Facebook oldaldoboz

Olvasottság

A blog indulása óta: 16'157'242 lapletöltés (2020.12.28.)

A legerősebb nap: 188'742 lapletöltés (2010.04.11.)

A lakott sziget

Vélemények

"Igazán elkeserítőnek és érthetetlennek ezt a tudatlanságnak tűnő, vagy annak álcázott, de inkább elszánt képmutatást tartom, amivel magasan képzett értelmiségiek igyekeznek kibújni a felelősség alól." (Mészáros Tamás)

 

"A sértésen túl Török valóban nem ért velem egyet, és mint ilyen persze választ igényelne, ha lennének írásában komolyan vehető szubsztantív érvek." (Halmai Gábor)

 

"Alapvetően érti félre a politikai elemzés tudományát, nagyvonalúan eltekint az eszmék, a politikai gondolatok, a megvalósult tényálladékok jelentőségétől, nem kevesebbtől tehát, mint a politikai cselekvés esszenciájától, így kizárólag formális, technokrata érveléssel legitimálja a kormánypárt ténykedését." (Seres László)

 

"Török Gábor blogpolitológus azon megállapítása, hogy a Fidesz október elején elért a csúcsra, amely után nem sok minden meghódítandó cél marad, a szokásos semmitmondás és elemzői felületesség terméke volt." (Békés Márton)

 

"A hatalom elzárkózása ma már olyannyira nyilvánvaló, hogy a kormány egynémely támogatójának is csípi a szemét, sőt még az Orbán-rezsim „törekvései” iránt feltűnő megértést mutató Török Gábor politológust is felébresztette eddigi magabiztos szunyókálásából." (Zádori Zsolt)

 

"Török, aki az értéksemlegesség jegyében erősen hajlik arra, hogy a politikát döntően hatékonysági szempontból elemezze (ahogy egy kritikusa nem finomkodva megjegyezte: az ő elemzései kb. olyanok, mintha a harmincas évek Németországában azt mondta volna valaki: Hitler ügyesen tematizálja a politikát a zsidókérdés napirendre tűzésével)." (Pető Iván)

 

"A magyar tudásról mint kurrens termékről meg mindent elmond, hogy még Török Gábornak is van diplomája." (Hont András)

 

"Török Gábornak például nagyon jót tett volna, hogyha mélyebben elsüllyed (sic!) mondjuk a magyar alkotmányjogban, és akkor, abban az esetben az elemzései, hogy is mondjam, a felszínességnek kevésbé mutatják a tüneteit." (Hont András)

 

"Ha egy kormánynak az a feladata, hogy megmentse az emberek nyugdíját, akkor nem blogoló politológusok véleményét kell előzetesen kalkulálnia." (Szijjártó Péter)

 

"Török szerint az a politikus viselkedik demokratikusan, aki nem törődik mások véleményével, aki nem akar önkritikusan gondolkodni, és aki képtelen felismerni, hogy zsákutcában van, és végre vissza kellene fordulnia." (Krémer Ferenc)

 

"Egyedül Török Gábor politológus gondolja azt, hogy a Fideszt a jó szándék vezeti, csupán politikai vaksága miatt rohan teljes erejéből a falnak." (Bartus László)

 

"Elolvastam ma Török Gábortól Piroslapig valamennyi blogbejegyzést a készülő új Alkotmányról. Homály, indulat. Mélyéről párolog a bögre. Nagyon." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor megkerüli a problémát." (Lánczi András)

 

"Lárifári." (Gyurcsány Ferenc)

 

"Török Gábor minimum téved." (Mráz Ágoston Sámuel)

 

"Török wasn't looking at the speech from the outside but from the inside. Almost as if he had been the speech writer of Viktor Orbán." (Eva S. Balogh)

 

"A Török Gábor-féle, lazának tekinthető, minden jöhet típusú hozzáállással szemben én a gyakorlatban is jól levezethető, szigorú megközelítésben látom a szélsőségekkel szembeni harc esetleges sikerét" (Somogyi Zoltán)

 

"Török Gábor csak egy a kollaboránsok közül" (Krémer Ferenc)

 

"Naná, hiszen a törökgáborok döntik majd el, hogy a cáfolat hitelt érdemlő volt-e" (Lánczos Vera)

  

"Az ezerkezű sms cézár kiismeréséhez azonban nem elégséges Török Gábor köpönyegébe bújni, és úgy előadni a nyilvánvalót, mintha annak bármilyen tudományos értéke volna." (Puzsér Róbert

 

"Régóta figyelem Török Gábor politológusi tevékenységét, és egyre erősödik bennem a viszolygás." (Andor Mihály)

 

"Nos, ha a seggnyalás és a helyezkedés olimpiai szám lenne, most indíthatnánk egy potenciális dobogóst: Török Gábor politikai szakértõt, korábban szabadúszó értelmiségit, ma már inkább Jobbik közeli tanácsadót." (G. Fodor Gábor)

 

"Énszerintem nem jó, ha egy politikai elemző nem elemez. Ez ugyanis benne van a munkakörében, elvileg. Ami pedig nincs benne, az a sunyi hatalombarát cinizmus, a távolságtartás félreértése, az apolitikus elkenés, az alapvető problémák tudomásul nem vétele, az állandó megfelelési kényszer. Ehhez a teljesítményhez képest még a Nézőpont is elemző műhely." (Seres László)

 

"Török Gábor (...) arról lett híres, hogy az összevissza beszélést az egyrészt, másrészt” fordulatokkal marketingeli értelmesnek tűnő gondolatmenetté." (Vizvári Soma)

 

"Nagyszerű Békemenet volt, vidám, erőt adó, lelkesítő! És nincs annál nagyobb elismerés, mint amikor Török Gábor egy ekkora siker kapcsán a kampány dinamikájáról hohmecol. Ennyi." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor évek óta azt a játékot játssza a nyilvánosságban, hogy a "függetlenobjektív" elemző szerepében a Jobbik szekerét tolja, de nyíltan soha nem merte bevallani, hogy a Simicska-párt tanácsadója és Vona személyes spindoctora."  (Vizvári Soma)

 

"Az utóbbi időben megfigyeltem: számos sajtószerv rendszeresen beszámol róla, hogy Török Gábor – akiről én sose hallottam tavalyig, és aki sokak szerint politikai elemző – éppen mit gondol. Török Gábor elképesztően nagy rajongótáborral (nem olvasótáborral, hiszen ő nem ír) rendelkezik, és – mint ilyen – fölhívja magára a társadalombírálat figyelmét, hiszen az egyik leghatásosabb közszereplő." (Tamás Gáspár Miklós)

 

"Érdekes módon Török Gábort sosem izgatták a külföldön zajló események. Úgy is mondhatnánk, hogy politikai farkasvakságban szenved (...). (Lánczi Tamás)

 

"Török Gábor nem független politikai elemző, hanem jobbikos propagandista." (Kubatov Gábor)

 

"A sokat sejtető semmitmondását könnyű kézzel gyurcsányista agitációra váltó egykori politológus oly kellemetlenül nyalizik, mintha feledtetni akarná azt a zavarba ejtő tényt, hogy „független” elemző létére Csányi Sándor szárnysegédjeként az MLSZ elnökségében foglal helyet, s így személyében a magyarok az Orbán-rendszer futballbirodalmának egyik befolyásos főurát tisztelhetik." (Puzsér Róbert)

 

"Ugyanis Független Szakértőink Legjéről köztudott, hogy nem beszélni angol" (Megadja Gábor)

 

Az 5 legnépszerűbb

  1. 508. Miért nyert (ennyire) a Fidesz? 2014. április 07. 09:18A tegnapi választást a Fidesz a világ minden választási rendszerében megnyerte volna. Nagyon komoly többsége lenne a korábbi magyar rendszerben is, és a tisztán arányos rendszereket leszámítva minden...
  2. 2018/9 Miért nyert (ennyire) a Fidesz? 2. 2018. április 09. 02:03A politikai számítás tehát szinte hibátlanul bevált – írtam négy évvel ezelőtt a Miért nyert (ennyire) a Fidesz? című blogbejegyzésben. Most ennél többet kell állítanom: a Fidesz ugyanis nagyobb...
  3. 2018/8 Választási előrejelzés 2018. április 05. 10:02Az előző bejegyzésben megindokoltam, hogy az áprilisi választás előtt miért nem lehet igazán komolyan vehető előrejelzést készíteni. Ebben az írásban nem ismétlem meg ezeket az érveket, és nem...
  4. 514. A tét 2014. december 04. 02:11Orbán Viktor természetesen nem újfasiszta és nem is diktátor. Az elkötelezett antikommunista, konzervatív és korábban a magyar jobboldallal kifejezetten jó viszonyt ápoló republikánus amerikai...
  5. 510. Mindenki lehet kőműves 2014. szeptember 26. 00:40Régóta nem jelentkeztem elemzéssel. S ez sem igazán az lesz. Van azonban valami, ami foglalkoztat. Semmi eget rengető, de nekem azért fontos. Egy ideje már kerestem hozzá a hangot, a formát. Ez...

Korábbi bejegyzések

Címkék

1904 (1) 1912 (1) 1956 (1) 1989 (2) 1990 (2) 1991 (1) 1994 (6) 1994 1998 (1) 1998 (5) 2002 (2) 2004 (1) 2005 (2) 2006 (2) 2007 (1) 2008 (1) 2009 (1) 2010 (3) 2012 (2) 2014 (2) 2014-es parlamenti választás (1) 2014-es választás (1) 29 lépés (1) 4k! (1) 56 nap (1) 800 (1) adatbázis (2) áder jános (9) adócsökkentés (3) adóemelés (1) adópolitika (1) afganisztán (1) ágh attila (5) ajánlószelvény (1) ajánlószelvények (14) akadémia (1) akarat (1) akció (1) aláírás (1) alakuló ülés (3) alapkérdés (1) alaptörvény (1) albertirsa (1) álesemény (1) alkalmazkodás (1) alkotás (4) alkotmány (22) alkotmánybírók (1) alkotmánybíróság (14) alkotmányellenes (1) alkotmánymódosítás (13) alkotmányozás (13) állam (2) államadósság (1) államcsőd (1) államfő (16) államháztartás (1) állami pénz (1) állami számvevőszék (2) állampárt (1) álláspont (1) alsóörsi gyilkosság (1) általános vita (1) alternatíva (3) Ángyán József (1) antidemokratikus (1) antipolitika (1) antiszemitizmus (1) antitézis (1) anti establishment (3) apátia (1) arányosság (4) arend (1) arend lijphart (1) árfolyam (1) árok kornél (1) árvíz (1) aszófő (1) átértelmezés (1) átláthatóság (1) átmenet (1) augusztus 20 (1) Azerbajdzsán (2) b. nagy lászló (1) baja (1) bajnai gordon (15) Bajnai Gordon (2) balogh andrás (3) Balogh József (1) balog zoltán (1) baloldal (17) baloldali (1) baloldali körzetek (3) baló györgy (2) balsai istván (3) bálványos (1) bánó andrás (1) barroso (3) bauer tamás (2) befolyásolás (1) beiktatás (1) belháború (1) belharc (1) belső konfliktus (1) bencsik andrás (1) Benetton-kampány (1) Beppe Grillo (1) beszéd (4) beszédolvasás tilalma (1) bihari mihály (3) bíróság (2) bizalmatlanság (1) bizalom (2) bizonytalanok (2) bizottságok (2) bkv (5) blog (3) blokád (1) bod péter ákos (1) bogdan góralczyk (1) bohács zsolt (1) bőhm andrás (1) bojkott (1) bokros lajos (10) borkai zsolt (1) borókai gábor (1) boross péter (1) borsod (1) botka lászló (6) botrány (7) bozóki andrás (1) brüsszel (2) budapest (7) budapest7 (1) budapesti olajfa (1) bukás (1) bukási spirál (4) buldózer (1) bulgária (1) bulvár (3) ByeAlex (1) célok (1) centrális erőtér (4) centrális pártrendszer (2) centralizáció (1) centrista (2) centrumpárt (1) cieger andrás (1) cigánybűnözés (1) cigányság (2) cinizmus (1) civil mozgalom (3) corvinus (1) család (1) csalódás (3) csapatkivonás (1) csapda (1) csehország (2) cselekvés (1) csépe béla (1) csermely péter (1) cser palkovics andrás (1) csigó péter (1) csodavárás (1) csomag (1) csúcsminisztériumok (2) csurka istván (2) czuczi mihály (1) daher pierre (1) daniel boorstin (1) dan nimmo (1) dávid ibolya (2) debreczeni józsef (3) demagógia (1) demokrácia (5) demokratikus centrum (1) demokratikus koalíció (2) démonizálás (1) demonstráció (1) demszky gábor (2) dessewffy tibor (1) deutsch tamás (1) devizahitelesek (1) de gaulle (1) dhondt (1) diáktüntetések (1) diktátor (2) diktatúra (4) dinamika (2) diplomácia (2) dk (1) döntés (1) duális erőtér (1) duna tv (1) dúró dóra (1) Duverger (1) economist (1) edelény (1) éden hotel (1) egyéni választókerület (2) egyéni választókerületek (24) egykulcsos adó (5) egypárti kormány (1) együtt (1) együttműködés (3) együtt 2014 (2) egy a tábor egy a zászló (2) elek istván (2) elemzés (4) élet és irodalom (1) elfordulás (1) elhatárolódás (1) elitváltás (1) ellenakarat (1) ellenerő (2) ellenfél (1) ellensúly (2) ellenzék (17) elnökjelölt (1) elnökválasztás (6) előrehozott választás (7) előrejelzés (5) előválasztás (6) előzetes regisztráció (3) elrugaszkodás éve (1) első forduló (1) elszámolás (1) elszámoltatás (2) elv (2) elveszett szavazat (1) elvtelenség (1) ep választás 2009 (3) érdek (9) erkölcs (1) erő (1) erőforrások (1) erőpolitika (3) erőszakosság (1) erőtér (1) erózió (1) értékelés (3) értelmezés (2) érv (1) érvek (2) érvrendszer (1) esélyek (5) esettanulmány (1) eszközök (1) eu (3) európai parlament (1) európai parlamenti választás 2014 (1) európai unió (2) évértékelő (2) évértékelő beszéd (4) facebook (2) falunap (1) fék (1) fékek és ellensúlyok (1) felcsút (2) félelem (1) félelnöki rendszer (2) felelős (3) felelősség (2) felelős döntés (1) felező válság (2) felhatalmazás (3) feliratkozás (1) felkérés (1) fellegi tamás (2) felsőoktatás (2) fiatal politikusok (1) Fidesz (2) fidesz (130) fidesz jobbik viszony (13) fidesz kdnp (1) fidesz mdf koalíció (3) fidesz mszp viszony (1) fkgp (2) foci Eb (1) fodor gábor (2) földesi szabó lászló (1) földtörvény (2) főpolgármester (3) főpolgármester jelölt (1) forgatókönyv (1) forgatókönyvek (5) forint (1) forradalom (4) forró ősz (1) forsense (1) frakcióalakítás (1) frakciófegyelem (1) franka tibor (1) frei tamás (1) fricz tamás (2) friderikusz sándor (1) frizbi (1) függetlenség (1) független jelölt (1) fűrész gábor (1) g. fodor gábor (3) gallai sándor (1) gallup (3) garancia (1) gát (1) gátlástalanság (4) gazdaság (5) gazdasági növekedés (1) gazdasági válság (1) gazdaságpolitika (6) GDP (1) gerbeaud liberalizmus (1) gergényi péter (1) gesztus (1) giró-szász andrás (1) giró szász andrás (9) goldenblog (1) göncz árpád (2) gondolatmankó (4) Goodfriend (1) google pártfigyelő (1) görög válság (1) granasztói györgy (1) gulyás gergely (1) gúr nándor (1) guvernamentalista felfogás (1) gy. németh erzsébet (1) gyarmat (1) gyávaság (1) gyenesei istván (1) gyöngyöspata (2) győzelmi stratégia (1) győztes (1) győzteshez húzás (2) gyűjtőpárt (2) gyurcsány ferenc (49) Gyurcsány Ferenc (1) habonyizmus (1) Habony Árpád (1) habony árpád (2) hack péter (1) hagenbach bischoff (1) hagyó miklós (3) hajdú péter (1) halasi endre (1) halmai gábor (2) harc (1) harmadik köztársaság (3) harrach péter (2) hasznos szavazat (1) haszon (1) haszonmaximalizáció (1) hatalmi harc (2) hatalmi kormányzás (2) hatalmi logika (1) hatalom (6) hatalomgyakorlás (1) hatalomkoncentráció (1) határon túli magyarok (1) hatékonyság (1) hatpárti vita (1) háttér (1) háttérvilág (1) havasiné orbán mária (1) hazaszeretet (1) házelnök (1) házmester (1) hegedűs lorántné (1) helyi politika (1) Heti Válasz (1) heti válasz (1) heves (1) híd (1) hideg polgárháború (2) hírblog (1) hír tv (1) hisztéria (1) hit (1) hitel (4) hitelesség (27) hitelszerződés (1) hiteltelenség (1) hit gyülekezete (1) Hódmezővásárhely (2) hoffmann rózsa (2) horn gyula (4) horn orbán vita (1) horthy miklós (1) horváth aladár (1) Horváth András (1) horváth csaba (3) horvátország (1) house of cards (1) hozzáértés (1) húsvét (3) identitás (2) ideológiai kulturális (1) ideologikus (1) időhúzás (1) időközi választás (3) időzítés (1) igazság (1) igazságszolgáltatás (2) ígéret (2) ígéretek (1) illékonyság (1) illiberális demokrácia (2) illúzió (1) imázs (2) imf (12) információ (2) ingatlanadó (1) inkubátor (1) inkumbencia (1) inkumbens hatás (1) instabilitás (1) internet (1) intézet (1) intézmények (2) ipsos (2) irak (1) irány (1) irracionalitás (1) isaura effektus (1) james carville (1) james combs (1) jász nagykun (1) javaslat (1) jávor benedek (3) Jávor Benedek (1) jegybank (1) jelkép (1) jelölés (1) jelöltállítás (3) jobbik (76) Jobbik (1) jobboldal (10) jobboldali (2) jobboldali kétpártrendszer (1) jogállam (1) jogállamiság (1) jóléti állam (1) jóléti rendszerváltás (1) jövő (3) jövőkép (1) juhász ferenc (1) juhász oszkár (1) káli sándor (1) kampány (11) kampánycsend (1) kampánytéma (1) kampánytsratégia (1) kapituláció (1) Karácsony Gergely (1) karácsony gergely (3) karakter (2) karakter (ön)gyilkosság (1) karantén (2) karizma (2) katasztrófa (1) katolikus egyház (1) katona (1) katonai szerepvállalás (1) katona béla (1) katona kálmán (1) kaufer virág (1) kdnp (10) keller lászló (1) kényszerpálya (1) képviseleti demokrácia (1) képviselő (2) képviselői eskü (1) kerekasztal (1) kerekasztal tárgyalások (1) kerék bárczy szabolcs (2) keretezés (1) kéri lászló (1) kétfarkú kutya párt (1) kétfejű ellenzék (1) kétharmad (26) kétharmados törvények (1) kétkamarás parlament (1) kétpártrendszer (2) kettős állampolgárság (3) kettős beszéd (2) kettős mérce (2) kiábrándulás (1) kiadácsökkentés (1) kiadáscsökkentés (1) kihelyezett kormányülés (1) kína (1) kirekesztés (2) kisebb parlament (1) kísérlet (1) kispártiság (1) kiss péter (1) kiss viktor (1) kis pártok (3) kitartás (1) kitiltás (1) kitiltási botrány (1) kitta gergely (1) kiválás (1) klein ödön (1) koalíció (1) koalíciós vita (1) kóczián péter (1) kognitív disszonancia (1) kóka jános (2) Kolláth György (1) kolontár (1) költségvetés (6) költségvetési tanács (1) kommunikáció (15) kommunikációs (1) kommunikációs hiba (1) kommunikációs paradigma (1) kommunista (1) kompetencia (4) konferencia (1) konfliktus (3) kongresszus (1) konrád györgy (1) konstruktív bizalmatlansági indítvány (1) konszolidáció (4) konszolidált gazdaság (1) kónya péter (1) konzervatív liberális (3) koordinált indulás (2) kordonbontás (1) kormány (2) kormányalakítás (8) kormányfő (2) kormányfő csere (1) kormánypárt (1) kormányprogram (4) kormányszóvivő (1) kormányzás (1) kormányzati teljesítmény (2) kormány ellenzék (1) körmend (1) körösényi andrás (2) korrekció (2) korrupció (8) korzenszky richárd (1) kósa lajos (4) kötcsei beszéd (1) kovács árpád (1) kovács lászló (2) kövér lászló (11) következetesség (2) következmény (2) közbiztonság (1) közgép (2) közhangulat (1) közjog (1) közlekedés (2) közösségi média (1) közös jelöltállítás (1) közös lista (3) közpénz (1) közszolgálati televízió (1) köztársasági elnök (3) közvélemény-kutatás (9) közvélemény kutatás (15) közvélemény kutatások (1) közvetlen elérés (1) kremlinológia (1) krizsó szilvia (1) kronen zeitung (1) kubatov gábor (2) kudarc (3) kukorelly endre (1) külpolitika (1) kultúrharc (1) kultusz (1) kumin ferenc (1) kuncze gábor (4) kurzusépítés (1) küszöb (1) kvázi kétpártrendszer (3) l. simon lászló (1) labdarúgás (2) lak (1) lakner zoltán (1) lakoff (1) lamperth mónika (2) lánczi andrás (3) lánczi tamás (1) lánczos vera (1) láthatósági küszöb (3) látogatás (1) latorcai jános (1) latorczai jános (1) lázár jános (23) legalitás (1) legenda (1) legfelsőbb bíróság (1) legitimáció (2) legitimitás (4) leminősítés (1) lemondás (7) lendvai ildikó (5) lengyelország (3) lengyel lászló (2) lengyel minta (1) lengyel választások (1) lettország (2) levél (1) liberális (3) liberalizmus (1) lijphart (1) lista (1) litvánia (1) lmp (69) lmp jobbik csalodas ketpartrendszer uj jobboldal uj baloldal (1) logika (1) lojalitás (1) loppert dániel (1) lottóötös (1) luther (1) machiavelli (1) mádi lászló (2) mádl ferenc (4) magánnyugdíjpénztár (2) magánnyugdíjpénztárak (5) magyar (1) magyar bálint (1) magyar demokratikus charta (1) magyar liberalizmus (1) magyar narancs (1) magyar nemzet (4) magyar olajfa (3) majális (1) makay zsolt (1) makó (1) mandátum (1) mandiner (1) manipuláció (1) március 15 (2) Márki-Zay Péter (1) második forduló (6) második hely (1) matolcsy györgy (10) max weber (1) McCain (1) mdf (49) mdf szdsz (1) mdnp (2) meciar (1) mécs imre (1) medgyessy péter (4) média (7) median (1) medián (9) médiatörvény (2) media hungary (2) megállapodás (4) megbízás (1) meglepetés (2) megoldás (2) megszorítás (7) megújítás (1) megújulás (2) megyei jogú (1) menekültkérdés (1) mensa hungariqa (1) mérsékelt jobboldal (1) Mesterházy Attila (3) mesterházy attila (34) mesterházy ernő (1) mészáros tamás (1) mezőtúr (1) miép (1) miép jobbik (1) migráció (1) miklós árpád (1) milla (1) minisztercsere (1) miniszterelnök (2) miniszterelnök-jelölt (1) miniszterelnök csere (1) miniszterelnök helyettes (1) miniszterelnök jelölt (8) miniszterelnök jelölti vita (6) minőségi sajtó (1) miskolc (1) mkp (1) MNB (1) modell (1) módszer (1) molnár csaba (2) molnár oszkár (1) morál (1) morvai krisztina (2) moszkva (1) mozgalom (1) mráz ágoston sámuel (1) mszdp (1) mszmp (1) MSZP (1) mszp (104) mszp lmp együttműködés (1) mtv (2) munkáspárt (1) nagykoalíció (1) nagypártiság (2) nagy anna (1) nagy kép (1) nagy lászló (1) nagy tamás (1) NATO (1) NAV (1) navracsics tibor (20) negyedik köztársaság (1) németh miklós (1) német lapok (1) nemzetbiztonság (1) nemzeti bank (1) nemzeti egység (1) nemzeti együttműködés rendszere (2) nemzeti érdek (1) nemzeti konzultáció (1) nemzeti szuverenitás (1) nemzetközi (1) nemzetközi környezet (2) nemzetközi kritika (1) nemzetközi státusz (1) neokonzervatív (1) neoliberális (1) népszabadság (2) népszava (2) népszavazás (7) népszerűség (2) népszuverenitás (1) ner (1) nézőpont (5) nógrádi lászló (1) normativitás (1) novák előd (1) nyakó istván (1) nyerges zsolt (3) nyirő józsef (1) nyugat (1) nyugdíj (3) obersovszky péter (1) objektivitás (1) obstrukció (1) ökológiai tévkövetkeztetés (1) ökopárt (1) oktatáspolitika (1) október 23. (1) olajfa (2) oligarcha (1) ómolnár miklós (1) önállóság (1) önkép (1) önkormányzat (1) önkormányzati választás (16) önkormányzati választási rendszer (1) önkormányzati választás 2010 (2) önkritika (1) opera (1) orbán (1) orbán-nastase megállapodás (1) orbán-putyin megállapodás (1) orbánista (1) orbán kormány (4) Orbán Viktor (9) orbán viktor (114) őrkutya (1) Örményország (2) országértékelő (1) országgyűlés (1) országos lista (7) összeesküvés (1) összeférhetetlenség (1) összefogás (1) összefogás párt (2) őszinte (1) oszkó péter (1) őszödi beszéd (8) ötödik köztáraság (1) ovb (1) ózd (2) paczolay péter (1) paks (1) pálffy istván (1) palotaforradalom (4) pályázat (1) pápa (1) papcsák ferenc (1) paraván (1) parlament (14) parlamenti felhatalmazás (1) parlamenti felszólalás (1) parlamenti választás (2) parlamenti választás 2010 (43) parlamenti választás 2014 (6) parlamenti választás 2018 (9) parlamenti választás 2022 (2) pártfinanszírozás (2) pártharcok (1) pártosodás (1) pártosság (1) pártpolitikus (1) pártrendszer (11) pártrendszer koncentrációja (1) pártrendszer változása (1) pártszakadás (2) pénz (1) pénztárca (1) percepció (3) pesti sándor (1) pető iván (1) pintér sándor (4) plágium (5) pluralizálódó pártrendszer (1) pokol béla (2) pokorni zoltán (6) polgári magyarország (1) polgári platform (1) polgármester (2) politika (4) politikai (1) politikai (1) politikai bozótharc (1) politikai elemzés (11) politikai elemző (9) politikai elit (1) politikai erőtér (1) politikai érzék (1) politikai gondolkodás (1) politikai hasznosság (1) politikai haszonszerzés (1) politikai hiba (2) politikai inga (1) politikai innováció (2) politikai kormányzás (2) politikai korrekció (1) politikai közép (2) politikai logika (5) politikai napirend (1) politikai nyilatkozat (3) politikai stratégia (1) politikai szereplő (1) politikai színpad (1) politikai tér (1) politikai tudás (1) politikai vétó (1) politikai vezetés (1) politikai vita (1) politika elemző (1) politika tér (1) politikus (2) politikusi beszéd (2) politikusok (1) politológus (2) politológus védegylet (1) pólus (1) populizmus (1) pörzse sándor (2) poszt politikus (1) pozíciók (1) pozícionálás (1) pozsgay imre (1) po fi (1) pragmatikus (1) predomináns pártrendszer (1) prezidenciális (1) primary colors (1) probléma (1) problémamegoldás (1) prognózis (1) program (1) pszáf (1) pundit (1) punditokrácia (1) racionális (1) racionális választó (1) racionalitás (3) radikalizálódás (1) radikalizmus (1) radiszoci (1) radnóti sándor (1) recesszió (1) reform (4) regionális eltérések (2) regisztráció (2) régi új törésvonal (1) rekrutáció (1) rendőrség (1) rendszerellenes párt (2) rendszerkritikus (1) rendszerváltás (3) rendszerváltás forgatókönyve (1) republic (1) republikon (3) részvétel (2) réthelyi miklós (1) retkes attila (2) rétvári bence (2) rezsicsökkentés (2) rivális (1) riz levente (1) robert denton (1) robert fico (2) rogán antal (8) románia (2) róna dániel (1) röpirat (1) rudi zoltán (1) Safarov (2) sajóbábony (1) sajtó (1) sajtószabadság (2) salamon lászló (2) sávelhúzás (1) schamschula györgy (1) scheiring gábor (1) Schiffer András (1) schiffer andrás (9) schmidt mária (1) schmitt pál (20) schmuck andor (1) selmeci gabriella (1) selmeczi gabriella (1) semjén zsolt (3) seres lászló (1) siker (5) sikerpropaganda (1) simicska lajos (3) Simicska Lajos (2) skorpió (1) slota (1) söjtör (1) sólyom lászló (11) somogyi zoltán (3) sportújságírás (1) stabilitás (1) stabilizáló apátia (1) stadion (2) state capture (1) steiner pál (1) stílus (1) story (1) strabag (1) stratégia (20) stratégiai szavazás (1) strukturáló dimenzió (1) stumpf andrás (1) stumpf istván (6) süveges gergő (2) szabadelvű konzervatív (1) szabolcs (1) szabó albert (1) szájer józsef (2) szakadás (2) szakértő (1) szakkommentátor (1) szakszervezet (1) szalai annamária (1) szanyi tibor (2) szápár (1) szász károly (1) szavazás (2) szavazások (1) szavazatmegosztás (2) szavazatszerzés (1) századvég (11) szdsz (20) szeged (4) szegedi csanád (2) szegénység (1) székely péter (1) székely zoltán (1) szekeres imre (2) szekértábor politika (1) szelekciós pontok (1) szélsőjobboldal (3) szélsőséges (1) személyre szabott kormányzás (1) személyzeti politika (1) szepessy zsolt (1) szerbia (1) szerencs (1) szerep (1) szerepcsere (1) szerepfelfogás (6) szervezet (2) szijjártó péter (6) szíjjártó péter (1) szili katalin (8) szilvásy györgy (1) szimbolikus (1) szimbolikus politika (1) szimbólum (1) szlavofil (1) szlovákia (2) szlovák magyar viszony (1) szlovák választás (1) szlovénia (1) szociális kérdés (1) szociális népszavazás (1) szociálliberális (1) szolidaritás (2) szombathy pál (1) szonda (5) szonda ipsos (1) szövetségi politika (4) sztálingrád (1) sztereotípia (1) sztereotípiák (1) szubjektív vélemény (1) szűrös mátyás (1) szuverenitás (1) tábor (1) taktika (1) taktikai szavazás (2) támogatás (2) támogatottság (3) tanácsadás (1) tanácsadó (1) tandíj (1) tárcatükör (1) tárgyalás (5) tárgyalástechnika (1) tárki (8) tarlós istván (9) társadalmi szerződés (1) társadalmi támogatás (1) tekintély (1) teljesítmény (2) területi lista (6) területi listák (2) tervezés (2) tét (3) tétényi éva (1) tét nélküli választás (2) tévedés (1) tévéostrom (1) tiszavasvári (2) tisztelet társasága (1) titkos (1) többpártrendszer (1) többség (1) többségi demokrácia (4) Tocsik-ügy (1) tocsik márta (1) tojástánc (1) tőkés lászló (1) tőkés rudolf (1) tölgyessy péter (7) toposz (1) töredékszavazat (2) törésvonal (1) torgyán józsef (2) torgyán kisgazda (1) torkos matild (1) törvényjavaslat (1) torzítás (1) trafik (1) trianon (1) tulajdonos (1) túlélési stratégia (1) túlhatalom (1) tüntetés (4) tusnádfürdő (1) tv2 (1) tv3 (1) ügybirtoklás (3) ügyészség (2) ügynökkérdés (1) újfasiszta (1) ujhelyi istván (1) újraválasztás (1) új alkotmány (1) új baloldali párt (1) új párt (2) új pártok (4) uj péter (1) ülésrend (1) ungár klára (2) uniós csúcs (1) ünnepi beszéd (2) ünnepség (1) USA (2) utódlás (1) utólagos normakontroll (1) utópia (1) vágó gábor (1) vagyonadó (1) vákuum (1) választás (2) választási együttműködés (2) választási eredmények (3) választási esélyek (5) választási hibák (1) választási kampány (1) választási műsor (3) választási rendszer (16) választási részvétel (6) választási törvény (1) választás időpontja (1) választó (3) választói reakció (1) választók (1) valence issue (1) valóság (2) valóságértelmezés (2) valóságérzékelés (1) valóságmagyarázat (2) valóságshow (1) válság (7) válságadó (3) válsághelyzet (1) válságkommunkáció (1) váltás (1) váltógazdálkodás (1) váltópárt (3) változás (4) változtatás (1) valutaalap (3) várakozás (1) várakozások (1) varázstalanítás (1) varga mihály (7) városok (1) varsói gyors (2) vastagh pál (1) veiszer alinda (1) véleménykülönbség (1) Veszprém (1) veszprém (1) vétó (3) vezetés (1) vezető (2) videóblog (1) viktor (1) visszalépések (2) visszatérés (1) vitányi iván (1) vízió (1) vizsgálóbizottság (1) voks10 (1) voks2010 (1) volner jános (1) voluntarizmus tere (1) vona gábor (15) vörösiszap (1) vörösiszap katasztrófa (1) warvasovszky tihamér (1) war room (1) wittner mária (1) xiii. kerület (1) zagyva györgy (1) zanzibár trükk (1) zapadnyik (1) záróra (1) zászlóégetés (1) zsákmányelv (1) zsákutca (1) zsinka lászló (1) Címkefelhő
2011
dec 16
13:34

„Ha ebben az országban semmi sem szent, ha semmiben sem lehet megbízni, ha állandóan be akarjuk bizonyítani, hogy semmi értelme semminek, akkor nihillisták és cinikusok leszünk, és az ilyen országnak nincs jövője.” Orbán Viktor mondatai ezek tavaly nyárról. Tulajdonképpen nincs is mit hozzátenni.

Ami az elmúlt negyvennyolc órában történt, az mindennél pontosabban mutatta meg, hogy a jelenlegi kormány – miniszterelnökével, minisztereivel, lelkesen támogató vagy passzívan asszisztáló képviselőivel és mindent vállaló szóvivőivel együtt – a cinizmusnak korábban szinte elképzelhetetlen fokára jutott. Aki rendszeresen követi ezt az oldalt, az tudja, hogy az elmúlt időszakban megpróbáltam megértő és elemző módon közelíteni ehhez a kormányhoz, még akkor is, ha a korábban kimondott szavakat rendre megcáfoló és a valóságot gyakran zárójelbe tevő hatalmi kormányzást folytatott. Ez a feladatom, ezt teszem majd a jövőben is.

Most azonban nem fogok arról írni, hogy miért jó a Fidesznek – pár nappal azután, hogy a kormányfő hitet tett a fontossága mellett - a parlamenti vita esetenkénti felszámolása, hogy miért érdeke megalázni a magánnyugdíjpénztári tagokat (lásd „tagok döntöttek” és „örömmel fogadjuk”), vagy hogy miért ügyes megoldás az utolsó pillanatban taktikai okokból, suba alatt, bizottságok mögé bújva módosítgatni az alkotmányt. Leginkább azért, mert ha jó is, ha érdeke is, ha ügyes is, végső soron ezt az országot és annak politikai kultúráját kezdi ki, a közbizalmat rombolja, és minden közélettel kapcsolatos értéket veszélyeztet. Nincs az a cél, ami miatt ez megérné.

Lehet persze módosítani a szabályokon, mint ahogy a magánnyugdíjpénztári rendszer teljes felszámolása sem ördögtől való. Mértéktartás, egyenesség, tisztelet - nem a politikai célok kijelölése, hanem sokkal inkább ezek hiánya teszi az egészet ártalmassá és károssá. Ha a kormánypárti szereplőknek esetleg nem lenne világos mindez, arra kérem őket, hogy ne csak tapsolják, hanem értsék is meg Orbán Viktor fent idézett mondatait.

A bejegyzés trackback címe:

https://torokgaborelemez.blog.hu/api/trackback/id/tr933468477

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Lázár megérti, ha valaki hazautazik várni a Jézuskát 2011.12.17. 10:35:26

Az Európai Unió és a Nemzetközi Valutaalap pénteken beszüntette Magyarországgal a pénzügyi támogatási csomagról folytatott előkészítő tárgyalásokat, mert attól tart, hogy a kormány aláássa a központi bank függetlenségét. Összefoglaló....

Trackback: Újraindítjuk működésünket 2011.12.16. 20:38:54

A "nem lesz hadkötelezettség" nyilatkozatok egyszerűen félrevezetőek és nem valósak, amelyeket a "... a hadköteles nyilvántartás vezetése..." 2011. december 05-én elfogadott törvénnyel kapcsolatos magyarázatok próbálnak sulykolni...

Trackback: Orbán, pakolj! 2011.12.16. 18:03:26

Összebalhéztunk az IMF-fel és az EU-val, megszakadtak a tárgyalások. A jogászgyerek célja egyértelmű: kivezetni az országot az EU-ból, mert a modern díszlet nem felel meg a múltba forduló népnemzeti színjáték előadásához.

Trackback: Kétharmaddal törölnék el a négyötödöt 2011.12.16. 17:32:01

Módosítaná a házszabályt Lázár János és hét párttársa. Új tárgyalási módot vezetnének be, a korábbi kivételes eljáráshoz pedig a jelenlegi négyötöd helyett már elég lehet a képviselők kétharmadának támogatása. Az ellenzék háborog.

Trackback: A kormánynak mennie kell 2011.12.16. 16:58:35

Gyors leszek és egyszerű: ennek a kormánynak mennie kell.Nem kell aggódni, a Fidesz folytathatja, ha akarja, de valószínűleg már most elég kevesen vannak, akik szerint muszáj lenne ugyanúgy folytatniuk, mint eddig, erre akár egy népszavazást lehet épít...

Trackback: Magánnyugdíj - második felvonás 2011.12.16. 16:36:46

Csupán a blog történeti folytonossága miatt írok arról, hogy a Fidesz kormány teljeskörűen államosítja a magánnyugdíjrendszert, nem lévén a történetben meglepetésre vagy további elkeseredettségre okot adó tartalom. Akinek a bejelentés meghökk...

Trackback: Orbán Viktor életrajza 2011.12.16. 16:01:44

Mihez ért ez az ember az ELTE ÁJK-n huszonnégy évvel ezelőtt szerzett diplomájával? Nézzük meg az Europass sablonba feltöltött életrajzát! Úgy értem, szép dolog az, ha valaki szervezeteket, kiadókat, szerkesztőségeket alapít, meg kitüntetéseket kap ne...

Trackback: A folyamatban lévő hazaárulásA Magyar Köztársaság emlékezete 2011.12.16. 15:41:00

Hazaárulás vagyon folyamatban feleim. Ez egy nagyon kemény szó, de vannak pillanatok, amikor kemény szavakkal lehet csak leírni az igazságot. A hazaáruló szó, amúgy megkopott, elvesztette jelentőségét, hisz annyi március tizenötödikén és október huszon...

Trackback: Berlusconi legalább elkurvázná 2011.12.16. 15:36:38

Amint arra altoid törzsolvasónk is rámutatott: hoppá.Teljessé vált az einstand, megy a maradék nyugdíjpénz is a levesbe, és a már elvitt se jön vissza. Az oroszok ettől annyival jobbak, hogy ott a legteljesebb összeomlás pillanatában is volt vas, és ab...

Trackback: ÁRULÓK 2011.12.16. 14:45:39

 A Magyar nép és a Demokrácia árulói,   Vádollak benneteket azzal, hogy felszámoltátok a Magyar Köztársaságot!Vádollak benneteket azzal, hogy nem tartjátok tiszteletben az alapvető emberi jogokat!Vádollak benneteket azzal, hogy nem tartjátok ...

Trackback: ÁRULÓK 2011.12.16. 14:45:20

 A Magyar nép és a Demokrácia árulói,   Vádollak benneteket azzal, hogy felszámoltátok a Magyar Köztársaságot!Vádollak benneteket azzal, hogy nem tartjátok tiszteletben az alapvető emberi jogokat!Vádollak benneteket azzal, hogy nem tartjátok ...

Trackback: END-GAME - avagy hogyan lesz vége az Orbán-rendszernek 2011.12.16. 14:30:30

A Gyurcsány-rendszer idején 2006-tól 2010-ig azon agyaltunk, hogy melyik napon és hogyan lesz vége a Gyurcsány-rendszernek. Hiába? Nem feltétlenül, hisz rengeteg hasznosat tanultunk .. aminek a korabeli baloldallal akkoriban toleráns barátaink még ninc...

Trackback: Rablóbanda kormányoz 2011.12.16. 14:11:44

Mások vagyonát erőszakkal elvenni rablás. Akkor is, ha nem furkósbottal, hanem törvénymódosítással teszik....

Trackback: Matolcsy György 2011.12.16. 13:54:03

    KURVAANYÁD!   ujabb_nyugdijallamositasra_keszulhet_a_kormany 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mizrolist 2011.12.16. 13:37:56

Nem szívesen mondok ilyet, de kezdek kételkedni abban, hogy az IMF-EU küldöttség januárban visszajön tárgyalni arról a bizonyos hitelről. Vagy ha mégis, akkor nagyon rövid látogatás lesz.

tölgyes 2011.12.16. 13:40:28

Úgy látszik Török Gábor most már elérkezettnek látja az időt arra, hogy színt valljon.

MasterMason 2011.12.16. 13:40:45

Fordítsuk le magyarra a kormány politikáját: Jézus köztünk él, te vagy az, neked kell majd szenvedéssel megváltani ezt a világot.

Az Utolsó Csillagharcos 2011.12.16. 13:46:51

Bravó Gábor, végre kimondtad! Ugye nem is volt olyan nehéz ;)

noviktornoparty 2011.12.16. 13:47:17

hogy egy klasszikust idézzek: "a lóf*sznak is van vége" a kérdés csak az, hogy mikor veszi ezt észre az a 1,5-1,7 milliónyi Fidesz-szavazó, akik szerint még mindig a legnagyobb rendben van minden ebben az országban.

pokesz70 2011.12.16. 13:47:42

Szégyelje magát TG is. Én legalább is szégyelném magam a helyében, sőt nekem lassan már az is szégyen, hogy magyar vagyok.

sapuh 2011.12.16. 13:47:47

Kemény, de igaz. És attól félek, az igazán durva része csak most jön.
Belegondolni sem merek, milyen állapotban lesz az ország, mire megszabadul a Fidesztől...

Sanko13 2011.12.16. 13:47:48

Gábor, és ezen lépéseket még mindig nem tartod a demokrácia leépítésének?

dunabeat. 2011.12.16. 13:48:59

Ad-hoc jellegű döntések, teljes kiszámíthatatlanság, bizonytalan jövő. A jogbiztonság teljes hiánya, "a cél szentesíti az eszközt" logika és az erőpolitika totalitása. Forradalmi hevület, felforgatás, káosz.

Mindehhez még kellő arrogancia, cinizmus és gőg.

Némelyik cikázás a legrosszabb Gyurcsány-időket idézi.

Ez már önmagában is igen rossz, de figyelembe véve a magyar és a világgazdaság bizonytalanságait, mindezt megspékelve egy teljesen impotens és ugyancsak hiteltelen ellenzékkel, vagyis az alternatíva hiányával, a helyzet egyenesen tragikus.

Most is az a helyzet, hogy csak kalandvágyból lehet itthon maradni.

Szamiz67 2011.12.16. 13:49:15

@tölgyes: Én is így látom, nincs itt Mnyp pénz államosítás, alkotmánybíróság ledarálás, rokonok, ismerősök demokratikus intézményrendszerek élén, hírszerkesztési botrányok, MNB-re nyomulás, csak ballibsi van, meg jobbos, fő a kérdés csak az, hogy ez mikor derül ki róla...., a többi bagatell

sárkányfő 2011.12.16. 13:49:37

Elismerésem Gábornak, mi ezen már rég túl vagyunk, de Ő a szakmai karrierjét, és hihetetlen kitartással felépített imázsát kockáztatja.

Én 2-3 napja mondtam ki, hogy a kormány illegitim, mivel megszüntette az igazságszolgáltatás függetlenségét.
De az ámokfutás nem hogy nem áll le, de eszeveszett tombolásba csap át.

2llkedő 2011.12.16. 13:50:10

"""Az államnak pártatlannak kell lennie . Nem ügyeskedhet, nem változtathatj a kénye-kedve szerint a törvényeket és a szabályokat. Ha az állam részrehajló, és magánérdekek kiszolgálójává alacsonyodik, magánérdekek foglyává teszi a törvényhozást, akkor saját működésének értelmét számolja fel. Ha az állam azt akarja, hogy tiszteljék, akkor tiszteletre méltónak is kell lennie. A Nemzeti Ügyek Kormánya ezért helyre fogja állítani a magyar állam tekintélyét. Közigazgatási rendszerét az ésszerűség útjára tereli és újra a közjó szolgálatába állítja . A bürokráci a okozta indokolatlan társadalmi terheket határozott lépésekkel mérsékli."""

etwas kultur muss sein 2011.12.16. 13:52:04

Ideje volt végre egy normális postnak! ;-)

pástétom 2011.12.16. 13:53:04

Kezdünk felébredni, Török Úr?

sárkányfő 2011.12.16. 13:53:05

Csak a jegyzőkönyv kedvéért, az elmúlt 48 óra tombolásának tételes kárjegyzéke:

- az igazságszolgáltatás függetlenségének megszüntetése
- a jegybanki függetlenség nyílt megtámadása
- a maradék manyup kinyírása
- az imf-eu elutazás kiprovokálása

Mindezt 2 nap alatt. Ezeknek végképp elment az eszük.

KömKel · http://komkel.blog.hu/ 2011.12.16. 13:53:45

Hiába szuggeráljuk magunkba minden egyes fejünk felett átcsapó hullámnál, hogy "ez csak csoki", tudjuk nagyon jól, hogy szar. Majd amikor már sokat nyelünk belőle, rájövünk, hogy lófaszt sem ér a szuggerálás. Időben ki kellett volna mászni...

fvipera 2011.12.16. 13:53:50

@sárkányfő: a következők tombolnak:

kontraszelekció
primitív paternalizmus
gátlástalanság

jól írta TótaW: a kormány (orbán)ambíciója és képessége között igen szélesre nyílt az olló

barkacs 2011.12.16. 13:56:04

Csak egy évet késtél vele, de legalább végre megtetted.

Tavaly ilyenkor is kérdeztem, megint felteszem, ezt és így miért csinálják? Pontosan tudták, hiszen orbánvitya elszólta magát a rádióban, hogy ezt fogják csinálni december közepén. De miért? Mi és ki az ami/aki sürgeti és ezekre a dolgokra készteti őket. Nem látom benne a logikát és nem hiszem, hogy egyszerre veszítették volna el a realitás érzéküket.

Tavasszal sokszor és sokan leszünk az utcán, remélem, mert más már nem maradt nekünk. Ki gondolta volna ezt 20 évvel ezelőtt.

pucros 2011.12.16. 13:57:43

"mindent vállaló szóvivő" - és egyikük volt kollégád és barátod. Fogadd őszinte részvétem.

nexialista · http://nexialista.blog.hu 2011.12.16. 13:58:59

hát ez van, amikor az erőszakosságot képzelik karizmának...

tölgyes 2011.12.16. 13:59:21

@Szamiz67: Azonban az is előfordulhat, hogy mind a kettő van egyszerre.. csak kik-ki rejtegetzi politikai állásfoglalását... Mint ahogy ezt tette 91-92-ben Gombár Csba, Lengyel László stb... akkor még függetlennek mondták magukat bár akkor sem voltak azok. Azért az jó - a rossz mellett -, ha ezek a dolgok kiderülnek.

ekat 2011.12.16. 14:01:26

Abszolút apolitikus vagyok, életemben egyszer voltam pártra szavazni, legutoljára, mikor a férjemmel úgy éreztük, hogy a Jobbik ellen muszáj tenni valamit. Egyikünk a Fideszre szavazott, másikunk az MSZP-re. :-)
De most úgy gondolom, hogy itt az ideje az utcára menni, mindenkinek, minél hamarabb, minél többször.
És ez iszonyú szomorú. :-(

russzofil 2011.12.16. 14:01:29

Nyilvánvalóan beszorítva érzik magukat, nem látnak más utat, mint az előremenekülést. Néhány Don Quijote-i (értsd: középkorból itt ragadt) figurában valószínűleg egy-két történelmi kitörési kísérlet (Szigetvár, Budapest ostroma, stb.) is feldereng és hősiesen nyomogatja az igen gombot.

A jó hír, hogy forradalmi időkben nem csak a hatalom oldalán történnek gyorsan a dolgok. 1989. december 16-án Ceausescu hatalma még biztosnak tűnt. A folytatást mind ismerjük.

flatus 2011.12.16. 14:03:05

Régen rendszeres olvasója voltam a blognak, de erről már régen leszoktam, mert egyszerűen hiteltelenné vált Török úr puha fejtegetése a kormány tevékenységét illetően.

Most vakarhatja a fejét, hogy miként valljon színt az elmúlt időszak vérszegény posztjai után.

Leonard Zelig 2011.12.16. 14:03:36

@tölgyes: Színt valljon??? Inkább a süllyedő hajóról próbál kiugrani, de már késő, mert túl nagy az örvény.

sárkányfő 2011.12.16. 14:04:05

"Eltitkolta Orbán a bankvezérek elől az EU-IMF-tárgyalók lelépését"

hvg.hu/gazdasag/20111216_Orban_Viktor_Bankszovetseg

"Gyors és fájdalommentes IMF-megállapodást sürgettek a hazai bankvilág vezetői Orbán Viktornál és a nemzetgazdasági miniszterénél egy pénteki délelőtti találkozón"

"A kormányfő arról elfelejtette tájékoztatni a bankvezetőket, hogy röviddel korábban megszakadtak az egyeztetések az IMF-EU-tandem Magyarországon tartózkodó képviselőivel."

JumboJet 2011.12.16. 14:05:09

"Aki rendszeresen követi ezt az oldalt, az tudja, hogy az elmúlt időszakban megpróbáltam megértő és elemző módon közelíteni ehhez a kormányhoz, még akkor is, ha a korábban kimondott szavakat rendre megcáfoló és a valóságot gyakran zárójelbe tevő hatalmi kormányzást folytatott. Ez a feladatom, ezt teszem majd a jövőben is."

Gábor! Miért feladatod Neked a megértés? Megelőlegezett megértés, persze minden új, ismeretlen embernek, szervezetnek jár a bemutatkozás pillantában. Utána már csak akkor, ha bebuzonyosodott az alapvető jó szándék, de legalábbis a belátás.
Ezekről, a Fidesz hatalomra lépésének pillanatában már hosszú évek óta lehett tudni, hogy a Fidesznek nem sajátjai.
Neked, mint elemzőnek az ÉRTÉS A FELADATOD. Nem a megértés. Azt hagyd az anyukákra, apukákra, barátokra, barátnőkre és a vak hívekre.
Ha Te egészen a legutóbbi időkig MEGÉRTŐ akartál és tudtál lenni a Fidesszel, ha Neked ilyen szintű, pokoli és gonosz cinizmusra van szükséged arra, hogy végre VÉLEMÉNYT mondj, ÁLLÁST FOGLALJÁL, akkor azt kell feltételezzem, Neked valójában az ÉRTÉSsel vannak problémáid. Nem érted/ismered az embereket, a szervezeteket, nem rendelkezel az intuíció képességével. Elemzőként, ez aggályos.
Mindenesetre, jobb később megvilágosodni, mint soha.

α Ursae Minoris · http://noreg.blog.hu/ 2011.12.16. 14:05:16

Érdekes volt figyelni a bloggazda hozzáállásának változását az idö múlásával.

Bár finoman, a sorok között, de folyamatosan követhetö volt a választások táján még egy pozitív, bizakodó, majd a lassan-lassan semlegesbe, késöbb óvatosan eluatítóba elcsúszó vélemény, míg aztán, úgy tünik, mostanra (de vajon miért PONT most?) elszakadt a cérna...

Homeoffice 2011.12.16. 14:05:29

Ha Most nem bukik meg ez a bagász akkor soha

2011.12.16. 14:05:51

@Free-Press: minden 2. magyar Jézus...szenvedés lesz itt majdnem mindenkinek...:(

Bravó Gábor! Hívunk legközelebb tüntetni Téged is...

Lasombra 2011.12.16. 14:06:03

Viktor sorsáról: aki semmilyen törvényt vagy megállapodást nem tisztel, azzal szemben sem alkalmazandó semmilyen törvény vagy megállapodás.
Ut sementem feceris, ita metes.

svájci néger 2011.12.16. 14:07:20

@pokesz70: pedig pont ez az, amit nem szabad éreznünk! Mi nem polititkusok vagyunk. Szégyelljék magukat ôk, ne mi!

2011.12.16. 14:08:08

@sapuh: sajnos, nagyon igazad van...:(

ern0 · http://linkbroker.hu/ 2011.12.16. 14:08:26

MUHUHAHAHAHAAHAHAAHAAAAAA, eddig bírta szegény cérnával.

Gordiusz 2011.12.16. 14:09:17

Én a magam részéről jó ideje mindenféle illúzióval leszámoltam.. Beigazolódott, hogy a retorika mögött valóban nincsen semmiféle értékrend, koherens világnézet, szilárd erkölcsi elvek csak és kizárólag a hatalom van. Ennek megszerzése, mindenáron való megtartása és maximalizálása az egyetlen vezérfonal. Minden ami történt vagy történik kizárólag ezt a célt szolgálta. Ráadásul mindezt olyan nemtelen és otromba eszközökkel, amit látva először a civilizált külvilág is csak hüledezve hitetlenkedett, hogy ilyen megtörténhet Európának ezen a felén. Orbán nárcisztikus személyisége, komplexusai olyan mértékben nyomják rá bélyegüket az országra, amennyire az csak az egypártrendszerekben szokás és innen nézve egyelőre egyáltalán nem látni a kiutat. Az egyetlen - igaz csak nagyon halvány - remény, ha a következő választáson Bajnait és Oszkót sikerül meggyőzni, hogy induljanak a választáson. Nem, nem az MSZP jelöltjeként, hanem újonnan alapított párttal a háta mögött (a Haza és Haladás erre jó szellemi háttér lehetne) Visszafogottságuk és szakszerűségük nimbusza az emberek jelenlegi politikából való kiábrándultsága mellett, hónapok alatt óriásivá duzzaszthatná ezt a politikai erőt. Persze jól teszik, ha nem kapkodnak, mert ha idő előtt kiállnak, a Fidesz minden lehetséges eszközt megragad majd krimianalizálásukra és (Kövér szavaival élve) egyenkénti lévadászásásukra..

zw007 2011.12.16. 14:09:18

Aki nem látja, hogy Orbán PSZICHOPATA! Aki még mindig ezekre szavazna, azt örökre meg kéne fosztani szavazati jogaitól, mert az nem beszámítható! Gábor, régóta látszik írásaidból, hogy mire gondolsz, és köszönöm, hogy most le is merted írni!

2011.12.16. 14:09:20

Ja, tudom ám miért mentek haza. Azt kérték a delegációtól, hogy Orbánnak mennie kell 2012. februárjában...És ezt - még!!! - nem merték bevállalni.

Waldi! 2011.12.16. 14:09:21

Hat kivancsi leszek meddig marad a KESZ csoport hirdetese a blogon ezek utan. :D

ulrike (törölt) 2011.12.16. 14:09:42

Ráadásul az IMF és EU delegáció EU döntésre tegnap este megszakította a tárgyalásokat, s idő előtt elutazott ma hajnalban. Egyre zavarosabb minden.

ern0 · http://linkbroker.hu/ 2011.12.16. 14:09:49

@sárkányfő: Jön a karácsonyi szünet, bele kell húzni. Kifelejtetted a Vagongyár államosítását!

graycivil 2011.12.16. 14:11:17

"Megszólalt a finn főbíró: ezért írt levelet Magyarországról az EU-nak

A lap idézi a főbírót is, aki szerint a "Magyarországon olyan dolgok történnek, amelyek nem állnak összhangban egy alkotmányos állam alapelveivel.""

hvg.hu/vilag/20111216_finn_fobiro_eu#utm_source=20111216_lopni&utm_medium=ScarabFlyer_RELATED&utm_campaign=hvg.hu

Diocles 2011.12.16. 14:11:47

A végjátékot éljük. A 2008-as csőd végjátékát.

De tartom, h nem a kormány miatt (noha kétségtelen, h nem tudta megállítani az országot a lejtőn), ezek (pl. manyup-einstand) már mind egy vergődő ország kormányának kétségbeesett pénzbegyűjtő lépései... Van alternatíva, persze, pl. meg lehet vágni a nyugdíjakat 10-20-30%-okkal, és akkor fél perc alatt megbukik a kormány.

Summa summárum, előrehozott választás kell tavasszal, menteni a menthetőt!

Az országnak is jobb egy új felhatalmazással bíró kormányzat, de jobboldaliként tartom, h a jobboldal ne menjen rá a válságkezelésre, hogy aztán röhögve visszatérjenek az elvtársak.

Sanko13 2011.12.16. 14:13:06

"Nem szóltam, amikor elvitték a kommunistákat
Nem szóltam, amikor a zsidókat elvitték
Amikor engem vittek el, már nem volt, aki szóljon"

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2011.12.16. 14:13:51

Hát, jobb későn mint soha, Jó reggelt Török Úr!

graycivil 2011.12.16. 14:13:52

"Tóta W. Árpád: Megyünk lopni

Az Alkotmánybíróság ...Mivel gyáva, megalkuvó kukacokból áll, egyértelmű, hogy a szűkített jogkörét se fogja kihasználni, még annyi fékereje sincs, mint amit engedélyeztek neki hivatalosan."

hvg.hu/w/20111216_lopni

"És ahogy elhárult az utolsó akadály, a halmozottan hátrányos helyzetű már indul is lopni. "

ern0 · http://linkbroker.hu/ 2011.12.16. 14:14:07

@Gordiusz: "Én a magam részéről jó ideje mindenféle illúzióval leszámoltam.. Beigazolódott, hogy a retorika mögött valóban nincsen semmiféle értékrend (...)" - sose lesz belőled politikai elemző, ha már az elején látod, mi van. Én is láttam, és még sokan mások is (ki 1 hét, ki 1 hónap után), egy ember nem látta csak ezt előre: Törög Gábor. Ezért hangzik fel itt a MUUAHAHAHAHAAAAAA.

tarackos 2011.12.16. 14:14:57

Gábor, ne arra figyelj amit mond! Mindig azt mondja amit hallani akarnak, ha feketét akkor azt ha fehéret akkor azt. Nem számít ez annak aki semmit sem tisztelt csak az erőt. Ez egyben kijelöli a megoldást is, pofán kell vágni!

Gábor, mértéktartás, egyenesség, tisztelet. Ezeknek semmi köze a politikai célokhoz vagy annak hiányához. Ahogy már írtam Neked párszor, nem vezet sehová az az elemzés ami figyelmen kívül hagyja a kereteket. Alkotmány, kultúra. Mert azt, hogy mi egy párt érdeke, motivációja az lehet érdekes de ki nem szarja le? Így nem csak a politika hanem az elemzés sem rólunk szól!

vizslakutya (törölt) 2011.12.16. 14:16:00

Bakker,mi van it, már nem győzöm követni a mai eseményeket.
Ez már a kapuzárás előtti pánik??!!

Robinzon Kurzor 2011.12.16. 14:16:06

Jó reggelt kívánok!

Az elmúlt 48 óra?

A totális, rendszerszintre emelt cincizmus nem most kezdődött, és még csak nem is másfél éve.

Persze a TG-féle politikai elemzésben a Titanic elsüllyedéséről csak akkor lehet beszélni, ha már 5 cm moszat borítja az óceán fenekén.
Addig csak egy lehetséges, bár nem valószínű forgatókönyvről szól a poszt.

graycivil 2011.12.16. 14:16:17

@Diocles: "De tartom, h nem a kormány miatt..."

Vigyázz, mert ilyen vaksággal nekimész a falnak...

belamancs 2011.12.16. 14:16:42

Eddig csak olvasó voltam, de a kormány lépéseit látva,azt kell tanácsolnom, hogy akinek van még valami pénztartaléka, még az ünnepek előtt vegye ki a bankokból, mert már csak a számlák zárolása következhet!

regress 2011.12.16. 14:16:51

@tölgyes: neked is elérkezett az idő.kérd el viktorodtól a doki telefonszámát.moldovának volt egy jó mondata a vasútról írt könvében"a vasútnál,csak a hülyék és megszállottak maradtak"na a fidesznél már a megszállottak is elfogynak

bvr 2011.12.16. 14:18:44

A helyzet miatt el vagyok keseredve.

Ennek a blog-bejegyzésnek viszont örülök!

Sok helyről, még sok ilyennek kell most megszületnie!

JumboJet 2011.12.16. 14:19:26

@α Ursae Minoris: Bizonyos fokig tényleg "Érdekes volt figyelni a bloggazda hozzáállásának változását az idö múlásával."
Mint írtam, én már az elején sem értettem azt a nagyfokú bizalmat, pozitív hozzáállást. Aki itt élt addig is, pláne, POLITIKAI ELEMZŐKÉNT, az pontosan ismerhette a Fidesz "lelkét", belső mechanizmusait. Na most ennek ismeretében olyan kritikátlan, megértő bizalmat szavazni a Fidesznek, mint Gábor...háááát, mit mindjak?, Gábor intellektuális képességeit kérdőjelezik meg.
Ekkora ámokfutásra persze, még én sem, de még tán a legelvakultabb anti-Fideszesek sem számitottak, és talán még az értő elemzők sem számíthattak. Azért annak a cérnának már rég illett volna elszakadni TG-nál...

SenchoPenze 2011.12.16. 14:20:31

@pokesz70: nekem is volt egy gyenge pillanatom, amikor már megfordult a fejemben, hogy szégyenlek magyarnak lenni. aztán rájöttem, hogy nem nekem kell szégyenkeznem, hanem nekik...

barkacs 2011.12.16. 14:22:13

@adamis.ivan: tökéletesen egyetértek

Dour. 2011.12.16. 14:22:22

@regress:
Kormányról ...
pontosabban a fityeszről mindig a bólogató kutya jut az eszembe az "anno" kocsi hátsó üvege mögött.
Szar az út, de bólogat.

Pszichoaktív 2011.12.16. 14:22:39

Azért lehet ezt érteni máshogy is:
"Aki rendszeresen követi ezt az oldalt, az tudja, hogy az elmúlt időszakban megpróbáltam MEGÉRTŐ és elemző módon közelíteni ehhez a kormányhoz, még akkor is, ha a korábban kimondott szavakat rendre megcáfoló és a valóságot gyakran zárójelbe tevő hatalmi kormányzást folytatott. EZ A FELADATOM, ezt teszem majd a jövőben is."
Naivnak tűnhet azt gondolni, hogy ez véletlen elszólás, de az meg talán paranoidnak, hogy finom megfogalmazás.

Mr. Homn 2011.12.16. 14:23:13

csatlakozom a "na végre" táborhoz. csak így tovább.
bár, nagyon rossz lesz nekünk -az országnak- ha ilyesmikről kell írnod a továbbiakban is.

(hol vannak a fidesznyik megmondónépek??
ébresztőőő!!)

concret 2011.12.16. 14:24:27

Amikor tavaly bementem a tb termébe aláírni a manyup-ban maradási nyilatkozatomat, jellemzően önmaguk döntésével elégedett embereket láttam. Szinte mindenkire kiült, milyen jó érzés ellenállni a hatalom nyomásának, és szuverén személyi döntést hozni vele szemben.

Ezeket az embereket nem hiszem, hogy képes lenne Orbán Viktor megalázni. Nem áll már ő azon az emberi színvonalon. Meg lennék lepve, ha valaki is bedobná a manyup-tőkéjét a közösbe, már semmi érv sem szól mellette - ellene viszont a napról napra megélt tapasztalat. Senkiháziakkal nem szabad foglalkozni, ez a kormány már csak jogilag létezik.

panelburzsuj 2011.12.16. 14:25:12

Riszpekt.

(Azért a munka dandárja most jön: neki lehet állni a nihillisták fölfektetésének, @sárkányfő: @fvipera: kommentársak mintájára.

De egy l-betűvel kevesebb is korrekt megoldás - bár ez a lépés nem igazán venné el a "jól megszokott" kerülgetős mellékízt ... :)

Diocles 2011.12.16. 14:25:38

Nem az egy évvel ezelőttihez képest feltűnő a változás, hanem TG két nappal ezelőtti posztjához képest :)

De TG-nek igaza van, süllyed a hajó, én a helyében törölném a két nappal ezelőtti Orbánnal nagyon "megértő" posztot is, mert túl nagy a kontraszt, és ez így kicsit kínos. :)
Orbán már valóban nem alternatíva nélküli, majd jön az EU-helytartó, vagy az előrehozott, vagy az Apokalipszis.

graycivil 2011.12.16. 14:26:25

"Aki hazudik, az lop is?"

progressziv.blog.hu/2011/09/07/aki_hazudik_az_lop_is

"Két olyan „pénzforrás” van Magyarországon, amely még „intakt”:

1. A megmaradó 102.000 MANYUP-tag számláin lévő kb. 300 milliárd forint."

Ez most már bejött.

"2. A magánszemélyek számláin lévő lekötött bankbetétek."

???

Dátum: 2011.09.07

GPtower 2011.12.16. 14:27:10

Hali, Török Gábor,

Mikor lépsz már be végre az MSZP-be vagy a DK-ba. Az lenne a tisztességes nem? Nem kell itt erőlködni meg visszaszorítani a politikusi szerepléssel kapcsolatos vágyakat. Bátran be kell lépni valamelyik baloldali pártba és ott vinni előre az ország szekerét. Nem csak beszélni kell, hanem tenni, elvtársak!

Véleményem szerint Orbán borzalmas politikát visz. A helyes politika az előző nyolc évben folyt, amikor 12 000 milliárd forint hitelfelfelvétellel nagyon sok problémát meg lehetett oldani. Ez a fasz Orbán baja hogy erre nem jött rá, ha neki is lett volna elég esze, akkor hitelfelvétellel oldja meg, ugyannyit felvesz mint az MSZP-s kormányok.

Mert lám ha BÁRHONNAN máshonnan akarja előteremteni a pénzt azonnal támadják és ez így is helyes. A hitelfelvétel volt a helyes út ebből is látszik, hisz azt senki sem kritizálta ahogy Török Gábor sem.

Ennyi kellene most is felvenni új hiteleket azokból lehetne rendezni minden problémát. Ha túl sok a hitel legfeljebb majd elengedik mint a Görögöknek. A lényeg hogy az MSZP csinálta jól a Fidesz rosszul. Ez az alaptézis.

Zabalint (törölt) · http://sznobizmus.blog.hu 2011.12.16. 14:28:05

@noviktornoparty:
Mit venne észre? A 100 ezer a legtöbbet adózók közül kerül ki, tehát többnyire magas jövedelműek. Ha őket büntetik, a korlátolt gondolkodású emberek szemében inkább érdem, mint baj. A lakosság nagy része még nem érezte a saját bőrén az önkényt, és egy ideig nem is fogja, hiszen mindig csak 1-1 kisebb csoport lesz büntetve, a birkák meg tapsolhatnak...

Valahol Máshol (lemondott Dr. Prof.) 2011.12.16. 14:28:07

TG túl sokáig volt jóindulatú és ez egy elemzőnél sajnos hiteltelen. Neki nem megérteni, gyámolítani kell egy politikai szereplőt, hanem hideg fejjel, csak a tények vonzatában elemezned.

Emlékezzünk diktátorunk szavaira: " Ne arra figyeljenek amit mondok, hanem amit teszek" Gyakortlatilag beismerte hogy hazudozik. Mégse történt semmi.

Ráadásul már késő, a pártállami diktatúra felépült, az évtizednyi hosszúságra bebetonozott káderek már a helyükön. Előrehozott választás? Nosza, majd a káderek megfojtják a következő kormányt és már jöhet is vissza ez a neokomcsi hazudozó.

nakiazaki 2011.12.16. 14:29:37

Gábor, minden magyar ember nevében köszönöm, hogy most végre nem csak az elemző tárgyilagossága beszél Önből. Mindenkiben tudatosítani kell, hogy Magyarország rendszerváltáskor kivívott minden vívmánya a süllyesztőbe fog kerülni, ha tovább hagyjuk magunkat szipolyozni.

concret 2011.12.16. 14:30:39

Azt, hogy az IMF-delegáció hátat fordít, még csak borítékolni sem kellett volna.
OV azt mondta: nem akar gazdasági kérdésekről tárgyalni velük.

Komoly sansza van annak, csakis akkor jönnek vissza, ha az új kormányfő majd gazdasági kérdésekről akar velük tárgyalni.

Zabalint (törölt) · http://sznobizmus.blog.hu 2011.12.16. 14:30:58

@zw007:
Én 2002. második fordulótól kezdve fosztanám meg szavazó jogától azokat, akik a Fideszre szavaznak. Ugyanis ott mutatta ki a két forduló között először Orbán a foga fehérjét.

Airgüzü 2011.12.16. 14:30:59

Ha ezt a blamázst is kimagyarázza, s ebbe sem bukik bele, akkor megérdemeljük a sorsunkat. Szargyártó úr meg nagyon lapít mostanában. Mit is hangsúlyozott többször? Hogy nem lesznek megszorítások?.. Hát neki nem, még azt sem vette sokáig észre (?), hogy több az illetménye, mint amit a törvény megenged. Csapnivaló, aljas, országromboló, önkritikátlan, becstelen és dilettáns banda! Elegünk van belőletek!

graycivil 2011.12.16. 14:31:54

@concret: "Meg lennék lepve, ha valaki is bedobná a manyup-tőkéjét a közösbe, már semmi érv sem szól mellette"

Tett róla El Curo, hogy mégiscsak "vissza akarjunk menni". Ugyanis a befizetett 10% is teljesen elveszik a jogszabály szerint, aki manyupban marad.

De ezzel szerintem El Curo kinyírta magát. Kérek mindenkit, elfogásakor ne bántsák, mint tették Kadhafival! :-)

agresszív hájfej, legalább mozgott aznap valamit 2011.12.16. 14:32:39

@barkacs: Meg mondom mi a cél. Kilépni az unióból. Ezek ki akarnak lépni. Ennyi.

Rá Dios 2011.12.16. 14:34:35

Babits Mihály, Jónás könyve (részlet)

"Halld, Hatalmas!
Hires Bosszuálló, szavamra hallgass!
Elküldtél engem, férgekhez a férget,
kik ellenedre s fricskád nélkül éltek.
Én inkább ültem volna itt a pusztán,
sorvadva, mint ma, gyökéren és sáskán.
De böjt s jámborság néked mint a pélva,
mert vétkesek közt cinkos aki néma.
Atyjafiáért számot ad a testvér:
nincs mód nem menni ahova te küldtél.
Csakhogy a gonosz fittyet hány a jóra.
Lám, megcsufoltak, Egek Alkotója!
Szolgádat pellengérre állitották,
mert gyönge fegyver szózat és igazság.
Nincs is itt haszna szépszónak s imának,
csak harcnak és a hatalom nyilának.
Én Jónás, ki csak a Békét szerettem,
harc és pusztulás prófétája lettem."

wattafilling 2011.12.16. 14:34:59

Néha nagyon szeretnék eszkimó lenni. Aztán meg busman. Persze azt is itthon lenne jó. Lenne...

hmmmovo 2011.12.16. 14:35:26

@GPtower: fogyatékos vagy, aki nincs veletek az ellenetek van. aki nem imádja a te drága kormányodat, az már rögtön ellenség.. nagy csalódások fognak érni, megérdemled.

concret 2011.12.16. 14:35:39

@graycivil:

miért kell olyan kormány jogszabályait (pláne a viszonylag messzi jövőre vonatkozóakat) komolyan venned, aki maga törte meg a jogbiztonságot, és teremtette meg ezzel a saját jogszabályai negligálásának az erkölcsi alapját?

visszalépsz, mert félsz: Orbán osztja (nem osztja) majd Neked a nyugdíjat?

Punxsutawney Mormota 2011.12.16. 14:36:00

@pokesz70: Én már szégyellem. Pár nap múlva megyek nyaralni, ha felteszik a szokásos hülye kérdést, hogy "Honnan jöttél?", akkor szemrebbenés nélkül belorusznak fogom magam vallani. Vagy észak-koreainak. Kevésbe érzem cikinek, mint magyarnak lenni. És nem a magyarság miatt, hanem azért, mert hagytunk egy ilyen cezaromán küldetéstudattól túlfűtött ugyanakkor kisebbrendűségű komplexusus törpét hatalomra jutni.

Mr. Homn 2011.12.16. 14:36:03

@lebowski71: jó, lépjenek ki. senkinek nem fognak hiányozni. de én -és még sokan mások- maradni akarok.

poli001 2011.12.16. 14:36:21

Kedves Gábor. Gratulálok tudom nagyon nehéz volt meglépned ezt a bejegyzést elemzői hitvallásod miatt, de hidd el pont emiatt értékeljük is sokan, hogy sajnos már Te is eljutottál ide. A kormány teljesítménye odáig süllyedt, hogy már te sem tudod megállni, hogy kritizáld őket.

GPtower 2011.12.16. 14:36:42

@lebowski71: Az unió előbb fog szétesni magától, minthogy Magyarország végig tudna vinni egy kilépést. Az ilyen Oli Rehn féle patkányok akiket soha nem válaszottak meg az Unió lakosai bármibe is beleszólhatnak ezt nem fog fennmaradni hosszú távon ez egyértelmű. Az EU széthullása már megindult és nem visszafordítható.

ekat 2011.12.16. 14:38:06

@lebowski71: Szerintem akkor jó eséllyel igen hamar mindannyian megkaphatjuk külföldön a menekültstátuszt. :-)

pástétom 2011.12.16. 14:38:11

@Valahol Máshol: Nehogy azt hidd, hogy kormányváltás esetén az orbáni rendszer hatályban marad. Megy a süllyesztőbe az összes 9 évre kinevezett csókossal együtt.

A köv. miniszterelnök a '89-es alkotmányra fogja letenni az esküt.

concret 2011.12.16. 14:38:26

@GPtower:

ezt már tegnap is leírtam:

akkor szűnjön meg az Uniós tagságunk, amikor az Unió széthullik :)))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))

baloo112 2011.12.16. 14:38:27

Isten bocsassa meg nekik. Tenyleg fogalmuk sincs arrol mit tesznek....

wattafilling 2011.12.16. 14:38:42

@GPtower: Aki nincs velünk, az ellenünk!
De ismerős...

Tyrion25 2011.12.16. 14:38:43

Kedves TG!

Áruld el ez még mindig demokrácia szerinted? Ez még belefér a politika demokratikus játszmáiba? Örülök, hogy ezután is elemezgeted majd miért jó, vagy nem jó valami a Fidesznek és Orbánnak személyesen, de nem érzed azt, hogy ez lassan olyan, mintha azt elemeznéd, miért volt jó Rákosinak és az MSZMP-nek , amiket tett? Ha nincs demokrácia ez az elemezgetés, csak olyan úri.murivá silányul, felesleges. Nem gondolod?

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2011.12.16. 14:39:13

Török Gábornak ismeretlenül is gratulálok őszinteségéhez és tisztességéhez. Ezzel a posztjával szerintem – talán kicsit paradox módon – eddigi, néha már-már komikusan elfogulatlanságra törekvő posztjait is hitelesítette, és fordítva is: az eddigi posztok néha megmosolyogtató visszafogottsága annál nagyobb súlyt ad a szavainak most.

@adamis.ivan: Attól tartok, én értem a bloggazda habozását; Magyarországon meglehetősen kiterjedt hatása van egy – szerintem nem csak, de közvetlenül a szocialista korszakból eredő – szélsőségesen jogpozitivista közjogi-politológiai felfogásnak, amit röviden és laicizálva úgy lehet megfogalmazni, hogy amíg jogszabály van róla, addig bármi rendben van. Pokolnál lehet tudományosan tetten érni a leginkább, de mindenhonnét vissza lehet hallani: a "majd választásokkor szabad véleményt nyilvánítani", a "megunják, hazamennek", a "nem kérdőjelezhető meg a szuverén döntése" stb. érvelések mind erre vezethetők vissza az én megítélésem szerint.
Bevált, látjuk.

Nagyon hosszú, küzdelmes és fáradságos munka lesz majd egyszer megtalálni, felismerni és rögzíteni, hogy hol vannak a határok.

Cylon Brother Cavil · http://koszonjuk-miniszterelnok-ur.blog.hu 2011.12.16. 14:39:37

Gábor, szerinted a Giró-Szász esténként leköpi magát, vagy csak simán nem néz bele a tükörbe?

agresszív hájfej, legalább mozgott aznap valamit 2011.12.16. 14:41:25

@GPtower: Nem nem fog szétesni, főleg ha mi kilépünk. Az elmúlt 100 év alatt mi csak a fasz rosszabbik oldalára tudtunk állni. Orbán le fogja uralni az összes még függetlennek látszó intézményt. Mivel az eu-s intézményeket nem tudja, így neki az eu se kell. Ez az ember elmeháborodott.

Tyrion25 2011.12.16. 14:44:30

És kedves TG ez még mindig demokrácia, belefér a demokratikus politikai versengésbe, ahogy mondani szoktad? Nem érzed azt, hogy ezután teljesen értelmetlen elemezgetni a dolgokat, olyan mintha Rákosi elvtárs tetteid próbálnád elemezni, hogy jó.e neki, amit tesz. Van egy rossz hírem, én jogász vagyok az én szakmámat tönkre tették, de a tiédet is!
Ja és akkor amikor az MSZP azzal "riogatott", hogy Orbán diktatórikus, az akkor mégis igaz volt? Lehet, hogy akik a közelében vannak 21 éve jobban ismerik, mint te az elemző.

kallok 2011.12.16. 14:44:32

faszkivanmár komolyan

ketroot 2011.12.16. 14:45:01

@GPtower:

Ó, hogy takarodnátok el innét...

sárkányfő 2011.12.16. 14:45:42

Azért azt meg kell adni, Orbán szisszen minden kis szilánkhoz.
Most, hogy épp zuhanunk a szakadékban lefelé, mit csinál? gázt ad:

"A kormány mindenképp átveri még idén az új jegybanktörvényt. - hangzott el a Fidesz mai frakcióülésén. A parlament a két ünnep között is ülésezni fog, és a házszabály tervezett módosításait is keresztülviszik."

hvg.hu/itthon/20111216_EKB_LazarJanos_Fideszfrakcio

Medvegyev 2011.12.16. 14:46:18

@GPtower: És mondd, ez a "kérek tőled-takarodj innen" tempó nem tahóság?

Azért kérdem, mert te beszéled ezt a nyelvet.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2011.12.16. 14:46:34

@Cylon Brother Cavil: Van az a pont, ami után inni kell. Minden este. Aztán majd délután is, suttyomban. Aztán kikerül a polcra az ital az irodában, hogy kínálni lehessen.

Rá Dios 2011.12.16. 14:47:13

@GPtower:
" Az ilyen Oli Rehn féle patkányok..."

Magatok vagytok a Stylus.

Medvegyev 2011.12.16. 14:47:52

@sárkányfő: Lázár János javaslatára a parlament elhalasztotta az MNB és a PSZÁF összevonását lehetővé tevő javaslat tárgyalását, de még ma, pénteken szavazhatnak az új jegybanktörvényről. Az [origo] információi szerint mindkét javaslat szerepet játszott abban, hogy az EU és a IMF tárgyalódelegációja idő előtt elutazott Magyarországról.

Az évek meg a rutin 2011.12.16. 14:49:06

Kedves Török Gábor!

A Fidesz azért tudta most felszámolni a parlamenti működés demokráciáját, mert pl. ÖN túl sokáig volt megértő velük szemben.

Vétkesek közt cinkos, aki (túl sokáig) néma.

Tisztelettel.

piros pipacs 2011.12.16. 14:49:08

@Gordiusz: Nagyon tetszik amit írtál. Minden szava igaz. Török Gábort fejtegetését gyakran olvasom én is. Végre már, hogy megszólalt a vészcsengő a fejében és jelzett, VÉGE, Igy NEM MEHET TOVÁBB.

fvipera 2011.12.16. 14:49:30

@Leonard Zelig: rózsaszín párduc a zuhanó liftből ugrott ki. a földszinten. csak ütemérzék kérdése

EMU 2011.12.16. 14:49:46

Véleménnyel, hozzászólással már tele a padlás, most már a cselekvés mikéntjéről kellene harangozni. Magyarország elemi érdeke és állampolgárainak honfiúi és honleányi kötelessége, hogy ettől a rezsimtől megszabaduljon, és a mai nappal érvényt nyert a bármilyen eszközzel kifejezés is. lehet még fogalmazni meg olvasgatni milliónyi hozzászólást a témában, de ezen túl kell lépni és cselekedni. Erről kell, hogy folyjon a diskurzus már, nem pedig kísérletet tenni a tarthatatlan állapotok újabb és újabb megfogalmazására. Ez az ország meg lett alázva Orbán és bandája által. Úri ember ilyenkor kesztyűt dob. Ennek körülményeiről kellene beszélni már végre. Olyan módról, amiből a legelvetemültebb gazember is jó időre tanul, hogy miként kell és lehet Magyarországon politikusi pályára lépni ezentúl. Erőt kell mutatni végre, és a félelmet beköltöztetni orbánék hálószobájába is. Már csak az vezethet eredményre. Máskülönben maradunk számukra arctalan massza, amivel mindent megtehetnek.

Gandalf(helyett) 2011.12.16. 14:49:58

@lebowski71: Hogy elmeháborodott, azt már rég tudhatjuk. Hogy meddig lesz még szabadlábon, vagy mikor megy megint egy kicsit külföldre "pihenni", már nem annyira előre látható.

Következő leminősítés, és az ezt követő pénzromlás, stb. viszont boritékolható. (Sajnos.)

panelburzsuj 2011.12.16. 14:50:51

@lebowski71:

(Viccből elgondoltam, hogy kormányunk feje azért kavart egy hete Brüsszelben a nemigentalánnal, hogy ha a forintot nem tudja erősíteni, hát akkor lerontja hozzá az eurót: "a (devizás) államadósság csökkentéséért bármit" - jeligére.

Egy hét elteltével már nem vagyok is olyan biztos abban, hogy tényleg csak vicceltem-e ... )

Tyrion25 2011.12.16. 14:50:53

Úgy van Oli Rehn a hibás, mert Orbán nem tartja be a rá kötelező EU.s szabályokat, amely szervezetnek a képviselője Rehn és akitől éppen pénzt akarunk kérni. Tuti logika, már majdnem olyan , mint a király nélküli királyság, melyet egy tenger nélküli tengerész kormányoz..

is 2011.12.16. 14:51:10

@GPtower: aztán felébredsz, és a bilibe lóg a kezed. tanulmányozd az USA kialakulását, hogyan lett föderatív állam. ennél többet nem tudok segíteni.

@poszt: nos, kedves TG, aki ezt a 2010-es választások előtt megmondta, az egy elemző. te, aki most írod ezt le, te már csak egy véleményrovat vagy egy újságból. az újságot magad választhatod meg.

Sztavrosz_ (törölt) 2011.12.16. 14:51:43

Én értem a szavait:
"Itt az idő!" -nincs jövő.
III. világháború előszele :(

JumboJet 2011.12.16. 14:52:26

@Diocles: Miért tűnik nekem úgy, hogy a jobboldaliság=alapvető intellektuális készségek, józan kritkai gondolkodás, és a belátás hiánya?
Te, kedves Diocles, még mérsékelt véleményedben is benne hordozod mindezen hiányosságokat. Na, jó, az arra utaló jeleket.
Basszus.
1.) Tudták pontosan mit, milyen állapotban, milyen kilátásokkal vesznek át. (Ne hivatkozz arra, hogy a mostani válságot senki sem látta előre. Minden mértékadó fórum hangúlyozta, a közeljövő még bizonytalan, a válság, a 2008-as(!) még nem ért véget.)
2.) Az első évben olyan marhára nem lehettek kétségbe esve, mert kurvára ráértek médiatörvénykezni, alkotmányozni, átnevezni, tömegesen leváltani, kinevezni, és hasonló, az ország alapvető gondjainak megoldásához "elengedhetetlenül fontos" baromságokkal tölteni az időt.
3.) Maximum a ÖNNÖN HÜLYESÉGÜK, BALFASZSÁGUK hatásai miatt eshettek annyira kétségbe, mikor pölö lenyúlták a MANYUP-ot. Akkor még hol volt a 250-es sváci Frank...
4.) De még önnön hülyeségük, balfaszságuk, hazudozásuk, koncepciótlanságuk, áldásos "eredményeit" is csak késve fogták fel - amit értelmes emberek nemhogy rögtön felfogtak, hanem előre tudtak, és miattuk előre figyelmeztettek... Na, ezek csak ekkor estek igazán kétségbe, minek következtében még nagyobb hülyeségeket csináltak, még többet kellett hazudniuk, minek következtében még szarabb lett, és így tovább...
5.) Na mindehhezz add a külső körülmények romlását, és fogd fel azt, hogy saját helyzetünknek az indokoltnál sokkal erőteljesebb romlását, a külső helyzetnek való fokozott kitettségünket épp saját magának köszönheti a kormány. Tehát. Az EU-ban még messze nincs igazi válság. Az jó ürügy annak magyarázatára, hogy itthon viszont miért van.
6.) Emlékszem a jobboldal, és Sólyom kiáltásaira 2006-ból, hogyaszongya, az ország sosem látott morális válságba került. Akkor most miben van? Magyarország jelenleg, sokkal inkább saját kormánya cinikus, dilettáns hazugságainak a fogja, mint a külső gazdasági körülményeké.
7.) Ez a kormány épp a felminősítés kapujában vette át az országot, egy olyan kormányfőtől, aki megmutatta, egyetlen év alatt mennyit lehet, CSÖNDBEN, balfasz forradalmi retorika és ideológia nélkül, következetes melóval fejlődni.
8.) A Fidesz most azt mutatja meg, hova lehet az előző ellenkezőjével egy év alatt süllyedni.

kishusom 2011.12.16. 14:53:17

Én már csak attól tartok, hogy holnap (szombat) hajnalban arra ébredünk, hogy éjszaka a másik két, eddig még nem nyilatkozó hitelminősítő is leminősített minket...

Link Elek 2011.12.16. 14:54:05

a tolvajok lopnak.
ha buntetlenul megusszak, akkor ujra, meg ujra, meg ujra.

nem ez volt az utolso allamositas, se az utolso alkalom amikor Turmenisztanhoz hasonlova teszik a demokraciat.

ami biztos: a TEK felkeszult, hogy barkit barmikor agyonlojjon. orbannak csak kernie kell.

graycivil 2011.12.16. 14:54:21

"Kemény lesz, mint a Bokros-csomag

A 320 milliárdos kiigazítással visszatértünk az eredeti számokhoz: jövőre 1400 milliárdos megszorítás jön, a szegényeknek fáj majd a legjobban."

index.hu/gazdasag/magyar/2011/12/16/kemeny_lesz_mint_a_bokros-csomag/

DSityu 2011.12.16. 14:55:37

Minden héten bebizonyítják, hogy igen, még mindig van lejjebb és lejjebb. Határ a Mariana-árok.

is 2011.12.16. 14:56:18

@tölgyes: úgy látszik tölgyes még mindig kitart. mondd, hová küldhetjük az "OV utolsó csatlósa" érdemérmet? tudod, eddig mindig vigyáztál, hogy legalább látszatja legyen annak, hogy te érvelsz. na most már ezt is feladtad, már neked sincsenek még látszatérveid sem. nagyon kemény idők ezek, kb. Szálasinál tarthattak ki így a nyilasok, az utolsó töltényig; még Rákosit és Kádárt is maga a párt távolította el 56 és 88 májusában. minél fiatalabb vagy, annál tovább kell majd szembenézned ezzel a kitartással.

Egyed Ildikó 2011.12.16. 14:56:36

Ezek mekkora köcsögök.

Cirbolya_sentinel Narancs himnusz - · http://tiny.cc/z9ur9x 2011.12.16. 14:56:41

összenő, ami össze tartozik, ha valakinek még lenne kétsége hogy a jobbik szerepe mi is ebben a játszmában:

Jobbik: Az MNB nem magyar érdekeket szolgált
dec. 16. 14:50 Rozgonyi Ernő gyorsan kimutatta, hogy a jegybank igazából eddig nem nemzeti és magyar érdekek szerint, hanem külső utasításra cselekedett. Az eurót használó országok pénzpolitikájába beleszólhatnak kívülről, de mi nem eurót használunk.

A Jobbik támogatja az MNB és a PSZÁF összevonását. Rozgonyi szerint azzal, hogy az MNB rendeletet alkothat, kordában tarthatja a bankok tevékenységét. A függetlenség addig helyes és jó, amíg egy szervezet nem megvesztegethető és nem kényszeríthető valamire, de a függetlenségnek, ahogy a szabadságnak is kell jogszabályokkal határt szabni. Rozgonyi interpretációja szerint az elmúlt 21 évben ez azt jelentette, hogy senki nem szólhat bele az MNB tevékenységébe, amely nem a nemzeti érdekeket szolgálta.

csárli hárper 2011.12.16. 14:56:44

hát igen, ez van ha felrakod a stelázsira a szart, rögtön lekvárnak képzeli magát....

wowerman 2011.12.16. 14:57:15

ennél még GyF is jobb volt

.Pierre Bezuhov. · http://www.youtube.com/watch?v=ddk-Q6hXvFk 2011.12.16. 14:57:30

@melchi zadok: dehogy cinikus! tölgyesnek, s az összes többi párthű elvtársának forintosítható érdeke h ez a kormány meghatározatlan időre bebetonozza magát.
nagyon sokaknak nagyon rossz lesz, de egy vékony, elvtelen szerviens réteg bizony nagyon jól jár

bigapples 2011.12.16. 14:58:07

@α Ursae Minoris: nyilván akkor szakad el a cérna, amikor a kormány lépései személyesen is érintik a boggazdát. Lásd a Manyupokban maradók nyugdíjjárulékának a közösbe irányítása vagy korábban a belengetett egyetem összevonások.

Különben tényleg cinikus a manyupokkal kapcsolatos érvelés, szerintem jobb lett volna kiállni és megmondani, hogy a romló külső környezet miatt nem tartható fenn tovább ez a hibrid rendszer és inkább innen vesznek el, mint, hogy még nagyobb adóemelés legyen.

GPtower 2011.12.16. 14:58:29

Nem értem ezt a sok komcsi reakciót ami a kommentemre érkezett, hisz én csak az MSZP-t védtem!

Megismétlem egy részét:

"Mert lám ha BÁRHONNAN máshonnan akarja előteremteni a pénzt azonnal támadják és ez így is helyes. A hitelfelvétel volt a helyes út ebből is látszik, hisz azt senki sem kritizálta ahogy Török Gábor sem. Az MSZP csinálta jól.

Ennyi kellene most is felvenni új hiteleket azokból lehetne rendezni minden problémát. Ha túl sok a hitel legfeljebb majd elengedik mint a Görögöknek. A lényeg hogy az MSZP csinálta jól a Fidesz rosszul. Ez az alaptézis."

Pont azt írom hogy az MSZP csinálta jól! ez egyértelmű

2011.12.16. 14:58:36

Végre egy nem bakelitpolitológusi, azaz szókimondó, egyenes, értékrendjében (nyugati parlamentáris polgári demokrácia) vállalható bejegyzés!

Kemény vagy Gábor! :)

tucano 2011.12.16. 14:59:41

@GPtower: "Az EU széthullása már megindult és nem visszafordítható. "

Ehelyett:
1. Szeretett vezetőnk térden állva kényeztet nyelvel herét, bocsánatért esedezve, persze ezt totális győzelemként kommunikálva itthon.
2. Mint macskát szarni.

Fehéroroszországban szenvedő sporttársaim írták, hogy úgy oldják meg náluk a hiányt, hogy szombatonként el kell menni dolgozni, ez az úgynevezett "kapitalista szombat", ha esetleg vki konkrét ötleteket szeretne kapni a lehetséges megoldásra.

bioLarzen 2011.12.16. 14:59:52

@DSityu: Végül is, még benyomhatják Orbán helyett minielnöknek az Unortodoxot... Ez az aduász még mindig a kezükben van...

Amúgy, valamikor vagy 20 éve olvastam egy novellát, ami egy olyan világról szólt, ahol ha valaki elképzelt valami abszurdat vagy lehetetlent, az másnapra valóra vált.

Kezdem magam abban a világban érezni...

bio

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.12.16. 14:59:58

@is: TG most beszart, ott, Aszófőn, ez tuti. :D

graycivil 2011.12.16. 15:00:07

@Tyrion25: Igenis, Oli Rehn a hibás. Ő is tudna olyan EU-s törvényeket alkotni, ami szerint El Curo maga a megtestesült törvénytisztelet. :-)

tölgyes 2011.12.16. 15:01:10

@melchi zadok: Ugye mennyit változott az idő..:) Sokan és sokszor áhítoztak már azóta az ellenfelek közül Antall után aki akkoriban ezeknek a fiúknak maga volt a sovinizmus, a horthysta középosztály lejárt lemezének a megtestesítője.. Mára ill utóbb kiderült, hogy a bírálók voltak bértollnkok... és nem független gondolkodók.

Jaffar 2011.12.16. 15:02:12

Márpedig gyerekek itt pont arra megy ki a játék, hogy kiírják az új választásokat és a Jobbikkal karöltve meglegyen megint a bársonyszék. Ha pedig az is megvan, akkor lehet továbbépíteni a cuccilizmust, úgyis ezt akarja a többség.
Én sokáig "bánkódtam", mára már áldom az eszemet, hogy leléptem. Aki még teheti az lépjen és 4-5 év alatt eljuthat az otthoni szintre, amiben most él. Persze csak akkor, ha eddig nem seggnyalásból élt.

graycivil 2011.12.16. 15:02:37

@GPtower: Ércsük mi a treefát, csak...:-)

pitaa 2011.12.16. 15:02:38

az a durva, hogy pár hónapja még parázs vita volt a két oldal hívei között minden blogon a kommentek között, de ma már csak elvétve vannak olyanok, akik a fideszt védik... vajon hol vannak a statisztikában szereplő támogatók?

tölgyes 2011.12.16. 15:02:39

@regress: Moldova aki szintén egy kiemelten fizetett tolnoka volt az AVH-ás Kardosnak:)

inreallife 2011.12.16. 15:04:42

basszus pár hónapot várhattak volna még.

viszont annak örülhetünk, hogy a kormány kiterítette a lapjait. mostmár hiába a magyarázat, világosan látszik az alkalmatlanságuk... ennyi.

JumboJet 2011.12.16. 15:04:53

@Az évek meg a rutin: "Kedves Török Gábor!

A Fidesz azért tudta most felszámolni a parlamenti működés demokráciáját, mert pl. ÖN túl sokáig volt megértő velük szemben.

Vétkesek közt cinkos, aki (túl sokáig) néma.

Tisztelettel."

Zseniális. 100 pont!
Ha szociólógus lennék, indítanék egy kutatást az (ön)kritikus, belátó szellem hiánya és a jobboldaliság közti esetleges - de a tapasztalat szerint szinte nyilvánvaló - összefüggést feltárandó.

tölgyes 2011.12.16. 15:05:07

@Leonard Zelig: A kettő gyakorta egybeesik... az elhibázott időzítés miatt.:)

panelburzsuj 2011.12.16. 15:06:04

@Cirbi:

Naná hogy nyüszög a Jobbik: ha Fidesz netán szétpukkadna a mostani nagy erőlködésben, tárt karokkal várják a bogárista emlőkön nevelkedett törmelékeit.

Nem Penny hajója 2011.12.16. 15:06:21

Én még ilyen kibaszottul szarul nem éreztem magam ebben az országban, mint most.

graycivil 2011.12.16. 15:06:32

VV5 következő Aréna-feladata: El Curo-szimpatizánsnak öltözve zemberek közé menni. :-)

panelburzsuj 2011.12.16. 15:07:33

@panelburzsuj:

nyüszög=nyüzsög

(áárnyalatnyi .... :)

tölgyes 2011.12.16. 15:09:31

@adamis.ivan: Én ezt a baloldalnál is vizsgálnám és feltehetően oda jutnék ahová más értékvizsgálatok során már többször eljutott a tudomány: EBBEN SINCS KÜLÖNBSÉG A BAL ÉS A JOBB KÖZÖTT. Mint ahogy nincs érdemi különbség a cigányság, az antiszemitizmus stb. kérdésében sem..:)
Ahogy ezt egy 80-as évekből származó, betiltott nóta mondta"Tiltanak tőle, mert félt az apám./Hátha még megtudná, hogy a barátom cigány."(A dal címe: "A munkából előljárók fia vagyok én")

=nessuno= 2011.12.16. 15:09:47

Nincs mit hozzátenni. A Fidesz(KDNP) megbocsáthatatlan bűne: a jogállam lebontása. Nem kiküszöbölték a rendszerváltás hibáit, hanem betetőzték.:(

belamancs 2011.12.16. 15:12:18

@GPtower: ez a BÁRHONNAN ujra a mi zsebünk! Észkombájn!

Mark Bolt 2011.12.16. 15:12:31

Ne legyetek már süsük. Török Gábornak magyarázni a magyar politikai helyzetet. :-DD

room_101 2011.12.16. 15:12:37

@GPtower:
Neked nem a délutáni frakcióülésen kellene tolni a szekeret, barátom?
Vagy onnan van időd kommentelni?

ssi 2011.12.16. 15:13:09

IMF:
kérdés: ez volt az előre eltervezett esemény, amire azt mondta O.V.: dec. közepe után pár nappal megint támadják A Ft-ot a spekulánsok, vagy lesz még más is?

török gábor 2011.12.16. 15:13:24

@Diocles: értem, hogy miért írja ezt, de az előző bejegyzést továbbra is érvényesnek gondolom. csak emlékeztetőül: az nem arról szólt, hogy tetszik, amit csinálnak (ez általában nem is érdekes), hanem arról, hogy nem látszik, ki lenne jobb (aki meg is tudná szerezni hozzá a választók támogatását).

ludaskása 2011.12.16. 15:13:46

@pucros: bizony, bizony kemény dolog kimondani "csalódtam a barátomban".
Gábor, jó reggelt! Végre ki merted mondani. Hidd el innentől jobb lesz a lelkednek. A sok elfojtás szétzilálja az elmét. De most már te is velünk vagy...és szabad. Gratulálok, kezdetnek jó lesz.

tölgyes 2011.12.16. 15:13:51

@room_101: Niért Ön most az MSZP-LMP gyülésről ír??:::))

panelburzsuj 2011.12.16. 15:14:10

@adamis.ivan:

Az "éppen fennállóhoz" törleszkedő konformista kényelem és nyugalom sajnos jobb-balt szélesen átívelő magatartás e honban.

Akár váltogatva is.

Terniak 2011.12.16. 15:15:49

@graycivil: Törvénytisztelet :-)?

Basszus, az utóbbi időszak legviccesebb dolga történik:

www.origo.hu/itthon/20111216-hatalyon-kivul-helyezik-az-elfogadott-egyhazugyi-torvenyt.html

Szegénykém még hatályba sem tudott lépni, de már nem is fog.

Ha úgy tetszik abortálják a KDNP-s törvényt :-D...

Csak azt tudnám, hogy

1. honnan tudja a FIDESZ-frakció, hogy milyen döntést fog hozni az AB.

2. Ha tudja is, honnan tudja a döntés előtt, hogy mibe fog konkrétan belekötni az AB.

3. Egy héttel január 1-je előtt fogadnak el egy korszakos jelentőségű törvényt.

EZ ÁM A SZAKÉRTELEM és a ZSENIALITÁS.

Katasztrófa ez a kormány, tényleg, most már nincs jobb szó rá...

ssi 2011.12.16. 15:15:58

tesz/mond olyat majd a kormány, ami gyorsan utcára viszi a felháborodott embereket?

GGG77 2011.12.16. 15:15:59

A Fidesz a demokratikus lepel utolsó foszlányát is levetkőzte magáról. Aki a Fideszt továbbra is támogatja, az NEM demokrata.
Aki nem demokrata az az én szememben hazaáruló.

GPtower 2011.12.16. 15:16:46

Csak egy kérdés:

Vajon nevezhetjük-e joggal hazaárulónak azt aki annak szurkol hogy Magyarország helyzete a lehető legrosszabb legyen, mégpedig azért mert abban bízik hogy akkor a Fidesz megbukik?

tölgyes 2011.12.16. 15:16:48

@török gábor: Kedves Gábor! Most kell zászlót bontani:).. hiszen lassan már más sincs már mint vákum!.. vagy fekete lyuk???

diotoro10 (törölt) 2011.12.16. 15:17:08

Gábor!

Giró-Szász Bandi Neked úgyis haverod, kérdezd már meg tőle, hogy most komolyan, de mi a pálya Viktorral...
Mi kisemberek nem bírjuk követni az eseményeket. Nagy Annának nem volt gyomra az egészhez, Bandi hogy bírja?

GGG77 2011.12.16. 15:17:34

@Cirbi: Nem kérdéses, ha a szükség, az érdekek úgy kívánják a Fidesz és a Jobbik simán összenő. A magyar nép legnagyobb ellenségei.

JumboJet 2011.12.16. 15:17:54

Kedves Jobboldali Barátaim!
Tudjátok, azt gondolom, hogyha Török Gábor nyílt kritikára, állásfoglalásra, vélemény közlésére "vetemedik", akkor tényleg óriási nagy már a baj!
Higgyétek el, a baj mértékének ennél jobb indikátora nem létezik.

Tisztelettel

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.12.16. 15:17:59

@panelburzsuj: most viszont kialakult a forradalmi hangulat, itt a blogban például.
Mi lesz, ha a kormányzók nem képesek tovább kormányozni, a kormányzottak pedig alávetni magukat?
Több verzió lehet. Ami biztos, én elmegyek ebédelni Budaörsre. :)

ssi 2011.12.16. 15:18:17

elindultak egy úton, nincs akadály/megállás, ha csukva is vannak az ajtók/sorompók, áttörik, nemcsak mert ilyenek, meg megtehetik, hanem, mert nem jönnek az igazi sikerek, ami lételemük lenne

tölgyes 2011.12.16. 15:18:28

@GGG77: No de hol van az Ön nézetében a demokrata?

ekat 2011.12.16. 15:18:44

@GGG77: Aki hazaárulózik, az az én szememben nem demokrata.

GGG77 2011.12.16. 15:19:21

@GPtower: A Fidesz épp ezen dolgozik, közvetve. Közvetlenül azon, hogy a saját zsebüket tömjék meg, és raboljanak le mindent, de ennek következménye, hogy az ország gallyra megy.

vau · http://www.holdkomp.hu 2011.12.16. 15:19:38

Wow. Erre nem számítottam, Gábor. Kicsit furcsa, de érthető.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.12.16. 15:20:01

@tölgyes: lehet az még punci is, ha közelebb ér, szóval ne hagyjon fel a reménnyel!

igényes 2011.12.16. 15:20:23

Próbálom megfejteni Orbán Viktor egy-egy tevékenységét.

Nehéz eset a srác, de szerintem a becsületes emberek fejével gondolkodtunk eddig, lehet a neveltetésünk okán.

Senki nem érti becsületes emberként, miért teszi Orbán azt, amit tesz? Nagyon sokszor néztem a parlamenti közvetítéseket, és egy jellemző pillanat megragadott. Hiller udvariasan szólt hozzá, és Orbán szinte kinyalta a seggét és miniszter úrnak szólította a volt minisztert. Orbán bizony nagyon beteg, retteg, elismerésre vágyik, sunyi, alattomos féreg. A seggnyalói ismerik tudják is, miként lehet a dilisből pénzt kihúzni, ezért hát dicsérik!

Az újságíróknak lenne egy nagy feladatuk, nevezetesen vitát indítani, vagy elemezni!

Miért nincs egy tényfeltárás?

Clodo
Pintér
Orbán
Fenyő
Hernádi
Makovecz
Csányi
Simicska

Vegyük csak most Józef Rohác barátunkat, akit kiadtak a szlovák barátaink. Polt és Pintér Rohácból nem tudta kiszedni a megbízót, nem is akarják, mert tudják. Ejnye egy vádalku, be szép lenne! Na, de vádalkut nem ajánlott fel Polt, se a Pintér, vajon miért nem? Clodo a robbantó is csodálkozk ezen.

A maffia mire is törekszik? Igen! Bekerülni az államigazgatásba, pénzvilágba!

1. Bíróság
2. Ügyészség
3. Bank
4. Parlament
5. Szakszervezetek
6. Rendőrség

Off-shore cégek nyúlják le az állami vagyont. Ma 4 milliárdot adott magának Orbán a Puskás mosodán keresztül, szegény Öcsi, ha tudná!

Orbán elfürészelte maga alatt a fát.

jjulie 2011.12.16. 15:20:52

helyes, nagyon helyes

remélem élő egyenesben láthatom az orbán picsaszája - lézerblokkolós szívlapát találkozást még a télen, és nem kell felvételről megnéznem

dr kíváncsivagyok 2011.12.16. 15:21:39

Nahát,.....T G - nak kinyílt a szeme ? Akkor tényleg nagy a baj....

Átverés! 2011.12.16. 15:22:36

Egyre jobban az az érzésem, mint amikor a templomban olvassák a Szentírásból az igét, a tiszteletes elmondja hozzátartozó példabeszédet, mindenki át van szellemülve, nagy áhítattal énekel - főként a reformátusok - és utána hazamennek, minden folytatódik úgy ahogy volt.

A becsületes, vagy becsületes ? vállalkozó, az uzsorázók, a lócsiszárok, a hazudozók és más jobb emberek nyugodtan folytatják addigi életüket, hisz voltak templomban.

Itt a politikában meg vannak hirdetve a nagy keresztény elvek és a jóság, a becsületesség, és közben mindenféle fondorlattal folyik az ország tönkretétele.

Egyébként Debrecenben városra kiterjedő bombariadó van bejelentve.

diotoro10 (törölt) 2011.12.16. 15:22:58

"Három évre visszamenőleg fizeti a Tesco az elmaradt munkabéreket
Orosházán 9500 forinttal kevesebb alapbért adtak ugyanazért a munkáért, mint Budapesten."

A kormány pont ezt akarja bevezetni. Akkor ez sem áll majd meg a bíróság előtt?

Ordnassac 2011.12.16. 15:23:44

Teljesen elvesztették az uralmukat saját maguk felett.

Totálisan figyelmen kívül hagyják a gazdasági és külpolitikai realitásokat (láthatóan nem is ért hozzá a kormány, pedig Martonyi nem egy ismeretlen figura a külpolitika terén), a saját "holdudvaruk" kezdi nem érteni, hogy mit csinálnak. Annyira a hatalomkoncentrációra törekszenek, hogy még a gyászos emlékű "elmúltnyolcév" is kezd már jobban kinézni mellette, ami azért művészet...

Ami a Bajnai-fanokat illeti, megértem, hogy miért "sírjátok vissza", de ne felejtsétek el, hogy a görögöknél és az olaszoknál is megmaradt a parlamenti többség. Ez nálunk sem lenne másképp. Ilyen körülmények között pedig Bajnai több mint esélytelen. Persze szerencsére nem csak ő követhetné adott esetben OV-t.

ssi 2011.12.16. 15:24:10

T.G."Nincs az a cél, ami miatt ez megérné. "

talán van .. nekik: talán arra gondolhatnak, hogy

- 2012-ben egyetlen céljukat teljesíthetik legfeljebb, a 3% alatti hiányt, ezért mindent/bármit!!!! meg kell tenni
- bizonyos támogatói kört meg kell tartani, bármilyen pénzt nem szedhetnek be
- a mai biztos jövedelemgyarapodást nem lehet kockáztatni a holnapi bizonytalannal

dr kíváncsivagyok 2011.12.16. 15:25:13

@lebowski71: " Meg mondom mi a cél. Kilépni az unióból. Ezek ki akarnak lépni. Ennyi. "

NAPOK ÓTA EZT ÜVÖLTÖM.... mégse hallok egy értelmes TV - alanyt sem , aki erről beszélne ?!
Nem kilépni akar,...kirúgatni akar Minket az Unióból . Ez már BŰNCSELEKMÉNY , erre nem kapott felhatalmazást !!!!!!

tölgyes 2011.12.16. 15:25:32

@Hepci: Ahol nagy az inség, közel a segítség!

Bambano 2011.12.16. 15:25:36

Na, Gábornál is elgurult végül a bogyó :)

A végső, megszavazott törvények szempontjából nézve nem teljesen mindegy, hogy sok hónap egyeztetés után söprik le az ellenvéleményeket, vagy 5 perc éjjeli vita után? Nem teljesen mindegy, hogy 3 hónap kavarás után nyomja meg a gombot a szavazógép vagy 10 perc után? Hint: de, teljesen mindegy.

Ha amcsiban kivégeznek, megkaptad a méreginjekciódat, már nem oszt, nem szoroz, ha nem volt steril a tű.

A vita de jure tiltása a de facto eltörlése után már max. a szépérzékünket bánthatja, más problémát nem okoz.

jjulie 2011.12.16. 15:26:30

@tölgyes:

na birka, most jött el a te időd, fényesítsd az orbánt, hátha csillogni fog

amúgy tudod már mijabüdöslófasznak akart annyira kurvára miniszterelnök lenni az orbány, ezért?

ezt nem tudta volna megcsinálni a gyurcsány?

mi lett a nagy felhatalmazásból eredő nagy változás birkakirály, ami elvitt téged ikszelni?

ssi 2011.12.16. 15:27:02

@Ordnassac: 2012-ben lehet pl. előre hozott választás, de nem a Fidesz akarta?

Bambano 2011.12.16. 15:27:28

@Bambano: sőt, talán jobb is ez így, hogy nem fű alatt gátolják a politikai kultúrát, hanem szemtől szembe bele az arcba.

Tisztább munka, nem alakoskodás.

panelburzsuj 2011.12.16. 15:27:35

@manyike:

Ebben az országan 1957 tavaszától apró bakiktól, kisebb csúszásoktól eltekintve mindig mindenki megkapta az állami járandóságát.

Két-három hét nyugdíjkésés vajon mit váltana ki?

JumboJet 2011.12.16. 15:28:16

@GPtower: Te Kedves barom! Nem veszed észre, hogy nem kis részben épp Urad és parancsolód viselkedése vezetett újra ahhoz a helyzethez, hogy hitelért kell folyamodnunk?
És az sem zavar, hogy szintén Urad és parancsolód igérte meg, alig másfél éve - elvileg teljesen tisztában az akkori helyzettel -, hogy Magyarország a zemberek részéről minden további áldozathozatal és megszorítások nélkül repül egy-két év alatt a mennybe?
Agyam eldobom. És nem csak a hitelfelvételről van szó. Mindenről! A napi cinizmsról, hazugságokról, balfaszkodáról...
Hol élsz?! Mi a füttynek kell még történnie ehhoz, hogy magadhoz térj a vakhit bódulatából?!

moncayo 2011.12.16. 15:28:37

Soha nem gondoltam, hogy ezt kell mondanom, de "még Kádár is egyenesebb volt". Túltett mesterén.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.12.16. 15:28:47

@kíváncsivagyok: van élet az Unión kívül is. Ezt pont Orbán mondta, ha jól emlékszem.
Egyébként igaz, csak ahhoz picikét össze kellene szednünk magunkat és 8-10% szuficitre tervezni a költségvetést 3% hiány helyett...

ssi 2011.12.16. 15:29:30

@panelburzsuj: akkor csak szervezetten felhergelt csoportocskák mennének az utcára, mint az őszödi beszéd után?

dr kíváncsivagyok 2011.12.16. 15:30:03

@adamis.ivan: " Kedves Jobboldali Barátaim!
Tudjátok, azt gondolom, hogyha Török Gábor nyílt kritikára, állásfoglalásra, vélemény közlésére "vetemedik", akkor tényleg óriási nagy már a baj!
Higgyétek el, a baj mértékének ennél jobb indikátora nem létezik. "

Mélységesen egyetértek,..máshol le is írom, ha T G így vélekedik, akkor komolyan kell venni !!!!!

ssi 2011.12.16. 15:31:30

EU-ból több pénzecskét kapunk, mint amennyit befizetünk .. per pillanat a kilépés nem igazán célszerű .. talán

panelburzsuj 2011.12.16. 15:31:57

@Hepci:

És hazafelé mivel akarsz jönni? Lesz még busz, vagy már bontják az utcakövet az Osztapenkónál?

Fodadóirodát kéne nyitni: palotaforradalom vagy utcai fog-e lenni?

inreallife 2011.12.16. 15:32:16

még van 2 hét az új alkotmány életbelépéséig, vajon addig lesz kormányváltás?

dr kíváncsivagyok 2011.12.16. 15:32:24

@Counter: "

Török Gábornak ismeretlenül is gratulálok őszinteségéhez és tisztességéhez. Ezzel a posztjával szerintem – talán kicsit paradox módon – eddigi, néha már-már komikusan elfogulatlanságra törekvő posztjait is hitelesítette, és fordítva is: az eddigi posztok néha megmosolyogtató visszafogottsága annál nagyobb súlyt ad a szavainak most. "

Így igaz.... ( Mottó : Aki talpat nyal,...azt nem biztos hogy seggnyalásra is rá lehet venni !)

tucano 2011.12.16. 15:32:28

@panelburzsuj: Van egy általam nagyon utált ember, aki az egyik dél-amerikai országban dolgozott a követségen az átkosban. Aztán rendszerváltás után rendes nyugdíjjal acsarkodott a kapitalizmus ellen az egyik kockaházban. Még könyvet is írt, olyan forma, mint a "Csapd le csacsiban" az illegális munkásőrök. Aztán kirúgta a feleségét, az egyetlent, aki minden hülyesége ellenére kitartott mellette. Mert feka, akit még külföldön szerzett. Nem is értettem a dolgot, amíg meg nem választották Jobbikos képviselőnek.
A két szélen mindig összeérnek a szálak.

@tölgyes: Olvasd el Moldovától a "Magyar apa" nevű szösszenetet, szerintem rólad szól(illetve a tevékenységedről).

dr kíváncsivagyok 2011.12.16. 15:34:19

@Cylon Brother Cavil: " Giró-Szász esténként leköpi magát, vagy csak simán nem néz bele a tükörbe? "

Úgy látszik ,...néki nagyobb a tűrésküszöbe.... a köcsögje már olyat is megmagyaráz , amit maga sem hisz el...

schmittpál 2011.12.16. 15:35:31

gábor, gábor, már a választások előtt is felbosszantottál a hülye "várjuk ki" "meglátjuk" "akár jó is lehet" idióta barom hozzáállásoddal. ami ma van, az a te személyes felelősséged is, politológusként hangosan kiabálva kellett volna felhívnod a kétharmad veszélyeire a figyelmet, hogy talán pár ember átgondolja. még most is csak körmönfontan, mellékszálon vagy hajlandó kritizálni ezt az undorító csürhét.

remélem, néha marcangol a lelkiismeret.

jjulie 2011.12.16. 15:35:36

@Ordnassac:

nana, "a haza nem lehet ellenzékben"-nél ez már ez megtörtént, majdnem 10 éve

orbán elmúlt, ő is csak egy kádárvakarék, majd elmormolja hogy "mégiscsak traktorosnak kellett volna maradnom felcsút alsón" és lesújt rá a szent szívlapát

elérte, hogy nem csak szájbabaszva lesz, hanem hátba is, erőből, tiszta erőből, amíg mozog

a szavazóira meg újjal mutogatnak az utcán, még jó hogy összeterelte időnként őket és felvételek is készültek róluk

hiába, újszülött birkának minden orbán új

bigapples 2011.12.16. 15:36:02

@concret: az EU delegáció fordított hátat és ment vele az IMF.
Talán kekeckedésnek tűnik, de nagyon is van különbség. Az EU nem megmenteni akarja egyszerűen a segítségre szoruló országot, hanem menteni az EU-s érdekeinek megfelelően. Az Eu a keményebb kiadáscsökkentés párti (akár a gazdasági fejlődés súlyos visszaesése árán is), és ők azok, akik keményen védik a nyugat-európai multinacionális cégek és pénzpiaci szereplők érdekeit.

Anselmo 2011.12.16. 15:36:39

Látom a folyamatosan feltett kérdést, hogy egy elemző vajon csak hidegen elemezze, valaki mit miért csinált, és mi a cselekedetek logikus magyarázata, vagy pedig ha nagyon rossznak ítéli egy párt tevékenységét, akkor ítélje is el. Az utóbbival az a probléma, hogy az ország erősen megosztott, kétpólusú, és a kritikát, még ha jogos is, senki nem lenne képes a pártharcokon kívül értelmezni (a magyar politikában csak partisanship létezik, és ettől nehéz elvonatkoztatni).

is 2011.12.16. 15:37:05

@Pszichoaktív: értem, hogy te a 'megértőt' az empatikus értelemben értelmezted; TG viszont a felfogás értelmében használta. viszont pont ez a probléma: TG ennyire fogta fel, hogy mi folyik.

@Ordnassac: a piac sok mindent kikényszeríthet, Gyurcsány sem azért távozott, mert nem szavazták volna meg egy következő bizalmi szavazáson.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.12.16. 15:37:20

@panelburzsuj: szerintem ha elkezdenek tüntetni a hidegtűrő ballibek, OV azt fogja mondani: idővel megunják majd...

mizrolist 2011.12.16. 15:37:26

@GPtower: csendben jegyezném meg, hogy a Fidesz pontosan ugyanezt művelte előbb Gyurcsány, majd az MSZP eltávolítása érdekében.

igényes 2011.12.16. 15:37:35

@török gábor:

Kérem tisztelettel válaszait! IGEN, NEM

1. Ön szerint Orbán Viktornál van alkalmasabb ember a miniszterelnöki posztra? (Nevet nem kérek!)
2. Megérdemelnénk-e mi magyarok, hogy ne egy idióta döntsön sorsunkról?

James Pond 2011.12.16. 15:39:26

Maradtam a magánnyugdíjpénztárban - akkor most már jár nekem a politikai menedékjog ugye ? Az AB egy bábszinház, a parlament meg örültekháza. Ennyi !

dr kíváncsivagyok 2011.12.16. 15:39:45

@jjulie: "amúgy tudod már mijabüdöslófasznak akart annyira kurvára miniszterelnök lenni az orbány, ezért?

ezt nem tudta volna megcsinálni a gyurcsány?

mi lett a nagy felhatalmazásból eredő nagy változás birkakirály, ami elvitt téged ikszelni? "

Ezen érdemes elgondolkodni : vajon a manyup pénzekkel és asok - sok különadóval ilyen szarban lennénk,...mondjuk Bajnai vezetésével ?

panelburzsuj 2011.12.16. 15:40:12

@manyike:

Én itt látom a kulcsot: magvárja-e vajon az Orbán háta mögött pusmogó garnitúra, míg mindennyiukat túlviszi a főnök a "point of no return"-on.

Minden rendes despota alatt beérik ez a kérdés. Szép kövérre ...

jjulie 2011.12.16. 15:40:35

@moncayo:

a kádár volt a magyar történelem csúcspontja, onnan már csak lefelé visz az út

soha nem volt annyi az egy főre jutó paprikáscsirke nokedlival, mint amit a kádár biztosított

csak ezt az orbángyereket baszta el, hogy nem ütötte agyhelyen, még kiskorában

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.12.16. 15:41:04

@igényes: Igen, Nem, Igen (átlag magyar válaszai a 2 kérdésre)

kvadrillio 2011.12.16. 15:41:21

Ezekből az "ADÓPARADICSOMOKBÓL" KELL VISSZASZEREZNI A KILOPOTT MILLIÁRDOKAT, HA PÉNZ KELL A ZORBÁNNAK !

A következő országok tekinthetők valamilyen okból adóparadicsomoknak:

Amerikai Virgin-szigetekAmerikai Virgin-szigetek: Adómentes cég alapítása USA zászló alatt.
AndorraAndorra: Nincs személy jövedelemadó.
AnguillaAnguilla: Nincs társasági adó. A cégalapítás díja 250$, majd 250$ éves díj.
AntiguaAntigua és Barbuda: Bankok alapítása is lehetséges.
ArubaAruba: Alacsony társasági adó.
BahamákBahamák: Nincs személy jövedelemadó, társasági adó és öröklési adó. A cégeknek évi 200$-t kell fizetniük. Bankalapítás is lehetséges.
BahreinBahrein Nincs személyi jövedelemadó.
BarbadosBarbados: Nincs társasági adó. A cégalapítás díja 390$, majd 100$ éves díj, ha a cég vagyona és éves bevétele nem éri el az 50 000$-t.
BelizBelize: Nincs társasági adó. A cégalapítás díja 100$, majd 100$ éves díj.
BermudaBermuda: Nincs társasági adó. Nagy cégek, részvénytársaságok, biztosítótársaságok számára ajánlott. Az éves díj 1680$.
Brit Virgin-szigetekBrit Virgin-szigetek: Nincs társasági adó. A cégfenntartás éves díja 300$, ha a cég vagyona nem éri el az 50 000$-t.
CiprusCiprus: A társasági adó 4,25%, a személyi jövedelemadó maximum 20% az offshore cégek tulajdonosai számára.
Cook-szigetekCook-szigetek: Az 1 000 000$ fölötti tőkével alapított cégeknek pusztán 1000$ alapítási díjat és 500$ éves díjat kell fizetniük.
Costa RicaCosta Rica Az offshore vállalkozásokra vonatkozóan nincs bejelentési és könyvelési kötelezettség.
DominikaDominika Valamennyi helyben létrehozott offshore vállalkozás teljes adómentességet élvez.
Dominikai KöztársaságDominikai Köztársaság A Dominikai Köztársaság nem egy hagyományos értelemben vett adóparadicsom.
DubaiDubai Magánszemélyek nem fizetnek jövedelemadót, a vállalkozásokra nem vetnek ki társasági adót.
Egyesült KirályságEgyesült Királyság: Kizárólag külföldi állampolgárok számára adóparadicsom az Egyesült Királyság, mivel az országban lakó külföldiek minden külföldről származó jövedelme adómentes!
GibraltárGibraltár: Fix társasági adó azon cégek számára, amelyek nem kereskednek az országon belül évi 225 angol font (kb. 67 500 Ft).
GrenadaGrenada A nemzetközi cégek mentesek az adófizetés kötelezettsége alól.
GuernseyGuernsey: A külföldön szerzett jövedelem után nem kell társasági adót sem személyi jövedelemadót fizetni. Akik nem helyi lakosok, azoknak nem kell a helyi jövedelem után adót fizetni.
Holland AntillákHolland Antillák: 2,4-6% a társasági adó.
ÍrországÍrország: Kizárólag külföldi állampolgárok számára adóparadicsom Írország, mivel az országban lakó külföldiek minden külföldről származó jövedelme adómentes!
JerseyJersey: A külföldön szerzett jövedelem után nem kell társasági adót sem személyi jövedelemadót fizetni. Akik nem helyi lakosok, azoknak nem kell a helyi jövedelem után adót fizetni.
Kajmán-szigetekKajmán-szigetek: Nincs társasági adó. A cégalapítás díja 500$, majd 500$ éves díj.
KanadaKanada Kanadában a külföldi leányvállalatok által a kanadai anyacégnek fizetett osztalék adómentes.
Kanári-szigetekKanári-szigetek A Különleges Gazdasági Övezetben működő vállalatok vállalkozási adója 4%.
LibériaLibéria: Nincs szükség regisztrált irodára.

LiechtensteinLiechtenstein: 0,1% tőkeadó.
LuxemburgLuxemburg Nem használják az “offshore” kifejezést, helyette a különleges “holding vállalat” megnevezés használt
MáltaMálta: 5% társasági adó.
Man szigetMan sziget: A külföldön szerzett jövedelem után nem kell társasági adót sem személyi jövedelemadót fizetni. Akik nem helyi lakosok, azoknak nem kell a helyi jövedelem után adót fizetni.
Marshall-szigetekMarshall-szigetek A Marshall szigeteki offshore vállalatok flexibilisek és adómentesek.
MauritiusMauritius: Nincs társasági adó. A cégfenntartás éves díja 100$.
MonacoMonaco: Nincs személyi jövedelemadó. A társasági adó viszont 33,3%, ha a forgalom több mint negyede külföldről származik.
MontenegróMontenegró: A társasági adó 2,5%.
MontserratMontserrat: Nincs társasági adó.
NauruNauru: Bankalapítás lehetséges.
NiueNiue A nemzetközi vállalkozások tevékenysége után nem kell adót és illetéket fizetni.
PanamaPanama: Nincs kötelező alaptőke.
SamoaSamoa: Bankalapítás lehetséges.
San MarinoSan Marino Az offshore vállalatok nem fizetnek adót, nem kell adóbevallást benyújtaniuk, nincs könyvvizsgálat.
Seychelle-szigetekSeychelle-szigetek: Nincs társasági adó, a cégalapítás és a fenntartás díja évi 100$. Az egyik legkedveltebb hely offshore cégalapításhoz.
Sri LankaSri Lanka Az ország területén kívül tevékenykedő offshore vállalkozás tevékenysége adómentes.
St. Kitts és NevisSt. Kitts és Nevis: Nemzetközi ügyletek esetén nincs társasági adó.
St. LuciaSt. Lucia Offshore vállalatot egyetlen nap alatt be lehet jegyezni.
Szent MartinSt. Martin A nem helybeli lakosoknak kizárólag a St. Martinon keletkezett jövedelmük után kell adózniuk.
St. Vincent és Grenadine-szigetekSt. Vincent és a Grenadine-szigetek: Nemzetközi ügyletek esetén nincs társasági adó.
SvájcSvájc: Az itt letelepedni szándékozó külföldiek az illetékes kanton (megye) vezetőivel tárgyalhatnak egy fix jövedelemadóról, és csak a kialkudott összeget kell fizetniük.
Turks- és Caicos-szigetekTurks- és Caicos-szigetek: A szigeteken kívüli tevékenységek adómentességére 20 éves garanciát ad a Kormányzó.
Új-ZélandÚj-Zéland A vállalkozások adómentesek.
VanuatuVanuatu: Nincs személyi jövedelemadó, társasági adó és öröklési adó. A cégfenntartás éves díja 300$. Bankalapítás lehetséges.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.12.16. 15:42:24

@panelburzsuj: most még akár Hende Csaba is hatalomra juthatna fegyveres puccsal... daliás idők...

bigapples 2011.12.16. 15:42:28

@Hepci: forradalmi hangulat akkor lesz, amikor megállapodunk az EU/IMF kettőssel. Azaz 10 havi nyugdíj, 10 havi közalkalmazotti bér elosztva 12 hónapra, különadók eltörlése, durva recesszió. Mert kb ezt fogja tőlünk követelni az hazájából az EU-ba teleportált finn végrehajtó.

JumboJet 2011.12.16. 15:43:21

@tölgyes: Kedves tölgyes!
Ami tény: amíg elvakult Orbán hívő még mindig több, mint egymillió van, addig elvakult Gyurcsány egy nagyságrenddel kevesebb.
Én mint szociálisan érzékeny liberális, tudtam kritikával szemlélni az MSZP-SZDSZ működését, és ha kellett, rámjött a hányinger.
Ha valaha olvastad/láttad a démoni, ún ballibb médiumokat, még a ballib kormányzás alatt, tapasztalhattad, hogy meglehetősen sok valóban kritikus írás, riport, stb látott napvilágot. A 168 órában külön rovata volt ennek, "Kedves Hatalom" címmel. (Nyilván helyet kaptak szar elfogult anyagok is).
Egyébként, ma sincs másként, ellenzékiként is kapja a baloldal a kritikát baloldalról, bőven.
Hasonló jelenségeket a jobboldalon kevéssé tapasztalok. Tudod, beleolvasok jobboldali orgánumokba, belenézek jobboldali hírműsorokba, és beleolvasok jobboldali blogokba.

jjulie 2011.12.16. 15:43:44

@bigapples:

ez úgy van bigi, hogy az erősebb kutya baszik, és az orbán csak egy sánta kutya, bár neked isten

isten veled

dr kíváncsivagyok 2011.12.16. 15:44:22

@schmittpál: " gábor, gábor, már a választások előtt is felbosszantottál a hülye "várjuk ki" "meglátjuk" "akár jó is lehet" idióta barom hozzáállásoddal. ami ma van, az a te személyes felelősséged is, politológusként hangosan kiabálva kellett volna felhívnod a kétharmad veszélyeire a figyelmet, hogy talán pár ember átgondolja. még most is csak körmönfontan, mellékszálon vagy hajlandó kritizálni ezt az undorító csürhét.

remélem, néha marcangol a lelkiismeret. "

Nem hiszem hogy marcangolná,......tudod vannak független politikai elemzők,....és vannak elkötelezett politikai elemzők.....és Ő nem a függetlenek közé tartozik ! Azért figyelemre méltó a mostani "ébredése" ,...gondolom , meg akar élni (ebből a "munkából" )...a későbbiekben is és most érkezett el számára az idő... ( a patkány is elhagyja a ....)

igényes 2011.12.16. 15:44:51

@jjulie: Orbán anyukája mindent megtett! A Gyógypedagógiai főiskolát is elvégezte a szerencsétlen gyermek mellett, mert kezelhetetlen volt.

A szülök hiába verték, "nevelték", sajnos a magyar nép kárára az esélyegyenlőség okán mindenhol átnyomták. A kádár rendszer nagy hibája!

concret 2011.12.16. 15:45:54

@bigapples: szerintem ez nem kekeckedés, hanem a tökmindegy kategóriája.

azért ha a kommenteket végigolvasod, láthatod: senkit sem az érdekel, ki fogja kitessékelni a bársonyszékből, csak már tegye végre.

noirp 2011.12.16. 15:46:24

Hát, Gábor, együttérzésem; állítólag az originál anyagról átállni a metadonra, az is fáj.
Viszont hosszú távon mégis megéri.

dr kíváncsivagyok 2011.12.16. 15:47:55

@bigapples: " forradalmi hangulat akkor lesz, amikor megállapodunk az EU/IMF kettőssel. Azaz 10 havi nyugdíj, 10 havi közalkalmazotti bér elosztva 12 hónapra, különadók eltörlése, durva recesszió. Mert kb ezt fogja tőlünk követelni az hazájából az EU-ba teleportált finn végrehajtó. "

...és mindezt sikerült másfél év alatt elérni a vezérednek ! ( Nehogy az elmúttnyócévvel gyere , mert halomra ölöm magam...)

graycivil 2011.12.16. 15:49:27

@bigapples: "forradalmi hangulat akkor lesz, amikor megállapodunk az EU/IMF kettőssel. Azaz 10 havi nyugdíj, 10 havi közalkalmazotti bér elosztva 12 hónapra, különadók eltörlése, durva recesszió."

De persze a gazdagboldogító egykulcsoshoz akkor se nyúlnátok hozzá. Mert a vakhű választók bére nagyon magas.

GPtower 2011.12.16. 15:50:22

Még senki sem válaszolt az előző kérdésemre:

"Vajon nevezhetjük-e joggal hazaárulónak azt aki annak szurkol hogy Magyarország helyzete minél rosszabb legyen?"

Nevezhetjük-e hazaárulóknak az ilyeneket vagy sem? Egy szimpla igen / nem válasz elég.

dr kíváncsivagyok 2011.12.16. 15:51:05

@igényes: " Orbán anyukája mindent megtett! A Gyógypedagógiai főiskolát is elvégezte a szerencsétlen gyermek mellett, mert kezelhetetlen volt.

A szülök hiába verték, "nevelték", sajnos a magyar nép kárára az esélyegyenlőség okán mindenhol átnyomták. A kádár rendszer nagy hibája! "

Istenem,,,hát mit csináljon szegény , ha a Kádár rendszerben szocializálódott.....

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.12.16. 15:51:28

@graycivil: van 1 olyan érzésem, az EU/IMF duó nem radikális vagyonadó bevezetését fogja követelni...

drakulatúra 2011.12.16. 15:51:34

Tudom én, hogy csúnya dolgokat művel ez a kormány. De esetleg, csöndben, halkan nem lehetne a kurva isten basszon meg benneteket arról prüntyögni, hogy ez a mocskos kibaszott szoci banda szerényen számolva is 1949-től a mai napig 52 évig volt hatalmon, nem azért volt-e a gengszterváltás 89-ben, mert addigra már mindent elbasztak, aztán jött még 12 évük?! Orbán testvérek között is csak 5 és fél évet kormányzott eddig összesen. 2002-ben maga a D 209-es mondta, hogy jó állapotban, teli államkincstárral, csökkenő államadóssággal vették át a kormányzást, majd 2002 és 2010 között közel a felével megtetézték a külső államadósságot. És ezt tegye rendbe a Fidesz az anyátok picsáját másfél év alatt?! Hát hülyék vagytok ti?!

panelburzsuj 2011.12.16. 15:51:42

@Ordnassac:

Bajnai csak "szimbóleum". Ahogy az általam tegnap emlegetett Chikán-Járai-Mellár is az.

A józanság fölül kerekedésének szimbóleuma. A ködevés, zabrálás, tutulás fölé kerekedésnek.

graycivil 2011.12.16. 15:52:00

"Lázár: az IMF hazament várni a Jézuskát

"Meg tudom érteni, hogy valaki hazautazik, és nem Budapesten várja a Jézuskát" - így reagált Lázár János a rendkívüli Fidesz-frakcióülést követően arra kérdésre, hogy mit szól az IMF-EU-delegáció távozásához."

hvg.hu/itthon/20111216_lazar_imf_hazszabaly#utm_source=hirkereso&utm_medium=listing&utm_campaign=hirkereso_2011_12_16

Vérfagyasztó cinizmus! >:-O

2011.12.16. 15:52:44

Fogadatlan prókátorként mondom, TGről le kellene szállni, ami itt van, nem az ő műve, max. egy intelligens viszonyulást láthattak az olvasók a habzó száj helyett. Ezt csak azért írom, mert ha valakiknek TGt jól is esik ütni, attól még a rendszer szar és változatlan marad...szóval a beszólóknak üzenem: az erejüket másra kellene fókuszálni. Üssék a Vezírt, hogy meg ne sántuljon.

Jut eszembe, OV nem véletlenül erősítette meg a testőrségét és nem véletlenül vannak előkóstolói, amikor eszik. A régi Rómában a pretoriánusokon múlott sok minden...

GPtower 2011.12.16. 15:54:51

@adamis.ivan: "Hasonló jelenségeket a jobboldalon kevéssé tapasztalok. Tudod, beleolvasok jobboldali orgánumokba, belenézek jobboldali hírműsorokba, és beleolvasok jobboldali blogokba."

Mivel a jobboldalon elég sokan meg vannak győződve róla, hogy Gyurcsány és társai nettó hazaárulók és magyarellenesek. Így az hogy ne jöjjenek vissza az egy felsőbb szempont aminek alacsonyabbrendű szempontokat illik alárendelni. Ennyi a különbség.

igényes 2011.12.16. 15:55:08

@noirp:
A Török Gábor szerintem beszükült egy kicsit!

Orbán ad a Puskás Akadémiának adóinkból 4 milliárdot!
Már nincs ott a fia sem!

Mit tesz félre magának Orbán?

Én az adóm 1%-át felajánlom és még többet is!

Orbán 1%-nyit ajánlot a mosodának, 99% maradt neki?
4 x 99 milliárd, ennyi a jövedelme Orbán?

török gábor 2011.12.16. 15:55:17

@kíváncsivagyok: jól bírom a kritikát, a kétharmad lehetséges következményei ügyében ráadásul kétségtelenül túlzottan jóhiszemű voltam, de azért patkányozni talán nem kellene.

is 2011.12.16. 15:56:41

@GPtower: védjed csak, ez felel meg a te szellemi szintednek, hogy ilyenekkel szórakozz.

@Anselmo: nem kell elítélni. a rendes elemzés ugyanis absztrakt modelleket képes felállítani, és a konkrét történéseket eygszerűen, szikáran, tudományosan hozzáméri. és elmondja, hogy passzol vagy sem. valamint a modell alapján jóslatokat tesz.

ezeket TG mind nem csinálja, ezért, tudományos értelemben, nem is elemez. vulgárelemző ő, vulgárolvasóknak.

bigapples 2011.12.16. 15:56:55

@concret: és ki jön utánuk? Itt van Török Gábor előző posztjának az igazsága, nincs alternatíva. Hacsak nem alternatíva egy Fidesz-Jobbik koalíció, egy Fidesz-szoci-LMP egység(?)kormány vagy egy MSZP vezette instabil baloldali koalíció, amely szociális demagógiával és teljesíthetetlen ígéretekkel nyer.

@jjulie: igen, az erősebb kutya. De ezt 10 millióan fogjuk megszenvedni.

igényes 2011.12.16. 15:57:13

@kíváncsivagyok: Tudtam volna egy kirándolóhelyet neki!
Taj....

concret 2011.12.16. 15:57:25

@bigapples:

mindegggy már, csak vér folyjon :))

komolyabban: közalkalmazott teccik lenni? magasabb az átlagjövedelem, mint a versenyszférában. lehetne korrigálni.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.12.16. 15:58:00

@török gábor: szerintem visszavonja átgondolásra és oposszum lesz belőle... :D

AnnaKarenina 2011.12.16. 15:58:34

@GPtower: Rossz a kérdés. Ma már nem hiszem, hogy lenne olyan, aki azt szeretné, hogy még rosszabb legyen, és ennek drukkolna - elég rossz ez így is, és sajnos, csak romlik tovább - ld. IMF ismét felállt a tárgyalóasztaltól.
Az a kérdés lassan jogosabb lesz, hogy nem az a hazaárulás, ha egyáltalán nem akar valaki jót az országlakóknak, hanem elveszi jelenlegi és jövőbeli lehetőségeiket, korlátozza a jogaikat, a jogorvoslati lehetőségeiket és kívüllakókkal próbálja fenntartani hatalmát. + Az elvesztegetett évek, amiket ellenzékként is megrongált.

2011.12.16. 15:58:57

@drakulatúra: hülye, aki kérdi!:) Ők ígérték, már bocsesz!

@Hepci: ja, gírószász...

Kono 2011.12.16. 15:59:07

Kedves Gábor!

Az IMF tárgyalásokkal kapcsolatban:
Ön szerint mennyire elképzelhető, hogy egy ilyen mérvű tárgyaláson az egyik fél "besokall" és feláll?
Én még sohasem voltam olyan tárgyaláson, ahol nem volt előre felépített stratégia, pedig én még csak nem is az EU-t képviselem.
Egy ilyen szintű politikusnak vajon hirtelen durran el az agya, vagy már előre tudta, hogy fel fog állni az asztaltól?

2011.12.16. 16:00:28

@kíváncsivagyok: hát azt csinálja, amit látott anno. Csak Kádr józan volt és reálpolitikus, ez meg egy narcisztikus, cezaroman barom.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.12.16. 16:01:58

@Letícia: á, ő a szóvivői szerep ellenére úriember, pl. biztos nem azt mondja Krisztinának: szétrúgomaseggedhanemsz*pszmaestehülyepitscha
:D

Nocomment 2011.12.16. 16:02:36

"A haza nem lehet ellenzékben."
Hát megtudtuk milyen az, amikor kormányon van.

concret 2011.12.16. 16:03:15

@bigapples: természetesen csakis egy pragmatikus fidesz politikusra lehet OV-t leváltani, hiszen kell a parlamenti többség.

Ha a fidesz-KDNP (:))))) frakcióból nem lenne ki az egyszerű többség, akkor sem érdemes reménykedni a Jobbik kormányra kerülésében ám... velük épp úgy nem állna szóba az EU, mint ahogyan OV-vel sem fog.

Egy kisebbségi Fidesz frakciónak meg kell állapodnia a parlamenti ellenzék szalonképes részével, akár kisebbségi kormányzásról, akár koalícióról ("szakértői kormány"). Bezonyám.

Persze, ehhez akár évek vesszőfutása is vezethet, hiszen kihajinthatnak minket előbb az Unióból is, aztán meg pitizhetünk a tagjelölti státuszért, kicsit Szerbia mögött lemaradva. Ha ez a vonzóbb út.

2011.12.16. 16:03:44

@Hepci: @török gábor: a patkány a kínai horoszkóp egyik kedvenc állata, rengeteg gyerek születi az ő éve alatt direkt. Ráadásul rendkívül intelligens állat is, okosabb, mint egy némely hozzászóló itt a blogon (jó, nincs nehéz dolga!:D).

Mottó: a sas nem kapdos legyek után!;)

Keen25 2011.12.16. 16:04:07

Gyors kerdesem lenne. :)
Aki maradt manyupos, annak elvileg az elmult 14 honapi befizeteseit az allam "jovairja", es "kartalanitja" a manyupokat.
Ezzel a lepessel ez most ugye storno.
A kerdes:
- Mivel nekunk nincs egyeni szamlank, ezert az adott osszeget nem tudjak reszunkre "jovairni".
- Mivel a manyup fele ezt az osszeget nem fogjak visszaadni " kartalanitas" gyanant.....
Akkor most hova is tunt szuk 700e Ft-m?
Mert a manyupban nincs. A nyugdijfolyositonal nincs.....
Lehet megloptak? Marmint konkretan?
Hol es hogyan is lehetne feljelenteni Matolcsy-t illetve Orban-t lopasert?

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2011.12.16. 16:04:53

@Keen25: Nincs lopás, hiszen törvény volt/lesz/van rá előbb vagy utóbb, amikor odaérnek, hogy le kell papírozni.

El Zorro 2011.12.16. 16:05:08

Azon túl, hogy a bejegyzésben foglaltakkal egyetértek, egy rövid kiegészítést tennék.

"Ami az elmúlt negyvennyolc órában történt, az mindennél pontosabban mutatta meg, hogy a jelenlegi kormány (...) a cinizmusnak korábban szinte elképzelhetetlen fokára jutott."

A baj az, hogy ez a csapat nem most jutott el erre a fokra, hanem már évekkel ezelőtt, sőt (ahogy számtalanszor írtam már én is) tulajdonképpen az egész történetük az elvtelen,
cinikus szembe-nem-nézésről szól. Hosszú ideje ezen a fokon tanyáznak, az más kérdés, hogy kormányon még valóban nem szöktek ilyen elképesztő magasságokba, noha kitartóan ostromolták a csúcsokat korábban is.
Hol van a Rubikon? - tette fel a kérdést Gábor 2010. október 26-án. Ki tudná megmondani... hiszen már réges-rég túl vannak rajta.

concret 2011.12.16. 16:05:11

@bigapples:

Miért, talán kevesebb szenvedésre van sansz úgy, hogy a sánta kutya megpróbált beelőzni az erősebb elé?

az biztos, hogy ez a nevetségesebb.

Keen25 2011.12.16. 16:06:42

@Counter: Ooo... De nem ugy van, hogy egy tettet az akkor ervenyes torvenyek alapjan kell megitelni? Vagyis ha en ma megolok egy embert, es holnaptol ez egy uj torvennyel legitim, attol engem meg elitelhetnek erte, hiszen amikor megtettem, meg torvenybe utkozo volt....
Vagy en tevedek?

Dranak 2011.12.16. 16:06:53

Az egyik legolvasottabb magyar hírportál,

"Lázár szerint "Jézuskát várni" mentek haza az IMF-es zsidók"

Címmel írt az IMF delegáció távozásáról és a kormányzati kommentárról ezzel kapcsolatban.

A lap megjegyzi:

(Lázár úgy tesz, mintha nem tudná, hogy az IMF-es fajtának nem a várakozásban, hanem Jézus megfeszíttetésében van gyakorlata, így legfentebb hanukázásról beszélhetett volna - a szerk.)

A Jobbik szerint ez nem végleges szakítás

A Jobbik szerint azért nem tekinthető véglegesnek a kormány és az IMF "szakítása", mert a kormány eddig is "az IMF kottájából fújta a megszorításokat".
Az ellenzéki párt ezzel szemben már vissza sem engedte volna az országba a valutaalap delegációját, akiknek személyében Z. Kárpát Dániel szerint gyarmatosítók érkeztek Magyarországra, tárgyalásnak álcázva tevékenységüket.

drakulatúra 2011.12.16. 16:06:57

@Hepci: biztos nem. A NER-t, NYENYI-t, sőt az új médiatörvényt, horribile dictu: az új Alaptörvényt is fölöslegesnek és károsnak tartom, de a mennyiség mindig minőséget jelent, még negatív értelemben is és itt 5 és fél év áll szemben 52 évvel. Ez tény.

igényes 2011.12.16. 16:07:20

@Hepci:

A linkre kattintva egy súlyos májbeteg ember képét látom. Ez tényleg borzasztó, hogy Török Gábor sem ismeri fel az alkoholistát, de legalább a cselekedetei tünnének fel.
www.origo.hu/index.html

bigapples 2011.12.16. 16:07:35

@Hepci: az IMF delegációt 2 német vezeti, de aki most ugrál, a derék finn Olli Rehn, akit Kovács L.-hoz hasonlóan a párttársai azért teleportáltak Brüsszelbe, hogy otthon ne okozzon gondot a kormánypártban.

@kíváncsivagyok: a mostani helyzetünk oka kb 60%-ban külső okokra vezethető vissza, a maradék 40%-ban ott ez a kormány is, de a legnagyobb szelet az államadósság és a külső adósság túl magas szintje. A fő felelős ezért nem egyszerűen az elmúlt 8 év, hanem leginkább a 2004-2008-as időszak.

Különben a Fidesz megpróbálta elkerülni a megszorításokat, nem jött össze nekik. Ha marad a Bajnai team, már 2010 őszén jött volna a következő fűnyírószerű megszorító csomag, aztán szép lassan a többi, ahogy elkezdett tavasz végén befagyni a külső gazdasági környezet.

penumbra1984 2011.12.16. 16:07:41

@drakulatúra: hogy beszélsz a száddal? utána meg ezzel eszel?

Senki nem várta, hogy másfél év alatt itt csoda történjen, senki sem a csodát hiányolja a Fidesz kormányzásából. Hanem bizonyos demokratikus értékek mentén való viselkedést. Amúgy van csoda a kormányzásukban, csoda, hogy még nem tört ki forradalom ennyi diktatórikus lépés után.

Egyébként eddig volt az elmúltnyolcévezés, most már akkora a szar, hogy egészen 45-től kell elkezdeni datálni a kifogást, hogy miért nem megy jól a kormányzás? LOL

concret 2011.12.16. 16:08:10

@Keen25: majd mehetsz Handó Tündéhez :))

amúgy, ami a PTK szerint jár, az igenis jóvá lesz írva, a manyup-számlákon biztos, hiába agyaskodik OV: "ezután már ez mindig igy is lesz"

egyetlen zsebdiktátor sem tudja elképzelni, ahogyan utána is elkezdődik a jövő.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.12.16. 16:08:57

@Keen25: örülj, hogy élsz!
Ugye történhetett volna az is a fülkeforradalom hevében, hogy a manyuposokat egyszerűen kivégzik a NER nevében, teljes vagyonelkobzással párosítva.
Mert a zemberek ezt akar(j/t)ák...

dr kíváncsivagyok 2011.12.16. 16:09:02

@török gábor: " jól bírom a kritikát, a kétharmad lehetséges következményei ügyében ráadásul kétségtelenül túlzottan jóhiszemű voltam, de azért patkányozni talán nem kellene. "

Óóó, bocsánat,...azt hittem ismeri a mondást : " A patkány is elhagyja a süllyedő hajót " Kedves Gábor,...nem maga a patkány ,...hanem úgy viselkedik, mint egy patkány...és az nem mindegy !

concret 2011.12.16. 16:09:51

@Dranak: Zsiga Dani (Z Kárpát Dániel) igazi tekintélyes, mértékadó férfiú

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.12.16. 16:10:57

@bigapples: hát, ha ez az Olli olyan, mint a Lacibácsi, akkor elég nagy segg lehet. :)

concret 2011.12.16. 16:11:09

@drakulatúra: rendes, keresztyén-konzervatív írás ez

2011.12.16. 16:11:26

@kíváncsivagyok: na most már húzzál el a névtelen nickeddel a fenébe, és elmélkedj el azon, hogy ki kérdezett téged!

dr kíváncsivagyok 2011.12.16. 16:12:14

@kíváncsivagyok: " " jól bírom a kritikát, a kétharmad lehetséges következményei ügyében ráadásul kétségtelenül túlzottan jóhiszemű voltam, de azért patkányozni talán nem kellene. "

Óóó, bocsánat,...azt hittem ismeri a mondást : " A patkány is elhagyja a süllyedő hajót " Kedves Gábor,...nem maga a patkány ,...hanem úgy viselkedik, mint egy patkány...és az nem mindegy ! "

Mindenesetre gondolom az utolsó pillanatban vagyunk....vagy van még esély rá hogy valamit fideszesítsenek ? Szerintem Ön pontosabban tisztában van a helyzettel...mint az átlagpolgár . Ha ezt az írást megjelentette...és pont ma ,...annak oka van . Besokallt ?

Gordiusz 2011.12.16. 16:12:27

@bigapples: azon szabadidőben azért gondolkozz majd el, hogy miért csak nekünk fagyott be a külső gazdasági környezet... a cseheknek, szlovákoknak stb. miért nem..

Keen25 2011.12.16. 16:12:37

@Hepci: Szerintem jobban is jartam volna vele.
Asar a fene napi 12-14 oraval a felso 10% adobefizetoi korbe tartozni. :)
Mondjuk velem rab**ztak volna. Kaptak volna egy fenykepezogepet. MEg apam halala ota 25%-t egy panelban. :)

dr kíváncsivagyok 2011.12.16. 16:14:47

@Letícia: " na most már húzzál el a névtelen nickeddel a fenébe, és elmélkedj el azon, hogy ki kérdezett téged! "

Letícia.......szép név.....kár volt nick-névnek beírni... Na meg így Téged aztán felismernek úgy -e ?! Bazmeganyád....

igényes 2011.12.16. 16:16:30

@török gábor: Válaszolni illene! Persze értem én a Zorbán!

@török gábor:

Kérem tisztelettel válaszait! IGEN, NEM

1. Ön szerint Orbán Viktornál van alkalmasabb ember a miniszterelnöki posztra? (Nevet nem kérek!)
2. Megérdemelnénk-e mi magyarok, hogy ne egy idióta döntsön sorsunkról?

Nocomment 2011.12.16. 16:16:56

Remélem Lázár jézuskás szövege megnyugtatja a piacokat.

béla a görög (törölt) 2011.12.16. 16:17:41

Kedves Elemző!

tán nem most megy pénz a MANYUP számládról a államkasszába?
Milyen érzés? (költői kérdés)

Még egy kis idő és rájössz, hogy nem is kormányzás zajlik - úgymond határozott és egyszemély központú és erős - aminek szeretnéd beállítani (és amit elemezni érdemes lehetne bár jelen felállásban nem érdemes) hanem adhoc csapkodás és fosztogatás. 2/3-os anarchia.

Üdvözöllek a valóság sivatagában! (Mátrix - Morpheus)

dr kíváncsivagyok 2011.12.16. 16:18:05

@Letícia: " na most már húzzál el a névtelen nickeddel a fenébe, és elmélkedj el azon, hogy ki kérdezett téged! "

...és Téged kiajókurvaanyád kérdezett ?

2011.12.16. 16:19:08

@igényes: ezzel elkéstél, amikor Patás bekerül a székébe, egy Idióta kezébe került az ország. És a Zembereknek ez tetszett, ez kellett. Ha nem lenne nekem is nehezebb eben az érában, azt mondanám, megérdemlik, a Patásuk imádatába dögöljenek bele! A Nagy Imre sírjánál elmondott beszéde óta lehetett tudni, hogy egy politikai kalandor.

Dranak 2011.12.16. 16:19:38

Mivel nem formális tárgyalási forduló zajlott, így a hivatalos tárgyalási folyamat megszakításáról nem lehet szó – fogalmaz közleményében Fellegi Tamás, az IMF-tárgyalódelegáció vezetője.

A felek egybevágó szándéka szerint és megállapodása alapján informális megbeszélés zajlott le a magyar delegáció, valamint a Nemzetközi Valutaalap és az Európai Unió küldöttségei között 2011. december 15-én, Budapesten. A találkozó célja a kapcsolatfelvétel, az érdemi tárgyalások menetrendjének és tematikájának előzetes egyeztetése volt. A megbeszélés kiemelt jelentőséggel bírt, mivel világossá tette a felek számára az álláspontokat, így a magyar kormány azok ismeretében készülhet fel a jövőbeni tárgyalásokra” – írja közleményében Fellegi Tamás, az IMF-tárgyalódelegáció vezetője.

Úgy fogalmaz: mivel informális egyeztetés, és nem formális tárgyalási forduló zajlott, így a hivatalos tárgyalási folyamat megszakításáról nem lehet szó. A kormány a napokban megkapta az Európai Központi Bank hivatalos állásfoglalását a Magyar Nemzeti Bankról szóló törvénytervezet kapcsán, az abban foglalt javaslatok feldolgozása és beépítése jelenleg folyamatban van – fogalmaz a közlemény.

„A magyar delegáció továbbra is kész az előfeltételek nélküli tárgyalásra, felajánlva az IMF és az EU szakértői számára a tartalmi egyeztetést az együttműködés elemeiről és a jövőbeni megállapodás pénzügyi, makrogazdasági és politikai vonzatairól. Az IMF és az EU által biztosítandó védőháló formájáról, nagyságrendjéről és feltételeiről a tárgyalási folyamat eredményeként születhet megegyezés” – teszi hozzá a közlemény.

igényes 2011.12.16. 16:19:47

@kíváncsivagyok: @Gordiusz: @Letícia: @concret:

Itt van a Török Gábor, aki felvet egy gondolatot és egy sor kérdést, tehát kérdez bennünket, mint Orbán a népet. Válaszol is talán kegyesen, mint Orbán, néha néha, de a kérdésekre soha!

"@török gábor: Válaszolni illene! Persze értem én a Zorbán!

@török gábor:

Kérem tisztelettel válaszait! IGEN, NEM

1. Ön szerint Orbán Viktornál van alkalmasabb ember a miniszterelnöki posztra? (Nevet nem kérek!)
2. Megérdemelnénk-e mi magyarok, hogy ne egy idióta döntsön sorsunkról? "

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2011.12.16. 16:20:36

@Keen25:
1. Nem úgy van.
2. Ha mégis úgy volna, az 1. pont lép életbe.

(Egyébként tényleg nem úgy van. Büntetőügyben az újabb jogszabályt kell alkalmazni, ha az a terheltre nézve előnyösebb, alaki jogi normáknál pedig mindig a hatályosat. Le fogják papírozni, aztán jöhet a jogállami rendszerváltás megint.)

Amúgy nem értelek. Ha nincs egyéni számlád, gondolom, nem maradhattál manyupban. Akkor hova várod a jóváírást? Ez felosztó-kirovó rendszer, az olyanban nincs tőke, azon minden egyenletes sebességgel átfolyik. Bement a 700e, azonnal ki is ment apró darabokban a nyugdíjkifizetésekre. Szurkolj, hogy legyen a tiedre is, mert az állam most éppen azt ígérte, hogy lesz; ha meg majd nem lesz, akkor azt fogja ígérni.

Fufo 2011.12.16. 16:21:34

@GPtower: Az adott helyzetben nincs szimpla igen/nem válasz. Általánosságban igen, de ha arról van szó, hogy a valódi hazaárulókat csak ezen a módon lehet eltávolítani, akkor a válasz nem.

2011.12.16. 16:21:59

@Nocomment: a baromja...Komolyan, direkt készíitik ki a népet. Másra nem is tudok gondolni. Ahogy az asszonyt jól elverik, az másnapra megnyugszik, az hiszik a politikában is így megy.

bigapples 2011.12.16. 16:23:28

@concret:jó rég óta nem állami alkalmazott vagyok. Attól meg nehezen tudom elképzelni orvosok, ápolónők, ált. iskolai tanárok fizetésének 15-25%-os csökkentését. Mert nem csak a túlfizetett bürokrácia szívja majd meg az IMF megállapodást. Mindenesetre nincs más út, mint az IMF-fel való kiegyezés és ezt a kormány is tudja, csak keménykedik, mert így akar jobb alkut elérni.

Én nem hiszek Fidesz szétesésben, vagy előrehozott választás lesz (kevésbé valószínű) vagy jó eséllyel 2014-ben kapunk egy szinte működésképtelenül instabil koalíciós kormányt.

@graycivil: szerintem utolsóként fog az "egykulcsos" adórendszerhez és a gyermektámogatáshoz hozzányúlni a kormány. Romániában semmi baja nem volt az EU-IMF kettősnek az egykulcsos adókkal, ők a szoc. segélyek, nyugdíjak, közalkalmazotti bérek visszavágását javasolták. Elsősorban az EU keménykedett ott is a mintabaloldali ex-IMF elnök nyilatkozatai szerint.

concret 2011.12.16. 16:24:18

@Dranak: rizsa.

még csak az sem. hamu.

2011.12.16. 16:25:28

@kíváncsivagyok: na mi van, másodszorra leesett? Nem a legjobb a reakcióidőd és szellemes se vagy, ha csak káromkodni tudsz, szóval elég gyenge vagy trollnak is.

A bóvli kormány most már a lottóval is csal!! 2011.12.16. 16:26:18

Az MTVA és MTI felső vezetői 2-3 milliót !! keresnek havonta. Torz, hazug, álszent, simlis tudósítások , anyagok amit terjesztenek.
Az orbáni gőg és szarháziság fizetett hirdetői.

Nyílik a magyar szeme egyre jobban, jó lesz ha most takarodtok.

Érzik a belső ellenállást és feszültséget, robbanhat bármelyik pillanatban.

IMF ügyben mi a hazugság, miért nincs anyag??

Diocles 2011.12.16. 16:26:29

@bigapples:

ezért kell kiírni előrehozott választást, ez az egyetlen kiút.

májusig még stabilizálható a helyzet, akár újabb megszorító intézkedésekkel, aztán az EU keresen magának meg balekot ill. helytartót... Nyeressék meg a választásokat a kedvenc MSZP-LMP-jükkel, aztán nevezzék ki Simort kormányfőnek, a szokásos havi 8 millió forintjával. Szóval, verjék más farkával a csójánt.

Ha Orbán és a Fidesz vállalná a helytartóskodást, brutális megszorításokkal, törvények visszavonásával, akkor a Jobbik nagypárt lesz.

IntelCorei5 2011.12.16. 16:28:04

A kormányjavaslat szerint 200 ezer ember veszíti el a rokkantsági ellátását, ők azok, akik jelenleg a III. csoportba tartoznak. Nekik márciusig kell felülvizsgálatra jelentkezniük, és ha ott bebizonyosodik, hogy állapotuk miatt mégsem alkalmasak a munkára, akkor visszakaphatják rokkantsági ellátásukat. Ha a komplex felülvizsgálaton a beteg foglalkoztatási rehabilitációját javasolják, a jövőben csak rehabilitációs ellátást kaphat, ami a rehabilitáció időtartamára, de legfeljebb három évig jár.

és a valóság:
Ica nén 8 éve rokinyugger mert infarktusa volt. Értesítik h már nem az mert alaklmasnak minősült és járandóságát megvonták, jobb ha megy munkát keresni.
Ok ért a szóból keres munkát minő csoda talál is (takarítónő) fel is vennék DE kell az fogl.eg.üorvos alkalmassági is.
Ez sem lehet akadály elmegy: Na mit mond az orvos?
Sajna nem áll módjában az alkalmasságot megállapítani mert nem vállalthatja egy infarktus utáni ember alkalmasságának rizikóját !!!
Ica néni kérdi - akkor most mit tegyen - nem rokkant papíron de nem is alkalmas akkor hogyan menjen dolgozni, miből fog Ő most ezek után megélni?

Az orvos válasza egy kérdés:
-Hány gyermeke is van Ica néni?
-Hát van négy.
Rendben - akkor semmi baj, törvény van rá majd azok eltartják !!

Enahma 2011.12.16. 16:28:14

"Leginkább azért, mert ha jó is, ha érdeke is, ha ügyes is, végső soron ezt az országot és annak politikai kultúráját kezdi ki, a közbizalmat rombolja, és minden közélettel kapcsolatos értéket veszélyeztet. Nincs az a cél, ami miatt ez megérné."
Száz százalékig egyetértek.
Talán csak annyi maradt ki belőle, hogy a közbizalom rombolása mellett az általános biztonságérzetet is aláássa, ami itt folyik. Mindkettő nagyon súlyos, több kormányzati cikluson túlnyúló, nehezen gyógyítható következményekkel jár.
De mintha ezeket a kormányzatból senki sem venné komolyan. Talán mivel ezek "csak" érzések, és per pillanat nem lehet forintosítani őket...

2011.12.16. 16:28:26

@Orbán jobb ha most takarodsz!: mert kirúgták azt, aki takart..a többi meg nem tudja még a nyalás irányát, és/vagy szőrös a nyelvük...:(

bigapples 2011.12.16. 16:28:47

@Gordiusz: ott is befagyott. Most mindenkinek hegynek felfele vezet az út, csak más 5 kilós hátizsákkal hegyet mászni és más 50 kilóssal.

www.tradingeconomics.com/czech-republic/gdp-growth-annual

www.tradingeconomics.com/hungary/gdp-growth-annual

concret 2011.12.16. 16:30:02

@bigapples:

mindketten tudjuk, hogy nem az eü- és az oktatás-nevelés dolgozói viszik a versenyszféra átlaga fölé a közalk. béreket - ez csak mellébeszélés volt.

Ki kérte, hogy higgyél a szétesésben? Szereted, tehát bízol az egységében - rendben. Én alternatívákat írtam. Persze, lehet menni az alagútban is, szembe az expresszvonattal.

Az előrehozott választás is csak a szakadás esetében lehet eredményes, különben bohóckodunk tovább, egyre nagyobb nyomorban. Ez egyébként a létező magyar politikai jobboldal agóniája is lenne egyben.

concret 2011.12.16. 16:32:47

olyan vicces újra és újra szembesülni a vallásos hittel Orbán és az Ő Pártja Szent Egységéről

Keen25 2011.12.16. 16:32:59

@Counter: a sajat szamlam a manyupban van.
De mivel az allamiban nincs egyeni szamla, ezert ott nem tudjak jovairni a befizetesemet. :)

is 2011.12.16. 16:33:12

@GPtower: igen, nevezhetjük. ez vonatkozik mind a 85% hülyenépszavazóra, aki Gyurcsánynak akart 2008-ban bemutatni, hiszen láthatóan az addig végzett kiigazítást akarták semmissé tenni. tehát te pl. hazaáruló vagy ezen definíciód alapján..

mojoking77 2011.12.16. 16:33:18

@drakulatúra: Atya uristen... Hihetetlen. Magatol valamit nagyon elvehettek az elozootvenket ev alatt. Gyanitom a teljes jozan eszet....
Legyen mar olyan jo, es probaljon mar meg magahoz terni... Nem tudom mi szukseges hozza...
Talan, amikor majd allamositjak a lekotott beteteket? Vagy amikor a nyugdija ismet jarulekkoteles lesz? Esetleg amikor gyermeket/unokajat kivagjak az iskolabol, mert nem keresztenyien viselkedett? Azt hiszi, ezek rossz kommunista demagogiak? Olvassa vissza ket-harom ev mulva...

ubul2000 2011.12.16. 16:34:59

@igényes: Ilyen idióta kérdések

az elsőre nem lehet tisztességgel válaszolni, mert a másodikban már prejudikálsz

igényes 2011.12.16. 16:37:03

@ubul2000:

Nekem egyszerű!

1. Igen
2. Nem

pirosfeherzoldezamagyarfold (törölt) 2011.12.16. 16:37:16

ez az elso bejegyzes Torok Gabortol ami elkezdi pedzegetni a senki altal at nem lepheto erkolcsi torvenyek letezeset. lehet, hogy eljon az ido amikor a "mekkora kommunikacios huzas atverni mindenkit, mert (rovidtavon) nyerek vele" tipusu bejegyzesek helyett a "gerinctelen fereg viselekedes hoszutavon buko" tipusuak lesznek majd olvashatoak az oldalon. erdeklodve varom.

AnnaKarenina 2011.12.16. 16:37:40

@bigapples: Hát pedig a legelső cinikus intézkedések között volt az egykulcsos adó, ami akkora rést ütött a költségvetésen. Nem kevésbé cinikus, hogy a "véletlenül" még így is rosszul járók jövedelemveszteségét már a 140 ezer nettó körül kereső "gazdagok" is el kezdhetik kigazdálkodni. És ez még csak január végén fog először ütni.
Sehova nem vezetett az "egyenlősdi", csak a szegények még szegényebbé válásához. Ez a szegényedő többség előbb-utóbb eléri a kritikus tömeg állapotát. Itt is, máshol is.

kvadrillio 2011.12.16. 16:38:30

közel 31 milliárdos összigényből mintegy 20 milliárdnyit fogadtak el, információnk szerint a legnagyobb támogatást az Orbán Viktor alapította Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémiát fenntartó Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány veheti igénybe. Úgy tudjuk, az alapítvány négymilliárd forint körüli összeget igényelt a társaságiadó-kedvezményből, és ebből nagyságrendileg hárommilliárd forintot ítéltek meg a számára. A pontos adatot kedd óta többször kértük a szövetségtől, az MLSZ azt ígéri, hogy a támogatások részletes adatait folyamatosan közzéteszi a honlapján a határozatok hitelesítése és kiadása után."""
...AHHHAAA.....AHOL A SZÖVETSÉG TAGJAKÉNT A vIZI E. sZILVESZTRE ÉS A cSÁNYI BÁCSI IS TARTJA A MARKÁT ?!!!!!

...AZ EGÉSZSÉGÜGY MEG összeomlóban ??????!

ubul2000 2011.12.16. 16:40:31

@Hepci: nagy pofon lenne nekik, ha azt kapnák

Ordnassac 2011.12.16. 16:43:01

@manyike: nem lepődnék meg rajta, persze az is esélyes, hogy kihúzzák 2014-ig, az is, hogy valamilyen jobboldali közgazdász vezetésével lesz új kormány.

moncayo 2011.12.16. 16:44:20

Azért egy nemzet "minőségét" az is jelzi, hogy van egy 9 jogtudós ember, professzorok, akik életművük csúcsán vannak, ők a (régi) alkotmánybírák. Ott kussolnak majd 2 éve, s meg nem mernek szólalni. Pedig mit veszthetnek? Max az Audi kulcsát! Egy nincs közöttük, akinek lenne annyi vér a pucájábna, hogy felállnak, leb*szná a talárt és szt mondaná: "Uraim én ebben a cirkuszban nem veszek részt, by,by" és lemondana. S egyenes gerinccel lenne nyugdíjas jogtudós, ugyis mint 65-80 év közöttiek. Inkább kussolnak, egész életük szakmaiságát dobják a pöcegödörbe egy Audiért, a testőrökért, s ilyen szarságokért. Szánalmas. Nos, ha a tudós prof. ilyen, mit várjon az ember egy mezei min minisztériumi embertől? Szánalmas, szánalmas.

Mesterlövész 2011.12.16. 16:44:23

Lógni fogsz még, te büdös elmebeteg hiperpigmentált sz*ralak.

2011.12.16. 16:44:28

@bigapples:

"a mostani helyzetünk oka kb 60%-ban külső okokra vezethető vissza, a maradék 40%-ban ott ez a kormány is, de a legnagyobb szelet az államadósság és a külső adósság túl magas szintje. A fő felelős ezért nem egyszerűen az elmúlt 8 év, hanem leginkább a 2004-2008-as időszak."

A kormány úgy 81%-os hiánnyal indult 2010-ben
A hiány most is kb. 81%

A manyup pénz a GDP 10%-a, gyakorlatilag elúszott már, de hiányt csökkenteni tovább nem fog.

Induljunk ki a 60/40 külső/belső okokból (ami egyébként túlzás). Ez esetben csak a manyupból eltapsolta a kormányunk a GDP 4%-át kevesebb, mint 2 év alatt.

rockjano 2011.12.16. 16:45:39

Mer még valaki nagyobb összeget bankban tartani???

Többekről hallok akik már kivették és vagy külföldön tartják vagy otthon.

Ugy minenki tudja mi lesz ennek a vége???

Banbetét befagyasztás...???

ijontichy 2011.12.16. 16:46:07

Gábor, Gábor. Van ez így. Orbán politikai játszmákban elért hatásfoka tényleg lehet lenyűgöző... egy ideig. Ha még ahhoz is értene, hogy kire és mit bízzon (gazdaságban), belepofázás nélkül.
De így... mire ezen túl leszünk, a fejekben véghezvitt rombolás tán nagyobb lesz, mint a gazdasági. :-(

Ordnassac 2011.12.16. 16:46:18

@Hepci: :-D

@panelburzsuj: mélységesen egyetértek.

jjulie 2011.12.16. 16:47:02

@ubul2000:

látom, megtudtad az éjjel, milyen a magyar paradicsom

politikai kérdésekben is kb. ennyire vagy naprakész, helyed a pervonalon kívül biztos

jackkapitany 2011.12.16. 16:47:50

Köszönöm Török úr, hogy végre kimondta!
Érthető, hogy ön elemző szemmel próbálja bemutatni a jelen kor eseményeit, de van az a pont amikor már önnek is ki kell mondani a nyilvánvalót, örülök hogy megtette.

Annyi szépséghibát azért mondanék, hogy a magánnyugdíj pillérének felszámolása igenis óriási hiba, mondhatnám mindig, minden körülmények között. Amikor az egész fejlett világ demográfiai problémákkal küzd, a lenullázott rendszert már most késő lenne újraindítani, hogy ne vezessen a nyugdíjrendszer fenntartása a következő 30 évben masszív és újratermelődő adóssághoz. Ugyanis újra bevezetni megint évtizedes munka, ezt nem lehet egyik napról a másikra visszafordítani.
Persze mire ez a nyakunkba szakad, a fidesz már rég nem lesz sehol, de a "nem ördögtől való" lépést még a gyerekeink is fizetni fogják.

Lucky Larry Silverstein 2011.12.16. 16:48:11

@moncayo: Gecire nem lesz itt semmilyen jog ha továbbmegyünk az adósságból csinálunk fellendülést útján. Állami szuverenitás sem lesz nem jog, gyakorlatilag az már most sincs mivel nem mi nyomjuk a forintot. Az alkotmánybírák is tudják ezt ezért benyelik a korlátozást.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2011.12.16. 16:49:07

@Keen25: Nem követtem a nyugellátási jogalkotást, mert egyrészt kézzelfogható a területen érvényesülő totális, bármiféle puffer vagy fék nélkül érvényesülő politikai voluntarizmus, másrészt meg az egy külön szakma, ti. érteni a nyugdíjrendszert. Kétlem, hogy jogszabályi kötelezettség született volna erről az egyéves időszak utáni jóváírásról és elszámolásról, de mint utaltunk rá, ha született is, egyszerűen csak módosítani kell a jogszabályt, amíg nem áll be az ellenkező értelmű állapot és ennyi. A számadási kötelezettség nem lépett hatályba egy percre se, megszegve nincs semmi, az élet megy tovább, tegye fel a kezét, aki elhitte – na az mondja szépen, hogy kétharmad.

rockjano 2011.12.16. 16:49:17

@drakulatúra: Kedves Drakulatúra

A gond az hogy a kormány nem nem tudta rendbehozni a dolgot 1,5 év alatt hanem még sokkal jobban elcseszte azt ami volt nem javított semmin semmit hanem mindent még sokkal jobban elcseszett tudod??? Az államadósság nőttön nőtt az elmúlt 1,5 évben is és közben a demokráciát is feszámolták csak úgy emllesleg.

Egyébkénta hülye megyó akármit is mondott azért nem volt olyan jó a helyzet 2002 után sem ne hidd azt mert sajnos nemigaz.

ubul2000 2011.12.16. 16:51:05

@bigapples: Nem Rosenberg vezeti az iMF delegációt? Nekem nem németnek tűnik...

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2011.12.16. 16:51:08

EMBEREK, CSODA TÖRTÉNT: TÖRÖK GÁBORNAK LEESETT A TANTUSZ!

baloo112 2011.12.16. 16:52:17

Gyerekek! Hála istennek megúsztuk a vizitdíjat!!!

Bartoki 2011.12.16. 16:53:22

Van egy javaslatom: Viktor szabadon távozhat, nem fogjuk firtatni a tetteit, csak menjen már!

Összedobunk 1 milliárd Ft-ot, azt is megkapja, de aztán vissza ne jöjjön!

BruceTheHoon 2011.12.16. 16:53:31

@ubul2000: "Nem Rosenberg vezeti az iMF delegációt? Nekem nem németnek tűnik... "

Rosenberg = rózsahegy. Miért nem német?

Ultracivil 2011.12.16. 16:53:32

Gábor, Gábor!

Tisztán emlékszem arra az estére a TV-ből, amikor a fülkeforradalom győzött. Emlékszem azokra a gyors elemzésekre és véleményekre a társával együtt. De már akkor felmerült bennem az a kérdés, hogy kiváló politikai elemzők mennyire nem képesek felismerni az egyének jellemét, az egyéniségjegyeket.
Pedig bizonyára pontosan utána nézett az Orbán történelemnek. Ismerhette az előéletét.
Azt, hogy egy sértett kisember, hogy jut egyre és egyre feljebb, de leginkább arra, hogy milyen eszközökkel.

Karizmatikusság, a kiváló retorika nem összekeverendő az alkalmassággal!

Nos üdvözöllek Gábor a józanok és a kijózanodottak között.

Trejo 2011.12.16. 16:56:26

@idelle: :-)

Bárkivel fogadok egy üveg sörben, hogy a Kedves Vezető és a sleppje Márciusig el lesz zavarva. Ami ezen a héten történt, az kb. 16 év MSZP-s kúrmányzással ér fel.

Riporter: Noooooooormááááááááális?
Orbán Viktor: Nem, azaz, hogy igen! Nem tudom.

László56 2011.12.16. 17:00:54

Nagyon szép estét kívánunk Mindenkinek

Semmi sem szent....írja az elemzőnk és megpróbálja Orbán Viktor mondatait a miniszterelnökünk ellen fordítani. Nem sok értelemmel és eredménnyel. Hiszen, kik eddig is az ország kirablóihoz tartoznak, azok soha nem is akceptálták azokat, kik, az országunk és polgáraink védelmére rendezkednek be.

Láthattuk a mai napon a parlamentben is Veres János félszólalásánál. Harminc percen keresztül ecsetelte, hogy miért szükséges azt a jegybank törvényt megtartani, amin keresztül az MSZP és képviselői kirabolhatták az országunkat. Kár volt azért a harminc percért is, mert, ha még az igazat mondta volna is - amit egy kommunistától ugyan nem lehet elvárni -, a kutya sem hisz már neki, annyira szava hitetlen lett az MSZP-s képviselőtársaival együtt. Erőlködik. Tegye, amit úgy érez hogy tenni kell. Annak ellenére hogy elég pofátlanság hatvan éven keresztül butítani a népet és az utolsó nyolc évben a generációkon keresztül eladósítani, utána meg azt követelni hogy a hatvan éves kommunista primitívséget szüntesse meg a kormány, másfél év alatt.

Csak rá kell nézni az MSZP képviselőjére és látja az ember hogy ez lehetetlen. De tulajdonképpen nem ez borította ki az elemzőnket, hanem a magánnyugdíjpénztárak ismételten kasszához való kérése. Sajnos szükség van rá. Hogy neki nem tetszik, az talán azért van, mert nem hitt a kormánynak és maradt a kasszájában.

Ha valaki azonban politikai elemzőnként, ennyire nem látja a politikai következményeket, az bizony magára vessen. Az Ő saját maga rossz politikájáért és saját elhibádzott gazdasági döntéseiért, saját maga viseli a felelősséget és nem kenheti az államra. Még mindig nem vette észre hogy se most és sem a jövőben, nem az állam után kell kiabálni. Hanem a saját döntéseiért magának kell a felelősséget viselnie. Dönthetett a nyugdíjpénztár kérdésében, és rosszul döntött.

Most saját butaságából is tanulatlanságából kiindulva indulatosan szidja a kormányt. Tetszett volna többet tanulni kedves elemző, akkor láthatta volna előre mi fog történni. De, akinek a tudása még utólagos elemzéshez is kevés, az persze honnan is láthatná a következményeket.

A második Orbán kormány védi a népét, evvel összeakasztva a bajuszát a fél világ gazdasági és pénzügyi szereplőivel. Hogy ezt mennyire eredményesen teszi, semmi nem mutatja jobban mint a nemzetközi pénzvilág felháborodása. Semmi nem mutatja jobban, mint azoknak a törvényeinknek a megváltoztatása, melyeken keresztül kirabolhatták népünket. Semmi nem mutatja jobban a kormány nemzetvédő és egyesítő politikájának eredményességét, mint annak az alkotmánynak az újraírása, mely nem tudta megakadályozni az országunk kifosztását.

Köszönet Orbán Viktor és második kormánya erőfeszítéseiért a nemzetünk és népünk, valamint polgáraink védelmében. Köszönjük és csak azt üzenhetjük hogy a kormány nincs egyedül, mert a parlamentünk és magyar nép többsége mögötte áll. Tegyék továbbra is félelem nélkül a dolgukat. A magyar népért, mi értünk.

ubul2000 2011.12.16. 17:05:08

@igényes: csak ha már előre megadod a választ, akkor minek kérdezel?

Trejo 2011.12.16. 17:05:20

@László56: Laci fiam! Leülhetsz, egyes.

2011.12.16. 17:05:36

@László56:

Úgy érzem ez nem a humor ideje, de azért kicsit vicces amit írtál.

szmoker (Homo Trollicus) 2011.12.16. 17:07:41

@BruceTheHoon: német, mit a Róth, Weisz és a Grün.

jackkapitany 2011.12.16. 17:08:02

@idelle: Így bizony, "még jó hogy bele nem léptünk"... :)

is 2011.12.16. 17:09:09

@ijontichy: "De így... mire ezen túl leszünk, a fejekben véghezvitt rombolás tán nagyobb lesz, mint a gazdasági. :-( "

Ez a rombolás már 15 éve Orbán eszköze, ez csúcsosodott ki 2008-ban és 2010-ben is. Lehet minden más pártot utálni (nem, nem a szocikat, hanem az MDF-et is, meg a Jobbikot is, meg az LMP-t is, meg a kisgazdákat, meg az SZDSZT-t, azaz mindenkit), de az a szavzó, aki a FIDESZre adta a voksát, az mind félre lett agyilag vezetve. leszámítva a tudatosan ebből hasznot húzókat.

graycivil 2011.12.16. 17:09:13

"Kikérte az ügyészség Juhász Ferenc mentelmi jogát"

nol.hu/belfold/kikerte_az_ugyeszseg_juhasz_ferenc_mentelmi_jogat

Figyelemelterelés?

Fufo 2011.12.16. 17:09:17

@László56: Te tényleg ennyire hülye vagy, vagy csak viccelsz?

Alternatív 2011.12.16. 17:09:19

Hogyha Török Gábor már a mentőcsónakot keresi, akkor tényleg biztosan süllyed a gyorsnaszád. :)

2011.12.16. 17:10:05

Gábor!

Azt hiszem, személyesen ismered Andrást.
Erről a kommunikációról egy politikai elemzői vélemény? ;-)

Giró-Szász: A tagok döntöttek, nem a kormány vette el a nyugdíjpénzeket...

u.i. Egyébként teljes accept az eredeti cikkhez!

ubul2000 2011.12.16. 17:10:13

@BruceTheHoon: tudnék 1-2 ellenpéldát felhozni, de minek. Te is nagyon jól tudod

is 2011.12.16. 17:11:29

@Letícia: "...ami itt van, nem az ő (TG) műve, max. egy intelligens viszonyulást láthattak az olvasók a habzó száj helyett."

nem az ő műve, de egy garantáltan nem intelligens viszonyulast láthattunk. a szellemi töltet nem volt benne. kulturált viszonyulást akartál te írni, az volt, kulturált.

bőrmók 2011.12.16. 17:11:55

Én most már elhiszem, hogy ezeknek annál jobb, minél rosszabb. Olyan, mintha szándékosan a Jobbik malmára akrnák hajtani a vizet, aki ugye megmondta, hogy ha majd jön az összeomlás és a káosz, csapataival "bevonul" a falvakba, városokba.

is 2011.12.16. 17:15:48

@bigapples: "Itt van Török Gábor előző posztjának az igazsága, nincs alternatíva."

neked, akinek a fejében sikeresen lekaraktergyilkolásztak mindenkit. Bokros Lajos itt van, politizál, és ott volt 2010-ben is. aztán köréje hólabdába lehet építkezni. Balázs Péter biztosan nem utasítana vissza egy értelmes kormányban egy külügyi posztot. Gráf József sem szaladna el az agrárposzttól. Molnár Lajost is vissza kell hívni, ha már Szócska úgyse csinál mást, csak dolgozik a hátrahagyott anyagokból. stb. stb.

ha nincs alternatíva, az miattad van, aki inkább ilyen hülyeségeket mantráz, minthogy az ország sorsára szavazna.

Lencsés lstván 2011.12.16. 17:15:56

Anonim fröcsögők gyalázzák a MINISZTER ELNÖK URAT egy hazug blogban. Ezért kellene egy kemény média törvény, hogy a hazug anonim hazaárulókat el lehessen tüntetni a netről.
Kár is fáradnotok,sértésetek lepereg anonimok!

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2011.12.16. 17:16:02

@ubul2000: www.origo.hu/uzletinegyed/hirek/20111213-felkeszult-higgadt-jo-kedelyu-portre-christoph-rosenbergrol-az-imf.html
"sajnálom, de én nem az a Rosenberg vagyok, akire a jobboldali sajtóban egyesek gondolnak. A mi családunk több száz éves német katolikus család, az övék volt fél Morvaország."

Nem baj, hogy ki a zsidó, azt ti mondjátok meg, ugye?

Keen25 2011.12.16. 17:17:02

@baloo112: Oooooob+. Telleg. :) Dejooooo. :)
Aprpopo. Itt is lesz majd szuksegallapot a korhazakban, mint eszakon?

is 2011.12.16. 17:17:36

@concret: "komolyabban: közalkalmazott teccik lenni? magasabb az átlagjövedelem, mint a versenyszférában. lehetne korrigálni. "

már elmúlt, már nem magasabb. illetve a közalkalmazottak nagyobb részben diplomások, mint a magánszférában. azt, hogy a fizikai munkás miért keres kevesebbet, mint a diplomás, azt Marx Károllyal vitathatod meg.

graycivil 2011.12.16. 17:18:29

"Magyarország egyre inkább pártállam – véli Scheppele

A Princeton egyetem alkotmányjogi professzora, a kelet-európai alkotmányok legrangosabb amerikai szakértője szerint Magyarországon példátlan törvényhozási dömping van, és hazánk már nem nyugati típusú jogállam."

hvg.hu/itthon/20111216_scheppele_partallam_fidesz#utm_source=hirkereso&utm_medium=listing&utm_campaign=hirkereso_2011_12_16

Keen25 2011.12.16. 17:21:12

@Lencsés lstván: Seduxen+Andaxin. Sok. Lehetoleg palinkaval....

Halál Bika 2011.12.16. 17:24:06

Azt nem hittem volna hogy TG-nél is betelik egyszer a pohár...
Mondjuk megértem, mert lassan nem lesz mit elemezni.

Trejo 2011.12.16. 17:25:16

@Lencsés lstván: Ez a sok mocskos ballibsi, látszik, hogy ők nem a MI kommunistáink! Akkora sallert adtunk ma az IMF-nek! Ó igen! Éljen a Fülkeforradalom! Éljen a Legkedvesebb Vezető!

Az elmúlt 1,5 évben óriási sikert ért el Magyarország! A Legkedvesebb Vezető a JOBBKEZÉVEL megfogta a TUDJÁTOK MIJÉT és azzal csapta arcon a karvalytőkét meg az IMF-et és a tudjátok kiket!

Hajrá Magyarország! Hajrá Magyarok!

magyar ember teli szájjal 2011.12.16. 17:26:19

Azt kellene megértenetek hogy a hatalom bármi áron kell. Az árat nem ők fizetik, hanem mi. Ha itt északkorea lesz, ez akkor is megéri. Kultúra aláásása, mit számít ez. A járványok, háborúk, éhínség sem számítana ha nem ütne vissza.

ubul2000 2011.12.16. 17:30:16

@Counter: Egyrészt ne legyél bunkó, ha hozzám szólsz, akkor ne használd azt, hogy ti (hiába, a neveltetés hiánya)

ha megpróbálnád idézni, hogy hol mondtam én róla, hogy zsidó?

break 2011.12.16. 17:33:28

"Mértéktartás, egyenesség, tisztelet - nem a politikai célok kijelölése, hanem sokkal inkább ezek hiánya teszi az egészet ártalmassá és károssá. "

Na vegre kimnodta Torok ur, hogy az ertekeknek is van erteke es nem csak a taktikanak es strategianak.

bariga 2011.12.16. 17:35:24

@GPtower: Lassan mindenki hazaáruló lesz, aki nem próbálja ezt az ámokfutást megfékezni. Sok éve folyik már itt egy hihetetlen minden inteligenciát nélkülöző, neveletlen beszéd és egy új bunkó politikai nyelvezet született, ami Orbán sajátja. Nagyon nagy károkat okoz az emberek lekében és a barátok, családok életében. Keserű és hazug az egész felvázolt világ.
Ami pedig most a hatalom birtokában minden szinten történik, azt csak több emberöltő tudja ismét normális vágányra terelni. Elmulasztjuk ismét, hogy európaiak legyünk, István király sír, ha látja ezt!! Mindenkinek segítenie kell egy változást gyorsan elérni.

ubul2000 2011.12.16. 17:36:47

@break: mi az a strategia?, és ki az a Torok? ja persze, mely torok

panelburzsuj 2011.12.16. 17:37:37

@ubul2000:

Német állampolgár, Rosenberg névvel, de nem tűnik németnek.

Lehet, hogy anyai ágon amazonasi indián felmenői vannak. Kismértékű kamcsatkai fókavadász beütéssel. Szóval olyan romantikus származék, mint a Puskin ...

Vagy mégse ilyesmire gondoltál?

bariga 2011.12.16. 17:38:00

@Bartoki: na azért itt lesz majd mit firtatni

nu pagagyí 2011.12.16. 17:41:53

@László56: Vaskos tévedésben vagy a maradó magánpénztárosokkal kapcsolatban. Mivel ők már nem részei a társadalombiztosítási nyugdíjnak, hiszen kipöckölték őket onnan, így tagdíjuk független az államtól, öreg korukra másra, jelen állapotok szerint nem számíthatnak. A TB nyugdíjból való kizárás sem volt teljesen törvényes, mert a döntés előtti utolsó pillanatban jelentették be, az is lehet hogy utána.

Ha a tagdíjukat az állam viszonzás nélkül elveszi, az egyszerűen lopásnak minősül, minden jogállamban.

Írásod többi része hasonló szinvonalú, tények nélküli vagdalkozás. A hit csodákra képes, gondolkodni nem kell.

Arthur Dent 2011.12.16. 17:41:55

A címmel azért még vitatkoznék, a hatalom még mindig szent, de ne aggódjatok. 2013 az elrugaszkodás éve lesz, a növekedési stratégián Matolcsy György dolgozik.

ulrike (törölt) 2011.12.16. 17:42:48

AZ EURÓPAI KÖZPONTI BANK VÉLEMÉNYE
(2011. december 14.)
a Magyar Nemzeti Bankról
(CON/2011/104)
www.ecb.int/ecb/legal/pdf/hu_con_2011_104_f.pdf

nyünyüge 2011.12.16. 17:43:11

off

Lassan megtanuljuk, mit is jelent az a bizonyos gazdasági alkotmányozás:

"2000 lakosként 1, kizárólag kisvállalkozás tulajdonában levő üzlet árulhat dohányterméket, egy most beterjesztett törvényjavaslat szerint."

(ez arra emlékeztet, hogy a háború után hadirokkantak, később meg a protekciósok kaptak trafikengedélyt).

doominogame · http://www.doominogame.com 2011.12.16. 17:43:33

@bigapples:
Nincsenek külső okok. Olvass, a legtöbbet Magyarország veszítette a válsággal a világon, míg pl. a lengyelek erősebbek lettek, meg a németek is.
Szerintem az a baj, hogy két dolgok nem látnak az uraink. Itt kapitalizmus van, ez szabad vállalkozást és szabad áru-áramlást feltételez, ez az alappillérje a kapitalizmusnak, meg a szabad verseny. Nálunk nem engedik a szabad vállalkozást (20e. egy vállalkozói meg tömérdek engedély előre), nincs szabad áru-áramlás (regisztrációs adó).
És ezután csodálkoznak, hogy nem működik a rendszer. A kapitalizmusban rengeteg önszabályzó funkció van, ez tartja egyensúlyban a rendszert, nem a kormányzás. A magyar ember szorgalmas, találékony, csak hagyni kellene élni és vállalkozni, minden rendbe jönne.
Amíg a multiknak nyalunk, és leszarjuk a magyar középvállalkozókat, akit a munkát adnak a sok embernek, addig nem lesz több dolgozó, több adó.
Pl. ismered azt a rendelkezést, hogy egy új üzlethelyiség nem lehet 270 cm-nél alacsonyabb? Vajon miért ez a korlátozás?
Szerintem a hazai CBA (vagy bármelyik multi) képviselője megkeresett egy embert a megfelelő minisztériumban egy táska pénzzel (egy napi forgalmuk kb.) és annyit kért, hogy legyen egy olyan rendelet, amelyik ellehetetleníti a hazai kisboltokat. És lőn. És ez megy országos szinten.

kukulec 2011.12.16. 17:45:53

most igyekszem finomabban szólni, mint múltkor. tök jó, hogy ezt így megírta Török úr. csak elkésett, már teljesen lényegtelen. szomorú vagyok, mert elvesznek az életünkből nem pénzt, hanem fejlődésre fordítható éveket. és ezt sajnos senkitől nem lehet visszaigényelni. a blogíró ebben nem vállalt aktív szerepet, egyértelmű, hogy nem asszisztált a jelenlegi garnitúra által előidézett káoszhoz. csak passzívan. ő lehetett volna az egyik fő civil hang. most megszólalt, csak úgy, mint Kenny a South Parkban. motyog, de nekünk már nevetni sincs kedvünk. arra külön kíváncsi vagyok, hogy mit szól volt kollégája tevékenységéhez, bár erről úgysem tudunk meg semmit.

avanivi 2011.12.16. 17:46:00

Kedves Gábor !
Örülök, hogy végre mindezt leirta, de ennél most már hangosabban kell kiabálni és többet, mert ez már a vég kezdete.
Nekem fogadásom volt rá, hogy sosem fog ehhez hasonlót cikket írni,/elvesztettem a fogadást/ de a mai helyzetben ez nem elég ,többet, bátrabban !!!

ubul2000 2011.12.16. 17:47:10

@panelburzsuj: dehogy, ugye a rosenberg házaspár amerikai volt, nem német

panelburzsuj 2011.12.16. 17:48:21

@bariga:

Azért ennyire nagy varázslónak ne állítsd be a kisinast. Amit ő itt 10-15 év szívos munkával ilyen látványosra fölkavart, annak nagy része már rég készen volt, csak jobbára leülepedett.

Emlékezz, hogy az "elárvult" jobboldalt "megszólítva" már csaknem a készbe telepedett a huncut kis kakukk, már csak a Torgyánt meg a kalaposnőt kellett kitúrnia.

Parajpuding 2011.12.16. 17:51:09

@László56: Atyavilág! Ilyen csökött génállománnyal hogy húztad idáig? Ne nagyon hangoztasd, hogy van még 56 élő agysejted.
Te azt sem fogod észrevenni, amikor éhező hordák húznak majd nyársra. Mert egyébként más értelme nincs is a létednek, ahogy elnézem.

panelburzsuj 2011.12.16. 17:53:48

@ubul2000:

Érdekes, a Rosenbergről nekem az Alfréd ugrik be.

Észt és litván ősök, a Huszadik század mítosza, zsidó világösszesküvés, nürnbergi per - ilyesmik.

Parajpuding 2011.12.16. 17:54:05

@Lencsés lstván: Jól van Pistike, mostmár visszabújhatsz a miniszterelnök úr hátsó fertályába.

wowerman 2011.12.16. 17:55:28

@László56: uram atyám. Gondolom te is a fülkeforradalom büszke résztvevőjének tartod magad (csakhogy a többi 2 millió szavazó már egyáltalán nem büszke rá). Vagy éppen zsidóirtó (mély)magyarnak?

ubul2000 2011.12.16. 17:57:28

@panelburzsuj: Alfréd? Az ki? Nem ugrik be

Lucky Larry Silverstein 2011.12.16. 17:59:07

@Counter: Szó nincs a vallásáról. Rosenberg a zsidó, nem a vallása. Övék volt fél Morvaország....haha, olvasgassál hogy kié volt fél Morvaország, Magyarország, Németország a 2 vh között.

wowerman 2011.12.16. 17:59:22

Csak ezt tudom még mindig mondani: és ezekre szavaztatok! Tisztelet a kivételnek

mojszipupi 2011.12.16. 18:00:12

@Lencsés lstván: Az olyanok ellen kellene törvény mint TE...mondjuk olyan h a te fajtád 100 m nél közelebb nem jöhet hozzám.

Lucky Larry Silverstein 2011.12.16. 18:01:16

@graycivil: Gondolom Scheppele szerint a kínzás és a bírói ítélet nélküli lehallgatás, motozás és házkutatás a nyugati kultúra része(USA).

panelburzsuj 2011.12.16. 18:01:53

@ubul2000:

Alfred Rosenberg (gugliba vele ... )

Olyan bonyolult rejtvényt adtam fel?

turbólyuk 2011.12.16. 18:02:31

@is: Jó példák. Egyikről véletlenül van némi fogalmam, a többiről nem mondok semmit.
Gráf ismét a (z F)VM élére?
Mi is volt az a baromi nagy teljesítmény? Egy rettenetesen félrement vidékfejlesztési program 2007-2013 között olyan ordító szakmai tévedésekkel, mint pl. trágyatárolók építése sok-sok milliárdért (miközben az európai mezőgazdaság már rég komplex trágyakezelő rendszereket működtet, jobban mondva működnek azok maguktól is - ja, hogy nem volt érdeke a műtrágya lobbinak?).
Ébresztő! A magyar agráriumban a 80-as évek közepétől nincsenek rendben a dolgok, jóval több a negatív, mint a pozitív folyamat. És a kormányok egyike sem volt a feladata magaslatán e területen. Természetesen ez attól is függ, honnan nézzük, az a bizonyos gazdasági érdekcsoport, aki miatt Gráf J miniszter lett, nos az ugyanaz, aki miatt a mostani miniszter is az.
A szomorú az, hogy a VM mostani eredményei pontosan ugyanolyan gyengék, mint eddig is voltak.

wowerman 2011.12.16. 18:04:28

@Red shield representative: aki nem tett semmi rosszat annak nincs félnivalója, nemde?

Gyűrött Papír 2011.12.16. 18:04:53

Vajon TG büszke arra, hogy ismeri Giró-Szász Andrást?
"A tagok döntöttek, nem a kormány vette el a nyugdíjpénzeket".

Vajon hol van TG ingerköszöbe? :)
Kezdem azt hinni, hogy addig nem hagyják abba, amíg TG nem üvölti, hogy "'elég!" :)

panelburzsuj 2011.12.16. 18:06:43

@nyünyüge:

Képzed el ezt Zalában-vasban, meg Baranyában, Borsodban.

Béláim: tíz falu építsen egy trafikot!

(Vagy az még a Béláknál is régebbi sztori? ...)

ijontichy 2011.12.16. 18:09:42

"Ha valaki bántani meri az Öreget (ti. Kádárt), hát ..." (ide be lehet rakni folytatásként az Orbánvédők megnyilvánulásaiból szinte bármelyiket).
Ifjabbaknak: elhangzott többször-többféleképpen-több fazontól (de a lényeg a fenti), a rendszerváltást megelőző, ha jól tévedek egy eléggé elhíresült párt-összeröffenés előtt a folyosókon-Dózsa György úton.
Nincs új a nap alatt. Hülyeországban meg végképp.

ubul2000 2011.12.16. 18:11:45

@panelburzsuj: azt hittem olyan valaki, akit kapásból ismernem kellene, és neki milyen kapcsolata volt az imf küldöttel?

lüke 2011.12.16. 18:13:21

@manyike: na
látod
és minden programra, támogatásra 25 % AFÀ az államkasszába (el)folyik- szívom is a fogam: a semmiért-
csak úgy, majd hülyék lesznek kilépni

panelburzsuj 2011.12.16. 18:14:23

@Gyűrött Papír:

Gondolog, hogy a TG-visítás hatna?

Merre van a tanszék??

DSityu 2011.12.16. 18:14:49

@László56: Irigylem az optimizmusát, feltéve ha ez nem valamilyen szer hatása...

lüke 2011.12.16. 18:16:07

@Letícia: sokan:)
@Keen25: nem
s ki se veheted a nyugdíjig-tv szerint-
s megsúgom sehol!

lüke 2011.12.16. 18:20:47

@graycivil:
cinizmus?vérfagyasztás ugyan
akkor lenne, ha értelme lenne,igy komiikus

panelburzsuj 2011.12.16. 18:20:52

@ubul2000:

Szerintem semmilyen.

De pont ugyanolyan jól lehet tojózni a németségén meg a rózenbergségén.

(Meg azon, hogy mire mekkora magyarázó erővel bír egy IMF-tisztviselő családfájának beható ismerete.)

Lencsés lstván 2011.12.16. 18:23:34

@Keen25: @mojszipupi: @Parajpuding: @Trejo:
Anonimok! Sértegetéseitek és hülye vicceitek leperegnek. Írni sem tudtok!

ÉLJEN ORBÁN VIKTOR MINISZTERELNÖK ÚR AKI FELVETTE A HARCOT A SZIPOLYOZÓ NAGYTŐKÉVEL!

panelburzsuj 2011.12.16. 18:24:11

@lüke:

Az ÁFA 25% a népnyúzó gyurcsányizmusban volt.

Mostanra lement 27-re.

ubul2000 2011.12.16. 18:25:49

@panelburzsuj: azért az mindenesetre elég furcsa, hogy - az itt látott idézet szerint - katolikus vallására hivatkozik, holott azt soha senki nem kérdezte

(csak halkan jegyzem meg, és nem is feltétlenül ezen ügy kapcsán, hogy a vallásra való hivatkozás éppen a zsidók sajátja, szándékosan összemosva a vallást a származással)

lüke 2011.12.16. 18:26:29

@taskatasi
bocs a lényeg kimaradt,ez a rehab. algoritmus:

ICA néni kapott-e bypasst,stentet+ vmi féle terheléses vizsgálatot utána
-ha igen:
ICA n. rehabilitált, teljes értékü a munka szempontjából
-ha nem:
rossz az eü
-ha rosszul sikerült :
akkor is rossz az eü
a két utolsó szerint rokkant lehet

lüke 2011.12.16. 18:28:40

@panelburzsuj:
mostanra? jan.1.-re, nem?
legmagasabb az ejrópa unjóban
ne méltatlankodj, én befizetö vagyok,még a nyugdijamból is:)

lüke 2011.12.16. 18:31:06

@DSityu:
annyi pszichodelikus van itt

lüke 2011.12.16. 18:33:15

@idelle:
már aki tudja mi az:)
35 alattiak nem nagyon
népszavazást kérek ez ügyben:)

komment1 2011.12.16. 18:33:27

Ez a mostani poszt szerintem olyan, mint a tavalyi a Rubicon átlépéséről. Bár hallgatnának rá! Mindenkinek van személyes felelőssége, a parlamenti képviselőknek is a saját pártjuk ténykedésében, nem szabadna mindehhez asszisztálniuk.

ipartelep · http://ipartelep.blog.hu 2011.12.16. 18:34:26

Az itt (bárhol) kommentelők nagyobbik része 1.5 éve Fidesz szavazó volt. Legalább restelkednek most kicsit?
Ezt még jóvá lehet tenni. Illetve: Jobb már nem lesz, de legalább sokkal rosszabb sem.
A szavak nem használnak. KI KELL MENNI AZ UTCÁRA, ÉS ELZAVARNI EZT A DIKTATÓRIKUS BAGÁZST! De úgy, és annyira, hogy soha többé ne találjanak vissza.

lüke 2011.12.16. 18:35:12

@panelburzsuj: Ruzsomberok
onnan gyütt,mit szórakáztok

panelburzsuj 2011.12.16. 18:37:55

@Lencsés lstván:

A jelek szerint valósabbnak tűnik, hogy SZIPUZÓKAT VETETT HARCBA.

lüke 2011.12.16. 18:38:20

@lüke:
hameg még a Strauss lenne
lehetne csokréta vagy strucc
dict.leo.org/?lp=ende&from=fx3&search=strauss
csak azok a hülye franciák ejtik strósznak

lanyi 2011.12.16. 18:38:46

ami ebben az országban történik az borzasztó...

panelburzsuj 2011.12.16. 18:42:34

@lüke:

Nekünk nem szabad szórakázni?!?

Tantusz, trafik, tűzkő bélyeges tasiban, benzinampulla - tiszta májusias kamaszosság ez nekünk, nem? :)

Oppardon: bakfisosság ...

lüke 2011.12.16. 18:43:36

mióta kinn van az indexen a poszt,azóta tényleg
a véletlen generátor jár erre,
irdatlan okosságokkal

endike · http://barathendre.wordpress.com/ 2011.12.16. 18:45:03

Semmi se szent? Dehogynem! Az IMF hitelek felvétele, az ország eladósítása szent volt, hiszen azt kb. senki se kritizálta, se szakértő, se a nagy elemzők meg újságírók.

lüke 2011.12.16. 18:45:17

@panelburzsuj:
rántott hal:back fisch
jólmondta Lázár, jön a jézuska

KergeK@csa 2011.12.16. 18:46:27

@ipartelep: Fideszre szavaztam.
Hogy restelkedek-e?
Max abban, hogy miért mentem egyáltalán el. A többi vagy már rég leírta magát (mszp+gyurcsány), vagy teljesen komolytalan. :/

DSityu 2011.12.16. 18:48:14

@ipartelep: Igen. Bár fintorogva és orrot befogva - már akkor is fingszagúak voltak - de rájuk voksoltam.
Nagyon találóan valahol fentebb már megfogalmazta valaki:
Tedd fel a szart a stelázsira, mindjárt lekvárnak gondolja magát...

panelburzsuj 2011.12.16. 18:48:58

@endike:

Úgyvan!

A Fidesz még még meg szavazta a Nagy Száznapos Adósságindítást.

(Nem uncsi ez? ... )

ubul2000 2011.12.16. 18:49:38

@lüke: jaj, nem töri a nyelved? Rózsahegynek hívják!

panelburzsuj 2011.12.16. 18:55:14

@ubul2000:

lüke ritka madár: képes több nyelven is megszólalni

néha akár egyszerre is :)

lüke 2011.12.16. 18:58:00

@panelburzsuj:
paprikáskám ezt ismered?
de.wikipedia.org/wiki/Feuerbohne
nálunk miért nem gyártják?
/csak a sok fidesz fingról jutott eszembe,jól szórakozom,tényleg/

panelburzsuj 2011.12.16. 18:58:11

@Schindler Pistája:

Te élő ember vagy, vagy valami elfuserált mesterséges-intelligencia kísérlet? Amiből még potyognak a rozsdás alkatrészek ...

szoja122 2011.12.16. 19:00:12

@Ordnassac: "Ilyen körülmények között pedig Bajnai több mint esélytelen. Persze szerencsére nem csak ő követhetné adott esetben OV-t. "

Nem értem kire gondolsz, gondolhatsz, mert ilyen körülmények között, senki nem tudna kormányozni. 2/3-os törvények sokasága és a bebetonozott pozíciók szinte mindent lehetetlenné tennének.

Ha pedig a Fideszen belül gondolsz változásra, akkor Orbán nélkül szét esik a Fidesz.

1. A Fidesz fannok jó része Orbán nélkül elpártolna a párttól, vagy a jobbik vagy a függetlenek közé.

2. Orbán mögött több egyforma erősségű ember van akik ebben az esetben szétvernék a pártot. Olyasmi történne mint a MSZP-ben. Orbán volt az az erős ember aki megtudta őket fogni.

lüke 2011.12.16. 19:00:34

@panelburzsuj:
pszichodelikus
jujj jujj miket árulok el:)
@ubul2000: nem tudsz tótul?

ipartelep · http://ipartelep.blog.hu 2011.12.16. 19:01:41

No szóval... Én már akkor tudtam (mondtam is) hogy a Fidesz egy tolvajbanda, amikor kiderült a Kaya Ibrahim, Josip Tot ügy. És az már régen volt ám. Azóta - mint a kurvás viccben - már nem a megnevezésről, csak az "összegről" vitázhatunk. Konkrétan arról, hogy mennyire fogják tönkretenni az országot.

Természetesen nem vagyok naiv, tudom, hogy ha most lenne egy választás, megint csak ők nyernék. Az esetleges tavaszit (ami nem lesz) is. Talán a 2014-est is, hiszen addigra teljesen bebetonozzák magukat.

Természetesen látom, hogy ez egy birka, buta nép. Igen, a nép az, maga a zsűri. Van néha olyan is, amikor a zsűri bukik meg. Előfordul ez civilizáltabb országokban is, emlékezzünk csak az 1933-as német esetre.

Tehát ez a helyzet, a szindróma. Lehet még blogok tucatjaiban elemezgetni, és hozzászólások ezreiben támogatni, vagy kontrázgatni. A tény ettől nem változik.

Ceterum censeo: KI KELL MENNI AZ UTCÁRA, ÉS ELZAVARNI EZT A DIKTATÓRIKUS BAGÁZST!

panelburzsuj 2011.12.16. 19:02:39

@lüke:

Ismerem. De csak - futólag ... :)

Amúgy passz. Talán túl nagy volt kukorica közé.

lüke 2011.12.16. 19:03:13

@panelburzsuj:
azét te is formában vagy:)
a kokillából gyütt Diósgyörböl:)
mit tudnak ezek,belökték és kész:)

Kerria 2011.12.16. 19:03:33

Végre Török Gábor is leírja a nyilvánvalót! Olvastam korábban is az elemzéseit, de túl sterilnek tartottam. Iszonyúan ügyelt, hogy ne legyen túl kritikus. Pedig bizonyos helyzetekben, amikor láthatóan a józan ésszel / meg minden mással is/ szembe mennek, kritikusan kell fogalmazni. Ezt eddig hiányoltam, most benne van. Végre!

László56 Maga nem normális!!!!

lüke 2011.12.16. 19:07:20

@Kerria:
pedig itt annyi strepto, staphylococcust, mycobaktériumot, chlamydiát köpködnek

szoja122 2011.12.16. 19:09:33

@török gábor: "túlzottan jóhiszemű voltam"
A saját bevallásod szerint most is, mert még mindig megértő módon próbálod megközelíteni, akkor amikor az objektivitást szükségességét szoktad hangsúlyozni.

A megértés szubjektív dolog, másrészt legfeljebb egy kezdő kormányt illeti meg, de csak akkor, ha alapvető hibákat nem tesz. A Fidesz a kezdetektől csak alapvető hibákat csinál.

messi-asz 2011.12.16. 19:11:08

"Mértéktartás, egyenesség, tisztelet" hiánya = mohó/önző + gerinctelen + aljas....

kedves TG azt hittem olvasod a kommenteket... megjöttél??? má késő...
-má közéd fognak lövetni, ha uccára mész
-MNB tartalékot (pár napja mondtá, hogy nem, tehát igen) felélik...
-magánszámlákat államosítyák
-Internet kontrol, határok bezár...

üdv a fides demokráciában (csak szépen cinikusan... ez a divat)

bariga 2011.12.16. 19:11:24

@panelburzsuj: Hát nem tudom, lehet, hogy csak az idő múlása teszi, de én úgy emlékszem, hogy Orbán megbolundulása előtt, nem beszéltünk ilyen hangnemben egymással,
vlt tisztelet, elfogadás, tolarencia, megbecsülés. Ezek a fogalmak eltűntek és ez bűn. Mást nem tudok okolni ezért, csak Orbánt!!!

niklex 2011.12.16. 19:11:51

Nem TG-vel probléma.
Az elemző nyilván részben hatalomtechnikai oldalról is közelíti a kormányzást. A különadók,stb. ennek része, nem közvetlen megszorítás,hanem közvetett, a nép meg szidja azt, aki feléje továbbítja. Ez működik ilyen közegban, bár nyilván erősen machiavellisztikus, de beleférhet. Az elemző ott kezd gondterhelt lenni,amikor a hatalom nagy ütemben elkezdi felszámolni saját korlátait, mert ez már több, mint hatalomtechnika, ez már rendszerváltás a demokráciából a totalitarianus felé. Amikor a kormány a saját maga alkotta klf. szabályokat is igen rugalmasan kezdi hétről-hétre módosítani az aktuális igénye szerint,állandóan ellenségképeket formál és (egyelőre) verbálisan háborúzik, akkor az elemző már nem csak a demokráciának hívott rendszerért aggódik, hanem gyanakodni kezd a vezetők mentális szintjére is, és felettébb aggódik azon, hogy ez az út hová vezet, merethogy az elemző ismer néhány történelmi példát házon belül is kívül is.

udvari bolond 2011.12.16. 19:12:27

a bűnözőket előbb-utóbb el fogja sodorni a düh, előbb-utóbb - akárhogy tuningolják a "jogot", az igazszág számon fogja kérni ezektől a tolvaj, hazug, sikkasztó bandától, hogy hogyan kívánnak törleszteni. Az életfogytiglan kegyelem lehetősége nélkül passzolna, de simán meg is lincselhetné őket egy képzeletbeli tömeg.

Ezek bűnözők. Ismert tettes ellen lehet feljelentést tenni. Ja, de ilyen "ügyészségénél" minek.

ipartelep · http://ipartelep.blog.hu 2011.12.16. 19:21:41

@Schindler Pistája:
Jéééé, ez tud olvasni! Pedig Fityeszes. ;-)

bóra77 2011.12.16. 19:25:37

Húha! nem vártam ilyen kemény hangvételű posztot! brávó!:)

igényes 2011.12.16. 19:26:23

@lüke: Most kezdödik az ATV-n valami!
Nagyot nevettem, mert valami Havril tábornok lakást kapott valahol, és miért?

Na, akkor legyen már egy hajléktalan balfasz valahol! Orbán Zalegerszegen pettingelt a 11 hónap alatt, majd Soroshoz sorolták, de Orbán kapott egy Makovecz házat.

Kérem beütni a Gugliba! Orbán, Pembrooke, MI6, Richard Dearlove!

bariga 2011.12.16. 19:30:04

@Schindler Pistája: ez egy plasztikus kép, amit leírtál, érteni ugyan nehéz, de sebaj. A történelmi ismeretek sokat segítenek, próbáld ki , nem fog fájni.

Id. Lencsés István 2011.12.16. 19:31:42

@Lencsés lstván:

Megmondtam vagy százszor! Fogadott fiam voltál, nem természetes! Menjél át a grazi oldalra Huba! Itt lenne az igazi Lencsés István, az én drága fiam, bizony kikapnál tőle te kis elfajzott roma! A romákat, tudod felkerolom, segítem őket, de te fel és alcsút szégyene vagy Huba!

lüke 2011.12.16. 19:35:40

@igényes:
hmmmm,mik derülnek ki

Kerria 2011.12.16. 19:40:22

@ipartelep:
Idős németekkel mondták, hogy nem tudták, nem vették észre annak idején a 30-as években, hogy mi lesz belőle.
Hát én azt gondolom, hogy ez nem igaz, igenis lehet látni, vannak jelek, ez egy folyamat. Persze lehet a szemeket becsukni, nem akarni észrevenni, és gondolni hogy amíg nekem jó addig nem érdekel. A dolog egyszer csak odáig fejlődik, hogy nem lehet visszafordítani. Akkor persze lehet majd mondani, hogy nem gondoltuk.
De már késő lesz.

megszűnt 2011.12.16. 19:40:38

".. mert ha jó is, ha érdeke is, ha ügyes is, végső soron ezt az

országot és annak politikai kultúráját kezdi ki, a közbizalmat

rombolja, és minden közélettel kapcsolatos értéket

veszélyeztet. Nincs az a cél, ami miatt ez megérné. "

Ez az egésznek a lényege. Minden szava ott a helyén.

sárkányfő 2011.12.16. 19:48:59

most olvastam valahol, jó :)

"az ország teljesen egy Rejtő regény (A három testőr afrikában)forgatókönyvét eleveníti meg,ahol elsikkasztották a kongói vasutat,de minden hülye megvalósíthatta a rögeszméjét,az őrült állomásfőnök,orvos,stb.(Kerényi?Matolcsy?)"

vargalukrécia 2011.12.16. 19:49:18

Hoppáhoppá Török Gábor! Ez nem semmi! Nekem ez a kiakadás többet jelent, mint az egész EU, + IMF,+ USA felháborodása, mélységes aggodalmai, stb, Régóta vártam ezt az írást, (bár drága árat fizetünk ezért valamennyien), de ha így kiütötte a biztosítékot nálad, akkor tényleg katasztrófa van!

Azért ezen a mondatocskán még így is van mit csiszolni:
"...végső soron ezt az országot és annak politikai kultúráját kezdi ki, a közbizalmat rombolja, és minden közélettel kapcsolatos értéket veszélyeztet."
OV nem "kikezdi" a pol. kult. -t és az országot, hanem tönkretette, a közbizalmat lenullázta, az értékeket véglegesen devalválta. És ezt nem másfél éve kezdte, de mostanra fejezte be. Nagy meló volt, nem mondom! Így vonul be a történelembe...

sárkányfő 2011.12.16. 19:51:27

Egyébként ugyanaz van, mint a 2010-es 7%-os hiánynál, médiatörvénynél: amikor végre kiprovokálták a kurva nagy sallereket az EU-tól, akkor visszakoznak.

Már el is kezdték a visszavonulást:

www.vg.hu/kozelet/politika/mnb-maris-visszakozott-a-kormany-364729

"Már visszalépett a kormány
Az IMF távozása után levették a napirendről az MNB-PSZÁF összevonást lehetővé tevő jogszabályt"

Természetesen közben majd jól elmagyarázzák megint, hogy ők győztek, siker, stb....

jjulie 2011.12.16. 19:52:04

@Schindler Pistája:

fényezd az orbányt, ne siránkozz, birka

nagy mágus az orbány, előbb birkát csinált belőled, majd megtanított ugatni, és komcsizni

bariga 2011.12.16. 19:52:54

@Schindler Pistája: ez pont olyan válasz, amit Orbán tanít. Jól feleltél, biztos kapsz majd egy jó pontot a Kubatov listán, vagy a Jobbik listán? ezt most nem lehet megkülönbözteteni, én nemtudom megítélni

rajaram 2011.12.16. 19:56:01

Most már teljesen egyértelmű, hogy ezt az országot elmebetegek vezetik. Semmi értelme cselekedeteiket elemezni, ezért az a foglalkozás, hogy politológus, teljesen felesleges.

bóra77 2011.12.16. 19:56:18

na most jön Lakner az ATV-n. kíváncsi vagyok.

bariga 2011.12.16. 19:56:38

@Schindler Pistája: jut eszembe, igazad van!! Az iskolázottságunk tényleg nagyon különböző!

jjulie 2011.12.16. 19:59:39

@Schindler Pistája:

rajta rajta fideszgyík, még versenyben vagy "az utolsó szijjártóápolt" szobra modelljének kiírt versenyben, a komcsizásért plusz pontok járnak

de befutó csak orbánfényesítéssel lehetsz, nosza fényezd az orbánt, birka

vagy nincs kedved fényezni az orbányt, birka?

ipartelep · http://ipartelep.blog.hu 2011.12.16. 20:04:03

@Kerria: Igen, egyetértek. Erről beszéltem.

jjulie 2011.12.16. 20:04:20

@rajaram:

bezzeg a fideszféregírtó szívlapátkezelőnek lesz munkája egy darabig

ökörpöröly 2011.12.16. 20:05:57

Hallottam egy érdekes vélekedést, amelyet "mondhatta" volna egy egykori másodvonalas -aki Szájer, Kövér, Varga, Simicska, Áder, Pokorny mögött állt közvetlenül- FIDESZ-káder, aki egészen 2002-ig "Játszott" a politikai térfélen.

Orbán Viktor Simicska snittpálja. Az igazi vezető Simicska, aki szeret a háttrébe vonulni, miközben kiteszi az ablakba a nárcisztikus és kleptomániás Roma Nérót. Akit teljesen kézben tart, hiszen a korrupcióból származó több tízmilliárdos vagyonának jó részét ő kezel(tet)i offshore cégeken és strómanokon keresztül. Roma Néró pedig a hatalmon kívül egyetlen egy dolog érdekli, a pénz.
Simicska ötletének következménye a jelenlegi helyzet. Ő volt az, aki kitalálta, hogy közvetlen környezetüknek kezébe kerüljön az eddig még nyugati kézben lévő stratégiai területek. A bankrendszer, a közművállalatok, a megmaradt termőföldek. A szabadságharc nem szól másról, mint arról, hogy idegenmentesítés címszó alatt minél nagyobb vagyonhoz jussanak, a stratégiai gazdasági pontokat magukhoz ragadják. Mivel ez nehezen menne az Unióban, ezért tudatosan mennek a kilépés irányába. A kapkodás nem is annyira az, amennyire annak tűnik. Először is a társadalom moráljának megtörésére szolgál. A bizonytalansághoz és a kiszámíthatatlansághoz akarják hozzászoktatni a tömegeket.
Ez egy jól felépített pszichológiai akció, amit az igazi agytröszt, Simicska vezényel a háttérből. Matolcsy ebben csak jelentéktelen szereplő, egy egyszerű végrehajtó. Sőt, végeredményben Orbán is, bár ő erősen érdekelt a projekt kimenetelében anyagilag is.
Egyes "hírek szerint" a nyugati titkosszolgálatok már elkezdték felderíteni a Simicska-féle pénzügyi csoport külföldre kihelyezett pénzeszközeit -ahogy megtették Kadhafi, Mubarak esetében is-.
Az EU tétova, mert elsősorban osztrák és németek cégek jelentős pénzeket fektettek be itt -bankok, szolgáltatószektor, ipari szektor-, illetve jelentős mennyiségű állampapír van külföldi kézben, melyek elértéktelenedése komoly veszélyforrást hordoz az EU-ra. Roma Néró és Simlicska ezért olyan bátor. Hozzá kell tenni, nekik nem egy jól működő, Európa-konform Magyarország az érdekük, hanem egy stabilan a kezükbe lévő diktatúra. Hogy ez milyen társadalmi károkat okoz akár több évtizedre, évszázadra kihatóan, az hidegen hagyja őket. Kim Dzsong-Ilt se érdekli, hogy évente százezrek halnak éhen, mert övék a hatalom. Európa pedig gyenge és bizonytalan egyelőre, nem mer beavatkozni keményen az ország érdekében. Úgyhogy a magyar társadalom hosszútávra le van amortizálva, innen mi már nem tudunk felállni úgy, mint a Meciar utáni Szlovákia.
Két lehetőség van, vagy egy fegyveres felkelés, vagy a rabszolgává válás. Ahogy ismerem a magyarisztánok többségét, a második verzió a valószínűbb. Ez egy halott ország. Aki európai módon akar élni, annak el kell hagyni az országot. Vagy lehet így-úgy megfizetett, seggnyaló szolga, olyan, mint egy észak-koreai nyomorult.

sárkányfő 2011.12.16. 20:10:16

Kicsit távolabb lépve, az én ízlésemnek túl gyors az a tempó ahogy nyírja ki magát a Fidesz.

2010-14 egyetlen értelme az lehetett volna, hogy ezt a Fidesz nevű rémálmot, amely már jó tíz éve egy irracionális, nemzetinek hazudott durván primitív, agresszív, és extrém szociál-populista irányba nyomja ezt az országot; melyben sikerült kinyírni az értelmes közbeszédet, melyben az értelmes és józan beszéd helyét a vallásos fanatizmus, a karaktergyilkosság, a személyeskedés, a klánlogika, a színtiszta erő- és botránypolitika vette át, szóval hogy ezt az egész szellemi és közösségi elzüllést, hideg polgárháborút okozó pártot sikerült volna e 4 év alatt kinyírni.

Ne felejtsük már el, ebben az országban egy Szíjjártó Péterből nem csak egy párt arca, de egy nemzeti intézmény, a közbeszédet egy évtizede sikeresen blokkoló jelenség lett, ha tetszik nekünk, ha nem.
Aki itt árnyaltan próbált beszélni, netán önkritizálni, azt azonnal szitává lőtték. Ez egy nép elzüllésének és bukásának receptje. nem véletlen, hogy hová jutottunk. És nem kell a sóder, a szocik is bűnösök ebben, de a legnagyobb felelősség magasan Orbán Viktoré.

Sajnos most felsejlik a félelem, hogy Orbán még azelőtt megbukna, mielőtt végleg kinyírná magát. Még mindig nagyon népszerű, bár dicséretes konzekvenciával süllyed a népszerűsége, és kb. egy év múlva már kispárt lesz a Fidesz. Ha szépen végigszenvedi 2014-ig a saját hülyeségét, akkor szépen kinyírja magát egyszer s mindenkorra, mint Gyurcsány. Akkor már nem kell félnünk attól, hogy visszatér, ami reményt ad az országnak a normalizálódásra. De most kicsit megijedtem, mert ha most megbuktatja magát, akkor még túl erősen bukik meg, még lesz esélye a visszakapaszkodásra.

Egy szó mint száz, ne most bukjon meg, hanem legalább egy év múlva, de a legjobb lenne, ha végigamortizálná magát 14-ig., le a semmi alá a mélybe. Tudom, óriási az ára ennek, amit ez a szegény ország fizet meg, de ezt az árat sajnos nem lehet megspórolni. Vagy most fizetjük meg, vagy később. Ezen túl kell esni, mert ha ne, akkor még vagy 20-30 évig szenvedhetünk egy örök harcra kész és harcoló Orbántól, aki ugyan olyan erős már sose lesz, mint tavaly tavasszal, de épp elég erős marad ahhoz, hogy blokkolja az ország normalizálódását.

ökörpöröly 2011.12.16. 20:16:21

@sárkányfő: Orbán Viktor nem fog megbukni, őt csak megbuktatni lehet. Nem szabad országgyűlési választásokkal, hanem kizárólag fegyveres felkeléssel. Annyira örülnék egy nyugati intervenciónak!

bariga 2011.12.16. 20:17:12

@Schindler Pistája: na végre egy baráti hang. Amúgy bingó! az ecserin vettem, de diplomát!

lady boo boo 2011.12.16. 20:18:12

a dakota miniduce meg a 72 órás ultimátumai
már akkor bégettek a vekkeres birkák

januárban elmenekülnek az orvosok és nővérek
a 3-as metró végleg leáll
benzin 500 ft € 400
fűtetlen iskolák
éhező , nyomorgó emberek

"senkit nem hagyunk az út szélén "-hazudta a mindig igazmondó fityisz- nem hát, mert belerúgják a szakadékba

nyalja fel ezt a hányást az, aki a fideszre szavazott.

jó étvágyat parasztország !

jjulie 2011.12.16. 20:20:35

@Schindler Pistája:

most szereztél egy plusz pontot a komcsizással birka

de

mijabüdösfaszért nem fényesíted a bukott orbányt birka? nem nyered meg anaékül a fideszgyíkversenyt

elment a kedved az orbányfényesítéstől? na segítek

viktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktor

sárkányfő 2011.12.16. 20:21:39

@ökörpöröly:
Dehogynem. Nem isten ő, hanem hús-vér ember, nem kell tőle beszarni. Másfél év alatt több mint 50%-át elvesztette a támogatottságának, és a tendencia továbbra is nyílegyenesen mutat lefelé. És még csak 2012-ben jön az igazi feketeleves. Sokkterápia, minden adó nő, ÁFA világcsúcs, jövedéki adó, benzin az egekben, ami beépül mindenbe, munkanélküliség, recesszió, stb, amit akarsz minden. Orbánból közellenség lesz, ha nem cseréli le magát időben valami szakértőre, akkor onnan már nem is fog tudni felállni. A haza érdeke, hogy így legyen.

hamisnero 2011.12.16. 20:22:04

@Schindler Pistája: már mondtam neked néhányszor, hogy itt komoly emberek beszélgetnek, tűnj el innen. azért, mert apád-anyás a jóban rosszban nézik részegen, és őrizetlen hagyták a lopott laptopot, még nem kell kommentelned. nézzél buzipornót, verd ki rá, neked ez jobb, mint itt élvezkedned. aztán hajcsi, mert reggel kisegítő iskola. igen, neked szombaton is van, annyira lemaradtál.

messi-asz 2011.12.16. 20:23:33

@Sztavrosz_: Magyarország nem a világ...

ökörpöröly 2011.12.16. 20:23:56

@silvern: Soha nem hallottam még annyi embertől azt, hogy bárcsak megdögölne a "kormányfő", mint Roma Néróval kapcsolatban. Olyan emberektől, akik szerinte a változások nyertesei - mégis erősen vesztesnek érzik magukat, főleg morálisan, erkölcsileg, de anyagilag is, hiszen az állandó változások, a megtakarítások, az ingatlanok leértékelődése nem túl pozitív dolog-.

jjulie 2011.12.16. 20:26:57

@Schindler Pistája:

belőled viszont nem lesz haszon, a fideszférgek megmérgezték a húsod, és okádnának tőled a kutyák, ha kutyakajának lennél bedarálva

csak a költség lesz veled, mész a veszélyes hulladék feldolgozóba

hamisnero 2011.12.16. 20:26:59

@jjulie: ez egy kis takony, azt hiszi, hogy itt legalább komolyan veszik. levezeti a frusztrációját a kisegítőben mindig megnyakalják az autista lányok. ne foglalkozz vele, ne válaszolj, akkor felveszi a pizsit, és mackót szorítva cumizgat még alvás előtt. én is csak azért válaszoltam neki, hogy reggel el ne késsen a foglakozásról, mert akkor a pszichológus csúnyán néz rá, megint sírni fog, szegény.

2011.12.16. 20:30:32

@ökörpöröly: Jézus Mária! Mennyire vészjósló ez! Hideg kiráz...:(

@sárkányfő: Te kicsit optimistább vagy...

Gábor, és Ti: ezt hogy látjátok?

rajaram 2011.12.16. 20:31:06

@jjulie: olyan helyzetben van az ország, hogy egy szívlapát már nem elegendő. itt komolyabb arzenálra lesz szükség.

bóra77 2011.12.16. 20:32:05

@Letícia: és kiválóan alkalmasak kísérletekre.

lüke 2011.12.16. 20:32:23

huncutul szaporodnak a BT.k
@Letícia: Simicska helyböl UV:) versus tiz év

megszűnt 2011.12.16. 20:32:57

@Letícia:

ATV Egyenes Beszédet nézem. Államcsőd? Az lehet?

hamisnero 2011.12.16. 20:33:38

@Schindler Pistája: jól van, holnap megint lemehetsz a homokozóba, megkapod a kislapátod, addig meg ne álmodj vörös állatokról. nem vagy te pikasszó. álmodj inkább a zöld disznóról, de ne gondolj a fehér elefántra. vagy tudod mit, gondolj az ovis jeledre, a kis sárga gilisztára. jóccakát. ja, és golyófogósat se álmodj, mert valaki elveszi a patronos pisztolyodat, és a popsidba dugja. bár vlszleg élveznéd.

ökörpöröly 2011.12.16. 20:34:21

@sárkányfő: Orbán elmebeteg. Első veresége után 3 évig járt ideggyógyászati ás pszichiátriai kezelésekre, 3 évig nem mert bemenni a Parlamentbe. Ő már a hatalmat nem fogja kiengedni a kezéből. Maximum akkor, ha levágjuk a kezét. Egyszerűen agyhelyen kell lőni a családjával és bűntársaival együtt!

jjulie 2011.12.16. 20:34:25

@Schindler Pistája:

amíg nem fényesíted ki az orbánt, szart sem ér a dumád

gyanus vagy nekem te komcsizó birka, komcsizó kádárvakarék lehetsz te is, mondd csak hogy szabadította ki az őseidet a kádár a cselédsorból?

miért nincs már kedved fényesíteni az orbánt birka? visszadugott már a cselédsorra?

hamisnero 2011.12.16. 20:36:14

@ökörpöröly: ember, ne menj le a szintjükre. ha leereszkedsz hozzájuk, már hazai pályán vannak, és nyernek!

inreallife 2011.12.16. 20:36:43

tovább is van mondjam még?

"A Reuters hírügynökség szerint a kormánypárti politikus azt is mondta, hogy Magyarország jelentős IMF-pénzekkel rendelkezik. Semmi kétségem afelől, hogy az IMF visszatér, hogy begyűjtse pénzét - mondta Lázár János.

Ebben a kényes helyzetben érdemes nagyon óvatosan bánni a szavakkal, még akkor is, ha ezeket a "laza" kijelentéseket a politika nem a befektetőknek szánja. Ez a fajta kettős beszéd már régóta nem működik, a fenti mondatból pedig szigorúan a jelentését nézve arra a következtetésre is lehetne jutni, hogy az IMF csak akkor jut hozzá a korábban nyújtott hiteleihez, ha visszajön a tárgyaláskora. Túl azon, hogy egy ilyen zsarolás jellegű bejelentésnek amúgy is rossz az optikája, akár azt is felveti, hogy a kormány a hiteleinek felmondását fontolgatja. Úgy gondoljuk, hogy nem erről van szó, de azt csak remélni lehet, hogy mára minden befektető megismerte a kormány sajátos kommunikációját."

reuters, az valami sarki újságos vagy mi? senki fontos nem olvassa... (értsd: egybites fidesz szavazó)

bariga 2011.12.16. 20:37:20

Tényleg valami, vagy valaki "közeli" lenne olyan kedves megkérdezni Orbán urat, hogy neki most mi szent?

megszűnt 2011.12.16. 20:37:22

Török Gábornak:

@ökörpöröly:-t érdemes volna letiltani innen és törölni.

kipu · http://www.metacafe.com/watch/10223063/mtva_trollh_rad/ 2011.12.16. 20:38:14

És csak jövőre érkezik az igaz feketeleves. Gondoljatok bele, mi vár erre az országra, ha az az ember, aki a mai napig szemrebbenés nélkül meri a kamerába mondani, hogy nincs megszorítás, úgy nyilatkozott 2012-ről, hogy egy nehéz év lesz. Mindenkinek a fantáziájára bízom.

jjulie 2011.12.16. 20:40:00

@rajaram:

a szívlapát gyógyítja a fideszpicsaszájat és az fideszagyhűgykövet is, úgyhogy nagyon fontos szerep vár rá

ökörpöröly 2011.12.16. 20:40:20

@Letícia: Sajnos ez a helyzet bontakozik ki. Sok fideszes kádert zavar a dolog, annak ellenére korruptak és jellemtelenek -de azért van egy határ-.
Egyébként minden képviselőről, családjaikról komoly dossziék lapulnak az Orbán-Simicska-Kövér "Szentháromságnál".
Csak olyan embert engednek a képviselők közé, illetve komoly közjogi funkcióba, aki vagy zsarolható, vagy a belső körökhöz tartozik.
Én egy ideig azt hittem, hogy FIDESZ-frakció fel fog bomlani, de felvilágosítottak, hogy nem fog. Senki nem meri elvállalni, hogy megszellőztessék a dolgait. A teljes FIDESZ-frakció szavazógépként fog működni végig.
Ezért egyetlen lehetőségként maradt a fegyveres felkelés, illetve a nyugati segítség behívása, ha nem akarunk észak-korai létet.

ökörpöröly 2011.12.16. 20:41:50

@karakán: Anyádat és apádat kellett volna kitörölni, még spermás petesejt állapotukban! :)

megszűnt 2011.12.16. 20:42:08

Boros Bánk Levente az ECHO- n.

Azt mondja: nem lesz államcsőd, mert senkinek sem érdeke, hogy bedöntse az országot.

messi-asz 2011.12.16. 20:43:04

@manyike: ő sortol MOST... évvégén kicsit megszedik magukat a zoli garhák

rajaram 2011.12.16. 20:44:00

egyetlen reményünk van: a történelem - mely köztudottan ismétli önmagát. magyarország 500 éve nagyon rövid ideig volt önálló, mindég valamilyen idegen hatalom uralkodott felettünk, mert nem voltunk alkalmasak az önállóságra. volt 20 évünk, hogy szabadok legyünk, de nem tudtunk élni ezzel a lehetőséggel. az idegen hatalom az EU lesz, akik hónapokon belül el fogják zavarni ezt az elmebeteg bandát. nem jó érzés ez számomra, de még mindég jobb, mint, hogy totális bizonytalanságban éljem az életem.

bariga 2011.12.16. 20:45:42

azt hallottátok , amit a Lázár mondott? Ez már tényleg a vég!!

panelburzsuj 2011.12.16. 20:48:24

@kipu:

Egyáltalán nem biztos, hogy pl. a 91-92-es inflációnál, munkahely-széthullásnál nehezebb év lesz - gazdaságilag.

Csak akkor még volt távlat. (De ha valójában nem is volt, vagy nem akkora, a népség nagy része hitt benne.)

Most mi a távlat?

intimpista 2011.12.16. 20:48:33

@hamisnero: Ritkán szólok e rovatban, ám nem túl okos, értelmesnek nem mondható megjegyzéseid arra késztetnek, hogy üzenjek néked (saját stílusodban, na persze): nicknevedhez méltóan hajolj jó mélyre, harapd le, öntsd le valami gyúlékony folyadékkal és rendelj hozzá megfelelő gyulladási hőmérsékletet, majd dugd fel az ánuszodba, jó mélyen, a meleg szarig! És körülbelül ezt ajánlom a parlamenti 2/3-nak is!

messi-asz 2011.12.16. 20:50:22

@jjulie: tavasz legkorábban...

de az se sok lesz... kis tömegbelövetés ilyesmi...
2012 elmegy még a devizatartaléklángon... (10 billió)
2012 karácsony is még az államcsőd éve...
2012 előrehozott választás a fides 101% os , upssz 59% os nyrésével
2013 nemfülkeforradalom... a zorbán grácban fehér köpenyben, hátulgombolós

concret 2011.12.16. 20:55:15

@ubul2000: szevasz ubul,

az a baj ezekkel a fránya németekkel, hogy dettó olyan német neveket viselnek, mint a zsidók.

nem segít más, csak a fitymaszemle

messi-asz 2011.12.16. 20:55:27

@Counter: "az eddigi posztok néha megmosolyogtató visszafogottsága annál nagyobb súlyt ad a szavainak most"

po:cs vagy (bocs kénytelen vagyok mert narancsdroid nincs, csak hétfőn lesz munkanap...)

a zorbán 50 éve hazudik, ha egyszer nem fog majd, akkor az 50év hazudozás nyomatékot ad ennek???? ezt komolyan mondod?

wowerman 2011.12.16. 20:56:54

@rajaram: tanulmányozd kicsit jobban azt a történelmet... voltunk több száz évig önállóak

messi-asz 2011.12.16. 20:57:08

@jjulie: csak azt sajnálom hogy Makovecz ezt nem érheti meg... de ezt nagyon....

Kassian 2011.12.16. 20:59:02

@Schindler Pistája: Na, bújj vissza a kő alá, ahonnan előmásztál, te kis féreg.

lüke 2011.12.16. 20:59:11

@karakán:
majd vmilyen Néro néven visszajön,mint szomszéd kutyája:)

hegyilány 2011.12.16. 20:59:12

"a magánnyugdíjpénztári rendszer teljes felszámolása sem ördögtől való. "

Hát! Persze, hogy nem lenne ördögtől való. Csak az a baj, hogy hiányzott már megint a kormány részéről az egyeztetés, a széles kommunikáció.
Az államkasszába fog "befolyni "ezután mindig igy lesz".
Elképesztő,) hogy valamiféle egypártrendszer, vagy valóban diktátori kormányzás van kialakulóban?

Össze-vissza nyilatkozatok mellet, további kapkodás. Amiből már megint nem fog politikai tőkét kovácsolni a kormány, de a gazdaság sem fog jobban működni.

Az "újabb" ilyen jellegű intézkedések, s az hogy elutazott az IMF. delegáció az ország helyzetén nem javitott,) a piacok a befektetők még jobban el fognak távolodni hazánktól.

Elképesztő egyoldalu, hatalmi kormányzás.

Légvárak 2011.12.16. 21:03:56

Olvasva ezeket a "kedves" észrevételeket az jut eszembe, mikor az egyszerű ember bemegy pár milával a kaszinóba azzal a gondolattal, hogy "majd én jól leveszem ezeket". Közben videó készül még a WC-n az alsójáről is, vagy 3 megfizetett +munkatárs vadul jegyzetel játékszokásairól a háttérben és hagyják nyerni - persze nem túl sokat, mert tudják, legközelebb visszajön. És visszajön és veszít, nem keveset csak amennyit egy életen át összegyűjtött... Lehetne ezt szerényebben is? Persze, lehetne, nem kell a kaszinó, egyszerűen el kell venni azt amiért egy életen át megdolgoztál. De a kaszinó sikkesebb. Kell a parlament? Nem kell, mert úgyis az lesz amit O.V. mond, teljesen felesleges a TE adódból embereket remekül fenntartani. Elég ha bekapcsolod reggel a rádiót és meghallgatod, hogy ma mit csinálhatsz, mit ehetsz, milyen lehetőségeid vannak az utcán a sétára, mennyit fizess bármiért, van-e lehetőséged moziba vinni a gyereket, mit gondolj a téged kifosztó etnikumokról stb. Miért is akartál bemenni a kaszinóba?

messi-asz 2011.12.16. 21:04:34

@Letícia: TG cinkos, ergó bűnös... mivel elképzelhetőnek tartom, hogy van lelkiismerete ezért vele nincs dolga a szívlapátnak...

igenember 2011.12.16. 21:04:41

2/3-nyi birka. Más nem jut az eszembe...

lüke 2011.12.16. 21:04:58

@panelburzsuj: dum spiro spero
akkor is ez maradt

nyünyüge 2011.12.16. 21:06:13

@Cirbi:
én is végighallgattam jónéhány hozzászólást - kiválóan alakította az untermann szerepet a Jobbik.

(hogy a Jobbik szavazótábora kedvéért csinálná ezt a fidesz, az nemigen valószínű)

messi-asz 2011.12.16. 21:07:28

@török gábor: igen én sem gondolom hogy patkányozni kéne...

viszont a zalkotmány 2§ miatt (+manyup stb) az ÖSSZES FID ESZES BÖRIBEN lesz...

szerintem nem kapsz letöltendőt... ahogyan a fides ixelők sem...
a közügyektől eltiltás 10 évre. szerintem bőségesen elegendő

lüke 2011.12.16. 21:07:40

@Légvárak:
ez az NDK-ban is uzus volt, annyira pereltek egyeseket, amennyi bankbetét volt otthon

ubul2000 2011.12.16. 21:08:52

@concret: pontosabban fordítva, a zsidók vettek fel jól hangzó német (stb) neveket
a végeredmény persze ugyanaz

Másrészt a vizsgálat nem vezetne egyértelmű eredményre. Sok helyen másutt is végeznek kürülmetélést, másrész ez - tudtommal - csak a vallásos zsidóknál kötelező.

Indítani készülsz egy ilyen vizsgálatot??? :)))

messi-asz 2011.12.16. 21:09:19

@Kono: ez nem tudható hogy mi a tervezett és a "spontán"... teljesen hüjék...

nyünyüge 2011.12.16. 21:09:28

A Moody’s Investors Service magyar bankok különböző besorolásait rontotta le pénteken, az indokok között szerepelnek többek közt a devizaalapú hitelek okozta problémák is – írj az MTI.

A nemzetközi hitelminősítő pénteken este Londonban jelentette be, hogy a leminősítések az FHB-t, a K&H Bankot, az MKB-t, az Erste Bank Hungaryt, és a Budapest Bankot érintik.

hegyilány 2011.12.16. 21:16:02

Továbbra is) Szeretnék egy elemzést, kommentet olvsani ) Mit szólnak a kormány eddigi tevékenységéhez az "igazi fideszisták?"
Egyáltalán hol vannak??? Hol vannak Ők" , akiknek még tavaly annyira döbörgött a kétharmad.
Már állitólag:) a kormány egyharmada van, vagy még annyi sem.
Hogyan történhetett meg, hogy a nagybetűs nép"forradalmár" csoportja ekkora fordulatot vett???

Fantasztikus teljesitmény a nyugdijpénzek téeszesitése, államisitása, hát! a bóvli" meg ..... nahát . az is.

Köszönet.

ökörpöröly 2011.12.16. 21:19:55

@hegyilány: Lenin és szekelyek elkoptak. A két idegenből ideszakadt, hazátlan fidesznyik most leállt.
Többek közt azért sem szabad megadni a külföldieknek a magyar állampolgárságot és szavazati jogot, mert az ilyen hazátlan bozgurokat -mint fent említett két galacsinhajtó élősködő- fillérekért meg fogja venni a FIDESZ.

hegyilány 2011.12.16. 21:20:43

Tavaly sem zavartuk el az IMF, EKB. vezéreket. Felpaprikázódva :) mentek maguktól.
Csak akkor a kormány huszonkilenc pontos csomagja- abból is a szeszadó eltörlése verte ki náluk a biztositékot.
Azt senki sem gondolhatta komolyan, hogy csak úgy" lehet Őket elküldeni - elzavarni" - és visszahivogatni. ??
:)

nyünyüge 2011.12.16. 21:21:54

@hegyilány:
-a manyup felszámolás nem ördögtől való
-a jegybank és a pszáf összevonása nem ördögtől való
-a bírósági szervezet átalakítása sem ördögtől való
-az ügyészség kormány alá rendelése sem ördögtől való
-az önkormányzati vagyon államosítása sem ördögtől való
...
még ezer minden nem ördögtől való.

Viszont ördögtől való és mérhetetlenül felelőtlen az a gátlástalanság, cinizmus, agresszív nyomulás, ahogyan és AMIÉRT ezeket a célokat a kormány maga elé tűzte.

messi-asz 2011.12.16. 21:23:37

@concret: "mehetsz Handó Tündéhez"

ez jó mottó... vagy stumffhoz, vagy smicpalihoz stb stb...

Lucky Larry Silverstein 2011.12.16. 21:23:42

@hegyilány: Nem kell őket visszahjvni, jönni fognak. A zsidó tudod hitelezni AKAR.

Lucky Larry Silverstein 2011.12.16. 21:25:04

@nyünyüge: Ugy érted Magyarország szuverenitásáért? Mert az nem ördögtől való, bár a libbant oldal azért sokat tett a felszámolásáért.

messi-asz 2011.12.16. 21:25:56

@Letícia: "névtelen nickeddel"

hm... az Ön nikkje az neves??? szabad lesz a hölgy lakcímét is? telefonszámát?

ökörpöröly 2011.12.16. 21:26:06

@Red shield representative: Vagy lopni, mint Orshós-Olsthein, Simicska, Szájer, Handó, Deutsch és a FIDESZ-ZSIDESZ többi zsidaja.
Ja, az IMF egyik főrészvényese Kína, köztük nem sok zsidó van! :)

ökörpöröly 2011.12.16. 21:27:05

@messi-asz: A Hölgy már foglalt, mondhatnám jelzálog van rajta! :)

hegyilány 2011.12.16. 21:28:23

@ökörpöröly:

Hm. Ez jó.
Én nagyon bízom benne, hogy a "történések" után tömegeket nem lehet fillérekért megvenni".
Szavazati jogot nem lenne szabad adni, csak azoknak, kik ebben az országban adóznak, "élnek", viselik a terheket, vagy éppen a "hatalmas nagy jólétet??

Egyébként a két emlitett kommentelővel én egyáltalán nem foglalkozom. Mindenki azt ir, amit akar. )

Csak az a baj, hogy ebbe a kétharmados kormányzásba életek mentek/mennek tönkre. Aki most "nagyot bukik" nem biztos, hogy újra talpra tud állni.

Anteovin 2011.12.16. 21:29:16

Az előbb olvastam egy másik blogon, idézem szó szerint:

"ENNEK A PROBLÉMÁNAK A MEGOLDÁSÁT KALIBERBEN MÉRIK!"

Nem tudom, mit jelent ez, de természetesen elhatárolódok tőle!!
:-)

Lucky Larry Silverstein 2011.12.16. 21:29:37

@ökörpöröly: Az IMFnek nem főrészvényese Kína, nagyrészt amerikai, kisebbrészt angol /zsidó/ lobbiszervezet. Komoly emberek vannak ott mint Strauszkán, aki nemzsidó, meg az itteni tárgyaló Rosenberg aki nemzsidó.

messi-asz 2011.12.16. 21:30:11

@Enahma: ja ja ... ez a mondat a legfontosabb, amin tépem a szám 2éve...

"az országot és annak politikai kultúráját kezdi ki, a közbizalmat rombolja, és minden közélettel kapcsolatos értéket veszélyeztet"

tölgyes 2011.12.16. 21:30:41

@tucano: Moldava egy közepesnél gyengébb író, aki lelkes híve a kádárizmusnak. Ön olvassa csak továbbra is lelkesen.

Lucky Larry Silverstein 2011.12.16. 21:31:54

@hegyilány: Szavazati jogot nem lenne szabad adni, csak azoknak, kik ebben az országban adóznak, "élnek", viselik a terheket, vagy éppen a "hatalmas nagy jólétet??

-Egyetértek. Ha így lett volna, ebben az országban sosem lett volna egy maszop kormány sem.

TH 2011.12.16. 21:31:55

@tölgyes: tehát ha valaki kritikát fogalmaz meg a jelenlegi kormánypártról és annak tevékenységéről, akkor az nem lehet független gondolkodó, csak valamilyen oldalhoz tartozó elfogult valaki, ugye? Tehát szerinted senki nem gondolkodik értékek és elvek mentén, kizárólag jobbos-balos gondolkodás van (tehát ha jobbos vagyok, minden jó, amit a fidesz csinál, ugye?), és pártkötődés.
Hogy a Halló-halló sorozatot idézzem: "Ó, te ostoba nőszemély!" - akkor is, ha férfi vagy. :)

ubul2000 2011.12.16. 21:33:55

@hegyilány: tudod, a legyeket sem lehet könnyen elzavarni...

ökörpöröly 2011.12.16. 21:35:11

@Red shield representative: Van másik lehetőség is, ha átengedjük a hatalmat az Orshós-Olsthein-Simicska klánnak, biztos jobb megoldás, mint úgy fejlődni, mint Szlovénia, Csehország, Észtország, Lettország. :)
A kapitalista-cucialista-imperialista ármánysága ás félrevezető életszínvonala helyett válasszuk a 10 dekagramm fejadagos észak-koreai modellt! Ott nincsenek zsidók, nincsenek imperialisták, teljes a boldogság! :)

ubul2000 2011.12.16. 21:35:20

@nyünyüge: szerinted az önkormányzati vagyon honnan került az önkormányzatokhoz

TH 2011.12.16. 21:36:05

@török gábor: szerintem jóhiszeműnek lenni nem bűn, és továbbra is azt mondom, hogy teljesen igazad van, amikor azt mondod, hogy a jóslás nem a politológusok dolga.
A mai poszt meg jó és jogos, de a helyzet elég elkeserítő.

ökörpöröly 2011.12.16. 21:37:02

@Red shield representative: Az egészben az a nevetséges, hogy a tolvaj posztkomcsik, a dekadens libsik ezerszer kulturáltabbak, tisztességesebbek, mint a jelenlegi Orshós-Olstein-Simicska narancsbolsevizmus káderei.
Tudod, ez az a dolog, amikor lehet még a hígfost alulmúlni, nem is akármennyire!: )

Lucky Larry Silverstein 2011.12.16. 21:37:37

@TH: senki nem gondolkodik értékek és elvek mentén, kizárólag jobbos-balos gondolkodás van

Ja jól látod. Azt a képzavart, hogy a jobbos-balos pont az értékek mentén válik el talán hagyjuk is.
Az értékekben gondolkodást a semmirevaló libbant elit propagálja meg 30 blogger, bár egyik sem írja le hogy mi az. Nem mintha bárkit érdekelne.

menőmano 2011.12.16. 21:37:48

„Ha ebben az országban semmi sem szent, ha semmiben sem lehet megbízni,"

Totálisan nem lehet már megbízni semmiben, senkiben sem.
Megosztott a társadalom, mint talán még soha.
Van nagyon rosszindulatú, irigy ember, és van nagyon sok birka (is).

Totális bizalomvesztést ér el a kormány. Hogyan lehet bizni) ahol szinte óránként ? irnak át törvényeket, egyik bejelentésüket cáfolják a másikkal, (csak így totálisan egyszerűen kifejezve)

ubul2000 2011.12.16. 21:37:53

@hegyilány: Bajnai ebben is nagyot alkotott. Miatta már akkor életek mentek tönkre, amikor még nem is volt a libbant (ez jó szó) kormány tagja

tölgyes 2011.12.16. 21:39:19

@adamis.ivan: A szubjektív tudat gyakran eltorzítja az információkat. Ezért írtam Önnek, hogy az értékvizsgálatok mást mutatnak.. Sokan az antiszemitizmusnat jobboldali jelenségként kezeli, holott a balodali és jobboldali tábor között nincs különbség se ebben se másban..Így van ez a kormánybírálatban is... mint ahogy abban is nagy a hasonlóság, ahogy a különböző politikai oldalak hasznosítják a bírálatokat.

TH 2011.12.16. 21:39:29

@Red shield representative: arra céloztam, hogy ha a fidesz nem a konzervatív értékeknek megfelelően kormányoz, akkor talán akár jobboldali személyek is kritizálhatják, nem? De gondolom, csak nem AKAROD érteni, amit írtam, úgyhogy kár erőlködnöm.

jjulie 2011.12.16. 21:39:52

@tölgyes:

annyit ér a véleményed, mint a fideszre adott ikszeid: szart sem

és pótcselekvés helyett fényezd a kedvemért az orbányt , birka, mondjuk 300 karakterben, légyszi fényezd, hopp birka ugorj fény orbánfényezni birka

TH 2011.12.16. 21:40:42

@Red shield representative: "
-Egyetértek. Ha így lett volna, ebben az országban sosem lett volna egy maszop kormány sem. "

Jaja, és most mennyivel jobb, ugye?

Lucky Larry Silverstein 2011.12.16. 21:40:44

@ökörpöröly: Miért azok az országok az IMF kútával lettek ilyen királyok? Magyarország mikor is maradt le tőlük?

Légvárak 2011.12.16. 21:43:36

1 dolgot nem értek ebben a szuper magyar nációban (hozzáteszem keresztény vagyok és az összes faszságával ennek az országnak nem mentem el - pedig tehettem volna többször is) nevezetesen azt, ha a "többség" tehetetlen dühében csak irkál, de nem tesz semmit akkor azonnal minden etnikum a hibás? Le kell ülni néhány zsidó vagy nem zsidó értelmiségivel beszélni és ha le tudod firkálni akkor jobb voltál...

TH 2011.12.16. 21:43:44

@Red shield representative: hmm, szerintem egyébként jobbos és balos értékek esetében is elég komoly a közös halmaz, és ennek sztem része a magántulajdon szentsége, illetve az is, hogy a cinizmust nem lehet elfogadni semmilyen politikustól. Csak két példa, de még azért lehetne sorolni szerintem. :)

messi-asz 2011.12.16. 21:45:06

@moncayo: ami késik nem múlik... egyébként kíváncsi vagyok én is...

ez vizsga mindenkinek...
vszínű elbuknak a demokrácia vizsgán ugyanúgy ahogyan TG is elbukott...

ökörpöröly 2011.12.16. 21:45:47

@Red shield representative: Már most alulról nyaldossa a talpukat ez az ország. Még a kommunista nyomorból induló baltiak is messze megelőzték a sokkal jobb pozícióból induló legvidámabb barakkot. :) Imádatot tárgya, Orshós-Olsthein pedig még jobban leszakítja az országot. Persze az olyan állati sorba nfelnövő, ázsiai bolsevikoknak, mint te, ez nem jelent semmit. Gondolom úgy nőttél fel, hogy apád minden nap elvert, leköpött, naponta ötször a pofádba hazudott, hogy tetszik neked a rendszer. :) De az is elképzelhető, hogy csak simán mazochista vagy! :)

hegyilány 2011.12.16. 21:46:07

@nyünyüge:

Hol irtam, hogy jók a kormány ilyen irányu céljai???

hegyilány 2011.12.16. 21:49:03

@Red shield representative:

Ezt még te sem gondolhatod komolyan. Az IMF-re nem lenne szükség, ha jó irányba haladna az ország gazdasága.
De ez nincs igy. Van/volt egy fantasztikusan elhibázott gazdaságpolitika.
???

tölgyes 2011.12.16. 21:50:18

@TH: Már hogyne lehetne az, ha az lenne, de nem az.:)

TH 2011.12.16. 21:51:28

@tölgyes: és ezt tudod bizonyítani, vagy ez csak egy vélemény? Mert én pl. nem értek veled egyet ebben.

tölgyes 2011.12.16. 21:52:00

@jjulie: Maga előbb tanuljon meg olvasni és szokjon le a durva káromkodásról. :)

hegyilány 2011.12.16. 21:52:32

@ubul2000:

Az ilyen legyes duma) nálam nem nyerő.

Ručínský 2011.12.16. 21:53:33

Ki kell, hogy mondjam: aki még hisz a jelenleg regnálóknak és nem látja mi van, az már az agyhalálon túl van. Örülök, hogy T.G. diagnosztizálta a kollégájánál (G.SZ.A.) ezt az állapotot. Itt már minden megtörténhet és meg is fog annak érdekében, hogy maradjanak. És T.G.: a fiúk sohasem fogják bevallani, hogy valamit elrontottak, vagy nem értenek hozzá. Ezért nem lesz előrehozott választás. Majd a vonatkozó tv. úgy lesz módosítva.

tölgyes 2011.12.16. 21:53:39

@TH: Nocsak átment bíróba?? Azt hittem egy irogató.. Ha eleget olvasna akkor maga is olvashatta volna már a bizonyítékokat is.

hegyilány 2011.12.16. 21:54:20

@ubul2000:

Az a baj, hogy most nem Ő a kormány "tagja".

Egyébként a vádaskodásod nevezettel szemben hol van megirva, hol van jogilag alátámasztva. ????

ssi 2011.12.16. 21:55:22

@messi-asz: na, kissé módosítottál :) 2011.12.16. 20:50:22 ez előtti karácsonyi műsorok hogy is volt? 2010, 2011, 2012 stb.

@lüke: akkor lüké-vé akarok válni :)) milyen lenne az az országállapot, amire O.V. azt mondaná: kész, többet nem változtatok rajta, működhet

@panelburzsuj: s a háttérbe pusmogók egzisztenciája mikor/mitől kerülhet akkora bajba, hogy ne csak a háttérben pusmogjanak? vagy egészségügyi okokból lesz?

@Ordnassac: jobboldali közgazdász O.V. helyett. oké, viszont ma nem kormánytag .. mert ha nem is úgy gondolták, de bevállaltak egy nagyon nem őszinte szerepet

@bariga: saját bankunkkal tárgyal .. biztosítást kér .. igaz, nincsenek meg a feltételek, de ő arról nem tehet, ő akkor is csak azt kér, s ha nem azt kapjuk, az sem az ő hibája ... lelke mélyén hinnie kell ebben, nemcsak eljátssza, ... hogy nem érti, hogy nem ő adja a játékszabályokat

@sárkányfő: 2011.12.16. 20:10:16 :)) oké, minden romokban, de ki fogja újjáépíteni .. vminek még sem szabad leamortizálódnia, sőt :)

messi-asz 2011.12.16. 21:55:49

@Bartoki: egymillával beszállok. de csak abban a pillanatban amikor vmi távoli ország (jogállam) ingatlanára aláírjuk a 30 évig elidegeníthetetlen szerződést... és az eladó kezébe adom...

ökörpöröly 2011.12.16. 21:55:49

@tölgyes: Mi van bolsevik, kaptál valami felügyelői állást a Orshós-Olsthein&Simicska Bányatársaságnál? :)

TH 2011.12.16. 21:56:08

@tölgyes: hol és kit ítéltem el/meg???

"Ha eleget olvasna akkor maga is olvashatta volna már a bizonyítékokat is. "
Hm, olvasom a blogot az indulása óta...esetleg a lúzer duma helyett valami konkrétum is van, vagy csak a szád jár (na jó, a kezed a billentyűzeten)?

Zimmermann 2011.12.16. 21:57:15

Ajjaj, nagy lehet a baj, ha már Gábor diák is a másik oldalhoz kezd dörgölőzni.

tölgyes 2011.12.16. 21:57:44

@TH: Bizonyíték után áhítozik. Olvasson és talál.

TH 2011.12.16. 21:58:31

@Zimmermann: olyan szánalmas, amikor mindenki próbálja bizonygatni, hogy Gábor valamelyik oldalhoz "dörgölőzik", ha leírja a véleményét.

tölgyes 2011.12.16. 21:58:51

@ökörpöröly: Miért??? Ön kilóra méri ki magát ahogy az ökröt szokás??

hegyilány 2011.12.16. 21:59:57

"A Jobbik felvetette a népszavazás lehetőségét is, Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője azt mondta, ez nem ördögtől való.
Az Alkotmány elfogadásakor a kormány azzal érvelt a referendum ellen, hogy az alaptörvény túl komplex szöveg ahhoz, hogy a társadalom megítélje.

A brüsszeli megállapodás is legalább olyan komplex kérdés, mint az Alkotmány - véli az elemző, aki hangsúlyozta: tisztában kéne lenni az unió belső, szövevényes működésével ahhoz, hogy a választópolgár megalapozottan döntsön.

A népszavazás mellett szólna az, hogy nagy súlyú döntésről van szó, mert ha a magyar parlament lemond a szuverenitásának a jelentős részéről, akkor az akár hosszú évekre, talán évtizedekre is korlátozni fogja Magyarország mozgásterét."
..........................
Szánalom. Jelen helyzetben a "népszavazósdi"-nak nagyon görögös üzenete van.

Csak nem kell meglepődni, ha Merkel- és csapata üzem (véletlenül).

TH 2011.12.16. 22:00:13

@tölgyes: szóval nincs érved. Szánalmas így próbálni beszélni/vitázni bármiről is. Van egy állításod, és SEMMIVEL nem támasztod alá, csak azzal, hogy "olvassak". mint már írtam, olvasom Török Gábor blogját az eleje óta, és nem tartom elfogultnak egyik irányban sem, és őszintén szólva azt sem tudom, hogy a saját értékrendje inkább szocialista, liberális vagy konzervatív, esetleg ezek kombinációja.

ökörpöröly 2011.12.16. 22:01:25

@tölgyes: Gondoltam, hogy fideszbirka kend, mert még egy nyamvadt nicket se tud értelmezni. Orshós-Olsthein nagy szerencséje, hogy ebben az országban túltenyésztett kend fajtája! :)

jjulie 2011.12.16. 22:01:56

@tölgyes:

fényezd inkább az orbánt birka

vagy nincs kedved birka?

mijafaszért nincs kedved az orbányféreg fényezéséhez birka, olyan jó voltál benne eddíg, abba ne hagyd

vagy büdös már neked is az orbányfényesítés?

tölgyes 2011.12.16. 22:03:28

@TH: Számos alkalommal leírtam én magam is. Keresse meg őket, olvassa el őket és gondolkodjon el rajtuk..Kicsit már unom, hogy mindent 200-szor kell leírni és egyesek még akkor sem értik..:(

tölgyes 2011.12.16. 22:06:18

@ökörpöröly: Na látja..Az is egy politikai erény, ha valaki fel tudja mérni milyen politikai közegben mozog. Önből épp ez hiányzik:).. ezért épít állandóan felhőkakukk-várat.

@jjulie: zsülikém olvasni, olvasni, olvasni.. Hátha egyszer meg is érti amit olvas.

ökörpöröly 2011.12.16. 22:06:47

@tölgyes: Zavarba jöttél, Orshós-Olsthein-fan? :) Nincs éppen kéznél a narancsbolsevik propagandaanyagod? Netán kimaradt a mai politikai szeminárium? Esetleg hígfosás áldozata lett a mai utasítások papírhalmaza? :)

jjulie 2011.12.16. 22:07:51

@tölgyes:

a mai orbánfényezésedet birka, az lássam már végre

csináld birka, csináld

a fideszféregtelenítő szívlapátot nem kerülöd el akkor sem, ha nem fényezed tovább

hegyilány 2011.12.16. 22:08:11

"Nem ördögtől való?

A hazánk legfontosabb uniós partnereivel – köztük elsősorban Németországgal – való váratlan szembeszegülés, majd visszavonulás kivívta a hazai gazdasági véleményformálók értetlenséggel vegyes haragját.

Többen vélték úgy, hogy Magyarország ezzel elásta magát az uniós politikában, és a közhangulatot jól jellemezte a Facebookon terjedő, még Hruscsov idejéből átfazonírozott vicc, mely szerint Angela Merkel a következő táviratot küldi Orbánnak: „Köszönjük részvételét a tegnap éjjeli csúcson STOP Gratulálunk a magyar szabadságharchoz STOP Audi-beruházás STOP Mercedes-beruházás STOP Hitel STOP”.

Az tény, hogy Orbán a csúcson mutatott saját személyes teljesítményére valóban nem lehet büszke, de az is tény, hogy a csúcsot követő halogató-taktikázó viselkedése már egyáltalán nem lóg ki az európai trendből.

Ugyanis annak ellenére, hogy Brüsszelben úgy tűnt, nagy az egyetértés az uniós országok között, a Magyarországgal egy kalapban lévő, az euróövezeten kívüli országok többségében jelenleg is komoly belpolitikai csatározások zajlanak – egyedül Románia jelentette be szerdán, hogy kész minden további mérlegelés nélkül a csatlakozásra."

Hát! persze! Csak ha véletlenül lyukas az az "egykalapban" :) könnyen lehet, hogy kishazánk kihullik belőle.
Minden lehetséges amilyen irányba halad a magyar politika, a gazdaság politika.)

ökörpöröly 2011.12.16. 22:08:47

@tölgyes: Realistának kell lenni. Én eltengődnék egy olyan burzsoá-kapitalista országban, mint Svájc! :) Gondolom neked meg Észak-Korea tetszik! :)

Lucky Larry Silverstein 2011.12.16. 22:08:49

@ökörpöröly: Leszarom mennyire kultúráltak. Ők csinálták a szart(nem csak most) amit megint másnak kell elhordani.

dr.spok 2011.12.16. 22:08:59

Török Gábor for prezident. Erre még nem gondolt senki?

tölgyes 2011.12.16. 22:09:01

@ökörpöröly: Mitől?? Attól, hogy Ön úgy méri magát és a környezetét, ahogy az ökröt szokás? Kilóra? Mi ebben a meglepő. Ezt én már régen tudom. Újat meg nem állított már az első hozzászólása óta:)

jjulie 2011.12.16. 22:09:23

@tölgyes:

büdös már neked is az orbán?

rajaram 2011.12.16. 22:10:18

@wowerman: én az utolsó 500 évről beszéltem. azóta mikor voltunk több száz évig önállóak?

tölgyes 2011.12.16. 22:10:33

@Red shield representative: Képzelheti miként méri ökör a kultúrát:))!

messi-asz 2011.12.16. 22:10:58

@lüke: legmagasabb az ejrópa unjóban...

a francot a világon is szinte... egy banánizében 33% de az nem komoly

@manyike: igen mert a "birka szorzó" biztonsági tényezőjét rosszul becsültem... és az MNB devizatartalékról nem tudtam korábban...

de nagyjából szinkronban vagyok magammal.... mellesleg ezek folyamatok...

mondjuk hogy a történések "Rubiconja" akkor tartom a dátumokat

2010 karácsony: sajátos magyar demokrácia (gyk: diktatúra) kiépítése
2011 karácsony: államcsőd
2012 polgárháború és vér

a 2012 tavaszi előrehozott nincs ellentmondásban a fentiekkel...
és az sem hogy 2013 tavaszra lehet bevégeztetni...

sose feledd, hogy a zemberek 99% a azt hiszi hogy demokratikus választáson elküldheti a fidest....

szummasszummárum: a devizatartalék késlelteti az államcsőd végét...
előrehozott + demokratikus választás ILLÚZIÓJA késlelteti a kormányváltást

jjulie 2011.12.16. 22:12:41

@Red shield representative:

te hol bujkáltál eddig orbánférge, most születtél?

a @tölgyes: birka nem fényesítette ki ma az orbányt, neked is büdös már az orrbánfényezés?

az nem úgy van ám hogy csak ugy ugattok fényesítés nélkül, nem birkák, fényezni

viktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktor

tölgyes 2011.12.16. 22:13:34

@messi-asz:Látom nagyon vágyik arra, hogy a fenekén vlaki csináljon még egy másik lyukat is..:) @jjulie: Mondom én, hogy nem tud olvasni:)Soha nem is tudott!

Lucky Larry Silverstein 2011.12.16. 22:13:46

@TH: Balos érték a magántulajdon szentége? Mit nem mondasz.

inreallife 2011.12.16. 22:14:21

@panelburzsuj:

"Az ÁFA 25% a népnyúzó gyurcsányizmusban volt.

Mostanra lement 27-re. "

ez nagyon bejött :)

messi-asz 2011.12.16. 22:14:46

2010 karácsony: diktatúra
2011 karácsony: államcsőd
2012 karácsony: polgárháború és vér

2012 tavaszi előrehozott "demokratikus" választás
2013 tavaszra fides süllyesztő

tölgyes 2011.12.16. 22:15:29

No irány a sport:::)))!

ökörpöröly 2011.12.16. 22:16:29

@tölgyes: Verd ki a farkad Hoffmann Róza képére, sportolj kormánypárti módon, zsebhokis! :)

messi-asz 2011.12.16. 22:16:37

@komment1: minden tiszteletem. de ez 1 naiv+buta komment... =kb TG

hegyilány 2011.12.16. 22:16:38

Róna: a pénz világával nem tud szórakozni Orbán
A közgazdász szerint ezt a csatát a miniszterelnök nem tudja megnyerni, az elképzelései használhatatlanok. "

atv.hu/cikk/20111215_rona_peter

Csatát lehet nyerni, de háborut nem.) A lényeg, hogy vannak (már megint) fantasztikus elképzelések. :(

tölgyes 2011.12.16. 22:17:07

@messi-asz: Ezek szerint jövő karácsonykor már egy lyukkal több lesz a fenekén????

Zimmermann 2011.12.16. 22:18:08

@TH: Vigyázz, meg ne bántsd a hősöd! Nagyon igyekszik mindig bizonygatni, hogy ő nem is a véleményét írja.

ökörpöröly 2011.12.16. 22:18:09

@Red shield representative: Az bizony közös szar. Mellesleg az MSZMP legmagasabb rangú politikusai most mind a FIDESZ-ben vagy környékén vannak! :) Te, szargombolyag! :)

messi-asz 2011.12.16. 22:18:36

@Schindler Pistája: nem lesz jobbik kormány... ettől nem félek...

a magyarok a nácikokat és a komcsikokat is utálják + EU...

ubul2000 2011.12.16. 22:18:59

@hegyilány: mondhattam volna svábbogarat is

tölgyes 2011.12.16. 22:19:34

@ökörpöröly: No ez az ami Ön tud.. Ez a maga kultúrája:::)))! Jó, hogy megint megmutatta nekünk:)! Szegény Tg-nek csak a magához hasonló károkozók kellenek:::))Ön ismét durván sérti a személyiségi jogokat!.. és mást is:(

ubul2000 2011.12.16. 22:20:52

@hegyilány: az etikai-kódexben, csak erről bajnai sohasem hallott, hogy az erkölcsről ne is beszéljünk

tölgyes 2011.12.16. 22:21:53

@Zimmermann: Mert hogy az említett hősnek olyanja nincsen is:).. miközben dehogy nincs..Ami nem is volna baj, de miért nem áll ki érte mint a kémény! Lássák!

Lucky Larry Silverstein 2011.12.16. 22:21:56

@hegyilány: Angela Merkel a következő táviratot küldi Orbánnak: „Köszönjük részvételét a tegnap éjjeli csúcson STOP Gratulálunk a magyar szabadságharchoz STOP Audi-beruházás STOP Mercedes-beruházás STOP Hitel STOP”.

Jas igen. Az Audi meg a Mercedes tulajdonképpen szívességet tesz hogy idejön. Ahogy a bankok is meg az IMF is. Mi köszönjük ezt az önzetlenséget.

hegyilány 2011.12.16. 22:22:26

@ubul2000:

Csak arra szeretnélek kérni, ) ha nem tudsz másként fogalmazni, ennyi a mondandód a politikai folyamatokról, akkor jobb lenne ha mellőznél, nem kell irogatnod, nekem.

messi-asz 2011.12.16. 22:23:36

@udvari bolond: "Ismert tettes ellen"... sőttt... KÖZismert

tölgyes 2011.12.16. 22:24:18

@hegyilány: Hisz épp ez a baj a magyar jogrenddel, hogy az olyanok, mint ő szinte számonkérhetetlenek e jogrend alapján...Ezért is haragszanak olyan nagyon.. ennek esetleg befellegzik.. bár én nem vagyok olyan optimista, hogy ez könnyen fog menni.

messi-asz 2011.12.16. 22:24:42

@tölgyes: nekem van pólóm, felirata:

"2010-ben nem szavaztam fides re"

mrs. white 2011.12.16. 22:31:26

@hegyilány: Önmagában egy egy intézkedésük még magyarázható. Az összes így ahogy van már nem. Ebben a stílusban pedig végképp nem.

16% bevezetése. - Lehet jó is de nem ebben az időszakban.

Manyup elvétele - Indokolható értelmes felhasználás esetén. Nem ez történt. Végül is valakinek valamennyiünknek ki kell fizetni amit a kádár korszak óta felvettünk.Persze lehetne azt is hogy népszavazás arról, hogy akarunk e fizetni és akkor nem kellene előtte görcsölni éveket mint ahogy most tesszük.

Imf elküldése a francba - persze ha megálunk a saját lábunkon akkor igen, de most éppen nem ez van.

Hogy egy igen friss délutáni hírrel érzékelteesem a gondolkodásmódjukat ami egyébként az összes intézkedéssel analógia. Mármint a szándék és a végeredmény.

Dohány kereskedelem szakboltokba állami monopóliumba. Helyes a cél, Akár lehetne az is. Olvassuk el mit mond Lázár. 20-30 évre kiadni a jogokat max egy ember 9 trafikot üzemltethet. Előnybe részesíteni a gyesről visszatérő hölgyeket, közmunkásokat munkanélkülieket rokkantakat stb. Munkahelyeket teremt hátrányos helyzetüeknek kevesebben dohányoznak stb. Ez a terv. Nézzük, hogy mi lesz a tervből.

A koncesszióért majd nyílván fizetni kell nem keveset. Állítólag jó pár millát. Ha 48000 helyről 6000-re korlátozódik a cigiforgalom sokkal nagyobb készletet kell tartani egy helyen mint most. Szerintem 15 milla alatt nem is érdemes belekezdeni. Gondolom nem csak én mindenkinek csak ilyen ismerősei vannak. Rokkant hátrányos helyzetű munkanélküliek akik 15 millával szaladgálnak majd. Még szerencse, hogy csak 9-et üzemeltethetnek. Hál istennek kevesebben fgonak majd dohányozni mert nehéz lehet majd hozzálutni. Akkor Matolcsy tegnap előtt miért határozta a dohánytermékek jövedéki adóemelését. Azért az ördög pénzére csak szükség van vagy nem? Vagy 2014-ben már nem kell belőle a lóvé csak jövőre? Ugye milyen részletekig átgondolt? Elég valószinű hogy kevesebb helyen történ árusítás miatt máshonannan embereket kell elküldeni. Semmi nem történik csak kevesebb bérért alkalmazható rokkantak rászorultakkal kiváltom a magasabb bérű normál foglalkoztatottakat. Ráadásul ezáltal növelem a munkanélküliséget. Most persze mondhatnánk, hogy ezek hülyék. Sajnos nem. Rosszab, okosak.

Gondolom, hogy majd azok nyerik el a pályázatokat akiknek van 15 millájuk meg még egy kicsi pluszba borítékba. Kb erről szólt az elmúlt másfél év és az intézkedések, és erről a fajta cinizmusról Tg mai szösszenete amit a végjáték közeledtével már nem is igen akarnak leplezni.

Szerintem az általad emlegetett fidesznyik és egy kiábrándult szavazó akár fideszes akár ellen közt az a különbség, hogy a fidesznyik azt gondolja csak szimplán buták de jóindulatúak. Az utóbbi pedig meg van róla győződve, hogy direkt csinálják.

Furcsa, hogy Gyurcsányál is pont ez volt a kérdés.

messi-asz 2011.12.16. 22:34:20

@rajaram: 9,9 millió szívlapát az már megdobogtatja a kemény szíveket is...

Megfigyelo 2011.12.16. 22:34:27

Nagy baj lehet Orbanisztánban, ha már az eddig kitrartóan hűséges kommentátornál is elszakadt a cérna...

Lucky Larry Silverstein 2011.12.16. 22:34:45

@mrs. white: Végjáték? A 30 blogger szerint? Jársz te emberek közé is?

messi-asz 2011.12.16. 22:36:16

@karakán: na ze a másik... a 9,9 millió feljelentő országa... töröggy a saját dógoddal...

Zimmermann 2011.12.16. 22:39:37

@Megfigyelo: Vigyázz, még megköveznek az "elfogulatlan" TG örök hívei.

jjulie 2011.12.16. 22:41:44

@mrs. white:

rájuk szavaztál.......

bocsánatot mikor kérsz?

Zimmermann 2011.12.16. 22:43:18

@TH: TG eddig mindent lelkesen megmagyarázott. És most azok az aranyos fiúk egyszer csak a "cinizmus korábban szinte elképzelhetetlen fokára" jutottak? Mi történhetett hirtelen? Na, ezt nem értem, csak gyanakszom, hogy megszünhettek a rendszeres átutalások.

graycivil 2011.12.16. 22:43:58

"Vádemelés-prés

Ha a Magyar Nemzet és a Heti Válasz cikkek az Orbán rezsim elvárásai voltak az ügyészség felé, akkor alávaló vezetése van országunknak, amitől jobb lenne mielőbb megszabadulnunk."

www.nepszava.hu/articles/article.php?id=501397

"Ha Polt Péter ügyészsége a lapok jól értesültségének a forrása, akkor reszkessünk magyarok! "

panelburzsuj 2011.12.16. 22:44:50

@manyike:

Szerintem már most súrolgatják azokat a határokat, amiket a következő rezsim önjelölt budaigyulái bőven jegyzetelésre érdemesnek tartanak. És ilyen szorultkapca szituációban, amibe Orbán most belelavírozta magát (szorítja a pénztelenség, szorítja az idő); a fővezérnek elemi érdeke, hogy a cimboráit a köztörvényesen számonkérhető sarok felé szorítsa. Ahonnan aztán már csak rajta keresztül vezet kijárat. Hűségeseknek erre - árulóknak arra ...

hegyilány 2011.12.16. 22:44:52

@ubul2000:
Tessék?? Hát! persze! A Bajnai pályára tette az országot, gazdasági pályára. Azon az uton kellett volna haladni a többségi kormánynak (is).
Ezt akarta irni ugye????

:))

messi-asz 2011.12.16. 22:45:01

@dr.spok: nem erre nem... lassú és naív... totál alkalmatlan... de legalább tisztességes...

subtotal 2011.12.16. 22:45:09

@mrs. white: minimum ezer ember megy a dohánycégektől és ez csak a közvetlen logisztika és boltlátogatók.
Az, hogy mennyi trafikot fog ellehetetleníteni a szabályozás, nem lehet megbecsülni.
Az viszont biztos, hogy aki talpon marad, a többi terméken fogja megkeresni a működéshez szükséges hasznát, ami kombinálva a minimálbér durva emelkedésével nem jó jel.

A készleteket szerintem ahogy eddig is, most is a dohánycégek fogják finanszírozni a boltoknak.

Tudom, nem a lényeghez szóltam hozzá, de ezeket meg akartam említeni.

Lucky Larry Silverstein 2011.12.16. 22:45:19

@jjulie: Zsüli én is rájuk szavaztam. Most vasárnap is ezt tenném, de hallgatom az alternatívákat.

ökörpöröly 2011.12.16. 22:45:40

@jjulie: Nem feltétlenül a FIDESZ-szavazók voltak hülyék, az első kormányzásuk a tűrhető kategóriába tartozott, Orshós-Olsthein milyen beteges nárzimusa, demagógiája, beteges személyi kultusza ellenére.
A szoclibek rengeteget tettek azért, hogy Orshós-Olsthein Viktor 2/3-dal jusson hatalomra.

sirwalter 2011.12.16. 22:46:02

"(...)
A szánalom, a szeretet, a jóság ajándékát kérem a gazdagok, az egész világ számára az Istentől, mert szomorúan látom, hogy nem csak a fizikai személyek szegényednek el napról - napra, hanem országok sora került a csőd szélire. Döbbenten látom, hogy a bajban lévő országok, egész nemzetek nem számíthatnak a leggazdagabbak jóindulatára, nagylelkűségére. A bankárok, mind a keselyűk lecsapnak a kiszolgáltatott népekre, és nemhogy alacsonyabb, elviselhetőbb kamatokkal adnának segítséget, hanem bűnös haszonleséstől mint uzsorások nagyobb felárral adnak teljesíthetetlen feltételekkel hiteleket.

Az elmúlt évszázad szörnyű gyermeke volt a proletár
diktatúra, a kommunizmusban egy szűk réteg milliókra kényszerítette rá akaratát, és véres hatalmával visszaélve szorongatta az ártatlanokat. Ugyanezt tette a fasizmus is, magához ragadta a hatalmat és saját bűnös, önző logikájával megnyomorította az emberiséget. Bárhogy is nézem, a kormányokat ledöntő, országokat csődbe vivő, pénzügyi
fortélyokkal mesés vagyonokra szert tevő kevesek, ezekhez a gyűlölt diktatórikus hatalmasságokra emlékeztetnek. A bankok diktatúrája eladósítja még a meg sem született gyermekeket is, nyomorúságos pénzügyi függőségbe taszítva minden állampolgárt. Elviselhetetlen terheket rak uzsora kamataival a népekre, csak azért, hogy a megszámlálhatatlan vagyonát folyamatosan gyarapítsa. Demokratikusan megválasztott kormányok dőlnek le, és a pénzvilág helytartói kerülnek
hatalomra, kiknek egyetlen céljuk, kicsavarni az országokból, az uzsora kamatot.

Szeretettel, jósággal, kicsinységem tudatában kérem a
gazdagokat,ésszerű, teljesíthető feltételekkel adjanak kölcsönöket a népeknek, országoknak. Hagyják fellélegezni, anyagilag talpra állni a nemzeteket, hogy szépen, lépésről-lépésre törleszteni tudják adósságaikat. Isten teremtette szép világunkat ne kényszerítsék bele újabb szenvedésekbe, véres, nyomorú lázadásokba, hatalmas utcai összecsapásokba. Olyan döbbenetes volt látni egy görög fiatal tiltakozó lányt, ahogy a hajától fogva húzták a földön űrlényeknek beöltözött zsoldosok. A bankárok most még dönthetnek a szeretet, a
jóság mellett. A pénzük kamata lehet a hála és a köszönet, de lehet a vér és a könny, a parttalan gyűlölet. Az emberiség eddig mindig legyőzte és önmagából kivette a létére törő önző zsarnokokat, kik mind egy rákos daganat mindent magukba szívnak, de a közösség szolgálatára nem vállalkoznak. Most is így lesz, ha nem tud diadalmaskodni a szeretet és a nagylelkűség a gazdagok és a pénzügyi körök vezetőinek a
szívében, akkor 10-20-70 év vergődés után, de mindenképpen a zsarnokok sorsára jutnak a bankárok!"

(Böjte Csaba, ferences szerzetes)

messi-asz 2011.12.16. 22:47:58

@panelburzsuj: ???? butaság.... nem lesz vacakolás... MINDEN fid eszes böri....

a zemberek elevenen emlékeznek arra hogy
"mindenki partizán volt"
és utána "mindenki belülről bomlasztott"

stb jószándékú elfogadására... egész fides kuka... közügyektől elzárva, KÖZMUNKA

Kono 2011.12.16. 22:48:11

@messi-asz: Én nem a kormányunkra mondom. Én az EU-ra. Kizártnak tartom, hogy nem tudta előre, hogy fel fog állni az asztaltól.
Nem tudom, mi zajlik le ilyenkor, de az biztos, hogy egy tárgyaláson nem durranhat el az ember feje- mint ezt a csodálatos magyar média híreszteli. Pl. Index címlap, h berágott ránk az EU, meg az IMF.
Szóval ez stratégia, taktika kérdés. Tárgyalástechnika, úgy híjják.

Egyébként, az IMF meg az EU független?

hegyilány 2011.12.16. 22:49:13

@Red shield representative:

Hát! Ja. Igen! :)

Egyébként senki- (egy ország kormánya) mögött sem állt ott a Merkel, az IMF. sem bunkósbottal, hogy vegyék fel a hiteleket.
Politikai lobbi a nép feje felett a hatalom megtartása érdekében. )
Csak remélni tudom, hogy az európai folyamatok" rávilágitottak arra, ez meg kell, hogy szűnjön.

messi-asz 2011.12.16. 22:49:41

@subtotal: és szerinted ez a multik + eu ellenére életbe lép?????

ez csak olyasmi viccc... mint a minta jaa: a 3 éves kortól kötelező óvoda
vagy a 16 éves 22-06 és a 18éves 23-06 között csak felügyelettel lehet...

ubul2000 2011.12.16. 22:52:42

@hegyilány: persze, süllyedő pályára. Azóta is nyögjük. Pesze, mit lehet várni egy erkölcstelen szélhámostól.
Bezony

mrs. white 2011.12.16. 22:53:10

@subtotal: Volt trafikom egy időbe és a dohányszakmában is eltöltöttem úgy 10 évet.

Halasztottból nem tudja finanszirozni a boltot. Alsó hangon kell hozzá a 15 milla ha az általam hallott (de ezt inkább nem mondanám) koncessziós díjat is bele számítom. Egyébként most ez a terv de pár hónap múlva azért kiváncsi leszek hogy lesznek e olyan feltételek az utolsó percben született módosítóban, hogy pl szeretni kell az állatokat (különösen a lovakat) vagy mondjuk legalább egy fogathajtó vb éremmel kell rendelkezni a sikeres pályázónak és már nem is érdekes hogy rokkant legyen mert annak úgy sincs pénze. Talán így elég konkrét voltam a cinizmushoz és az utolsó pllanatbéli módosító témakörben.

ökörpöröly 2011.12.16. 22:53:26

@sirwalter: Na, csak a homopedopapok baromságai hiányoztak a mai napról. :) Mondja ezt annak a beteg egyháznak a jeles képviselője, akik a keresztény országuk teljes jövedelmének 15-20%-át ellopták évszázadokon keresztül, aztán nem adtak érte szinte semmit, mondják azok, akik Isten nevében százmilliókat mészároltak le és fosztottak ki világszerte, akik milliókat küldtek máglyára, akik a legbetegebb perverziókkal kínozták és zsarolták a népet, akik a nyomorult embereket azzal zsarolták, ha nem vesznek tőlük búcsúcédulákat, akkor a pokolban pusztulnak el, beszélnek azok a katolikus papok erkölcsről, férfi-nő szerelemről, házasságról, akiknek 90%-a buzi, szólnak bele az oktatásba, amikor gyerekek százezreit, millióit erőszakolták meg, amikor csak a kiderült pedofil bűneseteik után sok milliárd dollárnyi kártérítést fizettek már ki. Az összes tetves katolikus papot fel kellene kötni!
Persze a papok szeretetre épülő állama csodálatos volt, a lakosság 90%-a életében nem evett egy jót, robotolhattak napestig a zsíros, ingyenélő papcsürhének! :)

subtotal 2011.12.16. 22:54:04

Magánnyugdíj ügyben én mint a társadalomból kiiratkozott, a következőt szeretném megjegyezni: ha eddig bárki is passzív volt ebből a rétegből politikailag, holnaptól tutira nem.

Amúgy aki szerint még mindig a nyugdíjrendszer megmentése a Fidesz célja azokkal az intézkedésekkel, amiket mnyp ügyben hozott, az jelentkezzen már és magyarázza már el legyen olyan kedves.

Tudjátok egyébként, azt a plusz további 10eFt árfolyam különbözetet az autóhitelemen mosolyogva fogom kifizetni, amikor Viktornak Európából valaki odasúgja a tárgyalószobában: térdre, szopáshoz...
Mondtam, kell ennek a népnek a csőd, hogy tudja, milyen az, amikor tényleg szarul él.

ökörpöröly 2011.12.16. 22:54:59

@ökörpöröly: A szerb partizánokban egy dolog tetszett, hogy a rohadt, szemét, tolvaj papokat kinyírták. Megkapták, amit évszázadokon osztogattak a népnek, karóba húzást, lefejezést, kibelezést! :)

Lucky Larry Silverstein 2011.12.16. 22:55:32

@hegyilány: Te hol voltál az ősszel? A forint nem akkor gyengül, amikor olyat nyilatkoznak, hogy nem kell az IMF hitel? És akkor erősödik, amikor azt mondják hogy kell?

Politikai lobbi a nép feje felett a hatalom megtartása érdekében. )

Ez így van lehet választani hogy a hatalmi központ itthon vagy a wall streeten lesz.

ökörpöröly 2011.12.16. 22:58:28

@subtotal: Viktor ámokfutása egyértelműen jelzi, hogy a felé és a köznépnek Róna Péteren keresztül eljuttatott nyugati intelmekre -hogy le fogják váltani egy éven belül- üzenetre szarik. Nem fogja érdekelni, ha az ország beledöglik, ha évtizedekre, évszázadokra lemarad nemcsak Európától, hanem a régiótól is. Ő bizony mindenképpen hatalmon fog maradni, ha kell, akkor bolsevik terrorral. Ezért az egyetlen lehetőség a fegyveres felkelés, mely elindulása után nyugati intervenciót lehet kérni, ahogy tették Líbiában is.

panelburzsuj 2011.12.16. 23:01:23

@messi-asz:

Nem mindig csak hőzöngeni - figyelni is néha, plíz ...

Mondtam én olyat, hogy a "kétféle kijárat elve" csak a kollektív bukás UTÁN hasznosítható?

ökörpöröly 2011.12.16. 23:01:26

@Red shield representative: Zsidó anyád meg a Vezíred, te, nyomorult Orshós-Olsthein-csicska! :) Szereted a homopedopapokat? :) Jókat játszottál a papbácsival? :) Élvezted, ahogy megkefél?:) Legyél jó keresztény, ugorj le a plébánosodhoz a seggpartira! :) Aztán majd imádkoztok egy jót utána, sőt, ha jó leszel ráhokizhatsz egy szűzmáriás képre is! :)

mrs. white 2011.12.16. 23:01:42

@Red shield representative: Nem 30 blogger. Munkám szerint napi rendszereséggel járok emberek és nem fizető csődbemenő partnerek közé. Lassan több felszólító levelet írok mint itt egy átlag blogra érkező kommentek. Gondolom ez nem a jólétet szimbolizálja és valszeg ezek az emberek hamarosan elégedetlenek lesznek.

Lucky Larry Silverstein 2011.12.16. 23:02:07

@ökörpöröly: Ja, keményen foglalkozni kell vele amikor a magyar zsidó leadja a külföldi zsidónak hogy riadó van, rendet akarnak csinálni! ATV phásszmeg.

Romboljuk le a modern világot... (törölt) · http://www.youtube.com/watch?v=9vq63q45qfk 2011.12.16. 23:02:10

Elég volt a civilcsürhe fröcsögéséből! Jöjjön el a mindent beragyogó Istenkirályság! A földöntúli fény birodalma! A végtelen szeretet és gyöngédség Impériuma! Börtönbe a Civil Hordákkal, a Demokratákkal, a senkiházi Médiageci megmondó szarháziakkal, nincs reájuk szüksé! Nem kellenek a hamis demokrata bálványok! Éljen a Mindent Beragyogó Mennyei Fény Örökkévaló Tiszta Birodalma!

Kopi3.14 2011.12.16. 23:04:10

Gábor, akkor jól értem, most beismerted, fideszes seggnyalónak kell lenned kissé becsomagolva?
Vagy szem elől vesztetted a munkád- a jelek szerint nem hivatásod- lényegét? Ergo alkalmatlan vagy rá? Nem kéne akkor tükörbe nézned végre, s leszámolnod magaddal is?

ubul2000 2011.12.16. 23:06:36

@ökörpöröly: fasznak ez a kerülő út, fordulj rögtön tel-avivhoz

ökörpöröly 2011.12.16. 23:07:57

@Red shield representative: Annyira bírom ezt a hamukát, amit lenyomsz. Ez egy ócska, elmaradott lepratelep, egy primitív, ostoba nemzettel. Ha utazgatsz a világban, akkor láthatod, hogy milyen szarul élnek máshol, a zsidók elnyomása alatt. :) A nagy elnyomottak, akiknek nincs saját bejáratú Orshós-Olsthein Vezírük! :)

ubul2000 2011.12.16. 23:08:12

@mrs. white: minek írsz felszólító leveleket a bankoknak? vagy a bankokat szolgálod ki??

Lucky Larry Silverstein 2011.12.16. 23:08:34

@mrs. white: Senki sem mondja hogy nagy jólét van. De azért nehogy már a csődbe menők gondolatai formálják a véleményt, phásszeg. Sokszor a saját hülyeség masszívan benne van egy csődben.

dr kíváncsivagyok 2011.12.16. 23:10:13

@Kono: "
Én nem a kormányunkra mondom. Én az EU-ra. Kizártnak tartom, hogy nem tudta előre, hogy fel fog állni az asztaltól. "

Tudta bezony,.....ez is a stratégiájának része.....KI FOG ZÁRATNI MINKET az unióból.....aztán megtagadja az államadósság visszafizetését,...arra hivatkozva , hogy az Ő kormánya nem (és Magyarország !) nem jogfolytonos az előző kormányokkal 1944 - ig visszamenőleg ( és a Magyar Köztársasággal ! ) !!!!

Lucky Larry Silverstein 2011.12.16. 23:11:23

@ökörpöröly: Hát ha valakinek nem a lapostévé az eldorádó, mint neked, akkor bizony nagyon nagyon szarul élnek nyugaton is, de már nem sokáig...

dr kíváncsivagyok 2011.12.16. 23:11:46

@Kopi3.14: " Gábor, akkor jól értem, most beismerted, fideszes seggnyalónak kell lenned kissé becsomagolva? "

Én finomabban fogalmaztam : Aki talpnyaló , az nem biztos hogy segget is nyal...ennek köszönhető ez a megvilágosodott írása T G - nak...

panelburzsuj 2011.12.16. 23:11:48

@mrs. white:

Többmilliárdos költségvetésű város hetekig házal például márciusra ígért állami kifizetésig szóló, pár milliós forgóeszköz-hitelért. És többhét koldulás után is csak kegyből kap, mert már a kutyamenhelyen is jelzálog van.

messi-asz 2011.12.16. 23:12:14

@kíváncsivagyok: ez az ország átnevezés verzió ala Kayaimbrahim és josziftot... lapapírozzuk, jogutód nélkül felszámoljuk stb

2011 dec: Hungary

2012. jan. 1 től: Hungari

Lucky Larry Silverstein 2011.12.16. 23:12:55

A mítosz

Azok a „baloldaliak és liberálisok”, akik a „Nemzeti Bank függetlenségének” állítólagos sérelme miatt krokodilkönnyeket ontanak, a demokrácia bajnokainak állítják be magukat. Ők azok, akik akár az utcára is vonulnak a „demokráciát fenyegető veszélyek”, a „szélsőségek előretörése” ellen tiltakozva. Mindamellett ugyanezek a „baloldaliak és liberálisok” ugyanakkor arról is meg vannak győződve, hogy a pénzügyek és általában a gazdasági kérdések mindennél fontosabbak.
Rakjuk össze tehát a „balliberális ideológia” említett elemeit: a demokrácia mindenek felett áll, a gazdaságpolitika a legfontosabb, a választott kormányok nem sérthetik a „jegybankok függetlenségét”. A „jegybankok függetlensége” pedig azért érinthetetlen dogma, mert ezek lennének azok az intézmények, melyek – elsősorban a kamatszint meghatározása, de más eszközök révén is – alapvetően képesek meghatározni nem csupán a pénzügypolitikát, de az egész gazdaságpolitika jellegét.
De elgondolkodott már egyetlen úgynevezett „balliberális” azon a kérdésen, hogy miféle demokrácia az, ahol az állítólag legfontosabb – a gazdaságpolitikai, pénzügyi – ügyek alakításába a demokratikusan megválasztott kormányoknak nincsen beleszólásuk? Miért nem jutott eszébe még egyetlen „balliberálisnak” sem, hogy a fasisztáknál és náciknál nagyobb veszélyt jelent az úgynevezett demokráciára az a tény, hogy a nemzeti bankok nem állnak a demokratikus úton választott parlamentek ellenőrzése alatt?
Természetesen egy kicsit is értelmes ember pontosan tudja: a „jegybanki függetlenség” egy mítosz, ugyanis ezek az intézmények a nemzetközi zsidó pénzoligarchia szoros irányítása alatt állnak. De még elméletileg sem lenn elképzelhető, hogy a hatalmas pénzek felett rendelkező jegybankok vezetői kizárólag a saját eszükre és a „gazdaság érdekeire” hivatkozva hoznák meg döntéseiket. Ebben a világban még egy iskolaigazgató sem független, hogyan lenne hát elképzelhető, hogy a milliárdokkal gazdálkodó jegybankok csak úgy a saját szakállukra cselekednek?
Ráadásul a jegybanki függetlenség érinthetetlenségében, a demokrácia „értékeiben” és a gazdaság kiemelt jelentőségében sok agymosott, magát jobboldalinak nevező ember is hisz. Valójában persze a helyzet az, hogy az általános szellemi hanyatlás következtében a hatalom birtokosai és az őket kiszolgáló talpnyaló politikusok immár nem tartják szükségesnek azt sem, hogy legalább értelmessé, logikailag egységessé formálják azokat az ideológiákat, melyekre néha – igaz, egyre ritkábban – hivatkoznak. Manapság már nem kell eszmékkel sem megtámasztani, szebbé varázsolni az „elitek” uralmát és gátlástalan kizsákmányoló technikáit: a „politikai marketing” is megteszi. Vagyis a legképtelenebb hülyeséget és hazugságot is képesek rezzenéstelen arccal a közvélemény elé tálalni. Mikor üt végre az igazság órája?

kissiú 2011.12.16. 23:14:11

Emberek!

Szombat délben minden magyar nagyváros főterén tüntetés lesz a kormány ellen! A Szolidaritás szervezi.
www.facebook.com/events/232997060106870/

Itt az első lehetőség összegyűlni a 102.000-nek! Vagy akár tízszer annyi embernek!

Adjátok tovább!

ökörpöröly 2011.12.16. 23:14:29

@ubul2000: Annyira szánalmas, amikor Európát lefordítjátok Tel-Avivra! :) Tudod hogy akarok élni?:) Mint mondjuk a birka skótok, de akár úgyis, mint a 22%-os munkanélküliséggel rendelkező spanyolok. Ha ők a zsidó iga alatt ilyen boldogan élnek, akkor legyen rajtam zsidó iga! :) Te pedig élj boldogan az észak-koreai szinten!:) Olyan jót röhögök, amikor a zsidók úgy meghülyítik demagógiájukkal a magyar csőcseléket, hogy azok emelik urukká őket! :) Orshós-Olsthein zsidó-cigány keverék, apja és anyja is kommunista párttitkár volt, Szájer mindkét ágon zsidó, felesége, Handó -a bírók új ura- szintén zsidó, Varga Tamás egykori FIDESZ-pénztáros zsidó, Deutsch Tamás a hírhedt Hatvany-Deutsch zsidó klán leszármazottja, KISZ-titkár, Varga Mihály zsidó, Fónagy államtitkár MSZMP-s zsidó, aki rendszeresen jár Izraelbe a zsidó származású külföldi politikusok gyűlésére Pethő Ivánnal, soroljam még? :)
A legtöbb zsidó és exkommunista jelenleg a FIDESZ-ben van! :D

ubul2000 2011.12.16. 23:16:41

@ökörpöröly: úgy van, az lmp-n kívül. És ezt miért nekem írod?

igenember 2011.12.16. 23:17:15

@Red shield representative: Áhh éreztem, hogy elkezdesz zsidózni. Nem vagy más csak egy náci.

hegyilány 2011.12.16. 23:18:10

@ubul2000:

Szélhámostól'??? Ugyan, már. Ezt Te sem gondolod komolyan???
Hát. amúgy, egyébként szélhámosok vannak, szoktak lenni.
:))

panelburzsuj 2011.12.16. 23:18:43

@panelburzsuj:

Családi méretre letranszformálva ez ugye úgy néz ki:

- Aggy má egy kétszázast húsvétig, szomszéd!

- És mit adsz addig zálogba?

Ezt hívják likviditási gondnak, ugye?

dr kíváncsivagyok 2011.12.16. 23:19:01

@bigapples:
"Különben a Fidesz megpróbálta elkerülni a megszorításokat, nem jött össze nekik. "

Te hülye fasz,...mondjál már egy lépésüket, ami nem megszorítás volt ? Ja ,...hogy nem annak definiálták ?!

ökörpöröly 2011.12.16. 23:21:41

@Red shield representative: Én aránylag sokat utazok Európában. Észak-Európától kezdve délig, de ezerszer élhetőbb mindegyik ország. Tudod, amikor az emberek beszélgetnek egymással, amikor hétköznap is hajnalig megy az élet, amikor érzed, hogy élvezik a mindennapjaikat minden probléma ellenére, amikor jó nézni, ahogy egy kocsmában sörözik a 70 éves öltönyös bácsi és 20 éves rockercsaj, és elférnek egymás mellett, amikor bemész egy idegen kocsmába, és meghívnak a kvízbajnokságra, ahol együtt játszik 16 éves és az 50 éves, ahol elég, ha leteszed az asztalra a pénzt, mert nem lopják el. Igen, szeretem, hogy a buszsofőrök segítőkészek, szeretem, hogy az emberek nyugodtak körülöttem. Szar haza jönni ebben az elvadult, albalkáni országba. A lapos tévé és ilyen szarok nem érdekelnek. Normális középosztálybeli családban nőttem fel, nálunk normális dolog volt, hogy van saját családi ház, hogy 3 évente tudjuk cserélni az autót, hogy tudunk utazni, nincs különösebb vágyam még nagyobb lapos tévére és egyéb hülyeségekre. Nekem egy élhető, kiszámítható, biztos ország kellene, ahol jó élni a hétköznapokat, nem egy ilyen lepukkant szarhalom.

Lucky Larry Silverstein 2011.12.16. 23:23:26

@ökörpöröly: Akkor miért nem húzol el a büdös picsába? Buszjegyre sincs?

ökörpöröly 2011.12.16. 23:23:28

@ubul2000: Mert azt írtad, hogy én forduljak a ZSIDESZ ellen Tel-Avivhoz! :)

panelburzsuj 2011.12.16. 23:24:06

@Red shield representative:

Látom, visszahat rád a veres pajzs.

Egész ügyes bolsevik agitátor lett volna belőled.

80-90 éve.

ökörpöröly 2011.12.16. 23:24:46

@Red shield representative: Tervben van véve, csak akkor fel kellene égetni mindent itt! :)

panelburzsuj 2011.12.16. 23:26:13

@kíváncsivagyok:

Ez a "definiál" micsoda? A Szíjártópetya óvodai jele? :)

ökörpöröly 2011.12.16. 23:27:03

Jó éjt minden embernek, ágybaszarást a fideszbirkáknak! :)

Lucky Larry Silverstein 2011.12.16. 23:28:22

@ökörpöröly: Nem hiszem hogy túl nagy ár lenne az élhető mindennapokért....vágj bele!

ubul2000 2011.12.16. 23:29:06

@ökörpöröly: bocs rosszul emlékszel. Te mondtad, hogy a Mo- kontra imf ügyben külföldi csapatokat kellene behívni.
Erre válaszoltam

hegyilány 2011.12.16. 23:32:56

@mrs. white:

Matolcsy a dohánytermék jövedéki adójával együtt, már csak hab a tortán. Vegyünk még ki a nép zsebéből még többet. !
Ezzel nem fogja a kormány visszaszoritani a dohányzást, csak még jobban megnyomoritja a társadalom egy csoportját.)
De hát a gazdagok kormányától mit lehetne várni??

Egyébként" a Matolcsynak lövése sincs a gazdasághoz, mondjuk Orbánnak sem"! Milyen igaz???

Most persze mondhatnánk, hogy ezek hülyék. Sajnos nem. Rosszab, okosak."

Én egyáltalán nem mondom, hogy hülyék, csak azt, hogy alkalmatlanok.

Na. persze! Az e probléma, hogy a szavazó (a többség) a fidesznyik csak gongolja/gondolta, nem gondolkodott.

Furcsa, hogy Gyurcsányál is pont ez volt a kérdés. "

Kérdés lehetett/lehet, kérdéseket lehet felsorakoztatni. Csak a válasz nem mindegy.
A Gyurcsány kormány, a Gy. helyzete egy kicsit más volt.
Esetleg lemaradtam valamiről, kétharmados kormányzás volt akkor is???
:((
Na ugye, hogy nem???

niklex 2011.12.16. 23:34:19

Sajnálom, hogy a kommentek színvonala az este beköszöntével a sötétségbe zuhant alá.
A "mindenről az jut eszembe " Mórickái elhúzhatnának és saját kielégítésüket intézhetnék.
Annyit kérdeznék tisztelettel Miniszterelnök úrtól, hogy hol tartanak az első manyup einstandkor beígért egyéni számlák megalkotásával? Talán csak nem elakadt a sürgős munka?

hegyilány 2011.12.16. 23:39:04

Elárulok egy hatalmas titkot. Itt a kommentek szinvonala nappal sem különb.
Tessék megnyugodni. Mondjuk engem személy szerint ez a magasröptű komment tulzottan nem is érdekel.
Ön a sötétben tapogatózik? sajnálom, hogy még nem világosodott meg ön előtt milyen irányba halad az ország???

panelburzsuj 2011.12.16. 23:39:10

@Hepci:

Benned egy Karthágó vesztére törő Ciceró veszett el.

hegyilány 2011.12.16. 23:40:36

Elnézést.

Jóccakát!!

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.12.16. 23:41:01

@niklex: bocs, ezt még feltétlen le kellett írnom. :D

ssi 2011.12.16. 23:42:42

s mi lenne, ha mégis másként próbálkoznának? háború nélkül nincs győzelem? és siker?

Kumin szerint szükséges a keménykedés .. pl. ha a kormány önhatalmúan nem vezeti be a végtörlesztést, a bankok nem ajánlottak volna maguktól vmi hasonlót

Oszkó szerint nemcsak az a gond, hogy nem EU-normatív sok fideszes tv, hanem, hogy a gazdaságpolitikájuk nem meggyőző a sokat látott IMF-EU számára

na, de olvassatok ti is .. eléggé félreérthető/magyarázható a helyzetünk, miért pont én érteném meg :))

mandiner.hu/cikk/20111216_kumin_ferenc_razos_ut

www.nepszava.hu/articles/article.php?id=501910

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.12.16. 23:44:00

@panelburzsuj: ha Karthágó egy foshalom volt, nem csoda, hogy sóval vetették be a helyét. :)
Ciceróról sejtek valamit. Szószátyár római buzzancs volt?

panelburzsuj 2011.12.16. 23:48:10

@Hepci:

Olyasmi.

(Csa kár, hogy kétszáz évvel később, mint ez a karthagós mondás. De még nem késő a helysbítés: nem Cicero, hanem idősb Cato akart mindenáron sózni. Csak őt meg Csáti Ihos Józsival ne keverjem ... )

tölgyes 2011.12.16. 23:50:52

@messi-asz: Gondolja, hogy egy ilyen felitratos póló úgy működne mint egy amulet:).. Vagy egy olyan polgárháborút képzel, ahol csak a maga-félék kezében lesz puska??? Na ebben ne reménykedjen.. ezért készítse a popsiját egy új lyukhoz...:(Megkapja a vérfürdőt, amit itt szeretne felidézni:(

tölgyes 2011.12.16. 23:53:22

@panelburzsuj: Még ez sincs meg??? Ó ! Jaj!

TH 2011.12.16. 23:54:57

@Red shield representative: nem szélsőséges komcsikra, csak mondjuk szimpla szocialistákra tessék gondolni (és ne magyarországi pártokra gondolj konkrétan...)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.12.16. 23:55:50

@panelburzsuj: már tudom, a Cato meg korabeli útfenntartó lehetett...

panelburzsuj 2011.12.16. 23:56:12

@tölgyes:

Mit nem találsz, jóember?

tass-tass 2011.12.16. 23:57:33

Tegnap este néztem az m1-en az Este című műsort. Patai Mihály a Bankszövetség elnöke szinte tapsikolt örömében, hogy a bankadó, rögzített árfolyam, végtörlesztés után most még önként fizethetnek 900 miliárd forintot 5 év alatt és még hitelezniük is kell a kkv-nak. Szavai szerint a bankok felismerték, hogy a kormánynak fontos a devizahitelesek megsegítése meg a kkv-k hitellel való ellátása és ezért még a külföldi anyabankok is szívesen áldoznak pénzt a megoldás érdekében.

Ha-ha.
Ha-ha-ha.

Az utóbbi néhány hétben, hónapban csak arról lehetett hallani, hogy szegény bankok mind csődbe fognak menni, nem lesz hitelezés, kivonulnak az országból, stb, stb.

Azért a műsorvezető kihúzta a Pataiból, hogy hogyan sikerült ilyen gyorsan, ilyen előzmények után megegyezni a kormánnyal. A varázsszó: Csányi Sándor, mint közvetítő.

Nekem úgy tűnik, mintha a bankok nem nyertek volna ebben a "csatában".

Év elején a média törvény miatt fogyott a puskapor, de szerintem ott sem a kormány veszített.

Ilyen előzmények után lehet van némi realítása annak, hogy az IMF is két vállra fekszik.

Mivel a pénznek nincs szaga, mindegy milyen politikai érában termeli magát újra...

panelburzsuj 2011.12.16. 23:59:18

@Hepci:

Amint látod, még így éjfáltájt is hemzsegnek itt az ántik kultúra felkentjei, úgyhogy szíves engedelmeddel inkább hozzájuk irányatanálak további felvilágosításért.

Én maradok az ubitanfolyamnál ... :)

panelburzsuj 2011.12.17. 00:04:34

@tass-tass:

Azért mielőtt magyar kormányt beküldöd a szorítóba, mérlegeld le a magyar bankszövetséget, meg az IMF-EU-EKB válogatottat is.

Hátha mégse hajszálra ugyanaz a súlycsoport.

tass-tass 2011.12.17. 00:11:45

@panelburzsuj: "mérlegeld le a magyar bankszövetséget, meg az IMF-EU-EKB válogatottat is."

Ki tudja lehet, hogy Orbánnak ott is van egy Csányi Sándora...

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.12.17. 00:19:00

@panelburzsuj: ja, úgy 18 és 23 óra között mindig tombol az antik kultúra itt. Van metafora, amfora és szimpla köcsög is. :D

ssi 2011.12.17. 00:19:08

@tass-tass: bankok nyeresége, hogy az elrugaszkodott magyar bankadó helyett EU-s mértékű lesz .. ezek szerint jelentős különbség lehet

ssi 2011.12.17. 00:20:35

@Hepci: "amfora" az olyan kecses női alak? .. akkor azt bevállalom :)

billy reed 2011.12.17. 00:24:21

@Red shield representative:
Cseppet sem kedves kommentelő!
Szeretném Önt megkérni, hogy ezt a bárdolatlan, bunkó, útszéli stílust hagyja abba!
Különben nem lehet mást írni önnek csak ezt: a házi barmoknak a gazda az istenük.
Ha értelmes ember, megérti, miről van szó. Kérem, olvassa vissza korábban írt "hozzászólásait" /jobb híján nevezzük így őket/.
Vagy csak simán tahó, vagy fizetett troll.
Értelmes ember nem lehet antiszemita. A többieknek meg tilos.
Így önnek is az.
Volt pár önhöz hasonló stílusú kommentelő /nekem gyanúsan ismerős ön, szerintem simán nicknév cseréről van szó/:
Ugyanazt ajánlom, mint elvbarátainak: Dr. Görög Ibolya: Protokoll az életem c. könyvét. Etikett, illem, protokoll.
Vitakultúra.További szép estét, és továbbgondolást kívánok.

Kommentelő társaimnak azt üzenem: ezzel a trollal ne foglalkozzanak, hagyják figyelmen kívül, amit írt.

ubul2000 2011.12.17. 00:33:58

@billy reed: miért nem az igazi trollokkal foglalkozol, mint a soknevű hegyilány

panelburzsuj 2011.12.17. 00:36:48

@tass-tass:

Nyilván semmi sem zárhatja ki tutibiztosan, hogy az említett szervekbe ne jutottak volna további jászarokszállási őstehetségek:

"engeteget fociztam, és azt hiszem, én voltam a jászárokszállási könyvtár legnagyobb ügyfele. Talán a szervezőkészségem is megmutatkozott már akkor: a környéken rengeteg gyerek volt, de én voltam a főnök. Én határoztam meg, milyen játékot játsszunk, merre menjünk, mikor induljunk cseresznyét lopni."

Lucky Larry Silverstein 2011.12.17. 00:37:12

@billy reed: Értelmes ember nem lehet antiszemita. A többieknek meg tilos.

Azta. Nem semmi. Az anti-antiszemitákat szabad lesajnálni?

Én meg ajánlom a Smith and Wessont. Hozzá a talmudot.

tass-tass 2011.12.17. 00:39:28

@manyike: "bankok nyeresége, hogy az elrugaszkodott magyar bankadó helyett EU-s mértékű lesz .. ezek szerint jelentős különbség lehet"

A bankadó 30%-át igényelhetik vissza, amiből kötelezően hitelezni kell a kkv szektort. Azért csak teremtet a kormány valamilyen hitelezési alapot a más pénzéből, amit nem tudnak kivinni az országból.

Lucky Larry Silverstein 2011.12.17. 00:43:06

@tass-tass: Ez pl. egy tök okos megoldás, ha összejön. De az IMF az ilyesmit nem szereti sajna. Mármint a kkv-t. Kár volt rettegni, valami alkupozjciója csak van a kormánynak.

tass-tass 2011.12.17. 00:47:35

@panelburzsuj: "Nyilván semmi sem zárhatja ki tutibiztosan, hogy az említett szervekbe ne jutottak volna további jászarokszállási őstehetségek"

Nyilvánvaló, hogy azokat az elemzéseket, jelentéseket, cikkeket - ami alapján a nemzetközi szervezetek vezetői döntenek - olyan emberek irták, akik kiválóan törik a magyart. Vagyis magyarok.

Nem lehet, hogy vannak köztük kakukktojások?

A bóvli kormány most már a lottóval is csal!! 2011.12.17. 00:52:45

Magyarok, polgárok, barátaim!

" Itt az idő" , hogy eltakarodjon ez a sunyi, tetű, álszent, szemét, simlis banda!

Szinte sose voltunk morálisan, gazdaságilag, jellemileg, ennyire padlón.

Most takarodjatok békében!

A világ szényenévé tettetek bennünket!

Lucky Larry Silverstein 2011.12.17. 00:57:21

@Bajnai gyere vissza, Orbán takarodj!: Szinte sose voltunk morálisan, gazdaságilag, jellemileg, ennyire padlón.

Mennyire igazad van.

panelburzsuj 2011.12.17. 00:57:25

@tass-tass:

Kevesen tudják elvenni a kedvem a viccelődéstől.

Neked most sikerült.

Te tényleg HISZED, hogy Csányi leginkább azért faszább csávó a többi bankárnál, mert bajcos magyar gyerek. És ilyenként még ha akarna, se tudna ugyanolyan rohattmocskoskapitalista lenni, mint bármely bankár Japántól Nigériáig. (Tel-Aviv megállót is beszámolva ... )

Hát - nem vitatkozom veled.

Lucky Larry Silverstein 2011.12.17. 01:03:35

@panelburzsuj: Mondjuk annyira azért nem hemzsegnek a magyar bankárok, elég ritka fajta. Vigyázni kell rá.

Zsidó bankár van annyi mint égen a csillag.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.12.17. 01:22:32

Senki sem szent.

Ami kész szerencse, mert minden szentnek maga fele hajlik a keze.

tass-tass 2011.12.17. 01:23:21

@panelburzsuj: "Hát - nem vitatkozom veled."

Oké.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.12.17. 01:26:14

Amúgy meg ahhoz, hogy ennek a kormánynak komolyabb tartani valója legyen ki kellene nőnie egy új pártnak, amelyik képes elnyerni a szavazók bizalmát.

Amíg ilyen nincsen, addig eléggé szabad a pálya a Fidesznek.

Nem tudnak olyat tenni, hogy helyettük a szavazók a vörösöket várják vissza.

tass-tass 2011.12.17. 01:37:05

@Akitlosz: "ki kellene nőnie egy új pártnak, amelyik képes elnyerni a szavazók bizalmát."

Arra azért kiváncsi lennék, hogy ez az új párt milyen adókat vetne ki, vagy szüntetne meg.

nu pagagyí 2011.12.17. 05:42:05

@Schindler Pistája: Megpróbálom összerakni. Úgy látom üldözési mániád van. Manapság már eredményesen kezelik, fordulj bátran orvoshoz. Az IMF elhúzása meg azt jelenti, hogy mehetsz disznót tenyészteni, ha nem akarsz éhen dögleni.

nu pagagyí 2011.12.17. 07:14:08

@SchindIer Pistája: Most akkor zsidóként zsidózól, jól értem? Ezt is kezelik! Nem vagy kiközösítve, csupán értelmes hozzászólás helyett, érzelmi reakcókat teszel közzé, amire hasonló válaszokra számíthatsz. Itt például a téma a hatalom cinizmusa, az utolsó pillanatban módosításként beterjesztett komplett törvények, érdemi párbeszéd hiánya a hatalom részéről, köztörvényes cselekmények törvénybe foglalása. Ehhez kellene hozzászólnod.

aszekelyek 2011.12.17. 07:30:44

@Kono: :)))) Néztem schiffer urat, ő is ki van akadva de nála sem derült ki, hogy pontosan mitől.Meg a javaslat helyett a jézusmáriázás... Nem azt mondta, az ő álláspontja az, hogy a jegybank és PSZÁF összevonását kissé finomabbra kellene hangolni. Azt elismerte, maga a tény nem ördögtől való. Meg még a célja is üdvözlendő és értelmes. Hanem az, hogy simornak lesz, aki nemet tud mondani! A kisded játékára...Ami miatt már épp eleget fizettünk és nem volt módunk ellene tenni. értsd költségvetés. Másodszor játszotta el ezt az index. Most már olyan groteszk ez, hogy gyakorlatilag mindegy is , mi történt valójában, ők azt írják le, amit egy nappal korábban már megírtak és beteszik panelnak, amint kiment a reptérre a delegáció. nézegettem sok helyütt de nem találtam sem hivatalos nyilatkozatot sem mást a delegációk részéről, ami egy kicsit is hasonlítana arra, amit összefirkálnak itt erről. kiváncsi vagyok, mikor jönnek megint a szlovák terroristák.... Felfogható ez provokációként is. Ezért meg kéne rángatni kicsit valamelyiket, de azt meg arra használnák, hogy szaladjanak felmutatni, hogy nincs sajtószabadság,... ami náluk egyet jelent ezzel, hogy azt hazudoznak, amit akarnak. @SchindIer Pistája: nem szabad kibeszélni az ilyesmit..... nem mondta neked , aki kiközösített? Mert csak neked lesz belőle problémád....

ubul2000 2011.12.17. 07:35:40

@aszekelyek: de hát erre már született megoldás: " közösítsd ki a kiközösítőket "

Doktor Kotász 2011.12.17. 07:51:00

Török Gábor két-három éve kielemezte, hogy Gyurcsány rosz, Orbán jó. Pedig 5 éve lehetett látni, hogy Orbán hatalomra jutása után csődbe viszi az országot. A racionalitást nélkülöző személyiségéből fakad.

A MANYUP-vagyon einstandolása után az MNB devizatartalékaira akarja tenni a kezét. Lásd az MNB-törvény tervezetét. Azt hiszi, azzal kihúz még egy évet, és csak lesz majd valami csoda 2013-ban. De nem lesz, ahogyan Hitlernek sem jött be 1945 tavaszán a gyermekek és aggastyánok hadbaállítása. De nem fog kihúzni ezzel még egy évet, mert azzal úgy bedönti a forintot, hogy egy 400 forintos euroárfolyamért is sírva könyörögnénk. Államcsőd, hiperinfláció, leállt közszolgáltatások.

De nagyon sok ostoba van, aki még tapsikál is neki. Kivenné a fél szemetek, kikapnátok a másikat is, hogy neki adhassátok.

nu pagagyí 2011.12.17. 07:58:30

@aszekelyek: Mindegy mit habzsol be még ez a szűk haveri társaságot képviselő bagázs, legalább nem kell majd azon filozofálni mit is hagyjunk meg utánuk. Egy csomagban ki lehet hajítani az egész romlott ocsmányságot Annamaristól, Schmittestől, Domokostól, Handóstól, Polttostól. Azért remélem Simor követi Járai példáját és búcsúzóul még felemeli a jegybanki alapkamatot 15 százlékra, hátha kikoppan Matolcsy szeme, kár hogy ő szakember.

László56 2011.12.17. 07:59:22

@László56: Szép jó reggelt és nyugodalmas hétvégét kívánunk Mindenkinek

Köszönjük meg Lázár Jánosnak hogy kinyitotta a szemünket. Igaza van, az IMF és annak EU-s barátai hazamentek Jézuskát várni. Lehet hogy megüdvözülnek Januárra ? Ha mégsem, akkor majd hozzá segítjük őket. Az elemzőnknek meg semmi sem szent, mint ahogy írja. Pedig Ő is jobban járt volna ha békében várja a Jézuska áldását és ezekben a napokban, a családjával foglalkozna. Neki úgy látszik nem adatott meg az, ami az IMF -nek-. Talán nem hisz a Jézuskában.

De, legalább átgondolná az elemzőnk, hogy a magyar kormány és parlamenti többsége mit és miért teszi, azt amit tesz. Nem érti, mert taníttatása nem engedi hogy megértse. Elemzőnk élete legnagyobb tárgyalási posztja valószínű a piaci kofával szemben volt, amikor egy kiló almát szeretett volna olcsóbban megvenni.

Ha nem így lenne akkor tudná hogy a tárgyaláshoz, tárgyalási pozíció is szükséges. Ha valamilyen oknál fogva nincs, akkor azt meg kell teremteni. Ezt teszi a magyar kormány. Megteremti azt a feltételt, amiből engedhet. Többet már igazán nem mondhat az ember, ha nem akarja a kormány tárgyalási pozícióját veszélyeztetni.. Amennyiben valaki ezt még mindig nem érti, akkor csak egy marad, perelje be azt az egyetemet ahol tanult és doktorált. Hiszen semmi értelme nem volt a taníttatásának.

A magyar kormány elmegy a falig, a magyar nemzet és polgárai védelmében. Most, először a történelmünkben, vagyunk mi, magyar polgárok, saját kormányunktól, ennyire védve. Ami az adósságainkat illeti, az önmagában véve is, egyszeri alkalom, amire a kormányunknak sem lesz soha többé lehetősége. Most kell megragadnia ezt az alkalmat a polgárainknak, megszabadulni a külpénzi adósságuktól. Soha többé nem lesz ilyen alkalmunk. Ezt viszont kőbe véshetjük.

Amint lehetséges, szabaduljanak meg a privát adósságaiktól is. Mert többé, ehhez sem lesz lehetőségük. Hiszen már most láthatják azt, hogy minél többet törlesztenek, annál nagyobb lesz az adósságuk. Tehát a végtörlesztés volt az igazi megoldás. Hogy miért van ez így ? Na, ezt megérteni, kell egy minősített egyetem, ami országunkban sajnos még nem található. Ez év végéig még lehet vég törleszteni is. Ki, ezt is elszalasztja, maga a hibás.

A második Orbán kormány, a nemzet és a magyar polgárok, első demokratikus gondolkodású és igazán erős kezű kormánya. Kiegyenesíti még a kommunistáink kiszolgálástól és korrupciótól meghajlott gerincét is. A polgárokból, öntudatos, magyar nemzethez méltó, büszke népet, kovácsol össze. Nem vitás, nehéz dolga van. De teszi a dolgát és nem panaszkodik. Tudja mit csinál és azt a polgáraival szembeni alázattal teszi. Teheti, mert biztos abban, hogy a magyar nép és nemzet felemelkedésért dolgozik. Mi értünk, a polgárokért.

Kívánunk Mindenkinek már most, kellemes karácsonyi ünnepeket és jó kedvet az előkészületekhez. Az elemzőnknek meg azonkívül, még megbékélést is. Vegye a gyermekét és házastársát a karjába és együtt örüljenek annak, hogy gyermeke már nem ismeri meg a kommunista rendszer megaláztatását és butítását. Talán ő lesz első a családjában, ki ezt már megérheti. Legyenek büszkék rá.

Doktor Kotász 2011.12.17. 08:03:28

@Red shield representative: "Mindamellett ugyanezek a „baloldaliak és liberálisok” ugyanakkor arról is meg vannak győződve, hogy a pénzügyek és általában a gazdasági kérdések mindennél fontosabbak."

Ha esetleg még nem jöttél volna rá, minden ország üzemanyaga a pénz. Abból lesz oktatás, közrend, egészségügy, közszolgáltatás, anyád nyugdíja, az emberek felének fizetése.

Ha van pénz, jólét van, ha nincs pénz, nyomor. Mondhatni a szegény országokban nyomor van, a gazdag országokban meg jólét.

Ha valaki nincs arról meggyőződve, hogy a pénzügyek a legfontosabb kérdés egy ország életében, mert minden más dologot abból a pénzből finanszíroznak, az egy idióta hülye. Vagy rosszabb esetben egy elmebeteg fasz hazaáruló, aki romlásba akarja taszítani a hazát. Egy hazaáruló senkiházi.

aszekelyek 2011.12.17. 08:09:56

Kedves Gábor! Többször is elolvastam ezt de nem tudom, hogy pontosan mi is az , az elmúlt 24 órából , ami nem egyezik a tavaly nyáron elmondottakkal. Csak értelmezés kérdése. A válság és pénzszűke diktálta szükség nem cinizmus szerinte, Nem arról van szó, hogy semmi nem történt és egy reggel úgy ébredt Orbán, "úgy döntöttem, cinikus gazember leszek".....és nem is tett mellé a zsebébe állami , nagy értékűm vállalatot, ami milliárdokat hoz és sukorót se adta oda , üveggyöngyért. Aki cinikus, az hagyja, hogy elvigyék..., mer úgyis ők a zerősebbek... Lehetne persze lekvár-takony lagymatagon , cinikusan kormányozni. ferink propagálta is agresszolgánál ezt , az esete. most reggel láttam. Az is ilyen üres volt , kb. Sem öncélú, sem haszontalan dolgot nem láttam , hallottam a kormánytól. Sztem mindent felül ír az, hogy nagyon meg kell szilárdítani a pénzügyeinket. Ezeket az idézett mondatokat pedig Az örökölt és reménytelennek mondott helyzetnek mondta. Valójában a szuverenitásunk reménytelenségének, amit állandóan szajkóztak, ma is szajkóznak.Pedig még mindig megvan..., töri is azokat a nyavalya, akik ezt pont nem akarták. A manyup -ban jellemzően a nagy összeggel bírók maradtak. Érdekes, a szegényebbek nem óbégattak ennyit. A befizetések nem elvesznek, hanem az ország finanszírozására költik. Nem valaki zsebében landol, hanem a z adósság finanszírozásban. Ha a baloldaliaknak mondottakban lenne egy mákszemnyi tisztesség, nem kajabálnának. Nem lenne szükség erre, ha ők nem qrják el olyan végzetesen előre a pénzügyeinket és most, amikor egy nagyon durva, durvább válság jött, hirtelenebbül , mint a 2008-as , semmit sem hajlandóak amiatt akceptálni, ahogyan elvárták, hogy nekik viszont minden legyen bocsánatos, mert jaj a válság ! és ők nem tehetnek semmiről.... Nézem, ki mindenkit leminősített a ficcs.... Az is egy szép, hozzá nem értő és antidemokratikus orbánbanda lenne?
Akik most cinizmust kiáltanak, azoknak meg kéne nevezniük azt a legkevésbé fájdalmas , -az alsóbb jövedelmi kategóriák számára!- forrást, amely ma oldja meg a dolgot, olyan összeg erejéig, mint a manyup visszaléptetés lehetősége. Azt most, 13 előtt semmiképpen nem kéne kifizetni. Inkább később és ki sincs dolgozva rá semmi.... a szocik meg sem kísérelték, amikor a határideje volt. , ezt nem kéne figyelmen kívül hagyni. Hét bőrt már lehúztak az alsóbb jövedelmi rétegekről. Tovább nem terhelhetőek nagyon. A betétekre se akarnak rányúlni, ha nem muszáj. Errúl is volt szó, bajnai kormánya idején, emlékeztetnék... , meg, ahogy schiffer úr is említette, arról is volt szó bajnai alatt, hogy a jegyban és pszáf szorosabb összefűzése a fiskális ügyek erősebb ellenőrzésére. Mint fék és ellensúly. Simor urat erősen meg kell akadályozni benne, hogy a költségvetés terhére megint olyan összeget produkáljon, mint legutóbb. Amit hogy adtak elő? A hüjje MAtolcsy kifelejtette..., miért tudott róla? Vagy az akkor derült-e ki számukra? El tudom képzelni, arról a jegybankelnökről, akinek el kellett magyarázni, mi abban az elfogadhatatlan, európai normáktól idegen, hogy ő külföldön tartja a pénzét. Tehát kérném a pontos idézetet, mondjuk a szóvivőkét, hogy tudjam, mi számodra az a cinizmus. Most a gazdagoknak is részt kell viselniük a terhekből? Az lenne? MAnyup visszalépés formájában? Elég sokat tett be a köz pénzéből a nyugdíjkasszába a költségvetés helyettük, plusz a z amiatti adósságok, meg a kamataik, hogy most elvárhassa, ők is nyújtsanak valamit a köznek. ez egyrész pénz, másrészt morális kérdés. Remény nincs arra, hogy valami nagy fogást tudnak nekik csinálni a világpiacon az alapkezelők. Momentán, még jó pár évig. A pénzre meg Magyarországnak szüksége van , kifizetésig azt használni és a könyvelésben feltüntetni. A manyupban maradottaknak ez csak adminisztrációs eltérés. Mondta-e valaki , hogy nem kapnak rá hozamot , vagy örökre elveszett és nem lesz érte nyugdíjuk? Egy összegű kifizetés is csak az idő előtti elhalálozásuk esetén lett volna esedékes. Járadék lett volna mindenképpen. Nevezzék meg , hogy kinek hiányozna az a pénz addig , míg kifizetni kell. A költségvetés számára is halott lenne és a tulaj számára is. Még sokáig. A könyveket nem tudnák vele javítani sem. Nulla haszna lenne. Sztem az a cinizmus , ha ágálnak , a tulajok, hogy nélkülük és a pénzük nélkül oldja meg az ország a bajait. Akkor is, ha nagyon sokba van az, a költségvetésnek már eddig is, a köznek, hogy ők a fincsiben ülnek... Ami egyáltalán nem is bizonyos. A mai helyzetben kb semmi.

hoplita 2011.12.17. 08:20:07

@Diocles:
"....Az országnak is jobb egy új felhatalmazással bíró kormányzat, de jobboldaliként tartom, h a jobboldal ne menjen rá a válságkezelésre, hogy aztán röhögve visszatérjenek az elvtársak...."

A posztkomcsi fityiszed megy erre rá, ecsém....amely kábé úgy jobboldali, mint a jobbkéz szabály.
Bazmeg, ébredj már fel.:((((

ssi 2011.12.17. 08:21:16

@tass-tass: akkor több oldalról nézve, mert akkor még pontosabb és most már csak erre kell(ene) törekednünk :)) legalább nekünk :)

"5évig ..
- rögzített árfolyam feletti rész harmadát az állam, kétharmadát a bankok viselik..
- kamaton elszenvedett árfolyamveszteség kamatát a kormány és a bankszektor ugyanakkor 50-50 százalékban megosztja egymás között..
- végtörleszteni szándékozóknak a fedezet-igazolást legkésőbb január 30-ig meg kell tenni .. egyébként visszautasíthatják.."
hitel.co.hu/b/devizahitelek-letrejott-a-megallapodas-a-kormany-es-bankszovetseg-kozott/20111215/

"hitel-állományát 2012. szeptember 30-ig növeli, az állománynövekedés forintban elszámolt ellenértékét levonhatja a 2012. évi bankadó alapjából...

megállapodással javulhat a bankok tőkeellátottsága, ami kedvezően hathat a hitelezésre, és ezáltal a gazdasági növekedésre is...

csökken annak a veszélye, hogy a kormány egyoldalúan hoz újabb intézkedéseket..

A bankokra nézve is pozitív hatású, hiszen több kedvező adóleírási lehetőség is megnyílt számukra..

kormány számára is jelentős többletkiadást jelent az intézkedés, aminek a hosszabb távú finanszírozása nem biztos, hogy megoldott..

jegybank és a pénzügyi felügyelet összevonására lehetőséget teremtő javaslatot az alkotmányügyi bizottság részéről, az új jegybanktörvényt, amely véleménye szerint tovább hígítaná a monetáris tanács tagságát, továbbá a magánnyugdíjpénztárakat érintő intézkedést. Árokszállási Zoltán szerint ezek az intézkedések az IMF-EU tárgyalások előtt nem éppen pozitívak,..
www.magyarhirlap.hu/online/_megallapodott_a_kormany_a_bankokkal.html

2013-ban a bankadó szintjét felére csökkentik. ..2014-től pedig más országoknál is jellemző szintre..

Patay Mihály, aki köszönetet mondott Csányi Sándornak, az OTP elnök-vezérigazgatójának azzal, "Sándor nélkül ez nem jött volna össze"."
nol.hu/archivum/devizahitelesek__elosztja_a_terheket_az_allam_es_a_bankszektor

és kellemes hétvégét mindenkinek :)

hoplita 2011.12.17. 08:27:58

@belamancs:
Én a helyedben óvatosabb duhaj kennék.
A rémhírterjesztés még mindig tényállás, a faszodra lépnek és hanyatt löknek.:DDD

hoplita 2011.12.17. 08:31:30

@lebowski71:
Na, az aztán nagy tragédia lenne, faszikám.
Valósággal beleborzongok...:))))

aszekelyek 2011.12.17. 08:34:17

@hegyilány: Az sunyi kétharmad volt.. Ebola volt az, aki biztosította neki.

hoplita 2011.12.17. 08:34:53

@Punxsutawney Mormota:
Valld magad egyszerűen csak seggfejnek, nem is füllentesz.

Jézusom, honnan özönlik ez a sok homály nick ide?
Minden hülye gép elé ült?:((((

hoplita 2011.12.17. 08:36:25

@aszekelyek:
Te meg inkább hallgass. A helyedben azt is csendben csinálnám.

aszekelyek 2011.12.17. 08:39:13

@hegyilány: Az a pálya volt az, ami miatt a szocik már a bajnai kormány utáni pillanatban követelték, hogy azonnal kérjen Orbán , haladéktalanul IMF készenléti hitelt, még, többet, mert nem elég sok ...., amit bajnai gazdasági minisztersége idején felvettek....Az egy nagyon kalssz pálya... valóban,... minden magyar álma. Attól koldul Európa se ne zavarjon az sem. brrrrr

hoplita 2011.12.17. 08:42:33

@EMU:
Ó, milyen nagy szavak....!!!!
Szerintem a rohamdroidoktól befosol és a gumigolyót meg a céert se nagyon állod.:DDDDD

aszekelyek 2011.12.17. 08:43:10

@hoplita: mi van? Te vagy a hallgatásra bíró osztag parancsnoka a jobbikos különítményben? Szólás szabadsága se lesz , ha kaptok, vagy raboltok hatalmat? Kitépitek a nyelvünket vagy bevarrjátok a szánkat? Hogy tervezed elérni? Milyen megfélemlítéssel, hogy kussoljon mindenki, aki nem neked gazsulál?

aszekelyek 2011.12.17. 08:45:55

@ökörpöröly: A közoktatásban nem vehettél részt a papoknál, az biztos. Azt adták egyébként a köznek, amit letagadsz. Persze aki lelketlen, annak meg a lelki életre se volt szüksége soha. Valamely vallásban. Aranyborjú imádók már csak olyanok. Istenkáromlók.

hoplita 2011.12.17. 08:47:38

@Cirbi:
Jó....
Akkor emlékeztetnélek 97-re, emenbé törvényre, adósságcserére, egyéb nyalánkságokra.
Az végzetes eladósításunk második pillére volt az eszement privatizáció mellett.
Kik is csinálták??????
Rossz a memóriád, bazmeg?
Frissíccsél akkor.

hoplita 2011.12.17. 08:50:20

@aszekelyek:
Kabbe, hülyepicsa.
A hozzád hasonló agyatlan idióták miatt vagyunk kénytelenek újra és újra ugyanabba a szarba lépni.....folyton eben gubát cserélni.
A tefajtáddal csak sűrűbben vagyunk, többen nem.

jjulie 2011.12.17. 08:51:56

@aszekelyek:

nem olyan bonyolult ez, szájba leszel baszva egy szívlapáttal, és azonnal megérted

aszekelyek 2011.12.17. 08:52:11

@ökörpöröly: Ecsetelnéd a mensevik/nyugati intelmek-terror előnyeit Orbán kormányzásához képest a magyarok számára?

hoplita 2011.12.17. 08:53:12

@is:
"....aztán felébredsz, és a bilibe lóg a kezed. tanulmányozd az USA kialakulását, hogyan lett föderatív állam. ennél többet nem tudok segíteni...."

Kibaszottul sántító hasonlat....a szecessziós haccacáréról nem is beszélve.
Európában nem polgárháborúk szoktak lenni, hanem világégések.

aszekelyek 2011.12.17. 08:55:27

@jjulie: úgy látom én is házalókám, hogy nincs köztetek egy hajszálnyi különbség sem, ami mások terrorizálását illeti....

jjulie 2011.12.17. 08:57:36

@hoplita:

szép jövő zászlószökevény, melyik fidesznagybirtokon leszel napszámos, öntöttürge?

jaj neked ha az @aszekelyek: lesz a munkafelügyelőd........

hoplita 2011.12.17. 08:59:29

@GGG77:
"....Aki nem demokrata az az én szememben hazaáruló. ..."

Légy erős, az enyémben te meg egy hatökör.
De azért az első kerületben fityiszes faszfejre szavaztál, igaz?
Na, akkor kis a majom, cimbi?:DDDD

messi-asz 2011.12.17. 09:00:44

@manyike: olvassa a halál...

de félfüllel halottam, hogy lesz vmi csomag amikor nem a zemberek fizetik meg
a bankok és a kormány fizet a zembereknek 9000 milliárdot...

hiszel még a mesékben? szerinted ezzel érdemes egy percet is foglalkozni? kamu

jjulie 2011.12.17. 09:01:52

@aszekelyek:

összekevereted a fideszpicsaszájat a "mások"-kal szijjártóféreg módra banya, de ne búsulj a szívlapátos kezelés ezt is gyógyítja

egy szívlapátos kúra után meglásd megint minden szép lesz, még a szijjártó doktorúr által kioperált agyad is visszanő

hoplita 2011.12.17. 09:02:21

@jjulie:
Az nem az én műfajom, faszfej.
De te még csókolgathatod a lábam, hogy ne basszalak a Dunába a Margit hídról, ne feledd.

@aszekelyek:
Még ez a meghasonlott gagyizsidó is józanabbul gondolkodik bizonyos kérdésekben, mint te....te Isten emeletes ökre.:(

messi-asz 2011.12.17. 09:02:46

@tass-tass: kamu... kamu... kamu... kamu... kamu... kamu... kamu... kamu...

javaslom még ne kölcsd el azt a pénzt... egy petákot sem lácc.. nem áldoznak...

aszekelyek 2011.12.17. 09:02:49

@Red shield representative: Tegnap nagyon röhögtem. Eláll , aszongya blum, a pertől, miután a bíróság kimondta, hogy semmis a szerződése sukróra. Mondta neki a bíróság, hogy ebben a percben már nincs semmiféle hatása ennek... Európai joggal nincsenek tisztában? Még egy rossz pont a jogbiztonságnak nálunk:) Blum joga nem volt biztos a csalással szerződött vagyontárgyunkra , közkincsünkre. :DD Rémes, nem? Nemtom pontosan az Ítéletet, közokirat hamisítás vagy más de nem volt frankó. Ezt a milliárdot nem sikerült lenyúlni. Meg a Velencei-tavat. Gondolom a perköltség annyi lesz, mint amit a két gyümölcsösért kifizettek, meg az apró, amit a telekcserénél. Asszem azt nem látják vissza. Halleluja:D

messi-asz 2011.12.17. 09:06:06

@Bajnai gyere vissza, Orbán takarodj!: @Red shield representative: "@Bajnai gyere vissza, Orbán takarodj!: Szinte sose voltunk morálisan, gazdaságilag, jellemileg, ennyire padlón... Mennyire igazad van. "

nagyon igazatok van... kétlábón járó bizonyítékok... (kivi leszek ki kopizza tovább)

aszekelyek 2011.12.17. 09:10:18

@hoplita: Most akkor a " gagyizsidóra" kacsingatsz gyalog vitéz? Mióta mondom már én ezt, hogy összefekvésetek a kanyarban van....

jjulie 2011.12.17. 09:13:22

@hoplita:

hát mi a te műfajod cigányszagértő orbánkirálycsináló?

ahogy az orbán az egyik kezedben sörrel kukaborogatót csinált belőled, mert ez kellett a királyságához, úgy fog belőled napszámost csinálni a fidesznagybirtokon is

télen meg söprögethetsz a református templomban, az is a fidesznagybirtokhoz tartozik, meg ki is meszelheted

trafikos nem leheszt, mert széttépted az egyazászlót, te orbánkirálycsináló

látjátok feleim szümtükkel 2011.12.17. 09:16:09

TörökGábor: "Nincs az a cél, ami miatt ez megérné."

NA-NA! azért megkérdezhetted volna erről a témáról a kormányoldali képviselőket. Vajon nekik miért éri meg?

aszekelyek 2011.12.17. 09:16:38

@Red shield representative: Picit pontosítsuk. A pénzhatalom mindenekfelett meggyőződésűek. beléd is kötöttek mindjárt. A fő rendszerurak, a pénzurak akarata és céljai fontosabbak számukra és egyedül akceptálandók, hisz ők azokról az asztalokról hullott morzsán élnek. Mint minden, azok magatartása is érdekvezérelt, akik azt mantrázzák, hogy a pénz-rendszer uraknak kell megfelelni és nem szabad csak szemlesütve, alázatosan közlekedni, lehetőleg a szőnyeg alatt. Nehogy felvonják a szemöldöküket miránk:D Esetleg egy kis homlokráncolódás legyen. kertész ezekről a z alattvaló lelkületűekről írt de túlzásba esett. Tény viszont, hogy nálunk is, másutt is megvannak ezek az alattvaló lelkületűek és mond vicsorítanak azokra, akik tőlük eltérően gondolkodnak, hisz csak azt tekintik demokráciának, ha mindenki velük ért egyet. ezzel már el is mondtam mindent.

messi-asz 2011.12.17. 09:16:51

mindenki annyit is ér amekkora ajándékcsomagot kap karácsonyra

maria.blog.hu/2011/12/16/vasarhely_megint_szegenyeket_alaz

messi-asz 2011.12.17. 09:18:05

@látjátok feleim szümtükkel: nem azt írta, hogy:

"Nincs az a PÉNZ, ami miatt ez megérné." ... az van... persze

hoplita 2011.12.17. 09:19:37

Egyébként meg....hogy a poszthoz is hozzáugassak mán.

Orbánék ezen lépései a napnál világosabban bizonyítják, hogy mennyire egy bordában szőtték őket az elkúró-féle takonyhalmazokkal és mennyire is hasonló erkölcsi-politikai nívót is ütnek ők is meg.
Mint cseppben a tenger, úgy mutatkozik meg a két akasztófáravaló senkiházi, koszból kivakarózott, uborkafára felkapaszkodó nímand pályafutásában az egész elbaszott 20 évünk.
A hatalom megragadásán és megtartásán kívül egyiket sem érdekli semmi más, gondolkodásuk, érvkészletük tükörképei egymásnak...látszik, hogy nem eszköz, hanem cél számukra az egész.
Mindketten a válságra hivatkozva betonozzák magukat és hasonszőrű cimboráikat éjt nappallá téve a pozíciókba, miközben a pofánkba röhögnek, hiszen a felelősség csak politikai.

Én remélem eljön még az idő, amikor segíthetek ebben a betonozásban.
Gyors lesz, fejenként tíz kiló a lábra és ugrás valamelyik pesti hídról....és nagyon komolyan mondom

jjulie 2011.12.17. 09:20:51

@aszekelyek:

banya,

a pótcselekvés helyett fényesítsd ki az orbányt, hogy mielőtt a lázár audija után kötve meg lesz húzkodva felcsút-alsó feluvégen az utca porában ahonnan a kádár kivakarta, utoljára had ragyogjon még egyszer

fényezd banya ehelyett a pótcselekvés helyett, mondd el mily nagyszerű az orbánpicsaszája, rajta, rajta, rajta, hopp, ugorj banya és fényesíts

hoplita 2011.12.17. 09:21:02

@aszekelyek:
Ugyanarra a fára kéne mindkettőtöket fellógatni, két kártékony féreg.:(

hoplita 2011.12.17. 09:22:14

@jjulie:
Foglalkozz inkább a retkes kurva anyáddal....az meg a te műfajod.

aszekelyek 2011.12.17. 09:24:37

@igenember: no és azok nem nácik, akik nem közösködnek más nációkkal? :D Csak egymás között, mindent. lehetőleg a vagyont is ott , belterjesen, koncentrálva felhasználva...Nekem mindegy, hogy milyen náció de sztem az is nácizmus. A fasiszták irtják is azokat, akik et megkülönböztetnek, maguknál alább valóknak tartanak, kreált okkal. Olyan is van sok a bolygónkon. Valahogyan a koncentrált pénzesek összegabalyodnak ezzel, rendszerint. Talán azért, mert a fegyver kereskedelem nagy hasznot hoz aközben nekik.... más vagyonelemeket is megszerezhetnek a leigázottakéból.

hoplita 2011.12.17. 09:26:22

@igenember:
Na, ezzel letudtad az érdemi vitát igaz-e?:)))
De szánalmasan egysíkú gondolkodásotok van nektek, bazmeg.

megszűnt 2011.12.17. 09:27:15

@László56:

"Szép jó reggelt és nyugodalmas hétvégét kívánunk Mindenkinek"

Köszönöm a jókívánságokat és a szép, elemzőnket is megnyugtató, tanácsokkal teli hozzászólását.

Viszont kívánok: Szeretettel teli, békés ünnepeket Önnek, kedves családjának és munkatársainak!

jjulie 2011.12.17. 09:28:24

@hoplita:

ezért a csapatért kerketőztél az utcákon, kukáztál, és hugyoztad a füvet a kossuth téren, és ezeért volt a fiad első szava az orbántakaroggy......

mihez nem járultál hozzá, és miért nem kukázol most, kergetőzöl az utcákon cigányszagértő?

ja, a te életed csúcspontja is a kádár halálával ért véget, azóta vagy lejtmenetben, majd elfelejtettem, most meg a kukaborogattató királyod helyi nagyfejűjének a napszámosa leszel

hoplita 2011.12.17. 09:28:51

@panelburzsuj:
Ugyan panel.....szar beismerni, de igaza van.

A redsild meg a róccsildre áthallás, vedd már észre.:)

aszekelyek 2011.12.17. 09:29:37

@ökörpöröly: Minek jössz haza? Nincs eladható munkaerőd? Mindenkinek rossz ez , csak nem mindenki olyan közönséges , mint te. Jobb lett volna nem autót , hanem nevelőnőt cserélni nálatok. Egyébként abból a romból, amit hagytak feriék senki nem tud neked olyat csinálni, amit reklamálsz, ennyi idő alatt főleg nem. Válság, recesszió nélkül sem.

hoplita 2011.12.17. 09:30:20

@jjulie:
Ezekért én sosem, faszfej.
Magamért, a családomért, a népemért bármikor, ezekért soha...ahhoz én túl idealista vagyok.

aszekelyek 2011.12.17. 09:30:49

@ubul2000: igen, ausztria-németország és ő labanc lesz.....)

feliratoss · http://hitlervideo.blog.hu 2011.12.17. 09:34:37

... még a rekettyetervezők és -berendezők is gazdasági stressz alatt élnek a fejlődés eme szakaszában.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.12.17. 09:35:50

@panelburzsuj: dejszen, az élelmiszeriparból is mennyire rendben van, amire rátette a kezét. :)
S lőn csoda, a Pick szalámi valóban kissé jobb, mint pár évvel ezelőtt. Annyira azért nem, hogy bármi középkategóriás isztriai cucc ellen eséllyel ki lehetne állítani...

aszekelyek 2011.12.17. 09:37:53

@ökörpöröly: Akkor jó, mert akkor tényleg van rá remény, hogy kilábalunk a córeszből.

nu pagagyí 2011.12.17. 09:39:33

@aszekelyek: A forrást könnyű azonosítani, amelyet a szegényekre lehetne fordítani. A gazdagabbakat kell jobban megadóztatni és már kész is.

látjátok feleim szümtükkel 2011.12.17. 09:41:09

@Red shield representative:
"De elgondolkodott már egyetlen úgynevezett „balliberális” azon a kérdésen, hogy miféle demokrácia az, ahol az állítólag legfontosabb – a gazdaságpolitikai, pénzügyi – ügyek alakításába a demokratikusan megválasztott kormányoknak nincsen beleszólásuk? ...
Ebben a világban még egy iskolaigazgató sem független, hogyan lenne hát elképzelhető, hogy a milliárdokkal gazdálkodó jegybankok csak úgy a saját szakállukra cselekednek?"

Két nagyon erős kérdést tettél fel. Az elsőre csak azt lehet válaszolni, hogy végül is az juttatta az országot a mai helyzetbe, hogy 56-tól 90-ig a kormány kezében volt a jegybank, és azt csinált vele, amit akart. Ugye a jegybank legfontosabb feladata a bankjegy kibocsátása. Ha az én kezemben lenne, nekem kormányként nem sok skrupulusom lenne, mikor mennyi pénzt bocsássak ki. Nem lenne fékem, mert én vagyok az igazság és az élet. Aki bennem hisz, elnyeri a menyországot. Mármint azt amiben már voltunk, és amit nem szerettünk, azért váltottuk le.

A második kérdésed demagógia, mert nem lehet egy jegybankot, és annak elnökét közös nevezőn említeni egy iskola igazgatójával. Az iskola igazgatója mindig függő viszonyban van a dolog természetéből adódóan, és a jegybank elnökének függőségét megtapasztaltuk is ( lásd fent), és annak isszuk a levét. Egy állam pénzügyeivel korlátlanul történő garázdálkodást miért sírnánk vissza? Jó volt az nekünk?

aszekelyek 2011.12.17. 09:43:14

@nu pagagyí: Éppen azt teszik. Nem tudom, hogy ez másoknak miért nem világos.... Indirekt adó a manyupos ... kifejezetten a gazdagokat érinti. Már akik a mi szegényeink szemében gazdagok....Lesz-e kifogása egy értelmes szegénynek az ellen, ha a gazdagoktól elvesz kölcsön? Vagy másként a kormány? Miután tőlük már sok kormány elvette a kis pénzüket is...????

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.12.17. 09:43:28

@nu pagagyí: az nem jó, az aktuális koncepció szerint ők lendítik fel a gazdaságot s szülik tele a Kárpát medencét. Aszekelyek pedig mindig az aktuális koncepció híve, bármi is legyen az. :D
Szóval jobb, ha megvársz egy fülkeforradalmi irányváltást...

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.12.17. 09:47:05

@aszekelyek: az köllene, hogy amikor megjelenik a Top 100 lista, másnap ezeket kivégzik és a vagyonukat szétosztják a szegények között.
Így lehetne Orbán újra a legkisebb fiú (nem népszerűségben), valódi kis robinhúd. :)
Nem is értem, ott van körülötte a jelentős thinktank, erre még nem gyüttek rá...

jjulie 2011.12.17. 09:49:36

@látjátok feleim szümtükkel:

nem mi sírjuk vissza, hanem az orbán, és nem csak visszasírja, hanem meg is valósítja

tudja az orbán, hogy mi a jó

megszűnt 2011.12.17. 09:50:57

@László56:

Békés, szép karácsonyt kívánok!

www.youtube.com/watch?v=QQXp3XLjK3k&feature=related

Harang csendül, ének zendül,
messze zsong a hálaének,
az én kedves kis falumban
karácsonykor magába száll minden lélek.
Minden ember szeretettel
borul földre imádkozni,
az én kedves kis falumba
a messiás boldogságot szokott hozni.

.. egy erő hatná át a nagy mindenséget!

(Ady Endre)

Putyilov gyári melós 2011.12.17. 09:51:21

Ha ebben az országban népuralom és demokrácia lenne, akkor Orbán Viktort tegnap leváltották volna és fellógatták volna a Kossuth tér egyik lámpavasára HAZAÁRULÁSÉRT!

Orbán két hete azt mondta, hogy december közepén meg fogják támadni a forintot a spekulánsok. Az utasításai szerint meg is támadta short Lázár János és saját hazája ellen spekuláló, hazaáruló Fidesz frakció néhány tagja, akik minden bizonnyal szépen kaszáltak a Forintgyengülésen.
USD/HUF 233.95 +1.053%
EUR/HUF 305.11 +1.164%
CHF/HUF 249.96 +1.434%

Kerria 2011.12.17. 09:52:44

@aszekelyek: Ha a gazdagok lennének soron , mint ahogy írja, hogy kivegyék a részüket a terhekből, akkor vissza kellene állítani a progresszív adózást. /abból rögtön 10-szer annyi pénz folyna be mint a mostani manyup pénzek + nem egy egyszeri bevétel lenne hanem évente jönne. És ami a legfontosabb nem magán pénzek lenyúlása lenne, hanem egy sokkal igazságosabb adózás! Mert Európában ez így nem szokás, oda szerettünk volna tartozni, és nem pedig egy banánköztársaság szintjére süllyedni.

zw007 2011.12.17. 09:55:32

@Putyilov gyári melós: Ez nem hazaárulás! Ez a HAZA LEMÉSZÁRLÁSA, MEGGYILKOLÁSA! Lehet, hogy új, fogalmakat kell teremtenünk, hogy le tudjuk írni, miket művelnek ezek!

lüke 2011.12.17. 09:59:12

@Hepci:
anti, igen
bár vannnak ,akik még tudják:panel,meg szimba
etc
én már kaptam ezért: minek kell tudni?
(szerintem semmit sem kell tudni- látom a rezidenseken -)

aszekelyek 2011.12.17. 09:59:37

@Kerria: Az a fogyasztásra negatív hatással lenne, ami kerülendő. Ez a pénz, mint mondtam, halott a magyar gazdaság számára. Se több, se kevesebb nem lesz tőle a fogyasztás és az az után befolyó adók. Most ennek van értelme. A legkisebb kárt ez okozza. Pénzügyileg, momentán. Amikor minden fillérre szükség van. Agyon is ütné a fél százalékos növekedést, ha visszaállítanák a progresszív adózást. Kissé bele kéne mélyednie a közgazdaságtanba:) Minden, mindennel összefügg, tudja. Mindennek van hatása is. lehetőleg nem kell elrontani, amit nem muszáj. pl a növekedés lehetőségét.

Kalmár 2011.12.17. 10:00:16

@Putyilov gyári melós: Lehet. Bár inkább polgárháború lenne, mert még mindig Viktor a legnépszerűbb politikus és ebből következően jó páran odaállnának, hogy vitázzanak a hülyeségeddel.

látjátok feleim szümtükkel 2011.12.17. 10:00:38

@aszekelyek: "El tudom képzelni, arról a jegybankelnökről, akinek el kellett magyarázni, mi abban az elfogadhatatlan, európai normáktól idegen, hogy ő külföldön tartja a pénzét."

Nem gondolod, hogy egyik kutya, másik eb? Talán Lázár képviselő úrral is kezdhetnéd a magyaráztatást. Ő már a gyerekének is külföldön gyűjti a pénzt. Ugye kiskorú gyerek, pénzhez jut, amit nem ő keresett, bezzeg adót a jövedelem gyarapodása után ő sem fizet. Meg a többi hasonló sem. Mármint annak a magyar államnak, ahol a bankbetétbe gyűjtött jövedelmet szerzik.

aszekelyek 2011.12.17. 10:02:27

@manyike: sztem olajbogyó tároló agyagedény de gömbölyded, mondhatni hasas... Van aki azt szereti :) Ez jó, anti. kultultúra.....

Putyilov gyári melós 2011.12.17. 10:03:24

@Kalmár:

Amit Orbán és kommunista csirkefogó hordája művel, annak a vége úgy is az lesz.

Államcsőd, polgárháború, majd Putyin Eurázsiai Úniója.

A hazaáruló, magyargyűlölő Orbánt ez vezérli.

lüke 2011.12.17. 10:03:38

@László56:
hát igen,ittjól látszik
"büszke népet, kovácsol össze"
csak hol kovács nincs , hol kalapács
(remélem ismerd a viccet)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.12.17. 10:03:46

@lüke: a rezidensek valamit azért tudnak...
"zsét akarok"
bár lehet, hogy megérdemlik
a legrosszabb orvos is többet érdemelne, mint bármelyik képviselő
vagy nem?

jjulie 2011.12.17. 10:04:12

@lüke:

hát hiába öreganyám, semmi sem a régi, csak az öregasszonyi zsörtölődés

lüke 2011.12.17. 10:05:11

@aszekelyek:
már más is leírta?
jajaj:)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.12.17. 10:05:24

@lüke: s ha van is mindkettő, üllő nélkül b*szhatják.
Bár leginkább üllő van, bőven.
Sőt, ülő.

jjulie 2011.12.17. 10:07:51

@Kalmár:

navégre, egybirka aki még fényesíteni próbálja az orbányt

nosza rajtta, de rendesen ragyogjon birka, ess neki

Putyilov gyári melós 2011.12.17. 10:09:29

@Hepci:

"A felcsúti fociakadémiára annyi jutott, mint a 42 ezer egészségügyi dolgozóra."
42 ezer egészségügyi dolgozó = felcsúti fociakadémia
vastagbor.blog.hu/2011/12/16/42_ezer_egeszsegugyi_dolgozo_felcsuti_fociakademia

Így kell lopni, ez már tisztára mosott pénz.

aszekelyek 2011.12.17. 10:10:15

@zw007: @látjátok feleim szümtükkel: Nem egy súlycsoport. A gyerek örökölhette is a pénzt... , kaphatta is , a taníttatására. Tudod szolidabb polgári körökben európai és amerikai körökben szokás, régi, hogy a gyerek születésekor elhelyeznek a taníttatására egy nagyobb összeget, általában a nagyszülők, hosszú lejáratú betétbe, ami a legbiztosabb form az elérhetők közül. Az addig kamatozik és megtermeli a pénzt egy jobb egyetemre, mire felnő a gyerek. Ennek a kultúrája nálunk nem volt meg az elmúlt hatvanx évben, csak elvétve . Az elvtársak meg állami ösztöndíjakkal küldték tanulni külhonba a gyerekeiket, a mi adóinkból és az államadósság terhére. Meg jött a soros is,... nem szívjóságból képezni magának az embereit, kasszírozni is akart érte....Mivel azt ő befektetésnek tekintette , ahogyan nyilván lázár is. Nem kell a szezont a fazonnal összekeverni.

Kalmár 2011.12.17. 10:11:14

@Kerria: A manyup rendszer megszüntetése nem egyszeri bevétel. Felszámolnak vele egy olyan rablórendszert, ahol egy magáncég kezelési költségen és kamton keresztül folyamatosan szívta a nyugdíjkasszából a vért. Hitelből pótolgattuk és folyamatosan termelte a hiányt.
Ez az egyik legjobb húzása volt a Fidesznek.

lüke 2011.12.17. 10:12:35

@Hepci: a pénzt nem én osztom

az észt meg itt az 56 éves zsüli

rezidens nem nagyon téved ide szerintem, be van fogva
ha zsét akar elmegy, kétezer euróért- az elején- halálra dolgozhatja magát 3 évig, s utána 6 évig a szakorvosságért,
sokat kell dolgozni, egy életen át ügyelni, ha kórházban marad
uniós tv.szerint a beteget 2 órán belül szakorvosnak kell látnia

lüke 2011.12.17. 10:14:06

@Hepci:
no think only tank
meg tankolnak, ingyér:)

lüke 2011.12.17. 10:15:46

@Hepci:
a Vörösmarty téren láttam egyet:)

jjulie 2011.12.17. 10:15:46

@Putyilov gyári melós:

a hepcit nem érdekli a pénz, csak néha a szopás-szopatás szereposztás

a cimborája megszopatta a bécsi úton, ott sem a pénz érdekelte

neki a molyrágta dohszagú antallért dobbant meg utoljára a szíve, az orbánnyal meg úgy járt mint a bécsi úton

Kalmár 2011.12.17. 10:17:13

@jjulie:" Örülök", hogy ismét a lábamhoz dörgölőzöl te kis buzi, de sajnos katasztrófális, hogy milyen unalmas vagy. Csak ez a fényesítő dumád van? Ilyen színvonaltalan beszólásokra még bosszankodni sem tudok. Csak nézek tanácstalanul, hogy ennyire sótlanok a mai travik Budapesten.
Ne csinálj magadnak ínhüvelygyulladást azon a gépen, nem érdemes. Ha eszedbe jutott valami értelmes, akkor jelentkezhetsz....de csak ha nincs benne fényesítés, te sötét barom.

jjulie 2011.12.17. 10:17:47

@lüke:

még mindig kialvatlan vagy öreganyám?

Lucius Flavius Arrianus 2011.12.17. 10:18:54

"az a legleverőbb hogy lehetett volna belőlük akár egy jó kezdőcsapat is // jó időben született újszülöttek // egy új történet első mondatai // a tiszta lap amelyen nem dereng föl a diktatúra vízjele // nem lettek sem azok sem ezek // rókafiak nyomakodtak elő a rókalyukakból rókaagyakba való eszmékkel // hogy a történelmet gólra játsszák // a vesztest pedig a legjobb sárba taposni // akkor legalább nem sokat pofázik // rendőrállamban nőttek föl // szabadságnak azt gondolták hogy mától fogva a rendőr nekik tiszteleg // a népről meg azt hogy vasreszelék // melyet egy mágnesvassal állíthatnak át a megkövetelt irányba // a fiatalság mindig a menny küldötte // kivéve azt amikor nem // kivéve azt amikor az ördög megvakítja // hogy ne lásson mást a folyó vizében // csak önnön tükörképét mint a magába szerelmes Narcissus // Dánia dán föld mindig is az volt mindig is az lesz // az államgép rohad valami bűzlik // valami elveszett a vissza nem térő esély // polcról lopott koronát olcsón megszámítunk // a szellem páncélja új a módszer a régi // ahogy a végkifejlet is // szerteszét a színen hullák számolatlanul // gyümölcshéj kutyaszar megégett könyvlapok."

Putyilov gyári melós 2011.12.17. 10:19:34

@Kalmár:

Lónak a méretes neoliberális farkát, a hiteleket nem nyugdíjakra vette fel az állam. Sehol nincs ilyen költségvetési fejezet.

Hitel nem vész el, csak átalakul.
Ott van az a rablóbanda elitek vagyonaiban, palotáiban, luxusjárműveiben, külföldi bankszámláin.
Az előző IMF hitelből pl. Csányi bankja 600 milliárdot kapott. Demján IMF hitelből vette meg az orosz lottótársaságot, a multik, nagytőkések 1000 milliárdos állami támogatást kapnak évente. A politikusbűnözők és udvartartásuk a fenntartása is többszázmilliárdba kerül, ÉVENTE!

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.12.17. 10:19:47

@Kalmár: ebben nagyjából igazad van (a tsúf részletek ellenére), de most/továbbra is hitelből pótolgatjuk... szóval lényegileg nem változott a helyzet... leszámítva, hogy "hasznosult" egy jelentős forrás...
Mennyi is a nyugdíjkassza egyenlege?
"2012-ben megőrizzük a nyugdíjak reálértékét!"

jjulie 2011.12.17. 10:20:25

@Kalmár:

fényesíts birka, fényesíts, ilyen koszlottan nem találkozhat az orbánysántakutyaféreg a gyógyító szent szívlapáttal

fényesíts birka, hopp, hopp, ugrás

aszekelyek 2011.12.17. 10:22:14

@Hepci: A nyugatias cool túra az olyan is..., a legrosszabb orvos is jól keres. Nemtom többet-e de közel a képviselőhöz. Mer beamter-in. Meg atanárok. Ezt, hogy nem bírta ez a mi ferink és a demokolalája, lánynevén szdsz beépíteni a magyariak nyugatos progresszívre faragásába ? Nem is értem. Csak a gyalázása ment az orvos , eü társadalomnak. Azoknál a képviselőknél valóban többet ér egy közepes orvos is. A rossz, mint kóka és horváth-gyilkos ágnes, kivételek. Lehet, hogy azért lettek képviselők, mert rosszak voltak orvosnak? Mint a gyagya scientológia alapító, aki irtja a pszichiátereket? Úgy tudom, tagok is voltak náluk az említettek...

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.12.17. 10:22:16

@Putyilov gyári melós: ha én lennék a minielnök, megalomán teniszstadiont építtetnék a Rómain... :)

nyünyüge 2011.12.17. 10:22:59

@lüke:
2 órán belül?
Egy traumatológiai ügyeleten (mondjuk a János kórház c. műintézményben), szerencsés a beteg, ha 2 órán belül látja a szakorvost elmenni a folyosón...

És akkor mi lehet a végeken?

tass-tass 2011.12.17. 10:23:47

Az, hogy ki a szegény nagyon jól definiálva van mindenféle adatsorokkal, statisztikával alátámasztva. Ez eddig rendben van.

Kérem szépen, valaki definiálja már, hogy kit nevezünk gazdagnak. Számszerűsítve.

Mert számomra a hozzászólásokból eddig úgy tűnt, hogy aki a progresszív adórendszerben adózott, azt nevezzük gazdagnak.

Lehet szitkozódni azért, mert egy bizonyos célcsoportnak többet juttattak, mint másoknak, de ezt lehet úgyis értelmezni, hogy a társadalom hasznosabb tagjait hozták előnyösebb helyzetbe.

A kommunikáció szerint a szándék az volt, hogy úgy juttassanak többet egyseknek, hogy másoktól ne vegyenek el. Emlékeim szerint ez azért nem sikerült, mert a munkáltatók érdekképviselete a vállalt 4-6% béremelést nem tudta betartatni.

Úgyhogy ha valaki a progresszív adózással kampányol, legyen szíves pontosan megmondani, hogy az nekem mennyibe kerül.

Kalmár 2011.12.17. 10:24:21

@Putyilov gyári melós: Akkor miből pótolta?? Persze ha az adóbevételekből pótolja a járulék kiesését, majd hitelből pótolja a pénzt olyan dolgokra amiket az adóbevételből kellett volna, akkor ez rendben van....ne bomolj. Körbeér. A multik éppen most kezdtek résztvenni az adózásban. Furcsa, hogy pont a Fidesz ellen érvelsz ilyesmivel.

jjulie 2011.12.17. 10:25:21

@Hepci:

szaván akarod fogni a fideszférget, akár a törökgábor?

hahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahaha

a fideszféreg és az ő szava

hahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahaha

lüke 2011.12.17. 10:25:40

@aszekelyek:
kétezer €, nem sok,
5-6 ügyelettel, 35 éves korig felmegy egy ezressel kb, ha nem ügyel nem keres
(itthon se ügyelnek 40 felett, csak keveset)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.12.17. 10:26:46

@aszekelyek: kevered, nem gyagya volt, hanem alfa.
De meséltem már, csupa jó élményem volt a szcientológusokkal. Egyszer felvitt a Várba a Hubbard kiállításra egy gyönyörű mellű leány, s ott, a teremben volt egy olyan szcihosztessz-féle, akinek még gyönyörűbb volt. A melle.

aszekelyek 2011.12.17. 10:27:17

@nu pagagyí: Alternatívájuk?
@Putyilov gyári melós: ferink aszonta, arra költötték a sok lét, a nyugdíjakra, meg a szocijális kiadá sokk-ra. Tényleg ezt mondta. Mondjuk akkor se hittem neki.... Az egy része lehetett..... Magánzsebbe van az , jórészt. Meg a tömérdek felszedett adósság finanszírozásban.

lüke 2011.12.17. 10:30:23

@nyünyüge:
a végeken kevesebb orvos van,nem várja,hogy a másik menjen oda
törvény, itt is érvényt kell majd szerezni
(ez az egyik oka a reform késedelemnek, belülröl-szakma ellenáll-)
ismerem a müintézmény(budaiak rosszul járnak az akut ellátásban)

Putyilov gyári melós 2011.12.17. 10:30:53

@Putyilov gyári melós:

Ellopta mások magántulajdonát a kommunista padlássöprő horda, de az államadósság még így is rakétasebességgel nő!

A központi költségvetés adóssága
2011.11.30 21 426,1 Mrd Ft
változás 1 385,1 Mrd Ft
2010.12.31 -hez képest.
akk.hu/ktgvetesadossag.ivy

1400 milliárdot fizettek ki adósságcsökkentésre a manyupvagyonból(vagy legalábbis ezt hazudják), ezzel együtt 2785 milliárdot loptak el Orbánék csak ebben az évben, november végéig!

Az adók az egekben, a szociális állam porig rombolva, kórházak, iskolák százait zárják be, hetente jelentenek be újabb és újabb népnyúzó sarcokat.

HOL A PÉNZ ELVTÁRSAK?

aszekelyek 2011.12.17. 10:32:55

@török gábor: Olvasom, hogy a politikai célja hiányzik neked. Most harmadszorra. Hátha mégis rájövök, ..., magamtól. ??????? Komolyan értetlenül állok ez előtt a mondat előtt.

jjulie 2011.12.17. 10:33:25

@nyünyüge:

az orvos értékét az mutatja meg, mennyit kell várni rá

ahol hosszú a sor, ott nagyon jó az orvos, mert mindenki oda kíván menni, ahol üres a váróterem az rosz orvos

ezt a @lüke: öreganyám is tudja

ja hogy az előre megfontolásból történő megvárakoztatással mit is lehet elérni, na mit is, na mit is......nem jut eszembe, pedig régebben még tudtam afene egye meg

aszekelyek 2011.12.17. 10:38:30

@Hepci: minek kivégezni őket? Ki kell tüntetni őket! A haza megmentői , legalábbis nagykereszttel .... de azt is lehet, hogy mondjuk felajánlhatják egy %-át az éhező gyerekeknek,... a mindengyereklakjonjól alapítványnak.. Csináljunk belőlük pozitív hősöket:) Úgy szokták ezt a gazdagoknál. -Lehet még hajléktalan alapítványoknak is felajánlani egy százalékot , vagy gyerekkórházaknak. lélegeztetőre. :) Legyen, aki majd keres és dolgozik, ha tulajék vén csontok lösznek.

aszekelyek 2011.12.17. 10:41:01

@Hepci: Oké , csak jó legyen a marketingje. :) akkor megtérül.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.12.17. 10:41:19

@lüke: arra az intézményre valóban jó szó az akut. Két barátom is járt ott mostanában. A túlélést mindenkinek magának kell megszervezni...

@Putyilov gyári melós: azt nem mind ellopták, Csapajevkám, többségében árfolyamváltozáson sikerült megbukni.
Majd visszanyerjük kamatostúl, amikor megvalósul Matócsny új növekedési terve s mi leszünk az élcirkáló-gyorsnaszád az ejrópai flottában.

béla a görög (törölt) 2011.12.17. 10:43:30

Kedves posztoló!

Eddig párszor már lehúztalak hogy a hatalom szemszögéből beszélsz (amint látom ez talált süllyed - hiszen saját ars poeticad szerint:
"elmúlt időszakban megpróbáltam megértő és elemző módon közelíteni ehhez a kormányhoz, még akkor is, ha a korábban kimondott szavakat rendre megcáfoló és a valóságot gyakran zárójelbe tevő hatalmi kormányzást folytatott. Ez a feladatom, ezt teszem majd a jövőben is."
Kérdésem továbbra is, hogy könyörgöm, miért??? nem kötelez erre senki)
le fidesz propagandáztalak - ezt kikérted magadnak

most nem lehúzni akarok!
Tegyük fel hogy nem tételezek fel rólad rosszindulatot csak politikai nézőpontbeli különbségeink vannak - mert vannak, de ez nem baj.
Ha tényleg elemzőnek tartod magad légyszíves - csak egy gondolatkisérlet elejéig - távolodj már el kicsit abból a nézőpontból ahonnan most elemzel! (nézd 'messzebbről' ha úgy tetszik vagy ne a hatalom szemszögéből, hanem őgy mint ha mondjuk külföldről néznéd a dolgokat)

Van az a mondás. hogy ha forró vízbe teszed a békát kiugrik, ha hidegbe és lassan melegíted alatta a vizet akkor megfő.

Nézd meg mit művel(t) Orbán az elmúlt másfél évben és kérdésem csak az miért is kell ez?
Az ország kényszerpályán mozog, ha tetszik ha nem. Része egy EU-nak és egy világgazdaságnak. Ennek szabályai vannak. Nem lehet ebből csak úgy magyaros virtussal kiugrani. És nem is kéne.
Nézd meg ezek az állatok újjab agyrémeit - "A házszabály tervezett módosításával megkerülhető lenne a sürgősségi eljárások négyötödös korlátja" + teljes MANYUP einstand + MNB tartalék + IMF balhé(k)
Az én olvasatomban inkább provokálnak egy polgárháborús helyzetet - miért is? - valamiféle önlegitimáció miatt? (mi legalább megpróbáltuk... otthon az asszonynál próbálkozzanak, ha hagyja) - semmint, hogy vállaták volna 4 év adott pályán történő kormányzását - ami viszont belefért volna a demokratikus keretekbe. stb. stb.

Ha a civilizált világ próbál valamiféle szabályrendszert betartani, úgy is hogy lassan beledöglik, akkor miért hiszi azt ez a falusi jogász, hogy nála van a szent grál? még ha egy gazdasági összeomlás is jön, miért kell azt siettetni?

És most akkor ha innen nézed a dolgokat, mond meg nekem, mint választópolgárnak, hogy miért is jó ez nekem?

Köszönöm.

jjulie 2011.12.17. 10:46:06

@aszekelyek:

a politikai cél?

kinek legyen haszna abból hogy él itt 10 millió barom

és most az obánférgek állnak még nyerésre, de a játék az eldurvult szakaszba ért

Putyilov gyári melós 2011.12.17. 10:46:33

@Hepci:

Vazze, Orbán vagyonát 3,5-4 milliárdra saccolják, ezzel benne van a TOP 100ban.
Olyan intézkedést még nem láttál a felcsúti putristól, amely neki pénzbe került volna.
Majd pont saját magát fogja kivégeztetni.

MEGTESZI EZT MAJD A NÉP, REMÉLEM ELEVENEN LESSZ MEGNYúZVA!

nyünyüge 2011.12.17. 10:49:11

@aszekelyek:
Kóka egy percig sem dolgozott orvosként. És gyanítom, hogy ezt Te nagyon jól tudod...

Kalmár 2011.12.17. 10:51:52

@Hepci: 900 milliárd volt a hiány. A befizetések átirányításával ez 430 milliárd körül alakul. Ebben nincs benne az átvett vagyon, csak az aktuális befizetés-kifizetés egyenlege. Most a maradékot is átirányitják, ez nem tudom mennyit jelent, de 50 milliárdot biztosan. Nyilván nincs még rendben, de sokkal jobb a helyzet. Ha megmozdul a foglalkoztatás, akkor van esély egyensúlyba hozni a dolgokat. Nem lehet nyugdíjcsökkentésen gondolkozni, mert elképesztően alacsonyak így is. A szintentartást a szocik befagyasztásként és megszorításként adták elő. Szerinted meg pénzszórás(ha jól érzem a hangsúly) A volt komcsik jogtalan nyugdíja, a 38 éves rendvédelmis "nyuggerek" és a csaló rokkantnyugdíjasokra is rámentek helyesen. Szerintem 20 éve nem történt annyi helyes döntés ezen a téren, mint az elmúlt másfélben.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.12.17. 10:52:09

@Putyilov gyári melós: "A haza mindenkitől áldozatokat követel most. Engem kivéve."
Az a bizonyos porlepte (vagy milyen, a Zsüli nevű f*sz szerint) Antall volt az utolsó, aki nem e szerint ténykedett.

Kerria 2011.12.17. 10:52:34

@aszekelyek: Pedig az már bebizonyosodott, hogy az egykulcsos adó nem növeli a fogyasztást. Hát pont ez volt a nagy pofára esés, nem jött be. Ennek ellenére hagyták az egykulcsost, mert csak duma volt, így lehetett eladni. Ha a fogyasztás növelése a cél, akkor a középrétegtől lejjebb kellene pénzt hagyni, azok fogyasztanak. A gazdag megtakarít, vagy kiviszi külföldre, vagy külföldi utazásra költi /persze külföldről/ stb.
.Még egyszer hangsúlyozom, szerintem a legnagyobb ciki ezzel az egésszel, hogy magán pénzeket lenyúlni az európai kultúrában nem szokás. Ilyen és hasonlókkal más kategóriába kerülünk, kerültünk.
Sajnos már nagyon el van rontva, az is amit nem lett volna muszáj!
Abban az egyben értünk egyet, hogy minden mindennel összefügg.

aszekelyek 2011.12.17. 10:52:50

@Hepci: Hepcikém, az a stájsz, hogy ez kihúzza a képmutató szocik alól is a szőnyeget, azon kívül , hogy betesz a kasszába és szebb tőle a végösszeg. Emögött pénz van, nem kreatív könyvelő veres és tsai hamisítása. Tudod, az volt a jogállami és a fékek és ellensúlyok jogbiztonsága. El tudom képzelni ezt , mint politikai célt, amellett, hogy januártól ki kell fizetni a szegényebbeknek a 94 ezret. Ha nem esik jól, akkor is. Mert a vállalkozások sem engedhetik meg maguknak, hogy lenyeljék a jövedelemadóból megmaradt pénzt. A vállalkozásban is van kockázat és azt is viselni kell. Nem csak a bankoknak , az adósoknak és az államnak. Nincs felmentése tornából senkinek.
@jjulie: Belőled kinek is van haszna, egy a 10 millióbólkám?

Ringlósztár 2011.12.17. 10:53:02

Végre egy valóban objektív poszt.

Ringlósztár 2011.12.17. 10:54:38

@aszekelyek:
Még mindig teljesen idióta, a tárgyhoz nem tartozó hozzászólásokkal véded a hazaáruló fideszt vezető kommunista párttitkár-gyereket?

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.12.17. 10:56:44

@Kalmár: valahogy úgy látom, a Matolcsy-Orbán gazdaságpolitika olyasmi, hogy parkőrbottal (ismerheted régről, a felszúrós) próbáljuk összeszedegetni a pénzt, miközben a másik kezünkkel gombnyomásra, kamionszám lőjük ki az űrbe...
Aki meg azt mondja, ennek az egyenlege nem lesz jó, az természetesen kizárta magát a Nemzeti Együttműködés Rendszeréből.

lüke 2011.12.17. 10:56:47

ne izgassátok magatokat,mert 50 felett már orvos kell:)!

jjulie 2011.12.17. 10:57:27

@Schindler Pistája:

tudtam ki hiányzott a birkakórusból, vagy netán zászlószökevény izrael és zsidószagértő lennél?

remélem te fényezed végre az orbányt, mert egyik birka sem hajlandó rá, ilyen koszlottan meg csak nem hagyod a vezéred birkakirály

aszekelyek 2011.12.17. 11:00:02

@lüke: ezt aláírom. 2400-at kap egy ügyvédek mellett dolgozó, lényegesen kevesebbet tanult és ügyelt:) és felelősséget hordozó 24 éves titkárnő, közepes szakképzettséggel. Aki gyakorlatilag ápolónő. mert az ügyvédeken múlik az ügyfél hogyléte, akik értenek is az érdekeihez, képviselik is, , mint az a szakorvos. De németeknél az 56 ezer , .... legalábbis én úgy tudom. Mérnökök is kb 4 - 5 ezer, brutto.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.12.17. 11:01:19

@aszekelyek: maradjunk annyiban, ha véletlen nem érnék rá kiszámolni, mennyi 6 + 8, biztos nem Matolcsytól tudakolnám meg az összeget...

jjulie 2011.12.17. 11:01:30

@aszekelyek:

az orbánynak nem, csak azoknak a kiválasztottaknak, akik abban a kegyben részesülnek, hogy vehetnek tőlem porszívót

van egy akciós ajánlatom, hova küldjem a számlát, banya?

Kalmár 2011.12.17. 11:02:35

@jjulie: Igazán nem akarlak lelombozni, de ismét nem sikerült megugrani a szintet. Sajnos megint a sarkamra ragadtál te korcs. Mindenesetre van abban valami beteges, hogy egyből nekem ugrasz, ha meglátsz, bár én sosem kezdtem veled vitát.(igaz nem tiszteletből, hanem mert súlyosan homofób vagyok)
Nem tudlak biztatni. Sosem lehetünk egy pár, és ez nem az ovis hajhúzgálós udvarlásod miatt van, csak egyszerűen más az irányultságom. (ja és buta is vagy, ez sajnos szintén kizáró ok)
Szóval mielőtt ismét felhúznád a cselekvés papucsait, nyugtatsd a fejed a meggondolás vánkosán.

Írj még olyan fényezőset te költő:))))

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.12.17. 11:03:35

@aszekelyek: persze, hogy ápolónő, ugyanis időnként leápolja az ügyvédet. Vö. a munkahelyi stressz orális levezetése. :)

jjulie 2011.12.17. 11:04:24

@lüke:

meg egy sparhelt mellett magábanl dohogó öregasszony

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2011.12.17. 11:09:02

Orbánék várhatóan nem fognak megegyezni az IMF-el erre utalt a tegnapi megszakítás is. 2010 őszén is voltak tárgyalások, akkor se ment a megegyezés.
A kormány nem fog szerintem belemenni a mozgásterén szűkítésébe, azonban e nélkül nincs megegyezés.
Az országnak a jövő évet IMF hitelkeret nélkül kell levezényelnie.
Számítások szerint nyárra beáll a fizetésképtelenség, a kincstári számlák lemerülnek, ha nem találnak forrást.
Ha az MNB devizatartalékát nem tudják megszerezni és nincs j hitelkeret, akkor máshonnan kell forrást találni.

jjulie 2011.12.17. 11:11:14

@Kalmár:

nincs kedved fényezni az orbánt birka?

mikor veszett el, melyik oebánhajtű kanyarban sodródtál ki birka, a tf-en még ott voltál, a kétmilliós kossuth térin is, meg a tavalyi dózsa szobros ikszelőtanfolyamon is?

vagy pusztán az vette el az orbánfényező kedveded, hogy megkúrt téged is az orbánsántakutya, birka?

nembaj birka, szokjad, de fényesítsd az orbánt, hopp, hopp, segítek

viktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktor

Putyilov gyári melós 2011.12.17. 11:13:44

@Hepci:

Naponta tucatnyian követnek el öngyilkosságot, naponta tucatnyian fagynak meg vagy halnak éhen.
7-800 ezer gyerek éhezik.
A lakosság harmada képtelen időben kifizetni a számláit, 1 milliónyian már sehogy.

Milyen áldozatok kellenek még ennek az eszelősen harácsoló elitnek?
Megsemmisítőtáborok, a veséink, a belőlünk készített szappan?

Putyilov gyári melós 2011.12.17. 11:15:32

@Hepci:
2785 milliárdot?

Talán iratkozz be elsősnek, ott megtanítanak összeadni-kivonni, százalékot számítani.

Kalmár 2011.12.17. 11:15:54

@Hepci: Ebben nem értünk egyet. Szerintem ebben a szar helyzetből kihozák amit lehet. Bár az igaz, hogy most nem finomkodnak az ellenzékkel. Nagyjából semmibe veszik és csak azzal foglalkoznak ami szerintük fontos és jó.
Ez valóban TG-nek felesleges durvulásnak tűnik és lehetne időnként gesztusokat tenni, de ezt valóban nem gyakorolja a Fidesz. Még akkor sem teszik meg, ha ez nem járna a céjaiktól való eltéréssel. Ezt szerintem is csinálhatnák diplomatikusabban. Mivel a szocikat börtöntöltelékeknek tartom. Az lmp pedig még lánykorában(szdsz) követett el elképesztő dolgokat(most meg chon bendittel kontráznak). A Jobbik pedig számomra vállalhatatlanul agresszív így nem sírok értük sem.

jjulie 2011.12.17. 11:16:07

@Schindler Pistája:

pistike, te vagy az a pattanásos recskahuszár aki az anyjánál lakik a kiszobában, és titokban gépez, mert ha az anyád tudná mit művelsz nem fizetné tovább a netedet?

készülsz már az érettségire recskahuszár, vagy halasztod?

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.12.17. 11:16:34

@Putyilov gyári melós: úgy látom, te csekély értelmű medvebocs vagy.
Bocs!

aszekelyek 2011.12.17. 11:17:17

@jjulie: mindenkit utál momentán:) @Ringlósztár: neked is szép hétvégét! :) @Hepci: Csak az ellendrukkerek. a pénzurak intézték, hogy így legyen. Mindenképpen elvenni a mozgásterét, a magyarok meg gebedjenek. Látok összefüggést eközött és a bankszöbetség ráállása között a megegyezésre. ÚGY szedték be az elvárt pénzt. Minek ide bármilyen kormány? HA ők úgyis úgy turkálnak a zsebünkben, ahogy nekik tetszik? Meg politikusok? CSak viszik a pénzt...., nem keveset. Mernek álszenten a demokráciáról vartyogni, meg az európai normákról.... amikor csak a pénzurak hatalma és akarat érvényesülhet. Erőfölénnyel visszaélés van. Nem csak velünk szemben. Azt nyomnak le, akit akarnak. Gyanús is volt nekem, a bankszövetség ijesztő arcú elnökének nyilatkozata, hogy ők belátták, meg így, úgy.... Kisebb közútálatot így értek el, amellett, hogy a végállomásnál a pénz , ugyanabba a kasszába mégis bement. Az árfolyam által. A bankok belőlünk élnek. Vissza kellett szerezni a bizalmat.... körmönfontan. Amellett, hogy a pénzt is. Nagylány vagyok én már ahhoz, hogy elhiggyem, még Pataki úrnak is, hogy lemondtak ők 900 milliárdról..... és nem szereztek a másik oldalon annyit zsebbe. :( Reklámos, akinek esze is van, tudja, a látszatra ügyelgetnek, erősen. Az imázsukat , PR-ra költenek és vesznek is éceszgébert. Most ezt az écát kapták. Meg akarták tartani a piacukat , meg a megkereshető hasznot is. Így. HArminc %-ra adhatnak, nálunk. Másutt nem. Sokkal kevesebbet kérhetnek. Naná, hogy itt akarnak tovább is egzisztálni. . 'Nem igaz semmi, csak úgy kell tenni, mintha a bolha elefánt volna. "900milliárdos elefánt. pedig bolha. Olyan jól hangzik, mint a pannon puma, legalább, nem? :) na pá, megyek a dógomra. KI AZ A BALGA? AKI ELHISZI? HOGY LEMONDTAK A BANKOK AZ ELVÁRT HASZONBÓL EKKORA RÉSZRŐL? AZT? HOGY EZT MEG IS ENGEDTÉK NEKIK?

ssi 2011.12.17. 11:17:43

talán Merkelnek, Sárközinek is kellett volna gondolnia a nemzeti előzetes parlamenti megerősítésekre .. s nekik sem árt - mint minden alkupozícióban - ha van néhány kekeckedő tag

de!!
- O.V. itthon a saját frakciójától csak gondolkodás nélküli gombnyomogatást vár el .. az ellenzéket meg nullába veszi
- néhány emberét igen "vakmerő" megoldások gyors felkutatására ösztökéli
- nyílt vitákat csak a parlamentben vállal be .. indulatosan, cinizmussal

tehát a kép: nemzetközi fórumok elismert harcosa címhez az itthoni felkészülés lehetőségei nincsenek meg, de pl. azért sem, mert erre belső igénye nincs, de pl. van a 2/3 hatalma is állandó eszközként

@messi-asz:
"nem a zemberek fizetik meg
a bankok és a kormány fizet a zembereknek 9000 milliárdot..."

te kis ünneprontó :)) matematikailag mindenki jól jár majd .. majd matematikailag levezetem neked .. a feszültségedet/kételyeidet is :)

"mindenki annyit is ér amekkora ajándékcsomagot kap karácsonyra" fellendült az ingatlanpiac .. elég nagy? igaz, a végtörlesztés miatt s csapott áron .. fogy a nagy tévé is: egyszeri befektetés, aztán majdnem ingyen szórakozás kicsiknek, nagyoknak .. autópiacról nincs friss hírem

@aszekelyek: amfóra "gömbölyded, mondhatni hasas... Van aki azt szereti :) Ez jó, anti. kultultúra..... " s néhol karcsú is .. na, ezt a részét vállalom .. az uram meg ezt kapja, ha szereti, ha nem :))

@tass-tass: ki a gazdag?
- Mo-on is van egy átlagjövedelem, iránynak, meg ezen belül arányok, pontosításnak
- többkulcsos progresszív adózás szintjeit, kulcsait is az előbbiből lenne érdemes belőni .. ami így önmagában költségvetési bevételi többlet .. ha összefüggéseket is néznének, a fogyasztási szokásokat, struktúrát is mellé kellene tenni .. a tehetős itthon költ-e/külföldön, adózik-e a bejárónője/sem, tisztességesen adózik a magán ovi/magán tanár stb.
- ha bevezetnék a vagyonadót .. na, akkor sok minden más is kiderülne .. természetesen a magyar realitások számai alapján egy szintig 0 kulccsal, afölött meg szintén a magyar valóság adataira alapozva többkulcsos lineáris/progresszív

@Kalmár: manyup élt eddig .. hurrá! kicsit felborult az értékpapírpiacunk, elküldik a dolgozóikat, talán az üzletágnak volt épületigénye is, meg talán adózott is, meg volt egy szemlélet is az öngondoskodásról és általában az államnak a csúnya szocializmustól eltérő szerepéről/hatalmáról is

@Hepci: "kamionszám lőjük ki az űrbe...a pénzt" már így hívják a kormányközeli cégeket?

@jjulie: "ahol hosszú a sor, ott nagyon jó az orvos" néha csak a híre jó ... a bizalom viszont egyre kevesebb

viszont tegnap a városban hosszú sorokat láttam a pénzváltók előtt .. meglepett

na, indulok, kíváncsi vagyok, ma miket tapasztalok ..

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.12.17. 11:21:34

@Kalmár: döntő különbség köztünk, hogy te a NER részének érzed magad, én meg nem. :D
Ez persze nem jelenti azt, hogy visszavárnám az übergheczi szoci kompániát a gyogyós Gyurcsótány vagy más agyhalott vezetésével... de ezekből a fülkeforradalmárokból is elég volt már ennyi, bőven...

aszekelyek 2011.12.17. 11:21:38

@jjulie: Ne erőlköggy zsülikém. Se a porszívód, se az ajánlatod.... :)

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.12.17. 11:23:40

@Red shield representative:

Ugyanazért jönnek ide a németek is, meg a hitelt adók is.

Azért, hogy sok pénzt keressenek Magyarországon.

A magyar GDP jelentős részét kiviszik az országból, így az nem a magyarokat, nem Magyarországot gazdagítja.

A termelő cégek annyival jobbak, hogy ők legalább elő is állítják azt a GDP-t itt Magyarországon.

Az államadósság növelése és folyamatos refinanszírozása azonban csak ablakon kidobott pénz.

Kalmár 2011.12.17. 11:24:30

@jjulie: Bravó kis buzi. Kitűnően ugrasz minden vezényszóra.
Na most megint írj ilyen fényezőset a magad szomorúan primitív módján, de hosszabban ám. Remélem nem fogy ki a tinta a gépedből.(ellenőrizd a konnektornál a nyelveddel)
Arra figyelj, hogy Kossuth és Dózsa nem kisbetű. Orbánt értem, mert sértegetni akarod., Szóval buzitacsi indulás fényezőset írni. Sajnos másra nem elég a szókincsed....sebaj, ha egyszer a párttagkönyveden kívűl is olvasol valamit, akár még javulhat is. (a kocsma itallapja nem lesz elég)
Komolyan próbálkozhatnál egy másik udvarlási móddal, így csak én szopatlak reggel óta, hogy lesz ebből szerelem? :)))

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.12.17. 11:24:45

@manyike: ha túl hasas az amfora, egy polipot kell férjnek keresni... :)

jjulie 2011.12.17. 11:26:57

na, egy ilyen baszna be az orbánsántakutyaféregnek

"A "közérdekű adatok egységes minisztériumközi honlapját" a francia kormányfő által 2011 februárjában rendeleti úton létrehozott Etalab-misszió dolgozta ki, amelynek viszont a Barack Obama amerikai elnök meghirdette open-data (nyílt adatközlés) kezdeményezés szolgált mintául. A cél a nyilvános információk felhasználásának elősegítése a közélet átláthatóságának és jobb működésének érdekében. A francia kormányzat így minél több közigazgatási adatbázishoz kíván szabad hozzáférést biztosítani az állampolgároknak."

és a mamelukoknak, és a fideszpicsaszájnak

jjulie 2011.12.17. 11:31:21

@Kalmár:

mikor ment el a kedved az orbánfényezéstől birka?

nem szégyen az, nem is kellemetlen

fényezd egy kicsit ha lehetne, vagy keressek vissza a korábbi szövegeidben, hogy emlékezz, birka, nem vagy te orbánsántakutya hogy ne lehessen a szavadon fogni

fényezz birka, hopp, hopp, fényesíts, nem ragyog

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.12.17. 11:32:10

@tass-tass:

Az mindegy, illetve ebből a szempontból másodlagos.

Kormányváltáshoz a gyenge kormányzás mellett kell egy váltópárt, amelyikben (még) bíznak a szavazók.

Természetesen megalapozatlanul, alaptalanul, csupán jobb híján miatt. De ennyi elég lehet a hatalomra kerüléshez.

Sikeressé meg nem teszi az országot egyik új kormány sem, mert a hosszabb távú sikerhez olyan intézkedések kellenének, amelyek népszerűtlenné tennék a kormányt, ezért őket is leváltanák, az esetleges részleges eredményeket pedig az utódok elherdálnák.

Mindennek magyarázata a politikai berendezkedés. A szavazásra jogosultak nagyobb része gondoskodó államot, valamiféle szocialista államot akar. Bal- meg jobb oldalon is.

Az ilyen állam pedig sohasem volt és nem is lesz soha eléggé versenyképes egy kapitalistább, kisebb állammal, amelyik nem szórja a pénzt hitelből csupán megélhetésre.

Bár az is másodlagos, hogy mire költ az állam. Bármire is költ, ha nem költene többet az adóbevételeiből nagy pénzügyi baj nem lenne és nem is lehetne.

Ha pedig folyamatosan többet költ a bevételeinél - mint pl. Magyarország már 40 éve - akkor megint másodlagos, hogy mire költ, ebből bizony előbb-utóbb baj lesz.

Illetve baj VAN.

aszekelyek 2011.12.17. 11:33:51

@jjulie: Ajánlom a kedves figyelmedbe, amit hepcinek írtam az imént. Most el. Majd megnézem délután , mit mondasz erre. :) Te házaló vagy. Nem hiheted el , bár dumának jó.... :) Így, ebben az értelmezési keretben meg is áll ez. Mindenki a maga hasznára hajt.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.12.17. 11:36:33

Amúgy ebből a cikkből csak a lényeg hiányzik.

'Ami az elmúlt negyvennyolc órában történt,'

Egészen pontosan mi is az?

Csak a cikkíró tudja, hogy mi bántja ennyire, de nem osztja meg az olvasóival.

Hadd találgassunk!

Hát a politika az egy olyan műfaj amihez még nézőként , izé elemzőként is gyomor kell.

Kalmár 2011.12.17. 11:45:01

@Hepci: "döntő különbség köztünk, hogy te a NER részének érzed magad, én meg nem. :D"

Ez így lehet.
A választásokon pedig eldől, hogy többen érzik e úgy, hogy hisznek valakinek aki jobbat ígér a jelenleginél, vagy nem.
Én nem látok olyat akinek elhinném, hogy csökkenteni fogja az adósságot, növelni a foglakoztatottságot stbstb, jobban mint a Fidesz.
Te igen?

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.12.17. 11:45:25

@Doktor Kotász:

Aki időt nyer, életet nyer.

Csak 2014-ig kell kihúzniuk. Az lehetséges.
Aztán ha leváltják őket, akkor 2018-ban visszatérhetnek.

Mit gondolsz miért 9 évre nevezték ki a funkcionáriusaikat?

Azért, hogy a következő kormányt is ellenőrizni tudják akár ellenzékből is. Ezzel jó eséllyel megoldják, hogy a következő esetleg nem Fidesz kormány is sikertelen legyen.
S akkor 2018-ban megint ők jönnek, és megint ők döntenek a 9 éves funkcionáriusaikról.

Meg azért azt hatalmas barna kupacot, amiben fuldoklik az ország valóban az elődök lapátolták össze.

Egyre több pénzt kellene csengetni már az IMF-nek, amit a szocialista kormány vett fel tőlük. Nagyon ügyesen úgy, hogy a mostaniaknak kelljen törleszteniük.

Az összes kormány igyekszik jól megkötni az utódjának a kezét.

A hitelfelvétel erre is kitűnő módszer.

noviktornoparty 2011.12.17. 11:50:55

@Kalmár: az ilyen braindeadek miatt tart ott ez az ország ahol tart. azok miatt, akiket kirabolnak és még tapsolnak is hozzá.

egyetlen olyan MNYP volt eddig, amibe a kormány bele tudott kötni a PSZÁF-en keresztül és az az AXA volt. 20-ból 1. Pedig hidd el, keresték bőszen, hogy valamivel igazolhassák ámokfutásukat. és hogy mennyire rablóbandák az MNYPk: az emberek háromnegyede kapott reálhozamot egy gazdasági világválság után/közben. szted mennyi kapott volna ha, nincs válság? és mennyit hozamot kap most az államtól? segítek. semmit.

ettől a 1,5 millió agymosott fidesznyiktől ments meg Uram!!!

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.12.17. 11:52:58

@Putyilov gyári melós:

Ebből is látszik, hogy simán rendbe lehetne hozni Magyarországot, a pénzügyeket, csak az államkasszából ma elfolyó pénzeket kellene nem elkölteni.

Mit csinál az állam? Újraeloszt.

Beszedi a pénzt mindenkitől és odaadja néhányaknak.

Nem a rendőrség, tűzoltóság, mentőszolgálat üzemeltetésétől megy csődbe az államkaszsa.

Putyilov gyári melós 2011.12.17. 11:54:01

@Akitlosz:
"A termelő cégek annyival jobbak, hogy ők legalább elő is állítják azt a GDP-t itt Magyarországon."

Ez rabszolgamunkaerőre alapozott bérmunka. Klasszikus XIX. századi kizsákmányolás.
A multik a legtöbb anyagot, alkatrészt kintről hozzák be, adóval, bérköltséggel együtt nem marad 20% az országban, a 80% megy ki az anyacégnek. Az itt megtermelt GDPt az anyacég otthon számítja be a főkönyveiben.

jjulie 2011.12.17. 11:55:52

@Kalmár:

oppá oppá oppá

látok végre valamicske iciripiciri fideszfényesítés kezdeményt

abba ne hagyd az istenért se, mert ez inkább mosakodás, mint valódi hithű orbánvallási fideszfényezés

fényezz birka, ne mosakodj, hopp, hopp, ugrás, fényezz

Kalmár 2011.12.17. 11:56:26

@jjulie: Jól van kutyus, látom jól vagy idomítva. Pont úgy hozod vissza a csontot, mint a legkitűnőbb bolhazsák.
Na akkor még egy kör.
Indulás vakarcs!! Nem akarlak túlterhelni agyilag, tudom, hogy pacsit már nem tudsz adni, így nyugodtan dolgozd fel ismét a fényezés témakört:)))
Hajrá kishülye!

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.12.17. 11:58:05

@Kalmár: értelmes, Fidesz számára elfogadható, közgazdasági ismeretekkel rendelkező egyén kellene miniszterelnöknek.
Ezt Orbán talán most még meghúzhatná úgy, hogy ő józan önkorlátozással a napi dolgok fölé emelkedik és józan önkorlátozással kivonja az arcvonalból a legirritálóbb felszopóit (Lézer, Szófosó, stb.).
Azért erősebb az esély, hogy nem így történik, ugyanis OV-nak nem kenyere az önkorlátozás, megpuccsolni meg egyelőre nem tudják. Vagyis megy tovább a "mileszünkalegjobbakejrópábanhabejönamatócsnyterve" gazdaságpolitika, aztán a csődhöz közeledve valószínűleg az lesz a sorsa, mint Gyurcsótánynak: ellehetetlenül és elfogy körülötte a levegő.

Putyilov gyári melós 2011.12.17. 11:59:55

@Akitlosz:

Valójában nem az utódaik kezét kötik meg az egymást váltó hazaáruló kormányok, HANEM A MAGYAR NÉPET DöNTIK EGYRE NAGYOBB NYOMORBA, A MAGYAR NÉPET SZOLGÁLTATJÁK KI, ADJÁK EL RABSZOLGÁNAK A KüLFöLDI CÉGEKNEK.

Nem az állam fizeti az adósságokat, az állam csak pénzbehajtó janicsárja a hitelezőknek, és a hitelezők az állam segítségével tapossák ki a magyar nép belét.

A parlamenti bohóckodás, a választási színjátékok, az egymásra való képernyők előtti acsarkodás csak a 2000 éves római "Oszd meg és uralkodj" játék.
Arra szolgál, hogy egymást utálja a magyar, ne a bennünket elnyomó, a bennünket kifosztó, a magyarokat rabszolgának eladó, hazaáruló eliteket.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.12.17. 12:00:19

@noviktornoparty:

Mekkora reálhozamot értek el a nyugdíjpénztárak, összesen és mennyi hitelt kellett felvenni egyszerűen az MNYP-k léte miatt az államnak és az mennyibe került?

Tehát úgy szumma országosan mindent egybevetve ezek a magánnyugdíjpénztárak hozták, vagy vitték a pénzt?

Milyen az egyenleg, pozitív, vagy negatív?

Mert ha ez utóbbi, akkor nyilvánvalóan nem érte meg létrehozni őket.

S sajnos bizony ez a helyzet.

jjulie 2011.12.17. 12:01:10

@Kalmár:

ha elmondod végre miért álltál le te is a fideszfényezésről akkor nem várom el tőled a további fideszfényesítést, sőt az sem kérem számon, hogy annak idején miként tévedtél meg és kulákivadékként hogy kerültél a kádárvakarékok korpájába önként

na kezd

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.12.17. 12:01:10

@jjulie: kissé egys-íkú vagy... ha találkoznál Hoplitával, 1 darabig nem tudnál gépelni... ezért is jó lenne... közjó...

Kalmár 2011.12.17. 12:06:53

@noviktornoparty: braindead?? Basszus, elképesztő ez az nyálas amerika-majmoló nyelvförmedvény..
hély my friend, vatta a fak van a kiesett nyugdíjkassza bevételekkel?? Az don'd bassza a csőröd, hogy az állam meg egy rahedli moneyt spendelt a manyupba került pénzek miatt?
Ezért lett the world mostdurvább adóprése a Hángérien work vállaló vállán. Azért volt jó a system because 13 év alatt 350.000 foritot kaptam 6 millió után?? Mindeközben kifosztottak a jövedelemadóval?
Nekem better ha marad nálam több mani és ott gyűjtök a nyugdíjra where én want.
Persze az ilyen internésiönel műveltséggel, mint a lyórz, nem vitázhatok....

ketroot 2011.12.17. 12:11:18

@László56:

ÉLJEN A PÁRT!!!

ÉLJEN VIKTOR!!!

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.12.17. 12:12:18

@Putyilov gyári melós:

Ez mind igaz, de mindig van mihez képest. Vannak náluk rosszabbak is.

A termelő multiknál rosszabbak a szolgáltató multik, mert nekik csak a magyar piac kell.

A szolgáltató multiknál meg rosszabbak a hitelt nyújtók, mert ők meg aztán semmiféle gazdasági tevékenységet nem végeznek Magyarországon, csak várják innen a pénzt.

Úgyhogy még mindig a termelő multik a legkevésbé rosszabbak közülük, de persze ők sem ideálisak Magyarország számára.

Magyar tulajdonban lévő magyar nemzeti gazdaság kellene.

Azonban nincs olyan kormány, amelyik ezt felvállalná, vagy szeretné, tenne érte.

Mivel a multik adómentességet, adókedvezményeket, mindenféle támogatásokat kapnak, így a magyar cégek még itthon is eleve esélytelenek velük szemben.

Én mondjuk az elmúlt 21 év alapján semmiféle egyéb más reális kitörési pontot nem látok Magyarország felzárkóztatására, fejlett és gazdag országgá tételére, mint
1. FELELŐS állami gazdálkodás - ez alapvetően egyensúlyi költségvetést jelent
2. Magyar nemzeti gazdaság megteremtése. Ez alapvetően csupán annyit jelent, hogy legalább egyenrangú félként működhetnek Magyarországon a magyar cégek is. Azaz az állam nem részesíti előnyben a külföldieket a magyarokkal szemben. Ugyanolyan adókat követel meg mindenkitől. Ez a minimum.

Ha ezek nincsenek, akkor Magyarország erős függőségben marad, és esélye sem lesz utolérni fejlettségben azokat az országokat, amelyekből a "befektetők" jönnek.

S akkor tényleg nagyon minimális elvárásokat fogalmaztam csak meg.

jjulie 2011.12.17. 12:12:23

@Hepci:

te még mindig meg vagy részegülve a naftalintól, meg a molyrágta dohos nagyapai emlékektől

pedig a magasztos dumák csak ópium, a politikus meg kártékony állat, és csak a szívlapát szent

mondcsak szopatni vagy szopni szeretsz jobban?

ketroot 2011.12.17. 12:13:34

@Lencsés lstván:

basszus, te tényleg ilyen kretén vagy.

pedig azt hittem, hogy nem.

Lucky Larry Silverstein 2011.12.17. 12:14:56

@Akitlosz: Azonban nincs olyan kormány, amelyik ezt felvállalná, vagy szeretné, tenne érte.

Olvastad a Bankszövetség új megállapodását a kormánnyal? Visszaigényelhetik a bankadó harmadát, ha a kkv-kat hitelezik vele.

Kalmár 2011.12.17. 12:15:03

@Hepci: Ebben már nem értünk egyet. Egy miniszterelnöknek a jó szakembereket kell pozicióba tenni, neki elég ha jó ploitikus, jó vezető. A gazdasági ismereteket hagyja a miniszterekre. Egyébként a Lázár féle karaktereket nem érdemes támadni. Minden pártben megvannak a leosztott szerepek. Ez szerinem már nem valódi gazdasági, vagy nemzeti kérdés. Sima politika. Ők az ütő emberek. Megmondják a tutit és elviszik a vele járó népszerűtlenséget.
Vannak befogadók, mint Varga(a szociknál Szily volt) Vannak akik az alapokat testesítik meg, mint Viktor (Fletó stbstb.)
és vannak ütők, mint Lázár meg Semlyén(Szanyi, Cusi) Rájuk megy el a támadók energiája, összegyűjtik az összes sarat amit a pártra dobálnak és a kellő pillanatban lelépve elviszik magukkal, felszabadítva ezzel sok szavazatot.
Ez már a színház része, oldaltól függetlenül.

noviktornoparty 2011.12.17. 12:17:43

@Kalmár: jogos, tehát: az ilyen agyhalottak miatt tartunk itt, ahol :)

egyébként mutass kimutatásokat, statisztikákat mennyibe kerültek az MNYP-k és akkor vitatkozhatunk azon, hogy az egyenleg pozitív vagy negatív-e. Bár inkább ne tedd, mert csalódni fogsz :)

Kalmár 2011.12.17. 12:19:38

@jjulie: Jól van, ügyes vagy. Na most mehetsz a picsába egy kicsit ebédelni, mert már elfáradt a kezem dobálni a csontot. Látom fáradhatatlanul hülye vagy.
A lenyugvó nap fényeskedjen a reménytelen lelkednek.

Putyilov gyári melós 2011.12.17. 12:21:25

@Akitlosz:

Először az ez okból való hitelfelvételre kellene valami adat.
Mert addig ez csak a kommunista tolvajok propagandája, nem valóság.

Kalmár 2011.12.17. 12:22:12

@noviktornoparty: Fentebb leírtam az egyenleget, bár egy kicsit guglizva te is megtalálhatod. Mivel otromba tuskó módra szólítottál meg, mint az a buzeráns Jjulie így nem tudok és nem is akarok veled érdemben vitázni. Tanítson téged az a hülye pedagógus, aki ki mert engedni a nyolcadikból.
Amilyen az adjon isten...

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.12.17. 12:25:13

@Putyilov gyári melós:

Ez így van. Szerintem lényegében egyről beszélünk, csak máshogy fogalmazzuk meg.

Természetesen mindent a magyar adófizetők fizetnek meg. Már ha csak pénzről van szó.

Beleszólásuk pedig nincs az adójuk elköltésébe.

De még nem is ebből van a gond. Ha az állam megelégedne az adóbevételeivel, akkor nem lenne államcsőd, bármire is is szórják el a pénzt. A gond abból fakad, hogy nem elégednek meg az adóbevételek elköltésével, annál sokkal többet akarnak elkölteni minden évben.

Erre pedig kettő fő forrás van, az egyik a folyamatos pénzrontás, minden évben rontják kicsit a forintot, ami gyakorlatilag minden pénzben lévő vagyok dézsmálását jelenti. És itt már vagyonnak számít csupán 5 forint is.

A másik pedig az ország eladósítása, a folyamatos hitelfelvétel.

Ezekkel rövid távon nyerhetnek a kormányok, - ami nekik elég is, hiszen csak 4 évre van mandátumuk - de az ország hosszabb távon folyamatosan és egyre jobban szív miattuk, egyre rosszabb lesz a helyzet.

A GDP jelentős része külföldre vándorol, egyrészt a hitelezőknek fizetett kamatok, másrészt pedig a multik profitja formájában.

Nem maguknak dolgoznak a magyarok év jelentős részében, így pedig magától értetődően soha nem lehetséges az országot felzárkóztatni a "szerencsésebb sorsú" országokhoz.

Majd ha a nagy magyar multik építik a gyáraikat Németországban és vagonrakományszámra hozzák Magyarországra a profitot, akkor lesz esélyünk utolérni, lehagyni pl. Németországot. De amíg ez fordítva van, addig ugyan nem.

panelburzsuj 2011.12.17. 12:27:32

@Kalmár:

Te vagy az eleven és önkéntes bizonyítéka TG-féle "zártrendszerű" (hogy is mondják virágnyelven? - önmagát kényeztető?) politológia reménytelenségének.

Hogy azért meg meg is értsed: a farok funkciója az, hogy kirázzák.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.12.17. 12:28:12

@Hepci:

Egy miniszterelnöknek, egy vezetőnek nem az a feladata, hogy minden szakmához értsen, hanem tudja irányítani az embereit és a legtöbbet hozza ki belőlük.

Tehát nem szükséges, hogy a miniszterelnök közgazdász legyen.

Amúgy is józan paraszti ésszel többre menne a világ közgazdaságügyileg is, mint a keynesista és hasonló közgazdasági maffia trükkökkel.

Putyilov gyári melós 2011.12.17. 12:28:13

@Akitlosz:

Mi történt, áááá semmi, csak megnyomta a Fidesz a gázpedált az államcsődbe vezető úton.

Orbán a saját szempontjából ügyesen csinálta, már nemcsak ő hiteltelen, nemcsak ő van elkönyvelve elmeháborodottnak, hanem az egész Fideszfrakció.
Tulajdonképpen megerősítette a helyzetét és kilőtte a helyére aspiráló Lázárt, aki a hírek szerint Hódmezővásárhelyen már a leváltására szervezett tanácskozást.

Az IMFnek/EUnak egyszerűen nincs kivel és miről tárgyalnia, nincs hiteles erő a hatalom környékén, totális a káosz, totális a hatalmi impotencia.

Márciusban államcsőd, aztán polgárháború.

jjulie 2011.12.17. 12:30:40

@Kalmár:

miért ment el a kedved a fideszfényesítéstől birka, miért

érthetetlen,

annyira napnál világosabb: a legjobb ami történhatett velünk az az, amit az orbán levezényelt az elmúlt másfél évben, minden egyéb rosszabb lett volna, erre szavaztam ezt ígérték, ezt vártam el tőlük, betartották amit ígértek, a szavaztom és a támogatásom töretlenül az övék minden a legnagyobb rendben, tervszerűen halad, mind a retorikában, mind a tettekben, az elért eredményekben, a gazdaságban, a külügyekben és belföldön egyaránt, a támogatottság ennek megfelelően nő, és a kilátások javulnak, a bizalmi index növekedés biztosított

mijaretkesfaszért nem lehet ezt leírnia ma egy birkának?

noviktornoparty 2011.12.17. 12:31:58

@Kalmár: tényleg tipikus narancsködben elveszett jobber vagy. mikor nem nagyon tudod érvekkel alátámasztani mondandódat, inkább bevágod a durcit és elszaladsz :)

egyébként egyfajta pluszköltség adódott az MNYP-kből az államnak, ez pedig az az összeg, amivel ki kellett pótolni a veszteséges tagok befizetésit a mostani államosításkor. ezzel pedig csak az a baj, hogy ha nem államosítják ezeket a pénzeket, akkor ezt az esetleges hiányt nem az állam, hanem az MNYP-k befizetéseiből álló Pénztárak Garanciaalapja tette volna meg a tag nyugdíjba vonulásakor. Tehát tényleg megérte :)

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.12.17. 12:34:39

@Putyilov gyári melós:

Tehát nem azt mondom, hogy a termelő multik olyan nagyon jók lennének az országnak, csak azt, hogy kevésbé rosszak, mint a bankok, bevásárlóközpontok, szolgáltatók. Akik még mindig szintén kevésbé rosszak, mint az IMF és egyéb hitelnyújtók.

A húgy, a szar, meg a fos sem azonos minőség.

Sz'al ha már befektető jön, akkor az inkább termelő cég legyen, mint az IMF! Az adósságcsapda, a kamatbéklyó a legrosszabb.

jjulie 2011.12.17. 12:34:59

@Kalmár:

ez is csak mosdatás, távol áll a fényesítéstől birka

mosakodás, mosdatás, nulla fényezés

birka vagy te még egyáltalán?

Putyilov gyári melós 2011.12.17. 12:35:17

@Akitlosz:

Menj már el egy CBAba, REAlba vagy egyébb "magyar" lánc üzletébe.
Ugyanazt a xart látod, mint a Tescoban.
Egy helyről szerzik be.
Évekkel ezelőtt volt a MEGATRADE külföldről behozott romlott hús botránya, ebben a CBA nagyobb mértékben részesült, mint a Tesco.

www.cba.hu/magazin/video

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.12.17. 12:35:30

@Kalmár: a gazdaságpolitikában több variáció lehet a jelenlegi helyzet mögött.
1. Matolcsy pincsi, aki megvalósítja OV gazdasági álmait = OV teljesen tufa gazdaságilag, már a nélkülözhetetlen magántulajdon-gyarapításon és a holdudvar lopási lehetőségeinek biztosításán kívül.
2. Matolcsy álmodja meg a gazdaságpolitikát = OV, ha jó vezető, már rég ki kellett volna rúgja a régóta szemmel látható totális káosz miatt.

Sajna, egyik verzióból se látom, mitől jó ez a páros és mitől jó minielnök OV. Lassan már az is kérdéses lesz, legalább relatíve jó-e (Gycsótányhoz képest). A kormány összetétele ráadásul Matócsnyn kívül se igazolja, hogy Orbán jó vezető lenne (még mindig, ha volt az valaha, pl. az előző, elfogadható kormányzás idején).

A másik téren igazad van, bár reménykedem, lesz még egyszer olyan kormány, ami nem orbitális ghecziket alkalmaz elsődleges látványelemként...

Kalmár 2011.12.17. 12:36:58

@noviktornoparty: Nos a szüleidet nem ismerem a de ha tovább minősítgetsz elküldelek a kurva anyádba téged is.
A garancia alap lófaszra sem volt elég. Nem fedezte az egy ezrelékét a tagok pénzének. Semmi sem biztosította a betéteket. Ha hülye vagy valamihez ne ugass bele. Köszönd meg az államnak, hogy helytállt a rablók kártevéseiért. Én továbbr is maradok, de érvelni csak olyanokkal fogok akiket többre tartok a cipőm sarkára ragadt kutyaszarnál. Veled ennek most lett vége.
Köcsög.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.12.17. 12:38:20

@Kalmár:

Te még "jól jártál". Idézőjelben. Semmiféle reálhozam nem volt sok helyen.

Ha 13 év alatt semmit nem voltak képesek elérni, akkor ugyan hogyan tudtak volna 20 év alatt?

Mert ezzel mentegetőztek, hogy ők legalább 20 évre terveztek.

Majd utolsó évben hirtelen megtáltosodnak és megsokszorozták volna a vagyont, ellensúlyozva a 19 évnyi eredménytelenséget. Bizonyára így lett volna, ha megérhettük volna.

Kalmár 2011.12.17. 12:38:52

@jjulie: Látom téged csak egy nyugtató lövedék állíthatna le.
Na nem baj, akkor pörögj csak, mint egy centrifuga amíg ki nem nyúlsz. Majd nézlek.

noviktornoparty 2011.12.17. 12:39:09

@Kalmár: imádlak titeket, mindig feldobjátok a napomat :)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.12.17. 12:39:20

@Akitlosz: nem írtam, hogy közgazdász legyen ("közgazdasági ismeretekkel rendelkező"). Az utóbbihoz bőven elég, ha vezetett valaha piaci körülmények között működő céget.
Ezzel OV-t nemigen lehet vádolni... meg is látszik az eredményen...

jjulie 2011.12.17. 12:40:33

@Putyilov gyári melós:

az @Akitlosz: nevű istenátka azt hiszi, hogy a magyarseggbemagyarnemzeti lófasz aza kellemesebb seggbekúrással egyenlő

hát persze, hát persze

a seggbekúrónak

panelburzsuj 2011.12.17. 12:42:05

@Hepci:

Te csak ne sasszézzál itten.

Igenis valld be, hogy a kormány terveit te fúrod. A tervek jót, de a tefélék örökös szkepticizmusa összezavarja a csi áramlását.

Putyilov gyári melós 2011.12.17. 12:45:11

@Akitlosz:

Az IMF hitel azért kell, mert ma Magyarország tavasz óta ki van szolgáltatva a világ egyik leghírhedtebb neoliberális spekulánshiénájának, Mark Möbiusnak.

index.hu/gazdasag/magyar/2011/12/08/a_ceg_ami_megveszi_az_adossagainkat/

Ma az van Magyarországon, amit Mark Möbius akar.
A Franklin Templeton az, amit úgy hívnak, hogy KARVALYTŐKE!

Mark Möbius: "Egy közmondás szerint akkor kell vásárolni, befektetni, amikor vértől ragadnak az utcák"

www.letsmakemoney.at/ (A filmrészletben 1 perc 43nál mondja)

Ezzel a kezében levő többezer milliárdnyi államkötvénnyel zsarolja, ugráltatja Orbánékat.

jjulie 2011.12.17. 12:47:13

@Kalmár:

nana birka,

a kurvaanyázáshoz az én engedélyem kell, területi kizárólagosságom van, úgyhogy ne kezdj bele csak ha aláírod a franchise szerződést, és leperkálod a beugrót, és az első három havi díjat in advance

fényezz vagy magyarázkodj, miért tartod zárva az orbánfényezőműhelyt birka

panelburzsuj 2011.12.17. 12:48:54

@Putyilov gyári melós:

Akkor kurva egyszerű: vegye meg más azokat adósságokat!

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.12.17. 12:49:52

@panelburzsuj: jól látod, a NER-ben tényleg kontraproduktív a szkepticimus. :D

messi-asz 2011.12.17. 12:51:14

de mi a lóf@sznak költünk egyáltalán parlamentre, alkotmánybíróságra stb...

index.hu/belfold/2011/12/16/lazarek_megszuntetnek_a_parlamenti_vitat/

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.12.17. 12:51:42

@Red shield representative:

Miután szívvel rendelkező útonállóként kifosztanálak én is visszaadnám a pénz harmadát, hogy tudjál csecsemőtápszert venni belőle a gyerekednek.

Az a pénz amit "adókedvezményként" osztogat az állam nem jelent valódi bevételt, csak kevesebbet vesz el annál, mintha többet venne el.

Csak egy trükk. Ha az állam akar mondjuk 10%--nyi adót valamin, akkor kivethetne akár 10% adót és tiszta ügy. De akkor nem játszhatná el, hogy mekkora szíve is van.

Tehát 20%-nyi adót vet ki és ad belőle 50%-os kedvezményt.

Pénzügyileg pontosan ugyanott van, mint az előző módszerrel, de mégis a sok adófizető azt hiszi, hogy kap valamit az államtól, holott nem.

Az adókedvezmények nem jelentenek semmiféle állami kiadást, csak a bevételekről mondana le, de eleve maga tervezi az elérendő bevételeket. Az adót és a kedvezményeket is.

De az is szintén régi trükk, hogy ki akar vetni 10%-adót, 10%-os áremelést stb. akkor először elhíreszteli, hogy 20% lesz az új adó, és 20%-os lesz az áremelés.

A végén meg még nagyon boldog lesz a jó nép, hogy fizethet 10%-nyi új adót, amit eddig nem kellett, és "csak" 10%-os az áremelés, és nem 20%-os.

Az államnak a világon semmibe sem kerül kedvezményeket osztogatni az általa kitalált adókból, ezek nem jelentenek semmiféle valós új bevételt az adófizetőknek.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.12.17. 12:52:40

@Putyilov gyári melós: miért hagytuk, hogy így legyen?
Virág sincsen, te sem vagy már...
Ez a Möbius meg biztos zsidó...
Ha Neo egy lézerkarddal levágná a pöcsét 1 sötét utcában, tán megmenekülnénk...
Neo kerestetik... Matócsny alkalmasnak látszik, jól álcázható méretű... :D

Kalmár 2011.12.17. 12:53:34

@Hepci: Az egy eldöntetlen kérdés szerintem, hogy tényleg rossz lépések voltak e az adórendszer, manyup, chf hitelek ügye stb. Az tuti, hogy a nemzetközi pénztőke össztüzet zúdít ránk, de ettől még lehet, hogy ez a helyes irány. Nem biztos, hogy gyors és könnyű, de szerintem jó.
Tízezernyi embert mentettek ki a csődből a végtörlesztéssel. Ha megmarad az adórendszer és ez a középréteg kiszabadul a chf fogságából, akkor lesz esély kinőni az adósságot. Végre azok is kapnak zabot akik a szekeret húzzák. Eddig csak az (potya) utasok kaptak és a kocsis.
Nem tudok rá példát, hogy a nemzetközi nagytőke tapsa mellett egy állam fenttartható jólétet teremtett volna az adósrabszolgaságból.
Ha jól emlékszem díjat kapott Írosrszág pügy minisztere a csőd előtt 1 évvel. A hitelminősítők a legmagasabbra taksálták a LB részvényeket a totális lenullázás előtti évben.
Az ilyenek miatt nem mérvadó a számomra ha egy bankár szerint nem jó az irány. Nekem tetszik, hogy a tökükre léptek kissé és igazán zokon venném, ha egy hitel miatt beleugatnának az adórendszerünkbe. Az OTP-nek sem hagyom, hogy egy személyi hitel miatt, beleugasson, hogy mennyit költök sörre, nőkre, vagy bármire. Főleg úgy, hogy minden hitelünket eminens módra törlesztünk.
Szóval nyugtával....
2013 igazán izgalamas év lesz. Ott már te is elhiszed majd, hogy javul a helyzet. (vagy én, hogy tévedtem) Addig tovább vitázhatunk a stratégia részletein.

Kalmár 2011.12.17. 12:54:49

@jjulie: zzzzzz jó étvágyat.

Lucky Larry Silverstein 2011.12.17. 12:55:29

@Akitlosz: Ja értem. Én meg valahogy örülök hogy a pénz 1/3át kihelyezik a kkv-hoz. Szerinted meg jobb lenne ha az anyabankok felszívnák. Jó lenne valami következetesség a véleményedben, fentebb a kkv támogatást hiányoltad.

jjulie 2011.12.17. 12:55:45

@Akitlosz:

te vagy az egyetlen vigasztaló jelenség

nem csak tisztán ládod a dolgokat, hanem közkincsé is teszed

de miért iit éa nem a kutyát sem érdeklő saját blogodon?

panelburzsuj 2011.12.17. 12:56:53

@Hepci:

Hát érted.

Tele van a világ a sok mocsok pénzeszsák spekulánssal, de azok nem ám hogy egymás hátára másznának a Kékbanán Agysebész Zrt. pénztárainál, hanem csak fanyalognak meg minősítgetnek.

Kalmár 2011.12.17. 12:57:19

@Akitlosz: Ja és addigra 3000% lenne a gdp arányos adósságunk.

lüke 2011.12.17. 12:57:30

@manyike:
ez aMerkel Sárközy egy kicsit erös
majdnem 100 milliós népnél:)

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.12.17. 12:58:00

@Putyilov gyári melós:

Akkor keresd meg az adatokat!

Amikor bevezették a magánnyugdíjpénztárakat, akkor egy halom TB járulék kiesett a nyugdíjkasszából, de a nyugdíjakat továbbra is fizették ugyanúgy. Hitelből.

Gondolod az e célból felvett államadósságra fizetett kamatok alacsonyabbak voltak, mint a magánnyugdíjpénztárak reálhozama, azaz jól járt az ország?

Ha neked ennek belátásához adatok kellenek, hát hajrá! :-)

Akkor vegyél fel hitelt aztán tedd be a bankba, hogy hadd kamatozzon!

Annyi nyugdíjad lesz belőle, hogy észre sem veszed!

lüke 2011.12.17. 13:01:00

@aszekelyek: bruttó
az orvosé netto(brutto 4, mert az ärztekammernak legalább 500-t befizet)

Kalmár 2011.12.17. 13:01:52

@jjulie:" a kurvaanyázáshoz az én engedélyem kell"

Jajj bocsi. Nem ismertem a nagyságos asszonyt. Üdvözlöm és neki is jó étvágyat.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.12.17. 13:02:22

@Kalmár: egyelőre - nem közgazdászként, hanem közgazdasági ismeretekkel rendelkezőként :) - úgy számolom, a legújabban bejelentett nemmegszorítás (320 milliárd) közel se lesz elégséges jövőre a helyzet kezelésére...
Bár Putyilov szerint nem tudok számolni, szóval reménykedjünk, tévedek...
Az mindenkinek jó lenne, neked, OV-nek, valamint a köztetek levő viszonynak egyaránt...

Putyilov gyári melós 2011.12.17. 13:02:42

@panelburzsuj:

Ugyan ki venné meg a csődben levő országok szanálására szakosodott IMFen kívűl, gazdasági világválságban?

Mark Möbius a magyar éves GDP hatszorosával játszadozik a tőkepiacokon, ő a világ egyik legnagyobb vérszívója.
Kormányokat buktat meg, államokat csődöltet be, ha a shortból haszna van. márpedig shortbizniszeket rendszeresen látni nálunk, pl. tegnap:
USD/HUF 233.95 +1.053%
EUR/HUF 305.11 +1.164%
CHF/HUF 249.96 +1.434%

Ő kényszeríti ki a kamatemelést is.
Ez az ember egy puerto ricoi-német kozmopolita, se hazája, se erkölcsei, se gyökerei, a pénz az istene!

A magyar államkötvények jelenleg a kutyának nem kellenek, mert Magyarországon nincs jogbiztonság, rengeteg pénzt vontak ki az utóbbi időben az országból, legfőképp a jogbiztonság miatt aggódó kicsik.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.12.17. 13:03:55

@panelburzsuj: a Kékbanán Zrt. a Borostyán úton van bejegyezve?

lüke 2011.12.17. 13:04:08

@Kalmár:
ne küdd el:)
(az ilyet otthon se birják, kikötik a gép elé
eledellel)
dont cry daddy
www.youtube.com/watch?v=a7Sz9tH05rc

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.12.17. 13:05:30

@Putyilov gyári melós:

Az államcsőd az 2008-ban volt. De az IMF "megmentette" az országot. MOSTAN látjuk mennyire, meddig és hogyan.

Az meg miért fáj neked, vagy a cikk szerzőjének, hogy a Fideszen belül hatalmi harcok folynak?

Érintve vagy?

Kalmár 2011.12.17. 13:07:15

@Akitlosz: Talán a legszebb trükk az volt, hogy a nyugdíjkassza helyett bement a manyupba. > Itt letett egy kis kezelési költséget a pénztárak zsebébe> innen kötelezően állampapír lett a jelentős részéből( itt egy kis hozamot rakodott le a pénztárakhoz)> majd megérkezett a nyugdíjkasszába megfiatalodva, lefogyva.
Tényleg hülyeség lett volna egyből a helyére tenni, akkor miből lett volna extra profit a hiénáknak? Haszos kis kitérőt tett előbb.....rablóbanda.

panelburzsuj 2011.12.17. 13:08:33

@Hepci:

A székhelyét nem tudom. De telephelye az van a Légi Selyemút Keleti Kapujánál, meg sokfelé a strasszeurópai ordítókorong mentén.

lüke 2011.12.17. 13:09:27

@Putyilov gyári melós:
a gyárban ilyen müvészfilmeket vetitenek, az egy
klassz film:)

lüke 2011.12.17. 13:10:59

@panelburzsuj:
te jó isten
ez nem a Hóman Szekfüböl van?

Kalmár 2011.12.17. 13:11:18

@lüke: Eledellel??? Affenébe, tudtam, hogy elb..-nak valamit.
Én meg itt várom, hogy éhen vesszen. De így csak az agyrágóbogár anorexiás teste kerülhet elő...

Kalmár 2011.12.17. 13:13:31

@Kalmár: Ja és az a része a nyugdíjbefizetésnek ami nem lett kötelezően állampapír, az extrém kockázatos nagyhozamú papirokban kötött ki. Hiszen a kockázat a tagé a haszon közös.
Jópofa

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.12.17. 13:14:43

@Putyilov gyári melós:

Te most mit nem értesz?

Egy magyar tulajdonú cég profitja Magyarországon marad, magyarokat gazdagít.

Egy külföldi tulajdonú cég profitja külföldieket gazdagít és nem marad Magyarországon.

Ha neked ez mindegy, akkor nem értesz hozzá.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.12.17. 13:18:21

@jjulie:

Ha neked mindegy, hogy ... kivel szexuálsz, akkor csak hozod a szokásos primitív formádat.

Szerintem a többségnek, beleértve a párodat is, és nekem nem mindegy.

jjulie 2011.12.17. 13:18:22

@Kalmár:

pedig vitázhatnál, és a legütösebb érveid azok lennének amik hatására leszok tál a fideszfényezésről

gyerünk, gyerünk

Kalmár 2011.12.17. 13:18:45

@Hepci: Én csak irigyellek, hogy olyan széleskörű makrohazdasági összefüggéseket látsz át és olyan adathalmaz birtokában vagy, hogy számolni tudsz a költségvetés viszonylatában. Be kell valljam és csak hallom és vagy elhiszem vagy nem. Jelenleg reménykedem, bár azt tudom, hogy a dolog gerincét nem a belföldi döntések határozzák meg, hanem az euró válság és a német gazdaság teljesítménye. Annak meg szinte mindegy, hogy Matolcsy zseni újító e vagy imposztor.

bigapples 2011.12.17. 13:21:18

@Kalmár: Nem hiszem, hogy eldönthetetlen, jó döntés volt-e a különadók bevezetése, a Manyupok felszámolása, vagy az adórendszer változtatás.

Alapvetően az egykulcsos adórendszer a kelet-közép-európai térségben általánoson megtalálható és bevált rendszer, egyszerűen csak olyan rossz környezetben vezettük, hogy a pozitív hatásait még elfedik a euróválság okozta negatív gazdasági hatások.

A Manyup rendszer felszámolása a válság alatt a leglogikusabb lépés, mert rövid-középtávon csak az államadósságot termeli. Nem véletlen, hogy még Surányi is a megszüntetésé mellett tette le a voksot.

A különadók összességében pozitív hatásúak, mert csak kismértékben tudják a multik átterhelni a lakosságra a terheiket és a kivetett adókkal sikerült viszonylag kismértékű negatív gazdasági következménnyel jelentősen javítani az államháztartás helyzetét.

Szerintem a kormány alapvetően nem itt hibázott, hanem a Széll Kálmán terv lelassításában, az elbátortalanodásban. Beígértek egy ambiciózus kiadáscsökkentő programot, amit nem tudtak időre teljesíteni ill. a társadalmi, politikai, szakszervezeti ellenállást látva visszaléptek intézkedésektől.

Aztán jöttek az olyan sodródást jelző lépések, mint a 27% ÁFA, a többi adóemelés és a nagyon rosszul kivitelezett devizaadós-mentő program. Itt csúszott meg a gazdaságpolitika és járult hozzá, hogy célpontja legyünk pénzpiaci spekulációknak. Most aztán az IMF-EU fogja kikényszeríteni kiadáscsökkentést, és az a visszavágás nem fájdalomcsillapítás alatt kivitelezett aprólékos műtét lesz, hanem kézbe a láncfűrészt és hajrá.

panelburzsuj 2011.12.17. 13:23:43

@lüke:

Most cáfolhatlanul bebizonyítottad, hogy kémkedsz utánam!

Megnéztem, hogy hové ragasztottam cetlit a Hóman-Szekfűbe. Na kérlek. Második kötet, 479. oldal, a következőképpen:

"A tudományos és művészeti alkotások, melyeket a renaissance-művészetben és humanizmusban századok óta csodál az európai műveltség, pompás virágokként nőttek ki a renaissance-állam talajából, ezen immár minden ízében világi érdeklődésű államból, mely vezetőinek külső, vagy akár belsőleges, lelki vallásossága mellett is már végkép elvált a középkor egyetlen, univerzalisztikus keresztény államától és az ő utóbb készült, machiavellisztikus elmélete értelmében már a 15. században is a saját létét, önfenntartását vallotta egyetlen erkölcsi maximájának."

Kiemelem neked:

"saját létét, önfenntartását vallotta egyetlen erkölcsi maximájának"

Szóval mami: te leselkedsz utánam! .... :)

lüke 2011.12.17. 13:24:24

@Kalmár:
-anorexia a fiatal kor betegsége
- a bogárnk meg nincs mit rágnia,atrofiás öreg agy
nem kell
hacsak nem rá gondoltál:Partizánszövetség elnöke: Bogár János

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.12.17. 13:25:38

@Akitlosz: :D

@Kalmár: nézd, ehhez nem kell zseninek lenni. Pont tegnap vitáztam egy pénzügyérrel. Mondott egy számot, mennyi az MNB aranytartaléka. Mondtam, az nem lehet. Fél óra múlva elnézést kért, mindössze egy nagyságrendet tévedett.
Ebből csak annyi a tanulság, a Matócsny vezette csapat már legalább 2-3-szor bizonyította, a 4 alapművelet is kihívás...
Hopgy aztán tényleg nem megy tologatós tábla nélkül vagy mindössze a politikai célok torzítják a tudatukat, az majdnem mindegy, legalábbis a mi szempontunkból.

lüke 2011.12.17. 13:26:38

@panelburzsuj:
ennyi paranoiás közt kell egy kém(seggecském)
ne dicsérj, neked nincs 3 unopkád:)

jjulie 2011.12.17. 13:27:50

@Kalmár:

ha nem az orbányon múlnak a dolgok akkor mijafasznak van ő és mija fasz különbség van kormányfő és kormányfő között, ha nem rajtuk múlik a lényeg

birka ezen még dolgozz, és főleg fényezz

az orbán számára nincs mentség, hiába fogja mondani a szent szívlapátnak, hogy inkább visszamegy iziben traktorosnak felcsútra, a szívlapát lesúlyt majd, és a lázár lézerblokkolós audijával keresztül megy rajta, és vissza is tolat, majd kiszáll és lehugyozza az orbán picsaszájú fejét

és ez így van jól birka

lüke 2011.12.17. 13:28:48

@Hepci:
osztani meg szorozni nem is kell, azt a +,- szal is el lehet intézni

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.12.17. 13:30:23

@Putyilov gyári melós:

És ki kényszeríti a magyar államot, hogy az adóbevételei helyett hitelből kötvényekből éljen?

Örülhetnek, hogy még akad, aki megveszi a kötvényeiket.

Lehet nagyobb baj lenne, ha nem vásárolnák meg a magyar kötvényeket. Lásd 2008 esete, amikor gyakorlatilag csődbe ment az ország. Persze mégsem, mert az IMF még egy kicsit elhúzza az agóniát.

Tragedy 2011.12.17. 13:31:08

Sokáig tartott TG-nek, amíg felébredt. Korábban párszor elküldtem a francba, hogy hogy lehet ilyen vakegér.
És akkor most mi van? Az amitől már 2 éve is féltem.
Keményedő diktatúra. Pofázni még lehet (ahogy kisagyú fehérvári birkozó barátom mondta és neki itt meg is volt a demokrácia definíciója), de aztán szép lassan mindenkit be lehet fogni: NAV, sorkötelezettség, Mnyp-tagok, adatvédelmi Péterügyi fajankó, bíróválasztás, stb)
Birkaország birka állampolgárokkal. Teli kommunisztikus őrültekkel.

panelburzsuj 2011.12.17. 13:32:07

@lüke:

Már három?

Akkor én valamiről lemaradtam.

Így jár, aki hónapokig feléje se néz a törökblognak ... :(

Kalmár 2011.12.17. 13:35:21

@bigapples: A devizamentés a mostani megállapodással talán már nem okoz akkora kiborulást a pénzpiacoknak. Kérdéses, hogy a kezdeti hentesmódra bevezetett végtörlesztés nélkül komolyan vették volna e a bankok a kormány eltökéltségét.
Nyilván nem titok, hogy szerintem is jók a felsorolt lépések. Sajnos a bajból való kijutásunkhoz tőlünk független dolgoknak is rendbe kell jönni. Olyan ez mint egy csopoprtmérkőzés. Kell a többiek győzelme is, hogy továbbjuthassunk. Én remélem, hogy nem engedik, hogy bárki az összeomló Eu-ból vagy az IMF-ből mondja meg, hogy nekünk mi lesz a jó. Sajnos úgy tűnik a kínai pénzeket is az IMF gátolja. Nagyon nem akarják, hogy egy önálló kis állam több ileyn példát adjon, mint a bankadó, manyup, multiadó, stb. Terjed mint a tisztitó tűz és féltik a seggüket az urak. Nem számítanánk csak mi, de ha ugyanezt meglépi pár nagyonobb állam akkor az máj fájhat az uraknak.

lüke 2011.12.17. 13:36:48

@panelburzsuj:
én se voltam(júniustól nov. elejéig világ körül jártam)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.12.17. 13:38:29

@jjulie: nem kellene ilyen összetett szövegbe bonyolódnod, mert rögtön kiütköznek a helyesírási fogyatékosságok...

Birka, szívlapát, fideszfing, picsaszáj, orbán - ennyi elég, bármit ki tudsz hozni belőlük.

Kalmár 2011.12.17. 13:39:06

@jjulie: Nocsak megpróbálsz vitázni konkrét dolgokról?? Ez már törzsfejlődés, vagy elmentél kajálni és odaült a macska?
Bocsi cicus de megszoktuk, hogy csak ugatasz.

lüke 2011.12.17. 13:42:01

@lüke:
az SDP pártnapra még az öreg(93)H.Schmidtet is tolókocsiban ,cigivel becipelték ,hogy adjon Endzsinek
www.spd.de/aktuelles/Parteitag_2011/

ez volt a Mikulásnapott, ott sincs másképp
(ill van ellenörzés)

lüke 2011.12.17. 13:45:16

@Hepci: @Kalmár:
helyes, csak finoman:) nem ordenárén:)

jjulie 2011.12.17. 13:47:53

@Kalmár:

vitázni? én? veled?

valamit félrenéztél birka

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.12.17. 13:48:45

@Red shield representative:

A hitelben mi a támogatás?

Szerinted eddig miből volt nyereségük a bankoknak, ha nem a hitelezésből (is)?

Szerinted ugyan mit választottak volna? Adják oda adóként az államnak, vagy hitelezzenek?

Ez az adókedvezmények trükkje.

Én mint állam megfenyegetlek, hogy elveszem a pénzedet adóban. De ha azt csinálod vele, amit én mondok, akkor kaphatsz adókedvezményt, azaz mégsem veszek el tőled annyit, mint amennyivel először riogattalak.

Így azt teszed a saját pénzeddel, amit én akarok, hogy tegyél vele, anélkül, hogy ez nekem bármibe is kerülne.

Szerinted ez a jó módszer, szerintem meg nem.

Bőven rengeteg olcsó hitel lenne, ha a fő hitelfelvevő nem maga a magyar állam lenne. De mivel az, így felhajtja a hitelkamatokat és elszívja a forrásokat a gazdaságból a forrásokat az adókon túl a hiteleivel is.
A bankok meg sokkal szívesebben hiteleznek az államnak nagyban, mint sok ezer ügyfélnek kicsiben.

Úgyhogy több és olcsóbb hitelt úgy lehet(ne) a gazdaságba juttatni, ha csökkenne az állami konkurencia a hitelpiacon.

bigapples 2011.12.17. 13:49:11

@Kalmár: mind a kezelési, mind a működési költségek kirívóan magasak voltak, ráadásul voltak "érdekes" befektetéseik, ahol el lehetett tüntetni a nyugdíjvagyonból. Ez volt a létező legjobb üzlet a pénztáraknak, garantált extraprofit zéró kockázattal.

Lehetett tudni, hogy visszaveszik mindenhol az állami rendszerbe a nyugdíjpénzeket, nem véletlenül próbálták meg Oszkóék részvénytársasággá átalakítani a manyupokat, hogy így betonozzák be a létüket. Az más kérdés, hogy ezt sem tudták átnyomni, ahogy például a magyar vízművagyon kiárusítását sem, pedig mindkettőt nagyon akarták.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.12.17. 13:53:56

@Kalmár:

Gyanús minden olyan üzlet, ahol az egyik fél adja a pénzt, a másik meg a "szakértelmet".

A kockázat csak az egyiké, a haszon meg közös.

Szívesen felteszem a pénzedet a ruletton.
Ha nyerünk felezünk.

jjulie 2011.12.17. 13:54:06

@Hepci:

nincs igazad, a fideszfing ugyan hiányzott a szövegből, de új elemek viszont megjelentek, amik felett elsőre elsiklottál

na majd azokat is sulykolni fogom, hogy megtanulhasd

a helyesírás, és a helyesgépelés közötti különbséget pedig majd lekottázom és priviben elküldöm, hogy csak te tudd

lüke 2011.12.17. 13:56:07

@Kalmár: hiába, az OV kormány intézkedései elöre mutatóak,
európai precedens teremtettek:

- bankadó> Németo

-nyögdij> Portugália
tiszta plágium ez a vén Európa

lüke 2011.12.17. 14:09:59

@bigapples:
sehol nincs ilyen
a magán gondoskodás rendszere más
,nálunk ezt is összekavarták

Kalmár 2011.12.17. 14:12:43

@Akitlosz: Pontosan. Sokan meg itt tapsolják a jövőnk ilyen príma befektetéseit.

panelburzsuj 2011.12.17. 14:13:16

@Akitlosz:

Helyszíni utmutatásodból kispekuláltam, hogy a külföldön fialtatott hazai tulajdonú tőke a legjobb biznisz.

Vajon miért nem azon töri a fejét a kormányzat, hogy hogyan lehetne egész Európát beteríteni kiváló, kapós magyar kaját áruló szakboltokkal? Mér az intervenciós raktárakba kukoricát termelőket tömi pénzzel? Miért a belföldi monopoltrafik és monopolmobilfizetős rendszer kierőszakolásával nyomakodik?

Nem muszáj válaszolnod.

jjulie 2011.12.17. 14:32:12

@panelburzsuj:

namajd én megválaszolom

azért így nyomul a nemzetmentő nemzetvezető kormány, hogy létrehozzon egy erős nemzeti közép és nagyvállalkozói réteget belső erőből, amely aztán majd kimegy a világba, és ott pozíciót fogva külhonban beindítja a hazánba áramoltató pénzszivattyúkat, amely eredményekénta hazába érkező vagyon a nemzet felemelkedését szolgálja majd a nemzetvezető irányításával és áldásával

viszont ez nem megy másképp, minthogy fel kell hizlalni a külhonban pénzszivattyútelepítő üzemeltető magyar nemzetieket iziben, és ennek ez a járható útja

és erre csakis a haza a magyarság és a nemzet nagy felcsuti fia van felkenve-szentelve-megáldva isten kegyelméből, és ámen

érhető

jjulie 2011.12.17. 14:40:14

@jjulie:

folyt.

de lehet hogy teljes félreértésbe estem bele

mert ilyenek vannak

ingatlanmenedzser.hu/penzugyek/2011/11/28/Eladja_egyik_magyar_fejleszteset_a_TriGrani_Z91QKH

állatólag már meg is kötötték az üzletett 45 milliárdért

hvg.hu/gazdasag/20111216_demjan_irodahaz

most akkor ki ez a demján, magyar e vagy nemzeti e , és budapest most a magyarságé vagy mijabüdöslófasz van?

jjulie 2011.12.17. 14:54:15

@jjulie:

ésakkor itten vannak a magyarság fővárosában az irodaházak amikben székelnek bérlőként a Morgan Stanley, a Lufthansa, az Oracle, a Vodafone vagy a Nestlé. és a bérleti díjak mennek amerikába

nem értem én, most akkor ez a magyarság fővárosa vagy mijalófaszvan?

az üzletkötés jutaléka pedig a Cushman&Wakefield-é ami a magyarság fővárosában nem a magyarságé

semmit sem értek, miért nem ezt államosította a haza és a magyarság képviselője orbány viktor, hogy aztán jól fizessen neki bérleti díjat a köcsög idegenszívű Morgan Stanley, a Lufthansa, az Oracle, a Vodafone vagy a Nestlé

2llkedő 2011.12.17. 14:58:04

@Akitlosz: "Szívesen felteszem a pénzedet a ruletton.
Ha nyerünk felezünk."

Ruletthez nem kell sok ész. Ehhez pedig nem adok pénzt. Innentől kezdve a hajadra kenheted azt a minimális tudásodat.

panelburzsuj 2011.12.17. 14:59:51

@jjulie:

Aha.

Szóval ez valamiféle Magyar Noé Projekt.

Beköltözött a garnitúra a gyorsbárkába, beöltözött a viharkabátba, és most sorra küldözik a galambokat, hogy na tubiciám, ki lehet-e szállni már valahol száraz lábbal?

És a hosszú téli estéken addig is Gőgös Gúnár Gedeont olvasunk a kapitányi kajüt mélyén.

fn.hir24.hu/nagyinterju/2011/12/14/keri-laszlo-orban-ma-is-gogos-gunar-gedeont-olvas-a-paplan-alatt/?utm_source=mandiner&utm_medium=link&utm_campaign=mandiner_201112

aszekelyek 2011.12.17. 15:08:24

@jjulie: demján üzletember.:) Neki nem adott fleto 2 milliárdot , kiemelt állami beruházás címén de adókedvezményt sem , tudod .. mondta, hogy ha nem tetszik , el lehet menni. Akkor nem volt érdekes, hány munkahelyet teremtene...valami éhséglázadásról is karattyolt. Azután települt ki sok cég sAzlota zsebér römte..... ésakettős állampolgárság ellen kampányolt. zlovákiába , amik aztán már slota zsebét tömték. Köszi feri!

panelburzsuj 2011.12.17. 15:10:22

@jjulie:

Lehet, hogy az probléma, hogy a Demján egyben van, a 102 ezer manyupos meg diribdarabban szanaszét.

És az egyben levő Demjánok államosítása mégiscsak simábban megy egy Vörös Hadsereggel a háttérben, a szanaszét manyuposok államosításához viszont elég egy TEK is.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.12.17. 15:13:31

@panelburzsuj: mindig azt gondoltam, könnyebb szétkúrni, ami egyben van. De lehet, ez más, mint egy bódé...

panelburzsuj 2011.12.17. 15:13:48

@aszekelyek:

Látod, veled nem számolt az Úristen.

- Nem férsz be bárkába!

- Az nem baj, majd utánaúszok ...

Melchi Zadok 2011.12.17. 15:20:37

@Kalmár: azért nem kicsit megmosolyogtató, mikor egy kalmár féle udvari pincsi osztja az észt csontdobálásból.
másfél éve hozod vissza engedelmesen, fegyelmezetten, hogy aztán kis időre megpihenve tisztára nyalogathasd a gazda kezéd.

ajjaj99 2011.12.17. 15:20:59

Soká tartott Gábor, mire eljutottál a felismerésig. Jobb későn, mint soha, bár ha azt nézzük, hogy politológus lennél, akkor nem jobb.

aszekelyek 2011.12.17. 15:23:34

@Hepci: egyszer még leírom, neked röviden. Azt tudták, még én is, hogy a bankok mindenléppen meg akarják azt a pénzt , értsd profit, kaparintani. Azért nem lehetett őket kimozdítani. A végtörlesztés arra volt jó, hogy legalább az ingatlan tulajdonok megmaradjanak magyar magán vagy állami tulajdonban és ne legyen az, hogy se ingatlan tulajdon, magyar kézben, csak fennmaradt adósság és még!, tömérdek hajléktalan család , akiket kizsuppolnak , mert megteszik, szemrebbenés nélkül, bárhol.Így os megcsinálták a pénzüket a bankok, shortolással, forint betámadással de! és ez MAtolcsyban az ész, marad magyar képben a vagyon. Állami és magán kézben. Ezt ki tudta eszközölni. Fényévekkel kisebb veszteség, mint ahonnan indultak. Hogy világos legyen: Most a káposzta is megmarad és a bank-kecske is jóllakott. természetesen tudta, hogy mit fognak lépni és kiszámolta, hogy az Magyarországnak kisebb és orvosolható veszteség , mint a nagy ingatlan tulajdon vesztés. Tényleg kell hozzá némi ész, hogy ezt átlássa valaki. Még így utólag is. Na hallod, persze, hogy követelik a lemondatását...... :) Annyival jobb bármelyiknél. Erre mondja bátyám a prof, " legyönk jó zsidók"-- és ez az a mentalitás. Veszteség minimalizálás.Amit ebből ki lehetett hozni, azt maximálisan kihozták. tőlem aztán zsidózhatják a kormánytagokat, a sok tökfilkó, a semmi eszével...

jjulie 2011.12.17. 15:24:41

@aszekelyek:

ez az üzletember?

"Demján Sándor, a Skála Budapest Szövetkezeti Nagyáruház igazgatója (a képen balra) bemutatja az új áruházat a párt- és állami vezetőknek. Középen Maróthy László, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja. Jobb oldalt Nyers Rezső???"

hu.wikipedia.org/w/index.php?title=F%C3%A1jl:Sk%C3%A1la_demj%C3%A1n.jpg&filetimestamp=20101201064227

tényleg nem a fletótól kapta

dehát a demján jókomcsi, midig elfelejtem de hála neked eszembe juttatod

demost akkor miért jó hogy a Morgan Stanley, a Lufthansa, az Oracle, a Vodafone a Nestlé pesti bérleti pénzei mennek amerikába?

lécci magyarzd el, hogy ez a budapest most a magyarságé vagy mijalófasz?

aszekelyek 2011.12.17. 15:26:30

@noviktornoparty: akármilyen kis összeget kellett betenni a közpénzből a nyugdíjkasszába, plusz a működésük, akkor is pont annyival több, mint kellett volna és a hiány is annyival volt mindig nagyobb. A túlzott deficit eljáráshoz az is hozzátette, amit. nem kell, mert rossz. Pont.

aszekelyek 2011.12.17. 15:31:13

@jjulie: tényleg nem fletotól kapta. Azoktól kapta, akik fletonak is adták.... :) Ezek ide ugyan nem fizettek eddig sem:) nem kell eljátszani:)

jjulie 2011.12.17. 15:31:19

@aszekelyek:

nahát végtörlesztés ügyben is menj szépen a fideszannyapicsájába a fideszpicsaszáddal együtt

www.ingatlanbefektetes.hu/cikkek/kozeleg-a-vegtorlesztesi-bejelentes-hatarideje

a fideszkurvaannya van megmentve nem a magyar ingatlanok

ez az orbánsántakutya n+1. birkatető hazugsága, te is megkajáltad istenátka

vigyázz a szívlapát jegyzetel

lüke 2011.12.17. 15:33:35

@Hepci:
hacsak ezt: a szekfüt meg a nárciszt ,mamit papit;
daemát meg a gógot,
Demjánt meg a Demjént
olyan az egész mintha a doki keverné a lépet a májjal:)

jjulie 2011.12.17. 15:34:07

@aszekelyek:

most akkor a fletó is jó komcsi mivel a demján jó komcsi, ha ugyan onnan kaptak?

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.12.17. 15:36:15

@aszekelyek: figyu, én is tudnék remek fideszmagyarázatokat írni jó pénzért. Mondjuk sok kedvem nincs hozzá, de lehet az a pénz, amiért...
Ha konzultálsz a zérintettekkel, ide várom az ajánlatokat: info@interfruit.hu
:D

jjulie 2011.12.17. 15:39:12

@lüke:

majdnem vicces lett öreganyám, de az ilyen molyrágtákat küld inkább priviben a naftalinfüggő töcsöknek

aszekelyek 2011.12.17. 15:39:24

@panelburzsuj: megmondom a macskának, vegyen úszógumit. Az utolsó két sort ő szerkesztette:) Ez semmit nem változtat azon, hogy mit művelt fletonov, amikor a szlovákoknál bokros bevezette a 16% -ps adót.

panelburzsuj 2011.12.17. 15:45:07

@Hepci:

"as every cop is a criminal

and all the sinners saints

as head is tail"

(És apám, mekkora kalap pénzt kap ilyenért a TG Girosz haverja ... )

messi-asz 2011.12.17. 15:47:58

@Mark Bolt: kikérem a tisztességes skótok nevében a párhuzamot...

plusz magasságkülönbség sem elhanyagolható... a mi "elitünk" az senkiházi

messi-asz 2011.12.17. 15:49:22

@Hepci: aszékelyek noé birkája?

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.12.17. 15:50:02

@panelburzsuj: lehet, hogy többet pro karakter, mint én, amikor még fordítottam?
Ajajjaj... persze köll hozzá sok Bilagit is... extra kőccség...

aszekelyek 2011.12.17. 15:52:34

@noviktornoparty: eccer majd, hozomra, amikor nekünk most kell a pénz.. ahaaa, az nagyon megérné... Csak egyet m,ondj meg. HA bajnainak sikerül, amikor még ő kormányzott , végelszámolni a manyup kötelezőt pénztárastul , kivétel és beleegyezés nélkül, akkor mi lett volna jobb? Mert az már elvolt döntve 2009-ben , sőt törvényt szavaztak meg róla.

@Hepci: ha nem akarod megérteni , az más. Abban nem tudok segíteni. Nyitott vagyok a te jobb megoldásodra , sőt nagyon érdekelne. Nem FIDESZ magyarázat , össztársadalmi érdek, hogy így történt.

@jjulie: csak te írtál róla olyat , hogy jó komcsi. Sztem üzletemberek , a jókor , jó helyen lévők közül. Helyezkedni tudnak és a kapcsolati tőkéjüket jól forgatni , kamatoztatni. Egy típus, a rendszerváltás nyertesei közül a két említett. HA el van fogadva, hogy nálunk így volt rendszerváltás.., hogy ezek az urak és ahason szór, így tollasodott meg , akkor ? Nem a gyorsaké lesz a futás, a vagyon se az arra érdemeseké.,... A prédikátor könyve, tudod.... már abban leírták ezt a típust.:)

nyünyüge 2011.12.17. 15:52:54

@manyike:
Elgondolkodtam a szaunában ezen az IMF tárgyalás-ezmégnemistárgyalás történeten.

Arra jutottam, hogy a kormány nem lehet annyira hülye, hogy komolyan gondolja ezt a "Csip-csip csóka, vakvarjúcska, komámasszony kéreti a tehenet..." játékot az IMF-fel.

Úgyhogy jó eséllyel ugyanaz lesz a forgatókönyv, mint a választás után. Akkor az EU nem adta meg azt a mozgásteret, amit a kormány kitalált magának, most majd az IMF lesz az, akivel nem lehet megegyezni.

És az IMF lesz az oka mindennek, minden zárolásnak, minden jóléti, kulturális, ... intézmény ellehetetlenülésének, ő lesz a felelős minden bedöglött pályázatért, és az IMF meg az EU értetlensége okán lesz einstandolva valamilyen úton módon az MNB tartaléka meg jó eséllyel a lakosságé is.

Kalmár 2011.12.17. 15:53:27

@melchi zadok: Elég gyenge próbálkozás. Semmi eredeti ötlet?
Basszhatjátok a sok eszeteket, ha csak erre futja. Egy plagizáló senki vagy. De csak próbálkozz, harmadik-negyedik nekifutásra még lehet valami belőle. Javaslom, hogy olvass el pár száz könyvet, akkor nem kell az én szófordulataimat lemásolni, mert ez így szánalmas.

panelburzsuj 2011.12.17. 15:57:59

@Hepci:

Megfejetettk a konfjúz-politics velejét:

Neked a karaterekért fizetnek keveset (munkérték-elmélet), Girosznak a karaktertelenségért sokat (határhaszon-elmélet).

messi-asz 2011.12.17. 15:59:54

@Hepci: megsérült...
a gyorsbárka burka, ezt sok birka bukta...

nyünyüge 2011.12.17. 16:04:37

@nyünyüge:
bakker :)
Csip-csip csóka, vakvarjúcska, komámasszony kéreti a SZEKERÉT..

jjulie 2011.12.17. 16:05:24

@aszekelyek:

maganagylófaszt, jókor volt jóhelyen mennyivel is a rendszerváltás előtt birkabanya?

"1965-ben szerzett a diplomát a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Főiskolán. Az iskolai évek után a Gárdonyi ÁFÉSZ-nál helyezkedett el, egyre magasabb poziciókban (1965-1966), majd a Bicskei ÁFÉSZ elnökhelyettese (1966-1968), késöbb a Gorsium ÁFÉSZ elnöke lett (1968-1973).[2] 1973 és 1986 között a Skála szövetkezeti közös vállalatnak volt a vezérigazgatója. 1986-90 között a Magyar Hitelbank elnöke volt, továbbá az alapítók egyike. "

ez a nemjó komcsi demján?

www.google.hu/imgres?q=demj%C3%A1n+orb%C3%A1n&um=1&hl=hu&client=firefox-a&sa=N&rls=org.mozilla:en-US:unofficial&biw=1280&bih=651&tbm=isch&tbnid=LBbiNAm5tyhxsM:&imgrefurl=http://fideszfigyelo.blog.hu/2010/04/26/magyarorszag_legyozte_az_oligarchakat&docid=QwrlWIa9HrQ_WM&imgurl=http://m.blog.hu/fi/fideszfigyelo/image/fideszfuggetlen/Demjan_Sandor_Vosz_elnok_Orban_Viktor_Fidesz_kormanyfo.JPG&w=600&h=399&ei=d6_sTp_pG46k4AT279DnCA&zoom=1&iact=hc&vpx=375&vpy=157&dur=1375&hovh=183&hovw=275&tx=117&ty=111&sig=116584228889519777700&page=1&tbnh=138&tbnw=190&start=0&ndsp=15&ved=1t:429,r:1,s:0

két kádárvakarék, te meg a harmadik

panelburzsuj 2011.12.17. 16:06:57

@aszekelyek:

Volt idő, amikor ezt az "össztársadalmi érdek"-et, ezt sűrűbben hallottam ...

Legalább egy újkiadású újbeszélre lenne eszetek. De má arra is szartok.

jjulie 2011.12.17. 16:07:41

@Hepci:

most jöttem rá, hogy a "kádárvakarék" kifejezésemet egyszer sem idézted még, hogyhogy, hogynem?

nemár, te is?

panelburzsuj 2011.12.17. 16:21:32

@nyünyüge:

ehh...

Én már itt egész föllekesültem, hogy milyen elagánsan beépítetted az "Ez a mi bankunk, fejni akarjuk!" - című kormányzati doktrínát.

Putyilov gyári melós 2011.12.17. 16:36:34

@Akitlosz:

Hehe, olyan egyszerű a gondolkodásmódod, mint egy pár rendőrcsizmáé.

A magyar elitek, a magyar burzsoázia mind külföldön tartja a pénzét, mert fosik, hogy elveszi tőle az állam.
Ahol nincs jogbiztonság, ahol cezaromán elmebetegek uralkodnak és saját kénye-kedvük szerint használják a hatóságokat, ott ne is várjon senki semmi mást.

Év elején amnesztiát hirdettek Orbánék a külföldön levő többezermilliárdnyi vagyon hazahozatalára, haza is jött vagy 5 milliárd forint :O)))

Kérdezd meg Lézer short Janit, hogy hol tarja a spekulációval szerzett frankját :O))))

Putyilov gyári melós 2011.12.17. 16:43:03

@panelburzsuj:

Én már csak azt várom, hogy mikor kreállnak a Fideszkomcsik egy Meggymagos ember pert :O)))

Ha valaki fiatal, akkor itt a Meggymagos ember sztorija:

A meggymagos ember valamikor a hetvenes évek elején azzal tett szert egy nagyobb összegre, hogy olcsón szerezte be a meggymagot egy szocialista konzervgyártól, amiről aztán lefőzte a maradék meggyhúst és azt nagy haszonnal adta tovább.

Putyilov gyári melós 2011.12.17. 16:46:03

@Hepci:

Möbius nem zsidó, puerto ricói anya és német apa keveréke, New Yorkban nőtt fel, de Szingapurban él, állampolgársága német :O)))
Szélsőséges neoliberális kozmopolita.

en.wikipedia.org/wiki/Mark_Mobius

nyünyüge 2011.12.17. 16:46:29

@panelburzsuj:
én földhöz vagyok ragadva, ilyen asszociációkat ne várj tőlem - vagy ne tőlem várj :).

Putyilov gyári melós 2011.12.17. 16:49:52

@Kalmár:

Kinek léptek a tőkére, te szerencsétlen?
Az csak a műsor a Fideszdroidoknak!

Akkora pénzeket kaszál rajtunk a nemzetközi kalandortőke, hogy ihaly.
Orbán tavasszal egyszerűen halálra ítélte Magyarországot, amikor átjátszotta Mark Möbiusnak az állampapírjainkat.
LEHETETLEN KITERMELNI A KAMATAIT!

FŐLEG GAZDASÁGI VÁLSÁGBAN ÉS RECESSZIóBAN, AMIBE BELELöKIK EZEK A NEMZETVESZTŐ BARMOK MAGYARORSZÁGOT!

panelburzsuj 2011.12.17. 16:56:19

@nyünyüge:

Hát akkor naiv őstehetség vagy, én meg a felfedeződ! :)

Lehet ebből még biznisz: mostanában megint nagy keletje van mifelénk a mezítlábas professzoroknak ...

graycivil 2011.12.17. 17:34:30

"Mesterházy: Lázár le akarja váltani Orbánt

Az MSZP elnöke szerint sajtóinformációk utalnak egy Hódmezővásárhelyen rendezett informális megbeszélésre, ahol a kormányfő lecserélése lehetett a téma."

www.168ora.hu/itthon/mesterhazy-lazar-le-akarja-valtani-orbant-87693.html

Unionista 2011.12.17. 17:35:10

@Kalmár:
bakker, a kormány ilyen "extrém kockázatú papírokból" nem keveset vásárolt. az a gond a világmagyarázattal, hogy ez sehogy sem lesz kerek.

Melchi Zadok 2011.12.17. 17:36:26

@Kalmár: hihetelen... te most komolyan gondoltad, hogy a megjegyzésem felhívás volt bármilyen párbeszédre veled? ember, én undorodom az ilyen takonygerincű, személyiségét vesztett, szánalmas kis bérnyaloncoktól. a megjegyzésem szimplán csak annak szólt, hogy az adott hozzászólásodban sikerült a szervilizmus olyan bugyraiba invitálnod az olvasót, amelyet eddig még nem villantottál fel.

szóval nem, nem akarok én semmilyen párbeszédet folytani veled, mert az csak szimplán időpocséklás lenne. másképpen szólva olyan vagy, mint a fagyott kutyaszar; az embernek beléd rúgni sincs kedve, mert a végén még piszkos lesz a cipője.
ne fáradj a válasszal, nem fogom elolvasni.
már így is sokkal több figyelmet kaptál, mint amit megérdemelnél.

ssi 2011.12.17. 17:48:06

@Hepci: max bébipolip .. 58kg-hoz .. élménynek súlyosabb lenne :))

@nyünyüge:
1.
a játékszabályokat csak diktálni akaró .. a falak mellett pofonokba is beleszalad .. amíg le nem száll a magas lóról

"Semmi kétségem afelől, hogy az IMF visszatér, hogy begyűjtse pénzét - mondta Lázár János ..

Ez a fajta kettős beszéd már régóta nem működik,

a fenti mondatból pedig szigorúan a jelentését nézve arra a következtetésre is lehetne jutni, hogy az IMF csak akkor jut hozzá a korábban nyújtott hiteleihez, ha visszajön a tárgyaláskora.

Túl azon, hogy egy ilyen zsarolás jellegű bejelentésnek amúgy is rossz az optikája, akár azt is felveti, hogy a kormány a hiteleinek felmondását fontolgatja.

Úgy gondoljuk, hogy nem erről van szó, de azt csak remélni lehet, hogy mára minden befektető megismerte a kormány sajátos kommunikációját." ... és csak kommunikációnak tekinti és nem a szándékoknak

www.portfolio.hu/gazdasag/lazar_szerint_az_imf_visszajon_a_penzeert.160122.html

2.
Jobbik kissé lemaradt: a kormány hívta az IMF-et, mert biztonsági hálót szeretne, mert különben összeomolhat a gazdaság

"vissza sem engedte volna az országba a valutalap delegációját, akiknek személyében Z. Kárpát Dániel szerint “gyarmatosítók érkeztek Magyarországra tárgyalásnak álcázva tevékenységüket"
www.mon.hu/imf-konzultacio-jobbik-ez-nem-vegleges-szakitas/1864846

Putyilov gyári melós 2011.12.17. 18:28:37

@graycivil:

Lézer short Janinak biztos leszóltak Svejcból, hogy államcsőd esetén zároljuk a bankszámládat is.
Oszt Jani úgy döntött, hogy akkor inkább Brútus lesz, mert imád Orbánnak csicskázni, de a pízt az nála is jobban imádja!

Putyilov gyári melós 2011.12.17. 18:31:09

@manyike:
Lázár és a Jobbik is azt akarnák bedumálni az idiótáiknak, hogy az IMF akar nekünk hitelt adni, nem mi kezdtünk el lóvét kuncsorogni, mert Orbán tökeit csavargatja Mark Möbius!

Punxsutawney Mormota 2011.12.17. 18:39:48

@hoplita:
Én legalább önállóan gondolkodom és véleményem van a történésekről, nem úgy, mint a hozzzád hasonlók, akiknek a feletteseik mondják meg mit gondolhatnak és hogyan is gondolhatják. Innentől kezdve a véleménytelen véleményed tökéletesen érdektelen.

messi-asz 2011.12.17. 18:46:08

itt mindenki mentességet és kiválcságokat akar... mindenki az avarosban halász

profitline.hu/hircentrum/hir/251231/A-burokracia-csapdajaban-a-kaptalantoti-termeloi-piac

messi-asz 2011.12.17. 19:05:05

aki a zorbán-pozsgay szerelmről többet akar megtudni az nézze meg

"Az ügynökök a paradicsomba mennek" c filmet... és/vagy ezt a cikket

jovonk.info/2011/12/16/osszeeskuves-elmelet

menőmano 2011.12.17. 20:13:05

Mi történt, mi a baj?? Semmi sem szent a kormánynak. ? Akkor most mindenki fel van háborodva, a fideszisták pedig hallgatnak nagyokat. Mert állitólag nagyon kevesen vállalják, hogy megszavazták a kétharmadot. :)
**
taktikai okokból, suba alatt, bizottságok mögé bújva módosítgatni az alkotmányt"

Zsákutcában van a kormány gazdaságpolitikája. Totális zűrzavar minden szinten.
Csak azt nem tudom, ha módositgatják, a nép", hogy érti meg. Igaz, mindegy is az :)) Némelyek eddig sem tudták (még azt sem), hogy eszik e vagy isszák.
**
Az LMP szerint az őszi ülésszakkal véget ért egy korszak: már nem lehet demokráciáról beszélni, ezért a párt “új ellenállást” hirdet meg.

Az ellenzéki párt az új ellenállás jegyében demonstrációt szervez december 23-ára a Parlament elé – jelentette be Szél Bernadett, az LMP szóvivője szombaton a fővárosban tartott sajtótájékoztatón.

Az LMP szóvivője szerint egy diktatúra körvonalai sejlenek fel. December 23. fordulópont, amikor egy sor botrányos törvény elfogadásával az utolsó szöget is beverik a demokrácia koporsójába."

Szomorú a helyzet.
oszt.jónapot.
:(

graycivil 2011.12.17. 20:44:32

Amúgy a FYDESZ és a kormány brutális hazugsága az IMF-lelépésről elérte, hogy azután már azt se higgyem el El Curonak, amit a saját szememmel látok.

graycivil 2011.12.17. 20:55:57

"Kevesebben dolgoznak, mint egy éve

az alkalmazásban állók létszáma átlagosan 2 millió 693 ezer fő volt január-októberben, 6 ezer fővel kevesebb, mint egy évvel korábban - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken."

hvg.hu/gazdasag/20111216_ksh_alkalmazottak

Hazugságszámláló: +1

Én is akarok kommentelni 2011.12.17. 21:04:33

@graycivil:
Erről egy régi klasszikus jutott eszembe:
"Most akkor nekem hisz, vagy a saját szemének?"

Dok 2011.12.17. 21:15:18

"miért érdeke megalázni a magánnyugdíjpénztári tagokat (lásd „tagok döntöttek” és „örömmel fogadjuk”)"

Én ugyan nem érzem magam megalázva.
Érezze magát ő, amikor tükörbe néz.

Nem megalázottnak érzem magam, hanem csalódottnak. Ennyi.

márta)) 2011.12.17. 21:40:27

"Gyurcsány: Orbán hibát hibára halmoz
A volt miniszterelnök szerint az EU-nak nem érdeke, hogy bedőljünk, de az igen, hogy betartsuk az uniós alapszerződést, a jegybank függetlenségét. "

atv.hu/cikk/20111216_gyurcsany_ferenc

Gyurcsány Ferenc szerint a jelenlegi helyzet hasonlít az egy héttel ezelőttire, amikor Orbán Viktor Brüsszelben először nemet mondott az alapszerződés módosítására, majd alig 24 óra múlva elkezdett ebből hátrálni. A DK elnöke szerint, ha a kormány összeveszik az IMF-fel, akkor államcsőd lesz, ezt pedig senki sem akarhatja."

Na.Igen. Erről (már megint) az jut eszembe, még jó, hogy akkor" ott volt a Bajnai.
A helyzet azért most más, nem kicsit, nagyon. .......
------------
"Meglátásunk szerint egymást követően több olyan jogszabályt léptettek életbe az ön országában, amelyekkel gyakorlatilag mintegy eliminálni akarják a kormányzati hatalommal szembeni fékeket és ellensúlyokat.

Az utóbbi idők sarkalatos törvényei nemcsak bennünket, hanem a legfőbb európai szövetségeseinket is riadóztatták. Nem létezik más modern gazdaságban olyasmi, hogy az utolsó pillanatokban módosítanak egyébként sem rendesen áttárgyalt törvényjavaslatokat. Mindebből a procedúrából kizárják az ellenzéket, kizárják a szakterület főbb szereplőit, szakértőit.

Ez történt most is, a jegybank vezetőinek bevonása, a velük való konzultálás nélkül akarnak hozni törvényt a jegybank önállóságának csorbításáról. Igen, ez mélységes aggodalommal tölt el bennünket.

Hangsúlyozom: nem véletlen, hogy ezen fennakadtak az IMF és az Európai Bizottság vezető illetékesei, mint ahogy egy hónappal ezelőtt Mario Draghi úr, az Európai Központi Bank elnöke szintén aggodalmának adott hangot a végtörlesztéssel kapcsolatos magyarországi eljárás miatt.
Mindezzel csak azt akarom érzékeltetni, hogy az Egyesült Államok kormánya nincs egyedül aggodalmával" – mondta Melia."

www.168ora.hu/globusz/melia-87744.html

Tehát nem csak a Gyurcsány aggódik.

graycivil 2011.12.17. 22:02:27

"A király meztelen - de vajon látják-e az alkotmánybírók is?

Az új Orbán-rendszert megalapozó törvények egész sorának megsemmisítését kéri az Alkotmánybíróságtól néhány közéleti személyiség. Mindannyian az antalli MDF-ből indultak, és kitartanak a demokratikus köztársaság mellett."

www.stop.hu/belfold/a-kiraly-meztelen-de-vajon-latjak-e-az-alkotmanybirok-is/976383/

"z Alkotmánybírósághoz benyújtott indítványt Pusztai Erzsébet, Kajdi József és Kerék-Bárczy Szabolcs jegyezte. "

márta)) 2011.12.17. 22:03:59

Csalódottnak")
Hm. tetszett volna másként szavazni.
Igen. Ennyi.

subtotal 2011.12.17. 22:16:38

A poszthoz csak annyit: mást vártál Gábor az emútnyócév alapján a Fidesztől?
Csak remélni lehetett. Azóta meg megy a reality-check.

Azt mondta a Viktor anno, hogy kis felhatalmazás - kis változás, nagy felhatalmazás - nagy változás.
Az irányt nem jelölte meg, így nincs miért reklamálni sem. Abszolút értékben pedig jól állunk...

panelburzsuj 2011.12.17. 22:20:45

Csesszétek meg, legyen már itt végre valami jó hír is:

A szocialisták elárulták, a Fidesz megmenti a devizahiteleseket

www.fidesz.hu/index.php?Cikk=176138

+videó!

ssi 2011.12.17. 22:28:56

@Putyilov gyári melós: sajnos igazad van :) .. szerintem

amíg volt tartalék, hatásos volt az ideologikus kommunikáció .. de kellemetlen, ha csak az utóbbi van/marad ..

pl. 1 szakmai meglátás:

"Csak hogy világos legyen: az IMF nélkül nem biztos, hogy a hitelezőink jövő tavasszal még biztosra veszik a fizetőképességünket. A Nemzetközi Valutaalapon múlik most szinte minden..

egyik oldal úgy képzeli, hogy az IMF egy olyan bank, ahová bevonulhatunk fizetési igazolás nélkül hitelt felvenni, ha nincs pénz a villanyszámlára. A másik meg úgy, hogy egy megbízhatatlan üzleti partnernek akkor ad pénzt, ha nagyítóval világíthatja át a gazdálkodását..

IMF az úgynevezett dummy-változó. Ha az IMF ad hitelt (hitelkeretet), akkor a piac hisz a fizetőképességünkben..

és

@messi-asz: naptáradban a határidők még változhatnak :)
Amennyiben IMF hitelünk nincs, akkor semmink sincs. Januártól biztonsági tartalék nélkül várhatjuk az adósságválság újabb hullámát, vele az európai (és magyar) leminősítéseket.

www.portfolio.hu/gazdasag/az_imf_a_dummy.160111.html

ssi 2011.12.17. 22:33:48

@panelburzsuj: "legyen már itt végre valami jó hír is" :)) sokáig kerested?

panelburzsuj 2011.12.17. 22:50:53

@manyike:

Ez beugrató kérdés?

A megmentés mindig jó hír, nem? A megmentési hírek aranybányája pedig nem ma nyitott, nem?

De ha már a mozgóképek világába beléptünk, TG-nek is találtam egy mondatot, amit ügyesen beapplikálhat a posztba:

"A tehetségtelenség és a kudarc korábban nem ismert regisztereibe tévedtünk."

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.12.17. 22:56:14

@Putyilov gyári melós:

Ahhoz képest, hogy az én gondolkodásom idézem "egyszerű", mégsem vagy képes megérteni.

Akiket te emlegetsz mióta élnek a magyar reálgazdaságból? Soha nem abból éltek.

Különben sem a jelenlegi helyzetről volt szó, hanem Magyarország olyan jövőjéről, amiben esélye is van, lenne. Na ez a mai politika egyáltalán nem olyan.

Nem gond ha nem érted, nem a Putyilov gyári melósok szintje.

graycivil 2011.12.17. 23:04:50

@Akitlosz: Te nem értesz hozzá.

Mi jobb neked? Ha egy magyar cég külföldön termeltet és adózik, (~95%), és a az adózott hasznát hozza haza(~5%), vagy az, ha egy külföldi dolgoztat és adózik (~95%) itt, és az itt adózott profitját (~5%) viszi ki?

Ez tényleg "faékes" gondolkodás.

messi-asz 2011.12.17. 23:10:35

@manyike: nem változik a naptáram... kb azt jelzi amikor az esemény utolsó elkerülése még lehetséges volt... ergó a folyamatok eleje... amikor már minden el van rendelve...

2010 karácsony: diktatúra
2011 karácsony: államcsőd
2012 karácsony: polgárháború

2012 tavasz előrehozott választás
2013 tavasz fid eszesek süllyesztőben...

messi-asz 2011.12.17. 23:12:38

@manyike: ja és a mottó:

1011 év feudalizmus + fides = államcsőd + polgárháború...

(jövőre új mottó lesz... ;)

messi-asz 2011.12.17. 23:34:10

ez jobbra kívánkozik... a kamu jobbikpárt Gaudija dícsérte a TG-t...

www.youtube.com/watch?v=2pGPQ8K93Z8&feature=player_detailpage#t=73s

ssi 2011.12.17. 23:35:45

@messi-asz: "jövőre új mottó lesz" már csak 15-öt kell aludnom, hogy megtudjam

@panelburzsuj: :))

"Ez beugrató kérdés?" ááááááááá, dehogy :)

"megmentés mindig jó hír" .. sajnos nem .. 1-kulcsos családi adózás indokai közt: mentsük meg a nemzetet, s olyan helyre szülessenek gyerekek, akik el is tudják tartani

nemmegszorítás mindig jó hír?

messi-asz 2011.12.17. 23:39:13

@manyike: nemcsak a zország nevét cserélgetik...
hanem a címert is alkotmányellenesre...
bár lassan felirat sem Hungary, hanem jogelőd nélkül: HUNGRY

stop.hu/belfold/brutalis-orszagblamazst-kovettek-el-orbanek-fotok/975803/

ssi 2011.12.17. 23:49:32

@messi-asz:
"4K! aktivistái péntek reggel egy óriási, négy méter széles 56-os magyar zászlót engedtek le az Alagút tetejéről. Az 56-os zászló kitakarta az ott lévő magyar címerből a koronát egy Kossuth-címert tett láthatóvá.

A 4K! azt javasolja, hogy azok a magánemberek, civil szervezetek, mozgalmak és ellenzéki pártok, amelyeknek nem tetszik a jogállamiságot megrendítő új rendszer, tekintsék és használják közös jelképüknek a Kossuth-címert."

negyedikkoztarsasag.hu/

aludni is szoktál? jó éjt :)))

messi-asz 2011.12.18. 00:06:41

@manyike: sajnos a programjukat most átfutva megállapítom, hogy 4K = fides3.... (fides0= dzsobbik, fides2 = lmp)

a fides érdekei szerinti folytatást mutat (államszerepe)...
és egyébként csak bla-bla semmi érdemi nincs benne...
ha pártot tudtak alapítani (és fenntartani) akkor kézben lesznek...

arról lehet majd megismerni az igazi ÚJ szándékot, hogy a teljes elitet kitakarítja stb...

kela-bá 2011.12.18. 00:11:09

@Akitlosz: @graycivil: @manyike: @panelburzsuj: @jjulie: @Dok: @márta)): @Putyilov gyári melós: @melchi zadok:

Igaza van, jól látja dolgokat. Néhány érdekesség található a vntv.hu - n is, kattincson rá. Jó egészséget !

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.12.18. 00:42:49

@panelburzsuj: már az újbeszél se olyan, mint rég. :D
Csak a verbálfing száll a szélben nesztelen...

jjulie 2011.12.18. 08:24:45

@kela-bá:

ez semmi, de nyert a buzi madrid 6:2-re megint sevillában

jjulie 2011.12.18. 08:59:05

@ubul2000:

mindekit laposra vernek, de megáll a tudományuk a guardiola barcelonájával szemben, mint ahogy a múlt héten is adott a barca nekik egy gól előnyt azon kívül hogy madridban volt a meccs, és mi lett belőle......

tegnap voltak pillanatok, amikor úgy próbáltak passzolgatni, ahogy a barcelonától látták, és a di maria úgy osztogatott, hogy már beférne a barca II. - be is talán

lehet hogy titokban gyakorolják a barca féle nyerő észfocit is, mit gondolsz?

ha nem lenne a barca, a madrid lenne a világ legjobb csapata, dehát van, és gyüjtögeti a trófeákat, nemsokára kezdődik a klubvilágbajnoki döntő

www.fcbarcelona.com/football/first-team/match-archive/2011-2012/mundial-de-clubs/final/santos_fc-barcelona

ssi 2011.12.18. 09:03:11

@panelburzsuj: igen, vannak, akiket "megmentenek" :))

"Matolcsy félrevezető módon mondta el az öt éves megállapodás részleteit..

amúgy MNB arra figyelmeztetett, hogy a megállapodás egyik pontjának végrehajtásához szükséges devizát nem adja oda a tartalékokból, ha a kormány nem vállalja annak visszapótlását. ..

A bankszektorra rakott terhek hatásai már egyre jobban látszanak: a héten kiderült, hogy az UniCredit Magyarországon 2013-ig befagyasztja a fiókhálózat bővítését, a Raiffeisen pedig több száz ember bocsát el. Mint ismert: az Erste Bank 43 fiók bezárását és 400-450 alkalmazott elbocsátását, a CIB Bank 11 fiók bezárását jelentette be"
www.portfolio.hu/gazdasag/elarulta_karacsonyi_csomagjait_a_kormany.160149.html

s hogy kinek éri meg az új megállapodás? Nem mindegy, mikor adósodott el a devizahiteles ..
penzcentrum.hu/hitel/megeri_nekem_az_uj_ar%20folyamrogzites_itt_a_valasz.1030877.html

ssi 2011.12.18. 09:05:59

@jjulie: @ubul2000: ezek a fiúk, ha a fociról van szó :)))) más témákat is focis nyelven rendezzetek majd le :)

további szép napot nektek :)))))

jjulie 2011.12.18. 09:15:34

@manyike:

lófaszt mentenek meg

olyan családok tudnak végtörleszteni, akik nincsenek bajban, a tényleg bajban lévőkönt ez a végtörlesztéses téma csak rúgott egy nagyot lefelé a lejtőn, azzal hogy estek az árak, és azzal, hogy a mozdítható pénnzel rendelkezők számára megvalósulni látszik az a vágyott lehetőség, hogy áron alul vásárolhat, a befektethető pénzzel rendelkező már nem eladó lakást, házat keres, hanem bajban lévő tulajdonost, és ez lett a fő vevői cél

lesznek itt még felgyújtott lakások, házak, hogy ne a végrehajtóé legyen hanem az enyészeté

néhány tízezer ember veszteségminimalizálás címén most elad és visszafizet, de ezt megmentésnek nevezve közzétenni csak a fideszpicsaszájúság magától értetendő propagandája

aszekelyek 2011.12.18. 09:18:13

@panelburzsuj: Ó, hát nem venném el az szdsz kenyerét,... minden disznóságra valamit kiagyalni, szépítésnek, pld igazságbeszéd....vértelen átmenet .... Az össztársadalmi érdek létezik. Az említetteket pedig kitalálták. Azok, akik éppen az össztársadalmi érdek ellen dolgoztak. Az állam rossz gazdáék. Azért pucér a fenekünk , ha meg nem sértlek kedvesem, mert eladták róla még az alsógatyát is azok, akik újbeszéllbe csomagolják a gazságaikat. Áldozatból bűnöst hazudnak. Több generáció óta.

@jjulie: Tulajdonképpen az összes komcsit is kipaterolhattuk volna mindenből és akkor nem lenne témánk:) Nyolcszázezer fele, harmada , szépen kizárva a közügyekből. Elzárva a közvagyontól.Ezt a tárgyalóasztalhoz kényszerült vezetők nem engedték. ÚGY TUDOM DEMJÁN NEM ADOTT EL EGY HAJSZÁLAT SEM ALÓLUNK. A VAGYONÁBÓL VISZONT NEM FELEJT EL ADNI A SZÜLŐHAZÁJA KIVÁLÓSÁGAINAK, TEHETSÉGES ÉS ÉRDEMES EMBEREKNEK. PRÍMA PRIMISSZIMA.FIATAL TEHETSÉGEKNEK IS. MONDJ MÉG EGY MECÉNÁST! AZOK KÖZÜL, AKIK A MÓCCERVÁLTÁS ÓTA SZERZETT VAGYONUKBÓL ILYESMIT LÉTREHOZTAK VAGY FINANSZÍROZNAK. NEM TUDOK NEKED JOBB KOMCSIT HIRTELEN ELŐRÁNTANI, EGYETLEN PÁRTBÓL SEM. PEDIG MINDBEN VANNAK. a MÁSIK, AMIT MELLETTE TUDOK FELHOZNI, HOGY Ő NEM MEGSEMMISÍTETTE A KEZE ALÁ KERÜLŐ VAGYONT, HANEM GYARAPÍTOTTA. ILYET IS KEVESET TUDSZ MUTATNI. HA , AZ AZ, HOGY MINDENT CSAK ELTOLTAK A HÁZTÓL ÉS A SAJÁT ZSEBÜK MÉGIS TELE LETT TŐLE. DE CSAK AZ ÖVÉK. CiNIKUSAN ERRE PEDIG AZT KÉPESEK MONDANI, HOGY AZ ÁLLAM A ROSSZ GAZDA. MEG HASOMLÓ BADARSÁGOK.

látjátok feleim szümtükkel 2011.12.18. 09:20:35

@jjulie: "semmit sem értek, miért nem ezt államosította a haza és a magyarság képviselője orbány viktor, hogy aztán jól fizessen neki bérleti díjat a köcsög idegenszívű Morgan Stanley, a Lufthansa, az Oracle, a Vodafone vagy a Nestlé "

Te kis jóhiszemű! Nem vetted még észre, hogy a magyar birka nem béget, csak hallgat? Arról nem is beszélve, hogy visszaütni meg nem tud, hiszen nincs hozzá eszköze, arról már régen gondoskodtak.

aszekelyek 2011.12.18. 09:26:34

@Putyilov gyári melós: nEKEM MOST MÁR VILÁGOS, HOGY vALAKIKNEK NAGYON KELLETTEK VOLNA AZOK A PAPÍROK ÉS AZZAL A HATALOM IS RAJTUNK. sZERENCSÉRE oRBÁN TALÁLT NEM ROSSZ GAZDÁT AZOKNAK:) Remek! HA ennyire zabosak ezért, akkor nyilván okosan elment soros ellenfeléhez:) Akinek szintén van elég pénze. Nagyon jó! csak soros kezébe ne kerüljenek megint a dolgaink... szemrebbenés nélkül csinálna ki minket . IS. Gondolom ez a mrMőbius azért lett patásördög, mert ő kapta meg a lehetőséget. Bárki másé lenne a papír, ugyanennyit bizonyosan kéne rá neki fizetni. Bezony. Nem oda megy a pénzünk, ez a baj! Meg a hatalom rajtunk , nincs az ezért puffogók kezében. Még képes és vesz többet és nem tudnak minket csak úgy , fél kézzel bedönteni:) valóban szörnyű lehet , azoknak akik meg akarták volna kaparintani azt az opciót.....:DDD

jjulie 2011.12.18. 09:27:06

@manyike:

amúgy pedig a közüzemi díjhátralékos "tünet" már több családban ütötte fel a fejét, mint a hiteltörlesztés elmaradás, tehát a hajléktalanképződés két irányból folyik feltartóztathatatlanul

a megmebtés csupán propaganda szöveg, fideszpicsaszájú propagandaszüveg

a devihitel jelzáloggal terhelt önkormányzati ingatlanvagyon megmentésses fideszpicsaszájú propaganda még várat magára, egyszer bizonyára ezt is hallani fogjuk

kivéve, ha a szívlapát addígra már meggyógyította az utolsó fideszpicsaszájat és fideszagyhúgykövet is

aszekelyek 2011.12.18. 09:36:24

@Putyilov gyári melós: Elég régen tartják a pénzüket kint. Sok éve. Még bőven flrto volt és bajnai. Szerintem se volt jogbiztonság...:) Akkoriban . De nem ez a lényege, hanem az, hogy a lehető legkevesebb adót kelljen nekik fizetniük, amellett, hogy a magyar költségvetésbe egy árva garas ne kerüljön abból bele. Magyarokat etetni? Hüjje.-e vagy? Még nem lehetne akkor őket szörnyen eladósítani és kifosztani. Egy rendben lévő költségvetéssel... Minél kevesebbet kap az állam , "hisz az rossz gazda " , oszt a szegényeknek , tudod , annál jobb azoknak , akiknek esze ágában sincs adózni Magyarország boldogulására. Ez kurzustól független. Elsőre furán hangozhat de így van. Ez pénztulajdonosi magatartás , pőre. Volt nekünk olyan miniszterelnökünk, akinek ráfért a cinikus képére az is, hogy egy fillére nincs, mind megették és nem adózott a magyar államkasszába egy petákot sem. Milliárdos létére. Olyan is van , aki meg leadózza a jövedelmét. Érdekes, hogy valamiért a népek az utóbbira szavaztak.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.12.18. 09:39:51

@manyike: nem bővül tovább a bankok hálózata?
Istenem, de szar lesz nekünk, pedig szeretnék 50 méterenként bankot az eddigi 100 méter helyett. :D

jjulie 2011.12.18. 09:44:30

@aszekelyek:

elállítódott a fideszfényeződ, sürgősen tolass rá egy aknára valamelyik szervízben, mert ebből bajok lesznek, félrehord a fideszfényeződ, és fel fogsz borulni, és pofára esni, és még mielőtt rádtalálna a szívlapát az aszfalt begyógyítja a fideszpicsaszádat

a fletózás, és bajnaizás nem fideszfényezés, banya, sőt, lassan már hatékony fideszhomályosítás

bár a fideszhomály végtelen

ha már te sem fényesíted őket akkor miben bízhatnak banya? a selmeci gabiban, vagy a girószász bandikában? nemár, nemár

ja vagy te lennél a gírószászbandika?

jjulie 2011.12.18. 09:54:02

@Hepci:

ezzel a pályázattal akár megnyerhetnél egy előfelvételt a jobblikba....

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.12.18. 10:02:05

@jjulie: itt a hegyen tényleg nagyon szar nekünk. 10 percet is kellhet sétálni, mire az ember talál egy bankot. Igaz, az utalásokat már neten intézzük, viszont azért is érdemes bankot építeni, mert a bank szép. A benne található befektetési tanácsadók pedig jók.
Napjaink temploma, be lehet kucorodni melegíteni lelkünket.
Vérezne a szívem, ha csökkenne a számuk s netán kevesebb lenne, mint filléres bolt vagy kínai turkáló.

aszekelyek 2011.12.18. 10:05:47

@jjulie: Tudod, hogy beszokott ragadni a caps lock..főleg ha ül rajta a macska:) Nagyon tehetséges ebben. Nem csak tolakodik ide , hanem ezt azt ki-be is kapcsol...érdekes,, hogy nem az ragadta meg a kedves figyelmedet, hogy azt írtam, mi ezt úgy mondjuk a családban , legyünk jó zsidók, lássuk, mi marad nekünk, ha engedünk, mert nincs más út....:) A jó zsidózás nem cikk? Említésre se méltó?:D

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.12.18. 10:09:52

@aszekelyek: "ne mi nyerjük a legnagyobb összeget"
"nem taggyűlés volt, csak összegyűltek a tagok"
"megvédjük a magánnyugdíjpénztárakat"
"ne azt figyeljék, amit mondok, hanem amit teszek"

Ezeket a puritán erkölcsű, minden adót befizető, a hivatalos fizujából levezethetőnél még véletlenül se jobban gyarapodó miniszterelnök mondta netán?

aszekelyek 2011.12.18. 10:14:37

@jjulie: Tsülikém nem veszem be, hogy nem érted, mi abban a zseniális, ahogy megtartották magyar kézben az ingatlanvagyont. Ha volt is ára....:) Nagyon csípem Bandikát de nem szeretnék szóvivő lenni. Csatába a férfiak valók... ha esetleg elfogynak, majd jövök én, az amazon.) Mert ha hí a haza , az más...:) Ő se akar családanya lenni:)

jjulie 2011.12.18. 10:18:37

@aszekelyek:

félreértesz banya

engem az érdekel, hogy aki másfél éve teli tüdővel tövig gázon fényezte az orbánt és az orbánpártot, az most mit művel

mi változott meg benne, hogy abbahagyta, merthogy látványosan abbamaradt, egy fia fideszfényező sem látszik nagyhatár mezőben

nem ismersz egy ilyet véletlenül valamelyik rokonodtól nem tudsz utánaérdeklődni egyenesben?

jjulie 2011.12.18. 10:25:34

@aszekelyek:

hahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahav

tényként közölsz egy meg nem történt eseményt idézve egy sort fideszpicsaszáj propagandából

"nem veszem be, hogy nem érted, mi abban a zseniális, ahogy megtartották magyar kézben az ingatlanvagyont."

milyen ingatlanvagyont említesz ami magyar kézben maradt?

ne csak a fideszfényeződet nézesd meg a szervízben, hanem az azgyhúgyköved is banya, meglazolhatott rajta az ékszíj, azért csúsztatsz még akkor is ha alszol

ubul2000 2011.12.18. 10:27:29

@jjulie: már gratuláltam neked a barca meccsekért, jobbak voltak most is. De az utóbbi évek leggyengébb barca-real meccse volt - szerintem. Messi és Ronaldo is formán kívül focizott. Az meg M-ho hibája, hogy nem zavarta el rég Özilt meg azt a fasz niggert, a lassa-massa-stb nevüt. Mellesleg én Khedirát sem tartanám. Raul meg még most, nem egészen fiatalon is többet ér mint Benzema. Pepe hiába jó játékos, ha egy hülye - őt már régen kirúgtam volna.
A real 90%-ban nagyon jó egyéni képességű játékosokból áll, de nem jó csapat. Nagy kár volt Del Bosque-t elküldeni.

aszekelyek 2011.12.18. 10:31:15

@Hepci: A harmadik a legérdekesebb. A magyar pénzeket meg is védték az einstandolástól. A magyar költségvetés számára. A nyugdíjat meg nem fagyasztották be és nem is csökkentették. Várom a jobb megoldási elképzelésedet. Nincs semmiféle erkölcsi akadálya annak, hogy a miniszterelnök feleség is szerzhessen valamit, Ahol nagyságrendekkel nagyobbakat loptak és az bár törvényes, nem erkölcsös/ etikus. Az a felfogás tőlem idegen, ahol csak a FIDESZ vezetőinek kéne önmegtartóztató életet élni. Még annál is önkorlátozóbbat, hogy nem nekünk nem szabad a legnagyobbat, anyukám,... az erkölcstelen, az kapzsiság. Nem vagyunk mi MOTIM Megkaparintóék. Eg darabka szőlő....., tényleg abba mentünk tönkre. Jegyzőkönyv? Igen a Sukoróról folytatott tárgyalásé érdekelne. Mikor összegyűltek a tagok..... Tényleg , miért ne kaphatna a kormányfő felesége egy oda hidat , ahol nincs is völgy? Mert neki az tetszik. Vettünk nekik azt is. Klára nagyon elégedett volt. Tényleg arra kéne figyelni, amit tesz. Amit mond , annak a kiforgatása és csűrés csavarás és kreatív értelmezése, -értsd csúsztatás, szdsz módra -helyett. Abszolút önérdekből, még hozzá. Amit tesz, azzal is azt művelik, sokan, persze. Szintén kizárólagos önérdekből.

ubul2000 2011.12.18. 10:31:22

@Hepci: lehet, hogy újra megnyit néhány étterem, ami a bankok helyén volt? (pl a zöldfa a Krisztinán)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.12.18. 10:33:01

@ubul2000: a "fasz nigger" nem teljesen PC, Ubul, szóval reszkess, ha gyün a vásárhelyimária...

ubul2000 2011.12.18. 10:33:51

@aszekelyek: Ajjaj! Jó zsidó?? Azt melyik mesében olvastad?

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.12.18. 10:36:05

@aszekelyek: az a felfogás tőlem is idegen, miszerint a Fityesz vezetői önmegtartóztató életet élnének... :D
...és igenis jár nekik is, ha már az ősrobbanáskor (1989) nem tudtak lopni, mer' még pisisek voltak...

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.12.18. 10:37:29

@ubul2000: arra nem is emlékszem, akkor még kicsi lehettem.

ubul2000 2011.12.18. 10:37:50

@Hepci: igazad van, vesszőt kellett volna tennem a két szó közé, tehát nem azért fasz, mert nigger - ha fehér lenne, akkor is egy b.nkó f.sz lenne

jjulie 2011.12.18. 10:41:08

@ubul2000:

a real egy hagyományos, nagyon hosszú időn keresztül sikeres modell volt, szoktam nézni őket örömmel

de

a kisebbik fiam pár éve áthívott a szobájába, hogy nézzem meg mi zajlik, az volt az a meccs, aholis 6:2-re nyert a barca madridban, azóta vagyok barca követő, kitaláltak sok sok évvel ezelőtt egy focit, és tömegével nevelték fel az azt játszani tudókat, ez egy valódi megújítása a focinak, mint csapatjátéknak, klubnak, finanszírozásnak, stb, korszakhatár, iskolateremtés, szeretem

eladható portéka, veszik az arabok, kinaiak, amerikaiak, stb

ma már tömegével mennek suliba messi mezben amerikai gyerekek

a madrid meg egy a sok közül, elkopott sablon

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.12.18. 10:42:01

@aszekelyek: ha elkészülnek a tervek a banki magánszámlák megvédésé... - khmmm - einstandolására, léci, legalább az itteni törzstagokkal tudasd priviüziben pár nappal előre... megnézzük a Leithát Bruckban, esetleg Grazot (annak úgyis vannak fideszes kontextusai rossz nyelvek szerint)... szép kirándulás...

aszekelyek 2011.12.18. 10:42:59

@jjulie: Mindenki, akinek jutott , akkor volt jókor , jó helyen a rencerváltás előtt, házalókám , te is:) Az elvtársak megtartották mind a gazdasági hatalmat, mind a politikait és üveggyöngyöt adtak a népnek, szabadság feliratúakat. Minden tulajdonukért. Persze az nagy probléma, hogy Olyan elvtársak , mert anno , mind az volt!, is hozzáfértek dolgokhoz, akik nem akartak feltétlenül annyit ártani Magyarországnak, amennyit az őket ma ócsárolók. Csak piacgazdaságban gondolkoztak. Nem csak szemétláda van a vagyonosok között. Aki eladná ezer forintért az anyját is....Ez gond, mert kitűnik így, hogy a többi milyen aljas. Úgy vagyok informálva, hogy azok az elvtársak, akiket kitessékeltek a kizárólagos hatalomból azok az elvtársak, akik tényleg akartak rencerváltást, nem a keresztényi megbocsátás hívei és nem kenyérrel dobnak vissza, ha megdobják őket kővel. Inkább fordítva... , inkluzíve engedély nélküli gumilövedék , vipera , azonosító nélküli verőemberek rötörvénytelen fellépéssel. Meg egy tank is persze, hogy arról ajvékolhassanak. Akiknek hatalmát nem sikerült 56-ban megtörni. CSak 89-ben és csak részben. Tudod, akik nemhasználják a népfelkelés szót és eltették gyorsan azt, csontváznak a szekrénybe, aki először kimondta... , ha benne is van az alkotmányban, őket ugyan nem érdekli. mert a tagadását viszont nem rendelték büntetni. Nesze neked szabadságjog. Így lehet vele visszaélni, Pld. Meg sok más módon. Mindet meg is ragadták ők.

ubul2000 2011.12.18. 10:45:37

@jjulie: igen, egyénileg annyira jók, hogy a sevilla ellen símán megy a 6:2, de nem csapatjáték amit most csinálnak. Én biztosan visszahoznám Del Bosque-t

aszekelyek 2011.12.18. 10:51:25

@jjulie: mit fogsz felgyújtani te apróvakarék? Mert ember a sajátját nem , az biztos. HA csak a bank el nem akarja szedni tőle Azé ne legyen.ez oké. De ha lakhat máshol és nem az utcára teszi a saját hazája állami vezetése? Mi oka lenne gyújtogatni? Neked van, mert nem látsz a méregtől, hogy ezt is összehozták.... Eladni eladja. Ha akarja, de maradhat benne bérlőként és máshová is költözhet. Magyarok , mi csak magunkra számíthatunk. egymás között adni venni ingatlant, az jó és szokásos. Mindenki csinálta eddig is, megváltozott körülményei hatására. Nem mindig jókedvében. :) Akinek a csalája segített, fiatal pá, mint nálunk, az végtörlesztett. Értem én, hogy felháborít, hogy annyi év aknamunka után egyszer csak az atomizáltak összerántják amijük van és egymás érdekében aktivizálósnak. Plusz bankok, és takarékszövetkezetek... és magán kölcsönadók. Akik megkapják azt a kamatot, amit a pénzükre kapnának a banktól is... és így teszik élhetővé a másik magyarok életét. Hallatlan de tényleg!
Persze értem, miért kell kínodban így rinyálnod:)

jjulie 2011.12.18. 10:53:37

@Hepci:

újkeletű extrém sport

szaván fogni egy fideszférget

aszekelyek 2011.12.18. 10:59:04

@jjulie: Még valamit. Mennyivel is volt jobb az a magatartási kódex? Sexpírnek? A nem túl jónak minősített elvtársak annyit bírtak magukból kiszorítani. Érdekvédelem címén.......Attól koldultak volna ma, akiknek most van kiút. Nem sikerült elvenni a reményt is a magyaroktól, a házaikkal együtt. Tökéletesen elrendezni, hogy egyáltalán közelébe jussanak a z önmegvalósításnak. Tudod. A piramis. A legalsót akaták kihúzni, tömegeknek, amely minden más reményét is teljesen lehetetlenné teszi. A fedél, élelem, , víz...., ami minden más feltétele. Tudod te ezt jól. Értem én, hogy egy kanál vízbe fojtanád meg Orbánt, mert ezt megakadályozta. Nem leszünk pária társadalom. Nem. fedél és élelem lesz, a többit meg a tíz körmünkkel..., ahogy a háború után is. " Ugros eliminados " ugrott. Pedig a módszere védhetetlennek tűnt eleinte. CSak aztán mégis lett a csapdából pánik. lett kiút. Csinált Orbán és Matolcsy és Fellegi és....

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.12.18. 11:11:41

@jjulie: ez se bonyibb, mint szaván fogni egy gyur-csótányt...

ssi 2011.12.18. 11:11:47

@jjulie: @ubul2000: @Hepci: bezony, az éremnek min 2/3, de inkább több oldala/éle van

- igen, felmerült az emberekben, hogy miből lett a sok, szép, csicsa bankfiók .. de pl. 2009-ben csökkent a nyitvatartás, meg a dolgozói létszám, s nem lett több fiók - takarékosság
- most felmerül, mi lesz pl. az üres helyiségekkel .. itt nálunk már egy ideje a "kiadó" tábla van az ablakán .. meg az elküldött emberekkel ..+ manyuppénztárak megszűnése ? .. csak vitték a mi pénzünket?
- voltak olyan könyvelők/irodák, akiknek ügyfélköre 90%-ban építőipari cégek voltak .. s csak voltak

mindig van áldozat is, ha jó irányba is mennek az ügyek .. érdemei elismerése mellett lehet más szempont is .. innen el, de oda ad ..s minden így működik

jjulie 2011.12.18. 11:11:54

@aszekelyek:

fideszzagyvaság, minimális fideszfényesítés nélkül, nettó kontraproduktív fübehugyos duma

nagyon bírom ezt a so-sokk kicsorbult fideszfényesítő készüléket, de miért nem köszörültetitek meg?

aszekelyek 2011.12.18. 11:14:10

@jjulie: Nálunk ilyen nincs:) Olyan viszont akad, aki nem szertte Orbánt de nagyon hálás azért, hogy a gyerekének nem engedte elvenni a lakását és az unokája feje felől a fedelet, úgy, hogy még tömérdek adósság is terhelje, élete végéig nyögje. :) Nálunk ilyen van csak. :) Remek viszonyban vagyok a nászasszonnyal, róla van szó. NAp, mint nap, a munkahelyén a zt a mantrát kapja, telibe, amit te nyomsz. megegyeztünk abban, hogy szeretni nem is kell Orbánt. Ezt, amit viszont tett a fiatalokért, magyon nagyon méltányolni kell. IDősebb nálam, ötvenes éveket is áteélt a másik nagyi. Jócskán. Amikor nem volt kaja, semmi. csak hajtották az embereket, mint az igavonó barmokat... és még sok mindent átélt. Képzeld el, nem FIDESZ szavazó de értelmes ember. Érzelmileg is rendben van. értékeli, ha tesznek érte és az édes gyermekéért ilyen lényeges dolgot. A három gyerekes , volt osztálytársam se kell az utcára menjen az érdi házukból. Csak ilyen ismerőseim vannak.... Természetesen tudom, vannak, akik megeszik a dumádat, akik nem érintettek és még elég korlátoltak is, hogy felfogják, mi történt. Teljes mélységében persze csak az érzi át, akinek empírikus a tapasztalata. Az elvtársak ugye nem az a kör, ők a te célcsoportod, zsülikém, te apróvakarék. Nekik aztán nagykanállal van tömve, a zorbánszemétláda és eztiselqrta. -hazudozásotok. Kádár népe még él, szép számmal. Meg a hasonlóan korlátolt utódok. persze az ellenérdekeltek is sokan vannak és van médiumuk is hozzá, hogy az agyatlan baromságokat és féligazságnak is nehezen nevezhető mantrájukat nyomják. At aara vevők fejébe. Van egy atv függő kis szivem csücske , jó ember, csak nincs semmi tudása és megeszi a marhaságaitokat. Jókat vitatkozom vele. Sok éve. Ennek ellenére nagyon jóban vagyunk másképpen. Két demokrata. :) -az így néz ki.:) Ahogy bródy még értelmes korában írta: oly sok ember van, ki többre nem, csak jelszavakra gondol...orbánelqrta a maximum, amit befogad az agyuk. erre is van kondícionálva. Másutt is így van ez. 10 % politikai analfabéta minden népeknél van, minimum.

messi-asz 2011.12.18. 11:15:05

b+ koki-rály... saller orr bán ja...

www.168ora.hu/velemeny/igy-targyalunk-mi-87747.html

@manyike: innen el, de odaad...

ez hüjeség... ez csak fidesisztánban van így...

ha zország együtt lendülne akkor MINDENKI emelkedik... nem nullösszegű
de ehhez ezt a gerinctelen aljas tehetségtelen "ELIT" et el kell zavarni

aszekelyek 2011.12.18. 11:18:35

@jju végtörlesztett, eszközkezelős. takarékpénztár és magán erő altal finanszírozott... Tudod, amit már közöltek a szegény bankocskák, micsoda veszteség az nekik.....) az se megtörtént alapon van számolva? ne már? HAzudnának a bankok? Nem olyan elvetemültek azok csak nem, már.... Oké, ganéj szerződést az kötöttek de hogy most i s meg nem történttel számolnának? meg nem tartanák be , amit mondanak? Olyanok? Szted?

ssi 2011.12.18. 11:19:56

@panelburzsuj: jóhír-2 :)))

Teljesítették Matolcsy kérését

adóhatáság munkaerő-átcsoportosítással és többletmunkával tudta beszedni a plusz 40 milliárd forint + ÁFÁ-t

- 13%-kal több adózót vizsgáltak,
- hatóság fejlesztette a revíziókat megelőző kockázatelemzési és egyedi kockázatkezelési rendszerét
- sokszor huszonnégy órában látták el feladataikat
- de nagyobb figyelmet fordított a méltányosságra is

www.portfolio.hu/gazdasag/adozas/bevasalta_az_adohivatal_matolcsy_afaigeretet.160145.html

ssi 2011.12.18. 11:21:43

@messi-asz: "innen el, de odaad... ez hüjeség..." apránként megcáfollak majd :))

jjulie 2011.12.18. 11:23:04

@aszekelyek:

poshadt, kontraproduktív, retek, fűbehugyos duma

szeretem

szeretem hogy másfél év után ide jutott vissza a fideszgyíksereg, feledve a fideszfényesítést, újra fűbehugyozik tehetetlenségében

szeretem

isten nem ver bottal, hanem szijjártóval

ssi 2011.12.18. 11:27:14

Több mint 2500-an mondhatnak fel január elsejével - közölte Papp Magor, a Magyar Rezidens Szövetség elnöke, aki elárulta, hogy a felmondók között ott van Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter fia is

hvg.hu/itthon/20111218_rethelyi_fia_beadhatja_felmondasat

na, legyetek jók :)))

jjulie 2011.12.18. 11:28:43

@aszekelyek:

ez is csak fideszhomály, nulla fideszfényesítés, szeretem

pontosabban

a fideszfényezőműhelybezárás hullámot: szeretem

a fideszhomályosítást fideszgyik módra: imádom

nem tudok betelni vele, ne hagyd abba, banyesz, még, még, még, sohanemelég

messi-asz 2011.12.18. 11:31:29

@manyike: most igazad van... ez a NULLjáccma... debilkormány alatt ez van...

de fejlődő országban, nem ez lesz... szval egyszerre van igazunk...

jjulie 2011.12.18. 11:31:54

@manyike:

mire visszajönnek a fecskék, orbánia befejezett múlt idő lesz.....

majd ha már a padlón lesz az orbán, meglátogatom, és belerúgok egyet én is

messi-asz 2011.12.18. 11:32:41

a lemp a hiteles ellenzék??? :)))) bruhhahahahahha... ez már nem jön be...

scheiringgabor.blog.hu/2011/12/17/december_23_uj_ellenallas_uj_koztarsasag

aszekelyek 2011.12.18. 11:34:17

@ubul2000: Zömmel őket irtották ki a holocaustban , így viszonylag keveset ismerhetünk már. Túlélők között kevés van. Azt az arany ügyet a gettóban, pld minap erősítette meg egy ismerősöm , kinek szülei mindketten táborban is voltak. Akik begyűjtötték a többi zsidótól azt és szabták az árfolyamát a cserénél , azok éltek túl. Meg persze a fasiszták. Akiknek elfogyott , azok nem. Na és ma kik vásárolják fel az aranyat? Ez sajnos nem mese. Üdvözöllek az aranyborjú imádók legújabb aranykorában!

aszekelyek 2011.12.18. 11:35:27

@messi-asz: NA! KArácsonyék karácsonyra puccsot szánnak a magyaroknak? ???

aszekelyek 2011.12.18. 11:36:41

@graycivil: Ki, mint él, úgy találgat, feltételezget... Nem eszi meg, akinek van agya...

messi-asz 2011.12.18. 11:38:06

@aszekelyek: ettől még nem kell bexarnod... ez még nem a szívlapátos...

ez még csak a palotaforradalom... a hatalomátmentés orbáni-pozsgaii B verziója...

jjulie 2011.12.18. 11:38:18

@ubul2000:

a santos 5 védővel kezd, a barca 3-al

nyünyüge 2011.12.18. 11:39:14

@aszekelyek:

erre az örök MACSEK+CAPS LOCK problémára volna egy egyszerű és közhasznú megoldás: ha a "Komment küldése" gomb előtt, de főleg még írás közben néha olvasnád is, amit írsz.

(valszeg nem árt meg, bár vannak átmeneti kellemetlen mellékhatásai, de maradandó tüneteteket nem okoz, az eddigi tapaszalatok szerint:).

aszekelyek 2011.12.18. 11:40:04

@Hepci: Semmivel sem kevésbé jár, mint fletonak a 8 milliós fényezés, golyóálló az audijára....:) Amikor az In-kál védte, egyébként.... Meg mesterlövészek. Keneddynek képzelte magát? :D

aszekelyek 2011.12.18. 11:42:14

@Putyilov gyári melós: akkor jó. Sokkal kevésbé van oka a magyarokat kicsinálni, Ő pénzt akar csak. Nem legyalulni a magyarokat a földszínéről.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.12.18. 11:51:52

@jjulie: egyelőre az is elég lenne, ha Hoplitát meglátogatnád és belerúgnál... nem kell félned jó lesz... kéz- és lábtörést a talihoz!

ubul2000 2011.12.18. 11:53:44

@jjulie: messi ellen - ha jó formában van - 5 is kevés

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.12.18. 11:54:26

@aszekelyek: nem, Nérónak képzelte magát, s a Gellérthegyen szeretett volna maszturbálni, az emlékműnél. De éppen hideg volt s nem találta meg a farkát. :)

ubul2000 2011.12.18. 11:55:29

@aszekelyek: egy biztos, én nem vagyok a felvásárlók között, igaz - sajnos - az eladók között sem

aszekelyek 2011.12.18. 11:57:53

@nyünyüge: :) azért kedves, hogy nem azt tanácsoltad, mérgezzem meg a macskát...

graycivil 2011.12.18. 12:19:26

"Nem ez az államosítás lesz a végső!

Ha a magánnyugdíjvagyont már nem lehet többször államosítani, mi lesz a következő? Mi okunk lenne elhinni, hogy a kormány itt megáll?"

velemenyvezer.blog.hu/2011/12/17/nem_ez_az_allamositas_lesz_a_vegso?utm_source=ketrec&utm_medium=link&utm_content=2011_12_18&utm_campaign=index

jjulie 2011.12.18. 12:28:37

@Hepci:

a hoplita megrugdosás nem menő, egyszerű balgákkal ilyet minek tenni

a már földön fekvő orbánsántakutyába még egyet belerúgni, az ok

jjulie 2011.12.18. 12:32:06

@ubul2000:

sima három null a félidő, mit ad isten 74%-os barca labdabirtoklással, és három strandfoci góllal, és egy kapufával, egy santos kapuralövéssel

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.12.18. 12:34:13

@jjulie: hátha csak beszélgetni akar veled... kiugróan szimpatikus versenyzőnek talál... vigyél parittyát... egyszer már bejött hasonló szituban...

LMP_ZALA 2011.12.18. 13:01:13

Az IMF-re a válasz nagyon egyszerű, gazdaságunk nem húzza felfelé Európát, lassan önálló gazdaságunk nincs is, európa összeszerelői vagyunk a multikban, megesszük európa szemét élelmiszerét, nincs ásványkincsünk, és nem euróval fizetünk, így pénzügyileg se vagyunk érdekesek, ráadásul kicsik is vagyunk, szóval ökörség azt gondolni, hogy majd mi megmondjuk az EKB-nak és az IMF-nek, hogy milyen konstrukciókat nyújtson nekünk! Európa elbírja, ha egy országot hagynak csődbe menni, sőt ez lehet az intő példa a többieknek, így én semmi jóra nem számítok! Kedves emberek, "mi" választottuk meg a kormányunk, és leváltani is csak mi tudjuk őket!

zarahusztra 2011.12.18. 13:20:09

@LMP_ZALA:

Az ország tényleg csődközelben van és T.G.-nek teljesen igaza van abban, hogy a FIDESZ egy felvállalhatatlan kormányzati stílust hozott be...
Az igazsághoz azért hozzá tartozik, hogy a helyzet ilyetén alakulásában 95 %-ban az előzőek a felelősek. Ezt a választók is tudják és biztosan nem fogják az (előző) tolvajokat újra hatalomra juttatni. A FIDESZ úgy viselkedik, mint a kurva, aki miután megnézet, mennyi pénzt kapott felkiált: "..úristen, engem megerőszakoltak!"
Tavaly meglepetésként érte őket, hogy dec-ben nem folyt be annyi TÁNYA, mint 2009-ben. Az idén képesek újra meglepődni. Majd azon is, ha dec.végén és jan-ban 100000-rel csökken a foglalkoztatottak száma.

A krízis a jobbikot fogja felhozni és kierőszakolhatja az előrehozott választásokat, ahol mindenki összefogva a jobbik ellen fog kampányolni. lesznek itt még érdekes szövetségek.

Eddig azt hittem, hogy a Jobbik nem való kormányerőnek, mert külpolitikai elszigeteltséget és a demokratikus intézményrendszer felszámolását hozhatja (részben nem is lenne akkora baj...)
Már látszik, hogy e két dolgot elvégzi a Fidesz, úgyhogy a Jobbiknak csak bele kell ülnie a "kész"-be és el kell kezdenie megvalósítania azokat a FIDESZ ígéreteket, amik megmaradtak a szavak szintjén...vagyis mindet.

jjulie 2011.12.18. 13:34:32

@zarahusztra:

atyafi, itt éltem már tíz éve is, kik azok az előzőek?

jjulie 2011.12.18. 13:36:26

@Hepci:

kit érdekel hogy mit akar? beszélgessen vele élőben a harapós ló

ssi 2011.12.18. 13:39:52

@zarahusztra: "helyzet ilyetén alakulásában 95 %-ban az előzőek a felelősek. Ezt a választók is tudják"

nem, a választók jelentős része úgy tudja, hogy a felelősség jobban és szélesebb körben oszlik meg a
- nemzetközi helyzet
- jelenlegi kormány
- elmúlt8év
- elmúlt 20 év
- elmúlt 60év

között

látunk egy párt/politikai erőkínálatot, de nem tudhatjuk, hogy a láthatatlanok épp hol tartanak és miért .. igazad van: lehetnek még érdekes szövetségek :)

kérdések: épp lejtőn vagyunk-e most? ha a Jobbik vezet majd, másik lejtőre kerülünk át, mely még mélyebbre visz, vagy mi lesz? s ki lát a jövőbe?

ökörpöröly 2011.12.18. 13:45:18

Aki teheti, megtakarításait helyezze külföldi bankban biztonságba. Ez vonatkozik a befektetési és magánszámlára is. Ausztria, Szlovákia közel van, minden EU-s állampolgárnak (egyelőre még azok vagyunk) joga van külföldön magánszámlát és befektetési számlát nyitni, külföldi befektetési alapokba fektetni a pénzét -akár anoniman is, bár ekkor magasabb az adó mértéke-. Eddig 3500 milliárdnyi magánvagyont loptak el, a következő az adófizetők pénzéből álló MNB-tartalék államosítása jön. A következő lépés a lakástakarék pénztárak állami részének elrablása lesz, majd jöhet a magán- és befektetési számlák államosítása -azaz Orshós-Olsthein&Simicska Maffia feltőkésítése-. Jelenleg 3000 milliárd forintnyi magyar befektetés van külföldre mentve. Ha a magyar józanul gondolkozik, akkor ez a szám jóval nőni fog.
Nyomassátok a Facebookon is, hogy kevesebb magyar állampolgárt tudjanak kifosztani!

ökörpöröly 2011.12.18. 13:47:54

@ökörpöröly: A legnagyobb veszélyben a magyar székhelyű és alapítású bankok vannak. OTP, Takarékszövetkezetek, Gránit Bank, Kinizsi Bank. Az OBA (Országos Betétbiztosításai Alap) nem vállal garanciát az állam által elkobzott vagyonra!
Megtörtént ez már történelmünk során, de világszerte ismert jelenség! Mindenki mentse, ami menthető!

messi-asz 2011.12.18. 13:51:24

@manyike: és az elmúlt 1011 év????? István a hibás!!!! monyon le!!!!

újak nincsenek, ezért láthatatlanok... aki most pártot alapít az öngyilkos...
illetve szokásos coclista/náci módon zsarolással, fenyegetéssel stb maffia részévé válik

értelmes emberek mind kussolnak... ennek forradalom lesz a vége, lövetéssel stb
(tudod: polgárháború)
aztán lesz szükség olyanokra akik 10-12 egyszerű mondattal PROGRAMOT adnak...

ökörpöröly 2011.12.18. 13:51:54

47 után hol volt a magyar virtus? A MANYUP-ok államosításakor hol volt a magyar virtus? Most, amikor az MNB tartalékára akarja rátenni a kezét a kormány, hol a magyar virtus?
Sehol! A történelmünk során már volt példa erre a lépésre, de megtették ezt jó pár országban is -volt kommunista országok, jelenlegi kommunista országok, dél-amerikai országok-.
Mit fogsz csinálni, ha Orshós-Olsthein ávéhásai, a TEK-csekisták tarkón lőnek, ha lázadozol? Nagy valószínűséggel lapítasz, hogy életben maradhass!
A forint le fog értékelődni, a külföldi megtakarítás az egyetlen biztos lehetőség. Orshós-Olstheinnek nincs arra hadserege, hogy lerohanja Európát, de arra van ereje, hogy terror alatt tarthassa a magyar lakosságot.

messi-asz 2011.12.18. 13:52:57

@ökörpöröly: államcsődben ez törvényszerű...

és a fijjug már feladták már "tervezetten" (amennyire a tehetségtelenségük mellett ez értelmezhető) "menedzselik" le a saját érdekeik szerint...

jjulie 2011.12.18. 13:53:59

@manyike:

a törökgábor lát a jövőbe, és jó távoliban látja a megtört és leváltott orbán viktort

három hónap múlva, az a távoli jövő?

messi-asz 2011.12.18. 13:56:33

@manyike: nem kell jövőbe látni... a történések és a jellem morzsákból aki akarja KI TUDJA RAKNI a mozaikot... a történelem az logikus események láncolata...

természetesen nem tekintve az Isteni beavatkozásokat... demi deux mahina:)
ilyen a cunami és a nagyerejű földrengés, de nem ilyen az árvíz...

a mozaikokat így kell kirakni:
1011 év feudalizmus + fides = államcsőd + polgárháború

jjulie 2011.12.18. 13:57:00

@ökörpöröly:

az állam nem fogja elkobozni

a magánszámlák zárolva lesznek, csak az állam kölcsönveszi, és majd egyszer visszaadja, és még kamatot is igér

ez nem elkobzás, csak a felajánlott javak elfogadása

messi-asz 2011.12.18. 13:57:49

@jjulie: a francokat... az évszámot rosszul olvasod... 2013 tavasz a zorbán eltűnik

2012 tavaszán még 1 újabb nagyarányú fülkeforradalmi győzelemben lesz része...

messi-asz 2011.12.18. 13:59:19

@jjulie: ad választást is... ideadod vagy kiírod magad a NER bőll...

elveszi állampolgárságod és szabadságod... (böri, vagy forradalmi statárium halál)

hoplita 2011.12.18. 14:25:13

@Hepci:
Hozhat, de én valszeg jobban csúzlizok.:)
Hatszoros dombóvári gumikesztyű ragasztva, 10-es csapágygörgővel töltve....jó néhány fácán és nyúl tisztelgett már előtte, de a gagyizsidó is megsüvegelné, azt borítékolom.:D

Maraggyunk csak a puszta kéznél, úgyis komoly kárt tennék benne szempillantás alatt.

hoplita 2011.12.18. 14:26:56

@jjulie:
Imádom a netcigányokat.....még a gép előtt is gyávák vagytok bazmeg, hát még irl.

Szimba 2011.12.18. 15:04:13

Hónapok óta oly ártatlan vagyok a politikát illetően, mint a ma született... Ezért csak annyit mondok, hogy IMF-el szemben nem lehet...

1. Európában általában romlott a pénzügyi, gazdasági helyzet, megszorítás, megszorítás hátán. Ezek főként a legszegényebbek széles rétegeit érintik érzékenyen.

2. Mo. hasonló a helyzet. Tömeg utálja az éppen regnáló kormányt. Szerintem hasonló helyzet lenne az MSZP-vel, vagy bármelyik párttal.

3. Az államadósság csökkentése megoldás lenne? Mert akkor ezt kellene kommunikálni, és minden szinten végrehajtani a megszorításokat, végiggondolni, hogy az önellátó mezőgazdaság, ipar stb. visszaállítható-e, és a határok lezárása mennyire vág minket haza.

4. Ha az előbbi változat már nem járható út, akkor nem kell eljátszani a kemény diót, meg a kicsi a bors típusú politikát, hanem sokkal ügyesebben, simulékonyabban tárgyalásokat folytatni. Lehet, ugyanazokat a megszorító intézkedéseket kellene végrehajtani, ám nem haragítanánk magunkra bizonyos pénzügyi nagyhatalmakat. "Nem a saját bankunk, Viktor!"

5. Miből lesz a ...Szolidaritás? Civilnek nevezik magukat, de a politikában ilyen nincs. Lehet, ők lesznek a nyerők a következő választások idején.

Magánvélemény: le kellene építeni az államot.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.12.18. 15:39:46

@hoplita: valószínűleg én is jelentőset tudnék rúgni Ökörpöröly sheggébe a 48-as lábammal. :D

jjulie 2011.12.18. 15:57:02

@aszekelyek:

"zseniális ahogy megtartották magyar kézben az ingatlanvagyont"

nameg a fideszannyapicsája

" A balatoni ingatlanfejlesztéseiről ismert SCD Group-é lehet – másik két V. kerületi épülettel együtt – a pesti belváros egyik éke, a déli Klotild-palota. Hamarosan lejár ugyanis a bérlők elővásárlási jogának határideje, ami után hatályos lesz a Belváros önkormányzatával kötött az adásvételi szerződés."

index.hu/belfold/2010/12/08/az_scd-e_lehet_a_deli_klotild-palota/

namost az a zseniális, hogy kitudja kik vannak emögött a vásárlás mögött

valszeg a fideszkurvaannya, a zseniális

www.helikonportal.net/blog/gyalazatos-szerzodesekrol

ahogy az északi klotild eladása mögött is a fideszkurvaannya volt, még az első próbálkozáskor

www.origo.hu/itthon/20020517magyar.html

a zseniális fidesz zseniális kurvaannya

ebben pedig tudod e hogy melyik zseniális fideszháttérembernek van 300 nm-re és hogyan létt az övé?

fortemap.intermap.hu/Locations/Default/Modules/RendTerv/RendTerv.aspx?lat0=47.5047812097245&lon0=19.0492789433977&zl=17&prID=294485&mapCode=otker

zseniális fideszkurvaannya, meg a te picsaszád

ökörpöröly 2011.12.18. 15:58:22

@jjulie: Orshós-Olsthein rémuralma alatt még azt is megmagyarázzák, hogy csak az emberek válláról vették le a terhet, amikor elrabolták a pénzüket. Sőt, ha Orshós-Olsthein Vezírrabbi jó kedvében lesz, akkor visszaadja kb. 1%-nyi vásárlóértéken! :)

ökörpöröly 2011.12.18. 16:01:47

@Hepci: Ne álmodozz, csak maradj meg a napi hokizásodnál! :) !8-as láb, mi ellett téged, egy tajgai beszartorusz? :)

ökörpöröly 2011.12.18. 16:04:19

Nem értem, hogy mit foglalkoztok olyan külföldről bevándorolt, metélt faszt szopó kiöregedett váladékkal, mint szekelyek, vagy olyan idegenből 20 kilós csomaggal becókmókolt idegen ivadékokkal, mint Lenin?:)

jjulie 2011.12.18. 16:05:22

@Hepci:

bátor a cigány, lova akarom mondani a @hoplita: lova

jjulie 2011.12.18. 16:11:28

@hoplita:

a közmukára jelentkezéskor legyél bátor, hogy ne az asszony tartson el, cigányszagértő

ménrót 2011.12.18. 16:12:39

Kedden adott Varga Mihály egy hosszabb interjút az Origo-nak:
"A magyar kormánynak tehát a következő hetekben-hónapokban három szereplővel kell valamilyen kiegyezést kötnie. Az egyik az IMF, hogy egy biztonsági háló legyen körülöttünk. Meg kell állapodni a Bankszövetséggel is, hogy a bankszektor meg tudja tartani a finanszírozó képességét és a gazdasági növekedéshez, a beruházásokhoz legyenek vállalati hitelek, valamint kalkulálható legyen a végtörlesztés hatása. Harmadikként pedig kompromisszumra kell jutni a Magyar Nemzeti Bankkal is, mert a monetáris politika nem szakadhat el tartósan a fiskális politikától. Ha a két rendszer disszonánsan működik, akkor abból előbb vagy utóbb baj szokott származni. A jegybanknak, és kisebb mértékben a kormánynak is gesztusokat kell tenni, olyan kompromisszumra kell törekedni, ami a monetáris politikát is érdekeltté teszi abban, hogy segítse a kormány növekedési terveit."

Szerda este azonban az Alkotmányügyi Bizottság benyújtott az új alkotmány átmenetei rendelkezéseit tartalmazó törvényjavaslathoz egy módosító javaslatot, ami alapján összevonhatják a Magyar Nemzeti Bank (MNB) és a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) feladat- és hatásköreit, ezek ellátására pedig egy új szervezet jöhet létre. Az új intézmény elnökét Schmitt Pál köztársasági elnök nevezné ki hat évre, a miniszterelnök javaslatára. A módosító alapján a két szervezet jelenlegi elnöke, Simor András és Szász Károly mandátumuk végéig az új szervezet alelnökei lennének.

A törvényjavaslatot az ügy súlyának megfelelően nyújtották be:
"A bizottság ülését csütörtökön sms-ben hívta össze a titkárság délután négy órára, de a napirendi pontokról nem tudták a képviselőket tájékoztatni. A módosító javaslatot ugyan Salamon László a bizottság elnöke jegyzi, de ő nem is volt jelen az ülésen, azt Cser-Palkovics András alelnök vezette le. A javaslatot másfél órás személyeskedésektől sem mentes vitában tárgyalták meg, majd a Fidesz és a KDNP képviselői megszavazták, a Jobbik tartózkodott, az MSZP nemmel szavazott, az LMP képviselője pedig nem volt jelen." - mesélte el Bárándy a hvg.hu-nak.

Másféle éve próbálják Simort kipaterolni az MNB éléről, és úgy néz ki, nincs más megoldás: ki kell szervezni alóla az MNB-t.

Igaz, az IMF előzetesen mintha valami olyasmit kért volna a kormánytól, hogy tartózkodjanak az unortodox lépésektől, így ezzel a lépéssel két fejet (Simor+IMF) is sikerül belenyomni a vödör kakikba, sajnos egy apró probléma van, hogy mindkettőjüktől segítséget és pénzt kér a kormány.
Múlt héten éppen Matolcsy jelentette be, hogy az MNB "eszközöket és forrásokat tud biztosítani ahhoz, hogy a növekedési terv megvalósuljon", sajnos erre az MNB rossz (=nemleges) választ adott. Nem kellett volna ...

Sajnos ez még így magában nem elég pofátlan, a Fidesznek még ezt is sikerült átugrania, mikor megindokolták:
"Az előző kormányzati ciklus során rossz irányba változó pénzügyi felügyeleti rendszert – amely egyrészt hagyta eladósítani az országot, másrészt hagyta, hogy a magyar családok százezrei adósságcsapdába kerüljenek – újra átláthatóvá kell tenni, és ez a javaslat ennek az elvi alapjait teremti meg. Az elmúlt években a pénzügyi felügyeleti rendszer hiányosságaira és e hiányosságok korrigálásának fontosságára többször, többen hívták fel az akkor regnáló kormány figyelmét. Ennek ellenére semmilyen lépés nem történt.
Ezzel a javaslattal létrejön annak a lehetősége, hogy a jövőben egy, a jelenleginél erősebb és jobban működő pénzügyi felügyeleti rendszer működhessen Magyarországon. A jegybank függetlenségének megőrzése mellett - amely a rendszerváltás egyik legnagyobb vívmánya - nagyon fontos, hogy ez az esetlegesen létrehozandó új szervezet rendelkezzen mindazon beavatkozási lehetőségekkel/eszközökkel, amelyek alapján megakadályozhatók azok a sajnálatos események (pl. a családok és az ország eladósodása), amelyek az elmúlt évek során bekövetkeztek."

Mellesleg az MNB és a PSZÁF azért nem tudott hatékonyan közbelépni, mert erre nem volt jogköre, de persze nyugodtan rájuk lehet kenni, és tökéletes indok az "átszervezésre". Hatékonyság + Zemberek védelme, ezzel mindent el lehet adni.

Most már tényleg csak az utolsó simítások zajlanak a Nagy Művön:
Közmédia: megvan
Médiahatóság: megvan
Médiatörvény: pipa
Alkotmánybíróság: megvan
Állami Számvevőszék: megvan
Legfőbb Ügyész+ügyészség: megvan
Bírók nyugdíjazása, Baka eltávolítása: megvan
Szájerné Handó Tünde az OBH élére: megvan
Ombudsmanok kipicsázása: megvan
Új választási törvény: pipa
Iskolák, kórházak államosítása: megvan
Új alkotmány: megvan

Hát, nagyon úgy néz ki, hogy az új alkotmány nem azért kellett nekik, mert zavarta őket a "kommunista" alkotmány (miért is zavarta volna őket?), hanem hogy erre hivatkozva egy sor sarkalatos törvényt legyenek "kénytelenek" meghozni, hiszen az új alkotmány "kötelezi" őket erre.

Gyönyörűen ki van ez találva ... ne zavarjon meg senkit, hogy a Fidesz már "csak" 38%-on áll, nem hiába a legaprólékosabban kidolgozott törvényük az új választójogi törvény. Minden ki van számolva, nem lesz semmi gond, minden emberük be van betonozva 6-9 évre....A középkori agyműtét után feldughatunk egy közép-európia banánt a seggünkbe, oszt' csókolom.

És úgy néz ki, ha az örvény magával ragad, akkor onnan már nincs kiszállás: a mai friss hírek szerint a kétharmadban saját emberiekből álló már eleve kiherélt Költségvetési Tanácsot még tovább herélnék ... csak így tovább, egyenesen előre a lenini úton.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.12.18. 16:34:03

@Szimba: ki akarja magát leépíteni?

Én inkább a hülyeséget csodálom, eljutottak a hosszadalmas kényelmes alkotmányozgatástól és NER-kiszögezéstől a 2 perc alatt elfogadott, majd visszavont, módosított, stb. törvényekig.
Bár az se lenne sokkal jobb, ha komolyan megvitatnák a dolgokat az ellenérdekelt, szegfűs agyhalottakkal...

ökörpöröly 2011.12.18. 16:39:04

@Hepci: Előbújt a szög zsákból! :) Hepci, érd be apádéval vagy plébánoséval! :)

ökörpöröly 2011.12.18. 16:47:02

@ménrót: FIDESZ-re a közvélemény-kutatások szerint a választójoggal rendelkező lakosság 17-20%-a szavazna. Azonban, ebből le kell vonni a megfélemlített közalkalmazottak számát, akik a kérdezőbiztosnak se mernek igazat mondani, illetve azok számát, akik szintén félnek a FIDESZ-től, ezért azt hazudják, hogy rájuk szavaznának. A bizonytalanok közt minimális lehet a FIDESZ-párti szavazók száma. 2002-ben, amikor közel se volt ekkora bolsevista terror, megfélemlítés, a már akkor is ordenáré demagógia enyhébb volt, simán elbukták a választást minden közvélemény-kutatás ellenére. Ráadásul akkor a bizonytalanok száma is jóval alacsonyabb volt.
Az igazi fideszbirkák száma nem haladhatja meg szerintem a szavazati joggal rendelkező állampolgárok 13-15%-át, de ez az arány is fokozatosan csökken.
Orshós-Olsthein Viktor ezért fog itt diktatúrát kiépíteni, ha nem végez vele a népfelkelés, illetve a nemzetközi intervenció.

nyünyüge 2011.12.18. 16:54:14

@Hepci:
szeKfű, te agyhalott :)!

ökörpöröly 2011.12.18. 16:55:13

@Hepci: Tudom Hepci, de nem kell irigykedned! :) Nem lehet mindenkinek normális szerszáma, elég neked az is, ami van, úgyse tudod használni semmire! :) Esetleg kössél rá egy virslit, így a bézsszínű téli nadrágodban majd úgy tűnik, mintha lógna valamid! :)

ökörpöröly 2011.12.18. 16:57:17

@nyünyüge: A kis szerszámából eredő frusztrációja miatt most fel van hergelve!:) Egyébként biztos le tudja írni, szerintem az általános iskola első 4 osztályát is kijárta! :)

nyünyüge 2011.12.18. 17:02:56

"Tervet dolgoz ki a brit kormány, hogy hogyan tudja hazavinni állampolgárait Spanyolországból és Portugáliából, ha összeomlik az ottani bankrendszer" (origo)

gáz-géza.

ubul2000 2011.12.18. 17:15:41

@nyünyüge: Szekfű az Gyula :)))

Mind a kettő helyes a virágra is, meg a fűszerre is.

messi-asz 2011.12.18. 17:25:14

aki sírni akar, nézze meg, hogy a "jogász"ok hoygan hasznosítják adóforintjainkat

napizeje.blog.hu/2011/12/18/gyilkos_csapda_eu_penzbol

ökörpöröly 2011.12.18. 17:25:45

@panelburzsuj: Ha marhára is, akkor elnevezhetnénk Hepcit is annak. Milyen szürreális, Hepci-Szekfű marha 48-as lábbal egy bézsszínű téli nadrágban...... Ha ezt Dalí megélhette volna! :)

nyünyüge 2011.12.18. 17:27:42

@nyünyüge:
ajjajaj - én vagyok agyhalott/f@szkalap.
nem kívánt törlendő/megfelelő aláhúzandó :)

nyünyüge 2011.12.18. 17:36:32

@messi-asz:
A jó tagállomok politikai elitje érdekeinek megfelelően felhízlalt EU apparátus már régen Parkinson x-edik törvénye szerint működik. Az EU által létrehozott, akár jószándékú elképzelések + a ráépülő szabályozás, bürokrácia és ezek tehetetlensége a közben jócskán megváltozott politikai és gazdasági helyzte miatt eszetlen pocsékolást és hülyeséget generál.

panelburzsuj 2011.12.18. 17:49:42

@lüke:

Örökké csak ilyen tinglitangli tándalokkal jössz ...

www.youtube.com/watch?v=1gGo4HKgugY

(Amúgy meg TG szélsőliberális "virágozzék száz bolondgomba" moderálási filozófiája beindította a társadalmi önvédelem megszerveződését. Collective filtering, folksonomy, Lucaszéke - ahogy óhajtod ... :)

lüke 2011.12.18. 18:01:17

@panelburzsuj:
szekfü:) má `mondtam tegnap a nárciszkákra:)

lüke 2011.12.18. 18:03:22

@nyünyüge:
azért erre az imperlizmusba kiküldött cigány
véleményét mondanám:
de szép halál/os pocsékolás az

lüke 2011.12.18. 18:10:33

@lüke:
kieg.ezen alapon minden szupranacionális intézmény pocsékol?
UNO, FAO, WHO,Atom ügyn. etc

nyünyüge 2011.12.18. 18:13:58

@panelburzsuj:
nem 1 hanem több:)?

amúgy ez belefér, van amit nehezebb bevállalni.

panelburzsuj 2011.12.18. 18:27:51

@nyünyüge:

Én nem vagyok az a típus, aki most kapva kapna a lehetőségen, és taglalni kezdené, hogy TECHNOLÓGIAILAG miért nem lehetsz, illetve másképpen ("bevállalósan") meg mégis hogyan lehetsz ... khmm ... AZ ...

Szóval én inkább most itt kiszállok ebből a témából ...

panelburzsuj 2011.12.18. 18:39:09

@messi-asz:

Csinos lajtstrom.

Nem láttam eddig hozzátoldva, hogy ha már így esett, akkor vajon meddig fognak ezek a szegény jószágok rusnya döggé boldogult állapotukban a csatorna fenekén oszladozni?

Amúgy meg itt is be lehet dobni Dajcstomi ugróiskoláját: ki rajzolt, mért, tervezett, és pisztolyt tartottak-e mindeközben a homlokához?

(Dajcstomi aszonta, hogy ha a kitakarás konkrét műveletét senki se hajlandó megcsinálni, akkor nincs kitakarás. Ha meg parancsra tették, akkor tessék szépen fölfele név szerint megmutogatni a parancsolókat, végig az ugróiskolán. Másik kérdés, hogy mindez mennyire cseng szépen egy Belsőpártos O'Brian elvtárs szájából. Vagy mennyire hangzik - goldsteinül ... )

nyünyüge 2011.12.18. 18:46:29

@lüke:
többször említettem már a környékünkön (Széll Kálmán, lánykori nevén Moszkva tér környékén) 10 éven belül harmadjára meg/újjáépített bicikli-út hálózatot.
Vagy az ország bármely pontján EU pénzen felújított közintézményt.
Mert ugye EU támogatásból nem újítható fel közintézmény anélkül, hogy mozgássérültek számára megfelelő rámpát, liftet, mellékhelységet, akármit ne biztosítana.
Ugyanakkor a jó ..... sem foglalkozik azzal, hogy azon szegény mozgássérült számára egyáltalán van-e megfelelő közlekedési eszköz, hogy megközelítse az adott intézményt, azzal meg mégkevéssé, hogy a környező akárhány településen van-e a bárkinek (sérültnek vagy nem sérültnek) elérhető ellátás. Bármiből.

Egy ideális világra próbáltak szabályokat kialakítani. A világ, meg Kelet-közép Európa meg sosem volt ideális, a válságos évek óta meg aztán igazán messze került attól...

ubul2000 2011.12.18. 20:21:09

@panelburzsuj: a legjobb résznél futamodsz meg? :)))))

lüke 2011.12.18. 20:24:01

@nyünyüge: ez igaz
az Eu támogatásból a mindenkori állam-ha hatszor uazt-
teszik- 25 %-t kap
Ausztriában - 20 %Mwst-pl Heurigereket - kocsma-építenek
ilyen az ideális világ, lobby, újkori nevén

ubul2000 2011.12.18. 20:24:01

@nyünyüge: gyerekek minek írnak ide :))))
Az igazi leánykori neve Széll Kálmán tár, alias kalef...

dzsaszper 2011.12.18. 21:03:05

Megfordult a fejemben egy lehetséges magyarázat arra a jelenségre, amiről a poszt is szól.

A magyarázat arról szól, hogy semmi sem szent, kivéve a közvéleménykutatási adatok... A gazdaság is rosszul megy ("orkán erejű szél fúj"), a népszerűség is zuhan. Megpróbálhattak egy kis IMF-tárgyalást, hátha visszaszerezzük a népszerűségünket, és esetleg a piacok is megnyugszanak...

Aztán amikor a népszerűség tovább zuhant, akkor megállapíthatták, hogy a kívánt célt nem érték el... És folytatják még következetlenebbül és még hiteltelenebbül...

Ha ez a magyarázat igaz lenne, akkor ez a kormány "hasonlít a tenger hullámaihoz, amelyeket felkorbácsol és ide-oda vet a szél" -- ezt az idézetet különösen is a kdnp-szinpatizánsoknak küldöm szeretettel.

jjulie 2011.12.18. 21:12:19

@lüke:

ebbe az aszékelyek macskája is beletehette az ujjlenyomatait

concret 2011.12.18. 21:26:09

Nekem ez a kormány egyre feljebb emeli az ingerküszöbömet.

Hajlamos vagyok azt hinni, ez a tipikus taktikájuk: kezdeményeznek valami iszonyú blőd dolgot, aztán már az eredeti ötlet 85%-ának is örülünk, mert hát az mennyivel kisebb ökörség, mint az első blöff volt.

Hogy ezt a pókerezős stílust mennyire veszi be az Európai Bizottság, hát, vannak fenntartásaim.

Az azért itt is látszik, milyen hamar rátelepszik az unalom a posztra, ha - éppen hétvége lévén - ma semmi bombasztikus sem történt, nem államosították a Siemens-t és még csak hadat sem üzentünk senkinek sem.

jjulie 2011.12.18. 21:31:03

@concret:

majd órákig lesz csak hír orbán találkozása a szívlapáttal

panelburzsuj 2011.12.18. 21:31:41

@dzsaszper:

Van ott még tovább is ...

"Mert minden természet, vadállatoké, madaraké, csúszómászóké és vízieké megszelídíthető és meg is szelidíttetett az emberi természet által: De a nyelvet az emberek közül senki sem szelidítheti meg; fékezhetetlen gonosz az, halálos méreggel teljes."

concret 2011.12.18. 21:35:21

@jjulie:

ez a szívlapát eredendően jóduma

csak az a kérdés: ki fog(ja) (fog)ni a túlsó végét (mondhatni a nyelét)??

jjulie 2011.12.18. 21:45:02

@concret:

az orbán annak a gondolatnak a mentén épített csapatot és birodalmat, hogy a komcsik ellen minden eszköz megengedett

azt gondolom, hogy már megszületett az a gondolat is, hogy az orbán ellen minden eszköz megengedett

sziven szerint azt nézném végig, hogy amikor már elgyengül és nem tud védelezni és ráengedik a sakálokat és a keselyűket és azok kerülgetik, kerülgetik, és néha belecsípnek, hogy van e benne élet......

ezt érdemli

messi-asz 2011.12.18. 21:47:54

@jjulie: neked... ... semmi se szent ???

jjulie 2011.12.18. 21:50:38

@messi-asz:

de a szívlapát, a szent szívlapát, a szent fideszféregírtó szívlapát

concret 2011.12.18. 22:00:23

nekik volt (és van is) formális jogi alapjuk: demokratikus úton rombolják a jogot

két alternatíva létezhet: hasonló felhatalmazás alapján egy demokrata politikai erő önkorlátozva bontja le a centralizált struktúrát (nem látszik reálisnak)

egy sima többség stabil hatalmi helyzetben túllép a formális jogon (alkotmányos puccs).

ehhez viszont addig olyan szörnyű dolgoknak kell történniük, hogy az Unió és a NATO ezt tartsa a kevésbé rossz precedensnek. és még ennek sem látni sok realitását.

mellesleg: a Fidesz megcsinált egy csomó dolgot (pl választójogi reform), amit anno a szocik is szívesen összehoztak volna a saját örömükre, csak túl szégyenlősek voltak hozzá. ők sem demokraták, csak gyáva antidemokraták. gyávaságukból csinálnak erényt.

ubul2000 2011.12.18. 23:06:19

"Magyar zászló lesz a bukaresti diadalíven" (Nastase)
"Kiborultak a románok, mert a válogatottjuk magyarjai (22 magyar, 1 román, 1 honosított ukrán) a magyarokkal együtt énekelték a (magyar) Himnuszt." Na meg ezután a Székely Himnuszt

concret 2011.12.18. 23:30:30

@ubul2000:

ha ez szépen is fest, sajnos, mit sem változtat a valóságon.

ssi 2011.12.18. 23:32:04

@lüke:
felmondásgyűjtési akción aki nem ír alá, az nem mehet nyugodtan külföldre dolgozni s bármikor?

de aki aláír, egyben lehet, hogy véleményt is mond éppen vmiről?

s lehet, hogy Réthelyi fia mást vár a kormánytól, s lehet, hogy talán bajtársi érzések is lehetnek benne, s nemcsak magára gondol?

@ménrót:
"Most már tényleg csak az utolsó simítások zajlanak a Nagy Művön:
Közmédia: megvan
Médiahatóság: megvan
Médiatörvény: pipa
Alkotmánybíróság: megvan
Állami Számvevőszék: megvan
Legfőbb Ügyész+ügyészség: megvan
Bírók nyugdíjazása, Baka eltávolítása: megvan
Szájerné Handó Tünde az OBH élére: megvan
Ombudsmanok kipicsázása: megvan
Új választási törvény: pipa
Iskolák, kórházak államosítása: megvan
Új alkotmány: megvan

Hát, nagyon úgy néz ki, hogy az új alkotmány nem azért kellett nekik, mert zavarta őket a "kommunista" alkotmány (miért is zavarta volna őket?), hanem hogy erre hivatkozva egy sor sarkalatos törvényt legyenek "kénytelenek" meghozni, hiszen az új alkotmány "kötelezi" őket erre.

Gyönyörűen ki van ez találva"

12 tétel meg a sarkalatos tv-ek .. benne a Munkatk is

- folytatás: pl. MNB? és utána?
- lükétől kérdeztem: mikor gondolná O.V., hogy kész a mű, többet nem változtat alapvető elemeken, működhet, legyen nyugodt, "unalmas" ország (amire Csaba László is vágyik már)
- új elem lenne: az engedelmes emberek, vagy minden ezért van? szüljenek, ha kérik, legyenek vallásosak, meg bocskais ruházat, meg .. bármi és nagyon sok minden ... csak pl. munkahelyet nem tud akárki teremteni .. hová tartunk?
- tegnap @panelburzsuj: írta: nincs távlat

ssi 2011.12.18. 23:35:30

"komoly probléma az erős frank, hisz az osztrák háztartások devizahitel-állománya közel kétszerese a magyarnak. Csak súlyosbítja nehézségeiket, hogy sokkal magasabb náluk a befektetéssel kombinált hitelek aránya, a befektetések ugyanis hozamukkal együtt sem képesek fedezni a frankerősödés miatt megemelkedett tőketartozást. A ma már több mint 5 milliárd eurós "lyuk"

www.portfolio.hu/vallalatok/penzugy/ordogi_kettos_csapdaban_az_osztrak_frankhitelesek.160150.html

ssi 2011.12.18. 23:46:11

@messi-asz: hol lehetne még ilyen házat építeni, fenntartani? nálunk biztosan nem

olyan földbevájt féle ház .. "fűtés fával történik, az áramot a háztetőn elhelyezett napelemek biztosítják, a víz pedig egy közeli forrásból származik .. sem építészi, sem ács tapasztalata nincsen. Szerinte csak akarni kell és az álmok megvalósulnak"

ecoline.hu/ki_hitte_volna/2011/12/18/Hobbit_haz_egymillio_forintbol_5MICWF#rss

ssi 2011.12.18. 23:54:29

érdekes fordulat .. lesznek-e követői? s a nem eurózónások lehetőségei mik lesznek?

Feltételekhez köti Írország, hogy csatlakozik-e az eurózóna megmentésére kitalált uniós kormányközi egyezményhez .. államadósságuk elnapolását kérik a csatlakozásért cserébe .. eurózóna első tagállama, amely a paktum aláírását ellentételezéshez köti .. törleszteni fogja az adósságaikat .. de hosszabb lejáratokat szeretnének a hiteleiknek, hogy be tudják indítani a gazdaságot

messi-asz 2011.12.18. 23:55:32

@manyike: semmi gond nincs vele menne itthon is... CSAK...

- a helyi építési szabályzatok miatt piros cseréptetőt (35-45fok) kellene rátenni
- a kivitelezéshez szakképesítéseket 8apapírokat kellene beszereznie)
- ha a tartószerkezet elázik (változik) akkor "fennmaradási engedélyt" kell kérned, mert az építtető (az eső mosta esetben a zisten) nem elérhető ezért a tulajdonost kötelezik...
- a bírságokat befizeted...
- az elvégzett munkákról és az anyagokról a számlát be kell mutatnod, adózol...
- majd a használatbavételnél lennél meglőve mert semmiről nem tucc megfelelőségi bizonylatot mutatni...
- ekkor jön a bontási kötelezés...

és ez még csak a kivonata...

ssi 2011.12.19. 00:00:18

@messi-asz: :))) gondoltam ... , hogy már a kivonata is bonyolultabb, hát még a többi

ssi 2011.12.19. 00:02:00

@manyike: a fr@ncba .. 18 másodpercet eltotojáztam :(

ubul2000 2011.12.19. 00:15:04

@manyike: "Feltételekhez köti Írország, hogy csatlakozik-e az eurózóna megmentésére kitalált uniós kormányközi egyezményhez .. államadósságuk elnapolását (újratárgyalását) kérik a csatlakozásért cserébe ."

Fújjjj, rohadt náci, fasiszta írek. Biztosan figyeltek, hogy mit akar a Jobbik. FELHÁBORÍTÓ!

Hamarosan nyilatkozik Soros György, hogy Írországot át kell helyezni Szibériába. Pusztuljon a férgese, nahát...

messi-asz 2011.12.19. 00:20:52

@manyike: de vannak gyorsító megoldások...

1. az építési előadóval "okosban"

2. bejelentesz egy kamu építtetőt (tudod josziftot meg kajaibrahim...) velük ellevelezget a hatóság... ha nem lenne építtető akkor a tulajt csesztetnék... de ha van (még ha kamu is... akkor azzal kell levelezgetni

3. de ha a szomszéd is hobbit akkor nem jelent fel talán... az űrből meg nem láccik...

és még pár ilyen van...

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.12.19. 00:34:04

@nyünyüge: párszor emlegettem, hogy korrektúrázni szoktam, szóval nyelvi kérdésekben felesleges fáradoznod.
Szekfű pl. volt egy Gyula, olvasgass kicsit, okosodhatsz...

ssi 2011.12.19. 00:34:19

@ubul2000: ha vannak ötletek, legalább történik vmi ..

"Biztosan figyeltek, hogy mit akar a Jobbik. "
ha több irányból jönnek az ötletek, az még jobb(ik) is .. :)

Sorostól, meg mástól sose hallottam pl., hogy "Pusztuljon a férgese", miért kell ez az indulat/szöveg?

cseh államfő ellenzi, hogy Csehország 90 milliárd koronát kölcsönözzön az IMF-nek az euróövezet eladósodott országainak megsegítésére .. a bankok csak éltek a lehetőséggel, s ügyeskedtek, mert az EU nem hagyta csődbe menni a növekvő hiánnyal gazdálkodó országait - viseljék ők a felelősséget .. viszont Mo-nak nem kellene befizetnie

atv.hu/cikk/20111217_a_cseh_allamfo_nem_akar_penzt_adni_az_imf_nek_a_valsagot_szerinte_a_bankok_okoztak

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.12.19. 00:36:46

@nyünyüge: csak most látom... bölcs belátásra vall. :)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.12.19. 00:46:10

@manyike: hihihi, ezek a zírek is úgy gondolják, majd kinövik az adósságot, jobb időkben, mint egy jégeralsót.
Ezt hallották valahol... ha lesz 2-3% növekedésük, mingyá' f*szán tudják fizetgetni a 6-7%-os kamatot...

ubul2000 2011.12.19. 01:02:42

@manyike: keveset olvasol sorostól, persze az írásomban volt némi gúny (indulat semmi), szó szerint ezt biztosan nem mondta, csak olvasni kell a sorok között....

messi-asz 2011.12.19. 01:04:43

semmi sem szent??? TG! akkor most jogálam vagy pártálam??? szerinted?

hvg.hu/itthon/20111216_scheppele_partallam_fidesz

panelburzsuj 2011.12.19. 01:35:36

@Hepci:

Ha megondolod, "mi" szuverén módon léptünk egy szép nagyot az adósságkérdés végső megoldásában: nálunk beindult az adósságelengedés.

A bankok és az állam megállapodta, hogy a devizahitelesek adósságát csökkentik, és közösen állják a költségeket.

Lehet, hogy én vagyok rosszul kiképezve gazdaságtanból, de az én olvasatomban ez a buli nagyjából mégiscsak arról szól, hogy mégiscsak tízmillió banki ügyfél és tízmillió adózó fizeti ki az adósok helyett, ami nekik már sok lenne.

Kéne valami jelet tenni az ilyen módon "megmentett" otthonokra. Tudnám, hogy a városban jártomban-keltemben hova csöngethetek be bátran, a résztulajdonos öntudatával egy pisilésre, talán még egy kávéra is ...

szbi 2011.12.19. 01:40:34

T. T. G.!

A baj máshol van. Két helyen is.
1: A Fidesz csapata két tucat ember kivételével igen harmatos. Érzésem szerint ezt Orbán is tudja, s a politikai elit helyek megnyirbálása a saját csapatban való rendvágást is szolgálja. Így följöhetnek jobb figurák. Üdvös. Orbán politikai képessége a káderek jó kiválasztására nem vonatkozik.
2: A másik nem tudom hol van. Valahol mélyen vagy igen magasan, de biztosan az országon kívül. Valami rossz csörtet ránk meg talán a világra is. Nem vagyok szorongó alkat, de most igen nagy rossz eljövetelét érzem - az egész eddigi "válság" alatt nem volt hasonló belső berregés bennem. S érzésem szerint ő és ők ennek kivédésére készülnek, (el)sietve, rossz szaggal, rossz kézzel belenyúlva abba is, amibe nem kéne. Egy biztos: ez az időszak nem a nyugodt építés ideje. Vasúti katasztrófa esetén fel lehet rúgni az illemet
addenda: az egész ellenzék, úgy ahogyan van, egy hajítófát sem ér. Talán öt-hat embert tudnék megnevezni, akiben valami államférfi-csira mocorog. Egy biztos: együttműködni velük nem lehet. Orbán szépen előadott múlt hétfői kitörése teljesen jogos volt. Akció-reakció ugye.

ubul2000 2011.12.19. 01:47:30

A sri-lanka-i gyapottermés tönkremenetele miatt, jelentős áremelkedés várható a gyapottőzsdén, amelyet követhet, a guar-gumi, kiwi és chili tőzsde összeomlása is.

messi-asz 2011.12.19. 02:15:50

mindenki hibás... kivéve? csak-a-fides t

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.12.19. 02:30:41

@panelburzsuj: tán csak nem kiveszett belőled a szolidarnoszty maximum 30 millát bevállalt honfitársaink iránt?
Engem minap kértek mentésre maszekban is. Valószínűleg elég empatikus (= naiv) f*szkalapnak látszom.
Az az igazság, egyre fáradtabb vagyok az ilyenekhez, az elmúlt 10 évben egyetlen félbarátom se adott meg időben soha semmit... illetve a többségük nem időben se...

panelburzsuj 2011.12.19. 03:29:24

@Hepci:

Gyakran emlegett, de ritkábban komolyan vett fogalom a "moral hazard", az "erkölcsi kockázat". Amit tömören és vulgárisan úgy foglalhatnék össze: hogyan neveljünk rablót a fiunkból, kurvát a lányunkból?

Egy szóval: kényeztetéssel. Két szóval: elvtelen kivételezéssel.

Ha egy egész ország már eleve arra van "beállítódva", hogy bátran lehet normát szegni, túlnyújtózni, nemgondolkodva "dönteni", mert sanszos, hogy a végén vagy nem lesz igazi számonkérés, vagy úgyis más viszi el a balhé vastagját, akkor nagyjából azt kapjuk, ami ma Magyarország.

Legalább három éve tudjuk, hogy róbertbácsi lehúzta a rolót. És mivel telt el ez a három év? Mindenki igyekezett még "na még egy utolsót" a kimért porción fölül belekanalazni a másikéba, vagy épp a maradék közösbe.

Hadd ne kínozzam magam ilyen embertelen időben a "kifejtéssel".

panelburzsuj 2011.12.19. 03:34:52

@panelburzsuj:

Azért a zárókép még kell: a Fidesz szétcsapott a tülekedők közt, hogy innentől én osztok - nagykanállal a jógyerekenek, fakanállal a rosszaknak.

Rögtön kiderült, mennyivel több a rosszgyerek, mint a jó ...

panelburzsuj 2011.12.19. 03:55:34

@panelburzsuj:

* Jógyerek: aki helyesen tippeli meg "A világ Orbán szerint ma éppen ilyen" című játék szabályait. Az eddig megírtakat is, meg ami még jönni fog ...

Így hát ha másban nem is, de lutriban fölöttébb bővelkedő nemzet lettünk.

Aluggyunk ...

dzsaszper 2011.12.19. 09:50:09

@panelburzsuj: erről is van szó. De szerintem elég egy rövid utalás :)

Vértes László · http://kozlogika.blogspot.hu/ 2011.12.19. 20:14:30

Kedves Török Gábor!
Eddigi írásaiban éppen az érzelmi távolságtartást szerettem, a hűvös technokrata megközelítést. Remélem, hamarosan visszatér a bevált módszerhez. Ez a poszt általánosabb kifejtésre ösztönzött:
kozugyek.blog.hu/2011/12/18/reg_elvesztett_origonk_ujra_felfedezese

eMeL · http://emel.blog.hu/ 2011.12.20. 09:14:21

@Az évek meg a rutin: "A Fidesz azért tudta most felszámolni a parlamenti működés demokráciáját, mert pl. ÖN túl sokáig volt megértő velük szemben.

Vétkesek közt cinkos, aki (túl sokáig) néma."

Ez a lényeg, egyetértek.
süti beállítások módosítása