Facebook oldaldoboz

Olvasottság

A blog indulása óta: 16'157'242 lapletöltés (2020.12.28.)

A legerősebb nap: 188'742 lapletöltés (2010.04.11.)

A lakott sziget

Vélemények

"Igazán elkeserítőnek és érthetetlennek ezt a tudatlanságnak tűnő, vagy annak álcázott, de inkább elszánt képmutatást tartom, amivel magasan képzett értelmiségiek igyekeznek kibújni a felelősség alól." (Mészáros Tamás)

 

"A sértésen túl Török valóban nem ért velem egyet, és mint ilyen persze választ igényelne, ha lennének írásában komolyan vehető szubsztantív érvek." (Halmai Gábor)

 

"Alapvetően érti félre a politikai elemzés tudományát, nagyvonalúan eltekint az eszmék, a politikai gondolatok, a megvalósult tényálladékok jelentőségétől, nem kevesebbtől tehát, mint a politikai cselekvés esszenciájától, így kizárólag formális, technokrata érveléssel legitimálja a kormánypárt ténykedését." (Seres László)

 

"Török Gábor blogpolitológus azon megállapítása, hogy a Fidesz október elején elért a csúcsra, amely után nem sok minden meghódítandó cél marad, a szokásos semmitmondás és elemzői felületesség terméke volt." (Békés Márton)

 

"A hatalom elzárkózása ma már olyannyira nyilvánvaló, hogy a kormány egynémely támogatójának is csípi a szemét, sőt még az Orbán-rezsim „törekvései” iránt feltűnő megértést mutató Török Gábor politológust is felébresztette eddigi magabiztos szunyókálásából." (Zádori Zsolt)

 

"Török, aki az értéksemlegesség jegyében erősen hajlik arra, hogy a politikát döntően hatékonysági szempontból elemezze (ahogy egy kritikusa nem finomkodva megjegyezte: az ő elemzései kb. olyanok, mintha a harmincas évek Németországában azt mondta volna valaki: Hitler ügyesen tematizálja a politikát a zsidókérdés napirendre tűzésével)." (Pető Iván)

 

"A magyar tudásról mint kurrens termékről meg mindent elmond, hogy még Török Gábornak is van diplomája." (Hont András)

 

"Török Gábornak például nagyon jót tett volna, hogyha mélyebben elsüllyed (sic!) mondjuk a magyar alkotmányjogban, és akkor, abban az esetben az elemzései, hogy is mondjam, a felszínességnek kevésbé mutatják a tüneteit." (Hont András)

 

"Ha egy kormánynak az a feladata, hogy megmentse az emberek nyugdíját, akkor nem blogoló politológusok véleményét kell előzetesen kalkulálnia." (Szijjártó Péter)

 

"Török szerint az a politikus viselkedik demokratikusan, aki nem törődik mások véleményével, aki nem akar önkritikusan gondolkodni, és aki képtelen felismerni, hogy zsákutcában van, és végre vissza kellene fordulnia." (Krémer Ferenc)

 

"Egyedül Török Gábor politológus gondolja azt, hogy a Fideszt a jó szándék vezeti, csupán politikai vaksága miatt rohan teljes erejéből a falnak." (Bartus László)

 

"Elolvastam ma Török Gábortól Piroslapig valamennyi blogbejegyzést a készülő új Alkotmányról. Homály, indulat. Mélyéről párolog a bögre. Nagyon." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor megkerüli a problémát." (Lánczi András)

 

"Lárifári." (Gyurcsány Ferenc)

 

"Török Gábor minimum téved." (Mráz Ágoston Sámuel)

 

"Török wasn't looking at the speech from the outside but from the inside. Almost as if he had been the speech writer of Viktor Orbán." (Eva S. Balogh)

 

"A Török Gábor-féle, lazának tekinthető, minden jöhet típusú hozzáállással szemben én a gyakorlatban is jól levezethető, szigorú megközelítésben látom a szélsőségekkel szembeni harc esetleges sikerét" (Somogyi Zoltán)

 

"Török Gábor csak egy a kollaboránsok közül" (Krémer Ferenc)

 

"Naná, hiszen a törökgáborok döntik majd el, hogy a cáfolat hitelt érdemlő volt-e" (Lánczos Vera)

  

"Az ezerkezű sms cézár kiismeréséhez azonban nem elégséges Török Gábor köpönyegébe bújni, és úgy előadni a nyilvánvalót, mintha annak bármilyen tudományos értéke volna." (Puzsér Róbert

 

"Régóta figyelem Török Gábor politológusi tevékenységét, és egyre erősödik bennem a viszolygás." (Andor Mihály)

 

"Nos, ha a seggnyalás és a helyezkedés olimpiai szám lenne, most indíthatnánk egy potenciális dobogóst: Török Gábor politikai szakértõt, korábban szabadúszó értelmiségit, ma már inkább Jobbik közeli tanácsadót." (G. Fodor Gábor)

 

"Énszerintem nem jó, ha egy politikai elemző nem elemez. Ez ugyanis benne van a munkakörében, elvileg. Ami pedig nincs benne, az a sunyi hatalombarát cinizmus, a távolságtartás félreértése, az apolitikus elkenés, az alapvető problémák tudomásul nem vétele, az állandó megfelelési kényszer. Ehhez a teljesítményhez képest még a Nézőpont is elemző műhely." (Seres László)

 

"Török Gábor (...) arról lett híres, hogy az összevissza beszélést az egyrészt, másrészt” fordulatokkal marketingeli értelmesnek tűnő gondolatmenetté." (Vizvári Soma)

 

"Nagyszerű Békemenet volt, vidám, erőt adó, lelkesítő! És nincs annál nagyobb elismerés, mint amikor Török Gábor egy ekkora siker kapcsán a kampány dinamikájáról hohmecol. Ennyi." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor évek óta azt a játékot játssza a nyilvánosságban, hogy a "függetlenobjektív" elemző szerepében a Jobbik szekerét tolja, de nyíltan soha nem merte bevallani, hogy a Simicska-párt tanácsadója és Vona személyes spindoctora."  (Vizvári Soma)

 

"Az utóbbi időben megfigyeltem: számos sajtószerv rendszeresen beszámol róla, hogy Török Gábor – akiről én sose hallottam tavalyig, és aki sokak szerint politikai elemző – éppen mit gondol. Török Gábor elképesztően nagy rajongótáborral (nem olvasótáborral, hiszen ő nem ír) rendelkezik, és – mint ilyen – fölhívja magára a társadalombírálat figyelmét, hiszen az egyik leghatásosabb közszereplő." (Tamás Gáspár Miklós)

 

"Érdekes módon Török Gábort sosem izgatták a külföldön zajló események. Úgy is mondhatnánk, hogy politikai farkasvakságban szenved (...). (Lánczi Tamás)

 

"Török Gábor nem független politikai elemző, hanem jobbikos propagandista." (Kubatov Gábor)

 

"A sokat sejtető semmitmondását könnyű kézzel gyurcsányista agitációra váltó egykori politológus oly kellemetlenül nyalizik, mintha feledtetni akarná azt a zavarba ejtő tényt, hogy „független” elemző létére Csányi Sándor szárnysegédjeként az MLSZ elnökségében foglal helyet, s így személyében a magyarok az Orbán-rendszer futballbirodalmának egyik befolyásos főurát tisztelhetik." (Puzsér Róbert)

 

"Ugyanis Független Szakértőink Legjéről köztudott, hogy nem beszélni angol" (Megadja Gábor)

 

Az 5 legnépszerűbb

  1. 508. Miért nyert (ennyire) a Fidesz? 2014. április 07. 09:18A tegnapi választást a Fidesz a világ minden választási rendszerében megnyerte volna. Nagyon komoly többsége lenne a korábbi magyar rendszerben is, és a tisztán arányos rendszereket leszámítva minden...
  2. 2018/9 Miért nyert (ennyire) a Fidesz? 2. 2018. április 09. 02:03A politikai számítás tehát szinte hibátlanul bevált – írtam négy évvel ezelőtt a Miért nyert (ennyire) a Fidesz? című blogbejegyzésben. Most ennél többet kell állítanom: a Fidesz ugyanis nagyobb...
  3. 2018/8 Választási előrejelzés 2018. április 05. 10:02Az előző bejegyzésben megindokoltam, hogy az áprilisi választás előtt miért nem lehet igazán komolyan vehető előrejelzést készíteni. Ebben az írásban nem ismétlem meg ezeket az érveket, és nem...
  4. 514. A tét 2014. december 04. 02:11Orbán Viktor természetesen nem újfasiszta és nem is diktátor. Az elkötelezett antikommunista, konzervatív és korábban a magyar jobboldallal kifejezetten jó viszonyt ápoló republikánus amerikai...
  5. 510. Mindenki lehet kőműves 2014. szeptember 26. 00:40Régóta nem jelentkeztem elemzéssel. S ez sem igazán az lesz. Van azonban valami, ami foglalkoztat. Semmi eget rengető, de nekem azért fontos. Egy ideje már kerestem hozzá a hangot, a formát. Ez...

Korábbi bejegyzések

Címkék

1904 (1) 1912 (1) 1956 (1) 1989 (2) 1990 (2) 1991 (1) 1994 (6) 1994 1998 (1) 1998 (5) 2002 (2) 2004 (1) 2005 (2) 2006 (2) 2007 (1) 2008 (1) 2009 (1) 2010 (3) 2012 (2) 2014 (2) 2014-es parlamenti választás (1) 2014-es választás (1) 29 lépés (1) 4k! (1) 56 nap (1) 800 (1) adatbázis (2) áder jános (9) adócsökkentés (3) adóemelés (1) adópolitika (1) afganisztán (1) ágh attila (5) ajánlószelvény (1) ajánlószelvények (14) akadémia (1) akarat (1) akció (1) aláírás (1) alakuló ülés (3) alapkérdés (1) alaptörvény (1) albertirsa (1) álesemény (1) alkalmazkodás (1) alkotás (4) alkotmány (22) alkotmánybírók (1) alkotmánybíróság (14) alkotmányellenes (1) alkotmánymódosítás (13) alkotmányozás (13) állam (2) államadósság (1) államcsőd (1) államfő (16) államháztartás (1) állami pénz (1) állami számvevőszék (2) állampárt (1) álláspont (1) alsóörsi gyilkosság (1) általános vita (1) alternatíva (3) Ángyán József (1) antidemokratikus (1) antipolitika (1) antiszemitizmus (1) antitézis (1) anti establishment (3) apátia (1) arányosság (4) arend (1) arend lijphart (1) árfolyam (1) árok kornél (1) árvíz (1) aszófő (1) átértelmezés (1) átláthatóság (1) átmenet (1) augusztus 20 (1) Azerbajdzsán (2) b. nagy lászló (1) baja (1) Bajnai Gordon (2) bajnai gordon (15) balogh andrás (3) Balogh József (1) balog zoltán (1) baloldal (17) baloldali (1) baloldali körzetek (3) baló györgy (2) balsai istván (3) bálványos (1) bánó andrás (1) barroso (3) bauer tamás (2) befolyásolás (1) beiktatás (1) belháború (1) belharc (1) belső konfliktus (1) bencsik andrás (1) Benetton-kampány (1) Beppe Grillo (1) beszéd (4) beszédolvasás tilalma (1) bihari mihály (3) bíróság (2) bizalmatlanság (1) bizalom (2) bizonytalanok (2) bizottságok (2) bkv (5) blog (3) blokád (1) bod péter ákos (1) bogdan góralczyk (1) bohács zsolt (1) bőhm andrás (1) bojkott (1) bokros lajos (10) borkai zsolt (1) borókai gábor (1) boross péter (1) borsod (1) botka lászló (6) botrány (7) bozóki andrás (1) brüsszel (2) budapest (7) budapest7 (1) budapesti olajfa (1) bukás (1) bukási spirál (4) buldózer (1) bulgária (1) bulvár (3) ByeAlex (1) célok (1) centrális erőtér (4) centrális pártrendszer (2) centralizáció (1) centrista (2) centrumpárt (1) cieger andrás (1) cigánybűnözés (1) cigányság (2) cinizmus (1) civil mozgalom (3) corvinus (1) család (1) csalódás (3) csapatkivonás (1) csapda (1) csehország (2) cselekvés (1) csépe béla (1) csermely péter (1) cser palkovics andrás (1) csigó péter (1) csodavárás (1) csomag (1) csúcsminisztériumok (2) csurka istván (2) czuczi mihály (1) daher pierre (1) daniel boorstin (1) dan nimmo (1) dávid ibolya (2) debreczeni józsef (3) demagógia (1) demokrácia (5) demokratikus centrum (1) demokratikus koalíció (2) démonizálás (1) demonstráció (1) demszky gábor (2) dessewffy tibor (1) deutsch tamás (1) devizahitelesek (1) de gaulle (1) dhondt (1) diáktüntetések (1) diktátor (2) diktatúra (4) dinamika (2) diplomácia (2) dk (1) döntés (1) duális erőtér (1) duna tv (1) dúró dóra (1) Duverger (1) economist (1) edelény (1) éden hotel (1) egyéni választókerület (2) egyéni választókerületek (24) egykulcsos adó (5) egypárti kormány (1) együtt (1) együttműködés (3) együtt 2014 (2) egy a tábor egy a zászló (2) elek istván (2) elemzés (4) élet és irodalom (1) elfordulás (1) elhatárolódás (1) elitváltás (1) ellenakarat (1) ellenerő (2) ellenfél (1) ellensúly (2) ellenzék (17) elnökjelölt (1) elnökválasztás (6) előrehozott választás (7) előrejelzés (5) előválasztás (6) előzetes regisztráció (3) elrugaszkodás éve (1) első forduló (1) elszámolás (1) elszámoltatás (2) elv (2) elveszett szavazat (1) elvtelenség (1) ep választás 2009 (3) érdek (9) erkölcs (1) erő (1) erőforrások (1) erőpolitika (3) erőszakosság (1) erőtér (1) erózió (1) értékelés (3) értelmezés (2) érv (1) érvek (2) érvrendszer (1) esélyek (5) esettanulmány (1) eszközök (1) eu (3) európai parlament (1) európai parlamenti választás 2014 (1) európai unió (2) évértékelő (2) évértékelő beszéd (4) facebook (2) falunap (1) fék (1) fékek és ellensúlyok (1) felcsút (2) félelem (1) félelnöki rendszer (2) felelős (3) felelősség (2) felelős döntés (1) felező válság (2) felhatalmazás (3) feliratkozás (1) felkérés (1) fellegi tamás (2) felsőoktatás (2) fiatal politikusok (1) Fidesz (2) fidesz (130) fidesz jobbik viszony (13) fidesz kdnp (1) fidesz mdf koalíció (3) fidesz mszp viszony (1) fkgp (2) foci Eb (1) fodor gábor (2) földesi szabó lászló (1) földtörvény (2) főpolgármester (3) főpolgármester jelölt (1) forgatókönyv (1) forgatókönyvek (5) forint (1) forradalom (4) forró ősz (1) forsense (1) frakcióalakítás (1) frakciófegyelem (1) franka tibor (1) frei tamás (1) fricz tamás (2) friderikusz sándor (1) frizbi (1) függetlenség (1) független jelölt (1) fűrész gábor (1) g. fodor gábor (3) gallai sándor (1) gallup (3) garancia (1) gát (1) gátlástalanság (4) gazdaság (5) gazdasági növekedés (1) gazdasági válság (1) gazdaságpolitika (6) GDP (1) gerbeaud liberalizmus (1) gergényi péter (1) gesztus (1) giró-szász andrás (1) giró szász andrás (9) goldenblog (1) göncz árpád (2) gondolatmankó (4) Goodfriend (1) google pártfigyelő (1) görög válság (1) granasztói györgy (1) gulyás gergely (1) gúr nándor (1) guvernamentalista felfogás (1) gy. németh erzsébet (1) gyarmat (1) gyávaság (1) gyenesei istván (1) gyöngyöspata (2) győzelmi stratégia (1) győztes (1) győzteshez húzás (2) gyűjtőpárt (2) gyurcsány ferenc (49) Gyurcsány Ferenc (1) habonyizmus (1) Habony Árpád (1) habony árpád (2) hack péter (1) hagenbach bischoff (1) hagyó miklós (3) hajdú péter (1) halasi endre (1) halmai gábor (2) harc (1) harmadik köztársaság (3) harrach péter (2) hasznos szavazat (1) haszon (1) haszonmaximalizáció (1) hatalmi harc (2) hatalmi kormányzás (2) hatalmi logika (1) hatalom (6) hatalomgyakorlás (1) hatalomkoncentráció (1) határon túli magyarok (1) hatékonyság (1) hatpárti vita (1) háttér (1) háttérvilág (1) havasiné orbán mária (1) hazaszeretet (1) házelnök (1) házmester (1) hegedűs lorántné (1) helyi politika (1) heti válasz (1) Heti Válasz (1) heves (1) híd (1) hideg polgárháború (2) hírblog (1) hír tv (1) hisztéria (1) hit (1) hitel (4) hitelesség (27) hitelszerződés (1) hiteltelenség (1) hit gyülekezete (1) Hódmezővásárhely (2) hoffmann rózsa (2) horn gyula (4) horn orbán vita (1) horthy miklós (1) horváth aladár (1) Horváth András (1) horváth csaba (3) horvátország (1) house of cards (1) hozzáértés (1) húsvét (3) identitás (2) ideológiai kulturális (1) ideologikus (1) időhúzás (1) időközi választás (3) időzítés (1) igazság (1) igazságszolgáltatás (2) ígéret (2) ígéretek (1) illékonyság (1) illiberális demokrácia (2) illúzió (1) imázs (2) imf (12) információ (2) ingatlanadó (1) inkubátor (1) inkumbencia (1) inkumbens hatás (1) instabilitás (1) internet (1) intézet (1) intézmények (2) ipsos (2) irak (1) irány (1) irracionalitás (1) isaura effektus (1) james carville (1) james combs (1) jász nagykun (1) javaslat (1) jávor benedek (3) Jávor Benedek (1) jegybank (1) jelkép (1) jelölés (1) jelöltállítás (3) jobbik (76) Jobbik (1) jobboldal (10) jobboldali (2) jobboldali kétpártrendszer (1) jogállam (1) jogállamiság (1) jóléti állam (1) jóléti rendszerváltás (1) jövő (3) jövőkép (1) juhász ferenc (1) juhász oszkár (1) káli sándor (1) kampány (11) kampánycsend (1) kampánytéma (1) kampánytsratégia (1) kapituláció (1) karácsony gergely (3) Karácsony Gergely (1) karakter (2) karakter (ön)gyilkosság (1) karantén (2) karizma (2) katasztrófa (1) katolikus egyház (1) katona (1) katonai szerepvállalás (1) katona béla (1) katona kálmán (1) kaufer virág (1) kdnp (10) keller lászló (1) kényszerpálya (1) képviseleti demokrácia (1) képviselő (2) képviselői eskü (1) kerekasztal (1) kerekasztal tárgyalások (1) kerék bárczy szabolcs (2) keretezés (1) kéri lászló (1) kétfarkú kutya párt (1) kétfejű ellenzék (1) kétharmad (26) kétharmados törvények (1) kétkamarás parlament (1) kétpártrendszer (2) kettős állampolgárság (3) kettős beszéd (2) kettős mérce (2) kiábrándulás (1) kiadácsökkentés (1) kiadáscsökkentés (1) kihelyezett kormányülés (1) kína (1) kirekesztés (2) kisebb parlament (1) kísérlet (1) kispártiság (1) kiss péter (1) kiss viktor (1) kis pártok (3) kitartás (1) kitiltás (1) kitiltási botrány (1) kitta gergely (1) kiválás (1) klein ödön (1) koalíció (1) koalíciós vita (1) kóczián péter (1) kognitív disszonancia (1) kóka jános (2) Kolláth György (1) kolontár (1) költségvetés (6) költségvetési tanács (1) kommunikáció (15) kommunikációs (1) kommunikációs hiba (1) kommunikációs paradigma (1) kommunista (1) kompetencia (4) konferencia (1) konfliktus (3) kongresszus (1) konrád györgy (1) konstruktív bizalmatlansági indítvány (1) konszolidáció (4) konszolidált gazdaság (1) kónya péter (1) konzervatív liberális (3) koordinált indulás (2) kordonbontás (1) kormány (2) kormányalakítás (8) kormányfő (2) kormányfő csere (1) kormánypárt (1) kormányprogram (4) kormányszóvivő (1) kormányzás (1) kormányzati teljesítmény (2) kormány ellenzék (1) körmend (1) körösényi andrás (2) korrekció (2) korrupció (8) korzenszky richárd (1) kósa lajos (4) kötcsei beszéd (1) kovács árpád (1) kovács lászló (2) kövér lászló (11) következetesség (2) következmény (2) közbiztonság (1) közgép (2) közhangulat (1) közjog (1) közlekedés (2) közösségi média (1) közös jelöltállítás (1) közös lista (3) közpénz (1) közszolgálati televízió (1) köztársasági elnök (3) közvélemény-kutatás (9) közvélemény kutatás (15) közvélemény kutatások (1) közvetlen elérés (1) kremlinológia (1) krizsó szilvia (1) kronen zeitung (1) kubatov gábor (2) kudarc (3) kukorelly endre (1) külpolitika (1) kultúrharc (1) kultusz (1) kumin ferenc (1) kuncze gábor (4) kurzusépítés (1) küszöb (1) kvázi kétpártrendszer (3) l. simon lászló (1) labdarúgás (2) lak (1) lakner zoltán (1) lakoff (1) lamperth mónika (2) lánczi andrás (3) lánczi tamás (1) lánczos vera (1) láthatósági küszöb (3) látogatás (1) latorcai jános (1) latorczai jános (1) lázár jános (23) legalitás (1) legenda (1) legfelsőbb bíróság (1) legitimáció (2) legitimitás (4) leminősítés (1) lemondás (7) lendvai ildikó (5) lengyelország (3) lengyel lászló (2) lengyel minta (1) lengyel választások (1) lettország (2) levél (1) liberális (3) liberalizmus (1) lijphart (1) lista (1) litvánia (1) lmp (69) lmp jobbik csalodas ketpartrendszer uj jobboldal uj baloldal (1) logika (1) lojalitás (1) loppert dániel (1) lottóötös (1) luther (1) machiavelli (1) mádi lászló (2) mádl ferenc (4) magánnyugdíjpénztár (2) magánnyugdíjpénztárak (5) magyar (1) magyar bálint (1) magyar demokratikus charta (1) magyar liberalizmus (1) magyar narancs (1) magyar nemzet (4) magyar olajfa (3) majális (1) makay zsolt (1) makó (1) mandátum (1) mandiner (1) manipuláció (1) március 15 (2) Márki-Zay Péter (1) második forduló (6) második hely (1) matolcsy györgy (10) max weber (1) McCain (1) mdf (49) mdf szdsz (1) mdnp (2) meciar (1) mécs imre (1) medgyessy péter (4) média (7) median (1) medián (9) médiatörvény (2) media hungary (2) megállapodás (4) megbízás (1) meglepetés (2) megoldás (2) megszorítás (7) megújítás (1) megújulás (2) megyei jogú (1) menekültkérdés (1) mensa hungariqa (1) mérsékelt jobboldal (1) Mesterházy Attila (3) mesterházy attila (34) mesterházy ernő (1) mészáros tamás (1) mezőtúr (1) miép (1) miép jobbik (1) migráció (1) miklós árpád (1) milla (1) minisztercsere (1) miniszterelnök (2) miniszterelnök-jelölt (1) miniszterelnök csere (1) miniszterelnök helyettes (1) miniszterelnök jelölt (8) miniszterelnök jelölti vita (6) minőségi sajtó (1) miskolc (1) mkp (1) MNB (1) modell (1) módszer (1) molnár csaba (2) molnár oszkár (1) morál (1) morvai krisztina (2) moszkva (1) mozgalom (1) mráz ágoston sámuel (1) mszdp (1) mszmp (1) MSZP (1) mszp (104) mszp lmp együttműködés (1) mtv (2) munkáspárt (1) nagykoalíció (1) nagypártiság (2) nagy anna (1) nagy kép (1) nagy lászló (1) nagy tamás (1) NATO (1) NAV (1) navracsics tibor (20) negyedik köztársaság (1) németh miklós (1) német lapok (1) nemzetbiztonság (1) nemzeti bank (1) nemzeti egység (1) nemzeti együttműködés rendszere (2) nemzeti érdek (1) nemzeti konzultáció (1) nemzeti szuverenitás (1) nemzetközi (1) nemzetközi környezet (2) nemzetközi kritika (1) nemzetközi státusz (1) neokonzervatív (1) neoliberális (1) népszabadság (2) népszava (2) népszavazás (7) népszerűség (2) népszuverenitás (1) ner (1) nézőpont (5) nógrádi lászló (1) normativitás (1) novák előd (1) nyakó istván (1) nyerges zsolt (3) nyirő józsef (1) nyugat (1) nyugdíj (3) obersovszky péter (1) objektivitás (1) obstrukció (1) ökológiai tévkövetkeztetés (1) ökopárt (1) oktatáspolitika (1) október 23. (1) olajfa (2) oligarcha (1) ómolnár miklós (1) önállóság (1) önkép (1) önkormányzat (1) önkormányzati választás (16) önkormányzati választási rendszer (1) önkormányzati választás 2010 (2) önkritika (1) opera (1) orbán (1) orbán-nastase megállapodás (1) orbán-putyin megállapodás (1) orbánista (1) orbán kormány (4) Orbán Viktor (9) orbán viktor (114) őrkutya (1) Örményország (2) országértékelő (1) országgyűlés (1) országos lista (7) összeesküvés (1) összeférhetetlenség (1) összefogás (1) összefogás párt (2) őszinte (1) oszkó péter (1) őszödi beszéd (8) ötödik köztáraság (1) ovb (1) ózd (2) paczolay péter (1) paks (1) pálffy istván (1) palotaforradalom (4) pályázat (1) pápa (1) papcsák ferenc (1) paraván (1) parlament (14) parlamenti felhatalmazás (1) parlamenti felszólalás (1) parlamenti választás (2) parlamenti választás 2010 (43) parlamenti választás 2014 (6) parlamenti választás 2018 (9) parlamenti választás 2022 (2) pártfinanszírozás (2) pártharcok (1) pártosodás (1) pártosság (1) pártpolitikus (1) pártrendszer (11) pártrendszer koncentrációja (1) pártrendszer változása (1) pártszakadás (2) pénz (1) pénztárca (1) percepció (3) pesti sándor (1) pető iván (1) pintér sándor (4) plágium (5) pluralizálódó pártrendszer (1) pokol béla (2) pokorni zoltán (6) polgári magyarország (1) polgári platform (1) polgármester (2) politika (4) politikai (1) politikai (1) politikai bozótharc (1) politikai elemzés (11) politikai elemző (9) politikai elit (1) politikai erőtér (1) politikai érzék (1) politikai gondolkodás (1) politikai hasznosság (1) politikai haszonszerzés (1) politikai hiba (2) politikai inga (1) politikai innováció (2) politikai kormányzás (2) politikai korrekció (1) politikai közép (2) politikai logika (5) politikai napirend (1) politikai nyilatkozat (3) politikai stratégia (1) politikai szereplő (1) politikai színpad (1) politikai tér (1) politikai tudás (1) politikai vétó (1) politikai vezetés (1) politikai vita (1) politika elemző (1) politika tér (1) politikus (2) politikusi beszéd (2) politikusok (1) politológus (2) politológus védegylet (1) pólus (1) populizmus (1) pörzse sándor (2) poszt politikus (1) pozíciók (1) pozícionálás (1) pozsgay imre (1) po fi (1) pragmatikus (1) predomináns pártrendszer (1) prezidenciális (1) primary colors (1) probléma (1) problémamegoldás (1) prognózis (1) program (1) pszáf (1) pundit (1) punditokrácia (1) racionális (1) racionális választó (1) racionalitás (3) radikalizálódás (1) radikalizmus (1) radiszoci (1) radnóti sándor (1) recesszió (1) reform (4) regionális eltérések (2) regisztráció (2) régi új törésvonal (1) rekrutáció (1) rendőrség (1) rendszerellenes párt (2) rendszerkritikus (1) rendszerváltás (3) rendszerváltás forgatókönyve (1) republic (1) republikon (3) részvétel (2) réthelyi miklós (1) retkes attila (2) rétvári bence (2) rezsicsökkentés (2) rivális (1) riz levente (1) robert denton (1) robert fico (2) rogán antal (8) románia (2) róna dániel (1) röpirat (1) rudi zoltán (1) Safarov (2) sajóbábony (1) sajtó (1) sajtószabadság (2) salamon lászló (2) sávelhúzás (1) schamschula györgy (1) scheiring gábor (1) Schiffer András (1) schiffer andrás (9) schmidt mária (1) schmitt pál (20) schmuck andor (1) selmeci gabriella (1) selmeczi gabriella (1) semjén zsolt (3) seres lászló (1) siker (5) sikerpropaganda (1) Simicska Lajos (2) simicska lajos (3) skorpió (1) slota (1) söjtör (1) sólyom lászló (11) somogyi zoltán (3) sportújságírás (1) stabilitás (1) stabilizáló apátia (1) stadion (2) state capture (1) steiner pál (1) stílus (1) story (1) strabag (1) stratégia (20) stratégiai szavazás (1) strukturáló dimenzió (1) stumpf andrás (1) stumpf istván (6) süveges gergő (2) szabadelvű konzervatív (1) szabolcs (1) szabó albert (1) szájer józsef (2) szakadás (2) szakértő (1) szakkommentátor (1) szakszervezet (1) szalai annamária (1) szanyi tibor (2) szápár (1) szász károly (1) szavazás (2) szavazások (1) szavazatmegosztás (2) szavazatszerzés (1) századvég (11) szdsz (20) szeged (4) szegedi csanád (2) szegénység (1) székely péter (1) székely zoltán (1) szekeres imre (2) szekértábor politika (1) szelekciós pontok (1) szélsőjobboldal (3) szélsőséges (1) személyre szabott kormányzás (1) személyzeti politika (1) szepessy zsolt (1) szerbia (1) szerencs (1) szerep (1) szerepcsere (1) szerepfelfogás (6) szervezet (2) szijjártó péter (6) szíjjártó péter (1) szili katalin (8) szilvásy györgy (1) szimbolikus (1) szimbolikus politika (1) szimbólum (1) szlavofil (1) szlovákia (2) szlovák magyar viszony (1) szlovák választás (1) szlovénia (1) szociális kérdés (1) szociális népszavazás (1) szociálliberális (1) szolidaritás (2) szombathy pál (1) szonda (5) szonda ipsos (1) szövetségi politika (4) sztálingrád (1) sztereotípia (1) sztereotípiák (1) szubjektív vélemény (1) szűrös mátyás (1) szuverenitás (1) tábor (1) taktika (1) taktikai szavazás (2) támogatás (2) támogatottság (3) tanácsadás (1) tanácsadó (1) tandíj (1) tárcatükör (1) tárgyalás (5) tárgyalástechnika (1) tárki (8) tarlós istván (9) társadalmi szerződés (1) társadalmi támogatás (1) tekintély (1) teljesítmény (2) területi lista (6) területi listák (2) tervezés (2) tét (3) tétényi éva (1) tét nélküli választás (2) tévedés (1) tévéostrom (1) tiszavasvári (2) tisztelet társasága (1) titkos (1) többpártrendszer (1) többség (1) többségi demokrácia (4) Tocsik-ügy (1) tocsik márta (1) tojástánc (1) tőkés lászló (1) tőkés rudolf (1) tölgyessy péter (7) toposz (1) töredékszavazat (2) törésvonal (1) torgyán józsef (2) torgyán kisgazda (1) torkos matild (1) törvényjavaslat (1) torzítás (1) trafik (1) trianon (1) tulajdonos (1) túlélési stratégia (1) túlhatalom (1) tüntetés (4) tusnádfürdő (1) tv2 (1) tv3 (1) ügybirtoklás (3) ügyészség (2) ügynökkérdés (1) újfasiszta (1) ujhelyi istván (1) újraválasztás (1) új alkotmány (1) új baloldali párt (1) új párt (2) új pártok (4) uj péter (1) ülésrend (1) ungár klára (2) uniós csúcs (1) ünnepi beszéd (2) ünnepség (1) USA (2) utódlás (1) utólagos normakontroll (1) utópia (1) vágó gábor (1) vagyonadó (1) vákuum (1) választás (2) választási együttműködés (2) választási eredmények (3) választási esélyek (5) választási hibák (1) választási kampány (1) választási műsor (3) választási rendszer (16) választási részvétel (6) választási törvény (1) választás időpontja (1) választó (3) választói reakció (1) választók (1) valence issue (1) valóság (2) valóságértelmezés (2) valóságérzékelés (1) valóságmagyarázat (2) valóságshow (1) válság (7) válságadó (3) válsághelyzet (1) válságkommunkáció (1) váltás (1) váltógazdálkodás (1) váltópárt (3) változás (4) változtatás (1) valutaalap (3) várakozás (1) várakozások (1) varázstalanítás (1) varga mihály (7) városok (1) varsói gyors (2) vastagh pál (1) veiszer alinda (1) véleménykülönbség (1) Veszprém (1) veszprém (1) vétó (3) vezetés (1) vezető (2) videóblog (1) viktor (1) visszalépések (2) visszatérés (1) vitányi iván (1) vízió (1) vizsgálóbizottság (1) voks10 (1) voks2010 (1) volner jános (1) voluntarizmus tere (1) vona gábor (15) vörösiszap (1) vörösiszap katasztrófa (1) warvasovszky tihamér (1) war room (1) wittner mária (1) xiii. kerület (1) zagyva györgy (1) zanzibár trükk (1) zapadnyik (1) záróra (1) zászlóégetés (1) zsákmányelv (1) zsákutca (1) zsinka lászló (1) Címkefelhő
2011
nov 23
20:45

Hetvennyolc százalék. A Medián friss felmérése szerint ennyire nőtt azoknak az aránya, akik szerint rossz irányba mennek a dolgok. A közhangulat egyre kísértetiesebben hasonlít ahhoz, amilyen a tavalyi kormányváltás előtt volt. Egy fontos különbséggel.

Érdemes alaposan megnézni a politikusok népszerűségi listáját. Bár a kifejezés félrevezető: kedveltségről egyetlen politikus esetében sem beszélhetünk. Szívesen látná fontos politikai szerepben? – kérdezi az intézet, és a válaszolók az élmezőnyt is csupán harminc százalék környékére kalibrálják. Orbán Viktor 33, Schiffer András 28, Mesterházy Attila 26, Lázár János 25, Vona Gábor 23 ponton áll, Matolcsy György pedig 19 pontjával a legnépszerűtlenebb politikushoz, Gyurcsány Ferenchez közelít. Miközben ezek az urak nap mint nap ádáz küzdelmet folytatnak egymással, a többség mindannyiukra szinte ugyanúgy tekint.

Nem kell senki – ez a választók üzenete. A kormány támogatottsága folyamatosan csökken, miközben az ellenzék lényegében alig erősödik. 2010 előtt a szocialista kormányban csalódott szavazók még adtak egy esélyt az ellenzéki Fidesznek, ma a többség nem lát senkit, akiben bízhatna.  

Mi következik ebből? A pártpolitikai logikában maradva talán az, hogy lassan itt lesz az utolsó alkalom, amikor a kormánynak még érdeke lehetne előrehozott választásban gondolkoznia: ha tovább romlik a közhangulat, ha tovább csökken a tábora, könnyen az ellenzéki pártok mai szintjére süllyedhet. De ami ennél sokkal fontosabb: ha nem kezdenek el másként gondolkodni valakiről – akár a Fideszről, akár valamelyik ellenzéki pártról - a szavazók, vagy nem lépnek színre olyan szereplők, akik felrázhatják a csalódott közvéleményt, a politikai rendszer „képviseleti” funkciója és ezáltal legitimitása (nem legalitása!) megkérdőjeleződik. Márpedig – ahogy erről a Fidesz ellenzékben gyakran és helyesen beszélt – nem lehet sikeres a politika a politikai közösség érzékelhető támogatása, egyetértése, elfogadása nélkül. Ha elfogy a remény, és már az ellenzék sem kell, a politikai rendszer - Lipset "stabilizáló apátiája" ellenére - a szétesés küszöbére kerül.

A bejegyzés trackback címe:

https://torokgaborelemez.blog.hu/api/trackback/id/tr453406967

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A szavazóknál pattog a labda 2011.11.26. 20:52:46

A politika kevéssé sikeres alakulását látjuk napjainkban: az ellenzék bénasága iránt érzett fájdalmat csak mostanáig enyhítette, hogy a kormány azért akar valamit csinálni. Kevés jót tudnék felsorolni ezekből, de emlékezzünk arra is, hogy még a Fideszt...

Trackback: Beszélget az amerikai, az orosz és a magyar politikus, 2011.11.24. 11:41:29

Beszélget az amerikai, az orosz és a magyar politikus, a téma ki tudja jobban megtartani az államtitkot.- Én a nejemmel egy irodában dolgozok, ő nem tudja mit csinálok, nem is érdekli, én nem tudom mit csinál, de nem is érdekel.- mondja az amerikai.- A...

Trackback: Hadd segítsek, Tisztelt Orbán Viktor Úr! 2011.11.24. 11:17:56

Az előző kurzus kormányzása alatt sokszor hallgattuk Önöktől, mit is kellene csinálni. Nagyjából abban merült ki, hogy elég lenne csökkenteni az adókat, járulékokat, és magától felpörögne a gazdaság. Az elmúlt másfél évben az legalább bebizonyosodott, ...

Trackback: Szavazás: Mennyit fizetne... 2011.11.24. 11:16:38

Mennyit lenne hajlandó ténylegesen fizetni azért, hogy holnaptól egy Ön által preferált párt kerüljön kormányra? - hangzott a kérdés a legutóbbi szavazáson, mely sokak számára talán abszurdnak tűnhetett. Hiszen a demokráciában a kormányok választás, s...

Trackback: Szavazás: Mennyit fizetne... 2011.11.24. 11:16:23

Mennyit lenne hajlandó ténylegesen fizetni azért, hogy holnaptól egy Ön által preferált párt kerüljön kormányra? - hangzott a kérdés a legutóbbi szavazáson, mely sokak számára talán abszurdnak tűnhetett. Hiszen a demokráciában a kormányok választás, s...

Trackback: Nem kell senki 2011.11.24. 11:04:01

A közhangulat egyre kísértetiesebben hasonlít ahhoz, amilyen a tavalyi kormányváltás előtt volt. Egy fontos különbséggel.

Trackback: Választás 2012? 2011.11.24. 10:11:45

Pár napja még azt írtam, hogy kizárt egy előrehozott választás. De olyan biztos ez? Sok minden utal ugyanis arra, hogy akár ez is benne lehet a pakliban. Az ellenzék persze nem követel ilyet, nincs is érdekében. Ugyanez a FIDESZ-ről viszont már nem biz...

Trackback: Minek is az érvényességi küszöb? 2011.11.23. 22:49:14

Ma jelent meg a Tárki és a Medián legújabb felmérése a pártpreferenciákról. Ezekben nem az a legfontosabb elem, hogy a JOBBIK beérte-megelőzte az MSZP-t, hanem, hogy a pártot választani tudók aránya a szavazásra jogosultak 50-60 százalékánál stabilizál...

Trackback: Vajnágh Domokos: Használati utasítás 2011.11.23. 22:33:39

Az Ön által vásárolt fogkefe a megfelelő szájhigiéné biztosításának nélkülözhetetlen eszköze. Használja fogkeféjét lehetőség szerint minden étkezés után, de legalább naponta két alkalommal. A fogkefét használat után alaposan tisztítsa meg és száraz hel...

Trackback: A kormány nem fél a népharagtól 2011.11.23. 21:27:55

Ez most nagyon demagóg lesz, de egyszer ezt is ki kell próbálni. Különben is, berágtam. Nem csoda: a devizahitelesekről lesz szó, illetve azok egy részéről. A gazdag devizahitelesekről....

Trackback: Van kalapja, nincs kalapja 2011.11.23. 21:09:48

Karácsony Gergely a Népszabadság november 21. számában publikálta – ha nagyon kekec akarok lenni, akkor – védekezését, hogy miért is nem lépett vissza az MSZP javára, mikor éppen ő indítványozta a visszalépést. De ugyanezt az írást feltetté...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Vittore. 2011.11.23. 20:55:42

Én másfél éve sok Fideszre szavazót hallottam, hogy Jobbikos lenne, csak a Fidesz 2/3 miatt szavaz oda. Akkor most ebből profitálhat a Jobbik, vagy egyenlőre marad egy légüres tér és ennyi?

A bóvli kormány most már a lottóval is csal!! 2011.11.23. 20:56:24

ESZTERGOM A HŐS VÁROS!

Persze a fideszes görények mindent megtesznek, hogy ne menjenek a dolgok, mert nem ők adják a polgármestert.
A jellemükre jellemző, hogy nem tudják elfogadni a demokratikus választást, szarháziskodnak.
Ez a derék , szép keresztény, nemzeti szemlélet fidesz módra!

Tartsál ki Éva, sok az orbáni diktatúra alatt szenvedő embernek vagy a példaképe!
Nem tart ez örökké!

α Ursae Minoris · http://noreg.blog.hu/ 2011.11.23. 20:57:17

Jó, de érdekes lenne volna olvasni arról, hogy mi is az a "szétesés küszöbe" - mert ez így csak egy hangzatos, ámde eléggé megfoghatatlan szófordulat.

szoja122 2011.11.23. 20:59:29

"A kormány akkor sem vet ki különadót a lakosságra, ha egy bírósági döntés esetleg plusz kiadásra kötelezi a magyar államot - értesült az InfoRádió"

inforadio.hu/hir/belfold/hir-468415

Erre hozott direkt egy külön törvényt hogy kivetheti a különadót.

Tényleg hülyének néz mindenkit!!!!

Ki az atyaúristen fogja kifizetni, ha nem az adót fizető állampolgárok???????????????????

Egy esetben valóban igaz lehet, ha a magánvagyonukból fizetnék!

Jelentkezzék az a Fidesz hívő aki ezt a dumát elhiszi. De akkor magyarázza is meg hogyan teszi!!!!!!!!!!!!!

Persze a rákérdezésnél:

"büdzsén kívüli "hozzájárulást" kell fizetni. A kérdésre, hogy kinek, Lázár János ezt mondta: "nyilván mindenkinek".
Akkor mindenki nem a lakosságot jelenti. Hanem kit????????????????????????????????

Ilyen embereket támogatni az már klinikai eset!

török gábor 2011.11.23. 21:00:40

@α Ursae Minoris: jogos. sajnos fogalmam sincs... egy olyan helyzet, amikor szinte bármi megtörténhet.

bóra77 2011.11.23. 21:02:24

hát pont erről volt szó az Egyenes beszédben:) mármint a népszerűségről, és ha jól figyeltem, az hangzott el, hogy soha nem volt ennyire mélyponton OV népszerűsége. (tényleg? vagy csak ebben a kormányzati ciklusban?)

Arthur Dent 2011.11.23. 21:04:12

Ez azt jelenti, hogy az emberek szerint Orbán Viktor is hazudik?

Sir Galahad 2011.11.23. 21:04:32

Pár hónap híján a ciklus félidején vagyunk. Amikor nincs választási helyzet, teljesen természetes a választói passzivitás, az elfordulás a politikától, politikusoktól. Szerintem az írás végkövetkeztetése csupán egy teátrális szólam. Tény, hogy a kormány népszerűsége kopik, az ellenzék meg nemigen profitál ebből, de mondjuk egy év múlva már látszani fog, hogy elhúz-e valamelyik ellenzéki erő vagy visszaerősödik a kormánypárt.

Diocles 2011.11.23. 21:05:04

nah, akkor átpakolom ide a posztomat:

1. a Medián mai felmérései alapján a Gyurcsány-párt biztos bejutó (egy hónap alatt, az adott körülmények közt a 4% nagy eredmény), pedig még se frakciója, se pénze, se helyi arcai, se helyi szervezetei, és a legtöbb balosnak szerintem még le sem esett, h Gyurcsánynak új pártja van.

érdemes összevetni a dinamizmusokat (már most 4000-nél több tag!) a balfácán LMP-vel, amelyik még mindig 680 taggal nyomul, sőt, csökkent is a taglétszáma.
azt hiszem az LMP minden esélyét eljátszotta, elpuskázta, h a baloldal új gyűjtőpártja legyen. (arról már nem is beszélnék, h a politika végképp nem lett más, ezt a labdát lecsapni is necces már.)

2. a hangulatot szerintem nincs sok értelme mérni, én (sajnos) semmi jövőjét nem látom ennek az elöregedő-elcigányosodó országnak, 10 éven belül lelép innen a legtöbb használható adófizető, és be lehet csukni a boltot..., tehát mondhatni, h pesszimista vagyok, mégsem gondolnám, h egy balfordulat megoldaná a gondjainkat, sőt...

tehát felesleges győzelmi jelentésként mutogatni a rossz közhangulatot a Medián és az ellenzék részéről, az egy megállíthatatlanul lecsúszó országban sosem jó...

TH 2011.11.23. 21:05:11

@α Ursae Minoris: ha a politikai rendszer szétesik, akkor magyarul nincs legitim birtokosa a hatalomnak, és az meg nem sok jót jelent, és a közhangulattól függően eléggé sok irányba mehetnek a dolgok...egy közös dolog van bennük: mind elég gázos opció...

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2011.11.23. 21:06:36

Nem Elég Rinyálni

Nosza Eridjetek Nyúzni Isteneiteket

Totális Ellenforradalom Kell

(jelen bejegyzést a merklista moszad cia bázisa fogalmazta a pángalaktikus bankárbosszú keretében)

török gábor 2011.11.23. 21:06:38

@Sir Galahad: az az igazság, hogy ilyen számok (így együtt) még soha nem voltak - félidőben sem. távol álljon tőlem a teatralitás.

bóra77 2011.11.23. 21:06:57

@török gábor: és annak az ellenkezője is:)

Kotkodus 2011.11.23. 21:07:23

nem is értem mi szüksége viktorkának bárkire is, ő - tudtommal - a néppel konzultál közvetlenül (nehezebb esetekben a bohócügyi államtitkáron keresztül)...

bóra77 2011.11.23. 21:08:11

egyébként a jövőre nézve: olyan még nem volt, hogy valahogy ne lett volna...

TH 2011.11.23. 21:11:06

@török gábor: és amikor én még utoljára néztem népszerűségi adatokat, akkor a népszerűek tényleg népszerűek voltak, és 30 ponttal csak a sor legvégén lehetett kullogni...

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2011.11.23. 21:11:50

@török gábor:

rossz fogalmazás. úgy helyes, hogy:

"talán most érzem először, hogy nem zárható ki egy olyan helyzet valószínűsége, amikor akár az is elképzelhető, hogy szinte bármi megtörténhet esetleg."

no.

NYJetsTD 2011.11.23. 21:13:45

Lassan tök mindegy 2014-ben ki nyer, addigra olyan szinten lepusztul az ország, csak lomizni lehet...
Matolcsy hogy a francba kapott 19-et? Volt OPNI betegek is szavazhattak?

niklex 2011.11.23. 21:14:41

Nem azért vagyok dühös,mert emelik az adókat.
Azért vagyok dühös,mert:
1. a szocik loptak,nem kormányoztak
2. a Fidesz 8 éven át csak hőzöngött, de nem készült fel a kormányzásra
3. kormányon ide-oda kapkodnak, és ők is lopnak
4. baromira hülyének nézik a zembereket, és azt hiszik, hogy ha a történések ellenkezőjét gajdolják, akkor azt el is hiszik nekik
5. ténlyeg nincs kire szavazni jó szívvel a jelenlegi mezőnyből a következő választáson.

szoja122 2011.11.23. 21:14:54

@török gábor: Igen bármi megtörténhet. Semmilyen új párt alakításáról nem kapunk hírt. Ebből a szempontból a DKP nem új mert régi elkoptatott emberekből áll.
Akár az is, ha a Fidesz így folytatja és nem lép fel új erő, akkor visszahozhatja az MSZP-t, DKP-t. Most még ennek semmi jele.

De ennél sokkal rosszabb forgatókönyvek is lehetnek....

De arról inkább nem írok.

Non est volentis · http://nonest.blog.hu/ 2011.11.23. 21:15:11

Szerintem ez fölveti azt a problémát, miért nem tudnak új, bejutásra esélyes pártok megjelenni. (LMP-t, Jobbiikot leszámítva) 5%-os küszöb? Hiányzó kapcsolati tőke? Társadalmi beágyazottság? Infrastruktúra? Pénzhiány? Politikai apátia/undor?

Kriszti25 2011.11.23. 21:17:17

@Diocles: Persze, hogy 4%, hiszen ez mindig is megvolt neki. Sőt az MSZP megmaradt táborának egy igen jelentős része Gyurcsányhoz hű. Szerintem ez simán lesz 10%-10% Mszp-DK.

Az LMP soha nem is akart baloldali gyűjtő párt lenni. Az szomorú, hogy ma Mo.-on csak 2 oldalban tud gondolkodni az emberek nagy része.
Szerintem igen is másabb az a politika. Konzekvens, nem hetente változtatott állítások, célok, teljes átláthatóság, témák szerinti és nem pártoldalak szerinti szavazás...

De ez részint igaz a Jobbikra is. Nem véletlen, hogy sokszor ez a 2 párt szavaz meg csak bizonyos beadványokat. Vagy, hogy tegnap e két párt emberei hiúsítottak meg egy kilakoltatást.
Más kérdés, hogy a Jobbik azért 2szer támogatottabb az LMP-nél, mert ha nincs ötlet, akkor előhúzzák a zsidó, vagy cigány kártyát, ami nagyon jól működik ebben a poszt-kádári gondolkodású országban. Ezt véleményem szerint Vona még a Fideszben/polgári körben tanulta. Ez a fajta politika sajnos jellemző volt az elmúlt 20 évre. Azaz harsány, gumicsont jellegű témák, melyre be lehet hergelni a német.

NA DE! Szerintem nem a politikára kell várni. Ha egy ország lakói mindig arra várnak, hogy kiszolgálják őket, ergo adják nekik a szaftos, bulvár témákat, ahelyett, hogy valóban dolgoznának, azok megérdemlik a léhűtő politikusokat.
Legyünk önjáróbbak, olvassunk, figyeljünk, tartsuk kontroll alatt a politikát. Ne általánosítsunk. Az egyes politikus munkáját dicsérjük, vagy szidjuk, ne csak a pártot!

A mostani apátia érthető, hisz az elmúlt 20 év, teljesen lerombolta a rendszerváltó álmokat. De ebbel kijutni csak tudatos választóként lehet, aki keresi a megfelelő képviseletet, és mögé áll a hiteles embereknek.

Tudom kicsit utópia amit írtam,de pl. Izlandon ez megvalósult az elmúlt években. Igaz nekik is kellett ehhez egy "mohács"...

PR-küszöb 2011.11.23. 21:17:56

@α Ursae Minoris:

Valójában csupán az a kérdés, hogy a tudati-nyelvi szétesettség - ami tény - mikor materializálódik cselekedetek formájában.
Nem feltétlenül akkor, amikor 15%-nál többen érzik azt, hogy már nincs veszítenivalójuk.

És elgondolkodtató, hogy a délszláv háborút is 'etnikai konfliktus'-címkével besöpörtük a szőnyeg alá. Pedig nem az volt. Matei Vişniec kitűnő darabja a tanú rá...

aszekelyek 2011.11.23. 21:19:55

@Diocles: Engem is elgondolkodtat, hogy a hazudozással és szemkilövéssel legitimált hatalom birtoklás, miféle hajszállal is volt jobb ennél? Azokkal a mutatókkal, amik akkor voltak. Abból, ennél jobbat, ebben a környezetben ki nem hozna senki. Ami a baloldali fordulat teremtett nekünk és azóta is csak támadnak, külföldről , belföldről de baloldalról mindenképp Magyarországra. Elszomorító, persze. Meg ilyen még nem volt. Hát a szocik nyolc ilyen éve után se kellett még ilyen ganézást csinálni. Ilyen helyzet sem volt még. Az a szomorú érzésem, ha Orbán szórna a szegényeknek pénzt, akkor sokkal jobb lenne a kedvük. Az most sem zavarná őket, hogy a jövőnket élik fel.

Netuddki. 2011.11.23. 21:20:11

Egy üres lufi a fidesz. Az orbán homokozója. A probléma, hogy a választókat megvezetve az egész országból azt csináltak.Szavazó droidokat ültettek a parlamentbe akik azt a gombot nyomják amit az orbán mond nekik. Vagy az aki az orbán mögött van...

BejgliFolt 2011.11.23. 21:21:04

mi történik, ha a jónép kiábrándul a politikából, a politikusokból?

nem lesz legitimitása a pártoknak? ÉS?

talán így normálisan tud majd végre minden menni, mert nem a politika és a politikusok az alfa és omega ebben az országban

vagy ekkora passzivitás mellett elképzelhető népfelkelés és anarchia? szerintem nem

szoja122 2011.11.23. 21:22:09

@NYJetsTD: Annál is inkább, mert csak a 2/3-os többséggel lehet majd az országot irányítani.

Minden pozícióba az ő emberük van bebetonozva, a 2/3-os törvények pedig lehetetlenné teszi a törvényalkotást.

Tehát ha nem a Fidesz lesz 2014-ben akkor nagyon bizonytalanná válhat a helyzet.

De ha ők csak abszolút többséggel nyernek akkor pedig saját maguk csapdájába esnek, elvesztik a mozgásterüket a 2/3-os törvények miatt.

Róka fogta csuka, csuka fogta róka esete.

nexialista · http://nexialista.blog.hu 2011.11.23. 21:24:45

örülök a fejleménynek; ezek szerint egyre többen látják,
milyen felesleges politikusokra hatalmat átruházni

Pretoryan 2011.11.23. 21:25:04

@bóra77: "egyébként a jövőre nézve: olyan még nem volt, hogy valahogy ne lett volna..."

Nem! De itt a hangsúly a "MÉG"-en van, mármint nyilván lesz valami, nem szívódunk fel egy logikai buborékban, de az nagyon necces lesz ha mondjuk 2014-ben egy olyan körülmények lesznek hogy nem lesz meg mondjuk a kellő szavazat szám a parlamentbe, ha a szavazók úgy döntenek hogy ezeknek akkor sem adom a szavazatom ha politikai káosz lesz a vége. Akkor hiába lesz akármelyik pártnak is 2/3-a vagy 4/5-e nagyon nehezen lehet majd eladni hogy legitimek vagyunk, ott kezdődnek majd a problémák!

Pretoryan 2011.11.23. 21:27:29

@Kriszti25: "...melyre be lehet hergelni a német."
Bocsi de ez akkora elírás amitől, muszáj volt kiköpnöm a teámat ér röhögnöm! :-D

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2011.11.23. 21:27:34

A legdurvább forgatókönyv az lehet, ha a 2014-ben (a Fideszre is visszaütő választási törvény miatt) tarol a Jobbik és Magyarországon fasiszta diktatúra alakul.
Fidesz topvezetőék persze addigra már rég valamelyik baráti szigetcsoporton élnek majd a mostanában feltöltögetett svájci bankszámlájuk jóvoltából.
Utánuk az özönvíz...

Netuddki. 2011.11.23. 21:29:07

@aszekelyek: Ki mondta, hogy az jobb volt? A helyzet az, hogy se az orbán se a gyurcsány nem Magyarország jobbá tételében elkötelezett. Addig nem is fogunk egyről a kettőre jutni amíg nem egy olyasvalaki kerül itt "hatalomra" aki elsősorban az állampolgárok érdekeit tartja szem előtt.
Meg persze némi IQ se árt ha van...

Kriszti25 2011.11.23. 21:30:02

@aszekelyek: A szegények nevében (mivel én is inkább a szegényebbek közé tartozok) kikérem magamnak.
Ugye nem akarsz a XXI. században osztályharcot hirdetni?
Ha azt hiszed, hogy csak azért nem népszerű a mostani kormány, mert nem oszt pénzt, akkor nagyon tévedsz. Az a szomorú a mostani helyzetben, hogy teljesen koncepciótlanul sodródik az ország, és közben a kormány csak egy dologban profi: hogy bebetonozza az általa készített törvényeket és saját hatalmi pozícióját. Na ez elkeserítőbb, mint hogy műszaki diplomás barátaimnak sincs munkájuk. De hát éljen a közmunka program:P

Kriszti25 2011.11.23. 21:32:18

@Pretoryan: jogos:) de remélem ettől még a mondanivalóra tudtál koncetrálni

aszekelyek 2011.11.23. 21:34:19

Kedves Gábor! Gratulálok. Igazán jó eszköz ez a mérésre. Mindenki szépen ideírja, milyen hasznot szeretne húzni a helyzetből. Sok az anarchista. Aszongy az egyik , akkor is, ha anarchia lesz. érdeke lenne az, nem keveseknek, hogy megkaparintsák az ilyen módon legitimizált hatalmat, -megint..., ha átöltözötten is. No és mutogatnának Orbánra. Mi az, hogy! Nagyon is! Látják a zemberek, hogy ha megfeszülünk is, Orbán is, akkor se lehet a finánctőke ellen győzni. Ez éppen elég ok az apátiára. Ehhez még csak rosszul sem kell kormányozni. Azért vannak, akik ezt állítják, a hatalom megkaparintásáért...., hogyne. nem ismerjük a tartalmát annak, hogy mit értenek az alatt, hogy rossz irányba mennek a dolgok? Azt kéne kutatni, a közvéleményben. Mert ez egy bármire ráhúzható dolog. Így.

Pretoryan 2011.11.23. 21:36:03

@Kriszti25: OFC egyetértek majd mindennel, amivel meg nem azzal sem túlzottan! :-)

messi-asz 2011.11.23. 21:38:31

@NYJetsTD: a vakok... a vakok látnák szívesen matolcsit fontos politikai szerepben...

lyia (törölt) 2011.11.23. 21:41:22

Én a Lázár János II. rendű vádlott és társai által jegyzett, "Magyarország Alaptörvényének átmeneti rendelkezései" című törvényjavaslat 28. cikkét kiegészíteném egy mondattal:

Az eredeti szöveg:

"Mindaddig, amíg az államadósság a teljes hazai össztermék felét meghaladja, ha az Alkotmánybíróság vagy az Európai Unió Bírósága döntéséből az állam által teljesítendő olyan fizetési kötelezettség fakad, amelynek teljesítésére a központi költségvetésről szóló törvényben e célra előzetesen meghatározott összeg nem elegendő, és a hiányzó összeg a kiegyensúlyozott költségvetési gazdálkodás követelményének sérelme nélkül a központi költségvetésről szóló törvényben más célra meghatározott összeg terhére sem pótolható, tartalmában és elnevezésében is kizárólag és kifejezetten az e kötelezettség teljesítéséhez kapcsolódó, a közös szükségletek fedezéséhez való hozzájárulást kell megállapítani."

A kiegészítés:

"A kiegészítő hozzájárulás megállapítására vonatkozó törvény hatályba lépésével egyidejűleg a köztársasági elnök az országgyűlést feloszlatja, és 60 napon belül intézkedik új országgyűlési választások kiírása iránt. Amennyiben a köztársasági elnök e kötelezettségének nem tesz eleget, hivatalát a törvény erejénél fogva a 60. napon elveszíti, és ettől számított 15 évig a közügyekben nem vehet részt."

Pretoryan 2011.11.23. 21:41:34

@aszekelyek: "akkor se lehet a finánctőke ellen győzni"
Szerintem lehet, de nem itt (Magyarországon) kell kezdeni, elsősorban mi nagyon kis hal vagyunk. Ráadásul az ad-hoch politika nem az amivel le lehet győzni a "finánctőkét", pláne nem ilyen mértékű arroganciával, tehetetlenséggel, és hozzá nemértéssel. A középkorban volt az ilyen emberekre egy jó szó: kontár!

messi-asz 2011.11.23. 21:41:59

@Non est volentis: jo kérdés... azért mert

1. a jelen rencerben politizálók azok a következőből ki lesznek zárva...

2. ugyanolyan senkiházivá válik aki párt létrehozás érdekében lop csal hazudik hazátárul vagy rabol... ezt a 80% nem szeretné...

3. másszóval a zemberek 80%-a nem szeretné magát "fontos politikai pozícióban" látni, mert akkor a listára felkerül, és akkor a zemberek 80%-a nem szeretné őt "fontos politikai pozícióban látni"

Martian (törölt) 2011.11.23. 21:42:05

@Pretoryan: Csak jöjjön már az az áldott kemény legitimizációs válság, legyen vége a szabad mandátumos rendszernek.

Amíg a jelenlegi rendszerben az emberek elmennek szavazni, addig semmi mást nem tesznek, mint aláírnak egy üres, pártfejléces papírt... amire akár a saját halálos ítéletüket is fölé lehet írni.

hüjeliba 2011.11.23. 21:42:55

Kedves Gábor !

A politikai apátia félidőben mindig csúcsot dönt, bár érdekesek lennének a 2000-2004-2008 as adatok lehet ,hogy az elutasítók aránya ma már jóval több.
Épp ezért lesz érdekes az új választási törvény azon passzusa ,hogy az egyfordulós választás akkor is érvényes ,ha azon nem jelent meg a választók 50%-a+1 fő.
Hiszen ebben az esetben a demokrácia "többségi elve" erősen sérül.
Szinte biztos vagyok benne ,hogy a FIDESZ is azzal számol ,hogy nagyarányú lesz a távolmaradás, ezért is vették fel a "regisztrált szavazó" jogi lehetőségét, mert így kikerülhetők a legitimációs kritikák.

Gábor217 2011.11.23. 21:43:35

Igazából a Jobbiknak kell nyernie a következő választáson. A Fidesz kiőtte magát az űrbe, józan nem agyonfanatizált emberek hánynak a fidesztől.

A Jobbik viszont népszerű, tehát nyerjenek ők. Mivel 2/3-uk úgysem lesz, a kezük meg lesz kötve. 9 év NMHH, Poltpeti, főbírófelügyelő, stb. Szóval itt 2019-ig eléggé be lesz betonozva a helyzet. Tehát túl sok mindent nem fognak tudni tenni. Ezzel viszont meggyengülnek.

2018-ban jöhet az igazi váltópárt, ami 2020-ban már keményen dolgozhat. ÉS ha hiteles politikát folytat, és gyorsan megcsinálja a fájdalmas lépéseket érthető célok érdekében, és közben felnyitja a nép szemét, akkor lehet valami még ebben az országban.

Az a baj, hogy az emberek közgazdasági analfabéták, és mindent megesznek. Főleg, ha leöntik nekik nemszeti érzelmű szósszal, egy kis külső ellenségkereséssel, mert ugyebár mi nem lehetünk hibásak, és kész is.

Ha a magyar választópolgár nem lenne vagy ilyen politikai,gazdasági analfabéta, vagy nem lenne fanatikus párthívő, lehetne itt rendesen is politizálni.

messi-asz 2011.11.23. 21:44:50

@török gábor: Kedves Gábor! leesett? üdvözöllek a kétévvel ezelőtti kommentjeim világában... jobb későn mint soha...

akkor most jön az "ügynökök a paradicsomba mennek" szenárió?

"amit nem tucc megállítani annak állj az élére"

nyugi nem lesz ilyen eccerű... most vér fog folyni... nem babra megy...
ha szerencsénk van akkor a tuti megoldás jól időzítve pattan ki és elkerülhető...

de ne is álmodj ellenzéki kerekasztalról...

Várúr 2011.11.23. 21:44:55

@Kriszti25:
"Teljesen koncepciótlanul sodródik az ország..."
Akkor tán állj elő a saját koncepcióddal.
Vagy legalább egy ötlettel.

Kriszti25 2011.11.23. 21:45:33

@aszekelyek: Te komolyan azt hiszed, hogy mindenki Orbán Viktor ellen van? De ha csak azt fogadjuk el, hogy most legjobban az euró válság miatt gyenge a gazdaság még mindig ott van, hogy ez ellen miért nem képes semmit sem tenni a kormány? Ha nem képes, akkor más szerinted miért nem lehetne rá képes?
Orbán nem az Isten, rajta kívül még nagyon sokan képesek egy országot irányítani.
Azt kéne belátni, hogy nincs olyan, hogy egyféle út. Mindig vannak alternatívák!

Pretoryan 2011.11.23. 21:45:36

@Martian: "legyen vége a szabad mandátumos rendszernek."

Nemá' akkor hogy jutna be Matolcsy vagy Meggyes a parlamentbe? Ezt te sem akarhatod!
(szarkazmust tessék hozzá képzelni)

aszekelyek 2011.11.23. 21:45:45

@Kriszti25: Nem kell magadra venni, ha nem inged. Akkor kikérni sem kell. Itt ez volt a divat, hadd emlékeztesselek. Csak így jutottak hozzá a hatalomhoz a szocik. Vesztére Magyarországnak. írjál valami olyat, ami konkrét, nem az emberek érdekeit szolgálja. ez lózung és így komolytalan. koncepciót, mely járható és összességében, ebben a csávában, jobb lenne, mindenkinek. érdeklődve várom. Munkanélküliség mindig volt. Kapitalizmus van. Állítólag ezt akartuk. Azt sem Orbán csinálta. Neki a latrinapucolás van kijelölve, feladatnak. Amibe az elődei belerondítottak. biztosan lehet jobban is csinálni de valami megvalósíthatót kéne akkor javasolnod. Ami jobb. Kicsit előrébb az orrunk hegyénél. Olyat nem tud senki. Az irány tehát a lehetőségekhez képest jó. Lehetne persze, hogy nem akarunk függetlenek lenni, kormányzásban, és akkor még több lenne a munkanélküli és még szegényebbek a szegények. Alternatíva nincs több. Nem vettem észre, hogy teremtettek volna a progresszív adózással munkahelyet, többet. HA te tudsz olyat, tájékoztass. Jó irányba menési közvélemény igenis csak pénzosztáskor van. HA nem tetszik, akkor is. Sajnos igazam van. nem becsülték Orbánt és erőfeszítéseit az első ciklusban csak eltették a pénzt, amit kivert nekik a munkáltatókból. Most ugyanaz a helyzet. Nem csodálnám, ha nem kérne ebből többet. Sztem úgy van vele, mint Jézus. "Bocsáss meg nekik, Uram, nem tudják, mit cselekszenek.".

messi-asz 2011.11.23. 21:46:48

@BejgliFolt: nem a grafikon miatt fog vér folyni...

hanem a gazdasági ellehetetlenülés apropóján, ami persze összefügg a jelen politikai elit teljes lecsúszásával, hisz anank következménye...

Kriszti25 2011.11.23. 21:47:23

@Várúr: Majd előállok ha indulni fogok a választáson. De hogy ne adjak kitérő választ: én összehívnám az elismert magyar közgazdászokat és az ő általuk kidolgozott terv alapján haladnék. Mert egy jó vezető nem ért mindenhez, hanem képes megtalálni a hozzáértő szakembereket és koordinálni a munkájukat.

Terniak 2011.11.23. 21:47:28

Ellentétben a poszt üzenetével, hadd mondjam el, hogy ennél jobb hírt kevesebbet olvastam már.

A "Nem kell senkiben" ugyanis benne van, hogy nagyon is reálisan gondolkodunk, mi magyarok, a világról. Azt hiszem a bizonytalanok tábora ugyanazt látja. Orbán és Gyurcsány egykutya, és nem is ez a fontos. Egyre kevésbé lehet lózungokkal megvezetni embereket, egyre kevésbé lehet üres fecsegéssel megnyerni a választókat.

A nagyon nagy többség a mindennapi életét szeretné már élni egy stabil környezetben, pártok nélkül (úgy értem a pártoskodás nélkül), a múltba fordulás nélkül. 2011-et írunk és azon vitatkozik a politikai elitünk, hogy legyenek-e kommunista utcanevek... Hogy ortodox vagy nem ortodox...Hogy ki kommunista, fasiszta, meg anarchista, meg karvalytőkés, meg zsidó.

Annyira el vannak tévedve mind a Parlamentben, és a helyi testületekben. Nem az emberek nyelvén szólnak, és régen nem értik már az emberek gondjait és vágyait.

Ezek az adatok valaminek a végét jelentik, de szerintem egy nagyon jó kezdet is lesz.

Lehet egyébként, ezt a pártpolitikai nézőpontot is félre kellene már tenni egyszer...Kurvára nem érdekes ugyanis, hogy mi jó a FIDESZ-nek vagy az ellenzéknek...Éppen ebből van már mindenkinek elege...

negondolkozz!majdénmegmondom! 2011.11.23. 21:47:46

Csak egy korrekt párt van: a Jobbik.

A többi csak parasztvakítás.

messi-asz 2011.11.23. 21:48:33

@nexialista: különösen karakteres volt és a fülekben cseng:

"a program nélküli BIANKÓ felhatalmazás"

és a "CSAK A FIDES" = 2/3 = teljhatalom = nagy felhatalmazás = nagy változás

aszekelyek 2011.11.23. 21:49:11

@Lázár te igazi szarházi vagy! érdekes, másutt megoldják az ilyesmit. ez a banya , mondta, hogy januárban tudta. Akkor volt rá elég sok ideje, hogy intézkedjen. Mondta egy másik illető, hogy másra költötték azt a pénzt, amit erre szántak. Arról kéne énekelnie ennek a z alkalmatlanságnak , miért nem intézkedett, idejében. Nyilván ez az érdeke. A legkevésbé sem szimpatikus a nő. Semmi értékelhetőt nem tett.

aszekelyek 2011.11.23. 21:50:31

@niklex: Mit lopnak és mit hazudnak? Informálnál minket?

messi-asz 2011.11.23. 21:50:31

@Kriszti25: ez nem osztályharc... természetesen a vége az lesz (több kevesebb véráldozattal), hogy a jelen politikai elit tagok MIND EL LESZNEK TILTVA A KÖZÜGYEKTŐL... ez a része 100%

a többi részletkérdés...

messi-asz 2011.11.23. 21:54:27

@hüjeliba: és gondolod hogy az ILLEGITIM rencer lepapírozva megy majd tovább a 80% akarata ellenére... naivság... nem akarom ismételni a nikked:)

még ha igen is... a zemberek MÁR MOST ELHATÁROLÓDNAK A FIDES től...

korábban már egy éve voltak sorban a kommentjeim amikor cikkeket linkeltem hogyan lép hátra és húzódik el a fides től az ÖSSZES SZAKMA... (mivel nem volt bevonva csak a seggnyalás maradt volna, azzal a jogukkal meg nem éltek)

Kriszti25 2011.11.23. 21:54:31

@messi-asz: olyan nincs, hogy 100% eltiltva. A történelemben borzasztó sok példa van arra, hogy még egy elsöprő háború vagy forradalom után is visszakapaszkodnak egyes szereplők. Valamilyen folytonosság mindig van. De ez nem baj, egy ország lassan változik, kellenek átmenetek. A lényeg azon lenne, hogy pozitív irányba menjen a változás. A mostani helyzet tragédiája az, hogy az elmúlt 20 év konstans kudarc.

massziv 2011.11.23. 21:56:07

Gábor 217: Teljesen egyetértek Veled,itt hiába nyeri bárki is a következő választást 2/3 nélkül semmire sem megy. És gyanitom,hogy itt 50 évig nem lesz senkinek 2/3-os többsége. Most jól megtanuljuk,hogy mit is jelent ez. Sajnos nem látok más kiutat,mint elhagyni a süllyedő gyorsnaszádot:-(

Kriszti25 2011.11.23. 21:56:15

@aszekelyek: Orbán= Jézus ...no comment. Ezzel mindent elmondtál magadról.

messi-asz 2011.11.23. 21:57:28

@Kriszti25: ezt most borítékolom neked hogy a 12 pontos követelés első és legfontosabb része lesz, hogy aki állami hivatalnok volt (főosztveztől fel) vagy fides (azaz a pártok) tagja volt az soha nem lehet iylen többet...

azt gondolom ez lesz a minimum...

Sir Galahad 2011.11.23. 21:58:36

@török gábor: Távol álljon tőlem, hogy Önnel vitatkozzak, milliószor jobban ért a témához, mint én. Ettől függetlenül azt gondolom, még ha most erősebb is az elfordulás a politikától, politikusoktól, mint lenni szokott egy ciklus félidején, ebből nem feltétlenül következik valami különleges. Talán csak fásultak az emberek a válság egymást követő hullámaitól és jóval kevésbé bíznak bárkiben, mint korábban - ez például lehet logikus magyarázat, nem?

Kriszti25 2011.11.23. 22:00:30

@messi-asz: szerintem ha egyszer tényleg lesz ilyen, az nem csak a fidesz aparátusra lesz kiírva, hanem a fűnyíró elv szerint...

6.Lenin 2011.11.23. 22:02:22

@Teremszolga:

"Annyira el vannak tévedve mind a Parlamentben, és a helyi testületekben. Nem az emberek nyelvén szólnak, és régen nem értik már az emberek gondjait és vágyait."

Kiknek a nevében kellene szólniuk?

Akik lopni szeretnek?
Akik nem szeretnek dolgozni?
Akik 30 évesen szeretnének nyugdíjba menni?

Tudna valaki szólni, mindenkinek a nevében?

Ma már írta valaki, olyanra vár aki az állampolgárokat képviseli.
Detto, mint Te

Komolyan kellene ezeket venni?

messi-asz 2011.11.23. 22:03:06

@Kriszti25: nyilván nem vetted észre azt írtam: fides (=pártok mind) ebbe most nem mennék bele részletesen...

de egyébként is még nem ez jön... előbb a diktatúra utolsókat fogja küldeni a szeretett népébe... személyreszabottan ráküldi a navot a teket meg minden istennyilát...

vér és szenvedés... aztán megtisztulás... és kellenek mártírok is... az így megy...

messi-asz 2011.11.23. 22:04:35

@6.Lenin: milllen szöveg ez lenyinem... mintha a képvi Sellő lenne a szent...
"Akik lopni szeretnek?
Akik nem szeretnek dolgozni?
Akik 30 évesen szeretnének nyugdíjba menni?"

úgy látom magadból indulsz ki...

török gábor 2011.11.23. 22:05:55

@Sir Galahad: lehet, igen. és abban is igaza van, hogy változhat a helyzet. bármilyen irányban.

aszekelyek 2011.11.23. 22:06:53

@Kriszti25: Alternatíva van mindig. Annak többes száma nem helyes nyelvileg. A másik, ami nem helyes, hogy Orbántól várnád el, -ez komoly tájékozatlanságra vall- hogy az euroválság hatása ellen enneél többet tegyen. A kis pöttöm Magyarorszgág? Erősen kell koncentrálnom, hogy ne írjak sértőt , nagyon. A konfliktust pld. az okozza, hogy ehhez a teljesen irreális elváráshoz valóban Istennek kéne lennie. Nincs módja , ma ezekkel a terhekkel ennél többet tenni. Egyetlen ellenzéki sem állt elő egyetlen használható javaslattal. Sem szakértő, sem civil. A konfliktust mindig egy olyan túlzott elvárás gerjeszti, mint a tied. Nem ismered a technikáit és a lehetőségeit, pontosan annak, amit erőből követelsz Orbánon. Gondold át ezt még egyszer. Hasznodra válik. Arra viszont nagyon jó a hozzászólásod, hogy lássuk, kik, milyen felkészültséggel és tárgyi tudással nem rendelkezvén követelnek dolgokat Orbánon. lehetetlenségeket is. Kik szerint mennek rossz irányba ma nálunk a dolgok. VAlamit a hiánycél tartásáról, vagy hasonlóról, tudnál? Semmi garancia nincs, tudod arra, hogy ha senkin nem segít a kormány és IMF-fel kormányoz, akkor jobb lenne a forint árfolyama. VAgy eddig, jobb lett volna. 270-nél. Ami a reális, szakértők szerint. először kéne tudnod, mi, hogyan működik és aztán követelőzni. Jó éjt , mindenkinek.

GaZe 2011.11.23. 22:06:54

@török gábor: és volt már ilyesmire példa a demokráciák történetében (oké, biztosan volt).
hogy kb mik szoktak ilyenkor történni? mert ugye a demokrácia működési metódusa a választás, de mi van ha egyszerűen senkit sem akarnak választani?
(egyébként, a jelenlegi garnitúra nem teszi fel ilyenkor a kérdést, hogy miért alakult úgy a helyzet, hogy ennyien nem hisznek már magában a választás értelmében sem? vagy ennyire nem érzik magukat a társadalom részének, hogy az ilyen hihetetlenül aggasztó szituációk sem érinthetik majd őket..?)

Gábor217 2011.11.23. 22:07:03

@aszekelyek:
Egyre viccesebb elmúttnyócévezni :)
És nem mellesleg egy túlzott leegyszerűsítése is a valóságnak. A szocialisták kormányzása alapvetően 3 korszakra osztható. És alapvetően egészen más irányvonalak látszanak.

A 3. szakasz Bajnai kormányzása, amit jól felfogott politikai érdekei miatt a fidesz próbál összemosni az azt megelőző időszakkal. Csakhogy az a majdnem 1 év egy sikeres év volt. Amit meg lehetett tenni egyszerű többséggel, azt megtették. Az ország egyből pozitív példaként került címlapokra, gyakorlatilag minden fontosabb mutató javult.

Ezt összemosni Gyurcsány 2006 előtti politizálásával vagy totális hozzánemértésre, vagy tudatos rosszindulatra vall.

Ez után jött Orbán, már bő másfél éve itt van. Ha Bajnainak egyszerű és bizonytalan többséggel a háta mögött sikerült ennyi eredményt elérnie, akkor Orbántól legkevesebb az várható lett volna, hogy kis mértékben emelkedjenek pozitív irányba ezek a mutatók.

De nem, hogy nem emelkedtek, nem is stagnáltak, hanem csökkennek egyre inkább. Most pedig elég nagy a kilátástalanság.

Az egyszerű és átlátható adórendszer álma elpárolgott. És nekem ne mondja senki, hogy ez a szocik miatt van. Persze, ha a kormányzásuk alatt nem lett volna akkora hiány minden évben, most sokkal könnyebb lenne, de ilyen politizálással és törvényekkel akkor is süllyednénk a szarba.

És ha már maga Járai Zsigmond is kritizálja Orbánt és a kormányt, az csak jelent valamit. Pedig Járai nem nevezhető baloldalinak, sőt, korábban vidáman tolta a Fidesz szekerét.

Vagy ő is bedőlt a szoci propagandának? Gyakorlatilag nincs olyan értelmes szakember, aki támogatja a kormányt abban, amit tesz. Lassan politikai nézetektől is függetlenül. Gyakran felhangzik Mellár Tamás és Chikán Attila neve, akik szintén nem éppen gyurcsányisták, és mégis kritikusak.

Bambano 2011.11.23. 22:08:33

szerintem nem kellene olyanokat írni, hogy OV népszerűsége a mélyponton van. Nincs a mélyponton.

Majd nézzük meg ugyanezt először akkor, amikor már érezhető lesz 2012, másodszor egy év múlva.

Más:
a teljes, ismétlem: a TELJES minisztériumi apparátust ki kellene hajítani a francba. Mindenki tudja, hogy a felső vezetőket miért.
A beosztottakat meg azért, mert annyira belecsontosodtak már 20 év alatt ebbe a vezetési/államigazgatási struktúrába, hogy képtelenség lenne őket kimozdítani. 89 nap, nyolcvankilenc nap (!!!) egy komolyabb döntés meghozatalának normaideje a törvényben. Ki a bánatnak van ideje 3 hónapot várni minden komolyabb döntés előtt?

6.Lenin 2011.11.23. 22:09:37

@Sir Galahad:

Szerintem ne magyarázkodj, nincs miért.

Az első hozzászólásodban nagyon jól leírtad a lényeget.
Most is.
Szerintem is megfelel a mai körülményeknek, a helyzet különleges, mert ilyen még nem volt eddig.
Nem lehet összehasonlítani az eddigiekkel.

márta)) 2011.11.23. 22:11:45

Nahát! Tovább csökkent a többségi kormány támogatottsága. Erősödik a jobbik.
Nincs ebben semmi különös, csak az történt ami várható volt.
Azt nem gondolhatta senki komolyan, hogy azok az emberek akik sokkal többet reméltek, (várták a csodát) - most pedig életminőségükben haladnak lassan, de biztosan az elszegényedés felé- kitartanak a kormánypártok mellett. Tetszik nekik a politikája??
A szocialisták elpazaroltak több mint egy évet a belső vitáikkal, nem látható, hogy létrejönne egy új politikai erő. Igy nem csoda, hogy erősödik a Jobbik. Már csak azért sem, mert azok, akikben hatalmas feszültség halmozódott fel, gondolhatják azt, hogy a szélsőjobb az a politikai erő, mely gyógyír lehet a problémáik megoldására. Pedig ez nem lesz igy.
Szomorú egyébként, hogy valóban nincs egy olyan politikai erő, még csak a láthatáron ? :) sem, mely biztatást adna azoknak, kik teljesen elreménytelenedtek.

Kriszti25 2011.11.23. 22:11:54

@messi-asz: bocs, tényleg nem olvastam elég figyelmesen

6.Lenin 2011.11.23. 22:13:34

@messi-asz:

Látom már megint nem érted a lényeget.

Próbálj néha gondolkodni is.

Olyan nincs hogy mindenki igényeit ki tudná elégíteni 1 kormány.

Nem vagyunk 1formák, szerencsére.

márta)) 2011.11.23. 22:14:03

Nem kell senki"...

Dehogy nem!! Én változatlanul el tudnám képzelni a Bajnait egy új párt élén. Persze, és csak is úgy, ha az alakuló politikai erő) elfogadható politikusokat, vagy leendő politikusokat sorakoztatna fel.
Bezony.

:))))

Terniak 2011.11.23. 22:15:12

@6.Lenin: teljesen félremagyarázol.

Ki beszél itt erről? Látod, Te is egyből a politikai maszlagokra gondolsz. Hogy lopnak-hazudnak-csalnak, meg a szokásos politikai nyelvezet.

Nem erről beszéltem. Arról beszéltem, hogy nálunk minden a politikáról kell, hogy szóljon, hogy nálunk kinevezések az Isten háta mögött is arról szólnak, hogy komcsi vagy-e vagy jobbos. Hogy itt négyévente nem választást tartunk, hanem forradalmat, szabadságharcot, a jó és a rossz küzdelmét, a Sötét és a Jó oldal világra szóló harcát, stb...Hogy itt mindig a világvége van, ha a másik kormányoz...Hogy az határozza meg, hogy mikor válasszunk, hogy most éppen az egyik pártnak az jó-e vagy sem...

HAGYJANAK ÉLNI. De nem hagynak, mert valamilyen oknál fogva, valami főokos kitalálja, hogy nem jó a Moszkva tér. Miért? mert csak. Mert az úgy POLITIKAILAG rossz. Ki a f*szt érdekel?

Én ez csak a szimbolika. És ott van a többi. Miért változtatjuk meg az evát? Mert csak. Mert azt nem mi csináltuk.

Itt évente, mit évente, félévente, újra kell tanulnod a szakmádat, mert olyan gyorsan változik minden. Ha vállalkozol, nem tudod mi lesz fél év múlva. Nem tudod, hogy a gyerekeid ugyanazt a nevelést fogják-e kapni az iskolában, mert jön egy új párt, aki szerint minden szar volt, és mindent meg kell változtatni.

Beszéljenek egyértelműen, és ne hazudjanak. Olyan nagy kérés ez?

messi-asz 2011.11.23. 22:15:49

@6.Lenin: :)))))))) jóóó kormány:)))) ahha... mindent elQr

vagyis ez a normális hogy 80-90% szerint ROSSZ IRÁNYBA MENNEK A DOLGOK...

(a többi meg nem -mer- válaszolni)

sokkal nagyobb a felelőssége mint fletóéknak... fletó "csak" a gazdaságot Qrogatta

de fidesék:
elQrták: gazdaság + demokrácia + társadalom...

ezek a szétverőék... a mindent szétverők...

Kriszti25 2011.11.23. 22:16:31

@aszekelyek: "Egyetlen ellenzéki sem állt elő egyetlen használható javaslattal." - azért ez nettó hülyeség. A más kérdés, hogy egyik javaslatot sem fogadta el a kormány. Kicsit keress utána. Elég sok ilyen javaslat volt az elmúlt 1,5 évben.

De jó, tegyük fel, hogy igazad van és tényleg nagyok az elvárásaim Orbán felé. Akkor miért kiabálja az összes fideszes politikus, hogy jó az irány, a lehető legjobban alakulnak a dolgok (és ezt pont az IMF visszahívása után). Ez elég nagy ellentmondás szerintem. A te logikád szerint azt kéne mondaniuk, hogy bocs, ennyit tudunk, de ez a max, kérlek fogadjátok ezt el.

ubul2000 2011.11.23. 22:17:05

@márta)): te egy idióta vagy. Bezony :)))

messi-asz 2011.11.23. 22:18:27

@Teremszolga: "Beszéljenek egyértelműen, és ne hazudjanak. Olyan nagy kérés ez? "

nem nagy kérés, hanem LEHETETLEN... ... ... ezek? (gerinc nem nő vissza)

a horti időkben aki egyszer füllentett (vagy rajtakapták) az öngyilkos lett...

aszekelyek 2011.11.23. 22:18:37

@Pretoryan: Még csak meg se próbálta eddig, szakértően sem, és úri modorban sem:) teoretikusan persze lehet, azt én is aláírom:) az elvárás, amit itt is támasztanak, az viszont, eléggé irreális. Az újratárgyalás követelők, pld... de azonnal. Ha már arroganciáról beszélünk. A gyalogmagyar éppen azt látja és ettől apátiába zuhan, hogy kis hal vagyunk mi ehhez és! senkire nem számíthatunk!.

Malachi 2011.11.23. 22:19:26

@Teremszolga: szívemből szóltál, komolyan. nem is tennék hozzá mást.

@6.Lenin: akikről te beszélsz, nos ők a kisebbség. elenyésző részét teszik csak ki az ország lakosságának. az a közel 80% az meg a normális, dolgozni hajlandó és képes - lenne ha volna mit - viszonylag csendes többség. nem bonyolultak annyira az emberek és nagyon-nagyon kevesen foglalkoznak azzal, mi zajlik a politikában. viszont azt úgy látszik tudják, érzik, mikor hazudnak nekik arcátlanul. megkapták korábban a szocik, most majd megkapja a fidesz is. és ez nagyon sok bizakodásra ad okot. képesek vagyunk tanulni.

talán mégis juthat valahova ez az ország, ha a politikai kalandorokat végre lerázza magáról. az összeset. pártállástól függetlenül.

messi-asz 2011.11.23. 22:19:31

@ubul2000: hagyd csak... szerelmes... ez megbocsátható... emberi érzelem...

aszekelyek 2011.11.23. 22:21:27

@Kriszti25: Kedves, ne vegye rossz néven de ön nagyon ostoba. Nem is érti, amit olvas. Részemről ennyi energiát szántam önre. Tanuljon és művelődjön. Nem elég ez a rossz modor, amije van.

márta)) 2011.11.23. 22:22:06

"A Fidesz bázisa 2010 nyara óta zsugorodik, és a pártot a mostani, 5 százalékpontos visszaesést követően már csak a lakosság 26 százaléka támogatja, vagyis nagyjából feleannyian, mint a választásokat követő hetekben.

A kormánnyal elégedettek aránya tartós csökkenés után az utóbbi egy hónapban jelentősen (28-ról 19 százalékra) esett.

A teljesítményt 100 fokú skálán számszerűsítő mutató novemberi értéke (30 pont) rosszabb, mint a Bajnai-kormány „végítélete” volt (36 pont), és fontos különbség, hogy míg a Bajnai-kormány idején enyhe javuló tendencia érvényesült, az Orbán-kormány megítélése szinte hónapról hónapra romlik."

ttp://hvg.hu/hvgfriss/2011.47/201147_iranytalan_reakciok#rss

A Bajnai kormány idején az enyhe javuló tendencia" sokkal többet (is) erősödhetett volna. Az a baj, hogy rövid volt az egy év) a kormányzása ideje.
Én csak sajnálni tudom, de nagyon.
:)

frici77 2011.11.23. 22:22:24

Ha minden balliberális gondolkodó egyedül marad 1 szobában, azt fogja hinni, hogy 100%-ban egyetértenek vele a körülötte lévők !!! De hát a szavazók többsége nem abban a szobában és nem az ö 8 évig sikertelen bölcsességei hallgatja !!!

Kriszti25 2011.11.23. 22:24:13

@Teremszolga: Teljes mértékben egyetértek. Nagyon jól összefoglaltad.

márta)) 2011.11.23. 22:24:17

@ubul2000:

Tessék!! Áruld már el, hogy miért is vagyok idióta.

:)

bigapples 2011.11.23. 22:24:55

Úgy tűnik, bármennyire is nagy az elégedetlenség, nagyjából a lakosság fele elmenne választani. Ez azért nem tragikusan alacsony, nem lehet azt mondani, hogy emiatt majd a nyertesnek nem lesz legitimációja.

Vannak olyan jól bejáratott demokráciák, ahol 50% körüli választói részvétel a jellemző a parlamenti/kongresszusi választásokon (pl. USA, Svájc).

Mi magyarok külső elnyomás ellen mindig készen vagyunk harcolni, de ez nem a belső lázadások, belső felkelések országa. Szélsőségek csak akkor tudnak (tudtak) hatalomra kerülni, amikor külső okok miatt szétesik az államhatalom.

Rákerestem erre a Lipsetre, a gugli rögtön valami politológia jegyzetre küldött (TG is szerző), ahol a magyar politikai kultúra fő ismérveiként ez szerepel:
- individualizáltság: közösségi cselekedetek hiánya
- szubjektív kompetencia: a politika „úri huncutság”, nem érdemes beleszólni
- politikai cinizmus
- „stabilizáló apátia” (Lipset) – erősíti és stabilizálja az átmenetet - politikai következetlenség: az elégedetlenség nem ölt formát

A fentiek bizony igaznak tűnnek számomra. Ezt látjuk most is, csak felerősítve. Hiába az elégedetlenség, a politikai rendszer nem fog szétesni, mert "az elégedetlenség nem ölt formát". Legalábbis addig biztosan nem, amíg egész Európa szét nem esik körülöttünk.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.11.23. 22:26:12

TG kapisgál valamit... remélem, megérjük...
A sok bal- és jobboldali büdös-lopós-hazudós-türhő politikus és a kézből etetett seggfej politológusaik-elemzőik (tisztelet a kevés nemtürhő-nemseggfej kivételnek) majd ott ülnek a pártházakban és a stúdiókban és a szavazóhelyiségek előtt és várnak, várnak, várnak... hiába.

6.Lenin 2011.11.23. 22:26:13

@Teremszolga:

Jól értettem, mire is gondoltál,tévesen.
Próbáltam sarkítva írni, hogy megértsd, minden ember mást szeretne, mert más körülmények közt él, szeretne élni.

Másak az igények, képességek, lehetőségek.

Nem létezik és nem is létezhet, mindenkire egyformán ráhúzható megoldás.

A demokrácia lényege a sokszínűség, hogyan létezne egységes nyelvezet/megértése/kielégítése.

"Beszéljenek egyértelműen, és ne hazudjanak. Olyan nagy kérés ez? "

Ez a legnagyobb kihívás minden politikusnak, de mindenkinek, aki emberekkel foglalkozik.

Mert vannak olyanok is, akik az őszinte beszédet is félremagyarázzák, mert ellentétes az érdekeikkel.

Emberek vagyunk, más-más érdekekkel/képességekkel/lehetőségekkel/igényekkel/stb.

messi-asz 2011.11.23. 22:27:20

@bigapples: nagyon jo idézetet hoztál. piros pont érte...

nem EU fog hullani... hanem CSAK Magyarország... államcsőd, amiben vagyunk...

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.11.23. 22:27:24

@ubul2000: nem gágogást hall, bezony, viszont oly cuki a kis pislogós. :)

aszekelyek 2011.11.23. 22:27:44

@Teremszolga: Nem világos, hogy az eva az egyenló közteherviselés irányába emeltetik? Akkor most elmagyaráztam. Kókadt , amikor szerződést akart kötni a Moszkva tér rendezésére, akkor se hagyta önt élni? Neki se volt az jó, úgy ahogy van. Tényleg nem az igazi... ettől nem lesz erősebb a forint sem, ha maradnak a sztálini kor mementói, azon a nevükön. De lehet, hogy ön attól érzi magát élőnek., oké. Adóra viszont szüksége van, bevételre, Magyarországnak. A kilábalásához. HA még nem világos, szóljon. Most fizetjük, tudja, amit feri elvtársék felvettek és feléldegéltek. Jó előre.

messi-asz 2011.11.23. 22:28:49

@6.Lenin: Te relativizálod a hazugságot... és a csalás rablás lopás erkölcseit...

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2011.11.23. 22:29:16

@6.Lenin: Akik nem akarnak dolgozni - Ez elég demagógra sikerült szerintem.

6.Lenin 2011.11.23. 22:29:41

@messi-asz:

Te már beteg vagy, szerintem.
Betegesen gyűlölködő, de ez a te bajod.

márta)) 2011.11.23. 22:30:09

Nahát. nahát!!! Milyen érdekes.
Valamelyik nap azt irta itt valaki?, hogy a Török Gábor egy idióta.
Akkor már ketten vagyunk idióták.
Főnök, beosztott idióta. ? (igaz a beosztott ismeretlen).
Hát ez baromi jó. Akkor ezt kitüntetésnek veszem.
Bocsánat!!! és nagyon köszönöm.
Bezony!!!

:))))))))))))

messi-asz 2011.11.23. 22:30:12

@6.Lenin: a jövő évre is adócsökkentések jönnek uyge?

nem a zemberek fizetik meg... mindenki jól fog járni...

azt sejted hogy az MNYP miatt még börtön is lesz? államosított magántulajdon....

messi-asz 2011.11.23. 22:32:25

@6.Lenin: miért lennék gyűlölködő? totál realista vagyok...

kitől hallottad legkorábban és legkövetkezetesebben a demokrácia szétverés - államcsőd egyebeket... az ellenzékkel foglalkozó posztokból egyet sem olvastam, csak odaírtam hoyg kuka... felesleges idő...

szerinted most hol tartunk? lenin vak vagy! már Tg is pislog... egyedül maracc...

aszekelyek 2011.11.23. 22:33:06

@márta)): Meg kell védjelek. Neked szívügyed bajnai és elvárnák tőled, hogy az ő észjárásukat tedd magadévá, helyette:) Érzelmi döntésed bajnai favorizálása. Akinek meg nem az, annak is érzelmi döntése. Az érzelmek pedig rendesen irracionálisak szoktak lenni:) Melyik, mennyire de valamennyire mind.mesterházy is van akinek zsánere vona is,... C' est la vie...

Kriszti25 2011.11.23. 22:34:04

@aszekelyek: Annak azért örülök, hogy Önnek viszont meg van az egója. Vagy annyira bölcs, hogy pár kommentből le tudja vonni egy ember tudását.

Az Orbán=Jézus rész után azt gondoltam, hogy trollal nem illik vitatkozni. Én még sem akartam hamar ítélkezni. Lehet tévedtem...

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.11.23. 22:34:08

@messi-asz: TG is pislog?
Szövetkezni akar Bajnaival. :)
Gágogni is fog?

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2011.11.23. 22:35:25

@aszekelyek: Csak annyi a különbség az MSZP és a FIDESZ kormány között, hogy az mszp-sek loptak a négyzeten, Orbánék pedig lopnak a köbön.

márta)) 2011.11.23. 22:35:42

Tök jó! Nem gágogást hall " :)

Hát nem)

:)))))))

6.Lenin 2011.11.23. 22:36:17

@ciceró:

Olyanok is vannak a társadalomban, azokat lelőnéd?

Hozzájuk nem kell szólnia a kormánynak?

Csak hozzád kellene? De akkor mit mondjanak akik másként gondolják?

Nem lehet mindenkihez egységesen szólni, én csak erről írtam.
Sarkítva, de jellemzően rögtön kiforgatták/kiforgattad.

Nem érzed, hogy ezért lehetetlen?

Már mi ketten is másként látjuk, mert más a szándék.

Mit jelent az őszinte beszéd, ha másik mást hall ki belőle, mert mást akar kihallani, mert másak az érdekei.

Erről írtam.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.11.23. 22:36:21

@Kriszti25: nem troll. Neki tényleg Orbán a Jézus.
S végre Jézus uralkodik felettünk, ellentétben a zelmútt8évvel. :D

aszekelyek 2011.11.23. 22:38:05

@6.Lenin: Az ilyen is Isten teremtménye. Neki ez a keresztje:) Jó éjt :)

messi-asz 2011.11.23. 22:38:28

@Kriszti25: "Orbán=Jézus"... @Hepci:

hagyd csak... szerelmes... ez megbocsátható... emberi érzelem...

mrs. white 2011.11.23. 22:38:54

Úgy gondolom a következő év sok szempontból érdekes és sorsfordító lesz. Tisztán látszik, hogy a politikával és a politikusokkal tökéletesen tele van púpja mindenkinek.

Most azonban még a legtöb család a túlélő üzemmóddal van elfoglalva. Próbálja fizetni a részleteket mert még van veszteni valója. Ha megy a lakás ez a gát megszűnik. Ha nincs veszteni való széles rétegeknek akor abból azért csúnya dolgook kisülhetnek. Ráadásúl már annak sincs értelme mint a szoci kormányzás idején, hogy vágja az ember centit. Kb mintha félidőben kiiderülne, hogy bocsi de egész életedben sorkatona leszel.

ubul2000 2011.11.23. 22:39:34

@márta)): ezzel az állandó bajnaizással.

hidd el, a jelenlevőkbe már régen beívódott, hogy imádod bajnait. rendben van tudomásul vettük, hogy a tények nem zevarnak. de felesleges állandóan ismételgetned. Bezony :))) hm?

Egyébként - úgy vélem - Kárthágót el kell pusztítani.

Biga néni 2011.11.23. 22:42:01

Gábor, én ezt politikai elemzői szakértelem nélkül is megmondtam:DDD
Akkor most én váltsak szakmát vagy....?:DD

Olyan posztot viszont nagyon szívesen látnék, ami arról szól, hogy vajon mi történik a politikai rendszer szétesése után???! Nem lesz kormányunk sok száz napokig, mint Belgiumnak...?:D (és láss csodát, megvoltak nélküle...;)))

bioLarzen 2011.11.23. 22:43:25

@Arthur Dent:
"Ez azt jelenti, hogy az emberek szerint Orbán Viktor is hazudik?"

Igen, mert az emberektől erre (is) kapott felhatalmazást ;)

bio

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2011.11.23. 22:43:58

@aszekelyek: Egy gond: A tersegben a forint gyengult a legdurvabban, a korona es zlotyi joval kevesbe. A masik: Fideszek bejelentesere -attol fugg epp mit mondanak es tesznek - 2 forintokat ugral a font.Imf elkuldes? Hopp 320rol 350. Imf megallapodas megis ? Hopp 370-rol 350.

6.Lenin 2011.11.23. 22:44:35

@Malachi:

"talán mégis juthat valahova ez az ország, ha a politikai kalandorokat végre lerázza magáról. az összeset. pártállástól függetlenül. "

Ezért tüntetnek szerte a világon, hogy lerázzák magukról azokat akiket nem szeretnek és a hatalomba juttassák azokat, akiket szeretnek.

Így működik a világ, már néhány ezer éve.

'0 millió miniszterelnöke nem lehet 1 országnak.
Ki dolgozna?

Nem várni kell a megoldásra/megoldásokra, hogy majd valaki megteszi helyetted/helyettünk.

aszekelyek 2011.11.23. 22:47:18

@Hepci: Nem olyan véreskezű és álszent , mint azok, valóban.:)

@butus: viccnek is ócska , mondhatni butus.

márta)) 2011.11.23. 22:47:39

@aszekelyek:

Nem kell megvédeni. Végül is nincs mitől. Nincs rá szükség.
Nevetségesek vagytok.!
Hogy lenne már szivügyem a Bajnai.
Egyszerüen csak annyi a történet, hogy mint kormányfőt, politikust? elismertem. )
Mert amit tett, amit tenni tudott az csak és mindent kizáróan az országért tette.
Aki akarta, akarja látni, az tudja) és hát persze ott van a fideszistáknak a MOL. csomag :))

Ennyi és nem több, a többi egy hatalmas butaság. mert most nagyon finoman akartam fogalmazni.

Irja már ki valaki egyébként egy politikus, vagy nem politikus nevét. akit jelen pillanatban el tudna képzelni ?? kormányfőnek, vagy pártvezérnek.??? egy új párt élén???
Olyat aki letett már valamit az "asztalra" és netán még a nemzetközi politikában is elismerik, neve van?????
Véleményt alkotni mindenkinek joga van, úgy hogy várom a választ. De ha nem jön válasz az is nagyon jó lesz.
Igen.
:)))

bioLarzen 2011.11.23. 22:48:14

@Diocles: "érdemes összevetni a dinamizmusokat (már most 4000-nél több tag!) a balfácán LMP-vel, amelyik még mindig 680 taggal nyomul, sőt, csökkent is a taglétszáma.
azt hiszem az LMP minden esélyét eljátszotta, elpuskázta, h a baloldal új gyűjtőpártja legyen. (arról már nem is beszélnék, h a politika végképp nem lett más, ezt a labdát lecsapni is necces már.)"

Az LMP, nekem is úgy tűnik, bukóban van. Vmelyik híradóban mutatták, ahogy valamelyikük "sajtótájékozatót" tart. Ez úgy nézett ki, hogy a lépcsőfordulóba beraktak egy táblát háttérnek, eléraktak egy darab mikrofon, a faszi mögéállt, beszélt - KETTŐ darab (gonfolom) újságírónak, akik karba tett kézzel hallgatták, és egyiküknél se láttam diktafont...

Ha ehhez hozzávesszük a "frenetikus" okt 23-i "gyűlésüket", akkor sztem nyugodtan kijelenthetjük, hogy nem robbantottak a fijjúk...

bio

lüke 2011.11.23. 22:48:23

hüha, baj lesz( van,volt)

@Hepci:
lúdtalpas?

jjulie 2011.11.23. 22:48:24

@Várúr:

a választást akart nyerni, meg kérharmadot magának, az álljon elő koncepcióval, vagy menyjen a picsába, veled együtt fideszgyík

Unionista 2011.11.23. 22:49:00

@bigapples:
"Those who only know one country know no country." Seymour Martin Lipset.

messi-asz 2011.11.23. 22:49:45

@butus: @aszekelyek: igen... egyetértek nagyon pontatlan...

a zorbán és a flettó még kéz a kézben (40-60%, aztán 30-70) is loptak elmútnyóccévben... a fides nagy szivattyúját 2006-ban kapcsolták a megyei és városi önkormáynzatokra

csak a történelmi hűség kedvéért...

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.11.23. 22:51:33

@aszekelyek: én még emlékszem, mikor azt mondta: "térdre, csuhások!" = nem álszent, á, nem. :D
Ugye nem bánod, ha most nem minősítelek... engem amúgy is a relatív szövetségesek közé sorolsz magadban... hiszen nem vagyok OV-fóbiás, s Gyurcsótánynál még mindig kevésbé látom zakkantnak...

lüke 2011.11.23. 22:51:43

@tildy:):
dehogy 4millárd hitel
de nem fontban €-ban

márta)) 2011.11.23. 22:53:13

@ubul2000:
Vicces vagy.
Arról, hogy itt ki,- és mit ismételget, irhatnék egy kisebb regényt. De nem teszem.
Egyébként butaság amit irtál. De mindegy. Megszokhattam volna már az állandó sarazást.
Végül is a többség (itt) Ti vagytok. De engem már egyáltalán nem zavar. ) Ha netán mégis, akkor pedig szépen elmegyek.
Ennyi. Bezony.
hm?

:))))))

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.11.23. 22:53:33

@lüke: legközelebb viszünk neki egy lúdlábat, ha igen. :)

aszekelyek 2011.11.23. 22:53:49

@messi-asz: Amikor ájemmónika , "tudomadolgom, bízzatokbennem önkiminiszterasszony," föléjük tette a regionális xarait, hogy " nem fog itt a FIDESZ pénzt osztani" ??? :DDD Az de bájos egy szivattyúkezelő asszonyka vót még akkor! Má nagyon szét van folyva.... :) Mid van még?

bioLarzen 2011.11.23. 22:54:22

@NYJetsTD: "Matolcsy hogy a francba kapott 19-et?"

Unortodox pontozás ;)

bio

lüke 2011.11.23. 22:54:52

jó éjt a nagy érdemünek:)

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2011.11.23. 22:55:18

@6.Lenin: A kormány mégis egységesen szól a nemzethez.
PL néhány a bombasztikus kijelentések közül :
- Senki sem járhat rosszabbul
- Nem az emberek fogják megfizetni
- Senkit sem hagyunk az árok szélén

Nos ezek eléggé univerzális kijelentések. A kormány sajnos belemegy ebbe a senki-mindenki bugyuta, demagóg ócska dumálásba.
Egyértelmű hogy minden döntésnek vannak nyertesei és vesztesei. Azzal hogy mást kommunikálnak, azon kívül hogy magukat járatják le, mást nemigen érnek el.

Mondok egy példát : Megváltozik az adótörvény, valakinek 65000 Ft-ról 64000 Ft-ra csökken a nettója. Bekapcsolja a tévét, látja ahogy lassan mondják, hogy mindenki értse : Senki sem járhat rosszabbul. Ekkor ugye vagy az hogy ő egy senki, mert rosszabbul járt, vagy az hogy az állítás nem igaz.
Egyik sem jó szcenárió.

messi-asz 2011.11.23. 22:56:13

@aszekelyek: :))))) +leplek: igazad van... csak pár dolgot összemosol

város, megye = önkormányzat = magyar adópénz (intézményektől ELLOPVA)

régió = eu pénz (európai polgárok adópénze) páláyzatokon ellopva...

első = fides, második = maszop...

így már érted???

Unionista 2011.11.23. 22:57:43

@Várúr:
itt egy ügyvezető kormányra lesz szükség. utána pedig rendszerváltásra.

messi-asz 2011.11.23. 22:58:52

@Unionista: és azorbán önként lemond. és kiszáll a nagykocsiból és a nagyirodából a parlamentben...

átadja mint meggyes ugye??? mert szerintem inkább mindent sötétségbe borít....

bioLarzen 2011.11.23. 22:59:10

@Kriszti25: Szia,
nem tudom, mennyire vagy itt új/régi tag - mindenesetre aszekelyek prímkategóriás troll, jobb, ha tudod ;)

bio

aszekelyek 2011.11.23. 22:59:41

@tildy:): 1 millió forintos kérdés:) Kik és hol mozgatják a forint árfolyamát? Segyítek, a pénzpiaci fffószerek, teljesen ki vagyunk nekik téve. Kvázi csendőrök, kakastollal. A forint árfolyama az euróval mozog és még a spekulánsok is mogatják. A régióban egyetlen kormány sem hagyta a bankszektort úgy elkanászodni, mint itt. Az előző kormányok. Talán hallottál arról, mit és kit okol a bankszövetség, a kialakult helyzetért. Igen, gond. Csak annyi a ráhatása erre a magyar kormánynak épp, amennyit látsz, hogy megtesznek. Talán jobban meg kellene nézni, valójában kik és mit is csinálnak a forint körül. Mindet. Nem is tagadja a kormány, hogy ez gond, mert rájuk szálltak. Elég érthetően mondják, sok más médiumban is. hozzáértők.

messi-asz 2011.11.23. 23:00:15

@Kriszti25: @bioLarzen: a klub petyája, vagy benjáminja... aranyos nagyon...

egymilliopicikrisztus 2011.11.23. 23:00:36

Ha ez így megy tovább, akkor rövidesen zavargások, majd polgárháború lesz.
Emberek ugrálnak ki az ablakon, mert nem tudnak megélni, mert elvesztik egy élet munkáját, mert kisemmizi őket a kormány felelőtlen politikája.
Hány ilyen halottra van még szükség, hogy valaki végre okos legyen az idióták között?

Átverés! 2011.11.23. 23:01:22

@Kriszti25:
Én is azt mondom nem lehet feladni.Mindenki nem hagyhatja itt az országot, mert lassan nincs is hová menni.Én bízok abban, hogy a szakértelem felülkerekedik az ország érdekében.OV és kormánya kapott már annyi figyelmeztetést, hogy remélhetőleg ez a minőségi személy cseréket fog előidézni.

Lassan érő típus mindent kipróbál, elmegy a falig de remélhetőleg az ő koponyája sincs vasból.

@Pretoryan:
Én is úgy gondolom, hogy a "finánctőke" nem a mi fellépésünktől fog megszelídülni, ez a hitelválság ami fenyegeti a világ szinte összes fejlett országát nem mehet a végtelenségig.
Itt még nagy harcok lesznek a bankokkal és kénytelenek lesznek belátni, hogy ez a hatalmas - virtuálisan - szerzett tőke amit kihelyeztek nem fog soha maradéktalanul megtérülni.

@Teremszolga:
Egyetértek az összeomlás előtt jönni kell a kevesebb politikának,és nagyobb szakszerűségnek.
Ha csak rombolni tudunk, kár volt leszállni a fáról.

Vidéki 2011.11.23. 23:01:31

„78 százalékra ugrott azok aránya, akik szerint Magyarországon rossz irányba mennek a dolgok.”

Nem szabad azonban elfelejteni, hogy az életérzést nemcsak a valóság alakíthatja, hanem a propaganda is.

Goebbels – igazságát

a történelem is bizonyította: „Minél többet emlegetünk egy valótlanságot, annál inkább hihetővé válik.”

Már jóval több, mint 100 éve Maupassant: Szépfiú című regényében nagyon jól rávilágított arra, hogy az akkori Franciaországban a pénzhatalom, hogyan konvertálható médiahatalommá, majd ez politikai hatalommá. A médiahatalmat (álhírek közlésével) fel lehetett használni arra is, hogy a médiahatalom birtokosát pénzhatalma további növeléséhez segítse.

Részlet a Világgazdaság cikkéből, ami a valóságot tükrözi:

„Közgazdasági nézőpontból ugyanakkor joggal vethető fel, hogy Magyarország mai helyzete jelentősen eltér attól, ami az országot 2008 végén jellemezte.

Akkor Lettország és Románia társaságában az Európai Unió új tagországai közül az egyik legkiszolgáltatottabb tagállamként kellett az IMF mentőövéért folyamodnunk.

Gazdasági növekedésünk már 2008-ban sem érte el az 1 százalékot, és akkoriban a magyar gazdaság súlyos egyensúlyi problémákkal is szembesült.

A külkereskedelmi, illetve a folyó fizetési mérleg jelentős hiánya mellett a lakosság megtakarítási hajlandósága is mélyponton volt.

Ma ezekben a dimenziókban sokkal kedvezőbb a helyzetünk.

Külkereskedelmünkben tavaly korábban soha nem tapasztalt, 5,5 milliárd euróra rúgó többletet regisztráltunk, a 2011-es egyenleg pedig várhatóan még ennél is jobb lesz.

Jelentős pozitív egyenleget várhatunk a folyó fizetési mérlegben is, ráadásul alapvetően megváltozott a lakosság megtakarítási viselkedése: a korábbi túlfogyasztást és növekvő hitelfelvételt mára óvatosság és emelkedő megtakarítási hajlandóság váltotta fel.”

A cikket Bartha Attila, az MTA-PTI kutatója egy tudással és józan ésszel felvértezett tudós írta, aki a valóság talaján áll és nem a vad politikai szenvedély fűti.

Malachi 2011.11.23. 23:01:47

@6.Lenin: nem akarok butaságot írni, de ha az occupy mozgalomra gondolsz, hát...szóval megvan róla a véleményem. nem pontosan az a helyzet, mint itt. az valami new age fellángolás kb., a jóléti társadalmakban éppen ezt találták ki maguknak a "másként gondolkodók". nem bánom őket, de a lényeg, hogy az egészen más, mint ami itthon folyik.

Magyarországot megbénítja a politika. az átpolitizáltság. mert, ahogy Teremszolga írta, azok, akik a közbeszédet alakítják - a politikusok és talpnyalóik - mindent a politika felől közelítenek meg. logikus lépés volt részükről anno, úgymond megkerülhetetlen tényezőt csinálni magukból. ezzel így, vagy úgy, de mindig a tűz közelében maradnak. és a céljuk kb. ennyi is volt.

lehet ábrándokat kergetni és kitalált ellenségekre acsarkodni, a tény az tény marad - az ország nagyon nagy bajban van. azért van nagy bajban, mert az alkalmatlan politikusok ide juttatták. nem feltétlenül azért, mert tolvajok és hazudnak, hanem azért, mert sajnos emellett baromira nem értenek semmiféle "világi" szakmához és ráadásul szakemberek helyett talpnyaló hülyékkel veszik körül magukat. szerintem a képlet kb. ennyi.

lehet gágogni és jókat kacagni, de Bajnai az egy éve alatt többet tett az ország gazdaságáért, mint a többi szerencsétlen 20 év alatt. de ha ezt nem is fogadják el sokan, azon nem lehet vita, hogy közben nem ripacskodott, nem ontotta a demagóg hülyeségeket, hanem dolgozott. csinálta, amivel megbízták. kussolt, ha kellett megszólalt, de közben nem az volt a legfontosabb számára, hogy vajon hogy áll a népszerűsége.

én nem rajongok érte, de ha magam elé képzelek egy nyugati államférfit, akkor kb. ilyen kép jelenik meg előttem. semmi sallang. higgadt hang. határozottság. demagóg politika mentesség. ha nem is rá, de hasonló emberre lenne szükségünk.

ezer az érdek és a cél, de végül is mindenki csak élni akar és azt, hogy békén hagyják. mondhatsz akármit, ebben az egyben biztos vagyok. az utóbbi 20 évben nem volt 4 nyugodt évnél többünk. mert folyton a harc, nagy nyilvánosság előtt. közben meg szétesett körülöttünk minden. nem érte meg. erre lassan mindenki rájön.

aszekelyek 2011.11.23. 23:02:08

@Gábor217: Van három nem vicces év, amikor annak a terhét ki kell fizetnie Magyarországnak. Kétezerháromszázmilliárd, kétezernégyszázmilliárd .....kétezerháromszázmilliárd... Van még kedved nevetgélni? Mi a xar ebben az egyre viccesebb, tökfejkém?

futuretech 2011.11.23. 23:02:26

A cikkhez, mint választópolgár például amit támogatnék:

- Önkormányzatok radikális csökkentése és jutalékos díjazása (pl. negyedéves mérleg szerint)

- Választójog kötése alapvető államháztartási és költségvetési ismeretekhez. (ez lehetne egy két hónapos ingyenes tanfolyam a végén vizsgával)

A demokráciára ráférne már verziófejlesztés.

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2011.11.23. 23:02:44

@6.Lenin: A konkrét kérdésedre reagálva: A kormányzat helyében én a mindenki sír, mindenki nevet elven szabályoznék. Vagy az összes fontos társadalmi csoporttól vennék el és mindenki sírna, de ekkor nem kellene akkorát lépni, vagy ha éppen pozitív intézkedést hoznék, olyat lépnék ami mindenkit érintene.
Pozitív : Akármelyik járulék csökkentése, mert ezt minden egyes legálisan dolgozó megérzi. Az SZJA csökkentés hibája az hogy a dolgözók nagy részének nem változott vagy csökkent a jövedelme.
Negatív : A kormány ezt pl. volt hogy sikeresen alkalmazta. Majdnem az összes nyugdíjkedvezményt eltörli ( én mondjuk az összeset eltöröltem volna ).

És így tovább. Ja és persze ki kell tudni mondani. Vannak vesztesek is. Ha kimondjuk meg kell mondani, miért őket választottuk. Miért fontos ez.

Ez a valóság lehazudása, a nevetséges szómágia, ez kontraproduktív.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.11.23. 23:02:50

hat en nem ertem, miert erolteted ezt az elorehozott valasztast? mar nem az elso poszt errol
sem ertelme, sem eredmenye, sem semmi... akkor minek
penzkidobas
a fidesz nyerne kisebb folennyel, ugyan miert is menne bele akkor?
mikor sokkal erosebb ellenzek volt akkor sem sikerult veghez vinni
ennek se fule se farka
errol akkor lehetne beszelni ha mondjuk OV lemondana, de miert is kellene neki?

2011.11.23. 23:02:59

@aszekelyek: Általában távol tartom magam a politikával kapcsolatos hozzászólásoktól, mert parttalan és hatástalan vitának tűnik, de szeretnék megmutatni egy másik nézőpontot.

Magam kvázi sokat dolgozó, hitel nélküli ember vagyok, igazából nekem a magas árfolyam jól jön (munkám egy részét euroban fizetik).

A legutóbbi választásokon én is a Fideszre szavaztam. Abból indultam ki, hogy legyen 2/3, mert az elmúlt nyolc év legnagyobb problémája a tehetetlenség volt. Mindegy merre mennek a dolgok, csak menjenek valamerre, mert az egy helyben toporgásnál még az is jobb, ha a Fidesz nekem nem tetsző, de egyértelmű irányba megy.

Amikor elvették a magánnyugdíj-pénztári befektetéseket, azt mondtam, hogy ez egy vitatható, de érthető lépés. Mozgásteret szerettek volna, hogy beindíthassanak folyamatokat.

Mindezt azért írtam le, hogy látható legyen a pozíció, ahonnét elindultam.

És ahová eljutottam: ma a kormánypárt megnyilatkozásait egyszerűen nem olvasom el. A történet Szijjártó Péterrel kezdődött, aki képes folyamatosan faarccal az egyik héten A tartalmú, a másik héten -A tartalmú állításokat közölni. A mai magyar vezetők szavahihetősége nulla, mindegy mit mondanak, holnap várhatóan az ellenkezőjét fogják mondani.

Én azt vallom, hogy aki dolgozik, az hibázik. Bárki, aki komolyan megfogta már a munkát tisztában van azzal, hogy ez így van. Számomra bármely politikai formáció _sokkal_ hitelesebb lenne, ha képesek lennének kimondani, hogy az elgondolásuk rossz volt, változtatni kell. (Ne keverjük ide a szándékos hazudozást és "elkúrtuk" történetet, az másik szint.)

Mostanság két dolgot látnék szívesen: az egyik, hogy végre értelmesen alakulnak a dolgok. Hogy ezt ki csinálja, nem érdekel. Ha a Fidesz holnap kiáll, azt mondja változtat, és utána leveti a "mi tökéletesek vagyunk, mindenki más hülye" stílust, őket is el fogom fogadni.

A másik dolog, amit szívesen látnék - és nem azért mert bárkinek is rosszat kívánok - egy totális államcsőd, amely elsöpri a jelenlegi politikai berendezkedést.

Zárószónak egy idézet, amelyet sok évvel ezelőtt mondott egy kollégám, akitől kértek valamit:

"Csak a stílus, csak azt feledhetném."

bioLarzen 2011.11.23. 23:03:43

@futuretech: Szi,
ezzel csak az a baj, hogy a jól beidegződött reflexeknek megfelelően heteken belül kialakulna, hogy kit és mennyivel kell megkenni ezekhez...

bio

messi-asz 2011.11.23. 23:04:30

@aszekelyek: szerintem a forint árfolyam összefüggésben lehet az ország gazdaságával és a pénzügyi helyzetével...

bár tudom nektek a számok a fidesnél mumusok...

márta)) 2011.11.23. 23:05:08

A Barcelona szokásos játékát játszotta, a Milan pedig nagyon felszívta magát a szerda esti csúcsmeccsre. Ez sem volt elég a katalánok ellen, akik végig taktikusan szerepeltek a San Sirróban."

A Barcelona 3-2-re nyerni tudott Milánóban"

sport.hir24.hu/labdarugas-bajnokok-ligaja/2011/11/23/milan-barcelona-elo/~~kulfoldi-foci

Bocsánat! Egy kicsit más)
Mert hát engem sok minden érdekel, nem csak a politika.
Igen.

:))))))))

6.Lenin 2011.11.23. 23:06:04

@ciceró:

"A kormány mégis egységesen szól a nemzethez. "

B+, már ne haragudj, de hol tartanánk, ha mindenkit név szerint említene 1 politikus. Mind a 10 milliót.
Van aki nem is szeretné, ha hozzá szólna, ő mást vár, hogy szóljon. Erről szol ez a játék.

Ez az egész már kezd nagyon vicces(?) lenni.

Inkább megyek hunyni.

Jo8!
Mindenkinek.

Unionista 2011.11.23. 23:07:46

@Vidéki:
élelmiszerárak, üzemenyag-árak, lakásrezsi, törlesztő részletek, munkahelyek, adók, növekedési kilátások. ez érdekli a háztartást. a saját fizetési mérlege.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2011.11.23. 23:09:41

@tildy:): 20 forintokat na. hm, hany szazalek is egy-eg fideszes bejelentes utan ? kb 6 ? Igen raszalltak a forintra. Vajon miert?

Meg kell nezni a visegradiakat, (kiveve szlovakia) rajuk meirt kevesbe....

aszekelyek 2011.11.23. 23:10:20

@Hepci: kegyes vagy ma:) A felnőttkorban alakul ki a hit, meggyőződés. Akkor meg egy helyes, okos de tacskó volt. Egész életében a vallás ellen nevelve. Mint a hivatalos nevelésben és elvárásban én. Megtérni nem álszentség. Kiugrani és megkaparintani a 3. nejjel a MOTIMOT és papolni a szegényeknek a vízivásról, miközben bort vedel , az inkább. A véreskezű a hangsúlyosabb nálam:)

Scapozs 2011.11.23. 23:11:46

kedves @aszekelyek:
oly eccerű vagy mint a faék :)
élvezet olvasni a kommentjeidet;
az a megingathatatlan hit Orbánban és kormányában irigylésre méltó!!
Mennyivel egyszerűbb lehet gondolkodás nélkül élni! Tényleg irigyellek érte!

Unionista 2011.11.23. 23:12:40

@ciceró:
itt a probléma, hogy orbán belecsapott a lecsóba. a szegényekől látványosan elvett, a gazdagoknak látványosan osztott. megyei vagyonleltárt kell csinálni. és a vagyont progesszíven adóztatva lehet egyensúlyi pályára kerülni.

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2011.11.23. 23:13:05

Mondjuk az is szerencsés, lenne, ha valamit kategórikusan kizárok ( IMF ) akkor azt 24 órán belül ne változtassam meg ( Matolcsy )mert akkor kialakul egy kép, hogy teljesen mindegy mit mondok, mert lehet hogy 24 órán belül minden máshogy lesz.
Így nem lehet hitelesnek maradni. Matolcsynak le kell mondani, ha nem hajlandó rá, le kellene váltani. Hiteltelen, elkopott, használhatatlan. Menni kellene tovább. Értelmetlen a görcsösség ami a helyén tartja.

Tímár Mihály 2011.11.23. 23:14:09

Az alapvető probléma az, hogy aki akarja a hatalmat, az nem alkalmas arra, hogy gyakorolja. Pontosan azért, mert akarja, ezért mindent megtesz azért, hogy megtartsa. Ha hozzávesszük ehhez a hatalom személyiségtorzító hatását, akkor látszik, hogy aki akarja a hatalmat, az előbb-utóbb belebolondul és foggal-körömmel ragaszkodni fog hozzá.

Csak olyan embert szabadna hatalommal felruházni, aki NEM akarja a hatalmat, mert ő bármikor szívesen lemond róla. Sajnos demokráciában ezek az emberek általában nem is kerülnek a hatalom közelébe, mert nem akarják azt. Legfeljebb kényszerből elvállalják.

A jelenlegi helyzetben annyi pozitívum van, hogy az akarnokok leírták (és éppen leírják) magukat. A politikai vákuumban pedig esetleg olyan emberek is hajlandók lesznek elvállalni a hatalmat (vagy csak politikai szerepet), akik egyébként egy normálisan működő rendszerben nem tennék.

aszekelyek 2011.11.23. 23:14:28

@messi-asz: Nem lep meg, nem lehet tagadni:) Az önkoriknak sok feladatot és azzal arányosan kevesebb pénzt adott az a bájos szivattyúkezelőnő és kormánya. :) Azt a mínuszt, no azt tudták ellopni:) nincset lopni, az ügyes.... :) Valóban és tényleg.. Lett is nagy, hatalmas hitelállomány az önkoriknál, mert működni muszáj volt. Csak nem maguknak csinálták előre a bajt? mennyémáááá gyenge ez....

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2011.11.23. 23:14:31

@6.Lenin: A senkik/ mindenki és a névre szóló között szerintem van néhány fokozat. Azt hogy te ezt nem érzékeled, nem az én hibám.

messi-asz 2011.11.23. 23:14:42

@tildy:): +észtek majdnem 10% os növekedés most is (7,5)

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2011.11.23. 23:15:01

Nem gondolom, hogy az elozo kormanyok kizarolagos bune ez. Sokkal melyebben van a problema gyokere. Az mar csak reszletkerdes mellette, hogy Orban lathatoan nem reagal , vagy lesajnalo , lekezelo modon reagal az o(vagy a partja) elkepzeleseitol esetlegesen kulonbozo felvetesekre.

Lehetne hozni a kozoktatassal kapcsolatos "targyalasokat" , csupan mifelenk az en beszelek, te meg elfogadod es azt csinalod amit en metodust nem targyalasnak , meg erdekegyeztetesnek hivjak.

messi-asz 2011.11.23. 23:15:58

@Tímár Mihály: "aki akarja a hatalmat, az nem alkalmas arra, hogy gyakorolja"

erre egyszerű lesz a megoldás a pénzt ki kell venni a rencerből... folyt köv

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2011.11.23. 23:17:06

te meg elfogadod es azt csinalod amit en MONDOK metodust nem targyalasnak , meg erdekegyeztetesnek hivjak.
Elobb kimaradt egy szo.

aszekelyek 2011.11.23. 23:18:29

@bioLarzen: régi ismerős, helló, ideküldtek erősítésnek?

pjm 2011.11.23. 23:18:54

Itt az idő, hogy valaki elővegye a Marx: Kommunista kiáltványát, szépen elolvassa, értelmezze és gondolkodjon egy kicsit. Most csak az válaszoljon, aki elolvasta, aki nem az szépen tegye az ujját az ajkain keresztbe...

Farkos Csapó Gyurka 2011.11.23. 23:20:50

Török Úr. Lehet, hogy már valaki írta(nincs kedvem átrágni az összes kommentet), de szerintem, - idézem "...ha nem kezdenek el másként gondlkodni a választók"... - úgy kellene megfordítani, "ha nem kezdenek el a társadalom érdekében politizálni és gondolkodni a PÁRTOK".

Ez a fő probléma. A mai politikai "elit" nagyrésze nem(volt) alkalmas a pozíciójára, gyenge képességű, jellemű személyiség. Ha nem váltanak stílust a pártok akkor valóban összeomolhat a képviseleti(mutasson 3-at akik azok) demokrácia.

Na de ha össze is omlana, az se lenne baj. Minden társadalmi/politikai formációnak vége lesz egyszer. Lehet hogy jobb lenne!.

6.Lenin 2011.11.23. 23:23:45

@ciceró:

1-et kellene már megtanulnunk, mindenki beszéljen a saját nevében.

Ne a baloldaliak akarjanak gondolkodni a jobbosok fejével és fordítva. Nem fog menni és nem is megy,

itt a bizonyíték előttünk.

Ahányan vagyunk itt, annyiféleképpen látjuk a dolgokat és ez szerintem így van jól.

Mondja el mindenki a saját élképzeléseit a másik minősítése nélkül. Próbáljuk megérteni a másikat, ne meggyőzni a saját, esetleg téves elképzeléseinkről.

Ne arról akarjon meggyőzni, a helyemben ő hogyan gondolná, anélkül, hogy érteni az én elképzeléseimet/gondolataimat.

Mindegy, én is lehetetlent szeretnék kérni.
Másról szól ez az egész.

Unionista 2011.11.23. 23:23:56

@pjm:
az összes megtermelt jószág 1/10-ét egyenlő módon újra kellene osztani nemzetközösségi keretek között. 10% kommunizmus. commonwealth.

messi-asz 2011.11.23. 23:24:33

@Farkos Csapó Gyurka: "Ha nem váltanak stílust a pártok"

elnagyoltan szólsz... a pártok = fides, a fides = zorbán...

és az hogy szól simlicskának mega maffia többi tajának gyerekek holnaptól nem lopunk és nem hazudunk...

aha reális...

mennyi naiv ember... te ma má a 20dik ilyen kommment vagy, nem beszélve TGről

ez hatalom = pénz...

mellesleg amit leírtál igazolja hogy sehogyan máshogy nem tudnak ezek a gerinctelen alkalmatlan emberek érvényesülni csak ebben a feudalizmusban ahol jó helyre csöppentek...

ssi 2011.11.23. 23:24:42

@Vidéki:
"„78 százalékra ugrott azok aránya, akik szerint Magyarországon rossz irányba mennek a dolgok.”

Nem szabad azonban elfelejteni, hogy az életérzést nemcsak a valóság alakíthatja, hanem a propaganda is."

és nem szabad elfejteni, hogy 2008-ban válság kezdődött és az országok különböző szereplői tanultak belőle .. változtattak sok mindenen .. pl. ezért volt más a helyzet akkor

ebből a cikkből idéztél 2011.11.23. 23:01:31
www.vg.hu/velemeny/publicisztika/elkerulhetetlen-az-imf-mentoov-novekedesi-csapdaban-vagyunk-362890

egy kis kiegészítés a másik oldalról nézve is .. szinten ebből a cikkből

"elkerülhetetlennek látszik az IMF mentõövének igénybevétele..

hagyományos gazdaságpolitikai megoldásokhoz való visszatérés jelenthet kiutat...

Magyarország nyilvánvalóan a pénzpiaci nézõpontból könnyen megtámadható országok csoportjába tartozik..

fogyasztási és a beruházási aktivitás is mélyponton van...

magyar gazdaság mára növekedési csapdahelyzetbe került...

politikai kommunikációban ez persze még prezentálható lesz növekedési fordulatként is."

Unionista 2011.11.23. 23:26:01

@hagyma:
inkább lesz ebből ügyvezető kormány, és rendszerváltás.

is 2011.11.23. 23:27:53

nshát! ennek a lepkének meg csíkos a szárnya! látják, kedves olvasóim? csíkos! értik ugye? ha megengedik, levonom azt a mélyreható következtetést, hogy csíkos a lepke, amit látunk. remélem önök is el vannak ragadtatva ettől a merész következtetéstől. nem is mennék tovább a következtetések mélyebb erdejében, mert az már csak olyan "elemzői" hebehurgyaság és megalapozatlanság lenne.

messi-asz 2011.11.23. 23:29:30

@is: igen általában ez van...

de most tovább ment: ez jelent valamit... valami gyökeresen MÁS jön...

Gábor217 2011.11.23. 23:29:46

@aszekelyek: Nem gondolom, hogy egymás sértegetése vezetne bárhová.

Mindent ki kell fizetni, de a hitelek visszafizetésére hiteleket veszünk fel.
Nos, nem mindegy, hogy az új hiteleket milyen kamatra vesszük fel. Ha alacsonyra, akkor az jó, ha magasra, az rossz. Mi most ez utóbbit vagyunk kénytelenek csinálni. Főleg, mert eddig ugye nem kellett az IMF segítsége.

Az államadósság 2010 áprilisában egy adottság. Mint minden más. Ezekkel kellett valamit kezdeni, ezért kapták meg a lehetőséget. És mit értek el vele? Semmit. Az adórendszer kuszább, mint volt, az életszinvonal csökken. A forint harmatgyenge. Az országkockázati felár az egekben. A gazdasági növekedés megállt, csak az export húzza még. A születések száma csökken. A vállalkozók terhei nőnek.

A hiány is nő, egyedül az ellopott nyugdíjpénz miatt nem léptünk át mindenféle határt. Az államadósság tovább növekszik.

A helyzettel nem tudtak mit kezdeni, pedig ugye hogy járt a száj, hogy mennyire felkészültek. És nem tudták volna a valós számokat? Soha olyan precíz átadás-átvétel nem volt még, mint amit Bajnaiék csináltak. Beindult a növekedés, csökkent a kockázati felár, megkezdődött a kilábalás.

Ezt az irányt csak tartani kellett volna. Erre viszont nem voltak képesek. Bajnaiék meg igen. Orbán alkalmatlan. Mennie és buknia kell. Mert ez az ország érdeke.

Engem nem érdekel a fideszesek lelke, mert az is fájni fog, hiszen nekik Orbán a mindenük. Akiknek csak az számít, hogy ne az ellenzék legyen hatalmon, az ország helyzete másodlagos.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2011.11.23. 23:30:09

Es akkor nem szabad megfeledkezni pl. a CDS felarrol meg jo par mas dologrol sem.

Vannak orszagok, ahol gdp aranyosan magasabb a hiany, megsem kozelitik a bovli minositest.

Es ha masrol nem, errol igenis tehet az adott kormany, ugyanis ha kiszamithato a gazdasagpolitika, ha tervezhetoek a penzugyi folyamatok, ha stabilitas van, ha nem valtozik ossze-vissza az adozas, akkor bizony ez elobb-utobb az orszag besorolasaban is megmutatja pozitivan magat., vegsosoron abban is, milyen feltetelekkel kap az orszag hitelt .

Malachi 2011.11.23. 23:32:29

@Gábor217: felesleges egyetlen karaktert is pazarolni hívőkre/bérkommentelőkre/hülyékre. bár azért jó, hogy ezt is leírtad.

xsasha 2011.11.23. 23:34:37

Kedves Gábor!
Ez nem így működik.
Akik a nyomást tartják a kormányon, azok nem érdekeltek egy rendezetlen összeomlásban. A rendszernek van egyfajta tehetetlensége, de olyan nincs, hogy senki sem irányítja.

A legvidámabb barakk örököseiről beszélünk, kár lenne ezt elfeledni.

aFx 2011.11.23. 23:36:39

@tildy:): pontosan, erről van szó.

egyébként az a durva, hogy páran itt már azt feszegetik, hogy 2018-2020ban már jöhet egy kormány, ami akár csinálhat is valamit. ha addig stagnál a gazdaság, akkor a másik állam gazdasága, ami "csak" 2%ot nő minden évben (most egyszerűsítek), 13%os lesz az összetett növekedés. míg Magyarország maradt 100%on. ez ha mindkettő 100ról indult, a másik államnál 113mat fog jelenti, míg Magyarországon 100at. másképp hiába stagnál az ország, ha a konkurenciához képest lemarad. annak pedig ára van.

minden év számít. fiatalabbak nem leszünk, családalapítást nem lehet akármeddig halogatni, hogy de majd 20XYra jobb lesz, meg már csak Z év. meg dolgozunk rajta keményen.

messi-asz 2011.11.23. 23:37:01

@xsasha: szásenyka Te mekkora o:ko:r vagy...

"Akik a nyomást tartják a kormányon"

a poszt arról szól hogy a ZEMBEREK 80% a elutasítja az egész pártokráciát

és véget akar vetni Zombiának és Új-Zsélandnak...

6.Lenin 2011.11.23. 23:41:11

@ciceró:

Mondjuk én is erről szerettelek volna meggyőzni, csak más irányból.

Isten mindenkihez szól mondják, de én nem akarom, hogy hozzám is szóljon, mert ateista vagyok, vagy már van aki hozzám szól, de van 1 csomó pacák, akik szeretik, ha szól hozzájuk.

Hol itt a probléma?

Ott, hogy ha, ezt nem tudom elfogadni, mármint azt, hogy vannak, akik hallgatnak rá.
Vagy azok akarnak máglyára dobni, akik szerint szemét vagyok, mert nem hallgatok rá.

Aztán miért kellene ennek a politikában másként működnie?

Emberek művelik ezeket.

Elfogadjuk/tagadjuk.

Oszt kinek van igaza?

1 demokratikus választáson döntsük el. Akkor se lesz igaz 1-ik sem, de nyugton maradunk a következő választásig (ha minden jól megy).
Az pedig már eredmény.

xsasha 2011.11.23. 23:42:05

@Farkos Csapó Gyurka:
Egy német politikus így fejezte ki a helyzetet:
"mindannyian tudjuk, mit kellene tennünk, de senki nem tudja, hogy lehetne ezután megnyerni a választásokat, ha mindent megtettünk, amit kell..."
A pártokra "kenni" ... a helyzet meg nem értése.

ssi 2011.11.23. 23:44:28

@poszt

ha folytatódna a trend és választások lennének:
- 50% alatti részvétel lenne
- nem nyerne a Jobbik
- Fideszé a győzelem, de az új választási tv-nyel se lenne meg a 2/3
- otthon maradók türelmesen várnák .. 4K-ra/DK-ra/szakértői kormányra stb., feljavított eddigiekre, mert az ismeretlen újból is totál elegük lenne addigra
- és mi újság lenne akkortájt a világban? na, ez nagyon nem mindegy a számunkra

dzsugasvili 2011.11.23. 23:45:22

Tényleg nagyon durva ez az eredmény, de bevallom, lassan tíz év aktív politikakövetés, 2-3 választáson részvétel és csalódás után magam is úgy érzem kb. szűk egy éve, hogy ennek így nincs értelme, és ezt a rendszert így felesleges tovább fenntartani. Se az LMP, se a Jobbik nem újított semmit, elnyom minden hangot a Fidesz-KDNP, és nem is látszik semmiféle kiút. Ehhez jön még a remek nemzetközi helyzet, legfőképpen gazdasági tekintetben, ami még az alapvergődést is különösen eldurvította. Úgyhogy tényleg azt remélem, hogy valahogy felfogja a maffia vezetés (minden párt) valamilyen módon, esetlegesen egy 20%-os részvételű következő választás után, hogy nincs rájuk igény. Így nincs.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2011.11.23. 23:48:00

@aFx: Aki ma olyan korban van, hogy a kozeljovoben gyereket vallalna, es meg esze is van , az... Sajnos azt kell mondjam elhagyja tobbnyire az orszagot. Meg kell nezni es kerdeni a frissdiploasokat, egyre nagyobb az elvandorlasra valo hajlandosag. Meg olyanoknal is, akik korabban nem akartak menni.

messi-asz 2011.11.23. 23:50:14

@dzsugasvili: ... belátják és önként elkullognak és akkor a rablásnak vége és a nép él boldogan míg meg nem hal...

aha, ez lesz...

messi-asz 2011.11.23. 23:52:50

@tildy:): igen ez egy nagy problémája a feudalizmusnak... csak röghöz kötéssel / zárt határokkal működtethető hatékonyan...

ugyanis a párezer kiskirájon kívül a a szakadék másik oldaláról a feltörekvő polgárosuló paraszt elhúz innen...

+az Interneten megtudhattya a paraszt hogy itt hon nem is a világ legjobb élete van...

megoldás : határ + Internet lezár

is 2011.11.23. 23:55:58

@frici77: Ha minden FIDESZes gondolkodó egyedül marad 1 szobában, azt fogja hinni, hogy 100%-ban egyetértenek vele a körülötte lévők !!! De hát a szavazók többsége nem abban a szobában és nem az ö 5 évig sikertelen bölcsességei hallgatja !!!

is 2011.11.23. 23:58:11

@aszekelyek: te magadból indulsz ki. van, aki ám érti is a dolgokat, nem csak érzelmei vannak. például tud számolni, látott közgazdaságtant, emlékszik a két hete, és 3 éve történtekre, és hasonlók.

6.Lenin 2011.11.23. 23:59:23

@messi-asz:

"a poszt arról szól hogy a ZEMBEREK 80% a elutasítja az egész pártokráciát

és véget akar vetni Zombiának és Új-Zsélandnak... "

Oszt ki tart(ja) vissza?
A cselekvőképesség hiánya?
A tehetségtelenség ?

Vagy mégsem akarják annyian?
Csak vannak , akik szeretnék elhitetni, hogy sokan akarják?
Szeretnék elhitetni, de még az sem sikerül?

Válassz 1-et.

dzsugasvili 2011.11.24. 00:00:56

@messi-asz: Nyilván nem, de azt mégse remélhetem, hogy éhséglázadásban 100 ezer ember dühödten megrohamozza a parlamentet, felgyújtja, aztán jön sorra a többi középület...pedig a választás 2.5 év múlva lesz elvileg, a hangulat meg már most zuhan nagyon durván...

messi-asz 2011.11.24. 00:06:10

@dzsugasvili: nagyobb esély van a parlament kitakarítására... mint az önkéntes lemondásra

lásd Esztergom

@6.Lenin: po:cs vagy...

márta)) 2011.11.24. 00:07:14

kormánynak még érdeke lehetne előrehozott választásban gondolkoznia: ha tovább romlik a közhangulat,"

Érdeke lehetne a kormánynak. ) Csak az a baj, hogy szerintem:) nem vállalná be a Fidesz, a kormány. Helyzet az van az országban, nem jó, hanem rossz. Az előrehozott választás is érdekes helyzet lenne.
Alakulhatna egy szakértői kormány. ? De hát ez is csak egy mítosz.
Görögország, Olaszország) ezt a helyzetet, ami ott kialakult, előzi meg a kormány azzal a bizonyos biztonsági hálóval) mert hát ugye milyen jó? hogy létezik az IMF.
:)

messi-asz 2011.11.24. 00:07:54

@6.Lenin: nem abban van a válasz

a zemberek a polgárok dolgoznak és szorgalmasan éltek... EDDIG

most jött rá 80% hogy semmi értelme dolgozni nem haladunk ha mindent ellopnak...

amig nem lesz sinen egy uj rencer... addig a versenyszférából is idefigyel midenki...

is 2011.11.24. 00:07:55

@Várúr: ezt ne játszd el ezredszer is. előálltak itt már annyi ötlettel, te meg mindent leszólsz, aztán ha elfogysz, akkor megint elkezded, hogy a másik ötleteljen. felírtuk, hogy elfogytál, bedobtad a törülközőt, ennyi.

legelőször is Molnár Lajost kell visszahívni, ha neked ötlet kell.

@poszt: komolyan egyetlen következtetést lehet levonni az ábrából: annak volt igaza, aki 2010-ben azt mondta, hogy a szocikat el lehet zavarni a vérbe, de a FIDESZ nem alternatíva, és őket is el kell zavarni. aki ezt kimondta, az tud. mindenki más csak ugatja a témát.

márta)) 2011.11.24. 00:09:33

@messi-asz:

Költözz oda te is. Ott" legalább a közelben sopánkodhatsz, reggeltől-esti, estétől meg reggelig.
Jó az ötlet, nem???

márta)) 2011.11.24. 00:12:38

Egyébként meg a választások előtt tetszettek volna szemeket, füleket nyitva tartani?
Tetszettek volna másként szavazni.
Ennyi.
?

messi-asz 2011.11.24. 00:12:48

@márta)): már eszembe jutott... ott van a legkevesebb zombirka... hisz ők eszméltek leghamarabb... szerintem Esztergom pont 2 évvel van előrébb mint az ország... hamarabb lesz megoldás is...

márta)) 2011.11.24. 00:15:56

@messi-asz:
Látod. Azért menjél minél előbb. Nem kell itt sopánkodni.
Ők felismerték?? Mit ismertek fel? Áruld már el???
Elárulom. A nagy semmit, azt ismerték fel.

márta)) 2011.11.24. 00:18:24

@messi-asz:

Azt ismerték fel, hogyan kell a cirkuszt csinálni. Mert ebben az országban már úgy látszik azért is fizetnek. Milyen érdekes???
Unalmas vagy már! nem gondolod???
Az egész bagázst már rég el kellett volna zavarni. És megteremteni valamiféle rendet.!!!?
Ennyi.

márta)) 2011.11.24. 00:20:22

@messi-asz:

Még annyit! Gyalog induljál majd el!!
Érted. ugye???

Putyilov gyári melós 2011.11.24. 00:21:48

" a politikai rendszer - Lipset "stabilizáló apátiája" ellenére - a szétesés küszöbére kerül."

Essen csak szét, nem kár érte!
Ennek az országnak, ennek a népnek mindig a hazaáruló, önző és vak uralkodó elitje, a politikusai, uralkodói okozták a legtöbb kárt, legtöbb vérveszteséget!
Most is!

Takarodjanak, amíg mehetnek, amíg nem lógatja fel a népharag az összes mocskos politikust a lámpavasakra!

De hová tűnt Columbo felesége? 2011.11.24. 00:23:59

@xsasha:

"A legvidámabb barakk örököseiről beszélünk, kár lenne ezt elfeledni. "

Pontosan, de azért ne felejtsük el, hogy TG nem erről beszélt, hanem arról, hogy a levegő társadalmilag fogy el a politikai elit körül - azaz: a kutya nem lesz kíváncsi rájuk.

Ezzel együtt kissé valóban fals a cikk, hiszen mozgatórugó ettől még akad, nota bene azok az érdekkörök, akik most is mozgatják a szálakat. Ráadásul, ezek a szálak nem is kizárólag fidesz-párti kezekben futnak össze, vannak azért közös ügyek is.
Bizonyára van valami hallgatólagos (vagy akár leírt) megállapodás, hogy ki meddig mehet el, mi az, amit már nem firtat a túloldalon. Hiszen tulajdonképpen erről szólt a rendszerváltás, nem? Minden szépen le lett pacsizva egymás közt, hiszen különben nem fordulhatna elő, hogy volt MSZMP pártfunkcionárusok, KISZ vezetők üljenek a kossuth-téri padsorokban az mszp és a fidesz soraiban is.
Ne feledjük Stumpf elhíresült kijelentését: a fidesz és az mszp egy tőről fakad, mindkettő kádár öröksége.

Nem is értem ezt az Mszp felel az Mszmp bűneiért-dolgot, mikor eddig egyértelmű volt a paktum, a fidesz (illetve az akkori ellenzéki politikusok) ott bábáskodtak az Mszp megalakulásakor.
Lehet, hogy Viktor képletesen itthon is kiosztott néhány kokit és sallert, azaz felrógta, vagy fel kívánja rúgni a dealt???
Török Gábor egy betű nem sok, annyit nem ír erről. Vajon miért?

Viszont a végén azért laffant egyet a fidesz felé:
"Márpedig – ahogy erről a Fidesz ellenzékben gyakran és helyesen beszélt – nem lehet sikeres a politika a politikai közösség érzékelhető támogatása, egyetértése, elfogadása nélkül."

Ez most komoly, vagy TG a fidesz csak saját pártján/ideológiáján belül értelmezett egyetértés koordináta-rendszerére gondolt?

Másrészt elég hervasztó, mikor egy olyan párt kapcsán teszi ezt az egyébként pozitív megjegyzést, amelyiknek elévülhetetlen érdemei vannak abban, hogy a közélet és a társadalom ennyire megosztott.

márta)) 2011.11.24. 00:24:20

Ez a sopánkodó szerencsétlen??! teljesen felidgesitett.
:(

Robinzon Kurzor 2011.11.24. 00:25:19

Nem mindenkinek vannak a fejében a régi ('96 november, 2000. november, 2004. november, 2008. november) adatok, azokhoz képest is érdekes lehet az összevetés.

A "jó irányba mennek a dolgok" kérdésben, és a népszerűségi kérdésekben egyaránt.

Az MSZP-s politikusok a vesztett választások után (1998), amikor Orbán népszerűsége a csúcsán volt, még akkor is bőven népszerűbbek voltak, mint most Orbán.

Ilyen indexekkel, amivel most vezetni lehet a listát, akkoriban Király B. Izabella, G. Nagyné Maczó Ágnes, Csurka, Torgyán, meg az aktuális pénzügyminiszter álltak.

Tényleg, Bokros 1995-ös pontszámával most hányadik lenne a listán?

JumboJet 2011.11.24. 00:26:53

@Sir Galahad: "Pár hónap híján a ciklus félidején vagyunk. Amikor nincs választási helyzet, teljesen természetes a választói passzivitás, az elfordulás a politikától, politikusoktól. Szerintem az írás végkövetkeztetése csupán egy teátrális szólam."

Kedves Szőr! Ugyanúgy, ahogy tort sincs igazán értelme ülni a nem Fidesz szimpatizánsoknak, szerecsent mosdatni sincs értelme a Fidesz szimpatizánsoknak az általad használt gyenge, elcsépelt "teátrális szólam" mentén.

Azért ha helyén kezeljük a dolgokat. Kiolvasható e "jelentésekből" valami.
De most inkább azzal foglalkozzunk, aminek észrevételéhez és megállapításához nem kellenek semmiféle időközi közvéleménykutatási eredmények. Nevezetesen, hogy a kormány minimum megalakulása előtti 5 évre visszamenőleg folyamatosan hazudik. Hazudni hazug viselkedéssel is lehet, sokmindenről olykor csak később derül ki, hogy hazugság, bár némi ember- és társaságismerettel, egész jól prognosztizálható, mi lesz később hazugsággá, valamint, a Fidesz esetében kettő közti idő lassan órákra csökken. Mármint egy kijelentés, ígéret, stb. elhangzása, és annak hazugsággá alakulása közti idő. Sőt, lassan, az utóbbi megelőzi az előbbit. :)
Szóval, kedves jobboldali barátom,
1.) a kormány folyamatosan hazudik,
2.) a kormány folyamtosan balfaszkodik (mindig épp elkúr)
3.) soxor nem puszta balfaszságból balfaszkodik, hanem eleve balfasz/hazug ígéretei tartják a balfaszkodás pályáján/csapdájában.
4.) a dolgok, mondhatni, kifejezetten szarul mennek, sokkal szarbbul, mint ígérték/elhitették, és ezért csak részben, és kisebb részben hibáztatható a világgazdasági környezet, és GYF. Nagyrészt, ld. 1.-3. pont.

Namost, a fentiek belátásához, érzékeléséhez nem köll se Medián, se Ipsos, se Tárki - megmondhatja bárki (haha), aki itt él úgy, hogy a feje a szabad levegőn van, szeme, füle nyitva, és nem a vakhit illatos, lila gőzében kábul vallási fanatikus módjára.

Szóval, drága barátom, ha Neked itt a kibertérben a net, a blog a percek alatt visszakereshető, (és sok lelkes blogger állhatatos munkájaként vissza is keresett) korábbi nyilatkozatok világában, valamint, ha nem biciklibelsőben élsz, nem világos a 4 pontom, közvéleménykutatók nélkül, akkor kénytelen vagyok azt gondolni, hogy a fentebb említett párhuzamos valóságban élő vallási fanatikusok táborába tartozol.

Üdv.

szita szita péntek 2011.11.24. 00:28:43

Az a baj, hogy a választásokig hátralévő idő nem elég egy kompetens váltópárt születéséhez. Ez van. Felületesen figyeltem csak az új választási rendszer szabályait, de abból nagyon is úgy tűnik, hogy azok egy két pólusú rendszer kialakulásának kedveznek. A baloldal most túl szétaprózódott.

troll ellenpólus · http://trollhitvallas.blog.hu/ 2011.11.24. 00:34:42

Vitatkoznék a posztoló alapfeltevéseivel és következtetéseivel is. Egyrészt ne feledjük, hogy az időközi választások eredménye azt mutatja, hogy a kormány támogatottsága töretlen, az emberek hatalmas többsége most is, mint másfél éve, a Nemzeti Együttműködés Rendszere mellett tette le a voksát. Hogy a közvélemény-kutatók mit mondanak, azzal nem kell foglalkozni. Közvélemény-kutatónak én akkor sem hiszek, ha egy egész tehéncsorda legel a sírján.

Másrészt ha mégis lenne valami igazság ebben a sok meghamisított számadatban, nos, akkor teljesen természetes volna, ha a kormány népszerűsége csökkenne egy picit. A Fidesz végre meg meri hozni azokat a nehéz döntéseket, amelyekre húsz éve vár az ország. Orbán Viktor arról beszél, hogy a spekuláció világa helyett a munka világa jön el, de a szocialista mákonnyal, gyurcsányi álomvilággal elkábított, neoliberális maszlaggal etetett emberek még nincsenek erre a fordulatra teljesen felkészülve. A kormánynak tehát nemcsak a gazdaságban, a társadalomban, a kultúrában, egészségügyben stb., hanem az emberek tudatában is forradalmi változást kell elérnie. Azt gondolom, ha a beérnek az államadósság-csökkentés, az adórendszer-egyszerűsítés és a bürokrácia leépítésének gyümölcsei, a gazdaság motorja végleg beindul, és a most még részben láthatatlan siker egyre nagyobb része válik láthatóvá, akkor a kormány ezen a tudati téren is hatalmas sikert arathat még 2014-ig.

aFx 2011.11.24. 00:37:18

@tildy:):

belegondolva ez egyébként eléggé érdekes. Magyarországon eléggé alacsony a mobilitás, ehhez képest külföldre vándorlási hajlandóság nő.

és sajnos amit írsz igaz. a hegy és Mohamed analógiája igaz jelen helyzetre.

márta)) 2011.11.24. 00:37:57

"Hazudik a kormány adósságnyomás-mérője"

Hm. Állitólag csökkent az államadósság).
Ez a kis "anyag " szemlélteti)

".....A hírt kedd délelőtt megerősítette Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter is, aki az Országgyűlésben arról beszélt, hogy a "globális pénzügyi válság ellenére" az államadósság folyamatos csökkent. Itt azonban érdemes megjegyeznünk, hogy a miniszter a csökkentés kifejezést a megszokott jelentéstől némileg eltérően használja - drasztikus növekedést ért alatta.

A STOP-nak nyilatkozó Pogátsa Zoltán, a Közép-európai Egyetem (CEU) oktatója ugyanis elárulta: a Magyar Nemzeti Bank (MNB) november 16-ai közleménye szerint a GDP-arányos államadósság a harmadik negyedévben 82 százalékra hízott a második negyedévi 76,7 százalékhoz képest.

Itt tehát nem csökkenést, hanem egy határozott, 5,3 százalékos növekedést figyelhettünk meg, amit egyébként az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) adatai is alátámasztanak - szögezte le a szakértő.

Európában egyedülálló?!

Az MNB rámutatott: a finanszírozási képesség korábbi pozitív egyenlege elsősorban a magánnyugdíjpénztári vagyon államosításának köszönhetően alakult ki, amit az első negyedévben számoltak el.
Más szavakkal, csak azért tudtuk ideiglenesen csökkenteni az államadósságot, mert a magyar lakosság 12 év alatt felhalmozott pénztári megtakarítását a kormány magához vette.

Pogátsa Zoltán ezzel kapcsolatban fontosnak tartotta elmondani, hogy a magánnyugdíjpénztári megtakarításokból szerzett "hasznot" azóta a forint történelmi mélypontra gyengülése tulajdonképpen semmissé tette."

www.stop.hu/gazdasag/hazudik-a-kormany-adossagnyomas-meroje/966038/

Állitólag megnyerte ezt a csatát (is) a kormány. Milyen lenne, ha elvesztette volna??
******

Jóccakát!
:)

Malachi 2011.11.24. 00:39:43

@szita szita péntek: ekkora vákuumban? egyetlen józan hang fekete lyukkánt szippantaná magába a bizonytalanok komoly hányadát. az LMP a semmivel jött fel 2 év alatt 6%-ra.

JumboJet 2011.11.24. 00:40:04

@Putyilov gyári melós: "Essen csak szét, nem kár érte!" Pontosan.
A nemkárérte magyar baloldal megbukott. A sok barom, megváltóért rohant jobbra. Ebben a "kurva országban" a szinténnemkárérte jobboldalnak is meg bukni, hogy az emberek végre kijózanodjanak. Igen, arra bő egymilla vallási fanatikusra gondolok, akik akkor is Viktoroznának, ha maga Viktor lakoltatná ki őket. Aszinnék, eljjött Jézus életet tanítani nekik, és még áldanák is érte.
Meg azért is bukniuk kell, mert leszarva azt a bő egymilla máktea fogyasztót, a maradék 8 és fél millának meg szar. Vagy az országnak, mondhatnám. És tulképp a begombázott másfélmillának is szar, csak, mivel be vannak gombázva, nem veszik észre, hogy szar.
És ez a magyar jobb, nagyobbat fog bukni mint a magyar bal, mert ettől csodát vártak.

ssi 2011.11.24. 00:52:14

@troll ellenpólus: kb. így is gondold át

- van 8.2 fő összes szavazó .. elmegy 60% s ebből 53% Fidesz = 2.6 mill fő
- időközire elmegy 20%, ennek az 53%-a=800ezer fő
- vagyis az időközin a stabil törzsszavazó voksol, a szimpatizánsok lemorzsolódtak

@szita szita péntek:

sajátos a helyzet:
- választók vmi újat, jobbat szeretnének .. általában .. konkrétum kevés
- politika szereplői is, de ma mi lenne ez az új, jobb, más? a világ is változóban s a Fidesz sem győzött meg túl sok mindenről bennünket ezen a téren

ssi 2011.11.24. 00:57:04

s zajlanak a hétköznapok ...

1.
"Inforádió értesülései szerint a kormány akkor sem vet ki különadót a lakosságra, ha egy bírósági döntés plusz kiadást ró az államra. "
inforadio.hu/hir/belfold/hir-468415?utm_source=mandiner&utm_medium=link&utm_campaign=mandiner_201111
jelenben a Fidesz felelősségre akarja vonni Gy.F.-et múltbéli "hibáiért", de saját hibáinak jövőbeni felelősségre vonását már a jelenben kivédené

2.
"Lázár a felelős gondolkodás jelének tartja azt, ha az országok bekapcsolják a biztonsági öveiket, és baleseti biztosítást kötnek. A politikus szerint az európai környezet megváltozott, és jól teszi a kormány, ha meghallgatja az IMF véleményét, mert a szervezet védőgaranciákat tud adni."
www.hirado.hu/Hirek/2011/11/23/07/Mennyiert_tankolnak_a_kepviselok__Hamarosan_kiderul.aspx?utm_source=mandiner&utm_medium=link&utm_campaign=mandiner_201111
akkor néhány óra alatt lett felelős gondolkodású a kormány, s mondhatta a korábbiak ellenkezőjét

3.
"1,4 milliárd forinttal emelné .. képviselői juttatások jövő évi átalakítása .. "elfelejtette" feltüntetni, hogy milyen intézkedéssel ellentételezi a kiadásnövelő tételt"
www.portfolio.hu/gazdasag/fedezet_nelkul_emelik_a_kepviselok_juttatasait.158875.html
300eFt alatt csökkenek a jövedelmek jövőre, a gyerekeseknél is, s a cégektől várják ennek rendezését

4.
"zárolnák a 300 milliárd forintos tartalékot szeptember végéig. Rogán szerint nincs szükség az IMF hitelére, a Valutaalappal csak a kockázatok csökkentése miatt tárgyalnak."
www.origo.hu/uzletinegyed/hirek/20111123-elore-zarolna-rogan-a-jovo-evi-koltsegvetesi-tartalekot.html
ezt az infót nagyon meg kell jegyezni .. egyébként Németo. 1,8%-ról először 1%-ara csökkentette a növekedését, de azóta még kisebbre

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.11.24. 00:57:08

Jelenleg nincsen ok előrehozott választásra. A kormány stabil és kormányzóképes. (A kormányzás minősége másik kérdés.)

Ennek a kommunistákkal való mutyiban született politikai rendszernek a bukásáért pedig nem lenne kár.

Alkalmatlan a többségi népakarat képviseletére és megvalósítására. De ami a még nagyobb gond az ország sikeressé tételére is.

Lehet váltogatni lefele bármennyiszer a kormányokat, de az nem old meg semmit az elmúlt húsz+ év tapasztalatai alapján.

A rendszerben a hiba, s azon a választások semmit nem változtatnak.

Ha rossz az autó, akkor azon nem segít a sofőrcsere.

ssi 2011.11.24. 00:58:33

folytatás ...

5.
"nem ortodox gazdaságpolitikai lépések azonban súlyos érdeksérelmeket okoztak fontos tőkepiaci szereplőknek. Ráadásul a kétharmados erő pozíciójából meghozott, egyeztetések nélküli döntések jelentősen erodálták a bizalmi tőkét .. piaci szereplők erejüket és befolyásukat latba vetve világossá tették, ellenükre nem működhet gazdaságpolitika .. minden és mindenki az IMF felé taszította a kormányt .. Az ellenzék korán triumfál. A kormányzati hitelvesztésből nem következik a vereség. A szembenézés és a helyes diagnózis a sikerig is elvezethet."
hetivalasz.hu/jegyzet/a-kiraly-es-a-sarkany-43369/?utm_source=mandiner&utm_medium=link&utm_campaign=mandiner_201111
utolsó 2 mondat mintha ellentmondásban lenne a többivel

6.
"Bod Péter Ákos: most felvetett újraiparosítás mennyire tekinthető konkrét gazdaságszerkezeti korrekciónak, és mennyire ideológiai alapú .. melléfogásnak nevezte az állami kedvezményekkel zajló gazdaságfejlesztést ..tőke letelepülését nem a kormányok mozgatják, legfeljebb terelik, és a tőke "nem azért fog idejönni, mert újraiparosítunk"..

Matolcsy bejelentése lehet egy korábbi illúzió korrekciója, amely szerint Magyarországból pénzügyi központ lesz .. Orbán Viktor miniszterelnök és Matolcsy is többször beszélt arról, hogy Magyarország számára, ha az Európát külső partnereivel összekötő gazdasági szolgáltató és elosztó központtá válik ..

Steiner László szerint Azt kell eldönteni, hogy kapitalizmust építünk, vagy valami mást

Honvári János gazdaságtörténész szerint ugyanakkor nem az iparosítással kellene foglalkozni, hanem a mezőgazdasággal. Magyarország szerinte az iparban nem tud versenyezni .. rendszerváltáskor szétszedett magyar nagyvállalatok újraélesztését nehéz kérdésnek ítélte. .."
www.origo.hu/itthon/20111122-matolcsy-gyorgy-es-az-ujraiparositas-gazdasagi-szakemberek-velemenye.html
és majd lesznek újabb nagy tervek, indoklás nélkül átlépve/feledve a korábbit

JumboJet 2011.11.24. 01:04:11

@Sir Galahad: "Pár hónap híján a ciklus félidején vagyunk. Amikor nincs választási helyzet, teljesen természetes a választói passzivitás, az elfordulás a politikától, politikusoktól. Szerintem az írás végkövetkeztetése csupán egy teátrális szólam."

MOst magamtól is idézek, előző hozzá(d)szólásomból, mert eszembe jutott még valami.
Tehát:
"1.) a kormány folyamatosan hazudik,
2.) a kormány folyamtosan balfaszkodik (mindig épp elkúr)
3.) soxor nem puszta balfaszságból balfaszkodik, hanem eleve balfasz/hazug ígéretei tartják a balfaszkodás pályáján/csapdájában.
4.) a dolgok, mondhatni, kifejezetten szarul mennek, sokkal szarbbul, mint ígérték/elhitették, és ezért csak részben, és kisebb részben hibáztatható a világgazdasági környezet, és GYF. Nagyrészt, ld. 1.-3. pont."

MIvel a kormány az első perctől (sőt lélekben azelőttől) kezdve az említett 3 pont szerint kormányoz, önmagában az a tény, hogy majd a fél ciklusnak el kellett telnie ahhoz, hogy ezen tények illetve ezek következményeinek hatása megmutatkozzék a közvéleménykutatásokban, nem mást mond, mint hogy nem kevés a fanatizálható, birka él ebben az országban.
A kamuzás, a balfaszkodás, az elkúrás, az kamuzás, balfaszkodás és elkúrás volt már az eskütétel másnapján is, bő másfél éve is. Ha valami csoda folytán, ezek ellenére is faszán mennének a dolgok, a kormányzástechnika eme bevett eszközei önmagukban is népszerűségvesztést kellene eredményezzen egy "értelmes" nép körében. Hogy még a hatások is ilyen lassan hatottak, arra nincs mit mondani. Még én sem sejtettem, hogy ennyire ez lesz, még én is többet vártam ettől a galeritől, pedig nagyon nem szeretem őket, de az, hogy lehet valami ilyesmi, sejthető volt, pusztán figyelve a fijúkat 89-től kezdve. Az, hogy ENNYIRE ez lesz viszont még engem is meglepett.

Szóval, döntsd el TE, hova tartozol. A birkák avagy a kicsit is ésszel élő, kritikus figyelők közé.

UI: És nem ér azzl jönni, hogy a baloldalon is ott a sok Gyurcsányba kritikátlanul beájult fan(atikus). Igen, ott van. Csak köbö egy nagyságrenddel kisebb mennyiségben, tehát köbö tized annyi. Ez is beszédes adat.

ssi 2011.11.24. 01:10:43

@Akitlosz: "kormány stabil és kormányzóképes. (A kormányzás minősége másik kérdés.)"

2/3 kormányzóképes - oké
hiába csökken a népszerűségük, akkor is stabilak - oké

ha a minőség miatt egyre többen kifejeznék az elégedetlenségüket
-> akkor lenne gondban
a kormány
de az ellenzék is
vagyis az ország

mivel hamarosan itt a 2012-s év, ami amúgy is igen nehéznek ígérkezik .. mennyi lesz az elégedetlen és mennyire lesz hangos?

ami érdekes még .. viszonyításként:
- múltból: Bajnai váratlan beugrása és helytállása (előzőhöz viszonyítva)
- jelenben: DK aktív pártépítése a szemünk előtt (másokhoz viszonyítva)
- nemzetközi példák: kezelhetetlen helyzetű országok kormányváltásai

jó éjt :)

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.11.24. 01:12:19

@török gábor:

"egy olyan helyzet, amikor szinte bármi megtörténhet."

Pontosan, mint az időjárásban.

"Az eső valószínűsége ötven százalék."

Vagy esik, vagy nem.
Vagy fog esni, vagy nem.

ssi 2011.11.24. 01:14:08

@Akitlosz: egy kis + ..

"kormány stabil és kormányzóképes. (A kormányzás minősége másik kérdés.)"

"Badarságnak nevezte, hogy a választójogi törvénytervezet az arányosság elve helyett inkább a többség elvét erősíti, és a jogszabályt a Fidesz magára írta volna. Hangsúlyozta: a következő 15-20 évben Európában az lesz sikeres, aki stabilan képes kormányozni egy országot. Azért támogatják az egyfordulós rendszert, hogy aki megnyeri a választásokat, az képes legyen kormányt alakítani. Aki nyer, az valóban nyerjen. Nem az a lényeg, hogy ki nyeri a választásokat, hanem az, hogy aki nyer, az képes legyen világos és egyértelmű felhatalmazással kormányt alakítani, hogy az ország ügyei jól menjenek – érvelt Lázár János. "
www.hirado.hu/Hirek/2011/11/23/07/Mennyiert_tankolnak_a_kepviselok__Hamarosan_kiderul.aspx?utm_source=mandiner&utm_medium=link&utm_campaign=mandiner_201111

rockjano 2011.11.24. 01:22:20

A gond az hogy ez a folyamat a szélsőség megerősödéséhez vezet vagyis a jobbikéhoz.

Persze őbennük is csalódna mindenki nagyon hamar ha egyszer hatalomra jutnának csak akkor egy olyan összeomlást élne meg az ország amit ma még nem tudunk elképzelni

Összességében elkeserítő a helyzet.

Nem tudom van-e még lehetőség akarat valaki olyan támogatásában aki valóban tudná kormányozni az országot..vannak kétségeim...

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.11.24. 01:33:40

@Non est volentis:

"miért nem tudnak új, bejutásra esélyes pártok megjelenni. (LMP-t, Jobbiikot leszámítva) 5%-os küszöb? Hiányzó kapcsolati tőke? Társadalmi beágyazottság? Infrastruktúra? Pénzhiány? Politikai apátia/undor?"

Ezek együtt.

Parlamenten kívüli pártként, állami források nélkül, nehéz társadalmi munkában létrehozni és főleg működtetni egy pártot úgy, hogy a párt véleménye, sőt egyáltalán a léte el is jusson a választókhoz.

Elvileg van kb. 130 párt az országban, amelyekből elvileg kb. 90 működik is.

Az emberek többségének nem a pártoskodás a legfontosabb problémája, hanem a megélhetés.

A hatalomnak nem érdeke új pártok megjelenése, - az ellenzékének sem - ezért nincsen rá fórum, ahol új pártok bemutatkozhatnának, rendszeresen elmondhatnák a véleményüket.

Saját erőből meg nem tudják megtenni.

Lehet csinálni egy honlapot, de úgysem jut el sok emberhez.

Az Internetes Demokrácia Pártja például öt évet működött - most szünetel - de szerintem alig valakik tudnak egyáltalán a létezésükről.

ide-ide.hu/

Az LMP-t külföldről támogatták, a Jobbik pedig sok létező szervezetet volt képes összefogni és mozgósítani, úgy, hogy parlamenten kívüli erőként is bekerüljenek néha a médiába, ingyen.

Szóval első lépés az ismertség elérése.

Kicsit könnyebb az 5%-os küszöb elérése, ha egy pártot a választók 100%-a ismer, mintha csupán 1%-a (sem).

Aztán ha ismertség megvan, akkor lehet a támogatottságot növelni.

A parlamenten kívüliek tipikus "hibája", hogy csak a választások előtt kb. fél évvel aktivizálódnak, s az már késő. Folyamatosan jelen kellene lenni. Azért tettem idézőjelbe a hibát, mert nem szándékos tervezés miatt van így, hanem ennyire van lehetőségük, erejük.

Persze nem annyira nehéz mondjuk minden második péntek este pártgyűlést tartani, csak ez nem fog eljutni a közvéleményhez.

ssi 2011.11.24. 01:34:27

@rockjano: "Összességében elkeserítő a helyzet." múlt, jelen is , de mi lesz a jövő?

elolvastam egy mai utolsó írást ... érdekes ..

"legtöbb állam ott zsarolja a nálánál gyengébbeket, ahol csak tudja, a baj az, hogy a mi kormányunk a nálánál erősebbekkel húzott ujjat ..

A Matolcsy-féle „unortodox” gazdaságpolitika ugyanis valójában nem volt „unortodox”. A kormány mindvégig betartotta azokat a játékszabályokat, amelyeknek áthágását a legközvetlenebb veszélynek érezte. Mivel Brüsszel nem engedte, Orbán sem engedte elszállni a hiányt, pedig az infláció gerjesztése még az ortodox gazdasági logika szerint is lehetséges gazdaságpolitika. Ám igazán eretnek lépésekre a kormány nem vetemedett. Nem államosította a bankokat, nem vonta nemzeti ellenőrzés alá a pénzrendszert, nem vezetett be kötött devizagazdálkodást, nem kérdőjelezte meg az adósságszolgálatot, hogy csak néhányat említsek a valóban „unotrodox” megoldások közül. (Ezeket majd a Jobbik fogja megtenni, de róluk legközelebb írok.) Azaz végső soron az Orbán-kormány gazdaságpolitikája soha nem állt szemben a mainstream közgazdasági felfogással, annak csupán valamiféle sajátos és hazardírozó változata volt. Vagy pontosabb, ha úgy fogalmazok, nem az Európában elfogadott gazdasági szemlélettel állt szemben, hanem az európai jogi kultúrával, de legfőképpen a biztonságra törekvő, kiszámítható környezetben bízó, a kalandorpolitikát elvető polgári társadalomképpel. De az ortodox gazdasági felfogástól az Orbán-kormány nem tudott, nem mert és tulajdonképpen nem is igen akart elszakadni."
boldogokasajtkeszitok.blog.hu/2011/11/23/bejegyzes_url_cime_1824?utm_source=ketrec&utm_medium=link&utm_content=2011_11_24&utm_campaign=index

rockjano 2011.11.24. 01:40:41

@manyike: van ebben igazság bőven manyika.

nem tudom mennyire ortodox vagy nem mindegy ezek csak játékok a szavakkal.

A lényeg az hogy alapjaiban nem jött össze mint azt előre megmondta szinte mindegyik valamirevaló közgazdás mindkét oldalról (pl. Mellár Tamás, Csikán stb. jobbról)

Egy újabb illúzió szállt most el..az hogy a fidesz jól vagy legalább jobban tudja irányítani az országot...sajnos nem tudják talán még úgy sem mint az előző társaság.

Magyarország a demagógiából mint súlyos betegségből lábadozik de nagyon hosszú és keserves a gyógyulás, és még az sem biztos hogy meggyógyulunk. Közben rémálmaink is vannak az meg a jobbik.

Ennek a népnek Mohács kell... mi másból nem tanulunk.

Infantilis banda vagyunk.

ssi 2011.11.24. 01:48:52

@rockjano: :))

jó összetett a probléma
- kommunikációjuk: a csúsztatások, hazugságok úgyis kiderülnek
- gazdaság: akkor is gond lenne, ha nem lenne válság, de az állandóan megváltoztatunk vmit lendülete ápol-eltakar-elterel
- bebetonozások (személyi, intézményi): ha egy új kormány nem tudja feloldani, kemény utóélete lesz
- ideológia: függetlenség, magyarkodás, komcsigyűlölet, társadalmi csoportok egymásnak ugrasztása stb. ->1. lehet-e nagy társadalmi megbékélés gyors kedvező hatása? 2. több generáció alatt rendeződik? 3. Jobbik pl. még fokozza is?

és most már valóban jó éjt :))

rockjano 2011.11.24. 01:52:08

@manyike: Én ma úgy látom hogy bekövetkezhet jövőre egy olyan összeomlás amiből akár tényleg előrrehozott választás lenne.

nem saját akaratból ahnem csőd miatt

Amit persze megint a fidesz nyerne de már NEM ORBÁNNAL. (mondjuk Navra...)

És lehet hogy a jobbikhoz képest ez még nem is a legrosszabb forgatókönyv

A baloldalnak meg lesz néhány éve arra hogy egy normális pártot szüljön mert egyenlőre nem megy

AlbaZen 2011.11.24. 02:08:42

Abból a posványos, kicsinyes, bizalmatlan, szélsőségesen individualista és korrupt társadalmi miliőből kéne kitörni, amely kitermelte magából ezeket a retkeket (mai pártokat). Csak egészséges, becsületes ország képes kiemelni magából egy olyan magas erkölcsi és szakmai színvonalú alakulatot, ami képes lenne túllépni minden viccen, ami eddig történt '89 óta. Ja, és totálisan új, nem pedig elhasznált arcokkal. Ez a fajta profizmus és frissesség miért nincs sehol??? Álom marad?

rockjano 2011.11.24. 02:34:09

@AlbaZen: Ne legyél naív a politika máshol sem sokkal jobb csak a választók már tapasztaltabbak értsd érettebb a demokrácia kevésbé lehet a demagóg dolgokat eladni.

Olyan hogy teljesen egészséges és becsületes ország olyan sehol nincs és soha nem volt mi meg mégúgy sem leszünk az sose.

A 89-ótát meg kikérem magamnak én végigcsináltam a rendszeváltást éltem azelött is és ez annál még mindig (még ma is) sokkal jobb.

Egyébként kb. 2000-ig nem is volt nagy gond nálunk akkor indultak be az indulatok akkor kellet ez a fidesznek azért hogy teljesen lefedje a jobboldalt (ami sikrült is) és persze a másik oldalról is megjött a rossz válasz.

A politikusaink mindig olyanok amiket megérdemlünk.. mi most ezt érdemeljük. Az a nép amelyik ezt a társaságot 2/3-al megválasztja az meg is érdemli őket...

szoja122 2011.11.24. 04:45:12

erre nem reagált egyik Fideszes sem, tehát egyetértünk. Köszönöm.

"A kormány akkor sem vet ki különadót a lakosságra, ha egy bírósági döntés esetleg plusz kiadásra kötelezi a magyar államot - értesült az InfoRádió"

inforadio.hu/hir/belfold/hir-468415

Erre hozott direkt egy külön törvényt hogy kivetheti a különadót.

Tényleg hülyének néz mindenkit!!!!

Ki az atyaúristen fogja kifizetni, ha nem az adót fizető állampolgárok???????????????????

Egy esetben valóban igaz lehet, ha a magánvagyonukból fizetnék!

Jelentkezzék az a Fidesz hívő aki ezt a dumát elhiszi. De akkor magyarázza is meg hogyan teszi!!!!!!!!!!!!!

Persze a rákérdezésnél:

"büdzsén kívüli "hozzájárulást" kell fizetni. A kérdésre, hogy kinek, Lázár János ezt mondta: "nyilván mindenkinek".
Akkor mindenki nem a lakosságot jelenti. Hanem kit????????????????????????????????

Ha a bankadó 2.0 lesz, akkor azt ki fizeti????????

A bankadó 1.0 -is MI FIZETTÜK, NEM A BANKOK. Nézd meg a számládat minden szolgáltatásuk ára emelkedik. A banki kölcsönök drágulnak már szinte alig van kkv aki feltud venni kölcsönt a drága kamat miatt. Magyarország kicsi, így a külföldi bankok ezt simán megteszik. Furcsa mód az OTP-is ezt követi (persze tudom az OTP nem tisztán magyar bank, sok külföldi részvényese van). Eddig is lassú vagy talán negatív lesz a növekedés akkor mit gondolsz mi várható???????? Gazdasági összeomlás.

Egynek valóban jó. A Fidesz fannok beszopják.....

Ilyen embereket támogatni az már klinikai eset!

hattyú 2011.11.24. 05:21:33

"a politikai rendszer - Lipset "stabilizáló apátiája" ellenére - a szétesés küszöbére kerül."

Szerintem Magyarországon ez már megtörtént, nézz csak körül...mutass valamit ami működik, mármint európai mércével, nem pl. iráni mércével mérve működik... Persze, ha minden nap ebben élsz, akkor már megszoktad, észre sem veszed, hogy micsoda abszurditásban létezel, ha valami kimozdít ebből, pl. egy hosszabb külföldi tartózkodás, akkor veszed csak észre, hogy ami odahaza van, az abszurd és olyan stádium, ahonnét belátható időn belül esély sincs a gyógyulásra. No persze :) beszélni róla és vágyakozni azt lehet, lassan úgyis eljön a Télapó...

klacus 2011.11.24. 05:59:01

Mérsékelt embernek tartom magam, de a jelek szerint vér nélkűl tényleg nincs rendszerváltás. Ezt minnél többen ismerok fel, annálk közelebb jutunk a 2012-höz.

A kisemberek annyira lecsúsztak, hogy nincs hova hátrálni. Az első adandó alkalommal, amikor a hiteles nem az ablakon ugrik ki hanem a végrehajtót dobja ki, mert nem fizette a sarcot, nos majd ott valami elindul.

A kormány a végtörlesztős játékkal nagyon elrúgta a pöttyöst, és van oka a félelemre, mert akármennyi rendőrt vett fel, nem lesz elég. Főleg ha figyelembe vesszük, hogy a rendvédelmisek milyen jól érzik magukat...

Nem tudok olyan réteget, aki elégedett lenne. Az is morog aki jobban járt idén, mert a környezete viszont szarul járt. A passzivitás nem mutatja a dühös emberek számát, és a következő év himi humi adóemelései nem a jóléti állam irányába mutatnak.

Megoldások nincsenek, az életkörülmények romlanak, minden szétesik. Ezt senki sem gondolta volna egy évvel ezelőtt.

Aki szerint az alkotmány volt a legnagyobb probléma, az pedig nem ezen a földön jár.

ubul2000 2011.11.24. 06:14:24

@rockjano: ha a nemzet megmentését te rémálomnak érzed, akkor rossz lehet neked

2llkedő 2011.11.24. 06:18:05

@klacus: "Az első adandó alkalommal, amikor a hiteles nem az ablakon ugrik ki hanem a végrehajtót dobja ki, mert nem fizette a sarcot, nos majd ott valami elindul."

Eccerű a dolog. A hiteles a végrehajtónak szépen megmondja, ahogy a kórmány unortodox nemzeti gazdaságpolitikát folytat, ő unortodox családi gazdaságpolitikát alkalmaz. Tehát neki ne szóljon bele az állam, hogy a családi kőccségvetésben mit csinál. Nem a hitelt nem fizeti, hanem megsarcolja az államot, a bankokat. És különben is! Ő nem adócsaló, hanem unortodox adófizető.

2llkedő 2011.11.24. 06:19:14

@ubul2000: "nemzet megmentését"

Milyen megmentésre gondolsz?

klacus 2011.11.24. 06:26:56

@ubul2000: Miért lemond végre valaki?

Malachi 2011.11.24. 06:34:50

@2llkedő: hát tudod, a bidesgeci bankoktól és az IMF-től kell megmenekülnünk, meg még a mocsok nemmondomkiktől is, de úgyis tudod. a bankoktól olyan jól megmenekültünk, hogy nemsokára valószínűleg kamatostul fizethetjük vissza nekik az elsinkófált százmilliárdjaikat, az IMF-től úgy megmenekültünk, hogy most a küszöb alatt kúsznánk vissza - ha engednék, a nemmondomkik ellen még folyik a harc, de hasonlóan fényes győzelemre számítok azon a fronton is.

ezek a nemzet ellenségei bizonyos fejekben. meg az élősködő cigányok. ja, még ott az államadósság, de hát az elmútnyócév meg különben is gyurcsányahibás. szóval nincsen itt gond, a Nemzet meg lesz mentve! ha beledöglötök is.

Ibolya csavargyár, 4/4 alosztály, dátum két fél kevert.

ubul2000 2011.11.24. 06:37:22

@klacus: Nem fog lemondani, de jönnek a választások

2llkedő 2011.11.24. 06:38:41

@klacus: "Miért lemond végre valaki?"

Igen! Nagyon sokan lemondanak. És sok mindenről.

2llkedő 2011.11.24. 06:53:16

@Malachi: Azé aszt elmesélhetné valaki, ha egy gyorsnaszád nekimegy egy tankhajónak, akkor melyik süllyed el?

klacus 2011.11.24. 07:03:44

@2llkedő: Ha a Matolcsy-t kérdezed akkor fix kettes... :-)

2llkedő 2011.11.24. 07:07:23

@klacus: Ha jól tudom, 45 előtt a kettes egy jó jegy volt.

Dinkainka 2011.11.24. 07:12:49

A Kétfarkú Magyar Kutyapárt a 2014-es választásokat 99% eredménnyel nyerte.
Pártjuk a következő ígéretekkel futott be.
A FIDESZ, MSZP, MSZMP, KISGAZDA, MDF, SZDSZ, illetve a Parlamentben előforduló egyéb pártok képviselői, tagjai az 1989-es vagyonbevallásukban megjelölt vagyontárgyaikat megtarthatják.
A többi vagyont azonnali hatállyal elkobozzák.
Ezen pártok képviselői a közügyektől örökre eltiltattnak.
Családtagjaikra, rokonaikra a tiltás szintén kiterjed.
Az 1989-es rendszerváltás óta hozott gazdasági intézkedéseik semmisek, az ebből adódó károkért a fent említett megmaradó magánvagyonukkal felelnek.
A sörfogyasztás közéletnek minősül, de az örök élet lehetőségével a továbbiakban élhetnek.

Malachi 2011.11.24. 07:36:51

@2llkedő: hát nemtom, de ha az ütközés során a gyorsnaszádon felrobban a szellemi muníció, csúnya rést üthet a tankhajón is. a kapitánya meg biztosan nem örülne ennek.

Gandalf(helyett) 2011.11.24. 07:49:59

Lehet változtatni, valóban csak akarni kellene.
Pl. minél több a jelenlegiekből kiábrándult, esetleg el lehetne söpörni az EGÉSZ bandát, és utána létrejöhetne egy VALÓDI "kerekasztal", nem egy olyan kutyakomédia, mint anno. Természetesen a foguk fehérjét már kimutató elvtelen hatalomhajhászókat ott már nem venné senki komolyan (jó esetben).
Talán még jó is kisülhetne belőle.
Sosem késő.

nyünyüge 2011.11.24. 07:59:52

off

Nemzeti Információs és Bűnügyi Elemző Központ, a NIBEK.

A szupercsapat minden adathoz hozzáférhet
A két katonai titkosszolgálatot összevonják, de mindjárt egy újabb szervezetet is létrehoznak. Önálló szervezetként jönne létre a Nemzeti Információs és Bűnügyi Elemző Központ, a NIBEK.

nol.hu/belfold/20111124-meg_egy_titkosszolgalat

jjulie 2011.11.24. 08:00:10

@Gandalf(helyett):

ne hidd, az orbán miért tárgyalna valakivel is, ilyen erős főnök, mint amilyen ő most, a kádár volt utoljára, úgy a hatvanas években

az átlagember akkor is kénytelen volt hallgatni az idióta politikusi nyilatkozatokat meg most is, semmi több

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.11.24. 08:03:41

"nem lehet sikeres a politika a politikai közösség érzékelhető támogatása, egyetértése, elfogadása nélkül"
És kik csinálták ezt a helyzetet? Csak nem a politikai elit? Az elmúlt 20 év elk*rásai, megszorításai, b*szmeségei, és lopásai vajon nyom nélkül elmúlnak szerintük?

Régóta mondom, hogy a teljes politikai elit csereérett (LMP és Jobbik nevű vicceket meg talán hagyjuk :D )

Amúgy persze, hogy utálják az emberek a Fideszt. Rendet kell tenni az országban, és nincs lóvé; bármilyen ilyen helyzetben kormányzó és rendet rakó pártot utálnánk. Az már csak a hab a tortán, hogy ennek tetejébe még hlyének is néznek minket, és bénáznak mindenben.

graycivil 2011.11.24. 08:09:05

"Mindenki adataihoz könnyedén hozzáférhet majd a kormány

"a NIBEK a feladatai ellátáshoz szükséges alapvető adatok megismerésében nem korlátozható jogosítványokkal rendelkezik"."

www.nepszava.hu/articles/article.php?id=494101

" A médiatörvény úgy módosul, hogy az újságírót forrásának felfedésére már a NIBEK is kötelezheti."

F.Y!DESZ

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.11.24. 08:21:37

@poszt.
Nem számít, hogy az emberek mit szólnak bármihez.

Már 2010-ben megadták a szabadkezet mindenhez Orbánnak.
Eztán már nincs több hozzászólás.

Orbán rendeletileg kormányoz.

Mivel teljhatalommal ruházták fel, ezért nem számít a népszerűség.
Ha akarja,

élet és halál ura.

A teljhatalom megszavazásával lemondtatok a demokráciáról.
Orbán uralkodik.
És nem számít senki másnak a véleménye.

Ezt kértétek, ezt kaptátok, na csá.

Vidéki 2011.11.24. 08:21:42

@manyike:

Helyzetünk nehéz, de nem reménytelen.

Akinek fáj az élet, olvassa el Szolzsenyicin: „Iván Gyenyiszovics egy napja” című remek kisregényét.

Napjainkban a hárommiliió személyautó országa vagyunk. Iván Gyenyiszovics erről nem is álmodozhatott. Becsüljük meg azt is, amink van, ami jóval több, mint ami az előttünk járó nemzedékeknek jutott.

Nem szabad azonban elfelejteni, hogy az életérzést nemcsak a valóság alakíthatja, hanem a propaganda is.

A propagandisták a végpusztulás képét vetítik a gyenge idegzetűek elé.

Nemsokára a spekulánsok a forint erősödésére fognak spekulálni. A spekulánsok mindig sóvárognak a változás után, mert azon lehet nagyokat kaszálni, különösen akkor, ha elég erősek ahhoz, hogy a változások irányát is képesek befolyásolni.

Most jobbak az esélyeink, mint 2008-ban voltak.

Aki a tökéletesség mércéjével bírálgat, sohasem találhat egyetlen egy olyan kormányt ami tetszésének megfelelhet.

A való életben viszont azt tapasztaljuk, hogy van jobb, vagy rosszabb teljesítmény.

Az atlétikában azt tapasztaljuk, hogy vannak magasugrók akik átugorják a 2 méterre helyezett lécet, míg mások csak átsétálni képesek alatta.

Ebből kiindulva kell megítélni a kormányok működését is.

Nem kelll feltételezni azt, hogy azért, mert a mostani kormány nem mindenható, akkor azt csapnivalóan rossznak kellene minősíteni, követve elvadult propagandisták kifacsart észjárását.

lariflari 2011.11.24. 08:23:53

Kit a francot érdekel,hogy hova kerül a politikai elit???!!Baromira nem fogok az ő lelkivilágukkal foglalkozni,minden állampolgár a túlélésért küzd jelenleg!És hogy ne fagyjon meg és ne dögöljön éhen!Majd biztos érdekelni fog,hogy ki milyen népszerű a parlamentben,nem???!Azt sem venném észre jelenleg,hogy ha megszünne az egész kormányzás!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.11.24. 08:26:43

@Vidéki: "Aki a tökéletesség mércéjével bírálgat, sohasem találhat egyetlen egy olyan kormányt ami tetszésének megfelelhet."

Nem az a baj a mostani kormánnyal, hogy 2/3-ada van, hanem hogy ilyen Matolcsy szintű idióta van a pénzügyminiszteri székben...
Én is örültem a 2/3-os többségnek, mert másképp egy bármilyen törvény meghozatala eltart egy évig, és átláthatatlan az egész katyvasz.
De hülyéket sem most, sem máskor nem akarok a Parlamentben látni.

(És azt sem értem, hogy az ilyen Lázár-szerű s*ggeket miért nem szórják ki az első gáz megmozdulásuk után a kormányból, és a Fideszből? )

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.11.24. 08:34:04

@ColT: Azért nem szórják ki, és azért hülyék, mert megtehetik.

Szarnak a véleményedre, mert kétharmaduk van.
Örülj.
És azt is megtehetik, hogy csődbe viszik az egész kócerájt és téged is.

- mert bármit megtehetnek.
Tényleg ennyire nem érted, hogy mit jelent a teljhatalom ?

Ha bármit azonnal megszavazhatnak, akkor az bármit jelent.
Nem kell okosnak lenniük.
Se népszerűnek.
Nem kell megmagyarázniuk, hogy miért teszik.
Azt tesznek, amit akarnak.

Vidéki 2011.11.24. 08:35:15

@manyike:

"elkerülhetetlennek látszik az IMF mentõövének igénybevétele..”

De miért?

Gengszterbandák százéves gyakorlata volt, hogy felhívták üzlettulajdonosok figyelmét arra, hogy milyen veszélyes hely a Föld.
Rendszeres védelmi pénz fejében vállalták, hogy kiküszöbölik az üzlettulajdonosok életéből a veszélyt.

Voltak olyan üzlettulajdonosok, akik nem érzékelték a veszélyt amit a gengszterek talán nem eléggé ékesszólóan érzékeltettek.
Ezek jobb belátásra tértek, mikor verőlegények jelentek meg üzletükben és szétverték azt.

Ebben a példázatban a „keresztapa” szerepét az IMF játssza, a „verőlegények” szerepét pénzügyi központokban hatalmas ősszegeket megmozgatni képes brókerek játsszák, míg az üzlettulajdonos szerepe Magyarországra van kiosztva.

lariflari 2011.11.24. 08:41:18

@Vidéki: Magyarország mit üzlettulajdonod?Mit árulunk?A csóróságot?Csak mert másunk nincs!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.11.24. 08:42:10

@simonmondja.: Az eddigi kormányok is szartak a véleményünkre, ha nem tűnt volna fel. A csődbe vivés is megvolt.
Ez a 2/3-os banda az utolsó esély lett volna.
Amúgy ha eszük lenne, rájönnének, hogy akár még normálisan is csinálhatnák, pont a teljhatalom miatt...
(Amúgy ha már teljhatalom, hát azért is kidobálhatnák a hülyéket, mert hátráltatják őket...)
De amúgy tudod, mi az a paranoia? :D

lariflari 2011.11.24. 08:42:45

Az etiópiai csóró és a magyar csóró közt az a különbség,hogy az egyik biztosan megfagy a télen,míg a másiknak legalább fűtenek.Fentről.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.11.24. 08:43:30

@Vidéki: Régóta mondom én ezt...

@simonmondja.: Amúgy ha annyira vissza akarnának élni a hatalommal, akkor nem így menne a dolog, az nem tűnt még fel?
Nem, ezek szimplán ennyire balf... ékek.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.11.24. 08:45:31

@ColT: A paranoia az, amikor a komenisták meg a pénzhatalom nemzetközi tengelye üldöz egy szegény ártatlan magyar nemzetet.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.11.24. 08:47:48

@simonmondja.: Nem, az teljesen tudott dolog, ettől nem alaptalanul félsz, ugyanis ez folyik.
Paranoia az, amikor olyasmitől félsz, amiről nem tudod, hogy mi.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.11.24. 08:48:36

@simonmondja.: azért kapták a kétharmadot, hogy a NER keretében megvalósítsák az emberek álmait.
Így most valósítják.
Meg.
Akik meg rátörnének nemzetükre, hoppon maradnak.
Ha lesz rá elég pénz, lila gatyát köll majd hordaniuk.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.11.24. 08:49:24

@ColT: Sajnálom, a képzelt ellenségedről beszélgess a többi dilinyóssal.

Vidéki 2011.11.24. 08:49:49

@ColT:

Az a te nagy bajod, hogy te mindenkit alaptalanul hülyének nézel aki nem a te téveszméid, kényszerképzeteid mentén cselekszik.

Mérhetetlenül és irracionálisan gyűlölöd például Matolcsyt.

Egy újsághír szerint értékelték az EU hasonló funkcióban tevékenykedő minisztereinek tevékenységét. Matolcsy 19 tagállam közül a 17. helyen végzett, megelőzve az olasz és a görög minisztert.

Az ügy érdekessége, hogy korábban értékelték a „Szakértői Kormány” miniszterének Oszkó Péternek a teljesítményét is.

Csodák-csodája ő is a 17. helyre került.

Feltételezem, hogy te nem kiabáltál akkor kígyót-békát Oszkó Péterre.

Miért?

Mert téged nem az eszed motivál, hanem irracionális érzelmeid motiválnak.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.11.24. 08:51:03

@simonmondja.: Ez vonatkozik rád is...

@Hepci: Figyu!
Rájöttem :D

A kormány a felperzselt föld taktikáját alkalmazza :D
Jön a gaz IMF meg a bankok, hogy elvegye a pénzünket, és nem lesz itt semmi! Micsoda csavar :D
(Bár ez megvalósult, mert pénz már most sincs :S )

márta)) 2011.11.24. 08:51:12

Újratervezés
Vértes: Képes-e Orbán Viktor leszállni a döglött lóról?"

- A tárgyalások felvételéről szóló minisztériumi közlemény igazi nyelvi lelemény – egy Kádár-kori győzelmi jelentés modorában íródott.
Tele van érdekes kinyilatkoztatásokkal: az elmúlt másfél évben állítólag új alapokra helyeztük a gazdaságot, elértük, hogy a magyar gazdaság a piacról finanszírozza magát, a megújulás időszaka után pedig most a növekedés korszaka kezdődik. Van ennek a hencegésnek valóságalapja, vagy mindez megint csak agitprop, ráolvasás?

– Amit a magyar kormány kommunikáció címén művel, az katasztrofális. Ezek a mondatok tételesen nem állják meg a helyüket. Minden szakember – álljon bármilyen közel a Fideszhez – pontosan tudja, hogy mindebből semmi sem igaz.

A kormány gazdaságpolitikája igenis zsákutcába vitte Magyarországot, ezért most pont oda kellett visszatérnie, ahonnan másfél éve elindult.

Orbán csapata rákényszerült, hogy az IMF-hez forduljon, s ha ezt nem lépi meg, súlyos veszélybe került volna az ország finanszírozhatósága. Az utóbbi három hétben több mint 140 milliárdnyi állampapírral kevesebb fogyott, mint amennyinek az értékesítésére szükség lett volna. Ez pedig előrevetítette: a jövő év közepére csődbe mehet az ország.

- Lehetségesnek tartja-e, hogy egy év múlva még Matolcsy György legyen a gazdasági miniszter?

– Mindenki tudja itthon és külföldön is, hogy a gazdaságpolitikát nem a miniszter irányítja. Az igazi kérdés tehát nem az, hogy Matolcsy megy-e, vagy marad.

Az igazi kérdés – hogy klasszikust idézzek –, hogy Orbán Viktor képes-e leszállni a döglött lóról. Képes-e egyáltalán az eddiginél hatékonyabb gazdaságpolitika megvalósítására."

www.168ora.hu/itthon/ujratervezes-86410.htm

Hm. Ez a lényeg. Ebben minden benne van.
Zsákutca" Óh. Hát ezt (is) a Török Gábor már régen megirta.
Bezony.
...............................
torokgaborelemez.blog.hu/2011/01/04/309_zsakutca

Ráállt arra a pályára a kormány, ahonnan már csak szakadékba zuhanni lehet, de sérülésmentesen visszafordulni nem."

torokgaborelemez.blog.hu/2011/01/13/312_jaratlan_ut

. A Fidesz tavaly kijelölt egy utat, s akkor sem tért le róla, amikor azt sem tudhatta, hogy a térképen van-e még."

******

Most már biztosan észrevette a kormány) hogy ez az út nem volt járható. Gondolom.:)
Vagy talán még sem???

:)

lariflari 2011.11.24. 08:52:34

@Vidéki: Csak egy okot mondj,amiért szeretnünk kellene matolcsyt?
Hozott e bárminemű épeszű döntést szerinted?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.11.24. 08:53:13

@Vidéki: Oszkó ennél azért jobb volt.
Az értékelési szempontok meg, hát, kérdés, mennyire objektívek, illetve egyáltalán két pü. miniszter munkája mennyire összehasonlítható.

Figyu, az pl. jó ötlet volt számomra is, hogy szakítsul az IMF-fel, azt nem vitatom pl.

Egyébként ha már idióták, akkor mondj olyan szakembert (szakminisztert) a jelenlegi kormányból, akire rá mernél bízni valamit! Mert ilyen Hoffmannok, meg Szalaik...

radala 2011.11.24. 08:54:14

Nem szeretnék nagyon okoskodni, pláne nem úgy csinálni, mintha a Fidesz nem lenne vastagon benne abban, hogy a kutyának sem kell.
De a dolgok valóban rossz irányba mennek és ez független a kormánytól. Nem azt mondom, hogy nem teszik még rosszabbá a helyzetet, mert lehet, hogy teszik, csak nem tudjuk, hogy tehetnék-e egyáltalán jobbá. Ma hallottam, hogy a múzeumok könyvtárak tudomisénmik létszámát csökkentik 20 %-kal. Lehetne-e ezt szeretni? Mondjuk iszonyatos gusztustalannak tűnik, hogy az 2002 tanulsága, hogy ebben az országban bárkitől el lehet venni bármit csak a nyugdíjasoktól nem, de hát mit lehet csinálni, ha ez tán igaz is. Szóval én úgy látom, hogy bár kellene, lehetne ezt az egészet szebben csinálni, de ha a politikusaink jobbak lennének, akkor sem lennének népszerűbbek.
Matolcsy népszerűtlenségét is teljesen megértem, de gondolom Görgey (az Artúr) még sokkal népszerűtlenebb volt nála...
Az világos, hogy innen nem nagyon van kiút, az tuti, hogy nem az mszp-vel vagy az LMP-vel.
Valaki elmondja nekem, hogy a Jobbik, hogyan képzelné ezt az egészet? Szörnyű azt látni, hogy vénségemre megértem az egész kommunizmust, vagy legalábbis a gazdasági céljait és egyre szebbnek és okosabbnak látom őket...:-)

lariflari 2011.11.24. 08:54:14

Még olyan nem is volt soha,hogy a gazdasági miniszterrel többet foglalkozzon a pórnép,mint a pénzügyminiszter személyével.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.11.24. 08:54:33

@Vidéki: Jah, másik. Szerintem az a közgazdasági szakember, aki adót emel, ahelyett, hogy beszedné azoktól, akik nem fizetik be (áfacsalók?), az valszeg tényleg vagy hülye, vagy nem szakmai szempontok alapján cselekszik (pl. megmondták neki, hogy a haverok cégeit nem bántani), és jelenleg egyik sem engedhető meg.

fovarosi.blog.hu · http://fovarosi.blog.hu 2011.11.24. 08:55:22

Lipset "stabilizáló apátiája"

Ammeg mi a szösz? Ezt el lehetne 2-3 mondatban magyarázni a cikkben?

igényes 2011.11.24. 08:55:29

Orbán Viktort gyámság alá helyezném! Miért is? Képzettsége ellenére önálló munkavégzésre alkalmatlan.

Médiafigyelés évi 360 millióért A Nézőpont Intézet cége, a Médianéző nyerte a kormányzati tendert. nol.hu/belfold/mediafigyeles_evi_360_millioert

Öregfiúk meccsre és a katari emírnek küldött köszöntők, gyászlevelek és néhány nagyobb beszédének megírásához is kapott segítséget Orbán Viktor miniszterelnök egy cégtől. Orbán korábbi sajtótitkárának cége másfél év alatt 10 milliót kapott a munkáért. A teljesítési igazolások alapján Orbán elégedett volt a munkával. www.origo.hu/itthon/20111122-havi-12-beszedet-ir-orbannak-doncsev-andras-cege.html

A washingtoni nagykövetté kinevezett Szapáry György - aki február 1-jével felmondta megbízási szerződését -, jogalkotás-előkészítési és kodifikációs ügyekben nyújtott szakmai tanácsadásért, nemzetközi gazdasági és pénzügyi folyamatok értékeléséhez kapcsolódó tanácsadásért, valamint a kormányzati összeállításokkal összefüggő tanácsadásért bruttó 6,8 millió forintot kapott.

Balogh Gábor világbajnok öttusázó, aki sportügyekben ad tanácsokat, 2010. július 1-jétől 2011. május 31-ig szóló megbízási szerződésének összege bruttó 8,2 millió forint. Tellér Gyula korábbi fideszes parlamenti képviselő a kormánypolitikához kapcsolódó társadalomelméleti tanulmányok és elemzések készítéséért, szeptember 1-jétől május 31-ig bruttó 5,4 millió forint kap.

Balsai István miniszterelnöki megbízott feladatához kapcsolódóan öt megbízási szerződést kötött a Miniszterelnökség - egy céggel és négy magánszeméllyel, köztük Völgyesi Miklóssal, a Legfelsőbb Bíróság büntetőkollégiumának egykori tanácselnökével - a 2010. július 1-je és 2011. május 31-e közötti időszakra. Feladatuk a 2006. évi október 23-ai események kivizsgálásában történő közreműködés, így jogi tanácsadás, irattanulmányozás és szakértői véleményezés.

Ugyanerre a periódusra kötött szerződést a Miniszterelnökség Hegedűs Zsuzsával bruttó 10,9 millió forint értékben. A szociológus feladata tanácsadás társadalmi felzárkóztatás, társadalmi konfliktusok kezelése, ezek megoldására szolgáló jelen és jövőbeli stratégiák kidolgozása, gyakorlatba való átültetése tárgyában.

A vállalkozási szerződések között szerepel a Vármegye Média Kiadó és Szolgáltató Kft.-vel kötött megállapodás az orbanviktor.hu weboldal tervezésére és kivitelezésére, keresőoptimalizálásra, szerverkonfigurálásra és a weboldal üzemeltetésére. A szerződés teljesítésének kezdődátuma 2010. július 29. volt, végdátuma pedig 2010. december 31. Értéke nettó 4,1 millió forint.

Az Orbán Viktor miniszterelnök részvételével zajló események helyszíni teljes fotódokumentációjának elkészítésére a Miniszterelnökség nettó 7,5 millió forintos vállalkozási és felhasználási szerződést kötött a Fókusz-Pókusz Kft.-vel, amely a fotókat ingyenesen a magyar sajtó rendelkezésére bocsátotta. A kft. alapító cégvezetője Burger Barna fotóművész.

Orbán őrzése 13 milliárd
Orbán fogorvos évi 1 milliárd
Orbán Puskás Akadémiáját állami vállalatok szponzorálják
Orbán felcsúti telkét a TeK őrzi
Or bűn felcsúti szállodáját állami vállalatok szponzorálják

márta)) 2011.11.24. 08:56:00

Tehát, a Matolcsy viszi a balhét?

:)

jag3 2011.11.24. 08:56:51

Ugyan, ezért készült az új választási rendszer. Ha 1000 ember szavaz az országban, már "legitim", kopogtatócédula meg mindig lesz, 100 ember megirja.

ps: azért persze aggódni aggódnak. Lásm még Terrorelháritó Központ, NIBEK: kiváncsi vagyok, mikor kezdik el a fogva tartottakat kinoznb egy beismerő vallomásért.

xorfrion 2011.11.24. 08:57:20

@messi-asz: tetszenek az országneveid :-)

Úttalan utakon 2011.11.24. 08:57:28

Török úr elemzése meglehetősen pontos. Sajnos. Felfordul a gyomrom a szocialistáktól és a Gyurcsány-féle gazemberektől is. Nem, soha nem akarom őket a hatalom közelében látni. Nagyon reméltem, hogy a Fidesz győzelmével jófelé indulnak el a dolgok. Ehelyett egy orwelli állatfarmon találtam magam pillanatok alatt. Nagyon kínos.

Azon gondolkodtam éppen reggel, hogy ha a következő választásokon senki nem megy el szavazni, csak a pártok aktivistái, akkor az így létrejövő parlament legitim lesz-e, és és én köteles leszek-e nekik adót fizetni? Mert ha csak az aktivisták állnak a hatalmon lévők mellett, akkor felmerül bennem, hogy a rendszer nem legitim, ebben az esetben pedig nem lehet elvárni, hogy még az utolsó csepp véremet is befizessen adóban. Mire beértem a munkahelyemre, már azzal a gondolattal szórakoztattam magam, ha senki nem megy el szavazni, mert elegük van az egész politikai rendszerből, ami ráült a fejünkre, - és azok, akik nem szavaznak, elkezdenek tudomást sem venni a parlament és a kormány döntéseiről, akkor mi lesz? Egymáshoz lazán kapcsolódó városállamok halmaza? (Mondjuk háború esetén könnyű préda, szóval lássuk be, hátrányai is vannak...)

fovarosi.blog.hu · http://fovarosi.blog.hu 2011.11.24. 08:57:35

@Török Gábor: És az nem lehet, hogy ez az apátia és elfordulás addig tart, amíg a gazdasági válság? Hogy amint lesz növekedés, új munkahely, idővel megint megjön az emberek politizáló kedve?

A cikk mintha nagyon is a pártok kínálata, a nagypolitika felől nézné a kérdést. Érdekes lenne a közvélemény, a "nép" felől is megvizsgálni ugyanezt a helyzetet.

innovation 2011.11.24. 08:57:39

De könyörgöm, kiben is bízhatnánk? Kit is látnánk felelős politikai szerepben? A baloldal lejáratta magát, a liberálisok szintén, most meg a jobboldal (amely igazából baloldali politikát folytat), meg van a félkegyelmű Jobbik. És pont. Az új DK nem lehet sikeres Gyurcsány Ferenccel.
Nincs a mai magyar politikai életben olyan karizmatikus, tettre kész ember, aki bármit is meg tudna változtatni, mint Tony Blair, Schröder/Merkel, Mikulas Dzurinda, és nem is gondolom, hogy valaha is lesz olyan politikai kultúra, mint mondjuk Dániában, Svédországban, Norvégiában...

márta)) 2011.11.24. 08:57:40

Bocsánat! Elfelejtettem:)

Mondjuk, azt eddig is tudtuk, hogy a kormányfő teszi fel az I)-re a ponton. Mindenben.
hm?
:)

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.11.24. 08:59:01

@Hepci: Az emberek álma Viktor volt.
Megvalósult.
Máshoz nem ragaszkodnak.
Esztergomban látszik, hogy sötétben, villany és meleg kaja nélkül is elvannak a fidesznyikek.

innovation 2011.11.24. 08:59:33

@fovarosi.blog.hu: Ez valamennyire biztosan benne van, viszont ha összességében nézzük, akkor TG-nek igaza van. Magamról tudom a legjobban, hogy nincs hová adni a voksomat.

Megjegyzem leginkább a válság az, amely felerősíti ezeknek a pártoknak, politikusoknak a hiányosságait. Ezt, ami kb. 2001-2002-től folyik, nem nevezném felelős kormányzásnak...

Langsamer 2011.11.24. 09:00:35

Jelentem teljesen működésképtelen az állami apparátus. Az uniós pénzeket nem hívjuk le, pályázatokat ki sem írnak, mert nincs meg hozzá az állami önrész. Ha van pályázat, az a csókosoknak van. Jövőre semmi sem lesz. Az NFÜ bénult, nem dolgoznak. A hatósági - önkormányzati apparátus hárít mindent, keresztbe tesz, megfojt minden vállalkozói - beruházói szándékot. Királyságok alakulnak, tele huszonéves jogászokkal a szakmabeliek helyett.
Műszaki emberek vezette vállalkozások mennek tönkre, a körbetartozásokkal kapcsolatban szándékosan nem születnek rendező jogszabályok.
De még a kajahordó cégeknek meg az utalvány forgalmazóknak is annyi lesz januártól. Hányan is dolgoznak ezen a területen ? Erzsébet kártya....
Néha az az érzésem a bolondokháza itt van, az intézeti betegek meg az ablakon át csak mosolyognak rajtunk.

Joooe 2011.11.24. 09:00:35

Nem lehetetlen, de túl sötét forgatókönyv...
- egyrészt a fidesz népszerűségvesztése is meg fog állni fordulni, ahogy ez normálisan lenni szokott, látható hogy tudatosan a ciklus első 1,5-2 évére sűrítették a nagy port kavaró intézkedéseket, az új rendszer alapjainak kiépítését (ezért a nagy törvényalkotási, alkotmányozási hajsza), utána már csak csendes foltozgatás, szinte ügyvezető kormányzás marad, ami jóval kevésbé fogja kiváltani az emberek ellenszenvét.
- Másrészt az ellenzék elutasítottsága nem örök (az mszp - szdsz - gyurcsány csoport jól kiérdemelt elutasítottsága kivételével, de szerencsére túl nagy kárt akkor sem szenvedne a politikai rendszer ha ezek nyomtalanul eltűnnének, rájuk szót is kár vesztegetni, ellenzék alatt értsük a többit - a még meg sem alapított pártokat is akár). Az ellenzékkel szembeni bizalomhiány egyrészt a választások közötti helyzetrből adódik... nem aktívan keresik az emberek az alternatívát, ha belefut valaki egy közvéleménykutatótba, lehet hogy a "senkit sem támogat" kategóriába kerül mert még nem tud választani, de ez nem jelenti hogy a következő választásokkor nem fog VALAKIT választani.

Az egyébként választani fogó, jelenleg passzív réteg választhat magának akár az utolsó pillanatban is az új ellenzéki pártok közül, vagy ha a fidesz által jelenleg felkavart szar jelenleg nem tetszik neki mert büdös, de a ha kormányzás második felében ez leülepszik esetleg a világgazdaság szerencsés alakulásával együtt pozitív fejleményeket tud felmutatni a kormány, akár a kormány újrázására is szavazhat. Összességében az apolitikus hangulat a választások közötti félidőnek és a zavaros helyzetnek tudható be, nem a választók rendszerellenességének.

lariflari 2011.11.24. 09:01:18

@simonmondja.: Esztergom a 2012-es Mo kicsinyített mása.

Gandalf(helyett) 2011.11.24. 09:01:51

@jjulie: Nem is kellene vele tárgyalni. Ő is, mint eddig sokan mások már bebizonyították, hogy nincs joguk ehhez, ha arra kerül a sor. Mint ahogy az MSZMP, de a többi addigi egyéb pártállami haszonélvezőnek sem lett volna joga akkor ott lenni, mára neki sem.
Olvasd el a "Kibulizott ország"-ot. Nem értek egyet mindennel ami abban az írásban van, de némely dologra igencsak rávilágít.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.11.24. 09:02:26

@fovarosi.blog.hu: Okos ember ezekre a pártokra még egyszer nem szavaz. Már bizonyítottak, vagy még nagyon gyerekek.

fovarosi.blog.hu · http://fovarosi.blog.hu 2011.11.24. 09:02:28

@innovation: Az MSZP továbbra is régi gárdát hozza, ezzel nagy növekedés nem lesz. A DK megint csak az MSZP régi gárdáját hozza, ezzel se lesz nagy növekedés - bár Gyurcsányt szerintem akkor is korai lenne eltemetni politikai értelemben, ha most rendkívül magasan is áll az elutasítottsága. Az LMP hozhatott volna új színt a hazai politikába zöld politikával, a Fidesz által elhagyott ifjúság felé fordulással stb., de most inkább tűnik óvodások amatőr és pénztelen gyülekezetének, mint kormányképes erőnek. A Fidesz meg nem tud nem veszíteni ilyen helyzetben - semmit sem tud adni a népnek, miközben fenn kellene tartania az érzést az emberekben, hogy nagyon is gondoskodó a válság idején is.

sztd 2011.11.24. 09:03:25

Szerintem a Zemberek a hibásak. :P
Lehet beszélni féltudású magyar elitről: index.hu/velemeny/jegyzet/feltud070321/
vagy, hogy még mindig svédeknek képzeljük magunkat:
index.hu/gazdasag/magyar/kiadas080403/
index.hu/gazdasag/magyar/kiadas080408/
index.hu/gazdasag/magyar/kiadas080423/
index.hu/gazdasag/magyar/fordulat0804/
nem tudom.

Azt gondolom, hogy az emberek ott kezdik a hibát, hogy nem tudják, hogy mit akarnak. Pontosabban egy valamit akarnak, a nyugalmat, de azt objektív okok miatt nem kaphatják meg. Csakhogy valójában demokráciát nem lehet emberek nélkül működtetni, szóval a rendszer nem lesz demokratikus, mert a Zemberek megkapták a hatalmat, de köszönik, nem kell nekik. Egyébként szerintem sem kell nekik... 2006 óta nem hiszek a deokráciában, de most már úgy látom, hogy az EU-ban sem túlzottan életképes.

A rendszernek egyetlen előnye azért van, amire érdemes figyelni:
normális keretek között mindenki kb. úgy rendezi be a saját életét, ahogy akarja (ha nem támaszt mások felé anyagi igényeket).

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.11.24. 09:03:34

@Langsamer: Már nincs intézet sem... Az intézeti betegek vannak a kulcspozíciókban ;)

lariflari 2011.11.24. 09:04:10

@ColT: Nem is kell szavazni,mert majd az imf megcsinálja a reformokat meg amit kell.Meg Brüsszel!

subtotal 2011.11.24. 09:05:27

@Vidéki: meglepő ez a realizmus a jobboldaliak irányából, sokat változtak 1,5 év alatt.

Lenin elvtársad is ugyanezt nyomatja jelenleg.

Hmmm, békét és realizmust szeretnétek? Tudjátok, amilyen az agyonisten...
Ezt akkor kellett volna, amikor erős volt a tárgyalási pozíció. Mostmár csak félrebeszélésnek és terelésnek hat. Még akkor is, ha valamennyi igazság van benne a méretes elqrások mellett is.

A poszthoz: a néppel van a baj, de azt nem lehet leváltani, úgy tűnik jóllakatni se lehet sokáig (Megyó és Feri), megvezetni és hülyének nézni se (Viktor), reálpolitika se kell (Bokros és Bajnai), akkor mi legyen?

Lehetne mondjuk csőd, hogy kapjon a társadalom egy reality check-et, hogy milyen az, amikor tényleg nagyon rossz.

fovarosi.blog.hu · http://fovarosi.blog.hu 2011.11.24. 09:05:37

@Joooe: És ehhez tegyük hozzá, hogy a Fidesz mindent meg fog tenni hatalmának bebetonozása érdekében - a választótörvény saját ízű átszabásától kezdve a média uralmán át az ellenzéki pártok szívatásáig. Bármi jöhet, ami a kétharmadba belefér, és ami segíti az újabb 4 évet.

Orbán legnagyobb fájdalma lehet a 2002-es bukta - és 2014-ben ezt kurvára nem akarja megismételni.

lariflari 2011.11.24. 09:06:59

Ebben az országban még a médiai is a csőd szélén van.

lariflari 2011.11.24. 09:08:51

@ColT: Én erre nem venném be a méregkapszulát azért.

IntelCorei5 2011.11.24. 09:09:36

@subtotal:

hát igen a néppel van a baj vagy inkább azzal a kúltúrával amivel rendelkezik.

a topichoz:

az előre hozott választásnak mi értelme lenne? a fidesznek most is van 2/3-a ezt nem tudja fokozni , az intézkedéseit tudná így legitimálni? ez sem valószínűekkora passzivitás mellett.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2011.11.24. 09:09:42

@jag3: Magyarországon mindig is kínozták a fogvatartottakat beismerő vallomásért. Komolyan. Lehet, hogy nem mindegyiküket, de bármikor majdnem bárkit különösebb következmény nélkül.

Szóval ebben speciel sok újat nem tudnak hozni.

@Vidéki: Trollnak nem illik válaszolni, de a FT.com-nál Matolcsy 2010-ben is 17. volt (political 19, economic 13, credibility 15), és akkor is a long term sustainability-t kritizálták az unortodoxiában, mint most.
2009-ben Oszkó P16, E11 (!), C19 értékeléssel lett 17., ami figyelembe véve a kormány veleszületett ingatag politikai helyzetét, a választási várakozásokat, valamivel kevésbé súlyos, mint a roppant stabil politikai hatalommal elért hasonló politikai és jóval gyengébb szakmai eredmények.

Sztavrosz_ (törölt) 2011.11.24. 09:10:09

Lehetne az államforma mondjuk autonóm tájvédelmi körzet. Aztán csináljon mindenki amit akar vagy amit tud.

subtotal 2011.11.24. 09:10:21

@ColT: ha tudod, hogy az IMF a gengszterbanda, akkor miért is jó ötlet szakítani velük? Hogy visszajöjjenek és szétverjék a BÓT-ot? Legalább a saját meséiddel legyél konzisztens, kispaci.

lariflari 2011.11.24. 09:10:37

@ColT: Az imf-nem rossza híre,mert a média így állította be.De történelmi tények igazolják,hogy magyarország állampolgárainak akkor volt viszonylagosan jó,amikor idegen hatalmak irányították.A saját uralkodók többnyire ostoba emberekvoltak és nagyívben tojtak a közre.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.11.24. 09:10:46

@lariflari:
Modellgyakorlat. Ja.

És meg is mutatja, hogy egy fontos dolog van, a fidesz.

Ezért bármiről lemondanak.
Tiszta dili.

ökörpöröly 2011.11.24. 09:11:04

@Vidéki: Te olyan vagy, mint egy idióta kommunista a sztálinizmus idején. Képtelen vagy az objektivitásra. Azonosultál a felcsúti hímromával és demagógiájával, ezért magadnak se mered bevallani, hogy a szeretett Bölcs Vezér és sleppje kártékony, haszontalan, gátlástalan.
Mindent összefüggéseiben, folyamataiban kell vizsgálni. Ez alapján egyértelmű a sikertelenség.
Az Orbán-kormány hatalmas nemzeti és nemzetközi támogatással jutott hatalomra. Az összes nemzetközi elemzőintézet, a nemzetközi gazdasági szereplők stabil és kiszámítható fejlődést prognosztizált a kormányváltás után.
Ennek ellenére sikerült eljutni oda, ahova eljutottunk.
A CDS-felár -az országkockázat ára- a Bajnai-kormányéhoz képest több mint a kétszeresére nőtt, a CHF-hez képest több mint 60 forintot gyengült a valutánk, az euróhoz képest 40 forintot. Az egész régióban nálunk a legalacsonyabb a várható gazdasági növekedés. 2011 első félévében 753 millió euró értékben csökkent a külföldi működőtőke befektetések mértéke Magyarországon, az új beruházások és részesedések összességében 65 millió eurós negatív szaldót mutatnak. A jogbizonytalanság és a kiszámíthatatlanság tovább nőtt. Jelenleg kb. 3000 milliárd HUF-ra becsülik a külföldre mentett vagyont, viszont pénzügyi befektetők szerint több száz milliárd forint van olyan számlákon, amelyekről veszély esetén bármikor külföldre lehet menekíteni a pénzt.
Hozzá kell tenni, ezek nem elsősorban "fekete pénzek".
Ráadásul a külföldre menekített vagyon kezelése sokszor drágább, a hozam kisebb, mint itthon, illetve a nyereség után komoly adókat kell fizetni -főleg az "anonim letétek" után-.
Még sok-sok probléma van, amit nem érintettem. Én azt látom, hogy egy lukasenkói, észak-koreai állam épül. Mintha a felcsúti bűnöző és csürhéje tudatosan készülne az ország EU-ból való kiszakítására, a totális diktatúra kiépítésére.
Magyarország egyre élhetetlenebb. A felcsúti hímromából Bölcs Vezérré vált elmebeteg előtt hatalmas lehetőségek álltak, de mindent elrontott. A legszörnyűbb az egészben, hogy nem akar tanulni az egészből. Nyilvánvaló, hogy egyáltalán nem érdekli az ország sorsa, csak a saját és baráti társaságának vagyoni és hatalmi pozíciója.
Leváltottuk a régi maffiát, erre jött a gátlástalan, őrült új maffia. Mint amikor Oroszország megszabadult a korrupt, elmaradott cári rendszertől, de helyette sokkal borzalmasabb rendszer, a véres bolsevizmus jött.

IntelCorei5 2011.11.24. 09:11:50

senki nem kell?

de igen az csinál nyarat aki elhiteti magáról h ő lesz itt a nyogodt erő. Indúlhat a casting...

innovation 2011.11.24. 09:12:09

@fovarosi.blog.hu: Max. igazad van. Bár Gyurcsány Ferencről nem tudok jót mondani sajnos. Üstökösként tűnt fel az égen, mint Blair, de ezzel a nem politizálással és a kommunikácóval (kurva ország, el lehet menni, stb.) nagyon elásta magát. Pedig én jómagam marhára nem vagyok baloldali beállítottságú, de ezt az amatőr, veszíteni, megújulni nem tudó Fideszt sem szeretem és jó lett volna, ha legalább GYF megjelenésével megújult volna. Ehelyett egy gyűjtőpárt lett, aki nem tudja, hova és kinek is kellene megfelelnie. Szomorú... Ráadásul a régi gárdával.
Az LMP akkor járt volna jól, ha a német Zöldek mintájára politizál vagy kicsit (na jó, sokkal) karakánabb és van arca. Sajnos Schiffer András se nem jó szónok, se nem karizmatikus és nem tudja eladni sem magát, sem a pártját. Pártját? Hát, kötögető képviselőnőkkel nem is lehet mondjuk pártot fenntartani. Nincsenek ötleteik, világos válaszaik, nem tudják mit mondanak és tesznek (lsd II. kerületi választások).

Ej, nem tudom mi lesz itt, kérem... :( Talán mégis csak el lehet menni???

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2011.11.24. 09:12:25

@Counter: Arról nem is beszélve, hogy 2008-ban Veres 15. lehetett. Egy Veres. P8, E11, és az akkor a Credibility helyén szereplő Stability pontszáma – 19.
Ugye nem gondoljuk komolyan, hogy önértéke van egy-egy helyezésnek, és azt nem a körülményekhez viszonyítva kell értékelni?

igenember 2011.11.24. 09:12:43

Jó írás ez is. Egyet is értek. Viszont ezzel a Fidesz is tisztába van. Ezért nyújt be olyan választási törvényt amilyet.

2014 előtt pedig nem lesz választás. Ez sztem tuti. 2/3-ot azért nem olyan könnyű eldobni olyannak, aki a politikából él. :P

Vidéki 2011.11.24. 09:13:48

@lariflari:

„Mit árulunk?A csóróságot?Csak mert másunk nincs!”

De csak a te pihent agyadban.

Az ókorban létezett a rabszolga munka. Ennek akkor sok haszonélvezője volt.

Manapság ez nem létezik, de létezik a diszkrimináció, ami a globalizációs tendenciák ellenére hatalmas életszínvonalbeli különbségeket képes létrehozni egyes régiók javára és mások kárára.

Ha a globalizáció elve maradéktalanul érvényesülne, akkor hasonlóan a spontán hőáramláshoz, ahol a hő a magasabb hőmérsékletű helyről az alacsonyabb hőmérsékletű hely felé áramlik, kiegyenlítődéhez vezetne.

A hőszivattyú működési elve azonban lehetővé teszi, hogy némi energia befektetéssel a hőáramlás irányát meg lehet fordítani és nagy hőmérséklet különbségeket fenn lehessen tartani.

Tudósoknak itt a Földön sikerült az abszolút nulla fokot megközelíteni.

Joooe 2011.11.24. 09:13:49

@fovarosi.blog.hu: ilyen a politika, a korábbi kormányok is mindent megtettek amit tehettek, sőt más országokban is ez megy. Szerencsére a rendszer működik, csak egy kicsit pöckölhetnek a mérlegen, de nem ronthatják el teljesen. Kicsit még gyurcsány is pöckölt a mérlegen (erről szólt az őszödi beszéd, hogy minden rendelkezésére álló tisztességtelen eszközt felhasznált, hogy a választók ne árazhassák be az "elkúrást").
Nem elegáns, de természetes, hogy a fidesz nem kifejezetten az ellenzéknek kedvező módon határozza meg a felújított rendszereket, de alapvetően működő, demokratikus alapokon marad.

lariflari 2011.11.24. 09:14:34

Az idegen hatalmak(osztrákok,török,szovjet satöbbi)úgy általában igyekszik vigyázzni azzal,hogy a közvélemény ne utálja őket túlzottan és ennek megfelelően lényegesen óvatosabban bánnak az állampolgárokkal hogy csendben és nyugiban tehessék a dolgukat(az ország kifosztogatását és egyebeket).De legalább a látszatra adnak,míg a mieink,.....

tamimaci 2011.11.24. 09:15:25

Török Gábor van a szétesés szélén. Tragikomikusak az (s)irásai.
Nemhogy a valoságról nem szól, de semmiröl se.
Miért nem meri le irni? : "Megbukott a fidesz, s most elleplezi egy nyilt, sztálini tipusu diktaturával vereségét. Beássa magát ugy 50 évre.
Ebben nagy segitséget nyujt neki a lakosság nemtörödöm apátiája."
pont. ennyi. Minek ezt tovább ragozni?

FENTEtente 2011.11.24. 09:15:39

Hoppá!Szabadságot szabadabbá,és szabad jobbá fabrikálni az életünket?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.11.24. 09:15:40

@lariflari: Nekünk tuti rossz lenne, de hamar egyenesbe jönne az ország, az igaz. De ahhoz képest most tündérmese van, azok nem szórakoznának szociális ellátással...

@subtotal: IMF : Pont azért, mert gengszterbanda... Valahogy nem szeretek tartozni, és valószínű sz sem jó, ha az ország tartozik. Ha meg nem tudod a hiteleidet fizetni, akkor nem az a megoldás, hogy felveszel még egyet.
Az IMF meg nem karitatív szervezet, üzletemberek és bankok állnak mögötte.

lariflari 2011.11.24. 09:16:07

@Vidéki: El kéne szakadni már az ókortól és nem kellene az országot egy hőszivattyúhoz hasonlítani.

Sztavrosz_ (törölt) 2011.11.24. 09:16:08

@ökörpöröly: Hát ez az, kétharmaddal akár lehetne jól is csinálni, de amíg a közterületek, hidak átnevezgetése és hasonló igazán fontos dolgokkal vannak elfoglalva...

Vidéki 2011.11.24. 09:16:21

@igenember:

Téveszméit nehéz egy igenembernek eldobni.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.11.24. 09:18:51

@lariflari: Pedig szerintem jó a hasonlat.
Ld. még külföldi munkavállalási kedv.

lariflari 2011.11.24. 09:19:34

@ColT: Ott a pont!ÜZLETEMBEREK!Tehát feltételezhetően van érzékük ahhoz,hogyan préseljék ki a semmiből a valamit!Nekünk mint állampolgároknak ennél rosszabb már csak az lehet,hogy ha a boltban nem lesz kenyér,mert csődmegy az összes pék és bolt.Szociális ellátás pedig most sincs,nem tudom te hol élsz,de mifelénk mindez megszünt.Nincs semmiféle szociális háló.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.11.24. 09:21:44

@lariflari: A kipréselés belőled is történne...
Egy ország kormányzása nem csak üzlet.
Az IMF-et meg nem hasonlítanám a Monarchia idejéhez.

fovarosi.blog.hu · http://fovarosi.blog.hu 2011.11.24. 09:22:16

@Joooe: Én úgy látom, hogy a Fidesz nem él a kétharmad adta lehetőségével, hanem csúnyán visszaél vele. Persze, megmaradnak a demokratikus keretek - de ha Szalai Annamária ítélkezhet a média felett, ha az igazságszolgáltatást saját ízlésükre szabja át az uralkodó elit, ha még az utcán heverő hajléktalant is üldözötté teszik, ha a választási rendszert úgy alakítják, hogy az ellenzéket minél jobban kizárják, ha a pártkasszák továbbra is átláthatatlanok, akkor ez nem egy olyan ország lesz 2014-ben, ahol szívesen élnék. Inkább olyan, ahol az 1. paragrafus szerint a Fideszé és Orbáné a hatalom, és a 2. paragrafus szerint ha mégse, akkor az 1. paragrafus lép érvénybe.

subtotal 2011.11.24. 09:22:44

@ColT: "Az IMF meg nem karitatív szervezet, üzletemberek és bankok állnak mögötte."

Mint például Magyarország?
Sötét ló vagy te. Ráadásul lejárt lemez van fenn.

lariflari 2011.11.24. 09:23:10

@ColT: Amíg magyar kormányok irányítják az országot,addig nem nyúlhatnak olyan rétegekhez,akiknek amúgy lenne pénzük és nagyüzemben működnek az oligarchiák.Ezért van szopóágon a csóró többség,mert ők nem fizetnek és őket nem lehet nyomoprés alá helyezni!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.11.24. 09:25:58

@subtotal: Csak a befolyás mértéke nem mindegy...

@lariflari: Ez mondjuk igaz, de valszeg akkor sem a gazdagok szopnák a nagyot, ha nem magyar kormány lenne...
1. azoknak van pénzük kifizetni az adókat
2. a szegényekből mindig is egyszerűbb volt pénzt kiszedni.
Azzal mondjuk egyetértek, hogy vastagon meg kéne kapargatni azt a vállalkozói réteget, akik nem fizetnek adót.

Langsamer 2011.11.24. 09:27:05

@ColT: a realitás totális hiánya. egyik sem dolgozott a versenyszférában, egyik mögött sem álltak dolgozók a családjukkal. Nem ismerik a felelősség, az álmatlan éjszakák, a kiútkeresés érzését.
Csak egy példa : a jövő évi adójogszabály változások miatt a könyvelők befonják a hajukat. És hibázni fognak százszámra, mert ebben a kaotikus katyvaszban képtelenség nem hibázni. Aztán majd jön a büntetés, mert mindig lehet valamit találni. A büntetések mértéke csillagászati, egész kis könyvelési hibák esetén is. Vállalkozás tönkre, dolgozók elbocsátva. Mást sem látok. Akiből még valamit ki lehet préselni, azt is tönkre vágják. De ez a - még termelő, még dolgozó, még adózó réteg napról-napra kisebb. És akkor annyi lesz. És itt a tényleges adófizetőkről beszélek, nem köztisztviselőkről és közalkalmazottakról. Nincs más út, mint a ...... 20 év alatt annyi bűnt elkövetett a politikai osztály az ország ellen, hogy erőszakmentesen nem fog menni. Sajnos.

lariflari 2011.11.24. 09:28:24

@ColT: A legnagyobb baj azzal van,hogy egy idegen hatalomban jobban bízom már,mint a saját kormányomban!

Arbet 2011.11.24. 09:28:30

Van egy vicc amit mindenki ismer.
"Hogy tudsz lefoglalni egy szőke nőt több órára?
- Adj neki egy lapot aminek mindkét oldalára az van ráírva, hogy fordítsd meg."

Mindenki jót nevet a szőke nő butaságán, de ha belegondolunk az ország lakosságának nagy része ugyan ilyen egyszerű. Adott nekünk a politika egy lapot aminek az egyik oldalára az egyik párt, a másik oldalára a másik párt neve van írva, és mi ezt forgatjuk immár 21 éve. A szőke nőt nagyon egyszerű kinevetni, viszont amikor belátjuk saját butaságunkat magyarázkodni kezdünk, indulatosak leszünk és be akarjuk bizonyítani, hogy igazunk van. Miért? Mi értelme? Hisz legbelül tudjuk, hogy ugyan azzal az olcsó játékkal etetnek minket. Aki pedig annyira együgyü, hogy ezt nem ismeri fel, legalább hallgasson az okosabbra.

Én sem vagyok géniusz, nekem is van egy lapom. Az egyik oldalára politika van írva, a másik oldalra civil élet. Akár hogy is forgatom a lapot, mindenhol ugyan azokat a hibákat találom, ugyan azokat a szavakat lehetne jellemzőként aláírni:
Adócsalás (egyik azt lopja el, amit nem fizet be, a másik meg azt lopja el amit befizetnek), hazugság, becstelenség, tisztességtelenség, trükközés, arogancia.
A végén pedig mindkét oldal a másiktól várja, hogy megjavuljon.

Ez így nem működik. Kezdjük el itt a párbeszédet ahelyett, hogy buta szőke nőként viselkedünk.

menőmano 2011.11.24. 09:28:43

Mi baj van? Mi történt?

Ja. Csak annyi, hogy totálisan, folyamatosan csökken a kormánypártok támogatottsága.?

Az viszont továbbra is aggasztó, hogy az ellenzéki pártok nem tudnak megerősödni, s az hogy a Jobbik totálisan utolérte a szocialistákat.

Én egyáltalán nem látom, még csak halvány jelét sem, hogy létrejöhetne egy új politikai erő, viszont azt sem, hogyan tudnának az ellenzéki pártok (Jobbik kivéve) összefogni, s egy picikét közeliteni álláspontjaikat.?
Az nem elég, hogy a neten, a fővárosban kiabálnak, netán énekelgetnek :) ezzel nem fogják maguk mellé állitani a politikától eltávolodott csoportokat.
Nagyon nagy hiba volt, hogy a szocialisták elvesztegettek több mint egy évet.
Totális káosz- és "helyzet" a politikában (is).
oszt.kész.ennyi.
:)))

dzsaszper 2011.11.24. 09:29:42

Lehet, hogy nagyon is tudatos volt az eredményességi küszöb eltörlése a második fordulóban?

lariflari 2011.11.24. 09:29:58

Idáig jutottunk.Nincs más alternatíva,jöjjön az imf és Brüsszel!Ez a legeslegnagyobb szégyen!

wektor77 2011.11.24. 09:30:28

Anyyira jo latni,hogy a magyar emberek agyat meg mindig van hova mosni..
Ebben az orszagban meg akkor is azon fognak az emberek vitatkozni,hogy melyik politikai part a hibas ezert vagy azert,amikor mar enniuk sem lesz mit.
De ez nyilvan nem zavar senkit,nehany ember nagyon jot rohog rajtuk...

fovarosi.blog.hu · http://fovarosi.blog.hu 2011.11.24. 09:31:15

@ColT: Jó, kapargassuk meg azt a vállalkozói réteget, akik nem fizetnek adót.

Tavalyelőtt nyáron egy uszoda büféjében dolgoztam. Tulajdonképpen munkanélküliként. A büfét üzemeltető kis cég tulajdonosa a bérleti díjat fizette az uszodának a büféért, de ezt leszámítva ott csalt adót, ahol tudott. Zsebbe adta a fizut, nem ütöttünk be semmit a pénztárgépbe, ha törzsvendég jött. És ott a vendégek 90%-a jól ismert arc volt: úszók, edzők, dolgozók. Na, ezt a büfés vállalkozót hogy lehet megfogni? Egyszer megbünteted félmillió forintra, és lehúzhatja a rolót. Ha minden adót befizet, tönkremegy. Vagy 500 ft lesz egy túrós batyu. Mit kellene tenni?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.11.24. 09:31:39

@lariflari: Ez igaz :S Itthon kiben lehetne még...

@Langsamer: Ó, hát ez alap. Másik világban élnek.

Mondjuk mit csodálkozunk? 20 éve rablókra bízzuk az országot. Vagy hülyékre. Vagy hülye rablókra.

Langsamer 2011.11.24. 09:33:59

@ColT: azt a vállalkozói réteget amelyik nem fizet adót úgy hívják, hogy a politikusok, a politikusok rokonai - egy-két salátatörvénnyel beadott apró kis jogszabály változtatás, aztán indulhat a buli...így megy ez. Csinálnak húsz céget, működnek 3 hónapig, aztán jöhet a következő...és utánuk az özönvíz. Mert a jogalkotó v a l a m i é r t arra éppen nem gondolt..

sárkányfő 2011.11.24. 09:34:22

2014: Jobbik győz, miniszterelnök: Vona Gábor.

Ha nem lesz meg egyedül a többségük, akkor (formálisan vagy fél-formálisan) koalíciós partnernek bevonják a Fideszt. Ez a Fidesznek nem lesz öröm, de a kisebbik rossz, mint a szocik mellé nyomódni, illetve könnyen lehet őket majd zsarolni, szóval beállnak a Jobbik mellé.

Lehet emiatt átkozódni, de ez az ország választott eddig is, és ez így lesz ezután is... ezt érdemeljük.

menőmano 2011.11.24. 09:34:32

Mi van már?!
Akkor most totálisan úgy néz ki a helyzet", hogy fülkeforradalmároknak sem tetszik a kormány politikája? Érdekes módon a magukat felsőtizezernek? értelmiséginek? valló csoportnak" sem tetszik semmi????
Vagy talán totálisan tévedek.???
:)

fovarosi.blog.hu · http://fovarosi.blog.hu 2011.11.24. 09:34:34

@lariflari: Szerintem az IMF démonizálása egy világválság közepén - az volt a legeslegnagyobb szégyen. Nézz közül Kelet-Európában, hogy melyik ország hogy viszonyult az elmúlt években az IMF-hez. Ha mi is partnert láttunk volna bennünk, és nem a 'nagy népnyúzó sanyargatót", akkor talán valamivel előrébb lennénk. Talán, és nyilván akkor sem lenne rózsás a helyzet - de ennél jobb lehetne.

dez01 2011.11.24. 09:34:34

Sírni azt mindenki tud. De elhangzott már valahol baloldali körökből, hogy ha most mindenki ahol csak lehet magyar árut venne, az mennyivel javítaná a túlélései esélyeket? Mondjuk a jobboldalról sem hangzott el profin....

A devizahitel témában szerintem egy peren kívüli megállapodás lesz a bankokkal a végén....

Elhangzott az, hogy amelyik bank bepereli az országot az EUnál, vagy akárhol annál mindenki mondja fel a számláját?

Az iszonytató demográfiai helyzetről beszél valaki komolyan?
Ami egész európában a válság egyik fő felelőse???

Szóval tényleg megérdemli a kedves lakosság.....

Joooe 2011.11.24. 09:34:48

@fovarosi.blog.hu: szalai anomália nem sok vizet zavart eddig se, és lássuk be, egy kis ráncbaszedés ráfér a média egyes elemeire...a 2/3 meg a közkeletű értelmezéssel szemben nem felhatalmazás hanem megbízás, ha fidesz a ciklus végére nem teljesíti a megbízás tartalmát, azaz az elsorvadó gazdaság átstrukturálása, növekedésének beindítása, valamint a potyautasok és a pazarló rendszerek elleni fellépést, nemzetközi kiszolgáltatottságunk csökkentését, akkor valószínűleg megnézheti magát...

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2011.11.24. 09:36:54

@Joooe: Tessék mondani, akkor most Sz. Annamária éppen nem sok vizet zavar, vagy éppen ráncbaszed? A kettő együtt nehezen megy.

Vidéki 2011.11.24. 09:37:29

@lariflari:
"nem kellene az országot egy hőszivattyúhoz hasonlítani."

Miért ne lehetne?

Talán megtiltja az Ön "gondolatrendőrsége"?

Talán nem létezik diszkrimináció?

Az egyenlő munkáért egyenlő bér elve talán érvénesül?

Ha az Audi 60 kilométerrel nyugatabbra Ausztriába telepíti gyárát, Győr helyett, mennyi munkabért fizetne?

Az Auchan ugyanannyit fizet-e alkalmazottainak Magyarországon, mint Franciaországban?

Kisebb-e a a magyar munkás teljesítménye ezekben a modern létesítményekben, mit az "anyaországban?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.11.24. 09:37:40

@fovarosi.blog.hu: Ezt kitalálni lenne a NAV dolga. Nyugi, ebben elég kreatívak.
Amúgy szerinted akkor ez így jól, van, hogy nem fizet adót?
Mert pl. ha te nem fizetsz be valami, szétszívatnak.
(Egyébként elég, ha egy dolgozóval kib*ik, és az felnyomja. Szeretik mostanában a feketegazdaságot.)

Egyébként annyi kéne, hogy nem kell ekkora büntetéseket kiszabni, csak olyat, hogy fájjon. Viszont következetesen büntetni, hogy a simlis 90% lebukjon. Visszatartó ereje a nagy büntetésnek sincs, ha úgysem kapnak el. Ez nem csak a gazdaságban, a közlekedésben is igaz.

(Megjegyzem, ez sem sokat számít, amíg a befizetett adót szépen lenyúlják...)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.11.24. 09:37:44

@simonmondja.: remélem, van lila gatyád...
Kételyeiddel fordulj gondozóidhoz, pl. Aszekelyek tuti alkalmas rá. :D

Roy 2011.11.24. 09:38:00

Köszönjük Lázár Jani az ötletedet, hogy valamiért elmarasztalják az országot amit ti Fideszesek követtetek el, és ezért pénzbírsággal sújtaná az EU, azt a lakosságra hárítanád át.
Az én ötletem, hogy fizessetek ti, ti kúrtátok el.

Langsamer 2011.11.24. 09:38:35

@fovarosi.blog.hu: zacis boltot nyitni:( mást se látok a városunkban, mint hogy a zálogházak nyílnak egymás után.. olyan múlt század eleji 10-20-30-as évek fílingje...

ökörpöröly 2011.11.24. 09:39:06

@Sztavrosz_: Iszonyatos lehetőséget baltázott el a FIDESZ. Újra bebizonyosodott, hogy ez egy halálraítélt hulladékország.

TrueY · http://qltura.blog.hu 2011.11.24. 09:39:08

Éljen az aranchia! Semmilyen hatalmat senkinek! :)

sárkányfő 2011.11.24. 09:41:41

Ugye mindenki képben van Esztergom ügyében is? :)

A Bűnös Várost szépen kivéreztetik... na de meg is érdemli! Ahol ilyen nyakas kurucok pofátlan pimaszsággal mernek a Fidesz, (azaz a Haza) ellen szavazni, azok pusztuljanak...

Eddig is kapták sorozatban a sallereket, de nem tanultak belőle... na most kuksolhatnak a sötétben, járhatnak gyalog, ehetik a levegőt... remélem a gázt is elzárják majd!

subtotal 2011.11.24. 09:42:04

@sárkányfő: nembaj, akkor kapásból meg lesz a csőd, ha valahogy ki is húzzuk anélkül odáig.

pucros 2011.11.24. 09:42:55

Véééégre az van, amit igazán szeretünk! A hatalom csináljon csak bármit, mi meg majd morgolódunk hozzá.

Ez tökéletesen megfelel feudális hagyományainknak.

menőmano 2011.11.24. 09:43:21

Megtámadták a forintot a kormány szerint"

A kormány és a nemzetbiztonsági kabinet ülésén is kiemelt helyen szerepelt a forint elleni folyamatos, koncentrált támadás témája - értesült kormányközeli forrásból a Magyar Nemzet.

A lap értesülései szerint döntés született arról, hogy felderítik a támadássorozat okozóinak kilétét.

A nemzetbiztonsági kabinet általában kéthetente tart ülést, aminek tagja Orbán Viktor miniszterelnök, Pintér Sándor belügyminiszter, Hende Csaba honvédelmi miniszter, Martonyi János külügyminiszter, Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter, valamint Varga Mihály, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár.
A kabinet ülésére esetenként rendvédelmi és titkosszolgálati vezetők is meghívót kapnak.

A lap emlékeztet arra, hogy az utóbbi időszakban elszakadva a régió devizáitól, látványosan gyengülni kezdett az euróhoz és a svájci frankhoz képest és arra is, hogy meg nem nevezett "szakértők szerint a magyar gazdaság állapota nem indokolta a forint látványos esését".
A Magyar Nemzet szerint az a fő kérdés, hogy a forint elleni támadás "kiknek az érdeke".

hm. Totális támadás???!! Magasságos egek ura!!????
Hát már tényleg totális harckészültségben kell lennie a kormánynak????

:))

fovarosi.blog.hu · http://fovarosi.blog.hu 2011.11.24. 09:43:42

@Vidéki: Azért jönnek mégis ide Audiék, meg társaik, mert itthon olcsóbb a gyártás, és összességében stabilnak mondható gazdasági és politikai környezetben doldozhatnak. És ha ezt Ukrajna is tudni fogja, akkor ott fognak majd Audikat összeszerelni. A német központnak viszont azért nem kell aggódnia, mert az innováció, a fejlesztés, a legmagasabb mérnöki és szervezési munka, a design továbbra is a legfejlettebb központé lesz. Mert Magyarország ilyen téren egyáltalán nem tud nyújtani semmit az Audinak. Csak az olcsóbb gyártás - ez az egyetlen érvünk.

messi-asz 2011.11.24. 09:46:01

@simonmondja.: :) sajnos... a teljhatalmú kormányzó... nem lesz jó vége...

Roy 2011.11.24. 09:46:17

@menőmano: A bűnöst nem saját maguk kellene keresni?

lariflari 2011.11.24. 09:47:21

@fovarosi.blog.hu: Nem én tehetek róla,hogy nincs bizodalmam a magyar kormányokba,nemgondolod?

sárkányfő 2011.11.24. 09:47:59

@subtotal:

Ha azonnal csőd lesz, azt kapásból ráfoghatják a Fideszre, és ez csak erősíteni fogja Vona Gábor miniszterelnököt...

Tudod vannak olyan országok, mint a mi hazánk. Nem kell bemutatni.

És vannak olyan országok, mint Csehország. Ahol a 2010-es parlamenti választásokon egy olyan párt szerzett 16,7%-ot, amelyik ilyeneket ígért megválasztása esetén:
"az állami költségvetésből finanszírozott bérek 10%-os csökkentését és három évre való befagyasztását… az összes állami szociális juttatás 10%-os csökkentését és három évig változatlan szinten való hagyását, a nyugdíjak befagyasztását 2011-ben… a születési és temetési támogatás megszüntetését…"

Ugye érzed a különbséget? :)
Ugye tudod hány%-ot kapna nálunk egy ilyen párt? :)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.11.24. 09:49:39

@fovarosi.blog.hu: Dehogynem tud nyújtani az Audinak ilyet - csak inkább kint dolgoznak magyar mérnökök.
Valszeg az a kulcs, hogy a német állam odafigyel a saját iparára, támogatja, és az EU-ban is egyengeti az útját.

Ezen kívül megfigyelted-e azt, hogy az Audi eladások ugye nem a magyar motorgyárat gazdagítják? OK, az itt fizet bért, meg némi adót, de a nagy profit a német Audinál van, és a nagy adóbevétel is a német államnál keletkezik, a magyar munkások munkája után is.
Az igazi megoldás minden országnak a saját ipar, de ugye az itthon már régen nem létezik, a mezőgazdaságot meg az EU befolyásosabb országai lehetetlenítik el, ahogy tudják...

lariflari 2011.11.24. 09:50:22

Én most jöttem rá arra,hogy gyurcsány tényleg nem hazudott, amikor azt szajkózta, hogy vágtat a pannon puma.Az más,hogy akkor én abból nem érzékeltem semmit,viszont a jelenlegi állapottal összehasonlítva tényleg nem hazudott.

menőmano 2011.11.24. 09:50:36

@Roy:
Persze. De hát ez most megint egy figyelemelterelés lehet (már akit egyáltalán érdekel) hogy egy újabb támadást kell visszaverni a kormánynak. És hát persze keresik a tettest???
Totálisan szomorú, hogy itt tart az ország. De némely megnyilvánulás meg röhej??
ennyi.
:)

Joooe 2011.11.24. 09:51:13

@Counter: má mé? A ráncbaszedés a szemét korlátozásáról szól, a probléma a szólásszabadság lényegi korlátozása lenne (és erről szóltak az aggodalmak) - szerencsére egyelőre nem tűnik megalapozottnak.

lariflari 2011.11.24. 09:51:35

És viktor sem hazudik ami a gyorsnaszádot illeti,csak azt kihagyta hogy a gyorsnaszád éppen sűllyed.

ZBR 2011.11.24. 09:53:13

Van a törökgáborelemeznek 17407 követője Facsén. Ez azt jelenti, hogy ennyi embert -még ha nem is vallanak azonos elveket- érdekel a politika és az ország jövője. HA jól tudom (kijavítani ér) ma Magyarországon 600 ember elég a pártalapításhoz.

Ha kérdezitek, szívesen leszek miniszterelnök. Le fogok paktálni az IMF-fel és nem fogom a bankszektort addig nyomkodni, amíg összeomlik. Ha érdekel a dolog, alapítsátok meg a pártot és szóljatok, hogy mikor menjek óriásplakátos fotózásra.

v. jókormányzósember 2011.11.24. 09:54:14

Ides Gyermekeim, Gyermeköm, Gábor!

Hát, írtam mán, hogy mögy ez az elem-ezgetés, mán nem ismételem saját magam (vigyázó szemetek a Keravillra vessétek! Höhöj!).

"Nem kő' semmi!" Há'- dehogynem kő! Józan ész kő', Gáborom!

Pédáúl úgy, hogy nízzük mán meg: (Nízték vona- (ha eszük lett vona! :-))) )

- '98-2002 között hány km autópálya épült? (-7-(!!!) Igen- hét! Az "autópályaépítés"(????) kormányától)

- Hogy változott a gazdasági növekedés (gdp) 5,7 %-ról simán leesett 2,3-ra(!)

- Államadósság (nőtt! :-))) ).

E' lett most is! Hihíjj!

S mi történt az alatt a nyóc ív alatt, amikor "rombadöntötték a zorcágot" (by nác-ik párt)

- Valami minden faluban épült (csatorna, út, szemétkezellő,stb. )minden (!) hangsúlyozom, minden(!) faluban ott van a kis, kékperemes tábla " Épült a Magyar KÖZTÁRSASÁG(!) Kormánya / Európai Unió támogatásával.

(Mééég a Széchenyi-tervös tábláknál- ollan szíp színe van, olyan szíp sárga" (by Regős Bendegúz) rajt van, hogy pályázat megnyerésének időpontja: 2010 ápr, máj :-))) (Tehát- azt reklámozzák, amit a "rombadöntők" hoztak össze! :-))

Az autópályák az országhatárig érnek, 3(!) új híd épült a Dunán (by Orbán: 2/3 - az esztegomi :-)) ), akkor volt ingyen tankönyv, ingyen menza, nyugdíjemelés. (És mellette a bkv-nál piszkos ügyek! - Megjegyzem, miracle-falván, Debrecenben, Pécsett, Esztergomban, stb.- csak erről nem beszélt a rémhír-tv! :-)))) ).

NNa- ect copták bé, Gábor! Aszt még nem tírtek magukhoz! A dumára figyeltek, a valócságra meg nem! NNa- mocstan nem lösz autópálya, meg nyugdíj, meg csatornaépítés! Nyugdíjrablás, a' lesz! (Fenéköt! A mán van! :-)) ).

És Viktor, aki még soha nem hazudott - épp most hazudta, hogy "Ha jön az ájemef- én megyek"- act meg cse mozdúúú! Héhéj!

Tessenek hát csak gondókodnyi, válactók, nem ollan bonyolút az!

Aszt nem lecc itten bizonytalanság!

(Ja, vannak azok, akik aszongyák, mint h. hitler (h- mint hülllye! :-))) )- "Aggyátok nekünk a zorcágot, act rá csem icsmertek! NNa- hát ezekhöz meg annyit, hogy Pecstre, meg Berlinrö ténlyeg nem lehetett ráicsmerni! Mer az valóban (!) romokban dőőőt, néhány ív alatt! Hát, ennyit- ezek mán bizonyítottak! :-))) Böööööööhhh.... (Act meg ne felejcsük el, hogy gábor vona, egy pógári körben vót Vektorral! Hihíj!! Meg több önkormáncatban es együtt tóják a szekeröt- a cakadékba!

Cúval- ha válactani kő- nem ollan bonyolút az, csak:

Aggyon az Isten-

több józan észt!

VJK

subtotal 2011.11.24. 09:55:34

@sárkányfő: őőőő, asszem arra a 2%-ra, amit Bokros kapott (és nem az MDF), arra bármikor jó lenne nálunk egy ilyen párt.
Ennyien vagyunk.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2011.11.24. 09:56:22

@sárkányfő: A különbség nem az, hogy hány % támogatottsága volna, hanem az, hogy Csehországban az emberek egy részének akaratával találkozik, nálunk viszont úgy fog végbemenni, hogy az utolsó pillanatig sem fogjuk irányítani akarni a folyamatot.

@Joooe: Nem látni a szorgalmas ráncbaszedést. Az ugyanis vizek zavarásával jár.
Ugyanúgy mennek az átverős rejtvényműsorok, kuruzslók, ugyanúgy szeméttel van letudva a hírszolgáltatás, ugyanúgy szemétből vannak a műsorok.
Az MTI-s szabályozás pedig pl. elég durva beavatkozás a tájékoztatás szabadságába, akárcsak a közmédia ehhez igazodó szervezeti átalakítása. Gyakorlatilag az összes közmédiából uniform szócsőt csináltak, plusz kiiktatták a hírszolgáltatási verseny gyakorlati lehetőségét.

Ébresztő magyar, elég volt, ne tűrd a diktatúrát! 2011.11.24. 09:58:59

Pécset teljesen szétszabta a fideszes tervezet!

Így alakulnak át a választási körzetek

Négy választókerület lesz Baranyában abban az esetben, ha elfogadja a parlament az országgyűlési képviselők választásáról szóló törvénytervezetet. Valami egészen elképesztő módon osztották fel a megyét, lesz képviselő, aki 174 település lakóit fogja képviselni.

Az országgyűlési képviselők választása, ha megszavazza a parlament Lázár János, a Fidesz frakcióvezetőjének vasárnap este önálló képviselői indítványát, egyfordulós lesz. A magyarországi lakóhellyel rendelkező választók egy egyéni választókerületi jelöltre és egy pártlistára szavazhatnak, a magyarországi lakóhellyel rendelkező, névjegyzékben nemzetiségi választópolgárként szereplők egy egyéni választókerületi jelöltre és nemzetiségi listára, ennek hiányában egy pártlistára voksolhatnak. A magyarországi lakóhellyel nem rendelkező választásra jogosultak, vagyis a határon túli magyarok egy pártlistára szavazhatnak majd.

A következő választáson az eddigi 176 egyéni választókerület helyett, Lázár javaslata alapján már csak 106 maradna, így közvetlenül ennyi képviselő juthatna be az országgyűlésbe. Az országos listáról 93 mandátumot osztanának ki, méghozzá a jelenlegihez hasonló módon, az úgynevezett d'Hondt módszerrel.

A fideszes indítvány szerint a választókerületek nem lépik a megyehatárokat, és összefüggő területet alkotnak. Emellett az új beosztás célja, hogy a választásra jogosultak száma megközelítőleg azonos - nagyjából 75 ezer - legyen minden körzetben. A javaslat akkor teszi kötelezővé a választókerületek határainak megváltoztatását, ha lélekszámuk közötti eltérés meghaladja a 20 százalékot.

Baranyában négy választókerület maradna a törvénytervezet alapján az eddigi hét helyett, a határok meghúzása valami egészen elképesztő felosztást mutat. Az egyes számú választókerületbe Pécsről leegyszerűsítve kb. Kertváros és "Nyugat-Pécs", illetve Gyód, Keszü, Kökény, Pécsudvard és Pogány tartozna. A kettes választókörzetbe beletartozik Pécs többi része, Komló, illetve Tolna megyéig tölcsér alakban (lásd a térképet!) minden. A két választókerület határai Pécsett érdekesen alakulnak. A Tüzér utca páros oldala a kettes választókörzethez tartozik, míg a páratlan oldal már az egyeshez. Egy Bokor utcai lakos ugyanarra a képviselőre fog szavazni, mint egy mekényesi választópolgár. Kérdés, hogy például egy megyeszékhelyről származó honatya, mennyiben tudná képviselni (a fantasztikum kategóriáját kimeríti a feltételezés, de tegyük fel, hogy szavazóit képviseli az úriember a parlamentben) például az egyházaskozáriak érdekeit a Tisztelt Házban. Nagy rá az esély, hogy azt sem tudja, hol rakták le a települést. Esetleg kampánykor megnézi.

A négyes számú választókerület leendő képviselőjének fel kell kötnie a gatyát, ha meg akarja majd tanulni az összes település nevét, ami beletartozik a kerületébe, mert 174 helységről van szó, szigetvári központtal. Ha kampány közben mondjuk Gerényesből és akar szaladni Drávasztárára, akkor másfél órás utazásra készülhet a képviselőjelölt. Nem tűnik valószínűnek, hogy egy helyi ismert ember kerülhetne így be a parlamentbe, - ezzel is csökkentve a független jelöltek esélyeit - sokkal nagyobb teret enged viszont a pártszimpátia alapján történő voksolásnak. Maximum akkor van esélye, ha megnyerte az ötöst a lottón és szét tudja kampányolni az egész területet, de ez nem túl sanszos. Ezekkel a választókerületi határokkal leszűkül azon szavazók köre, akik mondjuk fideszesnek tartja magát, de ismeri a jelöltet, nem szimpatizál vele és másra szavaz. Pártra fognak szavazni.

A hármas választókerület voltaképpen magába foglalja Kelet-Baranyát, székhelye Mohács lesz. Az itteni jelöltek is tegyenek kampány közben gyíkhús-konzervet a táskába bőven, mert a 99 településre kell eljutniuk, ha alaposak akarnak lenni.
Ezek nem normálisak!

dez01 2011.11.24. 09:59:12

@v. jókormányzósember:

Elfelejtetted a Balaton mellett a viaduktot meg az alagutakat az M6-os mentén.. Azok az igazi példái a szoci takarékosságnak:)

Langsamer 2011.11.24. 09:59:41

@ColT: A tavalyi győzelem oka elsősorban az volt,hogy gazdasági téren vártak nagyon sokat az emberek a fidesztől. Elsősorban gazdaság élénkítést, tisztább jogszabályi környezetet, körbetartozások témájának rendezését. Legalábbis a környezetemben. Amit adtak : felduzzasztott bürokráciát, hatalmaskodó hatóságokat és hivatalokat, észbontó dilettantizmust, nulla kiadáscsökkentést ( mert miért is kap a 180 ezret a zsebében tudható nyugdíjas is automatikus nyugdíjemelést ? - mert jár ? ) a kis és középvállalkozói réteg totális tönkretételét. A pusztítás hatalmas. 30-40-50 évesek vagyunk, aktívak, vállalkozók, versenyszférás alkalmazottak. És mindenki megy tönkre körülöttünk. Szépen, sorban,reménytelenül. Kaptunk egy szélsőbalos fideszt, aki udvarol a 3,5 millió nyugdíjasnak, és mást sem látunk csak baloldali pártokat : retorikában, udvarlásban, gyávaságban. Cserébe nyomhatjuk 65 éves korunkig. Jó nekünk.

ssi 2011.11.24. 10:00:59

@rockjano: tehát: csalódtál a kormányban, még a Fideszben reménykedsz, de ne O.V.-vel .. 1 katasztrfófa miatti, de a kormány által szervezett előrehozott választás még nem kezdené ki a Fidesz-KDNP egységét

@AlbaZen: "Csak egészséges, becsületes ország képes kiemelni magából egy olyan magas erkölcsi és szakmai színvonalú alakulatot" milyennek legyenek a szereplők és hogyan érnéd el?

@szoja122: ha jól értem: Lázár-javaslatot módosították, s még nem eldöntött + Gy.F.-et múltbéli hibáiért felelősségre vonnák, sajátjaikat meg előre bebiztosítanák

@hattyú:
világ: nem hagyják szétesni, küzdenek a szükséges nagy átalakításokért ..
Mo sajátos: kormány-politika, politikai viszonyok -> nekünk nehezebb másokkal közösen, vagy másoktól ellesni

@klacus: @ColT: @Vidéki:
- ország helyzetét Fidesz tudta. mégis akarta. bírált. csak ideológiát dolgoztak ki
- gond: örökség, nemzetközi helyzet. kormány-önkritika nincs. nekünk még lehet
- "tökéletes" sincs, de a "mindig csak más a hibás" se
- mostani helyzet kormánynak nagy sokk, nemcsak az országnak
- maradhat a kettősbeszéd, s EU-tagként Eu-normákkal szemben?

@Gandalf(helyett): :)))) @jjulie:
- fordítva jó: kerekasztal (kormány nélkül), majd elsöpörjük, s tudnánk: nemcsak mi ellen, hanem miért menjünk szavazni
- ha van/nincs erre képes ellenzék .. külső hatások, besegítések óhatatlanul lesznek
- subtotal 2011.11.24. 09:05:27 :))))))
"néppel van a baj, de azt nem lehet leváltani, úgy tűnik jóllakatni se lehet sokáig (Megyó és Feri), megvezetni és hülyének nézni se (Viktor), reálpolitika se kell (Bokros és Bajnai), akkor mi legyen?

Lehetne mondjuk csőd, hogy kapjon a társadalom egy reality check-et, hogy milyen az, amikor tényleg nagyon rossz. "

csoffadtkutya 2011.11.24. 10:03:20

tudom hogy nem közvetlenül kapcsolódik ide, de a cikk olvasásakor jutott eszembe hogy a magyar történelemben az M és a V betűs szavak többnyire voltak valami nyerők:
M: Muhi, Mohács, Majtény, Matolcsi ...
V: Világos, Voronyezs, Viktor ...
:) ... bocs ...

menőmano 2011.11.24. 10:03:52

Egyébként meg tetszettek volna másként szavazni. Tetszettek volna nem forradalmat csinálni.
Tetszettek volna nem vizionálni, és várni a nem létező, lehetetlen) csodát.
Tetszenének érteni a napi politikát) nem kellene többet, csak ennyit érteni. De látom sokaknál az sem megy.
Vagy talán igen.????
oszt.kalapkabát jónapot .
:)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.11.24. 10:05:06

@Langsamer: " felduzzasztott bürokráciát"
Kirúgott közalkalmazottak?
Amúgy nem felduzzasztott, bonyolított.

Az a baj, hogy ez nem is feltétlenül pusztítás. A válság intézi azt, a kormány csak töketlen...

A semmi segítséget azért én nem mondanám a végtörlesztésre pl., meg a bankok adóztatására.

@manyike: Az, hogy tagjai vagyunk az EU-nak, nem azt jelenti, hogy le kell neki feküdni. Tagok vagyunk, nem alattvalók.

Egyébként van ebben igazság, azt nem vitatom.

Mondjuk a másik, hogy ilyen kétnaponta változó világgazdaságban, állandóan bedőlő valuták, és országok között, melyik kormány tudna bármit stabilan csinálni? Még egy ennél kompetensebb sem.

Langsamer 2011.11.24. 10:06:32

@sárkányfő: "az állami költségvetésből finanszírozott bérek 10%-os csökkentését és három évre való befagyasztását… az összes állami szociális juttatás 10%-os csökkentését és három évig változatlan szinten való hagyását, a nyugdíjak befagyasztását 2011-ben… a születési és temetési támogatás megszüntetését…" Csehország, írod.

Miért is ne lehetne nálunk is, csak mondjuk így : "az állami költségvetésből finanszírozott - köztisztviselői !! - bérek 10%-os csökkentését és három évre való befagyasztását…

És itt nem a közalkalmazottakra gondolok ( mentős, tanár,orvos..stb )... mert sokan keverik a kettőt.