazda (1) torkos matild (1) törvényjavaslat (1) torzítás (1) trafik (1) trianon (1) tulajdonos (1) túlélési stratégia (1) túlhatalom (1) tüntetés (4) tusnádfürdő (1) tv2 (1) tv3 (1) ügybirtoklás (3) ügyészség (2) ügynökkérdés (1) újfasiszta (1) ujhelyi istván (1) újraválasztás (1) új alkotmány (1) új baloldali párt (1) új párt (2) új pártok (4) uj péter (1) ülésrend (1) ungár klára (2) uniós csúcs (1) ünnepi beszéd (2) ünnepség (1) USA (2) utódlás (1) utólagos normakontroll (1) utópia (1) vágó gábor (1) vagyonadó (1) vákuum (1) választás (2) választási együttműködés (2) választási eredmények (3) választási esélyek (5) választási hibák (1) választási kampány (1) választási műsor (3) választási rendszer (16) választási részvétel (6) választási törvény (1) választás időpontja (1) választó (3) választói reakció (1) választók (1) valence issue (1) valóság (2) valóságértelmezés (2) valóságérzékelés (1) valóságmagyarázat (2) valóságshow (1) válság (7) válságadó (3) válsághelyzet (1) válságkommunkáció (1) váltás (1) váltógazdálkodás (1) váltópárt (3) változás (4) változtatás (1) valutaalap (3) várakozás (1) várakozások (1) varázstalanítás (1) varga mihály (7) városok (1) varsói gyors (2) vastagh pál (1) veiszer alinda (1) véleménykülönbség (1) Veszprém (1) veszprém (1) vétó (3) vezetés (1) vezető (2) videóblog (1) viktor (1) visszalépések (2) visszatérés (1) vitányi iván (1) vízió (1) vizsgálóbizottság (1) voks10 (1) voks2010 (1) volner jános (1) voluntarizmus tere (1) vona gábor (15) vörösiszap (1) vörösiszap katasztrófa (1) warvasovszky tihamér (1) war room (1) wittner mária (1) xiii. kerület (1) zagyva györgy (1) zanzibár trükk (1) zapadnyik (1) záróra (1) zászlóégetés (1) zsákmányelv (1) zsákutca (1) zsinka lászló (1) Címkefelhő
00:03

Erőszakosak. Gátlástalanok. Zsákmányszerzők. Önérdekvezéreltek. Rövidlátók. Túlterjeszkedők. Kiskirályok. Bármerre járok, mindenhonnan ilyen és ehhez hasonló panaszok, kritikák érkeznek a mostani kormánnyal kapcsolatban. Gyorsan szólok, két dologról biztosan nem szól ez a mostani bejegyzés: nem azt mondom, hogy ezek az állítások fényévekre lennének a valóságtól, és azt sem, hogy csak így lehet politizálni. Valami mást szeretnék mondani: azt, hogy ebben a helyzetben vastagon benne van mindenki, aki megváltoztathatatlan adottságnak látja azt, aminek a létrejöttében nap nap után maga is segédkezik.

(Fotó: Stop)

A politikus a jól vagy rosszul kigondolt saját politikai érdekeit követi - lehet-e ennél nagyobb közhelyet írni egy politikával foglalkozó blogban? Igen, tudom, a sokat emlegetett „államférfi” túllát saját korán, túllép saját érdekein, de sajnos ez a típus – és itt most nem a szenvelgésre és köldöknézésre politikát építő, de eredményt soha fel nem mutató kishercegekre gondolok – fájdalmasan hiányzik manapság. Azzal kell tehát főznünk, ami van: alapvetően kalkulálhatóan viselkedő, politikai előnyöket kereső, az elfoglalható területeket megszerezni akaró, kurzusépítésben gondolkozó, haszonmaximalizációra berendezkedett politikusokkal. Akik, ha történetesen egy kézből irányítható kétharmadra tesznek szert, meg is lépnek mindent, amitől mások korábban a belső megosztottság ténye vagy a minősített többség hiánya miatt tartózkodni kényszerültek.

Ebben a rendszerben azonban szinte egyedül a politikusok viselkednek úgy, ahogy a tankönyvek leírják. Mindenki más, akinek az lenne a dolga, hogy saját logikáját követve kereteket szabjon, határokat húzzon, bénultan figyel, rossz alkukba kényszerül, és végső soron szabad kezet ad a hatalomnak. Közben pedig mindenki panaszkodik: érdekszervezetek, kamarák, szakmák, iparágak, cégek, tudósok, egyetemek, kórházak. Panaszkodnak, azt azonban elfelejtik, hogy magyarázható, de időnként irracionális puhaságuk, tehetetlenségük, széthúzásuk és alkalmazkodásuk tágítja egyre a „voluntarizmus terét”, ösztönzi újabb és újabb zsákmányszerző utakra, sajátos, csak politikailag értelmezhető megoldásokra a politikai szereplőket. A politikus ugyanis általában nem irracionális: csak addig megy el, amíg nem sérül, nem veszít, ha azt tapasztalja, hogy egy adott front megnyitása túlzott veszteségeket okozna, az ösztöne meghátrálásra készteti.

Mit tehetnék egyedül? – kérdezik számosan, akiknek az érdekeit sérti a politikai döntéshozatal. Egy kétharmados hatalommal szemben nincs ellenerő – teszik hozzá. Sírnak az alkotmánybírók, nyelnek a bankok, alkotmányos költségeket fizetnek a cégek. A politika pedig megoszt, uralkodik, időnként pedig még meg is aláz: előbb megrendelteti a tanulmányokat, kifizetteti a küldött tanácsadókat, majd széttárja a karját, végül pedig talán még a részesedést is elkéri a lenullázott vállalkozásból. Nem a moral insanity szól belőlem, amikor megkérdezem: lehet, hogy meg is érdemlik a sorsukat?

Mert lehetne másképp. Nem igaz, hogy egy politikai közösségben csak a politikának van ereje. Egy jól működő világban a politika természetes éhségének, haszonszerző vágyának és átalakító hevületének gátat szabnak az egyéb - nem politikai - szereplők sajátos érdekei. Ahol a gazdaság, a média, a tudomány, az oktatás, az érdekképviselet, a kultúra stb. nem a politika szolgálólánya, hanem autonóm, önálló logikával működő alrendszer, ott ezen szférák szereplői tudják azt, amit az aradi vértanú, Nagysándor József szivarozva vágott a kivégzésére készülő katonák szemébe: ma nekem, holnap neked. Nem csak beszélnek a szinergiákról, hanem – ha kell – valóban közösen lépnek fel, élnek a létező – és a politikára hatást gyakorló - eszközeikkel, erőt mutatnak. Mert egy alkotmánybíró, egy cég és egy egyetem tényleg nem csinál nyarat: de ha az összes ott áll elszántan, politikailag is értelmezhető érvekkel és potenciális válaszlépésekkel felvértezve, az okos politikus rögtön tudni fogja, hogy hol van a határ.

A bejegyzés trackback címe:

https://torokgaborelemez.blog.hu/api/trackback/id/tr843298838

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Orbán dilemmája 2011.10.13. 17:40:11

Jövő hétfő és kedd helyett október 23-án tartják meg az EU- és az eurózóna-csúcsot. Jó kis dilemma Orbán Viktornak: a hazai kormánypárti ellentüntetés élére áll, vagy inkább a széteső euró-zóna megmentésén fáradozik Brüsszelben. Nincs jó döntés. Fotó:...

Trackback: Keretek között 2011.10.13. 15:46:17

"2011 a politikától való teljes elfordulás éve" - szajkózzák manapság oly sokan, hogy már az sem lenne meglepő, ha valakiből ez a mondat bizony komoly ellenérzéseket váltana ki. Mindeközben persze tagadhatatlan, hogy a Fidesztől elforduló s...

Trackback: Civileket és cirkuszt a népnek 1. 2011.10.13. 15:45:50

A politikából való teljes kiábrándultság folytán ma Magyarországon egyre többen vélik reményüket felfedezni a különböző civil - vagy legalábbis annak látszó - mozgalmakban. A csalódottak előtt azonban nem ez az egyetlen út áll. Jó néhányan vannak, a...

Trackback: Mindenkinek érdeme szerint! 2011.10.13. 12:56:26

A legálisan a parlamentben lebzselő társaság ma még büntetlenül hozhat olyan jogszabályokat, amelyek egyértelműen semmibe veszik az alkotmányt, amelyek Magyarország nemzetközi jogi egyezményeit sértik.   Hogy meddig merik ezt tenni? Nincs az...

Trackback: Spekulánsok és kínaiak a boldogság útjában? 2011.10.13. 10:36:38

Oknyomozó riportsorozatunk befejező részében végre feltárjuk olvasóink előtt azt a világméretű összeesküvést, mely felvásárolta, titkos helyre szállította és jelenleg is hét lakat alatt őrzi a boldogság korábban kiapadhatatlannak tűnő készleteit, minek...

Trackback: Nyílt levél Giró-Szász Andrásnak! 2011.10.13. 10:08:35

Nem mindenki olyan hülye, mint amennyire ti annak tartjátok a választókat! Az államadóság csökkentésének kényszere nem más, mint Orbán kommunikációs blöffje....

Trackback: Vannak bizonyos határok 2011.10.13. 09:09:01

Egy jól működő világban a politika természetes éhségének, haszonszerző vágyának és átalakító hevületének gátat szabnak az egyéb szereplők sajátos érdekei.

Trackback: Vannak bizonyos határok 2011.10.13. 09:09:01

Egy jól működő világban a politika természetes éhségének, haszonszerző vágyának és átalakító hevületének gátat szabnak az egyéb szereplők sajátos érdekei.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

is 2011.10.13. 11:05:03

@Balt: a hülyenépszavazáson. 85%. 2008 március 9.

nem az a kérdés, hogy van 60% ember Magyarországon, aki annyira síkhülye politikához, demokráciához, hogy 300ft-ért eladja a lelkét, hanem hogy a maradék 40% cinikusan rájátszik-e erre, felvilágosít vagy inkább sötétségben tart. Orbán, aki érti, hogy mit csinál, a világ legcinikusabb és gátlástalanabb emberei közül egyként erkölcstelen és gátlástalan módon ült rá erre a 60%-ra. és további gátlástalanságában még csak nem is az ország érdekében cselekszik, hanem csak a sajátjáéban (erről nyithatunk külön vitát, nekem napokra elég érv van betárazva), még a saját szavazóit is legfeljebb megvezetendő hülyékként kezeli (ehhez is van nem egy érvem), és sötétségben tartja.

Zabalint (törölt) · http://sznobizmus.blog.hu 2011.10.13. 11:05:36

@AnnaKarenina:
Szerintem a bérrettegés csak egy kamu szöveg volt, aki ezeket írogatta fórumokon az simán bízott benne, hogy majd jól seggbe lesz rúgva a ballib média, valamint az Alkotmánybíróság se köphessen bele Orbánék levesébe. Oké, lehet hogy egy falusi ember, aki nem olvas újságot, és csak a templomban a paptól hall a politikáról, az nem sejthette Orbánék keménykezű lépéseit, de aki a blogokon, fórumokon kommentelget, az van olyan tájékozott, hogy tudhatta. Sőt, sokan kimondottan abban bíztak, hogy egy kézzel vezérelt hatalom hatékonyabb gazdaságpolitikát tud megvalósítani, plusz a fájdalmas intézkedéseket(lásd megszorítások) is végre tudja hajtani.

concret 2011.10.13. 11:06:58

@Aszpartám:

Na ugye.
Hiszen sokan tudjuk, hogy így van, pontosan.

De akik nem akarják látni VALÓBAN Magyarországot, azoknak, sajnos, hiába magyarázod. Vakoknak beszélsz arról, amit látsz, amit látunk.

Balt 2011.10.13. 11:08:46

@Ringlósztár: Egyiküket sem láttam - bár a rossz nyelvek szerint a főbohóc Kiss Péterhez bedrótozott alak (volt).

tuttle 2011.10.13. 11:09:45

@Zabalint: Igen, így értettem a felhígítást.

Balt 2011.10.13. 11:10:29

@fvipera: "értéksemleges TG életlehetőségei ne szűküljenek be végletesen. Gondolom a család, gyerek, kaláshitel visszatartja az embert a harcias kiállásért."

Nem akarok személyeskedni, de nagyon meg lennék lepve, ha TG egzisztenciálisan nem járt volna jól 2010 után...

concret 2011.10.13. 11:11:28

@Diocles:

Akkor is így szeretted-é a matematikát, amikor a költségvetési egyensúlyra törekvést liberálbolsi nemzetgyilkolászásnak titulálta a maszopnál is populistább "jobboldali" (???) ellenzék?

Zabalint (törölt) · http://sznobizmus.blog.hu 2011.10.13. 11:11:33

@komment1:
Akkor nem nagyon figyelhetted a politikát 98-2002 között. Akkor is próbálták átvenni az irányítást a média felett, emlékszel még a csonka kuratóriumokra? Gazdasági szempontból pedig összevethetetlen az akkori kormányzásuk a mostanival, hiszen akkor egy stabilan és gyorsan fejlődő gazdaságot kaptak.

@Balt:
Hitler úgy jön ide, hogy őt megválasztották, és nem igaz, hogy átverte volna a népet, a németek vért akartak, és meg is kapták. Orbán intézkedései sem érhették váratlanul a szavazóit, kb. ezt akarták. (Nem Orbánt hasonlítom Hitlerhez, hanem a szavazók hozzáállását.)

Egy kicsit bonyolítja nálunk a helyzetet, hogy volt egy réteg, akik alapból az MSZP-re szavaznának, de mivel elégedetlenek voltak saját pártjukkal, ezért nem mentek el.

radala 2011.10.13. 11:11:48

@is: Ezt én sokkal árnyaltabban látom. Egyrészt a hülye népszavazás szerintem 2006 októberében született, az csak a másik hülyék miatt volt, hogy 2008-ig húzódott. 2006-ban ez egy jó ötletnek tűnt, kormányellenes akcióként. Az kétségtelen, hogy 2011-ben hajlok már én is arra, hogy nem volt jobb a Fidesz, mint a többiek, de szerintem az, hogy ezt most így látom nem bizonyítja azt, hogy 2006-ban 2008-ban is az lett volna a helyes, ha úgy látom.
Mondjuk valamelyik nap találkoztam egy régi kolléganőmmel, aki régen fiatal volt és csinos most meg már nem fiatal és nem csinos, de legalább kétszer akkora, mint akkor volt, pont, mint a Fidesz frakció:-) Tévedtem-e 10 éve, amikor azt hittem fiatal és csinos...

Link Elek 2011.10.13. 11:12:04

epp az a gond, hogy nicnsenek hatarok, orban barmire hajlando a hatalomban maradasert, a 2/3-nyi agyhalott szavazomajom pedig barmit megszavaz, vicc pal barmit alair
hetfon bejelentik, kedden megvitatjak, szerdan megszavazzak, csutortokon hatalyba lep, ennyi.
ha penzrol volt szo, akkor SENKIhez sem lehet fordulni az alkotmany birosagnak meg ahhoz sincs joga, hogy beszeljen rola.
polt peti nem fog a fideszesek ellen eljarast inditani, a birok mar regen nem mernek egyetlen fideszes ellen sem itelni.

az ilyen diktatorok ellen szep/kis megoldasok nem leteznek. mubarakot, kadafit, putint sem lehet(ett) szep szoval valtozasra birni.
EL KELL ZAVARNI a picsaba.

2llkedő 2011.10.13. 11:13:37

@Balt: Választhattam volna, de nem választottam, mert tudom, hogy jogtalan, törvénytelen, gusztustalan, erkölcstelen lépés volt a kényszerítés.

moncayo 2011.10.13. 11:15:39

@Zabalint: Az Alkotmánybíróság már le van írva. Ha volt pofájuk a MANYUP ügygel addig nem foglalkozni, mig már nincs miről foglalkozni (ha esküjükhöz méltóan megsemmisitenék, akkor másnap a hiány miatt csődöt lehet jelenteni), s most választhatnak a saját szembeköpésük és az állam becsödöltetése között. S ha én a szakmám csúcsán lévő (általában 66-70 éves) jogtudós lennék és közém ültetnék Balsait (stb.), akkor inkább lemondanék, s nem egy kuplerájba járnék be (nem) dolgozni. Így ér véget egy jobbra érdemes élet.
Pont olyan pénzsóvár jellemtelenek, mint a piti politikusok.

Táskás Tóni 2011.10.13. 11:16:26

Kertész pontosan erre írta meg a cikkét, és a választ is egyben. A magyarok a zsarnokságban dagonyáznak, mint a disznók. Egyetlen ember zsarnokságában. Mondhatnám, egy aki mindent visz, osztjónapot.

Szélmalomharcos 2011.10.13. 11:16:52

Szegény Törökgábor lemaradt az osztásról, most aztán előadja Tiborc panaszát a nép tolmácsaként

Gomezke 2011.10.13. 11:17:59

@Zabalint:
"Hitler úgy jön ide, hogy őt megválasztották, és nem igaz, hogy átverte volna a népet, a németek vért akartak, és meg is kapták."
Van aki másként emlékszik:
"...1932. szeptember 12-én feloszlatták a Reichstagot, és ismét új választásokat írtak ki, féléven belül immár a másodikat. Az előjelek kedvezőtlenek voltak a náci párt számára. A november 6-án lezajlott új parlamenti választásokon az NSDAP kétmillió szavazatot veszített (az előző 37,3% helyett 33,1%-ot ért el). 230 képviselő helyett 196-ot szerzett.

Logikusan úgy látszott, Hitler és pártja rendkívül távol került a hatalomtól. Téves tehát az a felszínes (és hamis) egyszerűsítés, hogy Hitler választások útján került volna hatalomra. Papen és Schleicher tábornok féktelen hatalmi küzdelme azonban más útra vezette a német (és a világ)történelmet..."

Zabalint (törölt) · http://sznobizmus.blog.hu 2011.10.13. 11:18:22

@is:
Az a helyzet, hogy Orbán csak az értelmiség körében is nyert volna. Én ugyan a vizitdíj mellett voltam, de elég sok embert ismerek, akik alapvetően okosan érveltek ellene, szerintem tévednek, de nem lehet rájuk azt mondani, hogy hülyék. Éppen ezért nem jó a "tudatlan szavazók" érve, a fideszes értelmiség szerint, amit én gazdasági utópiának tartok, az egy zseniális gazdaságpolitika. És lényeges, hogy egy baloldali és egy jobboldali értelmiségi közül átlalában egyik sem okosabb, csak máshogy gondolkodik. Legutóbb azok voltak többen, akik Orbánékra szavaztak, és a közvélyeménykutatások szerint most is, tehát kimondható, hogy a szavazók többsége szerint azt teszik Orbánék, ami várható volt.

AnnaKarenina 2011.10.13. 11:21:24

@Zabalint: Nagy kérdés lesz és döntő Mo. számára, hogy megérti, jó diktatúra és rossz demokrácia nincsen.

Balt 2011.10.13. 11:21:27

@Zabalint: Végül is az analógia a körülményekben megáll: egy hasonlóan kivérzett (Német)ország a világválságban, elszigetelten, frusztráltan szükségképpen keménykezűnek ígérkező vezetőt választott. Innentől viszont nincs párhuzam (nagyon remélem).

fvipera 2011.10.13. 11:21:28

@Balt: szerintem pedig éppen arról van szó, hogy az értéksemlegesség az orbáni viszonyrendszerben nem elég a túléléshez egy "független" tanácsadó esetében. erre pedig két válasz adható: az értékalapú (ez pl. TGM jellemzője) és egy egzisztencia építő/féltő alapú, ami giro-szász és tölgyassí sajátja, a többi senkiházi nevét elfelejtettem).

TG esetében azt látom, hogy felismerte: a fák nem nőnek az égig és most befektet a jövőbe

Idet 2011.10.13. 11:23:06

Azt írja TG, hogy "egy jól működő világban..." Ezzel az a baj, hogy a világ nyilvánvalóan nem működik jól. Sem a mienk, sem az egész.l

2011.10.13. 11:24:37

@sztd:" Nos, 20 éven keresztül rengetegen éltek vissza a jogokkal. Emiatt úgy gondolom, hogy a társadalom Fideszes része belefáradt abba, hogy mindenkinek jogai vannak, csak annak nem, aki csinál is valamit. Pontosabban nekik is van joguk a semmittevéshez.
Szemét dolog, hogy lenyugdíjazott rendőröket 5-10 év után visszahívnak dolgozni, de kérdem én: Mit gondoltak, amikor 40 évesen elmentek életerősen nyugdíjba? "

Mit gondoltak? Szerintem azt, hogy kötöttek egy szerződést, ami erről szólt!
Szerintem szemét dolog, hogy nyugdíjas akarsz lenni, sokkal szerencsésebb volna, ha ott fordulnál fel a munkahelyeden, nem kéne költeni a nyugdíjadra. (nem személyeskedés, nem neked szól, általánosítok)
De szerintem szemét dolog a fidesz ellen érzőket lekommunistázni, és lelustázni! Szerintem az elmúlt 20 évben sokkal többel járultam hozzá az ország gazdasági helyzetéhez, mint Te!

Zabalint (törölt) · http://sznobizmus.blog.hu 2011.10.13. 11:25:06

@Gomezke:
Igazad van így nem teljesen fedi a valóságot, hogy demokratikus választások útján jutottak hatalomra, úgyhogy annyira nem jó hasonlat. Orbánék viszont demokratikusan jutottak hatalomra, ráadásul a közvéleménykutatások szerint most is bőven vezetnek.

2llkedő 2011.10.13. 11:28:13

@Zabalint:

"ráadásul a közvéleménykutatások szerint most is bőven vezetnek."

Kik előtt? A teknősbéka is vezet a csigával szemben.

2011.10.13. 11:29:28

@Diocles: "észre kéne venni, h a többség nem a Fidesz "antidemokrata" lépéseivel vitázik, hanem a matematikával. "

Ja! A fidesz matematikával.
Miszerint: ha az egykulcsos jó a felső tíznek, az jó az országnak,
ha hitelből vásárolunk, azzal csökkentjük az államadósságot, ha a bankokat adóztatjuk, azzal élénkítjük a gazdaságot....

Ja, meghogy 10 millió ember közös sorsáról mégiscsak jó, ha nem ők döntenek.

komment1 2011.10.13. 11:29:46

@Zabalint: Jaj, mert a szocik nem próbálták meg átvenni az irányítást a média felett? Volt itt egy olyan társaság, aki nem próbálta? Legfeljebb nem volt elég hatalmuk ahhoz, hogy mindazt megtegyék, amit most a Fidesz. A poszt is kimondja, hogy ilyen és más szempontból is nem lát lényeges különbséget a politikai elit egyes csoportjai között. Az viszont tény, hogy a maga teljességében ez a társadalom számára csak most lesz lassan nyilvánvaló. Meg az is, hogy emiatt nem lehet a politikai elitre hagyni a köz dolgát, be kell indulnia a civil társadalomnak.

Balt 2011.10.13. 11:30:20

@radala: :))) Nem is a népszavazás dátuma az érdekes, hanem, hogy az MSZP összezárt Gyurcsány mögött - közben meg mégis fúrták, de hát ez az ún. "demokratikus pártberendezkedés" :) - és egészen idáig nemigen tudnak szabadulni tőle. Sőt, ma sem tudnának, ha ő nem akarná... Tehát beáldozták az országot, pártot, saját magukat Gyurcsányért - holott persze a fő szempont a saját egzisztenciájuk volt. :) De hát /pill. ez az ellenzék vezető ereje... :)) Bár már nem sokáig.

bioLarzen 2011.10.13. 11:30:28

Gábor,
te hányszor voltál tüntetni?

bio

radala 2011.10.13. 11:30:37

@2llkedő: Ez már csak egy ilyen relatív vetélkedés. Amúgy ez általában minden vetélkedésre igaz:-)

Balt 2011.10.13. 11:32:02

@Link Elek: Putyint most fogják bő 70%-os többséggel újra elnökké választani. :)

Gomezke 2011.10.13. 11:32:40

@Zabalint: Érteni vélem a párhuzamot amit állítottál. Szerintem a lényeges különbség hogy Hitler öntörvényűen ragadta magához a hatalmat egy ország naggyá tételéért, Orbán pedig egy ország törvényeinek megfelelően tette ezt saját maga naggyá tételéért.

2llkedő 2011.10.13. 11:34:31

@radala: A fidesznek most is 2/3-a van a maszophoz képest. Az más kérdés, hogy a nagytöbbség egyiket se akarja.

Gomezke 2011.10.13. 11:34:56

@bioLarzen: Említs meg nekem három tüntetéssel elért eredményt.

Zabalint (törölt) · http://sznobizmus.blog.hu 2011.10.13. 11:36:31

@komment1:
Azért mikor nekik volt a szadesszel együtt 2/3-u, fele annyit nem tettek ezen a téren. És tudod miért? Mert egy átlag szoci szavazó nem tűzte ki célnak, hogy seggberúgja a Magyar Nemzetet. Az átlag fidesz szavazó viszont igen, hogy rúgják seggbe a Népszavát. Ezért szerintem ha seggbe lesz rúgva a ciklus alatt a Népszavaza, az sokkal inkább népítélet, mint hogy Orbánék ítélete, ők ebben csak az eszköz.

A civil társadalom pedig szervezettségben azt jelentette eddig Magyarországon, hogy a civil szervezetek mindig valamelyik politikai oldal megbízásából lobbiztak valamiért.

Balt 2011.10.13. 11:36:55

@fvipera: Tölgyessy nem tudom miből él - talán nyugdíjas? -, de hogy a saját egzisztenciája motiválta volna bármikor is, azt nem hinném. (Sőt, még Giró-Szásznál sem hinném, hogy erről, vagy kizárólag erről van szó.)

Balt 2011.10.13. 11:39:03

@2llkedő: A lajhár meg nincs nevezve...

Balt 2011.10.13. 11:40:04

@2llkedő: (Jók ezek a La Fontaine-i állatos hasonlatok!) :))

Balt 2011.10.13. 11:40:40

@Balt: (Kisgyerekes apukáknak politikai tanmese...) :))

Zabalint (törölt) · http://sznobizmus.blog.hu 2011.10.13. 11:41:05

@Gomezke:
A párhuzam nem abban van, hogy Orbán vagy Hitlert mi vezérelte, hanem inkább abban, hogy mennyire teljesítik be a szavazók ohaját, és mennyire verik át a szavazókat. Szerintem egyik sem verte át a szavazóit, a szavazók azt kapták, amit akartak. Ebbe nem teszem bele a sikerességet, mert Hitler elbukta a háborút, és Orbán gazdaságpolitikája lehet sikeres vagy sikertelen, az idő eldönti. Viszont nem értem meg azt, aki rájuk szavazott, és most sír, hogy nem ilyet szeretett volna.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.10.13. 11:41:11

@komment1:
" Legfeljebb nem volt elég hatalmuk ahhoz, hogy mindazt megtegyék, amit most a Fidesz. "

Na, hát erre való lenne a demokrácia, úgymint ellenzék, kormánytól független közhatalmi vezetők,
civil szerveződések, népszavazások, szabad média.

Hogy ne legyen pártállam a választások után.

De ezt nem fogta föl ez az ország.

Már akkor látszott, hogy nem képes fölfogni, amikor Viktorunk első miniszterelnöksége idején azt mondogatta, hogy ellenzékre nincs szükség és választásokra sem, mert ő nagyon jól eldolgozgat azok nélkül is.
Meg később is aszonta, hogy a Haza nem lehet ellenzékben.

És ezekre a jó mondásaira kapott kétharmadot, vagyis teljhatalmat.

Ez az ország ezt akarta.
Helybe ment a lófaszért.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.10.13. 11:42:00

@fvipera: TG-t a harcias kiállástól elsősorban a saját, nem harcias mentalitása tartja vissza.
Ezzel most véletlenül se azt akarom mondani, TG egy jellemtelen opportunista, hanem egyszerűen vannak emberek, akik nem lelik kedvüket a harciaskodásban.

2llkedő 2011.10.13. 11:42:03

@Balt: Kössssssz! Tudod mit mondott Teknőc Ernő? Hová ez a rohanás?

Gomezke 2011.10.13. 11:43:37

@Balt: Valóban, csak a tanulságaik koptak meg kissé... A mester klasszikusa ma így szólna: a tücsök egész nyáron hegedült, a szorgos hangya egész nyáron dolgozott, és ősszel meg is fagytak mind a ketten. Legalább is az elmúlt húsz évben kevés a változás.

radala 2011.10.13. 11:49:09

@Balt: Kétségtelen, hogy OV gyöztes hadvezéri cselekedeteket vitt végbe számtalanszor. Zseniálisan nyírta ki TJ-t, zseniálisan kényszerítette egybe a szocikat stb. Nem kérdés, hogy OV nagy hadvezér. A kérdés az az, hogy jó-e ez nekünk. Tényleg háború van-e és főleg ért-e bármi máshoz is...

Balt 2011.10.13. 11:51:21

@Zabalint: "Mert egy átlag szoci szavazó nem tűzte ki célnak, hogy seggberúgja a Magyar Nemzetet. Az átlag fidesz szavazó viszont igen, hogy rúgják seggbe a Népszavát."

Akkor még messze nem volt "Fideszközeli" a MN, pláne nem a MH. Ellenben számos balliberális "médiageczi" volt a közmédiában - egészen mostanáig, de legalábbis a Napkelte kiebrudalásáig. (Megjegyzem: most is állandó szereplői politikai műsoroknak pl. Nagy József, Krug Emília, Csuhaj Ildikó stb. - ami egyébként így rendben is van.)

Hogy a cinikus liberális alapvetést hozzam: a Népszava meg tartsa el magát a piacról...

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.10.13. 11:51:47

@radala: mi a posztja a fociban? Gondolom, támadó középpályás.
Csak nem tűnik el minden ellenfél hirtelen...

komment1 2011.10.13. 11:52:46

@Zabalint: A poszt is említi, hogy nem kizárólag a százalékos hatalom számít, hanem az is, hogy mennyire egységes az a hatalom. A szoci-szadesz koalíció messze nem volt ennyire egységes, eleve koalíció volt.

Balt 2011.10.13. 11:52:52

@Zabalint: Ez így korrekt, egyet tudok érteni.

Balt 2011.10.13. 11:54:31

@Hepci: :) Így lehet... Egy karon ülő csecsemővel amúgy is megfontoltabb a zember. :)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.10.13. 11:54:55

@Zabalint: nem az a kérdés, seggbe rúgják-e a Népszavát, hanem az, lesz-e, aki megmenti/eltartja az ott folyó mániás gyűlölet-szörcsögtetést.
Akad-e balliba Széles Gábor erre a remek, kevés profittal kecsegtető feladatra?

komment1 2011.10.13. 11:55:03

@simonmondja.: Orbán szerintem előző kormányzása során messze nem mutatta azokat a beteges tüneteket, amiket Gyurcsány a magáé alatt igen. Sose volt Orbán sem a szívem csücsökje mellesleg, de amit most művel, az egy bizonyos negatív fejlődés eredményének is látszik.

123456789123456789 2011.10.13. 11:57:23

rettegőknek:megmondta bölcs vezéretek,gyurcsótány 2004ben "akinek nem tetszik,el lehet innen menni"
hajrá

Balt 2011.10.13. 11:57:31

@Gomezke: Vagy pedig: jött a sörényes hangyász és kezdődött - volna - a hangyaboly "kilakoltatása", ha nem fogja be a sörényest Pampalini mester a legközelebbi állatkert megbízásából, a közönség nagy gyönyörűségére. :)

Tomisz 2011.10.13. 11:58:21

Gábor. Szerintem sajnos a politika és a pártállás annyira ott van mindenütt már, hogy nem lehetséges ez.
Pont azért nevez ki (vagy akar, ahol még nem) a politika vezetőket hogy ez ne jöhessen létre. Azért megosztott az összes szervezet érdekképviselet mert a vezetőik egy részét az egyik a másikat meg a másik küldi, vagy nevezi ki és ezért sose lesz egyetértés globálisan. Van akinek a mostani rendszer a jó, van akinek meg nem így nem lehet dűlőre jutni.

Itt már csak a legeslegalulról lehetne valami ellenállást építeni, ott még talán vannak elegen egyben/nem megosztva hogy lehessen valamit kezdeni ez ellen. Csak ott sem mernek utcára menni már tiltakozni mert inkább legyintenek vagy idomított alattvalóként viselkednek.

Balt 2011.10.13. 12:02:10

@radala: Ige, egyetértek, én a 2002-es első forduló után is valami "ájtatos" (Pokornista) bocsánatkérés-kiegyezés-stb.-félében láttam volna a kiutat, erre jött a TF előtti beszéd. De láthatóan az is hatásos volt, engem is elragadott a hév... Pokornit meg Megyóék (Apróék?) bosszúja "egy kis időre"... Azt nem tudhatjuk, hogy valamiféle megbékélés - amit ma is sokan hiányolnak, de ma tényleg nyílt (volna) tér valamiféle nagyvonalúságra - merre vezetett volna. 2002-ben szerintem nem tudta volna hozni Orbán "harci sikereit" sem.

yoda-jedi 2011.10.13. 12:03:38

kicsit tisztázzuk az alapállást... 2006 őszén mindenki számára világos volt hogy az maszop megbuka vala...

utána vekker viktor megállapodott a háttérben a zoli garhákkal hogy ő az 1dűl alkalmas... gyakorlatilag az állami korrupciót átvette (kinevezések+pénzkiáramlás) "pozícióba" is kerültek (2008-ra teljesen)...

ezután egy dolga volt szépen a víz alatt (verseny előtt) kinyírni az összes alternatívát...
mivel még többpártrendszer láccata szükséges volt... ezért zsarolási potenciál+a maffiába vonás okán csepegtetett kopogtatókat az lempnek...

választások előtt egy érdeke volt. érdemi vita és programok szóba se kerüljenek
pl kik lesznek megint poziban az tabu téma voltak (pintér, matolcsi, polt stb)

megnyerték és mint ahogy az ÉRTELMESEBBJÉNEK eddig is nyilvánvaló volt nem tudnak érdemben a magyar csőd helyzettel semmit csinálni...

azt hitték legalább stagnálással a gazdaság magától elmegy úgy is... tévedtek.

a ferencvárosi videó TÖRTÉNELMI PONT...
a debil fid eszes rájött, hogy a rencer amit "politikusokból" (ércsd hűberesek)
kiépítettek, az MŰKÖDÉSKÉPTELEN...
rövidnyakú öcsi FELADTA.. szakmai munka nélkül... nem fog menni...
amíg hatalomban tudnak maradni addig tanácsadói szerződésekből tartják fenn a fekete rencert... +államosítanak, +telket harácsolnak, +oligarchával biznicelnek...

MEXŰNT AZ ÁLLAM MŰKÖDÉSE... sorban fognak ráébredni a debilek, hogy elQrták...

okostojáska 2011.10.13. 12:04:10

Engem az érdekelne, hogy akik tüntetnek, kiabálnak, akár azok közül is akik itt fröcsögnek, hányan vannak akik:

- a múlt (2010 előtti) rendszernek nem voltak haszonélvezői/kiváltságosai. Akik közeli családban nincsen volt párttitkár/ párttag /rendőr/ BM-es, stb
- nem szakszervezetis valami állami cégnél
- aki nem úgy kapta az állását valamelyik minisztériumban/mávnál/bkvnál/állami cégnél/stb, hogy valamelyik rokon besegítette
- nem felügyeleti/bizottsági/stb tag valami közből fizetett cégnél/alapítványnál/egyesületnél/stb

Egyszóval olyan emberek hányan vannak, akiken a fent felsoroltak az elmúlt 45+20 évig élősködtek és most mégis ordibálnak, fröcsögnek?

Balt 2011.10.13. 12:04:29

@radala: Tudod, Dörnernek, de akár Csintalannak, Pozsgaynak, vagy épp a Finito-t rendező Mácsainak épp azért örültem, mert valamiféle kiegyezést ill. közmegegyezést láttam benne. És szerintem volt/van is benne...

yoda-jedi 2011.10.13. 12:05:31

@radala: "alakulhattak volna a dolgok jobban is"

hát... alakul mint púpos gyerek a prés alatt? a gazdaság majd "magától"

EBBEN TÉVEDTEK NAGYOT, hogy nem kell érteni semmihez... megy majd.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.10.13. 12:06:43

@komment1: ez az eszkaláció eredménye/vége.
OV bizonyára azt a következtetést vonta le az OV 1.0-ból, hogy akkor túl méltányos/tisztességes volt. :)
Úgy tűnik, a szocik bajban vannak (ebben is), hová tudnának még fejlődni Gyurcsótány után?

yoda-jedi 2011.10.13. 12:08:09

@okostojáska: kezd a számolást a fodítottjával... akik nem ilyen múltúak...

pl én... tehát: 1

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.10.13. 12:08:24

@yoda-jedi: anémetekbeindulnakéshúznakmagukkalminketfelfeléakánaánba = magyar gazdaságpolitika kb. 2004 óta

komment1 2011.10.13. 12:10:50

@yoda-jedi: Jó, Yoda, tudjuk, csak te egyedül vagy olyan okos, hogy majd szétfeszít a sok okosság.

yoda-jedi 2011.10.13. 12:11:45

@Zabalint: a 300 forintos kérdések önmagukban rosszak voltak...

értelmes ember ilyen kérdéssel eleve nem foglalkozik: ingyen legyen a sör?

komment1 2011.10.13. 12:12:09

@Hepci: Igen, szerintem igazad van mindkettőben.

Balt 2011.10.13. 12:12:55

@okostojáska: Nyugdíjas sok van (bár többségük megfelel az általad felsoroltaknak...), pedig ők még érintetlenek.

Gomezke 2011.10.13. 12:13:06

Gondolom korunknak új betegsége van politikai körökben, az elgerinctelenedés. Mostanra eljutottunk oda hogy az ország vagyonából minden szereplő herdált (lopott) valamennyit, és a malacpersely kiürült. Nem tudom elhinni a 89'-es Orbánról hogy így tervezte. De mostanra a mindenkori kormány mozgástere tényleg tenyérnyire zsugorodott. Gazdaságilag már lélegeztetőgépen vagyunk, amit import áram működtet. Ha most reinkarnálódna Széchenyi, és megpróbálná visszazökkenteni az országot a normális kerékvágásba, a külföldről pénzelt média rögtön rásütné a bélyeget: diktátor. Ugyanezek a tőkeérdekek vagy belülről szítanának forradalmat, vagy a NATO segítségével demokratizálnának vissza, mint Líbiát, Irakot vagy Afganisztánt.
Addig azonban amíg a vezetőnk egy répával integet, nem csoda hogy csak a nyulak követik...

2llkedő 2011.10.13. 12:13:07

@yoda-jedi: "ingyen legyen a sör?"

Igen! Igen! Igen!

yoda-jedi 2011.10.13. 12:14:43

@komment1: miért? nem látod történelminek a linkelt videót?

jó hogy nem jelenti fel ügyészségen a szakmai doglozóit mert páláyzaton nyertek neki 3milliárdot...

hogy látod? láttad a határozatot? telkek: kótyavetye...
halottad mit modnodott? saját pénzből ugyanakkorra megcsinálja...
nem volt 700 millája, majd lesz 5milliárdja...

szerinted? ez nem azt jelenti hogy belátta hogy képtelen a politika egyedül "dolgozni"?
már csak harácsolásra, kótyavetyére lehet számítani... jogász bizonyára...

concret 2011.10.13. 12:15:47

Akik most a kormány védelmében racionális költségvetési érveket hangsúlyoznak, azok csak két dolgot felejtenek el:

- a második Orbán kormány több mint másfél éve kormányoz, a jelen trendjeit már jelentősen befolyásolta a tevékenysége. A ktgvetésnek mind a bevételi, mind a kiadási tételei nagymértékben módosultak, ha a trendek romlanak, nem tárhatják szét a kezüket, hogy ők erről nem tehetnek. Nem mellesleg épp a matolcsy-stratégia lényege volt, hogy ne az egyensúlyt erőltessük - előbb kell növekedés, aztán általa megjön az egyensúly is. Most aztán se növekedés, se frankó egyensúly, csak a restrikció, abból is a legbutább.

- az unalomig szajkózott "euróválság" közepette nem csak a többi visegrádi ország, de utóbb Románia is szépen növekszik. Csak nekünk lengették be a 10 évig tartó válságot.

Magyarország válsága nem sorsszerű. Aki vészmadárra szavaz, az nyomorgást érdemel.

Balt 2011.10.13. 12:15:50

@Hepci: :)) Pláne, ha még ő is "cserbenhagyja" a pártot - ahogy sokan vélekednek róla. :)
index.hu/belfold/2011/10/12/mszp-s_kepviselok

Balt 2011.10.13. 12:18:16

@Hepci: Sőt, '93 óta. Soha nem szavaztam az MSZP-re, de - alig várva, hogy Borossék elhúzzanak - titkon reménykedtem, a Nagy Német Nép hálás lesz a szeretett kis Horngyufának. Ja, hálásak is: utcán neveztek el róla az egykori NDK-ban...

concret 2011.10.13. 12:18:19

@2llkedő:

Én borpárti vagyok.
Legyen a kisfröccs is ingyen!

tibapó 2011.10.13. 12:18:25

@bigapples:
Hogy elkerüljük Izland sorsát???? Épp ellenkezőleg, követni kéne példájukat, legalábbis ahogy a konszenzusos alkotmányukat, és az önellátó gazdaságukat újraépítették

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.10.13. 12:19:01

@komment1:
Az Orbán-Torgyán 98-2002-es botránykrónika
olyan terjedelem, hogy ahhoz külön honlapot kéne üzemeltetni, nem kommentet írni.

Betámadták a köztársasági elnöktől a főügyészen, jegybankon túl az ország minden fideszfüggetlen pozícióját.

Futballvezetéstől kutyatenyésztésen át a magyarok szervezeteiig mindent betámadtak és fidesz vezetés alá kényszerítettek.

De persze szerinted és még 3 millió szerint ez jókormányzás volt.
Helybe mentek a lófaszért. Mondom.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.10.13. 12:19:11

@Balt: hol pénz akad, akad hozzá gheczi is.
Bízzunk az ifjúkommunisták legújabb nemzedékében! (Cuslág 2.0)

Gomezke 2011.10.13. 12:19:17

@yoda-jedi: Linkeld be légy szíves a videót, nekem kimaradt.

dibbler 2011.10.13. 12:20:05

Ez a blog már megint nem a Fideszről szól, a hozzászólók ezt persze nem vették észre.

Szerintem a politikai elit azért voluntarista, nem stratégiai szemléletű, mert a feladatok szinte megoldhatatlanok, túl nagyok a gondok.

Másrészt szerintem akár OV, akár GyF vagy Bajnai is, stratégiai gondolkodásúnak mondanák magukat, elismernék persze, hogy a pillanatnyi előnyöket is igyekeznek learatni.

Nem gondolom, hogy a politikai elittel komoly gondok lennének, a világ lett rettenetesen gyors és összetett.

Kivancsi 2011.10.13. 12:21:05

Magyarorszagon mindenki jobban elt mint tehette volna!

1. a kisebbsegi
2. a munkanelkuli
3. gyugdijas
4. a melos
5. a vallakozo
6. az allami alkalmazott
7. a politikus

ki mibol elt jol?...
- a surun gyartott gyerekekbol,
- hosszu semmitevesert kapott segelybol
- 5-10-20 evvel korabban magas nyugdijjal elvonulok
- a zsebbe fizetett penzecskekbol
- elcsalt adobol
- megoldjuk okosban, mutyibol
- koltsegterites mindenre 3x4x en

mindezt megtetezte vmi jofele jo kis hitellel amit pont kapott!
Ft, deviza, valuta, jelzalog, szemelyi stb stb

(tisztelet a kivetelnek, akinek nem inge ne vegye magara stb)

Ennek most VEGE ezt nem lehet mert nagyreszere HITELbol van ra a fedezet. Az allam megnyirbalja ezeket...
Persze akinek faj az pofazik:
"Erőszakosak. Gátlástalanok. Zsákmányszerzők. Önérdekvezéreltek. Rövidlátók. Túlterjeszkedők. Kiskirályok"

Mashogy nem megy!! Csak ha a kulonbozo erdekeket kozpontilag magnyirbaljak es az nagyon soknak nem tetszik...

Egy baj van!
Azt nem latom hogy az allam hogyan nyirbalja meg onmagat!!!
- SEHOGY!
Minden marad a regiben!
Megy a csalas lopas mutyi pazarlas allami szinten..
Sot most mar a magas kipviseloi fizut is megszavazzak makugnak...

Rajuk nem vonatkozik a megszoritas.
Hogy rohagyjon meg osszes.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.10.13. 12:21:05

@Balt: s nagy tételben vásárolták a Cölöpöket. :)
Bár Horn Gyuláról csak jót vagy semmit. Túl sok jó nem jut róla eszembe, hacsak az nem, hogy a szoci utódaihoz képest kifejezetten jó hazafinak tűnik, így, utólag.

Balt 2011.10.13. 12:21:12

@2llkedő: Nem a szoci majálison vagyunk! :)

Gomezke 2011.10.13. 12:21:25

@tibapó: "Hogy elkerüljük Izland sorsát???? Épp ellenkezőleg, követni kéne példájukat, legalábbis ahogy a konszenzusos alkotmányukat, és az önellátó gazdaságukat újraépítették."
Úgy bizony!

komment1 2011.10.13. 12:22:21

@yoda-jedi: Ezt így úgy egyben nem értem, de nem baj.

Mindössze arra céloztam, hogy állandóan leszólsz nagyjából mindenki mást, aki nem te vagy.

Gomezke 2011.10.13. 12:23:50

@2llkedő: MKKP 2010. :Örök élet. Ingyen sör. Adócsökkentés!

2llkedő 2011.10.13. 12:25:26

@concret: Én meg most már antialkoholista.

2llkedő 2011.10.13. 12:26:03

@Balt: Mán a véradáson sincsen igyé sör!

concret 2011.10.13. 12:27:11

@fvipera:

Úgy látom, nem csak a neveket felejted, hanem a megnyilatkozásokat is... Konkrétan Tölgyessy Péter esetében, akit egy mondatban említeni Giró-Szásszal teljesen alaptalan.

Csak egy példa erre:

hirszerzo.hu/belfold/20110216_orban_alkotmany_tolgyessy

komment1 2011.10.13. 12:29:05

@simonmondja.: A szocik totál ugyanezt próbálták be, élén a jegybankelnök elleni bepróbálkozásokkal. Akinek pl. Gyurcsány volt mondjuk a hiperideál, az ellentétes előjelű Kánaán az ő kormányzása, az most beállhat pl. a Demokratikus koalícióba. Szabad a pálya.

Balt 2011.10.13. 12:29:08

@komment1: Ha úgy tetszik, önmagát is: elvégre mivégre is a kényszeres nickváltás...? Igazi Freud-i indikáció. :)

yoda-jedi 2011.10.13. 12:30:16

@komment1: kizárólag politikusokra szorítkozok... nem tűnt fel?

ha nem érted összefoglalom röviden és érthetőbben szépen ahogy kell...
fontos hogy értsed. a videó az TÖRTÉNELMI PONT kishazánk életében...
sőt szakmai kiegészítéseket is adok hozzá... adj nekem 10percet:)

meg fogod érteni:) és tökéltesen ON... politikai elit belátja hogy impotens...

s 2011.10.13. 12:30:33

Nem hiszek az emberi erkölcsben és jó szándékban. A politikusiban meg végképp nem. Az ország azért tart itt, mert a vezetői is megalkuvók, továbbá a lakói is. Megérdemlik egymást.

A kényszerekben hiszek. Azt gondolom, hogy senki sem - illetve csak az elenyésző kisebbség - lesz jó magától. Erre kényszeriteni kell. Kényszeríteni kell a dolgozót, a politikust és a bankárt. A feladat egy olyan rendszer felépítése, melyben ezek a kényszerek a társadalom érdekében fejtik ki hatásukat. A mai Magyarország nem így van összerakva. Itt keveset kap az orvos, ezért csal. Az egyetemek - kevés kivételtől eltekintve - használhatalan tudást adnak állami pénzen. Az oktatók kiélvezik a normatív támogatást, a diákok bukdácsolnak, szar állásokban nyomorognak utána, most meg tünteni fognak. A vállalkozók csalnak a járulékokkal, trükköznek a minimálbérrel. Mindenki lop, csal, hazudik. A politikusok is. Kiszolgálják ezt az amúgy is igénytelen, buta, haszonleső lakosságot.

Mi lesz a kiút? Nem az, hogy egyszer csak jön egy lánglelkű lovag, aki varászlatszerűen kirántja a szarból az országot. Nem a lassan megérő felismerés, hogy ez így nem mehet tovább. A hirtelen jött változás lesz a kiút. Az összeomlás, ami után teljesen mást kell majd csinálni. Senkinek se legyen kétsége, hogy ezt a rendszert, ami most van a végletekig el fogják vinni. A lakosság alkalmazkodni fog, mert eddig is ezt tette. Senkinek nem érdeke a kicsit rosszabbá váló állapotokat egy hirtelen mozdulattal tragikussá változtatni. A nagy változást a körülmények kiszámíthatatlansága fogja beindítani. Nem egy bejelentett tüntetés, hanem egy elszabaduló paraméter a gazdaságban fogja elsöpörni ezt a velejéig romlott társadalmat, ahol nem csak a politikus a vétkes, hanem mindenki, aki hagyta, hogy évtizedeken keresztül a valódi értékek nem lettek figyelembe véve a maguk jelentőségében, ezzel szemben szánalmas és ostoba alakok diktálták a maguk egyszerű világképe szerinti törvényeket.

Közeleg az idő.

komment1 2011.10.13. 12:35:12

@Balt: Hát ezt nem tudom, végtére nem vagyok pszichológus, meg nem is akarok tényleg senkit se cseszegetni, csak egy kicsit bosszantónak éreztem a dolgot, hát megjegyeztem.

dicsukpali 2011.10.13. 12:39:05

@Szélmalomharcos: Harcos!Édesapám mondta volt szegény:"Fiam!Rossz aki rosszra gondol."Szerintem Török Gábor sem gondolta,hogy ez lesz a vég...

Balt 2011.10.13. 12:39:05

@s: Az a baj, hogy ez nemcsak Mo.-on lesz így, hanem világszerte...

komment1 2011.10.13. 12:40:10

@yoda-jedi: Most úgy sem fogok tudni reagálni, mert mennem kell. Egyszerűen csak annyit jegyeztem meg, hogy én legalábbis nem kedvelem a ledebilezést, vonatkozzon ez bárkire. Rám legalábbis nem tesz jó benyomást, ha valaki sokszor arról értekezik, hogy ő másokhoz viszonyítottan milyen okos.

Balt 2011.10.13. 12:40:46

@Balt: (Bármennyire is jobbak az általános morális, politikai stb. állapotok mondjuk Svédországban vagy Japánban..., esetleg az Arktiszon....)

concret 2011.10.13. 12:44:32

@Balt:

Ezt csak a kis termetű Nagyfőnök sugallja, saját eredménytelenségét mentegetendő.

Peetee 2011.10.13. 12:46:08

Nagyon jól hangzik ,de erre semmi esély!!!
A magyar ember birka.
A magyar ember még mindig fél
A magyar ember, ha már egyértelmű, hogy egy láncra vert kutya, akkor sem lázad, inkább néz hűségesen a csirkecsontért....

paroma 2011.10.13. 12:47:54

@Zabalint: nagyjabol igazad van, avval egeszitenem ki hogy sok ember nem ismeri ezt az angol mondast: Vigyazz hogy mit kivansz mert meg megkapod...
Keves ember ember szeret valasztani, meg kevesebb belegondolni es felvallalni a dontesenek a kovetkezmenyet...

bigapples 2011.10.13. 12:48:10

@tibapó: tényleg ez kell nekünk?
"A 2008 októberében bekövetkezett gazdasági válságot megelőző időszakot túlköltekezés jellemezte, a válság után az államadósság tízszer nagyobb volt, mint a nemzeti GDP. 2008 októberében a három legnagyobb bankot egy héten belül államosítani kellett, máskülönben összeomlottak volna. Az izlandi államháztartás rettenetes helyzetbe került, a válság Izland történelmének legnagyobb tiltakozásához vezetett"

És a 300 ezres kis ország vagy 1000 milliárd forint betétállományt nem akar visszafizetni angol és holland tulajdonosoknak. Én benne vagyok, hogy a 30x nagyobb Magyarország ne fizessen vissza 20-30 ezer milliárd forintnyi tartozást, aztán jöhet a gazdasági csoda. Hajrá, biztos hagynák, hogy megtegyük.

anonymand 2011.10.13. 12:49:07

@Akitlosz:

Tisztelt Akitlosz!

"Nem örülnék neki, ha ez a blog is a hivatásos rettegők sorát erősítené." - írtad volt. Értelmezésem szerint Te mindazokat, aki nem helyeslik, illetve kritikával illetik a jelenlegi folyamatokat, hivatásos rettegőnek tartod. Mivel a blogban írtakról szólasz, az a kitételed, hogy "a hivatásos rettegők sorát erősítené" azt jelzi, hogy a megszokottnál kritikusabb elemzői vélemény nálad máris átlépte az ingerküszöböt, és a benne foglaltak az ellentábort erősítik. Bár Te nem szeretnéd. Feltételes módban, persze.

"Ez az elemzés kezd elrugaszkodni a valóságtól, s nem örülNÉK, HA ez tendencia maradNA." - ez az elemzés közelít a valósághoz, a felsorolásban számtalan dolgot nem említett, és ez a tendencia üdvözlendő.

"Mire gondolsz? Hogy internáló táborokat állítanak fel, ahova deportálják a szocialistákat, akik ezért már jó előre össze is csomagoltak a bőröndjeikbe?" - saját hülyeségedet ne próbáld rám tukmálni. Pl.: megszűntek a fékek ellensúlyok, nincs egyeztetés, van viszont bebetonozás, ilyesmire gondolok.

"Hallani hallom, hogy egyesek baromságokat látnak, akarnak látni, akarnak láttatni." - örvendek, hogy neked nem tűnik fel az AB kiherélése, észre sem veszed, hogy mi lett a KT-ből, OÉT-ből, stb.
Baromság, az igaz. Hogy mindent nyers erővel intéznek.

""Erőszakosak. Gátlástalanok. Zsákmányszerzők. Önérdekvezéreltek. Rövidlátók. Túlterjeszkedők. Kiskirályok." - nem emiatt emelik fel a szavukat a zemberek egyre nagyobb számban? Hivatásos rettegés?"

Ez csak minősítgetés. Ami sohasem használ az érdemi párbeszédnek.
Éppen az ellenkezőjét látom." - fordulj gyorsan szemészhez.

"Alkotmány. Készítettek alkotmányt, de sok minden lényeges nem változott. Változhatott volna jóval több minden is. Marhára nem visszafogottságra, gátlásosságra van most szükség." - Nem Alkotmány, Alaptörvény, magyarul tákolmány, egypárti.

"Van egy bizonyos kör, amelyik folyton aláírogat, tiltakozik, de éppen abból látom, hogy inkább jó irányba mennek a dolgok, hogy ők tiltakoznak." - az sem tűnik fel, hogy a kör egyre bővül. A bővülés téged igazol?

"Friss példa ez a színház ügy. Semmiféle fogalmam nincs róla, hogy ennek az igazgatónak kinevezett színésznek milyen politikai nézetei vannak. Mivel ugye színész, nem politikus. De ha ennyire tiltakoznak ellene azok az emberek akik, az már meggyőzött, hogy érdemes és megalapozott kinevezni." - valahol mélyen igazat adok neked. Néha fárasztó gondolkodni, ha eddig nem tetted, már ne is kísérletezz vele.

"Az elmúlt két ciklus kormányzása sokkal rosszabb volt a mostaninál. A halál se kívánja vissza!" - Vissza én se. De egy normálisat még kívánhatok magamnak és az országnak.

Szerintem.

"Még a Fidesz is túlságosan szocialista, és az összes ellenzéki párt még nagyobb szocializmust akar, még ennél is." - a gondolkodás hiánya nem ment fel az alól, hogy a valóságról írjál. Túlságosan. Szocialista. És üti a jobb módúakat, mit a répát. Persze. Túlságosan.

"Az a három, amit nem kellene csinálni:

1. költségvetési hiány" - A Fidesz-KDNP megtette, nem kis mértékben - "látom, hogy inkább jó irányba mennek a dolgok"

"2. államadósság" - a lopott pénz ellenére nem csökkent, jövőre megint nő - "látom, hogy inkább jó irányba mennek a dolgok"
www.akk.hu/object.c693e119-153c-49bc-bc3d-71f805d83db1.ivy

"3. pénzrontás" - A Fidesz-KDNP megtette, nem kis mértékben a deviza árfolyammal, és folytatja -"látom, hogy inkább jó irányba mennek a dolgok"

Csak így tovább! A tények ne zavarjanak.

Tisztelettel:
anonymand

unionist 2011.10.13. 12:54:08

@török
ezt a kormányt a külföld fogja megbuktatni.

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2011.10.13. 12:56:04

HOMO POLITICUS
(avagy a párthálózatfüggetlen tévékészüléken
miért nézünk inkább brazil szappanoperát?)

Bővített mondatok
Hagyják el szájadat,
S nincs bennük ráció,
Csak pár mű számadat.

Beszéded lényege
Számomra nagy talány,
S elfér egy tűhegyen,
Ha van egyáltalán.

Szózatod nem ápol,
Inkább csak eltakar.
Távkapcsolóért nyúl
S emígy ad jelt a kar.

illusztrálva:
fradyendre.blogspot.com/2011/10/homo-politicus.html
:)

kertesz 2011.10.13. 12:56:14

@s:
Szívemből szóltál.
A kényszerek nem jelentenek korbácsot.
Vesd össze a londoni és budapesti tömegközlekedés beengedőrendszereit. Az egyik fizkailag megakadályozza a bejutást, és így szűri a jó (van jegye) és rossz (nincs jegye) szándékúakat. Nem mérlegel. A budapestinél meg lehet birkózni a trollokkal.
De, persze, ez csak egy mikrorendszer mikroanomáliája. Úgy látom, nagyban is ugyanez megy....
Akár egy párt alapító elve is lehetne... :)

nyünyüge 2011.10.13. 12:56:20

@komment1:

Hogy mi van?

".... egy bizonyos negatív fejlődés eredményének is látszik "

Ez valami új képes beszéd? Legyen akkor inkább pozitív romlás kudarca !

tibapó 2011.10.13. 12:58:28

@bigapples:
Alkotmányozás izlandi módra:
"Az izlandi példa

2010 novemberben egy izlandi népszavazás kiválasztott 25 "közönséges" állampolgárt akik meg fogják tervezni az ország új alkotmányát. A jelenlegi alkotmány 1944-ben jött létre, amikor az ország független lett Dániától és többé-kevésbé a dán alkotmány hasonmása. Ez a polgári alkotmánybizottság tartalmaz nőket és férfiakat, értelmiségieket és munkásokat, néhány hónapon át fizetett szabadságot kapnak munkaadóiktól és az alkotmányozásra szentelik idejüket. Az izlandi polgárok javaslatot küldhetnek ezeket az alkotmányozó polgárok alapanyagnak tekintik.

A beküldött javaslatok: olyan alkotmányt akar Izland népe, amely az izlandi természeti kincsek államosítását (!), valamint a törvényhozó (legiszlatív), a végrehajtó (exekutív) és az igazságszolgáltató (judikatív) hatalmi ágak szigorú különválasztását garantálja.

Csupán 320 ezer az izlandi lakosság, ami persze könnyebbé teszi a demokrácia működését, mint egy 10 milliós lakosságú országban, azonban tényleg ennyire elképzelhetetlen nálunk is bevonni a polgárokat egy új alkotmány készítésébe? Egy polgári alkotmánybizottság létrehozása talán több időt venne igénybe nálunk, de hová sietünk? Persze, kellene némi politikai elszántság is a kormány részéről és egy kevésbé félénk politikai ellenzék, aki ezt hangosan követelné. Sajnos most a magyarok többsége el sem tudja képzelni, hogy lehet demokratikus módon is alkotmányozni, hiszen az ellenzék sem mondja el neki."

ezt is leszarom 2011.10.13. 12:58:44

voltak bukott diktátorok minden korban, akik sokkal nagyobb hatalommal rendelkeztek a társadalmuk felett mégis el lettek zavarva...elég ha mondjuk kadhafira vagy mubarakra gondolunk, pedig őket még az eu meg hasonló dolgok sem zavarták meg a terrorban....itt azért talán orbán mégsem lövethet halomra embereket mint pl. kadhafi. meg fog bukni ez a hazug féreg nemsokára.....és örülhet ha hamarabb mert minnél tovább tapossa a népet annál nagyobb az esélye hogy nem börtönbe hanem a körúti oszlopra kerül...és ez nem személyes hanem történelmi törvényszerűség.

tibapó 2011.10.13. 12:59:19

@bigapples:
Önellátás izlandi módra:
"008-ban, a nemzetközi bankrendszernek sikerült a csőd szélére juttatni Izlandot a mesterségesen keltett hitelválsággal és az izlandi valuta bedöntésével. Ekkor egy népszavazás eredménye alapján (!) úgy döntött a kormány, hogy az adófizetők nem fogják állni a magántulajdonú bedőlt izlandi bankok tartozásait. Erre a nemzetközi bankrendszer még inkább lenyomta az izlandi valutát, ami hirtelen 80% vesztett az eredeti értékéből!

Ez nagyon belerúgott az ország élelmiszerellátásába, hiszen addig szinte minden mezőgazdasági termék importálva volt és azt gondolhatták a nemzetközi uzsorások, hogy Izland már a markukban van... de tévedtek. Az izlandi kormány a bankokra nem költött pénzzel rendkívüli támogatást nyújtott a parasztoknak, akik rengeteg üvegházat tudtak létrehozni, munkahelyeket és főleg élelmiszer ellátást biztosítva. Közben, hogy a multinacionális cégek ne tudják kihasználni a helyzetet fillérekért felvásárolni az országot. a kormány korlátozza a tőke beáramlást.

Támogatást kapnak a vállalkozók is, hogy felturbózzák az export termékek előállítását -főleg hal és alumínium termékek- amelyek a nemzeti valuta leértékelése által nagyon vonzóvá váltak a nemzetközi piacon és ez lényegében felszivacsolta a válságból keletkezett hirtelen munkanélküliséget. Persze, az import termékek tovább is borzasztóan drágák, de az izlandiak bebizonyították, hogy érdemes visszafogni az import áruk fogyasztását annak érdekében, hogy ne nőjön az ország nyakára a munkanélküliség és ne kelljen reménytelenül eladósodni a nemzetközi bankrendszer javára.

A nemzeti valuta is felértékelődött, de egy olyan optimális szintre, amely tovább is kedvező az export számára. A munkanélküliség pedig -a lényeg lényege-, ami a válságot követő hetekben 20 százalékra rúgott fel, gyorsan visszaesett 8 százalékra és már 5 százalék felé tart. Izland megcáfolta a nálunk már elfogadott álláspontot, miszerint egy kis ország teljesen ki van szolgáltatva a nemzetközi pénzhatalommal szemben."

yoda-jedi 2011.10.13. 12:59:28

@komment1: @Gomezke:

A ferencvárosi videó a fides-korszak harmadik TÖRTÉNELMI pontja...
(az első volt a fides 2/3, második a választás utáni „Rubicon átlépés”, 2010. okt. 5. = visszamenőleges törvénykezés+ kormányrendeletben megnevezett felelősök + államosítás)

Nézzük a videó előzményeit.
1990-től a Közép-Ferencváros az ország egyetlen helye, ahol mintaszerű REHABILITÁCIÓ zajlik. Kialakult szakmai stábbal, „rutin” megoldásokkal. A stáb a polgármesteri hivatalban „fut össze”. A politika folyamatosan szabadon hagyta a szakmát dolgozni. Mindössze a szalagátvágásokon páváskodtak, a testületben nem akadályozták, + választás előtt saját érdemként verték a mellüket (újra is választották, még 2006-ban is, amikor már nagy tért nyert a fides, Gegesit).

Videón, tények.
2010 előtt indult pályázati SZAKMAI munka eredménye ért be most. A Gát utcai tömb 9 épületére (visszanemtérítendő) 3 milliárdot nyert a kerület.
Mit mond a fid eszes polgármester a videón?
- A pályázati pénzt nem fogadják el mert nincs +700 millió önrészük (+adóterhekre) és a határidők szűkek. … Aki ismeri a pályázatokat, az tudja, hogy a határidők „rugalmasak”, szerződéskor finomíthatók. 2-3 év költségvetésére széthúzva az összeg a kerületi büdzsében bagatellnek tekinthető.
- A pályázat szakmai íróit teszi mindezért felelőssé… Mi van??? mert nyertek neki 3 milliárdot? Jó, hogy nem csukják le őket.
- Tény, hogy az érintett telkek eladásáról is döntött a testületen a fides.
- Azt ígéri a hőzöngőknek, hogy önerőből fogja felújítani a házakat… Ez nyilvánvaló blődség és fals, hiszen a telket eladja, +ha 700 milliója nincs, akkor 4 milliárdja sem lesz nyilvánvalóan.

Hogyan jutott ide a „kerület”? A fides 2/3-dal nyert. Szakmailag nagyon felkészületlen „külsőst” indított az egypárt. Érdektelen, hozzánemértő és „más” dolgokban érdekelt.

Mi a végeredmény? A helyi, vagy szakmailag működő dolgokat a fides ejtőernyősei a politikai tisztogatás után (szakmai segítség nélkül maradva, politikai haszonlesőkkel körülvéve) nem tudják megoldani, nem tudnak alapvető dolgokat működtetni. Látszik a polgármesteren, hogy nem látja át... konkrétan megijedt a feladattól.

Válságban az ügyek nem fognak „maguktól” megoldódni. Felerősödik a válság. A polgármesteren látszik, hogy rádöbbent alkalmatlanságára.

Természetesen lehetne egy szakmai projekt felelőst teljhatalommal kineveznie. De ezt a mostani fides rendszer kizárja. Szakmailag kompetens nem is biztos, hogy belemenne. Ha meg igen, akkor a következő probléma, hogy mi szükség a jogász hozzánemértő polgármesterre? Ezek az országos kérdések is.

Szakmák kontra politika.

index.hu/video/2011/10/13/szetomlo_hazak_patkanyok_csatornaszag/

radala 2011.10.13. 12:59:40

@yoda-jedi: Ki ért itt bármihez? Mi az, amihez érteni kellene? Értett-e valaki valamihez itt?
Ez nem mentség, csak mondtad, hogy neked a Jobbik szimpatikus (vagy tévedek). Ott sem látom a valamihez értés nyomát sem, Scheiring Gábornál (vagy hogy hívják) sem.
Matolcsy legalább úgy nézett ki a HV-t olvasva (ez most egy vicc volt), mintha értene valamihez...

concret 2011.10.13. 13:04:26

@bigapples:

Lakosságarányt alapul venni gazdasági ügyekben totál irreleváns: Izland 300 ezer lakosa Mo. GDP-jének közel 10%-át megtermeli - 2007-ben volt az még 13% is...

Egyébként Izland szavazóinak közel harmada vállalta volna a kormány megállapodásának a terheit - ez sem kis szó, kevés ilyen ország van a földön

Robinzon Kurzor 2011.10.13. 13:06:42

Kedves Gábor, ez megint olyan, mintha nem hallottál volna arról, hogy itt 1956-1990 között egy úgynevezett Kádár-rendszer volt, ami, bár orosz szuronyokra épült, fénykorában népszerűbb és elfogadottabb volt, mint a NER.

Ha ehhez még hozzávesszük azt a tényt, hogy a népességcsere nem történt, tehát ma is azok (és leszármazottaik) élnek itt, akiknek a rendszerrel végül is alapvető, elvi bajaik nem voltak, akkor lényegében az a meglepő, hogy egy ilyen posztot egyáltalán meg kell írni.

dr. Erika Zangolna 2011.10.13. 13:06:48

szerintem nem azért kussol a magyar, mert fejletlen, vagy mert nem szereti a szabadságot / szeret dagonyázni a fojtogató autoriter moslékban.

addig, amíg az ország egyik fele közvetlenül, egzisztenciálisan ki van szolgáltatva a hatalom által szakmai vezető pozíciókba politikai lojalitásuk alapján kinevezett kádereinek, közszolgáink, állami intézményeink félnek és kussolnak.

és amíg az ország másik fele (államhoz nem kötődő vállalkozások) kijátszani kényszerül a foglalkoztatási, adófizetési, stb. jogszabályokat - ergo csalni kényszerül, hogy a konkurens vállalkozások (szintén minimálbérre bejelentett dolgozókkal, adót csalva, stb.) ne előzzenek be az áraikkal, és a NAV a mindenkori hatalom láncos kutyája, az országnak ez a másik fele is fosik, és kussol.

kevesen vannak, akiknek nincs vesztenivalójuk, és nincs függelten média, aki meg merne szellőztetni egy politikai alapú tisztogatást, (legyen szó akár magánszemélyek, akár intézmények, akár vállalkozások ellehetetlenítéséről), mert a médiumok nagy része vagy közvetlenül a hatalom szócsöve, vagy függ a politikától, és szintén ki van neki szolgáltatva.

az autoriter államnak érdeke a minél több állami alkalmazott, és a minél átláthatatlanabb, kijátszhatóbb adó- és foglalkoztatási törvények.

Ezért nem lesz itt kisebb állam, és söralátát méretű, átlátható adózás. Mindkettővel pozíciót vesztene a hatalom. Kevesebbeknek lenne vesztenivalója, többen mernének pampogni.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.10.13. 13:09:08

@komment1: Tényleg azt hiszed, hogy ugyanaz ?
Nem mondok nehezet, csak egy példát.
Köztársasági elnök 98 óta csak Orbán választottja volt. 3 darab kegyenc.
Sehol senki más. 13 éve.

sisifux 2011.10.13. 13:12:42

@Zabalint:
" Orbánék viszont demokratikusan jutottak hatalomra, ráadásul a közvéleménykutatások szerint most is bőven vezetnek."

És mit bizonyít ez ? Max annyit, hogy a finoman fogalmazva megtévesztettek még nem döbbentek rá, hogy hülyének nézték eddig is őket.
Az a gond, hogy akik látták, mi fog következni, azok azt kapták büntetésként, mint a fanatikus szekta tagok jutalom gyanánt. Egyébként, kit érdekelne, hogy a hívek mit éreznek. Azt kapták, amire vágytak.

2llkedő 2011.10.13. 13:19:05

@unionist:

"ezt a kormányt a külföld fogja megbuktatni."

Arany János: A walesi bárdok

concret 2011.10.13. 13:20:12

@yoda-jedi:

Franzstadt a legjobb péda, hisz ott a régen bevált, jól működő vezetést küldte el az istenadta nép, ki tudja, mit vártak.

Gegesy megél a városháza nélkül is, a kerület meg megkapta méltó büntetését - kár, hogy azok is, akik nem a csodában bíztak, hanem az ismert, kipróbált, sikeres vezetőben és csapatában.

Azért majd megnézem, hogy szerepel 2014-ben a Fidesz a Ferencvárosban :)

ezt is leszarom 2011.10.13. 13:21:06

@Robinzon Kurzor: a kádár rendszer ehhez képest maga volt a mennyország..függetlenül attól hogy nem sírom vissza, csak jó lenne már ha európa felé tartanánk végre így 20 évvel a rendszerváltás után nem észak koreába

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.10.13. 13:22:05

@simonmondja.: kétszer jól választott, akárki tette...
Egyébként meg a szocik-szadisták impotens huzakodását felesleges/csúsztatás valami elvi önmegtartóztatásnak láttatni.
Gyurcsótány, ha megtehette volna, fehér lovon, kézállásban maszturbál a Gellért hegy tetején. :)

ezt is leszarom 2011.10.13. 13:22:14

@sisifux: ja, 1000 fős megkérdezésem aplapján, gondolom a pártház környékén, vagy fidesz nagggyűlés után közvéleménykutatnak....

Balt 2011.10.13. 13:23:56

@concret: Akkor elő a farbával, hol van fenékig tejfel?

unionist 2011.10.13. 13:26:43

@Kivancsi:
itt nem csak erről van szó. hanem arról, hogy a 21. századi magyarország kulturális értelemben közép, vagy keleteurópához sorolódik.

tehát a kérdés az, hogy magyarország belorussziától albániáig tartozó eurázsiai térség része lesz. vagy kulturális (vallási) értelemben ugyanoda fog tartozni ahová németország, ausztria, lengyelország, csehország, szlovákia, és szlovénia. ebből egy kulturális szembenállás következik a kormány, és az ellenzék között. és ez nem a hagyományos értelemben vett bal, és jobboldaliság.

concret 2011.10.13. 13:28:08

@simonmondja.:

Az elnöki ciklus 5 éves, az utolsó 3 elnök eddigi hivatali időtartama 11 év volt, nem 13.

Mádl Ferencet és Sólyom Lászlót a jelenlegi elnökkel egy kategóriában emlegetni (Orbán 3 kegyence) szerintem alaptalan és méltánytalan. Persze, szíved joga.

Balt 2011.10.13. 13:29:19

@anonymand: >>"Van egy bizonyos kör, amelyik folyton aláírogat, tiltakozik, de éppen abból látom, hogy inkább jó irányba mennek a dolgok, hogy ők tiltakoznak." - az sem tűnik fel, hogy a kör egyre bővül.<<

Szerintem nemigen bővül. Legfeljebb a korábban elmaradó aláírók most újra "hitet tesznek"... (Ami persze nem jó - vagy épp jó; nézőpont kérdése.)

barata 2011.10.13. 13:31:34

@butus: Több szempontból is nagyon jellemző a válaszod:
Egyrészt olyan vagy, mint a 70 éves apukám: "de hát az újság azt írta...". Te elhiszed, amit úgy általában mondanak? Vagy amit én mondok? Nem alakítasz ki saját véleményt?
Másik, hogy példának rögtön az adórendszerrel jössz?
Kit érdekel az adórendszer, ha összedől körülöttünk minden. Nincs pénze a magánembernek, az önkormányzatnak, az államnak, a cégeknek, lassan a bankoknak sem, Olaszország bajban van, de nem sokkal különb Spanyolország sem, az USA sem muzsikál túl jól, a görögökről, a Balkánról, Ukrajnáról meg inkább hallgassunk Pedig ott nem Orbán Viktor a miniszterelnök.
Szerinted mit kéne csinálni, hogy egyenesbe jöjjenek a dolgok?

tibapó 2011.10.13. 13:32:18

@_Okostojás_:
nem tudom, ki lehetne a "VEZÉR", de Unionist okosságaira új filozófiát, új gazdaságfilozólofiát, új pártot, új kormányprogramot, új nemzetprogramot lehetne építeni. Legalábbis kipróbálni valami újat, valami ígéreteset.
Aztán vagy működne, vagy se...

ezt is leszarom 2011.10.13. 13:33:27

@Balt: jó ez a fideszes duma...csak lassan észre kéne venni hogy a fidesz pártfunkcik és a felső tízezer kivételével mindenki tiltakozik....más kérdés hogy egy részük orbán előtt is tiltakozott, most "csak" az orvosok, rendőrök, tűzoltók, kiskeresetűek, munkanélküliek..stb csatlakoztak az eddig is tiltakozó egészségügyiek, pedagógusok és egyéb elégedetlenek táborához....jól látom hogy ez így együtt azaz a régi és új tiltatozók már szinte az egész ország? más kérdés hogy a magyar már tiltakozni sem tud, bár vannak jelek...pl. orvosok ultimátuma, szakszervezeti megmozdulások...

Balt 2011.10.13. 13:34:10

@ezt is leszarom: "itt azért talán orbán mégsem lövethet halomra embereket mint pl. kadhafi. meg fog bukni ez a hazug féreg nemsokára..."

Ez olyan bájos a 2006-os események 5 éves évfordulóján... :))

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.10.13. 13:36:32

@Hepci: @concret:

3 darab német kegyenc volt a 3 fidesznyik elnök.
Nincs ezen mit szépíteni.

concret 2011.10.13. 13:36:34

@Balt:

Látod, a szokásos csúsztatás: vagy világvége, vagy fenékig tejfel.

Kb mint ahogyan a magyarok vagy jobboldaliak, vagy komcsik.

Ha bármelyik ország nevét leírnám, nyilván cáfolhatnád, mert most szinte mindenhol van gond. Közben magadban csorgó nyállal kívánnád az adott nemzet helyzetét... Aki a válság gödrében világkatasztrófát vízionál, kb olyan előrelátó, mint aki a felívelő szakaszban örök jólétet.

Hol vagyunk a múlt század nagy kataklizmáitól? Ki merné a mai helyzetet a XX. századhoz hasonlítani? Azt is túlélte Európa, ezt is túl fogja. Lehet, még hasznára is válhat.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.10.13. 13:36:35

@tibapó: vannak fenntartásaim. :D
Unionist pl. kikövetkeztette, az egyik itteni kommentelő maga Tarlós István, és emlékszem még számos más düledező elméleti konstrukcióra is tőle...

ezt is leszarom 2011.10.13. 13:37:21

@Balt: gondolod? na megnézném hogyan kezel majd le egy hasonló balhét pintér haverod, én le merek fogadni hogy az éleslőszer is előkerülne....pintérhez képest görényi még igencsak kisangyal

Ergosum 2011.10.13. 13:37:55

Kedves Török Gábor,

jogos, amit írsz. Az elégedetlen emberek "önszerveződésének" és összefogásának szükségességéről. Viszont be kell látni, hogy az emberek többsége képtelen egyedül elindulni, csak a tömeg sodrásával képes haladni.
Az pedig nem is tudom minek a függvénye, hogy elkeseredett emberek milyen tömegbe keverednek.

"A semmiből is hatalom lesz, ha valaki meggyőz egy tömegnyi keserű életű embert, hogy jogában áll jogtalanságot cselekedni. Ha nem, úgy marad a semmi. Adjál nékem, jelentéktelen, rossz életű embernek, fogalmakat, szókat és gyújtást, hogy emberi mivoltom cáfolása nélkül, emberi mivoltomat megtagadhassam számomra előnyös jogtalan cselekedetek idejére, és lelki következményeire, akkor Eszme vagy és Vezér!"

Rejtő Jenő: Az utolsó szó jogán
mek.niif.hu/01000/01045/01045.htm#14

rushman 2011.10.13. 13:39:52

"[...] az okos politikus rögtön tudni fogja, hogy hol van a határ."
A mieink azok? Nahát, eddig nem tűnt fel!

concret 2011.10.13. 13:42:52

@simonmondja.:

Buta vagyok, asse értem, mi az hogy német kegyenc.

Talán azt jelenti: tiszteli (tisztelte) a példa értékű német demokráciát, a mintaszerű jogrendet, az Európában is kiemelkedően toleráns társadalmat, a jól szervezett, irigylésre méltó teljesítményű és színvonalú gazdaságot, a német emberek jövőtudatosságát?

Gondolom, Te másként értetted.

zoli_80 2011.10.13. 13:43:40

Kedves TG! Jól érzékelem, hogy Ön alig bújtatottan a kormánnyal szembeni összefogásra és ellenállásra próbálja ösztönözni a társadalmat? Valóban úgy érzi, hogy egy magafajta politikai elemző számára (aki eddig joggal mondhatta el magáról, hogy nem napi politikai érvek és érdekek mentén fejtette ki a véleményét) eljött az a pillanat, amikor magának is állást kell foglalnia a jelenlegi kormányzat "önkényével", "arroganciájával" (stb.) szemben?

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.10.13. 13:44:53

@simonmondja.: lehet ezen a szinten is, persze...

Gönczárpibácsi meg Moszad-ügynök volt, igaz-e?

ssi 2011.10.13. 13:45:17

Kedves Mindenki!

Jó sokan összegyűltünk ma itt .. igaz, sok ismerős nick még hiányzik.

A @poszt lehet pl. felhívás is? Össze tudnánk dobni mi, ennyiféle szimpátiával bírók, hogy általában és konkrétan milyen országban szeretnénk élni és milyen politikai elitet, vezetőket fogadnánk el, meg mi magunk is merre fejlődjünk? Megírnátok? Előre is köszönöm :-))

pl.
1. a párthívők ne legyenek szemellenzősek .. úgy is lehet rajongani, hogy a nagy szeretetben a hibákat is meglátják, sőt el is merik mondani
2. legyen teljes átláthatóság a közpénzek terén
3. minden fontos? állást nyilvános és egyértelmű, korrekt pályázat révén lehessen betölteni
4. javítsák a munkaszervezést, a hatékonyságot, jobban figyeljünk a minőségre stb., de legyenek humánusabb, családbarátibb munkahelyek
5. teljesítmény, felelősség és értékarányosan rendezzenek minden bért
6.
7.

stb.

Sajnos most nincs több időm
- se folytatni, se vmilyen rendszerbe foglalni ..
- meg jól átgondolni se, hogy 1 választáson sikeres párt hogyan találja meg a jó szakembereit a kormányába, s függést vár el tőlük, vagy csak a programjának képviselését és fejlesztését,
- meg hogyan választható szét, ill. hogyan egyeztethető össze az egyéni pártérdek meg országos

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.10.13. 13:47:42

@concret:
Úgy értem, hogy 3-ból 3-szor Orbán választotta ki az elnököt és 3-ból 3-szor német embert választott magyar elnöknek.

Lehet, hogy túlspilázom, de egyszer talán lehetne egy nemnémet is elnök.
De csak úgy próbaképpen.

Balt 2011.10.13. 13:49:09

@simonmondja.: "Köztársasági elnök 98 óta csak Orbán választottja volt. 3 darab kegyenc.
Sehol senki más. 13 éve."

'98-ban még vastagon Göncz papi volt a KE. 2005-ben minden adott volt, hogy az MSZPSZDSZ kormánytöbbség nekik kedves KE-t válasszon. Erre voltak képesek... Amúgy nincs jelentősége egy "díszKE" esetében az elnök személyének/pártszimpátiájának - noha abban egyetértek: (bocs, ha mégis sértő!:) a nemzet egységét szimbolizálva pártok felett kellene/illene állnia. Ez leginkább Sólyomról mondható el, ez is tény.

tibapó 2011.10.13. 13:49:09

@Hepci: Ezt hogyan érted? Az egyik kommentelő, aki maga Tarlós Kstván következtette ki, ööö, mit is?
Vagy az egyik kommentelő azt következtette ki, hogy Unionist nem más, mint maga Tarlós???

Mondjuk, ez utóbbit (Unionist = Tarlós) furcsállanám, de azt meg kell mondjam, hogy Unionist (szinte koherens) rendszerelmélete igazán visszaköszönhetne valamely valós, létező, megszülető politikus(csoporottosulás) kommunikációjában.

ezt is leszarom 2011.10.13. 13:49:17

@zoli_80: ideje lenne már hogy valaki összefogja az orbándiktatúra ellen küzdő tömegeket

tibapó 2011.10.13. 13:51:01

@tibapó: Tudnám támogatni, legalább is a magam "örökös pártonkívüliséget fogadott" módján.

zoli_80 2011.10.13. 13:51:40

@ezt is leszarom:

Bocs, én nem látom a diktatúrát, ami ellen küzdeni kellene. Ha meglátom, feltétlenül csatlakozni fogok a mozgalomhoz. ;)

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.10.13. 13:51:57

@Balt: Hogy elmondható, az tény. De hát a hazudozás az nem tilos.

Terniak 2011.10.13. 13:53:01

A hatalom természete már csak ilyen. Valahogy nálunk nem alakultak ki olyan mércék, amelyek alapvetően nem jogiak, de amelyeket mindenki tiszteletben tart. Én nem államférfiakra vagy államnőkre :-) várok, hanem úriemberekre. Akik nem csak az íratlan, hanem az írott szabályokat is betartják, akik tudnak önkorlátozóak és mérsékletesek lenni, akkor is, ha nem kényszeríti rá őket semmi. Jelenleg a magyar politikában a kőkorszaki "Vae victis" és a "szemet szemért, fogat fogért" vérbosszú elvek irányítják a kőbunkó politikusaink megnyilvánulásait. Majd a civilizáció egy következő lépcsőfokán talán ez megváltozik...

Nálunk most és korábban is az volt a helyzet, hogy az írott szabályokat sem tartják be. Ezt nevezzük jelenleg "nem ortodox politikának". Ennek pedig nem az az oka, hogy nem lehetne másképp, hanem mert nem tudják másképp.

Ami a "sírást" illeti. Ez egy hagyományos jellemzőnk, hogy ahelyett, hogy cselekednénk, mi panaszkodunk. És ebben a tekintetben nem venném egy kalap alá az Alkotmánybíróságot, a bankokat, a cégeket és az embereket.

Előbbi részben magának köszönheti az óriási presztízsveszteségét. Lett volna lehetősége más utat járnia, ha az első AB-hoz hasonló kaliberű és elismertségű emberek lennének most ott. (lásd az alkotmánymódosítás alkotmányellenességével kapcsolatos határozatot, ami a gyávaság példaképe). Azért írom, hogy részben, mert nyilván az új tagok minőségéről nem tehetnek. Sólyom, Németh, Holló, Bihari, Paczolay...Stumpf (?), Balsai (?)...Az, hogy a nagy ügyekben most már hónapok óta nem döntenek, magáért beszél...

Valaki itt írta egyszer, hogy Balsai azért került be, hogy ő legyen a kormány szeme és füle...Nem tudom, hogy igaz-e, de az, hogy ez egyáltalán felmerülhet, mindent elmond a személyi politikáról. Mint ahogyan az is, hogy a főügyész hónapokkal korábban elfogad egy állami kitüntetést, miközben tudja, hogy milyen kényes pályán fog mozogni egy hónappal később...És innentől kezdve mindegy, hogy biztos vagyok benne, hogy ez semmiben nem fogja befolyásolni, de hogy engedhet magának ilyen támadási felületet...

Sólyom László írta talán, hogy egy aktív bíró hivatali ideje alatt nem fogadhat el állami kitüntetést és semmilyen jutalmat, mert a függetlenség látszatát is fenn kell tartani. Ezek azok az írott és íratlan szabályok, amelyeket be kellene tartani.

Egyébként meg nehéz úgy felvenni a kesztyűt, hogy Te megpróbálsz a szabályok szerint játszani, a másik meg folyton a saját szája íze szerint igazítja a játékszabályokat, ha neki valami nem tetszik.

Balt 2011.10.13. 13:53:07

@concret: Halkan mondom: egyetértek.

zenefan 2011.10.13. 13:53:22

És mi lenne ha ►nem pártokban ill. politikai és "menjünk az utcára!" megoldásokban gondolkodnánk tovább? ;)

fvipera 2011.10.13. 13:53:41

@concret: nem felejtettem el. éppen azért írtam. gonmdolom feltűnt, hogy már tölgyessynek sincs veszíteni valója, nincs pl. már rádiómásor, mert voltak nála - hogy is mondjam - pragmatikusabbak. igazad van, rákay kálmán vagy gazsó l. vagy simon l. lászló elvtelenebb mint tölgyessy. De én tölgyessy 1994-2010 közötti, kb. 16 évét nem felejtem el, amikor rendesen befeküdt viktornak. rendesen, de nem eléggé. nem rajta múlt ugyanis, hogy kiesett a pikszisből

igényes 2011.10.13. 13:55:52

A 2/3-ad birtokában erre kellett volna menni!

Munkahelyek teremtése!
Adócsökkentés nem a gazdagok számára!
ÁFA csalások elleni küzdelem!
Korrupció ellenes harc!

Helyette van elmútt 8 év!
16%!
Óriási korrupció!
3000 milliárdos lopás!
500 millárdos MOL részvény!
Pálinkafőzés!
Utcák, hivatalok átnevezése!
Gépkocsi vásárlások!
Kolontári csalások!
Ócsaai sikítás tervezete!
stb.

kissiú 2011.10.13. 13:57:07

@bigapples: "Gazdasági válság közepette egy súlyosan eladósodott és állandó külső kölcsönökre utalt országban lehet akármilyen munkás-paraszt-alkománybíró összefogás, a kiadási oldalhoz hozzá kell nyúlni és az fájni fog sok helyen sokaknak. A határ most ott van a kormány számára, hogy elkerüljük Izland vagy Görögország sorsát és másodlagos, hogy a gazdasági intézkedéssekkel szemben mennyire szervezett a szakszervezeti, oktatási, kórházi szegmens fellépése."
Ezt talán hamarabb kellett volna Viktornak elmondanod, akkor amikor még a "Ne az emberekkel fizettessék meg" szólam szólt, meg a 300 Ft-os népszavazás kiíratása. Vagy amikor fejükbe vették, hogy évi 500 Mrd forinot fordítanak az egykulcsos adóra, ami abszolút nem növeli a belső fohyasztást.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.10.13. 13:57:31

@tibapó: szerintem aránylag világosan írtam...
Szóval Unionist kikövetkeztette, hogy az egyik itteni - fideszista - kommentelő (bizonyos Xsasha), maga Tarlós István. Ezt többször megismételte, komolyan.
No most, erre mondtam, egyéb állításai és elképzelései között is akadtak már furcsák, szép számmal.

ezt is leszarom 2011.10.13. 13:57:36

@zoli_80: hehe....ja hát sokáig a németek vagy a szovjetek se látták anno.....de majd rájössz te is....namár hacsak nem vagy pártfunkci

zoli_80 2011.10.13. 13:59:28

@ezt is leszarom:

Ja, az ember vagy pártfunkci, vagy beáll az orbánellenes koalícióba. Más lehetőség nincs. Komoly. :)

tibapó 2011.10.13. 13:59:35

@ezt is leszarom:
nem a HATOLOM-nak kell ELLENZÉK!

Kell a NÉPFELSÉG, a CIVIL KONTROLL!

Hadd politizáljanak a pártpolitikusok, hozzanak törvényeket, jót, vagy rosszat, ámde azt egy pártfüggetlen FELSŐHÁZ-nak lehessen megvétóznia, csiszoltatgatnia hatályba lépése előtt, az érintett néptömegeknek lehessen visszacsináltatnia NÉPSZAVAZÁS útján, legyenek valós, érdemi ÉRDEKEGYEZTETŐ fórumok, és hát az alkotmányozás sem a kétharmadosak, hanem egy FÜGGETLEN, a későpbbi parlementbe be nem jutó ALKOTMÁNYOZÓ NEMZETGYŰLÉS tiszte kéne elegyen.

Szóval NÉPFELSÉG, nagykorúsított állampolgárok, NYILVÁNOSSÁG, ELŐZETES KONZULTÁCIÓ, UTÓLAGOS OPERATÍV KORRIGÁLÁS, vagyis RÉSZVÉTELI DEMOKRÁCIA

Balt 2011.10.13. 13:59:46

@concret: "Ha bármelyik ország nevét leírnám, nyilván cáfolhatnád, mert most szinte mindenhol van gond."

Akkor mégsincs ilyen...?

"Közben magadban csorgó nyállal kívánnád az adott nemzet helyzetét..."

Tudom: "minket irigyel fél Európa". :) (Bár ebben van némi kontinuitás...)

"Azt is túlélte Európa, ezt is túl fogja. Lehet, még hasznára is válhat."

Biztosan nem fog úgy élni, mint azelőtt. A gyarmatbirodalom is összeomlott, most épp a gazdasági gyarmatosítás összeomlásának vagyunk szemtanúi. Bár ne így lenne, de a "mindenható versenyben" Európa legalábbis nem látszik célegyenesnyi előnnyel vezetni... Belülről mondom: nagy kár.

tibapó 2011.10.13. 14:03:19

@Hepci: Így már értem, elsőre valami központosítási hiba volt, vesszőhiány, vagy mi. (akirálynőtmegölninemkellfélnetekjólesz...) :)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.10.13. 14:05:54

@tibapó: egy "hogy" esetleg célszerű lett volna az "az" előtt... :)

Balt 2011.10.13. 14:07:07

@simonmondja.: Ja, szerinted az MDF-SZDSZ paktum révén KE-vé jelölt Göncz az ideális, azt mindjárt sejtettem... Nagy kár, hogy a lánya semmire sem vitte... Innen + már csak lefelé...

concret 2011.10.13. 14:07:14

@zoli_80:

Nem láthatod, nincs is diktatúra.
Mozgalom sincs, amihez csatlakozhatnál.

Demokrácia van, bár piszok rosszul üzemel.

Persze, ha másképp látod, Te akár szeretheted is.

Viszont egy demokratikusan ténykedő kormányról lehet ugye véleményt mondani, akár rosszat is. És lehet üzenni a társadalom civil prominenseinek: ha nem tetszik a kormányzás, tehettek sok mindent.

Persze, ezért lehet nem szeretni az elemzőt. Meg lehet szeretni is. Ettől (is) élünk (még) demokráciában.

ezt is leszarom 2011.10.13. 14:09:45

@zoli_80: kb annyira egyszerű igazság ez hogy aki nem fideszes az csakis komcsi lehet.....te viszont félreértetted, mert csak arra utaltam hogy itt már csak a pártfunkcik és a felső tízezer elégedett....a többi meg vagy beáll az orbánc elleni harcba így vagy úgy (lásd pl. tüntetések), vagy menekül, vagy tesz az egészre mert birka vagy nem érinti egyenlőre semmi, de majd fogja jövőre :))

zoli_80 2011.10.13. 14:11:36

@concret:

Természetesen lehet mindazt, amit leírtál, hiszen a szólás és véleménnyilvánítás szabadsága - minden ezzel ellentétes híresztelés ellenére - Magyarországon is létezik. Csupán kíváncsi lettem volna TG válaszára, hogy jól értelmeztem-e a szavait.

Balt 2011.10.13. 14:11:49

@Hepci: :)) Megesküdtem volna rá, hogy ő Kossuth Lajos. :)

ezt is leszarom 2011.10.13. 14:12:29

@tibapó: itt? hehe....kelet európai sajátosság hogy itt nincs civil kontroll csak néha forradalom....de ne csüggedj, nem egyedi eset sok helyen a világban így megy ez.

jaés zoli.ha tanultál történelmet tudhatnád hogy az alakulófélben lévő diktatúrákat csak kevesen ismerik fel....amikor tombolni kezdenek akkor mindenki észbe kap, de akkor már késő békés úton rendezni, csak nagy vérengzésekkel....kit tudja miért ilyen buták az emberek nemzetiségtől és kortól függetlenül????talán mert csak akkor mernek harcolni amikor nincs mit veszíteniük....hát majd itt is eljön ez ne félj ha nem vigyázunk

2011.10.13. 14:12:34

végre egy jó poszt.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.10.13. 14:14:36

@Balt: Milyen jó, hogy Prezident Szmissz lánya ingatlanügynök Alabamában.
Szép karrier.
Vagy csííkágóó...kit érdekel. Minden lánya amcsi, meg minden unokája.
És erre legyél büszke.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.10.13. 14:15:15

@ezt is leszarom: reménykedjünk, ha Orbán vagy Gyurcsány tombolni kezdene, lefogják őket. :)

tibapó 2011.10.13. 14:15:44

@Kulics: Igyekszünk. :) A fiúkkal kicsit feldobtuk. :)

tibapó 2011.10.13. 14:17:23

@ezt is leszarom: Pedig hidd el, hogy nem egy mindentudó ellenzék, és nem is egy vérengző forradalom, hanem a CIVIL KONTROLL fog itt rendet teremteni.

Balt 2011.10.13. 14:18:00

@simonmondja.: Ki mondta, hogy én büszke vagyok Smittre? Ellenben, asszem ő büszke lehet a lányaira.

pucros 2011.10.13. 14:18:54

Kulturálisan igényeljük az olyan hatalmat, amit jól lehet szidni lentről.
Ez benne van a magyar néplélekben.

Nem az a lényeg, hogy ne legyenek elrontva a dolgok, hanem hogy legyen más a hibás!

Az összefogásban nem is az az igazán riasztó, hogy kompromisszumocskákat kell kötni a közös álláspontért (az is), hanem az, hogy ha a végén sikerül érvényre juttatni az akaratunkat, akkor kit fogunk szidni? Sőt, tudhatjuk előre, hogy akkor majd minket fognak gyalázni mások.

A legkényelmesebb a már bejáratott szerep, a kurucos lázadozás, hogy miután másvalaki meghozta a döntéseket, majd mi megmondjuk, hogy az úgy miért nem jó.

zoli_80 2011.10.13. 14:19:48

@ezt is leszarom:

Nos, én nem vagyok pártfunkci, és a felső tízezerhez sem tartozom. Elégedett sem vagyok, hiszen az világosan látszik, hogy ha létezne tökéletes kormányzás (mint ahogy nem létezik), az közel sem olyan lenne, mint amit az elmúlt másfél évben Magyarországon láttunk. A jövedelmem legalább 2 éve nem emelkedett, tehát én is bőven megérzem az áremelkedéseket.

Mindezek ellenére nem akarom sem itthagyni az országot, sem valamifajta orbánellenes koalícióhoz csatlakozni, mert egyrészt szerintem nincs veszélyben a demokrácia, másrészt nem látok olyan politikai erőt, amelyik a jelenlegi körülmények között különb munkát tudna végezni, mint a mostaniak. És az is biztos, hogy 2014-nem nem fogom olyan társaságra adni a voksomat, amelyiket akár az MSZP, akár Gyurcsány Ferenc neve fémjelez.

Balt 2011.10.13. 14:21:01

@pucros: :) Ez jó. De sajnos igaz...

ezt is leszarom 2011.10.13. 14:21:35

@tibapó: hidd el én is ezt szeretném....

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.10.13. 14:23:21

@Balt: Minden német büszke, ha amcsi házaló lesz a lánya ?

ezt is leszarom 2011.10.13. 14:24:15

@zoli_80: az igaz hogy nincs ma egyetlen normális politikai párt sem az országban amire akár én is szívesen szavaznék....viszont az hogy valaki egyre nehezebben él, és ezzel elégedett, miközben a politikusok és az elit nem is tiltkolja hogy mit lop, bocs de ha valaki ennyire khmm. mazochista, hát azon nem tudok segíteni...a diktatúra meg egyenlőre a jogrendszerben épül igazán, ez meg akkor fog zavarni ha téged is érint valahogy.

igényes 2011.10.13. 14:25:30

Mit lát az ember?

Itt ez a dr. Schmitt (egyébként Schmidt lenne, de nem olyan nagy baj), aki lödörög adófizetői pénzen az országban és külföldön.

O. Viktor miniszterelnök, Felcsút SE.
(Teljes mértékben felkészületlen, zagyva ember benyomását kelti, Matolcsyban bízik, mert az legalább kettes volt matekból, vagy nem is értem, miért is? Ma már állítólag felismeri a kés, kanál villa jelentőségét.)

És a többiek:

Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumot Navracsics Tibor,
(Nincs látványos munkája, mert helyette Rogán és Polt, meg Lázár "dolgozik")
Nemzeti Erőforrás Minisztériumot Réthelyi Miklós,
(Lassan, de biztosan távozik, még egy portást sem tud felvenni)
Vidékfejlesztési Minisztériumot Fazekas Sándor,
(Hát ez a faszi még az ásó és a gereblye között sem tud különbséget tenni)
Külügyminisztériumot Martonyi János,
Az egyetlen felkészült intelligens ember, neki kellett volna adni a miniszterelnöki posztot, ha a Fidesznek lett volna esze.

Nemzetgazdasági Minisztériumot Matolcsy György,
(Igazán tehetségtelen!)

Belügyminisztériumot Pintér Sándor,
(Egyre nő a cégbirodalma)

Honvédelmi Minisztériumot Hende Csaba,
(Ez egy fura kis figura, a Magyar Honvédséget a Zrinyi Nyomdával erősítette egy idáig, de Afganisztánba nem mer kiutazni.)

Nemzeti Fejlesztési Minisztériumot pedig Fellegi Tamás vezeti
(Hát ez is érdekes figura, segített eltapsolni 500 milliárdot, valami érdeke lehet benne)
Navracsics Tibor és Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettesek Varga Mihály pedig a Miniszterelnökséget vezeti.

(Két kicsapott ember, nem tudni mennyire vannak benne a "jóban", nem kicsit!

És akkor itt vannak a nagy ászok:

Rogán, Lázár és Deutsch, Kósa.
(Ezek is gyarapodnak, de piszkosul!)

A fentiek a Fidesz krémje, bocsánat, ha nem vettem bele a Kövért, de ő kunsága a csúcson van, és bizony szerintem már hetente vált gatyát, meg zoknit.

zoli_80 2011.10.13. 14:26:53

@ezt is leszarom:

:D

Legalább figyelmesen elolvastad volna, amit írtam, és utána reagáltál volna. Szó szerint leírtam, hogy "nem vagyok elégedett".

ezt is leszarom 2011.10.13. 14:29:49

@zoli_80: de értettem, csak éppen azt nem értem hogy aki nem elégedett az miért béget, na persze az átlagmagyar ilyen....

itt sír nekem mindenki hogy így meg úgy meg ezért vagy azért nem tetszik neki a rendszer, mondom nekik gyertek ki tüntetni, á azt nem...hát akkor nem tudok veletek mit kezdeni sajna, majd jöttök ha totál nullára vág a rendszer.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.10.13. 14:32:24

@igényes:
Ha ezt a külügyi sikerszériát felkészült ember hozta össze,
akkor
nem tudom miből készült fel.

Nem tudom, feltűnt-e, de ebben az országban a Martonyi alatt még nem járt delegáció.

A legkomolyabb külföldi, aki magyar földre lépett - Bred Pitt, és azt is lerohanta a szekuritáte.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.10.13. 14:36:29

@igényes: igényes elemzés. :D
Ha Gréczy lenne a neved, rögtön a kasszához is fáradhatnál...

yoda-jedi 2011.10.13. 14:36:50

@Teremszolga: Sólyom Úriember... Polt meg mecsre is jár és focizik a fijjugkal

yoda-jedi 2011.10.13. 14:39:18

@Hepci: és? én meg azt mondom: László56 a végén Mogács ként fedi fel magát...

apropó, hol van??? csak nincs vmi gond? hiba a mátrixban? dézsavű?

graycivil 2011.10.13. 14:40:02

"Váratlan hír: Durván megerősödött az MSZP

A most vasárnapi választási részvételüket biztosra ígérő aktív szavazók 55 százaléka a Fidesz-KDNP-t, 24 százaléka az MSZP-t, 13 százaléka a Jobbikot, 6 százaléka pedig az LMP-t támogatná."

hetivalasz.hu/itthon/a-gyurcsany-trauma-42184/

concret 2011.10.13. 14:40:11

@zoli_80:

Én újra elolvastam, és továbbra sem találtam (még alig bújtatottan sem) a "kormány elleni ellenállásra ösztönzést".

Török Gábor tudatosítja az általánosságban megszólítottakban, hogy ha elégedetlenek, kellő összefogás esetén nem eszköztelenek. Nem buzdít, nem lelkesít (alig bújtatottan sem). Akár még ellenére is lehetne egy ilyen összefogás, merő szakmai megközelítés is lehetne az egész (én nem szeretném, de azért lehetséges...)

Persze, a mai Magyarországon a témaválasztás, a szóhasználat eleve az ellenzékiség gyanúját vetíti rá. Igazi fanatikus álmában sem alkalmazhat ilyen jelzőket a hatalmon lévőkre, a a fanatikusok pedig egy téren teljesen antikádáristák: aki nincs velük, az ellenük van.

Szerintem az adott téma lehetőségein belül megmaradt az elkötelezetlenség zónájában. Persze, ennek belátásához kellően középről kell olvasni.

yoda-jedi 2011.10.13. 14:41:45

@pucros: ezt hívják feudalizmusnak, azaz a polgárosodás hiányának...

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.10.13. 14:41:51

@yoda-jedi: már rég nem oly lelkiismeretes, hogy a friss posztra azonnal reagál fél 8-kor.

zoli_80 2011.10.13. 14:42:01

@ezt is leszarom:

"csak éppen azt nem értem hogy aki nem elégedett az miért béget"

Szerintem kettőnk közül éppen nem én vagyok az, aki béget. ;)

Miért mennék ki tüntetni? Hogy "legyen óccsóbb a benzin"? Vagy hogy "a zorbánviktor emelje meg a fizetésemet"? Vagy azért, hogy ingyen utazhassak a buszon? Esetleg hogy a rendőrök 10-20 évvel korábban mehessenek nyugdíjba, mint én?
Aki minimálisan átlátja, milyen folyamatok zajlanak jelenleg a világban, az tisztában van vele, hogy az ilyen követeléseknek nem hogy nincs értelmük, hanem egyenesen önveszélyesek. Orbánék jelen pillanatban azon dolgoznak, hogy azt az 5 ezer milliárdnyi hitelt, amire 2008-ban kénytelenek voltunk felvenni, hogy be ne csődüljünk, a következő néhány évben vissza tudjuk fizetni kamatostul. Csak hogy maradjon némi esélyünk arra, hogy az ország pénzügyileg ne omoljon össze. A mostani helyzetben bárki lenne kormányon, számára is csak az lenne a kérdés, hogy az egészségügyből vonjon ki 200 milliárdot és az oktatásból 100-at, vagy fordítva. Megszüntesse a bankadót, és helyette a nyugdíjakat csökkentse, vagy a munkavállalókra, esetleg a vállalkozásokra rakjon plusz terheket, vagy meghagyja azt, és akkor a pénzügyi szereplők fognak óbégatni.

Balt 2011.10.13. 14:47:20

@graycivil: Jókor jött! Hátha mégis maradnak Fletóék... :))

graycivil 2011.10.13. 14:48:26

@zoli_80: A rendőr bejöhet a házamba, mert joga van rá. De nem vihet el önkényesen mindent, mert arra nincsen joga, még ha rendőri mivoltára hivatkozik, akkor sem.

Tehát az objektív nehézségek nem hatalmaznak fel senkit arra, hogy önkényesen "mellékműveleteket" végezzen a "jogos tevékenység" mellett. És ez a tűrhetetlen Orbántól.

andzsin 2011.10.13. 14:48:54

Akik azt harsogják itten, hogy demokrácia van, azoknak üzenem, hogy ma reggel az okt.23-i rendszerellenes tüntetés szervezője azt mondta, alig találnak felszólalót, mert mindenki fél. Ilyet utoljára 1989 előtt lehetett érezni. Csak akkor mindenki bekalkulálta, hogy jön a rendőr, kap kettőt a gumibottal vagy bezárják 1-2 napra, oszt slussz, ma meg ráengedik az Apehot, aztán se pénz, se posztó.

Ha az emberek félnek, az már nem demokrácia.

ezt is leszarom 2011.10.13. 14:49:26

@zoli_80: így van ne menjél.....a vicc az hogy nekem pl. anyagilag most jobb, csak én vagyok annyira tapasztalt hogy lássam mire megy ki ez az egész amit orbán csinál. és ez nem tetszik...és amúgy én veled ellentétben ennek hangot is adok vagy itt vagy az utcán...de igen, maradj otthon elvégre úgysem lehet itt már semmit se megváltoztatni...

Balt 2011.10.13. 14:49:56

@concret: "Szerintem az adott téma lehetőségein belül megmaradt az elkötelezetlenség zónájában. Persze, ennek belátásához kellően középről kell olvasni."

Még szerencse, hogy valaki képes rá... :)

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2011.10.13. 14:50:04

@barata: igen, korban is olyan idős vagyok, mint az apukád. No, de attól még látok, ha szemüveggel is.
Először is nem kellene hazudni, ahogy már leírtam. Állandóan azt mondták, és még most is mondja Orbán, hogy ő adót nem emel. Na látod, ezt nem tenném, főleg nem úgy, hogy csak a szegényeket súlytsa. Jön a lekváradó. A gazdagok eddig is lekvárt ettek és eszükbe sem jutott olcsó marhaságokat, "ízeket" várásolni. Kik veszik ezeket a tipusú ételeket, (ide sorolhatjuk a rakás felvágottat is. Remélem nem adtam új ötletet a kormánynak) a szegények! Rövidesen elérjük, amennyiben így haladunk, hogy nálunk halnak meg legegészségesebben az emberek, mert "csak éhenhalnak".
Az étrhetőség kedvéért el kellene magyarázni, a hétköznapi emberek nyelvén, mik a bajok, hogyan lehet azokat orvosolni, és a terheket mindenkinek a teherbíró képessége szerint kellene szétosztani.
Nem most kellett volna bevezetni az egykulcsos SZJA-t, mert pont nem most volt itt az ideje! Vagy uram bocsá, akik a privatizáció idején milliárdossá lopták magukat (Demján, Leisztinger, Csányi és a többiek) most valamennyit visszadhatnának az államtól ellopott vagyonból!

zoli_80 2011.10.13. 14:50:42

@graycivil:

A mi esetünkben mik az "önkényes mellékműveletek", amelyek miatt ki kellene mennem tüntetni?

tamimaci 2011.10.13. 14:51:13

Ez egy nagyon szomorú történet kezd lenni. Ès itt mindenki vesztes lesz.
Azok is ma odafönt vigyorognak.

concret 2011.10.13. 14:51:40

@Balt:

Hát ott, a sor elején találhatod azokat az országokat, ahol nem "fenékig tejfel", de a népességre jellemző az elégedettség.

Nem kellet volna a nemzeti együttműködés rendszerében lassan (nagyon lassan) javulni az elégedettségünknek? Nem? Korai elvárás?

Nem baj. Van még két év. Kicsit kevés, belátom. Kevés csodát tenni, elég kevés arra, hogy végre életképes politikai alternatíva mutatkozzék.
Dolgokat tovább rontani sajnos sok. Építőiparnak még évekig döglődni sok.

2llkedő 2011.10.13. 14:51:48

@zoli_80:

"A mostani helyzetben bárki lenne kormányon, számára is csak az lenne a kérdés, hogy az egészségügyből vonjon ki 200 milliárdot és az oktatásból 100-at, vagy fordítva. Megszüntesse a bankadót, és helyette a nyugdíjakat csökkentse, vagy a munkavállalókra, esetleg a vállalkozásokra rakjon plusz terheket, vagy meghagyja azt, és akkor a pénzügyi szereplők fognak óbégatni."

"""""9. Milyen intézkedéseket javasol a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség a probléma kezelésére és miért?

A szocialista úttal szemben, melynek alapvető jellemzői a hitelfelvétel, a szociális megszorítások és a gazdasági recesszió, a Fidesz a válságkezelés európai útját választaná. Ez olyan gazdasági növekedést ösztönző politikát jelent, mellyel ki lehet törni a negatív spirálból, és munkahelyteremtéssel, adócsökkentéssel tartóssá lehet tenni az ország felemelkedését. A Fidesz gazdaságélénkítő programcsomagja három egymással összefüggő elemre épít: szociális biztonság, pénzügyi egyensúly, gazdasági növekedés. "
fidesz.hu a gazdasági világválságról."""""

ezt is leszarom 2011.10.13. 14:52:03

@andzsin: na pl. erről beszélek.....ez egy diktatúra....és korántse mindenki csak abból induljon ki hogy anyagilag jobb vagy rosszabb, bár az is egy szempont.

Balt 2011.10.13. 14:53:11

@andzsin: "azoknak üzenem, hogy ma reggel az okt.23-i rendszerellenes tüntetés szervezője azt mondta, alig találnak felszólalót, mert mindenki fél."

Hál'Istennek 2006-ban nem féltek. (És mégsem voltak sehol...)

concret 2011.10.13. 14:53:40

@Balt:

Igen Balt, Te képtelen vagy rá. Senkit sem szeretek minősíteni, de ezt most le kellett írnom.

Cáfolj meg. Mutass egy kormánykritikus kommentet Tőled.

zoli_80 2011.10.13. 14:54:01

@andzsin:

"ma reggel az okt.23-i rendszerellenes tüntetés szervezője azt mondta, alig találnak felszólalót, mert mindenki fél"

Naná, hogy ezt mondja! Ha nem ezt mondaná, nem lenne értelme a mozgalmának. :D

Én az elmúlt másfél évben egyetlen esetről sem hallottam, amikor valakit a kormánnyal szembeni kritikai megnyilvánulása miatt jogtalan hátrány ért volna.

Balt 2011.10.13. 14:54:29

@ezt is leszarom: Szerintem a többletet ajánld fel a nyugdíjas rendőrök javára...

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2011.10.13. 14:54:32

@barata: Azzal is egyetértek, hogy nem az adóval kellett volna kezdeni. No, de nem én kezdtem, hanem a kormány!

zoli_80 2011.10.13. 14:56:12

@2llkedő:

Nos, a növekedés jól láthatóan nem jött össze, márpedig a költségvetési hiányt tartani kell, ha nem akarunk becsődölni. Ötletek?

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.10.13. 14:56:32

@butus: tegnap vettem kolbászt és 2 zsömlét egy hajléktalannak, tipikus mindenki vesztes történet lett.
Némi lelkifurdalásom támadt, mert ilyen kolbászt és zsömlét valószínűleg csak kiránduláson ennék meg. Aztán megnyugodtam, mert ő meg reklamált, hogy miért nem pénzt adok, ha egyszer éhes. :)

ezt is leszarom 2011.10.13. 14:56:54

@Balt: na annyival nem jobb, csak azt akartam érzékeltetni hogy koráéntsem mindenkiből a nyomor vagy anyagi csalódás..stb dumál, lehet olyan ember is aki felismeri a politikai jogi diktatúra építését is.....pl emiatt igen sok értelmiségi is felszólalt, pedig gyanítom belőlük sem az éhség vagy éppen valami jogosultságuk elvétele (nyugdíj, segély..stb) beszél

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.10.13. 14:58:13

@butus: tegnap a királyi tévében többször is bemondták: (az új szabályozástól) olcsóbbak lesznek a jó minőségű lekvárok.
Persze, Móricka meg a Holdon frizbizik.

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2011.10.13. 14:59:20

@Hepci: Sajnos piára kellett volna neki. Az az egyetlen ami ideiglenesen élteti őket!

2llkedő 2011.10.13. 14:59:53

@zoli_80: No meg a szociális biztonság se, meg a pénzügyi egyensúly se, meg az egymillió munkahely se, a többi három bejött. Melyik is az?

Szóval ezzel kampányolt a fidesz 2008-ban. Akkor ki is hazudott? Vagy nem értettek hozzá?

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2011.10.13. 15:01:48

@Hepci: ...és szerinted van, aki ezt elhiszi? (sajnos biztos van)

Balt 2011.10.13. 15:02:09

@concret: Én - veled ill. sokakkal szemben - soha nem mondtam, hogy független, "el nem kötelezett" vagyok... De hozhatod a saját "független" ill. "el nem kötelezett" kommentjeidet (a Sólymosat máris elismerem), aztán csereberélünk. (Cserébe ott a Schmidtesem... Bár nem biztos, hogy Sólyom cserealap.) :)

barata 2011.10.13. 15:02:26

@butus: Ahogy Virág elvtárs mondotta volt:"Nem nyitok vitát". Mert hát nincs miről. Igazad van, de én most arról beszélek, hogy "a nemzetközi helyzet fokozódik". Nem akarom én felmenteni a jelenlegi kormányt - teljesítményük önmagukat is alulmúlja (ezek közül egyik az adórendszerbe történő beavatkozásuk).
Az igazán nagy baj az, hogy ha nem így lenne, sajnos akkor sem lennénk kint a vizekből. Ilyen helyzetben természetes, hogy csak kalandorok vállalják, hogy majd ők tudják, meg csinálják.... közben meg igazából senki sem tudja.

Balt 2011.10.13. 15:02:51

@concret: Ja, előbbi a másik kommentre, de mindegy.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.10.13. 15:04:32

@butus: akkor ne enni kérjen... ráadásul szalámit (sic) óhajtott...

Balt 2011.10.13. 15:04:39

@concret: "Nem baj. Van még két év. Kicsit kevés, belátom."

Így van. Utána lehet urnákhoz járulni. Ahogy az soxor elhangzott a "baloldali" kurzus alatt...

pástétom 2011.10.13. 15:06:11

"Gyorsan szólok, két dologról biztosan nem szól ez a mostani bejegyzés: nem azt mondom, hogy ezek az állítások fényévekre lennének a valóságtól, és azt sem, hogy csak így lehet politizálni."

Ne is modja. Nehogy már legyen valamiről világos, határozott véleménye egyszer az életben...

concret 2011.10.13. 15:06:58

@fvipera:

Szerintem kissé sommásan ítéled meg.
Tölgyessy rendes antikommunista ember, és ez sokáig meghatározta az állásfoglalásait. '94 idején nem feküdt be OV-nek, hiszen akkor a Fidesz még az Szdsz kisöccse volt, ő meg Szdsz elnök.

Hogy nem akarta a koalíciót a szocikkal? Én sem akartam, sok magyar liberális nem akarta. Úgy került ő partvonalon túlra, mint Fodor a Fideszben. Népszerű volt, de voltak nála ügyesebbek.

Igen, '98-ban tízezres szavazóbázist vitt a Fideszhez. De az első Orbán kormány vállalható volt.

Azóta nem a Fidesz szócsöve. Csak vannak (inkább voltak) párhuzamos véleményeik. A közelmúltig. Semmiben sem követi az ámokfutást.

radala 2011.10.13. 15:07:56

@Hepci: Relatíve tényleg olcsóbbak lesznek:-) Nem hazugság ez.
A dolgokat, mindig egymáshoz lehet csak hasonlítani, mert a legolcsóbb autó is drága mondjuk felvágottnak, no meg szar is...
Amúgy szerintem, bármit is mond butus, attól senkinek nem lesz rosszabb, ha szar lekvár helyett szar lekvár nélkül eszi a kiflijét, arról nem is beszélve, hogy főzzön be maga és az olcsóbb is meg nem is szar.
Azt szerintem épeszű ember nem gondolja, hogy a lekváradó célja az extra bevétel, a lekváradó célja az, hogy butus is értse, hogy az íz nem lekvár, nem kell megenni... Csak eddig voltak, akik nem értettek a szép szóból...
Nem mellesleg még az is lehet, hogy butus ezentúl havonta egyszer jó lekvárt fog venni, ahelyett, hogy háromszor venne valami ízt és akkor még "objektíven" is olcsóbb lehet a lekvár...
Ne szidjunk már egy döntést, ami végre teljesen rendben van, tisztességesen is van kommunikálva (mert én konkrétan olvastam, hogy a cél az "ízek" kiszorítása a piacról, tehát kivételesen még nem is hazudnak.

Balt 2011.10.13. 15:08:42

@Hepci: Amíg rendszeres a Blaha aluljárón jártam át, kollégámat rendszeresen megtalálták a kéregetők. Ő rendszeresen felajánlotta, hogy szakít rá időt, bemegy velük az "éjjel-nappaliba", vesz nekik uzsonnára vmi hasonlót. Nem volt nagy sikere az "akciónak"...

zoli_80 2011.10.13. 15:09:53

@2llkedő:

Valóban, másfél év alatt nem sikerült megteremteni a nagybetűs "szociális biztonságot", sőt, megsúgom, 4 év alatt sem fog sikerülni, különösen nem a mostani helyzetben.
Egymillió munkahelyet 10 év elteltével ígértek. Az új MT. pl. éppen ebbe az irányba mutatna, vagyis hogy a befektetők, vállalkozások a nagy válság idején ne pont a magyarországi munkahelyeiket akarják elsőként megszüntetni, sőt ha lehet, újabbakat hozzanak létre. Ehhez az kellene, hogy a szabályok elsősorban a munkaadók számára kedvezően változzanak, és lehetőleg olcsóbb legyen számukra a magyarországi munkahelyek fenntartása. Nos, ez az, ami ellen a derék szakszervezeti vezetők a leghangosabban tiltakoznak. Azt pedig elhallgatják a tagság előtt, hogy ha az MT. nem változik akár számukra kedvezőtlen módon is, akkor a következő 1-2-3 évben nagyon könnyen úgy fognak járni, mint a pécsi Elcoteq-nél, ahol éppen most szűnt meg 1500 munkahely.

Balt 2011.10.13. 15:10:49

@Hepci: Máskor ne merj "gyümölcsízt" se venni hajléktalannak! :)

radala 2011.10.13. 15:12:01

@barata: Na nehogy már baj legyen az adórendszerrel. Az a helyzet csupán, hogy egy teljesen rossz, használhatatlan szart ( www.portfolio.hu/img/upload/2007/02/szurkaajo0227.gif ) lecseréltek valamire, ami ugyan jó, de sajna az idő nem egészen alkalmas rá. Azért roppant nagy kár lenne úgy csinálni, mintha valami jót csesztek volna el, miközben el épp nem csesztek semmit, csak elmaradt a vélt pozitív hatás. Na bumm, van ez így. Azért kár lenne visszasírni a régi szart, mint teszi azt az LMP...

2llkedő 2011.10.13. 15:13:50

@zoli_80:

"Valóban, másfél év alatt nem sikerült megteremteni a nagybetűs "szociális biztonságot", sőt, megsúgom, 4 év alatt sem fog sikerülni, különösen nem a mostani helyzetben. "

De 2008-ban a válság kirobbanásakor (nem úgy mint most, amikor van némi idő a felkészülésre) ez volt a jelszó, ezzel lehetett volna szerintük kikecmeregni. Mondom, akkor vagy hazudtak, vagy nem értettek hozzá. Döntsd el, melyik a jobb. Nekem egyik se.

Balt 2011.10.13. 15:13:52

@concret: (OK, ezt hozhatod legközelebb.) :)

Nigro notanda lapillo 2011.10.13. 15:13:57

@Diocles: "miért van az, h egész Németorszàgban(!)kevesebb az egyetemi tanàr, mint Magyarorszàgon?"

nézz màr utàna, kérlek a tényeknek mielôtt kinyilatloztatsz vmi orbitàlis baromsàgot, itt talàlhatóak az adatok: stats.oecd.org/Index.aspx?DatasetCode=RPERS

mindezzel együtt józan paraszti ésszel is felmérhetô, hogy fenti àllítàsod nem àllja meg a helyét ha tudod, hogy Magyarorszàgon arànyosan kevesebb felsôfokú diplomàval rendelkezô lakos van mint az említett Németorszàgban.

Balt 2011.10.13. 15:14:48

@Balt: Bár elfogulatlannak nem lehet nevezni, csak a Tölgyessyt illető véleményeddel egyet tudok érteni. De hát úgyis mindegy...

concret 2011.10.13. 15:17:26

@Balt:

Tőlem nem is hallhatod, hogy fusson a kormány, de hamar (nem klasszikus, nem szó szerinti, de emlékezetes).

Sosem állítottam magam függetlennek. Gyakran leírom, hogy magyar liberális vagyok. Csak épp jó másfél évtizede nincs politikai pártom, így köztes helyzetből nézem azok huzakodását, akiken kívül (sokak úgy kezelik) nincs is magyar választópolgár.

Olyan kormány nem lesz, amit ne szemlélnék kritikusan. Ebben különbözünk alapvetően. Hisz tökéletes kormány (semmi, ami emberi) nem létezik, aki pártot, elnököt, bárkit istenít, az magát értékeli le. Fogalmazhat okosan, logikusan, citálhat hatásosan - mindegy. Az elfogultság lemoshatatlan bélyeg.

Balt 2011.10.13. 15:18:04

@radala: Ez a grafikon nagyon szemléletes...

sashimi 2011.10.13. 15:18:59

TG: "Mert lehetne másképp. Nem igaz, hogy egy politikai közösségben csak a politikának van ereje. Egy jól működő világban a politika természetes éhségének, haszonszerző vágyának és átalakító hevületének gátat szabnak az egyéb - nem politikai - szereplők sajátos érdekei."

Lehet, hogy Kertész Ákos nyílt levelében mégsem tévedett akkorát a magyar mentalitás jellemzésében?

Balt 2011.10.13. 15:22:07

@2llkedő: A válság ellenére - vagy épp amiatt - Oszkóék is nagyarányú szja-csökkentés irányoztak elő (ill. részben meg is valósítottak); ha maradt volna az elképzelés, ma kb. ugyanígy állnánk ebből a szempontból. (Ha úgy tetszik, jöhet a 2009-10-es ballib érv: "Orbánék se tudnak mást csinálni úgysem...") És ide a bökőt, hogy az adójóváírással is lett volna valami, lásd Radala fenti grafikonját...

zoli_80 2011.10.13. 15:22:36

@2llkedő:

A szociális biztonság egy olyan program, ami soha nem fog maradéktalanul megvalósulni, mert mindig lesznek munkanélküliek, és mindig lesznek szegények. Egy kormány annyit tehet, hogy olyan gazdaságpolitikát folytat, ami hosszútávon javulást hozhat a szociális biztonság terén. Pl. megpróbál olyan gazdasági és jogi környezetet teremteni, amelyben a vállalkozásoknak megéri új munkahelyeket teremteni (tánya-csökkentés, egyszerűbb adórendszer, új MT.), az embereket pedig arra ösztönözni, hogy munkából akarjanak megélni, ezáltal egyre kevesebben szoruljon segélyre, egyre több család éljen meg a saját munkájából.

Aki azt hitte, hogy a szociális biztonság azt jelenti, hogy másfél év elteltével Magyarországon nem lesz szegény ember meg munkanélküli, az nagyon naiv volt (hogy erősebb jelzőt ne alkalmazzak).

radala 2011.10.13. 15:23:16

@Balt: Na ja, sajnos nem a fidesz pont hu ról van, ahol a helye lenne...
De elég érzékletesen mutatja, hogy valami roppant mód el volt cseszve a magyar szja-val.
Én kezdetben nagyon egykulcsos adó ellen voltam, de minél többet gondolok arra, hogy mi lenne, ha visszacsinálnák, annál jobban kezdem megszeretni. Nyilván egy adórendszer csak szar lehet, de a progresszív adózás igen perverznek tűnik.
Akkor már szimpatikusabb a svéd modell (az mindig szimpatikus), ahol azt hiszem a közúti bírságok igazodnak a fizetésedhez.
Persze itt gondolom minden hajléktalan szlovák rendszámú merdzsó tulajdonos lenne ebben az esetben...

Balt 2011.10.13. 15:25:13

@concret: Még a végén kiderül, hogy mondhatni egy platformon vagyunk. Bár a liberálist nem venném a hátamra az SZDSZ dúlása után, de kezdetben SZDSZ + pártlistán Fidesz szavazó voltam, csak ugye az SZDSZ '94 után nem hagyta, hogy a jelöltjére szavazzak, mert folyton visszaléptette. Ha nem, hát nem. Ez van. :))

fvipera 2011.10.13. 15:25:42

@concret: jórészt igazad van. a különbség onnan ered közöttünk, hogy nekem az első orbán kormány simicska apeh elnökké történő kinevezésétől vállalhatatlanná vált. Számomra atól fogva evidens volt, hogy bűnözők. Simicska kinevezése pedig igen hamar megtörtént (pedig 98-ban rájuk szavaztam, hozzád hasonlóan elkesírett a szadesz befekvése korábban). Ebből következően volt furcsa, hogy tiszességes ember miként ülhet közöttük. Persze jobb, mint pozsgai, szűrös vagy szili katalin. De szerintem pályafutására sokkal nagyobb hatást gyakorolt az egzisztenciális félelem, mint pl. TGM pályafutására. Ezt annak ellenére mondom, hogy Tölgyessyvel többször értek egyet, mint TGM-mel.

fvipera 2011.10.13. 15:26:36

@zoli_80: azért nem látod, mert "keresztrejtvény megfejtésből szerezted a műveltséget"

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.10.13. 15:26:38

@radala: már hogyne hazudnának? Szó szerint ez hangzott el a híradóban: olcsóbbak lesznek (a rendes lekvárok). Ez pedig hazugság.
Abban se látom igazságod, hogy ez ne bevételt szolgálna. Ugyebár lehetne csökkenteni is az adót (a jó terméken), és lehetne olyan szabályozás is, hogy kötelező megnevezni a valóságot a terméken. Pl. lenne lekvár és lekvárutánzat, nem pedig gyümölcsíz (ami ugyebár a világon semmit nem jelent, ebben a kontextusban, csak egy szótákolmány).

Balt 2011.10.13. 15:28:26

@sashimi: Meglehet. És mi sem tévedtünk Kertész Ákos jellemzésében...

nu pagagyí 2011.10.13. 15:31:51

@Balt: Ez a kormány az adórendszert is úgy csinálja, mint az alkotmányt. Az új rendszer minden elemére van példa máshol, mégis az egész egy nagy rakás szar lett. Homlokegyenest az ellenkezőjét sikerült kiváltani a meghírdetett szándékoknak.

2llkedő 2011.10.13. 15:31:57

@zoli_80:
Akkor még egyszer:

""""""a Fidesz a válságkezelés európai útját választaná. Ez olyan gazdasági növekedést ösztönző politikát jelent, mellyel ki lehet törni a negatív spirálból, és munkahelyteremtéssel, adócsökkentéssel tartóssá lehet tenni az ország felemelkedését. A Fidesz gazdaságélénkítő programcsomagja három egymással összefüggő elemre épít: szociális biztonság, pénzügyi egyensúly, gazdasági növekedés. """""""

Melyik is az az európai út: Az európában nem szokásos unortodox megoldások?

A gazdaságélénkítő programcsomag három összefüggő eleme pedig úgy látszik, nem működik. Tehát vagy hazudtak (mert ahhoz szándékosság kell), vagy nem értettek hozzá.

Így sose leszünk európa motorja!

Balt 2011.10.13. 15:32:20

@radala: :) Igen, az adómentes minimálbér (később: adójóváírás) törvényszerűen hozta magával a kétmillió minimálbéren bejelentett munkavállalót. Hiába mondta Orbán Medgyessynek, hogy ez rossz koncepció (lásd 2002-es tévévita a youtube-on 10 részben, komolyan mondom, kötelező!), bevezették.

Balt 2011.10.13. 15:34:47

@Hepci: Személyes kedvencem a "... gazdaságos tengerész szeszesital". Na, nem inni - azt még nem próbáltam. :)

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2011.10.13. 15:36:06

@Hepci: ... szerintem bér kéregetőt fogtál ki. Sok ilyen van, akik adják le a sápot a nagyfőnöknek.

2llkedő 2011.10.13. 15:38:54

@Balt:
"ha maradt volna az elképzelés, ma kb. ugyanígy állnánk ebből a szempontból."

Nem egészen. Ők fokozatosan tértek át, és a legmagasabb kulcs megmaradt volna, a szuperbruttót pedig teljes egészében bevezetik, azaz egy vállalkozó nem azon gondolkodik, hogy saját emberével végeztese-e el a munkát, vagy kiadja másnak, hanem érdeke a saját emberét dolgoztatni. Addig, amíg a kiadott munka költségként számolva olcsóbb, mint a bérköltség (mivel arra egyéb költségek rakódnak) addig olcsóbb kiadni a munkát. Aki pedig elvállalja, az ügyeskedje ki a bért.

zoli_80 2011.10.13. 15:40:29

@2llkedő:

Ha emlékszel, a ciklus elején megkísérelték elérni az EU-nál, hogy 6-7%-ig elengedhessük a hiányt, és bankadó+multiadók nélkül lehessen csökkenteni az SZJA-t és a társasági adót, esetleg járulékot. Mivel a görög válság éppen akkoriban ütötte fel a fejét, semmi esélyünk nem maradt, hogy az EU erre rábólintson, így a kormány kénytelen volt az "unortodox" módszerekhez folyamodni (pl. bankadó), ami nem tett jót a növekedésnek.
Ha az eredeti terv nem jön be, az ember kénytelen alkalmazkodni, a kormány ezt tette.

nu pagagyí 2011.10.13. 15:41:05

@Balt: A minimálbéren bejelentettek tömege magának a minimálbérnek köszönhető. Lényegtelen, hogy van-e belőle adó, vagy nincs. A minimálbéren adózók jelentős része nem is feltétlenül munkavállaló, hanem egyéni vállalkozó (volt), akikre amúgy nem vonatkozik az adójóváírás.

concret 2011.10.13. 15:42:57

@fvipera:
Hát igen, van abban valami bűbáj, ahogy az élénk eszű gyermek nagyítóval keresi a mohát a kolozsvári fák északi oldalán... Ilyen ember maradt fölnőttként is TGM.
De ha csupa olyasfajta politikusunk lenne, mint az általad szembesített két kezdeti Szdsz ügyvivő, minimum becsületesebb lenne a magyar politika.
Azt már csak a saját romanticizmusom mondatja velem, hogy a becsületesebb politika eredményesebb is szokott lenni.

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2011.10.13. 15:43:02

@barata: ..pedig belátható ideig itt, csak kalondorok lesznek politikusok. Olyanok, akik ebből akarnak meggazdagodni. Lásd az elmúlt 21 év politikusait. Majd, ha eljut az ország odáig, hogy a politikusság nem pénzért megy, hanem csak tisztelet miatt, nos akkor lehet majd reménykedni. Ezt viszont szerintem nem én, de Te sem éred meg.

2llkedő 2011.10.13. 15:45:00

@zoli_80:

"Ha emlékszel, a ciklus elején megkísérelték elérni az EU-nál, hogy 6-7%-ig elengedhessük a hiányt, "

Látod, itt lett elqrva az egész, hogy erről álmodoztak, ebből idultak ki. Rossz az alap, összedől a ház.

dalololama 2011.10.13. 15:50:41

Semmik vagyunk, csak a foci számít. Ezt igazolta egy tegnap hallott viszonyítás: az egész országnak családsegítő szocpolra 5 milliárd jut. Pont a fele a debreceni focistastadion 10 milliárdos költségének.
Tudjátok, hogy ki a fontos itten - vagy inkább "mi". Ja a kétharmad inkább a focistadionra éhezett, nem arra, hogy széles körben lehessen lakásépítésbe, vásárlásba fogni. Mert biztos ez lesz a retorika megint.

zoli_80 2011.10.13. 15:50:44

@2llkedő:

Nem azért nem lesz 3%-os növekedés, mert Orbán bepróbálkozott az EU-nál, hanem mert az EU nem engedett. Ezek után a költségvetési kiigazítás elkerülhetetlenné vált, ami automatikusan magával hozza a növekedés visszaesését. Ha nem a bankokat adóztatják meg, akkor a jövedelemre rakodó terheknek kellett volna nőniük, vagy a nyugdíjakat lehetett volna befagyasztani, mindegyik a fogyasztás visszaesésével járt volna, ami szintén nem tesz jót a növekedésnek.

dr kíváncsivagyok 2011.10.13. 15:50:45

@zoli_80: Érdekes , az "elmútnyócév" alatt EGYIK INTÉZKEDÉSÜKET , TÖRVÉNYÜKET , se emlegették ! Valami olyasmira emlékszem : " nagyarányú adócsökkentés " (nem hozzátéve , hogy csak a gazdagoknak !) , benzin jövedéki adójának csökkentése ( ezt követelték ellenzékben !) - most EMELIK a gázolajét, és még hosszan-hosszan lehetne sorolni ! Téged nem zavar , hogy csúnyán átbasztak ???

dr kíváncsivagyok 2011.10.13. 15:52:45

@zoli_80: Kutya se kíváncsi a mentegetőzésetekre.....kormányozni kell , úgy , hogy tetsszen a z embereknek és nem hazudni-hazudni....

yoda-jedi 2011.10.13. 15:52:51

@dalololama: 5 milliárd megy OTTHONTEREMTÉSre is... úgy láccik ez az egység...

anyni mint = egy kossuth tér rendezés, vagy 1/3 stadion...

huh. és mennyi lélegeztetőgép, vagy lézerblokkoló... ne is mond.

yoda-jedi 2011.10.13. 15:54:17

@zoli_80: a VILÁGSZÁM 27% os áfa, a jövedéki adók, és a 400 Ft os benzinár az nem jár fogyasztás csökkenéssel?

room_101 2011.10.13. 15:58:03

Itt is azt kéne, mint egy régi krimiparódiában, ahol a gazdag ember halála után a hagyatéki tárgyalásra egy fegyverekkel teli falú terembe rendelték az érdekelteket, majd az álügyvéd felolvasta az álvégrendeletet, miszerint azé az egész vagyon, aki utoljára marad életben a jelenlévők közül...

nu pagagyí 2011.10.13. 15:58:07

@zoli_80: Ne ess abba a hibába, hogy hiszel a kijelentéseknek. A tetteket kell nézni (Orbán), az meg nem szól másról, mint a vagyonok kívánatos átrendezéséről a hűségesküt tett oligarchák javára, továbbá a megkaparintott gazdasági és politikai hatalom hosszú időre (tart végtelenhez) történő bebetonozásáról.
A lózungokat pedig kifejezetten neked és a hozzád hasonló naív embereknek találják ki.

zoli_80 2011.10.13. 15:58:22

@kíváncsivagyok:

Ha jól emlékszem, az SZJA alsó kulcsa 2010-ben 19% volt, így a 16% mindenkinek csökkenés. Más kérdés, hogy az alacsony jövedelműek eddig alig vagy egyáltalán nem fizettek adót, cserébe a magasabb jövedelműek magasabb kulccsal adóztak.
A magasabb jövedelműek ezután is többet fognak adózni, csak mostantól nem aránytalanul többet.

Engem egyébként senki nem baszott át. Választások előtt is láttam, hogy milyen folyamatok zajlanak a világban, és ehhez képest hogy kell érteni az ellenzéki szólamokat. Úgy is értelmeztem, ebből a szempontból nem ért csalódás.

zoli_80 2011.10.13. 16:00:35

@yoda-jedi:

De igen. Ha nem vetted volna észre, az elmúlt néhány hónapban a korábbinál is sokkal rosszabbak lettek a gazdasági kilátások. Ehhez kellett alkalmazkodni. Én persze sokkal jobban örültem volna az állami kiadások radikálisabb csökkentésének, és kevesebb adóemelésnek

radala 2011.10.13. 16:01:38

@Hepci: Szerintem az adócsökkentést a rendes lekváron lenyelnék a boltok. A cél a lekvárutánzatok ellehetetlenítése.
Szerintem (majd meglátjuk) nem kizárt a rendes lekvár áresése, ha az emberek abból többet vesznek, mert nem lesz más.
Mindenesetre ez a kevés támogatható döntések egyike, nem kell mindenben a rosszat látni:-)
@Balt: Erre én is emlékszem, de ettől még nem vagyok biztos abban, hogy a minimálbér adómentesítése nem volt-e része a "jóléti rendszerváltásnak", amit a Fidesz eléggé el nem ítélhető módon (nem tudom annyira elítélni, hogy az eléggé el legyen ítélve) megszavazott.
Szóval a baj általában nem az OV-val, hogy hülye, hanem az, hogy olyanokat tesz és mond amikkel ö sem ért egyet...

Geneva 2011.10.13. 16:03:47

A politikus a jól vagy rosszul kigondolt saját politikai érdekeit követi

Közel sem.... Ugyanis a jelenlegi kormányelit tagjai, csakúgy mint az előzőé, nem saját gyéni érdekeiket követik, hanem tudatos szervezés eredményeképpen kialakított politikai bűnözői csoportok érdekeit szolgálják, ez jóval túlmutat, a buta és ételmezhetetlenül absztrakt racionális egyéni cselekvő emberképén, hiszen hálózati koordinációt igényel. A jelenséget az irodalom "state capture"-ként emlegeti...A magyar helyzet ennek iskolapéldája

dalololama 2011.10.13. 16:05:19

@yoda-jedi: Tudhatnád, hogy a Nép kétharmada akarta a 27 százalékos áfát! Sajnos az ugyancsak a nép által követelt 482 forintos benzinárat még nem sikerült beépíteni a kommunikációjukba, erre még várni kell, marad csak 400 egy darabig.

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2011.10.13. 16:07:38

Most olvastam, hogy jóváhagyta a kormány az M43-as Makó és a határ közötti 23 kilóméteres szakaszának az építését. Piti 2,82 milliárd/ kilométer áron. Amennyiben jól emlékszem az M6-os építésénél Orbán fel volt háborodva az 1,8 milliárdos áron. Mondta, hogy abból kiométerenként 800 milliót kilopnak a szocik. Talán csak annyit még a hírhez, hogy Makó és a határ között tök síma a terület, egyetlen dombot sem lehet találni és az autópálya a Maroson sem megy át, tehát híd sem épül. Ebből akkor most mennyit is lopnak el?

yoda-jedi 2011.10.13. 16:09:24

@butus: a Nemzeti Egység Kormánya sosem lop!!! csak átrendezi a kasszát!

dalololama 2011.10.13. 16:09:30

@zoli_80: Van a dolognak egy olyan olvasata is, hogy gyakorlatilag a politika és az állam környékén lehet nagyot keresni a néhány multin kívül. Így azért praktikusan arra is szavazott az áldott kétharmad, hogy 3%-kal több maradjon nekik is otthon. Már csak az a kérdés marad, hogy egy 100 ezres fizetés 3%-a hogyan viszonyul az egymilliós fizetés 3%-ához?

graycivil 2011.10.13. 16:09:45

@zoli_80: Utálom mindig végigsorolni. :-(

PR-küszöb 2011.10.13. 16:09:46

Mennyi idő kell még, hogy Illyés Gyula szavai legalábbis elgondolkoztassanak:

"Hol zsarnokság van,
Ott TE IS szem vagy a láncban..." ?

Az egész magyar társadalom meg- és eloszthatatlan felelőssége az, ami most történik...

concret 2011.10.13. 16:11:23

@zoli_80: Számomra éppen hogy nem ellenszenves az egy kulcsos SZJA. Csak a megvalósítása volt "radikálisan" elhibázott: bérkommandóstul, "senkisemjárrosszabul"-ostul, minimálbér-forradalmastul.

Na és főleg alkotmányosan körülbástyázni...

Kellett volna 3 átmeneti év, stabil növekedéssel, és akkor 3 lépcsőben valóban fájdalommentesen ki lehetett volna vezetni az adójóváírást, ami úgy baromság, ahogy van. Ehelyett most sokkal bonyolultabb lesz a bérszámfejtés szja része (részleges félbruttó-kivezetéssel terhelve), mint volt.

A türelmetlen, akarnok megoldás el képes rontani a jó ötleteket is.

concret 2011.10.13. 16:12:29

@concret: hol lesz majd a söralátét?

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.10.13. 16:12:48

@PR-küszöb: Milyen szerencse.

Így aztán föl sem merül, hogy esetleg - Orbán a hibás...

tibapó 2011.10.13. 16:13:51

@concret: TGM mondta azt a Fdesz II. kongresszusán az üdvözlő beszédében (a Tallózó lehozta, anno 1989-ben), hogy "...majd akkor lesz itt jobb világ, ha kevésbé korrupt és kevésbé ostoba politikusok vezetik az országot..." vagy valami ilyesmit, de ez szerintem történelem tankönyvbe illő mondás volt.

yoda-jedi 2011.10.13. 16:14:09

@simonmondja.: sodródik. neki ezt adta a gép, a nép... ártatlan áldozat

concret 2011.10.13. 16:15:47

@PR-küszöb:

Illyés Rákosi idején írta.
Nyilván Rákosi is annyiban volt felelős, mint a WC-s néni a Körúton.

val 2011.10.13. 16:18:35

"402. Vannak bizonyos határok
Erőszakosak. Gátlástalanok. Zsákmányszerzők. Önérdekvezéreltek. Rövidlátók. Túlterjeszkedők. Kiskirályok."

Pokolra, bitóra (a megfelelő rész aláhúzandó) a fidesszel, meg úgy általában a köztársasági senkikkel, de amíg nem tudtam, hogy miről van szó, a kezdeti felsorolásból egy pillanatig az a naiv gondolatfoszlány libbent fel előttem, hogy talán a bankokról tetszik majd írni, hisz abevezetés oly tökéletesen illik rájuk, mit Finucci öltönye a maffiózóra.

dalololama 2011.10.13. 16:19:16

@concret: Másként nézne ki az egykulcsos világ, ha nem lenne vagyonilag-bérileg ennyire nagy szakadék az ország többsége és a politikából élő kisebbség között.
Ahhoz viszont kell némi arcbőr, hogy mindezt úgy magyarázzák, hogy a szegény többség is ezt kérte volna. Mármint hogy náluk több maradjon. Ez csak a lázárok filozófiáját támogatja, de piacot nem teremt, mert lényegében nem lesz tömeges vásárlóerő növekedés. Csak lázárék tudnak nehezebb szatyrokat hazacipeltetni a cselédekkel a piacról.

dalololama 2011.10.13. 16:21:33

@concret: A söralátét megvalósul ebben a rendszerben is, hiszen söralátét méretű floppylemezen kell majd bevallani, az 1,44 Mb lemezre pedig ráfér majd a 400 oldalas bevallás. Ezt is a kétharmad akarta így, miért nem figyeltél!

nu pagagyí 2011.10.13. 16:23:44

@concret: Az közpénzből adott fizetéseket induláskor nettósítani kellett volna, akkor nem lógott volna ki ennyire a lóláb.

Baromméter 2011.10.13. 16:23:53

occupy Budapest (esetleg Pozsony) lesz szombaton?

15october.net/

szakállasbácsi 2011.10.13. 16:27:19

Hát igen, kedves Gábor, MO viktimológiai eset. De a bűn, a dilettantizmus és a cinikus mutyi attól még ugyanaz marad. Most akkor értjük. Jobb nekünk? Lehetnénk mások?
Nem hiszek ezekben az emberekben.
El innen!

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.10.13. 16:28:21

@yoda-jedi:
Nem tehet róla, tényleg. Ha ez a nép a férgekre néz föl...

aszekelyek 2011.10.13. 16:29:30

@kíváncsivagyok: A minimálbéresek nem fizettek adót. Azt hová is kellett volna csökkenteni? Ki számít gazdagnak, a jövedelemhatárt kérném. Egyébként pedig kompenzációt kapnak, a kétszáznégy felettiek pénzéből , akik alatta vannak. No akkor mit kapnak azok a gazdagok? Ha pontosan leírnád azt az átb... t , lenne is miről beszélgetni. Pontosan mekkora lenne, milyen sávban az az adócsökkentés, mely kellően nagy arányú lenne?

dalololama 2011.10.13. 16:31:56

@concret: Sőt, most jöttem rá, hogy egy DVD lemez is SÖRALÁTÉT méretű!! arra meg ráfér 4,7 Gb. Tehát a pármillió oldalas adóbevallást is megkaphatja az áldott kétharmad, ha annyira kérte!!! És még mindig söralátét lesz.

aszekelyek 2011.10.13. 16:34:43

@concret: Az attól függ, hol van annak a határa... :) Kissé indulatosabban írt, mint szokott. Mintha berágott volna valamin.:D Még egyszer elolvasom, azt pld, ahol a kultúráról van szó. Érdekelne az a sztori is a megrendeltetett tanulmányról és a z elkért részesedésről végül... sok hasonló sztorit hallottam már...csak nem derül ki, melyikről van szó. Nincs politikai kurzus, mely ettől mentes lenne. Nem tudom , az első sorban felsoroltakat is minden kurzusra érvényesnek érzem:) .

ssi 2011.10.13. 16:35:25

@yoda-jedi:

beleolvastam a kommentekbe: közel, távoli és még távolabbi múlt kritikái

de van-e jövőképünk: minek örülnénk, mit tudnánk elfogadni - legalább kb.?

mik a közös értékek, melyeket bármelyik párt támogatója szeretne? pl. a közpénzek teljes átláthatósága .. és még?

kitől mit várunk? soha nem lesz olyan politikus, akit mindenki tökéletesnek lát ... s olyan, akit többen fejlődőképesnek, hibáit kijavítónak tart majd? bonyolult az élet, nem?

barkacs 2011.10.13. 16:42:16

@andzsin: "Ha az emberek félnek, az már nem demokrácia."

Arra viszont nagyon vigyáznak, erről ír Török is, hogy ez a félelem a többséget adó szavazóbázisukat ne érje el. Sőt, a mindig aktuális ellenségképpel, forradalmi, meg háborús hívószakkal vezessék tovább, ezeket a szerencsétlen birkákat. Akiknek egy feladatuk van csak a vezér imádatán kívül, négy évente jó helyre tenni az x-et.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.10.13. 16:43:50

@manyike: Olyan politikust akarsz, akit mindenki tökéletesnek lát ?
Most van egy olyan, amit 70 % látott tökéletesnek.
Ennél is többet akarnál ?
Szerintem hagyd békén
azt a maradék pár százalékot,
aki nem látja tökéletesnek ezt a tökéletlent.
Elég ennyi felhatalmazás neki.
Ossza be magának.

2llkedő 2011.10.13. 16:46:08

@zoli_80:

"Nem azért nem lesz 3%-os növekedés, mert Orbán bepróbálkozott az EU-nál, hanem mert az EU nem engedett. Ezek után a költségvetési kiigazítás elkerülhetetlenné vált,"

Bocs, hogy csak most válaszolok, de utaznom kellett.

Nos! Ha ez így van, akkor az azt jelenti, hogy alkalmatlanok arra, amit csinálnak. Mi alapján tettek akkor bármilyen kijelentést, ha előtte nem jártak utána a dolgoknak? Eltolcsi pajti bele nézett a varázsgömbjébe, oszt azt mondta, hogy ez így van, és kész? Mint a 7%-os növekedés?

És még ezek vonnak bárkit is felelősségre, péel iszapkatasztrófa miatt? Azok, akik másfél milliárdét építettek egy teljesen felesleges gátat? Mit csináltak nyolc év alatt?

dalololama 2011.10.13. 16:47:18

@manyike: A manager tanfolyamok - amikor még nem arról szóltak kizárólag, hogy mi a lenyúlás módja - onnan indultak el, hogy egy szervezetnél mi a viszonya a vezetésnek és a szaktudásnak. Talán elő kellene bányászni ezeket a tanokat, igaz túl régiek, nem fiatalosak. Ma sajnos nem a piacra orientálódik a világ, hanem a pénz megszerzésére és biztonságba helyezésére a szerzés helyétől messze. Ebben a gazdaságban nincs érték, csak a "fogd a pénzt és fuss" elv működik. Nem véletlen, hogy az ezt kiszolgáló jog már régen nem vág egybe a közfelfogásban még itt-ott létező "erkölcsös" fogalmával. Helyette vannak logikus koncepciók (lásd kétharmad), amit maga a szónok sem vesz komolyan, de tudja, hogy része a színjátéknak. Éppen azért fölösleges például ebben rendszerben a kultúra, mert abban még léteznének erkölcsi példázatok, melyek széleskörű elterjedése jobban kinyitná a szemeket. Helyette eljátsszuk azt, hogy kultúra, de valójában értéktelen szemetet szolgáltat például a köztévé, ami kultúrát nem képvisel - igaz jó alkalom arra, hogy pénzek teljesítmény és értékteremtés nélkül "jogos" kezekbe kerüljenek. Stb...

graycivil 2011.10.13. 16:57:54

@2llkedő: Az a 7% a manyuppal bőven megvan. mégsincs belőle semmi. Tehát, ha az EU enged 7%-ot, és manyupot nem nyúlnak le, akkor ugyanitt lennénk. (...ahol a part szakad...)

Persze ha az EU is enged, meg a manyup is "lenyúlódik", akkor egy évig lehetett volna. Aztán csak utána a totális csőd és még sokkal nagyobb adósságtömeg.

2llkedő 2011.10.13. 17:03:39

@graycivil: Most már ami korábban a manyuphoz ment, az is az állam feneketlen bendőjébe kerül, a nyugdíjkaszát még se tudják gatyába rázni. Eddig ugye az volt a gond, hogy a manyupok miatt nincs pénz.

A bóvli kormány most már a lottóval is csal!! 2011.10.13. 17:05:02

Páva Zsolt fideszes pécsi polgármesterként arcátlanul jutalmazta magát!

Folytatódott a pécsi jutalomháború. Tóth Bertalan (MSZP) sajtótájékoztatón beszélt arról, hogy 1994 és 1998 között is bőséges jutalmazás folyt a pécsi városházán. Példa nélküli módon Páva Zsolt még magának is adott belőle, ilyet egyetlen baloldali polgármester sem tett.
Tóth Bertalan elmondta: Páva Zsolt a fenyegetésből ért, ami elkeserítő, de végül megkapta a kért adatokat a kilencvenes évek városházi jutalmazásairól. A pécsi szocialisták közgyűlési frakcióvezetője arra utalt, hogy szerdán pert helyezett kilátásba arra az esetre, ha Páva Zsolt továbbra is szándékosan visszatartja a korábbi polgármestersége alatt kiosztott jutalmak összegét. Tóth elmondta: az adatok hiányosak, arról tájékoztatták, hogy az 1990-94 közötti időszak adatai megsemmisültek.

Tóth Bertalan elmondta: 1994 és 98 között 403 millió forint jutalmat osztott ki, és hangsúlyozta: ez az összeg akkoriban nem annyit ért, mint most.
Páva Zsolt 1998-ban egy alkalommal 500 ezer forint feletti összeget kapott, ami akkoriban szép pénz volt. 1994 és 98 között 3,3 millió jutalmat kapott Páva, 1995 után a polgármester már magának osztott jutalmat, amit később egyetlen polgármester sem tett meg. Révész Mária alpolgármesteri jutalma 1995-től 98-ig 2,2 millió volt.
A jutalomlista:
Páva Zsolt

1994.04.12. 123.723.-
1995.06.30. 157.300.-
1996.02.27. 205.400.-
1996.07.23. 205.400.-
1997.07.08. 399.750.-
1998.04.20. 417.885.-
1998.05.25. 417.885.-
1998.10.05. 557.180.-
1998.12.01. 520.000.-

Összesen:3.304.523.-Ft

Révész Mária

1995.06.30 148.200.-
1996.02.27 195.000.-
1996.07.23 195.000.-
1997.07.08 378.300.-
1998.04.20 396.435.-
1998.05.25 396.435.-
1998.10.05 528.580.-

Összesen: 2.237.950.-Ft

Ilyen a fideszes sunyiság, nekem lehet neked nem.

aszekelyek 2011.10.13. 17:05:12

@val: HA megnézte volna a linket, a voluntarizmus szónál nyílót, tudná, hogy arról is ír. A különadóról, a kifelé nem kommunikált belső feszültségekről. Torkos Matild eltérő véleményéről. Amekkora diktatúra van, Torkos Matild vidáman ír tovább a M.Nemzetben. Haja szála nem görbült. Tudomásul vették, hogy neki más a véleménye, elképzelése. joga van hozzá. A merjünk kicsik lenni, esetleg mégis jobb lenne, ez inkább a téma. Tud-e jól végződni , ha kiállunk az érdekeinkért vagy eleve alávetettként kéne viselkednie a kormánynak és nem kellett volna részt vevést elvárni olyanoktól, mint bankok, multik, a gazdagoktól! :DDDD ezt nem tudtam, kihagyni:) , hanem nélkülük, a szegényeket tovább nyomorítva elevickélni, IMF kegyeket elvtelenül keresni, ha kell, ha nem... Szóval erről :..." Akkor nemesb-e a lélek, ha kiszáll...:) ....vagy tűri :DD

2llkedő 2011.10.13. 17:06:17

@zoli_80:

"Ha nem vetted volna észre, az elmúlt néhány hónapban a korábbinál is sokkal rosszabbak lettek a gazdasági kilátások."

Gondolom, szerinted sokkal rosszabb most a helyzet, mint volt 2008 végén, 2009 elején.

aszekelyek 2011.10.13. 17:10:01

@val: Az de szép volt, mikor betört a rendőrség..... és ott ültek mind, a bankárok, Provolone házában. Akkor már mind fehérgallérosok voltak, maffizónak. A dialógusok és a figurák is remekek voltak. nem csoda, hogy megbuktatták. Amerikában. Érdekes, olyan nal még nem találkoztam, aki , közönség volt és nem tetszett volna neki , nagyon.

barkacs 2011.10.13. 17:10:59

@2llkedő: kegyetlen vagy, szerencsétlen már így is szenvedve, nagy nehezen kikereste a megfelelőnek vélt választ, erre te még tovább pörkölöd.

2llkedő 2011.10.13. 17:13:12

@aszekelyek:
"Pontosan mekkora lenne, milyen sávban az az adócsökkentés, mely kellően nagy arányú lenne?"

Én a havi nyolszáz felett keresőknél nyolc százalékra levinném a kulcsot, hogy többet, jobb minőségűt, drágábbat vásárolhassanak, így felpörgetnék a gazdaságot, érdekeltté tennék a vállalkozásokat a minőségi áru készítésére.

aszekelyek 2011.10.13. 17:13:57

@sashimi: Kertész sem írta meg, hol van az a jól működő világ, ahol nem ugyanez megy. Mindenütt ez megy. Amerikában meg kiváltképp. Szerintük biztosan az indiánok is szerették az alávetettséget. Őket is így jellemzik. Ott. Holott belenyomorították őket abba. Akik most köszörülik rajtuk a nyelvüket.

2llkedő 2011.10.13. 17:14:20

@barkacs: Csak a jó szándék vezérelt.

bariga 2011.10.13. 17:18:16

Ez egy karakán, kiváló és tárgyilagos összefoglaló, bravó.
Viszont én okos politikust sehol nem látok, tehát csak annyit, hogy itt az idő.

aszekelyek 2011.10.13. 17:22:55

@Balt: Dehogynem . Ők elmentek wellnessbe, mert őket elküldték, el tudták küldeni az 50. évfordulón Budapestről. Ott voltak. Nem sehol se:D A megelőző héten ez folyt a csapból is. Mindenki menjen vidékre, wellnessbe... Méghogy a népfelkelésről megemlékezni, meg a véres leveréséről az oroszok segítségével? Ki hallott még olyat.... Ők aztán nem, olyasmit nem. :) @2llkedő: Kapsz te mindjárt akkorát , nem tőlem:) Hát a szegényeknek kell fogyasztani , te! ennyit se tudsz? mellesleg én nem nyúlnék hozzá: ) A 8 % jövedelemadót, úgy tudom blumék KC. Biddingje akarta magának itt elintézni:) Nolcszázom felül lettek volna, hogyne.

yoda-jedi 2011.10.13. 17:24:56

"Török Gábor Sírnak az alkotmánybírók " az indexen így van kint...

igaz... "Sírnak az alkotmánybírók, nyelnek a bankok, alkotmányos költségeket fizetnek a cégek."

alkotmányos költség... most kapcsolok... Gábor első KORRUPCIÓ ostorzása...

intimpista 2011.10.13. 17:47:02

Kedves Gábor!
Na, végre, mersz Te tényszerűen is szembemenni a hatalommal! Akkor is gr., ha azért ez a poszt nem olyan "kard ki kard" írás volt! De végre, bizonyítottad, van ám vér a pucádban!

2llkedő 2011.10.13. 17:47:29

@aszekelyek:

"Hát a szegényeknek kell fogyasztani , te! ennyit se tudsz?"

Skiccpali aszondta, hogy mi már hozzá vagyunk szokva a spóroláshoz.

török gábor 2011.10.13. 17:48:47

@xorfrion: azért jó, hogy valakit érdekelt a bejegyzés tartalma, s nem csak a saját véleményét, vágyát és előítéletét kereste benne. köszönöm!

zoli_80 2011.10.13. 17:50:04

@2llkedő:

Nézd meg, mire írtam, amit írtam, amire te most reagáltál. Nem az volt a kérdés, hogy mikor volt nehezebb, 2008-ban vagy most, hanem hogy miért emelik 27%-ra az ÁFÁ-t.
Erre írtam, hogy azért, mert amíg fél éve még reális volt a 2,5-3% körüli növekedés, most már nem az, ezért további kiigazításra lett szükség.

jackkapitany 2011.10.13. 17:52:24

Meglepett kedves Gábor!
Talán ezzel a mostani bejegyzésével tudok először teljesen egyet érteni.

török gábor 2011.10.13. 17:52:30

@Diocles: sajnos erre még csak nem is gondoltam, amiről ír :) egy üzenet van: ha mindenki a saját szakmájának logikája alapján viselkedne, és nem alkalmazkodna, illeszkedne és mérlegelne, akkor a politika játéktere korlátozottabb lenne. bárki is a miniszterelnök...

2llkedő 2011.10.13. 17:53:35

@zoli_80:

Ne akard már, hogy ismételten betegyem, hogy a válságot hogyan is kell kezelni fidesz módra!

Nem adót kell emelni, hanem adót kell csökkenteni! Munkahelyeket kell teremteni! Fel kell pörgetni a gazdaságot! Bele kell bámulni a varázsgömbbe oszt mondogatni, hogy GDP legyél 7%.

Hülyeségeket én is tudok mondani.

török gábor 2011.10.13. 17:55:23

@HZ: szívesen megmutatnám Önnek a mai naptáramat, erősen meglepődne :) komolyan ennyire egyszerűnek gondolja a világot?

jackkapitany 2011.10.13. 17:55:45

Ha valakit érdekelnek a felvetett miért?-re a válaszok, ajánlom az olvasgatást a bullying pszichológiájáról, működéséről.
Ugyan az megy csak nagyban.
Ami érdekes, hogy ha az iskolai megfélemlítésben nem asszisztál a közösség (hallgatásával vagy esetleg kimondott bátorításával), abba marad, és szerintem ez nagyban is így történik (történne jobban mondva).

A rezidensek csinálták eddig egyedül jól.

török gábor 2011.10.13. 17:57:43

@Kara kán: hát, ha ilyen mellőzöttnek lenni, akkor szeretem :)

török gábor 2011.10.13. 18:00:19

@béla a görög: fideszes gondolkodásmód? ez új, majd átgondolom :)

török gábor 2011.10.13. 18:02:29

@fvipera: köszönöm az aggódást, igazán megható, de megnyugtatom, hogy semmilyen negatív változás nem állt be az "életlehetőségeimben". ha változást lát, ne külső körülményekben keresse, én vagyok érte a hibás :)

zoli_80 2011.10.13. 18:03:35

@2llkedő:

Ezt a kört egyszer már lefutottuk. Ha eddig nem értetted meg (vagy nem akartad megérteni), amit írtam, ezután sem fogod. ;)
Szép estét!

török gábor 2011.10.13. 18:07:13

@zoli_80: rosszul érzékeli. egy szót sem írtam semmilyen kormányellenes össztársadalmi összefogásról... sajnálom, ha csalódást okoztam.

2llkedő 2011.10.13. 18:12:36

@zoli_80:

Egyszerúbb lenne beismerned, hogy a fidesz hazudott anno, mert halovány lila f.ngja se volt róla, hogy hogyan is csinálná, de jól hangzott, a választók szépet benyalták (mint te is), oszt 2/3-dal azt csinálhatnak amit akarnak.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.10.13. 18:14:07

@2llkedő:

Így és ilyennek lett kitalálva a politikai rendszer.

Lehet egy pártnak elég nagy támogatottsága, ha "csak" második a választáson nem igen szólhat bele ország dolgába, míg egy néhány százalékos koalíciós partner elég nagy befolyással és zsarolási potenciállal rendelkezhet.

Az a gond, hogy a politikai pártokra van bízva, hogy kivel fognak össze ki ellen, és nem maga a rendszer szabályozza világosan, előre, úgy, ahogyan Svájcban a kormány összetételét a választási eredményeket, támogatottságot figyelembe véve.

Pl. a legnagyobb pártok alakítsanak kötelezően koalíciót, vagy a 10% felettiek, vagy hasonló szabály, pontosan meghatározva előre a minisztériumok elosztását is.

Az ellenzéknek úgy ahogyan most van, soha nem érdeke az ország, a kormány sikere, mert akkor soha nem jutnak hatalomra.

Ez egy automatikusan széthúzást és viszályt generáló politikai rendszer, pedig olyan kellene, inkább, ami automatikusan összefogást kényszerít ki a szereplők között, akkor is, ha amúgy nem szeretik egymást.

Az a fontos ugyanis, hogy összefogva az országért dolgozzanak, nem az, hogy szeressék egymást.

2llkedő 2011.10.13. 18:16:06

@zoli_80:

Egyébként én megértettem amit írtál, és nem is azzal van a problémám , hogy mi okozta a lépéseket (bár azzal is van problémám), hanem amikor a maszop tett bizonyos lépéseket hasonló helyztben, akkor a fidesz minden ellen tiltakozott, és azt harsogta, hogy ők tudják mit is kell csinálni. No ez a hazugság, ha ők is csak ugyan azt tudják csinálni, mint a maszop, csak rosszabbul.

zoli_80 2011.10.13. 18:17:50

@török gábor:

Nem csalódtam. :) Egyszerűen csak a posztot elolvasva az volt a benyomásom, mintha ezúttal egy lépéssel továbbment volna azon, ameddig általában el szokott menni a politikai elemzésben. Mintha a poszt azt üzente volna: Ha mind, akik elégedetlenek vagytok a rendszerrel, összefognátok, többet is el tudnátok érni a hatalommal szemben. Nem írtam, hogy ez jó vagy rossz, csak a tényt rögzítettem, hogy nekem ez volt a benyomásom.

PR-küszöb 2011.10.13. 18:18:34

@concret:

Ez a másik alapvető tévedés. Rákosi - és Kádár - idején idegen katonai megszállás volt az országban és a kollaborációnak csak egyetlen alternatívája maradt '56 után: a teljes nemzethalál. Akkor pedig ha ezt választja az akkori magyarság, mint az egyetlen, maradéktalanul tisztességes lehetőséget, nem kommentelnénk itt nyakra főre, sem Török Gábor gondolatait nem mérlegelhetnénk. Ha eleve hamisan állapítjuk meg a kiindulási pont erkölcsi premisszáit, nem csoda, hogy a szó legszorosabb és legszélsőségesebb értelmében erkölcstelenekké válunk, mint a jelen hatalom is teszi. Hiányzik ugyanis a mérték, a polgári erények e legfontosabbika.
Ja, jut eszembe a mértékről és a polgári erényekről: számba vette valaki is, hogy a jelen parlamentben hány első generációs értelmiségi és főleg hány első generációs városlakó ül???? Mert ha ennek a cseppet sem urbánus és még kevésbé polgári mértéknek, vagy inkább mértéktelenségnek a természetét meg akarjuk érteni, a kötelező olvasmány hozzá: Móricz Zsigmond: Tragédia ( epa.oszk.hu/00000/00022/00040/00979.htm )

2llkedő 2011.10.13. 18:20:30

@Akitlosz:

"Ez egy automatikusan széthúzást és viszályt generáló politikai rendszer, pedig olyan kellene, inkább, ami automatikusan összefogást kényszerít ki a szereplők között, akkor is, ha amúgy nem szeretik egymást."

El kellene törölni az "ellenzék" jelzőt a parlamenti rendszerből. Lehet alsóház, felsőház, lomtár, akármi, de nem ellenzék. Mert milyen dolog az, ha az ellenzék támogat? Akkor mitől ellenzék? A nevében benne van, hogy elleneznie kell.

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2011.10.13. 18:23:17

@török gábor:
A nagy koponyák sorsa ez.
Engem sem akar megérteni senki, vagy csak kevesen. Egyébként, épp nézek egy filmet, amelyben Morus Tamás is szerepel (mozi.freeforums.org/a-tudorok-2007-2010-t323.html - úgy a II. évad 2. részében lesz forró lába alatt a talaj, de előtte ő is máglyára küld 6 eretneket), és azt kell mondjam, hogy kb. 3000 év alatt történt itt bizonyos fejlődés, mert ma a másképp gondolkodók megúszHATják. Szerencsés nemzedék vagyunk, ezért élvezni kell az élet apró örömeit; sokkal jobb az, mintha későn, túl későn szentté avatnak. :-))

(Apropó, még mindig nem t'om, hogy hun van a Lencsés Pista.)

2llkedő 2011.10.13. 18:27:29

@Akitlosz:

"Az ellenzéknek úgy ahogyan most van, soha nem érdeke az ország, a kormány sikere, mert akkor soha nem jutnak hatalomra."

Az ellenzéknek úgy ahogyan az előző nyolc évben volt ugyanúgy soha nem volt érdeke a kormány sikere, mert akkor most nem ők kormányoznának.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.10.13. 18:32:11

@Balt:

Teljes mértékben egyetértünk.

Szerveztek egy tüntetést Újpesten a kerület eladósítása ellen. A szervezés alatt semmiből nem derült ki, hogy ki szervezi.

Persze az MSZP szervezte. A tüntetésről készült képeket elnézve a legfiatalabb résztvevőnek a fővárosi közgyűlés MSZP-s frakcióvezetője tűnik.

Kevés mostanában nagykorúvá váló magyar állampolgár gondolhatja, hogy az MSZP az ő pártja.

---

Ez a színházas ügy engem nagyon meglep.
De szintén csak azt bizonyítja, hogy a kinevezés helyes és megalapozott, ha az a társaság tiltakozik ellene, amelyik úgy általában tiltakozni szokott minden a magyar érdekeket figyelembe vevő kormányintézkedés kapcsán.

2llkedő 2011.10.13. 18:32:28

@Akitlosz:
Ja! A jelenlegi ellenzéknek tök mindegy, hogy mi az ország érdeke, mert ők ott csak biomasszák. Ha a parlament, ill. a kormány tevékenységével egyre többen nem értenek egyet, az nem az ellenzék sikerének, hanem a kormány kudarcának tekinthető, mert sem teljesítményben, sem kommunikációban nem tudnak élni a 2/3 adta lehetőséggel.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.10.13. 18:42:07

@Diocles:

Kedvenceim az olyan vélemények, hogy:
"miért nem támogat a kormány mindenkit?

Itt parlamentarista szokott ilyen ötleteket bevetni valamelyik nickjén.

Azon lehet vitatkozni és el is lehet érni, hogy a rendőrök kapjanak magasabb fizetést vagy éppen az orvosok, de hogy mindenki az ugyan szépen hangzik csak nem megalapozott.

Éppen az a gond, hogy túl dagattra hízott az állam, túl sokan élnek a túl kevesek által befizetett adókból, közpénzekből.

concret 2011.10.13. 18:42:10

@PR-küszöb:

Dehogyis tévedés, csak egy viccccc volt.

A társadalom felelőssége egy demokráciában nem kérdőjelezhető meg: benne nevelődnek fel az általa megválasztott politikai vezetői.

Ennek ellenére a politikai vezető felelőssége az elsődleges és a számonkérjető, a társadalomé konzekvenciák nélküli általánosság (vö: a kormányokat leváltják, a népet ugye nem. Nem véletlenül).

zoli_80 2011.10.13. 18:42:50

@2llkedő:

A Fidesz ellenzéki stratégiájával én sem értettem egyet, és ezt akkor is leírtam. Én a helyükben biztosan nem azzal kampányoltam volna, hogy "az MSZP rossz, mert megszorít", mert tudtam, hogy e tekintetben ők sem fognak tudni megfelelni az elvárásoknak. Én azt szerettem volna, ha gazdasági kérdésekben sokkal őszintébb és reálisabb a kampány; de nem így lett.

Azzal nem értek egyet, hogy mindent ugyanúgy csinálnának, mint az MSZP. Egyrészt a 16%-os egykulcsos SZJA (ha végleg kivezetik az adójóváírást és a szuperbruttót) egyértelműen reformértékű lépésnek számít, mert teljesen leegyszerűsíti a személyi jövedelemadózást és összességében 4-500 milliárddal több pénzt hagy az adófizetőknél.
Másrészt a 3 éves bankadó és a multiadók azt jelentik, hogy 2012-ig évente kb. 350 milliárddal kevesebb terhet kell pakolni a lakosságra és a kis és közepes vállalkozásokra a költségvetési egyensúly elérése érdekében. Ha nem lennének ezek az extraadók, akkor pl. az ÁFÁ-t nem 27, hanem 30%-ra kellene emelni, a tb-járulékot nem 1, hanem mondjuk 3%-kal kellene megemelni, és nem csak a gázolaj, hanem a benzin jövedéki adóját is meg kellene emelni pár forinttal (ezek persze csak hasraütésszerű példák).
Szóval ha csak erre a 3 évre is, de mégis csak megosztják a terheket a lakosság és az ilyen, nagy lobbierővel bíró szektorok között. (És ez akkor is igaz , ha a plusz terheknek egy részét ezek nyilván továbbhárítják a lakosságra.) Így pedig még mindig van rá esély, hogy 2013-ra, amikor ezekkel a bevételekkel már nem számolhat a kormány (legalábbis nem ilyen mértékben), valamelyest javul a gazdasági környezet, és már nem kell ugyanekkora mértékben megterhelni a lakosságot.

nu pagagyí 2011.10.13. 18:44:05

@Akitlosz: Szálasiék is úgy gondolták, hogy csak ők képviselik a magyar érdeket.

concret 2011.10.13. 18:44:57

Egy igazi élmény.

Semjén Zsolt nyilatkozik a Duna tv-ben.

Ez az ember jobban mozgósíthatja a társadalmat a kormány ellen, mint a főállású ellenzékiek.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.10.13. 18:45:49

@Aszpartám:

"egy élhetőbb és magasabb életszínvonalú országban szeretnének élni"

Így van, teljes az egyetértés köztünk.

"- és ezzel épp ellentétes irányban haladunk."

Lehet, de mindig van mihez képest.

2002-2010-hez képest jóval kevésbé.

PR-küszöb 2011.10.13. 18:48:58

@concret:

Bármilyen cinikusan is hangzik részemről: egy hatalom mindaddig legitim, amíg le nem váltják, vagy meg nem döntik. (Ez természetesen nem vonatkozik megszálló hatalmakra.)

Amúgy meg érdekes, hogy miért nem érvel senki játékelméleti fogalmakkal. Ugyanis a jelenségek igazi oka az, hogy senki, sem fent, sem lent nem tud másképp gondolkozni, csak és csupán nulla végösszegű játszmákban, amiből aztán szükségszerűen keletkeznek a negatív végösszegű társadalmi játszmák és csapdahelyzetek.

concret 2011.10.13. 18:54:25

@zoli_80:

Valóban: nem mindent ugyanúgy csinálnak, mint az MSZP.

Amiben hasonlítanak: a kis cégek adóterhe most is növekszik.

Én ezt ismerem, hiszen ebben élek. És ezt nem pusztán a százalékok határozzák meg, hanem pl. a minimálbér emelése is.

Ezt pedig nem lehet kommunikációval elintézni.

2llkedő 2011.10.13. 19:06:33

@zoli_80:

"Azzal nem értek egyet, hogy mindent ugyanúgy csinálnának, mint az MSZP. Egyrészt a 16%-os egykulcsos SZJA (ha végleg kivezetik az adójóváírást és a szuperbruttót) egyértelműen reformértékű lépésnek számít, mert teljesen leegyszerűsíti a személyi jövedelemadózást és összességében 4-500 milliárddal több pénzt hagy az adófizetőknél."

Igen, több pénzt hagy az adófizetőknél (aránytalanul elosztva a több pénz), és annyival csökkenti az állam bevételét.
Mellesleg az egykulcsos adó is korábban ördögtől való volt a fidesz részéről. Bajnaiék pedig a sávhatár kitolásával elindították az egykulcsoshoz hasonló rendszert. A szuperbruttóról korábban már írtam.

"Másrészt a 3 éves bankadó és a multiadók azt jelentik, hogy 2012-ig....."
Ez mind mellébeszélés a manyup lenyúlás után. Lényeg az, hogy nyolc év alatt nem voltak képesek kidolgozni 2-3 gazdasági programot, csak a száj jártatás volt.

"A Fidesz ellenzéki stratégiájával én sem értettem egyet,2

Ezért úgy kellett volna kezdeni a kormányzást, hogy elmondunk egy Öszöd 2.0-át, nem pedig régészbrigáddal csontvázakat keresgálünk, és azóta is mással nem foglalkozunk, csak megpróbáljuk lejáratni az ellenséget.

Ismered a mondást? Aki másnak vermet ás, maga esik bele.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.10.13. 19:20:06

@radala: a döntéssel semmi bajom, csak az elővezetésével.
Egyébként meg mikor lenne olcsóbb a jó lekvár a szörpből és glükózszirupból zselésítővel csumizott nemtudomminél? Ha az utóbbira 500% adót tennének.
Jelenleg úgy néz ki az arány, hogy a nemtudommiből 40-50 deka 300 Ft, kézműves lekvárból meg 20-25 deka 800.

nyünyüge 2011.10.13. 20:02:33

@Hepci:
radala még az életben nem készített csipkelekvárt, de valószínűleg szilvát sem - és nem is vett piacon csipkelekvárnak eladott vörös, ismeretlen összetevőkből kevert valamit, aranyáron.

Egyébként is reménytelen ez a vita. Sosem volt kérdés, hogy az otthon készített lekvár finomabb, tartalmasabb-e, mint a gyári.
Én erre már a napközis "hitler-szalonna" idejében rájöttem, bár azt is szerettem.

ssi 2011.10.13. 20:04:51

@simonmondja.: pontatlan lehettem, mert félre értettél, bocsi :-)

soha nincs olyan, hogy tökéletes ... becsapja önmagát, aki ezt várja/állítja .. viszont, ha én vkit bírálok, rögtön önmagam tökéletlensége jut eszembe, amit el is nézek magamnak, de kérdés, másnak mennyire vagyok képes, másnak hová rakom az elvárt szintet .. s tudatosan, nem csak úgy zsigerből

@dalololama:
arra szerettem volna csak utalni, hogy talán a jövőben lehetünk-e összességében kevésbé morgók, elégedetlenek pl. ha az elvárásainkat konkrétabban átgondoljuk .. csak előny lehet

én hiszek az olyan alapértékekben, melyek pártoktól függetlenül is létezhetnek és a jövőt megkönnyítené .. meg az élethosszig tartó tanulásban is .. pl. amire utaltál, az a szakterület is sok más helyen is hasznos :-)

aszekelyek 2011.10.13. 20:09:36

@radala: No de ne szomorkodjunk, mert itt van már a megváltó-esküszöm, mondta magáról, mondták róla- index video-n láthatod, nézd is meg, ajánlom. A mi ferink eljöve és most a híveinek prédikál. Az nagyon teccett, hogy... bla,bla, bla, máskülönben, a mszp egy régimódi, bal sarokba szorult .... lesz. Bezzeg ha vele tartanak! Akkor aztán meg nem állnak a ...? széljobbig...:) Csuda egy pannon puma ugrás lesz az!

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.10.13. 20:11:06

@nyünyüge: Radala Ósztriában él, ugye?
Ami ott lekvárban kb. a legszarabb, az nálunk a (felső) középkategória.

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2011.10.13. 20:14:35

@aszekelyek: Miként a mostaniaké is az. Mi a különbség? Ez:
A Fidesz van hatalmon, sót, kétharmados felhatalmazással "él"!
Feri meg mehet...a levesbe!

aszekelyek 2011.10.13. 20:29:45

@Balt: erre én is emlékszem. Orbánnál nem volt adómentes. Megemelte kétszerm, jócskán de nem volt adómentes. Ökörség is volt. JA, az nem ütött ám lyukat a költségvetésen, ááááhhh asszem krátert ütött, nem lyukat Mi Akkorát, mint a nyugalom tengere. A másik, itt valaki írja neked, hogy a FIDESz megszavazta. No és az szdsz? Pedig a gazdasághoz egyedül ők értettek, ugyebár, főleg bauer , ő a legjobban. Ha jól tévedek, Orbán akkoriban nem is járt a magyar Parlament környékén sem. A kárörvendők szerint grazi klinikán volt, a korrektebbek az EU néppárt alelnökségére tippelnek. Sztem simán megfordulhatott mindkét helyen. Egy biztos de utána is lehet nézni : Orbán nem szavazta meg a minimálbér adómentességét. A másfél év után, amikor megyóék már teljesen elvesztették a fonalat, költségvetés kézbentartását, inkluzíve csodás gazdasági zseni bauer úrék, koalícióban velük, akkor bezsarolták ferit megyó székébe. Orbánt pedig hazakönyörögték a jobboldalon, hogy nélküle aztán mi lesz ezek után Magyarországgal. Az a pletyka járta, szoci suttogóban és persze a szadeszében, hogy ferinktől fél Orbán, azért őt tették a megyó székébe. Nyilván már akkor is tudni lehetett róla, hogy alattomos és nem úriember. Ahogy a tv vitában be is mutatta őalattomossága. Ez már 2006. 2005 dec.5.-én már meg is hiúsított az alattomos és tsai egy érvényes népszavazást a kórházprivatizációról, ne feledjük, hogy arról is lehetett szavazni de inkább csak a határon túliakkal rémisztgették a sok megvezethetőt. Agyonhallgatták azt akkor és a kampányban le is tagadta feri.

Arthur Dent 2011.10.13. 20:30:14

Ez már majdnem ijesztően súlyos kritika a mai politikával szemben. :)

aszekelyek 2011.10.13. 20:36:56

@2llkedő: No ez nem igaz, hogy korábban is nem akartak egykulcsos adót. A szadesz is akart. Akik nem akartak, az az mszp volt. Merakkor hogy kurjongattyák , hogy agazdagoknak kedvezazorbánpatás. Az ő táboruk attól boldog, ha a képzettebb, sokkal többet fizet. VAgy leagalábbis ők úgy tudják. Mert valójában nem fizetnek annyit. De ezek a részletek ugye nem férnek már el a kis fejükben, a szűk látókörben.. Mindegyik szoci vezetőnek elég randa adóelkerülési ügyecskéje van. Meg hatalmas villája. :) Biztosan , mert sokkal több adót fizettek.., aha.. Jut eszembe, bajnai hőstette, mikor észrevette, hogy csúnya emberek sokkal olcsóbb áramot kötöttek be neki és szólt... na ettől szokott elindulni a vacsorám visszafelé..

mrs. white 2011.10.13. 20:39:47

A fent említett 7 jelzőtől van egy sokkal rosszab. Gazdasági analfabéták. az igazi károkat ez okozza.

@zoli_80: Nyomokban sem látni, hogy bármi értelem lenne a gazdaságpolitikában. Példaként ha már itt ki lett tárgyalva lekvár. Nee azért esznek az emberek olcsó lekvárt mert megvannak tévesztve, hanem azért mert erre van pénzük és nem drágára ami gyümölcsből van.Aattól, hogy a xart megrágítják a jó még nem lesz olcsóbb. Innentől kezdve elég egyértelmű, hogy pusztán annyi történik hogy kevesebbet vásárolnak belőle amitől még nem lesz több bevétel és természetesen több munkahely.

A kedvencem azonban a játékgép törvény. Mindenkit arra bíztatok, hogy járja körbe a környezetét most és majd egy hónap múlva. Gondolom tapasztalni fogja, hogy a kocsmák 60-70% lehúzza a rolót. Persze ilyenkor a kommentelő 80% (legalább is ezt láttam más bloggokon) helyesli. Nem kell ennyi részeg ember szenvedélybeteg stb. Amiben akár igazuk is lehetne. Azonban szeretném felhívni arra a figyelmet, hogy ettől 70 milliárd plusz bevételt remélnek. Nos szerény számítások szerint is nem, hogy emelkedés nem lesz hanem sokkal inkább adóbevétel kiesés. Arról az 50-60 ezer emberről akik a játékgépes és vendéglátós valamint ezeket kiszolgáló szektorból válnak munkanélkülivé. Gondolom a hiányzó 70 vagy esetleg 100 milliárdot ismét behajtják majd valahonnan, ez pedig a most még lelkes kommentelőknek is fájhat. Arról nem beszélve hogy azt a pár tízezer ember valahogy majd segélyezni kell. Mindenhez így nyúlnak hozzá. Exel táblában osztanak szoroznak mintha azok egy változatlan dolgog lennének de hatástanulmányokról fogalmuk sincs.

aszekelyek 2011.10.13. 20:45:36

@2llkedő: "008 szeptember, ülésszak elején, amikor lendvai arról értekezett, milyen rosszul áll neki a pátosz és úgy állt, akkor mondta a FIDESz, hogy a gazdaságot fel is kéne pörgetni, pl egykulcsossal. A néni hevesen tiltakozott, és aszonta, hogy egyébként jó ötlet csak addig is fizetni kell, amit ők a szándéklevélben akkor júniusban aláírtak és végre kell hajtani , ezért nem érnek rá megvárni annak a hozadékát. lesz abból pénz, biztos DE MIKOR? Ez szó szerint így elhangzott. Így maradtak csupán a brutális megszorítások, amiket körömszakadtáig tagadtak, a nemzeti csúcsig. Meg azt, hogy a válság bizony hamar az ajtónkon kopog.

6.Lenin 2011.10.13. 20:53:32

Vannak bizonyos határok

+

Vannak megoldandó helyzetek.

Ehhez viszont lehetséges, sőt szükségszerű is lehet bizonyos határok átlépése, mert a feladat másként nem megoldható.

A sírók sokasága nem biztos, hogy akadály, sőt esetleg indokolhatja is bizonyos határok átlépésének a szükségét.

Szerintem az adott helyzet, a megoldandó probléma, kitűzött cél határozza meg, mikor milyen határok léphetők át, vagy az átlépésük egyenesen követelmény.

A határozottság 1 bizonyos cél érdekében nem mindig jelenti a határok átlépését.
Csak vannak, akik ezt a látszatot szeretnék sugallni, most ez történik.

A jelenlegi válságot megoldani, bizonyos határok átlépése nélkül nem hinném, megoldható lenne.

Természetesen az ellenérdeketek ezt másként látják, de nem biztos, nekik van igazuk.
Az ilyen kérdéseket nem a kortársak szokták eldönteni.

aszekelyek 2011.10.13. 20:54:38

@kíváncsivagyok: @mrs. white: Kevesebb rosszat esznek, az tiszta haszon. Nem kell annyit zabálni, főleg nem rossz minőséget. Lekvárból főleg. Be is lehet főzni, ha valakinek van egy fazeka és tud tüzet rakni az udvarában, vagy van egy rezsója legalább. :) Jó minőséget. , cukorral, vacakok nélkül. HA mondjuk a játéktermek rendesen adóznának, akkor nem küldenék el azt a sok embert. CSak ahhoz nem fűlik a foguk. Sztem . Segélyezni a játékgépbe dobálót kellene, aki pénzéből egy kanyi adó nem lesz több? Vagy ő inkább dolgozzon, közmunkán és keressen pénzt? Azt meg nem fogja eljátszani mert nem lesz hol, mert bezárják a játéktermeket. Körülröhögöm, aki azt képzeli, hogy azok a játéktermek eddig rendesen adóztak. Rendesen bejelentették a dolgozóikat és fizettek utánuk, mind után.

aszekelyek 2011.10.13. 20:58:15

@2llkedő: Nem ezt kérték, hanem azt, hogy technikailag beszámíthassák a manyup alapok pénzét. Még simor is azt mondta, hogy annak a költségvetésnek annyi a hiánya, 6-7. Mert sem ingatlanadó bevétel nem lesz , se más betervezettek sem. Az csak a kreatív könyvelés látszat számaival volt egy tartható 3.8-as hiány. Az is egy randa tankcsapda volt előre odakészítve.

aszekelyek 2011.10.13. 21:01:45

@török gábor: Háromszor olvastam el. Eddig. Már kezdem érteni:) lehet, hogy a többieket fárasztotta volna:) annyiszor elolvasni. Értelmezni. Nem egy könnyű olvasmány:) Amiben az alkalmazkodás szó szerepelt, azt többször olvastam el, annál is. Míg a helyére rázódott.

Butuska 2011.10.13. 21:07:58

@zoli_80: igen, csökkent az adókulcs, az alacsony keresetűek esetében -1%, a magas keresetűek esetében -17% mértékben, tehát egy havi 100.000.Ft bruttó és egy 500.000.Ft bruttó havi kereset közötti különbség elég erősen a félmillát keresőknek kedveztek.... Ma, Magyarországon ez nem tűnik arányosnak - én elhiszem, hogy a sokat keresők örülnek, de....

Nézzük a takarítónőket: havi 100.000 bruttó már a felső határ ebben az országban, ugye? De most képzeljük el: ennyiért senki nem vállalja... Eredmény: SOK SOK IRODA A SAJÁT MOCSKÁBAN FOG MEGFULLADNI!!!

Kéretik figyelembe venni, hogy melyik adóváltozás kit és hogyan érint, mert gondolom Orbán Viktor se saját maga porszívóz hétvégenként, és nem is a neje, sőt, nem is a kölykei....

mrs. white 2011.10.13. 21:09:38

@aszekelyek: Lehet, hogy körberöhogöd. Én a vendéglátok kiszolgáló szektorában vagyok érdekelt. Minden üzletkötömnek felhívtam a figyelmét, hogy mielőtt becsuknak próbálják a számlákat rendeztni mert nem sok kedvem van folyamatosan a rendőrségre meg a behajtókhoz mászkálni. Már kérdezik, hogy ki fog bezárni. Eddig 50% feletti az arány. Ez kb a vendéglátás mohácsa. Azt is értem, hogy szerverről online üzemeltetés majd jö januárban amit néhány fidesz közeli vállalkozó majd lekaszál a hírek szerint. A fő probléma, hogy azt a pár hónapot sem huzzák ki a vendéglátók. Kb az egész országban nyolc vállalkozásnak lesz rá tőkéje hogy ezt üzemeltesse a többiek elvéreznek. Az index címlapján pedig raja vannak ma a fő fekete dolgoztatók. Én nem a játékgépeseket láttam hanem a Molt és Bkv például. Na most lehet röhögni mert ez tényleg vicces.

aszekelyek 2011.10.13. 21:10:26

@2llkedő: Pontosan mennyi is volt akkor az a korengedmény, amit akkor el akartak volna venni a sokat szolgáltaktól? Talán csak nem az az öt év, amit most is meghagynak? Pontosan tessék megírni!

Péva 2011.10.13. 21:12:20

Nem, kedves Gábor, én ezt a politikát nem érdemlem meg. Még akkor sem, ha tudom, hogy sosem jön létre túlzott hatalom, a kishatalmúak gyávasága nélkül. De be kell látni, hogy a fórumok, ahol kultúráltan lehet kritizálni, bezárultak. A posztmodern ízé,nem kevez a mozgalmaknak. Marad a magányos pöstörgés, no meg a commentelés.
Amúgy én nem hiszem, hogy a politika gátlástalansága nomális jelenség.

ssi 2011.10.13. 21:18:09

T.G. írta: "ha kell – valóban közösen lépnek fel, élnek a létező – és a politikára hatást gyakorló - eszközeikkel, erőt mutatnak. Mert egy alkotmánybíró, egy cég és egy egyetem tényleg nem csinál nyarat: de ha az összes ott áll elszántan, politikailag is értelmezhető érvekkel és potenciális válaszlépésekkel felvértezve, az okos politikus rögtön tudni fogja, hogy hol van a határ."

az a hír járja, hogy a kormány beelőzött .. ez így igaz, vagy csak kacsa?
- ahová lehetett a saját embereit ültette
- ahol lehet, politikai szimpátiájuk szerint sakkban tartja az embereket
- amikor csak lehet a nem túl kedvező Munka Tvk szabályaival büntetnek
- semmi nem jó, ami eddig volt, az új irány csak a kormány joga s túl gyors
- minden változóban, szép új ígéretek naponta, mindenki csak kivár s remél
- kormány nem készít hatástanulmányokat, de ennél a tempónál más sem tud
- különböző társadalmi csoportok kerülnek szembe, nehéz a közös megtalálása
-
-
- néha látni, hogy nagy lesz az országos gond, de akkor hirtelen új lelkes ötlet
- kormány kommunikációja a legékesebb, legnemzetibb, legbuzdítóbb
-
- ??

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.10.13. 21:33:07

@Zabalint:

A politikusok tetteiért a szavazókat felelőssé tenni régi trükk, de nem megalapozott.

Minden ember a saját tetteiért felelős, és sohasem másokéiért.

A szavazó csak egy X húzásért, de azért már nem, hogy mit tesz a győztes, ráadásul minden ellenkező híreszteléssel szemben ez ugyan nem tudható előre.

Azt tesz a megválasztott nyertes, amit akar, nem kötik a saját ígéretei, programja sem. Teheti homlokegyenest az ellenkezőjét is, mint amit megígért. Sőt, ez a gyakoribb.

yoda-jedi 2011.10.13. 21:33:48

tényleg kimaradt: GERINCTELENEK, ALKALMATLANOK... (+BUTÁK +LUSTÁK)...

@Péva: de kedvez... csak az elején tartunk. Interenetes szerveződésé a jövö

Bala Lajka (törölt) 2011.10.13. 21:35:30

@aszekelyek:
Tegnap Mráz Agoston Sámuel (Nézőpont Intézet) szerepelt a Tétben.

yoda-jedi 2011.10.13. 21:36:37

@aszekelyek: első értelmes hsz ed... köcce. eddig egyetértek...

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.10.13. 21:37:24

@Könnyen elkaptuk, uram!:

Az egykulcsos adó valóban jó az egész országnak.

Ha magadtól nem érted miért, akkor úgyis hiába magyarázná bárki.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.10.13. 21:42:16

@Zabalint:

"Szerintem egyik sem verte át a szavazóit, a szavazók azt kapták, amit akartak."

Szerintem meg tévedsz.

Messze nincsenek összhangban a Fidesz választási ígéretei és a Fidesz kormány tettei. Ugyanaz az ember mondja pedig.

Ha esetleg nem hinnéd, akkor hallgasd meg 2010. február 9-én elmondottakat:

www.youtube.com/watch?v=7KWYYjnqOOo

6.Lenin 2011.10.13. 21:43:17

@manyike:

"Mert egy alkotmánybíró, egy cég és egy egyetem tényleg nem csinál nyarat: de ha az összes ott áll elszántan, politikailag is értelmezhető érvekkel és potenciális válaszlépésekkel felvértezve, az okos politikus rögtön tudni fogja, hogy hol van a határ."

" politikailag is értelmezhető érvekkel és potenciális válaszlépésekkel felvértezve,"

Mire?
Kivel szemben?
Kiknek az érdekei határozzák meg, hol van a határ?
Létezik 1 fix határ?
Kik döntötték el, hol ez a fix határ?
Nem léptek át bizonyos határokat, amikor szeretnék annak a helyét meghatározni?
Ki, vagy mi határozza meg az okos politikus jellemzőit?
Eddig miért nem láttunk okos politikust?

Tisztában van az ember, hol a cél?
Mi is valójában a cél?
Lehetséges, hogy a fejlődéshez mindig is szükségszerű, az önkényesen meghatározott(?) határok átlépése?

Kicsit soknak tűnhet, de Te kedveled a kérdéseket.

aszekelyek 2011.10.13. 21:45:49

@Lázár te igazi szarjankó!: Mikor lett akkora adóssága Pécs városának, ami miatt jutalmat osztani nem lett volna illő vagy etikus. Páva Úr idején mennyi volt az adósságuk? Ki adta el a Sueznek a vízművet? Ki vette vissza? Menjünk bele a részletekbe. Mit jutalmazott magán Páva és mit a nagyon kikéremmagamnak szoci úr?@PR-küszöb: Hányadik generációs urbánusnak teccik lenni? Aztán az mér jobb, mint aki nem az.. Minden ember egyenlő de vannak egyenlőbbek és azok az urbánusok?

@mrs. white: Erről én tudtam. A BKV-ról. Olyan szerződések vannak, amiket nem lehet felbontani és ez kiszervezett, Pintér régóta próbálja ezeket már eliminálni. Csak olyanok ezek is, mint a parkolócégek, a fővárosban. Megörökölt és felbonthatatlan szerződések, bizonyos urak zsebeit kell tömni. Akik feketén foglalkoztatnak. Az egy zsákmány és nem eresztik. Gondolom, a MOL-nál is hasonlóan szervezték ki a pénzforrásokat. 70 évre. Sztem a MÁV is így megy.

aszekelyek 2011.10.13. 21:52:45

@graycivil: Tüntetésen se viszed a teleírt táblát? Te milyen lusta vagy! :D @6.Lenin: Érdekcsoportok szerint változó a határ. Azon morfondírozok, hogy Éva lépte át először a határt, amikor a tudás fájának gyümölcsét megkóstolta:) Ki is űzettek a paradicsomból, slussz volt a boldog tudatlanságnak. MA, az ateistáknak ki szabja a határt? Akik még az urat sem félik, azoknak ki? Nyilván az aranyborjú:)

aszekelyek 2011.10.13. 21:56:28

@török gábor: Az a legkevesebb. :)

@Bala Lajka: Nagyon köszönöm, igen ő volt az. :)

yoda-jedi 2011.10.13. 21:57:27

@török gábor: én is kérek dícséretet :) elolvastam, szépen figyelmesen, hajnali 3kor...

6.Lenin 2011.10.13. 22:02:35

@aszekelyek:

Aki kijelöli számomra határt, az átlépi az általam kijelöltet.
Itt a bibi az egészben.

jjulie 2011.10.13. 22:11:50

@xorfrion:

nem volt soha magyar társadalom, nincs mit újjászervezni

aszekelyek 2011.10.13. 22:14:40

@mrs. white: A játékgépesek okosságait rejtett kamerás Hírtv-s dokumentumban lehetett látni. :) Nem az indexen. Szóval már egy feles, se egy sör, semmi nem fog kelleni, se egy pacal, ha nincs játékgép. Értem. Slussz a kocsmáknak. Mi tartotta el kétezer évig őket? Nem tudni. Volt egy friss élményem. Jobb hely, főváros de akadnak kissé szomjasabb természetű vendégek. Játékgép van. Az az egy, amin a masszív piás, ezt látni, épp játszott és ordította, hogy azt is leszarom, meg ezt is,.. meg mindenkit, a cimborájának. Már nem volt persze szomjas. Azt is mondják , multiaddiktívek, nem egy dolog a szenvedélyük és azt is, hogy egoisták. Ez a minden és mindenki le van, család és gyerekek is,.. szöveg, éppen passzolt a szakértő reggeli tájékoztatásához. Ez a hely nem fog bezárni, az biztos.

aszekelyek 2011.10.13. 22:22:56

@2llkedő: Talán nem vagyunk hozzászokva? Az elmúlt 5 évben csak az volt.

@6.Lenin: Persze. Nincsenek semmiféle stabil és megdönthetetlen határok. A történelemben sem voltak sehol, soha. A látóhatár, az adott, aztán slussz. Az persze, hogy ha sokkal jobban aktivizálódnának azok, akik alkalmazkodnak, etc, akkor más lenne a leosztás, a viszonyok, amiket ki lehet hozni egy aktuális szituációból és permanensen , ami mégis jelentene viszonyodási alapokat, a hatalom számára, mindenkoriéra , az nem vitás. A változás az egyedüli állandó:)

xsasha 2011.10.13. 22:24:08

Ezen miért nem lepődök meg?

index.hu/kultur/media/2011/10/13/a_wall_street_journal_zombiolvasoi_miatt_kerult_bajba/

"A Guardian újabb leleplező cikket közöl egy konkurenséről: a brit napilap szerint a The Wall Street Journal európai cégeknek fizetett azért, hogy több ezer példányban fizessenek elő a gazdasági lapra, ezzel emelve a lap példányszámát, és így áttételesen a hirdetési bevételeket."

Erről van itt szó, nyuszómuszó.

2011.10.13. 22:24:40

@Akitlosz: Az egykulcsos adó valóban jó. Kérdés, hogy most, ebben a helyzetben jó-e?
Biztosan jó lehet, hisz most módosították/kiegészítették.
Bár az is igaz, hogy annyira jó, hogy a világ 99%-a nem használja. A sok hülye!

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.10.13. 22:26:56

@nu pagagyí:

Olyan világ soha nem volt, nincs, és nem is lesz, ami mindenkinek tetszik.

Az "ország érdeke" az, ami a lehető legtöbb állampolgárnak tetszik.

Mindenkinek soha nem fog, az utópia.

concret 2011.10.13. 22:29:17

@6.Lenin:

Neked senki sem jelöl ki határt.

Ne is nagyon jelölgess.

Határokról meg akkor írj, ha (minimum) a posztíró színvonalán tudsz.

Persze, mindez magánvélemény. Olyan sületlenségeket írsz, amilyeneket akarsz. Még ez a kormány is enged firkálni. A következő (remélem) még több szabadságot ad - Neked is. Alanyi jogon.

aszekelyek 2011.10.13. 22:30:29

@6.Lenin: Az is igaz, ekkora hatalomra kell egy kontroll. NA nem a mai ellenzék.... Ez már olyan veszélyes , mint a nagy lottónyeremények. Vagy a kemény drogok. Sztem azt önnek nem kell elmagyarázni:)

6.Lenin 2011.10.13. 22:31:43

@aszekelyek:

Az okos politikus tudja, hol kell megállni, hogy ne veszítse el a hatalmát.

Amennyiben bizonyos csoportok kellően képesek az érdekeiket érvényesíteni, esetleg képesek okosítani még politikusokat is.

Csak meg kell találni a közös érdekeket és jöhet az okosítás.

Aztán, mi a tosz ebben a jó?
Eddig.

6.Lenin 2011.10.13. 22:37:12

@concret:

Azon kívül, hogy mást sem csinálsz, mint határokat jelölsz ki másoknak concret-an.

xsasha 2011.10.13. 22:37:37

@val:
Ezt lájkolom! :-)))
Szerintem az nem mostanában lesz, amikor TG felveszi a szemüveget, és nem hisz majd a média baromságainak.

"A végtörlesztés miatt, ami lehetővé teszi a hitelesek számára, hogy alacsonyabb piaci áron visszafizessék devizahiteleiket, 150 milliárd forintot szenved el az Erste Bank - közölte az osztrák pénzintézet. A veszteségleírás után a magyar leányvállalatot 600 millió euró (180 milliárd forint) friss tőkével pumpálják fel. "

Hmm, akkor mégsem vonulnak ki, hanem visszacsorgatnak valamennyit az előző évek nyereségéből tőkeemelésként?

6.Lenin 2011.10.13. 22:41:59

@aszekelyek:

"Az is igaz, ekkora hatalomra kell egy kontroll."

Természetesen, de az más kérdés.
Ehhez viszont tisztázni kellene az okokat és a célokat.

concret 2011.10.13. 22:42:22

@6.Lenin:

Tévedsz. Én véleményt írok.

Ez a "határokat jelölsz ki" - hát ez olyan szép. Díszére válna Ákosnak, az alanyi pop-költőnek is. Ködösen tartalmatlan.

Mert ha konkrétan egy határt tudnál mutatni, amit húztam - Neked, vagy másnak.

jjulie 2011.10.13. 22:43:19

mostmár csak azért izgulok, nehogy kiderüljön, hogy a sharon stone magyar hangja, is valami nyilas kötődésű színésznő....

=nessuno= 2011.10.13. 22:51:39

@Akitlosz: Neked pedig azt hiába magyarázná bárki, hogy miért nem jó az egykulcsos. Lázár maga ismerte el, hogy több mint 500 milliárd forintot engedtek ki vele. Ebben a krízishelyzetben. Fogyasztás meg visszaesett. Önmagában vicc, hogy jobboldali, nemzeti, konzervatív stb oldal a fogyasztás növelését, felpörgetését szorgalmazza. Tükröket bizonyára letakarják otthon....

concret 2011.10.13. 22:52:07

@jjulie:

és akkor mi lenne?
színésznek Dörner is jó, szinkronhangnak pláne.
volt mát sok remek náci kárpitos és villanyszerelő is, miért pont érzéki hangú színésznő ne lehetne az.

2011.10.13. 22:53:48

@aszekelyek:
székely , székely te nem látod a fától az erdőt.
Szakadj el a játékgéptől. A lényeg: ha megölöd a piac szereplőit a többlet adózással, nem lesz több bevételed!

Nem tudom, feltűnt-e, hogy az egykulcsos szja (egyébként jó) ötlete NEM hozott bevételemelkedést?
Tudod miért? Mert az kapta a kedvezményt, akinek eddig se volt gond a vásárlás, tehát megtakarít, vagy utazik, és külföldön költ!

Ja, nemtudom, divat-e még mindig Bécsbe járni vásárolni?

Amúgy miért a többes szám? Székelyek?

6.Lenin 2011.10.13. 22:56:34

@concret:

"Határokról meg akkor írj, ha (minimum) a posztíró színvonalán tudsz."

Vagyis kijelölted azt a határvonalat, ami alatt nem szabadna írnom.
Másnak igen?
Nem akarok magasabb színvonalon írni, sose.
Nem írhatok, sose?

concret 2011.10.13. 23:04:39

@6.Lenin:

""Határokról meg akkor írj, ha (minimum) a posztíró színvonalán tudsz."

Vagyis kijelölted azt a határvonalat, ami alatt nem szabadna írnom."

A lényeg a következő részben volt, amit nem idézel:

"Persze, mindez magánvélemény. Olyan sületlenségeket írsz, amilyeneket akarsz."

Az első megállapítás a vélemény. A második a szabadság deklarálása. Hol volt itt a korlátozás?

Módszeredről vagy felismerhető: féllábas idézetre alapozott félremagyarázás.

2011.10.13. 23:05:44

@xsasha: Kedves Szása!
Látszik, hogy a Dagobert bácsin nőttél fel.
A bankok nem úgy működnek, hogy Rotchild ül az aranyhalom tetején, és eldönti, kinek ad!
A betétesek pénzét helyezik ki, a hitel magasabb kamata kell, hogy fedezetet nyújtson mindenre.
Ha nem, akkor a betétes nem kapja vissza a pénzét teljes egészében.
Ugye emlékszel még, hogy a válság első fordulójában szerte a világon bankmentés folyt?
Na most lesz a második forduló.
Kinek a pénzéből? Az államokéból. Vagyis az adófizetőkéből. Vagyis a tiédből.

6.Lenin 2011.10.13. 23:13:34

@concret:

"Mert ha konkrétan egy határt tudnál mutatni, amit húztam - Neked, vagy másnak."

Ezt kérdezted, erre válaszoltam.

concret 2011.10.13. 23:17:41

@6.Lenin:

Ehhez fűztél hamis magyarázkodást.

Nem fogunk egymással vitázni:
vannak itt tőlem eltérő véleményűek, akivel lehet, akivel érdemes. Mások.

6.Lenin 2011.10.13. 23:24:19

@concret:

Nekem nem volt szándékomban veled vitázni.
Te kezdted.
Csak válaszoltam.

2011.10.13. 23:45:15

@concret: "A purparlé valószínűleg folytatódik – színházrajongók terveznek demonstrációt, és a fővárosi pénzből finanszírozott teátrumok vezetői írtak alá petíciót Dörner ellen. Legutóbb hat budapesti díszpolgár – Fischer Ádám karnagy, Ferge Zsuzsa szociológus, Donáth László evangélikus lelkész, Heller Ágnes filozófus, Konrád György író és Zsámbéki Gábor rendező – levelet küldött Tarlós Istvánnak, amelyben magyarázatot kér a főpolgármestertől."

Színésznek jó. Szinkronhangnak is. Direktornak?
Bár az idézett cikkben azt olvastam, hogy a pályázatot is Csurka írta.

yoda-jedi 2011.10.13. 23:48:39

@Könnyen elkaptuk, uram!: nagyon hasonló az országos főépítész esete (Nagy (Hattyú) Ervin), akit Makovecz "tolt". csak az senkit nem érdekel(t)

2011.10.13. 23:50:30

@2llkedő:" Gondolom, szerinted sokkal rosszabb most a helyzet, mint volt 2008 végén, 2009 elején. "

Igen, sokkal rosszabb.
Mondjuk a svájci frank 2008 júniusában 141 Ft volt.

Mondjuk a pénzügyi válság addigra lezajlott. A politikai-gazdasági válság meg most kezdődik.
500 forintos euro-t vizionálnak. Van, aki 1000 forintra várja.

Az államháztartás deficitje a 2011-es másfélszeresének ígérkezik.

Szép kilátások?
Tudod mit?
Jövő májusban keressük egymást. Amelyikünk tévedett, elnézést kér, nagy nyilvánosság előtt a másiktól. OK?

Minor.Dragon 2011.10.13. 23:51:41

@török gábor: Gratulálok az írásodhoz és köszönöm.

yoda-jedi 2011.10.13. 23:53:28

@Könnyen elkaptuk, uram!: 500 Ft sem, de 1000 az biztosan nem lesz az euró...

az államcsőd hamarabb beköszönt... szerintem 400 körül már... de max 500.

igen jövő májusban biztosan tudtok miről beszélgetni...
csak tartok tőle nem lesznek nyugodtak a körülmények...

2011.10.13. 23:53:36

@yoda-jedi:
És nagyon hasonló a könnyűszerkezetes házak építőinek és forgalmazóinak esete. Fidesz érdekkör, és láss csodát! Azt olvasom, hogy a kormány könnyűszerkezetes házakat akar építeni a frankhiteleseknek?!

2011.10.13. 23:56:10

@yoda-jedi: A csőd elleni egyik fegyver az infláció.
Az a baj, hogy a magyar államot leginkább külföldiek hitelezik. Ugyanis a belföldi hitelezőket (államkötvény vásárlók) sikerült nullára írni (MANYUP).

yoda-jedi 2011.10.13. 23:57:43

@Könnyen elkaptuk, uram!: jaa... tavasz végén volt egy konferenciájuk... akkor igérte meg a zorbán... pedig korábban már megesegítették őket... 10ezer Ft/nm állami támogatást kaptak...

csak ez nem ért semmit mert senki nem építkezik (pontosabban a gazdag 10% épül most is, de az kizárólag szilárd építőanyagokból)

ez se lesz nagy valami... plusz szerintem ez nem 100% hogy megépül...

az építész szakma az nagyon feudális. totál gyenge, mint a harmat...
de ez a téma még belefuthat egy "zeppelin" hez hasonló ellenállásba
szerintem nem tucc mutatni olyan építészt aki azt mondja, hogy jó ötlet...
(szakmailag, főleg város-, +szociológiai szempontból)

2011.10.13. 23:57:47

@yoda-jedi: Ja, valami napi gazdaság kommonyista szennylapban olvastam. Tehát tuti hamis az info. Nem a heti válasz írta.

yoda-jedi 2011.10.13. 23:59:34

@Könnyen elkaptuk, uram!: csőd ellen infláció???? dehogy. persze az infláció kismértékben fides orvosság (nem direkt adó). de ha elszabadul akkor fizethetetlen adóssághalmazunk lesz azonnal

2011.10.13. 23:59:52

@yoda-jedi: "de ez a téma még belefuthat egy "zeppelin" hez hasonló ellenállásba"

Kizárt!
Orbán megígérte! És Ő nem hazudik!

2011.10.14. 00:01:05

@yoda-jedi:
Igen. A szabályozott /mérsékelt infláció a közgazdaságtanban ismert fegyver.

yoda-jedi 2011.10.14. 00:01:58

@Könnyen elkaptuk, uram!: gondolj bele csak abba hogy a tiszta államadósság 20billió ha 30-40% kal megnő az óriási szám... 6-8 billiós tőke tartozás növekedés... vagy fordítva... enynivel nem csökkenthetők azonnal az állami kiadások... szerintem 33% körül bedől... az meg 400Ft/euró

ssi 2011.10.14. 00:03:05

@jjulie: esti mese helyett :-)

"kabinet arra utasítja a tárcák vezetőit, hogy péntekig küldjenek Matolcsy György nemzetgazdasági miniszternek részletes ütemterveket arról, hogyan fogják elérni a jövő évi hiánycél tartásához szükséges, már betervezett megtakarításokat. .. A nemzetgazdasági miniszternek mindaddig vissza kell küldenie módosításra az intézkedési terveket, amíg nem biztosítják a benyújtott költségvetési sorok teljesítését. Ezt azonban jövő szerdáig le kell meccselniük a minisztériumoknak Matolcsyval, akinek jövő péntekig be kell számolnia a kormánynak a tervekről. .. A költségvetés szöveges fejezeti indoklásainak elvileg múlt héten kellett elkészülniük, a kormányhatározat alapján azonban nagy kérdés, mit írt beléjük a kormány, ha még csak ezután fogja megtudni a tárcák tervezett intézkedéseit .. Nemzetgazdasági Minisztérium - öt naptári nap alatt - minek alapján fogja megítélni, hogy a minisztériumok tervei jók-e, ehhez ugyanis minden egyes intézkedési tervhez el kellene kezdeni gyártani a költségvetési hatástanulmányokat. .."
hvg.hu/gazdasag/20111013_koltsegvetes_2012_kormhatarozat

"A devizahitel-végtörlesztés tervének bedobásakor a londoni elemzői körökben széles körben osztották azt a nézetet, hogy ezzel a kormány valójában a drasztikus forintleértékelés és az inflációnövelés lehetőségét kívánja megteremteni. .. kormányfő egyre direktebben fogalmaz: "a magam részéről minden segítséget meg fogok adni minden devizahitelesnek, hogy át tudjon menni devizából forintba... semmilyen garanciát nem tudunk és nem is akarunk vállalni a forint árfolyamáért... minél többen igyekezzenek saját sorsukat biztonságba helyezni." .. Eközben az önkormányzati rendszer legnagyobb adósait, a megyéket a központi kormányzat kimenti a devizahiteleikből, az államadósságra új, egzotikus (nem feltétlenül csak piaci alapon döntő) befektetőket keres az adminisztráció, a monetáris enyhítés intézményi akadályát, a független jegybankot pedig újra egyre élesebb támadások érik .. újra és újra a leértékelődéstől várjuk a versenyképességünk javulását .. Egy dologra viszont kétségtelenül "jó": a leértékelő országokban valóban magasabb lesz az infláció... Viszont az agresszív leértékelő politikától növekedési többletet várni illúzió .. forint kontrollálatlan gyengülése, devizatartalék apadása, banki tőkehelyzet romlása, hitelezési aktivitás visszaesése. .. Az ezzel kapcsolatos aggodalmak már most is erősek, pedig "csak" 20% körüli végtörlesztési aránnyal számolnak a szakértők. .. Az országkockázatok növekedése mellett a leminősítés biztosra vehető, ahogy a kockázati felárak emelkedése is .. az olyan mondatok, mint hogy "O.V.: minél többen igyekezzenek saját sorsukat biztonságba helyezni" nem csak a devizahitelekre vonatkozhatnak, hanem a forintbetétekre (!) is. Márpedig a devizabetétbe (!) rohanás során is kockázatos .."
www.portfolio.hu/gazdasag/mire_lehet_jo_a_400-as_arfolyam.156808.html

Jó8!

yoda-jedi 2011.10.14. 00:04:06

@Könnyen elkaptuk, uram!: félreértesz... rogántóni is megigérte...
na nem a népnek... hanem csipakkának...

a szakma kiállhat még ebben a témában. én is csak 10-20% esélyt adok erre

DE NEM KIZÁRHATÓ...

mondom 99% os a szakmai elutasítottsága... plusz még "készházak" akkor 101%

2011.10.14. 00:04:40

@yoda-jedi: azért írtam, hogy gond a külföldi kitettség.

Egyébként nem kell tartani az ország bedőlésétől. Majd megy még kuncsorogni OV az IMF-hez.

2011.10.14. 00:06:44

@yoda-jedi:

"félreértesz... rogántóni is megigérte...
na nem a népnek... hanem csipakkának..."

Érezd az iróniát! Az erő veled van!

Én is csak vicceltem!

yoda-jedi 2011.10.14. 00:12:01

@Könnyen elkaptuk, uram!: úgy nem elkerülhető...

csak tervezett államcsőddel... (1,5 éve ezt már kitárgyaltuk választás előtt)

de "ezek" nem csinálnak ilyen tervet, mert nincs önkritikájuk... vakok

az államcsődön nem tud az IMF segíteni. nincs is akkor már rá szükség.
pénz söprés. új pénz. adósságok elfelejtve... nulláról mint argentína 2001

2011.10.14. 00:20:31

@zoli_80:" Bár újabban nem divatos a bankok védelmében felszólalni, de azt akkor is érdemes belátni: a jól működő kapitalizmusban elengedhetetlen, hogy minden gazdasági szereplő legalább középtávon rendelkezzen elfogadható perspektívával, különben a diszfunkcionális működés miatt mindenki rosszul jár. Ez a pénzügyi közvetítő rendszerre fokozottan igaz. Ha nem lesz hitel, nem lesz beruházás és exportkapacitás sem, bármennyire is gyenge az árfolyam. Ez pedig egyenesen vezet a credit crunch állapotához, ami a legmakacsabb típusú recesszió, aminek nem egy választási ciklus alatt szokott vége lenni, súlyosabb formái 5-10 évre vetik vissza a gazdaságot. "

2011.10.14. 00:22:32

Kossuth rádióban a magyar banktörténetről és annak kialakulásáról beszélgetnek. Nagyon érdekes, lényeg, hitelből élt a magyar udvar, ami állítólag töktermészetes volt a középkor sok udvarában...Nincs új a nap alatt...

2011.10.14. 00:26:45

@yoda-jedi:
Elméleti szinten igen. Azért írtam a külföldi kitettséget.

Elmagyarázom:
Ha az államkötvények belföldi tulajdonban vannak, a nemzeti deviza leértékelése révén kevesebbet kell visszafizetni.
Ennyi.

Itt azon gondolkozhatnak Matolcsyék, hogy a forint leértékelésével extraprofitra tehetnek szert az exportra gyártó cégek. Tehát nő a versenyképességük.
Ez persze belföldön inflációt okoz, amit ha nem tudunk megállítani (MNB), akkor nem látható a vége. Innen az 500 meg az 1000 ft/euro

2011.10.14. 00:30:18

@yoda-jedi: Államcsőd, mint Argentína? Az szép lesz!
Nincs nyugdíj, munkanélküli segély, TB, ingyen iskola....

Görögország már a Tajgetoszon áll. Letaszítják-e?
Mi büszkék vagyunk, nem hagyjuk magunkat taszítani! Ugrunk!

2011.10.14. 00:32:49

@Letícia: Mióta a pénz funkcionál, erről szól.
A bank lenne a csatorna a többlettel rendelkezők, és az igénylők között.

yoda-jedi 2011.10.14. 00:36:46

@Könnyen elkaptuk, uram!: állj! Görögo. az más... euró van... totál más

a fides egyetlen gazdasági programja (a hiány növelés+adócsökkentés felpörgetésen kívül) a szent INFLÁCIÓ... amely növeli az exportot és belföldön közvetett adó... majd túlpörög és államcsőd... Argentínában 3-4 év után jöttek helyre... de ott rendes kormányok követték... itt erre sincs esély... illetve ők már tulvannak. nekünk az utáni NORMÁLIS kormányra csak 30-40% esélyünk van... de ez már társadalmi kérdés... sok birka a libás bajnaira bízza majd?

ezek semmivel sem foglalkoznak... úgyhogy szerintem 100%, főleg emiatt:

"Erőszakosak. Gátlástalanok. Zsákmányszerzők. Önérdekvezéreltek. Rövidlátók. Túlterjeszkedők. Kiskirályok."

+alkalmatlanok (buták+lusták)

2011.10.14. 00:50:17

@yoda-jedi: "állj! Görögo. az más... euró van... totál más"

Csak egy rossz poén kedvéért írtam. Bocs.

2llkedő 2011.10.14. 05:41:57

@Könnyen elkaptuk, uram!:

"Mondjuk a svájci frank 2008 júniusában 141 Ft volt."

2008 júniusa mitől 2008 vége, 2009 eleje?

"Mondjuk a pénzügyi válság addigra lezajlott."

Melyikre gondolsz? Az 1933-asra?

"Az államháztartás deficitje a 2011-es másfélszeresének ígérkezik."

Kik vannak másfél éve kormányon?

"Amelyikünk tévedett, elnézést kér, nagy nyilvánosság előtt a másiktól. OK?"

OK, csak az írásodból nem derült ki, hogy Te mi mellett is van, így nehéz összevetni az álláspontokat.

2llkedő 2011.10.14. 06:05:08

@aszekelyek:
"Pontosan mennyi is volt akkor az a korengedmény, amit akkor el akartak volna venni a sokat szolgáltaktól?"

""""""Az előre hozott öregségi nyugdíj mértékét az eddig megállapított nyugdíjakhoz képest évente 6 százalékkal csökkentenék. Az öregségi nyugdíjról Soltész elmondta: a nyugdíj mellett munkát vállalók jövedelmét közös adóalapba vonnák össze, és 8,5 százalékos nyugdíjjárulékot fizettetnének velük. Közölte: a terv „rejtetten” az öregségi nyugdíj korhatárát is emelné, illetve szigorítaná a rokkantsági nyugdíj felülvizsgálatát. A veszélyes munkakörben dolgozók korkedvezményes nyugdíját megszüntetnék.
Demeter Ervin (Fidesz) azt is sérelmezte, hogy a kormány el akarja venni a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjaitól a 25 év szolgálat után járó korkedvezményes nyugdíj lehetőségét. """"""
mn.mno.hu/portal/379621

"""""""A kormány el akar venni a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjaitól. (…) ezek az emberek külöleges közszolgálatot teljesítenek (…) ezek az emberek azok, akik akár az életük árán is teljesítik a feladatukat (…) indokolt az a kedvezményes elbánás, mert ez arányban áll azzal a kockázattal, amit ők vállalnak. Nekik van egy ún. szolgálati nyugdíjuk, ezt akarja elvenni a jelen tervezettel tőlük a kormány - mondta Demeter Ervin egy 2006. október 19-én tartott sajtótájékoztatón.""""""""

2llkedő 2011.10.14. 06:06:57

@aszekelyek:

"No ez nem igaz, hogy korábban is nem akartak egykulcsos adót."

A fidesz mikor is akart egykulcsos adót?

2llkedő 2011.10.14. 06:19:57

@2llkedő:

Megtaláltam a választ!

"akkor mondta a FIDESz, hogy a gazdaságot fel is kéne pörgetni, pl egykulcsossal. A néni hevesen tiltakozott, és aszonta, hogy egyébként jó ötlet csak addig is fizetni kell, amit ők a szándéklevélben akkor júniusban aláírtak és végre kell hajtani , ezért nem érnek rá megvárni annak a hozadékát. lesz abból pénz, biztos DE MIKOR? "

És Lendvai néninek nem volt igaza? Most, hogy be lett vezetve az egykulcsos, csak úgy pörög a gazdaság! Már teljesen bele is szédültem. És mikor is lesz ennek hozadéka? Mert ugye amikor erre a nagy pörgésre hivatkoztak, akkor azonnal kellett a pénz.

xsasha 2011.10.14. 07:49:06

@Könnyen elkaptuk, uram!:
Imádom, amikor olyan magyaráz nekem a bankokról, aki a médián kívül semmilyen egyéb információval nem rendelkezik a témáról.
A bankok profitot termelnek, aminek semmi köze a betétesekhez, ezekről a pénzekről az anyabank dönt, osztalékot fizetnek belőle vagy az anyabank vagyonát gyarapítja.
A bankokra természetesen szükség van a gazdaságfejlesztés érdekében, mert hitelre szükség van. De arra nincs szükség, hogy a magyar gazdaságban megtermelt pénztömegeket külföldre szipkázzák. Persze a médiában tömegével jelentek meg a pénzvilág által finanszírozott populista cikkek, néphülyítések, de attól a tények még nem változnak. Az nagyon frankó, hogy kimutatunk valamekkora GDP növekedést, de az abból származó eredményt külföldiek zsebelik be.

xsasha 2011.10.14. 07:56:42

@Könnyen elkaptuk, uram!:
Már miért ne lenne hitel egy olyan országban, ahol az alapkamat 6%??? Nem tudja a kormány úgy megszívatni a bankokat, hogy azoknak ne érje meg itt kihelyezniük a hiteleiket. Egyszerűen Magyarország aranybánya a bankoknak már hosszú ideje.
A bankok szépen leírják a veszteségeiket, feltőkésítik a leányokat, aztán majd közben finanszírozzák ennek a kormánynak a megbuktatását. Ennyi fog történni.

www.mfor.hu/cikkek/Felmilliard_euros_veszteseget_var_az_Erste_a_vegtorlesztesbol.html

"A végtörlesztés miatt, ami lehetővé teszi a hitelesek számára, hogy alacsonyabb piaci áron visszafizessék devizahiteleiket, 150 milliárd forintot szenved el az Erste Bank - közölte az osztrák pénzintézet. A veszteségleírás után a magyar leányvállalatot 600 millió euró (180 milliárd forint) friss tőkével pumpálják fel."

László56 2011.10.14. 08:05:15

Szép jó reggelt kívánok Mindenkinek

Vannak bizonyos határok..... írja az elemzőnk és Ő maga sem tartja be azokat. Másoktól viszont megkövetelné. Fura társaságba járhat az elemzőnk, ha a barátaival egyetértésben, a kommunistáinkra tipikus jelzőket, - pl. erőszakosság, gátlástalanság, zsákmányszerzés és így tovább -, hirtelen a kormányunkra akasztgatná rá. Milyen egyszerű is számára a politika. Mindazokat a jelzőket ami miatt a kommunistáinkat leválasztották a kormányzásból, most a kormányra akasztaná. Arra a kormányra ami éjt nappalá téve, azon dolgozik, hogy proletárjaink országrablásának következményeit, elhárítsa népünkről. De, tulajdonképpen azért is dolgozik a kormányunk, hogy az elemzőnk se essen túl nagyot és keményre. De hát ismert, hála a politikában ismeretlen fogalom.

Taníttatása gyengeségét mutatja többek között az is hogy a politikusok viselkedését tankönyv szerintinek mutatja be. Lehet hogy még a kommunista tankönyvek járnak a fejébe ? Azok, amelyek szerint, a polgári középosztályt kiirtották és proletárjainkat népellenesnek nevelték ki ? Csak rá kell nézni az MSZP politikusaira. Csakis ilyen emberekkel lehetett ilyen nagyarányú népbutítást és országrablást praktizálni.

Európa modern korszakának politikusai azonban egész mások, mint amilyennek elemzőnk, - könyvismerete szerint -, bemutatja azokat. Kormányunk modern politikusai is nagyon távol állnak mindazoktól a jelzőktől amit az elemzőnk, - más szavával élve -, akasztgat a kormányzati politikusokra. Európa népeiről már nem is beszélve. A kommunisták agyonbutított népe azonban tényleg nagyon hátul kullog a demokratikus viselkedés szabályainak ismeretében. Legjobb példa erre elemzőnk ismeretei.

Vagy talán elemzőnk mégsem így gondolta az írását ? Akkor meg miért nem írja úgy ahogy gondolta.

Vagy esetleg az elemzőnk mégis az agyonbutított és kirabolt nép fia ? Igen, lehetne mondani, ha nem azokhoz tartozna, kik feltételezhetően profitáltak a kommunistáink polgárgyűlölő társadalmából. Így azonban, - írása után -, csak a proletár társadalom zászlóvivőjének lehetne deklarálni. Rendben van ez így ?

Bármilyen furán is hangzik. Igen, rendben van. Ki a proletártársadalomból profitált, az nem fogja soha megérteni a polgári társadalmat. Se a középosztály fontosságát, se a demokratikus keretek lényegét. Most azért nézzük le az ilyeneket ? Isten ments ! Inkább mutassuk meg, hogy ezek az emberek, a primitív taníttatásaik tévedésének az áldozatai. Hogy ez időbe telik ? Na és ? Az idő így is, meg amúgy is elmúlik és értünk dolgozik Tehát legyünk türelemmel.

Megtehetjük mert tudjuk, hogy országunk most először a történelmében, a haladás és a demokrácia útján, nemzetünk egységéhez és népünk meggazdagodása felé halad. A többi csak idő kérdése.

yoda-jedi 2011.10.14. 08:10:21

@László56: szia mazsola. 7végére kiengedtek? tegnap mi volt? rohamod?

a fides=komcsi tehát minden rendben. feloldottam a dillemád?

egyébként te komoylan elhiszed magadnak hogy a fides az nem LOP ?

"A kommunisták agyonbutított népe azonban tényleg nagyon hátul kullog a demokratikus viselkedés szabályainak ismeretében."

erre pajtás én is tudok egy példát...

QVA JOOOO SZÖVEG, de DÉZSAVÜM van
"most először a történelmében, a haladás és a demokrácia útján, nemzetünk egységéhez és népünk meggazdagodása felé halad."

"A többi csak idő kérdése."... azért mondanál vmi biztatót? ezer év? vagy az út elején? félúton járunk a kánaán felé?

ha nem lennél, akkor a Mogács kitalálna Téged !

radala 2011.10.14. 08:34:49

@nyünyüge: Csipkelekvárt valóban nem csináltam még soha, de ribizlit sokszor és idén is főztem be epret, szilvát, barackot (saját kicsi kezemmel minden segítség nélkül).
Amúgy egy biológusnak nem volna szabad, hogy problémát jelentsen sterilen dolgozni, szóval a befőzés nekem nagyon megy.
Az igaz, hogy roppant smucig vagyok a piacon is és egyébként sem veszek soha lekvárt, szóval nem vagyok nagyon mérvadó.
@Hepci: Nem szeretnék az osztrák élelmiszerekről beszélgetni mert le leszek köcsög labancozva. Úgyhogy csak titokban jegyzem meg, hogy sajnos minden étel jobb és olcsóbb Ausztriában. Ez rettenetesen szomorú dolog. (mondjuk az olcsósághoz hozzá tartozik, hogy én 250-nel számolom az eutrót (ha meg akarom venni, ha nem akkor meg 300-zal), sőt lassan már mind a két irányból számolok. Tegnap direkt megnéztem és 55 % gyümölcstartalom volt a kapható minimum (nem sokat vesződtem a dologgal). De osztrákoknál nincs szlovák tej sem meg semmilyen másmilyen, mint osztrák, nyilván senkinek nem tudnák kellően olcsón adni...
Nem vagyok közgazdász, de kicsit sem tartom kizártnak, hogy ha több rendes lekvárt lehet eladni, akkor azt olcsóbban lehet adni. Arról nem is beszélve, hogy Mo-n minden ami bio vagy egy kicsit is "luxus" az brutálisan drága, mert csak olyanok vásárolják, akiknek az ár nem számít, magyarul nincs az árban verseny. Ha többen vennének ilyesmit nyilván olcsóbb is lenne meg verseny is lenne.
@aszekelyek: Láttam, illetve egy darabját. GyF cigizik? Vagy csak a fiatalok kedvéért?
Egyszerűen hihetetlenek ezek a politikusok, ahogy teljesen a semmiről képesek beszélni, nem mintha ez nem lenne minden szakmára igaz, de rettenetesen idegesítő nekem ez a nem politikusoknál is, ráadásul a politikusság az a leghálásabb szakma, mert csak jövő van, sem múlt sem jelen és szerintem egy munkabeszámolóban is az a leghálásabb, amikor a majdani szép jövőt kell ecsetelned...
Azt hiszem én nagyon jó politikus lennék, csak még azt nem tudom, hova lépjek be. Azt hiszem bármelyik párt színeiben szívesen elindulnék és bármilyen állásponttal tudnék azonosulni, ha bekerülök a parlamentbe...

2011.10.14. 08:50:35

@2llkedő: OK, legyen .
2008 végén 200 alatt még a frank.
2009-ben végig 200 alatt.
2010 elején hirtelen 220 , a fideszes nyilatkozatok hatására, majd kissé csökken, aztán ismét nő, a pénzpiacok hatására.

A válság szakaszai:
2008 pénzügyi válság, amerikai hitelpiac összeomlása

2010 gazdasági válság, a tőzsdéről kivont pénzek lassítják a gazdaságokat
2011 politikai válság, az EU , USA tökölődése miatt a tőke menekül a tőzsdékről, a biztonságos frankba, aranyba
Kína is beborul, Görögországot lepattintják, a folyamat vége nem látható.

A fogadás: én azt állítom, hogy jövő tavaszra a forint jelentősen meggyengül, a gazdaság vagy összeomlik, vagy fenyeget az államcsőd, mert nem jönnek a 2011-es bevételek(adó). Hitelezés nuku, a belföldi bankok nem tudják kielégíteni a gazdaság szereplőinek igényeit, külső forrás EBRD, IMF.
Tehát mehet OV kuncsorogni pénzért.
Miközben infláció lesz.

xsasha 2011.10.14. 08:51:42

@pug406st:
Csak nem a jelenkori magyar és görög mentalitással.

2011.10.14. 08:54:43

@xsasha: ettől még nem fog hitelezni. A feltőkésítés azért kell, hogy megfelelő tartaléka legyen. Tudod, a bankügyi szabályozás szerint annyi tartalékkal kell rendelkezni, mint a kihelyezett , veszélyes tőke.

aszekelyek 2011.10.14. 09:05:57

@6.Lenin: Igen , aztán nem belemagyarázni a saját érdeket , bárkiét , azokba az okokba és célokba, meg kirekeszteni azokból másokat valamint a felelősséget áthárítani aktuális bűnbakra.

@2llkedő: Kár, hogy a néni , aki tudta, hogy ez jó ötlet, sokkal előbb, a gigahitel előtt már, nem lépte meg ezt.:) A koalájával. Mely szorgalmazta ezt. Még van egy nagy eltérés. Akkor még csak kamatot kellett fizetni és nem úgy, mint most, tőkét is, tehát mozgástér még volt és a környezetünk, a német gazdaság, melytől nagyban függünk épp nem volt ekkora recesszióban és a bankhitelek őrült nagy volta sem szívta el a z adózóknál maradó pénzt. Nem vélelmezem,, hogy 5% -os áfaemelés jobb megoldás volt-e a részükről. Mert az is akkor történt. Azonnali bevételnövekedés teljesítésére .Az hosszú távon ugyan meg nem oldott semmit. Akkor bizonyosan lett volna fogyasztás növekedés, mivel tényleg maradt volna pénz az embereknél. Megtakarítások is alig valakinél voltak, MNB-is beleértve, ami ugye megint nem volt egy kimondottan jó helyzet az országnak. Csak simor szerint volt elég, aztán már nem merte ezt mondani. Azt mondom, inkább kellett volna a néninek hallgatnia a szadistákra a jövedelemadó kérdésében és nem erőszakosan kivívni az idióta reformjaikkal a népek ekkora ellenszenvét. Politikailag az sokkal több hasznot hozott volna. Kidumálni pedig ki tudták volna. A pátoszosba ezt is be lehetett volna éppen helyettesíteni. Akkora volt a társadalmi ellenállás a reformjaikkal kapcsolatban, amit még csak nem is vettek észre? Érthetetlen. HA időben beadják a derekukat, se IMF-re nem szorulnak, se ekkorát nem buknak. A fogyasztás akkor még tudott volna nőni. Plusz maradt volna vész esetére még az áfaemelés. A szegények életérzését meghatározó tényezőkkel sincsenek eszerint tisztában.

2llkedő 2011.10.14. 09:07:47

@Könnyen elkaptuk, uram!:
Ha ugyan arra fogadunk, akkor hogy döntjük el, melyikünk nyert?

nyünyüge 2011.10.14. 09:13:21

@2llkedő: egy csipetnyi dialektika sincs benned:)
Nem mindegy, hogy ki mondja, mikor mondja. Ilyen csökött gondolkodással azt sem fogod megérteni, hogy mit keres itt kormánymeghivásra az egy éve 'kiebrugdalt', a hazánkat a nemzetközi karvalytőkének kiszolgáltató IMF.

xsasha 2011.10.14. 09:16:34

@Könnyen elkaptuk, uram!:
A banknak abból van profitja, hogy hitelez. Attól, hogy kevesebb lesz ez a profit, attól az még profit marad. A piac az piac. A legkisebb szegmensbe is bebújik a pénz. Ez a törvény.

aszekelyek 2011.10.14. 09:17:39

@=nessuno=: Nem vicc. Szted miért lenne az vicc. jobboldaliak szeretik, ha nincs fogyasztás? Nálunk éppen fordítva vannak a dolgok. Horn idején volt direktíva a fogysztás erős visszaszorítása, akik ugye baloldalinak mondták magukat, inkl. szdsz. Mondjuk én sosem hittem el nekik. Egyszer kinyomtak rengeteg pénzt, a szegényebb néprétegeknek, amiből semmiféle növekedés nem lett. Azután sem. megyó bácsi és az ő hipp, hopp teljesített ígéretei. Egyik módon se jött be nekik. Mekkora lyukat is ütött az akkor a költségvetésen. Ennél sztem sokkal nagyobbat:)

aszekelyek 2011.10.14. 09:19:55

@Arthur Dent: Alaposabban tessék olvasni. Tanácsolom. :)

2llkedő 2011.10.14. 09:20:52

@aszekelyek:
"és nem erőszakosan kivívni az idióta reformjaikkal a népek ekkora ellenszenvét. "

Azokra gondolsz, amiket most a fidesz a 2/3-ával lenyom a torkunkon? Ha akkor el lehetett volna indtani azokat a reformokat, most nem itt tartanánk.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.10.14. 09:23:21

@2llkedő:
Jó, hogy mutatod Demeter Ervint.

Azért a dátum sem akármi. ...2006. október 19.

Mintha valami okból Fideszünk csontig benyalt volna a fegyveres testületeknek...

Vajon mi lehetett az ok ?

aszekelyek 2011.10.14. 09:25:21

@6.Lenin: Tavaly volt hogy visszaléptek valamiben. Akkor meg az volt a baj. @Könnyen elkaptuk, uram!: Nem hitelezni akar, hanem több pénzt kamatoztatni az MNB-ben azzal ugyanis enyhíti a veszteségét. Sztem ki tudják ők számolni, hogyan járnak a legjobban. Az egy másik kérdés, hogy kellenek-e nekünk olyan bankok, melyek nem akarnak hitelezni. Hanem csak kivinni a nyereségüket. Az ilyen bankok valóban kellenek a gazdaságunkba? Bármely gazdaságba? Vagy inkább olyan bankok kellenek, melyek hiteleznek, nem botor módon és vállalnak némi kockázatot is ?

aszekelyek 2011.10.14. 09:30:37

@Könnyen elkaptuk, uram!: Több családtag, ezzel a családnévvel használja ezt az IP-t. Ez összetettebb. Ez nem csak bevételt hoz de sok bajt és kiadást termel. Olyan príma üzlet , mint bármi mással is előidézhető x 2-3 ezer munkahely, nem tudni milyen , Akkor adómentes volt a minimál bérér!- a Velencei tő partjára, egy természetvédelmi terület totális lerombolására és a z ahhoz az üzletághoz kapcsolódó sok szenny odatelepítésére. :)

aszekelyek 2011.10.14. 09:41:05

@Könnyen elkaptuk, uram!: Azt imádom, amikor a piac lerugdalja magáról a paternalista államot de a piac termelte költségeket már azzal akarja megfizettetni. Krémer ferenc ma megint előadta ezt, atv-ben reggel. Sok más badarsággal együtt. úfy aftza elő pld a közmunkát, kényszermunkának, mintha a szegény munkanélküli cigány kisebbség eleddig nem lett volna ennél sokkal rosszabb helyzetbe hozva, nyomorítva és a szoc polt is arcátlan, szemforgató módon nehezményezte, hogy az kap , aki dolgozik. BRRR, DEHOGYNEM ÉLTEK VISSZA AZZAL! Ezt is tagadja.... Kifosztották az igénylőket. Se lakható lakás, se további szoc.pol!

aszekelyek 2011.10.14. 09:42:36

@mrs. white: A gazdasági analfabéták csinálták az elmúlt 21 év legsikeresebb gazdaságpolitikáját ebben az országban, ha esetleg ezt nem tudnád. )8 és 2002 között.

sisszi 2011.10.14. 09:47:07

heti örömhír (tuti ez lesz a címe):
www.origo.hu/itthon/20111014-orban-viktor-minden-penteken-interjut-ad-a-kossuth-radionak.html
"A cél az, hogy minden héten legyen egy, a miniszterelnök és a hallgatók számára is előre tervezhető alkalom, amikor részletes tájékoztatást lehet kérni és adni az aktuális, fontos eseményekről" halleluja

2llkedő 2011.10.14. 09:52:35

@sisszi: Szinkronizálva is lesz, vagy csak feliratos?

graycivil 2011.10.14. 09:55:52

"Újra itt van az IMF

A lap szerint a kormány fordult az IMF-hez, a szervezet segítségét az önkormányzati rendszer átalakításához vették igénybe."

hirszerzo.hu/profit/20111014_IMF_magyarorszagon

Halálra röhögöm magam! Tanácsot kérünk (IMF szerint szervezünk?), de pénzügyi segítséget nem. Tehát jól beégeti magát a kormány, hogy mégis az IMF tanácsaira szorul, de nem kéri ennek várható pénzügyi előnyeit. Hitessék el ezt saját hívőikkel! :-))))))

aszekelyek 2011.10.14. 09:59:46

@2llkedő: Akik ma ordítanak, mint a vert malac, azok is el akarták venni. Értem. A 25 ténylegesen szolgálatvan letöltött évek utánit. Nem azt, amit 36 éves korára összehazudtak nekik. papíron. A veszélyes munkát végzőktől is el akarták venni az öregségi kedvezményt. Volt ekkora kutyaszorító akkor? Volt ennyi alibi nyugdíjas vagy azt később csinálták? Sztem később. A rokkantakat meg jó régen elrendelték a szocik, felülvizsgálni. Persze a nyugdíjkasszát akarták ők kicsit tehermentesíteni. Úgy, hogy harmadik pillérhez nem nyúltak. Miért is nem? BAjnai kormánya idején akarták felszámolni a dolgot csak azt a baromságot elkaszáltatta Sólyom elnök úr. Az egész , amit a szocik nyugdíj ügyben tettek, a 13. fedezetlen bevezetésétől, a visszavonásáig, a nem emléséig, és a suttyomban felülvizshálás meg öregségi korkedvezmény elszedésétig egy teljesen rossz, baloldalinak egyáltalán nem nevezhető rakás xar volt. Úgy, hogy bégül az államkasszába nem is került volna egy árva fillér sem a harmadik pillérből megmaradt pénzből de az ellátandók azok az államkasszára voltak bízva. Egyáltalán nincs mit a szemére vetniük a jobboldalnak a baloldalról. Sokszor írom, hogy széljobbosak voltak, nem pedig baloldaliak. A szakszervezetek ? Csak arról olvasni, hallani, mit mondott a FIDESZ akkor. Az ügy pedig a SZAKSZERVEZETEK dolga lett volna! Kőkeményen. Most olvasd el szépen újra a posztot. Középtájon van egy mondat. Az alkalmazkodásról. Miért most jut eszükbe? Hatalmas tüntetéseknek kellett volna lennie akkor. Voltak? Hol voltak ezek a díszpintyek, akik most ágálnak? A többiek?

2011.10.14. 10:06:28

@2llkedő: " Gondolom, szerinted sokkal rosszabb most a helyzet, mint volt 2008 végén, 2009 elején. "

Én csak és kizárólag erre ítram, hogy találkozzunk 2011 tavaszán.
Szerintem rosszabb. Nagyságrendekkel.

2011.10.14. 10:09:41

@aszekelyek:" A gazdasági analfabéták csinálták az elmúlt 21 év legsikeresebb gazdaságpolitikáját ebben az országban, ha esetleg ezt nem tudnád"

Nettó hazugság. Úgy volt sikeres, hogy adósságot generált a következő ciklusokra. Most ugyanezt vetitek a szocik szemére.

Az a baj, hogy két pólusban gondolkoztok. Vagytok ti, a fidesz, meg a többi, aki ellenség!

aszekelyek 2011.10.14. 10:09:55

@graycivil: Az IMF folyanatos supervisor nálunk. No és, ha megtárgyalták velük, hogy gondolják kivihetőenek ezt? Miután hitelezőink, ma is, nekik is fizetünk, evidens, hogy velük tárgyalnak róla. Egyébként emlékeztetlek, Orbán megköszönte a segítséget, amikor arra szükség volt, hogy adtak és azt mondta, jelentkezni fognak, ha valamit szükségesnek találnak, velük megbeszélni. Ez történik most. Varázspálcával nem lehet ezt megcsinálni. Az önkorikat meg nem lehet úgy hagyni, ahogy vannak. ennek értelme van. De persze csak azért tárgyalnak belük erről, mert "gazdasági analfabéták. Gondolom, megújítani akarják a keretet, a már visszafizetett összegek erejéig. Másképpen, ebben a gazdasági környezetben nem lehet megcsinálni azt. Veled ellentétben, én gondolom, hogy rendelkezésre állásiról tárgyalnak. Amit, ha kell lehívhatnak, ha nem kell, nem hívnak le. A bankokat kifizetni, a sokkal több kamattal, amit ők követelnek, sokkal drágább lenne, mint azt az összeget az IMF-nek törleszteni:) Szépen megtárgyalják ezt. Helyeslem.

2011.10.14. 10:12:59

@aszekelyek: "úfy aftza elő pld a közmunkát, kényszermunkának, mintha a szegény munkanélküli cigány kisebbség eleddig nem lett volna ennél sokkal rosszabb helyzetbe hozva, nyomorítva és a szoc polt is arcátlan,"

Na ezzel (és még sok mindennel) egyetértek.

Ez egy másik Székely?
Jó volna, ha egy nevet egy ember használna, mert így nem lehet vitázni, hogy a nézet változik, a hozzászóló személyének függvényében!

Vagy a párt nem ad csak egy ingyenes nicket többeteknek?

aszekelyek 2011.10.14. 10:14:10

@2llkedő: Szerencsére adott a FIDESZ eszközt a népek kezébe, hogy megakadályozzák. Írjad le szépen, hol tartanánk. Lehetőleg számokkal. Érdekelne. Érdemit. Szívesen venném. Eleddig csak ezt az üres frázist hallom mindenfelől. Bezzeg ha azok a reformok... Érdeklődve várom.

2llkedő 2011.10.14. 10:15:42

@aszekelyek:

"Akik ma ordítanak, mint a vert malac, azok is el akarták venni. Értem"

Nem érted!

A szocik azoktól nem akarták elvenni, akik már megkapták, vagy jogosulttá válnak a szerződésük alapján. Ezzel szemben a fidesz visszamenőlegesen semmisnek tekinti a korábbi szerződést.

A korengedményes nyugdíjazásnak az volt a célja, hogy az államnak nem volt annyi pénze, hogy megfizesse a túzoltókat, rendőröket, stb., ezért választotta azt ösztönzésül, hogy a kevesebb pénz fejében hamarabb nyugdíjba mehetnek. Most a pénzük az nem változik, de ezt az ösztönzőt is elveszik tőlük. Akik pedig ezekkel a feltételekkel már nyugdíjba mentek, jogosan vannak felháborodva. Akkor kártalanítsa az állam őket a korábbi kiesett pénzük miatt.

aszekelyek 2011.10.14. 10:16:58

@2llkedő: Azt kérném még korrigálni, hogy a FIDESz soha nem akart egykulcsos adót. Így kérném leírni. Elnézést, nem igaz, hogy sosem akarták. "Tévedtem." Nem ragaszkodom a " hazudtam"-hoz.

2011.10.14. 10:17:46

@török gábor: "köszönöm a kitartást :) "
Tisztelt Török Gábor!
Azzal, hogy a székelyek elnevezésű, fideszhű csoportosulást dícsérted meg kizárólag kitartásáért, elég egyértelműen bizonyítottad, hogy a fenti elemzésed nem komolyan gondoltad. A párt ilyet nem szeret. Sokan tapasztalták már. Végy példát a székelyekről, őket nem zavarják a tények.
Vigyázz magadra! Jó politológusok kellenek majd későbbre is, a posztfideszes időkre.
üdv.

2llkedő 2011.10.14. 10:19:16

@aszekelyek:
300 Ft-os rabló vizitdíj, ezzel szemben most megemelt (nem 300 Ft-tal) EÜ hozzájárulás.
Tandíj, ezzel szemben fizetős egyetemek, a szegényebb réteg kipaterolása a jobb szakokról.
Korkedvezményes nyugdíj fokozatos kivezetése.
Egészségügyi rendszer átalakítása.
Stb.

2011.10.14. 10:20:02

@aszekelyek: "Azt kérném még korrigálni, hogy a FIDESz soha nem akart egykulcsos adót. "

Csak azt kérem, amit Ti, másoktól!
TÉNYEKET!
Linkeld már be, mikor, ki nyilatkozta?

aszekelyek 2011.10.14. 10:23:48

@Letícia: Letikém, minden udvar abból élt:) Aztán a dolgok elmérgesedtek :) A legelső bank alapítása, nem nálunk, annak következménye.

2llkedő 2011.10.14. 10:24:06

@aszekelyek:
"Írjad le szépen, hol tartanánk. Lehetőleg számokkal."

Ha én ilyen jóstehetség lennék, akkor már régen nem itt tartana az ország, és én se lennék kénytelen a munkámból megélni, hanem belenéznék a varázsgömbömbe, és megmondanám a nyertes lottószámokat.

2011.10.14. 10:24:34

@aszekelyek:" Az IMF folyanatos supervisor nálunk. No és, ha megtárgyalták velük, hogy gondolják kivihetőenek ezt? "

Amit itt ír valamelyikőtök, azért jelentős változás az egy évvel ezelőttihez!
Mikor kirúgtuk a köcsög, vérszívó IMF-et!

Mert Orbán szerint az volt a baj, hogy bele akartak szólni, mire költjük el a pénzüket! Most ez már nem baj?
Hja, változnak a nézetek. A lényeg, hogy van egy ember, aki sohase hazudik.

2011.10.14. 10:28:33

@aszekelyek:" A bankokat kifizetni, a sokkal több kamattal, amit ők követelnek, sokkal drágább lenne, mint azt az összeget az IMF-nek törleszteni:) Szépen megtárgyalják ezt. Helyeslem."

Amikor államkötvényt bocsátottak ki, az IMF-nél 2 %-kal magasabb kamaton, akkor meg azt helyeselted.

Nehéz olyan emberrel vitázni, akinek nincs saját véleménye.

2011.10.14. 10:31:09

@aszekelyek: "Nem hitelezni akar, hanem több pénzt kamatoztatni az MNB-ben azzal ugyanis enyhíti a veszteségét. "

Mivan? Ez megint pártduma. Ti a fidesz sajtóosztálya vagytok?

aszekelyek 2011.10.14. 10:31:27

@Könnyen elkaptuk, uram!: Nem ugyanezt. Az egy olyan mértékű adósság volt, ami mellett kényelmesen lehetett volna tovább fejlődni. Minthogy pénzpiaci bőség volt. Még feri szerint is. A mérték. tudod, az nem mindegy. Leírtam . Asszem Navra. Bár lehet, hogy Orbán volt. Az mindegy. Láttam a parlamenti közvetítést. Az OGY honlapján nézz utána. Lendvai válaszolt. Nem nyilatkozat volt.

2011.10.14. 10:32:58

@aszekelyek: "Több családtag, ezzel a családnévvel használja ezt az IP-t. Ez összetettebb. Ez nem csak bevételt hoz de sok bajt és kiadást termel"

Ja, már értem! Hozzászólásonként fizetnek! Csak néha összevesztek, kinek mennyi jár!

aszekelyek 2011.10.14. 10:37:10

@nyünyüge: A kiebrudalást kérem szó szerint. Csak mondogatják de hol van a szövege? @Könnyen elkaptuk, uram!: Ott van a pénzük. Nézz utána. Szted a szalmazsákba teszik? Mi a pártduma? Az a legkevesebb kockázat és a biztos haszon. Az a dolguk a bankosoknak, hogy minimalizálják a veszteséget. Saját véleményem van, ha ez neked nem is tetszik. Hitelkiváltás, amit csinálnak. Ésszerű is. Mi a problémád vele? Ezt most kell megoldani. Nem 15 vagy 30 év múlva, amikor azok a kötvények lejárnak.

aszekelyek 2011.10.14. 10:39:05

@Könnyen elkaptuk, uram!: Ostoba és ordenáré , amit teszel. Az viszont tény, hogy velem nehéz vitatkozni. Gyúrjál kicsit agyara. Akkor könnyebb lesz.

2011.10.14. 10:40:36

@aszekelyek: Az orbán 1.0 kormány lakáshitelezése pörgette fel a belső fogyasztást. Az ország eladósodottsága nőtt. (államháztartási hiány) Ne gyere azzal ,hogy bezzeg a gyurcsány alatt még jobban, mert nem ez a kérdés. Nem vagyok gyurcsányista, szerintem egy pojáca.

A lakáshitelek állami támogatása évi 100 milliárddal terheli meg a mai napig is az államkasszát.

aszekelyek 2011.10.14. 10:41:38

@Könnyen elkaptuk, uram!: Értem, az volt a sikeresebb, amelyik még növekedést sem produkált csak sokkal több hitelt generált a következő évekre.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.10.14. 10:41:51

@radala: erről beszéltem - ami Bécsben a legszarabb, az egy magyar szupermarketben bő középkategória (a csúcskategória pedig bolt(hálózat)ban gyakorlatilag nem létezik, az underground).
Picit naivan képzeled az árképzést, úgy képzelem, ettől függetlenül nagyon üdvösnek tartanám, ha a megnevezésekben (is) szigorítás következne be. Nem azzal van a baj, hogy olcsón szart lehet kapni, hanem azzal, hogy a szarnak (kenyérnek , lekvárnak, bornak, stb. látszó tárgy) ugyanaz a neve.

2011.10.14. 10:44:04

@aszekelyek: milyen módon tartják az MNB-ben a pénzüket?

Az valóság az, hogy a hitelkihelyezésekhez az MNB ad forintot. Kölcsön. Tehát ha visszafizet, akkor nem behelyezi az MNB-be, magas kamatra.
Amúgy ha az MNB-ben tartja, akkor nem viszi ki: önellentmondás.

Csak államkötvényre tudok gondolni. Azt meg nem maga a bank vásárolja.

aszekelyek 2011.10.14. 10:45:51

@Könnyen elkaptuk, uram!: HA az akar lenni, mindenáron, legyen ellenség. Nem erőszak a disznótor. Eddig ezekről a kormányokról tudunk véleményt alkotni. Részemről szívesen látnék még jobbat is:D Valóban jobbat. , levesbe dobott bakancs nélkül. Elkótyavetyélt javaink nélkül. Adósság visszafizetés megtagadása nélkül. Szemforgató kufárok nélkül. Önjelölt kiválóságok nélkül.

aszekelyek 2011.10.14. 10:48:16

@Könnyen elkaptuk, uram!: ez ugyanaz. Ingyen lecke neked. Nem kell mindenben egyetértenie mindenkinek. Most a marhaságaidra nincs több időm. Ha nem akarod, hogy szűrjelek, ezzel le is állhatsz.

HZ · http://nagyvilag.blog.hu 2011.10.14. 10:50:13

@török gábor: Kedves Gábor! Még anno a Közgázon az előadásai igen érdekesek voltak még egy jobboldali hallgató fülének is, ez az írása (ahogy az utóbbiak közül sajnos egyre több) azonban pontosan ugyanazt az érzést adja, mint a Bolgár féle betelefonálós műsorok "tárgyilagossága". Az itteni közönségnek persze ez tetszik, hisz szeretnek rettegni, diktatúrázni, fasizmusozni. Nekem a régi Török Gábor szimpatikusabb volt. Ezen az sem változtat, ha tudom, hogy Vona Gáborral, Orbán Viktorral és Jávor Benedekkel közösen ebédel.

aszekelyek 2011.10.14. 10:51:17

@2llkedő: Az kártalanítsa, aki elküldte őket kevesebb pénzzel. Most még kevésbé van rá pénz. Az sem igaz, hogy akkor ez volt az egyetlen megoldás. Csak ők így döntöttek. Állomány meg maradt nagyon feltöltetlen. Sok bűnük van a rendvédelemmel kapcsolatosan a szociknak.

2011.10.14. 10:51:38

@aszekelyek: "Értem, az volt a sikeresebb, amelyik még növekedést sem produkált csak sokkal több hitelt generált a következő évekre. "

Nem, nem érted. És sose fogod. Nem akarod megérteni.

És az az ordenáré, mikor valakik, mint csoport jelentkeznek fel, de ezt nem árulják el a többieknek.
Az az ordenáré, mikor Székely Gábor megmondja Székely Verának, hogy mit kell írnia.

Mindig eszembe jut az az örökbecsű, hogy:

" Beszélgettem a Besenyő Pista bácsival,
És elmondta a véleményem! "

aszekelyek 2011.10.14. 10:52:29

@2llkedő: Az eredményét ami ma lenne, azt kértem.

2011.10.14. 10:53:08

@aszekelyek:" Az kártalanítsa, aki elküldte őket kevesebb pénzzel."

Ki volt az? Kivel kötött szerződést?
A Magyar Állam volt az, Te!

Jogfolytonosság van, vagy lemaradtam valamiről?

aszekelyek 2011.10.14. 10:53:54

@2llkedő: Az akkori számítások összegét kérem. :) mit hozott volna a konyhára. CSak voltak számítások?

aszekelyek 2011.10.14. 10:56:36

@Könnyen elkaptuk, uram!: Nem, az államot éppen leépítették. Politikai akarat volt, mely velük ezt tette. Neked egy háromtagú család az csoport? HA neked ennyi van, tényleg gyúrjál agyra. Ez kötekedés. Személyeskedés. Így nem tárgyalok. Egy dobásod van még.

2llkedő 2011.10.14. 10:58:21

@aszekelyek:

"Az sem igaz, hogy akkor ez volt az egyetlen megoldás."

Valószínúleg igazad van, viszont ez volt a szerződés. Bár tudom, hogy a fideszt nem igazán érdeklik a szerződések, csak akkor, ha egy maszopost kell börtönbe csukatni.

Azt nem igazán tudom, hogy kik azok az ők, akik így döntöttek?

2011.10.14. 10:59:23

@aszekelyek: "Sok bűnük van a rendvédelemmel kapcsolatosan a szociknak. "

És még sok mindenben.

De most nem ez a kérdés. Már tudjuk ki a hibás. Most itt az alkalom! Mutassa meg a fidesz, hogy kell rendbe tenni a gazdaságot!
Egyelőre azt látom, hogy visszalépnek, visszalépnek...

Egykulcsos adó! A zseniális megoldás! Bocs , csak átmeneti jelleggel egy kis kiigazítás, mégse...
Nem kell az IMF! -Bocs, azért csak jó volna, ha adnának némi tanácsot, meg... egy kis pénzt, ha meg nem sértem...
Svájci hitelesek megsegítése! És újra pörög a gazdaság! -Bocs, azért nem eszik olyan forrón a kását, csak azon segítünk, aki anélkül is meg tudná oldani...

Mi ez a tánc, fiatalok? Talán szamba? Neeeeem Fideeeesz!

aszekelyek 2011.10.14. 10:59:24

@Könnyen elkaptuk, uram!: Azt te mondod, hogy köcsög vérszívó. Orbán azt mondta, hogy köszönjük, most még nem, ha kell, jelentkezünk. Éppen, hogy nincs változás. Akik köcsög vérszívóznak, azok meg ne jussanak ország dolga közelébe. Isten, ne adja!

2llkedő 2011.10.14. 10:59:53

@aszekelyek:

"Az eredményét ami ma lenne, azt kértem."

Mint már említettem, nem vagyok jós.
Egy valamit biztosan tudok, hogy ha a kiskutya nem sz@rt volna, kidurrant volna.

aszekelyek 2011.10.14. 11:01:19

@2llkedő: Előtte milyen szerződésük volt? Lehet változtatni szoci módra azt és nem lehet FIDESZ módra? A magyar jog megengedi az egyoldalú szerződésmódosítást. Nézz csak a bankok felé.

2011.10.14. 11:01:22

@aszekelyek:" Nem, az államot éppen leépítették."

Ez mire válasz?

2011.10.14. 11:02:34

@aszekelyek: "A magyar jog megengedi az egyoldalú szerződésmódosítást."

Olvass utána! Javasolnám a PTK-t.

2llkedő 2011.10.14. 11:02:51

@aszekelyek:

"Az akkori számítások összegét kérem. "

Tólem kéred?

"mit hozott volna a konyhára."

Gondolom hagymát, paprikát, paradicsomot, hogy legyen jó lecsó.

"CSak voltak számítások?"

Nyalván voltak. Még az is lehet, hogy egy kicsit részletesebb, mint ami alapján Eltolcsi mester kihozta azt a 7%-os gyarapodást.

radala 2011.10.14. 11:04:24

@Hepci: Mit mondhatnék erre, valóban fogalmam sincs az árképzésről. Annyit tudok elmondani, hogy nekem lett 10 kg sárgabarack lekvárom 20 kg sárgabarack 5000 Ft + 1 vagy 1,5 kg, nem emlékszem, finomítatlan barnacukor 2 vagy 3 € fölhasználáslásával, dolgoztam vele mondjuk 3 órát. Ez alapján 1 üveg 300 g lekvár az (23 €+24 € (osztrák minimál órabért adok magamnak:-) ) 1,57 € 440 Ft, de ha ingyen dolgoztam, mert jól esett, akkor 210 Ft...
De persze értem én, hogy nem így kell számolni:-)
Egy biztos, nem fogom sajnálni, ha extra adóztatják a szarokat.

Az viszont tuti, hogy ha többet lehet valamiből eladni, akkor az fajlagosan olcsóbb lesz 100 kg barackot tuti megkaptam volna 15000-ért:-)

aszekelyek 2011.10.14. 11:06:26

@2llkedő: Oké, akkor ne állítsd azt sem, hogy jobb lett volna, ha akkor azokat a reformokat hagyják megcsinálni. Mivel nem vagy jós és nem tudod, mi lett volna abból mára. Köszönöm. Nem lehet ezt felelősséggel állítani ugyanis. @Könnyen elkaptuk, uram!: Az alku az így megy. Indítanak valahonnan sztán megegyeznek. Ez a természete. Lássuk te mit tudnál táncolni! Add elő. Mi lenne jobb? MAjd délután elolvasom.

aszekelyek 2011.10.14. 11:07:33

@Könnyen elkaptuk, uram!: TArtozik TArlós bárkinek magyarázattal?

2011.10.14. 11:10:13

@aszekelyek: A lényegre megint nem válaszoltál:
Szerződésmódosítás, visszamenőleg?????

Neked hogy esne, ha azt mondaná a kormány, hogy bocsi, kevés a lé, ezért visszamenőleg megállapítom az szja 10%-os emelését 5 évre. Most kell befizetni! Aki nem, az ledolgozhatja, a közmunkaprogram keretében! Havi 24,300 ft-on átszámolva! Természetesen aki időben nem fizet, a tartozását nyilvántartjuk, kamatos kamattal, tehát életed végéig dolgozhatsz. Ingyér!

Hiszen az egyoldalú szerződésmódosítás szerinted megengedett, különösen visszamenőleg!?

2llkedő 2011.10.14. 11:12:10

@aszekelyek:

"Oké, akkor ne állítsd azt sem, hogy jobb lett volna, ha akkor azokat a reformokat hagyják megcsinálni."

Ha most jó az, amit akkor nem engedtek megcsinálni, akkor valszeg előrébb tartanánk, ha már akkor elkezdődik az átalakítás. Mert akkor nem túzoltás lenne, hanem a megelőzés történt volna meg. Bár akkor most lehet, hogy nincs 2/3-a a fidesznek.

2011.10.14. 11:13:07

@aszekelyek: IGEN! Orbán Viktornak!

2llkedő 2011.10.14. 11:16:56

@aszekelyek:
"Lehet változtatni szoci módra azt és nem lehet FIDESZ módra? "

Nem!

Lehet változtatni, csak nem visszamenőlegesen, mert azt semmijen jog nem engedi.

A változások mindig a kihirdetésük időpontjától érvényesek.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.10.14. 11:19:03

@radala: ha ezt beszorzod egy, fizetni is hajlandó kereskedő haszonkulcsával, kb. meg is kapod az ilyen termékekre jellemző árat, amit fentebb emlegettem...
Amikor készítettünk réteseket anno, és csináltam egy kalkulációt az árképzéshez, erősen elcsodálkoztam, miből készülhetnek pl. az egységsugarú magyar fogyasztónak szánt rétesek. :(

bioLarzen 2011.10.14. 11:36:23

@Gomezke: Szia,
miért is tenném?

bio

2011.10.14. 11:37:24

@aszekelyek:
OK, megpróbálom röviden:
Add meg nekem azt a lehetőséget, hogy ne most oldjam meg a fidesz problémáit, hanem azt írjam le, hogy tettem volna helyettük:

2010:
devizahitel: -
-létrehozni egy ingatlankezelőt, a frankhitelt lezárni, a magánszemélyek ennek az intézménynek tartoznak.(otp?)
-az államadósság szerkezetét átalakítani. Belső eladósodással (kötvénykibocsátás) kiváltani a külsőt, hogy a veszélyeket csökkentsem(nem ölöm meg a manyup-okat, mert ez rajtuk keresztül menne csak).
-belső átalakítás:
-csökkenteni a minisztériumok költségvetését
-képviselői költségtérítés stop
-EÜ átalakítás : koncentrált kórházak, a háziorvosi ellátás radikális átalakítása, gyógyszerkassza megvágása (versenytárgyaláson a betegségekre ható egy-egy gyógyszerhatóanyag kiválasztása, annak (belföldi) gyártása, az áűllam által csak ezt támogatva, minden reklám, csini csomagoló, orvoslátogató stb költség nélkül , a nagy tömeggyártás miatt olcsóbb lehetne.)
- kutatás támogatása
-a forint 3%-os leértékelése
- az EU előírások átvizsgálása, felülbírálata (véleményem szerint a szoci-szadesz öngyilkos módon elöljárt a normatíváknak való megfelelésben. Nem vagyunk ennyire gazdagok! )
- a segíj támogatási- rendszer felülvizsgálata (alanyi jogon nem jár, stb)
- nyugdíj stop
-találmányok támogatása. nemzetközi értékesítése az államon keresztül.
-iskolák centralizálása, a tananyag csökkentése révén(közép-től felfelé)
-alapvető élelmiszerek adómentessége, luxuscikkek adóztatása
-ingatlanadó
-élelmiszeripar támogatása(akár állami kézben)
stb...

Találsz benne sok fideszes ötletet? Nem véletlen! Nem fideszgyűlölő vagyok, csak bosszant az elvakult fanatizmus: Amit Ő nond, az úgy van jól, ha mégse, akkor nem úgy volt az!

radala 2011.10.14. 11:39:17

@Hepci: Ez tuti, megértem, ezt. Nyilván csak az áfa, tb, adó stb és már roppant alulbecsültem az amúgy jól hangzó osztrák minimálbéres melómat is. Vitathatatlan, hogy ebből nem lehetne megélni sehogy.
Mindenesetre én azt mondom, hogy a te rétesboltodnak jót tett volna, ha valamiféle extra adóval kinyírják a konkurenseid nem rétes réteseit. A réteshez sem értek, de az tuti, hogy ha 8 órát nyitva van a rétesed és két rétest adsz el, akkor 2500 Ft-t legalább kell kérned egyért, hogy legalább az elárusítót ki tudd fizetni, ha percenként eladsz egyet, akkor már csak 10 Ft az eladó fizetése rétesenként és tán jut másra is...
Ha a szomszédod tönkre megy vagy kénytelen minőségben versenyezni veled az nagyban segíti azt, hogy elérd a percenként egy rétes eladását...

2011.10.14. 11:45:03

@aszekelyek: "Az alku az így megy. Indítanak valahonnan sztán megegyeznek"

eddig nem alkut láttam.
Vagy kinyilatkozta OV és letolták a másik fél torkán, vagy visszakoztak, és függőben maradt.
Ez nem alku. Tehát megint terelsz.
Terelés: felhozol egy témát, aminek van igazságtarlalma, kapcsolódik is a beszélgetéshez, de nem válaszolsz a lényegi kérdésre. Ezzel elviszed a beszélgetést egy olyan síkra, ami neked jobbnak tűnik.

Merthogy a lényeg: VISSZAMENŐLEG !

Várjál: lassan írom, hogy mindenki megértse:
VISZ- SZA- ME- NŐ- LEG !

2llkedő 2011.10.14. 11:45:48

@Könnyen elkaptuk, uram!:

"hogy tettem volna helyettük:"

Az első és legfontosabb dolgot kifelejtetted:

NEM HAZUDNÁL!

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.10.14. 11:47:25

@radala: egyszer nyitunk együtt rétesboltot. Vagy nem. :)

2011.10.14. 11:52:46

@radala: Sajnos nem így működik.
A piac kereslet és kínálat találkozása.
Ha megemeljük az olcsó termék adóját, nem lesz akkora kereslet.

Mert mondjuk van 1000 Ft a zsebedben . Egy rétes 800 Ft.
Megveszed.
Megemelik az adót, a rétes 1010 Ft . Nem veszed meg.

Tehát nem lesz keresletnövekedés a drága termék iránt akkora, mint a kiesés.
Adóban sem fog bejönni az államnak.

A piacon:
A szomszéd is drágán fog árulni. Ez jó. Egész addig, míg el nem dől, ki zár be hamarabb,. a csökkenő ill. megoszló kereslet miatt.

Aztán,. ha csak egy marad, szabad a vásár!
Jöhet a rossz minőség, drágán!!!
(Angliában élek. Tudod, mekkora a különbség az angol TESCO gazdaságos meg a magyar között? Minőségben óriási, árban meg semmi!)

A végén úgyis a fogyasztó fizet!

2011.10.14. 12:00:01

@2llkedő: Viszont nem vittem volna tőzsdére az ország pénzét!
MOL.

Tudod, még emlékszem valami hasonló esetre:

A magyar tőzsde korszakának elején, meglovagolva a felfutást, sok kis-buta-bróker vett fel hitelt, kért kölcsön, lopta el időlegesen az ügyfél pénzét, hogy a tőzsdén megforgatva extraprofitra tegyen szert. Nem jött össze. Vérszemet kaptak, aztán jött 2000. Sokan börtönben végezték.

Ha vélsz némi összefüggést a két szituáció között, az nem a véletlen műve.

yoda-jedi 2011.10.14. 12:04:13

@graycivil: miért? te elhiszed amit mondanak? ők mondták... ne hiddd...

kamu. nem tanácsért... az ürügy. koldulni fogunk... nem lehetett kapitulálni...

yoda-jedi 2011.10.14. 12:14:39

akkor leszögezhetjük hogy a 27% os ÁFA után, a biztorsításon meg 30% lesz????

eredetileg áfának is hívták volna, hiszen sima forgalmi adó... szerintem el fog vérezni EU ban... az egykulcsos áfa:) 5,10,18,27,30%

www.portfolio.hu/vallalatok/penzugy/afa_a_kotelezo_biztositason.156271.html

2011.10.14. 12:25:40

@2llkedő:
Tényleg, olvastad, hogy adómentes lesz a sörfőzés , valahány literig?
Mi ennek a gazdasági háttere? Adóztatom az üdítőket, a sört meg nem?
Vagy a politikai? Aki jól be tud rúgni, majd rám szavaz? Hamarabb elhiszi, amit mondok?

Vagy ettől felpörög a gazdaság?

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.10.14. 12:27:20

@yoda-jedi: Gondolod, hogy ez egy 30 %-os ÁFA ?

Nem lehet, hogy a 27 % Áfán felül
- még 30 % lesz,
ami már 57 % Áfa egy felelősségbiztosításra ?

2011.10.14. 12:30:39

@Hepci:
NEM ! NEM és harmadszor is NEM!
Nem főzök lekvárt a barackomból, amíg ingyen főzhetek pálinkát belőle!!!
Éljen az adómentes pálinka!
Éljen az adómentes sőr!
Ez az élet, Matolcsay néni?

2llkedő 2011.10.14. 12:30:56

@Könnyen elkaptuk, uram!:

Én csak reménykedek sörszerető embertársaimért, mivel én nem iszok (már).

yoda-jedi 2011.10.14. 12:31:12

@simonmondja.: az nem úgy lenne... előbb az egyiket teszed rá. ugyanugy mint a jövedéki adó ami után ÁFÁt fizecc...

érted... jövedéki adót veszel, tehát fizecc utána ÁFÁT...

szval 100 Ft a nettó biztosítás +30 Ft baleseti ÁFA +(130*0,27=) 35 Ft azaz szuma 165 FT, tehát a DUPLA ÁFA az már 65%... az világszám... sőt az univerzumban nincs ilyen...

szerinted ez két független ötlet? hogy ÁFÁT is tesz rá? jelenleg nulla kulcsos sztem... vagy nem???

yoda-jedi 2011.10.14. 12:32:59

@Könnyen elkaptuk, uram!: önellátásra rendezkedik be a zország...

főzz magadnak gázolajat is... meg kotyvassz házi autót... az otthoni adómentes...

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.10.14. 12:33:23

@yoda-jedi: Nem tudom, hogy kulcsa van-e, de a biztosítók is adóznak, és egy ideje valami extraadóval is...

radala 2011.10.14. 12:34:15

@Könnyen elkaptuk, uram!: Kétségtelen.
Ezért mondtam én, hogy itt épp korrektül kommunikált a kormýna, mert bár lehet, hogy mondta valaki azt is, hogy jobb lesz a rendes lekvárokra, de amíg én figyeltem az ügyet, addig nekem az jött le, hogy a cél a "gyümölcsízek" kiszorítása a piacról. (lehet, hogy nem figyeltem eléggé). Mindenesetre ebben a helyzetben az történik szerintem, hogy van heti 200 Ft-d, amin valóban nem tudsz venni semmit, de a harmadik héten már vehetsz egy 525 Ft-s rendes lekvárt és, ha ezt sokan teszik, akkor előbb utóbb, már 499 Ft-ért is lehet majd kapni...
@Hepci: Igazából én mindig szerettem volna csinálni valami vállalkozást, de ahányszor csak hozzákezdtem elképzelni, hogy mi munkából+pénzből milyen végtelen kevés jövedelmet lehetne szerezni mindig visszariadok. Holott amúgy tuti nagyon jó érzés lehet fölépíteni valamit, ami később eltart téged...
Mindenesetre, ha majd valamit szeretnék csinálni megkérdezlek.
Bár épp tegnap az jutott eszembe, hogy egy autószerelő tanfolyamot szeretnék elvégezni, mert tuti imádnék autót szerelni hobbiból. Szuper kis vállalkozás lenne egy bérbevehetö mühely:-)

yoda-jedi 2011.10.14. 12:38:15

@simonmondja.: jaaa. ha ugy gondolod... akkor a 2010-es 82% os adótartam (forgalmi+személyi+jövedéki+vagyon+illeték+járulékok stb) ami a Belgával volt európai vezető... az most gondolom felment 90% ra ebben is elsők lehetünk már... jócskán...

de szeretünk mindenben elsők lenni. ez az ADÓCSÖKKENTÉS POLITIKÁJA...
legközelebb csak akkor szavazok rájuk ha adóemelést igérnek...

yoda-jedi 2011.10.14. 12:39:55

@simonmondja.: egy dolog vigasztaljon. gyakorlatilag már nem sok tartalék van az adóemelésben... illetve nagyon remélem, hogy 100%nél megáll... vagy szerinted a felhalmozott vagyon is elveszik??? mert akkor lehet 150-200% os adótartam is

yoda-jedi 2011.10.14. 12:50:38

@Könnyen elkaptuk, uram!: "A pálinkafőzés után a kormány engedélyezné, hogy évi ezer liter sört vagy pezsgőt adómentesen lehessen készíteni, de ezt előzetesen be kell jelenteni az adóhivatalnak."

inforadio.hu/hir/belfold/hir-461761

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.10.14. 13:05:12

@yoda-jedi: Biztos a poszt hurráoptimista címéből indultál ki.
-vannak bizonyos határok....
Nincsenek.
Az Áfaemelésnek sincs felső határa. Lehet akár 300 % is a forgalomhoz képest, mert miért ne lehetne...?

A felhatalmazásnak sincs felső határa. Eddig kétharmados volt, de ha változtatjuk a szavazók körét, akkor lehet akár kilencharmados fölhatalmazás is.
Mondjuk, minden fideszes -- hoz magával még két embert...
Vagy pozitív terhességi tesztet, vagy cserepesvirágot, vagy szőröstalpú hegyijetit.

yoda-jedi 2011.10.14. 13:07:26

@simonmondja.: rosszul látod, vagy félreértettél...

az adótartam ami tavayl volt 82%, azt jelenti hogy minden létező 100 Ft ból 82őt elvesz a zállam...
elvileg a pénzből 100 nál többet nem lehet elvenni,
de gyakorlatilag igen, mert a felhalmozás rovására lehetséges...

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.10.14. 13:23:09

@yoda-jedi: Azt hittem, az autósok terheit számolta ki valaki.

De hát az általános adóztatásban is széles perspektívák vannak még.
Tényleg.
Mert hol van az megírva -kőbevésve-, hogy csak a pénz után mehet az adó ?
Volt egy kabarétréfa, amiben a taxis felszámolta az utasnak a bajuszos-kalapos felárat.
Mert végülis ülhetett volna mellette egy csöcsi szőkeség is...

yoda-jedi 2011.10.14. 13:33:45

@simonmondja.: a római taxi így volt... nézem az összeget az órán fizetném és akkor aszondja a duplája... mondom mé má?...
aszondja: volt egy csomag, kinyitotta nekem az ajtót, előer ültem... nem tom de ilyesmik... felsorolt vagy 5 dolgot. de lehet csak átb@szott... akkor pedig a kormánnyal azonos dakota mentalitás...

graycivil 2011.10.14. 13:38:00

"Jövő héten Orbán megtudja, mit akar neki augusztus óta mondani a nagykövet

Az amerikai nagykövet szeretné hivatalosan is kifejezni az Orbán Viktor kormányzásával szemben fennálló washingtoni aggodalmakat, de a magyar miniszterelnök augusztus óta túl elfoglalt ahhoz, hogy találkozzon Eleni Tsakopoulos-Kounalakisszal. Így tudja a Washington Post. Pedig a cikk szerzője szerint Orbán és a nagykövet asszony kapcsolata kifejezetten derűsen kezdődött."

nol.hu/kulfold/orbant_figyelmeztetne_az_amerikai_nagykovet__ha_orban_szakitana_ra_idot

"A miniszterelnökség reagált: Orbán a jövő héten fogadja a nagykövetet."

yoda-jedi 2011.10.14. 13:39:49

@graycivil: derűsen gondolom... nézte:
jééé ez a mini szterelnök??? kisz ország kiszember...

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.10.14. 13:44:59

@yoda-jedi:
...- Zenés felár. -
- Nem is volt zene ! -
- Dúdoltam...-

graycivil 2011.10.14. 14:17:24

"Iszonyatos jövedelmi egyenlőtlenséget okoz a kormány

„Számításaink szerint a jövedelemkoncentrációt mérő GINI-mutató szintje 26,4-ről 30,4-re emelkedhet, vagyis Magyarország jövedelemeloszlása a 27 EU-tagország közül a hatodik legegyenlőbb eloszlásból a tizennegyedikké válhat”, zárul az elemzés."

www.vg.hu/gazdasag/makrogazdasag/iszonyatos-jovedelmi-egyenlotlenseget-okoz-a-kormany-360122

concret 2011.10.14. 14:28:49

@HZ:

Bár nem én vagyok a címzett, de mert a véleményt tipikusnak érzem, hát kommentálom.

Egy politikai elemző -úgy vélem- nem viszonyulhat ugyanolyan módon egy kormányzathoz a ciklus folyamán végig. Még ha a legmakulátlanabb objektivitásra is törekszik, akkor is befolyásolja őt a társadalom, a lakosság folyamatosan formálódó véleménye, hiszen ahogyan nincs kormány társadalom nélkül, akként nem lehet a kormány értékelését függetleníteni a lakosság véleményétől sem. Sőt, a lakossági hangulat és vélemény végső soron a legfontosabb politikai tényező.
Ezzel persze nem azt akarom mondani, hogy a mai magyar közhangulat generálisan kormányellenes: ahogyan az itt kommentelők is megoszlanak (vannak kifejezetten kormányhű véleményezők -egyesek teljesen kritika nélkül-, vannak több-kevesebb kormánykritikát megfogalmazóak, és vannak szenvedélyesen kormányellenesek) - ennyit arról, hogy az "itteni közönségnek persze ez tetszik, hisz szeretnek rettegni, diktatúrázni, fasizmusozni".
Szóval TG fenti írása azokhoz szól, akik úgy érzik: a kormány cselekedetei behatolnak abba a szférába, ahol szerintük nem kellene beavatkoznia. Nem állítja, hogy mindenki így érzi, nem biztat vagy ösztönöz cselekvésre - egyszerűen véleményt mond azokról, akik saját passzivitásuk következményeit is a kormányra kenik (kicsit leegyszerűsítve).

Természetes és normális jelenség, ha egy induló kormány induló bizalmat kap, ahogy telik a ciklus, fokozatosan erősödik az értékelésének kritikai éle. Már persze ha valaki nem a rajongója az adott kormánynak. Ha TG is határozottabb kritikával ír, az a normális, kár ezért párhuzamot vonni a "Beszéljük meg" vállaltan politikailag elkötelezett műsorvezetésével. Nem véletlen a kommentelők politikailag kiegyensúlyozott megoszlása - ennyi realitást láthatóan érdemes elviselni.

sisszi 2011.10.14. 14:33:11

fog-e tanítani, ha felkérést kap Török Gábor Navracsics új egyetemén? mivel az egyetem a természettudományi múzeum helyén lesz, szerintetek melyik hol lesz az egyetem főnöki terme? a kisebb rovarrendek gyűjteménye terme, vagy a parazitológiai gyűjtemény terme, vagy a puhatestűek és egyéb gerinctelenek gyűjteménye terme helyén?

yoda-jedi 2011.10.14. 14:40:01

@sisszi: ja ja... csupaszcsigák... köz SZOLGA lati egyetemet... köz URALKODÓ i egyetemnek kéne inkább hívni...

nyünyüge 2011.10.14. 14:46:00

A poszthoz:
A szakma kussol

Magyar gyereknek magyar gondolat. Magyar fából magyar vaskarika.

www.nepszava.hu/articles/article.php?id=480865

concret 2011.10.14. 14:55:13

@6.Lenin:

Ebben kétségkívül igazad van.

Minden jót.

radala 2011.10.14. 15:12:11

mandiner.hu/cikk/20111014_andrassew_ivan_egeszseg_legyen
Nos csak jó dolog a csipsz meg íz adó.
Mekkora gyökér ez az Andrassew agyamat eldobom.
Komolyan mondom, a kevesebb gyakran több. Szerintem a népszava ezerszer leírhatná a 20 % ÁFÁt, az adójóváírást, az egykulcsos adózást, de minek kell mindenbe belekötni, hát hogy higgyen el így bárki egy jogos kritikát, ha a sorok között lehet csak megtalálni...

graycivil 2011.10.14. 15:39:31

"Brad Pitt vs. TEK: nézünk, mint a moziban

minek valójában egy ilyen nyúlfarknyi országnak ekkora önálló, a rendőrségtől elkülönített intézmény?...Nem más ez, mint a korlátozhatatlan túlhatalom magánhadserege – vagy legalábbis létrehozói mindent elkövetnek, hogy az ettől félők annak gondolják."

hirszerzo.hu/publicisztika/20111013_plt_tek_brad_pitt

"Ezért neveztek ki az élére egy pártszolgálatos testőrt. Meg azért, mert Orbán Viktor senkiben nem bízik igazán."

graycivil 2011.10.14. 15:45:42

"Megszüntethetik a rendőrök szakszervezeteit

Az egyesülési törvény módosításával a kormány megakadályzozná a rendvédelmiseknek, hogy szakszervezetet akakítsanak - tudta meg a LIGA Szakszervezetek."

fn.hir24.hu/itthon/2011/10/14/megszuntethetik-a-rendorok-szakszervezeteit/~~fokusz

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.10.14. 15:49:32

@Butuska:

"De most képzeljük el: ennyiért senki nem vállalja... Eredmény: SOK SOK IRODA A SAJÁT MOCSKÁBAN FOG MEGFULLADNI!!!"

Ezt valóban csak elképzelni lehet.
Munkanélküliség van, hatalmas munkaerő felesleggel és ez így is marad.

Aki nem vállalja el annyiért a munkákat, holott jobb lehetősége nincs, akkor ő éhenhal.

xorfrion 2011.10.14. 16:44:53

@török gábor: Jólesett, hogy jólesett! :-)

graycivil 2011.10.14. 16:45:31

"Nagyon leszólta a költségvetést az ÁSZ

Nehezen érthető, hogy Domokos Lászlót az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnökét mi győzte meg a 2012-es költségvetés tarthatóságáról, amikor a Költségvetési Tanács tagjaként rábólintott a kormány tervezetére."

index.hu/gazdasag/magyar/2011/10/14/asz/

"Ugyanis a költségvetésről szóló, pénteken közzétett és általa jegyzett ÁSZ-vélemény jórészt megalapozatlannak tartja a kormány számait."

graycivil 2011.10.14. 17:34:37

"Polt: az ügyészség nem tervezi Orbán és Martonyi tanúkihallgatását

A parlamenti honlapon elérhető válaszában Polt Péter azt írta: közismert, hogy a Sukoró-ügyben született döntések meghozatalakor sem Orbán Viktor, sem Martonyi János nem töltött be olyan tisztséget, "amely által hivatalos tudomása lehetett volna az eseményekről". Olyan adat sem áll az ügyészség rendelkezésére, amely szerint Orbán Viktornak vagy Martonyi Jánosnak bármilyen információja lenne a történtekről - tette hozzá."

www.nepszava.hu/articles/article.php?id=481285&referer_id=friss

Közröhej!

nyünyüge 2011.10.14. 19:02:18

@graycivil:
Miért volna közröhej? Az ügyészség a VÁDhatóság. Gyanusítottjuk Gyurcsány. Milyen információkkal szolgálhatna Martonyi és Orbán az ügyészség számára Gyurcsány ellen, ami erősítené a vádat?
Bizonyára semmilyennel. Akkor meg miért zaklatnák ezeket az elfoglalt urakat.

2011.10.14. 19:58:22

Na fideszesek, a Nagyvezír miatt bukása a maradék jó hírnevünknek... Ez normális, hogy bújócskát játszik USÁval?

index.hu/belfold/2011/10/14/antidemokratikus_bohockodas_miatt_figyelmeztetne_orbant_az_amerikai_nagykovet/

nyünyüge 2011.10.14. 20:11:11

@Letícia:
Mi lenne?
Volt már antiszemitizmusról brekegő nagykövetasszonyunk, most majd kap a jelenlegi is egy hasonlóan hízelgő mondatot.

2011.10.14. 20:12:39

@nyünyüge: azért döbbenet, nem?:(((

aszekelyek 2011.10.14. 20:14:05

@Könnyen elkaptuk, uram!: No bogárkám, akkor mesélj a bankok egyoldalú szerződésmódosításáról. Hadd tanulljunk tőled. Most azért sajnálom, hogy nem feleztette meg a nyugdíjaikat , a kamu nyugdíjasokét , meg a 36 évesen 25 év után nyugdíjazott teljesen munkaképes és munkát is vállalókét. , még bajnai idején az IMF . Mert akkor egy, könnyebb lenne már tavaly óta kormányozni, mivel nem csüngenének az államkassza emlőin, ahogy Heim Péter írta anno . Kettő , az is a szuper kormányzás kategória lenne, mivel bajnai alatt történt.

6.Lenin 2011.10.14. 20:17:22

@Letícia:

"A Washington Post szerint összességében is zavaró, hogy EU- és NATO tagként Orbán folyamatosan a Nyugat hanyatlásáról beszél, miközben Kínát dicséri."

Már az is baj, ha nem hazudik.
Miért is kellene ragaszkodnunk 1 hanyatló világhoz?
Itt meg az a baj, hogy nem ragaszkodunk a végsőkig a rossz oldalhoz?

Érdekes hozzáállás.

yoda-jedi 2011.10.14. 20:18:59

@Letícia: @nyünyüge: megfigyelési ügy van...

megfigyeltem hogy a kormánnyal szemben ahhoz a radikális hanghoz kezd közelíteni kommenterek 95%a amit én itt nyomok egyéve...

ilyen szavak, hogy: Nagyvezír... stb... de hölgyeim! apropó nyünyüge hölgy?

6.Lenin 2011.10.14. 20:23:51

@yoda-jedi:

Akkor azt is megfigyelhetted, hogy lassan már csak ti írtok kommenteket ide, 4-5-en ( kb 2-3 száz hsz után).

Kezd is már nagyon unalmas lenni ugyanazt a szöveget olvasgatni, több száz hsz-en keresztül.

yoda-jedi 2011.10.14. 20:26:31

@6.Lenin: mire gondolsz? én nem is szoktam nagyon cizellálni...

1011 év feudalizmus + fides = államcsőd + polgárháború

nyünyüge 2011.10.14. 20:26:34

@yoda-jedi: igen, nyünyüge egy öregecskedő hölgy.

2011.10.14. 20:27:39

@yoda-jedi: mármint ki radikális itt? Nagy %-a fideszes és nyomja az agymosott szövegét...nem is szívesen kommentelek mostanság, mert alig van érdemi vita...

@6.Lenin: tudod ez olyan, mint amikor a hangya el akarja gáncsolni az elefántot és ő majd megmondja az elefántnak a tutit...Ne nevettesd már ki magad! Komolyan nem érted, mekkora a baj? Lassan a fideszesek lesznek a történelmi szerep leosztásban a moszkoviták, akik meg mernek ellenük gondolkozni, azok meg Nagy Imrék és baráti körük...Újra kell egy '56?

aszekelyek 2011.10.14. 20:29:19

@2llkedő: Marhaságokat írtál. Mindenki bejut, aki oda való. Akiknek olyan a teljesítménye. A büfészakok nem lesznek már állam pénzen dotálva és a neoliberálisok magánegyetemei . Nyafizott egy ismerősöm is, elrendeztem. A Corvinus miatt de ő nem is ott tanít. Mondtam, majd csinálnak egy 8. kart, ahol valami értelmeset is tanítanak , oszt jónapot. Erre ő, igaza van, Matolcsy is ott tanult. Mondom erre, hát veres és oszkó és bauer ?

Múlt héten meg a jajdeszegénységvan, volt a téma. Mondtam neki, hogy 5-6 éve is háltak az utcán,.. sőt. %6-ig éheztek országosan a magyarok. Ruha se volt, semmi. A szegénység még a háború idején volt nagy, meg amikor kitántorgott Amerikába 3 millió jó emberünk. Most legfeljebb kevesebbet tudnak összezabálni , mindenféle ártalmas vackot. Még jót is tesz nekik. Ugyanis nem arról volt szó, hogy vidéken éheznek, hanem a pesti , belvárosiak nyafogtak nekem....hogy a boltban drágul a cucc. Mert eddig olcsóbb lett, mindig, mi? Annyira okosnak képzeli magát és nem jött rá még, hogy nekem, mintha a falnak mondaná ezeket. Ebbe bukott bele a liberálisnak magát mondó értelmiség. Többek között.

aszekelyek 2011.10.14. 20:31:10

@2llkedő: Mindenki fizeti azt a megemeltet? JA, nem. Kórházi ápolásit? Nem azt sem. Alább írod vagy más, hogy ha akkor nem volt jó, miért jó most. Mert nem ugyanaz. Csak ez van hintve. Tökfejeknek. Itt pld általad.

yoda-jedi 2011.10.14. 20:32:18

@6.Lenin: @Letícia: ez érdekes téma... "ezeknek" az EU sem szent?

a sors fura fintora, hogy 1011 éve a kereszténység akart a pogányok ellenére... most meg fordítva... a kereszténynek mondottak akadályozzák az EU ban való integrálódást...

kb ez lehetett akkor is a zellenzők kamunikácója... hogy mi milyen jók vagyunk ők meg hanyatlanak... jól lovaglunk+nyilazunk (most is pont ez a duma...)

aszekelyek 2011.10.14. 20:32:25

@2llkedő: A mindeki fizeti tandíjnál sokkal jobb a szegény tehetségeseknek, az, hogy bejuthat teljesen állami finanszírozásba.

aszekelyek 2011.10.14. 20:39:16

@Könnyen elkaptuk, uram!: Mert Orbán után adták egymásnak az elvtársi körök, nem a polgáriak, tömegével. Az terhelte meg az államkasszát, nem az, amit Orbán engedett terhelni. @Letícia: A kormány ellen dolgozók szivesen levernék már a rohadék kétharmadot, akár külső segítséggel is, hogyne. nincs kétség efelől. Mit képzelnek ezek? Hogy a hatalom egyszer is náluk lehessen? HAllatlan. A mi betonozott kiváltságaikat meg sorra kidöntik,... ezt a moszkoviták mondják, kedves Letikém. HA már idehoztad a kifejezést. Ők sosem mentek innen sehová. Nem lassan moszkoviták lesznek, hanem mindig is azok voltak. Senki más a hatalom közelébe , semmihez nem juthatott. CSak ha nekik parírozott. Ők a többször átöltözöttek. HA esetleg nem értetted volna Orbán kikről beszélt.

jjulie 2011.10.14. 20:41:22

@aszekelyek:

a liberális értelmiség nem bukott bele semmibe

csupán mucsa megéradt és elöntött majdnem mindent, és az a látszat, hogy budapest megint a magyarság fővárosa

yoda-jedi 2011.10.14. 20:42:35

www.portfolio.hu/img/upload/2011/10/adoemelesek1110042.png

jé de érdekes... az adónöv... uppsz csökkentések épp kb az szja miatt hiányzó 500 milliárdot közelítő bevételt hozhatnának...

na persze erre már nem lesz esély... ez olyan adóHOLTPONT, ahonnan nem nőnek a bevételek - szerintem...

6.Lenin 2011.10.14. 20:43:30

@Letícia:

Szerintem furcsa elképzeléseid vannak a demokráciáról.
Igaz, ez nagyobb mértékben jellemző az egész jelenlegi ellenzéki táborra.

Miről is lehetne érdemben vitázni olyanokkal, akik zsigerből utálják a másikat.

Igaz látok néhánynál némi fejlődést is,@nyünyüge már ritkábban linkel előnytelen képeket az ellenségről.

aszekelyek 2011.10.14. 20:43:35

@Könnyen elkaptuk, uram!: Ez arra válasz, hogy mindent azzal az állammal akartak kifizettetni, amit le akartak bontani , őket ugyan ne korlátozza semmilyen zsákmányszerzésben. Az szdsz törekvése volt ez. Szüntelenül. Csak a cehhet akarták az állammal kifizettetni.

aszekelyek 2011.10.14. 20:50:50

@Könnyen elkaptuk, uram!: Tudod, kissé hozzáértőbbektől tudom, hogy van ez megcinkelve.
@jjulie: tehát még tagadjátok is a kudarcotokat. Akkor feldolgozni se fog menni....:) Nyilván ez is természeti katasztrófa volt, hogy megáradt, ami elmosta őket....:)

yoda-jedi 2011.10.14. 20:51:33

a zorbán pa(j)tás épp konzultál a feljebbvalójával...
ezért nem vette észre a zösszeesküvést... mondhatni hátbaszúrták...

kepviselofunky.blog.hu/2011/10/14/magyarellenes_osszeeskuves_orban_hata_mogott

6.Lenin 2011.10.14. 20:51:36

@jjulie:

"a liberális értelmiség nem bukott bele semmibe"

Most az 1x igazad van, nem bukhatott bele semmibe, hiszen nem is létezett.

Volt 1 lakáj réteg, akik ugyan liberálisnak vallották magukat, de ők sem buktak, csak eltűnt előlük a fenék ami bújtak. Most kissé zavarodottak.

Az a néhány valóban liberális sem bukhatott, hiszen sosem lehettek igazán a felszínen.
Szerintem.

aszekelyek 2011.10.14. 20:53:03

@Könnyen elkaptuk, uram!: Nem kell olvasnom. A bankokra kell pillantanom. Megtehették. Ők meg még csak nem is az állam. A jogfolytonos.

aszekelyek 2011.10.14. 21:02:20

@graycivil: Érdeklődve várom, mire akarja figyelmezetetni. :) Nem mentek sokra ferivel, amikor figyelmezetették. Most majd meglátjuk a témát. Miért nem írta meg a wikileaksnek, már rég kinn lenne az index címlapon és akkor sokan tudnánk figyelmeztetni. Még nem tudom, Elenit vagy Orbánt. :) A szuverenitást vélelmezem, érintő a figyelmezetetése. Ő volt az, aki az LMP-hez ment de rögvest, a választás éjjelén, ugye? Vagy az még april volt? Lehet, valami olyasmi lesz, mint ascher levele Pozsgaihoz.

megszűnt 2011.10.14. 21:05:06

@aszekelyek:

"Annyira okosnak képzeli magát és nem jött rá még, hogy nekem, mintha a falnak mondaná ezeket."

Mondasz pedig sok-sok olyat, melyből nem pont az okosság jön le.

aszekelyek 2011.10.14. 21:05:51

@2llkedő: Kérem ide leírni, elnézést, most kötel sem azt teszik, amit akkor nem támogattak.

yoda-jedi 2011.10.14. 21:06:47

@karakán: álcázza magát... hogy el ne lophasd az ötleteit és a gondolatait...

tudod fides taktika... direkt hüjének mutatya Magácskát...

megszűnt 2011.10.14. 21:08:56

"Mert lehetne másképp."- írja Török Gábor

Minden csupán rajtunk múlik, hogy másképpen legyen.

Radnóti ezt írja:

"Éld e rossz világot / és mindig tudd, hogy mit kell tenned érte, / hogy más legyen."

megszűnt 2011.10.14. 21:11:19

@yoda-jedi:

"álcázza magát... hogy el ne lophasd az ötleteit és a gondolatait..."

:):) szörnyű! brrrrrr.. üres propaganda-szöveg és mellette néhol komolyan siralmas. Amikor pl. a szegények ügyét taglalja..

aszekelyek 2011.10.14. 21:12:14

@2llkedő: bla, bla....

@karakán: még jó, hogy senki más nem:) Milyen volt London?

@6.Lenin: Lényinem, én azt írtam, zsüli ferdítette el, hogy a liberálisnak mondott értelmiség. Magukat annak mondók. A betonozott előjogosok.

megszűnt 2011.10.14. 21:15:51

@aszekelyek:

"még jó, hogy senki más nem:) "

Senki más nem éli bele magát ennyire. Tényként tudom (itt alliterál) mondani.

aszekelyek 2011.10.14. 21:19:49

@Letícia: Az normális, hogy bele akarnak szólni a belügyeinkbe? @karakán: Hagyom kegyedet és a másik nagyon okost, nyelvet köszörülni rajtam, pá. 21 év is kevés volt, más vélemény eltűrésének elsajátítására. Igazán sajnálatos kórképetek van. Megyek célpontot nézni. Hírtv-t. A szegények ügye, az tényleg siralmas Ferge ZSuzsa szólt is az első szoci kormányak, hogy sürgősen kell nekik valamit tenni. Őt kitüntették, a szegénység meg csak nőtt, nőtt. Országszerte. Annyira baloldaliak voltak. NA szép estét, ócsároljatok kedvetekre tovább. Az a tényeken semmit nem változtat.

6.Lenin 2011.10.14. 21:21:07

@aszekelyek:

Bocs, de elsőre nem olvastam bele, mire is válaszol jjulie.
Ellenben kiderült, hogy 1-et értünk.

A kis porszívós pacák meg szokása szerint ferdített.

aszekelyek 2011.10.14. 21:24:05

@karakán: Ez ahhoz kevés. Szegeden születtem , színésznőt szerettem. Az egy rendes alliteráció. NA pá!

aszekelyek 2011.10.14. 21:25:46

@6.Lenin: ezt legközelebb meg is előlegezheted neki:) Csak meggyőződhetsz, elolvasol engem utóbb.

megszűnt 2011.10.14. 21:26:12

@aszekelyek:

"Az a tényeken semmit nem változtat. "

A tények makacs dolgok. Egyszer fent, egyszer lent. Nem lehet azt tudni, kinek s mi van kiírva. A szegények ügyére nem szabad legyinteni, mert nincs borítékolva az örökös biztonság és másért sem (pl. szociális érzékenység).

megszűnt 2011.10.14. 21:29:17

@aszekelyek: @ulrike:

"Az egy rendes alliteráció."

Mély, fémfényű, szürke, szépszínű szemedben, édesem, csodálatos csillogó
csengők csilingelnek csöndesen, csendesen, -

(Babits Mihály)

www.youtube.com/watch?v=GXXGDGogPEg&feature=fvst

nyünyüge 2011.10.14. 21:56:32

@aszekelyek:
Szekszárdon. Úgy jobb. És főként eredetibb.

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2011.10.14. 22:15:53

www.origo.hu/itthon/20111014-megszunik-januartol-a-korhatar-elotti-nyugdij-rethelyi-javaslata-szerint.html

Aki nem értené, annak távirati stílusban :

A kormány döntése értelmében a nők nyugdíjkorhatára 3 évvel a férfiaké 2 évvel emelkedik. Na persze a tényleges korhatár nem változik, az ugye felmenő rendszerben éppen most nő 62-ről 65 évre.
A változás annyi hogy a tényleges korhatárt megelőzően a nők 3 évvel, a férfiak 2 évvel korábban elmehettek nyugdíjba ha az előírt szolgálati időt ( nőknél 37 év férfiaknál 40 év )megszerezték, igaz csak 8,4%-os csökkentéssel.
Nos ez a lehetőség megszűnik. Akinek 20 év szolgálati ideje van, ugyanabban az életkorban mehet nyugdíjba mint akinek 45 éve van.

Kivételt képeznek a nők. Természetesen ez egy vérbeli Fidesz-jogalkotási termék, ami úgy egyszerűsít hogy sokkal bonyolultabbá teszi a rendszert, ahogy azt látjuk más területen is.

Tehát életkortól függetlenül elmehet az a nő aki rendelkezik 40 év kedvezményre jogosító szolgálati idővel. Ez jelzős szerkezet hogy kedvezményre jogosító szolgálati idő, a nők jelentős százalékát kizárja. AKi valaha járt nappali iskolába annak eleve 42-46 évet kell szereznie, ha munkanélküli is volt, még annál is többet.

Ez lesz új rendszer tehát. Nincs korhatár előtti nyugdíj, kivéve hogy van, amiben a nők 40 évvel elmehetnek ami 40 év lehet hogy 50 év.

Ez sikerült megalkotni. Gratulálok hozzá. Csillagos ötös.

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2011.10.14. 22:25:50

@aszekelyek: A korábbi rendszer mely szerint első félév ingyenes és a második félévtől csak az ingyenes, aki a legjobbak között van, ahoz a mai rendszer nagyban hasonlít. Itt az fog történni hogy a legjobb felveszik, a többit meg nem, pontosabban mehet fizetősre.
A végeredmény ugyanaz. Csak máshogy éred el.
A szociknál az első felsőoktatási félév döntötte el a bekerültek közül ki kap állami támogatást, itt pedig egyértelműen a felvételi és a középiskola fog dönteni.

Máshol van a hangsúly, de az elv hasonló.
A gond az hogy a jelenlegi kormánypárt komoly erővel ellenezte a felsőoktatási kapacitások szűkítését. Persze még ellenzékben. Akkoriban ellenezték pl. az illeték, ÁFA és jövedéki adó emeléseket. Most érdekes módon megváltozott a véleményük.

jjulie 2011.10.14. 22:51:27

@ciceró:

nincs ebben semmi különös, az orbán született szarházi, így aztán nem csoda hogy minden helyzetben és pozicióban szarházi, egyszer majd jön egy még nagyobb geci és ellátja a baját, és ő lesz a sokadik magyar miniszterelnök aki rútul végzi

na bumm

=nessuno= 2011.10.14. 23:05:37

@Letícia: ha már megemlítetted 56-ot. Aszekelyek a belügyeinkre hivatkozik amerikával szemben. Annak idején meg az volt a baj, hogy nem avatkozott be eléggé a belügyeinkbe, nem küldött csapatokat. Személy szerint nagyon örülök, hogy szövetségi rendszerek tagjai vagyunk (EU, NATO),ebben garanciát látok az elmeroggyantak esetleges vágyaival, elképzeléseivel szemben. Tegnap Stumpf vitte a pálmát a történelmi alkotmánnyal vérszerződésestül....Ötletbörze az van.:(

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2011.10.14. 23:34:59

@=nessuno=: A Vérszerződésnek a pontos szövege megvan? Nem hiszem.
Egyébként képzeljük el a helyzetet :
Alkotmányos-e hogy a kormányzat nem ad nyugdíjjogosultságot a zoknak akik nem léptek vissza?
Vérszerződés - Hát Vérszerződés ezt konkrétan nem tiltja. De Werbőczi Tripartituma is keveset foglalkozik a kérdéssel, hasonlóan az Aranybullához.

=nessuno= 2011.10.14. 23:52:08

@ciceró: ez egy még sokkal láthatatlanabb alkotmányt eredményez, mint amivel Sólymot kritizálták. A demokrácia szabályait levezetni a feudális nemesi társadaloméból....Alapvető kritérium lenne számomra, hogy írott jog legyen, megismerhető mindenki számára. Még Balsai alkotmánybíró úr ötleteire lennék kíváncsi.;):D Nehogy egyesek az ellenállási záradékra hivatkozzanak a hatalommal szemben. Nem gondolnak át semmit.
A nyugdíjak államosítása, az AB arculcsapása volt számomra a vízválasztó.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.10.15. 01:13:09

@6.Lenin: tulajdonképpen mi a nagyon jó Kínában, Leninem?
Ugyebár van ott egy ősi kultúra, ami szemben áll a nyugati szemlélettel. Ez lehetne éppen jó, de az általad nagyra tartott politikusok nem ezt látták meg...
Igen, Kína k. nagy sikert ért el gazdasági téren. Sikerült pl. megsemmisítenie az európai ipar jelentős részét, mi, európai - kapzsi - seggfejek és a globalista világrend hathatós segítségével. Így aztán normális, tartós termékek helyett marék rizsért, iszonyat környezetszennyezéssel előállított szarokat veszünk, miközben a termelési kultúra jelentős részét önfelszámoltuk.
Pedig sejteni lehet, nem lesz ez így - se - jó, nem fognak ők se örökké marék rizsért termelni, meg mégis jobb/praktikusabb a makói fokhagymát helyben megtermelni, mint a kínait idehozni...
És akkor még a kínai politikai rendszerről nem szóltam semmit, mert ebben a kontextusban szinte közömbös a milyensége, de azért szögezzük le: ott terror van.

jjulie 2011.10.15. 07:22:15

@Hepci:

úgy értekezel vele, mintha homo sapiens egyed lenne, pedig csak egy megöregedett pöffeteg, amit legfeljebb felrúgni érdemes

Lord.Helmet 2011.10.15. 07:46:56

@6.Lenin: "Kezd is már nagyon unalmas lenni ugyanazt a szöveget olvasgatni, több száz hsz-en keresztül. "
Hozzátenném, hogy ez igaz mindkét oldalra.
jobboldali = náci
konzervatív = teakóros idióta
keresztény = (ál)szentfazék, zsidógyűlölő
nemzeti = soviniszta
VS
liberális = anarchista
szociálisan érzékeny = kommunista
nem ért egyet > ellenünk van
nyugat haldoklik > akkor Kína a követendő példa, nincs középút.

2llkedő 2011.10.15. 08:32:03

@aszekelyek:
"Mindenki bejut, aki oda való. Akiknek olyan a teljesítménye. A büfészakok nem lesznek már állam pénzen dotálva és a neoliberálisok magánegyetemei ."

Éppenséggel nem a büfészakosok lesznek a fizetősek, hanem a jogászok, közgazdászok. (ha jól tudom)

2llkedő 2011.10.15. 08:37:21

@aszekelyek:

"Mindenki fizeti azt a megemeltet? JA, nem. Kórházi ápolásit? Nem azt sem."

Igazad van, csak a dolgozók fizetik. Milyen qrva jó is az, hogy nem azok fizetnek egy szolgáltatásért, akik igénybe is veszik azt.

"Alább írod vagy más, hogy ha akkor nem volt jó, miért jó most. Mert nem ugyanaz. Csak ez van hintve. Tökfejeknek. Itt pld általad."

Számodra van elhintve, hogy ez egy vadonat új, csak a fidesz fejéből kipattant ötlet, mert csak ők tudják, hogy mit is kell csinálni.
Engem különösképp nem érdekel, hogy ki mit hint. Én a tényekből indulok ki, és veled ellentétben azokból vonok le következtetéseket. Tudod, ez szakmai ártalom. Tervezőként nem tehetek mást.

2llkedő 2011.10.15. 08:38:43

@aszekelyek:

" bla, bla.... "

Ezzel igazoltad is, amit az előbb írtam.
Erre a pártközpontból nem adtak megfelelő utasítást? Hogy mit is kellene rá válaszolni?

ssi 2011.10.15. 08:41:36

@Hepci: :-)))

kulturáltan beszélgettem "erős" fideszesekkel:
- rettentően utálják/gyűlölik a kommunistákat - így az ezmúlt8évet is
- nagy az öröm és a remény, hogy most másmilyen kormány van
- nem igaz, hogy nincs koncepció, sőt, nagyon is
- kormány teljesen vétlen abban, hogy ma sok a gond: ennek okai csak a súlyos örökség, a külső nemzetközi helyzet és a még köreinkben lévő kommunisták, valamint az elmúlt 60 évben agyilag ledolgozott nép

egyik felnőtt a másiktól csak egyszerűen azt kérheti, várhatja, hogy légy reálisabb, körültekintőbb, megfontoltabb ... és higgyenek a bölcsességnek is .. pl. az éremnek mindig 2 oldala van, mindig hallgasd meg a másikat is stb. ... s a hazának szüksége lenne ezekre is :-) az egyoldalúság (és az nagy érzelmi helyzetek) sose jó tanácsadók, de akár vkiknek jól meglovagolhatóak ..

nyünyüge 2011.10.15. 08:50:18

Ócsa - Virágszirmok, fatornyok és a közmunkások – Március helyett júniusban költözhetnek az első lakók

nol.hu/belfold/20111015-csuszik_a_lakopark_atadasa

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2011.10.15. 08:52:55

@nyünyüge: A sajtó még mindig azzal van elfoglalva, hogy a rendőrök nyugdíjával mi lesz. Miközben az új szabályozás a teljes társadalmat érinti. De majd feleszmélnek. Ha máskor nem, hát az elutasító határozat kézhezvételekor.

Még jó hogy a miniszterelnök ellenzéki vezetőként azt találta mondani, hogy a nyugdíjrendszer elvan 30 évig korrekció nélkül.
Elképesztő hogy szinte minden kérdésben az ellenkezőjét csinálják a korábbi kommunikációjuknak. Ettől persze lehet hogy ez az intézkedéssorozat a stabilizáció felé mutat, csak felveti azt a kérdést, amiről Gyurcsány beszélt Öszödön ( hazudtunk reggel, délben, este stb. ). Míg Gyurcsány kormányon hazudott, a Fidesz meg az ellenzéket hazudta végig.
A jobbosok 2002-2010 között nagyon keményen moralizáltak, mára ez kikopott belőlük.

ssi 2011.10.15. 08:56:22

folytatás ..

"A következő években a rehabilitálhatónak tartott 220 ezer fogyatékos és megváltozott munkaképességű emberből 195 ezret szeretnének visszajuttatni a munkaerőpiacra az MTI által a napokban közzétett fideszes feljegyzés szerint"
hvg.hu/gazdasag/20111014_rokkantak_rehabilitacio_felulvizsgalatok

"Nemzetgazdasági Minisztérium felelősségére mutat rá az Állami Számvevőszék a jövő évi költségvetési törvényjavaslat hiányos előkészítésével kapcsolatban. Például a közvetlen központi kormányzati bevételek 96,5 százaléka nincs háttérszámításokkal, helyenként jogszabályokkal megalapozva .. stb. "
hvg.hu/gazdasag/20111014_Asz_2012eskoltsegvetes

"A név marad, minden más változik – a Fideszben mellékszerepet szánnak az új Alkotmánybíróságnak ... csak jogi segéderő lenne"
hvg.hu/hvgfriss/2011.41/201141_csonka_hataskoru_ab_teherbirak

" ma két komoly támogatója már van a Fidesznek a következő választásra: a mai ellenzék és a készülő szavazásszabályozás ..

Gyorsan elillanhat azonban a bizalom, ha nem indul be a gazdaság. A Fideszt az elégedetlenek repítették az alkotmányozó hatalomba, de nemcsak a 2002–2010-es időszak kárvallottjai, hanem mindazok, akik a rendszerváltás utáni két évtizedet vereségként élték meg .. Kiszámíthatatlan, meddig hiszik el a választók, hogy a kiadáscsökkentés nem megszorítás, az egyetemi költségtérítés emelése és kiterjesztése nem tandíj, a többkulcsos szja pedig egykulcsos." de pl. akkor választhatnak új szavazásra időpontot, mikor azt a kormány a legkedvezőbbnek látja .. határon túliak jelentősen beleszólhatnak a mi jövőnkbe, de kampányolni csak határon túl lehet majd .. ma sokan a fotelből nézik az ország eseményeit ... stb.
hvg.hu/hvgfriss/2011.41/201141_atrajzolt_valasztasi_rendszer_nincsen_kerde

stb.

További szép hétvégét :-)

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2011.10.15. 08:56:53

@nyünyüge: A Fidesz vezetőségében népszerű az a gondolat, hogy ha a miniszterelnök valamit kimond, vagy kér, azt az adott határidőre meg is lehet csinálni. A valóság aztán ezt mindig megcáfolja. Soha semmi sem készül el akkora amekkora kérik. Ennek főként két oka van : Gyenge a káderállomány illetve eleve megvalósíthatatlanok a határidők.
A minisztériumok egyes osztályain pedig már van aki napi 14-18 órát dolgozik. Mégsem tudják tartani a határidőket. Közben sorban mondanak fel a vezetők, teljes a káosz.

aszekelyek 2011.10.15. 09:05:12

@2llkedő: itt van neked egy válasz ezentúl így lesz, amikor kihirdetik a változásokat. Nem tudok róla, hogy visszafizettetnék a kamu nyugdíjasokkal amit kiszedted a közösből. Bár nagyon azt sem bánnám. Még sokan nem bánnák. Ettől nem lesz kevésbé bla, bla, amit te írtál.

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2011.10.15. 09:05:38

@manyike: Ha nem lesz gazdasági növekedés, a kormányzat meg fog bukni. Ebben az országban úgynevezett válságkezelő kormány még nem élte túl a választásokat ( Bokros fémjelezte Horn Kabinet, az MDF-kormány, a Bajnai-kormány ).
A kérdés az, hogy koalícióképes lesz-e a Fidesz 2014-ben. Szerintem az LMP és az MSZP nem fog koalícióra lépni a Fidesszel, a Jobbik talán ( ha a Jobbik koalícióra lép, 2018-tól nem lesz politikai tényező, bár szerintem a pénz és hataloméhség nagy úr ) illetve még várható hogy lesz több új párt is aki talán képes lesz átlépni az 5%-ot.
A tiszta Fidesz-kormányra van a legkevesebb esély. Ha tovább romlik a helyzet és recesszió lesz vagy ez az idei évi döglődés kitart 2014-ig, akkor eléggé leamortizálódhat a Fidesz.

2llkedő 2011.10.15. 09:06:05

@ciceró:

"Közben sorban mondanak fel a vezetők,"

Remélhetőleg azért, mert azt mondják, Ők ehhez nem adják a nevüket.

nyünyüge 2011.10.15. 09:08:38

@ciceró:
államigazgatásban nem dolgoztam. De azt tudom, hogy ha egy cégnél gyakorlattá válik, hogy a felsővezetés rendre teljesíthetetlen feladatokat, határidőket tűz ki és az érintettek nincs módjuk vagy nem mernek nemet mondani, visszakérdezni, az semmi jóra nem vezet.

2llkedő 2011.10.15. 09:11:39

@aszekelyek:

Kik azok a kamu nyugdíjasok? A túzoltókra gondolsz, vagy a rendőrökre?

De hogy egy kicsit megértsd:

Van nekem egy lakásom, és szerződök Veled, hogy kifested. Te ezt meg is teszed, és kifizetlek. Aztán késöbb rájövök, hogy a lakázhoz van még egy pince is, de nincsen pénzem, erre szólok Neked, hogy még azt is ki kellene festeni, mert az is a lakáshoz tartozik, de ezért nem kapsz semmit. Mit szólnál hozzá?

yoda-jedi 2011.10.15. 09:15:02

@ciceró: ma nem csinált még semmi érdekeset a fid eszes FÜLKEKABINET ?

aszekelyek 2011.10.15. 09:23:45

Kedves Gábor! Ma reggel, néztem az atv-ben Dávid és Borsik urak produkcióját. A kiszélesített érdekegyeztető grémiumról. :) sztem most kezdem mélységében érteni a jelen posztot igazán.:) A végszó, borsiké, akkorisazorbántehetróla...... illetve a jelen kormány. No ezek az urak, meg a többi érintett láthatóan nincs még azon a szinten, hogy a lényeget értse és akceptálja. Dávid a jogosítványaikat siratja, a vétójogát, a megállapodásit. Amit olyan arcátlanul és pökhendien nem betartandónak titulált. Akkor meg m inek? Komolyabban kellett volna viselkednie, viselkedniük. Szó esett erről is, hogy nagyon aláfeküdtek eddig mindenféle szélnek. Azokat be is tartották. Ezt a műsorvezető hölgyemény, mint őket ért vádat említette. Erre Dávid, olyan fleto-módra, felcsattant, ha valami, akkor ez a kiszélesített az, ami erre alkalmas, másra nem is szerinte. A kormány nem kíván részt venni. Nehezményezték. A néppel kéne boldogulniuk. A hideg rázza láthatóan őket, hogy nem egy könnyen kialkudható mutyi lesz ezután. Aminek az eredményét majd mindig ráverhetik arra, akire éppen akarják. Vagy az eredménytelenségét. Dávid még azt is felrótta, hogy érdekes szemekkel néztek rá, akikkel eddig nem mutyizott, az egyházak, az MTA képviselői, etc, amikor előadta az ő érdekeiket , nyilván. Meg kellett volna gondolniuk, hogy csinálnak-e bohócot az OÉT-segítségével Orbánból és a kormányából. Meg azt, hogy ennyire csökkentett jövedelemadó mellett, a világon semmit nem tettek azért, hogy munkahelyeket teremtsenek. Szájalás helyett. Neked tökéletesen igazad van, kedves Gábor. Mindenki vastagon benne van, ahogy írtad. PS. A felelősség nem vállalása, ezeknél az uraknál is szembetűnő.

aszekelyek 2011.10.15. 09:33:49

@Könnyen elkaptuk, uram!: Fejlettebb nyugatos demokráciákban, rengeteg helyi serfőzde üzemel. Jól berugni lehet az import sörtől is, ahhoz nem kell helyi serfőzde.Olyan bevétel generálásához, mely itthon marad, hazai , helyi értékesítésútján keletkezik, tudható, miből, ki főzte, a belső likviditást erősíti. A piac eredetileg így működik. Valaki előállít egy árut és azt helyben de nem túl nagy távolságon belül értékesíti. Így, a megélhetéséhez szükséges bevételre tesz szert. Plusz kíméli a környezetet. Ez a kínálati piac szélesítése. Kereslet van. Az is tud jövedelemhez jutni, mondjuk kifizetni a fűtést, iskolát, akinek egyébként nem jut munkahely. MAga viszont meg tudja termelni a pótlását, , munkával, annak, amit az állam képes neki nyújtani, jelen pénzügyi helyzetben. Az egy nagyon rossz irány volt, hogy mindenfélét megtiltottak, ami a saját eltartását biztosította volna a vidék lakosságának. A nem urbánuséknak. Még egyszer. Közép-nyugat európai országokban ez nagyon nagy hagyományokkal rendelkező gyakorlat. Mondjuk ők sosem akartak kommunizmust építeni, sem szocializmust, azt, amire ráfogták nálunk ezt és a baloldaliság is egészen mást jelent. Skóciában számtalan distillery van. Ők whiskey-ben utaznak, ugyanígy. Gondolom, meglincselnék, aki megtiltaná nekik. Csak Bourbon whiskey lenne, importból. Ugye milyen nevetséges? No akkor helyettesítsd be szépen.

aszekelyek 2011.10.15. 09:39:04

@karakán: Senki nem legyint a szegények ügyére. Kiírva, helyett én inkább a megíírva szót használnám. HA már így. Kiírni egy raktárkészletből szoktak, meg sorozatból szereplőt. :) Számos módja van annak, hogy a szegénységet enyhítsük. Van ami egy rendeletbe kerül mindössze. Momentán leginkább ezekre telik. Az látható, hogy nagy pénzszórásra a körülmények sem lesznek adottak. A belső piacon a cash flow, viszont még fejleszthető.

aszekelyek 2011.10.15. 09:45:24

@Könnyen elkaptuk, uram!: Az is a te döntésed. Magadat okold érte. Szabadságodban áll mindez. :) Mert itt akkora diktatúra van.... A hullottból főzném a pálinkát, lekvárnak, karácsonyi ajándéknak, pld, a szebbjét. Ahogy évszázadok óta, a lenézett parasztok. :) Van enni is, meg inni is. Fájdalmat csillapítani is. Alvászavar ellen is. Ha hánykolódnál , mert milyen rossz kormány is van! :) Egy kupica nem árt. A mérték is a te kezedben van. Komoly felelősség, nem mondom. Magadért. Nem bírom megállni, hogy ne írjam le, egy fajta öngondoskodás ez. :DDD Ps: semminek nem őrültek úgy, mint a lekváromnak, a családomban. Mindenki kapott karácsonyra.

aszekelyek 2011.10.15. 09:52:31

@Könnyen elkaptuk, uram!: Mindkét testvéremék úgy nyilatkoztak, hogy felbontották, megkóstolni a literes üveget és csak arra eszméltek, hogy 5 perc múlva üres és mindenki nyalogatja a kanalát, meg az ujjait. Nem tennék a zserbóba boltit. :)

2llkedő 2011.10.15. 09:55:13

@aszekelyek:

"Az is a te döntésed. Magadat okold érte. Szabadságodban áll mindez."

Ugyanezt mond a devizahiteleseknél is!

Bár tudom, ott az államnak kell segíteni, az nem aaz egyén szabad döntése volt, hanem a bankok pisztolyt tartottak a fejükhöz, míg alá nem írták a szerződést.

aszekelyek 2011.10.15. 09:57:40

@2llkedő: Nagyon rossz hasonlat. A kamu nyugdíj az, ami kamu. Ami mögött nincs ténylegesen leszolgált kellő év. :) Nem íróasztalnál. Egyébként mondhatjuk, hogy jogharmonizáció. Ugyanis ha valaki nem ténylegesen rokkan meg, komolyan, akkor utánanéztem, 5 év a korkedvezmény. No és németeknék magasabb a nyugdíj életkor, mint itt és még nő, ott már tudják. Amikor felemeltéák nálunk a nyugdíjkorhatárt, milyen vörössel mázolt lepedőkkel teccettek demonstrálni? No és miért nem?

Diocles 2011.10.15. 10:00:01

@ciceró:

ha meg is bukik a Fidesz, ki jön helyette?

(szerintem is bukik, bukhat, sőt, azt kívánom nekik, h bukjanak meg, a saját érdekükben, mert az ellenzékük teljesen lenulláza majd magát, ha kormányra kerül)

lásd a szlovák kormányt is, ráadásul Szlovákia K-Európa sikerországa, mégis kampó, akkor nálunk hogyan bírna kitartani egy ilyen horrorisztikus gazdasági helyzetben akár Karácsony perverz koalíciója, akár Bajnai Olajfája?

tanulságnak nagyon is jó lesz, ha az ellenzék 2014-től egy-két-három hónapra hatalomra kerül, aztán már az első büdzsénél bebukik.

2llkedő 2011.10.15. 10:02:28

@aszekelyek:

"Amikor felemeltéák nálunk a nyugdíjkorhatárt, milyen vörössel mázolt lepedőkkel teccettek demonstrálni?"

Kik emelték fel?

" A kamu nyugdíj az, ami kamu. Ami mögött nincs ténylegesen leszolgált kellő év."

Itt viszont nem csak a kamu nyugdíjasokról van szó, hanem a szolgálati időről.

jjulie 2011.10.15. 10:05:14

@manyike:

ez a fideszes "kommunista" fogalom persze nem került meghatározásra

azért létezik, mert sokrétűen áthallásos jellege miatt alkalmas az "elég abból hogy nem én kormányzok" program birkaaggyal történő megértésére, megvédésére: aki támadja az orbánt az a kommunista

itt tart a vezető korszellem, 2011-ben európa közepén, egy örök legatyásodásban élő országban

a deákferencék még hallgattak a józan eszükre, és szóltak a zsidóknak, hogy szabad a pálya, nekünk magyaroknak fingunk sincs arról hogy lehetne mucsán bankokat, ktereskedelmet, ipart, sajtót, szinházat, irodalmat, stb csinálni, meg ilyen dolgokkal nem is akarjuk összekoszolni a jómagyar kezünket, hát csináljátok, ti tudjátok hogy kell, mi meg nézzük, és politizálgatunk közben

persze, a vetőmag előállításra és forgalmazásra is miért pont a zsidók mozdultak rá a leghatékonyabban egy agrárországban?

a mai mucsaideákferencek meg csinálni is akarják a politizálgatás mellett

vicces, egy picit, egy iciripicit

ebből a csokorból a rákosi börtönében elpusztult nyilasparlamenti képviselő 55-ben született kancsal unokája szórakoztató a leginkább

egy részlet a nagypapa egyik dolgozatából:

"A bankok, az ipar és a kereskedelem a zsidók kezében

Magyarországon a bankok és általában a pénzintézetek közismer­ten nagy szerepet játszanak a gazdasági életben, elsősorban az iparban és kereskedelemben. Az iparvállalatok közül a legfontosabbak néhány nagy­bank érdekeltségébe tartoznak. A 300 legnagyobb és legfontosabb ipar­vállalat, amely az ipari termelés gerincét alkotja, a 10 legnagyobb pesti bank érdekkörébe tartozik. A négy legnagyobb bank kezében pedig 232 iparvállalat volt 1935-ben: a Pesti Kereskedelmi Bank 88, a Magyar Általános Hitelbank 71, a Magyar Leszámítoló és Pénzváltó Bank 50 és az Angol-Magyar Bank 23 vállalattal.

Az ipari termelés túlnyomó nagy részét tehát ezek a bankok irányít­ják. A bankok vezetősége pedig túlnyomó részben zsidó volt az 1935. évi adatok szerint:

A pénzvilág legfelsőbb organizációját a zsidóság szállta meg az el­múlt 50-60 év alatt. Mindössze 200-300 zsidó család uralja ma a pénz és ipari életet. Családi hitbizományként tartják a kezükben a cukor, textil, a bőr, a szén, a fa stb. nagyfontosságú iparágakat.

A zsidóság nemcsak vagyonilag, de a vezetésben is hasonló arányt ért el, az iparban és a kereskedelemben. 1935-ben az árú- és értéktőzsde tanácsának 70 tagja közül 61 zsidó, a Magyar Bank és Értékpapír keres­kedők 48 tagú vezetőségéből 44 zsidó, a Budapesti Kereskedelmi és Ipar­-kamara 45 tagú vezetőségéből 28 zsidó, a Gyáriparosok Országos Szö­vetségének 79 tagú vezetőségéből 55 zsidó, a Magyar Textilgyárosok Or­szágos Egyesületében pedig a 43 tagból 36 a zsidó.

Összefoglalva a bank, ipar- és kereskedelmi tevékenységben és va­gyonban a 6%-nyi zsidóság számarányának 10-szeresével szerepel.

A zsidóság az intellektüel pályákat is megszállta. Az 5.473 ügyvéd közül 2.693 zsidó: 49.2%. Az orvosok 8.285 főnyi létszámából 2.852 a zsidó vallású, 34.4%. ­Ugyancsak magas száza­lékkal szerepelnek a zsidók a magánmérnökök között: 30.5%, az ügyvédjelölteknél 34.9%. A sajtó, irodalom, színház és művészetek terü­leteit is erőteljesen meg­szállták. A zsidók még na­gyobb mértékben lepték el a kereskedelmi és bank pozíciókat"

namost az "elmúlt60 év"-ező fidesznyik a matolcsy nagypapa által vázolt világ elvesztését siratja amikor "elmúlt60évezik"?

mint láthatjuk, a horthy sem csinált mást mint a deákferencek, ő is a kedvenc zsidajaikra bízta amihez ő és a mélyenmagyarjai nem értettek, és így leginkább lenéztek, amíg ő és a mélyenmagyarjai politizálgattak, igaz, ő legalább fennhangon utálta a kedvenc zsidajan túl a többi zsidót, amit a deákferencék nem tettek

szóval a mit is elevenít fel az "elmúlt60véző" fidesznyik, mit is szeretne látni az "elmúlt60év" előtti világból manapság megtestesülni?

na mit? ő maga sem tudja, vagy ha igen, az nyiltan nem vállalható, csak orbánhandabandaszövegbe ágyazva

jjulie 2011.10.15. 10:10:18

@aszekelyek:

hátperszehogyazorbántehetróla, az a címeres kurtalábú ravasz paraszt

ne jajgass, nem kerüli el a sorsát a kurtalábú parasztod, majd a dédunokái már hazahozhatják a hamvait az emigrációból

aszekelyek 2011.10.15. 10:16:49

@nyünyüge: Magyar gondolaaat? Az árt nekik! A drog megy szenny ami a médiumokból árad rájuk, az nem. A neoliberálisok baromságai sem, a globalizált , atomizált széthúzó társadalom sem. Az a borzalom, amit maguk körül látnak, hogy hazudnak és tépik egymást a koncért a felnőttek, az nem . Csak a magyar gondolat. Az árt. Valakik érdekeinek bizonyosan. Pedig hogy küzdöttek ez ellen a magyar gondolat ellen a II. világháború vége óta de inkább trianon óta. Feri meg trianonozik. Ahhoz is van képe. Meddig siratjuk még. Őt semeddig, azt a galádságot, szétszóratást, leigázást, amit ellenünk elkövetett az entenete és a habsburgok, azt igen. Azt örökké, ferikéim. Te csak sirasd a reformjaidat.

aszekelyek 2011.10.15. 10:18:21

@simonmondja.: Valóban. Ott volt ugye a nagy szoci ötlet, az ingatlanadó. Mindenkinek. Hasraütősen kivetve.

jjulie 2011.10.15. 10:27:46

@aszekelyek:

neked, húgyagyú fideszpicsának megsúgom, hogy ingatlandó már akkor is volt, amikor az andrássy út még csak terv volt

a kádár alatt nem volt

jaj, mindig elfelejtem, hogy a kádár kapart ki téged a cselédsorból, és annyira hiányzik a jótevőd, hogy nap mint nap visszasírod

érthető, a kádár volt az egytlan jó ami történt veled

ssi 2011.10.15. 10:30:55

@ciceró: :-)

szerintem az is gond, hogy
- nincs egyértelműség abban, hogy az emberek mikor nem elégedetlenkednének, mikor, mitől lennének elégedettek .. s mindez mennyire lenne köszönőviszonyban a haza jobb sorsával most, a 21. században
- érzelmi politizálás és befolyásolás túl erős
- nincs is idő, lehetőség 1-1 rossz kormánylépésen rágódni, mert máris jön az újabb kísérlet, próbálkozás .. a tenniakaró, a tettrekész, a lendületes, a bátor, a leleményes, a mindig újat kitaláló kormány miért lenne rosszabb, mint az előző .. hiszen permanensen fenntartja a reményt a változásra, ami akár a fejlődés is lehet

- most is akadozik a megfelelő gazdasági növekedés a jelenben s a jövőt illetően is
- sok híve van viszont pl. a múlt, meg a globalizáció erős elutasításának .. s ennek hangsúlyozása is megvan .. pl. szómágiában és intézkedésekben

- a valós gazdasági helyzet meglátása csak a zsebünkön keresztül lehet?
- utálat nélküli egyszerűen reális gondolkodást segíthetné az ellenzék .. van ilyen egyáltalán? létezik olyan, hogy együtt keressük a kiutat, nemcsak föntről irányítva?

milyen reakciók lesznek:
- Oszkóék költségvetés-magyarázatának?
- Kónyáék nyitása a teljes társadalom felé?

- Jobbik .. néha kormányt bíráló, néha támogató, ill. még többre serkentő .. min. 51%-os választást szeretnének nyerni, de koalíciós partnerségben is gondolkodhatnak - szerintem is
- LMP? nem tudom hová tenni .. se a jelenben, se a jövőben .. zöld kispárt, és még, kinek lehet szövetségese?
- olvastam .. vannak, akik Gy.F.-ék kiválásának a liberális irány újra definiálásával azt a helyet ajánlják .. bár ez kemény feladat és sok év lenne .. viszont, ha Kónyáék szolidaritása sikeres, a "demokratákat" lenyúlták

aszekelyek 2011.10.15. 10:39:46

@2llkedő: Az államnak ott egy terelő-kiszorító és nem korlátozó szerepe volt. Akkor szabadságában állt a polgárnak nem kapni forinthitelt csak devizát. Olyan veszélyes és egyedül az adósra kockázatot rakó szerződésekkel. Az állam súlyos mulasztásait és ostoba döntéseit kell most korrigálni. Az állítólag baloldali kormányzás alatt álló államét . Akik a szegényeknek nem adtak kiszámítható forinthitelt és meg sem akadályozták, sok, komoly helyről jött figyelmeztetés ellenére, hogy szegénysége mellett még tudatlan és rászedhető lakosságot ezzel megetessék a bankok. Mivel a hiteléhség az adott volt. Azt kellett volna mondania ferikének, Lári-fári , szegény emberek, ez a kölcsön, ebben a formában életveszélyes nektek. Inkább euróban tessék. Valamint törvényt alkotni a kockázat megosztásáról és arról dönteni, mekkora lehet a svájci frank hitelállomány . Ő ugyanis felesküdött, kétszer is, hogy azoknak a szegényeknek az érdekeit fogja védelmezni, akiket éppen hagyott abba belemászni, amit annyira el akartak nekik adni. Nem emlékszem sok eu kölcsön reklámra. VAgyont költöttek arra, hogy a svájci frankot adják el. RAiffeisen, sorozat a nagyon egyszerű és csekély értelmű micimackó férj és kováts patrícia-erőszakos feleség, meg a kisfiú. Gondolom emlékszik mindenki. Induljunk ki abból, kiknek szólt ez a reklám. A nagyon egyszerű embereknek. Akiknek pénzről, hitelről leginkább semmi fogalmuk sinccs. Sem a kockázatok felméréséről. Azoknak lett volna ez kutya kötelessége, figyelmeztetni, hogy itt nagyon nagy gubanc lehet, akik erre felesküdtek és azoknak, PSZÁF, Jegybank, ... Akik értenek is hozzá. Meg állítólag felelősségük is van. Azon kívül, hogy puskát éppen nem tartottak a fejükhöz. Ezek mind a teljes igazság kibontott részletei. Az, amit te röfiztél , az meg a cinikusok ki nem bontott igazságbeszéde.

2llkedő 2011.10.15. 10:39:53

@aszekelyek:

"Ott volt ugye a nagy szoci ötlet, az ingatlanadó. "

A fidesz a "programjában" ugyanúgy szorgalmazta.

2llkedő 2011.10.15. 10:45:44

@aszekelyek:

"Akkor szabadságában állt a polgárnak nem kapni forinthitelt csak devizát."

Hol élsz Te?

Ne a fantáziavilágodra, meg a pártujságok hazugságára hagyatkozzál!

Én tapasztalatból tudom, hogy volt forinthitel, mivel én is azt vettem fel.

"Nem emlékszem sok eu kölcsön reklámra. VAgyont költöttek arra, hogy a svájci frankot adják el."

A reklámok erről szólnak. Gondolom, azért nem reklamálsz, hogy a csodálatos mosóportól, amit úgy reklámoznak, a mosógépből kivett ruha neked nem vasaltan kerül elő. Ha valaki ész nélkül a reklám hatására dönt, az az ő baja.

Mit is írtál?

"Az is a te döntésed. Magadat okold érte. Szabadságodban áll mindez."

ssi 2011.10.15. 10:46:00

@jjulie: :-)
egészen új világ lenne, ha mindegy mi a neve a kormánynak .. csak az intézkedések a fontosak, melyek révén óhatatlanul lesznek győztesek és vesztesek, de nem mindegy mikor, hogyan és mennyire .. ill. mennyire érthetően, elfogadtathatóan .. biztosan vannak közös értékek, melyek kormány(neve)függetlenül is a haza és népe sorsát megbízhatóbban segítené

2llkedő 2011.10.15. 10:49:28

@aszekelyek:

"Azoknak lett volna ez kutya kötelessége, figyelmeztetni, hogy itt nagyon nagy gubanc lehet, akik erre felesküdtek és azoknak,"

Figyu! Akkor én most figyelmeztetlek:

Aki nem tud úszni, ne másszon fára, mert elüti a villamos!

Arra is figyelmeztetlek, hogy ne menj ki az utcára, mert fejedre eshet egy repülő, ne menj ki az utcára esőben, mert beléd csaphat a villám, de ne maradj a lakásban se, mert egy földrengés során összedőlhet a ház, ráadásul bele nyúlhatsz a konnektorba, ami ugye kicsit rázós, stb.

2llkedő 2011.10.15. 10:52:05

@2llkedő:

Arról nem is beszélve, hogy egyáltalán ne vegyél fel kölcsönt, mert bármikor megszűnhet a munkahelyed, esetleg elüt egy autó, és rokkant leszel.

Akkor mire is kellett volna figyelmeztetni? Hogy 2008-ban bekövetkezik egy válság?
Te tudod, hogy 2-3-5 év múlva mi lesz? Mert ha igen, akkor várom a Te figyelmeztetéseidet is.

aszekelyek 2011.10.15. 10:54:41

@2llkedő: Hülyeségekez írsz. CSak szólok. Nem dísznek van a miniszterelnök és a törvényhozás. A kötelességmulasztás meg kötelességmulasztás. Lehet valaki tudatlan és megvezethető. Az nem bűn, AZ NEM KÖTELESSÉGMULASZTÁS. Az az ő baja. Amikor viszont cserbenhagyják, akiket azért szavazott be a hatalomba, hogy megvédjék őt sanda szándékoktól, kapzsi és erkölcstelen szándékoktól, meg A SAJÁT, KÖRÜLMÉNYEK ÉS KOCKÁZATOK LEHETŐSÉGÉNEK FEL NEM ISMERÉSÉTŐL, AKKOR NEM FOGADHATÓ EL, HOGY AZOK ŐRÁ MUTOGASSANAK, AKIKET EZZEL Ő MEGBÍZOTT, ERRE FELHATALMAZOTT.

megszűnt 2011.10.15. 10:57:26

@aszekelyek:

"Számos módja van annak, hogy a szegénységet enyhítsük. Van ami egy rendeletbe kerül mindössze. Momentán leginkább ezekre telik."

Ebből a "számos módból" meghallgatnék néhányat, miközben zárójelben jelzem:

1. Nem tudom, mit tennék, ha ma szegény volnék.
2. Örülök, hogy soha, semmikor nem függtem a politikai intézkedésektől.

jjulie 2011.10.15. 10:58:31

@aszekelyek:

a nagybetüs szövegutánzatokért, emeltdíjas bérkommentelőszámlát fogad be a megbízód, kádárvakaronc?

hány napra fizet a megbízód?

aszekelyek 2011.10.15. 11:00:27

@2llkedő: ADTAK-E SZEGÉNY EMBERNEK FORINTKÖLCSÖNT? NEKED ADTAK. AZ NEM JELENT SEMMIT. MAGAS JÖVEDELEMHATÁRHOZ VOLT KÖTVE.!!!!! vOLT NEKEM EGY TANÁROM A REKLÁMPSZICHOLÓGIA SZAKON. eZ AZ Ő DUMÁJA. mEG VILÁGHOZ ÁLLÁSA. hISZ ABBÓL ÉLT, HOGY EZEKET A DOLGOKAT GYÁRTOTTA. EGYSZER, AMIKOR EZ NEKEM NYILVÁNVALÓVÁ VÁLT, RÁKÉRDEZTEM? ja, HOGY MAGA ILYET JÁTSZIK? MIRE A VÁLASZ: ha OLYAN HÜLYE AZ ILLETŐ....rÓLAM PEDIG AZT MONDTA, SKRUPUKUSOS VAGYOK. aMIT BÜSZKÉN VÁLLALOK. nEKEM VANNAK ERKÖLCSI FENNTARTÁSAIM. ps. nEM ÍROM ÁT, BERAGADT.

2llkedő 2011.10.15. 11:01:07

@aszekelyek:

"A SAJÁT, KÖRÜLMÉNYEK ÉS KOCKÁZATOK LEHETŐSÉGÉNEK FEL NEM ISMERÉSÉTŐL, AKKOR NEM FOGADHATÓ EL, HOGY AZOK ŐRÁ MUTOGASSANAK, AKIKET EZZEL Ő MEGBÍZOTT, ERRE FELHATALMAZOTT."

Figyu!

Te É-Kóreában élsz?

Mindenki saját magáért felelős. Ha valaki nem tudja eldönteni, hogy jó-e neki az a hitel, vagy sem, akkor ne vegyen fel hitelt.
A deviza alapú hitelezés egy lehetőség volt. Egy kormánynak a lehetőséget kell biztosítani, nem az emberek helyett dönteni, fogni a kezecskéjüket, hogy el ne essenek. A kormánynak felnőttként kell kezelnie a polgárait, akiknek saját akaratuk, saját döntésük van. És a saját döntésükért saját maguk a felelősek.

aszekelyek 2011.10.15. 11:06:00

@2llkedő: eLDÖNTENI, HOGY A SAJÁT GYÜMÖLCS TERMÉSEMET HOGYAN HASZNOSÍTOM, A MAGAM SZÁMÁRA, AZ BIZONY EGYÉNI SZABADSÁG SZERINTI DÖNTÉS. Persze kérhet tanácsot is, olyantól, akinek van tapasztalata és akiben bízik. Kiben bízik, az is az ő szabadsága. Ebbe az üzletbe nem avatkozik senki és nem is szabd engedni. CSak a bankok nem saját termés felfdolgozása történet. Összemosókám:) Most megyek a dolgomra. Javítás az előzőben Skrupulusos. -aki szép napot kíván és nem hajlandó szégyellni, hogy számára vannak erkölcsi megfontolások. Szégyellje magát a moral insanity.

jjulie 2011.10.15. 11:07:36

@aszekelyek:

reklámpszichológia szak?

így hívják, ha a kossuth léri fűbe hugyoz egy kádárvakarék fideszpicsa orbán sugallatára, orbánia eljövetele reményében?

2llkedő 2011.10.15. 11:08:13

@aszekelyek:
"
AZ NEM JELENT SEMMIT. MAGAS JÖVEDELEMHATÁRHOZ VOLT KÖTVE.!!!!!"

Láccik, hogy nem itt élsz, és csak azt ismered, amit a pártod nyöszörög.

Nekem sincsen magas jövedelmem, mégis kaptam hitelt. Csak megnézték, hogy tudom-e fizetni a törlesztést, és kértek hozzá fedezetet.

Most a szigorításokkal éppen azt fogják elérni, amit írsz, hogy a szegényebbek a büdös életben nem fognak hitelhez jutni.

Kik fogják tudni kihasználni az új támogatott hiteleket? Szerinted? Éppen a gazdagabb réteg, akiknek megvan rá a fedezet, de miért a saját zsebükből fizessenek, ha az állam a költségek egy részét állja? Hát hülye lenne nem kihasználni.

megszűnt 2011.10.15. 11:08:23

@2llkedő:

"Mindenki saját magáért felelős."

"Mindenki saját magáért felelős."

"Mindenki saját magáért felelős."

Ez ragadt a memóriámba. Ez a felnőtt ember definíciója. Kevés a felnőtt ember ma - Magyarországon.

aszekelyek 2011.10.15. 11:11:24

@graycivil: ez nem volt másként, az előző költségvetéseknél sem. Piszok nehéz számokat tutira mondani ugyanis ma. Különösen ma. Dícsérte nagy tartalékképzést emiatt. Hogy fogják szeretni a baloldalon hirtelen Domokos urat ! Az igazság kibontása pedig az, hogy számos pozitív elemet is említettek, amit viszont kitisztítottak. A nagyon zavarosban. Nyugdíj és eü. Az utóbbit még tovább is kell. Egyetértek Domokos úrral. A nagy pénznyelő rendszerek átalakítása halad. Jó az irány. Az ÁSZ eddigi véleményei is csak engem érdekeltek. A szoci kormányoknál a lári, fárira méltatták.

aszekelyek 2011.10.15. 11:15:20

@ciceró: Egész Európában ez a módi. Megyünk Európába, tudod, már horn óta. Mondta is Orbán, hogy úgy lesznek a dolgok, mint ott. Vagy ezt neked nem mondták fletoék, hogy ezt is jelenti az eu-ba menés? Csak a nyócezermillijárdot, meg a sok előnyt, ami majd jön rád...?

2llkedő 2011.10.15. 11:16:56

@karakán:

"Az Igazi Gazdagság nem egyszerûen a bankszámlán lévõ összeg nagysága, vagy az ember által birtokolt vagyon értéke; sokkal inkább azt jelenti, hogy legyen elegendõ forrásunk arra, hogy képesek legyünk a saját utunkat járni és élni a saját életünket, ahogy nekünk tetszik. Azt tapasztaltam, hogy mindegyikünk rendelkezik olyan képességgel, amely kiaknázásával és érvényre juttatásával gazdag emberré válhat. Nem számít milyenek a körülményeink; fiatalok, vagy idõsebbek vagyunk, egyedül, vagy társsal élünk, fekete, vagy fehér a bõrünk színe. Nem a külsõ tényezõk – a gazdaság helyzete, az idõjárás, az állam politikája – irányítják életünket, hanem mi magunk.

És amikor végre saját kezünkbe vesszük életünk irányítását és felelõsséget vállalunk magunkért, akkor vesszük észre a bennünk lakozó erõt, hogy képesek vagyunk változtatni és képesek vagyunk megvalósítani álmainkat."

megszűnt 2011.10.15. 11:20:00

@2llkedő:

"Mindenki saját magáért felelős."

Mivel kevés a felnőtt ember ma - Magyarországon, végül a fenőtt ember felelős azokért, akik ilyen vagy olyan módon nem lettek felnőtté.

Ezt hívják felelősségvállalásnak pl. az elesettek irányába.

De akkor ne mondjuk, hogy Magyarországon nem létezik mélyszegénység és egyenlőek az esélyek. Mert ezek hazugságok volnának.

megszűnt 2011.10.15. 11:23:15

@2llkedő:

Az igazi gazdagság a korlátlan és végtelen szabadság, de én nem erről szerettem volna beszélni. Nem az én álmaimról.:)

aszekelyek 2011.10.15. 11:24:31

@karakán: Állam emlőin csüngők sokan lennének, ha hagynák. Nagyon sokan. Az eredeti, Heim P. től , "az állam emlőin tengődők" Baj az öngondoskodás és az ezért végzett munka? Ez esetben nem kell sem kormány, sem miniszterelnök, sem pártok sem érdekképviseletek. Kőbalta és ököljog és bakancs, természetesen. Megverekedni a javakért, ki tud jobban lopni, ki az erősebb. Az lenne a jó? Vagy mégis is inkább egy kormány, mely védi az országa érdekeit? Azokét, akik nem tőle várnak mindent? Meg azok a szervek, akik erre vannak létrehozva? Civilizált világban mindenki gondoskodik magáról és a közről is. Nincs felmentés. Csak a debileknek és a mozgásban gátoltaknak. De rosszul teccenek lenni, mert munka van!

aszekelyek 2011.10.15. 11:26:56

@2llkedő: Nem is volt programja a FIDESznek:D mindenki ezt állította:) balon. Komolyra fordítva, nem a fűnyírós ingatlanadó volt, nem ez a dilettánsan ellopott és felhasznált. Hiánybehazudásra. Ami láthatóan komolytalan is volt. Előkészítve se volt.

2llkedő 2011.10.15. 11:28:51

@karakán:

"Ezt hívják felelősségvállalásnak pl. az elesettek irányába. "

Amiről Te beszélsz, az a társadalmi felelősségvállalás.

aszekelyek 2011.10.15. 11:29:40

@2llkedő: Állítja a kormány , hogy baloldali? Vagy azt, hogy nem azok kapnak , akik kellően hitelképesek? Nem. Akiknek nem volt kellő fedezete, azok tehát nem kaptak. Egyszóval a valóban szegények. Itt élek. Nagyon is. CSak tovább látok a határnál. De most mentem.

megszűnt 2011.10.15. 11:30:45

@aszekelyek:

"De rosszul teccenek lenni, mert munka van! "

Hiába ismételgeted, mert sajnos NINCS elegendő munka és nincs speciális munka sem azoknak, akik dolgoznának.

Itt egyet látok világosan, hogy a segélyeket elveszik vagy jelentősen korlátozzák és akkor ez a lényeg. De:

Egyszer fent és egyszer lent. Örülök, még egyszer mondom, hogy sose voltam játéka semmiféle szélnek.
+ nem adom alá a lovat senkinek, hogy ez így, most jó, mert nem jó.

2llkedő 2011.10.15. 11:31:28

@aszekelyek:

"mindenki ezt állította:) balon. "

Bocs, de most már kénytelen vagyok azt mondani, hogy HAZUDSZ!

A baloldal éppen azt modta, hogy a fidesznek nincs programja. Eccer Vikike lobogtatva bemutatott valami füzetecskét, hogy itt van a fidesz programja. Esetleg tájékozódhatnál! Tudod, GOGLI a barátod!

megszűnt 2011.10.15. 11:32:53

@2llkedő:

"társadalmi felelősségvállalás"

"társadalmi felelősségvállalás"

"társadalmi felelősségvállalás"

Tegyük memóriába, mert ez lényeges volna, hogy valaki felfigyeljen rá. Felnőtt politikus. Egymásért is felelősek vagyunk.

aszekelyek 2011.10.15. 11:33:15

@2llkedő: Azok, akik most magas svájci frankot fizetnek és győzik, jó adósok a magyar, forinthiteles hitelezőknek. Az ingatlan fedezete meg van nekik. Nem engedi Orbán elszedni. Hogy se fedezet, se pénz, csak adósság maradjon.

aszekelyek 2011.10.15. 11:34:39

@2llkedő: Olvasni, ember, olvasni! Még egyszer! :DDD éppen azt írtam.

aszekelyek 2011.10.15. 11:35:40

@karakán: Pontosan. Ez a szolidaritás.

megszűnt 2011.10.15. 11:37:55

@aszekelyek:

"Ez a szolidaritás."

Pontosan. De nem egy párt irányába kell szolidárisnak lennünk és védenünk körömszakadtáig, hanem egymás iránt.

Ez lényeges.

jjulie 2011.10.15. 11:39:06

@aszekelyek:

"nem engedi orbán elszedni"

ne reménjkedj, orbánból nem lesz kádár, bármennyit is imátkozol érte

kádárjótevőd nem éled újjá

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2011.10.15. 11:40:16

@manyike: Kónya mozgalma szerintem elhal. Reménytelennek tartom. Kb annyi ereje van mint Seres Máriának.
Orbánra igazán nagy veszedelmet az jelentené ha egy sikeres ember vezérletével ( sikeres = a lakosság felé eladható sikeres embernek ) szerveződne egy új párt. Erre a volt közszereplők közül jelenleg leginkább Bajnai és Oszkó felel meg, róluk a társadalom egy jelentősebb része elhiszi hogy értenek a kormányzáshoz.
De ahogyan Oszkó/ Bajnai felbukkant, más is felbukkanhat.
Nagyon nagy kérdés a 2012-es költségvetés végrehajtása és a 2013-as mozgástér. Ha a 2012-es költségvetés ismételnen csak évközi újabb adóemelésekkel lesz tartható és a 2013-as költségvetés ismételten a legszélesebb rétegeknek nem ad semmit ( közszféra = 2008 óta nincs bérfejlesztés, sőt jövedelemcsökkenés van érintett kör : 750 - 800 ezer ember, nyugdíj előtt állók = korhatár előtti nyugdíj megszüntetése, érintettek 200-300 ezer ember, munkanélküli ellátás szűkítése = érintettek 400-500 ezer ember, a minimálbéresek reáljövedelmének csökkenése = érintettek 1 millió ember )
akkor nem nagyon látni mitől lenne a kormányzat népszerűsége magas.
Ha nem lesz új ellenzéki vezető és új hatalmi centrum, ami remény kínál, akkor vergődés jön. A legrosszabb variáció, ha a Fidesz már nem lesz képes kormányon maradni, az ellenzék pedig még nem lesz rá képes. Akkor olyan tákolmányok jönnek mint azt látni Szlovákiában. Vagy Olaszországban.

A Fidesz szerintem képtelen a hatékony válságkezelésre. Amit eddig láttunk az nem igazolható hogy sikeres lenne.
A növekedési ütem csökken, az életszínvonal csökken, a munkanélküliség magas szinten csökken. Az államadósság technikai tartalékok leírását leszámítva nem csökken.
Eddig kudarc amit látunk. De még ez a ciklus eleje. Később összeállhat egy sikeresebb politika, de én ebben nem tudok hinni.

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2011.10.15. 11:45:39

@2llkedő: A Fidesz politikája ott kezdődik ahol az SZJA átalakítás is elkezdődött. Bruttó 300 alatt létezők annyit érnek. A Fidesz gondolkodás szerint eddig is elvoltak valahogy, hát ezután is ellesznek.
A Fidesz politikája az átlagnál magasabb keresetűekre fókuszál. Nekik szól az adópolitika, a lakástámogatás stb.
Úgy gondolják hogy ha ezt a réteget megerősítik állami eszközökkel, az elindít egy polgárosodási folyamatot.

Az elmélet megvalósítása folyik jelenleg. Kérdés, hogy az átlagos keresetűek illetve átlag alattiak ezt miként fogják fogadni.

megszűnt 2011.10.15. 11:52:00

@ciceró:

"Úgy gondolják hogy ha ezt a réteget megerősítik állami eszközökkel, az elindít egy polgárosodási folyamatot. "

Kevesen vagyunk, és nem igényelnénk ezt a többlettámogatást. De a hagsúly azon van, hogy kevesen vagyunk. Látom én ebben az első Orbán kormány intézkedéseinek folytatását, de mára kevesebben lettünk, akik a középosztály vagyunk.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.10.15. 11:54:11

@karakán: ha nem köllenek a metszőollóim, kiborítom őket a parlament előtt...

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.10.15. 11:55:50

@jjulie: imáDkozol, hogy jól fogyjon a porszívó?

megszűnt 2011.10.15. 12:00:19

@Hepci:
:) aranyos lennél.

Pedig milyen szépek azok a metszőollók!

Van a kormánynak egy programja, hogy erősíti a mezőgazdaságot és akkor ez azt hozza magával, hogy a metszőollók iránti kereslet megnő.:)

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2011.10.15. 12:06:19

@karakán: Ezért bukásra ítélt ez a folyamat. Túl vékony a réteg hogy fordítson az ország sorsán.

megszűnt 2011.10.15. 12:07:30

@ciceró:

"Kérdés, hogy az átlagos keresetűek illetve átlag alattiak ezt miként fogják fogadni. "

Ciceró!

Minálunk ez úgy megy, hogy mindegyik gyerek fölszólalt egy-egy azonnali kérdésben:
- Anya, minden gyereknek több a zsebpénze, mint nekem? (Hárman jöttek ugyanaezzel. Mondom:
- Szegény ember vízzel főz. Mire:
- Anya, de mi vagyunk a leggazdagabbak az osztályban.

Pont ezért. Föl kéne fogniuk, hogy amit kapnak, az zsebpénz, amiből ők már semmit nem finanszíroznak, míg a többiek mindent abból vesznek, ami a havi kiadás. Nem kaphatnak annyit, mint a szegény ember gyerekei. Evidens.

megszűnt 2011.10.15. 12:18:06

@Hepci:

Úgy legyen!

Elgondolkodtam, miközben néztem az edényszáradást az imént, ha gazdálkodnék Tőled vennék metszőollót!

Hanem. 1000%, hogy nekem adnál valami engedményt! Ugye? És nem tudnálak lebeszélni.

@ciceró: Az élet mindenterületén az kap engedményt és kedvezményt, akinek nincs rá szüksége. Észrevetted?

2llkedő 2011.10.15. 12:21:08

@aszekelyek:

"Olvasni, ember, olvasni! Még egyszer! :DDD éppen azt írtam."

Olvasok én, csak jó lenne, ha te nem fordítógépet használnál!

2011.10.15. 12:21:15

@=nessuno=: örülök, hogy az '56 emlegetésénél Nálad átjött az áthallás...És szerencsések vagyunk, hogy az EU és NATO tagjai vagyunk, és az lesz, amit ők akarnak, s ha nem akarja a vezír, bele fognak fojtani minket, de kiugrás nincs. Tito országa nem mi vagyunk, mert se turizmus, se ipar, se mezőgazdasági kulcs pozícióban nem vagyunk. Lyukas a gatyánk és csak ugatni tudunk, de azt a kultúrnépek nem szeretik. Hogy is mondják, és menyire igaz: Mindig a legkoszosabb malac kongatja a vályút...

Stumpf ostobaságáról itt olvastam először, és elképedtem, hogy ilyen van. Nemeskürty tanár úr tömi ilyen hülyeséggel a fejüket? Ez alkotmánybíró? Komolyan, a római jogról fogalma sincs, már ők se hittek a Romulus meséjének, ott sem volt ez jogi alap!

Én, mint jogász, döbbenten nézek körül, hogy nem A tanú 3 forgatásán vagyunk-e vajh?

@aszekelyek: igen, normális, mert egy szerződésben kifelé pofázás nincs. Hogy megértsed, ha pl. a férjednek lenne máshol is családja, amit jobbnak is tartana, mint téged,/titeket de nem legális, Te sem örülnél neki. Azt mondanád, számoljuk el egymással és menjen Isten hírével. De amíg veled szerződött, kifelé menet nincs. És teljesen igazad lenne. Remélem jól átment ez az üzenet.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.10.15. 12:22:57

@karakán: hümmm, adnék. Persze, nem sokat, mert mégis vigéc lennék, vagy mi. :)

megszűnt 2011.10.15. 12:26:08

@Hepci:

"hümmm, adnék. Persze, nem sokat, mert mégis vigéc lennék, vagy mi. :) "

Nem bírnád ki, hogy ne adj engedményt, de legalább 1 metszőollót ingyen vagy baráti alapon, pedig tudod, hogy nekem nem tétel. De egy szegénynek nem adnál.

Így megy ez. A politikában is. Annak, aki nem szorul rá, jobban megéri adni, mert kompenzálja valahol máshol, valami másban, egyszer valamikor. Ugye? Benne van.:)

graycivil 2011.10.15. 12:30:53

@aszekelyek: Senki szereti Domokos urat a nemorbáni oldalon. Ugyanis szerintem nem Domokos változatta meg a nyali-véleményét, hanem a munkatársak lázadtak fel, hogy hülyét csináljanak magukból.

Amúgy Bajani esetében töredék bizonytalanságra akartak elszámoltatást meg csontváz-akciót Orbánék. Ők maguknak komplett költségvetési krematóriumokat állítanak fel. (Hamvában holtak.)

megszűnt 2011.10.15. 12:32:33

@Hepci:

A másik. Én azt észrevettem, hogy az emberek folyton adni akarnak. Mondjuk, ez a karitatív magatartás irányomba folyamatos. Néha kínos visszautasítani és akkor elfogadom.

Ha adnál nekem tűzpiros fogantyúval metszőollót, majd nézek egy szépet a kínálatból és arról áradoznék, mert nekem olyan jól esik mondani, hát tuti ingyen jönne vagy 50%-al, esetleg beszerzési áron.:)

Így kapok folyton ingyen salátát a húsom, köretem mellé.

graycivil 2011.10.15. 12:32:48

"Orbán Mussolini nyomdokain?

A kormány tervei szerint a jövőben a rendészeti kamara alkotna etikai kódexet, folytatna etikai eljárásokat, továbbá érdekvédelmi tevékenységet látna el,..."

nol.hu/belfold/orban_mussolini_nyomdokain_

A vicc poénja:
"...vezetőjét pedig a miniszterelnök nevezné ki öt évre."

F.Y.DESZ! :-)))))

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.10.15. 12:35:58

@karakán: nem szoktam ingyen (baráti alapon) adni ollókat senkinek. Valami rendszert ki kell dolgozni (szerintem) mindenkinek az ilyenekre, különben állandóan ezen töprenghet, kinek mit és hogyan.
Szóval a barátoknak (5 db) van gyári ár, az ismerősöknek pedig 10-20% engedmény.
Ajándékot pedig az kap, akit meg kell vesztegetni. :)
A szegények más téma, nekik az útkereszteződéseknél adakozom.

graycivil 2011.10.15. 12:36:37

"Bújtatott vagyonadó az Orbán-csomagban, többet kell fizetni ingatlanok után

Még csak óvatosnak sem tekinthető lépést tett a kormány a vagyonadóztatás kiterjesztése felé: a parlamenthez benyújtott adócsomag szerint az eddiginél jóval nagyobb bevételt meríthetnek az önkormányzatok az építményekre, telkekre kivetett adókból."

nol.hu/gazdasag/20111015-bujtatott_vagyonado

"A következő évtől tehát egy 100 négyzetméteres hasznos alapterületű lakás után, amennyiben adóköteles, 15 millió forint forgalmi értéket feltételezve a tulajdonostól akár 450 ezer forintot is elkérhet az önkormányzat évente."

megszűnt 2011.10.15. 12:38:11

@Letícia:

"De amíg veled szerződött, kifelé menet nincs."

A sok hátmasszírozást is fölszámoltatnám @aszekelyek: blogtársam helyében, ha lenne az uramnak egy másik családja, mint a mexikói sorozatban, amit nézek.

Börtönre ítélik az olyan házasságszédelgőt, mint @aszékelyek férjét, itt a példában. Nemjogászként mondom, de úgy van, hogy hivatalból. Most aztán jól átment az üzenet.:):)

graycivil 2011.10.15. 12:42:38

"Családi kedvezmény: óriási baki a 2012-es adócsomagban?

Kétmillió 424 ezer forint éves jövedelemig 16 százalék, a fölött 20,32 százalék lesz az adó. Progresszív adótáblánál az olyan adóalapkedvezményt, mint a családi kedvezmény is, adókedvezménnyé kellett volna átalakítani. Ez elmaradt, ugyanakkor az adóelőleg-szabályokat visszaalakították a progresszív adótáblának megfelelően. "

www.adozona.hu/blog/20111014_csaladi_kedvezmeny_adocsomag_adovaltozaso.aspx

Tehát ez azt jelenti, hogy a gyerekesek esetében a családi kedvezmény éves összegével megemelkedik a szolidaritási SZJA sávhatára? (:-O

megszűnt 2011.10.15. 12:45:14

@Hepci:

"Ajándékot pedig az kap, akit meg kell vesztegetni. :)"

Tapasztalatból mondom, hogy adnál nekem ajándékot. Egy olyan metszőollót, amelyik nekem tetszik. Meglátnál, Rád mosolyognék és adnál. Így megy ez.

Aztán hiába is tiltakoznék, és nem is tiltakoznék, mert tudom, hogy egyenesen megsértődnél! A mosolyomért a szép szavamért, azért mert látnád bennem a lehetőséget, hogy akkor ez 1 db ingyen metszőolló, örüljön az a menyecske, de majd elmondja az egész faluban és hány + hány metszőollót eladok majd én ajajjjjj..

szóval kell lenni ennyi üzleti rafinériának, hogy 1 db metszőollót én ingyen kapjak.:)

2011.10.15. 12:49:05

@karakán: szegény aszékelyek férje csuklik! Pedig egy igen rendes embernek tartom itt láthatatlanban is! Jó, oroszlán, szóval rossz nem is lehet!:D

megszűnt 2011.10.15. 12:52:46

@Hepci:

Hepci!

Nem tudtam, hogy mind piros, gyönyörű, tűzpiros metszőolló 1 db kivételével, de az olyan, mint a Pelikán. Lehet, hogy ezt kérem.:) ha nem túl drága.

www.metszoollo.hu/index2.html

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.10.15. 12:56:53

@karakán: arról az egyről (fekete) le kell, hogy beszéljelek, nem női kézbe való. Ellenben az egyik pirosból létezik vajszínű - s sok egyéb - nyelű verzió is, mert az kifejezetten női típus.
S nem is drága, neked pl. 6000 helyett 5000 lesz. :)

jjulie 2011.10.15. 12:58:00

@Hepci:

az imátkozni imádkozni polémia az ordival úgy másféléve már lement, de újszülöttnek minden vicc új

az ordi gyorsan megírta, hogy" bocs, nem tudtam"

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.10.15. 12:58:49

@Letícia: ha felszabadulna Aszekelyek masszírozó kapacitása, esetleg foglalkozhatna Zsülivel, mert neki meg a Harcsa Vera tartózkodása okán van súlyosbodó hiányérzete. :)

ssi 2011.10.15. 13:01:26

@Hepci: van, ahol mégis készül hatástanulmány?

"Tilos lesz Pécsen az üzleteknek éjszaka szeszesitalt árusítani és az alkoholos italokat kiszállítani."
hirek.msn.mainap.hu/hirek/nem-arusitanak-tob-2324/

"Évi ezer literig lehet adómentesen sört főzni vagy pezsgőt készíteni otthon. "
www.systemmedia.hu/index.php/cikk/2095/0/Adocsomag-2012

@karakán: sokat olvastam erről .. értem és jelenleg elfogadom
- az igazságosabb és fejlődőképesebb jövő nem az adakozásé, hanem a szolidaritásé
- eleve igazságtalan a bérrendszer, s most az adóváltozásokkal világviszonylatban is tovább nyílt nálunk az olló ..
- s hogy akik közel a tűzhöz (információs, kapcsolati, anyagi tőke) nemcsak előnyöket élveznek, de azt max. ki is használják - főleg a saját javukra

@ciceró:
"mitől lenne a kormányzat népszerűsége magas"
pedig 1 jelentős létszám - szerintem - a végsőkig ki fog tartani

a nagyon ideologikus irányító politikus olyan, mint a vallási vezető .. a valós nehéz helyzetben segíthet átfordulni .. amúgy meg nem jó ha beleszól a "nagyok" dolgába

ha a társadalom szereplői szóba állnának egymással .. együtt keresve az országnak jobbat .. a kormány hivatalosan leépített kontrolljai helyett lehetnének a "nyomás" (@poszt szerint is?)

hiszek abban, ha
- lenne konkrétabb jövőképünk .. fő szempontok
- korrekten mellé tennénk az ehhez szükséges feltételeket, teendőket
- a múltat is lezáróbban tudnánk kezelni .. mert
*soha semmi sem könnyű
*soha nincs tökéletes
*soha nincs korlátlanság .. se befolyásban, se akaratban, se irányításban
*az együtt-hez higgadtság kell s nem a sok feszültség

xsasha 2011.10.15. 13:07:58

@manyike:
Azt azért nem értem, hogy téged miért foglalkoztat az, hogy más mennyit keres.

megszűnt 2011.10.15. 13:07:59

@Hepci:

"arról az egyről (fekete) le kell, hogy beszéljelek,"

Nem láttam azt a feketét, utána kerülhetett oda, de van ott egy fehér, ami olyan, mint egy valódi Pelikán, fehér vagy vajszínű fogantyúval. Az érdekel! Szerintem Te azt nem akarod eladni, azért terelsz.:)

Ha már fölutazom, veszek kettő pirosat és azt a Pelikán-fejűt, amelyik dísznek van ott. Nem luxusolok az utazás is pénz!

xsasha 2011.10.15. 13:09:29

@ciceró:
Szerintem ez pont ezért lett bedobva.

megszűnt 2011.10.15. 13:11:07

@manyike:

"- s hogy akik közel a tűzhöz (információs, kapcsolati, anyagi tőke) nemcsak előnyöket élveznek, de azt max. ki is használják - főleg a saját javukra"

Nem így élem meg. Ha valami többletet kibulizok, azt az egyéniségem javára írom.:)

jjulie 2011.10.15. 13:12:04

@xsasha:

inkább arról készíts listát amit értesz, ez eéfér egy oldalon

kezdjük ott, hogy te érted orbánt..

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.10.15. 13:14:58

@karakán: a főoldalon levő díszítő képre gondolsz? Aminek csak a nyele látszik, az nem metszőolló, hanem háztartási. Persze, ha olyat is veszel, az jó. :)
Lényeg az, hogy eljössz, azt hiszed, rám nézel a szép szemeddel és kapsz egy csomó dolgot ajándékba, én viszont jól rád sózok mindent és fizetsz, mint egy katonatiszt...

jjulie 2011.10.15. 13:15:33

@xsasha:

látod, igaz, te érted orbánt

nemcsak akkor amikor mond valamit, hanemakkoris amikor az ellenkezőjét

sőt, még a magyarázatot is tudod

jjulie 2011.10.15. 13:18:17

@Hepci:

nana, ha ennyi üzleti érzéked lenne....

amúgy mi van a barátoddal akinek a bátyja ismert valakit aki együtt focizott azzal, aki hallott arról aki majdnem leszólította a váci esztert?

2011.10.15. 13:19:42

@xsasha: no, örülök hogy valamiben egy platformon vagyunk!:)

@Hepci: jaj...ne már...ez nekem nem teccős!:/

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.10.15. 13:22:17

@jjulie: minap Harcsa Vera mögött ültem, nem láttalak mellette.
Úgy képzelem, 12 dioptriás belvárosi törpe vagy, semmi ilyen nem volt ott...

ssi 2011.10.15. 13:22:55

@xsasha:
"Azt azért nem értem, hogy téged miért foglalkoztat az, hogy más mennyit keres. "

nálam szakmai ártalom, hogy pl. a KSH adatokban is megnézem a bérek fejezetet .. gondolom, te szintén szakmai okok miatt átugrod

@karakán: "Ha valami többletet kibulizok, azt az egyéniségem javára írom.:)"

bocsi, de most nem az anyuka-feleség társadalmi körre gondoltam :-)

megszűnt 2011.10.15. 13:27:08

@Hepci:

"a főoldalon levő díszítő képre gondolsz? "

Nem arra gondoltam, hanem belementem a kínálatba és ott van a legutolsó, aminek a feje olyan, mint egy Pelikáné. Most már látom, hogy az valami fiktív darab és nem is eladó! Csak mutatóban van ott. Kiszúrom az ilyesmit.

"Lényeg az, hogy eljössz, azt hiszed, rám nézel a szép szemeddel és kapsz egy csomó dolgot ajándékba,.."

Nem ismersz engem. Amikor meglátsz, TE fogod azt mondani, hogy bármit, de amelyiket szeretném.:)

Elmesélek valamit. Felvittem a lányomat szerepelni a tévébe. A műsorvezető-zenésztől szerettem volna venni 3 db CD-t.

Kértem is azonnal, mire az asszisztense, hogy pont 3 van, de elígérve. A zenész rám mutatott és azt mondta:

- Ezé a hölgyé a 3 db CD. Add oda neki!

xsasha 2011.10.15. 13:29:11

@Letícia:
Lehet, hogy még nem vetted észre, de egy gumicsonton rágódsz. :-) Mondjuk pont ezért dobták be, úgyhogy nincs gond. :-)

Elmondok neked egy titkot.
Tudod miért van még mindig elsöprő népszerűsége a kormánynak az egyéb politikai pártokhoz képest?
Mert a médiatörvénnyel nyitottak. Ha ezt érted, akkor jó.

xsasha 2011.10.15. 13:35:33

@manyike:
Nálam szakmai ártalom, hogy tudom, hogy a KSH adatainak semmi köze a valósághoz a bér-adatok tekintetében.

A kérdésemre mindenesetre nem válaszoltál. Miért érdekel az téged, hogy a másik mennyit keres?
De a megkerülős cseled miatt kérdezek még egyet. Ma tényleg a bérből és fizetésből élők a gazdag emberek? Esetleg megtalálod azokat a sorokat a KSH kimutatásában, amelyekből kiderül, mennyit költségelnek el vállalkozás számlájára az ügyesebbek?

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.10.15. 13:36:58

@karakán: ja, az a hosszú nyelű típus, nem fért be az egész, csak a (pelikán)feje. Itt láthatod eredetiben:

www.ars-edge.co.jp/world/02products/product_04longpru.html

Engedmények s ajándékok: ezt élőben ki kell próbálni. A reményhal meg utoljára.
Leginkább arra tippelek, veszel 3 ollót teljes áron, majd meghívsz krémesre a közeli Augusztba. :D

2011.10.15. 13:39:37

@xsasha: ja, megfojtották a korrekt tájékoztatást. Értem én, nincs kritika, nem is lehet...Én azonban szeretek gondolkozni, tudok is, meg látok is, sajnos...

ssi 2011.10.15. 13:43:54

@xsasha:
gazdasági-társadalmi helyzetképhez fontosak az adott bérek

gúnyosnak tűnt most is a kérdésed .. te is tudod, hogy
- kevés dologban értettünk eddig egyet .. más a világunk
- az első mondatom .. elég evidens .. szakkönyvekből emeltem át most neked, aki tájékozott és napra kész vagy és biztos kb. ismerted ..

jjulie 2011.10.15. 13:44:01

@Hepci:

azt is képzelted már hogy elboldogulsz egy étterem vezetésével...

megszűnt 2011.10.15. 13:46:03

@Hepci:

"Leginkább arra tippelek, veszel 3 ollót teljes áron, majd meghívsz krémesre a közeli Augusztba. :D "

Leginkább arra tippelek, ha mi találkozunk, meghívsz egy italra és csak nézel, nézel és nézel, közben észre sem veszed, hogy a Pelikánfejű metszőollót ingyen adod nekem, illetve megkérdezed, szeretném-e tűzpiros fogantyúval, mert szeretném.:)

xsasha 2011.10.15. 13:48:11

@Letícia:
Nem, nem érted. :-)))) Még hogy nincs kritika... te melyik bolygón élsz? Ennyire erős a racionalizálási kényszered? Össze sem tudnád számolni, egy hét alatt mennyi kritikát és fikázást olvasol - de magadnak azért elmagyarázod, hogy megfojtottak valamit... Ez nyilván teljesítmény, csak nem fest túl jó képet.

A Médiatörvénnyel való nyitás azért volt jó, mert számítható volt, hogy túlpörgik, és akkora lesz a farkaskiáltozás, hogy utána a többi már el fog törpülni mögötte és hiteltelen lesz. (Mégakkorább lett...) A jó kis ballib ösztönt használta ki Orbán a stratégiában, és ezeknek a gumicsontoknak is ez a lényege - szerettek pörögni a hülyeségen, mert valahogy szidni akarjátok Orbánt. És mivel minden hülyeségbe belekapaszkodtok, egy kívülállónak ez simán feltűnik, és nem nagyon tud együtt tartani az ilyesmiben, és utána már nem nagyon veszi be a valós problémákon való pörgést sem.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.10.15. 13:48:50

@jjulie: a jó ismerős a legveszélyesebb típus... annyira elhiszel neki mindent, mint egy barátnak... mégse olyan az infó hitelessége...
Remélem, próbálsz porszívót eladni jó ismerősöknek... nem szeretnék csalódni benned...

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.10.15. 13:50:23

@karakán: ezek a tűzpiros fogantyúk nagyon foglalkoztatnak téged... :)

megszűnt 2011.10.15. 13:58:27

@Hepci:

"ezek a tűzpiros fogantyúk nagyon foglalkoztatnak téged... :) "

Tegnap fekszem az ágyamon, nézegetem a mobilomat, mondom írok egy sms-t vagy kettőt és csak irogattam boldog-boldogtalannak, aztán ránéztem a nevedre és mondom magamban:

- Egy tűzpiros metszőolló ügyében kéne pötyögnöm valami butaságot és akkor nekem lenne olyanom is és ennek gondolatára elmosolyodtam.:) Nem mertem írni.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.10.15. 14:01:27

@karakán: ó, csak nyugodtan, baromi félelmetes vagyok.
Bár e héten hívott az exem, izgalomból elég egy hétre egy. :)

xsasha 2011.10.15. 14:01:59

@manyike:
Teljesen érdektelenek a béradatok egy olyan társadalomban, ahol az adóelkerülés, feketegazdaság, egy millió vállalkozó gabalyodik. Csak parasztvakításra jó, a problémák szőnyeg alá seprésre, és az egyszerű emberek egyszerű szemléletének megnyugtatására.

Azért értünk kevés dologban egyet, mert egy virtuális világban élsz, nem a valóságban. Én nem tudok eltekinteni a valóságtól.
Ezen túl utálom a ballibnek azt a magyarázatát, hogy -xarul élsz, de nyugodj meg, mindenki más is xarul él...-
Értsd meg, hogy a szocializmus hazugságán túl a globalizációs is keresztbe vágja ezt a hozzáállást. Tök mind1, nálunk mekkora az olló, hogy Ausztriában, Németországban tízszeresét lehet keresni, és minden tehetséges, akaró, jó képességű ember elhúz az országból, és letojja magasból a KSH adatokat. Mi meg siránkozunk azon, hogy nincs aki eltartsa a 3 millió nyugdíjast, munkanélkülieket és egyéb rászorulókat.

jjulie 2011.10.15. 14:02:57

@Hepci:

az asszonyt is egy ismerős ajánlotta annak idején?

jjulie 2011.10.15. 14:05:38

@xsasha:

szása, azt sem tudod mi az a ballib, csak szájalsz a szájalás kedvéért

amúgy mikor fogsz érettségizni?

megszűnt 2011.10.15. 14:06:29

@Hepci:

Nekifeszítem magam a bátorságban és kérdezek sms-ben egyet, ha nincs otthon a Kamilla. Én magam vagyok.:)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.10.15. 14:07:17

@jjulie: az asszonyt nem kibérelni szándékoztam...

megszűnt 2011.10.15. 14:07:54

@Hepci:

"ó, csak nyugodtan, baromi félelmetes vagyok."

Viszont ne hívjál vissza, csak feleljél.:):)

2llkedő 2011.10.15. 14:09:35

@Hepci: @karakán:

Ha így haladtok, lassan Török Gábor kiteheti a +18-as karikát.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.10.15. 14:10:17

@karakán: Kamilla itthon van, azért írj nyugodtan.
Amióta az exem miatt otthagytam egy vacsorán és csak akkor tértem vissza, amikor ki készültek dobni a zárni készülő étteremből, már nem lepődik meg semmin. :)

megszűnt 2011.10.15. 14:11:01

@Poszthoz:

"Ahol a gazdaság, a média, a tudomány, az oktatás, az érdekképviselet, a kultúra stb. nem a politika szolgálólánya, hanem autonóm, önálló logikával működő alrendszer,.."

Hol van ilyen hely, ahol ennyire független a rendszer a politikától?

2011.10.15. 14:11:50

@xsasha: nekem ez elég elfuserált képzelgésnek tűnik. neki menni fejjel a falnak, és hogy balib gondolkodás kihasználása? Egyrészt, én nem hiszek a ballib sajtó ekkora erejében, másrészt ha meg lenne, akkor azt kihasználni kellene, és nem neki menni.

Nekem továbbra is konzekvens a véleményem, fejtől büdösödik a hal. Aki zsarnok, az zsarnok, nem kicsit zsarnok, meg nemcsak akkor ha. Az zsarnok. És higgy a dajkamesékben...és majd Te is megtérsz, mint pl. Pozsgay etás, meg Szűrős etás. Olyan nagy hívői voltak annak a rendszernek. Is. Kellenek a zsarnokoknak a gondolkodás nélkül bennük feltétlen hívők, ebből áll a hatalmuk...Én csak figyelek kívülről, és örülök, hogy sosem álltam ki egyik mellett sem körömszakadtáig.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.10.15. 14:13:30

@2llkedő: remélhetőleg TG elnéző s ezt inkább elnézi, mint az állandó "gyurcsótányegyseggpszichopatahazaáruló" vs. "vesszenafelcsútiskizoidminigörény" tematikát. :D

megszűnt 2011.10.15. 14:19:00

@2llkedő:

"Ha így haladtok, lassan Török Gábor kiteheti a +18-as karikát. "

Állítólag volt olyan blogtárs, akinek megjelent ez a 18-as karika, mielőtt ide belépett. Nekem még nem.

2llkedő 2011.10.15. 14:31:16

@Hepci: @karakán:

No, akkó hajrá, mert fogytán a magyar!

2llkedő 2011.10.15. 14:34:41

@Letícia:

Illyés Gyula
EGY MONDAT A ZSARNOKSÁGRÓL

Hol zsarnokság van,
ott zsarnokság van....

2011.10.15. 14:34:42

@karakán: nekem ez a szakítós blogon volt (www.szakitshabirsz.blog.hu) volt. De ott tényleg miden van!:D

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.10.15. 14:35:38

@2llkedő: bennünk már nincsenek ilyen remények, legfeljebb ráutaló magatartást tanúsíthatunk. :)

2011.10.15. 14:38:12

@Hepci: cöcö, cöcö...láttam én már karón varnyút!:D

2llkedő 2011.10.15. 14:42:23

@Letícia: "karón varnyút!"

Hmmm! Varnyúnak még nem hallottam, hogy hítták vóna, ha mán a +18-nál tartunk.

2011.10.15. 14:44:08

@Hepci: :D Mire gondoltál, Te! Enyje, enyje!:D

xsasha 2011.10.15. 14:44:56

@Letícia:
Ez nem hit kérdése. Jól összehangolt, nemzetközi kampányt szerveztek a médiatörvény köré. Sokkal nagyobb erőt prezentáltak, mint amire Orbán is számított. Olyan kapcsolatrendszereket mozgattak meg, amilyennek a legnagyobb multicégek is örülnének.
A ballib sajtót a saját mocskába és undorító módszereibe kell belefojtani, meg kell buktatni a hazugságait. A magyar ballib médiánál ocsmányabb ellensége nincs a demokráciának.

index.hu/kultur/media/2011/03/17/a_magyar_ujsagirok_fele_korrupt/

A te konzekvens véleményed városi legenda. Orbán hatalma képességein alapul. Nem volt mögötte hatalmas nagybácsi, pénz vagy fegyverek. Persze értem a karaktergyilkolás lényegét, de talán érdemes lenne tisztáznod legalább magadban a fogalmakat, mit is jelent pl. a zsarnok kifejezés...

megszűnt 2011.10.15. 14:45:37

@Letícia:

Beleolvasok, viszont ez az endívia vagy ami most van zöld, nem illik Hozzád. Szebb volt a lila. A lila a bölcsesség színe.:)

xsasha 2011.10.15. 14:46:32

@Letícia:
Külső vagy, meg független, mint a Népszabi. :-))
Mindig is csodáltam azokat az egyébként értelmes embereket, akik meg voltak győződve a maguk függetlenségéről.

2llkedő 2011.10.15. 14:47:03

@xsasha: Nincs benned semmi érzés? Ilyenekkel megzavarod a pásztorórát?

2011.10.15. 14:47:21

@2llkedő: ez egy mondás, jelentése, soha nem mond, hogy soha!:D

"Láttam én már karón varjút. (szólás)" Jelentése: állítólag a varjú nem száll karóra, értsd: sokat látott.

megszűnt 2011.10.15. 14:48:28

@Letícia:

Az Internet Explorer nem tudja megjeleníteni a weblapot - ezt írja ki, szóval ennyire nem megy a szakítás.

Kérdezni sem mertem még @Hepci: blogtárstól, pedig bennem van a szándék.

Terniak 2011.10.15. 14:48:44

@xsasha: @Letícia: bárcsak a politizáláson kívül másban is ennyire kurvára előrelátóak lennének a fiúk...

Akkor talán nem kellene mindent háromhavonta átírni...Azt már tudjuk, hogy a FIDESZ zseniális a szarkavarásban, most már kicsit talán a szakmára is koncentrálhatnának...

megszűnt 2011.10.15. 14:50:09

@2llkedő:

"Nincs benned semmi érzés? Ilyenekkel megzavarod a pásztorórát? "- kérdezed jogosan @xsasha: blogtárstól.

Nincs benne, pedig alkalmasint tanulhatna ezekből, hogy miképpen álljon a női személyekkel szemben.:)

Terniak 2011.10.15. 14:50:36

@Letícia: ja, a vérszerződésre gondolsz?

csak úgy szívesen megkérdezném Gulyás úrtól, vagy valamelyik nagyokostól, aki ezt belerakatta az Alaptörvénybe:

Mégis mikor hirdették ki ezeket a vívmányokat, és honnan ismerhetőek meg? Ha már itt jogállamosdit játszanak...

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.10.15. 14:51:33

@xsasha: a magyar média dzsobber része pont olyan, mint a ballib része.
Közepe meg nincs neki, vagy én eddig nem vettem észre. Ezek pénzért bármikor bármit, mindkét oldalon...

2llkedő 2011.10.15. 14:52:36

@karakán: Akkor most egy ídőre becsukom a szememet, a fülemte, hogy élhessétek az életet.

Üdv!

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.10.15. 14:54:01

@karakán: Szására rá kellene uszítani egy altestileg rafinált ballib nőszemélyt, aki kissé csillapítaná jókora fidseszharciasságát... :D

megszűnt 2011.10.15. 14:55:44

@Teremszolga:

"Ha már itt jogállamosdit játszanak... "

Most már elég sokat lehet tudni a választási törvényről is, csak a lényeget nem mondták még: hogyan húzzák a választási körzeteket?

És állítólag ezt külön törvényben fogják meghatározni, mert ehhez joguk van. Nem kell aggódni, így Fidesz győzelemre lehet számítani, bárhogyan osztunk és szorzunk.

Kis pártnak bejutási esélye sem lesz. Erről a minap láttam egy előzetes konstrukciót.

Terniak 2011.10.15. 14:55:48

@xsasha: "A ballib sajtót a saját mocskába és undorító módszereibe kell belefojtani, meg kell buktatni a hazugságait."

Sikerült, ezen már túl vagyunk. Az összes módszerét átvette a mocskos és undorító jobbos sajtó.

megszűnt 2011.10.15. 14:58:20

@2llkedő:

"hogy élhessétek az életet."

Ne menj el! Olyan jókat mondtál, amikor @aszékelyek itt voltak. De valóban: még mindig ragyog a Nap. Kint lenne a helyünk.

Szép napot!:)

2011.10.15. 14:58:36

@xsasha: na nem tőled fogom a fogalmakat megtanulni, de köszi az óvó figyelmeztetésed. És urban legend, hogy magának köszönhet mindent...

Nézd, én nem vitatkozom a függetlenségről veled, mert én senki seggébe nem dugtam a fejen, és a gondolataim - ha setesuták is, de vállalom, mert az - enyémek. Max. az életérzéseimhez kölcsön veszem a nagyokat, náluk úgy sem leszek okosabb!

Pl. Ez ma - nemcsak a fideszesek, de nekik a legszívesebben küldöm - optimizmusára pl. igaz lehet:

"- Mi az az optimizmus? (…)
- Semmi más, sajnos (…), mint annak a dühös bizonygatása, hogy minden a legeslegjobb, mikor minden a legrosszabb."

Voltaire

Nem baj, majd beérsz és akkor másképp látsz mindent...:)

@karakán: köszi, de zöld a remény színe is, most ezzel erősítem magam...;) Ha ott lesz az ideje, lila leszek megint!:)

megszűnt 2011.10.15. 14:59:53

@Hepci:

"egy altestileg rafinált ballib nőszemélyt"

:) én ezzel már tettem egy kísérletet, de a "nőszemély" nem akart menni.:):)

2011.10.15. 15:01:11

@karakán: ? Itt van, én megnyitottam...

szakitshabirsz.blog.hu/

Na ebből nem élek meg, szóval megyek befőzni! Csáóci!

megszűnt 2011.10.15. 15:01:38

@Letícia:

"de zöld a remény színe is, most ezzel erősítem magam...;) "

Folyamatosan vágyom a tűzpirosra. Sose volt még ilyen.

megszűnt 2011.10.15. 15:08:23

@Letícia:

Most én is megnyitottam. Köszönöm.

Nekem nagyon nyálas az a blog. Másképpen vagyok romantikus és nem ennyire durr bele. Semmi életszerű nincs abban a blogban. Persze a mexikói sorozataimban sincs, de közben legalább tornázom és lekoppintom a stílust.:)

Ügyes vagy hallod, hogy befőzni is tudsz! Mindig mondom: a férfiakat nem a gyomrukon keresztül lehet megfogni, hanem a frizurával:

Porból fölszedve vizet adnék,
sebed kimosnám szavaimmal.
Melléd feküdnék s a világot
elsötétíteném
hajaddal.

(Csoóri Sándor)

2011.10.15. 15:17:19

@karakán: ?? Ki nem tud befőzni? Aki nem akar. Savanyúságokat teszek el, és a magam kedvéért. Még pasi a kajámat nem szólta le.

Meg is értelek. Te, mint felső középosztálybeli, szép hajú szép úri asszony (bejárónőtök is biztos van), ne is foglalkozz ilyenekkel.

És pl. azért csinálom, mert szeretek a konyhában dolgozni, tenni-venni, szóval nem a muszáj bír rá. Szokatlan, hogy több diplomás nő szeret a fakanál mellett állni, de ez van. :)

Értékellek, mint embert: Hogy nem életszerű az a blog? Hát, tudnék mesélni, mennyire valóságos, és életszerű, de inkább most nem!:D

Na tényleg balra el!:)

xsasha 2011.10.15. 15:18:34

@Hepci:
LOL.
Ha sok pénzem lenne, akkor megkérnélek, hogy jelentess meg pár dolgot a kuruczéknál, a Szabad Földben, a Heti Válaszban, de ezt most elhalasztom. :-)))

Tudod, egyáltalán nem mind1, hogy a tudatodat vagy az érzelmeidet akarják meggyőzni, vagy az ösztöneidre építenek. A tudati vagy érzelmi manipuláció belátható, az ösztönökre, pszichológiára építő manipuláció aljas, sunyi és gátlástalan. Lehet, hogy ezt sokszor le fogom írni neked, és egyszer majd elkezded látni, hogy miről beszélek.

megszűnt 2011.10.15. 15:26:26

@Letícia:

"?? Ki nem tud befőzni?"

A két kérdőjelet sose értem, kiraktad korábban is, majd később mondd meg: váltsak nevet? Nem vagyok elég karakán?

Sose raktam el egy paradicsomot sem. Az iskolában még anno káposztát savanyítottunk. Ennyi, amit tud(tam).

"Te, mint felső középosztálybeli, szép hajú szép úri asszony (bejárónőtök is biztos van), ne is foglalkozz ilyenekkel. "

Ebből csak a szép hajú illik rám! Meg az, hogy nem foglalkozom ilyenekkel.:):)

nyünyüge 2011.10.15. 15:40:47

@aszekelyek:
"Was zuviel ist ungesund". Valamint "Alles hat seine Grenzen".

Hátha így jobban megérted.

És az idézett cikk érdemével vitatkozzál, ne a vadliberális démonjaiddal meg a ferikkel harcoljál. Ha nem kérek lehetetlent.

xsasha 2011.10.15. 15:45:30

@Letícia:
Még véletlenül sem tőlem kellene tanulnod a fogalmakat. Gondolom utána tudsz nézni, hogy mit jelent a zsarnok kifejezés, milyen kritériumai vannak, milyen eszközei vannak.

Én elfogadom a te állításodat, ha megmondod, hogy mi az alapja Orbán zsarnokságának.

Méghogy senki seggébe sem??? :-))) Hát dehogynem. Úgy forgatnak téged, ahogy akarnak, fogalmad sincs, mikor hogyan irányítják a gondolkodásodat. Természetesen nem kötelező pszichológiát tanulni, de azért jó lenne tisztában lenni legalább néhány alapdologgal.

Az optimizmus annak tudása, hogy a világban a dolgok sztochasztikusak, a szalmaszálak nem mindennaposak, de amikor jönnek, akkor tudni kell belekapaszkodni. És aki nem vár rá, az mindig elszalasztja.

nyünyüge 2011.10.15. 15:56:35

@2llkedő:
többek között olyan korengedményes nyugdíjasokról, akiket az elmúlt 1-2-3-4 évben küldött nyugdíjba az ÁLLAM. A rendőrségtől, a honvédségtől, hivatalokból.
Meg olyan, versenyszférából nyugdíjba mentekről, akiknek korkedvezményes nyugdíja fejében a volt munkáltatója + járulékot fizet.

És persze lehet azt mondani, hogy változott a helyzet, nem tartható a korábbi megállapodás.
De akkor az államnak tárgyalnia kellene az érintettekkel a "szerződésmódosításról".

jjulie 2011.10.15. 16:10:29

@xsasha:

húha szása, többet ne mejn önkéntes száműzetésbe, nincs rád jó hatással

amúgy egyedül ki tudod törölni a segged?

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.10.15. 16:12:36

@Letícia: mi van abban a blogban, virtuáldugnak?

ssi 2011.10.15. 16:17:49

@xsasha:
eltérő politikai gondolkodásunk még lehetne izgi is, de a nagyon eltérő társalgási stílusunk miatt még sem .. régebben már befagyasztottuk emiatt a párbeszédeinket

számomra indokolatlan magasságokból szólsz le itt a többiekhez "tévedhetetlenül" - őszinte kíváncsiságként .. a te számodra én meg úgy is csak 1 dühítő, buta és általad utálni való gondolatokkal teli, tévedhetetlenül ballibbe sorolt akárki vagyok

ilyen az élet :-)) további kellemes időtöltést itt a blogon a neked szimpatikusokkal :-))

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.10.15. 16:20:43

@xsasha: a gazdájuk pénzére vágynak, nem az enyémre...
Bár a sok szar közül napiban csak a jobbszart (Magyar Nemzet), hetiben meg balszart (168 Óra) és libszart (Magyar Narancs) olvasgatok, de biztos vagyok benne, ezek legénysége teljesen kompatibilis egymással (az erkölcsi nívót tekintve).

2011.10.15. 16:25:13

@Hepci: ööö...nem, virtuál nem lehet dugni, ezt nagy fiú vagy, tudhatnád!;)

@xsasha: ó, legyen, én engedek...te meg szenvedj!:D

(Nekem deklaráltan nincs senki seggében, míg vannak, akik a fidesz indulóját, csasztuskáját zengik minden épeszű válasz helyet.. Biztos nem volt jó apaképük, hogy a Nagyvezír a példa. Nem mondok neveket, Te meg úgy se találod ki, kire, kikre gondolok. )

@karakán:

?? Az azért két kérdőjel, mert nem értem. :)))

Nos a vitaprik erős változata dunsztban. Most jön a többi!:)

Így pápá!:)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.10.15. 16:25:18

@karakán: ki volt a jelölt és honnét tudod, altestileg rafinált-é? :)

aszekelyek 2011.10.15. 16:39:12

@karakán: Ez a lányomnak is feltűnt :) Pedig csak 23. múlt alig. Van remény ebben a nemzedékben is. Nem mindegyik fényre sötétülő kislány.

aszekelyek 2011.10.15. 16:54:33

@Teremszolga: Szóval akik kiteregetik , azok a mocskosak. Értem. Bárki is veszi át, az nem lesz kevésbé mocskos, az eredeti felhasználók javára. Vagy mindkettő vagy egyik sem. felhívom a kedves figyelmedet, hogy ez a poszt erről szól. @nyünyüge: Nekem a német sajtóval nincs semmi dolgom. Semmiféle hatása nincs rám, mit írnak ők ott, milyen szándékoktól vezérelve. Nyilván úgy képzelik, hogy van de rám, nincs. Az alattvalóságot meghagyom azoknak, akik összerándulnak, mert jajmitírak rólunk, igazodj! HA hiszed, hanem vannak emberek, akik elviselik, hogy mitszólnak majd, az ellenérdekeltek. Nem aszerint élnek, hogy annak megfeleljenek, elvtelenül. nem objektívek. érdekvezéreltek és zsákmányféltők. :)

aszekelyek 2011.10.15. 16:57:08

@jjulie: Te hány éves is vagy öcsike? Mindig, mindenhol voltak és vannak és lesznek csalók, hamisítók.

aszekelyek 2011.10.15. 16:59:20

@graycivil: As egy az hamvába holt, nem hamvában. Kettő, akkor nincs diktatúra, én tudom jól, mert abban a munkatársak nem lázadoznak:) A vezető meg nem adja elő a szövegüket.

aszekelyek 2011.10.15. 17:01:39

@graycivil: HAtalmas csontváz pottyant ide nekünk a minap. Az ÁFA nem jogharmonizált beszedése. Meg a reptér, meg sok egyéb . Töredék? HAhahahaha,... persze, hogyne.

aszekelyek 2011.10.15. 17:03:22

@graycivil: Elejét is kell venni a további felelősbujtatásnak és másra mutogatásnak. Van minek tisztulnia a rendészetben.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.10.15. 17:04:50

@aszekelyek: ezek a viszonylag tömör hozzászólásaid fogyaszthatóbbak a szokásosnál. :)

jjulie 2011.10.15. 17:05:31

@aszekelyek:

itt lehet nézegetni kerületenként, hogy változott egysmás

pl hogy épültek az új lakások az "elmúlt 8 év " soránés a dicsőséges 98-2002 között

www.ingatlannet.hu/statisztika/Budapest%2C+VIII.+ker%C3%BClet

nyünyüge 2011.10.15. 17:08:35

@aszekelyek:
Nagyon félreértetted. A német szólások nem a német sajtónak szóltak :).

aszekelyek 2011.10.15. 17:09:34

@Hepci: Még megírhatjuk neki azt is, nincs ingyen ebéd. Azt népszavánál szeretik:) A kifizetett kajája árába tuti belefér az a saláta. Marketinges nem hisz a mesékben. Aztán ez azt is célozza, oda járjon. Ne máshová. Plusz , Lehet, hogy a salátás akar tőle valamit.:) Nekem is akartak adni fiatalabb éveimben, ezt azt... :) Gyanakvó természetem van. Csak egészségesen.

jjulie 2011.10.15. 17:16:17

@aszekelyek:

nemnem, azorbánahibás, meg aki még nem baszott szájba téged egy szívlapáttal, pedig lett volna rá lehetősége

aszekelyek 2011.10.15. 17:18:24

@karakán: persze , a bigámia súlyosan büntetendő. Felszámoltatnám, hogyne. :) Ehhez képest meglepően sok pasi csinálja:) Még segíthetnél abban, hogy kinek a hátát kéne Orbánnak masszíroznia? Annak az amerikai külügynek, mely semmiféle üzenetet nem akart átadni ferencéknek, a média kisajátítása miatt? A pocsék külpolitikánk miatt. JA ő is járkált ám, meg veres is Kínába. El ne feledjem! Amelyik jól tűrte a rendőrök törvénytelenségeinek elmismásolását? Te, gazdink nekünk amerika? Hogy tudod? Az van a szerződésben, hogy rákacsintani se szabad arra, akivel merkel asszony már eltöltött egy kisebb nászt is? Annyira de annyira támogató volt amerika a magyarokkal mindig. Tényleg, emlékszem. Jó lenne tudni, tényleg kizárólagos-e a szerződés. Mint a házasság. Merkel akkor bigámista? :)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.10.15. 17:26:20

@aszekelyek: Veres nem ért rá semmire Kínában, csak alexandrázott. Néha az államférfijjaknak (s Veres kétségkívül az volt, ajvé) is kijár 1 kicsi kikapcsolódás.

6.Lenin 2011.10.15. 17:27:26

@Lord.Helmet:

"Kezd is már nagyon unalmas lenni ugyanazt a szöveget olvasgatni, több száz hsz-en keresztül. "
"Hozzátenném, hogy ez igaz mindkét oldalra. "

Nem is írtam ennek az ellenkezőjét.

aszekelyek 2011.10.15. 17:31:05

@jjulie: Csak én tudom azt is, kik költöztek be. Az számít, nem a kerület. Finom ember, finom vitakultúrával. :)

@nyünyüge: este 8 tól máshol vagyok .

Holnap például szünnap lesz.

aszekelyek 2011.10.15. 17:34:58

@nyünyüge: Melyik idézett cikk értelmével vitatkozzak? Ferike zuviel, nekem. Ungesundlich is. @karakán: tűzpirosra vágysz ? Mégis össze kéne melegedni a salátással. :) Vagy aki épp státusban van.

aszekelyek 2011.10.15. 17:38:06

@Hepci: érdekes, mert aszonta, egyszer majd az sok pénzt fog hozni.., kinek, nem mondta:) Eladta alexandrát? Ott is vesznek nőket? Nem csak az arabok? Igazán olyan vagy. Az munkakapcsolat volt. együtt dolgoztak. Megfeszíttetten. Ahogy egy államférfi szok. :D

aszekelyek 2011.10.15. 17:39:28

@Hepci: Engem is hiába akar szájon....ni, pl szívlapáttal:) Nincs szabad kapacitás:)

jjulie 2011.10.15. 17:42:14

@aszekelyek:

sokat kpzelsz magadról banya, méghogy vitatkozni veld, max egy seggberúgásra vagy érdemes a picsaszáddal

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.10.15. 17:42:45

@aszekelyek: elírtad, nem az államférfi szok, hanem az alexandra szop.
De oly mindegy. :)

aszekelyek 2011.10.15. 17:49:06

@manyike: Az jutott ma eszembe, megyó pokornival beszélt kampányban, közgázon talán. Vita. miután Orbán kormánya kétszer is jócskán felemelte a minimálbért, majd a duplájára, először a legkevesebb nyugdíjat kapóknak adta oda az emelést, a tehetősebbek vártak a sorukra, a 19 ezerező banda, azután ha jól tévedek, háromszor is megkérdezte pokornit megyó, hogy mit szánnak a szegényeknek. Nem azon kívül, amit addig már javítottak a jövedelmeiken. Nem. Úgy kérdezte, hogy egyáltalán , mit. Mintha soha semmit nem adtak volna. Ő persze agyonígérte magát, a szegényeknek. Azzal aztán be is fellegzett a zOrbán kormánynak. Mert a szegényeknek elmúlt a memóriájuk de rögvest. Csak a zorbbánpatást látták, aki nem ígéri a lehetetlent is oda nekik. HA TELIK RÁ, HA NEM.

6.Lenin 2011.10.15. 17:55:19

@Hepci:

Jó,hogy látlak.

A kínai kérdést másként látjuk, nem szeretnélek ebben győzködni, talán csak annyit.

Kína 1 földrésznyi ország, több, mint 1 milliárd emberkével. Más a mérce.
Jelenleg az EU-ban vannak 5-100 milliós országok ahol nem tudják megoldani a problémáikat.
Innen ítélkezni Kína felett, hát kicsit viccesnek tűnik.

A lényegesebb a trend. Az, hogy semmi nem tart örökké nem gond, az Universummal is ez a fő probléma, ha igaz.

Nem csak bóvlit gyártanak Kínában.
Mit jelent a terror, Kínában?

aszekelyek 2011.10.15. 17:56:41

@2llkedő: aKKOR VEDD ELMÉDBE AZT A TÉNYT, HOGY AZ EGÉSZ REFORMOSDIT LOPTÁK AZ ELŐZŐ oRBÁN KURZUSTÓL. kICSIT ÁTPOFOZTÁK A MAGUK SZÁJA ÍZE SZERINT. a NAGY REFORMEREK. oRBÁNÉK NEM CSINÁLTÁK MEG, MERT ŐK IDŐBEN RÁÉBREDTEK, HOGY NEM LESZ JÓ. kÉPZELDE EL, TERVEZŐKÉNT EZT KI BÍRTÁK SZÁMOLNI. csAK A HÁZIORVOSI PRIVATIZÁCIÓT CSINÁLTÁK MEG. mINDEN, HATÁSTANULMÁNYOK IS AZ ogy IRATTÁRÁBAN VOLT. cSAK KISZEDTÉK ONNAN. bELEPAKOLTÁK A FŰNYÍRÓT ÉS ADJ NEKI. eZ VOLT A NAGY EÜ REFORMJUK. a FELSŐŐŐOKTATÁS MÉG ROSSZABB. a MAI NYUGDÍJASOK MÁR NAGYON SOKAT KIFIZETTEK, AZ AKKORIAK IS, AZÉRT, HOGY HA INAKTÍV KORUKBAN MAJD KELL, LEGYEN ELLÁTÁSUK. aZT SE LEHET ANULLÁLNI. ha NEM TETSZIK NEKED, AKKOR SEM.

aszekelyek 2011.10.15. 17:59:06

@manyike: ő SEM. CSINI CSAJOK KEDVEZMÉNYRE GONDOLT. Rabatot nem tudom, ismeri -e: D

aszekelyek 2011.10.15. 18:04:27

@karakán: Annak kevés nyomát látom eddig. "008 óta megint megy a z uszítás. Folyton. Pl. a gúny tárgyává tett NER. Nem akarok együttműködni és szolidáris lenni-ék által. Vannak olyanok, akik nem akarnak. Úgy is viselkedtek eddig is.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.10.15. 18:05:09

@6.Lenin: roppant eccerű (a terror).
Ha leírod, hogy az aktuláis főping vagy huakuofej 1 f*szkalap, mehecc a dutyiba. :)

2011.10.15. 18:08:45

@aszekelyek: húha, de idulatban tetszik lenni!

Na egy kis simogatás Rád is ráfér, hát tessék:

www.blikk.hu/blikk_aktualis/a-vilagtalanok-is-megtapasztalhatjak-ilyen-a-kormanyfo-2031383?nocache

:D

Rád gondoltam, hogy olvastam, nem mintha világtalan lennél (max. csőlátó), de a tekintetes Vezéredet meg is fogdoshatod, ha akarod, te vagy úgyis rákattanva Ráadás sssssshmiiiiit Pally bácsi is...Na mit szólsz?

:D

Tényleg, Fletót miért nem öntötték gipszbe?:D:D:D

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.10.15. 18:08:58

@aszekelyek: reménykedtem, a NER-en és kiplakátolásán túlvagy. Azt már a legvadabb dzsobber bértollnokok se érzik kötelességüknek magyarázni...
Ezek után viszont úgy sejtem, az alkotmány asztala is pöpec dolog szerinted...

aszekelyek 2011.10.15. 18:10:38

@Teremszolga: Mennyivel jobb is volt, amikor gazdasági zsenik 2006 és 2010 között egyik kiigazitást nyomták a másik csomagra, és tényleg, olyan állandó és jól kiszámítható és stabil volt minden, főleg a számaik. Amik persze nem voltak éppen minden részletükben kibontva, ami az igazságot illeti. A hiány is sokkal kisebb volt. Minden évben. Hogyne. Nem is tudom, miért telt ki azoknak a remek szakértőknek. Mindent jó előre megmondtak, kiszámoltak és az úgy is lett. Én is így emlékszem.......

6.Lenin 2011.10.15. 18:10:44

@Hepci:

"Ha leírod, hogy az aktuláis főping vagy huakuofej 1 f*szkalap, mehecc a dutyiba. :) "

Biztos, hogy igaza van?
Meg tudná oldani az ottani problémákat, másként?

xsasha 2011.10.15. 18:11:11

@Letícia: A probléma az, hogy továbbra is ellentmondásokkal terhelt, amit mondasz. Te engedsz, de azért zárójelben mégsem...

Jó lenne, ha leírnád, milyen eszközei vannak egy zsarnoknak, hogy politikai vezetővé váljon.

Mondok egy kiragadott példát. Egy zsarnok, ha megbukik, akkor nincs visszaút, mert sorban állnak azok, akik elvágnák a torkát, és bukása után pillanatok alatt átrendeződik a korábban birtokolt hatalmi szerkezet.

aszekelyek 2011.10.15. 18:14:47

@Hepci: Azon túl vagyok. Azon nem, hogy nem képesek sokan, semmiféle olyasmit magukból kiizzadni, ami nem a másikra vicsorítás és csak nekem van igazam , neked meg a szívlapát.... Valamit, ami egy, jó irányba tolt szekeret jelentene.

aszekelyek 2011.10.15. 18:17:43

@Letícia: Volt korrekt tájékoztatás? HOL???? Mikor?

6.Lenin 2011.10.15. 18:17:44

Megint lemaradunk, utolsók közt leszünk.
Szégyen.

index.hu/kulfold/2011/10/15/autokat_gyujtogatnak_a_tuntetok_romaban/

A Mester (yoda-jedi) már megint tévedett (mint általában, mindig).

xsasha 2011.10.15. 18:20:38

@Hepci:
Az MN politikai napilap, ahogy az MH is, és céljuk a Népszabi és a Népszava semlegesítése lett nagyjából 2000 óta. Az MN-nél elkötelezett újságírók vannak, akik ingyen is ugyanezt írnák, attól függetlenül, hogy megrendelésre dolgoznak.
Nem teljesen értem, minek olvasol MN-t, nem véletlenül említettem a Szabad Földet és a Heti választ.
Másrészt most újra leírom neked: a tudatra és az érzelmekre apellálni egy más dimenzió, mint az ösztönökre hatni, és alkalmazott pszichológiai módszerekre építeni.

A Népszabi egy teljes évtizedig el tudta hitetni magáról, hogy független napilap. Ez a különbség. Ha nem tudod, hogy baszkurálják az agyadat, akkor nem tudsz róla dönteni sem.

aszekelyek 2011.10.15. 18:20:42

@manyike: Pontosan melyik szféra az, amelyik botrányosan alacsony béreket fizet? Gondolom a KSH így is kigyűjti:) Mondjuk sorjában, van ilyen adat? legalacsonyabb és attól kissé feljebb... MAgya posta kiszervezett kispostái hol vannak? Pld. ? 75 bruttó volt pár éve ott a pénz, két műszakra.

2011.10.15. 18:21:47

@xsasha: no pl. itt egy tipikus zsarnoki dolog! Ennyit a rendszeredről.

www.blikk.hu/blikk_aktualis/a-vilagtalanok-is-megtapasztalhatjak-ilyen-a-kormanyfo-2031383?nocache

Menjél te is, simogassad a vezérképét és nézd meg a halotti maszkját!

És: nem kell fárasztanod magad a válaszokkal és sem teszem feléd, okés? Selavi! Részemről a témának vége (Konyec/fine/finitó/the end/ende.)

Úgyhogy elég ha látjuk egymást, így viszlát!
(Daszvidanyja//goodbye/arirvederci/ au revoir/wiedersehen!)

Köszönöm!
(Passzíva/Danke/Thanks/Merci/Grazie)

xsasha 2011.10.15. 18:23:03

@Teremszolga:
Ebben elég sok igazság van.

aszekelyek 2011.10.15. 18:23:30

@Hepci: Én láttam a tévében. Nem volt vele vén fütty a képernyőn legalábbis.

xsasha 2011.10.15. 18:24:25

@manyike:

Ne foglalkozz a stílussal. Az előbb elég fáradtan és türelmetlenül írtam, de ez a tartalmon nem változtat.

Nem tudom, hol soroltalak be téged a ballibbe.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.10.15. 18:25:03

@6.Lenin: fogalmam sincs, Kínában kinek van igaza, nem is érdekel. Az egyre masszívabb itteni (európai) kínai befolyás viszont érdekel, mert mint már említettem, nem a nekem szimpatikus dolgok (ősi kínai kultúra és szellem) terjedését jelenti, hanem alapvetően az olcsón előállított olcsó szar győzelmét a minőségi termékek felett.
És szeretnék rá emlékeztetni téged (is), a 15 évvel korábbi OV-nak elfogadhatatlan lett volna Kína fényezése, ma meg a zsandárok mondvacsinált indokokkal vonták ki a forgalomból azt a pár száz potenciális tiltakozót.

2011.10.15. 18:29:45

@aszekelyek: sehol se, most meg annyira se. Te csak olvasd a fidesz.hu, ott nagyon korrektek!

Na megyek, mert felidegesítem magam megint. Szép estét és jó birkózást a kedves sporttársaknak!

megszűnt 2011.10.15. 18:31:57

@Letícia:

"Na megyek, mert felidegesítem magam megint. "

Gyorssegélyszolgálat jelentkezik!

KI idegesít Téged állandóan??

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.10.15. 18:33:55

@xsasha: kiknek (volt) független a Népszabó? Akiknek a független értelmiségi mintapéldánya Lengyel László vagy Kéri László, esetleg Debreczeni József.
Ezek kb. a - közélet iránt azért érdeklődő - agyhalottak, aránylag sokan vannak, de ettől még nem érdemes rájuk hivatkozni.
Emlékszem, valamikor ki köllett egyensúlyozni a balliba médiatúlsúlyt, de ettől még nekem a dzsobber médiadroid ugyanaz, mint a balliba.
Bayer Zsolt = Gréczy Zsolt (kettő darab f*szkalap), bocs, ha te másképp érzed. :)

aszekelyek 2011.10.15. 18:34:02

@karakán: Esetleg Svédeknél. Svájcban. Nálunk nem így van, ennek az a lényege. Nálunk éppen a szolgálólánya. @6.Lenin: PERSZE. BIZTOS. II. ERZSÉBETET sem szabad szidni, a soap boxokon, pedig az egy nagyon régi jó demokrácia:) Még Hyde parkjuk is van, sok cornerrel. Úgy ordibálnak a parlamentben, hogy nem hinnéd, hogy halvérű angolok:) De a főping nénit nem lehet szidni. :) Biztosan, mert zsarnok és autokrata ...... és lehet, hogy kínai is. :D

megszűnt 2011.10.15. 18:34:55

@aszekelyek:

"tűzpirosra vágysz ? Mégis össze kéne melegedni a salátással. :) Vagy aki épp státusban van. "

Ezt nem értem. Kivel kéne összemelegednem?

xsasha 2011.10.15. 18:35:05

@Letícia:

"A kiállításon több más személy, így Sólyom László (68) és Schmitt Pál (68) volt és jelenlegi államfő gipszmása is megtalálható."

Értem. Tehát Orbán akkora zsarnok, mint Sólyom László. Most erre mit mondjak? Te annyira akarod ezt a dolgot, hogy sokkal mélyebben vagy, mint amilyen mély egy fenék lenni tud.

aszekelyek 2011.10.15. 18:35:50

@Letícia: Még jó, hogy más elvtársak hívői maradtak mindvégig annak a rendszernek. Máig. Ez a két rühös meg , megtért...

2011.10.15. 18:36:24

@karakán: ezen a parttalan szájkaratén. Jó, mondjuk én vagyok a hülye, hogy beleállok!:)

Köszi, jól vagyok egyébként, megyek nézem a Comedy Centralt!

Szép további estét!

megszűnt 2011.10.15. 18:38:29

@xsasha:

"Te annyira akarod ezt a dolgot, hogy sokkal mélyebben vagy, mint amilyen mély egy fenék lenni tud. "

Nézd, ha ennyire akarod @Letícia: blogtársamat, akkor figyelj, miként flörtölünk @Hepci: blogtársammal és lesd el a praktikákat! Akkor majd Ő is akarja, mert a szövegeddel csak elüldözöd. Szerintem.

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.10.15. 18:39:57

"A nemzetmentés Gerébje

De téged ez nem ment fel, Laci. Megszegted az esküd, a hátam mögé osontál és tőrt döftél a második bordaközbe, te Brútusz!"

varanus.blog.hu/2011/10/15/a_nemzetmentes_gerebje

"Nem érdekel a kifogásod, hogy árgus szemek figyelik a tevékenységed, az esetleges jogsértésed és kötelességmulasztásod! Nem érdekel bazmeg, hogy a költségvetési csalást most minősítjük kiemelt bűncselekménynek, és ha gyanúsított leszel miattam akkor se neked, se a tanúidnak nem lesz ügyvédje, hogy az ügyész a neki megfelelő bíróságra viheti az ügyedet! Nem, nem, nem érdekel, számotokra én vagyok a törvény!"

aszekelyek 2011.10.15. 18:42:10

@Hepci: Most, hogy mondod.... :D Mi van , telihold, hogy minden fiúnak ez jön ki az ujjacskáiból? Akármiről is van szó? A szép szemű meg tűzpiros fogantyúkra vágyik....

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.10.15. 18:42:34

@karakán: ez azért elég karcsú produkció egy végzet asszonyától, hogy mostanáig nem küldted el az az esemest... :P

2011.10.15. 18:43:29

@xsasha: ez egy tipikus példája az orbáni majmolásodnak. Ezt mondta a dicső Vezír is a nagyköveteknek. És @manyike: -nek teljesen igaza van. Ezrét vagy fárasztó.

(Momentán helyes fenekem van, és hosszú lábam, szóval elég jó helyen van, de ha ezt akarod, hát legyen, hogy mélyebb vagyok, mint egy fenék! Jó annak, aki érti, mi az, hogy " mélyebben vagyok, mint egy fenék"!)

Na majd leszek, egyelőre ezt az óvodát kizárom az életemből, kipihenem, s majd visszatérek. Egyszer. Vagy sosem...

megszűnt 2011.10.15. 18:44:17

@Letícia:

Vacakol ez a gép. Én most jöttem meg, jót sétáltunk a fiammal, csak olvasom, mi minden történt itt.

Kellemes estét kívánok és kár komolyan venni ezeket a vitákat, illetve a mindenkori érzékenységünkről egyfajta visszajelzésként kell értékelni. Most jó formában igyekszem lenni és ezt megbeszéltem magammal. Ennyi.:)

jjulie 2011.10.15. 18:44:32

@xsasha:

szása, vágjál eret magadon, vagy vegyél piócát, ha egyik sem válna be, esetleg menj a picsába

aszekelyek 2011.10.15. 18:45:29

@karakán: Aki neked teccik. :) Akivel akarsz. A piroskívánalom enyhítésére. HA hepcinek van salátája, az is jó:) csak piros nyele legyen. :) Aztán nekem óvszert használni! Pirosat!

xsasha 2011.10.15. 18:46:57

@Hepci:
Más oldalról közelítjük meg. Engem az egyes személyek nem érdekelnek. Szerencsére se Bayert se Gréczyt nem szoktam olvasni.
A lényeg nem ebben van. Ha elolvasod őket, akkor vagy tetszik neked, vagy nem, eldöntheted. Nem tudnak a tudatodba mászni, nem tudnak manipulálni.

Viszont több tanulmányt is olvastam, amelyik USA példáján mutatta be, hogy ha pl. megjelent valamilyen tudományos információ valamilyen egészségkárosító hatásról, arra hogyan reagált a pénzvilág, és hogyan helyezte el, építette fel az ezzel ellentétes információrendszert, úgy, hogy az a társadalomban üljön, és csak elvetemülteknél rögzüljön az egészségkárosító hatás. Vagy épp a széndioxid kibocsátása kapcsán az elektromos/környezetbarát autók fejlesztésének visszafogása terén zajlott médiakezelés.
Pedig olyan egyszerű elvek alapján építették fel ezeket, mint a - minél nyilvánvalóbb hazugságot akarsz elhitetni, annál messzebbről kell felépíteni az irfomációrendszert, és a holdudvar effektus többszörös használatával kell az áttételeket megvalósítani.

megszűnt 2011.10.15. 18:47:08

@Hepci:

"hogy mostanáig nem küldted el az az esemest... :P "

Tegnap akár egész éjjel smsezhettünk volna, mert magam voltam.. de most is lehetne úgy 8-9-ig, gondolom, de minden kezdet nehéz.

In medias res kérdezzek vagy vezessem elő?:)

xsasha 2011.10.15. 18:48:28

@karakán:
:-D
Én nem vagyok ennyire karakán.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.10.15. 18:49:05

@aszekelyek: ha jól értem, neked kéne valaki, akinek svédgomba nőtt a pöcsén. :)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.10.15. 18:50:17

@karakán: ha nem magad vagy, nem esemesezhetsz?
Az szar lehet. :D

megszűnt 2011.10.15. 18:51:13

@Hepci:

"HA hepcinek van salátája, az is jó:) "- írja @aszekelyek: blogtársam. Ez szükséges az sms-hez, ha cékla saláta.

Még azt mondja: "Aztán nekem óvszert használni! Pirosat! "

Gumióvszer nem kell!! Szerintem egy-két-három sms-hez azért még nem kell. Annyira nem óvatoskodunk.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.10.15. 18:52:36

@xsasha: ezeket értem, de most éppen az a baj, hogy a legmasszívabb egészségkárosító hatás a levegőben már hosszabb ideje a szíjjártóverbálfing, és te ennek a szagtalanításán munkálkodsz. :D

megszűnt 2011.10.15. 18:52:57

@xsasha:

"Én nem vagyok ennyire karakán. "

Tudom. Ezért is mondtam, van arra mód, hogy tanulj tőlünk. Valahogyan el kell kezdeni, mert kifutsz az időből.

xsasha 2011.10.15. 18:53:52

@Letícia:
Nem tudom, miben majmoltam Orbánt.

Mélyebben, kedves Letícia.
A helyes fenekeddel és a hosszú lábaiddal nincs semmi gond. :-P
Csupán nagyon szelektíven fogod az információkat, és hagyod, hogy tudat alatt vezessenek az orrodnál fogva.

megszűnt 2011.10.15. 18:54:12

@Hepci:

"ha nem magad vagy, nem esemesezhetsz?"

Figyelj ide! Bármikor smsezhetek. Érted? Bármikor.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.10.15. 18:56:17

@karakán: Aszekelyek arra célzott, hogy a 2 sorosnál hosszabb hozzászólások előtt ő mindig beveszi a foga(l)m(a)zásgátlót. :D

megszűnt 2011.10.15. 18:56:44

@xsasha:

Ami a :-P és az után van, azt előtte törölnöd kellett volna, mielőtt elküldöd, mert így kerülgetni a forró kását.. nem felnőtt dolog.

Küldj neki egy sms-t!:)

megszűnt 2011.10.15. 18:58:58

@Hepci:

"Aszekelyek arra célzott, hogy .."

Ma egyáltalán nem értem, mit akar mondani @aszékelyek blogtársam, de én nem masszírozom az ura hátát, az biztos és akit említett, az övét sem. 100%. Inkább veszek egy metszőollót. Tűzpirosat.:)

xsasha 2011.10.15. 19:07:49

@Hepci:
Az a baj, hogy éppen ez a mondatod jelzi, hogy nem sikerült átadnom a gondolatot. A direkt közléseket(Szíjjártó) nem lehet összehasonlítani a felépített médiakampánnyal. (pl. médiatörvény fogadtatása)

Ráadásul jelenleg a helyzet olyan, hogy a kormánynak van egy stratégiája, egy gondolatrendszere, amiben érvényes állításokat tud megfogalmazni, és a médiában ennek ismeretében egy olyan közgondolkodás rendszert építettek fel, amiben ezek a gondolatok nem tudnak érvényesülni - a szóvivőnek pedig az a szerepe, hogy valahogy azért minél kevesebb fájdalommal másszon ki ebből a helyzetből.

És nem mellesleg évek óta nem olvastam Szíjjártótól egy mondatot sem, mert nem érdekel és nincs is rá szükségem.

megszűnt 2011.10.15. 19:08:07

@Hepci:

sms-ben jav.: tudtam=tudtommal

xsasha 2011.10.15. 19:09:15

@karakán:
Ha megszerzed a telefonszámát számomra, akkor ígérem, küldök neki egy sms-t. :-)

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.10.15. 19:11:43

@xsasha: Te tényleg azt hiszed, hogy a chipsadó egészségmegőrzési célokat szolgál? Szegény... :-)))

megszűnt 2011.10.15. 19:12:39

@Letícia:

"s majd visszatérek. Egyszer. Vagy sosem... "

ACHTUNG! Kezdődő üldözési hajlam. Nehogy függjön valakitől, visszatérsz-e. Ugyan! Ki ez a fickó? Kevés, mint mackósajtban a brummogás. Ahhoz.

Az ember szabad döntése, itt van-e vagy máshol éppen. Nem függ senkitől. Senki mástól.

megszűnt 2011.10.15. 19:14:39

@xsasha:

"Ha megszerzed a telefonszámát számomra, akkor ígérem, küldök neki egy sms-t. :-) "

Te találkoztál vele 2-szer is. Miért nem kérted el?

Amúgy: 1 db sms az egyenlő a semmivel. Azért kár. Mit írnál bele?:)

jjulie 2011.10.15. 19:16:08

@xsasha:

te igenszegénylegény, mondd csak guglid van e?

gábor a keresztneve, kertészmérnök, és meccőollóval házal

megszűnt 2011.10.15. 19:17:05

@xsasha:

Saját tapasztalat: az előbb írtam 1-et @Hepci: blogtársamnak, azt hiszem kár volt in medias res kezdenem.. elég lett volna a: Szia. Mi újság? Hogy vagy? Szép-e az estéd?

Az ember MINDENT akar 1 sms-ben.:)

6.Lenin 2011.10.15. 19:19:54

@Hepci:

Mi utal arra, hogy Kína ugyan azt szándékozik tenni máshol, mint otthon?

"És szeretnék rá emlékeztetni téged (is), a 15 évvel korábbi OV-nak elfogadhatatlan lett volna Kína fényezése,"

Minek ennyire visszamenni?
És?

Jelenleg szinte naponta változnak az események.
Hányan látták előre az "arab tavaszt" ?
Talán meg a szervezők sem, hogy ennyire rövid idő alatt mennyi minden változik.
Ki látja, mi lesz akár néhány hónap múlva a "a világ szerencsésebb" felén?

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.10.15. 19:22:36

@xsasha: számomra nem világos, hogy van a kormánynak stratégiája, inkább jókora kapkodást látni, részben a már Gyurcsótányra is jellemző - s nála annyira elítélt - dumakormányzással és erőszakossággal összekapcsolva.
Ha viszont igazad van és van valami koherens stratégia, s ennek lényege az inaktívak munkára késztetésével párosult sokoldalú favorizálása a jómódú rétegnek, ennek a második felével nem értek egyet.

xsasha 2011.10.15. 19:25:35

@vinczej:
Gondolom Orbán vagy Szíjjártó találta fel a chipsadót...

A chips adó hatására a fogyasztók vagy kevesebbet fognak fogyasztani belőlük, ami segít az egészségmegőrzésben, vagy a többletadóval hozzájárulnak az egészségügyi károsodások kezeléséhez, ami eddig az egészségesen táplálkozókat is sújtotta.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.10.15. 19:29:15

@jjulie: nem nekem kellene (küldeni), hanem Letíciának.
Magam aránylag ritkán barátkozom szexuálisan nagyíkújú, fideszfűtött fiatalemberekkel. :D

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.10.15. 19:31:14

@6.Lenin: nézd, Lenin, semmi gondom OV-val, szóval felesleges "meggyőznöd".
Nem barátom, így tőlem gyakrabban válthat meggyőződést Kína és más ügyekben, mint a sarki hajléktalan zoknit. :)

xsasha 2011.10.15. 19:33:13

@Hepci:

Tudod, mi a vicces számomra? Hogy ugyanazok magyarázzák, hogy a bankokat miért nem szabad megadóztatni, a gazdaságban betöltött szerepük miatt, mint akik a jómódú rétegek favorizálásával is kampányolnak.

Én mindenesetre úgy gondolom, hogy a kormány nem pillanatnyi hatások miatt döntött egy-egy lépés mellett, hanem egy középtávon felépítendő, önfenntartó struktúrát akar megvalósítani, amelyik mérsékli a ma is fennálló problémákat. (Alacsony gyerekszám, pótlékért szülő romák, SZJA elkerülés, egyéb adók elkerülése, kiterjedt feketegazdaság, családorientáltság lebomlása, szürkeállomány elvándorlása, kiterjedt bürokrácia, munkapiaccal nem koherens oktatási rendszer, monopol-szerű vállalatok forráskivonása, stb.)

xsasha 2011.10.15. 19:38:10

@Hepci:
Gyurcsány emlegetni felesleges volt.
Egy stratégia végrehajtása közben felmerülhetnek dombok, hegyek, amiket meg kell kerülni, mert éppen nem lehet megmászni, de ez nem hasonlítható a stratégia nélküli rohangáláshoz.

megszűnt 2011.10.15. 19:38:57

@Hepci: @jjulie:

"nem nekem kellene (küldeni), hanem Letíciának."

Reménytelen az ügy. Találkoztak minimum kétszer és akkor még a telefonszámát sem kérte el @xsasha: blogtárs.

Így állunk.

nyünyüge 2011.10.15. 19:39:10

@xsasha:
Szerinted egy szóvívő "direkt közlései" nem egy médiakampány részei? Gondolod nincs előre végiggondolva, hogy az adott témát milyen szlogennel fogják tálalni, mi lesz az a néhány mondat, amivel a megfelelő üzenetet át próbálják vinni?
És ha egy téma előbb megjelenik a sajtóban, előbb egy publicisztikában, aztán egy ablakon befújt "bizonyíték" révén, aztán éppen erről jut eszébe riportfilmet csinálni az adott párt, kormány médiájának, .... , az nem médiakampány?

megszűnt 2011.10.15. 19:40:20

@xsasha:

"de ez nem hasonlítható a stratégia nélküli rohangáláshoz. "

Úgy beszélsz, mintha Neked volna valamilyen stratégiád.

jjulie 2011.10.15. 19:42:48

@xsasha:

fideszhandabandamagyarázó létedre mire nem vetemedsz fidesznyik, nem szégyenled magad?

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.10.15. 19:43:47

@karakán: hát mit van mit tenni, ezek már nem fognak 1 tálból. Salátázni. :)

jjulie 2011.10.15. 19:46:10

@Hepci:

legfeljebb a következő blogtalira kap a szása egy fals címet....

6.Lenin 2011.10.15. 19:46:19

@Hepci:

Már az elején leírtam, nincs szándékomban győzködni. Leírtam, mit látok másként.

Kedves Nézőink, híreket mondunk!

A múlt héten OV arról beszélt a Parlamentben, hogy csak sok-sok munkával leszünk képesek kilábalni a jelenlegi válságból.

Ezen beszéd hatására ma reggel 06:10:23-kor a Parlament előtt összegyűlt több százezer honfitársunk lapátot követelve skandálta:
Vezess Viktor!

A lapátot követelők többsége eddig bodzagyűjtésből tengette sivár életét. Voltak akik több lapátot is követeltek 1x-re, annyira égtek a vágytól.
ezt a tüzet nem lehetett oltani mert minden tűzoltó nyugdíjba vonult a tegnapi nap folyamán.

xsasha 2011.10.15. 19:52:15

@nyünyüge:
Ha tudod, hogy egy párthoz kötődik a közlés vagy egy kampány, az egy tiszta dolog - lehet vele egyetérteni, meg ellenezni.
A mocskos kampányok elve, hogy nem azonosítható az információs rendszer honnan épül fel, nem regisztrálja az ember a holdudvarhatások használatát, mert ezek küszöbszint alatt maradnak az egyes esetekben.

2011.10.15. 19:56:34

@aszekelyek: "Mennyivel jobb is volt, amikor gazdasági zsenik 2006 és 2010 között egyik kiigazitást nyomták a másik csomagra, és tényleg, olyan állandó és jól kiszámítható és stabil volt minden, főleg a számaik."

Az azért tetszik, hogy OV teljesítményét Gyurcsányéhoz méred.

Tényleg, gyurcsié 0 volt. Orbáné sokkal erősebb. Már most látszik, hogy kétszer olyan erős: 00.

vinczej · http://vinczej.blogspot.com 2011.10.15. 19:58:57

"Megszüntették a nyomozást a Club Aliga privatizációja ügyében

A mintegy ötmilliárd forintos vételár reális volt, ezért a privatizációval az államot nem érte kár."

www.nepszava.hu/articles/article.php?id=481570

"A balatonvilágosi Club Aliga eladásának ügyében a Jobbik tett feljelentést még tavaly augusztusban. Az ügyben Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos is vizsgálódott."

2011.10.15. 20:05:34

@aszekelyek: Kedves Székelyek valamelyike!

Már elvtelenül véded a mundér becsületét.
Orbánék reformjait folytatta Megyó. OK. De Bajnai reformjait nem Orbán?

A csipszadó jó, mert az egészségtelen termékek ellen van.
(sic) de a sört nem kell adóztatni, ha saját főzés, 1000 ! literig, mert az egészséges????

Nekem azt írod, a sör adómentessége azért jó, mert nem az importsörökre költ a magyar, hanem itthon van bevétele az államnak .

Maaargit nooormális??? Hát ADÓMENTES!

Amit művelsz, az nem más, mint magyarázkodás.

HÁNYINGER!!!!

xsasha 2011.10.15. 20:06:37

@vinczej:
Ez a poszthoz vagy a beszélgetéshez tartozik, vagy esetleg közölni akartál vele valamit? Rájöhettél volna már magadtól, hogy ez egy primitív feladat, amit kiosztottak neked. Biztos képes vagy többre is.

6.Lenin 2011.10.15. 20:09:23

@vinczej:

"A balatonvilágosi Club Aliga eladásának ügyében a Jobbik tett feljelentést még tavaly augusztusban. Az ügyben Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos is vizsgálódott."

A vizsgálat kiderítette, a komcsik valószínűleg elfelejtettek csalni.
A kormánybiztos ebben az ügyben tette meg a feljelentést, hiszen ez nem volt jellemző az előző kurzusra.
A feljelentés tárgya:
Gondatlanságból el nem követett csalás. Ekkora hanyagságra még a legöregebb komcsi, Enyveskezű Lajos sem emlékezett.
Botrány!

2011.10.15. 20:11:20

@xsasha:" Én mindenesetre úgy gondolom, hogy a kormány nem pillanatnyi hatások miatt döntött egy-egy lépés mellett, hanem egy középtávon felépítendő, önfenntartó struktúrát akar megvalósítani, amelyik mérsékli a ma is fennálló problémákat. (Alacsony gyerekszám, pótlékért szülő romák, SZJA elkerülés, egyéb adók elkerülése, kiterjedt feketegazdaság, családorientáltság lebomlása, szürkeállomány elvándorlása, kiterjedt bürokrácia, munkapiaccal nem koherens oktatási rendszer, monopol-szerű vállalatok forráskivonása, stb.)"

Rosszul gondolod.

Nagyon. A kötelező minimálbér a feketefoglalkoztatást erősíti.
Túladóztatás lesz, jövőre adó, adó hátán. Te nem olvasol híreket?
Kiterjedt bürokrácia???? Az Orbán kormány több embert alkalmaz, mint a Bajnai.
TE NEM OLVASOL HÍREKET?
Készen jön a véleményed?

nyünyüge 2011.10.15. 20:14:30

@Könnyen elkaptuk, uram!: adómentes, de legalább a randa multinak sincs bevétele rajta. És ez is haszon ;)

xsasha 2011.10.15. 20:23:49

@Könnyen elkaptuk, uram!:

A kötelező minimálbér az átállás nehézségeivel járó egyszeri hatás.
A magyar CHF kitettség, államadósság ötvöződése az euróválsággal kényszerű adókivetéseket eredményezett, ami szintén nem változtatja meg a középtávú stratégiát, hanem a kiemelten jó hiányszint tartását célozza meg.
A bürokrácia jelentésének megismerését javaslom.

2011.10.15. 20:25:44

@nyünyüge: De az államnak se. És ez veszteség. Mert az állam TE vagy. Tehát neked kell fizetned az így kieső bevételét az államnak.

Azért ha leosztod napokra, az ország felnőtt lakossága egész évben tajrészeg lehet, adómentesen!
Szép álom! Ez a magyar jövő? Az Orbáni Út?

graycivil 2011.10.15. 20:27:02

@xsasha: Ez természetesen a poszthoz tartozik, miszerint a FYDESZ gőzölgő aggyal próbál meg valami pici isteni szikrát kicsikarni az ellenzék ellehetelenítésére. Következik Bajnai, Árok, Kónya, mindenki, aki veszélyes lehet.

Különben szerintem te játszol velünk, és a valóságban csak "magyarázkodási" tanfolyamot tartasz, melynek lényege, hogy hogyan mindent és annak totális ellenkezőjét "egy szájjal" kimagyarázni.

Üdv: vinczej :-)

sztd 2011.10.15. 20:30:28

Elnézést kérek, de az új válaszértesítő miatt sikeresen nem vettem észre a válaszokat, de remélem itt is jobb későn, mint soha.

@nyünyüge: Nem állítottam, hogy a Fideszes az dolgozik, és azt sem, hogy a nem Fideszes nem dolgozik. Azt állítom, hogy amikor a társadalom (akár Fideszes heccelésre) mindig csak egyre többet akar, akkor előbb-utóbb elfogynak a kiosztható javak.
Az is elképzelhető, hogy másokért álljon ki az ember, ebben igazad van. Az viszont nem kiállás, hogy osszunk neki is, és osszunk nekem is, mindkettőnek számolatlanul.

@Balt: Nekem az alkotmánybíróság jogainak megmetszése idején lévő tiltakozások tűntek olyannak, hogy job lett volna, ha nem metszik vissza a jogokat, és a felsőoktatási törvénynél a debreceni HÖK tiltakozás, amelyiknél azt követelték, hogy a meglátásaikat vegyék tudomásul.
A rezidensek akcióját nem tartom jónak, de azt mindenképpen fontosnak tartanám, hogy az orvosok, és a tanárok fizetését évente kb. 20 %-kal növeljék legaláb 5-6 éven keresztül (én egyik sem vagyok), azon az áron is, hogy máshonnan még többet vonnak el.

@2llkedő: "Én pedig szívesen várom a kormánytól azokat a lépéseket, amik nem ellenkeznek az ellenzéki véleményükkel!"
Ez nézőpont kérdése, de egyes esetekben határozottan örülök, hogy nem az egykori ellenzéki követeléseiket valósítják meg.

@is: A lényeg itt érintett része szerintem arról szól, hogy van egy rakás adósság, és egy kiépült juttatásokkal túlterhelt rendszer, ami a jelek szerint finanszírozhatatlan.
Emellett komoly demográfiai problémákkal nézünk szembe, ha eltekintünk az energiaproblémáktól, amik várnak ránk. (Normál esetben az Alföld elsivatagosodását látom még igazi problémának, de mostanában szünetelni látszik, bár kérdéses, hogy meddig, és mikor jönnek újra aszályok.)
Az első mondat a pénzről szólt, de el fog törpülni, ha a másik három probléma (fordított sorrendben) ránk tör. Szóval ilyen környezetben én a kormányzati hozzáállást néhol felelőtlenül lazának gondolom, és még felelőtlenebnek a lazításra vonatkozó követeléseket.
Összefoglalva, valamivel rosszabnak látom a helyzetet, mint Jaksity György: www.origo.hu/uzletinegyed/hirek/20110805-keserves-evtized-elott-all-magyarorszag-interju-jaksity-gyorggyel-a.html

@Könnyen elkaptuk, uram!:
Nem lustáztam le senkit (Szíjjártó Pétertől valóban nem volt szép, de én nem ő vagyok). A magam részéről nem is fogok. Meg tudom érteni, ha valaki nem akar dolgozni, én is szívesen lógatnám naphosszat a lábamat, tehát akár írigynek is nevezhetsz, mert ez nekem nem fog menni. :) Az is lehet, hogy az elmúlt, és az elkövetkezendő 20 évben is többet teszel bele a gazdaságba, mint én. Ügyes vagy! ;)
Ez a problémakör azonban nem erről szól, hanem arról, hogy vannak teljesíthető, és teljesíthetetlen vágyak. Ha valami nem teljesíthető, akkor lehet szomorkodni, de illik tudomásul venni.

"Mit gondoltak /akik 40 évesen elmentek nyugdíjba/? Szerintem azt, hogy kötöttek egy szerződést, ami erről szólt!"

Ez a gondolat viszont akkor korrekt önmagában, ha a szerződés teremtő erővel bírna, és maga kitermelni az igényeit. Mivel azonban ez nem így van, meg lehetett volna nézni, hogy a teljesítésére előbb-utóbb az állam nem lesz képes. Most tartunk itt, és akik már elég idősek, azok vagy szerencsésen megúszták, vagy még akkor kötötték a szerződést, amikor még volt realitása.
Szóval ez a szerződéskötősdi számomra egy szándékos szembecsukást jelent, az eredményt pedig látjuk Görögországban (és itt is).

2011.10.15. 20:32:31

@xsasha:" A bürokrácia jelentésének megismerését javaslom."

Gondolj bele: jövőre nőni fog az adónemek száma. Ez nem növeli a bürokráciát? (Kormányzat-apeh-könyvelők-vállalatok)
Ha megemeled a minimálbért, holnaptól 10-ből egyet elbocsátok, a többinek azt mondom, hogy megemelem a béreteket a minimálbérre, és elvégzitek a kieső munkát is.
Ha ez nem megy, kettőt küldök el, és feketén fogják elvégezni ugyanazt.

Létező megoldások. Tudom. Csináltam.
Másik megoldás, az állam lenyúlása: felveszek államilag támogatott dolgozót, majd a támogatás lejártával "lecserélem". Csináltam. Működik.

Ez jó???

xsasha 2011.10.15. 20:32:49

@nyünyüge:
Gazdaságunk egyik legsúlyosabb áldozata, hogy amit helyben is meg tudnánk termelni, azt is importból áll elő, mert a piacszerzés volt a célja a Nyugatnak a befogadásért cserébe. Ennek legjellegzetesebb példája a cukoripar története.

xsasha 2011.10.15. 20:34:08

@graycivil:
Értem.
Akkor ez tévedésből került a végére.
""A balatonvilágosi Club Aliga eladásának ügyében a Jobbik tett feljelentést még tavaly augusztusban."

xsasha 2011.10.15. 20:38:08

@Könnyen elkaptuk, uram!:
Természetesen minden reformot el lehet odázni arra hivatkozva, hogy az átállásnak vannak mellékhatásai. Tudjuk. 20 éve tapasztaljuk.
Jó, hogy egy válság közepén kellett ehhez hozzáfogni? Nem. Van újabb 20 évünk az egyhelyben járásra? Nincs. Nekem nincs.

2011.10.15. 20:39:44

@sztd: "Szóval ez a szerződéskötősdi számomra egy szándékos szembecsukást jelent, az eredményt pedig látjuk Görögországban (és itt is). "

A válaszod többi része elfogadva, érveid meggyőztek.

A szerződések VISSZAMENŐLEGES felrúgása megingatja a jogbiztonságot. Ez visszaeséshez vezet. Aki tudja, kimenti a pénzét az országból, mert ki tudhatja? Aki tud, menekül, mert ki tudhatja?

Én ezt tettem. Sok ismerősöm hív mostanában, nem tudnék-e...?

2011.10.15. 20:40:57

@jjulie: @Hepci: @karakán:

Mit alkudoztok ti itt az én bőrömre? Nem hiszem, hogy jó ötlet lenne. Illetve volt!:)

2011.10.15. 20:41:20

@aszekelyek: "persze , a bigámia súlyosan büntetendő. Felszámoltatnám, hogyne. :) Ehhez képest meglepően sok pasi csinálja:"

A többnejűséget???
Amire gondolsz drágám, az a többnőjűség.
Olyan meg van az ellenkező nemnél is.

megszűnt 2011.10.15. 20:41:44

@Tölgyes úr!

Mostanában merre kószál? Remélem, jól van. Szeretném, ha előjönne egy kicsit, még a sport előtt.

2011.10.15. 20:43:48

@xsasha: milyen reformra gondolsz?
A söralátét méretű adóbevallásra?
Igaz, az már majdnem megvalósult.
Sok embernek csak azt kell kitölteni:
Éves összjövedelme: 0 Ft

megszűnt 2011.10.15. 20:44:10

@Letícia:

Má' vége a comedinek?:) Nem volt szép, hogy mögötted tárgyaltunk, de @xsasha: blogtárs írna Neked 1 db sms-t.

Kíváncsi lennék, mit írna benne. Részemről csak ennyi.
Mit bírna összehozni?:)

2011.10.15. 20:45:33

@xsasha: "Ennek legjellegzetesebb példája a cukoripar története."
Tökéletesen igazad van!

xsasha 2011.10.15. 20:48:35

@Könnyen elkaptuk, uram!:
Szerintem is elég szörnyű, hogy nem másnapra csinálták meg.

2011.10.15. 20:49:59

@xsasha: Kedves Szása!
Egyedül én írtam le, hogy mit tudtam volna elképzelni a fidesz gazdaságpolitikája helyett, egy Székelyék által írt felhívásra. (azóta se válaszoltak)
Keress vissza! Nem azt írtam, hogy megy megszorítások nélkül.
De demagógia nélkül azért működne.

Ingyen pályinka, ingyen sör kell a népnek! (bocs, adómentes) Mert erre most van pénz!

2011.10.15. 20:53:49

@xsasha: Az adóbevallás bonyolultabb, mint bármikor volt!!!

Újabb adócskák lépnek be, az apeh létszáma bővül, márcsak azért is, mert végig fogják vizsgálni a frankhitelt visszafizetőket. Miből van annyi pénze, hogy egyösszegben??,
OV egyik kézzel ad, a másikkal elvesz. Tartja a markát.

NE gyere azzal, hogy Gyurcsány is...
Ne járasd le azzal a vezéred, hogy Gyurcsányhoz méred!!!

2011.10.15. 20:55:18

@xsasha:
"Szerintem is elég szörnyű, hogy nem másnapra csinálták meg. "

A ciklus fele elment. Ha eddig nem tartotta be az ígéretét, már nem fogja!

2011.10.15. 20:56:26

@karakán: de ha ennyire kíváncsi vagy, akkor Neked írjon!:) Kedves, jólnevelt fiatalember. Pontosítok, csak 1x taliztam vele, 1 blogtalira jött el, illetve a másodikról elment előbb, mint mi megérkeztünk volna!:(

xsasha 2011.10.15. 21:02:11

@Könnyen elkaptuk, uram!:
Azt hiszem, azt te tudod, hogy hol és mikor írtad - valszeg nekem némileg nehezebb lenne ezt megtalálni.

Ez a megszorítások egy rosszul használt kifejezés. Megszorítás az, amikor nem változtatunk a szerkezeten, hanem a százalékokon faragunk. Szerintem. De ez itt most mindegy.

Az adómentes pálinkafőzés egy buta szabályt törölt el, ami rontotta az adómorált, mert az egyébként tisztességes embereket is trükközésre késztette. Az SZJA csökkentésnek is egy nagyon fontos tétele ez a hatás. Mondjuk általában az állítólag liberálisok emésztik meg a legnehezebben a nem nekik szóló dolgokat... (Rólad pont nem tudom, milyen irányt képviselsz.)

2011.10.15. 21:03:10

@jjulie: nem kéne megllepni egy-két blogtársunkat OV gipszarccal? Volna mit simogatniuk, üdvözült mosollyal. Még beszél is hozzájuk!
Érted? GIPSZ ARCMÁS!

2011.10.15. 21:05:31

@xsasha:" Az adómentes pálinkafőzés egy buta szabályt törölt el, ami rontotta az adómorált, mert az egyébként tisztességes embereket is trükközésre késztette"

sZÁSA!!!! Ez nettó hülyeség! Akkor legyen adó és vámmentes az üzemanyag, meg a cigaretta, nem csempésznének az emberek, nem vennék a piacon "kabátzsebből"!

xsasha 2011.10.15. 21:07:49

@Könnyen elkaptuk, uram!:

???
Mesélj, melyik új adó vonatkozik rád?

"az apeh létszáma bővül, márcsak azért is, mert végig fogják vizsgálni a frankhitelt visszafizetőket. Miből van annyi pénze, hogy egyösszegben??,"
A hülyeséget nem érdemes reklámozni. Jól hangzik, meg a liberálidióta médiához illik is, de attól még vérciki.

"OV egyik kézzel ad, a másikkal elvesz."
Én értem, hogy a kádári, medgyessy-i osztogatás a népszerűbb. Egy rendszer átalakítása viszont olyan, hogy az egyik helyen elvesz, a másikon meg ad, mert nem az osztogatásban látja az értelmet, hanem az egészséges struktúrában.

Hagyjuk már Gyurcsányt. Az egyetlen értelmes dolga, hogy hazavágja véglegesen is az MSZP-t és a kádári elitet.

2011.10.15. 21:10:22

@xsasha: "Rólad pont nem tudom, milyen irányt képviselsz.)"

Szeretnék egy élhető Magyarországot. Nem gazdagot, csak olyat, ahol mindenki elvan, dolgozhat, és fejlődhet, biztonságban.

Ezért van, amiben fidesz, van amiben Jobbik, van, amiben maszop,.... párti vagyok.

Ugyanez fordítva is igaz.
A baloldali, jobboldali, liberális jelzők Magyarországon nem igazak, nem azt a tartalmat hordozzák, mint az eredeti jelentésük.

Csak egy példa: a szadesz összekeverte a demokráciát az anarchiával. Nem lehet mindent a piacra, a társadalomra bízni, az államnak igenis irányítani kell. Szerintem.

2011.10.15. 21:12:36

@xsasha: Mindegyik adó, hisz mindent a fogyasztó fizet meg. A piac alaptörvénye.

Már megint másokhoz viszonyítod OV-t. Önmagában se működik.

2011.10.15. 21:18:06

@xsasha:" Hagyjuk már Gyurcsányt. Az egyetlen értelmes dolga, hogy hazavágja véglegesen is az MSZP-t és a kádári elitet. "

Ez konkrétan igaz. Pozsgay elvtárs is megmondta. Ja, a tv-ben meg Csintalan elvtárs is helyeselte Pozsgay kijelentését.

Az a jó, hogy a fidesz mentes a kádári elittől!

Hisz sikerült Megyót is elzavarnotok, mert mocskos III/2-es volt!

Ja, hogy Matolcsy is? Az más!!!
(és engem kommunistázol le, Te, aki kommunisták politikájában hiszel. Merthogy: Pozsgay OV tanácsadója (nem én találtam ki) Matolcsy meg tudjuk, hogy a legkorszerűbb gazdaságpolitikát viszi. Neki ki is a tanácsadója?

Jujjj, csak nem egy nyugdíjas volt kádárista ????

xsasha 2011.10.15. 21:18:51

@Könnyen elkaptuk, uram!:
Nem hiszem el, hogy fel kellene sorolnom a házipálinka és a benzin és cigaretta közötti különbséget. Viszonylag kevesen rendelkeznek benzinkúttal, finomítóval vagy épp dohányfölddel.

xsasha 2011.10.15. 21:20:12

@Könnyen elkaptuk, uram!:
Akkor több dologban is egyetértünk.

xsasha 2011.10.15. 21:21:15

@Könnyen elkaptuk, uram!:
Nem, nem hasonlítom máshoz Orbánt. Még véletlenül sem. A társadalomról beszéltem.

2011.10.15. 21:27:19

@xsasha: Szása! Például a bankok mefin.... gatását helyeseltem, csak én előbb kivásároltam volna a frankhiteleket egy állami vagyonkezelőbe (vagy OTP).
UTÁNA.
Könnyűszerkezetes lakótelep HÜLYESÉG! Többe kerül, mintha kifizetné az adósságot az állam!
Csak arra jó, hogy a KÉSZ könnyűszerkezetes házépítő szövetséget (fidesz közeli) megrendeléshez juttassuk.

Az, hogy a fidesz alatt minden tisztességesen működik, csak Gyurcsányék loptak, meg hagyjuk már! Nekem is volt beruházási támogatásom, 2001-ben!
Nem hallomáson alapul az információm, mint Székelyéknek.

xsasha 2011.10.15. 21:28:16

@Könnyen elkaptuk, uram!:
Nem komcsiztalak téged.
A kádári elit nem a kirakatemberekről szólt, szól.
Mint egyéni politikus, talán Lendvai Ildikó és Magyar Bálint volt az, akik nálam kihúzták a gyufát, és Magyar Bálintot saját kezűleg is kiheréltem volna, ha lett volna ilyen opció. Az egyének önmagukban nem jelentenek semmit, egy két kivételtől eltekintve.

2011.10.15. 21:31:20

@xsasha: Nem figyeltél! Cigit, benzint csempésznek! Nem volna bűnözés, (úgymint csempészet, orgazdaság) ezekből, ha nem volna adó, meg vám rajta!

Egyébként nekem sincs gyümölcsösöm!
Egy körtefáról meg nem jön le annyi, hogy lekvárra meg pálinkára is fusssa!

Apropó: mi van a sörrel?
Mennyi az átlag magyar komlóföldje? Sőrárpa mennyi terem neked?
Látod, már megint csak azt veszed figyelembe, ami a te érvelésed támasztja alá.

megszűnt 2011.10.15. 21:32:50

@Letícia:

"de ha ennyire kíváncsi vagy, akkor Neked írjon!:) "

Énhozzám túl okos a @xsasha: blogtárs.

megszűnt 2011.10.15. 21:35:51

@xsasha:

"Kedves, jólnevelt fiatalember."

Ezt se rólam mondták. Te mikor beszélesz ilyen szépen a Letíciáról vagy ővele. Hát. Mit tudnál Te írni abba az 1 db sms-be, az számomra örök rejtély marad, hacsak meg nem változol. Érted. Legyél jobb ember! Úriember.

xsasha 2011.10.15. 21:37:16

@Könnyen elkaptuk, uram!:
Ezzel különösebben nem vitatkoznék.
Elég sokszor elmondtam már, hogy hatalmi háborúról van szó a kádári elit és a Fidesz által lassan összerántott elit között.
Én fontosnak tartom a rendszerváltást a gazdaság területén is, mert a kádáriak stratégiája éppen erre épült, hogy a politikában egy időre hátrébb vonulnak, majd a gazdasági, szervezeti és médiapotenciállal szépen visszarendezik a hatalmukat.

2011.10.15. 21:38:05

@xsasha: "az apeh létszáma bővül, márcsak azért is, mert végig fogják vizsgálni a frankhitelt visszafizetőket. Miből van annyi pénze, hogy egyösszegben??,"
A hülyeséget nem érdemes reklámozni. Jól hangzik, meg a liberálidióta médiához illik is, de attól még vérciki."

Miért hülyeség?

Ha kifizeted, miből? Kölcsönből? Semmi gond!
Család dobja össze? Megfizeted az ajándékozási illetéket, és jól van!
Eladod az autódat? Minden OK!
Örököltél? Jövedelmedből? Igazolható! Leadóztál, tiszta sor!

2011.10.15. 21:41:10

@xsasha: Nem. Szerintem a kádárista elit az átmentésre játszott, oldaltól függetlenül.
Lásd Csurka. Ha osztott volna neki lapot az Mszp, a rendszerváltást ott éli meg.

De Viktor is!

2011.10.15. 21:45:24

@xsasha: Lendvai és Magyar nem a kádári elit tagja volt!

Keress rá Pozsgayra! A gugli a barátod!

Hapcedli · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.10.15. 21:46:16

@karakán: ez ("túl okos") olyan érv, mint egy nőről azt mondani, túl nagy a melle... :)

xsasha 2011.10.15. 21:46:32

@Könnyen elkaptuk, uram!:
Mennyibe kerülne az államnak, ha megpróbálná olyan szintre csökkenteni a cigi és benzin adóját, hogy mondjuk Ukrajnából csökkenjen az egyébként nem jelentős (schengeni határ) miatti csempészés? És mit veszített az állam a pálinkafőzés legalizálásával?

Meglepően sokan főznek sört pl. Baranya megyében... De valszeg azért jött szóba a sörfőzés, mert a szocik az igazságosság nevében erről replikáltak.

Azért ugye észreveszed, hogy nem a sörnek az adóját csökkentette a kormány, hanem a házi termelés (termelés) jövedéki adóját.

megszűnt 2011.10.15. 21:46:55

@Hepci:

"hát mit van mit tenni, ezek már nem fognak 1 tálból. Salátázni. :) "

Nézd, Hepci, minket ez valójában nem érdekel, mert attól mi még salátázhatunk.
A dolgok lényege nem abban áll, amit mások nem tehetnek meg, hanem abból, amit mi megtehetünk.:)

2011.10.15. 21:48:22

@aszekelyek:" De a főping nénit nem lehet szidni. :"

Honnan tudod? Ott élsz?

Bárkit szidhatsz, a megfelelő fórumokon.
De a szomszéd pakisztánira se mondd, hogy paki, mert feljelent, és kijön a rendőr!

2011.10.15. 21:49:55

@xsasha: számold ki! 25 MILLIÁRDOT?

megszűnt 2011.10.15. 21:50:28

@Hapcedli:

"ez ("túl okos") olyan érv, mint egy nőről azt mondani, túl nagy a melle... :) "

Kettőnk között maradjon: hogyan mondhatnám, hogy nekem nem jön be a modora és ezen változtatni nem lehet! Túl okos, ez egy elfogadható érv. Gyakran alkalmazom a férfiaknál.:)

xsasha 2011.10.15. 21:53:22

@Könnyen elkaptuk, uram!:
Szerintem érdemes még finomítanod ezt a kádári elit definíciódat...

xsasha 2011.10.15. 21:54:35

@Könnyen elkaptuk, uram!:
Tegyél hozzá még egy nullát, és akkor már közel vagyunk...
De szerintem érted, hogy miről beszélek.

megszűnt 2011.10.15. 21:54:38

@Hapcedli:

A másik, amit Török Gábor is megfogalmazott:

Vannak bizonyos határok és Ne tovább!

Ezt nem kettőnkre fogalmazta.:)

2011.10.15. 21:57:59

@xsasha: "A szabad pálinkafőzés bevezetése után – tekintettel arra, hogy a bérfőzésben előállított pálinka esetében háztartásonként legfeljebb évi 50 literig nem kell jövedéki adót fizetni – a 2009. év azonos időszakához képest hozzávetőleg négy százalékára esett a bérfőzésből származó adóbevétel – mondta a lapnak Suller Attila, a NAV vám és jövedéki szóvivője. Az idei bevételi előirányzatokról egyelőre nincs pontosabb adat, mivel a nemzetgazdasági tárcánál még csak most folyik a bevételi tervek egyeztetése. A NAV adatai szerint tavaly mindössze 2,8 milliárd forint volt az ebből származó bevétel, amelynek túlnyomó része még az első félévben, a magánfőzés szeptemberi bevezetése előtt folyt be a költségvetésbe. (A vámhivatal honlapján elérhető jövedéki hírlevél tanúsága szerint az első háromnegyed évben bérfőzési szeszadó címen 2,7 milliárd forintot fizettek meg a szeszfőzdéken keresztül.) A korábbi években átlagosan nyolcmilliárd forint bevétele származott a költségvetésnek a lakossági pálinkafőzésből, 2010-ben azonban a házi főzés legalizálásával jókora összegtől esett el az állam."

Mért engem dolgoztatsz? Le van tiltva a net-ed?

2011.10.15. 21:59:42

@xsasha: "Szerintem érdemes még finomítanod ezt a kádári elit definíciódat... "

A tiédet?
Mitől kádárista elit, ha nem volt a Kádár alatt vezető beosztásban? mint mondjuk Pozsgai? Vagy Pintér?

xsasha 2011.10.15. 22:00:35

@Könnyen elkaptuk, uram!:
Pont arról beszéltem, hogy nem személyekkel, hanem a kádári hatalmi elittel és a kiépített rendszerével van problémám. Személyekben pedig a fentiek zavarnak. Nem mondtam, hogy tagjai bárminek is.

Azért hülyeség, mert egy liberálpopulista baromság, azért. :-) Nincs oka a Fidesznek a törlesztők megszívatására. Az ilyen blöffök miatt hiányzik Kuncze maci a politikából...

xsasha 2011.10.15. 22:03:28

@Könnyen elkaptuk, uram!:
Nem értelek. Most mit akarsz mondani? Hogy ez összemérhető a dohány és benzin jövedéki adóival vagy hogy mégis csak létezik lakossági benzin és cigitermelés?

megszűnt 2011.10.15. 22:04:03

@xsasha:

"Azért hülyeség, mert egy liberálpopulista baromság, azért. :-)"

Ne tovább! Vannak bizonyos határok.

xsasha 2011.10.15. 22:05:10

@Könnyen elkaptuk, uram!:
Ok, legközelebb beszélgessünk erről. Ennek már van értelme.
További jókat.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.10.15. 22:45:26

@karakán: ez nőnél is működik, vagy inkább azt célszerű mondani, hogy túl sok táskát vesz egységnyi idő alatt?

2011.10.15. 22:50:17

@xsasha: "Azért hülyeség, mert egy liberálpopulista baromság, azért. :-) Nincs oka a Fidesznek a törlesztők megszívatására. Az ilyen blöffök miatt hiányzik Kuncze maci a politikából..."

Már megint ezzel az agymosott sztereotípiával jössz. Liberálpopulista. Az adók és illetékek megfizetése nEm a fidesz "népszivatása", hanem jogszerű adó! Vagy nem?

2011.10.15. 22:55:16

@xsasha: "Pont arról beszéltem, hogy nem személyekkel, hanem a kádári hatalmi elittel és a kiépített rendszerével van problémám. Személyekben pedig a fentiek zavarnak. Nem mondtam, hogy tagjai bárminek is. "
Nem, nem erről beszéltél. Lehet, hogy másra gondoltál, de rosszul fogalmaztad meg.

A hatalmi elit, mint olyan nem mentette át magát a Kádár korszakból.
Sokam nyugdíjba mentek, könyvet írtak, visszavonultak, megjelentek más politikai "elit"-ben. Átmentették magukat.
A maszop se az mszmp politikai elitjének átmentődése.

Tehát egy populista, fideszes szlogent nyomatsz.
Vannak az igaz emberek, a fidesz hívei, meg van az ellenség!

2011.10.15. 23:02:32

@xsasha: Nem, Azt akarom mondani, hogy hazug a magyarázat az adómentes pálinka, sörfőzés, és a chips adó vonatkozásában.

Logikátlan, demagóg, össze-vissza kapkodó, populista intézkedések.
Kevés a befolyó összeg, kivetjük a chips adót. De lemondunk a sör adójának egy részéről. Maaargit nooormális?

Értem én, ha naponta megiszol 3 liter sört, meg 2 deci páleszt, már elviselhetőbb lesz a jövő évi bukta, és mivel a lekvárfőzést is ócsósították, lekváros-bukta lesz.

De a nép majd úgy emlékszik rá 2014-ben, hogy a legszebb év volt!

Házibuli, magyar módra, igyál, kedvesem!
A szerelem gyönyörű részegen!

2011.10.15. 23:12:15

@xsasha: "Nem, nem hasonlítom máshoz Orbánt. Még véletlenül sem. A társadalomról beszéltem."

Nem, nem a társadalomról beszéltél. Annak nincs politikája, gazdaságpolitikája. A társadalom irányítói rendelkeznek ilyennel.

2011.10.15. 23:34:12

@xsasha: "Orbán Viktor óriási kihívás előtt áll. Úgy kell alakítani Bokros Lajost, hogy közben mindenki azt higgye, Orbán Viktort látja."

=nessuno= 2011.10.16. 00:39:52

@Letícia: szóval egy szenvedő kollégához van szerencsém.:) Én a hajamat tépem ettől a törvénygyártástól...szerettem az Alkotmányt, az jogszabály volt, nem baromság. Fölesküdtek rá, aztán elárulták. Kikiáltották bűnbaknak, minden rossz okozójának:(

aszekelyek 2011.10.16. 09:14:53

@karakán: Kamilla pirosban, elég jó óvszernek. Lehet, hogy még céklasaláta receptet is enged neked írni.

aszekelyek 2011.10.16. 09:21:54

@Könnyen elkaptuk, uram!: Lányom élt , tanult dolgozott ott sokáig. HAzahozta a tudását. El is tudta adni. Tudom a pakit is. Nem csak az lehet tájékozott, aki ott él, angoloknál vagy németeknél. Újabban norvégoknál él egy volt osztálytársnőm, szóval onnan is van info. Skype-ról hallottál már? Az információ leginkább áramlási csatornájáról? Személyek között zajlik. Fácsén is, ahogy mondják errefelé a népek. Olaszul.

aszekelyek 2011.10.16. 09:32:55

@vinczej: Nem lehet szegény. Ők nem hiszik ezt. Nekik be van dumálva, hogy a zorbánpatás a főgonosz és azt is el akarja tőlök venni. Az " ízélménxt". Így nevezi a kis kerek fejű úr, a snackgyártó cég itteni megmondóemberel. Légyszives az ízélményt használni, ő mondta, hogy ők azt árulnak és azé nem lehet kivenni a vízbű azoxigént, mert akkor pocsékba megy az egész, oda az ízélmény. Sztem nem is a só náluk az, ami adja az élményt, hanem az ízfokozók. u.m. natrium glutamát és hasonlók. Nekem pld nagyon sós az élményük. A gumát kell rá meginni. A só megköti a vizet, pangani fog, dagad az ember lába-keze, nem kap levegőt rosszabb esetben, és cipeli a sok túlsúlyt, ami viszi a vérnyomását is fül, meg rongálja az izületeket, érrendszert. Mivel ilyen állapotban nem lehet mozogni sem, amennyit kéne. A sóbevitel dtasztikus csökkentése viszont jótékonyan befolyásolja ezt. Köztudomású, hogy az orvosok sokaknak már régen sószegény, vagy teljesen sótlan diétát javasolnak. Ami káros , mennyiséget fogysztva még inkább, azt terhelik meg azzal, amit chipsadónak hívnak. Valami egészségesebb, zöldfűszeres, ám kevés tengeri sóval és ízfokozó nélküli étel már nem is jó,. Sztem valami van benne, ami a rászokást is tolja. Jól elbeszélt a kerekfejű bácsi a lényeg mellett atv-ben, ügyesen. Akiknek nincsenek kellő élelmiszeripari és táplálkozástudományi ismeretei és józan esze, hogy felismerje, nekik érdekük a sok sóval gyártott cucc, az persze megeszi. Mint az ízélményt, amit árusítanak. Aztán nem tudja, mire olyan szonjas és miért dagad a keze lába.

aszekelyek 2011.10.16. 09:35:43

@xsasha: Írjuk neki azt is meg, hogy ez tömeges jelenség, nem ő egyedül hagyja. Meg azt is, mi a móccer:) Pragmatikusan implikáltak, tudatlüszöb alatti reklám engedélyezése Orbán kormány után rögvest, ilyesmik. :) semmi baja nem lesz tőle. Jogász a tudatküszöb alatti reklámról el is lehetne vele társalogni:)

aszekelyek 2011.10.16. 09:47:00

@karakán: Tessék, egyszer nem vagyok harvias és már nem értenek:) Oltogattalak kedves:) viccelkedtem. - Mondta ezt így a lányom kétéves kora körül. Sokkal az előtt, hogy elérhette volna azt a kort, amikor valóban van már, kifejlődik a humorérzéke a gyerekeknek, , ő aki egy extrovertált alkat, vicceket mesélt, amiknek persze nem volt poénjuk, de ő azt is gyártott a végére, amiből azért kiderült, hogy mi volt a szándéka. Elmondta amit kitalált, ezek szituációk és dialógusok voltak, ahogy a viccben kell. Ezután pedig várta, hogy nevessünk. Kicsit nehezen esett le a család többi tagjainak, mit akar a gyerek de utána azért megdicsértük, én. Nem árt, ha az ember észreveszi művész lelkű gyereke született.:D Nagyon érzékeny is. Az is kiderült addigra. De már kinövesztette a tüskéit. Még elmagyaráztam neki, hogy még csiszolgassa és ne hagyjon fel vele mert nagyon jól csinálja. és azt, hogy vicc a legeslegnehezebb dolog, már jót csinálni. Ahhoz nagyon nagy intelligencia is kell, az ővé meg ugye még nagyon nagyra fog nőni. A kezével és a lábával együtt. Ez volt a viccelkedés nálunk. Megnőtt és szoktam mosolyogni, amikor megereszt egy félmondatost. Olyan, mintha én mondtam volna csak jobb. :)

aszekelyek 2011.10.16. 09:59:05

@Könnyen elkaptuk, uram!: Kedves, azt kell mondanom, csitt. HA nincs belső növekedés és elszalad az import, úgy , hogy nem csökken pld, az exporthoz képest, ami láthatóan nőni nem tud, az biztos de csökkenése valószínű, az a mérleget, export-import befolyásolja és az baj lenne. Tudod, annak is egyensúlyban kell lennie. Kicsit tájékozódjál, azt ajánlom. Hogy is van ez az export-import dolog. Rengeteg dologra kell odafigyelnie minden kormánynak. Nem csak ennek de a kilátások, az eu helyzete miatt ilyen lépésekre is sarkall. Ennek két haszna is van tehát. Benn marad a pénz, amit sörre költ a fószer. Az importé nem. Az a pénzforgásban részt vesz , itthon. Vélhetően áfa köteles dologra lesz költve. Így lesz belőle még bevétel is. Bármikor szívesen elmagyarázom neked, mit miért tartok jónak. Fordulj csak hozzám nyugodtan. Amennyiben nem áfakötelesre költi de adókörön kyvül költi el, mondjuk a piacon, ahol ugye nem biztos egészen akkor is enyhítette a nagyon kis jövedelműek pénzhez való jutásának gátoltságát. Magyarul enyhíti a szegénységet. Azon kívül a közérzetét annak, akinek lehet valamit csinálnia, magáért. Ha krumplira, tüzifára, lekvárra cseréli, akkor is , mindenképp jó ez. Vélelmezem, hogy H. ZSuzsa, főtanácsadó ötlete.

aszekelyek 2011.10.16. 10:01:01

@karakán: Azt akartam finoman értésedre adni, hogy fallikus szimbólum a tűzpiros metszőolló.

aszekelyek 2011.10.16. 10:08:24

@xsasha: Nálunk épp a második gyerek szülése van terítéken, fiaméknál. Ahhoz is kell majd az egész család. Úgy, hogy mindenki dolgozik, közben. Annyira vannak a fiatalok ellehetetlenítve, hogy ez így megy ott, ahol komolyan veszik a családot, az életet, a gyereket, a jövőt. Sztem hamarosan összeköltözünk. Mert csak integráltan lehet ezt majd győzni. Nagycsalád, ugye.....

aszekelyek 2011.10.16. 10:14:17

@6.Lenin: No de kérem, megváltoztathatatlan dolgok vagynak! Vagy nem? Eltelt idő mindig változtat mindenen. A prédikátor könyve, "Minden csak idő és körülmények kérdése. " Javaslom forgatni:) Mellesleg , ha Orbán nem barátkozna velük, akkor meg az lenne a baj. Meramerkel de. :) Mi meg az Eu tagja vagyunk és németekhez vagyunk igazítva. Pénzügyileg is.

jjulie 2011.10.16. 10:16:56

@aszekelyek:

az egésznapos blogolás munka ugyan, de pénzkereset is?

aszekelyek 2011.10.16. 10:25:51

@Könnyen elkaptuk, uram!: Nem arra gondoltam. Sokan többnejűek. Néha kiderül.
@Hapcedli: NA azért van olyan is. Sok plasztikai sebész él abból.

@=nessuno=: Pedig milyen tökéletes is volt. némelyeknek. Nulla szankció egy sor súlyos dologra. Felelősség elkerülésének lehetősége. Meg a be nem tartása is elment szódával, mivel akik nem tartották be, nem nagyon propagálták magát a tartalmát a széles tömegeknek. Azért csípi a szemeket, hogy ki van téve , bárki olvashatja. Meg az, hogy van rá igény. Milyen klassz is volt, amíg a belterjessége még megvolt az alkotmány ismerésének egyáltalán. Akik nem ismerték, azokat meg az nem mentett fel semmi alól. Ügyes. Csak lejárt ennek az ideje. A világegyetem örökkévaló, ha igaz, a 89-es alkotmány nem. Ahogy egyik sem volt soha az. Meg egy sor hatalmi dolog. Amit siratsz.

2011.10.16. 10:40:13

@=nessuno=: áhá, szintén zenész?:) No,akkor mi tudjuk, mi miért és hogyan fáj. Aki rendesen megtanulta a szakmát, az most kapaszkodók nélkül marad, aminek óriási a veszélye, s nem a szakmabelinek, hanem a társadalomnak. Illúzió azt hitetni és hinni, azt is, hogy más lesz a "törvény", attól az emberek magatartása nem fog változni...A "zsinórmérték" levitele és felhígítása nem a társadalom érdekét képviseli. Nagy káosz lesz, illetve már jelentkezik is.

@aszekelyek: amihez nem értesz, abban nem kellene okoskodni. A jogi egyetem nem büfészak.

aszekelyek 2011.10.16. 10:43:44

@jjulie: Várjál vén fütty, megnézem a sültet... jövök@Könnyen elkaptuk, uram!: Ennek, amit Orbán győz, még csak neki sem fogott volna, sem ferink, sem megyónk, sem bajnai, sztár. VAlami más misnőség az, amit Orbán tesz. Ha nem is tökéletesen. Olyan ember ugyanis nincs. Egyébként sokkal jobbnak találom, ha összehasonlítom és így alkot valaki véleményt két dologról egy műfajban. Összehasonlítja.

2011.10.16. 10:45:16

@Letícia: jaj, szóval meg fog változni....azaz az Alaptörvény a maga zagyvaságával nem fogja az embereket megváltoztatni. Sőt. Amennyi szakma ellenes kifejezés van benne, csodás kibúvókat takar és ad. Majd amikor az alapján a "kicsinálásra" egykét precedens lesz, az arra hivatkozóknak nem lesz tartalom mögötte, az őt allelujázók visítani fognak, mint egy malac.

2llkedő 2011.10.16. 10:45:37

@Letícia:
"A jogi egyetem nem büfészak."

Ahogy a kedves törvényhozóinkat elnézem, bizony, hogy büfiszak.

aszekelyek 2011.10.16. 10:46:02

@Hepci: @Letícia: A médiajog vizsgám elég jó? Mert van. Államvizsga. Ja , bocs nem értek hozzá...biztosan.... persze, én kérek elnézést, mert ilyen nagyképű vagy.

aszekelyek 2011.10.16. 10:52:43

@Letícia: ezt csak azért, hogy kissé lejjebb szállj... Jogászokról van egy véleményem, nekem is. Ők sem egyformák, mint a szegények, meg a média megrendelői,.. meg a reklámszerződések, MTV 1, BKV, járműreklámjai, ja és képzeld, ha valaki sokat nézi a Hír-vt, rengeteg dologban tájékozott lesz. Jog, hatalmi ágak, ügyészség, bíróság... :) A mutyik, a sunyiságok. Bánátitól kiütést kapok pld. Nem egyformák ezek a jogot végzettek. Ott van a mi krisztinkénk, is, a nagy emberi jogi harcos... GAzdaság jogászok, jujuj... Nem két tojás az a két jogász, bármelyik kettőt is nézed. No, akkor kiosztod az eszed nekem pld. Tudatküszöb alatti reklámmal befolyásolás tárgyában?

aszekelyek 2011.10.16. 10:57:00

@xsasha: Szted tudják, miért is van olyan kevés gyerek a németeknél és esküvő? Mert ha egyszer házasságot kötött egy balga nő egy alkesz , munkakerülővel, akkor, ha elunja és kiteszi, ő fizet az alkesznek. Alig akartam elhinni a barátnőmnek. De így van. Jogász lánya megerősítette. Barátnőmnek vannak ilyen ismerősei. Észak rajna westfália tartomány.

aszekelyek 2011.10.16. 11:00:00

@Hepci: Az is az ország jövőjét determinálja, igazad van. a sarki hajléktalan zokniváltása. Hogyne.

2011.10.16. 11:01:20

@aszekelyek:" Hogy is van ez az export-import dolog. Rengeteg dologra kell odafigyelnie minden kormánynak. Nem csak ennek de a kilátások, az eu helyzete miatt ilyen lépésekre is sarkall. Ennek két haszna is van tehát. Benn marad a pénz, amit sörre költ a fószer. Az importé nem. Az a pénzforgásban részt vesz , itthon."

Ha így gondolod, akkor talán neked kellene olvasgatnod szakirodalmat,
Mondjuk Gazdaságtan a középiskolák 1. osztályosai számára.

Szánalmas, és gyomorforgató, ahogy mindent megmagyarázol.
Elvtelenül, mint Sz. P.

A szerinted megmaradt pénzből persze majd az alkoholista 5 korsó per nap álompolgártársad tudatosan magyar terméket vásárol, nem importot, ugye?

Ne írj, befejeztem, belementél olyan témába, ami nekem szakmám, te meg veszed a bátorságot, hogy kioktass, mert fideszdroid vagy.

Mintha elmagyaráznád a csillagásznak, hogy a nap OV körül forog, mert ez jól látszik!

Ismered azt az autómárkát, hogy Koenigssegg?
Imádnád!

aszekelyek 2011.10.16. 11:02:11

@jjulie: erről kérdezd meg a pénztárcádat:D , bankszámládat. :) Kockázatok és mellékhatások tekintetében, orvosodat, díleredet. :D

2011.10.16. 11:06:24

@aszekelyek:" Szted tudják, miért is van olyan kevés gyerek a németeknél és esküvő? Mert ha egyszer házasságot kötött egy balga nő egy alkesz , munkakerülővel, akkor, ha elunja és kiteszi, ő fizet az alkesznek. "

Ennyire bután levonni egy következtetést egy jelenségből?!
Nekem van egy német (magyar születésű) rendőr barátom, elváltak, csak mellékállással tud annyit keresni, hogy kifizetve a bíróság által megítélt tartást a volt asszonynak, maradjon neki megélhetésre.
Ebből szerinted le lehet vonni a következtetést, hogy az elvált német rendőrök mellékállásban kamionoznak????

Jéééézus!
Tényleg alacsony a kerítés!

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.10.16. 11:07:23

@aszekelyek: tudjuk, s médiajogon belül a fideszhírmagyarázatból írtad a diplomamunkád. :)

aszekelyek 2011.10.16. 11:11:14

@Könnyen elkaptuk, uram!: Fogyasztói szokások egyetlen ismerője, aztán szerinted az 5 korsó per nap, olcsóbbat vesz-e? HA teheti? Aki főzi, annak bevétele lesz. Melyiket tudod cáfolni? Volt évekig egy sörözőm. NAgyon árérzékeny a közönség. Nagyon válogatós is. Olyan alkesz kevés van, aki ragaszkodik a márkához, inkább a sör típusához ragaszkodnak. borsodi, az élet habos oldala. Tudod. Nem a Heineken fogyasztók tábora éppen. A termék pozícionálása és ára fog dönteni. Vidéken a személyes kapcsolatok is. Sztem vannak szakemberek még rajtad kívül is. Akik a szociológiai, jövedelmi, fogyasztó szokások és más meghatározó tényezők figyelembe vételével hozták ezt a döntést. :) Nem jelenteném ki magamról, hogy mindenkinél jobban tudok mindent de érteni értem a szándékokat az intézkedés mögött. Persze én akarom is megérteni, hogyan is gondolkodtak. Az elengedhetetlen a megértéséhez. A modorodat is csiszolgasd kedves.

2llkedő 2011.10.16. 11:14:26

@aszekelyek:

"de érteni értem a szándékokat az intézkedés mögött."

Ha tüske megy az ujjadba, akkor le kell vágni a csuklódat. Érted a szándékot?

aszekelyek 2011.10.16. 11:14:43

@karakán: Hát ez. Felszínesen, messzirúl nézve ennyit lát. Az ő stratégiája ez. Lehetőleg nem elismerni, hogy ha nem is értem, , nem tagadom, van stratégiájuk. Meg sok helyen mantrázzák is ezt, hogy belemenjen a fejébe és attól kezdve máár azt hiszi, ez a saját gondolata jól átgondolt, alaposan kialakított véleménye. A számára hozzáértő ezt mondta, tehát elhiszi. Xasha és én tanultuk, ezt hogyan alakítják ki, akik ezt teszik. Média által. Meg persze a suttogóban. Legalább olyan fontos médium.

aszekelyek 2011.10.16. 11:15:45

@2llkedő: értem. Sörimportőr vagy. Abban érdekelt. Mert ez az intézkedés csak nekik okoz érdeksérelmet.

2llkedő 2011.10.16. 11:16:41

@aszekelyek:

"""""A kormány benyújtotta a parlamenthez a jövő évi adócsomagot.
.....
Az adócsomagban nincs benne az, hogy a kormány pontosan hogyan kompenzálja az alacsony keresetűeket az adójóváírás eltörlésével és a félszuperbruttó adóalap megszüntetésével előálló helyzetből fakadó nettóbér-veszteség miatt. Azt később egy kormányrendelet fogja meghatározni.""""

Trükkök százai...

2011.10.16. 11:17:44

@2llkedő: igen, van aki 2-sekkel kibekkelte, mint látjuk, és tanúja voltam, hogy egyetemi professzorok osztották ki a mostani KIM embereit. De aki tanult, és jól tanult, az magas szinten érti és műveli. Szakmán belüli elrettentő példa pl. Balsai és a hozzáhasonló hangos jogászok, azt hiszik, mert jogi diplomájuk van, értenek is hozzá. Sajnos, a szakma nem egy "köpeny", felveszem és akkor már jogász is vagyok! Sokan gondolják úgy, hogy dr-rel visszaélhetnek. Sokat kell tanulni a diploma megszerzés után is, sőt, a munkánk egész idő alatt.

@aszekelyek: te normális vagy????? A médiajog államvizsga = jogi egyetem 5 évével? És ezek után, Te komolyan leoltasz arról, hogy én vagyok a nagyképű? Nem is veszlek komolyan, hablatymanci.

2llkedő 2011.10.16. 11:18:03

@aszekelyek:
Látod, nem olvasol rendesen. Már leírtam, hogy tervező vagyok, viszont a konyhaablakban nem tudok komlót termeszteni, hogy tudjak sert főzni.

2llkedő 2011.10.16. 11:19:24

@Letícia: Balsai nem válóperes ügyvéd volt?

2llkedő 2011.10.16. 11:23:29

@Letícia:

"igen, van aki 2-sekkel kibekkelte,"

Aki tudja, csinálja, aki nem tudja tanítja. Akkor van baj, ha aki nem tudja, az csinálni akarja, mert azt hiszi, hogy tudja.

2011.10.16. 11:25:08

@2llkedő: nem tudom, csak azt, hogy kutyaütő híre volt. S az az arrogancia, ahogy bezsarolta magát az Alkotmánybíróságba a 2006-os fantazmagóriájával, a gátlástalanság csimborasszója. Ő igazán a jogászok szégyene. A fia meg évfolyamtársam volt, és inkább nem mondok semmit, mert jót nem tudok...

2011.10.16. 11:28:56

@2llkedő: nagyon jól írtad, nálad a pont! Hm de szép, ismétlem, hátha többen elolvassák:

"Aki tudja, csinálja, aki nem tudja tanítja. Akkor van baj, ha aki nem tudja, az csinálni akarja, mert azt hiszi, hogy tudja."

A dolgok nem tudása sajnos csak az ostobának nem probléma! Lsd. itt is a blogon...:D A bölcs az hallgat és szerény.

aszekelyek 2011.10.16. 11:41:39

@nyünyüge: A kormányszóvivő aktuális vádakat igyekszik hárítani. Bár az is jól kiszámítható előre, mivel egy viszonylag homogén tömeg viselkedése és mozgása. :) Része lehet persze a nagy kampánynak de nem azonos vele. Hogy is mondta kis bogyófejű ááájuldozós, nemjuteszembe a neve. Az ártatlanság védelme. Mint aktualitás:) Kormányszóvivői feladatkör, mint kommunikációs stratégia:)

2llkedő 2011.10.16. 11:49:55

@Letícia: Azt kifelejtettem, hogy ha tudja, és csinálja, és utána tanítja, az viszont nagyon jó!

aszekelyek 2011.10.16. 11:51:57

@Letícia: No akkor nem te vagy a bülcs. Szerénységed re nem jellemző. Milyen blog az, ahol mindenki bölcsen hallgat? Az nem működik:) Megtennétek ezt Gáborral? @2llkedő: próbáltad már:DDDD ? Snidlinget jobban ajánlom. Nyilván a termőfölddel rendelkezőkről szól ez. Nem a tervezőről. Tervezhetsz venni termőföldet és komlót termeszteni is. Lehetsz persze simán házisör fogyasztó. Amit akarsz. Te döntesz. Aki tanítja és csinálni akarja, az szedte el az ötleteimet. puszira. :) Bizonyos embereknél ez természetes. Másét sajátként eladni. Jobban jártam, mint Rubik Ernő, azért. :) nem csak a nagy cégek lopják egymás szellemi termékeit. Konkrétan a többször feltett kérdésről, a tudatküszöb alatti befolyásolásról nem megy semmi? Ilyenkor szoktak ezekkel a nagyképű dumákkal jönni, meg a személyeskedéssel. Lehet, hogy ezt az 5 év alatt sem tanították neked? Érdekes. :) MA pá, én se veszlek komolyan. Témáról nem írtál egy betűt sem. A fényezésből meg elég. Megyek családozni.

aszekelyek 2011.10.16. 11:56:13

@nyünyüge: Még egy hozzáértő @2llkedő: közgazdász. Ezek prejudikációk. Mellesleg azokról nektek nem is kell tudnotok, id.feri , erről meg mindenki tud, még itt is. Előre. :D Előre van róla ítélete is. na mentem.

aszekelyek 2011.10.16. 11:59:58

@Könnyen elkaptuk, uram!: Oroszoknál nem jött be az alkoholmegvonás. Okos a más kárán tanul. Jobb lenne ha elvonási tünetekkel boldogítaná a közt, aki kell, hogy igyon, mert függő? Ettől senki nem fog rászokni, se leszokni attól, hogy ez nincs. @2llkedő: kivéve ha Makovecznek hívják.

aszekelyek 2011.10.16. 12:03:14

@graycivil: A szociik nyolc évig ezt tanították:) Még az orosz is ránk ragadt kicsit, nyolc év alatt de gyorsan felejtettük. Mint te azt a nyolc évet. :D Amikor ezek a kiválóságok ugye, senkire sem voltak veszélyesek....... ez pld az egyik fő probléma velük.

aszekelyek 2011.10.16. 12:06:46

@Könnyen elkaptuk, uram!: Az melyik tartomány? Biztosan nem ugyanaz. Olyat nem írtam, hogy a rendőröd ez meg az. Azt írtam, alig akartam elhinni, hogy ott ilyen ítéleteket képesek hozni és mégis igaz.

aszekelyek 2011.10.16. 12:08:19

@Letícia: Jól mondod. Dávid Ibolya, Torgyán doktor,.. úgy gondolták, hogy megtehetik, amit nem. Mert van jogi diplomájuk.

aszekelyek 2011.10.16. 12:11:20

@aszekelyek: @2llkedő: Csak a fele a tiéd ennek a válasznak. A vége letié. :) KApkodok, mert megyek. Pá.

2llkedő 2011.10.16. 12:17:17

@aszekelyek: Azért kíváncsi lennék, hányan vannak, akik magánsörfogyasztás céljából a kiskertjükben komlót termesztenek?

Ha pedig azoknak akarunk kedvezni, akiknek nagy komlóföldjük van, akkor ne mond azt, hogy ezzel a szegényeknek akarnak kedvezni.

jjulie 2011.10.16. 12:23:21

@2llkedő:

az aszékelyek bármit mondhat, ez a fideszpicsaszáj előnye, ilyenje van az orbánnak is

jjulie 2011.10.16. 12:25:30

@aszekelyek:

mik ezek a háromsoros fideszpukik, szorulásod van?

xsasha 2011.10.16. 13:00:36

@Könnyen elkaptuk, uram!:
Pedig de. A társadalom (és itt beleértem a médiát, civileket, stb) bünteti azt, aki korrekt politikát folytat. A jóléti rendszerváltás blöffje pedig népszerű. Jöhet bármilyen válság, a társadalom várja a csodát. Ez nem a politikusokon múlik elsősorban.

xsasha 2011.10.16. 13:03:43

@Letícia:
Miben jelentkezik a nagy káosz?

jjulie 2011.10.16. 13:17:41

@xsasha:

tessék, ilyen jó vagyok hozzád, fideszsötétségfejedelméhez, olvass a magyarság fővárosáról

epa.oszk.hu/00000/00003/00012/podman.htm

meg nézegess statisztikákat

www.ingatlannet.hu/statisztika/Magyarorsz%C3%A1g

na melyik megyéknek nőtt a lélekszáma az elmúlt 10 évben?

2llkedő 2011.10.16. 13:17:54

@xsasha: " a társadalom várja a csodát."

A Tákolmányban már szerepel Isten, úgyhogy most már jöhet az a (mi)csoda.

xsasha 2011.10.16. 13:25:15

@Könnyen elkaptuk, uram!:
"Azt akarom mondani, hogy hazug a magyarázat "
Ez valami elcseszett farizeusi szöveg. Nem hazugabb, mint amit te mondasz az asszonynak, amikor le akarsz vele feküdni. Nem hazugabb, mint egy tetszőleges cikk a Népszabiban. Nem hazugabb, mint egy tetszőleges európai országban a magyarázatok.

Viszont már megint itt vagyunk, hogy ahelyett, hogy beismernéd, hogy értelmes a döntés, a magyarázatot kezded el végül kifogásolni. Nem hiszem, hogy ez túl jó lenne.

Te beszélsz logikátlan meg demagógról, és rögtön utána ilyenek írsz: "Értem én, ha naponta megiszol 3 liter sört, meg 2 deci páleszt, már elviselhetőbb lesz a jövő évi bukta, és mivel a lekvárfőzést is ócsósították, lekváros-bukta lesz." Mi ez, ha nem demagóg és logikátlan?

2llkedő 2011.10.16. 13:29:51

@xsasha: """"A régi korszak már nem jó, az új pedig még nem jött el. Káosz van. Ez a legjellemzőbb a mai időkre. """""

Terniak 2011.10.16. 13:32:40

@aszekelyek: "ja és képzeld, ha valaki sokat nézi a Hír-vt, rengeteg dologban tájékozott lesz. Jog, hatalmi ágak, ügyészség, bíróság.."

Ne haragudj, de ezt nem bírtam ki nevetés nélkül...:-D

Bár lehet, hogy mondasz valamit. Lehet, hogy a Fideszes jogászok is a Hírtv jogi továbbképzésén nevelkedtek az elmúlt években...? Ez mondjuk sokat megmagyarázna az elmúlt másfél évben tapasztalt színvonalból...

xsasha 2011.10.16. 13:37:01

@Könnyen elkaptuk, uram!:
Úgy elég nehéz vitázni, ha te határozod meg, hogy én mit is mondtam. Visszaolvastam, jól fogalmaztam meg. Gondolom nehezedre esik azt mondani, hogy "bocsi, félreértettem", és nem is vagy az ilyesmihez szokva, de azért néha kipróbálhatnád.

xsasha 2011.10.16. 13:41:27

@Könnyen elkaptuk, uram!:
De.
Az adóellenőröknek pedig megvan az ellenőrzési módszertanuk, és ezt nem fogják megváltoztatni, csak mert a liberálpopulisták ezt erőltetik. És itt ismét nem rád, hanem a liberálpopulista médiaidiótákra gondolok, akik irányítani próbálják a közgondolkodást.

jjulie 2011.10.16. 13:53:17

"A Monarchia, tudjuk, Szarajevóhoz vezetett, és az elsı világháborúhoz.
Az Andrássy út alatti földalattiról késıbb született a pesti vicc és kabarétréfa,
miután az Oktogon 1936-ban, majd a Kırönd 1938-ban új nevet kapott. Ekkor a
földalatti állomásai történelmet írtak: Mussolini tér, Hitler tér, Állatkert, Nagycir-
kusz, Végállomás..."

?????

jjulie 2011.10.16. 14:16:02

@xsasha:

értelmes döntésről, demagóiáról, stb papolhatsz majd a műtéted után, ha a fideszpicsaszádat átoperáltattad valami emberivé

addig hiába pattogsz fideszbolha

sztd 2011.10.16. 14:16:54

@Könnyen elkaptuk, uram!:
A visszamenőleges jogalkotás valóban jogbizonytalanságot eredményez. A véleménykülönbségünk szerintem abban áll, hogy a jogbizonytalanság eredetét én az eredeti jog megalapozatlanságában látom, vagyis szerintem a jog már olyan volt, amit egyre kevésbé volt szabad komolyan venni (különösen a juttatásokat tekintve). Egyébként még most is olyan, és még egy ideig (remélem, nem túl hosszú ideig) olyan is marad.
Magyarul szerintem lehetett látni, hogy telik a bili, és borulni fog, minél később, annál rosszabb. Azt gondolom, hogy a borítás aránylag időben történt, szóval lehetne rosszabb is, de az is kellemetlen, hogy borítani kellett.
Én utoljára emiatt 2006-ban gondoltam távozásra, de akkor eldöntöttem, hogy mégsem távozom. Azóta nem látok további érveket a távozás mellett.

2llkedő 2011.10.16. 14:28:45

@sztd: "a jogbizonytalanság eredetét én az eredeti jog megalapozatlanságában látom, vagyis szerintem a jog már olyan volt, amit egyre kevésbé volt szabad komolyan venni"

Tök mindegy, hogy minek veszed azt a jogot. Ha nem jó, akkor meg kell változtatni. Viszont aki két-három-öt-tíz évvel ezelőtt döntött, az ez alapján (a szerinted komolytalan jog alapján) döntött úgy, ahogy. Ezért nem lehet visszamenőlegesen változtatni se jogot, se szerződést, semmit. Ami almúlt, az elmúlt, azon változtatni nem lehet!

2011.10.16. 15:43:39

@xsasha: "Te beszélsz logikátlan meg demagógról, és rögtön utána ilyenek írsz: "Értem én, ha naponta megiszol 3 liter sört, meg 2 deci páleszt, már elviselhetőbb lesz a jövő évi bukta, és mivel a lekvárfőzést is ócsósították, lekváros-bukta lesz." Mi ez, ha nem demagóg és logikátlan? "

Szarkazmus. Neked ismerned kellene. A fidesz sajátja.

2011.10.16. 15:47:27

@sztd: "vagyis szerintem a jog már olyan volt, amit egyre kevésbé volt szabad komolyan venni (különösen a juttatásokat tekintve). "

Nem értelmezhető.
Az 1848-49-es vértanúkat Haynau kivégeztette. Utólag a császár megbüntette ezért, bele is őrült.
Szerinted nem kell komolyan venni?
Visszamenőleg?

2011.10.16. 15:52:10

@xsasha: "Ez valami elcseszett farizeusi szöveg. Nem hazugabb, mint amit te mondasz az asszonynak, amikor le akarsz vele feküdni. "

Magadból indulsz ki. Nem kell hazudnom a feleségemnek, kösz. A tiédnek kell.

2011.10.16. 15:53:38

@sztd: "Egyébként még most is olyan, és még egy ideig (remélem, nem túl hosszú ideig) olyan is marad."

Ebben egyetértünk. Nem is akar túl sok fiatal rendőrnek tanulni.

2011.10.16. 15:54:40

@xsasha: "Az adóellenőröknek pedig megvan az ellenőrzési módszertanuk, és ezt nem fogják megváltoztatni, csak mert a liberálpopulisták ezt erőltetik"

Ez meg mi???

2011.10.16. 15:56:41

@xsasha: "Visszaolvastam, jól fogalmaztam meg. "

Ha úgy érzed, jól fogalmaztad meg, akkor bocsánatot kérek.
Elismerem, jól fogalmaztad meg. Akkor hülyeség.

2011.10.16. 15:59:08

@xsasha: Mielőtt lejáratnád magad, olvasd már el, mit jelent az az idegen szó, amit használsz: farizeus, demagóg.

Fogalmad sincs, mit jelent, rosszul használod, de úgy érzed, sértésnek jó.

2llkedő 2011.10.16. 16:09:17

@Könnyen elkaptuk, uram!:

"demagóg" Góg és Magóg testvére

2011.10.16. 16:09:45

@aszekelyek: "Volt évekig egy sörözőm. NAgyon árérzékeny a közönség. Nagyon válogatós is. Olyan alkesz kevés van, aki ragaszkodik a márkához, inkább a sör típusához ragaszkodnak. borsodi, az élet habos oldala. "

Visszavonok mindent. Kocsmárosként értelmes vagy. Az, hogy a fidesznek elhiszel mindent, nem a Te hibád.
Csak azt tudnám, miért hagytad abba a kocsmát?
Tudtad, hogy az otthoni főzés olcsóbb lesz?
Mennyi lesz a kocsmák kiesése, ha házifőzésűt iszik a paraszt?

Egymillió új munkahely helyett az egymillió sörfőző országa.

Előre! Arccal a komló felé!

2011.10.16. 16:15:23

@2llkedő: Igazad lehet. Így már értem!

Most divat az "isten" s..gét nyalni.

=nessuno= 2011.10.16. 17:08:45

@aszekelyek: Már megbocsáss,de kapitális hülyeségeket beszélsz. Az Alkotmány nem igazán szankciókról szól, az a Btk. A privatizációs lopásokat nem az Alkotmány tette lehetővé, hanem a hatalmi elit mutyijai. Lehet,meglepőt mondok, de fidesz sem ministránsfiúk gyülekezete. Nézz utána pl. a szolnokiaknak...mediapedia.hu/dr-nyerges-zsolt
Egyébként eddig is hozzáférhető volt az alkotmány bárki számára, de nem föltétlenül általános iskolások esti olvasmánya. A joghoz ügye mindenki ért, mert elolvassa, aztán érti...:))) Az meg nem jut eszébe senkinek, hogy pl milyen alapon "kér" a kp-i hatalom az autonóm önkormányzatoktól olyat, hogy egy nem hatályos alkotmányt asztalkával közszemlére tegyenek hivatalos helységben stb. Visszamenőleges hatály tilalma, tulajdon szentsége.....az ember haja égnek áll. A "forradalmi" jogalkotásnak is tiszteletben kellene tartani olyan jogelveket, melyek nyugati típusú demokráciában megkérdőjelezhetetlenek. Beláthatatlan következménye van. Nincsenek hatástanulmányok, valódi társadalmi vita. Egyéni képviselői indítványokként nyújtják be a tv.javaslatokat, hogy ezt a kiskaput kihasználják. Joggal való visszaélés minimum. Én a jogállamot sírom vissza, a hatalommegosztást, fékeket és ellensúlyokat...

nyünyüge 2011.10.16. 17:48:04

@aszekelyek:
A kormányszóvívő dolga a "vádak hárítása"?
Én mafla, azt hittem, hogy a kormány álláspontjának kifejtése a dolga közvetlenül a közvélemény ill. a sajtó számára.
Kvázi a kormány tehermentesítése ill., minthogy neki szakmája és egyedüli teendője a kommunikáció, egységesen és profin tudja "hirdetni a kormány szavát". Adott esetben vitában megvédeni.

De ezt a feladatot eleve a vádak hárításának nevezni, ez tömény paranoia.

Hapcedli · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.10.16. 18:11:21

@=nessuno=: korábban balfékek és ellensúlyok (pl. Kuncze, a dörmögő, ő a minőség ellensúlya volt) voltak, most pedig forradalom van, az élen a felcsúti csapajev áll. A csapásokat osztják bőségesen, viszonylag gyakori az öntököncsapás is, de ahol forradalom van, ott forgács is akad...

nyünyüge 2011.10.16. 18:17:08

xshasha: az adóellenőrök módszertanában (kockázatszámításában) alapvető szempont, hogy valakinek hirtelen megváltoznak a jövedelmi viszonyai. Márpedig egy lsok(tíz)milliós lakáskölcsön egyösszegű visszafizetése egy ilyen helyzet.
Úgyhogy odáig rendben van, hogy az apeh nem akar célzott utazni a végtörlesztőkre, de hogy óhatatlanul beléjük fog botlani, az biztos.
És hogy ilyenkor szándékosan behunyja majd a szemét, és nem nézi meg, hogy ténylegesen legális pénzekből lett-e összedobva a törlesztőösszeg, ez az én jogérzékem szerint több, mint aggályos.

=nessuno= 2011.10.16. 19:02:18

@Letícia: szintén.:) Kezdem magam úgy érezni, mint az átkosban, mikor a jogot valami burzsoá csökevényként kezelték. A történelem ismétli önmagát....:(

2011.10.16. 19:34:23

@=nessuno=: persze, hogy ismétli. És igazad van, jog úri huncutság lesz megint, ezért kár volt jogásznak is tanulnom. Ha nagyon unom, megyek kémikusnak, azt úgyis mindig úgy imádtam!:D

yoda-jedi 2011.10.16. 19:36:55

a kérdőívet kitöltöttétek? 3 db tartott 4-5 percig (a hivatalos 20perc helyett)

az is csak azért mert az érettségire visszakérdezett: biztos 12éves korában (mert csak nagyon kivételesen lehetséges 18éves kor előtt), válaszom: igen b+ igen... ha én írtam... hisz én vagyok a 2/3, azaz a nép...

FIDES...azért tendenciát lehet látni...
a fid eszes szavazók nem tűnnek olyan nagyon elszántnak már...
megingott a "biz-alom"
a jövő elkezdődött: a 18% os részvételek kora...

index.hu/belfold/2011/10/16/puspokladany_17_91_szazalek_de_tok_mindegy/

2011.10.16. 19:52:56

@=nessuno=: teljesen úgy érzem, hogy OV fejébe vette 1989. október 23-án írunk. Akkor talán érthető lenne a mindent-eltörölni, egyébként nem. De hogy akkor is voltak ezzel kapcsolatosan gondok, és alapos, felelősségteljes gondolkodást igényelt, azt az alábbi cikkek is bizonyítják.

1) Prof. Dr. Varga Csaba: Jogállami átmenetünk 1998
www.scribd.com/doc/46271281/varga-jogallami-atmenetunk-1998

2)IGAZSÁGOSSÁG ÉS RESTITÚCIÓ
rmjk.adatbank.transindex.ro/pdf/007Kuti.pdf

2llkedő 2011.10.16. 20:02:49

@Letícia:
"Ha nagyon unom, megyek kémikusnak, azt úgyis mindig úgy imádtam!"

A főzés is kémia.

2011.10.16. 20:07:38

@2llkedő: Ez jó!:))) Tényleg.

2llkedő 2011.10.16. 20:11:47

@yoda-jedi:

"a kérdőívet kitöltöttétek?"

Ki. De nem találtam benne olyan kérdést, hogy a fideszt támogatom-e?

yoda-jedi 2011.10.16. 20:14:22

@2llkedő: ez másról szól... a mindenkori feudális hatalom elleni ellenérzés...

bizalmatlanság 100%... üdv 1 roma dzsedi...

yoda-jedi 2011.10.16. 20:18:33

@2llkedő: viszont olyan lehetne: hogy szokott ön pénzt adni hivatalnoknak?

meg kérném a kérdezőbiztost, hogy intézzük "okosban" és írja azt hogy: NEM...

épület felméréseknél (pl alapítóokirathoz) mindig adták a borítékot (amit természetesen én mindig visszaadtam) az öreg nénik, hogy MÁST tüntessünk fel mint a valóság ... és visszakérdeztem: ok, rendben, de nagyobbat vagy kisebbet? ... azt ő nem tudja...

=nessuno= 2011.10.16. 20:20:52

@Letícia: én meg felcsapok földmívesnek...:) Én nem tudom, ki mit vett a fejébe, de a politikus az külön állatfajta. Tudod, mi a kedvenc érv, amit szoktam hallani: visítanak a libsik, kommerek, úgyhogy jó az intézkedés, jó irányba mennek a dolgok. :)

yoda-jedi 2011.10.16. 20:21:11

feltűnően "puhul" a zsindex, amióta Ujj Péter helyett valami Új nő van...

nem tudtok valami normális ellenzéki portált? kezdőlapnak?
mellesleg az ott linkelt, blogok is ellaposodtak nagyon...
a szerkesztés és írások is sz@rabbak...

megszűnt 2011.10.16. 20:23:23

@yoda-jedi:

A Fidesz és Jobbik népszerűsége töretlen. Püspökladány.

Fidesz 51%
Jobbik 33%
DKP 14%

index.hu/belfold/2011/10/16/puspokladany_17_91_szazalek_de_tok_mindegy/

yoda-jedi 2011.10.16. 20:29:11

@karakán: ja ja, arányaiban... de darabra vagy névszerint... csökken

megszűnt 2011.10.16. 20:33:35

@yoda-jedi:

Szerintem a fideszes és jobbikos szavazók elmennek és ez az arány azt mutatja, hogy kettejük között lesz verseny.

Harmadik szereplő nem markáns. Bár jött mégsem vonzotta oda a szavazókat.

yoda-jedi 2011.10.16. 20:40:05

@karakán: értem...

akkor megállapíthassuk, hogy püspökfalatyán a zemberek 90%-a JOBB(ik) oldali...

jön a 3dik virágháború??? gyönnek a nácikok? mindenki a nemeseket támogassa?

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2011.10.16. 20:41:12

@karakán: Egyre alacsonyabb a részvétel. Nem látom a kormány mögött látványosan kiálló tömegeket. Amit látok az egy irdatlan passzív tömeg, aki nem nyilatkozik.

yoda-jedi 2011.10.16. 20:46:59

amíg megvárjuk az esti TG (nemzeti szent)írást a választási RÉSZVÉT ekről...

összeszedtem a kormányt megsegíteni akarván az adójavaslataimat

adóIGEN-ek: HANGadó, VÉRadó, MÉRVadó, mazó-SZadó (ez a dugódíjon belül...), HÍRadó, VÍGadó, SZÁLLÁSadó, RÁDIÓadó, RANGadó, HASadó, HALadó (azoknak, akik NEM esznek halat)...

az adóigen ötletpályázat fődíja:
egy 2 személyes hétvégi adóbefizetéshez tartozó illetékmentesség...

2011.10.16. 20:50:06

@=nessuno=: nagyon szomorú ez az érzelmi vezérelt jogalkotás. Olyan nagy tudású jogász emberek, mint Györgyi Kálmán, Sólyom László, Zlinszky János, Péteri Zoltán stb. akiken "felnőtt" az új jogász társadalom és csinálja tisztességgel a munkáját, az nem érti, hogy a felszínes jogi tudás ekézi be az egész megalapozott jogtudományt? Közben meg azt hiszik hogy Jusztiniánuszt, meg Napóleon Code Civiljét utánozzák...

Földművesnek lenni jó! Látványos - ha az eső/szél/napsütés azt akarja. Mondjuk én azért tanultam, hogy soha többé ne kelljen kapálnom (jó, kiskert, de azt is utáltam), de ha belegondolok pl. a szőlőművelésbe, meg a borforgalmazásba, nem is olyan rossz ötlet! S az végül is kémia!:)

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2011.10.16. 20:52:55

@Könnyen elkaptuk, uram!: Orbán egyenlőre egy dolgot tud elhitetni hatásosan : A kormányzatnak nincs alternatívája. Amíg ez nem változik meg, a társadalom nem lát alternatívát addig a kormány rekordalacsony érdeklődés mellett, elkötelezett szavazóival képes lesz fenntartani választási helyzetben a kormányzati pozícióit.
Az ellenzék jelenleg útkeresésben van.
Onnan is meg lehet közelíteni a kérdést, hogy kit tekint veszélyesnek a Fidesz. Egyrészt a Jobbikot, ezért is a legtöbb intézkedésük magját korábbi Jobbik programok jelentik ( multicégek megadóztatása, kemény kéz politikája pl. hajléktalanok, szociális kiadások , médiatörvény ) Ezeknek nem sok előképük volt a Fidesz választási programjában.
Másrészt azon politikai tényezők, akik szóba jöhetnek, egyértelműen Bajnai. Őt hullámszerűen próbálják lejáratni, másfél éve kitartó a küzdelem, hogy Bajnai-éra politikájának vélt vagy valós eredményeit egyértelmű kudarcnak állítsák be. Kicsit olyan ez mint amikor Ehnatont kivésték mindenhonnan. Még törvénybe is foglalták hogy Bajnai mekkora csődtömeget hagyott hátra, vizsgálatokkal fenyegetik, réges régen átrágott ügyeket melegítenek fel.
E két tényezőt tekinti a Fidesz magára nézve veszélyesnek. Mert e két irányba fejt ki küzdelmet.
De ez pillanatnyi helyzetkép csak. Lehet hogy 1 év múlva minden más lesz.

2011.10.16. 20:56:06

@ciceró: sajnos ez nem hit, hanem a valóság. Nincs egyelőre más, és ezt gátlástalanul ki is használja...:(

megszűnt 2011.10.16. 20:59:59

@ciceró:

"Egyre alacsonyabb a részvétel. Nem látom a kormány mögött látványosan kiálló tömegeket. Amit látok az egy irdatlan passzív tömeg, aki nem nyilatkozik."

Ciceró!

Ha olyan nagy ellenszenv lenne a jobboldal irányába, akkor el lehetne menni balra. De nem mentek el! Se a Gyurcsány, se a Szili-félére se. Utóbbi még az ajánlószelvényt se nagyon tudta összeszedni.

LMP pedig ellamentál.

"Másrészt azon politikai tényezők, akik szóba jöhetnek, egyértelműen Bajnai."

Bajnaira sem mennének el.

megszűnt 2011.10.16. 21:02:37

@Letícia:

"Nincs egyelőre más, és ezt gátlástalanul ki is használja...:( "

Ha én nem értenék egyet a Fidesszel, akkor elmennék valamelyik baloldali pártra szavazni.

Amit meg kéne érteni: EL KELL MENNI szavazni és úgy tudjuk kifejezni, amit akarunk, valamilyen formában mindig meg lehet mondani.

=nessuno= 2011.10.16. 21:04:05

@Letícia: a párkapcsolat is kémia állítólag:))
Az a Gulyás Gergely egyenesen katasztrófa...Ahogy azon izzadtak, hogy örök emlékművet állítsanak maguknak...:(
Választásról jut eszembe, most miért nem szajkózzák a legitimációt? 20% körüli részvételnél 50%=10%. Elolvad a társadalmi támogatottság.

megszűnt 2011.10.16. 21:05:26

@yoda-jedi:

"akkor megállapíthassuk, hogy püspökfalatyán a zemberek 90%-a JOBB(ik) oldali..."

Egy amerikai levelezőtársamnak messze volt az urna, de azt mondta, a Jobbikra szavazna.

A határon túlról elsősorban jobbikos szavazatokat várunk.

nyünyüge 2011.10.16. 21:07:00

Olvasnivaló, tanulságos...

A jobboldal fiatal véleményformálói: Magyarnak lenni tragikus és szép
Békés Márton, Rajcsányi Gellért és Stumpf András a szabadelvű jobboldalról, a kormányzásról és a nemzeti giccsről

nol.hu/belfold/20111015-nem_nemzeti__hanem_magyar

megszűnt 2011.10.16. 21:07:58

@=nessuno=:

"a párkapcsolat is kémia állítólag:))"

Is. Kémia, biológia, történelem és nekem még magyar irodalom is. Aztán romantika és humor.:)

yoda-jedi 2011.10.16. 21:10:11

@=nessuno=: előtte sem nyomták, hogy mindenki menyen el szavazni...

+hogy: a KORMÁNYRÓL mondanak véleményt a szavazók... hihihi és tényleg...

@karakán: a lóf@szt... én sosem szavaznék sem maszopra sem lempre... otthon maradok

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.10.16. 21:10:28

@karakán: egyik barátomnál a nemzetközi irodalom is jáccik. Ha a hölgy nem olvasta a Hrabal összest, már vége is a dalnak.

2011.10.16. 21:13:05

@=nessuno=: egyébként minden kémia!:))

Kínos ez az erőlködés. Kár, hogy annyi szóval méltatták már a kormányra kerüléskor is magukat, hogy lyukas gatyával, üres kasszával fényezni csak szavak alapján lehetséges...Az Elrugaszkodás Évének kitalálói a Fényező Narancs Művek.

6.Lenin 2011.10.16. 21:14:39

@ciceró:

"Orbán egyenlőre egy dolgot tud elhitetni hatásosan : A kormányzatnak nincs alternatívája. Amíg ez nem változik meg, a társadalom nem lát alternatívát addig a kormány rekordalacsony érdeklődés mellett, elkötelezett szavazóival képes lesz fenntartani választási helyzetben a kormányzati pozícióit.
Az ellenzék jelenleg útkeresésben van. "

Ezt már nem tudtam szó (írás) nélkül...

"a társadalom nem lát alternatívát"
"elkötelezett szavazóival képes lesz"

eddig volt 2 drb népünk, most van 2 drb társadalmunk...

1 bölcs + 1 agymosott

Alacsony részvétel...
2 választás közt soha nem volt magas részvétel...

"Az ellenzék jelenleg útkeresésben van"
ez volt a legjobb rész.

aztán jó irányban kutakodnak?
Fidesz, Jobbik, néma csönd, ezek + kicsodák (?)
1 mintha tudná az utat...

2011.10.16. 21:14:59

@ciceró: Bajnai jól csinálta. Halkan, csendesen tette a dolgát. És sikere volt, ezt elvitatni nem lehet.

megszűnt 2011.10.16. 21:15:28

@yoda-jedi:

"én sosem szavaznék sem maszopra sem lempre... otthon maradok "

Aki otthon marad, annak aztán nincs vétójoga sem reklamációnak a helye. Ezt meg kell érteni.

Minden vélemény vélemény. De ezt el kell mondani.

yoda-jedi 2011.10.16. 21:19:11

@karakán: ja ja... ha nem élek állat bolgári jogom MAL... akkor kiírom magam...

akkor nincs jogom adót fizetni se???? NER telen leszek? nem mentenek meg?

megszűnt 2011.10.16. 21:21:12

@Hepci:

"egyik barátomnál a nemzetközi irodalom is jáccik."

Akkor túl okos hozzám. Hrabal-t nem szeretem, de ismerek olyat, akinek kedvence.:)

Boris Vian akkor, Kundera, Sylvia Plath, Thomas Mann.. lehet benne néhány külföldi, bár eleve az irodalom, ami gond + a versek, a líra.. Egyáltalán az érdeklődés.

Jó kérés, hogyan van ez a férjemnél. Az elején megmagyarázta, hogy ő tulajdonképpen olyan mérnök, aki humán beállítottságú. És akkor tényleg tudott pár dolgot, ami gimnáziumi anyag volt és ezzel operált, mert elég jó gimnáziumba járt.

6.Lenin 2011.10.16. 21:23:35

@Letícia:

"Bajnai jól csinálta. Halkan, csendesen tette a dolgát."

Le volt írva, mit kell tenni, ha kölcsönt akar, másként nyekk.
Nagy ügy.

megszűnt 2011.10.16. 21:25:26

@yoda-jedi:

"nem mentenek meg? "

De. Megmentenek a többiekkel együtt. Mint az @aszékelyek blogtársat, pont ugyanúgy vesznek.

Ha más a véleményed, azt ki kell fejezni, éspedig ellenszavazattal. Különben óhatatlanul megmentenek. Ha akarod, ha nem, meg leszel mentve.:)

2011.10.16. 21:25:59

@6.Lenin: tudod, a badzsagyuri csinálja utána!

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.10.16. 21:27:39

@karakán: ha a mostani kísérletezőről is kiderül, csak álcázza magát Hrabal ügyében, majd szólunk az ismerősödnek (ha nőismerős).
Szerintem egy pasinál bőven elég, ha ki tudja mondani, hogy: "mópasszan és sekszpír". :)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.10.16. 21:29:48

@yoda-jedi:
léted Ner telen
dühöd hir telen
sztéked medium rare
sírod jel telen

megszűnt 2011.10.16. 21:33:51

@Hepci:

Férfiismerős, aki Hrabal-t szereti, de irodalomban járatos, mert újságíró-riporter.

Nem szoktam tesztelni a férfiakat annyira, viszont ők se tesztelgessenek engem. Ha látom az érdeklődést, már elég. Ha látom a szépérzéket, már elég.

Mai világban annyi a szépfiú és független vadász, hogy pont elég kiszűrni azt.:)

2011.10.16. 21:34:18

@Hepci: :D:D:D Ja, legyen elég pénze táskára, ugye?:D:D:D

6.Lenin 2011.10.16. 21:35:08

@Letícia:

index.hu/gazdasag/magyar/2010/08/10/hogy_kerultunk_ekkora_szarba/

"A megszólalók között szinte konszenzus van arról is, hogy az EU-s pénzeket rosszul osztotta el az előző kormány. Az e pénzek osztásáért évekig felelős Bajnait azonban pont erről nem kérdezték meg a könyv szerzői."

"Néhány pillanatra azért be lehet nézni az Álomcsődben is a színfalak mögé. Például felvillan az az este, amikor az állam pénzügyi vezetői és Gyurcsány Ferenc az egyik szobában tárgyaltak, a másikból meg telefonálgattak az IMF-nek és az Európai Bizottság, meg a fontos nyugati kormányok vezetőinek, hogy adjanak gyorsan pénzt. A Pénzügyminisztériumban gyűltek össze, és beugrott Csányi Sándor is."

Mindig tudta, mi a dolga. Csendben, tette is.

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2011.10.16. 21:35:19

@6.Lenin: "Alacsony részvétel...
2 választás közt soha nem volt magas részvétel..."

Ez 1990 óta mindig érvénytelen lett volna.... Tehát sosem volt magas, de most még annál is alacsonyabb.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.10.16. 21:36:11

@Letícia: bezony. Ez a hormonális (biológiai) része a dolognak. :D

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.10.16. 21:37:45

@karakán: akkor egyik ágon nem jáccik...
Bár remekül elbeszélgetnének Hrabalról, szóval meg lehet gondolni...

megszűnt 2011.10.16. 21:38:23

@Letícia:

":D:D:D Ja, legyen elég pénze táskára, ugye?:D:D:D "

1. Pénze ne legyen túl sok.
2. És ne legyen értelmiségi.

Ezekre figyelek, mert belefutok állandóan és nem akarom, hogy megfelelési kényszerem legyen!

megszűnt 2011.10.16. 21:41:32

@Hepci:

Nem tudom, kiről beszélsz, ha olyannyira muszáj sem lenne érkezésem Hrabal munkáihoz. De már hallottam olyat, hogy elmondtam valakinek, hogy az illető legkedvesebb írója Hrabal és akkor akinek elmondtam, annak lett 1 véleménye.:):)

2011.10.16. 21:42:02

@6.Lenin: Ne erőlködj, nem éltünk ilyen rosszul akkor. És mindeni elismert külföldön is, mit tett le az asztalra. Most meg mit brekegnek teli a narancs polgártársak nem érdekel, mert fogalmuk sincs, mit csinálnak és mit kell csináljanak. Csauviktor kiválasztotta magának a seggnyalókat és azok egyik se meri megmondani, hogy baj van és hogy nem jó az út. Ez a baj az egésszel. Makovecz már nem mérgezi az agyát, de sok szalajtós hülyét sikerült maga mellé kegyenceknek beválasztani, akik mint megannyi raszputyin bomlasztják az amúgy is instabil agyát.

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2011.10.16. 21:43:04

@6.Lenin: A FIdesz miben tudja az utat? Mi lenne az az eredmény ami ezt alátámasztja?

6.Lenin 2011.10.16. 21:46:38

@ciceró:

egyik oldal: 2/3-ad
másik oldal: jé, ezek + kik?

Senki nem szeretne infarktust kapni az óriási meglepetésektől.
Szerintem.

2011.10.16. 21:47:38

@ciceró: hú, miket kérdezel Te itt szegény fidesznyiktől! :D Konkrét dolgokat...jaj, jaj, amikor 400 HUF/ 1 font, és 290 HUF / 1 Euró.

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2011.10.16. 21:47:51

@6.Lenin: eddig volt 2 drb népünk, most van 2 drb társadalmunk...

Szerintem a Fidesz elkötelezett szavazói nem egyenlőek a magyar társadalommal. Nem is képeznek külön társadalmat.
Halmazelmélet : Kisebb buborék a nagyobb buborékban. Nem két különálló buborék. Azt te képzeled oda csak.

2011.10.16. 21:49:10

@6.Lenin: nincs 2/3, nem is volt! És az, hogy beetettek Titeket, az szép teljesíítmény volt valóban, mert azt hallottátok meg, amit akartatok, s nem a valóságot.

megszűnt 2011.10.16. 21:49:30

@Hepci:

Az embert minősíti mely írókat, költőket szeret. Ha valaki azt mondaná 1-et, csak 1-et említsek, aki a szívemhez közel áll, világirodalmi, akkor Dosztojevszkij. És jellemez a világa.

Magyar író: Füst Milán.

Költőt az sokkal nehezebb ügy.

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2011.10.16. 21:52:03

@6.Lenin: Attól hogy egyedül futok a pályán, még nem fogok gyorsabban futni.

6.Lenin 2011.10.16. 21:52:46

@ciceró:

Nem a Fideszre gondoltam.
Csak 1 növeli a támogatottságát, sajnos, de annak tényleg nem lesz jó vége.

a többiekről...

-Elnézést uram, de az ön jegye Szolnokig érvényes.
-Természetesen, hiszen oda szeretnék utazni.
-Az lehet, hogy oda, de ez a vonat Keszthelyre megy. Pont ellenkező irányba.

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2011.10.16. 21:56:55

A kormánynak nem az ellenzékhez kell mérnie magát. A siker mércéje nem az legalábbis nálam nem az, hogy az ellenzék még náluk is szarabb-e. Ami nem mérhető, az nem teljesítmény. A kormány majd ha mérhetően jobb feltételeket teremt a lakosság, gazdaság számára, mint mikor átvette a hatalmat, akkor sikeres lesz. Ez a helyzet most nem áll fenn.

jjulie 2011.10.16. 21:57:00

@6.Lenin:

egy meg nagyon veszti el, nagyon, törvényszerűen

6.Lenin 2011.10.16. 21:58:42

@Letícia:

"mindeni elismert külföldön is, mit tett le az asztalra."

Gondolod, hogy a rosszul elosztott eu-s pénzekből visszacsorgatott?

Mondjuk ezt el tudom képzelni.

megszűnt 2011.10.16. 21:59:21

@ciceró:

"Halmazelmélet : Kisebb buborék a nagyobb buborékban. Nem két különálló buborék. "

Ciceró!

Van a szappanbuborék, illetve az, amit fürdés közben csinálok, a habfürdővel. Itt az a tapasztalat, semmi tudományos, csak játék szinten, hogy távolítom a kezem, de a két buborék együtt marad a vonzásban.

A két buborék aztán egyetlen egységet képez, amikor egyre közelebb és közelebb csukom a kezem, majd tárom újra szét, még mindig a részecskék vonzásában.. bonyolult ügy ez. Szivárványos.:)

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2011.10.16. 21:59:53

@6.Lenin: A Jobbik ha hatalomra kerül és ne adj Isten kormányzóképes lesz egymaga, akkor a süllyedés tovább tart. Minden ami rossz ebben a kormányban, tovább fogják vinni és tovább fejlesztik, az a kevés, ami még működik ( pl. exportpiacok ) azt is szétkúrják majd.
A Jobbik választási győzelme csak növelni fogja Magyarország elszegényedését. De ha ez kell a lakosságnak, hát megkapják majd.

6.Lenin 2011.10.16. 22:00:48

@ciceró:

Amikor az ellenfél nagyon le van maradva, nem szükséges gyorsabban futni, elég célba érni, szépen kényelmesen.

graycivil 2011.10.16. 22:00:57

@karakán: Akkor kiegyezünk ebben a 20% * 91% = 18.2%-ban? Ezzel nehéz lesz 2014-ben is győzni még együtt is. :-)

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2011.10.16. 22:02:19

Jó éjszakát. A dolgok még nincsennek kőbe vésve. Sokkal több van előttünk politikailag szerintem 2014-ig mint ami mögöttünk van 2010 óta.

megszűnt 2011.10.16. 22:05:09

@graycivil:

Matematikához, reál tárgyakhoz semmilyen szinten nem értek! Mástól sem várom el.

Ennek függvényében mégis azt a véleményt formálom, ha elmegy 20%-nyi szavazó és ebből a legtöbb fideszes, akkor a Fidesz fog győzni. Számomra úgy kerek, hogy a jobbikos szavazók is elmennek és akkor bekerül még a Jobbik.

Kis pártoknak az új választási rendszerben esélyük sem lesz.

6.Lenin 2011.10.16. 22:06:30

@Letícia:

"mert azt hallottátok meg, amit akartatok, s nem a valóságot. "

Szerintem ebben semmi különbség nincs közted, és más pártokat imádók közt.

ezért viccesek az itt zajló "viták".
Szerintem.

Apropo, valóság, ki tud róla valamit?

6.Lenin 2011.10.16. 22:08:56

@ciceró:

Ebben is 1-et értünk, de olyan jó ezekről agyalni.
Engem megnyugtat.

Jo8!

megszűnt 2011.10.16. 22:09:24

@ciceró:

"A dolgok még nincsennek kőbe vésve. Sokkal több van előttünk politikailag szerintem 2014-ig mint ami mögöttünk van 2010 óta. "

Ciceró!

Nem akarlak elkeseríteni, de a kétharmad birtokában 2014 sorsa és kérdése már eldöntött tény. 20 évig a Fidesz fog kormányozni, ha nem a Jobbik, bár utóbbi sem kap bónuszokat, hiszen a határon túl élő magyarok szavazatai csak listán jelennek meg.

Szép álmokat kívánok!

6.Lenin 2011.10.16. 22:16:44

@graycivil:

Látod, vili, rossz oldalra sodródtál.

Neked is Jó8!
+ Mindenkinek.

graycivil 2011.10.16. 22:19:42

@karakán: Utolsó mondatoddal maximálisan egyetértek. Kis pártoknak önmagukban nincs esélyük. Önmagukban az ellenzéki nagyobbaknak sincs. De összefogva nagyon is van.

Ám az már tendencia, hogy nagyon kevesen mennek el szavazni. 2014-ben azonban nagy arány várható. Most még nics igazán tétje a választásnak, főleg, hogy mindent a FYDESZ ural.

Én azonban a FYDESZ helyében nagyon félnék. S látom, hogy ez a félelem meg is van bennük. Ennek tudható be ez a "fékevesztett eszevesztettség", amit kormányzás gúnyszóval próbálnak meg körülírni.

graycivil 2011.10.16. 22:21:01

@6.Lenin: Szerencsére a még rosszabbat ezzel elkerülöm.

Jo8! :-)

6.Lenin 2011.10.16. 22:25:29

@graycivil:

Látom nem érted, vilikém.

Aki nyerni akar, az elmegy és nyer.
A 91 meg hőzöng, az "okosak" (?), aztán vesztenek.

Nem érzed, hogy itt valami nincs stimmelésben?

2011.10.16. 22:29:25

@karakán: nem lesz itt 20 évig kormányon a fidesz, max. ők szeretnék.

Ezzel értek egyet: @graycivil:

2011.10.16. 22:49:27

@6.Lenin: Igen, igazad van, el kell menni szavazni, ez így van.

2011.10.16. 23:07:23

Semmi sem fehér és fekete. Vannak színek.

www.youtube.com/watch?v=KpuWLt8QY3E
The Idoru (2003-2009) - Monochrome

(Magyarok!:D)

Ezzel a zenével kívánok jóccakát!:)

xsasha 2011.10.16. 23:19:33

@Könnyen elkaptuk, uram!:
A farizeus szó írástudót jelent - olyan emberre használják, akik a szándék helyett a szavakkal foglalkoznak. Krisztus azt mondta, az első mindig a Szeretet, az Írás csak a második. A farizeusok pedig ezért meg akarták lincselni, amikor az Írást a második helyre helyezte.

A demagóg szó a népnek tetsző, valóságalapot nélkülöző dolgot jelöl.

Egyiket sem sértésnek szántam, bár a többség valóban csak erre használja. Olvasd el ismét, amit írtam, teljesen korrekt és tényszerű volt. Ha gondolod, én szívesen vitatom meg a tényszerűségét is. A sértegetéseket rábízom zsülire, ő a specialista.

xsasha 2011.10.16. 23:21:08

@Könnyen elkaptuk, uram!:
Miért van problémád azzal, ha a Fidesznek a sajátja a szarkazmus? Ha problémád van vele, te miért használod?

xsasha 2011.10.16. 23:23:21

@Könnyen elkaptuk, uram!:
Ez egy pszichológiai témájú újság kutatása volt, nem hinném, hogy eltérsz az emberek 90%-ától.
Egyszer írd le egy lapra, hogy miket mondasz ilyenkor - lehet, hogy magad is meg fogsz lepődni. Mindenesetre én ha csajozok, akkor nem azzal kopogtatok be nála, hogy gyere, dugjunk.

xsasha 2011.10.16. 23:32:38

@yoda-jedi:
Vicces, amikor a cigány zsidózik majd nácikokat emleget. :-)))

xsasha 2011.10.16. 23:35:18

@Letícia:
Már csak az a kérdés, hogy kire. :-)))

2011.10.16. 23:42:59

@xsasha: jó a kérdés!:))) Max. a hogyanra tudok egy most idevágó zenét:
Nova Prospect - Szabadon
www.youtube.com/watch?v=jT0xgpTYwlM&feature=related

2011.10.16. 23:44:07

Szép álmokat!:)

wowerman 2011.10.17. 01:18:58

Ez kicsit megint "nesze semmi fogd meg jól" bejegyzést volt. Tehát akkor konkrétan mit is kellene tenniük az elnyomottaknak? Ez nem derült ki. Mint ahogy arra a kérdésemre sem kaptam választ hogy a "nagyon gyenge" ellenzéknek konkrétan mit is kellene tennie jelen helyzetben.

2011.10.17. 01:42:15

@xsasha: "Miért van problémád azzal, ha a Fidesznek a sajátja a szarkazmus? Ha problémád van vele, te miért használod? "

Ha nem érzed, mi a különbség egy ország felelős irányítása és a baráti beszélgetés között, akkor sajnállak, tényleg tökéletes fideszalany vagy.

2011.10.17. 01:45:07

@xsasha: mlap ›

"A farizeus szó a mai általános szóhasználatban bizonyos elítélendő magatartást bélyegez meg. Azokat nevezzük farizeusoknak, akik álszent módon mást mutatnak, mint élnek, s másként beszélnek, mint éreznek. Eredetileg - Jézus korában - a ,,farizeus'' vallási csoportosulást jelentett, ahhoz a zsidó vallási párthoz való tartozást, amely a Kr.e. 2. század közepén keletkezett, s a törvény iránti tiszteletével és betű szerinti ragaszkodásával tűnt ki, és kétszáz év alatt ,,szellemi arisztokráciává'' fejlődött. "

2011.10.17. 01:48:54

@ciceró: "Orbán egyenlőre egy dolgot tud elhitetni hatásosan : A kormányzatnak nincs alternatívája."

Egyetértünk. Ez egy intelligens hozzászólás, pártállástól független.

2011.10.17. 01:52:04

@6.Lenin: "Apropo, valóság, ki tud róla valamit? "

Olyan, mint az igazság.
Nincs, csak a belső kép kivetülése.

2011.10.17. 01:59:39

@xsasha: "Ez egy pszichológiai témájú újság kutatása volt, nem hinném, hogy eltérsz az emberek 90%-ától."

Nem térek el. Átlag ember vagyok, se pszichopata, se paranoiás, se skizofrén.
Se fideszdroid, se gyurcsány/sátánista, se neonáci.

Tehát pont kívül esek a 10 %-on. Vagy bele esek a 90%-ba.

A feleségemnek meg nem kell párzótáncot járnom, hogy tudja, mi az elképzelésem. A body-language elég hozzá.

Tudod, ha csak a karját megsimogatom.

2011.10.17. 02:05:36

@xsasha: Kedves Szása!

Az apeh vizsgálni fogja a frankhitel egyösszegű törlesztőit.

NEM FIGYELTÉL szemináriumon?
Már egyre több fórumon hallani az okítást, hogy kell leadóznod, hogy ne büntessenek meg érte,

Csak a heti választ olvasd el, akkor is okosabb lehetsz, mint most!

2011.10.17. 02:07:35

@6.Lenin: "Le volt írva, mit kell tenni, ha kölcsönt akar, másként nyekk.
Nagy ügy. "

Matolcsy képességeit meghaladja.

2011.10.17. 02:21:34

@xsasha:" A demagógia (a görög δημος (demos, nép) és αγωγειν (agogos, vezetés) szavakból) a retorika azon fajtája, amely az érzelmekre és az előítéletekre próbál hatni. A politika és a politológia egyaránt használja, általában tetszetős, részigazságokon, vagy irreális elképzeléseken alapuló politikai programok vagy kijelentések rosszalló (pejoratív) megjelölésére. Számos jelzős szerkezetben is előfordul, attól függően, hogy a politika vagy a kijelentés mely területre vonatkozik (például szociális demagógia, faji demagógia, osztálydemagógia)."

Olvass vissza! Azt írtam, hogy jó volna, ha tisztában lennél a használt szavak jelentésével. Részinformációid vannak róla, ezért helytelenül használod, rossz helyen, rossz összefüggésben.

2011.10.17. 02:25:12

@wowerman: Szerintem ez a magyar nép az elmúlt huszon évben mindig protest szavazott. Nem kell tenni az ellenzéknek semmit.
A többit Matolcsy elintézi.
2006-ban se a maszop győzött. Viktor vesztett.
Most se a fidesz győzött. Gyurcsány miatt menekült a nép. Sokan el se mentek szavazni.

2llkedő 2011.10.17. 06:02:00

@Letícia:
"Igen, igazad van, el kell menni szavazni, ez így van."

Nincs igaza!

Kezdjük ott, hogy nem vagy köteles szavazni. Az is egy döntés, mert döntesz, hogy belépsz-e a szavazófülkébe, vagy nem. Ha viszont belépsz, akkor ott van előtted egy papír, amin az alébbiak közül választhatsz:
karóba húzás
felnégyelés
kerékbe törés
akasztás
lefejezés

Szabad a választás!
Azt tudod előre, hogy ha beléptél abba a fülkébe, akkor ezek közül választhatsz. Akkor Te mit választanál? Gondolom azt, hogy inkább nem lépsz be.

Ha lenne olyan lehetőség a papíron, hogy egyik se, akkor lehetne azt mondani, hogy el kell menni, mert akkor jobban kiderülhet, hogy aki távol marad, az egyéb okok miatt nem ment el (érdektelenség, neki teljesen mindegy, kapálni kell a kiskertben, stb.) viszont akinek egyik se tetszik, az kinyílváníthatja a véleményét.

jjulie 2011.10.17. 07:48:54

@6.Lenin:

leninke, minden legutóbb fideszre szavazó nyertese a fideszkétharmad tevékenységének?

és minden fideszre nem szavazó vesztese a fideszkétharmad tevékenységének?

és lehetek nyertese a fideszkétharmad uralkodásának, úgy, hogy közben tiszta erőből rühellem a kurtalábú rövidnyakú paraszt orbánt

yoda-jedi 2011.10.17. 07:50:19

jo reg

a rohatt qva annyukat!!!
ilyenkor alkotmányosság de qva fontos lett hirtelen...
visszamenőleg elvenni, visszafizettetni összes KOMCSI nyugdíjat!!!

index.hu/belfold/2011/10/17/az_alkotmanyba_utkozhet_a_kommunista_vezetok_nyugdijanak_megnyirbalasa/

2llkedő 2011.10.17. 08:05:59

@jjulie:

"és lehetek nyertese a fideszkétharmad uralkodásának, úgy, hogy közben tiszta erőből rühellem a kurtalábú rövidnyakú paraszt orbánt"

Nem! Nem! Nem!

Tessék agyagba döngölni magadat!

yoda-jedi 2011.10.17. 08:07:18

@2llkedő: pedig 1,5éve nem merek BALlábbal kelni... kínosan ügyelek, hogy

csak-a-jobb

sőt át is neveztem a balt jobbra, a jobbot, pedig jobbikra...

aszekelyek 2011.10.17. 09:03:56

Kedves Gábor ! Tegnap érdekeset olvastam a Hírtv oldalán. Kónya , és Kertészákosék, Bartus úr is:D és a népszava főbácsi együtt:) Az semmi, kihívták a rendőrséget védeni, a semmitől őket. MNO-is jelen volt, ott is van egy tudósítás. A kérdezők közül nehezményezték , kónyának, hogy nem határolódik el eléggé a széssőjobbtól. Gyurcsitól-e, bajnaitól-e vagy vonától-e azt egyik helyen sem tudtam kideríteni. Lehet, a kérdező sem tudta. Ez egy sorozat, amit meghirdettek és a cím is nyilvános. Aszonták, azé híttak rendőrséget, mera fészbúkon csunyát írtak nekik.... vagy ők maguknak. Nem emlékszem pontosan:) Szépek ezek együtt. Bajnairól egyébként kertész nem mondott semmi jót a cikk szerint. Feriről kevésbé rosszat de nem dicsérte nagyon. Nem a reformjait kritizálta, hanem annak előadását.Az, hogy erőszakos, túlterjeszkedő, zsákmányszerző nem szerepelt azok között a jelzők között, amiket használt. A genetikus magyarokról írtat is magyarázta, meg jajdegonoszak, hogy őrá ezé csúnyán néztek. A rendezvényt nem háborgatta senki, meg is jegyezte német péter, a rendőrök nem kertészt akarják elvinni, mert akkora náci diktatúra van.. ezt már én teszem hozzá. Érdemes lesz holnap nézni havas műsorát. Azt a sivalkodást!, ami az előzetesben lement belőle..... A sok "mérvadó" úr és hölgy nem bizonyította sajnos egyáltalán, hogy nem politikai alapon különböztetnek meg művészeket, ők, akik ezt olyan zokon vették másoktól. MAgyar gy. szájából hallni olyat, hogy nem tudni mekkora igény van rá. eszterházy már, mint minden dolgok legfőbb tudója is leminűsítette, aaminusz kategóriába előre!, amit csak szándékoznak majd csinálni. Konrádék is , véletlenül , heller néni is, mind odavannak. Mintha semmi vastagon benne levésük nem lenne a kialakult helyzetbe. Az ügyben felszólamlók körében pedig véletlenül a kontraszelekció kiválasztottjai igen felülreprezentáltak. Ezt szívesen megkérdezném kertésztől, hogy akkor ők most szerinte nem magyarok és történelmileg nincsenek szokva az alárendeltséghez? Utóbbi is elég súlyos, mert akkor nyilvánvaló, akikről ő beszélt, írt, kiknek voltak alárendelve. ebből nem lehet jól kijönni. Kevesebb cirkusz kevésbé tenné ezt reflektorfénybe. Bár, ha úgy nézem, ez gerjesztheti az ellenszenvet és arra lehet mutogatni. Hát, maximum ezt lehet elérni ezzel. Aki oda akar menni, olyan színházat is látni, úgyis oda fog menni. Márta úr is elment tartlóshoz. Nem tettem volna. emlékeim között nincs olyamn, hogy ha egy rendező nem nyert egy pályázaton, akkor ment volna demszkyhez kérdezősködni, média cirkusz lett volna belőle. Láttam egy riportot SCHILLING úrral, remélem jól írom a nevét, aki egy szakmát ismerő és jó rendező. Ő is mondott olyat, az bizony , mindig előre tudható volt, ki nyeri a melyik színházban a pályázatot. Öööö , Amekkora diktatúra van, Schilling úrnak maximum ascher fog levelet írni , hogy kiírta magát a névsorból...és irgumburgum . Még csak nem is támogatta egyébként dörneréket. Néztem is egy nagyot. Ezért van az például, mondta, hogy a közép és fiatalkorúak be sem adtak egy pályázatot, mert értelme sem volt nekifutni. Ez ugye elég tragikus. Jó téma Csurkának drámát írni. :) Aki nem sunyít, mindenkinek ezt kénye mondania, minthogy ez áll legközelebb az igazsághoz. persze nem csak abban a szakmában nem lehetett odaférni.... Atv-meg megy az uszítás. Már reggel. Éhgyomorra. Meg este, hogy el ne felejtsék, kit kell gyűlölni.

aszekelyek 2011.10.17. 09:09:42

@2llkedő: együtt is hédereztek? p.s.:ez se nem lovári, se nem más roma nyelv... Amilyen rettenet vagyok, nyóckerben nőttem fel, integrált romák között:) Zenészek, ilyesmi. De voltak persze kevésbé felzárkózottak is és rémes szülők által neveltek, szerencsétlenek. Sokkal jobban megfértek ott , minden náció tagjai. Senki nem is gerjesztette mondjuk, azzal a jelszóval, hogy önvédelem , a háborút. A magyarok ott szépen megfértek. Nulla etnikai probléma volt. Valamit , valakik nagyon elrontottak. Gondolom a paranoia miatt. :)

aszekelyek 2011.10.17. 09:13:21

@=nessuno=: inkább te ismételgeted ezt.. variánsokban.

aszekelyek 2011.10.17. 09:18:38

@Teremszolga: Nyilván nagyképű, csak mi tudunk bármit az alapállásod. Ez papírforma. Ám arra felhívom a figyelmedet, hogy amióta van jobboldali médium, nem is egy, annyira már nincsenek tudatlanságban tartva, megtévesztve, tévedésben tartva a zok nézői, mint akkor, amikor csak a ballib uralta a médiát és "Orbán vegyen magának médiát" jelszót kiadta a ballib. Vesztetekre. Vége annk, hogy fogalma sincs annak, aki nézi, hogy mi áll a rendőrségi törvényben, a privatizációs törvényben, szerződésekben, alkotmányban. ezeket a nézőket felvilágosítják. HA fáj is ez nektek.

nyünyüge 2011.10.17. 09:19:22

@aszekelyek:
Jól vagy?
Esetleg egy kis wellness a Lukácsban, nem esedékes?

yoda-jedi 2011.10.17. 09:24:28

harc és háború.... zugló (papcsák) + tél tábornok... nekik annyi... nagy erő

atv.hu/cikk/20111016_zugloban_folytatodik_a_fidesz_hajlektalanok_meccs

yoda-jedi 2011.10.17. 09:32:19

off itt figyelnek a be-ruházások amik meztelenek...

epiteszforum.hu/node/19746

yoda-jedi 2011.10.17. 09:34:14

off hisztek a mesékben??? győzött a (szakmaiságtól) független bíróság...

epiteszforum.hu/node/18606

yoda-jedi 2011.10.17. 09:40:05

off organikus, tulipános TALICSKA... toljad neki Archidea K+K Bt.!

nol.hu/belfold/20111015-csuszik_a_lakopark_atadasa

az ócsaiak devizatörlesztés helyett energiaszámlára költhetnek..
ez a keleti szabadság... nem a rohatt nyugati haldokló kapittelista bankokat...

aszekelyek 2011.10.17. 09:45:08

@Könnyen elkaptuk, uram!: Még tegnapról itt maradt ez a teljesen blőd állítás. Megyó nem Orbán reformjait folytatta. Sem stílusában, sem módszereiben sem a stabilitásra ügyelés tárgyában, ebben a legfőképpen nem. Bajnainak meg egyáltalán nem voltak reformjai. Egy flto kormány szándéklevél tartalmát hajtotta végre az IMF felügyelete mellett , mely szociális megszorítások éppen csak arra az évre voltak elegendőek szűken. míg ö ült a m.e. székében. Arra is csak szűkösen. Amikor átadta, semmire se volt már elég. Ami nem jó vagy nem elég jó, azt nem kell folytatni. elhallgatni az ország tényleges helyzetét , azt folytatta megyó után feri. Túl sokáig. Magyarországnak túl sokáig. Bajnai is sumák volt. A költségvetési hiány nem valósulhatott meg úgy, ahogy azt ő átadta. Az előzőekben meg nem kevésbé volt sumák.

aszekelyek 2011.10.17. 09:47:55

@Letícia: A meló az utálatos. ez elég általános. Meg kő fognyi a szerszámot, brrr... és dógozni... azt a tanulatlan paraszt csinájja..., majd mi forgalmazzuk..... így megy ez , valóban.

aszekelyek 2011.10.17. 09:53:17

@Letícia: Számoltasd újra. Jogász létedre képes vagy egy minden választáson eddig érvényes számítási módról kijelenteni, hogy az nem érvényes. Gratulálok. Ez a problémám egyes jogászokkal. Elég sokan vagytok ezzel a mentalitással. Kettő is sok. Annál sokkal több a jogász, aki ezt képes kijelenteni. HA tehetném, elvenném a diplomádat.

aszekelyek 2011.10.17. 09:56:10

@Letícia: Az érzelem vezérelt jogi véleményalkotás az, ami szomorú. Itt is. persze ha a baloldal-nak mondottak kapták volna ezt meg, ahogy nem, akkor nyilván támadhatatlan lenne. Így értem , hogy ez vályog diploma , ha téged erre tanítottak. Nem jogi.

xsasha 2011.10.17. 10:10:53

@Könnyen elkaptuk, uram!:
Nem, nem használtam rosszul. Melyik részét nem értetted annak, amit írtam, vagy melyiket vitatod?

aszekelyek 2011.10.17. 10:10:57

@karakán: Nem baj, azért mondogatják, hogy a határozatlanok arra menjenek. Ezt így csinálják, technikailag. A technokraták és a -VIGYÁZAT KERTÉSZ ÁKOST IDÉZEK! - "szőrösszívű kapitalisták". ezt komkrétan bajnairól mondta. Semmi jót. emellett. Tudod, szép szemű, összesöprögetik a baloldalt morzsánként és persze egy jobboldali bajnait mutogatnak nekik. Mert ugye nem lehet egyszerre igaz, hogy valaki szőrösszívű kapitalista és nagyon baloldali. :) Ő a szegényekért annyit tett, hogy megmondta nekik az első percben, mindegyiknek fájni fog. Ténylegesen nem fájt mindenkinek. Szőrös szívű kapitalistáéknak a legkevésbé a széljobbon. Nem vonára gondolok. :) bajnaiékra. Bauerék, fleto és a naaagy reformerek. Akik cincálják a szocik pártját. Az összeborulás persze nincs kizárva. A jobbik is elől baloldali, hátul meg jobboldali. Mint egy mitológiai állat. Valószínü is, hogy az ő imázsuk egy mítosz. Az is csak az eladás függvénye, mennyire veszik meg, annyira lesz politikai erő. Pannon puma is volt már itt. :) Persze a népnyelv bölcsessége ismeri és ki is fejezi ezt a jelenséget. A kétkulacsos szóval. Népnyelvben nincs úri huncutság.

xsasha 2011.10.17. 10:13:24

@Könnyen elkaptuk, uram!:
Nagyon egyszerű dolgod van. Csak be kell linkeld, mire alapozod, hogy az apeh vizsgálni fogja az előtörlesztőket.

aszekelyek 2011.10.17. 10:13:25

@karakán: Úgy is van. Ők adtak nekik magyar igazolványt is és állampolgárságot is. Ahaaa Vagy felültek annak a farvizére és fúrják a kapitányt.

xsasha 2011.10.17. 10:15:52

@Könnyen elkaptuk, uram!:
Ennek melyik részét nem érted? A törvény iránti tiszteletet, vagy a betű szerinti ragaszkodást?

aszekelyek 2011.10.17. 10:15:54

@Hepci: Bizony, az nagy hiányosság lenne. Akkor már semmi sms-ezés? -én is úgy tudom, intellektuálisan is passzolni kell a pároknak, nem csak szexuálisan. :D

aszekelyek 2011.10.17. 10:18:11

@Könnyen elkaptuk, uram!: Mikor fogja vizsgálni? Orbán kormány után? Mert most nincs apeh. NAV van. Visszakeresztelitek? Mindenkit megfingattok? Az jó lesz.... szép program a választásra.

xsasha 2011.10.17. 10:20:02

@Könnyen elkaptuk, uram!:
Nagyon is pontosan tudom, hogy kis hazánkban mindenki azt hiszi, hogy a másiknak kellene a dolgokat másképp csinálnia. Azt hiszik, hogy a politika nem miattuk olyan, amilyen, pedig de. És amíg ez a mentalitás nem változik, addig a politika sem fog változni.

graycivil 2011.10.17. 10:20:35

"Schmitt függetlensége a garancia a demokratikus választásra?

"A garancia az, hogy csak bíróból lehet vezető, akit ráadásul a független köztársasági elnök javasol az Országgyűlésnek."

stop.hu/articles/article.php?id=948868

Sírjak vagy nevessek? (:-O

aszekelyek 2011.10.17. 10:21:29

@Könnyen elkaptuk, uram!: ne súlyosbítsd a helyzetedet. :) Egy ennyire frusztrált fiúcskának ilyet mondani....:)

xsasha 2011.10.17. 10:26:58

@2llkedő:
Ez egy tévedés.
Ha nem mégy el szavazni, akkor egyszerűen mások döntik el, hogy karóba légy húzva vagy felnégyeljenek-e. Attól, hogy nem lépsz be, még nem menekülsz meg. Ha egyik sem tetszik, akkor tessék nekiállni pártot csinálni, programot csinálni, alternatívát csinálni, hiszen oly sokan vagytok nem szavazók, hogy csak tudtok valami okosat, ami nem karóba húzás.
De ugyebár, amikor tenni kellene, akkor jönnek a kifogások, hogy én miért nem...

@Letícia:
A zene jó. :-) De választ nem sokat ad. :-)

aszekelyek 2011.10.17. 10:33:44

@6.Lenin: Két nép, két társadalom de a zorbáán a megosztó... Mintha a nem a legtermészetesebb lenne egy demokráciában, hogy vannak eltérő vélemények..... Másnak is vannak jogai :) Kádár népe ezt még valahogy nem abszolválta. Látod, az még egy volt. Fujj aki kilépett a sorból. Csoport és egyén:) első óra első lecke, még a gimis pszichológia könyvemben is. Igen, akkor amikor én jártam gimibe. Marxot, kantot etc. :) a diktatúrában. Jó a vallást nem erőltették:) Azt éppen most is gőzerővel támadják, nyilván ugyan azok. Mintha nem lenne deklarált vallásszabadság is és emiatt nem érhetne senkit kritika és hátrány sem megkülönböztetés. Viszont nem tökfejek jöttek ki az érettségivel a zsebükben. Persze ez már a 7o-es évek vége volt, amikor a reformerek már sokat elértek a kultúra és az oktatás terén. Azt látjuk, kiknek a szándékai ellenére. A szemétládák még a rohadtfasisztantiszemitaaa Csurka darabjait is színre voltak képesek állítani. Többet is. Felejthetetlenül. :) 15 éves koromtól járok a Vígszínházba. Van egy képem róla, hogy is változtak a dolgok. Saját. Nem ascher írta meg levélben. Nem is konrád, nem is heller.

2llkedő 2011.10.17. 10:38:02

@xsasha:

"Ha nem mégy el szavazni, akkor egyszerűen mások döntik el, hogy karóba légy húzva vagy felnégyeljenek-e."

Ha elmegyek, és arra szavazok, hogy karóba legyek húzva, de mások a felnégyelést választják, akkor sem menekülök a felnégyeléstől. Viszont ha csak hárman lépnek be, és a három közül kettő az akasztás mellett dönt, viszont 10 millióan nem lépnek be, akkor nem azt jelenti, hogy a többség akarata szerint akasztás lesz, mert az nem csak azokra vonatkozik, akik beléptek, hanem mindenkire. Ha viszont szerinted három ember döntését el fogja fogadni 10 millió, akkor az a te bajod, egyéni szoc problem.

aszekelyek 2011.10.17. 10:42:16

@Letícia: Érdekelne, hogy akkor miért nem sikeres ugyanolyan szociális kiadáscsökkentés mellett. Mi is a siker mércéje? Hogyan döntöd el? HA Orbán tervez be olyat a költségvetésbe, ami erősen kétséges bevételi forrás, veszélyes a hiánycél tartása szempontjából, az akkor miért nem siker? Már neked. Nem látom az igazán nagy eltérést, kivéve, hogy nem egy szándéklevél kotta van Orbán előtt, előre kialkudva a szegények bőrére, hanem van mozgástere, tényleges kormányzáshoz. A legszegényebbek jövedelempótlóját, egy családba kettő i s lehet, azt azonnal visszaadta. Ez látok komoly eltérés. Bajnai elvette az egyiket. Mély szegényektől. Amúgy is rosszul fizetett közalkalmazottaktól is, amit csak ért. 98 %-os adót a cafeteriára. Érdekes, akkor nem volt sikítás, hogy az Eu-ban 25 % a legmagasabb, amit lehet. Meg a túladóztatás sem volt neki felróva, szegény emberek kárára. 5 % adóemelés volt a szegények zsebére.Szocialista kisebbségi kormány teljes egyetértésével. Sőt.

2llkedő 2011.10.17. 10:43:29

@xsasha:
"Ha egyik sem tetszik, akkor tessék nekiállni pártot csinálni, programot csinálni, alternatívát csinálni, hiszen oly sokan vagytok nem szavazók, hogy csak tudtok valami okosat, ami nem karóba húzás."

Mint már írtam, az is döntés, ha nem megy valaki el. Nem megy el, mert egyik se tetszik neki, de nem kíván konkrétan politizálni (pártot alapítani), mert ő inkább autót akar szerelni, mert ahhoz ért. A nem elmenetellel éppen azt fejezi ki, hogy akik ott fennt tolonganak a húsos fazékért, azokat mind egy szálig szét kell zavarni.

xsasha 2011.10.17. 10:45:46

@Letícia:
Mit csinált jól Bajnai?

aszekelyek 2011.10.17. 10:46:30

@karakán: nem lehetetlen. Lányom mérnök -informatikus és humán beállítottságú. rengeteget olvasott, zene és színházrajongó. Hrabalt különösen. JA és jól főz. Nem is mernek hozzá közel menni hímneműek. Egyik zseni ismerősöm szerint sose lesz férje. Túl sok egy férfinak. Ezt én kétlem. Csak fel kell jutnia abba a társadalmi rétegbe, ahol azok a potenciálisan alkalmasak vannak. Az a nehéz.

xsasha 2011.10.17. 10:49:49

@2llkedő:
Akkor zavarjátok szét. Csak előtte mondjátok el, mi lesz azután.
Ha nem értesz a politizáláshoz, akkor mi alapján mondod, hogy lehet ezt másképp is csinálni? Mi alapján mondod, hogy a mostanit el kell zavarni? Mert ha ezeket el tudod dönteni, akkor annyit biztosan tudsz a politikáról, amivel neki lehet feküdni egy pártnak. Legfeljebb nem te leszel a pénzügyes.

2llkedő 2011.10.17. 10:53:35

@xsasha:

"Ha nem értesz a politizáláshoz, akkor mi alapján mondod, hogy lehet ezt másképp is csinálni? Mi alapján mondod, hogy a mostanit el kell zavarni?"

Kérdezd meg Julcsi nénit, meg Pista bácsit, hogy ha nem tetszik nekik a választék, akkor miért nem alakítanak pártot?

Ők azt el tudják dönteni, hogy tetszik-e nekik az egyik, vagy a másik, de jobbat nem tudnak csinálni, viszont várhatnak egy olyanra, akiket tudnak támogatni. Mert mindig van olyan, csak lehet, hogy most még nem látszik.

aszekelyek 2011.10.17. 10:54:36

@xsasha: Sok melegedőt bezártak, a hajléktalanok előtt. Az csak jó volt, nem? néztem ma azt a provokátor slemilt, aki szórakozott a rendőrökkel, aztán saját magát jelentette be... Ócska, sunyi támadók. Jó volt a polgármeter fiatalemben. Kifakadt egyik nap, asszem tv 2-n. Aztán ha megfagytak az utcán, akkor mit mondok? Meggyőztek összel egyesek, hogy ne akarjam őket fedélhez juttatni? Ez a céljuk a genyáknak. Ennél ordenárébbat elképzelni is nehéz. Bár vannak, akik sok éve így politizálnak, hogy gáncsolják, támadják, aki tesz is valamit. Ami egyértelműen jó. Persze egy kukkot a hajléktalanszállókon lévőállapotokról nem akarnak beszélni. Miért félnek ott és azt ki is okozta, nem kezelte. CSak a pénzt.

2llkedő 2011.10.17. 10:57:03

@xsasha:

"Ha nem értesz a politizáláshoz, akkor mi alapján mondod, hogy lehet ezt másképp is csinálni? Mi alapján mondod, hogy a mostanit el kell zavarni?"

Tudod mit szokás erre mondani?

Attól, hogy nem tudok tojást tojni, még el tudom dönteni egy tojásról, hogy záp-é.

aszekelyek 2011.10.17. 11:00:07

@nyünyüge: megint wellnessbe? 23.-a előtt?

2llkedő 2011.10.17. 11:02:45

@aszekelyek:

"Bár vannak, akik sok éve így politizálnak, hogy gáncsolják, támadják, aki tesz is valamit. Ami egyértelműen jó. "

Ismered a vak és a segítőkész ember esetét a zebránál?

ssi 2011.10.17. 11:03:20

@Letícia: :-)) Bajnai higgadt, kiszámítható emberi és vezetői stílusa sokaknak bejött s visszavágyják @xsasha: "ne figyeljek a stílusra" - írod .. sajna, de nem tehetem, mint veled egyenrangú felnőtt, és mint más elveket, értékeket valló sem :-) ... "nem tartasz ballibnek" .. lehet, hogy ez neked iszonyú titokszó, maga az átok .. sok egyszerű embernek nem, s ők is magyar állampolgárok, s ha te ezért megvetni, gyűlölni akarsz, az a te ügyed .. neked is leírom: rendhez ragaszkodó pl. liberális vagyok, aki a követhető s mindenkire egyformán érvényes szabályok között is a szabad alternatívakeresést s felelős szabad döntést pártolom, úgy, hogy aki elakad ebben, annak segítsünk .. s mindenben s mindenkiben először az értékeket keresem .. soha nem voksoltam a Fideszre, volt, amikor tanácstalanságomban nem mentem szavazni, legutóbb pedig az LMP-t támogattam .. lezárásnak szántam .. én is élvezkedni járok ide a blogra, de veled sehogy se megy .. de kipróbáltuk :-) sok sikert mással :-))

@Hepci: 1 főre jutó alkoholt fogyasztást hogyan határozzák meg hivatalosan, pl. KSH?

évi 1000 l-ig otthon lehet főzni gyümölcsbort is .. pezsgőt, sört, pálinkát
- ellenőrizhető?
- csak saját fogyasztásra - és ez is ellenőrizhető? vendégek megkínálása is ide tartozik?
- bolti forgalom biztosan csökkenni fog ..
- nagy segítség ez a saját gyümölccsel rendelkezőknek? és a komló?
- ettől élénkül pl. a közösségi élet majd, javul az egészségi állapotunk, az egészségesebb életvitel, vagy az így kieset adót lehetett volna pl. közösségi házak, tömegsport stb. támogatására fordítani?

@nyünyüge: ha Gy.F. nem nyüzsögne, lenne vita! párton belül az MSZP újításról?

@karakán:
T.G. szakmai okokból figyeli, hogy az időközi és a 4 évenkénti választások eredményei köszönő viszonyban vannak-e. Többször leírta, hogy nem igazán .. legalábbis eddig így volt .. majd mi is, amatőr politizálók figyeljük s közben szakmailag tanulunk :-)

@yoda-jedi: tehát: lesz majd kritikus gazdasági krach, mikor egyre több szakember megszólal .. s minden oldalon?

@ciceró:
sokan nem bírják a ballibet .. s nekik ez = komcsik, a múlt
sokan kiakadtak az elmúlt8éven: pl. gazdasági teljesítményük miatt
sokan bizakodtak a Fideszben: pl. jobb gazdasági teljesítményt várva
sokan csalódtak a Fideszben: még sem jobb, s a végét se látják
sokan az elmúlt8évnél is jobban csalódtak: ideológiájuk tartalma, súlya miatt
sokan kivárnak
sokan vmi újat akarnak: nem a Fidesz ellentétét s nem a régit
sokan keresik is ezt az újat: a közöst s együtt, korunk kihívásaira az előretekintőt

nyünyüge 2011.10.17. 11:05:13

@aszekelyek:
A 23-ikához semmi köze, csak egy kis pihentető vizitornára javasoltam volna. Mert olyan zaklatottnak tűnsz ma regggel.

yoda-jedi 2011.10.17. 11:09:27

@manyike: "egyre több szakember megszólal"

miért szólalna meg? a nép 2/3ot akart... kiért hozzá... csak-a-fides

haygni kell őket... hagy menjenek neki a falnak... főleg a felelősség miatt...

ki a felelős??? csak-a-fides.... ... ... ... (ovisok+simicskák)

2llkedő 2011.10.17. 11:11:54

@yoda-jedi: És különben is kia-ludt a lámpa.

2llkedő 2011.10.17. 11:14:55

@nyünyüge:

"A 23-ikához semmi köze"

A fürdés megvonás, a zingyen pálesz, meg a zingyensör a 23.-ára való felkészülést szolgálja. Persze Viktor nem fogja látni a lezüllött népét, akiket fel kell emelnie.

yoda-jedi 2011.10.17. 11:19:22

@2llkedő: @nyünyüge: nem október 23., hanem

... október 2/3...

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2011.10.17. 11:21:08

Két kulcsmondat a cikkből:
"Egy jól működő világban ..."
+
"... ha az összes ott áll elszántan ..."

Gykv. ez ugye nem "egy jól működő világ"
- ahol pl. a civilek maguk tartják el a saját szervezeteiket.
Az "összes"-ből pedig kapásból hiányozni fognak (legalább) a kegyencként oda delegáltak...

PS: még az elején felfigyeltem 0.Viktor azon szófordulatára, hogy csak akkor sikerülhet, amit akar, ha MINDENKI részt vesz a megvalósításában. Nocsak - gondoltam akkor - már az induláskor borítékolja, hogy ki lesz majd a hibás a kudarcért?

yoda-jedi 2011.10.17. 11:43:01

@manyike: fides vs szakmák lásd ÓCSA, hírcsárda nyomja? olybá tűnik...
szerintem a szakma még beleszólhat... mint a Zeppelinbe is beleköptek...

jó próba... nyilvánvaló szakmai BLŐDSÉG...
szerintem a fides SZÁNDÉKOSAN enynire hüje... véletlenül lehetetlen
szerintem a zországos főépnek is azért rakták a Nagy Hattyú Ervint...
teszteljék a szakmát... tollal ír... a jogszabályokat nem ismeri, TULIPÁNOS de bill...
szerintem olyanabb mint a SP... csak szűkebb kört érint... (közvetlenül)

kivi vagyok...

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.10.17. 11:54:42

@manyike: az egy főre eső alkoholfogyasztást nyilván eddig is a hivatalos fogyasztásból határozták meg... vagyis a valóság lehet(ett) több is...

yoda-jedi 2011.10.17. 11:57:54

@Hepci: azt mondod hazánkban a fekete fogyasztása is fekete????

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.10.17. 12:04:40

@yoda-jedi: ennél is bonyolultabb, még az is jön hozzá, hogy eddig is így volt. :)

=nessuno= 2011.10.17. 12:27:29

@aszekelyek: Érdemi választ leszel szíves adni. Szakmait. Ha esetleg nem értesz hozzá, válaszd a hallgatást. Még mindig elegánsabb.

ssi 2011.10.17. 12:34:29

@yoda-jedi:
"nép 2/3ot akart... kiért hozzá... csak-a-fides
hagygni kell őket... hagy menjenek neki a falnak... főleg a felelősség miatt.." .. időközi választásokon is így gondolkodik a nép?

azt hittem, Csipek megsértődött, háza csak volt, Zeppelin akkor meg nem lesz .. Ócsa: először a határtalan álmok, aztán határokat szab a valóság, pénz, realitás? .. csak laikus külső szemlélő vagyok :-)

"újonnan megnyitott KÖKI Termiál szökőkútja nem valami profi kivitelezés - ahogy az a videón látható és - nem utolsósorban - hallható... "
www.168ora.hu/itthon/van-rosszabb-munka-mint-az-alkotmany-asztalszolgajae-84303.html

@Hepci: köszi .. akkor ugyanazt és ugyanannyit, csak most nyugodt szívvel .. főzik otthon?

2llkedő 2011.10.17. 13:31:24

@aszekelyek:

"Bajnainak meg egyáltalán nem voltak reformjai. Egy flto kormány szándéklevél tartalmát hajtotta végre az IMF felügyelete mellett , mely szociális megszorítások éppen csak arra az évre voltak elegendőek szűken. míg ö ült a m.e. székében. Arra is csak szűkösen."

"""""""""""A hétfőn elfogadott költségvetés hosszú időre megmentette az országot, jelentette ki Bajnai Gordonnal folytatott washingtoni megbeszélése után Dominique Strauss-Kahn, az IMF francia vezérigazgatója. "Sok példánk van, de nem mind olyan jó, mint Magyarország" - mondta arra utalva, hogy értékelése szerint a Bajnai-kormány megtette a szükséges lépéseket a válság leküzdésére
.......
A jövő évi hiánycéllal kapcsolatos újságírói kérdésre válaszolva kijelentette, hogy az IMF tárgyalódelegációja a 3,8 százalékos hiányra bólintott rá. "3,7 százalék kevés, 3,9 százalék sok lenne" - mondta.
Az elmúlt hetekben a Fidesz részéről hangzott el, hogy félelmeik szerint a kormány túltervezte a jövő évi bevételeket és alultervezte a kiadásokat, ezért akár hét százalékra is ugorhat a hiány. Mivel ezt az IMF egyértelműen elfogadhatatlannak tartaná, ezért is hangoztatják, hogy nem lehet letérni a kormány által most kijelölt pályáról. Erre az is ráerősít, hogy a Bajnai-kormány két egymás utáni negyedévben sem hívta le az esedékes IMF-hitelkeretet, ezzel eddig több mint másfél milliárd eurónyi készenléti hitelt hagyományozott a következő kormányra."""""""
index.hu/gazdasag/magyar/2009/12/02/az_imf_nem_lat_eselyt_a_koltsegvetesi_politika_megvaltoztatasara/

Ténnyeg!

xsasha 2011.10.17. 13:56:17

@2llkedő:
Egy pártba nem csak tojók kellenek.
Fészket raksz, vagy berakod a tojásokat egy kosárba, esetleg ganézol.
Nekem mindenesetre vannak averzióim azokkal kapcsolatban, akiknek minden tojás büdös. De a vele való munka is büdös.

xsasha 2011.10.17. 14:00:43

@2llkedő:
Tudom, tudom, a csodavárók országa vagyunk. Ugyanezek az emberek azt is meg tudták mondani, hogyan kellett volna abból a helyzetből belőni a gólt.

A helyzet az, hogy éppen az irreális csodavárók, jóléti rendszerváltást várók és fikázógépek, illetve a szabályokat csak másokra érvényesnek gondoló tömegek miatt tart ott a politika, ahol tart. És ez nem is fog megváltozni.

2llkedő 2011.10.17. 14:04:16

@xsasha:

"De a vele való munka is büdös."

Nézd! Én tervezek, és szeretem ezt csinálni. Viszont nem szeretnék politikus lenni, de ettől függetlenül okoskodhatok, és politizálhatok ha a kedvem úgy tartja, és elmondhatom a véleményemet azokról, akik vezetik az országot. És elmondhatom úgy is a véleményemet az ország vezetéséről (és akik vezetni dándéxanak), hogy b@szok elmenni bármelyikre is szavazni.

xsasha 2011.10.17. 14:06:27

@2llkedő:
A tapasztalatok azt mutatják, hogy nem három ember lép be voksolni. És el is döntik ezek, hogy mi legyen. Te csupán valami illúzióban élsz, hogy a kimaradásoddal bármin is változtatsz. Pedig nem.

Ami pedig azt illeti, ha nem tetszik a választék, és nem is akarsz tojást tojni, akkor válaszd ki a hozzád leginkább közelállót, és borogasd náluk az asztalt, hogy márpedig te szavaznál rájuk, ha ezt meg ezt másképp csinálnák. Még a legnagyobb pártok taglétszáma is csak pártízezres. Ha olyan nagy többségnek érzitek magatokat, akkor be kell lépni, és megreformálni a pártokat belülről, ha már újat nem akartok csinálni.

A helyzet az, hogy csak a szájtépés és a felelősséghárítás megy a csodavárással tetézve. Ez van, ezek a tények. Te sem vagy jobb, mint a másik millió, aki azt várja, hogy majd valaki kikaparja neki a gesztenyét.

2llkedő 2011.10.17. 14:07:39

@xsasha:
"jóléti rendszerváltást várók és fikázógépek, illetve a szabályokat csak másokra érvényesnek gondoló tömegek miatt tart ott a politika, ahol tart. "

A politika azok miatt tart ott ahol, akik a politikát csinálják.
Nem a tömegek miatt.

2llkedő 2011.10.17. 14:11:58

@xsasha:

"A tapasztalatok azt mutatják, hogy nem három ember lép be voksolni."

""""""""A fideszes Bodó Sándor nyerte 51 százalékkal a másodszorra kiírt püspökladányi időközi országgyűlési választás második fordulóját,
....
A szavazásra jogosultak 20 százaléka ment el"""""""""

Ha így haladunk, akkor bizony eljutunk ahhoz a három emberhez.

xsasha 2011.10.17. 14:12:01

@2llkedő:
Nem tudom, ki hitette el veled ezt a baromságot, de ki kell ábrándítsalak - a nem szavazás csak az azokhoz való csapódást jelenti, akik magasról tesznek arra, ami közösségi szinten zajlik az országban. Talán vannak olyan mellékhatásai, hogy legalább annak az illúziója megvan, hogy milyen sokan vagytok, de ez is csak egy hamis illúzió. Nem tudtok összefogni semmiért, és nem is tudjátok megmondani, merre kellene elindulni - ez a leggyengébb minősége a politizálásnak. Ebből a semmilyen hozzáállásból nem is lesz semmi, semmilyen érték és semmilyen előrelépés. Csupán egyel szaporítod a csodavárók számát.
És emellett erősíted azoknak a véleményét, akik azt mondják, hogy egyszerűen nem lehet másképp csinálni a politikát.

2llkedő 2011.10.17. 14:16:15

@xsasha:

"Nem tudom, ki hitette el veled ezt a baromságot, de ki kell ábrándítsalak - a nem szavazás csak az azokhoz való csapódást jelenti, akik magasról tesznek arra, ami közösségi szinten zajlik az országban."

Ha tudnál olvasni, korábban kifejtettem a véleményemet. Ismétlem, a VÉLEMÉNYMet.

" a nem szavazás csak az azokhoz való csapódást jelenti, akik magasról tesznek arra, ami közösségi szinten zajlik az országban."

Ez viszont éppen az, amit a te pici agyadba betápláltak.

"És emellett erősíted azoknak a véleményét, akik azt mondják, hogy egyszerűen nem lehet másképp csinálni a politikát."

Lehet másként. De ahhoz le kell tisztulni mindkét oldalnak, és kezet kell fogni egymással. Amíg ez nem történik meg, nem lesz változás.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.10.17. 14:30:13

@xsasha: a politizálásnak a leggyengébb minősége az, amit a cuslágok, hagyók, magyarbálintok, szijjártók, stb. csinálnak.
Sajna eljutottunk oda, hogy akinek ízlése van, aktív politikussal szóba se áll/nem vegyül el (= nem is választ közülük).

xsasha 2011.10.17. 14:42:22

@2llkedő:
Nem jutunk el. Az időközi választások részvételi aránya a 20 év alatt alig változott.

2llkedő 2011.10.17. 14:48:18

@xsasha:
Jól van! Legyen neked egy jó napod! Úgy is szépen süt a nap. Nem jutunk el a háromig, csak a négyig.

Balt 2011.10.17. 14:59:38

"A helyzet kezd arra hasonlítani, amikor két héten keresztül a miniszterelnök-kereséssel szórakoztattuk a közvéleményt - ismerte el Mesterházy Attila pártelnök, miután értékelte a mai frakcióülést." :))

index.hu/belfold/2011/10/17/szanyi_tibor_kamerak_elott_tette_le_a_garast_az_mszp_mellett

2011.10.17. 15:16:06

@aszekelyek:" A médiajog vizsgám elég jó? Mert van. Államvizsga. "

A titkárnőm 2002-ben államvizsgázott jogból. Most jogász. Egy idegen nyelvből kötelezően vizsgáznia kellett. Megtette, cigányból. Ennyire komoly.

Az ügyvéd barátom szerint a "jogász külön állatfajta".

nyünyüge 2011.10.17. 15:24:04

Hát így jártunk. llegitím korban születtünk, illegitím korban jártunk iskolába, illegitím korban dolgoztunk:

nol.hu/belfold/megadoztatna_a_fidesz_az_mszmp-s_nyugdijakat_

("...A frakcióvezető emlékeztetett rá, hogy a húsvétkor elfogadott alaptörvény szerint az 1944 március 19. és 1990 május 2. közötti időszakot illegitimnek tekintik. )
Kíváncsi vagyok, mikor kerülnek sorra a jóvátételi adóban a pártvezetők után az iskolaigazgatók, intézményvezetők, ...., brigádvezetők,...., mint egy illegitím rendszer kedvezményezettjei.

Orbán nélkül nincs nagygyűlés?

nol.hu/archivum/fordulat__lefujtak_a_fidesz-nagygyulest

2011.10.17. 15:30:24

@aszekelyek: "Bár vannak, akik sok éve így politizálnak, hogy gáncsolják, támadják, aki tesz is valamit. Ami egyértelműen jó. "

Ja, például fidesz, ellenzékben.

2llkedő 2011.10.17. 15:30:38

@nyünyüge:

"("...A frakcióvezető emlékeztetett rá, hogy a húsvétkor elfogadott alaptörvény szerint az 1944 március 19. és 1990 május 2. közötti időszakot illegitimnek tekintik. )"

Akkó Viktornak, meg a többieknek nincs egyetemi végzettségük?

2011.10.17. 15:34:53

@aszekelyek: "Mikor fogja vizsgálni? Orbán kormány után? Mert most nincs apeh. NAV van. Visszakeresztelitek? Mindenkit megfingattok? Az jó lesz.... szép program a választásra. "

Bocs, miről beszélsz? Én nem vagyok se baloldali, se jobboldali.

Orvoshoz kell menni, ez a belédtáplált üldözési mánia, hogy aki nincs velünk, az ellenünk, félreviszi a józan ítélőképességedet.

Itt szinte mindenki, akivel levelezel, párton kívüli, egyáltalán nem kommunista, fasiszta, stb, csak neked kell ellenségkép, hogy saját magad tudd determinálni.

2011.10.17. 15:43:24

@xsasha: a fogalmak használatáról: már egyszer leírtam. Ha ilyen rövid a memóriád, vagy ha el se olvasod a neked írtakat, minek beszélgetünk?
Csak a fidesz kommunikáció 1.0 program fut?

2llkedő 2011.10.17. 16:45:13

@xsasha:

" Nem tudtok összefogni semmiért,"

Kivel kéne összefogni? A fidesszel?
Ha nem tudod, miért is nem fog össze a baloldal, a fidesztől jobbra és a középen állók a fidesszel, akkor ajánlom, olvasd el Török Gábor elemzését, ami így kezdődik:
""""Erőszakosak. Gátlástalanok. Zsákmányszerzők. Önérdekvezéreltek. Rövidlátók. Túlterjeszkedők. Kiskirályok. Bármerre járok, mindenhonnan ilyen és ehhez hasonló panaszok, kritikák érkeznek a mostani kormánnyal kapcsolatban.""""

Ahol az elemzést találod:

torokgaborelemez.blog.hu/2011/10/13/402_vannak_bizonyos_hatarok

dzsaszper 2011.10.17. 16:45:46

Uhh... Lázár tudja vajon, mit beszél? Ha tudja, ha nem, elég gáz...

www.portfolio.hu/vallalatok/penzugy/tavaszig_eltuntetnek_az_osszes_devizahitelt_uj_lepesek_jonnek.156988.html?utm_source=index_main&utm_medium=portfolio_box&utm_campaign=portfoliobox

Csak azt tudom mondani iróniával, hogy akkor lennének nyugodtak a választótársaim, ha a fideszes képviselők nem díjazást kapnának a képviselőségért hanem ők fizetnének érte...

2llkedő 2011.10.17. 16:52:16

@dzsaszper:
"Akkor lennének nyugodtak a parlamenti képviselőtársaim, ha a következő év tavaszára alig maradna devizahiteles Magyarországon" - fogalmazott a frakcióvezető.

Szerintem nyaljanak sót a képviselőtársak, hogy megnyugodjanak.

yoda-jedi 2011.10.17. 17:56:31

@Hepci: lehet, de exponenciálisan NŐ...

2llkedő 2011.10.17. 17:57:40

""""""A hosszabb távú tervek pedig jócskán elmaradnak a korábbitól: míg a 2010 októberében kiadott 2011-es költségvetési tervezetben tükröződött a tíz év alatt egymillió új munkahely terve (hiszen a foglalkoztatottak száma 3 millió 700 ezerről 4 millió 700 ezer körülire emelkedett volna), addig a múlt pénteken benyújtott 2012-es költségvetési törvényjavaslatban már csak 4 millió 100 ezerig megy a létszám a 2020-as évek eleje körül. Vagyis tíz év alatt legfeljebb az a négyéves terv valósulna meg, ami korábban az volt, hogy 2015-ig jönne létre 400 ezer új munkahely a magyar gazdaságban. """"""
www.portfolio.hu/hir.tdp?k=3&i=156977&sec=b4e6870a80adc8cabf89a01f218ac51a?utm_source=index_main&utm_medium=portfolio_box&utm_campaign=portfoliobox

B@ssza meg, ez sem jött be, mint a 7%-os növekedés. Az eyrópa motorjánál milyen motorra gondoltak? Nekem van egy 20 éve nem használt Riga mopedem. Fel tudom ajánlani a kormánynak.

A székely paraszt megy a szekéren. Egyszer csak megáll a ló.
Mondja a paraszt neki -Gyíí- de a ló nem mozdul .
Megint mondja neki -Gyí- a ló továbbra sem mozdul.
Leszáll a szekérről, előre megy. Látja, hogy egy mélységes szakadék szélén állnak.
Odafordul a lóhoz: Helyesbítek Hő.

2llkedő 2011.10.17. 18:17:56

@2llkedő:

A székely farag egy nyárfát az udvaron.
- Mi lesz abból édesapám? - kérdi a fia.
- Kocsirúd. - feleli az öreg.
Egy óra múlva megint arra megy a gyerek.
- Mi lesz abból édesapám?
- Fejszenyél.
Megint egy óra múlva:
- Mi lesz abból édesapám?
- Fogpiszkáló, ha el nem baszom.

yoda-jedi 2011.10.17. 18:20:49

vicces... cégtemető... sajnos nem tudok elszomorodni az akción, nevethetnékem van... komolytalanok

www.napi.hu/magyar_vallalatok/bedolt_cegek_elkepeszto_tartozasok_igy_avatkozna_be_a_kormany.498909.html

ssi 2011.10.17. 19:22:44

@nyünyüge:
"Orbán nélkül nincs nagygyűlés?
nol.hu/archivum/fordulat__lefujtak_a_fidesz-nagygyulest"

engem meglepett .. más szónokokkal, ill. O.V.-vel egy előre felvett videó levetítésével is kb. ugyanakkora tömeget mozgósítottak volna ..szerinted az EU helyett más ok is lehet?

@dzsaszper:
"Lázár tudja vajon, mit beszél? Ha tudja, ha nem, elég gáz...
www.portfolio.hu/vallalatok/penzugy/tavaszig_eltuntetnek_az_osszes_devizahitelt_uj_lepesek_jonnek.156988.html?utm_source=index_main&utm_medium=portfolio_box&utm_campaign=portfoliobox
"

olvasd el .. lehet, hogy ebben a válasz .. a bennfentesek biztosan többet tudnak ..
"kormány valójában a drasztikus forintleértékelés és az inflációnövelés lehetőségét kívánja megteremteni .. kormányfő egyre direktebben fogalmaz: "a magam részéről minden segítséget meg fogok adni minden devizahitelesnek, hogy át tudjon menni devizából forintba... semmilyen garanciát nem tudunk és nem is akarunk vállalni a forint árfolyamáért ... az olyan mondatok, mint hogy "O.V.: minél többen igyekezzenek saját sorsukat biztonságba helyezni" nem csak a devizahitelekre vonatkozhatnak, hanem a forintbetétekre is. Márpedig a devizabetétbe rohanás is veszélyes"
www.portfolio.hu/gazdasag/mire_lehet_jo_a_400-as_arfolyam.156808.html

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2011.10.17. 19:28:51

@yoda-jedi: Nem feltétlenül kell ezen mosolyogni. Elég hatásos fegyvernek tűnik. Szerintem jó előkészítéssel megvalósítható a dolog. Én látom benne a rációt, biztos hogy eredményre fog vezetni, ha áttörést nem is fog okozni, de ez egy jó irányba tett lépés.

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2011.10.17. 19:31:47

@yoda-jedi: Vannak cégtemetők. Nézd meg a cégnyilvántartást. Nem Kaptok EL Bt., Adócsaló Bt ilyenek vannak bejegyezve. Felvásárolnak cégtulajdonosok ( akik homelessek ) cégeket adóssággal együtt majd felszámolják őket. Évi többszáz milliárd a veszteség. Egy óra alatt bejegyeznek egy újabb céget. Ez nevetséges és komoly bűncselekmény.
Ha a cégbedöntőket elkezdik kizárni, ez a módszer be fog száradni. Nincs más út ezen a téren mint a szigorítás.

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2011.10.17. 19:33:44

@2llkedő: Itt nem lesz egymillió új munkahely. Jó ha nem csökken a foglalkoztatottak száma a következő 1 évben.

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2011.10.17. 19:40:54

@xsasha: Addig ez nem fog megváltozni amíg a politika nem mutat más képet. Amíg a politika azt mutatja magáról amit ma mutat, addig nehéz lesz a társadalmi kultúrán számonkérni bármit.
A képviselői juttatások átalakítása egyébként üdvözlendő. Undorító, okádék ami az elmúlt 20 évben ezen a címszóval ment. Kettős költségtérítés és hasonlók.
Az összeférhetetlenség kimondása is az. Nonszensz hogy polgármesterekkel van teli a parlament.
Ezek a célok támogathatóak, ezeket végig kell vinni.

yoda-jedi 2011.10.17. 19:45:10

@ciceró: minden tiszteletem a tiéd. de nem mosolygok, mert ez komoly dolog...

hangosan térdemcsapkodva RÖHÖGÖK... BRUHHAHHAHHAHHAA

te ilyen naiv vagy? minden adócsaló és ofsóher az mind mind fid eszes most...

CSALÓK = fides... szinte 100% os áttfedéssel... politikusok+oligarchák

yoda-jedi 2011.10.17. 19:46:36

előző fides randalírozós évek után okt23 tól félnek a normális emberek...
kevesen lesznek akormány ellenes tüntetéseken, max 100ezer...

szerintem március 15 lesz az igazi "békés" nagy menet...
akkora már sokan bele is halnak az adócsökkentésekbe stb...

orbántakaroggy! vekker viki... itt-az-idő... ítéletidő stb

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2011.10.17. 19:49:47

@nyünyüge: Nem feltétlenül tudjuk kik részesülnek ilyen nyugdíjban. Ez komoly levéltári munkát fog igényelni, előbb be kell azonosítani a konkrét személyeket. A nyugdíjügyiratokban a betöltött tisztségeknek van nyomuk, de ezek az akták már nem léteznek. Selejtezték őket ( Félreértések elkerülése végett - minden 90 előttit selejteztek ) . Már csak a nyugdíjhatározatok vannak meg 1990 előtti időkből, abban pedig nincsen semmi. Csak a folyosítás kezdő dátuma, összege, szolg idő stb.
Rossz ajtón kopogtatnak, a nyugdíjágazat ilyen adatokat nem tart nyilván. De vannak érdekes vetületei is : Az új alkotmányon dolgozó Pozsgay egyértelműen az MSZMP felső vezetéséhez tartozott.

A jogi oldalát nézve pedig erősen véleményes ennek jogszerűsége.

Az egész akció lényege, hogy üveggyöngyöt szórnak a radikálisok elé, ezredrang kérdés. Ami pénz ezzel megspórolható, annyiba biztosan belekerül ennek végrehajtása.

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2011.10.17. 19:52:50

@yoda-jedi: Az meglehet hogy a működtetés fogyatékos lesz.

yoda-jedi 2011.10.17. 19:54:58

@ciceró: :)))))))))))))))))))))) fogyatékosss..... bruhhahhahhahhahaha

ja mint a szlovák rencám, meg mint a zofsóri adóamnesztika... hihihiihi
meg alkotmányellenes mint a KOMCSI nyugdíj megvonása.... hihihihi...

nagyon jól szórakoztacc. még mongy valamit róla:)

yoda-jedi 2011.10.17. 19:58:51

jaaa ezt mondta a lézer (aki nagyon ssokat ér) dzsoni.... kva joooo

senki nem menekül... ezek mindenkit megmentenek! reszkesetek hitelesek!

www.portfolio.hu/vallalatok/penzugy/tavaszig_eltuntetnek_az_osszes_devizahitelt_uj_lepesek_jonnek.156988.html?utm_source=index_main&utm_medium=portfolio_box&utm_campaign=portfoliobox

aszekelyek 2011.10.17. 20:01:27

@manyike: Úgy emlékszem, utoljára titkosszolgálati információk miatt kényszerültek lemondani egy választási nagygyűlést, 2006-ban. Akkor a rendőrség kijelentette, gergényiék, hogy nem tudnak biztosítást vállalni szlovák terroristák ellen. Megtagadták a törvényes kötelességüket. Később kiderült, hazugságra alapozva. El tudom képzelni, azok miatt a provokátorok miatt, akikkel fenyegetőzik egy ideje, ő tudja , miről beszél, nyilván, Az egymillióan az októberi FIDESZ megemlékezés ellehetetlenítésért aktivisták csak nyugodtan randalírozzanak október 23-án. Azt túl drága lenne, hogy a TEK-et ezekre pazaroljuk. Nem, hogy annyit nem ér meg a dolog de egy fillért sem. Aki képes volt olyan közelre bejelenteni egy rendezvényt az 5 éves évfordulóra, arról semmiféle jószándékot nem feltételezek. Azt sem, hogy demokrata lenne, aki tiszteletben tartja a más véleményűek és az ott bántalmazottak jogát a megemlékezéshez. Azt meg ne mesélje senki, hogy ez nem direkt van így elhelyezve, a túl közeli hely, az astoriához. BAlhét akarnak. Nem lesz. Pintér rendvédelme pedig nem fogja megtagadni a biztosítást sem:) Sztem vannak jó információik a titkosszolgálatoknak.

@nyünyüge: Találsz köztük azért olyat, akinek csípi a szemét a biszku bácsi nyugdíja. IS. A történelmi igazságtétel soha meg nem történt, a politikaiakat soha nem kártalanították,...de még azt sem mondták , bocs. A szocik még el is vettek egy kis pénzt tőlük, az egyénként is alamizsna összegű járandóságukból. Kellene nézni a Hírtv-t. Ott dokumentum filmet láttam erről. Valódi "kedvezményezetteket" A POFOSZ-ból.Pld. Nem elég egy oldalúan tájékozódni. Ismerem az összegeket és azt is, kb 55-an vannak, akik ekkora zsét markolnak. Elég régen már. A politikai foglyok , utána kétkeziek adójából és a leszármazottaikéból. NAgyon nem fogom bánni, hogy ők is részt kell vállaljanak a nagy terhekből. Egyszer az életben. HA ilyen későn is.

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2011.10.17. 20:01:36

@yoda-jedi: Az adóamnesztia egy bődületes ökörség volt. Én nem hiszek ebben. A szlovák rendszám is illúzióra épült. Mindkettő abból indult ki, hogy ha csökkentem az adóterhet, kifehéredik bármi is. Azonban a 0 Ft adótehernél nem lehet alacsonyabbat adni. Miért hozták volna haza az érintettek? Semmiért.

A szlovák rendszámot akkor lehetne megfogni, ha Szlovákiával nem folytatnának hidegháborút. A szlovák hatóságok közreműködésével megállapítható lenne ki jogosult mire. Nélkülük ez reménytelen.

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2011.10.17. 20:03:31

@yoda-jedi: Ha lesz újabb deviza-mentő, akkor le fognak minősíteni minket. A mostanit talán megússzuk, a következőt nem fogjuk. A C kategóriának márpedig ára lesz. Komoly ára.

yoda-jedi 2011.10.17. 20:06:49

@ciceró: hihihiiii... sehogy nem kerüljük el...

lesz egy államcsőd, egy polgárháború... stb... alkotmányozás iylesmi...
szóval a jövö év sűrű lesz
ja és a zorbán pa(j)tás futni fog... TEK kel együtt...

adóamnesztia:)))) hihihi nemhogy zéró értéke volt. negatív... rombolta az adómorált...

NEM AKARNAK iylen dolgokat... csak KAMUNIKÁCIÓk... csak te veszed be

2llkedő 2011.10.17. 20:07:50

@ciceró:
""""""Nagy a kockázata annak, hogy a Standard and Poor’s a következő hetekben egy fokozattal visszavágja Magyarország hitelminősítését - figyelmeztet friss, Magyarországról szóló kommentárjában Raffaella Tenconi. A Bank of America Merrill Lynch londoni elemzője szerint az Orbán-kormány elmulasztott egy lehetőséget azzal, hogy nem vette fel a kapcsolatokat az IMF-fel egy új hitelszerződés érdekében. """"""""
www.portfolio.hu/gazdasag/londonban_mar_bovli_magyarorszagrol_beszelnek.156971.html?utm_source=index_main&utm_medium=portfolio_box&utm_campaign=portfoliobox

aszekelyek 2011.10.17. 20:09:04

@manyike: Valamint sokan nem bírják a jobboldalt. Meg elmondják mindennek. Segítsünk nekik:) Biztosan van bennük is érték. ... Azt valahogy nem akarják látni a másik oldalon. :) nehéz ez. Politikai küzdelemben még az angolok sem gentlemanusok:D

nyünyüge 2011.10.17. 20:11:39

@ciceró:
Annyit mindenképpen tudni lehetne - először, a téma habosítása előtt!! -, hogy ténylegesen hányan vannak kiemelt nyugdíjasok, volt pártvezetők, akadémikusok, ilyen-olyan politikai és kulturális kitüntetések birtokosai jelenleg.
Mert most (ugyanúgy, mint a korengedményes- és rokkantnyugdíjak esetében történt) , simán a társadalom hergelése folyik: azért kell a te járandóságodat csökkenteni, mert mások, jogtalanul, csalárdul, érdemtelenül vesznek ki a kasszából.
(egyik éjszaka hallottam egy ügyeletes betelefonálót a Lánchíd rádión, amint sérelmezte, hogy Biszku a 191-es buszon utazott, bizonyára ingyen. Hogy hogy jön hozzá. Ha meg autóban látta volna, akkor nyilván az lett volna a baj, hogy miért telik neki sofőrre vagy taxira.) Semmi okom megvédeni Biszkut, de ezekre a dolgokra tényleg nem tudok mást mondani, mint Antall József: hogy tetszettek volna forradalmat csinálni - akkor lett volna lehetőség igazságtételre nagy vonalakban. Meg persze vétlen áldozatok is, hiszen ahol dolgoznak, ott forgács is keletkezik.

jjulie 2011.10.17. 20:12:14

mivanmár, nem lesz fideszstatisztabirkanagygyűlés 23.-án?

hogy lehet ez?

ssi 2011.10.17. 20:14:23

@aszekelyek:
köszi az infókat .. gondolom, te első kézből tudod .. :-)

1 apró kiegészítés:
bár a Milla hetekkel a Fidesz előtt bejelentette a maga tüntetését, a rendőrség mégis egyeztetést rendelt el, ahol nem sikerült megállapodniuk .. erre a Milla 1 órával előrébbre tette a maga rendezvényét
mandiner.hu/cikk/20111012_oktober_23_korabban_tuntetnek_a_civilek

1 kérés:
ha az előbbieket tudod cáfolni, kérlek tegyél hozzá linkeket is, köszi :-)

yoda-jedi 2011.10.17. 20:16:05

mi a lóf@szért kell megvárni az államcsődöt az államapparátus 2/3ának elküldésével? miért nem lehetett szakadék nélkül a "kasszaőrzők Szövetségének" maffia szervezettségű állami kassza kifosztását, haza árulását befejezni? miért kell hogy vér mossa el őket????

@nyünyüge: a biszku az "más" tészta"... az érthetetlen hogy hogyan van életbe... rég lógnia kéne... rengeteg ember halála "szárad a lelkén" rohat büdös komcsi/zsidó/náci stb. a bíróságok tönkretételével ő tette tönkre a zországot... hozzáképest a rákosi és a zorbán egy mini stráns...

yoda-jedi 2011.10.17. 20:17:11

@jjulie: nincs pénz statisztákra... kel a főnökök ódijába benzinre

nyünyüge 2011.10.17. 20:19:42

@aszekelyek:
Mi köze ennek a vizitornához meg a pihenéshez?

A HírTv professzionális. Csak az a baj, nemcsak a hírközlésben, hanem a propagandában is.
Ezért aztán óvatosan és mértékkel adagolom magamnak.

A kiemelt nyugdíjakról pedig itt a véleményem:

torokgaborelemez.blog.hu/2011/10/13/402_vannak_bizonyos_hatarok/fullcommentlist/1#c14716651

2011.10.17. 20:19:44

@aszekelyek: ? Ja, egy papucsállatka szintű agyú, média-újságíró büfészakos kb. ennyit is ért belőle...

Olyan jó lennél, ha hanyagolnál...

ssi 2011.10.17. 20:21:28

@aszekelyek:
így van .. ilyen a világ .. az egyiknek az egyik, a másiknak a másik szimpatikus, csak ettől még egymást el kell tudnunk viselni, fogadni .. aki politikusnak megy, acsarkodjon, de akik nem, politizálhatnak egyszerűen, olyan sima hétköznapian is :-)

ha Matolcsy gazdaságpolitikája nagy veszteséget okoz az országnak, te mennyi nyugdíjat adnál neki?

2011.10.17. 20:22:55

Elmarad a fidesz gyűlés...:D Betojt a hatalom, s féltek, hogy 200 ember lenne csak max. a téren...

yoda-jedi 2011.10.17. 20:23:01

@manyike: :))) nem fog kapni... nem éri meg... itthon biztos nem, ez 100%

aszekelyek 2011.10.17. 20:24:46

@2llkedő: A politika nem záptojás. Azon gondolkodom, hogy melyik csoportnak érdeke, nem szavazásra buzdítani. Ezen gondolkodom. Mindjárt meg is nézem a friss kutatási adatokat. Addig tényleg leírhatod, miért jó az, ha megállapítod, hogy valami záp de nem szavazol még protest szavazattal sem. :) A mostaniak ra nem szavazol. VAlószínűleg. MAjdanira spórolsz és oda terelnéd a ma nem szavazókat, mivel az majd egy fényes alternatíva lesz, már kihirdetve. Jaj, olyan jót hallottam. BAjnai valami kiemelkedő, kiválósági ösztöndíjat kapott, majd, szó van róla, hogy tart később esetleg előadást is. Az info egyenesen Amerikából, arról az egyetemről, ahová ment.:) Itt elhintették, hogy jujdejaj, mekkora nagy ész, ott tanít..., ott meg elhallgatták az itthoni vajat, ami most olvad a fejére. Meg a protezsálóinak. Gondolom, kik lehetnek... , akik ösztöndíjra odaküldték... Hüledeztek persze, amikor meghallották a hazai pedigréjét. Nyilván nem volt kibontva az igazság összes részlete a portfóliójában. Bár lehet, hogy ott a szőrös szívű kapitalisták kapnak olyan kiválósági ösztöndíjat.:D Azt hitték, ez nem derül ki?????? A XXI. században? Amikor más oldali professzorok is vannak kapcsolatban kinti egyetemekkel... az eszem megáll...

2llkedő 2011.10.17. 20:27:13

@aszekelyek:

"Addig tényleg leírhatod, miért jó az, ha megállapítod, hogy valami záp de nem szavazol még protest szavazattal sem."

Már leírtam. Olvass vissza!

ssi 2011.10.17. 20:27:16

1.
"Szembetűnő változás látható a háztartások becsült fogyasztásában is. Míg a konvergenciaprogram erre az évre 3,1 százalékos, 2012-ben 2,2 százalékos, majd 2013-2015 között 2,4, 2,5, és 2,7 százalékos bővüléssel számolt, addig a pénteken benyújtott törvényjavaslatban erre az évre 0,7 százalék, jövőre nulla, 2013-2015 között pedig 1,4, 1,7 és 1,4 százalékos adat szerepel."
www.origo.hu/uzletinegyed/hirek/20111017-koltsegvetes-gazdasagi-novekedes-valtozo-prognozis-a-konvergenciaprogramhoz-kepest.html
2.
"módosítanák a Btk.-t, hogy lehetőség nyíljon az 1956-ban elkövetett emberiségellenes bűnök utáni felelősségre vonásra."
www.origo.hu/itthon/20111017-lazar-modosulhat-a-btk-elszamoltatnak-az-56os-bunosoket.html
3.
"Fidesz-KDNP arra kéri a kormányt, vizsgálja meg annak lehetőségét, hogy fizettethető-e jóvátételi adó azokkal, akik korábban a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) vezető tisztségviselői vagy a párt vezető szervezeteiben tagok voltak - közölte Lázár János hétfői budapesti sajtótájékoztatóján. "
adozona.hu/aktualis/20111017_jovateteli_ado.aspx

ssi 2011.10.17. 20:28:50

folyt
4.
"Október 23-án 15:00-kor a Szabad Sajtó Útján minden a rendszerrel elégedetlen polgárnak lehetősége lesz arra, hogy kifejezze nemtetszését .. "orbántakarodj"-on kívül legyen valami konkrétabb és konstruktívabb véleményünk arról, miért rossz ez a rendszer, és mik azok a problémás pontok, ahol változást szeretnénk elérni.
1. A sajtószabadság korlátozása
2. A lelkiismereti- és vallásszabadság korlátozása
3. A korrupt választási rendszer
4. A közteherviselés gyengítése
5. Anti-szociálpolitika
6. A jogbiztonság megrendülése
7. A demokratikus jogalkotás felborítása
8. Gyengült a közpénzek elköltésének átláthatósága.
9. A munkavállalói jogok korlátozása
10. Megrendült a kultúra függetlensége
11. A közoktatás leépítése
12. A gyülekezés szabadságának korlátozása
nemtetszikarendszer.blog.hu/2011/10/17/12pont?utm_source=ketrec&utm_medium=link&utm_content=2011_10_17&utm_campaign=index

"pénzbeli támogatáson túl, ha lehetőségetek van promócióval, rádiószpottal, reklámidővel, bannerrel, újságcikkel, blogbejegyzéssel, matricával, hangosbemondóval, szórólappal vagy bármely más hirdetési felülettel segíteni, szívesen vesszük azt is. "
nemtetszikarendszer.blog.hu/2011/10/14/dobjuk_ossze_egyutt_a_tuntetes_koltsegeit

"a dal mintát mutat: lehet agresszivitás nélkül úgy tiltakozni, hogy közben jól érezzük magunkat. Az EMS már megmutatta többször is, hogy lehet így is demonstrálni, a dal is csak egy lépés afelé, hogy egy új közéleti kultúra lehetséges formájára mutassunk rá." videó
www.quart.hu/cikk.php?id=6746

aszekelyek 2011.10.17. 20:31:59

@ciceró: NAna, a NYUFI-nál az összegek alapján, pár nap. Segítek. Berecz elvtárs, pld. Grósz elvtárs már ugye nem. A facebookon kell nyitni egyet ennek és az emberek összehordják percek alatt. Mindenki tud ,mindenkiről mindent. :) A levéltár a felét se tudja, mint az idősebb emberek. Akik alattvalók voltak. MNO-n be van linkelve, asszem tavalyi, mikor a biszku film kijött, akkor kellett kiadnia a NYufinak, mennyi is az annyi. Kiugróan nagy összegek vannak de tényleg csak a felső vezetésnek.

jjulie 2011.10.17. 20:42:24

@aszekelyek:

elmenekül az orbányod 23.-án banya?

az orbán egy bukot tparasztördög

jjulie 2011.10.17. 20:44:05

@aszekelyek:

nem segít az orbányodon a visszafelémutogatás banya, abbahagyhatod

xsasha 2011.10.17. 20:46:04

@Könnyen elkaptuk, uram!:
Kérlek, konkrétumokat. Se memóriámmal nincs gond, sem a szóhasználatommal. Ha ezt vitatod, akkor kérlek, konkrét helyeket jelölj meg, mivel van problémád.

aszekelyek 2011.10.17. 20:46:59

@Könnyen elkaptuk, uram!: Te támadod a kormányt, csak szólok. HA nem lennél vele tisztában. Aki támad , az pedig fél. Ne féljél ennyire , kis félős:) engem is támadsz, tőlem se féljél. Orvoshoz nem kell menni. félés ellen jó a házi pálesz. Csak ne igyál sokat, mert akkor már árt a potenciának. :D

@manyike: :D mit kéne pontosan cáfolni? Hogy a milla , mit hova tett? Egy órával ? Ne legyünk már nevetséges.... Nekem van erről egy véleményem. Az időpontról és a helyszínről. Szabadon alkotott véleményem. Azt is okkal feltételezem, hogy ez a rendvédelem nem fogja megtagadni annak a rendezvénynek sem a biztosítását. Az , amikor megtagadta, 5 éve , az nem egy kidumálható dolog. :D Sem az, hogy még ki is tüntették gergényit , nem sokkal később. Annyira klasszul megvédte, a ....kit is?

yoda-jedi 2011.10.17. 20:49:29

@jjulie: a NAFFF 2éves fordulójára már nem lesz a zorbán pa(j)tás...

kemény tél után márc idusa... neki anyni...

aszekelyek 2011.10.17. 20:50:00

@nyünyüge: Vérbe fojtott forradalom lett volna. Megint. Csak nem képzeli valaki, hogy hagyták volna elszedni tőlük a hatalmat ténylegesen? NA ne. Az ország vagyonát, ugyan... A bugrisoknak? ez nagy tévedés.

yoda-jedi 2011.10.17. 20:52:48

minő meglepetés... mindenhonnan a siker propaganda folyik... nagyszerű. repülünk

inforadio.hu/hir/gazdasag/hir-462162

aszekelyek 2011.10.17. 20:53:21

@=nessuno=: Kérdeztél valamit? Nem jött át. Arra szívesen válaszolok. Nem találom a kérdést. Részemről egy általam megfigyelt tényt állapítottam meg. Az lenne elegáns, ha kérdést intéznél és arra várnál választ.

6.Lenin 2011.10.17. 20:53:53

@yoda-jedi:

Ez már hányadik határidőd?

aszekelyek 2011.10.17. 20:54:35

@nyünyüge: A gyógyfürdő az mindig jó csak most nem. A hirtelen hideg miatt a visszerek mozgolódnak és annak nem jó a meleg víz. :)

jjulie 2011.10.17. 20:55:24

@6.Lenin:

már most emigrál az orbán?

aszekelyek 2011.10.17. 20:57:48

@Könnyen elkaptuk, uram!: Ügyvédek is azok:) Ők hazudnak annyit, mint a reklámosok:) Nekik is van hozzá jogosítványuk. Az ügyfelek érdeke. Mindkettőnél.

6.Lenin 2011.10.17. 21:00:28

@jjulie:

Megy megmutatni a Barrosonak a helyes irányt. Viktor nélkül nem mennek semmire, már DCB sem szereti a gyerekeket, vagy fordítva. Mindegy.

graycivil 2011.10.17. 21:01:37

"Trükkös ingatlanadó: Oszkóék se szedtek volna be ennyit

A kormány az adótörvények megváltoztatásával anélkül ágyazott meg ennek, hogy központilag kellene kivetni ingatlanadót. Így az adónemmel kapcsolatos összes politikai és adminisztrációs nyűgöt is lepasszolják a településeknek, akik sokszorosát szedhetnék be annak, mint amit a Bajnai-kormány kivetett."

hvg.hu/gazdasag/20111017_ingatlanado_telekado_helyhatosag#utm_source=hirkereso&utm_medium=listing&utm_campaign=hirkereso_2011_10_17

jjulie 2011.10.17. 21:01:49

@yoda-jedi:

még pedig megvan a támogatottsága, a hétvégén is támogatta a szavazásra jogosultak 10%-a a szavazatával a jelöltjét

orbánia erős alapokon nyugszik

yoda-jedi 2011.10.17. 21:03:21

@jjulie: az a szeretett népének már majdnem 8% a (lakosság)

szerintem elszomorodott a hálátlanságon...
pedig ő mindentől megvédi szeretett népét...

kicsit messze van még a 8% a koreai 99,9% tól...

jjulie 2011.10.17. 21:03:50

@6.Lenin:

bízik benne, hogy brüsszelben kisebb lesz a seggberúgás mint ami az asztóriánál várna rá

jjulie 2011.10.17. 21:05:57

@yoda-jedi:

lehetne 63 fős naggyűlésük 23.-án

ssi 2011.10.17. 21:06:14

@aszekelyek:
"mit kéne pontosan cáfolni? Hogy a milla , mit hova tett? Egy órával ? Ne legyünk már nevetséges.... Nekem van erről egy véleményem. Az időpontról és a helyszínről. Szabadon alkotott véleményem."

nem kell, de cáfolsz .. önmagadat meg a tényeket ...

ma 20:01:27 írtad
"El tudom képzelni, azok miatt a provokátorok miatt, akikkel fenyegetőzik egy ideje, ő tudja , miről beszél, nyilván, Az egymillióan az októberi FIDESZ megemlékezés ellehetetlenítésért aktivisták csak nyugodtan randalírozzanak október 23-án. Azt túl drága lenne, hogy a TEK-et ezekre pazaroljuk. Nem, hogy annyit nem ér meg a dolog de egy fillért sem. Aki képes volt olyan közelre bejelenteni egy rendezvényt az 5 éves évfordulóra, arról semmiféle jószándékot nem feltételezek. Azt sem, hogy demokrata lenne, aki tiszteletben tartja a más véleményűek és az ott bántalmazottak jogát a megemlékezéshez. Azt meg ne mesélje senki, hogy ez nem direkt van így elhelyezve, a túl közeli hely, az astoriához. BAlhét akarnak. Nem lesz. Pintér rendvédelme pedig nem fogja megtagadni a biztosítást sem:) "

ha megkérdezném a holnapi időjárást .. benne lenne a mi ferink felelőssége? .. az itteni dumcsikat kicsit lazábban kellene venned, ha te se fizetésért vagy itt

véleményed szinte csak a sötét, csúnya múltról van .. s ennek helyességéről akarsz mindenkit meggyőzni is .. kár: tartalmilag is, meg a stílusod szempontjából is

mint leendő nagyi, mi a véleményed arról, hogy az unokád 8. általánosban ír 1 felmérőt és az állam ez alapján eldönti, hogy gimnáziumba mehet, vagy szakmát tanulni?

holnap olvaslak, akkor folytköv :-)))

aszekelyek 2011.10.17. 21:08:50

@2llkedő: Ez a fószer az, a snassz kán, aki először tagadta, hogy a szobalánnyal egyáltalán dolga volt, meg a lányával ebédelt akkor különben is és csak a dns hatására jutott eszébe, hogy ja de mégis, megkívánta őt a szobalány és visszaélve meztelenségével leteperte és orálisan erőszakoskodott vele? ez aztán a szavahihető , nem mondom... El is távolították a posztjáról....valamiért. Hol vannak ebben az idézettben egyébként bajnai reformjai? Keresem egy ideje de nem találom. Azt snassz kán is tudta, hogy bizonytalan dolgok vannak a bevételi oldalon. Az lehetett a hosszú időre megoldás... vagy a póni? Meg a róka?:D és a tűcsök? Ezt hadházyék kérdezik:DDD Tücsköt, bogarat hordasz össze. egyet jegyezz meg. Személyemben egy nem tekintélytisztelő és az előtt leborulóval akadtál össze, akiről leesik a bugyi, ha meghallja, hogy snassz kán és IMF. Ájultan nem szívom magamba örök érvényű szavait. Melyek akkor is csak kétes értékkel bírtak. Gondolom ezt még abban a tudatban mondta, hogy kormányváltás után is az IMF fogja megmondani, merre van előre, mert bajnaiék sem hagytak Orbánnak mozgásteret.

6.Lenin 2011.10.17. 21:13:53

@jjulie:

Aggódva figyelem azt az óriási küzdelmet, amit a Mesterrel (yoda-jedi) együtt vívtok a nemválasztok csak szívok kérdéssel.
Rámehettek.
Kímélni kellene azt a néhány agysejtet, lehet lesznek majd bonyolultabb kérdések is.
Igaz, mi a tosznak, nem sok vizet zavartok.

yoda-jedi 2011.10.17. 21:13:59

a kisz sikereknek is örülni kell. a pécsi ÉKF is katasztrófa volt...

ilovepecs.hu/tartalomkezelo/tartalom/lesujto_elemzes_az_ekf-rol

yoda-jedi 2011.10.17. 21:15:23

@6.Lenin: örülök, hogy nem zavarlak... mizujs... a zauróra műxik még?

be lehet indítani? mert kéne márc 15 körül... szétlőni a pár la mentett...

xsasha 2011.10.17. 21:16:38

@2llkedő:
Dehogy a Fidesszel. Én teljességgel elfogadom, hogy nem tetszik a Fidesz stílusa, és azt is, ha az egyes intézkedései nem tetszenek, vagy akár a személyek, vagy Orbán Viktor. Nem kell egyformán gondolkodnunk.
Én arról beszélek, hogy elég sokan beszélnek, hogy a többség az a pártot nem választó, és hogy ők utálják az összes jelenlegi politikust - de még sincs semmilyen értelmes kezdeményezés, nincs semmilyen összefogás. Amikről hallani lehet, azok semmitől sem különböznek a jelenlegi politikusoktól - látványhajhászok, nagyot mondók. Sehol nincsenek azok az emberek, akik elmondanák, hogy mi a probléma a politikával, mi a probléma az ország és a társadalom helyzetével, milyen válaszokat adna ezekre a politikára, milyen alternatívákat talál helyesnek.
A két szakszervezetis ügyeskedőnek is csak technikája van, de semmi értékelhető pozitívum - persze TG-nek elég volt ennyi, hogy azt mondja, talán ők, de én tudom, hogy ezzel nem mennek semmire, ezzel a saját pályáján támadják a jelenlegi politikai osztályt, amivel messzire nem jutnak, akármilyen finanszírozást is találnak.
Össze kellene fognotok nektek, tisztességes? embereknek, akik nem loptok, csaltok, hazudtok kicsiben sem, és elmondani, hogy mitől lesz több gyerek, kisebb a CHF kitettség, alacsonyabb az államadósság, jobb az egészségügy, sikeresebb az oktatás, toleránsabb a külpolitika, tisztességesebb a társadalom, etikusabb a média, érezhetőbb a közbiztonság, kisebb a munkanélküliség. Össze kellene fognotok, és kiemelni magatok közül azokat az embereket, akik emberileg is kimagaslanak, és szakmailag is releváns válaszokat tudnak megjeleníteni, akik mögé odaállnátok akár szabadidőben folytatott segítő tevékenységgel.
Nagyon boldog lennék, ha egy ilyesmi megvalósulhatna Magyarországon, és egy lendülettel elsöpörnétek a teljes politikai elitet Orbánostul, Jobbikostul, ballibestül. Mennék nektek plakátolni, ha kell. A hétvégémből egy fél napot odaadnék. De nem vagyok csodaváró. Sajnos értem kis hazánk gazdasági és társadalmi problémáinak nagy részét, és ismerem a csodavárókat is. És maradok az egyetlen értelmes alternatíva mellett addig is. Mert The show must go on... Nincs olyan, hogy akkor most senkire nem szavazunk, és akkor minden magától megoldódik. Valakinek meg kell oldania a problémákat. Mert nem fognak elpárologni.

jjulie 2011.10.17. 21:19:37

@xsasha:

hát, megszaladt a fideszpicsaszád, ezzel ma lepipáltad a főfűbehugyost

aszekelyek 2011.10.17. 21:24:13

@nyünyüge: természetesen az nem baj önmagában, ha van professzionális propagandája egy demokráciában a jobboldalnak is. :) Gondold át ezt kérlek, még egyszer. Soha nem kaptam még rajta őket, hogy törvényt, jogszabályt nem pontosan idéztek vagy közöltek tartalmilag. Másutt nem szokás közölni sem. Inkább véleményt készételként adnak. Utoljára a jogi esetekben volt divat a gépelt szöveget kitenni a képernyőre. Hírtvsek felélesztették ezt. Ha hibáznak, volt ilyen, nem tudtak bizonyítani kellően, akkor helyreigazítottak. Lényegi dolgokban kevés ilyen volt, ha volt. @manyike: Az állam eddig is elég xarul döntött ilyesmikben. Már van unokám. HA foglalkoznak egy gyerekkel, akkor megírja, mert tud teljesíteni, ha kap figyelmet és szeretetet. Azon múlik, nem a NIKE-cipőn és azon, hogy rózsika néni vagy bálint bácsi-e a főokos épp. Már ha olyan minőségű oktatásban részesült, ami ahhoz kell. Ebben például a rendvédelemmel foglalkoztam, nem cáfoltam,., hanem véleményeztem. feri közelében sem voltam. :D Mi az a cáfolat, amit nekem tulajdonítasz? Kiragadva, ha kérhetem, köszönöm:) most lehet kiragadni, mivel kérem. Pontosan mit cáfolok? Nekem úgy tűnik, többször is jövő időben fogalmaztam. Ez ..nem lesz, az meg lesz. Balhé nemés biztosítás igen. A komoly dolgokat komolyan kell venni. Nekem ezekben a témákban kicsit sok volt a lazítás. Amikor úgy vélem, lehet lazázni, szoktam is. Adtam egy szép nevet is a Millának. Annak se tudsz örülni? :D

jjulie 2011.10.17. 21:28:07

@aszekelyek:

mi ez a fekvő téglalap banyesz, a szásafideszbolhától függőlegesre is tellett, ne lazsálj, nem lesz fizetség

6.Lenin 2011.10.17. 21:28:30

@yoda-jedi:

Lejárt a forgalmija.
Mi a toszt kezdenétek vele?

xsasha 2011.10.17. 21:28:51

@ciceró:
Soha sehol nem volt olyan, hogy a politika felülről változott volna meg. Orbán már sokszor próbálkozott ezzel, de mindig belebukott. Egyszerűen nem vevő a társadalom ezekre az üzenetekre. A társadalomnak 19000 Ft kell, és a saját kiváltságaik, és csak azt fogadják el változásnak, ha az a másiknak fáj, nem nekik. Természetesen az első számú felelős a liberálisnak hazudott médiaélősködők meglátásom szerint, de ezzel sok mindent nem lehet kezdeni, nem kisebbíti a társadalom problémáit.

yoda-jedi 2011.10.17. 21:30:09

@xsasha: "többség az a pártot nem választó, és hogy ők utálják az összes jelenlegi politikust - de még sincs semmilyen értelmes kezdeményezés, nincs semmilyen összefogás"

mert a viktorkád szétb@szta a társadalmat és a rencer váltást... mindent

most a TELJES ELPUSZTÍTÁSON VAN RAJTA... hazaáruló, nemzetvesztő...

yoda-jedi 2011.10.17. 21:31:07

@6.Lenin: lehet lőni? de nem is érdekes: viki pa(j)tás már a látványtól befosik

jjulie 2011.10.17. 21:32:24

@6.Lenin:

az orbánnak lejárt a forgalmija? nemár, az ideje járt le, emigrálhat most még önszántából

jjulie 2011.10.17. 21:34:41

@xsasha:

százababa, majd szépen dugd bele a karjaidet abba a furcsa ingbe, aminek hátul kötök össze az újjait

aszekelyek 2011.10.17. 21:37:19

@graycivil: Kivetett valamit a bajnai kormááány? Pontosan? Vagy csak egy vacak izén lehetett semmit kiszámolni? Az egy igazán komolytalan dolog volt. HAt hónapon belül az volt a második olyan intézkedés, melyet elkaszált az alkotmánybíróság. Azon a módon, ahogy azt lebegtették, nagy ellenállásba is ütközött. A lakosság részéről. Az kérlek lehet, hogy törvénybe volt de nem hirdették ki. Így ki sem vethették. Soha ki nem derül, mennyi lett volna. Valójában. Mivel fiktív maradt. HA nem jó számot találsz el, akkor még meg is büntettek volna. Az volt aztán a király egy ingatlanadó! Imádtuk! Mind! a zorbánördög meg azt is elvette tőlünk... :D VAgy a Sólyom ördög? Tényleg, ki küldte azt alkotmánybíróságra? Mert a manyupost az Sólyom úr kaszáltatta el, azt tudom. NA te kis jól informált, melyik ördög küldte normakontrollra azt az ingatlanadót, amit a bajnai akart a nyakunkba sózni? Mint naagy reformot. :P

aszekelyek 2011.10.17. 21:38:49

@Könnyen elkaptuk, uram!: No, mi jót tett és ki, akit elgáncsoltak ellenzékben? Naa? Hadd tudjam meg ! Hátha lemaradtam valamiről.

yoda-jedi 2011.10.17. 21:38:59

@aszekelyek: :))) örülök meggebecc... fizecc eb-, ingatlan-, baleseti adót...

6.Lenin 2011.10.17. 21:39:04

@yoda-jedi:

TÉ-nak elmagyaráznám szívesen, hogyan kell elsütni, de minek is.
Csak vaktában lövöldözne, mint most is. Nagy füst. Durranás nélkül.
Mi ebben a szórakoztató?

xsasha 2011.10.17. 21:39:22

@yoda-jedi:
LOL, a számmágusok!
Mindig elég csak annyi szavazót mozgósítani, amivel el lehet nyerni a mandátumot. Hogy a szocik korábbi fellegvárában ilyen sima meccs volt a mai állapotok között, az egy nagyon éles jelzés arra, hogy nincs alternatíva. Lehet bármennyire is utálni a Fideszt, egyszerűen nincs más.

yoda-jedi 2011.10.17. 21:40:16

@xsasha: ez igaz... csak nehogy a többi 92% ÖKÖLLEL SZAVAZZON... nincs más

aszekelyek 2011.10.17. 21:41:06

@Balt: Csak ez hosszabb és uncsibb. Csak gyantáznak, gyantáznak, sose hegedülnek.

xsasha 2011.10.17. 21:43:05

@yoda-jedi:
Szerintem meg te baxtad szét a társadalmat. Akkor most mi van?

aszekelyek 2011.10.17. 21:43:34

@xsasha: Körmönfontabb ő annál, mint gondolod. Majd jön a messiás neki, ámerikábul, mestersége címere wallis és hajdú bét. :) Itt építgeti. Meg máshol, mások.

yoda-jedi 2011.10.17. 21:47:29

@xsasha: én nem loptam, nem hazudtam, bűnszervezetben a köz rovására nem hoztam jogosulatlan előnybe a haverokat stb... stb

úgy általában önnön és csoport célokra használta fel az összes KÖZintézményt beleértve a jogszabályokat stb...

az hogy így van e... erről lesz ("politikai") ÍTÉLET idő tavasszal... lehet tévedek...

mint az a 92%... (ami 100-8% fides)

jjulie 2011.10.17. 21:49:23

@xsasha:

változott a felállás, kevesen vagytok, de még elegen, volt amikor sokan voltatok de nem elegen

fideszpicsaszájúságból bőven elégvolt már ennyi

a szavazásra jogusultak 90%-a valami mást keres, mint egy újabb fideszpicsaszájut

jjulie 2011.10.17. 21:51:13

@aszekelyek:

hiába banya, a fűbehugyozás nem segít ma már az orbányon, abbhagyhatod

ssi 2011.10.17. 21:56:34

@aszekelyek: kedvedért félbehagyom1 pillanatra most a pénzkereső munkámat :-)

1. mikor a Milla bejelentette a maga tüntetését, ő volt az első és egyetlen ott és akkor
2. a Milla rendezvényét több hírcsatornán is olvasni lehetett .. nekünk, az átlag kisembereknek is
3. Milla után pár héttel később jelentette be a Fidesz a sajátját és azt mondta, hogy nem tudott a Milláéról .. nehéz elhinni
4. rendőrség máskor az először bejelentőnek ad elsőbbséget
5. de semmi gond, egyeztettek, de nem egyeztek meg .. Milla pedig pont a mindenféle kellemetlenségek miatt tette 1 órával előrébb a sajátját, sőt, rövidített új programot hirdettek meg, hogy mire a Fidesz-gyűlés kezdődik, ők már el is vonulhassanak

miért gondolod, hogy a Fideszen kívül mindenki rossz, s csak balhét akar? ha csak erre tudsz gondolni, mert ez a saját véleményed, szerintem az sem jó, ha linkkel sem tudod bizonyítani, az sem

kedves nagyi:
- kíváncsi vagyok arra a minőségi oktatásra, mely képes lesz a korrekt, igazságos, szakmailag, biológiailag indokolt gyerekszelekcióra már 14 éves kórban felmérő alapján .. bevallom, el sem tudom képzelni, pedig sok gyerkőccel volt már dolgom :-)
- amúgy tudsz mondani legalább 1 db Fidesz-kormány intézkedést, amire azt mondanád, hogy ezt még sem kellene, ez már neked is sok, nagy tévedés?

vége a pillanatnak :-)

graycivil 2011.10.17. 21:58:49

"Húsz éve megszűnt színházzal működne együtt Dörner György

Tehát egy Magyarországon nyertes szélsőjobboldali pályázat szerzői egy csaknem két évtizede megszűnt színházzal kívánnak együttműködni, melyet egy holokauszt-túlélő alapított" – fejezi be a lap, melyet a Stop.hu idéz."

hvg.hu/kultura/20111017_dorner_kanadai_magyar_szinhaz#rss

Nagyon komoly pályázat lehetett! Szerintem ezt Orbán tanácsadói készítették Dörnernek, olyan "alapos".

aszekelyek 2011.10.17. 22:03:10

@2llkedő: Azt is ide kéne idézni, hogy mindannyian vastagon benne vannak. Azt is ő írta. Ezek a jelzők mindre érvényesek, akik oda jutottak a kormányhoz nálunk. Velük kéne összefogni. Az vesse rá az első követ, aki bűntelen. . mondá Jézus amikor a házasságtörők halálra akarták kövezni, férfiak az egyetlen nőt, akit bevádoltak és elítéltek. Tessék szépen letenni a köveket és eloldalogni, mint akkor. :) A milla különösen.

aszekelyek 2011.10.17. 22:04:12

@manyike: ííPontosan annyit, mint veresnek, oszkónak.

2011.10.17. 22:08:34

@aszekelyek:" HA nem lennél vele tisztában. Aki támad , az pedig fél. Ne féljél ennyire , kis félős:) engem is támadsz, tőlem se féljél."

Ebben igazad lehet! Mennyire féltek akik felgyújtották a TV székházat, megtámadták a TV közvetítőkocsit, molotov koktélt dobtak a vízágyúra...

Te , biztos, hogy hárman vagytok?

aszekelyek 2011.10.17. 22:10:37

@Letícia: Gondoltam, hogy ilyen "szakmai indoklás " lesz a válasz. ebből tényleg ennyi pont elég. A szintedre le nem megyek .....

xsasha 2011.10.17. 22:12:34

@yoda-jedi:
De ha egyszer Orbán szétbaxta a társadalmat, akkor miféle ítéletidő jöhet tavasszal? Vagy egyszer ez az érv, egyszer meg az ellenkezője?

graycivil 2011.10.17. 22:13:33

"Bóvlivá minősíthetik Magyarországot

Az S&P heteken belül, a Fitch jövőre sorolhat le,
az IMF segíthetett volna, mondják Londonban."

index.hu/gazdasag/magyar/2011/10/17/bovliva_minosithetik_magyarorszagot/

Hát, így még a jelenleginél is sokkal nehezebb lesz. :-(

graycivil 2011.10.17. 22:14:38

@xsasha: Hát Orbán után már semmilyen ítéletidőn nem lepődünk meg.

Catalina726 2011.10.17. 22:15:14

@graycivil: hát ez is de gusztustalan. Azzal a zsidóval együttműködne, aki már nincs. Elméletben. Jellemző. Erre Dörnerre rá kell nézni és diliház.

Minden jobboldali nagy színházi szakember(nek magát tartó) ilyen egzaltált és ápolatlan? Alkoholistának kell lenni, hogy elbírják a fidesz nagyságát? Kerényi is oly gusztustalanul ápolatlan, mint egy hajléktalan. Borotva 99 forintért már kapható, szappanból meg lehet habot verni.

2011.10.17. 22:15:24

@aszekelyek: "Hátha lemaradtam valamiről. "

Hát le. Nagyon. Az ész osztásnál.

Csak két kérdés: ti hárman mindenben egyetértetek? Mindig?
Hogy értékeled életed sikerét, ha azt írod, hogy nincs pénzetek csak hármótoknak egy nicknéven regisztrálni (mondjuk ezt nem értem), és most fogtok összeköltözni a gyerekekkel, hogy jön a kicsi?
Remélem, szeretni fogja a narancsot, még ha rohad is.
Különben nehéz gyerekkora lesz.

xsasha 2011.10.17. 22:16:22

@jjulie:
Kedves Török Gábor!
Én úgy érzem, hogy ismét türelmes és toleráns voltam.
Meddig kell elviselni zsülit ezen a fórumon?

2011.10.17. 22:17:30

@xsasha:" De ha egyszer Orbán szétbaxta a társadalmat, akkor miféle ítéletidő jöhet tavasszal?"

Tényleg nem érted?

2011.10.17. 22:19:08

@Catalina726: Mert így a saját szagától nem érzi, hogy rohad a narancs.

jjulie 2011.10.17. 22:21:52

@xsasha:

csak azt kapod, amit a pártod szóvivői csinálnak

nameg amit az orbán személyesen

Catalina726 2011.10.17. 22:24:04

@Könnyen elkaptuk, uram!: ez is nagyon tetszik!:D

@xsasha: Mert? Most nem is mondott semmit rosszat! Ne árulkodj Szása, Te védd meg magad!:)

6.Lenin 2011.10.17. 22:25:02

Tegnap este néhány zilált külsejű, ballibkinézetű egyén táblával a kezében, gyanúsan tanakodott. Gyanús volt, mert első ránézésre, nem volt hihető a tanakodási készség.
A tábláikon a következő sóhajtás volt rögzítve:

Bajnai ? Ferink? TÉ ? Vagy ki a Tosz?
Orbán takaroggy má, lécci!

-Megvan, tudom ki fogja nekünk elzavarni Viktort, súgta az egyik, kövezzetek, mondta tévesen. A többiek kicsit megdobálták, de később rájöttek az igazi szándékra. Szerencsére életben maradt a pacák.
-Rohanva indult, mert amúgy szükségét is érezte. Hősként rohant le a férfi klotyóba a Klauzál tér októberi homályával kísérve. Homály volt, de hideg még nem annyira.
- Hol van? Zúgott a kérdés a többi zilált külsejű ajkán.
-A másikban, itt más dolgom van, nagy ez is, és sürgős is.

10 perccel később átrohantak a hősünk után, akin már látszott bizonyos megkönnyebbülés.

A női klotyóban ketten voltak, Jolánka néni és 1 ismeretlen eredetű alkohol tartalmú folyadék, demizsonban.

-Ő lenne kérdezték kétkedve a zilált külsejű harcostársak, akik állítólag amúgy még soha nem szavaztak.
-Igen Ő. Mondja csak drága Jolánka, mit tenne, ha ide jönne O Viktor.
- Hát elküldeném a zannyába, ide nem teszi be a lábát 1 férfi se. Ez a hely hölgyeknek nyújt megkönnyebbülést.
-Amúgy ki a franc az a Orbán Viktor, valami kéjsóvár p.bubus?
- Végre valaki, aki képes lenne sóhajtották a zilált kinézetű, amúgy a ballibekre is hajazó egyének.

Jolánka néni körbeadta a demizsont, később dudorásztak is kicsit, könnyes szemmel.
Végre, végre szakadt fel időnként a boldog sóhaj.
Hajnal felé azért már kicsit hűvösebb lett, kint is, meg bent is a hangulat.

Jo8!
Mindenkinek!

jjulie 2011.10.17. 22:25:44

"Ha Orbán nincs, semmi sincs"

Catalina726 2011.10.17. 22:30:49

@jjulie: úh, de bevállalnám a semmit..:D

xsasha 2011.10.17. 22:32:33

@Catalina726:
Ezt magyarázd el a Verebesnek.

xsasha 2011.10.17. 22:35:12

@Catalina726:
Biztos megtalálod te magadnak a picsázást zsüli nélkül is egy másik fórumon , ha erre gerjedsz.

Catalina726 2011.10.17. 22:38:30

@xsasha: jaj már, ne vedd úgy a szívedre, ez a szokásoshoz képest semmiség. Nem tetszik tévedés. De Te meg túlérzékeny vagy. Mit kell vele foglalkoznod? Ne vedd figyelembe és kész.

Catalina726 2011.10.17. 22:42:08

@xsasha: nekem Verebes, mint pasi, tetszik. Intelligens és művelt fickó, kár, hogy már öreg...Tudom, nem erre gondoltál, de fiatalon ez egy nagyon jó csávó volt, és még most is férfias, nem úgy mint a látens homokos Kerényi vagy az idült alkoholista Dörner. Dörnerért nagy kár, mert nagyon jó pasi volt szintén, de az, hogy az agya bomlott, az sajnos már nagyon látszik rajta.

Ciki, de ez van. :)

xsasha 2011.10.17. 22:43:33

@Catalina726:
Ugyan miért ne venném figyelembe? Ha gondolod, fizetek valamelyik hajléktalannak, hogy xarjon az ajtód elé, és majd megkérlek, hogy kerüld ki, és ne vedd figyelembe. Csak egy címet küldj el privátba, és leteszteljük.

Catalina726 2011.10.17. 22:49:30

@xsasha: Szása, ma nagyon agresszív vagy. Nincs aki megsimogatná a hajadat és adna egy puszit? Hidd el, az jobb,mint hogy ismeretlen emberek hülyeségeit magadra veszed!

Nem küldöm el a címem. Hozzám egyébként bejutni nem egyszerű, még a küszöbömig is, szóval mondhatni lehetetlent kérsz.

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2011.10.17. 22:54:03

@xsasha: Az tudod úgy nem fog menni, hogy azt mondom hogy helyreállítom a munka becsületét, majd a képviselőim lelkesen veszik fel a dupla költségtérítést mindenféle következmény nélkül. Meg kiszámlázzák a lakbért pontosan a törvényi felső határról. Meg minden pozícióba a haverjait ültetik, aki vagy ért hozzá vagy nem, általában pedig nem.
Ilyen indítás után nehéz azt elmagyarázni, hogy nekem mint politikusnak mindent lehet, neked állampolgárnak pedig bizony minden szabályt be kell tartani.

A társadalom átformálása nyugatibb értékekre évtizedek kérdése. De segítene egy példamutatás. Aki csal ogy képvisőként a jövedelmével, visszaél a hatalmával az az én szememben egy ganéj. Mindegy hogy milyen címke lóg a mellén, egy ganéj.

xsasha 2011.10.17. 22:56:09

@Catalina726:
Hogy jó pasi, vagy sem, az ízlés kérdése.
Hogy semmivel sem ápoltabb, mint Dörner, az már nem.
Hogy undorító volt, amit a nyíregyházi színházban művelt, az megint nem. Hogy Dörner semmivel sem cikibb színigazgató, azt pedig vagy megszokod, vagy szenvedsz magadban. Hamarabb vinnék el egy gyereket egy Dörner-rendezésre, mint egy Verebes rendezésre, de akár említhetjük Alföldit is.

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2011.10.17. 22:56:18

@graycivil: A leminősítés a jelenlegi helyzetben katasztrófa. Én nem értem, miért nem képesek ezt felfogni a gazdaságpolitika irányítói.

xsasha 2011.10.17. 22:58:16

@Catalina726:
Miben voltam agresszív? Mi fájt, mesélj.

Azt csak bízd ide. De persze te is az az egyirányú szelídség vagy, sajnos ismerős.

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2011.10.17. 22:58:48

@Catalina726: Én ma láttam Pállfyt nyilatkozni. Az az ember alkoholista. Szétrobbantak a fején az erek a piálástól.

xsasha 2011.10.17. 23:01:27

@ciceró:
Ez csak a médián múlik, és azon, hogy az emberek mire emelik fel a fejüket, és mikor néznek cinkos mosollyal. Volt már épp elég gaztett, amit a politika feltárt, és a média kimosott. Semmi értelme ebből az irányból bármiféle csodát várni. Amíg a civil szféra nem ébred öntudatra, nem borítja az asztalt az elcseszett médiára, és nem éget halomra újságokat az utcán, addig nem fog semmi ezen a téren változni.

xsasha 2011.10.17. 23:04:18

@ciceró:
Majd ha mutatsz róla ilyen videókat, akkor majd visszatérünk a témára...

www.youtube.com/watch?v=8ubC6_XM5UI

www.youtube.com/watch?v=58Zyfx3D99A

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2011.10.17. 23:04:36

hvg.hu/video/20111017_hazugsag_politikusok

Pokorni válasza az értékelhető válasz.
Nem értem a többiek álszent képmutatását. Teljesen hülyének nézik az embereket.

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2011.10.17. 23:07:18

@xsasha: Attól hogy Szekeres is alkoholista, még Pállfy is az. Gondolod hogy Szekerest többre tartom mint Pállfy-t? Ha ezt gondolod, megnyugtatlak, egyiket sem tartom semmire.

Catalina726 2011.10.17. 23:08:32

@xsasha: nekem a Verebes-féle szellemesség jobban bejön, mint a Dörner-féle mély macsó magyarság.Khm.Khm. (Széles száj az egyébként is érzékibb és többel kecsegtetőbb, mint a keskeny, összeszorított. Tapasztalatom is ez...:)

Én mindháromra elviszem azzal a különbséggel, hogy Dörner nekem fizet, hogy elmenjek és el vigyek egy kiskorút is is!:D

Nekem semmi nem fáj, Te vagy itt az igazságosztó, ahelyett, hogy mást csinálnál...:D

@ciceró: ja, az egy barom. Alapból. Valamit nagyon takar azzal, hogy ilyen nagy keresztény-demokrata. :)
("Leghangosabb" keresztény tanár ismerősöm egy kikeresztelkedett zsidó volt, s nagyon kellemetlen volt neki társaságban, hogy tudtam honnan ered.)

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2011.10.17. 23:09:29

@xsasha: Mindig a média a hibás. Vagy az emberek. A politikusok? Áh ők nem.

Catalina726 2011.10.17. 23:10:45

@ciceró: Nagyon tisztelem Pokornit. Egyetlen fideszes politikus, aki józan és korrekt!:)

Catalina726 2011.10.17. 23:11:57

@ciceró: persze. De hogyha ilyenek a médiamunkások, mint aszekelyek...akkor valóban erős a dezinformáció!:S

yoda-jedi 2011.10.17. 23:13:37

@Catalina726: ja ja... a jóarcúak tudnak a legtöbbet lopni és a leggátlástalanabbul...

+ott van még az ájtatos manó navracsicska is... óvakogy az ilyenektől...

@ciceró: mijjen gusztustalan szét szolizott arca van... + borvirág... eszméletlen...

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2011.10.17. 23:14:13

@aszekelyek: Akkoriban is voltak gyárigazgatók. Nem is egy. Ők is jó nyugdíjat kaptak. Mert bár te nemigen ismered az 1975. évi II törvényt és az azt megelőző 1954-es törvényt de abban nem volt olyan hogy KISZ számítás. Bér számított akkor is. Azért kaptak a főtitkárok magas nyugdíjat mert magas volt a fizetésük.
Tehát a nyugdíj összegéből nem lehet kiindulni.

Ha csak a Politikai Bizottság tagjaira terjesztik ki, oda nem kell levéltár. Ha csak a még élő kb. 10 embert akarják felkutatni oda sem kell. De ha alsóbb szinteken kell meghúzni a határt, oda már kell levéltári kutatás. Megyei elnökök, Hazafias Népfront, KISZ stb.

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2011.10.17. 23:19:44

@graycivil: Nem az a szomorú hogy Dörnert kinevezik, tegyék. Hanem az hogy eljátszák ezt a színjátékot hogy itt van egy pályázat. Amit összegányol Dörner aztán pedig nyer. Vagyis nem volt pályázat a valóságban. Egy üres borítékkal is nyert volna Dörner. Na ez már megint az amit mondtam : Hülyének néznek mindenkit, példamutatásból megint egy karó. De nekem mint állampolgárnak be kell tartani mindent. Mert ha nem! Nos akkor baj lesz. Ők meg azt csinálnak amit akarnak.

xsasha 2011.10.17. 23:30:01

@ciceró:
A politikusok tehetetlenek a média nélkül. Orbánnak azért kellett a ballibet a saját mocskos pályáján megvernie, mert a média nem hagyott más lehetőséget.
És ezen túl is két lehetőség van: vagy baromi tehetségtelenek vagytok politikával elégedetlenkedők, vagy ugyanabban a csapdában vagytok, mint a politika. Média nélkül nem megy.

2011.10.17. 23:30:33

@xsasha: "Kedves Török Gábor!
Én úgy érzem, hogy ismét türelmes és toleráns voltam.
Meddig kell elviselni zsülit ezen a fórumon? "

Kedves Török Gábor!
Én úgy érzem, hogy ismét türelmes és toleráns voltam.
Meddig kell elviselni a pártszínekben nyomulókat, oldaltól függetlenül ezen a fórumon? Miért nem lehet olyan véleményem, ami nem narancssárga? És nem vörös?

xsasha 2011.10.17. 23:33:39

@Letícia:
LOL!!!

@Catalina726:
Látom, te is ráálltál a nickek váltogatására. :-))
Az mindenesetre elég fűszeres, hogy pénzért viszed a gyerekeidet Dörnerhez. De ízlések és pofonok.

Catalina726 2011.10.17. 23:34:16

@ciceró: sajnos. De innen is biztosítom, (biztosítjuk ?:) nagyrabecsülésemről!:D

2011.10.17. 23:35:54

@xsasha: "A politikusok tehetetlenek a média nélkül. Orbánnak azért kellett a ballibet a saját mocskos pályáján megvernie, mert a média nem hagyott más lehetőséget."

Én úgy emlékszem, hogy vizsgálta a médiahatóság a közlés kiegyensúlyozottságát. Rendszeresen megjelent, százalékban kifejezve. Még tán törvény is szabályozta.

Most hogy alakulnak a százalékok a köztévében?

Ez üldözési mánia. Valahol olvastam, hogy az a baj a fideszhívőkkel, hogy a több éves agymosás után már fixálódott bennük, hogy a fidesztől eltérő vélemény kommunista. Áruló meg ugye senki nem akar lenni. Tehát ha netán mást gondolnál, mint amit odafenn mondanak, automatikusan belép a tiltás az agyban, és bólogatsz.

xsasha 2011.10.17. 23:36:57

@ciceró:
Hidd el, 2014 egyik arca Pokorni lesz. :-)))
Pont a ti bugyuta csapódásaitok miatt.
Emlékszem, amikor Rogánról mentek ezek a szövegek. :-D
Néhány pszichológus csak úgy csapkodja a tenyereit a nevetéstől....

Catalina726 2011.10.17. 23:38:22

@xsasha: ja váltok. De felismertél, nem?:) Ja, nekem a Dörner fizessen, hogy megnézzem. És akkor se biztos, hogy végignézem. Szemét libsi vagyok, de legalább nem sumákolok. Az üzlet az üzlet. :)

xsasha 2011.10.17. 23:42:55

@Könnyen elkaptuk, uram!:

"Most hogy alakulnak a százalékok a köztévében?"
Szánalmas.hu...

Ezeket a százalékokat pont a hozzád hasonlóknak gyártották... :-))) A hetihetest vajon hova számolták? Áááá, hát sehova, hiszen abban nem voltak politikusok... Az ember azt hinné, hogy aki egy politológiai elemző blogon irkál, annak minimális érzékenysége van a politikai témákhoz - de egyszerűen katasztrofális, hogy ti vagytok az ország krémje ilyen szempontból. Egyszerűen száz év sem elég, hogy itt változzon valami. És ehhez semmi köze a politikának.

xsasha 2011.10.17. 23:44:08

@Catalina726:
Már a neveddel is sumákolsz, nem tudom, ez milyen üzlet.

2011.10.17. 23:46:29

@xsasha: "Néhány pszichológus csak úgy csapkodja a tenyereit a nevetéstől.... "

Graz-ban?

Catalina726 2011.10.17. 23:47:37

@Könnyen elkaptuk, uram!: nagyon jókat írsz, de mennem kell aludni!:))

@xsasha: ja, Te is kaphatsz beutalót, ha ennyire véresen komolyan veszed.

Láss, tombolj és lázadj! Fiatal vagy, és ne legyél már most egy besavanyodott öregasszony szintjén, aki csak a hokedlijéhez (=fidesz dogma) tud ragaszkodni!

www.youtube.com/watch?v=a1nrtRLhvuQ&feature=player_embedded
Maybeshewill - Not For Want Of Trying

Jó éjt!:D

xsasha 2011.10.17. 23:49:05

@ciceró:
Látod, ez a gáz, hogy most sipákolsz, nem az előző húsz évben, amikor senkiházik kapták az igazgatói posztokat, mert benne voltak a klikkben, és egy Verebes rendezhetett a nyíregyi Móriczban, akit azért néztek, mert élvezkedtek azon, hogy a színpadon végre kurvaanyáznak és meztelen melleket kuksolhatnak.
De sebaj, jobb később, mint soha. Ha ez kellett hozzá, akkor nevezzenek még ki egy tucat Dörnert, aztán hátha rádöbbentek a valóságra.

2011.10.17. 23:49:31

@xsasha:" A hetihetest vajon hova számolták? Áááá, hát sehova, hiszen abban nem voltak politikusok."

Fábry ?

Azt kérdeztem: most hogy alakul a köztévében ?

Ne sumákolj, ne terelj, ne hazudozz, válaszolj légyszíves, mert különben kénytelen vagyok elhinni , hogy belépett az agyadban a tiltás!

Catalina726 2011.10.17. 23:51:29

@xsasha: mert, Te alapból élőbe xsasha vagy??

O?IP) )))))))))M)89iue79o = A macskám is beírta a véleményt Rólad és én nagy állatbarát vagyok s egyetértek vele. Vele egyébként is csupa vidámság az élet!..:D

Szása, lazíts! Nincs otthon vodka? Csipetnyi jót tenne neked. De tényleg!:)

Csááááááááááááááááááá!

xsasha 2011.10.17. 23:52:05

@Catalina726:
Te azt kapod, amit sugárzol, bocsi. Erről nem tehetek.
De legalább szép, hosszú nyelved van. :-))

xsasha 2011.10.17. 23:54:31

@Könnyen elkaptuk, uram!:
Miért tőlem kérdezed? Keresd meg, ha érdekel.
És tedd mellé a köztv nézettségét. Aztán inkább röhögj magadon, az segít.

Mi van Fábryval, őt beszámítják a százalékok?

Catalina726 2011.10.17. 23:54:54

@xsasha: Ja, mert nekem csinálod az egészet? Ez szép! Köszi, ezt elismerésnek veszem!:D:D

Ja, tényleg szép hosszú...hmhm...nyami, nyami!:)

www.youtube.com/watch?v=rnY-GeZW0D8
Postássy Juli - Cicadal (Mijú miújság? - Macskafogó)

2011.10.17. 23:54:57

@xsasha:" Látod, ez a gáz, hogy most sipákolsz, nem az előző húsz évben, amikor senkiházik kapták az igazgatói posztokat, mert benne voltak a klikkben, és egy Verebes rendezhetett a nyíregyi Móriczban, "

Szása! Nem erről van szó! Már megint kompenzálási kényszered van? Az emúttnyócév?

Hát nem lehet meghaladni a cucialista világot?
Neked az elég, ha csak ugyanazokat követik el, és nem többet,a hibákból?
Hát azért szavaztál rájuk, hogy vörös helyett narancssárga legyen a szar?
TE NEM VÁGYSZ TÖBBRE?

Nem érted? Ha azt mondod, hogy Orbán se rosszabb, mint Gyurcsány!
Gyurcsány egy szar!

Ezzel Orbánt minősíted!!!

2011.10.17. 23:57:20

@xsasha: "Mi van Fábryval, őt beszámítják a százalékok?"

Te, hát Fábry volt hivatott kiegyensúlyozni a heti-hetest!

Egyébként , a köztévéről beszéltünk, a heti-hetes meg nem ott volt adásban.

xsasha 2011.10.17. 23:58:32

@Catalina726:
LOL, macskáddal... Eléggé leadtad Verebes széles szája után. :-))

Én xsasha vagyok, amióta fórumozok. Az pedig több, mint egy évtized.

Talán nem kellene besavanyodott öregasszonyoznod, könnyebben menne neked is a lazítás, és akkor még nem is jönne át, hogy elég erősen magadból indultál ki...

2011.10.17. 23:59:09

@xsasha:" Miért tőlem kérdezed? Keresd meg, ha érdekel."

Megvan!

Korábban a parlamenti arány határozta meg.
Most: 100%
0%

xsasha 2011.10.18. 00:00:49

@Catalina726:
Amit neked címzek, azt valóban neked csinálom. :-))) Lehet, hogy ez neked meglepő. :-)))
Mindenesetre az vicces, hogy eddig vagy háromszor köszöntél el a nagy lazaságban...
Téged tényleg meglep, ha pofon csap a lengőajtó? Minek rugdosod? Mert az lazának tűnik?

2011.10.18. 00:00:58

@xsasha: "És tedd mellé a köztv nézettségét. Aztán inkább röhögj magadon, az segít."

Miért magamon? A köztévé igazi fideszes sikersztori!!! Azon röhögök!

xsasha 2011.10.18. 00:03:31

@Könnyen elkaptuk, uram!:
Ez a szöveg már 10 éve is gagyi volt. :-))) Update-elned kellene már magad.
Szerintem valódi rendszerváltásra van végre szükség, és ami kimaradt a korábbi alkuk miatt, az most végre végbemegy. Nagyon, nagyon ideje volt már. Hála és köszönet Gyurcsánynak érte.

2011.10.18. 00:04:04

@xsasha: "Miért tőlem kérdezed? Keresd meg, ha érdekel."

ÁÁÁÁááá belépett a tiltás! Szegény barátom!

xsasha 2011.10.18. 00:04:29

@Könnyen elkaptuk, uram!:
Látom, sok-sok százalékkal érveltél már megint. Csak úgy sorjáznak a nézettségi adatok a szövegedben.

xsasha 2011.10.18. 00:06:35

@Könnyen elkaptuk, uram!:
Nem tiltok én neked semmit. Sajnos fogalmam sincs a százalékokról, de te nyilván tömegével tudod idézni őket. Vagy nem? Ja, hogy blöfföltél már megint? Ok, értem, csak ne erőltetnéd ezt a tiltás dolgot... :-)))) Szabadon ideírhatod az arányokat, csak hát ciki, mert nem tudod...

2011.10.18. 00:07:38

@xsasha: "Szerintem valódi rendszerváltásra van végre szükség, és ami kimaradt a korábbi alkuk miatt, az most végre végbemegy. Nagyon, nagyon ideje volt már"

Szerintem meg 1989. után kellett volna egy diktátor. Egy okos, intelligens. Aki levezethette volna a rendszerváltást. Viktor nem alkalmas rá. Rosszak a "szakemberei".
Bólogató, karrierista emberekkel nem lehet véghezvinni ekkora feladatot.

Oktatásügy?
Egészségügy?
Pénzügy?

xsasha 2011.10.18. 00:08:07

@Könnyen elkaptuk, uram!:
Melyiknek volt nagyobb nézettsége, Fábrynak, hetihetesnek vagy a köztévének? Ez elég nettó neked? Vagy így sem fogod?

Catalina726 2011.10.18. 00:08:43

@xsasha: a macsek - főleg ha ilyen bűbájos, mint az enyém - nem zár ki semmit. Sőt...:D

Nagyon kis kockafejűen, mereven gondolkozol. De hát legyen, ha így jó Neked. Abban igazad van, hogy magamból indulok ki, vállalom! És akkor hadd szóljak egy cseppet, csak úgy, besavanyodott öregasszonyosan:

http://www.youtube.com/watch?v=6Evu8L2pF7wű
Helo Thunder - ACDC Thunder Struck

Jóccak!:DDD

2011.10.18. 00:09:02

@xsasha: "Csak úgy sorjáznak a nézettségi adatok a szövegedben. "

Sose emlegettem nézettségi adatokat. Szása, Te kivel beszélgetsz?

2011.10.18. 00:12:56

@xsasha: "Melyiknek volt nagyobb nézettsége, Fábrynak, hetihetesnek vagy a köztévének? Ez elég nettó neked? Vagy így sem fogod?"

Ez most miért is érv?

A média birtoklásáról beszéltél, Te!

A nézettség nem azonos a képernyőre jutással!
Főleg semmi köze a kiegyensúlyozott megjelenéshez!
Pont a másik oldal!
Kereslet-kínálat.

Az, hogy kutya se nézi az állami tévét, mióta átvette a fidesz, azóta se, meg más téma. Éppen hogy kritika.

xsasha 2011.10.18. 00:13:00

@Könnyen elkaptuk, uram!:
89 után senkinek nem volt hatalma hozzá. A "rendszerváltók" annyit se tudtak a kádári hatalmi rendszer működési mechanizmusairól, mint ötödikes pistike a deriválásról.

Az általad felsorolt három területnek semmi köze a hatalmi berendezkedéshez, és annak dimenzióihoz.

Mindenesetre felsorolhatnád, hogy kik jobbak a Pokorni-Hoffmann párosnál, Szócskánál, vagy éppen a Varga-Matolcsy párosnál.

2011.10.18. 00:15:58

@xsasha: Ne sumákolj, ne terelj, ne hazudozz, válaszolj légyszíves, mert különben kénytelen vagyok elhinni , hogy belépett az agyadban a tiltás!

(Valahol olvastam, hogy az a baj a fideszhívőkkel, hogy a több éves agymosás után már fixálódott bennük, hogy a fidesztől eltérő vélemény kommunista. Áruló meg ugye senki nem akar lenni. Tehát ha netán mást gondolnál, mint amit odafenn mondanak, automatikusan belép a tiltás az agyban, és bólogatsz.)

Te terelsz, nem válaszolsz a kérdésre.

xsasha 2011.10.18. 00:18:07

@Catalina726:
Hát legalább te vállalsz valamit, ez tiszteletre méltó. :-)
Sokaknak csak a szájuk jár, aztán csak elsírják magukat, hogy már megint csúnya volt ez a mocskosfideszakármi xsasha.... Pedig csak szócsatáztunk egyet. Korábban egyszerre tíz emberrel is ment, nem kellene elpuhulnom. :-)))
Bevallom, blöfföltem, eddig nem ismertelek fel :-), csak egy flash-sem volt.
Jó éjt.

2011.10.18. 00:18:46

@xsasha: "Mindenesetre felsorolhatnád, hogy kik jobbak a Pokorni-Hoffmann párosnál, Szócskánál, vagy éppen a Varga-Matolcsy párosnál. "

Már megint ezzel jössz!

Minek feccöljek bele energiát, mikor egy hasonló felkérésre elmondtam, hogyan kellett volna (szerintem) a gazdaságot irányítani, válaszra se méltattál.

Egyébként most ők vannak hatalmon, tessék megdolgozni a pénzükért!

xsasha 2011.10.18. 00:20:20

@Könnyen elkaptuk, uram!:
Vazze, látom, magaddal beszélgetsz.
Én mondtam neked, hogy a köztv arányokat szoroz be a nézettségükkel, aztán mondd el, hogy mire jutottál. Ezt nem érted? Télleg? Pedig a piriputty rádióban csak fideszes szöveg van. Hát jó, ilyen médiafölénnyel nem lehet mit kezdeni.

xsasha 2011.10.18. 00:21:47

@Könnyen elkaptuk, uram!:
Nézd, Cavintont nem tudok adni, ezért inkább bemásolom, honnan indultunk:

"A politikusok tehetetlenek a média nélkül. Orbánnak azért kellett a ballibet a saját mocskos pályáján megvernie, mert a média nem hagyott más lehetőséget."

xsasha 2011.10.18. 00:23:27

@Könnyen elkaptuk, uram!:
Honnan kellene tudnom a választ, agyaska?
Mikor szellentett utoljára Gyurcsány?
Ha nem válaszolsz, akkor mocskos sumákoló vagy, aki megpróbálsz terelni, mert belépett nálad a tiltás.

xsasha 2011.10.18. 00:26:46

@Könnyen elkaptuk, uram!:
Vazze, de hisz nem nekem mondtad el, hanem valakinek, és annyit mondtál, hogy keressem meg, mert már leírtad. Te normális vagy? Gondolkozzál már kicsit.

2011.10.18. 00:32:07

@xsasha: "Orbánnak azért kellett a ballibet a saját mocskos pályáján megvernie, mert a média nem hagyott más lehetőséget."

Erre írtam, hogy ez nem igaz. Törvény szabályozta, saját TV-je volt, újságja...

xsasha 2011.10.18. 00:36:55

@Könnyen elkaptuk, uram!:
Ezzel csak arra mutattál rá, hogy mennyit ér, ha te mondasz valamit. A törvény csak a köztv-t szabályozza, aminek a nézettsége marginális. A saját TV-je 2009-re érte utol az ATV lefedettségét, elérhetőségét, és összesen 1 darab újságja volt másfél évtizeden keresztül. Erről ennyit.

2011.10.18. 00:40:40

@xsasha: Szása, csak azt olvasod, ami neked lett címezve? Akkor bocs. Lehet, a Székelyeknek írtam, bár ő meg hárman van, tehát lehet hogy amelyikük nek írtam, az még nem jutott géphez a másik kettőtől.

Szóval, ha így volt, akkor bocsánat!

2011.10.18. 00:42:00

@xsasha:" 1 darab újságja volt másfél évtizeden keresztül. Erről ennyit. "
A Magyar Narancs?

2011.10.18. 00:43:43

@xsasha: "Mikor szellentett utoljára Gyurcsány?"

Rendszeresen szellent, mikor kinyitja a száját, mindig.
Nyilvánosan tegnap délelőtt.

2011.10.18. 00:46:56

@xsasha: "Mindenesetre felsorolhatnád, hogy kik jobbak a Pokorni-Hoffmann párosnál, Szócskánál, vagy éppen a Varga-Matolcsy párosnál. "

Hoffmannal Orbán sincs megelégedve. Tehát egy kilőve.
Matolcsynál csak jobbat tudok.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.10.18. 00:54:13

@ciceró: persze, hogy piás. A híradós fellépései előtt órákig sminkelhették, hogy ne legyen annyira vörös az arca.

ssi 2011.10.18. 06:52:49

szakembereknek kell találgatni és azt tovább adni az embereknek, vagy a kormány bátran tájékoztathatna, mert az emberek előbb utóbb felnőnek a problémákhoz és a feladatokhoz?

"rövid távon komoly kiigazításra szorul a rendszer, a GDP 2 százalékát (kb. 600 milliárd forint) a költségvetésből kell fedezni, hiszen a kiadások fedezete a járulékbevételekből nem teremthető elő. Másrészt a kedvező gazdasági növekedésnek, és a remélt 400 ezres foglalkoztatás-bővüléssel érhető el az egyenlegjavulás a 2030-as évekre, ha ez nem valósul meg, és ráadásul a válság is elhúzódik, akkor lehetnek rövid távon is gondok.

Hosszabb távon még nagyobb a bizonytalanság, egyelőre képtelenség előre látni, hogy miként alakul a foglalkoztatottak száma, milyen gazdasági növekedés érhető el, nem beszélve a nyugdíjasok számáról. Az egyenlegromlást pedig a 2030-es években már nem nagyon lehet megállítani drasztikus beavatkozás nélkül, hiszen a Ratkó-unokák akkor fognak nyugdíjba menni, és mivel ők nem nevelnek fel annyi gyereket, mint az előző generáció, csak jóval kisebb befizető tartja majd el a nyugdíjrendszert.

Pontosan ennek a demográfiai résnek a részleges befoltozására lett volna jó a magánnyugdíjpénztári rendszer, vagy az öngondoskodás, amelynek keretében legalább részlegesen függetlenedni tudna az ember, és nem lenne teljes egészében a következő generációra szorulva a nyugdíjban. A kormány egyelőre nem fedte fel a lapjait sem a nyugdíjrendszer jövőjét, sem az öngondoskodást illetően, azonban van egy olyan opció is, amely a rendszer kiegyensúlyozása oltárán vagy a kezdőnyugdíjak szintjét, vagy a korhatár áldozná fel.

Egy svéd modellhez hasonló út hosszabb távon leválthatja a mostani rendszert, azonban ehhez szervesen kapcsolódnia kell egy öngondoskodási programnak, mivel nagyon erős foglalkoztatási és demográfiai korlátok tornyosulnak a nyugdíjrendszer előtt. Ez a lehetőség még nem valósult meg, azonban látva a rendszerben rejlő költségvetési kockázatokat, racionális döntésnek tűnik a kormány szempontjából egy egyensúlyi rendszer kialakítása."
www.portfolio.hu/gazdasag/ongondoskodas/evekig_marad_az_oriasi_hiany_hogy_lesz_igy_nyugdij.156989.html

2llkedő 2011.10.18. 07:10:27

@manyike:

""""""""A korábbi és az új nyugdíjbiztosítási rendszer pénzügyi alapját a járulékok és az állami költségvetés biztosítják. Az öregségi nyugdíjjárulék 18,5%, melynek felét a munkáltató, felét a munkavállaló fizeti. A járulékból 16% kerül a társadalombiztosítási alapban az un. virtuális egyéni számlákon jóváírásra, 2,5% pedig az egyén által választott tõkebefektetési alapba kerül, ahol a tényleges hozamot írják jóvá.""""""""
www.hbmk.hu/eu25/sved/nyugdij.html

A svéd nyugdíjjárulék 18,5% szemben a magyar 34%-kal.

2llkedő 2011.10.18. 07:18:30

@aszekelyek:

"Azt is ide kéne idézni, hogy mindannyian vastagon benne vannak. Azt is ő írta. Ezek a jelzők mindre érvényesek, akik oda jutottak a kormányhoz nálunk. Velük kéne összefogni. Az vesse rá az első követ, aki bűntelen. . mondá Jézus amikor a házasságtörők halálra akarták kövezni, férfiak az egyetlen nőt, akit bevádoltak és elítéltek. Tessék szépen letenni a köveket és eloldalogni, mint akkor. :) A milla különösen."

Állítólag a nyóckerben nőttél fel, és állítólag itt is élsz. Mondd! Nem kéne akkor egy kicsit csiszolnod az idegennyelv (magyar) tudásodon?

Vagy esetleg jobban össze kellene szedni a gondolataidat. Ha ezek a jelzők mind igazak azokra, akik a kormányhoz jutottak, akkor miért is kellene összefognom velük, ha énrám nem igazak ezek a jelzők? De ha azt ajánlod, hogy oldalogjak el, akkor miért is várod el, hogy elmennyek ezekre, vagy a másik hasonlóra szavazni?

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2011.10.18. 08:23:44

@xsasha: Az már nem fog a Fideszen segíteni.

graycivil 2011.10.18. 08:29:10

"Kellemetlen percek várnak az amerikai panaszokat meghallgató Orbánra

Hivatalba lépésekor még az energikus Bill Clintonhoz hasonlította, kedden azonban már várhatóan az Egyesült Államok aggodalmairól beszél Orbán Viktor miniszterelnöknek Eleni Tsakopoulos amerikai nagykövet. Egy diplomata szerint Orbánra nehéz percek várnak, bár a nyilvánosság várhatóan keveset tud majd meg arról, mennyire aggasztja az amerikaiakat a magyar politika."

www.origo.hu/itthon/20111017-kedden-fogadja-orban-viktor-a-hivatalaban-eleni-tsakopoulos-kounalakis-amerikai.html

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2011.10.18. 08:37:28

@Könnyen elkaptuk, uram!: Az új műsorstruktúra nem igazán vált be.

A forgatás 110 napig tart, összesen 16 részt vesznek fel. Az egyes epizódok 50 percesek lesznek, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) a sorozatra részenként 22 millió forintot biztosít, árulta el Kálomista Gábor producer az MTI-nek. Az első epizódban 87 effektet használtak, mi mind a 87-nek nagyon örülünk.
---
Nem sokat szarozott a katasztrofális Hacktion szánalmasan alacsony nézettségét látva a királyi tévé, és az eredetileg szerda este 20:15-től műsorra tűzött sorozatot a mai nappal átköltöztették hétfő este 21:10-re, írja az origo. Az MTV teletextje szerint a változás más a ma estét is érinti, így kimarad a programból a Párizsi helyszínelők, az ötvenperces krimi után jön Az este, majd az Átok című - szintén magyar széria - második része.

Az Oroszlán Szonjával, Hujber Ferenccel felálló Hacktion bemutatkozása nemigen sikerült, az ötvenéves kor alatti felnőtt nézők köztött csak 4,43 százalékos közönségaránnyal ment. A műsorváltozás után kikerül a krimi a Jóban Rosszban és a Barátok közt műsorsávjából, így talán meglehet a hat százalék is, drukkoljunk. A sorozat első részéről írt kritikánk itt olvasható.

---

És a slusszpoén :
Lesz műsora Giró-Szász András feleségének és egy civil riporternek is, de Cserhalmi is szerepet kapott.

Erre mondtam tegnap este. Ha a kormányszóvívő felesége a köztévében műsort vezet = ganéj. Ez a véleményem.

2011.10.18. 08:51:38

@ciceró: Szása szerint a köztévé nézettsége marginális. Tehát megér néhány száz milliót, nem?
A Gírónét meg mutogatni kell!

2011.10.18. 08:58:22

@manyike: Egybesült Királyság: nincs kötelező nyugdíjrendszer.

A könyvelőm saját maga se fizet állami nyugdíjalapba. Az összeget, amit erre szán, inkább félre teszi. Nem biztos benne, hogy a befizetett pénzét visszakapná az államiból. Angol. Csak tudja, mit beszél!

2011.10.18. 09:00:21

@graycivil: Dehogy! Meglásd, az Eleni fog könnyes, de sugárzó arccal kijönni! Megvilágosodtam!

xsasha 2011.10.18. 09:05:30

@ciceró:
Egyelőre nem látom, hogy a Fideszen segíteni kellene. Én értem, hogy a média felpöckölte a várakozásaidat, de a realitásokra is érdemes egy leheletnyit odafigyelni. Te most 2014-ben fogod átélni azt, amit én 2002-ben. Tisztán fogod látni, hogy a Fidesznek buknia kell, és nem fogod érteni, hogy mégis miért nem bukik. Nekem ez jót tett, mert attól fogva megtanultam a reálpolitikát. Lehet, neked is hasznodra válik majd ez a tapasztalás.

xsasha 2011.10.18. 09:10:20

@Könnyen elkaptuk, uram!:
Legalább elnézést kértél, ez egy jó jel. Természetesen a hozzászólások töredékét olvasom, elsősorban azokat, amiket nekem címeztek. És már korábban is jeleztem, hogy nem olvastam az inkriminált hozzászólásod, de ha megismétled nekem címezve, akkor reagálni fogok rá.

xsasha 2011.10.18. 09:12:52

@Könnyen elkaptuk, uram!:
Hoffmann benyújtotta lemondását, Orbán nem fogadta el. Erről ennyit.
Matolcsynál jobb gazdaságpolitikust? Mesélj! Figyelek. Ki lenne az, és mi a gazdaságpolitikája?

2llkedő 2011.10.18. 09:25:37

@xsasha:
"Matolcsynál jobb gazdaságpolitikust?"

Még matolcsyné is jobb nála.

xsasha 2011.10.18. 09:26:01

@Könnyen elkaptuk, uram!:
Mivel tökéletesen hitelesen válaszoltál, ezért válaszolok én is neked a te kérdésedre:
Mindenféle ajánlást alulmúlt a kormány és kormánypártok szerepeltelése a közszolgálati és kereskedelmi tévékben és rádiókban.

"A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) által vizsgált 7 televíziós és 5 rádiós hírműsorban augusztusban 56 százalékos arányt értek el a politikai témájú beszámolókban a fideszes és KDNP-s politikusok. A köztelevíziók közül a Duna TV Híradójában ez arány 63,5 százalék volt, míg az m1 esti hírműsorában csak 46,3 százalék.

A TV2 Tények című műsorában 64 százalékot értek el a politikai témájú beszámolókban, míg az RTL Klubnál csak 52,6 százalék volt ez az arány.

A Hír TV esti híradójában 64,5 százalékos részarányt mért az NMHH, míg az ATV-nél 51 százalék felettit. A rádiók közül a ClassFM-nél 60, míg a NeoFM-nél csak 50 százalék feletti a kormánypárti politikusok megszólalása.

A kormány szereplői összesítve 11,4 százalékos részarányt értek el, míg a legnagyobb ellenzéki párt, az MSZP 16,5 százalékot a vizsgált hírműsorokban. A Jobbikra 8,7, az LMP-re 7,8 százalék jutott a politikai beszámolók idejéből.

A leggyakrabban Szíjjártó Pétert idézték az NMHH által vizsgált hírműsorokban, 114-szer jelent meg augusztusban. Orbán Viktor 104-szer szerepelt, míg a MSZP elnöke, Mesterházy Attila 52-szer.

Mindkét nemzetközi modell szerint a kivánt arány 66 százalék lenne a parlamenti kétharmados erőviszonyok szerint.

A francia modell: a CSA (Conseil Supérieur de l’Audiovisuel) szabályrendszere, amely a közszolgálati és kereskedelmi médiumokra egyaránt érvényes. Eszerint a kampányidőszakon kívül az ún. három-harmad elve érvényesül, vagyis a mindenkori köztársasági elnököt leszámítva a kormányt, a kormánypárto(ka)t, valamint a parlamenti ellenzéket egyaránt a politikusok beszédidejének egyharmada-egyharmada illeti meg.

Az angol modell: a BBC etikai kódexén alapul (BBC Guidelines for Factual Programmes). Eszerint a politikusok szerepeltetésének arányait az aktuális parlamenti erőviszonyokhoz kell igazítani."

gondola.hu/cikkek/77882-Aranytalan_a_kormanypartok_es_a_kormany_aranya_a_mediumokban.html

xsasha 2011.10.18. 09:30:44

@2llkedő:
Nyilván az ilyen beszólások népszerűek, a liberális média divatott teremtett ezzel a szarozással. Csak épp alapja nincs. Nem véletlen, hogy nem tudtál te sem említeni egy épkézláb gazdaságpolitikust. Persze az is dicséretes, hogy nem hozakodtál elő tévedésből pénzügyérekkel.

dzsaszper 2011.10.18. 09:31:45

@manyike: olvastam. De miért segítség átnyomni mindenkit forintba, ha utána szép magas forintkamatok lesznek? cseberből-vederbe...

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.10.18. 09:34:57

@ciceró: hát, nem tudom. Ha csináltak volna belőle - mondjuk tehenészlányból - riportert, az nagyon gáz lenne, de ha korábban is műsort vezetett, most fosszák meg tőle? Ráadásul nem is politikai műsor, hanem egy sejthetően alacsony nézettségű, kulturális rétegműsor.
Ilyen értelemben ez a Kriszta tán még kevésbé gáz, mint a különféle polműsorokban évtizedek óta megszokott kormánypárti bértollnokok-családtagok.

xsasha 2011.10.18. 09:36:29

@ciceró:
Az előző garnitúra ilyen filmeket vásárolt:
Elisa lánya - Visszatérés Rivombrosába
Ez szerinted mennyibe került?

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.10.18. 09:36:51

@xsasha: fogod te még ekézni Matolcsyt... amikor a gazdája (is) belebukik az általa folytatott gazdaságpolitikába... és végül repül szegény Matolcsy...

2llkedő 2011.10.18. 09:37:22

@xsasha:
Hmmm!

Adócsökkentés, egymillió munkahely tíz év alatt, 7%-os gazdaságbővülés, beindul a gazdaság, 2014-re európa motorja leszünk. Szerintem ilyeneket egy óvodás is ki tud találni. Kér, hogy semmi köze a valósághoz.

xsasha 2011.10.18. 09:46:06

@Hepci:
Nem valószínű. Nem is hallottam még Matolcsyról, amikor hasonló gazdaságpolitikai koncepcióról vitatkoztam a pénzügytanárommal az egyetemen, aki nem bírta felfogni, miről beszélek, és meg is haragudott rám ezért. Annak van esélye, hogy Matolcsy nem tudja majd végigcsinálni az elképzeléseit, mert beborítja a válság, de ettől én nem fogok mást gondolni róla.

xsasha 2011.10.18. 09:48:28

@2llkedő:
Én elfogadom, hogy ennyit értettél meg abból, amiről Matolcsy beszélt, mert ez normális. Főleg ebben a médiakörnyezetben. Még csak nem is kizárólag a te hibád.
De továbbra sem mondtál egy jobb gazdaságpolitikust, és annak gazdaságpolitikáját. Erről ennyit.

2llkedő 2011.10.18. 09:51:28

@xsasha:

"Annak van esélye, hogy Matolcsy nem tudja majd végigcsinálni az elképzeléseit, mert beborítja a válság,"

Ja, hogy Eltolcsi csak úgy tud okos lenni, ha minden ideális? Úgy könnyű szépnek és okosnak lenni.
Kár, hogy a valóság nem ideális.

2llkedő 2011.10.18. 09:57:09

@xsasha: Figyu!

Nem tudnál elszakadni ettől a média szövegtől?
Képzeld el, én gondolkodó EMBER vagyok! Leszarom a médiát.
Én megnézem a valóságot, megnézem a cselekvést, és ha nincs benne logika, akkor azt mondom, hogy sz@r. Felőlem dícsérheted Eltolcsyt, ha a valóságtól elrugaszkodott álomvilágot vízionál, akkor az számomra sz@r.

Fel kellene először is ébredni, levenni a narancs szemüveget, és gondolkodni. Nem pedig összeollózni innen-onnan dolgokat össefüggések nélkül.

aszekelyek 2011.10.18. 10:04:29

@2llkedő: élrdeklődnék, hogy a tegnapi belinkelt snassz kán nyilatkozatban hol szerepel, a nagyon hozzáértőtől az, hogy az a hatalmas devizaadósság, miféle veszélyeket rejt ránk nézve hosszú távon? Az van egyedül kizárva, hogy ő nem tudta, mekkora a kitettség és azt, hogy az mekkora kockázata annak , így az országkockázati felár is elszabadulhat. HA valakik véletlenül svájci frankra spekulálnak. Menekülővaluta lesz , ahogy valaki ezt elnevezte. Az arany felvásárlás akkor már javában ment. Nem ért hozzá? Esetleg más oka volt erre nem felhívni a figyelmet? A befektetőknek ki ad tanácsot, hogy mibe fektessenek, esetleg leginkább svájci frankba.... :) Arról az IMF vezér ne tudna? MA is mossa őket az index. Aszongya nem voltak jogosítványik a szerveknek, akiknek kellett volna tenni. A kormányt nem mossa, ők nem akarták meghallani, azt írják.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.10.18. 10:06:33

@xsasha: Matolcsy mondott valami olyasmit, akik nem adták le a magánnyugdíjukat üdvözült arccal, kiiratkoztak a nemzeti együttműködés rendszeréből.
Ez - értő füleknek - sokat mondott Matolcsyról és az ő gazdaságpolitikájáról.

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2011.10.18. 10:10:26

@xsasha: Nem az előző garnitúra hibáit kell megismételni...
Az már kisiskolában sem ment hogy apa egyest kaptam de Jancsi is egyest kapott.

xsasha 2011.10.18. 10:13:35

@2llkedő:
"Én megnézem a valóságot, megnézem a cselekvést,"
Tudod valahol itt hal meg minden lehetőség, amiben reménykedik az ember, hogy valaha kimászik az ország ebből a mostani állapotából. Tényleg nem akartam hangosan röhögni ezen a mondaton, de egyszerűen ez egyszerűen már fáj.
Nagyon őszinte kell legyek most veled: Nem nézel te meg semmit, mert maximum azt látod, amit a média eléd tol. Másrészt semmiféle kompetenciád nincs ahhoz, hogy megítéld Matolcsy tevékenységét, még ha véletlenül belelátnál a valós tevékenységekbe.
De ez egy dolog. A fájdalmas az, hogy annyira buta vagy, hogy elhiszed, hogy te -megnézed a valóságot, megnézed a cselekvést-. Ekkora realitásérzékkel csak újabb és újabb válságok fognak következni. A csodavárók és focitudósok tömegei pedig csak pörögnek a vakvilágba.

2011.10.18. 10:15:32

@xsasha: "kormány szereplői összesítve 11,4 százalékos részarányt értek el, míg a legnagyobb ellenzéki párt, az MSZP 16,5 százalékot a vizsgált hírműsorokban. A Jobbikra 8,7, az LMP-re 7,8 százalék jutott a politikai beszámolók idejéből."

Összeadtam: 44,4 %

Ki volt a többi?
A fidesz-kdnp-ét nem látom a felsorolásban. Tényleg, ez lehet Lázár nyilván nem nyilatkozott, sose. Ö nem kormánytag.

aszekelyek 2011.10.18. 10:15:46

@2llkedő: Nem várom el. Érdekel, mi a legjobb abban, ha nem mész szavazni. Mi a gondod a magyar nyelvtudásommal? Kötekedünk, kötekedünk? No és az, amit idéztél, hogy jön mindehhez? @Könnyen elkaptuk, uram!: itt élőnek angol könyvelője? Milyen jól kitalálták ezek az angolok. abban biztos-e, hogy a magán nyugdíjbiztosító fizet? VAgy egyszerűen olyanba teszi a pénzét, amit ő kezel ? esetleg olyasmibe, ami hoz neki öreg korára? Mondjuk bérlakások? Ott nem voltak rákosiék, akik azt pld elvegyék az idősektől , akik gondoskodtak magukról öregségükre. Meg az önkéntes nyugdíjbiztosítót , amit a háború előtt már létrehoztak. Valahol ez a córesz elkezdődött. asszem akkor, amely intervallumról azt mondták ki, hogy illegitimnek tekintik. Húsvétkor.

xsasha 2011.10.18. 10:15:47

@Hepci:
Mi az a sok? Mesélj. Nyilván én másképp értő fül vagyok.

xsasha 2011.10.18. 10:19:40

@ciceró:
Hát nem is ismétlik meg. Belföldi piacon gyártják a terméket.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.10.18. 10:20:18

@xsasha: hát, apámnak van egy elmélete a törpékről. Nem kedvelem a sztereotípiákat, de eszembe jutott. Meg az, miért Orbán kedvence... :)

2llkedő 2011.10.18. 10:22:03

@xsasha:

"Nem nézel te meg semmit, mert maximum azt látod, amit a média eléd tol. "

Gondolom, a "Jövőkép 2009", a "A FIDESZ EURÓPAI PARLAMENTI
VÁLASZTÁSI PROGRAMJA", a "NEMZETI ÜGYEK POLITIKÁJA 2010"
is a média hazugsága, ami tévútra vezet engem.

" Ekkora realitásérzékkel csak újabb és újabb válságok fognak következni."

Tervezői munkám során még nem kerültem válságba. A gazdasági kérdéseket is ugyan úgy kell felépíteni, mint egy hidat, vagy épületet megtervezni. Vannak összefüggések, amiket tudomásul kell venni. És ha rossz a kiindulási modell, akkor az egész rossz lesz.

2011.10.18. 10:23:09

@xsasha:" De ez egy dolog. A fájdalmas az, hogy annyira buta vagy, hogy elhiszed, hogy te -megnézed a valóságot, megnézed a cselekvést-. Ekkora realitásérzékkel csak újabb és újabb válságok fognak következni. A csodavárók és focitudósok tömegei pedig csak pörögnek a vakvilágba. "

Örülök, hogy a fideszt is mered kritizálni.
Focitudós, ki lehet?
Csodaváró?

Matolcsy arra épített, hogy a válságnak vége, és a német majd húz magával minket is.

Nem jött be.
Svájci frank: ha tudta, hogy ekkora a veszélye, ha csak fele olyan okos, mint Te (utólag), már tavaly, még 200 alatt megoldotta volna ezt a problémát.
De azt hitte, a válságnak vége.

Most a pénz nyilván a fociba kell, a társadalmi gondokat úgy se lehet megoldani.

Matolcsy a "szellemi atyja" nyomdokait követi. Valóban reformközgazdász volt, értelmes, bátor gondolatai voltak az 1970-es évek közepén. (Kopátsy)

Közben eltelt 40 év.
Matolcsy nem vette észre, hogy válság van?
Ja, a világ majd igazodik. Orbán is megmondta.

Vagy mégse? Mintha 2012 gazdaságpolitikája teljesen másról szólna...

2011.10.18. 10:26:40

@aszekelyek: "itt élőnek angol könyvelője? Milyen jól kitalálták ezek az angolok. abban biztos-e, hogy a magán nyugdíjbiztosító fizet? "

Hát hiába, az olvasás, értelmezés nehéz feladat.

Sose mondtam, hogy Magyarországon keresem meg a kenyerem.
Azt se, hogy magánnyugdíj biztosító kezeli a pénzét.

Magyarország: az állam 2014 után nem vállal garanciát a nyugdíjkifizetésekre. Nem én mondtam!

xsasha 2011.10.18. 10:26:58

@Könnyen elkaptuk, uram!:
Gondolom civilek, tüntetők meg riporterek.
Ha problémád van a felsorolással, hozzál jobbat.

xsasha 2011.10.18. 10:31:07

@Hepci:
Törpékről? Gondolom elmondod, ha érdekes.

2011.10.18. 10:34:46

@xsasha:

Fidesz 49,8
Kdnp 4,4

Rákerestem.
Az adatok hitelesek.
Aki hazudik, az csal, aki hazudik az lop...
(Nagy Feró)

2011.10.18. 10:36:27

@xsasha: "Hírközpont - A politikai szereplők médiahasználata a hírműsorokban ...
https://hirkozpont.magyarorszag.hu/.../nmhhmediahasznalat2011101..."

aszekelyek 2011.10.18. 10:37:43

@manyike: Miért nehéz elhinni? Azt a rendőrségen kell bejelenteni, ahol rendezik. Nem a FIDESZ .hu-n. Nyilván ők sem tudták, milláék , minek van az évfordulója az Astoriánál éppen akkor. Azt is nehéz elhinni:) Például kezdeményezhettek volna erről tárgyalást. Idejében. Ehelyett hangulatkeltés történt és provokátorokkal való rémisztgetés és mi nem vállalunk semmiért felelősséget, a zorbánahibás mantra. A legnagyobb jóindulattal sem tudom azt állítani, hogy a nyilatkozó, láttam , fickónak, aki ezzel már hetek óta haknizott a médiumokban, nem kaján vigyor van a képén. Jól kitúrtuk a FIDESZT feelinggel. Közben saját vállát veregeti. Lelki szemeimmel látom. Orbánnak nem éri meg még egyszer, hogy valakik, azonosító nélküli provokátorok, pld megint rátámadjanak azokra, akik jogaikkal élve, mert az van ám a FIDESZ támogatóinak is, az Astoriánál tartandó megemlékezésre. Mindannyian , akik elmentünk volna oda, meg vagyunk győződve a szándék milyenségéről és arról, hogy nem szabad alkalmat adni azoknak, akik ilyesmire törekszenek. Ócsárolhatják Orbánt, eddig is azt tették. Aztán szépen hazamennek. Ahogy a mi ferink mondotta. Helyesen. Minden FIDESZ rendezvény részt vevői is ezt tették. Ha hagyták nekik. Volt, hogy nem hagyták. A sok hűhó semmiért akció lemegy és majd megint szépen békében megy az élet. Gondolom van b terv is. A rendőrség biztosan készül is rá. Nyilván akarják majd valakik bizonyítani, hogy nem is olyan könnyű provokátorok közt rendet tenni. Egy biztos. Nem vidéki újoncok lesznek beküldve ha valami intézkedést igényel és nem is hagyják magukra egymást. A raktáros sem megy haza. Szép , példás fellépést láthatunk majd. Ragaszkodom hozzá, hogy a békés és csendes FIDESZ többséget, megvédjék. Akkor is az otthon maradókat védték meg, 5 éve. :D Érdekes, hogy 5 évvel később is azt a tanácsot kapom, maradjak otthon. Valakik megint nem férnek a bőrükbe.

aszekelyek 2011.10.18. 10:39:47

@ciceró: Ha a színészeket mind kitiltjuk a szakmából, akik iszogatnak, ki marad? Stohl buci? Merő olyanjófej? Érdekes, őt senki nem b...tatta , míg aztán fel nem borult magától...

aszekelyek 2011.10.18. 10:42:36

@Catalina726: Jézusnak is nagyon ciki lenne,. vagy volt? -hogy mindenki tudta, kikeresztelkedett zsidó? Biztos nagyon takart vele valamit..... brrrr

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.10.18. 10:46:35

@xsasha: szerintem ezt kitalálod magadtól is... még nagy íkú se kell hozzá... :)
De mondom, nem szeretem ezeket a "zsidók ilyenek", a "törpék olyanok", a "cigányok lopnak", stb. dolgokat.

aszekelyek 2011.10.18. 10:48:02

@Catalina726: Ha csak ilyenek lennének! Sokkal erősebben dezinformálók. :) @2llkedő: Ott is úgy volt a rendszer, mint itt? NAne... Meg nem államadósságra költik az összes pénzük óriási részét. Annyival jobban csinálták, akik , amennyivel jobb ott a z adó és nyugdíjrendszer. No és nincs olyan, hogy én nem fizetek. Tegyük hozzá. Morálisan is annyival feljebb vannak, mint amit a számok kifejeznek.

2011.10.18. 10:48:28

@aszekelyek: "Orbánnak nem éri meg még egyszer, hogy valakik, azonosító nélküli provokátorok, pld megint rátámadjanak azokra, akik jogaikkal élve, mert az van ám a FIDESZ támogatóinak is, az Astoriánál tartandó megemlékezésre."

Te hülye vagy? Ki irányítja most a rendőrséget?
Nem valami Pintér? Vagy ő is ráküldi Viktorra a karhatalmat?
Te már tudsz valamit?!

2llkedő 2011.10.18. 10:50:10

@aszekelyek:
Hülyegyerek!

Azt is olvastad, mire tettem be ezt a szöveget?

2011.10.18. 10:51:13

@aszekelyek:" Érdekes, hogy 5 évvel később is azt a tanácsot kapom, maradjak otthon. "

Ez jó!
Rettegsz, a fidesz alatt is???

Figyelj, arra a fehér köpenyes bácsira hallgatni kell!

2011.10.18. 10:52:41

@2llkedő:
Ne bántsd! Még nem lőtték be a gyógyszerezését.
Tudod, még háromnak képzeli magát.

aszekelyek 2011.10.18. 10:56:03

@Könnyen elkaptuk, uram!: lassabban kell, oké. Provokátorok. Akik azért vannak a helyszínen, hogy balhét csináljanak és a rendvédelemnek munkát adjanak. A millás fickó provokátorokkal fenyegetőzött. Pintér elrendezné őket de az sem éri meg. Úgy hagyni belerángatni magukat, hogy aztán lendvarnyú néni és a társai összehordjanak mindenfélét. ez a dolog provokáció része. Ki akarnának provokálni helyzetet, mellyel majd vádolhatnak. % éve is csak azt vádolták, akinek semmi része nem volt semmiben. Hadd emlékeztesselek. Most is azt szajkózza, mérnem figyelmeztették a FIDESZ-esek a gyűlés résztvevőit. Az éppen halottnak a csók lett volna de ő t az nem zavarja. JA és figyelmeztették. Erről is hazudnának.

2llkedő 2011.10.18. 10:56:46

@Könnyen elkaptuk, uram!:

Ja? Ezért olyan rossz a fordítóprogramja?

aszekelyek 2011.10.18. 10:57:27

@Könnyen elkaptuk, uram!: Én meg kérdeztem, nem állítottam. JA és azt kérdezted, itt élek-e de nem mondta, hogy hol itt:)

aszekelyek 2011.10.18. 10:58:55

@Könnyen elkaptuk, uram!: Rettegni? Nem , kihagyom a milla buliját. Pancsikolok. Bölcsen.

2llkedő 2011.10.18. 10:59:12

@aszekelyek:

Figyu!

Miért kell ebben a témában is leégetned magad?

2011.10.18. 10:59:17

@xsasha:" BDO Magyarország. A világ ötödik legnagyobb könyvvizsgáló és professzionális tanácsadó hálózatának magyarországi cége szerint a 2012-es adóváltozások nemcsak a lakossági, hanem a vállalkozási szférától is jelentős forrásokat vonnak el. Az adóintézkedésekben is jelentkező kormányzati megszorítások jelentősen korlátozzák a gazdasági növekedés beindulásának lehetőségét."

Ezek is hüüüülyék!!!!

Nem látják, hogy Matolcsy egy korát meghaladó ZSENI?
Hát mindenki vak?

2llkedő 2011.10.18. 11:00:45

@Könnyen elkaptuk, uram!: Szembe mennek az autópályán az Eltolcsi forgalommal.

aszekelyek 2011.10.18. 11:01:04

@xsasha: Te meg elhiszed....
@2llkedő: van véleményem. Te meg minősíted. Mi a rangkórod képe? Véleményminősítő direktor?

2011.10.18. 11:01:59

@aszekelyek: "JA és azt kérdezted, itt élek-e de nem mondta, hogy hol itt:)"

Nem értek újmagyarul. Megfogalmaznád, mondjuk a két évvel ezelőtti magyar helyesírás szabályai szerint is? Akkor hátha átjön a mondandód. Vagy szóljál egy másik Székelynek.

xsasha 2011.10.18. 11:03:22

@2llkedő:
Tényleg nem akarom nagyon forszírozni a témát, de elég ciki, ha prezentációs célokat szolgáló anyagokból mondod meg a tutit. Persze abban is vannak kételyeim, hogy az általad citált dokumentumokat egyáltalán olvastad-e, és nem csak replikálsz...
Ok, rendben van az, hogy nem érted, mi az, hogy gazdaságpolitika - de akkor beszéljünk róla inkább, mint hogy kijelentéseket tegyél... Mi a problémád a gazdaságpolitikai modellel?

2011.10.18. 11:04:15

@2llkedő: Nincs meg neki a skizo-magyar , magyar-skizo.
Nem jelent még meg.

aszekelyek 2011.10.18. 11:04:23

@xsasha: CSak decemberre van jegy Karinthy Márton magánszínházába, ahol Csurka darabot adnak nem sokára.:) Annyira nem piacképes:)

xsasha 2011.10.18. 11:07:08

@Könnyen elkaptuk, uram!:
Bátran linkeld be, ha egyszer hitelesek. Vagy annyira hitelesek, hogy szégyelled a forrását?

aszekelyek 2011.10.18. 11:07:28

@Könnyen elkaptuk, uram!: Inkább mellőzlek, mert nem tartom értelmesnek , veled kommunikálni. Ha majd a modorod csiszoltabb lesz, próbálkozhatsz. Vagy értelmesen tudsz valamit is. Kultúrember módra. Pá!

aszekelyek 2011.10.18. 11:09:13

@2llkedő: Igen , ezért kérem az összefüggést:)

2011.10.18. 11:10:10

@xsasha: A gazdaságpolitikai modellel semmi gond nincs. A hiánya a fájó.

Néhány, jobboldalinak ismert vélemény:

Hamecz István és Mellár Tamás egyaránt nagy hangsúlyt adott adott annak a gondolatnak, hogy a gazdaságpolitika első halálos bűne az, amikor átmeneti megoldásokkal finanszíroznak tartós programokat, tartós adócsökkentést ideiglenesnek szánt válságadókkal. Hamecz ehhez hozzátette: a magán-nyugdíjpénztárakból kivont befizetések és az átvett vagyon rövid távon és papíron jelentősen csökkenti a hiányt és a finanszírozási kockázatokat, azt a hamis látszatot keltve, mintha minden rendben lenne. Valójában azonban ez csak abban az önkényes államháztartási elszámolási keretben tűnik értelmesnek, amit ma használunk, de a választható politikák közül feltételezhetően a legnagyobb középtávú mellékhatásokkal jár. Heim Péter pedig - a németekre és kínaiakra jellemző - megtakarításon alapuló gazdaságpolitikai modell hazai követésének fontosságára hívta fel a figyelmet.Bod Péter Ákos azzal fejezte ki az alkalmazott gazdaságpolitika kockázatosságát, hogy Magyarország a leminősítések következtében egyre távolabb kerül régiós versenytársaitól, miközben közelít a PIGS-ekhez, azaz a disznókhoz (Portugáliához, Olaszországhoz, Görögországhoz és Spanyolországhoz).

A gazdaságpolitika kockázatosságának legmeglepőbb deklarációja azonban Járai Zsigmondtól érkezett a napokban, aki szerint a vállalkozói hangulatot, a befektetői bizalmat rombolták az olyan kormányzati intézkedések, mint a különadók, a konfliktusos kapcsolat a Nemzetközi Valutaalappal, a Költségvetési Tanács apparátusának megszüntetése, vagy a médiatörvény elfogadása. Úgy vélte, hogy vissza kellene térni a kormány gazdaságpolitikájának és a monetáris politikának az összehangolására, miközben a jegybank fő feladata az árstabilitás, a 3% alatti szint megteremtése. Ez utóbbi azért érdekes, mert ugyancsak nincs összhangban a kormányzat kommunikációjával."

2011.10.18. 11:12:52

@xsasha: "Hírközpont - A politikai szereplők médiahasználata a hírműsorokban ...
https://hirkozpont.magyarorszag.hu/.../nmhhmediahasznalat2011101..."

Már egyszer megtettem.
De pdf fájlban van, letöltheted.

xsasha 2011.10.18. 11:13:37

@Könnyen elkaptuk, uram!:
Jól látom a pdf-ben, hogy a közszolgálati médiumoknál messze a francia és a brit ajánlás alatt maradt a kormánypártok megjelenése? Szóval miről is akartál meggyőzni?

2llkedő 2011.10.18. 11:13:48

@xsasha:

"ha prezentációs célokat szolgáló anyagokból mondod meg a tutit."

Hmmmm! Elgondolkodtató, hogy a NÉP-nek szánt prezentáció nem a valós dolgokat mondja. Persze ezt már tudjuk Viktorunktól, hogy ne azt figyeljük, mi hagyja el a száját, hanem amit tesz.
Tehát az említett irományok csak a néphülyítést szolgálta, valóságalapja egyenlő a nullával.

"Persze abban is vannak kételyeim, hogy az általad citált dokumentumokat egyáltalán olvastad-e, és nem csak replikálsz..."

Szerintem többet olvastam, mint te.

"Mi a problémád a gazdaságpolitikai modellel?"

Már leírtam, de megismétlem.

Adócsökkentéstől úgy beindul a gazdaság, hogy győzzük utolérni. Lesz egymillió új munkahely, és lesz 7%-os gazdasági növekedés. Ez a kiindulás. Ha szerinted ezt el lehet fogadni, mint reális elképzelés, akkor inkább ne is beszéljünk gazdaságpolitikáról, hanem beszéljünk a nőkről.

2011.10.18. 11:14:35

@aszekelyek: "mert nem tartom értelmesnek , veled kommunikálni. "

Az a vessző értelmetlenné teszi a mondatot. Magyarul tudnak-e a Székelyek?

2011.10.18. 11:16:44

@xsasha: Arról, hogy a citált média csúsztatott, a felsorolásból kihagyta a fideszt és a kdnp-ét, így hamis következtetést vont le!

xsasha 2011.10.18. 11:17:40

@Hepci:
Igen, rémlenek ezek - Napoleonra is mondták, hogy azért kompenzált túl, mert kis növésű volt, és ezért mindenféle hiúsági dolgai voltak. Megjegyzem, ebben sok igazság van.

2llkedő 2011.10.18. 11:20:07

@aszekelyek: Tudom, nálad a logika az valami furcsa szerzemény. A svéd nyugdíjmodellről volt szó. A svéd nyugdíjmodellben pedig a nyugdíjjárulék is benne szerepel, no meg a magánnyugdíjpénztár is, valamint az öngondoskodás. Mivel nálunk az állam elviszi azt a pénzt, amit öngondoskodásra lehetne fordítani, ezért jó lenne, ha elmondanád, azok, akik egyik napról a másikra élnek, hogyan öngondoskodjanak a nyugdíjas éveikre?

xsasha 2011.10.18. 11:21:09

@2llkedő:
A prezentáció valós dolgokat mond, csak éppen nem alkalmas szakmai elemzésre, mert nem ez a célja.

Ok, akkor mesélj kérlek arról, hogy melyik anyagban olvastad a 7%-os növekedést. (De inkább csak köpj magasra, és állj alá, mert már megint hülyeséget beszéltél...)

xsasha 2011.10.18. 11:28:57

@Könnyen elkaptuk, uram!:
Ez nettó rágalom.
A citált média a következtetéseit az alábbi adatokból vonta le, nem az általad idézett számokból:
"A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) által vizsgált 7 televíziós és 5 rádiós hírműsorban augusztusban 56 százalékos arányt értek el a politikai témájú beszámolókban a fideszes és KDNP-s politikusok. A köztelevíziók közül a Duna TV Híradójában ez arány 63,5 százalék volt, míg az m1 esti hírműsorában csak 46,3 százalék.

A TV2 Tények című műsorában 64 százalékot értek el a politikai témájú beszámolókban, míg az RTL Klubnál csak 52,6 százalék volt ez az arány.

A Hír TV esti híradójában 64,5 százalékos részarányt mért az NMHH, míg az ATV-nél 51 százalék felettit. A rádiók közül a ClassFM-nél 60, míg a NeoFM-nél csak 50 százalék feletti a kormánypárti politikusok megszólalása."

nyünyüge 2011.10.18. 11:29:49

@aszekelyek:
"Érdekes, hogy 5 évvel később is azt a tanácsot kapom, maradjak otthon. "

NEM kaptál ilyen tanácsot. Az adott délelőttre próbáltalak tegnap nem finom célzással pihenőre küldeni, amint ezt akkor nyomban jeleztem.
Elég randa csúsztatás ezt azóta többedszerre 2006 októberrel összehozni.

2011.10.18. 11:39:07

@xsasha: "a kormányt, a kormánypárto(ka)t, valamint a parlamenti ellenzéket egyaránt a politikusok beszédidejének egyharmada-egyharmada illeti meg."
A kormány valóban alatta van az 1/3 -nak. De a kormánypártok már nem!

nyünyüge 2011.10.18. 11:41:49

@xsasha:
nyilván ellenzéki megszólalásnak számít az is, amikor Gyurcsányról van szó az ügyészségi meghallgatásra menet, jövet és közben, főleg ha bevágják valamelyik performanszát.

A Hírcentrum meg aztán igazán sokat ad hozzá a széleskörű és objektív tájékoztatáshoz: minden közszolgálati médiumban és onnan átvett hírben betű szerint ugyanaz, sajthibákkal, rossz vágásokkal együtt.

xsasha 2011.10.18. 11:42:35

@2llkedő:

Az én hozzáállásom is az, hogy le kell xarni a farizeusokat, mert csak visszahúznak. Nem kell nagy bölcsesség ahhoz, hogy az ember belássa azt az ezeréves bölcsességet, hogy ha távoli célokat tűzünk ki, amik kellően ambiciózusak, akkor a közbenső célokat úgy érjük el, hogy fel sem tűnik. Ha kemény célokat tűzünk ki, akkor az afelé történő erőfeszítések kellően erőteljesek lesznek, mert a mérnökösködés a társadalompolitikában nem működik. Még soha semmilyen kormányzat nem érte el a kitűzött célokat, ez ténykérdés - a célok szerepe, hogy húzzanak a helyes irányba, és kijelöljék az utat, amit be szeretnénk járni.
Az egy természetes dolog, hogy egy válságból kilábaló gazdasági környezetben kijelölt cél nagyon távolivá válik, ha a gazdasági környezet visszamászik egy még masszívabb válságba. De attól még az irány nem változik, az országot úgy kell átalakítani, hogy ha kedvezőre fordul a helyzet, akkor teljes kapacitással tudja kihasználni a kedvező szelet.

2011.10.18. 11:46:28

@xsasha: "A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) által vizsgált 7 televíziós és 5 rádiós hírműsorban augusztusban 56 százalékos arányt értek el a politikai témájú "

Hiszen innen vannak a számok, amiket én írtam!

A NEO FM például 100%
Duna: 6,8-66,2-6,2 (kormány, fidesz, kdnp
MTV esti híradó: 3,6-44,3-3,5
Tények:5,2-56,2-2

összesített:6,5-51,7-5,3

2llkedő 2011.10.18. 11:51:02

@xsasha:

"melyik anyagban olvastad a 7%-os növekedést. "
Nem anyagban olvastam, hanem maga a NAGY Eltolcsy mester mondta a kossuth rádjóban.

Viszont a "MAGYARORSZÁG KONVERGENCIA PROGRAMJA
2011 – 2015
A SZÉLL KÁLMÁN TERV ALAPJÁN " mű 7. oldalán 4-6% szerepel.

2011.10.18. 11:53:29

@xsasha:

Vazzz, Szása! Te augusztust, én meg szeptembert citáltam!

Ebből az eltérés!
Így aztán nem lehet levonni semmilyen következtetést, egy hónapot ne vetítsünk már ki egy egész ciklusra. Bocs. Ezen értelmetlen vitázni.

2llkedő 2011.10.18. 11:54:36

@xsasha:
"Nem kell nagy bölcsesség ahhoz, hogy az ember belássa azt az ezeréves bölcsességet, hogy ha távoli célokat tűzünk ki, amik kellően ambiciózusak, akkor a közbenső célokat úgy érjük el, hogy fel sem tűnik. "

Ez igaz is, csak a céloknak kell reálisaknak lenni.
Hiába túzöm ki célul, hogy eljutok a Marsra, ez egy elérhetetlen cél, ügyhogy nincs értelme ezzel a céllal foglalkozni.

2011.10.18. 11:57:15

@xsasha: "De attól még az irány nem változik, az országot úgy kell átalakítani, hogy ha kedvezőre fordul a helyzet, akkor teljes kapacitással tudja kihasználni a kedvező szelet. "

Jelenleg úgy áll, hogy a válság végével a német gazdaság fog minket magával húzni.
OV oly messze ellát, hogy a fasizmust nekik köszönhetjük, valamint az EU-n kívül is van élet, és jöjjön Kína a nagy megmentő!

Tényleg, Kína, az ígéreteinek megfelelően, mennyi államkötvényt vásárolt?

Mert portugált, szlovákot(!) , lengyelt már vett!

2llkedő 2011.10.18. 12:01:53

@xsasha:
"""Lehet zöld az ég és lehet kék a fű
Nekem mindegy, hisz végül is így gyönyörű
A tévedés néha jó
Tudod Amerikába is így jutott el az a hajó"""
/Varga Viktor/

ssi 2011.10.18. 12:07:23

@yoda-jedi: felmerült politikai adóhoz ismét betennéd az mszmp-s, kisz-es múlttal bíró mai, ismert jobboldali politikusokat .. köszi
adozona.hu/aktualis/20111017_jovateteli_ado.aspx

@aszekelyek:
"Érdekes, hogy 5 évvel később is azt a tanácsot kapom, maradjak otthon. Valakik megint nem férnek a bőrükbe."

- kitől kaptad a tanácsot? Fidesz-gyűlésre ne, vagy a városba se sétálni? kik azok a provokátorok? - egészen konkrétan? mindenki, aki nem kormánypárti? Jobbik is benne van?

- Fidesz kormányzása alatt volt néhány tüntetés, s részben ugyanazok szervezkednek most is (Jobbik nélkül !) .. soha egyiknél se volt még csak icipici jele sem bármiféle balhés szándéknak, sőt, pont a 2006-os események nem egyértelmű értékelés, kezelése miatt is nagyon oda is figyelnek erre

- nem szeretnék a helyedben/lelkedben lenni, nem irigyellek, pláne, hogy szinte mindenhez hozzá teszed, hogy a saját véleményed .. vagyis (meg)érzésed

- én annak örülök, hogy az én lelkem nem látja másokba bele ilyen gyakran a gonoszt .. legfeljebb a néha/gyakran hibázót/tévedőt/félőt/haszonlesőt .. s úgy látom, hogy a világon nincs is annyi farkas, mint amennyit folyamatosan kiáltanak :-)

@ciceró: 1 pillanatra elképzeltem ... de 2/3-nyi időveszteség
- társadalmi összefogás a társadalmi megbékélésen alapulna .. = barter
- 2010 választási győzelem után azonnal a gazdasági intézkedések kezdődtek volna .. együtt s mindenkivel
- szómágia s a sajátos ideológia helyett hétköznapi s szakmai (pár)beszéd/követelmény lenne s minden szinten

@2llkedő: @Könnyen elkaptuk, uram!:
- köszönöm az infókat :-), ami a tartalomra vonatkozik
- szerintetek a kormány jövőre vonatkozó terveiből a jelenben mennyi tartozik ránk? .. itt akadtam el :-)) bár nemcsak nyugdíj témában

@dzsaszper: :-) én is sokat filózok ezen? 2014-ig, vagyis rövid távon kell a költségvetési pozíciót kisminkelni .. gyenge Ft + magasabb infláció növeli az állami kassza bevételét és megszépíti a statisztikai adatokat is egy időre, ami átmeneti adakozásnak forrása .. pl. a Ft-hitelesek megsegítése? nem tudom .. de úgy tűnik, hogy mindenkitől beszednek, de csak egyeseket támogatnak s nagyon .. akinek van még pénze, pénzzel, akinek nincs, annak közmunka, ócsai lakás? .. még a szakemberek is csak találgatnak .. így az én kusza gondolataim se szégyenkezhetnek :-)
.. és az MNB megszerzése is besegítene a költségvetési gondok megmunkálásába
hvg.hu/gazdasag/20111018_simor_jegybankhaboru_szijjarto

milyen legyen a politika? nyilvánvalóan teljesen őszinte nem lehet, de mégis mennyire? viszont az elhallgatott terveket, tényeket nem kellene mézes-mázas kettős beszéddel kipótolni, vagy épp elfedni .. fontos, hogy a vezető jó szónok legyen, de a közérthetőség, a realitás fontosabb, mint a költészete .. bár lehet-e enélkül is mozgósítani, lelkesíteni? valami aranyközépút, talán csak van/lenne :-)

2llkedő 2011.10.18. 13:03:40

@xsasha:

"""Arra a kérdésre, hogy továbbra is tartható-e a kormány által kitűzött 1 millió új munkahely ígérete 10 év alatt, Kósa azzal kezdte, hogy romokban vették át az országot és a jelenlegi kormánypártoknak van egyedül reális esélye kivezetni az országot a válságból. Később hozzátette: továbbra is tartják az említett ígéretet, „muszáj tartani ezt a célt", és azt is mondta: „szerintem meg tudjuk csinálni".""""

Nem tudja a balkéz, mit csinál a (szent) jobb.

nyünyüge 2011.10.18. 13:09:49

@manyike:
A jegybank megszerzése és egy a kormánynak dolgozó/kussoló jegybank átmenetileg sokat segíthetne a költségvetés számain.
De az ilyen gusztustalan kipiszkálási kísérletek ugyanennyit ronthatnak a kormány és az ország pénzügyekben amúgy is ingatag renoméján.
Ráadásul végképp kontroll nélkül marad az aktuális "unortodox" gazdaságpolitika.

(arra pedig, hogy a költségvetési bizottság Simor elszámoltatásával foglalkozik amikor az ország ilyen sz. slamasztikában van, szavakat nem találni :((((! )

xsasha 2011.10.18. 13:27:41

@2llkedő:
A cél helyes, nem kell változtatni rajta. Ha a nemzetközi körülmények nem teszik lehetővé az elérését, akkor is a helyes irányba haladtunk.
Egyébként meg nem a darabszám a lényeg, hanem a munkaorientált gazdaság, az értékteremtő társadalom koncepciója, amelyik szakít a pénzügyi szemlélettel - amelyik belátja, hogy hiába pörög a GDP, ha a profit kiáramlik az országból, és a társadalom egyre szegényebb, eltűnik a középosztály és eltűnnek a gyerekek. Ugyanolyan trendfordításra van szükség, mint amit 2000 környékén megcsináltak - és ezt most is meg fogják csinálni.

2llkedő 2011.10.18. 13:42:35

@xsasha:

"A cél helyes, nem kell változtatni rajta. Ha a nemzetközi körülmények nem teszik lehetővé az elérését, akkor is a helyes irányba haladtunk. "

Előre a Lenini úton! Ismerjük!

"nem a darabszám a lényeg, hanem a munkaorientált gazdaság,"

No erről mesélhetnél egy kicsit bővebben, mert nem létom, hogy ez miben is merül ki?

"eltűnik a középosztály és eltűnnek a gyerekek. "

Ilyen adópolitikával hamarosan eltúnik a középosztály. A gyerekvállalást pedig nem adópolitikával kell ösztönözni. Mert jöhet olyan helyzet, hogy akár még ez a kormány is azt mondja, hogy nem tudja finanszírozni tovább a családosokat, akkor azok, akik az adózás miatt vállaltak gyereket, mit fognak csinálni? Úgy fogunk járni, mint a devizahitelesekkel.

graycivil 2011.10.18. 14:01:58

"SocGen: Leminősíthetik Magyarországot - El kell adni a forintot

A Société Générale SA azt javasolja a befektetőknek, hogy vásároljanak lengyel zlotyt és adják el a forintot."

www.vg.hu/penzugy/devizapiac/socgen-leminosithetik-magyarorszagot-el-kell-adni-a-forintot-360406

Darvon 2011.10.18. 14:04:18

Kedves Török Gábor!
Nagyon jól látod a dolgokat! Az egyetlen szomorú dolog az, hogy erre külön fel kell hívni az emberek figyelmét. És pont ezért nem fog változni semmi.

xsasha 2011.10.18. 14:13:15

@Könnyen elkaptuk, uram!:
Az összesített hol éri el a 66%-ot, amit a brit és a francia ajánlás tartalmaz?
A közmédia esetében szintén hol van ez az arány? Hiszen ezekre vonatkozik a szabályozás. A kermédia a saját profitérdékei alapján dönti el, hogy mit jelenít meg.
Nekem tök mind1, melyik hónapot veszed elő, egyszerűen hazugság az eredeti állításod.

xsasha 2011.10.18. 14:34:20

@2llkedő:
Mi köze ennek a Lenini úthoz?

Állítólag te olvastad a programdokumentumokat. Ezek szerint nem elég figyelmesen. Vagy csak blöfföltél.

Milyen adópolitikával tűnik el a középosztály? :-))) Te demagógabb vagy, mint egy politikus. Minden tizedik mondatod mögött van valós tartalom.

xsasha 2011.10.18. 14:38:12

@Könnyen elkaptuk, uram!:
Az téged mennyiben zavar, hogy a kormánypártok a kormány rovására vesznek el adásidőt? Ideje lenne ismét bevallani, hogy a liberális médiaidióták demagógiájának és számmágiájának estél áldozatul újfent.

2llkedő 2011.10.18. 14:41:34

@xsasha:

"Mi köze ennek a Lenini úthoz?"

Ott is volt egy cél, mint annál a bizonyos hajónál is.

"Milyen adópolitikával tűnik el a középosztály?"

Ezzel a kétkulcsos egykulcsos sokkulcsossal.

nyünyüge 2011.10.18. 14:49:17

@Catalina726:
ezzel az új névvel felpiszkáltál a memóriám aljáról egy memoritert, Catilináról :) ... meddig akarsz még visszaélni türelmünkkel....

Quo usque tandem abutere, Catilina, patientia nostra? Quam diu etiam furor iste tuus nos eludet? ...

xsasha 2011.10.18. 14:50:35

@2llkedő:
És? Ez a demagógia csúcsa. Az Apollónak is volt egy célja, meg az Edeavournak is. Az egyik elérte, a másik nem. Te, mint demagógus gondolom az Apollót említenéd, és mélyen kussolnál arról, hogy több hasonló projekt célt ért.
Mint az a bizonyos hajó is azon kevesebbekhez tartozott, amelyik nem érte el a célját.

Az adópolitikának egy eleme van?
És ez az egy elem hogyan is tünteti el a középréteget?

2llkedő 2011.10.18. 15:59:58

@xsasha: Látom, nagyon teccik neked ez a demagógia szó. Vagy ez a legújabb narancsköpet?

"És ez az egy elem hogyan is tünteti el a középréteget?"

Várgygyá! Megpróbálok hátramenetbe kapcsolni, mert ügy veszem észre, hogy túl gyors neked a tempóm.

Itten van például ez a minimálbér emelés. Ez kimondottan a középréteg lejjebb csúszását eredményezi, mivel ugyan azért a munkáért nem fognak többet fizetni a cégnek. Viszont a megemelt minimálbért valahogyan ki kell termelni, ami azt eredményezi, hogy a magasabb jövedelműeknek nem fognak tudni bért emelni, ezáltal közelebb kerül a középréteg a szegényebb réteghez. A magasabb keresetúek(300 felettiek) viszont különösebb erőfeszítés nélkül élvezik az állambácsitól kapott többletet.

Mivel a kétkulcsos egykulcsosból a jóváírásokat kivezetik, ezáltal az alacsonyabb jövedelmúek max. szinten maradnak, ami azt eredményezi, hogy a 27%-os ÁFA, BÉFA, meg a megugró infláció miatt lejjebb kerülnek.

2llkedő 2011.10.18. 16:02:16

@xsasha: De nem nekem kellene magyaráznom, hogy mi miért nem jó, hanem neked kellene a hatalmas varázslatot propagálnod, elmagyaráznod, hogy mi miért is jó. Persze tudom, ezt nem szabad elárulni, mert végül azok a gaz kommunisták lenyúlják az ötletet.

2llkedő 2011.10.18. 16:14:27

@xsasha: Jut is eszembe! A 268 FT-os juró, amivel a 2012-es kőccségvetés készült is csak egy álom. Nem hogy afelé haladnánk, hanem inkább stabilan távolodunk tőle. És a hatalmas adósságcsökkentéshez mit szólsz? Hol tartunk most?

xsasha 2011.10.18. 16:21:08

@2llkedő:
Tényeket írtam, körül is írtam, részletes indoklással, hogy miért vagy demagóg, erre bedobsz egy újabb demagógiát, miszerint narancsköpet. A politikusok hozzád képes papírkutyák.

A középréteg amennyi fizetésemelést nem kap meg, annyit megkap az SZJA csökkentése révén, és tarthatja a markát a gyermeknevelés kapcsán is. Ki volt az a hülye, aki elhitette veled, hogy egy adónemben kell kimutatnod bármilyen változást? A középréteg nagyon erős támogatást kapott az adómódosulások által. (Már ha nem akarod azt állítani, hogy a bruttó 300 felett keresők a felső osztályba tartoznak.)

xsasha 2011.10.18. 16:22:12

@2llkedő:
De hisz te már olvastad az összes kapcsolódó dokumentumot, mit propagáljak még neked?

xsasha 2011.10.18. 16:25:51

@2llkedő:
Semmit. A kormánynak olyan árfolyammal kell terveznie, amit bátran támadhatnak a spekulánsok.

"Van tartalék

Ráadásul azt is érdemes figyelembe venni, hogy bár a költségvetés tervezésekor 268 forintos euróárfolyamot vettek alapnak, de kiszámolták a pályát 300 forintos árfolyam mellett is: Matolcsy György szerint erre az eshetőségre készülve építettek be 300 milliárd forintnyi tartalékot a tervekbe, így a magasabb árfolyam mellett is tartani tudjuk a 2,5 százalékos hiánycélt.

Ezt reálisnak tartja Samu János, a Concorde makroelemzője is: „A költségvetés tervezésekor a két árfolyam különbségére képezték a tartalékot, így annak a felhasználása lehetővé teszi a hiány tartását” – mondta lapunk kérdésére."

2llkedő 2011.10.18. 16:42:01

@xsasha:

"A középréteg amennyi fizetésemelést nem kap meg, annyit megkap az SZJA csökkentése révén, és tarthatja a markát a gyermeknevelés kapcsán is. "

Szerinted ki az a középréteg? A 300 eFt körül keresők? Mert ők gyakorlatilag semmi pluszt nem kaptak. A gyereknevelést pedig nem kellene a jövedelmekkel összekeverni.

"A középréteg nagyon erős támogatást kapott az adómódosulások által."

Mesélj ezekről az erős támogatásokról! Tervező létemre nem vettem belőle észre semmit.

2llkedő 2011.10.18. 16:45:16

@xsasha:
"De hisz te már olvastad az összes kapcsolódó dokumentumot, mit propagáljak még neked?"

Akkor próbáld meg Mariska bácsinak, meg Pista néninek elmagyarázni, hogy miért is olyan qrva jó, amit éppen a qrmány művel.

Én elolvastam a kapcsolódó anyagot, viszont úgy veszem észre, te ebben járatlan vagy.

2llkedő 2011.10.18. 16:51:59

@xsasha:
"Matolcsy György szerint erre az eshetőségre készülve építettek be 300 milliárd forintnyi tartalékot a tervekbe, így a magasabb árfolyam mellett is tartani tudjuk a 2,5 százalékos hiánycélt."

Igen, ha semmi más nem változik, és az árfolyam megáll a 300 Ft-nál.

Viszont egyre jobban azt túnik reálisnak, hogy bezony csökkenni fog az a GDP jövőre. A kétkulcso egykulcsos nem teljesítette az elvárásokat. A munkahely teremtődése se akar növekedni. A lenyúlt manyup péz is elfogyott, az adósságállományunk is növekedett.

Lécci valami haladásról próbálj meg beszélni, azon kívül hogy Vikike havi nyócszázzal visz haza több pézt.

Ennek szívből örülök!

xsasha 2011.10.18. 16:52:16

@2llkedő:
Mi az, hogy nem kellene összekeverni a gyereknevelést a jövedelmekkel? Mert te ezt eldöntötted, vagy miért? A gyereknevelésnek költségei vannak, amit az állampolgárok a jövedelmükből finanszíroznak. Mit ne keverjünk?

A középréteg a bruttó 300 és bruttó 2 millió közötti keresetet jelenti.

"Tervező létemre nem vettem belőle észre semmit." Akkor valami probléma lehet veled. Betöréseket tervezel, vagy mit?

xsasha 2011.10.18. 16:57:14

@2llkedő:
Miért magyaráznék én bármit is Mari néninek? Egy politológiai elemző blogon vagyunk.
Ami meg a jártasságot illeti, folyamatosan kérdezgetsz hülyeségeket - ez fedi le nálad a jártasság fogalmát?

xsasha 2011.10.18. 17:02:44

@2llkedő:
Baromi fárasztó vagy a hülyeségeiddel. Bedobtad a 268-as árfolyamot, amire válaszoltam, erre már pattansz is tovább, mint a pöttyös labda. Ez simán csak irritáló. Kevesebb demagóg baromságot kellene idetákolnod, és akkor nem buknának sorra az érveid.

Természetesen megint pofáraesés lenne, ha megpróbálnál arra válaszolni, hogy honnan veszed, hogy Orbán 800-al többet visz haza, de ebbe inkább bele se megyek. Ha irigyled, tákolj össze egy pártot, viseld el, amit egy politikusnak el kell viselnie, dolgozz napi 16 órákat, és nyerjél választásokat, aztán te is viheted haza a lóvét. Ha meg fos vagy ehhez, akkor ne pattogj. Tervezgesd csak a széklábaidat, és örülj hogy szelel a feneked, és mások intézik helyetted a stresszes melót.

2llkedő 2011.10.18. 17:08:18

@xsasha:
"A gyereknevelésnek költségei vannak, amit az állampolgárok a jövedelmükből finanszíroznak. Mit ne keverjünk?"

Gyereket az vállaljon, aki szeretne gyereket, és hajlandó lemondani sokmindenről, azért hogy késsa a gyerekét nevetni, sírni, lássa felnőni. Ez felelősséggel és lemondással jár. Nem az állam dolga a gyerek felnevelése. Ha támogatni akarjuk a gyereknevelést, akkor minden gyerek legyen egyforma, ne érjen többet Viktor gyereke, mint az egyszerú bányász gyereke.

A munkabér a munka után jár semmi köze ahhoz, hogy ki hány gyereket tart el.
A költségvetésben pedig nem jelentkezik sehol, hogy ezáltal a gyereknevelés támogatására mennyit fordítunk.

"Akkor valami probléma lehet veled. Betöréseket tervezel, vagy mit?"
Speciel olyanokat, amikkel te is találkozol az országban, viszont a zállam igencsak keveset fizet a munkánkért.

2llkedő 2011.10.18. 17:14:00

@xsasha:
"Miért magyaráznék én bármit is Mari néninek?"

Azért, mert azt akarod, hogy menjen el szavazni. De mi alapján szavazzon, ha a propaganda anyagról kiderül, hogy csak ámítás, a valóaághoz nem sok köze van.

Ha el tudod magyarázni Mariska néninek, hogy miért is jó az, amit ő rossznak lát, akkor érted is azt, amit mondasz. Csak hát ahhoz tudnod is kellene, mi is az a qrva jó amitől péel európa motorja leszünk.

2llkedő 2011.10.18. 17:15:18

@xsasha:
"Ami meg a jártasságot illeti, folyamatosan kérdezgetsz hülyeségeket"

Ha tudnál rá válaszolni, akkor válaszolnál, de csak ennyi telik tőled.

2llkedő 2011.10.18. 17:19:17

@xsasha:
"Baromi fárasztó vagy a hülyeségeiddel. Bedobtad a 268-as árfolyamot, amire válaszoltam,"

Mit válaszoljak rá? Nézd meg az ÁSZ jelentését. Nézd meg, hogyan minősíti a piac az országot. Ha 280 Ft körül mozogna az árfolyam, nem is lenne gond, Csakhogy Eltolcsi számítása szerinti 300 Ft-nál jár az ájró már egy jó ideje.

2llkedő 2011.10.18. 17:21:46

@xsasha: "Ha irigyled, tákolj össze egy pártot, viseld el, amit egy politikusnak el kell viselnie, dolgozz napi 16 órákat, és nyerjél választásokat, aztán te is viheted haza a lóvét. Ha meg fos vagy ehhez, akkor ne pattogj."

Megpróbálhatjuk, viszont akkor Viktor is csinálja meg az én munkámat.

xsasha 2011.10.18. 17:41:10

@2llkedő:
Te teljesen el vagy tájolódva.
Az, hogy a középréteg vállaljon gyereket, az társadalmi érdek. Mert nélkülük nem lesz nyugdíjad.

Az adóváltozásoknak éppen az a lényege, hogy a gyerekszámhoz kötve kevesebbet von el adóként, ha valaki gyereket nevel.
A mai koncepció nem az osztogatás, hanem a gyereknevelés és a munka ösztönzése. Nem adnak a gyereknevelésért, hanem nem vesz el az állam. Tudom, nehéz ráállni kádárista aggyal, de valahogy muszáj lesz.

xsasha 2011.10.18. 17:43:15

@2llkedő:
Én nem akarom, hogy bárki is elmenjen szavazni.
Én érveket és gondolatokat akarok adni és kapni, olyanokkal vitázni, akikkel érdemben is lehet. De veled csak passzió és ujjgyakorlat a vita, mert érdemit nem tudsz hozzátenni. Buta blöffök és demagógia - ez elég gyászos teljesítmény.

xsasha 2011.10.18. 17:45:28

@2llkedő:
Hülyeségekre nem válaszolok, főleg neked nem, aki pattog, mint a pöttyös labda, amikor földhöz verik. Neked nem ég le a bőr az arcodról, ha rávilágítok, hogy sokadszor beszélsz hülyeséget - de vannak itt olyanok is, akiknek minden egyes kérdésére szívesen válaszolok. Minőségbeli a különbség.

2llkedő 2011.10.18. 18:02:01

@xsasha:

"Az, hogy a középréteg vállaljon gyereket, az társadalmi érdek. "

Tudod ha valaki azért vállal gyereket, mert ezért adókedvezményt kap, akkor ne is vállaljon, mert az úgy is fogja felnevelni azt a gyereket.

Ha valakiben van szeretet, akkor annak tök mindegy, hogy milyen az adózás, az azért fog gyereket vállalni, mert szeretne gyereket, és az szeretettel fogja felnevelni.

"Tudom, nehéz ráállni kádárista aggyal, de valahogy muszáj lesz."

Ennek semmi köze a kádárista rendernek, mint fentebb leírtam. Viszont ha a szeretet az a kádáristák jellemzője, akkor bátran vállalom a kádáristázást.

A gyerek mindegy, hogy hova születik, ugyanúgy gyerek. Az, hogy a nem idén lebarnultakkal szemben lépnek így fel, hogy ne a gyerek után járó pénzből áljék az életet, érthető. Viszont nem ez a megoldás.

2llkedő 2011.10.18. 18:07:02

@xsasha:
"Én érveket és gondolatokat akarok adni"

Hát éppen erre várok már mióta! Esetleg nem találod ayokat ay érveket, gondolatokat?

"Buta blöffök és demagógia "

Fura! Én elmondtam a véleményemet, érveltem részletesen. Valahogy neked nem sikerült kifejtened a gondolataidat. Ha tudnál érvelni, akkor nem tiltakoztál volna az ellen, hogy Mariska nénit meg tudod győzni.

2llkedő 2011.10.18. 18:11:29

@xsasha: Türelem, rózsát terem! Talán ha értelmesen elmagyarázod a dolgokat meg fogom érteni. Akkor most mondjál olyat, ami teljesült abból amit korábban vízionáltak.

nyünyüge 2011.10.18. 18:28:08

Selmeczi Gabriella nem hátrál:)

"...Selmeczi szerint a Fidesz hisz abban, hogy ha megfelelően dolgoznak a célok elérése érdekében, „akkor Magyarország a jövőben sokkal biztonságosabb, boldogabb ország lesz, ahonnan nem fognak a fiatalok jobb élet reményében elmenni. A nyugdíjvédelmi feladatokat pedig továbbra is el fogja vállalni és a programot viszik tovább. „Az első szakasz eredményesen lezárult, hiszen az érintett tagok 97 százaléka saját elhatározásból úgy döntött, hogy visszatér a biztonságot nyújtó állami rendszerbe.” Mert Selmeczi szerint utólag is bebizonyosodott, hogy az emberek magánnyugdíjpénztárba vetett hite „csak illúzió volt”.

Lassan kezdődik a "második szakasz", a pénztárak átvilágítása, amely „nagyon sok energiát és odafigyelést igényel.” Mindenesetre Selmeczi szerint jelek utalnak arra, hogy a pénztárak valóban felelőtlenül bántak a pénzekkel. Arról, hogy pártszóvivő vagy miniszterelnöki megbízottként fog-e megszólalni a jövőben, az új pártszóvívő az mondta: „Világossá kell tenni, hogy miért vállaltuk a kormányzást, mit teszünk a nemzet érdekében, és azt is , hogy a kemény támadások ellenére sem fogunk meghátrálni.”

hirszerzo.hu/szemle/2011/10/18/Facepalm_Selmeczi_Gabriella_nem_hatral_1MEGR1

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2011.10.18. 18:57:17

@nyünyüge: A magyar szenátor asszony újra a fedélzeten!

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2011.10.18. 19:02:16

@xsasha: Csak 450 ezerrel keres többet.

www.rtlklub.hu/hirek/belfold/cikk/354685

A parlamenti képviselőknek viszont nőtt a nettó fizetésük, attól függetlenül, megszavazták-e az új adójogszabályt, vagy nem. Az ok: jóval az átlag fölött keresnek. A miniszterelnök nagyjából 900 ezer forintos nettó fizetése februártól több mint 1 millió 300 ezerre nő. Az ötgyerekes Orbán család bevételét körülbelül havi 450 ezer forinttal növelik az új szabályok. Kövér László három gyermeket nevel, házelnökként közel plusz 500 ezer forintra számíthat, így nagyjából másfél millió forintot utalnak a számlájára.

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2011.10.18. 19:04:30

@xsasha: Korábban is gyártott belföldön termékeket.

Pl. a m1-en futó éneklős versenyek, a Tűzvonalban mind itthon készültek.

De mondok más, továbbra is lesznek külföldi filmek az m1-en.

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2011.10.18. 19:08:17

@Könnyen elkaptuk, uram!: A football egy önálló szórakoztató iparág. Óriási biznisz is lehetne. Igaz, első lépésben arra kéne választ találni, hogy a Fradi élén mit keres Kubatov Gábor.Egy nyugati klubot sem vezetnek pártpolitikusok. De már keleti klubbot sem. Ilyen már csak Afrikában fordulhat elő.

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2011.10.18. 19:11:22

@2llkedő: A megoldás : Ha 2011-2015 között éves növekedéseket összeadod, kijön a 4-6%.

xsasha 2011.10.18. 19:13:16

@ciceró:

Ha példákat sorolok fel, akkor köpsz egyet magasba, és aláállsz, vagy ez megint a szokásos napi blöff olyan témában, amiben nem vagy képben?

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2011.10.18. 19:14:03

@xsasha: Eltelt másfél év. Eddig nem látni az emelkedő gyerekszámot. Persze ez még változhat. Ami tény, hogy eddig nem történt változás.

xsasha 2011.10.18. 19:14:31

@ciceró:
Akkor meg mi a problémád az említett sorozattal? Olcsóbb vagy drágább, mint a korábban vásárolt licencek, filmek?

graycivil 2011.10.18. 19:15:29

"Válaszolt az IMF Kósa beszólására

"A technikai segítségnyújtás minden IMF-tagország számára nyitva álló lehetőség, amelyet az országok maguk igényelnek" – reagált a Portfolio.hu kérdésére a Nemzetközi Valutaalap magyarországi képviselője, Iryna Ivaschenko Kósa Lajos reggeli szavaira."

hvg.hu/gazdasag/20111018_imf_kosa#utm_source=hirkereso&utm_medium=listing&utm_campaign=hirkereso_2011_10_18

"Kósa: hát Téged meg ki hívott?"

www.mfor.hu/cikkek/Kosa__hat_Teged_meg_ki_hivott_.html

"Hazugsággörcse" van a F.Y.DESZ-éknek. :-)

xsasha 2011.10.18. 19:18:35

@ciceró:
Az első ciklusban is a második felében tört meg a korábbi trend. Bár most ahhoz képest kőkemény válság van, az első kiegyenlítődést követően, ami a roma születésszám csökkenésével történik, már meg fog látszani a trendforduló. Ez nagyjából még másfél év.

2llkedő 2011.10.18. 19:26:22

@xsasha: Felhívte a figyelmét a gyerekre váróknak, hogy milyen kockázatok vannak? Hogy bármikor megváltozhat a családi adózás? Vagy majd ügy járnak, mint a devizahitelesek?

xsasha 2011.10.18. 19:30:01

@2llkedő:
Szimplán csak hülyeséget beszélsz, vagy a holdon élsz. Jóakarásból nem lehet etetni, ruháztatni, taníttatni a gyereket.
Popper írta le az Istennel sakkozás kockázata c. könyvében, hogy amikor a buddhista mestert megkérdezte, hogy a tanításáért mért kér pénzt - az azt válaszolta, hogy azért, mert neki is meg kell felelnie a pénzvilág elvárásainak - pénzért kap enni, inni, áramot és vizet.
Épp elég szomorú példa van arra, hogy mi történik, amikor a család több gyereket is vállalt, de kilátástalanná vált az anyagi helyzetük.
Ezt az elcseszett liberális pénzvilágot rühellem, mint a legnagyobb mocskot. Teljes szívemből utálom a társadalmat elkurvítókat. De kénytelen vagyok megfelelni, mert változtatni is csak úgy tudok, ha előbb elfogadom, és sikeressé válok benne is. A trendek magukért beszélek, és világszintűek, még csak nem is magyar sajátosság. Ezért vagyok szinte biztos benne, hogy vagy a holdon élsz, vagy a fejed nagyon mélyen van valami sötét lyukban.

xsasha 2011.10.18. 19:31:07

@2llkedő:
Orbán nem nyúlkál a te zsebedben, te irigyled az ő fizetését.

2llkedő 2011.10.18. 19:32:16

@xsasha:

"Orbán nem nyúlkál a te zsebedben,"

??????????????

2llkedő 2011.10.18. 19:34:01

@xsasha: Lehet, hogy nem ismered a szeretetet?

Sajnállak!

xsasha 2011.10.18. 19:39:13

@2llkedő:
Miben érveltél részletesen??? Miről beszélsz? Már megint a nettó hazugság. Nálad ez kommunikációs eszköz? Linkeld már be, hogy hol és mi mellett vagy ellen érveltél részletesen.

xsasha 2011.10.18. 19:40:22

@2llkedő:
De, elég jól ismerem.

ssi 2011.10.18. 19:41:32

@nyünyüge:
"renomé"? 1.5évi tapasztalattal? .. MNB szinten is
nézőpont kérdése .. lett
- nekünk befelé = sikeres függetlenségi harc
- kifele = jó gazdasági mutatók
bármi áron ..
kevesebb "leg", de több mértéktartás, meg önkritika jobb lett volna .. a nagy küzdelmek és a kis eredmények is ki tudják vívni a méltó tiszteletet

- O.V. és Gy.F. hasonlít abban, hogy ha vmelyik ötletelésük, nyüzsgésük nem jön be, nagyon gyorsan jön a következő .. nyughatatlanul tenni akarnák és eredményt látni, vmi egészen újat megpróbálni
- O.V. most országos ügyekben hatalmilag megteheti, de túl sokat is kockáztat, ami jogilag (?) vitatható ..
- Gy.F. pártja tagjaként jogilag tehet javaslatokat, bár biztosan nem így, ahogy megteszi, de hatalma nincs hozzá, hogy a javaslattételt átlépje ..

IntelCorei5 2011.10.18. 19:46:41

TG mondandója röviden:

az elnyomott tehet arról h Ő az elnyomott.
Mret ha összefognának...

Na ne!

Aki ki van szolgáltatva az ki van szolgáltatva. Nem véletlen h loyan kevés a hős és a mártír - és ez a természetes.

OV pedig már régen nem racionális politikusnak tűnik.

xsasha 2011.10.18. 19:47:41

@2llkedő:
Mit magyarázzak el részletesen?

aszekelyek 2011.10.18. 19:54:10

@2llkedő: Aki befizet az államkasszába és így jogosultságot szerez, az úgy gondoskodik. Aki pedig önkéntesen jegyez magánnyugdíjat, az meg még úgy is teheti. Persze el is lehet költeni a madaras teszkóban és a játékgépekbe is be lehet dobálni... Aztán meg követelni a nulla befizetésre a zsét. Egyébként a svédeknél lehet, hogy annyi de már a németeknél nem. :) Ők is tudják, amit ma befizetnek, nem keveset, azért maximum 400 eurós egyen nyugdíjat fognak kapni, ha egyáltalán megérik. Mert náluk magasabb a nyugdíjkorhatár is. Ott valahogy jobban felfogják a népek, hogy ami nincs befizetve, azt nem is lehet követelni. Vagy befizették de a nyugdíjpénztárak/biztosítók elvesztették jó részét. "008-ban. Ott is mindenki szabadon eldönti, magán nyugdíjat, önkénteset , fizet-e magának. Vagy inkább ő helyezi el a pénzét és ő mozgatja,. Bármennyit is takarított meg. Meg sem próbálták ott ráerőszakolni senkire, a kötelező magánnyugdíjat.

xsasha 2011.10.18. 19:55:57

@2llkedő:
Aki hozzányúl a családi adózáshoz, annak a családok elvágják a torkát. Ez ilyen egyszerű.

2llkedő 2011.10.18. 19:57:00

@xsasha: Hogy ebből az egészból végül is mi lesz? Kezd azzal, hogy szerinted mit is ígértek, aztán folytathatod a jelennel, és a jövővel.

Péel az adósságcsökkentést elesélhetnéd, hogy mit hogyan is kell érteni.

nyünyüge 2011.10.18. 20:01:12

@xsasha:
"Teljes szívemből utálom a társadalmat elkurvítókat. De kénytelen vagyok megfelelni, mert változtatni is csak úgy tudok, ha előbb elfogadom, és sikeressé válok benne is."

Belülről bomlasztod a kapítalizmust? Nem semmi önbizalmat feltételez :)!

xsasha 2011.10.18. 20:04:39

@2llkedő:
Mi az, hogy szerintem mit ígértek? Nincs szerintem, meg szerinted. Állítólag te olvastad, hogy mit ígértek, akkor mit akarsz még? Másoljak ide be neked hatszáz oldalt, magyarázattal? Milyen jelennel, jövővel? Te jó ég, te tényleg tervező vagy? Remélem, hogy valami ruhákat tervezel, vagy feng shui szobaberendezést. Mindenki érdekében.

Mit magyarázzak az adósságcsökkentésen? Mi az, amit nem értesz? A semmit válaszért már általánosban is kivágnak. Mondd, hogy nem mérnök vagy, mert a végén még szégyenkezni fogok miattad is.

tölgyes 2011.10.18. 20:05:50

@2llkedő: Ahogy olvasom a gyermekekkel kapcsolatos elképzelései finoman szólva is reakcósak:) és nagyon ósdiak.. Már a feudalizmus hajnalán sem nézték így a gyermeket és a családot, ahogy Ön:(

A társadalmak számára nem közömbös az optimális demográfiai helyzet létrehozása.Sok sikert ugyan nem tudunk felmutatni, de valahol meg kell találni az egyensúlyt. Ha másért nem is akkor azért, hogy legyen aki eltartsa Önt idős korában.. vagyis legyen mit beraknia a pocikájába..:( A jövedelmeknek pedig valahol tartalmaznia kel a társadalom reprodukciójánaK KÖLTSÉGEIT. eEBBE PEDIG A GYEREK ÉS FELNEVELÉSÉNEK KÖLTSGEI IS BELETARTOZNAK, ...NEM CSAK A REKREÁCIÓ.

aszekelyek 2011.10.18. 20:09:35

@2llkedő: Az ugye a tavalyi heyzet alapján volt ? Tényleg beszéljetek inkább a nőkről. Kicsi az esélye, hogy végül elismered, hogy ahhoz az optimizmusra okot adó helyzethez képest, ami tavaly májusban esetleg látszhatott, míg bele nem néztek az aljába is a ládának, ma már egészen másnak van realitása. Tehát nem azt választják, hogy végighazudnak másfél két évet, szedve fel a további államadósságokat, hanem azt, hogy megmondják a tutit és változtatnak sok mindenen, ahogy a szükség diktálja. Aki pedig azt meri állítani, hogy tudta akkor vagy ma tudja, mi lesz jövőre, az olyan förtelmeset hazudik, hogy remélem bele is áll a kezébe a görcs, amikor ezt le is akarná írni. A múltról bajnairól meg csak egy Hofi idézet: Ki tudja nálunk előre a múltat? Úgy látom, azt most találják ki. Mint a hazugságot általában. Bajnai és az ő remek országlása témában. Őt feldicsérik, Orbánt lehúzzák, hátha sok kajne lesz erre.

nyünyüge 2011.10.18. 20:12:02

"Erőszakosak. Gátlástalanok. Zsákmányszerzők. Önérdekvezéreltek. Rövidlátók. Túlterjeszkedők. Kiskirályok. "

Kósát azért fizetjük, hogy beszóljon ide-oda, és csinálja a műsort ?

vg.hu/gazdasag/gazdasagpolitika/kosa-ha-nem-beszelnenk-az-imf-fel-bunkonak-tartananak-360397

www.napi.hu/magyar_gazdasag/kosa_szavait_cafolja_a_valutaalap.499206.html

(egyébként ezúton üzenem neki, a bunkó benyomást nem sikerült elkerülnie).

aszekelyek 2011.10.18. 20:14:01

@2llkedő: Honnan hová csúszik le most a középosztály? Úgy véled, rosszabbul élnek, mint egy, két, három, négy, öt, hat, hét , nyolc éve? Erről szóló kutatások? Tények? Számok? Vagy ez is csak lózung?

xsasha 2011.10.18. 20:15:40

@nyünyüge:
Minden változtatás az elfogadással és a megértéssel kezdődik.
Orbán elég jó példát mutatott a koncepcióhoz. Egyszerűen sikeresebbnek kell lenni a köcsögliberális pénzorinetált prostituáltaknál. Ez egyébként egyszerű evolúciós elv - de nagyon fontos, hogy a világ játékszabályai erre lehetőséget adnak, csak egy önfenntartó mémet kell jól megkonstruálni és elindítani.

tölgyes 2011.10.18. 20:16:16

@2llkedő: Róna Péter már 2007 őszén azt mondta-írta, hogy az ideális az volna ha az eurót 320-350 forint között jegyeznék.. az sem volt véletlen, hogy Medgyessy "ócsítani" akarta a forintot... mint ahogy az se véletlen, hogy Svájc mindent megtesz azért, hogy a frank ne erősödjön, haem gyengüljön... Vagyis az árfolyam önmagában nem is jó, nem is rossz. Azt a gazdaság tágabb összefüggéseiben kell értelmezni.. A gyenge forint a versenyképességnek jó, de roszz az eladósodás miatt a devizahitelseknek..és a magas 130-140% körüli külső eladósodottságnak... Ezek azonban olyan örökölt tényezők, amelyektől még fejlődő világgazdaság mellett is csak 5-12 év alatt lehet megszabadulni..de mi akik válságban voltunk 2005 óta kaptunk a válság tetejébe egy válságot.:(

graycivil 2011.10.18. 20:17:59

@xsasha: Hát a saját magának megszavazott évi 6 millió Ft zsebbe kapott fizetés-NÖVEKMÉNYt valóban lehet irigyelni tőle. Orbán zsebbe kapott pénze éves szinten annyival emelkedett, amennyi egy jól fizetett mérnök teljes évi bruttó fizetése.

Nem csodálom, hogy ezt a gazdagboldogító adótörvényt saját magának betonozza be a 2/3-ös törvénnyel Orbán. Hogy le nem szakad a pofája! >:-|

graycivil 2011.10.18. 20:19:47

@tölgyes: Bődületes, milyen gyorsan "világosodtok". Mert valahogy ellenzékben "nagyon sötétek" voltatok ilyen szempontból.

jjulie 2011.10.18. 20:21:47

@xsasha:

te még mindig itt pattodsz, ahelyett hogy csendben szégyellnéd magad valahol az itteni munkásságod miatt?

nyünyüge 2011.10.18. 20:22:04

@tölgyes:
úgy rémlik Medgyessy előremutató forintócsításó szándéka annakidején kevéssé talált megértésre.

Catalina726 2011.10.18. 20:22:38

@nyünyüge: úúúúgyyyyy kedvellek!:D Hogy átjött Neked ez...:))) Köszönöm!:)

xsasha 2011.10.18. 20:23:58

@graycivil:
Menj, ébreszd fel Kádár-apádat, tuti kisírhatod a vállán magad.

tölgyes 2011.10.18. 20:27:56

@nyünyüge: Mert ő is rosszul nyúlt a dologhoz. Olcsó forintot akart és alacsony kamatot.. csak közben elszabadította az adósságot.. azt pedig ilyen feltételek mellett nem lehett finanszírozni:(.. Ugyanis senki sem volt hajlandó nekünk pénzt adni a magas költekezésre azon a szinten, ahogy a Medgyessynek megfelelt volna.:(.. Ez volt a Járaival folytatott vita lényege!

nyünyüge 2011.10.18. 20:29:13

@Catalina726:
majd időnként behelyettesítek egy-egy nevet a Catilina helyett:)

tölgyes 2011.10.18. 20:33:14

@graycivil:
Kedves gecivil!
Ön azonban mit sem változott. Ellenzékben és kormányon is sötét volt!:)

nyünyüge 2011.10.18. 20:33:54

@tölgyes:
az adósság elszabadításához a kezdőlökést az Orbán kormány a kelletténél nagyvonalúbb lakás(+kamat)támogatási rendszere adta - ezt azért szögezzük le.

tölgyes 2011.10.18. 20:34:31

@nyünyüge: "Milyen határtalan a te szemtelenséged..":)

Catalina726 2011.10.18. 20:34:50

@nyünyüge: jó, de mindjárt elintézem...:D

tölgyes 2011.10.18. 20:36:00

@nyünyüge: Ez azonban nem igaz..:) Az adókból több pénz jött be, mint amennyi támogatásra kiment.. de ha.. akkor miért nem módosított Medgyessyí:(.. miért kezdett ész nélküli osztogatásba:(

tölgyes 2011.10.18. 20:37:30

@Catalina726: Mikor indul a manliusi táborába?:)

graycivil 2011.10.18. 20:42:33

@tölgyes: Kedves Tuskó! A mély sötetségedből még hosszú a megvilágosodás útja. :-)

jjulie 2011.10.18. 20:43:04

@tölgyes:

melyik évben vátl előjelet az első derivőlt?

www.google.hu/publicdata/explore?ds=ds22a34krhq5p_&met_y=gd_pc_gdp&idim=country:hu&dl=hu&hl=hu&q=%C3%A1llamad%C3%B3ss%C3%A1g+grafikon

na ki volt a parancsnok amikor eladósítás utolsó emelkedő szakasza kezdődött? na ki? valami orbánnevű parasztgyerek, ismered-e jóskapista?

graycivil 2011.10.18. 20:44:01

@xsasha: Nekem annyira apám Kádár, mint neked Hitler.

aszekelyek 2011.10.18. 20:45:55

@@xsasha: Van egy harmadik is. Annak a rühelltnek a működtetője és szimpatizánsa. Értékválasztása alapján csak ezt lehet feltételezni. Randa csúsztatása is, mert szeretettel nem lakik jól egy gyerek. Sőt, le is marad, ha az eszközök nem állnak rendelkezésére, ebben a hi-tech világban. Súlyosan vagy végzetesen marad le. Úgy viszont igaz, hogy ha mindent megkap de szeretetet nem, odafigyelést és valódi törődést, akkor mindent hiába adnak oda neki. Mert nem fog tudni teljesíteni. Ezt jól láthatod azokon a kidekorált szerencsétleneken, műmell, szilikonszáj, meg a többi brrr, kellék. Teljesítmény? Az nemigen van. Csak az tudja kihozni magából, ami benne van, aki kellően volt nevelve, egészen kis korában. 5-6 éves korig. Nem volt félretolva, mindegy miért. Az olyan felfogásúak, akik nem tekintik értéknek, értékteremtésnek a gyereknevelést, az olyanok tették ezt a világgal, amit te is rühellsz.
@2llkedő: Az lehet, hogy te így vélekedsz de más országokban a , sokban, másként gondolják. Ahol az eltartottak száma determinálja az adófizetést. Nem tudunk eltekinteni attól, hogy az össztársadalmi érdek költségeit ne csak a gyerekeket vállalókra rakjuk. A jövőbeni nyugdíjak előteremtése pedig össztársadalmi érdek. Túl sokáig, nyolc áévig ez még nem így volt. Abból az időből születetteknél kevés is a valószínűsége, hogy a szülők lemondanának bármiről is, a gyereknevelésre fordítva azt a pénzt. Sajnos túl nagy számban eszük ágában sem volt. Iskoláztatni sem. Ellátás is alig. Úgy tényleg nem az állam feladata a gyerekek nevelésének költsége. A rossz gyakorlattal már végeztek. Érdekes, hogy azok, akik jobbat kaptak, lehetőséget, asszonyok is férfiak is pozitívan nyilatkoznak róla. Csak a politikusoknak sír a szájuk. meg akarnák őket védeni attól, hogy emelkedjen az életminőségük, önbecsülésük, jobb példát lássanak a gyerekeik... Attól, hogy esetleg legyen karácsonyi ajándéka a gyerekeiknek, amit a szüleik munkával kerestek és szeretetből adják nekik. A gyerekek meg büszkék lehetnek az apjukra, anyjukra. Megy ez egyszerre is. Csak hozzáállás kérdése.

nyüge: Te azt honnan tudod, hogy én kitől, milyen tanácsot nem kaptam? Poloskád van a mobilomban? esetleg a jósok, látók mondták? :D

jjulie 2011.10.18. 20:46:07

@tölgyes:

észnélküli osztogatásba az orbán kezdett, mert beszart hogy nem választják újra 2002-ben

de így is kispados lett, hiába osztogatott, és helyezte az államadósság görbét emelkedő pályára

emlékszel jóskapista?

xsasha 2011.10.18. 20:48:48

@graycivil:
Én nem siránkozom azon, hogy a zsidók miért élhetnek még a földön.

CatiLina · http://jusztitia.blog.hu/ 2011.10.18. 20:53:09

@tölgyes: most jöttem meg, most üldögélek egy kicsit...;)

graycivil 2011.10.18. 20:53:56

@xsasha: Én sem vallom, hogy "mindenkinek jó lesz, csak szolgáljatok nekem".

CatiLina · http://jusztitia.blog.hu/ 2011.10.18. 20:54:13

@nyünyüge: no mostan itten vagyok így, mint díszített L. :D

6.Lenin 2011.10.18. 20:58:31

@jjulie:

2002-ben újraválasztották. Csak a kormány lett volna kisebbségben.

"helyezte az államadósság görbét emelkedő pályára"

2003-ban nem lehetett volna megállítani?
Soha többé?

jjulie 2011.10.18. 21:08:00

@6.Lenin:

kispadossá választották újjá, és emelkedőre tette a görbét

hogy ne a kispadra válasszák újra, hanem valami mássá, ezért kezdett osztogatni, és az államadósság csökkenést ennek érdekében megállította, és növelni kezdte

a villamos sárgaságáról szóló vitában a villamos hosszúságáról szóló infó csak orbániában korrekt ellenérv

graycivil 2011.10.18. 21:09:26

"Orbán Viktor életrajza

Ezzel az Europass dokumentummal hol és milyen állást pályázhatna meg egy 49 éves férfi?"

maria.blog.hu/2011/10/18/orban_viktor_eletrajza?utm_source=ketrec&utm_medium=link&utm_content=2011_10_18&utm_campaign=index

"Úgy értem, szép dolog az, ha valaki szervezeteket, kiadókat, szerkesztőségeket alapít, meg kitüntetéseket kap neves és kevésbé ismert külföldi szervezetek elnökeitől, ahogy azt itt szépen le is írták, de fizetni miféle munkáért és mennyit fizetnének egy ilyen életkorú, és hozzá efféle szakmai gyakorlattal rendelkező munkaerőnek egy, a versenyszférában, kőkemény piaci viszonyok között működő cégnél?"

jjulie 2011.10.18. 21:12:33

@graycivil:

nem kell neki állás, majd a cba-s fiuk, és a csányi majd eltartja az emigrációban

aszekelyek 2011.10.18. 21:13:50

@graycivil: Légy szíves megjelölni, hol kezdődik neked a gazdag és hol végződik. A milliárdosoknál van a felső vége. Oké. Hol van ehhez képest Orbán? Sehol. Kicsit gazdag, nagyon gazdag,.. Orbán a hátsó borítóján sincs a száz leggazdagabb magyar kiadványnak. Nem is volt. . Kérjél kölcsön egyet. Abból megtudhatod ki gazdag ma nálunk. Azt is, mennyire. Nem a szomszéd, akinek Suzukija van. @tölgyes: Azzal maszatolnak, hogy a kezdő lökést. egész kevés volt, nagyságrenddel kevesebb, mint amit ők költöttek arra. Lökést sem adtak neki Orbánék. Akkor lódult meg, amikor már nem Orbán kormány volt. De akkor nagyon. Mindenképpen rá akarják tolni Orbánra. HA nem igaz, az nem nagyon zavarja őket. Orbánnál tizes nagyságrend volt, náluk százas de ez sztük akkor is Orbán bűne...Mintha megyónak nem lett volna meg minden eszköze, ami Orbánnak, hogy korlátozza. Ha akarta volna. Vélhetően az szdsz -nek az nem teccett volna. Bár arra sem emlékszem-és ön?- hogy nagyon ágáltak volna, a koalában, hogy nana, nem kellene úgy elereszteni azt a lovat, mert baj lesz. pedig ők, ezt bauer úrtól lehet hallani, hibátlanul tudják a gazdaságpolitika csínját , bínját , álmukból felkeltve is. Igaza van, még a kezdő lökést sem szögezhetjük le. A bevezetését lehet leszögezni. Nagy terhet nem jelentő mértékig. Túl nagyot meg végképp nem. Ön szerint a szegényeknek milyen otthonteremtési lehetőséget adtak a szocik és a liberálisnak mondottak?

jjulie 2011.10.18. 21:18:12

@aszekelyek:

szép közepes fideszpukik, mivel etet az orbán, hogy ilyeneket eregetsz?

6.Lenin 2011.10.18. 21:18:53

@jjulie:

Ok, elindította, aztán a sok lángész 8 év alatt nem tudta megállítani. Visszafordítani meg pláne.

Most Orbánnak ezt 1,5 év alatt kellene megcsinálni.

A lángeszek + képtelenek voltak 8 év alatt.

Tudod mit írtál?
Elismerted a saját töketlenségetek, kormányon.
Most ellenzékben ezt folytatva, mi a toszról álmodoztok?

Valóban igazam lenne, hogy benneteket tényleg csak Jolánka néni (a női budiból) lenne képes megmenteni?

Amennyiben írsz valamit, előtte ajánlatos lenne átgondolnod, hogy legalább a saját mondandódat megértsd.

Igaza van Tölgyesnek.

aszekelyek 2011.10.18. 21:20:51

@nyünyüge: végül is mindegy, közel egy milliárd sorsa. Befizette-e a 9o milliót és mikor? Biztosan nagyon szánják őt a fűtetlen házakban. Simornak nulla morális érzéke van, azt már bizonyította. Most megvizsgálják, hogy mennyit bírt kipréselni magából morálisan. Arra sem találni szavakat, hogy egy jegybankelnök más országban tartja a pénzét. Még csak nem is akarta érteni, mi azzal a gond. A jegybank kötelessége együttműködni a kormánnyal. Megkaparintani? Minek, ha köteles? Az ő kiválósága is Fekete Jánosnak volt csak egyértelmű. Ő szólt oda, hogy az andriskát.... javasolja...

jjulie 2011.10.18. 21:23:33

@6.Lenin:

az orbán 8 évig azt ugatta, hogy minden szar, mert nem ő a főnök

most mutassa meg hogy főnökként meg tudja oldani a jelen ügyeit

már belebukott, időben ki is lesz a bukása hirdetve

jjulie 2011.10.18. 21:27:58

@6.Lenin:

lenin faszfej, ha mindenki aki rühelli a parasztodat maszopista lenne, az orbán most nem lenne miniszterelnök

letöbbesszámozást a saját kurvaanyádtól tanultad fideszidióta, vagy az orbán kurvaannyától?

aszekelyek 2011.10.18. 21:30:18

@xsasha: Az éppen sokak baja. Hogy nem tűnnek el a magyarok és nem semmisülnek meg. Nem szegényednek el végletesen. eszerint.... Mert azt, hogy miért jobb, ha nem születik gyerek és nem jár az kedvezménnyel, még ki nem fejtette. Azt sem, hogy miért jó egy végletesen lecsúszott középosztály. @jjulie: Ráígértek egy orbitálisat , olyat, ami nem fért bele. Beetették a pénzéhes balgákat. Aztán meg nem mondták meg nekik, mi van , ők meg csámcsogták tovább a cubákot és nem érdeklődtek, hogy mévan csere? Csak nem elfogyott a lé? Így nyerni bárki tud. Hallgatták tovább a kölcsön cubák rágás közben, hogy dübörög a gazdaság. Akkor szoktak éppen miniszterelnököt cserélni. Én is így tudom.

jjulie 2011.10.18. 21:33:08

@aszekelyek:

most megint megcáfoltad a villamos hosszúságát a sárgaságával fideszidióta módra

a fideszpicsaszájon más is ki tud jönni?

aszekelyek 2011.10.18. 21:33:40

@jjulie: HA tovább őrjöngesz, megint kitilt a bloggazda. Vegyél vissza vén fütty. Jó tanács.

6.Lenin 2011.10.18. 21:36:28

@jjulie:

Látom, még mindig nem érted.

8 évig voltatok kormányon, többség által támogatva. Szavazáskor Gyurcsány kilóra vette az igeneket, mégsem tudtatok csinálni semmit.

Beszoptátok, amit Orbán mondott, aztán buktatok 1 óriásit.

Ehhez kellene 1 kis ész is, hogy végre ráébredjetek, mekkora seggfeje is voltatok 8 éven keresztű, de 2006-tól tuti beszopott mindent a táncoslábú.

Aztán Orbán a hülye. Belőletek csinált/csinál hülyét. Kevesen buktak akkorát Europában, mint a szürkeállománynak csúfolt ballib társaság.

A görbétek igen csak lefelé tendál. Megérdemlitek.

Jolánka néni, törölje már ki őket, lécci.

jjulie 2011.10.18. 21:36:58

@aszekelyek:

a te fideszfosásodnak lenne ideje végetvetni

graycivil 2011.10.18. 21:37:35

@aszekelyek: Én nem a milliárdosokhoz hasonlítom Orbánt, hanem a négyműszakos minimálbéresek helyzetének változásához. Ők le, Orbán brutálisan fel.

Amúgy a kormányzása alatt szerzett apja milliárdjainak öröksége révén Orbán is milliárdos.

jjulie 2011.10.18. 21:38:19

@6.Lenin:

a kurvaanyádat többesszámozd fideszidióta

CatiLina · http://jusztitia.blog.hu/ 2011.10.18. 21:40:55

@graycivil: arrogáns megmondó embernek jó ajánlólevél ez...:)

6.Lenin 2011.10.18. 21:41:50

@aszekelyek:

Nem kell kitiltani senkit.

Vannak, akiknek csak ezek az érveik, de győzni szeretnének.
Jó tudni ezt is.

aszekelyek 2011.10.18. 21:42:28

@nyünyüge: HA beszélnek az a baj, ha nem beszélnek, az a baj. Miért is ne beszélnének velük? Sztem az bunkóság, hogy állandóan rajta rugóznak. Marhaságokkal tömik a balgább fejeket. Hogy az bármit is jelentene, amit ő valahol otthon mondott, a forint árfolyamában. Az a bunkóság. De inkább az csalás, megtévesztés.
@tölgyes: Az említett időszakban még csillag volt a gazdasági miniszter vagy már drazsé? Előbbire tippelek. :)

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2011.10.18. 21:47:25

Gábor szabadságon, cingognak az egerek és elefántot szülnek!

aszekelyek 2011.10.18. 21:47:50

@ciceró: Az összes létesítményt és minden vagyont is csak ott lopnak ki egy csapat alól, politikusok aktív közreműködésével. A reklámjogokkal együtt. Na azt még megvárom, amíg azt a Bayern eladja várszeginek...vagy bárkinek. Aki semmit nem hoz de mindene rajta tartja a mancsát.

6.Lenin 2011.10.18. 21:49:10

@jjulie:

Kezdesz rájönni, ki is hibázott 2010-ben?

Azért, hogy ma Orbán Viktor a ME, Mo-on, nem azok tehetnek, akik rá szavaztak, hanem a többi 5,7 millió , akik ezt 8 év alatt nem tudták megakadályozni.

Szerintem ez magas neked. Kérdezd meg a Mestert (yoda-jedi).
Igaz ő sem érti, de akkor már jogos lesz a többesszám használata részemről.

aszekelyek 2011.10.18. 21:50:49

@6.Lenin: Nem mondtam, hogy kell. De már előfordult. Agressziókezelési problémákkal küzd szegényke. :) Olyankor csak ilyesmit ír , ha rohama van. Persze hogy győzni akar:) Muníció meg nyista.

aszekelyek 2011.10.18. 21:54:42

@xsasha: Ez a kockázat bizony elég komoly:) Az azzal néz szembe, amivel "gyilkoságnes" . Rohamrendőröknek kell őriznie. Semmi flangálás a nép között..., meg piacra járás...:) meg kötcsei tingli-tangli...

jjulie 2011.10.18. 21:55:27

@6.Lenin:

ha a saját kurvaanyád tanított rá, akkor többesszámozhatsz fideszbirka

aszekelyek 2011.10.18. 21:57:36

@6.Lenin: Légy megértő. Még az idő is kevés volt ekkora trauma feldolgozásához:) Még a tagadáson sincsenek túl:)

6.Lenin 2011.10.18. 21:58:12

@aszekelyek:

Jó, ha ilyenek is vannak.

Amikor az unokám nem akarja megenni a spenótot, megmutatom jjulie írásait.

Te is ilyen akarsz lenni?

Eddig mindig hatott. Van esze, nem akar ilyen lenni.

CatiLina · http://jusztitia.blog.hu/ 2011.10.18. 21:59:48

@namitirok: szabin van? Ebben a vészterhes jogalkotási időkben? :)

2011.10.18. 22:05:47

@xsasha: "
December óta az amerikaiak minden auciót csont nélkül elvisznek, a kínaiak érkezését szeptember-októberre várjuk, velük a legutóbbi hírek szerint még nem tisztázódtak pontosan a részvétel technikai feltételei - mondta egy, a Napi Online-nak név nélkül nyilatkozó kötvénykereskedő. Szerinte valóban jellemző, hogy 1-2 szereplős az aukciós piac - "eddig úgy gondoltuk, hogy amerikai alapok állnak a vételi oldalon, részükről is teljesen logikus a magyar államkötvények vásárlása".

Az idézet abból van, amit belinkeltél.
Szoktad olvasni is? vagy a központból kapod?

A Kínaiak érkezését szeptember-októberre várjuk.
V.Ö. a legutóbbi két állampapír kibocsátás érdektelenségbe fulladt.
A szeptemberit épp csak lejegyezték, a legutóbbi meg alulkínált lett.

Hja, a tények makacs dolgok!

jjulie 2011.10.18. 22:06:27

@6.Lenin:

birkavicc birkának orbániából

6.Lenin 2011.10.18. 22:09:10

@jjulie:

Érdekes, ismertem Pilisvörösváron 1 fuvaros családot, ahol kb ez volt a szülők társalgási szintje. A gyerekek viszont szépen, választékosan beszéltek és nem csak 1xű, de bonyolultabb dolgokat is képesek voltak feldolgozni.
Igaz, őket nem a csődör szoptatta, de ez csak feltételezés veled kapcsolatban.

aszekelyek 2011.10.18. 22:09:35

@graycivil: Eleve rossz az összehasonlítás. lehet, hogy az mkp-ban annyit kellene keresnie a miniszterelnöknek ,-még akkor sem volt így, amikor ők kormányoztak- de az biztos, hogy kapitalizmusban nem.Tudod mióta? A rendszerváltásnak mondott idő óta. Antall, Horn, megyó, feri, egyik sem keresett arányaiban rosszabbul. Tényleges milliárdos meg csak ferike volt. Bár bajnai is eléggé megszedhette magát csak az kevésbé nyilvános. Orbán esetleg majd fog örökölni. Ferikéteknek meg berakta az anyósa, a harmadik, a második kihalt alóla, a MOTIMOT. Egy nagyon értékes magyar kincset, közvagyont, a feneke alá, milliárdoknak, sok-sok éve. Orbán apjának vagyonát pedig nem láttam a száz leggazdagabb között. Bizonyítani kéne, hogy milliárdok. Valamint ha ferike lehet szoci, baloldali és milliárdos az esztergályos kárára, szerinted, akkor Orbán, az örökség várományosaként miért nem lehet? Vagy miért nem kereshet annyit, amennyit. Komoly problémáid vannak ideológiailag. Nem vagy esetleg elég képzett, mint a A tanú-ban a börtönőr. Zagyvább vagy, mint GYula.

aszekelyek 2011.10.18. 22:15:00

@graycivil: Azt megindokolhatnád, hogy miért nem a valóban gazdagokat macerálod. Ha a feladatod az, hogy terjeszted a valótlant, hogy Orbán most milliárdos már, akkor érthető de másként nagy baromság.

2011.10.18. 22:15:13

@xsasha: "Az összehasonlítás abszurditását azért hangsúlyozzuk, mert kormányzati politikusok nem először próbálnak felszínes szakmai érveléssel és populista lózungokkal eltorzítani teljesen nyilvánvaló politikai szándékokat. Visszatérően demokratikus politikai és társadalmi felhatalmazásukra hivatkoznak, a BBC-modell kapcsán arról mégis hallgatnak, hogy Angliában a közszolgálatisággal szemben támasztott társadalmi elvárásokat a tízévente újrafogalmazott Királyi Charta (Royal Charter) határozza meg. Ezt ugyan a brit parlament fogadja el, előkészítését viszont három éven át húzódó társadalmi vita előzi meg. Ezzel szemben az új magyar közszolgálatisággal kapcsolatos elvárásokról a kormány nyilvánosan sem újságírói szervezeteket, sem a média képviselőit és semmilyen társadalmi csoportot nem kérdezett meg. Elvileg civil kontrollt gyakorolhatna a rendszer felett az ún. Közszolgálati Testület, ám az alaphoz történt átszervezések következtében e tanács is elvesztette érdemi funkcióját. Kuratóriumi forrásunk szerint ez idáig sem a Közszolgálati Testület összehívásáról, sem a közszolgálatiság kritériumait meghatározni hivatott Közszolgálati kódexről nem kaptak tájékoztatást.

Rényi Pál Dániel"

Forrás: Magyar Narancs

A hülye, liberál-bolsevik média!

2011.10.18. 22:19:07

@xsasha: "Az augusztusi hónapban tapasztalt ellenzéki pezsgés véget ért: szeptember első két hetében a köztévé adásaiban újra megjelentek a kormánypárti politikusok (elsősorban Orbán Viktor, Szijjártó Péter, Matolcsy György és Hoffmann Rózsa) és ezzel párthuzamosan az ellenzéki megszólalások lehetősége a reakciók kifejtésére szűkült. Az utóbbi két hétben alig találkozhattunk önálló témafelvetéssel – még az LMP népszavazási kezdeményezéseinek zöld utat adó OVB-döntés is csak reakció nélküli rövidhír volt a köztévén. Ezzel az ellenzéki pártok közül az LMP a visszarendeződés legnagyobb vesztese: az ökopárt feleannyit sem tudott szerepelni, mint augusztusban."

REPUBLIKON INTÉZET elemzése

tölgyes 2011.10.18. 22:20:09

@jjulie: zsülikémm! Maga tanuljon meg olvasni, mert még azht sem érti amit kérdez:)

6.Lenin 2011.10.18. 22:20:47

@CatiLina:

Nem tudom milyen ember (?) jjulie, szerencsére nem láttam élő súlyában.
Az érveit (?) ismerem, + kb, hogy mit képes felfogni a körülötte zajló eseményekből.

Mint ember (?) nem nagyon érdekel. A véleménye se nagyon, csak azt tartom érdekesnek és azt tartom riasztónak, hogyan képes valaki eljutni ilyen szintre.
Csupán ettől szeretném megóvni az unokám. elvégre már 2011-et írunk.
A kitörés ezek szerint nem mindenkinek sikerült.

tölgyes 2011.10.18. 22:21:13

@CatiLina: Onnan Catilina nem jött élve vissza:)

aszekelyek 2011.10.18. 22:21:25

@graycivil: Ki adja a fizetését a négy műszakos minimálbéresnek? Nem Orbán. A munkaadót tessék macerálni. Ő fizesse meg a munkát. Az adókat. Sopánkodás helyett. A minimálbért emelni tudja Orbán. A munkaadó zsebébe nem tud belenyúlni másképp. Ezt nagyon nehéz felfogni? Ez pedig teljesen független, az ő jövedelmétől. Érdekes, házat se vett neki az apja. Hitelre van neki az is. Nektek meg kellemes vergődést.

2011.10.18. 22:21:26

@xsasha: "A szocialista párt megjelenését Gyurcsány Ferenc mentelmi ügyének napirendre kerülése uralta, mely mindhárom csatornán kiemelt hír volt. A volt kormányfő ügye miatt az MSZP alig tudott független témában megjelenni, nem véletlen tehát, hogy a 36. héten Gyurcsány Ferenc volt a legtöbbet szereplő ellenzéki politikus (ilyesmire legutóbb nyár elején, a párt nagy nyilvánosságot kapó belső vitái után került sor). "

Ugyancsak.
Tehát, ha Gyurcsány szerepel a köztévében, mert a fidesz (jogosan) basz....tatja, akkor az bekerül a felmérésbe, tehát politikailag kiegyensúlyozza a médiaszerepléseket a pártok között? Háááát, szerintem nem!

tölgyes 2011.10.18. 22:23:20

@aszekelyek: Választás évében sem emelkedett a GDP arányos hiány a 60% közelébe.. azt Medgyessy a 100 napos programmal érte el:(

tölgyes 2011.10.18. 22:26:37

@Könnyen elkaptuk, uram!: Az előző 8 évben folymatosan nagy fölénnyel az MSZP szerepelt a közmédiákban. Nincs ebben sem új elem... de ez még az USA-ban sincs másképpen.

jjulie 2011.10.18. 22:34:15

@tölgyes:

hát, igen, a görbe irányváltását az orbán intézte el, nem tudod miértis csinálta a parasztja?

aszekelyek 2011.10.18. 22:37:14

@tölgyes: Persze, hogy nem. De rajtunk kívül ki emlékszik erre pontosan? Az a sok nem szavazó? Aki nem is akarja követni vagy nem tudja? Bár kevés szoci szimpatizáns van:) Ők tudják már, mint a hiszekegyet, na nem ők, hanem mondjuk a katolikusok. :) Terjeszteni persze akarják. Egy ideig azzal is támadtak, hogy azt a 100 napost miért szavazták meg... A FIDESZ-esek. Érti. Ha nem támadtak valamit, az a baj, ha támadtak valamit, az a baj... Ha nem szavazzák meg, akkor nem is csinálta volna meg megyó? Ezt egy gyerek se hiszi el. Mindig a másra mutogatás. Engem az érdekelne, a szadesz miért szavazta meg. Azt , érdekes , nem tárgyalják....-ták soha.

jjulie 2011.10.18. 22:37:20

@tölgyes:

jaj, a paraszt nagyapád megtanított deriválni úgy ahogy birka?

mindenesetre a az orbánidiótafideszfingok ömlenek belőled akadály nélkül

CatiLina · http://jusztitia.blog.hu/ 2011.10.18. 22:38:31

@tölgyes: tudom, az a Catilina nem jött vissza. De én igen, mert nőből vagyok, mint a macska, 7 (9) életem van!:D Most viccesnek tűnik, de tudom miről beszélek...:)

2011.10.18. 22:40:05

@xsasha: "2011 márciusában kis mértékben mérséklődött a februárban látott, mindent elsöprő kormánypárti fölény: a februári 94%-os kormánypárti megszólalás 70%-ra csökkent. Ebben minden bizonnyal szerepet játszott, hogy a hónap közepén a Médiahatóság bejelentette: vizsgálatot indítottak Az Estével szemben, mivel a műsor nem tesz eleget a kiegyensúlyozottság kritériumának. A vizsgálat előzménye, hogy június hónap egy vizsgált hetében az MSZP-nek mindössze egyetlen megszólalási lehetőséget biztosítottak.

Adások tartalma a kormányzatra gyakorolt hatást illetően (Forrás: Republikon Intézet)
2010-ben a húsz legtöbbet beszélő politikus közül csak kilenc volt kormánypárti, míg a Fidesz-KDNP politikusai hat helyen szerepeltek. A mezőny viszonylag kiegyenlített volt: a legtöbbet beszélő Bajnai Gordon miniszterelnök sem kapott lényegesen több figyelmet, mint bármelyik más politikus. Ezzel szemben a 2011-es vizsgált Estékben a Fidesz-kormány tagjainak nyomasztó túlsúlya érvényesül. A húszas listán tizenhat kormányzati képviselő van – szemben a négy ellenzéki politikussal. A Fidesz tehát itt is négyötöddel képviselteti magát.
A legtöbbet szereplő politikusok a 2011-es "

Elég lesz? Látod, mire gondoltam?

Vagy ezt se olvasod el? Mert nem téged igazol?

CatiLina · http://jusztitia.blog.hu/ 2011.10.18. 22:40:33

@6.Lenin: ha meg nem tudod, miért riogatod azt a szegény gyereket? S ha kiderül, hogy zsüli atomtudós, híres sebész vagy agykutató? :D

aszekelyek 2011.10.18. 22:41:01

@6.Lenin: Elrettentő példának egész jó:)

xsasha 2011.10.18. 22:41:27

@Könnyen elkaptuk, uram!:
Miért, Orbán milyen összefüggésekben kerül képernyőre? Hányszor kerül úgy a kormány a képernyőre, hogy baxtatják? Miről beszélsz?

2011.10.18. 22:43:46

@tölgyes: Mért szól bele a tisztelt úr, ha nem követte az elejétől?

Amúgy felhívnám tisztelt figyelmét az imént idézett elemzésre, amit Szásának küldtem. A Republikon 2010 és 2011 azonos időszakát veti össze.
Tudja az úr, A Libás, meg a Vezér uralkodásának időszakait.

xsasha 2011.10.18. 22:45:12

@Könnyen elkaptuk, uram!:
Ne bosszants már, nem ekkor volt, hogy bojkottálták az Estét a szocik? A HírTV-n pont belekapcsoltam egy beszélgetésbe, hogy a szocik azért nem adnak interjút, hogy a média kiegyensúlyozatlanságával kampányoljanak. Baromira nem hiányoznak mondjuk, hisz nincs semmi mondanivalójuk.

2011.10.18. 22:46:22

@xsasha: Ne csúsztass!
Orbánt hányszor citálták képernyőre a mentelmi joga miatt?
A tokaji szőlők miatt? A fater kőbányája miatt?
Kérdezték őt 2011-ben személyes dolgairól, vagy csak a politikusi, államfői tevékenységéről?

Mert ha igen, azokat vegyük ki a statisztikából, igazad van!

2011.10.18. 22:48:14

@xsasha: Nem ez akkor volt, mikor a Médiahatóság beígérte, hogy büntetni fogja őket kiegyensúlyozatlan hírpolitikájuk miatt!

Olvasd már el, amit idéztem, légyszi!

xsasha 2011.10.18. 22:52:50

@Könnyen elkaptuk, uram!:
Akkor most beszéljünk a tényekről.
A Republikon intézet elemzésének pdf állományából idézek:
"Az augusztusban nyaraló kormánypárti politikusok szeptember elejére visszatértek: az
elmúlt hetekhez képest szereplési arányuk 40 százalékról 61 százalékra ugrott."

Vazze, fel bírod fogni, hogy a kormány alulértékelt volt nyáron, és szeptemberben sem érte el az ajánlásokban szereplő 66%-ot? Miért küzdesz ennyire a tények ellen? Mert a média próbálja manipulálni a te agyadat is a hazugságaival? Ja, hogy a Népszabi rendeli meg a Republikon felméréseit? Az más.

xsasha 2011.10.18. 22:55:02

@Könnyen elkaptuk, uram!:
Másról sem szólt a média az első ciklusban, mint a szőlőről, meg a faterról. Ha kellett, ha nem, hetente elővették valamilyen formában.
Talán Orbánnak nem kellett lemondania a mentelmi jogáról, azért nem arról szólnak most a hírek.

2011.10.18. 22:56:10

@tölgyes: "Nos, a Millenáris és más presztízsberuházások költsége 100 milliárd, szövetkezeti külső és nyugdíjas üzletrészek felvásárlása 63 milliárd, autópálya (büdzsén kívül elszámolva) 300 milliárd, adókedvezmények (nyugdíj, lakáshitel) 50 milliárd, lakáshitel kamattámogatása 150 milliárd, nyugdíjak 2x3 százalékos többletemelése 2001-ben 120 milliárd, köztisztviselők béremelése 250 milliárd. Az első három tétel egyszeri kiadás 463 milliárd forint, a többi azonban tartós kifizetés, 570 milliárd. Ez több, mint ezer milliárd!
Ennyit a 2002-es kormányváltás rendezett pénzügyi viszonyairól."
(idézet)

xsasha 2011.10.18. 22:56:38

@Könnyen elkaptuk, uram!:
Ez nem az a Médiahatóság, amelyik állítólag fideszes?
Egyébként olvass vissza, a szocik bojkottálták az estét a médiatörvény miatt.

2011.10.18. 22:57:58

@xsasha: Ne terelj!

2011-ről beszélgettünk! Nem összevetőelemzést végzünk a szocik, meg a fidesz között!

Már megint ott tartasz, hogy azzal indokolsz, hogy mert a szocik se jobbak!
Sose állítottam!!!

2011.10.18. 22:59:20

@xsasha: "Ez nem az a Médiahatóság, amelyik állítólag fideszes?"

Látod? Még a fideszen belül is bassza a csőrüket. Csak Te véded, mintha az életed függne tőle.

xsasha 2011.10.18. 23:02:08

@Könnyen elkaptuk, uram!:
Vazze, te hoztad a szőlőket meg a fatert, és te beszélsz terelésről? Elég gátlástalan vagy, annyi szent. Akkor beszéltek a szőlőkről, meg a faterről, amikor téma volt. Gondolom szerinted a 10 éves témákat kellene még nyomatni, csak hogy te boldog legyél.

2011.10.18. 23:02:14

@xsasha: Akkor most Te jössz! Idézz nekem Fidesz felmérést!
Van elég intézet, csak megbízott egyet a fidesz!

xsasha 2011.10.18. 23:03:32

@Könnyen elkaptuk, uram!:

Aha, értem, tehát most a fideszesek a jók, és én vagyok a rossz. Látom, ez már neked valami személyes harcod, és már semmi nem számít, csak felém csapkodj. :-))) Elég szánalmas.

6.Lenin 2011.10.18. 23:04:03

@CatiLina:

Nagyon + lennék lepve, hogy ekkora torzítást tud végezni 1 ember (?)-nél, ha megpróbálja feldolgozni a körülötte zajló eseményeket.
Mondjuk ő még ilyeneket nem említett, csak azt, állítólag porszívókkal házal, de szerintem már az is kamu. Már ahhoz is szükséges némi kombinációs készség.
Sebészként el tudom képzelem, odacsap a fejszével és már meg is szűnt a fájdalom. aztán kihasználva a helyzetet, rásóz a betegre 1 kínai porszívót.

Agykutató? Ezt még ízlelgetem. Lehet, csak még nem tudja önmagánál hol is kellene kutakodni. Vagy rosszul használta a porszívót, azóta vannak gondjai, vagyis nem tud róla, hogy azai vannak, ugyanis képtelen gondolkodni.

Apropo, tulajdonképpen mi is a közöd, hogy mit is gondolok róla? Én + csak itt magyarázkodom.
Felőlem lehet kedves nővér 1 lókorházban, dembiszki döglött lovát ápolgatva. Tojok rá, röviden.

xsasha 2011.10.18. 23:05:36

@Könnyen elkaptuk, uram!:

De hisz én idéztem neked a Republikon számait, amik továbbra is bizonyítják, amit már sokkal ezelőtt is mondtam. Nem éri el a francia és brit ajánlásokat a kormány megjelenése, és csupán az ellenzék felé súlyosan eltolódott augusztushoz képest növekedett a kormány megjelenése.

"Az augusztusban nyaraló kormánypárti politikusok szeptember elejére visszatértek: az
elmúlt hetekhez képest szereplési arányuk 40 százalékról 61 százalékra ugrott."

2011.10.18. 23:10:14

@tölgyes:" Választás évében sem emelkedett a GDP arányos hiány a 60% közelébe.."

A GDP arányos államháztartási hiány egy viszonyszám. Összevetésre alkalmas, de hamis következtetést von le a tisztelt úr.
Ugyanis volt egy apró trükk az első Orbán kormány alatt: létrehoztak egy állami vagyonintézetet, ahol eltűntettek némi pénzt a hiányból. Ebből később volt némi fejmosás.

Érdekesebb, hogy maga a GDP hogyan alakult:
4,8/1998
4,1/1999
5,2 /2000
4,3/2001
3,8/2002
3,4/2003
4,6/2004

Az előző évhez képest.

CatiLina · http://jusztitia.blog.hu/ 2011.10.18. 23:11:08

@6.Lenin: semmi közöm hozzá, csak sajnálom az unokádat!:) Ennyi, de bocs, hogy belepofáztam...

2011.10.18. 23:12:10

@xsasha: már megint leragadtál? Ugorj már át a szeptemberen! Nem egy hónap alapján kéne kialakítani a véleményed!

2011.10.18. 23:14:58

@aszekelyek: "nyüge: Te azt honnan tudod, hogy én kitől, milyen tanácsot nem kaptam? Poloskád van a mobilomban? esetleg a jósok, látók mondták? :D "

Honnan tudhatná, hármótok közül ki, mikor, kitől kap/nemkap tanácsot?

2011.10.18. 23:18:05

@xsasha: "Aha, értem, tehát most a fideszesek a jók, és én vagyok a rossz. "

Húha! Ez már a vég!
Te hivatkozol arra, hogy a libsi média, meg agymosott vagyok, amikor meg fideszest idézek, akkor "feléd csapkodok".

Észérvek? Elfogytak?

2011.10.18. 23:21:22

@xsasha:" Vazze, te hoztad a szőlőket meg a fatert, és te beszélsz terelésről? E"
Értő olvasás, Szása! Ne ragadj ki szövegből egy témát, összefüggése nélkül mindennek megváltozik az értelme: azt mondtam, az ilyen híreket vegyük ki a statisztikából!
Érdektelen. Mondjuk azt, bulvár.

6.Lenin 2011.10.18. 23:21:33

@CatiLina:

Semmi gond, de látom te is képtelen vagy elviselni, ha...
Mindegy.

2011.10.18. 23:25:17

@xsasha:" Ja, hogy a Népszabi rendeli meg a Republikon felméréseit? Az más. "

Ej, ej Szása, hát egy libsi-bolsi intézet vizsgálatából idézel, érveid alátámasztására? Gerinces Magyar-nép-nemzeti intézet anyagából nem tudsz?

2011.10.18. 23:28:50

@xsasha: "A HírTV-n pont belekapcsoltam egy beszélgetésbe, hogy a szocik azért nem adnak interjút, hogy a média kiegyensúlyozatlanságával kampányoljanak."

Ja, bocs. Írtál. Elfogulatlan, kiegyensúlyozott média. Hír TV.
Kik beszélgettek?
Csintalan, meg Bayer?

2011.10.18. 23:31:42

@aszekelyek: "Orbán apjának vagyonát pedig nem láttam a száz leggazdagabb között. Bizonyítani kéne, hogy milliárdok. Valamint ha ferike lehet szoci, baloldali és milliárdos az esztergályos kárára, szerinted, akkor Orbán, az örökség várományosaként miért nem lehet? "

Ja, tényleg!
Ha az egyik tolvaj, akkor a másik is lophasson,na!
Ez a demokrácia! Vagy mégse?

Már megint egy csomó sz...rhoz hasonlítod Orbánt. Nem szégyelled magad?

CatiLina · http://jusztitia.blog.hu/ 2011.10.18. 23:32:15

@6.Lenin: a gyerek mindenek feletti érdeke vezérel..:))) És bocsi, poénnak szántad tudom!:)))

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2011.10.18. 23:32:58

xsaha nagy tanítása szerint másfél év után beérnek az adókedvezmény adta lehetőségek, és megindul az élveszülések száma.

Nos, érdemes megnézni az élveszüléseket :
portal.ksh.hu/pls/ksh/docs/hun/xstadat/xstadat_eves/i_wdsd006.html

Jól látható hogy Orbánék alatt 2001-2002 távlatában csökkent a szülések száma. A mélypontot 2003 jelentett, pedig a lakásteremtő forinthitel akkor már a csúcsra járatódott.
2006 és 2008 voltak a kiemelkedő évek, amikor se adókedvezmény, se forintlakáshitelek nem léteztek, legalábbis a korábbiak árnyékai voltak.

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2011.10.18. 23:35:10

@Catalina726: Vajon mi a vád? Twitter névvel való visszaélés?

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2011.10.18. 23:39:29

@aszekelyek: A középosztályt a Fidesz pont úgy nyomja bele a szarba, ahogy az elődei. Az átlagbér adóterhelése nőtt 16%-ra, korábban az átlagbért adójóváírás illette meg, a klasszikus értelmiségi szakmákat ( orvos, tanár, hivatalnok ) továbbra is sújtja a bérfagyasztás. Ja várjál, a középosztály definíciója tehát az akik ezen felül vannak.
Szerintem a Fidesz a felsőközéposztályt támogatja. A felsőközéposztály pedig nem érti, ennek miért nem örvend a lakosság.

2011.10.18. 23:40:09

@tölgyes:" Olcsó forintot akart és alacsony kamatot.. csak közben elszabadította az adósságot"

Hibás!
A magas jegybanki alapkamat magasan tartja a banki kamatlábakat is. Magas kamattal nem tud versengeni a gazdaság, mert drága lesz a finanszírozás. Csökken a termelés fejlődése, a gazdaság fékeződik.
Az import felé tolódik el a külker egyensúly, mert az export csökken, az emelkedő költségek miatt.

A gazdaság élénkítésének másik útja, hogy külső forrásból finanszírozom: devizahitel (svájci frank).
Ezzel viszont nő az államadósság is.

A lakosságnak a devizahitel vonzóbb lesz, mert a forinthitel mesterségesen magasan tartott kamata versenyképtelenné teszi a forinthitelt.

Adalék: az államadósságban benne foglaltatik a lakosság és az intézmények adóssága is.

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2011.10.18. 23:40:39

@tölgyes: Orbánék alatt se olcsó forint sem a mostaninál alacsonyabb kamat nem lesz.

2011.10.18. 23:44:50

@tölgyes: "akkor miért nem módosított Medgyessyí:(.. miért kezdett ész nélküli osztogatásba:( "

Mert buta volt. Nem akart olyan lenni, mint dicső elődei, akik hatalomra kerülve azonnal elfelejtették, mit ígértek!
Állta a szavát. Nem egy politikus alkat, na!

Valamint bízott abban, hogy konjunktúra alatt a gazdaság majd kitermeli. azzal nem számolt, hogy Járai keresztbe tesz neki, hogy megbukjon. Meg nem csak Járai. Ő csak egy volt a sok közül. Egy hű katona.

2011.10.18. 23:46:35

@ciceró: Konkrétan Orbán azért akarja csökkenteni a frankhitel állományát, hogy inflálhassa a forintot, így támogatva az exportot.

6.Lenin 2011.10.18. 23:48:49

@CatiLina:

vannak bizonyos határok...

1 biztos, az én gyerekeim, unokáim ezt soha nem fogják átlépni, ha valakinek az anyjáról van szó, még akkor sem, ha konkrét infói lennének róla.
Igen, valóban próbáltam tompítani, de...
Mindegy.

Jo8!
Mindenkinek!

2011.10.18. 23:50:31

@ciceró: Arra volnék kíváncsi, vajon mennyi most Magyarország tényleges lakossága?

Mert akinek gyereke van, vagy gyereket akar, ha teheti, menekül külföldre.
Az, hogy állandó lakcímmel rendelkezik Magyarországon, nem ér!

Én is!

2011.10.18. 23:52:53

@6.Lenin:" Amikor az unokám nem akarja megenni a spenótot, megmutatom jjulie írásait.

Te is ilyen akarsz lenni?

Eddig mindig hatott. Van esze, nem akar ilyen lenni. "

Miért? Milyen akar lenni? Lennin?

Ha spenótot eszik, kommunista nevű jobboldali lesz?

=nessuno= 2011.10.18. 23:55:03

@ciceró: olyan fokú az önzés, hogy nem hajlandók megérteni, miért elcseszett az egész egykulcsos stb adórendszer. Ha megkérdezel egy mellette érvelőt, nem ismeri el őt kedvezően érinti, de egyéb hozzászólásaiból kiderül, hogy amellett érvel, nem sok a 400-700 ezres fizetés. Meg dolgozzon mindenki többet, ő megérdemli stb. Többségi demokráciában a kormány véleményem szerint nem kedvezhet a többség kárára, kisebbség hasznára. Fogyasztásra is az átlag és az alatt keresők költenék jobban a pénzüket, mint a gazdagabbak (gazdaságélénkítési indok...).

2011.10.18. 23:55:22

@ciceró: "Szerintem a Fidesz a felsőközéposztályt támogatja. A felsőközéposztály pedig nem érti, ennek miért nem örvend a lakosság. "
A saját arisztokráciáját építi.
És ennek tapsol a sok jobbágy!

=nessuno= 2011.10.19. 00:05:06

@Könnyen elkaptuk, uram!: választást elvileg tömegekkel lehetne nyerni, de rájöttem közben, a kedvezményezett 10-20% is eldöntheti javukra.....fásultság,alacsony részvétel, alternatíva hiánya, privilegizált kisebbség pozícióféltésből is elmegy,megszavazza.:(

6.Lenin 2011.10.19. 00:08:34

@Könnyen elkaptuk, uram!:

Olyan biztosan nem, akiknek csak annyi az érve, hogy lekurvaanyázza a másként gondolkodót.

Felőlem lehet bárki, ezt majd ő fogja eldönteni. Ez az ő szuverén joga.
1 biztos, ha meg akarná védeni az elveit, az ilyen érvek nem lesznek közte.

Olyan sem lesz, aki egész nap harcol 1 oldalért. Tartozzon majd bármelyik ideához, azt majd megtanítom, a sorsáért elsősorban saját maga felelős.
Aztán esténként, unalmában, elszórakozik 1 blogon, mint az grószfater, majd meglátjuk. Lehet, talál majd értelmesebbet is ettől. Majd ezt is eldönti.

2llkedő 2011.10.19. 06:26:46

@tölgyes:

" Ahogy olvasom a gyermekekkel kapcsolatos elképzelései finoman szólva is reakcósak:) és nagyon ósdiak.. Már a feudalizmus hajnalán sem nézték így a gyermeket és a családot, ahogy Ön:(

A társadalmak számára nem közömbös az optimális demográfiai helyzet létrehozása.Sok sikert ugyan nem tudunk felmutatni, de valahol meg kell találni az egyensúlyt. Ha másért nem is akkor azért, hogy legyen aki eltartsa Önt idős korában.. vagyis legyen mit beraknia a pocikájába..:( A jövedelmeknek pedig valahol tartalmaznia kel a társadalom reprodukciójánaK KÖLTSÉGEIT. eEBBE PEDIG A GYEREK ÉS FELNEVELÉSÉNEK KÖLTSGEI IS BELETARTOZNAK, ...NEM CSAK A REKREÁCIÓ."

Miért reakciósak és ósdiak az elképzeléseim? Mert én azt mondom, hogy a gyerek, az gyerek, tök mindegy, hogy honnan szérmazik, mennyit keres a szülő?

Elmagyarázhatnéd, hogy Orbán Viktornak miért ér többet a gyereke, mint egy tűzoltóé, egy ápolónőé, egy bányászé, egy mentősé, stb., vagy mint egy két éve munkanélkülié, aki nem azért munkanélküli, mert nem akar dolgozni, hanem azért mert nem Budapesten, vagy az ország nyugati részén él, hanem Borsodban, Szabolcsban, az ország keleti, déli részén, ahol egyszerúen nincs munka, ha van is akkor azt a minimálbér környékén fizetik.

Tájékoztatlak, hogy az ország nem a jogászokból fog megélni, hanem a hangyákból, akiknek a gyerekei nem jutnak hozzá azokhoz a lehetőségekhez, amikhez Orbán Viktor gyerekei hozzájutnak, nem fognak tudni tovább tanulni. Ezeket a gyerekeket is fel kell nevelni, ruházni kell, etetni kell.

Az elképzelések akkor igazak lennének, ha az említett országrészeken a cégek arról panaszkodnának, hogy rengeteg betöltetlen állásuk van, de lusták az emberek dolgozni. Igaz léenne, ha az állam meg tudná fizetni a dolgozókat, igaz lenne, ha az állam (önkormányzatok) nem nyomott árakon várnák el a cégektől a munkát, hogy a cégek meg tudják fizetni dolgozóikat.

Szóval nem az elmélettel van a baj, hanem azzal, hogy a valóság fényévekkel van az elmélettől.

"A jövedelmeknek pedig valahol tartalmaznia kel a társadalom reprodukciójánaK KÖLTSÉGEIT. "

A jövedelmeknek nem kell tartalmaznia. A jövedelem a munka után jár, azért, amit megtermel az ember. Az adó tartamazza azt, amit el lehet és kell költeni szociális dolgokra. Az adózás tartalmazza azt, hogy támogatom a gyereket. A GYEREKET! Mindegy, hogy fiú, vagy lány, fekete, fehér, sárga, Sopronban, Budapesten, vagy Ózdon nevelkedik.
Ha elválnak a szülők, akkor az egyiknek gyerektartást kell fizetni. A gyerektartásban benne szerepel, hogy az nem a szülőé, hanem a gyereké, azt a pénzt a gyerekre kell költeni. A családi pótléknak éppen az a baja, hogy a család kapja, nem a gyerek, ezért viheti a szülő a kocsmába azt a pénzt. Ez helytelen. Olyan megoldást kell találni, ami alapján a gyerekre szánt támogatást ténylegesen a gyerek kapja. Ez az igazságos családi adózás ezt a problémát szintén nem kezeli.

Akkor újra kérdezem, miért reakciósak, ósdiak a gondolataim?

És ha kérhetném, ezt a magázós stílust hanyagoljuk, mert egy fórumon vagyunk, ahol nncsenek nemek, nincsenek korok. Ez itt a felsőbbrendűséget fejezi ki. Tiszteletet tegezve is meg lehet adni a másiknak.

jjulie 2011.10.19. 07:53:37

@2llkedő:

a @tölgyes: egy vegytiszta orbánista: vagyis egy tahó és egy paraszt keveréke aki semmiféle tiszteletet nem érdemel, max annyit mint egy záptojás - undorodva kibaszni a kukába

az apja még faluvégi paraszt volt, és a paraszti létből a kádár segítségével kivakarózott, hogy véresszájú orbánista legyen belőle mostanra

persze az út,...... mint az orbáné: a kádár jóvoltából tanulhatott, ugyanis ha nem jön a vörös hadsereg, és a horthy a főnök 45 után is, akkor mindketten ott rohadtak volna meg a faluvégén a darutollasok árnyékában

most meg ugatnak ha kell, ha nem, ahelyett hogy megköszönnék a voros hadseregnek, a rákosinak a kommunista pártnak és a kádárnak a lehetőséget, és a jódolgukat

az orbán is egy egyértelmű falusi kádárvakarék, aki a leghangosabban szidja a kádárt, édes istenem, FIDESZ = kommunistázó kádárvakarékok dögvész gyülekezete

jjulie 2011.10.19. 08:21:55

@6.Lenin:

gondolkodó orbániai jelentése = mucsaröcsöge és zagyvarékas vegyeshátasság szüleménye, aki szijártóhablaty formájában mindenkit kommunistának bélyegez, aki szerint az orbán nevű kurtalábú hazugparaszt kádárvakarék érdeke nem egyenlő magyarország érdekével, és ennek a nemes és magasságos eszmének egyeneságú következményeképpen többesszámozva fogalmaz, ahogy a tahófalvi saját, valamint a fideszkurvaannya megtanította erre

szégyeld magad lenin

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2011.10.19. 08:36:10

@Könnyen elkaptuk, uram!: Igen, magam is így gondolom. De előbb-utóbb az építmény összeroppan. Nem adottak a feltételek a sikerhez. A gazdaságpolitika sikertelensége fogja ezt megakasztani.

ssi 2011.10.19. 08:39:22

"nem érkezett meg a 12 művész számlájára az az 500 ezer forint, amely életük végéig havonta megilleti őket. A késés okát egyelőre nem tudni .. Berek Kati: Nagy tragédia ez többünknek, én például már nem is tudok dolgozni, nemigen van más bevételem”
hvg.hu/itthon/20111019_nemzet_szineszei_penz
ekkora havi bevételből gondolom, lehet egy kis tartalékot is félre tenni .. a késés okát meg biztosan hamarosan megismerjük

ha ügyesek, előrelátóak a politikusok .. a problémák és a problémás költségvetési terv ellenére "még elmaradhat a leminősítés, különösen, hogy hazánk továbbra is egyedülálló a – magánnyugdíjpénztári vagyon államosításának köszönhetően – pozitív egyenlegével, a költségvetés egyensúlyának gyors ütemű javításával és az adósságállomány csökkenésével. "
www.vg.hu/gazdasag/gazdasagpolitika/magyarorszag-leminositese-csak-egy-hajszalon-mulik-360432

"Jobbik másképp gondolkodik Magyarországról, szerintük „nem áll meg az élet a Kárpát-medencében a miniszterelnök nélkül”. A párt ezért arra kér mindenkit, azokat is, akik az Astoriához mentek volna megemlékezni, hogy vasárnap délután a Bankszövetség épületéhez menjen, ahol a Jobbik tart rendezvényt."
mandiner.hu/cikk/20111018_jobbik_orban_az_allam

@jjulie: Szép reggelt és még szebb napot mind a két énednek :-))

- az egyikről tudjuk, hogy kikről mik a véleménye és milyen nyelvi sajátosságokkal ismétli el ezt :-(
- de én pl. a másik énedet szeretem, mikor az esetleges fikázás csak a közszereplőket érinti, viszont nagyon érdekes, tanulságos linkeket, kimásolt szövegeket raksz be kiegészítve a jó gondolataiddal -))

látod, a bloggazda megbízik bennünk :-) .. önállóan tartjuk életben a blogot, mikor erre szükség van .. sokan így is itt ragadtunk, mert vmi nívóhoz voltunk eddig szoktatva .. s ezek szerint kimondatlanul is erre volt igényünk .. szerintem, ha éppen nem kapunk T.G.-től új házi feladatot, akkor is legyen etalon ez a szint
- először stílusban (igen, ez nem csak rád vonatkozik !)
- s közben a tartalomban is, mikor a fehér és fekete közt (kinek melyik) elvek feladása nélkül, a másik gondolkodó ember elismerése mellett nemcsak meglátjuk, de a legtermészetesebben ki is merjük mondani az árnyalatokat is

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2011.10.19. 08:43:13

@Könnyen elkaptuk, uram!: A kivándorlás most kezd felfutni. Magyarország a fiataloknak nem túl vonzó. A vállalkozói szférában a kkv-t maffiamódszerek hatják át ( nem vagy bejelentve, nem annyira vagy bejelentve, ki nem fizetett túlmunka stb. ) az állami szektori béreket 2008 óta nem emelték, ma egy ápolónő kevesebbet keres mint egy BKV_s utcaseprő, a multicégek ahol magasabb a kereset, na azt a különadókkal lehetetlenítik el.
A Fidesz klientúra persze nem érti a problémát. Ők elfoglalták az állami vezetői pozíciókat amit még 2008 óta befagyasztott bérek mellett is megéri ellátni.

aszekelyek 2011.10.19. 08:48:03

@tölgyes: Mondhatjuk, hogy mértéktartó "lökést" adtak annak az államkassza terhelésnek.:D A mértékek NEM TARTÁSA UTÁNUK KÖVETKEZETT BE, VIHAROS, PUSZTÍTÓ GYORSASÁGGAL.

yoda-jedi 2011.10.19. 08:55:10

hazaárulás! abcug komcsik! coclib ármány... komcsi= számítógép víru, porszem... el kell takarítani a zútból...

index.hu/bulvar/2011/10/19/nem_kaptak_penzt_oktoberben_a_nemzet_szineszei/

yoda-jedi 2011.10.19. 08:56:10

mindenki lop csal hazudik.... magas szinten... még ez is cocclib komcsi ármány...

index.hu/belfold/2011/10/19/benzinlopas_miatt_tomeges_kirugas_az_allami_soforok_kozott/

aszekelyek 2011.10.19. 09:00:16

A MILLÁSOK MIÉRT NEM AKKOR TÜNTETTEK A SAJTÓSZABADSÁGÉRT, AMIKOR A BALLIB KISAJÁTÍTOTTA AZT ?

2011.10.19. 09:05:02

@aszekelyek: Küldtem egy számsort Tölgyes úrnak. Ott jól látszik, hogy a fidesz alatt csökkent a GDP nóvekedése, egy konjunktúrális időszakban.

Az államháztartás hiányát meg úgy faragták le, hogy létrehoztak egy nemzeti vagyonkezelőt, ahol eldugtak némi pénzt. Kaptak is fejmosást Brüsszeltől.

De a tények téged sose zavartak.

Ma olvasom: azért marad el a fidesz naggyűlése, mert félnek a fideszesek, hogy a többezres tömeg helyett csak páran lézengenének, az pedig kellemetlen lenne. Dehát ezzel jár a személyi kultusz kiépítése. Nyilatkozta egy neve elhallgatását kérő fideszes honatya!

De minden a legnagyobb rendben!
Igaz, jobbágyok!

2011.10.19. 09:06:55

@aszekelyek: "A MILLÁSOK MIÉRT NEM AKKOR TÜNTETTEK A SAJTÓSZABADSÁGÉRT, AMIKOR A BALLIB KISAJÁTÍTOTTA AZT ? "

A magyar történelmet ismered?

Szocializmus. Kádár rendszer. Utána minden jobbra tolódás volt.

2011.10.19. 09:11:18

@ciceró: Csak a kezüktől a zsebükig látnak el. Személyi kultuszt építettek ki. Egy fideszes képviselő nyilatkozta.

Nincs, aki tudná Orbánt helyettesíteni.
De ki is lehetne? Aki potenciális ellenfél/helyettes lehetne, azokkal mind leszámolt.
A többi csak a koncra bukik.
De nem baj, a lényeg, hogy sikerül fehéríteni a gazdaságot!
Akármit is jelent fideszül.

ssi 2011.10.19. 09:18:37

mindenki másnak is szép napot! :-)))

@aszekelyek:
ügye demokrácia van? akkor miért gond, hogy most nem sok fideszes tüntet a szoclib ellen, hanem a Fidesz ellen tüntetnek mások és sokan?

pech, hogy a mostani kormány alatt jött divatba a netes szervezkedés .. ilyen a technikai fejlődés .. s így jött létre a Milla is

az sose volt benned kérdés, hogy amik ellen a Fidesz ellenzékből tiltakozott (és te is támogattad akkor), azt miért teszi meg mégis kormányon (és most már ezt támogatod)?

aszekelyek 2011.10.19. 09:19:26

@manyike: Kimondatott a túlzás oka is , ha belegondolsz. Ő például már nem tud máshol tragédiát, nagyot előadni. :)

Eszem ágában sincs a jobbik kérésére menni a Bankszövetséghez, vasárnap délután. Nekem nem jó a szamár a Bankszövetségnél, ha a lovam épp nem tud az Astoriához menni. @2llkedő: Rajtad kívül még ki állította, hogy valaki gyereke kevesebbet vagy többet ér? Senki. Ósdi meg azért, mert a parasztgyereket nem sokra tartották se a kedves átkosban, se a zsülikénk félék,... akik különbséget tesznek, azok kérlek éppen nem mi vagyunk:) Társadalmi kívánatosság szempontjából pedig a leginkább támogatandó és bizonyosan dolgozó és képzett utódokat nevelők kímélése a túlzott elvonástól a logikus és értelmes. Aki akar gyereket, írtad, annak legyen. oké de az abba beruházás költségeit is csak ő állja? Hogy a semmire nem hajlandóknak majd legyen , aki megkeresi a nyugdíját? Akármelyik csoportét. A nem dolgozókét, vagy a dolgozó, gyereket nem vállalókét. A költségeknek is meg kell oszlania. Nem csak a majdani elosztásban kell odaállni markot tartani.

ssi 2011.10.19. 09:20:09

@ciceró:
ami érthető - még az én számomra is:-)
ma nehéz biztos és viszonylag jó állást szerezni .. ha vki ismeretség alapján elhelyezkedik, vagy már tudható a "hűsége", vagy ezután elvárható

én még mindig keresem a mai modernségben, a haladó szellemiségben a hagyományok szükséges jelenlétét, ápolását ..
- eddig azt hittem, kb. rendben van .. bennem is és itthon is
- a tapasztaltak alapján "megzavarodtam" :-) miért kell/ezek/így?

amit nem igazán értek :-(
- szakmaiság helyett miért a pártos hűség (vagy annak látszata) lett fontos elvárás? ez modern, vagy az annyira megvetett múlt egy része?
- a hazaszeretet, az erős nemzettudat csak retorika, vagy csak most ennek a kormánynak egyik vezér elve, vagy valóban az anyagi racionalitást reálisan megelőző szempont pl. 1 időre külföldön szerencsét próbáló esetén?

2llkedő 2011.10.19. 09:21:48

@Könnyen elkaptuk, uram!:

"De a tények téged sose zavartak."

A tények kommunista huncutságok.

2llkedő 2011.10.19. 09:23:41

@aszekelyek:

"Rajtad kívül még ki állította, hogy valaki gyereke kevesebbet vagy többet ér?"

Mert szerinted Orbán Viktor gyereke nem ér többet, mint a munkanélküli gyereke, vagy a túzoltó gyereke?

Ki mennyit kap a gyereke után a zállamtól?

ssi 2011.10.19. 09:24:34

@aszekelyek: hiba bennem, vállalom, de a kezdő mondatodat nem értem, bocsi

"Kimondatott a túlzás oka is , ha belegondolsz. Ő például már nem tud máshol tragédiát, nagyot előadni. :) "

@yoda-jedi: csak pénzügyekben ne legyen majd sok a titok ...
"Szinte a teljes média kizárásával, titokban hirdették ki az ócsai szociális bérlakás-együttes beépítési és környezetalakítási javaslatára kiírt ötletpályázat nyertes alkotását. Bár a kormány nem titkolt terve, hogy a beruházás végeredménye egy mintaértékű lakóegyüttes legyen, azonban a legfrissebb hírek szerint - melyekre korábban a Pénzcentrum.hu is felhívta a figyelmet - ez aligha fog megvalósulni."
penzcentrum.hu/lakas/titokban_dontottek_ide_koltoztetik_magyar_csaladok_szazait.1030191.html

aszekelyek 2011.10.19. 09:28:19

@Könnyen elkaptuk, uram!: Kettőtök ostoba gondolkodásáról van szó. Szégyelld magad te. Meg ő. Mindent kifordító kis fütty. Ez kivételes eset, továbbra sem állok veled szóba. Lassan mondom. graycivil nem baloldali gondolkodásmóddal bír. Nem egyenlő mércével mér. Baloldali gondolkodásúak, valódiak, nem tolerálják a saját pártjukban a milliárdosokat. Nem támogatják őket a szélsőjobboldali, sőt ultrajobbos gazdasági elképzeléseikben. Botrány, hogy mivé változtatták át a baloldaliságot. Graycivil és mások pedig hagyták, hogy megrontsák őket. Nem hajlandóak látni, hogy őket az orruknál fogva vezették és nem zavarják el a jó francba, a nem baloldaliakat a pártból. Kapitalista baloldaliak nincsenek. Márpedig azt csináltak a szocialista pártból. Egy rakás kapitalista kiírta magára, hogy baloldali és ezzel kábítják a szerencsétlen, hiszékeny, tudatlanokat.

2llkedő 2011.10.19. 09:28:40

@aszekelyek:
" A nem dolgozókét, vagy a dolgozó, gyereket nem vállalókét."

Tudod, hogy számítják a nyugdíjat? A befizetett nyugdíjjárulék alapján. A gyereket nem vállalók pedig ugyan úgy fizetik a nyugdíjjárulékot, tehát folyamatosan fizetnek a közösbe, ennek fejében kapja a nyugdíját, nem pedig azért mert gyereket nevelt.

aszekelyek 2011.10.19. 09:40:25

@xsasha: Császy aszongya, nem fleto döntött a telekcseréről. ATV. a forrás. Hát nemtom. Kiemelt beruházássá ki tette, két milliárdos állami pénzzel az utolsó munkanapján? Az a feri volt. Az is életszerűtlen, hogy császy vagy a vagyontanács egy reggel úgy ébredt, hogy azt gondolta, áh, nem kell ide verseny, eldöntöttük, hogy minden előzmény nélkül megtárgyaljuk, hogy az értékaránytalanság mértéke ellenére , odaadjuk annak a blum nevünek a Velencei-tavat , természetvédelmi területet, mindegy mire is akarják használni, tervek nélkül, bármiféle konkrét ismeret nélkül arról, hogy pontosan minek a megépítését tervezi és annak milyen dokumentációja van és biztosítékai a munkahelyteremtésre. erre is van egy sunyi duma. Nem volt róla tudomások, hogy más is vevő lett volna arra. HA egyszer ki se írták a pályázatot...., hogy lehetett volna más érdeklődő és nekik arról tudomásuk.... Mindenkit hülyének néznek. A repteres példából kiindulva, megnézném azt a szerződést, hogy veres milyen ügyletet írt megint alá, a nem teljesítés esetére. Gondolom semmi szankció. Meg ugye, ha nincs is semmiről dokumentáció és nincs , akkor meg mit nem teljesítene blumék csoportja? Ha birtokon belül vannak, ugyan senki vissza nem szerzi azt a területet. Van egy koncessziójuk fejér megyére, oszt jónapot.

aszekelyek 2011.10.19. 09:48:53

@Könnyen elkaptuk, uram!: Ez annyira nevetséges, hogy a válaszom erre, hogy hahahahaha... honatya, ilyet, persze.... hogyne... A jereváni rádió azt mondta be az előbb, hogy honatya volt de nem FIDESZES és félnek , hogy megint valami aljas és védhetetlen helyzetbe, csapdába csalják őket, akik azt nem átallották 5 éve sem. A rendőrséget és Pintért is betámadni, egyúttal. Ócska és jellemtelen dolog, ilyet terjeszteni, hogy alig lézengenének. Nagyon sajnálatos, ha vevő vagy erre és az is, ha terjeszted. Ezt a kapcsolaton kell, ott van rá sok vevő.

aszekelyek 2011.10.19. 09:52:51

@Könnyen elkaptuk, uram!: Tudod, mi volt a vagyon kezelő azelőtt kis fütty? ÁPVRT. Suchmann úr, igen, a MAZSIHISZES, igen, a szociktól, privát üzlete. Onnan árusította ki a hatalmas , legnagyobb részét az állami vagyonnak. Ami akkor még volt. Ezek a tények nem zavarnak téged. De unlak ! Tedd szépen ide, milyen eldugott pénz? Ki dugta, hová? Brüsszel? Nem is voltunk az EU tagjai.

aszekelyek 2011.10.19. 09:57:06

@2llkedő: Kivenni pedig majd abból akar, amit a gyereket vállalók gyerekei fizetnek be, hogy neki legyen nyugdíja. Tudom, hogy számítják. Amit ma befizet, azt az ő szülő generációjának az eltartására költődik el. Nincs betétszámlán. Ő nem ad hozzá semmi pluszt a jövőhöz, ami a nyugdíjkasszát illeti. Míg azok, akik nevelnek helyette is gyereket és vállalják a lemondást, nem véregoisták, azok pedig sokat ruháznak be most az ő jövőjébe. No ezért kell azt figyelembe venni. Azokat kötelezném magánnyugdíjra, ha már.... :) akik egyáltalán nem vállalnak gyereket. Harmadik lábnak....

aszekelyek 2011.10.19. 09:59:00

@ciceró: abból neked nem lesz zsíros nyugdíjad, ami a csúcsot illeti.....de az élve születettek szüleinek sem.

aszekelyek 2011.10.19. 10:03:11

@Könnyen elkaptuk, uram!: ők hívták magukat baloldalnak. Lényeg, hogy Orbánt és másokat kirekesztettek. Kis fütty. A lényeget kell nézni. Te meg terelsz. Nem volt kiegyensúlyozott és passz. Súlyosan nem volt az. HA ők demokraták lettek volna, nem tették volna meg azt, hogy kisajátítanak mindent. vegyen magának oOrbán médiát.... Még kiokosítalak alkotmányból is. SENKI NEM KAPARINTHATJA MEG EGYEDÜL , KIZÁRÓLAGOSAN A HATALMAT. A MÉDIA MEG A LEGESLEGNAGYOBB HATALOM. HA EZT NEM SIKERÜLNE MÉG TUDNOD: TEHÁT A HATALMAT KAPARINTOTTÁK KIZÁRÓLAG MAGUKHOZ.

graycivil 2011.10.19. 10:06:25

"Gazdasági realitások – Fidesz-kormány: 2-0

Nemcsak egymillió új munkahely nem lesz, de az államadósság sem csökken: a magánnyugdíjpénztárak államosítása és trükközés sem volt elég. A forint gyengül, az állam felelőtlenül gazdálkodik."

velemenyvezer.blog.hu/2011/10/19/gazdasagi_realitasok_fidesz_kormany_2_0?utm_source=ketrec&utm_medium=link&utm_content=2011_10_19&utm_campaign=index

aszekelyek 2011.10.19. 10:07:33

@manyike: Ezek közül az állítások közül egy sem igaz. Valami olyan van, ami igaz is? Nem baj ha tüntetnek. Mondtam , majd szépen hazamennek. Ahogyan a FIDESZ is az ő tüntetéseiről. Nem hagyom összemosni a randalírozókkal. Amit szétvertek, az nagygyűlés volt.

aszekelyek 2011.10.19. 10:09:53

@2llkedő: Arányosan annyit, amennyit megtermel. Aki többet , az többet.

2011.10.19. 10:11:28

@aszekelyek:" TEHÁT A HATALMAT KAPARINTOTTÁK KIZÁRÓLAG MAGUKHOZ. "

Ha a hatalmat magáhozkaparintja, akkor nem veszít választást. Majd figyeld vezíredet, jobbágy!

aszekelyek 2011.10.19. 10:12:37

@manyike: Túl van ez dramatizálva. A művésznő mondta, hogy ő már nem tud fellépni, azért súlyos gond ez neki. Persze ha ő tartja fenn ebből a szegény művészek idősotthonát, akkor nem érvényes. Tudod, mint Gobbi Hilda.

2llkedő 2011.10.19. 10:12:41

@aszekelyek:
"Kivenni pedig majd abból akar, amit a gyereket vállalók gyerekei fizetnek be, hogy neki legyen nyugdíja. "

Akkor járhatna a szád, ha ő nem fizetné most a nagyszüleid nyugdíját. Ha nem lopták volna el a manyup pénzeket, akkor éppen ebből a hülye helyzetből mentünk volna kifelé.

2llkedő 2011.10.19. 10:14:24

@aszekelyek: "Arányosan annyit, amennyit megtermel. Aki többet , az többet."

Tehát az egyik gyerek többet ér, a másik kevesebbet. GRATULÁLOK!

2011.10.19. 10:16:01

@aszekelyek:" Amit szétvertek, az nagygyűlés volt. "

A naggyűlésnek vége volt.

Valami nemzeti hős mondta. A Rendőrattakot Puszta Kézzel Megállító!

Márió, a Nagy Varázsló!
Azt nyilatkozta: A naggyűlés végeztével az autómhoz indultam, mikor jöttek hozzám, hogy gumilövedékkel lövik....

Tehát nem ott, nem akkor.... a többi stimmel.
Vagy Máriusz hazudik?

Ja, ez fél hét körül történt.
Máriuszt megverték 8 körül. Túl közel nem lehettek a rendőrök, ha másfél órán át kereste őket?!

aszekelyek 2011.10.19. 10:16:21

@Könnyen elkaptuk, uram!: az édes mamát jobbágyozd, aki szült. Végeztünk.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.10.19. 10:18:47

@aszekelyek: egy generációval le vagyunk maradva, tehát el van költve előre. A Fidesz mintha nem ennek megváltoztatása érdekében cselekedett volna...

2011.10.19. 10:20:53

@aszekelyek: "Ócska és jellemtelen dolog, ilyet terjeszteni, hogy alig lézengenének."

Szerintem is! Kíváncsi lennék, melyik fideszes képviselő volt? Bár mindegy. Ócska és jellemtelen. Hm. Végre valamiben egyetértünk.

aszekelyek 2011.10.19. 10:22:19

@2llkedő: mondd csak el, hogy mentünk volna ki? No? Mit is adott volna a manyup, kiknek és mikor? No? Nekem már régen nincsenek nyugdíjas felmenőim. A testvéreim viszont már nyugdíjas korúak. Ők befizettek negyven évet azokra, akik a szocikat kétszer is visszaszavazták, akármennyit loptak, hazudtak. A gyerekeim kontójára. Mert azt a számlát, amit hagytak, az én dolgozó gyerekeim fizetik, fogják fizetni. Ma meg még én meg a férjem. Meg a testvéreim dolgozó gyerekei. Nálunk mindenki reprodukált és fizetett. HA ez így lenne mindenhol, nem lenne semmi gondunk.

aszekelyek 2011.10.19. 10:23:26

@2llkedő: önkényes és hamis, demagóg következtetés. Gratulálok.

2llkedő 2011.10.19. 10:25:37

@aszekelyek:
Hallottál már az öngondoskodásról?

"A testvéreim viszont már nyugdíjas korúak."

No látod? Az ő nyugdíjukat is fizetik azok, akik nem vállalnak gyereket, Viszont a félretett pénzüket most lenyúlták.

aszekelyek 2011.10.19. 10:26:14

@Hepci: Rossz az a rendszer. Nem működőképes. Te hogyan változtatnád meg?

2llkedő 2011.10.19. 10:26:57

@aszekelyek:
"önkényes és hamis, demagóg következtetés."

Lécci magyarázd el, hogy MIÉRT?

aszekelyek 2011.10.19. 10:28:03

@2llkedő: Senki nem nyúlt le semmit. Eldöntötte mindenki, mit választ. Nem úgy, mint amikor kötelezték a magánnyugdíjra. Mindkét testvéremnek van két dolgozó gyermeke. IS. Tehát nem várta, hogy a mások gyerekei tartsák majd el.

aszekelyek 2011.10.19. 10:29:40

@2llkedő: Éppen az öngondoskodás miatt köteleztem volna a nem gyereket vállalókat arra, hogy magánnyugdíjat fizessenek. Azt is lehet kétféle képpen. Öngondoskodni.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.10.19. 10:30:16

@aszekelyek: egyensúlyba hoznám a bevételt és a kiadást...

aszekelyek 2011.10.19. 10:32:00

@2llkedő: Neked felesleges. Most el. Este majd tovább kötekedhetsz. :) @Hepci: Oké de hogyan?

2llkedő 2011.10.19. 10:43:17

@aszekelyek: "Eldöntötte mindenki, mit választ."

Igen, választhatsz, hogy kiírod-e magadat a későbbiekből, attól függetlenül, hogy továbbra is fizeted a járulékot, vagy átlépsz.
Ez olyan pisztolyos dolog.

"Nem úgy, mint amikor kötelezték a magánnyugdíjra."

Ha nem lett volna kötelező, akkor pár év múlva kerülünk olyan helyzetbe, mint most a devizahitelesek, hogy senki nem mondta, hogy azért kell kevesebb járulékot fizetned, hogy abból gondoskodj a nyugdíjas éveidről.

A gyereket nem vállaló azon a jogon várja el, hogy kapjon nyugdíjat, hogy a munkája után a közösbe fizetett nyugdíjjárulékot. Az tök mindegy, hogy minek nevezed, hogy a gyerekeid, az unokáid, vagy a szomszéd Mariska néni pénzéból kapja azt vissza. A lényeg, hogy az élete során folyamatosan fizetett.

2llkedő 2011.10.19. 10:44:40

@aszekelyek:

"Éppen az öngondoskodás miatt köteleztem volna a nem gyereket vállalókat arra, hogy magánnyugdíjat fizessenek."

Rendben, csak ennek fejében nem fizzet a közösbe.

2011.10.19. 11:25:13

@aszekelyek: "A hírügynökség szerint Orbán emlékeztetett, hogy az 1998-2002 közötti Fidesz-kormányzás idején folyamatosan csökkentették a deficitet és az inflációt, és 2006-ra tervezték az euró bevezetését. Pénzügyi elemzők szerint ezt úgy érték el, hogy sok kiadást kivettek az államháztartási elszámolásból, de 2001-ben 3,2 százalékos volt a hiány - tette hozzá a Reuters. "

Fúúúj, csúnya, gonosz Reuters! Azt is megvették gyurcsányék!

A tények makacs dolgok!

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.10.19. 11:31:17

@aszekelyek: nem bonyolult, annyit költenék, mint amit beszedek. Maximum, de inkább kevesebbet. Az életben működni szokott.
Politikus meg nem véletlen nem lennék...

2llkedő 2011.10.19. 11:44:38

@Könnyen elkaptuk, uram!:

"A tények makacs dolgok!"

Meg kell neveni!

teevee 2011.10.19. 12:03:58

Just for records, a gyermektelenek most is támogatják a gyerekeseket, többek között az ő adóikból is fizeti az állam a bölcsődéket, óvodákat, iskolákat, szülészeteket, gyermekkórházakat, bábszínházakat, családi pótlékot, stb.

Azt pedig, (személy szerint) igazságtalannak tartom, hogy a családi adózás a szülők vagyoni helyzetéből amúgy is adódó (és egyre nagyobb) különbségeket csak tovább növeli.

2011.10.19. 12:12:04

@2llkedő
Nem tudják, de erősen próbálják.
Vagy Székelyék egyszerűen figyelmen kívül hagyják.
Mint a strucc.
Csak azt nem érti, hogy homokba dugott fejjel ugyanúgy meg....sszák.

2011.10.19. 12:18:38

@aszekelyek: "Mindkét testvéremnek van két dolgozó gyermeke. IS. Tehát nem várta, hogy a mások gyerekei tartsák majd el. "

Velük is összeköltöztök?

Végülis hogy hárman, vagy öten használnak-e egy nick-nevet, már olyanmindegy!

Igazi magyar sikersztori.

Ne mond, tudom, hogy gyurcsány alatt kezdődött.

Köztünk alapvető különbség, hogy én nem fogadom el egyik oldal érveit se kritikátlanul.
Te/Ti meg hinni akartok valakiben. Hisz ha a problémákat nem tudod magadtól megoldani, hinni kell valami felsőbb hatalomban.
Mint a gyerek, aki még a felnőttekben valami omnipotens hatalmat lát.
Általában ezt egészséges ember kinövi, a serdülőkor kezdetére.
Lehet persze látens formája. Vallás, párthit,...

graycivil 2011.10.19. 13:23:16

"Orbán: A magyar gazdaság egy gyorsnaszád

...magyar gazdaságpolitika hajója, amely "nem egy európai uniós nagy, lomha tengerjáró, hanem egy gyorsnaszád"."

index.hu/gazdasag/magyar/2011/10/19/orban_a_magyar_gazdasag_egy_gyorsnaszad/?rnd=15

A gyorsnaszád őrült tempóban rohan a betonozott partnak.

Ehhez képest a "Pannon Puma" vinnyogó lajhár csak. Lesz itt kampányszlogenhez muníció! :-))))

ssi 2011.10.19. 13:26:58

hol vannak a találkozási pontok? .. s valaha találkoznak egyáltalán?

1 szakember racionalitása:
"az üzleti életben nem lehet beosztottként a vállalati struktúrát, a szervezeti rendet és a vezetői kompetenciákat folyamatosan támadni, majd vezetővé válva elvárni a normák követését. Ezzel szemben Magyarországon a jelenlegi politikai elit magatartására ez jellemző .. jelenlegi politikai elit nagy része nem dolgozott soha klasszikus értelemben vett munkahelyen. Soha nem érezhette és érthette meg a munkahelyi etika jelentőségét, sohasem szocializálódtak munkahelyi közösségben, soha nem kellett alkalmazkodniuk utasításokhoz és kollektív szabályokhoz. A hatalmi pozícióba kerülés érdekében, a választóik támogatását remélve, elfogadhatónak tartották az évtizedes normák lerombolását, megkérdőjelezését, míg most, immáron hatalomban, elvárják az őket hatalomba segítőktől a normakövetést .. mostani kormánypártok ugyan próbálnak a még ellenzékből saját maga által is elindított vagy felerősített negatív folyamatok ellen tenni, de a helyes felismerés sajnos rossz következtetést szült: csak az állam, a központi kormányzat szerepét erősítik az állam tekintélyének helyreállítása helyett. .. jelenlegi bizonytalan közállapotokért, az értékválság kialakulásáért tehát a politikusaink acsarkodó, minden áron való szavazatszerző politikája okolható. Be kell látniuk politikusainknak is, hogy saját, kicsinyes bosszújukra rámegy az ország. A politika által felhergelt társadalom mentális állapota nem teszi lehetővé a gazdasági fejlődéshez szükséges konszenzus és köznyugalom kialakulását"
hazaeshaladas.blog.hu/2011/10/18/privat_sarok_demokraciaban_a_cel_nem_szentesitheti_az_eszkozt

1 laikus realitása:
"azóta vagyok csak lelkes Fidesz szavazó amióta egy közgazdasági analfabéta, egy igazi balfék lett a miniszterelnök, aki kormányzása első 100 napjában több hülyeséget csinált mint a többiek az azt megelőző 10 évben .. A múlt héten egyik nap hallgattam a rádiót, egymás után mondták be a jó híreket: Kell még 6 milliárd a BKV-nak de azonnal, át kell alakítani a Kossuth teret 2,5 milliárdért de azonnal, szocpolt (5 milliárd) kell bevezetni de minek, kellene a Hungaroringre egy új aszfalt 15 milliárdért! Mindez egy nap alatt! Ez így nem megy. Költséget kell csökkenteni. Különben csőd lesz. Nem a sunyi bankok miatt, nem a gaz spekulatív tőke miatt, hanem azért mert mások pénzéből élünk és ezeknek a másoknak elegük van belőlünk."
realty.blog.hu/2011/10/18/magyar_armageddon_johet?utm_source=ketrec&utm_medium=link&utm_content=2011_10_19&utm_campaign=index

a ME buzdítása .. de kissé távol (még?) a mai valóságtól:
"Nem a válság, hanem a reménytelenség a legfőbb ellenség – mondta, hozzátéve, hogy erről a politikusok és az üzletemberek tehetnek, mert nem a riogatás a feladat. "Lesz élet a válság után, de másfajta élet, világ lesz" – jelentette ki. Orbán szerint ezért meg kell szabadulni néhány nehéz tehertől. Ilyen, hogy a magas adósság természetes velejárója az életnek. Ezért szerinte szakítani kell a fogyasztás alapú hitelekkel. Hozzátette: azt a pénzt amit elköltünk, azt meg is kell keresni. Magyarországnak most azt a pénzt kell megkeresnie, amit az elmúlt 8-10 évben elköltött. A kormány számára az ország és a családok eladósodottságának megállítása a legfontosabb.
Szakítani kell szerinte azzal a politikával is, amely azt mondja, hogy munka nélkül lehet élni.
Magyarország több reményt tud adni az embereknek, mint más ország Európában. A kormányfő szerint ugyanis az ország kifelé jön a válságból. Szerinte a legfőbb cél, hogy 2014-re a legversenyképesebb ország legyen Magyarország a régióban."
hvg.hu/gazdasag/20111019_orban_mabisz

@teevee: :-)
ha a magyar bérek nagyon nem arányosak a teljesítménnyel .. az 1-kulcsos SZJA csak tovább torzít .. most az állam számára a gyerek értéke a szülő jövedelmétől függ, s ahol több a jövedelem, oda az állam még többet ad

2llkedő 2011.10.19. 13:41:48

@graycivil:

""""""Az emberek ugyanis reményt és biztonságot várnak. Nem jövendöléseket, hanem határozott jövőképet várnak."""""
/fidesz.hu/

Hát eddig én csak jövendöléseket láttam. Mi is az a határozott jövőkép? Netántán a kóbászkerítés?

"""""Egy hosszú távon növekedni akaró gazdaság nem lehet meg saját lábán álló, magabíró, saját jövőjéért személyes felelősséget viselő polgárok milliói nélkül. A biztosítási üzletág ebbe az irányba próbálja befolyásolni és terelni az állampolgárokat – fogalmazott.""""""
/fidesz.hu/

Első lépésként lenyúltuk a manyupot.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.10.19. 13:44:27

@manyike: "Orbán szerint ezért meg kell szabadulni néhány nehéz tehertől."
Matolcsy pl. elég nehéz tehernek tűnik...

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.10.19. 14:07:09

@manyike:

Látom, az Armageddon megvolt...
De ezt olvastad már ?

fsp.nolblog.hu/archives/2011/10/19/Ki_latta_Orbant_utoljara/
Orbán Viktor eltünedezik. Már az ünnepre se kerül elő.
Kövér László Braziliában lesz. Már most sincs az országban.
Sólyom Belgiumban,
Schmitt Bulgáriában...

Mintha ezek elhagynák a süllyedő gyorsnaszádot.
Armageddon mikor is lesz ?

2llkedő 2011.10.19. 14:14:20

@simonmondja.: És ki emlékezik meg 56-os forradalom 55. évfordulójáról?

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.10.19. 14:17:55

@2llkedő: Hát, talán Wittner Manci lesz a napos.
Ha nincs valami fontosabb dolga...

tölgyes 2011.10.19. 14:29:47

@2llkedő: Ön válaszában azt írja nekem"Miért reakciósak és ósdiak az elképzeléseim? Mert én azt mondom, hogy a gyerek, az gyerek, tök mindegy, hogy honnan szérmazik, mennyit keres a szülő?"--csakhogy Ön nem ezt illetve elsősorban nem ezt írta, s attól tartok, hogy amit írt azt se érti.:(
Ön ugyanis a következőt írta:"Tudod ha valaki azért vállal gyereket, mert ezért adókedvezményt kap, akkor ne is vállaljon, mert az úgy is fogja felnevelni azt a gyereket."

1./ Természetesen a szülők nem az adókedvezményért vállalják a gyereket, de az adókedvezmény segítheti a gyermekvállalást, mert lehetőséget teremt a.. vagy inkább növeli az esélyétt annak, hogy a szülő a gyermeket a társadalmi elvárás szintjén fel is tudja nevelni.
2.Most tehát az a kérdfés vetődik fel, hogy miért jó a gyermeknevelés támogatása... amit Ön feleslegesnek gondol (Íme ez egy reakciós eleme a nézeteinek)
2.a Egy társadalom érdeke a fennmaradás, a társadalom reprodukciójának alapvető feltétele a népesség számának megőrzése.. vagyis hogy a halálozások és az élve születések egyensúlyban legyenekl ezzel biztosítva egy adott ország lélekszámának megőrzését. Azt talán még Önnek sem kell elmagyarázni, hogy ez csakakkor lehetséges, ha megfelelő számú gyermek születik.
2.b/ Már Andorka 70-es évek folytatott kutatásai kimutatták, hogy egy család életszínvonalát a legerőteljesebben a gyermekek száma határozza meg. Vagyis minél magasabba gyermekek száma, annál alacsonyabb a családban az egy főre jutó jövedelem.
2.c Így létrejött az a sajnálatos helyzet - már a kádárizmus időszakában -, hogy azok élnek a legnehezebben, akik akár magas iskolai végzettséggel, sokat dolgozva is sok gyermeket nevelnek.
2.d Ezta helyzetet - már a kádárizmus időszakában is - sokan igazságtalannak tartották, ezért a különféle gyermektámogatási rendszerek kialakítását szorgalmazták. (Íme nézetének egy másik reakciós eleme: miközben a gyermekek egyenlőségéről papol, semmit nem tenne a gyermekek esélyközeliségének megteremtéséért.)
2.e/ Mellesleg azok az országok (pl. franciák), akik kidolgoztak egy differenciált támogatásai rendszert (pl.családi adózás..) sikerrel állították meg a népesség fogyását.
3./Miközben azt mondja, hogy Önnek tök mindegy honan származik a gyerek.. (Ez a nézete is reakciós, mert nem vesz tudomást a társadalmi meghatározottságokról)aközben minden szociológiai felmérés bizonyítja, hogy állítása csacsiság. A gyermeke helyzetét tehát befolyásolja, hogy vidéken vagy városban születeik-e, befolyjásolja a gyermekek családon belüli létszáma, a szülők iskolázottsága, társadalmi munkamegosztásban elfoglalt helye, az iskolához és más intézményekhez való közelsége.. stb.

4./ Munka, munkabér a társadalom reprodukciós költségei..(AZ Ön nézete e tekintetben is reakciós, mert azt mondja a kettő között..- mármint a gyermek és a munkabér - nincs összefüggés.
4.a Már a Marx előtti közgazdaságtan felhívta a figyelmet arra, hogy a munkabérnek fedeznie kell a munkás létfenntartási (élelem, ruházat, lakhatás), rekreációs (pihenés, kulturálódás, sportolás) költségei mellett a gyermeke felneveléseinek költségeit is.. mert ha ez utóbbi elmarad, akkor nem lehet biztosítani a gazdaság folyamatos működésének feltételeit.
4.b Ennek az elemnek a jelentősége tovább nőtt, amikor Bismarck megvalósította a szolidaritási alapon működő társadalombiztosítást ( egészségg, nyugdíj).. mert hogy a rendszer csak egy legalább szinten tartott népesség mellett működtethető.

Mindezekhez járult az a felismerés, hogy a kultura, civilizáció értékeinek megőrzése a folyamatosság fenntartása csak a népesség reprodukciója mellett teremthető meg..

Ami pedig a kádári humanizmust illeti: A 70-es években már jelentkező demográfiai katasztrófa kibontakozása ellen írta Fekete Gy. az Éljünk magunknak? kötetet.. A könyv körül kirobbanó vitában tudatosult legalább is néhány értelmiségi fejében, hogy Magyarorszák Kádár alatt három dologban volt világelső:1. Abortuszok száma, 2. Válások száma,. 3. Öngyilkosok száma. 4. Alkoholisták száma.. a dohányosok magas aránya.. Ezekben a világon vagy elsők voltunk.. na jó.. alkoholizmusban az oroszok megelőztek minket:(

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.10.19. 14:33:39

@2llkedő:
Én még örülnék is, ha ezek a dakoták dobbantanának és itthagynák Manyikát az utolsó mohikánt.

yoda-jedi 2011.10.19. 14:35:38

@manyike: debilek... de nemsokára vége lesz...

tölgyes 2011.10.19. 14:43:03

@Könnyen elkaptuk, uram!:
Egyet értek. Medgyessy buta volt.. de már korábban is az volt, amikor 3 hónap alat t2-3 milliárd dollárt költetett el a magyarokkal külföldön egy rossz politikai-gazdasági döntés miatt..:(Továbbá buta volt, mert a jóléti intézkedésekre 2002-ben a fidesz jóvoltából még megvolt a pénz, de a későbbiekeben a kiadásokat kölcsönökből kellett finanszírozni.(.. márpedig a kölcsön nem arra való, hogy abból jóléti kiadást finanszírozzanak:() Olyan ez mint ha Ön magas kölcsönöket venne fel azért, hogy azon szaloncukrot vásároljon:( A butasága mellett még volt egy másik gond is vele: elhallgatta, majd kiderült, hogy ő volt a d209-es..ezért szórt a népnek egy kis aprót, hogy lecsitítsa az indulatokat:(

Fentebb mintha a kiadások és az adósság alakulását is kérdezte volna..:( Nos a fidesz alatt 9%-kal csökkent a GDP arányos hiány.. míg az MSZP 8 éve alattalatt 30%-kal nőtt.:( A többi az duma:( Az évenkénti adósságváltozásról egy viszonylag elfogadható összeállítást készített Vértes.. amit azonban azóta titkosított:) mert nincs összhangban az MSZP dumájával.. a nyomok a honlapon talán még megvannak:)

A kamat ügyekben kicsit el kéne mélyednie...:( Az MNB azért kényszerült Járai alatt a magas kamatszintre, mert így tudott csak állampaírt eladni, hogy a befolyó pénzből az államadósságot és a túlpörgetett fogyasztást finanszírozni lehessen.. ez azonban megdrágította az exportot.

dzsaszper 2011.10.19. 14:47:42

@manyike: milyen legyen a politika?
A célokkal egyet lehet érteni...

Valamiért a "mi megmutatjuk hogy kétharmaddal mit lehet csinálni" a hozzáállás ott is, ahol nem kéne. Ráadásul kapkodva, újraírva a friss törvényeket.

A kétharmad nagyon jó eszköz kenne ha tényleg önmérséklettel és alázattal élnének vele. Nem a szoci kritikákra gondolok, hanem továbbra is a belső tartásra.

2llkedő 2011.10.19. 15:13:38

@tölgyes: Ön egy nagyon félrevezetett valaki.

Ön téves elgondolásokból von le következtetéseket.
Ön..
Ön..
Ön..
1./ Ön figyelmezteti ezeket a szülőket arra, hogy az adókedvezmény ugyanúgy, mint a deviza árfolyama változhat? Ön szól nekik, ha a gazdasági helyzet úgy alakul, akkor esetleg drasztikusan lecsökken a támogatás, és akkor se lehet kirakni a gyereket az utcára, hanem fel kell nevelni?
2. "miért jó a gyermeknevelés támogatása... amit Ön feleslegesnek gondol "
Ön vagy nem tud olvasni, vagy diszlexiával küzd.
2.a "Egy társadalom érdeke a fennmaradás, a társadalom reprodukciójának alapvető feltétele a népesség számának megőrzése."
Amelyik társadalom nem képes arra, hogy a felnőttek gondolkodását abba az irányba terelje, hogy gyereket vállaljanak, akkor az a társadalom halálra van ítélve. És ehhez nem a pénz az eszköz, hanem az iskola.
2.b "Vagyis minél magasabba gyermekek száma, annál alacsonyabb a családban az egy főre jutó jövedelem."
Micsoda felfedezés?!
Ha ezt Ön nem mondta volna, hülyén halok meg.
2.d "(Íme nézetének egy másik reakciós eleme: miközben a gyermekek egyenlőségéről papol, semmit nem tenne a gyermekek esélyközeliségének megteremtéséért.)"
Ismételten olvasási problémáiról tett bizonyságot.
3. "Miközben azt mondja, hogy Önnek tök mindegy honan származik a gyerek.. (Ez a nézete is reakciós, "
Mitől is reakciós. Valszeg az Ön felsőbbrendűségi hajlamából fakadóan.
"A gyermeke helyzetét tehát befolyásolja"
A helyzetét befolyásolja, viszont a támogatást nem kell, hogy befolyásolja. Az egyiknek a támogatás arra kell, hogy ruhát, élelmet kapjon a gyerek (ők kapják a kevesebbet), míg a másiknak arra kell, hogy a 20. Adidas cipő mellé vegyenek egy 21.-et, a párizsi helyett kaviárt reggelizzen.
Egyenlő pályák, egyenlő esélyek, én kerékpárral indulok.
4.a "Már a Marx előtti közgazdaságtan felhívta a figyelmet arra, hogy a munkabérnek fedeznie kell a munkás létfenntartási "
Önnek megen diszlexiás gondjai lehetnek!
Marx is azt mondta, hogy a MUNKABÉR-nek kell fedezni. A munkabér pedig a munka után járó fizetség. Ha ezt vesszük figyelembe, akkor olyan munkabéreket kell teremteni, hogy a tűzoltó, az ápoló, az irodista ugyanúgy meg tudjon élni, tudja biztosítani a gyereke felnevelését, újra tudja teremteni magát. Tehát nem az adózással, hanem a munkáért kapott normális fizetséggel kellene ösztönözni.
4.b "mert hogy a rendszer csak egy legalább szinten tartott népesség mellett működtethető."
Mint már írtam, ehhez a gondolkodásmódnak kellene megváltozni. Ahol ezt nem érik fel ésszel, azok szépen kihalnak.

Tudja ÖN, hogy ha szeretet van, akkor gyerek is van. A mai világ az önzés felé tart. Egyre önzőbbek az emberek. Ez nem csak a magyarokra vonatkozik.

2llkedő 2011.10.19. 15:18:09

@tölgyes:
"Az évenkénti adósságváltozásról egy viszonylag elfogadható összeállítást készített Vértes.. amit azonban azóta titkosított:"

Ha Ön egy kicsit is tájékozódna, akkor tudhatná, hogy az ÁKK honlapján megtalálható.

Jelenleg itt tartunk: 20,625.8 milliárd Ft

2010 májusában pedig itt tartottunk: 18,614.6 milliárd Ft

tölgyes 2011.10.19. 16:10:00

@2llkedő: Ha Ön egy kicsit figyelne arra, amit írkál, akkor tudnáná, hogy a fenti úr 1998-2004 közötti adatokat kérdezett.

tölgyes 2011.10.19. 16:22:18

@2llkedő: 1./A franciáknál nem változik már vagy 20 éve.. mert nem ostobák és mert erményre vezetett
2. Európa halálra van ítélve, mert várhatóan 2050 utánra a hagyományos európai népesség kisebbségbe kerül itt Európában... Vannak akik nem ostobák és ezt el akarják kerülni. Ezek a nem ostobák azok akik adókedvezménnyel és más módon a gyermekszaporulatót támogatók.
3. Az iskola csak akkor tud valamit tennia, ha van benne gyerek.. és elegendő pénz áll a rendelkezésre a tanításhoz.
4. A gyerek felneveléséhez dolgozó szülői minta kell... A szülőket pedig a munkavégzésre kell ösztönözni.. szem,ben azzal a rendszerrel, amelyik a szülőnek adta a támogatást, aki egyenesen vitte a pénzt a kocsmába.. Az új rendszer bevezetése óta 60%-kal csökkent a kötelező oktatást elkerülők aránya:(
5.A marxizmust Önnek már a marxista esti iskolában is rosszul tanították. Olvassa el a Tőke első kötetét és egyben tanulmányozza Engels A munkásosztály heelyzete Amgliában c munkát.. A műveltség okán sem árt.
6. Ön úgy látom nem érte fel ésszel:(

Senki sem állította, hogy csak a magyarok volnának önzőek.. bár némely elvtársa ilyen célzásokra hajlamos.

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2011.10.19. 16:34:33

@2llkedő: Közben leírtak 530 milliárdnyi államkötvényt amikor átvették a manyup vagyont. Abban a pillanatban annyival csökkent az államadósság. Tehát a két szám különbözetéhez kell ezt hozzáadni.

Ha megnézzük ez hogyan jön ki, még riasztóbb a helyzet:
Állami szociális kiadások befagyasztva
Közszféra bére befagyasztva
250+50 milliárdos zárolás
Számos állami, egyébként járulékfizetéssel vásárolt szolgáltatás szintje csökken ( táppénz, mnj )
Szektoriális különadók
Új kisadók

Ezekkel együtt sikerült a brutális eladósodottságot hozni. Háború szintű intézkedésekkel, Bokrosi megszorítások árán sem képes a kormány leszorítani az államadósság növekedési ütemét.

Magyarán : Totális csőd és kudarc az elmúlt másfél év. Ami a legrosszabb : Irányváltás esély sincs.

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2011.10.19. 16:41:19

@manyike: Egyrészt fontos a megfelelő választás az omerta törvénye miatt ( érdekes módon az évente 1000 milliárdos korrupció zavartalan folyik 21 éve, felderítési arány elképesztően csekély, tehát a modell remekül bevállt ) másrészt egy komptens vezetővel vitatkozni kell, érvelni, meggyőzni. Ha kinevezel egy Fidelitasost, ő nem fog vitatkozni. Mivel azt sem tudja mik az alapszabályok. Lelkesen megpróbál végrehajtani.

tölgyes 2011.10.19. 16:41:58

@ciceró: Remélem Önnek és a hasonlóan gondolkodóknak tényleg nincsen esélye sem:)

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2011.10.19. 16:43:17

@Könnyen elkaptuk, uram!: Fellegi és Pintér milliárdos üzletemberek. A kormány tagjai.

2llkedő 2011.10.19. 16:53:33

@tölgyes: Ha Ön képes lenne egy kicsit fáradozni, és hajlandó lenne utána nézni, nem csak fröcsögni, akkor azokat is megtalálná.

1998: 6 165,8 MdFt

1999: 6 886,4 MdFt

2000: 7 226,2 MdFt

2001: 7 719,5 MdFt

2002: 9 224,2 MdFt

2003: 10 587,7 MdFt

xsasha 2011.10.19. 17:06:41

@Könnyen elkaptuk, uram!:
Ha szocit idézek, az a baj, ha jobbost idézek, az a baj. Értem én ezt a kommunikációs stratégiát, de már említettem, hogy szánalmas.
Egyébként az ATV az egyik legkiegyensúlyozottabb médium, hiszen darabszámra egy rakás jobboldali potentátot meghívnak.

2llkedő 2011.10.19. 17:07:34

@tölgyes:
1. "A franciáknál nem változik már vagy 20 éve."
A franciák nem építettek cucurizmust, és nem változgattak rendszert 20 éven keresztül. És nem ostobák. Mi megtanultuk, hogy állambácsi mindent megold helyettünk.
2. Furcsa, hogy Kínában meg Indiában nem éppen az adókedvezmény miatt lettek olyan sokan.
3. Az iskolákban a most felnövekvő nemzedéket kell oktatni. Az Ő fejükbe kell rendet tenni, hogy legyen kit oktatni majd, ha felnőnek.
Javaslom visszahelyezni Dajcs Tompikát Ifjúsági és Sportminiszternek. Ő bizony oktathatná, hogy hogyan is kell a gyerekcsinálásból sportot űzni. Esetleg skicc pali javasolhatná felvenni az olimpiai számok közé a lepedőakrobatikát.
5. Aki szabolcsban dolgozik, az nem azért keres kevesebbet, mint aki Budapesten dolgozik, mert lusta, hanem azért mert ott a cégek kevesebbet fizetnek. A névérek, túzoltók szintén nem azért keresnek kevesebbet, mint a jogászok, mert lóbálják a lábukat. Viszont az Ő gyerekük felnevelése ugyan olyan költségekkel jár, mint a jogász gyerekeinek a felnevelése.
Arról pedig nem is beszélve, hogy aki mondjuk Ózdon három éve munkanélküli, az sem azért az, mert nem akar dolgozni, hanem azért, mert nincs hol.
Vissza lehet veetni az embereket a munkába, csak először munkahelyre van szükség. Meg kell teremteni a munkába állás lehetőségét.
6. Tessék mondani! Nemzeti szocialistának teccik vanni?

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.10.19. 17:09:30

@2llkedő: és azóta is csak nőjük kifele... hüjje is látja...

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.10.19. 17:14:29

@xsasha: minap láttam pár percet a Demokraták c. új műsorból.
Dzsízusz!
Ott ült középen a Kerék-Bárczy Szabolcs és a Gréczy Zsolt és a Vágó István, és ez a három elképesztő intellektus s demokrata s véletlenülsemseggnyaló beszélgetett OV rémtetteiről...
Debreczeni József (demokrata s intellektus s véletlenülsemseggnyaló) meg leginkább hallgatott...

xsasha 2011.10.19. 17:24:15

@ciceró:
Miért is 2001-től szedted elő az adatokat? Te ennyire sunyi vagy ennyire béna vagy?

1995. év 112 054
1996. év 105 272
1997. év 100 350
1998. év 97 301
1999. év 94 645
2000. év 97 597

xsasha 2011.10.19. 17:30:03

@ciceró:
Az alsó-középosztályba tartozó családok is havi 30-50 ezer forinttal többet visznek haza a gyermeknevelési adókedvezmények igénybevétele mellett. Az ellenzék támogatottsága nem véletlenül nem nő.

xsasha 2011.10.19. 17:31:27

@ciceró:
Mert ez Orbánéktól függ??? Miért magas a kamat? (Az olcsó? forintot most inkább hagyjuk is...)

2llkedő 2011.10.19. 17:34:16

@xsasha: " Az ellenzék támogatottsága nem véletlenül nem nő."
Ellenben a kormánypártok támogatottsága csökken.

xsasha 2011.10.19. 17:36:35

@Hepci:
:-)
Korábban rendszeresen néztem az ATV-n a nagy kopaszok beszélgetéseit. Segített is megérteni, hogy a baloldali irkálók, akik egyébként nem tudnak érvelni az állításaik mellett, honnan veszik ezeket az állításokat, és miért vannak meggyőződve az igazukról. Tanulságos volt.

xsasha 2011.10.19. 17:39:54

@2llkedő:
Nem csökken a támogatottságuk. Az emberek ebben a fázisban, a csodavárás kihűlése után vannak épp, de arányaiban nem csökken a kormány támogatottsága. Pont annyian hagyják ott az ellenzéket, mint a kormányt, ez tehát a politikától való elfordulás - és baromi erősen mutatja, mennyire nincs alternatíva egy kőkeményen visszaköszönő válság közepén sem.

nyünyüge 2011.10.19. 17:41:06

Orbán szerint a magyar gazdaság egy gyorsnaszád

Ja. Gyorsnaszád. Rajta - minimum egy - elszabadult hajóágyú.
Élvezetes utazásnak nézünk elébe :((

nol.hu/gazdasag/magyarorszagon_bankellensseg_lenne__ez_ugy_szamarsag__ahogy_van_

xsasha 2011.10.19. 17:44:19

@nyünyüge:
Nagyon jó cikk, köszi!

2llkedő 2011.10.19. 17:49:29

@xsasha: Arányaiban egyikre se szavazók igen csak megerősödtek. Azok, akik mind a két brancsot elutasítják.
De 2014 még azé messze van, addig sok víz lefolyik még a Dunán.
Addig mék akármi is lehet.

Ha marad 10 ellenzéki, és marad 20 kormánypárti szavazó, arányaiban továbbra is megvan a 2/3.

xsasha 2011.10.19. 17:53:40

@xsasha:
Ami pedig a 2003 utáni születésszámot illeti, annak az oka majd az idei népszámlálás adatai alapján elég pontosan látható lesz. Persze ha tudsz most szerezni egy roma korfát, akkor nem kell megvárnod a feldolgozást. A súlyosan szegény réteget kitalálták, hogy a jóléti rendszerváltásból jól meg tudnak élni, csak sok gyereket kell vállalni, és nagy számban születtek bele a nyomorba a szülők és az idióta politikusok felelőtlensége miatt a gyerekek.

xsasha 2011.10.19. 17:55:41

@2llkedő:
A korábbi ciklusokhoz képes semmi rendkívüli nem történik, és a környező országokhoz képes sem. Természetesen szabad álmodoznod, ifjú csodaváró.

2llkedő 2011.10.19. 17:59:10

@xsasha: És a Vasedényhez képest?

De el kell, hogy keserítselek. Sajna már nem vagyok ifijú, bár a lekem az.

xsasha 2011.10.19. 18:19:45

@2llkedő:

2009. április 29.
Tovább csökken a választási hajlandóság; a TÁRKI legutóbbi felmérése szerint már csak a szavazásra jogosultak 44 százaléka ígérte biztosra részvételét egy most vasárnapi választáson;

2007 november
Egy "most vasárnapi választáson" a szavazásra jogosultak 47%-a venne részt biztosan - mutatott rá a Tárki a november 30-a és december 13-a között végzett,

2011 október
Már csak a megkérdezettek 48 százaléka venne részt biztosan egy most vasárnapi választáson - derül ki a Századvég októberi felméréséből.

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2011.10.19. 18:21:21

@xsasha: Azért vettem elő 2001-től mert hát valami xsaha azt találta mondani hogy másfél-két év után jönnek az eredmények. Az első Orbán kormánynál ez 2001-től datálható akkor. Az eredmények ismertek tehát. Csökkent az élveszülések száma.

yoda-jedi 2011.10.19. 18:30:47

a mohácsi vész 485sik fordulójára stílszerű egy sor bedöntött cég: CÉGVÉSZ szel ünnepelni... a cégek mohácsa...

index.hu/belfold/2011/10/19/alvallalkozok_tuntettek_a_mohacsi_tortenelmi_emlekhelynel/

a merci is mohácsot ünnepli? eljöve az nagy vész...
a cigányok merciskednek, a merci cigánykodik... már a németek is?

index.hu/gazdasag/magyar/2011/10/19/mercedes_gyarepites/

yoda-jedi 2011.10.19. 18:32:08

pár hete már írtam: ez lesz a vége... minden egyes üzletről a lázártestvérek cba dönt

index.hu/gazdasag/magyar/2011/10/19/plazastopot_tervez_a_kormany/

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2011.10.19. 18:33:29

@xsasha: "Az alsó-középosztályba tartozó családok is havi 30-50 ezer forinttal többet visznek haza a gyermeknevelési adókedvezmények igénybevétele mellett."

Ez meglehetősen erős csúsztatás, de nem baj, helyre tesszük.

www.vg.hu/gazdasag/adozas/ki-jar-jol-az-egykulcsos-adoval-kiszamoltuk-330842

Az egygyermekes minimálbérrel bejelentett munkavállalók (73500 forint) kb. 800 forinttal járnak jobban az új rendszerrel, mint a régivel: 60 ezer 200 forint körüli összeg helyett 61 ezret vihetnek haza.

Két gyermek esetén a minimálbért keresők szintén nem járnak jobban, majd 800 forinttal vihetnek haza kevesebbet. Az átlagjövedelműek több mint 16 ezer forinttal járnak jobban.

...

A gyermektelen háztartások száma 2,5 millió feletti, de tekintettel arra, hogy az átlagos létszáma nagyjából fele (egészen pontosan 1,9 ember él egy gyermektelen háztartásban) a gyermekesekének, így 4,82 millió embert érint jelentős részben hátrányosan a jövő évi adóváltozás.

...

Jöhetnek a flusztrált további sértegetések és a semmitmondó fölényeskedő duma, ami mögött semmi sincs. Csak a kamu.

yoda-jedi 2011.10.19. 18:36:00

mi van szása... jön a csőd?
menynire vagyunk szerinted közel? debil kormányod áldásos tevékenysége....

index.hu/gazdasag/magyar/2011/10/19/vesztesre_allunk_az_adossag_elleni_haboruban/

2llkedő 2011.10.19. 18:38:17

@ciceró: Bocs, de az alsó-középső osztályról beszélt.

xsasha 2011.10.19. 18:47:10

@ciceró:

2llkedő már szólt neked, hogy nem figyelsz, szal ezt most kihagyom.
A gyermeket nem nevelők pedig fogadjanak örökbe. Ugyanis a gyermeket nem nevelők miatt nem lesz nekem nyugdíjam, mert ők felélik a mai napot. Ha egyszer megszűnt a társadalom természetes önszabályozása, az államnak kell dotálnia a közösségi érdekeket.
A nővéremnek nincs és nem is lesz gyereke. Ettől még egyetért ezzel az intézkedéssel, mert belátja, hogy erre ma szükség van. És szerencsére nincs egyedül.

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2011.10.19. 18:47:22

@2llkedő: "Az alsó-középosztályba tartozó családok is havi 30-50 ezer forinttal többet visznek haza a gyermeknevelési adókedvezmények igénybevétele mellett."

A felső jövedelemsávban 400-500 ezer forintos fizetésnél az adómegtakarítás mértéke 30-44 ezer forint.

A 400-500 ezres jövedelemnél, két gyermek esetén a megtakarítás 38, illetve 49 ezer forint havonta.

Tehát ha Magyarországon a 400-500 ezres fizetés számít alsó-középosztálynak akkor xhasa mondata helytálló. Ha a 400-500 ezres fizetés nem alsó középosztálynak megfelelő fizetés, akkor a mondat igazságtartalma csekély.

Rád bízom hogy havi 400-500 ezer forint bruttó az alsó-középosztály definíciója-e. Gondolom meg tudod ítélni.

2llkedő 2011.10.19. 18:50:50

@ciceró: Vannak, akik hisznek a mesékben.

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2011.10.19. 18:52:20

@xsasha: A gyermekkedvezmény független az egykulcsos adótótól. Több kulcs esetén is be lehetett volna ezt vezetni, ehhez nem kell egykulcs. A gyermekkedvezménynél hülyeséget írtál, a várt hatás a középosztály felső szintjénél jelentkezik, nem az alsó szintjénél. Én erre linkeltem be.
Az hogy ez helyes lépés-e, igen helyes lépés. A helytelen lépés ettől független. A gyermektelenek bruttó 300 feletti adóját nem kellett volna lecsökkenteni, főleg nem ekkora mértékben.

2llkedő 2011.10.19. 18:55:22

@xsasha: "Ugyanis a gyermeket nem nevelők miatt nem lesz nekem nyugdíjam, mert ők felélik a mai napot."

Sz@r ügy. Viszont vannak, akik többet vállalnak. Meg akkor akik csak egy gyereket vállalnak, azokat is büntessük, mert miattuk se lesz nyugdíjad. (kicsit később)

ssi 2011.10.19. 18:56:32

O.V. korábban mondta: feje tetején áll a világ, de ők a helyére fordítják .. sokan viszont úgy látják, hogy pont most áll a fordítva
1.
@ciceró:
mai vezetőink nem épp atyáskodóak .. döntenek helyettünk, felettünk s engedelmességet várnak és kapnak?
2.
@dzsaszper:
- O.V. mondta: bármi sikerülhet, csak akarni kell .. s pont ez is látszik: bárhogy viselkedtek eddig a gazdasági, pénzügyi stb. szabályosságok, gazdasági mutatók .. csak akarni kell, s ezentúl úgy fognak, ahogy a kormány szeretné
- "Az elmúlt másfél évben elbliccelt feladatok lassan a kormány körmére égnek, miközben a kiadásokat tartósan mérséklő fogadalmak helyét egyre inkább az adónövelő elképzelések veszik át. A drasztikus hiánycsökkentési terveket kapkodás, rögtönzés és átláthatatlanság jellemzi. .. Nem kevésbé lehangolók a parlamenti ellenzék alternatív javaslatai."
mandiner.hu/cikk/20111018_gaal_csaba_koltsegvetes_2012_ki_lesz_a_hibas
3.
@yoda-jedi:
mire gondolsz: neki mennek a falnak, s nem tudnak felállni, s már nemcsak az Astoriánál nem lesz a népnek vezetője?
4.
@simonmondja.:
tűnt el más is, de bár más tűnne el: "MNYP vagyon egy részének (1345 milliárd Ft) júniusi bevonása óta eltelt 3 hónap alatt a kormány 2000 (két ezer) milliárd (!) forinttal növelte a központi költségvetés nettó adósságát. 3 millió ember 12 évnyi megtakarítása vált ezzel semmivé és ért az államadósság új csúcsra."
tenytar.blog.hu/2011/10/18/uj_csucson_az_allamadossag_elvesztettuk_a_haborut?utm_source=ketrec&utm_medium=link&utm_content=2011_10_18&utm_campaign=index
5.
@Hepci:
- a jobb kéz terhe mellett van más is ..
"Alkotmánybíróság gyakorlatilag minden funkcióját megtartotta, csak a gazdaságpolitika egyetlen korlátozott területén nem avatkozhat be. A nemzeti bank ugyanolyan független, mint a szocialisták alatt volt, a törvényesség uralma pedig megerősödött, nem gyengült - írja a Fidesz EP-képviselője."
index.hu/belfold/2011/10/17/a_fidesz_szerint_nem_romboljak_hanem_epitik_a_demokraciat/
- Szíjjártó: „Eszünk ágában sincs visszatérni a szocialisták által szorgalmazott többkulcsos, álszent és képmutató munka-, család- és vállalkozásellenes adórendszerhez”
mandiner.hu/cikk/20111017_szijjarto_kudarc_a_szocialista_gazdasagpolitika
- "Kilenctagú parlamenti albizottság vizsgálja a 2002-2010 közötti lakossági deviza-eladósodás okainak feltárását, valamint az esetleges kormányzati felelősséget. A szeptember végén alakult testület tagjainak többsége maga is jelentős hitelállománnyal, összesen mintegy hetvenmillió forintnyi tartozással rendelkezik."
index.hu/gazdasag/magyar/2011/10/18/hetvenmillionyi_hitellel_vizsgaljak_az_eladosodast/

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2011.10.19. 18:56:38

@yoda-jedi: Kommunista ármány ez a táblázat. Matolcsy laptopján lévő excel táblában nyerésre állunk.

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2011.10.19. 19:00:30

@manyike: Kumin mindjárt megmagyarázza a dolgokat az inforadióban.

xsasha 2011.10.19. 19:01:08

@ciceró:
Zsenikém, ha másfél-két év után jönnek az eredmények, akkor mihez kell viszonyítani? Az előzményhez vagy az utána következő adatokhoz?
Tehát szándékos volt. Még mindig nem tudom eldönteni, hogy butaságból vagy elvetemültségből adódott ez a beállításod.
Igen, az eredmények ismertek. Egy brutális zuhanó trend után 2000-ben növekedés következett be az élveszületések számában. Ezt nevezik fordulatnak.
2000-ben ez az orosz válság ellenére egy kedvező gazdasági helyzetben, már a kormányváltás hatására, a kommunikáció hatására megváltozott a gyermekvállaláshoz való hozzáállás.
Jelenleg egy súlyos euróválság közepén csücsülünk, ahol az eurozóna összeomlásának rémképe fenyeget. Ezért a hatás eltolódik a konkrét tapasztalások utánra. Több ismerősöm az után döntött a gyerekvállalás mellett, miután megtapasztalták, hogy kollégáik mennyivel többet visznek haza a gyerekek után járó kedvezménnyel. Ezért kell ehhez egy kifutási idő, mert ez a tapasztalás felfutó lefolyású, öngerjesztő folyamat.

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2011.10.19. 19:01:56

@yoda-jedi: Az NGM hamarosan kiad egy közleményt, a korábbiakhoz hasonlóan az alábbi lesz benne : Döm-dö-döm. Eddig ennyi volt az értelme az efféle cáfolatoknak.

xsasha 2011.10.19. 19:06:33

@2llkedő:
De hisz nem büntetésről van szó. Épp hogy az állam dotálja minél több gyerek felnevelését. A több gyerek felnevelését is jobban dotálja, mint az egy gyerek nevelését.

xsasha 2011.10.19. 19:09:21

@yoda-jedi:
Nyilván eccerű embereknek ki kell emelni a lényeget, mert értelmezni azt nem tudnak...

"Forrásaink szerint az államadósság nyári növekedését jórészt az árfolyamváltozás okozta. Augusztusról szeptemberre ugyanis csaknem 900 milliárdos nem realizált veszteség keletkezett a gyenge forint miatt."

2llkedő 2011.10.19. 19:10:36

@xsasha: "az után döntött a gyerekvállalás mellett, miután megtapasztalták, hogy kollégáik mennyivel többet visznek haza a gyerekek után járó kedvezménnyel."

Neked is mondom, hogy figyelmeztesd a kollégákat, hogy azok a kedvezmények meg is szúnhetnek, oszt úgy járnak, mint a devizahitellel. Nyakukon marad a gyerek.

2llkedő 2011.10.19. 19:12:55

@xsasha: "De hisz nem büntetésről van szó."

Dehogy nem büntetés! Ugyan azért a munkáért kevesebb pénzt kap. Ez nem büntetés?

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2011.10.19. 19:13:13

@xsasha: "2000-ben ez az orosz válság ellenére egy kedvező gazdasági helyzetben, már a kormányváltás hatására, a kommunikáció hatására megváltozott a gyermekvállaláshoz való hozzáállás."

Már csak az a kérdés, hogy 2000-ről 2001-re és 2001-ről 2002-re miért csökkent a születések száma. Igaz nem sokkal, de csökkent, 500-al Mindkét évben. 2003-ban pedig még tovább csökkent, azt ugye tegyük hozzá hogy a 2003-ban születettek javarészt 2002-ben fogantak.

2llkedő 2011.10.19. 19:14:22

@xsasha: Egy gyerekkel még nincs újratermelve a két szülő. Akkor is elfogyunk.

xsasha 2011.10.19. 19:14:56

@ciceró:
Szerintem annyi is elég lett volna, hogy - boccs, hülye voltam, nem láttam, amit olvasok, valóban ott volt az alsó-középosztály -

De persze olyan gerinces vagy, hogy jön a mellébeszélés. Ugyan melyik politikus rosszabb nálad? Pedig még tétje sincs a dolognak, a gerincedet máris összecsomagoltad, csak hogy nagyot mondjál.

Ez volt az eredeti hozzászólásom, amire rácuppantál, sehol semmiféle SZJA-ról nem volt szó benne:
@xsasha: "Az alsó-középosztályba tartozó családok is havi 30-50 ezer forinttal többet visznek haza a gyermeknevelési adókedvezmények igénybevétele mellett. Az ellenzék támogatottsága nem véletlenül nem nő."

xsasha 2011.10.19. 19:19:19

@2llkedő:
Nem. A munkáért ugyanannyit kap. Az állam az adóból ad vissza annak, aki gyereket nevel. Az adó nem lett több annak, aki kevesebbet nevel. Annak lett kevesebb az adója, aki többet nevel.

xsasha 2011.10.19. 19:20:47

@2llkedő:
Ez így van. Az állam célja 3 gyerek vállalásának a motiválása.

xsasha 2011.10.19. 19:25:46

@ciceró:
Azért, mert akik már nagyon rég feladták a gyerekvállalást, azoknál is 2000-re érett be a gólya csőre. A trendtörés klasszikus lefutása így néz ki. Ha végigrajzolod a 99-ig tartó trend vonalát, akkor egy törésponti torlódás, és egyenletes növekmény látható.

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2011.10.19. 19:26:40

@2llkedő: 2/3-ba öntik. Lesz egy adóalkotmány. Abban benne lesz.

nyünyüge 2011.10.19. 19:27:05

Plázastop:

"A kormány szerdai ülésén is tárgyalt a plázastopról. Az új törvénytervezetet minden 300 négyzetméter feletti kiskereskedelmi egység felépítését egy központi, kormányzati bizottság engedélyéhez kötné."

Éljenek az önkormányzatiság! Egyébként egy 300 nm2-es bolt mióta pláza? A Krisztina krt. - Alagút utca sarkán a CBA-nak önkormányzatilag felújított delikát boltjához egy új érában már NGT polgármester úr ad majd zöld utat?

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2011.10.19. 19:31:16

@nyünyüge: CBA bolt nem lesz elutasítva. Ha a Tesco nem tejel, akkor nekik annyi.

xsasha 2011.10.19. 19:31:56

@ciceró:
Hát legalább belátod te is a gerinctelenségedet. Kezd egyre jobban irritálni, hogy a ciceró nevet bitorlod.
Még kérded, hogy miben mondtál nagyot?
" A gyermektelenek bruttó 300 feletti adóját nem kellett volna lecsökkenteni, főleg nem ekkora mértékben."

Sehol semmilyen szó nem volt az SZJA-ról, de a te gerinced ezt is kibírja. Még hogy a politikusokkal van probléma... Egy nagy túrót. Semmi gond nincs a politikusokkal. Pont olyanok, amilyet a társadalom megérdemel.

tölgyes 2011.10.19. 19:36:45

@2llkedő: 1./ Talán kezdjünk Szabolcs megyével. Tudja át kéne vinni az értelmet.. vagyis ha valaki ilyen evont fogalmakat használ mint a munkabér, munkaerő ára stb. akkor értenie kéne, hogy a történet nem is Szabolcsról és nem is Bivalybasznádról szól:( Különben sem ez volt a kérdés, hanem az, hogy a munkaerő árának részét képezi-e az utódok felnevelésének költsége. A munka árát pedig alakítja aképzettség (bonyolultabb munka) az adott képzettség iránti kereslet és a piaci kínálat...és mindehhez az ózdi munkanélkülinek csak annyi köze van, hogy a szocializmusból örökölt tudással nem kell senkinek... ami nagyon szomorú és csak aláhúzza a felelősségét..hogy minél kevesebb legyen az ilyen ember a jövőben:(

1.aAmi pedig a felsorolt számokat illeti.. nincs értelme. A baj 2002 után se abból fakadt, hogy pénzt vontak be a gazdaságba, hanem az hogy a gazdasági növekedés lassúbb volt mint a kölcsönök gyarapodása.. ezéret nőtt a GDP arányos hiány 82%-ra.. a külső adósság pedig 140% fölé:(
2. Kínát és Indiát azért nem kéne ide keverni, mert ott minden modeernizációs befolyás ellenére még élnek az ősi tradíciók, amelyek fontosnak tartották a gyermekeket..(Ma Kínában az elit azért fizet, hogy több gyereke lehessen) Nálunk ennek - jelezeve kulturánk válságát - a racionalizmus és a jóléti társadalmak eszméje hadat üzent:(
3. Az iskola pedig valóban azokkal a gyerekkel foglalkozik, akik éppen ott vannak.. de arról is gondoskodni kell, hogy holnap és 10 év múlva is legyen ott valaki. Az is aki tanul és az is aki tanít..:( Ráadásul az sem árt, he a tanulókból utóbb dolgos felnőttek lesznek, mert különben felkopik az állacskája, mire megöregszik:(

xsasha 2011.10.19. 19:39:16

@ciceró:
Most jössz ilyennel, amikor már totál lenulláztad a renomédat nálam? Miért nem lehet korrektül vitázni alapból? Miért nem elég neked, ha megvitatunk egy témát, és abból kihozod a legtöbbet? Miért kell ez a tekergőzés? Ennyire nyerni akarsz, vagy mi motivál? Én szemből beleállok minden vitába. Miért nem megy ez neked is egyenesen, ha már cicerónak hívatod magad?
Én szívesen besorolnálak a zsülideriváltak helyett a vitapartnerek közzé, de ahhoz neked is adnod kell valamit.

xsasha 2011.10.19. 19:43:07

@nyünyüge:
Lehet, hogy ezt azoktól a médiapöcsöktől kellene megkérdezni, akik elnevezték plázastopnak a törvényt, hogy kezelni tudják a két agysejtjükkel?
Egyébként az a vicces, hogy ha nem így hívnák, észre sem vennéd.

xsasha 2011.10.19. 19:45:40

@2llkedő:
A devizahitelesek nem tudják megfojtani Svájcot vagy azokat a befektetőket, akik feltornászták a CHF árát. De hidd el, hogy aki hozzányúl ehhez az adókedvezményhez, azt nagyon hamar megtalálják.

jjulie 2011.10.19. 20:00:35

na, mik a hírek, lemondott már az orbán?

yoda-jedi 2011.10.19. 20:04:46

@jjulie: mit gondolsz lesz nagy provokációs kuktaborogatás a nemellenzéki fővárosban?

midnen fides patkány-kígyó szét csusszant külfődre...
csak a ziskolai kazánfűtő belügyminiszte retek maradt itthon...

2llkedő 2011.10.19. 20:04:56

@xsasha: Ha Te mondod, elhiszem.

jjulie 2011.10.19. 20:04:57

@xsasha:

jaj szása, mire ez a pattogás?

jjulie 2011.10.19. 20:07:24

@yoda-jedi:

mikor haza indultam az irodából, akkor vettem csak észre, hogy az alkotmány utca irányából zajok jöttek, valami hangoskodás volt ott 7 óra körül

jjulie 2011.10.19. 20:09:21

@yoda-jedi:

hát, már mindenfelé csak orbánonröhögéseket hallok, egyre több ügyfél is elereszt egy egy poént az orbán kárára

yoda-jedi 2011.10.19. 20:09:50

@jjulie: meglásd 23dikán...

a fijjug nagyon nagy újdonságra készülhetnek... van ujabb jó ötletük... lásd meg... az uccsó nagy esélyük, amikor még ők "mozgattyák" a zeseményeket... legalábbis reményeik szerint... tudod mint a "kézben tartott" tűz esete a zegészségeserotikában... na ez ponty ollan lesz...

yoda-jedi 2011.10.19. 20:11:40

@jjulie: :))) ja ja a pesti humort felélesztette a zorbány...
kacagás trágya ő maga

ezt a 23dikát még megússza... pedig szerintem ő mindent meg tesz hogy ne...
márc 15én takarodnak, de legkésőbb a NÁFFF 2dik fordulójáig elDŐL minden

aszekelyek 2011.10.19. 20:13:00

@2llkedő: Az volt pisztolyos dolog, kötelezni minden pályakezdőt, akinek akkor kellett gyereket is vállalni, amikor elszedték azt is tőle , nemhogy nem akceptálták a gyerekvállalást de a nyugdíjkasszába se került be. Az igazán pisztolyos pedig bajnai kormánya alatt a parlament, 2009.decemberi utolsó ülésnapján megszavazott magánnyugdíj pénztári vagyon állami kézből kiadása, hogy Orbánnak az a mozgástere se legyen. A rendelkezési jog magántulajdonostól való elvonása. Abszolút alkotmányellenesen. :) Sólyom úr rá is ugrott azonnal. Valakiik pedig itt istenítik bajnait. ezek után. klassz csávó volt.., látható. Gondolom, kik adták neki az ösztöndíját .... a kiválóságit. HA meg tudja csinálni, attól koldulnánk. Akik azt szánták nekünk, fel is akarják építeni bajnait, helytartónak ' 14-re .

2llkedő 2011.10.19. 20:13:06

@tölgyes: "és csak aláhúzza a felelősségét..hogy minél kevesebb legyen az ilyen ember a jövőben"

Mondom én, hogy Nemzeti szocialistának teccen vanni.
Igazad van, hulljon a férgese! Mán csak emberbaráti szeretetből, úgy keresztényesen.

Innentől kezdve felesleges is bármiről beszélni.

2llkedő 2011.10.19. 20:14:15

@aszekelyek: Jól van! Majd kihevered!

nyünyüge 2011.10.19. 20:14:20

jav: ... egy új érában már NEM NGT polgármester úr ad majd zöld utat?

aszekelyek 2011.10.19. 20:14:47

@2llkedő: frászkarikát. A szülei generációját is finanszírozza csak. A majdani eltartásáról meg öngondoskodjon magánnyugdíjban, kötelezően.

2llkedő 2011.10.19. 20:16:06

@xsasha: "Ez így van. Az állam célja 3 gyerek vállalásának a motiválása."

Hogy is szólt?

Három gyerek, négy kerék, meg hény szoba?

yoda-jedi 2011.10.19. 20:17:25

@2llkedő:

3gyerek+4kerék+3szoba (+egy hitel)

1millagyerek+1millamunkahely+1millalakás

jjulie 2011.10.19. 20:21:12

@yoda-jedi:

hát, már az egykoron kemény orbánhívő ismerőseim is köpködnek.

csak az olyan maradandó szijjártókárosodást szenvedett tart ki, mint a pl. a @xsasha:

velszeg nem kár érte, úgysem lett volna belőle rendes ember..................

aszekelyek 2011.10.19. 20:22:58

@Hepci: An kérdés a jelen szitura vonatkozott:) ekkora adósság mellett, hogya alakítanád át a beszedést és kiadást. :) Csak úgy, ha nincs minden forintnak három helye, úgy a hülye is tud kormányozni. Kormányzott is. Akkor is rosszul. Megyó, fleto,... Hiába hozta az ország meg az áldozatot hornék alatt, bokros-IMF csomaggal hatalmas inflációval. Mikor egy kicsit stabil talpra kezdett állni , jöttek és újra leromboltak mindent, sőt, sokkal rosszabb helyzetet hagytak annál is, mint kétszer azelőtt. Ebben a helyzetbe nem lenne még feri sem, bajnai sem miniszterelnök. Mindkettő elhatárolódik a most kormányzástól. Érdekes, nem? Valószínűleg tudnak valamit.... , mekkora kutyaszorítóban is hagyták az országot, Orbán terhére. Folyvást uszítani rá sem restell az a hétpróbás. A slemil meg magyarázza a költségvetést oszkóval... brrrrr. Jobban kellett volna kormányozni, libatolvaj, nem most magyarázni!

graycivil 2011.10.19. 20:26:10

"Vona: szociális katasztrófát okoz Orbánék ámokfutása

Vona Gábor, a Jobbik elnöke szerint az orbáni politika akár társadalmi robbanáshoz, éhséglázadáshoz is vezethet."

nol.hu/belfold/vona__szocialis_katasztrofat_okoz_orbanek_amokfutasa

aszekelyek 2011.10.19. 20:27:34

@2llkedő: Az nem számít , hogy én kiheverem-e. Az ország nem heveri ki! Nem ellenem fogják indítani. Magyarország ellen.

jjulie 2011.10.19. 20:28:01

@aszekelyek:

te is még nyomod az orbánidiótizmust?

azt hittem már leszoktál banya

6.Lenin 2011.10.19. 20:30:02

@yoda-jedi:

És mi lesz okt. 24-e után?
Vagy márc. 16-án?

Áruld már el a titkot.
TÉ már 1 éve képtelen valamit is csinálni.

Ez fog menni 2014-ig?
Aztán 2014-ben simán nyer a Fidesz.

Utána miről fogtok sipákolni?
Nálatok ez valamilyen létszükséglet?

Tudnék ajánlani teákat.

2llkedő 2011.10.19. 20:32:48

@6.Lenin:

"Ez fog menni 2014-ig?
Aztán 2014-ben simán nyer a Fidesz."

Nem, mert közben van még 2012 december 21. amikor is korszakot váltunk. Belépünk a vízöntő korba.

jjulie 2011.10.19. 20:33:02

hahó fidesznyikiták, az orbán hazajön még az eu-s gyűlés után, vagy megkezdődik az emigráció?

2llkedő 2011.10.19. 20:34:18

@aszekelyek: "ekkora adósság mellett, hogya alakítanád át a beszedést és kiadást."

Először is nem csinálnám azt, mit anno az MDF a TSZ-ekkel. Nem rombolnám le azt, ami működik.

6.Lenin 2011.10.19. 20:40:02

@2llkedő:

Az jó lesz. Éppen ideje.

graycivil 2011.10.19. 20:41:59

"Die Presse: Ha Gyurcsányt elítélik, Magyarország nem jogállam többé"

www.vg.hu/kozelet/politika/die-presse-ha-gyurcsanyt-elitelik-magyarorszag-nem-jogallam-tobbe-360527

"A politológus nézete szerint Gyurcsány Ferenc politikai hibákat követett el hivatali ideje alatt, de nem szegte meg a törvényt. Ha az ellene folyó perben elítélnék, az "végleges bizonyíték volna arra, hogy Magyarország nem jogállam többé" - mondta Gáti."

jjulie 2011.10.19. 20:44:37

@6.Lenin:

mit hallottál a négycsöcsűben, az orbán haza mer még jönni, most hogy nagygyűlést már nem mer meghirdetni, mivel csak kis gyűlés lenne belőle, mivel a sohasem vol kétharmados támogatottság illűzióját is végleg elvitte a cica?

te azért tarts ki a fideszigehirdetés mellett

jjulie 2011.10.19. 20:46:42

@graycivil:

már csak ez a táborösszetartó művelet maradt

minden már kicsorbult

graycivil 2011.10.19. 20:47:51

"Most leszidták Orbánt, vagy nem?

A Post szerint a nagykövet azért sürgette a találkozót, hogy hivatalos diplomáciai tiltakozást, úgynevezett demarche-ot, nyújtson át Orbánnak. A tiltakozásról - a diplomácia szabályainak megfelelően - nem fog értesülni a nagyközönség, a jelek azonban azt mutatják, hogy a miniszterelnököt legalábbis enyhén leszidták a találkozón."

stop.hu/articles/article.php?id=950188

aszekelyek 2011.10.19. 20:50:57

@2llkedő: Megnevelni titeket kell. A témáról. NA és? Akkor mi van, ha úgy érték el? Történt valami? Kár érte Magyarországot? Vagy mi a baj azzal, amit a pénzügyi elemzők szerint lehet olvasni? Nem voltunk az EU tagállama , ergo nem volt kötelezettségünk sem, úgy pattogni, ahogy diktálják. Nem látom, hogy törvénytelen lett volna, vagy más olyasmi, amiért elmarasztalhatóak lennének. Nem adtak meg hamis adatokat sok éven át az Eu-nak, ugye? Attól még felvettek minket oda , hogy úgy érték el, ahogy elérték. Azok után, hogy megyó el is qrta és be is ültették a helyére fletot, tovább rontani, mégis felvettek minket.

A hajatokra kenhetitek ezt, hogy mit mondtak az elemzők. Semmi ez, oszt jónapot. Beszéljünk arról, mit hogy értek el az utánuk jövők? A Magyar szavahihetőség teljes megsemmisítéséről.. Azt ők tették. Azt hogy érték el? A tényeket tessék ide. A makacs dolgokat. Piha...! Idén mondta egy Brüsszelben járt ismerősöm, igen ott, hogy fabatkát ér , minden, mert soha nem tartották be, amit ígértek. A hiánycélt pld. Igen a ballib kormányok nem tartották be. Amit ígértek. Az EU-nak. Azt is Orbánnak kell helyreállítani, az elcseszett szavahihetőségünket. Mozgástér nélkül.. ócska szájalás ez, amit itt előadtok.

jjulie 2011.10.19. 20:54:31

@aszekelyek:

hopp hopp, mi az, nyomtál közben entert banya, és két részletben eresztetted el ezt a fideszfingot, beteg vagy?

aszekelyek 2011.10.19. 21:01:02

@2llkedő: Ki emlékezhetett meg 5 éve?
A kérdés a jelen helyzetről szólt. Nem az MDF húsz év előtti hibájáról.
Hiába, Teller levél hamisító népszamárság, hozta magát. Újságíró persze olyan is van, sok, mint andrassew, aki értetlenkedik, mer mér mondta neki a vidéki barátja, hogy rászervezték a FIDESZ tüntetésre a millát.. és hasonlók. Az ő barátja.. Nem volt tüntetés sem meghirdetve, sem engedélyezve, Andrassewkém, és barátai. Fujj de ócska ez is.
A nem fujj de ócskák pedig tudják, hogy hol lesz Orbán. Ti csak vergődjetek. Firkáljon a nol is , amit akar. Tökfejeknek. Bulvár alatti színvonalon. Szakma aljának is kell lenni valakiknek.

6.Lenin 2011.10.19. 21:02:23

@graycivil:

Nagyon jók az idézett cikkek, nem csodálkozom, hogy ilyen szinten van az ellenzék.
Ki a tosznak nézik a saját olvasótáborukat?

yoda-jedi 2011.10.19. 21:04:38

Kedves TG barátom! légyszives szedd össze magad
felháborítónak tartom, hogy csak heti egy posztot kapunk...

hogyan dolgozzuk fel egyedül a napi politikai eseményeket? pl beszédeket!
-A magyar gazdaság gyorsnaszád
-2014 re európa legversenyképesebb állama leszünk

nem merünk kacagni a segítséged nélkül... segíccs: mi a komoly ezekben a viccekben...

nem láttyuk a fától a zerdőt... segíccs... mi a valóság és mi a zálom?
merre megy ez a gyors na szád? csak cikázik nagyhajók között? süllyed?

6.Lenin 2011.10.19. 21:05:18

Mester, @yoda-jedi: , van már új időpont?
Még dolgoztok rajta?

Olyan izgi.

aszekelyek 2011.10.19. 21:05:26

@tölgyes: Talán az ő motívációja közelebb áll az " ugros eliminados-hoz -" Vagy sok , irányítható , képzetlen , olcsó munkaerőt akarna. Nem tisztázott :)

jjulie 2011.10.19. 21:05:50

@aszekelyek:

mondd légyszi, van már terved, hova fogsz bújni, ha elkezdődik a fideszféregírtás?

yoda-jedi 2011.10.19. 21:05:54

@graycivil: francot... csak vki ellopta egyik brossztűjét... és akkoribán járt BPn

aszekelyek 2011.10.19. 21:13:58

@2llkedő: A legönzőbbeket is említsd meg. a gyereket nem vállalókat. Nem azokat, akiknek nem lehet, bár mindent elkövettek...
@6.Lenin:
graycivilből kiindulnak, akkor jól látják...., aminek nézik ... :) Másik cikkben meg másképp adják elő, nolos, hogy se nem láttunk, se nem hallottunk semmit és ki sem adtak semmi olyasmi közleményt de mi azért biztosra vesszük, hogy a Wahington Post tudja jól. :) HA nem, akkor is. :)

aszekelyek 2011.10.19. 21:16:56

@ciceró: Nem baloldali kormányé. Nem baloldali párt színeiben. egyszóval nem festik magukat.

6.Lenin 2011.10.19. 21:17:44

@yoda-jedi:

Ilyen a szokás hatalma.

"...hogyan dolgozzuk fel egyedül a napi politikai eseményeket?"

Valakinek meg kell mondania a tutit, másként csak vakon tévelyegtek a világban. Idegbecsípődés, vagy beidegződés, mindegy, a lényeg, kezelni kellene mint minden betegséget.

Tudnék ajánlani teákat.

jjulie 2011.10.19. 21:21:27

@6.Lenin:

látom, a kurvaanyádtól tanult többesszámozást nem bírod abbahagyni seggfej

aszekelyek 2011.10.19. 21:25:17

@ciceró: Irányváltás a pénzszórás felé? Az nem baj, ha nincs. Csűrjed, csavarjad, ahogy jól esik. Számold ide és oda.
@jjulie: Te dr kotász leszel, vagy a börtönőr? Esetleg a verőlegény? Aztán nekem arccal lefelé temetni, a hagyományaitoknak megfelelően. Jeltelen tömegsírba. Ahogy szoktátok. Gondolom akkor is féregirtásnak hívtátok. Meg a felmenőitek is. Mikor is szüntetitek meg a jogainkat? A szabad véleményalkotáshoz és annak kimondásához, leírásához? Csak, hogy felkészüljek. A téglákat is jól kiválasztani! nem ám graycivilt..... Okosat, akinek el is hiszük, hogy nem tégla. Az már a múltkor is rosszul sikerült. Jobbat küldjetek be a halálsorra. Manci is üdvözöl.

6.Lenin 2011.10.19. 21:26:02

@aszekelyek:

Ez tetszik nekem a legjobban.
Fideszbirkáznak a ballibbirkák.

jjulie 2011.10.19. 21:27:03

@6.Lenin:

a fideszféregírtás esetére milyen túlélő technikád van nagypofájú?

6.Lenin 2011.10.19. 21:31:40

@jjulie:

1 (hepci)kalap alá tartozónak tartok itt néhányatokat, nincs kedvem mindig felsorolni a népes táborotokat.

1xűbb a többesszámot használni.

jjulie 2011.10.19. 21:31:41

@aszekelyek:

te a saját kurvaanyádtól tanultál többesszámozni kádárvakarék?

yoda-jedi 2011.10.19. 21:32:31

@6.Lenin: miFAJTÁNKra gondolsz???? ugye? komcsi fidesznyik... mond csak ki...

jjulie 2011.10.19. 21:32:52

@6.Lenin:

többesszámosd a kurvaanyádat, akitől tanultad fideszféreg

aszekelyek 2011.10.19. 21:33:48

@ciceró: Fel fogja húzni az alsó középosztályt az, ha elkezd Orbán osztogatni? Ha valami fel fogja húzni, az országot, akkor azok, akik ma kedvezményezettek. A felsoroltak sosem fognak munkahelyet teremteni. Felélik a pénzt és marad a rossz rendszer, mely nem képes fejlődni. Nem két hónap és nem is öt? Az igaz. Nem annyi. Minthogy ilyen csodák nincsenek. Amikor lesz mit osztani, akkor fog Orbán osztani. Az neki a rendes szokása. Csak azt előbb meg kell termelni. A termelő gazdaságban. Kezd már derengeni?

jjulie 2011.10.19. 21:35:08

@aszekelyek:

húzzál vissza a putriba banya, ahonnan a kádár kivakart, és ugass onnan fideszféreg

yoda-jedi 2011.10.19. 21:36:50

@aszekelyek: mi a lóf@szért gondoljátok fideszkomcsik hogy a zállam feladata hogy TERMELŐ GAZDASÁGOT csináljon... mi a lóf@szt gondol ez? ő a fő tiszt tartó? vagy mi a fene??? és mi a lófa@sznak kéne utána osztogatnia??? ő a kárdár? vagy a terézanya???

a TIFAJTÁTOK nagyon félreértelmezi a zállam szerepét...

aszekelyek 2011.10.19. 21:38:59

@xsasha: régebben én is néztem. Már ki kell mennem , ha a férjem belenéz.... Az a brain junk food adagoló egység:) Naná.
@6.Lenin: Rossz Modorúak Blog Társasága. ROM BT. Mint cég. Sztem használjuk ezt. Rommá is vannak verve:)

nyünyüge 2011.10.19. 21:39:06

@yoda-jedi:
ne fajtázz te is! attól nem lesz jobban igazad.

jjulie 2011.10.19. 21:40:21

@aszekelyek:

végülis az orbán már építi neked a putrit, ahova visszabújtat banya, hiába vakart ki onnan a kádár

yoda-jedi 2011.10.19. 21:41:20

@nyünyüge: a paródia az művészet, vagy nem? ÉN nem gondolom komolyan,
de tartok tőle FERdítva nem így van...

@aszekelyek: készültök a NÁFFF 2dik évfordiulójára... jövő április 11?

6.Lenin 2011.10.19. 21:41:44

@yoda-jedi:

Nem hinném, hogy ez fajtajelleg lenne, én nem KÁ vagyok, meg szadeszes se voltam soha.

Én azokra az egyéni tragédiákra gondolok, amik itt néhányatokat súlytanak. Sajnos az élet kegyetlen is tud lenni

Az evolúciónak nincs kesztyűs keze, vagy orbánista, neki is vannak tévedései, de megoldódik minden idővel.

Tudok ajánlani teákat.

yoda-jedi 2011.10.19. 21:43:26

@6.Lenin: ez a legjobb a zegészben... hogy a TIFAJTÁTOK mindig erre jukad ki... hogy akkor én bizonyára a jelen rencer vesztese vagyok:))) hihihihi...

én csak a TIFAJTÁTOKAT sajnálom...

aszekelyek 2011.10.19. 21:48:22

@graycivil: ezt ők döntik el? Ez komoly? Mindenkinek elgurult a gyógyszere ott ?
@6.Lenin: Lényinem, írja meg a hercegnek, kérem, hogy ne emlegesse a fajtánkat, mert az alkotmányellenes. Mi se szoktuk az övét. Az a mi kultúrkörünktől idegen. Az is nevetséges és felháborító még abban, amit nekem írt, -nem tárgyalok vele sem- hogy ő dönti el, hogy mi gondoljuk rosszul az állam szerepe értelmezését. U:I. Milliárdos nagyvállalkozók tudnak teremteni munkahelyet. HA karnak. Ő meg vagy nem tud, vagy nem akar. Meg még páran, akik államtalanítanának, ha hagynánk:) Mondja meg neki, még, Hogy Orbán azért miniszterelnök, hogy ahhoz a kereteket megteremtse, hogy a munkahelyet teremteni képesek meg is tudják tenni. Biztosan nem tudja szegényke.

yoda-jedi 2011.10.19. 21:48:27

@6.Lenin: van de víz a hiteled? vég(bél)törlés... törlesztéssel hogy áll a FAJTÁD?

yoda-jedi 2011.10.19. 21:50:32

@6.Lenin: mond meg fajtársadnak hogy a zállam nem azért van hogy teremtgessen
mégcsak bábáskodnia sem kell... sok dakota naszádkapitány bába közt...

yoda-jedi 2011.10.19. 21:52:09

@6.Lenin: ja és kérdezd meg, hogy meylik alkotmány ellenére való?
mert ha ellenes akkor ajánlom alkotmánybírósághoz vagy ombuccmanhoz forduljon

aszekelyek 2011.10.19. 21:52:42

@6.Lenin: Egy levendulamező is kevés lenne nekik:) plusz egy tanker hajónyi Ylang-Ylang , lenyugodni:) Olyan zaklatottak. Szánjuk őket, nagyon. Ugye? Az OPNI meg zárva. ...

yoda-jedi 2011.10.19. 21:55:14

@6.Lenin: mond meg neki a MIFAJTÁNK nem ideges... nagyon nyugodt...
nem megyünk sem opni, sem lopni

nyünyüge 2011.10.19. 21:59:46

@yoda-jedi: a francokat művészet. nyugi.

aszekelyek 2011.10.19. 22:03:21

@6.Lenin: Mi össze nem őrjöng ez itt!? 89 óta minden alkotmány tiltja, faji, vallási, politikai nézetek alapján a dehonesztálást és a megkülönböztetést. Gondolom, te is így tudod. Jóéjt!

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2011.10.19. 22:14:59

..vannak bizonyos határok, de látom, hogy Ti sem tudjátok betartani, max. egymásnak.
Írástudók, ölég szomorú ez!:-(

jjulie 2011.10.19. 22:15:10

@aszekelyek:

csak 10-ig fizetik ezt a zagyvarékasi produkciót banya?

6.Lenin 2011.10.19. 22:21:20

@yoda-jedi:

Nézd, nem fajtáztam, ezt csak te kevered bele.

Azért azt talán elismered, hogy bizonyos viselkedési formák, nagy általánosságban, behatárolnak, azonos jellemű embereket.

Viszont nem kell ilyen messzire mennem, mivel a munkám során nagyon sokféle emberrel volt kapcsolatom, szinte minden társadalmi rétegből, + érdekelt/érdekel is a téma.
Nem a fajta, hanem a jellem, a miért olyan, kérdés. Semmi köze a fajtához, vagy nem ez a döntő.

Megfigyeltem, hogy azok az emberek, akik szinte minden áron azon igyekeznek, hogy a másik embert megalázzák, az életben általában sikertelenek. Ezzel a viselkedéssel próbálják kompenzálni a saját elcseszett életüket.

1 sikeres embernek nincs szüksége ilyesmikre. Asikerhez természetesen az intelligencia is hozzátartozik. Alapfeltételek egyike.

Szívesen olvasnék arról , neked milyen valós elképzeléseid vannak Mo jövőjét illetően, eleinte próbálkoztam is.
Jjulie valódi elképzelései is érdekelnének.

Olyan bonyolult lenne?
Igaz ezek a fórumok talán tényleg nem arról szólnak, sajnos, hogy valóban polgárként, egymás véleményét tiszteletben tartva vitázzunk, mert senki sem tévedhetetlen.

Néhány éves bloggerezés után sajnos inkább azt látom, ez az egész inkább arról szól, kihasználva a névtelenséget, kiéljék az emberek a hétköznapokban elfojtott kisebb-nagyobb ferdüléseket a jellemükben.

Amit adsz, azt kapod vissza. Itt ez a "normális" sajnos. Ha neked szabad, nekem is.
Szerintem.

2011.10.19. 22:33:54

Látom, Gábor is feladja...:(

jjulie 2011.10.19. 22:37:31

@Letícia:

érzi, hogy lóg valami a levegőben.....

ez pedig egy utólagos felszinelemzés szinhelye ugyebár, és nem kíván hibázni

6.Lenin 2011.10.19. 22:46:22

Talán még 1 érdekes megfigyelés:

Volt/van itt néhány rendkívül elfogadhatatlan szinte kommunikáló blogtársunk (hogy finom legyek)
De legyek inkább nyílt. Hoplitára és jjuliére gondolok jelenleg.

Két különböző táborhoz tartozó, mégis megtűrt mindkettő. Voltak itt mások is, de addig szintén az elfogadottak közt voltak, míg nem támadtak másokat is.

Vajon miért tűrték/tűrik, az amúgy (látszólag) igen kényes ízlésű blogtársak. Mi volt/van ez az összetartó?

A fideszgyűlölet. Érdemes megnézni ehhez a gyurcsány mellett tüntetők arcát, viselkedését.
ez viszont talán még kevés lenne. Van 1 fontosabb.

Ők helyettük is kimondják, amit a finomabb lelkűek talán még sikeresen el tudnak fojtani, de belülről megvan a teljes támogatás. Régóta figyelem ez az összekacsintást.
Visszakereshető.

Ez nem fajtajelleg, ez azonos gondolkodást jelent, különböző emberek közt.

Mindez, szigorúan szerintem.

yoda-jedi 2011.10.19. 22:51:36

@6.Lenin: és én? bástya nertársat már meg se akarják gyilkolni? és is fides gyűlölő vagyok... igen egyetértek...

nagyon össze hozza a TELJES TÁRSADALMAT a fides... ezt ís írogatom 2éve...

nagyon erős polgárosodást + társadalmi összefogást köszönhetünk fidesnek

jjulie 2011.10.19. 22:51:47

@6.Lenin:

újabb fideszféregfing, minek lenyin?

a négycsöcsüben oszt az észt fideszférgek között

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.10.19. 22:55:10

@jjulie: hűdeköményvagyzsüli.
Tuti lenyomnád szkanderben talán még tótawét, a jeles ketrec(h)arcost is.

jjulie 2011.10.19. 22:58:44

@Hepci:

ért belőle, minden más ellen beoltotta a szijjártóféreg

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2011.10.19. 23:00:48

berkalkulator.info/szja/2012-es-szja-valtozasok.html

• 4 vagy több gyerekkel csak veszíteni lehet.
• 3 gyerekkel az 513,000 – 660,000 Ft bruttó között keresők járnak jobban
• 2 gyerekkel az 217,000 – 660,000 Ft bruttó között keresők járnak jobban
• 1 gyerekkel az 217,000 – 660,000 Ft bruttó között keresők járnak jobban
• 0 gyerekkel az 217,000 – 660,000 Ft bruttó között keresők járnak jobban

6.Lenin 2011.10.19. 23:05:37

@yoda-jedi: @jjulie:

Köszi a bizonyítékot.

Mester, már ne haragudj, de a "polgár"szerintem nagyon mást jelent , mint akikre gondolsz.

Nézd, megvannak a demokratikus eszközök jelenleg is, hogy változtass az általad el nem fogadható garnitúra uralmán.
Kínálj jobbat és támogatni foglak, de ezt már százszor leírtam.

Ez ebben a formában üres szócséplés. Én nem védek senkit.
Annak örültem volna a legjobban, ha már Rákosi Pajtás megcsinálta volna amit én is 1 normális országnak tartok.

Eddig senki nem tudta, lehet Orbán se fogja, gyere mutass utat, követlek, támogatlak, vagy bárkit, aki valóban képes arra.
Gyertek elő lányok/fiúk!!!

=nessuno= 2011.10.19. 23:13:15

@6.Lenin: véleményem szerint ez erősen spekulatív általánosítás. Nem tudok azonosulni a stílussal, az érzéssel. Felnőtt embereknek tudnia kellene viselkedniük. Maguktól is. A gyűlölködők mindannyian a megosztó, kizárólagosságra, másik megsemmisítésére törekvő politika áldozatai oldaltól függetlenül. Tudni kellene párbeszédet folytatni az ország, végső soron a magunk érdekében. A plurális látásmód hasznos lenne a problémák megoldásában. Senki sem tévedhetetlen, nem létezik egyféle igazság, nem egymás rovására kellene magasabbra jutni.
Ez tetszett ma:
realty.blog.hu/

6.Lenin 2011.10.19. 23:20:18

@=nessuno=:

Ezt miért nekem írtad?

Másokat kellene kérdezned a miértekről.
Szerintem.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.10.19. 23:20:28

@jjulie: valahogy félreolvastad a jelmondatot fent.
Aszitted, "ne beszéljetek rébuszokban!"

jjulie 2011.10.19. 23:20:48

@6.Lenin:

gyege lenyin, nincs könyörület, csak amennyit az áder és a lázár arca szokott sugározni lenyin, várd nyugodtan a féregírtókat, a fideszféregírtókat

ha üzentél volna valaha az orbánféregnek, meg a szijjártóféregnek hogy pofaalapállás, szóba jöhetne valami könyörület, de így hiába esedezel

jjulie 2011.10.19. 23:22:42

@Hepci:

hát miben,netán ikaruszbuszokban?

6.Lenin 2011.10.19. 23:31:21

@jjulie:

Még hashajtónak is gyenge lennél.
Nem hiszem, hogy valaki is betojna tőled Mo-on.

Szerintem foglalkozz inkább a Mesterrel, ő a barátod.

=nessuno= 2011.10.19. 23:32:58

@6.Lenin: mert hallgatok, de elhatárolódok a stílustól és a gyűlölködéstől.

jjulie 2011.10.19. 23:41:03

@=nessuno=:

ez a párbeszédesség vicces, halott ügy

nincs magyar társadalom, csak emésztetlen tradiciók, valamit az orbánméreg felezési ideje nagyon hosszú

jjulie 2011.10.19. 23:42:22

@6.Lenin:

szart sem ér a véleményed, hiába hazudta neked az orbán az ellenkezőjét

2011.10.19. 23:43:46

@tölgyes: Tisztelt uram!
Az MNB irányadó kamatának és az államkötvény kamatának semmi köze egymáshoz.

Talán ajánlanám figyelmébe, hogy most sem kötődik össze.

Az egyik forint, a másik jellemzően deviza.
Az egyik a belső bankszektornak szól, a másik az ország hitelezőinek.

Ez pont akkora butaság, mintha azt mondaná, hogy a bankok betéti kamata együtt változik a hitelkamatokkal!

Az állampapírnál az állam magasabb VISSZAFIZETÉST ígér , és tőkét von be, tehát hitelt vesz fel. Csak technikailag ajánl ki kamatot.

Az Mnb pénzt helyez ki, más pénzintézetnek, aminek megkéri az árát. Ez a bankközi kamatláb.
Remélem, sikerült megvilágítanom a tényeket?

=nessuno= 2011.10.19. 23:47:12

@jjulie: Szerintem nem. El kell fogadni a másikat, mást nem lehet tenni. Pont ez az egyik baj a fidesszel, hogy megpróbálja megváltoztathatatlanná tenni a rendszert. Értelmes ember nem lehet kategorikus. Minden oldalon vannak máskéntgondolkodók.

6.Lenin 2011.10.19. 23:53:15

@=nessuno=:

A hallgatás pedig inkább beleegyezést jelent.

Van az embereknek 1 (a sok közül) nagyon rossz tulajdonságuk , mindent rosszat a másikról feltételeznek.

PL.

Mondjuk graycivil belinkel 1 cikket, ahol minden jobboldaliról feltételezik, rasszista, náci tolvaj gazember, ráadásul tök hülye.

Ez ok! Helyeslő bólogatások. Jjulie elemében. ez is ok.

Aztán válaszképpen írok hasonló stílusban, hasonló általánosításokat a ballibekről, hasonlóan torzítva.

én ezután 1 fideszbirka, szemét náci vagyok.

Érted te ezt?

Valamilyen magyarázat csak létezi, nem?

=nessuno= 2011.10.20. 00:04:39

Az emberek szeretnek sémákban gondolkodni,táborokhoz tartozni, mert biztonságot ad.
Amilyen az adjonisten, olyan a fogadjisten.

2011.10.20. 00:08:30

@xsasha: "Ha szocit idézek, az a baj, ha jobbost idézek, az a baj. "

Szerintem egyre hivatkoztál, igaz, arra többször is. Egy augusztusi felmérésre.

Én idéztem több helyről, odaírva a forrást.
Jellemzően liberális, jobboldali, és szoci forrásokból (szerinted), bár Te biztos tudnál belinkelni fidesz által támogatott felmérést is. Én ilyet nem találtam.
Bár tudom, szerinted az index is ballib, mégha fidesz közeli is a tulaj.
A Magyar Narancs meg kommunista!

2011.10.20. 00:11:57

@aszekelyek: " Vagy sok , irányítható , képzetlen , olcsó munkaerőt akarna. Nem tisztázott :) "

Most Orbánra célzol? Csökkentjük az iskolalátogatási kötelezettséget, bezárunk, fizetőssé teszünk egyetemeket, szociális foglalkoztatót csinálunk az országból....

6.Lenin 2011.10.20. 00:12:04

@=nessuno=:

Vagyis, így van jó, legalább szórakoztató, látva az erőlködést.

Jó éjt!
Vagyis reggelt!
Mindenkinek.

2011.10.20. 00:16:49

@tölgyes: "ózdi munkanélkülinek csak annyi köze van, hogy a szocializmusból örökölt tudással nem kell senkinek... ami nagyon szomorú és csak aláhúzza a felelősségét..hogy minél kevesebb legyen az ilyen ember a jövőben:("

mi legyen hát a megoldás? Ki kell irtani őket?
Vagy inkább átképezni?
Versenyképes tudást adni nekik?
Ez a probléma (a cigánykérdéssel együtt ) az egész társadalmat nyomja. Nem lehet elintézni annyival, hogy úgy kell neki, dögöljön meg!

A szocik (elsősorban a szadesz hülyesége miatt) nagyon rosszul fogták meg a dolgot. Sikerült konzerválni, drága pénzen a semmit.
De ezt a gondot meg kell oldani! Hogyan?

=nessuno= 2011.10.20. 00:22:48

@6.Lenin: szellemi potenciálunk értelmesebb célokat is szolgálhatna.:)
Jó éjt!

2011.10.20. 00:23:34

@aszekelyek: Írtam már neked, kedves Székelyek, hogy a Megyó mintegy 1000 milliárdot örökölt az első Orbán kormánytól.
De tudom, a tények téged nem ingatnak meg!

Nos, a Millenáris és más presztízsberuházások költsége 100 milliárd, szövetkezeti külső és nyugdíjas üzletrészek felvásárlása 63 milliárd, autópálya (büdzsén kívül elszámolva) 300 milliárd, adókedvezmények (nyugdíj, lakáshitel) 50 milliárd, lakáshitel kamattámogatása 150 milliárd, nyugdíjak 2x3 százalékos többletemelése 2001-ben 120 milliárd, köztisztviselők béremelése 250 milliárd. Az első három tétel egyszeri kiadás 463 milliárd forint, a többi azonban tartós kifizetés, 570 milliárd. Ez több, mint ezer milliárd!
Ennyit a 2002-es kormányváltás rendezett pénzügyi viszonyairól.

2011.10.20. 00:28:45

@6.Lenin:
Tudod, tovaris, az fáj nekem is, hogy nem tartozom egyik oldalhoz se, de ha véletlenül kritizálni merem az Orbánt, már nekem is ugrik a Székelyek, összefüggéstelen adathalmazokkal, megalapozatlan, forrás nélküli hamis, kiragadott , vagy elferdített nyilatkozatokkal.
Tölgyes úr meg sajna csak egy forrásból szerez információkat, mivel szakmailag megtéveszthető, így el is hiszi.

2011.10.20. 00:50:31

@tölgyes:
Tisztelt uram! Bocs, hogy ilyen hosszú, de csak így értelmezhető. külön felhívnám a figyelmét, hogy még a forint leértékelődése sem azonos az inflációval.

"Hazánk bruttó adósságában benne van a magánszektor adóssága is; a bruttó összeg jelentős része az állam adóssága. Ezzel együtt hiba a magánszféra adósságától eltekinteni, mert az is nemzetgazdasági szinten jelentkezik: aki frankhitelét törleszti, az is devizát vesz forintért, vagyis a jegybank mérlegében szerepelni fog a tranzakciója.

Egy ország fizetési mérlege csak úgy lehet egyensúlyban, ha ugyanannyi deviza áramlik az országból ki, mint be; ha befelé több jön (vagyis hazánk fizetési mérlege hiányt mutat) az növeli mindannyiunk adósságát – magyarázza a közgazdász, hogy miért nem értelmezzük helyesen adósságmutatóinkat.

Ráadásul az államadósság nem kinőhető – állítja Lóránt. A hitelekért kamatot kell fizetni, nagyjából 3-5 százalékot, és a tartozást csak akkor küzdhetnénk le, ha a magyarországi vállalatok reálnövekedése (amit a statisztikák Gross National Income címen mérnek) ezt meghaladná. Erről viszont szó sincsen, mert a bruttó hazai termék (GDP, Gross Domestic Income) növekedése jelentős mértékben a kivitel 80 százalékát adó multiknak köszönhető, akik viszont kiviszik megtermelt profitjukat – indokolja állítását a közgazdász.

Mindebből az következik, hogy Magyarországnak előbb-utóbb hiteleinek átütemezését kell kérnie, ami a nemrég Izlandon, azelőtt pedig Argentínában tapasztalható hatásokkal járna: valutaválsággal (a forint árfolyamának példátlan zuhanásával), hiperinflációval, munkanélküliséggel és elszegényedéssel. Lóránt Károly számításai szerint a forint 30 százalékos leértékelésére volna szükség a fenntarthatóság érdekében, ami 10 százalékpontos inflációnövekedést jelentene. Ezzel együtt a szakértő arra is felhívta a figyelmünket, hogy hazánk fizetésképtelenné válása hitelezőinknek sem érdeke, hiszen pénzhez sem jutnának, ráadásul a rossz kintlévőségre tartalékot is kell képezniük."

2011.10.20. 00:52:14

@aszekelyek:" Az volt pisztolyos dolog, kötelezni minden pályakezdőt, akinek akkor kellett gyereket is vállalni, amikor elszedték azt is tőle , nemhogy nem akceptálták a gyerekvállalást de a nyugdíjkasszába se került be."

Mármint mit szedtek el? Mi nem került be a nyugdíjkasszába? A gyerek? Magyarul tud a néni?

2011.10.20. 00:59:21

@jjulie: Kedves JJulie!

Már értem a stílusod. Soká tartott, de mostanra leesett a tantusz.
Hiába mondok én bármit, sorolok tényeket, minden kommonyista ármány. Még a magyar Narancs is. Ha olyan közgazdász véleményét citálom, aki konkrétan fideszes, (Czikán) akkor is kommonyista vagyok.
Felesleges velük épeszűként bánni. Egy dolgot tudnak, vitát generálni. Mondjuk ebben a fidesz mindig nagy volt. Az emúttnyócév erre a bizonyíték.

Hát most túlnyerték magukat.
Majd a gazdasági problémák megoldják a fidesz kérdést.
Azért borítékolnám a véleményem: akik most ilyen elszántan védik a védhetetlent, 3 év múlva ugyanijen vehemenciával szidják majd az emúttnégyévet. Természetesen más nicknév alatt.

2011.10.20. 01:26:22

@aszekelyek:A hivatkozott urat a fidesz tette oda, ahol van.

Hát, tényleg kíííváló szakember a Matolcsy!!! Különösen, hogy az MNB veszteségéről valahogy elfeledkezett! Lesz még ebből adóemelés!!!

"A költségvetés bevételei oldalának megítélését rontja, hogy hiányoznak a benyújtott törvények és számítások - mondta Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke. Az adóbevételek 66,3 százaléka - áfa, jövedéki és különadók teljesíthetőek. A bevételek 6,8 százalékának teljesülése magas kockázatú, itt leginkább a társasági adó beszedésével kapcsolatban merülnek fel kétségek - mondta az ÁSZ elnöke. A veszteségelhatárolások miatt százmilliárdos kockázatok lehetnek itt. A szerencsejáték adó behajtása is magas kockázatú - különösen az internetes szerencsejátékokra kivetni tervezett 30 milliárdos adó beszedése kétséges. A tartalékok képzése - ebben a bizonytalan környezetben - extra védelmet ad - hangsúlyozta Domokos hozzátéve, hogy ilyen hatalmas tartalékok viszont csak magasabb adókulcsokkal szedhetőek be. Ugyanakkor valóban hiba, hogy az MNB veszteségtérítése kimaradt a költségvetésből - emiatt viszont pótlólagos forrásokra lesz szükség , nem csak 2012-ben, de 2013-ban i a nemzetközi tartalékokon keletkező veszteség ellensúlyozására. "

2011.10.20. 01:32:21

@ciceró:"A költségvetés tanulmányozása után országból szakkörre rontotta hazánk hitelbesorolását a Fitch. A következő lépés a fiktív betéti társaság fokozat lehet. A forint idegesen reagált a hírre, de később megnyugodott."

Bruhahahahihihi 2011.10.20. 05:05:07

...ezt nézzétek meg:

atv.hu/video/video-20111019_papcsak_ferenc

Tegnap este a Kálmán Olgánál feszengett a Papcsák Ferenc.
Hát..jól megdolgozott a fizetéséért és az Orbánisztán diktatúráért:D
Mikor Olga bemutatta neki a videót, hogy Orbán 2006 ban elmondta, hogy a kormány nem lehet és nem felelős a deviza hitelek miatt, mert az mindenkinek egyéni döntése, bármilyen rizikós.
Papcsák csak mondta sokszor lesütött szemmel papagáj módra(s nem mert Olga szemébe se nézni),..... a jól betanult "Balsai ( vagy Polt) szöveget, hogy a Kormány és Gyurcsány felelős a devizahitelekért....:)) (a marha)...:DDDD
Nem a lóláb hanem, az egész ló kilógott, hogy az ügyészség még nem is nyilatkozott, de Papcsák már tudja a vádat , annak ellenére, hogy Orbánnak más (volt) a véleménye.

Ej ej seggnyalók...ti is el lesztek számoltatva hamarosan az Orbániszta Diktatúra kiszolgálásáért!!!!!!
Egyszer vége a gonosz törpe kormánynak....:)

2llkedő 2011.10.20. 05:52:37

@aszekelyek:

Ez jó:
"Azt is Orbánnak kell helyreállítani, az elcseszett szavahihetőségünket."

Orbán, meg a szavahihetőség!

Hallotad már azt, hogy ne azt nézzék, amit mondok, henem azzt, amit teszek?

2llkedő 2011.10.20. 06:00:37

@aszekelyek: "A legönzőbbeket is említsd meg. a gyereket nem vállalókat. Nem azokat, akiknek nem lehet, bár mindent elkövettek..."

Pedig azok is büntetve vannak, akiknek sajnos nem lehet gyerekük.

Meg éppen azok nem fognak lemondani a jólétükről, akik most mindent megkapnak. Mert abban nőttek fel, hogy minden a seggük alá lett téve. Nehogy le kelljen mondaniuk ezekről a dolgokról. Nehogy felelősséget kelljen vállalniuk egy életért.

2llkedő 2011.10.20. 06:32:23

@aszekelyek:
"Ki emlékezhetett meg 5 éve? "

Igazad van, öt éve csak az akkori kormány emlékezett me. A fidesz politikai naggyúlést rendezett, nem megemlékezett.

"A nem fujj de ócskák pedig tudják, hogy hol lesz Orbán. "

Nem-e lehetne-e, hogy éppen Orbán rendezte úgy, hogy 23.-án legyen az a találkozó?

2011.10.20. 07:06:22

@Könnyen elkaptuk, uram!: Jó reggelt! Látom, felébredtél!;)

jjulie 2011.10.20. 07:36:48

@=nessuno=:

nézd, én elfogadom a másikat - annak ami, és azt remélheti tőlem, amit nekem szánt

az a banda amelyik hordta a kokárdát az orbán felszólítására, könybelábadt a szeme a "haza nem lehet ellenzékben" dumára, és boldogan fújta a "kétharmados támogatottság" hazug beállítást, soha egyetlen szót sem emelt annak érdekében hogy a szijjártó tetves pofája legyen betapasztva, többégében úgy szidja a kádárt és úgy kommunistázik, hogy a kádár vakarta ki a cselédsorból, mint az orbánt, az összes esélyét, az iskolázottságát, mindenét a kádárnak köszönheti

hosszas önkéntes vezeklésük után esetleg talán hajlandó lennék a seggemet kitörölni velük, de még ez sem biztos

yoda-jedi 2011.10.20. 07:47:31

FORDULÓPONTOK
kicsit nézzük meg hol tartunk... hisz az okt 23 nagy forduló minden évben...
legújabb korunk eseményei mind pont eköré csoportosulnak...
kolontár, önk választás, mtv kukások, aztán asztória...

(L)OPNI
sintér bácsi kazánt fűt. hogyan jutottunk ide? a megyék... 2006 óta mind fides...
2006óta látjuk de bill fides (megyei+tel önk 2/3-a) 2010es pénzesőre vártak...
nem jött a pénzeső főleg így hogy 2010 től már csak fides van mindenhol...
nyilván lopni való akkor lenne ha a gazdaság menne mint a dakotakerékhányás

MEGMENTŐNK
egyre több katasztrófának nézünk elébe mert a fletó pa(j)tás ellopta...
a sintér pa(j)tást kiküldik és így a zorbán pa(j)tás a megmentőnk...
bekapcsolja a fűtést... mert 2006-óta ellopták a megyei pénzt a pa(j)tások

GAZDA(g)SÁG
a zorbán szétQrta. hogyan mikor? válasz= folyamatosan szögeli a koporsót
meghalt a bizalom. kajaibráhim, josziftot, hosszubájtok, hüjéneklennialapjog, biztonsági cégek, simicskák, bányák, szőlészet, lakáscserék... apróságok...
nemcsak nem adózunk a TIFAJTÁTOKNAK, de nem is végzünk gazdasági alkotómunkát

MEGOLDÁS?
igen megoldás, mert a gazdasági összeomlás nem a fidesnek lesz tanulság
hanem a sok léhűtő zombi FAJTÁT gondolkoztatja el a világ dolgairól
az pa(j)tások felejtősek... aztán lehet a romokon építkezni... nulláról...

jjulie 2011.10.20. 07:51:53

@jjulie:

a fidesz főemberei, és a szavazók nagy többsége a 45 utáni politikai váltás és a kádár korszak nettó nyertesei, a főemberek pedig nagyjából a horthy által kreált recept alapján kívánnak megtámadhatatlan haszonélvezói szerepet maguknak és az aladárjaiknak

zsákutca, zsűkutca, zsákutca

"Ahhoz, hogy Magyarország megint nemzet legyen, megbecsült család a világban, ki kell pusztítani egyfajta ember lelkéből a "jobboldaliság" címkéjével ismert különös valamit, a tudatot, hogy ő, mint "keresztény magyar ember" előjogokkal élhet a világban, egyszerűen azért, mert "keresztény magyar úriember", joga van tehetség és tudás nélkül is jól élni, fennhordani az orrát, lenézni mindenkit, aki nem "keresztény magyar" vagy "úriember", tartani a markát, s a keresztény magyar markába baksist kérni az államtól, társadalomtól: állást, kitüntetést, maradék zsidó birtokot, potya nyaralást a Galyatetőn, kivételezést az élet minden vonatkozásában. Mert ez volt a jobboldaliság minden értelme. S ez a fajta nem tanul. Aki elmúlt 30 éves, és ebben a szellemben, légkörben nevelkedett, reménytelen. Talán megalkuszik fogvicsorgatva, s mert önző és gyáva: bizonyára hajlong majd az új rend előtt, de szíve mélyén visszasírja a "jobboldali, keresztény, nemzeti" világot, amelyen belül olyan szépen lehetett zsidó vagyont rabolni, versenytársakat legyilkolni, és aladárkodni a nagyvállalatokban képzettség és hozzáértés nélkül.

Ez a fajta soha nem változik meg, de amíg ezeknek szavuk van vagy befolyásuk, Magyarország nem lesz nemzet."

yoda-jedi 2011.10.20. 08:10:26

@jjulie: ezért kell társadalmi SOKK... ami a gazdasági összeomlás...

persze ha 2006-óta település 2/3, megyei 100% önkormányzatok fides
2008 óta GYAKORLATILAG ország +főváros irányítása fid eszes (értsd már ők lopnak)
2010 óta pedig csak-a-fides...

kérdés tudnak elmút nyóccévezni???... amikor 5 éve vannak szinte teljhatalomban

fides gondolkodás:
ELLENSÉGET (hibást) KELL keresni gyorsan, mert a fletó kevés lesz...
ezt a fides lépést ismerjük meg részleteiben 2011. október 23.-án...

megtudjuk pontosan kikre gondoltak... nem tudom még de nem is fontos...
valószínű elég hogy KÁOSZ t okozzon "ellenség", amitől MEGMENTHETŐ a zország

yoda-jedi 2011.10.20. 08:13:51

vazze... visszacsúsztunk a FIFA ranglistán 27-ről 36todikra...

akkor most az áfa is 36% ra nő?

jjulie 2011.10.20. 08:19:42

@yoda-jedi:

voltunk már király nélküli királyság, volt már tenger nélküli tengernagyunk, most meg van egy program nélküli kormányunk

a kossuthnak, a deáknak, a horthynak, a rákosinak, a kádárnak volt programja és kihirdette, az orbánnak már ez sincs.......

yoda-jedi 2011.10.20. 08:27:37

@jjulie: van programja...

mindenkit megment. nemhagysenkit a zúton, a legversenyképesebb ország leszünk, lesz 1milla mindenből (mun kehely, lakás, gyere k), nemleszingatlanadó, megmentianyugdíjadat, adótcsökkent. ezzel fellendüldenagyonagazdaság...

yoda-jedi 2011.10.20. 08:30:17

@jjulie: azt meg nem hirdethette ki... sőt el is titkolta, hogy

sintérpándor lesz belügyminiszter
a fides barátoknak fog osztogatni hivatalokat
a választási ellenfeleket folyamatosan csírájában ircsa...
a kasszát fogják őrizni... mert ők a kasszaőrzők szövetsége. stb stb

2011.10.20. 08:55:35

@Letícia: Jó Reggelt!
Mi újság Magyarországon? Én még álomvilágban vagyok.

2011.10.20. 08:59:57

@aszekelyek: "Azt is Orbánnak kell helyreállítani, az elcseszett szavahihetőségünket. Mozgástér nélkül.. "

A németeknek köszönhetjük a fasizmust
Van élet az EU-n kívül is
A nyugati kapitalizmusnak vége
IMF elzavarva

Szűkíti ő is, rendesen!

2011.10.20. 09:03:32

@6.Lenin: "Mester, @yoda-jedi: , van már új időpont?
Még dolgoztok rajta?

Olyan izgi. "

Ez szerintem is az! Az idén mikorra fog esni október 23.-a?

Tényleg, ha esni fog a hó, hol tartjátok? Az alagútban?

2llkedő 2011.10.20. 09:07:39

@Könnyen elkaptuk, uram!:
"Az idén mikorra fog esni október 23.-a?"

November 7-re.

2011.10.20. 09:08:58

@yoda-jedi: "a választási ellenfeleket folyamatosan csírájában ircsa..."

Nem csak az ellenfeleket.

2011.10.20. 09:10:32

@2llkedő:
Akkor talán vágjunk bele!
A párttal a néppel egy az utunk.....

2llkedő 2011.10.20. 09:12:36

@Könnyen elkaptuk, uram!:

Ez jó:

"""A Matolcsy György által szeptember elején benyújtott és a kormánypárti többségű parlament által október elején elfogadott törvény kimondja: "az előző - Bajnai Gordon által vezetett - szocialista kormány költségvetésében hamis adatok szerepelnek". """

Kár, hogy nem kőbe vésték beleje.

2011.10.20. 09:14:05

@yoda-jedi: "vazze... visszacsúsztunk a FIFA ranglistán 27-ről 36todikra...

akkor most az áfa is 36% ra nő? "

Igen! És hogy tudd: a FIFA-n kívül is van élet!

És különben is, a FIFA kommunista!
Tele van baloldali bírókkal!

2011.10.20. 09:15:46

@2llkedő: "szocialista kormány költségvetésében hamis adatok szerepelnek". """"

Azért lássuk be: Matolcsy vigyáz rá, hogy ilyen vád ne érhesse. Bevezette az adatok nélküli költségvetést.

2llkedő 2011.10.20. 09:23:52

@Könnyen elkaptuk, uram!:
"És különben is, a FIFA kommunista!"

És még a pálya is balra lejt.

nyünyüge 2011.10.20. 09:43:41

@jjulie:
jól rémlik, hogy ez Márai? Kerestem nemrég a neten, de nem találtam.

xsasha 2011.10.20. 09:48:03

@Könnyen elkaptuk, uram!:
Óriási a szemléletváltás a válogatottnál. A svédeket a legdrágább játékosaink nélkül vertük meg, ehhez csak a szemléletváltásnak van köze.
A 36. hely reális.
Szerbia - 23.
Szlovákia - 41.
Csehország - 47.
Románia - 55.
Ukrajna - 58.
Ausztria - 72.

A cél az első 15-be kerülés. Olyan távoli, mint a millió új munkahely, de ha ezért dolgoznak, akkor a VB-re kijutás simán meglesz. Míg amíg azért küzdöttek, hogy egy világversenyre kijussanak, mindig 1-2 meccsel lemaradtak róla. Ez szemlélet kérdése.

nyünyüge 2011.10.20. 09:48:39

@2llkedő:
Ergo Bajnai mindenképpen törvényt sértett.
Ha meghamisította a 2010-es költségvetését azért, ha meg nem, akkor a 2012-es költségvetés egy passzusának nem tesz majd eleget:).

ssi 2011.10.20. 09:54:17

@Letícia: T.G. legalább 1 életpontot (".") küldhetne, hogy figyel minket, s amúgy minden ok, ne aggódjunk sokat

@Balt: "Nyihihi! " nem a szocik lesz a fő ellenzéke a kormánynak, alakulóban az új .. szerinted a Fidesz-KDNP-nek mi lesz a jövőben a sorsa?

@yoda-jedi:
- tegnapi TÉT-ben elég csendes volt a Kumin .. olvastam: feleségét is elbocsájtották az RTL-ből (takarékossági okokból műsorok szűnnek meg) .. korábban írta, hogy mekkora gond nekik is a devizahitel törlesztése .. s sok sorstársuk van :-(
- mennyivel lenne jobb életünk, több reményünk, ha egymást kevésbé utálva, vagy felelőssé téve a múltért a jövőre koncentrálva együtt tettünk volna többet .. ha nem most lett volna az 1-kulcsos, a TEK, a debreceni stadion, a parlament új világítása stb. .. igen, le kell zárni a múltat végre, de hogyan, hogy összességében az országnak legyen jobb .. így? - ahogy az alábbi linkben gondolják .. vagy másként?
mandiner.hu/cikk/20111020_huth_gergely_igazsagtetelt

@jjulie: én is sokat filózok hasonlókon
- Polgár Dóra - az egyetemisták új szószólója, üdvöskéje a HÖK-kel ellentétben nem szakpolitikai kérdésnek tekinti a kormány intézkedéseit, hanem politikainak .. hatalomkiépítés
vimeo.com/29992953
- 2/3-tól mindenki a nagy és sikeres szerkezeti reformokat várta, kevesebben az Alkotmánymódosítást is, bár nem így
- 2/3 nagyon elrontotta, hogy
*mindig az adott rendszerben szabálykövető kisembereket kollektív bűnösökként kezeli (lusták, csalók stb.)
*atyáskodó, tévedhetetlen irányításuk 2 alternatívának ad csak helyet: vakon behódol, vagy a lenézett kirekesztés
- O.V.-ék sok területen túlzóak, visszaélőek, de legalább van eladható és részben működő szimbólumrendszerük, ami hit is és eszköz is .. MSZP-nek, LMP-nek meg semmi .. a megjelenő új ellenzéknek okulnia kell ebből

2011.10.20. 09:59:51

@Könnyen elkaptuk, uram!: Magyarország olyan, mint blog. Szóval ami itt kicsiben, az a valóságban nagyban. A Nagy Nemzeti Magyarország. Ez van rá kiírva, sárga színe van, és körülötte alacsony a kerítés...:D

aszekelyek 2011.10.20. 10:05:07

@6.Lenin: @jjulie: Helyettesítsük be a szocialista és szabad demokratát a keresztény magyar úriember helyére és megkapjuk, mi történt itt, a háború után. Valamint a kommunistát, mert közvetlen utána, még annak hívták magukat az előjogaikhoz körömszakadtáig ragaszkodókat. (9-előtt is ezen előjogok alapján kaparintották meg azt, amit spontán privatizálásnak neveznek, a tőlük megszokott eufémizmussal. Azután egy nagyon rövid ideig valóban szó került a régi magyar nemesi családokról. Ám nem vettem észre őket a 100leggazdagabb között , felülreprezentáltan. Egyet, kettőt ismerek is, nincsenek közöttük. Habsburgot se a FIDESZ tette a plakátjára.... Azon gondolkodom, kinek is a heppje ennyire gyűlölni a keresztény , magyar, úriembereket, és miért? MA. A kor, amelyben ez az írás született, egészen más volt, a felsőház valóban ezekkel az előjogokkal bíróké volt. Azóta eltelt 65 év, kedves zsüli és egészen más a dolog. Lehet valakinek tüske persze az Európára, nem csak ránk,! erőltetett törvények meghozása megbocsáthatatlan és vélt előjogai alapján lenézheti a pórnépet is, , a proletariátust is. Ebből már csak egy komplett hülye nem tudja kihámozni , mi is az, ami neked okozza a frusztrációdat. Így aztán szánlak, mert nincs más, amit tehetnék érted. Ez a generáció másokból áll és neked is fel kéne tudni fogni ezt.

aszekelyek 2011.10.20. 10:22:40

@manyike: Ezekkel a vimeosokkal nem értek egyet. Mindenki szót pedig törölni kéne belőle. Mindenki mást várt, ami neki és a zsebének jó lesz, bár tudnia kellett, hogy mit is hagyott hátra az elkövetkező évekre, Bárki is kormányoz, a szoci nyolc év, mint "eredményt." Olyat nem tud tenni , amire ne ez lenne a jelzőjük, kivéve, ha a zsebüket tömi ki. Feltettem tegnap egy kérdést, hogy ki és mi húzza majd fel az országot, ha nem azok, akiknek erre megvan a z alapjuk, pénzük, lehetőségük, gazdasági ismereteik és jó szándékuk? Amikor valaki besegített , hogy kik milliárdosok a kormányból a szegényesen orbángyűlölőnek. Erről kellene inkább társalognunk. Kik és miért alkalmasak erre. Veled megpróbálom, hátha tudunk erről :) Az ki van próbálva, sajnos túlságosan is, hovaá is vezet, ha nem olyanoknak osztjuk ki a pénzt. Fogyasztásra megy, melynek hatása ha van is kicsi, gyorsan elenyészik. nem beszélve erról, hogy nagy része ki is megy az országból az arra költött pénznek. Annak ésszerű okát most nem látom, hogy azt folytassák. Arra kell koncentrálni, ami belül marad. Elsősorban a meglévő pénzünk belső felhasználására, a lehető legeredményesebben, a költségvetés és a gazdaság állapota számára. Várom a kedves véleményedet.

2llkedő 2011.10.20. 10:24:31

@aszekelyek: Lefordítanád, hogy mit is akartál mondani?

aszekelyek 2011.10.20. 10:26:13

@jjulie: Veled ellentétben, nekem van magánéletem. :) Tudod, hátmasszázs a férjemnek. Sokat dolgozik az ember. Kéne neked is egy masszőr. Kisimulnál, nem itt görcsölnél. :)

aszekelyek 2011.10.20. 10:28:51

@2llkedő: a korrepetáció a dislexiásoknak ma este van. :)

2llkedő 2011.10.20. 10:30:13

@aszekelyek:

"hogy ki és mi húzza majd fel az országot,"

Hát? Ha így haladunk, akkor a fidesz, és a cselekvései jól fel fogják húzni a zországot.

2llkedő 2011.10.20. 10:31:22

@aszekelyek: Akkor el ne felejts elmenni!

2011.10.20. 10:36:16

@xsasha: Semmi bajom a válogatott eredményeivel. Kikapni is lehet. De az a mi hibánk, be kell ismerni. Nem másra mutogatni.

mint a Székelyek, már megint előjött az emúttnyócév!

Ki akart választásokat nyerni? Megvolt az elképzelése?
Tervei voltak?
Tanult a hibákból?

Figyelj, az qva kevés, hogy vannak céljaink.
Azoknak megvalósíthatónak is kell lennie.
Hódítsuk meg az eget! Növesszünk szárnyakat! Hát ez nem megy.

Megint az jött le, hogy pont a mondanivalót nem értetted meg, ezért a példát támadod.
Az a meglepő(vagy nem) , hogy a fideszszimpatizánsokkal járok így. Például 2ellkedő sose ért félre.

2011.10.20. 10:39:33

@2llkedő: @aszekelyek:
Polgártársak!
A NEMZETKÖZI HELYZET FOKOZÓDIK!

A SZCIÁL-LIBERALISTA-FASISZTA- KAPITALISTA EURÓPAI UNIÓ RÁSZERVEZETT A MI NEMZETI ÜNNEPÜNKRE!
NE HAGYJUK!
MINKET NEM LEHET ELTÉRÍTENI!
NE MENJÜNK EL!

aszekelyek 2011.10.20. 10:39:37

@Könnyen elkaptuk, uram!: Aki nem tud kormányozni, ne vállalja. "002-ben sem. Pontosan tudták, milyen tételek vannak. :) Ja, hogy felelőtlenek voltak? Igen. Az tényleg úgy volt. Megyó előtt még csak nem is volt egy miniszterelnök jelöltjük. Ember nem vállalta őket. Még németh miklós sem. Annál sokkal jobban lehetett volna kormányozni. Pont. Abban a pénzügyi helyzetben. Egyáltalán nem volt kicsi a mozgásterük. Sem az EU-hoz nem kellett igazodni és onnan lesni, mit szólnak. Mondhatni szuverén kormányzást csinálhattak. Az náluk úgy nézett ki. 2004 nyarára már nagyon nagy bajban volt az ország. Aztán ezt súlyosbították még azzal, hogy betolták az szdsz zsarolására fletot és végighazudtak másfél-két évet. Végig. Még egyszer hatalom, kormány közelébe sem szabad őket engedni. Volt elég lehetőségük. Ezek pedig konjuktúrában történtek, semmiféle recesszió nem volt, sem válság. Rombolás volt. Romokat hagytak. Gátlástalanul, önérdekvezérelten, zsákmányszerzőn. Amiket most ráköpnek Orbánékra. A média volt az első zsákmányuk. Nagy.

2011.10.20. 10:41:26

@aszekelyek:" a korrepetáció a dislexiásoknak ma este van. :)"

Neked ezt tudnod kell. Hogy haladsz? Sikerül már különbséget tenni liberális és szadesz között?

2llkedő 2011.10.20. 10:41:47

@Könnyen elkaptuk, uram!:

És még egy német műhold is keresztbe tesz.

2llkedő 2011.10.20. 10:44:55

@aszekelyek:

"Ezek pedig konjuktúrában történtek, semmiféle recesszió nem volt, sem válság. "

Ténnyeg! 2008-ban egykedélyes zsúr volt, ahol elbohóckodtak egyesek.

aszekelyek 2011.10.20. 10:45:03

@Könnyen elkaptuk, uram!: Vagy :) EU csúcs van és ott kell lennie Orbánnak is. A milla meg sunyi és az le van ejtve. Állami ünnepség lesz, gondolom van két miniszterelnök helyettes, ők szépen meg fogják majd tartani a megemlékezést. :) Sok hűhó semmiért. Arról nem tudok, hogy más is elmaradna, az Astoriain kívül. Szerintem oda fogják engedni a Kossuth térre azokat, akik szeretnének oda menni, ahogy szoktak. Biztosítás is lesz. Oké, nem az in-kál fogja csinálni. Hanem a TEK. Az ott rendzavarókat elég egy helyen kezelni.

aszekelyek 2011.10.20. 10:46:27

@2llkedő: 2002-és 04 ről volt szó. 006-ig. Mondom este korrepetálás. Most pá!

aszekelyek 2011.10.20. 10:47:50

@Könnyen elkaptuk, uram!: A tárgy a kötelezni minden pályakezdőt. Neked is kéne este a korrepetálás.

2011.10.20. 10:49:25

@aszekelyek: "Aki nem tud kormányozni, ne vállalja. "

Néhány dolgot szögezzünk le.
LASSAN ÍROM, HOGY TE IS MEGÉRTSED!

1, szidd nyugodtan a szocikat, szerintem is rosszul csinálták
2, a fidesz ellenzékben nem tett mást, mint megpróbálta ellehetetleníteni a kormányzást, hogy idő előtt megbuktassa őket. Ez lehet cél, de az adott helyzetben nem erre kellett volna koncentrálni
3, Orbán miért vállalta? Az ő dolga az lenne, hogy megfelelő szakembereket gyűjtsön maga köré és irányítsa őket.
Matolcsy-alapjában véve igaza van, csak nem válsághelyzetben, hanem egy konjunktúrális időszakban.
Azt vetitek a Megyó szemére, hogy III/2-es volt. MATOLCSYt miért nem kérdezitek meg?
hogy azt hitte, a gazdaság majd kitermeli a többletet, amit befektetett az osztogatásával.
Matolcsy dettó ugyanezt csinálja. A különbség, akkor volt reális alapja a gazdasági fellendülésnek, most nincs.

2llkedő 2011.10.20. 10:51:03

@aszekelyek: Le kék cserélni azt a fordítóprogramot! Nem igazán lehet kihámozni a mondókádból, hogy mikor mire gondolsz.

2011.10.20. 10:51:32

@aszekelyek: "Egyáltalán nem volt kicsi a mozgásterük. Sem az EU-hoz nem kellett igazodni és onnan lesni, mit szólnak."

Ezt a baromságot!
Magyarország, mint önálló gazdaság!
Mikor volt az? Mátyás idején? Lapozz!
Vannak még oldalak a képes történelemkönyvben!

2011.10.20. 10:53:52

@2llkedő: Tudod, nekem azt mondták, hogy a székelyek ritkán szólnak, de akkor velőset.
Namost:
a, ez nem igaz
b, nekünk pechünk van
c, nem is székely, csak a férje nevét viseli

Egy biztos, magyarul nem tud.

2011.10.20. 10:56:33

@aszekelyek:" Azon gondolkodom, kinek is a heppje ennyire gyűlölni a keresztény , magyar, úriembereket, és miért? "

vond vissza! Keresztény????
Úriember????

Attól még nem keresztény, hogy templomba jár!
Nem úriember, ha hazudik, és hibáját nem ismeri el!

2011.10.20. 10:58:45

@aszekelyek: "A tárgy a kötelezni minden pályakezdőt"

Ez mi? Mondat? Van jelentése is? Valóban, a mondatban a pályakezdő a tárgy. de mit akartál mondani?

2llkedő 2011.10.20. 11:00:29

@Könnyen elkaptuk, uram!:

d, székelynek mondja magát, hogy azt higgyék, hogy ő ritkán szól, de velőset.

ssi 2011.10.20. 11:01:28

@aszekelyek: köszönöm a megtiszteltetést .. belevághatunk .. apránként, de !
- én csak laikus vagyok, s nem is akarom eljátszani, hogy ennél több
- nekem könnyen megy, hogy rövid legyek, tagolt és senkit ne sértegessek .. és neked?

bevezetőnek egyetlen kérdést:
tudnál írni legalább 1 db fideszkormány-intézkedést, amire már te is azt mondtad, hogy ez csúnya volt, nem kellett volna?

2011.10.20. 11:01:57

@aszekelyek:" Állami ünnepség lesz, gondolom van két miniszterelnök helyettes, ők szépen meg fogják majd tartani a megemlékezést. :)"
Nem érnek rá, már máshol van jelenésük. Kövér is lemondta.
Orbánt meg más ugye nem igazán tudja helyettesíteni.
Szerintem Orbán se hagyná, még megint mond valamit valamelyik, és zuhanni fog ismét a forint.

Ez a párt egy vezetőt ismer el. A tagság is!

yoda-jedi 2011.10.20. 11:02:13

"Ragaszkodjunk a tényekhez. Atlantiszunk már ezer éve áll fenn békében és jólétben. Bármi történjék is, egy dolog egészen biztos; Atlantiszunk nem fog elsüllyedni."

www.youtube.com/watch?v=3uB3cOb5i3w

nyünyüge 2011.10.20. 11:03:29

@aszekelyek:
Mit beszélsz? Az állami ünnepségeket a TEK biztosítja?
Már itt tartanánk :)?

yoda-jedi 2011.10.20. 11:03:55

@Könnyen elkaptuk, uram!: hirtelen ilyen fontos lett európa??? hihihihi...

a fides SZERVEZ valami kis bulit nektek okt 23-ra... vmi kis káoszt

aztán hazajön és utasítja sintért hogy tegyen RENDET... s lő n...

graycivil 2011.10.20. 11:04:40

"Privát sarok: Oldalazás után hátraarc – a kormány szociálpolitikájáról

Még azelőtt megszüntetné a kormány a jóléti társadalmat Magyarországon, hogy egyáltalán létrejött volna. A munkaalapú társadalom szlogenje munkára kötelezést és rossz, alulfizetett munkákat jelent - ha jelent. Húsz év után a hazai jóléti politika kétségkívül változtatás után kiált, ám a jelenlegi beavatkozások csak fájdalmas üvöltéshez vezetnek. Lakner Zoltán elemzése."

hazaeshaladas.blog.hu/2011/10/20/privat_sarok_oldalazas_utan_hatraarc_a_kormany_szocialpolitikajarol?utm_source=ketrec&utm_medium=link&utm_content=2011_10_20&utm_campaign=index

graycivil 2011.10.20. 11:05:48

"Bukásra áll az adósság elleni háború

Amit nyertünk a nyugdíjpénzeken, elvesztettük a gyenge árfolyamon, rekordon az államadósság."

index.hu/gazdasag/magyar/2011/10/19/vesztesre_allunk_az_adossag_elleni_haboruban/

2llkedő 2011.10.20. 11:09:10

@Könnyen elkaptuk, uram!:

"""""Gáspár szerint "az, hogy mégis pályázott csak annak tudható be, hogy politikai támogatást szerzett számára Eperjes, a szándékok pedig idővel önmagukat kezdték el gerjeszteni. Ami elkeserítő számomra az az, hogy Eperjes Károly a saját fészkébe pottyantott egy hatalmasat és most pucolhatjuk magunkról a fekáliát. Ezért felelősséget kell vállalnia.""""""
index.hu/kultur/2011/10/20/gaspar_dorner_adja_vissza_kinevezeset_es_kerjen_bocsanatot_tarlostol/

Majd Eperjes helyettesít. Úgy is ő a Hídember.

2011.10.20. 11:10:26

@manyike:" tegnapi TÉT-ben elég csendes volt a Kumin .. olvastam: feleségét is elbocsájtották az RTL-ből (takarékossági okokból műsorok szűnnek meg) ."

Erőszakosak. Gátlástalanok. Zsákmányszerzők. Önérdekvezéreltek. Rövidlátók. Túlterjeszkedők. Kiskirályok.

Mert ilyeneket nem írunk, még csak véletlenül se!
Most majd megtanulja! Egy életre!
Kumin! Aki nincs velünk, az ellenünk!

2llkedő 2011.10.20. 11:13:55

""Schöpflin ezzel szemben azzal érvelt, Magyarországon működik a demokratikus intézményrendszer, még ha tökéletlen is, ami pedig most zajlik, az "kompenzáló forradalom", annak pótlása, ami 1989-ben elmaradt.""

Meg tudja valaki mondani, hogy mi az a "kompenzáló forradalom"? Eszik, vagy isszák?

A tökéletlen az hogy működik? Nem tökéletlenül?

nyünyüge 2011.10.20. 11:23:39

@manyike:
Csendes volt Kumin?
Hát igen. Csendesen mondott ilyen "elemzői" mondatokat pl., hogy a WP újságírói a nagykövet ügy kapcsán "lementek kutyába".

2011.10.20. 11:34:27

@2llkedő:
Új hír:
Robert Redford A suttogó című film rendezője és producere a második rész főszerepére Eperjes Károlyt kérte föl.
Néhány óra múlva a híres amerikai színész-rendező-producer visszakozott, fordítási hibára hivatkozva. Suttogót keresnek, nem motyogót.

ssi 2011.10.20. 11:35:08

@nyünyüge: oké, pontosítok:-)
gondterheltnek tűn, de nem volt néma, s korábbi önmagát hozta, csak rövidebben (és velősen)

ssi 2011.10.20. 11:37:06

@Könnyen elkaptuk, uram!:

ilyen a piac, a verseny és a valóság .. és nem csak elhatározás kérdése ..

mint O.V. mondja: bármit lehet, csak akarni kell ..

először meg kell ismerni a szabályosságokat, majd a reális célokat kell nagyon akarni

ssi 2011.10.20. 11:39:45

folytatás ..

@aszekelyek:
"Feltettem tegnap egy kérdést, hogy ki és mi húzza majd fel az országot, ha nem azok, akiknek erre megvan a z alapjuk, pénzük, lehetőségük, gazdasági ismereteik és jó szándékuk? Amikor valaki besegített , hogy kik milliárdosok a kormányból a szegényesen orbángyűlölőnek."

1.
az most teljesen mellékes, hogy egészen közelről, személyesen ismerek milliárdos kormányközeli fideszeseket ... s bevallom, nem tőlük várom az ország felemelkedését

2.
tavaly nyáron Lenin-nel eszmecseréztünk, s igazat adott nekem :-)
- O.V.: 1mill új munkahely lesz, de nem az állam fogja megteremteni
- már ettől aggódtam, pedig még nem tudtam a többit
* nekem nem a magyar reális valóságból indult el a kormánykoncepció
(szakképzés, állami iskolák, felsőoktatás, előre hozott nyugdíj megszüntetése stb. .. 1-kulcsos családi adózás, munkatv stb.)
* értettem eddig is: nagyobb önállósággal s felelősséggel kell már élnünk
* számomra nem az a jövőkép épül, amit valóban hosszú távon jó lehet
én a média segítségével vmi népiskolát vártam volna (szakmák, vállalkozás, életvitel stb. ismeretekről) és segítőközpontokat .. hogy először a munkához való kedv légköre legyen meg, kevesebb legyen a félsz és több a bátorság .. s ehhez igazodóan vártam volna az oktatás igazítását is .. meg járulékcsökkentést, több 4 órás állást, bedolgozást, távmunkát .. ilyesmit, mint laikus

3. a rend számomra ott kezdődik, hogy logikus és közismertek a szabályai .. és ott végződik, hogy teljesen átlátható és mindenkire egyformán vonatkozik .. mintha el sem indultunk volna még ezen az úton

4. pl. olvastam: sokan hiányolják az egyházakat most a hajléktalanok kapcsán

holnap 5.30-kor leszek ismét :-)

2011.10.20. 11:44:40

@6.Lenin: "Több embert kihallgatott az ügyészség azok közül, akik az interneten követték a Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes nevében vezetett, "

Vigyázz, Lenin! Jönnek az oroszok!

2011.10.20. 11:47:22

@manyike: "először meg kell ismerni a szabályosságokat, majd a reális célokat kell nagyon akarni"

Ott az igazság!

2llkedő 2011.10.20. 11:52:23

@Könnyen elkaptuk, uram!:
Forradalmo szellemben el kell törölni a régi, alavult balos szaályosságokat, és új szabályosságokat kell felállítani a NER szellemében, és meglátod, annak megfelelően reálisak a célok.

xsasha 2011.10.20. 12:39:20

@Könnyen elkaptuk, uram!:
Mit értettem félre?
Ki mutogatott másra?

Én hiszem azt, hogy te is meg tudod érteni, ezért megint magyarázok. Olyan célokat kell kitűzni, amelyek ambiciózusak, és amik felé haladva ha elérjük a köztes céljainkat, akkor az már sikert jelent.
Az égnek a meghódítása milyen értéket képvisel? Ha nem sikerül teljesíteni, mit értünk el azzal, hogy törekedtünk rá?
Persze ezt egy keresztény embernek nem nagyon kell magyarázni, és éppen ez az, amit valamiért nem bírnak megérteni, akik nem értik a kereszténységet. Pedig ott is arról van szó, hogy ha kitűzöm célnak, hogy jó ember leszek, attól még nem leszek tökéletes, meg nem leszek olyan, mint Krisztus, de az erre való törekvés a lényeg, a törekvés közben olyan köztes szinteket teljesítek, amikre képes vagyok.

Egy focimeccsen mindig a győzelmet kell kitűzni célul, még ha elég a döntetlen is. Mert ha a döntetlent tűzöm ki, akkor a végén lehet, hogy éppen lecsúszok róla. De ha a győzelmet tűzöm ki, akkor a maximálisat tudom kihozni magamból, és ha nem is győzök, az eredménnyel elégedett leszek.

2llkedő 2011.10.20. 12:43:40

@xsasha:

Ha egymillió munkahely a cél és lesz kettő, akkor azt is eredménynek lehetnevezni. A baj ott van, hogy az egész gazdaságpolitika az egymillió munkahelyre lett alapozva.

xsasha 2011.10.20. 12:46:01

@ciceró:
Ez az ostobaságnak a legsúlyosabb esete.
Egy motivációs rendszer működése, hatékonysága nem azon mérhető, hogy milyen egyszeri hatás jelentkezik, hanem hogy milyen erőteret hoz létre a jövőbeli időszakban, milyen szemléletet vált ki a hatálya alá esőkből.
Baromira irreleváns, hogy a korábbi rendszerhez képest milyen a változás. Az egy egyszeri hatás, ami nem változtat semmin. Kifejezetten idiótáknak számolják ki az ilyesmit, akiknek közük nincs a valóságérzékeléshez.

xsasha 2011.10.20. 12:52:03

@2llkedő:
Ezt honnan veszed? (Azon túl, hogy maga a kijelentés értelmezhetetlen gazdaságtanilag...)
A gazdaságpolitika a munkaalapú gazdaságfejlesztést tűzi ki, aminek a célja az egymillió munkahely, és ez a cél nem hat vissza, annak elérése vagy el nem érése nem változtat a gazdaságpolitikán.

Schöpflin szépen fogalmazva mondta azt, amit én már itt kifejtettem. A Fidesz most valósítja meg végre a rendszerváltást, amit 1989-ben nem lehetett véghezvinni.

2llkedő 2011.10.20. 12:57:52

@xsasha:

"A gazdaságpolitika a munkaalapú gazdaságfejlesztést tűzi ki, aminek a célja az egymillió munkahely, és ez a cél nem hat vissza, annak elérése vagy el nem érése nem változtat a gazdaságpolitikán."

De kihat, mert a tervezés során bizony úgy számol, hogy évente százezerrel nő a befizetők száma, párhuzamosan ennyivel kevesebb azoknak a száma, akiknek valamit ki kell fizetni. Ez a gazdaságpolitika. Az, hogy mivel kalkulálok a jövő évi kőcségvetés tervezésekor. És éppen ez az, amit hiányolt az ÁSZ is.

2llkedő 2011.10.20. 13:00:41

@xsasha:

"kompenzáló forradalom"

""""A forradalom gyorsan jövő, megrázó társadalmi jelenség, amely teljesen átalakítja a társadalmi és politikai intézményrendszert, vagy komoly kulturális, gazdasági áttörést hoz.""""""

Akkor ez a kompenzáló forradalom olyan, mint a vasbeton talpfa?

Balt 2011.10.20. 13:04:01

@manyike: @Balt: "nem a szocik lesz a fő ellenzéke a kormánynak, alakulóban az új
.. szerinted a Fidesz-KDNP-nek mi lesz a jövőben a sorsa?"

Melyik? A Dopeman - nyugger rendőr - bohóctűzöltó - Milla - sárkányfűárus (narkónepper) - "nemteccikarencer" koala? :)

Szerintem ha ne adj Isten a Fidesz is "platformokra" szakadna, külön-külön is bármelyik része messze perspektivikusabb, mint a fenti "egész"...

nyünyüge 2011.10.20. 13:08:49

@2llkedő:
Magyar fából magyar vaskarika !

xsasha 2011.10.20. 13:43:32

@2llkedő:
Nézd, én értem, hogy a sok médiaidióta valami lineáris teljesülést vizionál, és téged ezzel a hülyeséggel etettek meg, de ilyen a világon nincs. Nincs olyan társadalompolitikai elem, ami lineáris teljesülést produkál.
Ennek megfelelően nincs is ilyen tervezés, amiről te beszélsz. A tervezés mindig év alapú, egy évre történik, korábbi tényadatokon alapul.
Ráadásul minden ilyen átalakításnak van egy beruházás fázisa, ami "költségekkel jár", és a rendszer kialakulásáig, a köztes állapotban romlanak a mutatók, mint minden egyes rendszercsere esetében. Ennek belátására pedig elég egy tetszőleges paradigmaváltó céget megkérdezni, de elég egy termelősort cserélő céget megkérdezni, hogyan is változik a termelés az átállási időszak alatt, és milyen a célteljesülési grafikon lefutása.

xsasha 2011.10.20. 13:46:12

@2llkedő:
Nem tudom, minek ide a hasonlítgatás, amikor leírtam, hogy miről szól. Nyilván ez is olyan, mint a Rohrschach-teszt - mindenki azt vizionál bele, ami a lelkében van.

2llkedő 2011.10.20. 14:03:17

@xsasha:

"milyen a célteljesülési grafikon lefutása."

Az egymillió új munkahelynek milyen a célteljesítési grafikonjának a lefutása?

És a gazdasági fellendülés grafikonja milyen az egykulcsos adó hatására?

xsasha 2011.10.20. 14:58:49

@2llkedő: Mindekettő egy pipára hasonlít, amelyiknek a meredeksége függvénye a külső környezetnek.

2llkedő 2011.10.20. 15:15:39

@xsasha: És mit feltételezett külső környezetnek?

Mert ugye ha y=a*x, akkor ha "a" pozitíz, akkor növekedés van, ha a=0, akkor stagnálás, ha "a" negatív, akkor csökkenésnél tartunk.
Valami alapján csak meghatározták azt a kőccségvetést? Vagy Eltolcsyné Eltolcsy hasára ütött, oszt beírta, hogy a=3?

2llkedő 2011.10.20. 16:57:13

@Könnyen elkaptuk, uram!:

Miután törvénybe lett foglalva, hogy Bajnaiék hazudtak, időszerű lenne törvénybe foglalni azt is, hogy Orbán Viktor sohasem hazudik. Ha mégis hazudna, akkor az első paragrafus lép életbe.
És akkor nem lenne vita, hogy, mikor mit is mondott, neki sem kellene magyarázkodnia.

2llkedő 2011.10.20. 17:21:39

hoppá! hoppá! hoppá!

300 Ft felett az ájró!

tölgyes 2011.10.20. 19:26:54

@2llkedő: Látom Ön is elemi olvasási nehézségekkel kűzd. Tanácsolom, hogy olvassa újra azt a szöveget, amire ezt a butaságot írta:) Egyébként pedig, ha a nemzeti szocializmust azt tűzte volna ki célul, hogy minél több legyen a szakképzett tájékozott, a munkaerő piacon alkalmazkodni tudó ember, akkor nem lett volna semmi baj vele.. de nem ezt tűzte ki célul. ön viszont nem tud értelmezően olvasni:(.. és jó lenne, ha a jövőben az ilyenből egyre kevesebb lenne ebben az országban IS!

tölgyes 2011.10.20. 19:31:08

@Könnyen elkaptuk, uram!: Én nem szoktam a valuta leértékelését összekeverni az inflációval, bár a kettő között van összefüggés. Lóránt elméleteit is ismerem. Vagy igaza van vagy nincs. Ő egy másik elmélet híve, amelyiket éppen úgy nem igazolt az idő, mint ahogy a neoliberalizmust sem igazolta.. meg a láthatatlan kezet se, meg a piac szabályozó szerepét se..:( Ilyen a világ.

aszekelyek 2011.10.20. 19:57:24

@Könnyen elkaptuk, uram!: Adathalmazokkal? Ezt álmodtad kis fütty. Neked esni sem szoktam. HA nem bírsz magaddal, rád szólok és vagy negligállak a modortalanságoddal együtt. Ne hazudozzál. Az se áll neked jól.

aszekelyek 2011.10.20. 20:07:22

@Könnyen elkaptuk, uram!: nem tisztázott továbbra sem, mit akarsz te . Ne tudd helyettem, amit én gondolok, köszönöm. Nem ártott volna minden esetre, ha tanultál volna, amíg minden nyitva állt előtted. Első Orbán kormány idején.

ssi 2011.10.20. 20:14:04

@2llkedő: @Könnyen elkaptuk, uram!:
ha Bod Péter Ákos, meg Csaba László, meg Surányi György, meg Chikán Attila, meg Mellár Tamás stb. pl. más gazdasági következtetésekre jutnak, mint Matolcsy, az nem azért volt/van/lesz, mert ők baloldaliak lettek

@Balt:
sajna én nem látok a jövőbe
a jelenből csak a változás igénye olvasható ki .. a számomra

a te reményeidet megértem, de majd kiderül, hogy valóság lesz-e

amúgy érdekesen alakul máris az élet az ellenzékiek közt is ..
- a kispolitika is olyan, mint a nagy?
- vagy a parlamenten kívüli ellenzék keresi a helyét és arculatát, a nagyon mást, mint az eddigi parlamenti és más pártoké volt?

„Polgár Dóra elkötelezte magát egy konkrét politikai erő mellett. A Hallgatói Hálózat a kezdetektől fogva az egyetemisták felrázását tűzte ki céljául és független a pártpolitikától. A politika számunkra kezdetektől fogva a diákok önszerveződését és saját ügyeikért való kiállását jelenti, célunk továbbra is az egyetemisták felrázása, a helyi és diákügyek felkarolása. Ezért a Hallgatói Hálózat egységesen elhatárolódik Polgár Dórától.” (Hallgatói Hálózat)"

"Nem felhőtlen a viszony az október 23-ai tüntetést szervező Egymillióan a sajtószabadságért (EMS) nevű Facebook-csoport alapítói és a Civil Kontroll – Egymillióan a Demokráciáért (EMD) nevű egyesület között. Az EMS köreiben sokan úgy vélik: a politikai ambícióktól sem mentes EMD az intézményesülést elutasító EMS farvizén akar tényező lenni, miközben tömegbázisa sincs.” (hvg.hu)"

sok, nem fideszes (!) máris támadja az okt. 23-i tüntetést ... s nem az a bajuk, hogy kormányellenes, hanem, hogy
- ugyanazt követelik, mint pl. a szocik (bár, mi mást lehetne?),
(Tumblr)
- s hogy az elmúlt8évben miért nem tették (mert pl. nem volt netes szerveződés, mert nem egészen ugyanilyen volt a helyzet?
mandiner.hu/cikk/20111020_balogh_gabor_nem_tetszik

bármikor lesz a következő választás, addig még nagyon sok, ma még nem is látható változás lesz .. szerintem

aszekelyek 2011.10.20. 20:19:35

@manyike: A máltaiaknál van az az úr, aki otthagyta a stallumot, mert olyan szégyenletesen keveset szántak a hajléktalanellátásra, szocialist? BAloldali kormányok. Ő ismeri is a helyzetet és nem ilyen elítélő. Persze m indig talál az egyházakon fogást, aki akar.... és akartak mindig. TAlán majd 5.30-kor válaszolsz arra is, amit kérdeztem:) Ki fogja felhúzni és hogyan? VAn itt egy hódolóm, aki tegnap még komoly trágárságokat is megeresztett, mert olyasmit írtam, hogy a gazdasági élet kereteit feladata a mindenkori kormánynak megteremtenie. Azt írta, ne is bábáskodjanak.... Tudok olyanról egyébként, hogy valakik teljesen adómentesen foglalkoztathatnak másokat majd...:) Kedv a munkához van, munkahely nincs. esetleg te másképpen tudod? Akkor meg miért nyivákolnak, hogy nincsegymillió fél év alatt? Munkahelyet munkaadóknak kell teremteniük. Pont. Az államnak éppen kisebbre kell szabnia a munkaadói szerepét. Persze nem úgy, ahogy az államtalanítók azt képzelik. No akkor várom a kérdésemre a választ. Mintha politikussal beszélgetnék:) egészen másra válaszolsz, mint amit kérdeztem:D Tehát a kérdés: KI FOGJA FELHÚZNi ? HA nem azok, akiknek van, muníciójuk?

aszekelyek 2011.10.20. 20:27:53

@Könnyen elkaptuk, uram!: Az mnb veszteségtermeléséért szerintem is matolcsy a hibás meg a zorbán. Te tudod, mikor és miből lett az a veszteség? Már, hogy ilyen markáns véleményed van róla... No és azt is tudod, mikor közölte azt simor a megfelelő illetővel? Ezek eléggé fontos dolgok, a véleményalkotáshoz. Megvárom, amíg belinkeled. Majd akkor alakítom ki a véleményemet, ha tudom, ki, mikor , mit művelt ebben a témában. Nem biztos, hogy matolcsí a feledékeny. Simor eddig sem volt együttműködő, így lehetséges, hogy ez az újabb betartása.

aszekelyek 2011.10.20. 20:32:00

@2llkedő: Igen, feritől, anno, mikor kártyatrükköt mutatott a vidéki idős közönségének. Persze az neki szabad volt, "csak a kezemet figyeljék, mert csalok." Igazat mondott és nem hitték, mindenki derült.... Minden Orbáni szóba kapaszkodás nem visz , nem vitt soha előre. Amit csinál , az vihet.

aszekelyek 2011.10.20. 20:38:14

@Könnyen elkaptuk, uram!: Melyiket tudod megcáfolni? JA, hogy nem tetszik azoknak, akiket érint. A németeknek köszönhetjük? Igen. nem lehet ránk verni. Olyan nincs. Vállalja magára ? Aztán miért? Jól vagy? Attól nem lesz mozgástér.

aszekelyek 2011.10.20. 20:47:43

@Könnyen elkaptuk, uram!: Olvasd el, mire írtam, akkor nem érted félre teljesen. @nyünyüge: Azt írtam a rendetlenkedőket majd ők kezelik. HA lesznek. Nyilván nem fognak majd máshol várakozni, míg a gyalogrendőröket szétverik. Sztem készenlétben lesznek. Az a dolguk. Azzal nem volt baj, hogy az in-kál védte ferit és az ő kormányak tagjait? A kiemelten védett személyeket? Érdekes. ... csak a TEK-kel van baj ? Sztem lesz ott kiemelten védett:) MA sem tudjuk, milyen felforgatók randalíroztak 5 év előtt. Fel kell készülni arra is, hogy azokat a provokat is megfékezzék. Nehogy be tudják támadni, valami terrorcselekménnyel a Millát. Sztem kellenek oda komolyan képzett véderők.

aszekelyek 2011.10.20. 20:53:39

@Könnyen elkaptuk, uram!: kötekedő kis fütty, ne erőlködj!

ssi 2011.10.20. 21:32:47

@aszekelyek: némi programváltozás miatt ma este 1 komment erejéig még itt

szívesen "beszélgetek" 1-1 témáról itt a blogon, de csak akkor, ha az higgadt, barátságos és nem kioktató .. sok ilyen partner van itt a blogon, akikkel lehet :-)

te sem válaszoltál az 1 db kérdésemre: mondj legalább 1 db kormányintézkedést, amire azt mondtad, ez sportszerűtlen volt, ezt nem kellett volna

személyiségem miatt:
1.
én nem akarom a mindent tudót eljátszani .. ezt jeleztem is ..
2.
én az élethosszig tartó tanulásban hiszek, s minden téren, s ennek a természetes légkörében .. de ez még nincs meg nálunk
3.
engem legjobban O.V. ideológiája lepett meg .. már apaként se szeretem a felülről mindent tudó, mindent eldöntő típust .. viszont szeretem, ha kölcsönösen van bizalom .. magyarságommal se volt semmi bajom .. legyőzni meg a saját korlátaimat szeretem és nem másokét .. vagyis O.V. pont ellentettje lehetek :-)

szakmai tapasztalatom miatt:
1.
nincs szándékomban kormányprogramot írni, de amit látok, arról enélkül is lehet véleményem
2.
a választó simán megteheti, hogy jelzi, hogy nem érzi jó iránynak, amit tapasztal, de neki biztosan nem kell a szerinte jó szakmai (!) utat megfogalmaznia az illetékesek helyett
3.
biztosan jól jönne, de az összes gazdagtól anyagi hozzájárulás 1 jó országos programhoz, de nem adakozásként, hanem befektetésként a jövőbe ..
4.
szerintem rosszul indított a kormány és későn kezdett bizonyos témákkal foglalkozni .. vitázni nem érdemes erről, mert úgy sem tudnánk egymást meggyőzni
5.
pl. járulékcsökkentéssel kezdeni a mostani kormányzást jobb lett volna .. tudom, hogy sokan önként is szívesen vállalták volna az eddigi 8 órás állás helyett a 4-6 órásat .. s ezzel is létszámbővítés is lehetett volna
6.
sokféle törvényszerűség van ... bármennyire is vmi nagyot, újat akar vki alkotni, akkor sem kerülhetőek meg .. célszerű alaposan kiismerni, tanulmányozni ezeket, majd ezek figyelembe vételével szárnyalni a tervezésben .. engem erre tanított az eddigi szakmai tapasztalatom (sőt, még a privát szférám is) ..
7.
Matolcsy koncepciója számomra nem nyerő .. s nemcsak a válság, meg az elmúlt8év miatt vannak most gondok .. irányváltás nélkül nem lesz siker: másként cselekedni és őszintébben kommunikálni .. ha a kormány nem teszi, mások jobb oldalról is felvilágosítanak: Bod Péter, Csaba László stb. .. s még segítséget is adnak a kormánynak

2llkedő 2011.10.21. 05:51:36

@tölgyes:

"(.. és jó lenne, ha a jövőben az ilyenből egyre kevesebb lenne ebben az országban IS!"

Milyen szép világ is lenne az Ön elképzelése szerint, amikor a jogászok maltert kevernek, hegesztenek, utcát söpörnek, árkot ásnak, mosogatnak. Mert ugye valakiknek azt is el kell végezni. Érdekes, hogy a kínai árúkat se szakképzett munkások rakják össze, mégis van fejlődés. A piacnak az ő munkájukra is szükség van.
És itt megint előjött a maga felsőbbrendűsége! Ez pedig a nemzeti szocializmus ideológiájának egyik fontos eleme.

Viszont amiből az egész kiindult az a gyerek. A Kolompár gyerek nem tehet arról, hogy nem az Orbán családba született. Higgye el, nem lustaságból tette. Viszont az élethez ugyan olyan joga van, mint az Orbán gyereknek. A lehetőséget kell megadni. A visszaélések ellen pedig nem úgy kell küzdeni, hogy ha az ujjába belemegy egy szálka, akkor biztonság kedvéért az egész csuklóját levágjuk, hanem a szálkát kell kivenni.

2llkedő 2011.10.21. 06:00:20

@2llkedő:
" ha az ujjába belemegy egy szálka, akkor biztonság kedvéért az egész csuklóját levágjuk, hanem a szálkát kell kivenni."

Persze megelőzési céllan le lehet vágni a csuklólát, így legközelebb biztosan nem fog az ujjába menni a szélka, viszont az generál egy újabb problémát, hogy akkor mivel dolgozik?

2llkedő 2011.10.21. 06:10:27

@tölgyes:
Ha az a cél, hogy egyre több legyen a szakkápzett munkaerő apiacon, akkor annak nem az a megoldása, hogy annak adunk pénzt, aki amúgy is megteheti, hogy iskolába járassa a gyerekekét, és akinek már nem arra kell a plusz pánz az államtól, hogy iskoláztatni tudja a gyereket, hanem hogy a gyerek segge alá tegyen mindent, hogy az a szerencsétlen gyerek amikor kikerül a nagybetús életbe, ne kelljen megküzdenie semmiért. No ezek lesznek azok a gyerekek, akiktől hiába várja el, hogy egy fűszálat is arrább tegyenek, mert nincsenek hozzá szokva a munkához. Ezek lesznek azok, akik nem fognak gyereket vállalni csak úgy, ha majd állambácsi fedezi a kiadásait, mert a saját jólétükről nem fognak lemondani. Sajnos egyre jobban látszik a mai fiatalok körében ez a hozzáállás.

2llkedő 2011.10.21. 07:33:10

@aszekelyek:
"Kedv a munkához van, munkahely nincs. esetleg te másképpen tudod? Akkor meg miért nyivákolnak, hogy nincsegymillió fél év alatt? Munkahelyet munkaadóknak kell teremteniük. Pont. Az államnak éppen kisebbre kell szabnia a munkaadói szerepét."

Erre szokás azt mondani, hogy más farkával verik a csalánt.

Ha a munkaadók teremtenek egymillió munkahelyet, akkor Vityát boldoggá lehet avatni. Viszont ha nem teremtenek még a felést se, akkor szemetek a munkáltatók, és keresztbe tesznek Vityának.
Akkor mire is ígérték az egymillió munkahelyet?

2llkedő 2011.10.21. 08:02:30

@manyike:
"az eddigi 8 órás állás helyett a 4-6 órásat .. s ezzel is létszámbővítés is lehetett volna"

Ez lesz a jövő. A 3*8 órát át kell alakítani 4*6 órára. Ha bele gondolunk, a mai számítástechnikai világba, akkor a munkavédelmi előírás szerint monitor előtt 6 óránál többet nem lehetne dolgozni. És még több más előnye is van.

nyünyüge 2011.10.21. 14:27:29

@aszekelyek:
ahogy a híreket hallom, nem lesz TEK-kel védett személy az országban 23-án, minden kiemelten védett vezető elmegy wellness hétvégére ill. kormányfői kötelességeit teljesíteni.
Másrészt emlékeim szerint 2006-ban nem "a feri" védelmével volt gondod, hanem a tüntetők védelmével. Akiket a normál rendöröknek kell megvédenie, nem TEK-nek és nem is valamiféle In-Kal-nak.

2011.10.23. 18:28:57

@aszekelyek:" A tárgy a kötelezni minden pályakezdőt. Neked is kéne este a korrepetálás."

A pályakezdőt , az a tárgy . a kötelezni ige, tehát nem lehet tárgy.

Látod, ennyire bonyolult a magyar nyelv.

2011.10.23. 18:33:12

@aszekelyek: Édes! Emlékszel, mikor kioktattál, hogy a 23.-i rendezvényt megtartják? Hogy hamis, lázító, undorítóan felforgató az az álhírterjesztés, amit én találtam ki?

Hol lesz a gyűlés, úgy elmennék! Biztos ott vagy Te is! Találkozhatnánk!

Egy Magyar Helyesírás Szabályai lesz a kezemben. Ajándék.

laci0011 2011.10.23. 20:46:47

Ma kis paradicsomunkban nincsenek határok az elit számára,ha valami disznóság ki is derül gyorsan titkosítják például,vagy mint a cuslág ügy piti bünbakokat löknek elénk,miközben ezerszer fontosabb ügyekről szó sem esik,saját pénzünkön manipulálják a közéletet,miközben gyakorlati ellenőrzés csak a szavak szintjén létezik.A számvevőszék által kimutatott dolgok mintha nem is léteznének...

2llkedő 2011.10.24. 05:46:14

@laci0011: Ha megnézed, a fideszre ugyan az jellemző, mint a mai fiatalok azon részére, akiknek a segük alá van téve minden. Ők mindent jobban tudnak, de akkor, amikor meg kellene csinálni valamit, halovány fingjuk sincs arról, hogy mit és hogyan kell csinálni, mert ami korábban természetes volt, azzal nem tudnak mit kezdeni. Nem ismerik azoknak a működését, mivel nem tanulták meg.

aszekelyek 2012.04.05. 15:17:10

@Könnyen elkaptuk, uram!: neked nem vagyok édes. Fenntartom , hogy undorító volt az , amit akkor műveltek ott a helyszínek körül egyes öt perc hírnévre érdemesek. Október 23.át is , mindent ami jelent valamit ennek a sokat szenvedett népnek, olyan pimasz, széllelbélelt, komolytalan és arcátlan nyikhajok tapodják, akik sem nem szenvedték meg, sem semmiféle tiszteletet nem tanúsítanak azok iránt , akik viszont igen. Sokan kétszer is. Így aztán vegyél vissza az arcodból. Arra tisztességes ember még a 89-es alkotmány értelmében is köp , aki abból csinál magának politikai hasznot , hogy azzal szórakozik. Egyébre képes nem lévén de egyáltalán nem. Komoly és értékelhető dologra. Ami csak a bokájáig is felérne ahhoz , amit megpróbáltak az agyon nyomorított magyarok , bármiféle segítség nélkül , a most beleugatni akaró nyugat részéről. Ahhoz, amit kizárólag a szovjet hadsereg itt tartásával tudtak megakadályozni olyan sok évig. Persze a cseheket is úgy verték le. Rájuk vezényelték a magyar katonákat. Ehhez nagyon értettek a szovjet vezetésben...

2012.04.06. 16:58:09

@aszekelyek: Savanyú! (mert édes nem vagy nekem) 56 emlékét OV és fidesze tapodta először még 1989-ben . kisajátítanak minden nemzeti ünnepet. Igazad van, ttisztességes ember ezekből nem csinál politikai hasznot. Mondd el OV-nak is!!!
Meg a papoknak, akik a hitből, a vallásból csinálnak politikai hasznot.
süti beállítások módosítása