Facebook oldaldoboz

Olvasottság

A blog indulása óta: 16'157'242 lapletöltés (2020.12.28.)

A legerősebb nap: 188'742 lapletöltés (2010.04.11.)

A lakott sziget

Vélemények

"Igazán elkeserítőnek és érthetetlennek ezt a tudatlanságnak tűnő, vagy annak álcázott, de inkább elszánt képmutatást tartom, amivel magasan képzett értelmiségiek igyekeznek kibújni a felelősség alól." (Mészáros Tamás)

 

"A sértésen túl Török valóban nem ért velem egyet, és mint ilyen persze választ igényelne, ha lennének írásában komolyan vehető szubsztantív érvek." (Halmai Gábor)

 

"Alapvetően érti félre a politikai elemzés tudományát, nagyvonalúan eltekint az eszmék, a politikai gondolatok, a megvalósult tényálladékok jelentőségétől, nem kevesebbtől tehát, mint a politikai cselekvés esszenciájától, így kizárólag formális, technokrata érveléssel legitimálja a kormánypárt ténykedését." (Seres László)

 

"Török Gábor blogpolitológus azon megállapítása, hogy a Fidesz október elején elért a csúcsra, amely után nem sok minden meghódítandó cél marad, a szokásos semmitmondás és elemzői felületesség terméke volt." (Békés Márton)

 

"A hatalom elzárkózása ma már olyannyira nyilvánvaló, hogy a kormány egynémely támogatójának is csípi a szemét, sőt még az Orbán-rezsim „törekvései” iránt feltűnő megértést mutató Török Gábor politológust is felébresztette eddigi magabiztos szunyókálásából." (Zádori Zsolt)

 

"Török, aki az értéksemlegesség jegyében erősen hajlik arra, hogy a politikát döntően hatékonysági szempontból elemezze (ahogy egy kritikusa nem finomkodva megjegyezte: az ő elemzései kb. olyanok, mintha a harmincas évek Németországában azt mondta volna valaki: Hitler ügyesen tematizálja a politikát a zsidókérdés napirendre tűzésével)." (Pető Iván)

 

"A magyar tudásról mint kurrens termékről meg mindent elmond, hogy még Török Gábornak is van diplomája." (Hont András)

 

"Török Gábornak például nagyon jót tett volna, hogyha mélyebben elsüllyed (sic!) mondjuk a magyar alkotmányjogban, és akkor, abban az esetben az elemzései, hogy is mondjam, a felszínességnek kevésbé mutatják a tüneteit." (Hont András)

 

"Ha egy kormánynak az a feladata, hogy megmentse az emberek nyugdíját, akkor nem blogoló politológusok véleményét kell előzetesen kalkulálnia." (Szijjártó Péter)

 

"Török szerint az a politikus viselkedik demokratikusan, aki nem törődik mások véleményével, aki nem akar önkritikusan gondolkodni, és aki képtelen felismerni, hogy zsákutcában van, és végre vissza kellene fordulnia." (Krémer Ferenc)

 

"Egyedül Török Gábor politológus gondolja azt, hogy a Fideszt a jó szándék vezeti, csupán politikai vaksága miatt rohan teljes erejéből a falnak." (Bartus László)

 

"Elolvastam ma Török Gábortól Piroslapig valamennyi blogbejegyzést a készülő új Alkotmányról. Homály, indulat. Mélyéről párolog a bögre. Nagyon." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor megkerüli a problémát." (Lánczi András)

 

"Lárifári." (Gyurcsány Ferenc)

 

"Török Gábor minimum téved." (Mráz Ágoston Sámuel)

 

"Török wasn't looking at the speech from the outside but from the inside. Almost as if he had been the speech writer of Viktor Orbán." (Eva S. Balogh)

 

"A Török Gábor-féle, lazának tekinthető, minden jöhet típusú hozzáállással szemben én a gyakorlatban is jól levezethető, szigorú megközelítésben látom a szélsőségekkel szembeni harc esetleges sikerét" (Somogyi Zoltán)

 

"Török Gábor csak egy a kollaboránsok közül" (Krémer Ferenc)

 

"Naná, hiszen a törökgáborok döntik majd el, hogy a cáfolat hitelt érdemlő volt-e" (Lánczos Vera)

  

"Az ezerkezű sms cézár kiismeréséhez azonban nem elégséges Török Gábor köpönyegébe bújni, és úgy előadni a nyilvánvalót, mintha annak bármilyen tudományos értéke volna." (Puzsér Róbert

 

"Régóta figyelem Török Gábor politológusi tevékenységét, és egyre erősödik bennem a viszolygás." (Andor Mihály)

 

"Nos, ha a seggnyalás és a helyezkedés olimpiai szám lenne, most indíthatnánk egy potenciális dobogóst: Török Gábor politikai szakértõt, korábban szabadúszó értelmiségit, ma már inkább Jobbik közeli tanácsadót." (G. Fodor Gábor)

 

"Énszerintem nem jó, ha egy politikai elemző nem elemez. Ez ugyanis benne van a munkakörében, elvileg. Ami pedig nincs benne, az a sunyi hatalombarát cinizmus, a távolságtartás félreértése, az apolitikus elkenés, az alapvető problémák tudomásul nem vétele, az állandó megfelelési kényszer. Ehhez a teljesítményhez képest még a Nézőpont is elemző műhely." (Seres László)

 

"Török Gábor (...) arról lett híres, hogy az összevissza beszélést az egyrészt, másrészt” fordulatokkal marketingeli értelmesnek tűnő gondolatmenetté." (Vizvári Soma)

 

"Nagyszerű Békemenet volt, vidám, erőt adó, lelkesítő! És nincs annál nagyobb elismerés, mint amikor Török Gábor egy ekkora siker kapcsán a kampány dinamikájáról hohmecol. Ennyi." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor évek óta azt a játékot játssza a nyilvánosságban, hogy a "függetlenobjektív" elemző szerepében a Jobbik szekerét tolja, de nyíltan soha nem merte bevallani, hogy a Simicska-párt tanácsadója és Vona személyes spindoctora."  (Vizvári Soma)

 

"Az utóbbi időben megfigyeltem: számos sajtószerv rendszeresen beszámol róla, hogy Török Gábor – akiről én sose hallottam tavalyig, és aki sokak szerint politikai elemző – éppen mit gondol. Török Gábor elképesztően nagy rajongótáborral (nem olvasótáborral, hiszen ő nem ír) rendelkezik, és – mint ilyen – fölhívja magára a társadalombírálat figyelmét, hiszen az egyik leghatásosabb közszereplő." (Tamás Gáspár Miklós)

 

"Érdekes módon Török Gábort sosem izgatták a külföldön zajló események. Úgy is mondhatnánk, hogy politikai farkasvakságban szenved (...). (Lánczi Tamás)

 

"Török Gábor nem független politikai elemző, hanem jobbikos propagandista." (Kubatov Gábor)

 

"A sokat sejtető semmitmondását könnyű kézzel gyurcsányista agitációra váltó egykori politológus oly kellemetlenül nyalizik, mintha feledtetni akarná azt a zavarba ejtő tényt, hogy „független” elemző létére Csányi Sándor szárnysegédjeként az MLSZ elnökségében foglal helyet, s így személyében a magyarok az Orbán-rendszer futballbirodalmának egyik befolyásos főurát tisztelhetik." (Puzsér Róbert)

 

"Ugyanis Független Szakértőink Legjéről köztudott, hogy nem beszélni angol" (Megadja Gábor)

 

Az 5 legnépszerűbb

  1. 508. Miért nyert (ennyire) a Fidesz? 2014. április 07. 09:18A tegnapi választást a Fidesz a világ minden választási rendszerében megnyerte volna. Nagyon komoly többsége lenne a korábbi magyar rendszerben is, és a tisztán arányos rendszereket leszámítva minden...
  2. 2018/9 Miért nyert (ennyire) a Fidesz? 2. 2018. április 09. 02:03A politikai számítás tehát szinte hibátlanul bevált – írtam négy évvel ezelőtt a Miért nyert (ennyire) a Fidesz? című blogbejegyzésben. Most ennél többet kell állítanom: a Fidesz ugyanis nagyobb...
  3. 2018/8 Választási előrejelzés 2018. április 05. 10:02Az előző bejegyzésben megindokoltam, hogy az áprilisi választás előtt miért nem lehet igazán komolyan vehető előrejelzést készíteni. Ebben az írásban nem ismétlem meg ezeket az érveket, és nem...
  4. 514. A tét 2014. december 04. 02:11Orbán Viktor természetesen nem újfasiszta és nem is diktátor. Az elkötelezett antikommunista, konzervatív és korábban a magyar jobboldallal kifejezetten jó viszonyt ápoló republikánus amerikai...
  5. 510. Mindenki lehet kőműves 2014. szeptember 26. 00:40Régóta nem jelentkeztem elemzéssel. S ez sem igazán az lesz. Van azonban valami, ami foglalkoztat. Semmi eget rengető, de nekem azért fontos. Egy ideje már kerestem hozzá a hangot, a formát. Ez...

Korábbi bejegyzések

Címkék

1904 (1) 1912 (1) 1956 (1) 1989 (2) 1990 (2) 1991 (1) 1994 (6) 1994 1998 (1) 1998 (5) 2002 (2) 2004 (1) 2005 (2) 2006 (2) 2007 (1) 2008 (1) 2009 (1) 2010 (3) 2012 (2) 2014 (2) 2014-es parlamenti választás (1) 2014-es választás (1) 29 lépés (1) 4k! (1) 56 nap (1) 800 (1) adatbázis (2) áder jános (9) adócsökkentés (3) adóemelés (1) adópolitika (1) afganisztán (1) ágh attila (5) ajánlószelvény (1) ajánlószelvények (14) akadémia (1) akarat (1) akció (1) aláírás (1) alakuló ülés (3) alapkérdés (1) alaptörvény (1) albertirsa (1) álesemény (1) alkalmazkodás (1) alkotás (4) alkotmány (22) alkotmánybírók (1) alkotmánybíróság (14) alkotmányellenes (1) alkotmánymódosítás (13) alkotmányozás (13) állam (2) államadósság (1) államcsőd (1) államfő (16) államháztartás (1) állami pénz (1) állami számvevőszék (2) állampárt (1) álláspont (1) alsóörsi gyilkosság (1) általános vita (1) alternatíva (3) Ángyán József (1) antidemokratikus (1) antipolitika (1) antiszemitizmus (1) antitézis (1) anti establishment (3) apátia (1) arányosság (4) arend (1) arend lijphart (1) árfolyam (1) árok kornél (1) árvíz (1) aszófő (1) átértelmezés (1) átláthatóság (1) átmenet (1) augusztus 20 (1) Azerbajdzsán (2) b. nagy lászló (1) baja (1) bajnai gordon (15) Bajnai Gordon (2) balogh andrás (3) Balogh József (1) balog zoltán (1) baloldal (17) baloldali (1) baloldali körzetek (3) baló györgy (2) balsai istván (3) bálványos (1) bánó andrás (1) barroso (3) bauer tamás (2) befolyásolás (1) beiktatás (1) belháború (1) belharc (1) belső konfliktus (1) bencsik andrás (1) Benetton-kampány (1) Beppe Grillo (1) beszéd (4) beszédolvasás tilalma (1) bihari mihály (3) bíróság (2) bizalmatlanság (1) bizalom (2) bizonytalanok (2) bizottságok (2) bkv (5) blog (3) blokád (1) bod péter ákos (1) bogdan góralczyk (1) bohács zsolt (1) bőhm andrás (1) bojkott (1) bokros lajos (10) borkai zsolt (1) borókai gábor (1) boross péter (1) borsod (1) botka lászló (6) botrány (7) bozóki andrás (1) brüsszel (2) budapest (7) budapest7 (1) budapesti olajfa (1) bukás (1) bukási spirál (4) buldózer (1) bulgária (1) bulvár (3) ByeAlex (1) célok (1) centrális erőtér (4) centrális pártrendszer (2) centralizáció (1) centrista (2) centrumpárt (1) cieger andrás (1) cigánybűnözés (1) cigányság (2) cinizmus (1) civil mozgalom (3) corvinus (1) család (1) csalódás (3) csapatkivonás (1) csapda (1) csehország (2) cselekvés (1) csépe béla (1) csermely péter (1) cser palkovics andrás (1) csigó péter (1) csodavárás (1) csomag (1) csúcsminisztériumok (2) csurka istván (2) czuczi mihály (1) daher pierre (1) daniel boorstin (1) dan nimmo (1) dávid ibolya (2) debreczeni józsef (3) demagógia (1) demokrácia (5) demokratikus centrum (1) demokratikus koalíció (2) démonizálás (1) demonstráció (1) demszky gábor (2) dessewffy tibor (1) deutsch tamás (1) devizahitelesek (1) de gaulle (1) dhondt (1) diáktüntetések (1) diktátor (2) diktatúra (4) dinamika (2) diplomácia (2) dk (1) döntés (1) duális erőtér (1) duna tv (1) dúró dóra (1) Duverger (1) economist (1) edelény (1) éden hotel (1) egyéni választókerület (2) egyéni választókerületek (24) egykulcsos adó (5) egypárti kormány (1) együtt (1) együttműködés (3) együtt 2014 (2) egy a tábor egy a zászló (2) elek istván (2) elemzés (4) élet és irodalom (1) elfordulás (1) elhatárolódás (1) elitváltás (1) ellenakarat (1) ellenerő (2) ellenfél (1) ellensúly (2) ellenzék (17) elnökjelölt (1) elnökválasztás (6) előrehozott választás (7) előrejelzés (5) előválasztás (6) előzetes regisztráció (3) elrugaszkodás éve (1) első forduló (1) elszámolás (1) elszámoltatás (2) elv (2) elveszett szavazat (1) elvtelenség (1) ep választás 2009 (3) érdek (9) erkölcs (1) erő (1) erőforrások (1) erőpolitika (3) erőszakosság (1) erőtér (1) erózió (1) értékelés (3) értelmezés (2) érv (1) érvek (2) érvrendszer (1) esélyek (5) esettanulmány (1) eszközök (1) eu (3) európai parlament (1) európai parlamenti választás 2014 (1) európai unió (2) évértékelő (2) évértékelő beszéd (4) facebook (2) falunap (1) fék (1) fékek és ellensúlyok (1) felcsút (2) félelem (1) félelnöki rendszer (2) felelős (3) felelősség (2) felelős döntés (1) felező válság (2) felhatalmazás (3) feliratkozás (1) felkérés (1) fellegi tamás (2) felsőoktatás (2) fiatal politikusok (1) fidesz (130) Fidesz (2) fidesz jobbik viszony (13) fidesz kdnp (1) fidesz mdf koalíció (3) fidesz mszp viszony (1) fkgp (2) foci Eb (1) fodor gábor (2) földesi szabó lászló (1) földtörvény (2) főpolgármester (3) főpolgármester jelölt (1) forgatókönyv (1) forgatókönyvek (5) forint (1) forradalom (4) forró ősz (1) forsense (1) frakcióalakítás (1) frakciófegyelem (1) franka tibor (1) frei tamás (1) fricz tamás (2) friderikusz sándor (1) frizbi (1) függetlenség (1) független jelölt (1) fűrész gábor (1) g. fodor gábor (3) gallai sándor (1) gallup (3) garancia (1) gát (1) gátlástalanság (4) gazdaság (5) gazdasági növekedés (1) gazdasági válság (1) gazdaságpolitika (6) GDP (1) gerbeaud liberalizmus (1) gergényi péter (1) gesztus (1) giró-szász andrás (1) giró szász andrás (9) goldenblog (1) göncz árpád (2) gondolatmankó (4) Goodfriend (1) google pártfigyelő (1) görög válság (1) granasztói györgy (1) gulyás gergely (1) gúr nándor (1) guvernamentalista felfogás (1) gy. németh erzsébet (1) gyarmat (1) gyávaság (1) gyenesei istván (1) gyöngyöspata (2) győzelmi stratégia (1) győztes (1) győzteshez húzás (2) gyűjtőpárt (2) Gyurcsány Ferenc (1) gyurcsány ferenc (49) habonyizmus (1) habony árpád (2) Habony Árpád (1) hack péter (1) hagenbach bischoff (1) hagyó miklós (3) hajdú péter (1) halasi endre (1) halmai gábor (2) harc (1) harmadik köztársaság (3) harrach péter (2) hasznos szavazat (1) haszon (1) haszonmaximalizáció (1) hatalmi harc (2) hatalmi kormányzás (2) hatalmi logika (1) hatalom (6) hatalomgyakorlás (1) hatalomkoncentráció (1) határon túli magyarok (1) hatékonyság (1) hatpárti vita (1) háttér (1) háttérvilág (1) havasiné orbán mária (1) hazaszeretet (1) házelnök (1) házmester (1) hegedűs lorántné (1) helyi politika (1) heti válasz (1) Heti Válasz (1) heves (1) híd (1) hideg polgárháború (2) hírblog (1) hír tv (1) hisztéria (1) hit (1) hitel (4) hitelesség (27) hitelszerződés (1) hiteltelenség (1) hit gyülekezete (1) Hódmezővásárhely (2) hoffmann rózsa (2) horn gyula (4) horn orbán vita (1) horthy miklós (1) horváth aladár (1) Horváth András (1) horváth csaba (3) horvátország (1) house of cards (1) hozzáértés (1) húsvét (3) identitás (2) ideológiai kulturális (1) ideologikus (1) időhúzás (1) időközi választás (3) időzítés (1) igazság (1) igazságszolgáltatás (2) ígéret (2) ígéretek (1) illékonyság (1) illiberális demokrácia (2) illúzió (1) imázs (2) imf (12) információ (2) ingatlanadó (1) inkubátor (1) inkumbencia (1) inkumbens hatás (1) instabilitás (1) internet (1) intézet (1) intézmények (2) ipsos (2) irak (1) irány (1) irracionalitás (1) isaura effektus (1) james carville (1) james combs (1) jász nagykun (1) javaslat (1) Jávor Benedek (1) jávor benedek (3) jegybank (1) jelkép (1) jelölés (1) jelöltállítás (3) Jobbik (1) jobbik (76) jobboldal (10) jobboldali (2) jobboldali kétpártrendszer (1) jogállam (1) jogállamiság (1) jóléti állam (1) jóléti rendszerváltás (1) jövő (3) jövőkép (1) juhász ferenc (1) juhász oszkár (1) káli sándor (1) kampány (11) kampánycsend (1) kampánytéma (1) kampánytsratégia (1) kapituláció (1) Karácsony Gergely (1) karácsony gergely (3) karakter (2) karakter (ön)gyilkosság (1) karantén (2) karizma (2) katasztrófa (1) katolikus egyház (1) katona (1) katonai szerepvállalás (1) katona béla (1) katona kálmán (1) kaufer virág (1) kdnp (10) keller lászló (1) kényszerpálya (1) képviseleti demokrácia (1) képviselő (2) képviselői eskü (1) kerekasztal (1) kerekasztal tárgyalások (1) kerék bárczy szabolcs (2) keretezés (1) kéri lászló (1) kétfarkú kutya párt (1) kétfejű ellenzék (1) kétharmad (26) kétharmados törvények (1) kétkamarás parlament (1) kétpártrendszer (2) kettős állampolgárság (3) kettős beszéd (2) kettős mérce (2) kiábrándulás (1) kiadácsökkentés (1) kiadáscsökkentés (1) kihelyezett kormányülés (1) kína (1) kirekesztés (2) kisebb parlament (1) kísérlet (1) kispártiság (1) kiss péter (1) kiss viktor (1) kis pártok (3) kitartás (1) kitiltás (1) kitiltási botrány (1) kitta gergely (1) kiválás (1) klein ödön (1) koalíció (1) koalíciós vita (1) kóczián péter (1) kognitív disszonancia (1) kóka jános (2) Kolláth György (1) kolontár (1) költségvetés (6) költségvetési tanács (1) kommunikáció (15) kommunikációs (1) kommunikációs hiba (1) kommunikációs paradigma (1) kommunista (1) kompetencia (4) konferencia (1) konfliktus (3) kongresszus (1) konrád györgy (1) konstruktív bizalmatlansági indítvány (1) konszolidáció (4) konszolidált gazdaság (1) kónya péter (1) konzervatív liberális (3) koordinált indulás (2) kordonbontás (1) kormány (2) kormányalakítás (8) kormányfő (2) kormányfő csere (1) kormánypárt (1) kormányprogram (4) kormányszóvivő (1) kormányzás (1) kormányzati teljesítmény (2) kormány ellenzék (1) körmend (1) körösényi andrás (2) korrekció (2) korrupció (8) korzenszky richárd (1) kósa lajos (4) kötcsei beszéd (1) kovács árpád (1) kovács lászló (2) kövér lászló (11) következetesség (2) következmény (2) közbiztonság (1) közgép (2) közhangulat (1) közjog (1) közlekedés (2) közösségi média (1) közös jelöltállítás (1) közös lista (3) közpénz (1) közszolgálati televízió (1) köztársasági elnök (3) közvélemény-kutatás (9) közvélemény kutatás (15) közvélemény kutatások (1) közvetlen elérés (1) kremlinológia (1) krizsó szilvia (1) kronen zeitung (1) kubatov gábor (2) kudarc (3) kukorelly endre (1) külpolitika (1) kultúrharc (1) kultusz (1) kumin ferenc (1) kuncze gábor (4) kurzusépítés (1) küszöb (1) kvázi kétpártrendszer (3) l. simon lászló (1) labdarúgás (2) lak (1) lakner zoltán (1) lakoff (1) lamperth mónika (2) lánczi andrás (3) lánczi tamás (1) lánczos vera (1) láthatósági küszöb (3) látogatás (1) latorcai jános (1) latorczai jános (1) lázár jános (23) legalitás (1) legenda (1) legfelsőbb bíróság (1) legitimáció (2) legitimitás (4) leminősítés (1) lemondás (7) lendvai ildikó (5) lengyelország (3) lengyel lászló (2) lengyel minta (1) lengyel választások (1) lettország (2) levél (1) liberális (3) liberalizmus (1) lijphart (1) lista (1) litvánia (1) lmp (69) lmp jobbik csalodas ketpartrendszer uj jobboldal uj baloldal (1) logika (1) lojalitás (1) loppert dániel (1) lottóötös (1) luther (1) machiavelli (1) mádi lászló (2) mádl ferenc (4) magánnyugdíjpénztár (2) magánnyugdíjpénztárak (5) magyar (1) magyar bálint (1) magyar demokratikus charta (1) magyar liberalizmus (1) magyar narancs (1) magyar nemzet (4) magyar olajfa (3) majális (1) makay zsolt (1) makó (1) mandátum (1) mandiner (1) manipuláció (1) március 15 (2) Márki-Zay Péter (1) második forduló (6) második hely (1) matolcsy györgy (10) max weber (1) McCain (1) mdf (49) mdf szdsz (1) mdnp (2) meciar (1) mécs imre (1) medgyessy péter (4) média (7) medián (9) median (1) médiatörvény (2) media hungary (2) megállapodás (4) megbízás (1) meglepetés (2) megoldás (2) megszorítás (7) megújítás (1) megújulás (2) megyei jogú (1) menekültkérdés (1) mensa hungariqa (1) mérsékelt jobboldal (1) mesterházy attila (34) Mesterházy Attila (3) mesterházy ernő (1) mészáros tamás (1) mezőtúr (1) miép (1) miép jobbik (1) migráció (1) miklós árpád (1) milla (1) minisztercsere (1) miniszterelnök (2) miniszterelnök-jelölt (1) miniszterelnök csere (1) miniszterelnök helyettes (1) miniszterelnök jelölt (8) miniszterelnök jelölti vita (6) minőségi sajtó (1) miskolc (1) mkp (1) MNB (1) modell (1) módszer (1) molnár csaba (2) molnár oszkár (1) morál (1) morvai krisztina (2) moszkva (1) mozgalom (1) mráz ágoston sámuel (1) mszdp (1) mszmp (1) mszp (104) MSZP (1) mszp lmp együttműködés (1) mtv (2) munkáspárt (1) nagykoalíció (1) nagypártiság (2) nagy anna (1) nagy kép (1) nagy lászló (1) nagy tamás (1) NATO (1) NAV (1) navracsics tibor (20) negyedik köztársaság (1) németh miklós (1) német lapok (1) nemzetbiztonság (1) nemzeti bank (1) nemzeti egység (1) nemzeti együttműködés rendszere (2) nemzeti érdek (1) nemzeti konzultáció (1) nemzeti szuverenitás (1) nemzetközi (1) nemzetközi környezet (2) nemzetközi kritika (1) nemzetközi státusz (1) neokonzervatív (1) neoliberális (1) népszabadság (2) népszava (2) népszavazás (7) népszerűség (2) népszuverenitás (1) ner (1) nézőpont (5) nógrádi lászló (1) normativitás (1) novák előd (1) nyakó istván (1) nyerges zsolt (3) nyirő józsef (1) nyugat (1) nyugdíj (3) obersovszky péter (1) objektivitás (1) obstrukció (1) ökológiai tévkövetkeztetés (1) ökopárt (1) oktatáspolitika (1) október 23. (1) olajfa (2) oligarcha (1) ómolnár miklós (1) önállóság (1) önkép (1) önkormányzat (1) önkormányzati választás (16) önkormányzati választási rendszer (1) önkormányzati választás 2010 (2) önkritika (1) opera (1) orbán (1) orbán-nastase megállapodás (1) orbán-putyin megállapodás (1) orbánista (1) orbán kormány (4) Orbán Viktor (9) orbán viktor (114) őrkutya (1) Örményország (2) országértékelő (1) országgyűlés (1) országos lista (7) összeesküvés (1) összeférhetetlenség (1) összefogás (1) összefogás párt (2) őszinte (1) oszkó péter (1) őszödi beszéd (8) ötödik köztáraság (1) ovb (1) ózd (2) paczolay péter (1) paks (1) pálffy istván (1) palotaforradalom (4) pályázat (1) pápa (1) papcsák ferenc (1) paraván (1) parlament (14) parlamenti felhatalmazás (1) parlamenti felszólalás (1) parlamenti választás (2) parlamenti választás 2010 (43) parlamenti választás 2014 (6) parlamenti választás 2018 (9) parlamenti választás 2022 (2) pártfinanszírozás (2) pártharcok (1) pártosodás (1) pártosság (1) pártpolitikus (1) pártrendszer (11) pártrendszer koncentrációja (1) pártrendszer változása (1) pártszakadás (2) pénz (1) pénztárca (1) percepció (3) pesti sándor (1) pető iván (1) pintér sándor (4) plágium (5) pluralizálódó pártrendszer (1) pokol béla (2) pokorni zoltán (6) polgári magyarország (1) polgári platform (1) polgármester (2) politika (4) politikai (1) politikai (1) politikai bozótharc (1) politikai elemzés (11) politikai elemző (9) politikai elit (1) politikai erőtér (1) politikai érzék (1) politikai gondolkodás (1) politikai hasznosság (1) politikai haszonszerzés (1) politikai hiba (2) politikai inga (1) politikai innováció (2) politikai kormányzás (2) politikai korrekció (1) politikai közép (2) politikai logika (5) politikai napirend (1) politikai nyilatkozat (3) politikai stratégia (1) politikai szereplő (1) politikai színpad (1) politikai tér (1) politikai tudás (1) politikai vétó (1) politikai vezetés (1) politikai vita (1) politika elemző (1) politika tér (1) politikus (2) politikusi beszéd (2) politikusok (1) politológus (2) politológus védegylet (1) pólus (1) populizmus (1) pörzse sándor (2) poszt politikus (1) pozíciók (1) pozícionálás (1) pozsgay imre (1) po fi (1) pragmatikus (1) predomináns pártrendszer (1) prezidenciális (1) primary colors (1) probléma (1) problémamegoldás (1) prognózis (1) program (1) pszáf (1) pundit (1) punditokrácia (1) racionális (1) racionális választó (1) racionalitás (3) radikalizálódás (1) radikalizmus (1) radiszoci (1) radnóti sándor (1) recesszió (1) reform (4) regionális eltérések (2) regisztráció (2) régi új törésvonal (1) rekrutáció (1) rendőrség (1) rendszerellenes párt (2) rendszerkritikus (1) rendszerváltás (3) rendszerváltás forgatókönyve (1) republic (1) republikon (3) részvétel (2) réthelyi miklós (1) retkes attila (2) rétvári bence (2) rezsicsökkentés (2) rivális (1) riz levente (1) robert denton (1) robert fico (2) rogán antal (8) románia (2) róna dániel (1) röpirat (1) rudi zoltán (1) Safarov (2) sajóbábony (1) sajtó (1) sajtószabadság (2) salamon lászló (2) sávelhúzás (1) schamschula györgy (1) scheiring gábor (1) schiffer andrás (9) Schiffer András (1) schmidt mária (1) schmitt pál (20) schmuck andor (1) selmeci gabriella (1) selmeczi gabriella (1) semjén zsolt (3) seres lászló (1) siker (5) sikerpropaganda (1) Simicska Lajos (2) simicska lajos (3) skorpió (1) slota (1) söjtör (1) sólyom lászló (11) somogyi zoltán (3) sportújságírás (1) stabilitás (1) stabilizáló apátia (1) stadion (2) state capture (1) steiner pál (1) stílus (1) story (1) strabag (1) stratégia (20) stratégiai szavazás (1) strukturáló dimenzió (1) stumpf andrás (1) stumpf istván (6) süveges gergő (2) szabadelvű konzervatív (1) szabolcs (1) szabó albert (1) szájer józsef (2) szakadás (2) szakértő (1) szakkommentátor (1) szakszervezet (1) szalai annamária (1) szanyi tibor (2) szápár (1) szász károly (1) szavazás (2) szavazások (1) szavazatmegosztás (2) szavazatszerzés (1) századvég (11) szdsz (20) szeged (4) szegedi csanád (2) szegénység (1) székely péter (1) székely zoltán (1) szekeres imre (2) szekértábor politika (1) szelekciós pontok (1) szélsőjobboldal (3) szélsőséges (1) személyre szabott kormányzás (1) személyzeti politika (1) szepessy zsolt (1) szerbia (1) szerencs (1) szerep (1) szerepcsere (1) szerepfelfogás (6) szervezet (2) szíjjártó péter (1) szijjártó péter (6) szili katalin (8) szilvásy györgy (1) szimbolikus (1) szimbolikus politika (1) szimbólum (1) szlavofil (1) szlovákia (2) szlovák magyar viszony (1) szlovák választás (1) szlovénia (1) szociális kérdés (1) szociális népszavazás (1) szociálliberális (1) szolidaritás (2) szombathy pál (1) szonda (5) szonda ipsos (1) szövetségi politika (4) sztálingrád (1) sztereotípia (1) sztereotípiák (1) szubjektív vélemény (1) szűrös mátyás (1) szuverenitás (1) tábor (1) taktika (1) taktikai szavazás (2) támogatás (2) támogatottság (3) tanácsadás (1) tanácsadó (1) tandíj (1) tárcatükör (1) tárgyalás (5) tárgyalástechnika (1) tárki (8) tarlós istván (9) társadalmi szerződés (1) társadalmi támogatás (1) tekintély (1) teljesítmény (2) területi lista (6) területi listák (2) tervezés (2) tét (3) tétényi éva (1) tét nélküli választás (2) tévedés (1) tévéostrom (1) tiszavasvári (2) tisztelet társasága (1) titkos (1) többpártrendszer (1) többség (1) többségi demokrácia (4) Tocsik-ügy (1) tocsik márta (1) tojástánc (1) tőkés lászló (1) tőkés rudolf (1) tölgyessy péter (7) toposz (1) töredékszavazat (2) törésvonal (1) torgyán józsef (2) torgyán kisgazda (1) torkos matild (1) törvényjavaslat (1) torzítás (1) trafik (1) trianon (1) tulajdonos (1) túlélési stratégia (1) túlhatalom (1) tüntetés (4) tusnádfürdő (1) tv2 (1) tv3 (1) ügybirtoklás (3) ügyészség (2) ügynökkérdés (1) újfasiszta (1) ujhelyi istván (1) újraválasztás (1) új alkotmány (1) új baloldali párt (1) új párt (2) új pártok (4) uj péter (1) ülésrend (1) ungár klára (2) uniós csúcs (1) ünnepi beszéd (2) ünnepség (1) USA (2) utódlás (1) utólagos normakontroll (1) utópia (1) vágó gábor (1) vagyonadó (1) vákuum (1) választás (2) választási együttműködés (2) választási eredmények (3) választási esélyek (5) választási hibák (1) választási kampány (1) választási műsor (3) választási rendszer (16) választási részvétel (6) választási törvény (1) választás időpontja (1) választó (3) választói reakció (1) választók (1) valence issue (1) valóság (2) valóságértelmezés (2) valóságérzékelés (1) valóságmagyarázat (2) valóságshow (1) válság (7) válságadó (3) válsághelyzet (1) válságkommunkáció (1) váltás (1) váltógazdálkodás (1) váltópárt (3) változás (4) változtatás (1) valutaalap (3) várakozás (1) várakozások (1) varázstalanítás (1) varga mihály (7) városok (1) varsói gyors (2) vastagh pál (1) veiszer alinda (1) véleménykülönbség (1) Veszprém (1) veszprém (1) vétó (3) vezetés (1) vezető (2) videóblog (1) viktor (1) visszalépések (2) visszatérés (1) vitányi iván (1) vízió (1) vizsgálóbizottság (1) voks10 (1) voks2010 (1) volner jános (1) voluntarizmus tere (1) vona gábor (15) vörösiszap (1) vörösiszap katasztrófa (1) warvasovszky tihamér (1) war room (1) wittner mária (1) xiii. kerület (1) zagyva györgy (1) zanzibár trükk (1) zapadnyik (1) záróra (1) zászlóégetés (1) zsákmányelv (1) zsákutca (1) zsinka lászló (1) Címkefelhő
2011
nov 02
01:22

Mindig gondban van az elemző, ha a jövőről kell valami biztosat mondania, de akadnak különösen bizonytalan pillanatok. Négy, nyolc vagy tizenkét évvel ezelőtt nem tűnt nagy kunsztnak megjósolni, hogy a következő választás első két helyezettjét Fidesznek és MSZP-nek fogják hívni. Most az.

A magyar pártrendszer a kilencvenes évek végétől a legutóbbi parlamenti választásig az egyik legstabilabbnak látszott Európában. A régiónkban pedig kiemelkedően intaktnak számított: miközben szinte mindenhol új formációk születtek és kerültek hatalmi pozícióba, nálunk közel másfél évtizedre elég volt két párt nevét megtanulni. Bár a választók egyre nagyobb tömege beszélt csalódottságról, kiábrándultságról, a Fidesz és az MSZP jól megismert párosa választásról választásra egyre nagyobb szeletet hasított ki magának (1998: 62, 2002: 83, 2006: 85 százalék) a szavazni hajlandók táborából.  

A 2010-es választás látszólag megtörte ezt a trendet, hiszen padlóra küldte és válságba taszította az MSZP-t, ráadásul két új parlamenti erőt is eredményezett. Az MSZP meggyengülése, illetve a Jobbik és az LMP megjelenése valóban megteremtette a pártrendszer átalakulásának lehetőségét. Az a pártosodási láz, ami a baloldali-liberális térfélen most már új formációk megjelenéséhez is vezetett, és feltehetően még messze nem ért véget, szintén azt erősíti, hogy vége a korábbi világnak, nálunk is átalakul, változik, mozgásban van a pártrendszer.

Az „is” ezekben az időkben különösen indokolt: Szlovéniában egy idén októberben alakított párt (Gregor Virant vezetésével) a felmérések szerint akár a választásokat is megnyerhetné, Lengyelországban egy új erő (Janusz Palikot pártja) az utódpárt túlélési esélyeit veszélyezteti, s akkor még nem is beszéltünk a volt lett elnök (Valdis Zatlers) által most nyáron alapított párt villámgyors karrierjéről, egy két éve létrehozott új szlovák párt (Richard Sulík pártja) középpontba kerüléséről, vagy arról, hogy egy cseh konzervatív politikus (Miroslav Kalousek) a kilépését követően új formációjával legyőzte elhagyott pártját.

Ehhez képest, lássuk be, nálunk egyelőre még az sem tűnik elképzelhetetlennek, hogy minden kísérlet ellenére 2014-ben is ugyanazok a pártok végezzenek az első két helyen, amelyek 1998 óta mindig. A magyar pártrendszer azonban fontos határhoz érkezett: a következő időszakban dől el az, hogy lesz-e esélyük az újaknak átrendezni az erőteret, vagy a szervezeti és politikai értelemben is mélyen beágyazott „régi” pártok erősebbnek bizonyulnak. Manapság ezt a változást, a változás lehetőségét mindenki a baloldalon keresi. Való igaz, itt egyértelműen látszik az űr, a hiány, és persze az esély. Mégis úgy gondolom, hogy ezek az évek nem csupán a baloldal számára kritikusak: egyáltalán nincs kizárva, hogy a jobboldalon is megjelenhetnek új szereplők, s akár már ennek a ciklusnak a végére megkérdőjeleződhet a Fidesz „egyzászlós” modellje. S nem is csak a Jobbik jelentette – amúgy nem jelentéktelen – kihívásról lehet szó, hanem akár valamilyen konzervatív-liberális, a kormányzó párt radikalizmusához képest konzervatívabb, voluntarizmusánál normatisztelőbb és szabadságszeretőbb jobboldali politikai alakulat zászlóbontása sem elképzelhetetlen.

Ez persze már a fantázia világa, és némileg – ezt el kell ismernem – az én személyes reményem is egy tagoltabb és kollektíve bölcsebb, azonosulásra alkalmasabb és megújulásra képesebb jobboldal iránt. Bárhogy is lesz, a külföldi példákban van egy közös, ami idehaza is tanulságos lehet: a politika átformálását szinte mindenhol politikusok végzik, az újak nem a Holdról érkeznek, hanem általában már egy ideje itt politizálnak valahol. Sejtem, hogy sokaknak lehangoló lesz, amit most mondok: aki évtizedesnél gyorsabb változásokban reménykedik, annak elsősorban a már jól ismert politikai szereplők mozgására érdemes figyelni. A politika túl fontos ahhoz, hogy annak megújulását a politikusok másra bíznák...

A bejegyzés trackback címe:

https://torokgaborelemez.blog.hu/api/trackback/id/tr913346527

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Proli Sodrót! Most! 2011.11.04. 11:11:37

Meghalt Mátyás, oda az igazság!...

Trackback: Gyűrűzik megint befele, mi...? 2011.11.02. 19:16:34

Az euró-forint árfolyamot az euróövezet problémái, az euróválság újabb fejleményei, vagyis a görög népszavazási bejelentés, és az abból fakadó heves európai reakciók alakítják – mondta Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője szerdai tájékozta...

Trackback: A görög miniszterelnökben biztosan megvan az a bizonyos (magyar) X 2011.11.02. 18:33:16

Jeórjiosz Papandreu görög miniszterelnök az egész világot meglepő akciójával kapcsolatban kerestük meg Matolcsy Györgyöt, aki éppen Szijjártó Péterrel és Kósa Lajossal tökmagozott a Magyar Nemzeti Bank bejáratánál. Matolcsy kérdésünkre, ...

Trackback: A görög miniszterelnökben biztosan megvan az a bizonyos (magyar) X 2011.11.02. 18:32:38

Jeórjiosz Papandreu görög miniszterelnök az egész világot meglepő akciójával kapcsolatban kerestük meg Matolcsy Györgyöt, aki éppen Szijjártó Péterrel és Kósa Lajossal tökmagozott a Magyar Nemzeti Bank bejáratánál. Matolcsy kérdésünkre, ...

Trackback: Blog és a pénz 2011.11.02. 16:11:03

Követhető látogatók, hírlevezhető olvasótábor. Bevételek. E-book gyorsan és egyszerűen, termékeladás, könyvkiadás ...  

Trackback: Készületlenül 2011.11.02. 12:23:38

Bizonyára mindenki emlékszik még a közelmúlt angliai zavargásaira. Úgy tünt, hogy a rendőrséget, és a politikusokat is felkészületlenül érték a váratlan események.A brit védelmi minisztérium stratégái azonban már 2007-ben lejegyezték a hasonló jelenség...

Trackback: Deficitesek udvarlása 2011.11.02. 06:11:17

p { margin-bottom: 0.21cm; }Költségvetési deficit, államháztartási hiány és mindennek ellenére komoly recesszió. A szokásos válasz: megszorítások.   A helyzet nyilván tényleg komoly – komor hírek a régió vezető pénzügyi rendszeréből, államcs...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

szoja122 2011.11.02. 03:23:03

Egyetértek!
Csak annyit tudnék hozzáfűzni úgy legyen:
"S nem is csak a Jobbik jelentette – amúgy nem jelentéktelen – kihívásról lehet szó, hanem akár valamilyen konzervatív-liberális, a kormányzó párt radikalizmusához képest konzervatívabb, voluntarizmusánál normatisztelőbb és szabadságszeretőbb jobboldali politikai alakulat zászlóbontása sem elképzelhetetlen."
Igen egy olyan baloldal amely valóba szociáldemokrata egy modern liberális párt és egy igazi konzervatív pártra lenne szükség valami olyanra, amit az jellemez amit írt és nem gőgös, arrogáns, pökhendi, kioktató és nem gondolja azt, hogy nála van a bölcsek köve ezért törvényjavaslatait széles körben megvitatja gondolva arra, hogy nem örök-életre kapott meghatalmazást -s a törvényeinek életét egy esetleges rendszerváltás ne fenyegesse-, ne hatalmának bebetonozásával törődjek, hanem az ország sorsával és stb. stb. a jelzőket még hosszasan lehetne sorolni.

@tölgyes: Meg sem próbált válaszolni következőkre „Ön szerint implicite az MSZP és a Gyurcsány zseni volt mert áttudta vágni a teljes fideszes vezérkart és a fideszes önkormányzatokat.
Mennyi frank hitelt vettek fel azok?

Ha implicite ilyen okosnak tartja az MSZP-t és Gyurcsányt, miért nem lép be hozzájuk, nem értem.

Nézzen utána mennyi Fideszes és menyi Fideszes önkormányzat vett fel frankhitelt. Vajon miért? Az MSZP hazugságaikkal ennyire megtévesztették őket, nincsenek gazdasági szakembereik? Pedig a bizottságokba ők is ott voltak embereik keze pedig szinte mindenhova elért. És mégis. Elgondolkoztató.”

Megpróbálok válaszolni Ön helyett ha már nem tette meg:
1. Nem lehetett előre látni a gazdasági folyamatokat. Nem lehetett előre látni a frank ilyen mértékű erősödését.
2. 2006 után tudták, hogy ők nyerik meg a választásokat és valószínűleg 2/3-al ezért majd a gazdagoknak lehetővé teszik a kiváltását. Erre a jobb oldaliak azt szokták mondani lehet kölcsönt felvenni a kiváltáshoz, de ez messze nem ugyanaz mint egy összegben való megváltása jó feltételek mellett. Másrészt lehet látni, hogy a forint mennyire gyengül így csöbörből vödörbe jutnának.

Továbbá maga Orbán Viktor is kijelentette 2006-ban egy TV interjúban amit a napokban láthattunk az ATV-én, hogy ezért a kormány -értsd az MSZP- nem tehető felelőssé.

szoja122 2011.11.02. 03:24:25

Egyetértek!
Csak annyit tudnék hozzáfűzni úgy legyen:
"S nem is csak a Jobbik jelentette – amúgy nem jelentéktelen – kihívásról lehet szó, hanem akár valamilyen konzervatív-liberális, a kormányzó párt radikalizmusához képest konzervatívabb, voluntarizmusánál normatisztelőbb és szabadságszeretőbb jobboldali politikai alakulat zászlóbontása sem elképzelhetetlen."
Igen egy olyan baloldal amely valóba szociáldemokrata egy modern liberális párt és egy igazi konzervatív pártra lenne szükség valami olyanra, amit az jellemez amit írt és nem gőgös, arrogáns, pökhendi, kioktató és nem gondolja azt, hogy nála van a bölcsek köve ezért törvényjavaslatait széles körben megvitatja gondolva arra, hogy nem örök-életre kapott meghatalmazást -s a törvényeinek életét egy esetleges rendszerváltás ne fenyegesse-, ne hatalmának bebetonozásával törődjek, hanem az ország sorsával és stb. stb. a jelzőket még hosszasan lehetne sorolni.

@tölgyes: Meg sem próbált válaszolni következőkre „Ön szerint implicite az MSZP és a Gyurcsány zseni volt mert áttudta vágni a teljes fideszes vezérkart és a fideszes önkormányzatokat.
Mennyi frank hitelt vettek fel azok?

Ha implicite ilyen okosnak tartja az MSZP-t és Gyurcsányt, miért nem lép be hozzájuk, nem értem.

Nézzen utána mennyi Fideszes és menyi Fideszes önkormányzat vett fel frankhitelt. Vajon miért? Az MSZP hazugságaikkal ennyire megtévesztették őket, nincsenek gazdasági szakembereik? Pedig a bizottságokba ők is ott voltak embereik keze pedig szinte mindenhova elért. És mégis. Elgondolkoztató.”

Megpróbálok válaszolni Ön helyett ha már nem tette meg:
1. Nem lehetett előre látni a gazdasági folyamatokat. Nem lehetett előre látni a frank ilyen mértékű erősödését.
2. 2006 után tudták, hogy ők nyerik meg a választásokat és valószínűleg 2/3-al ezért majd a gazdagoknak lehetővé teszik a kiváltását. Erre a jobb oldaliak azt szokták mondani lehet kölcsönt felvenni a kiváltáshoz, de ez messze nem ugyanaz mint egy összegben való megváltása jó feltételek mellett. Másrészt lehet látni, hogy a forint mennyire gyengül így csöbörből vödörbe jutnának.

Továbbá maga Orbán Viktor is kijelentette 2006-ban egy TV interjúban amit a napokban láthattunk az ATV-én, hogy ezért a kormány -értsd az MSZP- nem tehető felelőssé.

szoja122 2011.11.02. 03:28:44

Elnézést a duplázásért, de többszöri oldalfrissítés után sem láttam a bejegyzésemet.
Sorry.

Inoffensus · http://inoffensus.blog.hu 2011.11.02. 03:30:27

Egyetértek azzal, hogy a pártrendszer jobboldalán is várható változás. Talán azt sem túlzás állítani, hogy ennek a változásnak van valódi tétje. Ugyanis a magyarországi bevett baloldali politika hosszú ideje nem rendelkezik válaszokkal az előttünk álló borzasztóan súlyos problémákra, a feltörekvő baloldali erők pedig egyelőre semmilyen különbözőséget nem mutatnak az uralkodó baloldali politikai gondolkodáshoz képest.
Minden eddiginél égetőbb egy nemzeti liberális párt létrejötte, amely gondolkodásának a középpontjában a szabadság és a polgári fejlődés áll, mindez nemzeti keretekben. Nem korlátlan, dogmatikus és bolsevik álliberalizmus, mint amit az elmúlt húsz évben láttunk a liberális címke alatt, és nem öncélúan nacionalista és csöpögősen magyarkodó, amit meg a nemzeti jelző jelentett az utóbbi évtizedekben. Nyugatos, józan, polgári, értékalapú nemzeti liberalizmus, amely a szabadságot józan korlátok között hagyja érvényesülni, egész addig, amíg nem sérül mások szabadsága, a nemzeti keretet pedig nem önmagában vett célnak, hanem eszköznek tekinti a mind nagyobb össztársadalmi teljesítmény elérése érdekében.
Véleményem szerint csak egy ilyen párt lehet képes megkérdőjelezhetetlen társadalmi támogatottságot szerezni arra, hogy egyfelől korrekten és hatékonyan kiigazítsa a Fidesz által 2014-ben majdan itt hagyott torz rendszert, másfelől követhető értékrendet és a fejlődés felé vezető programot mutasson fel, szemben a 21. századi magyarországi baloldali nihillel.

szoja122 2011.11.02. 03:33:52

"Sejtem, hogy sokaknak lehangoló lesz, amit most mondok: aki évtizedesnél gyorsabb változásokban reménykedik, annak elsősorban a már jól ismert politikai szereplők mozgására érdemes figyelni. A politika túl fontos ahhoz, hogy annak megújulását a politikusok másra bíznák..."
Sajnos a politikában sincs királyi út.

Link Elek 2011.11.02. 05:41:36

kihagyod az elemzesedbol az internetet. ez hiba.
az internet elotti idokben (ie) volt 3 orszagos tv, 5 orszagos radio es minden varosban 1-2 helyi tv/radio.
egy-egy part nagyon jol kepes volt kontrolalni, hogy mi jelenik meg rola. ehhez csak korlatozott szamu ujsagirot kellett szemelyessen megismertni.
az internet utani idokben ezrevel vannak akik barmelyik nap kepesek egy-egy jol sikerult blogposttal alapvetoen befolyasolni a kozbeszedet (pl: jakab andor aki elobukkant a semmibol es oda is tavozott harmadnap)
ez a media kornyezet alapvetoen mas kepessegeket kivan, amelyik part nem kepes alkalmazkodni es probalja nyomni a regi tipusu komunikaciot azt hamar hulyenek nezik es rohamosan kezd veszteni a tamogatottsagabol.
innentol meg egyszeru egy hozzaertonek akar a semmibol eloretorni.

vagyis az ok-okozat mas. nem a kulsos tort be, hanem az ures hely keletkezett eloszor

yoda-jedi 2011.11.02. 05:43:56

"mindenhol új formációk születtek és kerültek hatalmi pozícióba"

-igen ez a zárt belterjes, beteg társadalom a legkárosabb...
a versenyt elkerülni: mielőtt elkezdődik ELIMINÁLNI az ellenfelet...

"szervezeti és politikai értelemben is mélyen beágyazott „régi” pártok"

-a törökgábori korrupcióra "utalás", nagyon pc, meg ne sértődjön vki...

"a politika átformálását szinte mindenhol politikusok végzik, az újak nem a Holdról érkeznek"

a poszt kulcsmondata, mely a klub törzsgárdának szól...

eddig értek egyet:
azért tényként megállapíthatjuk, hogy az szdsz és az mszp TELJESEN ELTŰNT....
hiába keresik a reinkarnációkat. lényeg hogy a személyeket a társadalom kirekesztette
nem túl valószínű, hogy mostanában azzal keresnek állást a versenyszférában hogy "az államot igazgatta szdsz szinekben"...
a zorbán is így fog eltűnni. és a fides ő maga volt... mint fletó és az mszp...
szégyen lesz a fides múlt... vagy már az is...

kérdés, hogy a külföldi példák során ekkora HITEL, BIZALOM vesztés volt-e
ehhez Gáborkám a "népszerűségi" indexeket kellene elővenni a többi országban...

természetesen a jövőt nem így látom... sorolom a vágyaim és ellenérveim:
sztem ma az "politizál" jól, aki nem politizál... egyetlen értelmes stratégia...
a magyar közéletbe-társadalomba vetett bizalmam erős...
de mindenképp vágyom rá, hogy ne tisztességtelen alkalmatlan embereket "választó" zombik országa maradjunk...
tiszta, tisztességes emberekre lesz szükség. ez csak "távolról" megőrizhető
nem fogják bevenni sokaccora a "mi vagyunk a szüzek" újabb átöltözést...
ez utóbbit a 1989 es átb@szás közelsége miatt gondolom. túl közeli friss élmény

és még eggyel nem számolsz Gábor! a kommunikáció megváltozásával...
figyeld a népszokásokat. a környezetemben nyomtatott napilapot SENKI nem olvas, zombi híradókat elvétve néz, ha véletlen igen, akkor nevet rajta...

nem kell hozzá sok, hogy egy kis FUTÓTŰZ végig szaladjon az országon
nagyon sok GYÚANYAG gyűlt fel...

természetesen, hogy ezt politikus indítsa azt nem zárom ki, de a totál leégés után mi lesz, azt senki sem tudja kiszámítani...

ha nem vágyaim-érveim szerint alakul az ország sorsa, akkor nekünk "annyi"...
vegyük észre, hogy az északi határunk mentén az ERŐSEBB gazdaságú SZLOVÁKIA
ipara, lakossága (ingatlan vásárlással) "szivárog be", ugyanez várható keletről is
a zország KÉTHARMADÁT ELVESZÍTJÜK... (megint)
már most szlovákok rabszolga (utalás a munka feltételekre) munkásai vagyunk...

yoda-jedi 2011.11.02. 05:52:33

@Inoffensus: igen. ha nem egy új erő lesz... akkor marad a fides INformálisan...

@szoja122: van kiráji út... itt írja ő is: @Link Elek:

természetesen ha marad az elit, akkor a gazdaság két irány vehet vagy államcsőd (nagy szegénységgel), vagy eladják az országot keletieknek. MINDKETTŐ eredménye: ORSZÁGVESZTÉS...

ssi 2011.11.02. 06:18:59

1.
az arányokat nem tudod .. sajnos
- sokaknak elegendőek a médiából a filmek, a zene .. kikapcsolódás
- sokan vannak, akik figyelik a híreket is, de nem mélyülnek el bennük,
- de vannak, akik igen és még hozzá is olvasnak
- meg vannak, akik pl. ilyen blogokon felvállalják a vitákat is . igaz, nicknév alatt
- vannak, akik bevállalják a nevüket, arcukat .. a neten, az utcán, vagy máshol
2.
@posztról a @posztból
- "2010-es választás .. megtörte .. a trendet" - nem látszólag, hanem valósan
- "padlóra küldte .. az MSZP-t" .. aki egyébként is válságban volt már
- "ráadásul két új parlamenti erőt is eredményezett" .. versenytársak
- "valóban megteremtette a pártrendszer átalakulásának lehetőségét" .. ők a minta?
- "változás lehetőségét mindenki a baloldalon keresi .. itt egyértelmű .. az űr, a hiány, és persze az esély" .. vagyis gyenge közepes/kis párt, vagy a megújulás hiánya?
- "akár már ennek a ciklusnak a végére megkérdőjeleződhet a Fidesz „egyzászlós” modellje" .. de egyelőre semmi jele
- "Jobbik .. meg akár valamilyen konzervatív-liberális, a kormányzó párt radikalizmusához képest konzervatívabb, voluntarizmusánál normatisztelőbb és szabadságszeretőbb jobboldali politikai alakulat zászlóbontása sem elképzelhetetlen .. egy tagoltabb és kollektíve bölcsebb, azonosulásra alkalmasabb és megújulásra képesebb jobboldal"
3.
hogyan tovább?
- mikor ezen a blogon is egyértelmű, hogy már magát a valóságot is másképpen látjuk
- pl. a fenti 2 utolsó idézet gondolataiért T.G. hideget és meleget is fog kapni
- mi lesz az a végső gazdasági helyzet, mikor a Fideszen belül/mellett érzékelhető mozgás lesz?
- mikor csökken az ideológia súlya, mert manapság mi, választók épp oly kiábrándítóak vagyunk, mint a politikusok

szoja122 2011.11.02. 06:29:31

@yoda-jedi: Sajnos nincs! Az internet fontos, nagyon fontos a média az ismeretek, az információ terjesztésében, tüntetések szervezésében, esetleg új pártok alapításában is, de sajnos az erkölcsöt különösen jó irányba megváltoztatni nem tudja. Az lassan mint a biológiai evolúció fejlődik. A tömeg csak lassan tanul és csak a saját kárán, hiába látja a másikét. Ha nem így lenne nem lett volna 2/3-a a Fidesznek. De az emberek elhitték, mert el akarták hinni, hogy jobb lesz. A papagáj módra ismételgetett állítások beivódtak a köztudatban és azt a látszatot keltették, hogy van ingyen ebéd, hogy van királyi út.
Másrészről nézz szét az interneten mennyi a butaság, hogy ne mondjam baromság hülyeség van minden szinten mindenről. Az egyszerű ember hogyan tudjon eligazodni bennük. Elveszik a sok információ között.
Az iskolarendszerünk egyik legnagyobb hibája, ha nem a legnagyobb, hogy nem tanít meg tanulni. Nem tanítja meg a diákot arra, hogy a rendkívül sok információból kiszűrje a lényeget. Ez még a konkrét tudásnál is fontosabb, mert például a természettudományok olyan gyorsan fejlődnek, hogy az egyetemen elsajátítottak értéke pár év alatt lefeleződik. Aki nem tudja kiszűrni a rázúduló információhalmazból a lényeget az elveszett.

ssi 2011.11.02. 07:17:12

@szoja122: OFF .. 1 apróság :-)) közvetetten "megtudtuk" itt a blogon, hogy @tölgyes is egyetemen tanít(/ott?) .. talán művészettörténetet .. is ? .. néhányan meg közvetlenül maguk vallották be .. eddig

szoja122 2011.11.02. 07:49:25

@manyike: Fogalmam sincs, nem tudom, hogy milyen nevet takar az álneve.

László56 2011.11.02. 08:03:29

Szép jó reggelt Mindenkinek

Útelágazódás......, írja az elemzőnk és igaza van, hiszen a politika másból sem áll mint útelágazódásokból. Nem csak pártok között, hanem pártokon belül is. Nem csak választásokon, hanem a nap minden órájába. Ehhez viszont a kommunista népbutítás következményeként, nem vagyunk szokva. Mindez a kommunista diktatúra nehezen leépíthető maradványa. Az MSZP ideális korrupciós közege a primitívség. Amit alig várnak a proletárjaink, hogy megint megerősíthessenek. Éppen ezért stabilitásról beszélni csak akkor szabad, ha mindjárt azt is megmagyarázzuk hogy az eddigi stabilitás a kommunista diktatúra velejáró következménye. Ezáltal, nem éppen dicséretes társadalmi alakulás. Mert fejlődésről a kommunistáinknál nem lehet beszélni.

A 2010-es választás az első,amely demokratikus módon hozott stabilitást az országnak. Ami azonban nem a politikusok teljesítménye volt, hanem a magyar választópolgároké. És ezen van a hangsúly. Polgárainknak most először sikerült kitörni a proletáriát primitivizmusából. Utolsónak a volt kommunista országok közül.

Naponta áll a polgár az útelágazásnál az élet minden területén, de most először látta meg a többség azt a kiutat amely igazi választási lehetőséget ad neki. Azt hogy nem csak a felkínált út választása a lehetséges, hanem az út iránya is választható. Csak ehhez éppen kétharmados többség kell. Nehéz választás volt, hiszen a primitíveink hatvan évig mást sem tanítottak, mint azt, hogy csak a felkínált út választható. Mi sem természetesebb, hogy mindez gyökeresen megváltoztatja társadalmunkat.

A magyar nép tulajdonképpen most 2010-ben szabadult fel először a diktatórikus hagyományaiból. A kérdés csak az, hogy hatvan éves kommunista népbutítás után, tud e evvel a lehetőséggel élni. Mert itt elsősorban, nem az a kérdés hogy melyik párt hogyan, hanem hogy a magyar polgár felismeri e a felelősségét és tudja e mit választ a következő választáson. Mert ez fogja eldönteni a gyerekei sorsát is. Szintén nehéz döntés lesz, hiszen a kommunistáink romboló hatása -úgy a gazdaság- mint a társadalomismeretek terén -, olyan mély lyukat hagyott maga után, amelynek feltöltésére a következő választásig nincs lehetőség.

aszekelyek 2011.11.02. 08:17:04

Kedves Gábor! Szép írás:) A normatisztelőbb ? Aztán kiéi azok a normák és mennyire nem lehet változtatni, miután nagyon megváltoztatták normákat 89-óta . Nekem úgy tűnt, hogy a népek normái nagyon eltérnek a politikusokéitól:) Az egészséges lenne, ha mondjuk egy olyan normatisztelőbb alakulat jönne még a palettához, mely a normáihoz nem máshonnan de a népek elvárásából merítené a normákat.:) egyetemes, emberieket, leginkább. A törvények változnak és néha közel sem a démosz elképzeléseivel és a többség által jónak vélt irányba. Pld, valami lehet törvényes de nem etikus.....Sok ilyen dologról nem is tudjuk, hogy a többség, nem az adott párt rajongóinak véleménye szerint ez egy elfogadható norma-e vagy nem. Valóban évtizedes , mert mire ez kitisztul , ebben a zavarosban még sokan fognak halászgatni és ez, félek túlságosan sokba fog kerülni Magyarországnak. A társadalmi szerződésnek pld tartalmaznia kellene egy normarendszert, melyet a népek hagynak jóvá, közvetlen akaratnyilvánítással és annak mindenféle pártnak meg kéne felelnie. Igen, borzasztóan nehéz ez. CSak a hiánya sem kevésbé az. Azt láttam a legnehezebben feldolgozhatónak 89 óta, hogy egy perc alatt tűnt el a régi normarendszer és nem született meg egy új, mely az alapszükségletet, a biztonság érzését adta volna a népeknek nálunk. Ez felőrli minden másra kellő energiáját azoknak, akik a minimális biztonságban sincsenek. Nem politikusok nyilatkozatai szerint , hanem a való életben. Így pártot sem tudnak igazán alkotni. Szépen csengő szólamok mentén tévelyegnek kiszolgáltatottan és az senkinek sem jó Magyarországon. HA tetszik, a liberalizálása azon a módon a normáknak, ami nálunk történt, ide vezetett. Őszintén szólva, nem bízom én az lmp-ben sem , bármilyen normakövetőnek is mutatja magát a folytonos jogállamozásával. Az én bizalmatlanságom is ennek a remek címben sűrített történetnek a következménye.

ssi 2011.11.02. 08:39:00

@szoja122:
igen, sokféle szakma, képzettség, tudás állhat 1-1 nicknév mögött ..

s a politikai beállítottság, esetleg annak makacs védése se árul el erről sokat

szövegértés? lényegkiszűrés? talán mégsem ez a fő ok :-)

ssi 2011.11.02. 08:50:42

@yoda-jedi:
csak nem azt akarod mondani, hogy
- 2 kategóriával csökkentik a leminősítésünket?
- 320Ft is lehet 1 €?
- kell az IMF?
- manyup-pénzek ellenére is negatív lesz a költségvetési hiány?

stadiont közmunkások bontják majd ..
az új építéséhez kellő előkészülettel, kész tervekkel állnak majd neki .. ezt szakemberekre bízzák?

hoplita 2011.11.02. 08:53:36

Induljon mán jól a nap, halhatatlan szellemi magasságokkal, fö a szférákba...:)))

www.youtube.com/watch?v=z6SukCVzoVk

bóra77 2011.11.02. 09:02:54

boldog 2. szülinapot a blognak!:)

yoda-jedi 2011.11.02. 09:43:10

@manyike: hogy én mit akarok mondani azt hiszem az 2 éve nagyon világos és egy irányba mutat...

sőt egyéve képletszerűen egyszerű: feudalizmus + fides = államcsőd + polgárháború

yoda-jedi 2011.11.02. 09:44:16

bocs. már én is fáradok. kimaradt egy lényeges pont

1011 év feudalizmus + fides = államcsőd + polgárháború

unionist 2011.11.02. 09:44:51

@Inoffensus:
oké, de ehhez kellene egy bocskai, egy rákóczi, vagy egy kossuth. ahhol legalább egy, de az is lehet, hogy tíz politikai x-faktort is le kell játszani, hogy egy ilyen kaliberű fazon felbukkanjon.

yoda-jedi 2011.11.02. 09:52:24

görögöket megkérdezik, hogy "zemberek fizessék meg?" oszt majd "nem" lesz...

bedőlnek a görögök és majd vicces a módon az EU talpon marad, de a debil magyaroknál lesz államcsőd az eltapsolt, eliminált MNYP vagyon ellenére... döbbenet lesz...

ha a vezír pa(j)tás nem vágja le a jobbját gyorsan, akkor egész teste elvész

velemenyvezer.blog.hu/2011/11/02/orbanek_nem_latjak_hogy_nagy_a_baj

márta)) 2011.11.02. 09:53:09

"Kedves Olvasó! Terveim szerint ezen az oldalon rendszeresen egy-egy aktuális és/vagy fontos politikai kérdést járok körül, ha minden jól alakul, s rögtön nem beszélnek le róla kedves barátaim és még kedvesebb ellenségeim, talán hetente többször is."

Hát.Igen. A siker azt mutatja, milyen jó, hogy nem beszélték le "emlitettek" Kedves Török Gábor!
Csak arra a számra kell ránézni, ami ott fent oldalt jelenik meg, mennyien olvassák a posztokat, )
:)

Faculty 2011.11.02. 09:54:52

Írhatott volna kicsit bővebben a 4k!-ról. Rosszabb hírt a millások számára ugyanis el sem tudnék képzelni, minthogy bejelentették hogy párttá alakulnak. Mert ha még libsik lennének. Vagy véfgre egy rendes középbal. De honlapjukról csak ugyanazt az egymást maró neolibsizést olvasom, mint manapság mindenhol máshol. Hogy az aktív államról ne is beszéljünk. Merthogy nekem nem szimpatikusak, az egy dolog, de hogy ezek tényleg olyan szavazók közé akarnak benyomulni, ahol a nyugdíjasok száma egyre fogyatkozik, és ezeken is rajtuk kívül három párttal (mszp,lmp,dk) kell osztozni. ahelyett hogy valaki (mondjuk azért ne gyurcsány) felvállalná bajnait, akinek komoly népszerűsége lehetne egy konzlib pártban.

yoda-jedi 2011.11.02. 09:55:23

@márta)): "...ha minden jól alakul, s rögtön nem beszélnek le róla kedves barátaim és még kedvesebb ellenségeim, talán hetente többször is"

azaz mivel heti egy is alig jön szegényből, ezért:
-nem alakul jól minden, vagy
-lebeszélték kedves barátai, vagy
-lebeszélték még kedvesebb ellenségei...

???

török gábor 2011.11.02. 10:05:02

@yoda-jedi:

nahát, ennyi hét lenne egy hónapban?

2011 október (7)
2011 szeptember (8)
2011 augusztus (5)
2011 július (8)
2011 június (10)
2011 május (13)
2011 április (11)
2011 március (12)
2011 február (13)
2011 január (13)
2010 december (15)

radala 2011.11.02. 10:05:28

Szerintem ez egy teljesen indifferens téma. Tök mindegy ki lesz hatalmon, minden mindegy kb. Azt kéne kideríteni, hogy ki lehet-e kerülni élve ebből az adósságból meg válságból. Lehet, hogy tök hülye vagyok, de én azt látom, hogy senki nem tudja merre is lehetne kijutni innen, az sem világos, hogy mi az elérhető cél, minek kellene örülnünk mikor kell bosszúsnak lennünk. Szerintem nem az van, hogy a kormány valami hülyeséget csinál, hanem az, hogy nincs is igazán semmilyen kiút, no persze ez nem mentesíti az arroganciát, de ez csak egy aprócska részletkérdés. Az sem világos, hogy mi a cél? Jobb legyen 5 év múlva 10 év múlva? Ne haljunk éhen holnap? A fene tudja ezt...

márta)) 2011.11.02. 10:06:41

@yoda-jedi:
Azért ez nem éppen igy van. Korábban sorjáztak" a posztok.
Most biztosan jobban elfoglalt a bloggazda :) vagy nincs olyan "nagyobb" esemény, amit egy kiváló politikai elemzőnek érdemes megirni.
:))

radala 2011.11.02. 10:09:02

@yoda-jedi: Figyu, én nem akarom védeni Orbánékat, de az egész Manyup pénz 2 év kamat fizetés. A baj, az, hogy akkora szarban vagyunk, hogy Isten pénze sem segít rajtunk...

márta)) 2011.11.02. 10:12:38

@yoda-jedi:
Nem tudom megfelelő a válaszom?
hm?
:))))

2011.11.02. 10:12:38

@török gábor: OFF: lejárt a szavatosság (2010-es copyright a láblécben) :)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.11.02. 10:12:41

@yoda-jedi: a jelenlegi mechanizmusoktól (pártrendszer jelen formája) való megszabaduláshoz egész európai államcsőd kellene... szóval ne reménykeggy...

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.11.02. 10:16:38

@radala: már hogyne lehetne kijutni. Mindössze meg kell alakítani az "Egymillióan összeadunk fejenként többmilliót" faszbukos csoportot, majd a befolyó pénzt választott vezetőink közreműködése nélkül, közvetlenül a megfelelő számlákra utaljuk.

yoda-jedi 2011.11.02. 10:18:10

@török gábor: :))) én csak "karikíroztam"... tudom én... DE !!!

drasztikus csökkenést jelent ez is... havi 5-8-7, a korábbi 15-13-13 hoz képest

harmadára-felére zsugorodott a zelelmzések száma... megértem én. válság van

www.napi.hu/cegauto/ki_vesz_uj_autot_magyarorszagon_itt_vannak_a_friss_szamok.500477.html

www.napi.hu/ingatlan/alig_epul_uj_lakas_magyarorszagon.500475.html

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.11.02. 10:24:43

@yoda-jedi: tudod te, micsoda meló kétnaponta írni valami értelmeset (egy blogra)? Kizárólag azok csinálják, akik ebből élnek vagy rövid távon reménykednek benne, hogy ebből megélhetnek. Esetleg eltartja őket valaki.

yoda-jedi 2011.11.02. 10:26:43

@radala: :))) ki lehet... élve kerülni, nyilván lesz aki túléli.
ezért fontos az UTÁNA jövő...

+ez is a kormány dolga lenne megoldani. hiszen ő kocentrálja (elvileg) a szaktudást ehhez. megoldás lenne pl egy TERVEZETT ÁLLAMCSŐD... semmi más. nekem erre egy turizmus szakos egyetemista lány hívta fel a figyelmemet... de ezt pont a fides SOHA nem fogja meglépni. gyáva és buta férgek. megvárják a falat... ennyire képesek csak.

@Hepci: ezzel nem értek egyet... még a pártrenceren, demokrácián belül is van széles skála...

sőt. egyáltalán nem értem a felvetésed. mi köze lenne az EU nak a demokrácia részletkérdéseihez ??? totál nem szól bele.
hacsak nem arra gondolsz, hogy ellenérdekelt és gazdasági nyomással nem enged változást...

ez utóbbi meg azért tökmindegy, mert az igazi forradalomban itthon is lenne fizikai ellenállás, vagy gondolod a zorbán simán lemond az államcsőd után ??? hogy: bocsika gyerekek ezt elQrtam... hihihi

ezt már a poszt is tényként kezeli... sőt a kérdése csak anyni hogy mi lesz a mostani politikusokkal... erre azt mondom: semmi, "lógva hagyjuk őket"

radala 2011.11.02. 10:27:00

@Hepci: Na ja ez egy megoldás:-)
Nem akarom a választott vezetőinket védeni, de én nem hallottam még semmilyen megoldásról, senkitől, ami működni látszana. Amúgy már-már azt gondolom igazságtalan voltam szegény szocikkal 2008-2010 körül, mert akkor még elhittem, hogy lehetne ezt jobban csinálni.
Olvasom mondjuk a VV-t. Ha akarom el is hiszem, csak az velük a probléma, hogy ők még a kormányunknál is arrogánsabbak és nagyképűbbek...
A fene sem ért semmit, vagy ha értem az még sokkal rosszabb, mert érteni csak azt tudom, hogy nagyon szarul csinálja ezt a kormány ezt meg nem akarom érteni...

yoda-jedi 2011.11.02. 10:28:35

@Hepci: itt a tendencia a lényeg... vagy a választások környéki 2éve az sűrűbb? a többiben meg döglődés van? meglátjuk majd 2016-ban:)

de van egy olyan érzésem hogy pár hónap mulva nagy sűrűsödés lesz a blog posztjain... inger gazdag lesz a belpolitikai környezet...

radala 2011.11.02. 10:30:17

@yoda-jedi: Ez is olyasmi, amit én hajlandó vagyok elhinni. De mivel a nem ortodox mára szitokszó, ez meg végképp nem ortodox ezért a fene tudja, hogy ez jobb-e.
OK becsődölünk, nem fizetjük vissza a hiteleinket. Eddig ez rendben is van, de sajna úgy tűnik, hogy nem tudjuk eltartani magunkat. Vagy el tudjuk?

Balt 2011.11.02. 10:31:31

Poszthoz: Jó kis lé-lehűtés a fortyogó 4K-Szolidaritás stb.-hívőknek. (Nem utolsó sorban valamiféle "hittetel" is lehetne a DK mellett, ha elvonatkoztatunk a "valamilyen konzervatív-liberális" stb. erő zászlóbontásának reményétől...) :)

radala 2011.11.02. 10:32:19

@radala: Jó-e az nekünk, ha többet nem kapunk hitelt semmire? Megtudnánk-e holnaptól állni a saját lábunkon? Görögországnak sem a teljes adósságát írják le csak a felét. Nem tűnik ez nekem nagyon egyszerű dolognak, arról nem is beszélve, hogy nem is értem.

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2011.11.02. 10:32:53

Minden annak a függvénye, hogy a Fidesz mekkora szavazóbázist képes tartósan maga mögött tartani. Ha a szavazóbázis mérhetően szétesik, a párt is szét fog esni, megkérdőjeleződik hegemóniája jobboldalon.
Az hogy ez megtörténik-e, meglátjuk. A lehetőség adott rá, akár bekövetkezhet egy radikálisan rossz forgatókönyv ami végül eltemeti a még oly tehetséges kamarilla-politikus Orbánt is.
Ha gazdasági sokk elmarad, bármilyen okból kifolyólag, a kormánypárt támogatottsága nem fog teljesen szétesni. Elég elkötelezett a maradék tábor, ami még jelenleg a legerősebb az országban.

yoda-jedi 2011.11.02. 10:33:57

@radala: nem csinálja szarul a fides a programja szerint halad... még a válságban is (ami nem nemzetközi hanem PUSZTÁN MAGYAR) abban is sikerül még pár hónapig 2,5 milliós zongorán jáccani és lézerblokkolós Q7ekkel és S8akkal szaladgálni stadion építkezésekre, villogva (MANYUP pénz)

ja kérem a magyar gazdaság? pannon puma? gyors'n'a'szád??? az már nincs is. északmagyarország egy szlovák megye... nemsoká jönnek a románok is... így legalább lesz munkahely (igaz éhbérért, de lesz)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.11.02. 10:34:10

@yoda-jedi: az egész EU-ban/világon/demokráciában ugyanaz a probléma. Vagy látsz egy kormányt, amelyik sorban nyújtja be a szufficites kőccségvetéseket, a zországa gyarapodik, a zemberek meg mindig újraválasztják?

Balt 2011.11.02. 10:34:42

@szoja122: Az még hagyján, de az előzmény se látszik. :)

yoda-jedi 2011.11.02. 10:37:36

@radala: :)) okoskám. a hitel visszaNEMfizetés az NEM KÉRDÉS...

ezzel kapcsolatban felhívnám figyelmed a nemzetközi minősítésekre, amik pont ezt "mérik", becslik... lassan 100% biztosan nem fizetyük vissza... most épp "csak" 99%...

a kérdés pusztán anyni hogyan tudjuk a kórházakat nyitva tartani, a börtönöket meg zárva... arra a nagyon szűkös pár évre (évtizedre). illetve hogyan lehet elkerülni a polgárháborút (nem nem mehet mindenki külföldre... bár ez se kizárt)

yoda-jedi 2011.11.02. 10:38:44

@Hepci: skandináv államok, svájc, észtország stb

Balt 2011.11.02. 10:39:32

@Inoffensus: "Nyugatos, józan, polgári, értékalapú nemzeti liberalizmus, amely a szabadságot józan korlátok között hagyja érvényesülni, egész addig, amíg nem sérül mások szabadsága, a nemzeti keretet pedig nem önmagában vett célnak, hanem eszköznek tekinti a mind nagyobb össztársadalmi teljesítmény elérése érdekében."

Egyetértek, ám szerintem van ilyen párt. (Ha pediglen ezt elvitatjuk, akkor csírájában sincsen...)

yoda-jedi 2011.11.02. 10:40:47

@ciceró: ja ja... ezek amikor nem lesz közvilágítás és nem lesz kenyér akkor is: az "elmútt nyóccévezni" fognak, és a zorbán megment minket...

xsasha 2011.11.02. 10:43:51

@szoja122:
Egy egytől tízig terjedő skálán mennyire értékelnéd, mennyire zavar téged, hogy a két cikk, amiket linkeltél, egy 2007-2010 közötti időszakot értékelő elemzésről szól?

yoda-jedi 2011.11.02. 10:45:16

dől a kölcségvetés, mert túl óccsó a kötelező::))) okostojások basszus

index.hu/gazdasag/magyar/2011/11/02/veszelyben_a_baleseti_ado/

yoda-jedi 2011.11.02. 10:46:32

és akkor még csak tegnaptól van 420 Ft os gázolaj ár...

itt drasztikus spirálba kerültünk... tavaszra összejöhet a csőd...

márta)) 2011.11.02. 10:47:58

nálunk közel másfél évtizedre elég volt két párt nevét megtanulni."

Hát! Igen!
Magyarországon a kapitalista országok legnagyobb privatizációja zajlott a rendszerváltáskor".
Azóta eltelt időben alakultak pártok, mentek a süllyesztőbe".
Maradt a két nagy párt , és azok harca.
A társadalom azon csoportja, kik a változás legnagyobb vesztesei voltak, a két nagy párt között választottak/választhattak. Azt gondolva, hogy talán eljön az idő mikor az Ő életminőségük is jobb lesz.
De ez messze nem igy történt.

A 2010-es választás látszólag megtörte ezt a trendet,"
Kellett ?) ehhez a nyolc év kormányzás, de leginkább az öszödi beszéd (is).
De nagyon úgy néz ki a helyzet - mert helyzet az van, ez nem vitatható - hogy a csalódottak tábora egyre csak növekszik.
Most az a társadalmi csoport is halad lassan de biztosan az elszegényedés felé, kik eddig ilyen-olyan módon még el tudták viselni a megszoritásokat.
:)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.11.02. 10:48:19

@yoda-jedi: Svájc eléggé más tészta, az észtekről meg olvastam minap egy cikket, ők úgy kezdték a kilábalást a válságból, hogy a kormány példát mutatott... kiszálltak az Audikból... és még forog a föld... de az ilyen folyamatok megállnak a Kárpátok lábainál, nem gyűrűznek be...
Most kellene sürgősen bevezetnünk az eurót... ha elég erősek vagyunk ahhoz, hogy veszélybe sodorjuk az EU-t, azonnal elengedik az adósság felét...

márta)) 2011.11.02. 10:52:00

"A tanulságok között említette, hogy Magyarország egy nemzetközi viszonyrendszer része, érdekeit csak azon belül érvényesítheti.

Tanulság az a régi igazság is - folytatta -, hogy "növeli, ki elfedi a bajt", s ha a pártok éveken át hamis világot vetítenek a választók elé, idővel azzal szembesülnek, hogy illúziókat kérnek rajtuk számon.
A krízis a volt kormányfő szerint arra is rámutatott, hogy megfelelő kontroll nélkül a politikusok előbb vagy utóbb saját érdekeiket kezdik el képviselni a közérdek helyett, ezért van szükség ellensúlyokra"

www.hir24.hu/belfold/2011/06/01/bajnai-sokaknak-sokat-kell-dolgozniuk-a-kilabalasert/
****

Igy van. Ez az ami nem fog ezután "trendi" lenni :)
A jövőben igérgetésekkel, visszamutogatással nem lehet majd választást nyerni.
?
:))

Balt 2011.11.02. 10:54:13

@yoda-jedi: És az a képlet hogy szóla, hogy "1006 év progresszió + MSZP" ?

yoda-jedi 2011.11.02. 10:56:44

@Hepci: sajnos ez a hajó elúszott... későn kapcsolta be a lovas tengernagyunk a gyorsn'a'szádat... SOHA NEM LESZ EURÓNK...

de ezt én nem is tartom nagy gondnak... ez a legkisebb gond...
ha belekerültünk volna ha már fletó nem pumázik, hanem gyorsnaszádozik,
akkor most MI ZSAROLNÁNK az EU t nem a görögök... +szlovákokból élnénk...

milyen szép világ is lenne... olyan nagyon magyarosch

yoda-jedi 2011.11.02. 10:58:46

@márta)): bajnaiban ne reménykegyj... az is csak vénasszonyok álmaiban...
valójában ugyanolyan libatolvaj mint a többi...
csak akkor pont alig volt lopnivaló, és azt is csendben tették...

radala 2011.11.02. 10:59:38

@yoda-jedi: Egyetértek kb mindennel, de a 2,5 millás zongorával épp nincs semmi bajom, ennyi jár egy KE-nek válságban is:-)

Balt 2011.11.02. 11:01:25

@Faculty: A 4K hovatovább nyíltan vállaltan is "szocdem" chavezista párt.

yoda-jedi 2011.11.02. 11:01:32

@radala: ja ja... csak egyhavi fizuja... végülis az nem ollan sok... egyhavi....

jár a f@szt... mi a lóf@sznak alkotmánybíróság? minek köztársasági elnök stb

ezek nem csak damokráciában vannak?

yoda-jedi 2011.11.02. 11:03:08

@radala: mellesleg ezért van válság... ezért nem szeretnek ADÓZNI a zemberek...

márta)) 2011.11.02. 11:04:11

Ehhez képest, lássuk be, nálunk egyelőre még az sem tűnik elképzelhetetlennek, hogy minden kísérlet ellenére 2014-ben is ugyanazok a pártok végezzenek"

Nehéz ügy, az biztos:)
A szocialisták elvesztegettek egy évet. Kérdés, hogy szétválásuk után milyen erőket tudnak külön, külön mozgósitani, a Gyurcsány féle Platform milyen irányba fog elindulni, kik fognak a pártok élén állni?

A most "mozgolódó":) függetlenek csoportja megmarad e a "tüntetések szervezésének" szintjén, vagy esetleg formálódik egy új politikai erő. ?
Kérdés, hogy az (esetleg) formálódó új erő tud, illetve akar e tömegeket megszólitani, vagy csak a fővárosban , néhány nagyobb városban akar e kiabálni?
:)

Balt 2011.11.02. 11:05:00

@radala: Igen, ezek jogos kérdések, és a fentebb linkelt Vv poszt is csak kerülgeti. (Azaz sejtet valami olyasmit, hogy "a kormány mintha erősítené a folyamatot" - hogy yoda örüjjön, persze... :))

A tücsök-hangya-reláció elég érdekes kérdés itt a görögmentés hajnalán - vagy végóráiban...

Balt 2011.11.02. 11:07:54

@Balt: Illetve az a kérdés: hogy mit szólnak ehhez a hangyák...? Azért érdekes lenne ezt a kérdést Németországban (is) megszavaztatni, nemcsak a görögöknél... Ehh, jöhet Angie lázálma, kár, hogy már Kadhafit is szétbombázták, most újabb potenciális háborús területek után kell nézni...

márta)) 2011.11.02. 11:09:38

Bocsánat!
Bármelyik politikai erő, ha nem épiti ki az országos hálót, mely a Fidesznek már nagyon régen sikerült - akkor veszettfejszenyele" lesz minden erőfeszítés. Arra nem lehet majd építeni, hogy (esetleg) az "elit "tolja be" , bármelyik pártot is a parlamentbe. ?

yoda-jedi 2011.11.02. 11:09:51

@márta)): aha. nincs semmi esemény... mint a Rubiconos...

majd a végén lesz egy poszt, hogy MOST LETT kész a diktatúra. gratulálunk...

de az meg már nem fog megjelenni... sajnálom... pedig ollan jó elemző volt.

Balt 2011.11.02. 11:10:13

@Hepci: :)) "Egymillióan hozzuk a kétmilliót." :)

yoda-jedi 2011.11.02. 11:11:35

@márta)): de de ezzel próbálkoznak majd...

megjegyzem amilyen szép nagy hálózatuk van olyan gyorsan fog összecsuklani orbán bu kásával... szégyen lesz a fides múlt... akkor lesznek újra értékesek a

kubatov listák...

yoda-jedi 2011.11.02. 11:13:05

@Hepci: "tudod te, micsoda meló kétnaponta írni valami értelmeset (egy blogra)"

nem kell értelmeset. én megelégszem a mostani színvonallal is ;)

márta)) 2011.11.02. 11:13:56

@yoda-jedi:
vénasszonyok álmaiban.." Nem mondod?

Van ilyen. Amerikában sikeres "kell" a Bajnai, itt nálunk nem?

yoda-jedi 2011.11.02. 11:15:34

@márta)): ja ja... külfödön a volt "miniszterelnök" nagy presztizst jelent...

nem tugyák, hogy itthon csak debileket választhatnak... ez van 2/3-ba öntve...

yoda-jedi 2011.11.02. 11:16:31

@márta)): ja meg aszongyák amit te:

ollan aranyos, biztos nem fog lopni... ;)

Balt 2011.11.02. 11:17:46

@yoda-jedi: "inger gazdag lesz a belpolitikai környezet..."

Ha most ingerszegény szerinted (az a sok sok K., pl. DK, 4K), akkor talán csak más K-knál találhatod meg az ingerküszöbödet meghaladó vágyaid beteljesülését. :))

márta)) 2011.11.02. 11:20:32

@yoda-jedi:

pedig ollan jó elemző volt. "
Ezt nem értem. Kifejtenéd esetleg bővebben?

Nem tudom mi történt veled? Mi a probléma azzal, hogy irtam, kiépitették az országos hálózatot?

Most nem a listára gondoltam.
Pontositok. Ha az új erő" nem tudja, nem akarja megszólitani azt a társadalmi csoportot, kik "ott lejjebb vannak", vagy azokat, akik most teljesen elfordultak a politikától, azokat, akik most a nagy vesztesek, akkor a sikert már most el lehet vetni.??
:)

Balt 2011.11.02. 11:20:36

@radala: Azt írják, ezzel a hitelelengedéssel 2020-ig 120%-ra tudják szorítani az államadósságot... Hurrá, azzal aztán tényleg kint vannak a vízből, amikor évről-évre - k. nagy megszorításokkal is - 10% fölötti a ktsgvetési hiány...

yoda-jedi 2011.11.02. 11:22:00

@Balt: előbb utóbb nekik is be kellene vezetni a MUN KALAPÚ tásadalmat....

márta)) 2011.11.02. 11:22:32

@yoda-jedi:
Ne butáskodj már! Ki mondta, hogy aranyos???
Hol írtam???

Balt 2011.11.02. 11:28:24

@Hepci: "Most kellene sürgősen bevezetnünk az eurót... ha elég erősek vagyunk ahhoz, hogy veszélybe sodorjuk az EU-t, azonnal elengedik az adósság felét..."

:))) Egyébként tényleg: ha a kvázi EU-tagjelölt Montenegro önkényesen bevethette - és láthatóan semmi politikai következménye nincsen -, akkor meg kéne próbálni, istenemre mondom! :) (De talán nem 310-es árfolyamon...)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.11.02. 11:28:46

@radala: ja, az nem nagy összeg. Reménykedjünk, nem írni fog rajta...

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.11.02. 11:30:37

@yoda-jedi: azt is szokták mondani, nem lop, mert lopott már eleget.
Mindig a róka jut eszembe: ha megevett 2 tyúkot, már nem is köll neki több, többé. :)

márta)) 2011.11.02. 11:31:25

"Tévedés a Fideszt lefasisztázni" - egy volt párttag értékítélete"

.: Vannak a Fidesznek olyan vonásai, amelyek hasonlítanak akár a Mussolini-féle pártra is. Ennek ellenére túlzás és alighanem tévedés a Fideszt lefasisztázni – itt azért még nem tartunk. Az is téved szerintem, aki a Fideszt népi-nemzeti, völkisch alapon próbálja kategorizálni.
Mindenesetre az akaratelvűség, a voluntarizmus nagyon is jellemző a Fideszre. Forradalmi retorikájával is kilóg a Fidesz a nyugati konzervatív pártok sorából: a Fidesztől saját pártszövetségén, az Európai Néppárton belül is sokan ki vannak akadva.
Az ugyanahhoz a pártcsaládhoz tartozó CDU által vezetett német kormány nyilatkozataiból és reakcióiból egyértelmű, hogy mindaz, ami ma Magyarországon zajlik, Berlinben sokszor gyakran kiveri a biztosítékot.
Pártszolidaritás ide vagy oda, a német elit elképedve és rosszkedvűen figyeli, hogy mi folyik ebben a számára kedves országban."

A hídon akkor kell átmenni, amikor odaér az ember: 2014 még nagyon messze van. De nem kizárt például, hogy Bajnai Gordon – hosszú tárgyalások után – elfogadható lenne az LMP, illetve egyéb, ma talán még nem is létező politikai szervezet vagy szervezetek számára. Ráadásul a Fideszt jó lenne kétharmaddal legyőzni."

hvg.hu/itthon/20111101_hegedus_istvan_fidesz#rss

Másoltam. Mert még mindig) jobban szeretek másolni, mint irni.
:))

Balt 2011.11.02. 11:31:32

@yoda-jedi: "sajnos ez a hajó elúszott... későn kapcsolta be a lovas tengernagyunk a gyorsn'a'szádat... SOHA NEM LESZ EURÓNK..."

Ténykérdés: már rég eurónk lehetne, ha nincs elmútnyócév"... (Más kérdés, hogy a szlovákok most igencsak szívhatják a fogukat az eurójuk - és persze a görögök - miatt, de hát egyszer hopp, máskor kopp.)

Balt 2011.11.02. 11:33:33

@yoda-jedi: "akkor most MI ZSAROLNÁNK az EU t nem a görögök... +szlovákokból élnénk..."

Ja, ezen átsiklottam. Jogos észrevétel...

Balt 2011.11.02. 11:35:40

@radala: Na, erre a "2,5 millás zongorára" azt hittem, valami allegória a szavazótáborra. :)) Mint hangszer, ennyiért max. középszerű... Milla alatt csak fűrészáru.

márta)) 2011.11.02. 11:37:24

@László56:

hogy a magyar polgár felismeri e a felelősségét és tudja e mit választ a következő választáson"

Hát . Igen. Ez igy van. Csak az a hatalmas probléma Kedves László, hogy ehhez a kommunistáknak már éppen hogy semmi köze.
Az a baj, hogy a társadalom egy hatalmas csoportja még most sem nőtt fel a napi politikai folyamatok értelmezésének szintjére sem.
Most egyébként nincs ebben semmi csoda, hiszen naponta változnak a bejelentések) elég nehéz követni.
hm???
:))

Balt 2011.11.02. 11:38:13

@márta)): Nyugger rendőr biztos van pártízezer, az már jó lehet az 1%-ra, tehát érdemes erre pártot alapítani. :) Sajnos...

ubul2000 2011.11.02. 11:40:07

@yoda-jedi: "(nem nem mehet mindenki külföldre... bár ez se kizárt)"

Lehet, hogy ez a cél? Majd feltöltik (közel) keletről....

márta)) 2011.11.02. 11:41:23

@Balt:
Ilyen hozzáállással valóban nem kell pártot alapitani.
?
:)

Balt 2011.11.02. 11:45:00

@márta)): Hegedűs 4 évig volt Fidesz-tag, aztán 16-ig SZDSZ-es. Erről ennyit...

márta)) 2011.11.02. 11:49:56

"Európai radikálisok: nem működünk együtt a Jobbikkal
Elutasította a Jobbikkal való együttműködést több európai radikális nemzeti párt az elmúlt időben.

A Jobbik többek között a Svéd Demokratákat is megkereste európai együttműködési ajánlatukkal.

A svéd jobboldali nemzeti párt Budapesten tárgyaló nemzetközi igazgatója szerint nemet mondtak az ajánlatra, mert nem értenek egyet a magyar párt által képviselt politikával.
Elzárkózott az együttműködéstől a holland Szabadságpárt képviselője is. "

atv.hu/cikk/20111101_europai_radikalisok_utasitottak_el_a_jobbikkal_valo_egyuttmukodest

Balt 2011.11.02. 11:50:50

@márta)): Egy igazi megélhetési:

"Pártellenzékiként nem is indultam semmilyen posztért: a Fidesz országos listáján annyira hátul szerepeltem, hogy ezzel a választási eredménnyel nem jutottam be az Országgyűlésbe, mint ahogy Szelényi Zsuzsa sem. Így értelmét vesztette a párton belül további küzdelem."

unionist 2011.11.02. 11:52:44

@radala:
a görögök finanszírozásán a bankházak olyan sokat kerestek, hogy úgy találták: ha az adósság felét elengendik, akkor talán éppen nem omlik össze az európai bankrendszer, és a helótáknak is reális esélyük marad az adósságuk törlesztésre.

görögország elég különös helyzetben vannak. ők egy olyan ortodox nép, akiket a latinkeresztények régóta meg akarnak nyerni maguknak. európa kettészakadását a nyugat nem pontosan ugyanúgy akarja újrajátszani. nem lehet ugyanabba a folyóba kétszer belelépni. talán egy herakleitosz nevű embertől jegyezték fel ezt az okosságot.

na most az arab liga, a ruszkik, és kínaiak úgy vannak vele, hogy nekik görögország olyan nagyon nem kell. pont a demokratikus városállami (aka balliberális) múltjuk miatt. de könnyen lehet, hogy amit a nyugati befektetők a görögökön mégis csak elvesztenek, azt magyarokon próbálják majd visszanyerni.

nem lennék meglepve, ha ennek a sztorinak az lenne a kifutása, hogy létrejönne egy latinkeresztény fiskális és monetáris unió. aminek tagja lenne görögország, de nem lenne tagja magyarország, románia, és bulgária. tehát a cseheket, és a lengyeleket felvennék ebbe az új unióba. és a balti országokat is, máltát, és ciprust. az új európának első körben nem lenne sem kelet-európai, sem balkáni tagállama. ezeknek az országoknak felkínálnák, hogy alakítsák meg a független államok közösségét. ez a térség egy eurázsiai gyarmat lenne.

ebben az esetben nem lenne se humán, se reálértelmiség. tehát egy orvos nem azt mondaná, hogy a nyugathoz mérten fele pénzért elvállalja. hanem azt, hogy dupla pénzért sem. ez a balkáni térség elcigányosodna. nem lennék meglepve, ha mondjuk 10 nyugati értelmiségiből 8 nem ilyesmin gondolkodna.

az európa tanács megmaradna. és annak tagja lehetne örményország, azerbajdzsán, grúzia. nyilván egy eurázsiai együttműködés lesz ebből, aminek tagja lesz oroszoroszág. ez leginkább katonai szövetség lenne. egy új varsói szerződés. az iszlám világgal szemben. de ehhez kell egy ütközőzóna. a balkán ideálisnak mutatkozik erre.

márta)) 2011.11.02. 11:53:01

@Balt:
Na Igen. És még sokan mások, minden oldalon.
???
Nagyon remélem, hogy ez (az ilyen) az elkövetkezendő időkben nem fog nyerő lenni.
Vagy mégis??? Akkor nagyon nagy baj lesz.
ennyi.

ubul2000 2011.11.02. 11:53:15

@márta)): Az nem kétséges, hogy ezen szervezeteknek megfelelne bajnai (a mult kötelez, és a (liba)tolvajlásban már nagy gyakorlatra tett szert), kérdés hogy a társadalomnak megfelelő-e?

Balt 2011.11.02. 11:54:24

@Balt: Pardon, ezexerint nem volt SZDSZ-tag. Csak szimpatizáns...

ubul2000 2011.11.02. 11:57:05

@márta)): Alapvető elvi különbségek vannak ezen radikális pártok és a Jobbik között. Az említett radikális pártok alapvetően iszlám-ellenesek (ott az a fő probléma), a Jobbik pedig nem

ssi 2011.11.02. 12:00:44

aki hazaszeretetből nagyon akar 1 rossz örökséget, majd a külső környezet sem neki kedvez, az miben hibás?

TW: "Rosszabbul élünk, mint egy, kettő, négy, nyolc éve.

Nyolc évük volt tervezni .. legalapvetőbb számításokra sem szakítottak időt.

Innen még van kiút, újrakezdeni sohasem késő. Most például arról kell dönteni, mi a fontosabb: az államcsőd elkerülése, vagy Orbán Viktor és barátai egója. Még vissza lehet somfordálni az IMF-hez, de az annak a beismerése lesz, hogy az eddigi kormányzás bohóckodás volt.

Még adatott egy utolsó esély, lehetőség egy katartikus jelenetre, egy hőstettre. Nagyjából úgy hangzana, mint az Őszödi Nyelvemlék. Ugyanaz az őszinte szembenézés, a hibák és bűnök megvallása, és a fogadalom, hogy jóváteszi. Az egyház ezt gyónásnak nevezi. Szégyenteljes, önreflexív, néha fájdalmas lelki folyamatokkal jár. Hőstetté attól válhat, ha nem véletlenül kerül nyilvánosságra. Gyurcsány sorsát nem azzal lehet meghaladni, hogy az önkritika nem hangzik el még szűk körben sem. Csak azzal, ha elhangzik nyilvánosan"
hvg.hu/w/20111102_kisember

@Hepci: Lázár .. kis polihisztor :-)
- ami nincs, az is van: ő a háttérszámítás .. "meg kell tartani az EVÁ-t .. "
- ami volt, felejtetni: "elmúlt húsz évben komoly ingatlanvagyon jött létre, és mérlegelés tárgyát képezőnek gondolom azt, hogy ez valamiféle arányos teherviselésben részt vegyen"
www.portfolio.hu/gazdasag/adozas/lazar_janos_ingatlanadorol_beszelt.157706.html

@yoda-jedi: mert ma a magyar lop, csal .. de majd megnevelnek :-) s elveszik a fekete jövedelmedet is, ha van, ha nincs

@hoplita: :-))
neki már a kimondása is gond volt, de nem lett belőle gond
ma gond a lehetőségek felismerése is, amúgy még nagyobb lesz a gond

yoda-jedi 2011.11.02. 12:03:25

@Balt: ja igaz... 2 706 292 Ft os zongora... a gerinchúrjukon jáccik...

yoda-jedi 2011.11.02. 12:05:14

@manyike: "mert ma a magyar lop, csal .. de majd megnevelnek :-) s elveszik a fekete jövedelmedet is, ha van, ha nincs"

erre is van élet stratégiám... az életfunkciókat szinte nullára redukálom (fogyasztás) és a termelést is (bevételek)...

nem lesz adózás... a "ha nincset" azt hogy veszik el???

unionist 2011.11.02. 12:06:24

@török gábor:
te még mindig álmodozol egy mérsékelt jobboldali formációról.

márta)) 2011.11.02. 12:06:58

@ubul2000:
Na.Igen. Kérdés, hogy megfelel e.
Csak ismételni tudom, hogy a társadalom egy csoportja a napi politikai folyamatok átlátásához, értelmezéséhez nem nőtt fel.
Ez nem leminősités, hanem ahhoz a politika (főleg mos) tul bonyolult.
Alakulhat bármilyen politikai erő, de lehet a most meglévő is. Ha nem fogja tudni elmagyarázni némely csoportoknak, hogy miért nem tetszik a rendszer, a siker el fog maradni.
Nem tudom mit nem lehet ezen érteni????

márta)) 2011.11.02. 12:08:10

@ubul2000:
Nagyon jól tudom, de szándékosan nem fejtegettem.

márta)) 2011.11.02. 12:10:03

@yoda-jedi:

Bocsánat! Te teljesen kiverted nálam a biztositékot. Mert egyáltalán nem értem a megjegyzéseidet.

Tudod! az való Neked is , mikor itt a " bolognagyasszonyok") irják az emeletes marhaságokat.
El nem tudom képzelni mi a fene nagy ügy, az, hogy leirom a véleményem????
Maradjunk ennyiben.

márta)) 2011.11.02. 12:14:12

@ubul2000:

Ne engem "ostorozz" a irásomért. Irjál már ide CSAK egyetlen nevet, aki elfogadható lenne. Ki irta? egyébként, hogy CSAK Ő lehetne egyedül alkalmas???
A másik nem hátrány, ha nemzetközileg is "van neve", esetleg elfogadott lesz az illető személy.
hm???

unionist 2011.11.02. 12:16:27

@ubul2000:
egy holland biztosan nem gondolja, hogy kellene ide egy ajatollah. egy jobbikos meg nagyjából így képzeli. kéne ide egy legfőbb vallási vezető, aki támogatná a népnemzeti miniszterelnököt. és az majdnem olyan lenne, mint az apostoli szent királyság.

márta)) 2011.11.02. 12:16:31

Egyébként én egyáltalán nem vagyok elfogult egyik irányban sem. A cél egy lenne, kellene hogy legyen ) Jó irányba mennének a dolgok, és végre elindult volna a fejlődési folyamat.
Sajnos ez egyáltalán nem igy van.
Vagy talán igen?????

hoplita 2011.11.02. 12:37:44

@márta)):
Húha....most asztán mi lesz?
Nem nyaljuk ki a zsidók seggét, így már oda is a szalonképesség?
Ha meg kinyalnánk, akkor meg breivikekkel revolvereznének...
Sinn fein.....mi magunk, ez a jelszó.

sztd 2011.11.02. 12:42:47

Személy szerint én örülnék egy normatisztelőbb jobboldali pártnak, de számomra ez valahogy képtelenségnek tűnik a jobboldali kormányzás alatt. Miért? Mert hiába normatisztelőbb, vagy kevésbé arrogáns egy párt, azt is nagyrészt jobboldali politikusok fogják alkotni. Ez azt jelenti, hogy:
- fontosak lesznek nekik a keresztény-konzervatív értékek, pedig a keresztény/konzetrvatív szó hónapokon/éveken belül szitokszó lesz (ha még nem az)
- politikusok fogják alkotni, márpedig a politikusok, ha nem explicit hazudnak, akkor is manipulálnak, trükköznek, ami valamekkora mértékű hülyének nézést is jelent

@márta)): A fejlődési folyamat nem tudom mit jelent, de valamilyen haladás elindult. Az vitatható, hogy jó irányba indult-e (mert mindig vitatható, és mert most elég sokan vitatják), de a közigazgatás átszerveződik, az önkormányzati rendszer átszerveződik, a gazdaság a stagnálás/csökkenés mellett is átszerveződik, és az oktatás is átszerveződik (a nyugdíjrendszer is átszerveződik, stb.). Szóval nem az van, hogy nem történik semmi, és nem változik semmi.

messi-asz 2011.11.02. 12:43:23

@márta)): államcsőd lesz... ez először fájdalmas, aztán kedvező társadalmilag is

hoplita 2011.11.02. 12:44:06

@ubul2000:
A sok pesti pöcs, aki még tavaly is tömegekben szavazott a cocikra azt hiszi, hogy a libás kurva nagy vonzóerőt jelent a körúton kívül...és hangot is ad ennek, lépten-nyomon.

Nem gond ez, én nem szeretem az illúzióikat baszlatni, meghagyom benne őket, hadd ringatózzanak és álmodjanak maguknak libatolvajos összeborulást.:DDDD

márta)) 2011.11.02. 12:48:40

@hoplita:
most asztán mi lesz?" Mi lenne? semmi.

Egyébként nem árulok el titkot, hogy én a zsidózást, a tulzott cigányozást egyáltalán nem tudom elfogadni.
Persze, mindenkinek más a véleménye, politikai izlésvilága. " és azt gondolom ez igy van rendjén????

márta)) 2011.11.02. 12:50:10

@messi-asz:
államcsőd lesz.." Nem kell előre) vizionálni.
:)

ubul2000 2011.11.02. 12:56:40

@márta)): Érthetetlen számomra, hoyha valaki nem ajnározza őket, rögtön zsidózást emlegettek...

márta)) 2011.11.02. 13:01:24

@sztd:

A fejlődési folyamat nem tudom mit jelent"
Fantasztikus megállapitás. Elárulom Neked, az én véleményem szerint nem a most zajló folyamtokat, a becsődült gazdaságpolitikát.
?
:))))

márta)) 2011.11.02. 13:03:34

@ubul2000:
Nem kell itt senkit ajnározni, de zsidózni, cigányozni sem szükséges.
Attól még nem fognak a dolgok jó irányba menni. Sőt!
:)

messi-asz 2011.11.02. 13:09:26

már csak a szlovákok és a románok építkeznek a határ mellett...

43 ezerről 8 ezer... lakásépítés... ez már az elrugaszkodás?

index.hu/gazdasag/magyar/2011/11/02/lakasepites/

messi-asz 2011.11.02. 13:12:38

kinézek, megnézem a taxis blokádot... majd beszámolok

márta)) 2011.11.02. 13:15:43

A siker záloga a középosztály"

"Hol tartanánk most, ha a Bajnai- Oszkó-féle gazdaságpolitikát vitte volna tovább az Orbán-kormány

- Ugyanolyan válság lenne nálunk is, mint a görögöknél. A leköszönő kormány hét százalék körüli államháztartási hiányt hagyott hátra, amit ők csak ortodox eszközökkel kezeltek volna. Ezek körébe nem tartozik bank- és krízisadó, nyugdíjpénztári források felhasználása. Kétlem, hogy a szocialista kormány a bázisát jelentő, de a költségvetésben évről évre óriási lyukat ütő magán-nyugdíjpénztári rendszerhez hozzányúlt volna. A devizahitelek végtörlesztésével sem terhelte volna meg a bankrendszert. Miután a szocialisták nem vetettek be volna szokatlan, ám igen hatékony eszközöket, a válságkezelés terhét ezért a családokra és a vállalkozásokra helyezték volna."
...................................

hm. Nem is értem?! )
Igy röviden, tömören ez a betanult mantra???
:)

Balt 2011.11.02. 13:20:01

@messi-asz: De má': ez Yoda hanyadik eljövetele? :))
Kodó Tamás, KISZ-herceg, valamilyen "kicsi huszár", Yoda... ez tehát az 5.

márta)) 2011.11.02. 13:20:57

Bocsánat!

Csak nálunk: Matolcsy megszólalt – Ezt tervezi a kormány"

hetivalasz.hu/uzlet/a-siker-zaloga-a-kozeposztaly-42580

Én CSAK örülni tudok annak, hogy a Matolcsy úr ilyen jól tudja, mi lett volna és mi nem.
A tapasztalat pedig azt mutatja, hogy nagyon nem jó irányba mennek a dolgok? az a "fránya" gazdaság nem akar müködni.?
Ezek szerint tévedett Merkel (is) és mások, mikor megköszönték a Bajnai kormány munkáját? azt, hogy nem a görögök "útján" haladt a kormány?

márta)) 2011.11.02. 13:24:09

Á' Dehogy, vagy még több is!!!
:))))))))))

Balt 2011.11.02. 13:33:05

@Balt: Lám-lám, a hangyák hozzászólnak:

www.portfolio.hu/gazdasag/lesz_gorog_nepszavazas_ma_ujabb_izgalmak_varhatok.157702.html

"A Frankfurter Allgemeine Zeitung szerint Papandreu - aki bármelyik nap elveszítheti hatalmát - "mindent vagy semmit" játékba kezdett. A konzervatív újság úgy vélekedett, hogy jogos és érthetõ a "szervezett" Európa felháborodása. A népszavazás idõbe telik, amibõl Görögországnak már alig van, és ezáltal az egész reformfolyamat megkérdõjelezõdik - hangoztatta a lap. Miért éppen a görögök szavaznak arról, hogy megsegítsék õket vagy ne, és miért nem a németek arról, hogy gyermekeik e támogatás érdekében milliárdos terheket vállaljanak - tette fel a kérdést a lap, utalva arra: ez is hozzájárul ahhoz, hogy Berlinben különösen nagy a felháborodás."

Na de hát éjjen a Zunió egysége! Ehh, b+, tényleg legyen a világ inkább puskalövés nélkül Kínáé (még mielőtt India a fejükre nő)...

márta)) 2011.11.02. 13:35:49

@Balt:

Merkel „megértését fejezte ki” a görög népszavazással kapcsolatban"

Jeórjiosz Papandreu ezt Angela Merkel német kancellárnak mondta kettejük kedd délelőtti telefonbeszélgetésén a görög miniszterelnöki hivatal tájékoztatása szerint.
A közlés szerint Merkel „megértését fejezte ki”, és azt mondta, belátja a görögországi fejleményeket.

A tájékoztatás szerint Papandreu munkavacsorán vesz részt a tengerparti városban, amelyen jelen lesz a vendéglátó Nicolas Sarkozy francia elnök, továbbá a német kancellár, José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke, Herman Van Rompuy, az Európai Tanács elnöke, Jean-Claude Juncker luxemburgi kormányfő, az eurót használó országok nem hivatalos vezetője, Mario Draghi, az Európai Központi Bank új vezetője és Christine Lagarde IMF-vezér"

www.168ora.hu/buxa/merkel-megerteset-fejezte-ki-a-gorog-nepszavazassal-kapcsolatban-85134.html

Balt 2011.11.02. 13:36:39

"Görög lapértesülések szerint a Nemzetközi Valutaalap sem nézi jó szemmel a népszavazás bejelentését. Az IMF illetékesei szerint már a népszavazás lehetőségének bejelentése súlyos károkat okozott."

Bocsi, most demokratizálósosdit játsszunk a pont görögökkel (muhaha), vagy ez már a pénz diktátuma...?

márta)) 2011.11.02. 13:40:17

Ugyan már! Egyfajta politikai játszma is lehet.
?????

:)

Balt 2011.11.02. 13:40:55

@Balt: "az egyoldalú, a nemzetközi partnerekkel nem leegyeztetett államcsőd bejelentése reális veszéllyé válna. A magánbefektetők ebben az esetben könnyen elképzelhető, hogy a múlt héten kialkudott 50%-nál is nagyobb veszteséget szenvednének el a görög állampapírokon"

Jééé, hát innen fú a szél...?

www.portfolio.hu/gazdasag/lesz_gorog_nepszavazas_ma_ujabb_izgalmak_varhatok.157702.html

Balt 2011.11.02. 13:44:55

"a görög kormánypártok többsége mindössze 2 főre olvadt a 300 fős parlamentben és félő, hogy a minimális többség is elolvad a pénteki szavazásig. Amennyiben ez így lenne, akkor a görög kormány megbukna, és előrehozott választásokra kerülne sor, amely fejlemény a népszavazás kiírását is jó eséllyel "elsodorná".

Amennyiben hivatalban maradna a görög kormány, akkor is elképzelhető, hogy a januárra tervezett népszavazásról külföldi nyomás hatására letenne. A francia köztársasági elnök, illetve uniós vezetők arra figyelmeztettek, hogy a görögöknek be kell tartaniuk a múlt heti uniós csúcstalálkozón született megállapodásokat (50%-ig terjedő veszteséghárítás a magánszektorra, ezzel párhuzamosan 130 milliárd eurós második görög hitelprogram indul, amelynek részleteit év végéig dolgozzák ki). A holland munkáspárt máris bejelentette, hogy ennek a megállapodásnak a megszegéseként tekintene a görög népszavazási tervre, emiatt nem támogatja és így blokkolja a holland kormány görög mentőcsomaggal kapcsolatos parlamenti jogszabályalkotását."

Jó dolog ez a unijó... :)

unionist 2011.11.02. 13:47:15

@hoplita:
ma egyetlen politikusra sem mondja azt a többség, hogy helye van a közéletben. orbán viktornak és a kormánynak közel 2/3-os elutasítottsága van. az ellenzéknek még ennél is nagyobb. senki sem népszerű.

szerintem a legkevésbé a népszerűség fog számítani. hanem mondjuk az, hogy ki lesz képes lesz elmagyarázni a nézőgyerekeknek, hogy az imf nem mumusokból áll.

ki lesz az, aki elmondja, hogy van itt egy 38 éves ukrán nő. aki budapesten él, egyedül neveli a 8 éves kislányát. és őt kell meggyőzni arról, hogy támogassa a mindenkori magyar kormány intézkedéseit. ki lesz az, aki elmagyarázza, hogy az imf nem egy bankház. hanem egy non-profit szerveződés. tehát a budapesti imf iroda nem nem azzal van megbízva, hogy a szart is verje ki a magyarokból. hanem azért felelnek, hogy magyarország ne menjen csődbe.

simán nyerhet valaki azzal is, hogy ezeket elmagyarázza. nem kell népszerűnek lennie.

unionist 2011.11.02. 13:58:25

@Balt:
pont azzal lehet meggyőzni a választókat, hogy az ilyen típusú kósa lali féle bunkóságokkal az ország nem sokra megy. szóval a hozzád hasonló bunkók miatt nyerhet bajnai.

márta)) 2011.11.02. 13:59:35

Görög kérdés: normális vagy, Papandreu?"

Egy európai - nem magyar - kormányfő egyetlen bejelentése kétségbeesésbe taszította az uniós tagállamok vezetőit és megbillentette a pénzpiacokat. Elment Jeórjiosz Papandreu esze? Vagy egy remek politikai húzásról van szó? Laikus útikalauz a görög népszavazáshoz."

hvg.hu/gazdasag/20111102_Papandreu_gorogvalsag_Merkel#rss

....................
"munkavacsorán vesz részt a tengerparti városban,"
:)

ubul2000 2011.11.02. 14:10:06

@márta)): Pont ezt magyarázom, hogy nem zsidózik senki, de ha valaki nem ajnározza őket, rögtön zsidózást kiáltotok..

márta)) 2011.11.02. 14:14:15

"A francia sajtó értesülése szerint Sarkozy úgy véli: nincs miről tovább tárgyalni, a görögök egyetlen fillért sem kapnak, ameddig nem fogadják el a Nemzetközi Valutaalap által megkövetelt szerkezetátalakítási tervet.
A referendumot pedig a lehető leghamarabb az egyetlen érvényes kérdéssel kell megrendezni: akarnak-e a görögök az eurózónában maradni vagy sem.

. A Le Monde szerint ezért az európai vezetők azt szerették volna, hogy Papandreunak spanyol kollegájához, José Luis Zapateróhoz hasonlóan legyen bátorsága inkább előre hozott választásokat kiírni a megszorító intézkedések bevezetése előtt. Ha viszont ragaszkodik a referendumhoz, akkor gyorsítsa fel a menetrendet.

Most már nem lehet azt mondani, hogy Európa nem képes megoldani az egyik tagállam problémáját, hanem arról van szó, hogy egy ország elutasítja a segítséget.

"Nem akadályozhatjuk meg a görögöket az öngyilkosságban. Jobb, ha ők teszik meg, mintha Angela Merkel" - idézett egy francia illetékest a Le Monde.
"Ha nemet mondanak, hát lépjenek ki az eurózónából" - ezt a France Info hírrádiónak mondta egy másik francia forrás. Ebben az esetben a görögök döntése már görög ügy lesz."

www.hirado.hu/Hirek/2011/11/02/13/Sarkozy_csak_egy_kerdest_kell_feltenni_a_gorog.aspx

márta)) 2011.11.02. 14:16:57

@ubul2000:

Ugyan már. Én nem kiáltok semmit. Én nem gyűlölöm a zsidókat, a cigányokat sem . ennyi.
A szélsőséges eszméket sem tudom elfogadni.
ez is ennyi.

ubul2000 2011.11.02. 14:31:02

@márta)): Ezek szerint az osztrákokat is gyűlölöd, mert néhány helyre kiírták, hogy: magyar, ne lopj.

Balt 2011.11.02. 14:31:20

@unionist: Off: Elhiszem, hogy tenmagad vagy DSK khmm... jobbkeze, ettől még nem les(el) népszerű, csak legfeljebb a szobalányoknál. :))

bigapples 2011.11.02. 14:32:32

Lol, már felkészültem egy "vágyvezérelt gondolkozás"-sal nyitni a hozzászólásomat az új jobboldali erőről olvasva, aztán elolvastam az utolsó bekezdést, így már korrekt a dolog.

Egy új jobboldali erő természetesen nem lesz belátható időn belül. Legalábbis olyan, amely bármilyen sikert elérne. Értem TG problémáit a Fidesszel kapcsolatban, de az a kevésbé radikális lépéseket meglépő, a le nem írt szabályokat jobban tisztelő, az erőpolitikát a végletekig nem alkalmazó, "navricsicsosabb" párt a Fideszből lesz majd, ha a gazdasági viszonyok rendeződnek és egy nyugodt fejlődési pályára kerül az ország. A külső és belső helyzet nagyon-nagyon messze van ettől.

Egy dolgot szerintem látni kell a magyar pártrendszer mai állapotával elégedetlenkedőknek: nem leszünk Svédország.
Ami felé jó esetben megy majd a magyar politika, az Ausztriához lesz hasonló. Nyugodtabb, elegánsabb pártok és hatalomgyakorlás, tisztább viszonyok, de az ausztriai sem egy hiperkorrekt rendszer.

A mutyik, a korrupció, az elit összefonódása, az utolsó iskolaigazgató kinevezésénél is a pártszempontok érvényesítése nagyon hosszú ideig, igaz csökkenő szereppel, de jelen lesz, mint ahogy jelen van most is a Lajtán túl. Ez nem fidesz, szoci vagy magyar sajátosság, persze szeretni azért nem kell.

márta)) 2011.11.02. 14:42:57

@ubul2000:
Irjad még! Majd később elolvasom.
Olyan jó olvasni.
Nagyon nem szeretem, mikor valakivel" elbeszélünk egymás mellett.
hm?

Balt 2011.11.02. 14:44:39

@bigapples: Inadekvát példák (bár szerintem nincs is ideális): Svédország és Ausztria a Strabag-Gripen-stb-ügyekben mutat némi - mondjuk - nem egészen tiszta morális megoldásokat, na meg, máig nem tudni, ki lőtt Stockholmban...

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.11.02. 14:48:57

Mi ez az útelágazódás ?

Rajta vagyunk a - sajátos magyar úton -.

Kicsit sárgatéglás, de Oz majd nagyot varázsol a végén.

unionist 2011.11.02. 14:51:17

@bigapples:
azért vannak ellenpéldák. fingországból finnországot csináltak.

nyünyüge 2011.11.02. 14:59:00

@simonmondja.:
én sem igazán értem a baloldal botladozásaira utaló címválasztást.

aszekelyek 2011.11.02. 15:23:07

@Balt: hogy fel lenne háborodva, ha olvasná ezt:) @unionist: nagyon lassan és nehezen. Nekik csak az oroszokkal és a svédekkel kellett függetlenségi harcaikat megvívni. Ha nem mondtam volna , jártam ott és egy keveset a történelmükből is ismerek. HArmind éve sokkal előttünk jártak már. Nekünk itt a kis belháborúink elaprózzák az erőinket és a nemzeti összefogás ellen rettenetes nagy erők vannak mozgósítva. Megnézném, hogy mit kapna az-ez elképzelhetetlen is- az írójuk, aki elmenne őket Amerikába moslékzabálónak meg alattvalónak genetikusan titulálni. Az is elképzelhetetlen, hogy azt finnek védelmezzék. Szoros az összefüggés sztem a kkét dolog között. A gazdaságuk, stabilitásuk és e között a gusztustalanság között, ami náluk nincs is.

messi-asz 2011.11.02. 15:34:30

@Balt: nem értem miről beszélsz... jóhogy nem rám kened a fekete negrát is...

1000 taxis = kb 9 km... ha találkoztál vele akkor álltál 20-30 percet még elhuztak...

messi-asz 2011.11.02. 15:35:48

@simonmondja.: óz = államcsődör ? rágondolsz? álom csődör jobb lett vona...

aszekelyek 2011.11.02. 15:42:08

@Balt: Anyag nem vész el csak átalakul. Ha propaganda anyag, akkor is:)

messi-asz 2011.11.02. 15:43:49

fides zombik a programbeli álomcsődör helyett államcsődör t kapnak...

a fides az L írásban mindig is gyenge volt... nem ilyen lovat akartatok?

hoplita 2011.11.02. 15:44:39

@unionist
Én úgy látom, hogy te valami párhuzamos dimenzióból kommentelgecc.:)
Kinek akarsz te mit elmagyarázni? A választópógárnak, akik nagy többsége kis híján funkcionális analfabéta?
Muhahahaha...!!!!
Az ájemef meg Róbert bácsi, mi?
Dupla muhahahahaha..!

messi-asz 2011.11.02. 15:48:09

érdekes... nem csak nekem jutnak eszembe ezek a metafórák

az államcsődörünk +b@ssza a 27 fejű Eu Ro-bikát. robika és vili harca itt...

hircsarda.blog.hu/2011/11/02/300_cimmel_forgat_filmet_kael_csaba_az_euroarfolyamrol?utm_source=ketrec&utm_medium=link&utm_content=2011_11_02&utm_campaign=index

aszekelyek 2011.11.02. 15:50:05

@Balt: Bajnai megmondta pedig nekik, illúziókergetőknek, hogy mindenkinek fájni fog. Olyat nem mondott, hogy csak abban az egy évben. Mivel nagyon jól tudta ő is, hogy az igazi fekete leves, a tőke törlesztése is, majd utána következő kormányé lesz. Ezektől az illúziókergetőktől meg kéne kérdezni, mit is gondoltak, majd Orbánnak az égből esik a pénz, vagy a magyarok verejtékéből lesz kinyögve az a mindenáron kifizetendő adósság? Bajnai kissé durvább dolgot vezényelt le Orbán előtt, mint amit Orbán tesz vagy akar tenni. No de illúziókergetőknek ez sosem fog a fejükben a helyére kerülni. Az sem, hogy nehezebb körülmények között. Lászlónak igaza van, abban, hogy az a népbutítás se egy mulandó dolog, mert nem más okozza azt, hanem az, hogy nem képesek átlátni az ország lehetőségeit csak a saját nyavalygásukig bírnak és orrukig ellátni.

aszekelyek 2011.11.02. 15:56:17

@Balt: pontosan. Ha valamire nincs szüksége ennek az országnak, az pont az. @hoplita: Minden jók legfőbb jója, IMF neked nem Róbert bácsi? Fasisztaaaaa:) Hősöm, -szted eláruljuk neki, hogy nincs ingyen olcsó hitel? Vagy hagyjuk meg butának?:)))) Azután, amit a bankok az olcsó svájci frankkal nálunk elkövettek, van még olyan analfabéta, aki ezt másodszor is elhiszi? Olyan olcsó hitel van, kap az ország, amiről ők dumálnak??? Ma született bárány, esetleg elhiszi, vagy a demensek.

aszekelyek 2011.11.02. 15:58:00

@radala: NA de annak, akinek nem is jó a helyesírásaaa? Talán az alternatívnak, annak igen, feltétlenül, de ennek? :D

aszekelyek 2011.11.02. 16:03:30

@Balt: Nekem van még kérdésem. Arról elmélkedtem Németországban élő barátnőmmel ma délelőtt, hogy ki és mennyit fizetett a görög minielnöknek, hogy bocsássa inkább népszavazásra a dolgot, úgy, hogy a pénzügyminiszter nem is tudott erről. KInek az érdekét szolgálja ez a húzás. Nehogy legyen valami stabil pont, Európában és megnyugodjanak a kedélyek. Legyen egy fix jövőkép. Szted kinek állt ez érdekében és miért nem akkor jelentette be, amikor még mind együtt voltak és megállapodtak. Valakiknek ez biztosan érdeke és nem Európának.

aszekelyek 2011.11.02. 16:07:49

@unionist: ez eléggé kertészesre sikerült. Már csak az étrendjükről kellett volna valami randát írnod.

messi-asz 2011.11.02. 16:12:12

az útelágazódás mellől ellopták a rendőr autót és MÉH-be vitték a dakoták...

index.hu/bulvar/hirek/2011/11/02/elloptak_a_pleh_rendorautot/

hoplita 2011.11.02. 16:15:36

@messi-asz:
Az a Szajol-Törökszentmiklós közötti útszakasz jobboldali pihenőjében volt......vö. Miklós súlyosan cigányfertőzött település, még mi is kaptunk onnan pár értékes emberanyaggal megspékelt családot az elmúlt években.:)

messi-asz 2011.11.02. 16:30:06

@hoplita: csak úgy felmerült bennem a kép, amikor beviszik a "telepre" a fehér(vagy veres)főnöknek, hogy hoztuk a rendőrautót...

nyilván "találták". ott volt eldobva az ut szélén.

hallották: "semmit nem hagyunk az út szélén"

Balt 2011.11.02. 16:31:48

@messi-asz: Ja, tényleg Fatia kimaradt. 6. :)

radala 2011.11.02. 16:33:15

@aszekelyek: Igazából engem meglepett már amikor olvastam is a 2,5 millás zongorát, hogy azzal meg mi a baj. A lányom teljesen normális hegedűtanárának (közalkalmazott) 8000 €-s hegedűje van.
Most már az is van vagy 2,5 milla.
Amikor megtudtam, hogy SP zongorázik, akkor elgondolkoztam kicsit, hogy tulajdonképpen ki is vagyok én, hogy a helyesírását, emberi tartását kérjem számon valakinek, aki kétszeres olimpiai bajnok beszél 6 nyelven (ok az egyiken nem ír), van 3 gyereke 6 unokája és még zongorázni is tud:-)
Szóval nem is értettem az indexet, hogy minek botrányozik ezzel, amikor ez szerintem logikusan (nem a plebsben) inkább szimpátiát kellene, hogy ébresszen.
Semmi nincs távolabb a lézerblokkolótól meg a 450 LEs autótól, mint egy 2,5 millás zongora. Ehhez sem értek, de szerintem a zongora nem különösebben amortizálódik, szóval kár ezt pénzkidobásnak beállítani...

Balt 2011.11.02. 16:34:08

@messi-asz: :))) Na tessék: már in szeminátor is.

messi-asz 2011.11.02. 16:38:42

@radala: +besúgott 1 rakás embert... aha nagy elme... hol mszmp hol keresztyén... gerinces is... igény szerint... büszke lehecc rá...

Balt 2011.11.02. 16:39:40

@messi-asz: :))) KRESZ, azaz forgalmi vizsgán:
- Milyen tábla volt az a nyolcszögletű, ott, Lakaos úr?
- Há, álúmínium, instállom. Visszácurükkojjak érte...?

messi-asz 2011.11.02. 16:39:59

@radala: vegyen magának b+ !!! a 2,5-3 millás fizujából ki is jönne, akár kocsi is meg kéró... semmire 'kell ő' neki költeni lye...

messi-asz 2011.11.02. 16:41:04

@Balt: a "pléhpofa" sün az útelágazódásnál nem kérdez semmit... sajnos

Balt 2011.11.02. 16:42:10

@radala: De, a zongora - a hegedűvel ellentétben - "fárad", tehát tényleg tönkremegy évtizedek alatt. De mondom, a 2,5 milla az majdhogynem szovjet pianínó kategória...

radala 2011.11.02. 16:42:53

@unionist: Nekem ez az egész rohadt magas. Semmit nem értek a gazdaságból azt kell gondolnom. Nem mellesleg viszont hirtelen nem látom azt, aki viszont ért hozzá és olyat is javasol, ami nem iszonyatosan fájdalmas. Márpedig engem tulajdonképpen a világon semmi más nem érdekel, mint hogy hogyan lehet relatíve kevés fájdalommal megoldani a mai helyzetet.
Igazából, én roppant örülök a gyenge Forintnak sokkal jobban keresek, mint pár hete:-) Arra is rá kellett döbbennem idö közben, hogy mégsem fog mindenki Parndorfba menni shoppingolni a 27 % Áfa elöl, mert, ha nem ér semmit a forintja, akkor úgysem tud mit csinálni, szóval már megint kiderült, hogy kevésbé értem én ezt az egészet, mint Matolcsy:-)
A franc tud itt akármit is. Az egyetlen, amit tudok, hogy geciség volt részemről megvetni a szocikat, hogy bénák, nyilván rohadtul nem egyszerű mutatvány ez az egész.
A hétvégén hallottam az inforádión Giró-Szász-t. Mit mondjak soha nem hittem volna, hogy ezt az egészet kell jobban kommunikálni.
Mindenesetre GSZA azt mondta, hogy Bulgáriában a szakszervezetek azt írták alá, hogy 40 %-nál jobban nem CSÖKKENHET a dolgozók fizetése. Romániában 25 %-kal CSÖKKEN a nyugdíj (tévedhetek a számokban). Olaszországban 25 000 közalkalmazottat tesznek az utcára, lehet 125 ezer is nem emlékszem pontosan, de mindegy is a lényeg, hogy sok a miénknél is keservesebb út van...

aszekelyek 2011.11.02. 16:43:18

@nyünyüge: A kezdő mondat a poszton a jelen helyzetet ahhoz a pillanathoz hasonlítja, amit senki előre nem is sejtett , már a pórnép , akkor , amikor megyó ezt elvétette, hasonlóan bejósolhatatlan történések előtt állt Magyarország. Kiszolgáltatva bizonyos érdekeknek , melyről se tudomása róluk se rájuk hatása nem lehetett.

radala 2011.11.02. 16:45:53

@messi-asz: Minek venne a zongora marad utána is, tuti van egy pár ember a Földön, aki tud zongorázni. Én kedveltem SL-t, de ö még a kenyérpirítót is hazavitte.
2,5 milla az röhejes.
@Balt: SP még 4 évig nyűheti azt a zongorát, szerintem stabilabb a zongora, mint a forint, vagy a plazmatv vagy autó, vagy akármi, ami nem hegedű:-)

messi-asz 2011.11.02. 16:46:23

@radala: "hogyan lehet relatíve kevés fájdalommal megoldani a mai helyzetet"

ez a megoldás... a kiadások csökkentése... a gyáva gerinctelen aljas pa(j)tások
ezt nem merik megtenni... elküldeni az államizgatás 2/3-át, nyugdíj fele stb...

messi-asz 2011.11.02. 16:47:24

@radala: és ha marsrajárás lenne a HOBBI ja ??? érted a HOBBI szót???

aszekelyek 2011.11.02. 16:49:39

@radala: Pontosan erről beszélgettem ma egy ismerősömmel. Ennél kevésbé fájdalmas út nem elképzelhető pillanatnyilag és akinek megvan a józan esze és jóindulata is Magyarország teljes lakossága iránt, csak imádkozhat, hogy ez így is tudjon tovább működni. Ha nehéz is. Meg ha nincs is ínyére azoknak, akiknek a magyar nyugdíjasok és dolgozók élete nem is számít. Közalkalmazottak és akiket még érinthetne az a verzió, amiért viszont ők imádkoznak. Ami a további években is elszívná az ezer milliárdokat Magyarországtól. Talán nézzünk kicsit a jövő irányába is. Kevesebb hitelt kell majd nyögnünk, ha letelik az ominózus három év, vagy továbbra is ennyire sokat. ennek tudatában is vannak olyan elvetemültek, akik tukmálnák ránk az IMF hitelt. HA nem feltétlenül szükséges , akkor is.

aszekelyek 2011.11.02. 17:01:13

@radala: Ne viccelj, Nagy Anna fodrász számlája is téma volt nekik.... A másfél milliárdos irodabútor beszerzés a kormányváltás előtt meg el sem érte az ingerküszöbüket. Nem hogy egy zongoraaaaa! Mit keres az egy közt elnöki palotában? Esetleg játszik a vendégeinek? Fujj , kultúra.. Művészet? Zene? Azt nem lehet megenni. Vannak ám, akik épp eddig képesek ellátni. Nekik van ez a dolog tálalva. Akiknek ennyi már nincs , saját és kezdeni sem tudnak vele semmit. Mint az oroszok. Ők is eltüzeltek néhány kastély berendezést, meg azok is, akiket beköltöztettek olyan helyekre. Ahol számukra nem felfogható értékeket tettek az enyészetéé.

radala 2011.11.02. 17:05:49

@messi-asz: Nem értelek, de tök mindegy. Én semmit nem szeretek SP-ben, de azt, hogy zongorázik azt épp igen.
@aszekelyek: Na ja ez így van, roppantmód érdekelne, hogy mennyire vagyok egyedül azzal, hogy nem sokallok 2,5 millát egy zongoráért... Nagyon csalódnék, ha legalább az emberek 1/3 nem értené meg, hogy ez nem pénzkidobás...

aszekelyek 2011.11.02. 17:11:31

@hoplita: Képzeld, tegnap helyes kis cigánygyerek is volt a családi összejövetelen, egy unokahúgom barátjának kisfia. Nagyon szégyenlős volt, köszönni is alig mert. Pedig nagyon helyes, rendes , dolgozó apjával volt. Na de ugye ott voltam és az apjába épp belebújó gyereknek mondtam, az kapacitálta épp, hogy köszönjön el , -megszólítottam, lássa nem én vagyok a gárda női mumusa- :) , hogy hangosan mondod, hogy csókolom, jó éjszakát és már mehettek is és a gyerek mondta, , viszont látásra, jó éjszakát kívánok. Meg még el is mosolyodott. Persze ehhez a nyóckerben kell felnőni:) . Meg nem kell rasszistának lenni. A gyerekeink persze egyáltalán nem foglalkoznak vele, ki, milyen náció, játszottak együtt..... Romlatlanok, ugyanis.

aszekelyek 2011.11.02. 17:17:15

@radala: Óvatosan becsüljük, egy negyede inkább. Ne feledd, a KODÁLY móccert is eliminálta az szdsz -es oktatáspolitika és a hillerpifti féle végére már. Nem kell semmit ismerniük, Kottát olvasni, ilyesmik... Már kevés az élő kisasszony is a szépkorúak között. Olyan madár is kevés van, mint én de anyám engem a nyóckerben is kisasszonynak nevelt.... Pedig a zene mindenkié.... :D Persze van aki szerint nem. Pld aki minket genetikusan alattvalónak bélyegez. Alattvalóknak nem jár zongora.... Max egy körtemuzsika De leginkább elhúznák a nótáját a jelen K. E. -nek. Sajnálom, hogy ezt kell mondanom, kevés a liberális, a valódi , ma nálunk:) Márpedig ahhoz annak kell lenni, hogy ezt természetesnek vegyük. .D

Diocles 2011.11.02. 17:29:34

Régi baloldali álom egy európéernek mondott konzervatív párt kialakítása, h valaki, valami mitől az, azt persze ők mondják meg.

A baloldali média mindig is szerette futtatni azokat a figurákat, akikben az általuk elképzelt, megálmodott jobboldalt vélték megtalálni, Debreczeni, Kerék-Bárczy, Dávid Ibolya, vagy most éppen a Véleményvezér-blog, amely hivatalosan "konzi".
A lényeg, az elvárás, h némi népiesch, jobbos mázzal leöntve mondják ugyanazt, mint a ballib.

Igen ám, de ez az elképzelés rögtön megbukik már ott, h kivel kössön az ilyen bezzeg'jobbos párt szövetséget. Mert csupán addig bezzeg'jobbos a domináns médiában, amíg nem szövetkezik a jobboldal "mucsai", "lábszagú", stb. részével, vagyis, ha hajlandóak eljátszani azt a szerepet, bejárni azt az utat, amit Debreczeni vagy Kerék-Bárczy megtett.

Ui.: egyébként a jelen gazdasági helyzetben és az elkövetkező évtizedben oly' mindegy ám, h ki jelenti be, h kedves nyugdíjasok, közalkalmazottak, stb., nincs pénz... felőlem Kónya Péter is bejelentheti...
Vicces, h ennyi új balos párt alakul, hiszen nagyon szép programokat lehet megfogalmazni az újraelosztásról, esélyteremtésről, csak épp pénz nem lesz rá.

Diocles 2011.11.02. 17:44:22

akár már ennek a ciklusnak a végére megkérdőjeleződhet a Fidesz „egyzászlós” modellje."

kivéve, ha egyfordulós rendszer lesz.

mert egy egyfordulós rendszer hosszabb távon is garantálná a Fidesz hegemóniáját a jobboldalon.

"S nem is csak a Jobbik jelentette – amúgy nem jelentéktelen – kihívásról lehet szó, hanem akár valamilyen konzervatív-liberális, a kormányzó párt radikalizmusához képest konzervatívabb, voluntarizmusánál normatisztelőbb és szabadságszeretőbb jobboldali politikai alakulat zászlóbontása sem elképzelhetetlen."

Nem akarom most Önt "bántani", de mily jellemző, ill. politológusi-jogászi "szakmai ártalom" szerintem, h kizárólag jogi-alkotmányjogi érvekkel, fenntartásokkal indokolja egy új jobbközép párt megalakítását, pedig ha valahol lenne tér, akkor az leginkább egy középosztályt preferáló jobb-lib párt.

Vagyis nem a "normatisztelet" vagy a "radikalizmus" a perdöntő a hétköznapokban (legalábbis szerintem), hanem a gazdaságról, az állam szerepéről alkotott nézet.

Egy Sólyom-féle, vagy akár Navracsics-féle "jogászpártra", jól szituált budai úriemberekkel, + egy-két zöld aktivistával, szerintem aligha van szükség és tér.

hoplita 2011.11.02. 17:58:47

@messi-asz:
Akkor mákunk lenne, mer' kilőhetnénk a gecibe.

unionist 2011.11.02. 18:00:10

@radala:
oké, csak az osztrák kereskedők nehogy túl járjanak matolcsy eszén.

az ukrán vámos egy dolgot kérdez: "százas hol van?" mindegy, hogy mit viszel. adjál neki 100 forintot, és mehetsz. és sorban ezt kérdezik. persze van aki 1000 forintot kér. és ez így megy felfelé. a határ a csillagos ég.

a rendőrségben, a hadseregben, de még a mentőktől is lopják az üzemanyagot. vagy mondjuk egy városgazdálkodási vállalatnál egyszerűen azért nem mennek ki a munkagépek, mert az alkalmazottak 250 forintért eladják a gázolajat. a polgármester is lop. ők is lopnak. szóval engem ez a rendszerváltás előtti állapotokra emlékeztet. a közmunkás 500 forintért eladja a lapátot. ki kell próbálni. odamész. jó kis lapát. egy 500-asért add ide. és már adja is. de 100-asért is odaadná. velük akar orbán viktor stadiont építeni. egy vicc.

de az egész nyilván úgy megy, hogy a kormányülésen pintér sándor peckesen előadja, hogy ez milyen jól működik. vagy hende csaba. semjén nyilván bólogat hozzá. giró szász meg szorgalmasan jegyzetel. réthelyi prof néz ki a fejéből. matolcsy tervezi, hogy hány új stadiont fogunk felépíteni. orbán viktor meg elmondja, hogy a néphülyítést bízzák rá. de aki látja ezt az egészet az tudja, hogy ez így nem lesz jó.

az önkormányzatnál azt mondják: nincs időpont. majd azt is mondják: ööö, 2000 forintot kellene fizetni. és soron kívül kiszolgálnak. a kezdő hivatalnok 200 forintot kér. mint a prostituáltak.

ez az egész közvetlen a rendszerváltás előtti időkre emlékeztet. amikor széthordták az emberek az üzemeket, és a hivatalokat. és amit nem vittek el a beosztottak, azt ellopták a főnökök. amit nem loptak el a főnökök, azt ellopták a politikusok. amit nem loptak el a politikusok, azt ellopta a maffia.

ezt nem fogják úgy megoldani, hogy elküldenek 25 ezer embert. nem fognak ennyit elküldeni. mert a hivatalokban egy beosztott pontosan tudja, hogy a főnöke mennyit lopott. a főnök pontosan tudja, hogy a politikus mennyit lopott. a politikus pontosan tudja, hogy a maffia mennyit lopott.

ennek a megoldása az, hogy megváltozik a rendszer.

unionist 2011.11.02. 18:03:13

@Diocles:
européer nacionalista párt kellene. csak ahhoz hiányzik egy kossuth lajos.

hoplita 2011.11.02. 18:03:24

@aszekelyek:
Tőlem piszok jó helyen vannak a helyes, kis, nemhijába született cigánykölykök.
Lehetőleg minél messzebb legyen található ez a jó hely....legalábbis attól a ponttól, ahol én élek.
Nekem ne mutasd be ezeket a cukipofákat, mondtam volt már a körzetesítésnek hála elsőtől negyedikig én a magyar voltam a kisebbség az osztályban....tehát fogadd el, hogy meglehetősen autentikus a véleményem.
A nyóckerre meg ha valaki lebaszna egy taktikai töltetet, nem sok rendes ember veszne oda.

hoplita 2011.11.02. 18:05:17

@Diocles:
Nálad a pont....neked van türelmed megfogalmazni, meg lepötyögni.
Én elintézem egy káromkodással, meg röhögéssel.:)

hoplita 2011.11.02. 18:10:52

@unionist:

"....a közmunkás 500 forintért eladja a lapátot. ki kell próbálni. odamész..."

Próbáld ki, nem aggya, mert kábé 2500-zal rá van hátékázva és annyira nem hülye.
3000-ért mán megkaphatod.
El ne kezdj ezen vitázni, nekem tavaly 4 hónapig voltak közmunkásaim, az önkormi így segített a templom felújításánál, adott 6-8 közmunkást nyolc órában, grátisz.:)

Balt 2011.11.02. 18:15:03

@unionist: Ez marhaság. Ismeretségi körből tudom, hogy a Hulladéklerakóban pl. azon megbuknak manapság a kukások, hogy a sittet is elviszik "nem hivatalosan" (nyilván némi mellékesért).

hoplita 2011.11.02. 18:19:11

@Balt:
Régi szokás ez...:)
2006-ban Budán panelt drájvitoztam. A polisztirol hulladék nagy terjedelmű, de szinte súlytalan.
10 naponta adtam egy Szent Istvánt a kukásoknak, adafaroltak a sittlerakóhoz és belehánytunk mindent, törött vödröt, bekötött ragasztót, pées hulladékot, zsákokat...szal mindent.:)
Ja, 25 rugóba fájt volna egy-egy ilyen kanyar sittes konténerrel.
Szoktam járni manapság is arra, ha összefutok a kukáskocsival mindig intenek, köszönnek.:DD

Balt 2011.11.02. 18:23:21

@hoplita: Mondom, manapság megbuknak...

hoplita 2011.11.02. 18:34:59

@Balt:
Elhiszem, ez akkor vót, akkor roppant készségesek voltak, fejenként 3300 tíz percért nem volt rossz lé.:)

unionist 2011.11.02. 18:40:13

@Balt:
én is konkrétan tudom, hogy ellopják. szerinted mit kínálnak így. "ez molos, nem ukrán. kétszázötvenért kell". itt a városgazdálkodási vállalatnál azért kellenek közmunkások, mert nem mennek ki a munkagépek. és azért nem mennek ki, mert a gázolajat az alkalmazottak eladják. és azért tehetik ezt meg, mert a főnökük is lop. a főnök azért lophat, mert a polgármester is lop. na most matolcsy györgy kiszámolja, hogy ebből mekkora gazdasági fellendülés lesz. semekkora sem lesz.

unionist 2011.11.02. 18:46:04

@hoplita:
oké, de ha a főnöke is lop, akkor semmit sem ér a hátéká.

inreallife 2011.11.02. 18:46:35

@László56: uhhhh, ez erős volt. akkora hülyeségeket szoktál írni, hogy azt szoktam használni adrenalin felpörgetésre. de most semmi nem történt. remélem az egyik monstrum után összedől a másik, hiszen egymás nélkül nem létezhetnek. de ehhez lehet várni kell mégegy ciklust. remélem gyurcsány beverte az utolsó szeget az mszp koporsójába, és a2014-ben 5% alatt alatt áll meg az mszp mutatója. utána mehet a fidesz is a levesbe, így szép sorban. :)

az is érdekes lesz, hogy ezek után ki fog kit lekomcsizni? :)

inreallife 2011.11.02. 18:51:44

@aszekelyek: ami szerződésről beszélsz a nép felé, azt úgy lehet elérni, hogy csak egyéni körzetek legyenek és 66%-kal való visszahívhatóság. egyből máshogy működne a politika, kicsit éreznék a hátország haragját, és éreznék, hogy kitől kaptak felhatalmazást. és az is éreznék, ha szembemennek a néppel, akkor mi történik...

csak ehhez gyávák a politikusaink, túlzott elvárás lenne velük szemben, hogy a mi véleményünket képviseljék...

Kalmár 2011.11.02. 18:58:19

@unionist: Majd a nyugdíjról visszahozott rendőrök őrzik őket, mint a pásztorok.

inreallife 2011.11.02. 19:02:13

@manyike: észre kell venni, hogy fidesz direkt szabotálja a forintot. több okból is.
- matolcsy azt hiszi így versenyképesebbek leszünk.
- matolcsy szerint egy jó nagy pénzügyi viharban nem esünk akkorát
- a leértékelés felpörgeti az inflációt, értéktelenednek a befagyasztott bérek, hozzáteszem a fidesz kifejezetten szereti magasan tartani az inflációt
- nemtom emléxel-e még arra, amikor orbán győzedelmesen bejelentette, hogy megszüntettük a bokros csomag utolsó elemét is, a csúszóleértékelést. most pont ezt csinálják ők is, csak piaci manipulációval....
- valamennyire védi a magyar piacot

hátrányok:
- mivel az államadósággunk nagy része valuta, azért összegben durván nő
- a refinanszírozás marha drága
- befektetési szempontból sem jó az infláció
- a rugalmatlan vagy kiszolgáltatott munkavállalókat keményen megbünteti az infláció
- 20 évig még úgyahogy elvoltunk a változó gazdaságunkkal, hiszen egész kelet európa ilyen változékony volt. mostmár viszont kiiratkozunk a komoly jelöltek közül...

csak a szlovák példát kéne követnünk, az úgy tűnik jobb a miénknél. (szerintem az egy kulcsos adórendszert onnan nyúltuk)
ráadásul soha vissza nem térő alkalom kiköltözni szlovákiába, és lezergelni őket. plusz 1-2 millió magyar csodát tenne ott is. :)

nyünyüge 2011.11.02. 19:06:36

@hoplita:
azért annyira nem volnék büszke erre... sem a korrupció éltetése, sem a környezetünk (a magyar föld ! ) elleni vétség miatt.

messi-asz 2011.11.02. 19:09:13

@hoplita: igen, azt nem kéne közpénzből. adakozásból meglenne pár nap alatt...

nyünyüge 2011.11.02. 19:13:00

@aszekelyek:
Kösz, akkor a címválasztást már értem.
De a fárasztó napom után itt egy újabb rejtély:

"Kiszolgáltatva bizonyos érdekeknek , melyről se tudomása róluk se rájuk hatása nem lehetett."

Kicsodával, mikor, ki által, mit történt ?

inreallife 2011.11.02. 19:14:47

@radala: elvileg el tudnánk. adósság nélkül szufficitesek lennénk. nem véltelenül dobta be a jobbik, a teljes adósságmegtagadást. évente 1100 millárdot fizetünk kamatot, az éves hiány meg 1000 milliárd alatt lesz. várhatóan. a lényeg, hogy egyáltalán nem lennénk rászorulva a külfölsi segítségre, államadósság központ is bezárhatna, így még olcsóbb lenne az állam. a leginkább kedvelt állam lehetnénk, évente 100-200 milliárd pluszpénzzel. államadósággal sem lenne vagy 50 évig probléma, ugyanis senki nem adna kölcsönt, a takaró hossza szabná meg a költségvetést. elvileg megcsinálható lenne.

gyakorlatilag a zsidó bankárok által vezérelt európai gazdaság mindenhol belénk rúgna, ahol csak tudna, lenne pár szar évünk, de utána kint lennénk a kakiból, míg így..... nemigazán látszik megoldás...

Nge Swazili Mbeko 2011.11.02. 19:14:53

Ez kétségkívül egy jó poszt. Magára húzta mind az öt (5) szolgálatban lévő FIDESZ= Félrekezelt Idióta Dilettánsok Eszement Szövetsége fizetett minisztériumi trollt. Gratula.
Ja, mondtam már? BOLONDNAK BOLOND A SZOLGÁJA.

inreallife 2011.11.02. 19:17:25

@yoda-jedi: luxuskormány van, ez jutott nekünk egy bankárkormány után. igazából egy nagy hegedű kéne a zongora helyett, és elhúzni a nótájukat....

Balt 2011.11.02. 19:20:16

@inreallife: "észre kell venni, hogy fidesz direkt szabotálja a forintot. több okból is."

Szép dolog, ha ilyen mindenható Matolcsy, de az a nagy helyzet, hogy a görög válság épp a világot készül megrengetni Los Angelestől Sanghajig, persze pláne Lisszabontól Pozsonyig... Hogy ez közben magával sodorja az évek óta lélegeztetőgépen vegetáló gazdaságokat, más kérdés...

Leonard Zelig 2011.11.02. 19:20:33

@inreallife: Jaja, közben kicsit éhenhalnál, de legalább a büdöszsidó kifejezéssel az ajkadon.

inreallife 2011.11.02. 19:21:53

@Hepci: az eva miatt nagyon sok pénz kiesik a költségvetésből. nagyobb kár a léte, mint a haszon. páran nagyon jól élnek belőle, talán meglepő, ha nem csodálkozom, hogy lázár szereti????

Balt 2011.11.02. 19:22:12

@inreallife: "- nemtom emléxel-e még arra, amikor orbán győzedelmesen bejelentette, hogy megszüntettük a bokros csomag utolsó elemét is, a csúszóleértékelést."

Én olyanokra emlékszem, igaz nem Orbántól, hogy "Ócsítani kell a forintot" (Megyó) ill. "Megfojt minket az erős forint" (Fletó).

hoplita 2011.11.02. 19:23:47

@nyünyüge:
Gőzöd sincs a főváros környéki hulladékmaffiáról, micsoda pénzeket húznak le különböző jogcímeken és öntetik egybe a sittel a háztartási hulladékot...úgyhogy jobb, ha ebbe nem szólsz bele.

inreallife 2011.11.02. 19:24:13

@Leonard Zelig: hát ott nem kérdés, ha az élet és a pénz közül kell választani, melyik lesz a győztes. ha nem fizetnénk, de önfentartóak lennénk, csakazért is addig feszkóznának, amíg éhenhalunk, pedig mintaállam lennénk onnantól...

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.11.02. 19:24:54

Kutyából nem lesz szalonna.

Megújulás sem régi politikusokkal.

Ha pártok átnevezik amgukat, osztódnak, egyesülnek, d eugyanaz a társaság politikuskodik bennük. akkor az nem valós változás, megújulás, csak köpönyegforgatás.

Jót tett-e, hogy az FKGP, MDF, SZDSZ helyett megjelent a Jobbik és az LMP?

Már csak az MSZP-t és a Fideszt kellene kirúgni és vadonatúj pártokkal - egyben vadonatúj politikusokkal - lecserélni s akkor egyik parlamenti szereplőt sem terhelné már a gengszterváltás mocska.

Balt 2011.11.02. 19:26:10

@inreallife: "csak a szlovák példát kéne követnünk, az úgy tűnik jobb a miénknél. (szerintem az egy kulcsos adórendszert onnan nyúltuk)"

Ja kérem, ott nem volt elmútnyócév. (Csak 4, amiben bárha vissza is csináltak Ficoék ezt-azt, az eurót sikerült bevezetniük.) Igen, az adóversenybe pont Szlovákia kezdett, nem utolsó sorban ennek tudható be a 7-8 éve folyamatosan magasabb növekedésük.

nyünyüge 2011.11.02. 19:26:23

@radala:
zongoraügyben erősen félreérted a helyzetet ! A zongora bizonyára megér a 2.5 millát, a kérdés csupán az, hogy a köztársasági elnök zongorázási ambícióit közpénzen kell-e kiszolgálni, vagy a Sándor palota berendezését mindenképpen most kellett-e zongorával kiegészíteni.
Akkor, amikor minden elképzelhető kulturális, tudományos célú állami pénz évek óta az érintett szervezetek, intézmények életbenmaradását veszélyeztető módon csökken.

igazi Lencsés lstván 2011.11.02. 19:26:58

@aszekelyek: Akkor romlatlanok, de nem romatlanok.

hoplita 2011.11.02. 19:28:58

@nyünyüge:
Vagyis lefordítom eccerűbbre....nem a Dunába öntettem, nem a budai hegyekben ástam el, hanem bepréseltettem a polisztirolt a s.zaros pelenkák, az üdítős palackok, meg a teszkós maradványok közé.
Na, így mán világos...????

inreallife 2011.11.02. 19:30:07

@Balt: hát, ha megnézed a legutolsó jó éve gdp növekedés szempontjából a csúszóleértékelés utolsó éve volt.én elismerem bokros munkásságát, te vajon hogy állsz ehhez a kérdéshez? csakmert volt jópár prosperáló év a csomagja után, mostmeg pont a fordítottja látszik. elindulnál mégegyszer a bokrosi úton előre, vagy sem? csak megkérdezném tőle, hogy most hogyan látja a helyzetet...

inreallife 2011.11.02. 19:34:14

@Balt: ezzel nyitott kapukat döngetsz nálam. ahol ilyen politikai garnitúra van, ott a lehető legkevesebb adót kell fizetni, mert akkor a polgároknak kell megtanulni bánni a pénzzel. egy olyan országban, ezek jellemzően a skandináv országok, ahol felelős politikusok vannak, ott megengedhető luxus, hogy ők bánjanak a pénzünkkel.

mindkét rendszer működőképes, de itt inkább sokat szednek be, és jól ellopják. a keveset szednek be, és alig tudnak lopni belőle lenne a kívánatos..

Balt 2011.11.02. 19:35:19

@inreallife: Úgy, hogy véleményem szerint Bokros alsó hangon is tömeggyilkos. Kevés közszereplő láttán szorul ökölbe az igazságérzetem, de Fletó mellett mindenképpen dobogós Bokros...

ulrike (törölt) 2011.11.02. 19:36:22

@unionist: Kinek aztán elfogyott a regimentje, ezért Bodonynál kilépett, majd Turinból üzengette, hogy is kéne a maradóknak élniük. Fáradozásai elismeréseként a nemzet hálából Görgeyt okolta mindenért.

graycivil 2011.11.02. 19:36:25

"Kis ember, hát itt a vége

A magyar gyorsnaszád ma az utolsó csepp üzemanyaggal hajózik, konkrétan már a kölniket is elkobozták a fedélzeten, hogy etessék a motort. Az állampapírjaink szó szerint a kutyának se kellenek: a legutóbbi aukciót le kellett fújni. Úgy hoppon maradtunk, mint buta kofa a rohadt almájával. Nemhogy a szabad világ, de sem Kína, sem szaúdi barátaink nem kértek a friss, ropogós kötvényeinkből."

hvg.hu/w/20111102_kisember

"Én simán el tudom képzelni azt a reálpolitikai szitut, amikor megéri leszopni a világ legrosszabb arcú gonosztevőit. viszont ha mégse kapunk érte semmit, akkor az eredmény annyi marad, hogy leszoptuk a világ legrosszabb arcú gonosztevőit, ingyen. Szerelemből."

graycivil 2011.11.02. 19:38:03

@Balt: Az egész FYDESZ-bagázs gyorsnaszádként húzott el mellettük a "tömeggyilkolásban". :-)

A bóvli kormány most már a lottóval is csal!! 2011.11.02. 19:38:05

Pécs haldoklik a rossz levegőtől, szmogriadó van.
Mit csinál a fideszes polgármester?

Öt napra ingyenes parkolást hirdet, fényezve magát. Ezzel ösztönzi a lakosságot a minél nagyobb gépkocsiforgalomra.
Arra, hogy kíméljük a környezetünket egy szót sem szól, csak a saját vesztett pozícióját menti.

Jobboskák ez is a szocik hibája, vagy ezek ennyire hülyék?

nyünyüge 2011.11.02. 19:39:23

@hoplita:
Ja, hogy végülis jót tettél. Értem én, csak fel nem foghatom :(.
Fárasztó napom volt, éppenséggel hasonló cinikus mondatok miatt.

ulrike (törölt) 2011.11.02. 19:39:50

@nyünyüge: Jobban járna mindenki, ha csak és csakis zongorázna és motorozna. Ha erre rá kell szánnunk 2,5 milliót, megérné, ha megígéri nem szól többet, s nem csinál semmit. Még írni is elfelejt.

Balt 2011.11.02. 19:41:55

@inreallife: Sokra mennek vele... Az ABB vegetál (Mo.-n is), immár mindkét két svéd autógyár kínai, az IKEA meg kínai és lengyel - bár kétségtelenül egyfajta svéd praktikummal tervezett és marketingelt - termékeket árul. A válság Skandináviába is betette a lábát. Ugyanaz a válság: a svéd munkásosztály Kínában van... (Ezt TGM mondta az USÁ-ra, de ide is igaz.)

Balt 2011.11.02. 19:44:55

@graycivil: Ilyenek ezek, lásd még "dunai monitorok". :)

"A tanácsrendszer elleni legnagyobb fegyveres akcióra június 24-én került sor a fővárosban. A ludovikások (tisztiiskolások) megszállták a telefonközpontot, a Dunán monitorok vonultak a pártközpont ellen." (wiki)

Balt 2011.11.02. 19:46:44

@graycivil: Ja, várgyá', csak kicsavarom a nyugdíjas poltisztek miatt telerítt zsebkendőmet...

Sztavrosz_ (törölt) 2011.11.02. 19:46:44

"A politika túl fontos ahhoz, hogy annak megújulását a politikusok másra bíznák..."

Ennek azért némileg ellentmond a Líbiai helyzet, és a 9/11 után történtek. Sokkal inkább gazdasági érdekek mozgatják az egészt, a politikus csak eszköz a nagyobb léhez. Értsd: A politikus is ott fog segíteni ahol nagyobb anyagi hasznot remél.
A slusszpoén az lesz ha a Görög válság lavinát indít el, és a demokrácia őshazája lesz a kirobbantója a demokrácia bukásának..
Egyébként én is szeretek abban hinni hogy jó a kompromisszumos többpárti demokrácia. Több(féle) ember akarata jelenik meg a törvényhozásban.
Lehet hogy pont ezért életképtelen, és állóvíz az egész.

graycivil 2011.11.02. 19:47:54

"Orbánék tényleg nem látják, hogy nagy a baj?

Már nagyon sokszor megírtuk, hogy a hírhedt formabontó gazdaságpolitika aláásta a magyar gazdaság növekedési potenciálját, és ezzel sokat tett azért, hogy az elkövetkező években stagnáló jövedelmek mellett mind magasabb adókra és megszűnő munkahelyekre számíthassunk."

velemenyvezer.blog.hu/2011/11/02/orbanek_nem_latjak_hogy_nagy_a_baj#more3346689

Sztavrosz_ (törölt) 2011.11.02. 19:55:37

@Balt: Reszketnek a demokratikus országok és a pénzpiac hogy mi fog történni egy demokratikus szavazáson?! :)

unionist 2011.11.02. 19:57:33

@radala:
ha normál viszonyok lennének magyarországon. akkor nem lenne pénzkidobás.

szóval steve jobs fél évente lízingelt egy új autót, mert így kalifornia államban rendszám nélkül vezethetett. rendszeresen parkolt cupertino mozgássérülteknek fenntartott parkolóiban. antifilantróp volt. soha senkinek egy centet sem adományozott. egy centet sem. steve jobs egy náci volt. de neki meg kellett halnia ahhoz, hogy folyamatosan erről cikkezzenek a lapok.

freddy mercury-nak meg kellett halnia ahhoz, hogy leírják, hogy ő egy drogos férfi prostituált volt. ráadásul saját magát prostituálta. meg kellett halni ahhoz, hogy a bulvár lapok erről cikkezzenek. azért, mert freddy mercury a közjót szolgálta. és ezzel majdnem mindenki egyetértett. az is aki világ életében utálta a queenes nyavalygást.

a vidéki iskolai zenetanár majd biztosan elgondolkodik azon, hogy jól van-e ez az egész így. ő nem tud gyerekeket zongorázni tanítani. de schmitt pál bénázik ott valami azerinek. fontos politikust eleve nem bíznak schmitt pálra. mert lerí, hogy ő egy senki. magánéletben lehet valaki, de a közéletben nem lehet. mert egy hatalmas nulla van a fejére írva. és azt az embereknek legalább a fele látja. a másik felét persze lehet hülyíteni.

Reterro 2011.11.02. 19:57:50

A helyzet Szlovákiában is érdekes, mert egymásnak feszülnek a magyar pártok. Az utakról pedig

www.szabadujsag.com/hirek/koezeleti-hirek/3804-a-csallokoezi-autopalya-helyett

Balt 2011.11.02. 19:58:42

LMP "buldózeres" performansz. Ehh, de gyengék! Ez 1 igazi zőccség - a szomgriadó tájékoztatási szintje mellett -, ráadásul ez nem is buldózer...

messi-asz 2011.11.02. 19:59:53

@Sztavrosz_: ja ja... bölcsője smajdan sírja is....

forradalmakban a politikusok csak sodródnak, menekülnek és lógnak...

TG csak a hagyományos "ortodox" megoldásokban képes gondolkodni, mint korrupció, titkosszolgálat, kopogtatócédula, fülkeforradalom stb...

hogyan bukhatna meg itthon a demokrácia? hisz sose volt...

inreallife 2011.11.02. 20:02:13

@Balt: hát pedig ő volt az, aki értett a gazdasághoz, rendbe is tette. a többi az mind kókler, sámán meg egyéb. kitalálom, te inkább ahhoz az autószerelőhöz viszed az autód, aki max 8000-ért megcsinálja, akármi is a baja, mi? én inkább maradnék a szakembernél....

mostmár folyamatosan évek óta megszorítás van, matolcsy egymaga többet szorított, mint bokros, ott mégis elég 1 csomag, hogy fellélegezzünk. és addig működött, amíg az írmagját is kiírtották. mostmeg megy a csodálkozás... megmondom én neked, ha 2002-ben a fidesz nyer, ugyanitt lennénk, mert ugyanaz a polulizmus hajtja orbánt, mint gyurcsányt....

unionist 2011.11.02. 20:02:31

@Sztavrosz_:
itt nincsen demokrácia. az unió akkor működne demokratikusan ha minden county közvetlen delegálna egy képviselőt az európa parlamentbe. és minden country közvetlen választana egy szenátort európa kormányába.

az unió ma arról szól, hogy merkelné és sarkozy győzködik ezt a papandereut. és rettegnek egy népszavazástól. erre mindent lehet mondani, csak azt nem: demokrácia.

Balt 2011.11.02. 20:03:09

@Sztavrosz_: Úgy néz ki. :)

Igen, valahol érthető, hogy egy csökkenő népszerűségű görög politikus (kormányfő) kijátssza ezt a kártyát, mert láthatóan esélyük se lesz évtizedeik szuverén kormányzásra. Megértem: valljon színt Németo., küldjön "csapatokat" Athénba. 3 főt delegál az EU eddig is, de milyen jól fog mutatni mondjuk egy félhernyós Wehrmacht egységgel összemontírozva a korabeli Akropoliszon. :)

graycivil 2011.11.02. 20:03:21

"Hááát, kedves miniszterelnök úr, ezúton is szeretném jelezni: nagyon szarul állunk ebben a harcban, az államadósság két héttel ezelőtt soha nem látott magasságokba emelkedett. Így aztán jelenleg az összesítés valahogy úgy fest, hogy 2011-ben a kormány elvett 2700 milliárd forintnyi nyugdíjvagyont és 360 milliárd forintnyi át nem utalt járulékot, mindeközben még 1500 milliárd forinttal növelte is az államadósságot. "

egyenlito.blog.hu/2011/11/02/rendhagyo_parlamenti_hogy_volt?utm_source=ketrec&utm_medium=link&utm_content=2011_11_02&utm_campaign=index

aszekelyek 2011.11.02. 20:06:22

@unionist: Szóval a pislogós, lelkiismeretlen, ferisamesz tapló-bunkó bajnaik lesznek itt a menők... ahaaaa... Ne adja az Isten azt, Magyarországnak, Elég volt belőle gazdasági miniszter , kókautód . Wallis főkorruptdisznó és Malév eltapsoló, valamint libatenyésztők "mecénása" korából, meg a kutyakozmetikára pénzt megítélő, magyar vállalkozót rendőrséggel elvitető, hazug, sunyi, NFÜ vezér korából. Köszönjük. Nem tudom, -még- hogy ki fizeti a John Hopkinson az ösztöndíjas tanulmányit és ki tolta be oda de ez nem lesz tartós állapot. CSak azt ne képzelje senki, hogy nem ezektől lesz hangos a média, ami már van, nem csak nekik van , mint 2002 után . Ehhez még tessék hozzávenni a z IMF szándéklevélben feri és őáltala vállalt népnyúzó megszorításokat. Az sajnos kevés lesz , hogy mindenkinek fájni fog és egy évre vállaltam csak, és az a hazugság is előkerül, hogy egy forintért, ami meredeken milliós nagyságrendre sikerült, amikor nem duma volt, hanem felvette. ZSebbe. fel lesz frissítve az emlékezete a választóknak. Soknak magától is felfrissül. Fognak emlékezni, ki , mit vett el tőlük. Már nem csak kádár népe van, fiatalok is vannak, sokan, akiknek van memóriájuk. Ígérni esetleg most mást ígér de a portfóliója nagyon dzsuvás. NÁlunk.

Balt 2011.11.02. 20:07:47

@inreallife: Nem nyert. Az elmúlt 2 évben bő félmillát költöttem a kocsira (számlával), de hát ilyen a szerencsém...

Balt 2011.11.02. 20:09:33

@inreallife: Bokros kiválóan képviselte képviselte a Világbank érdekeit. (Többek közt Magyarországgal szemben...)

graycivil 2011.11.02. 20:10:05

TG: Na végre, egy mértékadó "politikai asszisztens" is megpedzette, hogy a jobboldalon is már "el kellene kezdeni törni a betonfejet". :-)

aszekelyek 2011.11.02. 20:10:23

@hoplita: köszönik az ott lakók, azt üzenik. Hol vannak a rendes emberek, hogy tudjuk, és miről ismerhetőek meg nálad?

graycivil 2011.11.02. 20:12:23

@aszekelyek: "ferisamesz tapló-bunkó bajnaik"

Húha! Kezdődő "mentális diszfunkció"? :-)

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2011.11.02. 20:19:34

@Akitlosz: "Már csak az MSZP-t és a Fideszt kellene kirúgni és vadonatúj pártokkal - egyben vadonatúj politikusokkal - lecserélni s akkor egyik parlamenti szereplőt sem terhelné már a gengszterváltás mocska."

Ezzel tökéletesen egyetértek.

aszekelyek 2011.11.02. 20:21:31

@radala: Amint említettem, éppen a plebs/szlöm , számára van az azon a médiafelületen ez tálalva. Azzal a céllal, amit itt meg is tapasztalhattál egyúttal:) Az ilyesmit , ami a legalja bulvárban is szégyen, polgári demokráciákban elképzelhetetlen, így tálalva. Te kint élsz, el tudod képzelni ezt hírként ott? Ahol nem uszítottak 40 évig arra, akinek egy forinttal többje volt?

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2011.11.02. 20:24:49

@radala: Az a gond, hogy Sólyom gondolom nem zsákokon aludt meg ládákon dolgozott. Hová lettek a bútorok? Sólyom elvitte a szekrényt? Nem hiszem, de lehet. Ha megmaradtak mégis a bútorok, akkor gondolom a Köztársasági Elnök Úr ízlésvilágát zavarták a bútorok. Ezért cserélte le őket. Nem vagyok meggyőződve arról hogy ez az a történelmi pillanat hogy Pál divatigényeit kiszolgálják az adófizetők.

török gábor 2011.11.02. 20:26:21

@Diocles: egy jobboldali párt "természetes" szövetségesei a jobboldali pártok lehetnek. az említett politikusok ezt másképp gondolták, nem is hiszem, hogy a magyar politika sajátos kódrendszerében jobboldalinak kellene őket neveznünk.

aszekelyek 2011.11.02. 20:29:49

@Balt: Azért van ma az EU-ban képviselőként. Nem gondolod? Neki tele kellett rakni a zsebét. Azért, hogy azt művelje ott, amit művel. Ő hajlandó arra is. Asszem azért, mert focizni akkor sem tudna, ha megfizetnék....:)

unionist 2011.11.02. 20:32:17

@ulrike:
pont erről írtam az előbb. :-)

szóval kossuht lajosnak meg kellett halnia ahhoz, hogy erről beszéljenek. számtalan ilyen közszereplő van. akikről a haláluk után írják le, hogy micsoda emberek voltak. azért, mert az életükben konszenzus van abban, hogy a közjót szolgálják. és ez egy közszereplő esetén mindent felülír.

freddy mercury ugyanolyan drogros prostituált volt, mint kelemen anna. a különbség az, hogy mercury a közjót szolgálta. kelemen anna meg nem. ez a különbség. és ezért van az, hogy freddy mercury-nak meg kellett halnia ahhoz, hogy a sajtó pellengérre állítsa.

tehát az nem igaz, hogy minden közszereplőt kikezdenek a liberálisok. ezt az a hülye politikusok képzeli. a magyar közéletből bocskai, rákóczi, és kossuth szellemi örököse úgy hiányzik, mint a szegénynek egy falat kenyér.

bocskai nem letelepítette a marhahajcsár cigányokat. elmagyarázta nekik, hogy városokat (piacokat) kell építeniük azért, hogy az állati sorból kiemelkedjenek. és ezért van az, hogy a hajdúságban szinte minden cigány boxklubot bocskairól neveztek el. és ha egy szegregált suliban el kezdenéd tanítani, hogy mit csinált ez a nagyfejedelem, akkor a gyerekek tátott szájjal hallgatnák. a bocskai sztori ugyanis erről szól. a cigány-magyar együttélésről. csak ezt az okos történészek nem látják. okos politikusok meg nincsenek.

nyünyüge 2011.11.02. 20:33:22

@aszekelyek:
A szlöm nem embereket jelent, hanem helyet.

aszekelyek 2011.11.02. 20:35:08

@inreallife: Egy részük valóban gyáva ehhez. @török gábor: :DDDD

dbeata 2011.11.02. 20:41:18

Jó estét! Egy hajnalon azon elmélkedtem, hogy egy értelmes baloldal újbóli fölemelkedéséhez szükség van arra, hogy legyen szélsőséges baloldali párt (mint pl. régebben a Munkáspárt). Ez most lehet, furán hangzik, de valahogy ahhoz, hogy az emberek és a pártok maguk is, tudják magukat definiálni, meghatározni, ahhoz kell, hogy sokféle árnyalat legyen. Különösen mióta a Jobbik feltűnt, úgy érzem, nagyon hiányzik a megfelelő ellenpólus, amiből aztán lehetne építkezni a baloldalon. Ezt már néhány hónapja kigondoltam, de aztán nem foglalkoztam vele, de most Török Gábor kihozta belőlem.

unionist 2011.11.02. 20:43:57

@török gábor:
ezzel a jobbkonzervatív, balliberális dologgal az alapprobléma, hogy a konzervativizmus egy balos, a liberalizmus alapvetően egy jobbos eszme.

a balliberális a szocialista szinonimája. csak amerikában nem lehet leírni, hogy valaki szocialista. mert az valami kommunista féle. és azzal ott nem lehet választást nyerni. tehát akkor left-liberal lesz belőle. a right-wing conservative valójában a nacionalista. de ezt meg európában nem lehet leírni. mert az valami fasiszta féle. és a fasisztákat a közéletbe mégse kéne beengedni. és ezért kitalálták, hogy legyen jobboldali konzervatív. csakhogy ez a humán (balos) konzi, és a valódi (reál) liberó politikát kiszorította.

szóval ha végig lapozod a történelemkönyveket, akkor azt látod, hogy a valakik mindig a nemzeti liberálisok voltak, és a keresztény szocialisták (humanisták). a konzervatív-liberális középutasok filozófusok voltak mind. és állítólag te a filozófiától akarsz elrugaszkodni, mert téged a politika, és a történelem érdekel.

aszekelyek 2011.11.02. 20:45:23

@nyünyüge: Azon a nyelven , amin én gondolom, konkrétan söpredéket jelent. Irodalmi nyelvezetben. Garcia Marquez. Gondolom a gettokutyákból SLUMDOGS következtettél erre, hogy a szlöm helyet jelent. Abban a filmben sok érdekes dolog van még ezen kívül a fordítási viccen kívül. Nem tudom tudsz-e róla, hogy az angolban a szavaknak igen sok jelentésük lehet. Attól függ, mikor, mire használják. Az csak a fordításban volt "getto" aranyom. :)

aszekelyek 2011.11.02. 20:48:03

@hoplita: Szerinted hány lapátot vett tőlük?:DDD Munkához, például:DDD

graycivil 2011.11.02. 20:48:23

@Diocles: "Vicces, h ennyi új balos párt alakul, hiszen nagyon szép programokat lehet megfogalmazni az újraelosztásról, esélyteremtésről, csak épp pénz nem lesz rá."

Orbán "bebizonyította", hogy lehetséges. Legalábbis az ígéretek szintjén. De az ígérgetést pont egy Orbán-imádó ne támogatná gőzerővel? :-)

ulrike (törölt) 2011.11.02. 20:48:35

@unionist: Embernek okos, politikusnak hülye. Sokat láttam ilyet. Pártjaikat vezették (vezetik) vesztőhelyre.

Sztavrosz_ (törölt) 2011.11.02. 20:51:54

@graycivil: Sohase fog választást nyerni az, aki megmondja hogy márpedig adóemelés kell. Ezért színház az egész.

nyünyüge 2011.11.02. 20:57:13

@aszekelyek:

slum [slʌm]
n
1. a squalid overcrowded house, etc.
2. (Social Science / Human Geography) (often plural) a squalid section of a city, characterized by inferior living conditions and usually by overcrowding
3. (modifier) of, relating to, or characteristic of slums slum conditions

en.wikipedia.org/wiki/Slum

aszekelyek 2011.11.02. 21:00:06

@inreallife: Az a populizmus elég jól kitartott:) 2002-ig. :) Mekkora marhaságokat tudsz leírni! Ez egyrészt verifikálhatatlan, másrészt Orbán kormányzása messze nem úgy telt, mint a baloldali. nem tudom, hogy mit talált ki IMF nélkül bokros. Esetleg előtte? Hogy ne szoruljon rá az ország? Mihez értett pontosan? 30% -on felüli inflációt csinálni nem kunszt. Kismamák pénzét elvenni? Ahhoz se kell érteni. Gyomor kérdése. Nyugdíjat devalválni? Az is csak lelkiismeretlenség és nem hozzáértés dolga. Hozzáértő anélkül csinálta volna meg a rendbetételt, hogy IMF hitelt kér és ezeket a dolgokat kiveri a társadalomból. Mindenesetre horn pufajkája is tűrhetőbb volt, mint a fleto-bajnai pőkhendi hazugtolvajsága. Bokros pedig csak egy használati eszköze azoknak, akik futtatják.

nyünyüge 2011.11.02. 21:01:27

@aszekelyek:
hozz egy példát légyszi, ahol embereket jelent, konkrétice.

graycivil 2011.11.02. 21:02:08

@radala: Szerintem megérdemel SP egy 100 milliós magánvívótermet is. Az sem amortizálódik, és milyen sokaknak van olyan? És ha egy-két év múlva lemond(atják) az elnökségről, akkor maradjon nála mindez, hiszen ő is meg minden "minekrajtacsodálkozni" tárgya a nemzeti vagyon része marad.

Amúgy meg magam részéről totálisan egyetértek az egykulcsos adózással is. Hiszen egy országot mindig a gazdagok kultúrája képviseli. És a szenvedő szegény lúzereknek legyen vigasz, hogy gazdagjaink legalább ki vannak stafírozva. Érdemes lenne azért, hogy mi átlag egy "kissé jobban élünk" zsenge öröméért feláldozni a "nekünk is vannak gazdagjaink" katartikus élményét.

Igenis azt mondom, hogy Orbán megérdemli a havi 500 ezer Ft nettó plusszot. Így legalább nem kell azon rágódnunk, hogy csak az apja regnálása alatt szerzett milliárdjaira pályázik. Ciki lenne.

ulrike (törölt) 2011.11.02. 21:02:11

Financial Times
www.ft.com/intl/cms/s/2/69988c22-0544-11e1-b8f4-00144feabdc0.html#axzz1cXigfpqJ

Five grim and essential lessons for world leaders
by Lawrence Summers

Az egyik: 'First, programme announcements that are vague and try to purchase stability on the cheap are more likely to exacerbate problems than to resolve them.'

Annak sem ártana megtanulni, aki nem world leader csak egy pici országé.

aszekelyek 2011.11.02. 21:02:31

@messi-asz: Érdekes, ha ez kizáró ok lehetne bármilyen tisztségnél, ahogy sosem volt az, egy -két ember lézengett volna azok közül csak, akik masszívan be voltak rögzítve a listákon a mindenkori parlamentünkbe 89-után. Éppen ezért nem volt ez kritérium. Átvilágítás??? NE röhögtessenek már....

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2011.11.02. 21:02:51

@Sztavrosz_: Sokféle adó van. Az emberek min. 80%-át érintő adótervekkel biztosan nem lehet nyerni, azt aláírom. Pl. Magyarországon bármikor is lesznek a következő választások, kétféle párt lesz, az egykulcsos adót támogatók és a két vagy több kulcsos adót preferálók. Utóbbiak adóemeléssel fognak kampányolni. És nem kizárt hogy nyernek.

aszekelyek 2011.11.02. 21:06:01

@unionist: Drogos lehetett de prodti? Akkora vagyonnal, ami neki volt? Mennyémá... Méregdrága német melegbárokban kereste volna a kenyerét? esetleg gondold meg, miket beszélsz, henrik.

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2011.11.02. 21:08:58

@radala: Mindenesetre GSZA azt mondta, hogy Bulgáriában a szakszervezetek azt írták alá, hogy 40 %-nál jobban nem CSÖKKENHET a dolgozók fizetése. Romániában 25 %-kal CSÖKKEN a nyugdíj (tévedhetek a számokban). Olaszországban 25 000 közalkalmazottat tesznek az utcára, lehet 125 ezer is nem emlékszem pontosan, de mindegy is a lényeg, hogy sok a miénknél is keservesebb út van...

---

A magyar nyugdíjasok elveszítették a 13 havi ellátást, ezáltal kb. 8%-al csökkent a nyugdíjuk. Ugyanez az összes állami alkalmazottra is igaz. E két réteg majdnem 4 millió embert érintett. Az állami dolgozó bérét 2008.01.01-ben emelték utoljára, azóta a bértáblából származó átlagos éves növelés 1,1%, de az éves infláció 4% körüli. Tehát az állami alkalmazottak reálbére kb. 20%-al legalább csökkent.
Szóval amit írtál, azon már túlvagyunk itt is.
Ami még rosszabb : Nincs garancia hogy itt a vége. Ezzel együtt is süllyed vészesen a gyorsnaszád.

aszekelyek 2011.11.02. 21:09:35

@nyünyüge: Országh Szótárod nincs? Mondtam, hogy több jelentése van. Ez nem mind. :) Abban az értelemben is használják, ahogy én, a pleb/ szlöm-esetében. Egyébként, ha helyként akarod felfogni, akkor is jó nekem, mert a plebs az olyan helyeken él. :) Plebejusok lakják ugyanis a gettokat. Erről mit ír a wikipédia?

ulrike (törölt) 2011.11.02. 21:09:53

muszáj idemásolni a második leckét is az FT-ből.

'Second, dubious assertions by policymakers end up undermining confidence.'
www.ft.com/intl/cms/s/2/69988c22-0544-11e1-b8f4-00144feabdc0.html#axzz1cXigfpqJ
Hej, ha Larry Summers hamarabb írta volna ezt. Talán volna még remény. De csak most írta.

aszekelyek 2011.11.02. 21:11:51

@ciceró: Lehetne ez még így sem. Mi az, hogy! Nagyon is!

sötéthülye.tahóbarom 2011.11.02. 21:16:10

@tg: "A politika túl fontos ahhoz, hogy annak megújulását a politikusok másra bíznák..."

Ahhoz meg pláne, hogy még egyszer politikusokra bízzuk.

Mellesleg sürgősen szeretnék egy olyan pártot látni, ahol az átlagéletkor 30 alatt van (pedig én már bőven fölötte).

aszekelyek 2011.11.02. 21:18:24

@nyünyüge: Arra írtam a GArcia MArqezt:) Nem ő írta a gettokutyákat:) Az előzőre pedig az a válasz, hogy a bizonyos illetők érdekeit örök homály fedi, ezért csak sejtelem van arról, meg informális adatok, tudás, hogy is történt meg az a miniszterelnök csere és pontosan miért és kiknek is állt érdekében azt a helyzetet úgy kezelni. tudod, voltak nálunk mindig olyanok, akik mindig a függöny mögül irányítottak. A szcénákat láttuk , az i gazságot, a kendőzetlent nem. Még az igazságbeszéd sem tért ki arra, hogy an és miért hazudtak végig másfél-két évet, miközben nem csináltak semmit. Nem szeretek olyat állítani, amiről meg vagyok ugyan győződve de nehezen bizonyítható. Mint a fenyő gyilkosság felbujtójának személye.

Balt 2011.11.02. 21:20:41

@ciceró: "kétféle párt lesz, az egykulcsos adót támogatók és a két vagy több kulcsos adót preferálók. Utóbbiak adóemeléssel fognak kampányolni. És nem kizárt hogy nyernek."

Ja, persze, adómentes minimálbér mellett. Megismételve az őselkúrást, amely a "kétmillió minimálbérest" eredményezte...

Archenemy 2011.11.02. 21:21:39

@aszekelyek: én is kizárólag gettó/lepukkant hely értelemben hallottam még a szlömöt, emberre szerintem nem mondják.

Illetve biztos volt már, hogy mondták, pl. te is most, de nem általános.

aszekelyek 2011.11.02. 21:38:20

@Archenemy: Hogyne. A szlömösödést pld társadalomtudóstól már hallottam, pld, arra a jelenségre, amikor mondjuk a nyócker, a benne lakókkal együtt, egy folyamat során lecsúszik, mind emberi, mind infrastruktúrális értelemben.

nyünyüge 2011.11.02. 21:43:34

@aszekelyek:
Van Országh szótáram, kölcsönadjam :)?
Merthogy abban sincs embercsoport jelentése a slum-nak.
Egyébiránt újabb szavak esetében egy angol-amerikai online szótár helyenként használhatóbb, mint az amúgy kiváló Országh.

(a magyarázat nem a wikiből való volt, rossz linket tettem oda:
www.thefreedictionary.com/slum )

ulrike (törölt) 2011.11.02. 21:46:12

@aszekelyek: en.wikipedia.org/wiki/Slum
'A slum, as defined by United Nations agency UN-HABITAT, is a run-down area of a city '
Városon belüli terület, nem ember, bár emberek is élnek ott.

aszekelyek 2011.11.02. 21:48:05

@Archenemy: Nem is mondtam, hogy általános:)

igazi Lencsés István (törölt) 2011.11.02. 21:56:32

@igazi Lencsés lstván: Jaj, már megint egy jót cigányoztam. Milyen bunkó vagyok!

bigapples 2011.11.02. 21:57:04

@ciceró:Összemosod a dolgokat. Nem nagyon volt itt a 8%-nál nagyobb visszavágás. Elinflálás ugyanúgy megy máshol is.

Orbánék megpróbálták nagyobb megszorítás nélkül beindítani a gazdaságot. Ez a romló külső helyzet miatt nem sikerült. Ha ment volna tovább a Bajnai -Oszkó gazdasági vonal, akkor sokkal keményebb megszorítások lettek volna.
Tele van a hócipőm hallgatni a sok hazugságot, hogy Orbánék intézkedései rosszabb helyzetbe hozták a költségvetést.

Bankadó ~180 milliárd
Ágazati különadók ~155 milliárd
Plusz az eddig a bérek után a magánnyugdíjpénztárakba folyó 8% most állami bevétel lett és a nyugdíjpénzekből finanszírozott adósságcsökkentés miatti kisebb az adósságteher. Ez a kettő nagyjából fedezi az egykulcsos adó miatti lyukat.

Szóval aki a nem-konvencionális intézkedéseket bírálja, az mutassa meg, hogy honnan venne el további 10-100 milliárdokat. Mert lehet, hogy később a telekom. adó megbukik és 15-30 éves távlatban a nyugdíjrendszerben nagy feszültségek lesznek, de összhatásukat tekintve rövid-középtávon javult az intézkedések miatt a költségvetés helyzete, miközben 4-500 milliárdot beöntött a kormány a középosztály és a gyerekesek felé.

Tell Vilmos 2011.11.02. 21:58:52

Rövid véleményem a mai állapotokról:

1. Game Over!
2. A politikai elit,- függetlenül attól, hogy milyen oldali - teljesen egyforma!
3. Kiút nincs, mert Ovi képtelen bármilyen döntését visszavonni, legyen az bármilyen rossz: lásd 1kulcsos, alkotmány, stb.. Despotikus nárcisztikus figura, vállalhatatlan hatalmi arroganciával, gőggel.
4. Ovi csak az erőből ért, parlamenti piszkálódások és EU-s beszólások leperegnek róla.
5. Ergo - vagy kivárjuk 2014-et és elküldjük a sunyiba, vagy irdatlan nagy erődemonstráció kell! Ez utóbbiban nem hiszek, mindenki fásult! Marad a hátralévő 2,5 év, aztán hajrá!
Csak 1 gond van: ki a frászra szavazunk 2014.-ben? Kellene 1 új formáció. Eleinte azt gondoltam, hogy egy O.V.nélküli Fidesz, de az ugyebár lehetetlen, meg a maradék is elég férges.. Egy kemény konzervatív párt kellene, amely viszont realista és főleg nem demagóg populista. Nagy igény lenne rá!

A gazdaságról is pár mondat. Az emberek még akár több adót is fizetnének, csak kiszámíthatóság kellene! Képtelenség, hogy napok alatt jönnek ki az újabb és újabb agyament ötleteikkel, elvonásaikkal.
Minden stabil társadalom alapja a megbízható, kiszámítható állam. Most minden évben, sőt már év közben is változnak az adószabályok. Mindenki bizonytalanságban, stresszben él, nincs mód hosszabb távú tervezésre...

Üdv:

Tell.

aszekelyek 2011.11.02. 21:58:55

@ulrike: Amikor Garcia Marqez Söpredék c. könyvét olvastam, akkor találkoztam ennek a szónak ilyen értelemben használt variációjával. Természetesen az is egy helyszínen játszódik:) Az első erről írtamban, jeleztem is, hogy ez irodalmi értelemben, műfordításban szerepelt így az olvasmányaimban:) Amikor pedig még ez előtt a "plebs/szlöm" összetételt használtam, azt éppen emiatt tettem.Mert úgy korrekt. Nyünyüge kiragadta ebből a szlömöt .

ulrike (törölt) 2011.11.02. 22:01:09

@aszekelyek: GM spanyolul ír, azt valaki lefordította magyarra, ha magyarul olvastad. Mi az eredeti szöveg, amit GM írt?

aszekelyek 2011.11.02. 22:03:23

@graycivil: Magyarul, helyesen, kedves szürke civil, ezt úgy írják, hogy "pluszt ".

aszekelyek 2011.11.02. 22:07:16

@ulrike: Köszönöm, tudom . A fülszövegben volt ez, és az angol is:) Holnap utánanézek a könyvtáramban:) Nem tudom az eredetit , meg a fordító nevét séróból. :)

unionist 2011.11.02. 22:10:05

@aszekelyek:
saját magát prostituálta. egy önimádó ember volt. mint általában a művészek. és ennek megfelelően mindenféle testi örömöt meg akart élni. ezért tudott úgy énekelni, ahogyan nagyon kevesen. de nem ez a lényeges.

hanem az, hogy teljesen mindegy, hogy schmitt pál milyen nagypapa. nyilván nagyon jó. és nyilván jó kertszomszéd. csak a közéletben pont nem erre van szükség. szerintem az országban van egymillió tökéletes nagypapa van. egymillió tökéletes kertszomszéd. schmitt pál a orbán viktor és a fidesz szempontjából tökéletes államfő. de az ő közjogi tevékenysége nem szolgálja a közjót.

pontosan értem, hogy a fidesz érdekeit szolgálja. török gábor szokta ezt magyarázni: értsük meg, hogy a világ így működik. persze. 1 millió emberből 999,999 esetben pontosan így működik. de a civilizált világban éppen azt 1 embert keressük államfőnek, akinél meg pont nem így működik.

nyünyüge 2011.11.02. 22:11:16

@aszekelyek: Aha.:). És az Országh emlegetése volt az elterelö hadmozdulat.

aszekelyek 2011.11.02. 22:11:51

@ulrike: Akár beszélhetnénk is most már az eredeti témáról, amire ezt radalának írtam. A K.E. úr zongorájának hírértékéről és hogy mennyien vannak olyan kulturáltak, akik ezt természetesnek veszik. :) Jó éjt, majd holnap , most dolgom akadt.

aszekelyek 2011.11.02. 22:14:56

@nyünyüge: Kis telhetetlen, sztem az országh jobb, mint a többi de lehet, tévedek. Jó éjt.

aszekelyek 2011.11.02. 22:16:19

@unionist: Nárcizmus oké de a prostiság?

márta)) 2011.11.02. 22:17:49

Elolvastam a posztot már legalább tízszer :)
Egy új párt alakulása - főleg jobboldali párt - nehéz ügy, nem kicsit, nagyon. Főleg az, hogy a társadalom egy nagy csoportja elfogadja és megértse, az eszmét amit képvisel/képviselnek.

aki évtizedesnél gyorsabb változásokban reménykedik, annak elsősorban a már jól ismert politikai szereplők mozgására érdemes figyelni."

Csak az a nagy probléma, hogy ez önmagában kevés. El kellene mondani, meg kellene magyarázni, hogy mi- miért van.
Mi az amit képvisel egy-egy politikai tábor, /párt. Program nélkül választást nyerni a jövőben nem fog menni.
Bármennyire furcsa, én még mindig ott tartok, hogy nagyon fontos lesz a meglévő" pártoknál és ha alakulna új, ott is , kit tudnak megnevezni/jelölni a választásokon.
:)

ulrike (törölt) 2011.11.02. 22:18:43

@unionist: Pontosabban azt, aki az érdekek szolgálatát kellő eleganciával és helyesírással képes művelni. Feltétlen hűséggel párosuló zongorázni tudás ez esetben nem elég.

márta)) 2011.11.02. 22:21:08

Bocsánat! Biztosan sokszor le fogom irni, még, ) változatlanul az a véleményem, hogy a Bajnait el tudnám képzelni egy új párt élén.
bezony.
:))))

unionist 2011.11.02. 22:38:31

@bigapples:
oké, de bajnai idejében hogy tudták a nyugdíjakat kifizetni. nem nőtt az államadósság, hanem csökkent. nem kellett az utolsó imf kereteket se lehívni. nem kellett hozzá a magánpénztárak pénze sem. a forint árfolyama viszonylag stabil volt. az infláció csökkent. elindult egy lassú növekedés. ezt mégis hogy csinálták.

a 7%-os hiányból semmi nem igaz. az eu, és az imf revizorai sem találtak semmiféle bújtatott hiányt. és ilyet a fidesz "csontváz" bizottsága sem talált.

szóval nem lehet, hogy az adójóváírás egy hatékony eszköz a foglalkoztatás növeléséhez. mivel kiszámítható, normatív, és piackonform. ennek a fenntartásához egy második kulcs kell, vagy vagyonadó. és ugye bajnai és oszkó szintén egykulcsos adót akartak csinálni. de úgy, hogy az adójóváírás maradjon meg. és ne egy lépcsőben, hanem fokozatosan. vagyonadó bevezetésével. de mellár is ezt mondta, vagy chickán. nem lehet, hogy nekik van igazuk?

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.11.02. 22:57:05

@inreallife: tudja fene, mi esik ki és kiesik-e egyáltalán. Olyan adót helyettesít, amit nem könnyű beszedni. Ugyebár elköltségelik, aztán nem lesz nyereség, kész, passz, nagyon durva esetet leszámítva nehéz megfogni. Én inkább kiterjeszteném és természetesen emelni lehetne a kulcsát egy ésszerű határig (kb. ÁFA + 10%, ha ehhez viszonyítunk).
Az nyilván nevetséges volt, amikor bevezették, hogy kevesebb volt, mint az ÁFA, a szellemi munkások meg írogathatták a fal számlákat a haveri cégeknek és még kölcsönös haszon is maradt rajta, nemhogy legalább fizetnie kellett volna a megrendelőnek.

márta)) 2011.11.02. 23:07:50

Fellegi: Magyarországnak új utakat kell keresnie "

Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter, a magyar-kínai gazdasági kapcsolatokért felelős kormánybiztos szerint Magyarországnak "új utakat" kell keresnie ahhoz, hogy elérje hosszú távú stratégiai gazdasági céljait, ezért igyekszik Kína, Oroszország és Ukrajna felé nyitni.

Az Országgyűlés külügyi bizottságának szerdai ülésén a tárcavezető elmondta, ugyan Magyarország hagyományos szövetségesei az európai országok, de a gazdasági válság miatt más irányba is nyitnia kell.

Fellegi Tamás közölte, jövő héten Kínába utazik a tárca delegációja, hogy ott kínai vezetőkkel, vállalatokkal és városokkal tárgyaljanak. A Kínával való együttműködés lehetséges területei a pénzügyek, kereskedelmi kapcsolatok javítása és a közös befektetések, vagyis kínai cégek magyarországi, valamint magyar vállalatok kínai befektetései - fejtette ki."

Nahát! Hogy mik vannak? Talán elérkezett a kormány (is) az útelágazódáshoz" ? :) Vagy talán most veszik észre, hogy szembejönnek" velünk azon a bizonyos úton? Vagy talán azt, hogy az az út már nincs is a térképen?
Arról szólt a történet" , hogy a választások után a kormány kijelölt egy utat, itt Európa közepén, pályára teszi az országot, ...... mármint, fejlődési pályára.
hm?

Talán mégis csak jobb lett volna azon az úton haladni, amit a Bajnai kormány elkezdett?
:)

bigapples 2011.11.02. 23:10:45

@unionist: Amit leírsz, az nem egyedi vélemény, sokan írnak, mondanak hasonlót. DE nem a valóság, csak a ballib média legendagyártása.

1, Bajnai alatt durván nőtt az államadósság, mert folyamatosan le kellett hívniuk az IMF és az EU-s pénzeket, hogy ne menjünk csődbe

2, Bajnai kormány alatt nem növekedés volt, hanem a legnagyobb GDP visszaesés, ami miatt mint a válság legnagyobb veszteseként emlegetnek most bennünket.

3, Bajnaiék egy 9 hónapra jó költségvetést fogadtak el, burkoltan ők is elismerték, hogy további megszorítások kellenek a 2010-es költségvetés számainak tartásához. 7% nem lett volna a hiány, de nem lett volna 5-5,5% alatt sem, ha Orbánék nem lépnek.

Nem vitatom, Bajnaiék az IMF kottáját követve javítottak az ország helyzetén. Lehet vitatkozni, hogy az egykulcsos adó bevezetését lehetett volna hosszabb időre elnyújtani, lehet vitatkoznia az 50-100 milliós érték felett bevezetendő vagyonadóról.

Számomra az érthetetlen, hogy az egykulcsos adórendszert képtelenségnek, perverznek, hibás elképzelésnek állítják be, mikor gyakorlatilag az összes kelet európai ország bevezette.
Lehet, hogy Matolcsy sok kérdésben nem-konvencionális megoldásokat választ, de az egykulcsos rendszer a térségben a lehető legkonvencionálisabb dolog és egyértelműen pozitív eredményekkel járt, ahol bevezették.

is 2011.11.02. 23:21:09

@márta)): mikor Bokros megjelenet 2010 januárjában, 15% volt vele így. Többek között TG is hozzátette a maga posztját, amivel (leginkább persze Ibolyán keresztül) sikerült 2,6%-ra lekaraktergyilkolászni. Nyilván Bajnai nem tud egy pártot maga gründolni, aztán bárki megjelenik mellette, rögtön jön az SZDSZ3, az MSZP2, a libázás és társai. Én tökéletesen megértem, hogy Bokros 2010-es eredménye után ő egyelőre nem nagyon ad ezekre az istenbizonyokra.

is 2011.11.02. 23:22:15

@Balt: és pont ezt írtad 2009 tavaszán is, ugye? vagy akkor inkább a büdös kormány rontott el éppen mindent?

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.11.02. 23:29:58

@is: kicsikét büdös volt már az ibolya, nem ibolyaillatú. B. Lajos tudta ezt, mert nyilván nem hülye, csak be akart ülni. Nem a minielnöki székbe, hanem a jurópai parlamentbe. Sikerült, ámen, mindenki boldog, mínusz ibolya.

sztd 2011.11.02. 23:35:52

@márta)):
"Elárulom Neked, az én véleményem szerint [a fejlődés] nem a most zajló folyamatokat, a becsődült gazdaságpolitikát [jelenti]."

OK.
Számomra az általam áttekintett és megértett rész mindenképpen mutat fejlődési jeleket. Amit nem értek, arról persze nem nyilatkozom, ill. van olyan, amit mindenképpen korrigálni kell.

is 2011.11.02. 23:37:01

@Balt: tényleg érdekel: te láttál valaha közelről minisztériumot? vagy esetleg belülről egy önkormányzat működését? netán közbeszerzést? olvastál-e közgazdasági elemzést, ami 3 oldalas, vagy hosszabb volt? mert a véleményed elég határozott, és megpróbálom megérteni, hogy mire alapozod.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2011.11.02. 23:37:13

@Sztavrosz_: Ezzel nem értek egyet.Errefele 24% az összes elvonás a fizetésemből, jól élek, és a város is fejlődik. Hogy csinálják , nem tudom.
Ja de : Nincs ingyen a felsőoktatás pl. , meg fizetni kell önkormányzati adót.

ubul2000 2011.11.02. 23:40:01

@márta)): tipikus libsi gyakorlatot folytatsz. Amikor szembesítelek álláspontod tarthatatláságával, nem válaszolsz, terelni kezdesz...

is 2011.11.02. 23:40:04

@Hepci: azt a pici logikai bakit oldd már fel légyszi, hogy Bokros 2009 nyarán bejutott az EU parlamentbe, és ha csak ennyit akart volna, bőven elücsöröghaetett volna 2010 januárban is. addig nem elég meggyőző az érvelésed Bokrost illetően. ezenkívül egészében még meg is erősíti, amit írtam, hogy majd Bajnaira se fog szaavzni, mert majd milyen illatú kicsodák vannak mellette.

márta)) 2011.11.02. 23:51:35

@is:
Persze, hogy egyedül nem tud pártot alapitani. Más sem tudna.
Mi a probléma? az SZDSZ-nek is meg volt a maga támogatottsága, igaz soha sem volt nagy párt., de lenne igény rá most is.
Sokan kinjukban " szavaztak az LMP-re, mert hiányát érezték az SZDSZ-nel.
Egyébként nem árulok el titkot, nem csak a Bajnainak lenne nehéz. Ha lenne/lesz új politikai erő annak is.
Dolgozni kell, keményen, mert a siker el fog maradni.
Meg kell szólitani azt a társadalmi csoportot, akinek e legnagyobb szüksége van rá.
Senki ne gondolja, hogy majd az un társadalmi elit fogja "betolni" a parlamentbe.
Az nem lesz elég, hogy csak a fővárosban, esetleg néhány nagyvárosban "kiabálnak".

Egyébként nem vagyok biztos a Bajnai elutasitottságában.

márta)) 2011.11.02. 23:53:37

@ubul2000:

Tipikus libsi?" Ne légy már nevetséges.
hm?
:))))))

Átverés! 2011.11.02. 23:55:22

Úgy gondolom, hogy ha Bajnai által megkezdett stílusban folytatódott volna 2010-ben az ország vezetése nem lennünk ennyire a veszély zónában.
Ilyen nincs, hogy egyszerre mindent megváltoztatunk és az még hasznunkra is legyen. Alkotmányt,államigazgatást, gazdaságpolitikát, stb.
Akik azt gondolták, hogy ez mind lehetséges még nem dolgoztak huzamosabb ideig meghatározó munkahelyen.

Nem lett volna szabad nagy hangon végzetes kijelentéseket tenni. Most már nehéz az ellenkezőjét mondani, de ezt meg kell tenni az ország érdekében.

Nem tudom mennyire politikai marketing a Járai nyilatkozat amin én már napokkal ezelőtt elámultam amit meg is írtam.

Nagy csapás az országon egy ilyen erőszakos fülkeforradalmár, meghatározta az egész rendszerváltás minőségét.

Lehet, hogy még hasznára is válik a világnak a görög válság. Így a gazdasági és pénzügyi hatalmak kénytelenek rá ébredni, hogy ez így nem mehet tovább. A pénzügyi világnak is számolni kell azzal, hogy ez a töméntelen valós és virtuális hitel visszafizetésére soha nem fog sor kerülni.

A gazdaságot sem lehet állandóan növelni, pörgetni, nincs erre fizetőképesség. Nem beszélve arról, hogy Kina és India mire képes.

Át kell alakítani a világ gazdasági, pénzügyi társadalmi működését.
Hogy kik és mikor lesznek erre képesek nem tudom, de ahogy elnézem az európai vezetők sietős igyekezetét, ide-oda ugrálását még nem látszik, hogy az adu ász a kezükben lenne.

márta)) 2011.11.02. 23:56:33

@ubul2000:
Nahát! Jut eszembe.
Változnak az idők, és vélemények, nálad ?
Végül is ez (itt) egyáltalán nem ördögtől való.
ugye???

márta)) 2011.11.03. 00:02:57

@sztd:

Tessék??

"Elárulom Neked, az én véleményem szerint [a fejlődés] nem a most zajló folyamatokat, a becsődült gazdaságpolitikát [jelenti]."

Pedig azt hittem, hogy most le fogod Nekem irni, hogy mennyire fejődik a gazdaság, milyen sikeres a kormány gazdaságpolitikája. ?
Fejlődési jeleket? Hát.Igen. Lehetnek olyan helyzetben némelyek, hogy látnak olyan jeleket (is) ami nem létezik.
Ezt önámitásnak szokták csúfolni.??

ubul2000 2011.11.03. 00:07:25

@márta)): Ne terelj! Válaszolj a kérdésemre!

márta)) 2011.11.03. 00:09:11

Tényleg! Mire újra visszajövök ide kommentet irni, megnézem, illetve kutakodom már egy kicsit, ki lehetne még lehetséges jelölt régi, - vagy új párt élén. Ki lehetne az a személy, akit én alkalmasnak itélnék meg.
Tudja esetleg valaki, hogy a szerveződő független csoportnak, ki a hangadója??? akarom írni, ki fogja össze???? (nem tetszik a rendszer).
Ha tudja valaki irja már meg. Ha kérhetem.
Köszönöm, de nagyon.

:)))))))))

márta)) 2011.11.03. 00:12:58

@ubul2000:
Jaj. Már éppen el akartam menni.
Nem tudom már, hogy mit kérdeztél.?
Nem tudom, mert elfelejtettem.

ubul2000 2011.11.03. 00:20:36

@márta)): Emlékeztetőül....
" Ezek szerint az osztrákokat is gyűlölöd, mert néhány helyre kiírták, hogy: magyar, ne lopj?"

márta)) 2011.11.03. 00:23:46

@ubul2000:
Nem gyűlölök senkit!!

unionist 2011.11.03. 00:24:49

@bigapples:
1) az adósságról.
az utolsó imf kereteket már nem kellett lehívni. az államadósság növekedése leállt. és ehhez nem kellett a magánnyugdíjpénztárak pénze.

2) a növekedésről:
m.blog.hu/ha/hazaeshaladas/image/0921/tabla1.jpg
disclaimer: oszkó ábrája

3) a hiányról.
oszkónak anno beszóltam a blogján. talán ki is moderálta a hozzászólást. azt írtam, hogy ugyanolyan kutyaütők, mint gyurcsány. csak nem pont ezekkel a szavakkal. és még páran írtak hasonlót. erre azt felelte, hogy a számításaik szerint 0,6-0,8%-kal lőtték el a hiányt. vagyonadó, vagy bármilyen különadó nélkül nem tudták volna tartani a tervezett célt. és ezért szükség volt egy 250 milliárdos kiigazításra. ezt az átadás-átvételi jegyzőkönyvben le is írták. sőt konkrét intézkedési tervet is összeállítottak. oszkó azt mondja, hogy a matolcsy-féle zárolás pontról pontra megegyezett azzal, amit a pm az irányítása alatt felvázolt. csak ők ezt a negyedéves számok ismeretében a kormányváltás pillanatában hajtották volna végre. matolcsyék meg akkor azt mondták, hogy még tovább - 7%-ra - kellene növelni a hiányt. és amikor kiderült, hogy ezt senki sem finanszírozza, akkor azt mondták, hogy már 7% a hiány. valójában azt a 250 milliárdos zárolást kellett volna végrehajtani változatlan adószintek mellett.

oszkóék utána csökkentették volna az felső kulcsot. feltéve, hogy van növekedés, és abból származó extra bevétel. de az adójóváírást megtartani, vagy inkább szélesíteni akarták. de ezeket lépésről-lépésre. és ez ügyben majdnem konszenzus volt.

és abban is, hogy az imf hitelt is több lépésben kellett volna kivezetni. tehát amíg az imf a piacnál kedvezőbb kamatokat kínál, és nem kér lehetetlent, addig meg lehetett volna őket tartani. azért, hogy magas kamatokat 30 éves futamidőre ne kelljen bevállalni. sőt sokan úgy látták, hogy az imf pakettekkel reformokat is lehetett volna finanszírozni. mivel viszonylag nagy összeget, rövid időtávban, a piacinál alacsony kamatokkal biztosítanak. és ez az közintézmények konszolidációjához ideális. csak az országok erre nem használták őket.

szerintem oszkónak majdnem mindenben igaza van. nagyobb spíler, mint bajnai. csak ő nem tud, és nagyon nem is akar a nagymamák kedvence lenni. illetve valószínűleg tényleg nincsenek kifejezett politikai ambíciói. mivel nem egy volt kisz akitvista, mint gyurcsány, szilvásy, és draskovics. hanem egy könyökvédős hivatalnok, aki adóoptimalizált magának egy villát.

márta)) 2011.11.03. 00:27:03

@ubul2000:
Egyébként! Te miért kiabálsz Nekem???
hm?
Van valami probléma???!!

Jóccakát!!!

márta)) 2011.11.03. 00:29:00

Jaj! Még azt is elfelejtettem irni!!!

A Bajnai bátorkodott meghagyni) MOL. csomag.

vagy talán nem???

:)))))

márta)) 2011.11.03. 00:37:20

Azonnali válságkezelés

Ennek leginkább mérhető hatása a forint árfolyamának stabilizálódásában jelent meg. 31 milliárdos költséggel 100 ezer munkahelyet mentett meg a Bajnai kormány munkahelymegőrző programja.

Az "Út a munkához" program segítségével további 100 ezer alacsony képzettségű ember tért vissza a munka világába, sokévi passzivitás után. A krízisalap támogatásaiból 100 ezer családnak jutott pénzügyi támogatás. A távhő árát is csökkentették, ez 650 ezer család, összesen mintegy 2 millió ember életében hozott könnyebbséget.

Egyensúlyteremtés

A költségvetés egyensúlyának helyreállítása érdekében 1200 milliárd forintos megtakarítást hajtott végre a Bajnai kormány. Ez, arányait tekintve, az elmúlt évtizedek legnagyobb hasonló kiigazításának tekinthető a világban.
Az államháztartási hiány 3,8 százalék alatt maradt, ezzel Magyarország megteremtette az Európai Unió egyik legfegyelmezettebb gazdálkodását.
A hivatalos adatok 2010. év elejére azt mutatták, hogy Magyarország rendelkezik az Unió országai közül az ötödik legalacsonyabb költségvetési hiánnyal.

Bizalom újjáépítése

A válságkezelő kormány programjának harmadik pillére a bizalom újjáépítése volt. Ez tette többek között lehetővé, hogy a jegybanki alapkamat 20 éves mélypontra volt csökkenthető, ami komoly segítséget jelentett a gazdaság újbóli felpörgetéséhez, így a vállalkozások jövedelmezőségének növeléséhez.

Növekedés beindítása

A nyugdíjrendszer átalakítása biztosította a nyugdíjasok járandóságát, de értékes munkaerőt is bent tartott a munka világában.
A Bajnai kormány a szociális rendszerben is komoly átalakításokat hajtott végre. Ezek arra ösztönözték a munkára képes embereket, hogy segély helyett inkább vállaljanak munkát, ugyanis így jobban járnak.
Az adórendszerben is komoly, mindenki számára érzékelhető változások történtek.
Az adóátrendezés hatására 2010 év elején már több millió munkavállalónak emelkedett a nettó fizetése.

Egy átlagos keresetű emberé kb. 15 ezer forinttal, így nem volt szükség kormányzati kommunikációra arról, hogy mindenki jól jár. Az adóátalakításoknak köszönhetően további 400 milliárd forint maradt a magyar vállalkozásoknál beruházásra és munkahelyteremtésre."

Bocsánat! Jobban szeretek másolni mint irni.)

Ötödik legalacsonyabb költségvetési hiány. Igaz most dobogós hely a mienk, hátulról a harmadik. Akarom irni. Sereghajtás)
:)

unionist 2011.11.03. 00:40:14

@bigapples:
-- az adókról.
imho fix összegű járulék, flat tax, adójóváírás, vagyonadó az ideális kombó.
-- a különadókról.
szerintem abból konkrétan a hadsereget kell finanszírozni. tehát mondjuk a távközlési cégektől azért lehetne adót beszedni, hogy a hadsereget szereljék fel. a hipermarketektől azért, hogy a hadsereget élelmezzék. vagyonadókból kell fenntartani a rendőrséget. illetékekből a hivatalokat. bírságokból a börtönöket.

márta)) 2011.11.03. 00:43:04

„a következő tíz év mostohább körülményeket teremt számunkra, mint amilyen a válság előtti évtized volt. Az ország vezetőinek olyan korszakra kell felkészíteniük hazánkat, amikor lassabb lesz a fejlett világ növekedése, és élesebb lesz a verseny a munkahelyekért, a hitelekért, a piacokért.”

”Nem gondolom magam politikusnak. Politikus az, aki hivatásszerűen azzal foglalkozik, hogy a közhatalmat megszerezze és megtartsa. Én soha nem akartam sem megszerezni, sem megtartani a hatalmat.
Nem vagyok párttag.

A válságkezelésből fakadó sajátos attitűddel viseltem átmenetileg az ország egyik legfőbb politikai tisztségét."
***

Ezt is Ő mondta, Ő, a Bajnai!!

:)

Most már úgy gondolom, el is mehetek.
ugye???

:)

forrás) hu.wikipedia.org/wiki/Bajnai_Gordon) Fotókkal. ha érdekel valakit.
:)

unionist 2011.11.03. 00:50:33

@unionist:
különadót egész pontosan.
szóval a különadók tipikusan uniós bevételi források. szerintema nyilvánvaló, hogy nem állami, hanem uniós hadseregre van szükség nemzetiségi hadtestekkel. a katonai kiadásokat ezzel együtt ki kellene venni az állami költségvetésből. ez amúgy a görögökön is segítene. az eu-n belül a görög katonai kiadások a legmagasabbak.

Kandabula 2011.11.03. 01:06:40

Úgy gondolom, hogy most már mindegy.

László56 2011.11.03. 05:03:48

Szép jó reggelt Mindenkinek

Új utakra vinné népünket az elemzőnk. Rejtélyes utakra, útelágazások nélkül. Frommer kívánság hogy osztódjon a jobboldal is, ha már a baloldal osztódik. Szerinte máris megoldódik a probléma és eljön a demokrácia aranykora. Naivitás a köbön. De nála már hozzászokhattunk. A FIDESZ megszűnése az LMP javára. Frommer kívánság, mert ahhoz a Schifferpártnak át kellene alakulnia LMP-vé. Mert most az LMP zöldjei csak cédulaosztogatásra vannak elítélve, hogy Schiffer Úr a félreértelmezett liberális politikáját képviselhesse a parlamentben.

Hogy a zöldek hagyták magukra települni a Schifferéket ? Az ő problémájuk. De akkor ne csodálkozzanak, ha csak utcasarkon állásra használják fel őket és az LMP-ből Schiffer párt lett. Viseljék az új nevet becsülettel, ha már vezetőjük ezt kevésbé teszi, hiszen már többször megfogta a leprások kezét. Ki ezt a kézfogást gyakorolja, az viszont ne csodálkozzon ha maga is leprás lesz.

Tényleg ez lenne az elemzőnk vágyálma ? Ez a régi bal, lenne az új jobboldal ? Meglehet. Ámbár ezt az elemzőnknél nehéz megállapítani, hiszen úgy forog ahogy a szél fúj. Ezt nevezi Ő semlegesnek. A kommunista primitívség tanításának a semlegessége. Csak nem elkötelezni magam, hiszen ki tudja mit hoz a jövő. Reménykedek új utakban, de nem teszek érte semmit. El akarom takarítani a kétharmados többséggel bíró kormányt, de másokkal, nehogy már én sérüljek. Vitatkozni és hozzászólni csak jelentéktelen dolgokról.

Hogy ez lenne a polgáraink jövőjére mutató út ? Minden respekt mellett az elemzőnkkel szemben, erősen kételkedem. Abban viszont én is biztos vagyok, hogy eljön majd egy új jobboldal ideje is. Abban már kevésbé, hogy mindezt megéri az elemzőnk. Talán a gyereke. Annak ellenére hogy a kommunistáink bűnét nem csak a gyerekeink, hanem még az unokáink is fizetni fogják. Ezért nem szabad felejteni sem. Soha többé kommunistát a parlamentünkbe és közigazgatásunkba. Amíg ez nem történik meg, addig erős és hatalmas lesz a FIDESZ-KDNP, mint az első polgár- és nemzetvédő pártkoalíció a magyar politika egén. Mert nem csak kétharmaddal lehet hatalmasnak lenni, hanem polgáraink szavahihető védelmével is. Köszönet mindezért a kormánynak és miniszterelnökének.

bigapples 2011.11.03. 05:56:53

@unionist: A belinkelt Oszkó-ábra nagyon gyengén van feliratozva, de a lényegen nem változtat, áprilisban lett Bajnai miniszterelnök és abban a negyedévben volt a legnagyobb ütemű a GDP csökkenése, nyilván elsősorban nem a ténykedésük eredményeként.

A egész görbe lefutása persze döntően azt mutatja, hogy hogyan indult be a német növekedés és hogyan húzta az magával a magyart. Nem azt jelzi az ábra, hogy Oszkóék bravuros gazdaságélénkítéssel beindították volna a magyar gazdasági növekedést, mert ilyet nem tettek. Igaz, Gyurcsányékhoz képest határozottan javítottak a költségvetés helyzetén.

www.tradingeconomics.com/hungary/gdp-growth-annual
www.tradingeconomics.com/germany/gdp-growth-annual

Most, hogy lassul Németország, lassul a magyar növekedés is. Sajnos ez a fő tényező, annyira nyitott a gazdaságunk. Abban egyetértünk, hogy Oszkó sokkal jobban ért a gazdasághoz a nagymamakedvencként pislogó Bajnainál.

Szerintem nem a magánnyugdíjvagyonra volt elsősorban szüksége Orbánéknak, hanem, hogy visszacsatornázzák a 8%-t a költségvetésbe, stabilizálva ezzel az állami nyugdíjkasszát és lehetővé téve két fő ígéretük, az egykulcsos SZJA rendszer és a gyermekek utáni adókedvezmények bevezetését. Erre a kettőre másként gyakorlatilag nem lenne forrás.

Az IMF nem hagyta volna, hogy az egyik szent tehenüket, a Manyup rendszert felszámolják. Mellesleg az ötlet Surányitól jött, Orbánék viszont a megszokott Fideszes határozottsággal léptek meg.

A nyugdíjvagyon csak egy bónusz volt, amivel:
1, ki lehetett pótolni a 2010-es költségvetés lyukait, amíg a terv szerint beindul a növekedés
2, lehetett csökkenteni az államadósságot
3, ki lehetett zárni az oroszokat a stratégiai jelentőségű MOL-ból
4, lehetett volna a közlekedési cégek adósságát szanálni a korábbi tervek szerint

A további kiadáscsökkentéseket, megszorításokat, sem Oszkó, sem más nem tudná elkerülni, ha ma pénzügyminiszter lenne és el akarná kerülni az államadósság növekedését. Egyszerűen a gazdasági növekedés szempontjából annyira rossz lett a külső környezet és olyan nagy az adósságteher, hogy nincs fájdalommentes megoldás. Ha megnézed a linken a 18-as táblát, látod milyen brutális az a teher, amit teljesíteni kell 2012-2014 között:

docs.google.com/viewer?a=v&q=cache:63yRPCKTpEIJ:akk.hu/object.a36f9c9e-bd48-4ff9-9ec4-d234ac8dfeeb.ivy+imf+k%C3%B6lcs%C3%B6n+visszafizet%C3%A9s+2012+2013&hl=hu&gl=uk&pid=bl&srcid=ADGEESjGxAjzvBcgx2GkZXpVupAEurLp7hDZe59dSlrJLAQfc_WZyuydPXdvZdVVObmyWyolEPmOcg_QtwRdU1cQfx1GO6vUyFjQThyhxEKvvODHQuDMx1-AtkeEaOL8GGKpO5TdDC8Z&sig=AHIEtbQe29Yom58E2Mp_P9HIi-5bbUnRRA

bigapples 2011.11.03. 06:02:22

@unionist: Ha az uniós hadsereg olyan hatékony lesz, mint a
mostani uniós válságkezelés, akkor a legjobb lenne ebből a pénzből inkább fehér zászlókat rendelni Kínából, aztán buzgón lobogtatni, ha valaki megtámadja az EU-t.

Balt 2011.11.03. 06:08:16

@tildy:): Ugye itthon költségtérítéses oktatásban tanultál? Ha igen, akkor esetleg jogos a reklamáció. Esetleg.

Balt 2011.11.03. 06:24:29

@bigapples: :)) Igazságtalan vagy. Azért Líbiát végül addig bombázták tessék-lássék, míg egy forradalmár hirtelen felindulásból főbe lőtte Kadhafit. :)

szoja122 2011.11.03. 06:26:13

Kedves TG!
" ha minden jól alakul, s rögtön nem beszélnek le róla kedves barátaim és még kedvesebb ellenségeim, talán hetente többször is."

Kérlek az ellenség szót NE használd a mai magyar politika jellemzésében, remélhetőleg neked NINCS ellenséged, legfeljebb ellenfeleid -elég az:)-.

A Fidesz és a Jobbik épp eléggé használja ezt a szót.
Ez háborús retorikában alkalmazható.

Vagy úgy gondolod mint a Fidesz, hogy a Magyar Köztárság területén háború folyik -még ha képletesen gondolják is-?

Tudom, hogy képletesen érteted, de akkor is!!!

Az ellenség szót tartsuk meg az igazi háború jellemzésekor.

szoja122 2011.11.03. 06:42:48

@xsasha: Az a két cikk lényegében egyről szól és a
"Magyarország növekedés kilátásai kis nyitott gazdaságként elsősorban az exporttól, és azon belül is különösen Németország teljesítményétől függ, ki vagyunk szolgáltatva a nemzetközi konjunktúra változásainak. Ezért jelent különösen nagy veszélyt a világgazdaság növekedésének jövőre jósolt lassulása is, bár a költségvetés 2012-ben 1,5 százalékos növekedéssel számol, az elemzők többsége ennél kisebb bővüléssel számol, egyesek pedig egyenesen recesszióról beszélnek. A kormány prognózisát múlt héten még Varga Mihály a miniszterelnökséget vezető államtitkár is optimistának nevezte."
És ez az idézés belőle szerinted a múlt?
Ezek voltak a kezdetek amit a szocialisták kúrták el, és amire a Fidesz jócskán ráfejelt...

samer 2011.11.03. 06:48:49

A TV2 épp egy mszp-s akarja megmagyarázni, hogy lemaradtunk a többiektől, és ez a FIDESZ hibája, még mindig nem néztek szembe önmagukkal...
2002 Mo. 2. volt a közép-Eu-ban, 2010 utolsó, ez mindent el árul, és arról is hogy miért gyenge a világgal szemben az ország...

regress 2011.11.03. 06:54:20

@bigapples: te nem itt élsz,hanem egy álomvilágba.mikor ébredsz fel?

szoja122 2011.11.03. 06:58:20

@hoplita: Kedves Hoplita!

Látom Te nem vagy rasszista:
"Nem nyaljuk ki a zsidók seggét, így már oda is a szalonképesség?"

"A rasszizmus olyan gondolkodásmódot jelent, amely az emberek külsejében megfigyelhető eltéréseket kiemeli, ezekhez morális, társadalmi vagy politikai különbségeket rendel hozzá, és az így létrehozott csoportok között – feltételezett tulajdonságaik vagy értékeik alapján – hierarchiát állít fel"

Legalább ne legyél gyáva mint elvtársaid zöme ezt bevallani.

Ha legalább tudnátok hogy a zsidózással mekkora baromságokat beszéltek akkor azonnal magatokhoz nyúlnátok.

Ha nem tudod, nem tudjátok -és tudom hogy nem tudjátok- akkor szívesen elmagyarázom úgy, hogy a Ti primitív agyatokkal is megértsétek.

Nálam is van egy határ ami kiveri a biztosítékot, ezért ez a hangnem.

nyünyüge 2011.11.03. 07:25:55

@László56:

"Amíg ez nem történik meg, addig erős és hatalmas lesz a FIDESZ-KDNP, mint az első polgár- és nemzetvédő pártkoalíció a magyar politika egén."

ezért a képzavarért érdemes volt ma felébredni :)))!

ssi 2011.11.03. 07:26:03

@inreallife: igen, köszi :-)) magam is figyelemmel kísérem
1.
"újra megerősödött az a nézet, hogy a kormány komolyan gondolhatja a leértékelés politikáját"
www.portfolio.hu/gazdasag/mire_lehet_jo_a_400-as_arfolyam.156808.html
2.
meg azokat az intézkedéseket is, melyekről keveset kommunikálnak, meg azokat az ideológiákat, melyekről sokat, de főleg, hogy mi lehet mögötte ..
kemény kormánytervek .. jó-e az országnak? majd kiderül ..
s nincs vele szemben azért is erősödő jó hangos ellenzék, mert demagóg ... ez így csak jó az országnak .. de 1 másmilyen ellenzék még jobb lenne ..

"egyre jobban kezd kirajzolódni, hogy a kormány hogyan is akarja elérni a jövő évre kitűzött 2,5%-os hiánycélt: egyszerre három csomag végrehajtásán fog dolgozni. Az 1400 milliárd forintnyi kiigazítás már önmagában óriási (a 240 milliárdos stabilitási tartalékot levonva is), kivitelezését pedig jelentős kockázatok övezik: időközben ugyanis kérdésessé válhatnak az egyes adóemelésektől várt többletbevételek, de a kiadási oldalon még jobban meg fog izzadni a kormány, az érdekcsoportok nyomása, illetve a népszerűség csökkenése visszavethet a reformok hatásából. Mindenképp kedvező ugyanakkor, hogy a kormány az elmúlt hónapokban többször is felismerte: a korábban feltételezettnél sokkal nagyobb kiigazításra kényszerül. "
www.portfolio.hu/gazdasag/elarulta_a_2012-es_megszoritas_reszleteit_a_miniszterium.157763.html
3.
meg a végtörlesztést is, hogy az adósságuktól megszabadulni nem tudókat és az eleve hitel nélkül élőket hogyan érinti majd
www.portfolio.hu/vallalatok/penzugy/kiknek_eri_meg_a_vegtorlesztes_200_milliardos_veszteseg_erheti_a_bankokat.157746.html

messi-asz 2011.11.03. 07:29:35

@Kandabula: ?

@nyünyüge: mi van? felrobbant a fides? az égen van má?

@manyike: mindenkit megvéd az államcsődör

jjulie 2011.11.03. 07:33:38

@bigapples:

bigibigi, ejnyebejnye, mire meg nem tanított téged a fideszkurvaannya, kimoshadnád a szádat

"3, ki lehetett zárni az oroszokat a stratégiai jelentőségű MOL-ból "

a kizárni kifejezés hogy kerül ide bigi? a "kizárás" használata akkor helyes, ha olyan cselekmény zajlik, amikor az egyik fél akaratát kényszerítő erővel meg tudja akadályozni a másik, pénzzel megváltoztatni a másik fél akaratát, az egy másik fogalommal írható le helyesen

az oroszokkal megegyezni lehetett hogy eladják a részvényeiket, ugyebár volt egy olyan kurva magas ár, amire azt mondták az oroszok, hogyha olyan hülyék vagytok, hogy ennyit meg ennyit adtok érte, akkor legyen a tiétek....., vagyis volt az a pénz amiért lemondtak a részvénycsomakukról, de ezt kizárásnak, mint a kényszerítő erő sikerének titulálni nem kis csúsztatás, kis ország, kis miniszterelnökének nagy csúsztatása

ez egy előnyös megegyezés volt az oroszok számára, az pedig hogy a magyar államnak mennyire volt előnyös, ott sok a kérdőjel, viszont feltehetően a fideszpártfinanszírozás, és egyéb láthatatlan ügyeknek jót tett

a te megfogalmazásod bigi egy fajtiszta, szádba adott orbánista idióta panem, nem szégyenled magad azért, hogy ilyeneket teszel közzé? "kizárni" valakit valamiből az egy egészen más viszonylatban korrekt mint ami itt történt, mosd ki a koszos szádat bigi, és meg ne lássam mégegyszer, hogy ilyen orbániai szarok potyognak ki belőle

márta)) 2011.11.03. 07:44:04

@László56:
Kedves László!

Mi történt, talán nem tudott aludni???
Csak annyit) Nagyon jó írás, legalább mosolyt csalt az arcomra.
Köszönet érte.
:)))

regress 2011.11.03. 07:49:28

@László56: feküdj vissza és aludj tovább.máskor ne vacsorázz olyan későn.ha a kommunisták kitakarodnának a parlamentből,a fidesz frakciót nagyítóval keresgélnéd,te elmebajnok

messi-asz 2011.11.03. 08:03:49

@regress: ne báncsd virágom... az agyát ki kellett műteni... fides felvételikor...

beültettek helyette egy szó-gyártó csippet... felvételről megy...

büdös komcsik, elmútnyóccév, mi megmentyük, félúton a kínaán, elrugaszkodás, mostaztántényleg, munkaa lapú, fleto elqrta, a haza nemlehet ellenzékben, csakafides, nea zemberek fizessékmeg, le a bankokkal és imffel, gyors'n'a'szád...

kis kapacitású chipp. ez csak chipp-csupp. ennyi fért csak el rajta....

szoja122 2011.11.03. 08:06:30

@szoja122: Elvtársaid alatt nem csak a jobbikra, hanem a MIÉP-re és minden szélsőjobbra álló emberre gondoltam.
Nagyon sok cikk jelent meg pl.: Hegedűs Lóránt, Bayer Zsolt tollából ;s sorolhatnám, akiktől nem olvastam elhatárolódást a jobbik vezető politikusai közül. Azt is elfogadom, hogy nem minden jobbikos pártag antiszemita-rasszista, de azzal, hogy a pártba maradnak legitimálják elfogadják ezeket az állításokat. Másrészről „vétkesek közt cinkos aki néma”.

Persze tudom, hogy a zsidózás -mindenért ők a felelősek, ők irányítják a bankokat a gazdaságot, a politikát- az antiszemitizmus is. De a cigányságot is általánosítva elítélik.

Ezek együtt már kimerítik a rasszizmus fogalmát

A jobbikra szavazók automatikusan NEM tartoznak ide, mert sokan kiábrándulva a regnáló politikai pártokból szavaztak rájuk.

Minden népcsoportban vannak bűnözők, bűnözésre hajlamos emberek. Ez nagyban függ a gazdasági elmaradottságuktól. Vannak cigány bűnözők mint ahogy magyar bűnözők is. De cigány bűnözés NINCS! Ha az ország teljes lakosságához hasonlítom többen vannak. De ez így félrevezető. A szegények számához kell hasonlítani és akkor már nincs különbség. Ezért írtam, hogy ennek gazdasági okai vannak.

De genetikailag, biológiailag minden rassz egyenértékű. Biológiailag nincs nagyobb különbség egy magyar-zsidó, magyar-fekete, vagy magyar-roma között mint két magyar között.

Persze azért is röhejes ez mert ki a magyar? Genetikailag -biológiailag- olyan NEM létezik. Hite kultúrája alapján van csak. Az a magyar aki magyarnak vallja magát.

Gondoljuk végig történelmünket:

1. Honfoglaláskor magunkba asszimiláltuk az itt élő népeket.
2. Tatár járás
3. Török megszállás
4. Habsburg megszállás
5. Betelepítések

Mi maradt az eredeti magyarokból? Genetikailag- semmi. Mindenféle vér -helyesen gén- keveredik bennünk.

szoja122 2011.11.03. 08:10:09

szoja122 2011.11.03. 08:06:30 hozzászólás hoplitához van címezve. Ez kimaradt...

messi-asz 2011.11.03. 08:13:57

@szoja122: van egy rossz hírem a magyarok száma PONT a gazdasággal egyenesen (sőt exponenciálisan) arányos... most a zország északi része MÁR SZLOVÁK... keleti része román lesz... a többi meg másfelé porlik...

ssi 2011.11.03. 08:17:27

@poszt
kormány: nála a 2/3 s lendülete vitathatatlan
- cél: költségvetési hiány, adósságcsökkentés, növekedés, (felső)középosztály támogatása, választás megnyerése
- eszközök: sok ideológia, kevé, ismert koncepció, naponta új terület törvényi megváltoztatása, akár az utolsó pillanatban benyújtott módosításokkal
- van-e helyezkedés? pl. Járai, Varga, Lázár, Navracsics akar-e ME lenni? ha az eleve újszerű magyaros útban újabb újítás tud kommunikálni O.V., átalakítja-e a kormányt, előremenekül-e, hogy Matolcsy, Hoffmann mellett mások felelőssége is egyértelműen nagyobb legyen?

ellenzék:
parlamenten belüliek:
- LMP: kis zöld párt - ennél többet ki vár tőle?; Jobbik: ha majd szükségét érzi, radikálisabb lesz; MSZP: itt a lehetőség, bizonyíthat, ha van mit

parlamenten kívüliek: akik mostanában mozgásban vannak s a jobbikosokon s fideszeseken kívül mindenkihez akarnak szólni: de már nem elég, hogy mi nem jó, már kell, hogy mi lenne a jó
- Milla 2012. 03.15-re hirdette meg az újabb utcai rendezvényét + célját: emberek aktivizálása, figyeljék a világot s jelezzék a gondokat, meg az alternatív KE-választást:
* alulról mi indulhat el?
* sokaknak ki lesz az elfogadható 1 ember? O.V.-hez, Gy.F.-hez képest milyen
- szolidaritás .. szakszervezet .. bekapcsolódik a Milla-akcióba? új tüntetéseket szervez? újabb párt lesz? másik párt mögé áll? csak kérdések ..
- 4K 2012 tavaszára lesz jogilag párt .. lesznek-e támogatóik .. LMP-ben is sokan csalódtak
- DKP: van párt+rutin+személyiség .. alakul a tagság, program .. mire jutnak?
- lesz új szereplő/meglepetés? taktikáznak a háttérben? 2014-es siker kell-e?

messi-asz 2011.11.03. 08:19:52

@manyike: lesz meglepi... ez 100%... ezért az ilyen elemezgetésnek nincs értelme... gyökeresen ÚJ lesz...

jjulie 2011.11.03. 08:23:37

@László56:

ugye pajtás, egy kicsit sem ment az agyadra a kommunyisták elleni küzdelem, de nem ám, jóskapista, ne hagyd magad

márta)) 2011.11.03. 08:23:49

Országjárásba kezdenek Orbánék"

A Magyar Nemzet úgy értesült, december 12-ig országszerte 150-160 olyan rendezvényt tart majd a Fidesz-KDNP, ahol a kormány és a frakció tagjai próbálják megértetni a kabinet és a kormánypártok eddigi intézkedéseit".

"el kell menni, és meg kell próbálni az emberekkel megértetni a helyzetet és a helyzetre adott válaszokat." (mondta OV.)

hvg.hu/itthon/20111103_orszagjaras_fidesz_kdnp#rss

hm. Jó. De nagyon.

szoja122 2011.11.03. 08:28:28

@messi-asz: Nem egészen értem amit írsz. A magyarok számában mi az exponenciális? Csökkenésre gondolsz?

messi-asz 2011.11.03. 08:33:36

@szoja122: igen elég bonyolult mondatot írtam ;)

"a magyarok száma PONT a gazdasággal arányos" ... PONT

ímár érthető? melyik szót nem érted? segícsek? = gyenge gazdaság kis lakosság

márta)) 2011.11.03. 08:34:27

oppá" lefelejtettem)

Cél többek között a Fidesztől eltávolodottak visszaszerzése.

Itt van a taktikai lépés? No. és az a bizonyos országos háló. Már irtam, sokszor (én is) nem csak a fővárosban kell kiabálni."
Mig az ellenzéki pártok,- az esetlegesen alakuló új erők ebben az értelemben (is) ébredeznek, addig a kormány megteszi ezt a lépést. ?
Mennyire lesz sikeres? Megértetni azokkal az emberekkel, akik haladnak lefelé a lejtőn minden napi életminőségükben) Hát majd kiderül.
?

messi-asz 2011.11.03. 08:35:23

@márta)): kár hogy nem világjárásba... kalapoznak? szerintem a zemberek értik...

de miért utólag? utólag mongyák el hogy szegénynek/nincstelennek lenni jo?

szoja122 2011.11.03. 08:39:55

@messi-asz: A romák is magyarok. Inkább a gazdasági helyzeten kellene javítani a kormánynak nem rontania. A mély szegénység megszüntetésére kellene programokat kidolgoznia, nem a saját zsebét kellene politikusainak tömni. Nem nemzetieskedni, magyarkodni kellene, hanem valódi gazdaság politikát kidolgozni az örökös kapkodás helyett.

márta)) 2011.11.03. 08:41:52

@messi-asz:

utólag mongyák el hogy szegénynek/nincstelennek lenni jo? "

Biztosan gondolkodtak azon, mit is kellene mondani.
A szegénység nagy úr) némelyeknek ki kellene próbálni, milyen az az érzés.

szoja122 2011.11.03. 08:45:10

@messi-asz: "van egy rossz hírem a magyarok száma PONT a gazdasággal egyenesen (sőt exponenciálisan) arányos... most a zország északi része MÁR SZLOVÁK... keleti része román lesz... a többi meg másfelé porlik... "

Másrészről ez milyen hozzászólás ahhoz amit írtam?

Nem a gazdaságot jellemeztem, és egészen más szempontból írtam hogy a magyarok száma kevés, pontosabban csak érzelmileg van magyar.

Gazdaság nem volt témám, arról nagyon sokat írtam és fogok írni, mert mélyen elítélem azt gazdasági katyvaszt ami van.

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2011.11.03. 08:46:28

@bigapples: A 2009-es 8%-os nominális bér illetve nyugdíjcsökkentést csak egy része. Nem kell aggódni, lesz létszámleépítés. Nem értem miért tagadja Hoffman Rózsa illetve más kormányzati tényező az ellenkezőjét. Meg kell nézni a költségvetési számokat. Intézménybezárások is lesznek, bár a kormányzati befolyás alatt lévő kertévék agyonhallgatják de szépen zárja be az iskolákat a kormányzat.
Kiadáscsökkentést minden területen el lehet érni. Ez politikai akarat kérdése. Én nem akarok egyszemélyes kormányzatot játszani, de nem hiszem el hogy ezt nem lehet megoldani. Ja hát ahhoz olyan emberek kellenek, akik lehet hogy most nem állnak rendelkezésre. A zsákmányszerző elv alkalmazása kérem szépen ezzel jár. Én nem tehetek róla, hogy Matolcsy és más felsővezetők, Fidelitas-tagok képtelenek megugrani a kívánt szakmai szintet.

ssi 2011.11.03. 08:46:50

@messi-asz: tudsz vmit s titkolod - többen feltételezik ezt T.G.-ről is -, vagy csak a remény él benned?

@Tell Vilmos: :-))

akik végül elmennek szavazni, azokban az érzelem erősebb vmelyik párt mellett, vagy a szakszerűség/racionalitás, de eleve van ilyen?

ha az egyik kormány alatt a rosszabbul élünk az megbocsájthatatlan bűn, a másiknál meg emberséges szolidaritás ..

hétköznapok tele természetes útkereséssel, kísérletezéssel, korrekciókkal .. az éppen adott kormánytól a társadalom 1 része mégis vmilyen tökéletest vár kiszámíthatatlan nemzetközi környezetben is .. s ha másik kormány van, a társadalom másik része ..

hogy a Fidesz-kormány egységes koncepció nélkül meglepetésszerűen újabb területekhez nyúl .. nem jó .. de merre tovább? csak elgondolkodtam :-) ha a társadalmat jobban bevonnák .. jobban értenék a világot? s a politikai elit? .. még mindig csak spekulálok :-)

Balt 2011.11.03. 08:46:56

@manyike: "* alulról mi indulhat el?"
Ohh, ez pont passzol a poszthoz: a talajvíz. :)

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2011.11.03. 08:51:50

@manyike: A kormányzat arra sem tartja érdemesnek a választóit hogy közölje velük mire készül. Ezt külföldre jelenti, angolul. Nem először csinálják ezt. Nem is utoljára. A legjobb : Állami feladatok elhagyása - 109 milliárd. Na, erre kíváncsi leszek.

messi-asz 2011.11.03. 08:52:15

@manyike: hát igen... ha lehet reménynek nevezni: államcsőd+polgárháborút...

igen ez az uccsó remény...

@szoja122: a magyarok számáról beszélsz, ami (sztem) a gazdasággal arányos...

messi-asz 2011.11.03. 08:53:32

@ciceró: nem kap több zongorát smicipali... vagy elveszik tőle a 16dik havit ???

szoja122 2011.11.03. 08:55:52

@szoja122: "Gazdaság nem volt témám, arról nagyon sokat írtam és fogok írni, mert mélyen elítélem azt gazdasági katyvaszt ami van."

Helyesbítek: Mélyen elítélem azt a gazdasági, politikai és erkölcsi katyvaszt, nemzetieskedést, magyarkodást, történelem hamisítást amit a kormány és a Fidesz művel.

messi-asz 2011.11.03. 08:57:48

@szoja122: na b+

a zországjáráson hozzád külön kimegy a TEK hoyg elmagyarázza miért jó neked a kormány (gazdaság) politikája... és akkor örülni fox hogy luk van a seggedden, illetve annak pont nem...

ssi 2011.11.03. 08:57:58

@Balt: így van :-)) sok bizonytalan választó, mint a talajvíz nyomása

aszekelyek 2011.11.03. 08:58:39

@unionist: Lehet, hogy én tévedek de a mindenféle testi örömök megélése, "too much love will kill you in the end" , nem azonos a prostitúcióval.Ebben is látok egy hatalmas különbséget F.M. és K.A. között. Pénz ugyan van mindkettőben de talán azért hívják művésznek, aki azzal keresi a nagy pénzt és prostinak, az útszélit is, meg az említett celebritást is, aki csak színvonalban más, mert lényeges az eltérés. A művészek sem begombolkozottak, az tény. A minap börtönbe vonult illetőt sem nevezik prostinak, pedig sztem kevés dolgot hagyott ki.

benoke77 2011.11.03. 09:00:17

Új pártok? Névleg meg logóban lehet, de ne legyen kétségünk afelől, hogy ugyanaz a szar lesz. Nem mindegy hogy Ferike Mszp vagy Dk színekben indul? (vagy bárki más)
Ezzel az újgazdag, tolvaj, szolgalelkü "elittel" tökmindegy.

szoja122 2011.11.03. 09:04:51

@messi-asz: ??????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????
Próbálj meg, ha nehezedre esik értelmesen, ha tetszik magyarul fogalmazni és ne írj baromságokat.

aszekelyek 2011.11.03. 09:05:12

@szoja122: Sztem , ahogy nekem leírta, -ő volt kisebbség egy olyan közösségben, ahol nem ő volt a hierarchia csúcsán -, tehát ő ezt pontosan tudja. Gádzsó volt, u.i., ha olvastad. Nem szegregált helyen.

sztd 2011.11.03. 09:06:41

@márta)):

"Fejlődési jeleket? Hát.Igen. Lehetnek olyan helyzetben némelyek, hogy látnak olyan jeleket (is) ami nem létezik.
Ezt önámitásnak szokták csúfolni.??"

Nem, amikor az ember nem hajlandó elismerni azt, ami körülötte változó dolgokat, azt szokták konokságnak csúfolni. :P
Egyébként amikor írtam, akkor konkrétan az államigazgatás átalakítása járt a fejemben az egyablakos ügyintézéstől kezdve az önkormányzati rendszer korszerűsítéséig.

A gazdasági szerkezetben maximum az tűnik előremutatónak, hogy évtizedek óta kb. először az elmúlt 3 évben nagyobb az export, mint az import. a stagnálás/csökkenés szerintem sem előremutató. ;)

ssi 2011.11.03. 09:07:40

@ciceró:
"kormányzat arra sem tartja érdemesnek a választóit hogy közölje velük mire készül."

igen, a korábbi "rossz" kormányokhoz képest is "nagyvonalúbbak"
indulhat-e ebből pl. 1 új igény?...
.. s az új igényből 1 új társadalmi gondolkodás s együttműködés, ami kezelni tudja a szélsőséges érzelmeket, indulatokat, ideológiákat is?

sok a gazdasági gond .. de ebben továbblépni nemcsak gazdasági kérdés, de nem is a parancs/utasítás jellegű - szerintem

radala 2011.11.03. 09:10:03

@ciceró: OK ez sajna igaz. Egy pillanatra sem mondtam, hogy nem szörnyű a helyzet. Csak annyit mondtam, hogy nem matolcsy/OV miatt, vagy nem elsősorban miattuk és, ami miattuk van (ha van ilyen egyáltalán), az sem azért van, mert ostobák, hanem mert kicsit túlzottan bizakodóak voltak, ami nem jött be, de ha bejött volna akkor jobb lenne a helyzet, mintha ezeket nem lépik meg. (egykulcsos adó önmagában, bár nem méltányos, de IGAZSÁGOS) és egy nagyon is élő problémát orvosol.
www.portfolio.hu/img/upload/2007/02/szurkaajo0227.gif

A zongoraügyhöz. Aki 2,5 millás hangszeren föl bír háborodni az elmehet a picsába szerintem. A világon sok gusztustalan dolog közül az egyik leggusztustalanabb, amikor ilyen demagóg ökörségeken rugóznak egyesek.
Szerintem nálam kevésbé utálják jobban SP-t (akit érdekel az visszakeresheti a hozzászólásaimban).
De a zongoraügy nagyot változtatott a véleményemen, ez az a pont, ahol azt mondom elmehet mindenki a picsába, akinek van pofája SP-t szidni, (én továbbra is utálom), de a CV-je alapján neki kell lenni a KE-nek:-)
Megint más, nekem sem tetszik a rendszer, de a civilek még kevésbé tetszenek. Itt is van egy zongoraügy, nevezetesen az, hogy aki a kormányt (bármelyiket) teszi felelőssé azért, hogy "szart sem ér a diplomám" az onnan kezdve simán befoghatja egy életre, mert ennél kádáribb, gusztustalanabb, demagógabb, uneurópaibb mondat nem hangzott szerintem el az elmúlt 21 évben még profi politikus szájából sem. Ezek mindenkinél (mszp-t is beleértve) sötétebb, gusztustalanabb faszok. (ez még a Jobbik cigány gyűlöleténél is jobban undorít engem, pláne egy huszonéves szájából)

márta)) 2011.11.03. 09:12:31

@sztd:
Én meg csak annyit szeretnék irni, hogy szórakozzál mással, ha kérhetem.
Vannak itt biztosan olyanok", akik nagyon nagyra értékelik a humorodat. Az nem Én vagyok.
ennyi

messi-asz 2011.11.03. 09:16:06

@radala: a cv nek a besúgós vagy a komcsi része miatt kell KE nek lennie...

ok ok vegyen KÖZ pénzből MAGÁNAK zongorát...
de azért mégis ez hány lélegeztetőgép ára?

remélem az övé helyett volt...

@szoja122: kicsit lassú vagy. semmi gond. így is megelőzöd a fides zom bikákat

szoja122 2011.11.03. 09:16:54

@aszekelyek: Magyarul: nem szereti a romákat? Nem kell szeretni őket, csak nem szabad általánosítani és igaztalanul hülyeségeket beszélni úgy ámblock -En bloc- egy népről, népcsoportról, rasszról stb. stb...

aszekelyek 2011.11.03. 09:18:33

@unionist: Egyet kihagytál. Nem kellett tőkét , csak a kamatait törlesztenie. A 7 % osból meg annyi biztosan igaz, hogy betervezték az ingatlanadót és azt addig nem is semmisítette meg az Ab, míg nem volt választás. Tehát az a bevétel egészen biztosan fiktív volt. Annál meg nem is mentek nagyon túl a hiánycélon összegben. Sztem az ő variációjuk a manyup megszüntetéséről, is be volt kalkulálva , mint kevesebb pótlás a nyugdíjkasszába. Ők úgy képzelték el annak a költségnek a csökkentését. Csak az AB megsemmisítette. Mert elvontak tulajdonosi jogkört vele. Ezt összegben nem tudom de a szándékuk bajnai kormányéknak is az volt, hogy végelszámolással megszüntetik azt a költségvetés fosztogató rendszert. Az eltérés csak a pénz feletti rendelkezés jogában van, a bajnai és az Orbán kormány között. Azt pedig helyeslem. HA már ott hagyta bajnai mozgástér nélkül a kormányzást és az országot maga után.

Balt 2011.11.03. 09:23:17

@manyike: "alul a víznek árja"...? :) (Jujujj, fordítva már rasszizmus!) :))

aszekelyek 2011.11.03. 09:24:26

@radala: Az Únió vezetésével kapcsolatban kicsit mindenki túlzottan bizakodó volt..... sajna. Talán kevesen voltak, akik ennyire balfék módon kezelését tudták prognosztizálni a görög helyzetnek és annak kihatásainak. A gittrágás közbeni huzakodás nem egy célravezető megoldás. Itt van , hogy egy népszavazással borítható az egész. Rég ki kellett volna őket léptetni, felfüggeszteni a tagságukat és hagyni őket kimászni a salmasztikájukból, amikor még volt rá esély. A legelején. Ez biztosan érdekekbe ütközött. Az ekkora mértékű adósság és kiszolgáltatottság , jobban megérheti valakiknek. Az biztos, hogy európa országainak ez csak árt, egyértelműen.

regress 2011.11.03. 09:24:31

@márta)): az országjárás az,mikor gyalog mennek mindenhova?@radala: te furulyázni szoktál a mukahelyeden?lassan zeneiskola lesz a sándorpalota

ubul2000 2011.11.03. 09:25:08

@szoja122: "A romák is magyarok".
Pontosabban magyar állampolgárok.

ssi 2011.11.03. 09:27:36

@ciceró:

ezt nehéz támadni:
a mai gyorsan változó nemzetközi környezetben a kormány nagyon gyorsan cselekszik, keresi az újabb megoldásokat a céljai teljesítéséhez (melyek az ország érdekei is, a népért güriznek) és nincs idő háttérszámításokra se ..
"Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter, a magyar-kínai gazdasági kapcsolatokért felelős kormánybiztos szerint Magyarországnak "új utakat" kell keresnie ahhoz, hogy elérje hosszú távú stratégiai gazdasági céljait, ezért igyekszik Kína, Oroszország és Ukrajna felé nyitni"
www.portfolio.hu/gazdasag/fellegi_magyarorszagnak_uj_utakat_kell_keresnie.157759.html

ami mégis felróható .. de a mit helyette már ennyire fontossá lett:
- sok minden máshoz is hozzányúlnak a maguk vitatható stílusában, amit se az ország helyzete, se a nemzetközi környezet nem indokol, sőt, járulékos következményei kimondottan károsak
(pl. társadalmi csoportok közti ellentétek)
- társadalompolitikájuk nem a valós magyar helyzetből indul ki, sőt, a nehéz magyar valóságot tovább rontja (örökösödési illetékmentesség, 1-kulcsos családtámogatás, devizatörlesztés, oktatás)
- társadalmi együttműködést remélve, de azt mégis mellőzve a hivatalos fékek kiiktatásával a felülről mindent eldöntünk rólatok, nélkületek irányítás
- gépezetműködés 1-ik alapja a szankció/büntetés: ideológiailag elfogadsz és/vagy ha vétkezel, fizetsz

unionist 2011.11.03. 09:29:45

@bigapples:
oké, de a lengyelek hogy tudnak növekedni, vagy a szlovákok. szóval itt mindig az a probléma, hogy a kudarcokat kizárólag külső okokkal magyarázzuk.

de oké, elfogadom, hogy leginkább a német gazdasággal kapcsolódik össze a magyar. ebből számomra az következik, hogy át kell venni a német gazdasági, és adótörvényeket. illetve egységesíteni kell a magyarral. és ezek után azt kell mondani, hogy itt olcsóbban lehet termelni. tessenek hozni pénzt, és know how-t.

azt kell mondani merkelnének, hogy magyarország a bundesrepublik része kíván lenni. tekintsenek ránk úgy, mintha egy német tartomány lennénk. magyarország nagyjából bajorországgal egyenrangú. és persze tudom, hogy te erre azt mondod, hogy a németek ezt nem akarják. hidd el, hogy mást se akarnak. a német diplomácia egy középeurópai bundesrepublikot akar. és nem lenne olyan nagyon rossz annak részesévé válni. bajorország is egy szabadállam. a magyaroknak reálisan egy bajor státuszt kellene kapniuk a régiós szövetségi rendszerben.

na most az unió egy másik kérdés. ott azt kellene mondani, hogy a kormányban a magyar szenátor egyenrangú a némettel. a parlamentben meg úgy is a németeknek van a legnagyobb súlyuk. tehát egyszer kell a merjünk nagyok, és merjünk kicsik lenni. a különféle közjogi relációkban másként kell viselkedni. ezért nem lehet egy teljhatalmú vezető. mert akkor az vagy mindenkinek lefekszik, mint a bajnai fiú. vagy mindenkinek megmondja a tutit, mint ez az orbán gyerek. és igazából egyik se jó.

aszekelyek 2011.11.03. 09:30:47

@szoja122: Magyarul , vannak tapasztalatai a rasszizmus mibenlétéről. Szeretik-e a romák a gádzsókat és vannak-e előítéleteik és általánosításaik? Vagy bármely más rassznak ...... Sztem egyenlő elbánás elve alapján semelyik rassz ne tegyen ilyet. pl. en block, a " magyarok" ..... Amit én magyarozásnak, magyar gyalázásnak nevezek, az is egy létező jelenség. Szerintem ezt sem többség, sem kisebbség nem teheti meg. Ahogy en block minden kínait is nálunk minősítgetnek némelyek, az se más, mint amit a politika érdekei mentén tesznek bizonyos illetők, vegyest.

Balt 2011.11.03. 09:32:55

@messi-asz: "kicsit lassú vagy. semmi gond. így is megelőzöd a fides zom bikákat"

Nyihihi, lényeg, hogy jól megértitek egymást, itt a zolajfa tövében. :))

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2011.11.03. 09:33:35

@radala: Az átlagemberek nem képesek felfogni mit jelent az hogy egy metróépítkezés 510 milliárdba kerül. 510 ezer millió forint felfoghatatlan. A legtöbb ember egyben 10 millió forintot sem lát soha, képtelen felfogni miről van szó. Nem tudja transzformálni az életére. A 2,5 milliós zongorát tudja transzformálni. Azt is tudja transzformálni, ha valaki a szeretőjét jutalmazza ( Lásd Kóka ) ha valaki a rokonát kinevezi ( lásd mindenki ) ha valaki kap egy luxusautót ( lásd a Fidesz annó volt pofája luxuslimuzinozni, aztán amikor hatalomra kerültek, vettek egy csomó limuzint ).
A magyar politika posványában a fő fegyver a másik besárazása a legalpáribb módszerekkel. Ne gondold hogy ez mondjuk valami posztkommunista módszer lenne.
Egy szinten van a két párt. Legalábbis szerintem.

aszekelyek 2011.11.03. 09:34:34

@unionist: Ne légy nevetséges. A lengyeleknek elengedték az adósságát, ahogy volt. VAlamint nem ugyanazok mradtak a gazdasági és politikai hatalomban, mint nálunk. Csak ez a két körülmény elég lenne de azt az eszement privát izélést se csinálták, hogy kifordított zsebű állam maradjon mára. Se spontánt, se harcsabajusz félét, se madöföst. Ésszerűen gazdálkodtak a javaikkal.

szoja122 2011.11.03. 09:40:37

@ubul2000: Igazad van.
Ezt írtam én is... lsd.
szoja122 2011.11.03. 08:39:55 első mondata.

ssi 2011.11.03. 09:40:39

s nem nézhet egyszerűen páholyból az ellenzék, mert csak a bizonytalanok száma nőne .. ha az alábbiak történne majd .. s a kormányi kommunikáció, ideológiai is beleerősít majd

"Mostanra ugyanis látszik, hogy a könnyen jött pénz, azaz a kormány által einstandolt magánnyugdíj-megtakarítások egyszerűen elfolytak a semmibe.

Mondjuk ki: a kormány arra tapsolta el ezt a többszáz milliárd forintot is, hogy a kurucos kormányzati szlogenekkel ellentétben ne kelljen valóban bátornak lennie, és ne kelljen meglépnie a szükségszerű és igazán kemény kiadáscsökkentő intézkedéseket.

.. 2012-es lesz az az év, amikor a kormány kénytelen lesz az igazán jelentős szavazói rétegek, a nagyobb társadalmi csoportok lábára lépni,

és így végre olyan kiadáscsökkentő intézkedéseket bevezetni, melyek az ország hosszú távú érdekét szolgálják. Igen, miközben ez jó lesz az országnak, rossz lesz a kormánynak.

Mert ez bizony azzal fog járni, hogy nemcsak néhány rendőr, taxis vagy unatkozó aktivista vonul majd az utcára, hanem könnyen lehet, hogy kemény tüntetéssorozatok és országos sztrájkok várnak a kormányra."
velemenyvezer.blog.hu/2011/11/03/miert_nem_vonulnak_utcara_az_emberek_a_fidesz_ellen#more3349567

Balt 2011.11.03. 09:46:29

@ciceró: Akkor transzformáljunk: a 4-es metró árából 204000 db zongorát lehetett volna venni (ami viszont pláne sok Nokiásdobozba fér bele), tehát kb. minden második Bp.-i családnak...

Autók: totalcar.hu/magazin/kozelet/2011/05/20/ilyen_a_plebejus_kormanyzati_flotta

Gyk.: a Totalcar hőzöngői brahiból kiválasztottak egy olcsó nagy autót (a Skoda Superbet), mint lehetséges alternatívát, s mit tesz Isten, olyat vett a kormányzat. Aztán jött ez a fanyalgó cikk... Ennyit a korrektségükről.

szoja122 2011.11.03. 09:49:44

@aszekelyek: Igen, se kisebbség se a többség a másikat általánosítva ne gyalázza. Ezzel egyetértek.

Azonban, hogy tisztább legyen a véleményem a demokrácia feladata az is szerintem, hogy a kisebbségeket akár többletjogokkal is védje, éppen azért mert a többségben sokan vannak akik lenézik a őket.

Szándékosan írtam általánosítva, mert nem csak a magyar helyzetre tartom igaznak. Mindig könnyű a kisebbséget bűnbaknak kikiáltani, különösen nehéz időkben.

aszekelyek 2011.11.03. 10:00:28

@szoja122: örömhír a kormány támadóinak. Tegnap beszélgettem egy egyetemi tanár ismerősömmel, aki azt osztotta meg velem, hogy az államtitkár asszonyék NAT -jában -az illető pszichológus, ez fontos!- az áll, hogy tudatos párválasztás. Amit ők oktatni óhajtanak. Először azt hittem, hogy hülyül , mert szokott. Kérdeztem, főd, a fődhöz? Lesz nagybirtokrendszer is? Kínunkban elröhögcséltünk azon, hogy eszterházyt megint gróffá tesszük, elvesz egy adndrássy lányt vagy fiút, vagy egy apor gerófnőt és kész is lesz. Antalffyt is emlegettük, még mdf időkből... , akinek a neve legutóbb ferink száján esett ki, lehet elszólás volt.... Nos ez tökéletes baromság. Még jó, hogy megállapítottuk, hogy szerencsére az ember nem úgy működik, ahogy Rózsika oktatási elképzelései. Minden szakirodalom egyébként, tessék utánaolvasni, tudattalannak írja le az ember vonzalmát, természetesnek. Az is. Minden normális szülő azt mondja a gyerekének, hogy onnan fogja tudni, hogy ki az, aki neki a megfelelő párja lehet, hogy ha megpillantja, szívdobogása lesz, izzad, kiszárad a szája, nem bír megszólalni ....és az bizony nem tudatos egyik sem. Abszolúte tudattalan. Olfaktorikus, tudatküszöb alatti észlelésen alapszik. Természet /Teremtő, kinek, mi a hite, így gondoskodik az összeillő emberek összehozásáról. A tudatos párválasztás létezik, hogyne. Annak eredménye , hogy a gyermekelhelyezési pereknél kisül, hogy 50% nál több esetben genetikai eltérés van a gyermekek nemző atyja és a mamájuk férje között. Na most még azt is kell tudni, hogy humán és nem humán etológusok szerint, értsd, tudomány, a hím egyed elpusztítja az állatvilágban, nem tűri a nem tőle származó utódokat meg. Mostoha szülőkről is hallunk borzalmasnál szörnyűbb dolgokat. Hófehérke és a hét törpe. Nők se nagyon kivételek.... , sajna. Nekem nem tetszik, hogy ezt még oktatni is akarják. Rühelltem a jó partis szülőket, mindig. A jó estét nyár, jó estét szerelem se szól másról, mint a tudatos párválasztásról. Nem olvastam végig a tantervet de ez így még fejezetcímnek is bűn rossz, vagy tantárgynak. Remélem, hogy csak azt kell majd javítani és maga a tananyag arról fog szólni, amit leírtam, hogyan is működik ez a nem eltorzított módon. Megemlékeztünk még a házasságszerzőkról is. Olyanokat hoztak össze, ha valaki fiatal , nem tudná, házasságra, akik életükben nem is látták egymást , egészen más településen éltek és a vagyon, hozomány, stallum volt a fő szempont. Tanítanám ezt is, mint rossz példát és ennek lehetséges következményeit is. Nem egy kormány fan az ismerősöm, úgyhogy még utána kell néznem, a részletekben lakik az ördög de ezt javítani kell. Ne hívják tudatos párválasztásnak, könyörgöm.

ubul2000 2011.11.03. 10:00:39

@szoja122: nem azt írtad. Azt írtad hogy magyarok, nem azt hogy magyar állampolgárok. A kettő nem ugyanaz!

aszekelyek 2011.11.03. 10:04:38

@szoja122: Igen, szoktak vele élni a politikusok. Nehéz időkben és kevésbé nehézben is. Világszerte. Simán érdekből. Az egyenlő elbánás kevés plusz jogot tud adni. Sztem. Inkább a hátrányaik lefaragása , mint iskolázottság, szakmai képzettség az, ami lehet az ő számukra "plusz" . Halmozott hátrányos helyzetűeknek. Más kitörési lehetőséget nem tolerál semmilyen társadalom. pl. alvilági jövedelmek és ott szerzett vagyon... Ami szintén létező dolog.

aszekelyek 2011.11.03. 10:11:05

@ubul2000: Őket kell megkérdezni erről. Nincsenek egy véleményen , úgy tudom. Magyarországi kisebbség, születés jogán magyar állampolgárok, ez így lesz pontos sztem. MA reggel római egon feszegette, Helsinki bizottságos nőcit faggatva, kik szervezik , hogy KAnadába olyan sokan mennek, együtt, 50-100 -an is, magyarországról , menedéljogot kérni. Aztán eltűnnek..., mire a hatóság az eljárást lefolytatná. Arra jutottak, hogy nincs erről információja a szerveknek.. Egon firtatta, hogy nem valószínű, hogy mind egyszerre gondolnak egyet és felkerekednek. Meg nem is olcsó mulatság.

radala 2011.11.03. 10:14:31

@ciceró: Tök egyetértek. Van valami könyv talán valami Peter-elv vagy ilyesmi, amiben pl az szerepel, hogy mindenki a addig emelkedik a ranglétrán, amíg nem képes ellátni a feladatát, mert nem arra szelektálnak, hogy jó leszel-e az új helyen, hanem arra, hogy jó VOLTÁL-e a régin. Nos itt van valami példa arról, hogy a 100 mrds atomerőművön 20 percet vitáznak, a biciklitároló 2 millás befedésén 2 órát és azon, hogy a kávé ára legyen-e 50 Ft helyett 60 azon 5 órát majd elnapolják a döntést a következő hétre.
nekem az a roppant érdekes tanulság a mostani Fidesz kormányzásból, hogy belátom, hogy tök igazságtalan voltam GyF-fel meg Bajnaival, meg mindenkivel, mert egyszerűen nem tudok olyan helyzetbe kerülni, hogy megítéljek bármit.
Korábban voltak dolgok, amikről azt hittem, hogy fekete-fehérek. Mondjuk az oktatásból pénzt elvenni nem lehet más, mint fekete, de ugyanakkor azt képzelem, hogy Dux László nem lehet hülyébb, mint én és nem is hiheti kevésbé fontosnak a az oktatást, mint én és az sem lehet, hogy egzisztenciálisan van rászorulva az államtitkári vagy milyen pozíciójára. Szóval a franc tudja...
@regress:Ja, gondolom a te diplomád is szart sem ér és erröl OV vagy GyF tehet... Agyamat eldobom szerinted ez egy bonmot? komolyan nézd meg a hozzászólásaimat én utálom (utáltam inkább SP-t), de ami sok az sok.
Egy KE feladata az, hogy reprezentálja az országot, szerintem nagyon frankó, ha el tudja prüntyögni a zongorán a Rákóczi indulót meg a für elise-t :-)
No, jó zongorázást befejezem, nem szeretnék 6-7 magyar család egyévnyi kamatterhéről beszélgetni, ez valóban méltatlan.

messi-asz 2011.11.03. 10:16:23

@radala: szó sincs kamatteherről... LÉLEGEZTETŐGÉP !!!

radala 2011.11.03. 10:17:50

@ciceró: Ja azzal is egyetértek, hogy ez nem posztkádári örökség, mindennel egyetértek elemenként és együtt is:-)
A Fidesz természetesen megérdemli, amit kap, nincs ezzel baj, de akkor sem kéne, hogy így legyen...
Amúgy meg tényleg édes mindegy ez az egész. A kérdés az az, hogy képesek-e ezek (OV/Matolcsy) kihozni a maximumot a helyzetből, illetve még jobb lenne tudni, hogy mi is ez a maximum, mert különben nem fogunk tudni helyesen ítélkezni.

szoja122 2011.11.03. 10:18:09

@ubul2000: Valóban nem ugyanaz.
Akkor pontosítok a Magyar Köztársaság területén élő romák magyar állampolgárok és ha magyarnak vallják magukat akkor egyúttal magyarok is.

aszekelyek 2011.11.03. 10:19:36

@messi-asz: Sztem a Sándor palotában van újraélesztő felszerelés. Mint a plázákban. Közpénzből. MI ne legyen még a palotában? Fűtés, világítás, étel, irodaszer, megfelelő bútorzat? Állva írjon, mint a középkorban? Hány lélegeztető? A 250 milliárdot oszd el, amit h. ágnesék kivontak az egészségügyből, miközben tönkreadósítottak minket. Rengeteg lélegeztető lesz.

Balt 2011.11.03. 10:20:01

@radala: Más megfogalmazásban: "Előbb-utóbb mindenki eléri a saját inkompetencia-szintjét". :)

Más (vagy nem más): Manyike hozta fentebb a HV Matolcsy-interjút a nemenyi.netről. Ebben mégiscsak kirajzolódik a koncepció, bárki bármit is mond:

"- Még mindig úgy gondolja, hogy a 16 százalékos szja-rendszer bevezetése helyett nem lett volna jobb a munkára rakódó terheket csökkenteni? Mert miközben a kormány azt mondja, hogy nem vezet be megszorításokat, az egykulcsos adó révén a szegényekkel fizetteti meg a gazdaságpolitikája árát.

- Az egykulcsos arányos adó bevezetésének nem ez a célja, hanem hogy rendet teremtsünk az adórendszerben, munka- és gyermekvállalást segítő adózást alakítsunk ki. Ennek lehet olyan mellékhatása, hogy bővül a fogyasztás vagy igazságosabbá válik az adórendszer, de nem ez a lényege. Tudjuk, mi történt volna, ha az új adórendszer nem hagy ötszázmilliárd forintot a családoknál. A fogyasztás 3-5 százalékkal zuhant volna, mert a fogyasztói kosár 45 százalékát adó élelmiszerek és 20 százalékát jelentő üzemanyagok esetében 15-25 százalékos drágulás ment végbe, miközben a svájci frank árfolyama legalább 30 százalékkal emelkedett. Ötszázmilliárdból hatszázalékos járulékcsökkentést lehetett volna végrehajtani, ami az üzleti szektorban - egy válság idején - most nem hatott volna. Békeidőben valóban az élőmunkát terhelő járulékcsökkentés lehet az egyik megoldás, de az semmilyen hatással nem bír a családok gyermekvállalási hajlandóságára. A végtörlesztés meghirdetésének sem a fogyasztásbővítés a célja, hanem hogy az egymillió középosztálybeli devizahiteles visszakapcsolódjon a gazdaság vérkeringésébe. Azt, hogy Magyarország sikeres lesz-e, a középosztályhoz tartozó devizahitelesek döntik el, s nem a munkanélküliek. A devizaadósok eddig nem látott eszközöket és forrásokat mozgósítanak hitelük kiváltására. Furcsa mód az egyéni és a családi utak dinamizálják a gazdaságot. Nem csupán azzal, hogy a devizaadósok megmenekülhetnek az árfolyamkockázatoktól, hanem mert lelkileg is kiszabadulhatnak a devizahitelek csapdájából. Ezt tartom a legfontosabbnak."

szoja122 2011.11.03. 10:20:57

@aszekelyek: "Inkább a hátrányaik lefaragása , mint iskolázottság, szakmai képzettség az, ami lehet az ő számukra "plusz" Egyetértek, de ez egyúttal plusz jogokat is jelent...

szoja122 2011.11.03. 10:24:02

@aszekelyek: A tudatos pár választás oktatása épp oly baromság mint sok más vad ötlete a fidesznek...

aszekelyek 2011.11.03. 10:26:42

@radala: Látod, mennyit ér a diplomája...... sajnos. Még ez sem egyértelmű neki.

Balt 2011.11.03. 10:26:57

@aszekelyek: "Antalffyt is emlegettük, még mdf időkből... , akinek a neve legutóbb ferink száján esett ki, lehet elszólás volt...."

Igen, ezt én is csak utóbb vettem észre: Istvánffy a chavezista emberünk. :)) (Tehát Fletó csak vagdalkozott, hiába faroltak oda elé lehajolva ezek a 4K-sok.)

De ki az az Antalffy?

szoja122 2011.11.03. 10:27:57

@aszekelyek: Lsd. Madách: Az ember tragédiája 12. szín: falanszter.
Ezt akarjuk??????????

messi-asz 2011.11.03. 10:28:03

@aszekelyek: "Mi ne legyen még a palotában?"

sz@r... lélegző, élő sz@r ne legyen... minek bele "senkiházi"... pöcegödörben a heje

messi-asz 2011.11.03. 10:29:57

@aszekelyek: suba subával, guba gubával... suna sunával...

aszekelyek 2011.11.03. 10:31:51

@aszekelyek: A fel nem vett hitelt felvették , szükségtelenül sokat és a világon semmit nem enyhítettek vele semmin. Ezt még feltétlenül kell közölnöm, mint bajnai rossz kormányzásának részét.

@szoja122: Ez kdnp kedvesem. A Rózsika néni.

ubul2000 2011.11.03. 10:31:52

@szoja122: A mondatod első felével egyetértek, de jobban szeretném ha ezen a fórumon magyarul beszélnénk, nevezzük őket a magyar nevükön - cigányok.
A második mondat képtelenség - ezek szerint én dán lehetek, ha dánnak vallanám magam?

Balt 2011.11.03. 10:32:44

@aszekelyek: Nem tudom mit hallott (félre) az ismerősöd, de valamelyik reggel szó volt egy amolyan "felvilágosító" tananyagra, ami a családi konfliktusok kezelését ill. a normális családmodellt oktatná az alaptanterv részeként. Megpróbálok utánakeresni, de attól tartok, hogy ma, ahol a statisztika szerint a szülők naponta 7 (azaz hét) percet foglalkoznak a gyerekeikkel, ennek bizony lehet létjogosultsága...

Egyébként meg: Tevje és családja. :))

radala 2011.11.03. 10:34:54

@messi-asz: Szerintem egy lélegeztetőgép drágább 2,5 millánál, de nem vagyok naprakész ez ügyben, mondjuk 2-3 művesekezelés lehet ennyi:-)
@Balt: Mindjárt fideszes leszek megint:-)
Ez tetszik (pláne, ha igaz:-) )
"Azt, hogy Magyarország sikeres lesz-e, a középosztályhoz tartozó devizahitelesek döntik el, s nem a munkanélküliek. A devizaadósok eddig nem látott eszközöket és forrásokat mozgósítanak hitelük kiváltására. Furcsa mód az egyéni és a családi utak dinamizálják a gazdaságot. Nem csupán azzal, hogy a devizaadósok megmenekülhetnek az árfolyamkockázatoktól, hanem mert lelkileg is kiszabadulhatnak a devizahitelek csapdájából. Ezt tartom a legfontosabbnak."

szoja122 2011.11.03. 10:36:42

@aszekelyek: Tudatos párválasztás.
Végül ha belegondolok a szerelem egy liberál-kommunista-nagybankár-gyurcsány trükk.

szoja122 2011.11.03. 10:37:55

@aszekelyek: Tudatos párválasztás.
Végül ha belegondolok a szerelem egy liberál-kommunista-nagybankár-gyurcsány trükk.
kimaradt:
:):):):):):):):):):):):):):)

aszekelyek 2011.11.03. 10:38:59

@Balt: Amikor a régi nemesség előszedte a molyette kacagányt és az elit c. lapban parádézott, közvetlen a rendszerváltás után, akkor forgott a neve de már pontosan nem emlékszem de valami olyasmit akart volna, mint ahogy a nemesség és vagyona, német, angol, egyéb, kommunizmust nem látott részein ma is van. pl. grófi címet vissza, ilyesmi. Meg a birtokot... A funkcióját már elfelejetettem. Nekem volt ilyen nevű iskolatársam. Kis grófnak is volt nevelve:) kádernek se voltak rosszak:) 70 es évek eleje. Von antalffy, :) Így jó? Tökre beleillik a feri új csapatába, ebola és debreczeniék habsburgos plakátjára is ráfért volna...., Nem gondolod? :)

aszekelyek 2011.11.03. 10:41:23

@Balt: Sztem csak ez a kifejezés van rosszul. Majd hétfőn kap fejmosást. Akkor beszélek vele de legkésőbb kedden. Előbb én is utána nézek persze.

aszekelyek 2011.11.03. 10:42:50

@Balt: Köszi, elolvasom még ma de most futnom kell el. HA visszatérek, du. majd írok.

Balt 2011.11.03. 10:48:46

@radala: "belátom, hogy tök igazságtalan voltam GyF-fel meg Bajnaival, meg mindenkivel, mert egyszerűen nem tudok olyan helyzetbe kerülni, hogy megítéljek bármit."

Ne légy ilyen megengedő, már legalábbis Gyurcsánnyal, mert azt a ... minek is nevezzük? teljesítményt bizony nagyon is meg lehet ítélni, ahogy a túlnyomó többség meg is ítélte, mikor először lehetőség nyílott rá, másfél éve...

szoja122 2011.11.03. 10:50:44

Tudatos párválasztáshoz.
Ez egy jó példa arra, hogy a fidesz mindenre ki akarja terjeszteni a hatalmát, befolyását. Hisz egyedül nála van a bölcsek köve.
Lassan már a szerelem után a többi biológiai szükség idejét és módját is tanítani fogja.
Az tudatos párválasztás oktatása az első lépcső ez irányba....

Balt 2011.11.03. 10:51:58

@szoja122: Ezzel kicsit lemaradtál: nem csak Magyarország területén... és ez így van rendjén, nem pedig a "23 millió románozással"...

messi-asz 2011.11.03. 10:54:15

@szoja122: aki házasságon kívül coclibsimód DUG... az fog fizetni DUGÓDÍJAT

radala 2011.11.03. 10:56:14

@Balt: OK rosszul fogalmaztam. Meg tudom ítélni a tömegbe lövetést, meg tudom ítélni az Áfa ideiglenes választási csökkentését meg sok más dolgot. De nem voltam igazságos a "megszorításaikkal" kapcsolatban...
Mindig azt mondtam (OV is ezt mondta szerintem), hogy nem lehet egyszerre átalakítani és pénzt kivonni, így azt hittem roppant egyszerű helyzetben vagyok egy döntés megértésénél. Ha valaki pénzt is kivesz az átalakítás mellett, akkor az hazudik. Ezt roppant könnyű volt megértenem mondjuk Fodor Gábor vagy Hiller István esetében, lévén ők hülyék.
De mit mondjak, ha Dux László teszi ugyanezt? Azt kell gondolnom, hogy árnyaltabban kellene gondolkoznom, akkor viszont ez jár (legalább utólag) FG-nek meg HI-nek is...

messi-asz 2011.11.03. 10:58:42

"...a könnyen jött pénz, azaz a kormány által einstandolt magánnyugdíj-megtakarítások egyszerűen elfolytak a semmibe. Mondjuk ki: a kormány arra tapsolta el ezt a többszáz milliárd forintot is, hogy a kurucos kormányzati szlogenekkel ellentétben ne kelljen valóban bátornak lennie, és ne kelljen meglépnie a szükségszerű és igazán kemény kiadáscsökkentő intézkedéseket."

pontos...

velemenyvezer.blog.hu/2011/11/03/miert_nem_vonulnak_utcara_az_emberek_a_fidesz_ellen?utm_source=ketrec&utm_medium=link&utm_content=2011_11_03&utm_campaign=index

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2011.11.03. 11:00:41

@Balt: " Azt, hogy Magyarország sikeres lesz-e, a középosztályhoz tartozó devizahitelesek döntik el, s nem a munkanélküliek."

Tartok tőle hogy ez egy téves feltevés, eleve nem csak középosztály és munkanélküliek kategória létezik, Matolcsy kőkeményen leegyszerűsíti a problémát és ellenpontoz. Nincs igaza.
De nem kell messzire menni : Hol vannak az eredmények? Eltelt másfél év. Hol vannak a pozitív hatások? Majdnem az összes fontos mutató lefelé konyul. Megbukott a kormányzati gazdaságpolitika, a várt eredmények nem jelentkeztek.
Előbb-utóbb óriási korrekcióra lesz szükség. A valóságot nem lehet megerőszakolni.

messi-asz 2011.11.03. 11:11:21

Cseh Tamás segít... ki a magyar és ki hol van... társ a dalom...

www.youtube.com/watch?v=IvBVXXwRkzI

de a demokráciáról is szóla... dalban
"uuúggy féééélek, hogy elroooontod, Te maaarha magyar szavazooó"
"borítékba zárt démonaim"

www.youtube.com/watch?v=wIztvzr5TZ8

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2011.11.03. 11:12:44

@bigapples: Már csak az a kérdés, hogy ha a külső környezet annyival másabb mint azt gondolták 2010-ben, miért nem képesek korrekcióra. A terveik, a költségvetés alapszámai agyaglábakon állnak. Az optimista forgatókönyv nevetséges, közröhej, az úgynevezett pesszimista forgatókönyv sem tűnik tarthatónak.
Matolcsy kizártnak tart a nyilatkozatai alapján 300-nál tartósan magasabb árfolyamot és kamatemelést. A piac már mindkettőre erősen számít, ezek be fognak következni könnyedén.
Az adóbevételek egy része vicc kategória, online szerencsejáték adó? Nevetséges. Soha senki nem tudta megadóztatni, mi sem fogjuk tudni megtenni. Aki ilyet beleír, betervez a költségvetésbe, az bolond.
Pornóadó? Ebből pénzt akarnak látni? Nyilván nem itt fognak forgatni a jövőben. Beülnek autóba és Szlovákiában forgatnak majd.
És így tovább. Az adóbevételek egy része akárcsak a kiadáscsökkentés jelentős része fantazma. Másfél százalékos növekedés? Hol? Miből? Ki fogja ezt finanszírozni? A kiherélt bankok?

Fel kéne ébredni. Irányváltásra van szükség. Amíg nem történik meg, süllyedni fogunk tovább.

Balt 2011.11.03. 11:13:38

@messi-asz: "suna sunával..."

Ezt majd a jó Vaccapáör Dóri meg Papp Réka Kinga és tsai hozzák... :)

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2011.11.03. 11:16:38

@radala: Minden kormányt az eredményei minősítenek. Az Orbán-kormánynak volt lehetősége más utat választani, ezt választották, ettől kezdve vállalni kell a felelősséget. Hoztak egy döntés, ezt fel kell vállalni. Nem mutogatni visszafelé. Ez egyre szánalmasabb az én szememben legalább is.

messi-asz 2011.11.03. 11:17:01

@Balt: igen ez a libsi verzió a történelmi-nemzetivel szemben

Balt 2011.11.03. 11:18:45

@aszekelyek: :)) De. Habsburg Györgyhöz ez elég méltatlan volt, nem is értem, hogy mehetett bele. Még egy kis valóságshow kellene. Bár az is megvolt Gyöngyöspatával...

Antallfyra nem emlékszem, Bethlen viszont ma is gróf sztem, sőt, Károlyi is.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.11.03. 11:20:59

@aszekelyek: lóf*szt tudattalan a vonzalom.
Hosszú combú nő meglát egy törpét egy Ferrariban. Száj kiszárad, egyéb nedvesed.
Na, ilyen a vonzalom. :)

Balt 2011.11.03. 11:21:49

@messi-asz: Ne mondj neki ilyen bonyolult dolgokat! :)

Egyelőre annyit: szó sincs semmiféle "elvárt tudatos párválasztásról". De még tudatos pártválasztásról sem, ha ránézünk a >50%-nyi NT/NV adatra a kozvkut.-okban. :)

Balt 2011.11.03. 11:23:19

@radala: Jó, így elfogadom, bár aligha múltak fontos kérdések FG-n vagy HI-n...

messi-asz 2011.11.03. 11:24:05

Európa? Kelet Európa?

"Kelet-Európa, Európa lichthofja, kidobált szemetek, a fal ridegen meredt
Kelet-Európa, vagy Kelet-Közép-Európa, sor került rád is, Káin, mostohagyerek
Édes szívem, te, vak süket nóta, ócska a verkli éneked
'56 Európa, '68 Európa, debillé pofozott, ősz, eltorzult gyerek
Kelet-Európa, ott ülnek a boltba' tiranno-, marxo-, geronto- és trabantfejesek
Kényszeres nóta, vak zongorista, hallgatom tompa éneked
Félszeg Európa, részeg Európa, rokona embernek, így hát majomrokon
Nem is Európa, igen is Európa, szemüveged kapd le, tán jár még egy pofon
Nem is Európa, igen is Európa, mit álmodsz, én továbbgondolom
Prága Európa, Varsó Európa, szőrszálat hasogatsz, csűrsz és csavarsz
Remény Európa, röhej Európa, jópofa hatalmi játék e tavasz

Édes szívem te, reszli Európa, álmom, hogy másmilyen maradsz
Na mi van, Európa, Kelet-Európa, hol a bal, hol a jobb, már nincs itt irány
Reszli Európa, köztes Európa, feketepiacon vett engem anyám
Hájas az élet, részeg kis népek, sok egymást vádoló talány
Most te jössz, Kelet-Európa, mindennek tudója, bakancsban ugrálod hős, tojástáncodat
Valaha Európa, csak volt Európa, adtál te ezér' már vért s szégyent sokat
Járd, Kelet-Európa! Tánc van, Kelet-Európa! Táncolj, mert éppen most szabad
Lóden Európa, kübli Európa, hol a tömegbe szállt, leszállt az ész
Remény Európa, röhej Európa, sunyítva képzelegsz és röhögsz, ha remélsz

Édes szívem, te, szóljon a nóta, énekeld azt, hogy itt semmi vész
Szeretlek, Európa, Földnek sója, vén gazemberek játéka, szívem
És ismét Európa, Kelet-Európa, mondd azt már megint csak kérlek, hogy igen
Szűk boros szájjal énfölém hajolva dúdold még ezt kicsit nekem
Hogy igen, Kelet-Európa, igen, Kelet-Európa, igen, Kelet-Európa"

www.youtube.com/watch?v=DJgRevxJ59w

radala 2011.11.03. 11:24:20

@ciceró: Erről beszélek, nem tudjuk minek kellene örülni, mi az elérendő minimális cél és mi az elérhető maximum...
hazudik-e MGy, amikor azt mondja 3-5 % fogyasztás esés lett volna ha nem hagynak 500 mrd-t a zembereknél? hazudik-e, amikor azt mondja, hogy 6 % járulékcsökkentés nem oszt nem szoroz válságban? mert logikusan hangzik, hogy nem fejlesztesz, ha épp a halál ellen tusakodol...
Nincs itt mód a megértésre semmi. Ha olvasom Oszkót neki hiszek, ha Matolcsyt neki...
Az a vicc jut eszembe, amikor egy gazdag férfi a három barátnője közül akarja eldönteni, hogy melyiket vegye feleségül és mindnek ad 5 milliót. Az egyik lakásfölszerelésre költi, hogy otthona legyen, a másik a szépségére, hogy szép lehessen neki, a harmadik befekteti, hogy ne legyenek anyagi gondjai.
A férfi pedig elveszi a legnagyobb mellűt:-)

Nincs itt igazság sehol szerintem, azt kell nézni, hogy kinek szimpatikusabb a feje oszt jónapot.

Balt 2011.11.03. 11:25:18

@ciceró: A valóság az, hogy 2011-től 3 éven át az IMF hitelt kell kinyögni - permanens európai, sőt, világválság mellett.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.11.03. 11:25:41

@ubul2000: egy dán keszeget süt egy balatoni strandon. Mókás. :)

radala 2011.11.03. 11:26:57

@Hepci: Erre a szemléletre régóta vágyom, bár sokat nem segít a helyes választásban:-)

Balt 2011.11.03. 11:28:47

@Hepci: :)) Na meg: "kis ember nagy bottal jár" tartja a bölcs női megfigyelés - ugye Yoda? :)

Balt 2011.11.03. 11:34:07

@radala: :)) A 3 királynőkhöz - ha már így belecsaptunk a "tudatos párválasztásba: Azt nem lehet, hogy a belsőépítész mosogasson, a befektető eltartson, a szépség (+ a másik kettő) meg este legyen befektethető? :)) Ez tkp. egy létező családmodell, csak nem a "zsidó-keresztény" kultúrkörben... :))

unionist 2011.11.03. 11:39:45

@Balt: :
de az új adórendszer nem hagyott 500 milliárdot a családoknál. hanem egyes családoknál hagyott ennyi pénzt. más családoktól meg elvette ennek majdnem a felét. aminek következtében ők kevesebb hazai terméket vásároltak. a gpd növekedési üteme csökkent. ettől az árfolyam gyengült. de ez a gyengülés sem segítette a forintgazdaságot, mert a külső konjunktúra is alábbhagyott. az 500 milliárd többlet forrásának másik fele a különadókból származott. aminek következtében a befektetők a korábban megindult forráskivonást tovább folytatták.

mindez azért, mert most a kormány felső középosztálynak akart adni egy zsák pénzt mindenféle fedezet, és teljesítménynövekedés nélkül. ez a sztori a 100 napos program pandantja. csak ez valószínűleg az 1000 napos kereskedelmi háború címszó alatt vonul be majd a gazdaságtörténetbe. én valahogy így nevezném ezt. mutatva, hogy a 21. század elején magyarországon sorban jöttek a szociálisan demagóg és a nemzeti populista kormányok.

itt egy folyamatos állami kiadáscsökkentés mellett kellett volna fokozatosan adót csökkenteni. mégpedig úgy, hogy az társadalmi csoportokat nem fordít szembe. a felső kulcsot csökkenteni kellett volna, de az adójóváírást megtartani, vagy még szélesíteni. persze csak annyira, amennyire a növekedés ezt engedi.

az addig rendben van, hogy gyurcsány vezetésével a szakadék irányába ment az ország. de bajnaék elrántották a kormányt. ehhez persze kellett, hogy a valutaalap beszóljon az anyósülésről. mert nem volt fedezet a 13. havi nyugdíjra, és bérre. de ezek után már közel egyensúlyi pályán volt az ország. finom kormánymozdulatokat kellett volna tenni. és most orbánnak visszakanyarodtunk a szakadék irányába.

és ha nem vennéd észre, akkor az egész jobbos értelmiség is, már aki nem elvakult pártkatona, nem azt mondja, hogy gázt bele, hanem azt, hogy fékezni kellene, vagy tolatni.

messi-asz 2011.11.03. 11:45:27

13h kor beszél Matolcsyné férje... 14hre talán meg is lesz a 320 Ft/euró...

"B" opció... 13.05 kor azonnal 260 Ft/euró (ahonnan választáskor indultak)

(ez utóbbi ha csak a lemondását jelenti be, ergó 0,1% esély csak)

radala 2011.11.03. 11:45:55

@Balt: Gondolom lehet. Van egy Karinthy novella erről, kb. arról szól hogy a zsidó-keresztény kultúrkörből kiszakadó BP-röl sikeresnek látszó új maharadzsát vagy mit az egész háreme ugráltatja új ruháért cipőért miegymásért. Vicces iromány.
Amúgy szerintem kb erre sincs megoldás, mert ha így lenne, akkor a 202 ezer alatt keresők nem csak kevesebb nettót vinnének haza januártól, de még a feleségeik is mind elköltöznének a "Fidesz-középosztályához"...
Ha jól hiszem a valódi többnejűség egyetlen föltétele a sok pénz.

nyünyüge 2011.11.03. 11:54:02

@szoja122:
Mivan? Mi ez a pártállástól független Hoffmann Rózsa kritika?
Ki van rakva a pixisből?

Balt 2011.11.03. 11:56:44

@unionist: Az adómentes minimálbér (adójóváírás) maga volt az őselkúrás. Ha ez megszűnik, felőlem lehet akár többkulcsos is az adórendszer. (Mondjuk az Oszkó-féle is kvázi egykulcsos lenne már az idén.) Hogy az adójóváírás kivezetését végül egyben meg kellett lépni, az maga a kifelé tolatás, hátrafelé kettesben. (Mert korábban több évre elhúzva volt ez ütemezve.)

Balt 2011.11.03. 12:01:06

@radala: :)) Vagy sok kecske. Hol mi a "keményvaluta"... :) De még itt is eljöhet az idő, hogy a kecske lesz a konvertibilis fizetőeszköz, sajnos elég közel állunk hozzá... Aztán majd hamar sikerül csatlakozni a maastrichti száhel-övezethez...

ssi 2011.11.03. 12:10:15

@radala: nem vagy egyedül. a nemértésben. de kevesen szórakoztatóak. te pl. igen :-))) @unionist: "felső középosztálynak akart adni egy zsák pénzt " végtörlesztéssel is. @Balt: "Azt, hogy Magyarország sikeres lesz-e, a középosztályhoz tartozó devizahitelesek döntik el" pl. árfolyam mindenkinek fáj, mindenki pénze kárára fog tudni hiteltörlesztés helyett a felső/közép többet fogyasztani

@messi-asz: @ciceró: 1 új erőnek a Fidesz-kormány hozadékát és kárait is meg kell lovagolnia, ideológiájuk megértése nélkül kisebb az esélyük. pl. már 1 újabb bajban, vagy csak közelítve hozzá mindig van:
- fő kormányzati célok
- stabil panelekre épülő hatásos kommunikáció
- közbeszédet uraló új kormányintézkedések
- céltudatos, lendületes cselekvés látszata
- az elv: bármit lehet, csak akarni és tenni kell
- s amit akarnak: független, erős, éllovas nemzet, ország
- helyettetek s fölöttetek, mert kevés az idő s mert a múlt kísérti a gondolkodást

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.11.03. 12:17:13

@nyünyüge: HRózsa nem fideszista, hanem TömjénZsóti leágazása, tehát bírálható.
Fordulat akkor lenne Aszekelyeknél, ha tősgyökeres fideszessel nem értene egyet.

ssi 2011.11.03. 12:19:50

@messi-asz: @ciceró:
+ kérdés a 2/3 lehetősége: élni/visszaélni, használni/kihasználni .. ?

menőmano 2011.11.03. 12:25:16

Török Gábor!

A fotó nagyon jó a poszton.
Útelágazódás! ) Itt nálunk az "elágazódás" mindig is meg volt.
Minden szinten) a parlamenti politizálásban, a társadalomban is.
Az ellenzéki pártoknak (ott a baloldalon) pedig a választások előtt össze kell fogniuk, mert külön, külön nagyon nehéz lesz a választásokat megnyerni?
Tehát) az útelágazódás bizonyos körökben" valahol mégis csak összeér? össze kell, hogy érjen?
:))

menőmano 2011.11.03. 12:33:36

Olvasta, hogy a Fidesz, a kormány országjárásba kezd.
El fogja mondani, mi- miért van úgy ahogy.
Érdekes helyzet. Sokkal korábban kellett volna, igaz a megszoritás, akkor is megszoritás marad.
Arról a megszoritásról irok, mely a társadalom azon csoportját érintette/érinti, leginkább, akik eddig is a legsebezhetőbbek voltak, és azt a "réteget"? akik most lassan, de biztosan haladnak az elszegényedés felé.
Én magyarázat nélkül is totálisan értem, miért vagyok már oly annyira szegény, mint a templomi egér.
igy van ez.
:))

menőmano 2011.11.03. 12:34:58

Jaj! mindig tévedek egy picikét) biztosan a szegénység teszi. :)

"olvastam"

:))

messi-asz 2011.11.03. 12:35:36

@manyike: lehet vele élni. tessék... kicsengetik helyettük a 3milliárdot...

úgysincs elég hitele a zállamnak... farkasként ugranak majd a többi fid eszesek...

index.hu/gazdasag/magyar/2011/11/03/kifizeti_az_allam_a_varpalotai_regio_devizahiteleit/

menőmano 2011.11.03. 12:37:15

Ki a csoda lehet a "messi-asz"??
Azon gondolkodom.
:))

unionist 2011.11.03. 12:40:29

@Balt:
ez az ortodox liberális álláspont. a minimális újraosztás politikája. lehet érvelni mellette, csak azt látjuk, hogy ez magyarországon sem működik. a gazdaságilag sikeres európai országok egyike nem ezt az utat járta be.

szerintem legalább annyi adójóváírást kellene osztani, mint amennyi a rendszeres szociális segély. tehát egy munkás is kapjon annyi segítséget, mint amennyit a munkanélküli kap. oké, hogy ezt végső soron a munkahelynek kell megtermelnie. de így az élő munka regresszíven adózik. legális keretek között viszonylag olcsón lehet alkalmazni a szakképzetleneket. egy béralkuban az adójóváírást könnyű érvényesíteni. de azt is lehet mondani, hogy ne gyere akkor dolgozni. megkapod a segélyt. viszont ha legálisan munkát vállalsz, akkor ugyanezt a pénzt a kincstártól megint csak megkapod. és ehhez adódik még a munkabér. szóval ez egyrészt szociálpszichológia. másrészt közgazdaságtan. az élő munkát nem lineárlisan, hanem regresszíven adóztatjuk. van egy adómentes sáv. mindenkire ki kellene terjeszteni.

a pályázati pénzeket is adójóváírásra kellene átváltani. amivel a bürokrácia tovább csökkenne. és a munkaügyi ellenőrzések is hatékonyabbá válnának. mert nem kellene mindenkinek csalnia azért, hogy elfogadható bért fizessen a szakmunkásoknak. a támogatási rendszer piackonformmá válna. és a humán alapellátást egységesíteni lehetne.

tehát mondjuk egy diák pontosan ugyanannyi induló ösztöndíjat adni a semmiért, amennyit egy munkanélküli kap. mert ő egy munkanélküli. de ez az egész semmiféle extra elvonást nem igényel. hanem ez azt jelentené, hogy mindenféle kedvezményt egyenlő módon osztanánk el.

a gdp nagyjából egy tizedét. szerintem a válságból való kilábalás lélektanilag úgy lehet, hogy valakai azt mondja: legyen végre 10% kommunizmus. és ez nem kerül semmibe. legyünk már igazságosak. vagy minden munkahelyet támogatunk, vagy egyiket sem. de ha egyiket sem, akkor a segélyt is felejtsük el. lehet menni dolgozni. és legyenek humanitárius szeretetszolgálatok önkéntes alapon. ez az ortodox liberális felfogás. csak ennek zéró körüli támogatottsága van. mert akkor el kellene venni minden kedvezményt. és nem lehet elvenni. legfeljebb egységesíteni lehet. és így lehet az állami kiadásokat is csökkenteni.

elküldesz 10,000 embert. és azt mondod, hogy de úgy egyébként ha munkát találsz, akkor az a munkahely támogatva lesz. a munkaadó olcsón tud foglalkoztatni. és egyébként sem halsz éhen. persze nagyon szerény körülmények közé kerülsz.

szóval ennek ez a nyitja. a közéletben az ortodox liberális gondolkodás feladása. de a klasszikus, és a neoliberális elveket nem kell feladni. te meg ugye pont fordítva gondolod. az ortodoxiához ragaszkodsz. nem véletlenül vagy jobboldali. az ortodox liberalizmusban, és az ortodox nacionalizmusban látod a kiutat. csakhogy az nem működik európában. csak az autrokatikus ázsiai rendszerekben, ahol autokefál egyházak vannak. ezért akar orbán a fideszből egyházat csinálni. vona a jobbikból egy kisegyházat. és azt mondjátok, hogy már már ne is legyen. aki nem tartozik ezekbe az nem is magyar. stb.

ez nem fog itt működni. és átmenetileg balkánhoz való sorolódást fog jelenteni. vagy 10 évig, vagy 100 évig. ezt még nem lehet tudni. magyarország rövid távon le fog szakadni, és a kérdés az, hogy középtávon is lesüllyed-e.

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2011.11.03. 12:41:17

@Balt: Ez 2010 nyarán, a kormányváltás és a gazdasági politika megtervezésekor is ismert volt. Az elemzők figyelmeztettek a görög válság eszkalálódásának esélyére, ezzel is lehetett volna tervezni. Igazából nem voltak előre láthatatlan tényezők, meteoreső nem sújtott le az országra.
Attól tartok a szellemi kapacitások bizonyultak kevésnek már kezdettől fogva. Téves állapotleírás és rosszul megválasztott eszközök.
A másik hogy a kormány elvesztegette az elmúlt másfél évet. A mostanság lassan beterjesztésre kerülő törvényeknek ( önkormányzati reform, felsőoktatási törvény, nyugdíjtörvény ) már idén tavasszal meg kellett volna születni, de inkább tavaly ősszel. A kormány a manyup pénz által biztosított 1 évet elherdálta. Baklövés volt. Közben annyit ért el hogy a legtöbb törvény szépen felhígult menet közben.

ssi 2011.11.03. 12:42:57

@messi-asz: @ciceró: ++ kérdés: bárkinek ki lehet lépni ebből: az előzőek abszolút mindent elrontottak, a mostaniaknak nagyon nehéz ezt helyrehozni, még nagy áldozatokkal is, de pontosan tudják, hogy mit kell tenniük, csak legalább a kedvezőtlen nemzetközi hatások ne lennének?

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2011.11.03. 12:46:56

@radala: Azt hogy mi lett volna, soha sem derül ki. Azt tudjuk megítélni ami történt. Eddig sem sem igazolja, hogy a kormányzat jól döntött volna. AMit mond Matolcsy, az merő játék a számokkal. Azt tudjuk hogy mit mondtak előtte : SZJA csökkentés kell - 1) Növeli a foglalkoztatást 2) Növeli a fogyasztást. Ezek egyike sem teljesült. Most új célokat találnak ki utólag, próbálják magyarázni az intézkedést. Amit most mond Matolcsy, miért nem mondta 2010 nyarán. Akkor másról beszélt. Ebből gondolom hogy ez már kármentés kategória.

messi-asz 2011.11.03. 12:49:44

@menőmano: ki lenne??? hát: a messiás!!! kis focis áthallással... messi ász...

@manyike: 1:10 ellenében fogadok, hogy matolcsiné férje lemond 13h kor...

le monde? nem mond-e le? le monde? nem mond-e le? le monde? vagy nem?

graycivil 2011.11.03. 12:51:59

"Miért nem vonulnak utcára az emberek a Fidesz-kormány ellen?"

velemenyvezer.blog.hu/2011/11/03/miert_nem_vonulnak_utcara_az_emberek_a_fidesz_ellen?utm_source=ketrec&utm_medium=link&utm_content=2011_11_03&utm_campaign=index

"Mert néhány szűkebb csoporton kívül senkinek sem léptek még direkt a lábára. 2012-ben azonban már elkerülhetetlen a komoly kiadáscsökkentés: kemény tüntetéssorozatok és országos sztrájkok is jöhetnek. "

ssi 2011.11.03. 12:52:18

@messi-asz: miről mond le? a napi kávéjáról? sok a stressz? ki lesz az új állami bank vezetője? - erre tippelj :-))

messi-asz 2011.11.03. 12:55:34

@manyike: utolsó pillanat hogy csak matolcsi bukik, amikor nem rántja TELJES fides t

Csányi vagy leginkább Demjány? a nép akarat az nép akarat... új állami bank...ó

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2011.11.03. 12:55:38

@manyike: Az országok helyzete folyamatosan változik. Lásd Szlovákia. Mindig újra lehet kezdeni. Ez a visszamutogatás szerintem szánalmas. Amikor programot hirdettek, célokat határoztak meg, ismerték a helyzetet, minden adat ismert volt. Ezek a visszamutogatások önfelmentések szerintem.

graycivil 2011.11.03. 13:03:18

"Hatalmasat bukott a forint a svájci listán

Az októberi hónap legnagyobb vesztese volt a forint a Credit Suisse elemzői által havi rendszerességgel készített felmérésben."

www.portfolio.hu/deviza_kotveny/deviza/hatalmasat_bukott_a_forint_a_svajci_listan.157796.html?utm_source=hirkereso_es_kapu&utm_medium=portfolio_linkek&utm_campaign=hiraggregator

"A hazai fizetőeszköz vonzereje ugyanis hatalmasat csökkent az előző hónapban, melynek következtében az utolsó helyre esett vissza a 17 feltörekvő piaci deviza rangsorában. A forint sokkal rosszabb megítéléséért a költségvetési fejlemények felelősek - derül ki a svájci nagybank összeállításából."

ssi 2011.11.03. 13:03:40

@ciceró: így van :-))
de a másként gondolkodókat kellene jobban megértenünk, hogy másként tudjunk kérdezni, érvelni velük szemben ..
mert 1 pártban, oldalban bízni, nekik drukkolni nincs ellentmondásban azzal, hogy a valóságból kicsit többet lássanak és másként is ..
de az ország jövőjének tutira jobb lenne

radala 2011.11.03. 13:12:47

@ciceró: Készségesen egyetértek veled, csak nem olyan jó a memóriám, hogy biztosan elhiggyem hogy maga Matolcsy is mondta ezeket. Én olyanra emlékszem, hogy mondjuk Mellár mondta, hogy nem fog ettől nőni a fogyasztás, és ugye ez igaz is lett. Szerintem ha azt mondták is, hogy nő a fogyasztás, azt tuti nem mondhatták, hogy ettől a foglalkoztatás is nő.
Amúgy én készségesen hiszek neked, csak az a bajom, hogy nem látom, hogy bárki tudna jobbat. Én azt reméltem ezektől, hogy jobban csinálják, mint mondjuk Bajnai, meg pláne mást. Most meg az van, hogy nem csinálják jobban (vagy nem látom), de főleg nem csinálnak mást.
De belegondolok, hogy mi lenne, ha nagy szarban lennék gazdaságilag, akkor sem tudom elképzelni, hogy mit tennék, mert azt szoktam mindig gondolni, hogy a pénzt nem megtakarítani kell, hanem megkeresni, de ha nem találnék munkát, mert válság van, akkor azt kéne optimalizálgatnom, hogy parizer vagy reggeli tejital ne legyen az asztalon. Nehezen hiszem, hogy ezzel el tudnám kápráztatni a nejemet, pláne nem valószínű, hogy még új nejeket is szerezhetnék:-)
Komolyan mondom csak pofára lehet osztályozni ezeket, mert mind hülye. A nagy baj az az, hogy én sem vagyok okosabb.
Mondjuk az ezerféle fogyasztási adó egyféle szja, nekem okos dolognak tűnne, csak ugye ilyet nem lehet csinálni...
No mindegy ez.

radala 2011.11.03. 13:19:32

@manyike: Szerintem nem hogy egyedül nem vagyok, de ezt senki sem értheti. Gondolj bele abba, hogy te lennél Matolcsy és 10 perccel a döntéseid után jönnének neked eszet osztani, vagy mondjuk egy szabónak cseszegetnék az épp készülő nadrágját, amikor még csak félbehajtotta az anyagot. Értelmetlen ez az egész.
Szerintem azt lehet csinálni, hogy eldöntsd jó-e a Fideszes gazdaságpolitika, hogy csinálsz két oszlopot, az egyikbe beteszed, SP-t, Nenyit, NER-t, lézerblokkolót, a senki sem jár rosszabbult, azongorát.
A másikba a "szart sem érő diplomát", a progresszív adózás = igazságost, a demokrácia féltést, az antiszemitázást, a nem európaizást a tudom is én mit, ja a zongorát:-) és eldöntöd, hogy téged mi zavar jobban. Engem a második zongora meg a szart sem ér a diplomám jobban zavar, szóval Matolcsy jó közgazdász:-)

messi-asz 2011.11.03. 13:19:36

"...növekedési fordulatra van szükségünk - mutatott rá"

graycivil 2011.11.03. 13:25:52

@radala: "de főleg nem csinálnak mást."

Tévedés, mert durván MÁST ÉS MÁSHOGY. Minden "mégnemérezzük" hatás 2011-ben csak a manyup lenyúlásából, és nem egy konzekvens gazdaságpolitikából adódik. Lehet mondani sok mindent Bajnai gazdpoljára, de messze nem volt ilyen szétszórt és kapkodó.

Csak a cél azonos: Költségvetési hiány tartása.

radala 2011.11.03. 13:32:26

@graycivil: Bajnainak nem volt semmiféle gazdaságpolitikája, volt egy listája, amin kipipálta hogy miket csináltatnak vele.
Nagyon nehéz összehasonlítani egy ideiglenes ME-t egy ideiglenes PM-t, egy valódival.
Bajnainak semmi felelőssége volt és roppant nevetséges valakit szuper szabónak képzelni, mert félbehajtotta az anyagot, hogy a fenti hasonlatomnál maradjak...

graycivil 2011.11.03. 13:40:14

@radala: <:-O

Te most ezeket komolyan írod? Többre tartalak.

bariga 2011.11.03. 13:59:44

@radala: bocsi, na de most itt ki a valódi PM?

radala 2011.11.03. 14:13:56

@graycivil: Full komolyan.
@bariga: ja ez egy jó kérdés, azt akartam ecsetelni, hogy 1 évig kihúzni 25 mrd hitellel nem kunszt, pláne, ha még meg is mondják mit szeretnének érte. Ehhez képest Matolcsy vagy Orbán ez most részletkérdés dolga kicsit bonyolultabb.
Van ugye az egyes számú feladat, hogy nem csődbe menni (ez egyezik a Bajnai-féle feladattal nem is csinálják semmivel sem rosszabbul. Meg van a kettes számú feladat, hogy rendbe tenni az országot ez egy roppant bonyolult feladat, amit meglehetősen szarul csinálnak és talán több kárt okoznak, mint hasznot.
itt az lenne a cél, hogy legyenek egyszerű betartható mindenkire érvényes szabályok, mint a világ boldogabbik felén.
Ehhez mondjuk az 1 (két nem is olyan közeli) kulcs jó megoldás, de a végtelen számú változtatás meg roppant rossz. Jó kérdés, hogy ér-e ennyit az egész, mert a cél nem az, hogy jó vagy rossz szabályaink legyenek, mert az kb tök mindegy a lényeg, hogy mindenkire azonos és kötelező szabályok legyenek, ráadásul jó sokáig ne változzanak meg, ha ez bekövetkezne, akkor előbb utóbb mindenki betartaná őket. Sajna ennek még az ellenkezőjét sem csinálnak, kétségtelen, hogy baszott nagy a kapkodás, és az is tuti, hogy ez roppant demoralizáló.
Furcsa, hogy a nagy focista Orbán nem látja, át, hogy tök mindegy mik a szabályok a jó játék attól jó, hogy mindenki ismeri és betartja a szabályokat, a foci nem azért jó, mert van szöglet, meg bedobás, fordítva is tök jó játék lenne, a lényeg, hogy 100 évente változzon csak a szabály ne kéthetente.
De persze, ha védeni akarnám őket, akkor mondhatnám, hogy minden úgy szar ahogy van, tehát csak a dolgukat teszik, de sajnos ezt még én elfogult is alig-alig tudom elhinni.

graycivil 2011.11.03. 14:26:48

@radala: Matolcsyról nekem az jut eszembe, amikor általános iskolában egy verset nem tudtam megtanulni, akkor unortodox módon elkezdtem helyette azonos tartalmú saját verset költeni feleletként.

A tanár megdicsért "találékonyságomért", majd ortodox módon bevágott egy egyest. És meg voltam sértődve, hogy én mennyivel "kreatívabb" voltam, mint a többiek. Fene se értékelte. :-)

ssi 2011.11.03. 14:30:43

@radala: "Matolcsy jó közgazdász:-) " per pillanat, mert emlékszem, mikor mást írtál :-)) merész álmodozó, csak túl nagy szabad kezet kap @ciceró: igen, de azért tovább gondolva:
- elméletileg hibázik-e az, aki sosem nyugszik, állandóan keresi az új/jobb megoldásokat?
- gyakorlatilag viszont igen, mert azok az intézkedések, melyek nem hozzák a várt eredményt, azt nem kellene tovább erőltetni
- viszont a stabil hívek (nem @radala :-))) csak elfogad, nem bírál, még jószándékúan se, de mi az a hit, amiért/akiért, vagy mi az a düh/utálat, ami/aki ellen, vagy mi az a szokás/elv, amiért így? .. mi az igazi oka az eltérő valóságlátásoknak .. s bármelyik oldalon?

radala 2011.11.03. 14:59:12

@graycivil: Szuper történet én tuti nem adtam volna egyest. Matolcsyt is ezért szeretem:-)
@manyike: Csak a többiekkel összevetve jó közgazdász. Nyilván nem vagyok elégedett, nincs mit szeretni ezen az egészen, de talán igazságtalan dolog fikázni őket, ha nincs jobb ötletem. Bajnai esetében még volt jobb ötletem, de most azt látom, hogy azok, akiktől az ötleteket hallottam sem csinálnak semmi mást igazából. Most is azt gondolom, hogy az a megszorítás, ami visszafogja a növekedést az már tuti túl van az optimálison, de egyszerűen valakiről csak el kell hinnem, hogy nem tök hülye... Nyilván ebben jócskán benne van a tévedés esélye, jobban, mint abban, ha azt gondolom mindenki hülye.
A cicerós részhez, pont, hogy kötni kellene az ebet a karóhoz, Mo legnagyobb baja, hogy nem volt még 2 év, amikor semmi nem változott, szerintem egy osztrák 30 éve ugyanúgy adózik (nagyjából legalább)...
A hit-düh egyéb oka meg az, hogy roppant fontos dolgok ezek, amiket nem lehet ésszel megérteni és ez a frusztráció dühben/imádatban csapódik le.
No meg a választás fájdalma, nem lehet egyszerre több mindenkinek igaza...

aszekelyek 2011.11.03. 15:43:14

@unionist: SZÓVAL NEM ANNEKTÁLNAK, HANEM MI KÉRÜNK EGY TARTOMÁNYI STÁTUSZT.... , A LEGUTÓBBI EREDMÉNYÉT MÉG MINDIG KELL CIPELNÜNK,... AMIKOR MEGSZÁLLTÁK MAGYARORSZÁGOT. AKKOR IS RÁNK LENNE FOGVA A HOLOCAUST?

graycivil 2011.11.03. 15:43:23

@radala: Kösz, de feladtam...:-)

aszekelyek 2011.11.03. 15:51:22

@Balt: EZ ANNYIRA IGAZ, HOGY NÁLUNK AZ ÉPPEN ELINDÍTOTT VÉGTÖRLESZTÉS, LELKILEG FELSZABADÍTJA A FIATALOKAT ÉS MERNEK VÁLLALNI EGY MÁSODIK GYEREKET. Most. Lesz egy xopfoska is, aki puszit ad nekem:) Plusz én, még elég fiatal vagyok, hogy a nevelésüket segíteni tudjam.

aszekelyek 2011.11.03. 16:01:34

@Hepci: Ez a tudatos párválasztás édes fiam, egyes, leülhecc:)

aszekelyek 2011.11.03. 16:06:55

@Hepci: Az orra lesz nedves kérlek, mert felénk a fiúk az ilyenre azt mondták, olyan magasan hordja az orrát , hogy beleesik az eső.

szoja122 2011.11.03. 16:11:39

@ubul2000: Akkor írd le, hogy Te miért érzed magad magyarnak, és egy roma -majd ha a fidesz és hívei magyarul beszélnek és írnak akkor talán cigányt írok- miért nem lehet magyar.

Kiábrándítalak genetikailag semmivel sem vagy magyarabb mint egy roma.

Megismétlem amit fentebb már írtam:

Hite kultúrája alapján lehet valaki magyar. Az a magyar aki magyarnak vallja magát.

Gondoljuk végig történelmünket:

1. Honfoglaláskor magunkba asszimiláltuk az itt élő népeket.
2. Tatár járás
3. Török megszállás
4. Habsburg megszállás
5. Betelepítések

Mi maradt az eredeti honfoglaló magyarokból? Genetikailag majdnem semmi. Mindenféle vér -helyesen gén- keveredik bennünk.

Biológiailag teljesen értelmetlen magyarokról beszélni.

Ezért írtam, amit írtam.

Erre mondhatnád, hogy Te magyarul beszélsz, és jól ismered a magyar kultúrát Ők viszont nem, de biztos, hogy az általad magyarnak tartott ember, értsd az alacsony kultúrával rendelkezőket nem magyarok mert nem vagy alig ismerik a magyar kultúrát (irodalom, történelem, művészet, stb. stb. ) és nem igazán beszélnek helyesen magyarul. Van olyan magyar aki a saját foglalkozását sem tudja helyesen leírni :), akkor Ő nem magyar?

ui.: Ha lehet ne tőmondatokat írjál, fejtsd ki részletesen a véleményedet.

szoja122 2011.11.03. 16:16:41

@aszekelyek: "Ez kdnp kedvesem. A Rózsika néni."

Majdnem ugyanaz, formai és nem lényegi különbség van köztük, rendkívül szoros pártszövetségben vannak.

Gyakorlatilag a pozíciók elosztása miatt váltak ki a Fideszből.

aszekelyek 2011.11.03. 16:19:20

@messi-asz: Abból legalább Tényleg lenne bevétel. Nem mondják a panziós ismerőseim, hogy visszaesett volna a nappali látogatottságuk....

messi-asz 2011.11.03. 16:20:27

@aszekelyek: és számlát sem kérnek a nevükre...

aszekelyek 2011.11.03. 16:25:19

@szoja122: Nálunk a majdnem az nem ugyanaz.:) ez még nem dőlt el, hogy suttogós vagy tényleg bele van írva egy ilyen szakmailag helytelen kifejezés de a családtervezési oktatási anyag ettől még lehet jó. A nem kívánt gyerekeket ugyanis később nem szeretik és azok ettől szenvednek. Nagyon.

Átverés! 2011.11.03. 16:27:58

Lesz ez még másként is. Matolcsy is tanul a sok kudarcból. Most délután már arról lehet olvasni, hogy nem tesz semmit a bankok ellenében.
A végtörlesztésre vonatkozóan is előre konzultál, a bankszövetséggel együtt dolgozzák ki a lépéseket.

Igy kellett volna kezdeni. Igyekezzenek, hátha még nem késő-

aszekelyek 2011.11.03. 16:46:57

@szoja122: NAna, ne tessék a szerelmet összekeverni a különféle párválasztási megoldásokkal. egyébiránt az nem biztos, hogy egy ilyen túlszociailizált kötegben nincsenek rá os szorulva a nők, minthogy rendesen ők választanak, arra, hogy olyan apát keressenek a leendő szerelemgyereküknek, aki majd el is tudja tartani és felelősséget is vállal érte meg akarja is. Ha ezeket a fontos feltételeket is nézem , hajlok rá, hogy be kéne vezetni a többnejűséget:) Annyira kevés az apának, házastársnak alkalmas fiatalember. Kicsit túl vannak a fiatalok individualizálva.

aszekelyek 2011.11.03. 17:01:52

@radala: Ami nem maradt volna azembereknél azt nem is költötték volna el fogyasztásra Ezt el lehet fogadni. @messi-asz: Nagy baj , ugye.... , nem marad szlömös az sem. Az beruházás és munkahely lesz:)

messi-asz 2011.11.03. 17:03:47

@aszekelyek: a lóf@szt ! a 4/5-ét ellopják... sőt... az alvállalkozók kinemfizetésével még a többit is... 100% lopás... belterjes bunda páláyzat stb...

minek örülsz?

messi-asz 2011.11.03. 17:05:26

@aszekelyek: + senki nem jár meccsre, hacsak nem lesz kötelező... (iskolában pl)

+foci sincs... Messi (az ász) messzi van tőlünk...

vagy a "sün vs sün" meccs előtti összetűzések miatt is megéri? testedzés?

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2011.11.03. 17:09:37

@radala: A nyilatkozatban Matolcsy György hangsúlyozta, hogy 2011. január elsejétől Magyarországon 16 százalékos családi személyi jövedelemadó rendszer lesz. Úgy vélekedett, hogy ez egy fantasztikus áttörés lesz, az egymillió új munkahely teremtésének az egyik, ha nem a legfontosabb eszköze.

hvg.hu/gazdasag/20100927_matolcsy_szja_egykulcsos

aszekelyek 2011.11.03. 17:14:19

@Balt: elolvastam. kezdem sejteni, mi lehet ez. Minap gerőt, igen Sólyom elnök úrat gyávázót, láttam egy tévé beszélgetésen, asszem betlennél , igen,. akkor duna volt. Ez a gerő is a szavakon lovagolt. Vitézy Zsófia emlékeztette is, húsz perce még ő mondta, hogy nem lovagoljanak a szavakon. No ez a gerő éppen a köznevelés szót cincálta. Szadeszes mód. Hajmeresztő volt. Amit belinkeltél, abban is a normális dolgok vannak leírva. Az lehet a bajuk, hogy a biztonságosan kötődést taglalják, illetve annak hiányát és ezen keresztül a családot,. Azt merték leírni, hogy a fél évesnek nem bölcsi kell és a két és fél évesnek, nem ovi...., hanem család. Mert ott fogja tudni a biztonságos kötődést megtanulni illetve akkor alakul az ki. Itt lesz a kutya elesve.... Nem akarják elzavarni az anyákat a gyerekek mellől, hogy aztán szorongó és kötődés képtelen utódok tömegét majd orruknál fogva vezethesse az olyan szándékú csapat, mint gerőéké. Az ismerősöm pld nem biztonságosan kötődő és elköteleződésre sem nagyon van ráálva. Hogy finom legyek. NA jó, a kötődéselméleteket is csak az ismeri, aki átrágta magát a személyiségpszichológián. Mondtam, hogy fontos, hogy akitől hallottam pszchomókus.

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2011.11.03. 17:22:11

@manyike: Olyan megoldások kipróbálására nincs szükség ami bizonyítottan hatástalanok. A közgazdász szakma elmondta akkor is a véleményét, közben is, most is elmondja, hogy a kormány alapvetései tévesek. Téves alapvetésre jó gazdaságpolitikát nem lehet csinálni.

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2011.11.03. 17:24:56

@messi-asz: Ha 40 milliárdra tervezik akkor legalább 60 milliárd lesz végül de nem kizárt hogy mindent beleszámolva 80 milliárdnál is többe fog kerülni. Az eredeti költségek Magyarországon általában duplázódnak.

aszekelyek 2011.11.03. 17:25:45

@messi-asz: figyu, ez nem a megyeri híd...A jósdád meg egy kalap xart ér. :) Majd megnézem, hogy az ott dolgozó embereket kifizetik-e és hogyan. Addig meg nem előítélkezem, prejudikálok. A más xarát sem kenem rájuk. Arany bogaram, ezen választás tud múlni.... nem ettek meszet, hogy bármi is ne tökéletesen menjen ebben.

aszekelyek 2011.11.03. 17:27:05

@messi-asz: örökre úgy is kell maradnia, hogy senki nem jár meccsre? Ami nem igaz, egyébként....

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2011.11.03. 17:28:22

@messi-asz: Egyébként nem tartom rossz döntésnek a nemzeti stadion megépítését. A Loki és Fradi stadionokra egy forintot sem adnék. Nevetséges hogy magánkézben lévő ( a Loki 1/3-a van talán önkori tulajdonban ) adófizetők pénzét fordítják, csak azért mert az egyik főszurkolója a Fidesz alelnöke, a másik vezetője pedig a Fidesz pártigazgatója.

aszekelyek 2011.11.03. 17:33:51

@Átverés!: A bankoknak kellett volna így kezdeniük. Arra játszottak, hátha ezek sem mernek semmit. " Majd lépünk ha ők is. Mikor muszáj lesz. " Mozdultak, ha nehezen is. Mondta Orbán is, hogy megmozdultak. A piacvesztést nem akarják ők sem. LAkáskasszáznak. JA, még a párválasztásnál, azon is viccelődtem egy keveset. hogy hogy az Erste reklámban a z otthon még babázó kislány a parkban az esküvőt tervezi, egy hét barátkozás után , mire a fiú megkérdezi, a te apád kinél bankol? Tehát a nem KDNP-s változat promóciója le is ment a reklámban..., ha érti valaki.... :D

aszekelyek 2011.11.03. 17:44:47

@szoja122: HA te mondod... :) Ami azt illeti, a FIDesz nem annyira kevéssé liberális, mint a KDNP. Viszont a gyerek azt csinálja, amit lát. Otthon és a tévében. Másolja, megint tudattalanul a szüleit. Mindenben. HA nem akarja, akkor is. Az iskolában persze hallhat arról, hogy mi lenne a jó. CSakhogy nem azt tanulja meg elsősorban, hanem amit lát. Pld a valóságshowk ordenáré és minden normális értéket nélkülöző világát. A családi minta se valami jó , minden második házasság felbomlik. Az nekem tetszik a tervekben, hogy a gyerekek mondják el, mi lenne szerintük az ideális. Ezt aztán levetíteném a szüleiknek, hadd lássák magukat a gyerekek szemével. No és a gyerekről még valamit tudni kell. Mindig, minden szülők közötti konfliktusért magát hibáztatja. Ez pedig rombolja őt. MA a szülők olyan felelőtlenek, hogy a gyerek, és az ő lelke egyáltalán nem létezik számukra. Tisztelet a kivételnek. Magukat nem aszerint fegyelmezik. A "nicht vor dem kind " erről szólt. Csak ez lejjebb a polgári családoknál talán nem hangzott el egyáltalán.

aszekelyek 2011.11.03. 17:53:57

@ciceró: Pedig kenyér és cirkusz is kell...

aszekelyek 2011.11.03. 17:57:32

@ciceró: Pedig itt nagyon sokan próbálkoznak vele..Pl. amikor Orbán bukásáról gagyognak és bajnait magasztalják.

inreallife 2011.11.03. 17:59:24

@aszekelyek: látod mennyire nem értesz hozzá? nem újabb hitelt kéne felvenni, az előzőt sem vettük teljesen igénybe, az idei törlesztést abból fizettük ki, ami megmaradt. olvass vissza, nem baj, ha nem érted, olvasd el mégegyszer.

itt készenléti hitelről lenne szó. amit vagy felveszünk, vagy nem. tudod az mit jelentene? kb +20-25 forintot a mostani árfolyamhoz képest. mellesleg a törlesztések (állami is) olcsóbb lenne, és az állampapírjainkra sem kéne kibaszni felesleges egy csomó kockázati felárat. cserébe egy semmire sem kötelező megállapodással. csak a hülyeorbán gazdasági tudása matolcsyét közelíti alulról. azért kergetném a halál faszába a sok bölcsész és egyéb élősködő karokat, mert nekik "gazdasági elképzeléseik" vannak. ne legyenek gazdasági elképzeléseik, kurvára nem értenek hozzá. kibaszott parlamentben alig van aki a szakmáját tudó, jól ismerő szakembernek neveznék. kóklerek mindenhol.

aszekelyek 2011.11.03. 18:15:22

@inreallife: Semmire sem kötelezőőőő? Mindig a feltételeik teljesítése után engedik lehívni csak az újabb részletet és a rendelkezésre állásért is kell fizetni, külön. Lehet, hogy lejjebb menne az árfolyam de azt egyelőre az euró húzza.

unionist 2011.11.03. 18:24:17

@manyike:
az a másik. szerintem a karácsonyi asztalok körül szokott eldőlni a kormányok sorsa. és a fidesz szavazók jelentős része lesz csalódott. és amikor az emberek januárban szembesülnek az emelkedő árakkal, és a csökkenő bérekkel, akkor még többen lesznek elkeseredettek. sajnos.

szoja122 2011.11.03. 18:30:00

@Balt: "Ezzel kicsit lemaradtál: nem csak Magyarország területén... és ez így van rendjén, nem pedig a "23 millió románozással"... "

??????????????????????????

szoja122 2011.11.03. 18:37:03

@aszekelyek: "Nálunk a majdnem az nem ugyanaz.:) ez még nem dőlt el, hogy suttogós vagy tényleg bele van írva egy ilyen szakmailag helytelen kifejezés de a családtervezési oktatási anyag ettől még lehet jó. A nem kívánt gyerekeket ugyanis később nem szeretik és azok ettől szenvednek. Nagyon. "

Tudatos párválasztás oktatásával ez nem oldható meg.
Megfelelő szexuális felvilágosítás, ne egymást világítsák fel a gyerekek. A prűd nevelés kerülése, nyíltan kell a gyerekkel beszélni.

szoja122 2011.11.03. 18:38:51

@aszekelyek: "NAna, ne tessék a szerelmet összekeverni a különféle párválasztási megoldásokkal."
Hol ;s mit kevertem össze???

szoja122 2011.11.03. 18:43:15

@aszekelyek: "Viszont a gyerek azt csinálja, amit lát. Otthon és a tévében. Másolja, megint tudattalanul a szüleit. Mindenben. HA nem akarja, akkor is. Az iskolában persze hallhat arról, hogy mi lenne a jó. CSakhogy nem azt tanulja meg elsősorban, hanem amit lát. Pld a valóságshowk ordenáré és minden normális értéket nélkülöző világát. A családi minta se valami jó , minden második házasság felbomlik."

Egyetértek.

6.Lenin 2011.11.03. 19:13:17

"A politika túl fontos ahhoz, hogy annak megújulását a politikusok másra bíznák..."

Túl sok pénzről szól...

Keletkezett 1 űr ballib oldalon...

Szép lassan megindul a tülekedés...

Láttam a Versus-ban a 4K-s pacákot. Ráérzett (nem csak ő) a szitura, sok üres duma, de ebből lesz 14-ig bőven.

A legszebb benne, összefogásról beszélnek, közben ki van készítve a kanál víz a partnerek részére.
Vicces.

messi-asz 2011.11.03. 19:27:30

a klubrádióban a választási rencer + kopogtatóról beszél valami normális-értelmes ember...

Átverés! 2011.11.03. 19:29:31

@aszekelyek: A bankokkal kapcsolatosan lehet, hogy igazad van, de az sem kizárt, hogy a kormány gazdaságpolitikájában a hazardírozás is benne van.

Az Erste bank reklámfilmje valóban nem illik bele az új oktatási koncepcióba.A bankok az utóbbi időben valóban elég agyament ötletekkel jönnek elő. Az a céljuk, hogy mindenképpen felfigyeljenek rájuk,és a témához méltatlan eszközökkel érjék el az egyre szegényedő ügyfeleket.

A devizahitelek folyósítási dömpingje alatt kellett volna ellen reklámba kezdeni.
Abban az időben - amíg felértem kis városunk főterére - legalább 3-4 hitelközvetítő reklámtáblájával találkoztam.
Mindegyik az olcsó devizahitelt ajánlotta.Nem tudom elképzelni, hogy ezek a vállalkozások megfelelően látták el a hitelbírálatot a fedezet és a visszafizethetőség szempontjából.
Szomorú voltam hisz hosszú pályafutásom alatt mi nem így csináltuk.

nyünyüge 2011.11.03. 19:46:49

@messi-asz:
....amit Te mindig csak véletlenül hallgatsz :).
Egyébként Kéri László és valszeg Tóth Zoltán a résztvevők, a műsor címe: Rakott.

Balt 2011.11.03. 19:47:31

@6.Lenin: Khmmm, tiszta ifjú Uljanov et. az ürge ránézésre... Sapka nélkül. Pardon! :))

aszekelyek 2011.11.03. 19:47:45

@ciceró: Neked könnyű , mert csak stílust kell váltani. Magyarul ezt úgy lenne szép fogalmazni, hogy "ha annyira más a külső környezet, mint gondolták "...... Azt is meg kéne írnod, merre:)

inreallife 2011.11.03. 19:49:23

@aszekelyek: már megint hülyeséget beszélsz. olvass vissza. készenléti hitel, ergó nem hívjuk le. érted egyáltalán mi az a készenléti? gyerekek olvasgassatok már egy kicsit, mert így unalmas veletek beszélni, tisztára mint a dedóban.

elemzés következik. a készenléti hitel két szóból áll. az első a készenléti, a másik a hitel. melyik felét nem érted kisanyám?

6.Lenin 2011.11.03. 19:50:52

@Balt:

Ezért volt ismerős a pacák, + a duma!!!

Köszi, most már beugrott.

aszekelyek 2011.11.03. 19:52:06

@nyünyüge: Kedves egészségükre. Beszélgessenek nyugodtan. Szép dolog a sajtószabadság, ebből is látszik:)

aszekelyek 2011.11.03. 19:55:25

@Balt: csak így bele a pacekba? Az igazság durva ám, még kiesik a szeme tőle neki, az egyik, vagy lerepül két-három ujja. JA ez nem igazságbeszéd, hanem igazság leírás. Akkor jó. Az nem alkalmas emberélet kioltására, azonosító nélkül sem fejmagasságban sem.

aszekelyek 2011.11.03. 19:57:32

@Balt: Éhes disznó , mindig makkal álmodik, bármiről legyen szó. Vaccapáőr Dóri :) Ez jó. :DD Még mindig nem tudjuk a stylistja nevét?

6.Lenin 2011.11.03. 19:59:32

@nyünyüge:

Én is nagyon szeretem a KL és PMZ párost, nagyon rossz a találati arányuk. KL megyónál is nagyon ráérzett, pont a fordítottja jött be.

Nagyon jó hallgatni/nézni az ilyeneket, önbizalmat ad.

szoja122 2011.11.03. 20:07:29

Az ATV-ben nyilatkozott az előbb Baka András, a Legfelsőbb Bíróság elnöke.

Többek között elmondta azt amit a parlamentben is elmondott:
"A törvény által létrejövő korlátlan, átláthatatlan és ellenőrizhetetlen hatalom jogköreiben és szervezeti megoldásaiban példátlan a mai Európában. De példátlan ennek a jogkörnek a terjedelme és gyakorlásának ellenőrizhetetlensége még a szocialista diktatúra évtizedeiben végzett miniszteri igazgatáshoz képest is"

Viszont arra kérdésre hogy ha hagyják akkor marad a hivatalában igennel válaszolt.

Egyszerűen le vagyok döbbenve.

Ha valaki ilyen súlyos érveket hangoztat akkor NEM folytathatja, ha igen az teljesen erkölcstelen, neki teljesen mindegy csak a pénzt kapja meg?
Másért hogy várhatja el hogy ezek után hivatalban hagyják?

Nem értem.

Ha ilyen közhivatalnokaink vannak akkor nagyon súlyos a helyzet.

www.hir24.hu/belfold/2011/11/03/a-fobiro-nyiltan-nekiment-orbaneknak/

aszekelyek 2011.11.03. 20:13:17

@6.Lenin: Na de olyan aranyosak, mint a kétfarkú kutya, legalább:) A heti Hetes és az atv nézői meg egyáltalán nem is számolják a találati arányaikat:) , meg a klub rádiósok.Csak te vagy ilyen szőrszálhasogató:)

nyünyüge 2011.11.03. 20:15:42

@6.Lenin:
Örülök, hogy szórakoztatnak.
Mindenesetre most az új választási rendszerről folyt a beszélgetést, ami talán nem érdektelen téma.
És a Klubrádió vagy az Info egy-egy esti műsoránál hallgatottabb, esetleg közszolgálati adókon is megérne hosszasabb beszélgetéseket.

6.Lenin 2011.11.03. 20:16:04

@szoja122:

Izé, nem hittem volna soha, 1 Látó is rövidláthat.
Pedig aztán most túlkínálat van bakákokból.
Most szaporodnak igazán, jó a klíma (politikailag).

messi-asz 2011.11.03. 20:19:18

@nyünyüge: Tóth Zoltán nagyon értelmes SZAKEMBER... szépen elmondta a VALÓS okokat is, tárgyszerűen...

ajánlom TG figyelmébe is a témát posztnak...
hacsak nem akar "fides szekértoló" stigmát az igazi forradalom utánra magán hagyni...
és ez nem fenyegetés... ?!

graycivil 2011.11.03. 20:20:58

"Vissza a Kossuth-díjat: Orbánék Kertészt is kilőhetik

Már elkészült az a törvénytervezet, amely alapján a kormány áttekintené, hogy az elmúlt évtizedek kitüntetettjei közül „kik váltak érdemtelenné” az állami díjak, így a Kossuth-díj viselésére. Orbán Viktor a múlt héten azt mondta a parlamentben, hogy nem a „rasszista szamárságokat” beszélő Kertész Ákos ügye a legfontosabb,..."

hvg.hu/itthon/20111102_Orban_Gero_Kertesz_Kossuth_dij#utm_source=hirkereso&utm_medium=listing&utm_campaign=hirkereso_2011_11_3

Azt hiszem, Orbán tényleg Horthy "politikai szobatársa" lesz a történelem panteonjában. F.Y.DESZ!

aszekelyek 2011.11.03. 20:21:07

@szoja122: állítólag volt ilyesmi eddig is csak akkor nem értem a csecsemőgyilkosságokat, meg az eltitkolt terhességeket. Hol van az az ellátó,akit egy ingyenes vonalon felhívhat a megesett lány vagy a várandós asszony, aki retteg és nincs aki segítsen neki? Ki van ez függesztve minden intézményben? A liberálisok eszményeinek,-dumájuknak- megfelelően ? Közoktatásban nem hiszem, hogy ez egy megoldott dolog lett volna. Prűd nevelést se lehet egy kezeléssel kiirtani, nem fejtetü. Tudatlanságot sem. Sokkal több kell, mint amit te gondolsz. A szabados életvitelű szülők gyereke nem kap prűd nevelést és mégsem tud biztonságosan kötődni. Ami meghatározza a teljes további életét.

nyünyüge 2011.11.03. 20:22:47

@aszekelyek:

A legfrissebb folyosói pletykák szerint a Magyar Televízió képernyőjén térhet vissza a népszerű dumagép. Az Esti Showder producere cáfol, a köztévé mélyen hallgat.

www.hajdupress.hu/?cikk=9124

graycivil 2011.11.03. 20:25:48

@szoja122: Miért? Ha lelép, akkor helyére Orbán-szopó kerül. Az jobb lenne?

Le kell számolni azzal az illúzióval, hogy Orbán ellen "tisztességesen" lehet harcolni. Ha megtámadnak, az önvédelemre jogunk van, még ha az "törvénytelen" is normál helyzetben.

Szerintem Baka ezzel csak azt jelezte, hogy már nem várhatunk arra, hogy "kívülről" fogják számon kérni Orbán becstelenségét. Nekünk "itt belülről" kell bekapcsolni az önvédelmi reflexeket.

messi-asz 2011.11.03. 20:27:41

@graycivil: én sem érzek ellentmondást... arról nem tehet hogy "nemteccikarencer"... azért nem ő felelős. lehet ilyen véleménye... attól szakmailag dolgozhat jól. három külön dolog:

sz@r rencer - szakma - saját véleménye

6.Lenin 2011.11.03. 20:29:00

@nyünyüge:

kedves nyünyüge!

Az utóbbi időben annyi rémmesét hallani, hogy mi lesz itt ,ha...
Aztán a valóság mindig (legtöbb esetben)teljesen másként néz ki.

A "látok" nekem nagyon mókás pacákok/pacáknénik.

Azt elismerem, tényleg szükség lenne valódi párbeszédre/ki-/meg-/átbeszélésekre, de

amikor 1-esek előnytelen fotókat linkelnek be az ellenfélről, csúsztatásokkal teli cikkeket idézgetnek, polgárháborúért ácsingóznak, talán a fél karjukat is odaadnák 1 szaftos összeomlásért cserébe, nekem viccesnek tűnnek ezek a sóhajok/óhajok.

Igen, mindig a másik a hibás, örök igazság ez (?).

aszekelyek 2011.11.03. 20:30:52

@ciceró: A közgazdász szakma, amire hivatkozol, elmondta e , amikor feriék elqrták és aztán még jobban és akkor már csak az IMF mentette meg a bőrünket, mert ők annyira pocsékul el...tak mindent. ? Nekem elég lesz 2008.ig is, a közgazdász szakma,. Válság előtti remek nagy ténykedése. Főleg kérié, meg PMZ -é meg g baueré... és akit még egyáltalán, mondjuk oszkót, figyelembe vesztek. Akkor ők mit mondtak? Vészharangot húzták e dübörögve mindannyian, hogy állj, rossz az irány, irányt kell váltani...

aszekelyek 2011.11.03. 20:33:06

@6.Lenin: Zárjuk rövidre lényinem,. Kinek kell eltakarítani, kinek a xarát?

graycivil 2011.11.03. 20:33:27

"Nagy a baj: százmilliókkal csökkentette a támogatást a minisztérium

Néhány héttel ezelőtt még arról adtunk hírt, hogy a budapesti hajléktalanellátó szervezetek idén is 230 millió forintos minisztériumi forrásra pályázhatnak, amelyből a téli ellátás egy részét finanszírozhatják."

www.femina.hu/hirhatter/hajlektalanok_nefmi

"Mint megtudtuk, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium nem sokkal cikkünk megjelenése után azt közölte a pályázatokat kiíró - így a pénzzel is rendelkező - Összefogás Közalapítvánnyal, hogy 230 millió forint helyett nulla forintot kapnak, a felháborodást követően pedig végül 70 millió forintot ajánlottak fel. Ez szinte semmire nem elég."

SENKIT SEM HAGYUNK AZ ÚT SZÉLÉN! F.Y.DESZ!

aszekelyek 2011.11.03. 20:36:48

@szoja122: A szerelem szted valami ...... , arra íírtam. Akiket ott emlegettél, híresen nem biztonságosan kötődő, elköteleződő , szerelemből, egyszer házasodók. Ott már egészen más szempontok is vannak.

aszekelyek 2011.11.03. 20:40:45

@graycivil: nem ők kapják, akkor még mások elkölthetik azt ugyanarra a célra. Megnyitnak sok helyet. ez az összefogás alapítvány pénzosztó szerv vagy ellátó?

6.Lenin 2011.11.03. 20:41:24

@graycivil:

"Le kell számolni azzal az illúzióval, hogy Orbán ellen "tisztességesen" lehet harcolni. Ha megtámadnak, az önvédelemre jogunk van, még ha az "törvénytelen" is normál helyzetben."

Tökéletes.
A hatalomért mindent.

Jelenleg a legnagyobb baj az, nem mi vagyunk hatalmon.
A többi rizsa.

Abban a hitben élni, más ezt nem látja/látta eddig is, nem éppen éles"látás".

nyünyüge 2011.11.03. 20:42:53

@6.Lenin:
Kedves Lenin et. ! Első olvasatra talán volna némi igazság a soraiban, DE!
Ugyanis a rémhírek, a félreértések, a félinformációkon alapuló csúsztatások "táptalaja" éppenséggel a tisztességes tájékoztatás, a normális lépéseken, megfelelő szakmai kontrollokon átmenő törvényelőkészítés. Aminek az ellenkezője folyik a kormány megalakulása óta.

Úgyhogy arrafelé tessék reklamálni, ahol a kormánypárti képviselői önállói indítványok segítségével történő alkotmányozás és törvényalkotás mindennapos gyakorlattá vált.

graycivil 2011.11.03. 20:46:44

@6.Lenin: "Tökéletes. A hatalomért mindent."

Óriási tévedés! Nem a hatalomért, hanem az önkényes hatalom ellen!

Szerinted "Orbán-törvényes" eszközökkel lehet-e leépíteni Orbán hatalmi betonbunkerét?

A magyarok többsége számára csak egy viszonyulási szempont lesz az orbáni Tákolmányhoz: Van-e a közelben rendőr vagy kormánypárti besúgó! F.Y.DESZ!

aszekelyek 2011.11.03. 20:47:18

@Átverés!: akkora pénz az, amit ők reklámra elköltöttek, hogy azt senki emberfia nem nírta volna az ellenreklámot megfizetni. CSak olyanok tudnak ekkora kampányokat finanszírozni, a akiknél rengeteg ember pénze van. Ezt mulasztotta el a kormány, a PSZÁF, és sokan mások. Közérdekű közleményben, ami egészen más költséggel megy ! Közmédiumokban, napilapokban figyelmeztetni, mekkora kockázata is van azoknak a devizahiteleknek. Tőlem azt is odaírhatták volna, hogy tessék végre megtanulni, ingyen , ilyen olcsó hitel sincs. Óriási kockázatot kell érte elvállalnia. Amibe bele is rokkanhat. erre joga és pénze csak a kormánynak lett volna.

graycivil 2011.11.03. 20:48:21

@aszekelyek: Amit egyszer a FYDESZ elvesz, azt soha nem adja vissza máshol.

szoja122 2011.11.03. 20:51:41

@graycivil: Értem amit mondsz. De van egy minimum szakmai erkölcs is.

Ha az ellenfél gazember nem muszáj nekünk is annak lenni, mert akkor soha nem lesz vége. Valahol meg kell állnia a gyűlölködésnek.

Másrészt ezek alapján amit mondott hogy gondolod hogy bármit is tudna tenni.

Ne légy naiv ha próbálkozna akkor azonnal kirúgják. Akkor inkább a tisztességes félreállás és az éles nyilatkozatok a kormány politikája ellen.

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2011.11.03. 20:51:45

@aszekelyek: Akikre hivatkozok azok elmondták a szakmai véleményüket 2002-től folyamatosan. Bírálták a Megyó-kormányt, Gyurcsányt, végig fikázták és megsemmisítő kritikákkal illették azt. Az hogy te nem olvastál akkoriban gazdasági makroelemzői véleményeket, arról én nem tehetek, meg az elemzők sem tehetnek. Voltam olyan lakossági beszélgetős eseteken, ahol a sárba tiporták Gyurcsány tevékenységét képletesen azok az elemzők, akik most megteszik ugyanezt Orbánékkal is. Mert a sz*r, sz*r marad, mindegy hogy ki csinálta.
Bauer? Ő mióta számít? Egy politikus. De ha megnyugtat Medgyessy-kabinet lépéseit is bírálta, akárcsak az első Gyurcsány kormányét is. Egyikért sem lelkesedett nagyon, de ő elfogult, szinte teljesen mindegy mit mondott. Nem gyakorló makroelemző, nem érdekel a véleménye.

aszekelyek 2011.11.03. 20:52:58

@Hepci: szakértőim vannak itt már? :) Jósok, látók, médiumok, akik azt is tudják mi lesz majd nálam , kinél, mikor... Vicces.

aszekelyek 2011.11.03. 20:55:04

@Átverés!: Igen lehet, hogy mielőtt imádkozni kezdtek, megvették a lottószelvényt is.:)

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2011.11.03. 20:56:17

@szoja122: A legtöbb hivatalvezetőnek nincs véleménye. Akinek van, azt kirúgják. Bakát nem tudják leváltani, ha tudnák, már rég kirúgták volna. Egyébként Bakának igaza van, főleg hogy az előzetes várakozások szerint a teljhatalmú Országos Bírói Hivatal elnöke Szájer felesége lesz. Ami önmagában nevetséges.
De miért is fontos ez?
Lássuk : 300 körüli bíró megy kényszernyugdíjba hamarosan. A pályázatoknál a döntő szót ha jól tudom ez Bírói Hivatal fogja kimondani ( amit hát Szájer felesége, ugye ).
Na már most nehéz elhinni hogy nem Fidesz-jogászokkal töltik fel a bíróságokat. Miután a köziget telerakták saját kádereikkel, most jönnek a bíróságok.

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2011.11.03. 20:57:52

@szoja122: Ami a konkrét kérdésedet illeti. Bakának le kéne mondania. Ahogyan az Alkotmánybírósági tagoknak is. De sajnos nem teszik, ezzel magukról állítanak ki szegénységi bizonyítványt.

graycivil 2011.11.03. 21:02:45

@szoja122: "De van egy minimum szakmai erkölcs is."

A szakmai erkölcs diktálja, hogy maradjon addig, amíg a szakmai erkölcsöt érvényesíteni tudja a "jogalkotó szándéka ellenére" is. Akkor kell lemondania, ha már minden kaput bezárnak a szakmai erkölcs előtt.

Nincs elég idő a "passzív rezisztenciára". Ha az emberek nem látnak próbálkozást felsőbb szinteken az önkénnyel való szembenállásra, akkor magukban már "szimpatizálni" sem mernek.

6.Lenin 2011.11.03. 21:04:09

@nyünyüge:

"Ugyanis a rémhírek, a félreértések, a félinformációkon alapuló csúsztatások "táptalaja" éppenséggel a tisztességes tájékoztatás,.."

Tévedni teccel, az eddigi gyakorlatból levonható következtetések mást mutatnak.

Vissza kell szerezni a hatalmat és a vele járó kiváltságokat.
Ez a lényeg és amint írtam, a többi rizsa.

Hallgasd meg a most tüntető "vezérek" beszédeit.
Pontosan ezt mutatja a 4k-s pacák Versusban előadott semmitmondó szövege is.

Igen, a napokban egyre nyíltabban mutatja az unio is, mit is értenek valójában a "nyugati demokrácia" alatt.

A jelenlegi "harc" sokkal többről szól, mint amit itt sokan igyekeznek tompítani. Nagyon hosszú időre eldőlhetnek itt hatalmi kérdések.

Most nincs idő nagyon totojázni, gyorsan kell dönteni, becsúsznak hibák.
Nem csak nálunk. Kiragadni 1-es kérdéseket, félrevezető.

Sok kritika, más körülmények között nyilván másként lenne kezelhető. Jogos is lenne.

graycivil 2011.11.03. 21:05:19

"Hitleri karlendítést és horogkeresztet manipuláltak a fotókra

Lopott és hamisított képekkel uszít Csurka lapja"

www.168ora.hu/itthon/lopott-es-hamisitott-kepekkel-uszit-csurka-lapja-85284.html

aszekelyek 2011.11.03. 21:05:44

@ciceró: Pedig atv-ben sztárolják és a második gyurcsány kormány idején az volt a szentírás, amit ő kiejtett. Egy ideig. Aztán ki is lépett. Lehet, hogy volt valami ellenvélemény... Vagy csak az I?F már onnan átvette.... A vegytiszta neoliberális gazdaság politika ő maga volt. VAlami nagy szakértőnek adják el szerdánként atv-ben másfél éve. :) Az a hírem, hogy olvastam én bizony akkor is gazdasági szagértőket. Magyar Nemzetben is lehordták a sárga földig a szocik kormányzását. 2004-ben még a népszabi is megszólaltatott olyat, akit egyébként nem szoktak..., az útelágazódás kiszámíthatatlan kimenetelű pillanatában. Se azelőtt, se azután.. Már akkor nagy volt a baj. Aztán jött feri és végighazudott másfél -két évet. A média 2002-től sokáig kizárólag az ő kezükben volt, koala, így nemigen lehetett azokban az években nagyon sok helytálló kritikát olvashatni azokról a kormányokról azokban a médiumokban. Később, Hírtv indulása után , MAgyar Hírlap tulajváltás után már igen.

aszekelyek 2011.11.03. 21:08:37

@6.Lenin: Nevetett is menyem, ma mikor azt mondtam, hogy engem csak az érdekelne, ki és mennyit adott papandreunak ezért..... De nem mondta, hogy butaság...

aszekelyek 2011.11.03. 21:10:46

@inreallife: ezt Botos Katalin magyarázta el nekem. Úgy hogy le lehet mászni erről. Neked meg egy szavadat el nem hiszem. Még hogy semmire sem kötelező.... . Nem kell, még nem. pont.

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2011.11.03. 21:14:20

@aszekelyek: Gazdasági kérdésekben a portfolio.hu-n megszólaló embereknek hiszek. Bauer ott nem téma.

aszekelyek 2011.11.03. 21:15:39

@6.Lenin: ez tisztára a megelőző csapás .... majd meg fognak támadni és ezt mi előre megtoroljuk vagy csak hazudunk, hogy megtámadtak és akkor lehet nekünk törvénytelenül is. Ezt a pasit most kell kissé hűsre tenni. Lenyugodjon a bűnöző hajlama. A zártosztályon, ott engedd meg magadnak. A TEK figyelmébe ajánlandó alak.

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2011.11.03. 21:16:52

@aszekelyek: A 2002-2009 közötti időszakról nem lehet rosszabb véleményed mint nekem. Gyurcsány és Medgyessy komoly károkat okoztak. Csak nem látom a feltámadást Orbánban. Nagyon nem. Pedig rájuk szavaztam. De leírtam őket ahogy elvették az AB jogkörét. Ez nálam nem fér bele. Ez van. Azóta sem láttam olyat amitől megváltozna a véleményem.

aszekelyek 2011.11.03. 21:16:57

@ciceró: és az a szentírás is. Meg a bölcsek köve. Sajnos én nem hiszek ennyire nekik.

6.Lenin 2011.11.03. 21:18:03

@graycivil:

"Óriási tévedés! Nem a hatalomért, hanem az önkényes hatalom ellen! "

Mikor születtél?

Mi a toszért bukott meg az előző kormány?
Talán túl sokat és soxor kérdezték meg az embereket, hogy mit szólnak ahhoz, hogy szorongatni szeretnék a mogyoróikat?

Megbeszélték a sógorral, milyen legyen az alkotmány?
Mire mennyit költsenek? (mennyit szabad ellopni belőle?)

Eddig volt a hatalmas jólét, jogbiztonság + a hasonló finom falatok, de megbukott, mert az emberek már nem bírták elviselni ezt a hatalmas jólétet?

Télleg ez volt, vilikém?

1 nagy lópisztolyt, megszűnt a jólét 1-eseknek, hiányzik a hatalom, hogy mi mondunk meg mindent.
Ez a lényeg . Kár mellébeszélni.

Nézd meg, mit csinálnak Görögországgal.
Megkérdezik a népet?

Minek, úgyis hülye hozzá.
Igaz?

szoja122 2011.11.03. 21:19:54

@graycivil: Sajnos a kapu bezáródott. A törvénnyel minden szakmai mozgástér megszűnik.

Vagy követi a törvényt, akkor megalkuvó, vagy ellene megy akkor törvénytelenség okán kirúgják, és ezzel muníciót ad a fidesz papagáj kommandójának.

Ezt is csak akkor tehetné meg ha őt hagynák a hivatalába. Úgy gondolod a fidesz ilyen nyilatkozatok után hagyni fogja? Nem hiszem. Sok olyan embert találhat aki nála sokkal szervilisebb.

Inkább nem vállalni és éles nyilatkozatokat tenni a törvény ellen az szerintem hasznosabb, hatásosabb, mert jobban felhívja az átlagember figyelmét.

Szerintem ez nem lenne passzív rezisztencia. Akkor lenne az, ha csendben félreállna.

aszekelyek 2011.11.03. 21:20:08

@ciceró: Rendben,. A te véleményed az. @graycivil: Persze, hogyne, leírták neked. Akkor biztos.

szoja122 2011.11.03. 21:23:20

@graycivil: Ezzel a nyilatkozatával és ehez párosult maradásával hülyét csinált magából.

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2011.11.03. 21:24:39

@6.Lenin: Ez a 4K-s srác, a nevét nem sikerült megjegyezni, nem volt valami átütő. Eléggé be volt tojva a Hírtv kamerái előtt. Egyébként az LMP gondja is ez, semmi markáns arcot nem tudnak felvonultatni. Az MSZP meg tolja a régi, lejárt lemezű embereit.
Amíg itt nem állít ki valakit, akiről az átlagember is elhiszi hogy kormányzóképes, addig Orbán esélyei igen jók.
Még most nem pozícionálta magát senki olyan akitől Orbánnak álmatlan éjszakai lehetnének. Ezt egyféleképpen tudják elkúrni, ha csődbe viszik az országot. Ahogy láttam a délutáni sajtótájékoztatót, erre csökkent az esély, Matolcsy látványosan letette a fegyvert a nemzetközi pénztőke elleni harcban. A kormány gazdasági szabadságharca a bankok ellen kimerülni látszik. Szerencsére, mert ebben könnyen tönkremehetünk volna. Így is vannak tetemes károk.

graycivil 2011.11.03. 21:27:53

@aszekelyek: Te tényleg egy "orbáni vákuumban" élsz. A tények nem zavarnak? Megdöbbentő. Ezek szerint te egyetlen érvedet sem a valóságból, hanem saját FYDESZ-imádatodból meríted. <:-O

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2011.11.03. 21:28:20

@aszekelyek: Amikor elromlik a hűtőm, nem a könyvtárost kérdezem meg hogy mit csináljak, hanem kihívom a hűtőszerelőt.
A kormány számomra hitelesebb lett volna, ha Heim Pétert tette volna meg miniszternek. Azon a palin látni hogy érti is amiről beszél. Matolcsy-n én nem látom hogy képben lenne. Nekem ez jön át.

graycivil 2011.11.03. 21:31:34

@szoja122: "Vagy követi a törvényt, akkor megalkuvó, vagy ellene megy akkor törvénytelenség okán kirúgják,..."

Lehet úgy követni a törvény betűjét, hogy közben totálisan szembemegy az eredeti szándékkal. És ezzel kikényszerítheti, hogy maga "a törvény mondja ki magáról" a pontosítással vagy hivatalos értelmezéssel, hogy "semmiképpen sem szabad demokratikus mércével mérni", hiszen pont nem arra volt kitalálva.

6.Lenin 2011.11.03. 21:34:42

@ciceró:

Nem a kinézetével volt bajom, az lényegtelen.
Semmi olyant nem mondott, amitől elhinném, tényleg van más megoldás is.
Üres szómágia volt.

Igen, nagyon rossz idők járnak mostanság és nem csak Mo-ra.
Nem biztos, hogy a sok pénz fog győzni.
Sőt!
Ezt hosszabb lenne. Majd máskor.

Jo8!
Mindenkinek.
Még 1x.

szoja122 2011.11.03. 21:35:58

@graycivil: Ez lassú folyamat, lehet hogy kivihetetlen, és nem hiszem hogy megvárnák míg ez megtörténik, előbb kirúgnák.
Másrészt ez csak az értelmiséghez szólna a nagy nyilvánosság nem biztos hogy megértené.

Balt 2011.11.03. 22:00:16

@messi-asz: Szagember, persze... A legalábbis gyanúsan szoros 2002-es választás után hogy, hogy nem, államtitkár lett a maszop-szadesz-kormányban...

Balt 2011.11.03. 22:06:59

@messi-asz: Az ugye megvan, hogy "Bandus23 töltötte fel ezen a napon: 2010.04.13."

Tehát szükségképpen Bajnaiékról (ill. a Retkes-Bokrosékról) szól...

nemzetikonyves · http://www.gyepu.hu 2011.11.03. 22:26:20

Állítólag TG ismét feltalálta a spanyol viaszt, amit máshol már évek óta írnak :( hunhir.info/index.php?pid=hirek&id=46652

Kandabula 2011.11.04. 01:12:07

Miről beszélgettek?

szoja122 2011.11.04. 06:05:40

Valaki írta itt a blogban ennél a posztnál -és most az istenért sem találom- hogy Matolcsy helyett Heim Péter sokkal jobb lenne, mert hihetőbb.

Matolcsy helyett szinte bármelyik közgazdász jobb lenne, pl. Varga Mihály is.

Szerintem a Fidesz választások előtt hirdetett gazdaság politikájához -ha egyáltalán valamit ki lehetett hámozni belőle, mert mondtak fűt-fát- Róna Péter lett volna a legjobb. Nekem az ő felfogása tetszik a legjobban.

De senkinek ne legyen kétsége a felől, hogy döntően NEM Matolcsy az aki meghatározza a Fidesz gazdaságpolitikát, hanem Orbán Viktor. Az ő elképzeléséhez keresett egy neki megfelelő közgazdászt. Ezért sem akar megszabadulni tőle, pedig már szinte mindegyik közgazdász szerint megbukott a kormány gazdaságpolitikája.

November van de még most sem lehet pontosan tudni, hogy mit akar tenni a kormány, mert naponta jelennek meg újabb és újabb elképzelések. Kapkodás, ötletelés folyik, nem kormányzás.
A jövő évi megszorításokról eddig 1000 milliárdot mondtak, de tegnap óta már 1400-nál tartanak.

hvg.hu/gazdasag/20111103_Matolcsy_1400milliard_SzellKalmanterv

nyünyüge 2011.11.04. 07:15:07

@szoja122:
Bizony, alapvető bajok vannak a Széll Kálmán tervvel, ráadásul egyesek szabotálják is.
A minap láttam, hogy a Moszkva Jackpot játékterem a Fény utca sarkán még mindig nincs átnevezve :)!

messi-asz 2011.11.04. 07:16:41

@Balt: igen igen. bizonyára Bajnai 1000 éves kormányáról... ;)

ssi 2011.11.04. 07:30:07

@szoja122: :-))
@ciceró 2011.11.03. 21:28:20

nyünyüge 2011.11.04. 07:30:13

@6.Lenin:
"Most nincs idő nagyon totojázni, gyorsan kell dönteni, becsúsznak hibák.
Nem csak nálunk. Kiragadni 1-es kérdéseket, félrevezető."

Vannak olyan kérdések, amik most vetődnek fel, és nincs idő totojázni.
De vannak olyanok - és ilyenek éppen a nagy ellátó rendszerek - amelyek évtizedes ügyek, és igen mélyen és szélesen érintik a társadalmat. Pl. az egészségügy és a nyugdíjtéma.
Ezek tekintetében szerinted mi indokolja az önálló képviselői indítványok alapján való ötletelést és a normális törvényelőkészítést? Azon kívül, hogy segít megőrizni a képviselő arcát (ha még van neki), hogy kikerüli az érdemi szakmai vitát, hogy lehet vele hergelni-tesztelni közhangulatot,....

Normális és a "rendkívüli" helyzettel magyarázható szerinted, hogy a 2012-től érvényes nyugdíjtörvények még nincsenek kihirdetve 2011. november elején? Hogy még elfogadott törvény sincsen, nemhogy végrehajtási utasítás, miközben egy nyugdíjazási eljárás időnként fél évig is eltart?

ssi 2011.11.04. 07:41:02

@ciceró:

írtad tegnap aszekélyeknek: Fideszre szavaztál, de az AB-korlátozása már végleg kiverte nálad a biztosítékot

közvélemény-kutatások szerint: 1.5 év, kormánynépszerűség közel felére esett .. pedig van lendület: mindent eddigit megváltoztatni, mert az a rossz múlt, főleg az elmúlt8év .. sajna az új összhangos fölállása idő, bár nemcsak ezen és a nemzetközi helyzeten múlik

Gíró-Szász mondta: ok a kormány nem elég hatásos kommunikációja .. más gond nem is lehet, hiszen az ellenzék gyenge s nem kicsit, nagyon

2014-es kampányig érdeke-e az ellenzéknek sokkal(!) erősebbnek lenni .. de érdeke-e akkor viszont 2/3-osan?

aszekelyek 2011.11.04. 07:58:20

@6.Lenin: Persze, pénzről is de a hatalom AZ , ami miatt egyáltalán nem akarják - "nÁLAM A KASSZA KULCSA" MONDTA FERINK..., UGYE. aMI A HATALMÁRÓL SZÓL ÉS NEM CSUPÁN A PÉNZRŐL.

László56 2011.11.04. 07:58:54

Szép jó reggelt Mindenkinek,

Ki későn jön azt az élet is megbünteti....., mondta egyszer találóan Gorbacsov. Mi magyarok mindig későn jöttünk és állandóan az élet büntetése alatt állunk.

A teljesség igénye nélkül megállapíthatjuk hogy késő volt a rendszerváltáshoz, mint ahogy későn vettük észre hogy a rendszerváltásunk, nem rendszer váltás, hanem csak a rendszer tovább folytatása más alapokon volt. Későn vettük észre hogy a demokráciában is folytatható a kommunista diktatúra folytatása, mint ahogy későn vettük észre hogy kommunistáink eladtak és kiszolgáltattak bennünket a nemzetközi pénzvilágnak. Olyan későn tanultuk a kapitalista közgazdaság alapjait, amikor már az sem volt érvényes, mert manapság rúgja az is halálát.

Késő, késő, késő. Későn rugdaljuk ki a kommunistáinkat a parlamentből és későn tanuljuk meg a demokratikus viselkedés szabályait. Későn jött a belátás is, hogy a magyar kormánynak mi is a feladata.

Jobb későn mint soha ? Így igaz. De a politikában az is igaz, hogy vannak visszafordíthatatlan dolgok. De miért visszafordíthatatlan ? Mert nem mindegy hogy be sem lépsz az EU-ba, vagy kilépsz belőle. Nem ugyanaz, ha kiszolgáltatod az országot idegen érdekeknek és úgy kell rendet teremteni, vagy közvetlenül kezdhetsz a rendteremtéshez. Nem ugyanaz ha az ország évtizedes népbutítás hátrányával kezd, vagy éppen csak folytatni kell egy már megkezdett felvilágosító munkát. Nehéz feladatok előtt állunk és mindezt úgy kell megoldanunk, hogy fejünkben még a kommunistáink primitív kiképzése van beoltva.

A második Orbán kormány épp ezért áll nehéz feladatok előtt. Annak ellenére hogy eddig prímán teljesített, Ők sem kivételek a későn jövés gyakorlatában. Amíg azonban a polgárok fejében még a proletárjaink tanítása a sorsdöntő, addig a kormányunk az utóbbi idők egyik legnehezebb nemzetközi gazdasági és politikai viszonyai között próbálja népét védeni.

A kiszolgáltatottságtól. A primitív gondolkodás következményeitől. Nem véletlen hogy alapvető erkölcsi és viselkedési normákat is tananyaggá tenné, hiszen a kommunizmus primitivizmusa egész generációkat fertőzött meg. Amíg a nyugati világban természetes hogy a család adja az alapokat, addig nálunk még nem számíthatunk a proletárjaiktól megfertőzött csalásokra. Mert ugye, kitől tanuljanak a fiataljaink, ha már a szüleiket és nagyszüleiket is megfertőzték a proletárjaink.

Itt tart ma a magyar kormány, kinek a legnehezebb feladata, hátrányos képzésű és helyzetű népével megértetni, azt amit tesz, a polgáraiért teszi.

lüke 2011.11.04. 08:03:12

hhmm
elágazásos jó reggelt!
hova ágazna el a politika? független lesz a tökétöl?
vagy netán ajózan észtöl?
a magyar választók speciális tulajdonságai fogják megszabni
az elágazásokat:
nihilizmus és saját pecsenye sütés, lehetölegz adófizetés nélkül

jjulie 2011.11.04. 08:03:34

ez az egész magyar pártosodási meg önlállósági álmodozás meg álomkergetőzás, nemzeti keretek közötti megoldáskeresés, nemzeti keretekbe zárás csupán a tetves politikusnak és a velük egy tálból cseresznyéző gazembernek a célja és érdeke

egy magyar aki hagyja magat bezárni a gazdaságilag versenyképtelen országába jutalma egy jókora szopás, és nagyjából két úton kerülheti el, az egyik az hogy beáll a politikusgépezetbe és annak szűkebb gazdasági környezetébe, a másik meg a járhatatlan

ha megnézzük azt a kisérleti műhelyt amit görögországnak hívnak, akkor láthatjuk hogy a mára vége az álomkergetésnek, csupán két megoldás maradt,

- átszervezni az országot olyan hatékonnyá mint az eu vezető államai, és benne maradva az euban és az euróövezetben

- átszervezni az országot olyan hatékonnyá mint az eu vezető államai, és kilépve valahogy az eu övezetből

minden más út, az összes unortodox lépés csak a szopás és szopás a négyzeten és a köbön

létezik már az euban egy viszonylag egészséges mozgás, nemrég megismerkedtem egy családdal amelyből a férj osztrák születésű, tudott magyarul úgy ahogy mert volt korábban magyar barátnője, a felesége spanyol volt, és svájcban éltek és dolgoztak

egy ismerősöm bérbeadta a belvárosi lakását három lánynak egy portugál egy angol és egy holland él együtt benne, és tanulnak a corvinuson, ez a normális és mindhármuknak szerencséjük van, hogy kiléphetnek a nemzeti kereteik közül, mint ahogy amerikában is ülhet egymás mellett egy irodában kinai, costa ricai, indiai, perzsa, stb, és ez sokkal jobb nekik, mintha be lennének zárva a saját nemzeti kereteik közé

magyar belpolitikáról értekezni úgy hogy a célok és a történések vagy a lehetséges történések következmények nincsenek egyidejűleg elhelyezve a nemzetközi politikai és gazdasági folyamatok viszonylatában, és távlatilag, lehetséges, de minek is?

a világ geci, és az egyéni útkeresés fontossága továbbra sem elhanyagolható, szerencsésebb az aki képzettsége és mentalitása eredménye képpen könnyedén ki tud lépni a saját nemzetállama keretei közül, mivel a helyiértéke kevéssé függ a földrajzi elhelyezkedésétől

így költözik most németországba egy közismert, befutott celeb fiatalember, mert a felesége visszautasíthatatlan állásajánlatot kapott németországban

a magyarkodás a tehetségtelenek ópiuma, amit azok a gecik adagolnak nekik, akik úgy gondolják, hogy miért hagynánk hogy másik szopassák őket, mikor mi is képesek vagyunk rá és boldogan megtesszük

nincs új a nap alatt, tehetségesnek, szorgalmasnak, ambiciózusnak születni olyan családba ahol mindez támogatásra érdemesített és kiteljesülhetkiteljesülhet, nagyon megéri, tehetségtelennek és ambiciótlannak és faragatlan családba születetteknek meg ott van a magyarkodás, az orbán szijjártó, a vona, a magyar gárda, a véderő, a nemzeti rock, stb, és ez így kerek

aszekelyek 2011.11.04. 08:05:10

@ciceró: éRDEKESET FOGOK ÍRNI. aZ IMÉNT MÉG OSZKÓ IS AZT MONDTA, MATOLCSY A PIACOK MEGNYUGTATÁSÁRA MONDTA TEGNAP, AMIT MONDOTT ÉS AZ KIFEJEZETTEN JÓ, HOGY -SIKERÜLTVÉGREMÁR- EGYÜTT KIDOLGOZNI A KÖZÖS ÉRDEKET KÉPVISELŐ JAVASLATOKRÓL SZÓLÓ BANKKAL EGYÜTTMŰKÖDÉST. haDD EMLÉKEZTESSEK, ELEDDIG NEM LÉTEZETT KIMOZDÍTANI A N BANKOKAT A SEMMIRŐL NEM IS TÁRGYALUNK ÁLLÁSPONTRÓL. eGY TELJES ÉVIG. pERSZE EZT ÚGY KOMMUNIKÁLJÁK ÉS OSZKÓ IS , AZ IMÉNT, HOGY NEM ÚGY KELL, HOGY A BANKOKAT MEGTESSZÜK FŐGONOSZNAK. haNEM TÁRGYALNI KELL. oKÉ DE EGY TÁRGYALNI NEM HAJLANDÓ BANKSZÖVETSÉGET VALAMIVEL KI KELLETT MOZDÍTANI A HOLTPONTJÁRÓL. jOBBAT OSZKÓ SEM MONDOTT ÁM. csAK KRITIZÁL, MERT NEKI AZ HOZ.... sENKI NEM TUDOTT EZELŐTT MATOLCSYN ÉS ORBÁNON KÍVÜL OLYAT, AMI HATOTT VOLNA RÁJUK, HOGY MEGMOZDULJANAK.

aszekelyek 2011.11.04. 08:14:03

@inreallife: BAjnaiék is készenléti hitelt költöttek, azt vettek fel feriék. Szted van olyan, aki ezt nem tudja, itt? Mert én speciel tudom. Azt is, hogy esküdöztek, fel sem vestik. De felvették. HA valamire nincs is szükség, ahogyan volt, akkor azt nem kell felvenni. Pont. Mint most. MA reggel , hallom, oszkó nagyon óvatosan fogalmazott, kárász csőd kérdésére, hogyaszongya vannak ugyan problémák az állampapír értékesítésében, a kamatemelési várakozás miatt de egyáltalán nincs sszó olyasmiről., mint ahogy 2008-ban volt. Ami miatt muszáj is volt felvenni a készenlétit, ill kérni az IMF-től. NAgyon kemény megszorítások mellett is, fel is kellett venni, elég hamar belőle és egy részéáét pedig , végén totál értelmetlenül is vették fel és zavaros információk vannak csak arról, hogy végül mire is költötték el. Vietnamba ment, bankoknak, ... de pld számok nekem sehol nem ötlöttek a szemembe, pontosan és hihetően a sajtójukból. Vietnami a legbiztosabb info. Az vicces lett volna, ha nem tragikus, hogy míg a kormány azt mondta azokat a százmilliárdokat arra vették fel, hogy a bankok hitelezzenek és nekik adják, egyrészt nem kértek belőle, másrészt állította a bankszövetség elnöke, hogy ők abból nem kaptak. erre mondta Orbán, gondolom, ma se tudjuk, hol is van az a pénz. --és nem tudjuk. Te mint szakértő, tudod? Elmondanád?

Balt 2011.11.04. 08:20:22

@lüke: "hova ágazna el a politika? független lesz a tökétöl?"

Ujjuj, az már maga a Kétfarkú Kutya!... :)
(Kétségtelenül van benne perspektíva - már ha a 4K-s "nemteccik"-ben van...)

messi-asz 2011.11.04. 08:20:50

@aszekelyek: látom szépen használod a mondat eleji kisbetűt... grat...

a caps lock elég bonyolult. főleg annak aki nem olvas, csak ír...
sztem maradj az ix nél... nem soká lesz. nem kell olvasni se.

a narancs mellé tegyed...

aszekelyek 2011.11.04. 08:21:04

@graycivil: Ez tévedés. A hajléktalanok pénzét esetleg nem kizárólag az a közalapítvány fogja kezelni. ilyeneknél szokott a legtöbb pénz eltűnni. Mondják a szakértők, hogy a szállók színvonala ebből a pénzből és az ottani állapotok is nagyon alulmúlták az elvárhatót. Sztem ezen fognak változtatni. Ezt a pénzt eddig elköltötték és elég gyatra ellátásra. Lehet, hogy jobban meg kell nézni, hogyan költik el ezt is. Ahogy eltűntek a romák integrálási pénzei, eltűnhettek a hajléktalanellátásra szántak is. Simán. Az sem volt egy remekül kezelt történet. Tudod, a "fűbehugyosok", ahogy a drágalátos elvtársaid nevezik, őket. A nyugati híd alatt is , pedig ott fű sincs csak bűz. De az biztos úgy van jól.... , a középkornál rosszabb higiéniás állapotok....cy szdsz-mszp városvezetés és hajléktalanellátás. NYilván életükben sem jártak arra. Pdig ott megy át minden gyalogos..... befogott orral. Mert fél kilométer a következő zebra.

messi-asz 2011.11.04. 08:22:46

@László56: "az élet büntetése alatt állunk" - te vagy a magyarok BÜNTETÉSE

Te is elkéstél... vmi hortista vagy? vagy szálasis? ezzel a komcsizással...

ssi 2011.11.04. 08:23:43

@aszekelyek:

mindenki örül, hogy Matolcsy által képviselt kormány igazodott a jelenlegi megváltozott körülményekhez és hosszabb távra is gondol .. ugyanis másként nincs értelmes továbblépés

ennyi és nem több .. és a csak reálisan látóknak,
de az országért teljes szívvel drukkolóknak nincs is több fényezésre szükségük .. és most sem a kormány neve a legfontosabb

de te csak nyugodtan ajnározd ezért csak a mostani kormányt és csak azt .. , ha erre van nekik és neked is szükségetek .. bár miért is?

aszekelyek 2011.11.04. 08:25:04

@messi-asz: Köszönjük... nagyon tartalmas volt. Valami a témáról? Vagy csak a külalakra adsz osztályzatot? mea culpa. ettől most felmegy a forint árfolyama is?

szoja122 2011.11.04. 08:25:23

@László56: Kérlek pontosan pontról pontra fejtsd ki tényekre támaszkodva ne általánosan hogy miben teljesített prímán.

Mert szerintem amihez csak hozzányúlt -és szinte mindenhez- azt mindig elkúrta, mégpedig nagyon.

Itt a blogon sokat olvashattál erről, de nagyon keveset olvasni a fideszhívőktől hogy miben teljesített jól általánosságokon túl, a papagájkommandó isémtelgetésen kívül semmit.

aszekelyek 2011.11.04. 08:34:06

@ciceró: Megidérte, hogy rendet csinál, Orbán. Most meg az a baj. Kinek a felesége legyen az, aki megfelelne? Biszkué volt , lehetett. Az ellen nem háborogtak.... vagy nem tudták ? Nem hihető. Amit bíróságok nálunk megtettek egy néhány , 5 pontosan éve, az nem egy ilyen nyugdíjazási hullámot de sokkal komolyabb dolgot is indokolna. Baka tagadhatja de attól az még történelmi tény, mint a megtorlások vérbíróinak tettei. Egyéb ítéleteikkel is komoly problémák voltak. Postabank vezérek,... stb.... reggelig írhatnám.

aszekelyek 2011.11.04. 08:40:22

@6.Lenin: Láttam én is, későn. Tényleg nagyon hasonlít.... és valóban, semmi olyat nem mondott. Pedig több alkalma is lett volna, CSermely alákérdezett, éppen lehetősége lett volna magát megkülönböztetni. Az is zavaros volt, hogy a népszavazás még szélesebb társadalmi konszenzusra gondolná egy még újabb alkotmánnyal és az nem jó, hogy kérdőívet kap.nak. Sajnos még ötlet szinten sem tudtuk meg, hogy lehetne azt jobban lebonyolítani. Gondolom a még újabba visszatennék, ami a régiben volt. Ami a haveroknak, pénzelőiknek éppen jó lesz. Azt meg bedumálják kellő számú tudatlannak, hogy neki az a jó. Semmi jót ki nem nézek a fickóból. A metakommunikációja is nagyon ház. Nem úgy, mint horvátcsabikáé , másképp de nem oké. Ahogy a széken ült, már az nem volt éppen szimpatikus... Ehhez kicsit szintén kell érteni:) ő meg azokat célozza meg, akik ehhez -sem- értenek.

aszekelyek 2011.11.04. 08:53:24

@szoja122: Mozgástérhiányból kifolyólag sem szaladt röhtön az IMF-hez, amit előző hullámot sem hevert még ki a szegényebb réteg,..... akikkel nem szégyellnek revolverezni azok, akik IMF-re hivatkozva szedtek el tőlök mindent. Oszkóéktól meg nem. Itt a nagyon pökhendi pénzes osztályról beszélek, mikor oszlót teszem az élére. Ő például remekül el tudta rendezni, hogy a z elméletileg 36 % os jövedelemadóját optimalizálja, sokkal kevesebbre, vélelmezem, 16% köré. Persze a kisemberek erről nem is álmodnak és adataik sincsenek erről. Csak a duma,, amit nyomnak nekik ... a progresszívről. Az olyan úri huncutságok , mint az adó optimalizálása pedig nincs nagyon az orruk előtt.... meg mintha az nem is jutna el a megértésig náluk. Hogy van ugyan a progresszívnem egy kulcs de ezer módon lehet az elkerülni és oszkóék el is kerülték. Innen nekem már az egész dumájuk büdös.

márta)) 2011.11.04. 08:53:28

Nahát! Nagyon jó ez a reggel, vagy délelőtt. Úgy látom megirták kommentjeiket a blog "fénylőcsillagai".:(

aszekelyek 2011.11.04. 08:57:24

@szoja122: Az a gond , a legtöbb szülő nem tudja ezt átadni, mert nincs neki mit , nem kapta meg ő sem így nincs mintája... Legalább az alap dolgokat ismeretként kell oktatni , köznevelés kereteiben. Korosztálynak megfelelően. A család fontosságát, szerepét. Egyáltalán tudja, mi az. Mert elég sok gyerek család nélkül nő fel.

aszekelyek 2011.11.04. 08:59:58

@graycivil: A bíróságoktól éppen nem láthattak 5 éve olyat....önkénnyel való szembenállást.

aszekelyek 2011.11.04. 09:02:50

@szoja122: Egy szó sem igaz, abból, amit ott elmondott. Sztem azért marad. Csak az volt a dolga. Lendvaiéknak se kellett először, emlékszel? Csak mikor a sokkal komolyabb bírónőt jelölte Sólyom úr, akkor alkudtak meg és vállalták be Bakát.

márta)) 2011.11.04. 09:07:44

@László56:

Kedves László!

Nekem általában tetszik amit ir. De nem egyszer előfordult már, hogy amit egyik nap felépit, a másik nap hatalmas gyorsasággal lerombolja azt.

A második Orbán kormány épp ezért áll nehéz feladatok előtt. Annak ellenére hogy eddig prímán teljesített, "

Ön biztosan a "felső tizerezhez" tartozik, vagy talán még attól is jobban él. Még azt meg szeretném kérdezni, hogy Ön ebben az országban él??
A társadalmi - a jövedelmi rétegződés az természetes.
De az, hogy van egy réteg, aki hasznos tagja ennek a társadalomnak és mégis inkább lefelé halad életminőségében, hiába tesz meg mindent," mert a kormány intézkedéseivel ezt a réteget sújtja legjobban ) Ön szerint természetes?

Ez egyáltalán nem primtivség kérdése.
Gondolkodjon Kedves László és ne "sértegesse" minden nap azt a réteget, aki egyáltalán nem szolgáltak erre rá.

Olvassa el figyelmesen és elemezze.
Köszönöm

aszekelyek 2011.11.04. 09:07:48

@ciceró: 2008 előtt mibe mentünk tönkre? Akkor egyáltalán nem mentek szembe, senki a nemzetközi pénztőkével a károk viszont nagyságrendekkel tetemesebbek,mint amit ma be lehet számítani egyáltalán.

radala 2011.11.04. 09:10:36

@ciceró: Félek, hogy röhejesnek fogok tűnni, de szerintem 2010 augusztusa roppant messze van. Tudtommal akkor még arról volt szó, hogy 2011-ben már régen kint leszünk a recesszióból a németek 3,5 vagy hány százalékot nőnek...
Az tuti, hogy láttam osztrák újságban, hogy itt is kisebb a növekedés, mint azt remélték.
MGy azt ecseteli a korábban belinkelt interjúban, hogy válságban nem segít a járulék csökkentés. Gondolom válságban semmi nem segít, ha nincs pénz semmire, akkor természetesen új munkahelyekre sincs. Pont azt ecseteltem régebben, hogy az egykulcsos dóra azért nem lehet haragudni, mert lehetett volna ennél szebb is a jövő (mármint a jelen) (és ezt hitte a német az osztrák és gondolom minden más kormány is). Szóval MGy ötlete jónak tűnhetett akkor, dönteni mindig kell, ha nem döntesz akkor is döntesz, ez a döntés nem volt optimális, de legalább egy döntés volt. Most meg visszatáncolni hülyeség én már meg is szerettem az egykulcsos (két közeli) adót, de ha meg nem is szerettem, azt tuti belátom, hogy a progresszív adózás perverz.
Lehet, hogy Matolcsy egy pöcs, de szerintem még mindig jobb egy pöcs, akinek vannak céljai és legalább azt hiszi, hogy a céljaihoz visz is valamilyen út, mint egy Oszkó/Bajnai féle ökör könyvelő.
Tény, hogy ez veszélyes. De szerintem Mo olyan, mint a Fradi, nem elég, ha eredményes kell a támadó foci is.
Az más kérdés, hogy nem is eredményes momentán, mindenesetre én Matolcsynak még mindig jobban el tudom hinni, hogy játszhatnánk vele szép játékot, mint Oszkó-nak vagy másoknak.
De elismerem, hogy a tabellára nézve ez nem látható...
Amúgy, ha azt mondod, hogy MGy úgy is beszél, mint egy fociedző a sima 0:3 után azzal is egyetértek. Nem állítom, hogy könnyű megvédeni ezt a szart, azt sem gondolom, hogy érdemes megvédeni, nem is azért védem, mert elhiszem, hogy érdemes megvédeni. Csak a kritikákat látom annyira szaroknak és méltánytalanoknak, hogy úgy gondolom érdemes pár percet arra szánni, hogy megvédjem őket.
Most gondolj bele, hogy tömegek akarják a szart sem érő diplomájukat is Matolcsy nyakába varrni:-)

Roppant jó példa, hogy Török Gábor diplomája például valószínűleg szart sem érne az esetek 90 %-ban. Oszt mégis milyen sokat ér az ö esetében...

márta)) 2011.11.04. 09:11:29

@jjulie:

nincs új a nap alatt, tehetségesnek, szorgalmasnak, ambiciózusnak születni olyan családba ahol mindez támogatásra érdemesített és kiteljesülhetkiteljesülhet, nagyon megéri, tehetségtelennek és ambiciótlannak és faragatlan családba születetteknek meg ott van a magyarkodás, az orbán szijjártó, a vona, a magyar gárda, a véderő, a nemzeti rock, stb, és ez így kerek "
................................
Persze! Aki nem érzi a mindennapok terheit, akinek az életminősége most, ebben a helyzetben is felfelé ivel, az ilyeneket irogat.
Nem árulok el titkot, és újat sem irok, hogy ez a probléma sokkal összetettebb.
Azok nevében, kik szegény családban születettek.
Köszönet.

aszekelyek 2011.11.04. 09:12:09

@márta)): Az a réteg nem hiszem, hogy szavazott Orbánra. Ám nem szavazott másra sem, mert akiket épp amiatt megválasztott, mert nekik ígért jobb életet, nem a középosztálynak, azok nem váltották be a reményeiket. Ezért, hogy 50 % nem is szavaz. Látják, hogy felelősen nekik senki nem is ígérhet semmit. Ami érezhető életminőség javuást okozna. Lehet, hogy megtanulták a leckét. Egyszer kaptak ugyan pénzt de azt nagyon gyorsan vissza is vették és nekik azt vágták a képükbe, nincs ingyen ebéd. Fizess külön, mert másképp potyautas vagy.

márta)) 2011.11.04. 09:12:37

@jjulie:
Bocsánat! az ilyen kommentet, legalább is) egy "részét" ki kell nyomtatni és bevágni a fiókba.
köszönöm

szoja122 2011.11.04. 09:13:48

@aszekelyek: Az volt a dolga hogy bírálja a kormányt? Ezt nem értem.

Viszont szerintem igaz amit kifejtett:
www.hir24.hu/belfold/2011/11/03/a-fobiro-nyiltan-nekiment-orbaneknak/

Csak a cselekedetével -azzal hogy maradna- ellentétes.

szoja122 2011.11.04. 09:15:55

@márta)): "@László56: Kedves László! Nekem általában tetszik amit ir."

Vajon mi az ami tetszik?

Olyat én nem olvastam tőle...

Balt 2011.11.04. 09:17:09

Na tessék, már soros is matolcsysta: :)

Gazdaságélénkítés nélkül nem megy

„Ha sikerült túljutni a pénzügyi rendszer rövidtávú stabilizációján, Európa államainak sürgősen hozzá kell látniuk, hogy megtalálják annak a módját, hogyan tudják közösen felpörgetni a gazdaság teljesítményét” – mondta Soros.

Enélkül ugyanis fennáll annak az esélye, hogy a kiadáscsökkentő államok „fekete lyukban” találják magukat: hiába csökkentik a költségvetés hiányát, a megszorítás miatt annyival csökken a gazdaságuk teljesítménye, hogy a GDP-arányos adósságuk tovább nő. (Index)

márta)) 2011.11.04. 09:19:13

@aszekelyek:

Ki kérdezte, hol irtam, hogy ki- kire szavazott?
Csak nagyon unom már, és teljesen kiveri a biztositékot, nálam, hogy némelyek teljesen elrugaszkodnak a valóságtól.
Igaz mindenki azt ir amit akar) de azért valahol CSAK kellene látni, hogy van egy társadalmi csoport, egy hatalmas) kik önhibájukon kivül a legnagyobb vesztesei a kormány intézkedéseinek.
Lassan irom) Ez a probléma sokkal összetettebb attól, hogy itt bárki is sárba tiporja mondataival azt a réteget. Ebben a rétegben, is rétegződések vannak.

márta)) 2011.11.04. 09:20:21

@szoja122:
Ez a Te véleményed. Nincs vele semmi probléma, Te ezt irod , én meg mást.

aszekelyek 2011.11.04. 09:21:35

@ciceró: Abban tér el a véleményem a tiédtől, hogy nekem bajnai nem fér bele. Meg az ajnározása. Keményen benne volt gyurcsányi rombolásban. Bár ne úgy lett volna !

márta)) 2011.11.04. 09:22:37

@szoja122:

Bocsánat! Tanulj meg olvasni a sorok között, no. meg szöveget értelmezni is.

márta)) 2011.11.04. 09:24:33

@jjulie:
Reggel és este mindig itt vagy". Ha nem irsz olvasol. Állitólag.
Nagyon remélem, hogy elolvasod. ("ha nem irok, olvasgatok) Ugye???
Hálás köszönet.

ubul2000 2011.11.04. 09:25:04

@aszekelyek: Na ja, de képzeld el mit oktathat egy tanár, aki esetlegesen buzi?

messi-asz 2011.11.04. 09:27:26

@Balt: igenám, csak már matolcsinéférje nem matolcsista... nem vetted vóna észre?

mexorítás, mexorítás, mexorítás, mexorítás, mexorítás, mexorítás, mexorítás...

ma még a zorbán bukott kormánya regnál? a zállamcsődörrel a zélen?

még a kemény télen sok zombi elhullik... aztán tavasszal indul a pezsgés...

aszekelyek 2011.11.04. 09:36:17

@radala: Az oszkóé meg a bokrosé hunnan is van? MAtolxsy soha nem költött volna el annyi pénzt, és amikor az volt, nem is költött el, annyira sok , valóban értéktelen felsőoktatási pénzt emésztő diplomára. No de most arról is ő tehet, mert az ő nyakába akarják varrni, magyar bálint és hiller pifti kormányok mennyire öntötték ki a közpénzt valóban gagyi dolgokra. Logikus. Abban a 8 évben is mindenért a zorbán volt a hibás, a kormányzók-na ez túlzás- a hatalmon lévők szerint. Tehát most marolcsy az oka az előző évek rossz felsőoktatási szisztémája miatt. Nem mintha megkérdezték volna, gyurikám, jó lesz ez így? Nem, azt nem. Sosem fog olyat mondani, matolcsy, hogy a költségvetés köszöni, jól van de képzeljük el azt a felhördülést, gágogást.... Vagy ha nem számol el párszáz milliárddal , mint kóka.... és folytathatnám.

aszekelyek 2011.11.04. 09:40:01

@manyike: Mert jogállamban mindenkit megillet, a tömeggyilkost is, a védelem. Márpedig kevés olyat olvasni itt, ami a rendkívül eltúlzott kritikák ellen védené . A kiegyensúlyozottság jegyében:)

márta)) 2011.11.04. 09:41:43

Origo: problémás embereit küldi Orbán az országjárásra"

"Menni kell" - az Origo információi szerint ennyivel indokolta Orbán Viktor a kormányülésen,

A lap szerint Pintér Sándor belügyminiszter, Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter és Réthelyi Miklós erőforrás miniszternek kell a legintenzívebben részt vennie az országjárásban."

hvg.hu/itthon/20111104_orban_orszagjaras#rss

Ez jó? Nagyon?

messi-asz 2011.11.04. 09:43:59

megy a maffiakormány? rabolni? maszkban mennek? vidéken nincs már lé...

szoja122 2011.11.04. 09:45:25

@márta)): Ez válasz?
Ezt tőled szintúgy kérdezhetem.

aszekelyek 2011.11.04. 09:50:12

@ubul2000: Nem oktathat mást, mint ami a tankönyvben van. Kevésbé veszélyesek a társadalomra, gyrekre és családra, mint a bántalmazók. Sok köztük a tanár is. GYereket és családot bántalmazókról beszélek. Ismered a statisztikákat? Melegek és leszbikusok szerelemféltésből szoktak ölni. Nem túl gyakran. Heteroszexuális hímek pedig heti egy nőt. Túl sok gyereket is. Egy is sok. Valamint miattuk ölnek anyák csecsemőket , sokat. Feltétlenül oktatni kéne, hogy erőszakos apák lányai véletlenül se menjenek hozzá erőszakos fiatal férfiakhoz. Pedig az a papírforma. A homoszexuálisok nem pedogilok. Általában. Ivarérett azonos nemű partnert keresnek. Legalább annyi a családon belül vérfertőző, bántalmazó hetero, mint a pedofil homoszexuális. Csak erről keveset hallani... Pedig mindenkinek van olyan ismerőse, akit vernek. Legtöbbször tudjuk is.

szoja122 2011.11.04. 09:55:35

@márta)): Megint egy precíz pontos és kimerítő válasz:)

aszekelyek 2011.11.04. 09:57:06

@márta)): probémás ember?A leginkább gyalázott szinonimája lenne ez? menjenek és adják elő a saját verziójukat. Ez jó. nagyon. HAllgattassék meg a másik fél is. :) El kell magyarázni a zembereknek, hiszen nem várható el, hogy mindent maguktól értsenek, valamiféle közgazdasági tudás nélkül. Igen.Menni kell. Jól mondta Orbán. ferink is állandóan road show-zott. Ha emlékszel. Csak néha komoly fegyveres védelem mellett... , pl, amikor odavetette foghegyről , futólépésben a cigány kisebbségieknek, menjenek dolgozni..... -persze nem szervezett közmunkát sem nekik....

aszekelyek 2011.11.04. 09:59:48

@graycivil: Majd a per végén meglátjuk. Ne gondold, hogy nem lesz. Valóságbizonyítást kell produkálni ehhez a híreszteléshez. Sztem ez az eset az, ami minden pénzt megér nekik..... már CSurka esküdt ellenségeinek.

szoja122 2011.11.04. 10:00:47

@aszekelyek: A társadalomra nézve veszélyes, ha csak egyfélét oktat -persze ez a természettudományokra kevésbé igaz, de azért ott is lehet színesíteni, többletet adni-. A tankönyv írója hordozza a bölcsek kövét? Mert akkor igazad van.

Úgy látom Te csak a nők szemszögéből nézed, amivel nincs bajom, de mint ahogyan vannak erőszakos, pedofil, gyilkos férfiak úgy vannak nők is. Sajnos.

márta)) 2011.11.04. 10:03:59

Hatalmas torlódások Budapest felé: fotókon a demonstráció "

Összesen százhoz közeli, a fővárosban tucatnyi helyen szerveztek tiltakozást az érdekvédelmi szervezetek. "

www.hirado.hu/Hirek/2011/11/04/08/Hatalmas_torlodasok_Budapest_fele_fotokon_a_demonstracio.aspx

Szabadidejük kitöltése végett, vagy talán csak és tényleg csak azért, mert nagyon jó irányba mennek a dolgok.???? Csak azért? !!!

aszekelyek 2011.11.04. 10:04:47

@szoja122: A mundér.... @aszekelyek: egy jó oktatási koncepció egyébként a homoszexualitást sem söpri a szőnyeg alá. Megtanítja a gyereknek a kulturált kezelését a témának. Miután az ókor óta létező dologról van szó. Nem attól lesz valaki homoszexuális, hogy tanul róla.

aszekelyek 2011.11.04. 10:06:01

@márta)): A taxis sztrájkot is azért szervezte az szdsz.... ahaaa... meg ezt is. A hatalomért.

ssi 2011.11.04. 10:19:07

@aszekelyek:

tehát: a mostani jogállamot véded a civil kormánykritikusoktól
és a Fidesztől teljesen rendben a számodra pl. a visszamenőleges hatályú törvénykezés

szerinted kb. milyen az arány itt a blogon?
- Fidesz-fan
- "baloldal"-fan
- Jobbik-fan
- egyik sem, csak az intézkedésekre, szándékokra koncentrál

"ami a rendkívül eltúlzott kritikák ellen védené . A kiegyensúlyozottság jegyében:) " mármint, hogy pl. te is az elmúlt8évet+a 20-at+komcsirendszer .. mások meg a mostani kormányt?

márta)) 2011.11.04. 10:20:45

@szoja122:
Nem értem mi a probléma a válaszommal?

márta)) 2011.11.04. 10:23:39

@aszekelyek:

Drágám!! Előre kellett volna elmagyarázni az embereknek. Sőt jó lett volna a választások előtt.?
Azoknak az embereknek, a társadalom hatalmas csoportjának, kik a legnagyobb vesztesek, van mit magyarázni???
Igen, vagy Nem!!
?

márta)) 2011.11.04. 10:24:55

@aszekelyek:
Mi a problémád az SZDSZ-szel????
Van probléma vagy nincs???!!
hm?

radala 2011.11.04. 10:26:22

@aszekelyek: Ja a "szart sem ér a diplomám" az egy szimbólum (amúgy a nem teccik a renceres picsa danolássza, és írja ezáltal ki magát a komolyan vehető dolgok közül egy életre), nem valami konkrét dolog. Számomra ez a megtestesült kádár népe. Nem gondolom, hogy Fodor, Hiller vagy bárki a világon tehet saját magadon kívül arról, hogy mennyit ér a diplomád, hogy mást ne mondjak Bill Gates meg Jobs be sem fejezte az egyetemet oszt mégis sokat ért a "diplomájuk". Ha valamit szart sem érőnek gondolnék az a kalligráfia kurzus, oszt Jobs szerint ez volt a leghasznosabb számára. Ha semmi másról, de a diplomája értékéről mindenki maga tehet csak ezt akartam mondani, épp nem szocit ekéztem hanem csak egy habitust:-)
Erre hoztam példának tg-t is, hogy a politológus diplomáról is lebeszélnék minden embert és milyen rosszul is tenném...

Balt 2011.11.04. 10:43:04

@manyike: "szerinted kb. milyen az arány itt a blogon?
- Fidesz-fan
- "baloldal"-fan
- Jobbik-fan
- egyik sem, csak az intézkedésekre, szándékokra koncentrál"

20%
70%
5%
5%

Kár volna azt gondolni, hogy ez országosan reprezentatív...

graycivil 2011.11.04. 10:43:29

"Külföldön 400 milliárdot letagadunk

A tárca angol nyelvű tájékoztatója szerint jövőre összesen 1400 milliárd forintos kiigazítást tervez a kormány, szemben a Széll Kálmán Tervben és a konvergencia programban is szereplő 1000 milliárddal."

atv.hu/cikk/20111103_kulfoldon_400_milliardot_letagadunk?source=hirkereso

Balt 2011.11.04. 10:46:17

@Balt: a jó, legyen az első 2 sor
30%
60%
:))

ubul2000 2011.11.04. 10:48:46

@aszekelyek: Az rendben van, hogy nm oktathat mást - elvileg. De hát hiányzik a családi háttér....

messi-asz 2011.11.04. 10:49:16

@manyike: mi van a ventillá torokkal ? a fides is gyárt? fan sir ?

ssi 2011.11.04. 10:54:18

@Hepci: "a nő verve jó. " alatta? kis mazó :-)))

@messi-asz: elpirultam .. :-)

@Balt: köszi .. :-) igaz, nem társadalmi, de azért érdekes .. lenne, ha másik csoportok is megsaccolnák

ssi 2011.11.04. 11:02:52

@Balt: akkor bekapcsolódok :-)

kb. milyen az arány itt a blogon?
- Fidesz-fan
- "baloldal"-fan
- Jobbik-fan
- egyik sem, csak az intézkedésekre, szándékokra koncentrál

@Balt
30%
60
5
5

@manyike
40%
40
10
10

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.11.04. 11:23:08

@aszekelyek: nem a Matócsny volt az, aki nem tudta kiszámolni az egész minisztériumával egyetemben, hogy az adóváltozások után egyesek jövedelme csökken?
No, nincs miről beszélni.
Persze, tudom, most majd elkezdesz gágogni, hogy így meg úgy megállapodtak a nem tudni, kikkel, az elmútnyolcév, a gyurcsótány, a rettentő örökség... :)

Balt 2011.11.04. 11:26:25

A demokrácia bölcsője az Unijóban...: :))

"Minden görög agyhalott?
Milyen demokráciafelfogás az, ami szerint a nép úgyis csak mindent szétbarmolna?"

tagokvagyunk.blog.hu/2011/11/04/minden_gorog_agyhalott

unionist 2011.11.04. 11:39:55

@radala:
valószínűleg ranschburg jenőnek igaza volt abban, hogy az oktatási rendszert nem az akadémia, és a felsőoktatás felől kell reformálni. hanem a szülőotthonok, a bölcsőde, és az óvoda felől.

hoplita 2011.11.04. 11:55:03

@László56:
"....Soha többé kommunistát a parlamentünkbe és közigazgatásunkba. Amíg ez nem történik meg, addig erős és hatalmas lesz a FIDESZ-KDNP, mint az első polgár- és nemzetvédő pártkoalíció a magyar politika egén..."

Jézusom, nálad teljesen elhatalmasodott az elmebaj.
Ha komolyan gondolod ezt, akkor indulj és kezdd el agyonverni a fityiszes képviselőid, új adminisztrációd felét, kétharmadát. Mert vagy tényleges, vagy kriptokomcsik.
Látom korán írtad ezt....nem vót sok a pia az este, baszki?

hoplita 2011.11.04. 12:09:27

@szoja122:
Nemigen értelek én, az a hézag.
Idejétmúlt a gondolkodásmódod és attól tartok nem is igen fogtad fel annak az egyetlen, idézett mondatnak sem az értelmét.
Elhiszem, hogy reál tárgyakat kultiválsz, nemigen lehet azzal vádolni, hogy a szavak embere lennél.:)

Megismétlem, csupán a kedvedért....a zsidó segg nem kinyalása nem rasszizmus, ahogy a kinyalása sem az.....csak egészséges önvédelem....mármint az előbbi.:)
Felfogtad a kis cucu agyaddal, vagy ragozzam neked tovább?:)

hoplita 2011.11.04. 12:15:40

@szoja122:

"....Minden népcsoportban vannak bűnözők, bűnözésre hajlamos emberek. Ez nagyban függ a gazdasági elmaradottságuktól. Vannak cigány bűnözők mint ahogy magyar bűnözők is. De cigány bűnözés NINCS! Ha az ország teljes lakosságához hasonlítom többen vannak. De ez így félrevezető. A szegények számához kell hasonlítani és akkor már nincs különbség. Ezért írtam, hogy ennek gazdasági okai vannak...."

A széllel szembe hugyozol és faszságokat állítasz, olyanokat, amelyeket képtelen vagy bizonyítani, míg én az ellenkezőjét könnyedén.
Süket bolsibibsilibsi dumát nyomacc, még fingod sincs róla, halvány segédfogalmad sem.
Ilyenkor derül ki ám, hogy ki is vagy te valójában.....egy kártékony jószág, egy féreg a sok közül, amely a hazámat rágja.
Mondtam, majd a sárgafőd rövidesen kigyógyít a téveszméidből, az utánpótlásod meg elfogy, mint a németeknek Moszkva alatt.:))))

hoplita 2011.11.04. 12:19:59

@szoja122:
"....De genetikailag, biológiailag minden rassz egyenértékű. Biológiailag nincs nagyobb különbség egy magyar-zsidó, magyar-fekete, vagy magyar-roma között mint két magyar között...."

Ordító faszság, te hülyébb vagy, mint hittem.:)))

Ja és a végén a klasszikus süket libsi duma, hogyaszongya, olyan, hogy magyar mán nincs is, mert így keveredés, úgy keveredés.

Mondom én, többet árulsz el magadról, mint gondolnád.
Haszontalan, okoskodó jószág vagy, a kártékonyabb fajta közül.

hoplita 2011.11.04. 12:26:36

@messi-asz:
Lófaszt.
A kettő között nincs korreláció....belemagyarázni éppen lehet, de attól még orbitális faszság.

unionist 2011.11.04. 12:27:39

@hoplita:
magyarok a magyarul beszélők közössége. és ennek nem feltétlen van közük a génekhez. tippem szerint te egy asszimilálódott cigány vagy, vagy egy a felvilágosodás elől idemenekülő német leszármazottja vagy. amivel semmi baj nincs. de te is úgy vagy magyar, hogy az őseid megtanultak magyarul. ugye?

hoplita 2011.11.04. 12:29:24

@szoja122:
"...A romák is magyarok..."

Kábé annyira igaz, mint az ellentétje.
Ja, én meg eszkimó vagyok...vagy nem?

A faszér' égeted itt magad, vén hülye.:(

hoplita 2011.11.04. 12:31:30

@unionist:
Asszimilálódott cigány az anyád picsája....tippelgessél még, bazmeg és mondok cifrábbakat is.

Anyai ágon a német stimmel....de ez csak a vaktyúk-effektus.

hoplita 2011.11.04. 12:34:38

@aszekelyek:
Tévedsz, ott voltam én a hierarchia tetején abban a miliőben is.
Betört fej, orr, száj bánta, oda-vissza.:)

hoplita 2011.11.04. 12:41:07

@ubul2000:
Haggyad...így derül ki, hogy fingja sincs miről beszél.
És képzeld, ez egyetemen oktat...!!!!!
Élő bizonyítéka annak, hogy miért is kéne jó pár ilyen intézményből inkább kupit csinálni, mint a pénzt ölni beléjük

A nethírlap fórumát meg bezárta a modi?
Nem tudott úrrá lenni a nehézségeken?:DDDDD

unionist 2011.11.04. 12:44:01

@hoplita:
valamelyik ősöd német inkvizitor volt, aki idemenekült a reformáció, vagy a felvilágosodás elől. azért utálod a liberálisokat (aka reformáltakat, felvilágosultakat).

hoplita 2011.11.04. 12:45:45

@szoja122:
Ha én hottentottának, vagy zulunak vallom magam, akkor az is vagyok, te Isten író-olvasó barma???????

Eszem-faszom megáll, még mindig ezeket a zőccsígeket nyomjátok, bazmeg???
Libsi gyökér.:(

radala 2011.11.04. 12:46:09

@unionist: Ez tuti és szerintem az is, hogy a rendszerváltás maga is nagyon ostoba irányba vitte el az oktatást. Hihetetlen butaság ez az eredményszemlélet 5-10 éves gyerekeknél.
Szörnyűséges élményeink voltak a magyar ovikkal...
Szerintem ebben is megvan az 50 év lemaradásunk és a baj az az, hogy erről még csak nem is a kommunizmus tehet, a helyzet nem hogy javulna, de romlik. Nem vagyok kicsit sem otthon Hoffmann Rózsában, de amit fél füllel hallottam az pont az ellenkezője annak, mint amit üdvözítőnek gondolok.

unionist 2011.11.04. 12:47:07

@szoja122:
van cigánybűnözés. csak ezt a cigányoknak kellene kimondaniuk. semmi baj nem lenne az echo (!) tévével, ha felvállalnák, hogy azt asszimilálódott cigányok alapították. tehát ami ott elhangzik az nem rasszizmus mert cigányok beszélnek a cigányokról.

hoplita 2011.11.04. 12:48:15

@unionist:
Tévecc, mondtam, ne tippelgess.
Rajna menti téglaégető volt az üknagyapám, még ma is találni a városban az ő nevével bélyegzett téglákat.
Egy nemzedék alatt elmagyarosodtak, nagyapámnak már csak a kék szeme maradt örökségként.

menőmano 2011.11.04. 12:48:31

Én csak annyit szeretnék irni, hogy jó a "buli", de nagyon .
A kormányfő most országjárást hirdet, küldi a minisztereit, magyarázzák meg a nagybetűs nép egy nagy csoportjának, miért halad az életminőségük totálisan a lejtőn lefelé?
ennyi?
:))

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.11.04. 12:49:39

@unionist: az angolok meg az angolul beszélők közössége?
Hümmm.

menőmano 2011.11.04. 12:51:21

@hoplita) Figyelj! Csak!
Némely kommenteket betehetnéd a fiókodba, - ha az íróját nem is- !
Totálisan nem akarnak érteni egyesek" semmit, de semmit.
oszt.ennyi.
:))))

menőmano 2011.11.04. 12:53:14

Magasságos egek ura, micsoda kommentek???

:)))))))))))))

Balt 2011.11.04. 12:54:01

Off: (...?)
"Obamánál tiltakoznak az új amerikai internettörvény ellen
A tervezetet sokan kínai típusú cenzúrának tartják."

index.hu/tech/2011/11/04/obamanal_tiltakoznak_az_uj_amerikai_internettorveny_ellen/

menőmano 2011.11.04. 12:55:21

Jesszusom!!!?

Asszimilálódott cigány az anyád picsája....tippelgessél még, bazmeg és mondok cifrábbakat is."

:)))))))))))))
oszt.kész.

unionist 2011.11.04. 12:55:22

@Hepci:
akik a british english-t anyanyelvként beszélik.

Balt 2011.11.04. 12:55:46

@Hepci: Legalábbis szeretnék így tudni... The Empire was an Empire. :)

ubul2000 2011.11.04. 12:57:22

@unionist: te tényleg ilyen idióta vagy, vagy csak tetteted?

menőmano 2011.11.04. 13:01:42

Hétfőn kiderül, ki nyeri az evacsatát"

A Fidesz-frakció megtartaná, a kormány viszont temetné az egyszerűsített vállalkozói adót. Valakinek engednie kell."

hm. Csatát lehet nyerni, de háborut nem.
???

menőmano 2011.11.04. 13:05:39

oppá" Mindig tévedek kicsikét)

www.hir24.hu/gazdasag/2011/11/04/hetfon-kiderul-ki-nyeri-az-eva-csatat/

Közben egyre több szakértő mondja azt, hogy magának is alávágna a kormány az adónem felszámolásával. Emellett nyilvánvaló, hogy jónéhányan elkezdenének buzgón költségszámlát gyűjteni, ezzel is növelve a költségvetés veszteségét, továbbá sokadvirágzásukat élhetik a számlagyárak."
...........................

Első olvasatra azt hittem, hogy valamiféle munkahely teremtődik. De aztán totálisan rájöttem, hogy nem.
Lopás, korrupció?? hm. némelyeknek az is munka lenne???

oszt.ennyi?

:))))))

menőmano 2011.11.04. 13:08:56

@jjulie:

Én annyira sajnálom, hogy Te nem látsz? csak, és csak is mindent kizáróan az orrodig???

unionist 2011.11.04. 13:13:53

@ubul2000:
szerintem pörzse sanyi egy asszimilálódott cigány. vona gáborban is van egy vonóval. morvai krisztina úgy beszél, mint egy cigányasszony. semmi bajom nincs ezzel. nekem úgy tűnik, hogy ez a nagy-magyar identitás jelentős részben cigány, vagy a magyarok által gyűlölt idegen német származás kompenzálása.

unionist 2011.11.04. 13:16:02

@hoplita:
aztán hogy került ide a rajna mellől az ellenreformált magyaroroszágra?

messi-asz 2011.11.04. 13:20:43

@hoplita: igazad van pontatlan voltam...

a magyarnak vallók száma arányosan csökken a gazdasági potenciállal...

a szaporodási ráta az pedig fordítottan arányos a fejlettséggel, sajnos anynira nem vagyunk elmaradottak mint a palesztínok, vagy cigányok... tehát ez a mutató IS kicsi...

nekünk pont szar... európai utolsóinak lenni a legrosszabb.. de van előnye is

Hapcedli · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.11.04. 13:21:25

@unionist: többek szerint meg zsidó a Morvai K.
El kellene már dönteni végre ezeket a sorskérdéseket... :)

messi-asz 2011.11.04. 13:24:54

@Hapcedli: zsidó. 100%. a zanyja egy izraeli fotomodel vagy mi a szösz

hoplita 2011.11.04. 13:26:52

@ubul2000:
Légy erős....tényleg.

@Hapcedli: :DDDD

unionist 2011.11.04. 13:36:43

@Hapcedli:
hegedűs zsusza (szasa, először tarlósnak hittem ó jaj) cigány is, zsidó is. semmi bajom nincs ezzel. felőlem lehet indián is. azokat tartom magyarnak, akik magyarul beszélnek függetlenül a származástól, vallástól. nekem úgy tűnik, hogy a nagy-magyarok többsége nem echte magyar hanem cigány, vagy betelepült német. de én magyarnak tartom őket, mert magyarul beszélnek. az egy másik kérdés, hogy ők hazaárulónak tartanak engem, mert felvilágosultnak mondom magamat. nem olyan fontos dolog ez.

nyünyüge 2011.11.04. 13:59:21

Tárcatükör a Corvinuson
Moderátor vagy kedves vigéc? Török Gábor

www.168ora.hu/buxa/nem-is-ertem-mirol-beszel-huledezett-a-miniszter-85289.html

unionist 2011.11.04. 14:21:32

@menőmano:
ez is egy érdekes dolog. novemberben nem lehet tudni, hogy jövőre mégis milyen adónemek lesznek.

messi-asz 2011.11.04. 14:27:02

bruhhahahhahha:))))) "Akiket megbüntetett a rendőr, visszakapják pénzüket."

eztmáhogy????? aki aláírta helyszínen +befizette= az ELISMERTE A SZABÁLYSÉRTÉST...

ezt is csak szabálytalanul lehet visszafizetni... mekkora debil fides..... bruhhahha

index.hu/belfold/budapest/2011/11/04/visszavontak_a_kocsikat_kitilto_fovarosi_rendeletet/

graycivil 2011.11.04. 15:12:50

"Izgatás miatt ítélt el egy kukázásra biztató szociális munkást a PKKB

Hatósági rendelkezés elleni izgatás miatt ítélt el a Pesti Központi Kerületi Bíróság (PKKB) pénteken egy szociális munkást, aki egy a józsefvárosi önkormányzat tiltó rendelete elleni márciusi demonstráción arra biztatta társait, hogy a performansz részeként kukázzanak."

www.nepszava.hu/articles/article.php?id=488034

"A bíró szóbeli indoklásában hangsúlyozta, hogy minden elismerése a szociális munkásoké, a vádlottat nyilvánvalóan nem rossz szándék, hanem a hajléktalanok melletti kiállás vezette, a rossznak tartott jogszabályokat pedig bárki nyilvánosan is bírálhatja, ám amíg ezek érvényben vannak, azokat mindenkinek be kell tartania."

"Aranyos"! :-))) >:-|||

bóra77 2011.11.04. 15:32:49

@nyünyüge: "Scheiring Gábor egyenesen szundikálni látszott a fórum elején, Török Gábor pedig kapásból poénnal indított, amelyet az LMP-s politikusnak szegezett: sikerült-e leparkolni a buldózerrel?":))

"NGM-Gyuri és NFM-Tamás kapcsolata, hogy valóvilágos legyek") :)

ki volt ennek a Tárcatükörnek az értelmi szerzője egyébként?

hoplita 2011.11.04. 15:55:35

@menőmano:
Én szeretek lehetetlen küldetéseket teljesíteni.:)

unionist 2011.11.04. 16:03:27

@graycivil:
80-as években volt ilyen az antivilágban. a fidesz mellett kiállni ma nagyjából olyan, mint egykor az mszmp mellett.

bariga 2011.11.04. 16:04:40

@radala: sajnos én úgy látom, hogy Orbánnal ez nem fog mennei. Változtatni kell és erre csak valaki más lesz képes, annyira nem ismerem a Fidesz erőviszonyokat, de ők biztosan találnak belső embert, ha akad valaki, aki ki meri mondani, hogy új ME kell. Nincs mese, abba kell hagyni ezt a félrebeszélős, szabadságharcos baromságot. Kell egy komoly ember, aki meghallgatja a közgazdákat és és végre megérteti a valakivel, hogy itt bizony kapitalizmus van és Európa közepén élünk, amúgy meg rohadt kicsik vagyunk. Amikor komcsiznak, akkor néha azt hiszem, hogy már értik, de aztá az intézkedések tömkelege borzalmas. Van amivel maximálisan egyerértek, nem kell minden hülyének ingyen tanulni, igenis el lehet adno EÜ ingatlanokat, amiből modern kórházakat lehet építeni a 300 évesek helyett, sajna be kell zárni iskolákat postákat, szárnyvonaklakat és anyugdíjrendszert is reformálni kell. De KELL egy koncepció végre és főleg szígorúan tilos minde hónapban bedönteni a forintot, mert az mindenkinek nagyon sokba kerül.

unionist 2011.11.04. 16:16:47

@bariga:
a probléma az barátom, hogy ennyi mindenhez nem értenek a politikusok. elsőként a közjogi rendszert kell átalakítani.

meg kell mondani, hogy mi az állam, a régió, a város, és az unió célja. ezek a közjogi formációk mégis miért léteznek. aztán azt is, hogy miből finanszírozzuk ezeket. milyen intézményeket tartsanak fenn. ehhez hogyan kapcsolódjon az egyház, és a piac. ezt kellene elsőként megmondani.

bariga 2011.11.04. 16:23:12

@unionist: Igaz, ezek is mind fontosak! na most nem kell mindenhez érteni, de tudni kell kit kell megkérdezni. Ha egyik sem megy, akkor meg el kell húzni... mielőtt még nagyobb lesz a baj

unionist 2011.11.04. 16:23:21

@radala:
én brutális eredményszemléletű oktatási rendszert szeretnék.

3-5 éves korban szerintem a gyerekeket táncolni, és énekelni kell megtanítani. szerintem két év alatt ovis szinten ezt meg lehet tanulni. nem egyből, mert van aki egyből tud táncolni. hanem két év alatt kell olyan szintre eljutni egy ilyen 3-5 évesekből álló csoportnak, hogy valamilyen közös produkcióval elő tudjanak rukkolni.

5-8 éves kor között írni, olvasni, számolni kell megtanulni. szerintem 3 év alatt meg lehet ezt tanulni. ha előtte 2 éven át csak zenés verseket, és meséket tanultál. mérhetetlen önbizalomra tettél szert azzal, hogy a társaiddal kiálltál a színpadra, és a felnőttek könnyes szemmel, felállva tapsoltak.

szerintem ez brutális eredményszemlélet.

unionist 2011.11.04. 16:32:22

@bariga:
nem hiszek abban, hogy elválasztható a politika a szakértelemtől. még a kormányváltás előtt láttam nyilatkozni egy kern tamás (talán így hívták) nevű fickót, aki azt mondta, hogy a fideszben tudják a tutit. kétszintű államigazgatást vezetnek be. az alsó szintre kell tenni a szakértőket. és a felső szintre a politikai döntéshozókat. tehát a szakértők előkészítik az anyagokat, és a politikusok meghozzák a döntéseket.

ezért nem működött az államszocializmus. a párttitkárok egész egyszerűen nem értették, hogy ez így nem megy. a tudást nem lehet a nem-tudásnak alárendelni.

graycivil 2011.11.04. 16:33:28

"Kövér törvényt hozna Gyurcsányék ellen?

Kövér László határozott szándéka egy önálló országgyűlési törvény megalkotása, annak részeként pedig új házszabályt is alkotnának, amely esetleg a mai gyakorlattól eltérően szabályozná a frakcióalapítást. Így megtörténhet, hogy a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíciónak ebben a ciklusban egyáltalán nem lesz képviselőcsoportja a T. Házban."

nol.hu/lap/mo/20111104-torveny_a_gyurcsany-frakcio_ellen_

Na, azt hiszem, erre valóban kitörne a nemzetközi balhé! >:-O

F.Y.DESZ!

Diocles 2011.11.04. 16:43:23

@graycivil:

Ha ez tényleg így lészen, akkor elhiszem, h mindent a Simicska-Puch paktum irányít, mert a jobboldalnak nem érdeke, h a Gyurcsány-mumusnak ne legyen új frakciója.

Valami ilyesmit tudok, tudnék elképzelni:

"- Lajoskám, felhatalmazásom van arra, h módosítsuk a Margit híd-féle felújítás haszonarányait a javatokra, ha Gyurcsány frakcióját kilövitek.
- Jól van Lacikám, ezen ne múljék. Akkor 80-20, okés?"

és ez nem vicc, sajnos.

bariga 2011.11.04. 16:48:33

@unionist: igazad van, de sajnos a döntéseket mégis a politikusok hozzák, mi csak próbáljuk túléni, ha jó , ha rossz. A bölcs politikus ritka madár, sok véleményből kellen leszűrni neki a tutit

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2011.11.04. 17:07:15

@Balt: Ennek ellenére Matolcsy pont azt teszi mint az összes többi pénzügyér. Kiadáscsökkentés nincs, helyette adót emel, lassul a gazdasági növekedés és hát lendületesen nő az államadósság.

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2011.11.04. 17:17:56

@aszekelyek: A kormány nem azt tette 2009-ig amit az elemzők javasoltak. Abból semmit sem valósított meg a kormány. Az elemzők másfajta kiigazítást javasoltak 2006-ban, ellenezték a 2002-es jóléti rendszerváltást ( amit érdekes módon Orbánék megszavaztak egyébként ).
Amit javasoltak az részben 2009-ben került megvalósításra. Hosszú idő után valós, nominális kiadáscsökkentésre ott került sor. Addig csak befagyasztások voltak. Meg látszatmegoldások.

Egyébként nem értem mi a bajod a Bajnai-kormány gazdaságpolitikájával. Szelídebb változatban, több olyan jellegű intézkedést tettek mint az Orbán-kabinet, anélkül hogy magára haragították volna a fél világot, értelmetlenül.
A Bajnai kormány kilakoltatási moratóriumot vezetett be, lehetővé tette egyes korcsoportoknak a tb-be való visszalépést és kérhettél a bankoktól átütemezést ( ez hasonló mint az árfolyamgát intézménye ). Törvényileg leszabályozta a devizahitelezést ( jelentősen vissza is szorult ) levitte a törlesztőrészleteket úgy hogy a forint erősödött , jó kapcsolatainak köszönhetően idehozott egy német Mercedest ( az új barátaink a kínaiak és az arabok eddig semmit sem csináltak kb. ), kidolgozott és működtetett egy közmunkaprogramot.
Mindezt kisebbségi kormányzással, egy tökhülyékből álló MSZP frakcióval.
Ez szerintem teljesítmény volt, nyilván lehetett volna többet, jobbat. Most se a többet, se a jobbat nem látom.
A Gyurcsány I és Gyurcsány II kormányok és Megyó kritikán aluliak voltak.

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2011.11.04. 17:43:22

Ugyanabba a megítélési hibába esik a jobboldali szimpatizáns Bajnaival kapcsolatban, mint Orbánnal tettek a balosok Orbán I után 2002-őt követően. A baloldal mindenféle csődkormánynak titulált 1998-2002 közötti időszakot, ami gazdaságilag nem volt az. Csak nem tudták ezt elismerni.
A megítélést akkor is, most is a politikai szimpátia keveri meg.

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2011.11.04. 17:48:04

@radala: Lehet hogy ma messze van 2010 augusztusa, én csak azt mondom, hogy az alapcélkitűzés a pénzügyminisztertől az alábbi volt: Az SZJA foglalkoztatást bővít és fogyasztást növel. Ezek egyike sem valósult meg. Én ennyit állítok, hogy a célokat nem érte el a kormány. Ma már más célmegjelölésről beszél Matolcsy, de ez a történet megszépítése.

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2011.11.04. 17:50:54

@radala: Oszkó elérte a céljait :A forintot stabilizálták, az ország elkerülte az államcsődöt. Ez volt az alapvető cél 2009-ben, az ország bedőlésének elkerülése. Ez sikerült. Azon lehet vitatkozni hogy a megfelelő eszközöket választották-e, én ezt nem tudom megmondani, de azt tudom hogy tényszerűen nem ment csődbe az ország. És azt is tudom, hogy volt rá esély, a helyzet komoly romlást mutatott akkor.

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2011.11.04. 17:52:52

@radala: "Csak a kritikákat látom annyira szaroknak és méltánytalanoknak, hogy úgy gondolom érdemes pár percet arra szánni, hogy megvédjem őket. "

A kritikák nem szarabb és méltánytalanabbak mint korábban ( Gyurcsányhoz képest még kesztyűs kézzel bánnak a kormánnyal, főleg a lakosság ).

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2011.11.04. 17:58:18

@unionist: Kern Tamás nem tudom kicsoda, de jól látta a helyzetet. Pontosan ez történt a magyar közigazgatásban és állami irányításban. A nem-tudás alá rendelték a tudást. A Fidesz szerintem úgy gondolja mint a kommunisták : Az állam irányítása nem igényel szaktudást, csak és kizárólag politikai lojalitást.
A megújított dilletáns közigazgatás ma is bizonyított : Elkezdtek bírságolni egy nem hatályos rendelet alapján. Ilyen korábban sosem fordult elő. Most igen. Nem az első ekkora szakmai baklövés, nem is az utolsó.

nyünyüge 2011.11.04. 18:06:38

@Diocles:
Miért kellene a fidesznek Gyurcsány frakció?
Gyurcsány és a DK frakció nélkül is csinál annyi műsort, ami alapján folytatni lehet a mumusozást.

messi-asz 2011.11.04. 18:12:30

ajánlom mindenkinek "Az ügynökök a paradicsomba mennek" c. orbán-demszki-stb elvtársakról szóló filmet...

lüke 2011.11.04. 18:16:31

@lüke: a Deloitte -Touche
kissé touché, ök voltak a Postabank könyvvizsgálói, a szabálytalanságokat eltussolták, ott ezt tanítják már rég

nyünyüge 2011.11.04. 18:18:29

index.hu/belfold/2011/11/04/hegedus_zsuzsa_havi_egymillioert_ad_tanacsot_orbannak/

van itt egy két elgondolkodtató adat - pl. Völgyesi nyugalmazott bíró esete, meg a Gaudesign Bt.

nyünyüge 2011.11.04. 18:21:45

@ciceró:
Forradalomban az ilyesmi mindennapos, egyszerűen nincs idő hatályba lépésre várni. Főleg, ha a bizonytalan identitású ligások éppen útlezárnak :).

unionist 2011.11.04. 18:23:43

@ciceró:
kern tamás valami szakértő, aki előkészítette ezeket a lépéseket. feltalálták a tanácsrendszert.

hoplita 2011.11.04. 18:45:23

Bemutatkozik a kétharmados alkotmány művészi irányvonala - vezető: Kerényi "gempa" Imre

kuruc.info/r/2/87576/

szoja122 2011.11.04. 18:47:50

@hoplita: Ragozd tovább kérlek, és ha lehet abba ne hagyd mert még infarktust kapsz. Ha az általános iskolában odafigyeltél volna akkor tudnád miről írtam.

Sok olyan cigányt -remélem most jó szót írtam- ismerek akinek a körme alatt a piszok is többet ér min te és a hozzád hasonlók.

Te aztán a szavak embere vagy! Csak káromkodni tudsz érvek helyett. Azt hiszed ezzel tökös gyerek vagy, pedig csak bunkó...

De még egyszer mondom abba ne hagyd, mert ez még párt építésnek is jó:
EGY BOLOND SZÁZAT CSINÁL:)

jjulie 2011.11.04. 19:01:36

@lüke:

igen, kölcsönből

ez úgy hangzik, mintha a kölcsönlfelvétel önmagábanés eredendően negatív jelenség, negatív hatású művelet lenne, ami persze butaság,bár nem is butaság hanem inkább szamárság

szoja122 2011.11.04. 19:11:19

Izgatás miatt ítéltek el egy kukázásra biztató szociális munkást.

hvg.hu/itthon/20111104_kukazas_szocialis_munkas

www.eszakonline.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=4660:boertoent-kaphat-mert-kukazasra-buzditott&catid=65:ez-toertent&Itemid=75

www.nepszava.hu/articles/article.php?id=488145

Ez izgatás, amiért akár három év is jár, de cigányozni, zsidózni lehet, egy népcsoport ellen fellépni törvényes.

Szégyen gyalázat. Ez a keresztényi szeretet...
Mit csináljon a szerencsétlen hajléktalan, haljon éhen? De azt is az erdőkbe tegye mert az urakat esetleg zavarná...:(

menőmano 2011.11.04. 19:12:58

@unionist:
Novemberben még nem lehet tudni".
Persze, hogy nem hiszen még Ők sem tudják pontosan. Változnak a bejelentések napról-napra. Biztosan észrevetted. :)
Nem kell félni ........ az adók kivetését, bevezetését nem fogják elfelejteni.
ennyi.
:))

nyünyüge 2011.11.04. 19:17:50

@bóra77:
én nem tudom, talán TG elárulja...

menőmano 2011.11.04. 19:18:41

Már el is költötték a magasabb áfa-bevételt a kormánypárti képviselők"
Több pénzt kapnának a fogyasztóvédelmi békéltető testületek, több jutna a vasúti hidak felújítására, a környezetvédelemre, és kapnának minimális összeget az erdei kisvasutak is –"

hvg.hu/itthon/20111104_koltsegvetes_afaemeles_kormanypartok#rss

Hm. Ez is egy totális őrület?
oszt.kész.ennyi.
:))

menőmano 2011.11.04. 19:20:47

@jjulie:

hm.
:)))))))

......................................
Na.megyek szétnézek a neten. Ebből ennyi elég is volt.

bezony.

:)))))))))

menőmano 2011.11.04. 19:23:21

oppá" ) felejtek egy picikét. :)

@hoplita)

Jó Neked.
ennyi.
:)

6.Lenin 2011.11.04. 19:38:36

@szoja122:

"Mit csináljon a szerencsétlen hajléktalan, haljon éhen? De azt is az erdőkbe tegye mert az urakat esetleg zavarná...:( "

Az ilyen mondatokért érdemes reggel felkelni.

A 80-as években láttam 1 riportot, hírneves riporter készítette New York-ban, négerekkel. Szovjet volt a filmecske, a riporter is, de itt ment a tv-ben.

Bárányka szemekkel kérdezte az alanyt:

-Hogyan él a világ leggazdagabb országában?
-Nyomorban, teljes kiszolgáltatottságban.
-Kérem beszéljen róla.
-Én mindent megpróbáltam, voltam alkoholista, bűnöztem, a puha és kemény drogokat is kipróbáltam, nem lehet itt 1 négernek élni, kérem.

1-et elfelejtett megkérdezni a riporter:
dolgozni nem is próbált?

Szóval, szerintem óvatosan hablatyoljunk a hajléktalan kérdéssel.

szoja122 2011.11.04. 19:48:56

@6.Lenin: Hablatyoljál már valamit arról, hogy vajon miért hajléktalan? Csak is kizárólag Ő a hibás?

Minden csodaszép az országban nincs munkanélküliség, csak munkaerő hiány és amúgy még kolbászból is van a kerítés?

Hablatyoljad már hogy szerinted ez a megoldás?

Már a hajléktalanok ellen is szabadságharcot vívunk?

Undorító!!!!!!!!!!!!!!!

ubul2000 2011.11.04. 19:55:14

@szoja122: Te mit tennél (tettél volna) a hajléktalanok érdekében?

6.Lenin 2011.11.04. 19:55:47

@szoja122:

Látom nem vetted észre a helyszínt.
Nem Mo-ról írtam.
Nem általánosítottam, mivel azt írtam, óvatosan hablatyoljunk.

Az is 1 jó kérdés, mi is az undorító.

nyünyüge 2011.11.04. 19:58:29

off
olvasgatom a parlament honlapján új Munka törvénykönyv-javaslatot és hozzá beterjesztett 2. azaz kettő darab, általános vitára befogadott módosító indítványt:

az egyik a Nagypéntek ünneppé nyilvánításáról szól, a másik Nagyboldogasszony napjáról.

Idézem az indoklásokat, miheztartás végett....

Nagypéntek ünnepe az Európa önazonosságát jelentő keresztény kultúra alapvető egyik kiemelkedő napja, amit minden magát keresztény / keresztyén egyháznak valló közösség a legnagyobb ünnepei között tart számon . Ezen a napon emlékezik a világ kereszténysége / keresztyénsége Isten szeretetének legnagyobb bizonyságára a golgotai keresztre, Jézus Krisztus megváltó halálára . Munkácsy Mihály Krisztus-trilógiájától kezdve az útszéli keresztig minden erre a napra emlékeztet, éppen ezért szükség lenne ezt anapot munkaszünetté nyilvánítani, ezzel is lehetőséget adni a hívő emberek számára az elmélyülésre, az áhitatra . Európa jó néhány országában, így különösen Németországban, Ausztriában, Olaszországban , Portugáliában nagypéntek jelenleg is munkaszüneti nap .

"Augusztus 15-e ősi magyar elnevezése Nagyboldogasszony. Szűz Mária mennybevételét ünnepli Európa- és világszerte hívők milliói, számos európai államban munkaszüneti nap . A kommunista diktatúra éveiben eltörölt ünnepet már Szent István király is megülte, ezen a napon ajánlotta Magyarországot a Sz űzanya oltalmába. Ezért nevezik Krisztus szülőanyját Magyarország égi pártfogójának, vagyis Patrona Hungariae-nek, Hazánkat pedig Regnum Marianum-nak . Államalapító királyunk 1038-ban e napon hunyt el. Az ünnep Magyarország történelmében, hagyományaiban, vallási életében betöltött szerepe miatt indokolt ismételten munkaszüneti nappá nyilvánítani .Úgy gondolom, hogy Nagyboldogasszony hivatalos ünneppé, munkaszüneti nappá tétele a nemzet egészének áldásává lehet ."

szoja122 2011.11.04. 20:11:32

@6.Lenin:Én viszont azt látom hogy Te az analógiáddal MO-ra célzol. Másképp mi értele volt a példának?
Úgyhogy óvatosan hablatyoljál öcsém. Ha nem tudsz érdemlegeset írni, az írás kedvéért fölösleges írnod. Vagy ha nem mered leírnod azt amire gondolsz akkor se írj.
Ennyi.

hoplita 2011.11.04. 20:20:43

@szoja122:
Nem fogok, ne izgulj, te seggfej.:))
Hamarabb leszel te kiterítve, mint én.....majd könnyes szemmel búcsúzok.

Mellesleg te sem érsz a szememben többet, mint az árokparton száradó kutyaszar, ne izgulj.:D

hoplita 2011.11.04. 20:22:48

@ubul2000:
Ez?
Semmit, csak itt teszi magát, meg nyomja a süket libsikomcsibibsi dumát....gondolom csak ezt fogja a feje...na, meg a párnát.

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2011.11.04. 20:24:52

@unionist: A kommunizmus nagyon tetszik a Fidesznek. Sok ötletet átvesznek a régiektől. Múlt héten olvastam hogy lesz pl. Tervhivatal is az NGM-ben.

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2011.11.04. 20:26:56

@lüke: Kölcsönből ment a vészhelyzet előidézése is.

6.Lenin 2011.11.04. 20:30:26

@szoja122:

Én a Te általánosításodra válaszoltam.

Szeretem az olyan mondatokat:

A mi célunk az, hogy megtanítsuk az embereket az öngondoskodásra, semmi sincs ingyen. Nincs ingyen leves.
Mo-on nagyon kevés embernek kell nagyon sokról gondoskodnia.
Kevesen dolgoznak, növelni kell(ene) a foglalkoztatottak számát.

A mocskos Fidesz báncsa a hajléktalanokat, arra szeretné őket kényszeríteni, kijelölt szállásokon lakjanak és próbáljanak visszailleszkedni a társadalomba.

A mocskos disznók.
Ez nem demokrácia!!!

Mindenkinek joga van hajléktalannak lenni és ott lakni, ahol neki teszik.

jjulie 2011.11.04. 20:38:57

@6.Lenin:

fasz vagy lenyin, szavazhatsz majd a fideszre

6.Lenin 2011.11.04. 20:41:09

@ciceró:

www.freeweb.hu/eszmelet/47/einstein47.html

Nem az ideákkal, az emberekkel van a baj.
Bukni is az emberek szoktak.
Szerintem.

6.Lenin 2011.11.04. 20:44:26

@jjulie:

Tudok ajánlani teákat.
Ma már szinte minden gyógyítható.
szerintem.

Még a porszívó is, de oda elég 1 csavarhúzó is, állítólag.

hoplita 2011.11.04. 20:46:39

@ciceró:
Ez még a mandineren is kiverte a biztosítékot, pedig ott sok narancszombi nyüzsög.:)))

szoja122 2011.11.04. 20:48:05

@6.Lenin: Nem tudsz olvasni, semmi általánosítást nem tettem...

szoja122 2011.11.04. 20:49:08

@hoplita: De Te már felizgultál:):):)

jjulie 2011.11.04. 20:50:20

@6.Lenin:

nem kell semmi továbbit bizonyítanod, vagy akkora fasz, hogy szavazhatsz az orbánra, vigyázz, pihenj, úlj le

6.Lenin 2011.11.04. 20:57:55

@szoja122:

"Mit csináljon a szerencsétlen hajléktalan, haljon éhen? De azt is az erdőkbe tegye mert az urakat esetleg zavarná...:( "

Mit csináljon szerencsétlen Ágrószakadt Lajos nevezetű hajléktalan, haljon éhen? De azt is az erdőben tegye, mert Tarlós I. urat esetleg zavarná...

szerintem.

Szintén tudnék ajánlani teákat. A citromfűbúl készült teának nagyon jó nyugtató hatása van, talán még gondolkodást serkentő is.
A lényeg, egyáltalán nem undorító!

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.11.04. 21:02:05

@unionist: már megint kényszerképzeted van?
Hegedűs Zsuzsa lenne a Szása? Légy erős, itt már többen látták Szását.

unionist 2011.11.04. 21:02:10

@ciceró:
tanácsrendszer nem a kommunizmus, hanem az államszocializmus.

a kommunizmus egy állam-nélküli társadalom.

a kommunisták úgy képzelték, hogy ezt úgy lehet elérni, hogy előbb minden állami (párt) irányítás alá kerül. a kórházak, az iskolák, a gyárak, a hivatalok. és amikor már akkora lesz a jólét, akkor minden, ami addig állami kézben volt, és pártirányítás alatt működött egyszerűen a közösségé lesz. és akkor már nem lesz se állam, se pártok. na, az a kommunizmus. a marx úgy képzelte, hogy ehhez kell egy második forradalom. és akkor vége lesz a történelemnek. mert ugye akkor már a kánaán van.

a tanácsrendszernek kevés köze van a kommunizmushoz. az valójában a bolsevizmus. többpárti bolsevik rendszerek is léteznek. ez csak a tudós töröknek írom. demokrácia nem a többpártrendszer.

bariga 2011.11.04. 21:02:36

ez a kép jó ott a poszt elején, oda lehet képzelni szegény Matolcsyt, akinek bekötötték a szemét és megpörgették. Forog, forog, de nem találja a kivezető utat, túl sok a négy út, amerre menni lehetne. Ha megtalálná az igazit kapna egy szobrot a parlamentnél, ott most úgyis nagy csere van kilátásban, az összes főokos odafér.

jjulie 2011.11.04. 21:03:29

@6.Lenin:

na, még írogass ilyeneket lenyinke, és a fideszkurvaannya majd megsimogatja jutalmul az okos homlokodat, ha igyekszel jutalompuszit is kapsz tőle

6.Lenin 2011.11.04. 21:09:54

@jjulie:

Mi a baj házalókám?

Csaknem Te írogatsz szoja122 nick alatt is? Összeilletek.
Volt már néhány példa rá, te sem érted a saját írásod, ő sem.
Ez engem nem zavar, szórakoztat.

messi-asz 2011.11.04. 21:13:06

@ciceró: :))) "kommunizmus nagyon tetszik a Fidesznek. Sok ötletet átvesznek"

szerintem meg ezek simán csak a NARANCS komcsik... kicsit fakó de magyar...

messi-asz 2011.11.04. 21:14:32

@Hepci: "Légy erős, itt már többen látták Szását."

és megvan az órájuk azóta??? bájbáj szása...

jjulie 2011.11.04. 21:16:38

@6.Lenin:

roppant kevés lenyin, valami fidesznyikhez méltó orbitálisabb faszságot produkálj lenyin, mert a fideszkurvaannya nem fog szeretni

szoja122 2011.11.04. 21:18:11

@6.Lenin: Méltó vagy a login névre csak egy kis különbséggel 1. Lenin.

messi-asz 2011.11.04. 21:18:28

hány virslit vehet a szájába 1 ügyvéd egyszerre a tv kamera előtt?

6 az már etikai vécség?

petrocelli.blog.hu/2011/11/04/ugyvedhez_meltatlan?

messi-asz 2011.11.04. 21:23:18

@szoja122:

Lenni-n vagy nem Lenni-n ez itt a kérdés...

levin élt levin él levin élni fog...

O.V.I. = Vlagyimir Iljics Orbán... magyarul: Orbán Vlagyimir Iljics

6.Lenin 2011.11.04. 21:26:25

@jjulie: @szoja122:

Ez érdekes, semmilyen frontérzékenységet nem jeleztek mára.

Van kakukkfű teám is, igaz elfelejtettem mi ellen jó, de mit számít.
Bocs, majdnem azt írtam, a lényeg a tudat lenne, hogy valamire jó, de kénytelen leszek nektek valami más megoldást keresni.

Balt 2011.11.04. 21:26:30

@messi-asz: Bocsi, ezt Govács Gázmér mondja, a Heti Tetves sztárja - mellesleg valami Autóklub-rádiós és MABIOSZ-os zugügyvéd.

6.Lenin 2011.11.04. 21:28:07

@messi-asz:

Akarsz velem beszélgetni?

Balt 2011.11.04. 21:34:34

@unionist: :))) Meg vagy veszve. Lényeg, hogy neked az MSZMP marad ma is... - mint echte union-internacionalista alapvetésű ideológiai alapokon álló (állam)párt.

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2011.11.04. 21:41:35

@unionist: Igazad van, rossz terminológiával jelöltem a Kádár-rendszert, leegyszerűsítve kommunistának titulálva. De mint helyes írod, államszocializmus. Tehát a Fidesz az államszocializmus ötlettárából merít.
Külön ízessé teszi az egészet a bősz Kádár-rendszer elleni utálkozás a Fidesz részéről. Eközben a háttérben pl. megalakult az AVH ( érdekes hogy megannyi név közül ez lett végül a választás, végül is csak pár száz vagy pár ezer embert ölt meg az AVH, belefér hogy a rövidítés ugyanaz ) , jön a Tervhivatal 2,0, a gazdaságilag irányított versenyszférás kötelező 5%-os béremelés ( aki megadja, az kap kompenzációt, aki nem az dögöljön meg ) a sajátos elképzelések alapján létrejött TEK ( Magyarországon az utolsó terrorcselekmény kb. 20 éve volt, amikor izraelieket robbantottak fel Ferihegyen azóta a terrorral elbírt a rendőrség is ) ami számomra valamiféle lojális karhatalmi erőnek tűnik, az antikapitalista bősz verbális kirohanások ( ami mögött lázas saját nagyvállakozói bankárok piacépítése húzódik meg ) a "független intézmények" aki élére hogy-hogynem volt Fidesz párttagok kerülnek, sőt volt Fidesz vezetők, a sportegyesületeket aktív Fidesz vezetők visznek, akiknek az állam hogy-hogynem stadionokat épít, visszajönnek a járások.
Épül-szépül a rendszer. Ma olvastam hogy jönnek a kortáns művészek által megfestett politikai életképek is, pl. az Alkotmány születése. Felemelő pillanat volt ez reggel.
Ahoz képest hogy a Fidesz bőszen anti-Kádárista és ez a XXI század, elég jól sikerül átvenni elemeket a gyűlöltnek mondott rendszerből.
Már tényleg kíváncsi vagyok mi jön még. De a legjobb, hogy a Fidesz támogatói, akik bizonyosan utálták a Kádár-korszakot végig bólogatják a folyamatot. Tetszik neki. Sőt folytatást akarnak. Érdekes időket élünk.

Balt 2011.11.04. 21:42:54

@Diocles: Nem hiszek benne, az viszont tény, hogy ebbe a Fidesznek kár beleártania magát. Játssza le egymás között a zellenzék!

Balt 2011.11.04. 21:45:42

@ciceró: "Ha sikerült túljutni a pénzügyi rendszer rövidtávú stabilizációján"

Szerinted túl vagyunk rajta, mindennapi görög és soha nem látott európai válság közepette?

messi-asz 2011.11.04. 21:46:19

@ciceró: ávó... mond csak ki... 1más között vagyunk... má nem az a világ van...

Balt 2011.11.04. 21:47:43

@ciceró: Na tudod kinek meséld, hogy (kényszerből) valaha is a Fideszre szavaztál! Mese habbal.

messi-asz 2011.11.04. 21:47:44

@szoja122: még tudok ilyeneket:) ... Le-nin ellentéte a: Fel-nin ...

Balt 2011.11.04. 21:49:35

@ciceró: "A Bajnai kormány kilakoltatási moratóriumot vezetett be, lehetővé tette egyes korcsoportoknak a tb-be való visszalépést és kérhettél a bankoktól átütemezést ( ez hasonló mint az árfolyamgát intézménye )."

Jut eszembe: az akkor visszalépők nem akarják esetleg pofán vágni Bajnaiékat a reálhozam elsikkasztása miatt...?

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2011.11.04. 21:52:37

@unionist: "a kommunisták úgy képzelték, hogy ezt úgy lehet elérni, hogy előbb minden állami (párt) irányítás alá kerül. a kórházak, az iskolák, a gyárak, a hivatalok"

Ez a folyamat zajlik jelenleg is, a XXI. századi lehetőségek között. A kórházak és iskolák átvétele jelenleg folyik. A hivatalok élén gyakorlatilag minden vezetőt kirúgtak, lecseréltek. Indokolás nélkül természetesen.

6.Lenin 2011.11.04. 21:54:45

@ciceró:

"K" nagyot teccel tévedni.
Abban nem, hogy támogatom a Fideszt, a bólogatásban igen.
Nekem sem tetszik minden,

DE, eddig még senki más nem kínált helytette jobbat!

Az 1 nagyon bárgyú érv, mindent rosszul csinálnak, de arra a kérdésre, akkor hogyan is kellene, hát én azt nem tudom, csak annyit, hát másképpen.

Tessenek már végre előállni a tuti biztos megoldással, meggyőzni a polgárokat, aztán hajrá, 1 hónap alatt rendbe tenni mindent.

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2011.11.04. 21:55:08

@Balt: Egy nagy különbség volt a két visszalépés között. Az egyik szabad mérlegelésen alapult, a másik kevésbé.

Balt 2011.11.04. 22:00:15

@szoja122: "Undorító!!!!!!!!!!!!!!!"

Hol lax, lelkem? Gondolom, nem szarják minden reggelre tele a kapualjadat. Mert az tényleg undorító.

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2011.11.04. 22:01:30

@6.Lenin: Ebben igazad van. Alternatíva nincs, ezt itt többször le is írtam már. De ettől még én ettől nem tudom ezt támogatni ami itt folyik. Azt nem értem most sem, hogy miért nem az 1998-2000 közötti technokrata, sikeresnek mondható ( szerintem legalább is az, a hibáival együtt ) irányítás tért vissza. Nem értem mi történt a Fideszen belül. Honnan ez az irracionális cselekvés?
A megoldást én nem tudom neked megmondani.

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2011.11.04. 22:09:23

@Balt: Én eddig minden szavazáskor a Fideszre szavaztam, nem egyszer, nem kétszer. A következő lesz várhatóan az első amikor megszakad a sorozat. Én az 1998-2002-es kormányzást vártam vissza. Nem ezt látom. Ez pedig már nem kell.
Sokat mondó, hogy az általam sokra tartott Chikán is eléggé elutasító pl. a kormányzati cselekvéssel szemben.
Nem értem hogy ilyen széles körű felhatalmazással hogyan lehetett ennyire gyenge, nulla embereket kiválasztani a kormányzásra.
Hidd el, nem véletlen hogy a Fidesz támogatottsága egy évtizede nem volt ilyen gyenge a teljes társadalom körében. Sok ember csalódott. Egész egyszerűen nem erről volt szó. Nagyon nem.

Balt 2011.11.04. 22:09:29

@nyünyüge: eur-lex.europa.eu/LexUriServ/LexUriServ.do?uri=OJ:C:2010:009:0031:0031:HU:PDF

Ezek szerint Dániában, Írországban, Görögországban, Olaszországban, Lettországban, Máltán, Portugáliában, Szlovákiában, Finnországban, Svédországban, az Egyesült Királyság minden országában ünnep, valamint Spanyolországban és Cipruson csütörtök is az.

Balt 2011.11.04. 22:11:41

@6.Lenin: Sőt, joga van a saját piszkában megfagyni. Ez igazi szoci-álliberális alapvetés. :)

messi-asz 2011.11.04. 22:13:20

@ciceró: deee erről volt szó... csak mást reméltél... nem pintér+matolcsi+lézer stb

épkézláb emberekben nemmerült más... csak zombik képesek maffiára szavazni

Átverés! 2011.11.04. 22:13:42

@cicerónak ás másoknak is. Nincs új a nap alatt. Minden ismétlődik, egy kicsit más köntösben, más hangsúlyokkal, más előjellel.
Nagyon nehéz - szinte lehetetlen - teljesen új eredeti ötletekkel előállni.

Balt 2011.11.04. 22:14:21

@Hepci: Javíthatatlan álmodozó. :))

Balt 2011.11.04. 22:17:24

@szoja122: Fúm wazze, ez aztán tényleg nagy poén volt! Mibe, hogy nem tudod, miért ő a hatodik? :))

szoja122 2011.11.04. 22:19:55

@Balt: És Ti mondjátok Nemzeti Kereszténynek magatokat. Szánalmas.

6.Lenin 2011.11.04. 22:20:15

@ciceró:

"Honnan ez az irracionális cselekvés? "

Talán racionális a jelenlegi világ (gazdaságilag, politikailag)?

Senki nem tudja mi lesz holnap, 1 hét múlva.

Mit lehetne itt hosszútávra tervezni? Ez nem a foggal-körömmel védekezés .
Talán racionális érvekkel igazolható az óránkénti le-, és felminősítése országoknak, valutáknak, gazdaságoknak?

Jelenleg kőkemény kirablása folyik itt embereknek, országoknak, minden racionális magyarázat nélkül.

Nem lehet,sajnos, Mo-ot kiemelve ebből a környezetből, magában vizsgálni, kritizálni.
Sok a hibás lépés, nyilván. Hirtelen kellene megoldást találni olyan problémákra, aminek csak hosszú évek után jelentkezik a hatása.
Oktatás, egészségügy, munkahelyteremtés stb.

Felveszünk mindenkit az egyetemekre, főiskolákra és már kész is ? Mindenki, mindent világosan fog látni?

Megmondjuk hétfőn, emberek dolgozni kellene, mert másként nem megy és kedden reggel hiánycikk lesz a lapát Mo-on?

Nyugatra hivatkozás is már értelmetlen, hiszen még nagyobb problémákat takargatnak jelenleg, mint nálunk.

Amit én nem értek, mert nem látom át, vagy nem ismerek fel, nem biztos, hogy egyben a rossz megoldás is lenne.
Szerintem.

Balt 2011.11.04. 22:23:31

@ciceró: Tehát szögezzük le: "szabadon maradtál" manyupos. Váljék egészségedre! :)

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2011.11.04. 22:23:54

@Balt: A magyarországi rendszer 2008 megrendült. Az OTP-t leshortolták 1250-re, az euró 320 fölé ment. Magyarország megroggyant. A görög válság kevésbé érint minket egyelőre ahogy látom mint 2008. Amiben érintettek vagyunk, az köszönhető az elmúlt 1,5 évnek is, keményen. Sokat dolgoztunk azon hogy ide jutottunk.
A kormányprogramban nem volt egykulcsos adó. Nem tudom ki találta ki ezt a baromságot, de kár volt ilyen áldozatok árán ezt megtenni. Az egész kormányzati cselekvés fókusz nélkül és széteső. Pillanatnyi célok, félévente változó irányok.
Ez a rengeteg és ilyen mértékű különadó is hiba volt. Az ÁFa emelés hiba, az eva eltörlése végképp érthetetlen.
Most komolyan: Meg akarjuk menteni a devizahiteleseket, erre a régió legjobban leértékelt fizetőeszközét hozzuk össze? Államadósságot akarunk csökkenteni, de ennek egyetlen gyors eszközének a nagy részét nem is erre használjuk fel ( manyup). Egy millió munkahelyet akarunk teremteni, erre nekimegyünk a hitelezést biztosító bankoknak?
Mi ez az önsosrontó politika? Hiába jók a felismerések, ahogyan el is ismeri pl Oszkó is, az eszközkiválasztás kontraproduktív. Csak távolodunk ahelyett hogy közelednénk.

Eleve egy vagy két célt kellett volna kiválasztani és arra koncentrálni. Nem pedig minden szart átírni. Nem látom értelmét ennek a teljes negligálásnak.

Balt 2011.11.04. 22:27:16

@ciceró: "Én az 1998-2002-es kormányzást vártam vissza."

Stimmel, én is. És bizony ott fentebb látszik a koncepció, ha a korábban leszögezettek és a váratlan történések miatt nem is mindig lehet toronyiránt menni.

Azért ne vegyél rá mérget, hogy (pl.) Chikán Bajnait támogatná választási helyzetben...

Balt 2011.11.04. 22:29:02

@szoja122: Ki mondta? Én csak örök kétkedő vagyok legfeljebb... :)

6.Lenin 2011.11.04. 22:32:51

@Balt:

Igen, én ezt tartom undorítónak, 8 éven keresztül az öngondoskodás szükségességéről papoltak, most meg báncsa a fidesz szegényeket.

Van sok olyasmi, sajnos, ami kényszer nélkül nem megy. Főleg,ha azok, akiken segíteni szeretnénk, nem is akarják.

Megfogadtam, ha lotto5-öst érek el. vagy 3-4 buszra való, a lehető legtoprongyasabb roma honfitársamat megvendégelem a Hotel Kempinszkiben meg néhány kedvelt, jogvédők által látogatott helyeken.

Kíváncsi vagyok az elismerő nyilatkozatokra. Gondolom kellene vennem 1 bazi nagy vitrint a kitüntetéseknek.

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2011.11.04. 22:33:32

@bariga: Először is meg kell próbálni átalakítani a kormányt. A miniszterek kb. fele és az államtitkárok egy része selejt, ezt be kell látni. Ha megvolt a kormány átalakítása, korrekcióra van szükség a gazdaságpolitikában. Ez így nem mehet tovább már sokáig. Politikai halott Matolcsy-t felesleges tovább cipelni, meg tehetetlen Réthelyieket. Ennek itt véget kell vetni záros határidőn belül.
Az ilyen lesz eva, nem lesz eva, mégis lesz eva című történetek Gyurcsány alatt fordultak elő. Ez kabaré. A totális káosz, csőd üzenetét hordozza ( nekem legalábbis ).
Ha a kormány mégsem képes újraszervezni magát, akkor baj lesz.

Balt 2011.11.04. 22:38:39

@ciceró: "A kormányprogramban nem volt egykulcsos adó. Nem tudom ki találta ki ezt a baromságot, de kár volt ilyen áldozatok árán ezt megtenni."

Már Oszkóék törvénybe iktatták 2011-re a kvázi egykulcsos szja-t. Erre tényleg nehéz volt rálicitálni, így sikerült. (Ha azt mondod, hogy rosszul jártál 2009-hez képest, vagy azt mondja itt bárki, aki ide kommentel, azt körberöhögöm.

" Az egész kormányzati cselekvés fókusz nélkül és széteső. Pillanatnyi célok, félévente változó irányok."

A célok ott fentebb a HV Matolcsy interjúban.

"Ez a rengeteg és ilyen mértékű különadó is hiba volt. Az ÁFa emelés hiba, az eva eltörlése végképp érthetetlen."

Előbbiben lehet valami, tényleg kontraproduktív, az eva viszont szerintem "csali" volt, valszeg marad, legfeljebb 35%-kal. És mindenki jól járt. :)

6.Lenin 2011.11.04. 22:39:01

@ciceró:

"Csak távolodunk ahelyett hogy közelednénk. "

Szerintem pedig jelenleg ez a lehető legjobb, minél távolabb kerülni a válságtól, nehogy magukkal rántsanak a "fejlettek".

Jo8!
Mindenkinek!

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2011.11.04. 22:40:04

@Balt: Üzenet értéke van annak hogy Chikán elmondta véleményét. Nem lett volna kötelező véleményt mondania. De ő megtette, gondolom érzékeltetni akarta, hogy ő másként gondolta. Az a baj hogy Mellár is így gondolja. Meg Csaba László.
Ha ilyen képzett emberek másként gondolják, akkor el kéne gondolkozni hogy nem kéne-e korrekció.
Tragédia hogy ilyen erős a jobboldalon a belső kritika. Elképesztően mellélőtt a kormány szerintem. Mivel Orbán szerintem nem ért makroszinten a gazdasághoz, ez Matolcsy hibája. Orbán ragaszkodása pedig irracionális.

De ez csak az én véleményem. Nekem ez jön át.

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2011.11.04. 22:41:10

@bariga: "Van amivel maximálisan egyerértek, nem kell minden hülyének ingyen tanulni, igenis el lehet adno EÜ ingatlanokat, amiből modern kórházakat lehet építeni a 300 évesek helyett, sajna be kell zárni iskolákat postákat, szárnyvonaklakat és anyugdíjrendszert is reformálni kell. De KELL egy koncepció végre és főleg szígorúan tilos minde hónapban bedönteni a forintot, mert az mindenkinek nagyon sokba kerül."

Ezzel egyetértek maximálisan.

márta)) 2011.11.04. 22:42:23

Kövér a Kétfarkú Kutya Párthoz hasonlította az LMP-t és a Jobbikot"

Az Országgyűlés elnöke nem tartja méltányolhatónak, ha egy képviselőcsoportból kilépők más politikai irányba akarnak menni, mint amire felhatalmazást kaptak választóiktól.

Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció frakcióalakítási szándékával kapcsolatban nem fejezte ki véleményét, hogy elkerülje az alkotmányügyi bizottság döntésének befolyásolását, de általában a képviselők kiválásáról és új frakcióba lépésükről azt mondta: „ha tiszta helyzetet akarnánk teremteni, akkor ezt Magyarországon meg kellene tiltani”.

„Strasbourgban néhány idióta, fogalma sem lévén arról, hogy az országban mi zajlott 50 éven keresztül (…) úgy gondolja, hogy a szabadságjoghoz tartozik, hogy valaki a vörös csillaggal demonstráljon” - tette hozzá a politikus."

hvg.hu/itthon/20111104_kover_lmp_jobbik#rss

"Az Európában az elmúlt években zajló gazdasági és politikai változásokról szólva azt mondta: a demokráciák kezdik hitelüket veszíteni, „mindenféle idióta pártok lépnek fel és szereznek akár mandátumot is” - utalt Kétfarkú Kutya Párthoz hasonló jelenségekre a házelnök.

Ezzel kapcsolatban - jelezve, hogy véleménye sokakban nemtetszést fog kiváltani - azt mondta: „az LMP-t és a Jobbikot nem sokkal tartom komolyabb pártnak, mint a Kétfarkú Kutya Pártot.
Semmit nem mutattak másfél év alatt, ami alapján azt kellene gondolnom, hogy őrájuk lehetne bízni az ország sorsát”.

Hm. A házelnök megmondta a tutit, tulzottan nem is szépitette" mondandóját.
Úgy látszik, hogy idióták :) nagyon sok felé/sok helyen vannak.
Hm. egy új párt neve (esetleg) lehetne idióta??

:))

Balt 2011.11.04. 22:42:52

@ciceró: Végül is lassan itt a ciklus fele, rebesgetik a váltást, valszeg meg is lesz a költségvetés elfogadása után, vagy legkésőbb tavaszra...

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2011.11.04. 22:43:48

@Balt: Én nem maradtam manyupos. Aki nem lépett vissza ilyen feltételek mellett, az irracionális döntést hozott. A semmire fizeti a járulékot.

márta)) 2011.11.04. 22:47:16

Hm. Mi?van már! Én nem is értem??!
Én meg "CSAK rosszul fogalmaztam".(anno. komolyan)
Hirtelen ez jutott eszembe.volt ilyen.
:)

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2011.11.04. 22:47:21

@6.Lenin: "Igen, én ezt tartom undorítónak, 8 éven keresztül az öngondoskodás szükségességéről papoltak, most meg báncsa a fidesz szegényeket."

A másik oldal pedig azzal védekezik hogy a Fidesz ellenzékben minden kiadáscsökkentést meggátolt. Azokat is amiket most végrehajt. Ezzel van tele a net. Érdekes visszaolvasni a régi nyilatkozatokat, akkor sem értettem miért az erős megfogalmazás. PL. Sejthető volt hogy Magyarországon örökké nem fognak 45 évesen a rendőrök nyugdíjba menni.
De a hülye Fideszes Demeter Ervin csak kiállt és mondta és mondta. Most meg fel vannak háborodva hogy tüntetnek ellenük.

Balt 2011.11.04. 22:47:54

@ciceró: Én sem, viszont az "eltőzsdézés révén" hozzájutottam bő félmilla ajándékhoz. (Másik posztban már taglaltam: egszerű szerencsés véletlen, önmagában botrányos, hogy egyik manyup 0 Ft hozamot hoz, másik meg jól muzsikál - mert erre aligha volt rálátása, pláne ráhatása az egyszerű tag/-résztulajdonosnak... Én pl. soha nem váltottam, meg se fordult a fejemben.)

márta)) 2011.11.04. 22:55:02

Bocsánat! elfelejtettem.:)

Kövér L. -nak nem minden mondatával, de van amivel - azt kell mondanom,- hogy egyetértek.

Tök jó! (mennyi idióta) !!!
.........................................

Érdekes" lesz az egyfordulós választási rendszer. Ha az ellenzék ilyen eredményt produkál mint eddig,
nem lesz egy elfogadható új erő. lehetnek meglepetések, nem kicsik, nagyok.
Gondolok itt elsősorban a szocialisták szerepére. és hát az LMP. )

:)

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2011.11.04. 22:55:42

@Balt: Azt Oszkóék szerintem visszavonták volna a kvázi egykulcsot. Vagyis "elhalasztották volna" politikus nyelven szólva.
Mert nem volt rá forrás. Ahogy erre sem volt, erre jött a rengeteg kisadó emelés, a manyup pénz felélése, a különadók. Előrébb lettünk volna, ha nincs adóemelés és nincs adócsökkentés 2011-ben. A teljes manyup pénz bele kellett volna tolni az államadósságba. Ma nem lenne ekkora az országkockázat, nem gyengült volna be ennyire a CHF és az euró.

márta)) 2011.11.04. 23:00:05

Nem mintha sokakat érdekelne a véleményem, de azért csak ideírom)
Az ellenzéki pártoknak (esetleg másoknak) nem csak a fővárosban kell kiabálni. némely nagyobb városban.
Mert akkor már el lehet temetni az esetleg remélt vagy várt jó eredményt, esetleg győzelmet a választásokon. Már most.
bezony
:))

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2011.11.04. 23:03:50

@Balt: Nem volt jó a manyup rendszer. De ettől még meg kellett volna hagyni a választási lehetőséget. Az emberek fele így is átlépett volna. Bajnaiék alatt is az érintettek majdnem 50% átlépett. Egy jó kampánnyal meg lehetett volna csinálni 60-70%-ot. Persze nem Selmeczivel. Aki annyit ért a nyugdíjhoz mint egy gereblye.
És végig nyitva hagyni a lehetőséget a visszalépésre. Látván a részvények zuhanását, egyre többen visszaléptek volna.
Itt is jó volt a felismerés, a kivitelezés csapnivaló, lerontotta az egészet, a társadalomban az maradt meg hogy itt zsarolás és lopás történt. Ezt elszúrta a kormány.

márta)) 2011.11.04. 23:04:40

Hm. Annyira jó" mikor ezen a poszton irogatok, mert a kutya nem válaszol. Ami egyáltalán nem probléma. Sőt!
De nem fogom egyelőre feladni, az irányomba táplált utálattól/érzéstől ) a többség hátha frászt kap egy szép napon.

Bocsánat! Persze a "főnök" az mindig kivétel.
:)

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2011.11.04. 23:07:20

@márta)): Igen, de vidéken nehéz pártszervezetet építeni. Sok idő és sok pénz. De meg lehet és meg kell csinálnia annak aki komolyabb pártot akar csinálni. A pártvezetésnek igenis egy kis párt esetén le kell menni kultúrházakba. Akárhová.

márta)) 2011.11.04. 23:08:07

Persze! Jut eszembe újra és újra!

Változatlanul várnám a hireket, hogy a Bajnai egy esetleges új párt élén fog megjelenni.
De közben meg úgy gondolom, hogy ez csak remény marad, afféle politikai remény. nem más.

:)))))))))

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2011.11.04. 23:12:19

@márta)): Egy pártnak azért lehet a neten is jelen lennie. Kell egy stúdió, ki kell bérelni, beülni és beszélgetni. Mindenféléről. Ha a média nem hív meg, akkor hát csinálni kell interjúkat ( mondjuk itt is derül ki képes képernyőn szerepelni ), aztán mehet fel a netre. Facebook, blog, reagálni a mindennapi eseményekre, felrakni anyagokat. Elmenni falunapra, felkészülni helyi dolgokból, kérdezni. Hiszek abban hogy a vidéki politika nem egyenlő a krumpliosztással.
De ehhez is pénz kell. Mint mindenhez. Ha nincs pénz, nincs párt.

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2011.11.04. 23:13:46

@márta)): Bajnai egy nélküle létrejött új pártnak lehetne a miniszterelnökjelöltje. Vagy Oszkó.

márta)) 2011.11.04. 23:15:03

@ciceró:
Persze! Aki pártot akar alapitani (igy talán jobban hangzik, kicsit magyarosabb) Bocsánat! :)

Az az igazság, hogy nem szükséges. Sem az országos háló kiépitése, sem a kisebb pártirodák, de még a kampány sem.
Nem ismétlem magam. De ennek elmulasztása az előre elkönyvelhető sikertelenség.
Nem csak kis párt esetén, a nagy pártra is ez vonatkozik.
:)

márta)) 2011.11.04. 23:21:20

@ciceró:
Tényleg! Vicces vagy. Most őszintén) azt hitted, azért irtam, hogy nekem válaszoljon) "valaki". Nem. egyáltalán nem.
Én nagyon jól elvagyok egymagamban. Leirom amit gondolok, esetleg visszaverek" néhány támadást. :)) Ennyi.
Engem nem zavar semmi (itt) már nem. Ha zavar azt pedig meg fogom irni.
Addig mindig meg) mig nem irja ide ki a Török Gábor, hogy elég volt.
Ez ilyen egyszerű.
:)))

márta)) 2011.11.04. 23:32:24

@ciceró:
Most lehet, hogy azt gondolod, hülyítesz egy kicsit.
Teljesen mindegy)
A szocialistáknak (is) hatalmas problémája, illetve hiba volt, hogy nem voltak kellő erővel, tájékoztatással jelen " vidéken. "
Úgy nem lehet a jövőben nyerni, hogy választás előtt teledobáljuk a postaládákat mindenféle irományokkal.
Az már esetleg csak valamiféle pótlék lehet, vagy semmi."
:)

vidéki politika nem egyenlő a krumpliosztással. "

Ezt a ferde" felfogást soha sem értettem. Ez egyébként annyira összetett téma, hogy talán egy külön poszt is lehetne belőle.
:)

márta)) 2011.11.04. 23:37:53

A többségnek) - mert hát ugye kétharmad van - itt is.
Meg persze nemzeti együttmüködés.

Jóccakát!

:))))

unionist 2011.11.04. 23:46:55

@ciceró:
szóval kommunisták, csak ami van az nem a kommunizmus. mert ha most kommunizmus lenne, akkor úgy mehetnél a tesco-ba, hogy kifelé nem kellene fizetni. és az elmélet szerint befelé is hordanák a népet az árut önként, és dalolva. csak ehhez kell egy forradalom. és nyilván ez egy hülyeség, vagy egy nagyon utópisztikus dolog.

inreallife 2011.11.05. 00:03:19

@aszekelyek: ezek aztán érvek. nekem meg a pista bá mondta el, ettől hitelesebb vagyok? :)

annyira de annyira kész vagy a falnak is menni, hogy azt nem lehet fokozni. kicsit olyan a szitu, mint amikor az óvodában (mindkét gyerekem oda jár) az óvónéni magyarázza az egyik lurkónak, hogy mit kéne és mit nem kéne csinálni, az meg befogja a fülét és közben kiabálja, hogy "de nem, de nem, de nem!" hát ez jön le rólad a fórumon keresztül, nem túl hízelgő kép mi? :)

inreallife 2011.11.05. 00:17:02

@aszekelyek: nézd meg a jegybanki tartalékokat a válság előtt és most a szeptemberi törlesztés előtt. ja, hogy azok tények lennének, és azok téged zavarnak....

képzeld, a 10-12%-on felvett hiteleket kiváltottuk 5,5%-os imf hitellel, szerinted ez gazdaságilag racionális döntés volt, vagy gyorsan le kell köpni megint valakit? olcsóbb a piaci hitelnél, úgyhogy mindig megéri felvenni, azt kell mérlegelni, hogy 1-2%-ért megéri-e megremegtetni a gazdaságunkba vetett amúgy sem acélos hitelt. lassan megint ott tartunk, hogy jól jönne, mert a piacról 8%-os kamatra kapunk hitelt.

akárhogy is kennéd a szart, nincs a kezedben semmi. így meg gyakorlatilag egyik kezeddel összekened a másikat. gondolkodni nehogy próbálj, mert visszamaradt a gyerekkorodból egy régi reflex, amikor hirtelen a kis életképednek ellentmondó információ bukkant fel, akkor gyorsan bevetted az ujjadat a szádba. most összekent kezekkel ezt ne próbáld ki, mert nem jársz jól. inkább tedd be a zorbénamiistenünk lemezt a szijjártó lemezről...

de most tényleg, úgy beszélgessek veled a gazdaságról, hogy még a fasorban se vagy? vegyél elő villámgyorsan egy mikro és makro ökonómia könyvet, és próbáld meg felfogni az alapokat, majd utána nézd meg magyarország számait, mint gdp, államháztartási hiány, keress rá a nominál szóra, tényleg megtaláltad már mi a különbség a hitel és a készenléti hitel között? annyira nem nagy feladat, hogy ne végeztél volna vele....

messi-asz 2011.11.05. 01:45:24

Tarlós Pest-a kidobta a főép ít észt pár hónap regnálás után: Kerekes Györgyöt, plusz gijjjotin alá ment Bojár Iván András. aztán felkérte Liszkayt aki meg kikosarazta...

zajlik a zélet... az nagy székesnek de már nem ellenzéki fővárossában

messi-asz 2011.11.05. 01:55:40

1milla/hó tanácsadói díjból 66 gyerek lakhatna jól folyamatosan mindennap...

ha nem adna tanácsot a zsidó "múmia" arról hogy hogyan lakjon jól 66 gyerek
akkor nem HALNA ÉHEN 66 gyerek...

van "bőr a képén"? uppsz ez paradoxon... illetve bőr van, hús nincs...

messi-asz 2011.11.05. 02:00:05

kövér fidióta: „Strasbourgban néhány idióta ... úgy gondolja, hogy a szabadságjoghoz tartozik, hogy valaki a vörös csillaggal demonstráljon”

EU ban csak idióták vannak... bezzeg itthon elKÖTELEZETT demokraták...

index.hu/belfold/2011/11/04/kover_nehany_idiota_dontott_strasbourgban_a_voros_csillag_engedelyezeserol/

messi-asz 2011.11.05. 02:05:16

TÉ áll rendületlenül !? vagy "don ki hótt-e" ként? Széll malommal harcol?

"... „Itt állok, nem tehetek mást” - az idézet nem tőlem való, hanem Luther mondta ezt a Wormsi Birodalmi Gyűlésen V. Károly császárral farkasszemet nézve. ..."

tetenyi.blog.hu/2011/11/03/godot_ra_varva_7

szoja122 2011.11.05. 05:08:28

@messi-asz: "Kövér László a HírTV Péntek 8 című műsorában a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció frakcióalakítási szándékával kapcsolatban nem fejezte ki véleményét, hogy elkerülje az alkotmányügyi bizottság döntésének befolyásolását, de általában a képviselők kiválásáról és új frakcióba lépésükről azt mondta: „ha tiszta helyzetet akarnánk teremteni, akkor ezt Magyarországon meg kellene tiltani”."
Igen nem fejezte ki a véleményét csak óhaját közölte. Mi ez ha nem vélemény? Bemondta a tutit miheztartás végett, mert Ö csak tudja az alkotmányozó bizottságban csupa birka ül akit terelgetni kell.

index.hu/belfold/2011/11/04/kover_nehany_idiota_dontott_strasbourgban_a_voros_csillag_engedelyezeserol/

Múltkor még Salamon is megdöbbent amikor beadott egy „saját” indítványt azon, hogy mi van benne.

Nálunk így mennek a dolgok...

szoja122 2011.11.05. 05:18:10

@messi-asz: A "zsidó" szó nem szitokszó. Ilyen alapon a keresztény szót a vagy az Iszlám szót is használhatnák. Erre még akár sokkal több alapunk lenne hisz e két vallás nevében nagyságrendekkel több és nagyobb bűnt követtek el a történelem során.

Adjuk meg a tiszteletet embertársainknak, ha valakit bírálunk akkor azt személyében tegyük és lehetőleg ne egy népcsoportot, kisebbséget használjunk erre, akik még védekezni sem tudnak ellene.

szoja122 2011.11.05. 05:36:47

@Balt: Valóban nem tudom, miért hatodik, amikor a szövege alapján akár első is lehetne??? :)

szoja122 2011.11.05. 05:38:18

@Balt: Kételkedni szabad, az előre visz.

szoja122 2011.11.05. 05:42:13

@Balt: Kételkedni szabad, az előre visz. De lehetőleg ne egy kisebbség, vagy gyenge vagy szegények kárára. Ez ízléstelen, hogy az undorító szó helyett mást is írjak...

ubul2000 2011.11.05. 06:48:40

@Balt: Tényleg nem tudja :)))

nyünyüge 2011.11.05. 06:59:34

@Balt:

jesszusom, tényleg azt hiszed, hogy az a problémám ezzel a két javaslattal, hogy az adott napokat ünnepnek szeretnék az adott képviselők? ?

márta)) 2011.11.05. 07:22:03

@messi-asz:
Mi?van!? talán nem tudsz aludni.?
Lerágott csont !!! téma.
Az egész bagázst rég el kellett volna zavarni, az egészet!!! Cirkusz az állam pénzén, ebben az országban már ezért is fizetnek???!!!!
Baromi jó.

nyünyüge 2011.11.05. 07:22:44

@márta)):
képzeld, mit szólt volna az egyköri liberális Kövér László, ha az mdf kormány idején egy kormánypárti viccpártnak nevezi a fideszt!

márta)) 2011.11.05. 07:28:42

Nem szoktam képzelegni,) a politika már csak ilyen.
Egyébként csak a szavak használatával, a tálalással" volt gond.
Amúgy nem sokat tévedett.
Sajnos az LMP. sem tudott felmutatni sokat, ahogyan a szocialisták is elpazaroltak min. egy évet.

márta)) 2011.11.05. 07:30:38

@messi-asz:

Lenne ötletem Neked) Alapits pártot , a nevét is könnyü lenne kitalálnod. Már irtam valahol) Itt a nagy alkalom.

aszekelyek 2011.11.05. 08:24:50

@nyünyüge: Ezt az áldást élvezhetik már európai népek, ahogy olvashattad is, pl a németek, osztrákok, ahol ez olyan természetes, mint ahogy a nap kel fel. :) A kapitalizmusban is mindig tartották ezeket a keresztény ünnepeket. Valahogy, -fene se érti- azokban az országokban nincs ilyen hangos kereszténygyalázás és nem állíthatjka céltáblának őket senki, gúny tárgyának, ott ez valahogy nem menő. Lehet , hogy összefüggésben vannak ezzel a ténnyel és persze politikai hungarikumok. Tévedés ne essék, az erőszak ugyanúgy ha állami, elfogadott emellett, mint ahogy a szélsőjobboldali és szélsőbaloldali pártok is. :) nekünk még fejlődnünk kell sok évet, a negyven kommunista után, akik egyenesen tiltották a vallást, mint olyat és köpködték is . Ennek maradéka ma is megvan, ahogy láthatja, hallhatja , akinek van szeme a látásra , van füle a hallásra. rokon téma, hogy tegnap este kaptunk két bérletet MÜPÁ-ba, Tulaj nem tudott elmenni, felajánlotta.Fischer Iván és a Budapest fesztiválzenekar voltak a műsor egy brilliáns vélelmezem magyar származású és magyarul jól beszélő de nem magyarországon élő zongoraművésszel. Jean Efraim B. talán francia a név de nem is lényeges. Szóval frenetikus volt, BArtókot játszottak az első részben. A zongoraművész minden képzeletet felülmúlóan játszott. CSak bámultam, mert bámulatos volt. Az sem érdekel, hogy Fiscer Iván miket nyilatkozott és mivel tömték a fejét. A sok moslékzabáló, egyy egyész müpára való, széttapsolta magát. A második rész is remek volt, Schubert, és CSajkovszkíj, Rómeo és Júlia nyitány fantázia. A genetikusan alatt valók majd szétverték a házat. Senki ne jöjjön nekem azzal, hogy nem azok a magyarok járnak kulturális eseménysekre.... Az egyetlen, amilehet genetikus, az hogy ez a ragyogó tehetségű Jean Efraim génjeiben hordozhatja BArtókot, a magyar néplelket, a zenénket, a virtust. Tudniillik egy igen lendületes, sodró darab, ami BArtóktól műsorukon volt. HAllgatni se akármi, nem hogy játszani. Szóval ezek a nácifasiszták és moslékzabálók tegnap bebizonyították neki, hogy ez egy olyan nép, melynek van saját kulturája és zeneértő is. Nem kevésbé, mint bármely pontján a világnak, bármely nép. No és Bartók, ugye,. aki nem hagyta, hogy belőle alattvalót csináljanak, , nem volt más, mint magyar. kellene a fejekben rendet rakni. Pld az olyan kijelentések gazdáiéban, hogyaszongya, ha kivesszük a magyar kultúrából a...., nem marad semmi. Bartók nem semmi:) Kodály sem.

Balt 2011.11.05. 08:29:31

@ciceró: Lehet, végül is ez már bevált gyakorlat volt a szociknál... (áfa, 13. havi nyugdíj stb.)

Balt 2011.11.05. 08:30:33

@Balt: Mármint: a választások előtt valami kedvezővel előállni, aztán hamar visszavonni...

Balt 2011.11.05. 08:31:31

@ciceró: Ebben tökéletesen egyetértünk. Ez az "önkéntes visszalépés" színjáték tök felesleges volt.

Balt 2011.11.05. 08:33:39

@ciceró: Oszkó az mondta a tv2-n pár hete, hogy leteszi a nagy esküt, semmilyen politikai szerepre nem készül se most, se 2014-ben.

messi-asz 2011.11.05. 08:38:48

"a 2/3-os politikai többség nem 2014-ben dőlt el, hanem 2006-ban"

mini szterelnök felesége letiltotta a zorbánt a képekről, különben megölli...

az alaptörvény megszületési képéről a parlament egyik emelete hiányzik...

melyik lehet az alaptörvény megszületésének pillanata? a fogamzás? a fogalmazás?

atv.hu/cikk/20111104_az_alaptorveny_megszuletesenel_hianyzott_a_parlament_egy_emelete_visszakuldtek

debil ország debil kormánya... akasszátok fel a kirájokat! (Petőfi)

"Hatalmas kezdesz lenni végre, nép!
...Tövestül kell kitépni azokat -
Akasszátok föl a királyokat!
...Szívöknek minden porcikája rosz,
Már anyja méhéből gazságot hoz,
Vétek, gyalázat teljes élete,
...Akasszátok föl a királyokat!
...Itt egy falu, amott egy város ég,
Százezerek jajától zúg a lég;
S halál, rablás mind a király miatt -
Akasszátok föl a királyokat!
...Hiába lenne ennyi áldozat? -
Akasszátok föl a királyokat!
...Mindenkinek barátság, kegyelem,
Csak a királyoknak nem, sohasem!
Akasszátok föl a királyokat!"

hoplita 2011.11.05. 08:39:12

@márta)):
A vöröskatona unoka-munkásőrivadék pápai tahó csak a szokott formáját hozza.
Szakadt vóna a zannyába a feje.

aszekelyek 2011.11.05. 08:42:46

@Balt: @ciceró: Az maradt meg, mert a szocik, akik ugyanerre készültek, csak nem akartak választási lehetőséget adni, ezt óbégatták úton, útfélen. A képmutató, tolvajlásra törvénnyel felkészült szocik, bajnai kormány alatt mindenkiét odaajándékozták volna a külföldi alapkezelőknek. NA nehogy már ők legyenek itt az igazság bajnokai, mert mondok egy cifrát.Chikánt is meg lehet erről kérdezni. NYugodtan. Az szentség, hogy nem tenné a garast a szocik mellé. Emellé a "zelloptákamanyuppénzt " duma mellé. Egyébként is muszáj volt így csinálni, mert a szociékét azért kaszálták el, mert nem a befizető rendelkezésére bízta, mit tesz és mit nem. A végelszámolásos részt sem semmisítették meg és a többit sem. Csak azt a részt, amely súlyosan ellopta volna a befizetések feletti rendelkezés jogát, by bajnai kormány és szoci, kisebbségi kormány. Persze szdsz és mdf szavazatokkal ment át.

Balt 2011.11.05. 08:43:13

@nyünyüge: Nem, pontosan tudom, ez a csak a szokásos "Kiirtanék minden keresztényt"... De hát ezek vallási ünnepek (szerte Európában), tehát mégse lehet azt mondani, hogy "a húsvéti nyuszira tekintettel"... (Ami szintén ugyanaz valahol.)

aszekelyek 2011.11.05. 08:44:09

@6.Lenin: Rendelhet interneten macskagyökeret is. Minap láttam amikor egy ritka növény beszerzési lehetőségét nézegettem.

Balt 2011.11.05. 08:46:23

@aszekelyek: "Jean Efraim B. talán francia a név de nem is lényeges."

Khm, mondjuk, hogy részben francia... :) (Kb. mint Sarko.) De a zenében (is) elég jók. :)

messi-asz 2011.11.05. 08:47:19

"...mocskos sátáni hentesek... mocskos állatok... taposó disznók... söpredék férgek..."

www.yv.hu/play_a_video.html?uploadedfileidhash=b8ceb09a2fcbd2c5e7f0798edb4db114

nyünyüge 2011.11.05. 08:51:56

@Balt: @aszekelyek:
Reménytelenek vagytok.
Akkor maradok keresztényellenes a szemetekben, tisztelettel.

aszekelyek 2011.11.05. 08:54:32

@ciceró: Jó, ne állj meg. Egyébként megteheti, hogy nem tesz vallomást, ügyvéd nélkül is. Lehet az együttműködést is választani. vagy nem lehet? Érdeklődnék, volt-e jelen ügyvéd, amikor 2006-ban teljesen ártatlan embereket összefogdostak az utcán és bebörtönöztek. NYilván volt kirendelt védőjük, ami egy kalappal ért, de lehet, hogy az sem. A CJB szedegette ki őket a karmaik közül. Ugyan, ugyan, megint mit óbégatnak egyesek. Mindig azok kajabálnak, akiknek a háza ég. bizonyos idő elteltével pedig hívhat, kérhet ügyvédet. Benn tartották meddig, ügyvédestől budaházyt is. Nem mintha kedvelném nagyon de a jog az a jog. A tojásbombás fickót is, vádemelés , gyanúsítás nélkül. Ugyan kérem... Nem kell ezt a cirkuszt csinálni. Aki nem akar együttműködni, ki van már tanítva. Láthattuk a csepeli kettős gyilkosság esetében is, ahol lehetett neki ügyvédje, mégse volt hajlandó semmit sem mondani. Komoly bűnözőket ez nem fog igazán zavarni. Ártatlanok meg nem lesznek eleve befolyásolva ügyvéd által. Nem kell úgy tenni, felhördülni, mintha a jog szövetén ez lenne az első repedés, sőt ez nem is az. Érvényben lévő törvényeket nem tartottak be számos alkalommal már ezelőtt. Gondolom , akiket ezért is meg akarnak kérdezni, azok sivalkodnak ügyvéd után. Éljenek a jogukkal, hogy nem tesznek vallomást. Vagy tagadnak. Senki nem köteles maga ellen vallani. Igazmondási kötelezettség viszont van, létezik.

aszekelyek 2011.11.05. 08:55:54

@6.Lenin: A citromfű megél cserépben is, nekem még utolsó virágokat épp hullatja... A levendulával laknak együtt, ami nem kevésbé nyugtató. :)

márta)) 2011.11.05. 09:04:57

@hoplita:
Nem szabad ilyeneket írogatni.
:)

messi-asz 2011.11.05. 09:06:33

mostmár a főváros sincs ellenzékben... debilország debil fővárosa....

totalcar.hu/magazin/kozelet/2011/11/05/szmogriado_rajtunk_rohog_az_orszag/

aszekelyek 2011.11.05. 09:09:21

@Hepci: Mérnem én? Még szoktam is róla beszélni:) ill Írni:) Nem tudom, mi a problémájuk egyébként. Pogácsás erika , mint szociális miniszter, sokkal többet markolt fel, utána sajtófigyelésért, majdnem ugyanennyit és kijelentette, hogy az nem baj, ha az emberek nem tudják kifizetni a számláikat. Pont nulla teljesítményt nyújtott ami a legszegényebbek életének jobbá tételét illeti. Másként is. Tegnap ezt láttam, későn, megemlítette őt a házelnök úr is:) Már megint az irigykedő , tudatlan és tájékozatlanoknak szerkesztik az index et. Hergelni. Muníció a zorbándögöljönmegtábláséknak . Miért is ne fizessük meg azokat, akik jó munkát végeznek a területükön, ha megkérdezhetem? baloldali hogy a jó francba lehet olyan bamba, hogy nem fogja fel, Hegedűs Zsuzsa a legbaloldalibb, hosszú ideje, a szociális politikában. A társadalmi feszültségek kezelésében? Mondom, ideológiailag nem elég képzettek a kedves baloldalinak magukat mondó választók. Tellérhez meg odaírja, eleinte szdsz-ben volt. NA és? Azt kellene nézni, mit tesz. Mit javasol, az jó-e vagy nem a társadalomnak. ezen csámcsog majd, a pénzes stallumból kiesett összes vesztes és hergelnek vele. Legyen csak nyilvános. De szeretném, ha az index leközölné a gyurcsány kormány és a bajnai kormány tanácsadóinak fizetését is, meg ferinkét, amikor még megyó bá tanácsadója volt.íIgen, amikor széjjelszórták a rengeteg pénzt. HA valaki nem emlékezne, feri az első perctől kezdve megyó minielnöki tanácsadója volt. kilenc és fél éve, minimum ennyiért havonata. HAlló, index! ezt is tessék leközölni. Lehetőleg úgy, hogy a bámész nép egymás mellett láthassa. tíz éve, amikor a pénz értéke egészen más volt és hat és négy éve. Aztán adják is össze,., a ballib mennyit szórt el tanácsadókra. Miközben az IMF tanácsait meg nem akarta meghallani. devizahitel és manyup kötelező ügyekben. Sok, alkotmányba ütköző törvényalkotásuk mellett. Az IMF javaslatai meg nem ütköztek volna ugye semmibe, kivéve az alapok érdekeibe. A devizahitelnél meg a bankokéba. Ami összeér persze. a végén kisül, ugyanazok.

szoja122 2011.11.05. 09:10:15

@messi-asz: Hacsak az ország sajnos lassan már a világ is.

szoja122 2011.11.05. 09:13:51

@Balt: Felhomályosítanál hogy miért 6.?

messi-asz 2011.11.05. 09:15:15

"mi a helyzet a többiekkel, akik nem tudták követni a szmogriadó-ügy fejleményeit? Hiszen akik piros vagy fekete matricás autóval hajtottak be pénteken Budapest belső kerületeibe, a korlátozás, illetve az ezzel kapcsolatos ingyenes parkolás hírét hallva letehették autójukat a belvárosban. Ők most aggódhatnak, hiszen miután pénteken, napközben helyesbítették a riasztási szintről szóló rendelkezést, a rendőrök, akik addig megbírságolhatták azt, aki régi autójával bejött Budapestre, befejezték az érintett autók ellenőrzését, míg a parkolóőrök elvileg akcióba léphettek, és rászállhattak azokra az autókra, amelyekre nem váltottak parkolási cédulát."

megjegyzem a debil pénteki TILTÁS kor épp a liga akció volt...
akiket tarlós fel is szólított, hogy NE RONTSÁK A LEVEGŐT...
mert a főváros már nincs ellenzékben...

debil elit

messi-asz 2011.11.05. 09:20:53

...nehogy így járjanak... hogy vmi "tanulatlan/ideológiailag képzetlen" takarítónő, akinek elfelejtik elmondani hogy EZMŰVÉSZET... az letörli a mocskot a zorbán stációk képeiről... csak a vászon marad...

index.hu/bulvar/2011/11/04/mocsoknak_nezte_a_festmeny_esotocsajat/

aszekelyek 2011.11.05. 09:27:00

@messi-asz: Ez nem a bulvár közönsége . Itt az ügyvédi szakma szégyene dániel péter. A LIGA is elmegy oda ahová kívánom. Jó, hogy nem tankot állítottak fel úttorlasznak pont november 4.-én , érdekes. A munkások nem megemlékezni akartak, és a szakszervezet sem. November 4.-ét másképp óhajtották tematizálni. Nem tudod miért jutott eszembe a csőcselék szó? Pont most?

aszekelyek 2011.11.05. 09:31:01

@ciceró: Hatalmas hányada gondolja úgy a társadalomnak, hogy a fürdővízzel a gyereket sem kell kiönteni, meg a szappant sem. Csak azt, ami mocsok. :) Márpedig itt ki akarták önteni, főleg a gyerekeket sikerült de a szappan rossz helyre esett és elcsúsztak rajta...., nem kicsit, nagyon....

szoja122 2011.11.05. 09:33:49

@messi-asz: Valaki ezt is letakaríthatná:)
http://barikad.hu/sites/barikad.hu/files/images/orbán festmény.jpg

szoja122 2011.11.05. 09:35:56

@szoja122: a linket rosszul kezeli a rendszer "http://barikad.hu/sites/barikad.hu/files/images/orbán festmény.jpg "
a sor együtt a link...

aszekelyek 2011.11.05. 09:39:04

@inreallife: Botos KAtalin nem óvónéni. Te meg egy igen rossz modorú és ki ha én nem alak vagy. Nulla meggyőző érvvel. Ezt a gyerekeid előtt inkább ne tedd. HA így viselkedik a gyereked, azt nem tőlem látta, tanulta. Részemről szakértőt kérdeztem, aki a legelejétől fogva tudja az IMF történetet és pontosan tudja, mi merre hány méter. Most épp Ukrajna van a hírtv csíkon, mert márciusban nem teljesítették a szociális megszorításokat, igen nagyot, nem újítják meg velük a kölcsönszerződést. Az égvilágon semmit meg nem tudtál cáfolni abból, amit írtam csak személyeskedsz. Komolytalan vagy. Nem vagy komolyan vehető. Sztem vigyázz, mert ha így viselkedsz a gyerekeid előtt is, hamar rájönnek és nem vesznek majd komolyan. HA meg eltanulják tőled, az se lesz éppen jó nekik.

Átverés! 2011.11.05. 09:44:30

Kinek, hogy jön be Giró-Szász András mint kormányszóvivő, nekem inkább langyos, mint meggyőző.

Viszont szívesen hallgattam a héten többször is Magas István egyetemi tanárt - Corvinus Egyetem - aki ilyeneket mondott a politikának a lelkeket és a pénztárcákat egyszerre kell megnyerni.
Meg ilyeneket, hogy a pénz a szorgalmak között közvetít.

A bankrendszerek úgy vannak egymással, mint az elektromos hálózatok.

Nekem tetszenek.

messi-asz 2011.11.05. 09:47:08

Kasszaőrzők Szövetsége...

itt van a II. kerület. ahol az országgyűlési KÉPVISELŐHELYÉRT 2 országgyűlési KÉPVISELŐ "verseng"... (Láng Vince és Karácsonyi)

Hofi ha élne: aranyapám! ti má benn vagytok !!!

aszekelyek 2011.11.05. 09:49:03

@ciceró: Elhangzott a munkaadók kiröhögték és nem adtak béremelést. Ezen kívül Európában egészen mást kénytelen tenni sok kormány, mint amit akart másfél éve.De persze az OÉT ből bohóctréfát csináló VOSz elnök és a szagszervek nem hibásak... Aki nem tudja szépíteni a dolgait, az a VOSz, a munkaadók. Vélelmezem, hogy ők, a nagyvállalkozók, már eladdig is annyi jó tanácsot kaptak oszkóéktól, pld, adóoptimalizálásra, hogy nekik a 16 % egyáltalán nem volt nagy zsebben maradó pénz az előzőkhöz képest és a társasági adó csökkentés sem. De persze lehet, hogy csak be akartak tartani, simán.

Balt 2011.11.05. 09:49:06

@szoja122: Mondjuk, hogy képrejtvény. :)

aszekelyek 2011.11.05. 09:53:36

@ciceró: Az is ügyes, hogy a szocik szavakban mindig erősítették és a szagszerv. a kádár rendszer emlékét, csak éppen ők szedték el annak összes pozitív, szegényebb néprétegeket szociálisan támogató maradékát. Amikor meg uszítanak Orbánra, ezt rá akarják kenni. A szociális népszavazásnál ezt semmi nem bizonyítja ékesebben. HA már éppen Hegedűs Zsuzsa a napi csámcsogás tárgya. Aki zöldbaloli. Na erre varrjál gombot. Nem retorika baloldali éppen ezért lehet Orbán tanácsadója, meg azért mert nem egy tökfej. MInt a baloldalon a sok "szegénységpárti"

szoja122 2011.11.05. 09:54:23

@aszekelyek: "Hatalmas hányada gondolja úgy a társadalomnak, hogy a fürdővízzel a gyereket sem kell kiönteni, meg a szappant sem"
De Te mit tartanál meg?
Én az regnáló kormány törvényei közül semmit, legalábbis szinte semmit.

aszekelyek 2011.11.05. 09:54:44

@Balt: VAnnak neki ilyen vakfoltjai, megfigyeltem én is.... nem akarja látni a fától az erdőt.

Balt 2011.11.05. 09:56:20

@messi-asz: "Ezt a rendeletet 2009-ben azért módosították, hogy a lakosságnak legyen ideje felkészülni a korlátozásokra. Azóta az önkormányzat a riadó kezdete előtti napon köteles eljuttatni egy közleményt a Magyar Távirati Irodához, hogy aztán másnap reggel hat órától elkezdhessék az ellenőrzéseket és ha kell, a bírságolást."

Magyarul: 3 órát késtek. Inkább azt firtatnám, ki engedélyezett buszsávokba, meg pl. az M3-as belső sávjába "bejelentett forgalomlassító demonstrációt" néhány autó számára, mert ez utóbbi pl. a Hungáriáig megfogta az M3-as forgalmát, sok-sok m3 kormot eregetve ezáltal az egész város légterébe.

messi-asz 2011.11.05. 09:57:49

@Balt: a demonstráció ideje alatt szűnt meg a szmog...

tehát inkább segített a dolgon...
1. nem tudtak a belvárosba bejönni az autók
2. a dugóban állók beszívták a kormot

szoja122 2011.11.05. 10:00:16

@Balt: Vlagyimir Iljics Lenin = VI Lenin, nehezen ment :)

aszekelyek 2011.11.05. 10:00:44

@Balt: Dehogynem. Várta tőlük is, amit a szociktól sem kapott. Valami teljesen irreálisat. Nem lenne boldogabb, ha tavaly kér Orbán új készenléti hitelt, nem lennének különadók de minthogy ez nem empirikus tapasztalat, így a mélységét sem érzi át. Találtak volna okot a szolgáltatók, bankok arra, hogy miért emeljék a díjaikat enélkül is. Mindenki talált volna. A válság mindenre magyarázat volt nekik 2008-ban is. Bankoknak is, akiket meg kellett tömni ugye mindenütt pénzzel, közpénzzel...

márta)) 2011.11.05. 10:06:58

Nem az volt a baj, hogy Szócska Miklós ötven percet késett arról a fórumról, amelyre az szakmai szervezetek meghívták, közösen átgondolandó az egészségügy égető krízisét"

Szócska ugyanis – szokása szerint – ismét elismerte, hogy tisztában van a gondokkal, nem akar semmit elfedni, nem titkol el adatokat, nem hazudik, és nem állítja, hogy megoldották a súlyos problémákat. Ezzel a hangvétellel az egészségügyi államtitkár kétségkívül egyedül áll a kormányzat többi korifeusa között, akik jobbára minden kérdésben folyamatosan csúsztatnak, mellébeszélnek, avagy szimplán hazudna".

www.168ora.hu/velemeny/egeszsegugy-szocska-miklos-koltsegvetes-85270.html

Mondjuk) több mint érdekes lenne, ha egy ilyen fórumon, arról számolt volna be, hogy az egészségügy problémái már részben megoldódtak. :))
Csak igy röviden ennyi. ennyi?
:)

aszekelyek 2011.11.05. 10:07:34

@ciceró: mi is volt jó abban, hogy eddig is az állam finanszírozta de úgy, hogy közben csak az adósságuk nőtt, nem a színvonala annak, amit nyújtottak? Nem beszélve az ellopott uszodapénzekről, ilyesmikről. HA csináltak is valamit .... mert kaptak rá pénzt. Minap kapott ítéletet az egyik korrupt szoci disznó. Akit jól ismertünk már évek óta a hírtv-ből... Meg a móccerüket is.

aszekelyek 2011.11.05. 10:11:25

@Balt: Az a szép, hogy nem is ismerik, mit akartak bajnai -oszkóék de a zorbánarossz. A manyuppal is ez a tapasztalatom. Valami pajzsuk van igazság ellen. Elvannak a morzsáikkal, amit szórnak nekik az igazságból és azt hiszik, az elég, véleményt alkotni és az persze, amit a morzsákból kihoznak, megkérdőjelezhetetlen. Sajnos általános, sokan kizárólag csak " média tudással " rendelkeznek , mely igen szelektív, hogy finom legyek.

Balt 2011.11.05. 10:14:31

@messi-asz: :)) Még jó, hogy ez a mocskosnáci Durtmundban történt - csak elfelejtetted odaírni. :)

márta)) 2011.11.05. 10:14:51

Új adó jöhet az eva helyett "

Pálffy István, a KDNP-frakció szóvivője a lap kérdésére, hogy a KDNP a megszüntetés mellett vagy ellene szavaz a T. Házban, azt mondta: "először is őszintén kellene beszélni arról, hogy az evával mi a probléma, s ha alkalmat is ad a trükközésre, az milyen mértékű".
Szerinte sokkal több hatástanulmánnyal, háttérszámítással kellene megalapozni a megszüntetés tervét, "hiszen mégiscsak 140-180 milliárd körüli" összegről van szó."

www.hir24.hu/gazdasag/2011/11/05/uj-ado-johet-az-eva-helyett/

Hát igen. A hatástanulmány- a kommunikáció látványos hiánya" szinte minden - a kormány minden intézkedése" mellől/vagy mögül hiányzik.?
Már követni sem lehet, az egyre-másra hozott döntéseket, amik úgy változnak, mintha valamiféle vészhelyzet lenne.
:)

messi-asz 2011.11.05. 10:18:04

@Balt: te sötétben bujkáló gaz ELLENfülkeforradalmár !!!!!

Te úgy értetted hogy mocsok lenne kis hazánkban??? a kormány dicsőséges mennybemeneteléről készülő képeken MOCSOK ????

hát hol élsz te... ilyen megfordul a fejedben????? mennek a Q7-tek érted! érted?

aszekelyek 2011.11.05. 10:21:03

@szoja122: A spontán privatizáció az első ok, amitől rengeteg hajléktalanunk lett. Aztán ugye folytatták ugyanazok, a munkaerőpiac keresletének minimalizálását. persze vannak deviánsok is, meg vannak kilökdösöttek is. Ez pedig sehol sem ok arra, hogy pöcegödörré tegyék a fővárosunkat. szabálysértés utcán ezt-azt a dolgot végezni. Pont. jog, hajléktalannak is addig van, míg azzal nem sérti másokét. Most a közegészségügyet nem is említem. Semmilyen szempontból nem jó, ha ez így marad. Ahol ez felütötte a fejét, mindenütt rendet raktak. A nagy minta demokráciában, az USA-ban , reagan idején . Sok éve. Saját szememmel láttam. Aztán clintonék rendet csináltak. A nobel díja kertésznek igaza van, balkán főváros, amit hátrahagytak. A többség elvárja a főváros irányításától, hogy európai színvonalú irámnyítást produkáljon, . egy kisebbség meg ne akarjon ebben is hangadó lenni. egyáltalán nem érdeke senkinek, hogy úgy menjenek a dolgok, mint eleddig. Okádék, hogy valakik szerint az utcán éjjel kihűlni és megfagyni lenne érdeke bármely embernek. Mert neki joga van hozzá. Fujjj. Az illemhelyeket persze elfelejtették nekik a város sok pontján elhelyezni. Szemforgató , aljas banda.

Balt 2011.11.05. 10:22:32

@messi-asz: A szmog nem szűnt meg, csak tegnap már a riasztási határérték alá esett (de a tájékoztatási fölötti!) a szálló por koncentrációja. Tegnap este saját szememmel láttam (befelé) a kifelé tartó, M0-tól a Hungáriáig érő ("forgalmi okokból", azaz járó motorral) álló kocsisort...

márta)) 2011.11.05. 10:22:35

Megint üzemanyagadó-emelést terveznek"

atv.hu/cikk/20111104_ujabb_uzemanyag_adoemeles

Csaknem 90 forinttal emelné az E85 adóját a kormány Koszorús László képviselő módosító javaslata alapján.
A Magyar Bioetanol Szövetség szerint az államkassza ezzel ugyan nem jut komolyabb bevételhez, de abban sem reménykedhet, hogy az így ellehetetlenített zöld-üzemanyag helyett az autóstársadalom újra a magasabb adótartalmú benzint fogja vásárolni.
A szomszédos országok viszont, amelyek szintén rendelkeznek bioetanol potenciállal, örömmel veszik majd a versenytárs önkéntes visszavonulását."

Hm. Mindegy is az) a lényeg, hogy legyen több adóemelés. Az sem számit ? több lesz a kára mint a haszna. Elképesztő.

hoplita 2011.11.05. 10:23:15

@ciceró:
Így van, de erre már asszem rájöttek oviék is, csak kötik az ebet a karóhoz.
Igaz, ez újabb bizonyítéka a cocializmus megszüntetve megőrzésének...filozófiai felhanggal.:)

aszekelyek 2011.11.05. 10:23:17

@messi-asz: Indult volna a maffia? Igen , de kiestek. 1 százalékot kaptak,... a rokon szervezetük is nagyot bukott, az mszp. A volt koalapartner. Szó se róla itt járkálnak élőhalottként és kajabálnak, maffiáék.

hoplita 2011.11.05. 10:26:31

@márta)):
Ja...bajnai például már Márton napkor megjelenhetne a Hajdúságban...biztos sikere lenne.
Gondolom, ha te váltál volna földönfutóvá a ténykedése következményeként, a te párod kötött volna nyakkendőt a csűrben, akkor is ilyen reménykedve várnád.

aszekelyek 2011.11.05. 10:29:36

@6.Lenin: Várjál, lenyinem, amit én nem értek, az még lehet jó is, az a szint még sokaknak nagyon elérhetetlen... Nem nagyon ment a belátása annak sem, hogy bizony át lettek verve a szocikra szavazók. Az nem lehet, hogy ők et rútul rá lehet szedni. RAcionalizáltak, szerecsent mosdattak, ami csak belefért, de beismerni, hogy hülyét csináltak belőlük???? Most ugyanez az önértékelési defekt van a színen. eddig is tévedhetetlenek voltak, hát most is nyilván mindent tudnak-Honnan?- És ezért nem is lehet, hogy egyszerűen nem is érthetik, vagy tudják de még nem képesek ezt egységben látni és úgy értékelni. A maguk tökéletességébe vetet hitét nehéz lesz lerombolni:) Nélkülük meg semmiképp nem is lehet. Nekem az a tapasztalatom, legtöbben dühbe gurulnak, ha arra kerül a szó, hogy bizonyosan tévedhetetlenek és mindent tudnak és jól is értékelnek. :) akkor aztán vagyok minden csak naccságosasszony nem:)

márta)) 2011.11.05. 10:30:46

Dombóvár nem hódol be a Fidesznek: élőlánccal védik a szobrokat"

Élőlánccal és egész napos őrséggel demonstrálnak november 6-án a dombóváriak a Kossuth-szoborcsoport elvitele ellen tiltakozva. A Fidesz helyi frakciója szintén ellenzi a szobrok Budapestre vitelét, ám a város fideszes országgyűlési képviselője nem vesz részt a demonstráción, híresztelésnek minősítve a szobrok általa is megszavazott elvitelét."

www.pecsistop.hu/articles/article.php?id=956543

hm. Pedig milyen szép is lenne, ha ott" a helyszinen mondaná el "élő műsorban" :) a véleményét.
Akkor talán nem lehetne kétség) nem kellene holmi híresztelésről vizionálni.

messi-asz 2011.11.05. 10:31:29

@aszekelyek: megnézted a házi feladatként feladott filmet? ami Viktor kirájról szól?

"Az ügynökök a paradicsomba mennek"...

... a végén meg a levesbe... (teszem hozzá)

márta)) 2011.11.05. 10:32:58

@hoplita:

Ezt a témát nem óhajtom taglalni. Sokkal összetettebb mint ami egy kommentbe beleférne. Amúgy meg semmi értelme nem lenne. Ez ilyen egyszerű.
ennyi.

hoplita 2011.11.05. 10:33:04

@aszekelyek:
'....A CJB szedegette ki őket a karmaik közül...."

Az aztán senkit.
Az NJA....az igen, csak ugye azok szélsőségesek, bnem fidióták.
Szelektív a memória, vagy ez mán a demencia kezdődő jele, picinyem.....mer' lehet az is, nem vagy mán egy mai csirke.:P

aszekelyek 2011.11.05. 10:34:02

@hoplita: Ugyan kérlek. együttérzést egy bajnai fan-tól? Nehogy várjál... kifosztottak iránt. Az etikus, nem törvényes lenne....
@Balt: NA de a másokét ellopták, - tőle:)

hoplita 2011.11.05. 10:34:14

@márta)):
Aha....ne is foglalkozz azzal, ami kellemetlen és belezavar a kis együgyű világképedbe.:D

hoplita 2011.11.05. 10:35:22

@márta)):
Majd ha nem teccik neki, beperelhet....meg le is szophat(na).:)))

márta)) 2011.11.05. 10:37:50

@hoplita:
Nem kell idegeskedni Neked- és másoknak sem.
A kormány beinditja az országjárási probramját) El kell menni, majd ott megmagyarázzák Nektek mi, miért van.
Végül is az a lényeg.

Csak remélni tudom, hogy akik itt annyira tépik a szájukat, mind ott lesznek, és tátott szájjal fogják hallgatni.
No és azok is, akiknek - minden hozott intézkedés ellenére - életminőségük szépen halad felfelé, mert őket (is) a legkevésbé érdekli, hogy másoké" pedig szépen halad lefelé.

No.De! "hol kerék, hol talp")

márta)) 2011.11.05. 10:40:01

@hoplita:

Ugyan, ugyan, Hagyd már abba.
Sokkal nagyobb lenne a siker, ha mindezt nem Nekem irnád.
Ott van a "blognagyasszony", az a ti kommentelő társatok.
Tépi a száját, közönséges" is tud lenni????
Hát az nem elég neked/nektek?

Balt 2011.11.05. 10:40:35

@márta)): Igen, az E85-öt nem kéne jobban piszkálni, mert bár a 40 Ft-os adóemelést nagyjából simán lenyelték a forgalmazók (pár Ft-tal drágult csak, elvégre volt egy nagyságrendi különbség a benzin és az etanol árrésében...), a 90 Ft már ellehetetlenítheti az üzletágat. Persze lehet, hogy tényleg ez a cél, mert ugye pl. eléggé vitatott a E85 zöld üzemanyag volta...

aszekelyek 2011.11.05. 10:40:58

@6.Lenin: nagyon jó ötlet. Szép lenne, A kitüntetést tőlem már berakhatod. :) :) jó nagy slamasztikában lennének. A kempinskibe nem is engednének be. Jobb ha tőlem tudod. Inkább egy michlein csillagosra gondolok, mint helyszín. ÉS kibérelni a felét előre. Lefoglalni pardon. Aztán, ha megérkeztél, és a média is, jöhetnek a vendégeid is. Addig némi aperitifet fogyaszthatnak egy bárban... Hadd legyenek fesztelenek is. A sok celeb közt. Abból némelyik több tudatmódosítóval lesz már jelen, ne izgulj.

@hoplita: vannak átfedések és dolgoztak együtt is. ne építs a rossz fejemre. CSak vannak, akik nem csináltak politikai tőkét és pénzt belőle. Meg van aki kilépett a jobbikból.... Szöőr Anna, pl. Édes fijam, ne próbálkozzál, öreganyáddal. :)

hoplita 2011.11.05. 10:42:08

@márta)):
Én ott szoktam lenni...
Tettem már fel kínos kérdéseket Mráz Samunak, vagy bájerzsótinak is, de kövérlacát is meginterjúvoltam vóna, csak kurvára sietett.:)))
Nemtom hozzánk ki jön, mert másfelé nem teszek utánuk egy lépést sem, de kösse fel a gatyát, nem vagyok elfogódott semmilyen potentát előtt.:DDD

Balt 2011.11.05. 10:42:46

@hoplita: "Ja...bajnai például már Márton napkor megjelenhetne a Hajdúságban...biztos sikere lenne."

:))) Egy kis rituális tollfosztással...? :)

aszekelyek 2011.11.05. 10:42:58

@Balt: Az eddig diesellel járók eddig sokkal jobban jártak. Az meg ugye természetes....:) ????

hoplita 2011.11.05. 10:45:23

@aszekelyek:
Ja, kilépett, mert nem kapott olyat, amilyet elképzelt magának...az ilyenek meg jobb is, ha mennek.

A fityiszed tele van ügyvéddel, mégis a szerencsétlen Ékes Ilonával járattátok a sitteket, aki csak óvónő és cociális munkás.
Ne próbálkozz itt a fényezéssel......nem írható át a múlt, még ha száz zombi is pötyögi a sületlenségeket a neten.:D

márta)) 2011.11.05. 10:45:36

@Balt:
Röviden. Itt ebben az országban lassan már nem lehet tudni, "mivel" mi a cél. Csak az a probléma, hogy a lejtmenet folytatódik, Meddig is?

márta)) 2011.11.05. 10:47:27

@hoplita:
Akkor most is meg lesz a program. Sőt mehetsz országot járni (is). Néhány idiótát vigyél magaddal, hogy többen legyetek???

aszekelyek 2011.11.05. 10:48:44

@ciceró: Cic mic- Amikor ezt D. E: mondta, nem volt ilyen kutyaszorító. Akkor a szemkilövők még nem voltak nyugdíjban. Nem egy átfogó nyugdíj rendszer átalakítás része volt, elválasztani az öregségi nyugdíjasokat és az olyan kivételezetteket, mint azok, akik utána mehettek el, mint Vágó is ... Több különbség is volt. Nem úgy gondolták átalakítani és a megszorítást sem úgy gondolták intézni, ahogy akkor a szocik. Mindent el is szedtek a rendvédelemtől , mondta a szakszervi néne, csak ez maradt nekik. A rendőrséget a honvédség után intézték el. Mind anyagilag, mind állományhiányossá tételben, mind morálisan. @Balt: ez népszokássá válna. Bajnai tollfosztás. Úgyis magasan hordja a pávatollat a sej-haj tillárom-ban. :)

aszekelyek 2011.11.05. 10:50:06

@ciceró: Az országkockázat a hatalmas devizahitellel ugyanúgy meglenne, cic-mic.

aszekelyek 2011.11.05. 10:51:36

@ciceró: Meg is voltak lepve Orbánék, hogy a szabad választás ellenére ekkora tömeg visszalépett. Sztem ők is arra számítottak, kb 50-60 % lép vissza. Szabadon.

aszekelyek 2011.11.05. 10:57:25

@inreallife: Értem, hogy neked nem fáj, az ára az olcsóbb hitelnek. Sem nyugdíjas nem vagy, sem jövedelempótlót nem vett el tőled bajnai , sem közalkalmazotti alaocsony kereseted jó részét. Tólórát, bármit. cafeteriát nem adóztatta 98%-kal, amivel etetted a gyerekeket. Azt is értem, nyilván úgy szocializálódtál, nulla társadalmi szolidaritás van benned. Ettől még neked csak féligazságod lehet. Számok és egysíkú nézet alapján, valóban kisebb az a nagyon kevés adat, amit közölsz. A járulékos költségei ennek nagyok. Ez van. Pont. Azt majd csak akkor lehet elvállalni, ha valóvban feltétlenül szükséges. Másfél éve pedig nem volt az. A járulékos költség alatt értem azt, amit a lakosságtól vesz el az állam, ha felhasznál egy összeget. Amíg nem is használja fel, a rendelkezésre állási költséget is fizetni kell a kamaton felül.

szoja122 2011.11.05. 10:57:42

@aszekelyek:
1. 1. IMF-et nem kellett volna elküldenie a p....,különösen ilyen durván bunkó módon.
2. Kitől vegyünk fel az állam működtetéséhez szükséges pénzt? Az állampapírokat nem vagy csak drágán tudjuk eladni. Kína még eddig semmit sem vett, az arabok sem adtak még semmit.
3. 16%-os jövedelem adó legalább 500 milliárd rést ütött az államkincstárba. Azóta is a rögtönzéseikkel ezt próbálják pótolni. A 16%-os jövedelem adó különösen ilyen szegénységben hülyeség. A gazdagok luxuscikkeket fogyasztanak, vagy külföldre viszik a megtakarításukat. Ez nem pörgeti fel a gazdaságot. A szegénységet viszont növeli. Helyette a munkáltató, kifizető adó és járulék terheit kellett volna csökkenteni, mivel ez másra nem használható fel.
4. A bankokat a papagájkommandóval ellentétben sehol a világon ily módon és a GDP-hez viszonyítva ilyen mértékben nem adóztatják meg. Különben is nálunk a válság idején egyik bank sem kapott semmit. A bankadót legfeljebb tartalékképzésre lehetne használni arra az esetre, ha egy bankot meg kell menteni. A bankokat nem bankadóval, hanem megfelelő szabályzókkal törvényekkel kell megfogni -legutóbb Brüsszelben Orbán célzott erre, de 1.5 év után sem látom az eredményt, hogy ne legyen akkora hasznuk az állampolgárokon. Pl. ne lehessen visszamenőlegesen önkényesen kamatot, szerződéseket módosítani. De tudom bagoly nem mondhatja a verébnek, hogy nagyfejű:). Persze vannak kivételek az adózásban lsd. Lex Járai.
5. Az adókat egyszerűsíteni kell nem növelni. Hatalomra kerülésekor 52 volt, most már több mint 55. Ez elég nagy söralátétnek :).
6. Populista gazdaságpolitika: Lsd. Bankadó, chip adó: édes és a sós termékek. A csip adóról csak a hülye hiszi el, hogy ez az egészséget szolgálja. A zsíros termékek egészségesek, a pálinka egészséges, különösen annak fényében, hogy nálunk a legmagasabb az alkohol fogyasztás.
7. MOL megvételével tőzsdére vitte az állam azaz a magyarok pénzéből 500 milliárdot, most csak a felét éri. Az agyonszidott nyugdíjpénztárak az állampapírok mellett többféle részvényeket vettek amivel a kockázatot lényegesen csökkentették. 2012-ben annyira rossz lehet a helyzet, hogy el kell majd adni. 200 milliárd veszteség is lehet.
8. A biztonsági kockázatunk nagyon nagyra nőtt, így ma sokkal nagyobb az államadósság -ténylegesen többet kell a kamatokra költeni – hiába csökkentették kis mértékben az abszolút értékét. Magyarország Európában a második a világon a nyolcadik legkockázatosabb ország.
9. Munkahely teremtés helyet a tényleges csökkent a munkahelyek száma. Trükkök százaival próbálkoznak a statisztika meghamisítására. Néhány: ha valaki egy hónapban egy órát dolgozik akkor az már nem munkanélküli. A közmunka idejét és a fizetését a felére csökkentették, így látszatra nő a munkában lévők száma, de ez nem értékteremtő munka és megélni sem lehet belőle.
10. Stb. stb.stb.

Hát ezért nem tetszik a rendszer!!!

És ez még csak a gazdaság volt.

Majd kitérek a
1. demokráciára
2. erkölcsre
3. nyugdíjra
4. egészségügyre
5. oktatásra
6. szociális rendszerre
7. Vallás
8. Törvényhozás stílusa, egyeztetés hiánya, kivételek törvénybe iktatása
9. Kommunikáció: bort isznak vizet prédikálnak.
10. és ami még az eszembe jut.

szoja122 2011.11.05. 10:59:42

A 16%-os jövedelem adó különösen ilyen szegénységben hülyeség. helyett:A 16%-os jövedelem adó különösen ilyen időben a szegénységet növeli.
elnézést...

aszekelyek 2011.11.05. 11:01:23

@messi-asz: Láttam a filmet már rég írtam is és nem róla szól. Na pá , megyek mert dolgom van. Nekem a vége tetszett pld nagyon. Amikor a joghurtot hozzávágja a tévéhez a papa. Ahelyett, hogy láthatná a pórnép, mi is történik a feje felett, a parlamentben, beadják a meccset. Ki is volt akkoriban a tv elnök?

márta)) 2011.11.05. 11:12:29

Nagyon szép, és jó dolog, mikor ilyen-olyan nick nevek mögül valaki/valakik megirják a vélt- és valós "tényeket.?
Az meg még jobb, amikor esetleg ezt olyanok teszik, akik messze nem érzik, nem kell nekik átélni - ilyen-olyan okból - a kormány intézkedéseinek negativ hatását. ?
Egyébként lehet itt akármiket irogatni, semmit sem változtat azok helyzetén akik - rajtuk teljesen kivül álló - okok miatt egyelőre, tehetetlenek, illetve annak érzik magukat. problémáik megoldásában.

márta)) 2011.11.05. 11:15:49

További szép napot! Nemzeti együttmüködést!
Ja. És aki nem ir, annak pedig jó, - tartalmas napot- olvasgatást.

aszekelyek 2011.11.05. 11:20:17

@szoja122: A szociális népszavazáson láthattad, mit. @messi-asz: Tisztul mint a seb. Mély seb volt, soká gyógyul. Kérem szépen ide, gondolom hiába, hogyan küldte el, szó szerint durván és ki az IMF-et. Ez is egy olyan híresztelés, aminek alapját senki nem látta, hallotta. Szóba is állnak velünk, tehát nem is lehetett seemmi komoly. Fel voltak ültetve , hogy mindenképp kell kérnie Orbánnak és nem kért. Az, hogy még nem tették ide a pénzt, Kína és Arabok, nem jelenti, nem is fogják, ha kell. Még nem kell. Ezután még mindig jöhet az IMF, ha jobbak a feltételei. Én , ha kormányoznék, több vasat tartanék a tűzbe, evidens. Hogy növeli a szegénységet? ezt fejtsd ki. A jövedelemadó csökkenése. VAn aki fogyszt és ezért nem szűnik meg még több munkahely. A munkaadók tól nem lett se pénz, se posztó, se fogyasztás. Az növelte a szegénységet. A MOL nálunk van, a nyugdíjpénztárak pénze is nálunk van. Mi a pronlémád? MAgyar Olaj és Gázipari cég kinél legyen? Annak hosszú távú értelme van. Nem holnap lehet megenni. Mint azt amit most vetnek és tavasszal terem. Ennyit csak megértesz. A zsír , meg atartósító frászt egészséges, minden csak kis mértékben. Jó magyar paprikás szalonna, mangalicából, hagymával, az egészséges. Pálimkával. Évszázadok bizonyítják. Meg a mozgás. Nem a cola cshipsz valóságshow tunyulás. A szegények inkább egyenek tényleg egészségeset. Nálunk termett főzeléket, gyümölcsöt, húst. Keveset, hogy ne legyenek olyan túlsúlyosak, mint ma. ÉS ezért betegek. Öregapám nem volt kövér, ment a földekre, lemozogta a szalonnát, kenyeret, pálinkát. Soká is éltek. Pénzügyeink ennél sokkal bonyolultabbak, mint amit te itt leírtál. Nem is értesz hozzá de te tudod jól. Mer megmondták a tévében a szocik. De azért megkérdezem. Miért jó a tőzsdére vitt manyup pénz és miért rossz a tőzsdére vitt MOL részvény? Hadd tanuljak tőled:) Az hazugság, hogy csökkent a munkahelyek száma. Forrás? JA és a szocik nem trükköztek? Ne idegesíts fel ezzel. Soha nem volt igaz, egy szavuk sem. Számokról különösen. Tehát a kérdés. Miért van jó helyen a tőzsdén a manyup pénzünk, ahol bármennyit veszthet az értékéből? Ahogy a MOl és az miért rossz és mi a különbség? Segítek. A manyup pénz a tőzsdén nem is magyar kézben van.

szoja122 2011.11.05. 11:21:49

@márta)): Nem azért van ez a blog hogy véleményeket mondjunk, ütköztessük a véleményünket?

Vagy csak birka módon a papagájkommandót kellene ismételgetni?

aszekelyek 2011.11.05. 11:23:44

@hoplita: Szép terelés volt. Ami a lényeg, lehet, hogy a törvény szerint joguk lett volna éppen ügyvédhez a kihallgatáskor. Erről valamit?

aszekelyek 2011.11.05. 11:26:25

@szoja122: Az egész előző neked szól, messzi ásznak csak egy mondat. az előző bejegyzésemben. Siettem, pardon. MAjd jövök du.

szoja122 2011.11.05. 11:28:37

@aszekelyek: "Én , ha kormányoznék, több vasat tartanék a tűzbe, evidens"
Ezzel egyetértek.

hoplita 2011.11.05. 11:29:31

@Balt:
Azon undorító férgek egyike, akit minden lelkiismeretfurdalás és hezitálás nélkül lőnék a Dunába....nagy szolgálatot téve az emberiségnek, hogy megszabadítottam egyamorális csótánytól.:(

hoplita 2011.11.05. 11:30:55

@márta)):
Akkor jössz velem...???
Mert az általad támasztott kritériumnak tökéletesen megfelelsz.:))))

hoplita 2011.11.05. 11:37:34

@aszekelyek:
'..... A szegények inkább egyenek tényleg egészségeset. ...'

Hú, bazmeg..!!!
Minimálbérből, aminek a felét elviszi a rezsi??????
Hogy a faszba tucc ilyen ordító baromságokat írni?
Egy kiló mangalica szalonna áráért 3 kiló tecsós parizert adnak.....nem igaz, milyen hülye vagy.:(((

hoplita 2011.11.05. 11:50:19

@aszekelyek:
Persze, joguk lett vóna....de gondolom még nem voltál hasonló helyzetben, azért beszélsz marhaságokat.
Egyébként voltak ügyvédeik....de 2 perces meghallgatás után vágták előzetesbe őket azok a bírók, akiket most nektek eszetek ágában sincs kirúgni.

De hogy folytassam, ha az anyabaszó fityiszesed indítványát elfogadják, akkor majd ügyvéd sem lesz, mert mint tanút meghallgatják - igazmondási kötelezettséggel, a hamis tanúzás Damoklész kardjával a feje felett - aztán meggyanúsítják és mehet előzetesbe.
Na, erről vakogjál, mórickáné, ne velem kekeckeggy, bazmeg.

hoplita 2011.11.05. 11:57:48

@aszekelyek:
Amúgy meg nesze, olvasgass egy kicsit, Molnár Tamás nem egy hülyegyerek, érdemes az interjú harmadik részét is elolvasni.

kuruc.info/r/6/87616/

messi-asz 2011.11.05. 12:17:28

@szoja122: akkor jooo ha nem teccik a rencer:) a fides nek se ezért akarják megváltoztatni erre kapták a felhatalmazást

messi-asz 2011.11.05. 12:19:36

@aszekelyek: ez mind a válasz a Kerekes György leváltásáról szóló kommentemre?

seb, szalonna, mol részvény... látom a szíjártó 3.3 szoftvered kicsit bekavarodott...

cseréld le Zsíró100 1.0 ra... az is jobb

messi-asz 2011.11.05. 12:20:55

@aszekelyek: de a film a kerekasztal komcsi kutya köjke lovagjairól szól...

téjeszelnök, párttiitkároknak a kisztitkár, álellenzéki de diplomázott köjkeirül...

messi-asz 2011.11.05. 12:22:19

@aszekelyek: cseréld le gyorsan, mert ha begőzöl akkor ez jön: "fordulj vissza ahol lehet"

ezzel a GDP navigációval nem jucc messi... csak kozel...

szoja122 2011.11.05. 12:55:56

@messi-asz: Látom hogy igyekeznek, de nem tudják hogy mit akarnak, csak kapkodást látok.

Amúgy NEM erre kaptak felhatalmazást. Az a 2/3-a -ami igazából 52 %, sőt még annyi sem- az az előző 8 évnek szólt, annak a tagadása. És az előző nyolc év nem a teljes rendszert jelentette, ráadásul Ők is negatívan jócskán kivettük a részüket, amit most éreznek csak igazán :).

tölgyes 2011.11.05. 12:58:35

@hoplita:
Kedves Hoplita!
Átfutottam MT írását. Érdekelne, hogy mi az a mondanivaló, amit cikkében figyelemre méltónak tart.

tölgyes 2011.11.05. 13:19:47

@szoja122: Ön ezt megbeszélte a szavazókkal?:).. mert különben honnan tudná, hogy azok mit gondolnak. A 2/3-ad pedig sohasem jelent mást mint a képviselkők 2/3-át.

messi-asz 2011.11.05. 13:39:14

@szoja122: @tölgyes: igazad van tölgyes... illetve azorbán barátodnak

aki otthon maradt az mind a fidest támogatta a hatalomba... de nem volt más választásuk ugysem.... otthon marad vagy nem, akkor sem ők döntenek...

hoplita 2011.11.05. 13:47:10

@tölgyes:
Én magát MT-t figyelemre méltónak tartom, régi motoros, aki látott már pár karón varjút....ő már akkor ellenzéki volt, amikor Oviék még a bilin egyensúlyoztak.:)
Maga az interjú sem elhanyagolható, az Orbán-Gyurcsány párhuzam felvázolása pedig sajnos nagyon ül.

tölgyes 2011.11.05. 14:05:41

@hoplita:
Kedves hoplita!

Én ebből az írásából semmit sem tudtam meg arról, hogy mit tart jónak MT-ben. Mert
1. Az életkorra való hivatkozás (bilin egyensúlyoz, régi motoros)nem mond semmit. Aki korábban születik feltehtően korábban hal.. és csak addig viszonyulhat az élethez valahogy, amíg él:(.
2. MT Orbánhoz hasonlításának azért sincs értelme, mert más életpályát futottak be és más kvalitást képviselnek.
3.Az Orbán Gyurcsány párhuzamban pedig én mindig is az elemző képesség hiányát, vagy egyfajta szellemi lustaságot, kényelmességet láttam... legyen szó MT-ről, vagy TG-ről:)

tölgyes 2011.11.05. 14:07:36

@messi-asz: Talán így nem.. de az aki otthon marad az a többségre bízza a döntést... Ezzel együtt a többségi képviseleti demokrácia mégse olyan reménytelen mint amilyennek láttatni próbálja:)

messi-asz 2011.11.05. 15:36:24

itt vannak a stációk és narancskomcsi "festő" "mesterek"

Horthy Miklós kora (1919-1944) - a felkért festő Incze Mózes,
Dualizmus kora (1867-1914) - Szinte Gábor,
A holokauszt (1944-1945) - Gyémánt László Mihály,
Nagy Imre újratemetése (1989) - Galambos Tamás,
Forradalom és szabadságharc kora (1956) - Kocsis Imre,
A vörösiszap (2010-2011) - Szentgyörgyi József,
A második világháború (1939-1945) - Bráda Tibor István,
Az első világháború (1914-1918) - Somogyi Győző Csaba,
A tanácsköztársaság (1919) - Filep Sándor,
Lovasroham (2006. október 23.) - Korényi János,
Rákosi Mátyás kora (1949-1953) - László Dániel,
Nemzeti Színház (1837-2002) - Atlasz Gábor
Trianon (1920) - Kiss Tibor.
Mindegyik "mű"(de)vész(!) 1,6 millió forintot kap az "alkotásért".

szerintem a szakmai jövőjüket jól lealapozzák ezzel.
így pont addig fog tartani amig a fides ámokfutása...

www.origo.hu/kultura/20111104-velemenyek-az-uj-alaptorveny-diszkiadasahoz-keszulo-festmenyekrol.html

messi-asz 2011.11.05. 15:37:27

@tölgyes: megnézted "Az ügynökök a paradicsomba mennek" című filmet?

a pa(j)tásodról szól, igen a Vitya "rencer"váltó története... gratulálok.

aszekelyek 2011.11.05. 15:38:23

@szoja122: Arra vagyok kíváncsi, pontosan mit mondtak az IMF delegáltjainak. :) nem a különféle interpretációkra. Orbán szerint megköszönték, hogy amikor valóban kellett, segítettek és most nem kértek tőlük semmit. Valóban, Matolcsy rutinos IMF-től szabaduló művész. Annak idején, első kormányában Orbánnak , szintén azon munkálkodott, hogy a kormány tudjon kormányozni, ne pedig az imf mondja meg, mit lehet csinálni. MI EBBEN A NAGYON DURVÁN, AZT MONDJÁTOK MEG NEKEM. Akkor, amikor ez történt, bajnai már a piacról finanszírozta az országot, jó ideje. Tehát csak folytatták . Nem hívta le bajnai, amit még lehetett, mert nyilván ahhoz további ajánlások:) tartoztak volna. most pedig kértek tőlük tanácsot, és adtak is nekik. HA én visszafizetem a tartozásomat és nem kérek új hitelt, az nem durvaság. Legalább is a bankom szerint. :) akiknél a hitelkártyám van, Direkt örülnek és nagyobb keretet adnak. Mert megbízható adósnak minősítenek. Márpedig mi fizetünk. :) és nem kértünk. Az előzőekben kormányzóknak lehet ebben csak durva dolog.

inreallife 2011.11.05. 15:40:14

@aszekelyek: köszi, akkor részedről csak azok a "szakértők" az elfogadhatók, akik a te értékítéletedbe beilleszthető dolgokat mondanak? hogy állsz a "ne az emberekkel fizettessék meg" szlogenhez? vannak gazdasági szakértők, akik valóban azt mondják, ami van, mert nem politizálnak....

tölgyes 2011.11.05. 15:40:51

@messi-asz: Nem tudtam, hogy Önnek Orbán fóbiája van. Most már tudom és mindent értek. Szép álmodozást:)

aszekelyek 2011.11.05. 15:49:21

@messi-asz: Látod, nem Orbánról szól. Na sorold szépen őket..., a belügyes szülőkkel.... pld. Odaengedték, azt hitték jó lesz ő is biodíszletnek..., megvezetésnek. Akik meg valójában azt a rencerváltásnak nevezettet csinálták, láthatatlanok voltak de ők irányítottak. Emlékszel a film végére? A valuta váltókra , házaspárra. Na kinek a szülei pattantak le? Svájci frankkal, nagyon sokkal..... Bajnaiéi... pld. ? Hát hogy is volt az? Senki nem válthatott annyit és nem lehetett neki ... kivéve azokat..... Akik sem nem Orbán, sem nem a szülei.

inreallife 2011.11.05. 15:53:37

@aszekelyek: de ne beszélj már hülyeséget megint. már megint szociális dolgokról beszélsz pénzügyi témában. vedd észre, hogy a gazdaságnak van egy szociális tűréshatára. amin túl összeomlik a gazdaság. ahogy a földi erőforrásoknak is van egy határa, ami után összeomlik az ökológia. te az össze szociális juttatást növelni akarod _mindenáron_. a mindenáron azt jelenti, hogy a legbrutálisabb gazdasági válságba löknéd 20 év múlva az országot, de téged az már nem érdekel, csak a nyugdíjemelésed biztosítva legyen. önző vagy, ráadásul csőlátású is. és remélem a fű alatt svéd nyugdíjrendszer jön, csak nem merik elmondani...

aszekelyek 2011.11.05. 15:57:12

@hoplita: Egy kiló mangalicában van tartósító, ipari zsír, hamu és más valami, ami tápláló is? Igen, nem kell három kilót enni xarból. egészségeset és kevesebbet kell enni. HA krumplit eszik hozzá vagy főzeléket a gyerek, akkor meg is kapta a fehérjét és a szénhidrátot. Már csak egy magyar alma kell. vitaminnak. Chips meg ebben egy deka nincs. Arra nincs szüksége a fejlődő szervezetnek és a szülőének sem. Nem én vagyok hülye, hanem aki szart vesz a kevés pénzéért.

messi-asz 2011.11.05. 15:58:11

@aszekelyek: ja ja... ezek nem pattantak meg (sajnos) csak átírták a nevükre a tszt a kőbányát a gyárat... ugyi? millen hazafijjug...

Átverés! 2011.11.05. 16:06:08

Én is elolvastam MT írását és nagyon rossz kedvem lett tőle.
Olyan mintha egy Antikrisztus jósolna.

Azért reménykedjünk hátha bölcsebb már ez emberiség attól, hogy intézze el a sorsát.

Egyébként érdekes ahogyan 2006 okt.23-ról nyílkatkozik, mintha arra tett volna fel mindent.

aszekelyek 2011.11.05. 16:09:09

@inreallife: ezek hazugságok. Csak a teljes öregségi nyugdíjat kell békén hagyni. A kasszafosztogatókat meg lefaragni róla. Honnan szedsz ilyyen marhaságokat? Ilyet én nem írtam. Az kormányzati szándék dolga, hogy kin verik le, ami jogtalanul megy a zsebükbe. Túl sok potyautas elvtárs szedte kifelé a pénzt, túl sok időn keresztül. HA emlékszel, Orbán egyéni számlást kart már első kormányában is. Aki fizet is, az kap nyugdíjat... A vérét akarták inni az elvtársak. Az ő zsebükből esett volna ki ugyanis és a sameszaikéból. Ők fosztották ki a nyugdíjkasszát is , többféle módon.

messi-asz 2011.11.05. 16:09:25

útelágazódás... még egy legfőbb építész... politika= a szakmák darálója...

" ... "Nem tudok - mert nem is lehet - a városházán kialakult, s a politikai kultúrát nélkülöző légkörben, a polgármester és munkatársai (beleértve magamat is) elleni trófeavadász lincshangulatban, a folyamatos öncélú konfliktuskeresésben, vádaskodásban-védekezésben, gyűlölködésben tovább dolgozni" - írta Bodonyi Csaba. ... "

hvg.hu/itthon/20111105_tokaji_foepitesz_lemond

aszekelyek 2011.11.05. 16:16:17

@messi-asz: Zsebre előbb tették, németh kormány idején a közvagyon értékesebb részét. A spontán privát izélésben. Amikor Orbán egy zakót hordott a barátjával. BAjnai apja is vitt ezt azt... sokat, mondják. Piroska is privát izélt ezt azt . Sugárral jött szembe egy jó elvtársa, és tette a zsebébe a matáv-telecomot... későbbi birodalmat. Naaa, emlékezzél csak... Valahogy a legnagyobb rész csak a ballibnek esett a zsebébe.

Balt 2011.11.05. 16:18:11

@szoja122: "Az a 2/3-a -ami igazából 52 %, sőt még annyi sem- az az előző 8 évnek szólt, annak a tagadása. És az előző nyolc év nem a teljes rendszert jelentette, ráadásul Ők is negatívan jócskán kivettük a részüket, amit most éreznek csak igazán :)."

Mielőtt nagyon beleéled magad: az elmúlt 8 évnek - pontosabban az ellen - szólt a Jobbik és az LMP is. A 2/3-on lehet még rugózni, ténykérdés: egyetlen nyitott kérdés maradt a 2010-es 2. fordulóra, hogy meglesz-e a 2/3. Ez ellen kapálózott - már jóval az első forduló előtt is - az MSZP, meg persze az összes többi, Bokrosig és Seres Máriáig bezárólag. Oszt mégis 2/3 van... Ez van.

jjulie 2011.11.05. 16:21:27

@aszekelyek:

hogy a kis takonypóc orbánparasztnak csak a füle, meg az adósság jutott?

mert mit akarna a parasztja, venni molrészvény mellé még valamit túlárazottan, mérég drágán?

messi-asz 2011.11.05. 16:22:22

@aszekelyek: igen igen én majdnem mindent értek, CSAK 1et nem értek...

ja és optimista vagyok minden reggel az össze újság címlapot végig nézem a halálozási hírek miatt...

jjulie 2011.11.05. 16:24:35

@Balt:

tökmindegy hogy orbánkétharmad van vagy nincs

semmi lényegi változást nem okozott, csak másoknak van nagy pofája, de hát az meg tök mindegy

aszekelyek 2011.11.05. 16:24:39

@szoja122: oké, mennyivel lennénk jobb helyzetben, ha tavaly már az IMF kormányzott volna ? HA nincs szabad keze a kormánynak. Írd le szépen és a számokat is. @inreallife: VAlaki többet kart költeni szociális kiadásokra, mint a tűréshatár? Várjunk csak... megvan, megyó, fleto, és az szdsz , mint koalíciós partner. Amíg be nem kellett hívni az IMF-et azt is tették. Azután a pénzügyeinket már csak brutális szociális kiadáscsökkentéssel lehetett visszaterelni a helyes mederbe. Onnan meg nem jött ki azóta sem. No és addig is, ferencnél bajnai volt a gazdasági miniszter és NFÜ vezért. Akkor még ő is akarta, nyilván, hogy költekezzenek. ÉSz nélkül. Rá köllött ígérniük mindenben Orbánra. Ésszerű szociális kiadásokat, amit ő , kormányzása idején tett, messze űberelni kellett, hogy rájuk szavazzanak. Orbánból nem is nézték ki, hogy egy fillérrel is többet fog elkölteni, mint ami bejön. Bizonyította addigra.

aszekelyek 2011.11.05. 16:28:32

@messi-asz: én nem kívánom senki halálát, keresztényeknek az bűn. @jjulie: Melyik paraszt akarhatott többet? A pápai tahó? Vagy a bajnai és retye rutya? Aztán nekik mér járt? :) A nem parasztoknak is miért járt? Csak mert nem parasztok? Mi alapján osztod a közvagyont, tényleg?

Balt 2011.11.05. 16:29:39

@messi-asz: Honnan lehet ezt a filmet letölteni? :)

aszekelyek 2011.11.05. 16:33:27

@hoplita: erre gondoltam, hogy ha volt is nekik, ennyit ért a bíróságon, rendőrségen. :) No és a bíróság nem olyan hatalmi ág, ahonnan ki lehet a kormánynak rúgni bárkit. HA esetleg ezt nem tudnád. Nyugdíjazási rendeletet , azt hozhatnak. Nem támogatom a hamis tanúzást. Az igazmondást igen.

messi-asz 2011.11.05. 16:34:00

@Balt: torrent 1 giga... de ez csapda ugye?

@aszekelyek: én nem kívánom senki halálát. 1/2reértesz... én az ország menekülését remélem... hinni remélni azt lehet... én TÉNYLEG patrióta-nacionaslita vagyok, én VALÓBAN SZERETEM A HAZÁMAT... de ha ez csak egyéni áldozatok árán... akkor arra VÁRUNK. egy keresztyény az türelmes-álhatatos is...

én a világért sem szeretném sürgetni a zorbánt a haza megmentésében... de...

tölgyes 2011.11.05. 16:37:12

@Átverés!: Arra tett fel mindent MT.. és csalódott, mert a tömegek mégse csináltak ribilliót. Ilyenkor aztán jön a világvége hangulat. Egyébként, ha bekövetkezne az amit vizionál, akkor nagyon rossz lenne nekünk (országnak).. olyannyira, hogy talán nem is volna tovább miért - min okoskodni.

jjulie 2011.11.05. 16:39:14

@tölgyes:

ki az az orbán? az a parasztos akcentusu leszartfaszu csököttlábú másodosztályú focista, aki miniszterelnökösösdit játszik magyarkodva, kerszténykedve, mameluksereget építve, politikai alaponválogatott köztiszviselői karral, akinek a választók egyharmadától származó szavazat parlamenti kéthatmados tejhatalmat adott?

demost komolyan, ki az az orbán, csak nem a láthatatlan miniszterekből álló kormány feje?

vicc

tölgyes 2011.11.05. 16:40:10

@jjulie: Látom már megint megtalálta önmagát és előjött Önből az alpári bunkó..:( Én nem tudom miért jó Önnek, ha hülyébbnek mutatja magát mint amilyen:( Durvaság nélkül nem tudja kifejezni magát???Lélekidomárhoz kéne járnia:(.

Balt 2011.11.05. 16:40:53

@messi-asz: Ezzel kicsit melléugrottál. Tokaj:
Polgármester: független
Testület: 2 független, 2 Fidesz-KDNP, 1 MSZP

www.valasztas.hu/dyn/ov10/outroot/onktjk2/05/tjk05328.htm

Balt 2011.11.05. 16:41:55

@Balt: Pardon, elírtam: 3 független...

messi-asz 2011.11.05. 16:42:27

@Balt: egy szóval nem írtam, hogy FIDES... ezt csak te látod bele mindenbe...

nincs neked üldözési mániád??? menj lazícs nézd meg a zorbán filmet ;)

aszekelyek 2011.11.05. 16:42:49

@nyünyüge: Mi a kifogásod konkrétan? @Balt: Legálisan vetítte a Duna , én ott láttam:) @jjulie: Szted az nem lényeg, hogy nem kértek IMF kölcsönt és maguk kormányoznak? :) nem tom miért verik ezért mások a tüzet, sztem se akkora szám... Lényeg, hogy a víz felett tartják még így is a z országot.

messi-asz 2011.11.05. 16:43:34

@Balt: sőt... szerintem rólam "köztudott" hogy MINDEN POLITIKUST a pokolra...

messi-asz 2011.11.05. 16:46:56

@aszekelyek: @Balt: egyébként a zorbán filmmel nem kell nagy dologra gondolni

a lényeg a lényeg: "amit nem tucc megállítani, annak állj a zélére"

Balt 2011.11.05. 16:48:35

@messi-asz: Nem csapd a, csak a youtube-on csak trailert meg werkfilmet találtam. Annak idején olvastam a Zindex kritikát, elég felemásnak rémlik...

jjulie 2011.11.05. 16:48:42

@tölgyes:

a "haza nem lehet ellenzékben" mondatot ha ki tudta mondani, akkor az összes jelzőm illik rá, mint pl. parasztos akcentusu, leszartfaszu, csököttlábú másodosztályú focista, stb

aki pedig kajálja a süket dumáját, söt, még további orbánstilusú szófosó handabandázást is hajlandó elkövetni, az is egytől egyik hasonló leszarfaszu kádárvakarék

az orbán egy szélhámoskodó kurtalábú paraszt, igazi kádári karriert befutó pöcs

aszekelyek 2011.11.05. 16:50:25

@Balt: A sok rohadtszemét fideszes fulladjon meg,. talán ez a motívuma a dolognak.. Ki sem vittük tegnap a gyereket levegőre. Túl közel az M3-as. Buszsávba, az biztos úgy jó... Ki kéne tenni, a traktorral behajtani tilos mintájára egy táblát oda, hogy LIGA zászlóval keresztbe állni az úton tilos. :) Arra jártam délben. Láttam, vigyáznak rájuk rendőrök... nehogy valaki esetleg nekik menjen...

aszekelyek 2011.11.05. 16:51:33

@márta)): Mozgástér és pénz nélkül. Azt csinálja az ellenzék.

messi-asz 2011.11.05. 16:54:00

@Balt: de a gugli barátod segített nem? megvan má?

@jjulie: +dakota... aki dakotákat mond...

aszekelyek 2011.11.05. 16:54:12

@messi-asz: Oda is álltak és szdsz-nek nevezték magukat és az mdf-be is befurakodtak. Meg utódpártra festették magukat. Minden kilométerkőnél ott voltak. Sokáig sikerült is elhitetniük, hogy ők valóban azt akarták, amiről a duma szólt. Aztán már nem. Xarátkenés ez Orbánra. MOSt megyek. pá. Dógom van.

Átverés! 2011.11.05. 16:54:24

@messi-asz: Ez a helyes válasz! Mindenkinek azért már ne üljünk fel.

Az azért érdekes, hogy mindent okt.23-ra tett fel.Csak nem részt vett a szervezésben?

aszekelyek 2011.11.05. 16:55:42

@jjulie: az a veresjani hajdúfrászkarikáról..

messi-asz 2011.11.05. 16:56:37

@Átverés!: mellesleg konkrétan is elhangzik a filmben hogy a zorbán végül ezt a változatot olvassa fel a temetésen stb.... csak ezt @aszekelyek: kontraszelektív szeme nem halota meg ;)

jjulie 2011.11.05. 16:59:46

@aszekelyek:

az orbán egész életében azt ugatta, hogy mindenki kommunista és balfék, és ki a legény ha nem ő

szart sem tud az ugatáson kívül, meg a drágább hitelből kifizetni az olcsóbbat, és folyamatosan növelni a hiányt

ráadasul akkora faszfej, hogy 2000-ben hiába tette az 5 éve csökkenő államadóssági görbét emelkedőre és kezdett választástnyerniakaró osztogatásba, igazi lúzer módjára élről belebukott egy meggyesi ellen, igazi pöcs az orbán

amíg volt mit lopni, nem engedték közel a fazékhoz a kis parasztját, mert egy parasztnak semmi keresnivalója sincs ott

az orbán csak hülyítéssal lett főnök, annyira kitérítette a közgondolkodást a normális kerékvágásból hogy soha sem tudja normális mederbe terelni

egy nagyravágyó de mégiscsak egy paraszt sorsa

teevee 2011.11.05. 17:03:02

@nyünyüge: Hagyd. A fenntartható fideszellenszenv felelőse. Ez a missziója, és jól csinálja.

jjulie 2011.11.05. 17:07:08

@aszekelyek:

a te ugatásodtól sem lesz vaskarika a fából, akárhogy is erölködsz

messi-asz 2011.11.05. 17:07:57

@teevee: tessék FRISSSS... aki a fidest utálja hazát utálja

fides = haza, ergó a fides nem bukik meg soha !!! ez mekkora... (debil)

itt van Kötél et harmadik legfrissebb gyöngyszeme... összegezzük
1. idióta EU
2. "rendes komcsi" igazolás fletó padtárstól középiskolai agitprop + megfélemlítés
3. a fides kudarca a haza kudarca...

b+ ezek nem bukhatnak meg mert akkor a haza bukik... csak sikeresek lehetnek...
aki őket debilezi az a hazát debilezi... ez millen tudatos KAMUnikáció...
szerintem sok zombi paraszt beszopja...

"a mi kudarcunk nem tud politikai ellenfeleink sikere lenni. A mi kudarcunk az egész nemzet kudarca is egyben"

inforadio.hu/hir/belfold/hir-465448

jjulie 2011.11.05. 17:12:10

@aszekelyek:

mit gondolsz, egy kurvanagy tőkét összegyűjtött amerikai nyúgdíjalap mi a kurvaannyát kezd a vagyonnal, banya, mi a picsát művel vele banya?

mit saccolsz mekkora zsé van az amerikai nyugdíjalapok kezén fideszkurvaannyabanya?

jjulie 2011.11.05. 17:18:58

fidesznyikek figyelem, olvassatok

www.portfolio.hu/vallalatok/nyugdij/harom_eves_csucson_az_amerikai_nyugdijalapok_vagyona.156127.html

a nyugdíjkasszát csak eltapsolni lehet, igaz fideszbarmai?

nyünyüge 2011.11.05. 17:22:57

@aszekelyek:
Sok barátod van, bizonyára jónéhány olyan is, akit előrehozott öregségi nyugdíjba küldött a munkáltatója - akár a gaz feri vagy a jelen kormány regnálása alatt.
Ők mind kasszafosztogatók? És mit szólnak ehhez a minősítéshez?

tölgyes 2011.11.05. 17:31:45

@jjulie: A maga szája már megint olyan mint a klozett:( alig néhány hozzászólás és csak úgy dől belőle a leszarfaszú, szofosó, pöcs stb... mint amikor az emésztőben túlcsordul a fekália:(..Egyébként különbözik Ön egyáltalán azoktól a szavaktól, amelyek a szájából folynak???

Én azt hiszem az a baj Önnel, hogy tehetségtelen, nem megy a munkája - amit nem is csodálok - emiatt fusztrált.. Tényleg el kéne mennie egy lélekidomárhoz, hogy a sok mocskot kitakarítsa a fejéből és hasonlóvá tegye egy ember üstökéhez..:( Nem maradhat hátralévő életében egy nagy pöcegödör, amelyikből folyik a trágyalé:(!

hoplita 2011.11.05. 17:48:34

@aszekelyek:
Reménytelenül hülye vagy és számolni sem tucc.
Inkább mennyél oszt masszírozd meg a zurad hátát.
Hogy egy immáron klasszikust idézzek....veled beszélgetni olyan, mint sajtreszelővel rejszolni.:(

hoplita 2011.11.05. 17:53:19

@tölgyes:
Van egy rossz hírem...szerintem Tamás jól látja és igaza van.
Nota bene, Merkel mondta a héten, hogy a következő ötven évet már nem fogják tudni háborúmentessé tenni Európa számára.
Nagy a gyanúm, hogy igazából ötre gondolt, csak azt nem merte kimondani.
De ne izgulj, minden vég valami újnak a kezdete.
Legyen mindig elég kajád és vegyél fegyvert.:)

jjulie 2011.11.05. 17:59:58

@tölgyes:

az orbán szája a klozet, amin kiesett a "haza nem lehet ellenzékben" kezdeti fideszszarkupac, te meg kajálod seggfej, egészségedre

hagyjál belőle a többi idiótának is

nyünyüge 2011.11.05. 18:17:17

@aszekelyek:
konkrétan az, hogy rendre szándékos félrevezetéssel vádolod a blogtársakat, aztán lazán átsiklasz a vonatkozó hivatkozások felett.

amúgy meg GOTO torokgaborelemez.blog.hu/2011/11/02/406_utelagazodas/fullcommentlist/1#c14867136

graycivil 2011.11.05. 18:27:31

@messi-asz: ""a mi kudarcunk nem tud politikai ellenfeleink sikere lenni. A mi kudarcunk az egész nemzet kudarca is egyben""

Igaza van Kövérnek. Kezükben a "vészmegsemmisítő robbanószerkezet gombja". Final countdown! F.Y.DESZ!

graycivil 2011.11.05. 18:31:16

""Szándékosan kivéreztették a települést" - lemondott a géberjéni független polgármester"

hvg.hu/itthon/20111105_geberjen_polgarmester_lemondott

"Mint mondta, egy kormánypárti polgármesternek hátha sikerül a település megmentése, ezért ő inkább visszatér az üzleti életbe, ami a hírek ellenére sokkal egyenesebb világ, mint a politikáé."

F . Y ! DESZ

tölgyes 2011.11.05. 19:05:22

@hoplita: A pusztításnak mindig megvan az esélye.. és ezt a háborús lehetőséget már Merkel is odanyomta a képviselői orra alá. Itt azonban az a kérdés, hogy mit lehet és kell ez ellene tenni. Egy bizonyosnak tűnik:ha itt fegyveres harc lesz, annak legjobban mi fogjuk meginni a levét..tehát ha valamit, akkor ezt valahogy el kell kerülni.

MT számomra pedig érdektelen ember.. silány gondolkodó... Talán csak egy példa. Ady nagy költő és látnok volt.. mégis az a szemlélet amelyik alapján Ő Széll Kálmánt vagy Tiszát bírálta Önben nagy visszatetszést keltene ha tudná, hogy mi az..:) Ráadásul Tisza és Széll megítélésében is tévedett. Volt igazsága persze.. de lényegében mégis tévedett.

szoja122 2011.11.05. 19:11:14

@aszekelyek: "ké, mennyivel lennénk jobb helyzetben, ha tavaly már az IMF kormányzott volna ?"
Milyen kormányzásról ír. Ez a legbugyutább fidesz+jobbik duma.

Csak arról írtam ha már megszüntették a kapcsolatot akkor NEM bunkó módon kellett volna.

Nyugodtan maradhattak volna. Csak a készenléti hitel kell, és csak akkor hozzányúlni, ha minden kötél szakad.

A fidesz most sokkal drasztikusabb 1400 milliárdról megszorításról beszél már ami nem sokára akár 2000 milliárd vagy sokkal több lesz. A fidesz most éppen ha nem vennéd észre gazdasági ámokfutásban van.

Ne feledd jövőre már nem lesz magánnyugdíj pénztár, amit ellophatnak.

Mielőtt a fidesz rajongók hülyeségeket írnának el kell hogy szomorítsam őket: csak 1 millió embernek volt kötelező, a többi önként csatlakozott.
Ha olyan biztosak lettek volna a dolgukba akkor önkéntessé tették volna a kilépést, de inkább a rablást választották. Szégyen...

márta)) 2011.11.05. 19:15:29

@szoja122:

Tessék?
Az nem vélemény-ütköztetés", mikor valaki minden nap reggeltől estig ugyanazzal a témával pofázza tele a posztot!!!
Na.Ja. Igen. Főleg ha ezt birka módra teszi.
Nagyon igazad van. talán magadra ismertél???
Vagy mi a probléma?????
Te szerencsétlen!! Aki nem úgy érzi, az semmiféle megjegyzést nem vesz magára, aki meg igen, az viselje. ott a pont.
Ennyi és nem több.

márta)) 2011.11.05. 19:18:59

@hoplita:
Nem csalódtam! Tőled ezt a kérdést vártam.
Nem, nem megyek veled. Azért nem, mert Te sokkal idiótább vagy mint én. Ezért nem.
:)

szoja122 2011.11.05. 19:20:36

@aszekelyek: miből is vették meg a MOL-t? Az IMF hitel egy részéből, ami most a felét éri. Fantasztikus üzlet, de verhetjük a mellünket most már magyaroké a MOL. Ami persze most sem igaz. Mint ahogy az OTP sem tiszta magyar tulajdon.

Uraim és hölgyeim, fideszhívők és jobbikosok fel kell hogy ébredjetek! Most Kapitalizmus és nem szocializmus van.

Kommunizmusban persze meglehet tenni. A szélsőjobbnak igazából semmi baja sincs a szocializmussal csak az hogy internacionalista. Ők jobban szeretik a nemzetit...

szoja122 2011.11.05. 19:24:51

@márta)): Szívesen reagálnék rá, de csak a szöveget lököd, a semmit. Erre mit mondjak?

messi-asz 2011.11.05. 19:26:16

akkor a mai napot összegezzük
Kötél et. elmondta a Fidel itass rlésztvevőinek, hogy megbukott a fides, de ők még tarcsanak ki, a titanikon is el lehetett tenni pár aranyéxert...

+szerintem
mind +döglik az összes 2 706 292 ixes... a zállam tönkrement, mexűnik...
azok a zombi birkák a legbutábbak az ÁLLAM NÉLKÜLI túlélésre KÉPTELENEK...

szoja122 2011.11.05. 19:29:22

@hoplita:Te várod a háborút? Magadnál vagy?

messi-asz 2011.11.05. 19:35:14

@szoja122: 1011 év feudalizmus + fides = államcsőd + polgárháború...

szoja122 2011.11.05. 19:39:58

@Balt: A jobbik azért nem kapott többet, mert még a fidesznél is sokkal agresszívabb, fasisztoid ideológiák keverednek benne. Az LMP pedig sokkal később kezdett szerveződni, és nem tudták magukat úgy eladni mint a Fidesz, ők nem hazudtak.

A Fidesz hazudott éjjel nappal, fűt-fát mindent ígért. Nézd meg mennyire csappant a tábora, jövőre még ennek is a fele lesz...

márta)) 2011.11.05. 19:40:20

@szoja122:
Bizony erre mit lehet irni. A te szövegedre semmit. Írod, amit már régóta mindenki tud. Lököd a semmit" ) te pedig pofázod a semmit.
Isten ment, hogy Nekem válaszolj, még megsértenél.
Ennyi és nem több.

szoja122 2011.11.05. 19:42:13

@messi-asz: Remélem tévedsz, mert akkor te kellesz, a Messiás...

szoja122 2011.11.05. 19:45:12

@márta)): A blogban még új gyerek vagyok...Nem olvastam át az összes posztot. Ezért agresszíven fellépni bunkóság.

aszekelyek 2011.11.05. 19:52:39

@szoja122: Valami nagy baj van a kedves fejében. Nem képes felfogni, hogy önkéntes volt. No és nulla alátámasztás van arra nézve még mindig, hogy mi is volt az a bunkóság részükről. HA kell készenléti hitel, fognak is kérni, ezt Matolcsy világossá tette. Ámokfutásról meg szó nincs. értem én, hogy kéne, már magának, mert akkor lehetne azzal is nyúzni a nyenyeréjét. Még várjon , még várjon. Orbán kormány alatt nem hívtak be semmikor sem IMF-et. Nem volt végszükségbe ámokfutva Magyarország. Értem, hogy alig várnák már, hogy a válság beletaszítsa Magyarországot.

messi-asz 2011.11.05. 19:54:55

@szoja122: ÉN sosem tévedek!!! ... vagy mégis? hm

felesküdtem a fid eszes bölcsek Kövére...

aszekelyek 2011.11.05. 19:58:48

@messi-asz: erre íírtam, hogy biodíszletnek nézték, aki majd szerepel nekik de soha nem lesz hatalma. Elqrák ezt is.@nyünyüge: @hoplita: Már próbálhattad... Nem róluk írtam. 57, tudod... VAb olyan akinek a mischlein kifizette a hátra lévő éveire esőt előre, a feriéknek. Persze, Úgy mehettek el. egyik sógornőm. Ott volt befizetés. Másként nem lehetett. Nem 36 hanem 58 éves.

hoplita 2011.11.05. 20:02:03

@szoja122:
A rossz időt se várom, vagy a telet...jön, te észkombány.:)

A jelenlegi globális rend a végnapjait éri.
Ha a központok összeomlanak a perifériák lesznek az elsők, amelyek destabilizálódnak és évszázados "meccsek" visszavágói következnek....ez itt, köztes Európában elég baljósan hangzik, ugye?
Naggyából ugyanez a határon belül is....összeomló közigazgatás, közrend, gazdaság, permanens polgárháborús fenyegetettség, megspékelve etnikai összecsapásokkal.
Akinek nincs fegyvere és közössége, annak annyi.

márta)) 2011.11.05. 20:02:35

Rólunk írták - Külföldi lapszemle"
"Frankfurter Allgemeine - "Senkinek sem szerezhet nagyobb örömet a korábbi pártelnök, Gyurcsány Ferenc kilépése a Magyar Szocialista Pártból és a Demokratikus Koalíció néven tervezett új párt felépítésére vonatkozó terve, mint legfontosabb ellenségének.
A szakadás révén még jobban meggyengül a 2010-es választási veresége óta kínlódó MSZP ütőképessége ellenzéki pártként."

A baloldal jelentőségvesztése miatt a Jobbik léphet fel a legbefolyásosabb ellenzéki erőként."

Der Standard - "Újabb botrányhullámokat vert Dörner György és Csurka István kinevezése az Új Színház élére

A Darmstadtban székelő akadémia múlt kedden csatlakozott a magyar és külföldi tiltakozók táborához. "Ez a lépés a háború óta egyszerűen példátlan" "
.............................
Újra, és újra cikkezik rólunk a nemzetközi sajtó, ami nem is lenne baj. Csak az a probléma, hogy nem arról irnak, jó hirünk van a világban. Aggodalomra okot adó tartalom. Persze semmi új, mert ezt itt nálunk is tudja, aki akarja látni merre mennek a politikai folyamatok?

Ha a világlapok nem irják meg akkor is tudható, hogy elvesztegetett idő volt a szocialisták párton belüli csatározása. A Gyurcsány távozása) nem fogja erősiteni az MSZP.-t, politikai tőkét nem fog kovácsolni belőle.
Arra jó, hogy azt a tábort aki kitart/kitartott a szocialisták mellett kétkedésekben tartsa, esetleg eltávolitsa magától.
Mert az tudni kell, hogy ott" is vannak/voltak Gyurcsányiták) és mások.
Kövér L. keményen fogalmazott, a Tőle megszokott?? módon.)
De nem tévedett ) az LMP. nem tud erős párttá válni (ha igy folytatja).?
Hol van/lesz az erős ellenzék- még ha összefognak is-???
A mantrát) nem szeretném újra irni, csak annyit, akik mély-szegénységben, kilátástalanságban élnek, akikben felhalmozódott egyfajta düh- és gyűlölet, nem biztos, hogy nem a Jobbikot látják majd a megmentőjüknek.?? És persze (esetleg) mások is.
Igaz, ez csak egyfajta szürke vélemény. :)
Bezony.Ennyi.
hm?

márta)) 2011.11.05. 20:04:17

@szoja122:
Azt nem irtam, hogy bunkó vagy. De ha gondolod irhatom.
Nem gond.

hoplita 2011.11.05. 20:05:58

@tölgyes:
Ady esetében innen, 100 év távlatából már könnyű okosnak lenni.
Nekem egyébként Ady nem a szívem csücske, bár értékelem.

Silány gondolkodó?
Hááááát....ezt úgy mondod, mintha szarásig lennénk ragyogó váteszekkel, csillogó elmékben dúskálnánk.:)

márta)) 2011.11.05. 20:07:09

@szoja122:

blogban még új gyerek vagyok."

A legkevésbé érdekel.

hoplita 2011.11.05. 20:07:30

@tölgyes:
Ja....jó kétezer éves gondolat, megszívlelendő ma is.
Si vis pacem, para bellum.
Nem akarom-nem akarom kérdés....sajnos.

aszekelyek 2011.11.05. 20:08:28

@nyünyüge: Nem nekem írta. Neked. @jjulie: Abba ugyan nem látsz bele. Lényeg, hogy az engem ne is érdekel. Nem óhajtok velük semmilyen bizniszt. :D HA csak nem kötelező. @szoja122: NA és ha abból? Ők kormányoznak. Internácik leszerepeltek, mindent csak elkótya vetsáltek. Nem köllenek. Pá. el lehet tolni a kerékpárt. Internemzetiek is szeretik a nemzetit, csak inter... No és szabad a nemzetit szeretni. VAgy visszavontátok a demokráciát is? Eladtátok, az sincs meg, internáci diktatúra kell legyen é pont?

hoplita 2011.11.05. 20:09:02

@márta)):
Mán féltem kissé, hogy rászánod magad.
Nincs annyi pálinka a világon, hogy félóránál tovább elviseljelek.:)))

nyünyüge 2011.11.05. 20:09:21

@aszekelyek:

1. akkor most kipaterolta Matolcsy az IMF-et vagy nem?

2. szerinted akinek a mischlein??? /ez meg miaszösz!/ vagy bárki más kifizette/kifizeti a járulékait a nyugdíjjogosultság előtti évekre, arra nem fog vonatkozni a "csak a korhatár utáni öregségi nyugdíj az öregségi nyugdíj" c. meghatározás? - mert ez nem derül ki a törvénytervezetből, még a hozzáértő munkaügyes kollegák sem tudják belőle kiolvasni.

aszekelyek 2011.11.05. 20:09:46

@márta)): Nem érdekel mit firkálnak.

hoplita 2011.11.05. 20:12:19

@szoja122:
"....A jobbik azért nem kapott többet, mert még a fidesznél is sokkal agresszívabb, fasisztoid ideológiák keverednek benne..."

Felmondtad a bolsilibsibibsi leckét, jutalmul nyalhacc.:DDDD
Ha az egyik kedvenc krimómban ezt elmondanád fetrengenének a röhögéstől a jó, öreg kocsmabútorok.:P

márta)) 2011.11.05. 20:13:51

@hoplita:
Na látod ! Nem kell félned. Milyen jó.
Látod, Jó, hogy igy döntöttél, mert ha mennék Veled, lehet, hogy később már pálinka nélkül is elviselnél.
Kizárólag csak is, azokra az országjáró gyűlésekre gondoltam, nem másra.
Mielőtt elkezdenél sarazni, (milyen jót vitatkoznánk a politikáról).

na ugye????

:)))))))))))

hoplita 2011.11.05. 20:13:57

@aszekelyek:
Nem, még nem, de inkább, minthogy a sületlenségeid hallgassam.

márta)) 2011.11.05. 20:16:11

@aszekelyek:
Ha nem érdekel, akkor nem. Most én mit csináljak veled.?
Majd érdekelne még Téged, csak akkor már késő lesz???
hm??

jjulie 2011.11.05. 20:19:45

@aszekelyek:

fideszpicsaszájúság rulez

márta)) 2011.11.05. 20:22:03

Nahát! Hogy mik vannak???
:)))))

tölgyes 2011.11.05. 20:26:09

@hoplita: Ady a XX. század körének szemlélete alapján bírálta Tiszát:(.. Vagyis egy nem is liberális - mert Tisza liberális volt - hanem egy polgári radikális nézőpontból.. Csakhogy Ady nem fordult szembe a magyarsággal, míg Jászi és köre ezt megtette.. és még azokat az elvbarátaikat is megtagadták (pl Somló Bódog) akik ezen az úton nem voltak hajlandóak velük menni.

Én azt hittem elismerésnek tartja azt is, hogy gondolkodónak tituláltam MT-t.. mert az nagy dícséret számára és ez nincsen összefüggésben a magyar gondolkodó elmék számával és minőségével.. mert valaki vagy az, vagy nem az...:(

Egyébként én még azzal egyet is értek, hogy Európa nagy válságban van. A kérdés azonban az, hogy elindul-e a nemzeti szuverenitások megőrzése mellett az integrálódás irányába, vagy a belső irigységek szétaprózzák a cselekvő erőket. (Ezt pedig nem lehet álpárhuzamokkal leírni. Különösen nagy idiótaság kezet dörzsölni az ellentétek miatt.. már csak azért is méltatlan ez egy gondolkodóhoz, mert az ellentétekre bizony mi nagyon rá fogunk fázni..:() Ha ez az utóbbi történik, akkor nem a belső nézetkülönbségek, hanem az atlanti térség leértékelése fogja felszítani a tüzet..és épp a legerősebb államokban..Abban pedig az Ön puskája mit sem ér:( Rómát sem védték meg a korszak leghatékonyabb fegyverei, a hadvezetési tapasztalat, aminek birtokában voltak

Balt 2011.11.05. 20:27:46

@tölgyes: Na, elolvastam én is MT visszaemlékezéseit. Egy dolog tisztán beigazolódik belőle: még véletlenül sem a Fidesz szervezte a "Kossuth téri háromnyomásos" performanszot és a tévéostromot. A Fideszre való fröcsögése ezzel együtt szánalmas. Nem csoda, hogy megkeseredett, a politikától visszavonult (Jobbik alelnök). Kár érte, de ezután már csak éhkoppon élő nyugdíjas képzőművész lehet belőle...

Balt 2011.11.05. 20:31:53

@szoja122: "Ne feledd jövőre már nem lesz magánnyugdíj pénztár, amit ellophatnak."

Ellenben van IMF-hitel visszafizetés... Hajrá, lehet szépen visszatalicskázni a kedvenceid által felvetteket!

márta)) 2011.11.05. 20:32:08

@hoplita:
Mit szólsz hozzá??? Mindent írhatsz, CSAK az "anyámat ne", mert nagyon fájna.

:))

tölgyes 2011.11.05. 20:33:31

@hoplita: A háborúra való készülődésben különösen rosszul állunk..amin csak rontott a sorkatonaság eltörlése.. és ezt ma sajnos adottságnak kell felfogni amin nem lehet gyorsan változtatni.. Ma se pénz, se szándék a hatékony védelemre a társadalomban...:(

Balt 2011.11.05. 20:35:08

@szoja122: "A Fidesz hazudott éjjel nappal, fűt-fát mindent ígért. Nézd meg mennyire csappant a tábora, jövőre még ennek is a fele lesz..."

Máskor meg az a mantra, hogy nem mondott semmit a választások előtt. :) Néha kicsit harmonizálni kéne az ellentétes állításokat.

A Fidesz tábora most is bőven a duplája az őt követő pártnak, bármelyik is legyen az... :)

jjulie 2011.11.05. 20:36:33

@tölgyes:

ne szomorkodj, maj ha bekebelez minket valamelyik szomszéd, megtanítalak porszívót eladni, ha már nem élsz meg a magyarkodásból

tölgyes 2011.11.05. 20:38:14

@Balt: Ő azt várta, hogy Orbán majd odamegy és viszi azt a tömeget, amelyiket ő felheccelhet.. - ő mega és csoportja komoly tömeg megmozdítására nem volt képes - és akiket Gyurcsány meg akart verni. Okt. 23-án azonban végleg eldőlt és egyértelművé vált, hogy Orbán a a demokratikus utat fogja választani, ami a szélsőjobbos radikálisokat nem elégítette ki..mert nem számoltak a valós erőviszonyokkal..Gyurcsány is csalódott volt, mert szerette volna utcai harcokban megerősíteni a pozícióját..:(

hoplita 2011.11.05. 20:39:07

@Balt:
Persze, hogy nem a fityisz...az legalább annyira meg volt zavarodva és be volt szarva, mint a kormány.
Napokig nem tudták mit mongyanak, csak kóvályogtak, mint gólyafos a levegőben.
A Kossuth téren, főleg október elseje, az önk, választás után már igen erős fideszellenes hangok is megjelentek...naggyából onnantól datálódik, hogy egy veder híg fost többre nézek oviéknál, meg a fityisznél.

tölgyes 2011.11.05. 20:40:07

@jjulie: Zsüli.. Ön már ma sem él meg a semmire való munkájából..:) A jövőt meg bízza rám:)..Ha megszorul jöhet hozzám kerti munkásnak:(bár amilyen tohonya...:(

jjulie 2011.11.05. 20:40:18

@Balt:

fideszbarma, az orbán mint főfideszféreg mindig azt ugatta, hogy mindenki fika, de majd ő

hát ő egy nagy lófasz

tölgyes 2011.11.05. 20:42:30

@hoplita: Persze, mert nem tetszett az ott csoportosulóknak a demokratikus megoldás..:( Azóta se tetszik, de jobbat nem tudnak felmutatni.. még MT szerint sem:( (Nem jött el a kormányzás átvételének ideje:).. Az nem is fog eljönni:(.. a Jobbik számára.

hoplita 2011.11.05. 20:42:53

@tölgyes:
Talán fel kellene állítani prioritásokat.
Ne kend a társadalomra, a mindenkori kormány és a hatalom sara....a sorkötelezettség eltörlésében meg benne volt a csutitörpe és bandája is, nyakig.
Nem szeretem, amikor politikai érdekekből terelni próbáltok....nem túl elegáns, hogy finom legyek és nőies.:(

tölgyes 2011.11.05. 20:44:53

@jjulie: Mégis magából lett csicska:(

hoplita 2011.11.05. 20:45:04

@tölgyes:
"....Az nem is fog eljönni:(.. a Jobbik számára...."

de azért a farkad nem tennéd rá erre a kijelentésre, fogaggyunk,:)))

tölgyes 2011.11.05. 20:48:52

@hoplita: A fidesz nem törölte el a sorkötelességet.., nem is akarta eltörölni..mire erről szavzás lett addigfra a magyar társadalom 4/5-e ezt akarta..és ennek okai a kádári szisztémába mentek vissza... És ez nem terelés, hanem tény.:(

Ma sem lehet ezt a kérdést elővenni.. de ha a Jobbik akarja, akkor kampányoljon a visszaállítás mellett.

jjulie 2011.11.05. 20:50:00

@tölgyes:

jaj, jóska, inkább számolj be, hány ezer milliárd szárad a felcsuti kurtalábú paraszt hazug és szélhámos lelkén az elmúlt másfél év alapján

tölgyes 2011.11.05. 20:51:00

@hoplita: Még MT szerint is Európa összeomlása a feltétel..:(.. mert különben megeszik a Jobbikot vacsorára...:(Így a farkát dugja MT markába:)

tölgyes 2011.11.05. 20:52:30

@jjulie: Ha jó kedvem lesz csicskának (kerti sepregető) felveszem..:).. Ezért kezdje a gyakorlást.. Menjen el az Erzsébet kertbe sepregetni.)

Balt 2011.11.05. 20:52:47

@tölgyes: Tökéletesen egyetértek (a világpolitikai elemzéssel) (is). :)

márta)) 2011.11.05. 20:57:07

Komoly szervezkedést szült a válság: Új párt jöhet létre
Erősödik az euróellenes hangulat"

Az euróövezet ilyetén felosztása érdekében azt sem zárja ki, hogy a német liberálisokból egy új, EU-ellenes pártot szervez. Egy ilyen kezdeményezés azonban nem csak liberális közgazdászok tetszését nyerte el, de szélsőjobboldali nacionalisták vagy egyes kommunisták is támogatnák az új pártot."

A bécsi Hayek Intézet - amely leginkább Bokros Lajos köreihez áll a legközelebb Magyarországon - Berlinbe, november közepére konferenciát is szervez e témáról.

A munkacím alapján egyelőre csak „megvitatnák" Európa jelenlegi helyzetét - de a cél egyértelmű: erősíteni egy németországi EU-ellenes mozgalom megjelenését.

A Spiegel - utalva a hatvanas évek „szélsőbaloldali parlamenten kívüli ellenzékére" (Apo) - „nagypolgári" rendszerkritikának nevezi a mozgolódást.

Egy felmérés szerint a német lakosság 80 százaléka ellenzi a görög mentőcsomagot, és a többség szívesebben fizetne ismét német márkával"

hetivalasz.hu/uzlet/rosszul-mertem-fel-a-helyzetet-hatalmas-hibat-kovettem-el-42887
****
"S nem is csak a Jobbik jelentette – amúgy nem jelentéktelen – kihívásról lehet szó, hanem akár valamilyen konzervatív-liberális, a kormányzó párt radikalizmusához képest konzervatívabb, voluntarizmusánál normatisztelőbb és szabadságszeretőbb jobboldali politikai alakulat zászlóbontása sem elképzelhetetlen."
*****

mosmaiorum.blog.hu/

A sikeres nacionalizmus titka"

" mely tudatosan őrli fel a politikai gondolkodás hagyományos kategóriapárjait (jobb-bal, konzervatív-haladó, EU párti-nemzeti stb.). Azaz, úgy tűnik, a politika bevett fogalmai egyre inkább kiürülnek a választópolgárok szemében, talán pont azért, mert a problémáik sem igazán írhatók le ezekkel többé. Ez a jelenség, melyet jól példáz az N-VA robbanásszerű sikere, pedig egy teljesen újszerű európai politikai térkép kialakulását vetíti elő."
****

Esetleg nincs oly távol, mint amennyire közel? hogy valóban megindulhat Európában egy politikai átrendeződési folyamat??? Mégis csak igaz lesz??? Igaz lenne???
:)

tölgyes 2011.11.05. 21:00:06

@Balt: Európa pozícióinak meggyengülése minket is érint, mert bármilyen furcsa ide is csorgott valami kevéske abból az extraprofitból, amit a fejlettek korábban besepertek.. Na ez az ami most hanyatlik.. ezért ideges mindenki.. ezen pedig néhány dobtáras nem segít.. különösen ha a népesség több mint a fele mohamedán és konfúciánus lesz:(.. márpedig a tendfenciák ezt mutatják...

Balt 2011.11.05. 21:01:21

@tölgyes: A sorszolgálat merő anakronizmus, főleg, hogy ma talán kb. néhány láda kézigránát képezi a magyar szárazföldi fegyveres erőket... Az látszik (a Gárdából), hogy volna igény az önkéntes katonásdira, lehet, hogy ezeknek a tagoknak jobban ki kéne nyitni a szerződéses katonaság intézményét - persze ügyelve arra, ne lehessen belőlük valami Molnár által elképzelt puccsista alakulat...

márta)) 2011.11.05. 21:02:29

Bocsánat! Török Gábor! Nem akartam megsérteni) De biztosan felismerhető a posztról, az idézet.
Már megint elfelejtettem ) odairni, most azt, hogy idéztem.
:)

tölgyes 2011.11.05. 21:07:05

@Balt: Nincs meg a feltétele a sorkatonaságnak.. ezt szétkúrták a fiúk 2002 után.. Ráadásul nem is kéne 12 hónapos szolgálat.. mint régen.. Azt is láttuk, hogy egy nnemzeti gárdához hasonló szervezetre sincs igény.. mert az meg a Leventét idézi fel:(

szoja122 2011.11.05. 21:14:25

@Balt: Most aztán jól megsértettél:)

Ki is az én kedvencem? Az MSZP, Gyurcsány, Fidesz, vagy a jobbik biztosan nem.

Ha tudnál olvasni tudnád. Ha tudnál...

szoja122 2011.11.05. 21:17:54

@hoplita: Nem vagy véletlenül beteg úgy aggódok, nem is anyáztál... Így nem lesz pártépítés:)

Balt 2011.11.05. 21:19:24

@tölgyes: Ez így van sajnos. Most nagyon úgy néz ki, hogy a három világgazdasági gócból az EU jó, ha a dobogót megcsípi...

messi-asz 2011.11.05. 21:21:45

Kedves TG!

a három kö+vér mondat megérne egy elemzést...

1. Eu: fogalmatlan idióták
2. "rendes komcsi" vagyok a rossz komcsi fleto adott erről igazolást...
3. a fides a zország utolsó esélye, azaz fides=ország...

ez menynit hoz ilyen szmogos őszi napon a fides nek a konyhára?
többet hoz mint visz?

miután gazdasági csőd már 1értelmű, épp nyilvánosságra nem hozták még...

reggel korán jövök posztot olvasni:) jó8

Balt 2011.11.05. 21:21:53

@szoja122: Bajnairól volt szó, elvégre ő élte fel az IMF-hitel javát... Őszintén sajnálom, hogy nem sértődtél meg - pedig nem is annak szántam. :) De kár.

szoja122 2011.11.05. 21:22:13

@aszekelyek: szocializmust írtam, nemzetit. Olvasd el még egyszer. Azt talán mégsem kell szeretni.
Nemzeti szót bármihez hozzátesszük akkor már oké?
Már a csapból is az folyik. Bocsánat a nemzeti csapból.

messi-asz 2011.11.05. 21:23:22

@hoplita: szerinted ? ... kö vér, vagy nem kő vér ?

szoja122 2011.11.05. 21:29:42

@aszekelyek:"Nem képes felfogni, hogy önkéntes volt" Mármint a nyugdíjpénztárak vagyonának ellopása??? Furcsa gondolataid vannak, nagyon furcsa. Hol hallottad ezt?
De tényleg igazad van Önkéntes volt. Vagy az aláírásod vagy a fejed. Ez tényleg önkéntesség.
Hogy lehet ilyeneket írni????

szoja122 2011.11.05. 21:34:23

@márta)): "Azt nem irtam, hogy bunkó vagy." én sem csak azt hogy agresszívan fellépni bunkóság. Honnét kellene tudnom hogy a több száz vagy több ezer lapon ki mit írt. Ezzel ezt a vitát lezártnak tekintem.

bóra77 2011.11.05. 21:51:18

@messi-asz: ki találta ki azt a rettenetes szót, hogy fogalmatlan????

márta)) 2011.11.05. 22:35:24

@szoja122:

azt hogy agresszívan fellépni bunkóság"

Bezony. Ezért hát modorizáld magad. !!!
Ha kérhetem. Ezzel be is fejeztem.

menőmano 2011.11.05. 22:45:44

@szoja122:

Figyelj! Csak! Főleg ha új gyerek" vagy itt a poszton, blogon, ne kössél itt bele a @mártába!
Ird meg a kommentedet, másokét meg olvasd el ha akarod, ha nem akkor, meg át kell ugrani.
Nem kell itt feleslegesen szaporitanó a szólt. Érted??
oszt.kész.kalapkabát.jónapot.
:))))))))

menőmano 2011.11.05. 22:53:17

Azért már ez egy totálisan őrület, hogy itt mindenki úgy köt bele a másikba ahogyan akar.
Némelyek meg azt hiszik, hogy uralkodhatnak itt.
Itt csak egy valaki szólhat ) Ő pedig nem más mint a (főnök) a Török Gábor.
Nem is értem?! mit nem lehet ezen megérteni.
oszt.ennyi.
:)))))

@jjulie) " Jó a neved." irták már Neked. Te meg mit rohangálsz itt ki-be a posztról. Mit képzelsz Te , hogy Neked mindent lehet.??
Áruld már el.??
:))))))))

menőmano 2011.11.05. 23:08:41

Magasságos egek ura! Most azon gondolkodom, (komolyan).
"nem érdekel". ezt hallotta, lizingelte, vagy csak úgy irja!
Mindjárt leesek a székről) ....... fáradt vagyok.
:)

Jóccakát.

messi-asz 2011.11.06. 07:38:45

@bóra77: azt nem én... de erőszeretettel használom fides vezírek jellemzésére

bár utóbbi időben inkább: alkalmatlan gerinctelen maffia gané csürhe a kifejezőbb

messi-asz 2011.11.06. 07:39:40

@szoja122: akkor ha önkéntes, akkor a zorbán is önként fog takarodni...

szoja122 2011.11.06. 07:49:34

@menőmano:
Kedves menőmanó!

Nekem NEM stílusom alapból csak a hecc kedvéért kötözködni mint ahogy sokan teszik itt a blogban.

Ha nem vetted volna észre éppen, hogy ő kötött belém. Persze ha úgy vesszük, hogy azzal kezdődőt, hogy vissza szóltam akkor igaz.

Ő azzal kezdett, hogy lehordott a sárgaföldig, hogy miiért írok olyan dolgokról, amit réges-rég már többször kitárgyaltak.

Arzért írtam, mert többen is felszólítottak a jobbnak nevezet oldalról minősíttethetetlen szavakkal, hogy írjam már le, hogy nekem miért nem tetszik a rendszer.
.
Ezután belinkeltem egy felsorolást:
rocknpol.blog.hu/2011/10/23/nekem_miert_nem_tetszik_a_rendszer#comment-form
Akkor pedig sokan azt írták, hogy ez mind marhaság, ugyancsak minősíthetetlen szavak kíséretében. Ezért próbáltam kicsi részletesen leírni. Ez volt az én bűnöm.

De természetesen elsősorban nem ők a hibásak már az elején is írtam TG! az. Kicsit foglalkoznia kellene a blogjával, úgy is, hogy moderálhatná a beszélgetéseket. Némelyek, mint hoplita elképesztő szavakat használ.

Kedves TG!
A DEMOKRÁCIA NEM JELENT ANARCHIÁT, NEM JELENT 100% -100%-OS ÉS TELJES SZÓLÁSSZABADSÁGOT.

Szerintem bárki elmondhatja a másikról a leglesújtóbb véleményét egy kicsit finomabban káromkodások nélkül.

A teljességgel minősíthetetlen hozzászólósásokat, amelyek egymás, vagy más népcsoportok ellen szólnak TG-nek át kellene szerkesztenie vagy kihúznia. A blog üzemeltetése felelősséggel is jár.

Ha én is tettem valakire olyan megjegyzéseket ami általam is nem megfelelő akkor BOCSÁNATOT KÉREK azoktól.

Nem mentség miatt de elmondom a vita hevében tettem és amilyen a fogadj isten olyan az adjon isten is.

Még egyszer bocsánat.

messi-asz 2011.11.06. 08:14:07

a fides droid heroikus küzdelme a világhírű berlini karmesterrel, akit nem ért el a kardjával, így itthon vagdalkozik...

www.origo.hu/itthon/20111105-ujsagcikke-miatt-rugtak-ki-az-operabol-a-gyorivanyi-rath-gyorgy.html

szoja122 2011.11.06. 08:25:37

@aszekelyek: Hiányoltad hogy nincs bizonyíték az IMF fidesz általi sértegetésének. messi-asz most linkelt be egyet.

hirszerzo.hu/nyuzsi/2011/11/5/Napi_nonszensz_Kover_Laszlo_vagy_az_IMF_a_n_0RANLS

aszekelyek 2011.11.06. 08:44:52

@jjulie: Te még élsz vén fütty, hol voltál, házaltál? @szoja122: Kedves gyerekek, ez sem bizonyíték. Ez mese. Lehet, hogy nem tudod megkülönböztetni az adott szerző véleményét a tényektől de az nem az én bajom. Itt semmi nincs, még egy hazug cáfolata sem annak, amit Kövér mondott. Nem vitatom, hogy vannak akik ilyesmiket készpénznek vesznek de ezt kizárólag nekik írják. Szóval nem nekem. Több véleményezését nem kérem a dolognak. Tényt kérek. Azt látom , hiába.

aszekelyek 2011.11.06. 08:49:20

@jjulie: Ami a kormányzásokat illeti, mind balfékek is voltak. Némelyikük meg eglszen pufajkás vagy hozzájuk benősült vagy általuk meggazdagodott.. Az ország az bezzeg nem.Édes pofa volt tegnap Czakó Gábor, azt mondta, nem is tudja:) melyik kultúrában de szokásban volt az, hogy ha valaki túlságosan okos, intelligens, művelt volt, azt azok, akik nem simán kinyírták......

menőmano 2011.11.06. 08:53:01

@szoja122:
Nem kell mentegetni magad. Semmi szükség nincs rá. Én leirtam a véleményem és a továbbiakban totálisan már nem is érdekel.
Semmi sem érdekel. Mos meg nem is érek rá itt bajolni veled.
oszt.kész.ennyi.
:)))

ubul2000 2011.11.06. 08:54:13

@szoja122: Érdekes módon csak hoplita szúrja a szemed (aki néha valóban használ erős szavakat), akivel nem értesz egyet. Akivel elviekben egyetértesz, mint Jjulie, az folyamatosan használhat alpári szavakat, az nem zavar. Tipikus...

szoja122 2011.11.06. 08:55:00

@aszekelyek: Látom nem győzzük meg egymást, de nem baj.Ez van.
Az idő úgy is eldönti kinek volt igaza...

aszekelyek 2011.11.06. 08:56:05

@jjulie: A pápai az a nagyravágyó paraszt, akinek a démosz szerint nincs ott keresnivalója. Hülyítése miatt, többek között. A közgondolkodás az nem változott. 89 előtt is rühellték, hogy az elvtársak mindent szétlopnak és megfélemlítik a népet és az után is ugyanezt rühellték, mivel ugyanazok is követték el, nem is változott sem a rendszer sem a közgondolkodás. A démosz azt sem osztja, hogy parasztnak nincs keresnivalója. Gyula fiam, te aztán tényleg ne parasztozzál, mert egy kocsis nem olyan trágár, mint te. A szódás a lovával sem. Írd ide szépen , császári, királyi, főnemesi vagy proletár származásnak lehet keresnivalója a vén fütty gondolkodás szerint.

menőmano 2011.11.06. 08:58:52

@szoja122:
Még annyit, nincs bocsánat. Sem neked, sem másoknak.!!!!

aszekelyek 2011.11.06. 09:00:12

@szoja122: Nem , az idő a kétséges dolgokat dönti el. Az útelágazódásosokat:) ez meg egy szimpla suttogóban és indexen terjesztett hazugság. Ez valóban nem győz meg engem semmiről.

szoja122 2011.11.06. 09:04:00

@ubul2000: Amit írtam MINDENKIRE ÍRTAM -még @jjulie -ra is-. Valóban sokszor Ő is használ meg nem engedhető minősíthetetlen szavakat.

Senki nem gyalázhat senkit, mert az nem liberalizmus az anarchia. A nemtetsző véleményt kulturáltabb formában is el lehet mondani.

Ne tegyük ezt mert sehova sem vezet. Tudom hogy ezzel mi nem válthatunk meg semmit -vagy csak kis mértékben- de el kell kezdeni.

Gondolom MINDENKI AZT AKARJA - ÉS REMÉLEM EBBEN EGYETÉRTÜNK- HOGY EBBEN AZ ORSZÁGBAN VÉGRE JÓL MENJENEK A DOLGOK. EGY KICSIT JOBBAN ÉLJÜNK MINT EDDIG.

A káromkodás, egymás és egyes népcsoportok gyalázása ezt nem segíti.

aszekelyek 2011.11.06. 09:05:59

@márta)): Sokan mondjuk régóta, hogy szélsőjobb és a liberálisok rokonlelkek.

márta)) 2011.11.06. 09:06:45

@szoja122:
Látom felébredtél. Mit sopánkodsz itt a Török Gábornak??! Milyen vita hevéről beszélsz???
Némelyek irják itt a tutit reggeltől, estig. Sarazzák a másikat!!! Ebbe Te is beletartozol.
Egyébként elárulok egy titkot!!! Nekem nem kell engedélyt kérnem, én azt irok amit akarok, és akkor mikor nekem tetszik.
ennyi.

szoja122 2011.11.06. 09:09:03

@menőmano: Akkor jöjjön a polgárháború????????????????????
Gondolkozz gondolkozz gondolkozz...

Ezzel csak azt segíted ami ellen írtál. Változatlanul essünk egymásnak??

Ez volt a történelmünk egyik nagy tanítása. Lásd a Himnuszt:

"Hányszor támadt tenfiad
Szép hazám, kebledre,
S lettél magzatod miatt
Magzatod hamvvedre!"

Ezt akarod? Akkor ne mérj kettős mércével, és amúgy minek írtad azt amit írtál?

szoja122 2011.11.06. 09:11:01

@márta)): Tévedsz, egy anarchiában megteheted de egy demokráciában törvények is vannak.

jjulie 2011.11.06. 09:11:31

@aszekelyek:

tényt kérsz banya, mit nem képzelsz magadról a fideszpicsaszájú létedre

elmagyarázom neked a helyzetet:

a fideszszóvirágok nem mások, mint gyomnövények virágai és gyommagvakkat teremnek, mint a diszóparély, bürök és társai, van közöttük szebb és ártalmatlannak tűnő, mint pl a pipacs, de attól még gyom

namost a fidesz néven azonosított gyomok családja is csak olyan mint a többi gyom, valamilyent haszonnövény árnyékában virulni képes, de monokultúrában termeszthetetlen, elsilányul, hézagossá válik, elsatnyul

a fidesz nevű gyomok családjának egyok virágzatát fideszpicsajájnak neven írták le

fideszgyomból soha sem lesz szalonna

messi-asz 2011.11.06. 09:12:12

@szoja122: "gyalázása ezt nem segíti" - segíteni, nem segít, de jólesik...

legyünk gentle(/wo)manok... tisztességes embereket ne báncsunk érdemtelenül
marad a dakota tehetségtelen gerinctelen maffiacsürhe fides gyalázása...
azok a nemzetvesztéssel rászolgáltak...
de káromkodni akkor se... mert az minket minősíteni...

szoja122 2011.11.06. 09:12:29

@aszekelyek: Kedvesem a liberalizmus egész mást jelent.

messi-asz 2011.11.06. 09:13:18

@márta)): ácsi, dakota mondás:

a te öklöd szabadsága az én orrom hegyéig ér...

ubul2000 2011.11.06. 09:13:43

@aszekelyek: Ezt kikérem magamnak az általatok szélsőjobbnak nevezett nemzeti érzelműek nevében, hogy bármilyen formában összehasonlíts minket az ország rombadöntéséért, kiárúsításáért felelős libbolsi bandával.

márta)) 2011.11.06. 09:15:53

@aszekelyek:
És? Ezzel mi a probléma?
Ha netán vetted a fáradságot, és elolvastad a belinkelt anyagot, akkor rájöhettél, hogy az esetlegesen alakuló új politikai erő itt Európában, sokkal kifinomultabb elemeket tartalmaz, mint a radikális szélsőjobb.
Az, hogy Te mit mondasz, meg mit nem engem a legkevésbé érdekel.
"szélsőjobb és a liberálisok rokonlelkek" Mi a gond, ha elfogadható politikai irányzatot hirdetnek. Ja. és főleg ha tudják mit miért akarnak, nem a semmibe kiabálnak, netán hazudoznak??

szoja122 2011.11.06. 09:17:11

@messi-asz: "a te öklöd szabadsága az én orrom hegyéig ér... " :)

aszekelyek 2011.11.06. 09:17:37

@nyünyüge: Az idézőjel milyensége az érdekes. Az szó szerinti idézet-e vagy azért van idézőjelben, mert azt akarták leírni. Kéne a hanganyag ennek eldöntésére. Egyébként ő ezt az első Orbán kormány idején sem tagadta. Akkor a megszabadultunk az IMF-től, érzed ebben a szabadságért vívott harc ízét? Az oroszokat is kipateroltuk :) Etimológiailag pedig nem azt jelenti az, hogy idézőjelesen kipaterolták őket, hogy velük durván bántak vagy beszéltek volna. Azt jelenti, hogy nem kellett semmit a jóváhagyásuk függvényeként kezelni és alkalmazni a kormányzásban. Tehát szabad kezet élvezhettek a kormányzásban. Az viszont jelen körülmények között nagyon nem tetszik sokaknak. :) ez jatározottan bosszant sokakat. Kovács lacát, pl, aki követelte nemrég, hagyják abba a szabadon kormányzást , -mert ők nem azt szánték nekik:) utóbbit én tettem hozzá. Tessék azt csinálni, amit mi parancsolunk... persze laci bácsi, hogyne... egyébként rgyrtlen olyan országot kéne csak mutatni, ahol az IMF segítsége valami mást jelentett, mint azt, hogy óriási szociáális romlás következik be , tömegek számára és az nem a namkvilág, hanem a legszegényebbek nagyobb nyomora. :) Mielőtt nagyon megsiratnánk a banktolajokat, hogy szegénykéknak híja lesz az elvárt örült nagy pénzüknek... Nézzünk és ez egy baloldalinak főleg kötelessége, a valóban szegények felé. Márpedig az IMF a bankadóba nem ment volna bele, mint szándéklevél tartalom... az szegényektől valamit elvenni, munkanélkülit termelni, abba igen. ÉS hasonlókba. Mondta Orbán, pár hónapja, a baloldal helyett is nekik kell képviselni a szegények érdekeit. Az IMF a mainaál sokkal kedvezőtlenebb szegénységpolitikába egyezett volna bele. Kovácslaca bácsinak talán ez hiányzik? Mondom, hogy akkor voltak baloldaliak, mikor a MIlka tehén.

márta)) 2011.11.06. 09:18:28

@szoja122:
A Te törvényed a legkevésbé érdekel.

messi-asz 2011.11.06. 09:22:07

ezek a semmirekellő gerinctelen munkakerülő rablók... itt a kép a bizonyíték...

életükben nem dolgoztak ezek a komcsi dakoták. semmit nem becsülnek meg...
nem hoztak létre soha értéket, íyg azt meg sem tudják becsülni...

faberakásba, a polírozott intarziába belb@szva nagyszöggel a "fidel itass"

www.168ora.hu/itthon/katasztrofa-a-fideszes-nagyagyu-megint-slagergyanusat-mondott-85387.html

szoja122 2011.11.06. 09:31:33

@ubul2000: A történelmet, ha olvasnád, akkor láthatnád nem a liberalizmus, hanem a jobb oldal döntötte nagyon sokszor romba az országot.

Itt 900 évig csak azok voltak. Ti is elismeritek a múltba való merengésetekkel.
A szélsőbal "csak" kétszer a huszadik században.

MÉG EGYSZER LEÍROM LIBERALIZMUS NÉLKÜL NINCS DEMOKRÁCIA.

Ti összetévesztitek a liberalizmust azzal a liberalizmussal amit az SZDSZ csinált 1994-óta.

A Fidesz és az SZDSZ már jól megközelítette.
A Fidesz 1992 előtt
Az SZDSZ 1994 előtt.
Ők kvázi liberális pártok voltak.

Liberalizmus teljes hiányát csak a diktatúrák mutatták. Ott is a legkeményebb formái. pl.: nácizmus, fasizmus, sztálinizmus, rákosizmus.

jjulie 2011.11.06. 09:36:15

@ubul2000:

"nemzeti érzelműek" ??? hahaha, ez nem véletlenül a szerényadottságú, tehetségtelen, öröklúzer pc szinoímája, azok gyűjtőneve akik a magyarkodó vigaszágmellékverseny fődíjára hajtanak?

a magyarkodó vigaszágbajnokság győztese milyen nemzetközi kupában való részvételre jogosult ubul?

amióta a magyarkodó versenyszellem felütötte a fejét, miféle maradandót produkáltak a versengők ubul és szépen sorold ubul, a nemzetimagyarkodó csapatok milyen nemzetközi kupasikerekkel büszkélkedhetnek?

egy kis segítség a gondolkodáshoz

auto.indavideo.hu/video/Kicsi_kis_bluzocska_esete_a_driftautoval

aszekelyek 2011.11.06. 09:41:39

@márta)): A németek nem annyira elégedettek, mint te ezzel... Aztán meg volt olyan, amit a németek elfogadhatónak véltek de európa nagyon nagy kárát látta és sajnos az eléggé szélsőséges lelkületűek pártja volt. Háborút se véletlen emlegetett merkel. Azok , akik a XX században új pártot csináltak és az elégedetlenek akarták megnyerni, ma is itt vannak, köztünk és új nincs a nap alatt. NEm, köszönjök, ebből elég volt, hogy csinálnak egy hatalmas gazdasági válságot és aztán ők majd a háborúval elrendezik. Maguknak. Ennyit meg kellett tanulni már a XX. századból.

messi-asz 2011.11.06. 09:48:57

kukázásra "uszítás" / hatóság elleni IZGATÁS...
végre előkerült és büszkék lehetünk a zorbánra...

elhallgattatás... gratulálok a diktatúrának...

index.hu/video/2011/11/04/kukaper/

nyünyüge 2011.11.06. 09:49:45

@aszekelyek:
Most már hanganyag kellene? Feleségül ne vegyelek :(?

Fordulj a Széchenyi klubhoz, ők bizonyára megőrizték az utókornak.

Gondolod, a fidesz portálján megjelent és megmaradt volna ez a szó, ha nem is hangzott el?

Egyébként meg ha szerinted jogos ez a szóhasználat, akkor mit rugóztáll azon annyit, hogy kimondta-e Matolcsy, vagy nem?

Vagy netán csak arra kellett a téma, hogy diszkreditáljad a vitapartnereket?

aszekelyek 2011.11.06. 09:54:57

@szoja122: Deák és Széchenyi is üdvözölnek. A te liberalizmusodból meg ők nem kérnének. Viseljünk vörös csillagot mert mindenről a jobboldal tehet ? Az szdsz mindvégig álliberális volt. Pont.

nyünyüge 2011.11.06. 10:00:17

@aszekelyek:

Ez Kövér véleménye:

www.fidesz.hu/index.php?Cikk=174558

Mit írt másképp a Hírszerző?

jjulie 2011.11.06. 10:04:55

@ubul2000:

a "nemzeti érzelműek" akik kikérik maguknak az összekeverüket az ország rombadöntöivel, hahahahaha

baszki ubul,

- melyik kibaszott nemzeti érzelmű volt képes megtervezni a láchidat?
- melyik kibaszott nemzeti érzelmű volt képes levezetni a kivitelezését?
- melyik kibaszott nemzeti érzelmű volt képes megszervezni a finanszírozását?
- melyik kibaszott nemzeti érzelmű állt a malomipar, a cukoripar, a gépgyártás, vasútépítés, banszektor megszervezése élén?
- melyik kibaszott nemzeti érzelmű politikus ágált az első világháburú megindítása ellen és tartott ki ezen véleménye mellett?
- melyik kibaszott nemzeti érzelműtevékenysége eredményeként nem szorult melyik kibaszott nemzeti érzelmű horty a rotschild pénzből alapított és azt is forgató magyar általános hitelbank pénzére a melyik kibaszott nemzeti érzelmű úri középosztályának neobarokk tragédiába vezető világának felépítéséhez?
- melyik kibaszott nemzeti érzelmű csapat üzent hadat 41-ben az usának és angliának?
- melyik kibaszott nemzeti érzelmű antall kezében illant el a rendszerváttáshoz fűződő illúzióhegy?

10-15% nemzeti érzelmű csökkentértékű jelenléte a gauss féle normáleloszlás függvényből kiolvasható, ennyi az egész ubul, itt egy kis vigasz

www.youtube.com/watch?v=Nr8Amu49A-4

aszekelyek 2011.11.06. 10:04:59

@szoja122: Ó , nagyon ügyes. Szóval a mi szocializmusunk minden jó dologgal együtt is azért bűdös és kukába való, utolsó morzsáig mert a németek szegénység okán egy ócska ripacsnak, aki fasiszta volt ugyan, -komcsi, aki lepaktált a nagytőkével,- nemzeti szocialistának neveztette magát és a pártját és az ökörséget, amit bedumált a híveinek. Azt mondja, a még élők, 80 felett, minden kisvárosban tudják, ki volt igazi fasiszta és kinek van abból a vagyona. Szóval ezért nem lehet nálunk 80 évvel később a nemzeti érzelem elfogadott. VAlami nagyon durvár írtam ide, erre a dimára, csak nem látszik. :D Kinek a kifacsart eszmefuttatása is ez...., arról.

aszekelyek 2011.11.06. 10:10:40

@jjulie: Ez az őrkorszak. Most médiát képesek teremteni, hogy ne csak a te és hozzád hasonlók propagandája legyen mindenhol és mindenütt. Ma olyanok a liberálisok. NA mutasd meg nekem azt a mai liberálist aki egy huncut vasat is tett , nem is olyan nagyságrendűt, a magánvagyonából, amit a köztől lopott, a KÖZ JAVÁRA? Épített e valamelyik bármit, adományozott, gyűjtött ? Szerintem inkább ellopták a megyeri híd árát. Költse mind arra, amire Isten majd jónak látja , a lopott pénzét. Mihez van neked pofád vén fütty? NA ki a Megyeri Híd ember? Aki lenyelte a pénzt? Miért ekkora titok ez?

aszekelyek 2011.11.06. 10:13:44

@nyünyüge: Kövérnek lehet bármi a véleménye. Nem olvasok szennylapot, Hírszerzőt. Megnéztem Kövért élőben. Ezer aljas móccerük van. Újságíróval társalogsz, aki tudja, hogy csinálják, látatléanban is. Elárulom neked, mivel ez véleménye Kövérnek, hozzá sem nyúlhat senki. :) Mert demokrácia van. HA neked más, kedves egészségedre. Plurális a demokrácia. Mi nem átkozódunk, mert van más vélemény:) Lehet ezt megtanulni.

aszekelyek 2011.11.06. 10:15:29

@márta)): Ilyen helyzetben alakulók nem bizalomgerjesztőek nekem, ha megengeded. Főleg nem németeknél. Politikusok, tehát eleve komoly fenntartásaim vannak szándékaik felől. A finom elemeikkel együtt.

szoja122 2011.11.06. 10:16:19

@aszekelyek: "Az szdsz mindvégig álliberális volt."
Inplicite ez azt jelenti hogy a Fidesz valódi liberális párt volt hisz a felsorolásodból ez hiányzik, :):):):):):):).
Mit szólnak ehhez a fidesz hívők? Ez istenkáromlás nem gondolod:):):):)

Különben kvázit írtam. Mert sajnos az előtt eltelt 50 éve nagyon megviselte az országot és az emberek gondolkodásmódját.

aszekelyek 2011.11.06. 10:16:45

@hoplita: VAnnak, akik azt sem értik, miért fontos, hogy ne legyünk ebben az időben senki fennhatósága alatt... észt nem lehet kölcsönadni.

szoja122 2011.11.06. 10:18:52

@aszekelyek: "Ó , nagyon ügyes. Szóval a mi szocializmusunk minden jó dologgal együtt is azért bűdös és kukába való, utolsó morzsáig mert a németek szegénység okán egy ócska ripacsnak, aki fasiszta volt ugyan, -komcsi, aki lepaktált a nagytőkével,- nemzeti szocialistának neveztette magát és a pártját és az ökörséget, amit bedumált a híveinek. Azt mondja, a még élők, 80 felett, minden kisvárosban tudják, ki volt igazi fasiszta és kinek van abból a vagyona. Szóval ezért nem lehet nálunk 80 évvel később a nemzeti érzelem elfogadott. VAlami nagyon durvár írtam ide, erre a dimára, csak nem látszik. :D Kinek a kifacsart eszmefuttatása is ez...., arról. "
Nagyon kérlek írásaidhoz rendel fordítógépet, hogy meglehessen érteni.

jjulie 2011.11.06. 10:18:59

@aszekelyek:

te is látens nemzeti érzelmű vagy banya? a fideszpicsaszád más gyomnövénycsaládból való származásodra uta

a fideszfingeregető fideszpicsaszájúak családjára

szoja122 2011.11.06. 10:20:38

@aszekelyek: "Deák és Széchenyi is üdvözölnek. A te liberalizmusodból meg ők nem kérnének. Viseljünk vörös csillagot mert mindenről a jobboldal tehet ? Az szdsz mindvégig álliberális volt. Pont. "

Miért milyen az én liberalizmusom, és a tied milyen?
Milyen az igazi liberalizmus?

márta)) 2011.11.06. 10:20:41

@aszekelyek:
Ne rohanjunk annyira előre.
Egyelőre nem igazán ez a téma, illetve én egyáltalán nem erről "irtam".
A görög események" is bebizonyitották és rámutattak arra, hogy ez a trend nem sokáig folytatható és nem lesz nyerő. Az, hogy mindent a hatalom érdekében, odadobjuk a nagybetűs nép egy hatalmas csoportját koncnak.
Ezért lenne nagy szükség egy politikai irányváltásra. Most szinte teljesen mindegy, hogy merről jönne az az új politikai erő, mely képes lenne ezt képviselni megoldani.
Olyan "emberek" irják ezt meg, akik nem egyszerű szájtépők mint Te. Hanem valamiféle tudományos alapokon közelitik ezt meg.
Ha olvasnál ilyen anyagokat, talán ragadna rád (is) valami ebből. )
Te biztosan kevés munkával nagyon jól élsz, azért irod mindig ugyanazt a mantrát. Sőt még a magánéleted is teregeted itt, röhencsélsz rajta naphosszat, mint aki nem tudja mit beszél.)
De ez a Te ügyed.
A közös ügy pedig az lenne, hogy jó irányba menjenek a dolgok, és akik a legérzékenyebben érintettek) lássanak valamiféle kiutat).
Nem árulok el titkot, a cél egy kellene, hogy legyen, hogy más- jobb irányba menjenek a dolgok.
Tetszik, nem tetszik, ha a "baloldal" olyan marad , amilyen, nem képesek megújulni, megszólitani a népet, az új erő, ha egyáltalán jönni fog) az jobbról fog jönni.
Az egyáltalán nem biztos, hogy a Jobbik "testesiti" meg, de semmi sem lehetetlen.
Röhencsélhetsz tovább itt a "klánoddal", sok-sok mindenben egyáltalán nincs igazad. Sőt kommentelhetsz naphosszat a kíséreteddel, a legkevésbé érdekel.
Csatár nyerhetsz te is, de háborút nem, azzal meg mit érsz??
Elárulom semmit.
ennyi.

ubul2000 2011.11.06. 10:21:37

@szoja122: Mo-n 1900 óta csak a most szdsz által fémjelzett liberalizmus van jelen, másra nem lehet gondolmi.

Az az állításod, hogy liberalizmus nélkül nincs demokrácia - tévedés. Számtalan olyan demokrácia van Európában, ahol nincs liberális párt, vagy csak marginálisan van jelen.

A römbadöntéssel sem értek egyet. A baloldali (szocdem, kommunista, liberális, szocialista) pártok fizikálisan is hatalmas károkat okoztak, de talán még ennél is súlyosabb a fejekben okozott kár.

jjulie 2011.11.06. 10:23:33

@aszekelyek:

a nemzeti érzelem szülinapja mikor van banya?

az ubul féle nemzeti érzelműeknek ki a vallásalapítója, csak nem a csodásagyú bajcsy zsilinszki gyerek, aki már a harmincas években közel ötven évesenrájött, hogy nem oké a nagybirtokrendszer?

aszekelyek 2011.11.06. 10:24:45

@jjulie: @szoja122: A FIDESZ nyeretlen kétévesek tapasztalatlan és a liberalizmus eszméjéhez közel álló kis pártja volt. Tehetséges fiatal emberek gyülekezete. Aztán szépen kialakult, ki mire váltotta a tehetségét. TAlán nem olvastad, én magamat liberális jobb középnek mondom. És keresztény is vagyok. HAlmozottan hátrányos helyzet, nemde? :)) A FIDESz gyüjtőpárt és elférnek benne ezek a dolgok. Például nem követelem meg minden FIDESZ-estől, hogy ugyanazt gondolja mindentől, amit én. :) De nem is vicsorítok a kdnp-re. Ők sem rám. Ha azt nézem,, a legjobban a FIDESz áll közel az eredeti liberalizmushoz. Mindig is ők álltak. A jobbik nem megengedő és nagylelkű. Azért szélsőség. Kárhoztatja is a FIDESZT, mert bizonyos dolgokban nekik túl liberális:) Túl közép.

aszekelyek 2011.11.06. 10:26:01

@Balt: A bírósáok is kimérhetnének néhány talicskával, a visszatalicskázósból.

márta)) 2011.11.06. 10:28:07

@szoja122:

Akkor jöjjön a polgárháború????????????????????
Gondolkozz gondolkozz gondolkozz..."

Mit bajod van neked te szerencsétlen idita??? Majd én megmagyarázom neked ezután kivel szórakozzál.
A legkevésbé érdekel, hogy kisérettel kommentelsz.
Nem kell itt firkálnok, hogy kit kellene moderálni) majd megmodorizállak én, csak irjál olyanokat ezután is ami nem tetszik.

jjulie 2011.11.06. 10:29:28

@ubul2000:

ne hagyd magad ubul, és basztasd a liberalizmust úgy ahogy van egészben, aminek pl a választójogadat és a törvény előtti egyenlőségedet köszönheted, és a szabad vállalkozás lehetőségét a céhes keretek ellenében

nem tudod mit beszélsz, de neked mint "nemzeti érzelműnek" ez alapjárati üzemmódod

márta)) 2011.11.06. 10:29:32

@szoja122:
Bocsánat! "idióta" igy akartam irni.

szoja122 2011.11.06. 10:33:05

@aszekelyek: Szegény gyerekek alig két év alatt 180 fokos fordulatot vettek. Ennyire egy ember nem változhat meg, szimplán csak azért tették, mert űrt éreztek a jobb oldalon és mindenáron -még elvei feladása mellett is- hatalomra akartak kerüli.
Szimplán csak ennyi. Persze nem mindegyik ős fideszes volt megalkuvó, tisztelet a kivételnek.

aszekelyek 2011.11.06. 10:33:08

@szoja122: A fejemről nem volt szó. A közösségi nyugdíj vagy az individuális. HA nem teszed a közösbe, ne is akard kivenni. A fejed azt csinál amit akar. HA neked az a kedvezőbb, akkor nem kell visszalépnie. Pont. A jövőre nézve hoztál döntést. Magadról te. A jelen terheinek viselése pedig más és arról szó sem volt. A mabyup pénz ugyanis a jövőre nézve volt elrendelve. Nem a napi folyó nyugdíjak finanszírozására beszedett járulék volt. Próbál meg megérteni, miért van külön kezelve. HA eddig nem is sikerült. Az előző években a jogosultságodat fizetted be a magánnyugdíjpénztárba , a majdanit. Nem pedig a folyót. Azt az APEH-hez küldted a arra, hogy a folyó kiadásokat adózóként fizesd. HA betetted a folyóban a magánpénzedet, akkor onnan csak a z állammal van jogviszonyod. Senkit nem mentesít a folyó fizetés alól, ha maradnak a pénztárak, akkor sem. Egy máshol vezetett számládról kellett döntened.

szoja122 2011.11.06. 10:34:59

@márta)): Ha majd írsz is valamit akkor érdemben reagálni is fogok.
Amúgy kellemes fröcskölődést.

aszekelyek 2011.11.06. 10:36:58

@szoja122: Nálad, kedvesem. Meg a szadistáknál. Elszörnyedtek attól a baloldaltól. Joggal. Sosem volt az baloldal egyébként. Csak a cégtáblán. @jjulie: Szt Istvántól számolom. :) Azóta van egységes magyar nemzet. A koronázás napja. Szt Istvánkor ünnepeljük. Mifelénk. Tik meg csak köpködtök ránk. :) Azt is lehet. Sokan teszik ezt. Lepereg.

márta)) 2011.11.06. 10:40:38

@szoja122:
Nem kell reagálni. Elmehetsz a fenébe. Nagyon remélem világos amit irtam.
Ha valaki fröcskölődik, az te vagy meg a klánod". Nem vetted még észre??? Szerencsétlen ,.
Semmibe nem néztem volna a kommented, ha nem nekem címzed. Egyszer és mindenkorra jól jegyezd meg.
ennyi

jjulie 2011.11.06. 10:41:43

@aszekelyek:

a fidesz nevű orbánpárt végbizonyítványát még ne állítsd ki, banya

a kádári langymeleg biztonság megteremtésének, fenntartásának illúzíóját már csak a fideszbe tudta beleképzelni 2,7 millió szavazó tavaly, és a fidesz egyetlen magyar hangja sem mondott ennek cáfolatára semmit a választások előtti években, sőt

erre az illúzióra még ráerősítettek a fideszhangok, és hála isten a saját balfaszságuk és a külső körülmények semmissé teszik ezt a várakozást, és beledöglik politikailag és emberileg is az orbán, és a főmamelukjai

az orbán azt gondolta, hogyha a kádár lehet itt a törvény, akkor ő miért ne lehetne, hát nem lehet

aszekelyek 2011.11.06. 10:42:24

@márta)): A sémákról írtam. nem szaladtam előre. @ubul2000: A németekről volt szó. :) Te nem is vagy érintett. Ám a párt vezetői már ne ccesebbek. Ők nem szavazók, politikusok. A xart pedig mindig ők kavarják. :) @szoja122: Most mennem kell , a wikipédia megmondja neked. Nem olyan, amiről a szadesz nálunk gondoskodott, meg az utódpártjai. Inkább egy macis olvasókönyvet küldök. Érdekes, eddig értetted. Szóval lelepleztem és nincs semmid erre. Így gondoltam, hogy ez lesz a válasz. Most pá, majd este jövök.

márta)) 2011.11.06. 10:43:12

@jjulie:
Te is te, nagyképű, olyan vagy mint a napraforgó.

jjulie 2011.11.06. 10:47:28

@aszekelyek:

lófaszt van egységes magyar nemzet banya, nemhogy 1000 éve

lófaszt banya, a nemzeti érzelmű vezérek akarnak itt a seggbekúrók lenni, semmi több banya, megszületnek frusztráltnak, élnek frusztráltan, és meghalnak maradék nélkül

mégcsak egy kibaszott nemzeti ünnepben sem tudntak megegyezni az egységes magyar nemzetiek banya

nyünyüge 2011.11.06. 10:51:45

@szoja122:
"Újságíróval társalogsz, aki tudja, hogy csinálják, látatléanban is."

Csak érthetően leírni nem akarja, nem tudja, vagy nincs hozzá türelme (az esetek jelentős százalékában:).

márta)) 2011.11.06. 10:57:13

@aszekelyek:

Az irigység drágám. Egyébként te már régen előre szaladtál, ha nem vetted volna észre. De mindegy.

márta)) 2011.11.06. 11:00:55

@aszekelyek:

Még annyit. Amikor majd beleütközöl te is abba bizonyos politikai nagyfalba, akkor jön a meghátrálás.
Tudod??!! Az mindig úgy szokott lenni, ) Majd meglátjuk ki nevet a végén. Mert a jövő eseménye" nincs olyan távol, mint ahogyan némelyek gondolják. Közöttük te is.
hm?

márta)) 2011.11.06. 11:06:26

Schmitt Pál köztársasági elnök vasárnap ötnapos közép-ázsiai körútra utazik, amelynek során Üzbegisztánba, Türkmenisztánba és Azerbajdzsánba látogat el; az államfőt népes üzleti küldöttség kíséri. "

www.168ora.hu/itthon/schmitt-pal-kozep-azsiai-korutra-indul-85398.html

hm. Akkor most, jön majd a fellendülés??? az elmozdulás időszaka??
jó lesz.
:))

márta)) 2011.11.06. 11:14:13

Katasztrófa – a fideszes nagyágyú megint slágergyanúsat mondott
Kövér: mindig gazdasági katasztrófa lett abból, ha az IMF diktált"

A Fidesz választmányi elnöke ezzel kapcsolatban kiemelte: a következő húsz év után nem lehet ugyanaz a mérleg, mint a demokrácia első húsz esztendeje után.
Zárásul az Országgyűlés elnöke a fidelitasoktól azt kérte, ne riválist lássanak a Fidesz – reményei szerint megújuló - ifjúsági tagozatában, hanem partnert."

www.168ora.hu/itthon/katasztrofa-a-fideszes-nagyagyu-megint-slagergyanusat-mondott-8538

hm. a házelnök jól előre rohant/szaladt. :) Következő húsz év. ?
hm. Én nem rohannék ennyire előre???
:)))

jjulie 2011.11.06. 11:15:04

"az ország pénzügyi stabilitási kockázatai szempontjából nagy jelentőségű, igaz a kormány érthető módon nem hangsúlyozta túl: visszalép az egyoldalú, devizahiteleseknek szánt "mentőcsomagok" bejelentésének tervétől és a bankokkal igyekszik megtalálni a közös hangot. Erre szükség is van, mert az eurózóna adósságválsága mellett a magyar gazdaságot és pénzügyi rendszert nem gyengítő, hanem erősítő lépések szükségesek, így tudna az euró ismét tartósan 300 alá süllyedni. "

fideszpicsaszájúság és a belőle kinövű unortodoxia királyság 10 évnyi nadrágszíjhúzásra felkészülni, kezd meg most

szoja122 2011.11.06. 11:20:23

@aszekelyek: Még csak annyit a Fidesz kétszínűségéről -amit Te sokszínűségnek gondolsz- hogy 2002 -től politikáját a populizmus, 2010-től pedig a dogmatizmus jellemezte.

Ellenzékben fűt-fűt ígért, már linkeltem be www.orbanviktor.hu/ -ról atv-n Kálmán Olgával folytatott beszélgetését, csupa populista duma, vagy a népszavazás -annak hatását most is nyögik.

Persze egyúttal az is igaz hogy alig ígért valamit. El kell olvasni a választási programjukat. Sok üres szólamok gyűjtőhelye.
Habár ott azt is írták amit a köztársasági elnök külön is megígért hogy megvédik a magánnyugdíj pénztárakat. Meg is védték:(

Most pedig demagóg módon ragaszkodik a jobb kezéhez, -gazdaságpolitikájuk megbukott- amit rég le kellet volna vágnia, még időben amikor még a test nem fertőződik meg.
Ehhez sajnos már késő, 2012-ben február-márciustól újabb rendkívüli zuhanása lesz a "népszerűségében" mert mindenki a saját zsebén fogja érezni a megszorításokat.

márta)) 2011.11.06. 11:20:45

Elhibázott törvénymódosítás növelheti Magyarország lemaradását"

www.napi.hu/magyar_gazdasag/elhibazott_torvenymodositas_novelheti_magyarorszag_lemar

Elhibázott gazdaságpolitika (után). ez már csak hab a tortán.
? :))

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.11.06. 11:46:36

@márta)): Zsüli nem napraforgó, hanem naprafingó.

márta)) 2011.11.06. 12:40:50

@Hepci:
Á'dehogy! Egyébként meg mindegy.

:)

messi-asz 2011.11.06. 12:45:18

@jjulie: 2 706 292 -1 (makovec) = 2 706 291...

messi-asz 2011.11.06. 12:48:26

@jjulie: érdekes miután a főfid eszeseket megmentették.. mostmá a többit bankokra bízzák, kizárólag a stabilitás számít....

hihihihi

így jut pár fid eszes a paradicsomba/kánaánba... a többiek még várjanak, de csak szigorúan az ország stabilitása miatt...

jjulie 2011.11.06. 13:21:56

@messi-asz:

nem hiszem, a főfideszesek menthetetlenek

tölgyes 2011.11.06. 15:48:40

@márta)): A szabadság nem ment meg a hülyeségtől..:)

aszekelyek 2011.11.07. 10:48:20

@márta)): Még egy jósnő,. klassz. De én nem szaladjak előre:) vicces ,-inkább röhejes...@szoja122: Most akkor fűt-fár igért vagy nemigen ? Egyébként pedig így nyertek a szocik kétszer. Fűt-fát ígértek, megyó és semmi konkrétumot, vagy alig valamit és tagadta feri az eü prívát izélését , vizitdíjat, kórházi ápolásit, ezt hazugságnak titulálta. Bolond lett volna bárki is az ellenzék , ezt nem ellene fordítani. Ráadósul ezt a FIDESZ elvetett !!!!! , -hatástanulmány alapján! -nagy rendszer átalakítási programjából lopták, -már az eü átalakításának tervét. Nekik eszük ágában nem volt elvetni, hazásai miatt..... Amivel egyébként Orbán ellen kampányoltak de rettenetesen a kampányban. Emlékeztetnék.... Nagyon populista módon, mindvégig.... Dogmatizmus sem hiányzott feriékből. Mindvégig , szintén. Már olyan unalmas, hogy mindez Orbánra átkenve...... Mintha csak ő lett volna mindig kormányon és feriék rémtetteit is ő követett volna el. Ez elég aljas módja a felelősség alóli kibuőásnak.

aszekelyek 2011.11.07. 10:51:51

@Balt: Két dolog szól ma ez ellen. Nincs rá pénz sem és veszélyes is. Minden aljasságot feltételezhetünk bizonyos érdekkörökről okkal, 2006 ősze óta. Azokra gondolok, akik okt 23-át meggyalázták és karhatalommal támadtak ártatlanokra, fegyvertelenekre.

aszekelyek 2011.11.07. 10:56:09

@jjulie: bla, bla házalókám, te meg a bla , bla családból vagy egy mákvirág fajta. Az is sok van. Papa- verinék kölke.

aszekelyek 2011.11.07. 10:57:24

@szoja122: Kétszinűség? Ahaaa... hhehe, hahaha,... mikor a bolha köhög.

aszekelyek 2011.11.07. 11:00:05

@szoja122: én sem vagyok meggyőződve, hogy nem fognak egy húron pendülni Állítólag jobboldali konzervatívnak magukat újabban titulálók, választási helyzetben, bárkivel . A hatalomért ők bármire képesek is voltak és lesznek is. Azokkal fognak összeállni, akik szintén. Lehet, hogy most tagadod, mint feri a vizitdíjat de erre nagy tétben lehet fogadni.

aszekelyek 2011.11.07. 11:04:24

@szoja122: CSak a nem ésszel, hanem zsebbel szavazóknál lehet wez következmény. Akik mindig tartották a zsebüket a szavazatért. Akik megint belesétálnak, ész nélkül abba, hogy ígéret lesz,m, pénz rá fele sem és megkapják helyette az IMF-et. Aki nem Orbánra szavaz, bárkite is teszi, ezt fogja kapni. Ahogy már kétszer is. MAjd Orbánra mutogatnak, ahogy mindig, bármit is qrtak ők el. Mindig ráfogták Orbánra. Kormányozni ugyanúgy nem fognak csak talicskázni, ahogyanaz ő nyolc évükben mindvégig.
süti beállítások módosítása