Facebook oldaldoboz

Olvasottság

A blog indulása óta: 16'157'242 lapletöltés (2020.12.28.)

A legerősebb nap: 188'742 lapletöltés (2010.04.11.)

A lakott sziget

Vélemények

"Igazán elkeserítőnek és érthetetlennek ezt a tudatlanságnak tűnő, vagy annak álcázott, de inkább elszánt képmutatást tartom, amivel magasan képzett értelmiségiek igyekeznek kibújni a felelősség alól." (Mészáros Tamás)

 

"A sértésen túl Török valóban nem ért velem egyet, és mint ilyen persze választ igényelne, ha lennének írásában komolyan vehető szubsztantív érvek." (Halmai Gábor)

 

"Alapvetően érti félre a politikai elemzés tudományát, nagyvonalúan eltekint az eszmék, a politikai gondolatok, a megvalósult tényálladékok jelentőségétől, nem kevesebbtől tehát, mint a politikai cselekvés esszenciájától, így kizárólag formális, technokrata érveléssel legitimálja a kormánypárt ténykedését." (Seres László)

 

"Török Gábor blogpolitológus azon megállapítása, hogy a Fidesz október elején elért a csúcsra, amely után nem sok minden meghódítandó cél marad, a szokásos semmitmondás és elemzői felületesség terméke volt." (Békés Márton)

 

"A hatalom elzárkózása ma már olyannyira nyilvánvaló, hogy a kormány egynémely támogatójának is csípi a szemét, sőt még az Orbán-rezsim „törekvései” iránt feltűnő megértést mutató Török Gábor politológust is felébresztette eddigi magabiztos szunyókálásából." (Zádori Zsolt)

 

"Török, aki az értéksemlegesség jegyében erősen hajlik arra, hogy a politikát döntően hatékonysági szempontból elemezze (ahogy egy kritikusa nem finomkodva megjegyezte: az ő elemzései kb. olyanok, mintha a harmincas évek Németországában azt mondta volna valaki: Hitler ügyesen tematizálja a politikát a zsidókérdés napirendre tűzésével)." (Pető Iván)

 

"A magyar tudásról mint kurrens termékről meg mindent elmond, hogy még Török Gábornak is van diplomája." (Hont András)

 

"Török Gábornak például nagyon jót tett volna, hogyha mélyebben elsüllyed (sic!) mondjuk a magyar alkotmányjogban, és akkor, abban az esetben az elemzései, hogy is mondjam, a felszínességnek kevésbé mutatják a tüneteit." (Hont András)

 

"Ha egy kormánynak az a feladata, hogy megmentse az emberek nyugdíját, akkor nem blogoló politológusok véleményét kell előzetesen kalkulálnia." (Szijjártó Péter)

 

"Török szerint az a politikus viselkedik demokratikusan, aki nem törődik mások véleményével, aki nem akar önkritikusan gondolkodni, és aki képtelen felismerni, hogy zsákutcában van, és végre vissza kellene fordulnia." (Krémer Ferenc)

 

"Egyedül Török Gábor politológus gondolja azt, hogy a Fideszt a jó szándék vezeti, csupán politikai vaksága miatt rohan teljes erejéből a falnak." (Bartus László)

 

"Elolvastam ma Török Gábortól Piroslapig valamennyi blogbejegyzést a készülő új Alkotmányról. Homály, indulat. Mélyéről párolog a bögre. Nagyon." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor megkerüli a problémát." (Lánczi András)

 

"Lárifári." (Gyurcsány Ferenc)

 

"Török Gábor minimum téved." (Mráz Ágoston Sámuel)

 

"Török wasn't looking at the speech from the outside but from the inside. Almost as if he had been the speech writer of Viktor Orbán." (Eva S. Balogh)

 

"A Török Gábor-féle, lazának tekinthető, minden jöhet típusú hozzáállással szemben én a gyakorlatban is jól levezethető, szigorú megközelítésben látom a szélsőségekkel szembeni harc esetleges sikerét" (Somogyi Zoltán)

 

"Török Gábor csak egy a kollaboránsok közül" (Krémer Ferenc)

 

"Naná, hiszen a törökgáborok döntik majd el, hogy a cáfolat hitelt érdemlő volt-e" (Lánczos Vera)

  

"Az ezerkezű sms cézár kiismeréséhez azonban nem elégséges Török Gábor köpönyegébe bújni, és úgy előadni a nyilvánvalót, mintha annak bármilyen tudományos értéke volna." (Puzsér Róbert

 

"Régóta figyelem Török Gábor politológusi tevékenységét, és egyre erősödik bennem a viszolygás." (Andor Mihály)

 

"Nos, ha a seggnyalás és a helyezkedés olimpiai szám lenne, most indíthatnánk egy potenciális dobogóst: Török Gábor politikai szakértõt, korábban szabadúszó értelmiségit, ma már inkább Jobbik közeli tanácsadót." (G. Fodor Gábor)

 

"Énszerintem nem jó, ha egy politikai elemző nem elemez. Ez ugyanis benne van a munkakörében, elvileg. Ami pedig nincs benne, az a sunyi hatalombarát cinizmus, a távolságtartás félreértése, az apolitikus elkenés, az alapvető problémák tudomásul nem vétele, az állandó megfelelési kényszer. Ehhez a teljesítményhez képest még a Nézőpont is elemző műhely." (Seres László)

 

"Török Gábor (...) arról lett híres, hogy az összevissza beszélést az egyrészt, másrészt” fordulatokkal marketingeli értelmesnek tűnő gondolatmenetté." (Vizvári Soma)

 

"Nagyszerű Békemenet volt, vidám, erőt adó, lelkesítő! És nincs annál nagyobb elismerés, mint amikor Török Gábor egy ekkora siker kapcsán a kampány dinamikájáról hohmecol. Ennyi." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor évek óta azt a játékot játssza a nyilvánosságban, hogy a "függetlenobjektív" elemző szerepében a Jobbik szekerét tolja, de nyíltan soha nem merte bevallani, hogy a Simicska-párt tanácsadója és Vona személyes spindoctora."  (Vizvári Soma)

 

"Az utóbbi időben megfigyeltem: számos sajtószerv rendszeresen beszámol róla, hogy Török Gábor – akiről én sose hallottam tavalyig, és aki sokak szerint politikai elemző – éppen mit gondol. Török Gábor elképesztően nagy rajongótáborral (nem olvasótáborral, hiszen ő nem ír) rendelkezik, és – mint ilyen – fölhívja magára a társadalombírálat figyelmét, hiszen az egyik leghatásosabb közszereplő." (Tamás Gáspár Miklós)

 

"Érdekes módon Török Gábort sosem izgatták a külföldön zajló események. Úgy is mondhatnánk, hogy politikai farkasvakságban szenved (...). (Lánczi Tamás)

 

"Török Gábor nem független politikai elemző, hanem jobbikos propagandista." (Kubatov Gábor)

 

"A sokat sejtető semmitmondását könnyű kézzel gyurcsányista agitációra váltó egykori politológus oly kellemetlenül nyalizik, mintha feledtetni akarná azt a zavarba ejtő tényt, hogy „független” elemző létére Csányi Sándor szárnysegédjeként az MLSZ elnökségében foglal helyet, s így személyében a magyarok az Orbán-rendszer futballbirodalmának egyik befolyásos főurát tisztelhetik." (Puzsér Róbert)

 

"Ugyanis Független Szakértőink Legjéről köztudott, hogy nem beszélni angol" (Megadja Gábor)

 

Az 5 legnépszerűbb

  1. 508. Miért nyert (ennyire) a Fidesz? 2014. április 07. 09:18A tegnapi választást a Fidesz a világ minden választási rendszerében megnyerte volna. Nagyon komoly többsége lenne a korábbi magyar rendszerben is, és a tisztán arányos rendszereket leszámítva minden...
  2. 2018/9 Miért nyert (ennyire) a Fidesz? 2. 2018. április 09. 02:03A politikai számítás tehát szinte hibátlanul bevált – írtam négy évvel ezelőtt a Miért nyert (ennyire) a Fidesz? című blogbejegyzésben. Most ennél többet kell állítanom: a Fidesz ugyanis nagyobb...
  3. 2018/8 Választási előrejelzés 2018. április 05. 10:02Az előző bejegyzésben megindokoltam, hogy az áprilisi választás előtt miért nem lehet igazán komolyan vehető előrejelzést készíteni. Ebben az írásban nem ismétlem meg ezeket az érveket, és nem...
  4. 514. A tét 2014. december 04. 02:11Orbán Viktor természetesen nem újfasiszta és nem is diktátor. Az elkötelezett antikommunista, konzervatív és korábban a magyar jobboldallal kifejezetten jó viszonyt ápoló republikánus amerikai...
  5. 510. Mindenki lehet kőműves 2014. szeptember 26. 00:40Régóta nem jelentkeztem elemzéssel. S ez sem igazán az lesz. Van azonban valami, ami foglalkoztat. Semmi eget rengető, de nekem azért fontos. Egy ideje már kerestem hozzá a hangot, a formát. Ez...

Korábbi bejegyzések

Címkék

1904 (1) 1912 (1) 1956 (1) 1989 (2) 1990 (2) 1991 (1) 1994 (6) 1994 1998 (1) 1998 (5) 2002 (2) 2004 (1) 2005 (2) 2006 (2) 2007 (1) 2008 (1) 2009 (1) 2010 (3) 2012 (2) 2014 (2) 2014-es parlamenti választás (1) 2014-es választás (1) 29 lépés (1) 4k! (1) 56 nap (1) 800 (1) adatbázis (2) áder jános (9) adócsökkentés (3) adóemelés (1) adópolitika (1) afganisztán (1) ágh attila (5) ajánlószelvény (1) ajánlószelvények (14) akadémia (1) akarat (1) akció (1) aláírás (1) alakuló ülés (3) alapkérdés (1) alaptörvény (1) albertirsa (1) álesemény (1) alkalmazkodás (1) alkotás (4) alkotmány (22) alkotmánybírók (1) alkotmánybíróság (14) alkotmányellenes (1) alkotmánymódosítás (13) alkotmányozás (13) állam (2) államadósság (1) államcsőd (1) államfő (16) államháztartás (1) állami pénz (1) állami számvevőszék (2) állampárt (1) álláspont (1) alsóörsi gyilkosság (1) általános vita (1) alternatíva (3) Ángyán József (1) antidemokratikus (1) antipolitika (1) antiszemitizmus (1) antitézis (1) anti establishment (3) apátia (1) arányosság (4) arend (1) arend lijphart (1) árfolyam (1) árok kornél (1) árvíz (1) aszófő (1) átértelmezés (1) átláthatóság (1) átmenet (1) augusztus 20 (1) Azerbajdzsán (2) b. nagy lászló (1) baja (1) Bajnai Gordon (2) bajnai gordon (15) balogh andrás (3) Balogh József (1) balog zoltán (1) baloldal (17) baloldali (1) baloldali körzetek (3) baló györgy (2) balsai istván (3) bálványos (1) bánó andrás (1) barroso (3) bauer tamás (2) befolyásolás (1) beiktatás (1) belháború (1) belharc (1) belső konfliktus (1) bencsik andrás (1) Benetton-kampány (1) Beppe Grillo (1) beszéd (4) beszédolvasás tilalma (1) bihari mihály (3) bíróság (2) bizalmatlanság (1) bizalom (2) bizonytalanok (2) bizottságok (2) bkv (5) blog (3) blokád (1) bod péter ákos (1) bogdan góralczyk (1) bohács zsolt (1) bőhm andrás (1) bojkott (1) bokros lajos (10) borkai zsolt (1) borókai gábor (1) boross péter (1) borsod (1) botka lászló (6) botrány (7) bozóki andrás (1) brüsszel (2) budapest (7) budapest7 (1) budapesti olajfa (1) bukás (1) bukási spirál (4) buldózer (1) bulgária (1) bulvár (3) ByeAlex (1) célok (1) centrális erőtér (4) centrális pártrendszer (2) centralizáció (1) centrista (2) centrumpárt (1) cieger andrás (1) cigánybűnözés (1) cigányság (2) cinizmus (1) civil mozgalom (3) corvinus (1) család (1) csalódás (3) csapatkivonás (1) csapda (1) csehország (2) cselekvés (1) csépe béla (1) csermely péter (1) cser palkovics andrás (1) csigó péter (1) csodavárás (1) csomag (1) csúcsminisztériumok (2) csurka istván (2) czuczi mihály (1) daher pierre (1) daniel boorstin (1) dan nimmo (1) dávid ibolya (2) debreczeni józsef (3) demagógia (1) demokrácia (5) demokratikus centrum (1) demokratikus koalíció (2) démonizálás (1) demonstráció (1) demszky gábor (2) dessewffy tibor (1) deutsch tamás (1) devizahitelesek (1) de gaulle (1) dhondt (1) diáktüntetések (1) diktátor (2) diktatúra (4) dinamika (2) diplomácia (2) dk (1) döntés (1) duális erőtér (1) duna tv (1) dúró dóra (1) Duverger (1) economist (1) edelény (1) éden hotel (1) egyéni választókerület (2) egyéni választókerületek (24) egykulcsos adó (5) egypárti kormány (1) együtt (1) együttműködés (3) együtt 2014 (2) egy a tábor egy a zászló (2) elek istván (2) elemzés (4) élet és irodalom (1) elfordulás (1) elhatárolódás (1) elitváltás (1) ellenakarat (1) ellenerő (2) ellenfél (1) ellensúly (2) ellenzék (17) elnökjelölt (1) elnökválasztás (6) előrehozott választás (7) előrejelzés (5) előválasztás (6) előzetes regisztráció (3) elrugaszkodás éve (1) első forduló (1) elszámolás (1) elszámoltatás (2) elv (2) elveszett szavazat (1) elvtelenség (1) ep választás 2009 (3) érdek (9) erkölcs (1) erő (1) erőforrások (1) erőpolitika (3) erőszakosság (1) erőtér (1) erózió (1) értékelés (3) értelmezés (2) érv (1) érvek (2) érvrendszer (1) esélyek (5) esettanulmány (1) eszközök (1) eu (3) európai parlament (1) európai parlamenti választás 2014 (1) európai unió (2) évértékelő (2) évértékelő beszéd (4) facebook (2) falunap (1) fék (1) fékek és ellensúlyok (1) felcsút (2) félelem (1) félelnöki rendszer (2) felelős (3) felelősség (2) felelős döntés (1) felező válság (2) felhatalmazás (3) feliratkozás (1) felkérés (1) fellegi tamás (2) felsőoktatás (2) fiatal politikusok (1) Fidesz (2) fidesz (130) fidesz jobbik viszony (13) fidesz kdnp (1) fidesz mdf koalíció (3) fidesz mszp viszony (1) fkgp (2) foci Eb (1) fodor gábor (2) földesi szabó lászló (1) földtörvény (2) főpolgármester (3) főpolgármester jelölt (1) forgatókönyv (1) forgatókönyvek (5) forint (1) forradalom (4) forró ősz (1) forsense (1) frakcióalakítás (1) frakciófegyelem (1) franka tibor (1) frei tamás (1) fricz tamás (2) friderikusz sándor (1) frizbi (1) függetlenség (1) független jelölt (1) fűrész gábor (1) g. fodor gábor (3) gallai sándor (1) gallup (3) garancia (1) gát (1) gátlástalanság (4) gazdaság (5) gazdasági növekedés (1) gazdasági válság (1) gazdaságpolitika (6) GDP (1) gerbeaud liberalizmus (1) gergényi péter (1) gesztus (1) giró-szász andrás (1) giró szász andrás (9) goldenblog (1) göncz árpád (2) gondolatmankó (4) Goodfriend (1) google pártfigyelő (1) görög válság (1) granasztói györgy (1) gulyás gergely (1) gúr nándor (1) guvernamentalista felfogás (1) gy. németh erzsébet (1) gyarmat (1) gyávaság (1) gyenesei istván (1) gyöngyöspata (2) győzelmi stratégia (1) győztes (1) győzteshez húzás (2) gyűjtőpárt (2) gyurcsány ferenc (49) Gyurcsány Ferenc (1) habonyizmus (1) Habony Árpád (1) habony árpád (2) hack péter (1) hagenbach bischoff (1) hagyó miklós (3) hajdú péter (1) halasi endre (1) halmai gábor (2) harc (1) harmadik köztársaság (3) harrach péter (2) hasznos szavazat (1) haszon (1) haszonmaximalizáció (1) hatalmi harc (2) hatalmi kormányzás (2) hatalmi logika (1) hatalom (6) hatalomgyakorlás (1) hatalomkoncentráció (1) határon túli magyarok (1) hatékonyság (1) hatpárti vita (1) háttér (1) háttérvilág (1) havasiné orbán mária (1) hazaszeretet (1) házelnök (1) házmester (1) hegedűs lorántné (1) helyi politika (1) Heti Válasz (1) heti válasz (1) heves (1) híd (1) hideg polgárháború (2) hírblog (1) hír tv (1) hisztéria (1) hit (1) hitel (4) hitelesség (27) hitelszerződés (1) hiteltelenség (1) hit gyülekezete (1) Hódmezővásárhely (2) hoffmann rózsa (2) horn gyula (4) horn orbán vita (1) horthy miklós (1) horváth aladár (1) Horváth András (1) horváth csaba (3) horvátország (1) house of cards (1) hozzáértés (1) húsvét (3) identitás (2) ideológiai kulturális (1) ideologikus (1) időhúzás (1) időközi választás (3) időzítés (1) igazság (1) igazságszolgáltatás (2) ígéret (2) ígéretek (1) illékonyság (1) illiberális demokrácia (2) illúzió (1) imázs (2) imf (12) információ (2) ingatlanadó (1) inkubátor (1) inkumbencia (1) inkumbens hatás (1) instabilitás (1) internet (1) intézet (1) intézmények (2) ipsos (2) irak (1) irány (1) irracionalitás (1) isaura effektus (1) james carville (1) james combs (1) jász nagykun (1) javaslat (1) jávor benedek (3) Jávor Benedek (1) jegybank (1) jelkép (1) jelölés (1) jelöltállítás (3) jobbik (76) Jobbik (1) jobboldal (10) jobboldali (2) jobboldali kétpártrendszer (1) jogállam (1) jogállamiság (1) jóléti állam (1) jóléti rendszerváltás (1) jövő (3) jövőkép (1) juhász ferenc (1) juhász oszkár (1) káli sándor (1) kampány (11) kampánycsend (1) kampánytéma (1) kampánytsratégia (1) kapituláció (1) Karácsony Gergely (1) karácsony gergely (3) karakter (2) karakter (ön)gyilkosság (1) karantén (2) karizma (2) katasztrófa (1) katolikus egyház (1) katona (1) katonai szerepvállalás (1) katona béla (1) katona kálmán (1) kaufer virág (1) kdnp (10) keller lászló (1) kényszerpálya (1) képviseleti demokrácia (1) képviselő (2) képviselői eskü (1) kerekasztal (1) kerekasztal tárgyalások (1) kerék bárczy szabolcs (2) keretezés (1) kéri lászló (1) kétfarkú kutya párt (1) kétfejű ellenzék (1) kétharmad (26) kétharmados törvények (1) kétkamarás parlament (1) kétpártrendszer (2) kettős állampolgárság (3) kettős beszéd (2) kettős mérce (2) kiábrándulás (1) kiadácsökkentés (1) kiadáscsökkentés (1) kihelyezett kormányülés (1) kína (1) kirekesztés (2) kisebb parlament (1) kísérlet (1) kispártiság (1) kiss péter (1) kiss viktor (1) kis pártok (3) kitartás (1) kitiltás (1) kitiltási botrány (1) kitta gergely (1) kiválás (1) klein ödön (1) koalíció (1) koalíciós vita (1) kóczián péter (1) kognitív disszonancia (1) kóka jános (2) Kolláth György (1) kolontár (1) költségvetés (6) költségvetési tanács (1) kommunikáció (15) kommunikációs (1) kommunikációs hiba (1) kommunikációs paradigma (1) kommunista (1) kompetencia (4) konferencia (1) konfliktus (3) kongresszus (1) konrád györgy (1) konstruktív bizalmatlansági indítvány (1) konszolidáció (4) konszolidált gazdaság (1) kónya péter (1) konzervatív liberális (3) koordinált indulás (2) kordonbontás (1) kormány (2) kormányalakítás (8) kormányfő (2) kormányfő csere (1) kormánypárt (1) kormányprogram (4) kormányszóvivő (1) kormányzás (1) kormányzati teljesítmény (2) kormány ellenzék (1) körmend (1) körösényi andrás (2) korrekció (2) korrupció (8) korzenszky richárd (1) kósa lajos (4) kötcsei beszéd (1) kovács árpád (1) kovács lászló (2) kövér lászló (11) következetesség (2) következmény (2) közbiztonság (1) közgép (2) közhangulat (1) közjog (1) közlekedés (2) közösségi média (1) közös jelöltállítás (1) közös lista (3) közpénz (1) közszolgálati televízió (1) köztársasági elnök (3) közvélemény-kutatás (9) közvélemény kutatás (15) közvélemény kutatások (1) közvetlen elérés (1) kremlinológia (1) krizsó szilvia (1) kronen zeitung (1) kubatov gábor (2) kudarc (3) kukorelly endre (1) külpolitika (1) kultúrharc (1) kultusz (1) kumin ferenc (1) kuncze gábor (4) kurzusépítés (1) küszöb (1) kvázi kétpártrendszer (3) l. simon lászló (1) labdarúgás (2) lak (1) lakner zoltán (1) lakoff (1) lamperth mónika (2) lánczi andrás (3) lánczi tamás (1) lánczos vera (1) láthatósági küszöb (3) látogatás (1) latorcai jános (1) latorczai jános (1) lázár jános (23) legalitás (1) legenda (1) legfelsőbb bíróság (1) legitimáció (2) legitimitás (4) leminősítés (1) lemondás (7) lendvai ildikó (5) lengyelország (3) lengyel lászló (2) lengyel minta (1) lengyel választások (1) lettország (2) levél (1) liberális (3) liberalizmus (1) lijphart (1) lista (1) litvánia (1) lmp (69) lmp jobbik csalodas ketpartrendszer uj jobboldal uj baloldal (1) logika (1) lojalitás (1) loppert dániel (1) lottóötös (1) luther (1) machiavelli (1) mádi lászló (2) mádl ferenc (4) magánnyugdíjpénztár (2) magánnyugdíjpénztárak (5) magyar (1) magyar bálint (1) magyar demokratikus charta (1) magyar liberalizmus (1) magyar narancs (1) magyar nemzet (4) magyar olajfa (3) majális (1) makay zsolt (1) makó (1) mandátum (1) mandiner (1) manipuláció (1) március 15 (2) Márki-Zay Péter (1) második forduló (6) második hely (1) matolcsy györgy (10) max weber (1) McCain (1) mdf (49) mdf szdsz (1) mdnp (2) meciar (1) mécs imre (1) medgyessy péter (4) média (7) medián (9) median (1) médiatörvény (2) media hungary (2) megállapodás (4) megbízás (1) meglepetés (2) megoldás (2) megszorítás (7) megújítás (1) megújulás (2) megyei jogú (1) menekültkérdés (1) mensa hungariqa (1) mérsékelt jobboldal (1) Mesterházy Attila (3) mesterházy attila (34) mesterházy ernő (1) mészáros tamás (1) mezőtúr (1) miép (1) miép jobbik (1) migráció (1) miklós árpád (1) milla (1) minisztercsere (1) miniszterelnök (2) miniszterelnök-jelölt (1) miniszterelnök csere (1) miniszterelnök helyettes (1) miniszterelnök jelölt (8) miniszterelnök jelölti vita (6) minőségi sajtó (1) miskolc (1) mkp (1) MNB (1) modell (1) módszer (1) molnár csaba (2) molnár oszkár (1) morál (1) morvai krisztina (2) moszkva (1) mozgalom (1) mráz ágoston sámuel (1) mszdp (1) mszmp (1) mszp (104) MSZP (1) mszp lmp együttműködés (1) mtv (2) munkáspárt (1) nagykoalíció (1) nagypártiság (2) nagy anna (1) nagy kép (1) nagy lászló (1) nagy tamás (1) NATO (1) NAV (1) navracsics tibor (20) negyedik köztársaság (1) németh miklós (1) német lapok (1) nemzetbiztonság (1) nemzeti bank (1) nemzeti egység (1) nemzeti együttműködés rendszere (2) nemzeti érdek (1) nemzeti konzultáció (1) nemzeti szuverenitás (1) nemzetközi (1) nemzetközi környezet (2) nemzetközi kritika (1) nemzetközi státusz (1) neokonzervatív (1) neoliberális (1) népszabadság (2) népszava (2) népszavazás (7) népszerűség (2) népszuverenitás (1) ner (1) nézőpont (5) nógrádi lászló (1) normativitás (1) novák előd (1) nyakó istván (1) nyerges zsolt (3) nyirő józsef (1) nyugat (1) nyugdíj (3) obersovszky péter (1) objektivitás (1) obstrukció (1) ökológiai tévkövetkeztetés (1) ökopárt (1) oktatáspolitika (1) október 23. (1) olajfa (2) oligarcha (1) ómolnár miklós (1) önállóság (1) önkép (1) önkormányzat (1) önkormányzati választás (16) önkormányzati választási rendszer (1) önkormányzati választás 2010 (2) önkritika (1) opera (1) orbán (1) orbán-nastase megállapodás (1) orbán-putyin megállapodás (1) orbánista (1) orbán kormány (4) orbán viktor (114) Orbán Viktor (9) őrkutya (1) Örményország (2) országértékelő (1) országgyűlés (1) országos lista (7) összeesküvés (1) összeférhetetlenség (1) összefogás (1) összefogás párt (2) őszinte (1) oszkó péter (1) őszödi beszéd (8) ötödik köztáraság (1) ovb (1) ózd (2) paczolay péter (1) paks (1) pálffy istván (1) palotaforradalom (4) pályázat (1) pápa (1) papcsák ferenc (1) paraván (1) parlament (14) parlamenti felhatalmazás (1) parlamenti felszólalás (1) parlamenti választás (2) parlamenti választás 2010 (43) parlamenti választás 2014 (6) parlamenti választás 2018 (9) parlamenti választás 2022 (2) pártfinanszírozás (2) pártharcok (1) pártosodás (1) pártosság (1) pártpolitikus (1) pártrendszer (11) pártrendszer koncentrációja (1) pártrendszer változása (1) pártszakadás (2) pénz (1) pénztárca (1) percepció (3) pesti sándor (1) pető iván (1) pintér sándor (4) plágium (5) pluralizálódó pártrendszer (1) pokol béla (2) pokorni zoltán (6) polgári magyarország (1) polgári platform (1) polgármester (2) politika (4) politikai (1) politikai (1) politikai bozótharc (1) politikai elemzés (11) politikai elemző (9) politikai elit (1) politikai erőtér (1) politikai érzék (1) politikai gondolkodás (1) politikai hasznosság (1) politikai haszonszerzés (1) politikai hiba (2) politikai inga (1) politikai innováció (2) politikai kormányzás (2) politikai korrekció (1) politikai közép (2) politikai logika (5) politikai napirend (1) politikai nyilatkozat (3) politikai stratégia (1) politikai szereplő (1) politikai színpad (1) politikai tér (1) politikai tudás (1) politikai vétó (1) politikai vezetés (1) politikai vita (1) politika elemző (1) politika tér (1) politikus (2) politikusi beszéd (2) politikusok (1) politológus (2) politológus védegylet (1) pólus (1) populizmus (1) pörzse sándor (2) poszt politikus (1) pozíciók (1) pozícionálás (1) pozsgay imre (1) po fi (1) pragmatikus (1) predomináns pártrendszer (1) prezidenciális (1) primary colors (1) probléma (1) problémamegoldás (1) prognózis (1) program (1) pszáf (1) pundit (1) punditokrácia (1) racionális (1) racionális választó (1) racionalitás (3) radikalizálódás (1) radikalizmus (1) radiszoci (1) radnóti sándor (1) recesszió (1) reform (4) regionális eltérések (2) regisztráció (2) régi új törésvonal (1) rekrutáció (1) rendőrség (1) rendszerellenes párt (2) rendszerkritikus (1) rendszerváltás (3) rendszerváltás forgatókönyve (1) republic (1) republikon (3) részvétel (2) réthelyi miklós (1) retkes attila (2) rétvári bence (2) rezsicsökkentés (2) rivális (1) riz levente (1) robert denton (1) robert fico (2) rogán antal (8) románia (2) róna dániel (1) röpirat (1) rudi zoltán (1) Safarov (2) sajóbábony (1) sajtó (1) sajtószabadság (2) salamon lászló (2) sávelhúzás (1) schamschula györgy (1) scheiring gábor (1) Schiffer András (1) schiffer andrás (9) schmidt mária (1) schmitt pál (20) schmuck andor (1) selmeci gabriella (1) selmeczi gabriella (1) semjén zsolt (3) seres lászló (1) siker (5) sikerpropaganda (1) simicska lajos (3) Simicska Lajos (2) skorpió (1) slota (1) söjtör (1) sólyom lászló (11) somogyi zoltán (3) sportújságírás (1) stabilitás (1) stabilizáló apátia (1) stadion (2) state capture (1) steiner pál (1) stílus (1) story (1) strabag (1) stratégia (20) stratégiai szavazás (1) strukturáló dimenzió (1) stumpf andrás (1) stumpf istván (6) süveges gergő (2) szabadelvű konzervatív (1) szabolcs (1) szabó albert (1) szájer józsef (2) szakadás (2) szakértő (1) szakkommentátor (1) szakszervezet (1) szalai annamária (1) szanyi tibor (2) szápár (1) szász károly (1) szavazás (2) szavazások (1) szavazatmegosztás (2) szavazatszerzés (1) századvég (11) szdsz (20) szeged (4) szegedi csanád (2) szegénység (1) székely péter (1) székely zoltán (1) szekeres imre (2) szekértábor politika (1) szelekciós pontok (1) szélsőjobboldal (3) szélsőséges (1) személyre szabott kormányzás (1) személyzeti politika (1) szepessy zsolt (1) szerbia (1) szerencs (1) szerep (1) szerepcsere (1) szerepfelfogás (6) szervezet (2) szijjártó péter (6) szíjjártó péter (1) szili katalin (8) szilvásy györgy (1) szimbolikus (1) szimbolikus politika (1) szimbólum (1) szlavofil (1) szlovákia (2) szlovák magyar viszony (1) szlovák választás (1) szlovénia (1) szociális kérdés (1) szociális népszavazás (1) szociálliberális (1) szolidaritás (2) szombathy pál (1) szonda (5) szonda ipsos (1) szövetségi politika (4) sztálingrád (1) sztereotípia (1) sztereotípiák (1) szubjektív vélemény (1) szűrös mátyás (1) szuverenitás (1) tábor (1) taktika (1) taktikai szavazás (2) támogatás (2) támogatottság (3) tanácsadás (1) tanácsadó (1) tandíj (1) tárcatükör (1) tárgyalás (5) tárgyalástechnika (1) tárki (8) tarlós istván (9) társadalmi szerződés (1) társadalmi támogatás (1) tekintély (1) teljesítmény (2) területi lista (6) területi listák (2) tervezés (2) tét (3) tétényi éva (1) tét nélküli választás (2) tévedés (1) tévéostrom (1) tiszavasvári (2) tisztelet társasága (1) titkos (1) többpártrendszer (1) többség (1) többségi demokrácia (4) Tocsik-ügy (1) tocsik márta (1) tojástánc (1) tőkés lászló (1) tőkés rudolf (1) tölgyessy péter (7) toposz (1) töredékszavazat (2) törésvonal (1) torgyán józsef (2) torgyán kisgazda (1) torkos matild (1) törvényjavaslat (1) torzítás (1) trafik (1) trianon (1) tulajdonos (1) túlélési stratégia (1) túlhatalom (1) tüntetés (4) tusnádfürdő (1) tv2 (1) tv3 (1) ügybirtoklás (3) ügyészség (2) ügynökkérdés (1) újfasiszta (1) ujhelyi istván (1) újraválasztás (1) új alkotmány (1) új baloldali párt (1) új párt (2) új pártok (4) uj péter (1) ülésrend (1) ungár klára (2) uniós csúcs (1) ünnepi beszéd (2) ünnepség (1) USA (2) utódlás (1) utólagos normakontroll (1) utópia (1) vágó gábor (1) vagyonadó (1) vákuum (1) választás (2) választási együttműködés (2) választási eredmények (3) választási esélyek (5) választási hibák (1) választási kampány (1) választási műsor (3) választási rendszer (16) választási részvétel (6) választási törvény (1) választás időpontja (1) választó (3) választói reakció (1) választók (1) valence issue (1) valóság (2) valóságértelmezés (2) valóságérzékelés (1) valóságmagyarázat (2) valóságshow (1) válság (7) válságadó (3) válsághelyzet (1) válságkommunkáció (1) váltás (1) váltógazdálkodás (1) váltópárt (3) változás (4) változtatás (1) valutaalap (3) várakozás (1) várakozások (1) varázstalanítás (1) varga mihály (7) városok (1) varsói gyors (2) vastagh pál (1) veiszer alinda (1) véleménykülönbség (1) Veszprém (1) veszprém (1) vétó (3) vezetés (1) vezető (2) videóblog (1) viktor (1) visszalépések (2) visszatérés (1) vitányi iván (1) vízió (1) vizsgálóbizottság (1) voks10 (1) voks2010 (1) volner jános (1) voluntarizmus tere (1) vona gábor (15) vörösiszap (1) vörösiszap katasztrófa (1) warvasovszky tihamér (1) war room (1) wittner mária (1) xiii. kerület (1) zagyva györgy (1) zanzibár trükk (1) zapadnyik (1) záróra (1) zászlóégetés (1) zsákmányelv (1) zsákutca (1) zsinka lászló (1) Címkefelhő
22:55

Csupa jó hírt közöltem Barroso úrral – mondta pikírten ma esti interjújában Orbán Viktor, amikor beszámolt arról, hogy elutasító választ küldött az uniós bizottsági elnöknek. Miután az előző bejegyzésben részletesen elemeztem a racionális mérlegelés szempontjait, most csak egy – és nem is a legfontosabb – kérdésre koncentrálok: biztos, hogy Barroso nem örül ennek a válasznak?

Ha igaz az, amit a miniszterelnök az interjúban állított, nevezetesen, hogy az IMF-tárgyalásoknak nem kell nagy feneket keríteni, mert tulajdonképpen „nincs szükségünk a pénzre” és valójában „nem akarunk felvenni hitelt”, akkor a magyar kormányfő okkal lépte meg azt, amit politikai ösztönei diktáltak. Ha nem létszükséglet a megállapodás, ha a megállapodás hiánya nem jár katasztrofális következményekkel, akkor Orbán azt tette, amit ebben a helyzetben a politikai racionalitás alapján tennie kellett. Egy politikus, aki politikáját a nemzeti szuverenitás fogalma köré építette, s aki számos alkalommal eljátszott már a Moszkva-Brüsszel összehasonlítással, komoly politikai sérülések nélkül nem hódolhatott volna be Barroso „erősen ajánlott” kérése előtt.

Egészen más a helyzet, ha más a helyzet. Ha az a hitel igenis kell az országnak, ha a megállapodás nélkül jövő évben csődközeli állapotba kerülhet az állam, akkor mindjárt más megvilágításba helyezhetjük Orbán döntését. Ebben az esetben a ma még talán ünnepelt karakánság holnapra könnyen önfejűségnek, ostobaságnak tűnhet – olyannak, amely a döntés meghozójának is több fejfájást okozhat, mint amit egy mostani hátraarc eredményezett volna. Sőt – és ez az a gondolat, ami most itt foglalkoztat – nem is csak a magyar kormányfő döntése látszik másképp, Barroso kiinduló feltételeire is érdemes lehet másképp tekinteni.

Hangsúlyozottan gondolatkísérlet következik. Tételezzük fel egy pillanatra, hogy az európai politika irányítóinak valóban elegük lett Orbán Viktorból, miként ezt jobbról és balról is - más kontextusban - gyakran mondják. De vajon hogyan tudják elérni, hogy a miniszterelnök megbukjon? A kétharmados többség stabilnak látszik, Brüsszel pedig tényleg nem Moszkva, hogy parancsára vezetőt cseréljen egy ország. Mit kell hát tenniük? Olyan helyzetet előállítani, amelynek a végén nem marad más választása a kormányfőnek, mint a távozás. Egy okosan kigondolt csapda kell tehát, amibe Orbán Viktor szépen belesétál.

Barroso feltehetően tisztában volt azzal, hogy a magyar kormányfő el fogja utasítani az ultimátumát. Régóta ismeri ahhoz Orbánt – ne feledjük, egy pártszövetség tagjai -, hogy ne tudja: a magyar politikusnak nem erőssége a reálpolitika akkor, ha döntési önállóságának kétségbevonásáról van szó.  Ha az európai politika irányítói úgy hiszik, hogy Magyarország a hitel nélkül előbb-utóbb finanszírozhatatlanná válik, akkor nem kell mást tenniük, mint a megállapodás felé vezető úton egy olyan feltételt megfogalmazni, amit ugyan egy reálpolitikus talán teljesítene, de amiről okkal gondolhatják, hogy Orbán gyomra nem vesz be akkor sem, ha esetleg még fel is ismeri a helyzetben rejlő veszélyeket.

Innen már csak jó rendezés és ügyes szereposztás kell. A levél kiszivárog, a válasz pedig hatalmas nyilvánosságot kap. Mindenki számára manifesztálódik, hogy a kormányfő nem enged. Elszánt hívei nagyon elégedettek lesznek, a gazdasági zuhanástól félők hatalommániás őrültnek látják. A tárgyalások – éppen Orbán ellenállása és az unió mozdíthatatlansága miatt - nem haladnak, az ország viszont a fizetésképtelenség felé sodródik. S eljön egy pont, amikor már csak két választási lehetőség marad: ország-világ előtt látványos önfeladással könyörögni, az eredeti feltételeket eminens tanuló módjára teljesíteni, vagy a falnak vezetni az országot. S bár Magyarországnak egyáltalán nem mindegy, melyiket választja, a politikusnak tulajdonképpen mindkét esetben vége.

Ismétlem: ha valóban „nincs szükségünk a pénzre”, az egész gondolatkísérlet értelmetlen, a kormányfői döntés pedig érthető. Ellenkező esetben viszont még az is benne van a kalapban – erről szólt a gondolatkísérlet -, hogy Orbán a válaszlevéllel együtt - butaságból vagy tudatosan - saját "halálos ítéletét" is aláírta. Hamarosan kiderül.

A bejegyzés trackback címe:

https://torokgaborelemez.blog.hu/api/trackback/id/tr183489517

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Vonyít a falka 2011.12.23. 20:56:56

Minden keresztény, vagy legalábbis tisztességes ember most Karácsony szent ünnepére, a szeretet ünnepére készül. Félreteszi a haragot, a gyűlöletet, a harcoló felek fegyverszünetet vagy békét kötnek, pihennek a kardok és csatabárdok.  A tisztesség...

Trackback: Kis ember, hát itt a vége! 2011.12.23. 11:48:18

Igen, fiúk, ti lettetek a diktatúra :( Kis ember, hát itt a vége, látod, kár volt sírni érte, milyen könnyen elszállt minden, és még ezt se adták ingyen. Kis ember, hát itt a vége, miért nem most ereszkedsz térdre, miért nem sírsz, miért nem ...

Trackback: Matolcsy György életrajza 2011.12.23. 11:47:51

Hogyan irányíthatja egy nemzet gazdaságát az, akinek egyetlen nap munkatapasztalata sincs a versenyszférában? Nemzetgazdasági miniszterünknek soha nem volt versenyszférás állása, ám figyelemre méltó időt töltött igazgatással, elnökléssel, kurátorkodáss...

Trackback: Orbán Viktor életrajza 2011.12.23. 11:46:17

Alkalmas-e az ország vezetésére Orbán? Mihez ért ez az ember az ELTE ÁJK-n huszonnégy évvel ezelőtt szerzett diplomájával? Nézzük meg az Europass sablonba feltöltött életrajzát! Úgy értem, szép dolog az, ha valaki szervezeteket, kiadókat, szerkesztősé...

Trackback: Minősíthetetlen 2011.12.23. 11:15:27

A legújabb leminősítés tényére, és a várható következményeire most nem szeretnék túl sok karaktert pazarolni, elsősorban azért mert számos kitűnő bejegyzés született, és fog születni ezzel kapcsolatban, valamint azért sem mert az új jegybanktörvény bej...

Trackback: "Ez a harc lesz a végső?" - egy gazdasági szabadságharc margójára 2011.12.23. 11:08:24

Tényleg nem volt senki, aki legalább sejtette volna, hogy rejlik némi veszély abban, ha épp az áramszolgáltató hibaelhárítóit kezdi baszogatni egy lélegeztetőgépen lévő ember? Cél ugyan lehetett volna bizonyos önállósodás, de amennyiben komolyan e...

Trackback: "Ez a harc lesz a végső?" - egy gazdasági szabadságharc margójára 2011.12.23. 11:08:07

Tényleg nem volt senki, aki legalább sejtette volna, hogy rejlik némi veszély abban, ha épp az áramszolgáltató hibaelhárítóit kezdi baszogatni egy lélegeztetőgépen lévő ember? Cél ugyan lehetett volna bizonyos önállósodás, de amennyiben komolyan e...

Trackback: Az ország újjáépítésétől az ország újjáépítéséig 2011.12.23. 08:44:24

A Standard & Poor’s (S&P) hitelminősítő magyar idő szerint szerdán este a befektetésre nem ajánlott, pénzügyi zsargonban bóvlinak nevezett kategóriába sorolta Magyarországot....

Trackback: Biztonság és összeomlás 2011.12.23. 00:52:45

Eredetileg teljesen más irányba indult volna ez az írás, de az eredetiben feszegett témakör most abban a megvilágításban érdekesebb, hogy miben olyan fene biztos Orbán Viktor, hogy bármit meg mer tenni. Török Gábor mai... izé tegnapi, elmúlt éjfél....

Trackback: Demokratikus bábszínház 2011.12.23. 00:17:52

Magyarország az Európai Unió GDP-jének mintegy 0,6%-át termeli meg. Ha teljesen összeomolnánk, akkor sem ütnénk különösebben nagy lyukat az egyesült Európa testén. Gyakorlatilag olyan állam vagyunk, amelynek

Trackback: VIKTOR! TUDOD MÁR, HOGY VÉGE? 2011.12.22. 23:17:19

 "Nyolc évig romboltatok. Szembe mentetek mindennel, amit javasoltunk. Elutáltátok az egészségügyi reformot, nemzethalált kiáltottatok a felsőoktatási tandíj hallatán, önfeladással vádoltatok bennünket, amikor megállapodtunk a Déli Áraml...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

stoppard · http://forint.blog.hu 2011.12.22. 23:03:10

az IMF-hez fordulás hirtelensége miatt tovább lehet fűzni az összeesküvés-elméletet: az IMF a háttérben meglengette magát, hogy fiúk, lehet itt hitel, a kormány amatőr módon rámozdult, aztán akkor a Valutaalap mosolyogva közölte: akkor most jönnek a feltételek.

2011.12.22. 23:12:10

@α Ursae Minoris:
mi mondjuk addig beledöglünk, de aztán odafentről majd örülhetünk, hogy a pszichológiai kísérlet sikeres volt.... :-(((
Egyébként megértem én a nemzeti szuverenitás (nem kell IMF, az Eu nekünk nem diktál) mellett kardoskodó polgártársaimat, a pénz és a tőke valóban nagyban és mocskos módon játszik .... csak kérdés, hogy pont a légypiszoknyi, marginális fontosságú Magyarország képes-e ennek elébe feküdni és megakadályozni...
Persze, hosszútávon a világ jobbá tételéhez lehet, ez döntő lépés lesz, sorsfordító lépés, kérdés, hogy mi magyarok megéljük-e.
Nevezzetek önzőnek, én szerettem volna, max. a világ maradt volna egy kicsit szarabb hely, egy kicsit tovább.
Már hónapok óta a Himnusz jár az eszemben:
" s a sírt, hol nemzet süllyed el,
népek veszik körül,
s az ember millióinak szemében
gyászkönny ül"

xorfrion 2011.12.22. 23:12:53

A legtöbben nyilván igazolódni látjuk saját korábbi álláspontjainkat, jóslatainkat.
Én például azt, hogy Orbánban kódolva van a bukás és akkor járunk jól, ha minél kevésbé tudja magával rántani az országot a mélybe.
És most ez a fő kérdés. Ki és mi zuhan vele együtt.

ubul2000 2011.12.22. 23:13:34

Azt is megérné végigvizsgálni, mit jelentene az eu-nak egy kilépés. Mert végső soron ez is benne van a pakliban.

Az eu nyilván a végsőkig ragaszkodik az aranytojást tojó tyúkhoz, ezért védi körömszakadtáig Simort. A kilépéssel ez biztosan megszűnne. Ezért az eu nem fogja meggátolni a hiteltárgyalásokat.

Robinzon Kurzor 2011.12.22. 23:14:50

Kemény szavak ezek ...

Vajon van-e bármilyen összefüggés azzal, hogy az Alkotmánybíróság is fickósan ébredt a minap?

És a keménykedés esetleg kitart még a jövő heti rendkívüli teljes ülésre is.
(Tényleg, mikor ülésezett az AB a két ünnep között?)

Balduin 2011.12.22. 23:15:29

valahogy egyáltalán nem érzem viccesnek, hogy akár Brüsszelből, akár a miniszterelnöki irodából, miközben egymással birkóznak, közben egy országot, tíz millió magyar/EU állampolgárt dobnak be tétként...

2011.12.22. 23:17:03

@stoppard:
szegényeknek ebben a gazdasági helyzetben, amikor Görögország csődben, olaszok, spanyolok, portugálok, írek majdnem, (és én a franciák stabilitására se vennék be mérget) biztos kell a hely, ahová pénzt helyezhetnek ki. Mert Magyarország akkora tényező a világgazdaságban, hogy érdemes zsarolni. Tele vagyunk olajjal, szénnel, molibdénnel és más kurrens cikkel, hatalmas a gyártópotenciálunk, ha kiesünk, senki nincs, aki a helyünkre álljon.
A dolog úgy lenne lehetséges, ha a mi példánkon szeretnének példát statuálni egy lépés előtt álló nagyobb országnak... na de erre meg már ott voltak a görögök, sőt, az olaszok is...

civil polip 2011.12.22. 23:17:34

@Irsai Oliver: szerintem a Szózatra gondoltál :-)

Robinzon Kurzor 2011.12.22. 23:17:50

De ami a lényeg: mi lesz utána?

Az ellenzéket nagyjából leírhatjuk; kormányképtelen népség.

Van-e a Fidesz környékén épkézláb, használható vízió arról, hogy mi a francot kellene csinálni?
És van-e ember, aki meg tudja csinálni?
Mert Bajnait csak nem fogják leszerződtetni ehhez.

Ordnassac 2011.12.22. 23:19:38

Bár nagyon nem szeretem ezeket az összeesküvésszerű dolgokat, de Némethné jelölése mondjuk pont beleillik a klasszikus figyelemelterelési manőverekbe.

Most szinte mindenki arról beszél, hogy hűha, diploma nélküli miniszterünk lesz (mondjuk jellemző a magyar papírfetisizmusra), míg ez az IMF-ügy most egy picit hátrébb szorult volna, ha nem jön az Általános & Szegényé.

2011.12.22. 23:19:46

@civil polip: upsz, ez mostanság nem jópont... de legalább jól írtam fejből az idézetet...esetleg halálbünti helyett majd életfogytot kapok.

Ati91 2011.12.22. 23:20:31

"nnen már csak jó rendezés és ügyes szereposztás kell. A levél kiszivárog, a válasz pedig hatalmas nyilvánosságot kap. Mindenki számára manifesztálódik, hogy a kormányfő nem enged."

index.hu/tech/2011/12/22/nevtelen_hekkerek_tamadnak_a_fideszre/

a kettő talán összefügghet?

menőmano 2011.12.22. 23:21:13

Török Gábor!

Hát ez totálisan jó poszt! De hát egy "ilyen" politikai elemző mint Ön nem is írhatna mást.
:)

Nekem így első olvasatra:) totálisan a görög példa jut eszembe.
:)

2011.12.22. 23:22:35

@Ordnassac: figyelemelterelésre tökéletes eleve az, hogy itt a karácsony. A legeslegjobb időpont, hogy csak ideig-óráig gondolkodjon mindenki máson, mint hogy megvette-e már a halat a halászlébe vagy hogy Mari néninek még ajándék kéne kétezer alatt...

Ordnassac 2011.12.22. 23:23:23

@Robinzon Kurzor: meg aztán kérdés, hogy Bajnai tudna-e akár megfelelő parlamenti többség nélkül kormányozni. Ebben azért vannak kétségeim. Aztán Bajnai csak szimbólum, ahogy panelburzsuj kolléga a napokban megjegyezte, valahogy ilyesmi lenne egy Chikán Attila, egy Bod Péter Ákos, de még egy Járai Zsigmond is.

Valamelyik portálon (vagy origo vagy Népszabó, most hirtelen nem jut eszembe) egy cikkben volt egy utolsó mondatos megjegyzés, ha bekövetkezne a "valószínűtlen helyzet" (valahogy így fogalmaztak a fideszes források a cikkben), akkor Varga Mihály válthatná Orbánt.

Ordnassac 2011.12.22. 23:26:21

@Irsai Oliver: ez így van, nem véletlenül döntenek igen fontos törvényekről éppen holnap. Még el is intézték, hogy Csóti György is letehesse hivatali esküjét (talán még ismerős lehet a név a 90-es évekből, ő váltja Láng Zsoltot a listás helyen).

Ordnassac 2011.12.22. 23:27:56

@Robinzon Kurzor: @Ordnassac: sőt, még abban is vannak kétségeim, hogy parlamenti többség birtokában tudna-e két és fél évig kormányozni Bajnai.

2011.12.22. 23:29:12

"Ha igaz az, amit a miniszterelnök az interjúban állított, nevezetesen, hogy az IMF-tárgyalásoknak nem kell nagy feneket keríteni, mert tulajdonképpen „nincs szükségünk a pénzre” és valójában „nem akarunk felvenni hitelt”, akkor a magyar kormányfő okkal lépte meg azt, amit politikai ösztönei diktáltak."

Miért is?

Ez nem igaz. EU jogszabály ellenesek a visszavonni kért törvények. Épp ez Baroso indoka.

A bakelitpolitológus az marad bakelitpolitológus...

török gábor 2011.12.22. 23:31:32

@lane: ha javasolhatom a következő mondat elolvasását, abból esetleg kiderül. nem lehet mindent egy mondatban, az csak a nembakelitpolitológusoknak megy :)

török gábor 2011.12.22. 23:32:38

@lane: rosszabb a helyzet, bocsánat, a következő 2 mondat kell...

xsasha 2011.12.22. 23:33:50

Kedves Gábor!
Hogy hátulról kezdjem - valóban casus belli akar lenni ez a Barosso levél, hiszen pontosan tudják, hogy az alkotmánynak január 1-én életbe kell lépni, tehát nincs mód az említett jogszabályok visszavonására. A görög és az olasz módszer zajlik éppen. De meglepődnék, ha ezúttal sikerrel járnának. Mindenesetre kemény fába vágták a fejszéjüket ezúttal.

Sokkal inkább érdekelne engem, hogy ebbe a félmondatba honnan is kerültek oda az idézőjelek?
- „nincs szükségünk a pénzre” és valójában „nem akarunk felvenni hitelt”-
Ilyet mondott volna Orbán? Vagy kit idéztél, kedves Gábor? Ez szerinted tisztességes eljárás?

Nekem életemben egyszer volt hasonló helyzetem, amikor 4 igazgató állított olyan helyzetbe, hogy nem volt hátra arc, és a mozgásterem látszólag előre meghatározott volt. Öten ültek velem szemben, és szinte a falnak szögeztek. Az elején. De az igazságtudat fantasztikusan felemelő érzése mellettem állt. Szinte semmi hatalmam nem volt, alárendelt voltam, de az igazság annyira átütő volt, hogy esélyük nem volt velem szemben. A végére hallgattak, mint a hal, és ezután minden informális kérésem is teljesült.
Ez az az alternatíva, amit kihagytál, kedves Gábor! Az igazság igenis számít, ha megfelelő kezekben van.

sirwalter 2011.12.22. 23:35:29

Kedves Gábor, nem olvastam minden eddigi bejegyzésedet, csak a többségét, de részedről ilyen "kalandos" gondolatkísérletre nem emlékszem... Persze szokatlan idők szokatlan dolgokat eredményeznek...

A lehető legegyszerűbb megoldás nem lehetséges: most OV ezt írta, aztán ők majd azt írják, aztán lesz egy tárgyalás-sorozat, aztán a kezdetben távolinak tűnő álláspontokat majd addig közelítik (akár a nemzeti szuverenitás egy részének feladásával is), amíg a - valamelyik - megállapodás meg nem születik. Nem ez a legvalószínűbb forgatókönyv? És majd OV elmagyarázza, hogy miért ez volt a lehető legjobb, amit a helyzetből ki lehet hozni.

Nem tartom valószínűnek, hogy OV lemond, és én azt sem tartom valószínűnek, hogy Barroso-éknak az lenne a szándéka, hogy őt elmozdítsák, miközben (mert annyira ismerhetik a magyar belpolitikát), hogy ennek a 2/3-os többségnek (azaz kivételesen stabil kormánynak) a legfőbb kohéziós ereje OV. Tényleg racionális döntés lenne részükről ilyeténképpen megbontani, talán veszélyeztetni ezt a stabilitást? Én nem hinném...

Mert ugye Görögországban, Olaszországban más volt a helyzet: ott kormánycserét "kényszerítettek" ki, bízva abbna, hogy az új kormányoknak nagyobb társadalmi elfogadottsága lesz. Itt meg épp az ellen dolgoznának, ha a gondolatkísérlet beigazolódna. Szerintem.

Tourist From An Other Space 2011.12.22. 23:36:00

Aláírta, a felcsúti csodacsatár!

Ordnassac 2011.12.22. 23:36:35

@lane: attól még reálpolitikai szinten okkal léphette meg (politikai karakánság mutatása), aztán az EU-s szervek majd egy jó év múlva hoznak leghamarabb döntést az MNB-törvény ügyében (ha bírósági szakaszba kerül a dolog). Gyorsan megjegyzem: nem vagyok Simor András nagy rajongója, de ez a mostani tervezet ebből a szempontból botrányos.

Aztán manapság a jogszabályellenesség nem számít valami ütős érvnek, mondom mindezt olyan emberként, aki jogászként szeretne megélni (a szockók idején se volt valami nagy érv, még ha kétharmad híján jobban számított).

2011.12.22. 23:40:54

@Ordnassac: az elmúlt hetekben valahogy elég sok beszélgetésem a politikára fordult olyan ismerősökkel, kollégákkal is, akikről tudtam, hogy megrögzött Fidesz szavazók. Kb. 90%-ban mondják, hogy Orbán nem normális, ebből elég, de mivel nincs senki más, akire szavazzanak, a következő választásokon is a fideszre szavaznak, mint a kisebb rosszra...
Szóval anno ugyan azzal nyert Gyurcsány is másodjára, hogy bárki, csak ne Orbán, de most már nincs is más, tehát marad minden, ahogy van (vesd össze az egyiptomi kanapé párttal, akiket senki nem lát, senki nem hall, miattuk mégis marad a status quo)
Bajnai szóba sem jöhet náluk, soha nem szavaznának rá.
Ha meg marad a Fidesz oldalán a labda, csak Mo. pénzügyminiszterét és/vagy miniszterelnökét másképp hívnák, szerintem akkor is Orbán irányítana, csak már a nevét, arcát se kellene hozzá adnia...

reservatio mentalis 2011.12.22. 23:40:57

Ez inkább pszicho, mint polito...

bigapples 2011.12.22. 23:41:36

Klassz kis összeesküvés elmélet, kár hogy sok benne az igazság. Azért nem eszik olyan forrón a kását, lehet nyomást gyakorolni Brüsszelből, de a nyomásgyakorlásnak is korlátai vannak.

Gyurcsány elég jól fogalmazta meg a lényeget: game of chicken-t játszanak a szereplők. Brüsszel nem lökheti csődbe az országot, ha az nem enged a magyar kormányfő elmozdítását célzó nyomásnak (ha van ilyen), mert az ország bedőlése nyugat-európai országoknak is nagyon fájna a bankjaikon, multinacionális cégeiken keresztül.

Lássuk be, alkuhelyzet van, bár kicsi a mozgásterünk, de azt ki kell h6asználnunk maximálisan. Egy politikusnál szükségszerűen elválik időről időre a cselekvés és a kommunikáció. Ami tény: a kormány jelentősen engedett a jegybanktörvény kapcsán, hogy a másik törvényjavaslatnál, ahol a brüsszeli nyomás sokkal kevésbé megalapozott, bekeményíthesse az álláspontját.

A kormány enged, így sokkal kevésbé lesz hivatkozási alapja az EU-nak, hogy olyan miatt büntesse Magyarországot, amibe nincs beleszólása ill ahol nyilvánvaló, hogy elsősorban politikai és nem gazdasági szempontok vezérlik.

Meglátjuk mi lesz, kemény 2-3 hónap tárgyalás jön. Számomra nyilvánvaló, hogy nem az a helyes megoldás, ha december elején feltesszük a kezünket, meg sem próbálunk a legkedvezőbb feltételeket elérni az IMF-EU kettőssel szemben és alávetjük magunkat olyan megállapodásnak, ami hosszútávra az EU szegényházában tartja Magyarországot (=adóharmonizáció)

civil polip 2011.12.22. 23:44:57

Annyiból jó ez, hogy felgyorsítja az agóniát. Hosszan haldokolni kellemetlen, fájdalmas és kilátástalan dolog.

Én nem hiszem, hogy a Fideszben mindenki hülye. Már a nagy számok törvénye miatt sem. Kíváncsi vagyok, ki lesz az, aki – nem is annyira lelkiismereti, mint inkább túlélési megfontolásból – elsőként dönt úgy, hogy ehhez már nem adja a nevét. Ha ez beindul, Vityára rászakad a trón.

sirwalter 2011.12.22. 23:45:51

@xsasha: talán Gábor (is) válaszol neked, de: az ""-es részek a ma esti 20:05-ös HírTv-s OV interjúból származnak (ennek apropo's -ján történt ez a TG bejegyzés, ha jól sejtem, ill. ez szinte biztos), és valóban elhangzottak ez a mondatok, kb. így, ha jól emlékszem.

Az utolsó bekezdéseddel mélységesen egyetértek, és biztatónak is tartom! :)

És ha már a biztatásnál tartunk: ha az embert a félelem vezérli, akkor a siker igencsak kétséges, mert a rettegés az biztosan nem jó tanácsadó, sőt bénító... Elemezni persze szükséges (?), de legalábbis izgalmas, én mégis abból indulnék ki, hogy megállapodás fog születni. Hála Istennek, nem ugyanaz a helyzet nálunk, mint Görögországban, vagy Olaszországban. És szerintem senki nem is akarja, hogy olyan legyen, az EU sem.

török gábor 2011.12.22. 23:45:51

@xsasha: szó szerinti idézetek az interjúból. jegyzeteltem :)

Ordnassac 2011.12.22. 23:46:17

@Irsai Oliver: jelen esetben kizártnak tartok egy EU által "támogatott" előrehozott választást, ezt sem a görögöknél, sem az olaszoknál nem pártolták (holott mindkét országban voltak erre tervek, hol ellenzéki, hol kormányoldalon).

2011.12.22. 23:48:00

@xsasha: szerintem önmagát, lsd. előző poszt.
Társadalmi támogatottsága viszont nincs Orbánnak... még, ha választást simán nyerne is: ugye, azokat a bizonyos százalékokat csak a biztos szavazók halmazán értelmezik, de Mo több, mint fele ma senkire nem szavazna.... Ügyes húzás volt OV-től, hogy kicsinálta Gyurcsányon keresztül az egész politikát...
Persze, mindez csak addig van, ameddig van gáz-víz-villany, tehát ameddig effektíve Kis János segédműszerésznek megvan a kis magánmenedéke. Ha netán majd semmit nem fog érni a fizetése, ha nem tudja megtankolni a tizenöt éves Golfot vagy a húszéves Skodát, ha megint nem lesz minden a boltokban, és majd Ausztriából kell hozatni a Fa tusfürdőt, akkor esetleg majd visszaterelődnek a népek, mert megértik: csak elvben nem az ő bőrükkel kereskednek a piacon a nagyfiúk...

inreallife 2011.12.22. 23:48:05

@ubul2000: vedd már észre, hogy most nem simorról van szó. 1 év múlva lejár a mandátuma, azt jelölnek helyette, akit akarnak. csakhogy a kormánynak már nincs 1 év türelmi ideje. jövőre vagy imf pénzből, vagy valutatartalékból kell kiváltania a lejáró hiteleket. ezért nem várnak mégegy évet. kurvára nem simorról szól... jó reggelt!

Ordnassac 2011.12.22. 23:48:28

@sirwalter: "Hála Istennek, nem ugyanaz a helyzet nálunk, mint Görögországban, vagy Olaszországban."

Milyen értelemben gondolod? Azonkívül, hogy nem vagyunk az euróövezetben? Komolyan érdekel a válaszod.

sirwalter 2011.12.22. 23:49:35

@bigapples: kb. az egésszel, de főleg az utolsó bekezdéseddel teljes mértékben egyetértek, szerintem is kb. ez a motiváció, ill. stratégia, és hát kb. ez zajlik.

=nessuno= 2011.12.22. 23:49:44

@ubul2000: Bizonyára ki lehet lépni. Elszámolunk, mit fizettünk be, milyen pénzek jöttek ide, aztán elköszönünk. Lehet vitus táncot járni a jobbikosokkal...:))

ulrike (törölt) 2011.12.22. 23:50:36

Továbbra is azt gondolom, Brüsszelnek (helyesebben: megbízóinak) nem OV feje kell, OV nem tétel. Az EZ paktum megerősítése a tétel, még mielőtt Franciaország új elnököt választ.
Brüsszel ilyen politikai játékot egymaga nem is játszhat, bár az mindig is elő szokott fordulni, hogy amikor a nagyfiúk (nagylányok?) kiadják az előre jelet, előcsatározóik magántartozásaik törlesztésére is felhasználják az alkalmat. Brüsszelnek a múlt heti egyezmény támogatása kell.
OV azért annyira nem együgyű, hogy egyhúzásos, könnyen átlátható, kiszámítható trükköknek felüljön. El kell ismerni, fideszék nagyon figyelmes és eredményes tanulói voltak Machiavellinek.

Ordnassac 2011.12.22. 23:52:06

@török gábor: tudom, hogy off, de a "Némethné-ügyhöz" mit szólsz? Csak egy mondatban.

Amúgy jó újra kommentelni látni téged.

bigapples 2011.12.22. 23:52:35

@Ordnassac: nem hiszem, hogy XYné kinevezés elterelés. A médiacirkusz körülötte meg szerintem inkább arról szól, hogy most már mindenre válogatás nélkül lőnek a baloldali és az elvileg független médiumok, bármit csinál a kormány.A leendő miniszternek van valami főiskola-ekvivalens végzettsége és jól ismert gazdasági előélete, mégis úgy tálalja a sajtó, mintha valami papír nélküli titkárnőt nevezne ki a Fidesz miniszternek.

Számomra egészen elképesztő, hogy azért is támadják, mert az asszonynévét, az XYné-t használja. Az ő korosztályánál, illetve az idősebbeknél ez teljesen általános. Ha egész életében XYné-ként dolgozott és épített ki karriert, miért lenne elvárás, hogy Serényi Zsuzsa néven legyen miniszter?

sirwalter 2011.12.22. 23:53:12

@Ordnassac: abban az értelemben, hogy nálunk nem 100% fölötti az államadósság mértéke, mint ezekben az országokban, azaz (jelenleg) messze nem állunk olyan közel az államcsődhöz mint ők álltak / állnak, és nálunk kivételesen stabil kormánytöbbség van, míg náluk kvázi elvesztették a kormányok a társadalmi támogatást, ezért tudták - tkp. külső nyomásra - viszonylag könnyen lecserélni a kormányokat. Azért ezek nem elhanyagolható különbségek, szerintem.

2011.12.22. 23:53:13

@török gábor:

Ezt írod Gábor: "Egy politikus, aki politikáját a nemzeti szuverenitás fogalma köré építette"

És ezt mondta a miniszterelnök pár hete:

Viharos év következik
2011. december 12.
Orbán Viktor napirend előtti felszólalása. - részlet

"Nem véletlenül csatlakoztunk az Európai Unióhoz; igenis, az Európai Uniónak van, lehet, és ha jól csináljuk dolgunkat, lesz is jövője. Tehát szétesést, megbukást, megszűnést, rossz stratégiai, geopolitikai döntést vizionálni szerintem idő előtti, és azt kívánom Magyarországnak, hogy az önök jóslatai ne váljanak be; azt kívánom Magyarországnak, hogy a Jobbik jóslatai Európára nézve ne teljesüljenek, mert ha Európa szétesik, az nekünk rossz; ha az eurózóna megszűnik, az nekünk rossz; ha Európa nem tudja összeadni az erejét, az nekünk rossz. És fel nem foghatom, hogy önök, akik nemzeti elkötelezettségű emberek egyébként, miért akarnak rosszat Magyarországnak, ahelyett, hogy azon gondolkodnánk, hogy ebben az erősödő, hosszabb távon reményeink szerint erősödő Európában hogyan tudnánk a számunkra leghasznosabb, érdemeink szerinti helyünket elfoglalni. Európa erejét tehát ne becsüljék alá!"

www.miniszterelnok.hu/beszed/viharos_ev_kovetkezik

Azt gondolom, hogy egy dolog a populáris retorika a "zembereknek" és egy másik válaszolni Baroso-nak. A miniszterelnök a Parlamentben (!) világosan kifejezte EU-s tagságunk iránti elköteleződését. Ebben az esetben pedig nem válaszolhatta volna azt Baroso-nak, amit válaszolt, és amit Te
politikai racionalitásnak nevezel. A politikai raciolnalitás éppen ennek az ellenkezője.

Vagy! Vagy mást kell feltételeznünk, de akkor miért nem arról írtál? :)

Nash vs. Keynes 2011.12.22. 23:53:42

Az IMF tárgyalók látványos hazarendelése és a Barosso levél kiszivárgása elég egyértelműen arra utal, hogy tervezett a játszma. Engem valamiért akkor sem lelkesít, hogy az elmútnyócév után pont most kezdenek el szívatni minket, amikor tényleg lényeges dolgok változnak, csak mert ittmaradt egy marha nagy adósság és nem az emberek nyomorba döntésével akartunk kimászni a szarból.

panelburzsuj 2011.12.22. 23:54:09

Van azért harmadik út. Méghozzá "sajátosan magyar" ...

A padlássöprés, népnyúzás, békekölcsön, társadalmi munka - a határ (újra...) a csillagos ég! És amennyit eddig megláthattunk a Fidesz által gyakorlatban (jogszabályokkal) megcélzott társadalomképből, nincs azért túl nagy szakadék az "önerőre támaszkodó büszkeség" és a "mindenkiannyitér, amennyijevan" tanyasi lézermeritokrácia közt.

Ahol az (ál)messiási öntudat gyalul, ott mindig több forgács hullik.

2011.12.22. 23:55:30

@sirwalter: "nem ugyanaz a helyzet nálunk, mint Görögországban, vagy Olaszországban"
Mert tudja valaki, hogy itthon mi a helyzet? Már, hogy mi az IGAZI helyzet?
Az átlag görög tudta, hogy "mi a helyzet" ?(ha ő csak becsületesen dolgozott, meg akart élni a maga módján, de nem tudta igazán, mi megy fent)
Az előző IMF hazazavaráskor még voltak kétségeim, hogy ezek a fiúk látnak valamit, amit senki, és varázsolnak néhány ezermilliárdot a kalapból, és tényleg nem kell a csúnya, gonosz nagybácsitól, aki még a micsodáját is odadörgöli, kölcsön, de miután pár hete megint odamentünk kuncsorogni... vagy olyanok vagyunk, mint az egyszeri vadász, aki csak sz**ni jár a kocsmába, vagy tényleg kell valami.... akkor meg Isten irgalmazzon nekünk,

panelburzsuj 2011.12.22. 23:58:51

@Ordnassac: @török gábor:

Azért a "mezítlábas prosfesszor"-teóriámba beleillik, nem?

(aka: plebejus kormányzat plebejus demokráciája, "nem szeretem az eliteket", ... )

bigapples 2011.12.22. 23:59:37

@Ordnassac: Magyarországon a folyó fizetési mérleg pozitív, jelentősen pozitív a külkereskedelmi mérleg, kezelhető adósságpálya, 3% alatti hiány 2011-ben, de 2012-ben is, jóval kisebb államadósságunk, ami csak a forint árfolyammozgása miatt nem csökkent számottevően és a valutatartalékunk 3,5x nagyobb, mint volt 2008-ban.

A görögöknél nagyon, nagyon nem ez a helyzet

sárkányfő 2011.12.23. 00:01:37

Csődbe fogja vinni az országot ez a barom.

Leveskocka 2011.12.23. 00:01:37

Én úgy vélem, a rendszerváltás igazából akkor jön el, amikor a régi rendszer ivadékai (Horn, Apró révén Gyurcsány, stb.) és maga a "rendszerváltó nemzedék", Orbánnal az élén, kipusztul.
Az ifjabb nemzedéknek, akik már ott ülnek a Parlamentben, bármely oldalon állnak, jut ideje arra, hogy viszonylagos vélemény- és gondolatformálási szabadság környezetében tanuljon az elődök hibájából.
A 90-es évek elejétől indult, úgymond színházi felvonásszerű, négyévenkénti váltással megelégedtek az akkori politikusok. Mára már más a helyzet, ez látszik a Fidesz törvényalkotási viselkedésében, határozottan hosszabb távra terveznek, ehhez viszont átgondolt politika kell, mert a szavazók mindig az 'egyszeri ember' szempontjából nézik a dolgot, már máshogy kell lavírozni, hogy ezt valamelyik párt elérje. Magyarul, ehhez le kell az asztalra tenni valamit.

Bulat Okudzsava 2011.12.23. 00:04:03

Az nem kérdés, hogy a saját politikai halálos ítéletét aláírta. Az csupán a baj, hogy ezzel együtt az országét is. Megkezdődött a végjáték, Orbán lép és a magyar gazdaság 2 lépésben mattot kap. A jövőnkre nézve tanulságos, hogy Argentinában az államcsőd idején a peso 3,5-szeres gyengülést mutatott (www.vakmajom.hu/). Azt javaslom ne számoljuk ki, hogy ez milyen euro- és dollár-árfolyamot jelentene nálunk...

ubul2000 2011.12.23. 00:05:54

@inreallife: Pontosan azért szól simorról, mert egy normál jegybankelnök támogatná az országot, nem ellen menne.

Ordnassac 2011.12.23. 00:07:20

@bigapples: mondjuk azért jól lehetett volna kommunikálni, hogy női minisztert kíván Orbán kinevezni (meg is lep, hogy ez a kormányzati kommunikációban nem is került szóba), plusz egy kis csámcsognivaló a médiának.

Arra szerintem ők sem számítottak, hogy a diploma kérdése (mondjuk ez szerintem is irreleváns) és az, hogy szinte semmi sem tudható róla (még a legutoljára megjelent Ki kicsodában sincs életrajz róla), ekkora vihart fog kavarni. Ehhez pedig nem kell csúnya balosnak lenni.

Ami az asszonynevezést illeti, ott inkább az lehet a probléma, hogy nemzetközi porondon a Lászlóné Németh nehezen lesz értelmezhető, másrészt sok "díszelvtársnő" futott asszonynevén (pl. Nagy Józsefné és Keserű Jánsné könnyűipari miniszter vagy Vass Istvánné, az OGY első női elnöke, van ki neveket ismeri?). Persze ez most csak az én gondolatjátékom.

sárkányfő 2011.12.23. 00:08:45

Most megmondom előre:

Ugyanazok, akik most is folyamatosan Orbán mellett kommetelnek (tök függetlenül attól, hogy az épp mit mond vagy csinál, és hogy mennyire mond ellent korábbi önmagának), ugyanazok még akkor is mentegetni fogják Orbánt, amikor beüt majd az államcsőd. Akkor is hibás lesz mindenki aki csak eszükbe jut, de Orbán az nem.

Emberek, tegnap kaptuk meg a 2. bóvlit! Tán holnap jön a 3.! A forint már meg is roggyant. És erre Orbán azt mondja: nem??? Eszénél van ez a barom?

jackkapitany 2011.12.23. 00:08:47

@török gábor: Gábor, ez a bejegyzése most nem tetszett. Már magát is megfertőzte az összeesküvés elmélet láz?
Értem én hogy gondolatkísérlet, de ugyan ilyen logikusan levezethetnénk azt is hogy Orbánt a szabad kőművesek szektája irányítja... De nem tesszük mert ennél komolyabb emberek vagyunk.
Occam borotvája: Szerintem némileg értelmesebb magyarázat, hogy a helyzet az pont az, aminek látszik. A jegybank létezésének fő célja az infláció elleni küzdelem, miközben a mindenkori kormányoknak a pénzkibocsátás bevételt hoz. Ezért független a két intézmény, mert az egyiknek érdeke fűződne az inflációhoz, a másik pedig pont az ellen létezik. Ahol nem független a jegybank, ott kimutatottan sokkal erősebb az infláció és magasabb a munkanélküliség. Alap pénzügyi/gazdasági ismeretek.
Az EU és az USA pedig azért ilyen határozott ebben a kérdésben, mert ahhoz fűződik érdekük hogy Magyarország ne legyen fizetésképtelen azért, mert a kormány a devizatartalékokból és a pénzkibocsátásból tömi be a költségvetési lyukakat. Nem szerető gondoskodásból teszik ezt, hanem mert mind az IMF mind az EU nem látna jó ideig pénzt tőlünk ha csődbe megyünk. A görög csőd sincs még lezárva, nincs potenciál egy újabb államcsődöt finanszírozni.
Eszük ágában sincs csődközeli helyzetbe ügyeskedni az országot, csak azért mert nem tetszik nekik Orbán stílusa...Ez nem az óvoda, a pénz beszél nem a szimpátia.

hegyilány 2011.12.23. 00:09:38

„nincs szükségünk a pénzre”, vagy ha mégis szükség van rá, ez az "esemény " ismét hitelvesztése a kormánynak.
Attól sokkal komolyabb a helyzet, mint ahogyan, amit most a kormányfő a tőle megszokott, egyfajta népbutitós stilusban előadott. :)
.................
"Erőteljesen azt tanácsolnám önnek, vonjon vissza két, a parlament előtt lévő sarkalatos törvényt"

A jegybanktörvény tétje lehet az, amelyről két hete, az MR1 Kossuth Rádióban beszélt a miniszterelnök: „a jegybank óriási pénzeket kezel… mozgósítani lehet” – vélekedett Orbán Viktor. (Néhány nappal később azonban Matolcsy György ezt cáfolta. „A devizatartalék ilyen felhasználása szigorúan tilos” – közölte a nemzetgazdasági miniszter.)

csak remélni tudja, hogy az új jegybanktörvény nem azért születik, hogy a kormány rátehesse a kezét a pénzre. „Egyetlen ország van a világon, ahol ez megtörtént. Argentína.

Ott azért rúgták ki a jegybankelnököt, mert a kormány rá akarta tenni a devizatartalékra a kezét, és rá is tette. Tehát van ilyen a világban – de mondom – erről velem még senki nem beszélt” – közölte Simor András."

Lehet akármit válaszolni a Barroso-nak, ezt a "cselt" ha valóban ez lenne a terv nem fogják hagyni.

megszűnt 2011.12.23. 00:09:46

Több kérdés fogalmazódik meg egyszerre.

- Kell a hitel vagy nem? – ez rögtön az első.
Petschnig Mária Zita, a Pénzügykutató főmunkatársa szerint kell, mert 2012 áprilisában elfogynak tartalékaink.

- Csődközeli állapotba sodorhatja-e ez az országot?
Valószínűleg.

- Felmerülhet, hogy egy miniszterelnök eltávolítására irányulhat a manőver?
Azt mondják: szerelemben és háborúban mindent szabad.

2011.12.23. 00:10:01

@Ordnassac: OK. Igazad van, de akkor a MNB valutatartalékaira pályázik, a "családi ezüstre", aminek elköltése pedig rendkívül felelőtlen lépés. Ebben az olvasatban, ahogy írod "egy évig el lehet húzni így", de akkor TG-nek erről a felelőtlenségről kellett volna írnia! Nem ismét kerülgetni a forró kását, bakeltipolitológus módjára.

Ordnassac 2011.12.23. 00:11:03

@sirwalter: @bigapples: köszönöm a válaszokat!

@török gábor: @panelburzsuj: mondjuk elég Janus-arcú a dolog, hiszen Némethné mégiscsak egy állami bank alvezetője volt eddig és évekig az OTP-nél volt vezető beosztásban.

sirwalter 2011.12.23. 00:13:23

@Ordnassac: bocsánat, de én örülök, hogy nem kommunikálták a "női miniszter"-"női kvótát" -t, ami inkább amúgy is a "másik oldal" vonala", de én pl. frászt kapok tőle, mert önmagában értelmetlennek tartom ezt a "női kvóta" dolgot. Minden estre az interjúban a "rácsodálkozás", és a hozzá fűzött "magyarázat" jól hangzott szerintem, többet ez a női vonal nem is érdemel, szerintem.

A Ki-Kicsodában én is benne lehettem volna, ha rendelek utána egy példányt 40 ezerért... (ennek jelentőségéről szerintem ennyi elég...)

Lehet, hogy nem olyan fontos, de kielégítő magyarázat volt a Gör. o. - Olasz o. - M.o. különbségét magyarázó válaszom?

2011.12.23. 00:14:11

@Nash vs. Keynes: a rosszhír az, hogy bűvészkedhetsz ameddig akarsz, ha nem csak egyszeri, azaz hosszabb távon semmit meg nem oldó bevételeket zsákolsz be (manyup, jegybank tartalék), nincs más, mint hogy valaki(k)nek fájdalmat okozol. Állandó bevételi források és csökkentett kiadási tételek kellenek. Csak pont úgy, mint a háztartásodban.
Nincs is Mo-n semmi más baj, mint hogy tizenévek óta mindegyik kormány félt attól, hogy itt az emberek egy részének nagyon rossz lesz, ezért majd jól nem szavaznak rájuk, és mindig csak óvatosan kapirgáltuk a ragtapaszt, hogy ne fájjon.... A gond az, hogy a ragtapasz alatt rohadni kezdett a seb, elfertőződött, ha most is az a szöveg, hogy "ne a zemberek fizessék meg", akkor rámehet a lábunk...
Semmi bajom nem lenne Orbánnal, ha nem rövidtávú (igaz, roppant betyáros) cseleken, meg saját maguk bebetonozásán törné a fejét, hanem olyasmin, amiről csak szó volt, de aztán valahogy mégse lett belőle lóf*** se (lsd. Széll Kálmán terv)

sirwalter 2011.12.23. 00:16:19

@Ordnassac: ja, a válaszra közben reagáltál, OK! :)

inreallife 2011.12.23. 00:16:24

@ubul2000: meséld el hogyan tudná támogatni magyarországot? még mielőtt a kamatemelést a nyakába varrod, előre szólok, hogy a fidesz emberei vannak többségben és a többség szavazott a fél százalékra. az terelés, hogy simorról szól. de várom a válaszod, tényleg érdekel, simor mivel tudna segíteni?

panelburzsuj 2011.12.23. 00:17:33

@Ordnassac:

Most nincs kedvem forrásolgatni.

De ha megígéred, hogy korrekt leszel a mérlegelésben, összedek neked néhány "munkásigazgatót" a párhuzamba állított korból. Mondjuk honnap ilyenkorra. (Karácsonyi pakk - csak neked .. :)

(Addig is mélázz el a mezítlábas párhuzamon: Micsurin-Liszenko-Sztálin, Kopátsy- Matolcsy (Cséfalvay:) - ... )

ulrike (törölt) 2011.12.23. 00:18:33

@xsasha: Végre rájöttél, mi az amitől a fidesz elkezdett félni:'Az igazság igenis számít, ha megfelelő kezekben van.'
P.S. A 4 igazgató felett aratott bravúros győzelmedhez utólag is gratulálok.

panelburzsuj 2011.12.23. 00:18:42

@Ordnassac:

Némethné 1990 előtti múltja a döntő. D-xxx ... (?)

Ordnassac 2011.12.23. 00:19:59

@sirwalter: mondjuk a nők részvétele kapcsán vitatkozhatnánk, mert szerintem nagyon nem jó, hogy ilyen alacsony a nők részvétele a közéletben (csak Málta múl alul minket e téren EU-szerte), de nem akarom teljesen szétoffolni a posztot.

Ami a KK-t illeti, azért mégis egy hivatalos MTI-kiadványról volt szó (2008 óta nem adják ki). Amúgy is csak példaként hoztam, hogy még én, mint politika- és netzabáló sem találtam túl sokat róla miniszterré jelölése előtt és ugye az életrajz visszatartásával (amit mondjuk nem értek) sem segítették az infógyűjtést róla. Egy ennyire sötét ló jelölése ilyen vészterhes időkben nem tudom mennyire szerencsés.

GR és I kapcsán a válaszok annyiban kielégítőek voltak, hogy el tudok indulni ebben a kérdésben. :-) Bár valószínűleg a két ország nem túl jó összehasonlítási alap.

hegyilány 2011.12.23. 00:20:35

Össze-vissza nyilatkozások már megint (amit a másfél év alatt megszokhatott a világ?) Ha nem tévedek Rogán A. sietve közölte, hogy eszük ágában sincs elmozditani Simor A. miután felröppent a hir, amit ott fent bemásoltam. )

A kormányfő politikai támadásról vizionál.

Én pedig azon vizionálok :), hogy elfogy a téeszesitett pénz tavaszra? akkor jöhet a csődközeli állapot.
Itt jön a képbe Merkel- és csapata", elzárják a pénzcsapokat, aminek beláthatatlan következményei lehetnek.
Görögország) mert úgy gondolom azt nem fogja hagyni a emlitett csapat:)., hogy Argentina legyen.
???

sirwalter 2011.12.23. 00:23:17

Én már fáradok, lassan nyugovóra térek...

Búcsúzóul: kétféle ember van ebből a szempontból, szerintem:
1., aki szeret elemezni, mérlegelni, esélyeket latolgatni, és ideje, energiája is van hozzá... ;)
2., és akinek szüksége van a félelemre, szorongásra, rettegésre (szinonímák, persze), szóval amolyan "negatív energiákra..."

A 2. csoporthoz hiába szólnék, ezért az 1. csoportbelieknek mondom: én tehát nem vizionálnék államcsődöt, elszegényedést, bezárkózást, izolációt, mert - szerintem - van annyira reálpolitikus OV és a Fidesz, hogy ezt ne engedje meg. Addig azonban, amíg van esély minél jobb pozícióval befejezni ezt a tárgyalássorozatot, addig küzdenek és "huzakodnak". Én így látom.

Ezért is fogok most kiválóan aludni... ;) Mindenkinek jó éjszakát!

2011.12.23. 00:25:09

@bigapples: majd ha elfogynak az egyszeri bevételek, akkor kiderül, hogy ott állunk meztelen seggel a színpadon... ráadásul ezekért egyszeri bevételek is hiányozni fognak egyszer valakiknek, aki majd épp nem kap nyugdíjat, még annyit sem, mint amennyit a manyup fizetett volna, mert hopp, pont mint Rákosiék az újjáépítésre (meg sok minden másra) elköltötték az aktív keresők befizetését, nem nekik tették félre, fektették be, hanem jól felélték.
A különbség meg ugye parányi: Rákosi idején született a Ratkó nemzedék, akik még voltak annyian, hogy remélhető volt, megkeresik a pénzt, de mi meg már csak fogyatkozunk, azaz rengeteg embernek kéne majd akkor nyugdíjat fizetni, amikor jóval kevesebb aktív kereső lesz. Tehát vagy az aktuálisan aktívak fogják a fizujuk uszkve 90%-át járulékba befizetni vagy neked és nekem nem lesz nyugdíjunk...
Igaz, kevés lesz az elégtétel majd akkor, hogy beszélgetni fognak az Orbán kormány felelőtlenségéről...
Pont, mint ha lenne egy megtakarításod, amiből azt szeretnéd, fussa arra, hogy a gyerek a legjobb egyetemre járjon. De kéne a gázszámlára pénz, és Te spórolnál, mondjuk nem mennétek nyaralni, vagy eladnátok az asszony autóját, hanem elköltenétek ezt a megtakarítást, aztán a gyerek meg majd csináljon, amit akar, ki nem sz*rja le...

Ordnassac 2011.12.23. 00:25:14

@Irsai Oliver: na igen, csak akik ugye a költségvetési szigor apostolaiként mutatják magukat (élükön a nagy bajszos EP-képviselővel) általában ott húznának meg, ahol már amúgy is elég szar a helyzet... Egy legatyásodott néppel nem lehet igazán gazdaságot építeni.

@panelburzsuj: szedd nyugodtan össze őket, kíváncsian várom. :-) Bár azért egy mostani OTP-t és egy MFB-t nem hasonlítanék össze egy akkori gyárral vagy pénzintézettel.

Bulat Okudzsava 2011.12.23. 00:27:06

@Ordnassac:

Teljesen mindegy, hogy milyen nagy cégeknél milyen pozícióban volt Németh Lászlóné, van-e diplomája vagy nincs, ha miniszteri tervei kapcsán csak ennyit tud nyekegni: "Első, amire fókuszálni szeretnék az lehet a kormányzati tervekhez kapcsolódó megvalósítási folyam... <ööööö> megvalósítási <ööö> tevékenység <ö> igen: gyorsítás, gyorsítás mindenképpen!", akkor jó érzésű kormánypárti képviselő is lesüti a szemét, még ha meg is kell szavazni a jelöltet a parlamenti bizottságban...

Ekkora hiány van képzett és tehetséges káderekből, vagy mindenki más visszautasította, hogy miniszteri szerepet vállaljon Orbán Viktor Ideiglenes Kormányában?

Ordnassac 2011.12.23. 00:29:03

@Bulat Okudzsava: kezdésként valóban nem volt valami jó, tartok is tőle, bár lássuk meg, hogy mit csinál miniszterként. (Tartok tőle, hogy semmi érdemlegeset.)

Lehet, hogy ő lesz az új Draskovics Tibor vagy Pepó Pál, lehet, hogy belejön a dologba.

Viktus 2011.12.23. 00:30:05

@ubul2000:

"Az eu nyilván a végsőkig ragaszkodik az aranytojást tojó tyúkhoz"

Matolcsy adja neked az anyagot? :D:D:D:D kevesebbet kellene tolni belőle.

inreallife 2011.12.23. 00:31:08

@török gábor: én is láttam az interjút, tényleg mondta.

de mondjuk vicces volt, ahogy a feltűnően szabadon kérdező riporternő feltette azt a kérdést, hogyha az imf jön, akkor én megyek kérdést. nézd vissza, egyszer sem mondta ki, hogy ilyet nem mondott. helyette kitért, hogy ennek a kérdésnek nincs is így értelme. a konkrét kérdésre megint nyelt egyet, és megint kitérő választ adott. ugyanez volt a kínai befektetőkkel kapcsolatban is. most a néni vagy megüti a bokáját, vagy viktor bukásán dolgozik már a hírtv is. legalábbis ez nem az a fajta baráti eszmecsere volt...

a másik, amit a portfolión olvastam, és voltaképpen egyet is értek azzal a véleménnyel, hogy megint megy a kettős beszéd. csak most már orbán próbálja a hitelességével alátámasztani, mert más már nincs. közben a háttérben pleschinger gyula) már ki is egyeztek, hogy január hányadikán mit fognak módosítani. 1000%, hogy így lesz, mert a törvényt el kellett fogadni jan1-ig, majd legfeljebb felvizezik, de a törvénynek lennie kell az alkotmány szerint.

Nash vs. Keynes 2011.12.23. 00:33:56

@Irsai Oliver: Nekem van egy sanda gyanúm, hogy szél kálmán ter még el sem kezdődött igazán, másrészt barossoék sem azért bacogatnak minket. Könyörgöm, mi a franc közük van ahhoz hogy hány kulcsos az adókulcs és hogy csak 2/3-al lehet e megváltoztatni. Állandóan az jön vissza felőlük, hogy napi aktuálpolitika szintjén ugatnak bele a belpolitikánkba. A bankadó és a különadók adósmentés előtt meg 6 éven szó nélkül hagyták, hogy hazudjunk valamit az aktuális deficitünkről. Tudjuk az erősebb kutya szexuális szokásait, de kicsit erős, hogy állandóan olyasmit kifogásolnak amire máshol is van precedens (pl majd az összes szomszédunknál az MNB-PSzÁF egy szervezet). Eleve "kreatív" jogalkalmazást feltételeznek, ami igaz is lehet, de hol nem?

hegyilány 2011.12.23. 00:34:12

Mielőtt végleg elmenne aludni, Tisztelt sirwalter kizárólag Önnek. Olvassa el ha kérhetem. Ennyit a vizonálásról? a "huzakodásról".

A pénz világával nem tud szórakozni Orbán Viktor, mert el fogják söpörni – ezt Róna Péter mondta az Egyenes Beszédben, még azelőtt, hogy megszakadtak volna a tárgyalások a Nemzetközi Valutaalappal és az EU-val.

A közgazdász szerint ezt a csatát a miniszterelnök nem tudja megnyerni, az elképzelései használhatatlanok. A szakember szerint nem ördögtől való a Magyar Nemzeti Bank és a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének összevonása, erre ugyanis van külföldi példa, de a magyar kormány gyakorlatilag egy holdingot javasol a két szervezet felett, ami páratlan.

Róna Péter szerint az elképzelés ütközik az Európai Uniós szerződésekben vállaltakkal. A közgazdász szerint ilyen javaslatot csak az után lehetne bevinni a Parlamentbe, hogy az MNB-hez és az Európai Központi Bankhoz is beterjesztették.

A magánnyugdíj-pénztári befizetések végleges eltérítésével kapcsolatban azt mondta a szakember: a pénztárak halálra vannak ítélve.

Róna Péter szerint az ország működőképességének fenntartásához alapfeltétel lenne a jogállamiság és a jogbiztonság, de ezt a kormány szétverte."

Tehát itt még csatát sem tud nyerni a kormányfő, nemhogy háborút.

Ordnassac 2011.12.23. 00:41:13

@Nash vs. Keynes: az adójogszabályok alapjainak kétharmadossá tétele bizony igencsak szűkíti egy kormány mozgásterét, ez pedig európai szintű gazdasági probléma lehet. Szóval ebből a szempontból érthető a dolog. Nincs is sehol ilyen. Amúgy szinte bizonyos vagyok, hogy ha a szocik csinálták volna ugyanezt náluk meglévő kétharmad esetén, a Fidesz süvített és tüntetéseket szervezett volna ellene. Jelzem: jogosan.

Másrészt európai adójogszabályok most is léteznek.

2011.12.23. 00:43:06

@sirwalter: komolyan mondom, soha nem szurkoltam a fidesz ellen, csak azért, hogy igazam legyen. Ha ők elrontják, sajna nekem lesz szar, és nincs az a pénz, hogy ne azt válasszam, hogy jobb legyen nekem és max. nincs igazam. (ilyen hedonista vagyok)
Szóval, nem rettegtem mikor OV nyert, mint anno a Hírtévén látott moderátor csaj, aki könnyezve kérdezte a szakértőt Gyurcsány 2. győzelme után, hogy "hogy lehet itt majd élni???) , hanem erősen reméltem, hogy felhagy az ellenzékben mutatott tevékenységével, és megmutatja , hogy igenis kellenek reformok.. hiszen neki lesz hozzá többsége.
Ehelyett? Reformok persze vannak, de főként közigazgatásiak, és látni kell, nem attól fogunk jobban élni, ha Magyarországnak hvínak minket vagy új választási körzetek lesznek, hanem ha pl. rendbe teszik az egészségügyet...
Megint csak pont úgy, mint otthon, mindegy, hogy az asszony Kovács Bélánénak hívják vagy Kovácsné Májer Arankának, netalán Kovács Arankának, ha nincs ablak a házon, és nem dolgozik egyikőnk sem, nem biztos, hogy az anyakönyvi hivatal az első hely, ahová be kell menni nevet módosíttatni...

És ad 1: Spekulálhatunk, de kérdés , hogy érdemes-e elmenni Orbánnak a falig, addig, amíg mindenki infarktust kap, meg elveszíti a hitelességét... ez tényleg az a játék, hogy ki rántja el előbb az autó kormányát: mi vagy a szembejövő....
Ha egy páncélozott mercivel, saabbal vagy tankkal lennénk, nem is lenne miért aggódni. Na bumm, ha a másik nem, akkor sincs semmi. Csak Magyarország nem egy páncélozott merci, hanem egy trabi, kispocak... lehet próbálgatni a dolgot, de nem biztos, hogy -nemzeti büszkeség ide v. oda- abban a helyzetben vagyunk, hogy ne csak bogárnak nézzenek, ha felkenődünk majd a szélvédőjükre.

Nash vs. Keynes 2011.12.23. 00:53:33

@Ordnassac: részemről nem igénylem az 1 kulcsos adó 2/3-os törvénybe foglalását és nem is vagyok szakértője az eu adójognak. Másrészt meglepne ha konkrétan értelmezhető rendelkezés tiltaná ezt az EU-ban. Az államadósság csökkentésének az alkotmányba foglalása ettől jobban csökkenti a köv. kormányok mozgásterét de ezt mintha nem reklamálnák, de tán a lengyeleknél erre is van már elfogadott példa. A gazdagabb és fejlettebb államoknak nem érdeke, hogy az elmaradottabbal versenyképessége az ő rovásukra javuljon. Addig jó amíg nyírni való birkák vagyunk. "Feltörekvő piacok" korrupt lefektethető politikusokkal (lásd a bankok szabályozásának a hiányát eddig) és jókora extra profittal. Amikor zsebre megy a dolog Európa nem európai.

márta)) 2011.12.23. 00:54:54

A kormány 5 milliárd eurót szemelt ki magának a devizatartalékból
2011. december 22. | 23:48 "

A napilap csütörtökön este megjelent cikkében arról számolt be, hogy a szerdai kormányülésen semmi sem utalt arra, hogy Orbán Viktor meghátrálna José Manuel Barroso levele láttán.

A lapnak nyilatkozó kormányközeli források azt mondták, hogy a kormányt nem lepte meg az S&P szerda esti lépése.

"Januárban valószínűleg a Fitch is megteszi ezt" - mondta egyikük.

Orbán Viktor ragaszkodik az új jegybanktörvény azon eleméhez, ami egy új alelnököt és két új monetáris tanács tagot helyez az MNB-be.

Ennek oka, hogy így beleszólhat akár az alapkamat meghatározásába és hozzáférhetne a jegybank 35 milliárd eurós devizatartalékához. A kiszivárgott hírek szerint adott esetben ötmilliárd eurót használna a kormány a likviditás biztosítására "

Bocsánat! De én jobban szeretek másolni mint írni. S ebben a másolatban sok-sok minden benne van?

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.12.23. 00:55:17

@bigapples: kezelhető adósságpálya? Hümmm.

+- 0% növekedés
+ 7% aukciós kamat
+- 3% tervezett hiány
| a gazdasági miniszter egy idióta

Mi a nem kezelhető, ha ez még az?

tarackos 2011.12.23. 00:57:45

@Robinzon Kurzor: Ezeket az opportunista szarházi nímandokat akkor is szét kell zavarni, hiába nyalják UTÓLAG a nép valagát. A manyup lóvénak annyi, ez a lényeg, ezért min. spájeszer, feszítővas, hegesztő pisztoly...

2011.12.23. 00:58:11

@Nash vs. Keynes:
olyan játék a világon nincs, amibe beszállsz, sőt, bekönyörgöd magad, aztán utána elkezded verni az asztalt, hogy nem tetszenek a szabályok...
Hacsak nem Te vagy Chuck Norris. De valamiért úgy tűnik, a világ olyan szar hely, ahol Chuck Putyin és Chuck Obama sem igazán tud/akar változtatni a szabályokon.
Vagy az ellenfél (ellenség) akkora, hogy még Chuck Norris sem kezd vele...
De jó, mi szittya nép vagyunk, nekünk ez a vérünkben van, hajrá: de akkor nem kell ugatni, IMF-hez menni, tárgyalni, Eu ülésre menni, egész éjjel szenvedni és hajnalban végezni: tessék karakánnak lenni! Ki kell lépni a francba az egészből, aztán majd meglátjuk, kinek kire van szüksége. (lehet, hogy most ez zajlik, nagyon zsaroljuk őket és próbálunk mindenkit meggyőzni, hogy k...ra fogják sajnálni, ha mi kilépünk.
Mint hogy se olajunk, se más természeti vagy ipari potenciálunk nincs, erős a gyanúm, hogy nem ők járnak rosszabbul. Lehet, hogy jól se járnak, mert nyilván futhatnak a pénzük után, mint Lázár képviselő úr rámutatott, de globális szinten kis pénz, leírják, kicsit sajnálják majd Ausztriát (és segítenek NEKI), aki majd talán a legjobban megérzi az egész dolgot, aztán leírják a veszteséget.
Magyarország (ismételten felhívom a figyelmet rá, hogy se gázunk, se olajunk, se aranyunk, se olyan gyárunk, ami világviszonylatban jelentős tényező lenne, magyarul NEM KERESSÜK MEG a magunkra valót, azaz többet költünk, mint amit megkeresünk!) viszont totál egyedül marad... mert ugye az szöveg, hogy itt bebizonyítjuk a szenét karvalytőkének, hogy szittya magyarok vagyunk, de aztán máshol egy más karvalynak meg kuncsorgunk pénzért, az nem megy. Mert ezek a szemetek beszélnek egymással és levonják a másik dolgaiból is a tanulságot.

tarackos 2011.12.23. 01:01:54

Gábor, minél többet olvaslak, annál inkább azt érzem, hogy teljesen fölösleges, csak az időmet pazarlom...

Jó srác vagy csak haszontalan. Ezzel amúgy nincs gondom, ezer Te mint egy csuti paraszt...;)

Diocles 2011.12.23. 01:04:04

Ebből a posztból az látszik, h TG nem tartja sokra Orbánt, egy öntörvényű, indulatos kiskirály, egy falusi suttyó képe rajzolódik ki, akit könnyen lépre csaltak.

Én meglepődnék, ha Orbán tényleg ilyen kevés volna, és nem gondolta volna végig a lépéseket akár önmaga, akár az ország szempontjából.

1. Ha bukik is, akkor nagyon könnyen mártírként távozhat. Folyamatosan nő a Nyugat nyomása, egyesek már a Szabad Európa Rádió újrafelállítását követelik (ami példátlan beavatkozás volna), Orbán végül bedobja a törölközőt.

Feáll - a görög példához hasonlóan - egy helytartókormány, amely brutális megszorításokba kezd, rögtön eltörli a csúnya bankadókat, harmadolja a nyugdíjakat... Orbán időszaka így hamarosan a boldok békeidőknek fog tűnni.
Persze ehhez időben le kell lépnie.

2. Netán az EU enged a játékban.

3. A harmadik változat az, h Orbán tényleg olyan hülye, mint ami a TG által lefestett képből kiderül.

Nash vs. Keynes 2011.12.23. 01:04:29

@Irsai Oliver: Azért vegyük észre, hogy kicsit más volt optimista és folyamatosan növekedő világgazdasági kilátások mellett hitelekből kormányozni, és más most amikor pénzügyi és gazdasági válság mellett vissza kell fizetni az eddigi dőzst, ráadásul elszabadult árfolyamon. Én nagyon sajnálom az az bizonyos elvesztegetett elmútnyócévet de nincs értelme visszamutogatni. Nem tudom lesz e a fidesz számára annyi politikai hozadéka a bankadónak vagy a devizahitelesek megsegítésének mint amekkora kárt okoznak az emiatt elszabadult folyamatok. Az biztos, hogy a politikusok és a szavazók végre elkezdenek érdeklődni maguk is a gazdasági pénzügyi ismeretek iránt, ami összességében jó. A pénzügyi szférának már kevésbé, mert erősen meg lesznek regulázva előbb vagy utóbb. Nem csak Magyarországon.

ssi 2011.12.23. 01:06:43

@Ordnassac:
de hogyan tovább? O.V. biztos, hogy hosszú távra gondolt ki vmit
1. 2011. hajrában elfogadnak minden tv-t, amit elterveztek
2. 2012. valóban államcsőd lesz
3. Új kormány új választások nélkül, de mit kezd a meglévő törvényekkel? a 2/3 majd EU utasításra mindet megsemmisíti?

vagy az ellenzéki oldalon lehet akkora feszültség, ami kikényszeríti az új választásokat és a 2/3 értékű hatalmat?

ssi 2011.12.23. 01:08:46

nem biztos, hogy nemleges válaszra számítottak, teszt volt az IMF-hálóért cserébe

ha feltételei voltak a tárgyalásnak s azok nem teljesülnek, akkor nem lesz tárgyalás

ha O.V.-nek ennyire fontosak az elvei, akkor Barrosonak pláne

is 2011.12.23. 01:09:30

@ubul2000: "Az eu nyilván a végsőkig ragaszkodik az aranytojást tojó tyúkhoz, ezért védi körömszakadtáig Simort. A kilépéssel ez biztosan megszűnne. Ezért az eu nem fogja meggátolni a hiteltárgyalásokat. "

Milyen aranytojást tojó tyúk? A magyar GDP az EU GDP-jének 0,6%-a. Az Eu több fejlesztési pénzt ad ide, mint amennyi a befizetésünk. Az ország folyó fizetési mérlege jelenleg pozitív, ha egyáltalán érted, hogy ez mit jelent. Ha sikerült az előző mondatokat megértened, akkor pedig látod, hogy micsoda sötétséget írtál be.

@tarackos: én is csak infotainmentnek járok ide. annak jó.

ssi 2011.12.23. 01:10:00

az eddigiek alapján: O.V. előre menekül
pl.
- államcsőd nem lenne annak kommunikálva, sőt
- retorikájuk: függetlenségért küzdő O.V. a csúnya ellenség fúrja meg, s jelentős támogatói bázist és elismerést megtartana

2011.12.23. 01:10:29

@Nash vs. Keynes: adózást alkotmányba foglalni szerintem eleve hülyeség. Az adózásnak nem az lenne a lényege, hogy mindenkor alkalmazkodjon a körülményekhez? Ha jól megy, legyen egykulcs, de ha rosszabb, akkor ne kössük már előre össze a lábunkat, még a tánc előtt....
És ha egyszer nem is akarnak majd adót szedni???? Akkor is kell majd, mert Orbán bealkotmányozta??? :-DDD

Jegyzem meg, most sem egykulcsos az adózásunk, mert vannak ugye ilyen-olyan aranyos dolgok hozzá: nesze neked szittya magyar virtus, nálunk még az alkotmányba menő egykulcs is olyan, hogy nem is, és a söralátét is akkora, mint máshol a gyúrótábla ;-))))

Szerinted innen mi védi meg egyébként ezt az egykulcsot, hogy akár hat legyen, csak ne kulcsnak hívják, amit fizetsz?
:-DDD
Mert ugye ez is egy magyar specialitás, lsd. még a magyar és a forgóajtó: mi mindent meg tudunk kerülni, négyszögesíteni a kört, aztán elmagyarázni, hogy ez attól még kör, hogy sarkai vannak.

De mivel se Te, sem én nem vagyunk EU szakértők és EU jogászok, javaslom, békéljünk meg vele, hogy Barroso valamire alapozta, hogy ez már nem fér bele az EU szabályokba.
Persze azt is elhiszem (lsd. fent) hogy OV persze ki tudja magyarázni, esetleg úgy, mint Monthy Pythonéknál, mikor a problémát nem problémának, hanem porblémának hívják, így könnyen állítható, hogy nincs semmiféle PROBLÉMA. (mint a cégemnél egyébként, ahol szintén nincs "problem", csak "issue", és ettől rögtön jobb)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.12.23. 01:11:12

@manyike: elég mulatságosnak tűnik, hogy az államcsőd már közelinek tűnő perspektíva, míg a radikális (egyszeri?) vagyonadó még nem merült fel publikusan egyetlen politikusi megszólalásban se.
Ennyivel fontosabb nékik a saját üdvük, mint a hazáé?

Nash vs. Keynes 2011.12.23. 01:14:28

@Irsai Oliver: ne haragudj, de most a te szavaidból érzem ki a szittya magyar indulatot :)
van amúgy több olyan fontos gyárunk is amit említettél, kifejezetten erősek vagyunk az autó vagy vegyiparban. A gdp mérhető százalékát adják. A szomszédaink sem gazdagabbak kőolajban vagy földgázban (sőt) és ez az egész cirkusz Magyarországgal nem arról szól, hogy belépsz egy klubba, mert jaj de menő, aztán nem kellenek a szabályok mert előnytelenek. Nekik legalább olyan menő ide hozni a pénzüket és nagyobb haszonnal forgatni és befektetni mint otthon. A kapitalizmus nem jótékonyságon alapul. Az euban is mindenki az érdekeit érvényesíti ahol tudja, mégis, elvárható valamiféle közös morális elvek mentén való konszenzuskeresés mindenkitől. A kettős mérce sem igazán európai, ahogy a belügyekbe való manipulatív beavatkozás sem. Az eu egyáltalán nem szent zsenik gyülekezete. Ott is csak a pénz meg az erő számít. Én innen (és szerintem te onnan) nem tudjuk megítélni milyenek a lapjaink, de azért persze ki ki vérmérsékletének és politikai preferenciájának megfelelően anyázhatja a játékosokat az asztalnál.

is 2011.12.23. 01:15:01

@Diocles: Már 2002-ben megcsinálták belőle a mártírt ('a haza nem lehet ellenzékben."), van az az 1 millió magyar, aki kitart mellette. Sőt, ő már kormányon is mártír, ezt meg már 1998-ban, a megfigyelési üggyel behozta. Tkp. az egész FIDESZ mentalitás a sértődöttség, a megtámadottság, a támadások elleni védekezés alapján épült ki, folyik, és marad fenn.

Nézd végig az utóbbi egy év (de akár az ellenzéki évekre visszamenőleg is) összes bejelentését: konkrétan a "védekezés" és "támadás" szavak kirívóan nagy arányát találod.

Mpatikus Eszetlenellenes 2011.12.23. 01:16:00

@xsasha: De mint tudjuk "...az igazság odaát van..."
s ha Te mégis tudod, akkor nagyon tudhatsz...

Félretéve a viccet az IGAZSÁG kormány féle verziója is igaz, és a EU-s verzió IGAZ.
A tisztesség lenne fontos. El tudom hinni, hogy az igazukat keresik a ma még hatalmat birtoklók, csakhogy akik pajzsra emelték őket némiképp meghasonlottak.
Az EU-ba lépés népszavazásakor elfogadtunk (sőt AKARTUNK) egy szélesebben értelmezett világ- és értékrendet, államfelfogást. A regnáló hatalom ebből visszakozna, a szajkózott 2/3-ra hivatkozva. Ha a Protest Vote-okat levesszük és marad a valóban hívó társaság, nos hát legitimációban messze nincs egy súlycsoportban a két embertömeg.
Csakhogy a két csoportnak metszete is van, akik közül igen sokan éppen mostanság hasonlanak meg.
A manipulációk médiában, a fékekre és ellensúlyokra épülő államberendezkedés lebontása, és az einstandok sora meglátjuk elég lesz e ahhoz, hogy a kuktából szabályozva távozzon a gőz.
Ha nem sikerül nagy bumm lesz, de legalább meglenne végre az IGAZI RENDSZERVÁLTÁS!

is 2011.12.23. 01:18:01

@poszt: TG-t örökre utálni fogom a Bokrosról írt posztjáért (talán már érthető, hogy miért), de mivel én rendes ember vagyok, itt is megjegyzem: a "pikírt" minősítés az első mondat közepén nagyon keményen leejti a színvonalat. Ez a Mandiner és alatti blogok eszköze, hogy az első mondatban megfelelő negatív szavakkal orientáljuk az olvasót, hogy utálni kell a poszt alanyát.

2011.12.23. 01:22:47

@Nash vs. Keynes: az elmúlt nyolc év ELMÚLT. A Fidesz, -hogy apám szavait idézzem anyámhoz, tudta, mit vállal. De az elmúlt másfél évben sem kezdett szart sem ezekkel a dolgokkal, amikor pontosan lehetett látni, hogy nem lesz fellendülés. Annak ellenére nem, hogy persze ás volt a kommunikáció (kivételesen nem a miénk, hanem a világé), egyszerűen azért, mert semmi lényeges változás nem történt ahhoz képest, amiért válság lett. (anno ugye ezt háborúk oldották meg és fel, szerencsére ez most -még?- nem volt, de semmi más nem nagyon történt a pofázáson kívül)
Aki benne van a játékban -politikai vezető-annak ezzel tisztában kellett lennie.... vagy hülye és nem odavaló.
Aki abban bízott, hogy Mo. száguldani kezd, és magától megoldódik minden, dilettáns barom volt.
Orbánék viszont ezzel számoltak!!! Konjunktúra, fellendülés, nevezd, aminek akarod.
A probléma az, hogy alattunk az egyik legkorhadtabb a felépítmény.
Ők ezt se látták?
Nem mondom, átneveztek tereket, utcákat, országot, vannak új választási körzeteink, nem kell nyelvvizsga a diplomához, de semmi olyanhoz nem nyúltak, ami garantálná, hogy élni, tíz, húsz év múlva is élni- fogunk ezeken az utcákon, tereken, bárhogy is hívják őket. Mint már mondtam, nem az a lényeg, hogy hívják az asszonyt, meg hogy van-e perzsaszőnyeg a nappaliban, ha nincs ablaka és teteje annak a háznak. Még akkor sem, ha azt az ablakot az előző tulaj lopta ki....
Erről jut eszembe: ugyanúgy, ahogy az sem érdekel, hogy Orbánék azért lopnak, és neveznek ki csókosokat, mert az "elmúltnyócévbenisaszemétszocik"
Mert attól még Neked, nekem meg a mi gyerekeinknek lesz kevesebbünk...

Nash vs. Keynes 2011.12.23. 01:23:11

@Irsai Oliver: bakker, lehet hogy ugyanott dolgozunk? nálunk sincs probléma csak issue :)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.12.23. 01:29:31

@is: szegény TG, tán akkor se engednék be a Kapcsolat.hu-ra, ha szeretné (vö. színvonal). :D

is 2011.12.23. 01:30:49

@Robinzon Kurzor: az AB lehet, hogy sokakat átvágott. az elmúlt héten már mindenki elmondta őket mindennek, hogy hagyják a nyugdíjügyet, de könnyen lehet, hogy erre a 28-i napra gyúrtak (konkrétan gyúrt Paczolay) nagy titokban. most én azt várom (vagy csak álmodom), hogy kaszálnak, aztán Paczolay feláll. és még talán jópáran. az visszaadná a személyes hitelüket.

2011.12.23. 01:33:01

@Nash vs. Keynes: mink van, amit holnap -némi veszteség árán- nem csomagolnak össze, és visznek el? Nokia meg Siemens gyárunk pl.? :-DDD
A MI GDP-nk mérhető százalékát adják, esetleg, peanuts világszinten. Ha nem itt van Merci gyár, lesz Szlovákiában. Ha elmegy az Audi, és ezért kár éri, majd kárpótolja érte a német állam egy kicsit.... és leveri rajtunk...
És valóban, nincs szinte semmivel több a környező országokban sem.... azaz, talán egy valamiből több van: együttműködési készség és tudata annak, hogy kicsi pattanás ők a világ seggén...
Tényleg mondj már valamit, ami csak nekünk van, senki másnak nincs, és ha mi holnap kiszállunk, akkor ne lenne tíz (száz) jelentkező, aki belép a helyünkre... Balaton? Pálinka? Tokaji? Juhász? Pulikutya?
Mi az, amit csak mi (vagy nagy százalékban mi) bányászunk? MI az, amit csak magyarok gyártanak, és a világnak szüksége is van rá (tehát mondjuk nem az Alföldi papucs vagy Tisza cipő, amit holnap Lafoldi-ként vagy Itsza tzipo-ként nem gyártanak holnap Bulgáriában vagy Albániában?
(mondom, nyilván van vesztesége az ilyesminek, be kell vezetni az új márkát, de hogy a világ azért mezítláb járna, mert megszűnik itthon a Tisza Cipőgyár, azt nem hiszem...)

És a a fene tudja, lehet, a világ szar hely, de gondolj bele: van két ismerősöd, aki kölcsönkér tőled, az egyik szerényen viselkedik, időnként meghív ebédre, tényleg próbál együttműködni veled, a másik viszont csak hőbörög, hogy szarik a pénzre, a tőke csak rabolni tud, és legszívesebben kinyírna mindenkit, akinek pénze van... Kinek adnál kölcsönt? Már, ha olyan szemétláda lennél, aki -bármennyire is segíteni akar- azért vissza is akarná kapni azt a pénzt?

2011.12.23. 01:34:58

@Nash vs. Keynes: ;-)
A világ ilyen.
Szökni lehet, csak nem a cég jár ettől rosszabbul.

Nash vs. Keynes 2011.12.23. 01:36:07

@Irsai Oliver: ne barmozz most utólag senkit. A lóbroki sem látta előre még 2éve se a mostani elhúzódó recessziót se az eurozóna ilyen megrendülését. Elég konkrét jelek voltak rá, hogy kilábaltunk belőle, a németek nyomatták a győzelmi jelentéseket, mi pedig ugyanazon a vonaton ülünk. Az euró bedőlt a chf elszabadult a pénz menekülőre vette a dolgot az eurózónából. Jöttek és jönnek a leminősítések. Mi pedig itt állunk letolt gatyával kötéllel a nyakunkban amit nem most tettek oda. Közben óriási érdekek csapnak össze a világgazdaságban, mert újraosztják a lapokat. USA Kina az EU helyezkedik..
Nem mellesleg a gazdasági növekedésre alapozott adósságkinövés máshol sem számít szentségtörésnek. Csak a merdzsó beruházásától 1% gdp növekedést lehetett (joggal) elvárni. És az bizony az emútnyócév hozománya, hogy olyan mélyen van az alap ahonnan azt az akkor nem is annyira optimista 3,5%-ot kalkulálták. Elszalasztottuk a lehetőséget. Nem az idén és 1 éve..

wowerman 2011.12.23. 01:43:35

@xsasha: elég bénán nyújtod a fideszest

Nash vs. Keynes 2011.12.23. 01:44:10

@Irsai Oliver: nem értelek, miért hiszed azt, hogy a "világ" szimpáti alapon megment vagy eltapos valakit?

amúgy a szomszédaink és közöttünk nem ott van a különbség hogy nekik van valamijük ami nekünk nincs. Nekünk van brutál adósságunk ami megfojtja a gazdaságot. Van még mellé egy jókora szürkegazdaságunk, szar az adómorál. Pazarló volt a manyup is, mert az egy faszság, hogy értsek a pénzügyekhez, meg legyen szerencsém 40 évig a világgazdasággal hogy kapjak nyugdíjíjat. Közben adóból meg hitelből fizettük az átállás és működtetés költségeit és előírtuk, hogy részvényekbe fektessenek. Előírtuk! :) Évtizedeken át ömlött ki a pénz ezen a lyukon is. Mert a magán a menő.. Szeretnél te (én) svéd nyugdíjas lenni.. Pedig az nem magán. Nem azon múlik ugyanis, hogy van e nyugdíjad meg mennyi. De ez most off, és csak egy példa volt arra, hogy mennyire eltérő lehet a megítélése a dolgoknak attól függően kinek az érdekéből vesszük szemügyre, és milyen messziről tudjuk nézni.

is 2011.12.23. 01:46:53

@Hepci: nem járok a Kapcsolat.hu-ra. ott milyen posztok vannak?

is 2011.12.23. 01:48:53

@Robinzon Kurzor: "Az ellenzéket nagyjából leírhatjuk; kormányképtelen népség."

Ezt hányszor kell leírni naponta a munkaköri leírásban? Mert természetesen nem igaz, mint ahogy 2006 óta kb. semmi nem igaz abból, amit a FIDESZ odlalán terjesztenek. A FIDESZ káderanyaga egy centivel nem jobb, mint az ellenzéké, tehát akkor a FIDESZ is egy kormányképtelen népség.

kamerasmobil 2011.12.23. 01:49:31

@wowerman: Ezen a ponton mar csak benak lehetnek fideszesek.

Na jo meg azok is akik anyagilag fuggenek tole.

kamerasmobil 2011.12.23. 01:52:22

@is: Hat azt eppen eleg jol lathatjuk az elmult masfel ev alapjan hogy a fidesz valoban kormanykeptelen. Mert ez minden csak nem kormanyzas...

Rorschach · http://lowfast.blog.hu 2011.12.23. 01:53:33

"Elszánt hívei nagyon elégedettek lesznek, a gazdasági zuhanástól félők hatalommániás őrültnek látják."

Azért itt, - egyfajta másodszándékú akcióként - csak-csak megfogalmazódik egy kis konkrét kritika is a miniszterelnök úr személyével szemben... Gábor kezd kevésbé kiegyensúlyozott lenni, gyerekek, itt baj van...

is 2011.12.23. 01:54:57

@xsasha: "Az igazság igenis számít, ha megfelelő kezekben van. "

Hát most sok mindehol lehet ez az igazság, de hogy Orbán kezében nincs, az tutit. Hiába is próbáltad ezt sugallani az szép példáddal.

ssi 2011.12.23. 02:01:15

@Hepci: most úgy tűnik, hogy fontosabb, mint a haza

és mindig gondoskodnak új közbeszédről

2 ünnep közt AB rendkívüli

jan. 2-án nagy ünnepségek keretében életbe léptetik az új alaptörvényt

biztos készül a Gy.F., MSZP=MSZP vádeljárás

és még mi, hogy azt gondolhassák, hogyha tavaszig kihúzzák, lehet tovább is

március: EU-szerződés aláírása .. velünk, vagy nélkülünk?

ha csőd, hitel+aláírás, ha nincs csőd, mennybemenetel, megkövetés az aláírásért cserébe?

kívülről be tudnak-e segíteni a biztos csődközeli állapotba?

és jó egy országnak, ha ekkora pókerjátékos a ME?

ssi 2011.12.23. 02:27:29

pl.

1.
Barroso levél teszt volt: ha aláírjuk, rátértünk az EU-normatívákra és partnerek leszünk márciusban is. de nem írtuk alá
2.
megszakadnak az IMF-tárgyalások, s nincs hitel
3.
valóban nem is kell hitel, működik az ország. akkor O.V. nem fogja aláírni az EU-szerződést sem
4.
EU-nak milyen forgatókönyvei lehetnek erre az esetre? ez is formálódik majd a napokban?

ssi 2011.12.23. 02:34:19

olvasni, hogy az EU nem szeretné, ha bárki is mintát adna a többi tagországnak különcségben

ssi 2011.12.23. 02:41:58

nehéz év lesz 2012

november végi hiánya 1247,9 milliárd forintra teljesült, mely az éves eredeti előirányzat mintegy 180 százalékát, a törvényi módosított előirányzatnak pedig 82,3 százalékára rúg.
idei deficit 1517,1 milliárd forint lesz a tavalyi 889,5 milliárd után. A jövő évi büdzsét 576,1 milliárdos hiánnyal hagyta jóvá a parlament.

www.napi.hu/magyar_gazdasag/mar_180_szazalekon_az_allamhaztartas_hianya.505796.html

PR-küszöb 2011.12.23. 05:21:41

@török gábor:
(off)
A nemzeti szuverenitás ott kezdődik, amikor majd a magyar polgár a magyar piacról és nem a világpiacról fogyaszt. Kinek-kinek a képzelőerejére bízom, hogy az előbbinek, avagy az utóbbinak van-e esélye.
A FIDESz világképe, fogalmi struktúrája XIX. századi - az volt a nemzeti piacok kora is egyben. Nagyon véleményes hogy XIX. századi fogalmakkal leírható-e a XXI. század összetettsége.
Mivel a használt fogalmak döntően meghatározzák a realitást (Sapir - Whorf elmélet: c2.com/cgi/wiki?SapirWhorfHypothesis), elgondolkodtató, hogy vajon a valóságvesztés, melynek tanúi vagyunk, nem eleve kódolt-e a magyar közbeszéd egészében, a vonatkozó felelősséggel egyetemben?

Nash vs. Keynes 2011.12.23. 05:34:37

@PR-küszöb: fejtsd ki légysziles mitől is szuverénebb magyar kolbászt venni, mint eladni az lambónak a győri v12-es motort és olaszt kolbászt venni az árából.

PR-küszöb 2011.12.23. 05:51:44

A győri v12 motort nem "mi, a magyarok" adjuk el, hanem egy multinacionális nagyvállalat.
Viszont nem értetted a megjegyzésem lényegét, igazolva ezzel a meglátás érvényét.

Link Elek 2011.12.23. 06:27:02

az is lehetoseg, hogy szimplan megorult, mint Nero
az a kozpontositas amit megcsinalt emberileg nem birhato a vegtelensegig.

mondjuk ez a kozpontositas arra is jo, hogy minden hiba Orban hibaja. hibak marpedig vannak.
a 3000milliardos nyugdij lopast nem fogja tudni kimagyarazni. elete vegeig kiserteni fogja a tema. ha kicsit is tokosebb lenne az ellenzek, akkor minden egyes nap felhozna a parlamentben.

stargate 2011.12.23. 06:27:21

Kedves Gábor!

Ha kell a hitel (bármilyen típusú is) akkor jöhet a nyugdíjcsökkentés, adóemelés, bankadó megszüntetés stb...IMF által diktált feltételek, vagyis a zsebbe már átlagember szintjén is csődközeli állapot.
Ha nem kell a hitel, jön a gyenge forint, finanszírozhatatlanság, állami szinten csődközeli állapot.

Melyik a jobbik rossz?

Argentína útja vagy Görögországé?Hisz ha ennyire világvége van, akkor nincs más...

Vagyis a poszt kicsit sántít, hisz tolja Orbánt a bukás fele, ha ellentmond a hitelnek, de nem biztos, hogy pont az vezetne oda...(rendben, hogy fikció, de megíródott mégis)
Nagyra becsülve képességeit és gondolatait, kérdem, hogy arra miért nem épít fikciót, amit a poszt elején felvázolva kifejt?
"és valójában „nem akarunk felvenni hitelt”, akkor a magyar kormányfő okkal lépte meg azt, amit politikai ösztönei diktáltak"
Mi van ha úgy van?
Idáig több oldalról közelített egy adott témához...

Egyébként meg az első IMF hitellel is, nem tudom jól jártunk-e, hogy rövid távon hasznos volt, most meg fizetjük/isszuk a levét...

Gazdaságilag is ilyen esetben a rövid távú célok hasznosabbak, esetleg szükségszerűbbek?

László56 2011.12.23. 06:39:43

Szép jó reggelt Mindenkinek

Mit írt alá Orbán Viktor ? Nem sok jelentősége van. Politikai bla bla, aminek az elemzőnk a kevés politikai ismereténél és még kevesebb gazdasági tudásánál fogva, túl nagy jelentőséget tulajdonít.

Tegnap este Avignon -ból jövet Genfben szálltam meg, mielőtt karácsonyra hazatérek. A hotelszobában lerúgva a cipőmet, végigzongoráztam a tv távirányítóját hogy ne túl fáradtan menjek az ágyba. Egy kis kikapcsolódásra vágytam, de a Phőnix tv műsoránál megakadtam. Egy háromrészes adás volt az amerikai CIA tevékenységéről. Egyszerre adták mind a három részt. Fenomenális volt, hogy a politikát mennyire befolyásolni tudja a hírszerzés és hamis hírek terjesztése. Az ember találkozott mindazokkal a szereplőkkel, kik az utolsó húsz, harminc év világpolitikáját befolyásolták. Német és angol nyelv keverékkel ment, originál CIA vezetők és amerikai politikusok kommentálásával. Nagyon remélem hogy a követségeink elküldték a kormányunknak a videóját, melegen ajánlva. Mert ez is a követségek kötelességéhez tartozna.

Tulajdonképpen az egész magyar társadalomnak érdemes lenne megnézni. Mindenkinek, aki csak egy kicsit is érdeklődik a politika után. Sok mindenben ráismerhetnének a magyar kormányt veszélyeztető tényezőkre és azok összhangjára. A legújabb Barroso levéltől kezdve, visszamenőleg az amerikai figyelmeztetésig. A tárgy, a kormányok megbuktatása volt a dokumentációs filmben és a séma maradandó a mai napig is. Ezt a filmet nézve, Barroso levele és annak megválaszolása a legkisebb probléma a magyar kormánynak.

Sokkal nagyobb problémát jelent a magyar ellenzék összefogása, a pénzvilágot mozgató amerikai erőkkel. A parlamentünkben nem történhet olyasmi ami az ellenzéken keresztül, ne jutna el a pénzpiacok támogatóihoz. Legyen az Európában vagy Amerikában. Tehát magyar politikát csak abban az esetben szabad a parlamentünkben csinálni, ha azt akarjuk hogy az ország ellenségei hamarabb tudják meg mit is akarunk, mint az országunk népe. Különben láthattuk ezt az EU parlament magyar vonatkozású ismereteinél is.

A magyar kormány polgárai védelme érdekében, megszorongatta a nemzetközi pénzvilágot. A nyugati világ szent tehenét. Kiktől, Sarkozitől Merkelig, mindenki retteg. Jogosan. Hiszen ez az amerikai szisztéma alapjait támadja és evvel az amerikai demokrácia gazdaságát veszélyezteti. A piacok bosszúja meg az országok bedölését jelentheti. De, ha már a gazdaságnál tartunk.

Elemzőnk összetéveszti az IMF kölcsönt a készenléti pénzel. Direkt nem használok szakszavakat, mert elemzőnk amúgy sem értené. Az IMF -től kérhető finanszírozási csomagok is meghaladják az elemzőnk ismereteit. Azonkívül a tárgyalási technikák sem éppen erőssége az elemzőnknek. Nem véletlen hogy vad találgatása, csak ködszurkálás. Tulajdonképpen mindez nem volna olyan nagy baj, ha nem a népünk jövőjét és jólétét kockáztatná a feltételezéseivel.

A veszély abban rejlik nála, hogy külföldi megfigyelők el sem tudják képzelni a politológusaink tudatlanságának mérhetetlen nagyságát. És kapásból azt hiszik, hogy ugyanolyan komolyan kell őket venni mint a sajátjukét. Kik azonban fényévekkel tanultabbak, mint a magyar kommunisták produktumai.

Ha már valaki vagy valami veszélyben van, az nem Orbán Viktor és kormánya, hanem a magyar nép önrendelkezési joga. Ezt jelképezi a magyar kormány. Ami viszont, országunkat és hazánkat jelenti. Ki ezt kérdőjelezi meg, az ne csodálkozzon, ha visszatér 56 szelleme. De most végleges leszámolással.

stargate 2011.12.23. 06:42:25

@stargate:
Ja egyébként meg, elég nyilvánvaló, hogy az IMF és az Unió is arra törekszik, hogy szükségünk legyen a hitelre...Hisz minden lépésük, levelük, leminősítések, erre fele tolnak minket.
Úgy gondolom, hogy a végén kénytelenek leszünk felvenni...Azonban akkor ha így lesz, akkor örülni fogunk???
Ne már... Kiszipolyozó feltételek teljesítésébe úgyis belerokkanunk. Ja hogy de az már nem érdekes az IMF-nek...
Na és ide hiába a kontra, hogy de most is szarban vagyunk.
Sokan állítják, hogy rosszul áll az ország és lehetne jobban csinálni...
Ahogy elnézem fordított a helyzet...ettől csak rosszabb lehetne...és valszeg lesz is a hitellel...
Talán ha előbb vesszük fel, állapodunk meg, már nem csak a szakszervezetek tüntetnének, hanem a nyugdíjasok és a közalkalmazottak is...

menőmano 2011.12.23. 07:18:44

@László56:

Direkt nem használok szakszavakat, mert elemzőnk amúgy sem értené."

Ne vicceljen Kedves László!

Én pedig totálisan azt hittem, hogy nem találja hirtelen a szavakat.

Nekem totálisan tetszik, amit- ahogyan ír.
:)))))

PR-küszöb 2011.12.23. 07:44:12

@László56:

A hangyák elhatározzák, hogy elpusztítják az elefántot. Ezért nagy tömegben összegyűlnek, meglesik, amikor elalszik az elefánt, odalopakodnak, majd hirtelen valamennyien rámásznak.
A csiklandozástól az elefánt felébred, megrázza magát és valamennyi hangya lepotyog róla, kivéve egyet, amelynek a lába beleakad az elefánt nyakán a bőr redőibe.
Ott lóg és himbálódzik egyetlen hangya a magasban.
Ezalatt a többiek odalenn kórusban rázendítenek:
- Fojtsd meg, fojtsd meg, fojtsd meg...

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2011.12.23. 08:14:22

@sirwalter: Magyarországnak jövőre ha jól tudom 3000 milliárdnál is több állampapírja fog lejárni. Ha nem tudunk ennyi papírt újból eladni, akkor ezek kiadásként fognak megjelenni.
Az állami kincstári számlán számítások szerint kb. 2500 milliárdnyi pénz van, ez hónapról hónapra változik, de a mozgóátlag e körüli.
Magyarán ha az állampapírok nem tudjuk eladni és nem vonunk be más külső forrást, akkor két választás van: A kincstári számláról fizetjük ki az állampapír tulajdonosokat ( számítani műveletek szerint nem fog menni ) vagy nem fizetjük ki őket. Ez utóbbi esetén ma még elképzelhetetlen problémák fognak felmerülni.

Tehát a kulcs az az, hogy befagy-e az állampapírpiac. Ha igen, Orbán Viktor politikai pályafutás rekorgyorsasággal és végérvényesen véget ér.

baloo112 2011.12.23. 08:20:08

Nyilvanvalo kell a penz.
A karakan duma akkor lesz ciki majd ha kuncsorgunk...
Döbbenetes kihivas lehet fidesz szovivönek lenni, ezek mindig utolag megmagyarazni.
Hajra Mo, harja magyarok!

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2011.12.23. 08:20:24

@manyike: Ha mi nem leszünk tagjai a márciusi megállapodásnak, várhatóan hitelt sem fogunk kapni szerintem. Ha én lennék döntési pozícióban, biztosan nem adnék segélyt annak, aki belülről bomlaszt. Egy eurócentet sem.
Nem kizárható forgatókönyv, hogy sem EU2.0-sá tagok, sem új IMF-hiteligénybevevők nem leszünk.
Ez igen érdekes helyzetet fog eredményezni. Magyarország írásba adja hogy nem kívánja stabilizálni az államháztartását és írásba adja, hogy a nemzetközi standardoknak megfelelő gazdaságpolitikát sem kíván folytatni.
Nagy kérdés, ki fogja ekkor megvenni az állampapírjainak és mennyiért.

komment1 2011.12.23. 08:22:19

Elég érdekes volt, hogy eddig nem tudtam többszöri kísérletre sem kommentet küldeni. Valamit kiírogatott a blog.hu. Na, mindegy.

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2011.12.23. 08:26:06

Portfolio.hu vélemény

A magyar államnak jövőre 5-6 milliárd euró devizaforrásra, és a forint állampapírpiac zökkenőmentes működésére van szüksége. Az utóbbi hetekben 9-10 százalék körül mozgott a devizakötvényeink elvárt hozama a másodpiacon - és miközben ilyen magas finanszírozási szinten az adósságráta fenntarthatósága sem reális, aközben még abban sem lehetünk biztosak, hogy ennyi pénzt össze tudunk kalapozni egy kedvezőtlen befektetői hangulatban. Márpedig a refinanszírozási kényszer igencsak szorító. Az európai adósságválság nagy tanulsága, hogy ma már nem feltétlenül azok az országok vannak a legnagyobb veszélyben, akiknek az adósságpályájuk meredeken emelkedő, hanem azok, ahol az adósságráta egyszerűen "csak" magas.

Az elapadó refinanszírozási források ugyanis könnyen likviditási vagy szolvencia problémát idéznek elő, nálunk például elegendő, ha az intenzív forrásbevonási igényünk néhány hónapig nem teljesül. A legutóbbi csütörtökön lebonyolított kincstárjegy aukció szintén sokat elárul a sérülékeny helyzetről

---

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2011.12.23. 08:29:15

Annyi magyar jelentkezett be bankszámla nyitására, hogy van olyan ausztriai bank, ahol a két ünnep között már minden időpont betelt- írja az azenpenzem.hu portál. Az elmúlt napokban megszaporodott azok száma, akik pénzüket már csak a határon túl érzik biztonságban.

Nem csak a gazdagok tartják már külföldön a pénzüket, hanem kisebb pénzűek is elkezdték a pénzkimenekítést. Az azenpenzem.hu portál érdeklődésére az egyik határhoz közeli bankban közölték: az elmúlt napokban tömegesen érkeznek hozzájuk magyarok, a két ünnep közötti időszakra pedig már be is telt minden időpont. Nyáron már sok magyar helyezte el pénze egy részét Ausztriában, ezt követően azonban határozottan csökkent az érdeklődés. A múlt hét óta azonban tömegessé vált a magyarok jelentkezése.
80

A határ közelében nem egy pénzintézet kifejezetten invitálja a magyarokat, akad olyan stájerországi pénzintézet, amely a neten magyar nyelvű honlappal hirdeti magát.

Nagyon sokan takarékbetétkönyvet váltanak ki. Ennek nincs fenntartási költsége és a szokásosnál valamivel magasabb kamatot fizet, ami azonban a magyarországi bankok által ajánlottnak még így sem éri el a felét. Bőven akadnak azonban olyanok is, akik folyószámlát, hozzá kártyát, sőt internetes kapcsolatot is igényelnek. Nem egy ügyfél ezer euró (kb. 300 ezer forint) körüli megtakarítását is kiviszi. Persze meghökkentően magas összegek is akadnak.

Sokan korábban is külföldön fialtatták vagyonuk egy részét, mondta el egy tanácsadó cég vezetője a portálnak, 2011-ben azonban ez a szám jelentősen nőtt. Amit az állam a magánnyugdíjpénztári "államosítással" megnyert - mondja a szakértő - annak sokszorosát bukhatja el amiatt, hogy az emberek bizalma ingott meg az ország iránt.

A magyar nyelvű ügyintézésnek ára is van. Az ezeknél a bankoknál kínált kondíciók ugyanis általában kedvezőtlenebbek, mintha valaki például Bécsben nyitna számlát. Az itteni szolgáltatásokat igénylő magyaroknak azonban tudniuk kell, hogy mindenképpen rosszabb feltételeket kapnak a hazaiaknál. A befektetett pénz utáni kamatot pedig 35 százalékos adó is terheli.

---

A lakosság egy része mintha elbizonytalanodott volna. Nap mint nap hallom, hogy az emberek rettegnek attól hogy a bankszámlákat fogja a kormány leinkasszálni.
Mintha kezdene egy pánikféle lassan kibontakozni.

aszekelyek 2011.12.23. 08:29:41

Kedves Gábor! szándékosan nem olvastamel, miket kaptál a fejedre ezért a bejegyzésért:) majd persze elolvasom.Először is gratulálok a kép választásához. A képen szereplők arckifejezése tökéletesen alátámasztja , fedi a "gondolatkísérletedet" . Tegnap már írtam két rossz közül választhat Orbán. A csapda pedig nem az első lesz, amitMAgyarországnak az Eu felől állítanak. Abban az esetben különösen, ha Orbán kormányoz. Ez az én gondolatkísérletem. HA mondjuk egy sokkal simulékonyabb , értsd komprádor elit , szociálisan rettenetes nyomort is a lakosságra rávállaló elit lenne nálunk kormányon , akkor sokkal kegyesebbek lennének , kizárólag a kormányhoz! , miután többségben vannak az EU-ban a baloldaliak és ne feledjük a gazdasági érdeket ki. Ami politikában nem feledhető, az EU bankjai azok, amelyek azt a devizahitel szerződést terítették itt , tömegesen , amely minden kockázatot az adósra hárít. Emiatt nevetséges is, ha vismajorról mesélnek. Sok éven át itt tudták a legmagasabb nyereséget kasszírozni , ez tény és ettől egyáltalán nem akartak eltávolodni, semmilyen etikai vagy pénzügyi indok hatására sem. Mint kifejtettem, ha nem úgy szedik ki belőlünk, hogy deviahitel kamata, teljes áron, akkor felnyomják a forint árát és shortolnak. Az bizonyos, hogy nekik ehhez megvan a pénzük és az érdekük is. Kimozdíthatatlanok voltak eladdig, mint most, ameddig Orbán el nem határozta, hogy akkor végtörlesztés és pont. 18o-on rögzítés és semmi megmaradó nagy hitel, miután már elvették a jelzálogként felajánlott hitelt. Azok a bankok az ottani politikusokkal vannak összefonódva és pont.Olyan rosszul kezelték a válságot, az EU vezetése, hogy nem is akartak lemondani egy fillérről sem. Amit nálunk be tudnak kasszírozni. Meg ugye Orbán megbuktatása is eléggé érdekük. Mindig ráver a kezükre, ha túl nagyot akarnak Magyarország zsebéből kiszedni. Orbán túl jól képviseli nekik a magyar érdekeket. Sokkal jobban, mint amihez eddig szokva voltak és amit elvárnak , eltűrnek maximum. Minden és mindenki a saját érdekei szerint tesz mindet. Ez tény és nem gondolatkísérlet. Inkluzíve az EU vezetése is. Orbán mindvégig beszélt is arról, érdekeket sért, a magyaroknak általa kiharcolandónak vélt korrekt elbánás. Aminek a jelen helyzet nem nevezhető. " Akkor nemesb e a lélek, ha kiszáll vad fájdalma ellen , vagy tűri balsorsa szörnyű kínjait? " Egészen drámai helyzet van teremtve Magyarország számára az EU által.
Mibe kerülne az EU-bak, ennél korrektebben viselkednie Magyarország kormányával és népével? Sokba , nagyon és erre ők nem szántak egy eurót sem. Sőt a zsebükben érezték azt a 900 milliárdot, amiről, állítólag lemondtak?!, a bankszövetség közlése szerint. Szerintem nem. ezen kívül pedig nagy magyarországi ingatlanvagyon is úszik, amit szintén a zsebükben éreztek. Az, hogy ebül szerezték volna, egyáltalán nem zavarja őket. Most akkor én hadd ne velük legyek, jó? :)))

aszekelyek 2011.12.23. 08:37:46

@=nessuno=: ha meggondolom, akkor is szükség lesz persze kiadáscsökkentésre, az adósságszolgálatra de azt a magyar kormány dönti el, hogy kitől, mit, mikor von el. Nem pedig megint lekaszálni a nincset is a szegényekről. Azért is rosszabb, ha Orbán lemond, vagy megpróbálják eltávolítani, mert akkor magyarországi érdek nuku lesz megint, és tényleg helytartót tesznek ránk , az EU érdekek érvényesítőjét. Kizárólagosan. Akinek semmi etikai problémája nem lesz , ahogy nem volt se gyurcsánynak, se simornak, se veresnek azzal, hogy milyen adósrabszolgaságba hajtotta bele a szegényeket. Cinikus röfiken kívül semmit nem bírtak kituszkolni magukból, nem hogy magyar érdek képviseletét. Amire felesküdtek. No , az az eskü nem ér fabatkát sem. Ki is noszogatott be minket az EU-ba? Nyócezermillijárdozással? ferink. Orbán pedig tudta , hogy ilyenek , és nem nagyon sietett oda. Tessék csak emlékezni! Most igazolják éppen az ő averzióit afelől , hogy magyarországi érdek -e, hogy akkor , oda , sürgősen belépjünk.

ssi 2011.12.23. 08:39:39

@ciceró: ha gazdaságilag nem arra tartunk, ahol pl. Görögország, Olaszország, Belgium, akkor az IMF nem kérhet rajtunk számon akkora megszorításokat se .. az igazság IMF nélkül is kiderül, vagy akkor már túl késő lesz?

aszekelyek 2011.12.23. 08:41:05

@civil polip: Mindjárt gondoltam, hogy a hálózat ezt nyálcsorgatva várja, mint a messijahot...

Ékszíj 2011.12.23. 08:41:52

Reszket tőlünk Európa!

ssi 2011.12.23. 08:42:00

@komment1: mindenki megszenvedi a visszabeszélőt :) pl. helytelenül szóközöket kell csempészni a hsz-ekbe. sok sikert :)

komment1 2011.12.23. 08:43:25

Igazán nagyon mulatságos, hogy a konkrét kommetemmel folyamatosan visszapattanok a blog.hu-ról, mert kiírja, hogy olyan kifejezést használok benne, ami nem megengedett - hát igazán nem tudom, hogy mit ilyen letiltott kifejezés, mert semmi olyat nem használtam. Most megpróbálom részletekben elküldeni, hátha úgy átmegy.

Szóval azzal egyetértek, hogy ez a lépés OV számára politikailag végzetes volt, bár csakis olyan értelemben, hogy egy ennyire irracionális, az ország érdekeit semmibe vevő politikának szükségszerűen meg kell buknia - de mivel esztergomi vagyok, ezért tudom, hogy az ilyen bukás egy teljes csőd és gazdasági ellehetetlenülés után szokott általában jönni, mikor elsöpri a "népi elégedetlenség" az illetőt. Meggyest megmentették "odafentről", OV-t Brüsszel nem fogja megmenteni.

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2011.12.23. 08:43:33

@manyike: Magyarország fenntarthatatlan makropályán van. Az államadósság minden győzelmi jelentés ellenére folyamatosan nő, most éppen történelmi rekordon, 82% felett áll. A jövő évi kilátások sem sok jót ígérnek.

ssi 2011.12.23. 08:45:40

@ciceró:

miért nem ismerhetjük meg O.V. válaszát? kettős beszéd lenne megint? amúgy meg, ha ennyi országot, bankot stb. minősítenek le most, ez kisebb jelentőségűnek, hatásúnak tüntethető fel(talán az is), mintha csak kevéssel tennék

aszekelyek 2011.12.23. 08:48:50

@xsasha: Láttam az interjút , tényleg kimondta ezeket a szavakat. Természetesen itt kiragadva vannak idézve. :) Hozzá tartozik , hogy azt mondta biztonsági keretre van szükségünk , nem hitelre , ami könnyebbé tenné a továbbiakban a stabilitásunkat. Ebből ugye összeáll , hogy csak arra kéne , hogy ne tudjanak az olyan szándékúak csak úgy bedönteni minket? Világosan elmagyarázta. Nem hitel kérelem , amiről tárgyalni akarnak az IMF-fel. A hitelt növelni nem áll szándékukban. Az eladósodottságot. Éppen ellenkezőleg.

komment1 2011.12.23. 08:50:08

@komment1: Zseniális, átment, úgyhogy folytatom

Az EU vezetőinél szerintem egyértelmű, hogy nem egyes emberek levadászására játszanak. Mi lenne ennek az oka? Mert nem tetszik az illető? Mindhárom esetben, amikor eltávolítottak mostanság kormányfőt, azaz Papandreu, Berlusconi, sőt Gyurcsány esetében is nem az volt a gond, hogy nem jó a modoruk, vagy unszimpatikusak, hanem az, hogy a vezetésükre bízott országot csődközelbe sodorták, illetve a lépéseikből, egész viselkedésükből nyilvánvaló volt, hogy nem fogják kivezetni az országukat a már kritikusan válságos helyzetből. Az EU-t az országai érdekli, nem az egyes politikusok. Bármelyik ország dől be, az precedens értékű, hiszen az EU egyik tagja dől be, és ez rendkívül romboló hatású lenne az EU gazdasági megítélésére, akár dominót indíthat el. Ezért nem hiszem, hogy Orbán személy szerint lenne a probléma: szerintem az a probléma, amilyen helyzetben vagyunk. Orbán pusztán annyiban probléma, hogy közvetlenül most ő idézte ezt elő, és egyértelműen útjában áll a megoldásnak. Ezért szerintem is most mindenképpen eljött a pont, amikor Brüsszel meg fogja próbálni eltávolítani. Ekkor lesz kulcsfontosságú, hogy Orbán környezete, hogy viselkedik, ugyanis Orbán semmilyen fenyegetés hatására nem fog lemondani, túl van már azon a ponton. Navracsicséknak kellene észnél lenniük és együttműködniük az EU-val, hacsak nem akarják engedni, hogy az ország bedőljön. Az ugyanis azt jelenti, hogy nem lesz nyugdíj, nem lesznek közszolgáltatások, nem lesz semmi. És az lesz, ami Esztergomban volt - ezt nem akarhatják Navracsicsék, már csak a saját jól felfogott érdekükben sem.

ssi 2011.12.23. 08:50:12

@ciceró:

makrópályánk lejtőn, de a kormány hite, tenni akarása töretlenül felfelé ívelő

akkor vagy nem hiszik el/látják a valóságot, vagy tudják, de a lehető legtovább akarják húzni, hogy mindez kiderüljön és közben hisznek a csodákban is és magukban is?

ebben a logikában vagy a kormány megy el a legvégsőkig, a tényleges csődig, vagy előtte történnie kell vminek belülről, vagy külső erőkkel, nyomásra

nyünyüge 2011.12.23. 08:50:38

Hogy mi van? Jól értem?
Barroso csapdát állított volna OV-nek ?

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2011.12.23. 08:51:15

@manyike: A kelet-európai régió leggyengébb országa Magyarország. Nekünk a térségben a legnagyobb az államadósságunk és nekünk van devizában a legmagasabb kitettségünk, a növekedés potenciálunk nálunk a legalacsonyabb.
Ráadásul komoly belső problémák vannak. Közel 800 ezer állami dolgozó bére 4 éve változatlan sőt csökkentek a bérek az egyéb juttatások csökkentése miatt. Az eü dolgozók helyzete akutt válságot fog előidézni.
A banki hitelkihelyezés rekordalacsony, az ingatlanpiac halott, a belső kereslet egyik hónapban csökken, a másikban stagnál, a munkanélküliség magasan ragadt és várhatóan nőni fog a keresleti oldal szűkülése miatt.
Idén a gazdaságot egy nagyszabású adóátrendezés segítette, plusz a reálhozamok. Ilyen ösztönzők jövőre nem lesznek, a reáljövedelmek tovább fognak csökkeni.
Az euróválság miatt nagy volumenű külföldi beruházásra nem nagyon lehet számítani, ráadásul a kormány hidegháborút folytat a gazdasági szereplőkkel szemben.
Semmi sem indokolja Orbánék folyamatos győzelmi harsonáját. Minden nap újabb és újabb vereségeket szenved a kormány és a lakosság.
A jövő év is erről fog szólni, mindaddig amíg Orbán le nem mond és gyökeres gazdsági irányváltás nem történik.
Amíg Orbánék állnak a kormányrúd mögött folyamatosan süllyedni fogunk.

komment1 2011.12.23. 08:52:14

@komment1: Egy részt nem engedett át a blog.hu, amiben az ATV-re hivatkoztam, illetve ATV-s linkek voltak, kíváncsi vagyok, hogy ez volt-e a probléma.

ssi 2011.12.23. 08:53:18

@nyünyüge: igen, Barroso-csapda is 1 forgatókönyv :) de mi az igazi oka és hogyan tovább?

aszekelyek 2011.12.23. 08:55:52

@bigapples: A kevéssé szimpatikus,ám annál rosszabb hírű szoci politikus a bizottságból, firtatta a nyelvtudását is. Egy felsőfokú és egy középfokú, angol német van neki. A szocik pénzügyminiszterének meg valahogy lett , utolsó percben egy középfokú angolja.., veres, igen. Bankos múltja meg nuku.Úgy tesznek, mintha lett volna a szocik pénzügyminisztereinek valamiféle feltétele a karrierjükben, a bankhoz értésnek. jogász drazsé , aki még a rendészethez is a legjobban értett.... és veres, meg bokros diplomája is necces volt.... Békesit nyomták ma reggel is atv-n. Akit leváltottak, maguk a szocik!Pedigréje nemtom milyen vót de biztos nem jobb, mint a most kinevezett hölgynek. Közgázra járt agresszolga. Te ki neveznéd bárhová? :)

megszűnt 2011.12.23. 08:58:06

@komment1:

"Egy részt nem engedett át a blog.hu, amiben az ATV-re hivatkoztam, illetve ATV-s linkek voltak, kíváncsi vagyok, hogy ez volt-e a probléma. "

Egyelőre azt tudjuk, hogy Mé..szá..ros nevét csak ilyen módon lehet és a hu..szár..os szót is.

Ezek benne voltak?

aszekelyek 2011.12.23. 08:59:45

@ubul2000: normál? Nem. Aki a kötelességét teljesíti. Az együttműködne a kormánnyal. Ilyen komoly helyzetben különösen. Nekem ne nyafogjon simor , hogy őt lefokozzák, brühühü... Engem az ország érdekel , a sorsa , nem pedig a nyafogása. Mi a fontos, hogy "Andriska" -id. Fekete János- jól érezze magát?

ssi 2011.12.23. 09:05:29

@ciceró:
csúszunk a lejtőn, s a a kormány teszi a "dolgát", mintha nem így lenne? és miért is: kitolni a bukást, vagy hinni a csodákban .. és önmaguk lenni: a lendületes, tenniakaró kormány? a teljes frakció és a teljes külső szakmai támogatókkal? és az ország meg csak egyre rosszabb helyzetbe kerül?

ha ez lesz, akkor T.G. szavaival a jobboldal is lejáratódik? ha ez várható, milyen korlátok állíthatja meg?
- államcsőd
- vagy külső nyomás
- vagy az ellenzék összefogása
- vagy Fideszen belüli ellenállás

kettős beszéd van-e megint? magyar kormány úgy arcon vágja Barrosót, hogy az örül, ha fel tud kelni – Orbán Viktor nagyjából így adta elő levele tartalmát .. a HírTV-ben, a Fidesz még mindig hűséges szavazóinak
velemenyvezer.blog.hu/2011/12

szép napot mindenkinek :)

komment1 2011.12.23. 09:05:52

@knausztimi: Igen. Nem a papa, hanem a lánya. Ritkán szoktam csúnyát mondani, de azért ez már mindennek a teteje.

livengood 2011.12.23. 09:07:58

@is: "a "pikírt" minősítés az első mondat közepén nagyon keményen leejti a színvonalat"

A színvonalat OV a 90-es évek óta ejti mélyebbre, mélyebbre, mélyebbre... Azt hiszem, ha valaki gyakorta pikírt, és ez az eseményeket befolyásolhatja, akkor azért drámai szituációban megállapíthatjuk ezt róla. A színvonalat talán még sem ez rontja.

nyünyüge 2011.12.23. 09:09:32

@manyike:
nem szeretném megérni, hogy milyen, amikor egy államcsődöt "másnak kommunikálnak", de mégis, Te hogyan képzeled?

megszűnt 2011.12.23. 09:09:40

@komment1:

"Igen. Ritkán szoktam csúnyát mondani, de azért ez már mindennek a teteje. "

Nem a tévés nevét tiltotta le Török Gábor, hanem a sza..ros ill. szá..ros - utóbbi esett áldozatul. Ezt nyomoztuk ki tegnap.

Ha föltétlenül ki szeretnéd írni a nevet, azt megteheted, ezzel a pontozási módszerrel. Sajtószabadság van!

PR-küszöb 2011.12.23. 09:12:55

Maga a kormányfő mondotta volt - igaz, hazai használatra -, hogy "aki a földre köp, azzal nincs együttműködés".
Kérdem mármost én, hogy minek minősül mindaz, amit a kormány mond és cselekszik az európai politikai viselkedés-kultúra bevett normarendszere szerint?
Akkor lesz igazán bajban a kormányfő, ha a saját maga által felállított normarendszer szerint fogják kezelni. Márpedig erre európai szinten minden esély megvan.
Komment1-nek pedig jelezném, hogy azért az eurokraták is emberből vannak, saját érzelmekkel, saját büszkeséggel, saját méltósággal. És mindennek akkor lesz nagy jelentősége, amikor már rezeg a léc.

komment1 2011.12.23. 09:13:06

Akkor most elküldöm azt is, ami eddig nem ment, kipreparáltam :) a szöveget, ahogy kell.

Szóval ami az irracionális viselkedést illeti, amikor már Kumin is irracionálisnak, értelmetlennek tartja a Médiatanács viselkedését (amiről persze nem ismeri el, hogy csupán OV akaratát hajtják végre), az elég érdekes fordulat. Ebben az ATV-s beszélgetésben a jelenlegi hatalom irracionalis viselkedése központi téma volt, pl. Szentpéteri Nagy Richárd, aki igazán megfontolt és jól átgondolja, hogy mit mond, mondta ki:
atv.hu/videotar/20111222_a_tet_2011_12_21_1_resz
atv.hu/videotar/20111222_a_tet_2011_12_21_2_resz

Aztán szintén erről az irracionalitásról beszélgetett Mé...szár...os Antónia és Vicsek Ferenc:
atv.hu/videotar/20111222_10_eve_utan_hallgat_el_a_klubradio

Ami a "hatalommániás őrültséget" illeti, ezt persze lehet megvetően alkalmazni valakire, viszont valóban létezik olyan állapot, amikor valamely okból, például a hatalomhoz való nagyon erős ragaszkodás miatt, valaki átbillen. Ez betegség és az ilyen embert még csak el sem lehet ítélni azért, amit tesz, személy szerint lehet kedvelni vagy szeretni, viszont azt semmi esetre sem szabad hagyni, hogy mindent lepusztítson maga körül. Egyébként az, hogy évezredek óta az irodalom a hatalomban lévő bukását nagyon gyakran az megőrülés motívummal köti össze, egyáltalán nem tűnik véletlennek, nagyon magas pozícióban, nagy felelősség és hatalom birtokában igen könnyű átbillenni, mind emberek vagyunk.

ssi 2011.12.23. 09:13:30

@ciceró:

kormány addig fog küzdeni, amíg teljes bizonyosságot nem kap vmelyik forgatókönyvre: nem ússzuk meg/megússzuk a nagyobb bajt ..

kérdés: hol lenne az a nagy baj, ami a kormányt is bedöntené, nemcsak az országot

biztos, hogy ma csak a lejtő van a számunkra? ezt a reményt a kormány magatartása lebegteti s a sajátjai oldaláról nem sok cáfolatot kap

Doberdo 2011.12.23. 09:13:53

@László56: Most jól torkon ragadta az Orbán az amerikai demokráciát. Az amerikai demokrácia pedig kéjesen sikoltozik a
csikizéstől. Sajnos nem a Nagy Magyarországon vagyunk, ez
tény. További kellemes képzelgéseket. Ön valszeg nem fogja megérezni az államcsődöt, amelynek leheletét mi már érezzük.

PR-küszöb 2011.12.23. 09:14:27

És egy szellemes hasonlat a NYT-ból:

“In the short term it seems reasonable to take out the brakes from a car, it appears to go faster,” Mr. Hack said. “The problem is when the first curve appears and you need them.”

nytimes.com/2011/12/22/world/europe/foes-of-hungarys-government-fear-demolition-of-democracy.html?_r=1&pagewanted=all

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.12.23. 09:16:41

Berlusconit és Papandreut hogy kukázták ki ?

Ha valaki megírta, lécci segítsetek !

komment1 2011.12.23. 09:18:15

@komment1: OK, így érthető, volt ilyen malőr máshol is, volt olyan pl. hogy a pocsék nem ment át, hasonló okokból.

Az fel sem merült bennem, hogy TG tiltott volna le egy személynevet, azt hittem a blog.hu-nál jeleskedtek esetleg. Azt viszont, hogy sajtószabadság lenne, megkérdőjelezném a köztévé állapotok és a Klub-rádió eset után.

ssi 2011.12.23. 09:18:38

@nyünyüge: bocsi, most nincs több időm, olvass vissza. látni egy nagy bajt szakmailag, de a Fidesz-kormány sajátja, hogy a végsőkig képes a reményt is fenntartani. kinek melyik, csak a legvége nem egyértelemű és senkinek sem

komment1 2011.12.23. 09:19:32

@knausztimi: Az előző kommentem Neked szólt :)

PR-küszöb 2011.12.23. 09:22:32

@komment1:

"Miért, hogy mindazok, akik kimagaslóak a filozófiában vagy a politikában vagy a költészetben vagy a művészetekben, melankolikusak?"

Arisztotelésztől idézi Földényi F. László a Melankólia c. nagy-esszéjében.
Hasznos volna a könyv egészét ismerve elgondolkozni bizonyos lélektani-egzisztenciális kategóriákon, és az alkalmazhatóságukon egy jelenségcsoport megértésében.
Mert azt hiszem, itt kezdődik a beszéd a lényegről. Arról, ami a puszta minősítéseken túl található.

megszűnt 2011.12.23. 09:24:24

@komment1:

"Az előző kommentem Neked szólt :) "

Tudom. Csak közben fodrászhoz készülök, így most röviden.

@aszekelyek: blogtársunkban fölmerül, hogy Török Gábor a Mé..szá..ros nevet letiltotta.

De @aszékelyek blogtársunk abban 100%-ig biztos, hogy Magyarországon sajtószabadság van, vagyis nagyon kár volt 5000 ezer embernek tegnap sült bolondot csinálni magából. Ugye?

index.hu/belfold/2011/12/22/a_sajtoszabadsagert_tuntetnek/

komment1 2011.12.23. 09:28:36

@knausztimi: Kellemes hajvágatást és boldog karácsonyt!

komment1 2011.12.23. 09:31:20

@PR-küszöb: Nagyon érdekes, amit írsz. Meg fogom nézni az esszét.

mrs. white 2011.12.23. 09:32:41

Gondolatkísérletre gondolatkísérlet. Tételezzük fel, hogy a fent említett Barosso gondolat helytálló. Renben. Eljutottunk odáig, hogy Orbán vagy a falnak vezeti az országot vagy behódol. Tételezzük fel, hogy behódol, illetve akkor már egész pontosan az utódja és győzött Barosso és az eu. Tételezzük fel, hogy Orbán mivel ugye ebből eddig is kiderült nem ortodox reál politikusként inkább a falnak viszi az országot. pl beint az imf-nek eu-nak és csődöt jelent azzal a felkiálltással, hogy úgyis rohad a kapitalizmus és a fejlett nyugat. Sokat nem is tévedne egyébbként.
Nem lightos hanem olyan hardos csőd lenne. Mondjuk egy kanyi vasat nem fizetne vissza a hitelezőknek. Általában már a hitelezés átütemezésétől is szivinfarktust szoktak kapni de a nem ortodox vasat se megoldás elég nagy zavart okozna az erőben. Osztrákoknál vissza sírnák a végtörlesztésből adódó károkat. Jelen állapotban több a bevételünk mint a kiadásunk tehát egyértelműen jobban járnánk hiszen a szívás a hitelek vissza fizetése miatt van. Orbán eljuthat eddig a pontig az eddigi események tükrében. Arról nem is beszélve, hogy a jobbiknak kb ez volt a választási programja, tehát ha vélhetőleg Ők oda kerülnének ( amire a dolgok előre haladtával egyre jobb esély van) nem sok változás lenne a megoldás tekintetében. Ebből a szempontból akkor Barosso a sakkjátszámában mindössze hat lépést gondolkodott előre pedig lehet hogy tizet kellett volna. ha sokat kekeckednek Orbánnal nem csak közös európa projekt de egy görög olasz válság után egy magyart is a nyakába venne. Na ez az ami most a legkevésbé hiányzik nekik. Az eu számára egyetlen járható út az lenne ha komoly gazdasági engedmények fejében orbánt pacifikálnák vagy valakvel megbuktatnánk háttérből a fideszből. Most látszik csak hogy Orbán politikai vonalon mekkora játékos, mert ilyen háta mögötti alkura megegyezésre alig nyílik esély. Egyébbként ha Görögök adósságának a felét elengedték akkor nálunk ez aprópénz lenne és ezért már kérhetnének bármit. Simor akár haláláig is jegybankelnök maradhatna és az összes strukturális változást imf parancsszóra be lehetne vezetni és pár év múlva mo lehetne az egyik minta az országok között.

livengood 2011.12.23. 09:33:46

@is: "@xsasha: "Az igazság igenis számít, ha megfelelő kezekben van." Hát most sok mindehol lehet ez az igazság, de hogy Orbán kezében nincs, az tuti"

Az igazság az, amely a megfelelő kezekben számít, a nem megfelelőkében nem számít. Ha jól értettem kedves xsasha történetét. Valóban, a hatalmon lévők is így gondolják: ők a megfelelők, akik birtokolják az igazságot, mely mellett kitartóan kiállva, a "négy igazgató" (a tanmese szerint) meghátrál, beadja a derekát, belátja tévedését. És igaz ez a belső ellenzékre is kiknek keze nem megfelelő az igazság felmutatására, birtoklására, hiszen nem tudnak kiállni mellette, képtelenek egyenes tekintettel, mondhatnánk merev nyakkal, újra és újra ismételve belemondani a kételkedők szemébe, mint azt a kitűnő kormánypártunk nem egy prominens képviselője évek óta nap mint nap előadja.

jjulie 2011.12.23. 09:33:55

kezdem sajnálni az orbánt, de tényleg

vagy 25 évig harcolt, és most már majdnem kész a mű erre geciznek itt vele a távolból

pedig már nem sok hiányzott ahhoz hogyúgy vezetgessenpórázon itt 10 milló embert ahogy kedve tartja, és ha valamelyiknek nem tetszene, annak csak jó szorosra húzná a nyakörvét

erre geciznek vele

PR-küszöb 2011.12.23. 09:35:22

@komment1:

Életem egyik nagy könyvélménye "A meduza pilllantásá"-val együtt. Antikvár forgalomban itt-ott kapható.

konyvar.hu/foldenyi-f-laszlo/melankolia/

Kazi2 2011.12.23. 09:39:49

2 dolog Gábor:

1, ha nincs szükségünk a pénzre, mire ez az egész színház...??? Ebből az egészből már ebben az esetben sem jön ki jól ovi.
2, ha szükségünk van a pénzre, akkor miért a magyar emberek - köztük az őt választók - pénzével játszik? És meddig? 400-as euróig?

Jaaa, megint én vagyok naív?

remekelek64 2011.12.23. 09:42:07

Gáborral sokszor az a bajom, hogy nagyon jó fiú akarván lenni , olyan professzionális semmitmondásokat képes leírni, hogy attól még annak is kommentelni támad kedve, aki egyébként nem tenné, de úgy érzi, nem hagyhatja annyiban...
A mostani írása -szerencsére-kivétel-, ez már kezd olyan lenni, ami egy ilyen tehetséges politológustól elvárható...

komment1 2011.12.23. 09:42:21

@PR-küszöb: Köszi :)
Szintén boldog karácsonyt!

radala 2011.12.23. 09:42:26

Roppant kíváncsian várom a fejleményeket, nagyon örülök, annak a 70 kilométernek, ami most elválaszt a határtól és így teljesen "függetlenül" élvezhetem az előadást. Mondjuk, tegyük fel, hogy OV nem egy beteg elme, ha nem az akkor viszont okos, mert ugye eddig gyakran annak látszott...
Akkor viszont egy ilyen csapdába nem sétál bele, ha nem tudja, hogy van valami kiút még onnan. Eltávolíthat-e az EU egy neki nem tetsző valakit, anélkül, hogy ne tűnjön egy diktátorságnak? Leckéztethet-e kormányfőket akkor, amikor fokozni akarja az integrációt, akarnak-e az országok integrálódni, ha azt látják, hogy a szuverenitás föladása nélkül is föladták már a legalapvetőbb szuverenitásukat...
Fogalmam sincs a válaszokról (egyébként szerintem az EU mindent meg tud és meg is mer csinálni, szóval én a bukásra fogadnék nagy összegben), de azért azt látni kell, hogy ez az EU-nak is rossz lesz. (egyrészt jó eséllyel nem az általuk favorizáltak nyerik meg a választásokat, másrészt, ha azok is nyerik meg abban sem tudni mi lesz a köszönet).
OV nyilván azt képzeli, hogy a válságok arra valók, hogy elérjük az általunk kívánatos változásokat. OV szerint a helyzet kísértetiesen hasonlít 89-re. Azt mondta valamikor, hogy az volt az ellenzék stratégiája, hogy úgy viselkedtek, mintha lenne demokrácia és megtehetnék azt, amit tesznek. Most azt képzeli (szerintem), hogy megint ez a helyes út, hogy úgy csinál, mintha lenne szuverenitás.
Ö nyilván azt hiszi, hogy ez megint sikerülhet, de baromi jó kérdés, hogy vajon lehet-e bárkinek kétszer akkor mázlija, hogy nyerjen az erősebbel szemben, no meg a még nagyobb kérdés, hogy van-e a Földön bárki, akinek az érdekei egybe esnek a mi (OK valójában OV) érdekeivel, mert 89 nem azért sikerült, mert szuperül taktikáztunk, hanem mert sikerülhetett.
OV valószínűleg nagyon túlértékeli a személyek jelentőségét a történelemben.
Amúgy szimpatikus ez a világkép, kár, hogy nem igaz...:-)

radala 2011.12.23. 09:44:17

Még valami, valaki mondta, én meg elhittem, hogy mivel az AB nem vizsgálhat költségvetést ezért tök mindegy a Fidesz mit tesz az alkotmányba ezzel kapcsolatban...

aszekelyek 2011.12.23. 09:44:39

@ciceró: A standardeket ha megtennéd, amiket szerinted nem akarunk magunkra érvényesíteni? Az adónk? Mér ne mindjárt a z ereinket vágjuk fel? Kollektív öngyilkosságot kellene? Hogy a gazdaságunk totál leüljön a mariana árokba? A mi versenyképességünk nem drága se a németeknek , se a franciáknak. Nekünk se legyen az? Ez itt egy konfliktus. Aminek jellenzője, hogy az egyik fél olyan elvárásokkal áll elő, mely a másiknak súkyos kárt okoz. HA ez nem így lenne, jelen helyzetben nem is lenne ebből konfliktus. A mi vérünk árán akar az EU jól menni? A cseh elnök is hasonlót mondott, olvastam, angolul persze. Az atv-n ez véletlenül nem jött ki....NYolc ország van, akiktől ezt elvárják. Ellentételezés meg? KAphatunk hitelt? Nem biztonsági keretet? Hol korrekt bánásmód ez? Szerintem ez erős diszkrimináció, negatív. Magukat pedig pozitívan diszkriminálják. Az érdekérvényesítési jogunkat is aláírtuk -e, hogy soha meg se próbáljuk?

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2011.12.23. 09:50:36

@aszekelyek: Nem látom Szlovákiában, Csehországban és Lengyelországban az érfelvágós kollektív öngyilkosságot. Elég jól elvannak.

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2011.12.23. 09:52:57

Munka, emberi kapcsolatok, pénzügyi helyzet, fizikai állapot, közösségi adakozás - Matolcsy György szerint ez az öt dolog szükséges ahhoz, hogy az életben boldogok legyünk. A nemzetgazdasági miniszter a Heti Válaszban osztotta meg életbölcsességeit. Matolcsy szerint az emberek 66 százaléka a jóllét öt forrása közül legalább egyben jól áll, de csak 7 százalékuk teljesít jól mind az ötben. "Sajnos azonban ha az öt közül egyikben rosszul állunk, az lerontja a többi hatását, és csökken a jólléti szintünk" - teszi hozzá a nemzet gazdaságáért felelős miniszter.

---

A bölcs vezér jobbkeze szólt hozzánk. Tessék meghatódni.

radala 2011.12.23. 09:53:02

@aszekelyek: nagyjából egyet lehet érteni. A kérdés az, az, hogy Görgey áruló-e? Nyilván OV többet tudhat a kérdésről, mint mi, de mivel a Fidesz folyamatosan hazudik mindenben, ezért hogyan hihetnék el nekik bármit.
Szóval OK OV-nak igaza van, mindent jól szeretne csinálni. De ha ki akarják, és ki is tudják csinálni és ez a biznisz nekünk mondjuk 1000-10.000 mrd forintba fáj, akkor mi a teendő?
Olyan nagyon szeretnék én OV fan lenni, hogy nincs még egy hozzám fogható ember ezen a téren. De ez egyszerűen képtelenség, ha csak hazudozni bírnak. De ok hazudozzanak, de legalább ne vegyem észre már a mondat elhangzásának pillanatában.

Borsós István Szfv. Oskola u.6. 2011.12.23. 09:55:49

@László56:

Engem nagyon meg tudnak győzni azok az emberek, akik képesek kijelenteni, hogy mindenki hülye és csak ők a farmotoros ikaruszok.
„Direkt nem használok szakszavakat, mert elemzőnk amúgy sem értené.” Pedig nagyon kellene, mert így csak egy enyhén debil, a YouTube-on található több ezer összeesküvés elméleteken rugózó fan egyikének nehezen értelmezhető, besorolhatatlan szókupacait látom.
A CIA tevékenységéről, melyek az USA számára veszélyes, illetve antidemokratikusnak tartott rezsimek megbuktatására irányulnak, már húsz éve mindenki tud. Meglep, ha ez neked új.
Magyarországot az EU-val szemben számos szerződés és megállapodás kötelezi. ( pl. deklarálja a pluralizmusra épülő demokratikus célokat és jelenleg ezeket kérik számon) Ezek felrúghatók, kijátszhatók, ám elegánsabb felmondani őket.
„Elemzőnk összetéveszti az IMF kölcsönt a készenléti pénzel.” Nyilván a Phoenix nem közvetítette OV és MGY nyilatkozat-kavalkádját, ahol kijelentette, hogy az IMF kölcsön jelentős részét a gazdaság fellendítésére, a kkv szektor támogatására kívánja felhasználni. Ki kever akkor valójában?
„Kik azonban fényévekkel tanultabbak, mint a magyar kommunisták produktumai.” Ez tényleg szép mondat.
Térjünk akkor a lényegre. Meglehet, tényleg farmotoros Ikarusz vagy. Bizonyítsd be. Fogalmazd meg szigorúan szakmai alapon és számokkal igazolva (gondolom, ismered a modellezések eredményeit) – mindezidáig adós ezzel a kormány- a gazdaságpolitikánk stratégiai és taktikai céljait. A preferenciákat a makrogazdaságban. Ne rizsát, hanem tényadatokat közölj.
Kérlek, írd le, hogy EKB IMF hitel nélkül (illetve készenléti hitel felhasználása nélkül), havi lebontásban hogyan alakul hazán likviditása, valamint a forint árfolyama 2012-ben. Amennyiben a devizatartalékunkat belekalkulálod, ennek következményinek hatását is számokban közöld. Győzzél meg.
Bízok benne, hogy végre megvilágosodhatok.

graycivil 2011.12.23. 09:56:25

@Diocles: "Én meglepődnék, ha Orbán tényleg ilyen kevés volna,..."

Karácsonyi meglepetés! :-)))

aszekelyek 2011.12.23. 09:57:49

@ciceró: Náluk nem gyurcsány kormányzott sok-sok, túl sok évig... főleg nem a szadisták. Nem is vitték magukat a vágóhídra , mint azok a magyar népet. A lengyelek is, mint kisült , hazudtak a válság igenis érintette őket , nem kicsit , nagyon.Velük mégsem úgy bánnak, mert az Eu egyértelműen diszkriminál. Naná, hogy jól elvannak. Mi is jól ellennénk, ha a pápai Tartuffe nem követi el azt a gaztettet , hogy lemondás helyett , még ránk terhel egy akkora kölcsönt, mint amekkorát , államcsőd elkerülésére. Mint hal a vízben , úgy ellennénk mi is.

nyünyüge 2011.12.23. 09:59:20

Először LMP-s parlamenti képviselők, majd ellenzéki szimpatizánsok láncolták össze magukat a Parlament északi és déli kapujánál, hogy megakadályozzák a többi képviselő autójának behajtását a Parlament parkolójába.

index.hu/belfold/2011/12/23/blokad_ala_vonjak_a_parlamentet/

graycivil 2011.12.23. 09:59:56

@aszekelyek: "Az adónk? Mér ne mindjárt a z ereinket vágjuk fel? "

Látom, te a nyertes, masszív kisebbség tagja vagy, az "egykulcsos gyermeke".

die nadel 2011.12.23. 10:00:07

Nem szokásom, de most egyetértek jó néhány kommentelővel. Határozottan az az érzésem, hogy Orbán a lelépését készíti elő: a nemzeti függetlenséget, önrendelkezést a végsőkig védeni akaró államférfi szerepét játssza most. A bukás kvázi borítékolható ebben a csörtében. Ezzel egyébként az utódja helyét is kijelöli, a Fidesz tábor szemében az lesz a rohadt kollaboráns, aki Orbán után jön. Ügyes, csak kicsit sokba fáj az országnak.

graycivil 2011.12.23. 10:01:28

@nyünyüge: Kezd egyre "látványosabbá" válni.

Ilyen szédületes "kommunikációs örvénybe" ritkán hajtotta bele magát bármely politikus a világon, mint most El Curo.

lüke 2011.12.23. 10:01:30

színjáték,amit jól kajáltok:
a volt maoista-Barroso -és a patetikus akarnok összecsapása érdektelen
(azt, hogy csapda nem hiszem,bár Barroso megválasztása harmadszorra neki fontos lenne!)
valóban EU szinten :a bennmaradásrólkell szólnia

óllé hosé!

gnme 2011.12.23. 10:03:30

pókerarcú oszkópéter megmondta, ..hónapok vannak csak hátra

mondtam is tegnap az anyósomnak: mama, amiért eddig dolgozott, arra keresztet vethet, készüljön mama, jövőre nem lesz nyugdíj

hegyilány 2011.12.23. 10:03:52

A leminősítés időzítése mindig váratlan pillanatban történik, nem olyan, mint egy statisztikai adatközlés.
Az S&P novemberben ugyan jelezte, hogy kivárja a döntéssel az EU-IMF-tárgyalásokat, amelyek jelenleg még hivatalosan nem kezdődtek el, azonban nem számíthatott arra, hogy a kormány addig az indoklásukban is felsorolt és a megegyezést hátráltató intézkedést jelent be (például a jegybanki függetlenség veszélyeztetése, valamint számos, a befektetési környezetet kiszámíthatatlanná tevő intézkedés)

Egy sor, az intézményrendszert érintő égető problémát sorolt fel az S&P, amelyek egyértelművé tették, hogy Magyarország nem maradhatott a befektetésre ajánlott kategóriában

Jelenleg a legnagyobb problémát nem a költségvetés hiányának egy-két tizedszázalékos csúszkálása, hanem a gazdaságpolitika hitelességvesztése jelenti -"

Lehet a Barrosonak levelet, választ írogatni, a helyzet helyzet rossz, nem kicsit nagyon.
Hát.Igen! a különutas, csodaváró, álmokra épitett gazdaságpolitika hatására az a "fránya" gazdaság nem akar müködni.

Martian (törölt) 2011.12.23. 10:04:03

@Irsai Oliver: majd nézzük meg, hogy alakul a helyzet Izlandon...

komment1 2011.12.23. 10:05:12

@radala: A "beteg elme" vs "okos" kérdéshez csak annyit szólnék hozzá, hogy aki átbillen, az nem szellemi fogyatékos. Okosság és betegség nem áll egymással ellentétben - sőt, van egy nagyon jó Chesterton szöveg arról, hogy aki megőrül, az elképesztően logikusan gondolkodik - a logikája foglya. A mániás ember a saját mániás logikájához hihetetlen következetességgel ragaszkodik - éppen az a baja, hogy még a valós tapasztalatok hatására sem képes és hajlandó elszakadni a logikájától. Amit tesz, az a saját rendszerében tökéletesen racionális, csak az a baj, hogy az egész rendszere nem a valóságra épül, a valós tényeket, az élet történéseit nem hajlandó elfogadni. Egyébként pontosan az ilyen ember logikus és látszólag nagyon racionális érvelését hallgatva bárki azt hinné, hogy minden OK és totál rendben van, Csak amikor a tényekkel szembesíti azt, amit az illető mond, akkor derül ki, hogy az egész rendszer, amiben gondolkodik, egy valótlanságokra épülő, torz rendszer.

lüke 2011.12.23. 10:05:20

@László56:
dance on the brigde of Avignon
csak nem pápa leszel?
www.youtube.com/watch?v=ya8EZ5092RU

jjulie 2011.12.23. 10:05:24

@aszekelyek:

ez a gyurcsányozás és szadistázás sokat segít, rémesen sokat

miva? 2011.12.23. 10:06:13

No akkor:

Brüsszelben a politika kicsit máshogy működik, mint itthon. Hogy könnyen érthetően fogalmazzak, a legnagyobb különbség, hogy nem eszik olyan forrón a kását. A jelenlegi probléma azonban éppen az, hogy MO. egy lesoványodott, kicsit büdös és nagyon éhes fiatalember képében részt vehet egy sportolóknak tartott bálon, ahol mindenki tartja magát a legszigorúbb etiketthez, erre MO. elkezd lökdösődni, és kiabálva taxipénzt követel a tisztelt összegyűltektől.

A félreértések elkerülése végett tisztáznám, hogy míg O.V.-nak a prioritást az jelenti, hogy örök hálával emlegesse az utókor áldott 30 éves uralmát, addig az EU-nak az a lényeg, hogy a honi polgárok termelésben és fogyasztásban erősödve járuljanak hozzá az EU stabilitásának növekedéséhez. Azazhogy Pista bácsi Banáról tudjon 3évente autót cserélni, meg fogyjon a sok európában - és nem kínában - előállított termék MO.-n is, és ami itthon készül, az az eus belső piacokon és messzebb is az eu külkereskedelmi mérlegét javítva találjon piacot magának.

Amit O.V. csinál, az mindenképpen butaság. Egy európai politikusnak 1001 módja lett volna elkerülni a Barroso levelet, és másik 1001 módja lett volna a kártyák kiterítése nélkül tisztázni az álláspontját úgy, hogy azzal az EB-t sem hozza kényszerhelyzetbe. De a probléma éppen - a tökéletesen kifejlett gazdasági dilettantizmuson túl- a tökéletesen kifejlett politikai dilettantizmus, a kommunikációs csatornák használatának ellehetetlenítése, és a stílus + hangnem, ami szépen lassan a Slotai mélységek alá taszítja Orbán megítélését. Miután az új miniszterasszony képességeiről, stílusáról, végzettségéről és terveiről kiderült az, ami, már egyértelmű a legbarátibb érzelmű európai politikusnak is az, hogy nincs tovább.

aszekelyek 2011.12.23. 10:08:25

@radala: Neked nem fáj annyiba:) Magyarországnak pedig mindenképpen , ! min-den-kép-pen- annyiba fáj. Ha Orbán kormányoz , ha behódol azért , ha nem azért. Pénzről van szó, az ő pénzükről. Gábor azért írta a "csapda" szót, hasonló tanulmányaim vannak:) , mert a csapda az, amiből nincs kiút. A pánik az abban különbözik ettől, hogy abból van de lélekjelenlét kell a megtalálásához. Meg idő. :) nem tudom, pontosan mit tartasz hazudozásnak de politikusnak nagyon kell vigyáznia a nyelvére:) Orbánnak meg hatványozottan.) Az igazság olyan brutális dolog , hogy csínján kell vele bánni. Abban a székben különösen. Abszolút igazság pedig egyáltalán nincs.

PR-küszöb 2011.12.23. 10:10:46

@radala:

Próbáld meg Magyarország miniszterelnökét a Magyarországot lakó közösségek gemmájának - negatív lenyomatának - felfogni, ha már a személy és történelem kapcsolatánál tartunk.

És ne feledd, hogy mondta Babits:

"Nem az énekes szüli a dalt:
a dal szüli énekesét."

különvélemény 2011.12.23. 10:13:47

"Ha az a hitel igenis kell az országnak, ha a megállapodás nélkül jövő évben csődközeli állapotba kerülhet az állam, akkor mindjárt más megvilágításba helyezhetjük Orbán döntését."

A képlet egyszerű, addig minősítgetnek le, ameddig a kamatfelár már olyan magas lesz, hogy rászorulsz a kölcsönre.
Így mindenképp nekik van igazuk.

dr kíváncsivagyok 2011.12.23. 10:13:52

Hát,...kedves Gábor,....nem erőltette meg magát.... Ezt az eszmefuttatást mindenki ismeri és kívülről fújja ! Miért nem ment tovább ? Miért nem beszélt a várható következményekről (kivéve az Orbán személyét érintőket )...miért nem beszél pl. arról , hogy MINDEN közgazdász ( jobb - bal és független ) egyaránt mondja : sajnos ismét szükségünk van az IMF hitelre, de most nem világválság okán , hanem a katasztrófális gazdaságpolitika miatt ! Miért nem beszélünk a várható lépésekről Orbán részéről , nevezetesen : ki akarja "utáltatni" Magyarországot az EU - ból ! Akkor mi lesz ? Vagy ez messze van (még) ? Nem hiszem,..februárra a határainkon ismét készíthetjük az útlevelünket....

lüke 2011.12.23. 10:14:33

@radala:
két cikk a tegnapi diepresséböl(nem online)
-An Österreichs Wesen soll die ung. Verfassung genesen
irója egy a sok Vécsey gyerek közül:)
-Wo Pressefreiheit in Eu noc himmer ein Fremdwort ist(Klubrádió)

ajánlom

dr kíváncsivagyok 2011.12.23. 10:16:54

@kíváncsivagyok: ( Avagy Ön szerint teljesen véletlen , hogy Orbán a másfél év alatt hivatalosan DEMOKRATIKUS országot nem látogatott meg,...ellenben Kínát , Szaudarábiát és Oroszországot igen ?!?! Hogy ez egy terv része ?!?!)

Putyilov gyári melós 2011.12.23. 10:18:35

Orbán megbukott, a lelépési színjátéka, ami egy nevetséges pojácaműsor, a debil idiótáinak szól.

Őket még kiküldi a frontra harcolni, ugyanúgy mint anno 1945ben Hitler a tizenéves gyerekeket.

alfacharlybravo 2011.12.23. 10:19:17

@jjulie: Orbán miért nem küldi ki az utcán randalírozók ellen a rohamrendőrőket hiszen azok csak huligánok? Azért félelmetes volt csak úgy békésen elkerékpározni a ligetben a Gyurcsány mumusok mellett. Úgy megéreztem a demokrácia lényegét. Valyon mi lenne a sajtó viszhang ha megtenné? Karácsonyi szemét esetleg kilönék könygáz gránáttal, vagy csak egy kicsit kupán vágnák? Nem igazán értem a sírás okát amikor a külker mérleg 6 milliárd EUR töbletet mutat, az MNB ben 35 milliárd EUR tartalék van?

lüke 2011.12.23. 10:19:40

@komment1:
doktorost ne`játsszatok má
(Freudnak is úgy sikerült, hogy okos nöket analizált és általánosított)

Sparhelt · www.sparhelt.hu 2011.12.23. 10:20:11

Ha egy forgalmas pályaudvaron mindenki a sínek mellett rohangál, de egyvalaki meg keresztbe a vágányokon át, akkor az most különc különutas vagy valami más? Ha ezért szól az állomásfőnök, akkor az csak irigykedik a bátor különutasra és meg akarja akadályozni, hogy a többiek kövessék vagy van esetleg realitásérzéke, esetleg más miatt cselekszik? A kormány azt állítja, hogy az unortodox gazdaságpolitika jó és működik, a többiek nem úgy látják. Nekem az állampolgárnak a vak hiten kívül mi bizonyíthatja, hogy valóban, ténylegesen jó ez az út? Mert ha a számoknak hiszek, akkor bizony nagy szarban vagyunk..

bóra77 2011.12.23. 10:20:39

Gábor lassan csatlakozhat Frei harmadik kalandregényéhez társszerzőnek, kiindulva ebből a posztból:)

amúgy sztem nem kérdés nem kérdés, nyilván szükségünk van a pénzre, ha az IMF-hez fordultunk. tehát Orbán megbukott.

Erdőtársulás 2011.12.23. 10:22:02

A gondolatkísérlet meglepően jól sikerült, csak egy pontban nem értek vele egyet. Az pedig elég fajsúlyos: e mögött semmiféle "csapda" nincs, ez önmagától is így alakulna.
A "csapda" elképzelés egy súlyos logikai hibából, hiűnyosságból ered, ez pedig az, hogy Török egyszerűen nem foglalkozik a kérés vagy ajánlás tartalmával, lényegével. Nyilván mert nem ért hozzá. Viszont sajnos nem lehet e nélkül elemezni, mert ilyen marhaságokhoz vezet az út, mint a "csapda". Ez így öncélú butaság.

pástétom 2011.12.23. 10:22:16

Gondolkodjon csak, Török Úr, elmélkedjen kedvére, mikor már verik is az ellenzéki képviselőket. Elmélkedjen azon, hogy a Barroso erélyes fellépésére adott orbáni csípőből jött elutasításnak biztos hogy nem örűl-e?

Jó elmélkedést...

dr kíváncsivagyok 2011.12.23. 10:22:58

" Ha igaz az, amit a miniszterelnök az interjúban állított, nevezetesen, hogy az IMF-tárgyalásoknak nem kell nagy feneket keríteni, mert tulajdonképpen „nincs szükségünk a pénzre” és valójában „nem akarunk felvenni hitelt”, "

...és igaz , kedves Gábor , ön , gondolom , nem 6 elemivel elemezget ?!

ermi71 2011.12.23. 10:24:44

Gyerekek nem itt kell okoskodni a fotelből. Tessék ott a lehetőség a parlamenti LMP akciónál. Mást se pofáztatok itt mint hogy mit lehetne tenni irány az utca ha más nincs. Lássuk a nagy összefogást amiről hónapok óta óbégattok. Ott még kialakulhat valami ha egy komoly tömeg összegyűl. Mondjuk 30-50 ezer.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2011.12.23. 10:26:34

Nagyon érdekes kísérlet ez, kár, hogy a mi bőrünkre kísérletezzük ki, hogy Viktor mennyire orrszarvú.

dr kíváncsivagyok 2011.12.23. 10:26:36

@manyike: "
1.
Barroso levél teszt volt: ha aláírjuk, rátértünk az EU-normatívákra és partnerek leszünk márciusban is. de nem írtuk alá
2.
megszakadnak az IMF-tárgyalások, s nincs hitel
3.
valóban nem is kell hitel, működik az ország. akkor O.V. nem fogja aláírni az EU-szerződést sem
4.
EU-nak milyen forgatókönyvei lehetnek erre az esetre? ez is formálódik majd a napokban? "

Ha egy elitklubban egy tag elkezd köpködni és szidja a klub többi tagját,...netán nyíltan kimondja : nem tartom be a szabályokat , mert Én jobban tudom hogy kell viselkedni,.....mit gondolsz ,..mi lesz ? alkalmazkodnak a gyökérhez,....vagy kibasszák , mint macskát szarni ?!?!

sirwalter 2011.12.23. 10:27:04

@hegyilány: bocsánat, én ezt már csak ébredés után olvastam...

Ismerem ezt a(z egyébként 1 db) véleményt, tehát a Róna Péterét, amit amúgy nyilván sokan osztanak. Bizonyos részleteiben én is. Meg szerintem OV is, ezért nem fog - szerintem - a végletekig szembe menni a pénzpiaccal, csak ameddig tud. Tkp. ezt fejtegettem fentebb. Meglátjuk, meddig van ez az "ameddig"...

lüke 2011.12.23. 10:27:17

@Erdőtársulás:
csapda?
Barroso 3. ciklust szeretne, nem?
- meg kellene néznem van -e limit, hányszor lehet-
( a2. választás is kieröszakolt volt)

bóra77 2011.12.23. 10:28:47

@bóra77: mármint nem kérdés a kérdés.

azért az döbbenet ami most zajlik. Érdekes volt Kumint nézni a Tétben, majd tegnap az Estében. úgy látszik "sajátjai" között valamivel kritikusabb.

jardel 2011.12.23. 10:28:48

A gondolatkísérletben azt nem értem, hogy OV vajon egy ilyen helyzetet nem látna át? ez nem egy óriási csapda azért... a közvetlen kiváltó ok pedig látszólag a jegybanki törvény módosítása volt, így akkor saját magát lökte volna a csapdába. én sajnos sokat már nem nézek ki OV-ból de ha magáról van szó, szerintem nem olyan ostoba vagy legalábbis jó oka van annak, hogy felvállal egy ilyen helyzetet.

tepes 2011.12.23. 10:29:16

@ermi71:
Bocs, de erről ez jut eszembe: "Lehet tüntetni a Parlament előtt, előbb-utóbb megunják."
Kérdés, mi az alternatíva? Volt az LMP-nek egy alternatív költségvetés tervezete. Nekem egészen tetszett, de "békeidős" elképzelés, azóta sokat romlott a helyzet, értsd, változtak a kiindulási feltételek.

komment1 2011.12.23. 10:30:31

@lüke: Sorry, doktor úr, nem akarom legkevésbé sem elvenni a kenyerét :), és nem is akarok úgy csinálni, mintha pszichiáter vagy pszichológus lennék, mert tényleg nem vagyok. Viszont van néhány közkeletű téveszme, pl. az, hogy ha valaki logikusan gondolkodik, akkor nála minden OK - hát erre írtam, amit írtam, hogy ez nagyon nem igaz. Ennyi ismeretem és élettapasztalatom van, hogy ezt leírhassam. Szólásszabadság van (még valamennyire), mint fent Kriszta megjegyezte :)
Zárójelben: egyébként a fél családom gyógypedagógus és van köztük pszichológus is.

bóra77 2011.12.23. 10:31:00

egyébként az elgondolkodtató, hogy ebben az érában csak békés tüntetések vannak. ilyenkor hol vannak a kukaborogató, székház felgyújtó "hősök"? csak kérdezem.

jjulie 2011.12.23. 10:32:08

igen

"A félreértések elkerülése végett tisztáznám, hogy míg O.V.-nak a prioritást az jelenti, hogy örök hálával emlegesse az utókor áldott 30 éves uralmát, addig az EU-nak az a lényeg, hogy a honi polgárok termelésben és fogyasztásban erősödve járuljanak hozzá az EU stabilitásának növekedéséhez. Azazhogy Pista bácsi Banáról tudjon 3évente autót cserélni, meg fogyjon a sok európában - és nem kínában - előállított termék MO.-n is, és ami itthon készül, az az eus belső piacokon és messzebb is az eu külkereskedelmi mérlegét javítva találjon piacot magának."

és majd az világ megáll amíg az orbán utánasprintelteti az országot az erős magyar nemzeti keresztény középosztálya kegyelméből, és az erős magyar nemzeti keresztény középosztálya teljesítményeként veszi 3 évenként a banai pistabácsi az új autót, és a magyar termékek szintén a magyar nemzeti középosztály teljesítményeként találnak piacot az eun belül, és főleg kívül

igen, addig pedeg senki nem mozdul a határokon kívül, és bevárja orbánmagyarországot, mert ez így igazságos, és ki is kényszeríthető igazságosság

a világ megdermed, közben a lázártesók túlnövik a tescot, a mol beelőzi a shell-t, a rába a vw-t, az otp pedig átveszi a fed szerepét, az orbánt megválaszjuk a világkormány tejhatalmú elnökének és akkor, immár igazságosan játszhatunk tovább

bóra77 2011.12.23. 10:33:39

az is érdekes volt a tegnapi az Este c. adásban (amit már hónapok óta nem nézek, mert erősen elfogult), hogy egyből összeállítottak egy olyan anyagot, amiben azt ecsetelik, hogy a hitelminősítők milyen károsak, és egyébként sem tévedhetetlenek, btw. sz.rul végzik a munkájukat. hát persze, csak az a hülye, aki szembejön.
Iszonyat szánalmas a kormány.

hoplita 2011.12.23. 10:33:58

@sirwalter:
"...Hála Istennek, nem ugyanaz a helyzet nálunk, mint Görögországban, vagy Olaszországban. És szerintem senki nem is akarja, hogy olyan legyen, az EU sem...."

Valóban nem.
Nincs 700-tól 1000 nemtom mennyiig terjedő minimálbér...hanem kemény 230 ajró.
Bazmeg, szar lenne, ha ott tartanánk, mint az említettek, igaz, seggfej?:(((

Erdőtársulás 2011.12.23. 10:34:02

@lüke: Nem tudom ő mit szeretne, nem ismerem a brüsszeli politika sikerkritériumait. Nálam sajnos ez a tudásbeli hiányosság áll fent. Ellenben a jegybankot értintő kérdéskört érteni vélem. Az egy racionális és szakmailag igencsak megalapozott kérés/ajánlás. Ha a kormány nem "rossz szándékkal" közelít a jegybankhoz, akkor ezt a kérést könnyedén teljesítheti. Nincs neki ára, sőt.

Putyilov gyári melós 2011.12.23. 10:35:48

@alfacharlybravo:

Azért mert még nem látta eljönni az idejét annak, hogy kiküldje az utcára a fizetésért randalírozó huligánjait.
2006ban se ingyen csinálta a különféle fociklubbok félmaffia közösségei és egy rakás szerencsétlen hajléktalan.

sirwalter 2011.12.23. 10:36:03

@ciceró: ezzel kb. tisztában vagyok magam is (legalábbis a lényeget tekintve), azaz vagy a piacokról kell finanszíroznunk ezt az adósságszolgálatot, vagy IMF-hitelre szorulunk... Ezért van kvázi megállapodás-kényszer az IMF-el, mert egyre nehezebben tudjuk magunkat finanszírozni a piacokról (ill. az bizonytalan, sajnos, jelenlegi állapotunkban). Ez tehát nyilvánvaló.

Ezt írod: "Tehát a kulcs az az, hogy befagy-e az állampapírpiac. Ha igen, Orbán Viktor politikai pályafutás rekorgyorsasággal és végérvényesen véget ér." Hát, ez meg ("befagyás" esetén) vagy így lesz, vagy nem; egyáltalán nem látom ezt egyértelműnek...
1., kinek lenne érdeke, hogy így legyen? (leszámítva az OV-ellendrukkereket, de ők még a statisztikák szerint kisebbségben vannak - bár kétségtelenül hangosak)
2., kik és milyen eszközökkel buktatnák meg?
3., ha megbuktatnák, és teljesen mindegy, ki követné őt a ME poszton, de ez a politikai többség maradna, az mit segítene?
4., ha ez a politikai többség is megbukna valahogy OV-al együtt, milyen új kormánytöbbség alakulhatna? (jelenleg újra a Fidesz nyerne, ha választások lennének). ha ez megtörténne, de valamivel kisebb támogatással, az miért lenne jobb helyzet, mint a jelenlegi? Stabilból egy bizonytalanabb helyzet. Kinek lenne ez az érdeke? (mondjuk az EU-nak lehet...)

Én azért óvatosabban bánnék az ilyen "biztos" ítéletekkel, hogy ki mikor bukik meg...

nandras01 2011.12.23. 10:36:36

@ubul2000: "Az eu nyilván a végsőkig ragaszkodik az aranytojást tojó tyúkhoz, ezért védi körömszakadtáig Simort."
milyen aranytojást tojó tyúk, te elmebeteg??
egyelőre mi eddig csak kaptunk az eu- tól, jóval több támogatást, mint a befizetéseink.
közel állunk ahhoz, hogy kivágjanak bennünket a hóra, és akkor te is sírni fogsz, hogy nagyon hideg van...

A bóvli kormány most már a lottóval is csal!! 2011.12.23. 10:36:55

MAGYAROK, POLGÁROK, EMBEREK!

Ha van benned jóérzés, szabadságvágy, öntudat, jövőkép gyere a Parlamenthez 4 órára és zavarjuk el a diktátorokat.

Szép szóval ezekkel nem lehet beszélni, tegyél a sunyiság, a gőg, a szarháziság ellen, védd meg a nehezen kivívott demokráciát.

A saját és a haza sorsa függ tőled!

Jövőre koldusbotra jutsz, nem lesz munkád, éhezel, csak a Lázár félék vagyonát gyarapítod!

GYERE MA 4- RE A PARLAMENTHEZ, MERT SZÜKSÉG VAN RÁD!

radala 2011.12.23. 10:38:02

@komment1: Jajaja, ez kb. világos. No mindegy roppant érdekes ez az egész, bár sokkal kevésbé lenne ez érdekes.
Nem akarok történelmezni, mert nem ismerem. De a Görgey párhuzam meg egyáltalán forradalom, szabadságharc...
Vajon a márciusi ifijak jobban fölhatalmazták-e Kossuthékat a trónfosztásra meg szabadságharcra, mint a fülkeforradalom OV-t.
természetesen nem azt akarom mondani, hogy OV erre föl van hatalmazva, csak azt, hogy soha senki semmire nincs igazából, legalábbis nem ennél jobban.
A napos oldalát sem szeretném látni az elmúlt 8-10-20 évnek, de aki ezek után azt mondja, hogy a szavazati joga nem számít semmit az hülye, illetve az is hülye aki azt mondja, hogy számít. Ez csak látszólagos ellentmondás, ám. Mert azt akarom mondani, hogy bár a szavazatoddal később a megválasztott azt tesz, amit akar, azért baszottul illene figyelni, hogy kire is szavazunk, mert momentán nem tudom kik baszták el jobban a 2002-es mszp szavazók, vagy a 2010-es Fidesz szavazók. Annyit viszont legalább tudok, hogy ők kezdték:-)
Illetve tán ez sem igaz, valószínűleg nem lenne különösebb baj ha 2006-ban megbuknak, kicsit a szocik, szóval a fene tudja, hogy nincs-e igaza OV-nak abban, hogy valóban nayg a személyek mozgástere.
Összefoglalva a gondolataimat: faszomtudbármitiskezicsokolom...

Napkutya 2011.12.23. 10:39:28

A végletekig leegyszerűsítve: OV azt kommunikálja, hogy LEHET, hogy kölcsön kell kérnünk, erről tárgyalunk.
Mindenki tudja, hogy BIZTOSAN kell.

Ez kb. olyan, mint amikor a kölök nyegle duzzogással bejelenti otthon, hogy TALÁN elkérné hétvégére a családi autót.

Te tudod, hogy a sajátja azért nem megy, mert széthajtotta, nem tudja megjavítani, -és nincs is benne elég benzin.

Kurvára nem akarod neki odaadni, -de jó fej vagy- szólsz neki, hogy odaadod, de csak ha megígéri, hogy vigyáz rá.

Erre, duzzogva elküld a picsába.

Na. ez a kölök GYALOGOLNI fog.

Mit mond a kormány? Hogy ez nem lenne jó az EU-nak? Leszarják.

Az európai össztermék 1,5, leírom, másfél (!!!!) százalékát sem állítjuk elő. Ők mindenképp túlélik ezt a szarrágást.

Nos, MI nem nagyon...

tepes 2011.12.23. 10:39:58

@mrs. white: Egyetértek, de hogy működhessen, ahogy működött Izlandon, ahhoz a népnek kell úgy látnia, hogy azzal veszt nagyobbat, ha marad ennél a pénzügyi paradigmánál, nem Orbánnak!

B-rocker (törölt) 2011.12.23. 10:40:34

Barroso is csak egy csőd közeli állam szerencsétlen ügyeskedője.

pástétom 2011.12.23. 10:41:08

@Ma 4-re gyere a Parlamenthez, védd meg a hazát!: Ha Pesten élnék, ott lennék. Így viszont csak lélekben.

graycivil 2011.12.23. 10:41:22

@sirwalter: "...ez a politikai többség maradna, az mit segítene?"

A FYDESZ = El Curo, amíg politikailag van El Curo. Az, hogy most fejvesztetten követik a Kedves Vezető minden parancsát, nem jelenti azt, hogy a parancsuralom megszűnése után nem akarnának reálpolitikát folytatni.

Remélem, te sem gondolod komolyan, hogy Navracsics vagy Pokorni ezt az ámokfutást folytatná? Igenis, ez a fydeszes többség El Curo nélkül messze reálisabb politikát folytatna.

lüke 2011.12.23. 10:43:24

@komment1:
vicc volt, s nö vagyok,
férfi nem nevezné magát lükének ,sértené az egóját:)

lüke 2011.12.23. 10:44:52

@Erdőtársulás:
ebben egyetértünk
(a paranoiás beugratás nem divik a Lajtán túl)

sirwalter 2011.12.23. 10:45:57

@graycivil: ez az, amit nem tudhatunk, mármint, hogy a Fidesz milyen politikát folytatna OV nélkül... de tiszteletben tartom, hogy te így gondolod...

Marcus Vipsanius Agrippa 2011.12.23. 10:46:06

Gábor!

Ez a poszt lett az egyik eddigi legjobb írásod. Mindig ez volt az erősséged, hogy megfogalmazod azt, amit a többség csak megérez de ki nem mondd, szépen végigfuttatod a lehetőségeket.
Ugyanakkor izgalmasak is ezt a poszt, hiszen maga az élet teszi izgalmasság: fogalmunk sincs milyen indíttatás vezérelte egyáltalán Barroso-t és milyen indíttatás Orbánt.
Gyakorlatilag világosan megfogalmaztad a konklúziót: Orbán vagy élete legnagyobb blöffjét lépte meg, vagy Barroso eleve kétes híre erősödik azáltal, hogy nem önszántából teszi meg ezen - egy egyelőre szuverén állam számára meglehetősen - offenzív lépéseket.

dr kíváncsivagyok 2011.12.23. 10:46:21

Szerinted a viselkedésével ki sérti inkább a Parlament méltóságát, tekintélyét?
Az Index tudósítói, újságírói. 2% (11)
A Fidesz. 97% (617)
Nem tudom megítélni. 1% (5)

pástétom 2011.12.23. 10:46:49

@graycivil: Reálpolitikát várni a másodvonaltól? Ha valami összeköti a fideszeseket: az a gőg, a cinizmus, a sértődékenység, a nárcizmus, a hatalmi arrogancia - Orbántól függetlenűl.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.12.23. 10:47:31

@knausztimi: ez ügyben TG hallgat, mint szar a fűben. :D

lüke 2011.12.23. 10:48:07

@B-rocker:
de sokat fejlödött a maoizmusból,mint a mai Európa
sok-sok politikusa
akinek nem ez a pályaíve, nem is demokratikus:)

A bóvli kormány most már a lottóval is csal!! 2011.12.23. 10:48:13

MAGYAROK, POLGÁROK, EMBEREK!

Verik az ellenzéki képviselőket a Parlamentnél!

Ha van benned jóérzés, szabadságvágy, öntudat, jövőkép gyere a Parlamenthez 4 órára és zavarjuk el a diktátorokat.

Szép szóval ezekkel nem lehet beszélni, tegyél a sunyiság, a gőg, a szarháziság ellen, védd meg a nehezen kivívott demokráciát.

A saját és a haza sorsa függ tőled!

Jövőre koldusbotra jutsz, nem lesz munkád, éhezel, csak a Lázár félék vagyonát gyarapítod!

GYERE MA 4- RE A PARLAMENTHEZ, MERT SZÜKSÉG VAN RÁD!

komplikato 2011.12.23. 10:48:32

@aszekelyek: ", hogy azt mondta biztonsági keretre van szükségünk , nem hitelre , "
izé, a biztonsági keret nem az, amiről két hónapja tudni, hogy olyat biztosan nem kapunk az IMF-től, mert akkor ez érdekes kijelentés részéről.

pástétom 2011.12.23. 10:49:05

@Marcus Vipsanius Agrippa: "fogalmunk sincs milyen indíttatás vezérelte egyáltalán Barroso-t "

Csak a magad nevében beszélj.

ubul2000 2011.12.23. 10:49:15

@bóra77: gondolom, ha jönne a könnygáz, meg a gumibot és tonfa - válaszul rögtön megjelennének a 'kukaborogatók' is

komment1 2011.12.23. 10:49:46

@radala:

:F

Szerintem az a különbség a márciusi ifjak és OV között, hogy előbbiek tényleges forradalom, erőteljes népi felháborodás keretében cselekedtek - ez volt a felhatalmazás. OV esetében a népi felháborodás csak arra terjedt ki, hogy a szocik tűnjenek el. De mint esztergomi mondom, hogy tud itt masszívabb népi felháborodás is lenni, Magyarországon jellemzően akkor, amikor már alapvető szükségletek kerülnek veszélybe vagy/és teljessé, minden ember számára érzékelhetővé válik az eltaposás mértéke. Szerintem 1956 is erről szólt. Nyilván nem célja OV környezetének, hogy megvárja, amíg ők is esztergomi helyzetbe kerülnek. Vagy legalábbis nagyon jó lenne, ha végre már rádöbbennének, hogy ez a perspektívájuk, ha nem járulnak hozzá OV eltávolításához. Meggyes sleppje az utolsó utáni pillanatig is kitart a vezér mellett - csak a rendőrség tudta őket legutóbb kimenekíteni. Ha nincs az állami beavatkozás, akkor a helyzet még jobban eldurvulhatott volna. De ha az ország becsődöl, akkor nem lesz állami beavatkozás. Most kell észnél lenniük az OV körüli embereknek, amíg nem késő.

hoplita 2011.12.23. 10:50:22

@bigapples:
Hát....tudod, tegnap fatális véletlen megnéztem a zemegy híradóját.
Ez a laciné úgy kezdte, hogy tisztelt bíróság....:DDDD
Aztán javított, hogy bizoccság.....eldőltem a röhögéstől..:DDDD
Ez mint cseppben a tenger, bazmeg.
Vagy jöjjek frajddal, a libertnyákok kedvéért?:P

aszekelyek 2011.12.23. 10:50:29

@Irsai Oliver: Édesvíz kincs és termőföld, amin nagyon jó minőségű termékek teremnek. Nem azérz kellett a velencei-tó sem , mert értéktelen,.. akiknek... Már ma is tudja, akinek egy csepp esze van, hogy ezek milyen értékek. A zsebszerződéseket sem azért csinálták , akik , mert nem értékes dolgokhoz akartak hozzáférni egy szines tévé áráért. Ami pár évig megy, ahogy és slussz. A földtulajdon meg marad -na de nem marad a zsebbe szerződőké. No ez is egy szálka a szemükben. Ezeket Orbán nem hagyja. NYilván jól tudják, akik tőkével bírnak, mi, mit ér. HA ők mutyival akarták megszerezni és pld a Főv. Vízműveket oda is adták nekik a szadisták , a fővárosnak meg egy krajcárja sincs!, akkor valami mégis van abban, hogy tabló az a Privatizáció. Semmiért nem a valós értékét fizetni. Korrupt disznókat megvenni és hatalmas értéket bezsebelni. Ez láttuk húsz éven át. Ne tovább! A föld és a víz létalap. Azt nem adjuk. Valamelyik Eu ország egy picurkát kevésbé védi a magáét? Nem. Akkor mi sem kell , hogy kevésbé védjük. Ez érdekérvényesítés. Slussz. Nem érdekünk, hogy üveggyöngyért kivegyék alólunk a hazánk földjét és az ivóvizünket. Slussz. Kígyót-békát lehet persze arra kiabálni , aki ezt így elmondja. Érdekét akarja érvényesíteni.

komment1 2011.12.23. 10:51:14

@lüke: Igazad van, gondolhattam volna, hogy nő vagy :)

tepes 2011.12.23. 10:52:51

@ciceró: Na ez az, csak éppen az EU-paktum aláírása után sem lesz másként. Egész Európát minősítgetik lefelé. Nem tudjuk kitermelni a kamatokat se, hiába van Alkotmányban az államadósság csökkentése, recessziós és adósságspirál van. Itt radikális, nem-ortodox megoldásra van szükség, a baj csak az, hogy annál komplexebbre, átgondoltabbra és tökösebbre, mint ahogy Orbánék, de akár a Jobbik is képzeli. Az államcsődre fel kell készülni, de úgy, hogy az élet ne álljon meg. Minden út ide visz, be kell látni, hogy adósságkonszolidációra lesz szükség előbb utóbb. Pártunk-kormányunk mostani hozzáállásával előbb. Ortodox módon, paktummal, EU-IMF hitellel utóbb. De ezzel a válságkezeléssel minden maradék vagyonunk, a vízközművektől a maradék állami földeken, a devizaadósok ingatlanain át minden befektetői kézbe vándorol. Egy nem túl régi hír-bizonyára ez aztán kisegíti a görögöket a sok100md-os államadósságukkal: www.portfolio.hu/ingatlan/iroda/ujabb_gorog_veszkialtas_hatalmas_teruleteket_arulnak.160340.html

Putyilov gyári melós 2011.12.23. 10:52:53

@hoplita:
Elnézve az életrajzát, valszeg freudi elszólás lehetett :O)))

lüke 2011.12.23. 10:53:56

@komment1:
a mondás, from Szimba
sajnos nem én találtam ki:)

hoplita 2011.12.23. 10:54:59

@ubul2000:
A bórafélék assziszik, hogy a tévénél a zártatlan, jóhiszemű és pógárbarát rendőrséget támadta meg a seprűdék.

Ne baszogassuk, ő mán csak ilyen.
Engem is szkinhednek képzelt, aki cigányvért szopogatva írja a háeszeit.
Kerek az a világ nála....minek beleszögelni.:DDDD

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2011.12.23. 10:55:24

TörökGabika az összes politológusi "tudásával" csak ahhoz a kérdésfeltevéshez jut el, amelyhez te már napokkal előtte eljutott mindenki.

1) Hogy túl lehet-e ezt élni.
2) Hogy esetleg Orbán ebbe fog belebukni.

1)-re ráadásul a félénk Gabika még válaszolni sem mer.

Könyörgöm, kinek mondott TörökGabika bármikor is bármi újat? TörökGabika lassabb felfogású, mint egy átlagos laikus hírolvasó. Miért a hülyéket nevezik politológusnak, és miért ezt nyomja az index?!

lüke 2011.12.23. 10:55:55

@hoplita:
az mszmp-s french ticsör egy fenomén,hozzá képest:)
tényleg?
na ezért nem kedvelem a magyar sajtót:)

El Zorro 2011.12.23. 10:56:26

"Ha igaz az, amit a miniszterelnök az interjúban állított, nevezetesen, hogy az IMF-tárgyalásoknak nem kell nagy feneket keríteni, mert tulajdonképpen <nincs szükségünk a pénzre> és valójában <nem akarunk felvenni hitelt>, akkor a magyar kormányfő okkal lépte meg azt, amit politikai ösztönei diktáltak."

Szerintem is. Ironikusan szólva: én tegnap este, amikor ezt a hírt olvastam, rögtön megnyugodtam, mert ezek szerint semmi baj a magyar gazdasággal, 2012 nem is lesz nehéz év, és tulajdonképpen minden a legnagyobb rendben van. Bárcsak igaza lenne Orbánnak, de könyörgöm: a jelek egész mást mutatnak! Nem menjünk messze: már az IMF-hez történt 180 fokos visszakullogás is azt jelenti, hogy baj van, különben miért ment volna bele a kormány ekkora hitelességi válságba önként és dalolva?

Én is nagyon kíváncsi vagyok, mi lesz ennek a vége, mindenesetre a Gábor által is említett lehetséges forgatókönyvek közül a "nincs szükségünk a pénzre" kezdetű nekem abszolút hihetetlenül hangzik, minden ennek az ellenkezőjét mutatja. Dehogynem, nagyon is szükségünk van pénzre, legfeljebb majd máshonnan szerezzük meg. Orbán valószínűleg tud valamit...

Szóval elvileg marad az utolsó bekezdésben említett "ellenkező eset". Én azonban nem tartom valószínűnek, hogy ez Orbán "halálos ítéletét" is jelentené egyben. Nagy túlélő, a hitelességi válságokon úgy lép túl, mintha mi sem történt volna, gond nélkül fordít köpönyeget, ha a pillanatnyi érdeke úgy kívánja. A probléma ettől még óriási volna, de nem haladná meg Orbán túlélési képességeit, és alternatíva sem mutatkozna helyette - sem házon belül, sem azon kívül.

Nem vág ide, de épp tegnap jutott eszembe, hogy ez a mai ugyanaz az Orbán Viktor, aki 2008-ban népszavazást rendeztetett a 300 forintos vizitdíjról. Tényleg ugyanaz?

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2011.12.23. 10:57:00

@sirwalter: Ha az ország finanszírozhatatlanná válik az alábbi események következnek be :
- 1) 800 ezer állami dolgozó nem kap bért, rendőrök, orvosok, katonák, hivatalnokok.
- 2) A fizetés nélkül maradó állami szektor teljesítménye radikálisan lecsökkene, ez a gazdasági tevékenységet blokkoláná ( engedélyek kiadása ) a támogatások folyósítása megszűnne akadozna ( lásd pl. családi pótlék )
- 3) A kórházakban hetek alatt előálló készlethiány következtében emberek százai meghalnának műtétre várva
stb. stb.

Feltehetően a lakosság egy ilyen helyzetben igen kevés megértést tanusítana a politikai elit iránt. A világban bekövetkező hasonló esetekben a politikai elitek kivétel nélkül megbuktak.
Egy eszkalálódott helyzetben kizárt hogy Orbán maradhatna a helyén. Külföldre menekülne ahogy más országok vezetői is, ha nem tenné, lehet hogy életveszélyes helyzetekbe kerülne.

A Fidesz-frakció 98%-nak szerintem nincsennek politikai ambíciói. Egyetlen ambíciójuk a saját jövedelmi helyzetük megőrzése. Totálisan mindegy hogy milyen programot vagy ideológiát képviselnek. Jól látható ez a Fidesz politikai mozgásaiból is az elmúlt 20 évben. A legtöbb képviselő a Parlamentben egy helyi senki, se víziója, se semmije nincs. Remek helyi erő, ügyes a korrupcióban és ennyiben kimerül a tudománya.
Ha Orbán bukna, nyilván nem lenne értelme egy Orbán VIktor 2.0-nak. Akkor felesleges lecserélni ha az utóda is pont az tudná amit ő. Én úgy gondolom ha ő el elbukna, akkor irányváltás következne be. Mert azért bukna el, mert kikényszerítettek egy irányváltást.

De ez csak egy hipotézis. A kormány bármikor tehet egy 180 fokos fordulatot és változtathat az eddigieken. Eddig sem volt mérvadó egyetlen nyilatkozatuk sem.
Én csak azt mondom, ha Orbán elszámítja magát és az ország csődbe megy minden számítása ellenére, a lavina elsőként őt söpri majd el.

Új választások kiírása nem szükségszerű. A Fidesz 2/3 ahogy ezt a szabályrendszert, úgy egy másikat is megszavaz, ha garantálják nekik a jövedelmük megőrzését.

jjulie 2011.12.23. 10:58:44

@hoplita:

ezaz nemzetibolsevikok, de miért nem privátban?

hoplita 2011.12.23. 11:00:54

@Putyilov gyári melós:

Hát én nem tudom...de szánalmas vót....főleg meg amikor bulvártóni használati utasítást rittyentett laciné mellé....hogyaszongya még nem vót bizottsági meghallgatáson.
Igaz, én se sokat felvételiztem, de az ottani bagázst azért nem néztem egy kocsmai havercsapatnak, de fegyelmi bizoccságnak se. Bíróságot meg főleg nem vizionáltam..:)))

Igazából nem hittem vóna, hogy idáig süllyed a fityisz.
Vótak előfeltevéseim......de ami folyik, az már erős.

dr kíváncsivagyok 2011.12.23. 11:02:04

" Szerinted a viselkedésével ki sérti inkább a Parlament méltóságát, tekintélyét?
Az Index tudósítói, újságírói. 2% (11)
A Fidesz. 97% (617)
Nem tudom megítélni. 1% (5) "

...és ezeknek van 2/3 - uk ????????

A bóvli kormány most már a lottóval is csal!! 2011.12.23. 11:03:36

MAGYAROK, POLGÁROK, EMBEREK!

Verik az ellenzéki képviselőket a Parlamentnél!

Ha van benned jóérzés, szabadságvágy, öntudat, jövőkép gyere a Parlamenthez 4 órára és zavarjuk el a diktátorokat.

Szép szóval ezekkel nem lehet beszélni, tegyél a sunyiság, a gőg, a szarháziság ellen, védd meg a nehezen kivívott demokráciát.

A saját és a haza sorsa függ tőled!

Jövőre koldusbotra jutsz, nem lesz munkád, éhezel, csak a Lázár félék vagyonát gyarapítod!

GYERE MA 4- RE A PARLAMENTHEZ, MERT SZÜKSÉG VAN RÁD!

Megfigyelo 2011.12.23. 11:04:27

-- 2011 tavasz--koranyár: új szerződés kell az IMF-fel, megindulnak a tárgyalások;
-- 2010. nyarától 2011. nov. vége: nem kell IMF, "kipaterolják" az IMF-t;
-- 2ö11. november 21: IMF-t nekünk, de azonnal! (Előbb tették közzé. mintsem értesítették az IMF-t vagy az EU-t, vagy akár a kormány tagjainak jórészét) Elázetes tárgyalások indulnak, majd megszakadnak;
-- 2011. december 22.: még sem kell
az IMF.
Ennél tényleg nem lehet következetesebb egy kományzat.

ubul2000 2011.12.23. 11:05:18

@Ma 4-re gyere a Parlamenthez, védd meg a hazát!:
Hallottam, hogy az szdsz-es (pardon, lmp-s) képviselők odaláncolták magukat a virágládákhoz, és a rendőrök megpróbálják a láncokat elbontani. Ez a demokrácia súlyos megsértése. Nem elbontani kellene, hanem egyetértőleg megerősíteni kellene ezeket a láncokat egy jó erős másik lakattal, hogy esetleges sztrájktörők ne tudják megbontani.

Aztán át kellene helyezni a virágládákat...

hoplita 2011.12.23. 11:05:39

@jjulie:
Tényleg faszfej....te micsináltál 2006 szeptember 18.-ának éjjelén?
V. kerületi vagy.....mán ha igaz, mert ritka gerinctelen és hazug faszfej vagy te....
Na, kimentél élőben nézni a műsort, vagy aszekelyekhez hasonlóan még erre sem volt merszed, gagyigeci?

Lasombra 2011.12.23. 11:06:06

még egy messziről jött ember esetében is fenntartásokkal kezelném, ha egy baráti tévében a sajátjainak hosszú perceken át hablatyolna egy levél tartalmáról ahelyett, hogy egyszerűen közzétenné.

hatalommániás és kényszeres hazudozó populista esetében viszont (nevezzük mondjuk Virbán Oktornak) szinte biztosan kijelenthetem, hogy az elhangzottak nem fedik a valóságot.

csak remélni tudom, hogy visszacsorog az a levél az EU-ból.

ami a jövőt illeti, nagyon pesszimista vagyok. itt most patikamérlegen kell kiszámolni minden lépést, különben beszakad alattunk a jég. nagyon keskeny a biztonságos zóna.
- a nyakunkon marad egy wannabe diktátor, aki idővel egyre jobban felbátorodik, és egyre közelebb megy a totalitárius rendszer megvalósítása felé.
- valahogy elzavarják (azt azt hiszem, kizárhatjuk, hogy önként távozna), és akkor egy Jobbik rezsimet szavaznak be bölcs és előrelátó honfitársaim.

most nagyon résen kell lenni! kb egy generáció sorsa a tét.

bebe tv 2011.12.23. 11:07:46

@Ordnassac: A magam részéről nem látok semmi kivetnivalót abban, ha egy miniszternek nincs diplomája. Persze gazdasági ügyek irányításához tényleg nélkülözhetetlen. Ahhoz nem elég már 1 OTP-s devizapénztárosi tanfolyam. Ha ekkora ász volt a kádári időkben, akkor kiemelkedő mszmp-s lehetett.
Egyébként volt a közelmúlt történelmében egy nem is olyan aprócska ország külügyeinek élén diploma nélküli külügyminiszter, akit úgy hívtak Joschka Fischer, és egyáltalán nem csinálta rosszul. Gondolom a diploma hiányát pótolta az intelligenciája.

ubul2000 2011.12.23. 11:08:06

@Ma 4-re gyere a Parlamenthez, védd meg a hazát!: Miért van erre szükség? Az lmp és az mszp meg akarja támadni a Parlamentet? Akkor tényleg szükség van a haza védelmére.

hoplita 2011.12.23. 11:08:26

@Ma 4-re gyere a Parlamenthez, védd meg a hazát!:
"...4 órára és zavarjuk el a diktátorokat...."

Úúúú, bazmeg....ezt hogy csináljátok?
Lesz ákáem osztás, vagy addig hanukáztok, hogy megaggya magát benn mindenki?
:DDD

bioLarzen 2011.12.23. 11:08:30

"Ha nem létszükséglet a megállapodás, ha a megállapodás hiánya nem jár katasztrofális következményekkel, akkor Orbán azt tette, amit ebben a helyzetben a politikai racionalitás alapján tennie kellett."

Gábor, a körültekintő, kimerítő elemzés, a mérlegelés az tök OK. De miért foglalkozol olyan szcenárióval, amiről tökéletesen jól tudjuk, hogy hamis?

bio

bóra77 2011.12.23. 11:09:05

@hoplita: gondoltam, hogy erre ráharapsz:)

sirwalter 2011.12.23. 11:09:20

@ciceró: a finanszírozhatatlanság=csőd, ez nyilvánvalaó, ezt nem kell részletezni, ezért írom ebben a mostani topicban kb. 4x, hogy szerintem lesz IMF-megállapodás... (végső soron bármi árun, most az alkudozás folyik) szerintem fölösleges azt latolgatni, mi lesz, ha nem lesz...

A továbbiakban részletezett hipotéziseddel nem értek egyet, de hát a világ már csak ilyen... ;)

dr kíváncsivagyok 2011.12.23. 11:11:26

@bebe tv: "Gondolom a diploma hiányát pótolta az intelligenciája "

Gondolod.....és ha nem ? Pár bankban ellavírozott középvezetőként a jó kommunista kapcsolatainak köszönhetően,...és most egy minisztériumot fog vezetni ???

hoplita 2011.12.23. 11:11:36

@ubul2000:
Ubul....teszünk rá.:)
A bolsibibsilibsi csőcselék esetleg odáig erősödve merészkedne, hogy fityiszeseket fingat....akkor én egy kávét kérek, röhögve.
A piszkos munkát is meg kell csinálni....:DDDD

stargate 2011.12.23. 11:11:44

@Ma 4-re gyere a Parlamenthez, védd meg a hazát!:
Azt most ebből nem tudom eldönteni, hogy azért menjünk, hogy mi is verjük az ellenzékieket?

Amúgy tényleg kíváncsi vagyok, hogy most gumilövedékkel kilövik-e a szemüket vagy jól elverik -e őket, ahogy a Gyurcsányféle demokráciában tették, hisz most nincs demokrácia, diktatúra van...

Ja most olvasom, hogy Gyurcsány nem láncolta oda magát...steel justice

jjulie 2011.12.23. 11:12:15

@hoplita:

csak ott dolgozom, az árpádfejedelmen laktunk akkor

aludtam, a kossuth téri fűbehugyozást hiányolod tőlem?

dr kíváncsivagyok 2011.12.23. 11:12:43

@hoplita: " Úúúú, bazmeg....ezt hogy csináljátok?
Lesz ákáem osztás, vagy addig hanukáztok, hogy megaggya magát benn mindenki?
:DDD "

Te gy nagyon egyszerű emberke vagy......

Megfigyelo 2011.12.23. 11:13:00

@radala: Lesz annyi eszük, hogy ezt kiveszik, mielőtt más kezébe kerül a hatalom -- bár ezt nem tudják/akarják elképzelni sem. Viszont az egész konstrukcióval a forradalom kikényszerítését kockáztatják...

hoplita 2011.12.23. 11:13:34

@bóra77:
Én meg nem, hogy két éve oktatlak és nem hiszel.....nekem, akinek itt semmi érdeke nem fűződik a hazugsághoz, ellenben hiszel azoknak, akik ebből a hazugságból élnek.
Igazából elszomorít.

lüke 2011.12.23. 11:14:19

@bebe tv:
s Ausztria Bundeskanzlerjának: Faymann, sincs
most minösitette fel a Moody `s
/s ha már Mao: úgy látszik, jó iskola volt:)
Fischer, Barroso, TGM etc /

Nem vagyok fideszes 2011.12.23. 11:14:51

A Kedves Vezető gyógyszere régen elgurult és azóta csak gurul, gurul, egyre messzebb...

dr kíváncsivagyok 2011.12.23. 11:14:55

@stargate: Miért is kéne lőni rájuk ,...? Dobálnak molotov-koktélt , autókat gyújtanak fel ? követelik a Fradikát az első osztályba ? Köcsög....

evicacica 2011.12.23. 11:15:00

@mrs. white: Aki hitelt vesz fel, annak azt meg kell adnia. Ez a világ rendje, így működnek a dolgok mióta az ember értékeket cserél. Ha megtagadjuk nem mi magunkat írjuk ki a globális együttműködés rendszeréből, hanem majd kiír minket az IMF. Na majd akkor nézegethetünk.
Orbán a fidesz. Nem csak a Vargával folynak/folytak egyeztetések, SENKI nem meri bevállalni.

Netuddki. 2011.12.23. 11:15:32

@xsasha: "xsasha 0 bejegyzést írt és 0 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban."

Kedves fideszes bértroll!
Az igazságról beszélsz. Sajnos a szeretett vezérről nagyon nehéz elképzelni, hogy az igazság bajnoka. A kétes körülmények között szerzett vagyona ennek ellentmond. Az elmúlt8évben tanúsított "politikai" hozzáállása szintén. Ahogy szinte minden közmegnyilvánulása is. Szóval semmi jóban nem reménykedhetünk a következő évre nézve...

radala 2011.12.23. 11:15:48

@komment1: Szerintem ott is csak annyi volt a közös, hogy osztrákok abcug...
Mindegy ez, igazából napokig lehetne sorolni a náci/kommunista hasonlóságokat is.
Én igazából már tényleg semmit nem tudok. Az a baj, hogy már GyF-re sem emlékszem kristály tisztán, de ö is mindig iszonyat magabiztos volt... Mindegy ez az egész, de mondjuk az is igaz, hogy az indexnek sem hiszek meg senkinek a világon, az lesz a mellékterméke OV ámokfutásának, hogy teljesen kifejlődik a paranoiám.
Tényleg, legalább másfél éve nem jártam a kuruc. infon, megyek is megnézem mi az igazság.-)

hoplita 2011.12.23. 11:16:32

@kíváncsivagyok:
Ó, igen, az vagyok.
A világ nem bonyolult annyira, csak azok szeretnék annak láttatni, akik homokot szórnak a plebsz szemébe és a saját érdekeik ellen vezetik őket.

Megfigyelo 2011.12.23. 11:17:10

@stargate: Csak a gyujtogató csürhére lőttek, és guimilövedékkel, amit a világ minden rendőrsége használ. Egy sajnálatos balestetet valóban okozott a gumilövedék, ez sajnos benne volt a pakliban...

megszűnt 2011.12.23. 11:17:51

@komment1:

"Kellemes hajvágatást és boldog karácsonyt! "

Mivel érdemeltem ki ezt a hajvágatást dolgot? Valószínűbb, hogy az IMF-el kölcsönös, barátságon alapuló megegyezés születik, mint az én hajam levágása.

Mindig hosszú volt. A kérdés csupán a színe és a fazonja.

Ebből kiindulva. Egy országnak demokratikusnak kell lennie (az én hajam mindig hosszú) és kérdés legföljebb a módszerek rafináriája. Sima, hullámos, kékesfekete, vöröses.. az árnyalatokban vagánykodni!

Szép karácsonyt kívánok!:)

bebe tv 2011.12.23. 11:18:28

@ciceró: Új választások kiírása nem szükségszerű. A Fidesz 2/3 ahogy ezt a szabályrendszert, úgy egy másikat is megszavaz, ha garantálják nekik a jövedelmük megőrzését.

Ne feledd, hogy a bukta után rögtön ő lenne a fidesz teljhatalmú elnöke. Tőle függene, hogy a leendő 200 fős parlamentbe kiket indítanának képviselőnek. Magyarán háttérből továbbra is ő irányítaná a képviselőket. Lásd Esztergom.
Nem véletlenül épp most találta ki a 200 fős képviselőházat, mert ezzel sakkban tudja tartani a teljes képviselő csoportját.
Nem kis lét markolnak fel havonta, amiért még az anyjukat is eladnák, hiszen a civil életben sehol sem lennének.
Ez nem túlzás, hanem tény. A személyes megnyilatkozásaik alapján rögtön lemérhető a tudásszintjük meg az intelligenciájuk.

hoplita 2011.12.23. 11:18:29

@jjulie:
Magyarul csak egy beleugatós faszfej vagy...
Egyébként, mindig fűbehugyozóskodsz....voltál kinn eccer is?
De őszintén.....ha nehéz is, te geci....!!!

stargate 2011.12.23. 11:19:50

@kíváncsivagyok:
Hűha érzékeny pontra tapintottam...
Ficereg a szög a zsákban...
Szelektív memória, időcsúsztatás vagyis várt reakciók...
Lehet lottóznom kellene. :)

radala 2011.12.23. 11:19:59

@radala: megnéztem a kurucot, soha nem hittem, hogy a Fidesz a centrum, de az...
Közösségi médiaszolgáltató a Tilos
Canossázik Tarlós
Mégis van valami képesítése NL-né-nek...

Hol itt az igazság:-)

@hoplita:Nem ironikusan kérdezem, mi az igazság? OV szájkaratézik csak és behódolt már, vagy direkt azért csinálja, hogy még szarabb legyen? Buta vagy gonosz?

megszűnt 2011.12.23. 11:20:37

@aszekelyek:

"valaki akadályozta őket? "

Tüntettek, gondolom, aztán hazamentek.

stargate 2011.12.23. 11:22:07

@Megfigyelo: Ugyanaz köcsög nélkül :)
Hát maradjunk annyiban valószínűleg te sem voltál ott...

komment1 2011.12.23. 11:22:35

@knausztimi: Jesszusom, egy szóval sem céloztam rá, hogy nullásgéppel esnek Neked :) Hajat vágatni általában fazonigazítás keretében szoktak. Egyébként nekem is már régóta hosszú a hajam - viszont egyikünknek sem rövid az esze :F

jjulie 2011.12.23. 11:23:57

@hoplita:

minek lettem volna?

nem vagyok én mucsaröcsögei lúzer, hogy néhány sör utáni kukaborogatás legyen a legnagyobb hőstettem

inkább eladok az alatt amíg a lúzerek kukáznak egy kamionnyi porszívót, és haladok a kettős spirálon felfelé

miro1 2011.12.23. 11:24:15

@Ma 4-re gyere a Parlamenthez, védd meg a hazát!: gen, ha ez ellen akarsz tüntetni, menj el, és mondd a TASZ szemébe, sunyik vagytok, uszítotok(Gyöngyöspata) idegen érdeket szolgáltok (Field úr(hölgy)), tegyük tönkre az emberek nyugalmát, mondja a TASZ és az LMP! Nektek nincs karácsony már régóta tudjuk, ti csak a libsi életnek hisztek.

De akkor is, nektek is, és minden normálisnak is áldott, kegyelemmel teljes ünnepet kívánok mindenkinek! A kisded Jézus születésének öröme, töltse be napjaitokat! És menjetek haza, már várnak mindenkit!

Kotkodus 2011.12.23. 11:24:20

további spekuláció előtt érdemes lenne látni azt a levelet...

sajnos az, hogy mit mond a miniszterelnökünk nem feltétlenül egyezik azzal amit csinál; és ezt ő maga mondta... "ne azt figyeljétek amit mondok, hanem azt amit csinálok".

szóval én inkább arra lennék kiváncsi, hogy most mit csinált...

az külön irónikus, hogy e kérdésben én jobban hiszek egy barroso-nak, mint a mi kis viktorkánknak...

u.i.: és a fidesz közben azzal foglalkozik, hogy barroso levele, hogy kaphatott nyílvánosságot; még jó, hogy nincs sürgősebb gondjuk, mint hogy kit kell az igazság kiszivárogtatásáért felakasztani... hajrá magyarország, hajrá bohócok!

kellemes karácsonyt azért mindenkinek!

A bóvli kormány most már a lottóval is csal!! 2011.12.23. 11:25:19

MAGYAROK, POLGÁROK, EMBEREK!

Verik az ellenzéki képviselőket a Parlamentnél!

Ha van benned jóérzés, szabadságvágy, öntudat, jövőkép, vagy kitisztult fideszes vagy, gyere a Parlamenthez 4 órára és zavarjuk el a diktátorokat.

Szép szóval ezekkel nem lehet beszélni, tegyél a sunyiság, a gőg, a szarháziság ellen, védd meg a nehezen kivívott demokráciát.

A saját és a haza sorsa függ tőled!

Jövőre koldusbotra jutsz, nem lesz munkád, éhezel, csak a Lázár félék vagyonát gyarapítod!

GYERE MA 4- RE A PARLAMENTHEZ, MERT SZÜKSÉG VAN RÁD!

stargate 2011.12.23. 11:25:27

Gyurcsánynak:
Tényleg milyen diktatúra már az, hogy bármit leírhatunk, kimondhatunk, tehetünk benne?
:))

hoplita 2011.12.23. 11:26:18

@Megfigyelo:
Igen....és a kuvaanyád, aki ott rodázik a kocsisoron az ezt mesélte.
A buzi apád meg rádjárt.

inreallife 2011.12.23. 11:26:20

@stargate: okoska, azt mond meg, ha már annyira pénzguru vagy, hogyha 2008-ban nem vesszük fel az imf hitelt, akkor mi történt volna? segítek, leírom a két variációt.

1. leállítjuk a hitelek visszafizetését. nagy gáz, mert 2009-től csak pozitív költségvetést fogadhatott volna el a parlament. ami kicsit nagyobb vágás lenne az életszínvonaladra.

2. a kormány nem fizet 2 hónapig nyugdíjat, segélyt és a közalkalmazotti bért.

mindkét esetben az történt volna, hogy a költségvetés egyensúlyba hozzuk. de nem úgy, hogy 3% hiány és ünneplünk, hanem 0% és zokogunk. ettől mentett meg minket az imf. és most ugyanez a szitu, ha nem vennéd észre.

persze a jegybanki tartalék kitart még egy évig, pénzt is nyomtathatunk, beindítva az inflációt, ami már megint emelkedik, de szerintem ez jobban fájna, mint az imf hitel. és ez itt a kérdés, mekkora fájdalmat akarunk? én mindig a kisebbre szavaznék, és az most az imf hitel. te melyiket szeretnéd?

Netuddki. 2011.12.23. 11:30:02

@jackkapitany: "Occam borotvája"

OK, legyen. A legegyszerűbb magyarázat, hogy orbánék gyakorlatilag semmihez nem értő, ostoba, megélhetési politikusok. De orbán ráadásul még annyira ostoba is, hogy mindenkinél okosabbnak képzeli magát. Ezért nálánál még ostobább emberekkel veszi körül magát. Sajnos ez a legegyszerűbb magyarázat a sorozatos lqrásaikra.
Ha az ostobaságot még lehet tetézni, akkor ott vannak a bagóért vett és az adófizetők pénzén milliárdokért visszavásároltatott földek esete. Ezért pl. egyszer még ülni fognak. Meg a többiért is...

hoplita 2011.12.23. 11:30:29

@jjulie:
Tudod, ha valamiről véleményt mondok, akkor igyekszem elsőkézből tájékozódni.
Mibe került vóna?
Vagy akkora köcsög vagy, hogy még álcázni sem tudtad volna magad....és kiszúrtak vóna a nácikok?

Én ha tehetem elmegyek libsi haccacárékra is....igaz, kifordul a belem, de érdekel.

megszűnt 2011.12.23. 11:31:02

@Hepci:

"ez ügyben TG hallgat, mint szar a fűben. :D "

Hallgatását egyetértésnek könyvelem el. Minek vitatkozna, amikor egyetért? A kérdés csupán: mely szavak vannak még tiltólistán?

De erről, szintén riadólánc formájában, értesíteni tudjuk egymást. Ha valakinek, valamit nem visz be, szöveget, akkor értelemszerűen jelzi és megoldjuk.

Török Gábor csak elemezzen nyugodtan és tegye tiltólistára mindazt, mely neki nem szimpatikus. Említette a karakánságot cikkében. Legyen karakán! Bátran.:)

VT Man 2011.12.23. 11:31:05

@miva?:
"addig az EU-nak az a lényeg, hogy a honi polgárok termelésben és fogyasztásban erősödve járuljanak hozzá az EU stabilitásának növekedéséhez. Azazhogy Pista bácsi Banáról tudjon 3évente autót cserélni,"

Na, ez itt a tévedés! Az EU-nak nem érdeke, hogy Pista bácsi autót cseréljen.
Vegyen inkább holland paradicsomot, meg német húskészítményeket. Olyat, amit ott kukába kellene dobni.

Pista bácsi csak ne vegyen autót, mert akkor az EU-n kívüli olajtársaságoknak adná a pénz. Pista bácsi gyalogoljon, vagy buszozzon, és vegye csak a rohadt élelmiszereket.

tepes 2011.12.23. 11:31:59

@evicacica: Igen, de ha a népet akkora nyomorba döntik azok a hitelek, hogy már a létét fenyegetik, hadd legyen már joga azt mondani, hogy ha már más kiút nincs, nem fizet, vállalva ennek minden konzekvenciáját. Ráadásul államok esetében egy csomó olyan polgár van, aki önmaga sose adósodott el, és még csak nem is szavazott azokra, akik ilyen helyzetbe hozták az államát.
Szerintem a piaci törvényeket az emberség törvénye felül kell írja. Fontosabb egy pár befektető valamivel nagyobb visszafizetett kihelyezése, mint egy ország nyomora? Ilyen esemény után aztán nem lesz hitel, keservesen megtanulja a hitelfelvevő, hogy a végletekig nem szabad eladósodni, de a befektető is, hogy meddig hitelezzen. Máskülönben meg a befektetőnek is érdeke lehet haladékot adni, hogy össze tudja szedni magát, mert utána képes lesz fizetni. Ezt az IMF is tudja, jelen helyzetben inkább az EU köti az ebet a karóhoz.

Megfigyelo 2011.12.23. 11:32:40

@xsasha: Nem az én tisztem TG-t megvédenim, de a MNO szerint Orbán tényleg azt mondta, hogy nem akarunk hitelt felvenni. Persze akkor az egész "sok hűhó semmiért", amit kötve hiszek...

ermi71 2011.12.23. 11:32:46

Ezt is elkúrtátok. Itt volt az esély, hogy egy tömeg csináljon esetleg valamit a parlamentnél. Ma gyere 4-re a parlament elé mi?:) Addigra megszavaznak mindent. Holnap már szenteste. Ismét amatőr volt ez az egész,szar időzítéssel. Jóval hamarabb kellett volna ezt elkezdeni. A tüntetők megrémültek, hogy mit akar Gyurcsány a láncoknál, nehogy leláncolja magát. Ez is elmond valamit. Putyilov a gyári melós kommentelő társam meg a többiek, mit írkáltok a meleg szobában? Nem mentek ki tüntetni amikor lehetőség van? A piszkos zsiráf lmp több ellenállást tanusít mint ti itt egy év alatt.

ubul2000 2011.12.23. 11:32:50

@hoplita: Megvárjuk míg kicsinálják egymást?

VT Man 2011.12.23. 11:32:56

@kíváncsivagyok:
Azért egy dolgot el kell ismerni: az, hogy az egykulcsos adó 2/3-as törvénybe kerül, szerintem jó dolog.

Hiszen mit csinált az MSZP az elmúlt években? Mindig adót emelt, és tovább nyúzta azokat, akik befizetnek a közös kasszába! Szolidaritási adó megvan? És a többi?

Ha az egykulcsos adó fix, akkor nem marad más, mint a kiadáscsökkentés.

VT Man 2011.12.23. 11:34:04

@tepes:
"Kérdés, mi az alternatíva? Volt az LMP-nek egy alternatív költségvetés tervezete"

Az LMP menjen az anyjába, ők rögtön bezárnák Paksot, és így a magyar áramtermelés 40%-a kiesne, és drága importtal kellene helyettesíteni!

Ökobarmok!

hoplita 2011.12.23. 11:34:40

@jjulie:
"...., és haladok a kettős spirálon felfelé..."

Hááát, nemtom.
Piszok alulról kezdhetted a mászást, ha még mindig csak itt tartasz.
Fehérarcú pókmajomként indultál?
Mert úgy érthető...:DDDDD

jjulie 2011.12.23. 11:35:24

@hoplita:

gyujtogató csürhe

volt akimeg a nádor utcában piált és onnan kapcsolódott bele

ők együtt a forradalmárok, 2006 ősz forradalmárai

hoplita 2011.12.23. 11:36:17

@ubul2000:
Meg.
Nem csinálják.....egy akolban nevelték őket, a cirkusz a plebsznek szól.
A baj csak akkor jön, amikor elmarad a kenyér.:)

stargate 2011.12.23. 11:36:26

@inreallife: Nem azt írtam, hogy nem kellett volna felvenni...
Hihetetlen, hogy egy fa is mennyit árt a látásnak az erdőben...
Még egyszer meg nem írom le, hogy mire gondoltam...
Olvass ne csak nézz...

inreallife 2011.12.23. 11:36:29

@aszekelyek: az a baj, hogy téged is meg fog menteni az imf. és akkor is vezérkukorékolnál, hogy nem kell a hiteletek, mikor majd abból veszed a kenyeret...

te is elmesélheted, hogy mi lett volna 2008 végén, 2009 elején, ha nem vesszük fel az imf hitelt, igazán kíváncsivá tettél...

Lasombra 2011.12.23. 11:36:38

@kovi1970: off: vmiért gyengélkedik a blog.hu, mindenkinek "0 poszt, 0 hsz"-t ír ki. xsasha hardcore szekértoló, nála egészen biztosan nem ez a statisztika.

Kossuth téren meg dúl a NER:
"Varga László KDNP-s képviselő, református lelkész, egykori püspökhelyettes az aktatáskájával fejbe vágta az összeláncolva ülő Vágó Gábor LMP-s képviselőt, miközben átlépett rajta. A dolog annál pikánsabb, mert a képviselők jól ismerik egymást, hiszen mindketten kecskemétiek."

radala 2011.12.23. 11:38:17

@Lófasz Hadnagy: Akkor úgy kérdezem, mi az elsődleges motivációja a butaság vagy a gonoszság?

inreallife 2011.12.23. 11:38:27

@stargate: írd csak le, mert a mostani kontextus ugyanaz, a választási lehetőségeink pontosan ugyanazok. ha pedig fel kell venni, akkor előtte minek kell bedönteni a gazdaságot? ez komcsi politika, hogy jól bedöntünk mindent, és utána fillérekért megvesszük. orbánék miért ugyanabból a kottából játszanak?

2llkedő 2011.12.23. 11:39:21

@inreallife: "te is elmesélheted, hogy mi lett volna 2008 végén, 2009 elején, ha nem vesszük fel az imf hitelt, igazán kíváncsivá tettél..."

"""""9. Milyen intézkedéseket javasol a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség a probléma kezelésére és miért?

A szocialista úttal szemben, melynek alapvető jellemzői a hitelfelvétel, a szociális megszorítások és a gazdasági recesszió, a Fidesz a válságkezelés európai útját választaná. Ez olyan gazdasági növekedést ösztönző politikát jelent, mellyel ki lehet törni a negatív spirálból, és munkahelyteremtéssel, adócsökkentéssel tartóssá lehet tenni az ország felemelkedését. A Fidesz gazdaságélénkítő programcsomagja három egymással összefüggő elemre épít: szociális biztonság, pénzügyi egyensúly, gazdasági növekedés. "
fidesz.hu a gazdasági világválságról."""""""

miro1 2011.12.23. 11:39:35

@jjulie: Tudod ki a csürhe, aki nem végzi a munkáját..., és Gyurcsányt tartja demokratának... ja már ő is ott téblábol, és jól lenyúlja az LMP_t, de meg is érdemlik...

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.12.23. 11:39:44

@kovi1970: ez csak a b*zi blogmotor hibája. Szása számtalanszor hozzászólt itt, volt, hogy naponta kb. százszor.

hoplita 2011.12.23. 11:40:59

@jjulie:
Le vagy te szarva, köcsöggeci.
Csürhe, nem csürhe....de szorult beléjük valami, amit te 10 kamion eladott porszívó árából sem tucc megszerezni.
Bátorság, önbecsülés, hit és néha önfeláldozás.
Ezt pénzért nem veszed meg, ha apád nem gyártotta le beléd, te geciláda.

Ergo.......egy lágytakonyhalmaz vagy, köcsög.:DDDD
Igazából meg a lelked mélyén kibaszott irigy.

megszűnt 2011.12.23. 11:43:35

@komment1:

"- viszont egyikünknek sem rövid az esze :F "

Megnyugtattál. És örülök, hogy hosszú a hajad.:)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.12.23. 11:43:42

@miro1: Gyurcsótány már kitáncolta magát, az ő gyorsnaszádja a tenger fenekén.
Még produkálja magát egy ideig, pl. húsvétkor nagy vörös szegfűket tűz a meztelen seggébe és végigvonul a Lánchídon.
Megkérdi az oroszlánt, ő mit tenne a helyébe.
Klára leharapja a farkát s látványos tévésó keretében visszavarrják.
Ilyesmik várhatók tőle. :)

Netuddki. 2011.12.23. 11:44:35

@Hepci: Közben észrevettem, úgyhogy visszaszívom. ;)
De mint a politikában sem a politika, itt sem a blogmotor a hibás. Szóval, búza blogmotor írók és üzemeltetők!

radala 2011.12.23. 11:46:14

index.hu/belfold/2011/12/23/blokad_alatt_a_parlament/

Ér parlamenti képviselőt rendőrfurgonba tenni?
Azt hittem ez nem ér, ez kezd hasonlítani a viperázáshoz. Van azonosító a rendőrökön? Valaki (jobbról elfogult lehetőleg) magyarázza már el nekem, hogy ezt itt akkor most hogy? (vagy hogy is kell az ilyesmit helyesen megkérdezni?)
Lehet, hogy én diktátorokra szavaztam? Kár nem akartam, bocsi, ha ez lett:-)

@hoplita: te szerintem tudsz ezt-azt az ilyesmiről. Milyen alapon lehet valakit rendőrfurgonba tenni, pláne, ha az illető képviselő?

jjulie 2011.12.23. 11:46:18

@hoplita:

"Bátorság, önbecsülés, hit és néha önfeláldozás."

namost ezek nem ahhoz kellenek, hogy kifoszd a székházbüfét vagy felgyújtsd a baló kocsiját részegen

hanem ahhoz hogy az életed ne csak cigányozásból és a szellemi és anyagi nyomorod újratermeléséből álljon

miro1 2011.12.23. 11:47:01

@Ma 4-re gyere a Parlamenthez, védd meg a hazát!: Igen, ha ez ellen akarsz tüntetni, menj el, és mondd a TASZ szemébe, sunyik vagytok, uszítotok(Gyöngyöspata) idegen érdeket szolgáltok (Field úr(hölgy)), tegyük tönkre az emberek nyugalmát, mondja a TASZ és az LMP! Nektek nincs karácsony már régóta tudjuk, ti csak a libsi életnek hisztek.

De akkor is, nektek is, és minden normálisnak is áldott, kegyelemmel teljes ünnepet kívánok mindenkinek! A kisded Jézus születésének öröme, töltse be napjaitokat! És menjetek haza, már várnak mindenkit!

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2011.12.23. 11:47:51

"Egészen más a helyzet, ha más a helyzet."

Azért ez a mondat Pulitzer díjért kiált :-)

hoplita 2011.12.23. 11:49:21

@sirwalter:
Ne bravózzál, okostojás....hanem nyögd ki, magyar, vagy olasz, görög minimálbéresként akarod húzni az igát...????

Gondolom, mivel neked nem itt szorít a cipő, te is a statisztikák szerelmese lehecc....mint az összes seggfej ebben a búvalbaszott országban.

bigapples 2011.12.23. 11:50:43

lolol, kommunikációs öngyilkosság az LMP-nek, Gyurcsány ellopja a showt előlük, mert elkezdte a mártírt játszani

ihatethisindapassthingy 2011.12.23. 11:51:14

Gábor, már korábban is feltűnt, hogy nagy hangsúlyt helyez a politikusi hitelességre és következetességre, mintha az a politikus mozgásterét limitálná. Ez talán egy másik politikai kultúrában valóban így lenne, de nálunk ez az elv érvénytelennek tűnik: ha Orbán Viktor holnap letérdelne az IMF-nek, akkor is nyertesen jönne ki a hívei szemében, hiszen nagyformátumú hazafiként csakis az ország javát nézte. Ha nem térdel le, kurucos-összekacsintós igaz magyar ember; együtt, barátaim, magyarok a magyarokért, fuck Barroso.

Természetesen minden lépést fel lehet tüntetni pozitív fényben, igazából ez mindenhol a politikai kommunikáció része, ám annak kritikátlan befogadása már sajátos vonásunk. Szerintem ez azért van, mert politikusaink nem bizalmat, hanem hitet kapnak szavazóiktól. Ennek birtokában akármit meg lehet tenni és annak ellenkezőjét is, nincs swing vote, dolgozik a kognitív disszonancia és nincs politikus, aki hitelességi válságba kerülhetne. Viktor eltökélt támogatását látva teljesen lényegtelen, hogy mit csinál tegnap és mit csinál ma, a hit megvédi az imázsát.

radala 2011.12.23. 11:51:46

@bigapples: Ezt a GyF-et tuti OV sponzorálja...

Lasombra 2011.12.23. 11:52:16

@radala: amit I. Kordonbontó Viktornak szabad volt, azért ma elzárás jár.
amúgy asszem az LMP-sek ott helyben lemondtak a mentelmi jogukról. viszont már ez előtt is baszogatták őket a rendőrök. volt, akinek a szájában volt a képviselői igazolványa (foglalt volt a kezük ugyebár), de kb le se szarták.

felmerül a kérdés: ha ezért rabosítás jár, mi lenne, ha még gyújtogatnának is?

hoplita 2011.12.23. 11:54:43

@radala:
Igen, lehet.
Ha jogsértést követ el és tettenérés áll fenn.
Egyéb esetben jáccik a mentelmi jog.

Amúgy meg szarrágás az egész....ha akarom vemhes, ha akarom nem.
Semmit nem változott az ávó elkúróék óta, mitől is változna, ha egy pintér a góré?
Fognak még orbánék ennél gecibbek is lenni a rendőrségük által, igaz, fognak még fityiszirodák is égni....meg vernek szarrá fityiszeseket is.
Nagyon megváltozott a világ 2006 óta....visszanyal még a fagyi, vagy már nyal is.:)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.12.23. 11:55:05

@bigapples: ha kicsit tökösebbek lennének az elempések, alaposan megvernék Gyurcsótányt. Az a hitelességüknek is jót tenne, meg jól is esne. :)

bebe tv 2011.12.23. 11:55:53

@lüke: s Ausztria Bundeskanzlerjának: Faymann, sincs
most minösitette fel a Moody `s
/s ha már Mao: úgy látszik, jó iskola volt:)
Fischer, Barroso, TGM etc /

Amikor Fischer még külügyminiszterként magánlátogatáson Budakeszin járt a 2 itthon maradt 1946-ban nem kitelepített nővéreit és rokonait meglátogatni, már akkor is a Martonyi volt az Orbán fő külügyére. Volt egy olyan kiszólása amin csak röhögni tudtam, ugyanis azt mondta: Ha Joschka Fischer Magyarországon maradt volna akkor most az országnak 2 nagy formátumú külügyminisztere lehetne. Nos Martonyi még az alapvető dolgokat sem tudta róla, mivel Fischer 1948-ben született az NSzK régebbi Hohenlohe hercegség területén a Schwäbisch Hall járábeli Gerabronn-ban. Mellette található Langenburg. Még ma is Langenburg várában él Philipp zu Hohenlohe herceg aki egyébként Erzsébet angol királynő első unokatestvére.
Még a gimnáziumot sem fejezte be, mert a 10. osztályban otthagyta. A család egyébként 1965-ben a Stuttgart melletti Fellbach-ba költözött, ami egyébként ma már gyakorlatilag Stuttgart-hoz tartozik. 1967-ben Skóciában Gretna Green-ben feleségül veszi első nejét és Fellbach-ban telepszik le, ahol az ottani diákmozgalmakban vesznek részt.
Gyakorlatilag autodidakta módon képezte magát tovább, mivel Frankfurt-ban filozófusok felolvasásain vesz rendszeresen részt.

graycivil 2011.12.23. 11:57:02

"Sorban viszik el az LMP-s képviselőket a rendőrök

Karácsony Gergelyt, Szabó Rebekát, Szilágyi Pétert, Vágó Gábort és Ertsey Katalint elvitték a rendőrök a Parlament északi kapujától. A BRFK egyelőre nem ad tájékoztatást."

Kezd egyre komolyabb lenni! A diktatúra nem tűri a rendszerkritikát? A "kordonbontók" vonják felelősségre a "kordonépítőket"?

F.Y!DESZ

tamimaci 2011.12.23. 11:59:16

Bár triviális dolgokat ir kedves Török ur, de azért legalább nem beszél félre. Végre.
Ejnye no, egy rémálomból lassú és keserü az ébredés.

bigapples 2011.12.23. 11:59:48

@Lasombra: nem kordont bontottak, hanem le akarták zárni a Parlamentet, megakadályozni a Parlament működését a képviselők bejutásának blokkolásával. Ez bűncselekmény.

@radala: lol, a Jobbikosok hangoson röhögnek, hogy az LMP végre elérte, hogy elvitték a rendőrök Gyurcsányt. Mindenki Gyurcsánnyal fog foglalkozni, ez mekkora öngól.

2llkedő 2011.12.23. 11:59:53

@graycivil:"A "kordonbontók" vonják felelősségre a "kordonépítőket"?"

Rosszul látod! A kordonbontók csak a korábban megkezdett kordonbontásukat folytatják. Újmagyarul ezt így kell értelmezni.

hattyú 2011.12.23. 12:02:21

Szerintem amit Török úr leírt az félig-meddig összeesküvés-elmélet, nem hiszem, hogy igaz lenne, ellenben érezni ebből a bejegyzésből egyfajta bájos hangulatú paranoiát, de ez már vicces. Végül is :) mindegy, de ez az egész történet annyira abszurd, hogy még akár igaza is lehet. Majd meglátjuk.

megszűnt 2011.12.23. 12:02:25

@bebe tv:

"Gyakorlatilag autodidakta módon képezte magát tovább, mivel Frankfurt-ban filozófusok felolvasásain vesz rendszeresen részt. "

Mi azzal a gond, ha valaki autodidakta módon képzi magát és így lesz belőle sikeres ember?

Ezen sokat gondolkodom és pl. a saját autodidakta módszeremet nem cserélném fel egyetlen rangos gimnáziumra vagy egyetemre sem!

Aki saját magát képzi és erre számtalan formát talál, közelebb kerül az Egész értéséhez, továbbá nem irányíthatja birka módjára - senkisem.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.12.23. 12:04:27

A parlamentnél rabszállítóba zsuppolták Gyurcsótányt, a szemlőhegyi hőst is. :D

stargate 2011.12.23. 12:04:41

@inreallife: Bocs tényleg elfelejtettem, hogy a mindenkori kormányzó erőnek (igaz volt régebben és most is) kizárólag a gazdaság bedöntése a célja...

graycivil 2011.12.23. 12:05:14

"Svindli? Mit írt Orbán Barrosónak valójában?

Ha azonban tévednénk, és a miniszterelnök valóban igazi forradalmárként tette helyre az Európai Bizottság elnökét, és tényleg azt közölte vele, hogy ő bizony egy centit nem enged, akkor még súlyosabb zavarok vannak a kormány és a kormányfő valóságérzékelésével, mint azt tegnapi cikkünkben feltételeztük."

velemenyvezer.blog.hu/2011/12/23/nagyon_remeljuk_hogy_orban_viktor_hazudott?utm_source=cimlap&utm_medium=link&utm_content=2011_12_23&utm_campaign=index

"Ha így lenne, akkor azt tanácsoljuk, hogy mindenki fusson gyorsan, amerre lát."

Lasombra 2011.12.23. 12:05:20

@bigapples: értem.
a képviselők gyalog nem tudnak bemenni, (nem csak az autóbejárót zárták le?), a kordonokat meg azért tették ki anno, hogy azokat nyugodtan el lehessen hordani.
valóban egészen más a helyzet, elnézést kérek.

azon meg nem is humorizálnék, hogy aki a parlament működését leginkább akadályozza az maga a kormány. mármint a normális működést, amiért eredetileg kitalálták.

ssi 2011.12.23. 12:06:24

@nyünyüge: kérdésedre nehéz a válasz. szerintem:

ha a nálunk nagyobb hatalmaknál is gond van, miért ne lehetne nálunk is?

ha ennyi országot, bankot stb. leminősítenek, miért lenne a mi leminősítésünk nagyobb tragédia és mitől szólna jobban rólunk, mint az általános helyzetről?

ha a szakma szélesebb körben és egységesebben nem húzza a vészharangot, mitől lenne hihető, hogy akkora a baj?

18 hónap tükrében meglepő-e, ha a kormánynak mindig van B-terve, ha küzd és nem adja föl, ha függetlenségi harcot vív, ha eredményekről és pozitív jövőről beszél? miért is van az egyedi magyar út, mert erős, nagy országot akarnak, de nem hisznek az eddigi megoldásokban? új vezérjelszó és kapcsolódó intézkedések: csakazértis GDP-növekedést elérni. 2/3 egyedül mindent megold, és évekre bebiztosít; se országon belül, se kívül nem osztozkodnak az előnyökben, de a felelősséget leosztják, s saját rendjükhöz engedelmes bázisra van szükségük ehhez, azt építik

1-2 hónap: mit lépnek Barrosóék? hogyan alakulnak a gazdasági mutatóink? stagnálást/recessziót kibírna-e a mai magyar gazdaság mai helyzete?

@kíváncsivagyok: nem tudom, hogy mi lesz/lenne, hogy az EU-szabályok és a rendkívüli helyzet mit tehet/kényszeríthet ki

Bambano 2011.12.23. 12:07:42

Nem vagyok egy orbánista, de ha tényleg arra játszanak az eu-ban, hogy elmozdítsanak egy miniszterelnököt, akkor:
- ezzel saját magukat köpik szembe, mert beleugatnak a demokráciába
- lehet, hogy mégis jól teszi Orbán, ha időnként beszól, még akkor is, ha ez nekünk sokba kerül.

Logan Grimnar 2011.12.23. 12:08:13

@Ma 4-re gyere a Parlamenthez, védd meg a hazát!: Szívesen odamegyek, most ugyanis nem várja lovasroham és gumilövedék a tüntetőket ebben a nagy diktatúrában mint anno a demokrácia gyurcsótányi idejében....

inreallife 2011.12.23. 12:09:22

@mrs. white: na, pontosan leírtad, hogy ez a jobbik választási programja. ahogy kb eddig is ebből a kottából dolgozott a kormányzat, lévén nekik se akkor, se azóta nem volt bemutatott kormánytervük. ráadásul folyamatosan a kinőjük az adósságot gazdaságpolitikát próbálják, de nőni nem nagyon megy....

szóval a csőd bejelntése után 1 nappal bezár az összes bank, kb 20000 alkalmazottnak felmondanak, végkielégítés stb nincs, utsó fizetés se nagyon. bezár az audi, suzuki, merci leállít mindent. megint érint kb 20000 embert. tescó, auchan, mindenféle multi azonnal bezár, a polcokon lévő árut megpróbálják kivinni, a bádogépületek alig képviselnek értéket. mostmár olyan 100000 ember simán az utcán van pénz nélkül, mondjuk hitelt se kell fizetni. a beszállítók szintén bezárnak, vagy félmilliós elbocsátás lesz. nem sokaknak marad munkájuk, az állam is le kell építsen.

áramimportunk, mivel nem vagyunk önellátóak leáll, ezért csak naponta 22 órán keresztül van áram. a gáz kitart 3 hónapig a tárolókban, azzal nem lesz gond. a víz az már nagyobb gáz, mert a tisztításhoz külföldről hozzuk be vegyszert, azért meg csak eurót fogadnak el. hirtelen nem kicsit megugrik az infláció. még a párizsi is a mostani többszörösébe fog kerülni.

szóval érdemes csődbe vinni az országot...

graycivil 2011.12.23. 12:12:01

@Bambano: Úgy látom, a hozzád hasonló néhány fanatikus támogatására hivatkozva fogja El Curo csődbe vinni az országot.

bigapples 2011.12.23. 12:13:17

@Lasombra: Nekem úgy tűnt, a rendőrök ideglenes bejárót akartak nyitni és azt is lezárták az LMP képviselői, azaz nem lassítják a bejutást, hanem meg akarták akadályozni a bejutást.

Szikinger ezt mondta a Népszabadságnak:

"Az bizonyos – szögezte le –, hogy a Parlament teljes elzárása törvénysértő lenne, és abban az esetben a rendőröknek mindenképpen intézkedniük kellene, mert a képviselők maguk sem lehetetleníthetik el a népképviseleti szerv működését. Ha azonban csak megnehezítik a bejutást, Szikinger szerint az önmagában nem jogosíthatja fel a hatóságok az erőszakos fellépésre."

Gondolom szabálysértés, amit a képviselők elkövettek. A Fideszeseké is az volt anno. Én látok különbséget a kordonbontás és más képviselők bejutásának blokkolása között, nyilván ebben nem értünk egyet.

Bambano 2011.12.23. 12:14:13

@tepes: a cikk úgy kezdődik, hogy Róna Péter közgazdász, itt érdemes lett volna befejezni az olvasást. Viszont ha elfogadjuk igaznak, akkor Orbán menjen és verje szét az arcát az ilyen eu politikusoknak.

radala 2011.12.23. 12:14:31

@bigapples: Nem vagyok egy összeesküvés fan (illetve, hazudtam, mert az vagyok). Szerintem tuti azért vitte el a rendőrség GyF-et, hogy kibasszon az LMP-vel. GyF viszont, ha valóban aggódna a demokráciáért, akkor nem menne sehova, ahol azt akarják védeni.
Rohadtul nem lennék meglepve, ha GyF meg OV országos spanok lennének a valóságban...

graycivil 2011.12.23. 12:14:35

@Bambano: "Nem vagyok egy orbánista,..."

???? (:-O

hoplita 2011.12.23. 12:14:43

@radala:
Taktikázik szerintem. Próbál úgy kijönni a buliból, hogy megmaradjon az arca.
Nehéz lesz....vagy inkább lehetetlen.

Lasombra 2011.12.23. 12:16:07

@Bambano: költői kérdés:
te inkább éhen halsz, csak OV - aki most szólok, le se szar téged, engem, minket - maradhasson?

amikor csatlakoztunk az EU-hoz, akkor tudtuk, hogy vannak játékszabályok. erre ne most tessenek nagy kerek szemekkel rácsodálkozni. olyan meg nincs, hogy mi olyan klubtagok vagyunk, hogy nekünk csak tolják ide hoci a lóvét, az esetleges kötelezettségek (ilyen apróságok, mint adósság megadása, jogállami garanciák, EU-konform államberendezkedés stb.) meg le vannak tojva.

szóval valamit valamiért. az elvárások egyike sem új vagy titkos. aláírtuk mi is.

Bambano 2011.12.23. 12:16:30

@graycivil: nem, az országot a hozzád hasonló funkcionális analfabéta viszi csődbe, aki nem érti a "nem vagyok egy orbánista" kezdetű mondatot.

De neked is mondom: a demokrácia egyik alapköve a szabad választás és választhatóság. Ha nem választhatom meg azt, akit én szeretnék, legyen az zseni vagy idióta vagy diktátor, akkor az a választás nem demokratikus. Ha rajtam, mint választópolgáron vagy rajtunk, mint választópolgárok tömege, kívül bárki is elzavarhatja Orbánt, akkor megint a demokrácia alapköve sérül.

Pont nem az eu-tól várnám a diktatúra kiépítését.

Lasombra 2011.12.23. 12:17:32

@bigapples: rendben. elfogadom.
egyébként helyes, ha a rendőrök is teszik a dolgukat, nekik ez a feladatuk.
én attól tartok csak, hogy nehogy butaságot csináljon vki, vagy túlkapás legyen.

tepes 2011.12.23. 12:18:20

@inreallife: Nem kell szükségképp így történnie(www.hirextra.hu/2010/05/12/milyen-lenne-egy-allamcsod/), de amúgy is államcsőd lesz, csak így még lenne lehetőség kezelni! Ehhez persze nagyon kevés az Orbán meg a Jobbik, ebben egyetértünk.
De rohadt nagy tévedés, hogy csak a jobboldal mond hasonlókat, sőt külföldön inkább a bal. Nálunk talán, bár szerintem itt is vannak olyan baloldali körök, akik eljutottak addig a felismerésig, hogy a rendszer hibás.
Hasonló például egy ausztrál professzor megoldási javaslata:
www.positivemoney.org.uk/2011/11/steve-keen-bbc-government-print-money-pay-debts/

Bambano 2011.12.23. 12:18:29

@Lasombra: kis javítással a rövid válasz: igen.

Nem azért halnék éhen, hogy konkrétan OV maradhasson. Azért igen, hogy egy tisztességesen megválasztott miniszterelnök maradhasson. Az az én személyes pechem, hogy ezt a szabályt, ha még mindig a gerincesek törzsébe akarok tartozni, most OV-ra is alkalmaznom kell. El kell döntenem, melyik ujjamba harapjak :)

xsasha 2011.12.23. 12:18:58

@török gábor:
Kedves Gábor!
Nagyot csalódtam most benned. Te nem egy indexes kis surmó vagy, aki a hatásvadászat érdekében kreatívan idézget, mert kitalálta, hogy mit akar bemutatni, és képes úgy összeválogatni a mondatokat, szavakat, kijelentéseket.
Te elvileg egy politikai elemző vagy, aki most a lehető legnagyobb bűnt követted el a szakmád ellen. Ez etikailag elfogadhatatlan. Ugyanis ha te az esti riport alapján idéztél, akkor durva hamisítást végeztél egy klasszikus újságírói módszerrel. Ott ugyanis Orbán nem azt mondja, hogy nincs szükségünk hitelre - ha értelmezed is a mondatot. Annak van folytatása! Orbán azt mondja, hogy nem hitel az, amire szükségünk van, hanem egy védőhálóra, ami csökkenti a kockázatokat - és fenntarthatóvá teszi az eddig is működő piaci finanszírozást.
Nem akarom elhinni, hogy szándékosan vezettél félre ebben a cikkben benned bízó olvasókat, akik sokat adnak az elemzésedre, de egyszerűen nem értem.
Nem volt érthető a mögötte lévő szakmai tartalom? Nem figyeltél oda a folytatásra, amikor jegyzeteltél? Mi volt a gond?
Sajnálatos, bármelyik is történt, de nem mentség.

béla a görög (törölt) 2011.12.23. 12:19:35

TG!

Miről írsz?

"Ha igaz az, amit a miniszterelnök az interjúban állított, nevezetesen, hogy az IMF-tárgyalásoknak nem kell nagy feneket keríteni, mert tulajdonképpen „nincs szükségünk a pénzre” és valójában „nem akarunk felvenni hitelt”, akkor a magyar kormányfő okkal lépte meg azt, amit politikai ösztönei diktáltak."

'Akkoreztmosthogy'?
Akkor csak unatkoznak, nincs jobb dolguk ezért néha találkoznak? vagy mi?
Ezt a részt egy az egyben ki lehet hagyni.

hoplita 2011.12.23. 12:21:06

@AbuBakr:
Amúgy meg gyengusz a műsor.
Anno a leglájtosabb kis megmozdulásunkon is legalább félezer rohambogár szaladgált, mint a mérgezett egér.:DDDDDD

MACISAJT 2011.12.23. 12:21:12

No, Karácsonyra megszületett egy újabb kínos spekuláció.
Hagyjuk is.

Hanem őszintén érdekelne, Török akkor mit spekulált volna össze abban az esetben, ha Orbán a következőket válaszolta volna Barrosonak:

Kedves Atyai Jóbarátom, Barroso Mánuel!

Köszönöm kedves leveledet, azt meg külön hogy aggódásod miatt miszerint a diplomáciai posta nem eléggé megbízható, egy másolatot belőle Mong Attila nevű különmegbízottadnak adtad, hogy biztosan megkapjam. Megkaptam.

Értem én az atyai aggódásodat, Te aki oly jó voltál mindig hozzám, Te aki a kormányváltás után rögtön segítettél abban hogy a libaszakértő által hátrahagyott 7%-os hiányból ténylegesen 4%-ot csináljak...
Te aki most éppen a Magyar Nemzeti Bank függetlenségéért aggódsz( bár szerintem Téged félretájékoztattak, az se nem magyar, se nem nemzeti, de mégcsak nem is egy bank...az egy frankfurti pénzszivattyú, annak meg eleve genetikailag sem szabadna függetlennek lennie, ugye.)

De rövidre zárom: természetesen eleget teszek nyomatékos, erőteljes kérésednek.
Minden törvényt visszavonok amit csak kérsz.
Sőt, újabbakat be sem vezetek.

Így hát kérlek téged és tsaidat, a Rehn Olit különösen meg a Reding Vivient, de bánosm is és, most már jöhet az Andor László is...gyűjtsd össze az összes Magyarországgal kapcsolatos kéréseiket, kívánságaikat, óhajaikat és írd meg( szintén Mongon keresztül hogy biztosan értesüljek róla)...és intézzük el egy fűst alatt az összest.

Csak kérlek,enyhülj meg és engedd vissza tárgyalni az EU/IMF párost, rosenbergestől mindenestől, mert nagy a córesz és ha nem adtok gyorsan hitelt, akkor nem tudom visszafizetni NEKTEK azt a hitelt, amit az apró-klános és a libaszakértő vett fel ..TŐLETEK.
És akkor mi lesz velünk?
Meg Veletek?
Jaj és ojvé, még belegondolni is borzasztó.

Őszinte lekötelezetted,
Orbán Viktor
Magyarország miniszterelnöke.
s.k.

----

No szóval, erre a változatra mit spekulált volna Török?
Egy ilyennel mit is írt volna alá Orbán?
(legalábbis a Török&Co. szerint?)

IntelCorei5 2011.12.23. 12:21:39

az igazi érvágás az lesz amikor ez EU leállítja a struktúrális alapok folyosítását, ez nem biztos h de jure hanem de facto meg teheti - minden hitelbírálat modjuk kicsinyt hosszabb lesz és mondjuk a saját erőt nem fogadják el csak úgy, nak akkor aztán minden dugába dől mert pld N. Lászlóné Zsuzsa is az Eu pénzét igéri mindenkinek, de mi van ha nem jön?

a tét nem az IMF hitel a tét emelve a struktúrális alapok elérhetőségére.

remélem tévedek...

csillavirag 2011.12.23. 12:21:48

ez a kisebbségmániás örült viktátor 10 millió ember életével játszik!

Orbán Viktor: Brüsszel nem Moszkva - ez normális???? ez már beleőrült a komcsizásba! haho viktorka! mi választottuk az EU-t! és ahhoz képest, hogy kedves vezetőnk focirajongó sok nem ragadt belőle a csapatjátékból, így pedig kispadra fognak ültetni minket végérvényesen, mert lassan rá kellene jönnie, hogy ebben a csapatban, amit EU-nak hívnak jelenleg még az egyik gyenge láncszeme vagyunk.

jjulie 2011.12.23. 12:22:01

@xsasha:

pajtás, inkább fényezd az orbánt, az a te pályád

radala 2011.12.23. 12:22:37

@hoplita: Ja, ez kb világos. Gondolom te ha most nem is de régen olvastál Bogárt. Tíz éve arról beszélt, hogy a globál komprádorok megengedik-e OV újbóli hatalomra kerülését. belátom naivan, akkor én ezt roppant röhejesnek gondoltam, soha nem hittem, hogy ilyen szemmel látható formákat tud ölteni egy harc.
Nyilván megállapodhatunk abban, hogy tök mindegy ki miről mit mond, de pl Bogár egészen szerelmes volt egy időben OV-ba. Most ez az egész úgy néz ki, mintha igaza lett volna Bogárnak abban, hogy OV valóban kívül van a mátrixon. Persze ez semmit nem bizonyít, pláne nem azt, hogy nekünk tényleg föl kell venni a harcot valami baszott nagy túlerővel szemben...

Volt még egy kérdésem, a rendőrfurgonról, de most talán úgy látom, hogy értem mi a helyzet, ez szabálysértés és akkor, ha egyetért vele a képviselő, akkor elvihetik.
De, miért mondanak le a mentelmi jogukról, ha ezzel vége a blokádnak? Nem tűnik ez erkölcsi parancsolatnak az adott esetben...

bigapples 2011.12.23. 12:24:43

@Lasombra: Szerencsére ahogy láttam az ustreamen, a rendőrök és a tiltakozók is minimálisra vették a fizikai fellépést. Remélem megmarad alapvetően erőszakmentes a tiltakozás.

@radala: nem spanok, GYF borzasztóan magamutogató, nem tudta kihagyni, hogy ne ő legyen a középpontban. Ha a nudisták tüntetnének a Kossuth téren, akkor Gyurcsány már meztelenül rohangálna a tökét lóbálva, hogy minden kamera őt vegye.

hoplita 2011.12.23. 12:26:06

@MACISAJT:
Húzzál az aklodba a gondolára, te pontgyártó geci.:))))

Hogy állnak az új pontjaid, te faszomfütty?
És anyád nem siratja elveszett leányságát?:DDDDFD

radala 2011.12.23. 12:27:03

@bigapples: Jó, jó nem mondtam komolyan, de ez a GyF tényleg a legeslegnagyobb segítség a kibaszott hazudós Fidesznek. Tuti, hogy GyF nélkül már én is kimentem volna odaláncolni magamat a parlament elé, bár azt sem tudom mi is a baj. De ha valahol megjelenik GyF tiltakozni, az biztos jele annak, hogy a baj nem nagy vagy direkt nem is baj, hanem jó.

hoplita 2011.12.23. 12:27:12

Bazmeg....még a 2-es villamos is jár...:DDD
Milyen buli az ilyen?

subtotal 2011.12.23. 12:27:37

„nincs szükségünk a pénzre” és valójában „nem akarunk felvenni hitelt”
Aki látta a szemét, az pontosan tudja, hogy hazudott. Még ahhoz is keményfejű, hogy valakivel megtaníttassa magát úgy hazudni, hogy ne legyen látható.

Hogy is mondja a reklám, ami mostanában megy a rádiókban?
Még 8 nap. Magyarország megújul. :P

nyünyüge 2011.12.23. 12:28:05

@manyike:
Kösz a hosszabb választ, de most már még kevésbé értem.
Szerintem alapvetően nem stimmel ott, hogy a "kormánynak mindig van B terve".
A kormány csökönyösen ragaszkodik az A tervhez, az eléréséhez szükséges eszközöket változtatja, pontosabban meríti ki egyre nagyobb ütemben!
Pedig legkésőbb az első sikertelenség után tényleg és nyilvánosan elő kellett volna állni több alternatívával, amik között itthoni széles gazdasági-pénzügyi szakmai és társadalmi körökben való megvitatás után az únióval-imf-fel egyeztetve-kölcsönnel megtámogatva némi eséllyel sikerre lehetett volna vinni.
Én nem vitatom, hogy formálisan joga van Orbánnak a "szuverenitásért" harcolni, de már igazán ideje volna belátni, hogy ez a jelen nemzetközi gazdasági-politikai helyzetben nem vezet eredményre. Az únió nem engedheti meg a különutat, ez most nem az a helyzet.
És nagyon kíváncsi volnék, hogy ha sötét szobában, tanuk előtt kérdezi meg magától egy kormánypárti képviselő, hogy "jó irányban halad-e a kormány", akkor mit válaszol.

megszűnt 2011.12.23. 12:28:25

@xsasha:

"Orbán azt mondja, hogy nem hitel az, amire szükségünk van, hanem egy védőhálóra,"

És azt is mondta, alkalmasint milyen legyen az a háló, mely véd, és miből legyen: pénzből vagy álmokból?

Lasombra 2011.12.23. 12:28:35

@Bambano: ugyanezen logika alapján:
nem azért távolítanák el OV-t (ez az egész ugyebár csak merő kitaláció, még fel sem merült ilyen!), mert ő... tudom is én, gonosz. hanem mert nem tartja be a játékszabályokat. (ld eu egyezségek, charták)

maradhatna a fidesz, a magyar ogy választások nem sérülnének, az eu csak arra kér garanciát, amit mi, Mo. elvállaltunk, aláírtunk.
(más kérdés, hogy OV lemondása után is kézivezérelné a pártot, kb semmi változna.)

aki ebben a sztoriban kompromisszumképtelen, az igazából nem a magyar választások tiszteletben tartása mellett, hanem OV személye mellett kardoskodik, holott egy (fiktív) eu intervenció (bár elképzelni sem tudom, hogy ez hogyan történne), és a makacs ellenállás (plusz valószínű gazdasági csőd) között van még jó pár szín a palettán.

szerintem.

fvipera 2011.12.23. 12:29:36

Ott kezdem, hogy jó eséllyel nem lesz IMF megállapodás. Viktor csak az időt húzza, két okból is:

a) ha néhány hónapon belül bedől az EU, akkor szabad keze van itthon. Ez nem lenne ellenére;

b) időt akart nyerni, hogy minél inkább csökkenjen a devizahitelesek kitettsége/vagy legalább számossága a nagy kaland előtt (több olyan utalása volt az ősszel, amivel arra célzott, hogy szeretné mielőbb biztonságban tudni a devizahiteleseket illetve, hogy a kormány nem tudja garantálni az árfolyamokat, illetve bármi megtörténhet a forint árfolyammal (ennek jelentőségéről később).

A nagy kaland:

Viktor rámegy a cca. 33 MDEUR devizatartalékra, amivel szemben áll nagyjából azonos mértékű devizaállamadósság (az egyszerűség kedvéért legyen 30MDEUR). A helyzetét nehezíti, hogy cca. 5400 MDFt (ez most 18 MDEUR) a lakossági devizahitel és további 900 MDFt (ez most 3MDEUR) összegű az önkormányzati hitel.

Azt vélelmezzük, hogy Viktornak nem áll szándékában az államadósságot átütemezni, szélső esetben megtagadni a fizetését (legalábbis egészen addig, ameddig ez az elfogadott norma a világban). A kormányzat hitelének átlagos lejárata 3-4 év közötti, az önkormányzatok adósságáról nincs információm, a lakosság devizaalapú ingatlan hitelei hosszú távúak.

A fenti számok; azaz a 33MDEUR követelés és 51MDEUR kötelezettség, nem festenek túl jól, azonban figyelembe kell venni még néhány körülményt: export import egyenleg erősen pluszos (2-3 MDEUR/év); továbbá a lakosság rendelkezik 3-4 MDEUR devizabetéttel. Várható, hogy az export-import egyenleg rövidtávon tovább javul, mivel a forint nagy nyomás alá kerül a devizatartalék csapraverése okán (illetve nem idulnak beruházások), más kérdés, hogy az export-import egyenlege nem a kormányé (ezen persze lehet segíteni tőkekorlátozással. ld. lent).

Vélhetően a forintot óriási nyomás alá helyezi a piac, kérdés, hogy viktor megpróbálja-e tehetséges surányi tanítványként „odatenni, ahova csak akarja” vagy sem. Ha igen, akkor az a kérdés, hogy hány MD EUR szükséges a tévedés belátásához (optimális esetben 3-4 MD EUR elégetését követően feladja az akkori MNB elnök (értsd. viktor) a forint védelmét. Az árfolyam tehát mindenképpen összezuhan.

Figyelemmel a forint várható összeomlására, felmerül, hogy mégiscsak kevés a devizatartalék és az emberek devizabetétje az állam, önkormányzat és lakosság devizakitettségével szemben. A békát tehát le kell nyelni a labancoknak (értsd. osztrák, német bankok); lesz még itt devizahitelesek megmentésére irányuló újabb program/pogrom.

Ha fentiek esetleg valóra válnak, akkor előbb-utóbb kötött árfolyamrendszert (értsd. a forint keresztárfolyamát a kormány határozza meg, nem a piac) kell majd viktornak bevezetnie, továbbá tőkekorlátozásokat (minden határon túli tranzakció, amikor deviza kifizetés történik, a kormány jóváhagyását igényli; ez a rendszer volt a 90-es évek elejéig).

A kérdés: tőkekorlátozásokból szükségszerűen következik-e a szabadságjogok korlátozása (még viktor legnagyobb jóindulata ellenére is). Ilyen tipikus szabadságjog az utazás szabadsága, amelyet extrém helyzetben tiltani kell, nehogy az engedetlenek külföldre menekítsék a deviza cash-t. Felmerülhet a deviza beszolgáltatás kényszere is.

Azt gondoljuk, viktor nem gondolta még egészen végig azt, milyen messze kell majd elmennie a demokrácia felszámolásában.

2011.12.23. 12:29:59

Istenem, de szép levezetése a valóságnak! Köszönöm Gábor, teljesen logikus, nagyon jó megközelítés.

AbuBakr 2011.12.23. 12:30:37

a közönség egyik "szépkorú" tagja éppen a magyar köztársaságot siratja, mivelhogy januártól Magyarország lesz az ország neve...
dűlök-borulok a röhögéstől... :D

sárkányfő 2011.12.23. 12:30:43

Én ma 100%-ig LMP-s vagyok.

no successful 2011.12.23. 12:32:24

@ermi71:
"A tüntetők megrémültek, hogy mit akar Gyurcsány a láncoknál, nehogy leláncolja magát."

Jólértem, erre mindenki szétszéledt ? :)))))))))))

Bakker miket hagyok ki.

dbeata 2011.12.23. 12:35:34

Nagyon sajnálom, hogy nem tudok menni, de a gyerekem lebetegedett és szívom az orrát itthon, de lélekben veletek vagyok! Nagyon izgalmasnak tartom ezeket a napokat, mert nem hiszem, hogy az oktondiság és erőszak kormánya még sokáig fennállhat. Bízom bennetek, a jövőnkben, a gyerekeink jövőjében.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.12.23. 12:36:24

@xsasha: a kormánykörök finoman fogalmazva se egyenes vonalon kommunikáltak ebben a témában...
K. 5 milliárd dolláros "védőhálóval" indult, aztán eljutottak 10 milliárd eurós nem csak védőhálóhoz, majd legutóbb már 10-25 milliárd eurós "szimpla" hitelről volt szó (nyilván a kassza ürülésének függvényében születnek az egyre újabb felismerések).
Szóval szerintem ezért felesleges a nyuszifejű házigazdát fikáznod...

Bambano 2011.12.23. 12:38:31

@csillavirag: a barosso meg a többiek meg 480 millió ember életével játszanak... na?

@Lasombra: igazad van.

dbeata 2011.12.23. 12:38:52

@fvipera: Ez már eléggé messze menne a választási programban képviseltekhez képest, és olyan tüntetéssorozatot fog provokálni, hogy előrehozott választások lesznek, amit szépen el fognak veszteni.

subtotal 2011.12.23. 12:40:02

@xsasha: Csak azért kell, hogy mások adjanak. Mert ha nincs mások se adnak. Tehát mégis szükségünk van rá. Feltételek nélkül se így, se úgy nem fogják odaadni. Innentől kezdve érdektelen az, hogy fel akarjuk-e refinanszírozásra használni vagy sem.

jjulie 2011.12.23. 12:40:10

@hoplita:

ház nem a nemzeti csőcselék bulija, mint a tiéd

hoplita 2011.12.23. 12:40:33

@AbuBakr:
Mán csak az lenne a szebb, ha a népköztársaságot.:))
Bár esse sámli...:DD

jjulie 2011.12.23. 12:42:12

@fvipera:

poszt értékű bejegyzés

hoplita 2011.12.23. 12:42:16

@jjulie:
Nem hát...hanem a tefajta gecihuszár, nyúlbélák dzsemborija.
Remekül szórakozok.:DDDD

graycivil 2011.12.23. 12:43:50

@Bambano: Látom, te az "árfolyamodat" El Curoéhoz kötötted. Az pedig kezd hiperinflálódni.

hoplita 2011.12.23. 12:44:21

@dbeata:
Hát igen.
Ilyen az, amikor a forradalmat elmossa a takony.:DDD

dbeata 2011.12.23. 12:46:15

@hoplita: Hát igen. Ilyen bunkón nyilvánít véleményt egy fityiszbolsi, amikor nem tetszik neki valami.

dbeata 2011.12.23. 12:47:53

@hoplita: Jaj bocs, el is felejtettem megkérdezni, miféle forrdalom vót? Tán nem vettem észre valamit?

hoplita 2011.12.23. 12:48:39

@dbeata:
Muhahahahahahahahahahahahahaha...!

Látom, a zeszedért nem fognak kajtatni..:DDDDD

graycivil 2011.12.23. 12:49:37

"A belügyben felmerült: az LMP-sek tette terrorcselekmény"

nol.hu/belfold/a_rendorseg_idot_ker

Akkor hamarosan az egész ország terrorista lesz?

Final Countdown, F.Y!DESZ

ubul2000 2011.12.23. 12:49:47

@hoplita: lmp-s, dk-s tömegakció :)))

jjulie 2011.12.23. 12:50:13

@hoplita:

öcskös, a pincérkéményseprőruhások két szeánszát néztem végig az erzsébet téren, az egyik az volt amikor egyenként elvitték a fűben ülőket a vonával együtt

a daniel cohn bandit is élőben hallgattam szintén az erzsébet téren

a fűbehugyozósok elég nekem a tv-ben, meg a focidrukkerforradalom is

hoplita 2011.12.23. 12:50:48

@dbeata:
Mer'....?
Ez nem az akart lenni, picinyem?
Ahogy elnéztem a képeket, ez fogantatás előtti vetélés vót...:DD

jjulie 2011.12.23. 12:52:45

@ubul2000:

nem mindegy nektek lúzereknek ott a partvonalon kívül?

amúgy mondta neked valaki, hogy ez tömegakciónak lett szervezve, vagy ez csak a szokásos nemzetibolsevik epetolulás?

jjulie 2011.12.23. 12:57:37

@hoplita:

forradalom az amikor valaki mucsaröcsögéről eljön, leissza magát a nádor utcában, majd megvereti magát, és kisvártatva a gyerekének az első szava nem az "anya", hanem a gyurcsánytakaroggy

dbeata 2011.12.23. 12:58:43

@hoplita: Nem kicsikém. Ez még csak egy kicsike tüntetés. De lehet nagyobb is, bár szerintem nem azon múlik, hogy mindenki hoz-e még egy embert. Tudod, itt már nem a számbeli, hanem a minőségbeli különbség számít. Egyszer csak kiveszi a pénzét a bankból az ember, vagy felszáll a repülőre és pát int Orbániának. Bár sajnálom, hogy sokan így döntenek, mert ez így csak félmegoldás. Leginkább ki kéne söporni a szemetet.

bigapples 2011.12.23. 13:00:08

Azért az LMP végül is jót cselekedett a demokratikus viszonyok javításával:

nol.hu/kep/756347

ty :)

dbeata 2011.12.23. 13:00:28

Kedves Gábor! Nem vagyok teljesen nyugodt, amikor Orbán Diktor azt mondja, Mo erős ország, nem szorul segítségre. Mllyen adu ászt fog előhúzni ez az ember? Államosítástól tartok. Szerintem az lesz a következő lépés. Nem biztos, hogy ő megy a falnak. Mindannyiunkat fog annak vezetni és törli kezeit.

hoplita 2011.12.23. 13:00:53

@jjulie:
Ugass buzi, nem tudod meddig élsz.:D
De lehugyozom a sírod, ne aggóggy.

hoplita 2011.12.23. 13:02:22

@dbeata:
Igen, államosítani fogják a takonyleszívó kézi készüléked.
Az lesz ám a borzalom....:DD

Bambano 2011.12.23. 13:04:46

@graycivil: szemészetet javasolnék.

KenSentMe 2011.12.23. 13:04:48

Valaki lője már bele Gyurcsányt a betonba.. aztán menjen el tüntetni egy hitelesebb formáció, hogy legyen kihez csatlakoznom.

Köszönöm.

jjulie 2011.12.23. 13:05:07

@hoplita:

soha nem lesz neked annyi pénzed, hogy annyi benzint vegyél

dbeata 2011.12.23. 13:05:13

@hoplita: MODERÁTOR! Ébresztő!!

hoplita 2011.12.23. 13:05:22

@dbeata:
".... Egyszer csak kiveszi a pénzét a bankból az ember, vagy felszáll a repülőre és pát int Orbániának..."

Ja...hogy ez lesz ám a zellenállás netovábbja....Hűha...!!!!

Kimegyek és integetek neked, könnyes zsebkendővel, nagy nemzeti tragédia lesz, ha eccer kiürül a körút belseje.:DD
De kérlek, egyetlen pereputtyod itt ne hagyd!!!
Vigyed az összest, bazmeg.

megszűnt 2011.12.23. 13:05:54

@hoplita:

Nem akarlak ijesztgetni itt, csak már megint elemedben vagy és akkor ez árt a blogmorálnak.

A bóvli kormány most már a lottóval is csal!! 2011.12.23. 13:08:18

MAGYAROK, POLGÁROK, EMBEREK!

Verik az ellenzéki képviselőket a Parlamentnél!

Ha van benned jóérzés, szabadságvágy, öntudat, jövőkép, vagy kitisztult fideszes vagy, gyere a Parlamenthez 4 órára és zavarjuk el a diktátorokat.

Szép szóval ezekkel nem lehet beszélni, tegyél a sunyiság, a gőg, a szarháziság ellen, védd meg a nehezen kivívott demokráciát.

A saját és a haza sorsa függ tőled!

Jövőre koldusbotra jutsz, nem lesz munkád, éhezel, csak a Lázár félék vagyonát gyarapítod!

GYERE MA 4- RE A PARLAMENTHEZ, MERT SZÜKSÉG VAN RÁD!

dbeata 2011.12.23. 13:08:30

@hoplita: Ne rajtam vezesd le, mert nem marad másra, öreg. Ha ellövöd az összes töltényt, mi marad a honfoglalásra? Tudom, tetszem neked, de ne vesztegesd rám az idődet, foglalt vagyok, no meg, nem fogsz tudni megtörni. Köszike puszika :-)

2011.12.23. 13:09:27

@fvipera: hm, ez is egy érdekes megközelítés. De az a bajom, hogy mi mindig a legszarabb helyzetet választjuk Mohács óta, szóval inkább bedőlnék az EUval, mert lenne esély a közös kárpótlásra, ha csapatjátékosuk vagy...lsd. 1946. Marshall segély

Szívni fogunk, nincs kétségem, a semmit választottuk megint...:( Hülye magyar ego, jó én mondhatom, felvett s nem echte magyar vagyok...:(

hoplita 2011.12.23. 13:10:36

@ubul2000:
Nem értyük mink esztet....ez ám a minőség forradalma.:)))

2llkedő 2011.12.23. 13:12:58

@Letícia: "mi mindig a legszarabb helyzetet választjuk Mohács óta"

A francokat! Már a hét törpe elcseszte. Nem csak kirábdulni kellett volna arra nyugat felé, hanem tovább baktatni, oszt most milyen jó lenne nekünk.

hoplita 2011.12.23. 13:13:09

@dbeata:
Egy tiszta, liberális hang...!:DDDDDDDDDD

Istenem, de szép...!

hoplita 2011.12.23. 13:14:11

@AbuBakr:
Beőtözve...de persze csak a hátsó sorba'.:)

Dig, Lazarus! 2011.12.23. 13:14:22

Aha, csapda. Mert ezt megelőzően nem kapott figyelmeztetéseket hősünk, és aktuálisan sem hozott olyan döntéseket, amelyek még markánsabb fellépést válthattak ki. Csak a hiteltárgyalások ellehetetlenítése vezette az EU-t, hogy majd jól megbuktatják a neveletlen kölköt, nem is aggódnak, hogy egy tagállam csődbe mehet, hogy Európa közepén polgárháborús helyzet lehet, és exkalálódik a nemfizetés. Sőt, igazából Barroso röptette mellé másfél éve Matolcsyt, mert tudta, milyen lehetetlen helyzetbe kormányozzák majd az országot.

Gratulálok!! A kiváló elemző ezúttal is a folyamatok ütőerén tartja kezét, nemkülönben saját analitikus vénáján ...

És mindehhez körítésnek még sok kis színes gondolat.
– "Ha igazat mond a kormányfő, és nincs szükségünk pénzre" – igen, az is egy lehetőség, hogy a kínai racionalizálások során átállnak menzáik a kőleves készítésére, és ezáltal meg is oldódik a Dunántúl iparosítása.
– "Jövő évben csődközeli állapotba kerülhet az állam" – ez az állapot hónapok óta létezik (tegnap már 8%-on mentek el az államkötvények, ami deklarálja, hogy nincs esély a visszafizetésükre). Ami jövőre vár ránk (hacsak hősünk meg nem gondolja magát), az maga a sötétség.
– "Brüsszel pedig tényleg nem Moszkva, hogy parancsára vezetőt cseréljen egy ország." – ennek belátásához Papandreunak kellett 1 hét, Silvio viszont néhány óra alatt át is adott mindent. Persze ők zónatagok, nem pszichopaták, és a Lovagról volt néhány szobányi kompromittáló anyag is. De ez akkor is egy elfuserált mondat ...
– "a politikusnak tulajdonképpen mindkét esetben vége." – ha csődbe viszi az országot, biztos, hogy vége? Akkor kinek is kerül a kezébe a hatalom? Argentínát milyen rezsim vitte csődbe, és uralkodik azóta is rajta?

A szerző műfaja az óvatoskodó, értelmiségi semmitmondás. Kár volt ebből kétes gondolatkísérletek kedvéért kilépni ...

AbuBakr 2011.12.23. 13:14:49

@dbeata: nagyon újhús lehet ezen a halpiacon ha modi után óbégatsz :D

ubul2000 2011.12.23. 13:16:50

@jjulie: szia patkánykám! Tudod, hamarosan jönnek a vadászgörények.

hoplita 2011.12.23. 13:16:55

@dbeata:
Oké, nyuszikapuszika...:DDDDD

Honnan tudod, hogy nem gyűrnéd össze velem a lepedőt?
Látatlanban nagy merészség..:)

hoplita 2011.12.23. 13:18:35

@Letícia:
Hát ha elektromos, azt még hamarabb.:)
Akkor aztán szívhatjuk a taknyunkat magunk.:DD

2011.12.23. 13:20:41

@hoplita: :D

@AbuBakr: ja, majd belejön...vagy megszökik!:)

Na csak így tovább, a humor oldja a feszültséget... Megyek piacolni, szasztok!:)

hoplita 2011.12.23. 13:21:11

@jjulie:
Amúgy neked valami nem kerek.
Én egy fülest se kaptam, egy golyó sem ért, egy gumibot se csattant a hátamon.
Viszont pár ávóst jól jövedelmező táppénzhez juttattam....mert én egy ilyen aranypofa vagyok, meg nagy a szívem is.:)

jjulie 2011.12.23. 13:22:15

@hoplita:

jajajajajaj, te akinek az asszony fizeti a netet, meg ad pénz kocsmázni, hogy ne röhögjenek körbe a haverjaid?

hahahaha,

hoplita 2011.12.23. 13:22:44

@Letícia:
Mondanám, hogy hozzál nekem egy kiló gombát....de asszem felesleges.:)

hoplita 2011.12.23. 13:24:17

@jjulie:
Ha így lenne is irreleváns a fent említettek viszonyában.
Te viszont maradhacc marokmarcsánál....vagy kanolhatod a retek anyádat.:DDDD

megszűnt 2011.12.23. 13:28:15

@hoplita:

"Honnan tudod, hogy nem gyűrnéd össze velem a lepedőt?"

Honnan tudhatná? Most tesztel.:):)

ubul2000 2011.12.23. 13:32:00

Mesterházi az egész frakciójával együtt rendkívüli bejelntésre készül - írja az mno.

No, csak nem egyöntetűen lemondanak mandátumukról?
De szép Karácsony lenne!

dr kíváncsivagyok 2011.12.23. 13:32:40

Szerinted a viselkedésével ki sérti inkább a Parlament méltóságát, tekintélyét?
Az Index tudósítói, újságírói. 2% (71)
A Fidesz. 96% (2836)
Nem tudom megítélni. 1% (42)
Szavazatok: 2949

lanyi 2011.12.23. 13:33:18

@MACISAJT:

Ezt jól megmondtad:)

Mekkora setét vagy...:)

jjulie 2011.12.23. 13:34:47

@ubul2000:

a gyorkocsi utcában van most éppen a mesterházi a lendvai ildikóval együtt egy rendőrautóban, meg a lamprt is

megszűnt 2011.12.23. 13:36:00

@ubul2000:

"No, csak nem egyöntetűen lemondanak mandátumukról?"

Az LMP hétfőn azt pedzegette, ha jól értettem, hogy december 31 után, ilyen körülmények között, nem akarják a Parlamentben folytatni a bohóckodást.

Hallott erről valaki bővebben?

Karachar Nevian (törölt) 2011.12.23. 13:36:36

Kedves Gábor! A gondolatmenet jónak tűnik, de sztem OV nem hülye, max looser, esetleg peches, de hülyének nem mondanám (pl. A tegnapi interjúja már a kiszivárogtatást megelőzendő történt).
Biztos hogy van vmi a tarsolyában, különben nem merné diszkréten szembe köpni Barrosot.

AbuBakr 2011.12.23. 13:36:52

@ubul2000: most épp a gyorskocsi utcában van a díszes banda... :)
majd ha kiengedik bejelenthet... :DDD

dr kíváncsivagyok 2011.12.23. 13:37:10

@AbuBakr: " esvííír hun vótál öt évvel ezelőtt? "

Ó...be szép is a neved,...Te lennél a Haza ?

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.12.23. 13:38:05

@Knausz Timea: a nagy érzések mindig letaknyozással indulnak. :D

jjulie 2011.12.23. 13:38:28

az első két képviselőt kiengedték a gyorskocsi utcából, nem gyanusították meg őket

dr kíváncsivagyok 2011.12.23. 13:39:09

@Karachar Nevian: " Biztos hogy van vmi a tarsolyában, különben nem merné diszkréten szembe köpni Barrosot. "

Van bizony,....kilépni az EU - ból és megtagadni az államadósság visszafizetését . Erre utazik a Kedves Vezető....

dr kíváncsivagyok 2011.12.23. 13:40:39

Orbán eddig a ( EU - ban lévő konzervatív jobbos ) elvtársaira hivatkozott....most kire fog ????

dr kíváncsivagyok 2011.12.23. 13:43:04

@ubul2000: " No, csak nem egyöntetűen lemondanak mandátumukról?
De szép Karácsony lenne! "

Óó, ... be szép is egy kis polgárháború ! ( Mert ha nem működik a parlament,...nagy esély van rá !)

Zsit (nyau és rémizé) · http://ittanyugatihatarszelen.blog.hu 2011.12.23. 13:44:11

ez olyan konteo-s lett
Gábor, lécci, én értem, hogy kell a humor is, de ez most nem vicces.

megszűnt 2011.12.23. 13:44:27

@Hepci:

"a nagy érzések mindig letaknyozással indulnak. :D"

Az óvodában. Gondolod, hogy a neten is a felnőtt emberek között?

De láttam én már ennél cifrábbat is, megéltem, szép szerelmeket itt, a neten, nagy vonzalmakat és magasságokat, mélységeket..

Arthur Dent 2011.12.23. 13:45:10

Összeesküvés 2:

Orbán biztos jót akar az országnak, vagy ha annak nem akkor legalább magának.

Az előbbit sehogy nem érzem, az utóbbit meg nem látom sehogy se kibontakozni.

Viszont szeretnék 180-as svájci frankot, nyugodt jövőt, még a magánnyugdíjamat is.

Új alkotmány pl. nem hiányzott, meg ez a forradalom izé sem. Nem szokott ez bejönni nekünk :(

De bízok, az ember aki sose hazudott már elmondta, hogy 2012 az elrugaszkodás éve lesz.

Sőt azóta már 2013 is az elrugaszkodás éve lesz.

És hallottam, hogy jön még 2014 és 15 is. Lesz valaha 180 még a svájci frank? A többi nem érdekel...

dr kíváncsivagyok 2011.12.23. 13:45:43

Az egész ellenzéknek le kell mondania a mandátumáról ! A Jobbik kivételével,....Ők már régen nem ellenzék,....csak látszat-ellenzék, ugyanis folyamatosan kapják Orbántól a kisebb - nagyobb koncokat ! Ők Orbán jövőbeni támasza !!!!! (Meg a magánhadserege.....)

AbuBakr 2011.12.23. 13:49:21

@kíváncsivagyok: téged se az eszedért szeretnek a környezetedben...

jjulie 2011.12.23. 13:50:21

kiengedték a gyurcsányt is a gyorcskocsi utcából

Várúr 2011.12.23. 13:55:41

@MACISAJT:
Valami ilyesmire gondoltam én is, Török ténsúr hangsúlyozottan spekulatív blogja olvasásakor. Hogy mondjuk a Rákóczi szabadságharcot egyszerűbb lett volna mindjárt a majtényi fegyverletétellel, 1848-49-et a világosi megadással kezdeni, 56'-ot pedig el sem kezdeni. Akkor Török ténsúr se kényszerülne spekulációkra. Talán akkor senor Barroso Emánuel se Mong Attilán vagy annak miniszterelnökségi spionján keresztül levelezne a magyar kormányfővel.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.12.23. 13:56:14

@Arthur Dent: ez a baj veled, csak ilyen földhöz ragadt dolgok érdekelnek. Nyilván egy csomó embernek fontos a honfiúi kebel dagadása is. :)
Mondjuk ok nem mindig van rá, a mi kicsi hősünk eléggé hektikus produkciót nyújt...

AbuBakr 2011.12.23. 13:58:46

@jjulie: és még félholtra sem verték? ej.... micsoda gyengusz diktatúra ez...
bezzeg ha ő vezetné..
lenne CR gáz, gumigolyó, kardlap, eltört újak, kilőtt szemek, a buszmegállóból elhurcolt perui diákok... :D

radala 2011.12.23. 13:59:35

@Arthur Dent: Szerintem a 180 Ft svájci frank az nem egy reális vágy, a Ft-t az euróhoz érdemes hasonlítani, de szerintem a 250 (ami a 180-as svájci frank) az nagyon túlértékelt. Ha mondjuk azt mondjuk, hogy 5 éve is 250 volt és az infláció mondjuk 3 %-kal magasabb, Mo-n, mint az EU-ban, akkor 250*1.03^5 az 290, ami reális lenne. Ez azt jelenti, hogy ha azt mondjuk a svájci frank az nem a magyar gazdaság állapotát jelezve 250, akkor szerintem, ami elvárás lenne az 250/306*290 237 Ft...
A 180 Huf-os elvárásod, az kb olyan, mint amikor a szociális otthonban beszélgetnek az ott lakók, hogy "Bezzeg 1950-ben még basztak az emberek"...

dr kíváncsivagyok 2011.12.23. 14:01:05

@AbuBakr: "téged se az eszedért szeretnek a környezetedben... "

Lehet,...de legalább szeretnek....

2011.12.23. 14:02:12

Az oké, hogy bevitték a judeobolsikat, de minek engedik ki őket?
Az ünnepeket töltsék csak sitten a kedvenc cigányaik körében.

radala 2011.12.23. 14:02:46

@kíváncsivagyok: És akkor mi lesz?
Ezt már a Jobbik is javasolta a Fidesznek 2006-ban és nem gyávaságból nem tették meg, hanem mert pontosan tudták, hogy mit is lehetne csinálni a hirtelen jött 2/3-dal (mostanra már világos, hogy ez milyen veszélyes fegyver).
No, de most aztán végképp semmi értelme nem lenne az egésznek, persze az is igaz, hogy veszélye sem...
Fene tudja.

2llkedő 2011.12.23. 14:03:29

@radala: Ugyan ez az eszmefuttatása Kuszaszemnek is az adósságcsökkenésünkkel kapcsolatban.

dr kíváncsivagyok 2011.12.23. 14:03:43

@xsasha: " Orbán azt mondja, hogy nem hitel az, amire szükségünk van, hanem egy védőhálóra, ami csökkenti a kockázatokat - és fenntarthatóvá teszi az eddig is működő piaci finanszírozást. "
Hát igen......a hit nagy erő....hogy Te miben hiszel , az magánügyed,...de az ország túlnyomó része nem hisz a Kedves Vezetőnek....már....

AbuBakr 2011.12.23. 14:06:12

@libbancs: Istenem... micsoda ajándék lenne dorosz dávidnak ha egy 130 kilós kancigó végre igazából seggbe tetoválná...
hisz annyira szereti őket... :D

TéeSzElnök 2011.12.23. 14:13:45

Orbánnak még körülbelül 3-4 hónapja van. Addigra elfogynak a tartalékaink. Vegyetek lisztet, cukrot sót, konzervet...

turulpina 2011.12.23. 14:15:19

Még mindig puhapöcs vagy, Gábor.

jjulie 2011.12.23. 14:16:36

a képviselőket kiengedték, az aktivisták még mind bent vannak

Sir Galahad 2011.12.23. 14:17:29

Szerintem ez az egész egyszerű tárgyalás előtti színjáték: mindkét fél megpróbál minél jobb pozíciót fölvenni, mielőtt tárgyalóasztalhoz ülnek. Ha a felek bármelyike már a tárgyalások előtt elfogadná a másik feltételeit, akkor miről fognak egyezkedni? Tény, hogy úgy tűnik, a magyar kormánynak fontosabb a megállapodás, ezért a másik félnek eleve jobbak a pozíciói - de nem hiszem, hogy ne okozna az uniónak komoly veszteséget az ország bedőlése, tehát a képlet nem ilyen egyszerű. Szerintem tavasszal le fognak ülni, a kormány egy kicsit enged majd, épp annyit, hogy még ne váljon hiteltelenné a választói előtt, aztán a dolgok helyrerázódnak. Tavasszal kiderül, jók voltak-e a megérzéseim.

jjulie 2011.12.23. 14:21:33

@Sir Galahad:

komoly veszteség? inkább beavatkoznak,

a fölösleges veszteség ami nem kell nekik

radala 2011.12.23. 14:21:38

@2llkedő: Mármint, hogy bezzeg 50 éve még volt szex?
Fogalmam sincs a magyar és az EU infláció közti különbségről, de lévén a Ft meg az € nem azonos, így nehezen várható el, hogy az arányuk örök legyen. Viszont lehet, hogy még ezt is megérjük.
Egyébként érdekes kérdés, hogy jobb-e nekünk, amióta konvertibilis a Ft? A magyar dögöljön meg a szomszéd tehene mentalitáshoz rém passzol az Orbáni út, a magyarokat nem annyira az zavarja, hogy nekik szar, hanem, hogy van akinek jobb (lásd egykulcsos adó hiszti). Szóval ha összeomlik az egész ország, annak egy echt magyarnak örülnie kell, pláne, ha a Ft vissza nem konvertibilisedik.
Az mekkora trükk lesz majd a Fidesztől, ha 20 év múlva ha megbukik, majd elküld titeket megint gorenjét venni és 2036-ben megint jöhetnek vissza, miután kiderült, hogy mégiscsak ők a "szakértök". Innen Bécsből szuper kis gegnek nézne ki és méltó bosszú lenne 2002-ért.
Tényleg ez is lehetséges, hogy ez az egész egy ilyen modern Monte Christo:-)
Bakker, hogy ez eddig nem jutott az eszembe, tulajdonképpen igaza van Orbánnak:-)

Snipers 2011.12.23. 14:21:53

Mi a közös a felsorolt nevekben?

Kiszelly Zoltán
Kumin Ferenc
Mráz Ágoston Sámuel
Giró-Szász András
Kern Tamás
Török Gábor
_________________________________________________

Ők hitetik el, hogy a sz*r az habostorta, a habostorta meg sz*r?

radala 2011.12.23. 14:27:18

@Sir Galahad: Kihagytad a számításból a legújabb elméletet, hogy OV most áll bosszút a magyarokon, amiért 2002-ben elzavartuk:-)
Ezzel szerintem az egész 2010 utáni politika tökéletesen magyarázható, eddig azt gondoltam az a Fidesz célja, hogy a saját szavazóit megalázza (konkrétan engem), hogy ilyen hazudósokra szavaztak, de most már látom, hogy sokkal általánosabb ez a bosszú.
Egyébként meg is érdemeljük (én föltétlenül, mert 2002-ben már nem mentem plakátot ragasztani a Fidesznek, ami most már belátom hiba volt) :-)

xunilo 2011.12.23. 14:28:18

@hoplita: Én a jövő héten csak megveszem azt a jegyet.
És hatalmas LOL-eket fogok neked küldeni kintről, amikor már az ennivalóért is verekedni fogsz a tesco előtt, te kis méztároló alkalmatosság

dbeata 2011.12.23. 14:28:29

@hoplita: OFF: lehet, hogy vonzó vagy és lehet hogy megfordulna a fejemben, de létezik elkötelezettség, és fogadalom, amit megtettem, ez a különbség. Nem vagyok apáca, nekem is vannak érzéseim, nekem is tetszhetnek férfiak, attól mert férjes nő vagyok. De én nem a papírra esküdtem föl, hanem a házasság szellemére. Ami nekem ezt jelenti: lehetsz vonzó számomra, de a kapuk zárva maradnak. ON: mizújs, lemaradtam valamiről?

Várúr 2011.12.23. 14:29:07

@kíváncsivagyok:
"Az ország túlnyomó része nem hisz..."
Személyes ismeretségben vagy az ország túlnyomó részével?
Nagyon kíváncsi és nagyon fürge lehetsz, ha így van...

jjulie 2011.12.23. 14:30:41

az mszp-sek még bent vannak

AbuBakr 2011.12.23. 14:33:36

@Várúr: persze, ezek azt hiszik az ország egyenlő a nagykörúton belül élőkkel...
egyébként az ország valóban kezd egyre inkább nem hinni, de a kis oktondiknak eszükbe se jut, vajon mi miatt, és hogy kiknek fognak a későbbiekben hinni...
azt azért megsúgom nekik, hogy nem a libásnak, fletónak, és még csak nem is a lámpásoknak

radala 2011.12.23. 14:33:45

@Várúr: Én sem vagyok az ország túlnyomó részével ismertségben, de a kvk-k ezt mutatják. Persze ez semmit nem jelent, innen még roppant könnyen föl lehetne állni, pláne, hogy senki nem erősödik momentán max. a Jobbik. Mindenesetre furcsa lenne, ha ezt bárki elhinné, én sem hiszem el, az más kérdés hogy foggal körömmel igyekszem bízni benne, mert jobb lenne...

AbuBakr 2011.12.23. 14:34:47

@jjulie: mindenkinek jobb lenne, ha csak a dunapartra engednék ki őket egy sortűz erejéig...

jjulie 2011.12.23. 14:37:00

@AbuBakr:

te is valami fejreejtett nemzetibolsevik lúzer lennél?

hol rajtőzködtél eddig?

dbeata 2011.12.23. 14:40:40

@radala: Bocs, de az egykulcsos ban nem az a gáz, hogy másnak jobb, hanem hogy aki keveset keres, eztán még kevesebbet fog (az árak ugye meg az égbe mennek eközben) és a foglalkoztatottság meg a béka segge alá bújt. Tehát aki jobban járt az egykulcsossal, mint előtte a többkulccsal, az a legszegényebbtől (is) vette el a többletet. Szembe köpném magam inkább...

AbuBakr 2011.12.23. 14:42:00

@jjulie: te is be akarsz állni közéjük a dunaparti sorba? :D

Unionista 2011.12.23. 14:46:18

@török
itt két zsák pénz van.
A) az egyik az eu pénze. ez (vissza nem térítendő) támogatás, amit gyakorlatilag hidegháborús jóvátételként kap kelet-európa benne magyarország.
B) a másik az imf pénze. ez (visszafizetendő) hitel. erre azért van szükség, mert a maffia lenyúlja az eu pénzeket.

a "lesz-nem lesz" játéknak négyféle kimenetel van.
-- igen, igen => a kutya ugat, a karaván halad
-- nem, igen => ügyvezető kormány => ellenzéki tüntetések
-- igen, nem => az ország devizatartalékokból finanszírozza magát => előrehozott választás
-- nem, nem => teljes összeomlás

dbeata 2011.12.23. 14:48:25

Gyerekek: bréking! Új családjogi tv.: "A törvény teljes abszurditása a családtagok kötelezettségeit soroló fejezetekben bontakozik ki. A jövőben a gyerekeknek törvényi kötelezettsége lesz képességeinek megfelelően eleget tenni tanulmányi kötelezettségeiknek, illetve tartózkodni az egészségkárosító életmódtól. Nincs több murván görkorizás, fára mászás, eszeveszett biciklizés." - mi a fasz van, bmeg? Ezek komolyan ezt szavazták meg a MI PÉNZÜNKÖN? És jutalmazzák és tömjénezik magukat????? NA NE MÁ! Esküszöm, megtanítom a gyereket mindezekre és még káromkodni is, és elmegyek az egyházi iskolák elé megbotránkoztatni... :-)))

dbeata 2011.12.23. 14:50:34

@AbuBakr: Pedig szép kövér példány lennél a horgán...

radala 2011.12.23. 14:55:38

@dbeata: No ne legyél már ilyen demagóg. Senki nem vett el semmit senkitől, nem pénzt adnak oda a gazdagoknak, hanem kevesebbet vesznek el tőlük. Lehet ezt méltánytalanságnak érezni, de igazságtalannak még véletlenül sem.
Aki háromszor annyit keres most is 4 szer annyit adózik, mint a keveset kereső, de korábban meg 6-7 szer esetleg végtelenszer többet adózott.
Ezt lehet utálni nekem sem tetszik, de azt mondani, hogy elvettek és odaadtak az egyszerűen hazugság. A gazdagabb azt a pénzt megérdemli, csak eddig nem kapta meg. Talán Matolcsy mondta, rém kegyetlenül hangzik, de tán igaz, hogy egy ország sikere nem a munkanélkülijein múlik, hanem a dolgozóin.
A foglalkoztatottság meg éppen nem csökkent, csak nem nőtt, ami kurva nagy baj, de nem kéne még nagyobbnak lefesteni, mint amekkora a valóságban.

Unionista 2011.12.23. 14:59:06

@stargate:
nyilván nem lesz ilyen. mert nem lesz fűbehugyozás, bokorbaszarás, kukaborogatás, autógyújtogatás, kövekkel hajigálás, vascsővel püfölés. az lmp és az mszp a tüntetéseire nem szervez pénzért csőcseléket, ellentétben a jobbikkal és a fidesszel.

nu pagagyí 2011.12.23. 15:00:46

Az országnak szüksége lenne pénzre, Orbánéknak nem. Az ő kis maffiacsapatuk egy leszegényedett országban is ragyogóan meg fog élni. Egy kis belső tisztogatással bármikor belőhető a haszonélvezők optimális létszáma.

dbeata 2011.12.23. 15:01:09

@radala: Persze, szépítsük csak, valóban, csak a legalacsonyabb Európában, mijaznekünk. Vajon miért, hogyan történhetett ez? Ezen azért el kéne gondolkozni. Mindegyik politikai csúcspéldánynak. Nem mondanám, ha nem lenne igaz, a minimálbéreseknek nőtt a terhe, egyes jól keresőknek pedig csökkent. Igaz, lehet, ő nem fogja majd piára meg kocsmára költeni... Sokkal okosabban plázázik meg luxusutazik, esetleg végtörleszt belőle. Hol van a közteherviselés, és a szolidaritás? Pökhendi, gögös megnyilvánulások ezek, amiket te és a hozzád hasonlók megengednek maguknak. Pedig lehet, a te szüleidet is szembe köpik ezzel.

stargate 2011.12.23. 15:04:27

@Unionista: Jó nagy fáziskésésben vagy...:))

barkacs 2011.12.23. 15:14:10

Az országot valójában irányító csoportok, sándorok (csányi, pintér, demján) mikor hátrálnak ki vitya mögül?

Az eu meddig megy el, hogy egy felkészültebb, hitelesebb, kezelhetőbb és kiszámíthatóbb vezetőt találjon vityánál? A pesti kocsmákban több név is kering. Meglátjuk.

bigapples 2011.12.23. 15:15:58

@radala: nőtt vagy 40 ezer fővel a foglalkoztatottság, nem egetverő, de mégis jó irányba történt a változás.

avanivi 2011.12.23. 15:16:34

Kedves Gábor !
Írja már meg, hogy miért kell a Viktorunknar távozni a politikából !!!
Mi tudjuk, hogy tudja, csak nem mondja !!!!!!
Bátorság, már mindenki tudja, hogy Viktorunknak menni kell nagyon gyorsan. !!!!!

bigapples 2011.12.23. 15:19:00

Gyurcsány tökéletesen ellopta a show-t, ez van LMP:

"Former premier arrested over Hungary parliament protest Monsters and Critics 12:52

Police in Hungary break up opposition rally, detain former Prime Minister Gyurcsany The Washington Post 12:43

Police in Hungary detain former premier Gyurcsany St. Paul Pioneer Press, Minnesota 12:41

Hungary police remove ex-PM, lawmakers from protest The Star Online 12:33

Hungary police hold protest MPs
BBC 12:20"

igényes 2011.12.23. 15:26:15

Tényleg azt mondják az emberek, hogy Orbán szellemileg fogyatékos!

Jobbikos barátom, fideszes barátom, kdnp-s barátom szerint orbán egy kattant ember. Igen, vannak ilyen barátaim, de nem orbánit Becsületesek!

radala 2011.12.23. 15:29:32

@bigapples: Nem tetszik a Monte Christós elméletem? Szerintem szuper:-)
Amúgy KEKÜ/BUÉK
mindenkinek

igenember 2011.12.23. 15:32:27

Áh Gábor, itt semmilyen csapda nincs. És érthető Orbán magabiztossága. Ráleltek az MNB 35 milliárdos tartalékára. Ez egy új ellopható összeg.

Ha kisöprik az MNB padlását kihuzzák választásokig. Ott megint 2/3-ot szereznek mivel a sok birka rájuk szavaz és a dolog kezdődik elölről.

radala 2011.12.23. 15:33:38

@dbeata: Szerintem minden Fidesz kritika jogos, a fasisztázást, antidemokratázást is el tudom fogadni, de nehogy már a foglalkoztatottság is az ö saruk legyen. Van-e Európában ország, ahol javult a foglalkoztatottság az elmúlt két évben? (nem a 40 000-röl beszélek, mert az tényleg csak szépségtapasz)

radala 2011.12.23. 15:36:20

@igenember: Ja pontosan, kezdődik előröl, épp fönt említettem majd, hogy 2036-ban megint mindenkit elküldenek gorenjéért és 2040-ben meg már újra 72 %-uk lesz azzal a szöveggel, hogy ők a szakértök...
Még, hogy nem lehet kétszer ugyanabba a folyóba lépni:-)

Kandabula 2011.12.23. 15:38:21

Énnekem ez az egész nagyon teccik. Az, hogy egy kényszeres ember hogyan hülyít meg egy népet. Ez valami csodálatos. Ennél csak az Alaptörvény Asztala jobb. (Persze a festményekkel együtt.) El nem tudtam volna képzelni, hogy én egy hülye, primitív országban fogok élni. Egy olyanban, amelyik nem tanul a történelméből, amelyik (minden realitást félretéve) visszasír tragikus korokat, amelyik bedől egy erőszakos fantaszta álmainak. Aki leszarja a népet és beszari embereivel uralkodik. Aki sunyi módon hirdet meg nemzeti egyetértést (oszt mire fel?), aki ki akar szervezni minket Európából (rendben, de hová?), aki nem akar részt venni a jövőnket biztosító nemzetközi munkamegosztásból (lehet, hogy szeretné, de már nem veszik komolyan), akinek egyik legjobb embere (Deutsch Tamás) legalább egy koki nélkül idétlen nyilakat lövöldöz fontos személyiségekre, stb, stb... De már elfáradtam. Vesszen Trianon! Vesszen az első és a második világháború! Vesszen mindenki, aki megrekedt ebben a Kárpát-medencében, mert nem tudott kibulizni egy tengerpartot! Vesszen minden náció, amelyik ezt megakadályozta, akár saját érdekeinek feladása árán is azt, hogy ne tudjunk egészségesen, nemzeti összetartással terjeszkedni! Vesszen Augsburg és Merseburg! Köcsög németek! No meg a csatlósaik! Mi most megmutatjuk, mire megyünk Európa nélkül! Eddig megvédtük ezt a seggfej kontinenst, no, most nem fogjuk. Tehetnek egy szívességet, oszt jónapot!

bgp 2011.12.23. 15:51:53

@Unionista: most a "nem,nem" nagyon valószínű. Kezdjek el konzerveket venni?

ssi 2011.12.23. 15:54:09

@bigapples: @radala: nőtt 40 ezer fővel a foglalkoztatottság

főleg a közmunkák miatt
www.vg.hu/gazdasag/gazdasagpolitika/elemzok-jovore-is-marad-a-magas-munkanelkuliseg-363291

@nyünyüge: erre gondolnak azok, akik ezt így mondják:
ha nem jött be A, nem szóltak róla semmit, hanem azonnal és lelkesen jött B, s ha az sem, csak úgy és gyorsan és optimistán a következő .. NER, NENyi + kifüggesztése, ... 1 millió új munkahely .. egy-kulcsos családi adózás, hogy szülessen több gyerek, államadósság-csökkentés .. legyünk logisztikai/termelési/stb. európai központ .. új iparosítás .. stb., stb.

bgp 2011.12.23. 15:57:24

@kíváncsivagyok: szerintem a kétharmadra. Az eddig mindig bejött.

bgp 2011.12.23. 15:59:36

@AbuBakr: még csak most kezdődött, csak bemelegítenek a fiúk.

alien 2011.12.23. 16:13:43

érdekes lépésnek mondanám, ha nem én szívnám meg az összes lehetséges befejezést, de nagyon sanszos hogy buktatni akarnak, mert homokszem vagyunk az órában, ahogy az eut eddig ismertem az alkuk mindig racionálisak voltak és praktikusak, kezdeni azzal amit mi csinálunk nem tudnak sokat így múlt el jó szílvó és a görög hős is ...

Kandabula 2011.12.23. 16:22:01

@alien: lenni akar mond. Szerencse itten. Jónak lenni homokszem. Mindig bejön.

Unionista 2011.12.23. 16:24:53

@bgp:
szerintem most mindenki ünnepeljen. januáról a lakosság még nagyobb része fogja menekíteni a pénzét. a másik fele további takarékoskodásra kényszerül. az ellenzék nyilván tüntetéseket fog szervezni. az imf/eu ennek függvényében fog dönteni. ha lát valós ellenzéki alternatívát, akkor a fideszt fogja megbuktatni. ha nem, akkor "csak" orbánt.

2llkedő 2011.12.23. 16:28:58

@radala:"de nehogy már a foglalkoztatottság is az ö saruk legyen."

Pedig az ő saruk. Ők igértek egymillió munkahelyet. Pedig mindenki mondta, hogy nem lehetséges, de ők akkor is tartották magukat hozzá. Valami alapja csak volt ennek az igéretnek, vagy csak egyszerú hazugság volt, amire az emberek szívesen szavaznak?

jjulie 2011.12.23. 16:29:10

@Unionista:

orbánt a paraszti gőgje fogja megbuktatni

az imf-eu csak pöcköl rajta egy utolsót

zeddez 2011.12.23. 16:29:43

@igenember: Nem fog. Abban a pillanatban, hogy a valutatartalék egy szint alá csökken, olyan brutális spekulációs shortolás lesz a HUF ellen, mint még soha. És onnantól kezdve 4-5 nap alatt ugyanabban a helyzetben leszünk újra úgy, hogy az a maradék is két pillanat alatt elpárolog, amit Viktorék benthagytak, aztán már az sincs.

ökörpöröly 2011.12.23. 16:38:12

Leegyszerűsítve kétféle ország létezik, Nyugat-barát és Nyugatellenes, "Független". Nézzünk egy pár példát hasonló fejlettségről induló országok esetében, hogy mit hoz az egyik és mit a másik változat.

1. ex-Szovjetunió európai államai, egy főre eső GDP (2010)

Nyugat-barát:

Litvánia: 11466 USD/fő
Észtország: 14402 USD/fő
Lettország: 11115 USD/fő

átlag: 12327,7 USD/fő

"Független"

Oroszország: 8681 USD/fő
Fehéroroszország 5166 USD/fő
Moldova: 1514 USD/fő
Ukrajna:2569 USD/fő

átlag: 4482,5 USD/fő

2. ex-Jugoszlávia főbb tagállamai:

Nyugat-barát

Szlovénia: 24111 USD/fő
Horvátország: 15284 USD/fő

átlag: 19697,5 USD/fő

"Független" -bár Szerbia is elindult a Nyugat felé, de az egykori Nyugat-ellenesség és Orosz orientáció erősen érezhető-

Szerbia: 5821 USD/fő

3. ex-Korea

Nyugat-barát:

Dél-Korea: 17074 USD/fő

"Független"

Észak-Korea: 1161 USD/fő (becsült, 2009-es adat)

Az ún. jobboldali barmok logikája szerint, a "független", "multik és a bankok által ki nem fosztott" országokban kellene a legmagasabb GDP-t és GNP-t mérni, ott kellene a legmagasabbnak lennie az átlagosan várható életkornak, ott kellene a legmagasabb szintű egészségügynek és közoktatásnak lennie, azoknak kellene lenni a világ legcsodálatosabb részeinek. Ennek ellenkezője igaz, az ún. "független" államokban diktatúra vagy autokrácia van, a legalacsonyabb a várható élettartam, a legalacsonyabb az életszínvonal, a legmagasabb a korrupció és a demokrácia jobb esetekben is csak nyomokban van meg. Előttünk két lehetőség áll, vagy Nyugat-barát állam állampolgárai leszünk vagy lecsúszó, elnyomott, kifosztott "független diktatúra" rabszolgái. Köztes lehetőség nincs!
Minden józan eszű, normális értékrenddel rendelkező, tisztességes ember számára nyilvánvaló, hogy a Nyugat-barát verzió a jobb minden területen. Nem csak nekünk, hanem a jövő nemzedék számára is. Ezért minden eszközt fel kell használni!
A "függetlenség", "szabadságharc" jelenlegi eszméje mögött mindig beteges hatalmi vágy, illetve politikai köntösbe bújt bűnszervezetek korlátlan uralomra törekvése áll. Ezekkel a szavakkal épült ki Pol Pot tömeggyilkos rendszere Kambodzsában, Kim Ir Szen milliókat lemészárló és nyomorba döntő rendszere Észak-Koreában, Sztálin több mint 50 millió áldozatot követelő rezsimje.
Ez a demagógia mindig meghülyíti a legostobább embereket, és legjellemtelenebbeket teszi korlátlan, ellenőrzés nélküli hatalomba.

jjulie 2011.12.23. 16:39:00

milyen szar lehet az orbánnak, hogy őt aki hazazavarta a ruszkikat, akinél kitartóbb kommunistázót rajzolni sem lehet, tejhatalmat szerzett, erre most a nyugati kapitalisták célkeresztjében van, megcsapdázzák, űzik a vesztébe

dehát csak beolvasztanak minket európa bodogabb felébe, akárhogy is kapálózik a parasztja

ökörpöröly 2011.12.23. 16:40:27

@ökörpöröly: Ezért a magyar társadalom némi jellemmel rendelkező részének kötelessége mindent megtenni, akár szükség esetén külföldi fegyveres erőket behívni az országba.
Más lehetőség nincs, csak a pusztulás, lerohadás, kirekesztettség, szegénység, totális szellemi és morális lezüllés.

Unionista 2011.12.23. 16:41:14

@ökörpöröly:
itt a vallás a meghatározó. nyugati és keleti kereszténység.

dbeata 2011.12.23. 16:42:11

@radala: Én nem fasiztáztam, ha jól emlékszem. (legfeljebb kommunistáztam). A foglalkoztatást közvetetten is rontották, rontják, a kiszámíthatatlan, vagy kiszámíthatóan gagyi és rosszindulatú gazpoljukkal. De én meggyőzhető vagyok, mondj egy okot, miért jó az egykulcsos, jelen helyzetben, és én kész vagyok átgondolni és esetleg változtatni a véleményemen. Jelen pillanatban kuka számomra.

aszekelyek 2011.12.23. 16:42:43

@sárkányfő: áh, nem , csak a parlamentnél mutogatta magát és csinálta a saját hírverését ferink. Már nem tud minket csődbevinni az a barom. Vagy gondolod, hogy az Eu majd odaülteti?

Unionista 2011.12.23. 16:43:56

@bigapples:
csak ez nem piaci foglalkoztatás. hanem részben fele részben közmunka, fele részben statisztika (diákok).

lüke 2011.12.23. 16:44:55

@aszekelyek:
ki van a tüntetésen?
ha mindenki itt írkál?

Akos_Holland 2011.12.23. 16:45:07

Nem olvastam vegig a kommenteket, ugyhogy nem tudom, hogy felvetette-e valaki mar. Torok Gabor gondolatkiserlete talalo, de miert kell, hogy gondolatkiserlet legyen? Miert nem tudjuk, hogy van-e tartalek a koltsegvetes fenntartasara? Miert nem egyertelmu, hogy mi a helyzet?

Nyilvanossagra kell hozni a Kormany 1, 2 ill. 3 eves koltsegvetesi tervet!

ökörpöröly 2011.12.23. 16:45:15

@jjulie: Sajnos úgy tűnik, hogy kiépül egy korlátlan diktatúrát, melyben Simicska-Nyerges-tengely lesz az élet és a halál korlátlan ura. Az "1984" borzalmai semmik lesznek ahhoz képest, amit ez a bűnszervezet hozhat nekünk.
Már a lakosság (alsó-)középosztálybeli része is elkezdte kimenteni a vagyonát Nyugatra, az imperialista bankrendszerbe, mert a vagyon- és jogbiztonság nem létezik a "szabadságharcos Magyarországon". Eddig még nem történt meg, hogy akár pár százezer forintnyi megtakarításokat mentettek volna külföldre! Az elmúlt héten viszont megindult a kis megtakarításokkal rendelkező lakossági csoportok vagyonmentése is.
A Rákosi-rezsim óta nem volt ilyen jogbizonytalanság Magyarországon.

jjulie 2011.12.23. 16:46:11

@aszekelyek:

ha napi kétszer negyvennyolc órában ferizel, attól még nem lesz fényesebb a bukott orbán

de miakurvaanyádért nem hagyod abba, és zenged az orbán fényességét az orbitális fideszpicsaszáddak?

ökörpöröly 2011.12.23. 16:48:13

@Unionista: A nyugati- és a keleti kereszténység általában jelzi Európa határát is. Manapság már nem a vallás, hanem az Európához való hozzáállás az iránymutató. Egyébként Korea esetében nem értelmezhető a vallási különbség.

Akos_Holland 2011.12.23. 16:49:33

Off-topic: Gyurcsany letartoztatasi mizeriaja nevetseges :)

ökörpöröly 2011.12.23. 16:50:51

@jjulie: Az összes fideszes okádékot be kellene rakni egy koncentrációs táborba, ahol majd Orbán-Lázár-Rogán trió alkotja a főkápókat!:) Ezek a fideszbirkák élveznék is. Aki fideszes, az nem ember, de még állatnak se nevezhető, mondjuk úgy, bolsevik homonculus. :)

Gyerekek! Én vagyok Zimömen, a híres keresztény! 2011.12.23. 16:51:04

Gáborom, nemrég még az Orbáncsávóminidúcse valagához hegesztett nyelvedről értekezett a baloldal, firtatva, betűre fizet-e a Szentkirályi utca.
Hát szépen visszabillentünk SzDSz-es előéletedbe, ahogy a stílusodat elnézem. Emögött tényéeg pénz van, vagy szimpla atavizmus?
Gondolatkísérletednek csak az alapja hiányzott, mármint hogy (demokratikus viszonyok között) lehetősége van-e egy "nagy embernek" efféle levélkéket írni és kiszivárogtatni, mint Barroso-nak. És ha egy ilyen levelet a miniszterelnök teljes joggal visszautasít, akkor (szintén demokratikus viszonyok között) miféle hivatalos retorzió várja őt ezért? Azt hiszem, nagy demokráciaféltésetekben a legszélsőségesebb antidemokráciaimádattól sem riadtok vissza. Ebbe bukott bele korábbi pártod is tudjuk: az SzDSz).

jjulie 2011.12.23. 16:51:05

@Akos_Holland:

persze, nevetséges hogy elvitték a rendőrök

nagyon nevetséges

Unionista 2011.12.23. 16:51:59

@aszekelyek:
-- az unió andor lászlót akarja (urbán lászlóval).
-- az imf bajnai gordont (oszkó péterrel).
-- a pénzpiac navracsics tibort (varga mihállyal).
-- a maffia orbán viktort (matolcsy györggyel).
a népnek mindegy. a nép stabilitást akar. azt mondja: ezek meccseljék le.

ipartelep · http://ipartelep.blog.hu 2011.12.23. 16:52:38

Orbán egy zakkant ember, ez nyilvánvaló. No de hol látszik itt a bukása? Mitől bukna meg egy cezaromán ember? Az EU-nak hány páncélos hadosztálya áll a határon? Egy se. Akkor meg? A magyar lakosság most is ugyanúgy kormányra juttatná, ahogy azt 1.5 éve tette. Papíron most is 2/3-a van. Igaz? Igaz. Tehát miről beszélünk?
Hogy Orbánt meg kell buktatni, az világos mint a nap. De hogy vele együtt a pártját is meg kell buktatni, ellehetetleníteni, arról senki nem beszél. Pedig ez is nyilvánvaló. Ha valamilyen csoda folytán úgy dönt majd a diktátor, hogy a háttérbe vonul (amikor már a szakadékba kormányozta az országot), akkor onnan még mindig ő fogja mozgatni a bábjait. Volt már ilyen igaz? Senki nem emlékszik a bukott választások bukott vezérére? Mindenki azt hitte, hogy eltűnik, hogy lecserélik, hogy ezt nem úszhatja meg. És most itt van... Orbán maga a Fidesz, nélküle ez a párt (legalábbis most) nem létezik. Tehát az nem megoldás, ha Orbán látszólag lemond, de a Fidesz továbbra is kormányon marad.
És persze a jelen helyzetben (mikor az ostoba nép újra őket ültetné a feje fölé) lehetetlen elzavarni őket. Hát akkor mi lesz? Mert hogy mi lenne jó, arról fölösleges beszélni. Az lesz, hogy megyünk a szakadék felé, és jól bele is esünk.

A múltkoriban olvasgattam a Hitler elleni merényletkísérletekről. A közhiedelemmel ellentétben nem csak a Stauffenberg-féle kísérlet volt. Csodálatos módon, már évtizedekkel előbb voltak olyan emberek, akik felismerték benne az őrült fanatikust, és megpróbáltak tenni is valamit. A történelem tragikuma, hogy nem sikerült.

Gyerekek! Én vagyok Zimömen, a híres keresztény! 2011.12.23. 16:52:57

@ökörpöröly: mindigi sejtettem, hogy ez a fene nagy (húsz fősre duzzadt) "Köztársaságpárt" valójában a legszélsőségesebb náci párt. :)

Gyerekek! Én vagyok Zimömen, a híres keresztény! 2011.12.23. 16:54:15

@jjulie: én nem nevettem, de nagyon nem is örültem, mert ebből megint az lesz, hogy az a zsírsertés Barroso megint "levelet ír".

ökörpöröly 2011.12.23. 16:54:30

@Unionista: Pénzpiac nem akarja Navracsicsot és Varga Mihályt, mert a mögöttük álló FIDESZ egy az egyben bűnszövetkezetek kezében van. Az más kérdés, hogy Matolcsyhoz képest jobb verziónak tartják őket.

jjulie 2011.12.23. 16:55:04

@Gyerekek! Én vagyok Zimömen, a híres keresztény!:

te egy fasz vagy jóska, nem pedig híres keresztény

vágass eret magadon

Akos_Holland 2011.12.23. 16:55:22

@ipartelep: ha Hitlert megolik meg a 30-as evek elejen, a merenyletet nem tudnank ertekelni...Sot, lehet, hogy elitelnenk...

Gyerekek! Én vagyok Zimömen, a híres keresztény! 2011.12.23. 16:55:31

@Unionista: teljesen reális, hogy a '68-as tetűbanda (aka EU) a mocskos marxista Andor Lászlót akarja.

potyus 2011.12.23. 16:56:11

@jjulie: Engedelmeddel, kijavítanálak.
NEM ! Orbán zavarta haza a Ruszkikat. Csak ő volt az első aki nagy nyilvánosság előtt ki merte mondani. És ez óriási különbség!
Minden elismerésem akkor Orbáné volt, mert fiatal kora ellenére meg merte tenni ezt a kijelentést, de ne emeljük piedesztára, NEM Ő küldte haza a ruszkikat, Ő most saját magát küldi haza!
Szerintem kezdi érezni mennyire elszigetelődik a társadalomtól, és fél, nagyon fél. Mert mostantól arc vesztés nélkül nem tehet semmit, ugyanis a zemberek sokkal rosszabbul fognak élni, és azt az Orbán imádók is akarva akaratlanul, de észre fogják venni. Az meg egyenlő a végével...... bizony'

aszekelyek 2011.12.23. 16:57:29

@bigapples: Sehogy se akartak hozzányúlni , hát elment , hogy letartóztattassa magát. Kár, hogy őt pl kiengedték.... Egy kis meztelenül guggoltatás a falnál, egész jó tapasztalat lett volna neki. Mint a történészúrnak, aki nem követett el semmit, mégis elvitte a sün-je ennek a rossz ripacsnak. Sztem szólt az amerikai lapoknak, hogy álljanak készen , mert most jön a magánszáma.

ökörpöröly 2011.12.23. 16:57:49

@Gyerekek! Én vagyok Zimömen, a híres keresztény!: Jelenleg a nyugati típusú demokrácia, azaz a Köztársaság a legjobb lehetőség. Vannak pillanatok, amikor más kell. Ilyen volt a 30-as évek Németországa.
Menj el Szerbiába, aztán menj el Szlovéniába! Hasonlítsd össze a két országot, a két életmódot, a lehetőségeket, a jogbiztonságot, a kiszámíthatóságot, az élhetőséget. Ez ilyen egyszerű dolog.

bebe tv 2011.12.23. 16:58:33

@Knausz Timea: Hát épp ez az. Sok esetben egy tudatos önképzés többet ér, mint mondjuk a mi Lázárunk vagy Orbán jogi diplomája.

2llkedő 2011.12.23. 16:58:49

@potyus: "NEM ! Orbán zavarta haza a Ruszkikat."

De! Orbán zavarta haza őket! Úgy megijedtek, hogy fület farkat behúzva sunnyogtak el hazánkból. Ők már akkor létták, hogy mily hatalmas emberrel állnak szemben.

aszekelyek 2011.12.23. 16:58:57

@kíváncsivagyok: feri már megint puccsot akar? Akkor se kell a magyaroknak!

gjokkel 2011.12.23. 16:59:30

Azért nem biztos, hogy az államcsőd(-del zsarolás) olyan rossz ötlet.

Abban MINDEN gazdasági szakértő egyetért MOST, hogy sokkal előrébb lennénk, ha akár Antall, akár Gyurcsány, akár Bajnai idején hagytuk volna bedőlni az országot.

A világgazdaságban jelenleg teljesen összekuszálódott érdekeket már csak kétféleképpen lehet rendbe tenni: háborúval, vagy csőddel.

Nem hiszem, hogy bárki az előbbire szavazna, marad a második.

Jó sok befektetőnek fog elúszni a pénze. Ez a kapitalizmus alapvető működése, nem kell megijedni.

Illetve...

Talán maguk a befektetők jönnek rá, hogy nem tudják a tömeges bedőlést megengedni maguknak.

És akkor Orbán taktikája az egyetlen helyes út.

Kíváncsi vagyok, mikor pendíti meg először a kormány a lehetőségek között az államcsődöt.

Arra fogadnék, hogy valamikor január közepe táján.

Gyerekek! Én vagyok Zimömen, a híres keresztény! 2011.12.23. 16:59:34

@ökörpöröly: olyan édes, mikor a szocionácik "ilyenegyszerűdolgoznak". :D
"Nyugati típusú érvelésed" nem menti, hogy náci tetűmatyi vagy.

ökörpöröly 2011.12.23. 16:59:41

@Gyerekek! Én vagyok Zimömen, a híres keresztény!: Amúgy meg nem vagyok én annyira demokrata, ha a szemét eltakarításáról van szó. Nem zavarna, ha a FIDESZ-csőcseléket és az őket háttérből irányító Simicska-Nyerges-maffia tagjait mind kivégeznék. :) Engem egy dolog érdekel, hogy nyugodt, kiszámítható, biztonságos társadalomban éljek. :)

ökörpöröly 2011.12.23. 17:00:51

@Gyerekek! Én vagyok Zimömen, a híres keresztény!: Fáj az igazság mi?:) Te, ázsiai birka! Az ország miattatok rohadt le idáig.

Gyerekek! Én vagyok Zimömen, a híres keresztény! 2011.12.23. 17:01:04

@aszekelyek: röhögök. Egész este az orrát fogja boxolni, aztán videóinterjút ad a FAZ-nak...

ipartelep · http://ipartelep.blog.hu 2011.12.23. 17:01:10

@Akos_Holland:
Teljesen igazad van. No de el kell mennünk a "24-ik óra"-ig?
Hiszen már világosan látjuk, hova visz a vonat.

Akos_Holland 2011.12.23. 17:01:34

@gjokkel: Az a baj, Kedvesem, hogy Magyarorszag 'peanuts', nem tomeges bedoles.

Füredi 3.0 2011.12.23. 17:01:42

@Gyerekek! Én vagyok Zimömen, a híres keresztény!: nem fog menni, de próbálom elmagyarázni:
1.) a helyzet az, hogy mi jelenleg kértünk valamit. Akitől kérjük - IMF-eu - az szintén kér valamit. Ennyi. a retorzió az, hogy nem adnak.

2.) Az, hogy olyanok szólnak bele más országok dolgaiba, akiknek ahhoz semmi közük, elég gyakori. Csak mi az elmúlt időben kétszer megtettük. Azt mondtuk például, hogy ha Szerbia nem von vissza egy törvényt, akkor mi "retorziót" alkalmazunk, nem engedjük be őket az eu-ba. Erre visszavonták. Na?

jjulie 2011.12.23. 17:01:59

@Gyerekek! Én vagyok Zimömen, a híres keresztény!:

jaj mostmár tudom kivagy, te vagy az a pattanásos recskahuszár aki az anyjánál lakik a kisszobában, és titokban netezik, mert ha az anyád tudná mit művelsz, nem fizetné tovább a netedet

emeld föl a segged, és vidd le a szemetet mire hazajön mert megint balhé lesz

mikor érettségizel?

Gyerekek! Én vagyok Zimömen, a híres keresztény! 2011.12.23. 17:02:07

@ökörpöröly: aha, majd amikor ti jöttök, jobbikosok... Az finom lesz, mondja Mabel.

ökörpöröly 2011.12.23. 17:03:09

@Gyerekek! Én vagyok Zimömen, a híres keresztény!: Az lenne a legegyszerűbb, ha kivándorolnátok, van elég megfelelő bolsevik diktatúra még fajtátoknak, ázsiai cigányok!:) Mehetnétek sírni Kim Dzsong Il után! Az a ti színvonalatok, söpredék! :) Én viszont úyg szeretnék élni, mint a szlovének, az osztrákok. Tudod, mint az elmaradott nyugati slepp! :)

Unionista 2011.12.23. 17:03:23

@ökörpöröly:
a vallás: az unióhoz való viszony. ez így volt a római birodalom idején, és most is.

Gyerekek! Én vagyok Zimömen, a híres keresztény! 2011.12.23. 17:03:43

@ökörpöröly: ja, hogy valahová az igazságot magát is belerejtetted? Hová? Tudsz egy hivatkozást adni? Igazán kíváncsi volnék.

aszekelyek 2011.12.23. 17:04:07

@AbuBakr: Ráhúzták a ferit a parlamentre? Vagy hogy is volt ez? Oda ment megdönteni a fennálló hatalmat? Magától és direkt? A haja szála nem görbült? Ez azért mégis botrány! Mit csináljon még, hogy már valaki végre inzultálja is? Mondjuk én bottal nem piszkálnám meg... annyira taszít.

Akos_Holland 2011.12.23. 17:04:16

@ipartelep: En nem latok semmit. Akkora kod van.

lettuce 2011.12.23. 17:04:26

Cordon bontoszauruszt annak idején nem vitték el a rendőrbácsik. Mi a manó.

Gyerekek! Én vagyok Zimömen, a híres keresztény! 2011.12.23. 17:06:09

@Füredi 3.0: aha, tehát ha magánemberek idétlen követelődzéseit egy demokratikus választás által miniszterelnökké vált közhivatalnok finom udvariassággal visszautasítja, akkor az ország nem kap meg egy hitelt. Hát, gyerekek, ti aztán kurvára demokratikusak vagytok, épp annyira, mint 1949-ben.

ökörpöröly 2011.12.23. 17:07:16

@Unionista: Azért nem egészen, gondoljunk csak például a kies Germániára!:) Azonban az tény és való, hogy kimutatható Európában a protestáns államok a leginkább fejlődőképesek a kapitalizmusban, utánuk jönnek a katolikusok és a legvégén az ortodoxok. Azonban nálunk sajnálatosan alakul a dolog, egyértelműen az ortodoxok fejlődőképességénél vagyunk, ott ahol Ukrajna, Románia, Albánia és társaik.

Napkutya 2011.12.23. 17:07:38

@potyus: Pontosítsunk. Orbán rohadtul nem zavarhatta sehová a ruszkikat. Alighanem a PÁRTTITKÁR apuka szólt, hogy ezért a Németh szerint már nem is lesz eljárás és hiszti, hiszen a Horn kiengedte a trabantos németeket, -és ezért akkora már nem is kapálóznak az oroszok.

Nem spiláznám, ha valakit tényleg érdekel, -és nem élt még akkor-, nos, utána olvashat.

Orbán? Valaki, aki (otthoni, jól tájékozott tanácsra) először rúgott a döglött oroszlánba.

Nem kunszt. Paraszt vakítás.

Ha valamiért mégi érdemes megjegyezni: már akkor is jól tudta tálalni a semmit.

ubul2000 2011.12.23. 17:08:30

"Az LMP nem vitatja a blokádot felszámoló rendőri intézkedések jogszerűségét"
"Árok Kornél, a Szolidaritás mozgalom egyik vezetője azt mondta, hogy az ellenzéki képviselők mai letartóztatása a rendszerváltás előtti időket idézi."

Fő a fene nagy összhang, avagy amikor nem tudja az egyik balszáj, mit mond a másik balszáj...

Gyerekek! Én vagyok Zimömen, a híres keresztény! 2011.12.23. 17:08:32

@jjulie: te miért vagy itt, édibédi? Kirúgott az asszony, mert három hónapja nem fürödtél rituálisan?

jjulie 2011.12.23. 17:08:55

@Gyerekek! Én vagyok Zimömen, a híres keresztény!:

öcskös, vidd le a szemetet, mire hazaér az anyád, vagy elmondom neki mit művelsz

aztán baszhatod, kikapcsoltatja a neted

Gyerekek! Én vagyok Zimömen, a híres keresztény! 2011.12.23. 17:09:31

@ökörpöröly: a te fajtád azonban, mint látjuk, pillanatok alatt nácivá válik, ha ilyen SMS-utasítás jön. ;)

jjulie 2011.12.23. 17:10:35

@ubul2000:

és te nemzetibolsevik hogy mondod?

Gyerekek! Én vagyok Zimömen, a híres keresztény! 2011.12.23. 17:10:52

@jjulie: ezt már eljátszottátok, amikor megírtátok, mit csináltatok az ellenséggel, aztán az ásatások feltárták, hogy kis hibuci történt: azt ők csinálták veletek...

jjulie 2011.12.23. 17:12:11

@Gyerekek! Én vagyok Zimömen, a híres keresztény!:

húzz a játszópajtásaidhoz öcskös, de előbb nyomkodd ki a pattanásaidat, hogy ne basztassanak miatta

levitted a szemetet?

Gyerekek! Én vagyok Zimömen, a híres keresztény! 2011.12.23. 17:13:48

@jjulie: ezért estetek ki a parlamentből mindörökre, kiskilincs. Mert képtelenek voltatok újítani.

jjulie 2011.12.23. 17:14:07

@ubul2000:

nyilván a jogszerűség kifejezésre elfelejtettél ráguglizni nemzetibolsevik

jjulie 2011.12.23. 17:15:29

@Gyerekek! Én vagyok Zimömen, a híres keresztény!:

mostál kezet mielőtt kinyomkodtad a pattanásaidat öcskös?

ökörpöröly 2011.12.23. 17:15:43

@Gyerekek! Én vagyok Zimömen, a híres keresztény!: Van bennem egy bizonyos szimpátia a nemzetiszocializmus iránt. Európában először tudta ez az eszme egyesíteni az eltérő társadalmi osztályokat. Egyszerre tudta növelni minden társadalmi osztály "életszínvonalát" úgy, hogy közben 1938-ra az USA mögött Németországnak volt a legnagyobb a világkereskedelmi részesedése, megelőzve ezzel a hatalmas gyarmatbirodalmakkal rendelkező Franciaországot és Nagy-Britanniát. De most nem ezek az idők járnak, a legjobb lehetőség a nyugati típusú demokrácia.
Orshós-Olsthein és egész sleppjét gyűlölöm! A Jobbik az meg egy bohócsereg, amelyet Tián, Osváth és társaik irányítanak, akik mindannyian kádárista erőszakszervezetek tisztjei voltak, nem hiába olyan erős az orosz szál. A félzsidó, egykori ultraliberális Morvai (anyja neve Schwarz) Krisztina és társai se hitelesek nekem. Hiteltelen, aki egyszer ultraliberális, egy szociálliberális -majdnem ő lett Lévai Katalin helyett Gyurcsány esélyegyeneőségi minisztere-, aztán anticionista radikális, utána meg be akar ülni az uniós parlamentbe a zsidóbarát jobboldaliak közé. :)

mrs. white 2011.12.23. 17:17:24

@gjokkel: Egy ideje én is folyamatosan ezt mondom vagy hábórú vagy kezdjük előről a játékot és senkinek nem tartozik senkinek. Abban sem vagyok biztos, hogy Orbán tudatosan nem erre a játszik. Amiben viszont biztos vagyok hogy ebben nem nekünk kellene az úttőrőnek lenni. Örömmel megvártam volna, hogy ez előbb megtörténik a görögöknél vagy az olaszoknál. Okos ember nem a saját hanem mások kárából tanul. Ha működőképes a történet akkor bőven megéri még másodiknak lenni is. Ha megy a játék akkor rövid időn belűl úgysem fizet senki senkinek, legalább is addig amíg ki nem alakulnak az új játékszabályok. ttól függetlenül ennek is lehet még háború a vége.

aszekelyek 2011.12.23. 17:17:32

@Napkutya: A többi beszarinak, meg azoknak, akik még ott is spiiiiiiiiiiiiiionkodtak, a NAgy IMre újratemetésén, azoknak persze megtette azt a szívességet, hogy ő mondta ki. mindenki tudja, hogy ezalatt az elvtársak éppen mentették a saját hatalmukat át. A A javakat is, a zsebeikbe. Meg lemutyizták a nyugatiakkal... előre.HA nem kell a ruszkikkal már, akkor ők kivel és mennyiért... Gyorsan alkotmányba is foglalták, a a ruszkik embereinek a pozíciói mind maradnak és a javaik meg növekednek. Senki hozzájuk nem szólhat. Már hogy vette volna ki magát, ha Horn Gyuszi mondja, hogy ruszkik haza? Vagy havas szófia..., vagy az öreg lendvarnyú? :DDD ugye, hogy az elképzelhetetlen. ? Vagy a KGB akadémiások, vagy a Lomonoszovon képzettek? akkoriban az szdsz-szel barátkoztak még. -értsd, rossz társaságba keveredtek. Onnan jöhetett a sugallat , hogy mondja csak ki.... Orbán. Sosem lehet tudni.....

anytwo 2011.12.23. 17:17:57

Röviden és tömören: belátó józan döntés vs hősködés. Van itt egy ilyen hír: www.napi.hu/magyar_gazdasag/ketharmados_az_eselye_az_imf-megallapodasnak.505704.html KÉTHARMADos az esélye az IMF megállapodásnak :)
Orbán Viktornak (talán valami háttérbeszélgetésen) volt egy olyan mondata "Ha az IMF visszajön, én el." hvg.hu/gazdasag/20111115_orban_imf_el
Namost nagyon sokáig azt mondtam és úgy gondoltam, hogy valóban van annyi gerinc a Viktorban, hogy az ő kormányzása mellett/alatt kizárt egy újabb imf megállapodás, ha másnem, akkor lemond/időközi választások, de nem adja a nevét ehhez. Meglátjuk, idővel ki fog derülni, ma már nem ennyire egyértelmű a véleméynem a kérdésről, lehet csak saját mozgásterét akarja bővíteni...

Gyerekek! Én vagyok Zimömen, a híres keresztény! 2011.12.23. 17:18:38

@jjulie: újíts, modernizálj, haverosz, különben mucsai náci vagy.

ökörpöröly 2011.12.23. 17:18:52

@Gyerekek! Én vagyok Zimömen, a híres keresztény!: :D Fogalmazzunk úgy, hogy mindig a legjobb lehetőséget keresem. Nekem se tetszik minden a nyugati típusú demokrácia, a fogyasztói társadalom, de jelenleg a legjobb életlehetőséget ez adja. Nem csak most, hanem az elkövetkező nemzedékek számára is.

jabbok 2011.12.23. 17:20:48

Amennyiben van kiút a gazdasági válságból egy 50 év feletti átlagéletkorral, a jelenlegi szintű adósságteherrel és a mostani foglalkoztatottsági szinttel rendelkező ún. "fejlett" világnak, akkor igaza van (vagy legalábbis igaza lehet) a gazdasági és politikai elemzőknek. Hiszen mindenki (kimondatlanul is) a status quo-k fennmaradására építi az elemzéseit. Ha van esélye, hogy minden visszazökkenjen a korábbi vágányra, továbbra is azok legyenek a leggazdagabbak (országok között, és országokon belüli egyének szintjén egyaránt), akik legkevésbé állítanak elő valós terméket és értéket, és azok maradjanak a legszegényebbek, akik előállítják mindazt, amit viselünk, amit megeszünk, amin keresztül kommunikálunk, stb; ha van esélye, hogy aki visszafizeti a tartozásait, azt nem sodorja magával a többiek csődje - AKKOR lehet egyáltalán értelme megpróbálni megfelelni a pénzbehajtók igényeinek. Rosszul látom?

De mi van, ha eleve esélytelen a kilábalás? Nem nekünk, magyaroknak - hanem az egész "első világnak"?

Egy ilyen szintű gazdasági válságot 1938 után sem lehetett világháború nélkül megoldani, pedig akkor az átlagéletkora az érintett társadalmaknak jó 20 évvel fiatalabb volt (tehát a nyugdíjak a bevételeknek nagyságrenddel kisebb részét vitték el), és az adósságteher sem volt közel ekkora sem, főleg ilyen egyetemesen és általánosan nem volt eladósodva az egész érintett világ, lakosságilag és államilag egyaránt...

Szóval csak úgy kérdezem: mi van, ha alapjában véve esélytelen ennek a válságnak a megoldása, és valószínűleg úgyis csak hónapok vannak hátra??? Akkor is olyan ostoba dolog, hogy a lakosság teljes kivéreztetése helyett időt próbál húzni egy kormány, hogy az úgyis elkerülhetetlen csődök és háborús állapotok a lehető legjobb "immun-állapotban" érjék az ország lakosságát?

Persze ez is csak gondolatkísérlet. Ahogy a bloggazda fogalmazott: "Hamarosan kiderül."

Gyerekek! Én vagyok Zimömen, a híres keresztény! 2011.12.23. 17:20:53

@ökörpöröly: tudod, mit fog látni a következő nemzedék a ti uniótokból? Kevesebbet, mint te a Colosseumból.

bebe tv 2011.12.23. 17:24:41

@kíváncsivagyok: bocsi valamit félreérthettél, mert nem a volt bankos kisasszonyról írtam ezt aki most a magyar gazdaságot fogja a változatosság kedvéért felkurblizni, hanem egy bizonyos Herr Joschka Fuscher-ről, aki tényleg roppant intelligens. Volt vele egy majdnem 1,5 órás interjú a Schröder kormány bukása után az N24 nevű német műholdas híradóadón amit volt szerencsém látni.
Ez a spinkó szereptévesztésben van. Azt hiszi, hogy most is fonott kosarat meg gyékényszőnyeget kell Vietnam-ból importálni.

Napkutya 2011.12.23. 17:27:30

@aszekelyek: Uhhh... Üthetnél néhány entert a gépelésnél.

Szóval: Ami a kommunista előnyöket jelenti, OV nyilván bennfentes, ez iránt ne legyenek senkinek kétségei. Kb. ugyanannyit köszönhet az MSZMP hátszélnek (ha nem többet) , mint Sorosnak.

Ami a Lomonoszovot illeti, nos, az igen-igen jó, korszerű, reál egyetem, -világelső technikai eredményei vannak/voltak.

Csak itthonról, anno nem lehetett "véletlenül" kijutni.

aszekelyek 2011.12.23. 17:27:37

@anytwo: Nem hiszem, hogy ez majd elhangzik ma az atv-ben... , hogy londani elemzők adnak 65 % esélyt a megállapodásra.

Gyerekek! Én vagyok Zimömen, a híres keresztény! 2011.12.23. 17:28:11

@jabbok: "Hamarosan kiderül" - az efféle náci szájkaratékban az az igazi, hogy mire bármi "kiderül", addigra már azt se tudják, ki jósolgatott.

jjulie 2011.12.23. 17:28:24

@Gyerekek! Én vagyok Zimömen, a híres keresztény!:

jólvan öcskös, elég volt belőled

nézz pornót, és könnyíts magadon

aszekelyek 2011.12.23. 17:29:53

@lüke: Az lmp hárman, a feriéket bevitték, zsülikém esetleg... de hideg van.. ilyenkorra tüntetést rendezni? persze, nehogy nyugodt karácsonyunk legyen....Hanukának már vége?

ulrike (törölt) 2011.12.23. 17:30:05

A Rendőrség ma tett egy hatalmas szívességet az ellenzéknek. Ha én lennék a belügy miniszter, azonnal kirugnám az országos főkapitányt. Ennyit a diplomákról.

Gyerekek! Én vagyok Zimömen, a híres keresztény! 2011.12.23. 17:32:33

@ulrike: nyomuljatok az utcára politizálni, hugyozzátok körbe a Kossuth teret, nosza :D Egyébiránt vágyálmaid közepette lágyan meghülyültél. Ettől se az LMP, se Gyurcsány népszerűsége nem fog emelkedni. Maximum a térdüket csapkodják a röhögéstől a kultúrvilágban.

jabbok 2011.12.23. 17:32:52

@Gyerekek! Én vagyok Zimömen, a híres keresztény!: hasonló stílusú reakcióra először és utoljára reagálok: miért is náciztál le? Pusztán azért, mert a kérdésem nem ugyanazt a véleményt tükrözi, mint a tiéd? És TE, EZEK UTÁN, komolyan azt hiszed magadról, hogy liberális vagy??? Miben is különbözik ez a liberalizmus a fasizmustól???

miro1 2011.12.23. 17:33:54

@ubul2000: Árok már csak tudja, Moszkovita ember ...

Unionista 2011.12.23. 17:33:59

@ulrike:
a rendőrség nem magától cselekedett, hanem nyilván kövér utasította.

Gyerekek! Én vagyok Zimömen, a híres keresztény! 2011.12.23. 17:35:12

@jabbok: nem vártam egy náci reakciójára. Hogy miért tartalak annak, világosan kifejtettem, ha hülye vagy, vonulj idegelmébe. Annyit segíségül elárulok, hogy nem holmi "kérdésed" miatt, azt el se olvastam.

miro1 2011.12.23. 17:37:52

@Gyerekek! Én vagyok Zimömen, a híres keresztény!: Hát az csak a pesti libsik lettek, pár ezren, és már mentek tovább Hanukázni.

hoplita 2011.12.23. 17:38:46

@kíváncsivagyok:
Az ám...egy kis fincsi pógárháború.
Én mán pucolom is a stukkereimet...de a bozótkés se piskóta.
Akkor aztán neked kanyar-kampó..:)

jjulie 2011.12.23. 17:39:42

@miro1:

te is lenni nemzetibolseviki?

dr kíváncsivagyok 2011.12.23. 17:40:11

@miro1:

Szerinted a viselkedésével ki sérti inkább a Parlament méltóságát, tekintélyét?
Az Index tudósítói, újságírói. 3% (148)
A Fidesz. 95% (4757)
Nem tudom megítélni. 2% (84)
Szavazatok: 4989

Gyerekek! Én vagyok Zimömen, a híres keresztény! 2011.12.23. 17:42:08

@kíváncsivagyok: hát ez rohadt reprezentatív.

Persze az Index nem a Parlament tekintélyét csorbította, hanem a szánalmas LMP-összeverődését.

jjulie 2011.12.23. 17:42:19

@hoplita:

jaj nemár, vegyek neked piócát szájhős?

dr kíváncsivagyok 2011.12.23. 17:42:30

@hoplita: " Nem fog. Abban a pillanatban, hogy a valutatartalék egy szint alá csökken, olyan brutális spekulációs shortolás lesz a HUF ellen, mint még soha. És onnantól kezdve 4-5 nap alatt ugyanabban a helyzetben leszünk újra úgy, hogy az a maradék is két pillanat alatt elpárolog, amit Viktorék benthagytak, aztán már az sincs. "

Nagyon gyorsan fogtok futni.....

hoplita 2011.12.23. 17:43:34

@kíváncsivagyok:
Téged...?

Utoljára a kutyátok, de az is csak azért, mert anyád rántotthúst kötött a nyakadba.

dr kíváncsivagyok 2011.12.23. 17:43:38

@aszekelyek: " feri már megint puccsot akar? Akkor se kell a magyaroknak! "

Neked fóbiád van ? Ki a fasz foglalkozik Gyurcsánnyal.....?

aszekelyek 2011.12.23. 17:44:49

@Napkutya: az bizonyos, hogy véletlenül nem jutott oda ki senki. Nem mondtam, hogy nem volt az egy színvonalas képzés. Amerika is tele van az ott képzettekkel:) Olvasom, hogy előállították lendvarnyút és mesterházyt, mert akadályozták a rendőri intézkedést:) :D Ez sírvaröhögős.:) nem csak ferit de még őket is... Szándékosan csinálták ezt,. Nem a falvédőről jöttem. Nem, vipera nem volt, földre se vitték lendvarnyút és nem is rugdosták. Amiket 2006-ban ők nagyon helyénvalónak találtak.Mentelmi joggal persze hogy odaállnak akadályozni a hatóságot... Senki, hasonló módon sem volt összeverve, mint Révész Máriusz. Mártírokat viszont faragnak magukból most, hogy kiprovokálták, hogy kénytelen legyen fellépni a rendvédelem.
@ulrike: nem, senkit nem rúgunk ki. Szabályosan és törvény szerint jártak el. Azonosító is volt mindenkin. Tiltott eszközt sem használtak ... Mégis mit kellett volna tenniük? megvárni míg eszkalálódik a dolog? NA ne.... Az ilyesminek elejét kell venni. Rendbontókat kiemelni és előállítani.

hoplita 2011.12.23. 17:44:59

@kíváncsivagyok:
Aha...én olyan futós vagyok, főleg a alekszej van nyakamban.:)

dr kíváncsivagyok 2011.12.23. 17:45:16

@hoplita: " Utoljára a kutyátok, de az is csak azért, mert anyád rántotthúst kötött a nyakadba. "

Ez a nácihumor ?? Elég szar....

jabbok 2011.12.23. 17:46:03

@Gyerekek! Én vagyok Zimömen, a híres keresztény!: mindjárt gondoltam, hogy el sem olvastad - nyilván meg is haladta volna a szellemi képességeidet ;o)

dr kíváncsivagyok 2011.12.23. 17:46:22

@hoplita: " Aha...én olyan futós vagyok, főleg a alekszej van nyakamban.:) "

Tudod mi van a Te nyakadban ? Kosz....

Gyerekek! Én vagyok Zimömen, a híres keresztény! 2011.12.23. 17:47:04

@kíváncsivagyok: az lesz a csattanós pofáraesés fletóféregnek, amikor az a baromarcú marxista (A Laci) esz helyette a miniszterelnök.

Egy fix: ha majd jön a líbiai-egyiptomi-olasz típusú demokrácia, akkor aligha Gyurcsányt fogják demokratikusan miniszterelnökké kenni.

aszekelyek 2011.12.23. 17:47:05

A Párizsi főutcán hatalmas tüntetés, szolidarítás a nyugdíjasokkal. ilyenek a feliratok... :) nem ám lmp létszám... meg három zakkant , meg a feri:)

hoplita 2011.12.23. 17:47:07

@jjulie:
Összeszarod te magad, ha eccer bekopogok és bemutatkozok.
Úgyhogy inkább pempörszre gyűjtögess gagyizsidógeci.

jjulie 2011.12.23. 17:49:05

@hoplita:

mégis adott pénz az asszony, és eddig a kocsmában gyüjtötted a bátorságot?

Gyerekek! Én vagyok Zimömen, a híres keresztény! 2011.12.23. 17:49:44

@hoplita: te, ez azért már túlzás. A "gagyizsidógeci" elé vessző kívánkozik.

aszekelyek 2011.12.23. 17:50:05

@Akos_Holland: nyilvános az. Nem az a probléma. Az, hogy felnyomták a forintot az égbe. Akiknek az az érdekük.

Gyerekek! Én vagyok Zimömen, a híres keresztény! 2011.12.23. 17:51:02

@jjulie: baromi gyenge vagy, ignáckám. Csak rád futja már a központnak? :(

hoplita 2011.12.23. 17:52:57

@xunilo:
Toll a füledbe faszfej.
DE mondhatom azt is, hogy por seggedbe, más helyedre....a tefajtáddal úgyis csak sűrűbben vagyunk, többen nem.
Vigyed a pereputtyodat is, itt ne hagyj egyet se.

Én? A tuskó előtt?
Muhahahahahahahaha!!!

jjulie 2011.12.23. 17:53:06

@hoplita:

hogy mutatkozolbe? igy?

"én vagyok az a megveszekett frusztrált lúzer cigányfalváról akit hiába vakart ki a kádár a szegénysorról, kínjában nemzetibolsevik lett"

ha így, akkor felismerlek és beengedlek

hoplita 2011.12.23. 17:55:01

@dbeata:
Tőlem kérded?
Honnan tudjam, főzőcskéztem egész délután.:))

aszekelyek 2011.12.23. 17:55:39

@lapítotttop: EP képviselőt nem mertek inzultálni:) Szájer úr barátságosan elbeszélgetett a rend őrével. Elmondta neki, hogy egy jogellenes állapotot megszüntetni, nem bűncselekmény. Ő tudja, hogy mit tesz. :) Többször is láttam , hallottam ezt.

jjulie 2011.12.23. 17:57:30

@Gyerekek! Én vagyok Zimömen, a híres keresztény!:

namivan öcskös, felismerted a nagybátyádat?

neki a felesége, neked az anyád fizeti a netet, szép pár vagytok

de ha nem keresel valami munkát ki fog beszni téged a kisszobából, és akkor leshetsz öcsi

Minorkavidor 2011.12.23. 17:57:40

@radala:

Ühüm, ühöm... Hát tudod az a szíjjártó gyerek is 2,5 milliát keres, a mezei képviselők is 750 ezerrel kezdenek (pótlék nélkül).

De hagyjuk a demagógiát! Biztos, hogy jó ötlet a módosabbak fele eltéríteni a jövedelmi viszonyokat?
Csak egy példa: a HVG 2011.JÚLIUS 9-I számában, a társadalom rovatban, jelentette meg a hvg-ténytárban: élelmiszerfogyasztás lent és fent: 171 kiló differencia címmel az élelmiszerfogyasztás 2009. évi adatait.
E szerint a2009-ben a felső tized 423 kg, a legalsó tized 252 kg élelmet fogyasztott, a különbség 171 kiló volt akkor. Kíváncsi vagyok mit mutatnak az idei adatok! De vissza témára:
Hiába kaptak 500 milliárddal többet gazdagék nem igen hiszem, hogy több élelmiszer tudnámak fogyasztani. PL. az a gazdag aki "bevan állva" hogy reggel x db zsemlét, kiflit (vagy bármi mást )egyen az nem fog mondjuk 2x zsemlét, kiflit stb. fogyasztani márcsak biólogiai okokból sem. Ellenben ha a legalsó tized ételfogyasztási színtje a legfelső tized szintjére emelkedne az évi 171 millió kiló (171 ezer tonna) többlet élelmiszert jelentene, azaz ennyivel több árualapot
A hvg július 23-i számának ténytár rovatában a szegénységi küszüb alatt élők számot 37 %-ban adták meg, ez a legalsó 3 tized, plusz a 4-dik tized 70%-a. Az élelmiszerfogyasztásra visszatérve, ha- leegyxszerűsítve- arányosan vesszük az élelmiszer fogyasztás emelkedését 528 ezer tonnával több árualapot feltételez (a legfelső tized és alulról a második tized közti különbséget 150 kilónak, a felső és alulról a 3-dik tized közti különbséget 130 kilónak, míg a felső és alulról a 4-dik tized közti különbséget 110 kilónak számolva)
A fentiek nemcsak az élelmiszerfogyasztásra vonatkoznak.. Hanem a ruházati iparra, cipőiparra stab..
Továbbá figyelmedve ajánlom a következő adatot: a várható áfa-bevétel teljesülés kb. 100 milliárddal kevesebb lesz a tervezetnél.. Emlékeztetőül: 500 milliárdot csoportosítottak át, ami 400 milliárd + 100 milliárd (25%-os) áfa.

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2011.12.23. 17:58:20

Itt nem az a kérdés, hogy Orbán megbukik-e. Hanem az, hogy mikor. Amennyiben a saját és Matolcsy elképzelése szerint még felélik az MNB tartalékát, akkor az országnak annyi. Akkor már Albániához sem lehet magunkat hasonlítani. Tehát egyáltalán nem babra megy a játék.

Gyerekek! Én vagyok Zimömen, a híres keresztény! 2011.12.23. 17:58:25

@jjulie: így nemhogy a parlamentbe nem fogtok visszajutni, zsüli, de a szabad levegőre se... :(

hoplita 2011.12.23. 17:59:58

@dbeata:
Egyébként hogy tűri a gyerek a takonyszívót?
Az enyémek rühellték, roppant mód.:D

dbeata 2011.12.23. 18:01:28

@hoplita: Csak nem halászlét főztél? A miénk bírja, nekünk az a gáz, hogy nem fújja magától, mert sajnos mindig a szívót vettük elő...

aszekelyek 2011.12.23. 18:01:33

@Gyerekek! Én vagyok Zimömen, a híres keresztény!: áh, elsiratja majd a demokráciát... lesz gyászbeszéd... Ha már kicsikart magának egy ilyen alibit..... Pontosan tudta, hogy nem szabálysértés, amit tesz. A törvény nem ismerete pedig nem menti fel a bünti alól. Nemtom. Nekem eszembe nem jutna odamenni és ott ökörködni, hogy kénytelen legyen elvinni a yard.... karácsony napja előtti délután. Nekem a mézeskalácson jár az agyam, meg az almáspitén és hogy melyik fazékba tegyem a leszűrt húslevest, mielőtt a legnagyobba teszem a halászlét fel főni... ez akkora tiszteletlenség a keresztények legnagyobb ünnepével szemben,..... De feri , a magyarok 56-os ünnepébe is belerondított előtte éjjel... Már miért ne tenné tönkre a karácsonyi békét is? ez az ő mentalitása.

hoplita 2011.12.23. 18:02:11

@jjulie:
Ő sokkal közelebb lakik hozzád, megsúgom.:)))

jjulie 2011.12.23. 18:05:32

@Minorkavidor:

a radalát nem érdeklik a számok, meg ilyen babra munka

őt úgy idomították a szülei, hogy aki kommunistázni tud az szent ember, ha tartósan kommunistázni tud, akkor az imádni való szent ember, ha pedig hatalmat is tud szerezni a tartósan kommunistázó, akkor az a feltétel nékül imádni való ember

bóra77 2011.12.23. 18:06:38

nagyon kíváncsi vagyok,hogy lesz-e poszt és milyen az ellenzék bekasznizásáról, a mai tüntetésről. lásd GYF.

Gyerekek! Én vagyok Zimömen, a híres keresztény! 2011.12.23. 18:06:46

@aszekelyek: szerencsére olyan apróvá zsugorította már fletóférget a tömény gyűlölködés, hogy nem sok vizet zavar, akár méltó helyén, a gyufaskatulyában, akár a falevél fonákján van.

Gyerekek! Én vagyok Zimömen, a híres keresztény! 2011.12.23. 18:08:03

@bóra77: én inkább arra vagyok kíváncsi, 1000 vagy 2000 ilyen gyűlöletposzt lesz-e.

jjulie 2011.12.23. 18:10:55

@Gyerekek! Én vagyok Zimömen, a híres keresztény!:

próbáld ki öcskös, be fog válni, ne izgulj

csak zárd be az ajtót, nehogy rádnyisson az anyád

gjokkel 2011.12.23. 18:11:05

@mrs. white:

Azt hiszem, inkább arról van szó, hogy bármely ország (kivéve talán Görögország) csődje magával rántaná a leggyengébb 3-4-et, az pedig game over lenne az EU-nak.

Ezért aztán majd duzzogva adnak pénzt.

Egyébként úgy is tekinthetjük a dolgot, hogy egyelőre 75 százalék az esély arra, hogy megy mindenki vissza a nemzeti önrendelkezéshez, és a klasszikus nemzetállamokhoz. Akkor meg mit nyavalyog Barroso a jegybanktörvényünkön?...

Gyerekek! Én vagyok Zimömen, a híres keresztény! 2011.12.23. 18:12:23

@jjulie: te egész nap a remanens farkincáddal foglalkozol? (Én büdösebb lennék a helyedben.)

Kandabula 2011.12.23. 18:17:39

@gjokkel: ha nem értesz hozzá, legalább örülj. Önrendelkezz. Menj át cserekereskedelembe. Nekem van 3 pakli kártyám. Mit adsz érte?

hoplita 2011.12.23. 18:20:41

@dbeata:
Majd azt is főzök, de csak holnap délelőtt.
Most előkészítgettem, alapanyagokat, zöldségeket, húst....hogy ne kelljen annyit vacakolnom holnap.

Van olyan gyerek, amelyik nem akarja fújni...hogy miért, nem tudom.
De az orrszívót utálták eléggé ahhoz, hogy trombitáljanak.

jjulie 2011.12.23. 18:20:51

@Gyerekek! Én vagyok Zimömen, a híres keresztény!:

öcskös, lazíts, és vidd le a szemetet, vagy az anyád veri ki

hoplita 2011.12.23. 18:22:31

@Napkutya:
"....Uhhh... Üthetnél néhány entert a gépelésnél...."

Ugyan...már legalább négy éve mondom ezt én is neki...láthatod az eredményét.:)))

Unionista 2011.12.23. 18:23:22

@gjokkel:
itt aggodalomra az adhat okot, hogy egy monetáris unión kívüli tagország csődje kifejezetten jól jönne az eu17 számára. ha egy dominónak el kell dőlnie, akkor dőljön az, ami önmagában áll.

hoplita 2011.12.23. 18:23:36

@jjulie:
Aha...
És az mitől másabb, mint amikor te vered anyádba, hm?

bóra77 2011.12.23. 18:26:19

most megnéztem a híradót a nap történéseiről, és most először szégyellem,hogy magyar vagyok, és hogy ezzel a miniszterelnökkel kell együtt létezni...

hoplita 2011.12.23. 18:26:30

@kíváncsivagyok:
Kosz...?
Dehogy...a jó édes anyukád lába..:DDDDDDDD

lady boo boo 2011.12.23. 18:28:42

az alcsúti dakota mini-dúcse nem tagadja meg önön magát

gjokkel 2011.12.23. 18:29:24

@Kandabula:

Sárközy azért fogja elveszteni a választást, mert a franciák nem akarnak United States of Europe-t

igényes 2011.12.23. 18:29:47

Szerintem Orbán azt mondja mi vagyunk az erős ország, gyengít bennünket az EU! Mi vagyunk az erős láncszem!

Nem kell mást tenni, mint Orbán-Magyarország BT-ként bevállalni, de nem teszi a bitang!

Török leírhatná az igazságot, leírhatná, hogy mit is hallott Orbánnal kapcsolatban az általa is elfogadott emberektől. Miért nem vallja ezt be Török Gábor?

Kandabula 2011.12.23. 18:36:38

@gjokkel: hát, így van ez. Sárközy akarja, Te meg nem. Szerencsétlen franciák most vívódnak.

dbeata 2011.12.23. 18:37:43

@hoplita: OFF: Hát ez remek! Amúgy szerintem ha férfi főz, akkor azt biztosan jól csinálja (különben már kitiltotta volna az asszony a konyhából)... Ma voltam barkácsboltban, és ott is a főnök mondta, hogy ő főzi a halászlét...

Nálunk nem is az orrszívás a legnagyobb sztori mostanában, hanem hogy a héten a szemorvos néni letakarást írt fel (ami azt jelenti, hogy egy monokli tapasszal le kell ragasztani az egyik szemét, két napig, aztán egy nap szabi) Na ez a kemény. Ma már a negyediknél tartunk, nem tűri magán. De hát ha egyszer kancsalít szegénykém... Közben meg olyan mint az ördög.

ON: Látom, megy a csetepaté. Ez már nem az én műfajom. Már elmondtam, amit gondolok.

AbuBakr 2011.12.23. 18:39:23

@Unionista:

"
-- az unió andor lászlót akarja (urbán lászlóval).
-- az imf bajnai gordont (oszkó péterrel).
-- a pénzpiac navracsics tibort (varga mihállyal).
-- a maffia orbán viktort (matolcsy györggyel).
a népnek mindegy. a nép stabilitást akar. azt mondja: ezek meccseljék le. "

kitört belőled a demokrata? nem bírod elfojtani mi? :D

mondjuk én a fityiszre én is legszívesebben kalasnyikovval szavaznék, (meg a szocikra és utódszervezeteire is
) de legalább nem hazudom magam demokratának...

Unionista 2011.12.23. 18:42:19

@AbuBakr:
értem, hogy te vonó gábort szeretnéd pörzse sanyival.

ulrike (törölt) 2011.12.23. 18:43:01

@aszekelyek: Ezt mondom, ha nem is fogod fel. Kinek csináltak a rendőrök felhajtást? A kormánynak? Nem. Ha hagyták volna azt a párat ottan tüntetgetni, még most sem tudna senki róla, hogy az ellenzék csinált valamit. Ennyit a jelvényeikről, meg azokról, akik a jelvényeknek bedőlnek. ('Egyik szeméből a szabályzat szelleme, a másikból pedig a gyors helyzetfelismerés képességének hiánya sugárzik'.)

ubul2000 2011.12.23. 18:43:38

@bóra77: miután ez semmilyen formában nem hírértékű, miért lenne poszt?

ulrike (törölt) 2011.12.23. 18:44:28

@Unionista: Nem hiszem, a Kövér Kövér, de nem hülye.

sárkányfő 2011.12.23. 18:46:30

édes istenem istenem, csak annyit kérek, hogy még fél évig maradjon Orbán a helyén. ha hamarabb bukik meg, akkor még sajnos erős marad. de csak hat hónap és úgy leamortizálja magát a mélybe, hogy onnan már soha nem kel fel. ha tovább marad, az még jobb, az már a csak bónusz, de a fél év minimum még mindenképpen kell. édes istenem, adj ennyi esélyt ennek a szegény kis országnak.

tepes 2011.12.23. 18:46:31

@gjokkel: Igen, csak addig még a hatalomba ültetett brüsszeli bábvezetők szépen eladnak minden állami vagyont, aztán persze az sem segít, akkor leírják az adósság felét.
Miért nem volt előrehozott választás Görögországban? És Olaszországban? Mert az az EU demokráciája.
Nálunk is szépen jön valami báb(helytartó?), akit valamilyen ürügyből beültetnek Viktor helyébe.
Itt nincs demokrácia az rendben. De ott se! A tengerentúlon meg még annyira se. Ott a jegybank szerepét betöltő intézmény is magáncég. Nem nonszensz? Mi lenne itt, ha Viktor eladná az MNB-t mondjuk Csányinak?

AbuBakr 2011.12.23. 18:51:06

@Unionista: akárhogy kapálóztok, belátható időn belül az lesz a vége...

sárkányfő 2011.12.23. 18:51:30

"A távozó képviselőket a tüntetők hatalmas hangorkánnal fogadták. Tudósítónk szerint többen fütyülnek és kürtöt fújnak, a tömeg pedig azt skandálja, hogy "hazaárulók" és "szavazógép"."

Ahogy azt már sokan megjósolták régen: Magyarországból Esztergom lett/lesz.

Napkutya 2011.12.23. 18:55:56

@aszekelyek: Hát, ezt nem tudhatom, de a Máriuszt sem a gólya pottyantotta oda.

Mindenesetre, a rendőreink egyre felkészültebbek, és ez JÓ!

Ugyanakkor, azt kell mondjam, alighanem GÁZ van. Aki ott kinn volt, nem azért ment oda, mert szerette volna megúszni a karácsonyi bevásárlást.

Más: Utaznom kell, nem tudom, írok-e még erre a posztra a közeljövőben, de rettenetesen fontosnak tartom:

BÉKÉS, NAGYON BÉKÉS boldog ünnepeket mindenkinek!!!!

bóra77 2011.12.23. 18:57:02

@ubul2000: azért én reménykedem, és abban is, hogy TG nem akarja velünk többé megértetni OV-t. mert amit OV csinál, arra nincsen mentség.

jjulie 2011.12.23. 19:00:05

@ubul2000:

tényleg nem hírértékű - nameg ahogy a nemzetibolsevik agy elképzeli

www.bbc.co.uk/news/world-europe-16315137

ubul2000 2011.12.23. 19:00:28

"Zugivászat miatt felfüggesztették Horváth Zsolt mentelmi jogát" (index)

Szegény képviselő, már egy nem is ihat a sarokban :)))))

(Ez a hülye hír már jó ideje van az index.hu-n.)

(F)ordító · http://aztirjaa.blogspot.hu/ 2011.12.23. 19:01:39

Vam, aki csinálja, van, aki magyarázza a politikát.

2011.12.23. 19:09:50

@bóra77: Csatlakozom. A kormány ma végleg megbukott, a többi csak idő kérdése. A forradalmárok persze mostanra már bevásárolni mentek, de az LMP a mai nappal felnőtt a nagyok közé és komolyan kell venni. Persze kellett nekik az is, hogy a rendőrség túlreagálja a dolgot, de eleve számíthattak a kormány realitásérzékének teljes hiányára. Úgyesek voltak, az első követ rádobták az Orbán kormány sírjára.

Gyurcsánynál csak Mesterházyék váltak nevetségesebbé, ahogy tolongva kitódultak letartóztattatni magukat. Tisztára Tanú feeling: Mesterházy elvtársat már le sem akarják tartóztatni?! Mesterházy elvtárs már szart ér?!

A nap hülyéje cím viszont ismét a kormányunké. A túlreagálással az LMP-s performance-t világgá kürtölték és újabb bizonyságát adták az autoriter, megalkuvásra képtelen hatalomgyakorlásnak. Eszembe jut a 2006-os tévévita, amikor Gyurcsány minden szabályt áthágva ripacskodott, míg Orbán csak mondta konokul a magáét, semmire sem reagálva darálta a betanult szöveget. Nagyon beszűkült a valóságképe, de a mai nap felnyithatta a szemét. Nem szívesen karácsonyoznák náluk.

ubul2000 2011.12.23. 19:10:13

@bóra77: ha már az lmp is elismerte, hogy jogszerű volt a rendőri intézkedés, miért kellen ebből egy posztnak lenni?

Vagy arra gondolsz, hogy a posztnak az lmp-s képviselők jogsértéséről kellene szólni?
(Mellesleg öngóljáról, mert gyurcsányi ügyesn meglovagolta az lmp-s rendezvényt)

AbuBakr 2011.12.23. 19:10:38

kifulladt a majmok lázadása... a demonstráció végeztével pár tucatnyian lézengenek a Kossuth téren

a nagy készülődés ellenére ennyire képesek
2006 Szept 17.-én szervezés és készülődés nélkül több tízszerese volt a tüntetők létszáma a maihoz képest
...és jóval kitartóbbak...
igaz, azok nem a kávéházi (de)generáció tagjai voltak

ezt a hatalom is tudja, tudta.. azoktól tartott, ezekre meg elég csúnyán nézni és máris összevizelve szaladnak nyilatkozni az előre odarendelt médiához

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2011.12.23. 19:11:14

A mai nap az LMP felismerte, hogy mit kell ahhoz tennie, ha növelni akarja a választók körében az ismertségét, ingyen. Így kell bekerülni a híradásokba. Ma sokkal több emberhez eljutott a hír, hogy léteznek, mint korábban.
A Jobbik, Őfelsége kedvenc ellenzéke ugyanis elfeledkezett az utcai politikáról. Nem csoda hogy olvasni különféle morgolódásról a köreikben, bár ezeket szisztematikusan cáfolják. De én mégiscsak úgy gondolom, hogy van aki ennél harcosabb magatartást várt.

Más : A miniszterelnök egyébként egyik taktikai fegyvere, hogy önmagát pótolhatatlan személynek állítja be. Ha ő nincs, nincs semmi, tehát minden határon túl ki kell tartani mögötte. Természetesen ez nincs így, nincsenek pótolhatatlan emberek a politikában, meg általában máshol sem.

Megint más : A miniszterelnök előtt tornyosuló 2012-es év hasonló lesz 2011 utolsó napjaihoz. Az ellenzék, mivel a Parlamentet kiüresítették teljesen a hajnali szavazásokkal és lerövidített vitákkal, keresni fogja a megjelenés lehetőségét. Azzal hogy elnyomja őket ostoba, önsorsrontó módon a Parlamentben, azt éri el hogy megjelennek az utcán.
Felerősíti ezzel csak az ellenzéket, akik egyre inkább el fogják hinni, hogy Orbánékat minden áron meg kell dönteni, mert Orbánék diktatúrát építenek ki ( és erre minden oka meg is van az ellenzéknek, hogy ezt gondolja, egy irányított demokrácia épül, mint Oroszországban ).
Az egyre hangosabb ellenzék egyre több emberhez el fog jutni. Mert a 2012-es költségvetés milliós tömegnek fog okozni életszínvonal csökkenést.
A Fidesz tábora szépen, ütemes fog fogyni tovább.
Igazából ennek dinamizmusa attól függ, mi lesz az állampapírpiacokon. Ha csődbe mennénk ( bár szerintem nem fogunk, mert ha kell Orbánt saját emberei fogja megpuccsolni ) a dinamika felgyorsul.
Ha nem megyünk csődbe és megoldjuk a finanszírozást, a lassú döglődés lesz a Fidesz osztályrésze. Ahogy fogynak a változások nyertesei, úgy fogy majd tovább a tábor.

Kandabula 2011.12.23. 19:13:08

@Schindler Pistája: szerencse. Gyújtogatásokra semmi szükség. Azt a speciális kultúrát tartsátok meg magatoknak. Ennyi.

jjulie 2011.12.23. 19:14:47

@nemorino:

orbán nem fog rédöbbenni semmire, csak ha elevenen nyúzni kezdik

a kósa már nem ilyen kemény kissé izzadva és nagyokat nyelve komolytalanozta le a történteket

bóra77 2011.12.23. 19:16:25

@ubul2000: hát ha Te inkább a kormánynak tapsolsz, lelked rajta. én örülök, hogy az ellenzék valamit próbál tenni. ezek jelképes dolgok, és fontosak, és nem véletlenül számol be a nk-i sajtó is. ha te nem érzed ezeknek a dolgoknak a súlyát vagy jelentőségét, nincs miről beszélnünk.

jjulie 2011.12.23. 19:16:59

@AbuBakr:

a 2006-os focista csőcselékre büszke lehetsz forradalmár

te is fradiforradalmár lennél?

bóra77 2011.12.23. 19:18:41

@nemorino: hehe:(, nem fogja a mai nap sem felnyitni a szemét. nem tudom mi kellene ahhoz, hogy ezt bárki elérje.

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2011.12.23. 19:20:47

@ulrike: Ezt nem hiszem hogy a rendőrfőkapitány találta ki. Ez pártutasításra történt valszeg.

jjulie 2011.12.23. 19:21:10

@Schindler Pistája:

elővetted a csodafegyvert lúzer, nemzetibolsevik lennél?

ssi 2011.12.23. 19:21:17

@bóra77: új posztot reklamálsz? :) pl.
MSzM, Konyáék ellenzéki kerekasztalt hívnak össze ..
mit fog válaszolni Barroso, vagy mit válaszolt

@ulrike:
- gazdasági helyzetünk, kilátásaink tekintetében eddig egyet értettem veled
- s politikai megoldásként te minek örülnél: maradjon a Fidesz, de ne O.V., s akkor ki?
- szerinted túl messzire ment O.V., s már nemcsak önmaga státuszát veszélyezteti?
- a mostani pártok mellett alakuljon az egy egészen új politikai elit, s övék legyen a jövő?

@Napkutya: köszönjünk és neked és mindenkinek is
nagyon kellemes ünnepeket és sikeres új esztendőt kívánok én is !

2011.12.23. 19:22:57

@jjulie: Lehet, hogy igazad van. De a Fideszesek ma fújjolás és dobálás közepette távoztak a Parlamentből. Ezen 3 napig gondolkozhatnak, már amelyiknek van mivel.

Még nem vagyok róla meggyőződve, hogy az LMP ezt a lendületet tovább fogja tudni vinni. Túl sok ballaszt kapaszkodott a nyakukba, régi, bukott politikusok hada akar rajtuk élősködni. Ha ezeket lerázzák és a momentumot megragadják (ezzel is gond lesz, ők túlzottan szobapolitikusok) és élére tudnak álni a parlamenten kívüli újonnan formálódó erőknek, akkor ma megszületett Orbán igazi ellenzéke.

AbuBakr 2011.12.23. 19:23:20

@jjulie: de legalább beszartál tőlük, míg én ezeken csak röhögök...

Maverick1 2011.12.23. 19:29:13

@aszekelyek: De csukja se volt egy tüntetőn sem, És nem dobáltak kővel, nem gyujtogattak. És nem törtek be a tv székházba. Valamint nem kötöttek el tankot. Egyébként minden vrankó!

miro1 2011.12.23. 19:34:21

@kíváncsivagyok: Ilyet mindenki tud gyártani csak jól kell kérdezni.

miro1 2011.12.23. 19:36:23

@nemorino: Ma basszus csak a fővárosi libsik voltak ott, van vagy 8 %-k összesen, persze ha Gyurcsány is velük van az hamar kopni fog..

miro1 2011.12.23. 19:40:05

@ciceró: Igen, de a mai nap Gyurcsányé lett, erre ráfaragott az LMP...
Egyébként sem a libsik szavazata fog nőni, hanem a Jobbik-é, egyébként meg csak a libsiknek juthatott eszébe hogy karácsony előtt kavarják a ...

AbuBakr 2011.12.23. 19:41:07

@nemorino: vidéken az lmp-ről kb annyit tudnak, hogy ők vitték nyaralni a gyöngyöspatai cigányokat....
ez nem túl jó pont és elég kevés szavazatot fog hozni... :)

megszűnt 2011.12.23. 19:41:35

@manyike:

"- s politikai megoldásként te minek örülnél: maradjon a Fidesz, de ne O.V., s akkor ki?
- szerinted túl messzire ment O.V., s már nemcsak önmaga státuszát veszélyezteti?
- a mostani pártok mellett alakuljon az egy egészen új politikai elit, s övék legyen a jövő?"

Ezek a kérdések most egyáltalán nem érdekesek. Tökmindegy.

A Parlamentben olyan törvényeket fogadtak el, amelyek a további gondokat okozhatják.

Követtem az eseményeket, de nem ott a hangsúly, hanem a törvényeken, melyeket ma elfogadtak.

brumeszkosz 2011.12.23. 19:42:04

@Gyerekek! Én vagyok Zimömen, a híres keresztény!:
Anyád meg ott mászik a falevélen és keresi a helyet ahová téged kiszarjon.

bóra77 2011.12.23. 19:43:28

@manyike: nem "reklamálok", csak kíváncsi vagyok.

Vidéki 2011.12.23. 19:47:07

„Ha az a hitel igenis kell az országnak, ha a megállapodás nélkül jövő évben csődközeli állapotba kerülhet az állam, akkor mindjárt más megvilágításba helyezhetjük Orbán döntését.”
A szerző tévesen interpretálja a valóságot!
Eszerint Orbán döntésén nem múlik semmi.
Ha az EU-IMF döntésén múlik a csőd, és meg akarják buktatni a szabadon választott kormányt, ürügyet találhatnak rá mindig.
Orbán racionálisan érvelve bizonyította, hogy nem kell aggódni, nem fogad el Magyarország olyan törvényeket, amely ütközne az EU szabályaival és ma semmilyen javaslat nincs a T. Ház asztalán, amely az MNB és a PSZÁF összevonásáról szólna, erre a módosítás csak lehetőséget adna.
Egyébként ameddig Simor a jegybankelnök, nem kerül sor összevonásra.
Más európai országokban, így Írországban is egyetlen szervezet végzi el azokat a feladatokat, amelyeket nálunk ez a kettő.

Mégsem éri kifogás emiatt például Írországot.
Ha törvénykezésünk megfelel az európai jogrendnek, akkor ez a mi estünkben miért ne lenne elfogadható?
Ha az EU-IMF döntésén múlik a csőd, és jogában áll azt a régi jogelvet alkalmazni, miszerint: „Amit szabad Jupiternek, azt nem szabad az ökörnek” és amelyben ránk az ökör nem túl hálás szerepét akarják kiosztani.
Ha meg akarják buktatni a szabadon választott kormányt, meg fogják buktatni,
„Ha van sapka rajta, azért, ha nincs sapka rajta, azért”

megszűnt 2011.12.23. 19:47:08

@manyike:

Még mindig érdemes rákapcsolni az Egyenes Beszédre.

Kaptabakta 2011.12.23. 19:48:28

Török Gábor finoman szólva lehülyézi -és nem először- pártunk és komrányunk vezetőit és géniuszatit.
Pár éve ezt se hittem volna.
Mellesleg gratulálok! Nagyon reális gondolatkisérlet és nem mellesleg levezetése.
Csak a gondolatkisérlet vége az aggasztó. Fejjel a falnak és bukta vagy még előtte bukta. Hát nem mindegy.
Sajnos vezető politikusaink retorikáját hallgatva inkább az előbbi. "Ha már bukunk, bukjunk jó nagyon":s

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.12.23. 19:48:45

"s aki számos alkalommal eljátszott már a Moszkva-Brüsszel összehasonlítással,"

Teljes joggal. Nem lehet nem észrevenni a párhuzamot.

"Ha az a hitel igenis kell az országnak, ha a megállapodás nélkül jövő évben csődközeli állapotba kerülhet az állam,"

Mert a hitel az megment az államcsődtől?
Ugyan, csak elodázza azt. A holnapi államcsődtől megment, cserében holnapután súlyosabb lesz a csőd.

2008-ban már egyszer "megmentett" a hitel az államcsődtől. És? Mára jobb lett miatta vagy rosszabb?
Rosszabb, és ez így is lesz, ameddig növekszik az államadósság. Márpedig az újabb és újabb és újabb hitelektől bizony növekszik az.

Már elnézést a kifejezésért, de aki azt hiszi, hogy attól lesz jobb az országnak, ha még több és több és több hitelt vesz fel az állam az egyszerűen vagy nagyon nincsen képben, vagy szándékosan Magyarország kárát akarja.

"Ha az európai politika irányítói úgy hiszik, hogy Magyarország a hitel nélkül előbb-utóbb finanszírozhatatlanná válik,"

Hitellel is azzá válik ember! Legfeljebb utóbb.

Az országnak nem több hitelre van szüksége, hanem kiegyensúlyozott, hiánymentes költségvetésre.
S közben stabil forintra.

jjulie 2011.12.23. 19:56:42

@Akitlosz:

megkönnyebbültem, nem kell feltalálnom a spanyol viaszt

neked sikerült

2llkedő 2011.12.23. 19:57:07

@Vidéki: "Orbán racionálisan érvelve bizonyította,"

Csakhogy Orbánnak már a kutya se hisz.

Kandabula 2011.12.23. 19:59:05

@Schindler Pistája: hasonlatod megkapó, éleslátásod lenyűgöző. Még sok ilyen politikai elemzőre lenne szüksége szegény hazánknak. Adnék egy kis logikai feladványt, remélem megbirkózol vele:

Egy zsák krumpli úgy aránylik egy fogkeféhez, mint egy koporsófedél a .... -hoz, -hez, -höz.

Amennyiben ez nehéz lenne, itt egy másik:

A buga úgy aránylik a humuszhoz, mint a körömpörkölt a .... - hoz, -hez, -höz.

Végül:

A primitív világnézet úgy aránylik a józan észhez, mint a Fideszdroidok a ....-hoz.

tepes 2011.12.23. 20:01:51

@Vidéki: Pont Írország lehet a másik renitens az EU-ban. Ők szintén belátják, hogy ebből a megszorítósdiból nem jönnek ki jól.
index.hu/gazdasag/vilag/2011/12/18/irorszag_adossagrendezest_ker_a_paktumert_cserebe/

kvasztics47 2011.12.23. 20:03:22

@bigapples: "alávetjük magunkat olyan megállapodásnak, ami hosszútávra az EU szegényházában tartja Magyarországot (=adóharmonizáció)"

Inkább vessük alá magunkat a Zorbán rendszernek?

Mér kell nekünk azt beszopni, hogy valaki, az a politikai közösség amelyhez 50 év szívós munkájával sikerült társulni a Magyar Nép romlását akarja. Ki az a barom állat aki ezt gondolja?

Az igaz, lehet, hogy az EU polgárai nem akarnak örökké eltartani semmije politikai rendszert. Nekünk is hatékonyabbá polgárbaráttá kell tenni a közigazgatást, a gazdálkodást. Nem engedhetjük meg magunknak, hogy 3x annyi kórházat 5x annyi vasútvonalat, 10x nagyobb tömegközlekedést tartsunk fönn mint azok akik 10x nagyobb 1 főre jutó gazdasági teljesítményt produkáljanak.
Olyan politikusokat olyan politikát kell kiállítanunk amely belátható időn belül korrigálja ezt az aránytalanságot, mert különben mindenképp a lesajnált szegény rokon leszünk.

ubul2000 2011.12.23. 20:05:30

@Vidéki: ne dőlj be annak, hogy az eu nem akarja az mnb és a pszáf összevonása ellen van. A nagy lószart. Neki csak az a fontos, hogy az mnb felett simor gyakorolja a jogokat. Ha véletlenül úgy akarták volna összevonni a két szervezetet, hogy a pszáfot besorolják simor alá, egy rohadt szót nem szóltak volna.

bigapples 2011.12.23. 20:17:46

@nemorino: Lendület? Most mondta a Komárom megyei MSZP elnök az ATV-ben, hogy buszokkal vitték a tüntetőket a Komárom megyei városokból a délutáni LMP gyűlésre. Ha nincsenek ott a megszokott szoci, DK aktivisták és a Kónya-Árok féle nyugger rendvédelmis törzsgárda (mindig ugyanaz a párezer ember) akkor a korábbiakhoz hasonlóan kéttucatnyi embert mozgatnak meg Karácsonyék.

Ennek a mostani akciónak szerintem egész más lesz az eredménye: most Karácsony G. kiszáradt olajfája növésnek indul, de a termést nem az LMP fogja leszeni, hanem nagy valószínűséggel az MSZP. Az LMP meg hoppon marad és jó ha bejut a parlamentbe önálló frakcióként.

Ma mindenestre a morális mélypont az volt, hogy a 2006-os rendőrterror áldozatait védő Schiffer a 2006-os rendőrségi fellépéshez hasonlította a mai rendőri intézkedést, miközben a 2006-os rendőrégi brutális rendőrségi fellépést megrendelő Gyurcsánnyal együtt demonstrált, segítve hogy a bukott miniszterelnök mártír szerepben tetszeleghessen. Schiffer ma szembeköpte a 2006-os önmagát. Nem vitatom, változik az emberek véleménye idővel, lelke rajta, ha neki így változott meg a világképe.

kvasztics47 2011.12.23. 20:17:51

@Akitlosz: "Az országnak nem több hitelre van szüksége, hanem kiegyensúlyozott, hiánymentes költségvetésre.
S közben stabil forintra."
A Kárpátok Géniuszának is ez volt a hitvallása. Ezért volt 20 évvel lemaradva a Román életszínvonal a magyartól.
Ha magyar ember lennél, már tanulnod kellett volna Széchenyitől (a legnagyobb magyar), aki először irt arról a magyarok közül, hogy hitel nélkül nem tud fejlődni a nemzet gazdasága.
Hitelre a Zorbán kormánynak is szüksége van és szívesen vesz is föl hitelt, csak 3x olyan drágán kapja mint mások, mert nem jó gazda, nem megbízható, ezért csak a spekulánsok (uszorások) adnak neki hitelt, aminek a horribilis kamatait a mi jövedelmünkből fizeti.

ssi 2011.12.23. 20:22:07

@bóra77: ilyet is írtam, hogy " :) " , s inkább ezen volt a hangsúly, sajnálom, hogy nem így jött le

@Knausz Timea: köszi, de nem vagyok tv közelben :)
@ulrike írta kb., hogy elszúrta a kormány a rendőri intézkedést, mert a média most reklámozza az ellenzéket .. ezt próbáltam értelmezni, mert tőle meglepett, de te is segíthetsz :)) köszi

ssi 2011.12.23. 20:24:28

@bóra77: ilyet is írtam, hogy " :) " , s inkább ezen volt a hangsúly, sajnálom, hogy nem így jött le

@Knausz Timea: köszi, de nem vagyok tv közelben :)
@ulrike írta kb., hogy elszúrta a kormány a rendőri intézkedést, mert a média most reklámozza az ellenzéket .. ezt próbáltam értelmezni, mert tőle meglepett, de te is segíthetsz :)) köszi

kvasztics47 2011.12.23. 20:24:57

@nemorino: Igazad van. Valóban csak Gyurcsány tudja győzelemre vinni a demokratákat a Zorbán rendszer ellen.

bigapples 2011.12.23. 20:26:23

@kvasztics47: 50 év szívós munkája? Omgomgomg, a komcsik titokban az EU belépésünket készítették elő 1961 után? :)

Nem rosszat akarnak nekünk a nagy európai gazdaságok, a németek, franciák, hanem maguknak akarnak jót. Az adóharmonizációval meg akarják akadályozni, hogy a kedvező adózás miatt a vállalataik Magyarországon és a hasonló kedvezőbb adókörnyezetet biztosító országokban ruházzanak be, ott teremtsenek munkahelyeket és ott adózzanak.

A versenyképességünk egyik fontos eleme az adórendszerünk. Szép dolog a kiadáscsökkentés, az áramvonalasabb állam, a visszavágott közigazgatás, de csak ezekkel a változtatásokkal nem érjük utol a fejlett európai országokat.

ubul2000 2011.12.23. 20:29:46

@kvasztics47: figyelj, nem április 1-e van, hogy ilyeneket írj.
Gyurcsányi meg a demokrácia = antagonisztikus ellentmondás

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.12.23. 20:30:39

@Knausz Timea: K. Olga? Pfejjj.
Nem kedvelem a buta, erőszakos nőket.

kvasztics47 2011.12.23. 20:30:51

@nemorino: "ma megszületett Orbán igazi ellenzéke."

Igazad van. Valóban, Gyurcsány tudja egyedül sikerre vinni a demokratikus erőket a Zorbán rendszer megdöntésére.

6.Lenin 2011.12.23. 20:31:50

Már megint Karácsony.

ahogy elnézem (olvasom) valaki nagyon rossz hatással van rá, vagy fordítva.

Szépen hozzák fel a Jobbikot. Ez már tényleg ciki (a naivitás)

@kvasztics47:

"tanulnod kellett volna Széchenyitől (a legnagyobb magyar), aki először irt arról a magyarok közül, hogy hitel nélkül nem tud fejlődni a nemzet gazdasága."

Talán kevés hitelt vettünk fel eddig?
Valami más is kell(ene), talán.

Bár?

jjulie 2011.12.23. 20:32:25

@bigapples:

hohoho

ebböl csak orbáni szintű érlemetlenség jöhetki, kicsinyke koherencia nélkül

hogy jön ez össze a szabadságharccal, meg a szuverenitással, meg a magyar érdekekkel, stb, bigi, ne add a kutyádnak, mert okádni fog

megszűnt 2011.12.23. 20:38:35

@Hepci: @manyike:

"köszi, de nem vagyok tv közelben :)"

Töredék részét itt pótolhatod. Merre kószálsz folyton?:)

"Ma véget ért a demokrácia, és felsejlett a diktatúra. Ma már nem volt elég bemenni a parlamentbe, ezért új ellenállást hirdet az LMP" - mondta a tüntetésre felállított színpadon Széll Bernadett LMP-s képviselő.

index.hu/belfold/2011/12/23/a_parlamenti_blokad_tortenete/

hoplita 2011.12.23. 20:39:10

@Maverick1:
Az meglehet, hogy csináltam én is olyat, de a csuklyát helyesen írom, seggfej.
Igazából nektek az ilyenhez a bátorság hiányzik...elég rátok csúnyán nézni és összeszarjátok-hugyozzátok magatokat.:DDDD

zeddez 2011.12.23. 20:40:32

@gjokkel: vagy pedig hagyják, hogy beszopjuk Orbán vezér baromságát, mivel EUR nélkül jórészt csak magunkat veszélyeztetjük. Görögöket csak azért tolják annyira lóvéval, mert EUR tagállam. Nem az lenne, ballasztikus ívben leszarnák.

dr kíváncsivagyok 2011.12.23. 20:41:20

Ez a senkiházi , jellemtelen _Schmitt hogy merészelt elmenni Vaclav Havel temetésére ??? Ez a szarjankó a pártállam seggnyalója ,kegyeltje volt ,...amikor a Cseh polgárjogi harcos börtönben ült ! Van bőr a pofáján ?????

Minorkavidor 2011.12.23. 20:41:45

Tisztelt Török Úr!

Ön ezt írja: "Ismétlem: ha valóban „nincs szükségünk a pénzre”, az egész gondolatkísérlet értelmetlen, a kormányfői döntés pedig érthető."

Ezúton tájékoztatom Önt (hmm, milyen hivatalos vagyokDd), az alábbi tényekről:
- a 2011. évi költségvetés eredetileg tervezett számai szerint a költségvetés idei hiányát 687,4 milliárd ft-ban állapították meg, ez a legutóbbi módosítás szerint 1517,1 milliárd ft lesz. A KÜLÖNBÖZET 829,7 MILLIÁRD FT. ( FORRÁS:HVG DECEMBER 3-I SZÁM: magyar gazdaság rovat, alapműveleti zavarok c.cikk, 71 .o.)
- a 2012.évi költségvetést végül is nem 268 ft-os hanem 299 ft-os euroárfolyamon tervezték. A mai napon az árfolyam 307,05 ft volt ami 2,069 %-al több. A leminősítések miatt nem várható, hogy 300 alá menjen, inkább az a csoda, hogy még itt allunk. Ez a 2,69 %-os eltérés nem tűnik soknak, de egy 14 ezer ft körüli főösszeg esetében 376 milliárd ft-ot jelent
- a Haza és Haladás Alapítvány (Oszkóék) 400 milliárdos eltérés találtak összeadási hibák miatt.
E HÁROM ÖSSZEG ÖSSZESEN 1605,7 MILLIÁRD FT, 307 FT -os euróárfolyammal számolva 5,23 milliárd euró Ha Oszkóék adatát nem számítjuk 1205,7 milliárd ft, ami 3,927 milliárd euró.
Tudom, hogy Ön jobboldali, fideszes szimpatizáns , de ezek a számok már korábban is ismertek voltak, így olyat írni, hogy nincs szükségünk pénzre tudatlanság. Ezzel csak az a széles körben eltrjedt - és általam is osztott- nézetet erősíti, miszerint a politológiai képzés és tudomány nem más, mint ugynevezett büfé-ruhatár szakon szerzett t " diploma" és "tudás".

megszűnt 2011.12.23. 20:42:00

@Hepci:

"Nem kedvelem a buta, erőszakos nőket. "

Vacakol a gépem, elnézést, ez a Te válaszod:

Érdemes az Egyenes Beszéd utolsó beszélgetését meghallgatni. Ott nem mond Kálmán Olga semmi, de halljuk a lényeget. Tavasszal nem lesz vidám madárcsicsergés, se könnyű szél fuvallata.

sárkányfő 2011.12.23. 20:42:05

@bigapples:
Van abban valami megható, amikor egy fideszes az adórendszert védi, azt versenyképesnek nevezve, miközben egy hét múlva nálunk lesz a világ legnagyobb ÁFA-ja, és úgy általában csúszunk le a picsába, bóvli meg amit akarsz.

Az is megható, amikor egyáltalán szóba hozza a versenyképességet egy fideszes, miközben a fekete-mágiás gazdasági miniszterünk naponta bizonyítja a világnak hogy félnótás, miközben a kormány naponta támadja frontálisan a jogbiztonságot, ami ugyebár a versenyképesség egyik alapja lenne, miközben a kormány nyíltan hadat visel a bankrendszer ellen, elérve a hitelezés befagyasztását, azaz méretes pofánbaszást adva a versenyképességnek.
És még sorolhatnám reggelig, árfolyam, CDS, mesterséges versenytorzítás a haveri cégeknek (Simicska cégek, CBA, stb) ami akarsz, a magyar kormány háborút visel a versenyképesség és a piaci bizalom ellen, a befektetők menekülnek, te meg úgy firkálsz, mintha a holdon éltél volna az elmúlt másfél évben, nem igaz hogy nincs semmi valóságérzékelésed, hihetetlen vagy komolyan... versenyképesség, mi? meg a nyugat utolérése, mi? röhög a vakbelem, térj már észhez narancsfej, züllik le az ország és jó ha nem megy csődbe, ember.

jjulie 2011.12.23. 20:43:27

@hoplita:

van aki ésszel dolgozik baromarcú

te meg csak nézzél csúnyán erölködés közben, lúzer nemzetibolsevik és cigányszagértő

mennyit is keresel erölködve agyas?

dr kíváncsivagyok 2011.12.23. 20:44:18

@Hepci: " Nem kedvelem a buta, erőszakos nőket. "

K Olga buta ?... olyan jó nézni amikor fingatja a Fidesz zombikat...

2llkedő 2011.12.23. 20:45:00

@sárkányfő:
""""""Magát az államot sem övezi erkölcsi megbecsülés, mert maga sem viselkedik erkölcsös módon. Miközben folyamatos áldozatvállalást vár el polgáraitól, egyre kevesebbet ad cserébe. Az államon sokak szerint valójában nincs már mit tisztelni, maradék tekintélye pedig a korrupciós botrányok sorozatával tovább porlad. Az állam a magánérdekek kiszolgálójává vált, a törvényalkotás lobbicsoportok áldozatául esett. A közhatalom már önmaga fenntartására sem képes, ezért minden eddiginél nagyobb mértékben eladósodott, külföldi hitelekből él: hitelképesnek még éppen hitelképes, de hitelesnek már nem nevezhető. """"""

dr kíváncsivagyok 2011.12.23. 20:46:14

Szerinted a viselkedésével ki sérti inkább a Parlament méltóságát, tekintélyét?
Az Index tudósítói, újságírói. 3% (178)
A Fidesz. 95% (5640)
Nem tudom megítélni. 2% (102)
Szavazatok: 5920

Ez majd' 6000 polgártársatok véleménye....nem semmi...

szabóZ · http://comment.blog.hu 2011.12.23. 20:46:36

@Minorkavidor: haha, ez kurva jo. A matematika-testneveles szakon meg nem szoktak erteni az ironiat, mi? Meg ugye alapbol, szovegertesbol egyes.

hoplita 2011.12.23. 20:49:30

@jjulie:
Mássz mán rá a retkes kurva anyádra és baszd ki belőle a fodros hurkát, te köcsög.
Karácsony van, tudhatnád ilyenkor mán alig várja a vén kurva.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.12.23. 20:50:02

@kíváncsivagyok: ha lenne esze is, jobban fingathatna (bárkit).
Ettől függetlenül, kulturált és semleges riportereket szeretnék látni, legalább 4-5 darabbot az összes magyar televízióban, nem Fityesz-, Maszop- vagy szabadmadár-felszopókat.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.12.23. 20:51:58

@Knausz Timea: lesz azért csicsergés. Szerintem tavasszal is lesz erkélyünk és remélhetőleg újra költeni fognak ott a cinkék. :)

márta)) 2011.12.23. 20:53:21

Kossuth tér: több ezren tüntettek, összehívták az "ellenzéki kerekasztalt"
Elkezdődött a tüntetés, nehéz megítélni, de az atv.hu tudósítója szerint 3-5 ezer ember lehet Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium és a Parlament közötti téren. Az ATV Híradó szerint Bajnai Gordon és Gyurcsány Ferenc is megjelent a tüntetésen."

atv.hu/cikk/20111223_kossuth_ter_zug_az_orban_takarodj_bajnai_is_tuntet

Csak remélni tudom, hogy a Bajnai visszatér" a politikai életbe. Még mindig ott tartok, hogy el tudnám képzelni egy új párt élén. (persze, egyáltalán nem biztos, hogy vállalná).
:))

megszűnt 2011.12.23. 20:53:37

@hoplita:

Diktálja valaki Neked ezeket a csúnya dolgokat vagy a magad szájából jön?
(kis hypo vagy domestos rája=hal)

6.Lenin 2011.12.23. 20:53:43

@hoplita:

Az LMP, MSZP, DK kemény munkával felhoz benneteket a biztos 2. helyre.
Miért rontod az esélyeiteket az ilyen szövegekkel?

megszűnt 2011.12.23. 20:57:05

@Hepci:

"Szerintem tavasszal is lesz erkélyünk és remélhetőleg újra költeni fognak ott a cinkék. :) "

Ez egy nagyon szép, illúzióktól sem mentes kép, de ha valóban államcsőd lesz, akkor az álomnak itt befellegzett és a gólyák is inkább Afrikában maradnak.

(Még nincs fent az atv honlapján a friss beszélgetés, pedig lehoznám Néked a csillagokat is az égről!:)

márta)) 2011.12.23. 20:59:49

Jesszusom! Hát Én ezt nem is hiszem el?!!
Nem néztem meg jól a posztot.
Bocsánat! Ha.Igen) ide sem jöttem volna.)

jjulie 2011.12.23. 21:01:40

@hoplita:

és amig ilyeneket írsz csűnyán is nézel, nemzetibolsevik?

úgy lenne az igazi

megszűnt 2011.12.23. 21:03:36

@jjulie:

Hibás vagy Te is, mert mindig hergeled a @hoplitá: -t!!

hamisnero 2011.12.23. 21:05:08

"hogy Orbán a válaszlevéllel együtt - butaságból vagy tudatosan - saját "halálos ítéletét" is aláírta". vagy a miénket. de a hatalom megéri. a bőrünket. az ő hatalma. egyébként meg mindenki libsibolsi, aki nem tapsol.

ssi 2011.12.23. 21:05:47

@Knausz Timea: köszi :) napi történések megértésével sikerült megbirkóznom, csak, amit ulrike írt, az talán többről szólhat, mint első olvasatra, de miről?
mandiner.hu/cikk/20111223_gaudi_nagy_is_ott_volt_nemcsak_gyurcsany

búcsúzom .. békés, szép karácsonyt :)

nyünyüge 2011.12.23. 21:07:13

Csak csendben, csak halkan, hogy senki meg ne hallja:

"...A „nemzeti középosztály felnevelésének” érdekében új felsőoktatási törvénye lesz az országnak. A kormány nagy többséggel elfogadott javaslata alapján a jövőben az egyetemi és főiskolai hallgatók nagyobb része lesz kénytelen fizetni a képzésért, ami szokatlan egy olyan kormánytól, amely ellenzékben még a tandíj ellen kampányolt. Persze tandíjról most sincs szó, ezt költségtérítésnek és önköltségnek hívják a törvényben. Az elfogadott javaslat szerint állami finanszírozásban jövőre negyvenezren, 2014-ben pedig már csak harmincezren tanulhatnak. Ugyanakkor az elfogadott költségvetésben már jövőre is csak >>>>>>harmincezer felsőoktatási hallgatói hely <<<<< finanszírozására különítettek el pénzt. .."

index.hu/belfold/2011/12/23/nemzeti_kozeposztalyt_kepezhetnek_az_egyetemek/

Mobilfizetés államosítva:

"...A törvény alapján az állami mobilfizetési monopólium egyszerűen elveszi az eddig mobilfizetéssel foglalkozó magánvállalkozások ügyfélkörét és eddig fel nem használt pénzét, hogy aztán a szolgáltatók „szigetszerű fejlesztésének” véget vetve „innovatív díjstruktúrákat” vezessen be. Olyan árakat, amilyeneket csak akar."

index.hu/belfold/2011/12/23/allamositottak_a_mobilfizetesi_rendszert/

aszekelyek 2011.12.23. 21:07:54

@Knausz Timea: Annyit elmondhatok, hogy agresszolga arca elég beszédes volt, mialatt ferinket hallgatta. Mintha nem is ott lett volna. Mintha arra gondolna, hogy " jézusom, ez az ember, aki az éj leple alatt kiüríttete a Kossuth teret , elkordonoztatta mindenki elől , úgy meg volt elégedve a brutális és törvénytelen rendőri fellépéssel , ide mer jönni és ájtatoskodva és aggódóan előadni ezt a színházat itt! " Hozzá se szólt nagyon ezután , csak megköszönte , hogy eljött... nahát, van amitől még a mi agresszolgánk is elborzad! elég sokat nézem ahhoz , hogy ezt meg tudjam ítélni.

megszűnt 2011.12.23. 21:10:21

@manyike:

"napi történések megértésével sikerült megbirkóznom, csak, amit ulrike írt, az talán többről szólhat, mint első olvasatra, de miről?"

Úgy érti, ha nem ment volna ki a rendőrség intézkedni, elkerülhetett volna egy sor kellemetlenséget a kormány. Jobb taktika lett volna szerinte, ha nem avatkoznak bele.

Így értelmeztem @ulrika blogtársam sorait. Ha nem így gondolta, remélem, korrigál. Köszönöm.

hamisnero 2011.12.23. 21:11:42

@Schindler Pistája: már megint odaengedett apu a géphez? beszarok, hogy a betelepülteknél már az erkölcsök sem a régiek.

jjulie 2011.12.23. 21:12:58

@Knausz Timea:

összekeveri a helyet a faluszéli kocsmával, meg a kurucinfóval

csak nevelem, hogy ne kelljen annyira szégyeniük őt majd a gyerekeinek

apja helyett apja vagyok, nevelem

2011.12.23. 21:13:46

@AbuBakr: Én is vidéki vagyok, nekem eddig szimpatikus az LMP. Majd ha elkezdenek eszdéeszesedni és fasisztázni, akkor tényleg nem lesz kár értük, de egyelőre sikeresen elkerülték.

@bigapples: Mindegy, hogy hányan és kik voltak ott, eddig egyetlen Orbán elleni demonstráció sem szólt ekkorát. Nemzetközi hír lett és ez nagyon kényelmetlen a kormánynak. Forró tavaszunk lesz, ha nagyon gyorsan nem változtatnak a stíluson és a tempón.

@kvasztics47: Gyurcsány mai szereplése gusztustalan, álszent, ripacskodó álmártíromság volt. Őt nyugodtan benn hagyhatták volna, nekem nem hiányozna. Orbánt pont az ilyen gyurcsányizmusok juttaták hatalomra és tartják hatalmon. Gondolod, hogy majd az LMP ezek után összeborulna vele? Ha egy csöppnyi eszük van, továbbra is ignorálják.

hegyilány 2011.12.23. 21:14:34

A magyar tiltakozás nemzetközi visszhangja"

Szabad Európa Rádió is beszámol az LMP által szervezett tüntetésről. Az atv.hu összefoglalót közölt a rádió honlapján írtakról, amely szerint a rendőrség "fizikai eszközökkel távolította el az LMP képviselőket a helyszínről.

A cikk kitér arra is, hogy a Fidesz által dominált parlament várhatóan december 23-án dönthet olyan törvényekről, amelyek az ellenzék szerint lebontják a demokráciát és bebetonozzák a Fideszt a hatalomba.

Ugyancsak az atv.hu hívta fel a figyelmet, hogy a BBC is beszámolt a budapesti eseményekről.

A CNBC-n londoni elemzők kiemelten foglalkoztak a magyar gazdasági helyzettel, és többen úgy foglaltak állást, az utóbbi hetek fejleményei alapján Magyarország "mérgező" tényezővé vált a kontinensen."

www.stop.hu/kulfold/a-magyar-tiltakozas-nemzetkozi-visszhangja/979152/

Mérgező tényező") Kemény szavak , mondatok. Elképesztő, mennyire "lent" van az ország. Nem is olvastam) hogy bármely országról ilyen megitélés íródott volna, mostanában biztosan nem volt ilyen.

Hát! igen. Haladni kellett volna a többségi kormánynak (is) a Bajnai által megkezdett uton.

aszekelyek 2011.12.23. 21:14:50

@kíváncsivagyok: Nekem kérlek herótom van. feritől.

megszűnt 2011.12.23. 21:16:23

@jjulie:

"apja helyett apja vagyok, nevelem "

Jó szóval oktasd, játszani is engedd, szép, komoly fiadat (J.A.)- akkor ilyesformán neveld a @hoplitát.

Eredményes munkát kívánok hozzá!:)

megszűnt 2011.12.23. 21:18:20

@nyünyüge:

Pokorni Zoltán nem szavazta meg az oktatásról szóló törvényt, ha ez vígasz lehet.

aszekelyek 2011.12.23. 21:19:26

@ulrike: van ennek egy másik vetülete. Nem hagynak rá semmit erre a pojácára, mert egyszer volt közútált miniszterelnök. Akit kipateroltak. Attól ő még egy olyan állampolgár, mint a másik. Úgy kell szólítani, hogy miniszterelnök úr de a törvényt neki is be kell tartania. Sehol nem volt vezető hír. Csak az atv-ben, meg az amerikai, jó előre értesített lapokban. Nem érinthetetlen. Szolgálatos rendőr, ha parancsa van, elő is állíthatja, azért, amiért. egészen gyomorforgató volt , amit előadott az atv-n az este.

bóra77 2011.12.23. 21:21:15

tényleg, a Jobbik megszólalt az elmúlt napokban Parlamenten kívül bárhol?

6.Lenin 2011.12.23. 21:22:43

@Knausz Timea:

A képviselők 1xű civilként akadályozták a parlament munkát.
A törvény az + törvény.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.12.23. 21:23:24

@Knausz Timea: miért zavarná az államcsőd a cinegéket? Napraforgómagunk meg csak lesz, akármi is lesz. :)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.12.23. 21:27:51

@Knausz Timea: tulajdonképpen mi a francért is kellett elvitetni a tüntetőket? Ezt megmagyarázhatná valamelyik idióta főrendőr, esetleg az itteni fideszhittestvérek.
Kit/mit zavartak ezek húszan, a láncaikkal?

megszűnt 2011.12.23. 21:28:52

@6.Lenin:

Laikusként mondom: be tudott menni mindenki, aki akart a Parlamentbe. Amiről nem szólunk, az nincs, aranyszabály.

Egyébként maradt az ATV és néhány baloldali lap, melyek hirdetési nehézségekkel küzdenek, mondom, neked is és másnak is, ami már rég nem újdonság - nekem.

És az Index. Cserék ide s oda, és ez a blog itt.

HerrBürgermeister 2011.12.23. 21:29:24

Gyurcsány áll a járdán, nézi a tüntetőket. Odamegy hozzá egy rendőr és azt mondja:
-Jöjjön velem, előállítom.
-De miért- kérdezi Gyurcsány.
-Mert ezt a parancsot kaptam.
Ez az orbáni demokrácia.

jjulie 2011.12.23. 21:30:08

@bóra77:

a gaudi ott tette az agyát a leláncoltak körül egész nap, mint jogvédő

aszekelyek 2011.12.23. 21:31:23

@nyünyüge: csak a Wall Streetről lehet kikergetni a karhatalommal a tüntetőket? NeW York, Boston? Csak cirkuszt akart ferink... köze nem volt a bejelentett rendezvényhez , vagy igen?

megszűnt 2011.12.23. 21:32:52

@Hepci:

"miért zavarná az államcsőd a cinegéket? Napraforgómagunk meg csak lesz, akármi is lesz. :) "

Audink is lesz. Oda fogjuk költöztetni a cinkéket, ha még mindig akarod.:)

tass-tass 2011.12.23. 21:33:27

Az a baj a poszt gondolatmenetével, hogy a múltbeli állapotokból indul ki, vagyis MSZP-Fidesz párharcból.

Azért az valószínűleg az EU-nak is feltűnt, hogy az LMP+MSZP+DK támogatottsága együttesen kb. a Jobbik támogatottságával egyenlő.

Ha az EU arra játszana, hogy Orbán menjen abban benne van az is, hogy a Jobbikkal kell a jövőben tárgyalnia.

Azért az elgondolkodtató, hogy a Jobbikkal mire mennének.

jjulie 2011.12.23. 21:34:23

@Hepci:

ötvenen voltak a szimpatizánsokkal együtt, 70-en az mszpsekkel együtt

elvinni pedig azért kellett, hogy hír lehessen belőle a bbc-n cnn-n és hasonló periférikus hírközlőknél

6.Lenin 2011.12.23. 21:34:57

@Knausz Timea:

Bocs, valamit összekeversz.

amiről írsz (hirdetési nehézségek, és ez a blog), hogy jön ide?
Főleg az utóbbi.

ulrike (törölt) 2011.12.23. 21:35:06

@Knausz Timea: Igen, de nem mondtam, hogy a kormány. Csupán azt, a Rendőrség ma az ellenzék pártját fogta. Még New Yorkban is írtak a tüntetésről.
P.S. Jó dolog a békesség,
Szeretjük a rendőrség
Et.

jjulie 2011.12.23. 21:35:51

@Hepci:

meg azért, mert a lézeres audikkal nem tudtak rendesen leparkolni, ahogy szoktak

jjulie 2011.12.23. 21:37:02

@6.Lenin:

és te hogy jössz ide?

ulrike (törölt) 2011.12.23. 21:37:08

@aszekelyek: Nem értem, miről írsz, de már kezdem megszokni.

megszűnt 2011.12.23. 21:37:25

@6.Lenin:

"amiről írsz (hirdetési nehézségek, és ez a blog), hogy jön ide?"

Csak öt lépéssel tovább gondolkodtam, mint egyébként, úgy került a csizma az asztalra. Az ATV kapcsán.

Megfigyelo 2011.12.23. 21:38:22

@ubul2000: Tanulj meg olvasni: "zúgírászatról" van szó, ami a jogosulatlan ügyvédi tevékenységre utaló szakszó.

hazug fidesznyik (törölt) 2011.12.23. 21:38:35

@aszekelyek: "Csak cirkuszt akart ferink..."

A Ferit nagy betűvel írják, te szamár... A nick neved eléggé furcsa, nehogy azt mondd, hogy székely vagy...
Mondjuk, van bőven retardált bolsevik közöttük is.

jjulie 2011.12.23. 21:41:30

@tass-tass:

a jobbikal kisujjal elbánnának, még mielőtt azt mondhatná a vona, hogy nyikk

6.Lenin 2011.12.23. 21:44:19

@jjulie:

"elvinni pedig azért kellett, hogy hír lehessen belőle a bbc-n cnn-n "

Ez a szervezők célja volt.

A rendbontókat mindenhol elviszik, megverik, lelövik

a jogállamban, jogosan
a másikban jogtalanul

ezt kell eldönteni a rendőrségnek.

megszűnt 2011.12.23. 21:46:16

@Hepci:

Nem biztos, hogy jól éreznék ott magukat a cinegék, én ezt nem állítom, de esetleg, gondoltam. Mittudomén.

Inkább készítsünk fából nekik etetőt?

aszekelyek 2011.12.23. 21:47:19

@hazug fidesznyik: ezt a ferit ugyan le nem írom nagy betűvel.... Szamár , aki mondja.

tass-tass 2011.12.23. 21:47:53

@jjulie: "a jobbikal kisujjal elbánnának, még mielőtt azt mondhatná a vona, hogy nyikk "

Na de akkor az már a második demokratikusan választott kormány lenne, amit az EU el akarna küldeni.

Akkor ez nem az a kifogásolt módszer, amit a Fidesz is csinál, hogy addig csűrjük csavarjuk a dolgokat, amíg nem az Ő emberük kerül a bársonyszékbe?

hazug fidesznyik (törölt) 2011.12.23. 21:48:04

@aszekelyek: "Sehol nem volt vezető hír."

A CNN-t nézted, komcsi?
Amúgy meg tudom érteni, hogy rühelled a Fletót: minden droid parancsra utálja, amióta feltörölte a padlót a fideszhitlerrel.

6.Lenin 2011.12.23. 21:48:51

@Knausz Timea:

Ritkán nézem az ATV-t, de lehet összefüggés 1 karácsonyi (G) tüntetés és 1 magán tv közt.
Ma már minden elképzelhető.

hazug fidesznyik (törölt) 2011.12.23. 21:52:17

@Hepci: Én a magyar helyesírás szabályairól beszéltem, droid. Ennek semmi köze a Feri nevű Gyurcsányhoz. Eléggé szánalmasok vagytok ti, vekkeresek: még írni sem tudtok magyarul, nem hogy megérteni egy gazdasági folyamatot vagy joggal kapcsolatos aggályokat...

6.Lenin 2011.12.23. 21:52:46

@jjulie:

Szeretem a Karácsonyt (G) + amikor politizál + a körülötte zajlót.
A többi érdektelen.

megszűnt 2011.12.23. 21:52:54

@6.Lenin:

Karácsonyi Gergely nagyon lelkes volt. Sokan, a fiatalabb nemzedékből még nem éltek át hasonlókat, mint ezek az utcai megmozdulások.

Mi, volt Fidesz szimpatizánsok, ezen túl vagyunk. Tudjuk hová tenni lélekben és felmérni az erejét.

hazug fidesznyik (törölt) 2011.12.23. 21:54:20

@aszekelyek: "Szamár , aki mondja."

Oszt székely vagy-e vagy csak játszod itt a burád? Mi újság Romániában?

hazug fidesznyik (törölt) 2011.12.23. 21:55:57

@Hepci: "majha"

Ez nagyon szánalmas. Jól tippeltem, vekkeres.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.12.23. 21:56:20

@Knausz Timea: ha valahol sikeresen etetgeted őket, később jó eséllyel raknak fészket is, ha teszel ki odút.

bigapples 2011.12.23. 21:57:48

@sárkányfő: Egy idetelepülő német multi nem az ÁFA szint miatt jön ide, nem azt nézi.

Lehet az a véleményed, hogy a versenyképességünket csökkenti a kormány a jogbiztonság veszélyeztetésével. Ez nem változtat azon, hogy az adóharmonizáció durván rontana a versenyképességünkön. Ez nem Orbán mániája, Petr Necas cseh miniszterelnök ugyanazt mondja a témáról, mint a magyar. Az eurózóna tag írek is keményen húzzák a szájukat, ha az adóharmonizáció szóba kerül. Nem véletlenül, az ír gazdaság gyors felemelkedésében komoly tényező volt a kedvező adókörnyezet. És ez független attól, hogy most a bankrendszerük betegsége miatt ők is bajban vannak.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.12.23. 21:57:52

@hazug fidesznyik: rosszul tippeltél, kétlábú majom.
Vagyunk itt páran, akik ismerjük egymást. Ezt még senki nem mondta, hogy nem tudok írni, szóval unikális vagy. :D

megszűnt 2011.12.23. 22:00:27

@Hepci:

"..ha valahol .."

Az a gondom, hogy nem tudom, hol. A valahol az olyan megfoghatatlan..

aszekelyek 2011.12.23. 22:01:42

@ulrike: te írtad nekem, arra válaszolok. Szerinted ma szívességet tettek ennek a pojácának. Arról írtam. ha rákattintasz a nickemre , adja neked a blogmotor, mire válaszolok éppen. Etc. Úgy megérted:) -nem praktikus megszokni:D

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.12.23. 22:01:56

@Knausz Timea: van erkélyetek s a közelében fák?
Kábé ennyi kell az esetleges sikerhez. Meg persze az, hogy legyen cinke a környéken. :)

hazug fidesznyik (törölt) 2011.12.23. 22:03:05

@Hepci: "Vagyunk itt páran, akik ismerjük egymást. Ezt még senki nem mondta, hogy nem tudok írni"

Jó vicc, hogy nem egy másik droid figyelmeztetett erre. Ideje tovább tanulni, ifjú padawan. A vekker már elavult...

ubul2000 2011.12.23. 22:03:47

@Knausz Timea: Szerintem sohasem jártál a Kossuth téren. Ha megérkezel kocsival a parkolóhoz a munkahelyedre, és azt eltorlaszolják, két lehetőség marad. Vagy nem tudsz bemenni a munkahelyedre mert azt meggátokták, vagy a parkolón kivül hagyod a kocsit, akkor viszont megbénul a közlekedés a tüntetők miatt.
Egyébként könnyen eldönthető lenne a vita erről. Közzé kéne tenni a területfoglalási engedélyt. Ha szerepel benne a parkolók blokádja, akkor a rendőröknek nem volt igazuk, ha nem - akkor a képviselők követték el a törvénytelenséget.

megszűnt 2011.12.23. 22:04:08

@Hepci:

"van erkélyetek s a közelében fák?"

Van. Viszont nincs cinke. Legalábbis én nem láttam eddig.

Megfigyelo 2011.12.23. 22:04:10

@stargate: Aki köcsögözik, az nem csak gusztustalan, de le is leplezi magát, hogy fáj tudomásul vennie az igazságot.

abandi 2011.12.23. 22:04:54

Orbán nagyon jól taktikázik, mint cigány a zsidóhúsvétkor:
- a lóvé a visszafizethetetlen államadósság aktuális hiteleire folyna el.
- már így is feleslegesen dobtak ki egy valag pénzt "hiteltörlesztés" címén.
- a kajmánmosolyú orbán most megmutathatja, hogy mit tanult és mit felejtett nevelőapjától: dzsordzs sorostól...

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.12.23. 22:05:32

@aszekelyek: Ulrike arra célzott, csapongó fideszgondolataid és a visszavezető link tartalma között néha (?) nehéz szignifikáns összefüggést találni...

megszűnt 2011.12.23. 22:07:13

@ubul2000:

"Ha megérkezel kocsival a parkolóhoz a munkahelyedre, "

1. Nincs kocsim
2. Nem tudok vezetni sem
3. Munkahelyem sincs

Nekem a problémát áttekinteni ilyen aspektusból csaknem lehetetlen.

aszekelyek 2011.12.23. 22:07:34

@hazug fidesznyik: Az ilyen modortalan , kötekedő , CNN-t néző , felsőbbrendűségi komlexussal megáldottakal , értsd primitívekkel nem szoktam szóba sem állni. Ignorállak. Azt puffogsz, magadban, amit akarsz.

dr kíváncsivagyok 2011.12.23. 22:07:42

@2llkedő: " "Orbán racionálisan érvelve bizonyította," "

Na neee.....Orbánt és a racionalitást nem egy napon ,...egy évszázadban sem lehet emlegetni....

6.Lenin 2011.12.23. 22:07:55

Azért kicsit hiányosra sikeredett ez az egész ellenállás.

Nem volt gázspray, gumilövedék, lovasroham + hasonló.

Ezzel még tartozik a Fidesz.
Talán valamilyen ütősebbet kellene kitalálni.
Sajnos kellene hozzá ballibéknél 1 komolyabb pacák.

Na, majd 1x, talán az is előbújik valahonnan.

Jo8!

dbeata 2011.12.23. 22:08:02

@Akitlosz: Igazad is van, kezdhetnéd magadon, pl. Ne vacsorázzál légyszi. Ja, és mondd meg a fityiszbolsi barátaidnak is, hogy jobban tennék, ha (F)osztogatás helyett inkább az államadósságcsökkentő alapba fizetnének (ha már) vagy inkább fel se vegyék a 13-14-15. havit. Ja igen, nekik se kéne vacsizniuk. Merthogy mutassanak ugye jó példát.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.12.23. 22:08:19

@hazug fidesznyik: hümmm, te ilyen íkúvilágítótorony-féle vagy, ugye?

@Knausz Timea: ha kiteszel némi napraforgómagot, még változhat a helyzet.

Megfigyelo 2011.12.23. 22:08:52

@hoplita: Aki trágár stílusban mocskolódik, az nem csak gusztustalan, de le is leplezi magát, hogy fáj tudomásul vennie az igazságot.

megszűnt 2011.12.23. 22:11:07

@Hepci:

"ha kiteszel némi napraforgómagot, még változhat a helyzet. "

Rosszabbodik, mert galambok viszont vannak a környéken.

(Nekem ma pozitív dolgot, ha tudsz mondani, ami felvidít, azt megnézem - lehangolódtam, mint egy rossz hegedű.)

ulrike (törölt) 2011.12.23. 22:11:26

@aszekelyek: ld. Hepcinek küldött elektronikus jeleimet.

aszekelyek 2011.12.23. 22:11:34

@Hepci: Tegyen ki egy nagy tálat az erkélyre, amibe esővíz van. Hozzám abba jártak fürdeni. Persze a fák ágain a kis hálócskákban a madáreleség is ott figyel, meg a szalonnabőr.... A macskámnak majdnem leesett a farka, annyira csapkodott vele izgalmában, és kimerd szemekkel figyelte a cinke fürdő látogatóit...., öreg már pedig... de nem vak:D

Megfigyelo 2011.12.23. 22:11:42

@6.Lenin: Pontosítsunk: a jobooldal "szerencsére" jól el van eresztve gyujtogató és fosztogató csürhével, míg a baloldal nem...

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.12.23. 22:11:46

@ubul2000: nézd, Ubul, tegyük fel, mind bementek volna s mind egyedül egy autóban, akkor is bőven elfértek volna a seggfejek a környező utcákban. Aztán befizetnek fejenként 6 rugó büntetést este és meg van oldva a helyzet.

dr kíváncsivagyok 2011.12.23. 22:12:35

@Knausz Timea: " 1. Nincs kocsim
2. Nem tudok vezetni sem
3. Munkahelyem sincs "

Neked nagyon jó dolgod van :
1.) Neked nem emelkedik a köteleződ 30 % - kal - nem emelkedik csillagászati összegre a tankolás ...
2.) Lásd 1.) pont....
3.) Nem kell félned, hogy ( mivel tudják rólad , hogy Orbán nem a szíved csücske )....kirúgnak ...

És még rengeteg előnyöd van... ha nem halsz éhen idő előtt...

dr. Trebitsch 2011.12.23. 22:12:40

Nem értek annyira a gazdasághoz, hogy a gazdasági részét meg tudjam ítélni. De azt látom, hogy aj ó magyar hagyományoknak megfelelően megint megtámadtunk egy (dehogy egy!) nálunk sokkla erősebb ellenfelet. Volt már ilyen, mikor hadat üzentünk az USA-nak, és a Szovejtúniónak. A mi szövetségeseink voltak a gyengébbe... ez voot a döntő, nem az, hogy kinek volt igaza, kaptunk a pofánkra. Ez előtt 500 évig is mindig így volt. Most is ez van, csak most szövetségesünk sincs, vér kevesebb fog talán folyni, mivel gazdasági téren fog folyni a küzdelem. Persze ha egymást nem gyilkoljuk le majd, mikor egyre szarabb lesz a helyzet. Szóval Magyarország kontra EU és USA... jó az erők aránya, hízelgő ránk nézve....

6.Lenin 2011.12.23. 22:12:48

@abandi:

Szia abandi!

Régen olvastalak.

dr kíváncsivagyok 2011.12.23. 22:14:00

@kvasztics47: "Igazad van. Valóban, Gyurcsány tudja egyedül sikerre vinni a demokratikus erőket a Zorbán rendszer megdöntésére. "

Te megint a Hír TV - nézted ?...mert akkor biztosan naprakészen tájékozott vagy....

jjulie 2011.12.23. 22:14:40

@ubul2000:

még jogász is lennél, nemcsak nemzetibolsevik faék

gyenge, igyál egy kis szilvát, és fuss neki újra

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.12.23. 22:15:06

@Knausz Timea: ha később csinálsz egy lógó etetőt (nem kell hozzá gyakorló ornitológus, egy flakonon az aljától 5 centire vágsz egy 3 centis likat), nagyjából meg is oldottad az etetett madarak szelekcióját.

ubul2000 2011.12.23. 22:15:21

@Hepci: Parkoltál te már a környéken???

abandi 2011.12.23. 22:15:37

@6.Lenin:
Játék a pártokrácia nevű belterjes homokozóban, a judeo-médiáknak?

hazug fidesznyik (törölt) 2011.12.23. 22:16:16

@aszekelyek: "modortalan , kötekedő"

Na persze, a szokásos mellébeszélés... Egy székelytől ez szokatlan, ha csak nem mosták át az agyát narancslével.
Jól van, vekkeres huszár, térítsd a népet, nem zavarlak.

dr kíváncsivagyok 2011.12.23. 22:16:42

@Hepci: " ha lenne esze is, jobban fingathatna (bárkit).
Ettől függetlenül, kulturált és semleges riportereket szeretnék látni, legalább 4-5 darabbot az összes magyar televízióban, nem Fityesz-, Maszop- vagy szabadmadár-felszopókat. "

Ha nem csak egy -két műsorát láttad volna , ..akkor tudnád , hogy igen kellemetlenül beszól MINDEN párt aktuális képviselőjének ..kivétel nélkül...

jjulie 2011.12.23. 22:17:12

a média szerint még mindig a gyurcsány az orbánellenesek arca

mondta az egyik lmp képviselő ma a gyorskocsiban

aszekelyek 2011.12.23. 22:17:56

@Hepci: ebben próbáltam a segítségére lenni:) katt, katt, katt... @Megfigyelo: ingyen nem csinálnak semmit nekik, még a nehéz fiúk sem? Szegény " baloldal "! Most nem tudják a közpénzt rájuk fordítani , hogy megvegyék a provokátorokat. Olcsóbb és jobb, ha feri a provokátor , meg a sameszai.

ubul2000 2011.12.23. 22:18:04

@Hepci: Egyébként ezt a parkolási mizériát szombatonként rendszeresen átélem. De nem merek elmenni otthonról, mert hazaérve a rohadt bio-piac miatt tuti, hogy csak két megállóval távolabb tudok megállni.
A Kossuth tér környékén sem lehet megállni.

megszűnt 2011.12.23. 22:18:17

@kíváncsivagyok:

"Neked nagyon jó dolgod van "

Azt én gondoltam fixen, hogy engem még ilyen kondíciókkal is lehet irigyelni. :)

Nekem rengeteg előnyöm van és beosztóan élek. A 20%-ba tartozom, akiknek nincs államadóssága sem, viszont van megtakarított pénze.

villamos alóli kacaj 2011.12.23. 22:18:26

A Gíró azt nyilatkozta ma a Fialának, hogy a Barroso levél magán levél volt, így bunkóság azt nyilvánosságra hozni!
Sőt a Pintérnek ki kell vizsgálni, hogy került a levél egy újságíróhoz!
Az OV válaszát - mint magán levéli választ - az EB TANULMÁNYOZZA!
Javasolom, a Pintér ezt is vizsgálja ki, hogy került hozzájuk!
Gíró, Gíró! Látom, nehéz kenyér ez!

dr kíváncsivagyok 2011.12.23. 22:18:36

@aszekelyek: " Nekem kérlek herótom van. feritől.2

Na nem kell egyiküket sem szeretni,...elég ha a politikai , gazdasági eredményeiket veszed alapul.....most szeressük Orbánt ?

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.12.23. 22:19:05

@ubul2000: persze. A párom korábban a minisztériumban dolgozott, mostanában meg enni járok arra időnként. Jellemzően rühellem a BKV-t, szóval autóval megyek.

megszűnt 2011.12.23. 22:20:55

@Hepci:

"nagyjából meg is oldottad az etetett madarak szelekcióját. "

Cinke invázió lesz itt februárban, vagy amikorra megérkeznek!!:):)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.12.23. 22:21:37

@kíváncsivagyok: hát, én azt láttam, Mesterházyt pl. gyakorlatilag lesz*pta, verbálisan. Annyi nekem kb. elég is volt az Olgádból; pont olyan, mint a fideszfelszopók az M1-en, csak inverz.

jjulie 2011.12.23. 22:21:40

@ubul2000:

hallottál arról hogy háromszintes mélygarázs van a szabadság tér alatt, és a vécseyben lehet lebújni bele?

fasszópó agyatlan lúzer nyilas

dr kíváncsivagyok 2011.12.23. 22:21:41

@aszekelyek: " Tegyen ki egy nagy tálat az erkélyre, amibe esővíz van. Hozzám abba jártak fürdeni. "

...vagy korizni,...nálunk - 5 fok van....

hazug fidesznyik (törölt) 2011.12.23. 22:22:03

@Hepci: "te ilyen íkúvilágítótorony-féle vagy, ugye?"

Válaszolni is tudsz, vagy csak amolyan visszakérdező bajnok vagy?

6.Lenin 2011.12.23. 22:23:32

@Megfigyelo:

Már régebben írtam, mi is motiválja a jelenlegi ellenzék ballib részét:

-Loptunk? Igen, de ők is lopnak.
-Hazudtunk? Igen, de ők is hazudnak.
-Tüntetünk? Igen, de ők is tüntettek.
-Takaroggyozunk? Igen, ők is.
-Lőttünk?-Sajnos ők még nem.

Talán így már érthetőbb.

A másik:

Senki sem különb, mint mi vagyunk, de mi különbek vagyunk mindenkinél.

Ha olvasod és érted a kommentek sokaságát.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.12.23. 22:23:54

@ubul2000: azt nem mondtam, Ubul, hogy ezek a f*szok ne sétáljanak egy kicsit, ha már oly jó fizut kapnak tőlünk a megbízhatóan értékelhetetlen teljesítményükért...

graycivil 2011.12.23. 22:24:13

"Democsokratikus karácsony

Hol van most Császár Attila, aki öt éve a tévé székházát felgyújtó és kifosztó csürhét elkeseredett magyaroknak nevezte?"

medwe.blog.hu/2011/12/23/democsokratikus_karacsony?utm_source=ketrec&utm_medium=link&utm_content=2011_12_23&utm_campaign=index

"vajon 2011 karácsonya is olyan lesz, mint 1989-é, amikor a fenyőillatban Ceausescu bukását néztük a tévén?"

dr kíváncsivagyok 2011.12.23. 22:24:24

@Hepci: " hát, én azt láttam, Mesterházyt pl. gyakorlatilag lesz*pta, verbálisan. Annyi nekem kb. elég is volt az Olgádból; pont olyan, mint a fideszfelszopók az M1-en, csak inverz. "

Asszem ....Te szerelmes vagy belé.....(az oviban is húzkodtuk ugye a lányok haját...ha tetszettek...) :-)

abandi 2011.12.23. 22:25:19

Egyetértek a politológus úrral:
Inkább nem mondok semmit, ha nem fizetnek.
Meg amúgyis: barikádot nem tudok építeni, elköltözöm inkább vidékre gyütt-mentnek...

graycivil 2011.12.23. 22:25:44

@villamos alóli kacaj: Ez tényleg rohadt ciki El Curoéknak.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.12.23. 22:25:44

@hazug fidesznyik: írtál pár baromságot, ezekre válaszoltam.
Van még valami?
Ott van neked a Várúr meg hasonlók a túloldalon, szerintem velük érdemes inkább próbálkoznod...

ulrike (törölt) 2011.12.23. 22:26:02

@Knausz Timea: Nehogy úgy járjanak veled a madárkák, mint a kanári Jeannal. (Megetette a kanárit, Jean. Igen, uram, a macskával.)

dr kíváncsivagyok 2011.12.23. 22:26:12

@ulrike: " Hogy híjják azt az ebet? "

...úgy híjják : sánta ! Mármint ha arra gondoltál , hogy mikor érik utol Viktort ?.... hamar....

aszekelyek 2011.12.23. 22:26:53

@kíváncsivagyok: Tudod , hogy ez érzelmi döntés...., neszórakozzunk egymással , hogy politikai meg gazdasági..... Jó? Több komolyságot fiatalember!

abandi 2011.12.23. 22:28:15

@jjulie:
"fasszópó agyatlan lúzer nyilas "
Mi van, nem jött meg a havi?
Holokárpi hanukára...

dr kíváncsivagyok 2011.12.23. 22:28:59

@Knausz Timea: " @kíváncsivagyok:

"Neked nagyon jó dolgod van "

Azt én gondoltam fixen, hogy engem még ilyen kondíciókkal is lehet irigyelni. :)

Nekem rengeteg előnyöm van és beosztóan élek. A 20%-ba tartozom, akiknek nincs államadóssága sem, viszont van megtakarított pénze. "

Hurrá....Én még jobb helyzetben vagyok : Nincs munkám ( csak alkalmi-de megélek) , nincs kocsim (csak egy 20 éves japán )... DE NINCS ADÓSSÁGOM SE !

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.12.23. 22:29:19

@kíváncsivagyok: engem taszít ez a nő, komolyan.
A leírhatatlan nevű (M.) Antóniát például kedvelem, de még az estés tyúkot is az M1-en.
K. Olga szerintem értékelhetetlen minden aspektusból.

megszűnt 2011.12.23. 22:30:28

@ulrike:

"a macskával.) "

Tudod, hogy nem vicces? A macska még mindig itt van.

Legszívesebben, ha ebben döntést hozhatnék: semmilyen állatom nem lenne, csak vadon élő.:)

dr kíváncsivagyok 2011.12.23. 22:31:32

@aszekelyek: " neszórakozzunk egymással , hogy politikai meg gazdasági....."

Lehet hogy nem veszed észre ,...de a Kedves Vezető éppen mostanában teszi tönkre a hazáját.....

ubul2000 2011.12.23. 22:31:55

@jjulie: gratulálok, végre egyszer aláírtad a hozzászólásod.

Üdv: ubul

jjulie 2011.12.23. 22:32:10

@abandi:

magadra vetted?

jól áll? az @ubul2000: tökéletes leírása, egyszerű munt egy faék

dr kíváncsivagyok 2011.12.23. 22:32:34

@Hepci: " K. Olga szerintem értékelhetetlen minden aspektusból. "

...második stádium : a tagadás...

aszekelyek 2011.12.23. 22:32:47

@kíváncsivagyok: Múlt időben írtam :) Most a színűket se látni:) Pedig szép színűek:D Múlt héten még ment a napfürdőzés itt nagyban, a déli órákban. Két rigó is járt ide. Tollászkodni. A mókucok is odúba vonultak. eleddig szladgáltak és hordták fel a törökmogyorót maguknak. Vagy a telken az is , meg jó öreg fenyők , maggal...

megszűnt 2011.12.23. 22:33:58

@kíváncsivagyok:

"Hurrá....Én még jobb helyzetben vagyok : Nincs munkám ( csak alkalmi-de megélek) , nincs kocsim (csak egy 20 éves japán )... DE NINCS ADÓSSÁGOM SE ! "

Welcome! Örülök, hogy idetaláltál a blogra és hasonló a mentalitás. Szabad madarak vagyunk (,de nem mint az SZDSZ, csak szimplán).

abandi 2011.12.23. 22:34:49

@6.Lenin:
Viszont a "mértékadó" atlanti média tele lesz velük.
Gyöngyöspata Budapest centrumában...

dr kíváncsivagyok 2011.12.23. 22:36:07

@Hepci: " engem taszít ez a nő, komolyan.
A leírhatatlan nevű (M.) Antóniát például kedvelem, de még az estés tyúkot is az M1-en.
K. Olga szerintem értékelhetetlen minden aspektusból. "

Figyu,....hosszabb időre Én sem bélelném ki vele a hálószobát,...de penge a csaj, agyilag nagyon ott van...régóta nézem a műsorát és megfingatott Ő már mindenfajta politikust...

ubul2000 2011.12.23. 22:37:08

@Hepci: igazad van sétálhatnának, de más a helyzet, ha előre tudják, hogy sétálniuk kell, és más a helyzet, ha egyszer csak nem tudsz bejutni
Azért mondom - elő a területfoglalási engedéllyel

ulrike (törölt) 2011.12.23. 22:39:21

@Knausz Timea: Én valamikor úgy biztosítottam a madártársadalmon belüli szociális igazságot, hogy a cinkéknek és vörösbegyeknek valót felfügesztettem egy fán olyan helyre, amelyet csak egész vékony ágakról ügyeskedve lehetett elérni. Másik megoldás, hogy olyan madáretetőbe teszed, amibe csak kistestű madár fér be. Ez volt a cinkék, vörösbegyek adagja, ezek nem vesztek össze rajta, szépen sorban kivárták egymást, nem veszekedtek. Ez kizárta azt, hogy a legagresszívebb (és egyébként a legintelligensebb és ügyesebb) szarkák elegyék a nekik szánt eleséget. A lehullott részekre viszont bejelentkeztek a szarkák, akik a varjakkal vívtak csatákat. A varjak csapatban jöttek, a szarkák individualisták és ravaszok. Sokszor nevettünk az ablakban egy-egy szarka tornászmutatványán, mikor a vékony, s számára igen labilis ágakon próbálta elérni a cinkéknek, vörösbegyeknek szánt adagokat. Az egyik beszorult a kis madáretető ház tornácába, 5 percet kínlódott, hogy szabaduljon. ha kaját adsz nekik, akkor minden nap kell, mert megszokják. Tavasszal majd hozzák a kicsiket is falatozni.Legalább ennyire fontos, ha nem fontosabb a víz is.

dr kíváncsivagyok 2011.12.23. 22:39:50

@aszekelyek: Nekem Cinegereim (sic) vannak - a keresztunokám mondta a Cinege helyett : Cinegér - Rigóim csak tavasszal ,...de akkor sok . Fészkelnek is a fenyőfáimon ! múlt héten Hájast sütöttem , a maradék ment ki a fákra , felszögelve , hogy a Nyest nehogy elvigye (megint)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.12.23. 22:40:53

@kíváncsivagyok: értem én, de nem fogsz meggyőzni. Két műsorát láttam, az egyikben nem boldogult az esztergomi fideszmaffia valamelyik ifjú filkójával, a másikban meg alákérdezett a naccerű mesterházyattisnak.
Több esélye nálam nincs, de jó szerencsét hozzá (kicsit nagy a shegge de tán jól sz*pik, ha nem akar közben is kérdezni). :)

ubul2000 2011.12.23. 22:41:48

@Megfigyelo: órákon keresztül zugivászat szerepet a címben, és csak a szövegben szerepelt a zugirászat
azért másoltam be a címet - mint az idézőjelekből kiderül.

dr kíváncsivagyok 2011.12.23. 22:43:01

@Knausz Timea: " ,de nem mint az SZDSZ, csak szimplán). "

Semmi bajom velük , ugyan még nem szavaztam rájuk és félek erről le is késtem.......:-)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.12.23. 22:43:12

@ubul2000: a HAZA áldozatokat kíván a képviselőitől. Pl. azt, hogy sétáljanak. :D

aszekelyek 2011.12.23. 22:43:16

@kíváncsivagyok: Lehet, hogy nem vetted észre , éppen egy tönkretettet kapott , mire odajutott mozgástér nélkül. Második stádium? Hááát , vödörrel a fején , sötétben , esetleg..... ha meg se szólal.... és így nem derül ki Hepci számára, hogy agresszolga az.... :) Biztos, hogy a z a képernyős személyiség taszítja. egy nő legyen agresszív. A legtöbb férfi nem állhatja azt. Egy kis simulékony , és szendén bájoska , mint a jobbikosné , aki föl-föl szólalgat... , az mindjárt más.

jjulie 2011.12.23. 22:43:57

@Hepci:

majdnem olyan egyszerű vagy mint az @ubul2000:

ja most jut eszembe, a molyette antallnál megállt a tudományotok

de te legalább talász parkolóhelyet

abandi 2011.12.23. 22:45:26

@jjulie:
Ne tegezzen!
Nem őriztünk együtt a kistarcsai interátorban...

megszűnt 2011.12.23. 22:46:07

@ulrike:

Tudod, hogy szépen írsz?:) Betenném ezt a történetet a kisiskolások mesekönyvébe. Nekem mosolyt csalt az arcomra a jelenet. Érdekes és csodálatos az állatvilág!

Nincsenek ilyen gyerekkori élményeim. Felnőttként pedig sose gondoltam, hogy lehetne.

jjulie 2011.12.23. 22:46:44

@ubul2000:

bonyolult ez egy jobbikos agyatlannak

dr kíváncsivagyok 2011.12.23. 22:47:33

@Hepci: " értem én, de nem fogsz meggyőzni. Két műsorát láttam, az egyikben nem boldogult az esztergomi fideszmaffia valamelyik ifjú filkójával, a másikban meg alákérdezett a naccerű mesterházyattisnak. "

Mindkettőt láttam . Az a gyíkfideszes egyszerűen nem a kérdéseire válaszolt , már-már kellemetlen volt , úgyhogy átlépett más témára ! Folyamatosan mellébeszélt a elvetemült...
Mesterházynál inkább az volt , hogy nagyon hasonló volt eleve a véleménye...ilyen van...

aszekelyek 2011.12.23. 22:47:41

@kíváncsivagyok: gyerekdalban van cinegér :) a gyerek tudja jól:D Nyilván olyat sose látott , hát úgy vélte , az lesz az:) Nem nagyon beszéltem még egérrel de állítólag aszongya cin-cin...

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.12.23. 22:48:21

@jjulie: no mi a baj, te is K. Olgáról ábrándozol, így Kari előtt, magányos hokizás közepette? :D

jjulie 2011.12.23. 22:48:26

@abandi:

jól állt, vagy kilógott az agyhúgyköved alóla?

megszűnt 2011.12.23. 22:48:57

@kíváncsivagyok:

"..Semmi bajom velük , ugyan még nem szavaztam rájuk "

Egyszer szavaztam az SZDSZ-re. Küldtem az EP-be.

dr kíváncsivagyok 2011.12.23. 22:49:17

@Knausz Timea: " Tudod, hogy szépen írsz?:) Betenném ezt a történetet a kisiskolások mesekönyvébe. Nekem mosolyt csalt az arcomra a jelenet. Érdekes és csodálatos az állatvilág!

Nincsenek ilyen gyerekkori élményeim. Felnőttként pedig sose gondoltam, hogy lehetne. "

Nono...ebből még szerelem lesz..... :-)

ubul2000 2011.12.23. 22:50:12

@jjulie: patkánykám, vigyázz, jönnek a vadászgörények!

jjulie 2011.12.23. 22:51:12

@Hepci:

nem engem hagyott el a feleséged

cp_5 2011.12.23. 22:52:48

Gábor, még a végén bejön a gondolatkísérlet...
www.portfolio.hu/gazdasag/megszolalt_brusszel_az_elutasito_magyar_levelrol.160491.html
meglátjuk mi lesz a vége az elemzésnek.

concret 2011.12.23. 22:53:17

@tass-tass:

"...akkor az már a második demokratikusan választott kormány lenne, amit az EU el akarna küldeni." <= a majdan demokratikusan megválasztott jobbik-kormány :DDDDDDDDDDDDDDD

Meg tudod, a régi mondás aktualizálva, hogyha az unokám áramszedővel születne, pici-pici trolibusz lenne, ugye?

megszűnt 2011.12.23. 22:54:13

@jjulie:

Ez övön aluli ütés volt. Ilyet blogtárs nem csinál.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.12.23. 22:55:19

@jjulie: gyűjtögeted a ténynek látszó verbálfingokat?
Nyilván egy kicsi, enyhén szivárgó dobozban tartod őket, az ágyad alatt, a nőd hűlt helye felőli oldalon.

megszűnt 2011.12.23. 22:56:24

@Hepci:

"no mi a baj, te is K. Olgáról ábrándozol,"

Hepci!

Nincs az az alkalma, hogy rólam ábrándozzon, érted?:)
Savanyú a szőlő!

dr kíváncsivagyok 2011.12.23. 22:57:17

@aszekelyek: " Biztos, hogy a z a képernyős személyiség taszítja. egy nő legyen agresszív. A legtöbb férfi nem állhatja azt. "

Hát,....Én sem a TV -ből választottam feleséget..... , bár mire hazaérne munkából,...lehet nem volna kedve ssokat jártatni a száját....verbálisan...

megszűnt 2011.12.23. 22:58:11

@kíváncsivagyok:

"Nono...ebből még szerelem lesz..... :-) "

Vajon miért a jövő idő? Nem értem.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.12.23. 22:58:40

@Knausz Timea: te így avatarról interpolálva is ígéretesebb versenyző vagy az Olgánál. :)

megszűnt 2011.12.23. 23:01:02

@Hepci:

Hát még élőben! Köszönöm, Hepci.:)

subtotal 2011.12.23. 23:01:05

@kíváncsivagyok: engem néha halálba idegesít a hülyeségeivel, ma például a "mi történt percről-percre a Gyorskocsi utcában" erőltetésével. Kit érdekel ez a lényeg szempontjából? Mondjuk miért kellett ezt a részletet erőltetni az elfogadott törvények helyett?

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.12.23. 23:02:56

@Knausz Timea: eccer majd eszegetünk együtt keszeget. Pl. az Ubulnál. :)

dr kíváncsivagyok 2011.12.23. 23:05:31

@cp_5: " Gábor, még a végén bejön a gondolatkísérlet...
www.portfolio.hu/gazdasag/megszolalt_brusszel_az_elutasito_magyar_levelrol.160491.html
meglátjuk mi lesz a vége az elemzésnek. "

Van netán valakinek kétsége , hogy mi lesz a válasz ?!

jjulie 2011.12.23. 23:06:02

@Hepci:

én családban élek, egy asszony, két fiu, egyetemisták

dr kíváncsivagyok 2011.12.23. 23:07:15

@Knausz Timea: " "Nono...ebből még szerelem lesz..... :-) "

Vajon miért a jövő idő? Nem értem. "

A katarzis csak nem történt még meg.....?!

dr kíváncsivagyok 2011.12.23. 23:08:41

@cp_5: " Gábor, még a végén bejön a gondolatkísérlet...
www.portfolio.hu/gazdasag/megszolalt_brusszel_az_elutasito_magyar_levelrol.160491.html
meglátjuk mi lesz a vége az elemzésnek. "

Orbán 2 -3 napja nyilatkozott a jövőre várható Eu - támogatásról , mintegy 1400 milliárd Ft - ról.....na azt várhatjuk pl......

abandi 2011.12.23. 23:09:01

Azt tudjátok-e, hogy az Á(L)TV a hitgyüli tulajdona?
A bloggazda is csak addig volt meghívot ott, amíg a Jobbikot nem volt hajlandó lenácifasiztázni...

dr kíváncsivagyok 2011.12.23. 23:10:09

@Hepci: " avatarról interpolálva is ígéretesebb versenyző vagy"

Ezt értsük úgy , hogy kicsi a kép és túl sok a szövet ?!

abandi 2011.12.23. 23:11:10

@jjulie:
Maga nem a fásizsüli?
Pedig eddig azt hittem...

dr kíváncsivagyok 2011.12.23. 23:11:28

@subtotal: " engem néha halálba idegesít a hülyeségeivel, ma például a "mi történt percről-percre a Gyorskocsi utcában" erőltetésével. Kit érdekel ez a lényeg szempontjából? Mondjuk miért kellett ezt a részletet erőltetni az elfogadott törvények helyett? "

Figyelembe vetted , hogy élő , nem előre szerkesztett műsor volt , ezért improvizálnia kellett ?!

jjulie 2011.12.23. 23:12:26

@Hepci:

nem, azt mondta ma hogy majd bekopog, és meg elmondtam neki mit mondjon bemutatkozásképpen, hogy be is engedjem

nem tetszett neki

dr kíváncsivagyok 2011.12.23. 23:13:12

" engem néha halálba idegesít a hülyeségeivel, ma például a "mi történt percről-percre a Gyorskocsi utcában" erőltetésével. Kit érdekel ez a lényeg szempontjából? Mondjuk miért kellett ezt a részletet erőltetni az elfogadott törvények helyett? " "

Engem meg az idegesít tőle, hogy sokat dumál néha és megszakítja a vendége gondolatmenetét....de Istenem,...néha nem bírja befogni a pici száját....

dr kíváncsivagyok 2011.12.23. 23:15:44

@abandi: " Jobbikot nem volt hajlandó lenácifasiztázni... "

a Jobbikot csak a Jobbik nem nácifasisztázza le.....

abandi 2011.12.23. 23:16:21

@kíváncsivagyok:
Femdom Olgi, teszi a dolgát...

abandi 2011.12.23. 23:18:14

@kíváncsivagyok:
Na meg a bloggazda...Látja, ilyen bonyolult a való világ!

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.12.23. 23:18:30

@kíváncsivagyok: láttam róla fotókat, Timi sokkal helyesebb K. Olgánál.

dr kíváncsivagyok 2011.12.23. 23:20:27

" Tőkés Lászlónak is személyesen sikerült átadnunk a tiltakozást, bár nem ment könnyen. Hazafele menet, távozóban direkt félrenézett, nem is akarta látni, mi zajlik ott, akkor szólt rá Jeremiás: „Tőkés úr, nézzen már ide, én is lelkész vagyok!”"

Rendes Fideszgyík lett a Püspök úr......

dr kíváncsivagyok 2011.12.23. 23:22:00

@Hepci: " láttam róla fotókat, Timi sokkal helyesebb K. Olgánál "

A szemeim már nem a régiek,...de a tapintásom olyan mint 20 éves koromban... :-)

subtotal 2011.12.23. 23:22:44

@kíváncsivagyok: nem az első eset, de ettől még mindig ő a legnézhetőbb műsorvezető az esti sávban. Kora reggeli műsorokhoz nem vagyok hajlandó felkelni, de lehet csak nem vagyok elég öreg hozzá :)
Jó lenne M_Antónia áthozatalát meggondolni, mondjuka Tét-be, Bánó mehetne a rötyeklubba :), a Tétbe meg Antónia. A Dés utánpótlás meg mehet, megbukott...

Balt 2011.12.23. 23:23:39

Hehe, Karácsony-i forradalom. Csak nem megunták és hazamentek...?

Hasonló jó karács... izé, fenyőünnepet kívánok, esetleg némi kis (tél)vízágyúval kiegészítve, ha úgy alakul...! (És akkor a kardlapozás/szemkilövetés még szóba sem került, csak hogy tudjatok disztingválni.)

megszűnt 2011.12.23. 23:25:15

@kíváncsivagyok:

"A szemeim már nem a régiek,...de a tapintásom olyan mint 20 éves koromban... :-) "

Itt látsz rólam fotókat, de aztán már ne kíváncsiskodj feleslegesen, mert dühös leszek!:)

https://skydrive.live.com/P.mvc#!/?cid=3BE9C17BF5AB312E&id=3BE9C17BF5AB312E%21190

laji 2011.12.23. 23:25:40

Ez a mai napi politikai giccsparádé, ez haláli volt... Mo-on tényleg az a párt lesz a legnépszerűbb, aki nem csinál semmit. Aki valami kis akcióba kezd, az mindjárt elkezd szavazatokat veszíteni, mert nem tudják nem visszataszítóan csinálni... És ez most érvényes jobboldali, baloldali pártra, civil szervezetre, kormányzati vagy ellenzéki erőre...

ssi 2011.12.23. 23:26:25

@Knausz Timea: sütikrémet félbehagytam @Hepci:
mindig kedveltem a cicusokat, de mióta a szomszédoké nálunk is piszkítanak, vegyesek az érzéseim. úgy tesznek, mintha elásnák, de még véletlenül se sikerül nekik, csak nekem belelépni

dr kíváncsivagyok 2011.12.23. 23:26:50

@subtotal: Antónia jöhet,...ezt megbeszéltük,...de ez a fekete göndör hajú pöcs az újságíróklubból mehetne a hírtévébe....

dr kíváncsivagyok 2011.12.23. 23:29:16

@manyike: " úgy tesznek, mintha elásnák, de még véletlenül se sikerül nekik, csak nekem belelépni "

B...szál ki velük,...Te is csak imitáld , hogy belelépsz.... :-)

subtotal 2011.12.23. 23:29:37

@Balt: tudod, a ti nézetetekből furcsa is lenne, ha holmi gyújtogatásokkal és üzletportálok tönkretételével rontanák az üzletet, így Karácsony előtt közvetlenül.
Olyan igényesen a gazdaságba csak a jobboldali érzelműek tudnak belenyúlni, mint látjuk azóta is :P

Balt 2011.12.23. 23:30:24

Ez a Kukirelly mekkora 1 f@szk@l@p! Phíjj! Emlékszem még 2007-8-ban kemény gyurcsányista volt az ilyen sznobvacsorás beszélgetéseken. (Á la carte pl.)

Úgy látszik, Karácsony meghibbant a novemberi zakótól. Na jól van, LMP 5% alá!

dr kíváncsivagyok 2011.12.23. 23:30:32

@Knausz Timea: Köszönöm, de csak pofázok.....

megszűnt 2011.12.23. 23:30:39

@manyike:

"mindig kedveltem a cicusokat"

Pedig de jól indult, hogy ezt a macskát én odaadnám Neked, de jól indult..

Ó, ha nekem volna annyi energiám, még a süteményhez is!:)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.12.23. 23:31:10

@manyike: vannak gondosabb és kevésbé gondos szőrösök...

jjulie 2011.12.23. 23:31:44

@Balt:

mivan fideszgyík, ennyi van orbánfényesítés helyett?

hahahahahahaha

megszűnt 2011.12.23. 23:32:41

@kíváncsivagyok:

Szívesen. Vannak jó észrevételeid, szó se róla!

(Semmi gond. Béke.)

tass-tass 2011.12.23. 23:33:00

@concret: "a majdan demokratikusan megválasztott jobbik-kormány :DDDDDDDDDDDDDDD
Meg tudod, a régi mondás aktualizálva, hogyha az unokám áramszedővel születne, pici-pici trolibusz lenne, ugye?"

Lemaradtam valamiről? A Jobbik nem indulhat a jövőben választásokon? Vagy nem lesz többé választás?

Egyébként tök vicces volt az alábbi videóban ahogyan GyF arról beszél, hogy a napokban elfog indulni a demokratikus nemzeti ellenállás (1:36).

Az ellenállók:
LMP-sek (Vágó Gábor) nem fogtak kezet a megjelent MSZP-sekkel, majd azt magyarázták, hogy GyF húzzon már el a politikából.

Demokraták: DK, MSZP az LMP-vel igen, a Jobbikal nem, nem, soha nem...

Nemzeti: Jobbik, nos őket senki sem kérdezte.

Hogy hogyan lesz ebből demokratikus nemzeti ellenállás, hát ez jó kérdés.

index.hu/video/2011/12/23/igy_vonulunk_be_a_tortenelembe/

Balt 2011.12.23. 23:33:43

>>A CNN „Veszélyben a törékeny magyar demokrácia" címmel videóriportban foglalta össze az elmúlt hónapok eseményeit. A videóban megszólal Eörsi Mátyás volt SZDSZ-es képviselő,<<

Nyihihi, ezt nem kellett volna Matyi, mert ezzel máris megfelezted a Karácsony-i forradalom támogatottságát... :)))

jjulie 2011.12.23. 23:34:06

@Balt:

szemkilövetés a csőcseléknek jár, te már csak tudod

Balt 2011.12.23. 23:35:51

>>Váratlan fordulat

Közben újabb fordulat történt: megjelent a téren Gyurcsány Ferenc. A résztvevők attól tartottak, hogy ő is odaláncolja magát, de megkönnyebbülésükre nem tett ilyet.<<

Pedig akkor kellett volna a kulcsot a Dunába követni (khmm). :)))

jjulie 2011.12.23. 23:36:04

@Balt:

mi ez a pótcselekvés fideszgyík

semmi orbánfényesítés, csak pótcselekvés

fényezt a parasztod amíg le nem ütik

ssi 2011.12.23. 23:36:09

@Knausz Timea: ne szerénykedj, milyen ügyesen tartod a frontot a fiúcsapattal :))

voltak macsekok, kertben volt a lakóingatlanjuk, de idővel egész hadsereg gondolta úgy, hogy nálunk ingyen konyha nyílt .. s volt, hogy mienk maradt éhes

Balt 2011.12.23. 23:38:22

@jjulie: Nem hörög a paraszt! Készülj szépen a fenyőünnepre, bén munkásőr mosógépszerelő! Sajnos a rubinvörös ötágút csak otthon tudod kitűzni csúcsdísznek, a parlamentre nem... :)))

jjulie 2011.12.23. 23:38:47

@Balt:

még mindig munkanélküli vagy gyíkfing? még pár hónap és beszíppantanok a nyilasutánzatok

megszűnt 2011.12.23. 23:41:19

@manyike:

"ne szerénykedj, milyen ügyesen tartod a frontot a fiúcsapattal :)) "

Iparkodtam, de közel sem megy olyan jól, mint Neked, ez a koordináció. Megpróbáltam. Új taggokkal is bővültünk talán.:)

jjulie 2011.12.23. 23:41:36

@Balt:

fényezd az orbányost, nem ragyog

vagy nincs hozzá gondolatmankód sántaagyú gyíkfing?

pedig úgy körberöhögnélek, fényesíts gyíkfing, fényesíts, rajta gyíkfing, ne szégyeld

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.12.23. 23:42:56

@kvasztics47:

Ha magyar ember lennél tudhatnál róla, hogy Széchenyi nem olyan hitelt reklámozott, amit az állam vesz fel és feléli.

Attól aztán ugyan nem fejlődik az ország gazdasága.

Lehet belőle egy ideig megalapozatlanul életszínvonalkodni, de aztán sokszorosan meglesz annak a böjtje.

Az állam a hiteleket döntő többségben a lejáró korábbi hitelek visszafizetésére veszi fel. Ez ugyan nem okoz a világon semmiféle fejlődést, csupán ablakon kidobott pénz.

Évente egybillió+++ forint a semmire.

dr kíváncsivagyok 2011.12.23. 23:44:36

@Knausz Timea:
Szerinted a viselkedésével ki sérti inkább a Parlament méltóságát, tekintélyét?
Az Index tudósítói, újságírói. 3% (208)
A Fidesz. 95% (6229)
Nem tudom megítélni. 2% (115)
Szavazatok: 6559

Ez azért mond valamit........ 95 %......

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.12.23. 23:46:04

@dbeata:

Az én vacsorám ugyan mennyiben befolyásolja?

dr kíváncsivagyok 2011.12.23. 23:49:10

@tass-tass: " Nemzeti: Jobbik, nos őket senki sem kérdezte.

Hogy hogyan lesz ebből demokratikus nemzeti ellenállás, hát ez jó kérdés. "

Az a szó hogy : Demokrata......hogy fér össze azzal a Kifejezéssel : Jobbik ?!
A Jobbik a Demokráciának azt a válfaját képviseli ,...amiben elpusztítják az ellenérdekelt felet. Ugye-ugye , hogy az már nem Demokrácia.....

megszűnt 2011.12.23. 23:50:41

@Hepci:

"eccer majd eszegetünk együtt keszeget. Pl. az Ubulnál. :) "

Köszönöm a meghívást. Benne vagyok. Ha nem az Ubulnál, akkor majd az Aranyhalban.:)

graycivil 2011.12.23. 23:54:14

"Gyurcsány elvezetésére figyeltek fel a külföldi lapok

Magyarország leminősítését, a nyugtalan piacokat, az Európai Bizottság kritikáját és az őszödi beszédet is felidézték a pénteki budapesti tüntetésekről beszámoló külföldi lapok. Az LMP akciója világszerte Gyurcsány Ferenc előállításaként került fel az újságok címlapjára."

www.origo.hu/itthon/20111223-kulfoldi-lapok-az-lmp-blokadjarol-gyurcsany-elvezeteserol-es-a-budapesti.html

graycivil 2011.12.23. 23:58:50

@aszekelyek: El Curo paranoiás idióta. Ezek szerint minek érvelgetünk itt egymásnak? Teljesen igaz: El Curo pocsék teljesítménye alapján szerethetetlen. A többi már amúgy is csak érzelmi kérdés.

Ha El Curo csődbe viszi az országot, akkor El Curo számára "halálosan komoly" lesz az "érzelmi alapú száműzetése".

concret 2011.12.24. 00:00:03

@tass-tass:

"az elfog indulni" az egy értelmezhetetlen szókapcsolat.

Így jó: el fog indulni (tudod, az igekötő és az ige között más szó áll)

Csak azért írom le, mert unos-untalan elkövetik, gyakran fenenagy magyarok is (kicsit kisebb magyar helyesírás tudással).

Amúgy a lényegről: a Jobbik természetesen indulhat a választásokon, feltéve, ha önmagát nem zárja ki valami vehemens ötlettel - de ebben csak a kormánnyal rivalizálhat, lassan meg a Fidesz előzi őket radioldalról. Szóval indulni indulhat, csak nem nyeri meg. Odáig sosem fogunk lecsúszni.

A "nemzeti" jelzőt pedig bármennyire szeretné is, nem sajátíthatja ki a szélsőjobb. Nyugodtan nevezheti magát nemzetinek a gyagyás Gyurcsányi is, joga van hozzá. A Jobbik is hirdetheti magáról, hogy demokrata, nem tiltja el tőle a bíróság.

tass-tass 2011.12.24. 00:08:29

@kíváncsivagyok: "Demokrata......hogy fér össze azzal a Kifejezéssel : Jobbik ?!"

Nem is a demokraták közé soroltam őket. Csak vicces GyF szájából hallani, hogy a nemzeti érzelmű emberekkel is szívesen összefogna. Annak idején nem volt ennyire elkötelezett a (tágabb értelembe vett) nemzet iránt.

graycivil 2011.12.24. 00:09:12

"Fordulat 89 utáni történetünkben: lecsukták az ellenzéket

Egy nappal karácsony előtt gyakorlatilag a teljes demokratikus ellenzék a Gyorskocsi utcai fogdában volt megtalálható, mert meg akarták akadályozni a Parlament előtt demonstráló aktivisták szerintük jogszerűtlen bebörtönzését."

www.stop.hu/foto-video/fordulat-89-utani-tortenetunkben-lecsuktak-az-ellenzeket/979229/

graycivil 2011.12.24. 00:12:46

@tass-tass: "Annak idején nem volt ennyire elkötelezett a (tágabb értelembe vett) nemzet iránt."

Az érzelmi közösséget ne keverjük az adóközösséggel. Mert a választások elsősorban az adókról szólnak.

jjulie 2011.12.24. 00:12:51

@Balt:

mi hiányzik az orbányosfényező készletedből gyíkfing?

merthogy mindent csinálsz csak az orbányost nem fényezed

csak nem bizonytalanodott el a szived gyíkfing, vagy már a jobbikért dobog?

graycivil 2011.12.24. 00:16:44

"Egy ponttal maradt le a Klubrádió „látványosan gyenge” pályázata

Mindössze egy ponttal nyert a frekvenciapályázaton a Klubrádióval szemben az az ismeretlen Kft., amelyről senki nem tud semmit, miközben a médiatanács látványosan gyengének nevezte a Klubrádió pályázatát."

www.168ora.hu/buxa/klubradio-sajttaj-88135.html

Rendes ez az NMHH. FYDESZ-től nyert döntési monopóliumát nagyon szerény mértékben érvényesítette csak. Mindig csak egy ponttal buktatja az ellenzéket. Mi ebben a nem európai, köcsögök? >:-O

Mister Gumpy 2011.12.24. 00:28:16

@6.Lenin: Mindenki magából indul ki, pajtikám. Lehet, hogy szerinted te lophatsz, mert más igen, bunkó lehetsz, mert más igen, és így tovább, de a ballib ellenzék motivációinak megértéséhez újságot is kellene olvasnod, meg gondolkodnod, nem csak kommenteket írnod.

Amúgy meg nincs is nagyon olyan, hogy ballib ellenzék. Az MSZP és SZDSZ, utódpártokkal egyetemben, kihalóban, remélhetőleg minél előbb (az LMP-nek sok köze ezekhez nincs). De minden hibájukkal együtt legalább tízszer jobbak voltak a jelenlegi korrupt rohadt antidemokrata idiótáknál.

Inkább már a demokraták vannak az antidemokraták ellen, és mint a világon mindenütt, a demokraták nagyobb része ballib gondolkodású. De ők rohadtul nem loptak semmit és nem lőttek senkit.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.12.24. 00:36:09

@Mister Gumpy: a demokrata többnyire ballib, nem lop és nem lő?
Ez megér némi további elemzést... :D

tass-tass 2011.12.24. 00:57:56

@graycivil: "Mert a választások elsősorban az adókról szólnak."

Itt egy MNB számaira alapozott cikk:

Gazdagokat hizlal az egykulcs

index.hu/gazdasag/magyar/2011/10/21/adozas/

"Alacsonyabb jövedelemkategóriákban már több a vesztes, mint a nyertes, a teljes lakosságot tekintve pedig alig több, mint 3 millió ember járt volna jól a rendszerrel, 4,5 millió rosszul, 2 milliót semlegesen érintettek volna a változások."

Ha hozzá vesszük az alábbi cikket is, akkor már kicsit árnyaltabb a kép erről a 4,5 millió rosszul jártról.

Vámosi-Nagy Szabolcs: félmillióan dolgozhatnak feketén

adozona.hu/szja_ekho_kulonado/20110919_minimalber

"Vámos-Nagy Szabolcs adószakértő szerint az adóbevallások szerint 1,2 millió embert jelentettek be minimálbérre vagy annál is kisebb összegre. Az adóhivatal volt elnökhelyettese irreálisnak nevezte az adatot. Szerinte mintegy félmillióan dolgozhatnak teljesen feketén."

Ha a teljes lakosság mellett maradunk, akkor a 4,5 milliót nyugodtan kerekíthetjük kb. 3 millióra, mivel ha valaki rendelkezik adózatlan jövedelemmel is az ne hápogjon, hogy rosszul járt.

Tehát legalább annyian jártak jól ezzel az új rendszerrel, mint amennyien rosszul.

Itt van a devizahitelesek ügye is. Másfél évvel ezelőtt ha azt mondják a bankoknak, hogy örömmel fogtok fizetni öt év alatt 900 Mrd Ft-ot és még hiteleznetek is kell a kkv-kat, biztosan jót derültek volna.

Nos, ha a következő választási kampányban valaki azzal fog érvelni, hogy mentsük meg a bankokat, töröljük el a bankokat sújtó intézkedéseket mert csődbe mennek, a devizahitelesek meg értsék meg, hogy "nincs ingyen ebéd", a szegényeknek adjunk több pénzt és mindezt a gazdagok zsebéből fizessük, hát nem lesz egyoldalú a küzdelem.

tass-tass 2011.12.24. 01:00:48

@graycivil: ""Egy ponttal maradt le a Klubrádió „látványosan gyenge” pályázata"

Az eredmény megítéléshez azért tegyük hozzá, hogy a pályázat az objektív részeken volt gyenge, a szubjektív részeknél megkapta a maximális pontot...

Arno1d1 2011.12.24. 01:06:46

Egyszerűbb a képlet, kisebb képességű sakkozóról van itt szó, még a szekundánsok sem nagyobb formátumok egy bélyegnél, max két lépés előre a látókörük.

A Vezér úgy gondolja, hogy ő állít csapdát. Megnyitja a fenyegetést az MNB irányába. Majd januárban közli: ha nem adtok hitelígérvényt, akkor kényszerűségből (!) hozzá kell nyúljak a valutatartalékokhoz, tehát összevonom a PSZÁF-ot és Nemzeti Bankot, Járait a két elnök fölé ültetem és belenyúlok az utolsó tartalékba is. "Brüsszel kényszerített rá".

A Stratéga úgy gondolja, hogy ezt a megalázást, mármint hogy így semmibe veszik a "nyomatékos tanácsát", Baroso nem kockáztatja meg, így megkapja az IMF credit limitet.

A harmadik lépést már nem látja előre: Ha Baroso csak késleltet pár hetet, a tartalék csökkenésével robbanásszerűen megnő az árfolyamfelár, ami pozitív visszacsatolással lemeríti a tartalékokat - csupán pár hónapot vásárol 10 évnyi kínszenvedést okozva.

graycivil 2011.12.24. 01:22:00

@tass-tass: Ha jól gondolom, az "objektív" részeket az NMHH állította össze. Így könnyű lepontozni.

Kár bárkinek is tagadni, hogy ezt a pályázatot a Klubrádió ELLEN írták ki.

De most már megyek, mert lányom örökbe tudta fogadni a Cicaneveldén a "különleges macskáját", amit csak éjjel 1 óra körül lehet megtenni.

Jo84all!

tass-tass 2011.12.24. 01:33:44

@Arno1d1:

Ma voltam az IKEA-ban. Gyakorlatilag a vásárló közönség negyede-ötöde mindenféle nyelveken karattyolt (német (osztrák?), szlovák, angol, talán román is). Ja és vásároltak is.

Gondolom kivitték az országból amit vettek, ne de akkor is a belső fogyasztást erősítették, nem de? Jönnek ezek még tejért, zöldségért, gyümölcsért, húsért, gabonáért, meg miegymásért csak legyen még gyengébb a forint. Igaz nekünk ettől még nem lesz új autónk, új tv-nk, meg hasonló import áru.

tass-tass 2011.12.24. 01:41:57

@graycivil: "Kár bárkinek is tagadni, hogy ezt a pályázatot a Klubrádió ELLEN írták ki."

Tavaly nyáron részt vettem többed magammal egy közbeszerzési pályazat összeállításban.

Annyit nyugodtan állíthatok, hogy ha valaki ellen állítanak össze egy pályázatot, akkor az el sem tud indulni, mert nem felel meg a feltételeknek. Ha el tud indulni, akkor pedig bármit beleírhat a pályázatba, mint mindenki más. Ha rosszul kalkulált, megszívta.

kela-bá 2011.12.24. 01:48:26

@Knausz Timea: @Arno1d1: @Akitlosz: @graycivil: @tass-tass:

A bajokra itt találsz magyarázatot: vntv.hu 2013-ra bedől az Euro ?
Gyógyirt meg itt: www.avatara-a magyarság szerepe 2012 ben.avi -n
Boldog MAGYAR Karácsonyt !

ssi 2011.12.24. 01:57:23

@Knausz Timea: tökéletesen koordinálsz :) önmagad szerint

receptet kerestem. közben a fotóidat néztem - volna. lefagyott a gép. gondoltam, ez a Timi mindig hozza a formáját :)

gondoltál már arra: ha úgy látjuk megváltozott körülütünk a világ, vagy benne egyesek, de mégis mi változtunk főleg nagyot, s emiatt mások közeledése hozzánk

ayatollah 2011.12.24. 02:06:35

Ez az ember nem képes összetett gondolkodásra, csak ösztönösre. Csak a hülye nem látja.

Gitanas 2011.12.24. 02:11:37

..Szerintem,megeszik reggelire.
Mármint a "kakasunkat" az EU politikusok.

Majdnem összejött neki.
Kicsit erőltetett hasonlat talán:
Érzésem szerint,megpróbálta megjátszani a szuezi lapot.
Nem tudom,hogy anno mennyi múlott rajta /56/
Most viszont,ahelyett hogy a saját problémájába mélyedt volna az EU,
a nagyobb gondjai közepette sem hagy régóta feslő,apró elvarratlan szálat,
sőt,még koncentráltabb "koki osztás" várható.
Akik eddig udvariasságból tartózkodtak,beszállhatnak a gyorsabb eredmény érdekében.

Vezérünknek vannak bizonyos képességei,de ez már nem az ő pályája.
Nem tud lejteni,/legalábbis neki biztos nem/
Nem veheti/fenyegetheti meg sikerrel a bírót,
nem deszkázhatja be a saját,kisebb méretű kapuját
/nem,nem a miénk,ő nem az Országunkat védi,csak a hatalmát/
nem tudja,kirúgatni,megzsarolni az ellenfél játékosait stb..
Ebben a helyzetben az összes nyelvi leleménye sem fog segíteni.

Itthon oly változatos.Folyton találgathatunk,ezt most vajon miért..?
Vannak helyek, /és koponyák/ ahol az elgondolás,nyilatkozat,cselekvés
a lehetséges korrekciókkal együtt is valamiféle előremutató,kiszámítható
irányba tart. /hosszabb ideig,mint 1-2 óra /

Kicsit még kitarthatna.
Ha nagyobbat sikerül zakózni,talán lennmarad egy ideig.
Attól tartok,ha valamiféle vegyes tandemmel halad tovább,/ez egyébként sem neki való/
nem fog változni semmi.
A "poén" pedig az,hogy ami van bűzlik és undorító,
a várva várt fenntartható helyes irány pedig nagyon fog fájni mindenkinek anyagilag.
Vagyis,valakinek/valakiknek ismét türelmet kell majd kérni.Abból pedig már nemigen..

Ha végighaladok ezen a gondolatsoron,az jön ki,hogy esetlegesen alkalmas jelöltek
birtokában továbbra is a nép kezében marad a kulcs,/jobb esetben/
hogy ezúttal bölcsebb szempontok
szerint válasszon./egyáltalán válasszon! /
Tartok tőle, több idő /vagy pénzsöprés az utcán / szükséges még az éréshez.
Kétlem,hogy a választók tömege a megfelelő tanulságot fogja levonni..

Doktor Kotász 2011.12.24. 03:05:12

@Gitanas: "Majdnem összejött neki.
Kicsit erőltetett hasonlat talán:
Érzésem szerint,megpróbálta megjátszani a szuezi lapot."

Ott számolta el magát, hogy az EU jelenlegi problémája, amit megakarnak oldani az, amit jelenleg Orbán is művelni akar gazdaságpolitika címén.

Korábban az EU azt csinálta, hogy megnyitotta a pénzeszsákot, kitolta a problémát, és jövőre majd lesz valami. Pont ezt szeretnék befejezni, mert a görög skarabeusz túl nagy galacsint görgetett maga előtt, és az a nyakukba borult.

Ebben az esetben, ha hagynának minketr is szarozni, akkor a saját jelenlegi akciótervük válna nevetségessé, hiszen a szargörgetés ellen ügyködnek.

klacus 2011.12.24. 05:16:17

A kérdés mindig az, hogy mekkora a zsarolási potenciálunk. Egy magyar államcsőd, hozza magával az osztrák kitettséget. Azt pedig kerülnék. A globalizáció miatt csak a kishitűek gondolják azt, hogy ez lényegtelen folyamat, és az ország súlytalan.

A Görögök is kicsik, és súlytalanok, mégis mindenki tudja már merre fekszik. A rendszer inog, egy kis ország is be tudja dönteni. A gond az, hogy az országunk önellátó képessége elveszett, ezért nem sokáig húznánk egy külhoni nyomást, vagy gazdasági blokádot.

klacus 2011.12.24. 05:23:03

@Arno1d1: Szerintem a teljes adósságmegtagadás mint opció is felmerül. Ha már szakad jöjjön tokostul elv alapján, ennek a belengetése is szar ügy lenne az Eu-nak is, meg nekünk is. Ha nem mentesz meg, akkor téged is berántalak elv papíron működhet. Úgyis régen láttunk már német tankot Budapesten.

kormányzó 2011.12.24. 06:42:43

@klacus:
A németek,már a válság elején úgy gondolták,hagyni kell Mo.-t bedőlni.Már csak példának.

Komolyan azt gondolod hogy most,amikor a takarítónőjük zsebkendője is fontosabb,majd "megrázza" európát a mi porbafingásunk?
Egy gonddal kevesebb,ezt fogják mondani.

hoplita 2011.12.24. 07:05:26

@Knausz Timea:
Laza ujjgyakorlat. Sok-sok év bevett rutinja.:DDD

hoplita 2011.12.24. 07:06:49

@6.Lenin:
Szépen csillog az ezüst, de elárulom, szart se ér.
Tudhatnád, eftás.

hoplita 2011.12.24. 07:13:32

@Megfigyelo:
Tehozzád meg kijafasz szólt?
Mondd meg a libernyák tutit, aztán már húzhatsz is anyuba.

szoja122 2011.12.24. 07:18:23

TG-nek!
"Ha igaz az, amit a miniszterelnök az interjúban állított, nevezetesen, hogy az IMF-tárgyalásoknak nem kell nagy feneket keríteni, mert tulajdonképpen „nincs szükségünk a pénzre” és valójában „nem akarunk felvenni hitelt”, akkor a magyar kormányfő okkal lépte meg azt, amit politikai ösztönei diktáltak"

Teljesen felesleges ilyen állításokkal felhígítani a mondanivalója lényegét, mert MINDEN mérvadó bal-jobb-semleges oldali közgazdász szerint Orbán gazdaságpolitikája a falnak vezeti az országot, és az Unió és IMF nélkül nem fogunk kimászni a bajból.

Az ilyen mondatok súlytalanná teszik a mondanivalóját, és csak arra jók, hogy egy kicsit elkenjék a lényeget, azt hogy az ország rettenetes idők elé néz.

Javaslom ha bizonytalan a gazdasági kérdésekben -lévén nem közgazdász- konzultáljon a Corvinus egyetem közgazdászaival, mert ha jól tudom az ö véleményük is hasonló mint fentebb írtam Orbán gazdaságpolitikájáról.

igényes 2011.12.24. 07:21:03

Orbán bekattant!

Nemmel szavazott Orbán a családvédelmi törvényre
MTI
2011. december 23., péntek 16:12 | Email
Véletlenül nyomot nem gombot Orbán Viktor kormányfő a családvédelmi törvény [1] egyszerű többséget igénylő pontjainak szavazásakor – közölte Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője.

A sarkalatos törvényt pénteken fogadta

stargate 2011.12.24. 08:02:59

@Megfigyelo: Szó szerint így van, szerintem is...

stargate 2011.12.24. 08:06:07

@Megfigyelo: Azért javaslom, hogy olvass vissza, hogy ezt most kinek írtad...:))

Olvass ne csak nézz!

dbeata 2011.12.24. 08:14:25

@igényes: Bocs, hogy neked, úgy általában is mindenkihez. Gyerekek, nem megy ki a fejemből ez a mondat, erős ország a miénk, csak az EU húzza. Orbán Diktor apánk mire gondolhatott... Aztán rájöttem. Fidesz Zrt. a mindenhez értő, mindenható ment meg minket. A Fidesz Zrt tevékenységi köre szerteágazó, tehetségük sokféle:
- médiatevékenység (Hír TV, MNO, Heti Válasz, stb.)
- dohánytermékek forgalmazása (ügyes lenyúlás, nem mondom)
- mobillal való fizetés ügyintézése, háttér biztosítása monopóliumként (üggyes)
- mobiltelefon hálózatos cég (ld. postával amit terveznek elindítani)
- reklámok elhelyezésével is foglalkozunk (ld. Mahír)
- egyházi tevékenység (összefonódtunk szépen egymással)
- oktatási tevékenységet is folytatunk (összes iskola, óvoda, stb.)

Gyerekek, ez nálam már megkongatja a vészharangot. Ez normális, szerintetek? Hogy az állam mindenbe beleártja magát és mindenhez ért, és ennyire beleszóljon mindenbe. Ez nekem nagyon bűzlik. Ébredjetek a kómából, emberek, mert az államosítás úthengere nem fog megállni a kerítésetek előtt!

tass-tass 2011.12.24. 08:45:11

@dbeata: "Hogy az állam mindenbe beleártja magát és mindenhez ért"

Inkább örüljünk neki, legalább 20 év múlva lesz mit eladni megint :)

dbeata 2011.12.24. 09:19:09

@tass-tass: Már ami marad ugye belőle, az urambátyámos lenyúlások, meg a miénk a gyár szó szerint értése után... :-) Déja vu-m támadt. Csak egy picinyke szépséghiba van, a KGST felvevőpiac megszűnt.

dbeata 2011.12.24. 09:45:05

@klacus: Szerintem nem ezzel kéne a címlapokra kerülni. Hanem valami pozitív dologgal.

Hooshee · http://hooshee.blog.hu 2011.12.24. 10:17:11

Mondok egy másik lehetséges forgatókönyvet: Orbán tudta, hogy mit ír alá. Szép lassan megteremti a feltételeit annak, hogy valóban csak az ő személye legyen a megállapodás kerékkötője, majd "az ország érdekében" lemond, beül a köztársasági elnöki székbe (Skiccpali majd egészségi állapotára való tekintettel visszavonul), és előrehozott választás lesz, az új választási törvénnyel, ami most még TALÁN nyerhető a Fidesznek (jövő ilyenkor már nem ahogy most kinéz a 2012es év). Nyernek vele két évet.

dbeata 2011.12.24. 10:32:19

@Hooshee: Szerintem ez naivitásra vall, azt gondolni, hogy lemond. 8 évet várt görcsbe meredve erre a pillanatra. Nem fog lemondani, szerintem.

igényes 2011.12.24. 12:15:08

@Hooshee:

Eléggé ciki, hogy a grazi Schmitt helyet cserél a grazi Orbánnal!

Hooshee · http://hooshee.blog.hu 2011.12.24. 12:46:47

@dbeata: Már megvan amit akart. Az összes kétharmados törvényt átnyomták, minden intézmény élén az ő embere ül. Innentől már nincs miért maradni, nyugodtan odaültethet egy strómant (Navracsics?), és elmehet köztelnöknek, esetleg kicsit fajsúlyosabbá teszik még gyorsan a köztelnököt előtte.

Minorkavidor 2011.12.24. 15:31:40

@szabóZ:

Hmm, irónia, szövegértés, hmm, hmm. Csak egy kérdés: KI VÉDI MEG A BANKBA TETT PÉNZEMET? Mivel rátok nem számíthatokDDD, ezért magam teszem meg. Márcsak az a kérdés, hogy Ausztriába, vagy Szlovákiába vigyem a megtakarításaimat? Hozzám Szlovákia közelebb van, Ausztria stabilabb gazdaságú ország. Keddig eldöntöm, miután biztonságban lesznek a megtakarításaim, majd értékelem az íróniát.

Minorkavidor 2011.12.24. 15:39:26

@szabóZ:

Hmm, irónia, szövegértés, hmm, hmm. Csak egy kérdés: KI VÉDI MEG A BANKBA TETT PÉNZEMET? Mivel rátok nem számíthatokDDD, ezért magam teszem meg. Márcsak az a kérdés, hogy Ausztriába, vagy Szlovákiába vigyem a megtakarításaimat? Hozzám Szlovákia közelebb van, Ausztria stabilabb gazdaságú ország. Keddig eldöntöm, miután biztonságban lesznek a megtakarításaim, majd értékelem az íróniát.

megszűnt 2011.12.24. 16:06:47

@hoplita:

Ma este 9,35- kor a Micsoda nő! az RTL-en. Én idén is megnézem és mondom odaszólok.

Szép karácsonyt!:)

megszűnt 2011.12.24. 16:32:14

@manyike: @nyünyüge: @ulrike: @Hepci: @Letícia @jjulie: @Tölgyes úr..

"ha úgy látjuk megváltozott körülöttünk a világ, vagy benne egyesek, de mégis mi változtunk főleg nagyot, s emiatt mások közeledése hozzánk"

A nyitottság. Bennem mindig megvolt a nyitottság, hogy jobb ember legyek és a tanulásra való hajlam is. Nem lehet tudni: ki barát, ki ellenség, ezért nyitva kell állni, aztán zárni tudni.

Ki gondolta volna tavaly ilyenkor, hogy ennyire közel állsz majd hozzám és aki annyira közel állt, ma olyan távol? Az ember nem tudhatja.

Alapvetően az ember nem változik, de ez az év azt hozta, hogy sürgetően kellett éspedig gyökeresen változni. Rengeteg segítséget kaptam hozzá pl. Tőled. Végig mellettem állt Tölgyes úr és sokan mások – innen, a Török blogról.

Fényes, szép karácsonyt kívánok Mindenkinek, a blog összes lakójának!:)

www.youtube.com/watch?gl=IT&hl=it&v=qLMBHuzR5nY

ssi 2011.12.24. 17:08:41

@Knausz Timea: Köszönöm és Neked is viszont szép, meghitt ünnepet :)

Magadnak már adtál egy nagyon szép ajándékot és egyúttal nekünk is :) az életben többször is megismétlődhet, de maradj továbbra is nyitott, figyeld a jeleket, egyre jobban fogod érteni és kezelni.

ssi 2011.12.25. 02:37:48

@Knausz Timea: még rágódom "rajtad" :))
1.
"nyitottság, hogy jobb ember legyek és a tanulásra való hajlam" így leszünk bölcsebbek, érettebbek, kis-nagy lépésekben
2.
"aki annyira közel állt, ma olyan távol" mint a kert, amit mindig gondozni kell, s megújítani, hol ennek, hol annak
3.
"Alapvetően az ember nem változik" önmagadnak mondasz ellent, s az 1.pontnak
4.
"ez az év azt hozta, hogy sürgetően kellett éspedig gyökeresen változni" ?? itt feltűnő a kevesebb "én" s hogy hirtelen :))

messi-asz 2011.12.25. 12:15:49

@Tourist From An Other Space: ja ja...

ez van ha a zországot rábízzátok 1 dakotára... CIGÁNYKODIK... pontos magyar szó

messi-asz 2011.12.25. 12:19:56

@civil polip: "Hosszan haldokolni kellemetlen, fájdalmas és kilátástalan dolog."

erre találták ki az EU-tanáziát...

messi-asz 2011.12.25. 14:00:40

@bigapples: nem a "né" miatt támagyák... hanem mert TOTÁLISAN ALKALMATLAN

megszűnt 2011.12.25. 22:50:38

@manyike: @ulrike: @Hepci:

Köszönöm nektek! Nyugodt karácsony volt. Ez is valami.

@manyike:

"ez az év azt hozta, hogy sürgetően kellett éspedig gyökeresen változni" ?? itt feltűnő a kevesebb "én" s hogy hirtelen :)) "

Sok volt a történés: komoly betegség és csalódások. Kevesebb lett az "én". Gyakran érzem úgy, hogy összecsapnak a fejem felett a hullámok.

Szóval sürgetően és gyökeresen kell változni és változtatni - mondtam, továbbá: mindenki terhét nem vihetem.

ssi 2011.12.26. 00:27:09

@Knausz Timea: "Nyugodt karácsony volt. Ez is valami."

sokszor van hiányérzeted? és újra a kedvenc szólásom: minél mélyebbre ásol a gondodban, annál közelebb kerülsz önmagadhoz, hogy azok a gondok neked miért azok .. nagyon hasznos .. tudod: nincs tökéletes, de csak ez nem lehet gond :))

milyen új évre vágysz, hogyan írjam majd a jó kívánságomat?

nekem a hó hiányzott a legkevésbé .. sarok telek, 50m és széles járda .. takarítása. pár hónapja terveztem egy szekrényt, az OBI-ban kiszabattam a faanyagot, egy kis segítséggel összeraktuk, holnap fogantyút rakok rá. s holnap megyek nagyit is fürdetni, mert az élet ünnepkor se áll meg. kis játék: 4 pasi közül melyiknek az orra és a szeme emlékeztet Hugh Grantéra? szeretek portrékat rajzolni, azért "látok" így
www.youtube.com/watch?v=IycjXdYurL0&feature=related

messi-asz 2011.12.26. 10:22:05

@panelburzsuj: "Ahol az (ál)messiási öntudat gyalul, ott mindig több forgács hullik"

megjöttem... az igazi messiás... ámen

messi-asz 2011.12.26. 10:34:03

@sárkányfő: már benne vagyunk... jócskán... ovi= álamcsődör...

messi-asz 2011.12.26. 11:26:55

@Leveskocka: lényeges észrevétel... az elmúlt 1,5 év legnagyobb üzenete, és bizonyíték arra hogy NEM VOLT RENDSZERVÁLTÁS...

ez nyilvánvalóan egy LUSZTRÁCIÓ val lesz lehetséges megtisztulni...

eddig ez elmaradt...

messi-asz 2011.12.26. 12:03:40

@Ordnassac: :))))

nagyon aranyos önéletrajz

1999-2002 ÁLLAMI MFB (szabályváltoztatás hogy diploma nélküli senki is lehet vezetőpoziban)
2002-2010 parkolás OTP nél...
2010 ogy után MFB újra....

qva szép önéletrajz... fides komcsi SENEKIHÁZI vkinek a vkije...

messi-asz 2011.12.26. 12:07:50

@panelburzsuj: így van... ez a lényeg... kézben tartható... gerinctelen senkiházi...

messi-asz 2011.12.26. 12:10:58

@Ordnassac: erről ne dumáljunk... BÉRLISTÁN volt osztjónapot....
életben nem csinált még semmi hasznosat.... fogadok főzni se tud csak zsíroskenyeret

messi-asz 2011.12.26. 12:21:08

@manyike: "hogyan tovább? O.V. biztos, hogy hosszú távra gondolt ki vmit
1. 2011. hajrában elfogadnak minden tv-t, amit elterveztek
2. 2012. valóban államcsőd lesz
3. Új kormány új választások nélkül, de mit kezd a meglévő törvényekkel? a 2/3 majd EU utasításra mindet megsemmisíti?"

írtam már...
államcsőd már van (2011 karácsony) csak a technikai részletek kérdésesek
2012 tavasz fides akar előrehozott választást.... és nyer is...
ez a nagy TERV...
2011 midnen 2/3-os törvény sürgős...
2012 január a képvi sellők mind járulnak a nagyvezír felcsúti jurtájába...
osztoszkodás a polgármesteri és az ogy képvi sellői helyeken...

a KONC az a cél...

messi-asz 2011.12.26. 12:23:43

@manyike: "O.V. előre menekül pl. - államcsőd nem lenne annak kommunikálva"

???? amikor a börtön kinyit, kórház bezár + 10dikén se postás se nyugdíj !!!!

ezt hogyan kommunikálja? hogy belső ellenség ellopta a pénzt???? vagy ki?

megszűnt 2011.12.26. 12:37:05

@manyike:

"sokszor van hiányérzeted?"

Mostanában egyre kevesebb. Próbálom megtalálni magamban, amit sok más emberben sem találtam meg, pedig olyan nagy erőkkel kerestem, nincs kifejezés rá!

"milyen új évre vágysz, hogyan írjam majd a jó kívánságomat?"

A legkönnyebben talán Te tudnád megfogalmazni, amire én vágyom. A gyerekeim lassan felnőnek ez pár év, én nem öregszem. Hasonló társra vágyom, mint a Te férjed. Olyan a típusom. Korban sem bánnám, ha volna bölcsessége. Nincs más kívánságom - csak ez.

Szívesen teljesítem, vagy továbbítom a Jóisten felé a kívánságodat. Te mit szeretnél 2012-re?

ssi 2011.12.26. 15:08:04

akkor kedves Timi! egy rendhagyó újévi üdvözlet ... :))

boldog, sikeres új évet: a kevesebb néha több. sok értékes benned is megvan, értékeld önmagadban önmagadnak, szeresd, féltsd, építs rá és mindig kanyarodj vissza hozzá, örülj neki, adjon reményt s legyen biztos pont az életedben, a tied és ettől vagy te, te

engem az élet megtanított arra, hogy felszíni tünetek alapján ne vágyjak a máséba, a személyiségem meg arra, hogy értsem meg jobban a másét is, s higgyem el, ha hirtelen a máséban kellene folytatnom az életem, nem biztos, hogy jobb lenne, sőt talán rosszabb

én mindig jó ötleteket szeretnék, amikor épp arra van szükségem és sok erőt, hogy végig tudjam vinni. nincsenek napi filléres gondjaink, de irreális nagy álmaink se. legnagyobb szabadságom a BKV-bérletem és a rugalmas időbeosztásom. évekig napi 4 órát aludtam, de sajna már nem bírom, ezt sajnálom a legjobban

nagyon érdekel, hogy pl. itt a blogon ki mit gondol, s próbálom találgatni, hogy miért. érdekesen alakulnak a kifejezési módok is, s sokaknak el kellene hinniük, hogy tudatosan és sokat kellene gyakorolniuk, s meglepődnének önmaguk változásain.

az én csendes, zárt uram folyamatosan napi 12-14 órában bűvöli a tudományát, 70%-ában a munkahelyén. évek óta nem veszi ki ténylegesen az összes szabadságát. havonta néhányszor megyünk futós rendezvényekre, az edzéseket meg külön oldjuk meg, meg néha koncertre, kiállításra, kutatók éjszakájára stb. imádom öltöztetni (kb. én is vásárolok neki:), ő meg hagyja, mert a kolléganők meg szokták dicsérni :) egyszerűség, de színharmónia, s már jól indul a reggel. olyan vicces a kettős győzelem: pl. én kikészítek 2 db nekem tetsző inget, de az utolsó szó az övé :) érzékeled, hogy én vagyok a "férfi" és a mindenes is itthon? kemény lecke volt, de meg kellett tanulnom kezelni a helyzetet. 10 éve 2 háztartást vezetek a beteg nagyi miatt, dupla takarítás, bevásárlás stb. úgy a többi mellé. viszont pl. amíg neked öröm a kozmetikus, fodrász, addig nekem pl. pont az, hogy nem járok ilyen a helyekre, viszont ahogy lótok, futok, ügyintézek nézelődök, informálódom, összefutok ismerősökkel, ezek feltöltenek, s imádok különböző ingyenes rendezvényekre is csak úgy, bekukkantani

élni és élni hagyni .. nálunk ez működik, mert keveset vagyunk együtt. megélni szeretjük és a változatos életet, nem pl. mindenkinek elmesélni. egyik leghasznosabb önterápiám volt az időutazás: visszamentem az életemben és rá kellett jönnöm, hogy az események a saját korlátaim miatt is alakultak így, nemcsak mások miatt, hogy minden a szemem előtt volt már régen is, de az én egyéniségem és fejlettségi szintem miatt nem voltam képes még észrevenni sem, nemhogy érteni. Tudatosan keresni kezdtem a párom erényeit velem szemben és kihívásnak, mintának tekinteni. Viszont mind a kettőnknek szüksége volt/van arra, hogy én a család tekintetében egyrészt stabil hagyományokat alakítsak ki, másrészt gyakran újítsak, változatosabbá tegyek és felkínáljam, de ha nem megy, nem kudarc, csak tanulság, majd legközelebb .. de meghagyva mindenkinek a saját szférát is, amiben magabiztosabb lesz. Érdemes megfigyelni, hogy ki mitől lesz ideges, stresszes, jól elárulja az illető gyenge pontjait, amivel soha nem szabad kíméletlenül szembesíteni, ha ő maga nem képes az öniróniára .. és soha nincs olyan, hogy vki minden téren bölcs, érett. ha egy férfi sokat dolgozik, ne várd, hogy a gyerekeire is annyi energiája, megfontoltság jusson. Polyák Lilla mesélte, hogy ő a gyerekkori emlékek kapcsán olyan férfit akart, aki nagyon jó apja lesz a gyerekeiknek, s meg is találta Homonnay Zsoltban. Te mit szerettél meg anno az uradban?

lehet, hogy priviben kellett volna .. bocsánat a blogtól ..

megszűnt 2011.12.26. 18:31:22

@manyike:

Nem mondtál kívánságot. Tíz éve akartam először elválni, akkor az Imre segítségével megmentettem a házasságomat és folytattam az írást is + kiléptem a Fidesz imádatból, mely azért minket összekötött, programokban. Gyávának érzem magam, amiért nem léptem ki a házasságból, másfelől még tartogatott az élet örömöket, a gyerekek révén, és nem teltek haszontalanul az évek.

Annyira szeretem Rebekát, hogy képtelen lennék cserben hagyni. Beváltható, ölelési bónt kaptam tőle Karácsonyra. Egy kamasztól, aki alapvetően utálja, ha ölelgetik!:)

2011- es év érdekes eseménye, hogy megismertem valakit, aki csodálatosan fordít és olyan dolgoknak örül, mint én. Befeléforduló. Hajlok afelé, hogy néha lehetnék bátrabb. A hűség, melyet erénynek tartok, senki szemében nem az. Erről mit gondoljak?

Manyike! Nem lehet mindig csak adni. Betegesen megfelelni mások igényeinek.

Ami fontos és lényeges: nem ez az ember voltam, amikor hozzámentem feleségül. Saját árnyéka vagyok önmagamnak.

Örömömet lelem a mosásban, vasalásban, mosogatásban, főzésben.. szépnek lenni alapvető igényem. Örömömet lelem ugyanakkor a szellemi kalandokban: fordításban és írásban.

Magam is meg tudom élni az életet, de érzem, közeledik az idő, amikor Rilke Párduca széttöri a rácsait és újra önmaga lesz.

Többre vágyni és megélni az életet, igazán. Ezt kívánom Neked, ha a többi különben megvan.

A hullámvasút klasszikus: az életen lehet átsuhanni, de nézelődni, miközben utazunk, ennél nem tudok szebbet.

ssi 2011.12.26. 19:49:41

@knausz:
Jól értem a fő gondod, hogy hiába telt el a 10 év, a fő gondod maradt, talán nőtt is?

Kívánságom: mindig legyen egy jó ötletem, amikor épp arra van szükségem, és sok erő hozzá, hogy végig tudjam vinni.

Mindenki változik, s az új, pl. lehiggadt, megfontoltabb énünket akár még jobban is szerethetjük.

"Nem lehet mindig csak adni. Betegesen megfelelni mások igényeinek" 1. Magadnak is tudsz adni, egyértelmű 2. nyomasztanak terhek/szituációk/személyek pl. "lázadó" személyiséged miatt is?

A szépség szubjektív s van akinek a belső kisugárzása erős. Egyszerű igényesség az igényem, amiért teszek is.

Te hódítani, tetszeni, feltűnni akarsz - külsőddel és bensőddel is - és ez tetszik a férjednek is, de lehet, hogy az új ismerősödnek nem.

De egy másik alapos megismerése alap lenne, ha kölcsönös, álomvilágba ne bonyolódj bele.

megszűnt 2011.12.26. 20:07:15

@manyike:

"Jól értem a fő gondod, hogy hiába telt el a 10 év, a fő gondod maradt, talán nőtt is?"

Nem nőtt. Az ember mindig fejlődik, főleg, ha autodidakta, mint én. Képtelen arra, hogy konstans maradjon.

A kívánságod, hogy mindig maradjon jó ötleted, az könnyen teljesíthető! Kivitelezheted is, hiszen van forrásod: mind a fejedben, mind anyagi. Fölterjesztem 2012-re!

"Te hódítani, tetszeni, feltűnni akarsz - külsőddel és bensőddel is - és ez tetszik a férjednek is, de lehet, hogy az új ismerősödnek nem."

Az új ismerősömet nem érdekli a külső, ő az ész embere, de talán több van bennem, mint a külső.

Micsoda nő! Ott is több van a főhősben, mint a loboncos haja. Ugye?:)

ssi 2011.12.26. 22:13:48

@knausz:
"maradjon jó ötleted, az könnyen teljesíthető" nem, nem: sikerüljön megalkotnom a szükséges ötletet mikor kell és sikerüljön, bármilyen nehezen is megbirkóznom vele .. :)) erre vagyok alapból hangolódva :))

"hódítani, tetszeni" .. külsővel, és/vagy ésszel - nem pejoratív értelemben írtam, ez személyiségi jegy, amit nyugodtan lehet (föl)vállalni, s sokaknak kimondottan imponál .. szerelmi kémiához amúgy is fontos a külső, nem a szépség - a vonzalom miatt ..

öröm az ürömben, ha nem lett rosszabb :)

búcsúzóul egy kis emlékeztető:

"manyike 2011.12.26. 15:08:04
akkor kedves Timi! egy rendhagyó újévi üdvözlet ... :))

boldog, sikeres új évet: a kevesebb néha több. sok értékes benned is megvan, értékeld önmagadban önmagadnak, szeresd, féltsd, építs rá és mindig kanyarodj vissza hozzá, örülj neki, adjon reményt s legyen biztos pont az életedben, a tied és ettől vagy te, te"

sosperi 2011.12.26. 22:34:21

én nem vagyok politológus meg semmi, és a kommenteket sem olvasom végig. egy dolgot szeretnék: hogy az én halálos ítéletemet ne írja alá ez az ember. ne kelljen rőzsét gyűjtenem a szomszédos erdőben, parkettával tüzelnem a panellakásban, feketepiacról vennem a tejet meg a tojást a gyerekeimnek. nem lenne rá pénzem.
én félek, mert ha csak pár százalék esély van rá, h ez az ember meg a másik szemüveges rosszul gondolják, az nekem már soknak tűnik. láttunk már ebben az országban gazdaságpolitikai kísérleteket. nekem az egész családom szinte mindegyik tagja ebbe roppant bele. és most lelkesen tapsolnak ennek az embernek. semmi más nincs. csak félek. érdemes lenne szerintem biztosra menni. vagy kitalálni legalább a vészforgatókönyvet arra az esetre, ha az ő tervük kudarcba fulladna.

megszűnt 2011.12.26. 23:02:52

@manyike:

Nagyon köszönöm a soraidat! Ezeket kívánom én is Neked és örülök a változásaidnak és mindennek, ami Te vagy: hagytad, hogy megismerhesselek!

Szép álmokat kívánok!

@sosperi:

Majd készítünk egy forgatókönyvet vész esetére. Ne félj! Ha félsz se lesz jobb a helyzet, ellenben ha nem félsz, még bármi megeshet Veled, ami jó.

Nyugodalmas éjszakát kívánok!

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2011.12.27. 00:49:15

@knausz: ismerek 1 ilyen párducot, távolból imádtam sokáig.
Végül széttörte ketrece rácsait s egy válni nem tudó/akaró férfi heti kétszeri, kitartó társa lett.
A világ bonyolult, kitörő párducnak lenni se könnyű.

Swan2 2012.01.06. 17:09:33

E videokbol lathaot hogy az angol Eu keviselo hogy mutatja be a kommunista hatteru Borossot Orbannak! www.youtube.com/watch?v=RoBG5DdIca4
Az europai diktatorok leleplezese!!
www.youtube.com/watch?v=pypd5kYTh24&feature=related
Erdemes felfigyelni , hogy 250.000 Euro evi kereset es 2 millio Euro kiadasi koltsegek ellenere nem kepesek az EU kepviselok megjenenni mikor az orszagokban beallo csodot vitatjak az EU Parlamentben!!
www.youtube.com/watch?v=Us1ZprAm5Ek&feature=related
süti beállítások módosítása