Facebook oldaldoboz

Olvasottság

A blog indulása óta: 15'504'235 lapletöltés (2018.02.17.)

A legerősebb nap: 188'742 lapletöltés (2010.04.11.)

A lakott sziget

Vélemények

"Igazán elkeserítőnek és érthetetlennek ezt a tudatlanságnak tűnő, vagy annak álcázott, de inkább elszánt képmutatást tartom, amivel magasan képzett értelmiségiek igyekeznek kibújni a felelősség alól." (Mészáros Tamás)

 

"A sértésen túl Török valóban nem ért velem egyet, és mint ilyen persze választ igényelne, ha lennének írásában komolyan vehető szubsztantív érvek." (Halmai Gábor)

 

"Alapvetően érti félre a politikai elemzés tudományát, nagyvonalúan eltekint az eszmék, a politikai gondolatok, a megvalósult tényálladékok jelentőségétől, nem kevesebbtől tehát, mint a politikai cselekvés esszenciájától, így kizárólag formális, technokrata érveléssel legitimálja a kormánypárt ténykedését." (Seres László)

 

"Török Gábor blogpolitológus azon megállapítása, hogy a Fidesz október elején elért a csúcsra, amely után nem sok minden meghódítandó cél marad, a szokásos semmitmondás és elemzői felületesség terméke volt." (Békés Márton)

 

"A hatalom elzárkózása ma már olyannyira nyilvánvaló, hogy a kormány egynémely támogatójának is csípi a szemét, sőt még az Orbán-rezsim „törekvései” iránt feltűnő megértést mutató Török Gábor politológust is felébresztette eddigi magabiztos szunyókálásából." (Zádori Zsolt)

 

"Török, aki az értéksemlegesség jegyében erősen hajlik arra, hogy a politikát döntően hatékonysági szempontból elemezze (ahogy egy kritikusa nem finomkodva megjegyezte: az ő elemzései kb. olyanok, mintha a harmincas évek Németországában azt mondta volna valaki: Hitler ügyesen tematizálja a politikát a zsidókérdés napirendre tűzésével)." (Pető Iván)

 

"A magyar tudásról mint kurrens termékről meg mindent elmond, hogy még Török Gábornak is van diplomája." (Hont András)

 

"Török Gábornak például nagyon jót tett volna, hogyha mélyebben elsüllyed (sic!) mondjuk a magyar alkotmányjogban, és akkor, abban az esetben az elemzései, hogy is mondjam, a felszínességnek kevésbé mutatják a tüneteit." (Hont András)

 

"Ha egy kormánynak az a feladata, hogy megmentse az emberek nyugdíját, akkor nem blogoló politológusok véleményét kell előzetesen kalkulálnia." (Szijjártó Péter)

 

"Török szerint az a politikus viselkedik demokratikusan, aki nem törődik mások véleményével, aki nem akar önkritikusan gondolkodni, és aki képtelen felismerni, hogy zsákutcában van, és végre vissza kellene fordulnia." (Krémer Ferenc)

 

"Egyedül Török Gábor politológus gondolja azt, hogy a Fideszt a jó szándék vezeti, csupán politikai vaksága miatt rohan teljes erejéből a falnak." (Bartus László)

 

"Elolvastam ma Török Gábortól Piroslapig valamennyi blogbejegyzést a készülő új Alkotmányról. Homály, indulat. Mélyéről párolog a bögre. Nagyon." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor megkerüli a problémát." (Lánczi András)

 

"Lárifári." (Gyurcsány Ferenc)

 

"Áh, dehogy." (Kiszelly Zoltán)

 

"Azt meg végképp nem értem, miért állítja Török Gábor, hogy a kormánypárt érdeke lenne a választások előrehozatala." (Stumpf András)

 

"Török Gábor minimum téved." (Mráz Ágoston Sámuel)

 

"Török wasn't looking at the speech from the outside but from the inside. Almost as if he had been the speech writer of Viktor Orbán." (Eva S. Balogh)

 

"A Török Gábor-féle, lazának tekinthető, minden jöhet típusú hozzáállással szemben én a gyakorlatban is jól levezethető, szigorú megközelítésben látom a szélsőségekkel szembeni harc esetleges sikerét" (Somogyi Zoltán)

 

"Török Gábor csak egy a kollaboránsok közül" (Krémer Ferenc)

 

"Naná, hiszen a törökgáborok döntik majd el, hogy a cáfolat hitelt érdemlő volt-e" (Lánczos Vera)

 

"Nem, nem és nem." (Alexa Noémi)

 

"Az ezerkezű sms cézár kiismeréséhez azonban nem elégséges Török Gábor köpönyegébe bújni, és úgy előadni a nyilvánvalót, mintha annak bármilyen tudományos értéke volna." (Puzsér Róbert)

 

"Török Gábor politikai elemzéseit olvasom, van, amiben igazat adok neki, van, amiben nem." (Vona Gábor)

 

"Régóta figyelem Török Gábor politológusi tevékenységét, és egyre erősödik bennem a viszolygás." (Andor Mihály)

 

"Énszerintem nem jó, ha egy politikai elemző nem elemez. Ez ugyanis benne van a munkakörében, elvileg. Ami pedig nincs benne, az a sunyi hatalombarát cinizmus, a távolságtartás félreértése, az apolitikus elkenés, az alapvető problémák tudomásul nem vétele, az állandó megfelelési kényszer. Ehhez a teljesítményhez képest még a Nézőpont is elemző műhely." (Seres László)

 

"Török Gábor (...) arról lett híres, hogy az összevissza beszélést az egyrészt, másrészt” fordulatokkal marketingeli értelmesnek tűnő gondolatmenetté." (Vizvári Soma)

 

"Nagyszerű Békemenet volt, vidám, erőt adó, lelkesítő! És nincs annál nagyobb elismerés, mint amikor Török Gábor egy ekkora siker kapcsán a kampány dinamikájáról hohmecol. Ennyi." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor évek óta azt a játékot játssza a nyilvánosságban, hogy a "függetlenobjektív" elemző szerepében a Jobbik szekerét tolja, de nyíltan soha nem merte bevallani, hogy a Simicska-párt tanácsadója és Vona személyes spindoctora."  (Vizvári Soma)

 

"Érdekes módon Török Gábort sosem izgatták a külföldön zajló események. Úgy is mondhatnánk, hogy politikai farkasvakságban szenved (...). (Lánczi Tamás)

Korábbi bejegyzések

Utolsó kommentek

  • 6.Lenin: @concret: Már lemondtam a válaszodról, de kösz. Szerintem az eltelt 3 hónap történéseit is figy... (2020.01.29. 10:28) Hány feje lehet a sárkánynak?
  • concret: @6.Lenin: Bizonyos fokig egyet kell, hogy értsek (jesszus!). De más árnyalattal élve. A "zsigerek... (2020.01.27. 18:56) Hány feje lehet a sárkánynak?
  • Hungryhorse: A kiváló helyzetfelismerésed és tanácsaid eredménye a jobbikon már látható. Remélem még sokan fize... (2019.12.16. 13:47) Hány feje lehet a sárkánynak?
  • 6.Lenin: @concret: Arra a kérdésre, hogy az októberi választási eredményeket mi is okozta valójában, ahho... (2019.12.13. 15:55) Hány feje lehet a sárkánynak?
  • concret: @6.Lenin: Az erősen korlátozott hatáskörű és intézményeitől megszabadított önkormányzatoktól a lak... (2019.12.13. 15:29) Hány feje lehet a sárkánynak?
  • Utolsó 20

Címkék

1904 (1) 1912 (1) 1956 (1) 1989 (2) 1990 (2) 1991 (1) 1994 (6) 1994 1998 (1) 1998 (5) 2002 (2) 2004 (1) 2005 (2) 2006 (2) 2007 (1) 2008 (1) 2009 (1) 2010 (3) 2012 (2) 2014 (2) 2014-es parlamenti választás (1) 2014-es választás (1) 29 lépés (1) 4k! (1) 56 nap (1) 800 (1) adatbázis (2) áder jános (9) adócsökkentés (3) adóemelés (1) adópolitika (1) afganisztán (1) ágh attila (5) ajánlószelvény (1) ajánlószelvények (14) akadémia (1) akarat (1) akció (1) aláírás (1) alakuló ülés (3) alapkérdés (1) alaptörvény (1) albertirsa (1) álesemény (1) alkalmazkodás (1) alkotás (4) alkotmány (22) alkotmánybírók (1) alkotmánybíróság (14) alkotmányellenes (1) alkotmánymódosítás (13) alkotmányozás (13) állam (2) államadósság (1) államcsőd (1) államfő (16) államháztartás (1) állami pénz (1) állami számvevőszék (2) állampárt (1) álláspont (1) alsóörsi gyilkosság (1) általános vita (1) alternatíva (3) Ángyán József (1) antidemokratikus (1) antipolitika (1) antiszemitizmus (1) antitézis (1) anti establishment (3) apátia (1) arányosság (4) arend (1) arend lijphart (1) árfolyam (1) árok kornél (1) árvíz (1) aszófő (1) átértelmezés (1) átláthatóság (1) átmenet (1) augusztus 20 (1) Azerbajdzsán (2) b. nagy lászló (1) baja (1) bajnai gordon (15) Bajnai Gordon (2) balogh andrás (3) Balogh József (1) balog zoltán (1) baloldal (17) baloldali (1) baloldali körzetek (3) baló györgy (2) balsai istván (3) bálványos (1) bánó andrás (1) barroso (3) bauer tamás (2) befolyásolás (1) beiktatás (1) belháború (1) belharc (1) belső konfliktus (1) bencsik andrás (1) Benetton-kampány (1) Beppe Grillo (1) beszéd (4) beszédolvasás tilalma (1) bihari mihály (3) bíróság (2) bizalmatlanság (1) bizalom (2) bizonytalanok (2) bizottságok (2) bkv (5) blog (3) blokád (1) bod péter ákos (1) bogdan góralczyk (1) bohács zsolt (1) bőhm andrás (1) bojkott (1) bokros lajos (10) borkai zsolt (1) borókai gábor (1) boross péter (1) borsod (1) botka lászló (6) botrány (7) bozóki andrás (1) brüsszel (2) budapest (7) budapest7 (1) budapesti olajfa (1) bukás (1) bukási spirál (4) buldózer (1) bulgária (1) bulvár (3) ByeAlex (1) célok (1) centrális erőtér (4) centrális pártrendszer (2) centralizáció (1) centrista (2) centrumpárt (1) cieger andrás (1) cigánybűnözés (1) cigányság (2) cinizmus (1) civil mozgalom (3) corvinus (1) család (1) csalódás (3) csapatkivonás (1) csapda (1) csehország (2) cselekvés (1) csépe béla (1) csermely péter (1) cser palkovics andrás (1) csigó péter (1) csodavárás (1) csomag (1) csúcsminisztériumok (2) csurka istván (2) czuczi mihály (1) daher pierre (1) daniel boorstin (1) dan nimmo (1) dávid ibolya (2) debreczeni józsef (3) demagógia (1) demokrácia (5) demokratikus centrum (1) demokratikus koalíció (2) démonizálás (1) demonstráció (1) demszky gábor (2) dessewffy tibor (1) deutsch tamás (1) devizahitelesek (1) de gaulle (1) dhondt (1) diáktüntetések (1) diktátor (2) diktatúra (4) dinamika (2) diplomácia (2) dk (1) döntés (1) duális erőtér (1) duna tv (1) dúró dóra (1) Duverger (1) economist (1) edelény (1) éden hotel (1) egyéni választókerület (2) egyéni választókerületek (24) egykulcsos adó (5) egypárti kormány (1) együtt (1) együttműködés (3) együtt 2014 (2) egy a tábor egy a zászló (2) elek istván (2) elemzés (4) élet és irodalom (1) elfordulás (1) elhatárolódás (1) elitváltás (1) ellenakarat (1) ellenerő (2) ellenfél (1) ellensúly (2) ellenzék (16) elnökjelölt (1) elnökválasztás (6) előrehozott választás (7) előrejelzés (5) előválasztás (6) előzetes regisztráció (3) elrugaszkodás éve (1) első forduló (1) elszámolás (1) elszámoltatás (2) elv (2) elveszett szavazat (1) elvtelenség (1) ep választás 2009 (3) érdek (9) erkölcs (1) erő (1) erőforrások (1) erőpolitika (3) erőszakosság (1) erőtér (1) erózió (1) értékelés (3) értelmezés (2) érv (1) érvek (2) érvrendszer (1) esélyek (5) esettanulmány (1) eszközök (1) eu (3) európai parlament (1) európai parlamenti választás 2014 (1) európai unió (2) évértékelő (2) évértékelő beszéd (4) facebook (2) falunap (1) fék (1) fékek és ellensúlyok (1) felcsút (2) félelem (1) félelnöki rendszer (2) felelős (3) felelősség (2) felelős döntés (1) felező válság (2) felhatalmazás (3) feliratkozás (1) felkérés (1) fellegi tamás (2) felsőoktatás (2) fiatal politikusok (1) fidesz (130) Fidesz (2) fidesz jobbik viszony (13) fidesz kdnp (1) fidesz mdf koalíció (3) fidesz mszp viszony (1) fkgp (2) foci Eb (1) fodor gábor (2) földesi szabó lászló (1) földtörvény (2) főpolgármester (3) főpolgármester jelölt (1) forgatókönyv (1) forgatókönyvek (5) forint (1) forradalom (4) forró ősz (1) forsense (1) frakcióalakítás (1) frakciófegyelem (1) franka tibor (1) frei tamás (1) fricz tamás (2) friderikusz sándor (1) frizbi (1) függetlenség (1) független jelölt (1) fűrész gábor (1) g. fodor gábor (3) gallai sándor (1) gallup (3) garancia (1) gát (1) gátlástalanság (4) gazdaság (5) gazdasági növekedés (1) gazdaságpolitika (6) GDP (1) gerbeaud liberalizmus (1) gergényi péter (1) gesztus (1) giró-szász andrás (1) giró szász andrás (9) goldenblog (1) göncz árpád (2) gondolatmankó (4) Goodfriend (1) google pártfigyelő (1) görög válság (1) granasztói györgy (1) gulyás gergely (1) gúr nándor (1) guvernamentalista felfogás (1) gy. németh erzsébet (1) gyarmat (1) gyávaság (1) gyenesei istván (1) gyöngyöspata (2) győzelmi stratégia (1) győztes (1) győzteshez húzás (2) gyűjtőpárt (2) Gyurcsány Ferenc (1) gyurcsány ferenc (49) habonyizmus (1) habony árpád (2) Habony Árpád (1) hack péter (1) hagenbach bischoff (1) hagyó miklós (3) hajdú péter (1) halasi endre (1) halmai gábor (2) harc (1) harmadik köztársaság (3) harrach péter (2) hasznos szavazat (1) haszon (1) haszonmaximalizáció (1) hatalmi harc (2) hatalmi kormányzás (2) hatalmi logika (1) hatalom (6) hatalomgyakorlás (1) hatalomkoncentráció (1) határon túli magyarok (1) hatékonyság (1) hatpárti vita (1) háttér (1) háttérvilág (1) havasiné orbán mária (1) hazaszeretet (1) házelnök (1) házmester (1) hegedűs lorántné (1) helyi politika (1) heti válasz (1) Heti Válasz (1) heves (1) híd (1) hideg polgárháború (2) hírblog (1) hír tv (1) hisztéria (1) hit (1) hitel (4) hitelesség (27) hitelszerződés (1) hiteltelenség (1) hit gyülekezete (1) Hódmezővásárhely (2) hoffmann rózsa (2) horn gyula (4) horn orbán vita (1) horthy miklós (1) horváth aladár (1) Horváth András (1) horváth csaba (3) horvátország (1) house of cards (1) hozzáértés (1) húsvét (3) identitás (2) ideológiai kulturális (1) ideologikus (1) időhúzás (1) időközi választás (3) időzítés (1) igazság (1) igazságszolgáltatás (2) ígéret (2) ígéretek (1) illékonyság (1) illiberális demokrácia (2) illúzió (1) imázs (2) imf (12) információ (2) ingatlanadó (1) inkubátor (1) inkumbencia (1) inkumbens hatás (1) instabilitás (1) internet (1) intézet (1) intézmények (2) ipsos (2) irak (1) irány (1) irracionalitás (1) isaura effektus (1) james carville (1) james combs (1) jász nagykun (1) javaslat (1) jávor benedek (3) Jávor Benedek (1) jegybank (1) jelkép (1) jelölés (1) jelöltállítás (3) Jobbik (1) jobbik (76) jobboldal (10) jobboldali (2) jobboldali kétpártrendszer (1) jogállam (1) jogállamiság (1) jóléti állam (1) jóléti rendszerváltás (1) jövő (3) jövőkép (1) juhász ferenc (1) juhász oszkár (1) káli sándor (1) kampány (11) kampánycsend (1) kampánytéma (1) kampánytsratégia (1) kapituláció (1) Karácsony Gergely (1) karácsony gergely (3) karakter (2) karakter (ön)gyilkosság (1) karantén (2) karizma (2) katasztrófa (1) katolikus egyház (1) katona (1) katonai szerepvállalás (1) katona béla (1) katona kálmán (1) kaufer virág (1) kdnp (10) keller lászló (1) kényszerpálya (1) képviseleti demokrácia (1) képviselő (2) képviselői eskü (1) kerekasztal (1) kerekasztal tárgyalások (1) kerék bárczy szabolcs (2) keretezés (1) kéri lászló (1) kétfarkú kutya párt (1) kétfejű ellenzék (1) kétharmad (26) kétharmados törvények (1) kétkamarás parlament (1) kétpártrendszer (2) kettős állampolgárság (3) kettős beszéd (2) kettős mérce (2) kiábrándulás (1) kiadácsökkentés (1) kiadáscsökkentés (1) kihelyezett kormányülés (1) kína (1) kirekesztés (2) kisebb parlament (1) kísérlet (1) kispártiság (1) kiss péter (1) kiss viktor (1) kis pártok (3) kitartás (1) kitiltás (1) kitiltási botrány (1) kitta gergely (1) kiválás (1) klein ödön (1) koalíció (1) koalíciós vita (1) kóczián péter (1) kognitív disszonancia (1) kóka jános (2) Kolláth György (1) kolontár (1) költségvetés (6) költségvetési tanács (1) kommunikáció (15) kommunikációs (1) kommunikációs hiba (1) kommunikációs paradigma (1) kommunista (1) kompetencia (4) konferencia (1) konfliktus (3) kongresszus (1) konrád györgy (1) konstruktív bizalmatlansági indítvány (1) konszolidáció (4) konszolidált gazdaság (1) kónya péter (1) konzervatív liberális (3) koordinált indulás (2) kordonbontás (1) kormány (2) kormányalakítás (8) kormányfő (2) kormányfő csere (1) kormánypárt (1) kormányprogram (4) kormányszóvivő (1) kormányzás (1) kormányzati teljesítmény (2) kormány ellenzék (1) körmend (1) körösényi andrás (2) korrekció (2) korrupció (8) korzenszky richárd (1) kósa lajos (4) kötcsei beszéd (1) kovács árpád (1) kovács lászló (2) kövér lászló (11) következetesség (2) következmény (2) közbiztonság (1) közgép (2) közhangulat (1) közjog (1) közlekedés (2) közösségi média (1) közös jelöltállítás (1) közös lista (3) közpénz (1) közszolgálati televízió (1) köztársasági elnök (3) közvélemény-kutatás (9) közvélemény kutatás (15) közvélemény kutatások (1) közvetlen elérés (1) kremlinológia (1) krizsó szilvia (1) kronen zeitung (1) kubatov gábor (2) kudarc (3) kukorelly endre (1) külpolitika (1) kultúrharc (1) kultusz (1) kumin ferenc (1) kuncze gábor (4) kurzusépítés (1) küszöb (1) kvázi kétpártrendszer (3) l. simon lászló (1) labdarúgás (2) lak (1) lakner zoltán (1) lakoff (1) lamperth mónika (2) lánczi andrás (3) lánczi tamás (1) lánczos vera (1) láthatósági küszöb (3) látogatás (1) latorcai jános (1) latorczai jános (1) lázár jános (23) legalitás (1) legenda (1) legfelsőbb bíróság (1) legitimáció (2) legitimitás (4) leminősítés (1) lemondás (7) lendvai ildikó (5) lengyelország (3) lengyel lászló (2) lengyel minta (1) lengyel választások (1) lettország (2) levél (1) liberális (3) liberalizmus (1) lijphart (1) lista (1) litvánia (1) lmp (69) lmp jobbik csalodas ketpartrendszer uj jobboldal uj baloldal (1) logika (1) lojalitás (1) loppert dániel (1) lottóötös (1) luther (1) machiavelli (1) mádi lászló (2) mádl ferenc (4) magánnyugdíjpénztár (2) magánnyugdíjpénztárak (5) magyar (1) magyar bálint (1) magyar demokratikus charta (1) magyar liberalizmus (1) magyar narancs (1) magyar nemzet (4) magyar olajfa (3) majális (1) makay zsolt (1) makó (1) mandátum (1) mandiner (1) manipuláció (1) március 15 (2) Márki-Zay Péter (1) második forduló (6) második hely (1) matolcsy györgy (10) max weber (1) McCain (1) mdf (49) mdf szdsz (1) mdnp (2) meciar (1) mécs imre (1) medgyessy péter (4) média (7) medián (9) median (1) médiatörvény (2) media hungary (2) megállapodás (4) megbízás (1) meglepetés (2) megoldás (2) megszorítás (7) megújítás (1) megújulás (2) megyei jogú (1) menekültkérdés (1) mensa hungariqa (1) mérsékelt jobboldal (1) Mesterházy Attila (3) mesterházy attila (34) mesterházy ernő (1) mészáros tamás (1) mezőtúr (1) miép (1) miép jobbik (1) migráció (1) miklós árpád (1) milla (1) minisztercsere (1) miniszterelnök (2) miniszterelnök-jelölt (1) miniszterelnök csere (1) miniszterelnök helyettes (1) miniszterelnök jelölt (8) miniszterelnök jelölti vita (6) minőségi sajtó (1) miskolc (1) mkp (1) MNB (1) modell (1) módszer (1) molnár csaba (2) molnár oszkár (1) morál (1) morvai krisztina (2) moszkva (1) mozgalom (1) mráz ágoston sámuel (1) mszdp (1) mszmp (1) MSZP (1) mszp (104) mszp lmp együttműködés (1) mtv (2) munkáspárt (1) nagykoalíció (1) nagypártiság (2) nagy anna (1) nagy kép (1) nagy lászló (1) nagy tamás (1) NATO (1) NAV (1) navracsics tibor (20) negyedik köztársaság (1) németh miklós (1) német lapok (1) nemzetbiztonság (1) nemzeti bank (1) nemzeti egység (1) nemzeti együttműködés rendszere (2) nemzeti érdek (1) nemzeti konzultáció (1) nemzeti szuverenitás (1) nemzetközi (1) nemzetközi környezet (2) nemzetközi kritika (1) nemzetközi státusz (1) neokonzervatív (1) neoliberális (1) népszabadság (2) népszava (2) népszavazás (7) népszerűség (2) népszuverenitás (1) ner (1) nézőpont (5) nógrádi lászló (1) normativitás (1) novák előd (1) nyakó istván (1) nyerges zsolt (3) nyirő józsef (1) nyugat (1) nyugdíj (3) obersovszky péter (1) objektivitás (1) obstrukció (1) ökológiai tévkövetkeztetés (1) ökopárt (1) oktatáspolitika (1) október 23. (1) olajfa (2) oligarcha (1) ómolnár miklós (1) önállóság (1) önkép (1) önkormányzat (1) önkormányzati választás (16) önkormányzati választási rendszer (1) önkormányzati választás 2010 (2) önkritika (1) opera (1) orbán (1) orbán-nastase megállapodás (1) orbán-putyin megállapodás (1) orbánista (1) orbán kormány (4) orbán viktor (114) Orbán Viktor (9) őrkutya (1) Örményország (2) országértékelő (1) országgyűlés (1) országos lista (7) összeesküvés (1) összeférhetetlenség (1) összefogás (1) összefogás párt (2) őszinte (1) oszkó péter (1) őszödi beszéd (8) ötödik köztáraság (1) ovb (1) ózd (2) paczolay péter (1) paks (1) pálffy istván (1) palotaforradalom (4) pályázat (1) pápa (1) papcsák ferenc (1) paraván (1) parlament (14) parlamenti felhatalmazás (1) parlamenti felszólalás (1) parlamenti választás (2) parlamenti választás 2010 (43) parlamenti választás 2014 (6) parlamenti választás 2018 (9) parlamenti választás 2022 (1) pártfinanszírozás (2) pártharcok (1) pártosodás (1) pártosság (1) pártpolitikus (1) pártrendszer (11) pártrendszer koncentrációja (1) pártrendszer változása (1) pártszakadás (2) pénz (1) pénztárca (1) percepció (3) pesti sándor (1) pető iván (1) pintér sándor (4) plágium (5) pluralizálódó pártrendszer (1) pokol béla (2) pokorni zoltán (6) polgári magyarország (1) polgári platform (1) polgármester (2) politika (4) politikai (1) politikai (1) politikai bozótharc (1) politikai elemzés (11) politikai elemző (9) politikai elit (1) politikai erőtér (1) politikai érzék (1) politikai gondolkodás (1) politikai hasznosság (1) politikai haszonszerzés (1) politikai hiba (2) politikai inga (1) politikai innováció (2) politikai kormányzás (2) politikai korrekció (1) politikai közép (2) politikai logika (5) politikai napirend (1) politikai nyilatkozat (3) politikai stratégia (1) politikai szereplő (1) politikai színpad (1) politikai tér (1) politikai tudás (1) politikai vétó (1) politikai vezetés (1) politikai vita (1) politika elemző (1) politika tér (1) politikus (2) politikusi beszéd (2) politikusok (1) politológus (2) politológus védegylet (1) pólus (1) populizmus (1) pörzse sándor (2) poszt politikus (1) pozíciók (1) pozícionálás (1) pozsgay imre (1) po fi (1) pragmatikus (1) predomináns pártrendszer (1) prezidenciális (1) primary colors (1) probléma (1) problémamegoldás (1) prognózis (1) program (1) pszáf (1) pundit (1) punditokrácia (1) racionális (1) racionális választó (1) racionalitás (3) radikalizálódás (1) radikalizmus (1) radiszoci (1) radnóti sándor (1) recesszió (1) reform (4) regionális eltérések (2) regisztráció (2) régi új törésvonal (1) rekrutáció (1) rendőrség (1) rendszerellenes párt (2) rendszerkritikus (1) rendszerváltás (3) rendszerváltás forgatókönyve (1) republic (1) republikon (3) részvétel (2) réthelyi miklós (1) retkes attila (2) rétvári bence (2) rezsicsökkentés (2) rivális (1) riz levente (1) robert denton (1) robert fico (2) rogán antal (8) románia (2) róna dániel (1) röpirat (1) rudi zoltán (1) Safarov (2) sajóbábony (1) sajtó (1) sajtószabadság (2) salamon lászló (2) sávelhúzás (1) schamschula györgy (1) scheiring gábor (1) Schiffer András (1) schiffer andrás (9) schmidt mária (1) schmitt pál (20) schmuck andor (1) selmeci gabriella (1) selmeczi gabriella (1) semjén zsolt (3) seres lászló (1) siker (5) sikerpropaganda (1) Simicska Lajos (2) simicska lajos (3) skorpió (1) slota (1) söjtör (1) sólyom lászló (11) somogyi zoltán (3) sportújságírás (1) stabilitás (1) stabilizáló apátia (1) stadion (2) state capture (1) steiner pál (1) stílus (1) story (1) strabag (1) stratégia (20) stratégiai szavazás (1) strukturáló dimenzió (1) stumpf andrás (1) stumpf istván (6) süveges gergő (2) szabadelvű konzervatív (1) szabolcs (1) szabó albert (1) szájer józsef (2) szakadás (2) szakértő (1) szakkommentátor (1) szakszervezet (1) szalai annamária (1) szanyi tibor (2) szápár (1) szász károly (1) szavazás (2) szavazások (1) szavazatmegosztás (2) szavazatszerzés (1) századvég (11) szdsz (20) szeged (4) szegedi csanád (2) szegénység (1) székely péter (1) székely zoltán (1) szekeres imre (2) szekértábor politika (1) szelekciós pontok (1) szélsőjobboldal (3) szélsőséges (1) személyre szabott kormányzás (1) személyzeti politika (1) szepessy zsolt (1) szerbia (1) szerencs (1) szerep (1) szerepcsere (1) szerepfelfogás (6) szervezet (2) szijjártó péter (6) szíjjártó péter (1) szili katalin (8) szilvásy györgy (1) szimbolikus (1) szimbolikus politika (1) szimbólum (1) szlavofil (1) szlovákia (2) szlovák magyar viszony (1) szlovák választás (1) szlovénia (1) szociális kérdés (1) szociális népszavazás (1) szociálliberális (1) szolidaritás (2) szombathy pál (1) szonda (5) szonda ipsos (1) szövetségi politika (4) sztálingrád (1) sztereotípia (1) sztereotípiák (1) szubjektív vélemény (1) szűrös mátyás (1) szuverenitás (1) tábor (1) taktika (1) taktikai szavazás (2) támogatás (2) támogatottság (3) tanácsadás (1) tanácsadó (1) tandíj (1) tárcatükör (1) tárgyalás (5) tárgyalástechnika (1) tárki (8) tarlós istván (9) társadalmi szerződés (1) társadalmi támogatás (1) tekintély (1) teljesítmény (2) területi lista (6) területi listák (2) tervezés (2) tét (3) tétényi éva (1) tét nélküli választás (2) tévedés (1) tévéostrom (1) tiszavasvári (2) tisztelet társasága (1) titkos (1) többpártrendszer (1) többség (1) többségi demokrácia (4) Tocsik-ügy (1) tocsik márta (1) tojástánc (1) tőkés lászló (1) tőkés rudolf (1) tölgyessy péter (7) toposz (1) töredékszavazat (2) törésvonal (1) torgyán józsef (2) torgyán kisgazda (1) torkos matild (1) törvényjavaslat (1) torzítás (1) trafik (1) trianon (1) tulajdonos (1) túlélési stratégia (1) túlhatalom (1) tüntetés (4) tusnádfürdő (1) tv2 (1) tv3 (1) ügybirtoklás (3) ügyészség (2) ügynökkérdés (1) újfasiszta (1) ujhelyi istván (1) újraválasztás (1) új alkotmány (1) új baloldali párt (1) új párt (2) új pártok (4) uj péter (1) ülésrend (1) ungár klára (2) uniós csúcs (1) ünnepi beszéd (2) ünnepség (1) USA (2) utódlás (1) utólagos normakontroll (1) utópia (1) vágó gábor (1) vagyonadó (1) vákuum (1) választás (2) választási együttműködés (1) választási eredmények (3) választási esélyek (5) választási hibák (1) választási kampány (1) választási műsor (3) választási rendszer (16) választási részvétel (6) választási törvény (1) választás időpontja (1) választó (3) választói reakció (1) választók (1) valence issue (1) valóság (2) valóságértelmezés (2) valóságérzékelés (1) valóságmagyarázat (2) valóságshow (1) válság (7) válságadó (3) válsághelyzet (1) válságkommunkáció (1) váltás (1) váltógazdálkodás (1) váltópárt (3) változás (4) változtatás (1) valutaalap (3) várakozás (1) várakozások (1) varázstalanítás (1) varga mihály (7) városok (1) varsói gyors (2) vastagh pál (1) veiszer alinda (1) véleménykülönbség (1) veszprém (1) Veszprém (1) vétó (3) vezetés (1) vezető (2) videóblog (1) viktor (1) visszalépések (2) visszatérés (1) vitányi iván (1) vízió (1) vizsgálóbizottság (1) voks10 (1) voks2010 (1) volner jános (1) voluntarizmus tere (1) vona gábor (15) vörösiszap (1) vörösiszap katasztrófa (1) warvasovszky tihamér (1) war room (1) wittner mária (1) xiii. kerület (1) zagyva györgy (1) zanzibár trükk (1) zapadnyik (1) záróra (1) zászlóégetés (1) zsákmányelv (1) zsákutca (1) zsinka lászló (1) Címkefelhő

HTML doboz

13:23

„Az ilyen típusú politikai irányítás alkalmas lehet választások megnyerésére, de – különösen kiszolgáltatott államapparátusok esetén – ellene hat a bürokratikus közigazgatás klasszikus erényeinek, a racionalitásnak, a kiszámíthatóságnak és a személytelenségnek.” Ezeket a sorokat két kollégám, Gallai Sándor és Lánczi Tamás vetette papírra 2006-ban, a második Gyurcsány-kormány szerkezetét és működésmódját elemezve. A tanulmány a sokat mondó „Személyre szabott kormányzás” címet viselte, és felhívta a figyelmet arra, hogy a modern demokráciákban nem szerencsés az olyan egy személyre szabott irányítási rendszer, ahol a „kormányfő a kormányzás teljes spektrumát és vertikumát közvetlen vagy közvetett ellenőrzés alatt tartja”. Okos és igaz írás volt, talán éppen ideje lenne az újraközlésnek.

(Fotó: Facebook)

Nem a most vasárnapi fideszes rendezvény lemondásából tudjuk, hogy a mai kormányzó pártban Orbán Viktor megkerülhetetlen és pótolhatatlan szerepet tölt be.  Lehet persze azzal érvelni, hogy többé-kevésbé a világ minden politikai vezetője hasonló helyzetben van, azért a fokozatoknak jelentős szerepe lehet. Orbán mögött ma sokkal nagyobbnak látszik az űr, a szakadék, mint az egyébként szintén karizmatikus francia, német vagy brit jobboldali vezetők esetén: a magyar politikus kiesése – akár csak egyetlen szimbolikus alkalom erejéig is – lényegesen nagyobb érvágást jelent(ene) pártja számára.

Egy ilyen helyzet természetesen nem véletlenül alakul ki. Kell hozzá az adott politikus tehetsége, képessége, akarata és tudatos cselekvése, de elengedhetetlen az is, hogy a pártot a maga teljességében áthassa: vitathatatlan tekintélye mellett intézményesült, formális, valamint informális megoldásokon és eszközökön keresztül is kézben tartsa. A személyre szabott vezetés – mint minden hatalmi struktúra – ugyanis csak ellenakaratokon keresztül jöhet létre, ezeket hol korbáccsal, hol mézesmadzaggal kell megtörni, leszerelni, áthangolni.

Amikor egy erős vezető kormányra kerül, értelemszerűen arra törekszik, hogy ez az irányítási modell érvényesüljön a kabinetben is. A politikatudomány általában politikai kormányzásnak (vagy a kormányzás prezidencializálódásának) nevezi az egy központból irányított, egységes szempontok mentén vezetett végrehajtó hatalmat, ahol nem a kormánynak (vagy a pártnak) van vezetője, hanem ellenkezőleg, a kormányfő – és a mögötte vagy mellette álló szűk informális kör - uralja, dominálja „kormányzás teljes spektrumát és vertikumát”.  

Az ilyen megoldás minden potens és ambiciózus vezető álma, nem véletlen, hogy az ezen a téren Orbánnal rokonítható Gyurcsány Ferenc volt talán az első kormányfő idehaza, aki nyíltan beszélt is a politikai kormányzás szükségszerűségéről.  Jellemző módon azonban ebben a szocialista politikus csak szerény utánzója lehetett jobboldali elődjének és utódjának, aki – szintén jellemző módon – nem beszélt erről, de már első kormányánál is törekedett rá, a másodikban pedig szinte tökélyre fejlesztette. A kormányfő – vagy politikai felelősséggel nem rendelkező, de komoly befolyással bíró bizalmi emberei – nélkül ma nem születhet döntés a kormányban, a miniszterek időnként még alapvető szakpolitikai és személyi kérdésekben is bizonytalanságban teszik a dolgukat, beosztottjaik irányítása pedig gyakran a miniszteriális hierarchián kívülről történik.

A személyre szabott kormányzás természetesen nem maga az ördög. Számos előnyéről beszélhetünk: gyors, koncentrált, tudatos és hatékony is lehet. Egészen addig jól muzsikál, amíg a vezető – minden szempontból – a helyzet magaslatán áll. Ellenkező esetben azonban - és különösen a politika lényegét a legpontosabban megmutató rendkívüli helyzetekben – az említett írásban szereplő három tényező (racionalitás, kiszámíthatóság, személytelenség) hiányán túlmenően is ártalmas és romboló lehet.

„A fejedelemnek ügyelnie kell, hogy megfelelő minisztereket állítson maga mellé: ezek vagy jók, vagy rosszak, az uralkodó bölcsessége szerint. A fejedelem eszes voltát elsősorban az dicséri, kik vannak körülötte; és ha ezek alkalmasak és hűségesek, mindig bölcsnek tarthatjuk a fejedelmet, hiszen ki tudta ismerni őket és meg tudta tartani hűségüket. Ám ha nem ilyenek, mindig rossz véleménnyel lehetünk felőle, mivel az első hibát éppen ebben a választásban ejti.”  Könnyű kitalálni, Machiavelli írta mindezt, aki természetesen nem pártokban, politikai szervezetekben vagy értékközösségekben gondolkodott, hanem kizárólag a fejedelem szempontjai érdekelték. A modern pártelvű tömegdemokráciák korában azonban a jó tanácsokhoz azt talán még hozzátehetjük: egy messzebbre tekintő politikai szervezet soha nem tesz fel mindent egyetlen személyre.

A bejegyzés trackback címe:

https://torokgaborelemez.blog.hu/api/trackback/id/tr873317437

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Nem vénnek való vidék 2011.10.23. 11:06:31

 A héten Orbán és Gyurcsány újra reflektorfénybe került, e két sors megint összeérni látszik. Előbbiről kiderült, hogy pártjában nincs párja, és elképzelhető, hogy most lépett arra a bizonyos lejtőre, utóbbi meg meg szerzett csapatot, nyilván azza...

Trackback: Egy lap 2011.10.23. 00:03:16

Vannak országok és vannak pártok, ahol a centrális erőtér és annak megtestesítője 99,9%-os többséggel győzelmet arat. Az az egy ezrelék „ellenzéki erő” mindig jól mutat a demokráciának és a különböző érdekek és értékek artikulációjának a ma...

Trackback: Orbán: új élet vár ránk a válság után 2011.10.21. 11:41:12

Orbán Viktornak az elmúlt egy, másfél év alatt elmondott beszédeit nézve világosan látszik, hogy a kormány látja az ország jövőjét, csak éppen nem leli az odavezető utat....

Trackback: Kormánypropaganda menni Nagy-Britannia 2011.10.20. 23:41:48

Épphogy észrevettük, hogy a „külföldi sajtóba írt propagandacikkek” c. versenyben már hetek óta nem volt győztesünk, erre visszatér a ringbe a Pinokkió-bajnokság nehézsúlyú győztese, személyesen Schöpflin „Magyarországon nem volt médi...

Trackback: Globális Forradalom TV 2011.10.20. 15:46:39

Ha szeretnéd élőben követni a Wall Street mindenapjait, a görög tüntetéseket, és egyéb megmozdulásokat akkor kattints ide: www.globalrevolution.tvA szolgáltatás még gyermekcipőben jár, egy Wall Street megszálló indította útjára a mainstream média részé...

Trackback: Orbán & Gyurcsány - gorilláskodó ALFA-hímek kormányzása 2011.10.20. 15:29:15

 Török Gábor „Személyre szabott” c. gondolatindító blogbejegyzésére reagálva ...   TG felhívja a figyelmet arra, hogy Orbán esetében ugyanúgy szakadék jött létre a VEZÉR és a mögötte lévő pártársak között, mint Gyurcsány esetében ...

Trackback: Orbán & Gyurcsány - gorilláskodó ALFA-hímek kormányzása 2011.10.20. 15:25:50

 Török Gábor „Személyre szabott” c. gondolatindító blogbejegyzésére reagálva ...   TG felhívja a figyelmet arra, hogy Orbán esetében ugyanúgy szakadék jött létre a VEZÉR és a mögötte lévő pártársak között, mint Gyurcsány esetében ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ámbátor 2011.10.20. 13:33:11

Eljön még a pillanat, amikor sokan szégyellni fogják, hogy ott voltak, egyetértettek, részt vettek, alá vetették magukat.

nyünyüge 2011.10.20. 13:39:43

Akkor már csak az a kérdés, mennyire van OV a helyzet magaslatán.
Amikor a helyzet bonyolultabb, nehezebb mint bármikor. A gazdasági válság tetejére itt van egy halálra frusztrált, fáradt, egymás ellen uszított társadalom, a közbizalom nullán, vagy minuszban, ...

Egy hadvezér ezen nem lesz urrá - a közbizalmat, intézményeket nem lehet felülről, egy személy vezényszavára felépíteni.

yoda-jedi 2011.10.20. 13:44:32

kedves TG!

a zorbán pártja pont anynira demokratikus amennyire az ország, de főképp fordítva...

csak nem azt akarod mondani hogy mindkettő diktatórikuss? na! ez szabotázs!

(fogd be) ... ... gyors.n-a-szád !

wowerman 2011.10.20. 13:50:53

Szerintem ma bárki a szívére teheti a kezét Magyarországon, és ha nem hülye, őszintén kimondhatja hogy rosszabb most mint Gyurcsány évei alatt bármikor. Ezt minden józan ember beláthatja.

Link Elek 2011.10.20. 13:59:14

a fidesz nem tekint messzire. azt orban csinalja.
a fidesz csak egy eszkoz amit orban csinalt mert szuksege volt ra.
ugyanigy fogja felszamolni is, ha masra lesz szuksege

Warrent (törölt) 2011.10.20. 14:03:59

@wowerman: hahaha. Te vérbeli gyúrcsányista lehetsz, hogy ilyet egyáltalán le mersz írni. Én őszintén a szívemre teszem mivel bárki vagyok én is, és azt mondom: nem! Nem rosszabb mint Gyurcsány évei alatt.

Na erre varj gombot !

yoda-jedi 2011.10.20. 14:06:00

1. a fides a zorbán egyszemélyes biznise eddig ok

2. de a "Szövetség"hez tartozó oligarchák (gazdasági támogatók) hozzák a valós gazdasági stb döntéseket... a zorbán játéktere az kispálya...

3. ne higgyük, hogy a zorbán azér nem tart gyűlést mert ő az egyetlen...
befosott a részvételi hajlandóságtól... nagyon kevesek mentek volna el...
de még ez sem valódi ok. mert ekkor épp az lett volna a kamunikáció...
hogy láma zorbán nélkül... alig mentek ki a zemberek...

4. itt komolyabb dolgok készülnek. csdálkoznék ha a fijjug nem vmi provokáción
törnék a tüntetők fejét... KÁOSZ t csinál és jön mint a megmentő...
a diktatúra erősödik és szélsőjobbra tart... térdre imára emberek...

ELLENSÉGET kell keresni de azonnal... az maszop+fleto+elmútnyóccév kifújt

wowerman 2011.10.20. 14:16:30

@Warrent: beleírtam a kommentembe "és ha nem hülye," :)

Warrent (törölt) 2011.10.20. 14:19:23

@wowerman: haha. Tipikus komcsi reakció, de azért jó ;-)

2llkedő 2011.10.20. 14:21:15

@yoda-jedi: "Magyarországon száz százalékig demokrácia van" - mondta a Die Presse című konzervatív osztrák napilapnak Schmitt Pál köztársasági elnök.

unionist 2011.10.20. 14:22:03

@Warrent:
te meg egy tipikus vezérelvű náci vagy.

yoda-jedi 2011.10.20. 14:28:12

@2llkedő: megoszlanak a vélemények... a fides-magyar nagyszótár:

demokrácia (fn.): népakart (ógörög), olyan rendszer, ahol a kormány mondja meg a népnek, mit akar

Warrent (törölt) 2011.10.20. 14:29:53

1) Vezérelvű csak egészséges mértékben vagyok, és ez nem negatív, vezetőkre mindig is volt szükség és mindig is lesz. De ezt tudod te is szerintem.
2) Nazi nem vagyok, ezt kikérem magamnak és fogalmam sincs, honnan vetted ezt.
3) Nem vagyok fideszes, ezt nem kérem ki magamnak, mert ez nem negatív szerintem, de akkor sem vagyok az.

wowerman 2011.10.20. 14:34:56

@Warrent: szóval csak simán hülye. értjük mi

Gomezke 2011.10.20. 14:37:43

Még is milyen vezetőt akartok magatoknak ha leragadtok ennél a komcsi-náci szájkaraténél?

Warrent (törölt) 2011.10.20. 14:40:24

@wowerman: ok, ez átment így személyeskedésbe. Majd lesz ahogy lesz ,mindenesetre Hajrá Magyarország !

karbalán 2011.10.20. 14:41:02

Gábor! Mit gondolsz a "Gyurcsány, a terrorista" jellegű húzásokról? Nekem ez nagyon kontraproduktívnak tűnik a Fidesz szemszögéből. Ilyen blődségek után nem tudom, ki gondolja ma Magyarországon, hogy az ügyészség pártatlan. A "szakad-e az MSzP" kérdés is elég érdekesen alakult az elmúlt hetekben. Szerintem megérne egy posztot Gyurcsány jövőének latolgatása.

Warrent (törölt) 2011.10.20. 14:41:27

@Gomezke: én egy jó vezetőt szeretnék, mint amilyen Orbán Viktor.

kispotzak 2011.10.20. 14:44:32

Kedves Gábor,
azért szerintem te is pontosan tudod, hogy amit leírtál, az színtiszta trivialitás. Még vitatkozni sem lehet vele, mert sem különösebben vitatható-megkérdőjelezhető tények, sem akár csak picit is jobbra-balra besorolható véleményformálás nincs benne (utóbbi nyilván egy semleges politikai elemzőtől nem is várható el :-)), sem vmi eredeti gondolat.

Egyetemi előadáson, téma felvezetésnek, szigorúan az első 3 percben okés.
Itt számomra csak hiányérzetet okoz, azon kívül az égadta világon semmi mást.

unionist 2011.10.20. 14:50:40

@Warrent:
számomra a náci nem szitokszó. nem is szeretetszó persze. nácin nem a hábosús bűnöst értem, hanem azt, aki egy birodalmi nemzetállamban hisz. aki elhiszi háborús propagandát. akinek szüksége van egy nemzetvezetőre. akit minden áron meg akar védeni.

unionist 2011.10.20. 14:58:15

@Gomezke:
mert ez a sztori pontosan erről szól.
két megoldás kínálkozik. 10% kommunizmus, és 10% fasizmus.

a 10% kommunizmus azt jelenti, hogy vesszük az összes jóléti extra kiadást. az összes ilyen olyan kedvezményt, kiegészítést, támogatást, segélyt. tehát mindenféle dolgot, ami a szociális ellátórendszerben extraként ott van. és azt mondjuk, hogy ezt egyenlő módon szétosztjuk. pont úgy, ahogy a komcsik. persze nem az összes megtermelt értéket, hanem ezt a tizedet. ez az A megoldás. ezt egyenlő módon osztjuk el.

B megoldás, hogy ezt a tizedet elfelejtjük. és akkor nincs semmiféle kedvezmény, segély, támogatás, jóváírás. ez meg ugye 10% fasizmus. mert ez a nép megtizedelését jelenti. egy rétegnek azt mondjuk: csináljon, amit akar. nekik valójában fejlövés járna.

mind a két út járható. az egyik komcsi, a másik náci gondolkodást igényel. és nincs köztes megoldás. szóval most olyan a helyzet, hogy nincs arany középút. hanem erre a baromi egyszerű kérdésre kellene felelni: 10% kommunizmus, vagy 10% fasizmus.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.10.20. 15:08:34

Török Gábor.
Már azt hittem, hogy első-egyetlenként a fideszes kiszólást veted a mókusok elé...
Mármint azt, hogy - ezzel jár a személyi kultusz - .

Kár, hogy nem.

bigapples 2011.10.20. 15:09:04

Orbán olyan helyzetét tekintve olyan meghatározó ember lett a magyar jobboldalon, mint De Gaulle, Kohl, Adenauer vagy Thatcher volt a maga idejében. Nem túl szerencsés ebből a szempontból Orbánt a mai német, francia vagy angol jobboldali vezetőhöz hasonlítani. Merkel karizmatikusságáról még beszélni is vicc, Sarkozy lassan béna kacsaként küzd az elnökválasztás szinte biztos veszteseként és koalíciós miniszterelnökként Cameron is inkább középszürke, mint karizmatikus.

yoda-jedi 2011.10.20. 15:15:19

@bigapples: :)))) hihihi... a 30%os támogatású magyar De Gól.... az az

bigapples 2011.10.20. 15:19:13

Eddig valamilyen szinten minden magyar miniszterelnök a maga képére formálta a kormányzatot, szerintem nem az a kérdés, hogy ezt milyen mértékben tette vagy hogy megkerülhetetlen tekintélye van-e, hanem, hogy hogyan kormányoz.

Gyurcsány kormányfőként úgy viselkedett, mint a tipikus hibákat ejtő kisvállalkozó: mindenben egyszemélyben akart dönteni, nem tudta a döntési szinteket kiépíteni, a feladatokat delegálni. Gyurcsány politikai katasztrófáit lehetne sorolni példaként, milyen káros volt a baloldalnak ez a fajta kormányfői szerepfelfogás.

Orbán egy erősen szervezett, hierarchikus berendezkedésű pártot vezet, sokkal erősebb hatalmi pozícióban van, mint amiben Gyurcsány volt valaha is. Orbán viszont képes döntéseket kidelegálni, képes vezetni a kormányzatot. Jól látható, hogy Szócska, Pintér, Martonyi, Navracsics, Fellegi saját maga visz végig kormányzati projekteket és nem Orbán rángatja őket bábuként. Nyilván ennek ellenére Orbáné a végső döntés, de nem egymaga próbál mindent megoldani, mint Gyurcsány próbálta.

Persze vannak gyenge pontok a kormányban és ha ezekhez a személyekhez ragaszkodik Orbán, akkor a tekintélye pozícióban tartja ezeket az embereket. Ez tényleg megnöveli Orbán felelősségét és esetleges hibás személyi választásainak következményei emiatt súlyosabbak lehetnek.

Talán Török Gábor jobban vonzódik egy SZDSZ-es ügyvivői rendszerhez hasonlatos politikai döntéshozatal iránt, de az a fajta rendszer nem működött igazán sohasem. Szerintem igenis szükség van világos hierarchiára és egyértelműen döntési helyzetben levő és dönteni tudó vezetőre. A kontrollmechanizmusok fontosak, de szerintem másként hatékonyan nem lehet vezetni sem egy cégét, sem egy kormányt.

Értem, hogy a Navracsicshoz hasonló tanáremberes, visszafogott és liberálisabb stílust képviselő politikust szívesebben látna TG a Fidesz és a kormány élén, de szerintem a pártvezető és a kormányfő személyében legalább 2018-ig nem lesz változás. Sőt, a mostani gazdasági válság közepette kárára válna mind az országnak, mind a Fidesznek Orbán lecserélése egy másik jobboldali politikusra. Orbán versenyző típus, aki akkor teljesít a legjobban, amikor nagy a tét, és az most tényleg nagy.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.10.20. 15:19:57

@bigapples: Hú, tényleg ?
Menő névsor.
Csak Orbánnal már nemigen fényképezkednek mások.

Ahogy elnézem, még egyetlen kormányfő sem látogatta meg.
Viszont Kadhafi fogadta...

Diocles 2011.10.20. 15:23:02

off

valahogy arra számítottam, h foglalkozva lészen Gyurcsány új pártjával (hiszen annak már csupán a formális bejelentése van hátra szombaton), annak nagyon komoly hatásával a többi szereplőre.

nem elég ugyanis, h Gyurcsányék voksok sokaságát veszik majd el az MSZP-től és vélhetően az LMP-től is (az SZDSZ-árvák egy részét), de eztán bármely ellenzéki felállásban kulcsszereplőként kell számolni Gyurcsány Ferenccel.

yoda-jedi 2011.10.20. 15:24:35

@bigapples: Nagy Almácska! egy apró kukac a gépezetben

elfelejted, hogy elvileg demokrácia lenne... persze gyakorlatilag már rég nincs

plusz nemtudod mi a különbség a döntéshozás és a végrehajtás között...

te az utóbbira gondolsz a kormányra... a parlamentben az egyszemélyi hatékony, de...

gyilkos fűegér 2011.10.20. 15:25:26

Összefoglalnám akkor a posztot egy mondatban: kurva jó lenne, ha Orbán észrevenné, hogy nemhogy nem ért mindenhez, hanem nem ért semmihez.

gyilkos fűegér 2011.10.20. 15:30:28

@bigapples:

A képességek terén viszont Orbánt Teacher-rel, vagy Kohl-al összehasonlítani nevetséges.
Amúgy meg a fő baj Orbánnal ugyanaz mint Gyurcsánnyal: az ambíció és a képességek közötti szakadék túl széles ahhoz, hogy ebből hosszú távon bármi jó kisülhessen.

bigapples 2011.10.20. 15:31:38

@yoda-jedi: 21 éve élvonalbeli politikus, és kb. 96 óta meghatározó vezetője a jobboldalnak. Nem azt mondom, hogy De Gaulle formátumú, hanem hogy a magyar jobboldalon olyan megkerülhetetlen szerepű, mint De Gaulle, Kohl vagy Thatcher volt a saját országában. Komolytalan, hogy TG Merkellel vagy Cameronnal vetné össze Orbánt, nagyon-nagyon más a szituáció.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.10.20. 15:34:33

@bigapples: Megkerülni nehéz lenne. De átugrani, már könnyebb.

bigapples 2011.10.20. 15:35:25

@gyilkos fűegér:
@simonmondja.:
Nem képességek vagy politikai teljesítmény terén vetettem össze Orbánt korábbi politikusokkal, ahogy TG sem ez alapján hasonlította Merkelhez vagy Cameronhoz...

unionist 2011.10.20. 15:36:56

@bigapples:
a különbség az, hogy az általad említett urakat, és hölgyet a politikai ellenfelei és a politikai sajtó szinte egyöntetűen tisztelte. orbán viktort viszont az európai néppártot is megosztja. a néppárton kívül meg mindenki gyűlöli.

szóval az ilyen diktátor fazonok kétfélék. az egyik csoportba azok tartoznak, akiknek csak és kizárólag a saját táborukban van tekintélyük. szerintem ebbe a körbe tartozik orbán viktor, és egyébként gyurcsány ferenc is.

és vannak olyanok, akik annak ellenére, hogy sokszor brutálisan nem ért velük egyet az ember mégis azt mondjuk: ilyen fazonokra volna szükség a közéletben. amilyen mondjuk steve jobs volt. ő mindig megmondta a tutit. amivel brutálisan megosztotta az embereket. ezzel együtt az ellenfelei is tisztelték.

és a probléma az, hogy ilyen fazon nem csak magyar közéletben nincs, hanem az európaiban sem nagyon van. és ennek az oka szerintem az, hogy az unió közjogi rendszere alapvetően elhibázott.

egy erős európai nemzethez megyei alapon kellene megszervezni az uniót. tehát úgy, hogy minden megye küld egy képviselőt az európai parlamentbe. 22 magyarországi helyre a 19 vidéki megye, és 3 fővárosi nagykerület. minden county delegál egy tagot az európai parlamentbe. és minden country közvetlen választ egy szenátort az európai kormányba. tehát nem a pártok küldenek oda egy dajcstomit, hanem nép közvetlen kiválaszt egy megyei "nemest" a parlamentbe, és egy országos "főnemest" a kormányba. így kellene az uniónak működni.

az ígérgetős kampányokban nyertes vezetőket el kellene felejteni. orbán viktort ugyanúgy, mint gyurcsány ferencet. ők 20. századi politikusok. a népnek folyamatosan hazudozó, valójában semmihez sem értő emberek. orbán viktor sem azzal nyert, hogy letett egy elképzelést az asztalra. és azt megszavazta a nép. pedig úgy is nyert volna simán. csak erre orbán viktor és csapata nem képes. és a fidesz sem képes. szakértelmük nincs meg hozzá. lehet mondani, hogy orbán milyen karizmatikus. és mire megy vele az ország. mire megy vele a nemzet.

értem én, hogy ebben a szalonnázós, pálinkázós közegben nagyon népszerű. és akkor mi van. gyurcsány ferencnek is van egy fókuszcsoportja. de ebben a helyzetben nem ilyen fazonokra van szükség. és ugye itt egy átmeneti kormány kell megint, amelyik azt mondja, hogy a rendszer logikáján kell változtatni.

egy új közjogi rendszer vázlatát kell lerakni az asztalra. ami nem sokban különbözik a jelenlegitől. de nem visszalépés a szovjet típusú tanácsrendszer irányába. mert az a rendszer gazdasági, és közjogi értelemben volt rossz. szociokulturális értelemben a kádár rendszer ugyan sok esetben túlzó volt, de nem volt alapvetően elhibázott.

és itt a fidesz a gazdasági téren próbál a kádár rendszerhez közelíteni, szociokulturális értelemben pedig a horthy rendszerhez. és ezt pont fordítva kellene. és ennek egy oka van. az hogy orbán viktor olyan buta, mint az ágyú. ez az egy oka van. semmi egyéb.

yoda-jedi 2011.10.20. 15:40:42

@bigapples: Merkellel stb össze veti a halál...
én is inkább kathafival tenném egy helyre...
katafi meg 42évig volt nagyon "menő"... örültek a barátai neki is...

de a szerettt népe most örül igazán.... ennyire...

galeria.index.hu/kulfold/2011/10/20/gyoztek_a_felkelok_libiaban/?current_image_num=7&image_size=l

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.10.20. 15:43:30

@bigapples: Én úgy láttam, Gyurcsánnyal vetette össze, mint szokás.
De a kisformátumú politikusok egyszemélyi vezetéséhez meg nem tudom miért írod, hogy ... De Gaulle, Kohl, Adenauer vagy Thatcher ...

tölgyes 2011.10.20. 15:48:22

Kedves Török Gábor!

Már megint az a fránya analógikus gondolkodás, ami - mint többször megírtam már - Hegel szerint a gondolkodás legalacsonyabb szintja.. Magam csak annyit szoktam hozzátenni, hogy az analogiának van egy feltétele..valamennyire fenn kell állnia.. vagyis magának helyzetnek némileg azonosnak, vagy erősen hasonlónak kell lennie.

Ha már messziről indított, én is megteszem ugyanezt. Antallban valóban élt a vágy, hogy egy semleges közigazgatást hozzon létre.. vagyis megvalósítsa azt amit az "Igenis miniszter úr"-ban gyakran nevethet ki hasát fogva az, aki veszi a fáradtságot és megnézi. Mégis.. el kell ismerni, hogy létezik a világban egy ilyen megoldási elképzelés. A közigazgatás politikailag semleges.. a politika szolgálólánya, amelyikk a szakmaiságra ügyelve intézi az ügyeket.

Ennek érdekében Antall sokat tett.
1. A rendszerváltás ellenére nem volt tisztogatás közigazgatásban. (Igaz nem is lett volna kire lecserélni a közszolgákat)
2.A közigazgatáson belül elkülönítette a politikai és közigazgatási funkciókat. Létrehozták a politikai államtitkári és közigazgatási államtitkári intézményt. Ez utóbbi, elvben kevéssé kötődött a politikához..a közigazgatási államtitkár volt a minisztériumi apparátus "főnöke"..Ő nevezte ki a főosztályvezetőket.. gyakorolta a munkáltatói jogol döntő többségét. A politikai államtitkár helyettesítette a minisztert az OGY-ben és képviselte a párt érdekeit a minisztériumban. A miniszter munkáját pedig egy szűk kabinet segítette, amelyik elvileg nem szólt bele a közigazgatási folyamatokba. "Megrendelte" a munkát az apparátustól és javasolta a miniszternek, hogy a kész munkát vállalhatja-e "politikailag" .. vagyis összhangban van-e az adott párt politikai célkitűzéseivel.
3. Mindezt megfejelte egy közigazgatási törvény, amelyik erős védettséget és jogosultságokat adott a közszolgáknak. Zengett is az ég.. és az akkori ellenzék legerősebb pártja -amelynek ekkor még Ön is híve volt - sűrűn emlegette az ejtőernyősök bebetonozását::))

Ez a rendszer sok hatásköri vitával és ellentéttel, de viszonylag erdeményesen működött, amit tovább lehetett volna vinni.. bár Boross már nem fogta fel ésszel Antall szándékait és megkezdte a rendszer szétzilálását.

Aztán jött a kormányváltás, amit a közigazgatásban politikai tisztogatás követett és ezzel el is dőlt, hogy nem az Antall által kezdeményezett politikailag semleges közigazgatás lesz nálunk, hanem a "zsákmány-elv" érvényesül... Sok "bebetonozott" közszolgát kihajítottak.. a közigazgatási államtitkárokat lecserélték, a helyettes államtitkárokat szintén. A közigazgatást politizálták, a kabinetek feladatrendszerét összekutyulták..Volt olyan minisztérium, amelyikben szinte a teljes apparátust lecserélték (vesszenek az együttműködök-kollaboránsok.. elv-felkiáltás alapján:()beleértve ebbe még a portásokat, gépkocsivezetőket is. A "felelős" értelmiség és a sajtó pedig hallgatott.. A lépéseket igazságosnak gondolta és elkezdte hangsúlyozni, hogy csak a lojális közigazgatással lehet eredményesen dolgozni.

Innentől kezdve pedig már minden ment a maga logikája szerint. Horn behozta azokat az embereket akikben megbízott.. ezek után már természetes volt, hogy Orbán nem bízott meg Horn bizalmi embereiben, hanem ő is behozta azokat akikben megbízott..Orbán is tett némi kísérletet a stabil közigazgatás megteremtésére.. Bevezette a vezető köztisztviselők rendszerét, amit ismét csak betonozásnak kiáltott ki az akkori ellenzék.. ezután jött Medgyessy, aki nem bízhatott meg Orbán embereiben tehát kirúgta őket.. majd jött Gyurcsány, aki még Medgyessy embereiben se bízott, ezért azok egy jó részét kirúgta:( (Szép példája ennek Balogh András(Közt. eln. jelölt) külpolitikai főtanácsadó és miniszterjelölt azonnali eltávolítása és nagykövetként jó messzire küldése..:( Ezek után az már csak természetes, hogy Orbán nem bízott Gyurcsány kinevezettjeiben és személycserékkel erősítette a közigazgatás lojalitását.

Mégis, ha sűrűn változik az apparátus, akkor ott mindig előtérbe kerül a vezetői hatalom dominanciája.. Ennek oka a friss és közvetlen függés a vezetőtől, a függésből eredő fokozott lojalitás és az egzisztenciális félelem.

Ez azonban rendszerspecifikus..és nem orbáni találmány. Így van ez USA-ban is, azzal a különbsggel, hogy ott az évszázadok során létrejött a két vezető politikai erő körül egy olyan üzleti-közigazgatási stáb, amelyikből lehet meríteni és ahol a közszolgálat nem jelent feltétlenül függést, hiszen a közszolga lehet sikeres üzletember is.. bár épp a nagykövetek körül kirobbanó ismétlődő ügyek mutatják, hogy ez sem olyaan egyszerű.. Még ott sem.

Ezzel együtt Orbán még lehet kozárólagos úr.. stb...de egy ilyen elemzésnek akkor lehetne értelme, ha benne elkülönülnének a rendszerből eredő és személyhez kotődő elemek.. Ez vonatkozik még az Ön által hivatkozott cikkre is.

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2011.10.20. 15:53:33

"egy messzebbre tekintő politikai szervezet soha nem tesz fel mindent egyetlen személyre"

A Fidesz sem tesz fel mindent egyetlen személyre.
Vannak ott karizmatikus figurák bőven. Kövér nem egy szürke egérke, sem Kósa, sem Áder, sem Navracsics, sem Lázár, sem Rogán, sem sokan mások.

Akkor mi a baj? Persze, aggodalmaskodni szabad, nincs is ezzel semmi baj, csak nem kell túlzásba vinni, kedves Gábor, mert rosszat tesz a szervezetednek. Még gyomorfekélyt kapsz, amitől Isten mentsen.

radala 2011.10.20. 15:55:42

Megint jó kis iromány. De mit tegyen szegény kis jobb oldal, ha ez így alakult. OV-nak mocsok nagy mázlija volt és ráadásul állatira ért is ehhez. Mit lehet ilyen helyzetben csinálni? Még csak arra sem emlékszik senki, hogy OV bárkit kinyírt volna a saját pártjából, mert mondjuk Fodor távozása nem fogható Tölgyessy szdsz-es, vagy Medgyessy vagy Almássy Kornél vagy bárki más kinyírásához. Szóval értem én a kérdéseket, világos, hogy ez messze van az ideálistól, de azt nem látom be, hogy lehetett volna másképp.
OV sokszor nagyokat hibázott, de mégsem sikerült leamortizálnia magát egy kicsit sem. Én 2006-ban, amikor OV a mélyponton volt sem hallottam senkit a jobb oldalról, aki szerint OV-nak azért kell mennie, mert rossz, mindenki azt mondta, hogy jó csávó, de szegényt nem csipolja a Kádári kisember...
Egyébként én most sem látom nagyon másképp, most sem látom, hogy mi a nagyobb, a hiszti OV hülyeségei ellen vagy OV hülyeségei. Valamikor mondta OV, hogy a legnagyobb baj a reménytelenség. Ebben az az érdekes, hogy én pont ezt mondtam, hogy az a legnagyobb baj, hogy az OV 2.0 reménytelenségbe dönti az embereket. Szóval úgy tűnik OV ezt is érti/érzi csak azt gondolja ez nem az ö sara. És persze a saját szempontjából igaza is van, tényleg nem csak az ö sara...
Én mint optimista, akit ráadásul nem is érint semmi ami Mo-n történik, ha akarom láthatom azt, hogy nagyon okosan kovácsolnak a szükségből erényt. Pl az extra adók döntő részéről, azt gondolom, hogy nagyon helyesen próbálnak a pénzbeszedésen kívül is elérni valamit.
OK nem a 27 % áfára gondolok, meg nem lieblingem a kétkulcsos adó sem alapállapotban, de mégis azt látom, hogy azért az szja, akkor is jobb most, mint volt...

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2011.10.20. 15:58:57

@tölgyes:
"Ennek érdekében Antall sokat tett.
1. A rendszerváltás ellenére nem volt tisztogatás közigazgatásban. (Igaz nem is lett volna kire lecserélni a közszolgákat)"

Ekkora baromságot hogy lehet kitalálni?
Jó, tudom, nem te találtad ki, te csak szajkózod azt, amit mások is szajkóznak.
Antall sokat tett azért, hogy elszúrja a rendszerváltást. Lehet, hogy ha tovább él, akkor rájön a tévedésére, de amit maga után hagyott, az rom bolt, amelyre Boross még rátett egy lapáttal. Meg is bukott a pártjuk 94-ben.

Senki nem helyettesíthetetlen!
Az ország érdeke természetesen az, hogy a lehető legtehetségesebb emberek irányítsák az országot.
Antallnak 1990-ben el kellett volna csapnia a közszolgák minimum 50%-át. Nem tette. Pár titkosszolgát persze kirúgtak, ami nagyon helyes volt.

Lenne egy kérésem: az hogy maga is esetleg részt vett a rencerváltásban, egy dolog, de nem kellene hülyíteni tovább az embereket. Már sokan immúnissá váltak erre, és nem nyelik le a hazugságokat.

tölgyes 2011.10.20. 15:59:33

@radala: Orbánnak nem mázlija volt. Orbán a semmiből megcsinált egy tömegpártot. Ezt mázlival nem lehetett volna:) Orbán tud valamit..és persze az élethez kell egy kis szerencsi: is.

yoda-jedi 2011.10.20. 16:02:55

@radala: az szja persze hogy jobb neked mint jól keresőnek... épp ez tett be az államháztartásnak...

OVi mélypontja lett volna 2006? az akkor 55-60% os szimpátia indexxel? amikor most az őszt 35-tel kezdte? és ez évvégére lesz akár 20% is... tekintve a karácsonyt a szeretet ünnepét

yoda-jedi 2011.10.20. 16:04:31

@radala: maradjunk abban hogy a saját indexe töretlen csökken...

tekintve képességeit és motivációját és gúzsbakötöttségét (oligarhák)
ezen nem is tud változtatni...

egyezzünk ki abban hogy nincs ellenfele (mindenkit kiirt verseny előtt...)

tölgyes 2011.10.20. 16:05:03

@Kara kán: Oszt kire cserélte vlna le azt az 50%-ot?? Az Ön szövege arra utal, hogy a közigazgatás nem is igényel különösebb szakértelmet és jártasságot..:) Mégis ha én Bevinném Önt egy nagyobb minisztériumba és elereszteném.. két napba telne mire megtalálná a saját irodáját:).. és akor még mindig nem tudná hol az irattár, a TÜK-szoba, hogyan történik a titkos ügyiratkezelés.. és a milliomnyi eljárási szabály... ki mikor mit írhat álá, kinek mihez milyen ellenjegyzésre van szüksége..:)
Persze mindezt meg lehet tanulni, de 90-ben ez nem volt világosan látható. Nem véletlen, hogy még a lecseréltek jó része is kötődött a korábbi rendszerhez.. Gondoljon arra, hogy Végvári nélkül az SZDSZ soha nem találta volna meg a ATE irodáit..:)

2011.10.20. 16:06:17

@wowerman: Ez így van, de a dolgok nem függetlenek egymástól. A mostani helyzet súlyosságában a maszopnak is nagy szerepe van.

yoda-jedi 2011.10.20. 16:07:23

@tölgyes: na ezt sejtettem...
a Te zorbán hited alapja hogy fidesznyikk bürokrata vagy
ebben merül ki a szaktudásod hogy megtalálod az irodádat? és az irattárat?
(b+ a digitális korszakban mi már ilyeneket nem is ketresünk...)

radala 2011.10.20. 16:09:56

@tölgyes: Egyetértünk, de mázlija volt például 2006-ban, hogy olyan roppant hamar összeomlottak a szocik, ha nem így van, szerintem OV nem húzta volna ki 2010-ig.
OV nyilvánvalóan zseni, csak az a baj, hogy nem tudjuk erre nekünk tényleg szükségünk van-e.
Fogalmam sincs, mert bár nem hiszek abban, hogy a logikus gondolkodás bárminek az eldöntésében segít, azért belém nevelődött, hogy szeretném érteni a dolgokat... Márpedig nem értem.
Egyszerűen nem tudom el sem képzelni, hogy milyen is lenne a megfelelő kormányzás egy ilyen helyzetben. Az tuti, hogy a 93-as Fidesz fordulót jobbra. 100-ból 99 politológus hibás döntésnek gondolta volna és 94-ben igazolva is látta ezt. Ettől még ez OV legnagyobb húzása volt életében.
Az is tuti, hogy 2002 április 7 utáni stílusváltást 100-ból 97 politológus rossz stratégiának tartotta volna (én még át is akartam menni a szocikra szavazni:-) ), ehhez képest szerintem százezrekben él ez az időszak úgy, mint a legeslegszebb politikai élmény, amihez tán csak NI újratemetése fogható. Szerintem OV-ot nagyon lehetett szeretni, de most ez nem tűnik egyszerű mutatványnak.

radala 2011.10.20. 16:15:51

nem adózom Mo-n, nem vagyok mérvadó, amúgy 248 bruttó jár a magamfajtának, ha a feleségem kapna mondjuk 160 bruttót, még akkor is roppant messze lennénk a jómódútól.
De még, ha rohadtul bassza is a csőrömet, hogy nekem nem járna az, ami egy OTP fiókvezetönek járna a gyerekei után, akkor is azt kell mondanom, hogy a két közeli kulcs sokkal igazságosabb és progresszív, mint a progresszív adózás. Amúgy meg szerintem adósság szolgálatra sokkal sokkal többet költünk, mint az az 500 mrd, ami lyukat az új szja ad. Azt lehet vitatni, hogy vannak ideálisabb időpontok az 1 (kétközeli) adókulcsos szja bevezetésére, de azt nehezen, hogy ez jobb, mint a progresszív, pláne egy magyarhoz hasonló normakövetésre képtelen nemzetnél.

radala 2011.10.20. 16:18:48

@yoda-jedi: Igen. 2006 volt az egyetlen pillanat, amikor nagy tömegű jobboldali vonta kétségbe OV alkalmasságát egy választás megnyerésére. Nem is beszélve arról, hogy szerintem minden Orbán fannak élete legszörnyebb élménye az, ahogy OV kinézet a kampányban meg ahogy a GyF vitában viselkedett. (fujj, elkap a hányinger) Vér ciki volt abban az időben jobbernek lenni, tán nagyobb ciki, mint mostanság...

yoda-jedi 2011.10.20. 16:22:45

@radala: nézd a számokat... a támogatottsága pont a fele... azaz 2x olyan CIKI

klacus 2011.10.20. 16:24:10

@unionist: Amit leírsz nagyon szép nagyon jó. Azonban, a rendszer amiben élünk arra biztosít jogot, hogy négy évig kussolunk aztán behúzunk egy X-t, és megy tovább a szopás. A politikai eseményeket figyelők tábora annyira alacsony, hogy nem tudsz itt semmiféle tudatos társadalmat építeni. Azért mert az emberek közönyösek, és nagy ívben csak a saját dolgaik érdeklik. A választásuk pedig sok esetben csak és kizárólag a szimpátián alapszik. Vagyis a tények, a tényeknek mondott események, hírek és híradások egyszerűen el sem jut a tudatukig. Nna ezek az emberek azért felejtenek könnyen, mert igaziból azt sem tudják mi volt. Azt ugyebár nem nehéz feledni.

A Gyurcsány nagyon elrúgta a pöttyöst, az öszödi beszéddel. A fidesz nem azért tarolt mert annyira jó volt, vagy annyian szerették, nem. Ezt a lovat a Gyurcsány Ferenc nyergelte meg Orbán Viktornak. A tömegeket pedig nem zavarja, hogy fordítva ült fel.

radala 2011.10.20. 16:24:49

@yoda-jedi: Nem csinált OV semmit az ellenfeleivel szerintem, pláne nem olyat, amit azok ne próbáltak volna meg vele szemben. Egyszerűen (sajnos) toronymagasan kiemelkedik a mezőnyből...
A baj csak az, hogy ez e kiemelkedés kizárólag politikai/hatalomtechnikai síkon nyilvánul meg... (vagy, ha nagyon optimista akarok lenni, akkor csak itt látszik)

Mondjuk az egy érdekes kérdés, hogy bár OV nagy spíler, milyen sokszor választott már ki maga mellé hihetetlen lúzereket, mondjuk most hirtelen csak Mikola jut az eszembe, de mondjuk ezek az arrogáns lézerblokkolós Fideszesek is olyanok, hogy ilyen ember nem lehet jó ember.
Egyszerűen nem hiszem el, hogy például mondjuk a lézerblokkoló használata nem mutatja tökéletesen azt, hogy az adott ember tökéletesen alkalmatlan arra, hogy közügyekre pozitív hatást tegyen...

billy reed 2011.10.20. 16:24:51

"egy messzebbre tekintő politikai szervezet soha nem tesz fel mindent egyetlen személyre."

Mikor volt a Fidesz vezetése egy pillanatig is "messzebbre tekintő"?

Elárulom: soha.

Csak a pillanatnyi önérdek. A Kezdettől a Végig.
Ennyiből áll ez a politikai szerveződés.

Szergej55 2011.10.20. 16:24:53

Vezető csak annak kell, aki nem képes megállni a saját lábán. Szerintem kapja be az összes (orbánc főképp), és vezérelgessék egymást a Jeges-tenger egy csodás szigetén. (A trópusokon még jól is éreznék magukat, azért nem délre küldöm őket.)

yoda-jedi 2011.10.20. 16:25:38

@radala: 2x olyan CIKI MOST

és ez hatványozottan nőni fog...
míg a hívek 1 kis útáteresz betoncsőben is el fognak férni...
tudod sok jó ember kis helyen is...

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2011.10.20. 16:27:34

@tölgyes:

Tisztelt Ön!

Egérkísérletekben egy pici húsdarabot dugtak el egy pici rekeszben.
- Egyes egerek már 5 perc alatt megtalálták a helyes megoldást, és megették a húst,
- mások fél óra múlva szerezték meg a húst, de még gondolkodtak azon, hogy mit kezdjenek vele, - míg a legbutábbak soha nem találták meg a húst, és mára biztosan éhen haltak.

Remélem, hogy segítettem.

radala 2011.10.20. 16:27:54

@yoda-jedi: Hülyeség, a támogatottságot relatíve kéne nézni, akkor az össz politikustámogatottság 3-4x volt OV jó ha benne volt az első 10-ben.
Most lehet mentséget találni arra, hogy miért viselkedik úgy ahogy. 2006-ban nem volt semmi mentség arra, hogy pajeszos csíkosöltönyös sutyerákként akart engem képviselni:-)

radala 2011.10.20. 16:30:50

@yoda-jedi:Egyet értek abban, hogy egyre nagyobb ciki. A baj csak az, hogy Jobbikosnak, LMPs-nek, pláne Pityingeristának lenni az aztán az igazi égő.
Mondtam, már, hogy innen nincs kiút.
Sok a köcsög, azt kell mondjam...

tölgyes 2011.10.20. 16:31:27

@radala: Ha előveszi és újból elolvassa a Kende könyvet, akkor abból az látható - a szimpla mocskolódáson túl - hogy se Kéri László, se Fodor Gábor, se Kis János és köre nem tudta megemészteni, hogy Orbán politikai lépéseit igazolta az idő.. és Ők voltak azok, akik rosszul számítottak. 2006-ben se 2006 volt Orbán szerencséje, hanem az, hogy 2002-ben felismerte: át kell alakítania a pártot és egy elitista pártból - amilyen a fidesz 2002-ig volt - egy széles tömegbázisra épülő néppártot kell csinálni. Párton belül és kívül szídták a polgári körök miatt, pedig ez volt a 2006-os eredmény mögött és ez hozta meg a 2010-es győzelmet is... Ez volt az, amelyik nem kis mértékben kiszabadította Orbánt a fidesz elit befolyása alól. 2002 után hiába keringtek a városban a puccskísérletekről szóló hírek. Orbán már nem függött se Kövértől, se Ádertől, se mástól a pártvezetők közül..Neki volt köszönhető egy erős tömegpárt amelyiknek még volt egy erős háttérbázisa is.

Ennek persze lehetnek jó és rossz oldalai is..Neki nem kell egy olyan puccstól tartania mint Medgyessynek, vagy Gyurcsánynak..de van hátránya is... Mindezek azonban most nem függnek közvetlenül össze azzal a gazdasági, politikai, morális hagyatékkal, amit Gyurcsány-Bajnai után valahogy meg kéne oldani.

elBandy 2011.10.20. 16:31:45

@wowerman:
Nekem személy szerint nem rosszabb. 100 nettóval többet kapok havonta.

JohnHenry 2011.10.20. 16:32:26

@ámbátor: ilyen fiatal vagy? le fogják tagadni, hogy ott voltak, ha meg nem sikerül letagadni, akkor ők igenis belülről bomlasztottak.

xorfrion 2011.10.20. 16:32:27

"Amikor egy erős vezető kormányra kerül, értelemszerűen arra törekszik, hogy ez az irányítási modell érvényesüljön a kabinetben is."
"Az ilyen megoldás minden potens és ambiciózus vezető álma,..."

Kedves Gábor, én nem gondolom - ha jól értem a szavaidat -, hogy a fentiek igazak lennének.
Azt gondolom, hogy a demokráciamentes, alá-fölé rendelt hatalmi/fejedelmi viszonyok közepette igazak lehetnek, de a demokráciákban már nem. És ezt nem csak a vágyam mondatja velem.
Ezek a mondatok nem az erős, hanem az erőszakos vezetőkre érvényesek - szerintem.
Nagyon fontos tudás lenne a vezetők számára az erő helyes használata. Itt és most erről szerintem semmiképpen sem beszélhetünk. Ebben az értelemben éppen hogy gyenge vezetőink vannak, voltak.

És ennek a világnak szerintem már elege van az ilyen vezetőkből. Bár meglehet, hogy az embereknek nem.

Egyébként kíváncsi lennék, hogy például Kossuthot ebben a gondolatkörben hová helyeznéd?

JohnHenry 2011.10.20. 16:34:36

@yoda-jedi: ettől fosok én is napok óta. budaházy-t biztos nem véletlenül most küldték haza, ilyen szerencsénk nincs.

tölgyes 2011.10.20. 16:35:12

@Kara kán: A hasonlata rossz. Az irodjának nem lenne spciális szaga, ami nyomra vezetné.. ha csak nem helyezne el benne egy nagy adag pálpusztait.. A pálpusztai elhelyezéséhez azonban előzőleg meg kéne találnia az irodáját:)

Rókakígyó 2011.10.20. 16:35:50

Nem tesz fel mindent egy emberre, pláne nem egy paranoiás, bipoláris zavarban szenvedő emberre. Itt pontosan látszik, hogy a szervezet egyáltalán nem számít csak a vezetője. Hitler hasonlít leginkább hozzá Európából, de dettó ez volt Husszein és Kadhafi is.

JohnHenry 2011.10.20. 16:36:54

@bigapples: te melyik országban élsz? mert hogy nem itt, az biztos. vagy fidesz-szavazó vagy.

tölgyes 2011.10.20. 16:37:18

@yoda-jedi: Mindig mondom: az ostoba gyűlölet rossz következtetésekhez vezet:) Így vannak Orbánnal is..annyira utálják, hogy nem bírjék felfogni ésszel. Kevesebb érzelem, több ész és gondolat..Ez a megoldás:)

tölgyes 2011.10.20. 16:38:28

@Rókakígyó: 1989 óta mondják ezt a szöveget.. és még mindig csak állnak Orbán előtt mint Bálán szamara..:)

radala 2011.10.20. 16:38:43

@tölgyes:OK ez tiszta sor, ebben kb egyet tudunk érteni, azzal a kitétellel, hogy én szeretem az elitista Fideszt, sokkal jobban, mint ezt.
De Ön szerint OV képes megoldani az előtte álló feladatot? Illetve ez az út, amerre megyünk (már ha megyünk egyáltalán) ez oda visz, ahova OV szeretné? Persze értem én, hogy erre még OV sem tudna válaszolni...

sisszi 2011.10.20. 16:39:48

@tölgyes: "morális hagyaték". egyszerűen tényleg nem értem mikor valaki politikai kontextusban morálról beszél. attól meg eleve feláll a hátamon a szőr, ha a politikus ejti ki a száján hogy "morál". ááááá

aadam 2011.10.20. 16:40:50

"A **diktatórikus** kormányzás természetesen nem maga az ördög. Számos előnyéről beszélhetünk: gyors, koncentrált, tudatos és hatékony is lehet. Egészen addig jól muzsikál, amíg a vezető – minden szempontból – a helyzet magaslatán áll. Ellenkező esetben azonban - és különösen a politika lényegét a legpontosabban megmutató rendkívüli helyzetekben – az említett írásban szereplő három tényező (racionalitás, kiszámíthatóság, személytelenség) hiányán túlmenően is ártalmas és romboló lehet."

Ebben így sztem semmi kifogásolható nincs, a diktatórikus kormányzásról ezeket legalább ugyanúgy el lehet mondani. Mégsem szeretjük a diktatúrákat. Következtetésképpen a "személyre szabott kormányzást" miért szeretnénk?

tölgyes 2011.10.20. 16:44:25

@sisszi: Baj, ha nem érti. Mert abban igaza lehetne, hogy a politika és a morál szempontrendszere nem azonos.. de ha a politika szakít a morális alapelvekkel, akkor mint politika nem tud tartósan megmaradni. Gyurcsány vereségének is épp az az oka, hogy a morált mint szempontot kiiktatta, vagy lebecsülte.

tölgyes 2011.10.20. 16:47:11

@radala: Én nem szeretem a politikai elitizmust.. :) A politikusokat sem szeretem. Szeresse őket az anyukájuk:).

Ma senki sem tudja igazándiból, hogy mi a megoldás... ezért Orbánon számonkérni azt, amit a világ elitje sem tud...:) Hát amolyan magyaros túlzás..de a politika már csak ilyen:)!

Rigor_mortis 2011.10.20. 16:47:38

nem az a baj ezzel a szerencsétlen kerti törpével, hogy személyre szabott, hanem hogy elszabott egy nagy paraszt. Kb. akkora lumen, mint Hitler, és annak is mennyi sötét fanatikus csápolt. De remélem szeretett vezérünk is hasonló sorsra jut, mint a diktátorok többsége, ezért is fut már most is a "népe" elől...

tölgyes 2011.10.20. 16:48:52

@Rigor_mortis: Ha képes volna a gyűlöletét mérsékelni, akkor jobban látná Orbán valódi erényeit és hibáit:)

radala 2011.10.20. 16:52:41

@aadam: Tévedés a diktatórikus kormányzás definíció szerint maga az ördög.
OV nem szimpatikusan vagy centralizáltan vagy akárhogy kormányoz, de momentán a diktatúrázás korai. Pláne 21 év folyamatos diktatúrázás után tűnik elhamarkodottnak kicsit. Ki a franc hiheti ma el, azután, hogy már Antall is diktátor volt és heti rendszerességgel kellett hallani, hogy "már ha lesznek választások 94-ben..."
Ki hiheti el a diktatúrázást, azután, hogy szegény megboldogult Horváth Balázst vádolták tömegbe lövetéssel?
Nem tudom mi a nagyobb baj, hogy OV egy fasz, vagy az, hogy egyszerűen elfogytak a szavak...
Mindenesetre ha arról tehetnek is a jobberek, hogy OV van hatalmon, az tuti, hogy a szavak elértéktelenítése a baloldal sara elsősorban...

Érdekes én már kb. ezerszer mondtam el, hogy nem vagyok meggyőződve arról, hogy mindig helyes döntéseket hoztam és többször említettem, is, hogy tán még lelkifurdalásom is van emiatt.
Miért nem hallottam én még soha egyetlen balostól sem, hogy tán kár volt Antallt hortystázni, antiszemitázni, fasisztázni?
Igazából nem tudom kié lesz a nagyobb felelősség egy diktatúráért, az enyém-e aki rájuk szavaztam, vagy azoké, akik addig kiáltottak farkast, amíg már nem hittem el, hoyg valóban jöhet.
Mert én mar csak ilyen hiszékeny vagyok, hogy Antallról is elhittem, hogy vannak nála nagyobb demokraták 2002-ben elhittem OV-ról is (két napig), hogy nem így kell egy demokratának viselkedni, hogy a francba ugorhatnék ezredszer is rá ugyanarra az árnyékra?

radala 2011.10.20. 16:53:49

@tölgyes: OK ebben egyetértünk. Világos, de 2,5 év múlva számolunk:-)

7esbusz 2011.10.20. 16:58:51

Mehet itt a rinya ezerrel (jogosan) de látni kell, hogy amíg nincs hiteles, sokak számára elfogadható tömegeket megmozgató (új) párt, addig a fidesz és a kormány (majdnem) azt csinál, amit akar. Persze így is elsöpörheti egy valódi (nem fülke) forradalom, de az még messze van. A társadalom tűrőképessége nyugatról keletre és délre haladva egyre nő. Az eddigi intézkedések láthatón nem voltak elegendőek, de pl. egy országcsőd talán elég lenne hozzá hogy átlépje az ingerküszöböt......

tölgyes 2011.10.20. 16:59:06

@radala: Én azért szokat mosolyogni a diktatórikus kormányzás szóhasználatán, mert a kormányzás, az apparátusok működtetése mindig a katonai szervezetekre emlékeztet.:) Nem véletlen, hogy a vasutasoknak, postásoknak.. hajdanában a katonákéra emlékeztető egyenruhája volt-van.

A közigazgatásban szigorú hierarcikus rend uralkodik, amit minden döntés és minden eljárás során figyelembe kell venni. Nem véletlen, hogy a közigazgatási-igazgatási szakirodalom telis-tele van katonai szakszavakkal:) A kabinet funkcióit leíró nyugati irodalom szívesen emlegeti a kabinet munkatársainak jellemzésére a vezérkari tiszt fogalmát..:) de meg olyan demokratikus intézmény mint AB. is kedveli a katonai kifejezéseket. Az alkotmánybírónak pl. törzsjara van.. mint Kutusovnak annak idején::))

Gaspar Gil y Pollas · http://www.kulturtapas.com 2011.10.20. 17:03:45

Sajnos Magyarországon csak az arcok és a nevek változnak, a szerepek soha...

Üdv!

www.kulturtapas.com

unionist 2011.10.20. 17:05:03

@tölgyes:
oké, de 56 után is azt mondták, hogy biszku bélát igazolta az idő. aztán kicsit később kiderült, hogy mégse. a kínaiak nem értik, hogyan tudja egy európai a francia forradalmat értékelni, hiszen még nem telt 300 év. így nem lehet megítélni, hogy az összességében jó volt, vagy sem.

Rigor_mortis 2011.10.20. 17:06:16

@tölgyes: csak egy erényt mondj! Kellér Dezső mondta volt, amikor valaki az öregkor szépségeit ecsetelte neki, hogy csak egyet mondj!

radala 2011.10.20. 17:06:25

@tölgyes:Mondjuk a hétvégén valaki épp azt ecsetelte nekem, hogy az a különbség OV 2.0 meg 1.0 közt, hogy akkor még volt profi közigazgatás, most meg már nincs. (szerinte erről, MP+GyF+BG tehet meg persze OV is) És ez az ok amiért OV-t utálni kell. A részletek logikai kapcsolat idő hiányában nem lett ennél konkrétabb:-)

xorfrion 2011.10.20. 17:09:34

@radala:
Nagyon tetszik, ahogy a saját bizonytalanságaidról, felelősségedről írsz, gondolkodol. Innentől kezdve szerintem nagy baj nem lehet.
Én nem igazán gondolom magam jobboldalinak, bár szerintem ez a balos-jobbos felosztás már csak árt és nem használ és nincs köze a valósághoz. (Pl. Orbán szerintem a szocializmusban demokratikus centralizmusnak nevezett hatalmi rendszert működteti és úgy általában is bolsevista eszközöket használ a hatalma megszerzésében és megtartásában. A szövege meg persze populista.)
De ha a mai jobboldalinak nevezett kormányunk tagjaiban - élén Orbánnal - ugyanilyen egészséges kétely és felelősségvállalás munkálkodna - ami valljuk be nem látszik -, akkor én azt mondanám, nézzük meg, mit akarnak ezek a tisztességes emberek, most ők kaptak 4 évet, nézzük meg mire jutnak, elfogadnám őket.
Most ezt sajnos nem tudom megtenni. :-(
De remélem egyre több olyan ember lesz, aki egyrészt ki tud törni a fekete-fehér felosztásból, másrészt bevállal magára is némi felelősséget. Mert hát azért mégis csak mi vagyunk az emberek. :-)

fradra 2011.10.20. 17:09:38

@Warrent:

Igyekszem nem személyeskedni, egyszerűen csak tényeket sorolok:

Gyurcsány idejében kellett fizetnem az orvosnak esetenként 300 forint vizitdíjat. Egy évben átlag kétszer járok orvoshoz, ez 600 forint. De ha úgy számolok, hogy öregek és súlyos betegek sokat járnak orvoshoz, akkor vegyük ennek a tízszeresét, az évi 6000.

Orbán leszavaztatta a vizitdíjat, viszont most megemeli egy százalékkal az eü járulékot, és még minimálbér esetén is évi 12000 forintot meghaladó érvágást jelent. Közben letagadja, hogy ő megszorítana.

Egy másik példa: Gyurcsány levitte az áfát 25 százalékról 20 százalékra (ami hülyeség volt), aztán visszavitte 25 százalékra, és a Fidesz ezt megszorításnak nevezte. Most Orbán felviszi az áfá-t 27 százalékra. És közben tagadja, hogy ő megszorítana.

Ugye nem veszed rossz néven, ha én úgy érzem, hogy könnyebb volt az életem Gyurcsány idejében?

java786 2011.10.20. 17:19:30

@Warrent: "nem! Nem rosszabb mint Gyurcsány évei alatt."

Maximum ua. rossz, igazad van :-)

java786 2011.10.20. 17:24:02

@karbalán:

"ügyészség pártatlan."

Hát igen...
vastagbor.blog.hu/2011/10/20/alsemjen_twitter
Valszeg engem, téged az ügyészség ilyen esetben elküldene a fa... -ba

sisszi 2011.10.20. 17:29:14

@tölgyes: pont ezek az alapelvek érdekelnek. melyek ezek?
a társadalom erkölcsi/morális "normái" eltérnek az egyén erkölcsi/morális "normái"tól. politikában (mint az üzletben) inkább etikáról beszélnék. persze igaz, kell valami egyéni erkölcsi alap hozzá.

Nem vagyok fideszes 2011.10.20. 17:30:29

@fradra:

Ja, meg ugye hogy majd ők "megmentik az egészségügyet", meg nincs azzal semmi strukturális gond, csak "több pénzt kell beletenni".

Hát, több pénz valóban került bele, ugyanis a dokiknak meredeken emelkedik az utóbbi időben a "tarifájuk". Ha nem csengetsz, konkrétan le sem szarnak. De persze ez ellen lófaszt sem tesz szeretett pártunk és kormányunk, hadd fizessen csak a paraszt, vagy akár meg is dögölhet.

vajdasagi 2011.10.20. 17:33:25

@unionist: A fasizmus az egészet mást jelent.

radala 2011.10.20. 17:42:36

@xorfrion: Tévedés lenne azt gondolni rólam, hogy én ki tudok törni a fekete-fehér világból. Inkább azt gondolom fekete-sötétszürke világot látok. Söt, hogy még jobban kiábrándítsalak:-) azt kell mondanom, hogy általában a hányingeremet leküzdve igyekszem megérteni, hogy OV-ék miért viselkednek ilyen gusztustalanul.
Amúgy épp mostanság az egykulcsos (két közeli) adóval, a választáson való regisztrációval, és sok más egyébbel kezd a Fidesz egyre inkább teljesen jobboldaliként viselkedni. Ez tetszhetne is nekem, ha közben nem jöttem volna rá, hogy én (mint szerintem majd minden magyar) alapjában véve baloldali vagyok és azt képzelem, hogy az állam egyik legfontosabb feladata a gyengék védelme. Nos ezt épp nagyon nem teszi OV. De ezt el lehetne fogadni, ha egyszer az életben nem néznének hülyének és nem hazudoznának össze-vissza, hanem elmondanák, hogy ők igenis úgy gondolják, ahogy Lázár, hogy "mindenki annyit ér, amennyije van".
Abban meximálisan egyetértünk, amúgy, hogy majdnem minden hiba elnézhető lenne, ha nem hazudnának.
nem olyan nagy probléma, ha valaki előbb vezeti be az egykulcsos adót, mert abban bízik, hogy nem jön a recesszió és mégis jön. Csak akkor mondja el, hogy sajna így jártunk, túl optimisták voltunk. Az sem olyan nagy baj, ha valaki lenyúlja a tök szarul fölhasznált Manyup pénzeket, csak ne azt mondja, hogy megmenti a nyugdíjakat, hanem azt, hogy másra jobban kell a pénz. Ha meg mégsem csökken ettől az adósság, mert az árfolyam gyengébb, akkor mondja azt, hogy sajnos így jártunk...
Mondjuk (szerintem ezerszer kérdeztem már), érthetetlen, hogy miért van az, hogy politikus még az életben nem kért sehol senkitől elnézést, holott az elnézést kérés egy tök jól működő dolog a világban... (Amúgy nem ismerek történelmi vagy külföldi példát sem a bocsánatkérésre, bár mintha hallottam volna egyszer, hogy a japán bukott miniszterelnökök, elnézést szoktak kérni, meg ugye van Teleki, meg tán ugye II. József)
Mindenesetre inkább kivételes, hogy valaki elnézést kér egy hibáért, holott szerintem az emberek általában heti rendszerességgel kérnek és fogadnak el elnézéseket...

bioLarzen 2011.10.20. 17:55:12

@Warrent: "2) Nazi nem vagyok, ezt kikérem magamnak és fogalmam sincs, honnan vetted ezt."

No, kérlek alássan. Itt most lehetne polyénkodni, hogy ezt senki nem is mondta, nácizva lettél, nem "nazizva" - de komolyabban: amikor te vidáman, önfeledten "komcsizl", pontosan azt csinálod, mint az, aki téged lenáciz. A kettőben pontosan ugyanakkora az igazságtartalom. Úgyhogy, vagy ne csináld az egyiket, vagy fogadd el a másikat. Különben - ha te komcsizol csak azért, mert valaki nem ért egyet veled, azt viszont nem tűröd el, hogy téged lenácizzanak, akkor komolytalanná válsz (no, persze, a komcsizásssal már eleve nehezen tudnád eladni magad bárminemű, kicsit is színvonalasabb diskurzusban, akárcsak a nácizók...).

Persze, ha nem célod, hogy komolyan vegyenek a kocsmai politizálásnál magasabb szinten, akkor mindegy. Ha viszont igen, akkor legelébb is erről a komcsizásról lenne érdemes sztem leszoknod - és nemcsak azért, mert ez mostanra kb annyira lett ciki, mint a holdjáró cipő, a fémroller meg a walkman, hanem, mert eleve azt ordítja, hogy indulatból nézed a dolgot - az meg minden, csak nem komoly politizálás.

Na. Gondolom, most válaszként majd én is jól le leszek komcsiza meg Gyurcsányistázva. Hajrá.

bio

bioLarzen 2011.10.20. 17:58:08

@unionist: "számomra a náci nem szitokszó. nem is szeretetszó persze. nácin nem a hábosús bűnöst értem, hanem azt, aki egy birodalmi nemzetállamban hisz. aki elhiszi háborús propagandát. akinek szüksége van egy nemzetvezetőre. akit minden áron meg akar védeni."

Szia,
akkor tulajdonképpen a cári Oroszország is "náci" berendezkedésű volt - ha így nézzük? Amit írsz, az fillérrre stimmel rájuk.

bio

avanivi 2011.10.20. 17:58:24

A múltkor azon rugóztam, hogy Orbán helyett a fidesz keressen másik melnököt, ha talpon akar maradni. Az MSZP ezt kétszer meglépte !!!
Kérem,most az van, ha nincs Orbán, nincs tömeggyűlés /56 megeml.?/,mert SENKI nincs aki Orbán helyett az 56-os forr. évfordulóján egy ünnepi beszédet elmondhatna,hogy a kedves hívek méltón megemlékezzenek egyik legszebb történelmi eseményről??
Az egész kormány és a fidesz Orbán körül a ..diszlet ??
Hogy a helyzet ilyen aggasztó azt nem gondoltam volna.

bioLarzen 2011.10.20. 18:00:27

@kispotzak: Szia,
sztem egyetlen blogírónak sem lehet reális célja, hogy minden egyes olvasójának igényeit kielégítse. Ezek szerint a tiédet most nem sikerült. ez van. Remélem, egyetértünk, hogy TG nem tartozik felelősséggel a "szórakozatásodért" ;)

bio

bioLarzen 2011.10.20. 18:02:36

@Diocles: "valahogy arra számítottam, h foglalkozva lészen Gyurcsány új pártjával (hiszen annak már csupán a formális bejelentése van hátra szombaton), annak nagyon komoly hatásával a többi szereplőre. "

Szia,
sztem, ha majd megtörténik és valóban létrejön egy ilyen formáció, lesz vele foglalkozva, csak hogy kerékbe törjem kicsit a nyelvet :)

bio

Szamiz67 2011.10.20. 18:10:09

@Warrent: Eszem ágában sincs 'Orbán-Gyurcsány'-ozni, de azért az viszonylag súlyosan terheli az Orbán kormányt, hogy 3 millió aktív munkavállalót szabadított meg átlag 1 millió Ft.-nyugdíj megtakarítástól, és se érdemi adósságcsökkenés, se strukturális reformokra nem futotta belőle....

xorfrion 2011.10.20. 18:12:13

@radala: A lényeg az szerintem, hogy lássuk az árnyalatokat. Ha ezek sötétek, hát azok. De legalább látunk. Ennek is örülhetünk. :-)
Könnyű lenne azt mondanom, hogy Orbánék azért viselkednek gusztustalanul, mert politikusok, és a politikusok evolúciója kiszelektálja az emberszerűeket.
Igazság szerint Orbánék stílusa valóban túlmegy még a szokásos és megszokott, eltűrt politikusi határokon is.
Én például anno '98-ban OV.1-re szavaztam. Elég hamar rájöttem, hogy tévedtem.
Igazából az az érdekes, hogy semmi konkrétumot nem tudok mondani amiben személy szerint éreztem volna, hogy a tyúkszememre léptek, de a stílusukra már akkor kinyílt a bicska a zsebemben. Az, amit a múltkori posztjában írt Gábor: pökhendi, arrogáns, gőgös, nagyképű, másokon átnéző, stb.
Hogy ez mitől van, hogyan tartozik ez hozzánk, magyarokhoz, az már egy nehéz kérdés, nem is vállalom most be, hogy okosat mondjak rá. Én is csak nézem és szenvedem. :-(

bioLarzen 2011.10.20. 18:12:24

@karbalán: "Gábor! Mit gondolsz a "Gyurcsány, a terrorista" jellegű húzásokról? Nekem ez nagyon kontraproduktívnak tűnik a Fidesz szemszögéből."

Szia,
bár a kérdést valszín TG-nek címezted, kihasználom, hogy én is Gábor vagyok :)

Szal: gyekran tapasztalom azt, hogy sokszor egyszerűen képtelen vagyok beleképzelni magam ezen-azon pártok híveinek a helyébe, egyszerűen képtelen vagyok az ő fejükkel gondolkodni. amikor sorozatban hallok/olvasok elismerő, méltató dolgokat olyan döntések után, amikről én azt gondolom, hogy "na, ha ez sem gondolkodtatja el "őket", akkor semmi" - és kiderül, hogy pont fordítva...
A gőzvéleménykutatások egyértelműen mutatják, hogy a lakosság - a fidesz számára - megnyugtató többsége még mindig úgy gondolja, hogy amit a korméány csinál, összességében helyes, és most is rájuk szavazna. Vagyis, tudomásul kell vennünk, hogy valószínűleg a mi gondolkodásunk van kisebbségben. És ezt a Gyurcsány a terrorista dolgot is így kell kezelnünk. Egyrészt vélhetően egy tentatív nyelévcsapás a még elcsábíthatónak gondolt bizonytalanok/jobbikosok irányába, másrészt egyszerűen nem foghatnak mellé Gyíurcsány napirenden tartásával. Én úgy gondolom, hogy akik a mai napig kitartottak a fidesz/Orbán politikája mellett, azokat ez a dolog semmiképp sem fogja elriasztani, elbizonytalanítani, atb... Nem lesz ez öngól semmiképp - még, ha nem is lesz belőle semmi a hangzatos vádon kívül - tipikus kabát-ügy: nem baj, ha kiderül, hogy ártatlan, hozzáragad a nevéhez.
Régóta tudjuk, hogy a fidesz/kdnp vegyespáros legerősebb száma a karaktergyilkosság (ami, utálatos, tolerálhatatlan - de mégis mindennapi eszköze a politikának, nagfyjából helyszíntől, országtól, rendszertől függetlenül mindenhol, ezt kár is tagadni, nem Semjénék találták ki) - biztos lehetsz benne, hogy míg módjuk van rá, Gyurcsányról nem fognak leszállni. Ha sikerül valahogy börtönbe juttatniuk, még azt is ráfognák, hogy a sitten lopja cellatársai cigijét.

bio

Nem vagyok fideszes 2011.10.20. 18:17:18

@bioLarzen:

Tökéletesen igazad van, de tök fölösleges volt leírnod. Az önfeledten és azonnal, zsigerből komcsizók ezt SOHA a büdös életben nem fogják agyilag felfogni, vagy ha néhány mégis, akkor elismerni az igazad.

Rézvirág 2011.10.20. 18:17:45

Szerintem az, hogy egy politikai párt központosítottan irányított és egy erős egyéniség erős kézzel vezeti, még nem jelenti azt, hogy egy lapra tett fel mindent. Ha ő kiesik, lesz másik erős egyéniség, aki a helyére lép és folytatja, ahol az elődje abbahagyta. Sőt. Szerintem ha van párt ma Magyarországon, ahol a másodvonal is tele van erős emberekkel, akik kormányfőként egy ciklus végére ugyanolyan személyes népszerűséget érhetnének el, mint Orbán, hát az a Fidesz.
(szerintem ezért van még Orbán életben. Amennyi tyúkszemen ugrált már nemzetközi térben is, már rég lelőtte volna egy "magányos őrült", ha pótolhatatlan lenne)
Azt gondolom, hogy a szavazók többsége a Fideszre szavazott, nem Orbánra, sőt, számottevő részük annak ellenére szavazott a Fideszre, hogy Orbán ott van. Igen, egy része a szavazóknak nagyon tiszteli Orbánt, és akár egy esős októberi délutánon ki is megy meghallgatni a beszédét, de ez pár százezer ember. (a hányból is?) Más politikus kedvéért (most még!) talán nem mennének ki, és a Fidesz majd bolond lesz megadni az ellenzéki sajtónak a lehetőséget, hogy hetekig szajkózza, mennyire lecsökkent a Fidesz tábora. Egy dolog, hogy Orbán látványos tömeget vonz egy megemlékezésen, és látványos lenne a tömeg csökkenése Orbán hiányában, de ezzel a tömeggel azonosítani a Fidesz szavazótábort, illetve azt gondolni, hogy a Fideszből senki sem helyettesíthetné, az szerintem elég nagy tévedés.

bioLarzen 2011.10.20. 18:18:29

@avanivi: Szia,
nézd, mivel Orbán a lehető legtudatosabban figyelt arra, hogy sos legyen a fideszben potenciális ellenfél a hatalomért (akit kellett, ellehetetlenített, aki lehetett, "megkent" egy-egy poszttal, lehetőségekkel, stb.), ne lepődjünk meg azon, hogy nincs senki, aki helyettesíthetné. akarta, hogy így legyen, ő is intézte - ismerjük be, nagyon jól. Ez a politika, ez sem a fidesz/Orbán találmánya, még csak nem is a magyar politikáé.

Azért az egy érdekes elvi szcenárió lenne, hogy mi történne a fidesszel/kormánnyal, ha Orbán valamiért végleg kiesne. Bármikor megtörténhet, lásd Kenneddy - elég egyetlen hülye. De történhet vele akár baleset is (valódi baleset, nem "baleset"...), szóval elvileg előállhat egy olyan helyzet, hopp, Orbán nincs. Na, ez egy érdekes pár hét/hónap lenne - kár, hogy valszín elsősorban az ország szívná meg az ideig-óráig tartó hatalmi vákumot...

bio

bioLarzen 2011.10.20. 18:22:29

@Lófasz Hadnagy: Szia,
nem baj, az ember néha a triviálisat is kimondja/learja.

Meg aztán, nem egyszer sikerült már mneglepően konstruktív vitát (valódi, tartalmi vitát) folytatni olyanokkal, akik szintén az ajtót berúgva jöttek. Az ember nem adja föl a reményt :)

bio

bioLarzen 2011.10.20. 18:26:36

@Rézvirág: "Szerintem az, hogy egy politikai párt központosítottan irányított és egy erős egyéniség erős kézzel vezeti, még nem jelenti azt, hogy egy lapra tett fel mindent. Ha ő kiesik, lesz másik erős egyéniség, "

Szia,
nem feltétlen. Amint azt pár kommenttel ezelőtt artam, Orbán a kezdetektől fogva nagyon tudatosan lehetetlenítette/lehetetleníti el belső ellenzékét. amennyiben át kéne adnia a hatalmat, max a szerencsén múlhat, hogy van-e elég karizmatikus, elég hozzáértő, miniszterelnöki anyagól gyúrt másik. Olyan, aki meglapult, egy ilyen scenarióra várva... Mert akiről kiderült, hogy akár ambíciója, akár képeségei vannak ahhoz, hogy konkurrencia legyen, az már rég vagy nem fideszes, vagy ha igen, akkor valahol a fakóban, vagy Orbán megtalálta a módját, hogy hatástalanítsa - pölö egy olyan poszttal, ami elég fájdalomdíj. Ez a politika, ez nem Orbán "bűne" - rengeteg hatalmon lévő csinálja.

bio

=nessuno= 2011.10.20. 18:30:48

Jó írás. Állítólag OV mellett kb 20 ember irányítja az országot...nem a miniszterek,államtitkárok.:)

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.10.20. 18:32:12

@bioLarzen:
Miért, most mi történik a fidesszel-kormánnyal ?

Most, hogy van Viktorunk, most nem szívjuk meg ?

Vagy nálad már Viktor a boldogság forrása ?
Nálam egy bajkeverő. Sose volt más.

terasz9 · http://www.teremibalazs.hu 2011.10.20. 18:32:40

Üdv Tanár úr!

"(..)Machiavelli írta mindezt, aki természetesen nem pártokban, politikai szervezetekben vagy értékközösségekben gondolkodott, hanem kizárólag a fejedelem szempontjai érdekelték."

Szerintem ez elsősorban "A fejedelem" c. művére igaz! Az Értekezésekben (pontos címe "Értekezések Titus Livius római történeteinek első tíz könyve fölött") már egészen más hangot üt meg a szerző, nemde Gábor?
:)

tölgyes 2011.10.20. 18:36:01

@Rigor_mortis: Őszintén! Van értelme egy gyűlölettől áthatott embernek bármit is??? Őt győzködni bármiről is??Nekem ehhez sem kedvem, sem időm.

Ringlósztár 2011.10.20. 18:40:34

Azért érdekes, hogy az indexen nem téma a forint beszakadása

tölgyes 2011.10.20. 18:40:59

@radala: Gyurcsány bukásában is szerepet játszott a közigazgatás szétverése.. és ettől nyilván OV. is szenved.. de nincs mit tenni. Ez ilyen.. Lehet, hogy még mindig vannak olyan közszolgák, akik keresik az irodájukat, telefonjukat titkárnőjüket.. a sokszorosítót..:).. és időnként megbotlanak néhány gyurcsányista közszolgába, akiknek kiéhezett csontváza ott van a folyosókon.. mert azok soha nem találták meg a szobájukat, helyüket.

xsasha 2011.10.20. 18:46:04

@nyünyüge:
És mi lesz úrrá ezen?

unionist 2011.10.20. 18:46:50

@radala:
talán úgy, hogy a történelemből csak rég meghalt emberekbe akarsz szerelmes lenni. a liberók ezért tartják kossuth-ot, rákóczi-t. ezért tanítják minden valamirevaló hajdúsági suliban azt, hogy bocskai akkora fejedelem volt, hogy a bokájáig nem ért fel senki.

persze ezt nem lehet mindenhol így tanítani. mert valójában bocskai sem volt akkora spíler. csokonai sem volt akkora költő, és fazekas mihály sem volt akkora író, hogy az egekbe magasztaljuk. de a hajdúságban mégis csak ezt kell tenni. mert nem nagyon volt senki, aki a nyomukba érne.

ezért vagyok a régiós kultúraszervezés híve. bárdos andrás például azt mondja, hogy szerinte az egri csillagokat nem kellene kötelezővé tenni. nem csak azért, mert az egy közepes regény, hanem azért is, mert semmi olyat nem tanít a gyerekeknek, amitől a 21. században sikeressé válhatnának. szerintem bárdosnak nincs teljesen igaza. mert észak-magyarországon mégis mit kellene tanítani, ha nem az egri csillagokat. persze ezt a bornemissza sztorit össze kell kötni a latinkereszténységgel, és akkor ez a sztori rögtön bekerül az európai kultúrkörbe. és ott tartunk, hogy észak-magyarországon az egri csillagoknál nem is kell jobb romantikus történelmi kalandregény. és akkor az van, hogy gárdonyi mégsem egy középszerű író, hanem egy olyan fazon, akinek a bokájáig nem ér fel senki.

és te ugyanezt a mókát játszod el a jelenkori politikusokkal. így magasztalod fel orbán viktort, és kövér lászlót. szerintem a jelenkori politikusokat csak gyalázni lehet. vagy konkrétan szolgálni őket. vagy persze le is lehet szarni őket.

szóval szerintem oszkó péternek le kell írni, hogy el ne higgye már, hogy ért a pénzügyekhez, mert ismeri az oecd statisztikát. és szerinte ahhoz kellene közelíteni. le kell neki írni. az oecd országok is bajban vannak. nem feltélten őket kell közelíteni. van-e saját mércéd. ha igen, akkor persze van értelme az oecd statisztikát böngészni. ha nincs, akkor meg jobb lenne ha bezárkóznál a budai offshore építésű villádba. és szerintem ez a helyes magatartás. és nem az, hogy jaj péter, te vagy a kedvencem. tehát vagy azt tudom neki mondani, hogy péter. elvetted a 13. havi bért, és a 13. havi nyugdíjat. egyensúlyba került a költségvetés. de ezt nagyjából egy ötödikes is meg tudta volna tenni. elé toltak egy papírt, az imf szerződést, és azt alá kellett írni. ez még eddig nem nagy szám. vagy a másik lehetőség, hogy akkor dolgozik az ember ezeknek. és akkor beáll mögéjük. de kívülről dicsérni jelenkori politikát nem lehet. mitől volt nagy ember sólyom lászló. mégis mitől. mert felkérte az mszmp annak idején. és lefordította az nszk alkotmányt. úgy, hogy a szövetségi rendszert kihagyta belőle. és ezért magyarország nem federal republik lett hanem demokratikus köztársaság. ez egy ndk alkotmány. ndk közjogi rendszer. ndk társadalom. ezért gyártunk trabantot. mert sólyom lászló egy félművelt senki, akit a kommunisták felkértek. és egy hétvégen skiccelt egy alkotmányt egy rossz fordításból. amiről ő maga is tudta, hogy szar. ezért maradt 1949-es évszám. de amit szájer írt az ájpedjén sem jobb. meg a szaktekintélyek.

szóval érted: a jelenkorhoz nem lehet másképp viszonyulni. vagy persze azt meg tudom érteni, ha valaki egy politikai mozgalomnak dolgozik. akkor nyilván lojálisnak kell lenni. azt is megértem ha valaki azt mondja: bele kell szarni a közéletbe. de aki szerelemes politikusokba azt nehéz megérteni. persze ettől még van ilyen, és lehet is ilyen. csak akkor szerintem nem tudsz a közéletről semmit sem gondolni. mert szerelmes vagy. olyankor a családról, a haverokról semmi értelmes sem jut az eszedbe. a közéleti szerelem ugyanez.

xsasha 2011.10.20. 18:48:10

@karbalán:
Nem lehetséges, hogy csupán a megélhetési média generálja a "Gyurcsány, a terrorista" jellegű húzásokat? Nem lehetésges, hogy csupán a társadalom ízlését szolgálják ki elvtelenül pénz és politikai érdekből?

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.10.20. 18:59:59

@Ringlósztár: Azta, tényleg.
Ez a gyorsnaszád dolog kihallatszott.
Nem kéne Viktort gyámság alá helyeztetni ?

xorfrion 2011.10.20. 19:00:24

@unionist:
Csokonai nem hajdúsági költő, hanem nagy magyar költő. Bocskairól pedig nem tanítanak mást a hajdúsági iskolákban, mint az ország többi helyén.
A gyereknek pedig nem olyan irodalmat kell olvasnia, ami a XXI. században sikeressé teszi őket, hanem olyat, ami jó emberré.
Ilyen például az Egri csillagok. Szeretik a gyerekek és a felnőttek is.

bioLarzen 2011.10.20. 19:00:48

@simonmondja.: Szia,
látod, rögtön támadsz, rögtön agresszív vagy. A valóság az, hogy kevés nálam kisebb Orbán-fan van a világon. Ha még egyszer átnézed a kommentemet, amire válaszoltál, láthatod, hogy egyetlen jó szót nem írtam a mostani kormányról. Azt viszont vállalom, hogy a semmilyen kormányzás még ennél is rosszabb lenne.

bio

tölgyes 2011.10.20. 19:02:35

@unionist: No persze. A történelem értékítélete az egy külön dolog. Az attól is függ, hogy valaki tartott-e elég jó életrajzírókat maga körül:). Ha tartott akkor a jó híre fennmaradt:)
A Kende könyvére utaltam, ami egy másik dimenzió:) Abból az olvasható ki, hogy Kéri haragudott Orbánra, mert pártot csinált a fideszből.. pedig ő nem akarta.. aztán Orbánnak lett igaza. Haragudtak rá a Nagy Imre beszéd miatt mert túl radikális volt aztán neki lett igaza stb. Tehát ilyen apró-cseprő politikai ügyekről van szó...@sisszi: Nem térnek el és megtalálja őket valahol a 10 parancsolat környékén.

Balt 2011.10.20. 19:03:47

@wowerman: "őszintén kimondhatja hogy rosszabb most mint Gyurcsány évei alatt bármikor. Ezt minden józan ember beláthatja."

:)) Remélhetőleg azt akkor alaposan kiélveztétek, mert többé nem jön vissza. Én szóltam...

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.10.20. 19:04:04

@bioLarzen:
Úgy még nem volt, hogy valahogy ne lett volna.
A fű kinő utána.
Ez a Viktor meg nem egy kincs.
De lehet, hogy erre a véleményre még nem érett az ország.
Megbeszéljük még egy év orbánrezsim után...

unionist 2011.10.20. 19:05:18

@vajdasagi:
arról írtam, hogy ki a náci. az nsapd tagjaiban nem az volt a közös, hogy ők mind háborús bűnösök voltak. szóval én nem hiszek a kollektív bűnösségben. a családomban volt csendőr. brutál náci volt az a rokonom. de a falu bújtatta a kommunisták elől. a családnevét is megváltoztatták azért, hogy eltűnjön a csendőr. nekem náci az egyik kedvencem rokonságból. ő elhiszi ezt a birodalmi nemzetállamról szóló szöveget. elhiszi a háborús propagandát. ők a nácik. akik elhiszik, hogy orbán viktor nagy államférfi. vagy kövér lászló. akik ezekbe az emberekbe ezt belelátják. és azért, mert a birodalmi nemzetállamot hirdetik meg. nagy-magyarországot, vagy nagy-németországot, nagy-szerbiát, a nagy-morva (szlovák) birodalmat stb. ez a náci politika.

de mondom vannak egészen kiváló nácik. oscar schindler sztoriját ismeri majdnem mindenki. schindler náci volt. hitt a birodalmi nemzetállamban. és a zsidók az igazak díjával jutalmazták. egy nácit. és a zsidók dollármilliókat adtak össze azért, hogy egy kultuszfilmet csináljanak egy nácinak.

magyarországon sajnos úgy tanítják a történelmet, hogy minden jelző a jó, vagy a gonosz szinonimája.

bioLarzen 2011.10.20. 19:06:44

@simonmondja.: Hát, hidd el, én sem fogok egy könycseppet sem hullatni utána - csak mikor lesz az?

bio

charlie sheen 2011.10.20. 19:06:52

@bigapples: Az alapvető baj nem az, hogy a fidesz rosszul szervezett, hanem a vezető, vagyis orbán személyisége és egyben alkalmatlansága. Egyszerre ellenszenves és ostoba.

tölgyes 2011.10.20. 19:08:21

@nyünyüge: Ez is a gyurcsányista örökség része.

Rézvirág 2011.10.20. 19:09:16

@bioLarzen:
Nem értek egyet. A belső ellenzéket lehet, hogy ellehetetleníti, de a belső ellenzékkel teszi ezt, nem a lehetséges utódokkal. Különbség! Belső ellenzék az, akivel nem ért egyet, akivel egyetért - és szerintem ilyen is bőven van a másodvonalban - azzal nem történik semmi.

Orbán (már úgy értem személy szerint) sem rögtön az első ciklus elején lett olyan népszerű, hogy tömegeket vonzzon egy megemlékezésre vagy gyűlésre, hanem a ciklus vége felé. És a nem belső ellenzékként kezelt másodvonalban is akadnak, akik képesek lennének ezt a nagy néppártot erős kézzel összefogni és az Orbánt személyesen is széles körben népszerűvé tevő politikát tovább vinni.

(pl. Navracsics vagy Lázár, és bár még a tojáshéj a seggén van, szerintem figyeljünk oda Gulyásra is, lesz még abból a kölyökből cserebogár)

Balt 2011.10.20. 19:10:27

@karbalán: Egyszerű ez, mint az 1x1: mikor Fegyenc épp lefalcolni/kitúrni igyexik/-keznek, akkor egy kicsit erősíteni kell (esetleg épp kívülről) a maszopon belüli kohéziót. :) Még a végén kinyílok a rókának/csukának az állkapcsa, nehogymá'! :))

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.10.20. 19:12:12

@bioLarzen: Nem mondtam, hogy lesz.
Lehet, hogy meg se érjük.
De ha eltűnne, nem hiányozna sehonnan, az biztos.

Balt 2011.10.20. 19:15:34

@unionist: Nyilván tisztában vagy vele, hogy a "náci" egész mást jelent. Pl.:

- Jobboldali (nacionalizmus) és baloldali (szocializmus) ideológiák összedolgozásával egy új világnézet létrehozása.
- A szakszervezeti rendszer megújítása, a munkások védelme.
- A zsidóság elleni fajgyűlölet az árja felsőbbrendűségből (Übermensch, Untermensch) kiindulva.
- Szociáldarwinizmus (az emberi társadalomban is a legalkalmasabb csoportok (fajták, változatok) tudnak fennmaradni, életben maradni, szelektálódni)
- Rasszizmus: az emberi rasszok közötti különbségek hangsúlyozása
- Eugenika (a szociáldarwinizmusban megfogalmazott fajfejlődés „elősegítése”, az akadályozó tényezők „kiiktatása”)
- Vallásszabadság korlátozása

tölgyes 2011.10.20. 19:16:11

@Rézvirág: Egyetértek Önnel abban, hogy a fideszben ma van 5-6 olyan fiatal és tehetséges politikus, aki képes volna a pártot vezetni, de ma egy sincs olyan, akit a támogatók úgy elfogadnák, mint Orbánt... Ráadásul nincs is ok a változtatásra... hiszen a közhangulatban nincsen új elem. Mindig is voltak olyanok, akik utálták. Nem kicsit nagyon:( Erre sokan mozgalmat is építettek:)

bioLarzen 2011.10.20. 19:16:57

@simonmondja.: De, rengeteg embernek hiányozna - ezt sztem hülyeség nem így gondolni.

Mi nem tartozunk közéjük. Ennyi

bio

tölgyes 2011.10.20. 19:17:56

@Balt: Aki nácizik az egyszerűen hülye. Az tud a legkisebb mértékben "ártani".. mert senki nem veszi komolyan.. néhány ezer bugrison kívül:(

bioLarzen 2011.10.20. 19:20:07

@Rézvirág: Szia,
szerintem viszont akkor sem tűr meg maga mellett a pártban olyan embert, akirl feltételezi, hogy képességei alapján az utódja lehet. Mert az ambíció megjöhet később is, meg azt rejteni is lehet, a talentumot nem. Szerintem nagyon figyelt, hogy olyan emberek legyenek körülötte/a képben, akiknél nincs meg az esélye, hogy valaha komoly ellenfelei lehetnek. Mert sztem Orbán abszolút tisztában van vele, hogy a politikában a mai barátod, szövetségesed, vértestvélred holnap a legádázabb ellenfeled lehet...

bio

Átverés! 2011.10.20. 19:21:14

Kedveseim!Hónapok óta nem voltam gép közelben, de nagyon hiányzott a társaság. Sok új kommentelő is megjelent azóta, de úgy látom szinesen, szakszerüen, ki-ki politikai meggyőződése szerint, szenvedélyesen mondja a magáét.

Csak így tovább, mindenkinek jó vitatkozást kívánok.

NA YA! 2011.10.20. 19:22:47

@poszt: "A személyre szabott kormányzás természetesen nem maga az ördög. Számos előnyéről beszélhetünk: gyors, koncentrált, tudatos és hatékony is lehet. Egészen addig jól muzsikál, amíg a vezető – minden szempontból – a helyzet magaslatán áll."

Így van Gábor, ez "nem maga az ördög", ezt diktatúrának hívják! A "muzsikálást" meg hagyjuk a cigány prímásra, és nem erre, hanem egy másikra!;)

Balt 2011.10.20. 19:24:52

@Diocles: Így legalább az MSZP "koloncából" a komplett ellenzék koloncává válik (kivéve Jobbik). De legalábbis élet ver és fertőz, márpedig nélküle aligha lesz bármiféle "kormányváltó többség"...

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2011.10.20. 19:26:22

Egyetlen személy? Áh, hiszen a Kedves Vezért bármikor simán helyettesíti a kis Szógyártó Peti. Vagy Lézer Dzsonni. Vagy Kiflis Gabi. Csupa karakán szárnysegéd.

=nessuno= 2011.10.20. 19:31:55

@Rézvirág: Gulyás? Meg Lázár? :)) A pártot OV vasmarokkal fogja össze. Szerintem nincs második vonal, így vagy úgy, "leszámolt" mindenkivel. Brüsszeli "száműzetés", egyebek.

avanivi 2011.10.20. 19:32:36

@bioLarzen: Ne is menjünk el addig,hogy O valami miatt kiesik.
A mostani helyzet az, hogy nem jó fele halad az ország,a fidesznek nincs jó megoldása a problémákra, és az összes körülötte lévő "diszlet" mélyen hallgat, és az ország rohan a szakadékba?Senki nem mer megszólalni sem !!
Az okt.23-kai eseményből ( elmarad a naggyülés mert a Viktor elutazott??!!)én azt látom .Tesze-tosza gyáva diszletek !

Balt 2011.10.20. 19:37:56

@unionist: "a különbség az, hogy az általad említett urakat, és hölgyet a politikai ellenfelei és a politikai sajtó szinte egyöntetűen tisztelte."

Francokat! Hány Thatchert "kevéssé tisztelő" filmet, dalszöveget, publicisztikát hozzak? Kohlt végül baloldali újságírók buktattál meg.

popocatepetl 2011.10.20. 19:38:06

@Rókakígyó: Egy bérrettegő vagy. Díszpéldány.

unionist 2011.10.20. 19:39:35

@bioLarzen:
miklós cár persze, hogy náci volt. csak ez az egész nem volt politikai pártként feltalálva. nem volt náci párt. de szerinted ez a derék romanov mégis miért generált egy brutális méretű és hatású kommunista forradalmat?

most persze nem azt gondolom, hogy magyarországon lesz ilyen forradalom. de csak azért nem, mert magyarországon komcsik nem nagyon vannak. liberálisok meg végképp nincsenek.

unionist 2011.10.20. 19:39:35

@bioLarzen:
miklós cár persze, hogy náci volt. csak ez az egész nem volt politikai pártként feltalálva. nem volt náci párt. de szerinted ez a derék romanov mégis miért generált egy brutális méretű és hatású kommunista forradalmat?

most persze nem azt gondolom, hogy magyarországon lesz ilyen forradalom. de csak azért nem, mert magyarországon komcsik nem nagyon vannak. liberálisok meg végképp nincsenek.

Balt 2011.10.20. 19:40:43

@unionist: "az ígérgetős kampányokban nyertes vezetőket el kellene felejteni. orbán viktort ugyanúgy, mint gyurcsány ferencet. (...) orbán viktor sem azzal nyert, hogy letett egy elképzelést az asztalra"

Itt némi koherenciazavart látok 3 mondaton belül... :)

Rézvirág 2011.10.20. 19:43:16

@tölgyes: Orbánt sem rögtön fogadták el.
Nem azt mondom, hogy már másnap ugyanilyen népszerű lenne az utódja, de idővel igen.
Akik Orbánért személy szerint rajonganak, már eléve esélyt adnának annak, aki őt követi (úgy értem, a politikáját is), onnan meg könnyebb építkezni, mint a semmiből. A Fidesz egy nagyon jól felépített párt, tele remek (és sokszor népszerű) szakpolitikussal, olyan háttér ez, amire szintén jól lehet támaszkodni.
PL. ott van Navracsics, akiről az átlag Fidesz szavazó talán meg sem tudja mondani, hogy most mit is csinál, pedig korábban a frakciót vezette, most meg tulajdonképpen a kormányt, bőven van gyakorlata, hogy hogy kell egy frakciót vagy egy kormányt irányítani, nem használódik az arca sem a mindennapi adok-kapokban. Ha valamiért Orbán kiesne a sorból, és ő venné át a helyét, az Orbánért személy szerint rajongók mellé állnának.
Már csak azért is, mert az Orbánért személy szerint rajongók nem valami személyi kultuszt imádnak, hanem egy korábban nagyon hiányolt irányvonalat (családok támogatása, korábbi rendszer egyértelmű de mégsem jobbik stílusú elítélése, stb) köt a nevéhez. Ha valaki viszi tovább ezt az irányvonalat, amögé ugyanúgy beállnak majd.

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2011.10.20. 19:48:36

@tölgyes:
Kedves tölgyes!

Ezek a vörösek mindig is messziről bűzlöttek, és a környezetük is.

6.Lenin 2011.10.20. 19:52:03

Nagyon szeretem ezt a témát.

Rendkívül szórakoztató, amikor a történelem szemétdombjára került, és az éppen oda igyekvő pártok rajongói osztják az észt, hogyan kell(ene) 1 nagy pártot irányítani.

Remek fiúk, csak igyekezzetek, mert már lassan csak 2 párt lesz Mo-on. A Fidesz + a Jobbik.

ssi 2011.10.20. 19:52:12

@poszt
1.
- korunk új elvárásai: emberek legyenek önállóbbak, felelősebbek, több lábon állók, egyedül is megoldásokat keresők, nyitottak az új pl. technikai újdonságok iránt stb, stb.
- O.V. vezetési stílusa mintha a nem kedvelt múltat idéző hatalmi erő lenne
*s nemcsak a népével szemben
*hanem a sajátjaival szemben is
2.
ha van kellő szakmai tekintélye 1 vezetőnek, szükséges-e a túl nagy hatalom is?
3.
1 jó vezetővel szemben számos elvárás van kívülről .. de csak akkor jól működő, ha belülről is érzi az elvárásokat (kellő alázat, együttműködési készség, empátia stb.)

@Ringlósztár:
"2011. október 20., csütörtök 18:16
frankosoknak még jobban fáj
A reggeli 238 forintról 245-ig drágult a frank"
index.hu/gazdasag/magyar/2011/10/20/ujra_300_forint_felett_az_euro/

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2011.10.20. 19:53:07

@Rókakígyó:
Akkor minek nevezed a szurkoskezű rablóvezéreidet, a Rinaldóidat (mozi.freeforums.org/rinaldo-rinaldini-a-rablovezer-t227.html), az áspisviperáidat (Vipera aspis) te fékevesztett, sziszegő Rókakígyó?

Balt 2011.10.20. 19:54:03

@Kara kán: @tölgyes: Ezen kár lenne hajba kapnotok (kapniuk), mert valahol a kettő között az igazság: Lehet, hogy Antall személyes céljai elismerésre méltók, és valóban, Boross tette fel a pontot az "i"-re, hogy 4 év után az ember a pokolba kívánta az egész gengszterváltást. (Nem szavaztam az MDF-re sosem.)

Mondjuk az érdekes, hogy Szilvásy folyamatosan államtitkár volt '89-től '98-ig, majd 2002-től újra... (Szerintem elég jelképes ez önmagában...)

nyünyüge 2011.10.20. 19:56:09

@xsasha:
yodi szerint egyértelmű, hogy a KÁOSZ :).

Én nem tudom a választ, de attól tartok, hogy ez az akarnok, minden kritika mögött az ellenzék aknamunkáját feltételező (vagy ezzel a szöveggel hárító) fidesztempó nemigen.

Balt 2011.10.20. 19:56:48

@yoda-jedi: "az szja persze hogy jobb neked mint jól keresőnek... épp ez tett be az államháztartásnak..."

Úgy sejtem, hogy Radala nem érintett a magyar adórendszer által...

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2011.10.20. 19:59:35

@Rézvirág:
Tökéletesen egyetértek, mint feljebb írtam is.
Egyébként, azok az elemzők, akik Orbánt mondvacsinált okokból szapulják képtelenek magukba nézni, ill. annyira köldöknézős, amit csinálnak, hogy azt még én is észreveszem, aki nem hivatásos politológus.

Igazából - és én ezt ugatom, üvöltöm, hörgöm már évek óta, olyannyira, hogy még az MSZP is képes volt kongresszusa meg akármije lózungjaként feltüntetni - hogy használni kell a józan MAGYAR paraszti észt. Persze, aki nem magyar érzelmű, az ezt az észt eleve nem tudja használni. :-)

unionist 2011.10.20. 19:59:37

@Balt:
de itt nem arról van szó, hogy thatcher margót támadták. hanem arról, hogy bár támadták, de mégis tisztelték. a királyi család is meg kapja a magáét. ezzel együtt mégis van respektjük.

viszont orbán viktort az ellenfelei egy kicsit sem tisztelik. az értelmiség egy jelentős része zsigeri gyűlöletet táplál iránta. persze, hogy thatchert is támadták. de ő gazdasági értelemben liberális volt, kulturális értelemben konzervatív, és mint minden rendes brit, valamiféle nemzetközösség híve. és így mondta, hogy a munkáspárt húzzon el a fenébe, mert nem akarja a modernizációt. gyurcsány is ezt mondja. pontosan ezt. csak mellette neki nincs meg a konzervatív-liberális neveltetése. orbán viktor viszont semmiben nem mérhető thatcher-hez. a világon semmiben. de ha tudsz bármit, akkor írd meg.

szóval nem akart nagy-angliát. nem mondta azt, hogy a skótoknak az egyesült királyság létrejötte óta nincs történelmük. mert a korona londonban van. ti meg nem értitek ezeket. itt nem skót felföld van, hanem szlovák. nem edinburgh van, hanem pozsony. de ezeket nem érti orbán se, vona sem.

nem értitek, hogy a történelmi multikulti királyság egy dinasztikus perszonálunió volt. a középkorban nem létezett magyar állam. az egy nyelven beszélők semmiféle politikai közösséget nem alkottak. ezt a nagy-magyarország dolgot horthy miklós találta ki a revízió miatt. és aki ennek a propagandának bedől az náci. de nem azért, mert gonosz. hanem mert elhiszi ezt a nemzeti romantikázást. szóval ez egy kulturális vonzalom, amivel amíg a közéletben kisebbségben van semmi probléma nincsen.

mondok egy durva példát. a homoszexualitással sincs probléma. de azt nem lehet meghirdetni, hogy eddig zömében csak heteró darabokat játszottak, és közpénzből szervezzünk homo színházat kizárólag meleg és leszbikus színészekkel. mert ez egy hülyeség. na most amit a nácik mondanak ez ügyben az ugyanilyen hülyeség. hogy a színházban nincsen semmi csak deviancia. persze, mert a színdarabok szinte kizárólag a devianciáról szólnak.

tölgyes 2011.10.20. 20:01:08

@Kara kán: Értem én, Hogy Ön már mesziről büzlik..:) A probléma azonban az, hogy ha Ön nincs ott akkor nem is érezheti máshol a bűzt, mint ahol van:)

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2011.10.20. 20:03:25

@Balt:
Helyes!
Mutasd meg barátaidat, és megmondom ki vagy!
Antall Jóska olyanokkal szövetkezett, mint Zsíros Géza, vagy a privatizációs minisztere az a Szabó Tamás volt, akiről azóta sem lehetett semmit hallani. Bizonyos szempontból (a sajátjából) okos ember volt, mert gondolom megszedte magát, és most élvezi a jólétet, nem érdekli már a politika. Vagy: Boross egy opportunista volt, korán szenilizálódott, ezer szállal kötődött az ancient regime-hez. Stb.

Balt 2011.10.20. 20:04:22

@radala: Ez az utolsó bekezdés nagyon ott van! Én is elcsodálkoztam a 2002-es első forduló után - bár az meg se fordult a fejemben, hogy az MSZP-re szavazzak. :)

unionist 2011.10.20. 20:08:42

@Balt:
programon egy végrehajtható politikai programot értek. tehát azt, ami mondjuk legalább 1 éves időtávlatban előre meghatározza a politikai napirendet. és ami tükrözi a népakaratot. valami ilyesmi volna a demokrácia.

ilyen programot 1998-ban a fidesz, 2002-ban az szdsz, és 2006-ban az mdf tett le az asztalra. ebből ugye a fidesz 98 többségi kormányzott, az szdsz 2002 pedig kisebbségben, de mégis csak a koalíció tagja volt. de ezekből nem hajtottak végre szinte semmit. a 100 napos program nem volt előre leírva. szinte kizárólag igérgetés folyt a 2002-es szoci kampányban. nézték a kutatásokat, és látták, hogy egyre többet kell ígérni. persze mindeközben a fidesz is ezt csinálta. az utolsó kormányzati évük az osztogatásról szólt. nem jogokat osztottak, hanem készpénzt. a felső középosztálynak, az alsó ellenében. ugyanúgy, mint most. szóval a fidesz politikája abszolút nem volt új.

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2011.10.20. 20:09:14

@tölgyes:
Az én illatom diszkrét.
A komcsibűzt meg lehet érezni, ne mondja nekem senki, hogy nem. Főleg, ha rablókomcsiról van szó.

flippant 2011.10.20. 20:10:23

@Ringlósztár: Tényleg! Vitya emiatt menekül ki Brüsszelbe?

jjulie 2011.10.20. 20:16:22

éljen orbán, és a fidesz

Kandabula 2011.10.20. 20:17:07

Azért van itt még valami: szerintem a Gyurcsány elleni hajtóvadászat egyetlen oka a nevezetes TV-párbaj eredménye, ami megbocsájthatatlan. Nem is lesz több. Olvasom, hogy Gyurcsányt terrorizmussal is vádolják, mert a félemlítés az már terrorizmus. (Valószínűleg azt kellett volna mondania, hogy egyetért a város eddigi tönkretételével és sok sikert kíván a továbbiakhoz.) Halkan jegyzem meg:mostanában milliók vannak megfélemlítve...

jjulie 2011.10.20. 20:19:36

@radala:

hát igen, nagy imre és az orbán

két komcsi egy pár

unionist 2011.10.20. 20:20:09

@Kara kán:
de mit jelent az, hogy a "magyar" gondolkodás. szóval én készséggel hajlandó vagyok ezt az egészet elhinni. ha mondasz egy olyan dolgot, ami abból következik, hogy mi magyarul gondolkodunk. másoknak ez nem juthatna eszébe, mert ők nem ismerik a nyelvünket.

ez ellentmondana egyébként mindenféle nyelvtudományi elképzelésnek. de ezt az egészet egy zsidó alapozta meg. aki ráadásul anarchista is, szóval nem egyszerűen liberális, hanem ultra brutál liberális. szóval lehet, hogy vona gábor nagyobb tanár, vagy dúró dóra nagyobb tudós, mint noam chomsky. csak erre nagy összegben nem mernék fogadni.

tölgyes 2011.10.20. 20:20:30

@Balt: Én Antallt se védeni, se támadni nem akarom. Én csupán azt írtam le - és ez tény - hogy Antall politikailag semleges közigazgatást akart és a törvényeket és az állam berendezkedését ebbe az irányba mozdította el... ehhez csak megjegyzésként fűztem hozzá, hogy nagy és sok választási lehetősége nem volt, mert nem volt egy "másik" közigazgatási elit...:) Már azt sem volt könnyű megcsinálnia, hogy a miniszterek között ne legyen párttag.:(.. Mert a közigazgatás viteléhez nem elég a hit.. oda a tudáson kívül kell egyfajta rutin is... Abba meg végképp nem gondolnak bele az urak, hogy itt sok emberről van szó!.. tízezrekről..:) Tehát nem az volt, hogy össze kell szedni 100-200 embert.. Persze csak államtitkárnak kell annyi a fősztályvezetők és a központi költségvetési szervek vezetői már nem jönnek ki ebből a számból..:(

Aztán az új kormánynak nem voltak meg a megfelelői szűrői sem.. megbízható személyzetis (ma HR) volt a legkevesebb.. mert az aztán végképp a párt privilégiuma volt... Márpedig a személyzeti munka, ha jól akarják csinálni nem olyan egyszerű..:).. és mert hiányzott a jó szűrő rendszer, nehezen ment a megfelelő emberek megtalálása. Antall jól ismerte a múzeumok világát az ott dolgozó embereket, de az kevés volt az állam kulcsszerveinek feltöltésére.. segítsége pedig nem nagyon volt. Még a legjobb barátjáról is kiderült, hogy jelentéseket írogatott róla:(

Borossnak megy egyszerűen nem volt elég esze. Ő jól csinálta a BM-et, de miniszterelnöknem jó egy egy elfuserált Fouché .. mert később kiderült, hogy az olasjos ügyekbe keveredett Csikóst főcsoportfőnökként alkalmazta, miközben azt tudni lehetett, hogy Csikós volt a szamizdat pártközponti felügyelője:(.. de azért szervezhette az információs hivatalt::((..de amikor lebukott az olajos ügyben Szále megvédte őt a liberális Magyar Hirlapban:(.. Ilyen világ volt az:)

jjulie 2011.10.20. 20:20:49

@Kandabula:

éljen az orbán és a pártja

IntelCorei5 2011.10.20. 20:20:57

amit TG feszeget az nem politika kérdés hanem általánosan érvényes irányítási módszer kérdés.

mind a szoros egyszemélyi vezetésnek mind a konszenzusos csoport vagy tanács vezetésnek meg van a maga létjugosultsága és optimális működési környezeti feltételrendszere.

A baj akkor van vagy jön amikor a módszer és feltételrendszer nem találkozik.
Sűrgős vészhelyzetben időnyomás alatt például nem célszerü bizottságot alakítani és úgy dönteni

tölgyes 2011.10.20. 20:21:52

@Kara kán: Akkor javaslom, hogy alkalmazzák valahol HR-t segítő vérebnek:)

jjulie 2011.10.20. 20:24:47

@tölgyes:

te már kitaláltál valamijen cselt amivel túljársz a fideszféregírtók eszén?

tölgyes 2011.10.20. 20:27:22

@jjulie: zsülikém! Tekintettel arra, hogy azok olyan ostobák mint Ön.. nem kell semmit sem kitalálnom:)

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2011.10.20. 20:28:15

@unionist:
Na, jó, elárulom a nagy titkot: a lényeg az, hogy a magyar érdekeket nézed. Ugye, nem is gondoltad volna?
A másik: az érzelmi motiváció. Mert ugye a rokonaid miatt is hajlandó vagy többet tűrni, mint úgy általában.

IntelCorei5 2011.10.20. 20:28:34

Viszont ha stabil kiérlelt viszonyokat vagy egy sokparaméteres rendszter átalakításának szükségessége merül fel széles támogatással akkor meg nem lehet kényszert alkalmazni és mindent egy személy kezébe letenni

Na ez folyik most meg az h a politikának prioritást adnak a gazdasággal szemben lásd pld Giró-Sz indoklását a bankadóról: OV pozíciót foglalt majd lépett. (hogy ez mibe kerül majd, arról még beszélni fognak de sokat- ezt az utat érdeksérelmek szegélyezik) Machiavellinek erre is volt megoldása...

graycivil 2011.10.20. 20:30:09

TG:"A kormányfő – vagy politikai felelősséggel nem rendelkező, de komoly befolyással bíró bizalmi emberei – nélkül ma nem születhet döntés a kormányban, a miniszterek időnként még alapvető szakpolitikai és személyi kérdésekben is bizonytalanságban teszik a dolgukat, beosztottjaik irányítása pedig gyakran a miniszteriális hierarchián kívülről történik."

Magyarán: Nincs felelősségük, s ezzel erkölcsi aggályuk abban, hogy a nagy Vezető baromságait végre kell hajtaniuk. Tehát a szakmai kontroll szinte nulla. Szerintem Matolcsy IQ-ban legalább kétszer olyan értelmes, mint amit a kormányzásban bemutat. (Bár még úgy is csak éppen az átlag fölött lehet.)

Balt 2011.10.20. 20:31:32

@yoda-jedi: De szerencsére Pityinger elnök út (aspiráns) közszeretetnek örvend. Legalábbis köztetek, én mindig is utáltam.

unionist 2011.10.20. 20:32:00

@intelCorei5:
a szakértelmen múlik. az apple úgy szerveződött, mint a fidesz. általában az összes sikeres (főleg amerikai) nagyvállalat olyan, mint egy pókháló. a hálónak van egy kitüntett vezetője: maga a pók. aki a hálón mászkál össze-vissza. tehát nem csak a központban, hanem olykor a periférián is döntéseket hoz.

ez a működési mód a vállalatoknál hatékony. és a közhatalmi formációk közül a városban. egy város működhet úgy, mint egy vállalat. feltéve, hogy a szociokulturális feladatokat tőle átvállalják. mondjuk úgy, hogy a régió szervezi a közoktatást, és az állam a társadalombiztosítást. tehát a város a gazdaságilag aktív és produktív csoportokat képes összeszervezni. mezővárosok helyi agrárpiacait például tipikusan így kellene megszervezni. városias márkajelzések kellenek például. gyulai, csabai, makói, tokaji, és hadd ne soroljam ezeket. a város dolga lenne ezen brand-ek köré a vállalkozásokat összeszervezni. városi (piaci) önigazgatás ilyenkor nagyon hasonlít a vállalati működéshez.

de ha az állam szerveződik így meg, akkor az soha nem szolgálja a közjót. a balos kormányok magyarország nyrt-t akartak, a jobbosok meg magyarország zrt-t. ez a különbség. de az igazgatótanácsok minden esetben a kincstár kifosztására jöttek létre. az összes párt esetén.

unionist 2011.10.20. 20:32:00

@intelCorei5:
a szakértelmen múlik. az apple úgy szerveződött, mint a fidesz. általában az összes sikeres (főleg amerikai) nagyvállalat olyan, mint egy pókháló. a hálónak van egy kitüntett vezetője: maga a pók. aki a hálón mászkál össze-vissza. tehát nem csak a központban, hanem olykor a periférián is döntéseket hoz.

ez a működési mód a vállalatoknál hatékony. és a közhatalmi formációk közül a városban. egy város működhet úgy, mint egy vállalat. feltéve, hogy a szociokulturális feladatokat tőle átvállalják. mondjuk úgy, hogy a régió szervezi a közoktatást, és az állam a társadalombiztosítást. tehát a város a gazdaságilag aktív és produktív csoportokat képes összeszervezni. mezővárosok helyi agrárpiacait például tipikusan így kellene megszervezni. városias márkajelzések kellenek például. gyulai, csabai, makói, tokaji, és hadd ne soroljam ezeket. a város dolga lenne ezen brand-ek köré a vállalkozásokat összeszervezni. városi (piaci) önigazgatás ilyenkor nagyon hasonlít a vállalati működéshez.

de ha az állam szerveződik így meg, akkor az soha nem szolgálja a közjót. a balos kormányok magyarország nyrt-t akartak, a jobbosok meg magyarország zrt-t. ez a különbség. de az igazgatótanácsok minden esetben a kincstár kifosztására jöttek létre. az összes párt esetén.

graycivil 2011.10.20. 20:32:30

@Kandabula: "Halkan jegyzem meg:mostanában milliók vannak megfélemlítve..."

Telitalálat!

nyünyüge 2011.10.20. 20:33:22

"Törvénymódosítást kezdeményez a kormány az [origo] információi szerint annak érdekében, hogy a jövőben tetemes közműdíj-tartozás esetén se lehessen kikapcsolni a gáz- és áramszolgáltatást egyes állami vagy önkormányzati fenntartású intézményekben. "

És olyan törvénymódosítás nem lesz melléje, hogy egy intézmény fenntartó ne halmozzon fel tetemes díjtartozást? Hogy amint a felhalmozódás elkezdődnék, akkor lépjen be az állam segíteni- akár a szolgáltatóval való megegyezés érdekében?

www.origo.hu/itthon/20111020-nem-kapcsolhatnak-ki-a-gazt-es-az-aramot-a-jovoben.html

(Ez is egy jellemző megoldás, erőből megtiltja a kikapcsolást, természetesen a lakosság érdekében. Ha a szolgáltató ezekután majd mindenféle "trükkökkel" megpróbálja bebiztosítani magát, akkor törvényt módosít a trükkök ellen. Pedig talán előbb a finanszírozási feltételeken, a gazdálkodási fegyelmen (+ ezek állami ellenőrzésén) kellene inkább javítani.

Kandabula 2011.10.20. 20:33:56

@intelCorei5: Machiavelli egy diktátor receptjét írta fel. Hagyjátok már ezt a témát...

graycivil 2011.10.20. 20:35:45

"Az utolsó vidéki színházat is elfoglalja a Fidesz

Egészen tegnapig úgy tűnt, hogy Halasi Imre, a Miskolci Nemzeti Színház igazgatója, művészeti vezetője kitöltheti 2012. december 31-ig szóló mandátumát: csütörtökön azonban Kriza Ákos fideszes polgármester sürgősségi indítványára a város képviselő-testülete zárt ülésen önkormányzati biztost nevezett ki az intézmény élére."

nol.hu/belfold/elesik_az_utolso_vegvar__a_miskolci_szinhaz

"A direktorral pedig szerdán állítólag négyszemközt közölte a polgármester, hogy nem töltheti ki a teljes idejét, mert a város vezetőjének „más a koncepciója”."

tölgyes 2011.10.20. 20:38:38

@graycivil: Kedves gecivil! ! És így, mint egy a milliók között Ön is nyugodtan retteghet, borzonghat:)!

tölgyes 2011.10.20. 20:39:44

@graycivil: Micsoda csapás! Most egy újabb ballibsinek kell színészkednie a megélhetésért:(

Kandabula 2011.10.20. 20:40:11

@graycivil: ezt a színházakkal kapcsolatos kalamajkát nem értem. Nem kell odamenni, oszt annyi. Játszanak maguknak. Moszkvában a legsötétebb időkben is működtek igazi műhelyek.

tölgyes 2011.10.20. 20:41:39

@Kandabula: A művészetnek "kell egy kis elnyomás".!:(

Kandabula 2011.10.20. 20:42:53

@tölgyes: megkérhetlek, hogy ezt megmagyarázd?

Kandabula 2011.10.20. 20:44:14

@tölgyes: és a költőnek a tragédia...

Diocles 2011.10.20. 20:44:44

OFF

nah ennyit Mesterházy állítólagos megerősödéséről:)

index.hu/belfold/2011/10/20/puch_nekiment_mesterhazynak/

unionist 2011.10.20. 20:45:18

@Kara kán:
mondok egy példát. itt van egy ukrán nő, aki azzal van megbízza, hogy monitorozza a magyar költségvetést. és az ő jelentései magyarország külső megítélése szempontjából mondjuk számítanak. egy 38 éves nő. egyedül neveli a 8 éves gyerekét. itt élnek pesten. kijevi egyetemet végzett. tehát nincs benne semmiféle nyugatias felsőbbrendűség. elsőre azt mondanám, hogy egy jó nő. nyilván értelmes is.

a magyar érdek őt lezsidózni, vagy azt mondani, hogy ő gyurcsány bandájához tartozik. a magyar érdek azt mondani, hogy ő tökéletesen inkompetens a pénzügyekben. ezt kósa lajos mondja. muhaha. ez a magyar érdek szerinted? vagy az, hogy a magyar diplomácia egy közgazdász juppit odaküld kávézgatni. mi a magyar érdek?

oké, értem, amit orbán viktor csinál azzal lehet szavazatot gyűjteni. ezzel a juppis diplomáciai akcióval meg nem lehet. mert ezt nem lehet beleordítani a mikrofonba. azt viszont meg lehet tenni, hogy bele lehet, hogy nekünk ne diktáljanak washingtonból, mert nem mi dobtuk le az atombombát. de mégis ez ügyben mi a magyar érdek? mi a különbség a politikus és az államférfi között?

nem azt mondom, hogy a politkának nincs létjogosultsága. hanem csak azt, hogy orbán viktor nem az a kvalitás, amiről ti beszéltek.

tölgyes 2011.10.20. 20:49:33

@Kandabula: Nagyon szívesen!
Amikor elzavartak, megvertek egy-egy jobbos újságírót, színészt vagy más művészt, akkor az soha nem számíthatott a másik oldal szolidaritására. Jobb esetben azt mondták nek:így jártatok he-he.. de ez még azokra az újságírókra is vonatkozott, akik olyan jobbos eseményről tudósítottak, ahonnan nem kellett volna és a rendőrök jól helyben hagyták:(.. az érdekképviseletük akkor is kussolt!

Kandabula 2011.10.20. 20:50:36

@tölgyes: egyébként, figyelj: a hazai színművészet nem a politika, hanem a tehetség mentén fejlődött. Rómeót és Júliát nem politikai nézeteik szerint játszották a színészek (bár itt még arra is sor kerülhetett, ami családok tragédiáját illeti...) Most ebbe bele lett rondítva. Jó ez így?

jjulie 2011.10.20. 20:51:49

@Diocles:

te még mindig fosol tőlük?

az orbányt nem kéne félteni valami náthától? ha betaknyosodna mi lenne, bedugulna még a szijjártóféreg pofája is?

Kandabula 2011.10.20. 20:52:53

@tölgyes: valami konkrét igazán érdekelne. Csak nem az Eperjest verték el?

6.Lenin 2011.10.20. 20:53:00

@tölgyes:

Nagyon sok honfitársunk él együtt ezzel a problémával.

2002-2010-ig bátran ült a tv előtt és nézett ki a fejéből, bátor volt.
Most is a tv előtt ül és néz ki a fejéből, szokása szerint, de most retteg.
Retteg, amikor betiltott lapokból idéz ferdítő cikkeket, elnyomott tv-k szegénysorú műsorvezetőinek csúsztatásoktól sem mentes műsorait nézi besötétített ablak mellett, rettegve.

Rettegnek a gondolattól, mi lesz,ha soha többé nem kerülnek a hatalom közelébe, és nem lesz többé lehetőségük csőd közeli helyzetbe kormányozni az országot.

Rettegnek, miközben tanácsokat, ötleteket osztogatnak, elfelejtve, nagyrészt nekik köszönhető a jelenlegi helyzet.

Mindig fordítva csinálnak mindent.
Érdekes pacákok, pacákhölgyek.

graycivil 2011.10.20. 20:58:41

@Kandabula: Amúgy Besenczi mindig nagyon humoros színész volt. Mostani zalaegerszegi - fydeszesen grémiumokon átvert -színházigazgatósága is kész röhej. :-)

Kandabula 2011.10.20. 21:00:14

@tölgyes: gondolom (véleményed szerint) már a színművészeti felvételin is politikai hozzáállás szerint szelektáltak. Dörner valahogy átcsúszott... Őt is megverték? No neeeeeeee... Ne csináld. Meggyőződésedet tudomásul veszem, de ne menjünk át hülyébe.

aszekelyek 2011.10.20. 21:02:06

@xorfrion: A felsorolt jelzők egyikét sem írta le Gábor. CSak szólok. Főleg nem úgy, hogy jóvá is hagyta. HA valaki kiénekli a sajtot szép szavakkal a szánkból, az miért is szimpatikusabb? Amikor tudjuk, hogy egyébként pökhendi és arrogáns, ahogy feri a tévé vitában és letagadja az égről a csillagot is. :) A stílusa nem volt jobb egyiknek sem. Csak másként olyan, amilyennek te írod. Nem Orbán kormánya, erősen rálépett mindannyiunk tyúkszemére. emiatt aztán lehet olyan behízelgő és kábíthat a szép szavaival. A tetteit nézem , az meg nem lesz semmivel jobb , akármilyen mézesmázba csomagolják.

graycivil 2011.10.20. 21:04:47

@tölgyes: Kedves Tuskó! Jobb lenne Vezetőtöknek félni ettől a "milliók félelmétől".

Valszeg', bukása után csak elrettentő tananyagi példaként fogják emlegetni ezt a "XXI-századi magyar vészkorszakot". Bár az igaz, hogy a római császárok közül is Néróra emlékeznek legtöbben évezredek után. Lehet, hogy ebben követi majd Orbán? :-)

jjulie 2011.10.20. 21:05:18

@tölgyes:

jobbos tudósító, aki forradalmároknak nevezte egyenes adásban a fradidrukker zászlószökevény csőcseléket a tvszékház büfé kifosztásáért, meg a baló kocsijának felgyújtásáért?

meg fognak találni a fideszféregírtók, nagyon érzékeny fideszidióta előcsalogatásra alkalmas módszereik vannak: pl hangszórót használnak, elég pl. a mesterházi nevét kihangisítani, és máris befosik az összes fideszféreg, és már csak a jellegzetes narancsszínű fideszidióta fosásnyomon kell haladniuk, aminek végén ott a fideszféreg

aszekelyek 2011.10.20. 21:07:55

@bioLarzen: először is. Másfél év után, míg nem volt Orbán, 2002-től 2004 ig is működött a párt. Visszahívták. Ők. Mi. :) Tehát lett volna épp mód, hogy mások is szerepet kapjanak, szóhoz jussanak. Nem igaz, hogy nem hagyott erre lehetőséget, sem időt. Talán a memóriád nem az igazi. Persze lehet más okod is, ilyesmit tévesen állítani....

nyünyüge 2011.10.20. 21:09:20

@6.Lenin:
nem vagy Te ilyen egyszerű, miért írsz ilyeneket ?

aszekelyek 2011.10.20. 21:10:05

@=nessuno=: Már megint kóka- gyurcsány-bajnai féle Magyarország RT-lenne?

Kandabula 2011.10.20. 21:12:04

@tölgyes: mondjál már valamit. Én lassan elmegyek lefeküdni...

graycivil 2011.10.20. 21:12:23

"Eperjes mozgathatja a szálakat a Dörner-ügyben

Bocsánatkérésre szólította fel Gáspár Sándor Dörner Györgyöt és Eperjest Károly. Az Új Színház Kossuth és Jászai-díjas színművésze szerint a pályázati munka teljességgel hiteltelen és gagyi, valamint meggyőződése, hogy Eperjes a győri levitézlése miatt próbált revansot venni azzal, hogy Dörner igazgatói ambícióit újratáplálta."

www.168ora.hu/arte/eperjes-mozgathatja-a-szalakat-a-dorner-ugyben-84447.html

unionist 2011.10.20. 21:14:32

@xorfrion:
oké, de csokonainak a legtöbb köze mégis csak debrecenhez volt. és az ottani reformált kollégiumhoz. amit persze még tovább akart reformálni. ezzel együtt csokonai nem olyan nagy hatású költő, és gárdonyi géza sem volt akkora nagy író.

de mondok neked aktuálpolitikai dolgot. egy kárpátaljai fazon a nemzeti színház igazgatója akar lenni. és azt mondja, hogy szerinte hülyeség a polgári színjátszás, szerinte inkább népszínműveket kellene játszani.

szerintem teljesen jó lenne ha debrecenben a lúdas matyit, a méla tempefőit, és ehhez hasonló darabokat játszanának. persze nem kizárólagosan, de akár lehetne az a koncepció, hogy népszínműveket játszanak első sorban. mert ez passzol a kultúrához. persze nem azt mondom, hogy csak ez kell. de erre lehet építeni. de budapesten azt mondani, hogy el kell törölni a polgári színjátszást, vagy akárcsak háttérbe szorítani orbitális baromság. mert a kultúra hiába egyezik a nyelv régiónként mégis eltérő.

azt szokták mondani, hogy magyarországnak el kellene távolodnia a csikós kultúrától. de a hajdúság nehogy már eltávolodjon ettől. a hortobágy ragaszkodjon a saját kultúrájához. de a balatonnál persze hülyeség ostort csattogtatni. mert ott inkább vitorlázni kell.

egerhez passzol a várvédő kultusz. de mondjuk budához nem annyira passzol. mert hiába van ott egy nagy, és igen szép kis vár. azt igen könnyen feladtuk anno. vagy az alföldhöz sem passzol. ott ugyanis egyáltalán alig volt vár. tekintve, hogy az egész táj lapos. az alföld legmagasabb pontja a hoportyó. az olyan magas, hogy észre sem veszed és már a hoportyó tetején vagy. mert az alföld. de van egy magyar felföld. észak-magyarországgal. és akkor egerben van értelme a lovagiasságot a várvédelemmel összekötve tanítani. debrecenben meg ezt egész máshogy kell csinálni.

szerintem minden nemzeti alaptanterv hülyeség. régiós alaptantervek kellenek. és persze lehet mindegyikben petőfi, vagy arany. és csokonai is. de a hangsúlyokat nem feltétlen kell ugyanoda rakni. és ebből nem lesz sehogy sem magyar történelem. tudomásul kellene venni, hogy bocskai a román történelemnek is része volt. zrínyi a horváté. mellékesen szólva bánk bán is horvát bán. nem magyar, hanem horvát. de neki a hazája egy mulitkulturális latinkeresztény királyság: _hungariae_ volt. és nem egy monokulturás pogány magyarország. persze aki simándi józsef előadása után elhiszi ezt a nemzeti romantikázást. annak el lehet adni az ezeréves birodalmi nemzetállamot. de valójában az a revizionizmust szolgáló kultúrpolitikai találmány. ugyanúgy mint népnemzeti propaganda.

aszekelyek 2011.10.20. 21:15:17

@xorfrion: de szép is volt, mikor 2004-ben a lovak közé dobták az akkori kormányzók a gyeplőt! majd beledöglött ferink,hogy úgy kellett tenni, mintha kormányoztak volna és közben nem csináltak semmit... De legalább nem volt központosított... vagy de? Sztem még a kádár rendszer felelőtlenségére is hajazott.

=nessuno= 2011.10.20. 21:17:01

@aszekelyek: nem. Simicska-Nyerges Zrt.

Balt 2011.10.20. 21:17:30

@pereszke: Jóm jó, neked jobb volt a hibbant Néró, de ez csak téged minősít...

Kandabula 2011.10.20. 21:18:29

@aszekelyek: Ez valami olyasmi, mint a napóleoni történet. Először Elba szigetére száműzték, de nem fért a bőrébe, ismét lángba borította Európát, végül Szent Ilona szigetére kellett elpakolni. Viszont kurva nagy emlékműve van Párizsban.

Balt 2011.10.20. 21:19:37

@fradra: "De ha úgy számolok, hogy öregek és súlyos betegek sokat járnak orvoshoz, akkor vegyük ennek a tízszeresét, az évi 6000. "

Hát ne számolj úgy, mert a nyugdíjasok (aka "fő szavazótábor") vizitdíj-mentesek voltak...

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2011.10.20. 21:22:37

@unionist:
Nem igazán értem, hogy mire akarsz kilyukadni.
Mit keres a kettőnk beszélgetésében az ukrán nő? Ráadásul, gondolom, szőke is.
Az Orbánék csapata jobban képviseli a magyar érdeket, mint a Gyurcsányék bandája. Nekem ez olyannyira nyilvánvaló, mint az, hogy ma csütörtök van.
A Gyurcsány-féle rablóvezérekkel az a baj, hogy ugyan átmenetileg tudnak akár jólétet is teremteni a huncutsággal, de hosszú távon nem fenntartható a tevékenykedésük, még környezetvédelmi szempontból sem.
Sukorói kaszinó tipikusan egy maffiózós üzlet. A szerencsejáték, a csempészet, a prostitúció, az orgazdaság, a korrupció, a kábítószer-kereskedelem... - hadd ne soroljam! - mind olyan tevékenységek, amelyekkel nagy vagyonokat lehet szerezni, amelyeket horribile dictu még olyan jótékony célokra is lehet fordítani, mint lakásépítés (ld. kolumbiai vagy szicíliai maffia). Ennek ellenére, ezek hosszú távon nem működnek (persze, akár évtizedekig, sőt évszázadokig is működhetnek, mint a rablóháborúkra specializálódott birodalmak esetében), de halálra vannak ítélve, és nem csak erkölcsi szempontból.

A tisztességes kormányzás, vagy üzlet, lehet, hogy rövid távon nem annyira hatékony, de megéri kivárni, amíg beérik a gyümölcse.
Nos, ezért támogatom én az Orbán kormányt.
Ne bizonygasd nekem, hogy ezért meg ezért szerinted (!) nem tisztességes Orbán vagy a kormányzása, mert - habár nem bálványozom őt vagy a Fideszt, hanem emberi gyarlóságaikkal fogadom el - de immúnis vagyok az ördög ármánykodásaira, melynek lényege, hogy magát angyalnak, és a pozitív figurákat ördögnek próbálja lefesteni.

Balt 2011.10.20. 21:23:08

@radala: :) Na, ez tetszett! Azaz: ez is. :)

menőmano 2011.10.20. 21:24:47

Török Gábor!

Ezt találtam.

Egy kétharmados diadal roppant személyes elégtétel volna az Orbán Viktornak. Csakhogy saját táborából szinte teljesithetetlen várakozások fogalmazódnának meg. Sokan remélhetnék, hogy közjogi teljhatalma birtokában új korszakot nyithat a magyarok előtt.
A kisértés óriási, magára szabhatja hazánk közjogi berendezkedését."

Nem tévedett a szerző) Csak az a nagy probléma, hogy hiába álmok, vágyak népe a magyar.
A különutas álmokkal tűzdelt gazdaságpolitika nem jött be.
Sőt lassan, de biztosan haladunk a szakadék felé.
:)

6.Lenin 2011.10.20. 21:26:48

@nyünyüge:

"Rettegnek a gondolattól, mi lesz,ha soha többé nem kerülnek a hatalom közelébe, és nem lesz többé lehetőségük csőd közeli helyzetbe kormányozni az országot.

Rettegnek, miközben tanácsokat, ötleteket osztogatnak, elfelejtve, nagyrészt nekik köszönhető a jelenlegi helyzet."

Gondolom ez a rész okoz problémát. Pedig ez tényleg ilyen 1xű.
Miért kellene bonyolítani.

Nagylelkű leszek, tényleg hülyeség, amit írtam, de...

Akkor viszont nem értek valamit.

1) valahogy csak ide jutottunk...
2) kb 2006-tól köztudott volt, nagy bukás néz ki
3) 2010-ig mindenki előtt nyitva volt a lehetőség megkeresni a megoldást
4) ???

Nos?
Kicsit bonyolítottam rajta.

menőmano 2011.10.20. 21:27:07

Egy ilyen helyzet természetesen nem véletlenül alakul ki. "

Nem bizony. Kell hozzá egy őrült nagy hatalomvágy.

oszt.kész.ennyi.
:)

6.Lenin 2011.10.20. 21:30:37

@menőmano:

"Sőt lassan, de biztosan haladunk a szakadék felé."

Már megszoktuk.

Az eddigi vezetőink csak ezt az utat ismerik.

Van valami bölcsesség is a járt és a járatlan útról.

Balt 2011.10.20. 21:33:04

@Rézvirág: Szó se róla, már nagyon várom, hogy valami illetékes helyen - és nem feltétlenül a börtönkórházban :), ill. kinek-kinek érdemei szerint - megmérettessenek ezek a nagyszájú hőbörgők, a kendermagos szóvivőtől Pityinger úron át a nyugdíjas poltisztig és a bohóctűzoltóig.

aszekelyek 2011.10.20. 21:37:02

@radala: Azért is támadják annyira azt a nem egészen 500 milliárdot, mert addig sem írom le, hogy kétezerháromszázötven milliárd, és ennél kissé több vagy kevesebb megy adósságszolgálatra három éven keresztül, mert így állapodott meg a más szerszámával csalánt verők egyesülete az IMF_EU-val, a gigakölcsön visszafizetéséről. Minthogy Orbán kormánya már tőkét is törleszteni kénytelen, nem csak kamatot, mint a kiválósági ösztöndíjas bajnai kormánya és fletoé. Abból lenne talán a növekedés?

márta)) 2011.10.20. 21:39:42

"a féktelen hatalom nem tartható fent hosszu távon. Anyi és lelki tartalékai egy idő után rohamos fogyásnak indulnak és aztán felgyorsulnak az események.

Bekövetkezik a politikai földcsuszamlás. Hogy az pontosan mit jelent az most még nem tudható. A jövő kiszámithatatlan, de nem olyan távoli mint korábban hinni lehetett."
***
Na.Igen! Nyolc évi ellenzékben töltött idő után, elég hamar bekövetkezett.

Ipsos: elbizonytalanodott a fél ország"

Az Ipsos legfrissebb felmérése szerint a választópolgárok 55 százaléka nem talál magának támogatandó politikai szervezetet.

Az 1500 ember megkérdezésével készült kutatásból az derült ki, hogy októberben az összes szavazó körében a Fidesz 20, az MSZP 11, a Jobbik 9, az LMP 3 százalékon állt, más pártokra 2 százalék voksolt volna egy most vasárnapi választáson.
Ez az előző hónaphoz képest a Fidesz, az MSZP és az LMP esetében 2-2 százalékpontos csökkenést, a Jobbiknál 2 százalékpontos erősödést jelent.

A biztos pártválasztók körében a Fidesz magabiztosan - 47 százalékkal - vezetett, az MSZP 24 százalékkal követte, a Jobbik 22, az LMP pedig 5 százalékon állt."

www.hir24.hu/belfold/2011/10/20/ipsos-elbizonytalanodott-a-fel-orszag/

Igen) a rendszerváltás óta egyszer sem mértek ilyen arányu bizonytalanságot a választók körében.
Nem értem!? A fülkeforradalmárok is elbizonytalanodtak??? Leirták már valahol.?
Vagy csak a mantrát fújják, hogy a gyurcsányahibás.
Esetleg. Tudja valaki???
:)

Kandabula 2011.10.20. 21:40:54

@Kara kán: Van itt más is, amit idemásolok, amit valaki reagált egy másik blokkban a kommentedre:

@Kara kán: a primó sértéskezdeményeidet nyugiban tartsd meg az otthoniaknak, mert én lefosom. Gondoltam tájékoztatlak, mekkora ostobaságot követtél el, és amiért elkövetted, azzal átkúrtak. Szavaidból kiderül, hogy már te is tisztában vagy ezzel, azzal viszont egyáltalán nem, hogy a megvonom-a-bizalmamat résszel megint csak átbasztak. Erre ugyanis nem lesz lehetőséged. Arra adtál megbízást, hogy megváltoztassák az alkotmányt, a választójogi törvényt, az ország eddigi berendezkedésének alappilléreit.

Nem lesz többet választás. Paródia lesz, amit nem tud elveszteni a fidesz, azaz kurvára teljesen mindegy, hogy te, kedves választópolgár, mit vonsz meg. Bőséggel lesznek elegen (talán éppen te is), akinek elég lesz elmondani, hogy ha nem ránk teszed, visszajön Gyurcsány, és már szaladsz is. Arról nem is beszélve, hogy regisztrálni kell majd a szavazásra, amire a legalsó iskolázottságú társadalmi rétegek szarni fognak, azaz a szavazati joggal rendelkezőket is korlátozni fogják, azaz a választásra jogosultak közül kizárja magát a társadalom egy része, ami a jelenlegi statisztikák alapján mind a fidesznek kedvez. Ahogy az addig meghaló nyugdíjasok is, hiszen azok is nagyobb részt szocik.

Nem tehetsz róla, belesétáltál. Joggal utálsz engem, mert valakit utálnod kell, mert még mindig kurva szar, és magadat, meg választott pártodat utálni nehéz lenne, ahhoz önkritika kéne, ahhoz intellektus kéne, ahhoz felismerés kéne. Utálj csak engem. Jól van az úgy. Sajnos ettől a helyzeted kicsit sem lesz könnyebb, és később, amikor rájössz, hogy a hiteled sem kisebb, a nyugdíjat eltűnt, a lakásod értéke lófasz, munkád egyre kevesebb és szarabb, a boltban viszont egyre drágább minden, a benzin aranyból, a kenyér aranyból, utak nem épülnek, az emberek a kórházak udvarán ugyanúgy meghalnak - nos, akkor lesz fos a tükörbe nézni. És mivel az arroganciád még most sem ismer határt, meg is érdemled azt a kibaszott keserű pirulát, amit még le kell nyelni.

Le kell nyelni, mert Európa vezetői egy segglyuknak tekintik a vezetődet, a csatlósait pedig szánalmas kistérségi suttyóknak, akik nem méltóak arra, hogy európa tárgyalóasztalaihoz leüljenek. A világ vezető hatalmai kétféleképpen néznek rájuk - vagy bosszantó kis fasszopókra, akikre ha lenne idő a válság közepén, akkor odabasznánk némi szankcióval, mer megszüntették a demokráciát. A másik verzió az, aki azon gondolkodik, hogy kell-e európa közepén egy előretolt helyőrség, azaz van-e értelme kilóra megvenni magyarországot a kormánytól államkötvények formájában. Ezen tűnődik jelenleg Kína, Oroszország, illetve a Közel-Kelet.

A nemzeti összefogást és magyarország védelmét ígéreő miniszterelnököd pedig önmaga jár kínálgatni ezeknek az országoknak a portékát, hátha valaki megveszi. Mert Magyarország ugye nem eladó.

Hát én búcsúznék tőled, mint a totális kudarcot éppen felismerő fidesz-szavazótól. Kellemes fetrengést, szenvedést és őrjöngést kívánok otthonodban. Bárcsak láthatnálak, amikor rájössz, hogy tüntetni sem mehetsz ki, mert te rájuk szavaztál, akik ellen meg kimennél, azok nincsenek sehol. Mikor meg már a fidesz ellen kimennél, akkor nem fogsz merni, mert ezek tényleg bebasznak 1 évre a böribe, szemben a rendőrállam gyurcsánnyal, akik kis lóvéért elengedtek, mert ott a lóvé diktált.

Hát, fogcsikorgatós éjszakákat kívánok. Remélem szlovák rendszámú a kocsid, amit még gyurcsány elleni aktív korszakodban vettél, de a fidesz fog érte megbaszni csúnyán.

Remélem, a növekvő benzinárak, az ellopott nyugdíj, a 300-as euro, az adóemelések, a munkahelyek megszüntetése kibaszott érzékenyen érint, és remélem, minden egyes alkalommal, amikor szarabb lesz ezek miatt a patkányok miatt a kis életed, mindig eszedbe fog jutni, hogy most van az a jövő, ami elkezdődött, és remélem érezni fogod a kincstári boldogságot, amit érezned kell.

Én itt leszek. És hahotázva fogom nézni a tehetetlen vergődésed másik máfél millió tudatlan seggfejével együtt, akiknek talán gyártok is egy matricát a kocsijára, hogy az évszázad átbaszásának áldozata vagyok - ingyen adom majd, hogy viselhessétek, amíg még van kocsitok...

Csak egyet kérek: figyelj.

jjulie 2011.10.20. 21:41:02

@aszekelyek:

hajrá orbány, és zúg viktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktor

a kétharmadból még megmaradt 14 db birka torkából

CSAK A FIDESZ....

unionist 2011.10.20. 21:43:18

@Balt:
oké, de nem ezek adják a náci gondolkodás lényegét. nietzsche is hirdette az ember feletti embert. szakszervezetet igen sokan csináltak. nem a trade union a náci gondolkodás lényege. nem is a labour. ne viccelj. és nem is az antiszemitizmus. a nácik egy része zsidókat az élete kockáztatásával mentett. vagy például karádi katalin az ékszerei mellett a testét is felkínálta a katonáknak azért, hogy azok ne teljesítsenek parancsot. ne lőjék a dunába a zsidókat. de karádi katalin ettől még náci volt. mert elhitte a birodalmi nemzetállamról szóló propagandát. hitt benne. ez tartotta össze a német, az olasz, és a magyar náci pártokat. ez volt a közös elem. a birodalmi nemzetállamba vetett feltétlen hit. nagy-németország, nagy-olaszország, nagy-magyarország. egy középkori multikulturális latinkeresztény uniót birodalmi nemzetállamnak hazudták. és amikor az emberek rájöttek, hogy ez egy hazugság, akkor a náci vezetőket elküldték a fenébe. mert rájöttek, hogy ezek az emberek a tömegek érzelmeit kihasználva próbálják a totális hatalmat megszerezni. különösebb szakértelem nélkül. és ez nem szolgálja a közjót.

a magyar jobboldalnak a két vesztes háború után nem volt módja levonni ezt a tanulságot. mert jött egy szovjet megszállás, és egy sztálinista diktatúra. a forradalom után pedig a gulyáskommunizmus. és mivel ov első kormány egybeesett a működő tőkebeáramlással, és előtte bokros túlszorított. tehát adottak voltak a gyorsuló növekedés feltételei, ezért sokan azt hitték, hogy orbán viktor egy gazdasági zseni. de mára talán kiderült, hogy nem az. szóval itt a magyar jobboldalnak kell majd egy csomó mindent megtanulnia. mint ahogyan a baloldali értelmiség is megtanulta. nem lehet pojáca a miniszterelnök. bármilyen párttisztséget betölthet. lehet pártelnök, frakcióvezető, de egy pojáca nem lehet közjogi méltóság. és ezt gyurcsány ferenc maga is megtanulta. ugyanígy orbán viktor nem lehet miniszterelnök. az értelmi kvalitásai ehhez mérten rendkívül csekélyek.

aszekelyek 2011.10.20. 21:44:08

@Rézvirág: Igen, ő figyelemre méltó. Láttam minap, ahogy egy sunyi kis mszp-st leosztott.. , pedig az csak nyomta, mint süket a csengőt, a baromságokat, orrán, száján kifele. Hírtv-n. Olyan sunyi képe van a fiatal mszp-snek és állandóan lefelé mondta . Nem is nézett se Gulyásra, se a műsorvezetőre, hanem csak dölt kifele a szájából. Persze azokat jóval nehezebb lenne szemkontaktus mellett hazudozni... Már a testbeszédéből is kiderült, mennyire utálja, amit mond. 2006 októberéről volt szó, Balsay jelentésről, rendőrattakkról. Felelősségről. Konkrétan hazudott. Ezt arcába mondta persze Gulyás.

nyünyüge 2011.10.20. 21:44:41

@6.Lenin:
kikről beszélsz? kik rettegnek? az előző kormány vezetői? vagy az mszp-szdsz koalíció volt prominensei?
ha velük vitatkozol, azt értem, de kevés az esélye, hogy itt kommentelnek. tehát magyarul: miért feltételezed, hogy az itteni "ellenzékiek" a hatalom visszaszerzésére hajtanak?

Balt 2011.10.20. 21:44:47

@tölgyes: Na, ezt konkrétan tudom - bár valszeg te is, sőt, jobban: a Fidesz komplett (többnyire) felkészült adminisztrációval vette át a közigazgatást, úgy, hogy az átmenetileg megmaradó megörökölt "párhuzamos" adminisztrációra nem bíztak semmi érdemi feladatot. (Mára talán kikoptak a bizalmi pozíciókból ezek a korábbi munkatársak.) Ezt mondjuk egy következetes baloldali szavazó nyugdíj előtti köztisztviselő ismerőstől hallottam (mintegy panaszként), magamban áldva az eszüket: hogy lám, '98-ban talán nem voltak ilyen felkészültek, de teljesen jogos, hogy bizalmi pozícióba megbízható embereket hoznak.

Balt 2011.10.20. 21:46:26

@tölgyes: Ja, pardon a "csendőrpertuért"! :)

tölgyes 2011.10.20. 21:49:05

@Kandabula: Ez sohasem volt így.. Elég, ha megnézi a talán legjelentősebb magyar szinidirektor életének történetét, akit még a színházközelébe se engedtek..:(.. Ami pedig a konkrétumot illeti! Ön nem olvasott újságot az elmúlt 20-évben?? Vegye őket elő, annyit talál - ha figyelmesen olvas - hogy meg is csömörlik tőle:)

márta)) 2011.10.20. 21:49:38

oppá" lemaradt , bocsánat!

A Fidesz táborának az elmúlt fél évben bekövetkezett csökkenése nemcsak a Jobbik gyarapodásával járt együtt, hanem a pártoktól távolságot tartó polgárok csoportjának bővülésével is."

Az ellenzéki pártok bénultságának- (az MSZP-n belül duló vitáknak) is köszönhető hogy erősödik a Jobbik.
Sokkal komolyabban kellene (vennie) politizálni az ellenzési pártoknak, mert mint tudjuk érdekes a magyar politika, nem kicsit nagyon.
Mivel a nagybetűs nép egy hatalmas csoportja lassan, de biztosan halad az elszegényedés felé, nem lehetetlen, hogy a Jobbikot fogja támogatni, a nagy többsége ennek a tábornak.
Bekövetkezhet egy újabb " féktelen hatalom"?
A szegénység gyűlöletet szít, a gyűlölet pedig szintén gyűlöletet. Ez a csoport gondolhatja azt, hogy a felhalmozódott indulatokra, feszültségekre a Jobbik szélsőséges politikája lehet a gyógyír.

Mert ugye? "Felhalmozódnak a feszültségek és egyszer csak robban".
Van ilyen.
:)

tölgyes 2011.10.20. 21:51:18

@graycivil: Kedves gecivil!
Demokratának lenni annyi mint nem félni!..a hasonlata pedig az ismeretek teljes hiányára utal. Nem ismeri se Neró se a miniszterelnök történetét:(

aszekelyek 2011.10.20. 21:54:29

@Balt: @jjulie: Látom, nincs aki a hátadat masszírozza. Itt görcsölsz ma is. :) Ennyire visszataszító lehetsz élőben , hogy bottal nem piszkálnak meg? Nem hogy nem masszíroznak... Mondjuk a stílusod alapján nem csoda.

tölgyes 2011.10.20. 21:55:01

@6.Lenin: Ez a munkásmozgalmi örökségük:) Ők Ságvári Endrékkel vannak jelen mindenütt.. egyszerre képzelik magukat hősöknek.. és rettegnek az álamiktól:(

márta)) 2011.10.20. 21:55:47

@Átverés!:

Igen! Te voltál az a kedves akárki. Aki telepofáztad a posztot (többekkel együtt ) anno, hogy én vagyok itt a felbújtó. Emlékszem, nagyon is jól, és tisztán.

Te voltál az, aki azt a fantasztikus megállapitást írta, hogy a 2006-os őszi események kapcsán a tüntetők (szerintem csőcselék) felgyújtotta a TV-t. Azt nem fogtad fel több száz komment után sem, hogy a székházat gyújtották fel.

Emlékszem. Nekem nem hiányzol.
Igaz, én sem hiányzom itt senkinek. De engem egyáltalán nem zavar. Már nem.

:((

tölgyes 2011.10.20. 21:57:17

@Balt: Ma az örökölt csőd miatt nagyobb a baj.. Ma már nem elég az elitcsere.. és erre mintha csak mostanábnan kezdenének rádöbenni.. bár abban se vagyok biztos, hogy ezt felismerték:(

aszekelyek 2011.10.20. 21:58:49

@Kandabula: nagyon jó! a térdemet csapkodom. Nem a politika mentén fejlődött-e? Csak a tehetséhééhég? bruhahahaha,... Belerondítva kérem a tehetségbe lett, jó régen.

aszekelyek 2011.10.20. 22:01:05

@=nessuno=: Nyilván ott vagy a pártban és ezért mered ezt így állítani? Téged hová száműzött és miért? Esetleg neked panaszolták a száműzöttek? :DDDDD Vagy ez a suttogóban a nyomni való duma neked kiosztva?

Balt 2011.10.20. 22:01:38

@unionist: Ez érdekes komment, nem tudom magad mennyire azonosulsz vele. Egri csillagok: @xorfrion: Ez vitathatatlanul szükséges ismeretanyag a nemzeti (pardon!) irodalom (és történelem) gyermekekbe plántálához, ám azért van egy érdekes aspektusa: a mű által minden magyar gyerek kvázi "törökgyűlőlőként" nő fel, pedig ez - ma - egyáltalán nem ennyire szükségszerű és kívánatos. Talán valami magyarbarát török művel helyre lehetne billenteni az egyensúlyt. De érdekelne erről irodalmárok/pedagógusok/turkológusok véleménye.) :)

=nessuno= 2011.10.20. 22:02:42

@aszekelyek: Nézd meg, hogy hazudik egy kormánypárti tágra nyílt szemekkel az arcodba,kamerába....kifeszíti az arcbőrét, felhúzza a homlokát. Évek hosszú gyakorlatával mély barázdák alakulnak ki.;)

Balt 2011.10.20. 22:02:55

@xorfrion: Ezzel egyébként maximálisan egyetértek.

jjulie 2011.10.20. 22:03:00

@tölgyes:

mi ez a mosdatás fideszféreg, mocskos az orbán, hogy mosdatni kell?

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2011.10.20. 22:04:47

@Kandabula:
Kímélj meg az ilyen mocskok bemásolgatásától!
A Gyurcsány-fanok a mocskolódástól a fenyegetőzésig mindenre képesek.

jjulie 2011.10.20. 22:05:05

@aszekelyek:

zúgjad birka: viktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktor

szarban van a nagypofájú, zúgjál:viktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktor

márta)) 2011.10.20. 22:05:18

Magyarország veszélyt jelent egész Európa számára"

Ian Bremmer emlékeztet arra, hogy tavasszal Orbán Viktor diadalittasan kijelentette: Magyarország letért a görög útról. Ez valóban így van, fejti ki Bremmer, azzal a módosítással, hogy a „gazdasági reform leple alatt Magyarország az ókori Görögország, vagyis a demokrácia útjáról tért le.

” A magyar miniszterelnök által márciusban bejelentett pénzügyi csomag valamelyest javította Magyarország kilátásait és az ország gazdasági sorsa változatlanul a saját kezében van, ám nyugtalanító fordulatok várhatóak.

Bremmer felemlíti, hogy Magyarországon a Fidesz hatalomra jutása után számos intézmény függetlensége sérült. 2010-ben a kormány támadást intézett a Nemzeti Bank függetlensége ellen, meggyengítette az Alkotmánybíróságot és a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletét is.

„A Költségvetési Tanács tagjait saját embereire cserélte, pénzügyi keretüket 98 százalékkal csökkentette, azonban az új tanács akár a parlament feloszlatására is jogosult lett, ami halálos csapással fenyeget bármely más következő ellenzéki kormányt” – írja az elemző.

A Fidesz-kormány megváltoztatta az ország alkotmányát. Orbán Viktor miniszterelnök a saját hatalmát pedig a demokratikus intézmények gyengítésével szilárdította meg, amely „alapvető kihívást jelent az egész Európai Unió számára”, hiszen ezzel mintegy bizonyítja, hogy „az EU éppen azt a hitvallását nem képes érvényesíteni, amelyből fogant”.

Magyarország nem veszi figyelembe a demokráciát és a civil szabadságjogokat, s ezzel fenyegeti az „európai márkát” a potenciális új tagok és az egész világ szemében.

Bremmer szerint Magyarország az első olyan EU-tagállam, amely nemhogy elakadt volna a demokrácia felé vezető úton, de visszafelé indult el rajta.

Magyarország az EU „vakfoltja”, amely az unió alapjait fenyegeti, mintegy azt demonstrálva, hogy ha felvettek egy országot, a szövetségnek már nincs megfelelő eszköze arra, hogy betartassa saját elveit – írja Bremmer."
******

Török Gábor!

Bocsánat! ez a másolat kicsit hosszú. De én még mindig jobban szeretek másolni, mint írni.

:))

6.Lenin 2011.10.20. 22:06:00

@nyünyüge:

Bocsi, itt mellélövés történt.

Az volt az előzmény, hogy graycivil és még valaki jelenleg a spájzban rettegnek. ezt tudatták Tölgyes úrral.
Erre válaszoltam Tölgyes úrnak.

Ekkor szóltál közbe. Talán nem nézted meg az előzményeket, de semmi gond.

Engem már régen nem érdekelnek a bukott pártok, és azok hívei. Amikor hatalmon voltak, akkor sem.

Az viszont érdekel, most mért rettegnek?
Miért most akarják rendbe tenni az országot?
Volt rá lehetőségük.

A jelenlegi ellenzék. Azok meg kik?

Ők is láthatták előre, mi is történik az országban. Itt éltek ők is, sőt jelenlegi elmondásuk szerint már 2002 előtt látták, hogy minden fideszes hülye. Azt is láthatták a ballibek bukni fognak ( ha van látásuk).

Ilyen lassúak lennének, felfogásilag?
Amennyiben igen, akkor meg mi a toszt tudnának csinálni?

Amennyiben tudják a tutit, miért nem lépnek már?
Kire várnak?

Buktassák meg már végre Orbánt, mutassák a sikerhez vezető utat, vagy csak handabandázni tudnak ők is?

Sok a kérdés, kedves nyünyüge, és nagyon kevés a válasz.
Az idő meg sürget (?).

aszekelyek 2011.10.20. 22:07:19

@tölgyes: Az őt sosem zavarta:) Csak minket.

jjulie 2011.10.20. 22:08:19

@tölgyes:

gyengén teljesít az orbányféreg, keresed a mentséget számára birka, hol van már a tavalyi viktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktor?

márta)) 2011.10.20. 22:09:02

Jaj! Már megint! Elfelejtettem!!

A linket. Nehogy azt gondolja már valaki, hogy csak úgy kitaláltam.

www.168ora.hu/buxa/magyarorszag-veszelyt-jelent-egesz-europa-szamara-84516.html

"Kemény vádak".

:)

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2011.10.20. 22:09:53

OFF
Apropó:
egy másik blogban (Varánusz?) láttam, hogy a nem kívánt hozzászólók beírásait el lehet rejteni?
Nem lehetne ezt itt is bevezetni?

Kis blogoknál, mint az enyém is, nem indokolt, de az ehhez hasonló nagy forgalmú blogoknál lenne értelme.
Vannak olyan fórumozók, akiknek a hozzászólásaira sem időm, sem türelmem, sem gyomrom nincs.

jjulie 2011.10.20. 22:10:11

@aszekelyek:

elmúlt 10, már lejárt a munkaidőd banya, mi a faszt keresel még itt?

érzed hogy szarban az orbány, ingyen túlórázol?

vadász2 · http://kariblog.blog.hu 2011.10.20. 22:10:20

@avanivi: "kedves hívek méltón megemlékezzenek egyik legszebb történelmi eseményről??"

2006. október 23-áról???? Az mióta legszebb történelmi esemény? Mert hogy arról emlékeztek volna a hívek, meg Orbán az Astoriánál.

Balt 2011.10.20. 22:10:36

@unionist: :) Ez elég kifacsart logika. Hogy Izrael náciknak adna Jad Vasem díjat...? Ugyan! Schindler - még a filmben is - egy háborús konjunktúrát meglovagoló, időközben eleinte önérdekből, később talán emberiességből zsidókat mentő üzletember, semmi több. Persze ilyen se sok volt - ill. sokaknak nem adatott rá lehetőség.

aszekelyek 2011.10.20. 22:11:22

@jjulie: Azt nem kell keresni. állandóan tolakodsz itt...:D

török gábor 2011.10.20. 22:11:33

Gyurcsány Ferenc fb oldaláról:

"Késő este van. Elmúlt tíz óra. A nappali tele vendégekkel, a gyerekek lefekvéshez készülődnek. A vendégek többségét ismerik. Máskor, ha nincs ilyen késő, leülnek közénk. Belehallgatnak beszélgetéseinkbe, időnként tesznek egy megjegyzést is, leginkább poénkodnak, aztán mennek tovább. De most nem így van. Érzik, hogy nagy a feszültség. Csak köszönnek és mennek. Mi meg maradunk és folytatjuk.

Másnap reggel szokásosan újságolvasással kezdünk. Enyém a Népszabi, Kláráé a Népszava, a gyerekek elsőként Blikket olvasnak. Fáradtak vagyunk, mi Klárával kávét szürcsölünk. Tamás nem bírja a csendet és kérdezi:

- Meg van a tizedik?

- Megvan fiam, megvan – mondom lakonikusan, amúgy ösztönösen.

És tudom, ha halbiológus lennék, akkor a bizonyára a pikóalakúak ívási szokásaira kérdezett volna rá. De mit tehetnék, én politikus lettem…"

tölgyes 2011.10.20. 22:12:20

@Kara kán: No és mi történne akkor, ha hasonló megfontolásból más meg az Ön hozzászólását tüntetné el...:).. a végén nem maradna hozzászólás:)

Kandabula 2011.10.20. 22:13:43

@Kara kán: csak lusta voltam írogatni. Meg már nem is érdekel.

tölgyes 2011.10.20. 22:15:22

@török gábor: Kedves Gábor! Már sírok is:( olyan megható, mint amikor megtalálták az elveszett gyereket:) amiről másnap 212 tudósító adott élő képeket:(

márta)) 2011.10.20. 22:16:49

"Kard által vész mind, ki kardot ragad. Aki ma okosan kigondolja, mi lesz az érdeke négy, nyolc vagy akármennyi év múlva, az meglehet, pont a saját kardjába fog beledőlni. Hatványozottan igaz ez 1989-90-re és a későbbi alkotmánymódosításokra is.
Én nem aggódnék a leendő győztesek helyében: ilyen körülmények között is lehet kormányozni. Nevetséges önfelmentés lenne már most a kétharmados törvényekre fogni az esetleges kudarcot.
Egyébként nagy valószínűséggel kijelenthető, hogy ellenzékbe kerülve számos kormányzati döntését meg fogja bánni a Fidesz."

Elnézést! Ismerős ugye?

Még mindig ott tartok, hogy a Török G. kiváló politikai elemző.
********
Nagyon igaz gondolatok, idézhettem volna még a Bajnai intelmeit is, de azt majd holnap.
:))))))))))

=nessuno= 2011.10.20. 22:19:14

@aszekelyek: Te pedig a választmányban, ha te hívtad vissza OV-t;):) Nem vagyok a pártban, nem tudnék OV-nak felállva vastapsolni. Csak gondolkodom, nem veszítettem el a realitásérzékemet, mint egyesek.

unionist 2011.10.20. 22:20:31

@Balt:
azért, mert a magyar történettanításban a náci szó jelentése ez: háborús bűnös. oscar schindler ebben az értelmben nem volt náci. és egyébként azt kellene mondani, hogy a náci párt 99,9%-a sem volt náci. ez egy abszurd értelmezés.

Balt 2011.10.20. 22:26:01

@unionist: Hosszabban nem térnék most ki erre - egyébként is off - csak egy epizód: falklandi háború megvan?

aszekelyek 2011.10.20. 22:26:08

Kedves Gábor! Ez most komoly, hogy abból tudjuk, hogy Orbán megkerülhetetlen, hogy távolléte miatt lemondták a nagygyűlést? Ezt is elolvastam többször, mert nem hittem a szememnek.

=nessuno= 2011.10.20. 22:27:23

@török gábor: Szeretném megkérdezni, ha frakcióképesek lesznek, bizottsági helyeket is kapnak?

Balt 2011.10.20. 22:29:35

@Kandabula: "Halkan jegyzem meg:mostanában milliók vannak megfélemlítve..."

Jé, tényleg, ezért van csak 30 ezer(?) arctalan (arcátlan) szimpatizánsa a Millának... :))

6.Lenin 2011.10.20. 22:30:35

Most már kezdem érteni:

"De mit tehetnék, én politikus lettem…"

Nem lett politikus, csak azzal foglalkozik, mint 1 tisztességes kontár, bármelyik szakmában, ha elhiteti önmagával a szakértelmet.

aszekelyek 2011.10.20. 22:30:59

@=nessuno=: Nagyon gyenge , sőt , vonal alatti. Valami értékelhető? Mit hazudott és miről, amit meg kéne néznem? Nagyon gyanús nekem, ha valakinek túl sima a képe. Az nem viseli ország gondját.

márta)) 2011.10.20. 22:31:38

Keményen bírálta az MSZP csütörtök délutáni elnökségi ülésén a pártelnök Mesterházy Attilát Puch László. A szocialisták volt pénztárnoka szerint az elnök nem volt elég kemény Gyurcsányékkal"

hvg.hu/itthon/20111020_mesterhazy_puch#rss

a "békés és elegáns" szakítás fontosságának hangsúlyozásával Gyurcsány nyert többet"

Ez baromi jó. Békés- és elegáns!!! Mikor volt-? mióta nincs béke az MSZP-.ben.?

Akkor volt béke (de talán teljes összetartás még akkor sem) mikor 2006-ban a választások előtt a GyF. végig kampányolta szinte az egész országot, mindenütt telt ház volt, és megnyerte a választásokat.
Aztán jött a gazdasági bukta..... és a többi.
Kihátráltak a Gyurcsány mögül, mintha csak- és egy személyben alkotta volna a szocialista pártot. ?
Lehet, hogy demokratább, mint némely szocialista ???
Óh. igazán sajnálom, de én igy látom. Csak nem akarok többet írni, mert-..... mindegy.

Balt 2011.10.20. 22:32:42

@tölgyes: Igen, így igaza van. :) Ma szerencsére már más a helyzet, lássa fentebb! :)

=nessuno= 2011.10.20. 22:36:11

@tölgyes: Köszönöm a választ. Akkor ez taktika is lehet az Mszp, Gyurcsányék részéről?

aszekelyek 2011.10.20. 22:36:48

@graycivil: a forrás feltételezéseket közül. Ahogy szokta. Lufi. Fabatka is hitelesebb ennél , mint fizetőeszköz. @török gábor: Mindig van egy ilyen állatság benne, mint a pannon puma is.... csak most pikóalakúak... brrrr....

jjulie 2011.10.20. 22:37:28

@6.Lenin:

akit egy kontár ültetett vissza a kispadra 2006-ban az ki? csak nem egy lúzer hazugparaszt akit valami orbánnak hívan

bár azt a paraszt hozzá volt szokva a kispadhoz, jobb lenne neki most is ott

aszekelyek 2011.10.20. 22:41:16

@=nessuno=: ebben ne légy olyan biztos. Jó realitásértékkel nem állít olyasmiket senki, amiket te. Legfeljebb el tudja képzelni , esetleg. Nem állítja. Valószínűsíti, vélelmezi. Nem állítja. Meg ugye alá is kéne támasztani.

török gábor 2011.10.20. 22:42:45

@aszekelyek: A mondat egy "nem"-mel kezdődik :)

Balt 2011.10.20. 22:43:36

@unionist: DSK-nak megvolt...?
Bokros óta (pláne) tudjuk, hogy az ország és az IMF (és/vagy Világbank) hosszútávú érdekei szükségszerűen nem es(het)nek egybe...

menőmano 2011.10.20. 22:44:30

@6.Lenin:
Ez egy okos komment? Tévedsz, ha azt hiszed.
Totálisan butaságot irsz.
Az szokja meg, akinek minden mindegy. És tudod, hogy azokra mit szoktak mondani? hogyan minősitik. Na ugye???
Az ember életében nem csak egy út lehet. És sokszor a másik út a jó választás.
Persze, függ attól kinek, milyen a józan itélő képesség. Megalkuszik e a rosszal, avagy tovább lép.
Vagy eltéveszti az utat, kijelöli magának, és "nem veszi észre, hogy az már talán nincs is a térképen" (ismerős, ezt a gondolatot loptam) :)))
ennyi!

6.Lenin 2011.10.20. 22:45:18

@jjulie:

Azt hitte győzött, pedig valójában akkor kezdte megásni a saját sírját. Beszoptad te is.
Most éppen a szélén egyensúlyoz.
Politikus.
Lökd már be, lécci.

Balt 2011.10.20. 22:45:35

@6.Lenin: :))) Ezt jegyeztem. Neve? :)

aszekelyek 2011.10.20. 22:45:47

@Kandabula: Ez itt Magyarország. Orbán meg hungaricum:D A franciáknak semmi közük ehhez. Meg ugye a téma sem ez volt. A téma az, hogy másfél évig nem ő volt a megkerülhetetlen. A hűlt helye volt és fért a bőrében.

Balt 2011.10.20. 22:48:10

@graycivil: A "hibbant Néró" már foglalt, bocsi!

jjulie 2011.10.20. 22:51:06

@6.Lenin:

ennyi erővel, az orbánnak tavaly ásta meg a sírját közel 3 millió birka

rendben is, jó is, örülönk is ugye lenyin?

aszekelyek 2011.10.20. 22:51:25

@Kandabula: Egyes szakokon bizony pofátlan protekcionizmus ment. Meg se próbáljad gyerek....felesleges.

menőmano 2011.10.20. 22:53:27

@6.Lenin:

Nos. Tudod Kedves 6.Lenin!

Most a többségi kormány is ezen az emlitett úton halad, ami már nem is létezik? nem veszi észre, hogy nem csak Európa, hanem talán már a félvilág" szembe jön vele.
Ezért van az, hogy nem jött be a Matolcsy-féle csodaváró, álmokra épitett gazdaságpolitika.
Csak az a nagy probléma, hogy hatására életek dőltek romba.
Nem akar az a "fránya gazdaság működni.
Nem akar a rendszerváltáskor és azóta folyamatosan a szétvert vidék (a halott vidék) feléledni, hiába hallottunk sok szóvirágos mondatot.

De nagyon meg lehet, hogy Te is úgy vagy ezzel mint a másik" kommentelő, hogy több ezer komment után sem érti meg.
Nincs ezzel semmi probléma, és nincs ebben semmi különös, csak nagyon kérlek, ne irjál már folyamatosan emeletes butaságokat.
Mert mikor valaki úgy adja elő magát, mint aki nem akarja érteni, vagy nem érti mi történik, és a másikat nézi hülyének azt nagyon tudom utálni.
Maradjunk ennyiben. OK.???

Balt 2011.10.20. 22:53:52

@unionist: A Zrínyieket természetesen tanítják is a horvátok, gazdagon. A szigetvári emlékmű tele van horvát koszorúkkal. Ez természetes. És így van jól.

Átverés! 2011.10.20. 22:54:27

@marta>>Sajnálom nem jól emlékszel amikor én még blogoztam nem találkoztam a neveddel. Egyébként is ritkán írtam akkor is a gazdasági és pénzügyi kérdésekben. Főként ezek érdekelnek. 56-ról még eddig nem írtam, de egyetértek a minősítéseddel ami a székház felgyújtásával kapcsolatos.

Egyébként olvastam a ma esti kommentjeidet és azok is tetszettek.

Úgy hogy ne légy ilyen haragosan ítélkező,jó éjszakát kívánok!

aszekelyek 2011.10.20. 22:54:40

@török gábor: Nem sütött nekik palacsintát sem? Ejnye feri.... Elhanyagolod a gyerekeket? Blikket reggeliznek a szerencsétlenek?

=nessuno= 2011.10.20. 22:55:07

@aszekelyek: Másokkal ellentétben szoktam olyat beszúrni: szerintem. Legalább annyira én is alátámasztom mondanivalómat, mint az itteni többség. Legalább egyéni vagyok sok trollal ellentétben.

aszekelyek 2011.10.20. 22:56:14

@török gábor: Akkor felveszem a szemüvegem. Azért nem stimmelt ez nekem:)

aszekelyek 2011.10.20. 22:58:45

@török gábor: TÉNYLEG! :) Mea culpa
@=nessuno=: ez kétségtelen. Jobb a modorod is sokaknál. :D

6.Lenin 2011.10.20. 23:00:29

@menőmano:

Nem volt szándékomban okos kommentet írni, csak leírtam emlékezetből, amit az eddigi életemben tapasztaltam.

Szerintem az elmúlt 60 évben (amire én emlékszem) valahogy a vezetőinknek titkos (?) vonzódásuk volt a szakadék irányába.
Szerintem visszafelé 1x sem mentünk.
Pedig építettünk már itt mindent, igaz elméletileg, de valahogy mindig egymást rángattuk a szakadék szélén valójában.

Szerintem ezt már tényleg megszoktuk, beidegződött.
(halványan remélem még, hogy nincs igazam, de mikor okos kommentjeidet olvasom, kénytelen vagyok lemondani e halvány reményről is).
Ezt sem szántam okos kommentnek, ahhoz már késő van.

Jo8!
Mindenkinek.

menőmano 2011.10.20. 23:00:51

@aszekelyek:

Te sokszor pontosan olyan idióta kommenteket irsz mint eddig, pedig már rég olvastam, de azt hiszem nem változtál semmit.
Büszke lehetsz rá! Olyan vagy mint egy "szélkakas".

aszekelyek 2011.10.20. 23:03:55

@=nessuno=: Visszanéztem. Amire én írtam neked, abban bizony nem volt "szerintem szó". CSak állítások. EGY BETŰ ALÁTÁMASZTÁS NÉLKÜL. Most megyek szemet pihentetni. Szelektív a látásom, olyan fáradt vagyok.

menőmano 2011.10.20. 23:08:09

@6.Lenin:
Ezt sem szántam okos kommentnek, ahhoz már késő van."
Emeletes baromságokat pedig ne irjál nekem. Nincs rá szükségem.
Szórakozzál mással. te szerencsétlen.
Az "életrajzodra" pedig nem vagyok kivácsi. Nekem elhiheted.
Te csak az kormány munkájában reménykedjél. A kommentjeimet pedig nem kell olvasni.
Azzal talán még meg is sértenél.

Szerintem visszafelé 1x sem mentünk."
Ja! Menetelsz a kormánnyal együtt "előre a múltba, csak nem veszed észre, hogy már zsákutca.

unionist 2011.10.20. 23:08:54

@Balt:
naná, hogy tanítják. a zrínyi (zrinski) echte horvát család. zrínyi miklós a költő csak hobbiból verselt magyarul. mondjuk szent istván fiát henriknek hívták. mivel gizi néni ragaszkodott hozzá, hogy a (német) nagyapja nevét vegye fel. és ekkor ez a kis hernik (emericus) imre herceg lesz. és úgy állítjuk be, mintha ők törzsi magyar identitásúak lettek volna. vagy istván király. éppen ezzel akartak szakítani. a multikultit akarták bevezetni. ezért avatta őket szentté a katolikus egyház. ami akkoriban egyet jelentett a globalizációval. a középkorról szóló magyar történetírás alapjaiban hazug. nagy-magyarországról beszél. holott egy multikulti királyság volt mindvégig.

aszekelyek 2011.10.20. 23:10:34

@menőmano: sZOLGÁLATI KÖZLEMÉNY. FERI A KAPCSOLATON A BLOGJÁBAN ÍRT BEJEGYZÉST A PALACSINTASÜTÉSRŐL, A GYEREKEKNEK, ÉS A VENDÉGEIKNEK, SAJÁT KEZŰLEG, MINT ÍRJA, Kötcsén, éjjel :) FERIBŐL IS KÉSZÜLTEM, TUDOD.... Idióta bejegyzés volt, nem mondom... :DD Azért is kérdeztem rá. Jóéccakát!

Balt 2011.10.20. 23:10:35

@Kandabula: Szánalmas frusztráltság...

graycivil 2011.10.20. 23:10:52

"Tóta W.: A Pannon Puma Gyorsnaszád

Másfél éve keresi az ország a megfelelő leírást az új gazdaságpolitikára. Kóvályog, mint gólyafos a levegőben? Úgy megy, mint az ökörhúgy? Elöl harap, hátul rúg? Nem véletlen, hogy nincs nélküle állami ünnep, a Kárpátok Géniusza végre megmondta a megfejtést: egy gyorsnaszádban ülünk. Már megint egy lovastengerész."

hvg.hu/w/20111020_naszad

Ha egyszer egy szókapcsolat legendává válik...! :-)

graycivil 2011.10.20. 23:13:23

"Orbán tengernagy úr! Süllyedünk!

Szeressük együtt a mi Viktorunkat. De tényleg, komolyan. A csatornalé lassan a szánkig ér, ám a Kedves Vezetőnkből áradó cinizmus még így is röhögésre késztet napról napra. "

varanus.blog.hu/2011/10/20/orban_tengernagy_ur_sullyedunk

"Szerencsétlennek már nincs egyebe, csak a hülyébbnél hülyébb hasonlatok mantrázása, amivel szép lassan a dakota közmondások fényességes korszakát is felül tudja múlni."

6.Lenin 2011.10.20. 23:13:30

@menőmano:

Éjszakára 1 apró gondolat.

1 igazi demokrata nem minősíti mások véleményét, hanem elfogadja, esetleg megindokolva az ellentétes véleményét, közli a érintettel.
1 igazi demokrata, természetesen, aki nem az, képtelen akként
megmutatni a másiknak hatalmas erkölcsi és szellemi fölényét.

aszekelyek 2011.10.20. 23:13:52

@jjulie: Ő is komoly pszichikai terhelésnek volt alávetve, mint a rendőrök...., akiknek amiatt minden el volt nézve... vagy hallgatva, nem is emlékszem már pontosan.... :P

Balt 2011.10.20. 23:17:01

@unionist: Hagyd már ezt a "multikultit", mert ha úgy tetszik, az oszmán seregek aztán tényleg azok voltak - ráadásul az emberábrázolás-üldözésen túlmenően híresek a vallási toleranciájukról is -, a Zeriniek meg mégse ölelgették őket a keblükre. :))

Értem én, hogy liberális alapvetés a dezintegráció - egészen az individuumig bontva a társadalmat -, de ezt mégse vetítsük már ki az "ősKÖZÖSségig"! :)

márta)) 2011.10.20. 23:18:11

@Átverés!:
Ne kivánj. nekem semmit. Én nem felejtettem el, milyen utálatosak vagytok Ti nagyon sokan, ezen a blogon. Legalább is velem igen.
De ezzel be is fejeztem. Csak mikor megláttam "a neved arról jutott eszembe". Egyébként nem jelent semmit, de semmit. Már nem.

aszekelyek 2011.10.20. 23:19:06

@graycivil: feri zászlóshajón volt a kapitány... emlékszel? Csak léket kapott vagy jéghegynek ütközött de lényeg, hogy kampec lett.:) Hajóstul.

Balt 2011.10.20. 23:19:19

@unionist: "karádi katalin ettől még náci volt"

:) Meg Marlene Dietrich is, de hát ilyenek ezek mind. :)

=nessuno= 2011.10.20. 23:21:14

@aszekelyek: Minden gondolatomról, véleményemről, információmról nem hozhatok igazolást, nem adhatok ki embereket. Minden kommentembe sem tehetem bele, hogy "szerintem". Magától értetődik, hogy én a saját véleményemet mondom, ha másét szajkóznám, akkor idézném, hogy "xy szerint:"...

2011.10.20. 23:23:53

"A modern pártelvű tömegdemokráciák korában azonban a jó tanácsokhoz azt talán még hozzátehetjük: egy messzebbre tekintő politikai szervezet soha nem tesz fel mindent egyetlen személyre."

No most ebből az következik: Aki feltesz egy személyre mindent, az nem modern demokráciát épít és nem lát messzire!

Gábor, köszönöm, ez szép volt!:)

menőmano 2011.10.20. 23:25:34

@aszekelyek:
Figyelj!
A szolgálati közleményed engem egy cseppet sem érdekel.
Hatalmas tévedésben vagy mert én el sem olvasom a kommentjeidet, illetve esetleg egyet. De az már elég ahhoz, hogy rájöjjek újra és újra, hogy azt is kár volt.

Idióta bejegyzéseid (itt) neked is vannak bőven.
ennyit erről.
Nem kérek reakciót , választ.
köszönöm.

viszontlátásra, - vagy nem látásra.

unionist 2011.10.20. 23:29:45

@Balt:
a középkorban az egy nyelvet beszélők nem alkottak politikai közösséget. szerintem jó lenne, ha minden kárpát medencei magyar képviselve lenne a magyar országgyűlésben. és lenne egy "nagy-magyar" országgyűlés. de az igazság az, hogy ennek a politikai összefogásnak semmiféle politikai hagyománya nincsen. az ezeréves magyar államiság mítosz.

unionist 2011.10.20. 23:35:44

@török gábor:
ha az ifjú szocialisták kiválnának, akkor generációs alapon létrejönne öt baloldal párt. 1) a societas, őket követi korban 2) a szolidaritás mozgalom, majd 3) a szocialista párt. ezek után a 4) gyurcsány féle demokrata párt, és 5) a szépkorúakat hülyítő schmuck andor féle szociáldemokrata mozgalom.

Balt 2011.10.20. 23:37:54

@török gábor: "- Meg van a tizedik?"

Maradtál volna inkább muskátliherélő, bár ilyen hejesírással tényleg nem tudom, hogy kaphat valaki tanítói diplomát...

Balt 2011.10.20. 23:40:53

@márta)): "Nagyon igaz gondolatok, idézhettem volna még a Bajnai intelmeit is, de azt majd holnap."

Ezek ugye úgy szólnak, hogy (classic joke): ... - Megdöglött az összes liba? Kár, pedig még annyi jó ötletem lett volna... :)))

2011.10.20. 23:42:58

@török gábor hm, nem könnyű a napokban a Gyurcsány családban. Orbán családban meg szerintem sosem...

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2011.10.20. 23:50:15

@tölgyes:
Én nem tudom eltüntetni senkinek a hsz-ét, azt csak a blog tulajdonosa tudja kimoderálni.
Amiről én beszélek, az bizonyos felhasználók hsz-einek elrejtése azn szemeim elől.
Így már tetszik érteni?
Ajánlom, hogy tessen, mert csak az első lecke ingyenes nálam!

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.10.20. 23:52:06

@Letícia: miket olvasnak szegények... nem csoda, hogy már az egész család nyomi, nem csak a papa... :)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.10.20. 23:54:28

@Balt: mit tanít a pápai táncos, diplomával?

bigapples 2011.10.21. 00:07:08

@török gábor: hahaha,
lám mennyivel egyszerűbb lenne a világ Mesterházy és a szoci pártvezetés matuzsálemei számára, ha Gyurcsány maradt volna az eredeti végzettségénél és biológia-technika szakos tanárként küzdene egy pápai általános iskolában.

------------------------------
Más, lám ilyen politikuspalántákat szabadítanak ránk Török Gáborék:

www.gepnarancs.hu/2011/10/polgar-dora-es-az-mszp/

Ma reggel még bőszen állította a TV-ben, hogy még egy párt sem kereste meg, nem kötelezte még el magát egyik párthoz sem és jelenleg nincs olyan párt, aminek a nézeteivel egyetért.

És az egész Milla-szakszervezeti civil mozgalom tele van ilyen extrém hiteltelen emberekkel. Nekem a kedvencem Juhász Péter, aki 4-5 éve még a szabad kábítószer fogyasztásért tüntetett, majd vadkenderbokorral cirkuszolt a saját tárgyalásán, ahol kábítószer-birtoklás miatt jártak el ellene. Komolyan mondom, inkább Mesterházy, Karácsony vagy Vona, mint egy ilyen "demokráciaharcos".

2011.10.21. 00:17:42

@bigapples: biológia-technika szakos Gyurcsány? Ezt Ti honnan veszitek?

is 2011.10.21. 00:19:21

@Kara kán: "Az Orbánék csapata jobban képviseli a magyar érdeket, mint a Gyurcsányék bandája. Nekem ez olyannyira nyilvánvaló, mint az, hogy ma csütörtök van."

Köszönjük az ítéletet Virág elvtárs. Ne haragudjon, ha ezzel sikeresen beskatulyázta magát a röviflátó, tájékozatlan, megvezethető és meg is vezetett pógárok tömegébe. Ezt a történetet talán ismeri:

A kisegér szalad az úton. Egyszercsak, teljesen váratlanul egy hatalmas szarkupac esik a fejére. Éppen elment feltte a tehén, de ő ezt nem látta, a tehénről nem tud, csak a szarkupacot kapta. Az egér azt képzeli, hogy a világ leggonoszabb állata lehetett ez, és most már egész életében utálni fogja. De íme, egy szőrös, puha mancs benyúlt érte a szarba, és óvatosan megtisztítja kis egerünket, Az egér hálával telik el, és a világ legjobb, legtiszteletreméltóbb állatának képzeli a szőrös mancs gazdáját. Aki, miután letisztítja, jóízűen bekapja az egeret, Mert ugye, ez a macska volt.

2011.10.21. 00:19:36

@Hepci: kiegyensúlyozott, pluralista hely ez a Pápa, Kövér meg Gyurcsány is megterem benne egyszerre....:D

Na jóccak, jók ne legyetek!:D

=nessuno= 2011.10.21. 00:23:14

@Letícia: Kontrátról nem is beszélve:)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.10.21. 00:26:14

@Letícia: egyszer LED-et szerelt egy lótetűre.
Az volt a diplomamunkája. :)

bigapples 2011.10.21. 00:31:38

@Letícia: valasztas2006.origo.hu/20060301gyurcsany.html

"Szegény családba született, első generációs értelmiségi, eredeti végzettségét tekintve biológia-technika szakos tanár. Bár sosem tanított, sokak szerint magyarázós előadásmódja ide vezethető vissza."

Úgy tudom Molnár Csaba is tanítóképzőt végzett eredetileg, onnan talán a lelki vonzalom :)

yoda-jedi 2011.10.21. 02:01:25

ne hadarjon orbán =

ne járjon gyors'n-a-szád

avanivi 2011.10.21. 05:18:08

@vadász2: Tudom,hogy soha nem arról szólnak az ünnepek amiről kellene,és hogy csakis gyalázkodásra használják,nem megemlékezésre.

Bruhahahahihihi 2011.10.21. 07:04:51

T.G. a szokásos finomkodó és Gyurcsányt is idekeverő függetlennek akarni látszani ( pedig mindenki tudja, hogy " Orbánisztánból és katonáiból él évek óta). Aki egy ilyen gíró szásznak a politikai "lelki társa", nem változik, csak tompít:)
Szóval T. G. Egyértelműen ki kell mondani, hogy aki Egyeduralmat épít ....személyi kultuszt...(az már diktatúra), az elbukik előbb utóbb....azt nem leváltják, hanem " megdöntik".
Orbán is a " megdöntés " előtt áll....(2014 es választás nem lesz).
Orbán is tudja, csak kapállódzik és ködösít..és a bosszút éli még ki...aztán mehet a süllyesztőbe. Merjed kimondani Gábor. ez így van. Ne félj! Orbán már csak egy beteg ember.
Ilyen Kadhafi, olyan Rákosi, vagy törpe Sztálin,.. a bukás előtti állapotban , amit egyik sem mert elhinni, de bekövetkezett.
Ez finoman nevezve a centralizált hatalom, de alapjában véve: Egyeduralom, Önkényeskedés, diktatúra.

Bruhahahahihihi 2011.10.21. 07:09:12

Orbán csak magát ünnepelte minden alkalommal, s most jól jött neki, hogy Brüsszelbe szólítja az EU. Tudta, hogy most még a saját hívei is " beszólnak" majd az "Önünneplésbe" , és a Szocik szidásába....a kamu hitegetésbe, Fidesz fényezésbe...
Ettől fosott a Nemzet Törpéje:)

Bruhahahahihihi 2011.10.21. 07:37:19

Igenis a magyar az szolgalelkű bugyuta Nép. Ezért lehet vele mindíg "egypárt" vezért és személyi kultuszt csinálni.

A Fidesz törekvése az, hogy újból nyílttá tegye a szolgalelküség és hierachia. Mióta ismét kormányt alakítottak, minden egyes intézkedésük arra irányul, hogy a nagy rendszereket olyan kétségbevonhatatlan hierarchiákból építsék fel, amelyeknek semmi köze a rendszerek feladataihoz, sőt még akadályozzák is a teljesítésüket. Az önmagáért való hierarchia a hatalom mindenhatóságát hivatott hirdetni. Ezért töltötték be a legtöbb esetben hozzá nem értő csinovnyikokkal a vezetői pozíciókat. A maguk elé tűzött cél szempontjából ez racionális döntés volt, mert a hierarchia hatalmát semmi sem bizonyíthatja hatékonyabban, mint a tudatlanok és dilettánsok uralma, hisz ők csakis a „felsőbbség” akaratából lehetnek és maradhatnak vezetők. Racionális volt azért is, mert az ő hűségük sokkalta szilárdabb, hiszen a karrierjüket egy cseppet sem köszönhetik önmaguknak, mindenüket a vezértől kapták, ezért érdekükben áll fenntartani a rendszer egészét, még akkor is, ha időnként megalázza őket. Érdemes megfigyelni, hogy az Orbán-kormány megalakulása óta egyetlen államtitkár vagy miniszter sem mondott még le, bármit tett is vele a kormányfő. Tipikus magatartás ez: a totális állam totális (ön)alávetést igényel és hoz létre, egyikük sem ura már a saját sorsának, magatehetetlenül várják, mire szánja őket az uruk. De ez is a bukása a diktatúrának...

Bruhahahahihihi 2011.10.21. 07:41:36

A totális politikusok kedvenc fegyvere a megfélemlítés. A maguk erejét mindig mások félelmén mérik le. Ezért is annyira fontos számukra, hogy folyton bizonygassák, ők bezzeg nem félnek senkitől és semmitől. Azt hiszik ugyanis, hogy az az igazán erős, aki semmitől sem fél, pedig lehet, hogy csak ostoba. Azt hiszik, ha félnek tőlük, akkor a hatalmuk megrendíthetetlen lesz, és azt hiszik, hogy az embereket a félelem igazgatja, vagyis a segítségével irányíthatják őket. Nem tudják, hogy a félelem kétélű fegyver, és talán arra nézve a legveszélyesebb, aki forgatja. A megfélemlítés politikájának hátterében a társadalmi magatartások igen primitív elképzelése áll, és az emberek mélységes megvetése és lenézése érződik ki belőle. A megfélemlítés ugyanis az engedelmességgel egyidejűleg számos más következményt is életre kelt. Kell azonban annyi megszorítást tenni, hogy mindez csak a szabad egyénekre vonatkozik, azokra nem, akik már szolgává váltak. A szabad egyénekben gyűlölet és megvetés keletkezhet azokkal szemben, akik a félelemkeltés segítségével akarják őket irányítani, ez pedig semmivé teheti a megfélemlítés célját: azt, hogy a fenyegetés hatására „önként” engedelmeskedjenek. Az engedelmesség kényszer marad, vagyis nem jön létre a Fidesz által olyannyira óhajtott alattvalói viszony. A másik következmény akkor alakul ki, ha a megfélemlítés rendszerré lesz és tartósan fennmarad: ekkor kialakulnak a „félelmetes” hatalmat kijátszó, megkerülő és felhasználó mindennapi technológiák. Ilyen például azoknak az informális csatornáknak a szövedéke, amelyek segítségével ki lehet játszani és meg lehet kerülni a formális hatalmat, ilyen a korrupció is, amely akár meg is fordíthatja a hatalmi viszonyokat az egyes ügyek esetében.
Az orbánizmus hitvilágában az erő–félelem–engedelmesség (hamis) oksági sorozata megkérdőjelezhetetlen dogma. Ez egyike azoknak a dolgoknak, amelyek a vesztüket okozzák majd. Pedig a lehető leggyorsabban ragadták meg az erőszak gyakorlására alkalmasnak látszó szervezeteket, a rendőrséget, az ügyészséget és hamarosan a bíróságokat is bekényszerítik a sorba. Gyorsan, de nagyon ügyetlenül, nem kézen, hanem torkon ragadták ezeket a szervezeteket, nem kezet nyújtottak nekik, hanem kezet emeltek rájuk. A megfélemlítés taktikáját alkalmazzák velük szemben is, és azt hiszik, hogy elértek valamit.

Bruhahahahihihi 2011.10.21. 07:43:41

A Nemzeti Orbán banda törvényeket hozott és hoznak, amelyekkel félelmet akarnak kelteni a nyomorban élőkben, a munkanélküliekben, a munkavállalókban és a vállalkozókban, tulajdonképpen mindenkiben, aki él és mozog. De ezeknek a törvényeknek alig van valami közük a joghoz. A totális állam kiépítése Magyarországot ismét abba az állapotba juttatta, amelyben a jognak nincsenek törvényei és a törvények jogtalanok. Egy paragrafusokba szedett, az országgyűlés többsége által megszavazott szöveg lehet ugyan törvény, de csak akkor nem jogtalan, ha célja és eredménye egyaránt a demokrácia alapértékeinek érvényesítése. Az Orbán-kormány törvényei a totális állam létrehozását szolgálják, ezért éppúgy jogtalanok, mint az egykori NDK törvényei voltak. ...de ez is a bukáshoz vezet....

Bruhahahahihihi 2011.10.21. 07:46:20

A totális államnak minden forrásra szüksége van. Ezért fosztották meg félretett pénzüktől a magánnyugdíjpénztárak tagjait, ezért veszik el felháborító módon a korkedvezményes nyugdíjakat. És mindenekelőtt ezért törekszenek az államosításra. A magyar társadalom pénzforrásai nagyon szűkösek. Ha a meglévő és egyre csökkenő keveset az állam és az a néhány, az állammal szimbiózisban lévő „tőkés” megszerzi magának, akkor alig marad valami a polgároknak és a totális állam ellenfeleinek. A források koncentrálása elképesztő ütemben halad. Pillanatnyilag igen keveset lehet ez ellen tenni, viszont világosan kell látni, hogy a tudomány, a művészet, a civil szféra és mindenekelőtt a gazdaság államtól való függetlensége nélkülözhetetlen a demokráciához. A forráskoncentráció megszüntetése nélkül lehetetlen lesz felszámolni a most összetákolt totális államot. Az sem engedhető meg, hogy a paternalista kapitalizmus néhány, az orbánista állammal szimbiózisban működő „tőkése” megőrizze a pozícióit és a vagyonát. A források monopolizálása csakis akkor lesz megszüntethető, vagyis a demokrácia számára szükséges gazdasági szerkezet csak akkor hozható létre, ha a (szélső)jobboldal jórészt a fekete- és a szürkegazdaságba átnyúló gazdasági hátterét felszámoljuk.

Bruhahahahihihi 2011.10.21. 07:47:58

a Fidesz képtelen volt a befolyása alatt tartani az extrém jobboldali, neonáci csoportokat, akikre Orbán és bandája titokban támaszkodott és még jobban mutatja, hogy a választópolgárok tömegesen fordulnak el a manipulátoroktól.

Bruhahahahihihi 2011.10.21. 07:49:35

Nagyon közel a Bukás napja és a fidesz és annak " kiszolgálóinak" ELSZÁMOLTATÁSA , még ha Századvéges Fidesz Propagandista, vagy kormányszóvívő is...

jjulie 2011.10.21. 07:54:42

magyarország marad ami volt, nemzet és társadalom nélküli földrajzi fogalom, aminek manapság van még gazdaságirányító apparátusa, de már gazdasága sincs

egyetlen kiút a független magyar kormányzás csődjének beismerése és megszüntetése

nu pagagyí 2011.10.21. 08:13:09

@jjulie: Itt a nemzet és a nép mindig két fogalom volt. A nemzet a kiválasztottaké, a nép meg az aki gürizik. A "nemzet" ismét kinyílvánította jogát a nép kifosztására.

Nem vagyok fideszes 2011.10.21. 08:19:01

@is:

"A kisegér szalad az úton. Egyszercsak, teljesen váratlanul egy hatalmas szarkupac esik a fejére. Éppen elment feltte a tehén, de ő ezt nem látta, a tehénről nem tud, csak a szarkupacot kapta. Az egér azt képzeli, hogy a világ leggonoszabb állata lehetett ez, és most már egész életében utálni fogja és kétségbeesetten visít a szarkupac alatt. De íme, egy szőrös, puha mancs benyúlt érte a szarba, és óvatosan megtisztítja kis egerünket, Az egér hálával telik el, és a világ legjobb, legtiszteletreméltóbb állatának képzeli a szőrös mancs gazdáját. Aki, miután letisztítja, jóízűen bekapja az egeret, Mert ugye, ez a macska volt."

Nem rossz, de kimaradt a végén, hogy mi ebből a három tanulság?

I.: Nem biztos, hogy rosszat akar neked, aki szarik a fejedre.
II.: Nem biztos, hogy jót akar neked, aki kihúz a szarból.
III.: Aki szarban van, az ne hangoskodjon!

ssi 2011.10.21. 08:24:52

@bigapples:
én a hírekből azt olvastam ki, hogy
1.
Polgár Dóra először felszólalt okt.23-án, majd nyilatkozott a tévében, majd elhatárolódtak tőle az övéi, s ezután jött a képbe 1 párt .. így időrendben egymás után
2.
O.V. és kormánya - az ország kockáztatásával is - kísérletezik, új irányt, utat jár ... miért ne kereshetne vmi egészen más tartalmat, arculatot az ellenzéki oldal bármelyik szereplője, az ő kockázatuk eleve sokkal kisebb .. amúgy is az országos helyzetkép, körülmény is jelentősen más lett, amihez igazodni próbálnak általában

tibapó 2011.10.21. 08:33:03

@unionist: ha értelmezésed szerint fasiszta = náci, akkor hogyan neveznéd a nem fasiszta nacionalistákat? Vagy szerinted minden nacionalista egyúttal fasiszta is?

hegyilány 2011.10.21. 08:43:32

Hm. Nem működik az a "fránya gazdaság, illetve semmi, azt is mondhatom.
Nem tudom:) Nem mondta még a Lázár J. "Nincs nálunk a bölcsek köve, aki tud jobbat álljon vele elő". ?
Vagy csak én nem hallottam róla?
:)

Nem vagyok fideszes 2011.10.21. 08:43:33

Azért az valahol vicces, de sokkal inkább röhejes, amikor jobboskák finom (leginkább általuk vélt) különbségeken lovagolnak azon, hogy ki a nemzeti/nacionalista/soviniszta/náci/fasiszta stb., bezzeg aki nem áll be a kórusukba, az kommunista és kész. Szánalmas.

Terniak 2011.10.21. 08:47:09

Nagyon jól leírja az idézett gondolat a közigazgatás feletti túlzott politikai befolyás anomáliáját. Egyben a jelenlegi kormányzat egyik neuralgikus pontját is.

Ami működhet egy pártban, nem biztos, hogy ugyanazt a hatást produkálja a közigazgatásban is. Lehet, hogy a pártjában zsenális vezető a miniszterelnök, lehet, hogy politikai/ahatlomntechnikai oldalról jelenleg nem tud más ezen a szinten versenyezni vele.

Az azonban jól látható, hogy valami "zavar van az erőben", ami a közigazgatást illeti.

A VÉGREHAJTÓ HATALOM nem tud, vagy nem úgy tud VÉGREHAJTANI, mint, ahogy azt szeretnék.

Itt most nem az ezzel kapcsolatos, a sajtóban keringő véleményekre gondolok, mint pl. Kövér vagy Lázár korábbi mondataira az apparátus tehetetlenkedéséről.

Ezek is mutatnak valamit, de más, számtalan apró jelből lehet következtetni, hogy valaki vagy valami nem áll a helyzet magaslatán a Kormányban.

ssi 2011.10.21. 08:55:48

@yoda-jedi:
- írtad múltkor: hagyni kell, hogy a kormány nekimenjen a falnak, mert a hívei másként nem tudnak reálisabbak lenni
- viszont a Fidesz legvégső fala ugyan ott van-e, ahol az ország tűrőképességéé?
- ha nem lesz fejlődés, a helyzetért kik lesznek a felelősek?
*készen állnak-e a háttérben a szakemberek, hogy még időben vmit tegyenek?
*választó belátja, hogy a nagyon aktív ellenzéki Fidesz is sokat ártott?
*mai ellenzék széthúzását, passzivitását később a fejükre olvassák?

@Hepci: "egyszer LED-et szerelt egy lótetűre. Az volt a diplomamunkája. :) " .. a jövőben pedig egyre kisebb a továbbtanulásra az esély

@Balt:
""- Meg van a tizedik?" ... ilyen hejesírással tényleg nem tudom, hogy kaphat valaki tanítói diplomát... " "álam" köztársasági elnökünk meg teljesen oké :-)

Nem vagyok fideszes 2011.10.21. 08:57:42

@manyike:

Nem érted. Van a nyolcadik, van a kilencedik, meg van a tizedik. Most mit akadékoskodsz? :-)

xorfrion 2011.10.21. 09:02:31

@aszekelyek:
Gábor az előző posztjában azt írta, hogy:
"Erőszakosak. Gátlástalanok. Zsákmányszerzők. Önérdekvezéreltek. Rövidlátók. Túlterjeszkedők. Kiskirályok. Bármerre járok, mindenhonnan ilyen és ehhez hasonló panaszok, kritikák érkeznek a mostani kormánnyal kapcsolatban."

Szóval az "ilyen és ehhez hasonló" alapján a saját jelzőimet - amik különböznek a most idézettektől - ebbe a csoportba, azaz "ehhez hasonló"nak tartom.

Természetesen a tettek és nem tettek is fontosak. Ebben nem látok lényeges különbséget a rendszerváltás utáni kormányok között. Nem mindegy azonban - ahogy írtam is -, hogy milyen szándékokkal, és hogy milyen kommunikációval, stílussal történik.

Szerintem például az öszödi beszéd egy naív kísérlet volt arra, hogy az ország kikerüljön a hazugságcsapdából. mert abban élünk, abba kényszerítettük magunkat.
Feri bá' azt mondta, hogy hazudott. Senki más nem mondta, pedig mindannyian tudjuk, hogy gyakorlatilag minden politikus hazudik. A nép fölháborodott. A politikusok pedig - főleg Orbán - levonták a következtetést: a magyar nép arra vágyik, hogy hazudjanak neki és azt soha, semmilyen körülmények be ne valljuk neki, hogy ez hazugság.
Ez történik most és mindenki csodálkozik, hogy miért hazudik ennyit a Fidesz és Orbán.
Hát ezért. Mert szeretjük a szép hazugságokat. Olyanok vagyunk mint egy buta nő.

radala 2011.10.21. 09:06:32

@xorfrion: Én is volt, hogy ideges voltam 98-02 közt, de egyrészt megszépítette az idő, másrészt talán sok mindent megértettem utólag. Mondjuk annak idején kb ezerszer leírtam mindenféle indexes fórumokban, hogy mekkora egy nagy hazugság azt mondani, hogy OV 1.0 csak a gazdagokat támogatja, mikor nekem tudományos segédmunkatársnak a fizetése tökéletesen elegendő volt a létező összes adókedvezmény igénybevételéhez. Roppant örömmel töltött el naponta olvasnom a Metróban, hogy "csak a gazdagok járnak jól" és látni azt, hogy én mindig jól járok.
Ez most sincs nagyon másképp igazából, mert én most is jobban járnék, mint korábban, de az nagyon rosszul esne, hogy csak egy icipicivel járnék jobban, míg mások sokkal jobban járnának nálam, arról nem is beszélve, hogy most már egy tudományos segédmunkatárs direkt rosszabbul járók között van (azt hiszem).
Mindenesetre lehet, hogy tévesen, de azt képzelem, hogy azért nem csak a Fidesz hazugságait nem kell elhinnem, de az ellenzékét sem. A boldog 90-94-es időkben, amikor néha még parlamenti közvetítést is néztem állati vicces élmény volt, hogy mindig minden szónok meg tudott győzni az igazáról. De még akár a 98-02 is szép világ volt (vagy én voltam naivabb még ennél is), akkor is az volt, hogy tán senki nem hazudott, csak más más, egyébként igaz, adatokat használt. Mondjuk volt valami olyan, hogy TJ azt állította még soha nem exportáltunk ennyit, valami szoci meg azt, hogy soha nem exportáltunk ilyen keveset, és mind a kettő igaz volt csak TJ tonnában a szoci meg dollárban számolt.
2004 után nagyot változott a világ ilyen szempontból, szerintem azóta van az, hogy a politikusaink arra is képesek, hogy egyszerűen csak hazudnak valamit...
Szóval azt akarom mondani, hogy az, hogy te kiábrándultál OV 1.0-ból az nem csak azért van, mert ők köcsögök voltak, hanem azért is esetleg, mert te valamilyen okból jobban hittél más köcsögöknek, mint ezeknek a köcsögöknek.
A baj, hogy nagyon nehéz elválasztani az arroganciát a határozottságtól, gőgtől.
Illetve ezzel nem is lenne baj, megbirkóznék a feladattal, ha nem lennének olyan helyzetek, ahol nem segít a jóindulat sem. Mondjuk a lézerblokkolós Fideszesek. Hogy a francba hihetném el, hogy máskor csak határozottak és nem arrogánsak.
index.hu/video/2011/10/11/lezerblokkolo/

Egyszerűen ezt nem lehet elnézni senkinek, mert OK a Tocsik, Hagyó ilyenek azok érthető dolgok, lopni lop mindenki, igazából genyaság is a lopóssal elvitetni a balhét, ha a pártnak lopott. De a lézerblokkoló tipikusan olyan dolog, ami morális szempontból sokkal egyszerűbb, mint bármi más elképzelhető dolog. (Nem a lézerblokkoló magában, hanem a lézerblokkoló egy politikus autóján). Mondjuk arra jó ez a videó, hogy így az ember megérti, hogy miért épp Lázár a frakcióvezető, hát azért, mert valóban jobb ember a társainál:-)
@unionist: Ez szép és okos iromány. Szerintem én nem vagyok szerelmes OV-ba, bár kétségtelenül mutatok bizonyos viszont nem szeretett szerelmeshez hasonlatos jegyeket.
Pont az a problémám, hogy nincs saját mércém, mert nem vagyok elég intelligens/okos/tanult ahhoz, hogy legyen viszont túl intelligens vagyok ahhoz, hogy bárkiét feltétel nélkül elfogadjam.
A baj az az, hogy könnyen hatása alá kerülök bármilyen logikus okfejtésnek, ami nyilván azért van mert kevés az információm.
No de a kérdés az, hogy ezek az információk egyáltalán megszerezhetöek-e bárhonnan. Szerintem nincsenek is ilyen információk, mert ugye a jóslás nehéz különösen a jövőre vonatkoztatva:-)
@Balt:Én komolyan két napig szocikra akartam szavazni, de ez csak azért van, mert csak az index volt az egyetlen hírforrásom és elhittem, amit ír. Utána láttam a TF-es beszédet és már nem gondoltam, hogy rossz az amit OV gondol.
@aszekelyek: Ebben nincs vita szerintem köztünk az tuti. A baj az a lézerblokkoló+nem világos irányok/stílus.
Ha az irány világos lenne, felőlem lehetne lézerblokkoló, ha nem lenne lézerblokkoló felőlem lehetne kétséges az irány:-)

Balt 2011.10.21. 09:07:04

@Hepci: Tudtommal technika-biológia szakon végzett Pécsett. Vizsgái előtt persze leszóltak a pártközpontból, hogy "fontos elvtárs jön vizsgázni". (Mellár Tamás visszaemlékezése.)

Balt 2011.10.21. 09:16:03

@bigapples: "Ma reggel még bőszen állította a TV-ben, hogy még egy párt sem kereste meg, nem kötelezte még el magát egyik párthoz sem és jelenleg nincs olyan párt, aminek a nézeteivel egyetért."

Hátha vasárnapra már lesz olyan... :)) (Kösz a linket, jó!)

Ez a Juhász, mint szóvivő szintén telitalálat. Szalámitolvaj után narkónepper. :)))

aszekelyek 2011.10.21. 09:18:19

@Balt: Azért azokat is egyben nácizzák a többivel, akik ténylegesen bújtattak és mentettek. Nincs kivéve a gyevi bíró sem:)

Az 'ÉS' a mondat elején ? Az olyan nyugatos és progresszív, nem? ;) Neki még csak el se rontotta Orbán a tanulási lehetőségét. Ki érti ezt? :D

Balt 2011.10.21. 09:19:47

@Hepci: :) Ez a maszop-féle szentjánosbogár? :)) (Csalinak biztos kiváló, de ez itt off, meg nem is értek hozzá. :))

xorfrion 2011.10.21. 09:20:39

@unionist:
Továbbra is egyértelműen fenntartom, hogy Csokonai a magyar nemzet igen nagy költője.
Az igaz, hogy Gárdonyi és az Egri csillagok nem a magas magyar irodalom része, de a magas magyar ifjúsági irodalomé.
Jobb könyvet egy magyar felsőtagozatos fiú részére nem tudok elképzelni.
A színházhoz nem igazán értek, de szerintem a XXI. században teljesen értelmetlen polgári és népszínjátszásról beszélni. A kultúra és a művészet - és a múzsák is - mindig menekülnek onnan, ahová a politika beteszi a lábát. Aztán persze megpróbálnak rejtekutakon át megjelenni, hogy mondjuk Tiborc panaszában (Melis György) a mai magyarországi elesetteket láthassa meg a díszelőadás politikus úri közönsége. (Amiből ők persze semmit nem vesznek észre, vagy kényszeredetten mosolyognak rajta.)

A régiós kultúra fogalmával én nem tudok mit kezdeni. Nem érzem azt, hogy olyan nagy ország lennénk és annyi kincsünk lenne, hogy régiónként önellátóak tudnánk lenni kultúrából.

A nemzeti alaptanterv meg csak azért hülyeség, mert abban is örökösen politika van. Egyébként lenne olyan fontos, mint az alkotmány, de ezt is, azt is kb. három évig kéne a széles szakma és nyilvánosság bevonásával, teljesen demokratikus módon előkészíteni majd bevezetni.
És egyébként ennek a nemzeti alaptantervnek messze nem a nemzeti része lenne a legfontosabb.

László56 2011.10.21. 09:23:52

Szép jó reggelt Mindenkinek

Személyre szabott......, vádol az elemzőnk. Hogy miért újdonság ez a számára ? Hiszen a politika és gazdaság mindig és mindenkor személyre szabott, csak éppen kihatással a környezetre. A kérdés inkább az hogy milyen kihatással.

Gyurcsány esetében sem lett volna rossz kihatással, ha a kommunista frakciója nem torpedózta volna meg minden intézkedését és nem tett volna meg mindent a tekintélye aláásásáért. Hasonlóan mint most az elemzőnk, mindent megtesz a jelenlegi miniszterelnökünk eltávolításáért. Itt azonban nem csak egy politikussal áll szemben, hanem egy államférfival. Éppen ezért Orbán Viktor és kormánya esetében elemzőnk nem csak egy államférfi ellen küzd, hanem a társadalmunk megváltoztatás ellen is. Ezért most rossz ember az elemzőnk ?

Miért lenne rossz ? Másképp gondolja. Nem lenne tragédia, ha nem ugyanazt még tanítaná is. Tehát a fiataljainkat rontja vele. Ez pedig már,- még jobb esetben is -, meggondolandó. Hiszen ezáltal fiataljaink ismeretei egy egész más társadalomra terjednek ki, mint amiben élni fognak. Ez pedig kétségen kívül káros. Úgy a fiataljaink, mint a társadalom számára. Mi is ebből a tanulság ?

Egy másképp gondolkodó, nagyon is hasznos a társadalom számára, ezért meg kell hallgatni és becsülni. Ugyanakkor ismerni kell azt a határt, hogy mikor is lesz társdalom ellenes a másképp gondolkodóból. Abban az esetben ha ismereteivel nem arra a világra készíti fel olvasóit és hallgatóit, amiben élnek vagy élni fognak. Elemzőnk nagyon ezen a határon jár. Kívánnám neki hogy ne kerüljön a szakadék szélére. Kár lenne érte, mert becsülöm, mint másképp gondolkodót.

aszekelyek 2011.10.21. 09:27:43

@radala: Valóban nem tökéletesek:) Olyan u.i. nincs.

@bigapples: Saját bevallása szerint is készült papnak két évig:) Sztem pedig onnan :) Kántortanítónak lett volna jó. Előénekelte volna a híveinek a napi zsoltárt. Ahogy teszi még mindig.

Balt 2011.10.21. 09:28:54

@manyike: Nyilván nem oké, mellesleg ezt nem hiszem el egy több nyelvet kitűnően beszélő, több diplomás, tudományos fokozattal bíró egyetemi tanárról, már bocsi. Ez egyszerű fake. Nem tudom, miért nem igyekeznek helyreigazítani...

aszekelyek 2011.10.21. 09:31:14

@=nessuno=: Másokkal ellentétben én a sztem rövidítést alkalmazom, gyakran.:)

@Balt: Szoci, utángyártott kivitel:) Szeretnek Isten helyére tolakodni, a teremtésben is. Csak a hetedik napon sem pihennek.

xorfrion 2011.10.21. 09:31:39

@Balt:
Egri csillagok:
A gyerekek általában nagyon jól el tudják különíteni a valóságot a mesétől, a regénytől, a rajzfilmtől, a filmtől. (Szóval a fikciótól.)
Nem tudok senkit, aki az Egri csillagok miatt törökgyűlölő lett volna.
(Ugyanilyen butaság lenne a gyerekdalok közül a Gólya, gólya, gilicét kitiltani, mondván, hogy gyűlölködést kelt a nemzetek között: "török gyerek megvágta". Lásd még: törökbúza=tarack, de beszélhetünk a cigánymeggyről vagy az indián nyárról is.)
Én inkább azt érzem, hogy a török-magyar kapcsolatokat már egyáltalán nem terheli a régmúlt. Sőt, inkább kapcsolatot jelent, semmint távolságtartást.

Egyébként ha valaki mindenképpen egyensúlyozni akarná a gyermekeiben a törökökről kialakuló képet, akkor ellentételezésként ajánlom Yasar Kemal: Sovány Mehmed című magyarul is olvasható regényét.
Én valamikor a felsőtagozatos éveimben olvastam, nagyon tetszett.

Balt 2011.10.21. 09:35:10

@radala: "... az nagyon rosszul esne, hogy csak egy icipicivel járnék jobban, míg mások sokkal jobban járnának nálam, arról nem is beszélve, hogy most már egy tudományos segédmunkatárs direkt rosszabbul járók között van (azt hiszem)."

Ne feledd, hogy Oszkóék már erősen csökkentették az szja-t, aztán előálltak a kvázi egykulcsos adóval, tehát ez a viszonyítási alap. (Persze szempontként fel sem merült a gyermeket vállalók támogatása, sőt! Tehát az alapjaiban elhibázott adópolitika volt - mondom ezt úgy, hogy egy éven belül kifutunk az adókedvezményekből...)

xorfrion 2011.10.21. 09:36:03

Technikai kérdés:

Hogyan lehet eldönteni, hogy egy válasz melyik korábbi hozzászólásomra érkezett?
Merthogy a tartalomból nem mindig derül ki...

aszekelyek 2011.10.21. 09:36:06

@=nessuno=: Oda kell írni, véleményem szerint. Semmi mást nem kívánok. Ahhoz nem kell igazolás.

@manyike: Sztem, ha bajnai 0.9-es növekedését hozzák, ilyen körülmények között, akkor már az dicsőség is lesz. Az kell pedig , hogy legyen. Hiszen bajnai fel volt érte az égbe dicsérve. Sztem ez nem belátni való sokat ártás. Újabb IMF kölcsön nélkül. :)

aszekelyek 2011.10.21. 09:43:25

@Balt: Pedig már hányszor leírtam, hogy ugyanaz az oldal de nulla szociális érzékenységgel és belátással. Csak rosszabbak lehetnek. Ami a szegényebb rétegeket illeti. Az ő számukra. Nagyon hallgatnak erről is. Az látszik, hogy a fejekben ez nem került a helyére. Állítólag baloldali kormányzás, kisebbségben automatikusan feltételezett tényleges baloldaliságot feltételez és az nem zavartatja magát a tényektől. Miszerint egy mákszemnyi baloldaliság nem volt abban, ahogy bajnai kormányzott és abban sem sok, ahogy ferink.

wattafilling 2011.10.21. 09:47:08

@török gábor: Szóval, ez a FB valójában egy nagy templom, ahol mindenki faraghat magának egy kis oltárt valamelyik oldalhajóban. Némelyeknek oltárt állítanak a feltétlen hívek. Aztán több kevesebb rendszerességgel leborulnak az oltár előtt a hívek, a "szentek" meg szórják a mannát. A nép virtuál-gyertyát light-ol (khömm), s hitében izmosodva kattintgat tovább.

Eddig a tinihomokozó-kép élt bennem a FB-ról inkább. De ez a kettő így nincsen is oly távol egymástól...

xorfrion 2011.10.21. 09:47:47

@radala:
"Szóval azt akarom mondani, hogy az, hogy te kiábrándultál OV 1.0-ból az nem csak azért van, mert ők köcsögök voltak, hanem azért is esetleg, mert te valamilyen okból jobban hittél más köcsögöknek, mint ezeknek a köcsögöknek."

Nyilván szeretne az ember időnként hinni abban, hogy "Na ezek jobban fogják csinálni!". Ez kb. addig ment, amíg mindenféle pártfelállást végig nem próbáltunk és rájöttünk, hogy csak a bohócok mások, a színpad ugyanaz.

(Erről jut eszembe: nekem mindig az jut eszembe erről az erőteljes bal-jobb felosztásról, hogy "oszd meg és uralkodj!". Nem vagyok olyan, aki hisz az összeesküvés elméletekben vagy paranoiás lenne, de rá kéne jönnünk, hogy amíg megosztottak vagyunk, addig a politikusok bábjai vagyunk.)

De egy jó ideje már választék híján csak ellenszavazok. Vagy azt sem.

Nyilván ezzel sokan vannak így. Ebből következően a mostani 2/3 nem úgy jött ki, hogy ezek az emberek a Fideszre/Orbánra szavaztak, hanem úgy, hogy az eddigi politika ellen. És ez egy nagyon fontos, minőségi különbség. Amivel persze a Fidesz nyilván nem foglalkozik (ahogy a többi párt sem tenné).

belekotty 2011.10.21. 09:50:23

@xorfrion: Ha neked válaszoltak, ott a nicked a röfiben. Rákattintasz...

2011.10.21. 09:51:02

@=nessuno=: :D Hogy mik vannak, ez a Pápa a királycsináló hely, de felcsúti császárváros beelőzte!:)

(Székesfehérvár. a királyok városa lehet erőteljesebb sugárzással bír, mint Veszprém, a királynék városa..:)

aszekelyek 2011.10.21. 09:54:11

@menőmano: Manócska honnan tudhatja ezt, ha nem is olvas? :DDD Biztosan látó:) Esetleg jós. Médium. :D Humora az meg nincs. Szegény manócska !

2011.10.21. 09:55:55

@Hepci: no, momentán ismerem, hogy az nem egyszerű szakpárosítás. Pl. géprendszertant a Pattantyús könyvekből (BME gépészmérnöki kar) kellett tanulni. Biológiából meg állat- és növényrendszertan, biokémia, sejtbiológia, állatszervezettan, anatómia, szóval nem volt könnyű szigorlat. Nem védem fletót, csak hazabeszélek...!:)

2011.10.21. 09:57:06

@bigapples: neked milyen diplomád, diplomáid vannak?

yoda-jedi 2011.10.21. 09:57:17

@Teremszolga: "a jelenlegi kormányzat egyik neuralgikus pontját"

aranyos vagy... egyben vicces is... sztem egy halottnak nincsenek ilyen pontjai...
értem én hogy a vérellátáshoz értesz... és azt "akadozónak, rögösnek" jellemzed...

de ennek az égvilágon semmi jelentősége nincsen... rohadnak szét belülről...
megőrültek... a falnak csapódó kocsit vezetik... gyorsítanak...

@manyike: a zországot vezeti falnak a fides...
ebbe a totális karambolba sokan belehalnak sokféle értelemben...
természetesen a kormányzók elvileg megúszhatják... de kicsi az esély

a szakmák totál hátrább lépegetnek... de azt hiszem ez elég unalmas...
ezeket nyomatom 2010 eleje óta... már én is unom leírogatni...

xorfrion 2011.10.21. 09:57:45

@László56:
"Hiszen a politika és gazdaság mindig és mindenkor személyre szabott,..."

Szerintem egyáltalán nem. Különösen a gazdaság nem. Messze nincs az egyes személyeknek akkora befolyása a világra, mint az időnként látszik. Az lehet, hogy a világ (a politika, a gazdaság világa) főként rajtuk keresztül nyilvánul meg, de ez nem jelenti azt, hogy ők ezeket a világokat kényük, kedvük szerint alakíthatják.

Én ezt fordítva gondolom. Az egyes rendszerek (a politika rendszere, a gazdaság rendszere) megkeresik, kitermelik a nekik szükséges személyeket. Ebből szerintem sehogyan sem következik az, hogy akkor az adott rendszer hozzáigazodik az adott személyhez. Ha a rendszer kezdetleges, gyenge, akkor erre van lehetőség, egyébként nem jellemző.

Az igazán nagy politikus és üzletember jellemzően nem saját magát erőszakolja rá a világra. Ellenkezőleg, ráérez a világra és annak megfelelően cselekszik.

nu pagagyí 2011.10.21. 10:00:20

@László56: Szép jó reggelt!
A tisztelt államférfival az a baj, hogy olyan világot óhajt rákényszeríteni a társadalomra, amit az nem kért. Erre az új világra nem kell felkészülni, egyszerűen meg kell akadályozni, hogy létrejöjjön. Nem hiszem, hogy sokan kérték volna, hogy minden állami poszt betöltésének feltétele politikai hűség és párttagkönyv legyen. Azt sem kérte senki, hogy ezentúl minden közpénzt hasonló alapon osztogassanak. Senki nem kérte, hogy a járulékok befizetésének ellenértéke egy semmire sem jogosító társadalombiztosítás legyen. A munkavállalók sem kérték jogaik csorbítását. Nem kérte senki, hogy olyan kormány legyen, ami semmiért nem vállal felelősséget és másfél év után is csak nyavalyogni tudjon. Nem kértünk össze-vissza cikázó gyorsnasszádot és a nyugatiak helyett kétes pedigrével rendelkező keleti barátokat. Nem gondoltuk, hogy arrogánsan kellene kormányozni. Azt gondoltuk, hogy ha nem is hét, de legalább valamekkora gazdasági növekedést tud produkálni az új kormány. És persze új munkahelyeken sem közfoglalkoztatási lehetőségre gondolt senki, főleg nem éhbérért. Komplett idióták jutottak hatalomra, akiknek nyolcévnyi nyereg alatt puhított elvei rohadt masszává váltak, amikor lehetőséget kaptak rá, hogy felhasználják.

aszekelyek 2011.10.21. 10:03:35

@Balt: Ne légy igazságtalan!:D Volt baba kötvény is.... :) HA tudtak eltenni a szegény fiatalok pénzt , akkor adtak nekik hozzá .... és persze valakik használták is azt. valahol. Tényleg, mi van azzal? Az olyan baloldaliság volt, nem? A szegények nem tudom melyik része tudott vele élni de tömegesre nem emlékszem. Ezt gondolom nem lehet adókedvezménynek nevezni. Sem a mindennapi gyereknevelési költségek akceptálásának. A kedves szavazóiknak azért ezek biztosan nem voltak szempontok.

radala 2011.10.21. 10:04:57

@aszekelyek: Nem várom el a tökéletességet, de azért van a tökéletlenségnek egy foka, ami már több, mint bosszantó. Mondjuk elvárnám, hogy nekem, mint Fideszfannak hagyjanak ezek a köcsögök legalább egy érvet azon kívül, hogy GyF meg Bajnai még ennél is szarabb volt vagy, hogy Karácsony meg Vona még ennél is ostobább...
Jó lenne, ha nem kéne magamat cikinek éreznem miattuk...
De nem mondom, hogy nem tudom elhinni, hogy nagy háború van a gonoszok meg az adósság meg ez meg az ellen, csak elvárnám, hogy legalább egy ici-picit adjanak a látszatra...
@Balt:Nekem ez kb mindegy, nem veszem a fáradtságot, hogy kiszámoljam mennyivel járnék jobban rosszabbul, mindegy is ez, az egykulcsos adó nem olyan rossz dolog a családi adókedvezmény direkt jó, csak nekem kicsit túl jobboldaliak az arányok. De ez nem lenne baj, ha elismernék, hogy azt gondolják, hogy a tehetségteleneknek és csalóknak lófasz a seggébe. Vagy mondanának bármi hihetőt, ami nem az lenne, hogy mindenkinek fasza lesz nagyon...
@xorfrion: Igazad van, csak kicsit túl egyszerű ez az álláspont. Valami ellen lenni roppantul nem nagy mutatvány, én is utálok mindenkit, de valakinek csak kell lenni ME-nek.
Az a kérdés, hogy ki legyen. A legnagyobb politikus, a legnagyobb IMF fan, a legnagyobb táncos, a legcigányellenesebb, vagy a legvisszafogottabb?
Erre nem nagyon lehet válaszolni, mondjuk tán az a legkorrektebb válsz, hogy most nézzük még 2,5 évig, hogy mire megy a legnagyobb politikusunk, oszt utána eldönthetjük, mi legyen.
Ja mert a helyzet esetemben kb még mindig az, hogy ha valami ellen szavaznék akkor is a Fidesz maradna, csak már minden lelkesedés nélkül, mert azért, ha összehasonlítom őket másokkal, akkor is az egyszem LMP aki szóba jöhet alternatívaként, de velük szemben magasabbak az elvárásaim, mert nekik legalább a 98-as Fidesz szintjét kéne hozni ahhoz, hogy lecseréljem a teljesen elkopott kis kedvenceimet.
És lássuk be az LMP roppant messze van a 98 előtti Fidesztől.

yoda-jedi 2011.10.21. 10:05:35

@László56: "Gyurcsány ... ha a kommunista frakciója nem torpedózta volna meg minden intézkedését és nem tett volna meg mindent a tekintélye aláásásáért."

Te buta po:cs: a fides 300 Ft os kérdései megvannak neked?
társadalmi támogatás hiánya miatt tolatott a frakciója....
a karaktergyilkosság szó neked mit mond ??? te a "sztárolási osztály" vagy?

álamférfi, az! Te po:cs! Te gyárilag vagy ilyen vagy a fides zombigyár menesztett?
teljhatalmú kormányzó nem? ELLENtengernagy fehérlovon...

Ne járjon gyors'n-a-szád !!!

xorfrion 2011.10.21. 10:06:02

@nu pagagyí: Egyetértek, jól mondtad! :-)

yoda-jedi 2011.10.21. 10:08:50

@Letícia: egysejtű bürokrata lehet, mint szása és tölgyes...
sztem a "papírja" vmi debil bürokratagyárból lehet... egyetlen épkézláb köztük aszékelyek...

xorfrion 2011.10.21. 10:09:09

@belekotty: Köszi! Működik.
Ma sem keletem fel hiába ... :-)

ssi 2011.10.21. 10:10:15

@Balt: idézet esetén nem szoktak belejavítani .. a hiba Gy.F.-nél
"2011-10-20 21:25:21 Gyurcsány Ferenc A tizedik
- Meg van a tizedik?
- Megvan fiam, megvan – mondom"
dkp.hu/

@aszekelyek:
- mit ígért B.G és mit ígért O.V.? kinek az ígérete van közelebb a tényadatokhoz?
- megjegyzés-1: ha önmagában nem tudod a Fideszt értékelni, ill. az ő értékelésük kizárólag az előzőek kritikája .. csak a hasonlóan gondolkodókkal tudsz számodra elfogadhatóan társalogni .. ilyen az élet/párbeszéd a felnőttek világában ..
- megjegyzés-2: személyiségi, önértékelési, ill. hatalmi, státusz stb. gondok/hibák vannak ott, ahol a szeretetbe, rajongásba, támogatásba, hűségbe nem fér bele a kritika, a segítőszándékú eltérő vélemény
- és várom a választ: egyetlen kormányintézkedést írj, amire te is azt mondod, hogy ez már sportszerűtlen volt, nem kellett volna .. köszi

aszekelyek 2011.10.21. 10:11:43

@nu pagagyí: Neked se jutott a koncból, látom. Oda is lehetett sok kiváltság. :) a kapcsolataid leértékelődtek. Bizony, így műlik el a világ dicsősége. Azért ne nyilatkozz mindenki, illetve senki nevében. Az nem helyes. Neked lehet ez a véleményed, Az oké. Valami ilyesmikért zavarták el az előző kurzust is . Azt nem kérték nagyon sokan, amit ők tudtak nyújtani. A választók , mind , nem siratják az ő stallumaikat. Csak szólok. Úgy nem lehet változtatni, hogy semmi ne változzon. No és hogyan kéne akkor ehelyett? Csak nyugatosan? Biztosan tudod, pontosan, a tuti jót.

unionist 2011.10.21. 10:15:15

@tibapó:
ezek szélső ideológiák.
-- szocialista => kommunista
-- konzervatív => fundamentalista
-- liberális => anarchista
-- nacionalista => fasiszta
minden szocialista komcsi egy kicsit. és minden konzi fundamentalista. minden liberó a lelke mélyén anarchista. a nacionalistákba kódolva van a fasizmus. de ezek számomra nem szitokszavak. ezek eszmék: amiket jó, és rossz célokra lehet használni.

xorfrion 2011.10.21. 10:17:54

@radala:
A konstruktív válaszom erre az, hogy nekünk kell kialakítani a választékot. Csak azt tudom mondani, amit az előző blogbejegyzésnél írtam, hogy kicsiben kell elkezdeni.
A magunk környezetében szőni a civil életet, erősíteni a társadalom életerejét, önkifejező képességét.

Ha valaki rasszista a buszon, nem fordítod el a fejed, ha hülyeségeket beszélnek melletted nem hagyod szó nélkül.
Ha valaki szemetel (fizikailag vagy verbálisan vagy a neten) rászólsz. Ha lopnak melletted, megfogod a kezét.
És mindezt igyekszünk magunkra is alkalmazni.

Szóval az egész társadalomnak sajnos meg kell dolgoznia azért, hogy egészséges és virágzó társadalomban élhessünk.
Más nem csinálja meg helyettünk.
És akkor még a felelősségvállalásról (múlt, jelen, jövő) nem is besz