Facebook oldaldoboz

Olvasottság

A blog indulása óta: 16'157'242 lapletöltés (2020.12.28.)

A legerősebb nap: 188'742 lapletöltés (2010.04.11.)

A lakott sziget

Vélemények

"Igazán elkeserítőnek és érthetetlennek ezt a tudatlanságnak tűnő, vagy annak álcázott, de inkább elszánt képmutatást tartom, amivel magasan képzett értelmiségiek igyekeznek kibújni a felelősség alól." (Mészáros Tamás)

 

"A sértésen túl Török valóban nem ért velem egyet, és mint ilyen persze választ igényelne, ha lennének írásában komolyan vehető szubsztantív érvek." (Halmai Gábor)

 

"Alapvetően érti félre a politikai elemzés tudományát, nagyvonalúan eltekint az eszmék, a politikai gondolatok, a megvalósult tényálladékok jelentőségétől, nem kevesebbtől tehát, mint a politikai cselekvés esszenciájától, így kizárólag formális, technokrata érveléssel legitimálja a kormánypárt ténykedését." (Seres László)

 

"Török Gábor blogpolitológus azon megállapítása, hogy a Fidesz október elején elért a csúcsra, amely után nem sok minden meghódítandó cél marad, a szokásos semmitmondás és elemzői felületesség terméke volt." (Békés Márton)

 

"A hatalom elzárkózása ma már olyannyira nyilvánvaló, hogy a kormány egynémely támogatójának is csípi a szemét, sőt még az Orbán-rezsim „törekvései” iránt feltűnő megértést mutató Török Gábor politológust is felébresztette eddigi magabiztos szunyókálásából." (Zádori Zsolt)

 

"Török, aki az értéksemlegesség jegyében erősen hajlik arra, hogy a politikát döntően hatékonysági szempontból elemezze (ahogy egy kritikusa nem finomkodva megjegyezte: az ő elemzései kb. olyanok, mintha a harmincas évek Németországában azt mondta volna valaki: Hitler ügyesen tematizálja a politikát a zsidókérdés napirendre tűzésével)." (Pető Iván)

 

"A magyar tudásról mint kurrens termékről meg mindent elmond, hogy még Török Gábornak is van diplomája." (Hont András)

 

"Török Gábornak például nagyon jót tett volna, hogyha mélyebben elsüllyed (sic!) mondjuk a magyar alkotmányjogban, és akkor, abban az esetben az elemzései, hogy is mondjam, a felszínességnek kevésbé mutatják a tüneteit." (Hont András)

 

"Ha egy kormánynak az a feladata, hogy megmentse az emberek nyugdíját, akkor nem blogoló politológusok véleményét kell előzetesen kalkulálnia." (Szijjártó Péter)

 

"Török szerint az a politikus viselkedik demokratikusan, aki nem törődik mások véleményével, aki nem akar önkritikusan gondolkodni, és aki képtelen felismerni, hogy zsákutcában van, és végre vissza kellene fordulnia." (Krémer Ferenc)

 

"Egyedül Török Gábor politológus gondolja azt, hogy a Fideszt a jó szándék vezeti, csupán politikai vaksága miatt rohan teljes erejéből a falnak." (Bartus László)

 

"Elolvastam ma Török Gábortól Piroslapig valamennyi blogbejegyzést a készülő új Alkotmányról. Homály, indulat. Mélyéről párolog a bögre. Nagyon." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor megkerüli a problémát." (Lánczi András)

 

"Lárifári." (Gyurcsány Ferenc)

 

"Török Gábor minimum téved." (Mráz Ágoston Sámuel)

 

"Török wasn't looking at the speech from the outside but from the inside. Almost as if he had been the speech writer of Viktor Orbán." (Eva S. Balogh)

 

"A Török Gábor-féle, lazának tekinthető, minden jöhet típusú hozzáállással szemben én a gyakorlatban is jól levezethető, szigorú megközelítésben látom a szélsőségekkel szembeni harc esetleges sikerét" (Somogyi Zoltán)

 

"Török Gábor csak egy a kollaboránsok közül" (Krémer Ferenc)

 

"Naná, hiszen a törökgáborok döntik majd el, hogy a cáfolat hitelt érdemlő volt-e" (Lánczos Vera)

  

"Az ezerkezű sms cézár kiismeréséhez azonban nem elégséges Török Gábor köpönyegébe bújni, és úgy előadni a nyilvánvalót, mintha annak bármilyen tudományos értéke volna." (Puzsér Róbert

 

"Régóta figyelem Török Gábor politológusi tevékenységét, és egyre erősödik bennem a viszolygás." (Andor Mihály)

 

"Nos, ha a seggnyalás és a helyezkedés olimpiai szám lenne, most indíthatnánk egy potenciális dobogóst: Török Gábor politikai szakértõt, korábban szabadúszó értelmiségit, ma már inkább Jobbik közeli tanácsadót." (G. Fodor Gábor)

 

"Énszerintem nem jó, ha egy politikai elemző nem elemez. Ez ugyanis benne van a munkakörében, elvileg. Ami pedig nincs benne, az a sunyi hatalombarát cinizmus, a távolságtartás félreértése, az apolitikus elkenés, az alapvető problémák tudomásul nem vétele, az állandó megfelelési kényszer. Ehhez a teljesítményhez képest még a Nézőpont is elemző műhely." (Seres László)

 

"Török Gábor (...) arról lett híres, hogy az összevissza beszélést az egyrészt, másrészt” fordulatokkal marketingeli értelmesnek tűnő gondolatmenetté." (Vizvári Soma)

 

"Nagyszerű Békemenet volt, vidám, erőt adó, lelkesítő! És nincs annál nagyobb elismerés, mint amikor Török Gábor egy ekkora siker kapcsán a kampány dinamikájáról hohmecol. Ennyi." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor évek óta azt a játékot játssza a nyilvánosságban, hogy a "függetlenobjektív" elemző szerepében a Jobbik szekerét tolja, de nyíltan soha nem merte bevallani, hogy a Simicska-párt tanácsadója és Vona személyes spindoctora."  (Vizvári Soma)

 

"Az utóbbi időben megfigyeltem: számos sajtószerv rendszeresen beszámol róla, hogy Török Gábor – akiről én sose hallottam tavalyig, és aki sokak szerint politikai elemző – éppen mit gondol. Török Gábor elképesztően nagy rajongótáborral (nem olvasótáborral, hiszen ő nem ír) rendelkezik, és – mint ilyen – fölhívja magára a társadalombírálat figyelmét, hiszen az egyik leghatásosabb közszereplő." (Tamás Gáspár Miklós)

 

"Érdekes módon Török Gábort sosem izgatták a külföldön zajló események. Úgy is mondhatnánk, hogy politikai farkasvakságban szenved (...). (Lánczi Tamás)

 

"Török Gábor nem független politikai elemző, hanem jobbikos propagandista." (Kubatov Gábor)

 

"A sokat sejtető semmitmondását könnyű kézzel gyurcsányista agitációra váltó egykori politológus oly kellemetlenül nyalizik, mintha feledtetni akarná azt a zavarba ejtő tényt, hogy „független” elemző létére Csányi Sándor szárnysegédjeként az MLSZ elnökségében foglal helyet, s így személyében a magyarok az Orbán-rendszer futballbirodalmának egyik befolyásos főurát tisztelhetik." (Puzsér Róbert)

 

"Ugyanis Független Szakértőink Legjéről köztudott, hogy nem beszélni angol" (Megadja Gábor)

 

Az 5 legnépszerűbb

  1. 508. Miért nyert (ennyire) a Fidesz? 2014. április 07. 09:18A tegnapi választást a Fidesz a világ minden választási rendszerében megnyerte volna. Nagyon komoly többsége lenne a korábbi magyar rendszerben is, és a tisztán arányos rendszereket leszámítva minden...
  2. 2018/9 Miért nyert (ennyire) a Fidesz? 2. 2018. április 09. 02:03A politikai számítás tehát szinte hibátlanul bevált – írtam négy évvel ezelőtt a Miért nyert (ennyire) a Fidesz? című blogbejegyzésben. Most ennél többet kell állítanom: a Fidesz ugyanis nagyobb...
  3. 2018/8 Választási előrejelzés 2018. április 05. 10:02Az előző bejegyzésben megindokoltam, hogy az áprilisi választás előtt miért nem lehet igazán komolyan vehető előrejelzést készíteni. Ebben az írásban nem ismétlem meg ezeket az érveket, és nem...
  4. 514. A tét 2014. december 04. 02:11Orbán Viktor természetesen nem újfasiszta és nem is diktátor. Az elkötelezett antikommunista, konzervatív és korábban a magyar jobboldallal kifejezetten jó viszonyt ápoló republikánus amerikai...
  5. 510. Mindenki lehet kőműves 2014. szeptember 26. 00:40Régóta nem jelentkeztem elemzéssel. S ez sem igazán az lesz. Van azonban valami, ami foglalkoztat. Semmi eget rengető, de nekem azért fontos. Egy ideje már kerestem hozzá a hangot, a formát. Ez...

Korábbi bejegyzések

Címkék

1904 (1) 1912 (1) 1956 (1) 1989 (2) 1990 (2) 1991 (1) 1994 (6) 1994 1998 (1) 1998 (5) 2002 (2) 2004 (1) 2005 (2) 2006 (2) 2007 (1) 2008 (1) 2009 (1) 2010 (3) 2012 (2) 2014 (2) 2014-es parlamenti választás (1) 2014-es választás (1) 29 lépés (1) 4k! (1) 56 nap (1) 800 (1) adatbázis (2) áder jános (9) adócsökkentés (3) adóemelés (1) adópolitika (1) afganisztán (1) ágh attila (5) ajánlószelvény (1) ajánlószelvények (14) akadémia (1) akarat (1) akció (1) aláírás (1) alakuló ülés (3) alapkérdés (1) alaptörvény (1) albertirsa (1) álesemény (1) alkalmazkodás (1) alkotás (4) alkotmány (22) alkotmánybírók (1) alkotmánybíróság (14) alkotmányellenes (1) alkotmánymódosítás (13) alkotmányozás (13) állam (2) államadósság (1) államcsőd (1) államfő (16) államháztartás (1) állami pénz (1) állami számvevőszék (2) állampárt (1) álláspont (1) alsóörsi gyilkosság (1) általános vita (1) alternatíva (3) Ángyán József (1) antidemokratikus (1) antipolitika (1) antiszemitizmus (1) antitézis (1) anti establishment (3) apátia (1) arányosság (4) arend (1) arend lijphart (1) árfolyam (1) árok kornél (1) árvíz (1) aszófő (1) átértelmezés (1) átláthatóság (1) átmenet (1) augusztus 20 (1) Azerbajdzsán (2) b. nagy lászló (1) baja (1) bajnai gordon (15) Bajnai Gordon (2) balogh andrás (3) Balogh József (1) balog zoltán (1) baloldal (17) baloldali (1) baloldali körzetek (3) baló györgy (2) balsai istván (3) bálványos (1) bánó andrás (1) barroso (3) bauer tamás (2) befolyásolás (1) beiktatás (1) belháború (1) belharc (1) belső konfliktus (1) bencsik andrás (1) Benetton-kampány (1) Beppe Grillo (1) beszéd (4) beszédolvasás tilalma (1) bihari mihály (3) bíróság (2) bizalmatlanság (1) bizalom (2) bizonytalanok (2) bizottságok (2) bkv (5) blog (3) blokád (1) bod péter ákos (1) bogdan góralczyk (1) bohács zsolt (1) bőhm andrás (1) bojkott (1) bokros lajos (10) borkai zsolt (1) borókai gábor (1) boross péter (1) borsod (1) botka lászló (6) botrány (7) bozóki andrás (1) brüsszel (2) budapest (7) budapest7 (1) budapesti olajfa (1) bukás (1) bukási spirál (4) buldózer (1) bulgária (1) bulvár (3) ByeAlex (1) célok (1) centrális erőtér (4) centrális pártrendszer (2) centralizáció (1) centrista (2) centrumpárt (1) cieger andrás (1) cigánybűnözés (1) cigányság (2) cinizmus (1) civil mozgalom (3) corvinus (1) család (1) csalódás (3) csapatkivonás (1) csapda (1) csehország (2) cselekvés (1) csépe béla (1) csermely péter (1) cser palkovics andrás (1) csigó péter (1) csodavárás (1) csomag (1) csúcsminisztériumok (2) csurka istván (2) czuczi mihály (1) daher pierre (1) daniel boorstin (1) dan nimmo (1) dávid ibolya (2) debreczeni józsef (3) demagógia (1) demokrácia (5) demokratikus centrum (1) demokratikus koalíció (2) démonizálás (1) demonstráció (1) demszky gábor (2) dessewffy tibor (1) deutsch tamás (1) devizahitelesek (1) de gaulle (1) dhondt (1) diáktüntetések (1) diktátor (2) diktatúra (4) dinamika (2) diplomácia (2) dk (1) döntés (1) duális erőtér (1) duna tv (1) dúró dóra (1) Duverger (1) economist (1) edelény (1) éden hotel (1) egyéni választókerület (2) egyéni választókerületek (24) egykulcsos adó (5) egypárti kormány (1) együtt (1) együttműködés (3) együtt 2014 (2) egy a tábor egy a zászló (2) elek istván (2) elemzés (4) élet és irodalom (1) elfordulás (1) elhatárolódás (1) elitváltás (1) ellenakarat (1) ellenerő (2) ellenfél (1) ellensúly (2) ellenzék (17) elnökjelölt (1) elnökválasztás (6) előrehozott választás (7) előrejelzés (5) előválasztás (6) előzetes regisztráció (3) elrugaszkodás éve (1) első forduló (1) elszámolás (1) elszámoltatás (2) elv (2) elveszett szavazat (1) elvtelenség (1) ep választás 2009 (3) érdek (9) erkölcs (1) erő (1) erőforrások (1) erőpolitika (3) erőszakosság (1) erőtér (1) erózió (1) értékelés (3) értelmezés (2) érv (1) érvek (2) érvrendszer (1) esélyek (5) esettanulmány (1) eszközök (1) eu (3) európai parlament (1) európai parlamenti választás 2014 (1) európai unió (2) évértékelő (2) évértékelő beszéd (4) facebook (2) falunap (1) fék (1) fékek és ellensúlyok (1) felcsút (2) félelem (1) félelnöki rendszer (2) felelős (3) felelősség (2) felelős döntés (1) felező válság (2) felhatalmazás (3) feliratkozás (1) felkérés (1) fellegi tamás (2) felsőoktatás (2) fiatal politikusok (1) Fidesz (2) fidesz (130) fidesz jobbik viszony (13) fidesz kdnp (1) fidesz mdf koalíció (3) fidesz mszp viszony (1) fkgp (2) foci Eb (1) fodor gábor (2) földesi szabó lászló (1) földtörvény (2) főpolgármester (3) főpolgármester jelölt (1) forgatókönyv (1) forgatókönyvek (5) forint (1) forradalom (4) forró ősz (1) forsense (1) frakcióalakítás (1) frakciófegyelem (1) franka tibor (1) frei tamás (1) fricz tamás (2) friderikusz sándor (1) frizbi (1) függetlenség (1) független jelölt (1) fűrész gábor (1) g. fodor gábor (3) gallai sándor (1) gallup (3) garancia (1) gát (1) gátlástalanság (4) gazdaság (5) gazdasági növekedés (1) gazdasági válság (1) gazdaságpolitika (6) GDP (1) gerbeaud liberalizmus (1) gergényi péter (1) gesztus (1) giró-szász andrás (1) giró szász andrás (9) goldenblog (1) göncz árpád (2) gondolatmankó (4) Goodfriend (1) google pártfigyelő (1) görög válság (1) granasztói györgy (1) gulyás gergely (1) gúr nándor (1) guvernamentalista felfogás (1) gy. németh erzsébet (1) gyarmat (1) gyávaság (1) gyenesei istván (1) gyöngyöspata (2) győzelmi stratégia (1) győztes (1) győzteshez húzás (2) gyűjtőpárt (2) gyurcsány ferenc (49) Gyurcsány Ferenc (1) habonyizmus (1) Habony Árpád (1) habony árpád (2) hack péter (1) hagenbach bischoff (1) hagyó miklós (3) hajdú péter (1) halasi endre (1) halmai gábor (2) harc (1) harmadik köztársaság (3) harrach péter (2) hasznos szavazat (1) haszon (1) haszonmaximalizáció (1) hatalmi harc (2) hatalmi kormányzás (2) hatalmi logika (1) hatalom (6) hatalomgyakorlás (1) hatalomkoncentráció (1) határon túli magyarok (1) hatékonyság (1) hatpárti vita (1) háttér (1) háttérvilág (1) havasiné orbán mária (1) hazaszeretet (1) házelnök (1) házmester (1) hegedűs lorántné (1) helyi politika (1) Heti Válasz (1) heti válasz (1) heves (1) híd (1) hideg polgárháború (2) hírblog (1) hír tv (1) hisztéria (1) hit (1) hitel (4) hitelesség (27) hitelszerződés (1) hiteltelenség (1) hit gyülekezete (1) Hódmezővásárhely (2) hoffmann rózsa (2) horn gyula (4) horn orbán vita (1) horthy miklós (1) horváth aladár (1) Horváth András (1) horváth csaba (3) horvátország (1) house of cards (1) hozzáértés (1) húsvét (3) identitás (2) ideológiai kulturális (1) ideologikus (1) időhúzás (1) időközi választás (3) időzítés (1) igazság (1) igazságszolgáltatás (2) ígéret (2) ígéretek (1) illékonyság (1) illiberális demokrácia (2) illúzió (1) imázs (2) imf (12) információ (2) ingatlanadó (1) inkubátor (1) inkumbencia (1) inkumbens hatás (1) instabilitás (1) internet (1) intézet (1) intézmények (2) ipsos (2) irak (1) irány (1) irracionalitás (1) isaura effektus (1) james carville (1) james combs (1) jász nagykun (1) javaslat (1) jávor benedek (3) Jávor Benedek (1) jegybank (1) jelkép (1) jelölés (1) jelöltállítás (3) jobbik (76) Jobbik (1) jobboldal (10) jobboldali (2) jobboldali kétpártrendszer (1) jogállam (1) jogállamiság (1) jóléti állam (1) jóléti rendszerváltás (1) jövő (3) jövőkép (1) juhász ferenc (1) juhász oszkár (1) káli sándor (1) kampány (11) kampánycsend (1) kampánytéma (1) kampánytsratégia (1) kapituláció (1) Karácsony Gergely (1) karácsony gergely (3) karakter (2) karakter (ön)gyilkosság (1) karantén (2) karizma (2) katasztrófa (1) katolikus egyház (1) katona (1) katonai szerepvállalás (1) katona béla (1) katona kálmán (1) kaufer virág (1) kdnp (10) keller lászló (1) kényszerpálya (1) képviseleti demokrácia (1) képviselő (2) képviselői eskü (1) kerekasztal (1) kerekasztal tárgyalások (1) kerék bárczy szabolcs (2) keretezés (1) kéri lászló (1) kétfarkú kutya párt (1) kétfejű ellenzék (1) kétharmad (26) kétharmados törvények (1) kétkamarás parlament (1) kétpártrendszer (2) kettős állampolgárság (3) kettős beszéd (2) kettős mérce (2) kiábrándulás (1) kiadácsökkentés (1) kiadáscsökkentés (1) kihelyezett kormányülés (1) kína (1) kirekesztés (2) kisebb parlament (1) kísérlet (1) kispártiság (1) kiss péter (1) kiss viktor (1) kis pártok (3) kitartás (1) kitiltás (1) kitiltási botrány (1) kitta gergely (1) kiválás (1) klein ödön (1) koalíció (1) koalíciós vita (1) kóczián péter (1) kognitív disszonancia (1) kóka jános (2) Kolláth György (1) kolontár (1) költségvetés (6) költségvetési tanács (1) kommunikáció (15) kommunikációs (1) kommunikációs hiba (1) kommunikációs paradigma (1) kommunista (1) kompetencia (4) konferencia (1) konfliktus (3) kongresszus (1) konrád györgy (1) konstruktív bizalmatlansági indítvány (1) konszolidáció (4) konszolidált gazdaság (1) kónya péter (1) konzervatív liberális (3) koordinált indulás (2) kordonbontás (1) kormány (2) kormányalakítás (8) kormányfő (2) kormányfő csere (1) kormánypárt (1) kormányprogram (4) kormányszóvivő (1) kormányzás (1) kormányzati teljesítmény (2) kormány ellenzék (1) körmend (1) körösényi andrás (2) korrekció (2) korrupció (8) korzenszky richárd (1) kósa lajos (4) kötcsei beszéd (1) kovács árpád (1) kovács lászló (2) kövér lászló (11) következetesség (2) következmény (2) közbiztonság (1) közgép (2) közhangulat (1) közjog (1) közlekedés (2) közösségi média (1) közös jelöltállítás (1) közös lista (3) közpénz (1) közszolgálati televízió (1) köztársasági elnök (3) közvélemény-kutatás (9) közvélemény kutatás (15) közvélemény kutatások (1) közvetlen elérés (1) kremlinológia (1) krizsó szilvia (1) kronen zeitung (1) kubatov gábor (2) kudarc (3) kukorelly endre (1) külpolitika (1) kultúrharc (1) kultusz (1) kumin ferenc (1) kuncze gábor (4) kurzusépítés (1) küszöb (1) kvázi kétpártrendszer (3) l. simon lászló (1) labdarúgás (2) lak (1) lakner zoltán (1) lakoff (1) lamperth mónika (2) lánczi andrás (3) lánczi tamás (1) lánczos vera (1) láthatósági küszöb (3) látogatás (1) latorcai jános (1) latorczai jános (1) lázár jános (23) legalitás (1) legenda (1) legfelsőbb bíróság (1) legitimáció (2) legitimitás (4) leminősítés (1) lemondás (7) lendvai ildikó (5) lengyelország (3) lengyel lászló (2) lengyel minta (1) lengyel választások (1) lettország (2) levél (1) liberális (3) liberalizmus (1) lijphart (1) lista (1) litvánia (1) lmp (69) lmp jobbik csalodas ketpartrendszer uj jobboldal uj baloldal (1) logika (1) lojalitás (1) loppert dániel (1) lottóötös (1) luther (1) machiavelli (1) mádi lászló (2) mádl ferenc (4) magánnyugdíjpénztár (2) magánnyugdíjpénztárak (5) magyar (1) magyar bálint (1) magyar demokratikus charta (1) magyar liberalizmus (1) magyar narancs (1) magyar nemzet (4) magyar olajfa (3) majális (1) makay zsolt (1) makó (1) mandátum (1) mandiner (1) manipuláció (1) március 15 (2) Márki-Zay Péter (1) második forduló (6) második hely (1) matolcsy györgy (10) max weber (1) McCain (1) mdf (49) mdf szdsz (1) mdnp (2) meciar (1) mécs imre (1) medgyessy péter (4) média (7) medián (9) median (1) médiatörvény (2) media hungary (2) megállapodás (4) megbízás (1) meglepetés (2) megoldás (2) megszorítás (7) megújítás (1) megújulás (2) megyei jogú (1) menekültkérdés (1) mensa hungariqa (1) mérsékelt jobboldal (1) mesterházy attila (34) Mesterházy Attila (3) mesterházy ernő (1) mészáros tamás (1) mezőtúr (1) miép (1) miép jobbik (1) migráció (1) miklós árpád (1) milla (1) minisztercsere (1) miniszterelnök (2) miniszterelnök-jelölt (1) miniszterelnök csere (1) miniszterelnök helyettes (1) miniszterelnök jelölt (8) miniszterelnök jelölti vita (6) minőségi sajtó (1) miskolc (1) mkp (1) MNB (1) modell (1) módszer (1) molnár csaba (2) molnár oszkár (1) morál (1) morvai krisztina (2) moszkva (1) mozgalom (1) mráz ágoston sámuel (1) mszdp (1) mszmp (1) MSZP (1) mszp (104) mszp lmp együttműködés (1) mtv (2) munkáspárt (1) nagykoalíció (1) nagypártiság (2) nagy anna (1) nagy kép (1) nagy lászló (1) nagy tamás (1) NATO (1) NAV (1) navracsics tibor (20) negyedik köztársaság (1) németh miklós (1) német lapok (1) nemzetbiztonság (1) nemzeti bank (1) nemzeti egység (1) nemzeti együttműködés rendszere (2) nemzeti érdek (1) nemzeti konzultáció (1) nemzeti szuverenitás (1) nemzetközi (1) nemzetközi környezet (2) nemzetközi kritika (1) nemzetközi státusz (1) neokonzervatív (1) neoliberális (1) népszabadság (2) népszava (2) népszavazás (7) népszerűség (2) népszuverenitás (1) ner (1) nézőpont (5) nógrádi lászló (1) normativitás (1) novák előd (1) nyakó istván (1) nyerges zsolt (3) nyirő józsef (1) nyugat (1) nyugdíj (3) obersovszky péter (1) objektivitás (1) obstrukció (1) ökológiai tévkövetkeztetés (1) ökopárt (1) oktatáspolitika (1) október 23. (1) olajfa (2) oligarcha (1) ómolnár miklós (1) önállóság (1) önkép (1) önkormányzat (1) önkormányzati választás (16) önkormányzati választási rendszer (1) önkormányzati választás 2010 (2) önkritika (1) opera (1) orbán (1) orbán-nastase megállapodás (1) orbán-putyin megállapodás (1) orbánista (1) orbán kormány (4) Orbán Viktor (9) orbán viktor (114) őrkutya (1) Örményország (2) országértékelő (1) országgyűlés (1) országos lista (7) összeesküvés (1) összeférhetetlenség (1) összefogás (1) összefogás párt (2) őszinte (1) oszkó péter (1) őszödi beszéd (8) ötödik köztáraság (1) ovb (1) ózd (2) paczolay péter (1) paks (1) pálffy istván (1) palotaforradalom (4) pályázat (1) pápa (1) papcsák ferenc (1) paraván (1) parlament (14) parlamenti felhatalmazás (1) parlamenti felszólalás (1) parlamenti választás (2) parlamenti választás 2010 (43) parlamenti választás 2014 (6) parlamenti választás 2018 (9) parlamenti választás 2022 (2) pártfinanszírozás (2) pártharcok (1) pártosodás (1) pártosság (1) pártpolitikus (1) pártrendszer (11) pártrendszer koncentrációja (1) pártrendszer változása (1) pártszakadás (2) pénz (1) pénztárca (1) percepció (3) pesti sándor (1) pető iván (1) pintér sándor (4) plágium (5) pluralizálódó pártrendszer (1) pokol béla (2) pokorni zoltán (6) polgári magyarország (1) polgári platform (1) polgármester (2) politika (4) politikai (1) politikai (1) politikai bozótharc (1) politikai elemzés (11) politikai elemző (9) politikai elit (1) politikai erőtér (1) politikai érzék (1) politikai gondolkodás (1) politikai hasznosság (1) politikai haszonszerzés (1) politikai hiba (2) politikai inga (1) politikai innováció (2) politikai kormányzás (2) politikai korrekció (1) politikai közép (2) politikai logika (5) politikai napirend (1) politikai nyilatkozat (3) politikai stratégia (1) politikai szereplő (1) politikai színpad (1) politikai tér (1) politikai tudás (1) politikai vétó (1) politikai vezetés (1) politikai vita (1) politika elemző (1) politika tér (1) politikus (2) politikusi beszéd (2) politikusok (1) politológus (2) politológus védegylet (1) pólus (1) populizmus (1) pörzse sándor (2) poszt politikus (1) pozíciók (1) pozícionálás (1) pozsgay imre (1) po fi (1) pragmatikus (1) predomináns pártrendszer (1) prezidenciális (1) primary colors (1) probléma (1) problémamegoldás (1) prognózis (1) program (1) pszáf (1) pundit (1) punditokrácia (1) racionális (1) racionális választó (1) racionalitás (3) radikalizálódás (1) radikalizmus (1) radiszoci (1) radnóti sándor (1) recesszió (1) reform (4) regionális eltérések (2) regisztráció (2) régi új törésvonal (1) rekrutáció (1) rendőrség (1) rendszerellenes párt (2) rendszerkritikus (1) rendszerváltás (3) rendszerváltás forgatókönyve (1) republic (1) republikon (3) részvétel (2) réthelyi miklós (1) retkes attila (2) rétvári bence (2) rezsicsökkentés (2) rivális (1) riz levente (1) robert denton (1) robert fico (2) rogán antal (8) románia (2) róna dániel (1) röpirat (1) rudi zoltán (1) Safarov (2) sajóbábony (1) sajtó (1) sajtószabadság (2) salamon lászló (2) sávelhúzás (1) schamschula györgy (1) scheiring gábor (1) Schiffer András (1) schiffer andrás (9) schmidt mária (1) schmitt pál (20) schmuck andor (1) selmeci gabriella (1) selmeczi gabriella (1) semjén zsolt (3) seres lászló (1) siker (5) sikerpropaganda (1) simicska lajos (3) Simicska Lajos (2) skorpió (1) slota (1) söjtör (1) sólyom lászló (11) somogyi zoltán (3) sportújságírás (1) stabilitás (1) stabilizáló apátia (1) stadion (2) state capture (1) steiner pál (1) stílus (1) story (1) strabag (1) stratégia (20) stratégiai szavazás (1) strukturáló dimenzió (1) stumpf andrás (1) stumpf istván (6) süveges gergő (2) szabadelvű konzervatív (1) szabolcs (1) szabó albert (1) szájer józsef (2) szakadás (2) szakértő (1) szakkommentátor (1) szakszervezet (1) szalai annamária (1) szanyi tibor (2) szápár (1) szász károly (1) szavazás (2) szavazások (1) szavazatmegosztás (2) szavazatszerzés (1) századvég (11) szdsz (20) szeged (4) szegedi csanád (2) szegénység (1) székely péter (1) székely zoltán (1) szekeres imre (2) szekértábor politika (1) szelekciós pontok (1) szélsőjobboldal (3) szélsőséges (1) személyre szabott kormányzás (1) személyzeti politika (1) szepessy zsolt (1) szerbia (1) szerencs (1) szerep (1) szerepcsere (1) szerepfelfogás (6) szervezet (2) szijjártó péter (6) szíjjártó péter (1) szili katalin (8) szilvásy györgy (1) szimbolikus (1) szimbolikus politika (1) szimbólum (1) szlavofil (1) szlovákia (2) szlovák magyar viszony (1) szlovák választás (1) szlovénia (1) szociális kérdés (1) szociális népszavazás (1) szociálliberális (1) szolidaritás (2) szombathy pál (1) szonda (5) szonda ipsos (1) szövetségi politika (4) sztálingrád (1) sztereotípia (1) sztereotípiák (1) szubjektív vélemény (1) szűrös mátyás (1) szuverenitás (1) tábor (1) taktika (1) taktikai szavazás (2) támogatás (2) támogatottság (3) tanácsadás (1) tanácsadó (1) tandíj (1) tárcatükör (1) tárgyalás (5) tárgyalástechnika (1) tárki (8) tarlós istván (9) társadalmi szerződés (1) társadalmi támogatás (1) tekintély (1) teljesítmény (2) területi lista (6) területi listák (2) tervezés (2) tét (3) tétényi éva (1) tét nélküli választás (2) tévedés (1) tévéostrom (1) tiszavasvári (2) tisztelet társasága (1) titkos (1) többpártrendszer (1) többség (1) többségi demokrácia (4) Tocsik-ügy (1) tocsik márta (1) tojástánc (1) tőkés lászló (1) tőkés rudolf (1) tölgyessy péter (7) toposz (1) töredékszavazat (2) törésvonal (1) torgyán józsef (2) torgyán kisgazda (1) torkos matild (1) törvényjavaslat (1) torzítás (1) trafik (1) trianon (1) tulajdonos (1) túlélési stratégia (1) túlhatalom (1) tüntetés (4) tusnádfürdő (1) tv2 (1) tv3 (1) ügybirtoklás (3) ügyészség (2) ügynökkérdés (1) újfasiszta (1) ujhelyi istván (1) újraválasztás (1) új alkotmány (1) új baloldali párt (1) új párt (2) új pártok (4) uj péter (1) ülésrend (1) ungár klára (2) uniós csúcs (1) ünnepi beszéd (2) ünnepség (1) USA (2) utódlás (1) utólagos normakontroll (1) utópia (1) vágó gábor (1) vagyonadó (1) vákuum (1) választás (2) választási együttműködés (2) választási eredmények (3) választási esélyek (5) választási hibák (1) választási kampány (1) választási műsor (3) választási rendszer (16) választási részvétel (6) választási törvény (1) választás időpontja (1) választó (3) választói reakció (1) választók (1) valence issue (1) valóság (2) valóságértelmezés (2) valóságérzékelés (1) valóságmagyarázat (2) valóságshow (1) válság (7) válságadó (3) válsághelyzet (1) válságkommunkáció (1) váltás (1) váltógazdálkodás (1) váltópárt (3) változás (4) változtatás (1) valutaalap (3) várakozás (1) várakozások (1) varázstalanítás (1) varga mihály (7) városok (1) varsói gyors (2) vastagh pál (1) veiszer alinda (1) véleménykülönbség (1) Veszprém (1) veszprém (1) vétó (3) vezetés (1) vezető (2) videóblog (1) viktor (1) visszalépések (2) visszatérés (1) vitányi iván (1) vízió (1) vizsgálóbizottság (1) voks10 (1) voks2010 (1) volner jános (1) voluntarizmus tere (1) vona gábor (15) vörösiszap (1) vörösiszap katasztrófa (1) warvasovszky tihamér (1) war room (1) wittner mária (1) xiii. kerület (1) zagyva györgy (1) zanzibár trükk (1) zapadnyik (1) záróra (1) zászlóégetés (1) zsákmányelv (1) zsákutca (1) zsinka lászló (1) Címkefelhő
2012
jan 12
20:20

Schmitt Pál plágiumbotrányához hasonló ügyet – ha igaz, amit a hvg.hu állít - egy köztársasági elnök nem nagyon élhet túl. Akár lemond, akár nem, politikai karrierje halálos sebet kap, működése ellehetetlenül. Meggyőződésem, hogy a magyar államfő számára – akinek hivatala az újság állításait ugyan visszautasította, de eddig érdemben nem cáfolta - a leghelyesebb lépés a távozás lenne, ezzel megóvhatna még valamennyit saját arcából és hivatala tekintélyéből. Sokan azt gondolják, hogy a végtelenül lojális elnök lemondása már csak Fidesz hatalmi érdekei miatt sem történhet meg. De vajon igaz ez?

(Fotó: fidesz.hu)

Nem, nem arra gondolok, amit többen állítanak, hogy az államfő számára kínos ügyet maga a Fidesz hozta elő, mert változást szeretne az elnöki poszton. Ha nem romlott el a távirányító kikapcsoló gombja, a Fidesznek minden eszköz a rendelkezésére áll, hogy – ha egyáltalán van ilyen politikai szándék – a háttérben megkérje Schmitt Pált a lemondó nyilatkozat aláírására. Ehhez nem kell egy olyan ügy, amely a jelölő párt és a jelölő kormányfő számára is felettébb ártalmas, kellemetlen. Szinte biztosra vehető, hogy ez a forgatókönyv kizárható: a Fidesz egészen biztosan nem érdekelt abban, hogy ilyen módon váljon üressé az elnöki szék.

Fontos látnunk azt is, hogy egy ilyen botránynak a politikai elitben nagyobb a hatása, mint a széles közvéleményben. A választók természetesen érzékenyebbek a lopás és csalás klasszikus eseteire, de a döntően egyetemet végzett, a fokozatszerzés körülményeivel tisztában lévő szereplők világosan tudják, hogy mekkora botrány egy ilyen plágium. Biztos vagyok abban, hogy a Fidesz vezetői, tanácsadói és értelmiségi támogatói számára ebben az ügyben sokkal kevesebb a mentő körülmény, mintha ez egy más természetű politikai támadás lenne. Tapasztalataim szerint a konzervatív, jobboldali véleményvezérek számára is pont annyira védhetetlen az ügy, mint bármilyen más világnézetű kollégáiknak.

Nem tartom véletlennek tehát, hogy a Fidesz a botrány kirobbanása óta egyelőre nem nyilvánult meg - csak néhány képviselője mondott ezt-azt. Az elvi-morális véleményükben nem kételkedem, a kérdés csak az, hogy hatalmi-politikai szempontokból ez az álláspont nyilvánosan vállalható-e. Nem kérdés, hogy maga az ügy árt és ártalmas a kormánynak, az azonban már vitathatóbb, mérlegelés tárgyát képezheti, hogy a botrány kirobbanása után – tehát: ha már szándékuk ellenére előkerült - mi lenne jobb, hasznosabb a Fidesznek. Márpedig ez a gondolkodás döntő lehet: ha a Fidesz megvonja a bizalmat, Schmitt Pál biztosan távozik.

A lemondás kínos, kellemetlen, politikai ára van. Észre kell azonban vennünk, hogy lehet akár haszna is a kormányoldal számára: egyrészt megszabadul a botrány miatt teherré vált politikustól, másrészt pozitív példát mutat („következmény”) és harmadrészt – ez lenne a legfontosabb és politikai szempontból talán legerősebb érvem – további két évvel meghosszabbítja a mostani kétharmad általa választott államfő mandátumát. Azaz: nem 2015-ben, a következő parlamenti ciklus elején, hanem 2017-ben, a ciklus vége felé érne csak véget a Fidesz-KDNP által választott elnök hivatali ideje. Ha 2014-ben esetleg kormányváltás lenne, ennek azért komoly jelentősége lehet.

Szerintem ez elég súlyos érv ahhoz, hogy a Fidesz - ismétlem: ha már így alakult - erősen elgondolkozzon...

A bejegyzés trackback címe:

https://torokgaborelemez.blog.hu/api/trackback/id/tr993541022

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: El a kezekkel Schmitt Páltól!!! 2012.01.17. 18:57:30

Nem akartam azokról a méltatlan, lealacsonyító és a legsötétebb ork szellemiségről árulkodó vádakról szót ejteni itt a blogon, amelyekkel a ballib médiahorda beiktatása óta folyamatos ostrom alatt tartja a nemzet egységét megtestesítő köztársasági elnö...

Trackback: viktor Esztergomban segít 2012.01.14. 10:15:38

    Szeretném kérni azt a kisgyermekes Anyukát, akinek sikerült párbeszédet folytatnia a demonstráción O. Viktorral, hogy érzéseiről, véleményéről egy nyílt levélben adjon hangot, ami esetleg a nagyobb médiákban is megjelenhetne!!!! Kérdezz...

Trackback: Schmitt Pál, az utolsó vacsora 2012.01.13. 16:50:23

Michelangelo már a középkorban megfestette! „Srácok, ha nem védtek meg a diszertációmat, akkor ez lessz az utolsó vascora!”

Trackback: Mennyire vagy fanatikus? 2012.01.13. 11:20:08

Ott leszel a kormánypárti tüntetésen? Bezúznál kirakatokat? Gyújtogatnál? Ölni tudnál Viktorért? Meghalnál a Fideszért? Mennyire vagy fanatizálható? Felvonultál május elsején az átkosban? Ne legyenek illúzióink. Kormány mellett tüntetni diktatúrákban...

Trackback: Testbeszéd: Matolcsy, Varga és Fellegi Orbán előszobájában toporog 2012.01.13. 11:17:59

Mit árult el Varga, Matolcsy és Fellegi testbeszéde, miközben Simor letette a kabátját a miniszterelnök előszobájában? Tegnap reggel - a kormányzati tájékoztatás szerint - a jegybankelnök kérésére ült össze Simor András, Varga Mihály, Matolcsy Györg...

Trackback: Matolcsy György életrajza 2012.01.13. 11:16:42

Hogyan irányíthatja egy nemzet gazdaságát az, akinek egyetlen nap munkatapasztalata sincs a versenyszférában? Nemzetgazdasági miniszterünk soha nem dolgozott vállalkozásban, ám figyelemre méltó időt töltött igazgatással, elnökléssel, kurátorkodással és...

Trackback: Orbán Viktor életrajza 2012.01.13. 11:16:13

Alkalmas-e az ország vezetésére Orbán, akinek mindössze egy éves szociológus gyakornoki szakmai gyakorlata van a megélhetési politizálás mellett? Mihez ért az ELTE-n huszonnégy éve szerzett jogi diplomájával? Nézzük meg Europass sablonba feltöltött él...

Trackback: Orbán Viktor életrajza 2012.01.13. 11:15:21

Alkalmas-e az ország vezetésére Orbán, akinek mindössze egy éves szociológus gyakornoki szakmai gyakorlata van a megélhetési politizálás mellett? Mihez ért az ELTE-n huszonnégy éve szerzett jogi diplomájával? Nézzük meg Europass sablonba feltöltött él...

Trackback: NEM MENŐ. 2012.01.13. 10:02:20

Csak hogy el ne felejtsem, összeírom magamnak azokat a dolgokat, amik miatt már rég el kellett volna zavarni a bánatba a jelenlegi kormányt, és amiért garantált, hogy soha többet nem szavazok rájuk. (Nem mintha az előző garnitúrát jobban szerettük voln...

Trackback: Magyarország új miniszterelnöke előreveti árnyékát 2012.01.13. 09:20:09

Bajnai Gordon blogján megjelent írása alapjában megváltoztatta a politikai erőviszonyokat Magyarországon, még akkor is ha ez még nem teljesen nyilvánvaló mindenki számára. SOROK KÖZÖTT A politikai szempontból eddig a háttérben meghúzódó Bajnai g...

Trackback: Alkalmatlan, drága és még lop is. Ki az? 2012.01.13. 04:51:27

Sokan követelik Schmitt Pál lemondását, miután kiderült, doktori disszertációjának hozzávetőleg 80 százalékát másolta. A „cáfolat" is schmittes volt, közölték: a bolgár sportkutatóval „közös forrásból dolgoztak". Kérdés, hogy akko...

Trackback: Pálgium és Orbán 180 foka - Vágó Gábor 2012.01.12. 22:31:12

Orbán Viktor és Schmitt Pál álamfő egyszerre vált hiteltelenné, előbbinek gazdaságpolitikai tervei, utóbbinak doktori plágiuma akadálya a nemzetépítésnek. Ha Viktor nem ismeri el szabadságharca vereségét, a befagyasztott EU pénzekkel végleg lehúzhatjuk...

Trackback: Nem kell alternatív, sem köztársasági elnök Magyarországnak 2012.01.12. 21:46:53

  Mert az elnökség csak színészkedés, hatalommal és tekintélyelvvel jár és egyik sem egészséges dolog. Helyette az izlandi úthoz hasonló módszerekkel olyan erkölcsi és törvényi alapelvet kell kidolgozni és alkalmazni, amely nagyobb garancia bár...

Trackback: Hanyas vagy? 2012.01.12. 21:42:30

Hanyas vagy? 2010-es? Akkor, mi kétharmad-szavakból se értjük meg egymást! Az én anyám? A Te anyád! Beszavaztad? Már kiszavaznád? A megváltód vártad? Vagy csak a váltóidat adtad? Sebaj

Trackback: GOLYÓSTOLL 2012.01.12. 21:30:33

  Hogyan lehet kirúgni doktor Schmittet? Pá, Skicc Palikám, Pá... Az álamfő monnyon le! Ctrl+C, Ctrl+V smitpali  Talán a fenti sorokat nem kell ma túlmagyarázni, aki újságot olvas, vagy csak úgy szörföl az interneten, két napja haso...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

etwas kultur muss sein 2012.01.12. 20:27:45

Vigyük tovább a gondolatot: ha ebben helyzetben sem képes a fidesz szembefordulni saját emberével, akkor nem nulla, hanem egyenesen -1 az esélye annak, hogy valaha előálljon olyan helyzet, ami a OV önkéntes lemondását eredményezné.

Tepi · http://tangram.hu 2012.01.12. 20:27:52

Nagyon gyorsan le kéne mondania Schmitt Pálnak, ha a kormány hitelét nem akarja tovább rombolni. Így is elég sok probléma van most a vezetőink körül... Politikailag az lenne a jó (szerintem), hogy ha nem a Fidesz mondatná le, hanem önként távozna.

agent_x 2012.01.12. 20:29:24

Sólyom for Prezident!

2012.01.12. 20:37:14

Azért nem biztos, hogy rossz a kormánynak, ha erről beszélnek egy ideig, és nem másról.

Harmony12 2012.01.12. 20:40:58

"Szerintem ez elég súlyos érv ahhoz, hogy a Fidesz - ismétlem: ha már így alakult - erősen elgondolkozzon..."

Szerintem meg Gábor, ez a súlyos érv, mármint hogy saját ember lehessen ott 2017-ig, pont elegendő indok ahhoz, hogy a Fidesz maga dobja be a plágium ügyet....Vélhetően még az is megvan, hogy ki lenne az a bizonyos...

borzash · http://frozensteak.bandcamp.com 2012.01.12. 20:41:56

@agent_x: nem gondolod, hogy elvállalná. vagy hogy egy hozzá hasonló keményfejűt egyáltalán felkérnének...

Robinzon Kurzor 2012.01.12. 20:42:12

Azért ez nem ilyen egyszerű.

1. Valaki, feltehetően a Fidesz környékéről most látta elérkezettnek az időt, hogy ezt az aktát elővegye.
Szerintem ez egy eléggé megkerülhetetlen kérdés, hogy ki és miért most?

2. Talál-e a Fidesz, illetve szükséges-e még számára egy másik aláíró automata?

3. Nem lehetséges-e, hogy pont túl korai lenne a váltás: ha esetleg azzal kalkuláltak, hogy kedvezőtlen választási kilátások esetén 2014-ben jön a csere, amivel egy teljes ciklus kihúzható.
Persze egy Schmitt helyébe lépő elnök is lemondhat két év után, de két váltás egy cikluson belül, az meg már lehet, hogy többet árt, mint használ.

De a lényeg, hogy a ki vette elő és miért pont most kérdések szerintem megkerülhetetlenek.

zRg 2012.01.12. 20:42:51

Új miniszterelnök az IMF diktátum kedvéért, OV for president, amíg még megtehetik? Egyenes menekülő útvonal egy befuccsolt kormányfőnek...

márta)) 2012.01.12. 20:46:07

Megszólalt Schmitt Pál doktori disszertációjának egyik bírálója "

"Igen jónak tartottam a disszertáció szakszerűségét. Formai kifogásaim ugyan voltak, de ezeket jeleztem is".
De mindezzel együtt úgy ítélte meg, hogy a disszertáció "értékes, fontos alkotás", és "magas szinten tesz eleget az ilyenkor elvárható követelményeknek" - nyilatkozta az origo.hu-nak a jelenleg az egri Esterházy Károly Főiskolán tanító ókortörténész.

A hvg.hu csütörtökön megszólaltatta a bolgár sportkutató lányát. Malina Georgiev azt mondta: nem tartja valószínűnek, hogy édesapja, Nikolaj Georgiev és Schmitt Pál együttműködtek volna több résztéma megtárgyalásában, erről ugyanis édesapja sosem beszélt neki.

Azt mondta: az édesapja által leírtak teljesen eredeti kutatáson alapultak, és korábban senki sem publikálta azokat abban a formában és tartalommal. "

www.hirado.hu/Hirek/2012/01/12/17/Megszolalt_Schmitt_Pal_doktori_disszertaciojanak_eg

Hát.Igen! Az ilyen "ügyeket " azért nagy általánosságban nem szokták nagy dobra verni.
Nem csoda, hogy emlitett személy" soha sem beszélt róla, senkinek.

Ha van az államfőben tartás) önként lemondana.
Mondjuk) korára is hivatkozhatna, esetleg , megterhelő Neki az államfői megbizatás. :)

:)

eerika 2012.01.12. 20:46:55

@zRg:
Tartok attól én is, hogy Járai lemondott, S.P. ellehetelenült, mindenki lép egyet, S.P. megy a levesbe, O.V. S.P. helyére, örök időkre, Járai pedig O.V. székébe ül.
És mi is ezt akarjuk?!

lüke 2012.01.12. 20:47:45

@eerika: utolsó pár elöre fuss

zRg 2012.01.12. 20:49:39

@eerika: Az már rég senkit nem érdekel, hogy mi mit akarunk :\

spontan · http://erdekessegek.info 2012.01.12. 20:53:07

" Akár lemond, akár nem, politikai karrierje halálos sebet kap, működése ellehetetlenül."

Ez feltételezi, hogy van érdemi politikai karrierje, illetve hogy a mostani működésének van bármifajta érdemi jelentősége.

Ha egyik sem igaz, mert a számára úgyis ez a politikai végállomás, illetve teljesen súlytalan a szerepe, akkor akár a helyén is maradhat, mert úgysincs jelentősége.

Átverés! 2012.01.12. 20:54:49

Az ATV-n ma este nyilatkozott a HVG főszerkesztője, aki nagyon komoly 9 hónapig tartó kutatómunkáról számolt be a megjelentett cikkel kapcsolatban.Úgy tűnik ez most nem egy hírlapi kacsa amit aktuális politikai célból dobtak be.

graycivil 2012.01.12. 20:54:50

@márta)):

"Együtt ápolták az olimpiai eszmét Schmitt-tel a dolgozatát jelesre értékelők

Olyan emberek értékelték jelesre és engedték át Schmitt Pál államfő plágiumgyanús doktori disszertációját, akik tagjai voltak egy szervezetnek, amelyet az akkor Schmitt által vezetett Magyar Olimpiai Bizottság hozott létre. "

www.origo.hu/itthon/20120112-schmitt-kozeleben-dolgozott-a-doktorijat-dicserettel-elbiralo-tortenesz.html

ssi 2012.01.12. 20:55:56

kihozni a helyzetből a legtöbbet, ha már így alakult

mert az új elnök 2017-ig lenne

vagy lehetne még tovább is egy új jogszabállyal? ..

Link Elek 2012.01.12. 20:58:01

ha a fidesz komolyan gondolja, hogy nincsen semmi ami miatt europanak aggodnia kellene, akkor kidobjak SP-t, es valasztanak valakit aki:
9. cikk
(1) Magyarország államfõje a köztársasági elnök, aki kifejezi a nemzet egységét, és õrködik az államszervezet
demokratikus mûködése felett.

SP nem fejezti ki a nemzet egyseget, mert elotte a fidesz alelnoke volt, es lathatoan nem orkodott semmi felett.

graycivil 2012.01.12. 20:59:45

"Pénztártagok nyugdíja: hogy lesz a 75%-ból 100%?

Utánajártunk, mekkora állami nyugdíjra számíthatnak a pénztártagok az államtól.
...
Sőt, az NGM a törvénymódosításba belecsempészte a tagok kompenzációját is, hiszen az elmúlt bő egy évben kasszájukhoz semmilyen összeg sem folyt be, így megtakarításaik nem gyarapodtak."

privatbankar.hu/ongondoskodas/penztartagok-nyugdija-hogy-lesz-a-75-bol-100-243708

"2012- január 1-től pedig a pénztártagok is 100%-os állami nyugdíjra jogosultak, hiszen más állampolgárokhoz hasonlóan az összes befizetésük az államhoz folyik be."

α Ursae Minoris · http://noreg.blog.hu/ 2012.01.12. 21:00:35

Hát, ezt az elemzét olvasva tulajdonképpen tényleg logikus lépés lenne SP visszavonulása.

Másrészt viszont mikor játszott szerepet mostanában a Fidesz döntéseiben az ésszerüség?
Úgyhogy a magam részéröl azt tartom valószínübbnek, hogy a "ballib mádia támadásának" minösítve az ügyet marad a SP-ba vetett bizalom (legalábbis hivatalosan), és nem mond le, nem menesztik.

Táskás Tóni 2012.01.12. 21:01:16

@Harmony12: Ráadásul Pokorni hozakodott elő azzal, hogy snit pálgium két évig biztosan KE lesz. Mikor is? 2 éve. Az biztosan nem volt elszólás.

graycivil 2012.01.12. 21:02:13

@α Ursae Minoris: Van még sürgős aláírni való? :-)

civil polip 2012.01.12. 21:02:15

Mindazok, akik fideszes machinációt sejtenek: hogyan magyarázzátok, hogy az idomított jobboldali sajtó agyonhallgatja az ügyet?

márta)) 2012.01.12. 21:02:49

És mi is ezt akarjuk?! "
Óh! Milyen érdekes!?! Hát. Azért "valamiből" csak összejött az a kétharmad. Igaz, a forradalmárok", a fideszisták mélyen hallgatnak (többségükben).
Ugyan, ugyan! CSAK akarták valakik?
Tetszettek volna másként szavazni!
Mig el nem felejtem) Hálás köszönet! sok-sok ezer ember nevében, kik érzik a kormány politikájának életminőségük romlásában, s kik legjobban megszenvedik azt.

Az államfő "esete" már csak egy diszités :) a torta habján!" :))

pom pom 2012.01.12. 21:03:09

1. elírtad: "álamfő" hejesen

2. (fides) "elvi-morális véleményükben nem kételkedem"

én sem L-L-kedem... le se xarják... ez náluk napi rutin... lopni csalni hazudni

márta)) 2012.01.12. 21:06:46

@graycivil:
Jelesre?? Hm. pardon) dicsérettel (is).
Nagyon jó.

ssi 2012.01.12. 21:07:26

@Átverés!: :)) érdekes volt a HVG nyilatkozat ... és tanulságos

@civil polip: @Táskás Tóni:

1.
úgy indult, hogy Schmitt beszélt vhol a doktorijáról, hogy anyukája miatt szerezte meg
2.
és a titkolt forrásnak (aki maga is kutató féle) az tűnt fel, hogy a sportfőiskolán hogyan lehetett filozófiából doktorálni
3.
így elolvasta
4.
majd a mű furcsa nyelvezete tűnt fel, ami nem is volt jellemző S.P.-ra
5.
több hónap után csak úgy a keresgélések révén rábukkant a bizonyos bolgár írás tartalomjegyzékére (de magát az írást külföldről lehetett csak kölcsönkérni)

pom pom 2012.01.12. 21:08:12

@zRg: a légycsapón is van 1 juk, kell hagyni vészkirája tot...

márta)) 2012.01.12. 21:08:19

Hát! ez az avatar! nagyon tetszik.
:)))))))

pom pom 2012.01.12. 21:10:20

álamfői végálomás

@Átverés!: ja ja... a HVG hitelessége és ázsiója legalább nő... vmi jo is legyen

ssi 2012.01.12. 21:12:22

HVG tájékoztatása szerint

- az ügy kinyomozója - kérésére - titokban marad

- mint a HVG olvasója, a HVG-nek adta el

- a HVG mielőtt közzétette, ellenőrizte a szerzőt és az állítását is

hogy ki ez az ismeretlen? azt gyanítom, hogy nem S.P. rajongó

pom pom 2012.01.12. 21:13:15

@civil polip: "hogyan magyarázzátok, hogy az idomított jobboldali sajtó agyonhallgatja az ügyet? "

ennek mijen lyelentőssége van? hogy 1 vagy 100 hejen olvasható...
pár óra alatt végig suhant a teljes országon...
csak a halgatós lapok b@sztak ki magukkal...

JumboJet 2012.01.12. 21:15:34

Gábor!
két linket is hadd ajánljak figyelmedbe. Az első a lesújtóbb, mert a "gépezet" fogaskerekei a kérdésről alkotott szánalmas "véleméményükkel"(?) maguk mesélik el, miért is ugyanannak a gépezetnek tökéletes kicsi fogskarekei, amelyiknek egyik "nagy" fogaskereke Schmitt Pál. Itt persze, már képzavrba torkollik ez a gépezet-fogaskerék metafora, mert mondhatnánk, S.P-nak már nem is egy fogaskeréknek kellene lennie, de ebben a rendszerben mégis az. Méghozzá, alapvetően ugyanolyan jelentéktelen, mint bármelyik másik, csak talán, egy kicsit díszesebb, hogyha néha ,emutatjuk a gépezet belsejét, rá tudjunk bökni, hogy, na ő az.
De a fenti eszmefuttatás eufemizmus. Aki egy ilyen pozícióban nem tud helyesen viselkedni, az menthetetlen. Nyilván, azok méginkább, akik ilyen poozícióba ilyen embert helyznek. (Ugye, nem kell ide plágium ügy, hogy tudjuk, SP, már ifjúkorában alkalmatlanná tette magát egy normális ország elnöki pozíciójára.
És akkor jöjjön a szeplőtelen igazság könnyedebb, szarkasztikus, ironizáló stílusban:
hvg.hu/w/20120112_plagium#rss

menőmano 2012.01.12. 21:15:36

Hát! Ez már szánalom, és nevetséges is egyben.
Hogy mik vannak?? Én ezt nem is hiszem el??!

Harmony12 2012.01.12. 21:16:37

@civil polip: Azt teszik, amire idomítva vannak. Most épp hallgatnak...:)
Komolyra fordítva, utasításra várnak, nem mernek semmit írni addig, amíg OV nem nyilatkoztat ki valamit. És igencsak sokatmondó, hogy OV nem szólal meg...

ssi 2012.01.12. 21:17:24

Schmitt Pál jelenleg külföldön van - egy nemzetközi versenyen

több elemző is azt mondta, hogy a kormány eddigi, néha "(el)hallgatós" stílusa után most sem lepődne meg, ha nem szólalnának meg .. s ezt az ügykezelést tesztelné először

civil polip 2012.01.12. 21:17:56

@manyike: Csak a kérdésemre nem válaszoltál, megpróbálom átfogalmazni:
Ha a Fidesz készítette elő a dolgot, akkor miért nem készítette fel a jobboldali sajtót, hogy tudják, mit "kell" írni?

Simán le lehetett volna vezényelni a dolgot. A jelek szerint viszont riadtan hallgat szinte a teljes jobboldal, nemcsak a média. (Kivéve pl. a Mandinert - le a kalappal, maguktól is tudták, hogy mi a véleményük.) Ami arra utal, hogy ez váratlan fejlemény volt, és még nem született döntés arról, hogyan tovább.

Nos?

aszekelyek 2012.01.12. 21:19:53

Kedves Gábor ! ezt nem vezetném be. először is valóságbizonyítás. Addig egy mukk sem. Aztán pedig erősen elgondolkoznék. Ha ezek ílyen módon túrnak ki , akit akarnak, akkor már egyszer sem szabad.. engedni. MAjd mindenkire dobálnak egy vödör xart , ilyen bizonyítékmentes kabátlopást. elég rossz bőrben van viszont a K. E. Ahogy megy, az nekem nem tetszik. Sztem más okból és alkalommal lesz az a lemondás. erről is beszélt tegnap Kolláth úr agresszolgának. Akinek hasonló jókat , mint aminek teleszájjal annyira örült tegnap. Minimum egy kabátlopást.

Kopó 2012.01.12. 21:20:16

"ezzel megóvhatna még valamennyit saját arcából és hivatala tekintélyéből"
Az neki már rég nincs. Oly mindegy, hogy melyik bohóc ül a székében. Milyen eddigi eredményét tette ezzel tönkre?! És ráadásul ezáltal nem is vált alkalmatlanná köztelnöknek, aláírógép eztán is lehet, és ehhez a méltósághoz nem is kell diploma. (Már a miniszterséghez sem, mint tudjuk Németh Lászlóné esetében. Egy a lényeg: jó pártkáder legyen a delikvens!)

civil polip 2012.01.12. 21:21:23

@pom pom: @Harmony12: Figyelmetlenül olvastok :-)
Csak amellett próbálok érvelni, hogy ez a jelek szerint nem Viktor műve.

tom.j 2012.01.12. 21:22:16

Micsoda nyomozómunka! De nagyon belelkesült a hazai sajtó!
Bezzeg korábban milyen kussban voltak...

ssi 2012.01.12. 21:23:20

@pom pom: 3 nagyon komoly ügy egyszerre

ügy-1: S.P. doktorija

ügy-2: kormány reakciója

ügy-3: a választók kettős mércéje => elnézi vagy elítéli

PR-küszöb 2012.01.12. 21:27:53

@poszt

És meddig masírozhat szembe a józan, hagyományos, ha tetszik konzervatív erkölcsiség oly világos kívánalmaival a politikai haszonszerzés és pozícióőrzés zárt, belterjes és a társadalom egészétől egyre elszigetelődőbb világa? (v.ö.: 57%-os választói passzivitás)

Ha csak nem ezért:

"A csoportgondolkodás akkor jön létre, mikor az egyén önmagát és saját gondolatait alárendeli a csoport által elfogadott (vélt vagy valós) normáknak.

Általánosan megjelenik a sebezhetetlenség illúziója, és ezzel párhuzamosan a csoportba vetett megkérdőjelezhetetlen bizalom. Ezt felerősíthetik, ha egyes csoporttagok mintegy kiszűrik az ellentmondó információkat, így ezek a többi csoporttaghoz már nem juthatnak el. Ugyanakkor önmagukat is befolyásolhatják az ún. gondolat-stop módszerével, melynek lényege, hogy minden, a csoport által nem elfogadott gondolatot igyekszik kizárni, azt valamilyen külső erő vagy téveszme hatásának betudni..."

hu.wikipedia.org/wiki/Csoportgondolkod%C3%A1s

(az angol szócikk részletesebb és árnyaltabb)

menőmano 2012.01.12. 21:28:57

Nem tartom véletlennek tehát, hogy a Fidesz a botrány kirobbanása óta egyelőre nem nyilvánult meg."

Persze, hogy nem véletlen. Előbb totálisan átbeszélik, mit is mondjanak. Hogyan álljanak a nyilvánosság elé (mert hát egyszer csak meg kell szólalni az ügyben) vagy esetleg mit hazudozzanak.?
Csak ismételni tudom, szánalmas , ami ebben az országban történik.
A külföldi sajtónak (is) totális "hiranyagot" szolgáltatunk.
Rajtunk "rögöhög" már, igy is a fél világ.
Szép új világ!?!
oszt.jónapot!!
:)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.01.12. 21:30:20

@aszekelyek: Elvtársak!
Ki kell állnunk megtámadott elvtársunk mellett, mert ő a mi elvtársunk.
És.
Megtámadták.
Ha most.
Nem állunk ki.
Máskor is.
Megteszik.
Ők. Az.
Idegenszívűek.

pom pom 2012.01.12. 21:30:35

Dr. Smitt Pá-pál

@civil polip: nem is ovi, hanem a teljes fides belsőkör... dobta be a pali bát

ssi 2012.01.12. 21:30:45

@civil polip:

bennem nem merült fel a jobboldali támadás a hírek alapján

szerintem a min. 2 évet végig csináltatták volna vele, s az ő korában pl. betegségre hivatkozni, nem feltűnő

viszont amiről hallgatunk, az nincs .. ez a stílus eddig is a kormány ügykezelésébe tartozott .. egy ideig kísérletezhetnek ezzel most is

@tom.j:
a hírek szerint az ismeretlen forrás, 1 db kutató féle

aki munkája révén elolvassa mások pl. doktoriját

Harmony12 2012.01.12. 21:31:54

@civil polip: Nézd, én mindig cak egy kérdést teszek fel: KINEK ÁLL ÉRDEKÉBEN? Ez esetben OV is nagyon valószínű, mert nyer rajta hogy TG bemutatta, de bárki más is játszik.

pom pom 2012.01.12. 21:32:19

@aszekelyek: jajj egy nagyon jót olvastam egy másik blogon... egy fidesznyikk:

ne ítéljünk, amíg nem tudjuk, hogy hogyan kapta meg a szöveget, hiszen lehet hogy nem ellopta, hanem NEKI AJÁNDÉKOZTÁK

:))))))) bruhahhhahahahhahahahahaha

graycivil 2012.01.12. 21:32:36

@civil polip: Bár nem hiszem, hogy "szervezett fydeszes akcióról" lenne szó, ám az általad leírt ellenérvek szerintem nem magyaráznák meg a dolgot.

Ugyanis, ha ez egy kisebb jobboldali belső csoport akciója volt, akkor nem volt érdekük, hogy idő előtt szélesebb körben ismert legyen a Terv, mert az garantált idő előtti kiszivárgást jelentett volna.

Legvalószínűbb, hogy személyes bosszú volt. Más kérdés, hogy politikailag is óriásit csattan.

pom pom 2012.01.12. 21:34:15

@manyike: :)))) aha egy darab civil... itt mindent a civilek akarnak és a pórnép

a 2/3 meg nem akar semmit...
még tüntetni se maga mellett, pedig nagy a civil nyomás....

bruhahhahahhahhaha.... hihihihihihiihihi.... huhuhuuhuhu

aszekelyek 2012.01.12. 21:34:29

Kedves Gábor! Olvasom , amit belinkelt adamis iván olvtárs. A bolgár sajtó.... hmmmm , oda is elér a kezük? dobrevácsláéknak esetleg? Mert ez , bizony nem érheti el az ingerküszöbét a bolgár sajtónak ennyi másodperc allatt , csak úgy , spontán , ekkora terjedelemben. A megalapozott gyanú hiánya.

Elég józan nyilatkozatokat olvastam egyébként , képviselőktől.

graycivil 2012.01.12. 21:34:34

@pom pom: Most mit nevetsz? Hisz nem ezt nyilatkozta Skicc Pali irodája is? :-)

graycivil 2012.01.12. 21:36:07

@aszekelyek: Én a helyedben benéznék a konyhaszekrény mögé is. Hátha ott is találsz egy Gyurcsány-porcicát. :-)

Shinjuku 2012.01.12. 21:37:11

@Átverés!: Es meggyozodesem hogy van meg amit nem tudunk. A HVG ugyesen csepegteti a hireket. Azt is biztosan elore tudtak hogy a biralok azonos bizottsagban ultek. Szerintem viszont az lehet eleg alja ujsagiroi munka ha valaki kozeleti szemelyek multjaban probal mindenaron valamit talalni. (Persze az is igaz, hogy Pali batyaknrol mar az elejen orditott, hogy valami elo fog kerulni elobb-utobb, annyira nyilvanvaloan alkalmatlan a poziciora.)

pom pom 2012.01.12. 21:37:37

@namitirok: muníciót adok neki, hagy véggye a védhetetlent...

ollan aranyos... (szánalmas)

Ting Fu doktor 2012.01.12. 21:37:48

Fideszesként mindig is utáltam Schmitt Pált és azt amit Ő képvisel. Azt a kritikán aluli szintet, amivel égeti magát, a KE hivatalt, a jobboldalt és az egész országot. Örülnék ha végre távozna.

Ez az ügy amúgy menthetetlen. Lehet így-úgy magyarázni, de a lényege menthetetlen. Ez most azon nagyon kevés esetek egyike, amikor a helyzet fekete/fehér.

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2012.01.12. 21:38:01

@aszekelyek: Az a megalapozott gyanúm, hogy kiderülhet itt bármi, aszekelyek megvédi a mundért!
További izzadságos munkát, Nertárs!

dr kíváncsivagyok 2012.01.12. 21:38:17

"Ha 2014-ben esetleg kormányváltás lenne, ennek azért komoly jelentősége lehet."

Ezt azért nem kellett volna ! " Esetleg " ?!?!

boborka 2012.01.12. 21:38:38

Lehet, hogy kapott egy dedikált példányt a bolgár "barátja" opusából, lefordíttatta és beadta doktoriként.
Én kinézem belőle.
Számára nincs tovább.
Leszakadt alatta az uborkafa.

jazzcool 2012.01.12. 21:38:49

a "harmadrészt" valóban nyomós érv!

aszekelyek 2012.01.12. 21:39:16

@pom pom: Ha kiröhögted magad , elmondom, hogy ezt szó szerint Kolláth úr, senior alkotmánybíró mondta annak a tökéletesen ostoba tyúknak, agresszolgának tegnap, élőben , telefonban. Aki ezt se fogta fel. No , őróla azérz meredek lenne kisütni , hogy fidesznyikkk....

2012.01.12. 21:39:34

@Harmony12: ezzel értek egyet én is. Orbán lesz 2017-ig a KE és ezért tálalták ki az e egészet. Rég tudta azt mindenki, hogy Tök Pali egy nulla, és még képes volt akár pénz is adni a dolgozatáért, valaki megcsinálta és kifizette, ő meg villogott vele. Idáig. Dr. TV Torna, mekkora egy vicc ez már?:)

dr kíváncsivagyok 2012.01.12. 21:40:10

@aszekelyek: Te még a szart is kifényesíted ? Mert a Tiéd ?!

márta)) 2012.01.12. 21:40:51

Bolgár lap: "A sportrovatunk foglalkozik Schmitt Pállal"

Az egyik vezető orosz napilap szintén foglalkozott a magyar köztársasági elnök ügyével."

atv.hu/cikk/20120112_mar_az_orosz_sajtoban_is_terjed_schmitt_pal_ugye

Gazdasági csőd) erkölcsi csőd.
??

pom pom 2012.01.12. 21:41:24

@aszekelyek: :)))))))

a komemnter volt fidesznyikk aki erre hivalkodott... mint forrás, mondhatni:

PALIZÁLTA...

dr kíváncsivagyok 2012.01.12. 21:41:38

@aszekelyek: "tökéletesen ostoba tyúknak"....több esze van ,...mint egy egész oldalnyi fideszgyíknak....

jazzcool 2012.01.12. 21:41:47

@eerika: Járai azért alkalmasabb lenne, mint a felcsúti futballista.

ssi 2012.01.12. 21:42:32

@Harmony12:

bármelyik, a kormánnyal szemben kritikus médiának érdekében állna .. szerintem inkább, mint O.V.-nek

a hírek szerint a hír - kérésére ismeretlen - kinyomozója a HVG egyik olvasója, egy egyébként is pl. doktorikat olvasó kutató féle

@pom pom:
az önszerveződő népképviselet - nem ezt akarod mindig?

kiegészítek
5 nagyon komoly ügy egyszerre

ügy-1: S.P. doktorija

ügy-2: kormány reakciója

ügy-3: a választók kettős mércéje => elnézi vagy elítéli

ügy-4: HVG révén a baloldali média hitelességének kérdése

ügy-5: internet világában igazság-e a bebizonyított igazság

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.01.12. 21:42:45

@aszekelyek: Kolláth úr 1 seggfej.
Ezt más esetben te se vitatnád... :D

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2012.01.12. 21:42:47

@aszekelyek: Tökéletes ostoba tyúk?
Hm, valóban az lehet, ellentétben az itt kommentelővel..akinek kvalitását már ismerjük öléggé...az ATV meg komenista adó, tehát aki ott van, az is az, nem??

civil polip 2012.01.12. 21:43:19

@Harmony12: Először én is Ovira gondoltam. Viszont akkor miért úgy intézi, hogy tovább gyengítse az amúgy is megroggyant Fideszt? Ez már nem állhat érdekében. Lehetett volna pl. betegségre hivatkozni, mint itt valaki írta. Elég lett volna odatolni a papírt, Schmitt aláírja, feltételes reflex. Esetleg érdemei elismerése mellett agyonlövetni. Látod, van egy rakás elegánsabb megoldás :-)

A bóvli kormány most már a lottóval is csal!! 2012.01.12. 21:43:30

" Orbán Viktor szombattól Bulgáriában tölti egyhetes szabadságát a családjával. E hír azért érdekes, mert értesüléseink szerint a miniszterelnöknek a héten hivatalos programja lett volna Bonnban, ahol találkoznia kellett volna Angela Merkel német kancellárral. Úgy tudjuk, ezt személyesen mondta le a múlt héten, Brüsszelben.

Valami fontosért mehetett Bulgáriába?
2010. jún. 22. – Orbán Viktor szombattól Bulgáriában tölti egyhetes szabadságát a családjával. E hír azért érdekes, mert értesüléseink szerint a ...

Dr Schmitt letette esküjét 2010 június 29-én!

Orbán életrajza is maga a hazugság! 1989-1990 között azt írja a Pembroke College-ban tanulmányozta az angol liberális politika történetét. Nos erről, hogy nincs papírja az biztos, vagy félcédulája esetleg. Az igaz, hogy Soros ösztöndíjat kuncsorgott ki magának, de jól tudjuk követni Orbánt az Internet segítségével. 1989 október végéig a Fidesz szóvivője. videotorium.hu/hu/recordings/details/2219,A_Fidesz_II._kongresszusa 1989. november 18 videotorium.hu/hu/recordings/details/2226,Egy_politikai_palya_-_A_Fidesz_megalakulasa Egyszóval Orbán novemberben nem kezdte meg tanulmányozását egyáltalán, sőt a karácsonyt itthon töltötte, és másik életrajzában írja, hogy 1990 januárjában félbeszakította oxfordi "tanulmányozását" a közelgő választások miatt. "Hogyan tanulhat valaki Oxfordban, hogyan kaphat papírt erről, ha fizikálisan nincs ott. Nem szabad elfeledni 1989-1990-es tanévről van szó. Orbán máskor azt írja más életrajzában, hogy megszakította tanulmányait. webcache.googleusercontent.com/search?q=cache:QG55abKSUjsJ:beszelo.c3.hu/01/11/07hegedus.html+Orb%C3%A1n+Viktor+1990+janu%C3%A1r&cd=1&hl=hu&ct=clnk&gl=hu Orbán Viktor 1990. január első napjaiban érkezett haza Angliából. Formálisan nem volt tagja a vezetőségnek, miután az előző kongresszuson nem vállalta a jelöltséget oxfordi útja miatt, de természetesen minden választmányi ülésre meghívtuk. Azonnal nyakába vette az országot, rengeteg gyűlésen szerepelt, ahová nagy tömegeket vonzott. Hamar túlpörgetett állapotba került - a választmány végül határozatot hozott, hogy nem vezetheti maga az autót, amellyel a rendezvényekre hajtott"
A fentiek azt sejtetik, hogy 1989 karácsonyát, szilveszterét nem töltötte itthon, ha ez igaz miért maradt Angliában, miközben a Pembroke College-ban nem volt hallgató. Mit hallgatot és kitől ebben az időszakban? Lényeg, hogy vissza már nem utazott, de a "diplomát" megkapta?
Amit tudni kell a Pembroke College-ról: Ide vonják össze a volt gyarmatokról egyéb helyekről a későbbiekben számításba jöhető "fiatalokat" Sir Richard Dearlove (MI6) dekonspirálódását követően pont a Pembroke College főnöke lehetett, vajon miért? Igaz, nem Oxfordban, hanem Cambridge-ben. Mindenki gondolhat persze bármit. Sir Richard nyilatkozata szerint a hírszerző ügynökségek kedvenc toborzó helye a Pembroke College. *.telegraph.co.uk/news/celebritynews/1925383/MI6-chief-Sir-Richard-Dearlove-tells-all.html Piás állapotban mondja Sir Dearlove: Among the wines that Sir Richard - a graduate of Queens' College, Cambridge, a favourite recruiting ground for the intelligence agencies - and the 120 dinner guests could enjoy were the Mercurey blanc "Vieilles Vignes" Domaine Brintet 2000 and the Coudoulet de Beaucastel, Perrin freres, Cotes du Rhones 1998. April H. Foley és Soros György kapcsolata közismert, hát bizony a Parlamentből származó bizalmas, és titkos információk, vajon nem juthattak el Soros Györgyhöz? "

Shinjuku 2012.01.12. 21:44:03

@Shinjuku: Visszavonva... nem olvastam Manyike irasat a sztorirol... igy hiheto is akar.

ulrike (törölt) 2012.01.12. 21:44:20

SP-nek is kijár az ártatlanság vélelme, ha az ártalmatlanságé nem is.
Viszonylag könnyű azonosítani, hogy egy iromány plágium-e vagy sem, milyen mértékben, mely részeiben. Jól látszik azonban, az érintett oskolák jobbára azt mondják, nem miránk tartozik. Valaki meg kell, hogy adja nekik a jelzést, nézzetek már utána, nem lesz belőle bajotok. Szerintem okosabb francia-magyar egyetemisták már végzik is a szövegelemzést. Kíváncsiságból.
Mindkét oldalon vannak olyanok, akik örvendeznének egy esetleges lemondás esetén. Bánkódó kevés lesz. Kárvallottja még kevesebb, mivel a legtöbbet itt a disszertáció bírálói veszthetik.
De ha fel is tételezzük, hogy SP számára kellemetlenül alakulnak tudományos előéletének dolgai, OV még mindig elgondolkozhat azon, hogy kaphatna-e még egyszer egy hasonlóan lojális harcostársat a palotába. Jó huszár mindig gondoskodik öreg lováról.

pom pom 2012.01.12. 21:44:36

@civil polip: :))))) betegségreee???? az ország első sport embere....

vayg ínyhüvejgyulladásra gondósz?

mojszipupi 2012.01.12. 21:45:49

Sok egyéb helyen megfogalmazták már: távirányított bazári majomnak lenni ezután is menni fog neki minden gond nélkül és még egy pár oldal szöveget is fel tud olvasni amit megírtak neki. A fidesznek csak a látszat kell, a KE pozíció már régen nem az aminek gondoljuk. Lehet magasztos eszmékről beszélni, de a tény egyértelmű. Pali jó elnök a fidesznek, más kérdés h minden jóérzésű ember hány tőle

inreallife 2012.01.12. 21:47:50

az az igazság, hogyha összeadjuk fidesz vezérkarának az összes agykapacitását, az egy fél diplomára sem elég. nem is találnak már olyan nímandot, akinek diplomája van egy miniszteri posztra, vicc. mostmeg kiderül, hogy a besúgó elnök is kilóra vette a diplomáját... magyarán annak sincs diplomája. lassan már csak a kulcsár attilához hasonló cigány seftesek tapizzák az ocsmány kezeikkel a kormányrudat...

"A Fidesz 8 általánoshoz kötné a jogosítvány megszerzését"
vajon palibácsinak ezek után meddig kell visszamennie a ranglétrán, lehet a jogsiját is be kell vonni... szégyen és gyalázat... azok is szégyelhetik magukat, akik megint elkövették ezt...

Harmony12 2012.01.12. 21:49:45

@Letícia: Dr. TV Torna. Zseniális. :-)

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2012.01.12. 21:50:24

@inreallife:
"Orbán Viktor pedig kijelentette, hogy Simor András is jogosítvány nélkül vezeti a jegybankot, mégsincs belőle botrány."

Forrás: hircsarda.blog.hu/2012/01/12/kormanyzati_reakciok_schmitt_doktori_cimere

megszűnt 2012.01.12. 21:51:35

Minden műsort megnéztem és minden véleményt meghallgattam a témában. Erre az írásra is reagálnék érdemben, de előbb:

Egy dolog fölmerült bennem, melyről nem volt szó eddig sehol: amiket a köztársasági elnök aláírt, azokat el lehet-e fogadni hivatalosnak?

Én többször változtattam nevet és konkrétan ebben házasságban is, de nyomatékosan felhívták a figyelmemet, hogy a korábbit az adott dátumtól nem használhatom, csak az újat.

Hivatalosan csak a törvény által bejegyzett nevemmel írhatok alá. Ha elétennék egy dr.-t, akkor megbüntetnének?

inreallife 2012.01.12. 21:51:41

@Link Elek: nem érted elek, a köztársaságot már kidobták, most repül az elnök is utána. nem marad más, mint orbán a király...

bóra77 2012.01.12. 21:51:47

belli...

1. Gábor légyszi ne adj tippeket a Fidesznek, mert a végén még hallgatnak Rád.
2. csipkebokor vessző.
3. nem ezt akartam írni.
4. véleményem szerint SP már megválasztásakor sem volt hiteles, inkább fogalmaznék úgy, hogy vicc volt már maga az ötlet is. nem ettől gáz a KE pozíció, hogy esetlegesen plagizált.
5. jó kis elterelés ez most a gazd-i helyzetről, és ügyesen lehet terelni ezzel a húzással a Bajnairól a figyelmet. lám-lám, senki nem foglalkozik vele, még Gábor sem.

ulrike (törölt) 2012.01.12. 21:53:25

@Hepci: A teória szerint, ha nem használsz atombombát, akkor az ellenségnek a leggyengébb pontját támadd. Ha van atomod, akkor viszont bunkózd le egyből a legerősebb, legveszélyesebb elemét.
Ez itt most elnök urunkat illetően melyik eset lehet?

ssi 2012.01.12. 21:53:52

@Letícia: @Harmony12:

és az eddig O.V. által istenített S.P. miért lett ennyire kegyvesztett O.V. számára, hogy ekkora ciki bukta legyen és akkor most csak eljátssza O.V. a meglepettet, azért hallgat?

aszekelyek 2012.01.12. 21:53:59

@Hepci: - Mi ez itt a hátamban szerinted , Viktor ?
- Kés az , Pali bátyám.
- Viktor fiam , te is ?

Ha már fekete humor.

@namitirok: miért , kiderült valami ? Itt és másutt csak gyanúsítgatás vala eddig. Lehet , a kevés számú közül vagyok , aki ezt a kettőt meg tudja különböztetni. Az ártatlanság " védelme" , tudod.... :)
Ha engem kérdezel , azt rágják a FIDESZ-ben, hogy az EU-ban ezt kiknek és hogy mutassák be. Mint a sajtószabadság legékesebb bizonyítékát. Meg azt , hogy mennyire büntettessék azután a bizonyítani nem tudókat. Az EU jóváhagyásával. Itt , ezekkel szóba állni ? Minek ?

cincinnatus 2012.01.12. 21:54:38

Szerintem váltásra készülnek a fiúk...SP helyére Orbán (még lehet kormányzó akár, mert Alaptörvényben olyan idegen a közt.elnök...), Varga Mihály meg mondjuk min.elnöknek.

ulrike (törölt) 2012.01.12. 21:55:00

@knausz: Attól függ, hogy mit szólna a doktor, akit elé tennél.

hattyú 2012.01.12. 21:55:03

"Schmitt Pál plágiumbotrányához hasonló ügyet – ha igaz, amit a hvg.hu állít - egy köztársasági elnök nem nagyon élhet túl."

De túl fogja élni :) még akkor is ha igaz. Amit Ön is írt és amiket ma olvastam más cikkekben - mindegyik írója úgy tett, olyan következtetéseket vont le, mintha Magyarország egy normális (mi a normális?) hely lenne. :) Mondott itt már le bárki is bármiért? Hagyjuk, nem érdekel az egész, a lényeg, hogy szerintem megmagyarázzák és végül ebből a történettel is a megszokott mese lesz: lesz egy változat a híveknek és lesz egy változat mindenki másnak, készülnek vicces videók, képek, lesz sóhajtozás, panasz, acsarkodás és ennyi.

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2012.01.12. 21:59:07

@aszekelyek: Nem "védelme", hanem vélelme.
És innen be is felyezhettyük..

Harmony12 2012.01.12. 21:59:12

@manyike: Igen, az ellenzéknek és az ellenzéki médiának is érdekében áll közölni. De tudod mit? Ha én kaptam volna ezt a tippet, én is közzéteszem. Már eddig is bosszantott, hogy ilyen méltatlan ember az országom köztársasági elnöke, aki egy mondatot képtelen helyesen leírni, de most végképp felháborodtam. Egy sima lopós. Nem volt ideje összehozni egy rendes munkát? Mi tartotta vissza, hogy ha már tényleg kellett egy doktori, hogy azt rendesen, becsülettel megcsinálja, ahogy azt minden normális és becsületes ember teszi????? Lusta volt? Kényelmes? Nem ért rá? A csontvázak egyszer kihullanak a szekrényből. Pont itt volt az ideje.

ssi 2012.01.12. 21:59:44

"Orbán úgy zárt rövidre, hogy egyértelművé tette: ha nem Schmitt lesz a köztársasági elnök, akkor nem vállalja a reformok folytatását és lemond. ..

!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Kövér László a Heti Válasznak adott július végi interjújában elismerte, sokáig ellene volt Schmitt Pál államfői jelölésének, amivel "saját házelnöki kinevezése ellen dolgozott".

hirszerzo.hu/hirek/2010/10/19/20101019_orban_lemondas_oszod

panelburzsuj 2012.01.12. 22:00:26

@Ting Fu doktor:

Tulajdonképpen miért evidencia, hogy S.P. "csak aláírógép", "báb"? És hogy csak kegyből, vagy fatális véletlenből, vagy "marketingmegfontolásokból" került a Fidesz alelnöki székébe?

Biztos, hogy mindent tudunk róla?

pom pom 2012.01.12. 22:01:32

smit PÁLinkább ne monnyon le !!!!

nagyon szürkék lennének a magyar közélet napjai... ottt ez az unalmas álamcsőd stb...

smit Pál a zország bohóca... csörgősipkás... idegen tollal ékeskedik...

na egy uccsó aláírást Palibbá ! lemondok legalulírott... nemdr Smitt Pál

dr kíváncsivagyok 2012.01.12. 22:01:35

"ha a Fidesz megvonja a bizalmat, Schmitt Pál biztosan távozik."

Kedves T G , ezzel az erővel azt is írhatta volna : 1X1=2

Ha nincs Fidesz , Schmitt soha az életben nem lett volna Álamfő....

civil polip 2012.01.12. 22:01:44

@knausz: "Egy dolog fölmerült bennem, melyről nem volt szó eddig sehol: amiket a köztársasági elnök aláírt, azokat el lehet-e fogadni hivatalosnak?"

Valahol már végigelemezték a dolgot jogilag, most nem találom, hol. A lényeg, hogy ő azonos azzal a személlyel, akik közt. elnökké választottak, és a személyijében lévő nevét írta alá, tehát minden érvényes, akkor is, ha a név bitorolt.

Harmony12 2012.01.12. 22:02:13

@civil polip: Én azért nem zárom ki a hidden agendát. Ahogy az pl az államcsőd című verzió is. Csak mert még nem bontakozott ki az egész kép előttünk, attól még ez is lehet. De amúgy ténylg valószínűbb, hogy nem Ovi volt. :)

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2012.01.12. 22:02:23

Nem a méltóság volt a szempont KopiPali kiválasztása során, aláírni meg a jövőben is tud kapott anyagot, ahogy a diplomát is...

Skicc Plágium a Kiválasztott személyes jelöltje volt, bukása a választása tévességének beismerése lenne, a Kiválasztott pedig - mint földiek felett lebegő égi tünemény - nem tévedhet, mert a Narancs Egyház Regulája szerint Ő soha nem téved.

Egy kis alkalmazott sztálinizmus. 2012-ben egy kissé rákosi-retrós, de nem kevésbé szórakoztató társadalmi kísérlet tanúi lehetünk. Nekem aztán 56, mi lesz a vége.

panelburzsuj 2012.01.12. 22:02:29

@manyike:

Igen: Kövér valószínűleg többet tud róla, mint itt bármelyikünk ... :)

kunzoo 2012.01.12. 22:03:29

Amit írtál Gábor, pont azt a véleményt erősíti hogy márpedig a FIDESZ akarata érvényesül. Lehet megkérték Palit hogy menjen a csába, ő meg önjáróvá akart válni. Erre előkapták ezt a tuti ügyet (ami persze akárki is kapta elő, védhetetlen) és tutira megy. Mert ha nem megy morális összeomlás jöhet az országban. Még ő papolt az iskolai körútján a tanulásról, erkölcsről megeyegyebekről. Kisebb mértékben ugyanilyen gáz volt a helyesírásos rinyálása miközben neki sem ment a dolog.

Parajpuding 2012.01.12. 22:03:54

Smitpál a politikai karrierjét tekintve már rég halott. Semmi egyéb, mint egy aláírószolga zorbán bábszínházában.
Ezzel a plágiumdologgal pedig:
1.Vagy ágyaznak zorbánnak, a fütyesz van emögött.
2.Vagy nem, ekkor pedig nem fognak tőle megszabadulni, minek lecserélni egy jólműködő golyóstollat?
Akárhogy is, smitpali csak egy paraszt zorbán sakktábláján. Mondjuk azon a sakktáblán csak egy király, meg parasztok vannak.

Diocles 2012.01.12. 22:04:11

A hvg nagy hibát követett el, h az államcsőd árnyékában dobta be az ügyet, így ez pár napon belül elhal.

Ha pedig mégsem, akkor a kabinetnek is sokkal jobb, ha ezzel foglalkoznak, mint bármi mással.
Őszintén szólva, nekem Schmitt nem okozott csalódást, engem már az is meglepett, h diplomája van... , emiatt elég nagy képmutatásnak tartanám a "morális" felháborodásokat, különösen a jóval neccesebb D209, Őszöd, Simor-offshore é egyéb ügyek után.

(Ha lehet választani, akkor inkább Orbán cseréljen helyett Vargával, de gyorsan, mert tőle többet vártam.)

TG a szokásához híven úgy veti fel az ellenzéki álláspontot ("Schmitt húzzon el"), h nyíltan azért nem vállalja fel, hanem a Fidesz "érdekére" hivatkozik.
Ha racionálisan és cinikusan nézzük, akkor a Fidesz nem talál még egy ilyen idomított aláírógépet soha az életben.
Egy hosszas casting kezdődne, különféle értelmiségi felhívásokkal, amelyre igen csekély hatásuk volna, ad abszurdon akár Sólyom is "visszatérhetne", amit a legkevésbé szeretnének. Magyarán, egy báb helyett kapnának egy autonom, akár velük is erőteljesen szembeszállő figurát.

is 2012.01.12. 22:04:43

viszont a 2017-ben választott elnök meg kitölti 2022-ig a mandátumát, és ha jól sejtem a FIDESZben pont azért nevezték ki 9 évre az összes sameszt, mert úgy kalkulálnak, hogy 2018-ban tudnak visszajönni. na és akkor egy másik elnökkel lehúzni a 4 évet...

ssi 2012.01.12. 22:05:11

@Harmony12: :))

kormányhívők szerint a kormány időhiány miatt nem egyezkedik az ellenzékkel sem, mert nagyon sok a gond, meg a feladat, a felelősség és a lehetőség meg a 2/3-nál s csak 4 évre biztosan .. ebbe jól illik egy együttműködő KE is .. s ez fontosabb, bohócok meg a másik oldalon is vannak, s szerintük ott még több is

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2012.01.12. 22:05:12

@hattyú:Ponkosan.
Kiáll szóke lola és "megvédi" a Zálamfőt, miszerint:

"Mocskos támadás érte Magyarország Elnökét a Tel-Aviv pénzelte HVG részéről, melyet támogat még az AXA magánnyugdíjpénztár is!
Ezért ki fogjuk vizsgálni nevezett cég tevékenységét, mely eredményről természetesen semmilyen tájékoztatást nem adunk ki, csak annyit, hogy ellopták a Zemberek bizalmát a zírott ssalytóban!
További kérdésekre nem válaszolok, nem elég ez a híveknek?
És csókoltatom aszekelyek Őnagyságát, ízlett a felfúlt csokis parány, köszönöm a recipét!"

Sajtóközlemény vége.

dr kíváncsivagyok 2012.01.12. 22:05:52

@aszekelyek: "Morálisan meg insanity. "

Gondolja , hogy van joga moralitásról akár egy szót ejtenie...annak tükrében hogy ezek után is,...mindenáron és akár az ország katasztrófájának az árán is védi a védhetetlent !?

Mert Ön most , ebben a blogban is az orbáni - schmitti eszméket védi. Lopott, önkényuralmi eszméket !

berczy04 2012.01.12. 22:05:55

Bedobták a gumicsontot, rágja is a nép!

kunzoo 2012.01.12. 22:06:00

@Herr SturmLikudnik:

Miért gondolod ezt? Torgyánt is a Fényességes tette oda ahova, mégis diadalmenet volt mikor már végig égő volt hogy kirúgta. Basszus, Ő nevezte ki.

aszekelyek 2012.01.12. 22:06:18

@namitirok: Nagyképernyóském , lassan mondom , jó?
Azt történt , pár éve , hogy politológus végzettségű ! kormányszóvivő hölgy , ferikormánynál , ezt bírta kimondani , amit én idézőjelbe tettem. Nem is egyszer. Nem nyelvbotlás bolt. A tájékozottabbak ezt persze tudják. Vegyél vissza az arcodból , saját érdekedben. meg vegyél szemöveget is. Lásd vele az idézőjelet is .

is 2012.01.12. 22:06:32

@Diocles: mondd fel az általad említett ügyeknél az érem másik oldalát (csak hogy egyáltalán tudod-e, vagy csak egyoldalúan hangulatkeltesz), aztán próbáld meg ugyanezt a plágiumnál, azaz találni egy másik oldalát a dolognak.

bariga 2012.01.12. 22:07:43

Ez már csak hab a tortán, aki most más miatt rajtunk röhög, az hozzá írja a többihez, aki pedig Fidesz drukker, az eddig is szerette és tisztelte Pali bácsit, akármilyen botorságokat is csinált. Ott egyenszeretet van. Vagyis szerinten nem történt semmi.

ssi 2012.01.12. 22:08:55

@panelburzsuj: s a nyilvánvaló kevésből is tudtunk azonos ítélni :)) kivételesen azonosan Kövérrel

pom pom 2012.01.12. 22:09:49

@Parajpuding: "Mondjuk azon a sakktáblán csak egy király, meg parasztok vannak. "

:))))) sőt... csak fehér parasztok és fehér kiráj...

@kunzoo: "megkérték Palit hogy menjen a csába, ő meg önjáróvá akart válni"

:))))))) néhány üres papírt is aláírt titokban, fusiban az mszp nek...
vagy úly hejesírási szabájokat akart bevezetni, mondhatni: nyelvi forradalmat

pucros 2012.01.12. 22:11:09

Szerintem sokan érzik úgy, ahogy én, hogy idáig volt probléma az elnök úrral és mostantól oké.

Eddig volt kontrasztos és érthetetlen a neve előtt az a "dr.", de most minden a helyére került a plágiumos sztorival, helyreállt körülötte a harmónia. Így már tudjuk mire vélni az álamfőt, az álomást, és a magtalan gondolatokat is. Egy egyszerű ember lakik a Sándor-palotában, egy közülünk.

Miért, nem láttatok még olyan doktort, aki tuti hogy lopta a diplomáját? Nem jelent az a cím semmit...

ulrike (törölt) 2012.01.12. 22:11:46

@pom pom: Szerintem se monnyonle. Ezt még az EB meg az IMF nem támasztja feltételül, mert még ők is tudják, hogy a világon senki nem mondhatja meg egy demokratikusan választott vezetőnek, hogy mikor monnyonle.
Különben sem doktornak lett oda kinevezve.

rovidesz 2012.01.12. 22:14:18

@torokgabor ha megis megbukik palunk, lemond vagy lemondtatjak az most mindegy, es kiderul, hogy OV jelolteti magat, akkor abbahagyod az elemzesek irasat? Csak azert kerdezem, mert a negyedik mondattal kizartad azt a lehetoseget, hogy a fidesz allna e botrany mogott."Szinte biztosra vehető, hogy ez a forgatókönyv kizárható: a Fidesz egészen biztosan nem érdekelt abban, hogy ilyen módon váljon üressé az elnöki szék."

Velemenyem szerint meg siman belefer nekik, egy amugyis sulytalan tekintelynelkuli ember ilyen jellegu lejaratasa es valoszinubb, hogy helyet csinalnak most epp ott valakinek.

neked meg nem az elso komoly tevedesed lenne, bar kedvellek de neha a gyermeki naivsagot erzem a soraid kozott...

persze legyunk korrektek, nekem sem az elso tevedesem lenne, bar a fidesz megiteleset tekintve eddig sajnalatosan bejottek a "joslataim" igaz en nem fogalmazok szepen.

D(r). our 2012.01.12. 22:15:32

Tessenek mondani .....
Lesz esetleg erődemonstrációs ellentüntetés mellette, vele, nélküle?
Áááá.... már feladom. :)

combo 2012.01.12. 22:15:38

Engem kifejezetten megnyugtatott ez a plágiumbotrány: Talán még nincs minden veszve a magyar felsőoktatásban. :-)

d.z. · http://masikmagyarorszag.blog.hu 2012.01.12. 22:15:57

Mint azt a posztoló is írta, Schmitt lemondása/lemondatása azt jelentené, hogy a Fidesz lépéseinek következményei vannak. És nem pedig minden rosszért az IMF, az EU, vagy GyF felelős. Így aztán biztos hogy nem fog megtörténni. Ugyanúgy nincs semmi következménye semminek, mint eddig. Én legalábbis igencsak csodálkoznék, ha ennek lenne.

megszűnt 2012.01.12. 22:16:14

@ulrike:

"Attól függ, hogy mit szólna a doktor, akit elé tennél."

:) Nem azt feszegettem, mi lenne, ha hozzámennék a változatosság kedvéért egy doktorhoz és akkor lehetnék például Dr. Magyariné Knausz. Azt nyilván Dr. Magyari megengedné, ha már elvett feleségül, de aztán én a Magyarit nem hagyhatom el, hogy most akkor Dr. Knausz akarok lenni. Ha elhagyom a Magyarit, a lánykori nevem elől, ahhoz nem kell válás, viszont a Dr.-t is le kell adni.

A névváltoztatásról az ember kap a Belügyminisztériumból egy Oklevelet, rajta szépen az új névvel, amivel aztán bátran alá lehet írni!

Ami kérdés itt: mi a köztársasági elnök hivatalos neve? Mert aláírni csak azzal szabad a dokumentumokat, minden hivatalos papírt.

kunzoo 2012.01.12. 22:16:42

@pom pom:

A DOLGOZÓSZOBA ajtaján: "Kérjük legyenek csendben, az Elnök Úr éppen aláír"

Ez egy uborkafára felkapaszkodott kardos gyalogos katona. Több akart lenni, hisz minden katona a tarsolyában hordozza a marsallbotot........mondta neki a sakkmester, aki a fekete-fehér után már csak narancs (esetleg vörös) bábukkal játszik. a hülye meg elhitte, a kardot tollra cserélte, de tudhatná hogy "nem írom pennával"

panelburzsuj 2012.01.12. 22:17:29

@manyike:

Csak az nem biztos, hogy az okunk is ugyanaz.

aszekelyek 2012.01.12. 22:17:36

kedves Gábor! Sztem az időzítése ennek az igazán érdekes. Az alaptörvényt ki írta alá? Meg a többi törvényt ?
Van nekem egy dörzsölt, öreg róka barátom. Történt, hogy amerikai nagyon nagy embert, a letartóztattak pedogil váddal. gyerekpornót foglalatak le nála és az ipse a kongresszus ifjúságvédelmi bizottságának volt az elnöke vagy hasonló. erről beszékgettünk éppen, mikor mondom neki, hogy na de kizárt, hogy pont most jöttek rá erre, hiszem ezt állandóan figyelik.... neten, és más módokon. Mondja, persze, hogy tudták már régen de most volt az a pillanat, amikor ezt fel is akarták használni ellene, hogy eltegyék őt az útból. pedzehette agresszolga , bátortalanul , hogy akkor nem érvényes , ugye, amit aláírt..... Az alaptörvény. Erre megy ki ez a moral insanity játék.

bioLarzen 2012.01.12. 22:18:50

@Harmony12: "Szerintem meg Gábor, ez a súlyos érv, mármint hogy saját ember lehessen ott 2017-ig, pont elegendő indok ahhoz, hogy a Fidesz maga dobja be a plágium ügyet...."

Szia,
ha így lenne, akkor 2013. végén robbant volna ki a botrány.

bio

etwas kultur muss sein 2012.01.12. 22:19:37

Sokan gondolják azt, hogy ez is csak a figyelem elterelése az aktuális gazdasági problémákról. Hát ehhez képest az elmúlt másfél évben nem győztük két pofára zabálni az ilyen-olyan gumicsontot!

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.01.12. 22:20:04

@aszekelyek: ha felveszi az Inszanity Morál művésznevet, még simán felvehetik a Vujicsics együttesbe.

kunzoo 2012.01.12. 22:20:05

@rovidesz:

Nehéz most amúgy is Gábornak. Felépített egy világrendet magában, ami szép lassan összedől, ráadásul a példaképek cinikusan a szemébe vigyorognak. Inkább így változzon a stressz hatására mint mondjuk Bayer Zsolt...

pom pom 2012.01.12. 22:20:42

@aszekelyek: ez az ember egy percig nem volt államfő... csak annak képzelte magát egy KAPCARONGY... egy gerinctelen alkalmatlan CSÚSZÓMÁSZÓ

erről csak te gondoltad, hogy ál(l)amfő...

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2012.01.12. 22:20:45

A kurva életbe!

El tudjátok ti képzelni, hogy mennyire pénzt öltek bele ezek az átkozott, ezerszer átkozott, mert természetüknél fogva zsaroló és aljas cucclibek Schmitt Pál lejáratásába? Vajon hány magánnyomozót és aktivistát állítottak rá ezek a gennyládák arra az aprómunkára, hogy ízekre szedjék ennek az amúgy senkinek nem ártó, és alapvetően tisztességes politikusnak a múltját?

Közben mit csinál a Fidesz?
Ül a babérjain. Na jó, bosszankodik amiatt, hogy az ellenség (mert ezek, akik ilyen maffia módszereket alkalmaznak, már nem sima ellenfelek!) borsot tör az orra alá és lejáratja a kormányt, sőt az egész országot a külföld előtt.

A Fidesz vajon miért nem néz a körmükre a szoci és hasonló gazfickóknak?

Ha Schmitt Pálnak tényleg lesz egy plágium-ügye, mit gondoltok, a szociknak és a magukfajtáknak hány és hány piszkos ügye lehet?

Kezdve a kenőpénzen vett házépítési engedélyektől, gépkocsivezetői engedélyektől és mindenféle szakképesítési bizonyítványokon át a nyelvvizsgákig és a főiskolai vagy egyetemi oklevelekig.

Ugyanis én szentül megvagyok győződve, hogy ha a Fidesz háza táján van egy ilyen ügy, akkor azoknál a gazfickó cuclibeknél 100 ilyen van. Csak meg kell piszkálni a felszínt!

aszekelyek 2012.01.12. 22:20:48

@kíváncsivagyok: természetesen gondolom. Az a nő sokkal rosszabbat tesz , mint hogy lehagyja a forrást. Ja és a forrást titkosították. A kinyomozót. Naná.

rockjano 2012.01.12. 22:20:51

Nem nem fogják lemondatni, még akkor sem ha tulképp jól jönne nekik.

Most a mindenhonnan jövő támadások idején nem veszthetnek el mégegy csatát, pláne ilyen jelképeset.

A Fideszt már a látszat sem érdekli elég rég óta ez nyilvánvaló.

kunzoo 2012.01.12. 22:22:43

@rovidesz:

Egy világ dől össze Gáborban éppen. A példaképei cinizmusa szerintem frusztrálja is rendesen. Inkább így változzon a stressz hatására mint Bayer Zsolt.

pom pom 2012.01.12. 22:22:52

@SzélsebesVelorex: pedig az !!!! a ZORBÁN BUKÁSÁT takargattyák éppen....

ugyanis az EU "dekrétum" miatt a zorbán BUKOTT valójában...

gondolkozzatok má! naív lusta buta zombirkák... a zorbán menekülő útja...

vészkijárat és igen, mellesleg gumicsont is... ezzel megőrizte a saját "méltóságát"

subtotal 2012.01.12. 22:22:55

"Szerintem ez elég súlyos érv ahhoz, hogy a Fidesz - ismétlem: ha már így alakult - erősen elgondolkozzon..."

Az a legnagyobb baj, hogy mindenki meg lesz győződve róla (a Fidesz szerinti 'nem mi' egyre nagyobb tábora legalábbis), hogy ez volt a fő (rosszindulatúak szerint az egyetlen) érv.

d.z. · http://masikmagyarorszag.blog.hu 2012.01.12. 22:22:57

@pom pom: Csak az a durva ebben a cikkben, hogy mennyire nem hajlandóak felvállalni a véleményüket, és központi utasítás nélkül semmire sem hajlandóak.

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2012.01.12. 22:24:30

@pom pom:
Te meg egy pikoszekundumig sem voltál korrekt blogger.

bóra77 2012.01.12. 22:24:45

@feliratoss: a kedvenc hitleres videoim!:) imádom őket:)

graycivil 2012.01.12. 22:24:59

@aszekelyek: Pont, mint a Polt-ügyészség időzítései.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.01.12. 22:25:10

@Kara kán: csatlakozomabolsilibsibibsibuzigengszterekszázszorgecibbek
:)

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2012.01.12. 22:26:05

Nagyon érdekesek az elméletek. De érdemes néhány felvetést megtenni :
- SP 2013 decemberében családi okok és rejtélyes betegsége után lemond. Ha igazán pofátlanok 2014 utolsó parlamenti ülésen választanak új elnököt, aki 2019-ig marad. Szerintem ezt nem fogják kihagyni.
-Az hogy a jobboldali értelmiség mit gondol az ügyről, szerintem senkit sem érdekel. Kivéve magát a jobboldali értelmiséget, aki úgyis Orbán mellé áll majd a választásokon. Megalkuvók, talpnyalók, nem kell velük foglalkozni. Kiálltak Sólyom mellett is, látható az eredménye. Nem számított.
Azért a jól karbantartott, állami megrendeléssel hizlalt jobbos értelmiség SP miatt nem fog kenyértörést végigvinni.
Igazából szerintem mindegy hogy SP vagy más fogja betölteni a posztot. Utóda pont olyan lenne mint SP.
- SP a jobboldali törzsszavazókat leszámítva eddig is egy niemand volt a politikában. Népszerűségi indexe fele Sólyoménak, egy bohócnak tartja a lakosság többsége. Eddig is elkönyvelték egy cselédnek, nem oszt nem szoroz semmit hogy csalt. Ettől aki ma a kormány politikájával egyetért, nem fogja megválasztatni a véleményét.
-Matolcsy Numerus György nem mondott le. Teljesítménye nulla. SP-nek miért kéne lemondania? Lázár azt mondta hogy aki szegény annyit is ér. Ebben az országban él 2 millió szegény ember. Lemondott Lázár? Nem.

A morális szempontokat a tömény cinizmus és nihilista Orbán-kormány nem vizsgálja. Vicces, hogy még mindig hisznek az emberek abban hogy a kormányt ez érdekli.

Ami lesz - Az ügy agyonhallgatása. Két hét múlva már másról fog szólni a mainstreim. SP pedig majd 2013/2014-ben még a 2/3 alatt majd lemond.

bioLarzen 2012.01.12. 22:26:07

@Átverés!: "Az ATV-n ma este nyilatkozott a HVG főszerkesztője, aki nagyon komoly 9 hónapig tartó kutatómunkáról számolt be a megjelentett cikkel kapcsolatban."

Egyetértek, gratula a kitartó kutatómunkáért!

Azért erre kíváncsi lennék, mi tartott 9 hónapig... Egymás mellé tenni a két művet, elolvasni őket, majd megállapítani, hogy az egyik szinte betűre megegyezik a másik 90%-ával? Ez 3 hét laza munka :D A művek keletkezésének időpontja azt is megmutatja, kié az eredeti és ki a "másodközlő" khmmm...

Azért tényleg nehezen tudánm megérteni, miért értem meg ez az egész elnökösdi Schmitt Pálnak. Ilyen mértékben lerombolni saját tekintélyét, jó hírnevét... Ezek után már senki sem az olimiai bajon, kiváló sportemberre fog emlékezni, hanem az önálló akarat és vélemény nélküli, botrányos helyesírású, mégis nyelvőr szerepében tetszelgő, plagizáló - tehát csaló - ölebre.

Megérte ez neki?

bio

antonov 2012.01.12. 22:26:08

A fidesz ELPALIZÁLTA ezzel az ellenzék tervét az "álamfő" megbuktatására.

aszekelyek 2012.01.12. 22:26:35

@Hepci: Attól még az áll az alkotmányban , ami .

kunzoo 2012.01.12. 22:26:36

@Kara kán:

De a Pali a miaffene?........aaaaaa......Magyarorszár elnöke. Mindannyiunk elnöke. a cuclistáké is te barom. És papolt a tanulásról, küzdésről megegyebekről a nebulóknak, ráadásul a doktori miatt plusz pénz járt neki. Mindha a piacon vennéd a nyelvvizsgát. Remélem nem igaz ez, mert ez mindannyiunk szégyene te pártoskodó ökör.

alf (törölt) 2012.01.12. 22:27:11

Egyetlen dolog miatt mégsem fog lemondani, sőt szándék sem lesz az elmozdítására. Mert az "rés a pajzson" helyzetet teremtene. Azt jelentené, hogy a mostani vezetés és követhet el hibát és annak lehetnek következményei.
És azonnal megszűnne az érinthetetlenség morális alapja.

tehát szépen el lesz az ügy hallgatva, még ha oly kellemetlen is. SP életében eddig is volt egy csomó sötét folt. Eltűnt diplomamunka, eltűnt rendőrségi jegyzőkönyv, stb.

Szóval 'álomfőnk" marad a helyén, még ha nevetség tárgya akkor is, a látszatot fent kell tartani.

Egyébként nem tudom feltűnt e, de klerikáliséknál a válás fogalma ismeretlen.

Márpedig ez most klerikális világ a javából!

subtotal 2012.01.12. 22:27:30

@Kara kán: bagoly mondja verébnek, vagy ki kell mondjam? UD-be mennyi pénz lett téve a másik oldalon? Egyébként meg ha tényleg így lenne, nem gondolod, hogy Graz környékén nyomoznának?

Szegény áldozat Fidesz, sajnálja is mindenki őket.

ubul2000 2012.01.12. 22:27:32

@Link Elek: göncz patkánynál is így tiltakoztál? Ö meg az szdsz tagja volt, s láthatóan csak az szdsz érdekei felett őrködött

szenon 2012.01.12. 22:27:32

Ha már így lejáratódik az Elnöki cím, akkor ki fog ezek után jelentkezni egy ilyen posztra? Akit oda tesznek? Az legyen a bohóc?

pom pom 2012.01.12. 22:28:49

sitt pápál sose volt ember... egy gerinctelen kígyó...

az ő megítélésén ez jottányit sem változtat... én azon csodálkoztam volna ha lett volna ideje két jellentés írása között a doktori írására... nyilván ajándékba kapta A párttól...

az orbán hagyott jukat magának a légycsapón...
ennek ellenére a zorbán is megbukottt... csak még uccsókat rúgja nemzetébe

Romkocsmák félhomályában merengő, félázsiai BPBP 2012.01.12. 22:28:51

"chmitt Pál plágiumbotrányához hasonló ügyet – ha igaz, amit a hvg.hu állít - egy köztársasági elnök nem nagyon élhet túl. "

Idáig olvastam a posztot. (Ez a legelső mondat.)
Ember, ez itt Magyarország! Itt mindent túl lehet élni, sőt ez a menő!

antonov 2012.01.12. 22:28:53

@Kara kán: ma már megdolgoztál a pénzedért, holnap utaljuk a zsét.

Fidesz KB

Harmony12 2012.01.12. 22:29:10

@bioLarzen: Szia! Persze. Kivéve ha még azelőtt kell SP-nek távozni, mielőtt bejelentjük az államcsődöt. Ez OV továbbélésének a forgatókönyve is lehetne. SP el, OV elnökké avanzsál, valami majom meg (tőlem lehet Varga vagy TG szerint Lázár vagy Rogán is) miniszterelnökként technikai csődbe viszi az országot nagyjából májusig. OV pedig marad, örökkön örökké. Ámen.

bóra77 2012.01.12. 22:29:14

egyébként egyáltalán nem diszharmonikus SP-vel a most felröppent plagizálós hír (ha igaz). abszolút semmi meglepő nincs benne, hogy húú, ezt nem gondoltam volna, vagy ilyesmi.
és sztem is az lesz, hogy egy ideig rágcsáljuk a témát, a Szijjártó gépezet is majd mond valamit hetyke félmosollyal a szája szélén, oszt jónapot. minden megy tovább, ahogy eddig.
ha mégis eltüntetnék a helyéről SP-t, senkinek se legyen kétsége afelől, hogy lenne olyan a helyében, akinek szintén jó pénzért korpásodna a fejbőre (értsd: zokszó nélkül mindent aláírna).

kunzoo 2012.01.12. 22:29:58

@bioLarzen:

Fordították egy hónapon át, utána hüledeztek rajta két hónapon át, utána buliztak egy hónapig hogy ez mekkora király, majd rettegtek egy-két hónapig hogy nem-e viszi el őket a TEK, egy-két hónap hezitálás hogy mikor hozhatják le, és ÍME!

bioLarzen 2012.01.12. 22:30:10

@Ting Fu doktor: Egyetértek.

A baj ott van, hogy Orbánnak, úgy tűnik, igen erős reflexe, hogy ha a bizalmi embereit támadás éri, annak jogosságától függetlenül azonnal védelmébe veszi, eszébe sem jut meggondolni, hogy az illető valóban menthetetlen.

Ha nem így lenne, Matolcsyra már nem is emlékeznénk...

bio

graycivil 2012.01.12. 22:30:12

@Kara kán: Mi van? A Semjén-Navracsics lejáratásgyárból ellopták a tervrajzokat? :-)

panelburzsuj 2012.01.12. 22:30:28

@Kara kán:

"alapvetően tisztességes politikus"

Te emlékszel a Los Angeles-i olimpiára?

Diktatúra ide vagy oda - mosolyszünet volt az országban.

jotunder · http://orulunkvincent.blog.hu 2012.01.12. 22:30:54

ebben a teljesen szabad és európai országban, a kormánypárti sajtó és az állami média nem tud arról, hogy Schmitt Pál plágiumügybe keveredett. dajcstomi sem twittel róla. ez nem történt meg a hivatalos sajtó szerint. ez a dolog nem is létezik.

Szindbad 2012.01.12. 22:30:56

Ugyan már. Mindenki tudja, hogy az egész mögött Révész Máriusz áll.

komment1 2012.01.12. 22:31:04

Komolyan mondom, üdítő világosan leírt elemzéseket olvasni. Akármilyen visszafogott TG, mégis számtalanszor nagyon jól megragadja a lényeget és világosan tálalja. Schmittnek le kellene mondania, nincs mese, ez egyértelmű.

Mondjuk én a miértnél az összeesküvés elmélet felé hajlok :), valszeg mert nem vagyok elemző, a mezei állampolgárnak ez jobban tetszik. Most hallgattam meg a Gavra interjút az ATV-n és kiderült, hogy nem ők tényfeltártak, hanem egy olvasójuk, és maguk is számoltak azzal, hogy ez esetleges egy politikai szándékú kiszivárogtatás. Ez nyilván akkor fog világosan kiderülni, ha reagál a Fidesz, addig tényleg csak kompilálás meg találgatás az egész, úgyis kiderül. Lehet, hogy a fiúk kivárnak, figyelik a reakciókat. Abban őszintén szólva kételkedem, hogy azért hallgatnak, mert morálisan oly mélyen érinti őket. Tudom, hogy csúnya rossz vagyok, de olyan nagyot csalódtam a fideszesekben, amikor egy volt évfolyamtársam révén betekintést nyertem a fideszes belső világba (már a választások után, sajnos), hogy ebben nem hiszek. A Fideszre szerintem tipikusan jellemző, hogy elképesztő hatalmi machinációkra képesek, amik egyáltalán nem használnak a pártnak, sőt ártanak, noha ők hűde furfangos tervnek hiszik, hogy simán el tudom képzelni róluk, hogy ők a kiszivárogtatók. Az világos, hogy ha esetleg tényleg el akarják távolítani Schmittet Orbánnak készítve a visszavonulási utat, akkor egy ütős és hihető érv kell, hogy miért mond le SP. Na de úgyis meglátjuk, most még semmi sem világos.

megszűnt 2012.01.12. 22:31:31

@civil polip:

"A lényeg, hogy ő azonos azzal a személlyel, akik közt. elnökké választottak, és a személyijében lévő nevét írta alá, tehát minden érvényes,"

Lehet, hogy mivel jogilag elévült az ügy, ezért akkor már most doktor maradhat akkor is, ha kiderül, hogy nem doktor?

ubul2000 2012.01.12. 22:32:28

@menőmano: Látom, csodálkozol, hogy Peterhansel növelte előnyét a Dakaron

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2012.01.12. 22:33:49

@aszekelyek: Bezony!
Kérdezget! Meg gondolkodik! Nem hagyhatjuk ezt, Nertársak!
Ne lehessen mán itt mindenféle újságírónak nevezett egyénnek kérdezgetnie! Meg gondolkodnia!
Odaadjuk előre a kérdéseket és minden kiegyensúlyozott médiában azokat olvassák fel és a válasz alatt szépen bólogatnak is! Ez meg kérdezget.
A HVG meg foglalkozzon mással, ne oknyomozgasson, mert megüthetik a bokájukat! Meg még lehet egyéb más bajuk is!
Na, ennyi, oszt jónapot mára!

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2012.01.12. 22:34:03

@ubul2000:

Ne is említsd a Gönczöt!

Műfordítónak hazudta magát, de olyan bakikat követett el, hogy rajta röhögött a fordítói szakma.

Egy sztorija a Wikipédiába is be lett írva, de a Fürge Ujjak liberálbolsevista szakkör kézimunkásai szaporán kitörölték.

Amúgy én tudom, és akár el is mesélhetem:

Megy a két főszereplő az utcán, nagy zivatarban (shower).
Ezt ő úgy fordította, hogy a zuhanyrózsa darabjai hevertek az uccán. A zuhanyrózsa darabja, hallod???? Nye-ha-ha! :-)))))))

alf (törölt) 2012.01.12. 22:35:08

@jotunder: Erről beszéltem Nem fog semmi történni. Legfeljebb majd nem utazik európai országba és ha mégis, akkor nem fog majd kezet fogni. (Mármint nem lesz aki kezet fogjon vele.) De a törvénygyár virtuális ügyvezetői posztját el fogja a jövőben is látni.

civil polip 2012.01.12. 22:35:17

@knausz: Doktor nem maradhat, csak már nem büntethető. Ha jól tudom.

ssi 2012.01.12. 22:35:57

@panelburzsuj: "Csak az nem biztos, hogy az okunk is ugyanaz. "

a fr@ncba .. már megint azt képzeltem, hogy jobb-baloldalnak lehet néha azonos értékrendje .. legalább egy pici és picit .. s néha én is pontosan tudom, hogy mi is ez

de most elbizonytalanítottál: akkor Kövér miért ellenezhette anno Schmitt kinevezését?

ubul2000 2012.01.12. 22:36:46

@civil polip: a nemzeti média hírt adott a dologról, mind a barikad, mind a kuruc.info

DurvaPisti 2012.01.12. 22:36:59

Micsoda konspiráció "álamofői körútjának utolsó álomása" :D

Szindbad 2012.01.12. 22:37:13

Szerintem Pali bácsit felfele buktatják :P

graycivil 2012.01.12. 22:37:21

Szerintem Kara.kan, Aszekelyek, Balt és a többiek sohasem fognak szellemileg megöregedni.

Ugyanis ilyen szellemi teljesítmény - ahogy kimagyarázkodásokat keresnek a FYDESZ baromságaira - biztos edzést biztosít az agynak. :-)

bóra77 2012.01.12. 22:37:58

@bioLarzen: hú, de egyetértek minden szavaddal!

Romkocsmák félhomályában merengő, félázsiai BPBP 2012.01.12. 22:38:03

@Kara kán:
"Műfordítónak hazudta magát, de olyan bakikat követett el, hogy rajta röhögött a fordítói szakma."

Hát ezért csak mű fordító! :)
Egyébként a Tolkien regény fordítás nem volt rossz! Legalábbis úgy emlékszem!

aszekelyek 2012.01.12. 22:38:09

@Hepci: nem jó vicc:(

@pom pom: tehát úgy véled , olyan volt , mint Göncz és leánya a szuperkülügyminiszter , kócos asszony, és EP képviselő? értsd , egy pártszolga .

menőmano 2012.01.12. 22:38:11

@ubul2000:

A nénikéd!!! Te bunkó!

draft22 2012.01.12. 22:38:16

Szerintem SP távozni fog, ez a Fidesznek elég gáz, ha SP egy jó és népszerű elnök egy jó környezetben, nincs akkora hatás, így viszont nagyon komoly lesz az egész Fideszre nézve. maradni (ha igaz), pedig egyszerűen nem maradhat, mert a támadási felület túl nagy, ráadásul külföldön nehéz eladni.

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2012.01.12. 22:38:41

Az Orbán-kormányt három dolog buktathatja meg :
-Külföld nem ad pénzt és az országot leshortolják majd erre az ország csődbe megy
-Orbánt a saját nagyvállalkozói köre pusztítja el megvonva a támogatását ( ez esélytelen, ez akkor lépne életbe ha Orbán ki akarna lépni az EU-ból, ekkor megbukna, belátván hogy megőrült, eltávolítanák pár nap alatt )
-Intenzív százezres tömegtüntetések, de ez is csak akkor ha karhatalom erőszakot alkalmaz és meghalnak néhányan a tüntetők közül. Ekkor eszkalálódik a helyzet.

Ezek egyike sem fog megtörténni. A legnagyobb esélye még a harmadik pontnak van, de ez is marginális. Az Orbán-kabinet maradni fog. Megállapodik hosszú huzavona után az IMF-el és az EU-val, amit a saját tábora végül lenyel szépen.

graycivil 2012.01.12. 22:39:03

@Szindbad: Jön a Lex Skicc. Vagyis hogy még a két évet sem kell megvárni az "post-álamfői" kiváltságokra jogosultsághoz.

alien 2012.01.12. 22:39:34

és ki lenne jó elnök? na ki? hát ov, bizony ő és menne a jobbkeze meg megszűnne e a szélmalomharc

bariga 2012.01.12. 22:40:14

@Kara kán: És te mit tisztelsz Pali bácsiban a legjobban?

hoseman 2012.01.12. 22:40:52

..a hír tv híradójában 12-13 másodpercet szántak erre az ügyre..

alien 2012.01.12. 22:41:06

@aszekelyek: vélelme az nem védelme de mind1 ;)

ubul2000 2012.01.12. 22:41:07

@manyike:
1. eldöntendő kérdés - igaz-e
2. ha eldőlt - jön a reakció
3. a választó leszarja - annyi ilyen ügy volt/van/lesz pl. Fodor Gabika

alf (törölt) 2012.01.12. 22:42:20

@ciceró: Ezért OV nem is arra játszik, hogy kilépjen az EU-ból, hanem, hogy kitegyék. Az persze lassú folyamat, eltart 2-3 évig is, de ő hosszabb időre szeretne egyébként is berendezkedni.
Így aztán végigjárva ezt az ösvényt, ki fognak rakni. De minimum annyira elszigetelnek, mintha nem is bent lennénk.

ökörpöröly 2012.01.12. 22:42:34

@Szindbad: Az egész Orshós-Olsthein-rezsim kvintesszenciáját leképezi 3 név: Simicska Lajos-Németh Lászlóné-Schmitt Pál. Halálraítélt ország.

SzucsCsaba 2012.01.12. 22:42:55

Kedves Török Gábor,

Szerintem az utolsóként említett komoly poltikai érv csak annak tűnik, számomra eléggé ellentmondásos.

Ha ugyanis, ennek fényében lemondatják Schmitt Pált, és választanak ismét egy nekik kedveset, újra meg van a régi támadási felület. Sőt az egész így teljesen hiteltelenné és bohózattá válhat.

Ha pedig olyan független jelöltet találnak, akit a politikai ellenfelek is elfogadnak, akkor ez esetben a kitolt mandátum haszna mi lehet a Fidesz számára?

Ennek komoly jelentőségét én legalább is nem látom most. Tudna nekem ebben támpontot adni?

Üdvözlettel.

alf (törölt) 2012.01.12. 22:43:18

@ubul2000: Miért, ő nem is jogász? Nem si volt OV évfolyam és kolesz társa?

magyar ember teli szájjal 2012.01.12. 22:43:41

Válasszák SP-t SP helyett. Úgyis nehezen szólítják meg a fiatalokat egyelőre. Esetleg Fluor Tomit.

bioLarzen 2012.01.12. 22:44:03

@hoseman: "..a hír tv híradójában 12-13 másodpercet szántak erre az ügyre.."

... ami pont 12-13 másodperceel több, mint amit az Este c. műsorcsoda témának szentelt időkerete.

Lehet, hogy kiküldték Vígh Andrást, az meg nem találta meg a megfelelő hátteret?

bio

villamos alóli kacaj 2012.01.12. 22:44:22

Vajon ki lesz az új elnök?
A család barátja?
Klubtárs a foci csapatból?
Bánya mérnök?

aszekelyek 2012.01.12. 22:45:08

@namitirok: Ha mondjuk egy komolyan vehető újságíróról lenne szó , annak a reakciója a jeges rémület lenne , a vád súlya és következményei miatt. Nem pedig a kárörvendő fültől fülig , tele szájjal vigyor lenne a mimikája. A szakmai alap , hogy nem mutathatja ki a saját érzelmeit sem arcban , sem pedig hangban . Neki ez nem erőssége de tegnap túlment minden határon. No , mentem aludni.

bioLarzen 2012.01.12. 22:46:23

@Kara kán:

"El tudjátok ti képzelni, hogy mennyire pénzt öltek bele ezek az átkozott, ezerszer átkozott, mert természetüknél fogva zsaroló és aljas cucclibek Schmitt Pál lejáratásába? Vajon hány magánnyomozót és aktivistát állítottak rá ezek a gennyládák arra az aprómunkára, hogy ízekre szedjék ennek az amúgy senkinek nem ártó, és alapvetően tisztességes politikusnak a múltját?"

Aha. Tehát, ha valaki csinál egy disznóságot, valaki más meg leleplezi, akkor ez utóbbi az elítélendő.

Tiszta sor.

bio

ulrike (törölt) 2012.01.12. 22:46:27

@knausz: OK, csak vicceltem. A dr. nem név, egy cím a név előtt. Nem azt írta, dr. Napoleon Bonaparte, hanem azt, hogy dr. Scmitt.
P.S. Igazi tudósok nem is használja úton útfélen az ilyen címeket, a valós hírnév nem erről ismerszik. Aki úgy mutatkozik be hogy ő doktor ez meg az, azt kezeld mélységes gyanúval.
El tudsz te olyat képzelni, hogy dr. Szentgyörgyi, dr. Einstein vagy dr. Kosáry. Elég volt (és még most is) annyit mondaniuk Szentgyörgyi Albert, Einstein Albert, Kosáry Domokos. Mindenki tudta kivel hozta össze jó sorsa. Rendes tudós a fejében viseli az értékei, nem a neve előtt.

pom pom 2012.01.12. 22:46:46

@ökörpöröly: nem értek egyet.... ebben a tömény gonoszságban tehetségtelenségben gerinctelenségben benne van a tiszta újrakezdés esélye is...

bár előbb el kell égetni őket... pusztuljanak MIND !!!

ökörpöröly 2012.01.12. 22:47:06

@villamos alóli kacaj: 2/3-dal mindent lehet, mert szerintük ez a demokrácia. Ha Orshós-Olsthein a reggeli hetes végtermékét akarja kinevezni köztársasági elnöknek, akkor a fideszdroidok megszavazzák. Hozzá képest Caligula a lovával egészen "finom" volt! :)

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2012.01.12. 22:47:17

Ha SP mondjuk megerőszakolná egyik beosztottját, valóban le kéne mondania. Vagy ha kijönne egy videó, hogy kiskutyákat kínoz. Ekkor is le kéne mondania. Feltehetően akkor is lemondana, ha kiderülne róla hogy homokos.
Kiskutyakínzó, nőt megerőszakoló vagy homár vállalhatatlan lenne. Ez a plágium egy hétig érdekes aztán érdektelen.
Ez az ország erősen csúszik lefelé moralitásban. Miért pont ez okozna törést a lecsúszásban.
Orbán nem cáfolta hogy végighazudta a kampányt ( azt figyeljék amit csinálok ne amit mondok ) következmény : Semmi.

kunzoo 2012.01.12. 22:48:00

@aszekelyek:

Palink pártszolga volt. Sólyomnak azért kellett megbuknia mert az orruk alá dörgölte az alkotmányt ami rendkívül zavaró dolog volt, ráadásul alkotmányjogász volt az istenadta. Persze Sólyom sem bíborban született, hisz nem titkos szavazással szavazták meg. Akkor követelnie kellett volna hogy ismételjék meg a szavazást, már titkosan. Akkor egy igazán nagy formátumú elnök lehetett volna. Így csak a jobb oldal fogadta el feltétél nélkül elnökének.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.01.12. 22:48:05

@aszekelyek: nekem tetszett.
Pom pom meg szerintem róluk (Göncz aka patkány Árpád & kapcsolt részei) pont ugyanazt gondolta.

pom pom 2012.01.12. 22:48:06

@magyar ember teli szájjal: pataki attila? nem jo? vagy győzike? ő is tud (alá)írni

SzucsCsaba 2012.01.12. 22:48:19

@SzucsCsaba:
Ó, bocsánat! A "legalább is"-t rosszul írtam hozzászólásomban, helyesen írva legalábbis, így egyben.

Még jó, hogy én nem vagyok köztársasági elnök! :)

bariga 2012.01.12. 22:48:46

@Kara kán: Óh! Tiszteletem Pali bátyám (bokacsattogtatás)Óh, személyesen itt a blogon! Ezt a megtiszteltetést!! Óh

civil polip 2012.01.12. 22:49:18

@ubul2000: Amellett érveltem, hogy szerintem nem Viktor műve a dolog. Ebből a szempontból az önjáró jobboldali média nem releváns, csak az idomított. Az pedig zavartan hallgat.

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2012.01.12. 22:49:25

@bioLarzen: Ez egyértelmű! Mit vádolgat meg nyomozgat?
Főleg a Nemzet első számú közméltósága irányában?
Hát itt már semmi sem szent?
Bástya elvtársat már meg sem akarják gyilkolni!?
Dr. Kotász, végezze a kötelességét, Laci majd segít!
Melyik Laci, melyik? Hát a köteles..az a karakán legény, nem a székelyek!

LuiCypher 2012.01.12. 22:49:46

"Szinte biztosra vehető, hogy ez a forgatókönyv kizárható: a Fidesz egészen biztosan nem érdekelt abban, hogy ilyen módon váljon üressé az elnöki szék."

Az analízis nem terjed ki arra az esetre, hogy ha a miniszterelnök távozása egyre sürgetőbbé válna, akkor ezt a "sürgősséget" előnyösebb pl. egy államfői poszt betöltésével kapcsolatban láttatni. Tehát egy esetleges gyors bukás lendületét előnyösebb átalakítani egy másik poszt betöltése körüli aktivitássá: ez a hatalom átmentése.

hoseman 2012.01.12. 22:49:49

@Kara kán: schmitt karakán?? :))) állati fazon vagy komolyan.... sok van még a fajtádból? :))....

pom pom 2012.01.12. 22:49:57

@bioLarzen: pedig a beigli árát se kérdezzük... hogy hány lélegztetőgép ára volt

@Hepci: :) gondolatolvasó vagy:) de a Göncz fordítása jó. azaz szakmai dógai nagyok...

A bóvli kormány most már a lottóval is csal!! 2012.01.12. 22:50:06

Újabb fidesz szarháziság Pécsett, de fejtől bűzlik a fidesz!

Főállásban láthatja el a megyei közgyűlés alelnöki posztját Pohl Marietta, amennyiben a grémium rábólint az előterjesztésre. Eddig az alelnök társadalmi megbízatásban látta el a feladatát.

A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlésének az alelnöke, Pohl Marietta főállásban fogja ellátni feladatát, ha megszavazzák pénteken az SZMSZ módosítást. Az előterjesztésből kiderül, hogy eddig Pohl társadalmi megbízatásban látta el feladatát. Az indoklás meglehetősen kurtára sikerült: a közgyűlés alelnöke a megyei önkormányzat megváltozott feladatkörére tekintettel tisztségét főállásban látja el.
A helyzet két szempontból is abszurd. Egyrészt a megye 2012-ben egy másik előterjesztés szerint mindössze 247 millió forintot kap a költségvetéséből, ami töredéke a 2011-esnek, ami 11,5 milliárd forint volt. Másrészt a közgyűlés ősszel döntött arról, hogy a megyei vagyon állami tulajdonba kerül, így a megyei intézmények fenntartása sem a megyei önkormányzatot terheli. A feladatok száma is a töredékére esett vissza, így nem tudni mi indokolja az alelnök főállásba kerülését.

megszűnt 2012.01.12. 22:50:59

Török Gábor elemzésével kapcsolatban: én sem gondolom, hogy a Fidesz áll az ügy mögött, mert valóban elég a kétharmad és a szép szó. A köztársasági elnök nem ezt érdemli, hiszen rengeteget tett például a magyar helyesírás ügyéért.

Sok verset idézett, ami az én szívemnek kedves, vagyis ez éppenséggel jöhetett a filozófiában való jártasságából, bár Kálmán Olga nem vette észre, mint mondta, nem volt ilyen vonala a köztársasági elnöknek.

A HVG, mint hírforrás is inkább balra mutat, mint jobbra.

Érzékelhetően Török Gábor afelé irányítja a Fideszt, hogy mondassa le a köztársasági elnököt.

Szerintem a hitelességi kérdések miatt volna ezt a lépést célszerű megtenni. Nem érv, hogy sokan használnak megnemjelölt forrásokat a dolgozataikban.
Ha most nem történnek lépések, akkor ezt a továbbiakban teljes nyugalommal teszik majd meg, továbbá minden doktori cím elé tehetünk egy kérdőjelet.

pom pom 2012.01.12. 22:51:00

@bioLarzen: pedig a beigli árát se kérdezzük... hogy hány lélegztetőgép ára volt

@Hepci: :) gondolatolvasó vagy:) de a Göncz fordítása jó. azaz szakmai dógai nagyok...

szóval őt patkánynak nem mondanám és emberként tartom számon, mégha negatív véleménnyel is a politikai témái miatt... de nem lépte át talán a határt...

komment1 2012.01.12. 22:51:14

Most olvastam egy ütőset a Mandin: "Te is fiam, Török?" :F

ssi 2012.01.12. 22:51:20

@knausz:
személyesen vkinek kérnie kellene, hogy a testnevelési egyetemen folytassák le a vizsgálatot

akár vissza is vonhatják a doktori címet, de börtön nem jár érte, mert elavult

névváltozásnak számít, s be kell jelentenie hivatalosan, az okmányait meg lecserélnie az új névre

te is csak így írhatnád a neved elé ..

Pan Modry 2012.01.12. 22:51:44

@Kara kán:
Te egy olyan budosmkomcsit vedesz ak anno megtiltotta nogy a magyarok reszt vehessenek a los angelesi olimpian.

Mindamellett kommunista besugo is volt, nekem o sohasem volt az elnokom, egy hazaarulo kommunista a schmitt pali aki remelem oda kerul ahova valo.

subtotal 2012.01.12. 22:52:32

@ciceró: a végén már a táboruk fog könyörögni, hogy legyen már meg a megállapodás, hiszen ez az ország érdeke, ezért nincs kilábalás.

pom pom 2012.01.12. 22:52:37

@ciceró: "következmény : Semmi. "

ez így nem igaz... elég nagy szakadék van a politikusok és a társadalom között...

csak bele ne essen valaki...

ökörpöröly 2012.01.12. 22:53:22

@pom pom: Majd ha megszállnak minket újra a németek, talán akkor! :)

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2012.01.12. 22:54:37

@alf: Nem fogunk kilépni az EU-ból de jure. Mert Csányi Demján stb. komoly pénzt elbukna. Ők pénzelik Orbánt, tehát ilyen nem lesz. Ha Orbán makacskodik, elárulják és leváltják.
De facto lehet hogy elszigetelődünk. Sőt ez már meg is történt.
Orbán bukott ember lenne Nyugaton.
A hírös nagy konzervatív értelmiségi tábor, ami állítólag létezik, ezt képtelen felismerni.
Jól látszik hogy fogcsikorgatva, de kitartanak. Várják hogy létezik a csodafegyver. Azonban az nem létezik.

BlogMeister 2012.01.12. 22:55:02

Előfordulhat, hogy SP lemond de akkor Orbánnak kell egy aláíróautomatát keresni. Vajon ki lenne?
Inkább meggyőzi ezt a lököttet, hogy maradjon, ha le akarna mondani. Pár nap alatt elül a téma.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.01.12. 22:56:16

@Pan Modry: ahhoz kicsi pont volt a Schmitt, hogy megtiltsa.
Legfeljebb gerince nem volt hozzá, hogy tiltakozzon, netán emiatt lemondjon. Egyáltalán, ő nem szokott lemondani, hanem átkerül új állomáshelyére.

ssi 2012.01.12. 22:56:28

@ubul2000: "választó leszarja " na, na :)) .. elképzeltem, pl. téged, ha ez vmelyik szoci politikusokról derült volna ki .. igaz lenne a "választó leszarja "?

pom pom 2012.01.12. 22:57:53

hát ő volt az ország gerincoszLOPa....

most mi lesz a szegény nemzetünkkel....

Boka1 2012.01.12. 22:59:45

Mindenkiről van egy boríték ! Megfelelő pillanatban elővesszük...

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2012.01.12. 23:00:12

@subtotal: Akkor majd kijelentik : Orbán az államférfi. El lesznek ájulva, hogy mekkora ember, REÁLPOLITIKUS. Csupa nagybetűvel.

concret 2012.01.12. 23:00:28

@Kara kán:

"...ennek az amúgy senkinek nem ártó, és alapvetően tisztességes politikusnak..."

Azt gondolom, a "tisztességes" jelző most még kevésbé aktuális erre a minden rendszert kiszolgáló, mindenkinek hajbókoló, minden helyzetből minden lehetséges előnyt kisajtoló niemandra, mint valaha.
Mondjuk, a "politikus" szó a mai értékrend szerint illik rá.

bariga 2012.01.12. 23:01:07

@BlogMeister: Hát igen most elül, de ha lesznek egyszer választások (?) , akkor nagyon jó kapámytéma lesz az ellenzéknek.

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2012.01.12. 23:01:08

@manyike: Miért? nem mondta, hogy kurvaország lennénk, se le nem dorongolta a párttársait közös hazudozásaikért, Akkor mi baj?
Palizált, oszt annyi.
Mással is megesik az ilyesmi, aki dolgozik, nem?
Van, akivel többször is. A MOB elnökeként azért kevésbé voltam elégedett vele, 2004-ben pl. kiállhatott volna palizált..pardon, drogizált fiainkért, mint rokonlelkekért!

viperakapitany 2012.01.12. 23:01:09

@rovidesz: ha a fidesz szervezte, mert más utat nem láttak smitt eltávolítására, akkor elég lett volna a bolgár kolléga dolgozatát csak neki megmutatni

ahogy gondolom megmutatták az ügynökdossziét

BlogMeister 2012.01.12. 23:02:39

@namitirok: Mivel Orbánék nem tartják a felszínen a témát, könnyen el fog ülni. Az ATV-n és a Klubrádión meg elül, mivel a Klubrádió is elül. :((((((((((((((((((

Romkocsmák félhomályában merengő, félázsiai BPBP 2012.01.12. 23:03:33

@namitirok:
"Palizált, oszt annyi. "

Palizált! LOL! Hatalmassss!!!

graycivil 2012.01.12. 23:03:45

Ha keressük, hogy melyik oldalról jöhetett a leleplező támadás, akkor azért van támpontunk...Az időzítés!

Vajon kinek lehetett érdeke, hogy csak a Tákolmány ALÁÍRÁSA és életbe lépése után pattanjon ki a botrány? Hiszen maga a HVG mondta, hogy már 9 hónapja az ügyön dolgoznak. Tehát az biztos, hogy nem ezen a két héten múlott.

Olyan, aki helyesli a Tákolmányt, de utálja Skicc Palit. Ötlet? :-)

kanbatu 2012.01.12. 23:03:47

Ki ez a Smitpál? A harmadik érv állhat, különben egyáltalán nem érdekes mi történik ezzel az emberrel.

Ha azért váltják le, hogy tovább legyen Orbánnak pórázon valakije ebben a pozícióban, akkor a következő is egy senki lesz. Ha mégis valaki lesz, az már érdekesebb.

concret 2012.01.12. 23:04:26

@ubul2000: kedves ubul, árulj már el valami friss-meleg jobbikos pletykát, lécci...

concret 2012.01.12. 23:05:41

@BlogMeister: azért erre se vegyél mérget

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2012.01.12. 23:05:42

Most őszintén!

Miért nincs ízekre szedve Gyurcsány bá múltja, meg azé a fenegyereké, Török Zsolté? Vagy ott van a Vadai Cassandra Ágnes, a Lendvai Tikkelő Ildikó néni, meg a Hiller bá, a Szar-- izé Mesterházy...
Ő a kecskeszakállát levágatta, de ki tudja miket titkol még a múltjából...?

pom pom 2012.01.12. 23:05:49

@kanbatu: :))))) fid eszes valaki????? olyan is van? sztem ott csak senkik vannak

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2012.01.12. 23:06:10

@BlogMeister: Csak szépen, sorjában...építsük a demokráciát közösen!
„A HÁBORÚ: BÉKE
A SZABADSÁG: SZOLGASÁG
A TUDATLANSÁG: ERŐ”

viperakapitany 2012.01.12. 23:06:21

@ciceró: pontosan

ráadásul két Magyarország van: aki ingyenes hirdetési újságból tájékozódik és aki nem. mit sem számít smitt plágiuma. orbán annál tökösebb, minél senkibb embert tart hatalomban. csodálom, hogy nem egy háziállatot tart köztársasági elnökként

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2012.01.12. 23:06:25

Olyanok értékelték jelesre az államfő dolgozatát, akik tagjai voltak egy tanácsnak, amelyet a Schmitt által vezetett MOB hozott létre.

...

Ez a Summa cum Laude titka.

Átverés! 2012.01.12. 23:07:26

bioLarzen@
Egyetértek, hogy nem érte meg neki.De ha ez igaz akkor súlyos jellemhibája van, ilyen teherrel elvállalta ezt a magas beosztást, uralkodik a palotában, a testőr ezredes árnyékként követi.

Színjáték az egész. Többen mondták már, hogy Mo. baja - többek között az is - hogy nincsenek államférfiak, vagy csak ilyenek vannak?

Én még emlékszem arra rádió műsorra amikor Mádl Ferenc elmondta, hogy OV felhívta, hogy vállalja el a Közt.Elnöki tisztséget.A telefonba azt mondta Ferikém neked ezt vállalni kell és órákat adott csak a gondolkodásra.

Hát így mennek mifelénk a dolgok.

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2012.01.12. 23:07:29

@BPBP: Pom Pom kolléga védett szakkifejezése!
ne lopd el, ne másold, ne palizáld!:-D

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.01.12. 23:08:09

@BlogMeister: annyira azért nem nagy téma ez. Doktor vagy nem doktor, oly mindegy. Gondolta eddig valaki, hogy tudós ember?
És természetesen nem unikális az eset, az egyetemünkön pl. szorgos kezek írtak PhD-t egy államtitkárnak... nem is lett belőle túl nagy botrány, amikor kiderült... a külföldi ösztöndíjasoknak meg jellemzően a konzulenseik írták a disszertációkat... osztán hazamentek líbiai schmittpálnak...

ökörpöröly 2012.01.12. 23:08:39

A kurucinfón nagyon osztják Schmitt Pált, még hogy nem érdekli az "alsóbb néposztályokból származó nemzeti radikálisokat" Shit-Snitt-Skicc Pál plágiuma!:)
Már zsidózzák is, mint Sólyom Lacát! :)

megszűnt 2012.01.12. 23:08:53

@ulrike:

"OK, csak vicceltem. A dr. nem név, egy cím a név előtt. Nem azt írta, dr. Napoleon Bonaparte, hanem azt, hogy dr. Scmitt."

Tudom. Tettem is egy mosolyt viszontválaszom elejére és elmondok egy történetet.

Már fiatalon sem nyugodtam és van az én városomban egy szobor, mely I. világháborús emlékmű, de ahhoz, hogy ez most ott álljon, a csatákban meghalt katonák tiszteletére, ahhoz rengeteg aláírás kellett!

A legjobb barátnőm, akkoriban lett doktor és amikor adtam az ívet, megkérdezte tőlem, hogyan írja alá és azt mondtam: legyen doktor, mert ez egy hivatalos papír és úgy szerepelj rajta.

Egyébként értem amit mondasz. Tudtad, hogy a doktori cím mellé gyakran osztanak szerénységet is? Bizony.:) Akinek pedig nem, hát ővele nem igazán érdemes foglalkozni.

Képzeld el, ha @lüke blogtársam úgy mutatkozott volna be nekem személyes találkozásunk alkalmával, hogy Dr. ez+az. Föl sem merült benne, de vicces lett volna, pedig nem bitorolja.

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2012.01.12. 23:10:03

Amúgy olyant mondok, hogy bele fogtok borzongani:

Eddig azért a privát szféra tiszteletben volt tartva, a politikusok, amolyan betyárbecsületből nem piszkálták egymás magánéleti múltját.
Most a HVG és a mögötte lévő cucclib körök veszélyes szellemet engedtek ki a palackból.

Jól mondom?

subtotal 2012.01.12. 23:11:10

@Kara kán: meghallgatjuk azt is, de eddig nem került elő.
De ugye nem gondolod, hogy egy ilyen lejárt szavatosságú levegőbe pofázás bármire is magyarázat ebben az ügyben.

Mondjuk tőled megteszi...

Diocles 2012.01.12. 23:11:19

@SzucsCsaba:

"Kedves Török Gábor,

Szerintem az utolsóként említett komoly poltikai érv csak annak tűnik, számomra eléggé ellentmondásos.

Ha ugyanis, ennek fényében lemondatják Schmitt Pált, és választanak ismét egy nekik kedveset, újra meg van a régi támadási felület. Sőt az egész így teljesen hiteltelenné és bohózattá válhat.

Ha pedig olyan független jelöltet találnak, akit a politikai ellenfelek is elfogadnak, akkor ez esetben a kitolt mandátum haszna mi lehet a Fidesz számára?

Ennek komoly jelentőségét én legalább is nem látom most. Tudna nekem ebben támpontot adni?"

Telitalálat.

pom pom 2012.01.12. 23:12:12

@Kara kán: teljesen hüje vagy... kár hogy itt nincs tahótlanító

mióta magánszféra a doktoridisszertáció ????

akkor a hagyó által eltalicskázott pénz is magánügy... nem turkálunk más zsebében...

odamondó 2012.01.12. 23:13:27

torokgabornaiv.blog.hu

subtotal 2012.01.12. 23:14:03

@Kara kán: a tudományos munkásság (felhívnám a figyelmed a munka szóra) a magánélet része?

pom pom 2012.01.12. 23:14:32

@odamondó: apropó...

TG hogy "szerezte" a diplomáját??? nem palizálta ugye? bolgár vonal?

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2012.01.12. 23:14:53

Különben minden sarkalatos alá van írva. Akkor meg...?

Ha pedig az IMF vagy EU törvényeket akar módosítani, még jól jöhet, hogy netán, esetleg épp nem lesz, aki aláírja.

Mindig a dolgok jó oldalát kell nézni!

ökörpöröly 2012.01.12. 23:14:59

@Kara kán: Te, szittya lóondóval elegyített kumisz! Milyen kulturális magatartásmintákat láttál te gyermekkorodban, hogy egy köztörvényes bűncselekményt elkövető közjogi méltóságot védesz? Cigánytelepen nőttél fel, ahol a büntetett előélet, a bűnözés volt a "menőség" forrása?
Te nem jobboldali vagy, hanem egy utolsó lumpenproli tróger, de akkora, hogy még Tirana-alsón is kilógnál a sorból! :)

pom pom 2012.01.12. 23:15:46

@subtotal: igen magánélet, mert benne van a másság szó: m(unk)ásság...

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.01.12. 23:15:48

@subtotal: mondjuk Schmittel kapcsolatban a "tudományos munkásság" összetétel súlyos inszinuáció. :D

panelburzsuj 2012.01.12. 23:15:56

@manyike:

Neki is lehetnek dossziéi. Vagy dossziérajongó ismerősei.

Ötven éven át mindig, mindent elnéztek neki. Mindenki.

(Kezdődött a felvételivel. Nem, mert Schmitt apuka a háborúban/alatt - ennyit tudhatunk. Aztán mégis. Máig.)

Ő lenne az egyetlen sjnájdig, gerinctelen, üresfejű mindenrekapható ebben az országban?

BlogMeister 2012.01.12. 23:16:34

@Hepci: Néhány napig téma csak ebben az országban, Németországban sokáig az volt. Schmitt elég sokat tett azért, hogy ne legyen téma. Elmerül a sok hülyesége között egy ilyen műdoktorátus.

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2012.01.12. 23:16:54

@Kara kán:
Ez az ötlet amúgy kopirájtolt!
(c) Kara kán, 2012. Minden jog fenntartva! A szomszédosak is!

Ha fel akarod használni, kérj engedélyt.

Sorry, de többször loptak már tőlem ötletet, sok mindent a cucclibek.

sárkányfő 2012.01.12. 23:17:35

1. Schmitt Pál maga bizonyította be, hogy plagizált. Azzal, hogy nem perelte be a Hvg.hu-t.

2. Hvg.hu-nak ÓÓÓRIÁSI riszpekt! Ezt tanítani fogják! Mestermunka, iskolapélda. Ahogy kell. Már most klasszikus. Szép felépítés, tökéletes kivitelezés, gól. A bomba robbant. Egy államfő lebuktatása és a helyére rakása (szemétdombra), és a magyar közélet informálása az igazságról egy akkora eredmény, amire méltán büszkék lehetnek, már most lehet tudni ki kapja év végén az oknyomozói díjat. A szerzőnek, György Miklósnak ezúton is hatalmas gratula, szép volt.

viperakapitany 2012.01.12. 23:18:03

@Kara kán: nehéz munkád van. mindent vállalsz?

pom pom 2012.01.12. 23:19:13

@viperakapitany: lehet jo lesz álamfőnek? vagy lábtörlőnek? mire gondolsz?

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2012.01.12. 23:20:10

@Kara kán: Bizony így van! Sőt, ha a sok aláírkálgatástól ínhüvely-gyulladással mwenne az SZTKba és kiírnák, megmenekülne a Zország a liberálkapitalisták diktálmányaitól!
Ennyi hüjeséget, télleg. Nem vagy te homo politikus véletlen?

Romkocsmák félhomályában merengő, félázsiai BPBP 2012.01.12. 23:20:28

@sárkányfő:
Hát, nem lennék most György Miki helyében! Nem biztos, hogy pont oknyomozói díjat fog kapni! Lehet, hogy mást! ;)

Dr. Cica75 2012.01.12. 23:21:02

Karakán az isten basszon meg ne védd már a Skiccpalit, egy gerinctelen kommunista besúgó volt!

panelburzsuj 2012.01.12. 23:21:38

@Kara kán:

"Most a HVG és a mögötte lévő cucclib körök veszélyes szellemet engedtek ki a palackból."

A veszélyes szellem stimmel.

De hogy kik engedték ki - arra még nem mernék fogadni.

ssi 2012.01.12. 23:23:05

@namitirok:
"Akkor mi baj? Palizált, oszt annyi...
A MOB elnökeként azért kevésbé voltam elégedett vele"

KE kiemelkedő, megkülönböztetett státusz .. nemcsak jógait, hanem az elvárásokat tekintve is .. Göncznek elnézted volna?

panelburzsuj 2012.01.12. 23:23:15

@Cica75:

(Köszönöm: tömörebben fogalmazol nálam.)

megszűnt 2012.01.12. 23:23:31

@manyike:

"személyesen vkinek kérnie kellene, hogy a testnevelési egyetemen folytassák le a vizsgálatot"

Nagyon kényes ügy ez. Ki merné kérni személyesen, pláne már bizonyos anyagokhoz hozzá sem lehet jutni, csak úgy, pedig állítólag minden doktori disszertáció anyaga elérhető.

pl. itt: BCE Doktori disszertációk archívum:
phd.lib.uni-corvinus.hu/

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2012.01.12. 23:23:31

Ne káromkodjatok!

Itt azt írják index.hu/belfold/2012/01/12/megsemmisithettek_schmitt_pal_szakdolgozatat/ hog nincs meg a disszertáció.
Akkor miről beszélünk?

Ja, és még egyszer mondom:

Az vesse rá az első követ, aki soha nem puskázott diákkorában!

Na, ugye, ugye!

ubul2000 2012.01.12. 23:24:56

@manyike: ugye Fodor Gabriellát említettem, rémlik valami szoci képviselő, aki nyelvvizsga-bizonyítványt hamisított, de gondolom több példa is van

1. szerintem igaztalanul vádoljátok sp-t plágiummal. Ezt arra alapozom, hogy sp - szerintem - képtelen lenne bármilyen doktori disszertációt készíteni, még másolás szintjén sem

2. A plágiumot- ha egyáltalán volt ilyen - feltehetőleg az követte el, aki megírta sp helyett a disszertációt, de erről sp-nek fogalma sem lehetett.

3. sp-ért nem kár, már a la olimpia kapcsán is rühelltem

4. még rövid munkák várnak sp-re - jön a rendszer átállása prezidenciális rendszerre. OV lesz az új elnök, sp pedig lemond.

viperakapitany 2012.01.12. 23:25:09

@pom pom: az igazi kérdés, mit lép a SOTE rektor illetve a NOB. előbbi a doktori címet veheti el, utóbbi perelhet, mert a bolgár kutató NOB ösztöndíjjal dolgozott a témán és a szellemi termék tulajdomosa a NOB.

amúgy smitt ritka gusztustalan: az elhunyt édesanyjára hivatkozva doktoritott (értsd lopott), aztán megvádolta plágiummal az elhunyt szerzőt. Mert az, hogy NOB jegyzőkönyveket jelölt meg smitt titkársága tegnap mindkét dolgozat forrásaként azt jelenti közvetve, hogy a bolgár is hiányos forráshovatkozást adott be (plagizált)

így kerek a történet

a NOB végig tudta szerintem és onnan lett valakinek elege

Dr. Cica75 2012.01.12. 23:26:12

@Kara kán: Akkora hülye vagy, hogy nem tudod mi a különbség a szakdolgozat és a disszertáció között?

viperakapitany 2012.01.12. 23:26:42

@Kara kán: szakdolgozat és disszertáció nem azonos. általános iskolás vagy?

civil polip 2012.01.12. 23:27:34

@Kara kán: A szakdolgozat nem azonos a disszertációval. Inkább írd a blogodat.

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2012.01.12. 23:28:50

@civil polip:

Miért kell ezt annyiszor elismételni?
Nem vagyok süket.

ubul2000 2012.01.12. 23:28:52

@concret: kedves concret!

Bennfentestől kérdezd, ne tőlem. Információm nekem is annyi van, mint neked.
Üdv.:

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2012.01.12. 23:29:39

@manyike: Irónia, irónia, Te mindenem.
Nem néztem volna el. De más emberi kategóriáról beszélünk egyébként is!

tundrazuzmo (törölt) 2012.01.12. 23:30:13

@Kara kán: "El tudjátok ti képzelni, hogy mennyire pénzt öltek bele ezek az átkozott, ezerszer átkozott, mert természetüknél fogva zsaroló és aljas cucclibek Schmitt Pál lejáratásába? Vajon hány magánnyomozót és aktivistát állítottak rá ezek a gennyládák arra az aprómunkára, hogy ízekre szedjék ennek az amúgy senkinek nem ártó, és alapvetően tisztességes politikusnak a múltját?"

2 aktivista dolgozott az ügyön. Az egyik a bolgár Nyikoláj volt, aki a másik (egyik?) disszertációt írta. A másik pedig egy félvak, fakezű, diszleksziás újságíró, akinek ilyen előkészítés után nem okozott gondot a lavina elindítása.

ubul2000 2012.01.12. 23:31:16

Eszembe jutott valami, amit tegnap éjjel felé @Hepcinek említettem is. László56 mára érdekes dolgokat jósolt. S lőn...
Persze @Hepcit csak a süllő érdekelte :))))

sárkányfő 2012.01.12. 23:31:28

Egyébként "nemdoktor" SP személyisége tökéletes bármilyen hatalom számára. Meg sem kell törni, teljesen megbízható, elvtelen, kellően buta ahhoz hogy a főnökei rábízzanak bármit, mert tudják hogy nem tudná átverni őket, és nem is akarná, eszébe se jutna. A rebellis gondolkodás tökéletes, színtiszta, abszolút hiánya, a színtiszta simulékonyság, szervilizmus, ez maga az álomkáder.
Meggyőződésem, hogy SP III/III ügynök is volt. Az ilyen alkat erre a tökéletes. Az Astoria szálló dugig volt poloskázva, ehhez kellett pár belsős ember. Nyilván pont ezért is tették oda. És ez ki is fog derülni. Csak idő kérdése.

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2012.01.12. 23:32:33

@ubul2000: A titkárnője volt! vagy a kutyasétáltató..logikus!
Dr. Kotász, ha ezt megélhette volna.,..

ssi 2012.01.12. 23:33:12

@knausz: sokan mondják, hogy magának S.P.-nek kellene kérnie a vizsgálatot .. mert ő az ország KE-e, ami nagyon sok mindenre kötelez .. nála minden feltétel adott, hogy egyértelműen eldöntsék @ulrike: én elnéző vagyok pl. azokkal a fiatal dr-kal, akik nem a diplomájuk mellé kapták (mint a jogászok, orvosok), hanem külön és megdolgoztak érte. eleinte nagyon boldogok, ízlelgetik, használják, majd szép lassan elmarad .. új életcélok jönnek :))

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.01.12. 23:35:05

@ubul2000: ez már tegnap kiderült (mondhatjuk úgy is, ki volt derülve).
Süllő meg nem jött. :)

subtotal 2012.01.12. 23:35:35

@Hepci: sajnálom, tényleg.
Ezúton kérek elnézést azoktól, akik évekig publikáltak és gürcöltek, hogy meglegyen nekik ez a fokozatuk, erre pár hónap múlva gúnyos félmosollyal fog mindenki a doktori címükre reflektálni.
Hajrá Fidesz, Bajnainak elég lesz 2014 januárjában dönteni. Kampány sem kell majd.

sárkányfő 2012.01.12. 23:36:39

már videó is van :)

www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=9hMOUWTn6r0

de ez _nem_ egy hitler-videó. bár gondolom az is készül...

ssi 2012.01.12. 23:37:35

@namitirok: "Te mindenem." :))) ezt bevezetem, köszi

bocsi, akkor nem jól értettelek. hosszú és nehéz a nap. kérlek, most irónia nélkül. valóban érdekel :)

Asakura Hao 2012.01.12. 23:38:25

@Kara kán: nem lennék a helyedben, amikor a központ kiadja a feladatot, hogy bármi áron, de meg kell védeni a védhetetlent. Marcipánnak füllenteni a szart és 100%-s narancslének hazudni a nagyi katéteres zacsijában lötyögő folyadékot... hmmm ínyenc vagy. :D
Őszintén sajnállak és drukkolok, hogy ép ésszel éld túl (már ha volt valamikor is olyasmi).

márta)) 2012.01.12. 23:39:16

Mulasson ön is Magyarország elnökén!"

Schmitt Pál elnöki tevékenysége eddig is elég témát szolgáltatott az internetes népművészet ifjú mestereinek. A plágiumügy újabb alkotásokkal gazdagította a netes folklórt."

hirszerzo.hu/nyuzsi/2012/1/12/Mulasson_on_is_Magyarorszag_elnoken_N6X0BV#rss

Tessék képeket (is) nézegetni. Jó szórakozást.
Hála, hogy van az országnak (egy) államfője (is)??

:)))

billy reed 2012.01.12. 23:39:29

@Kara kán: "Most a HVG és a mögötte lévő cucclib körök veszélyes szellemet engedtek ki a palackból.

Jól mondom?"

Nem.
Schmitt Pál Magyarország köztársasági elnöke (még).
Így elég esélyes, hogy közszereplőnek számít.
Miért is lenne az ő magánügye, hogy (lehetséges), hogy a doktoriját hamisította?
Semmi gond: egyszerű, mint az ásóbot: csak bizonyítani kell, pro vagy kontra.
Ha nem plagizált, semmi gond.
Ha igen, akkor...
De hogy ez magánügy volna?

Ejnye-ejnye, ilyen nagy a baj? Már nincs több érv, ugye?

panelburzsuj 2012.01.12. 23:39:50

@ubul2000:

"már a la olimpia kapcsán"

Borkai megbocsát.

Pedig őt ütötte el a szerepléstől.

Egy nagy-nagy szerető-megbocsátó család.

hvg.hu/velemeny/20100628_borkai_zsolt_schmitt_los_angeles_1984

bgp 2012.01.12. 23:41:03

@Cica75: most a narancskomcsik kesztyűbábja, persze, hogy védi.

2012.01.12. 23:43:17

@Kara kán:
Ne beszélj hülyeséget, mert megütöd a bokád!
neked tudnod kéne, mi folyik! Nem szóltak ? Bazze, véged van! Már Viktor sem bízik benned!

A Ckicc Pali doktori címe azért került épp most elő, mert a fidesz , bocs(!) Orbán készíti elő a terepet magának. ha nincs kiút a válságból, lesz hova menekülni. Még most nem menesztik, majd...

A válság sehogy se sülhet el jól: Ha IMF, ciki, életszínvonal romlás, gazdasági megszorítások, Orbán, te tetted ezt.
Ha szabadságharc, államcsőd, életszínvonal romlás, gazdasági megszorítások, Orbán, te tetted ezt!

Kell az egérút!
Csak téged hagynak hülyén meghalni.

ubul2000 2012.01.12. 23:44:15

Jut eszembe, Bokros diplomáját sem látta még senki sem

megszűnt 2012.01.12. 23:44:18

@manyike:

"én elnéző vagyok pl. azokkal a fiatal dr-kal, akik nem a diplomájuk mellé kapták (mint a jogászok, orvosok), hanem külön és megdolgoztak érte. eleinte nagyon boldogok, ízlelgetik, használják,"

Nekem van egy szívemnek kedves, most Dániában dolgozó, tudós barátom, annyi idős, mint Török Gábor, és kutatásokkal foglalkozik, kiváló elme.

Egyszerűen nem érdekelte, hogy ő doktor legyen, mert sose ért erre rá, folyton kutatott. Aztán úgy szerezte meg mégis a címet, hogy egy tanára az egyetemen rábeszélte. Vicces volt!

Karácsonykor állandóan kérdezgettük tőle:- Már doktor, még nem? És akkor:- Mikor?- felelte és amikor doktor lett, már észre sem vettük.

2012.01.12. 23:45:49

@knausz: "Nem érv, hogy sokan használnak megnemjelölt forrásokat a dolgozataikban. "

De. Érv. Ezt hívják plágiumnak. Magyarul lopott.

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2012.01.12. 23:46:09

@manyike: Csak próbáltam Feri és Pali közé párhuzamot illeszteni.
Most akkor holnap szét lesz b@szva megint a város, hogy ez kiderült?
Vagy pohár a biliben este forog fenn?
Lassan több baj, mint nap, nem?:-(

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2012.01.12. 23:47:25

@Könnyen elkaptuk, uram!:

Na, megyek aludni, mert elfáradtam.
Ma is rosszak voltatok velem. Gézengúzok.

sárkányfő 2012.01.12. 23:47:27

"Olyan emberek értékelték jelesre és engedték át Schmitt Pál államfő plágiumgyanús doktori disszertációját, akik tagjai voltak egy szervezetnek, amelyet az akkor Schmitt által vezetett Magyar Olimpiai Bizottság hozott létre. A szervezet az olimpiai múlt gondozásáért felelt, és 1990-ig Schmitt vezette."

www.origo.hu/itthon/20120112-schmitt-kozeleben-dolgozott-a-doktorijat-dicserettel-elbiralo-tortenesz.html

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2012.01.12. 23:48:30

Schmitt Pát, természetesen. Lassan elfelejtem a "polgári" nevét a Doktor Úrnak, aki olimpiai bajnok is, nem mellesleg!
Remélem, abban nem találnak Palizálást a libsiizék, vagykik!

kerekgabi 2012.01.12. 23:48:30

Elterelő hadművelet, hogy a valós, égető probléma helyett legyen miről csámcsognia a népnek. Egy ilyen nímandot, mint a smitpál könnyen elédobnak a népnek, nesze konc, marakodjatok. Közben a durva vízfej, a bányatulajdonos fiacskája, fotballatyaúristen tovább tolja a nép szekerét a szakadékba. Csiki-csuki-csiki-csuki-csiki-csuki..... de meddig????? Könyörgöm! Meddig már?

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2012.01.12. 23:49:50

@Kara kán: Ne forgolódj álmatlan, azért megdógoztál a leszúrásokért!
Szebb holnapot, Nertárs! Visszavágót!

concret 2012.01.12. 23:50:05

@ubul2000: Vagyis ilyen szűk körben konspiráltak - még Kövér sem tudta, miért smittpali a befutó.

Ő ugyanis szót emelt ellene.

Nem vagyok fideszes 2012.01.12. 23:50:44

Jaj, dehogy mondjon le (gy.k.: zavarja el a Kedves Vezető). Égjen csak rájuk ez a nyomoronc még jobban, mint eddig.

Megjegyzem: baromira meg voltam lepve, amikor kiderült, hogy Kötél Lackó nagyon nem akarja K.E.-nek. Nem úgy ismerem, hogy volnának erkölcsi skrupulusai, csak arra tudtam gondolni, hogy valamit nagyon tudhat, ami kiderülhet és ezzel baj érheti a Fityisz Rt.-t, de Ovi annyira el van szállva, hogy elhessegeti magától a bukta gondolatát is, mert "olyan nincs".

Jól gondoltam.

2012.01.12. 23:52:07

@graycivil:" Olyan, aki helyesli a Tákolmányt, de utálja Skicc Palit. Ötlet? :-) "

OV , nyertem? Szerintem Vitya készíti elő magának a pozíciót, mert már érzi, bukott a mutatvány. ha IMF, akkor ő már senki, ha nem IMF akkor egy államcsődbe vezeti az országot.
Inkább széket cserél, majd két négy év múlva a választóknak eladja a fidesz propaganda, hogy nem ő, hanem az utódja vitte csődbe az országot!

ubul2000 2012.01.12. 23:52:10

@billy reed: "csak bizonyítani kell, pro vagy kontra."

Milyen igazad van, bizonyítani kell. Ahhoz képest, hogy ez még nem történt meg, elég nagy hangjuk van a kritizálóknak. Ha mégsem plagizálás, sok-sok perre lehet számítani.

ssi 2012.01.12. 23:52:55

@ciceró: :))

sokat kockáztat O.V. , de szerinted mit nyer ő, ill. az ország majd vele?

harc-1: tartalom miatt meg a csakazértis keményen harcolok, mert ilyen vagyok, tanuljátok meg?

harc-2. lesz, ha mégis kell majd hitel, nemcsak a háló .. annak ki/mi lesz majd az oka?

panelburzsuj 2012.01.12. 23:53:21

@ubul2000:

Pont olyan üdítő tudsz lenni, mint aszekelyek - és sokkal-sokkal tömörebb!!

2012.01.12. 23:53:28

@viperakapitany:" nehéz munkád van. mindent vállalsz? "
Nem. Csak pártmegbízatást.

panelburzsuj 2012.01.12. 23:54:37

@SchindIer Pistája:

Ideje volt már, hogy induljon a banzáj ...

2012.01.12. 23:56:47

@Kara kán: Ő a kecskeszakállát levágatta, de ki tudja miket titkol még a múltjából...?

Ezen én is gondolkoztam: ki lehet vajon az a tudathasadásos ürge, aki magyarnak képzeli magát, miközben tatár?

Vajon Kara , fideszes képviselő? Vagy Fekete úr, aki Úr-nak képzeli magát, pedig csak kán?

concret 2012.01.12. 23:57:01

@Kara kán: jól mondod, de még milyen jól!

AbuBakr 2012.01.12. 23:57:33

@kíváncsivagyok: ""ha a Fidesz megvonja a bizalmat, Schmitt Pál biztosan távozik."

Kedves T G , ezzel az erővel azt is írhatta volna : 1X1=2"

...izé, engem is elrántottak matekból egyszer, de az 1x1=1 még azért ment....
én a deriválásnál adtam fel a küzdelmet, de látom te mindjárt a második osztályban kidugtad a zászlót nyolcévesen....

kerekgabi 2012.01.13. 00:00:20

@manyike:
Maga ovi a kockázat. Minden oldalán egy pöttyel kocka. Maga a rém, az egész országlásával együtt.

fvipera 2012.01.13. 00:00:24

@SchindIer Pistája: egyébként az sem tragédia, ha visszavonja a SOTE a doktoriját, mert van neki még díszdoktori is. jut is marad is. ez lehetne a konszenzus.

2012.01.13. 00:00:56

@Kara kán: "Amúgy olyant mondok, hogy bele fogtok borzongani:

Eddig azért a privát szféra tiszteletben volt tartva, a politikusok, amolyan betyárbecsületből nem piszkálták egymás magánéleti múltját.
Most a HVG és a mögötte lévő cucclib körök veszélyes szellemet engedtek ki a palackból.

Jól mondom? "

Ennyi? Hát már itt tartasz? Ettől még van lejjebb?

ssi 2012.01.13. 00:01:37

@namitirok: nem ma derült ki .. és nem forr a város .. :)

@knausz: mindenre lehet pro és kontra példát hozni, csak általánosítani nem szabad. én elfogadom bármelyik típust, s csak ez alapján nem ítélkezem. nekem ők a közvetlen hétköznapi környezetem :)

szép álmokat :))

2012.01.13. 00:02:06

@viperakapitany: "orbán annál tökösebb, minél senkibb embert tart hatalomban. csodálom, hogy nem egy háziállatot tart köztársasági elnökként "
A kedvenc lovát? Nagy különbség nincs.

Nem vagyok fideszes 2012.01.13. 00:02:29

De jó nézni, amikor a neonáci és a fityiszhívő öli egymást... hajrá, csak így tovább, fiúk!

sárkányfő 2012.01.13. 00:02:35

@ubul2000:
nosza, pereld be a HVG-t :) nem fogod megtenni.

sőt, ami igazán számít, maga Pali bá sem fogja megtenni. Már megtette volna, ha igaza lenne. Már hatalmas tágra nyílt szemekkel felháborodottan kérte volna ki magának 200 kamera kereszttüzében, és folyamatosan fenyegetőzne perrel.
arról nem is szólva, hogy lakájmédiából is sugárban dőlne az aljasszemétkocslizsidóbérnchazugaljasballibmédiablablablablabla......
ehelyett mi van? kuss van, ez van. ez a hatalmas kuss pedig beszédesebb mindennél.

és ha te még komolyan hiszed, hogy Pali bá maga írta azt a dolgozatot (ilyesmire intellektuális szintje sincs, nem képes ennyit írni), akkor ez egy kiváló alkalom, hogy kicsit felülbíráld enmagad elfogultságát.

panelburzsuj 2012.01.13. 00:03:30

@SchindIer Pistája:

Egy dolog azért zavarhatja őket.

Ha nem tudják, hogy ki lőtt, csak azt, hogy talált.

Hihhetetlen 2012.01.13. 00:05:02

Szerintem két alternatíva van:

1) Orbán-konteo: az amit itt is sokan írnak, SP ki, Orbán fel, xy min. elnöknek be. Ez magyarázat arra, hogy SP miért nem mond le csak simán: le kell járatni, hogy a helyére lehessen ülni, nem elég, ha lemond; pláne nem ha visszahívják

2) Belső ellenzék konteo: Fideszen belüli személyek vagy körök lassan elkezdik a NER bontását. Cél OV buktatása, de előbb le kell bontani a legfontosabb bástyákat, megpróbálni betolni a saját embereiket és egyben fokozatosan lejáratni a vezért.
SP valszeg eddig is a leggyengébb láncszem és legkisebb áldozat volt, a kirobbantó most lapul, figyeli a hatást és várja a pillanatot.
Keresztapa utánérzéssel: aki az utódot hozza, az az áruló (a többieknek meglepetés kell legyen a helyzet). Ha ez a program van hamarosan új botrány lesz és/vagy elkezdenek különféle "Felcsúti beszéd" részletek szivárogni.

Áh, úgyis az 1)-es, vagy a szokásos nettó hülyeség, mint már annyiszor...

Bulat Okudzsava 2012.01.13. 00:06:07

"Nem tartom véletlennek tehát, hogy a Fidesz a botrány kirobbanása óta egyelőre nem nyilvánult meg. Az elvi-morális véleményükben nem kételkedem, a kérdés csak az, hogy hatalmi-politikai szempontokból ez az álláspont nyilvánosan vállalható-e."

Kedves Gábor! Nagyon szép dolog a jóhiszeműség, de azért a kormánypárti vezetők elvi-morális véleményében én nem lennék olyan biztos. Ez a kormány számos bizonyítékát adta, hogy teljesen lebecsüli a szakértelmet, a gazdasági vagy a jogi szaktudást. Nem csoda, hogy a felvételi jelentkezések beadása előtt egy hónappal drasztikusan csökkentette az államilag támogatott helyekre felvehető közgazdászok és jogászok számát: nincs szükség hozzáértő emberek képzésére, a Nemzeti Együttműködés Rendszere megvan nélkülük...

Minek fiatal közgazdászokat képezni, ha kulcspozicióban van Matolcsy György (ahogy Hetényi István mondta: "a statisztikákkal nem bíbelődsz, ugye Gyuri"), akinek van diplomája? Minek, ha miniszter lehet Németh Lászlóné, akinek nincsen? Minek, ha ott van Dr Schmitt Pál közgazdász, akinél minden bizonytalan?

Minek jogi diplomát szerezni abban az országban, ahol a jogász végzettségű miniszterelnök, igazságügyi miniszter, házelnök, kormánypárti frakcióvezető a legkisebb szégyenérzet nélkül levezényelte a visszamenő hatályú törvénykezést vagy "az alkotmányellenes alkotmányozást" és "az alkotmány napi politikai eszközzé lefokozását". (Itt kell megköszönjem Sólyom László köztársasági elnök úrnak, hogy nem hallgatott: pontos és részletes diagnózist adott a magyar alkotmányosság jelenlegi állapotáról a múlt heti HVG-ben. Nem véletlen, hogy "a Fidesz hatalmi érdekei miatt" helyette Schmitt Pált nevezték ki elnöknek.)

Ha lenne ezeknek a kiváló politikusoknak bármilyen, valódi morális-elvi véleménye, akkor mindezek nem történhettek volna meg.

Végezetül lenne egy kérdésem, kérlek ne vedd személyeskedésnek: tételezzük föl, hogy eddigi tudományos és oktatási tevékenységed elismeréseként idén nyáron egyetemi tanárrá neveznek ki. Szeretnéd-e átvenni a kinevezésedet Doktor Schmitt Páltól?

fvipera 2012.01.13. 00:06:38

@SchindIer Pistája: felőlem belemehetünk ebbe a visszavonósdiba, csak annyit mondok, pl. a pázmány n+1 doktorit ad neki; ahol n a visszavont díszdoktorik száma. ha pedig sokat ugrál a rest of the word, akkor nem kis, hanem nagydoktorit ad.

na de őszintén: dr. smitt pál. ez nem oximoron véletlenül?

ssi 2012.01.13. 00:07:48

@kerekgabi: s ki/mi állítja meg, ha nem egyértelmű a jövő, hanem lebegtetett reménnyel többesélyes örök bizonytalan?

fvipera 2012.01.13. 00:07:53

@panelburzsuj: szerintem a NOB lőtt. unják smittet

2012.01.13. 00:07:54

@Kara kán: "Az vesse rá az első követ, aki soha nem puskázott diákkorában!

Na, ugye, ugye! "

te tényleg gyengeelméjű vagy.

ubul2000 2012.01.13. 00:09:18

@sárkányfő: olvasni is szoktál, vagy csak írni?

" szerintem igaztalanul vádoljátok sp-t plágiummal. Ezt arra alapozom, hogy sp - szerintem - képtelen lenne bármilyen doktori disszertációt készíteni, még másolás szintjén sem" 23:24

Saga 2012.01.13. 00:10:06

Csak azt kérdezném, hogyha a Sándor Palota megüresedik, akkor azt az új zongorát megkaphatnám-e jutányos áron? Ne árválkodjon ott szegény.

panelburzsuj 2012.01.13. 00:11:05

@fvipera:

Ha úgy van, megnyugodhatunk.

fvipera 2012.01.13. 00:11:29

egyébként pedig smitt nem plagizált. mert szerintem még a fordítást sem ő csinálta. kiválóan látszik, hogy van 15-20 saját oldal, mivel, hogy us mondjam, sajátos nyelvi stílusa van neki, már ha értitek mire gondolok. A maradék 180 oldalt pedig fordíttatta. Büntetésből 100x másoltatnám le a dolgozatot.

ubul2000 2012.01.13. 00:12:57

@SchindIer Pistája: Ezt a szóról-szóra azonosságot nehéz lesz bizonyítani, tekintve hogy nem ugyanazon nyelven íródtak.

egyébként nem védem sp-t, sőt

hoseman 2012.01.13. 00:13:59

@Kara kán: te ökör állat barom spirituális fényhozó mágus! attól hogy annak a másik nyomoroncnak nem vájkáltak a múltjában,vagy nem pattant ki ilyen jellegű nyalánkság,az nem menti fel ezt a félhülyét!..

megszűnt 2012.01.13. 00:16:09

@manyike:

"én elfogadom bármelyik típust, s csak ez alapján nem ítélkezem. nekem ők a közvetlen hétköznapi környezetem :)"

Nagyképű doktorral még nem találkoztam.

Ellenben van az országban egy olyan ember, aki sose volt doktor, de állandóan és mindenki azt hiszi róla, hogy az. Igen komoly vita alakult ki erről a blogjában, én magam mondtam: nem lehet kérdés, hogy Szendi Gábor, ő Dr.

Kiderült, ez a doktori cím rajta ragadt, mint szamáron a fül. Nem tehet róla!

Neked is, a blogtársaknak is szép álmokat kívánok, illetve további érdemleges vitát!:)

anti76 2012.01.13. 00:17:26

@Kara kán: "Az vesse rá az első követ, aki soha nem puskázott diákkorában!

Na, ugye, ugye! "

őő. izé... gondolom az hogy schmidt puskázott ötödikben nem lett volna akkora hír. P;

panelburzsuj 2012.01.13. 00:19:33

@ubul2000:

"Ezt a szóról-szóra azonosságot nehéz lesz bizonyítani, tekintve hogy nem ugyanazon nyelven íródtak."

Szerzői joggal, doktori cselekményekkel még nem foglalkoztál túlságosan behatóan, ugye?

Nem vagyok fideszes 2012.01.13. 00:20:41

@hoseman:

Hagyd. Neki az sem volna gáz, ha az imádott elnöke odaszarna Merkel és Sarkozy terítéke közé az asztalra. Menthetetlen.

Nem vagyok fideszes 2012.01.13. 00:22:45

@panelburzsuj:

Neki nem is kell, elolvassa a manemen, a magyar hírlapon, meg megnézi az mtv-n, a rémhíren, meg az echon, hogy mit gondoljon.

panelburzsuj 2012.01.13. 00:23:15

@anti76:

Ha elolvasod az atv által Fidesz-tórumfaktumoknak föltett körkérdést, a válaszokban nagyjából hasonló érvelést találsz.

Szóval nem tett mást szegényem, mint a minta alapján szolgálatba helyezte magát.

2012.01.13. 00:23:24

@manyike: @sárkányfő: "Olyan emberek értékelték jelesre és engedték át Schmitt Pál államfő plágiumgyanús doktori disszertációját, akik tagjai voltak egy szervezetnek, amelyet az akkor Schmitt által vezetett Magyar Olimpiai Bizottság hozott létre. A szervezet az olimpiai múlt gondozásáért felelt, és 1990-ig Schmitt vezette."

www.origo.hu/itthon/20120112-schmitt-kozeleben-dolgozott-a-doktorijat-dicserettel-elbiralo-tortenesz.html

Sárkányfőtől.

Hát igen, ez mindent megmagyaráz!

2012.01.13. 00:24:49

@panelburzsuj: "Ezt a szóról-szóra azonosságot nehéz lesz bizonyítani, tekintve hogy nem ugyanazon nyelven íródtak."

Ez hülye!

panelburzsuj 2012.01.13. 00:26:17

@Lófasz Hadnagy:

Az ízlése is odébb van, meg kreatívabb is.

Nem vicceltem: néha kifejezetten üdítően eredeti.

2012.01.13. 00:26:55

@knausz:" Nagyképű doktorral még nem találkoztam. "

Jó lehet neked! Én rengeteggel, Mind jogásszal, mind orvossal.

2012.01.13. 00:29:30

@Saga:" akkor azt az új zongorát megkaphatnám-e jutányos áron? Ne árválkodjon ott szegény. "

Hülye vagy? Azon tanul tárogatózni!!

fvipera 2012.01.13. 00:29:41

@ubul2000: hát. franciául nem tudóknak is evidencia. talán menj rá a hvg oldalaira. Évszámok, nevek pl.

nem vitatható a plágium

gerdo 2012.01.13. 00:30:01

Nem vagyok rola meggyozodve, hogy a fidesz le tudja mondatni. Meggyozni esetleg meg lehet, de erovel, bizalomvesztessel nem. Es ez a jelenlegi helyzetben meg kockazatos is lehet, ha pali'ba bepoccen es kiirja a valasztasokat akkor az bizony az orban es a fidesz veget jelentene. (Azert azt megjegyeznem, ha ez utobbi tortenne, en ha tudnek adnek harom diszdoktorit az elbukott egyert cserebe neki, es azokat meg is erdemelne!)

ubul2000 2012.01.13. 00:30:06

@SchindIer Pistája: angol szakszöveget, de régebben
tudományos dolgozatot nem

Kandabula 2012.01.13. 00:32:09

Mit kell erről ennyit beszélni? Ha sportember, tudja a dolgát.

ubul2000 2012.01.13. 00:33:02

@fvipera: odáig nem süllyedek, inkább elhiszem :)))

arra persze kíváncsi vagyok, hogy miután megkapták a forrást, miért tartott nekik hónapokig az összehasonlítás?

hoseman 2012.01.13. 00:33:05

@gerdo:" Es ez a jelenlegi helyzetben meg kockazatos is lehet, ha pali'ba bepoccen es kiirja a valasztasokat akkor az bizony az orban es a fidesz veget jelentene."

nna kérem...ez nem a hírcsárda!

Vizslah 2012.01.13. 00:34:21

@Kara kán: ugyan már, hol élsz te? mikor volt itt békénhagyva a privát szféra? miről beszélsz?
90 óta mást sem hallunk, mint hogy ki kinek az apja-anyja, kinek a kicsodája mit csinált és hol dolgozott, ki kinek a volt férje/felesége, és ki hányszor csalja az asszonyt.
Pető papa sztori? Pokorni papa sztori? Baló-Morvai sztori? Deutsch és Rogán félrelépései? :)

panelburzsuj 2012.01.13. 00:34:36

@fvipera:

Egyelőre az azonosság látszik bizonyosnak.

A teljes dolgozat nincs közreadva.

Ha valóban az egész műben hiányoznak a korrekt forrásjelölések, akkor viszont a bírálók is vastagon sárosak.

hoseman 2012.01.13. 00:35:15

@ubul2000: azért hogy ne fussanak jégre bannyeg...

ssi 2012.01.13. 00:36:39

@Könnyen elkaptuk, uram!: :))) akkor még nem léptek ki a szocializmusból

tárogatós szép álmokat a zongorán :)

megszűnt 2012.01.13. 00:37:39

@Könnyen elkaptuk, uram!:

"Mind jogásszal, mind orvossal. "

Nem tudom, mi a valódi oka, de engem az orvosok egyenrangú partnerként kezelnek, talán mert eleve úgy viszonyulok hozzájuk.

Hát a jogászokkal csak a gond van! Amikor váltam, magam védtem magam, mert azt hitték, képes vagyok rá. Utána meg lettem dicsérve.

De van nagyon jó, ingatlanokkal foglalkozó, ügyvéd ismerősöm is, csak felhívom és akkor baráti alapon, örül, hogy beszélhetett velem, tanácsot adhatott.

Én azt gondolom, hogy van bennem valami, amivel mind a doktorokat, mind a fizikai dolgozókat és akkor ráadásul a mérnököket is - megszólítom. De ha külső adottság, akkor a szimmetria.:)

Jó éjt!

fvipera 2012.01.13. 00:38:23

@ubul2000: megtanultak közben franciául. nyilván. látom, a lényegre koncentrálsz, nem könnyű téged megvezetni.

ubul2000 2012.01.13. 00:40:54

@hoseman: hát volt itt olyan megalapozott vélemény (fvipera), hogy nézzek rá a két dolgozatra, és evidens a plágium

Most nem tudom, mihez tartsam magam

panelburzsuj 2012.01.13. 00:42:45

@knausz:

"Nem tudom, mi a valódi oka, de engem az orvosok egyenrangú partnerként kezelnek"

Az a fő, hogy te így érezd.

Hogy ők mindeközben mit gondolnak - az meg az ő örömük.

hoseman 2012.01.13. 00:45:21

@ubul2000: jobb egy fegyver ami nem kell,mintha nem lenne ,de kéne.... stimt?... ez kicsit olyan szabadságharcos példa lett....már nem is tudom hol állok,de jelen esetben a fegyver az hogy JÓL megalapozták állításuk valóságtartalmát..

ubul2000 2012.01.13. 00:47:44

@ubul2000: szokás szerint ide böffentesz valamit, aztán elhúzos a csíkot válasz nélkül

ubul2000 2012.01.13. 00:49:19

@hoseman: " jobb egy fegyver ami nem kell,mintha nem lenne ,de kéne"

Ebben tökéletesen egyetértünk

gerdo 2012.01.13. 00:54:10

@hoseman: olyan hihetetlen hogy palibanak gerince legyen?

hoseman 2012.01.13. 00:58:23

@gerdo: az van hogy ez a paligerinctémakör fantasy kategória....mert ha mondjuk sci-fi lenne,akkor azt mondom lehetséges..

Közbiztonság Szilárd 2012.01.13. 01:03:23

@Kara kán:
Süket lehet, hogy nem vagy.
De hülye igen.

béla a görög (törölt) 2012.01.13. 01:03:43

Orbán úgy sakkozik, hogy csak parasztokkal játszik...
Részemről kb. ennyit a skic pál szerepéről, lemondatásának súlyáról, fontosságáról.

Igérem majd egy fél mondat elejéig figyelemmel kisérem mit hoznak össze a jobboldali értelmiségi körök (irónia)

Hogy a fidesznek mi a jobb 2015 vagy 2017? pff
Jövő hét/február/március - IMF/Brüsszel

Ezért nem parasztokkal kell sakkozni...

Közbiztonság Szilárd 2012.01.13. 01:05:39

@ubul2000:
Mondjuk Bokros nem is tölt be jelenleg semmilyen funkciót (EP-képviselő, ahhoz meg nem kell semmilyen végzettség).

livengood 2012.01.13. 01:09:33

Azon csodálkoztam eddig, hogy ennek az embernek a múltja nem feslik fel. Néha mintha..., aztán még sem repedt tovább a kis gömböc. Most itt áll előttünk majdnem pőrén egy igazi kádár-kori karrierista múltja. Ismerve azt a kort tudható, hogy egy ilyen figurának sok hasonló cselekedete tarthatta csak fenn a csillagát és valószínű, hogy számára ennél még sötétebb ügyekben is szerep jutott.

ubul2000 2012.01.13. 01:10:34

@Közbiztonság Szilárd: próbáld egy kicsit szélesíteni a 2012.01.10. - 2012.01.13. időintervallumot.
Bokros pü miniszter volt, állítólag közgazdász, csak ezt a diplomát még nem látta senki.

ubul2000 2012.01.13. 01:12:04

@livengood: önmagában a la-i olimpia bojkottja miatt megérdemelné, hogy a sárba tiporják

sárkányfő 2012.01.13. 01:20:23

@ubul2000: te félnótás, ha összevissza írogatsz és magadnak is ellentmondasz, akkor ne bennem keresd a hibát. ezt írtad, erre válaszoltam: "Milyen igazad van, bizonyítani kell. Ahhoz képest, hogy ez még nem történt meg, elég nagy hangjuk van a kritizálóknak. Ha mégsem plagizálás, sok-sok perre lehet számítani."

ez konkrétan hétmérföldes ökörség, amire illő választ kaptál.
az, meg hogy máskor meg azt írtad, hogy szerinted is tuti hamis a cucc, az meg érdekes, máskor is volt már hogy fél órán belül teljesen ellentmondasz önmagadnak?

és bocs hogy nem olvasom el minden nagybecsű kommentedet, de sajnos a tapasztalatom szerint ez fölösleges időpazarlás, ezért a nagyját átugrom, úgyis lehet kívülről tudni mi a véleményed, rendszerint 100%-ban egyezik a szíjjártóéval.
de jó hírem is van, olyan nagyszerűen emberek klubjában vagy, mint aszekélyek meg kara kán, őket is ugyanígy átugrom, legfeljebb véletlenül olvasok bele egy -egy kommentjükbe...

roxxtar 2012.01.13. 01:21:46

Amúgy ki nem szarja le ezt?

Közbiztonság Szilárd 2012.01.13. 01:22:58

@ubul2000:
Volt.
Ha smitpali is csak volt álamfő lenne, akkor nála sem szólna ekkorát a pofon.

Egyébként Führered új embere, bizonyos Németné pl. bevallottan nem rendelkezik semmilyen diplomával, és mégis miniszter lett. Ugyanis a miniszterséghez nem előírás a diploma.

Nem mellesleg pedig Bokros azért rendberakott tanácsadóként olyan egykor szarban lévő gazdaságokat a pénzügyminisztersége után, mint a lengyel és a horvát.
Tehát lehet, hogy nincs diplomája - bár szerintem van -, de érteni mindenképp ért hozzá.
Ellentétben mondjuk Matolcsyval.

A kormány egyetlen értelmes embere, Fellegi helyén...

Ja, smitpaliról még annyit:

Kerényi János (Fidesz) a kérdésre, hogy mit szól a smitpali-botrányhoz:
"nagyon kevesen mondhatják el magukról, hogy kétszeres olimpiai bajnokok"

Én:
És azt még kevesebben, hogy úgy lettek kétszeres olimpiai bajnokok, hogy ezért egyetlen másodpercet sem kellett szerepelniük az olimpián, még csak be sem kellett öltözniük sportfelszerelésbe.

Ezt Schmitt Pál elmondhatja.

Ő ugyanis a tartalék volt a csapatban mindkétszer, és egyszer sem állt pástra egyik (természetesen csapatban) megnyert olimpiáján sem.

Egyéniben nem is ért el semmit.

sárkányfő 2012.01.13. 01:26:07

@Könnyen elkaptuk, uram!:
és még ez is:

"megtiszteltetésnek éreztem, amikor felkértek, legyek egy kétszeres olimpiai bajnok dolgozatának opponense"

hvg.hu/itthon/20120112_Schmitt_dolgozat_Kertesz_Istvan

Tehát egy olimpiai bajnok + az elbírálás idején a MOB elnöke. Részint tisztelték, részint közvetve a főnökük volt, egy "nagyon fontos ember", akinek a szava, véleménye a sport szűk területén sokat számít, tehát a saját helyzetükre is gondolniuk kellett, amikor elbírálták.

A legárulkodóbb, hogy még most is inkább védik. Pedig ha azt mondják: "ez egy jó anyag volt, de ezek szerint megvezettek", ez is rendben volna, hiszen nem várható el tőlük, hogy ismerjenek egy francia nyelvű tanulmányt. De nem, összezárnak, védik a védhetetlent. Ezzel csak a velük szembeni gyanút fokozzák.

ubul2000 2012.01.13. 01:27:52

@sárkányfő: butább vagy mint gondoltam, sebaj fel a fejjel

sárkányfő 2012.01.13. 01:31:05

@ubul2000:
:D
na mutasd meg mikor húztam el én válasz nélkül.
mondjuk egy-két eset biztos van, mert néha akkor galaxis-méretű idiotizmust böffentenek egyesek, hogy azt mondom: méltóságon aluli válaszolni.

látom egyébként kurva ideges vagy. mi a baj? a csőd? a pali? már kínos a fidesz? mondjuk ha igen az jó, talán mégse vagy reménytelen, de még hosszú út van előtted...

sárkányfő 2012.01.13. 01:35:32

@ubul2000:
ubul, ubul, te nem vadászni jársz ide... :D azt hiszed ennyivel megúszhatod?:D

szépen tegyük egymás mellé a két idézetetet, mindkettő te magad írtad:

"sp - szerintem - képtelen lenne bármilyen doktori disszertációt készíteni, még másolás szintjén sem"

"Milyen igazad van, bizonyítani kell. Ahhoz képest, hogy ez még nem történt meg, elég nagy hangjuk van a kritizálóknak. Ha mégsem plagizálás, sok-sok perre lehet számítani."

Lehet te nem vagy képes felfogni, de e két gondolat egymásnak ellentmond. Az elsőben kizártnak tarod, hogy írhatna bármilyen disszertációt, a másodikban pedig a bizonyítékok hiányát emlegeted, és azok hiányában még sok-sok pert is kilátásba helyezel.

Köszönjük Emese....

ubul2000 2012.01.13. 01:36:40

@Közbiztonság Szilárd: Én erre azért nem vennék mérget, szerintem nézz utánna

egy_vélemény 2012.01.13. 01:40:37

"...döntően egyetemet végzett, a fokozatszerzés körülményeivel tisztában lévő szereplők világosan tudják, hogy mekkora botrány..."

Az.
De amiről fellebbenti a fátylat, az az oktatási szisztéma, a szelektálás módszere, még nagyobb botrány.
Lavinát indítottak, igen helyesen.
Mert ugye, már felvételinél elkezdődött a káderképzés. Aztán el kellett valahogy vergődni a diplomáig is.
Mindez, gönygölítve öröklődött át napjainkra.
A színvonal pedig, valljuk be, alászállt.

Ma szépkorúak, akik tanították azt, amit mondtak nekik.
Ezen több generáció nőtt föl azóta.
Csak hajlamos az ember azt hinni, ő, vagy az ő szakmája bezzeg kivétel volt. Ő nem kapta, nem vette, nem szerezte, hanem megtanult a diplomájáért.
Az ötvenes évektől következetesen kiépített szelektálásban, oktatásban?
Vajon, ezen nem gondolkodik el egy diplomás sem?
Kinek érne többet a diplomája?

Aztán a következő, amin érdemes elgondolkodni.
Amikor majd elmúlik a vérgőzös hangulat, amikor majd végiggondolni is képes okot és okozatot kimerítő alapossággal az elemző, akkor bizony megretten attól a képtől is, amit a mai aktív értelmiség bugyrában talál. Ha még nem vette észre volna idáig, hogy híján vannak szinte minden józanságnak.
Kizárólag érzelmi alapon menő politizálásnak ki dől be?
Abban mennyi a szakmaiság?
Az mennyivel 'értékesebb', mint kapni, venni, szerezni diplomát?
Hiszen ma kétféle politikai kommentelő van.
Az egyik, akit elkapott a gépszíj, a másik, aki inkább befogja a száját.

A következő is eszembe jutott: ha ennyit ér a diploma, mennyit ér a vagyon és cím, amit az utóbbi évtizedekben összeharácsoltak? Vajon azt milyen etikai felementéssel lehetett szalonképessé, sőt üzleti, szakmai sikerré varázsolni?

Hirtelenjében ennyi kiegészítés jutott eszembe, de egy nálam sokkal tanultabb, jártasabb ember többet is kihozna ebből a felállásból.

Azt nem tartom kérdésesnek, hogy el kell köszönnie Schmitt Pálnak.

Saccolni viszont csak azt tudom, hogy a lavina effektus az ország komplett szakmaiságát hazavágja.
Akinek egy csöpp esze van, használja. De keressen sürgősen fedezéket is.

Közbiztonság Szilárd 2012.01.13. 01:48:03

@ubul2000:
Mérget ne vegyél rá, mert nem akarom a halálod, mi nem fideszesek nem tekintjük ellenségnek azt, aki nem ért velünk egyet.

De ettől még így volt.

ubul2000 2012.01.13. 01:49:22

@sárkányfő:
Köszönöm, hogy összegyűjtötted, magam erre lusta voltam. No akkor lássuk:

szépen tegyük egymás mellé a két idézetetet, mindkettő te magad írtad:

1. "sp - szerintem - képtelen lenne bármilyen doktori disszertációt készíteni, még másolás szintjén sem"

Ezt a véleményemet változatlanul fenntartom.

2. A következő hozzászólás billy reed blogtársunk hozzászólására válasz

@billy reed: "csak bizonyítani kell, pro vagy kontra."

"Milyen igazad van, bizonyítani kell. Ahhoz képest, hogy ez még nem történt meg, elég nagy hangjuk van a kritizálóknak. Ha mégsem plagizálás, sok-sok perre lehet számítani."

Ezt is fenntartom, jogi értelemben ezt bizonyítani kell. Azt is fenntartom, ha ez nem sikerül - akkor bizony sok-sok perre lehet számítani. És ez semmilyen ellentmondásban nincs az 1. pont alatt megfogalmazott véleményemmel.

"Lehet te nem vagy képes felfogni, de e két gondolat egymásnak ellentmond. Az elsőben kizártnak tarod, hogy írhatna bármilyen disszertációt, a másodikban pedig a bizonyítékok hiányát emlegeted, és azok hiányában még sok-sok pert is kilátásba helyezel."

Az már csak a hiányos magyar nyelvi ismereteiddel magyarázom, hogy szerinted ez a két állítás ellentmondásban van egymással.

Azt meg egyenesen nevetségesnek tartom, hogy kétségbe vonod, hogy amennyiben a plágiumot nem sikerül bizonyítani, akkor sp nem fog pereket indítani jó hírneve védelmében.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.01.13. 01:50:40

@Közbiztonság Szilárd: nem kellene a sportot belekeverni.
A tartalék azért tartalék, mert rá is szükség van. Ha nincs tartalék, könnyen megeshet, hogy nincs olimpiai győzelem.
A teniszcsapatunkban talán egyszer fordult meg olyan ember, aki zokszó nélkül végigülte a meccseket akkor is, ha sorozatban nem tettem be. Mert azért egy sportoló - s ezt ne vegyük el tőle, bármekkora ökör - játszani-bizonyítani szeretne.

ubul2000 2012.01.13. 01:52:06

@Közbiztonság Szilárd: lekaptam a polcról az olimpiai játékok története című könyvecskémet, rögtön referálok, ok

ubul2000 2012.01.13. 01:55:51

@Közbiztonság Szilárd: 68 párbajtőr döntő

Mo. - Szu 7:4 (volt még kettős vereség)

Mo: Fenyvesi, Kulcsár, Nemere, Schmitt,- tartalék B. Nagy Pál
453-ik oldal.

sárkányfő 2012.01.13. 02:12:12

@ubul2000:

Mondom én, te nem vadászni jársz ide! :D
Csakis saját magadnak köszönheted hogy ilyen hülyét csinálsz magadból. Tán mazochista vagy, és élvezed....

A magyar nyelv szabályai szerint te egyértelműen fenntartod a lehetőségét, hogy ez nem plagizálás (ezt írod:"Ha mégsem plagizálás"), vagy jogilag bizonyíthatatlan, miközben
1. Szerinted is az, és nem is lehetséges más
2. A közismert 180 oldal, a dolgozat oroszlánrészének egyezése önmagában is abszolút bizonyíték, jogilag is, mindenhogy (és akkor még nem is beszéltünk a közvetet bizonyítékokról, amiket meg én írtam le fentebb egyéb kommentjeimben, meg mások is.). Vita nincs. Vége. Ennyi volt. E két állítás logikailag ellentmond egymásnak, akár felfogod akár nem, már csak te meg kara kán, meg aszékelyek hitethetitek el magatokal, hogy van olyan bíróság a világon, amelyiknek ez ne lenne 100% egyértelmű. Nincs ilyen, ez értelmetlen, illogikus. Még maga Schmitt sem hiszi jóember!!! Különben már ezrrel perelne és fenyegeten, és az egész jobbos sajtó is hörögne vele együtt teljes önkívületben.

Menj szépen aludni Emese. Ezt bebuktad.

ubul2000 2012.01.13. 02:13:07

Úgy látszik a vite elől elszaladtak aludni @Közbiztonság Szilárd: és @sárkányfő: is :))))

sárkányfő 2012.01.13. 02:21:02

@ubul2000: neked a szemedre ment a hülyeséged és már a látásod is gallyra ment? ott van pont a te kommented felett egy fél képernyőnyi kommentem. nem üti ki a szemed? vagy te most csont részeg vagy? amit ma este művelsz, az kritikán aluli.

ubul2000 2012.01.13. 02:23:12

@sárkányfő: látod, neked nem kell hülyét csinálni magadból, mert ab ovo az vagy.

Tudod, én sehol sem mondtam azt, hogy ez nem plágium. Mindössze annyit, hogy ha ezt sp nem ismeri el, akkor ezt maximum bíróság mondhatja ki. A hvg állítása ebben az esetben nem perdöntő, miután nem joghatóság.

Ha figyelmesen olvastad volna amit leírtam, akkor tudnád, hogy azt is véleményeztem, hogy ha ez plágium, akkor sem sp követte el, hanem az a mameluk, aki megírta helyette a disszertációt. persze ez nem menti sp-t, akiről mellesleg megírtam, hogy a la-i olimpia bojkottja miatt régóta utálom.

Továbbra is javaslok neked egy kis magy nyelvtanfolyamot, hátha segít rajtad..

ubul2000 2012.01.13. 02:28:57

@sárkányfő: remélem ki tudod számolni, hogy a két beírás között 55 mp van. Éppen írtam a hozzászólást, amikor írtál. De sebaj, tisztelem blogtársam agybaját.....

sárkányfő 2012.01.13. 02:36:59

@ubul2000:
:D
oké, folytassuk, megérdemled.

Ezt írtad: "bizonyítani kell. Ahhoz képest, hogy ez még nem történt meg, elég nagy hangjuk van a kritizálóknak. Ha mégsem plagizálás, sok-sok perre lehet számítani."
A magyar nyelv szabályai szerint ebben az állításban benne van, hogy a plagizálás vádja szerinted nem feltétlenül áll meg bíróság előtt. És az meg konkrétan, szó szerint benne van, hogy szerinted a bizonyítás "még nem történt meg".

Ezzel szemben: megtörtént. Érted? Megtörtént, ez tény. Pont.
És nem azért, mert a Hvg állítja, hanem azért, mert a 180 oldal egyezik. Ezt nem vitatja senki, még Schmitt sem. Ettől kezdve ez tény, még ha nem is bírod felfogni. Ha nem tény lenne, Schmitt már perelene, a fidesz hörögne, stb. Tehát nem lehet "sok-sok perre számítani", legfeljebb fordítva: a hvg pereli be Schmittet, ha ő (vagy más) véletlenül ki meri ejteni a száján, hogy a cikk tartalma hazugság, de te nyilván nem ilyen perekre gondoltál, hanem éppen ellenkező irányúakra.

és ne fokozd a jókedvet, mert a plágium akkor is plágium, ha Schmitt mással íratta meg, mivel Schmitt a saját neve alatt adta be, tehát vállalta, vállalja, és garantáltan nem fog beperelni senkit, hogy őt átverték.

na de mégis, válaszolj, ez egyre viccesebb :)

sárkányfő 2012.01.13. 02:42:53

@ubul2000:
ja, egy sort 55 mp-ig írtál... igaz, belőled kinézem... ahogy azt is kinézem a nagy jellemedből, hogy hajnal negyed háromkor "elszaladásnak" állítod be (értsd: hazudod) azt, ha netán valaki aludni óhajt. tényleg tök életszerűtlen, hogy valaki az éjszaka közepén álmos, netán le is fekszik... igazi nemes jellemek állítják ezt be megfutamodásnak...

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2012.01.13. 02:46:35

Szóval Sárközy felhívta a múlt héten Ovit, hogy nézd már meg mi lesz a jövő heti HVG-ben, és gondolkodjon el azon, hogy mi lesz a két hét múlva megjelenőben, ha nem hagyja abba az EU tönkreverését...

ubul2000 2012.01.13. 02:50:04

@sárkányfő:
"A Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) még szerdán visszautasította a cikk állításait."
"Schmitt Pál köztársasági elnök tagadja, hogy doktori disszertációjának nagy részét egy külföldi tanulmányból emelte volna át"

Gondolom az index-nek hiszel, mert ez ott jelent meg.

bigapples 2012.01.13. 02:50:17

Hülye egy ügy, nagyon kínos Schmittnek, de most majdnem hogy jól jön a kormánynak, mert az EU-val folyó pénzügyi hadakozás idején ilyesmivel foglalkozik a sajtó.

Ha jól értettem, Schmitt nem a ma általános és világos feltételrendszer teljesítését jelentő PhD cím megszerzésére, hanem kisdoktori címért írta a disszertációt. Nyilván kisdoktorik esetén sokkal lazábban voltak a követelmények, főleg egy "nagyember" büfé-ruhatár szakos disszertációjával kapcsolatban. Furcsa, hogyan mehetett át egy disszertáció csak irodalomjegyzékkel úgy, hogy a szöveg nem tartalmaz hivatkozásokat, láb- és végjegyzeteket. Schmitt rendesen berakta az irodalomjegyzékbe a bolgár kutató munkáját, csak azt felejtette el közölni, hogy a disszertációja végül is csak a bolgár tanulmányának lefordítását jelenti.

Azt gondolom Schmitt, esete nem példátlan, hanem valószínűleg kortünet a 70-es 80-as évek kisdoktori címei esetén, elsősorban amelyeket nem kutatói állásban dolgozó emberek kaptak olyan foxi-maxi/operett-tudományos témákban, mint amilyenben Schmitt is.

@egy_vélemény: Nem lesz lavina, Schmitt nem mond le, a baloldali sajtó úgy csinál, mintha ez valami egyedi bűn lenne, a tudományos élet összezár, mert kényelmetlen lenne ha kiderülne, hány száz és ezer hasonló kisdoktori címet ítéltek oda szakmailag értékelhetetlen munkákra, mintha csak díszdoktori címeket adtak volna át. Azaz az összes szereplő hibásan fog lépni, ez itten kérem Magyarország...

sárkányfő 2012.01.13. 03:05:50

@ubul2000:
na akkor legalább kiderült mit nem értesz, mi zavart így össze. te nem érted mi a különbség a tagadás és a cáfolat között, és azt meg pláne nem érted mi a jelentősége annak, hogy szerda délutáni cikket leadó újságot péntek estig sem perelnek be, még csak be sem ígérnek pert, nem hazugoznak le, nem mondanak olyanokat hogy becsületsértés, jó hírnév megsértése, stb. és ezek mindennél beszédesebbek. Ez maga a nagy beismerés. Mert ha ilyeneket mondana, a hvg azonnal beperelné, és azt a pert ő elvesztené, és ezt ő is jól tudja. és a per miatt nyilvánosság miatt még jobban megszégyenülne a nyilvánosság előtt is, ha egyáltalán lehet ezt még fokozni.
ha csak egy fikarcnyi esélye lenne Palibának, élne vele. De nincs esélye. Ez az ügy jogilag (is) halott.

na megyek megfutamodni :D

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.01.13. 03:15:24

Teljesen lényegtelen, hogy a szerző, mi, a választók mit gondolnak az elnökről.

A parlament hatásköre.

Az szdsz jól elintézte ezt a közakarattal ellentétesen 1990-ben.
Az mszp közvelten választással kampányolt 1994-ben, nyert is nagy fölénnyel, aztán mégsem tett semmit. Őket is megvezették az szdsz-esek, mint az mdf-et.

Szóval lényegtelen, hogy mi mit gondolunk az elnök személyéről, ténykedéséről, beleszólásunk nincsen. Nem tudunk tenni sem érte, sem ellene.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.01.13. 04:10:43

hat en nem ertem, ez ekkora ugy?
egy disszertacio?
ami 20 eves es meg van nevezve forraskent a bolgar
nade ha megis mi valtozik ha mast tesznek a helyebe
fingreszeles....

potyus 2012.01.13. 04:31:13

@hagyma: 13-án 04 óra 10.

Te tényleg ennyire naiv vagy? vagy csak játszod magad?
A doktori "disszertáció" komoly dolog. Hosszas kutató munkát igényel, és főleg egyedinek kell lennie, elvégre valamire adják a doktorátust. Schmitt Pál egy már elfogadott munkát lopott el, mondjuk 80%-ban, és annyira sem volt hajlandó, hogy csak a lényeget használja más kifejezésekkel és más kontextusba helyezve. Nem, ő egyszerűen lemásolta, ELLOPTA ! más munkáját. Az pont olyan mintha bolti lopáson, kapták volna. Egy ország első polgára, akinek az lenne a "feladata", hogy feddhetetlen legyen, példakép, ha úgy tetszik.

salamander 2012.01.13. 05:10:21

Kedves Török Gábor!

Közjogilag hogy kell csinálni egy államfő lemondatását hazánkban?

(No csak azért mert felelőtlen- és sérthetetlenséget élvez Pali bácsi még legalább 5 évig.)

esetleg arra gondoltál, hogy Orbán Viktor átnyúl a hatalommegosztás felett egészen a köztársasági Elnökig, és lemondatja?
pl.:

OV: Szia Pali! Igaz amit a balliberálisok mondanak ezzel a doktorival?
SchP: Szia Viktor! Hát én nem is tudom.
OV: Ne csináld Pali! Kérdezzem az asszonyt?
SchP: Talán jobb ha Katit kérdezed, mert nekem most éppen a országgyűlés feloszlatását bejelentő dokumentumot kell aláírnom...

(na jó alkotmányjogilag ez nem ilyen egyszerű de azért jót nevettünk)

A szerelő 2012.01.13. 05:11:22

Most mit vagytok úgy oda, ezt nevezik unortodox doktori címnek :)

Rousseau 2012.01.13. 05:19:54

Egy elsőéves egyetemista egyetemista évfolyamdolgozatát azonnal visszadobják, ha nem szerepelnek benne hivatkozások, láb- vagy végjegyzetek. A konzulensnek menet közben többször látnia kell a dolgozatot. Tehát nemcsak SP doktoriját kéne visszavonni, hanem a "neves történészprofesszorét" is, aki bírálta. Az egyetemen egyébként gyakori a kisebb hivatkozás nélküli beszúrogatás, de létezik pl. a SZTAKInál a KOPI nevű plágiumkereső szoftver, ami a 70%-os egyezőséget is kimutatja.
Eddig az volt a divat egyetemistáéknál, hogy aki nem akart szakdolgozatot írni, az kivett egyet pl. Bécsben, Manchesterben és lefordította/lefordíttatta. Ma már kezdenek működni a nemzetközi nyilvántartások, ezért inkább megíratják valamely erre szakosodott bölcsésszel.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.01.13. 05:26:50

@potyus: gondolom, Te elolvastad mind a kettot

kalandfereg 2012.01.13. 05:34:05

Itt, a pártállamban, már miért kéne lemondania az álamfőnek? Ő támogatott! Mathényi fia meg tiltott.
De most komolyan. Egy, az új alkotmányon, új médiatörvényen, Nemzeti Együttműködésen, fülkeforradalmon, nyugdíjelkobzáson, meg úgy általában Orbán gyagya dumáján edzett társadalomnak ez a diplomaügy már meg se közelíti az ingerküszöbét...

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2012.01.13. 06:05:41

@SchindIer Pistája:
Pityuka!

A röhelyes nem röhelyes, hanem röhejes.

Ennyit sem tudsz?
Mars vissza az elemibe!

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2012.01.13. 06:14:08

@knausz:
Tyű, micsoda önbizalom!
Az avatarod valódi?

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2012.01.13. 06:19:05

@bigapples:
" a tudományos élet összezár, mert kényelmetlen lenne ha kiderülne, hány száz és ezer hasonló kisdoktori címet ítéltek oda szakmailag értékelhetetlen munkákra"

Na, látod, ez szép volt!
:-)))

Vagyis, térjünk vissza arra, amit én írtam: meg kell kaparni szoci és más ellenzéki oldalon is a felszínt. Ez ilyen eccerű!

szoja122 2012.01.13. 06:36:30

Fontos hogy mi történik az álamfővel, de ennél sokkalta fontosabb dolgok is vannak:

IMF hitelre csak akkor van esély ha előtte konkrét lépésekkel bizonyít a Fidesz.

Vége a póker játszmának, teríteni kell!

"Konkrét lépések után ül csak le az IMF tárgyalni Fellegivel"

"Christine Lagarde IMF-vezérigazgató közleményében "hasznosnak" nevezte a tárgyalásokat, s rámutatott, hogy a valutaalap, mielőtt eldönti, mikor kezdi el a tárgyalásokat egy készenléti megállapodásról és elkezdi-e őket, szükségesnek tartja, hogy olyan konkrét lépéseket lásson, amelyek a kormány erős elkötelezettségét mutatják, hogy minden olyan politikai kérdésben lépni fog, amely lényeges a makrogazdasági stabilitás szempontjából."

www.delmagyar.hu/belfold_hirek/konkret_lepesek_utan_ul_csak_le_az_imf_targyalni_fellegivel/2258882/?utm_source=hirkereso&utm_medium=feed&utm_campaign=hirkereso

www.napi.hu/magyar_gazdasag/kemeny_valaszt_kapott_az_imf-tol_fellegi.507557.html

www.origo.hu/uzletinegyed/hirek/20120113-fogadta-az-imf-vezerigazgatoja-fellegit.html

"Megszólalt Barroso: Jövő kedden döntünk Magyarországról"

www.vg.hu/gazdasag/gazdasagpolitika/megszolalt-barroso-jovo-kedden-dontunk-magyarorszagrol-366547

Cormorant 2012.01.13. 06:40:45

@ubul2000: Úgy érzem, ez az a pillanat, amikor tényleg érdemes a tényekre koncentrálni palika olimpiai szerepléseivel kapcsolatban. 5 percet kerestem a neten és megtaláltam palika SAJÁT MAGA ÁLTAL IRT beszámolóját az 1968-as párbajtőr döntőről itt: www.mob.hu/engine.aspx?page=MOB_bajnokaink_olimpiai&spid=21934
Idézem az ő saját szavait: "A döntő első csörtéjét Vitebski ellen én vívtam. S remélem, megbocsátja a kedves olvasó, ha erről kicsit bővebben emlékezem, hiszen mégis életem első olimpiai döntője volt. Nos, azt az utasítást kaptam, hogy nem jöhetek le vesztesen a pástról. Ez akkoriban a még érvényben lévő kettős vereséget jelentette. Vitebski minden bizonnyal hasonló utasítást kapott, és az asszó kezdete után jó hat méterre megálltunk egymástól, szinte mozdulatlanul vártuk az idő múlását, nehogy valaki véletlenül megszúrhassa a másikat. A nézők viszont egyre türelmetlenebbek lettek, hiszen ezen a szovjet–magyar mérkőzésen vérre menő, igazi küzdelmet vártak. Mi azonban az erősödő füttykoncerttel sem törődtünk, tisztes távolban egymástól álltunk, s vártuk az öt perces vívóidő leteltét. Végül mind a ketten eleget tettünk az utasításnak, kettős vereség után, számítva arra, hogy az utánunk következő „nagyágyúk” majd döntésre viszik a dolgot.
A bíztató folytatást, Nemere győzelmét számunkra kínos fordulat követte."
NOS BRAVO, pontosan ennyit vártam én is tőle, most is PONTOSAN UGYANEZT A PARANCSOT KÖVETI a főnökétől! Most sajnos 5 percnél kicsit tovább tart ez a dicső ámokfutás:(
Nem emlékeztem erre, hiszen akkor még csak 6 éves voltam, köszönöm elsősorban neked, hogy annyira felhúztam magam azon, amit itt össze-vissza kommentelsz, hogy utánanéztem palika dicső tettének.

Cormorant 2012.01.13. 07:08:55

@cormorant: Az előbbieket kiegészíteném még a következő linkkel palikáról, fontos azonban a hozzászólásokat is elolvasni, ahol pontosítják a "Tuske" által leírtakat: tuske.nolblog.hu/archives/2011/04/14/Micsoda_karrier/
Bármilyen egyéb nyilvános linket szívesen elolvasok, én ennyit találtam (persze palika wikipédiás és minden bizonnyal teljesen elfogulatlan önéletrajzán kívül). Engem érdekelnek a tények függetlenül attól, hogy palikáról mi a véleményem és egy ember jogos -HANGSÚLYOZOM, JOGOS- érdemeit még akkor sem szeretném kétségbe vonni, ha az az ember egyébként puhatestű - szvsz. Kérem tehát, hogy egymás minősítése nélkül folytassuk az adatok összeszedését.
Szép napot mindenkinek!

barata 2012.01.13. 07:11:43

Sajnos sokkal komolyabb ez az ügy egy sima plágiumbotránynál. Méltatlan, a Választókat semmibe vevő, a politikai intézményrendszert alapjaiban érintő gyakorlat az, hogy az Alkotmányt, az Államfőt, a bíróságokat, ugyanolyan sakkfigurának tekinti a politika, mint bármi mást. Az Elnök intézménye nem játék. Az Elnök nem csinálhat magából bohócot, nem lehet aláírógép, tekintélye nem napi alku tárgya. Amikor a világ a magyar Köztársasági Elnökön röhög, rajtunk röhög.

nyuszicska 2012.01.13. 07:20:01

Ha lenne vér a pucájában lemondana önként és elmenne a sunyiba!

lanyi 2012.01.13. 07:21:43

Az én véleményem az, hogy csak az menjen politikusnak, aki feddhetetlen, mert a mai világban egyre kevésbé vannak titkok.
Smitt Pál úgy látszik feddhetetlen.

Előbb utóbb minden kiderül,Az is hogy a jobbikos pornózott,meg az is ha valaki plagizál.

Szerintem morálisan még ettől is védhetetlenebb,hogy Smitt minden fiatalnak azt közvetíti, hogy Magyarországon kell élni ,itt kell boldogulni, miközben mindhárom gyereke külföldön él.

Réthelyi miniszter igen tehetséges szakmailag elismert fia szintén külföldön folytatja orvosi karrierjét.

Roy 2012.01.13. 07:26:32

@Tepi: Miért kellene lemondani Schmittnek? Milyen hitelét rontja a kormánynak?
Hiteltelen kormánynak hiteltelen köztársasági elnök.

jjulie 2012.01.13. 07:28:07

@bigapples:

tévedsz bigi, hogy a smittpaliügy jól jön az orbánynak most

a nagykutyák szépen látványosan a maguk módján kicsinálják az orbányt, a smittpali meg a magyar sajtó irreleváns ezügyben

viszont az orbány közröhelysmittpalija megmarad a köztudatban vagy tíz évre

és ez a szerencse

picsaszájú karótnyelt erőszakos leszartfaszu öltönyös vidéki kádárvakarékok nem lesznek a kizárólagos kúrók itt ebben a kárpátok alatti mélyedésben

igényes 2012.01.13. 07:34:33

Ez a bitang ember felkészületlensége okán nagy pénzeket vett fel. Küzdött a munkanélkülisé ellen. Zsíros állások tudás nélkül. A nemtudása miatt kell mellé ugye tolmácsok tömkelege, gépírók, nyelvészek, öltöztetők és megannyi szolga! Munkáját képtelen volt elvégezni nagy pénzért, de miatta kellett felvenni több 10 embert, hogy döcögjón a tevékenysége.

jjulie 2012.01.13. 07:36:21

a magyarkodó, kereszténykedő, erőszakos, polgárkodó, magát hazának kikiáltó picsaszájú sántakutya csapatnak semmire semmiféle erkölcsi alapja sincs, nem is volt soha

meg jövője sem

max behúzott farokkal eloldaloghatnak a kurvaannyukba sűrű bocsánatkérések közepette, mélyen lehajtott fejjel

igényes 2012.01.13. 07:45:44

Szerintem smitt pál folyamatos csalást követ el a mai napig, és vesz fel pénzeket.

Hamisított és ebből a mai napig anyagi előnye van.

A büdzséből folytaatólagosan vette fel a pénzeket, és nincs itt semmi elévülés!

tarackos 2012.01.13. 07:50:30

SÓLYOM FOR PRESIDENT!

reálmargit 2012.01.13. 07:51:56

Egyértelmű, hogy a Sándor Palotát Orbán Viktor szeretné elfoglalni. Ez az eset kapóra jön ahhoz, hogy a francia mintájú elnöki rendszert vezessék be.

ssi 2012.01.13. 07:56:18

@lanyi: :)) KE politikus, vagy közszereplő? viszont az ország első vagy második embere. igen, alap, hogy feddhetetlen legyen

@nyuszicska: :)) S.P. pártkatona. azt teszi, amit mondanak neki. most is. szerintem

@szoja122: így van :)) túl drága ár az unortodox kormány miatt

még időpontot se kapunk az IMF tárgyaláshoz, ha a feltételeket nem teljesítjük

pl. visszamenőleges adók, megkötött magánszerződésekbe nyúlkálás, csak azért, hogy ne kelljen spórolnia a kormánynak, és ettől népszerűtlenebbé válnia ..

mindenkit sikerült már felbosszantani .. O.V. harci kedve visszaütött

nyugat nem gyűlöli ezt az ezer baj sújtotta, tehetséges, ám megcsonkított nemzetet, de a fülkeforradalom otromba és antiszociális"
index.hu/belfold/2012/01/12/miert_fordult_ellenunk_europa/

Budapesten szeretjük azt gondolni, hogy Brüsszelben direkt ellenünk vannak..
de nem!
Az újonnan megtalált európai stabilitás fenntartásához szükséges gazdasági és szabályozási egység precedense leszünk
velemenyvezer.blog.hu/2012/01/13/megsem_omlik_ossze_europa_megmenekultunk#more3541644

@panelburzsuj: @knausz: "Nem tudom, mi a valódi oka, de engem az orvosok egyenrangú partnerként kezelnek" Timi! már többször írtad, hogy csak magánorvoshoz jártok. pl. ez az oka? "még nem láttál nagyképű doktort" .. orvosdoktort s azon belül? mivel sokat olvasol, tudod, az élet ennél bonyolultabb :)))

szép napot mindenkinek :))

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2012.01.13. 07:58:04

@SchindIer Pistája:
Süllyesztőben vannak?
Te hol élsz?

Ásnak, mint a vakondok!

jjulie 2012.01.13. 08:00:35

amo most van az maga a kéjes gyönyör

a picsaszájú orbán sántakutya viktor kussol és kusssol és kussol és kussol

formailag tejhatalmat kapott 47 évesen, mire 50 lesz, örökre vége

köpni kell,

www.youtube.com/watch?v=n0Hty2PcNdI

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2012.01.13. 08:00:58

@SchindIer Pistája:

Amúgy te is egy kis pitiáner, alávaló, eléggé el nem ítélhető csaló vagy. Csaló, csaló!

Miért élsz vissza Schindler Pista nevével?
Azt hiszed, hogy ha kicseréled az l betűt I-re, azzal meg tudsz téveszteni olyan éles szemű megfigyelőket, mint például jómagam?

Csaló, csaló!

Tell Vilmos 2012.01.13. 08:01:26

Kíváncsi vagyok, hogy jogilag az eset elévülhet e egyáltalán? Ha mégsem akkor pedig arra, hogy ki meri feljelenteni Palibátyánkat...

Mondjuk az is érdekes, hogy kik bírálták el a doktoriját? Együtt tevékenykedtek az olimpiai mozgalomban...

Az esettől függetlenül a "nemzet tollán" olyan hiteltelenségi csorba esett, amely után sem itthon sem külföldön nem fogják többé komolyan venni (nem mintha eddig +becsült lett volna).
Mondjuk nálam már akkor hiteltelen lett, amikor a nyolcvanas években álláshalmozó lett. Ha jól emlékszem egyszerre volt NOB tag, MOB elnök, Spanyol majd Svájci nagykövet és még a vívószövetségben is volt valami tisztsége. Ezek után pályázott főpolgármesteri tisztségre először szoci majd Fidesz színekben. A Polgári szövetségben is volt valami alelnök féle, majd a Fidesz fővárosi tagozatában futott. Alelnök lett a Fideszben, majd házelnök, végül közt elnök. Ez aztán a karrier! Egyéb tisztségeiről nem tudok, bár, ha jól emlékszem a Kádár rendszerben nem akárki lehetett szállodaigazgató. Csak +bízható eftársak jöhettek szóba.
Ha valamilyen tisztséget kihagytam szóljatok!

Üdv:

Tell.

Volkov 2012.01.13. 08:02:32

Azon túl, hogy SP elitélendő, ha beigazolódik a vád, sajnos én csak emögött klasszikus CIA-ás és KGB módszereket látok. Mivel nem tudtak nálunk olyan karizmatikus embert találni az ellenzékben akit támogatva megbuktassák a kormányt, akár polgárháborús helyzet kialakitásával is (mint ahogy a banánköztáraságokban cserélgetik a kormányokat -bár Európában ezt már a XIX század vége óta igyekeznek elkerülni). ezért egy ilyen botrány tipikusan egy destabilizáló húzás amivel alá lehet ásni egy regnáló kormány maradék tekintélyét. Szerintetek nem furcsa az időzítés? Tavaly még ezt a plágium ügyet nem vették észre? Amikor SP elnökjelölése volt ennek senki nem nézett utánna? Ehhez füles kellett, valaki meg fizeti azokat akiknek valamit elő kell kotorni valakinek a múltjából.
Te mit szólnál, ha évek múlva valaki mondjuk a te diplomamunkádat nézné át (ha van), és mondjuk ezért kirugatna a munkahelyedről mert nem felel meg a követelményekenek? Vagy mondjuk valaki megszerzi a jogsid vizsgalapját, és arra hivatozással, mert mondjuk gyanusnak találja a pontozást bevonassa a jogsidat? Vagy visszavonjuk az összes fokozatot aki mondjuk tudományos szocializmusból irta?
Azt a doktori disszertációt annak idején több embernek kellett megnéznie, ha gond volt vele akkor az intézménynek/konzulensnek lépnie kellett volna. Első körben az ő felelősségüket kellene megvizsgálni.

Ezt én úgy értékelem ezt mint inkább az elnöki intézmény elleni támadás mint az SP személye ellen.
Persze ha SP annak idején hibázott akkor vállalnia kell a következményeit. De most egy elnökválasztási mizéria lehet többet ront a mostani nem rózsás helyzetünkön. Ahelyett hogy azt kérdezném, hogy kinek jó ez a botrány, ahelyett azt kérdezem kinek lesz rossz? Hát nekünk.
Mondom ezt ugy, hogy én SP elnöki kinevezését baklövésnek tartom. Maradt volna meg a sportdiplomáciában.

igényes 2012.01.13. 08:05:38

Sehonnai bitang ember, ki most, ha kell nyilatkozni, cáfolni nem mer, kinek drágább rongy élete, mint a haza becsülete,

vicsigabi · http://vicsigabi.blog.hu 2012.01.13. 08:05:53

Azt magyarázza el nekem valaki, hogy ha és ahogy annak idején a német tomikánk diplomát kapott, akkor most mi is a meglepetés tárgya? Ha az normális volt szerintük, akkor most ez miért ne lenne az? Ráadásul ismerve a céget ez a jelenség nem oszt nem szoroz akár belföldről akár külföldről nézem! Egyszerűen "csak" beleillik a képbe.
Ha én komolyan akarnék foglalkozni a rendszerrel, akkor a velejéig romlott (=korrupt) hivatalnokokat szedném elő, ez itt csak hiszti

Lord of Earth 2012.01.13. 08:06:58

Mindegy ki mit állít, Schmittnek mennie kell. Ebbe német pártember is belebukott 2 hét alatt. Ez annyira világos mint a nap.
Ezt a csörtét elvesztette....a cipész maradjon a kaptafánál, amúgy is csak egy bábu, OV csicskása..

jjulie 2012.01.13. 08:07:22

@Volkov:

minek ragozod pajtás

a "haza nem lehet ellenzékben" faszfej társaság a kurva annyába el sürű tömött sorban.........

mit akarsz ragozni?

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2012.01.13. 08:08:08

@jjulie:
Azt azért ugye tudod, hogy ez a dal a cuculizmustól megcsömörlött ifjúság életérzését fejezte ki?
Akkor őszintén nem lehetett fogalmazni, így a szerző a "szerelem" szó mögé rejtette mondanivalóját.

Ehhez képest, ma büntetlenül szitkozódhatsz te is, te némber!

2llkedő 2012.01.13. 08:09:50

@reálmargit: "Ez az eset kapóra jön ahhoz, hogy a francia mintájú elnöki rendszert vezessék be."

Franciákkal mostanság hadilábon állunk.

jjulie 2012.01.13. 08:11:40

@Kara kán:

58-ban születtem, és ezt a dalt hallottam élőben is, és utána együtt rúgtam be velük

kösz a magyarázatot

köpni kell.............tőled is, meg a kádárvakarék vidéki fujjuktól is

jjulie 2012.01.13. 08:15:46

"Elsukorózta a kormány a Fradi-pályát?"

orbán sántakutya viktor és csapata akkor lesz itt kizárólagos kúró, amikor én római pápa

kádárvakarék orbán kádárvakarék tejhatalma

hahahahahahaha

és

hahahahahahaha

"a haza nem lehet ellenzékben"

hahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahaha

pom pom 2012.01.13. 08:16:20

@Cica75: @viperakapitany: @civil polip: ennek a gyengeelméjű alulképzett zombirkának magyarázzátok a világ dolgait???? falrahányt borsó. ebből sose lesz ember... vallásos hittel szereti a nagyvezírt (vagy annak lepöckölt morzsáit)... aki enynire képes a világban, azzal nem érdemes beszélgetni.... nincs miről.

pom pom 2012.01.13. 08:18:05

@sárkányfő: *****

ősmagyar kuruc neve, röviden: kapcarongy

jjulie 2012.01.13. 08:18:17

@Kara kán:

fényesítsd az orbánt birka, ne nyüszíts

fényezd az orbánt, nem ragyog, rajta rajta rajta

segítek

viktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktor

hahahahahaha

megszűnt 2012.01.13. 08:18:52

@Kara kán:

"Tyű, micsoda önbizalom!
Az avatarod valódi? "

Igen. A képem a képem és a nevem a saját nevem.

Szegény ember az, aki más tollával ékeskedik.

Itt találsz még rólam fotókat:
https://skydrive.live.com/P.mvc#!/?cid=3BE9C17BF5AB312E&id=3BE9C17BF5AB312E%21190

2012.01.13. 08:22:29

@sárkányfő: "A legárulkodóbb, hogy még most is inkább védik. Pedig ha azt mondják: "ez egy jó anyag volt, de ezek szerint megvezettek", ez is rendben volna, hiszen nem várható el tőlük, hogy ismerjenek egy francia nyelvű tanulmányt. De nem, összezárnak, védik a védhetetlent. Ezzel csak a velük szembeni gyanút fokozzák. "

Hát igen. Teljesen igazad van.
Persze akkor, mikor ez íródott, ráadásul a politikai helyzet is olyan volt, hogy csak igent mondhattál. Mondjuk most se másabb.
De emlékszem, volt idő, mikor a piacon vehettél diplomát, nyelvvizsgát.

pom pom 2012.01.13. 08:22:43

@Könnyen elkaptuk, uram!: a fides belső körök nem avattyák be karakánt:))))

apropó akkor most a "nemdr" Smitt Plagi dísz szertációja pálium? vagy nem?

László56 2012.01.13. 08:22:55

Casus...írja az elemzőnk. Még igaza is lehetne egy olyan országban, ahol nem a kommunisták gátlástalansága, cinizmusa és társadalomrombolási hajlama kormányzott volna több mint hatvan éven keresztül. Így azonban a kommunista képzetlenség már olyan fokon van ami az ország legjelentősebb és legtiszteletre méltóbb hivatalánál sem áll meg. Elemzőnk száján, ugyan ez a szó nem jönne ki, de tulajdonképpen az erkölcsi tényezőt hiányolja. Lehet hogy nála ez a szó is a tiltó listán van ? Kommunista tanítatlanságát nézve, ez sem lenne csoda.

De, hát egy időben nem is lehetett mást tanulni. A probléma inkább azoknál van, kik kiölték a népünkből az értelmiséget, az erkölcsöt és hazaszeretetet és mindezt helyettesítették a képzetlen proletárokkal. Kik, a mai napig is a magyar nép rendíthetetlen ellenségei. Mert másképp gondolkodnak ? Nem, hanem azért mert rombolnak. Népünk a kommunista történelemhamisítóktól, még a saját történelmétől is meg lett fosztva, és evvel a saját identitását is elvesztette.

Egy ilyen országban erkölcsre és tisztességre hivatkozni, a pusztába kiáltott szó. Pedig most mutatkozik a legjobban hogy az erkölcs nélkül nem lehet tisztességes politikát folytatni. Most azonban azok követelik a legjobban, kik kiölték a népünkből még a szónak az értelmét is.

A magyar kormány visszaállítja az erkölcsöt az országban. Igaz, mindez nem megy egyik napról a másikra, hiszen generációkat fertőzött meg a kommunista taníttatás. Addig azonban, csak avval az emberi anyaggal lehet dolgozni, amit a kommunista taníttatás ránk hagyott.

Plagizált, kiabálnak örömmel azok, kik a mai napig gondoskodnak róla, hogy a magyar diplomád szart sem ér. Már a kiskutyámnak is két diplomája van, ennek ellenére csak ugatni tud. Mintha magyar egyetemen végzett volna. Nemhiába volt szükség az oktatásunk megreformálására.

Ez fogja nekünk biztosítani a közeljövőben, hogy a fiataljaink ne értelmetlenül küszködjék magukat keresztül a tanulmányaikon, hanem értelme is legyen. Nem csak névleg fogják elfogadni a diplomájukat ami aztán a szemétkosárba kerül, hanem tényleges, erkölcsi normákat is ismerő, szakemberek lesznek belőlük. Addig meg kiabálás helyett, tanuljuk meg azt, amit a kommunistáink elhallgattak előlünk. Erkölcs nélkül ugyan nincs tisztesség, de az erkölcstelenség elítélése nem másoknál kezdődik, hanem saját magunknál. Az dobja az első követ másra......

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2012.01.13. 08:22:56

@knausz:
OK, köszi.
Mondjuk, nagy értelmét nem látom annak, hogy most itt nekem, vagy bárkinek megadd a saját fotód, vagy a saját neved. Úgyis itt csak az érdekli az embereket, hogy mi van a kobakodban. Ez nem társkereső, ha érted, hogy mire gondolok.

öreg rája · http://ezsemaz.blog.hu/ 2012.01.13. 08:24:52

Ok és okozat.

Érdek alapú,titkokat őrző - pozíciókat létrehozó ,életben tartó,megszüntető - páncélszekrények megléte nem kérdés,egy most kinyílt valamiért.

Magyarország tragédiája,hogy a fentiek miatt képtelen saját betegségét megszüntetni ,ezért gyógyulás sem várható addig,amíg a tüneti(félre) kezelés helyébe a tudás alapú,felelős "orvoslás" nem lép.

"Mutasson nekem egyetlen embert ebben a tetves országban, akire ha kell, 5 perc alatt nem bizonyítom rá, hogy bűnös! Magára is, magamra is, mindenkire!"

- Tanú -

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2012.01.13. 08:24:54

Járai: Gazdaságpolitikai fordulat kell

Magyarország csak egy gazdaságpolitikai fordulattal tud kilábalni a nehéz helyzetből, az európai uniós szabályoknak 150 százalékig meg kell felelni, módosítani kell az adórendszert és az elvárásoknak megfelelően a jegybanktörvényt is - mondta Járai Zsigmond a Világgazdaságnak adott interjúban.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) felügyelő bizottságának elnöke, aki a napokban mondott le a Költségvetési Tanács elnöki tisztéről, a lap pénteki számában kijelentette: a" legfontosabb feladat egy gyökeres gazdaságpolitikai fordulat végrehajtása, ami szerintem el is kezdődött". Ennek jele, hogy az IMF-hez fordult Magyarország, és a GDP 4-5 százalékának megfelelő költségvetési szigorítás szerepel a büdzsében.

Egy stabilizáló lépés valószínűleg azonnal forinterősödést okozna - mondta a forint árfolyamára vonatkozó kérdésre. "Mára bebizonyosodott, hogy a piacok nem tolerálják tovább az úgynevezett unortodox gazdaságpolitikát" - fogalmazott.

A jegybanktörvényt az elvárásoknak megfelelően módosítani kell, változtatni kell az adórendszeren, mert túl bonyolulttá vált. Intézményi és személyi változásokat is igényel egy ilyen típusú gazdaságpolitika, a gazdaság pénzügyi irányításának nagyobb teret kellene kapnia, "a politikát pedig erről a területről a háttérbe kellene szorítani". Arra a kérdésre, hogy vállalna-e miniszteri tisztséget, Járai Zsigmond nemmel válaszolt. Annyit tett hozzá: "szívesen segítek a tanácsaimmal, amennyiben kikérik azokat".

Járai Zsigmond szerint a különadókat a lehető leghamarabb ki kell vezetni, a hazai vállalkozásokat terhelő adminisztrációt ténylegesen csökkenteni kell, s a bankokat és a tőzsdét újra aktivizálni kell.

Az MNB felügyelő bizottságának elnöke szerint lesz megállapodás az IMF-fel. "Én az Európai Uniót politikai értelemben nehezebb ügynek látom, bizonyos EU-jogszabályoknak való megfelelési kényszer miatt. .... Ilyen kiélezett gazdasági helyzetben nem tehetjük meg, hogy nem vesszük teljes mértékben figyelembe az elvárásokat. Az új gazdaságpolitikának békülékenyebb, nyitottabb hangnemet kell megütnie" - fogalmazott.

A kérdésére, hogyan fordulhat elő, hogy két hét alatt ekkorát változik a tényleges hiány, mint amit láttunk 2011 végén, Járai Zsigmond azt válaszolta: "fogalmam sincs konkrétan mi történt, de ez is rávilágít, hogy az egész államapparátust erősebb szakmai alapokra kellene helyezni".

Az interjúban Járai Zsigmond szólt arról is, hogy "egy gazdaságpolitikai fordulat gyors hozamfelár-csökkenést képes hozni" az állampapír piacon. "Az IMF-fel és az EU-val való megállapodás ezen sokat lendíthet, de még jobb lenne, ha nem várnánk meg, hogy diktáljanak számunkra, hanem magunk indulnánk el a helyes úton...Egy jó gazdaságpolitikával a 80 százalékos GDP-arányos államadósság még menedzselhető". Járai Zsigmond szavai szerint "a magas kockázati megítélésünknek egyértelműen a bizalmatlanság az oka".

A jegybanki tartalékáról szólva a felügyelő bizottsági elnök azt mondta, hogy a mostani biztonságos szintet jelent.

Arról, hogy mit gondol az MNB és a PSZÁF összevonásának lehetőségéről, Járai Zsigmond kifejtette: számos érv szól mellette, hiszen a bankválság megelőzésére alkalmas pénzügyi eszközök a jegybank kezében vannak, az információk viszont a felügyeletnél. Az elképzelt megvalósítás rossz volt, szavai szerint "nem lehet egyeztetés nélkül, sürgősséggel benyújtani az ilyen törvényeket, hanem meg kell vitatni a jegybankkal, a felügyelettel és az EU-val is".

lettuce 2012.01.13. 08:25:29

Tudom, hétköznapi a kérdésem: az ilyen módon távozó elnöknek is jár a lakás, élethosszig tiszteletdíj, titkárság, autó, sofőr stb. ? (úgy emlékszem Mádl-nak 120 milliós lakást vettek)

Cormorant 2012.01.13. 08:25:39

@Volkov: Az, hogy CIA/KGB-s módszerekkel került-e ki a hír, vagy sem nem számít. Ezek a módszerek mindig léteztek és létezni fognak, akár szomorú, akár nem. Egyetértek egyébként, hogy szomorú, de nem ez a lényeg.
Nekem csak egyetemi végzettségem van, de a diploma munkát saját magam írtam, a saját számításaim vannak benne és megkaptam rá a az 5-öst. Nincs az a CIA/KGB, aki bele tudna kötni!
Nos egy országot képviselő személytől is elvárható lenne, hogy a múltja kikezdhetetlen legyen. ... és itt nem arról van szó, hogy puskázott-e gimnazista korában, vagy benézett-e a vizsgáztató szoknyája alá, vagy kinek a barátja/ellensége volt, sőt még a helyesírási készség sem fontos! Ismertem olyan embert, aki dyslexia-s volt, nem tudott rendesen olvasni, pláne nem írni. Ki tudja, talán palika is ilyen problémákkal küzd. Ez nem ok a gúnyra, sőt! Na az már igen, ha ezek után saját magát mint a magyar nyelv első számú őrzőjének kiáltja ki magát:(
A lényeg a tisztesség, a morál és a többi ERKÖLCSI kérdés, amelyben az ország vezetőjének élen kell járnia, példát kell mutatnia.
palika ezekben nem csak most, hanem életes során többször, mondhatni folyamatosan és bizonyíthatóan megbukott. Függetlenül attól, hogy a plágium vád igaz-e, vagy sem, palikának MENNIE -mit mennie, csúsznia- KELL. A plágium legfeljebb egy jó ürügy.

Jannni 2012.01.13. 08:26:09

Nem tudom, mi ez az óriási meglepetés és csodálkozás. Annak kellene örülni, hogy milyen csodálatos elnökünk van, nem pedig ócsárolni kell. Szemmel látható, hogy a komoly dolgokat szó szerint magáénak érzi, azt teljes mértékben sajátjának ismeri és vallja.
Van ennek újabb bizonyítéka is. A gombnyomogatók hadával elkészült törvények mellett ugye mennyire kiáll? Ugye mennyire magáénak érzi? Ugye, hogy azokon se változtat? Észrevétele sincs?
Örülni kell bizony annak, hogy a fényes elmékkel nem kötözködik, kritika és átdolgozás nélkül átveszi, és ami a legfőbb: nem rondít, nem ront bele semmibe.
Fogadjunk, hogy most is a kiemelkedően és elsődlegesen sportszerető államunkat képviseli az ifi olimpián, persze államfői protokoll mellett.

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2012.01.13. 08:26:38

Járai furcsa módon azt mondja mint a többi libsi közgazdász. Kezdem elhinni hogy Matolcsy tényleg pótolhatatlan. Még egy ekkora ökröt nem fognak találni a helyére.

pom pom 2012.01.13. 08:27:09

@kerekgabi: ??? a gazdasággal nincs mit foglalkozni... a zorbán bukása is világos

álamcsőd... és akkor mi van? lexarom... hullanak majd a fides zombirkák...

most fizikailag is megsemmisülnek... (meggebednek)...
számukra az agynélküli élet már ugysem volt lét...
a szellemi halál után eljön számukra a fizikai megsemmisülés is...

2 706 292 (-1, mikovec igazoltan távol)

megszűnt 2012.01.13. 08:27:50

@Kara kán:

"Úgyis itt csak az érdekli az embereket, hogy mi van a kobakodban."

Téged nem az érdekelt, hát ezt kaptad.

Ami az agyamban érdekel, ha arra vagy kíváncsi, az nagyobb munka lesz, ellenben még van közel egy órám, amíg a tanárom megérkezik, szóval kérdezz nyugodtan, és igyekszem érdemben válaszolni.

pom pom 2012.01.13. 08:28:28

@ciceró: mit szólnál ha átvenné smicpali a gazdaság irányítását? vagy smittné? eddig csak a kispadon ültek...

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2012.01.13. 08:30:07

Kizárt, hogy édesapám társszerzőként dolgozott volna Schmitt Pállal úgy, hogy nem tünteti fel a nevét a munkáiban - mondta a hvg.hu-nak adott interjújában annak a bolgár sportkutatónak a lánya, akinek a tanulmányából másolt és fordított az egykori magyar sportvezető. Malina Georgievet Svájcban értük el.

Pál bá pedig azt mondta hogy a bolgár sráccal öri bari voltak.

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2012.01.13. 08:32:25

@knausz:
Nem kérdezek, mert itt csak te kérdezhetsz tőlem.
Tudod, a felkészültségbeli különbségek.
Amúgy ugye jól tippelem, hogy jogot hallgatsz?

2012.01.13. 08:35:50

@egy_vélemény:" Az ötvenes évektől következetesen kiépített szelektálásban, oktatásban?
Vajon, ezen nem gondolkodik el egy diplomás sem?
Kinek érne többet a diplomája?"

Azért ezek a szoci-diplomások értek ám el sikereket világszerte.
Ja, és autentikus forrásból tudom, hogy ami nekünk gyakorló feladat volt, az később vizsgafeladat lett.
Csökken az oktatás színvonala.
Viszont nőtt az öngyilkosságoké.
Tudod, 1998: egymillió diplomás országa leszünk (Orbán Viktor).

sztd 2012.01.13. 08:36:45

Szerintem az ügy akkor árthat a legjobban a Fidesznek, ha csak koholt.

A több száz oldalas doktori eleve képtelenül hosszú, és annak ellenére lehetnek benne saját tételek, hogy esetleg a nagy része tényleg másolt.
Szóval az, hogy valójában kiérdemelte-e a doktori címet, a nagyközönség számára nem igazán átlátható, így az egész bizalmi kérdéssé alakul. Bizalom pedig nem nagyon van...

Ha igaz a vád, akkor egyetértek a bejegyzéssel.

pom pom 2012.01.13. 08:37:05

@Könnyen elkaptuk, uram!: " "csodálom, hogy nem egy háziállatot tart köztársasági elnökként "... .... A kedvenc lovát? Nagy különbség nincs. "

kikérem magamnak a lovak nevében. azok gerinces és intellligens álatok !!!

2012.01.13. 08:37:11

@Kara kán: "Az avatarod valódi? "

És a tiéd?

jjulie 2012.01.13. 08:40:22

@sztd:

ez nem vád pajtás

ne keverd a szezont a gőzekével

török gábor 2012.01.13. 08:42:18

@salamander: Úgy, hogy bejelenti a lemondását. Érdekesség, hogy a 'régi" alkotmány szerint ilyen esetben a lemondást a parlamentnek meg kellett tárgyalnia, s dönthetett úgy, hogy kéri az elnököt a szándékának megmásítására. Ez a passzus az "új" alkotmányban már nincs benne, azaz elegendő egy lemondó nyilatkozat, a parlament azt köteles tudomásul venni.

megszűnt 2012.01.13. 08:42:36

@manyike:

"már többször írtad, hogy csak magánorvoshoz jártok. pl. ez az oka? "még nem láttál nagyképű doktort" .. "

A magánklinikán, ahová járok, ott kezet fognak, és bemutatkoznak, mielőtt vizsgálnak, és még eddig sose mondta senki, hogy Dr. Nem szokás ott sem.

A magánklinikán egyetemi tanárok is dolgoznak, másodállásban, legutóbb egyetemi tanár, egy professzorasszony, látta el a lányomat és nagyon közvetlen volt velem is. Minden másról, magánügyben is el tudtunk beszélgetni pl. itt dolgozik a fia és akkor erről.

De van olyan barátom, aki orvos és ingyen vizsgál. Ezek a kapcsolatok, hogy orvos, tudós.. nem azért alakultak, mert ők ilyen címmel rendelkeznek, hanem amúgy is alakultak volna.

Nekem van takarító ismerősöm is, aki beszerzi a legjobb és leguniverzálisabb felmosófolyadékot - fillérekért és ugyanúgy beszélgetünk, csak más témáról, mert mindenkivel olyan témáról beszélgetek, ami őt érdekli.

Ember és ember között olyan szempontból nincs különbség orvos vagy nem orvos. Ember legyen!

2012.01.13. 08:44:59

@ubul2000:" Azt meg egyenesen nevetségesnek tartom, hogy kétségbe vonod, hogy amennyiben a plágiumot nem sikerül bizonyítani, akkor sp nem fog pereket indítani jó hírneve védelmében. "

Fordítva ülsz a lovon!
SP-nek kell bizonyítania, hogy az állítás nem igaz, akkor mehet perre!

Miért bizonyítsa a "rágalmazó" állítása igazságtartalmát? Akkor már nem rágalom! Normális vagy?
A labda Pali térfelén! Nem bizonyított!
Ha elolvasod a hivatali cáfolatot, az is nevetséges!
Kb nem így van., mert csak! Tartalma ennyi!

Ja, nem fér a fejembe: hogyan lehet tele helyesírási hibával? Hát a gépírónő se tudott magyarul???

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2012.01.13. 08:45:21

@Bulat Okudzsava:
Hű, hogy te mekkora csúsztató vagy, öreg!

Azt írod, hogy a kormány "drasztikusan csökkentette az államilag támogatott helyekre felvehető közgazdászok és jogászok számát", mert ők már szakemberek, és nincs szükség még többre.

Te hülye!

Annyi jogász és közgazdász van, hogy Dunát lehetne velük rekeszteni. Egymást ölitek, annyian vagytok.
Ráadásul, például alkotmányjogász, még több is van szerintem, mint jogász.

Vagy: az egy milliárd forintot elrabló biztonsági cég alkalmazottnál 5 (ö) ügyvéd jelentkezett, hogy képviselné az ügyét.

Kinek van szüksége ennyi éhenkórász, pénzéhes ördög ügyvédjére?

Vagy: mindenki slágerénekes akar lenni. Érted? Nem dalénekes, mert azt otthon a fürdőkádban is lehet csinálni, hanem a tévében akar tündökölni.

Ki fog dógozni?

pom pom 2012.01.13. 08:46:28

@Saga: gyakorlatilag új áron... mert alig használt...

nemdr SP reggeli programja: bibliát olvas, tárogatózik, zongorázik, sportol, stb

2012.01.13. 08:51:15

@ubul2000: "Ha figyelmesen olvastad volna amit leírtam, akkor tudnád, hogy azt is véleményeztem, hogy ha ez plágium, akkor sem sp követte el, hanem az a mameluk, aki megírta helyette a disszertációt. persze ez nem menti sp-t,"

Sőt: ha nem ő írta, hanem íratta, akkor csalt. Nemcsak erkölcsileg ciki egy olimpijai bajnoktól, de büntetőjogi kategória.
Aki mást tévedésbe ejt, vagy tévedésben tart, csalást követ el...
Noch da zu, ülni is lehet érte.
Börtönbe vele?

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2012.01.13. 08:55:07

@Könnyen elkaptuk, uram!:

Nem, nem valódi, és ezt te is jól tudod, te idegesítő!

Nem látom értelmét annak, amit többször megfigyeltem, hogy amúgy szakmai nímandok azzal próbálják komolyságukat nyomatékosítani, hogy ők családos emberek, és mindenüvé felba..ák a gyerekeik fényképét. Úgy értem olyan helyre, ahol főleg mások látják.

Miért is?

Egy egyedül élő vagy gyermektelen ember nem lehet komoly?
Mert sok munkáltatónál ez hátrány.

A tudományos életben amúgyis rengeteg magányos, akár buzi, másoknak furcsa szokású, rút arcú stb. ember van. És ezek legtöbbször jobb eredményeket is tudnak elérni, egyszerűen azért, mert több idejük van a munkájukra.

pom pom 2012.01.13. 08:55:43

@gerdo: :))))))))))))))

önáló önlyáró Plagi bácsi... hihihihihii... jo vicc volt:) a legjobb ebben a témában...

eddig sehol nem dobták be ezt a verziót :)))))

Long R3 IGF-1 2012.01.13. 08:56:39

"Észre kell azonban vennünk, hogy lehet akár haszna is a kormányoldal számára"
Márpedig ezek semmilyen lehetőséget nem hagynak ki, amiből hasznot húzhatnak.
Amúgy a képen látható okmányon miért van nagy Dr. a kisdoktorit is csak csalással szerzett S. Pál neve előtt???

Mérges 1234 2012.01.13. 09:01:32

@Kara kán:

"Annyi jogász és közgazdász van, hogy Dunát lehetne velük rekeszteni. Egymást ölitek, annyian vagytok.
Ráadásul, például alkotmányjogász, még több is van szerintem, mint jogász."

Nahát nem hittem, hogy eljön az a pillanat, amikor egyet kell értsek veled, de úgy tűnik mégis.

Tényleg felesleges több jogászt, közgazdászt képezni.

Talán sokaknak fáj, hogy csökken az államilag támogatott létszám. De valójában tényleg nincs szükség ennyi dipölomásra.

Azt remélem azért, hogy a természettudoméányos képzés felé tolodott a hangsúly.

Mondjuk annyi szopó van még, hogy pl én is ismerek 4 gyereköcös családot, nekik esélyük nem lesz 4 gyereknek fizetni a diplomát, pedig rendes tehetséges kölkök.......

DE ez a gazdasági realitás.

sztd 2012.01.13. 09:02:23

@jjulie: rendben van, átfogalmazom az utolsó mondatot:

Ha igaz a következtetés, amit a HVG cikkéből le lehet vonni, akkor egyetértek a bejegyzéssel.

kormányzó 2012.01.13. 09:05:41

@Közbiztonság Szilárd:
Dehonnem!
Herezacskó pacskolásban,Álamelnők lett!

Amúgy értem a "meghosszabbított "uralkodást,de honnan vesznek ojantt,aki nem lopta a doktoriát?

pom pom 2012.01.13. 09:05:59

@egy_vélemény: "Saccolni viszont csak azt tudom, hogy a lavina effektus az ország komplett szakmaiságát hazavágja."

ja ja

2012.01.13. 09:07:14

@pom pom: Igen. A magyar nyelv új szóval lett gazdagabb. Itt olvastam a hozzászólások között: palizál.
jelentése csal, lop, hazudik, gerinctelen, köpönyegforgató, jellemtelen, az olimpiai eszme sárba taposója, pártkatona,...

Szittyakürt 2012.01.13. 09:08:35

Nehogy lemondjon! Hogyne, hogy mártírként kulloghasson el, akit tönkretettek. Nagy lósz*art! Maradjon szépen a helyén, irogassa csak alá az elétolt papírokat és megérdemelten élvezze ki azt, ahogy a világ szépen ignorálja. Nem tudom elképzelni, hogy bármelyik másik államfő szívesen mutatkozna vele egy fényképen.

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2012.01.13. 09:09:20

Nesztek!

Ezt bosszúból:

Lelepleződött az európai baloldal Magyarországgal szembeni legújabb lejárató kampánya – fogalmaz közleményében a Magyar Néppárti Képviselőcsoport. A csütörtöki európai parlamenti vitában az is kiderült: ahogy korábban, az EP baloldali és liberális frakcióit most sem érdekli a bizottság értékelése, céljuk a kirakatper folytatása, Magyarország alapos és részrehajlásmentes vizsgálata nélküli pellengérre állítása.

Az Európai Parlament baloldali frakcióinak kezdeményezésére az EP állampolgári jogi ügyekkel foglalkozó szakbizottsága (LIBE) csütörtöki ülésén Magyarországról rendezett vitát – emlékeztetnek. Az ülésen Françoise Le Bail, az Európai Bizottság igazságügyi főigazgatója ismertette a szervezet álláspontját az egyes sarkalatos törvényekről. E szerint az intézménynek három törvény esetében vannak aggályai azok uniós joggal való összeegyeztethetőségével kapcsolatban. Ahogy erre a vitában az ülést elnöklő Gál Kinga fideszes EP-képviselő rámutatott: ebben semmi rendkívüli nincs, számos másik európai tagállammal szemben vannak folyamatban eljárások.

Mint arra számítani lehetett, a szocialista, liberális, zöld és kommunista EP-képviselők hozzászólásait nem a tények és az észérvek, hanem a hazugságok, csúsztatások és tévedések sora jellemezte, míg egyesek képviselők autoriter állam kiépülésével, fasizmus rémével fenyegetőztek. Mint az a vitában szintén kiderült: az európai baloldal ismételten teljességgel figyelmen kívül hagyja azt a tényt, hogy az Európai Bizottság és a magyar kormány között a megszokott eljárási rendnek megfelelően folyamatos konzultáció zajlik az egyes magyar jogszabályok tekintetében. A magyar kormány pedig többször kifejezte nyitottságát az esetlegesen kifogásolt kérdésekben való egyeztetésre.

Tovább: mno.hu/belfold/hiaba-minden-a-baloldal-folytatja-a-boszorkanyuldozest-1043223

2012.01.13. 09:09:27

@László56: "A magyar kormány visszaállítja az erkölcsöt az országban. Igaz, mindez nem megy egyik napról a másikra, hiszen generációkat fertőzött meg a kommunista taníttatás. "

Jól vagy? Mintha volna valami furcsa csillogás a szemedben.
Mikor engedtek ki?
A magyar kormány és az erkölcs!!!!

2012.01.13. 09:11:42

@Kara kán: Értem. Szóval ez a kép erről a mongoloid idiótáról csak szépíti a helyzetet. ettől sokkal rondább vagy.
Kezdelek szeretni. Quasimodo.

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2012.01.13. 09:11:55

@Könnyen elkaptuk, uram!:

tocsikolás, zuschlágolás, hagyózás, hunvaldozás, nokiás dobozolás, kúrcsányolás, privatizélés, sukorózás, offsorolás stb. stb.

Mondjam tovább?

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2012.01.13. 09:12:16

@Kara kán: Én egy közgazdász munkanélkülit sem ismerek. Egyet sem. A gazdaság felszívja őket.
Orbán egy dolog miatt teszi át a közgáz képzést fizetősbe, azt reméli hogy a várható magas keresetek miatt a középosztálybeliek majd kifizetik a tandíjat így trükkösön átterheli rájuk a képzési költségeket.
Sajnos így a csórókból sosem lesz közgazdász, dehát akinek nincs semmije az annyit is ér. Ez nem zavarja Orbánt.
Számára az alsó keresetű egy kolonc. Félember.

Long R3 IGF-1 2012.01.13. 09:13:50

Egyébként az úgy volt, hogy Pali bátyánk francia nyelvből akart doktorálni és azért adta be a 180 oldalas fordítást, csak azok a hülye opponensek összekevertek mindent. :D

2012.01.13. 09:15:14

@Kara kán: "Ahogy erre a vitában az ülést elnöklő Gál Kinga fideszes EP-képviselő rámutatott: "

Te hülye vagy? Gál Kinga elítéli a Magyarország elleni baloldali támadásokat, és ezt te a néppárt saját, kiforrott, egyeztetett véleményének veszed?
Hááát nagy a baj! Ezt nem hittem volna.

pom pom 2012.01.13. 09:20:03

@Könnyen elkaptuk, uram!: igen de a "palizál"t ne palizáld el... én írtam le először...

mi vagy te a bolgár titkos szolgálat, vagy magyar álamfő? hogy forrást nem mutacc? :)

ubul2000 2012.01.13. 09:22:55

@cormorant: Kár, hogy csak idézted (gondolom olvasni tovább olvastad). Azt már nem tetted be, hogy 1:3 után ő nyert.

A lényeg: messze nem igaz, amit itt néhányan írtak, hogy le sem vetkőzött az aranyért. Persze ennek semmi köze a mostani ügyhöz, de ha már valaki felhozta ezt a marhaságot - kénytelen voltam reagálni

pom pom 2012.01.13. 09:23:02

@bigapples: :))))

egyébként tök normális hsz ed elb@sztad....

"baloldali sajtó úgy csinál, mintha ez valami egyedi bűn lenne"

ahha meg a fleto is lopott, afrikában ééheznek és amerikában verik a zsidókat!

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2012.01.13. 09:24:15

A jobboldali, a Fideszt nyíltan támogató tudósokat tömörítő Professzorok Batthyány Köre csütörtökön közölte, kiáll az új magyar alkotmányos rend mellett, annak ellenére, hogy azt látják: az új alaptörvény és a hozzá kapcsolódó sarkalatos jogszabályok nem tökéletesek, az év végi törvényhozási hajrá stílusát pedig nem helyeslik.

---

A konzervatív elit. Nevetséges. Ha a kormány bevezetné a Nürnbergi törvényeket, akkor sem hátrálnának ki. Joviális, megvásárolt, szolgalelkű magyar elit. Pont olyan morális nullák mint a balos elit amelyik Gyurcsány mellé állt 2006-ban.

pom pom 2012.01.13. 09:25:38

@kalandfereg: az országalma (pl elit) 90-95% ban rohatt el... kuka az egész

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.01.13. 09:27:17

"de a döntően egyetemet végzett, a fokozatszerzés körülményeivel tisztában lévő szereplők"

Igen, ők is így szerezték. A tudásukat elnézve...

ubul2000 2012.01.13. 09:28:01

@cormorant: "Kérem tehát, hogy egymás minősítése nélkül folytassuk...."

Aranyos vagy, amikor ezt leírod. Az persze nem baj, hogy előző hozzászólásodban megpróbálsz engem minősíteni, holott igazam van.
Hiába, te is csak olyan vagy, aki saját szemében a gerendát sem veszi észre, ezért homályos a látása

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.01.13. 09:28:24

" Ha 2014-ben esetleg kormányváltás lenne, ennek azért komoly jelentősége lehet."
Ha lesz bármilyen népszavazás, akkor lesz is...

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2012.01.13. 09:28:55

Aki Alkotmányjogász professzorként ezt a jogalkotást produkáló kormányt tudja támogatni, az egy erkölcsi nulla.
Leköpi magát amikor kiáll a katedrára.
De ezt is bevállalják mert Orbán az istenük.

pom pom 2012.01.13. 09:29:29

@nyuszicska: "Ha lenne vér a pucájában lemondana önként és elmenne a sunyiba! "

+ ha lenne gerince és tehetsége... persze ez egy paradoxon...

mert mivel nincs (hozzávaló tálentuma és tartása) akkor ha lenne el se vállalta volna ...

érzed a feszítést ugye?

ubul2000 2012.01.13. 09:31:55

@SchindIer Pistája: Ne keverj egy irodalmi művet egy szakszöveggel. Tudod, egy S. műnek hány fordítása létezik? Melyik az igazi?

pom pom 2012.01.13. 09:32:05

@jjulie: "eloldaloghatnak .... sűrű bocsánatkérések közepette, mélyen lehajtott fejjel"

ez a számukra optimista verzió... sajnos szerintem LÓGNI fognak sokan közülük...

panelburzsuj 2012.01.13. 09:32:48

@Kara kán:

"Ráadásul, például alkotmányjogász, még több is van szerintem, mint jogász."

Remélem, rendesen föl vagy tankolva enni-innivalóval, és kitartóan fogsz itt kommentelgetni. Meg más látogatott helyeken.

Ideje világosan demonstrálni, milyen gránitalapokra épült a Megújult Magyarország.

pom pom 2012.01.13. 09:34:53

@Tell Vilmos: nemdr SITT pál, az idegen tollakkal aláíró...

pom pom 2012.01.13. 09:36:10

@Volkov: így van a KGB és a CIA szervezte be a doktori "tanfojamra"...

hogy ezt a megfelelőidőben elővegyék az audi ászt...

pom pom 2012.01.13. 09:39:05

@László56: :))) "a kommunista képzetlenség"

és te mi vagy a kommenyista képzettség? papírod van csak? vagy tanultál is?

panelburzsuj 2012.01.13. 09:41:28

@ciceró:

"Joviális, megvásárolt, szolgalelkű magyar elit. Pont olyan morális nullák mint a balos elit amelyik Gyurcsány mellé állt 2006-ban."

Végül is egy fészekből származnak ...

Ők is portfólióban gondolkodnak. Mint VIP Princz Gábor, meg Mindenrejó Pál.

Körülbelül így gondoltam, amikor olyasmiről elmélkedtem, hogy Fidesz regnálása lesz "a rendszerváltás" lezáró fejezete.

Nem az újból az első - a régiből az utolsó.

aszekelyek 2012.01.13. 09:43:30

@namitirok: " te mondád, uram...."
@graycivil: politikáról van szó. Mindenkiről, minden féle van bizonyos illetők birtokában. Az elmúlt húsz évben pedig csak bizonyos illetők számára volt hozzáférhető. Nagyon szűk körnek. pedig az ott van feljegyezve, nagyon rég óta. Ahogy éppen akarják , úgy használják fel. Ez meg állítólag így demokratikus. Igen , arról beszélek. A kenediék féle épp csak picit kutathatóról. Mindig tudtuk , az ellenfél, a FIDESz ellenfelei nem úriemberek. A politika az ellenfelek küzdelmét jelenti a hatalomért , illetve az éppen hatalmat gyakorlók hibáinak feltárását. Persze ennél sokkal korrektebben , mint ami ebben zajlik. Nem nyomozók , nem ügyészség és nem megkérdőjelezhetetlenek. Persze az emberi minőség kérdése , hogy ha valaki nem él vissza egy bizonyos tudással , ami a birtokában van....Ilyen minőség nem található a mai ellenzékben.

Mileszvelunk 2012.01.13. 09:44:26

Miert meglepo ez a plagium ugy, hiszen meg a helyesiras se megy neki, sot, vicect csinal a hibakbol?! :)

Csak az igazi buta ember reagalja le a komoly hibakat viccel.

ubul2000 2012.01.13. 09:47:59

@Könnyen elkaptuk, uram!:
"Fordítva ülsz a lovon!
SP-nek kell bizonyítania, hogy az állítás nem igaz, akkor mehet perre!

Miért bizonyítsa a "rágalmazó" állítása igazságtartalmát? Akkor már nem rágalom! Normális vagy?"

Javaslom, ne menj jogásznak!

szoja122 2012.01.13. 09:49:10

@László56: Menj orvoshoz, de ne reménykedj...

maskep 2012.01.13. 09:49:18

@török gábor: Na de miért nincs benne?

(Felhívom a figyelmedet, hogy "új alkotmány" nincs, csak történelmi, meg új "alaptörvény". Ha én megtanultam, neked már rég tudni kéne...)

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2012.01.13. 09:49:46

@Kara kán: "Annyi jogász és közgazdász van, hogy Dunát lehetne velük rekeszteni"

es a legaljabol, a hordalekbol, a dzsuvabol amit kidobott a viz..

abbol lett a kormanyt:-)

egyebkent tudod mitol van ennyi jogasz es kozgazdasz? mert ezek a kurafiak, akik most nemzetesdit jatszanak inditottak el annakidejen azt az oruletet, hogy mindenkinek diploma kell es inditottak nyakra-fora 98-02 kozott kozgaz es jogasz szakokat.

most a sajat maguk okozta kart probaljak enyhiteni. nem erdem. semmikeppen sem erdem.

szoja122 2012.01.13. 09:53:06

@manyike: Rád számíthatok, de úgy látszik a többieket nem érdekli a pillanatnyilag legfontosabb kérdés.

Egy paprikajancsi lehetséges plagizálása, lemondása fontosabb, még akkor is ha ez a poszt róla szól.

A bóvli kormány most már a lottóval is csal!! 2012.01.13. 09:54:04

Orbán Viktor miniszterelnök jelentős vagyongyarapodáson ment keresztül 1998 és 2002 között, a hivatali évek alatt. A szűkebb család két fő ingatlanadatát nézve: 1. az 1998-ban már birtokolt 5,5 hektárnyi földterület négy év múltán a tizenegy és félszeresére: 63 hektárra növekedett; 2. a tulajdonukat képező (1994-ben 563 ezer forintért vett) belvárosi lakás helyett kertes sváb-hegyi villát vásároltak 2002-ben (75 millióért), amelynek (több tízmilliós) átépítéséhez azonnal hozzá is láttak. Ha a tágabb famíliát is idevesszük, akkor konstatálhatjuk, hogy a miniszterelnök apjának többségi tulajdonában lévő bányacég, a Dolomit Kft. saját vagyona meghétszereződött (98-ról 666 millióra nőtt); a másik vállalkozás, a kizárólagosan birtokolt Gánt-Kő Kft. nyeresége ugyanekkor a tízszeresére emelkedett (16 millióról 167-re).

Már a családi vagyonszerzés kezdetén, a bányaprivatizációban is szerepet kapott közpénzből származó tőke. Simicska Lajos, Varga Tamás és Kövér Szilárd ugyanis azzal a Quality Invest Rt.-vel szálltak be Orbán Győző üzletébe, amelynek vagyonát a fideszes székházeladásból befolyt százmilliók adták. Simicskáék 4,75 millióért vettek részvényt a pártelnök apjától, amit aztán 1,2 millióért – tehát 3,55 milliót „ajándékként” hátrahagyva – adtak el újra neki. (Simicska: „Mindenkinek alkotmányos joga, hogy hülye legyen.”)

Atrox 2012.01.13. 09:54:21

"Észre kell azonban vennünk, hogy lehet akár haszna is a kormányoldal számára: egyrészt megszabadul a botrány miatt teherré vált politikustól, másrészt pozitív példát mutat („következmény”) és harmadrészt – ez lenne a legfontosabb és politikai szempontból talán legerősebb érvem – további két évvel meghosszabbítja a mostani kétharmad általa választott államfő mandátumát."
Ezek a mondat pontosan összefoglalja azt, amiért undorító a politika. Mert - ha esetleg megtörténik - nem azért fog lemondani (vagy lemondtani), mert úgy lenne tisztességes. Hanem azért, mert van vagy 3 ok, ami politikai hasznot hajt a Fidesznek.

pom pom 2012.01.13. 09:54:31

Kedves Nertársak!

a zálamfő végálomáshoz ért... monyon le!!!
a zorbán kormány monnyon le !
szagértői kormány vigye végig a megkezdett álamcsődhöz vezető utat...

mindenkinek szép napot!

Dr. Pom Pom

Cormorant 2012.01.13. 09:57:05

@ubul2000: Nem minősítettelek! Szó szerint a következőt írtam: "Nem emlékeztem erre, hiszen akkor még csak 6 éves voltam, köszönöm elsősorban neked, hogy annyira felhúztam magam azon, amit itt össze-vissza kommentelsz, hogy utánanéztem palika dicső tettének." Ezt a véleményem fenntartom! Olvasd végig az összes kommentedet, megérted, miről beszéltem és ahogy elnézem a véleményemmel sem vagyok egyedül.
Nem írtam viszont semmit arról, hogy te ilyen meg olyan vagy, hogy milhez hasonlítasz és mekkora ... és hová ... Nem sértettelek meg! Nem ismerlek, nincs hozzá jogom! ... de hát neked biztosan jó érzés megsértődni.
palikáról pedig annyit, mint egy további kommentemben is írtam, hogy NEM akarom elvenni tőle a jogos érdemeit, DE én ezt az eseményt emeltem ki a mellékelt linkből, ugyanis ez világít rá palika csúszó-mászó mivoltjára. Kérdezem én, hány emberről tudnád elképzelni, hogy hajlandó lett volna egy olimpiai döntőben 5 percig szemezni az ellenfelével csak azért, hogy ne kapjon ki. Nos hát ezt palika tette meg, meg az ellenfele, akit az eset ugyanúgy minősít!
És palika szerint sem az volt az utasítás, hogy ne küzdj, hanem hogy nem veszíthet. ... és palika még büszke is arra, amit tett?!?!
palika pfujjjj!

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2012.01.13. 10:00:24

@aszekelyek: Az ellenzék emberi minőségéről állsz neki lamentálni, amikor a fidesz egyik főemberéről derült ki, hogy nem más, mint egy kis nyomoronc plagizáló?

Vannak aktusok, amik értelmiségi körökben nem elfogadhatók.
Amit Palibá csinált, kb olyan, mint a gyerekbaszás.
Mondjuk keresztény, tehát valszleg az is belefér.

Cormorant 2012.01.13. 10:08:11

@Könnyen elkaptuk, uram!: @pom pom: Megalájk a szó kitalálásáért és a magyarázatért:)
"palizál" (pom pom)
"jelentése csal, lop, hazudik, gerinctelen, köpönyegforgató, jellemtelen, az olimpiai eszme sárba taposója, pártkatona,... " (Könnyen elkaptuk, uram!)
wikipédiára és fácsebúkra mikor kerül ki?

2012.01.13. 10:08:49

@Kara kán: Mondjam tovább?

Mondjad! Kaya Ibrahimozás, Simicskázás, Ezüsthajózás, Csányizás, Csintalanozás, Szíjjártózás, Lézerezés...

Ja, tömjén Zsótizás...

ubul2000 2012.01.13. 10:10:00

@cormorant: Miután - ahogy írtad - 6 éves voltál akkor, értelmetlen belemenni sporttechnikai kérdések megvitatásába. Ez a megoldás nem volt egyedi abban az időben, az akkori szabályok mellett. Ha veszed a fáradságot, elmész egy könyvtárba, és kiveszel néhány korabeli Népsportot, akkor rá fogsz jönni, hogy ez így volt.

Szerinted az nem minősítés, hogy össze-vissza írok?

Sajnos régi hibám, hogy nem hagyok szó nélkül olyan hozzászólásokat, melyeket a gondolkodás teljes hiánya jellemez, pusztán a politikai vágyálom, az elvakult hülyeség vezérel.
Ha te ezt összevisszaságnak fogod fel, hát lelked rajta.

2012.01.13. 10:11:35

@pom pom:" mi vagy te a bolgár titkos szolgálat, vagy magyar álamfő? hogy forrást nem mutacc? :) "

Bocsi! Hivatkoztam rá, hogy itt olvastam a blogon, de nem emlékeztem, hogy ki írta!
Mea culpa!
Meg tudsz bocsájtani?
Mostmár örökre megjegyeztem!

aszekelyek 2012.01.13. 10:11:44

@kalandfereg: tényleg nem tudom, mi van ebben ekkora cirkusz. ferikének is leszóltak a központból, hogy megy vizsgázni , úgy kezeljék , jó elvtársa... mindegyiknek. ez így ment azokban az években. A szürkeállományosoknak inkább morális deficitjük van , de rengeteg. Ezért aztán folyvást kikezdenek mást, hogy ne az ő diplomáikról legyen szó. Sztem mindenki vegye be a mérget rá , aki úgy véli, hogy nincs igazam , amikor azt mondom , sok-sok tahónak adtak ilyen körülmények között diplomát. Olyan státuszokat , amihez a fele végzettségük sem volt meg. No de azok, mint egy farkasfalka támadnak a nem közéjük valóra. Széttépési szándékkal. ez az alaptörvény nem létezhet. Még sok ilyenre készülhetünk. Csak az az alaptörvény lehet érvényben , amit a szürkeállományosék a 49.évi XX. törvény szerint készítettek. Mely garantálja a sokkal súlyosabb bűneiknek örök büntethetetlenségét. A megtorlásaik letagadását és azt , hogy aki firtatja , annak a torkának mennek. Mint most. Úgy látom , ideje előkészíteni bizonyos adatokat. A másik oldalon. Egyszer csak le kell ezt is játszani. A szőnyeg alatt ez mindig el fog buktatni jóravaló embereket. Gáti szemérmetlen , aljas megoldás 5. -je után igazán nincs mit úriembereskedni. A saját fegyverükkel kell őket leteríteni. Sunyi és ordenáré banda. A pokolban még lehet valaki úr. Itt már nem kéne. Ezek ugyanazok a xar alakok , akik a törvénytelenül a fegyvertelen tömegre támadókat is mosdatták , 2006 óta és saraztak mindenkit , akit értek. Akkor is. emlékeztetnék, amikor a legidősebb Bárándy urat dobták be. Mint a z újratemetésen küldött emberként jelen lévőt. Aki ekkor kért egy kis időt a Hírtv-ben. Kapott is.

2012.01.13. 10:12:03

@manyike: a mór megtette a kötelességét, a mór mehet...O.V. nem szociális otthont vezet. Iszonyú kíméletlen ember. Az a vicc járja a fidesz körökben is róla, hogy az aranyhalat is kisüti a 3. kívánság teljesítése után, egyrészt neki már nincs több dolga vele, másrészt ne legyen másnak is olyan jó, mint neki. Ezt Debreczeni is megírta, aki rajongott érte. Aztán rájött, hogy OV egy elmebeteg diktátor.

Füredi 3.0 2012.01.13. 10:12:27

Azt valaki meg tuja mondni, hogy a modern olimpiákról szóló dolgozatot miért egy ókortörténész bírált?

2012.01.13. 10:13:07

@ubul2000:" Javaslom, ne menj jogásznak! "

Ha bizonyított, akkor nem rágalom, hanem vád. Attól függetlenül, hogy tesznek-e bírósági feljelentést.
Szép nyelv a magyar. kár, hogy nem ismered.

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2012.01.13. 10:13:32

@panelburzsuj: Magam is ebben bízok. Orbán ott volt a rendszerváltásnál, remélem bukásával a nevével fémjelzett káosz-őskor le is zárul majd.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.01.13. 10:13:49

@cormorant: ez bevett szokás volt akkoriban, felesleges érte bántani. Sakkozóknál ugyanez van mostanában is, csinál egy 10 lépéses döntetlent, világossal, miközben ő 10. a világranglistán, az ellenfele meg századik.
Schmitt Pál egyébként igenis jó vívó volt, nem pedig valami szégyen a páston.

aszekelyek 2012.01.13. 10:14:19

@igényes: Az a helyzet , hogy Jézus azt mondta a már kővel a kézben fenekedőknek , a házasságtörő asszonyra fenekedőknek , hogy az vesse rá az első követ , aki bűntelen. Ekkor letették a köveket és elsunnyogtak. Van még kérdésed? A keresztények így viszonyulnak az ilyesmikhez.

ember67 2012.01.13. 10:14:45

Az ellenzék kétségbeesetten kereste a megoldást, milyen módon adjanak esélyt orbánnak a lemondásra. Tudniillik, megbukni és eltűnni a süllyesztőben nem elfogadható alternatíva sem orbán, sem az orbán fanatikusok számára. orbán az ország élete árán sem mondana le. Nade egy felfelé buktatás lehetőségét esetleg elfogadja. Ez a legkevésbé paprikás útja, hogy kivonuljon a tényleges operatív hatalomból, ezzel úgy változzon a kormány, hogy orbánt nem érinti az égés.

2012.01.13. 10:16:59

@aszekelyek: "Persze az emberi minőség kérdése , hogy ha valaki nem él vissza egy bizonyos tudással , ami a birtokában van....Ilyen minőség nem található a mai ellenzékben. "

Te segg! Bocsásd meg, hogy ilyen bizalmasan szólítalak meg, de már régóta ismerjük egymást.
Talán rövid a memóriád. Vagy inkább szelektív.

Hosszú bájtok éjszakája? Titkosítva 50 évre?
Ha ezt az egészet mégis Orbán keverte, hogy kicsit tereljen, vagy hogy előkészítse a terepet az elegáns visszavonulásra, akkor nyilvánosan elnézést kérsz?

A bóvli kormány most már a lottóval is csal!! 2012.01.13. 10:16:59

" Orbán Viktor szombattól Bulgáriában tölti egyhetes szabadságát a családjával. E hír azért érdekes, mert értesüléseink szerint a miniszterelnöknek a héten hivatalos programja lett volna Bonnban, ahol találkoznia kellett volna Angela Merkel német kancellárral. Úgy tudjuk, ezt személyesen mondta le a múlt héten, Brüsszelben.

Valami fontosért mehetett Bulgáriába?
2010. jún. 22. – Orbán Viktor szombattól Bulgáriában tölti egyhetes szabadságát a családjával. E hír azért érdekes, mert értesüléseink szerint a ...

Dr Schmitt letette esküjét 2010 június 29-én!

Orbán életrajza is maga a hazugság! 1989-1990 között azt írja a Pembroke College-ban tanulmányozta az angol liberális politika történetét. Nos erről, hogy nincs papírja az biztos, vagy félcédulája esetleg. Az igaz, hogy Soros ösztöndíjat kuncsorgott ki magának, de jól tudjuk követni Orbánt az Internet segítségével. 1989 október végéig a Fidesz szóvivője. videotorium.hu/hu/recordings/details/2219,A_Fidesz_II._kongresszusa 1989. november 18 videotorium.hu/hu/recordings/details/2226,Egy_politikai_palya_-_A_Fidesz_megalakulasa Egyszóval Orbán novemberben nem kezdte meg tanulmányozását egyáltalán, sőt a karácsonyt itthon töltötte, és másik életrajzában írja, hogy 1990 januárjában félbeszakította oxfordi "tanulmányozását" a közelgő választások miatt. "Hogyan tanulhat valaki Oxfordban, hogyan kaphat papírt erről, ha fizikálisan nincs ott. Nem szabad elfeledni 1989-1990-es tanévről van szó. Orbán máskor azt írja más életrajzában, hogy megszakította tanulmányait. webcache.googleusercontent.com/search?q=cache:QG55abKSUjsJ:beszelo.c3.hu/01/11/07hegedus.html+Orb%C3%A1n+Viktor+1990+janu%C3%A1r&cd=1&hl=hu&ct=clnk&gl=hu Orbán Viktor 1990. január első napjaiban érkezett haza Angliából. Formálisan nem volt tagja a vezetőségnek, miután az előző kongresszuson nem vállalta a jelöltséget oxfordi útja miatt, de természetesen minden választmányi ülésre meghívtuk. Azonnal nyakába vette az országot, rengeteg gyűlésen szerepelt, ahová nagy tömegeket vonzott. Hamar túlpörgetett állapotba került - a választmány végül határozatot hozott, hogy nem vezetheti maga az autót, amellyel a rendezvényekre hajtott"
A fentiek azt sejtetik, hogy 1989 karácsonyát, szilveszterét nem töltötte itthon, ha ez igaz miért maradt Angliában, miközben a Pembroke College-ban nem volt hallgató. Mit hallgatot és kitől ebben az időszakban? Lényeg, hogy vissza már nem utazott, de a "diplomát" megkapta?
Amit tudni kell a Pembroke College-ról: Ide vonják össze a volt gyarmatokról egyéb helyekről a későbbiekben számításba jöhető "fiatalokat" Sir Richard Dearlove (MI6) dekonspirálódását követően pont a Pembroke College főnöke lehetett, vajon miért? Igaz, nem Oxfordban, hanem Cambridge-ben. Mindenki gondolhat persze bármit. Sir Richard nyilatkozata szerint a hírszerző ügynökségek kedvenc toborzó helye a Pembroke College. *.telegraph.co.uk/news/celebritynews/1925383/MI6-chief-Sir-Richard-Dearlove-tells-all.html Piás állapotban mondja Sir Dearlove: Among the wines that Sir Richard - a graduate of Queens' College, Cambridge, a favourite recruiting ground for the intelligence agencies - and the 120 dinner guests could enjoy were the Mercurey blanc "Vieilles Vignes" Domaine Brintet 2000 and the Coudoulet de Beaucastel, Perrin freres, Cotes du Rhones 1998. April H. Foley és Soros György kapcsolata közismert, hát bizony a Parlamentből származó bizalmas, és titkos információk, vajon nem juthattak el Soros Györgyhöz? "

ember67 2012.01.13. 10:21:25

@Schmit takarodly, szégyen vagy a hazzára!: le vagy maradva! kb 8 év múlva lejár a felcsúti akadémia alá tett telek ingyenbérletes felajánlása! Azután mit tehetnek, felemelik az épületeket, meg a pályákat és elviszik? Nem öcsém, fizetnek a terület bérléséért annyit, amennyit orbán mond! kb 20 milliárd állami lóvé van benne! Ez az okos trükk, amíg a világ világ, fizetni fognak neki, mivel ki a tököm mer -politikailag- megszűntetni egy sportakadémiát?

aszekelyek 2012.01.13. 10:22:03

@Volkov: Történt ,hogy magán kívül , tajtékozva hívott fel egy BMGE-n tanító ismerősöm. Egy csaj , valaki más -előtte 2-3 évvel elfogadott - , , anyagát adta be. Aminek konzulense volt akkor az én ismerősöm. Ez már a 200. év volt, ha jól emlékszem. Még a gépelési hibák is ugyanazok voltak. Bíráló volt az ismerősöm. Persze , hogy szólt , ő nem fogadja ezt el. Még megpróbált belőle hülyét is csinálni a csaj.... Szóval a bírálóknak is elég sok mondanivalójuk lenne.

aszekelyek 2012.01.13. 10:24:18

@jjulie: neked ennyi örömöd legyen. Ámen.

ubul2000 2012.01.13. 10:24:36

@Könnyen elkaptuk, uram!: Nálad mindenesetre jobban ismerem.

Egyébként te se menj jogásznak.

Ha te állítasz valakiről valamit, mióta annak a valakinek kell igazolni a bíróság előtt, hogy nem igaz az állításod? Ha nem tudod igazolni, hogy igaz az állításod, akkor a rágalmazás bűnébe estél.

aszekelyek 2012.01.13. 10:25:41

@2llkedő: Második német Bundespresident mondott le a minap.... egy ciklusban. :)))) - abban a remek demokráciában.

ssi 2012.01.13. 10:26:26

@szoja122: :)) a teljes reális képhez sajnos kell, most pl. S.P. is @ciceró: :))

itt tartunk most, de a jövő izgalmasabb:

1. ha a kormány teljesít bizonyos feltételeket az IMF és EU felé, akkor kap csak időpontot, de csak bizonyos IMF-hitelkeret tárgyalásához
2. semmi kétség, hogy a kormánykommunikáció ezt a helyzetet kisebbíteni fogja .. viszont húzhatja-e tovább az időt, ill. folytathatja-e a függetlenségi harc látszatát?
3. IMF, EU amit kívülről lehet azt megteszi a európai jog nevében, de ennél sokkal több hazánkban a gond, akár csak a jogi is. kihasználja-e az ellenzék a ziccert?
- Jobbik még tovább menne az O.V. eddigi útján, de csendben lesz a kormány, szerintük mostani "megalkuvása" kapcsán?
- s a többi parlamenten belüli és kívüli ellenzék:
*nem képesek!! a nemzetközi kritikákat érthetővé tenni és a hazai többi gonddal együtt még jobban hangsúlyozni?
*mivel senki nem kormányzóképes jelenleg, így nem is akarnak!! belebonyolódni inkább? a kettő összefüggne egyébként?

@knausz: biztosan van sok nagyképű dr, de nem dr is. az élet ilyen, de nem is ez a lényeg most

vicc ... előzmény nem érdekes
Isten : kívánj valamit
ember: szeretnék egy autópályát egész Európán át, mert imádom a szabadságot, a természetet és a száguldást
Isten: és a környezetvédelem? kívánj mást
ember: szeretném jobban értei a nőket
Isten: hány sávos legyen az autópálya?

és még mindig további szép napot :)

2012.01.13. 10:26:53

@aszekelyek: "Az a helyzet , hogy Jézus azt mondta a már kővel a kézben fenekedőknek , a házasságtörő asszonyra fenekedőknek , hogy az vesse rá az első követ , aki bűntelen. Ekkor letették a köveket és elsunnyogtak. Van még kérdésed? A keresztények így viszonyulnak az ilyesmikhez."

Jajajajajajjjjj!

Sötétség, vallás a neved! Meg viszonyulnak még: máglyahalállal, fegyverek megáldásával, népirtással, bankalapítással, bűnbocsájtó cédulával, politikai uszítással a szószéken, csalással, gyermekkorúak megrontásával, homoszexualitással, és végtelen a sor.
Csak a tízparancsolatot szegik meg, semmi mást! de légy büszke!

ember67 2012.01.13. 10:28:11

Látjátok gyerekek, nektek a szar sem jó! Ilyen probléma pl. a fejlesztési miniszterasszonyunkkal nem fordulhat elő: érettségit nem lehet plagizálni.

aszekelyek 2012.01.13. 10:28:14

@Könnyen elkaptuk, uram!: az sincs bizonyítva. Te segg. Kérj elnézést te. Most. Mindenért. Elég jó oddsom van rá , hogy Orbán ebből is jól jön ki majd. Ti meg ehetitek , amit főztetek.

herut 2012.01.13. 10:29:08

@Kara kán: Akinek egy olyan lap jogforrás,mint a mno.hu annak meglehetősen szűk a látóköre,elfogult és azt szereti olvasni,amit gondol.Akkor is,ha az baromság.Más lap meg mást ír.
A témához: ha ő írta,plágium,ha nem ő írta felhasználta.A bírálók között egy sem volt,aki a tárgy szakavatott tudósa.Az ókori történelem professzora mindössze egy szegmensét ismeri a témának.Most nem SP-t védi,hanem saját magát.

ssi 2012.01.13. 10:30:48

@Letícia: hali! :) meg tudják-e cáfolni a vádat? elbagatellizálják a vádat, mert tématerelésnek jókor jött? időt húzzák, s majd idővel eldöntik mi legyen. fordítva csak az ellenzék erkölcsi viselkedésének kell működni - szerintük

Démonmac1 2012.01.13. 10:32:10

Lássuk csak:Professzorok Batthyány Köre
Az Igazgatótanács tagjai: Antall Péter, Semlyén Zsolt, Barsiné Pataky Etelka, Rogán Antal, Granasztói György, Szájer József, Tar Pál

Még jó, hogy kiállnak :)

Második Szóló 2012.01.13. 10:34:13

@Volkov: szerintem Lézer Jani szavait kellene figyelned: akinek nincs semmije, az annyit is ér. Pali Bának nem volt doktorija, hát megszerezte - a maga módján. Na pont annyit ér, mint amennyit beletett. Ha nem lesz következménye, azzal szembeköp mindenkit, aki megdolgozott a diplomájáért, akár vért pisilve is összehozott valami értékelhetőt.

@Cicero: a Professzorok Batthyány Köre OV zsebtársasága. Politikai értelemben pont annyit érnek, mint a fogatlan nénik és bácsik síppal a szájukban, bérelt busszal szállítva. Természetesen a tudomány területén elismerem őket, mint ahogy sportolóként elismerem azokat a sportembereket is, akik eladták magukat valamelyik pártnak. Szomorú, ha valakinek olimpiai bajnoki címmel, tudományos kutatómunkával a háta mögött kesztyűbábként kell bólogatni a gazda kénye-kedve szerint. A hatalom mámorító és a 2/3-addal sokan bele is szédültek.

@Kara Kán: ha véleményed szerint napnyugatra szaladgálni segítségért politikai ellenfelek ellen bűn, akkor legyen. A szaladgálók klubjában üdvözölhetjük Szent István királyunkat, a törököket sem magunk vertük ki innen, az átkos 40 év szöveteinek feloldásában is volt némi szerepük a nyugati demokráciáknak és maga a megváltó Viktor is szívesen osztotta a szocikat a Néppárt alelnökeként Nyugat-Európában. A nyugatra vágyódás nosztalgiája minden politikusban benne van, főként ha momentán ellenzékben találtatik.

2012.01.13. 10:35:39

@jjulie: @aszekelyek: @ubul2000: @ciceró: @pom pom:

Nem bántjuk Pali bácsit!!!
Nem tudta, mit ír alá!
És ő mindent aláír!

Démonmac1 2012.01.13. 10:40:03

@Könnyen elkaptuk, uram!: Sajnos a saját felmondólevelét, még nem lökték elé.
Régóta tudjuk, hogy nincs gerince..., mert ilyenkor kellene otthagyni a mókuskereket.

Cormorant 2012.01.13. 10:41:42

@Hepci: @ubul2000: Nos, ti azt írjátok, hogy állni és szemezni a páston 5 percen keresztül csak azért, hogy ne veszíts, ez akkoriban bevett szokás volt. Nos én előkerestem az olimpiai eskü szövegét, amit anno palika nevében is elmondott Pablo Garrido (en.wikipedia.org/wiki/Olympic_Oath).
Idézem a következő linkről: www.topendsports.com/events/summer/traditions/oath.htm
"In the name of all competitors, I promise that we shall take part in these Olympic Games, respecting and abiding by the rules that govern them, in the true spirit of sportsmanship, for the glory of sport and the honor of our teams."
Ebben szeretném kiemelni a következőt: "in the true spirit of sportsmanship"
Nos igen, lehet, hogy ez akkoriban bevett szokás volt, lehet, hogy az edző ilyen tanácsot adott, lehet sok minden. DE! Az is igaz, hogy ez NEM EGYEZTETHETŐ össze azzal, hogy valaki igazi sportembernek nevezhesse magát.
Lefordítva: Igen, lehet, hogy a szabályokat palika ma is betartja, lehet, hogy engedelmeskedik a mai edzőjének, de ettől még erkölcsileg akkor is és ma is egy hulla!
Felhívnám a figyelmet arra, hogy olimpián részt venni, illetve "Köztársasági?" Elnöknek lenni NEM KÖTELEZŐ, hanem DICSŐSÉG és erkölcsi kötelességekkel jár, FEDDHETETLENSÉGET KÖVETEL. Ennek ez a csiga nem felel meg!
(csak úgy megjegyzésként, ha már azt mondjátok, hogy palika igen jó vívó volt, akkor az olimpiákon egyénileg miért nem került be sehova és az edző miért pont neki adta az utasítást, hogy "nem veszíthet?" Nos az én véleményem szerint azért, mert lehet, hogy elég jó vívó volt, de önmagában, csapat nélkül fasorban sem volt. Ahogyan most sincs...)

gnme 2012.01.13. 10:48:39

ezek behúzódtak valami barlangba (oda valók) ov-val, azt kötöttek egy vérszerződést (keretszerződést), hogy minden aláírt A4-es lapért sikerdíj jár

csoda hogy palyat aláír mindent? ... szvsz hogy nézhet otthon ki a tapétája? :-D

zodiákus 2 bazegh'

ssi 2012.01.13. 10:48:48

@ciceró: @pom pom: @szoja122: @Könnyen elkaptuk, uram!: @panelburzsuj:

egy másik izgi téma :)

új kormánykommunikáció szimpla váltás lesz - mint mindig - megállapodás esetén is:
- nem az IMF diktál (pedig igen)
- ami jó az IMF-nek, az jó az országnak is (eddig az ellenkezőjét mondták)

www.portfolio.hu/gazdasag/orban_egybeesnek_magyarorszag_es_az_imf_erdekei.161333.html

de ügyes, hogy stabil paneleken tud akár fordulatokat is csinálni: növekedésért kell, a mi bankunk, a bank csak vissza akarja kapni a pénzét, ha kevés is a szavazati jogunk, de élünk vele, Ft elleni támadás miatt kell stb.

EU-normák elleni vétségeinket meg szó nélkül is hagyhatják, mintha nem is lennének? és az ellenzék, ők mit tesznek majd??

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.01.13. 10:55:11

@cormorant: nem a doktoriját és egyéb tevékenységét védtem, viszont a sportemberi kvalitását nem ettől kellene függővé tenni. A magyar szövetség a seggét verdesné a földhöz örömében, ha lenne legalább egy olyan szintű vívónk ma, mint Schmitt volt akkor.
Az olimpiai esküt meg szerintem jobb meghagyni a sportolóknak, nyilván doppingolni se szép dolog, mégis csinálják. Nehogy a mai tornából felmentettek, a mucságaröcsögei falunapon szumóban helyezést el nem értek vagy a Pozsonyi úti pikniken tízbetűzők mondják meg, jó sportoló volt-e Schmitt Pál és helyesen tette-e, ha a csapat érdekében mozdulatlanul ácsorgott pár percet a páston...

Démonmac1 2012.01.13. 10:59:56

@Hepci: Fair Play szelleme, nem mondhatni, hogy nagyon buzogna ebben az emberben, mondjuk, ha eddig nem volt nyilvánvaló, mostmár az. Etika és erkölcs, keresztény szellemiség? Példamutatás? Ugyan.

Démonmac1 2012.01.13. 11:02:48

Az nincs kizárva, hogy egykoron jó ember lehetett, de valamikor csak letért az egyenes útról. Mostmár csak egy báb.

gnme 2012.01.13. 11:06:00

ez a palya olyan, mint a dallas

mikor megjelenik, pia után kell nyúlni

inreallife 2012.01.13. 11:08:00

@aszekelyek: ha előbb meglett volna az anyag, akkor már december elején kiteregették volna, hogy az év végi ámokfutást megfékezzék...

szerinted mekkora blama ez? ne ferizz meg a többi, nem érdekel azok mit csináltak akkor, most mi a szitu?

Dolby kapitány 2012.01.13. 11:08:27

Csak rakják elé a lomondó nyilatkozatot. Úgy aláírja, hogy észre sem veszi...

2012.01.13. 11:08:35

@Doubledecker: nekem nem fáj, mert már így is túl sokan vagyunk...jogászok. :)

ssi 2012.01.13. 11:09:36

@ciceró: szerinted is ((csak ha nem vagyok tiltólistán nálad :)) új ME: 1. maguk közül választanak, nem Járai lenne 2. nemzetközi nyomásra lehetne Járai 3. ellenzék inkább Bajnait ???

bogyu 2012.01.13. 11:11:40

@pom pom: Nem tudom emlékeztek-e még a köztársasági elnök jelölésére és megválasztására.
Ha jól rémlik Kövér komolyan ellenezte Schmitt jelölését, és a szavazásnál sem adott le voksot.
Ő tudja (a Nemzetbiztonsági Hivatali tapasztalatokkal és ismeretekkel a háta mögött) miért! Nem állítom, hogy ez a most kipattant esetleges stikli ennek az oka, hanem egészen más típusú ügyek, amiről még nem ír a sajtó.
A disszertáció plágiumról szóló információ kikerülése azonban semmiképpen nem lehet véletlen, és pontosan egybeesik a kormányválság miatt Orbán számára megtalálandó menekülési útvonalak ügyével.

jackkapitany 2012.01.13. 11:12:23

Hmm, nagyon érdekes gondolatmenet Török Úr!
Az utolsó érve valóban nagyon erős, erre bevallom én hirtelen nem is gondoltam.

Eszembe jutott az eset kapcsán valami, kíváncsi lennék a véleményére.
Ha én lennék az ellenzék, a következőt lépném:
Most függetlenül attól hogy Schmitt a helyén marad-e, minden erőmmel a személyes múltak kikutatására koncentrálnék. Ha rövid távon fel tudnak még fedni 1-2 kínos esetet (már pedig aki keres az talál egy ekkora pártban), lavinát indíthatnak el, és ez jelentheti a kormánypárt végét. A fidesz klasszikus fegyvere a személyenkénti támadás, de talán az ellenzék az eset kapcsán ráeszmél, hogy miért ne használhatná ő is.
Mit gondol?

(Hozzáteszem én sokkal konstruktívabb politikát kívánok az országnak)

2012.01.13. 11:14:24

@Füredi 3.0: mert azt lehetett megvenni. Ja, meg az olimpia kezdete az ókorban volt...Mondjuk gazdasági aspektusban nem tudom mit érthetett hozzá, hiszen pont az újkori olimpia gazdasági mutatóit dolgozta fel.

@Dolby kapitány: :D Nagyon jó az ötlet!:)

@manyike: dehogy tudják megcáfolni, már rég megtették volna. Mutyi ország mutyi KEkkel. Tóta W. írja, reprezentánsunk Pali, hisz adni venni lehet a nyelvvizsgákat, érettségiket az Ecserin.

Flúgatlan 2012.01.13. 11:14:26

Előre bocsátom: Schmidttet, mint sportembert, sportdiplomatát becsülöm, de óriási hibának tartottam, hogy őt tették meg köztársasági elnöknek. Sok hülyeséget csinált, feltűnően aláírógépként üzemel, stb., nem részletezem.

A plágiumos ügy azonban szerintem nem ennyire egyértelmű számomra. Ne ragadjuk ki az esetet a körülmények közül: ez még nem a PhD-s időkben volt, hanem 1992-ben egy "kisdoktori" fokozatról van szó. Azok elbírálási szempontjai sokkal enyhébbek voltak, különösen a nem klasszikus tudományterületeken. Legtöbb természettudósunk kisdoktoriját már a '80-as években is úgy vették praktikus szempontok szerint nyugaton, hogy megfelel az ő doktorijuknak, mert elég hasonlók voltak a követelmények, társadalomtudományi téren viszont köztudottan alacsonyabb volt mindenben a követelmény, nem is vették nyugaton ezeket komolyan.

Szerintem akkoriban egy nagy vagon olyan doktori született, mint Schmitté: nem sok saját új eredmény, hanem 5 könyből csinálunk egy hatodikat, átemeljük a magyar szakirodalomba a külföldi eredményket, stb. Nem egy nagy szellemi teljesítmény, de akkoriban adogattak ilyenre kisdoktorikat. Nem véletlen, hogy "hiánypótlónak" nevezik Schmitt művét és az oktatásban is használják. Ne feledjük: 1992-ben, 2 évvel a vasfüggöny után nagyon kevesen beszéltek franciául kevesen tudtak volna egy külföldi könyvet beszerezni.

Mai szemmel tehát lehet, hogy plágiumnak tűnik az, ami Schmittnél leírva van, de biztos vagyok benne, hogy ha elővennénk a '92-ben ugyanazon egyetem által kiadott disszertációkat, akkor sok hasonlóval találkoznánk. Egyszerűen akkoriban ilyen teljesítményt díjaztak egy kisdoktorival. Lehet, hogy a híres sportolóval szemben még engedékenyebbek is voltak, de politikai szerepe akkor még nemigen volt Schmittnek, így nem valamiféle időgépes visszakunkorodó csúnyafideszes nyomás homályosította el a bírálók elméjét.

Nem is érnek sokat az akkori kisdoktorik.... Környezetemben az öregség iránti tisztelet jegyében nem tesz senki megjegyzést, ha valaki egy régi kisdoktorival rendelkezik, és használja a "dr."-t, de mindenki tudja: többnyire nincs komoly érték ezek mögött. Különösen ilyen lájtos területen, mint a sporttörténet.

Itt nem Schmitt személyes hibájáról van szó szerintem, hanem arról, milyen teljesítményekre kiadtak akkoriban kisdoktori címeket.

Mindamellett, lehet, hogy tévedek, de nem láttam a két művet, nem tudok franciául, így nem tudom eldönteni, tiszta szolgai másolásról van-e szó vagy valami intelligens módon a saját szempont szerint értelmesen válogatott Schmitt és ezeket más összefüggésbe helyezve mégiscsak van hozzáadott értéke.

Netuddki. 2012.01.13. 11:15:43

@török gábor: Miért mondana le? A lemondáshoz meg kéne ütni egy bizonyos erkölcsi színvonalat. Ez a színvonal hiányzik a KE-ből is meg a jelenlegi ME-ből is. Ezt tanúsítja aKE hivatal közleménye is ami szerint a felelősség a disszertációt elbíráló bizottságé. Értjük? Ők a felelősek azért mert nem vették észre a csalást. Nagyon is jellemzi ezen emberek gondolkodásmódját. Én szégyenlem magamat. Az ilyenek miatt is és a miatt is mert hagyom, hogy ilyenek irányítsák ezt az országot és beleszóljanak az életembe...

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.01.13. 11:15:58

@Démonmac1: a vívás az egyik leginkább "fair" sportág. Éppen nem a kommunista hagyományok éltették sokáig, talán hallottál róla valamit.
Hogy aztán mi lett Schmittből, más kérdés és nem tartozik a sportolói mivoltához. Azt viszont irritálónak tartom, ha valakinek a sportbeli teljesítményét kérdőjelezik meg a későbbi politikai szerepvállalása okán.
Schmitt nem volt elég jó vívó, mert csak 2 csapataranya van?
Hahahahahaha
Taróczy meg nyilván nem volt elég jó magyar teniszezőnek... csak 1 Wimbledont nyert, azt is 1 svájcival... nyilván a svájci csinálta a pontokat, a Balázs meg csak állt a pályán, mint 1 f*sz...

lanyi 2012.01.13. 11:19:37

@aszekelyek:

Abban azért egyetérthetünk,hogy mások szellemi termékének ellopása becstelenség.Nem mentség, hogy más is csinálja.Orbán ebből is jól jön ki természetesen, mert van egy réteg, aki feltétel nélkül vakon imádja.
Volt már ilyen a történelemben.Az is folyton a harcával volt elfoglalva...Mein Kampf.
Egyébként ezért okádok hupililát mikor Orbán a harcát emlegeti.

Netuddki. 2012.01.13. 11:24:20

@Flúgatlan: Hát én az athéni teljesítménye után nem tudom becsülni.
Aztán a nagy kérdés, hogy csalt-e a doktorijával vagy nem-e csalt? Ez itt a lényeg és nem az, hogy még hányan szereztek csalással "kisdoktorit". Mellesleg ezen kisdoktoris emberkék közül hányan lettek köztársasági elnökök?

Még annyit az ilyen és hasonlóan érvelőkhöz. Sajnos sokan beleesnek abba a hibába, hogy próbálnak különbséget tenni csal és csaló, tolvaj és tolvaj között. Aki lop vagy csal az tolvaj és csaló, ennyi. Nem az a lényeg, hogy mennyit lopott vagy csalt.
Az ilyen pedig ne legyen az ÉN országomnak a se a köztársasági elnöke se a miniszterelnöke. Az ilyen egy forint fizetséget ne vegyen fel az ÉN adómból, ne töltsön be fontos közjogi és egyéb tisztséget. Mert csak szégyent hoz rám és úgysem az én érdekemben fog cselekedni hiába is tett rá esküt. Ennyi...

IntelCorei5 2012.01.13. 11:27:32

Gábor !

" ha igaz, amit a hvg.hu állít"

Ebben benne van mindaz ami Téged jellem(telen)ez.

1, a hvg.hu nem állít semmit ellenben tényeket/adatokat közöl
2, a "ha" feltétel ezért értelmezhetetlen
3, gyáva kukac vagy és nem semleges

amúgy üdv és kedvellek

ősirománszokás 2012.01.13. 11:28:13

Szerintem a mi Palinknak ezért nem kéne lemondania (illetve nem ezért), más kérdés hogy meg nem szabadott volna államfőt csinálni belőle. Azért egy dolgot nagyon furcsának találtam; az ügyet a hvg hozta, nyilván valaki súgta nekik; de vajon miért nem veri a tamtam dobot egyik ellenzéki párt sem (illetve nem jobban mint általában, pedig egy ilyen üggyel szerintem is meg lehet buktatni egy "álomfőt".) Hátsó gondolatként megfogalmazódott bennem a következő: az IMF-el a megállapodás necces lesz, ha egyáltalán létrejön; nem azért mert olyan rossz helyzetben vagyunk, hanem azért mert az IMF tárgyalópartnere végső soron az a Matolcsy és az az Orbán akik kokikat meg sallerokat osztogatnak, illetve büszkén "kiűzték" őket Mo.-ról. És ha egy Papandreut, Berlusconit vagy Zapaterot le lehetett mondatni akkor nyilván Viktorunk sem lesz kivétel. Szóval elképzelhetőnek tartom azt hogy az IMF és az EU finoman megüzente, hogy minden további nélkül adnak biztonsági hitelt, de csak akkor ha me-t nem Viktornak hívják. Mit tegyen ilyenkor Viktorunk, mivel dolgozni még életében nem dolgozott (így például alkotmánybíraként nehéz lenne eladni), sok más közjogi méltóság nincs ami ne érne fel egy masszív arcvesztéssel, hát beáldoz egy sötét parasztot hogy "király" azaz államfő lehessen. Azt is el tudom képzelni -persze lehet hogy csak a fantáziám túl élénk- hogy eleve azért SP -t tették meg államfőnek, mert tudták hogy van a tarsolyban 1-2 ilyen volumenű ügy ergo bármikor fel tudják állítani ha a haza érdekei úgy kívánják.

Netuddki. 2012.01.13. 11:28:16

@kovi1970: Ja és még annyit. Az ilyen menjen valamelyik multihoz szalag mellé dolgozni. Aztán ott intézze a saját kis mutyi üzleteit amíg a portán le nem bukik amikor valamit lopni akar, és ne egy országot lopjon meg...

gnme 2012.01.13. 11:29:13

@kovi1970: ha a kutyaszar pillanatragasztóval lenne a járdára ragasztva, ezek azt is odábbrúgnák ... ilyenek

földönfutóvá tesznek, ha nem csalsz

vagy te vagy ők

ez jellemzi a kormányzásukat

graycivil 2012.01.13. 11:29:16

""Rendkívül súlyos kritika" érkezett Strasbourgból Magyarországnak

Csütörtökön az Emberi Jogok Európai Bírósága történetében először felfüggesztette egy menedékkérő visszaküldését Ausztriából Magyarországra, mert fennállhat a veszélye, hogy ez kínzásnak, embertelen vagy megalázó bánásmódnak tenné ki őt - közölte a Magyar Helsinki Bizottság pénteken."

hvg.hu/itthon/20120113_menedekkero_mhb#utm_source=hirkereso&utm_medium=listing&utm_campaign=hirkereso_2012_1_13

Netuddki. 2012.01.13. 11:32:10

@ősirománszokás: Hát ja. Mondasz valamit. Aztán majd koppanni fog ha valaki eljut odáig, hogy egyáltalán minek KE? Ugyanis ezt a pozíciót is az orbán tette feleslegessé. Kidobott pénz amit a KE-re és a vele járó felhajtásra költünk...

Flúgatlan 2012.01.13. 11:32:59

@kovi1970: "Aki lop vagy csal az tolvaj és csaló, ennyi."

Nem biztos, hogy tudta, hogy amit csinál, az csalás. Azért számít, hogy milyen környzeteben történt ez, mert lehet, hogy akkor és ott nem számított csalásnak, ha valaki egy Magyarországon nehezen elérhető mű eredményeiből sokat átvesz, azokat itt is elérhetővé teszi ez által és erre alapoz. Mit mondhatott erről neki a témavezetője? Simán el tudom képzelni, hogy az ilyen fajta disszertáció írás akkor és ott egy elfogadott dolog volt, ezért Schmitt nem csalásként gondolt arra, amit tesz. Ezért számítanak a megítélésben a többi, akkori disszertációk.

gnme 2012.01.13. 11:36:57

"...próbára tehetsz, de a teszten átmegyek..."

www.youtube.com/watch?v=EPvjuTFHlGU

lüke 2012.01.13. 11:39:01

a Fidesz tudtában volt a kinevezéskor, hogy Schmitling zsarolható
-vámügy, Mszmp, szállodai poloska, Aján ügy, szeretöi-
akkor?
@graycivil:
hajrá!
ilyenekkel lehet mit keresni( Ausztriában is tudnék pár esetet, ami nyilvánosságra került)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.01.13. 11:39:05

@kovi1970: te és szeretteid még soha nem csaltatok el egyetlen forint adót sem?
Hümmm, a világ bonyolult...
Schmitt meg 1 segg...
de azért olyan túl nagy különbséget nem látok ő és bármelyik vezető pozícióban levő magyar politikai káder jelleme között...

concret 2012.01.13. 11:39:40

napokon belül megfordulhat ez a mostani csődvízionáló, defetista közhangulat.

A magyar emberek végre felkelnek a fotelből, kimennek a közterületekre, hogy támogassák a nemzet szuverenitásáért küzdő kormányt. Nemzetünk színe-java áll melléjük, Szegeden nem kisebb személyiség, mint maga Csurka Pista bácsi áll teljes erkölcsi és hasonlóan jelentős fizikai súlyával a kormánypárti demonstrálók mögé (vagy inkább elé).

igenember 2012.01.13. 11:43:19

Sztem SP nem fog lemondani. A birkák megszavazták a Fidesznek a 2/3-ot. Azt csinálnak amit akarnak vele. És tényleg meg is tesznek bármit.

Netuddki. 2012.01.13. 11:43:51

@Flúgatlan: Muhaha! Ez jó volt.
Majd az orbán is úgy fog védekezni a bíróság előtt, hogy "hát kíremszípen a földek milliárdokért történő visszavásárlása nem volt sikkasztás mert az akkori körülmények között nem számított annak, mert törvény se volt rá meg hát nem is gondoltam volna hogy az..."

Erre írtam, hogy erkölcsi színvonal. Ezt kéne felérni egy KE-nek pl...

lüke 2012.01.13. 11:44:38

@Hepci:
igen, szeretnek olyat választani maguk közül, aki még jobban zsarolható, vannak fokozatok, vagy csinálnak bugyi
ügyet vadászkutyával( ez is majdnem olyan)

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2012.01.13. 11:45:58

@manyike: Szerintem a kormány időt húz, abban bíznak talán hogy a tárgyalások előkészítésének elhúzásával időt nyerhetnek és addigra mondjuk az EU válságkezelő mechanizmusa elindul és minden szép lesz és jó.
Mert a nyilatkozatokon kívül ( ezen nyilatkozikat elolvasni is felesleges, teljesen mindegy ma mit mondanak mert holnap akár mondhatják az ellenkezőjét is ) semmiféle konkrétum nem történt.
Nincs benyújtott új törvényjavaslat, nincsen semmiféle konkrétum.

Ne feledjük továbbá hogy ez nem IMF-tárgyalás. Még be kell jutni a tárgyalóterembe. Most a tárgyalóterem ajtajában állunk és azon vitatkozunk be akarunk-e menni.

Szerintem addig fogják nyújtani amíg bírják. A kormány a vitás pontoknak majd egy részét megint teljesíti, persze úgy hogy a törvény eredeti céljai megmaradjanak ( pl. továbbra is lesz új MNB alelnök, az MNB elnököt pedig lefokozott hatáskörbe kerül ) és majd magyarázzuk hogy így meg úgy, dömdödöm.

Kérdés, mikor fog elfogyni a piac türelme. Mert annyira de annyira akarnak hinni Orbánban hogy az már megható. Ha Orbán mond valami biztatót. belelkesül mindenki. Csak hát nem történik semmi.
Most épp Martonyi hazudozik össze-vissza, hogy időt húzzon. Matolcsy pedig hallgat, neki már nem hisznek. Két hónap múlva Martonyi szava is semmit fog érni.

Megállapodás csak akkor lesz, ha egyértelmű lesz a helyzet : Ha a konkrét feltételek mentén történő teljes és azonnali kapituláció nélkül az ország csődbemegy, méghozzá azonnal.
Csak ez kényszerítheti ki Orbán meghátrálását az ügyekben.
A kommunikációs változást is a 320 feletti árfolyam hozta meg. Lehet hogy a tárgyalásokhoz újra ez kell a megállapodáshoz meg 350-es árfolyam.
A magyar politikus csak verőemberek árnyéka mellett képes maradéktalanul racionálisan cselekedni. Egyébként elkezd ügyeskedni azonnal.

Most még csodavárás van. De szerintem ez téves. Az EU nem fog meghátrálni. Ha egy perifériás országot nem tud móresre tanítani, a nagy tagállamokkal szemben még inkább tehetetlen lesz.

Netuddki. 2012.01.13. 11:46:15

@kovi1970: Ja, és nem is vagyok se KE, se ME...

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2012.01.13. 11:46:22

Én csak arra vagyok kíváncsi, hogy a kormánypártban tényleg gondolkoznak-e azon, hogy a megválasztása óta őket folyamatosan lejárató Schmitt helyére Orbán átüljön vagy ezt csak az ellenzék terjeszti?
Ehhez persze újabb hatalmas jogi átalakítás kellene, mert a parlamenttől a hatalmat a köztársasági elnökhöz kellene átcsoportosítaniuk. Persze benne lenne a kockázat, hogy az ellenzék szajkózná a királyságot...

Démonmac1 2012.01.13. 11:47:04

@Hepci: Jó legyen fair, bár amik kiderülnek róla, azért aggasztó egy kicsit.

"Éppen nem a kommunista hagyományok éltették sokáig"
Végülis hogy 67- ben külföldre mehetett, az azt jelenti, hogy a Párt megbízott benne.:)

A NOB béli teljesítménye óta gyanús:)

lüke 2012.01.13. 11:47:16

@ciceró:
na ez az, s jön a szócsö!
remek a libretto, nem?
vagy minden véletlen?
( nagyon ritka s nagy szerencse kell hozzá 9

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.01.13. 11:48:51

@lüke: a Schmitt egy jóindulatú, nem túlzottan értelmes (most finom voltam), abszolút opportunista faszinak tűnik. Talán nem is érti, mi ez a cirkusz körülötte állandóan, mostanában.
Ő csak mosolyogni akar, jókat enni-inni-zongorázni, időnként dugni nem a feleségével, stb. - 1 közülünk. :)

concret 2012.01.13. 11:49:34

@Hepci: A világ bonyolult, de mindettől függetlenül a vezetői felelősség bizonyos dolgokban súlyosabb, mint az átlagemberé - és ezt nem azért gondolom így, mert magam csak átlagember vagyok :)
Pl ha egy pénzügyminiszter (mondjuk Veres János) ÁFA-csalás gyanújába keveredik, azonnal le kellene mondania, függetlenül az ártatlanság vélelmétől.
schmittpali ügyes kis csínye nem azonos súlyú jóskapistáéval, nem is érdemes párhuzamba állítani.

pom pom 2012.01.13. 11:50:14

@cormorant: és a nertársak???? ez nem jo szó? ezt is én találtam fel...

egy közép keresztet se kapok smitpáltól? vagy egy emlék festményt kerényitől???

pom pom 2012.01.13. 11:51:44

@cormorant: és az "audi ász" ??? az má smafu.... ??!!

nem is rédemeled meg hogy a 2 év alatt újított összes szót felsoroljam neked...

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2012.01.13. 11:51:52

@manyike: Ha Orbán lemond és megváltozik a Fidesz politikája akkor a Fidesz össze fog roppani. Akik megútálták a Fideszt, nem fognak ettől visszatérni.
Bajnai sem tudta emelni az MSZP támogatottságát.

Orbán szerintem marad és lesz majd valami korrekció, előbb-utóbb akkora lesz a nyomás hogy nem marad más választás.

De ha valami miatt mégis lemondana Orbán, egy senkit helyeznének a helyére. Mondjuk Varga Misit, vagy Narvát.
Járaival az a baj, hogy önjáróval válhat.

ellenzék : Bajnai tudná per pillanat legjobban összefogni az ellenzéket. Más ember nincs a piacon.

pom pom 2012.01.13. 11:53:24

@Füredi 3.0: mert az olympüa az ÓKORi esemény... a történ ész amugy modern volt...

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2012.01.13. 11:54:09

A Jobbikot pedig nem tekintem ellenzéki pártnak. Nincs más politikája alapvetően mint a kormányé és nem is viselkedik ellenzékként.

Démonmac1 2012.01.13. 11:54:37

"Nem biztos, hogy tudta, hogy amit csinál, az csalás."

Ex-Sportolóként is tudnia kellett. Hogy ha valaki munkáját lemásoljuk, aztán sajátként beadjuk.
Ennyi erkölcsi érzéke csak van? :)
Ha nincs annál nagyobb szégyen.
Az ilyen méltatlan Magyarország képviseletére.

Annyit megtehetett volna a konzulense, hogy megnézi a hivatkozott művet, jé van benne egyezés, faxxba már.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.01.13. 11:55:04

@kovi1970: alkalmazott vagy családostul?
Köteleztetek mindig minden iparost (a családtagjaidat is beleértve), hogy márpedig adjon számlát, mivel ti szeretnétek 25%-kal többet fizetni, hogy szolgáljátok a haza üdvét?
Nem jár hozzátok kertész, takarítónő, esetleg bébiszitter?
nem tanultok nyelveket magántanártól?
Nem szoktál sportolni (pályabérlet)?
Ha papírfecnit tettek eléd egy étteremben, követelted, hogy az ÁFA-s számlát hozzák üstöllést?
Nem jártok kínai boltokba?

Hümmm, a világ bonyolult... de tán van 1 tiszta ember... meglátjuk...

adorján györgy aladár 2012.01.13. 11:55:30

Ma péntek 13-a van, mindannyiunk számára szerencsétlenség, hogy :

-a jobboldal az elmúlt majd két esztendőben palira vette szeretett hazánkat, népünket meg hülyítette.

-a világ előtt bohócot csináltak magukból és emiatt már mindenütt rajtunk röhögnek, magyarokon.

-a jobboldal, a ballal szembeni feneketlen gyűlöletforrásából táplálkozva, mérgezetten a kétharmados beképzeltségtől, dilettáns módon, amatőrként hozott eddigi intézkedéseivel és magatartásával hosszú évekre visszavetette Magyarország fejlődését.

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2012.01.13. 11:55:37

@herut:
Neked melyik a jó forrás, herót?
A Klub Rádió?

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2012.01.13. 11:57:06

@adorján györgy aladár:
Te úgy láttam pottyantósnak nézed ezt a blogot.

kalandfereg 2012.01.13. 11:57:10

@aszekelyek:
Szerintem nem érv Schmitt mellett, hogy az MSZP se különb. A múltkor egy tüntin láttam egymással ordibáló embereket, az egyik azzal jött, hogy hülye Orbán, a másik meg azt az érvet hozza fel, hogy a Gyurcsány is hülye. És fordítva.
Már miért jelent az bármi felmentést az egyiknek, hogy a másik is hülye?
Nem beszélve, hogy mind a kettő hülye. :D

gnme 2012.01.13. 11:57:14

nálam itt elásta magát egy életre

www.nepszava.hu/articles/article.php?id=489761

menjen vissza a barlangjába piálni, hadd nőjön a mája

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.01.13. 11:57:48

@pom pom: mi lenne, ha S. Pál és Kerényi együtt festenének egy középkeresztet a ...khmmm... pompomodra, közben Pál még zongorázna is egy kicsit... mondjuk a fürelízt...

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2012.01.13. 11:59:20

Polt leváltotta a Kriminológia Intézet igazgatóját

2012. január 13., péntek 10:47
|

A legfőbb ügyész gyors személycseréket hajtott végre az Országos Kriminológiai Intézetben. A régi vezetés váratlan menesztése miatt az intézetben attól tartanak, leépítések várnak az ügyészség kutatóközpontjára.

---

A politikai tisztogatások folytatódnak. Nem változik semmi.

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2012.01.13. 12:00:53

@Flúgatlan:
Korrekt, amit írsz, de annyi flúgos van itt, hogy úgyis figyelmen kívül hagyják.
Ezek cucclibek!

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2012.01.13. 12:02:25

@ciceró:
Azt hittétek, hogy sikerült bebetonozni magatokat mindenüvé, mi? Cucclibek. Szagértők.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.01.13. 12:04:37

@Démonmac1: na, annyira egyszerű lélek tényleg nem lehet, hogy ne tudta volna, ez csalás, bár nyilván ez jó érv egy fityeszkommentelőtől. :D

Egyébként az ántivilágban (számítógép/internet előtt) annyira nem volt egyszerű a konzulens/bíráló dolga. Meglehetősen tájékozottnak kellett (volna) lennie és szorgalmasnak, miközben ezeket gyakorlatilag pusziért csinálják, pénzt nem nagyon látnak belőle. Ha meg csókos volt az illető (mint Schmitt), nyilván nem kekeckedtek, sőt (ma se).
Én is csináltam ilyet. Aki meg úgy bírál(t) egy szimpla doktorit, hogy gyakorlatilag mindennek utánanéz(ett), azt szinte hülyének nézték (ma is).

inreallife 2012.01.13. 12:06:51

@Kara kán: te tényleg hülye. amit csinált, az nettó bűncselekmény. nem szabálysértés meg egyéb megélhetési kategória, bűncselekmény. 1 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetik. sittes álamfönk van, ez van.

mondanám, hogy lemossuk a gyalázatot, de ahhoz a parlamentet is a dunába kéne tolni...

Démonmac1 2012.01.13. 12:08:41

"Hepci 2012.01.13. 12:04:37
Úgy rémlett, hogy a S.P. műben hivatkozásként szerepelt az illető neve (a végét nem olvastam, bevallom) ha nem szerepelt a kötelező bibliográfiában az annál nagyobb baj.

Még a konzulens is ellenőrzi az ember munkáját (internet előtti világban is) Mondjuk, hogy nem hozzáértőt kért fel, az a másik..:D

Netuddki. 2012.01.13. 12:08:51

@Hepci: Hülyeség amit írsz.
Nem kevés adót fizetek, amiből a kormánynak (többek között) kutya kötelessége lenne, hogy elkapja az adócsalókat. Ezt várom el tőlük. Ha nem teszik, akkor erre a kormányra a legközelebbi választásokon nem fogok szavazni. Amúgy meg hagyjanak békét a hülyeségeikkel. Még, hogy én kérjek számlát! Adóbevallást ne adjak be a pincér helyett B+? Jól felhúztál, na jó étvágyat!

Netuddki. 2012.01.13. 12:10:51

@Kara kán: A legnagyobb komcsi a nagyvezíred. Csak szólok, ha még nem vetted volna észre (magadat)...

John C. Arvay 2012.01.13. 12:13:47

Megszereztük Schmitt Pál ellenőrzőjét

Véletlenül a kezembe került a köztársasági elnök egykori elemi iskolai tanító nénijének 1949-ből származó ellenőrző könyvi beírása. Az ügybuzgó tanerő ezen üzenetben figyelmezteti a szülőket azokra a problémákra, amelyek hatását ma minden magyar érzi.

Íme a levél:

Kedves Szülők!

Palika az utóbbi időben furcsán viselkedik az órákon és az óraközi szünetekben. Ha nem figyelünk oda rá, elkezdi gépiesen ráírni a nevét egy papírra, vagy bármire, ami a keze ügyébe esik. Már az iskolapadját is telefirkálta Schmitt Pál feliratokkal. Bármit a kezébe kap, aláírja.

Nem is fordulnék a Kedves Szülőkhöz ezzel a jelentéktelen aprósággal, de újabban súlyosbodott Palika grafomániája, mert már azt írja mindenhová: dr. Schmitt Pál. Tegnaptól ez a szöveg szerepel az Egri csillagok könyvtári példányának fedőlapján is: Irta dr. Schmitt Pál. Gárdonyit kisatírozta.

Megpróbálkoztunk büntetéssel is. Le kellett írnia százszor, hogy „Jó gyerek nem firkálja össze a rábízott holmit.” Ő háromszázszor írta le, de ezt a szöveget: „Lyo gyerek nem fírkájja össze a rábizot holmít. Irta dr. Schmitt Pál” Úgy érezzük, tehetetlenek vagyunk. Nem tudjuk, hogy ha így megy tovább, viszi-e egyáltalán valamire ez a szegény gyerek. Hiszen a nevén kívül semmit sem tud helyesen leírni. Sokat vívódik ezen a tantestület.

Kérem a Kedves Szülőket, beszélgessenek el a gyermekkel ezekről a dolgokról, hátha sikerül leszoknia a firkálásról.

Addig is kérünk behozni párszáz darab tiszta géppapírt, mert itt már nem találunk olyan felületet, ami ne lenne beschmittpálozva.

Üdvözlettel: Panni tanító néni

2012.01.13. 12:13:56

Szerintem Kövér volt anno már a tévémaci...:) Prüsszentett egyet, de korrekt volt, mert ő megmondta előre. Csak azt nem, miért. Jelzem ezt, hogy ennyire hülye a Pali, azt ő se tudhatta. Ő mást tud, tudott, ami elég volt arra, hogy azt mondja vityának, hogy sztolj!, azaz stop!

szoja122 2012.01.13. 12:15:27

@ciceró: "Szerintem a kormány időt húz, abban bíznak talán hogy a tárgyalások előkészítésének elhúzásával időt nyerhetnek és addigra mondjuk az EU válságkezelő mechanizmusa elindul és minden szép lesz és jó. "

Az időhúzásnak vége, a pókerparti véget ért.

Most teríteni kell.

Egyértelműen megmondta -nyilatkozta- az IMF vezetője, a tárgyalások előfeltétele -csak a tárgyalásoké- ha a kormány komoly intézkedésekkel bizonyítja szándékának komolyságát.

www.delmagyar.hu/belfold_hirek/konkret_lepesek_utan_ul_csak_le_az_imf_targyalni_fellegivel/2258882/?utm_source=hirkereso&utm_medium=feed&utm_campaign=hirkereso

www.napi.hu/magyar_gazdasag/kemeny_valaszt_kapott_az_imf-tol_fellegi.507557.html

www.origo.hu/uzletinegyed/hirek/20120113-fogadta-az-imf-vezerigazgatoja-fellegit.html

inreallife 2012.01.13. 12:17:21

hahahaha. most néztem meg a felvételt.

215-ből 180-at szó szerint másolt. a 35 oldal kicsit elüt ettől, itt már vastagon találhatóak olyan dolgok, mint "labda rugás" "kűzdősport" stb.

:)))))))))

ez egy akkora, de akkora birka. :))))))))))

nem kérdés, melyik része az amit ő csinált. :)))))))

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.01.13. 12:18:21

@kovi1970: társtettes vagy adócsalásban, Kovi...
Ha adóznának minden borjúpaprikás után és mindenki be lenne jelentve a teljes fizujával, nem 2 ezret fizetnél a borjúpaprikásért, hanem 4 ezret.
Ha netán tényleg borjúból csinálnák, akkor meg 5 ezret...

ssi 2012.01.13. 12:22:00

Navracsics blog lemondatná .. O.V. tud róla?

„Hiteles cáfolat hiányában a plágiumvád számunkra nem politikai elemzés, vagy az érvek egymással szembeni mérlegelésének dolga. Úgy gondoljuk, hogy az elnöki hivatal tekintélyének megmentéséért - de legalábbis megőrizve az esélyt annak újjáépítésére - Schmitt Pálnak haladéktalanul le kellene mondania” – írják a Jobbklikk blog szerzői közös szerkesztőségi véleménybejegyzésükben.

A blogot még 2007 novemberében alapította Navracsics Tibor társasblogként.
www.hir24.hu/belfold/2012/01/13/navracsics-blogja-lemondatna-schmittet/

Netuddki. 2012.01.13. 12:23:42

@Hepci: Felesleges erőlködnöd...

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.01.13. 12:25:19

@inreallife: nem labb darrugás volt az? :D

Kíváncsi lennék, hány ilyen doktori lapul még az egyetemeken... olyanok lehetnek, mint a 6-os karton... 1szer előkerül... piacorientált kutatónak kinTSesbánNya lehetT...

Minor.Dragon 2012.01.13. 12:27:15

@Letícia: Szerinted az jó lesz nekünk, ha S.P. helyett O.V. lesz a KE?

Na, de akkor végre teljesül a több mint tíz éves vágya: mégis a Várban fog székelni.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.01.13. 12:27:51

@kovi1970: pedig így működik a világ. Na, ki vele, csináltattál valaha valamit számla nélkül, okosban?
Könnyű azt mondani, én sose csalok adót. Majdnem olyan, mint: "én sose hazudok".
Biztos emlékszel a zember nevére (a zemberek zembere), aki sose hazudott...

ssi 2012.01.13. 12:30:52

@Letícia:
azt nem tudom elképzelni, hogy Ovi van az ügy mögött. még ha ő akarna is majd a KE elnök lenni. S.P. csak engedelmeskedett, ekkora kokit nem érdemelne meg Ovitól

viszont S.P.-nek lehetnek-e ellenzői párton belül? párton belül vannak-e akik Ovi lecserélését szeretnék házon belül, s kivédhetetlen helyzetet akartak teremteni Ovi felfelé bukásának?

2012.01.13. 12:32:35

@Minor.Dragon: nekem régóta nem jó, ami itt folyik. És nem én döntöm ezt el, hanem OV már jó előre kisakkozta. Már jó, mert gyakorlatilag max. keménykedik, de újrabocsátják szavazásra és kész. Jól lenyírta skiccpali szárnyait, így már beleülhet!

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.01.13. 12:34:02

@manyike: úgy tűnik, OV csak akkor szokta kinyírni az embereit, ha szembefordulnak vele/ellentmondanak neki. El tudod ezt képzelni Schmittről?

waterphone 2012.01.13. 12:35:03

Tisztelt Döntéshelyzetben lévők!

Tessék szépen bocsánatot kérni (akár 4 vagy 6 szemközt is) Sólyom Lászlótól, és felkérni Köztársasági elnöknek.

Köszönöm.

pom pom 2012.01.13. 12:35:12

@taskatasi: :))))

gyava kukac, naív, lusta+ buta egyetértek...
és így a fides lehorgonyzott mozdonyú gyorsnaszádjának szekértolója...

erkölcsi válságban semlegesnek sem szabad maradni... a legnagyobb bűn ez

ssi 2012.01.13. 12:38:21

@Hepci: nem, de egy másik verziót esetleg 2012.01.13. 12:30:52

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.01.13. 12:38:22

@waterphone: na ez az, ami nem fog megtörténni. Egy vezér (és udvartartása) soha nem kér bocsánatot.
Mellesleg a ballibbant seggfejek (közírók, muhahaha) is bocsánatot kérhetnének, ugye, hogy állandóan fikázták Sólyomot...

pom pom 2012.01.13. 12:42:21

@ciceró: "Járaival az a baj, hogy önjáróval válhat. "

nyugi... ez kizárt... akkor megsemmisítik (vagy előtte ZSAROLJÁK)...

ez egy ilyen "bizalomra" épülő unortodox társdalom

pom pom 2012.01.13. 12:43:54

@Hepci: (erről) lemondok ! üdv Dr. pom pom

waterphone 2012.01.13. 12:45:10

@Hepci: Ezért írtam, hogy legalább négyszemközt megkövethetnék azért Sólyom bácsit.

A ballibbant seggfejeket meg hagyjuk is, mert felesleges rájuk időt pazarolni.

megszűnt 2012.01.13. 12:49:29

@waterphone:

"Tessék szépen bocsánatot kérni (akár 4 vagy 6 szemközt is) Sólyom Lászlótól, és felkérni Köztársasági elnöknek."

Ez a legkiválóbb döntés lenne, amit most a Fidesz tehetne és akkor nem volna gond, bárki lenne a tanácsadója, én beletörődnék, mert Sólyom László helyrebillentené egy kicsit a rendet s lenne a balance, mint ebben a blogban @manyike: én csak azt mondtam ember legyen a doktor, de minden körülményben és nekem ennyi elég!

Nem vagyok nagy igényű.

ubul2000 2012.01.13. 12:49:59

@cormorant: ha a világkupa győzelem szerinted a "fasorban sem volt"-ot jelent, akkor igazad van

A sportágra vonatkozó szabályokat kell betartani, ez vonatkozik az Olimpiai Játékokra is. Ebben tehát nem vétett SP. Az is kétségtelen, hogy a csapatban nem ő volt a húzóember, Kulcsár és Nemere sokkal jobb volt. Csapatban pedig be kell tartani a taktikai utasításokat.

Szerintem békésen fejezzük be ezt a sportvitát, egyrészt nincs kapcsolata a jelenlegi üggyel, másrészt SP sportérdemei elvitathatlanok. Minden csapatban vannak sztárok, és vannak vízhordók. Ő ebben a csapatban csak vízhordó volt.

pom pom 2012.01.13. 12:51:48

@knausz: Sólyom nem válallná el csak elképesztő feltételekkel...

ezzel meg most nincs idő bíbelődni... forradalom van...

2012.01.13. 12:52:48

@Hepci: Igen. Szerintem tanácsokat próbált OVnak adni a diplomáciából, és simulékonyságból és ez lett a vége..:D

megszűnt 2012.01.13. 12:54:06

@pom pom:

"Sólyom nem válallná el csak elképesztő feltételekkel..."

Dr. Sólyom László jót tenne a demokráciának és még a forint is fölfelé kerekedne, nem csak én mosolyognék szebben.:)

pom pom 2012.01.13. 12:57:22

forradalom van. u.i.: még egy csomó uccát át kell nevezni...

üdv Dr. pom pom

osszián 2012.01.13. 12:57:35

Van abban valami, hogy a fidesznek jól jönne, ha két évvel meghosszabbodna KE mandátuma, és egy másik hasonló sicska kerülne a Sándor palotába 2017-ig.
De micsoda botránnyal járna újra mindez!
Mennyi újabb támadási felület... bárki is lenne az, hacsak nem deklaráltan a másik oldalról- egyébként bárki személyét lehet kegyetlenül bírálni - olyan világ-visszhangja lenne egy ú KE választásnak, amire most semmi szükség.

Ez meg, mint annyi minden - szépen elül.
Ez a kisebb botrány.

lüke 2012.01.13. 13:00:44

@Hepci:
jézus, ezt a zsülis stilust ne !

pom pom 2012.01.13. 13:01:23

vannak akiknek kérdéses hogy marad e sitt pálesz? hihihi...

csaló álamfőnk még úgyse volt...

és egyébként is szimbólikusan képviseli a politikai elitet és a zországot !

végülis minden politikus ugyanezzel küzd... vaj van a fejükön... ne menyenek napra...

lüke 2012.01.13. 13:01:53

@knausz: @pom pom:
nana ,
én az ecserin vettem, ezért soha nem is használom:)

2012.01.13. 13:02:02

@pom pom: ez mekkora írás szintén!:)))

Köszönjük paLi bának, sok humorista jött elő a magyarokból!:D

panelburzsuj 2012.01.13. 13:04:04

@lüke:

Má mér ne?

Olyan szépen formálódik a gránitalap: reakciós relativizmus.

Hungarikum.

2012.01.13. 13:04:10

@knausz: így van. Dehogy kell ezeknek Sólyom sajnos..:(((

@lüke: ja, tudom, együtt vettük, csak Te lealkudtad, óccsóbbért kaptad a ritét! Most meg szégyelled marhára, mi?:D

pom pom 2012.01.13. 13:04:50

Kedves fides !

átgondoltam, hogyan lehetne "lepapírozni",
hogy a kecske is megmaradhasson és a káposzta is jól lakjon....

először is a közrend és béke érdekében el kellk ítélni sitt plágiumot...

de aztán mint álamfő aláírná a saját KEGYELMI kérvényét...

van egy dakota mondás: minden félkegyelmű kapjon egész kegyelmet...

klorofil 2012.01.13. 13:05:30

Az is mélységesen elszomorít, ami eddig felszínre került. De a borzalmakat még tovább lehetne fokozni egy kis kutatómunkával. A kérdés az, hogy ki írta azt a disszertáció azon részét, aminek nincs meg a forrása. Mi volt a motiváció?

pom pom 2012.01.13. 13:06:37

@Letícia: ezt mondom én is....

a magyar közéletet jól megpezsegtette a Sitt pálesz
milyen szürke és unalmas volt Sólyom, aki csak a paragrafusokat bújta...

waterphone 2012.01.13. 13:07:12

@pom pom: Én azért előhozatnám OV helyében a garázsból a dísznaszádot, és elsuhannék Sólyom Lászlóhoz egy jót egyeztetni.

Persze az egész Schmitt+C, Schmitt+V ügy lehet, hogy el lesz mismásolva, és semmi következménye sem lesz.

ubul2000 2012.01.13. 13:09:01

@Hepci: Miért, Makrai Kati megöregedett???

ubul2000 2012.01.13. 13:10:23

@concret: Simorról is ez a véleményed? (ugye az off-shore ügy)

kifordított nagyanyó 2012.01.13. 13:11:55

Az eddigi "működése" miatt/után ez szerintem nem nagy dolog.
A jogi dolgokat nem ismerem.Már hogy mi lehet a következmény.
Az durva lenne ha vikiék így kiszúrnának saját emberükkel.
Nekik jó volt,mert mindent aláírt amit eléraktak.

ubul2000 2012.01.13. 13:13:44

@Kara kán: dehogy! a népszava, a hírszerző, meg a bors :))))

megszűnt 2012.01.13. 13:15:48

@lüke: @Letícia:

"nana ,
én az ecserin vettem, ezért soha nem is használom:) "

Látszik az az emberen, nem kell külön kommentár hozzá. A szerénység nálatok alapérték.

Sajnálom, hogy ez az ügy egyáltalán létezhet, mert én szeretek felnézni és akkor eddig sem volt már kire, ezután végképp nem lesz.

Tell Vilmos 2012.01.13. 13:16:18

Ne mondj le Palibácsi!

Sótlan lenne az életünk nélküled! :-)

Viccet félretéve! - vajon mennyire szörfözhet a világhálón Pali bátyánk? 1általán használja? És, ha igen, rálel vajh azokra az oldalakra, ahol kap hideget-meleget?

ubul2000 2012.01.13. 13:17:54

@John C. Arvay: rendkívül humoros. Falykasházinál tanultál?

ubul2000 2012.01.13. 13:19:37

@Letícia: Tetszik, hogy most Kövér az Isten, mert nem akarta SP-t. Bezzeg amikor a gyurcsótány által hamisított köteles históriával jött a libsi oldal....

ubul2000 2012.01.13. 13:23:28

@waterphone: szomorú, ha egy rossz (Sólyom) a legjobb a nagyon rosszak (patkány, Mádl, SP) között

salamander 2012.01.13. 13:24:41

Kedves Török Gábor!

Mint írtam - s ebben volt valami irónia - hát nem gondolhatjuk, hogy egy Államfő "csak úgy majd" lemond.

(Erre írtam egy képzeletbeli háttérbeszélgetést)

Ha ilyen galamblelkű lenne, akkor már az első helyesírási botránynál felállt volna - mint a Magyar Nyelv Őre, s megköszönte volna a bizalmat.

Tehát ezt az opciót én kizárnám.

Nos mi lehet még?
(Tettenérés, összeférhetetlenség, "halál", )

***

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2012.01.13. 13:26:24

@lüke: Alá is írt mindent habozás és olvasás nélkül. Még jó, hogy nincs nálunk halál büntetés, mert ha azt tették volna elé, azt is aláírta volna.

panelburzsuj 2012.01.13. 13:28:25

@ubul2000:

Leírom neked a demokratikus zsákutcát:

Kövér, gyurcsótány, SP: előbb-utóbb mennek.

Te maradsz. És keresel, és találsz helyettük pótlást.

Saját képedre és hasonlatosságodra.

livengood 2012.01.13. 13:32:22

@knausz: "Ez a legkiválóbb döntés lenne, amit most a Fidesz tehetne és akkor nem volna gond, bárki lenne a tanácsadója, én beletörődnék, mert Sólyom László helyrebillentené egy kicsit a rendet s lenne a balance..."

Sólyom nem írna alá bármit. Erre nincs szükségük. Egyébként eredetileg is kitűnő döntés lett volna, de akkor még tartana az alaptörvény parlamenti vitája, meg talán még a forint is erős lenne...

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.01.13. 13:32:45

@lüke: ebből ért, nem? Le is lépett. :D

@ubul2000: khmmm, Makrai Kati előnyeit esetleg elhomályosíthatja - mondjuk - Stefanek Gertrúd (hogy a vívóknál maradjunk). "Új hüvely jobban edzé a kardot" - ezt valamelyik humoristánk mondta, azt hiszem...

2012.01.13. 13:35:18

@ubul2000: Én bírtam akkor is, mert eredeti egy fazon. :)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.01.13. 13:36:06

@ubul2000: mi ez, Ubul, állatkert?
Sólyom, patkány....

salamander 2012.01.13. 13:36:46

@waterphone:

Bocsánatot inkább Sólyom Lászlónak kellene kérnie, hogy meghonosította Magyarországon az aktivista, alapjogi bíráskodást.

***

waterphone 2012.01.13. 13:38:20

@ubul2000: Lehet, de a te rangsorod alapján is előrelépést jelentene. :)

Inkább egy alkotmányossági ügyekben profi Köztársasági elnök legyen, aki érti is amit csinál, és ha kell akkor nem ír alá: Ezzel szemben most van egy automata aki ügyesen másol, ha kell aláír, és soha nincs értékelhető észrevétele.

Lehet, hogy estére ki is lehet kapcsolni.

2012.01.13. 13:38:28

@knausz: az út, az úton szerzett tudás a fontos, nem a cél...:) "Felnézni" én pl. egy gyerekre is tudok. Van most egy ilyen a közelemben, hát csak ámulok rajta, hogy mennyire eredeti és okos, mellette érzékeny...:) Szóval, nem a diploma, cím és a rang teszi az Embert.

@Hepci: vagy egy friss és ropogós húsú kajakos...:D

salamander 2012.01.13. 13:40:31

@graycivil:

Persze Magyarországon demokráciadeficit van!
Itt a menekülteket bántják, nem szeretik.

Van egy sokkal jobb hely: Guantanamo

***

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.01.13. 13:46:04

@Letícia: kicsit nehezen tudom elképzelni Kőbán Ritáról, hogy ezzel a vén álamelnökkel kavart volna. Eddig úgy tűnt, a legnagyobb szerelmei a lovak. Pont Schmitt kavarta volna fel annyira?

török gábor 2012.01.13. 14:01:09

@maskep: az Alaptörvény az új alkotmány...

A bóvli kormány most már a lottóval is csal!! 2012.01.13. 14:06:54

Hogy volt-e benne helyesírási hiba, mert ha nem, akkor nem is Schmitt írta, vagy Georgijev tanulmánya alighanem fertőző volt, Schmitt Pál tehát nem lopta, csak valahogy elkapta tőle… Voltaképpen jól is esik – megint, nem először, sőt újra és újra – röhögni ezen a pojácán, de a gúnykacaj csak ideig-óráig feledteti a tényt, hogy Schmitt Pál alávalósága távolról sem marad következmények nélkül.
Schmitt Pál vágja ugyanis csak igazán bóvliba ezt az országot, nem a Fitch Ratings. Hisz a hazugság, a lopás immár az államiságunk szimbólumáig ér, innen már nincs fölfelé, csak lefelé van. Mindaz a sár, amit ez az ügy is kitermelt, elkezd szépen lecsorogni előbb Schmitt lábszárán, aztán szépen végig az egész hóbelevancon, s nem fog megállni a lakások küszöbénél sem. Úgy fogunk eztán élni, hogy az első közülünk elcsórt valamit, aztán letagadta, s majd, amikor eljönnek az ünnepeink, kiáll elénk, és beszédet kanyarít a ránk váró feladatokról, meg a becsületről. Tiszteleg a zászlónk előtt.

S. Pál "itt az idő", takarodó!

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2012.01.13. 14:10:13

@török gábor: az egy fos.

ami ugyis ex lex lesz 3 even belul azzal a mocskos, szegyenteljes idoszakkal egyutt, amiben megszuletett.

ijontichy 2012.01.13. 14:18:24

@ciceró: "Ha Orbán lemond és megváltozik a Fidesz politikája akkor a Fidesz össze fog roppani."
Nem biztos, hogy rossz egy "new deal". A magyar polelitnek szvsz javára válna. Viktor nyugodtan mehet Feri után a süllyesztőbe, hasznot eddig se nagyon hajtott, ezután már nem is fog. Kevésbé karizmatikus fazonok kellenének, akik pont ezen tulajdonságuk hiánya miatt rákényszerülnek a konszenzusos-kompromisszumos módszerre. Tíz évig szívtunk a tehetetlen iszapbirkózás miatt, most meg szívunk a túlzottan elbillent egyensúly miatt.

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2012.01.13. 15:00:31

@waterphone:
Miért nem mész el humoristának?

Ha a plágiumvád bebizonyosodik, nyilván Schmitt Pálnak le kell mondania, de várjuk meg a végét. Én a cuclibeknek azt sem hiszem el, amit kérdeznek.

Egyébként, Kövér László úr, az Országgyűlés elnöke, tudtommal ellenezte SP megválasztását köztársasági elnöknek. Bár lehet, hogy ez csak olyan rosszindulatú pletyka volt, amellyel a cuclibek zavart akarnak kelteni a jobboldal soraiban. Mert a cuclibek ennél nagyobb disznóságokra is képesek, sajnos.

Ha SP lemond, nem kell aggódni, meg Sólyom László nevével dobálózni. Ő amúgy alkalmas lenne a posztra, de nem lenne jó kétszer ugyanabba a folyóba belemeríteni, mivel a távozása óta nem volt konstruktív. Akkor már inkább Mádl Ferenc jöjjön vissza, sokkal korrektebb úriember.

De nem kell félni, hogy a jobboldal ne tudna megfelelő jelöltet kiállítani. A Professzorok Batthyányi Körében rengeteg kifogástalan, államfőnek való bölcs ember van. Akár még azt is el tudom képzelni, hogy Amerikából, a demokrácia nagy védelmezőjéből importáljunk haza egy 56-os magyart, nevezetesen dr. Lipták Béla Professor Emeritus urat. Az ő doktorijába még a cucclibek sem tudnának belekötni. Az Amerikai Magyar Lobby (hungaria.org/hal/lobby/) prominens tagjaként nagyon sokat tett Magyarországért.
Vagy ott van Hámos László úr a Magyar Emberjogi Alapítvány (HHRF - hhrf.org/hhrf/) elnöke.

Hajrá!

pom pom 2012.01.13. 15:29:28

@Tell Vilmos: sitt pálesz egy rencernek a szimbóluma...

gyakorlatilag egy puli kutyát beöltöztecc és álamfőt lehet belőle csinálni...
és tök komojan megy... kezet fog... aláír stb... mindenre betanítható...

qva jóóó... világszám...

szoja122 2012.01.13. 15:46:44

Újabb kommunista bírálja a kormányt:

"Járai porig alázza Orbán gazdaságpolitikáját"

ecoline.hu/makro/2012/1/13/Jarai_is_kemenyen_beszol_Orbannak_HQNGBK#rss

"Der Standard: Az IMF figyelmezteti Magyarországot"

www.vg.hu/gazdasag/gazdasagpolitika/der-standard-az-imf-figyelmezteti-magyarorszagot-366623

"Az Európai Bizottság osztja az IMF nyilatkozatát"

www.vg.hu/gazdasag/gazdasagpolitika/az-europai-bizottsag-osztja-az-imf-nyilatkozatat-366639

"Elemző: A legszigorúbb IMF-programot kapjuk, és megkérik az árát"

www.vg.hu/gazdasag/makrogazdasag/elemzo-a-legszigorubb-imf-programot-kapjuk-es-megkerik-az-arat-366626

"Navracsics blogja lemondatná Schmittet"

"A közigazgatási és igazságügyi miniszter által alapított blog szerkesztői véleménye szerint csak Schmitt Pál haladéktalan lemondásával védhető meg a köztársasági elnöki poszt tekintélye."

www.hir24.hu/belfold/2012/01/13/navracsics-blogja-lemondatna-schmittet/~~fokusz

pom pom 2012.01.13. 16:09:27

hogy egy kicsit vidámabb téma is... álamcsőd...

emiksz.blog.hu/2012/01/12/68_holnaputan

panelburzsuj 2012.01.13. 16:33:15

@pom pom:

Nemzeti Salibár:

Hová lett... a sok virág?

Hova tűnt a ...

panelburzsuj 2012.01.13. 16:40:52

@pom pom:

Végül is hallottuk, hogy cél a 44-es Budapest.

Ilyen messziről egy évet mellétrafálni... hát még az is szép teljesítmény, nem?

pom pom 2012.01.13. 16:41:09

@panelburzsuj: apropó... a nikked miatt... Te nem vagy büdösszájú proli?

Neked teccenek a kerényii festmények?

apapai.blog.blikk.hu/archives/2012/01/05/Prolipanel/

lüke 2012.01.13. 16:42:30

@panelburzsuj: az,az

..
Gone to soldier, every one

ulrike (törölt) 2012.01.13. 16:47:22

IMF Statement on Hungary
Press Release No. 12/7
January 12, 2012

“I indicated that, before the Fund can determine when and whether to start negotiations for a Stand-By Arrangement, it will need to see tangible steps that show the authorities’ strong commitment to engage on all the policy issues that are relevant to macroeconomic stability. Support of the European authorities and institutions would also be critical for successful discussions of a new program.”

www.imf.org/external/np/sec/pr/2012/pr1207.htm

IMF Bejelentés Magyarországról
Sajtóközlemény No. 12/7
'Jeleztem (Christine Lagarde), hogy mielőtt az Alap dönteni tudna arról, hogy mikor kezdjen és egyáltalán kezdjen-e tárgyalásokat egy készenléti hitel megállapodásról, kézzelfogható lépéseket kell látnunk, melyek mutatják a hatóságok erős elkötelezettségét a makrogazdasági stabilitás biztosítását szolgáló politika valamennyi területén. Az EU szervek és intézmények támogatása szintén kritikus egy új program sikeres megvitatásához.'

Nincs több duma, oda-vissza trükközgetés. Jön vissza a saller, koki, beszólás, stb kamatostul.

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2012.01.13. 16:50:07

@kunzoo:

tévedsz, torgyánt anno saját maga hozta helyzetbe, mert segítsége nélkül (visszaléptetések a második fordulóban ill. koalíció) a fidesz nem tudott volna egyedül kormányt alakítani 1998-ban, hálából jól be is darálta orbán (mondjuk nem volt kár érte)

a Nemzet Tolla azonban alapból Vekker embere, fletónium túladagolásban szenvedő egója miatt viszi magával a bunkerbe a végsőkig, mint dolfi a blondit

és lám tényleg kitart mellette:

index.hu/belfold/2012/01/13/a_fideszes_vezetok_csak_hummognek_az_ujabb_schmitt-botrany_miatt/

mondom, hogy a Kedves Vezért rákosista "logika" mentén lehet csak értelmezni, gémóver

ulrike (törölt) 2012.01.13. 16:50:36

Egyértelmű az IMF közlemény, ráadásul CL szájából egyenesen: feltétel nélküli kapituláció. Kérdés, hogy OV az elméletileg fennálló két opció közül melyiket választja.

pom pom 2012.01.13. 16:52:39

@ulrike: apropó a dakota álamcsődörünk most épp hol van? vmi fontos mecs van?

ulrike (törölt) 2012.01.13. 16:56:28

@ulrike: Erre céloztam a múltkor, egy gyengébb fél nem képes korlátozottként fenntartani egy konfliktust, ha a másik - az erősebb - azt kiterjeszteni véli célszerűnek. Ez történik most. OV-nak innentől kezdve szerintem, még a hazai fogyasztásra szánt kommunikációval is óvatosan kell bánnia, ha meg akar egyezni.
A másik kérdés - TG már feszegette jóval korábban -. képes-e ilyen körülmények között a kormány ezt az egész balsikert rákommunikálni a szocikra és Gyurcsányra. Talán egyre kevésbé, de TG talán mást is gondolhat erről.

panelburzsuj 2012.01.13. 16:57:47

@pom pom:

Én túllépek e mai kocsmán ... :)

pom pom 2012.01.13. 16:58:10

smitpalibánk dakota neve: "idegen toll"

ulrike (törölt) 2012.01.13. 16:59:22

@pom pom: Igen, fontos meccs van, vesztésre állunk, s attól tartok, a nemzeti csapatkapitány a nagy fütyülés ellenére sem akar változtatni a pályán játszó csapaton. Meg a taktikán sem.

panelburzsuj 2012.01.13. 17:06:28

@ulrike:

(lüke style:)

Puff the Magic Dragon

ulrike (törölt) 2012.01.13. 17:10:40

@knausz: Ma elméláztam a tegnapi eszmefuttatásodon, s arra jutottam, van benne valami, sőt több is, mint valami. (SP szignóinak dr.-i előtagja)
Ha. és amennyiben az alaptörvényt és a sarkalatos törvényeket dr. ként írta alá, és - feltételezve, de nem megengedve - megfosztanák e címétől, vagy pedig kétségek nélkül bebizonyosodna, hogy méltatlanul viseli, akkor ez az így aláírt dokumentumok morális ereje - mi amúgy is vita tárgya - szinte nullára redukálódik. Bár nem hinném, hogy ennek közvetlen jogi konzekvenciái is lennének, de a szégyenfoltot ezekről a törvényekről soha nem lehetne igazából kihipózni.

panelburzsuj 2012.01.13. 17:19:35

@pom pom:

Egyébként a nagy egyetemkurtítás közepette a sportszaklétszámok maradtak, a művészetiek meg emelkedtek (30 százalékkal!)

Ne mondd, hogy nem volt jó biznisz a Kerényi-galéria a piktoroknak: egyénileg is, oktatóilag is ...

(A közgazdasászok meg tetszettek volna növekedést csinálni! :)

hoplita 2012.01.13. 17:20:49

@borzash:
A feje lehet hogy kemény...más aligha, a zasszonyt egy kormányőr csömöszkölte.
De legalább arra se vót gondja sólyomeftásnak, őrizhette a kibaszott nagy demokráciját.:D

panelburzsuj 2012.01.13. 17:20:50

@panelburzsuj:

Olajnagyhatalom leszünk! - vásznon ...

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.01.13. 17:22:50

@potyus:

Ebben a részében a dolognak ugyan igazad van, de hagymának is igaza van.

Ha a köztársasági elnököt lecserélik emiatt az ikertestvérére attól a világon semmi lényeges sem változik. Ugyanúgy minden törvényt alá fog írni az új elnök is, és ugyanúgy a Fidesz bábja lesz.

Ráadásul - ahogyan a bloggazda is írta - még nyer is a Fidesz egy esetleges cserén, mert akkor nem 2015-ig, hanem 2017-ig lesz biztosan Fideszes elnök.

A kormány vagy a Fidesz népszerűségének a csökkentésére, az ellenzéki pártok népszerűségének a növelésére pedig nem igazán alkalmas egyelőre ez az ügy.

Ha az elnök csalt a doktorátusánál az csak az ő személyes sara és felelőssége, nem a pártjáé.

panelburzsuj 2012.01.13. 17:23:13

@hoplita:

Előkerültél, relevanciafelelős? :)

ulrike (törölt) 2012.01.13. 17:25:57

@panelburzsuj:

"Puff, the magic dragon lived by the sea
And frolicked in the autumn mist in a land called Honah Lee
Puff, the magic dragon lived by the sea
And frolicked in the autumn mist in a land called Honah Lee"

Together they would travel on a boat with billowed sail
Jackie kept a lookout perched on Puff's gigantic tail,
Noble kings and princes would bow whene'er they came,
Pirate ships would lower their flags when Puff roared out his name. Oh"

panelburzsuj 2012.01.13. 17:28:51

@hoplita:

"Mit várunk egy gyík elnöktől?

Pali bátyánk jobban töcsköl!!"

Hajrá magyarok, hajrá Magyarország ...

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.01.13. 17:29:53

@barata:

"Méltatlan, a Választókat semmibe vevő, a politikai intézményrendszert alapjaiban érintő gyakorlat az, hogy az Alkotmányt, az Államfőt, a bíróságokat, ugyanolyan sakkfigurának tekinti a politika, mint bármi mást."

Parlamentarizmus van, nem demokrácia. A parlamenté a hatalom, a választók befolyása látszólagos, álságos, szemfényvesztő.

Egy szabadon, közvetlenül választott király demokratikusabb országot eredményezne, mint egy parlament által delegált köztársasági elnök.

És a tekintélye is nagyobb lenne külföldön is, és belföldön is, már csak a pozíciójából fakadóan is.

A parlament teljességgel alkalmatlan a többségi választói akarat képviseletére, főleg mivel ez szándékában sincsen és ki sem lehet kényszeríteni.

A véleményt nyilvánító választópolgárok 85,9%-a közvetlen államfőválasztást akar(t).

Ez nagyobb arány, mint ahányan EU tagságot akartak.

panelburzsuj 2012.01.13. 17:33:07

@ulrike:

Valamék blogon előszedték a paragrafust, hogy miféle todományos nagyságokat nevez ki az elnök.

Főhajtás, okirat átvétele, kézfogás ...

Igazán szép szcénák lesznek.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.01.13. 17:35:37

@lanyi:
Pornózástól ugyan mitől lenne valaki feddhető, azaz nem feddhetetlen?

Egy törvényes, legális munka, amiért fizetnek.

A politikusok sem igazán valamiféle erkölcsösségről, etikusságról vagy egyéb nehezen értelmezhető elvont, de szépen hangzó fogalomról nevezetesek.

A pornós legalább nem lopja közpénzt, tehát legalábbis kevésbé ártalmas a társadalomra, mint a politikus.

hoplita 2012.01.13. 17:36:57

@namitirok:
Elég lesz oda egy sz is, kis libsim.:)))

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.01.13. 17:37:20

@SchindIer Pistája:

Mert nem tudod lefordítani magyarra Shakespeare szövegeit.

hoplita 2012.01.13. 17:39:05

@panelburzsuj:
Dógoztam, bazmeg....meg elég ebből a bolondokházából napi kétszer egy óra.
Itt úgyis minden faszfej mindig, mindenről ugyanazt fújja.:)

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.01.13. 17:40:50

@reálmargit:

Franciaországban nincsen elnöki rendszer, csak félelnöki.

Elnöki rendszer az Amerikai Egyesült Államokban van.

Franciaországban, Oroszországban van miniszterelnök is, azok csak félelnöki rendszerek.

Németországban, Magyarországon is van elnök, de csak paprikajancsinak, lényeges szerepe nincsen, a hatalom a parlamenté.

naneee3 2012.01.13. 17:41:00

Most már ideje abbahagyni az álamfősértegetés tényálását, a legfőb közjógy méltóságos Úr helyes megnevezése:
SchNitt Pál, álamfő
Időben szóltam! És az N az NAGY N

hoplita 2012.01.13. 17:41:18

@panelburzsuj:
Ja...a legjobb az lenne, ha skiccpali, meg a sólyom nevezetű szürke veréb egymásba húzná a farkát.
Esetleg megkúrhatnák a vén patkányt.

panelburzsuj 2012.01.13. 17:41:33

@ulrike:

Idegenül. Az első felvonásban. "Puff roared out his name"...!

Most jön a második, a magyar fordítás. A sárkánypuff ...

ulrike (törölt) 2012.01.13. 17:42:11

Járai: Új gazdaságpolitikára van szükség
"[...] Személyi változásokat is igényel az új gazdaságpolitika [...]
Ki kell vezetni a különadókat [...]
Rossz volt a jegybanktörvény megvalósítása [...]"
www.origo.hu/uzletinegyed/hirek/20120113-jarai-uj-gazdasagpolitikara-van-szukseg.html

Lehet, Járai már az új kormánypolitikát terjeszti be?

ulrike (törölt) 2012.01.13. 17:46:38

@panelburzsuj: Felhívom figyelmed az alábbi részletre:
'Jackie kept a lookout perched on Puff's gigantic tail,..."
Nem a farkával volt baj, tehát. Bár ezt így csak a magyarok érthetik félre.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.01.13. 17:47:21

@Volkov:

A politikában az időzítés sohasem furcsa.

A kiderült disznóságokat sohasem a kiderülésük pillanatában célszerű nyilvánosságra hozni, hanem akkor, amikor várhatóan a legnagyobb politikai hasznot hozza az információ birtokosainak.

Tegyük fel, hogy a hvg, vagy inkább a megbízóik már 15 éve tudják ezt!

S ki volt 15 éve Schmitt Pál?

Mikor "független" :-) polgármesterjelöltként küzdött Demszky ellen, akkor érdemes lett volna nyilvánosságra hozni? Minek, hiszen úgyis esélytelen volt.
A köztársasági elnökségnél viszont Schmitt Pál Magyarországon már nem kerülhet, mert Magyarországon ez a legnagyobb rangú pozíció, ha nagy hatalommal nem is jár, akkor is.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.01.13. 17:50:17

@Lord of Earth:

"Mindegy ki mit állít,"

Ez rád is vonatkozik.

"Schmittnek mennie kell."

Nem te döntöd el. S persze én sem.
Nincsen döntési jogunk a kérdésben.

panelburzsuj 2012.01.13. 17:51:40

@ulrike:

Vagy puff bele.

Fellegi két hetet röpköd, gazsulál, referál (micsoda roamingdíjak lehetnek esténként ...), és jövő pénteken a savanyú kis finn meg fogja állapítani:

- Nahát! Én is pont ugyanezt akarom mondani ...

Az lesz a puffpont.

panelburzsuj 2012.01.13. 17:53:24

@ulrike:

A vitorlarúddal nem volt hiba ... :)

naneee3 2012.01.13. 17:55:12

Utolsó figyelmeztetés!
Most már ideje abbahagyni az álamfősértegetés tényálását, a legfőb közjógy méltóságos Úr helyes megnevezése:
SchNitt Pál, álamfő
Időben szóltam! És az N az NAGY N

panelburzsuj 2012.01.13. 17:57:00

@ulrike:

Kerényizzünk! :)

"Járai kilép a Költségvetési Tanácsból"

www.youtube.com/watch?v=FwKcpeYmYD0

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.01.13. 17:58:13

@török gábor:

Aztán ugyan miért tenne ilyet?

A mindenkori ellenzék folyton azt szajkózza, hogy mongyon le! aki éppen hatalmon van, mert ők akarnak a helyükre kerülni.

El lehet távolítani akarata ellenére a köztársasági elnököt?

Olyan társadalom soha nem volt, nincsen és soha nem is lesz, amelyiket az önkéntes lemondás intézményére lehet alapozni.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.01.13. 18:01:03

@Könnyen elkaptuk, uram!:

Ezek az új szavak nem nagyon ragadnak meg a nyelvben.

Ma hányan ismerik azt a szót, hogy tocsikolás?

Pedig nem annyira régi.

pom pom 2012.01.13. 18:02:44

@panelburzsuj: :)))))

olajat találtak? :) plusz fúrják is egymást... nagyszerű

2012.01.13. 18:03:59

@Hepci: állítólag igen, bele is zakkant, hogy a Zemberek Embere nem őt választotta...lsd. fel is jelentették garázdaság vagy miért...

hoplita 2012.01.13. 18:05:14

@panelburzsuj:
Ha nem jáccanád ezt a nagyonokos, kurvakívülálló csávót, akkor többször vennélek komolyan.
Tudom, tudom.... a bolygónyi aggyal csak a problémák vannak.:)

hoplita 2012.01.13. 18:06:25

@Hepci:
Az bazmeg...de fordított.
Itt mi vagyunk bezárva..

hoplita 2012.01.13. 18:07:42

@az igazi Sipi - A Magyar Köztársaság Állampolgára:
Ez az droid, pumpáld magad, geci....imádok rajtad röhögni.:DDD

hoplita 2012.01.13. 18:11:21

@Kara kán:
"...Akkor már inkább Mádl Ferenc jöjjön vissza, sokkal korrektebb úriember..."

Olvasom, te vagy a második, akinek nincs meg, hogy Mádl meghalt.....
Ez nem köztudott....vagy én jöttem egy másik világból?:)

Egyébként meg....Tim Burton, Halott menyasszony, Magyarország, halott ke.....ez is tudna ütős lenni.:)))

ubul2000 2012.01.13. 18:12:14

@Hepci: pedig ez igaz, még ha humorista mondta is

hoplita 2012.01.13. 18:12:35

@szoja122:
Te egy hamisítatlan patkány vagy...minden szart összehordasz és büszkén mutogatod.:)

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.01.13. 18:12:45

@ősirománszokás:

Az, hogy ez az ügy a hvg-ben jelent meg, ők indították el, egyértelműen jelzi a politikai szándékot.

Nem a rendőrség, nem az egyetem, nem a többi doktor, nem az olimpialógus szakma vizsgálódik, zsörtölődik, nyomoz, hanem az ellenzéki sajtó.

Ez tömény politika, ha Schmitt Pál nem köztársasági elnök lenne, hanem nyugdíjas, akkor a kutyát sem érdekelné ma már, hogy hogyan szerezte a doktori címét.

ubul2000 2012.01.13. 18:13:58

@hoplita: nyári uborkaszezon volt, nem mindenki figyelt a hírre

hoplita 2012.01.13. 18:14:56

@panelburzsuj:
Muhahaha...!
Hisz itt érzed otthon magad...dünnyögve, zsörtölődve....:)

lüke 2012.01.13. 18:26:13

@Akitlosz:
te vizionálsz( igy lesz)

@panelburzsuj: well roared lion:
magic után jön a puff

szoja122 2012.01.13. 18:28:48

@Akitlosz: "Ez tömény politika, ha Schmitt Pál nem köztársasági elnök lenne, hanem nyugdíjas, akkor a kutyát sem érdekelné ma már, hogy hogyan szerezte a doktori címét. "

Ez milyen megjegyzést?

Nem értem!

Egy átlagos nyugdíjas nem az országot, hanem csak saját magát képviseli.

Ha te büszkén vállalod hogy ilyen emberek képviseljék az országot, akin röhög a világ, akkor lelked rajta.

Másrészt ami a politikában történik mi más lenne mint politika???

panelburzsuj 2012.01.13. 18:42:48

@hoplita:

Ki bolygónyi agyat játszik, ki meg a faszát lengeti.

Értékválasztás.

szoja122 2012.01.13. 19:04:31

@Akitlosz: "Parlamentarizmus van, nem demokrácia. A parlamenté a hatalom, a választók befolyása látszólagos, álságos, szemfényvesztő."

Egyszer azért kifejthetnéd, hogy Magyarországon hogy képzeled el a közvetlen demokráciát.

Az eddigi 20 év tapasztalata többek között nem az volt, hogy a választópolgárok elhitték a mindenkori pártok dumáit?

Csak Medgyesi próbálta betartani és most is annak a következményeit nyögjük (legalábbis áttételesen). Ezt a folyamatot ami van Ő indította el.

Az emberek döntő többsége a populista szövegeket simán elhiszi.

Lehet hogy 200 év múlva lehetségessé válik, mint most pl. Svájcban, de itt és most nálunk ez lehetetlen.

Már egyszer felvetettem ezt, akkor sem válaszoltál...

ssi 2012.01.13. 19:10:21

pl.

Schmittre

ha igaz a gyanú

s pl. semmi összeesküvés,

csak egyszerűen kiderült az igazság

s csupán a véletlenek egybeesése révén.

Bizonyítani könnyű, de felelősségre vonni nem?

"Fidesz vezetői szerint az államfő mégis a helyén marad..

Szíjjártó szerint pedig az egész szóra sem érdemes búlvárkacsa"

s az élet megy tovább ahogy eddig is, s minden új képkocka beleillik.

index.hu/belfold/2012/01/13/a_fideszes_vezetok_csak_hummognek_az_ujabb_schmitt-botrany_miatt/

megszűnt 2012.01.13. 19:16:47

Scheiring Gábor, ha úgy van, lemond képviselői státuszáról is, mert doktori disszertációjának szeretné szánni az idejét.

Maximum 1 napot megy be a parlamentbe. Ilyen káoszban nem tud dolgozni az LMP képviselője.

Lassan, de biztosan feladja az LMP a céltalan küzdelmet.

@török gábor: @ulrike:

A köztársasági elnök doktori disszertációjával minden rendben van. Ezt állapították meg a Testnevelési Egyetemen.

Kisdoktorinak és az akkori körülményeknek megfelelő, kiváló minősítésű munka.

lüke 2012.01.13. 19:40:13

@knausz:
hát persze,
parókás Jaksinak is van rekreációs kandidatúrája
van-e a TF-nagy doktorija valakinek?
(egyet tudtam: Pavlik, nála TDK-ztam)
mta.hu/mta_doktorai/

ssi 2012.01.13. 19:40:59

@knausz:
1. mindenhol van szabályzat, mely tartalmazza, hogy mit kell néznie a bírálónak (szakmaiság, hivatkozások, külalak, szerkezet, helyesírás, oldalszám stb.)
2. de olyan sehol sincs, hogy bírálónak a dolgozat mellett az összes felhasznált forrást is el kell olvasnia, hogy összehasonlítson

"akár ellopta a bolgár professzortól az írását, akár nem, neki kell kezdeményeznie az ügy tisztázását.. Ha viszont nem akar foglalkozni az üggyel, az a saját hitelességét tekintve egyértelműen karakter-öngyilkosság,"
mandiner.hu

"Jobbik ifjúsági tagozatának két vezetője Umberto Eco „Hogyan írjunk szakdolgozatot?” című könyvével ajándékozta meg a köztársasági elnököt.. a disszertáció az alapvető formai követelményeknek sem felel meg, mert az nem tartalmaz lábjegyzeteket. Szerinte az ügy napvilágra kerülése óriási morális rombolást vitt végbe... ha felelős államférfinak tartja magát, akkor egy mérlegelés után vagy megteszi a megfelelő lépéseket vagy kiáll a nyilvánosság elé és tisztázza magát"
mandiner.hu/cikk/20120113_umberto_eco_konyvet_vittek_schmittnek_fiatal_jobbikosok

kérdések:
1. van-e egyértelmű bizonyíték, vagy nincs? könnyű lesz bizonyítani
2. ha nincs egyértelmű bizonyíték, foglalkozzon-e az üggyel mégis S.P.?
3. ha van egyértelműnek tűnő bizonyíték, de jogilag elévült az ügy, hallgathat-e a kormány és S.P. is, ill. legyen-e következménye?

panelburzsuj 2012.01.13. 19:42:58

@manyike: @knausz:

Megújult Magyarország Célba Ért:

"Lapozgatunk? Lapozgatunk?"

lüke 2012.01.13. 19:49:32

@manyike: mübalhé
,figyelem elterelö
pont abban az órában, mikor
az IMF+EU uniszonó keményít, de nagyon

megszűnt 2012.01.13. 19:50:33

@lüke: @manyike: @panelburzsuj:

Ennek a témának itt és most vége. A sok helyesírási hibával és a lábjegyzetek hiányával együtt is kiváló minősítésű munka.

Stumpf András politológus szerint ha hibázott, hát ott a köztásasági elnök hivatala, hogy bármit is szólt, várta volna ki a végét, de ha gond volna a disszertációval, akkor a köztársasági elnöknek le kell mondani.

Nem lett gond. Minden ugyanúgy megy tovább a maga útján.

bóra77 2012.01.13. 20:00:42

breaking:

Most mondta GSZA Olgánál, hogy a kormányak nem tiszte minősíteni a KE plagizálását, nincs joguk ebbe beleszólni, és nem is fognak ebben megnyilatkozni.
bezzeg a kiválasztásába volt. nagyszerű.

lüke 2012.01.13. 20:02:06

@knausz:
minden ilyen disszertáció birálata a helyesírási hibák felsorolásával kezdödik
-természetesen MO-n-
nekem mindig bohózatnak tünik, azután jön az érdemi rész, végén a köszönöt, akkor mindenki felébred, hogy benne van -e
/ha nem, jön a bosszú:)/

ssi 2012.01.13. 20:02:27

na, de mi lesz így a LMP-vel? távoznak a tagok, s közben Virág-nyelven kibeszélnek?

@panelburzsuj: átírhatod, de most @lüke: nyert :))) kivételesen őt megértettem :) hurrá magamnak!!

műbalhé-1: nem igaz a vád
műbalhé-2: igaz, de elévült, s a kormány piti ügyként nem fog vele foglalkozni

S.P. beavatva, hogy ezt is vállalja a hazáért=kormány?

@knausz: bocsi, egy utolsót: S.P. most külföldön van. de hamarosan hazajön és folytatódhat a téma/ügy, vagy nem. a bírálók beosztottak voltak S.P. egyik bizottságában, talán szempont volt ez is, csak ez nem volt benne az előírásokban?

sportszerű sportoló nem biztos, hogy civilként is sportszerű jellem

panelburzsuj 2012.01.13. 20:02:42

@lüke:

Te is megélted: szándék szerint terelés, eredmény szerint olaj a tűzre.

("Maróthy elvtárs jóízűt iszik a Balatonból" ... :)

6.Lenin 2012.01.13. 20:02:53

Míg itthon megint a takonyra ugrálnak...

Kint későn ébrednek, a ballibék

"Az adósságosztályzatok felülvizsgálatról szóló bejelentés után több európai vezető is élesen bírálta a hitelminősítőket. Jean-Claude Juncker, az Eurogroup elnöke a Standard & Poor's leminősítési vizsgálatát „Méltánytalannak és erősen túlzónak" nevezte. Úgy vélte, az euróövezeti országok komoly erőfeszítéseket tesznek a hiányok csökkentésére. Juncker arra is emlékeztetett, hogy a hitelminősítők hírnevén csorba esett akkor, amikor nem jelezték előre az Egyesült Államokban kirobbant hitelválságot, ezért véleményüket szkeptikusan kell venni"

index.hu/gazdasag/magyar/2012/01/13/leminositettek_europat/

A türelem terem rózsát, de mindig elfelejtik, annyira ácsingóznak már 1 piciny sikerre. Sose jött össze eddig.

ulrike (törölt) 2012.01.13. 20:03:45

@knausz: Eegen, régen volt a kisdoktor és a nagydoktor. Ez utóbbiakat hívták 'elöl-hátul doktornak', mivel a nagy doktorságot a név után illesztett dr.-el jelezték. Ennek megfelelően.
-Kis doktor: dr. Bonaparte Napóleon
-Ha a nagydoktorit is megszerezte: dr. Bonaparte Napóleon dr.
-Felesége doktori nélkül az előbbieknek megfelelően
a.) dr. Bonaparte Napóleonné dr. Marie Josèphe Rose de Tascher de la Pageriea (feleség nem doktor)
b.) dr. Bonaparte Napóleonné dr. dr. Marie Josèphe Rose de Tascher de la Pageriea (feleség kis doktor)?
c.) dr. Bonaparte Napóleonné dr. dr. Marie Josèphe Rose de Tascher de la Pageriea dr. (feleség is nagy doktor)?
d.) özv. dr. Bonaparte Napóleonné dr. dr. Marie Josèphe Rose de Tascher de la Pageriea dr. (egy elöl-hátul doktor megözvegyült, elöl-hátul doktor felesége)?

naneee3 2012.01.13. 20:05:07

@manyike: a kormány + a 2/3 tud olyan törvényt hozni ld lex Biszku ha akar ;))

bóra77 2012.01.13. 20:05:25

mondjuk azért arra kíváncsi lennék, hogyha a kormány ennyire a KE és Hivatala hatáskörébe utalja ezt a plazigálós kérdéskört, vajon egy KEH-tapasztalatokkal rendelkező Kumin-Török páros hogyan reagálná le ezt a helyzetet a sajtóban, és mit javasolna a KE-nek?

lüke 2012.01.13. 20:07:18

@panelburzsuj:
ö pl.a legnagyobb kedvencem volt,már ami agysejtjeit illeti
Bös Nagymarosból keveset ivott

NEM Olgánál-ARD-
S&Poor> Franciao-t és Ausztriát fogja leminösiteni

ulrike (törölt) 2012.01.13. 20:13:13

@knausz: 'Mindent megfontoltam, mindent meggondoltam.' (Ferenc József, Népeimhez, 1914, hofkriegsrat kiadó)

hoplita 2012.01.13. 20:15:20

@panelburzsuj:
Ha leng, nem sokat ér...az akkor olyan, mint a hajókötél. A húzást még állja valahogy, csak a tolást nem.
Bolygónyi agy, lengő fasz, szobabiciklin sárhányó....csupa hasznos dolog.

panelburzsuj 2012.01.13. 20:15:23

@manyike:

Nem ismered?!?

Minek a román tévébe három csatorna?

Az elsőn a Kárpátok Géniusza sorolja a szocialista építőmunka eredményeit. Órák hosszat, szünet és jóformán lélegzetvétel nélkül ... Aztán ismétlés.

A másodikon dokumentumfilmek, híradók, kis szsínesek mutatják be a szocialista építőmunka eredményeit. Gyáravató, járdavató, óvodások birtokba veszik a favonatot ... Aztán ismétlés.

A melós meg nézi-nézi az elsőt, ráun; ráun a másodikra is... Továbbkattintva a harmadikra egy egyenruhás szekust lát terpeszben, jobb kezében gumibottal, amellyel megfontoltan a bal tenyerébe ütöget:

- Kapcsolgatunk?

- Kapcsolgatunk? ...

index.hu/belfold/2012/01/13/nem_lehet_masolni_schmitt_pal_dolgozatat/

6.Lenin 2012.01.13. 20:15:54

1. sz. váltópárt

index.hu/belfold/2012/01/13/scheiring_lemondhat_a_mandatumarol/

"Nem tudok mit kezdeni a folyamatosan újratermelődő belső káosszal és állandósult amatörizmussal..."

Karácsony? vagy már elmúlt?

megszűnt 2012.01.13. 20:16:22

@ulrike:

"régen volt a kisdoktor és a nagydoktor"

:) nem olyan bonyolult különben. Amikor riporterkedtem, megkérdeztem a főszerkesztőt, hogyan kell ezt írni, mi ennek a formája, egyik alanyom kapcsán.

Azt a felvilágosítást kaptam: ha mondat elején van nagy és ha a közepén bárhol, akkor kicsi és a példám:

Dr. Magyari hosszas töprengés után, de végül elvette feleségül Knauszt és akkor Knausz felvette dr. Magyari nevét és lett belőle dr. Magyariné Knausz.

Dr. Magyariné Knausz lapunknak elmondta, boldog attól, hogy bár nem írt doktori disszertációt, és erre nem készül, ugyanis elmondása szerint autodidakta, mégis dr. Magyariné lett belőle.

lüke 2012.01.13. 20:17:58

@panelburzsuj:
egy ocska kisdoktorin rugózni,
PHd-je meg nagydoktorija nem lesz már
www.jogiforum.hu/hirek/22268

ulrike (törölt) 2012.01.13. 20:20:38

@knausz: Nőknek mindig könnyebb. A férfiak írhatják a disszertációkat, amibe utólag beleköthetnek.

aszekelyek 2012.01.13. 20:24:17

kedves Gábor! Gíró Szász úr angyali törelme, ma még jobban aláhúzta agresszolga agresszivitását, ostobaságát éés értetlenségét. LAssan is mondta neki..., újra:) hátha úgy sikerül felfognia, hogy a Közt .elnök, legfőbbközjogi méltóság, és nem szórakozunk vele és nem véleményezgetjük... A kormány füleg nem.
Emlékeztetnék arra az ominózus esetre , amire utalt Gíró Szász úr is . szoci kormány idején történt. lencai Ildikó azt hiszem akkor éppen frakcióvezetői minőségében véleményezte Sólyom elnök úr egy tettét, vagy megszólalását. Ahogyan nála az szokás , úgy kezdte , hogy természetesen tudja , hogy ez valójában eléggé kirívó és példátlan is , ő pedig nem is akarja , áhhh ... de azért jól leszólta a köztársasági elnök urat. Kvázi neki kuss volt. Úgy rémlik , épp vitatta , hogy a közt . elnök úr megszólalhat-e valamiről.... Sztem pedig Sólyom elnök úr pontosan tudta, hogy mit tesz és azt ő teheti-e. Fáradt vagyok , most nem jut eszembe , pontosan , ami a tárgya volt a frakcióvezető asszony rosszallásának. Ám ő tudta , hogy ez bizony nagyon necces... Így megoldotta egy argumentum negációjával . Agresszolga meg pislog , mint béka a miskolci kocsonyában , mint aki most hall erről először. ... A nagy tudású agresszolga.... Gíró Szász úr úgy lenyomta az ostoba , vitaképtelen agresszivitásával együtt , hogy öröm volt nézni. Hiába vágott bele minden mondatába már az első szó felénél Gíró Szász úrnak. Majd reggel megnézem , mit kaptam ezért is a fejemre. :) Jó éjt !

pom pom 2012.01.13. 20:25:35

@bóra77: hát persze... sitt pálesz az független köz jógi "méltósegg"

ergó független hatalmi ág, tehát a nép sajátkezűleg kell hogy szívlapáttalm elverje

a fides hez sincs köze

aszekelyek 2012.01.13. 20:26:52

@manyike: Már kiadott az egyetem is közleményt . A híradóban láttam. Közszolgálatin. Null komma nichts állnak a K.E. mellett.

panelburzsuj 2012.01.13. 20:27:29

@hoplita:

Köszönöm a felvilágosítást.

Látod, az én agyam minden bölcsességet felszippant. Hajókötélről, sárhányóról - mindenről.

Ettől bolygónyi.

megszűnt 2012.01.13. 20:27:39

@lüke:

"nekem mindig bohózatnak tünik,"

Ez egy komoly ügy volt azért, de ehhez képes cirka két hosszú nap alatt lefutott.

@manyike:

"de hamarosan hazajön és folytatódhat a téma/ügy, vagy nem. "

Nincs minek folytatódni, hiszen se téma, se ügy.

A jellemről: Angliában a Madame Tussauds Múzeumban a viaszszobrok, olyan jellemet képzelj. Ezt úgy el tudom képzelni, hogy oda nem mentem be. Képen láttam, ismerem a történetét, de a szobrok, a lélektelen és hamis figurák engem nem érdekeltek.

Inkább a mókusok a Hyde Parkban. Ők elevenek és szerethetők.:)

jjulie 2012.01.13. 20:29:06

@aszekelyek:

aki kinevezte a smittpalit az szórakozott a köztársasági elnöki poszttal, banya

megszűnt 2012.01.13. 20:32:30

@ulrike:

"'Mindent megfontoltam, mindent meggondoltam.' "

És döntöttél?:)

panelburzsuj 2012.01.13. 20:32:57

@lüke:

"egy ocska kisdoktorin rugózni"

Igen, ilyeneket is fölszippant az agyam.

Örülök is, hogy a nagylánynak minden megvan a svájci munkavállaláshoz. Amikor pár hónapja elkezdte, még búslakodtam.

Ő lesz az első Eötvöscolis légikisasszony.

Derék Schmitt meg csak doktorjon.

Hajrá Magyarország, hajrá magyarok!

lüke 2012.01.13. 20:34:09

@knausz: a disszertáció védések mindig bohózatok, már maguk az opponensek is,akik hivatalból kritizálnak, dicsérnek
a sp ügy még nincs lefocizva, talonból elövehetö

megszűnt 2012.01.13. 20:47:23

@lüke:

"már maguk az opponensek is,akik hivatalból kritizálnak, dicsérnek"

Végül is Schmitt opponense mondta ki az utolsó szót az ügyben, telefonon beszélt és ott volt a képe a Híradóban az ATV-n, de nem emlékszem, mi a neve.

Szerintem az utolsó szót. Ha ebbe belenyugodnak az értelmiségi emberek, akik doktori fokozattal is rendelkeznek.

Felvonulhatnának a Sándor-palota elé, de ez az ő döntésük kell legyen, ha sértve érzik magukat. Ha úgy gondolják romlott a hitelük ezen ügy kapcsán.

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2012.01.13. 20:50:51

@6.Lenin: Nem tudom feltűnt-e de Magyarország még ezelőtt tripla bóvliba tették.

pom pom 2012.01.13. 20:51:11

@lüke: PONTOSAN

sittpali helyzetén nem változtat eddig is egy bohóc volt, se fel se le...

viszont addig se beszél senki a zorbán pa(j)tás bukásáról és a zálamcsődről

pom pom 2012.01.13. 20:52:43

@panelburzsuj: :)))))))

érdekes hogy a kádár csaucseszku stb humort ÉPPP a zorbán élesztette fel...

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2012.01.13. 20:57:54

@knausz: Az ügynek vége, Pali nem fog lemondani. A plágium pedig megtörtént, ezt senki sem cáfolta. Annyit mondtak hogy közösen írták, nagy testvéri szeretetben.
A nihilista magyar közéletben, amelyben a cinizmus bajnokai ülnek tort, nem lehetett komolyan gondolni hogy SP lemond.
Magyarország nem Svájc, Németország stb. Itt nem lehet csak úgy megbukni.
Akik ma jobboldalon védik SP-t, fordított esetben üvöltenének hogy a másik miért nem mond le. Amíg ez a skizofrén helyzet fennmarad, az ország nem fog előre jutni.
Amíg nincs baráti tűz, amíg nincsenek olyan erkölcsi morális alaptételek ami után vége, addig nincs miről beszélni.
A jobboldal pont olyan szervilis mint a bal. Ugyanolyan selejtek alkotják mint a másik oldalt.

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2012.01.13. 20:59:59

Azt el kell ismerni, hogy ma egyedül a Jobbik rugdalja ki a lejáratódott figuráit. Akiről kiderül hogy pornózott, hogy férjként fiatal csajokat döntött meg, hogy faszpumpával hadonászott, azt elmozdították.

6.Lenin 2012.01.13. 21:00:55

@ciceró:

Nem ez volt a lényege.

pom pom 2012.01.13. 21:01:26

@6.Lenin: ez is a fidest minősíti a fides hozta létre az lempet

jjulie 2012.01.13. 21:05:31

@ciceró:

na várjál

és mi van ha a barrosoék ezt a témát ia hozzácsapják a többihez?

pom pom 2012.01.13. 21:10:01

@ciceró: pedig ez a magánélet... pont nem eszerint kellene szelektálni...

hanem esetleg szakmai élet alapján és valódi érdemek alapján

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2012.01.13. 21:10:24

@6.Lenin: Ha az olaszok is bóvlik lesznek, mi egy új kategóriában leszünk, a leprásokéban.

6.Lenin 2012.01.13. 21:14:16

@ciceró:

Még mindig nem érted a lényegét, mit és miért idéztem.

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2012.01.13. 21:16:09

@pom pom: Nincs igazad. Ha én kiállok és azt mondom bűnös élet az aki nem hűségesen él, majd a csűrben megdugok egy másik nőt, attól kezdve nem fog működni a dolog.
Ettől kezdve a képembe röhögnek. Palival is ezt teszik majd, gúnyosan fogják kiröhögni a kisdoktort. Lenézik és vele lenézik az országot is, akit képvisel.
De mindez nem számít semmit. A lojalitás számít csak.

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2012.01.13. 21:18:18

@jjulie: Leszarják SP_t szerintem. Nekik mindegy hogy SP vagy egy másik zombi ül abban a székben. Ha SP valami különleges csillagállás miatt mégis menni fog, akkor egy másik idomított kerül a helyére. Mondjuk Lezsák.

megszűnt 2012.01.13. 21:18:50

@ciceró:

"A jobboldal pont olyan szervilis mint a bal. Ugyanolyan selejtek alkotják mint a másik oldalt. "

A politikához ember feletti tulajdonságok kellenek. Nem mindenki bírja el hosszú távon a nyomást.

Emlékezzünk, a pokol mely bugyrába tette Dante a politikusokat és megvilágosodunk.

6.Lenin 2012.01.13. 21:19:25

@pom pom:

Figyeltelek a napokban.
Szerintem arra azért ügyelj, hogy mindig legyen valaki a közeledben.

Ja, most már nem váltópárt, akkor a Fidesz tákolmánya?
TÉ jól van? Keveset hallani róla. Igaz, nem is érdekel.

pom pom 2012.01.13. 21:23:35

Tart a lék

qva jó.... a zindex... jo viceek a szóviccek

pom pom 2012.01.13. 21:25:52

@6.Lenin: do:go:lj meg rohat vén komcsi

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.01.13. 21:28:49

@szoja122:

Nincsen semmiféle beleszólásom abba, hogy ki legyen az elnök. És valószínűleg neked sincs.

Így nincsen mit büszkén vállalni, sem büszkén tiltakozni, mert nekünk nem osztottak lapot.

Elmondhatjuk a véleményünket, például itt, de ennek gyakorlati jelentősége nincsen.

Közöm nincsen hozzá, hogy ki az elnök, sem érte, sem ellene nem sokat tehetek. S ezzel valószínűleg te is ugyanígy vagy.

Nem demokrácia van, hanem oligarchia, a parlament dönt, nem a választók.

6.Lenin 2012.01.13. 21:37:14

@pom pom:

Láttam az utóbbi napokban kissé kiakadtál.
Amennyiben kicsit jobban érdekelne, talán még aggódnék is érted.
Nem akarnak összejönni a vágyaid.
Miért nem jársz többet normálisabb emberek közé?
1edül, bezárt budiajtónál netezni, nem hinném, hogy egészséges (agyilag), de amint írtam vala, ritkán csodálkozom el az emberek szokásain.

pom pom 2012.01.13. 21:40:50

@6.Lenin: mit moccc komcsi...

a két évvel ezelőtt írt naptáram szerint mennek a dógok...

tanulság: az előre be nem kalkulált smicipali buktával nem kell foglalkozni,

mert a mainstreemet ÉN írom... a lényeg a lényeg: tavasz- előrehozott...

6.Lenin 2012.01.13. 21:44:38

@pom pom:

Na, ez érdekes téma.

"a lényeg a lényeg: tavasz- előrehozott... "

szerinted ki nyeri?
Amennyiben agyilag még kissé zilált lennél, válaszolhatsz később is, mondjuk 2014 tavaszán.

pom pom 2012.01.13. 21:46:44

@6.Lenin: a fides nyeri... 40% részvét mellett... 33% azaz szumma 10%kal visznek 80-90% ogy helyet...

6.Lenin 2012.01.13. 21:53:25

@pom pom:

És?
Az nyer, aki elsőnek ér a célba. Kit érdekel hányan nézték a versenyt?

Ilyen nehéz lenne ezt megérteni?
Izé pom-pom... minden rendben?-nálad

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.01.13. 21:58:03

@szoja122:

Közvetlen demokráciában a legfőbb döntéshozó hatalom a népszavazás. A parlamentnél magasabb rangú.

A népszavazásokon hozott döntésekkel összhangban KÖTELES a parlament törvényt hozni. Akkor is, ha nem ért vele egyet. Ha nem teszi meg, erre nem hajlandó, akkor az államfő oszlatja a parlamentet.

A törvényt a kormány, amelyik csupán végrehajtó szerv és nem döntéshozó köteles végrehajt(at)ni, akkor is, ha nem ért vele egyet. Ha nem teszi a parlament leváltja.

Az államfő nem függ a parlamenttől, közvetlenül a nép választja. Szerepe egyfajta katalizátor, hogy jobban menjenek a dolgok, a demokrácia védője, felhatalmazását közvetlenül a választóktól kapja, így érdeke a közvetlen demokrácia védelme a parlamenttel és a kormánnyal, bárkivel szemben is.

Népszavazásokat akkor tartanak, ha azt a választópolgárok bizonyos része kezdeményezi. A részvétel jog, nem kötelesség, így a részvételi arány nem számít. A szavazók döntenek.

A választási rendszer természetesen az interneten keresztül működik. Minden szavazó egyedi digitális azonosítóval rendelkezik. XXI. században élünk, nem szükséges a személyes fáradozás az urnákhoz.

Ha biztonságosan meg lehet oldani vagyonok eljutását egyik bankszámláról a másikra, egyik országból a másikba, akkor talán a szavazatok biztonságos kezelését is meg lehet oldani manapság már.

A közvetlen demokrácia működése elve, hogy a döntéshozás nem a kormány -> parlament -> a nép meg csak tűr sorrendben működik, hanem népszavazás -> parlament -> kormány sorrendben.

Az államfő pedig a jogosítványaival őrködik a rendszer megfelelő és hatékony működésén.

Természetesen nem szükséges mindig mindenről népszavazást tartani, csak amiről akar a választók bizonyos nem jelentéktelen része. A fontosabb dolgokról, és ezt ők maguk döntik el, hogy számukra melyek a fontosabb, népszavazásra érdemes dolgok.

Mivel a rendszer interneten keresztül működik, így a fenntartása nem drága, nem kell szavazólapokat nyomtatgatni, választási bizottságokat felállítani minden szavazókörben.

Elég országosan egy választási bizottság.

Természetesen alkotmányos kérdésekben, illetve magáról az alkotmányba tartozó kérdésekről is dönthet népszavazás.

Mi a védelem azzal szemben, hogy hülyén dönt a nép?

Természetesen direkten semmi. Az a védelem, hogy bármit is dönt a nép, annak hatásait hamarosan mindenki érezni fogja,. és nem szidhatja érte a politikusokat, csak saját magát és a többi szavazót. Így hamar belejönnének, hogy értelmesen és megfontoltan döntsenek.

A rendszert nevetségesség akarni tévő szavazások pedig valójában nem ártanak hosszú távon.
Mi van ha a többség ingyen sört akar? Akkor az állam ingyen sör utalványt fog küldeni az arra jogosultaknak. Pénzügyileg tök mindegy az állam szempontjából, hogy autópályára, családi pótlékra, vagy ingyen sör utalványra költi-e az adófizetők pénzét. Ha a többség az ingyen sört tartja majdan a fontosabbnak mint például a családi pótlékot akkor ingyen sör lesz. Szerintem hamar rájönnének, hogy ez nem a legjobb döntés, közvetlen demokráciában gyorsan tanulnának a szavazók.

Az ilyen a rendszert nevetségessé tenni akaró próbálkozások mögött pedig valószínűleg a nem kellően éretteken kívül olyan politikai erők állnának akik demokrácia ellenségei.

Úgyhogy valójában semmi valós veszély nincsen az ingyensör féle javaslatokban.

Az emberek hamar rájönnének, hogy vigyázzanak mit kívánnak, mire szavaznak, mert hamar megvalósul, és lehet akkor már mégsem tűnik akkora poénnak.

Egy ilyen rendszerben a miniszterelnök személyének nincsen nagy jelentősége. Hiszen nem ő dönt ország sorsáról, hanem végrehajt(at)ja a népszavazásokon született döntésekkel összhangban hozott törvényeket. Végrehajtó, menedzser, nem döntéshozó ország dolgában.

Természetesen pontosan szabályozni kell a népszavazások tartalmi és formai követelményeit és ezeknek a betartatását a választási bizottság ÉS az államfő ellenőrzi.

ulrike (törölt) 2012.01.13. 21:59:36

@knausz: Ezt Franz Jozef montta a hadüzenet alkalmával.

6.Lenin 2012.01.13. 22:06:54

@ulrike:

"Ezt Franz Jozef montta"

és milyen jól montta.

megszűnt 2012.01.13. 22:15:38

@ulrike:

"Mindent megfontoltam, mindent meggondoltam.

Nyugodt lelkiismerettel lépek a kötelesség útjára."

Nem rossz szöveg.:) nekem való. Ha hadüzenet, pláne.

http://hu.wikisource.org/wiki/N%C3%A9peimhez!

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2012.01.13. 22:23:16

nol.hu/archivum/orban_nem_foglalkozik_a_plagiumuggyel

Őfelségét nem érdekli az ügy. Ismét nem érdekli a konzervatív értelmiség véleménye, aki SP lemondást szeretné. De hát minden menni fog tovább a hadak útján a maga rendjén tovább. Orbán országértékelőt tart majd, ahol a most hőbörgők meg megtapsolják jó hangosan.
Az érdekes dillemma lehetne. Mert hát az ország lakosságának többsége bár nincstelen csóró, aki egyik napról a másikra él, de vannak itt magasra jutott emberek. Diplomaták, professzorok, multi cégvezetők stb. Kitanított emberek, akik jobb pillanataikban elhiszik hogy egy magaskultúra részesei, ők nyugatosodtak.
Nos ezek az emberek számára elkerülhetetlen hogy találkozzanak más ország hasonló kitanított embereivel. SP sztorija elég bulváros, hogy a történet átlépje a határt és szélesebb körben ismert legyen.
Ekkor pedig jönnek az ízetlen tréfálkozások. Mert ilyen az emberi természet. Akkor pedig összeszorul a gyomor, elfogynak a szavak. HA az itthoni panelokat kezdik mondani, hogy közösön írta meg dömdödöm akkor az arcába nevetnek majd népünk kitanított fiának, lányának.

TG-nek igaza van, SP politikai hulla. Abban nincs igaza, hogy ezért lecserélik. Erősebb érdek fűződik ahhoz hogy maradjon,a nemzetközi presztízs-veszteséget meg felvállalják, mert tudják hogy kitartanak majd mögöttük a magasértelmiségiek.

Nem hiszem hogy lenne nyílt lázadás, mondjuk egy a jobbos profok által írt lemondásra szólító levél. Ilyen nem lesz. A selejt szekértáborlogika ezt nem engedi meg.

Gazdaságilag, erkölcsileg és diplomáciailag is lejáratjuk magunkat. A fegyvert, amivel lőnek ránk, a kormányunk tölti meg lőszerrel.
A csaló magyarok, a lábszagú magyarok, a diktatúra posványban fürdő magyarok. Ez lesz az általános kinti kép.
Ez az itt élő kétkezi dolgozókat nem fogja annyira érinteni, hiszen már benzinre sincs pénze, nemhogy nyugatra menjen kapcsolatokat építeni.

Szólni kellene, de akik tehetnék nem teszik. Aki Őfelségének szól, azt eltapossák, leváltják, kirúgják, ingorálják.
Ezért hát mindenki hallgat. A leglojálisabbak, kik még fentebb törtnek pedig szánalmas magyarázkodásba kezdenek.

KÖzben ilyen apróságokkal tovább rombolják az országról alkotott külhoni képet. De ez már mit sem számít. Őfelsége megbolondult és nincs aki leállítsa.

bóra77 2012.01.13. 22:34:07

Knausz! Török Gábor most az Este c. műsorban. (sosem nézem, de a 7. érzékem, már megint:)

megszűnt 2012.01.13. 22:35:15

Négy év börtönre ítélte hivatali befolyással üzérkedés miatt Szabó Jánost, a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem volt rektorát a Fővárosi Bíróság elsőfokon. Szabó az utolsó szó jogán elmondott beszédében ártatlannak vallotta magát és felmentését kérte.

Szabó János 2007 márciusától a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem (ZMNE) kinevezett rektora. A nyugállományú ezredes ellenvélemény nélkül nyerte meg az elődje, Szabó Miklós posztjára kiírt pályázatot - ahogy a Honvédelmi Minisztérium hivatalos lapjának, a Honvédelmi Szemlének a szerzője fogalmaz, "előélete egyenesen predesztinálja őt e magas tisztség betöltésére".

Szabó az előző Orbán-kormány idején helyettes államtitkári posztot kapott a HM-ben. 1998 és 2001 között az ő felügyelete alá tartozott a minisztérium intézményrendszere. 1993-tól a Magyar Tudományos Akadémia doktora, 2003-ban az akadémia levelező tagjának jelölték.

index.hu/belfold/2011/03/22/negy_evet_kapott_a_dhl_zsarolo_zrinyis_rektor/

bóra77 2012.01.13. 22:35:35

"a homály sokkal nagyobb az ellenzék oldalán":)) hát viccesen hangzik, de sajnos nem az.

megszűnt 2012.01.13. 22:37:02

@bóra77:

De aranyos!:):) Köszönöm!!

bóra77 2012.01.13. 22:38:01

6. érzék. Na és most beszél GSZA-ról, hogy mit nyilatkozott a KE-ről.

6.Lenin 2012.01.13. 22:38:20

@ciceró:

Sajnos, nincs min szégyenkeznünk, ha valóban igaz a sztori.

A cseh elnök lopikált, igaz csak 1 íróeszközt, az egész világ látta.
A német elnök csak korrupt,
máshol furulyázni tanítja a gyakornok lánykát
vagy jelölt korában szobalányokat hajkurász. stb.

Nem felmentésnek szántam. Pedig itt talán 1 sima hörgés volt csak.

bóra77 2012.01.13. 22:42:01

az a huncut félmosoly mindent visz. Na majd megnézem még egyszer, mert lemaradtam, meg sajnos olyan gyorsan beszél TG, hogy alig bírom követni jelen - agyilag meglehetősen lestrapált - állapotomban. Viszont tök jó, hogy végre valahol látható, mert így egyből választ kapok egy csomó kérdésre.

ulrike (törölt) 2012.01.13. 22:43:50

A látszattal ellentétben számunkra két igen fontos dolog történt ma, az egyik néhány EZ ország leminősítése, a másik a Fellegi féle tárgyalásokat követően kiadott IMF közlemény.
- Ellentétben egyesekkel, a növekvő EZ problémák nem kisebbítik a sajátunkat, hanem nehezítik.
- A legnagyobb beng számunkra: az IMF közlemény a magyar kormány számára igen erőteljes (mondhatni tragikus) üzenet. Az eddigi kormányzati politika (és külső kommunikáció) teljes kudarca, illetve annak kemény külső elutasítása. El lehet képzelni, mit dönt a board e hó 18.-i ülésén e vonatkozásban egy ilyen kommüniké után. Egyes elemzők szerint, nem valószínű, hogy tárgyalási mandátumot ad ki. Innentől kezdve nem igen remélhető már gyors megegyezés, ha egyáltalán remélhető megegyezés. Pénzügyi képességeink így elmélyülnek, amit az EZ gondok csak tovább súlyosbítanak. Lehet, ilyenkor az ember feketébben lát a kelleténél, de arra gondolok, OV vagy ugrik a szakadékba (országával együtt), vagy magát is beáldozva átadja a kormányrudat. (Miért mondott le Járai?). Az időnk nagyon gyorsan fogy, szövetségesünk nincs a láthatáron sehol.

P.S. Szegény Fellegi lett a pofozógép, ezt kapja Brüsszelben is. Nem irigyelheti senki. Ennél valamivel jobbat is érdemelhetett volna, de a sunyi vitéz beterjesztők itthon ülnek, s nézik Fellegin verik le az ő saját hülyeségeiket. OV láthatóan túlfeszítette a húrt.

bóra77 2012.01.13. 22:43:56

kimoderál a blogmotor? ejnye!

megszűnt 2012.01.13. 22:44:01

@bóra77:

Arról lemaradtam. Egy első érzékkel szólhattál volna előbb!:)

Annyi hallottam, ami ide le van írva. De olyan érzésem volt kettő percig, mintha visszapörgette volna valaki az időt és újra Török Gábor az Estében.

Köszönöm szépen újra.

megszűnt 2012.01.13. 22:46:37

@bóra77:

"Viszont tök jó, hogy végre valahol látható, mert így egyből választ kapok egy csomó kérdésre. "

Legalább a blogjára kiírhatná a szerepléseit. Majd tejeszd elő, amikor itt lesz újra, én pedig csatlakozom.:)

"kimoderál a blogmotor? ejnye! "

Mit óhajtottál beírni?

bóra77 2012.01.13. 22:47:41

@knausz: hát igazán nincs mit. majd holnap levadászom a teljes anyagot, de sztem Gábor is valahova felteszi. Máskor egyébként írni szokta, ha valahol "fellép"...

megszűnt 2012.01.13. 22:49:03

@ulrike:

"Innentől kezdve nem igen remélhető már gyors megegyezés, ha egyáltalán remélhető megegyezés."

Még mindig bízom benne, hogy lesz megegyezés, mert azzal és csak azzal kerüljük el az államcsődöt.

Átverés! 2012.01.13. 22:49:09

Jó volt látni Török Gábort az Estében. Lássuk is már ne csak olvassuk.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.01.13. 22:49:50

@panelburzsuj: a következő fokozat a sztratoszférikus.
Pumpálod már?

ulrike (törölt) 2012.01.13. 22:51:10

@6.Lenin: Iljics, te még mindig nem fogtad fel, hogy másvalakik hülyesége, vagy esetleg becstelensége, vagy esetleg ügyetlensége, vagy esetleg felelőtlensége nem szolgál erkölcsi igazolásul mások hülyeségére, becstelenségére, stb.
Módszertani szempontból: ilyenfajta érvelésed a "maguknál meg üldözik a négereket" iskolába tartozik, amivel gyakorlatilag - még ha nem is vagy tudatában - beismered, a másiknak igaza van, de hozzáteszed, nem csak mi, hanem ti is ... vagytok.

bóra77 2012.01.13. 22:53:22

@Átverés!: egyetértek! végre valaki, aki értelmesen nyilatkozik, és nem a szokásos lózungokat húzza elő.
@knausz: végül megjelent, csak lassan. Tök durva, hogy egyáltalán nem nézek m1 hír- és kapcsolódó műsorokat, és valamiért mégis kíváncsiskodtam. nem bántam meg;)

megszűnt 2012.01.13. 22:54:26

@bóra77:

"Máskor egyébként írni szokta, ha valahol "fellép"... "

Csak én nem látom? Hová írja?

Zárójelben jelzem meg: az összes többi politológust látom, valahol felbukkannak, akkor is, ha nem akarom, ha kerülöm, pláne.

Akkor: én örülnék a teljes anyagnak! Nagy tisztelője vagyok Török Gábornak. Az egyedüli, mondhatom, akiben még nem csalódtam. Mondja amit gondol, amit érez, olyan, mint régen.

ulrike (törölt) 2012.01.13. 22:54:58

@knausz: Amit mondok az tk. nem más, hogy ezzel a kormányzati garnitúrával nem akarnak egyezkedni, egyedül Matolcsy elküldése már nem biztos, hogy elég. Egyedül az, hogy majd ezt a tv. részt nem alkalmazzuk, meg majd talán módosítjuk, már messze nem elég. Gyorsan módosítani kell, a joganyagot is, meg a kormányt is. Nem júliusban, hanem MOST.

megszűnt 2012.01.13. 22:57:41

@Átverés!:

"Jó volt látni Török Gábort az Estében. Lássuk is már ne csak olvassuk."

Egyetértek. De én is szólok, amikor olyasmi van. Te miért nem tetted? Másnak is jó látni.:)

Mindegy. Éntőlem most elköszönt az M1- en. Ez is valami.

panelburzsuj 2012.01.13. 22:58:36

@6.Lenin:

Amiket te sorolsz, azok egyének hitványságai.

SP doktorija meg az intézményrendszeré.

És most tettük rá a nagypecsétet.

(Nem kell értened, nem kell egyetértened - attól még így van.)

bóra77 2012.01.13. 23:00:04

@knausz: ide vagy facebook-ra. de ebben a közléskényszerében szerintem azért érezhető egy szolid váltás, talán úgy fél éve (?)...itt a blogon sokkal zártabb, viszont face-n - hírek szintjén - sokkal közlékenyebb. hogy mi okozta ezt a váltást, hát ...lennének tippjeim.

panelburzsuj 2012.01.13. 23:01:26

@Hepci:

Nem kell erőlködnöm.

Ragad, mint a bogáncs.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.01.13. 23:05:29

@panelburzsuj: miért, gondolod, csak itt fordulhat elő (Ejrópában), hogy egy tökfilkónak megírnak egy doktorit, netán lopott anyagból? Vagy Schmitt fordította volna le a 200 oldalt franszijjából, önnön verejtékével?
Úgy tűnik, nem lesz belőle semmi, Szijjártó is megmondta, márpedig etikai kérdésekben az ő tisztánlátására mindig építhetünk. :)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.01.13. 23:07:50

@bóra77: micsinál TG a faszbukon, beszól olyanokat, mint Dajcstomi és meztelen képeket tölt fel magáról?

megszűnt 2012.01.13. 23:08:48

@ulrike:

"Gyorsan módosítani kell, a joganyagot is, meg a kormányt is."

Úgy néz ki ez a kormány, mint akik módosítni, változtatni akarnának, de gyorsan?

Kicsit elvoltunk ezen a doktori ügyön és most újra rágódunk az alapkérdésen. Lesz-e IMF megegyezés?

Orbán Viktor javaslata, ma olvastam újra: Fektessünk magyar államkötvénybe!

bóra77 2012.01.13. 23:10:12

@Hepci: szeretnéd, ha ez derülne ki, mi?:) leginkább sajtófigyel...

panelburzsuj 2012.01.13. 23:11:06

@panelburzsuj:

"Vegyük észre": 2011

Tavaly január ...

megszűnt 2012.01.13. 23:12:12

@bóra77:

"(?)...itt a blogon sokkal zártabb,"

Ma pedig többször volt itt Török Gábor a nap folyamán, a saját blogjában, hát kérdezem:

- Nem érdemeltünk annyit, hogy szóljon nekünk legalább, akik megvitatjuk az írásait?

bóra77 2012.01.13. 23:15:09

@knausz: passz. nem volt rá érkezése, ideje, akármi...
nu szpatty, kidőltem:)

panelburzsuj 2012.01.13. 23:15:43

@Hepci:

Az akolszag kedves.

Belülről.

Talán ha egyszer megfordítod a kereskedésed irányát, jobban rá fogsz érezni.

panelburzsuj 2012.01.13. 23:18:51

@panelburzsuj:

A büszke borzanya összetoborzott
Néhány csellengô borzot,
Hogy szivének féltett kincsét,
Hat kicsinyét megtekintsék.
- Nézzétek! Az itt a menyország! -
Mondta dédelgetve hat egyszülött borzát.
Ám a bámészkodók formátlannak, torznak
Találták a sok torzonborz borzat.
Szólt az egyik, egy értelmesforma,
Kinek kedélyét e látvány felborzolta:
- Érdekes! Ha belülrôl, elfogultan nézed,
Ez az alom meleg kis családi fészek.
Ha kivülröl, s nem vakit el vonzalom:
... egyszerûen borz-alom...

megszűnt 2012.01.13. 23:21:08

@bóra77:

"az a huncut félmosoly mindent visz. Na majd megnézem még egyszer, mert lemaradtam, meg sajnos olyan gyorsan beszél TG, hogy alig bírom követni"

Tudod mit? Majd amikor hazaköltözöm, mert lesz egy olyan lépésem, akkor kérek lehetőséget és készítek egy interjút vele - csak úgy, nekünk vagy megjelentetjük valahol.:)

@ulrike:

Köszönöm szépen. Holnap megnézem, meghallgatom.

Nyugodalmas, szép álmokat kívánok!

panelburzsuj 2012.01.13. 23:21:32

@Hepci:

Lovemarks

országban pláne

(köpsz rá... az is megoldás - egyénileg)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.01.13. 23:24:09

@knausz: csak önök (Orbán Viktor és Knausz) után...

6.Lenin 2012.01.13. 23:27:47

@ulrike:

"Nem felmentésnek szántam. Pedig itt talán 1 sima hörgés volt csak. "

Ezt elfelejtetted elolvasni.

1 nem védtem és nem ítéltem.
Nem kutakodtam, hogy igaz-é a történet.
Azon sem lennék meglepve, ha nem lenne igaz.

A politikusok is emberek. TG felett sem ítélkeztem, mikor kiderült, hogy pénzt kapott a BKV-tól. Nyilván valóban írt politikai elemzéseket a közlekedési vállalatnak, naponta.

Akkor ez volt a módi. Valamikor mindenki szeretett volna 1 Dr. jelet a neve elé. Van amikor minden politikus és szavazó korrupt, valamilyen mértékben.

Elítélem mindet, mert alapjában idealista is lennék, de tudomásul is veszem egyben, mert emberek vagyunk. Csak a másiknál jobban szúrja a szemünket.

Nem vagyok álszent.

megszűnt 2012.01.13. 23:30:00

@Hepci:

Aludj jól! Szép éjt Neked is.:)

trabant 2012.01.14. 02:17:12

TG:
"Nem kérdés, hogy maga az ügy árt és ártalmas a kormánynak, az azonban már vitathatóbb, mérlegelés tárgyát képezheti, hogy a botrány kirobbanása után – tehát: ha már szándékuk ellenére előkerült - mi lenne jobb, hasznosabb a Fidesznek."

Istenem, hova jutottunk 2012-re?!
Magyarország anyagilag, politikai vezérkara emberileg, erkölcsileg, agyilag a nullponton, a világ szemében a magyar mint olyan a kiírva a kultúrnépek köréből, és arról értekezünk (egy politológus!), hogy mi hasznosabb a kormánynak és a Fidesznek???

Mi van itt kérem szépen? Csak a Fidesz számít, a 8-9 millió napi anyagi gondokkal vívódó magyar, sem az ország, sem az emberek, sem a doktorátusért megdolgozók becsülettel végzett munkája nem számít?

Magyarország, a tisztességel élni és megélni akaró lakói, a NOB, a MOB, a sportszerűség, az olimpiai játékok, az olimpia történetének sportkutató általi feldolgozása, a sport tisztaságának Schmitt Pál több évtizedes "sportdiplomata" általai lejáratása nem számít? Az ország diplomáciai kirekesztése, újabb lejáratása nem számít?

Senki és semmi nem számít, csak a Fidesz és a kormánya?

Gábor, ez komoly? Kötelet kell gyártani éjjel-nappal, mert hamarosan országos hiánycikk lesz? Vagy mindenki a kardjába dőlhet, kivéve a plágiumbajnok állítólagos sportembert, az éppen parkolópályára és a világsajtóban pellengérre állított államfőt és a fideszeseket?

A palástolatlanul durva fideszpárti mentalitás vajon hova vezet? (A fiúk nem csak kokit és sallerokat osztogatnak? Ha valaki ennyire elfogult, más eset nincs.)

trabant 2012.01.14. 02:49:14

@ciceró:
"gúnyosan fogják kiröhögni a kisdoktort. Lenézik és vele lenézik az országot is, akit képvisel."

Nem kisdoktori az! Az EU-nak eladta PhD-nak. A gátlástalanság és a szégyentelenség nem simer határokat.

Az alábbi linken Schmitt Pál önéletrajza található meg, ahol a PhD doktori cimet jogtalanul használja:

"University of Economics (1965). PhD (1992)."

www.europarl.europa.eu/meps/en/28133/P%E1l_SCHMITT.html;jsessionid=37F174586A4496F148F545F25EB2FE6A.node1

Magyarok és sportolók egyaránt égnek miatta, mint a Reichstag.

trabant 2012.01.14. 03:06:58

@panelburzsuj:
Nem lehet megnézni Schmitt dolgozatát? Félrevezetés.

A doktori disszertációk kifejezetten nyilvánosak. Jobb helyeken manapság már a teljes disszertációt hozzáférhetővé teszik az interneten is:

doktori.bibl.u-szeged.hu/ - Szeged
ganymedes.lib.unideb.hu:8080/dea/handle/2437/2265 - Debrecen.

ubul2000 2012.01.14. 03:20:49

@trabant: minden további nélkül megnézhető, csak nem fotózható

szoja122 2012.01.14. 06:20:36

@Akitlosz: Az első részeket elfogadom, de másként is el tudnám képzelni, kisebb a jelentőségük.

„Népszavazásokat akkor tartanak, ha azt a választópolgárok bizonyos része kezdeményezi. A részvétel jog, nem kötelesség, így a részvételi arány nem számít. A szavazók döntenek.”

Itt már problematikus a részvételi arány. Kevés ember nem dönthet mindannyiunk sorsán. De majd megtanulják mondhatod a logikád alapján.

Igen de ahhoz nagyon-nagyon sok idő kell.

Internet jó, technikailag semmivel sem kevésbé biztonságos min az amit most csinálnak.

"Az államfő pedig a jogosítványaival őrködik a rendszer megfelelő és hatékony működésén."

Ez csak akkor jó ha jó az államfő. Sok múlik egy emberen! Melyik eddig elnökről tudnád ezt elképzelni?
Talán Sólyom? De Schmitt Pál-ok is bekerülhetnek, ha szimpatikusak jó megjelenésűek, jó beszélő képességük van.

Az első igazán komoly probléma, amire már utaltam:

"A fontosabb dolgokról, és ezt ők maguk döntik el, hogy számukra melyek a fontosabb, népszavazásra érdemes dolgok."

Ma Magyarországon nagyon evés ember van aki felelősen tudna dönteni.

Sőt tovább megyek, se Te sem Én sem senki nincs és nem is lesz sohasem aki minden szakmai kérdéshez ért (emberjogi, szociális, tudományos, művészeti, oktatási, gazdasági, államigazgatási stb.)
A mostani képviselők sem értenek, de lehetőségük van szakértőkkel megtárgyalni, és ez alapján a el tudják dönteni, hogy mire, kire szavazzanak. Nem Magyarországra gondolok, mert itt a parlamenti demokrácia sem működik.

A nép erre nem képes. Nincs szakértője. Ha a TV-ben valakik elmagyarázzák jóval kisebb az esélye, hogy helyesen dönt mert nem érti meg amit mondanak.

"Természetesen direkten semmi. Az a védelem, hogy bármit is dönt a nép, annak hatásait hamarosan mindenki érezni fogja,. és nem szidhatja érte a politikusokat, csak saját magát és a többi szavazót. Így hamar belejönnének, hogy értelmesen és megfontoltan döntsenek."

Rövid idő alatt biztosan nem több száz év kell, bizonyítja ezt Svájc.

Másrészt az ilyen rendszer lassú. A gyorsan változó nemzetközi helyzethez nem tud alkalmazkodni. Ez is nagyon fontos ellenérv.

"Mi van ha a többség ingyen sört akar? Akkor az állam ingyen sör utalványt fog küldeni az arra jogosultaknak"

A sör még nem teszi tönkre az államot, de ha már komolyabb autót kér, nagy házat, stb. akkor igen.

Úgyhogy nem győztél meg. Annyi igazság van benne, hogy talán több népszavazás kellene, de közvetlen demokrácia a mai Magyarországon még nagyon sokáig a fenti okok miatt lehetetlen. Sőt szerintem tisztán ilyen rendszer sohasem lenne működő képes.

aszekelyek 2012.01.14. 07:28:23

@trabant: Igen. ennyire elfogult vagy. Nincs más magyarázat. :) Miféle kultúrnépek? semmivel sem különbek, csak ezt az imázst kreálták maguknak, itt meg vannak ilyen hozzászólók, akik terjesztik.. Most akkor a magyarokkal foglalkozzunk vagy a kultúrnépekkel ? Érdekellentéteink vannak velük. Az nem bizonyíték rá, hogy kultúrnépebbek lennének ők. A koncot /zsákmányt , értsd, a magyar piac és arról a jövedelmeik , nem eresztik. Ez ennyi. Vicsorítanak inkább.

aszekelyek 2012.01.14. 07:31:20

@lüke: Németországi barátnőm szerint ilyenkor ott jönnek az UFO-k....) vagy hasonló pl. világvége. Azt bedobták itt is bajnai mérésekor a tv2-n.

aszekelyek 2012.01.14. 07:40:05

@ciceró: ez volt a támadás célja , tudjuk de azért köszönjük. Bizonyosan tudom , nyugaton is vannak normális és tisztességes emberek , akik ha kapnak kellő információt, és kapnak, meg utánanéznek, akkor pontosan a helyén kezelik ennek a szánalmas ellenzéknek ezt a gusztustalan akcióját is. A németeknél biztosan. Ott nemrég kicsinálták így Guttenberget. Nem teljesen hülyék ott sem az emberek. Kb olyan az arány , mint nálunk. 10% minimum politikai analfabéta. Gondolom ők hiszik az atv- minden szavát..., az ottani megfelelőjét is , mivel a Szentírást kétlem , hogy ismerik , nekik az atv-ből jön ahelyett a duma és úgy is veszik , mintha az szent lenne.
Agresszolgának üzenem, hogy ne ítélj , hogy ne ítéltess!

aszekelyek 2012.01.14. 07:45:36

@knausz: ez olyan kézenfekvő , mint egy pofon! Miért tennénk más zsebébe a pénzt ? Akik ha kérünk , úgy segítenek , hogy előbb kicsit megrugdosnak , aztán még gondolkodnak azon , hogy olyat , amit kérünk biztosan nem adnak de erről tárgyalni is csak akkor hajlandóak , ha az majd megmondja , aki előttük rugdosott minket , majd eldönti a tárgyalásnak mi az alapja. Értsd követeléseik. Tárgyalás előtt. De feltételeik nincsenek. Áhhh. Sántakutya aki azt állítja..... :))) ?

aszekelyek 2012.01.14. 07:50:49

@jjulie: ez is egy vélemény. Nem több. Nekem pld Göncz úrról volt kevéssé jó véleményem. Az ő doktorijával ugye minden rendben volt? :DDDD

jjulie 2012.01.14. 08:03:14

@aszekelyek:

hát igen

a felcsuti leszarfaszu sántakutya adott neked erőt, hitet és nagy fideszpicsaszájat

a véleménynyilvánításhoz való egyenlő jogod, nem jelenti azt hogy a véleményed egyenlő értékű bármely más véleménnyel, még akkor sem

önmagában az hogy szabadon kinyithatod a fideszpicsaszádat, nem oszt nem szoroz, az orbán már gyömöszöl vissza téged a putriba ahonnan a kádár kivakart

jjulie 2012.01.14. 08:15:08

@aszekelyek:

törödj bele, a te felcsuti sántakutyád nem lesz itt bebetonozott kizárólagos kúró, már réges régen sérvet kapott

formailag még a helyén van, de már nem tudja elkerülni, hogy utolérje és keresztül menjen rajta egypár lézarblokkolós audi

orbántovábbi szerepét már megírták, szépen fokozatosan meg is tanítják neki a szövegét is meg azt is hogyan kell eljátszania

picsaszájú sérves orbánsántakutyaság, ez nem valami halmozottan hátrányos helyzet banya?

aszekelyek 2012.01.14. 08:17:50

@knausz: @ulrike: Amit mondasz az kissé antidemokratikus. Nagyon,. ez benne van egyébként az Úniós lapelvekben, hogy kiválogathatják, kikkel tárgyalnak és kikkel nem? meg az, hogy a kormányt úgy kell összeállítani, hogy az nekik jó legyen? VAgy az IMF működésének alapelve ez? Láttam én, hogy zúzták le több európai országban is a kormánokat de ők legalább tényleg sokkal nagyobb xarban voltak, mint mi. légyszíves nekem bármilyen joggal , jogi alappal alátámasztani, mi ad nekik arra jogot, hogy elmozdítsanak kormánytagokat és kormányfőket? Ha csak az nem, hogy egyik helyen sem szóltak addig közbe, hogy álljon meg a menet, míg azok a tények és helyzetek be nem következtek, ami miatt ezt most már kikényszeríthetik. Mert ez akkor előre megfontolt szándékkal megy. Aszongya békesi, aki valamiért , mint szagértő van tolva az atv-n, egy váteszként, miközben hazudik, hogy ha ez nem elég, akkor a piacok fogják öket széttépni. Szép, nem? Miféle demokráciáról beszél itt bárki? Ahol bárkivel azt tehetnek a pénzurak , amit csak akarnak. Nem tudom , hogy snassz kán mit tenne , ha el nem távolítják , de nem gondolom , hogy ennél rosszabbat tudna , mint ez a hölgy , az IMF chefin. A szájában biztos nem olvad meg a jég.... Az még képernyőről is jól látható. Szóval a francia-német érdekek .... Erről beszélgessünk kicsit. Ha már el is múlt 1920. Magyarország szempontjából. Nekünk mégiscsak kéne annyi nacionalizmussal bírni , mint nekik. Vagy ezt megengedni , mint teljes jogú tagországnak. Mely már a 3 % ktsgvetési hiány alá menést is elérte. Kín keservesen. Amiben sem az EU , sem más , a legkevésbé sem volt segítségére. Sőt. Akadályozni és kekeckedni tudnak és akarnak. Segíteni kell ? Azt nem. Csak ha a követeléseinket, amit nem közlünk, teljesítik. Majd csak 17-18-án lesz valami konkrétum,. Talán. erről meg azt mondja a tökfej agresszolga és békesi, hogy Orbán kormánya miatt megy az idő. Ahaaa.... ez előtt mit is lehetett volna? Érdemben? Semmit. Az időhúzás az éppen a chefin és a kanzlerin irányából jön. Nem kapkodják el a z európai válság kezelését sem. Valami briliánsat sem láttunk tőlük. Minket rugdosni az nem briliáns válságkezelés.
Pontosan olyanok, mint a férj, a frusztrált, akit a főnöke rugdosott és hazaérve ezt leveri az asszonyon , mint szerinte alárendelten. Az pedig a gyereket , mint alárendeltjét kezelve, jól eltángálja valójában semmiért. A gyerek belerúg a kutyába és az megkergeti a macskját.... Őket amerikaiak rugdossák. NA kit tudnak kiválasztani ? A magyarokat. Akiket alárendeltjükként tartanak számon.

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2012.01.14. 08:19:12

@knausz: Rosszkor bukott le. Ma egy volt orbánista helyettes államtitkár immunitást élvezne. Eltusolnák szépen az ügyet, ahogy azt kell.
Soroljuk fel a második Orbán-kormány korrupciós ügyeit :
- Semmi

Milyen érdekes...

aszekelyek 2012.01.14. 08:27:20

@ulrike: mert valami morális fölényt akarnak érzékeltetni, ami persze nincs nekik:) No, ezért kell kissé a nagy mellényeket kurtábbra szabni. egyébként ez a kormány kénytelen cipelni is a mások becstelenségének összes következményét is. A legdurvább példa , a három 3% hiány alatti teljesítmény utáni túlzott deficit eljárás. Ennek ellenére is. érdekelne, hogy azt a kormányt miért nem csesztették olyasmikkel, amelynek adtak 2008-ban készenlétit? Sokkal de sokkal rosszabb mutatókkal és nulla szavahihetőséggel.

jjulie 2012.01.14. 08:31:01

@ciceró:

aki elüldözte a kommunistákat, ő a haza, ő a magyarság egyetlen igaz megmentője eldöntheti itt hogy mi a korrupció, ki bűnös, és ki nem

aki megfékezte a kommunistákat és hazazavarta a ruszkikat, annak mindent szabad, és a magyarság és a haza örök hálával tartozik neki természetszerűleg

aszekelyek 2012.01.14. 08:31:08

@jjulie: törődni? Aztán ki akarja megtörni azt , aki nem hagyja csak úgy magát? Törni akarnak és zúzni? Elvárják , ha eleget törnek és zúznak , engem is , akkor bele törődünk? Igen , ez az , ami a legkomolyabb kifogás. Az szerepírókkal szemben. Az EU egy nagy mozsár és abban törik a magyart ?

jjulie 2012.01.14. 08:37:34

@aszekelyek:

hahahaha fideszpicsaszájúság, hahahaha

ja, hogy az újpesti kocsmában pofánbaszták a hülyét aki zöldfehér sállal a nyakában lila majmokat kiabált?

fideszpicsaszáj, hahahahahaha

lassan szervezheti az orbánsántakutya a következő fűbehugyozós játszóházat a kétharmados parlamenti többség birtokában, de ki ellen is?

hahahahahahaha

jjulie 2012.01.14. 08:41:50

@aszekelyek:

orbánországi szánalmas kádárvakaréknyüszítés visszafelé a putriba félúton

álmodj nagyot banya

aszekelyek 2012.01.14. 09:12:23

@jjulie: Köszi, hogy alátámasztod, miszerint a 89-ben harsogott szabadságjogok tökéletesen kiüresedett állapotban vannak mára. Viszont a javaink a nyugat európaiak kezén. Plusz még rettenetesen sok adósságot is felhalmoztak, akik itt teleszájjal békés átmeneteztek és verték a mellüket, hogy micsoda értéket kaptunk, a szabadságjogokat. Ezeket egyébként használják ellenünk fegyverként is arról felől ..., meg az itteni csicskáik. Az EU meg valami médiumnak /eszköznek használja. Ahogy már régen mondom. Éppen aktuális céljai elérésére , hol így, hol úgy. Majd döglött hal koromban úszom az árral , amit ők árasztottak ránk... tegnap békesi után, aki azt hazudta, példátlan a kamat, a 10%-os, pedig volt ez már simor idejében sokkal több is.... Spekulációs tőkééknek. Amikor soros itt itt randalírozott, tudod.... Pardon a cége alkalmazottai... hogy igazságbeszédesre vegyem a figurát..
Akkora vagyont csak úgy lehet szerezni , ahogy ő , ha valaki nem számítástechnikai zseni vagy született rot schild. Az a mentalitás, ami őt is jellenzi, hogy a más szorult helyzetéből, aminek előidézésében a keze is benne van, hasznot húzni, nem idegen az entente főkolomposaitól sem és az IMF vezetőitől sem. Lehetőleg a legnagyobb hasznot. Most akkor senki ne is akarjon valami önvédelmet gyakorolni? Ez mennyiben tisztességes vagy demokratikus vagy valami pozitívummal jellemezhető vagy tiszteletre méltó? A legkevésbé sem. A morál és a pénz kb nap -Föld távolságra vannak egymástól ma is. Mivel nincs új a nap alatt. Minden, ami van, már volt és lesz is. Így nézem én a jelen helyzetet. Azért, mert most EU elsőkörösök , az entente tagjai , a románok meg szépen csicskáznak nekik , a szlovákokat se piszkálják , a 16% -os adóval , csak félreállíttatták Radicsovát , helyzetet teremtve a vérnáci ficoéknak , újra... A csehek meg bevezetik a második pillért de kivezető pontos idővel és módszerrel... Hallom , beadtak egy benes dekrétumokról szóló beadványt az illetékes EU- soknak.... :) Eltöröltetés iránt .... :DDD Varrjanak rá egy gombot. Ha tudnak.... Ha már a szálakat nem akarták elvarrni rendesen. Fércmunkákat látunk az EU-tól . Ez az ügy is olyan , mint amikor az egyik sógornőm , női-férfi szabó mester , harmadik próbán a férces , krétás , nagyjából összeállított de még igazításra váró , készülő ruhát bemutatja a vevőnek. Aki fizeti annak az árát. Csak ő sosem akarja , hogy úgy vigye el a balhét , pardon , kész darabot a vevő , hogy semmi nincs rendesen eldolgozva és baromi kényelmetlen és szorítja is , leginkább mindenütt , hogy moccanni se bír benne.

jjulie 2012.01.14. 09:19:20

@aszekelyek:

az orbánsántakutyafalka dala

"Csil keselyűnk éjt hoz nekünk,
Meng küldi, a bőregér -
Tető alatt a házi dal,
s a mi fajtánk szerte-tér:
az éj az időnk, zsákmányol erőnk,
karmunk prédát kerít.
Sikert neked, ha tiszteled
a Dzsungel Törvényeit."

aszekelyek 2012.01.14. 09:28:11

@jjulie: Szondás ipse aszonta, nagy bólogatás közben agresszolgától, hogy a leginkább a reményvesztettség jellemzi a válaszadókat. erről két dolog juttt eszembe. Orbán már régen, kampányban mondta, hogy a szocik és librettózók a reményt akarják elvenni a magyar emberektől. No, hát ezt jól látta. rettenetes aknamunkát fejtettek is ki, amióta csak Orbán kormányra került, hogy azt a reményt is lepusztítsák, ami volt. Külföldi hazudozásnak és ordenáré hazugságok mindenütt terjesztésének ez volt a célja és értelme. Konrádék és tsaik. NYugati sajtóban, p. lendvai,... Washignton P. Nem sorolom. Nehogy egy kis bizalma legyen az EU-ban valakiknek is ez iránt a kormány iránt. Az első elnökségi naptól dehonesztáltak. Saját országukat. Ők, akik egy tönkre adósított , reményeitől ÁLTALUK!!!! megfosztott , országot hagytak hátra , Orbánnak és az összes itthon élő magyaroknak. Ezekre csak köpni lehet. Ma még igazabb, hogy el akarják venni még a reményt is. te is, vén fütty.... folyvást.
Az , hogy annyira elfordultak és rossz véleménnyel vannak az emberek , a szondás ipse szerint is az ellenzékről is , meg az összes pártokról szóló mérésben , emiatt van. Nulla teljesítményük van , volt a szociknak és librettósoknak Magyarország reményei , lehetőségei megvalósításában de még azt is legyilkolták , ami lehetett volna. A szondás ipse nem azt mondta , hogy csak a kormánnyal kapcsolatban van a reményvesztettség érzése a népekben. Az EU magatartása legalább annyira elkeseríti őket. Mint az , hogy a kormány nem tud úgy haladni, miattuk is , meg a szocik itt hagyott rakás xara miatt , ahogy egyébként tudna , ha hagynák. De látják és hallják az emberek , a megkérdezettek is , hogy nem hagyják. Akikről te is mondod , hogy értékesebb a véleményük... illetve csak az ér valamit.

pom pom 2012.01.14. 09:33:36

@trabant: TG nek már 100szor írtam... lehull mint a falrahányt borsó...

"A legforróbb hely a pokolban azoknak van lefoglalva, akik az erkölcsi válság idején megőrizték semlegességüket." (Alighieri Dante)

aszekelyek 2012.01.14. 09:34:19

@jjulie: Mára ennyi elég is volt belőled gonosz , ellendrukker , vén fütty. megyek a dolgomra verd a nyálad itt magadnak szépen. Lopsz a dzsungel könyvéből is. Miért is nem vagyok meglepve? Saját vers? Ugyan.... ahhoz tehetség kellene. nem elég hogy is mondta kertészákos? Alattvaló lelkületűnek lenni genetikusan. Ahogy te.

jjulie 2012.01.14. 09:37:00

@aszekelyek:

"Leopárd pettyes bőrére vigyáz; szarvára bölény;
légy tiszta: vadász erejét mutatja sörényén a fény.

Vélnéd: az ökör letipor, vagy agancs átszúrja tüdőd?
Ne mondd: Tudjuk valahányan, tíz évaddal előbb.

Ne fojts idegen fiókát: tán a húgod vagy öcséd.
Lehet, hogy a medve az anyja, s őrzi az életét.

"Ki, ha én se" - rikolt a kölyök első prédája nyomán;
nagy a föld, s a kölyök kicsi: majd okosabb leszen évek után."

jjulie 2012.01.14. 09:46:36

@aszekelyek:

picsaszájú orbánsántakutyafalka nyüszítés

hahahahaha

és

hahahahaha

hiába vakart ki a kádár a putriból

és

hahahaha

nyünyüge 2012.01.14. 10:03:45

@aszekelyek:

Erre varrjál gombot!

"Járai Zsigmond, a jegybank felügyelőbizottságának elnöke szerint Magyarország csak egy gazdaságpolitikai fordulattal tud kilábalni a nehéz helyzetből. Úgy látja, az EU-szabályoknak 150 százalékig kell megfelelni, módosítani kell az adórendszert, a jegybankot pedig minden hibája ellenére hagyni kell dolgozni."

www.vg.hu/gazdasag/gazdasagpolitika/jarai-szemelyi-valtozasokat-is-igenyel-egy-uj-gazdasagpolitika-366598

ubul2000 2012.01.14. 10:04:52

@aszekelyek: na ja, kertészákos a sajátjairól beszélt, alávaló fajta, mondta

pom pom 2012.01.14. 10:06:51

@nyünyüge: akkor eddig rossz irányba mentünk volna? na ne má...

pedig már volt a zországban szinte 8% optimista...

aszekelyek 2012.01.14. 10:09:50

@Hepci: Az jutott eszembe , hogy a szonda ipse is azt mondta , hogy a zemberek torkig vannak a , pártokkal és politikával. Nos bajnai idegenkedése ennek is tudható be. Ő egy tiszta imázst akar magának építeni. Illetve akarnak neki építeni. Mintha felül állna azokon , akik már voltak itt miniszterelnökök és pártfunkcik. Holott dehogy áll ő bármi felett is. A legnagyobb elqrások élén állt. Az állam zsebének fosztogatásában is fő ember volt. Mindjárt feri jobb keze. A bal veres volt.
Amit a szerző ír , abban bizony sok igazság van , ami az imázsa építését illeti. Állandóan valami mentőangyalnak akarják itt is eladni. pl, hogy ő állította volna pályára a magyar gazdaságot. Ezzel az ócska , duplafenekű dumával. Igen , állította , elég rossz pályára. Ga zdasági mini és minielnökként is. Ismert tény , hogy 2009-ben bajnaiék is olyan hitelt akartak volna kérni az IMF-től , amit ma Orbánék. Sokkal rosszabb teljesítmény mellett. Persze nem kaptak. Csak ezzel nem volt és nincs tele a média. Egy mákszemmel nincs több hitele , mint Orbánnak.
Ő kibicel. Akinek semmi nem drága. A nehezét küzdje végig Orbán. Majd ő jön és megint eladják valami csoda megmentőnek. Holott csak arról van szó nála , hogy ő egy szuverenitást szótárból is törölni hajlandó jellem. Szépen befekszik mindenki alá. Le se xarja , hogy a mély szegényeknek az mégis milyen lesz. Őt ajnározni fogják pld az amerikai sajtóban. Békesi tegnap agresszolgánál aszonta , hogy ha nem nyúlnak hozzá Orbánék a manyup pénzhez , a hiány 6!!! %- lett volna , legalább. Olyan szuper költségvetést hagyott hátra. No de atv nézőnek ezt mondhatja is... Sose jön rá , hogy bajnai egy más .arkával csalánverő , amerikai sejhajnyaló és kicsit sem magyar érdekeket következetesen képviselő illető. Nem áll össze a fejecskéikben ez. Szomorú tapasztalatom ez. Ha magyarázom , akkor sem. Nincs fogadó képesség.Helyette rohadtfideszorbán van. Vagy valami hasonló ordenáréság. A korlátoltság kiterjed arra is , nyilván , hogy nem ismerik fel a saját korlátoltságukat sem. Ha igen , a frusztrációjuk inkább durvaságba csap át. Még hogy ők nem értenek valamit!
Nagyon hasznos lenne megkutatni , hogy akik bajnaiban látnak jobb jövőt , mekkora túlsúllyal rendelkeznek. Mert tipikus bóvlivevők. Akik a piknikus csoportba tartoznak. zabagépek magyarul. Minden xart összevesznek. Pénzt nem képesek megfogni. Akiket eddig eddig interjúvoltam erről, mind eléggé nagy túlsúllyal bírtak. Az elhízott , kórosan elhízott kategóriába sorolhatóak. mint a mosópornál, a minielnök eladásnál is ezt kell nagyon szem előtt tartani. kiknek akarod eladni. Magyarországon pedig a lakosság nagyon nagy hányada kórosan elhízott. Mindig meg is vették a bóvlit. Szerintem akik bajnai imázsát építik, erről az oldalról közelítenek. A pártokat ezért hanyagolják annyira feltűnően. Márkaépítésben zavarná Őket. Erősen. A bóvlivevő pedig nem emlékszik már arra , hogy a szocik kisebbségi kormányát vezette bajnai. A legdurvább megszorításokat minden szégyenérzet nélkül vezényelte le. Annyit bírt kipréselni magából , hogy mindenkinek fájni fog. Ha megint idetolják minielnöknek , az megint mindenkinek fájni fog. Kivéve azokat , akiknek akkor sem fájt. Akiktől Orbán merészelt mégis egy kis lét bekérni. Szép hétvégét neked!

ubul2000 2012.01.14. 10:15:29

@nyünyüge: a jegybankkal nem az a baj, hogy nem hagyják dolgozni, hanem hogy nem dolgozik. Éppen ezért noszogatják

pom pom 2012.01.14. 10:18:04

@ubul2000:

Kedves Dr. Ubul !

mégis mit kellene csinálnia? a devizatartalékon traktorokat venni? és a vezető beosztásúak traktoroznának, hogy fellendíccsék a gazdaságot?

üdvözlettel: Dr. Pom Pom.

ubul2000 2012.01.14. 10:18:17

@aszekelyek: "Igen , állította , elég rossz pályára. Gazdasági mini és minielnökként is."

Csak ezt az igazságot nehogy az idióta menőmanó mártának mondjad, mert kitér a hitéből :)))
Bezony

szoja122 2012.01.14. 10:20:20

@aszekelyek: "Ő egy tiszta imázst akar magának építeni. Illetve akarnak neki építeni. Mintha felül állna azokon , akik már voltak itt miniszterelnökök és pártfunkcik."

Felül is áll, persze a többiekhez képest csak.

Másrészt csak is ilyen típusú -ha nem ő-, mentalitású ember kell, aki nem hőzöng, nem agresszív, nem folytat háborús retorikát, nem akar mindent és mindenkit legyőzni, nyugodt halk szavú, de meggyőző, jó retorikai képességű, nem gondolja, hogy nála van a bölcsek köve.

Ez mind ráillik Bajnaira.

A Fideszből pl. Varga Mihályra. Navracsist már nem említeném, mert ő már elvesztette az ilyen irányú "szüzességét".

Persze nem tudhatjuk, hogy élesben milyen politikát folytatna. (Bajnai)

Ez nagyban függ attól, hogy más párt -és milyen- támogatja, vagy saját pártjával kerülne kormányra.

ubul2000 2012.01.14. 10:21:37

@pom pom: Kedves drága pom-pom!

Már többször írtam simor elvtársnak, hogy a tartalékot utalja át nekem, én hasznosan tudnám felhasználni. De eddig még nem tette, sajnos

üdv: doktor bubó, akarom mondani ubul

ubul2000 2012.01.14. 10:24:22

@szoja122: "de meggyőző, jó retorikai képességű"

gondolom a libatenyésztőket is így sikerült rászednie

aszekelyek 2012.01.14. 10:26:15

@nyünyüge: Kivárom én ezt. Amikor majd végre kisül, mit is akarnak konkrétan, majd 17-18-án, miben maradnak... .) mert ugye nem is tudjuk, mik is azok, amiknek megkell felelni. :) Konkrétan. Tárgyalástechnikai alap, hogy főlé kell lőni, erőset, hogy legyen honnan engedni:) eddig ezt tudom neked ráfércelni. Járai úrnak bizonyosan van sok igaza. Ha kapunk IMF hitelt. ami a támaddások kivédésére kell, és mondják, az meg fogja majd a kezeket,.. végösszegben jobb lesz a dolog és ez számít. Szerintem orbánnak eszébe nincs egy mákszemnyire is elhagyni szaladni bármit. Nyugodtan engedhetik, hogy negyed évente szépen megnézzék, ami zajlik. Kár, hogy nem tették, már sokkal előbb, hagyták, az EU is, hogy feriék úgy összedöntsenek minden egyensúlyt. No de a mai nappal és a jövővel kell most foglalkozni. Nem feledve, hogy kik romboltak itt sok évig túlzott deficit eljárás alatt tartva az országot. Hazudozva. Azt egy pillanatra sem. megy a kettő együtt. Még azelején, novemberben írtam, a kormány céljai nincsenek messze attól, h amit a z IMF elfogad, vagy jónak vél. A Széll Kálmán tervet jónak találták anno , van mit elővenni. A dolgok elfajulása mondjuk megakadályozta, a külsők eléggé, a megvalósítását. Az IMF hitele megteremtheti azt az esélyt, hogy meg is tudják valósítani. Jobbat, mint ez, senki, senki -e hazában és azon kívül sem, tud felmutatni. Valamit kaffog az lmp a szociális bla,blával... , pardon, szociális demagógiával. Ami ugye a szociktól is jól elcsépelt már. jobbat meg ne tudnak. Kaffogni igen. Lehet , nyugodtan. Azzala 4 %-kal, amijük van mérve. demokráciában a jobbik is azt kaffog. amit akar. ők is. a jobbikos , kissé frankeinsteinre emlékeztető alkatú úr , már megint újra akar tárgyalni. Mint megoldás.... Menjen és tárgyaljon.... Ha azt képzeli, hogy ennek van reális alapja. Bekopog , köszön szépen és megkérdezi , hogy tessék mondani , lehetne-e újratárgyalni az adósságunkat? Minden esetre vigyen valami golyóállót és viselje is. :D

szoja122 2012.01.14. 10:32:06

@ubul2000: Vonánál, aki agresszív a felsőfokon, Orbán csak kiscserkész lehetne e tekintetben mellette, és aki Matolcsynál jóval nagyobb mértékben elvarázsolt unortodox, sehol másutt ki nem próbált gazdaságpolitikát folytatna, több nagyságrenddel jobb.

pom pom 2012.01.14. 10:33:29

jaj.... mikor lesz má vége a zálamcsődnek... úgy "unatkozom"... egy kis vér kéne

szoja122 2012.01.14. 10:35:46

@ubul2000: Ha csak az lesz a felhozatal, ami most van, nálam Ő a favorit.

aszekelyek 2012.01.14. 10:37:22

@szoja122: dehogynem , úgy adja elő már most , hogy nála van a bölcsek köve. Az ilyen alamuszi pasasoktól mentse meg az Isten Magyarországot. Addig hízeleg, míg hátba szúr. Elég , ha egyszer , csak kicsit háttal fordulsz neki. Majd széttárja a kezét, mint a hajdú-bét úgy kapcsán, Magyarországgal kapcsolatban és azt mondja pislogva sűrűn, hogy nem tudtam többet tenni értük. Még csak meg se okolta, miért. A hazugsággal nyerést már építik megint. ferike retorikai képességeit is arra használták fel. Bajnai egyébként eleddig k ifejezetten rosszul beszélt. mint megyó. Gondolom a john Hopkinson őt taníttatók kavicsot tetettek a nyelve alá. Úgy beszéltették eddig. mert most feltűnően pereg a nyelve. Nagyon nem ilyen volt. Valamint nem állandóan lesütött tekintettel dumált. Pislogás azért még van. Az nem egykönnyen javítható. Ha elhagyja , akkor végleg úgy döntött , gazember lesz és akkor már a pszichopata jellem lesz a sajátja. A totálisan szociopata is. Mert akkor már nem is fogja érdekelni , tudat alatt sem , hogy hazudik. Megsemmisül a természettől való bűntudata.
Ami most , a pislogásában még fel-fel villan. El tudom képzelni , vannak ehhez is technikáik az őt képeztetőknek. Képzőknek. lehet például hipnotizálni ilyenre sztem.

ubul2000 2012.01.14. 10:37:47

@szoja122: "Vonánál ....... több nagyságrenddel jobb."

Kétségkívül. Bajnai sokakat becsapott, (akik közül sokan életükkel fizettek a naivságukért) Vona meg senkit. Ebben tényleg jobb, mi az hogy, nagyon is!

aszekelyek 2012.01.14. 10:38:38

@szoja122: De ha többszörös személyisége van, még könnyebb. nem lehet véletlen a kiválasztottsága. A célnak alapból kell megfelelnie.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2012.01.14. 10:38:38

@pom pom:
Seholsenemvagy doktorom.

Én már nagydoktori vagyok és a fejlécben is. Hehe.

nyünyüge 2012.01.14. 10:41:40

@aszekelyek: a gombot nem szokás fércelni.

És a kormány sajnos súlyosan téved, ha azt gondolja, hogy ez a "tárgyalástechnika" az IMF-fel és az EU-val a jelen (görög válság utáni) helyzetben az ország javára tud válni.
Szerintem.
Hogy a helyzetértékelésben tévednek vagy igazából meg sem akarnak állapodni, ill. e kettőnek milyen kombinációja áll fenn, azt nem tudom eldönteni.

Szociális blablának és kaffogásnak nevezni az ellenzék véleményét a kormány egyértelműen elit-párti szociális és adópolitikáját megfigyelve meg nem túl elegáns megoldás. Épp ma olvasom, hogy még a gyed-ben is megszivják a kisebb keresetűek az adójóváirás kivezetését (márpedig ugye a fiatal anyák túlnyomó többsége kis keresetű).

ubul2000 2012.01.14. 10:43:21

@szoja122: pedig annyi hasonszőrű gazember van a környékeden
gyurcsótány, mesterházy, horváth csaba, schiffer, stb - szóval neked bő a választékod

bajnai - mint ember - olyan, mint egy szappanozott giliszta

aszekelyek 2012.01.14. 10:44:23

@ubul2000: Pl nem védi a forintot és eleddig se tette meg. Amióta simor van. Nem működik együtt. pedig köteles. No de ez nem szúrja a szemüket odakint. @szoja122: megint becserélnék , mint megyó helyére ferit. Feri helyére bajnait. Nem indulna ő csak így..., párttal... nem hinném... Majd megint ő lesz a megmentő, mint mondtam.

aszekelyek 2012.01.14. 10:55:01

@nyünyüge: középosztály erősítését ígérte a kormány. tehát a jól képzettek családjainak népesség reprodukáló produktumát honorálja. Az biztosan valami nemzetellenes dolog és nem kívánatos is. Aha. hát, ebben megoszlanak a vélemények. Más preferáltak meg kevésbé teccenének az IMF-nek is. Ha már a kedvüket keresnéd...., szociálisan. Bajnai is elvette az egyik jövedelempótlót a kiskeresetűektől.... , értsd a képzetlenektől. Azt meg ne írjuk a kormány számlájára, ha a multik nem akarnak fizetni, vagy a munkaadók, egy rendes bért. Még minimálbért sem. Ők foglakoztatják a kiskeresetűeket zömmel. Ezért is az EU-nál reklamálj. Jó is lenne, ha mondjuk az lmp és a szocik ezt harcolnák ki az EU-ban... is. mondjuk nem csak a kormányra vicsorítanának. Munkaadókra és multikra és a nyugati , olcsó munkaerőkért itt dolgoztatókra. Ezért írtam, hogy bla, bla. Azt kell ezzel nyúzni, aki nem ad nekik több bért. Az IMf nem fogja engedni, hogy az egészségügyben legyen béremelés. Csak szólok. HA a kormány akarná is. de jó, hogy ekkora államadósságot csináltak feri és bajnai regnálás alatt , ugye? ! Attól koldulunk. Szó szerint. No és a barátainktól, akik a piacot uszítják....

lüke 2012.01.14. 11:03:57

@Dr. simonmondja.:
fenéket ,kopoltyú ív
ami a fejedben van:)
s az is a fejedben kezdödik:),ha van
s hogy bövitsem a term. tud. ismereteid:
www.ana.sote.hu/noszek.htm
benne van a megkell porc is:)

pom pom 2012.01.14. 11:08:55

@Dr. simonmondja.: én már tegnap is doktor voltam... és Dr. Lükét ne izgasd a léccel...

tisztelettel: Dr. Dr. Dr. Dr. Pom Pom

kelt, a nemzet Fővárosában, fojó hó lyanuár 14.dikkén

pom pom 2012.01.14. 11:13:04

Kedves Nertársak és Nertársnők!

évérték(v)előt tartok. elérkezet az álamfői utollsó (vég) álomás

társadalmi és erkölcsi válság van...

az álam szétesése most ért el utolsó fázisába... nem működnek a jogszabályok, álami intézmények, azaz semmi...

ennek a versenygazdaságra jelentős hatása van, de most az elmúlt 2 évben még háború is fojik a gazdaság ellen...

ennek a betetőzése a már fojamatban lévő: ÁLAMCSŐD

és az azt követő polgár uppsz, BELHÁBORÚ

tisztelettel: Dr. DLA, Phd, Corvin-láncos, alternatív Kossuth-díjas, dr. Pom Pom

kelt, a nemzet Fővárosában, fojó hó lyanuár 14.dikkén

utóirat: Pic Úr! megvárhatlak?

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2012.01.14. 11:18:27

@lüke: Doktorom, egyrészt nem találom a tejlécet, másrészt, a doktorsághoz remélem nem kell tanulni,
mer akkor rugok !

nyünyüge 2012.01.14. 11:20:56

@aszekelyek:
egy kezdő tanárnő, óvónő, szakképzett nővér stb. véleményed szerint nem tartozik a jól képzett középosztályba?

"Ahhoz, hogy valaki minden hónapban megkaphassa a maximális összegű gyedet, tavaly elég volt bruttó 160 ezer forintos jövedelem is, idén viszont már legalább bruttó 196 ezer forintos kereset kell hozzá ...

Bruttó 160 ezer forintos havi jövedelem után januárban ugyan a tavalyinál ötezer forinttal magasabb összeg, 114 142 forint gyed jár, abból azonban csak nettó 84 465 forint marad. Az adójóváírás eltörlése miatt ugyanis havonta 8 ezer forinttal több személyi jövedelemadót vonnak le az ellátásból. Vagyis az érintett szülő 4 ezer forinttal kevesebb gyedet kap kézhez, mint tavaly decemberben. ..

Átlagosan bruttó 167 ezer forintos jövedelem kell ahhoz, hogy szinte hajszálpontosan ugyanannyi gyedet kapjanak januárban a szülők, mint amennyit tavaly decemberben .."

penzcentrum.hu/showimage.phtml?i=http://penzcentrum.hu/images/content/201201/14-gyed_valtozasa_2012.png

penzcentrum.hu/adozas/pofon_a_kisgyermekeseknek_a_gyeden_is_tobb_ezret_bukhatnak.1031196.html

lüke 2012.01.14. 11:22:48

@Dr. simonmondja.:
minek az?
(nálam csak tudni kell)
(nézd meg a nagy malacot,tejléce van)

nyünyüge 2012.01.14. 11:23:02

@aszekelyek:
a hajdú-bét szálat meg ideje volna valami korszerűbbre cserélni:

mno.hu/migr_1834/helyreigazitas-422201

ssi 2012.01.14. 11:32:48

@nyünyüge: @ciceró: @ulrike: kor/kórral jár, vagy a kormány teszi, de gyanakszom
- pl. Járai még pl. MNB FB tagja: "kritikái"(?) jelenthetik az "átmenet" segítését is O.V. pálfordulásához ..
- O.V. mosolyog, nyugodt, még akkor is, ha "természetesen" 180 fokos fordulat vesz

pl. Mellár, Chikán kormányon kívülről bírál, nem O.V. bizalmasai, nincsenek benne a 12 közgazdászban, nincsenek kormányi státuszaik, állami megrendeléseik ..

2011 december:
- Rogán 2 milliós fizetséget javasolt J.Zs-nek a KT-ben, de leszavazták
- kgfb fizetési kötelezettség alól mentesített állami járműpark kárrendezéséhez szükséges feladatokat CIG láthatja el
privatbankar.hu/biztositas/jarai-biztositoja-vegzi-majd-az-allami-autok-karrendezeset-243320

2012 január
- J.Zs. lemond a KT-ról .. pletyka(?), hogy bővíti privát vállalkozásait
"2012. évi költségvetése jóval fegyelmezettebb és szigorúbb, mint a korábbi évek laza büdzséi, a kormány által kitűzött célok pedig helyesek és reálisak .. költségvetésben rejlő tartalékok engedik, hogy a kormány kezelje a gazdasági helyzet romlásából fakadó feszültségeket. Amennyiben e romlások folytatódnak, további költségvetési korrekció lehet szükséges, amelyhez megvan a szükséges kormányzati elköteleződés "
www.narancsjuice.hu/cikk/lemondott-jarai-kovacs-az-uj-kt-elnok
- J.Zs. fordulat kell, de meglesz, jó az irány
"Ma is azt gondolom, a büdzsé rendben van a mai európai és világgazdasági körülmények között, fogadást is mernék kötni rá, hogy 3 százalék alatt lesz a költségvetési deficit"
www.vg.hu/gazdasag/gazdasagpolitika/jarai-szemelyi-valtozasokat-is-igenyel-egy-uj-gazdasagpolitika-366598

@knausz:
én megtartottam a lánynevemet, így nálunk tisztán látható, hogy ki mit ért el - egyedül :)

@lüke:
- írod: Mo-on bohózat a dr-bírálat. és Ausztriában, vagy máshol?

kedves elől @Dr. simonmondja.: és @pom pom: hátul dr!
először is gratula nektek a sikeres tudományos fokozatért. csak így tovább :)
- S.P. még elcsípte a könnyebbet 1992-ben :) akinek meg fontos a tudományos fokozat, úgy is továbbtanult
- 1993-tól fokozatosan vezették be nálunk az egyetemi/kisdoktorit felváltó és sokkal magasabb követelményeket támasztó Phd-dr-t

na, legyetek jók ! engem vár a vörösborba áztatott áfonya :)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.01.14. 11:34:51

@aszekelyek: annyit értettem a dologból, hogy az idegenszívűek nagyon tolnák ide a kókadt Bajnait a kövér bóvlifogyasztóknak... :D

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2012.01.14. 11:38:45

@manyike: A Phd-n még gondolkodom.

Lehet róla szó, ha megoldható futballtudományok doktora témában.

ubul2000 2012.01.14. 11:44:35

@nyünyüge: ez a helyreigazítás nem teszi semmissé azt a tényt, a wallis - Bajnai 3 éves tevékenysége után 5 milliárd vesztességgel vitte csődbe a Hajdú-Bét-et

ssi 2012.01.14. 11:47:50

@Dr. simonmondja.: :)) minden megoldható, mint a szucializmusban. hajrá! csak helyezkedj jól:)

látod: még alapvető morális elvárások is csak a (politikai)színtől függnek

a kormánynak az a feladata, hogy minden esetben feltétel nélkül támogassa a köztársasági elnököt. Giró Szász András elmondása szerint a kormánynak nincs beavatkozási lehetősége, és ezzel kapcsolatban nem is mond véleményt. Hozzátette: a köztársasági elnök az állam első embere, a kormánytagok pedig az állam első szolgái, ezért támogatniuk kell feltétel nélkül Schmitt Pált.

hoplita 2012.01.14. 11:49:18

@Hepci:
Te vagy akkor a király..:)))

hoplita 2012.01.14. 11:52:44

@nyünyüge:
Igazad van, i az a 15-20 öngyilkos, ugorgyunk, igaz, Pósalaki úr?
Kár hogy te nem vagy köztük, libsikém...akkor bezzeg rína a fajtád szája.

ubul2000 2012.01.14. 11:56:38

@nyünyüge:
Ez korszerűbb? A magyar gazdaság megroppantásában vállalt szerepe:
1. 2006. július 1-jétől 2007. június 30-áig fejlesztéspolitikáért felelős kormánybiztos lett. Felügyelete alá tartozott az uniós pénzek elosztásáért (!!!!!) felelős Nemzeti Fejlesztési Ügynökség.

2. 2007. július 1-jétől 2008. május 14-éig Önkormányzati és Területfejlesztési miniszter

3. 2008. május 15-től 2009. április 16-ig Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztériumban miniszter.

4. 2009. április 14-től miniszterelnök

Tehát 2006 július 1-től tevékeny részt vállalt az ország lerombolásában. Erre semmilyen mentség nincs!

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2012.01.14. 11:57:19

@manyike: Piramisjáték.
És az alján vannak a - gránitkemény alapok -.

És azzal a lábukon mennek majd a Duna jegére koronázni.

És ploccs.

lüke 2012.01.14. 12:02:46

@manyike:
ld költségvetés( hány éves hiányt vet a szemünkre az IMF?)
máshol nagyobb a fegyelem, s a cim respektje is
(irtam már: láttam 6 elemis kandidátust-orosz példa-, s volt ,aki egy szót se tudott németül én irtam a németet, aPhD-hez, de volt itthon olyan, hogy a köszönetböl kimaradt új prof.- a disszertáció már fél éve be volt adva- felébredt a végére, s retorziót gyakorolt)
osztrákok:
eduline.hu/felsooktatas/2011/8/22/20110821_zrinyi_nemzetvedelmi_egyetem_kamu_diploma

hoplita 2012.01.14. 12:09:12

@lüke:
Ugyan.
Horn pufajkásgecigyuszi is a közgazdaságtudományok kandidátusa, rosztovi gyorstalpalós szakérettségis.
A jugó gazdásgról írta a doktorit.
Nem értem miért nem a marslakók szexuális szokásairól....
Szerencsére immáron a pempörszökkel vív élet-halálharcot és azt sem tudja merre van arccal.
Van egy régi japán mondás.....Akit igazán meg akarnak büntetni az istenek, először az eszét veszik el.

ubul2000 2012.01.14. 12:16:14

@hoplita: ezek szerint gyuszit már ifjúkorában büntették

hoplita 2012.01.14. 12:19:38

@ubul2000:
Hogy rohadt vóna bele az anyjába..!!

Mellesleg ovika nagyvonalúan a mi pénzünkön üdülteti a férget a Kútvölgyiben, külön szobában, horribilis összegért.
A másfél millás nyugdíját meg felmarja a kiccalád.
Magyarország, én így szeretlek.:(

lüke 2012.01.14. 12:26:27

@hoplita:
pont ezt írom
pl a klinikán pár kandidátusiban erölklödnöd kellett,míg megírthattad a sajátod, 50 évesen
(egyetlen belgyógyász volt, aki 32 évesen kandidált,
de ma is ismerek olyat,aki még nem belszakorvos, de PhD-je van)

panelburzsuj 2012.01.14. 12:29:05

hm, hm ...

Vajon a (hályog)smittdoktorkodás mélyebb rétegeibe fúrtunk-e?

"egy dolgot tudunk: az inga nem állt meg"

"de nem tudjuk, hogy merre fog elindulni"

"jobbról jobbra, jobbról balra, jobbról középre"

"merre fog elindulni, ha elindul"

Szegény Galilei. Hogy ő is minek dobált, lengetett meg méricskélt? ...

ubul2000 2012.01.14. 12:37:58

A pártatlan tájékoztatásban a média agyonhallgatja a Jobbik mai rendezvényét, mindkét libsi média.

Az mszp-szdsz és a fidesz-kdnp is.

panelburzsuj 2012.01.14. 12:42:45

@lüke:

Tényleg, miost már rékerdezek:

Ha sokan csinálnak valami disznóságot, akkor az a sokaság miatt tolerálhatóbbá válik, vagy ellenkezőleg: határozottaban kéne fellépni ellene?

Pl: "todományos" teljesítmény szerzése kisebb-nagyobb mértékű hamisítások út-ján?

ubul2000 2012.01.14. 12:47:44

@panelburzsuj: nem a közvetítést hiányolom, hanem a tisztességes tájékoztatást.

megszűnt 2012.01.14. 12:53:44

@aszekelyek:

"Amit mondasz az kissé antidemokratikus. Nagyon,. ez benne van egyébként az Úniós lapelvekben, hogy kiválogathatják, kikkel tárgyalnak és kikkel nem? meg az, hogy a kormányt úgy kell összeállítani, hogy az nekik jó legyen? VAgy az IMF működésének alapelve ez? "

A német közvélemény, ha van ilyen kifejezés, ebben a formában, Orbán lemondását várja és a kormány átalakítását.

És van egy érdekes hírem számodra. Nekik Gyurcsány=Orbán és mérsékelt, józan felfogású vezetésre várnak. Talán nem ok nélkül.

panelburzsuj 2012.01.14. 12:56:29

@ubul2000:

Tisztességes az lenne, ha minden rendezvényről hirgetést adna fel a kezdeményező.

Pénzért, átlátható, kontzrolálható kasszából.

A többi nyervákolás. Ki-ki a maga brancsa mellett.

fazajani1949 2012.01.14. 12:57:10

Kérdés: ha valaki szerződést ír alá hamis névvel, akkor az semmis. Ha valaki törvényt (törvényeket) ír alá hamis névvel (mert pl. nem igazándiból doktor), akkor ezeknek a törvényeknek a kihirdetése érvényes vagy sem? Szerintem, ha (majd) valakitől plágium miatt megvonják a doktori cím használatának jogosságát, az bizony visszamenőleges hatályú, tehát minden törvény amit az a bizonyos személy aláírt, az semmisnek tekintendő. Szerintem, igen. Persze az én véleményem, az egzakt tudományok és mérnökök világából való személy véleményének kell tekinteni. Kérdés, mi a véleménye erről a jogász szakmának.

Fazakas János
A kémiai tudományok kandidátusa
(komolyan, de igazándiból kandidátus, vagy újmagyarul píéjcsdí)

ulrike (törölt) 2012.01.14. 13:00:05

1. 2011.12.30. – OV a Kossuth rádiónak
az IMF "ad nekünk egy biztonsági hálót, akkor nagyobb önbizalommal, nagyobb biztonságérzettel vágunk bele az előttünk álló időszakba, de ha nem jön létre ilyen megállapodás, akkor is megállunk a saját lábunkon".

2. 2011.12.30. – Gulyás G. a NOL-nak
A Fidesz jogi szakpolitikusa állítja: jogilag nem tilos, hogy a kormány hozzáférjen a jegybanki devizatartalékhoz, és a 35 milliárd euró egy részét gazdaságélénkítésre fordítsa.
„– Nem tilos a jegybanki devizatartalék ilyen célú mozgósítása?
– A jogi lehetőség szerintem erre adott, illetve szükség esetén megteremthető. Ez nem alkotmányjogi, hanem gazdaságfilozófiai kérdés.”

3. 2012.01.04. – Pleschinger Gy., NFM a Economistban
’Mr. Pleschinger said a precautionary credit line "would be very beneficial" for Hungary, and would help win back market confidence. But, he said, if a deal isn't struck, the country has fallback options. "It wouldn't be a tragedy," he said.’

4. 2012.01.05. – Fellegi Á., kormányszóvivői tájékoztatón
Készek vagyunk feltételek nélkül leülni és bármiről tárgyalni. Ez nem azt jelenti, hogy bármilyen feltételt elfogadunk - hangsúlyozta.
A miniszterelnök úrtól jövök, tehát ez a miniszterelnök álláspontja is: tárgyalhatok készenléti hitelről, van erre mandátumom - emelte ki. De ez soha nem volt kérdés - mutatott rá. A lényeg, hogy egy biztonsági hálóként működjön a megállapodás - fűzte hozzá.

5. 2012.01.05. – Selmeczi G. egy kérdésre válaszolva
„január 2-án még béke és nyugalom volt a piacokon és a tőzsdén, majd amikor visszajöttek a szilveszteri buliból a brókerek, akkor újra támadásba lendültek..”

6. 2012.01.06. – FitchRatings (Úgy látszik, ezek is visszajöttek a buliból)
Bóvliba minősítette Magyarországot a Fitch.
„Fitch Downgrades Hungary to 'BB+'; Negative Outlook”
"The downgrade of Hungary's ratings reflects further deterioration in the country's fiscal and external financing environment and growth outlook, caused in part by further unorthodox economic policies which are undermining investor confidence and complicating the agreement of a new IMF/EU deal," says Matteo Napolitano, Director in Fitch's Sovereign Group.

Kiváncsi lennék a kormányzati fallback változatokra. Pofára vagy hanyatt?

panelburzsuj 2012.01.14. 13:07:06

@fazajani1949:

Aki három ikszet tesz, annak is érvényes az "aláírása", ha igazolt, hogy az ikszeket a jogosult körmölte oda.

Persze az csak megérzés részemről, hogy egy törvény esetében is hasonló srófra járhat a "jogi gondolkodás".

megszűnt 2012.01.14. 13:07:39

@manyike:

"én megtartottam a lánynevemet, így nálunk tisztán látható, hogy ki mit ért el - egyedül :) "

Konzervatív vagyok ebben, házasságaimban is és végül minden férfi nevét felvettem, aki elvett, és mindig le is adtam, amikor úgy éreztem.

Házasságban együtt érnek el a felek mindent, ami elérhető, egészen a csillagokig bezárólag.

Ha engem (példámnál maradva) dr. Magyari úgy megszeret, hogy hozzám kopogtatás nélkül bejöhet (J.A. után szabadon) és én, jelen mandátumom lejárta után, ha úgy megszeretem őt, hogy igen- t mondok, akkor a nevem:

Dr. Magyari Józsefné lesz. Ennyi. Nem több és nem kevesebb.

ubul2000 2012.01.14. 13:09:59

@panelburzsuj: régen az volt, be kellett jelenteni a rendezvényeket az mti-nek, ott bárki megtekinthette

lüke 2012.01.14. 13:13:39

@panelburzsuj:
ennek kapcsán végig néztem az MTA lapot,
érdekes:)öröklödik....
te is tudod:
-vannak nagyon gyatra és nagyon jó dolgozatok,
-van kutatás -bár egyre kevesebb- amiben az élvonalaban vagyunk nemzetközileg, s van amiben, nem-orvoslás pl-

nem kell ezt szabályozni- eljátszogatnak a homokozóban-
úgyis a citation index, impact factor dönt, az egyetemlegesben, ott megmérnek
mindenkit
en.wikipedia.org/wiki/Science_Citation_Index
en.wikipedia.org/wiki/Impact_factor

ulrike (törölt) 2012.01.14. 13:14:50

@aszekelyek: "Amit mondasz az kissé antidemokratikus". Na bumm, egy antidemokratikusnak kell lennie minden blogon.

P.S. Írnék egy disszertációt Ferencről. Nincs véletlen valami értekezésed róla? Ne aggódj, ha kesze-kusza, majd logikusra plagizálom.

Kéne rendes opponens is, aki becsületesen leírná, milyen kurva summa cum laudére sikerült.

lüke 2012.01.14. 13:17:04

@manyike: @knausz:
a doktorátus a név elött, után stb
de szerencsére más nem látszik belöle:)
söt azt se egyedül csinálja senki, ha családban él,
vagy a gyereket is?

megszűnt 2012.01.14. 13:22:02

@ulrike:

"P.S. Írnék egy disszertációt Ferencről. Nincs véletlen valami értekezésed róla?"

Ha volna kedved írni egy doktori disszertációt, szívesen segítenék.

A kommunikáció és politológia nem okozna gondot, de bármilyen érdekes témába belevetném magam.

panelburzsuj 2012.01.14. 13:22:21

@lüke:

Én a "megfelelőség" kritériumait pedzem: megbukott - átment.

Kegyelemkettestől csillagosötösig - az a következő pálya.

Pl: forrásolás. Nem a minőség, hanem hogy egyáltalán van-e értékelhető mennyiségű törekvése a jelöltnek arra, hogy legalább formailag "tudományos műnek" látsszon az a tárgy.

Olvastam ilyen "schmittvédelmet", méghozzá "tudóstól": igaz, hogy nem jelölte, honnan van, de a leírt gondolat azért helytálló, érdekes, megfontolandó ...

Jézusmáriám! ...

megszűnt 2012.01.14. 13:25:29

@lüke:

"söt azt se egyedül csinálja senki, ha családban él,
vagy a gyereket is? "

Pont egyformán gondolkodunk a kérdésben. @manyike: ezt nem érti vagy nem akarja érteni vagy csak engem szeretne piszálni ezzel.

@manyike: én tértem, mit mondasz, Te érted, amit mi mondunk @lüke blogtárssal?

hoplita 2012.01.14. 13:52:23

@panelburzsuj:
Igazad van,
A tájékoztatás hírközközlés részét helyettesíthetnénk reklámblokkal....két ólvéjsz közt egy maszopós hír, , két lidli közé egy fityiszes...i tak dálse...
A bolygónyi agyadon kitört a jégkorszak?

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.01.14. 14:05:00

@knausz: javasolt disszertáció:
"A gumihal farokméretének helyes megválasztása különböző áramlási jellegzetességekkel rendelkező dunai kövezéseken"

panelburzsuj 2012.01.14. 14:06:32

@hoplita:

Igazad van: sokkal korrektebb, ha berontasz a hírolvasóba, és a mordályoddal érvelve szerkeszted a tájékoztató hírközlést.

panelburzsuj 2012.01.14. 14:15:25

@hoplita:

A totális piac és a totális parancs között pedig marad a demokratikus nyervákolás.

Fűszerként pedig a megromlás (korrupció) különb s különb válfajai.

trabant 2012.01.14. 14:19:03

@aszekelyek:
"Miféle kultúrnépek? semmivel sem különbek, csak ezt az imázst kreálták maguknak, itt meg vannak ilyen hozzászólók, akik terjesztik."

Maradjunk annyiban, hogy fél európányi összehasonlítási alap birtokában írtam, a különbség látványos. Ismerem az ún. kultúrnépeket is közelebbről, meg a magyarokat is.

Óriási a mentalitásbeli és a képzettségi különbség, ami a hazaiakat érinti hátrányosan. Kivételek mindenütt vannak, de nem az a jellemző.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.01.14. 14:20:55

@panelburzsuj: van olyan is, ha odament, már nem bukhatott meg. Ilyen volt a Schmitt is.
De mezei hallgatóban is láttam ilyet, olyan ótvarosan buta volt, hogy a főnököm nem engedte megbuktatni, mert akkor még 1szer (?) kellett volna szenvedni vele, békés januári ejtőzés helyett. Ezt a formátumot később pénzessé tették (lásd a gyöngyösi büszkeség a szoci képviselő vezérletével, with Audi), de akkor még közös forrásból ment a selejtképzés...

panelburzsuj 2012.01.14. 14:28:59

@Hepci:

Bemutathatod nekem Magyarországot - bár magam is itt lézengek egy ideje ... :)

De akkor se nagyon tudok mást mondani: egy olyan világban, ahol jó verekszik még jobbal, erős verekszik még erősebbela megélhetésért, az érvényesülésért, a "piacért", ott öngyilkos szcenárió a belső kontrazselekció "elvi megvédése".

panelburzsuj 2012.01.14. 14:31:27

@trabant:

Igen: Orbán történelmi bűne az aszekelyek típúsú "nemzeti relativisták" elszabadítása, aládúcolása, fűtögetése.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.01.14. 14:33:09

@panelburzsuj: gheci verekszik még ghecibbel - avagy a marketing társadalomjobbító hatalma...

panelburzsuj 2012.01.14. 14:34:28

@trabant:

És hogy a "ballib" se maradjon ki a krédóból: történelmi bűne az aszekelyek típuasú "hazafiak" folyamatos, öncélú hergelése, csúfolása, ösztökélése.

panelburzsuj 2012.01.14. 14:41:25

@Hepci:

Persze: mindent be lehet mocskolni, tehetség kérdése.

Marketing=átb*szás.

Önkéntes is akad ehhez elég, hát még ha sulykolod.

Marketing: melyik fajtát termesszem idén?

Erre vigyorogsz, mint a tejbetök ... És jössz a f*szkalapú gumihallal.

Értem én, hogy mindenki föladhatja valahol, de legalább annyi legyen benne, hogy nem fertőz - szándékosan.

Szomszéd tehene.

(idióta blogcenzor, mi bajod megint?)

panelburzsuj 2012.01.14. 14:42:48

(Jelentem: a b*szás sem komilfó ... )

trabant 2012.01.14. 14:44:14

@manyike:
"Giró Szász András elmondása szerint a kormánynak nincs beavatkozási lehetősége, és ezzel kapcsolatban nem is mond véleményt. Hozzátette: a köztársasági elnök az állam első embere, a kormánytagok pedig az állam első szolgái, ezért támogatniuk kell feltétel nélkül Schmitt Pált."

A Fidesz-kormány feladata az elsőségre hivatkozva a lopás és csalás feltétel nélküli támogatása? Csoda, hogy kormányzásuk alatt anyagilag és erkölcsileg ennyire lepukkant az ország?

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.01.14. 14:46:09

@panelburzsuj: ne lázongj, én is majdnem elmentem marketing szakmérnöknek, akkor biztos megidvezülten durnyognék a szellemi minőség pótolhatatlanságáról a bolygónyi agyammal... :D

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.01.14. 14:48:06

@panelburzsuj: bonyi lesz kiírni, ha megb*sszák M.é.sz.áros Antóni@t... vagy T@mást... :)

panelburzsuj 2012.01.14. 14:49:57

@Hepci:

De inkább Garfieldnak álltál.

nyünyüge 2012.01.14. 14:50:55

@ubul2000: melyikre gondolsz? a klubrádió helyszini tudósitást adott róla (egyébként kapóra jön a Jobbik az összes szövegével a kormánynak: frissiben prezentálják annak a bizonyos nyugatnak, hogy ilyen Magyarország lesz, ha nem vagytok velünk megengedőbbek).
Gratulálok :(.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.01.14. 14:58:09

@panelburzsuj: kutatom a lét elviselhető könnyűségét... a vasaló helyett pl. a vasalófejű gumihal használata foglalkoztat...
[mozzanatok a lézengő kiskátéból, a lenti linken pedig bővítheted akadémikus ismereteidet]
www.haldorado.hu/shop.php?itemid=13577&zoneid=1

panelburzsuj 2012.01.14. 15:07:49

@Hepci:

Mivel nincs folytatásod (e tekintetben mindegy, hogy miért), érthető, hogy magad körül pörögsz.

Hogy semmiféle jövőre, másokéra se vagy tekintettel, az már személyes választás, személyes döntés.

Ennyiben térünk el. De ez elég masszív határvonal.

nyünyüge 2012.01.14. 15:20:06

@panelburzsuj:

Ha a főnök csinálja a nagy disznóságot, akkor kénytelen elnézni a beosztottaknak (legalábbis néhánynak) a kisebb disznóságot. A beosztott meg úgy érzi, hogy neki is jár egy kis disznólkodási lehetőség. A kölcsönös "félrenézés" persze kontraszelektál, mert mondjuk a benfentes információn alapuló maszek üzletelés titkáért el kell nézni a gyenge szakmai teljesitményt. Vagy a lógást....

ubul2000 2012.01.14. 15:20:32

@nyünyüge: nem helyszíni tudósításra gondolok, hanem előzetes híradásról, hogy lesz ilyen rendezvény

Végre tisztességes Magyarország lenne

hoplita 2012.01.14. 15:22:08

@panelburzsuj:
Az sokkal, meg egyenesebb is.
De a mocsárlakók, a pocsolyahősök ezt nem érthetik...

Elég jól tudod te azt, hogy a két opció között van korrekt harmadik is....de lefagyott bolygóval bajos. Meg akkor ugye nem kekeckedhetnél és leromlana a komfortérzeted.

bigapples 2012.01.14. 15:24:29

OFF

hvg.hu/itthon/20120114_schiffer_lemondas

Schiffert félreállították Karácsonyék, tiszta SZDSZ 2.0. Az LMP-t láthatólag szétcincálják, ami megmarad, az megy segéderőnek a szocik és Gyurcsány mellé. Nem lehet más a politika.

ssi 2012.01.14. 15:24:56

@trabant: igen :)) bukfenc a logikában: megkapni és kiérdemelni a KE-i státuszt, az más

@knausz: @lüke:

"knausz 2012.01.13. 20:16:25 ..
Dr. Magyariné Knausz lapunknak elmondta, boldog attól, hogy bár nem írt doktori disszertációt, és erre nem készül, ugyanis elmondása szerint autodidakta, mégis dr. Magyariné lett belőle. "

én ezt a fentit viccesre vettem :) és erre reagáltam ma - bár igazat írtam "én megtartottam a lánynevemet, így nálunk tisztán látható, hogy ki mit ért el - egyedül :)

pl. viccesen lehetett volna visszakérdezni is: s mit értetek el egyedül? s írhattam volna viccesen: a nagy semmit, de nagyon büszkék vagyunk rá :)

de a blogtapasztalatok alapján bátran állítom, hogy nem én vagyok az egyetlen, aki hiányosan/homályosan/többértelműen ír

miért ne érteném? sokféle családi közös siker van, ahol mindig egyértelmű, hogy épp kié az elismerésre jogos főérdem: lehet az tudományos fokozat, munkahelyi előléptetés, szakmai siker, egy megoldott nehéz feladat, a napi tutin vidám kezelése .. bármi.

nektek is további kellemes hétvégét ! egy nagyon szerencsés blogtárs :)
((( imádom a humort. mindenben a jót veszem először észre. átlagos az egom. 27 éve ugyanabba a zsenibe vagyok szerelmes. ma már megvolt a sport meg a háztartás, most jöhet egy kis kultúra majd a kis-nagy család :)))

ssi 2012.01.14. 15:27:16

@manyike: javítás .. napi rutin vidám kezelése

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.01.14. 15:30:51

@panelburzsuj: ha mindenki csak ennyire lenne empatikus és a jövő iránt érző ebben a nagy városban, már rég tele lenne mosolygós emberekkel... tehát butaságokat beszélsz, durnyogonc. De nem akarom zavarni a köreid, csak termessz továbbra is kézműves savanyát...

hoplita 2012.01.14. 15:31:36

Új ország és fityiszrend.
Kanold meg a retkes anyádat ragyásgeci pintér...a kutyáiddal egyetemben....ja, a csuti cigánytörpét is a faszotokra húzhatjátok.

kuruc.info/r/20/90732/

panelburzsuj 2012.01.14. 15:34:11

@nyünyüge:

Körülbelül azt papolom itt (meg máshol, kissé régebb óta), hogy ha ez a "félrenézés" kezd "nemzetkararaktervonássá" összeállni, akkor magunk dobjuk el azokat a kapaszkodóinkat, amikbe csimpaszkodva egyáltalán esélyünk lenne helytállni.

Aztán sorbaállhatunk a TG Műmankó Műveknél ...

panelburzsuj 2012.01.14. 15:35:57

@Hepci:

Akkor meg simán csak egy disznó vagy, aki a városban a vigyort osztja, itt meg a hülyeséget ... :)

zarahusztra 2012.01.14. 15:42:04

Ha jól emlékszem Antall József mondta, hogy a szocialisták a pénzügyekbe (korrupció), a konzervatívok a nőügyekbe (és egyéb erkölcsi...) buknak bele...
Nos nálunk már nincs hagyományos jobb és baloldal és konzervatív vagy szoc. párt (legfeljebb a nevükben). Részben talán ennek tudható be, hogy a pénzhez és az erkölcshöz való viszonyuk alapján nincs jelentős különbség a pártok és a politikusok között.
Talán mégis a "jobboldalra" jellemzőbb, képtelen elviselni a hatalom közelében a kritikus szakértelmet. (Se a kritikust, se a szakértelmet)
Tehát Pali bácsi tökéletes választás volt, de csak idő kérdése volt, mikor és mibe bukik bele. Állítólag londoni fogadóirodákban kb. egyenlő eséllyel lehetett nőügyeire és szakmai-illetve karrier-botrányaira fogadni. Sajnálom a családját...bár valószínűleg azért nekik nem voltak illúzióik.

Azt pedig, hogy Magyarországon mennyit ér egy tudományos fokozat, vagy diploma az pontosan tudja, akinek ilyen papírral kell külföldön érvényesülni. Menekülnek is a tudósok (is) innen.

Ha a Fidesz nem képes gyökeresen leválasztani magáról az orbáni politikai vonalat, akkor a saját, a jobboldal, sőt lehet, hogy az ország utolsó esélyét szalasztja el.
Sajnos kevés egyenes gerincet vélek felfedezni ehhez a Fideszben, ezért valószínűleg a MSZP-s önfelélés gyors forgatókönyve fog megvalósulni.
Reméljük-ha már nincs más út ezek után- a gyarmatosítók egy elviselhetőbb csapata fog nekünk jutni.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.01.14. 15:45:48

@panelburzsuj: 1szer már kibeszéltük (durnyogonc vs. nyalonc), hogy ezt itt (ön)szórakoztató műfajnak tekintem, nem világmegváltásnak, szóval nem a politikatudományi disszertációm előtanulmányának szánom...
Neked láthatóan magasabb ambícióid vannak... hát szolgáld a közt...

panelburzsuj 2012.01.14. 15:56:29

@Hepci:

Juniperus scopulorum fajtákat mennyire ismered?

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.01.14. 16:01:14

@panelburzsuj: egy kivételével minden dísznövény előadás helyett teniszeztem... :)

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.01.14. 16:09:09

@ciceró:

Annyira szánalmas ez az örökös monnyon le! politizálás!

Egy politikai, társadalmi, közjogi rendszert nem lehet az önkéntes lemondás intézményére alapozni.

Aki alkalmatlanná, érdemtelenné válik a pozíciójára őt le kell(ene) tudni törvényesen váltani.

Az államfő esetében ez egy demokráciában praktikusan a közvetlen szavazás lenne.

panelburzsuj 2012.01.14. 16:17:50

@Hepci:

Önképzőköri kérdés, mert amikor te nagybéla helyett teniszeztél, akkor az általam firtatott fajtakör még az országban se nagyon jelent meg, nemhogy jegyzetben vagy előadáson.

Na, kereshetek másik példázatot ... :(

jjulie 2012.01.14. 17:03:05

@ubul2000:

erre a hajdubét libajnai dologra a @Hepci: vevő, meg a mucsaröcsögei cigányszagértő szociológus-kömüves cimbit, miért nem nekik írogatod priviben?

amikor friss ügy volt,akkor is csak azokat a sültparasztokat érdekelte, akiknek annyi eszük van csak, hogy ki kell vakarni a saját nyálukat a szájukból, ne hogy belefulladjanak

nem kellett volna elzavarni a kádárt, és akkor nem lenne kifizetetlen libatenyésztő, de neked mint nemzetibolseviknek miért kell ezt elmagyaráznom?

lüke 2012.01.14. 17:03:41

@panelburzsuj:
attól függ hol:)
na meg kivel

jjulie 2012.01.14. 17:06:18

@zarahusztra:

az orbánpárt válassza le magáról az orbánt?

ubul2000 2012.01.14. 17:08:42

@jjulie: kedves patkányom, tudom, hogy csak kötözködsz, de azért elmagyarázom. Ha te 10m forint tartozással csődbe viszel egy céget - megfingatnak. Libajnai több, mint 5 milliárd forint tartozással vitte csődbe a Hajdú-Bét-et. Büntetés nélkül megúszta...

Rád viszont majd gondjuk lesz a vadászgörényeknek!

lüke 2012.01.14. 17:08:43

@manyike: vidáman kezelek mindent, még a PhD-m is leúsztattam a Dunán, papirhajók

lüke 2012.01.14. 17:11:33

@panelburzsuj:
nem kezd, csak van (volt, lesz)
ahogy a svájci legyintett a vonaton:magunknál
magyaroknál mindig korrupció volt

lüke 2012.01.14. 17:22:40

@Hepci:
régen ezzel simán kandidátus lehettél (volna)
de ma azért számítanak a publikációk
pl ha bekönyörgöd a Nature-be 2x is ,akkor járhat PhD-vel

2llkedő 2012.01.14. 17:25:39

@ubul2000: "Libajnai több, mint 5 milliárd forint tartozással vitte csődbe a Hajdú-Bét-et."

Libajnai nem vitte csődbe a HajdúBét-et, mivel nem volt a vezérigazgatója.

lüke 2012.01.14. 17:28:58

@lüke:
jaigen
@radala ma nincs, neki van PhD-ja,ö majd többet mond nektek erröl

Diocles 2012.01.14. 17:30:55

OFF

Gratulálok Karácsony Gergőéknek, méltóak a nagy elődökhöz, akik hasonlóképp csinálták ki Tölgyessyt.

Szegény Schiffer gondolom nem erre számított, amikor megalapította az LMP-t :)

ubul2000 2012.01.14. 17:33:01

@Dr. 2llkedő: a tulajdonosa volt, egykutya

2llkedő 2012.01.14. 17:39:38

@ubul2000: Nem egykutya, és nem Bajnai volt a tulajdonos.
Nézz utána a törvényeknek!

pom pom 2012.01.14. 17:40:27

@zarahusztra: "Ha a Fidesz nem képes gyökeresen leválasztani magáról az orbáni politikai vonala"

hihihihi... ne csak a jobbkezét a fejét is vágja le a zorbán????

ja ja... ez volt az uccsó esély 2/3= dupla vagy semmi... hát semmi lett...

ez kell a zerkölcsi válság megoldásához: TELJES ÖSSZEOMLÁS...

subtotal 2012.01.14. 17:41:54

@ubul2000: a papagájszerűen ismételgetett hülyeség akkor is hülyeség marad, ha 1000X mondjátok akkor is.

Majd akkor papoljál, ha egy cég vezérigazgatójaként szembementél a tulajdonosi érdekekkel, valamint sikeresen szociális szempontokat érvényesítettél egy csődeljárás során.

ubul2000 2012.01.14. 17:42:32

@Dr. 2llkedő: Bajnai volt a wallis vezérigazgatója a csődbevitel idején, és a wallis volt a tulajdonos

pom pom 2012.01.14. 17:43:17

@Diocles: pont fordítva látom...

a zorbán csicskán túl nőtt a pártya? hihihihi

még az is lehet hogy a demisz komcsi háttérből tervez irányítani...
de a lemp az HALOTT, épkézláb ember ezekre a büdös csalókra nem szavaz...

bár egy csomó rendes ember van benne, akik kivethetik a főcsalót... és ha a bűnöket is levezeklik és megbánják, akkor erkölcsi tartás is marad...

2llkedő 2012.01.14. 17:44:38

@ubul2000: "a wallis volt a tulajdonos"

A wallis volt a tulajdonos, és nem Bajnai. Bajnai akkor sem volt a Hajdú-Bét vezetője. Nézd már meg a törvényt, hogy ki felel a cégért. Bogarászd a törvényt!

ubul2000 2012.01.14. 17:44:59

@subtotal: gazemberséget nem muszáj elkövetni, még ha az "tulajdonosi érdek". Le lehet mondani

pom pom 2012.01.14. 17:45:17

ez is egy európai büntető, amit hárítottunk... lehet a kapusok ideje jött el?

"Bogdán kivédte Rooney büntetőjét. A Bolton kapusa megérezte, merre kell vetődni. A visszatérő Scholes gólt lőtt az Old Traffordon."

subtotal 2012.01.14. 17:47:40

@ubul2000: és Orbán a miniszterelnök. Hol volt akkor a Vitya? Mér' nem védte meg a zembereket?

subtotal 2012.01.14. 17:48:41

@Dr. simonmondja.: @Dr. 2llkedő: de sok lett itt a túlképzett hirtelen :DDD

subtotal 2012.01.14. 17:51:22

@ubul2000: magyarázd el kérlek, hogy a saját tulajdonom megvédése érdekében tett lépések mitől tartoznak a gazemberség kategóriájába?

panelburzsuj 2012.01.14. 17:51:59

@lüke:

nos..

öhm...

hogymondjam...

nyitott vagyok de ...

Nem beszélhetnénk ezt még mégiscsak máshol?!

Diocles 2012.01.14. 17:58:53

OFF

"Az LMP frakció szépen lassan bedől. A héten először Kaufer Virág jelentette be, hogy lemond képviselői mandátumáról, majd Schiering Gábor közölte nyílt levélben párttársaival, hogy a következő kilenc hónapban doktori disszertációjának szenteli idejét, ezért február elsejétől lemond a párt gazdasági kabinetjének vezetéséről. Schiering mandátumát egyelőre megtartaná, a levélben úgy fogalmazott, heti egy napot tud politikával foglalkozni, fizetésének "ennek megfelelő részét", négyötödét felajánlja a pártnak, de ha ez párttársainak nem elfogadható, képviselői mandátumát is szívesen visszaadja."

www.hir24.hu/belfold/2012/01/14/az-lmp-frakcio-az-osszeomlas-szelen/~~fokusz

deja vu, ugyanaz megy végbe most, mint anno Tölgyessy kiszorításakor.

lüke 2012.01.14. 17:59:41

@nyünyüge:
ezt ki intézi?melyik párt?

ubul2000 2012.01.14. 17:59:58

@subtotal: ha ezt mások testén keresztül, az szerinted nem gazemberség? Gondolom a felvásárlás idején (ez mén bajnai) a hajdú-Bét-nek nem lehetett 5 milliárd tartozása, akkor nem vették volna meg. Rövid idővel a vásárlás után került a wallis élére b. A csődbevitel tehát - tetszik-nem tetszik - a nevéhez fűződik. Jogilag persze lehet ezt csűrni-csavarni, a lényegen nem változtat. De ha végignézed milyen pozíciókat töltött be az országot rombadöntő mszp-szdsz kormány idején, felelőssége nyilvánvaló.
Ebből két lehetséges konklúziót lehet levonni. Vagy idióta, vagy velejéig romlott gazember. Az utóbbira tippelek...

hoplita 2012.01.14. 18:00:59

@subtotal:
Ismerős...nem etikus, de törvényes.
Betűjét a törvénynek esetleg nem - bár igen sűrűn azt is - de szellemét lépten-nyomon megbasszátok...és a végén egy na és.

Szopjatok lovat, eccer be lesz nyújtva a számla, Isten nem felejtette így a világot, bármennyire is úgy hiszitek.

ubul2000 2012.01.14. 18:05:58

@Dr. 2llkedő: ezt minek linkelted ide? Ha nem tudod, olvasgasd.

Nem emlékszem a törvényből olyan kitételre, hogy az erkölcsi felelősség alól ilyen esetben felmentést adna.

pom pom 2012.01.14. 18:06:59

HCS nagyon ráfeküdt... a bukott kapcarongyokat rugdossa...

"Schmitt Pál véletlenül aláírta a közel-keleti békét. Izraeli nyaralása során a szállodai számla helyett véletlenül egy másik iratot írt alá az államfő. Egyiptomtól Jordániáig éljenzik az Astoria Szálló volt igazgató-helyettesét."

"A Playboy szerint hamis Orbán Viktor mosolya. Leleplező cikket közöl a Playboy hazai kiadása, amelyben Schmitt Pál doktori disszertációja után Orbán Viktor mosolyáról is bebizonyítják, hogy hamis."

"3 évet kaphat a Schmitt Pált másoltató bolgár szakember. Felbujtóként elkövetett intellektuális közokirat-hamisításért vagy csalásért felelhet az a bolgár szakember, akiről Schmitt Pál doktori disszertációját másolta."

"Fellegi Tamás a szállodáról és a minibár tartalmáról egyeztet. Fontos részletkérdésekről egyeztet Fellegi Tamás az IMF-fel, akár még a reggeli és az ingyen wifi is szóba kerülhet."

"Szakértői kormány: itt a pontos lista! Az IMF-fel és az EU-val folytatott hiteltárgyalások kapcsán Magyarország kedvezőbb megítélése érdekében Orbán Viktor kormányfő néhány pozíción változtatásokat hajt végre."

"Kormányzati reakciók Schmitt doktori címére. Deutsch Tamás Twitteren követett el helyesírási hibákat, hogy kifejezze szolidaritását Schmitt Pállal, mivel maga sem könnyen államvizsgázott le."

ubul2000 2012.01.14. 18:07:49

@hoplita: Ha jól emlékszem egy másik rohadt gazember, bizonyos wekler nevű mondta ezt a szőlőgazembersége okán

subtotal 2012.01.14. 18:09:10

@ubul2000: milyen mások testén? könyörgöm, azok az emberek, akik a csődeljárás során pénz nélkül maradtak, ugyanolyan vállalkozók voltak, csak a nagy mocskolódásban hirtelen ezt elfelejtjük. Abban pedig benne a kockázat és a szociális szempontok hiánya.
Az, hogy a Hajdu-Bétet hogy vették át Szűcs-éktől, miért fontos ebben a sztoriban, főleg hogy akkor még a cégnél sem volt Bajnai?

A GyF 1 és GyF 2 kormány megitélése nálam teljesen különböző, szóval ezt az oldalt ne keverjük a Hajdu-Bét sztoriba bele.

lüke 2012.01.14. 18:09:11

@Diocles:
Schiffer minek ment politikusnak?
a jól menö ingatlanos ügyvédi irodájából,
a pol.pálya veszélyes, pont felmenöi bizonygatták

2llkedő 2012.01.14. 18:10:13

@ubul2000: "Az egyszemélyes kft./rt. kivételével a tulajdonosok által nem utasítható, hatáskörét kizárólag a tag(köz)gyűlés vonhatja el, de csak akkor, ha erre a létesítő okirat feljogosítja. "

Erkülcsi felelősség nem büntetőjogi kategória, a törvény megsértése viszont az.

De erkólcsileg sem felelős, mivel NEM VOLT A HAJDÚ-BÉT VEZETŐJE!

A te értelmezésed szerint akkor akinek részvénye van, az felelős az adott cégnél történtekért.

lüke 2012.01.14. 18:10:48

@subtotal:
majd nem kapnak munkát

subtotal 2012.01.14. 18:11:29

@hoplita: mennyi szent, az üzleti életben a saját tulajdona kárára szociális szempontokat előtérbe helyező van itt hirtelen.

nyünyüge 2012.01.14. 18:13:00

@lüke:
szvsz. az új, láthatatlan (brüsszeli) diktatúra és a Pax Americana lehet mögötte :)

www.peticiok.com/magyarorszag_onrendelkezese_es_szuverenitasa

ubul2000 2012.01.14. 18:15:04

@nyünyüge: átmentél papagájba? :))))

ezt már egyszer betetted, válaszoltam is rá

nyünyüge 2012.01.14. 18:22:05

@ubul2000: ismétlés a tudás jó édes anyukája.

lüke 2012.01.14. 18:25:53

@nyünyüge:
Barki ügyvédi irodája sokat profitál a magyarokból

www.youtube.com/watch?v=5_E0__IrH5g

ubul2000 2012.01.14. 18:29:34

@nyünyüge: akkor még írd be néhányszor :)))

jjulie 2012.01.14. 18:29:48

@ubul2000: @hoplita:

jaj visít a nemzetibolsevizmus, kéne a kádár, mi, a kádár nem engedte volna

az a lúzer aki lúzer

a januári poszívóügynöki tanfolyam már megy, a februárira még korlátozottan van hely, hozzatok fejenként két kilót, és márciusban már lesz mit ennetek - visítás helyett

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.01.14. 18:31:27

@Diocles: csak elvált a sz@r a májtól. Ezek szerint Schiffer volt a máj...

ubul2000 2012.01.14. 18:36:00

@jjulie: dinamitból, vagy plasztikbombából kéred a két kilót a feneked alá?

megszűnt 2012.01.14. 18:36:43

@Hepci:

Már tegnap mondtam, mi lesz az LMP- vel. Ugye?

(gumihalban annyira nem vagyok otthon, hogy azt sem tudom, mi)

jjulie 2012.01.14. 18:38:42

@lüke:

ez elavult típus, te is jöhetsz a tanfolyamra

megszűnt 2012.01.14. 18:41:46

@manyike:

"Dr. Magyariné Knausz lapunknak elmondta, boldog attól, hogy bár nem írt doktori disszertációt, és erre nem készül, ugyanis elmondása szerint autodidakta, mégis dr. Magyariné lett belőle. "

Persze, hogy humornak szántam. Már abból kiindulva is az, hogy dr. Magyarit nem ismerek egyáltalán. Fiktív név.

megszűnt 2012.01.14. 18:45:32

@Dr. 2llkedő:

Gondolkodom, hogy tegyem-e a nevem elé a doktort, de ehhez túl szerénynek érzem magam.

megszűnt 2012.01.14. 18:46:47

@lüke:

"csali:) "

Csili csali csalavári csalamér. Meddig csalogat vajon?:)

ubul2000 2012.01.14. 18:55:34

@jjulie: csak írsz, nem olvasol?
@nyünyüge már - puszta előzékenységből - kétszer belinkelte nekem :))))

jjulie 2012.01.14. 18:58:26

@ubul2000:

meg irta hogy ismételgesd, metr az a tudás anyukéjához vezet, nesze

mno.hu/migr_1834/helyreigazitas-422201

holnap kikérdezem

lüke 2012.01.14. 18:59:13

@jjulie:
a havannai ügynök izgat:)
(az ügynök halála)

hoplita 2012.01.14. 19:12:43

@ubul2000:
Nem kell annak annyi. Unalmamban összeütök bármit, ami átküldi a Hold túlsó oldalára üdülni.:DDD

jjulie 2012.01.14. 19:14:38

@hoplita:

hiányzik az igazságos, biztonságos kádár, mi?

"E négy a harmat kezdete óta be nem telhet sohasem:
krokodiltorok, keselyűgyomor, majomkéz s emberi szem."

hoplita 2012.01.14. 19:19:19

@jjulie:
Ahogy saccolom, te többet szoptad a faszát.
Valszeg azért kompenzálsz ilyen dühödten, te segglyuk.

jjulie 2012.01.14. 19:20:38

@hoplita:

ha hozol 200 000-et a tanfolyamra, meg ugyanezt vizsgára, nem kell többé unatkoznod

meg vonyítanod sem

jjulie 2012.01.14. 19:22:31

@hoplita:

neked van bajod a kapitalizmussal nemzetibolsevik, nem nekem

nyünyüge 2012.01.14. 19:24:21

A kázushoz:)

Felbujtóként elkövetett intellektuális közokirat-hamisításért vagy csalásért felelhet az a bolgár szakember, akiről Schmitt Pál doktori disszertációját másolta.

„Az anyag kiemelkedő színvonalával, témaválasztásával és francia nyelvűségével vette rá a köztársasági elnök urat a többszörösen visszaeső feltételezett bolgár elkövető, hogy lemásolja dolgozatát. Ilyen alattomos módszereknek nincs helye a tudományos életben.”

hircsarda.blog.hu/2012/01/13/3_evet_kaphat_a_schmitt_palt_masoltato_bolgar_szakember_1

megszűnt 2012.01.14. 19:32:48

@Dr. 2llkedő:

"Örömmel látnám! "

Nos, akkor én is csatlakozom a mozgalomhoz, ha örömmel látnád és tisztelettel.

megszűnt 2012.01.14. 19:34:24

@lüke:

"nem tök mindegy? "

De. Úgyse akar randevúzni velem!

2llkedő 2012.01.14. 19:35:52

@Dr. knausz: Üdvözóllek köreinkben! Megtisztelő, hogy csatlakoztál hozzánk!

jjulie 2012.01.14. 19:39:55

@Dr. knausz: @Dr. 2llkedő:

most mi élcelődtök az orbány játékszerével

megszűnt 2012.01.14. 19:41:28

@Dr. 2llkedő:

Részemről a megtiszteltetés! Reméljük akkor, hogy ezzel elindul egy kezdeményezés, mely az összefogásra irányul.

2llkedő 2012.01.14. 19:41:44

@jjulie: Játékszerével nem foglalkozunk. Azzal foglalkozzon az Anikó.

Dr. Pom Dr. Pom Dr. 2012.01.14. 19:45:13

@Dr. knausz: @jjulie: @lüke:

üdvözlet minden dokinak... Dr. Symonmonggya koléga? hol van? álamfői álomáson?

megszűnt 2012.01.14. 19:45:22

@Dr. 2llkedő:

Hogy ki? Dr. Ubul vagy Dr. Hepci?

2llkedő 2012.01.14. 19:46:42

@Dr. knausz: Ubul nem Dr. De Rá lettem vóna kíváncsi.

megszűnt 2012.01.14. 19:46:59

@Dr. Pom Dr. Pom Dr.:

"Dr. Symonmonggya koléga? hol van? álamfői álomáson? "

Álomföi megbeszéléses.

megszűnt 2012.01.14. 19:48:30

@Dr. 2llkedő:

Az Ubul díszdoktor. A Hepci pedig egy díszpinty.:), de doktor!

Dr. Pom Dr. Pom Dr. 2012.01.14. 19:49:25

@Dr. knausz: a nemdr smitpálesz szal?

helló doki! te kitől PALIZÁLTAD ?

én "ukrán" vonalon doktoriztam! te kínai? vagy kártyán nyerted? audi ásszal?

megszűnt 2012.01.14. 19:51:48

@Dr. Pom Dr. Pom Dr.:

"én "ukrán" vonalon doktoriztam! te kínai? vagy kártyán nyerted? audi ásszal? "

Én nem vagyok egy nagy játékos, csatlakoztam a többi doktorhoz. Nem gondolom, ha más lehet doktor, akkor én nem és akkor morálisan ennyi.

@manyike ő doktor?

2llkedő 2012.01.14. 19:54:21

No, ha nem haragusztok (de ha haragusztok akkor is) elköszönök.
További jó szórakozást, és kinek mikorra jóccakát kívánok!

Dr. álom vigyázzon Rátok!

jjulie 2012.01.14. 19:56:21

@Dr. knausz:

a hepci a dr dísztücsök

jjulie 2012.01.14. 19:57:27

@jjulie:

és egyszer majd bekapja egy dr gumihal

megszűnt 2012.01.14. 19:57:59

@Dr. 2llkedő: @Dr. Pom Dr. Pom Dr.:

Kollégák!

Ma láttam a Barikád címlapját a Tesco-ban. A Jobbik szimpátiámnak betett az az ágyjelenet.

Elemzésre érdemes, mondom Török Gábornak, aki khm. NEM doktor, ha mi doktorok vagyunk. Ez a szomorú helyzet.

ssi 2012.01.14. 19:58:13

@lüke: akit érint, tudja, amire szüksége van: te, radala, mások, én. nem lesz poszt :)

@pom pom:
- következő poszt: LMP?

- prognózisod? minek lesz a tere az utca? O.V. halogatja az IMF-megállapodást? a "függetlenségi harcunk" lesz nagyobb gond, vagy a zsebünk? vagy minden?

T.G. "minden szempontból az lenne a legrosszabb, hosszabb távon is a legtöbb kárral járó forgatókönyv, ha egy gazdasági összeomlás után, vagy éppen azt megelőzve a „külföld” venné kezébe az irányítást"
torokgaborelemez.blog.hu/2011/12/31/425_kezunkben_van

mai hírek:
1.
Élőlánc Magyarországért által szervezett El a kezekkel Magyarországtól! elnevezésű demonstráció a Parlament előtt
A petíciói aláírói kiállnak Magyarország szuverenitása mellett, és felszólítják a magyar kormányt, hogy nyisson valóságos társadalmi párbeszédet az ország ügyeiről, tegyen lépéseket a közvetlen demokrácia intézményeinek szélesítése felé. A felhívás bírálja a hitelminősítők lépéseit, az Egyesült Államok külügyminiszterének, az Európai Bizottság elnökének, a francia külügyminiszternek és az Európai Parlament szocialista, zöld és liberális frakciójának nyilatkozatait is.

2.
A kormány melletti szimpátiafelvonulást tartottak szombat délután Szegeden; a demonstráción - amelyre a szomszédos településekről és a Délvidékről is érkeztek résztvevők - Csurka István mondott beszédet.. "Magyarországot soha nem látott agresszió fenyegeti, Magyarországot nem magyar országgá akarják változtatni". Csurka István szerint a tömeg, a magyar keresztény akarat erejével kell elérni, hogy "erőszakkal, példátlan galád nemzetközi összefogással" ne lehessen letéríteni az országot a törvényes kétharmados hatalom útjáról, "visszalökve egy olyan állapotba, ahol minden az idegeneké".

3.
Az Európai Unióból való kilépés szükségességét hangsúlyozta a Jobbik elnöke pártjának demonstrációján, amelyet az Európai Bizottság magyarországi képviseletének épülete elé szerveztek. A rendezvény résztvevői a színpadon egy uniós zászlót is elégettek..

@panelburzsuj:
T.G. "Az új kormány egy klasszikus politikai-hatalmi kormányzást folytatott, amely egy központból irányított, fegyelmezett kétharmados többségénél fogva rendkívül eredményesnek bizonyult azokon a területeken, ahol önmagában a politikai akarat elegendő. Minden pozíciót elfoglaltak, minden zsákmányt megszereztek, tudatosan törekedtek a berendezkedésre, a kurzusépítésre. ..
finoman szólva is akadozott a gazdaságpolitikában és a nemzetközi kapcsolatokban, ahol nem annyira az akaratnak, hanem sokkal inkább a felkészültségnek és a hozzáértésnek van primátusa...
gazdasági és a politikai racionalitás élesen ütközik.."
www.nyugat.hu/tartalom/cikk/torok_gabor_a_kormany_eddigi_munkajarol

@nyünyüge: védeni, vagy támadni nehezebb az alábbiakat?
- siker lesz, ha jelentősen csökken a devizahitelek száma? még ha Ft-hitel is lesz helyette?
- remény, ha a végtörlesztőknek több marad fogyasztásra?
- támadás, ha rossz az árfolyam, magas a kockázatunk?
- bankok és mások hibája, ha válság van?

megszűnt 2012.01.14. 20:00:38

@Dr. 2llkedő:

"Dr. álom vigyázzon Rátok! "

Rád is és akkor a professzorok csapata, leendő disszertációírók mind, legyenek szép álmaidban - kívánom.

Jó éjt!

lüke 2012.01.14. 20:02:32

@Dr. Pom Dr. Pom Dr.:
má`mondtam se dr Demszkyvel ,se az áldoktorokkal ne végy egy kalap alá:)

ssi 2012.01.14. 20:04:47

@Dr. knausz: először tisztázzák az ügyet. a következő lépés csak ettől függhet/függjön. az itteni "dr"-em erre utal :)

Mc Master 2012.01.14. 20:06:48

Jó Estét Mindnekinek!

Népszavazást kellene kezdeményezni arról, hogy Magyarországon az emberek szabadon felvehessék a doktori címet, amennyiben le tudják fénymásolni az ehhez egyébként szükséges disszertációt.

Legyen Magyarország a Dr-ok országa!!!

megszűnt 2012.01.14. 20:08:25

@dr. manyike:

Én most úgy érzem, mivel külföldön is mi már Viccországnak vagyunk kikiáltva, akkor legyünk mind doktorok és:

Aki doktor velünk tart! - ez az új összefogás.

Szívből örülök, hogy csatlakoztál. Azt is fel kéne venni a Pártprogramba, aki pedig doktorált, ő ne legyen doktor!

ssi 2012.01.14. 20:09:20

@Moka_Miki: hoppá ! mi még a fénymásolással se bajlódtunk :))

lüke 2012.01.14. 20:09:45

@Moka_Miki:
ennek legjobban az IMF &EU örülne:)

Mc Master 2012.01.14. 20:09:51

Egyébként ha a Török úr elemzéséből indulunk ki, akkor a Fidesz később majd mondhatja, hogy csupán a polkorrektség jegyében nem szólította fel az Elnök urat a távozásra, nem akarta, hogy 7 éven át az ő vazallusuk legyen az KE.
Végül is rendes dolog ez a Fidesztől, nem? :D

Mc Master 2012.01.14. 20:10:56

@lüke: Ja, ja, "felértékelődne" tőle az ország :D

megszűnt 2012.01.14. 20:11:01

@Moka_Miki:

"amennyiben le tudják fénymásolni az ehhez egyébként szükséges disszertációt."

Nincs annyi a Pártkasszába, hogy erre külön költsünk. Beláthatod. Semmilyen fénymásolatot, irományt nem fogadunk el!

Mc Master 2012.01.14. 20:11:56

@dr. manyike: ...látom! De olyan trendi, hogy mindjárt én is beiratkozom egy egyetemre... no várj csak!

lüke 2012.01.14. 20:13:50

@dr. manyike:
igen:)
ez a pech a plagizálásban :)
von, zu dr Guttenbergnek is ez lett a veszte: a neten megtalálták,bekopizták és más név alatt jött ki
1, régen páncélszekrényben volt a fénymásoló
2, nem tudták összevetni, hisz kevesen olvasták, csak a szakma

a net hatalma!

megszűnt 2012.01.14. 20:14:19

@Moka_Miki:

"hogy mindjárt én is beiratkozom egy egyetemre... "

Minek fárasztanád magad? Túl buzgó vagy. Lehet, hogy nem doktor??

2llkedő 2012.01.14. 20:15:22

@Dr. knausz: Még egy pillanatra visszatértem.
Mit fogunk mi kapni nemanonim Lencsés István álnéven írogató hisztis szőke plázacicától?

No most már ténnyeg jó éjt!

panelburzsuj 2012.01.14. 20:20:13

@dr. manyike:

?

Azon a puszta szón túl, hogy "vidék-vidék", mi az összefüggés?

Megvilágítanád?

megszűnt 2012.01.14. 20:21:28

@Dr. 2llkedő:

Régen láttam őt. Amikor utoljára betért ide, akkor már Prof. Dr. Lencsés István volt. Tudott valamit?

Ma én sem maradok soká. Az uram megjött külföldi kollégáitól és mivel ő régebb óta doktor, mint én, ma biztosan tartunk egy megbeszélést erről és a további tervekről.

Szép éjt kívánok újra!

ssi 2012.01.14. 20:28:01

@Dr. knausz: én nem bonyolódnék jobban bele .. nickneve van a többségnek

pártszimpátiától függetlenül csak a KE-i hivatal rangjáért, méltóságáért

@Moka_Miki:
kis burzsuj vagy? magánegyetemet csak úgy bevállalsz?

pl. "minden tudás egyeteme" mellett a médiában legyen "szabad egyetem" a korlátlan tanulási lehetőségek érdekében ..

@lüke:
a net már eddig sem volt a kormány nagy barátja :)

az ország első méltósága méltó legyen rá és méltósággal vállalja az ügy kivizsgálását. ha ő nem, ha még ő sem, akkor más miért?

@panelburzsuj: passz, de eddig is értettelek :) nem ítélek, csak a fejlemények okait, menetét, esetleg kimenetelét vázolom

további szép estét mindenkinek !

panelburzsuj 2012.01.14. 20:30:07

@Dr. knausz:

"Aki doktor velünk tart! - ez az új összefogás."

Látom már, hogy a bolygóagyammal megint magam maradok a homokozó sarkában - az utolsó drtalan ... :(

Dr. Móka Miklós 2012.01.14. 20:31:38

@dr. manyike: Be kell vallanom, ez a doktori cím megszerzése nem is olyan egyszerű (először elgépeltem és egyzserűt írtam, mi a fenének javítottam ki, így lehet, hogy nem leszek hiteles dr. ...), úgyhogy aki Pali bá't bántani meri, annak velem gyűlik meg a baja!

De hát, mi is volt a gond?
1.) Kellett egy új e-mail cím? Mi????? "Ki sem tudom mondani!"
2.) Aztán az a fránya regisztrációóóóó Ez megint nem nekem való szó.
3.) ...és ha az ember egyszer már dr, akkor kellett egy avatar is.
4.) Na de milyen? Hát ilyen! Felismerhető?

megszűnt 2012.01.14. 20:31:57

Schiffer az LMP egyik alapítója, ezt megelőzően a Sólyom Lászlót köztársasági elnöknek ajánló Védegylet egyik vezetője volt. A párt országos listáját vezetve szerzet a 2010-es választásokon parlamenti mandátumot.

index.hu/belfold/2012/01/14/schiffer_tavozik_az_lmp-frakcio_elerol/

Mindeddig nem tudtam, miért örült annyira Sólyom László köztársasági elnök az LMP-nek a beszédében, melyet a parlament alakuló ülésén mondott el.

Az ember figyel és mégis lát dolgokat. Egyre vékonyodik a paraván.

panelburzsuj 2012.01.14. 20:34:20

@Dr. knausz:

"Egyre vékonyodik a paraván."

Azér a szemüveget se árt néha megpucolni ... :)

Dr. Móka Miklós 2012.01.14. 20:35:17

@Dr. knausz: bizony, buzognék én...Még túl is. De Te félreértettél,, én ilyen egyetemre gondoltam, mint a tiéd vagy manyikéé. Sorry, dr Manyike. (Dr. Manyike, mondjon le! - csak mert rímel)
És látod, már el is végeztem, dr-andusom van... "Tényleg, Andus, te hol vagy???"

Jöhetnek a gratulációk!!! (És én nem mondok le! Az álmaimról semmiképpen!)

megszűnt 2012.01.14. 20:37:21

@Dr. Móka Miklós:

"De hát, mi is volt a gond?"

Kolléga!

Önnel csak a gond lesz, ezt előre érzékelem, mert túl buzgó mindenben. Pártaktivistából kitesz tizet, ha nem százat mondok.

(Még a végén megírja azt a disszertációt és akkor lőttek a doktorinak, ezt előre mondom.)

Dr. Móka Miklós 2012.01.14. 20:40:18

Mivel már a sokadik LMP-s kommentet olvasom, hozzászólok én is. (De minek?)

Nem ülök közel a tűzhöz, annyit tudok amennyi a médiából eljut hozzám... De a Schiffer úr nekem szimpatikus és örültem, hogy van a magyar politikai életben még (egy amúgy reményteljes) liberális csapat. Erre most ez is oszlásnak indul?

Mocskos dolog ez a politika... Olyan gyerekes ez! Mikor lesz már végre belőle politi?

megszűnt 2012.01.14. 20:41:27

@panelburzsuj:

Hát végeredményben Török Gábor akár boldog is lehetne, mert immár nem kell a paravánok mögé néznie.

Világosodik lassacskán az elmém,
a legenda oda.
A gyermek, aki csügg anyja szerelmén,
észreveszi, hogy milyen ostoba.
Kit anya szült, az mind csalódik végül,
vagy így, vagy úgy, hogy maga próbál csalni.
Ha küzd, hát abba, ha pedig kibékül,
ebbe fog belehalni.

(József Attila)

ssi 2012.01.14. 20:43:02

@Dr. Móka Miklós: gratula! pedig a mai valóságban nem könnyű megszerezni, @Dr. knausz: s nem ezt a tudományos fokozatot kellene lejáratni ...

lesz-e KE-csere az idén?
ki lenne az új?
a kormány motorja lenne, vagy már fék is?
az új KE hivatala 5 vagy több évre szólna?

búcsúzom mára :)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.01.14. 20:43:02

@panelburzsuj: nem szívesen tartok veled, de a kényelem nagy úr...

graycivil 2012.01.14. 20:43:56

"Több százan tüntettek a Parlamentnél

A Parlament előtti parkolót megtöltötte az a több száz ember, aki az Élőlánc Magyarországért szervezésében szombat délután demonstrált az ország szuverenitásának védelmében. "

www.hirado.hu/Hirek/2012/01/14/18/Tobb_szazan_tuntettek_a_Parlamentnel__fotok.aspx?source=hirkereso

megszűnt 2012.01.14. 20:48:07

@dr. manyike:

"s nem ezt a tudományos fokozatot kellene lejáratni ..."

Egyetértek. Ezért viszont tegyenek a doktorok, akik keményen megdolgoztak a címért és nem csupán odabiggyesztették a nevük elé, mint mi.

"lesz-e KE-csere az idén?"

Elképzelhetőnek tartom, hogy mégis igaza lesz Török Gábornak és külföldi nyomás hatására Orbánt leváltják. Akkor ő lesz a köztársasági elnök.

Dr. Móka Miklós 2012.01.14. 20:48:53

@Dr. Knausz: Maga a szívem csücske! Lennék én pártaktivista - maga mellett még partaktivista is, valahol az Adrián- és hogy tíz vagy száz azon még megegyezünk.
Csakhogy előbb meg kellene csinálni azt a pártot! Mert a jelenlegiek...pfff. "Az emberek elfordultak a politikától"-olvastam a napokban. Ezek szerint a Fidesz azért fog 2014. után is kormányozni (mit cisnálni??? -ok, hatalmon maradni) mert az emberek (egyesek szerint Zemberek) nem mennek el szavazni.

panelburzsuj 2012.01.14. 20:50:38

@Hepci:

Ugyemontam:

Dr. Garfield.

megszűnt 2012.01.14. 20:50:50

@dr. manyike:

"búcsúzom mára :) "

Szép éjt! Lassan én is megyek.., még ingatlankereső ügyben vagyok a neten és angol tanárt akartam nézni.. lassan lecsúszok róla, mert itt vannak a teendők most.

Szép álmokat kívánok!:)

szoja122 2012.01.14. 20:51:11

@ubul2000: Mert még nem volt rá esélye...

jjulie 2012.01.14. 20:51:58

megérdemelten vezet a mallorca a félidőben a madrid ellen

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.01.14. 20:53:19

@Dr. knausz: Dr. Orbán Viktor köztársasági elnök.
Jól hangzik.

Dr. Móka Miklós 2012.01.14. 20:53:52

@dr. manyike:
- remélem, hogy lesz, de csak akkor, ha
- én leszek az új KE :D
- nemcsak motor vagy fék lehet, én biztos, hogy kuplung lennék (csúsztatnék :D )
- először csak öt év, amit opcionálisan én magam önkényesen meghosszabbíthatnék

Talán csak egy baj lenne velem, túl jól írok helyesen (igaz, baromi rondán).

Jóccakát!

lariflari 2012.01.14. 20:53:52

@graycivil: Hiába demonstrálnak,mert Magyarország az EU Mianmarja.

ssi 2012.01.14. 20:53:55

@Dr. knausz:

S.P.-nek kellene kérnie, csak ennyi.

más dr-eknek ehhez semmi köze.

T.G. hol, mikor írt ilyeneket?

nem aludni megyek :)

graycivil 2012.01.14. 20:54:03

Giró-Szász elismerte, hogy Schmitt plagizált!

atv.hu/cikk/video-20120114_giro_szasz_andras

- 'A KE az ország első embere, és a kormány csak a szolgája!' :-))))
- 'A kormány feladat az, hogy a KE-t feltétel nélkül támogassa! '
:-((((

András, András! Te hülyébbet csinálsz magadból és a kormányból, mint Hofi a Rendszerből.

megszűnt 2012.01.14. 20:54:45

@Dr. Móka Miklós:

"Ezek szerint a Fidesz azért fog 2014. után is kormányozni (mit cisnálni??? -ok, hatalmon maradni) mert az emberek (egyesek szerint Zemberek) nem mennek el szavazni?"

Igen. Ön jól látja a dolgokat, könnyen és gyorsan tanul.

Nem zárom ki, hogy igazából is doktorálni fog!

(A dolog udvarlás részéről: jól esett.:)

graycivil 2012.01.14. 20:55:19

@lariflari: De megtöltöttek egy magánparkolót! És ez már jelent valamit! :-)))

Dr. Pom Dr. Pom Dr. 2012.01.14. 20:56:34

@lüke: kit áldasz torokkal???

"áldok torokkal" de kit? huha...

szoja122 2012.01.14. 20:56:38

@ubul2000: Vona pedig fasiszta, vagy csak náci, ahogy tetszik, de ahhoz is gyáva hogy ezt bevallja.

Olyanokkal veteti körül magát, akik nyíltan azok.

Undorító!

Dr. Móka Miklós 2012.01.14. 20:57:50

@Dr. Knausz: Bókokat köszönöm! Valóban gyorsan tanulok, sőt mi több, még annál is gyorsabban felejtek.

Az pedig, hogy jól esett nekem is jól esik.

Jó éjszakát! L

Dr. Pom Dr. Pom Dr. 2012.01.14. 20:58:48

@dr. manyike: :)))))

dr. manyike ... miért nem nagydoktor? az már elfogyott Neked? nem neten rendelted?

lüke 2012.01.14. 21:00:28

@Dr. Móka Miklós:
mán elmégy durmóka?
kár, jól szórakázom

ulrike (törölt) 2012.01.14. 21:01:01

@Dr. knausz: De hát az nem úgy van ám, hogy semmi nélkül doktor. Minimum egy jó kis plagizálás kell, hozzá, ingyen nem mérik, szenvedni kell érte. Néha utána is.

"Plágium: Irodalmi egybeesés, mely egy diszkreditálható előzményből és egy tiszteletreméltó következményből áll."
(Ambrose Bierce, Az ördög szótára)

Opponens is kell hozzá, de ez itt nem probléma mert mindenkinek van elég opponense itten, olykor vulgáris, olykor bőbeszédű, olykor fixa ideás, de opponens.

Dr. Pom Dr. Pom Dr. 2012.01.14. 21:01:37

@Moka_Miki: az AGYSEBÉSZ doktorok!!!! mindenki kapjon agysebész doktorit !!!

szabadon Dr. matócsni gy után

Dr. Móka Miklós 2012.01.14. 21:02:24

@Dr. Pom Dr. Pom Dr.: de, dr. manyike is neten rendelte, de azt a választ kapta a Fénymásoló Egyetemtől, hogy elfogyott a nagydoktor egy bizonyos Pom Pom miatt, akinek +2 extrát kellett, hogy házhoz szállítsanak.

lüke 2012.01.14. 21:02:41

@Dr. Pom Dr. Pom Dr.:
tüszös mandulád van?hogy gurgulázol?
ajtóból diagnosztizálok

graycivil 2012.01.14. 21:07:26

Elnézést! Kötelező itt a doktori cím használata?

Van valaki, akinek van szuahéli tudományos értekézése "A banánhéj szerepe az európai költségvetések elcsúszásában" témában, amit lemásolhatnék?

Jelige: Diszkréció!

lüke 2012.01.14. 21:10:29

jó éjt
doktoros játékot mindenkinek, vagy dr nélkülit, óhajtásra

Dr. Móka Miklós 2012.01.14. 21:13:20

@lüke: Lehet, hogy maga jól szórakozik, de tudja, nekünk ez nem játék. Mi, a Doktorok, igenis komolyan vesszük ezt a dolgot. Azon dolgozunk, hogy a népünk felemelkedjen, mindenki jólétben éljen, bárki számára elérhetővé váljon a diploma, bármi áron. Ha nem vette volna észre, az elmúlt időben hirtelen megugrott a doktoranduszok száma, csak nézzen szét itt a blogon!

Tényleg, maga nem óhajt csatlakozni ehhez a felsőbb társadalmi szinthez? Gondoljon csak bele, mennyivel másképpen hangzana:

"Dr. Lüke".

Fontolja meg! Bár némi nehézséggel, fáradtsággal és lemondással jár a Dr. megszerzése, Önnek már mégsem egy járatlan utat kell végigjárnia, mások azt már kitaposták Ön előtt. Olvassa csak el a fenti útmutatómat!

További szép estét mindenkinek, most már tényleg lelépek.
(Még egy Dr. Mókának is szüksége van kikapcsolódásra...)

panelburzsuj 2012.01.14. 21:14:07

@Hepci:

(Dehogynem. Sőt: lehengerlően magalkuvó tudok lenni. De ahogy te nem engeszd a lézengőből, úgy én se a bolygóból ... )

Imidzs rulez! ... :)

megszűnt 2012.01.14. 21:15:33

@Dr. Móka Miklós:

"Az pedig, hogy jól esett nekem is jól esik."

Várjuk vissza a kollégát.

Köszönöm és Szép éjt!:)

megszűnt 2012.01.14. 21:17:37

@Dr. Móka Miklós:

"Mi, a Doktorok, igenis komolyan vesszük ezt a dolgot. "

Tetszik nekem ez az aktivitás.:)

Szép éjt újra!

Dr. Pom Dr. Pom Dr. 2012.01.14. 21:17:52

helló minden dokinak! 3doktorit PALIZÁLTAM !
1. "ukrán" vonalon doktoriztam!
2. vettem kínain
3. és kártyán nyertem audi ásszal !

és TG ???? nem dottore?????
nincs pénze legalább egy tajvani? vagy kínai? díszdoktorira?
átküldjek neki sms ben egy dísz szertációt?

lüke 2012.01.14. 21:19:22

@Dr. Móka Miklós:
én nem vagyok( voltam, leszek) parvenu

jjulie 2012.01.14. 21:22:41

@lüke:

minek veszed magadra öreganyám

megszűnt 2012.01.14. 21:23:04

@ulrike:

"Minimum egy jó kis plagizálás kell, hozzá, ingyen nem mérik, szenvedni kell érte. Néha utána is."

Blogtársam!

Téged kielemelnélek a sorból, ha nem bánod és arra bíztatlak, add be azt a dolgozatot, mert kijárna egy valódi doktori. Bizony.

Ma délután lefeküdtem aludni, ez szokásom és különöset álmodtam.

www.youtube.com/watch?v=BLv5nDNKEeo

megszűnt 2012.01.14. 21:26:31

@Dr. Pom Dr. Pom Dr.:

"és TG ???? nem dottore?????"

Nem. Se Török se Lüke se Letícia se Bóra.

Dr. Pom Dr. Pom Dr. 2012.01.14. 21:27:40

jogom van az unortodox hejesíráshoz...

álamunk következő álomása az álamcsőd it van már karácsonytól...

aztán lesz vér is...

Dr. Pom Dr. Pom Dr. 2012.01.14. 21:29:06

apropó van valakinek ÉKÍRÁS bilenytyűzette? vagy karakterkészlete?

Dr. Pom Dr. Pom Dr. 2012.01.14. 21:30:47

@dr. manyike: :)))

ja ja majd TG jol megelemzi az lempet... pedig rohattul nincs mit elemezni rajta...

de néhány üres lózungot majd elopuffogtat rajta, pl hogy "leszakadt a pajta"

panelburzsuj 2012.01.14. 21:31:33

@Dr. knausz:

A sok osztályidegen.

Irodalmaznak, forrásolnak, lábjegyeznek, kutatnak: jáccák a zagyukat ...

Azta törbebolygónyit.

ulrike (törölt) 2012.01.14. 21:37:02

@Dr. knausz: Olaszországban, Rómától délre a hagyományok szerint dottorénak titulálják azt, aki szemüveges és tud írni-olvasni.

lüke 2012.01.14. 21:37:48

@jjulie:
semmit nem veszek magamra:)
(te vagy érzékeny, azt tudjuk rég)

ulrike (törölt) 2012.01.14. 21:39:06

@panelburzsuj: Extra Hungariam non est vita, si est, non est ita.

megszűnt 2012.01.14. 21:43:06

@ulrike:

"Olaszországban, Rómától délre a hagyományok szerint dottorénak titulálják azt, aki szemüveges és tud írni-olvasni. "

Akkor elköltözünk oda, de előbb meg kell tanítson valaki engem - olaszul, hogy írni és olvasni tudjak. Szemüvegem van.

De ha maradunk, nekem lenne témám a diszertációhoz ennek alapja a következő, mely mind tény, innen plagizálunk:

Minden okom megvan rá, hogy azt higgyem: a bolygó, ahonnét a kis herceg jött, a B-612-es kisbolygó. Távcsövön ezt a csillagocskát csak egyetlenegyszer észlelték: 1909-ben egy török csillagász.

Fölfedezéséről akkor nagy előadást tartott a Nemzetközi Csillagászati Kongresszuson. Öltözéke miatt azonban nem hitt neki senki. Mert ilyenek a fölnőttek.

A B-612-es kisbolygó hírnevének nagy szerencséjére azonban egy török diktátor utóbb halálbüntetés terhe mellett megparancsolta népének, hogy öltözködjék európai módra.

A csillagász 1920-ban megismételte előadását, ezúttal fölöttébb elegáns öltönyben. És ezúttal egyet is értett vele mindenki.

www.youtube.com/watch?v=Ozdzzq_lZhk&feature=related

aszekelyek 2012.01.14. 21:48:08

@Dr. Móka Miklós: Szórakozhat is jól. Akik mondjuk járnak ide, mint pl én is, tudják, hogy olyan régen dr., orvos doktor , hogy lehet , a kegyed bölcsőjénél is az volt már. Nevetséges is , amit itt művelnek némelyek , ezzel a témával. Meg visszataszító is. Olyan parvenü tempó , ahogy írta , hogy ő az nem lesz, ha egyszer sosem volt. mert annk is születik valaki. Aztán még úgy is marad.

aszekelyek 2012.01.14. 21:51:15

@nyünyüge: Hol ? A sírban ? Menjen a hírcsárda is oda , ahová gondolom. Nem jó vicc.@Dr. Pom Dr. Pom Dr.: ő kiről másolta a drámáit a fujjoló szürkeállományosok szerint ? sas józsiról ?

Dr. Pom Dr. Pom Dr. 2012.01.14. 21:53:35

@ulrike: Dr. kerényi izé festethetne egy képet a csurkincáról... ahogy palizál drámát...

jjulie 2012.01.14. 21:53:38

@aszekelyek:

ezzel a témával valami smittpali nevű művel valamit

meg egy picsaszájú leszarfaszu sántakutya orbán

lüke 2012.01.14. 21:55:57

@jjulie:
az emberi élet (meg a lélek) nem játék tárgya

ulrike (törölt) 2012.01.14. 21:57:15

@Dr. Pom Dr. Pom Dr.: Kerényi nem fösti, hanem rendeli a képeket. Meg rendezi is.

jjulie 2012.01.14. 21:57:32

@lüke:

kétszerkettő meg négy

a fű zöld

az ég kék

az eső meg lefelé esik

stb

Dr. Pom Dr. Pom Dr. 2012.01.14. 21:57:41

@aszekelyek: összeraktam a mozi akokat:

a Mr. smith tet kinyírták, mert a zorbán Dr. csurkának ígérte a zálamfői székelést...

aszekelyek 2012.01.14. 21:57:46

@jjulie: A pénze az jó , mi? Tanfolyás annyiért ma? Nem valami nagy "truváj ":) Mit tanítasz annyiért? késsel-villával enni de a halkés meg csigafogó nincs benne ? Meg a desszertvilla. Persze értem, hogy vonzó neked, mert vannak az agresszióra hajlamos személyiségvonásai neki. Jól tudnád manipulálni. Ha megfizet.

Dr. Pom Dr. Pom Dr. 2012.01.14. 21:58:54

@ulrike: az írtam: ő festeti (cs)

az előbb elírtam Dr. zorbán Dr csurkát akarlya a Mr. smith hejett álamfői székelésbe

Dr. Pom Dr. Pom Dr. 2012.01.14. 21:59:50

@ulrike: ja és vigyázz!!! véletlen nagybötűvel írtad egy senkiházi nevét... óvatosan!

graycivil 2012.01.14. 22:00:48

"Higgyetek Viktorban, féljétek az Urat!

Mekkora lehet a baj egy olyan országban, ahol a kormány lelki üdvéért imakampány zajlik, ahol az éjféli mise nem múlhatott el szeressétek a kormányt tendencia nélkül, és ahol a papok az evangélium helyett a közéletről szóló kormánymantrát magyarázzák a híveknek?"

varanus.blog.hu/2012/01/14/higgyetek_viktorban_feljetek_az_urat

"Úgy érzem közel a pillanat, mikor az egyik ilyen szentember homlokán megjelenik Orbán ánuszrózsája stigmaként, és ha vérezni is kezd akkor ott nyomban szentté is avatják."
:-)

aszekelyek 2012.01.14. 22:01:43

@Dr. knausz: tescoban? Amikor oda elindultál, mennyire voltál jobbikos :DD még...? Mondjuk egy tízes listán.... @Dr. Pom Dr. Pom Dr.: szép hosszú élete lesz a köztársasági elnök úrnak. Akinek a halálhírét költik....

jjulie 2012.01.14. 22:02:30

@aszekelyek:

valami orbánfényesítés nem lesz ma este?

nem ragyog

Dr. Pom Dr. Pom Dr. 2012.01.14. 22:03:12

@aszekelyek: jaaaaa nem úgy gondoltam... azt hittem hirtelen gondolat olvasó vagy... hogy azt kívánom annak a debilnek hogy dögöljön meg! de ez most nem aktuális... döglött oroszlányt nem rukdosunk...

lüke 2012.01.14. 22:04:03

@jjulie:
Süt a nap és kék az égbolt, ilyen jó már nagyon rég volt
Kis madárkák szállnak fenn az égen
Almafákon ring az alma, jól tejel a magyar marha
Bokrétás lány integet a képen
jó éjt

ubul2000 2012.01.14. 22:04:29

Öröm olvasni most ezeket a beírásokat.
Régen mulattam így egy blogon. Tobzódik a ballib.
Harsány és parlagi módon. A maga módján.

aszekelyek 2012.01.14. 22:06:22

@Dr. knausz: :) legalább klassz pasi voltam? az álmodban? Az álommunka..., no igen. Az abszurd már meg is van belőle :) , meg a manifeszt. A látens , mondjuk jobban érdekelne. Hogy néztem ki?

panelburzsuj 2012.01.14. 22:06:30

@ulrike:

Hungária Extra Dráj.

Ennek még van értelme is.

De a többi bullsi est ... na az má kínai.

Úgyhogy nem is számít. Semmitsenemse.

Dr. Pom Dr. Pom Dr. 2012.01.14. 22:08:07

@ubul2000: vizsgáltasd meg magad Doktor smittel... majd ő meggyógyít...

ulrike (törölt) 2012.01.14. 22:09:24

@panelburzsuj: Egyszer az egyik finn barátomat megkérdezte egy tudtatlan, mi a különbség Finland és Finlandia között.
Finland egy ország, Finlandia meg egy vodka-hangzott a válasz.

graycivil 2012.01.14. 22:09:54

"Konzervatívok dilemmája: uniós alapértékek vagy Orbán?

A Le Figaro Orbánja: Lukasenko a Duna partján"

www.168ora.hu/globusz/europai-unio-barroso-orban-viktor-nepparti-ep-frakcio-brusszel-89234.html

aszekelyek 2012.01.14. 22:12:06

@jjulie: No service today:) Sábesz van.

megszűnt 2012.01.14. 22:12:35

@aszekelyek:

"Amikor oda elindultál, mennyire voltál jobbikos :DD még...? "

Ennyire:
www.youtube.com/watch?v=nJPJpMgLJ7A

Dr. Pom Dr. Pom Dr. 2012.01.14. 22:12:40

Dr orbánt kirájnak ! vagy álamfőnek ! tej6almú ormányzónak ! (after makovec)

jjulie 2012.01.14. 22:13:42

@ubul2000:

eszem a nemzetibolsevik lúzer lelkedet

aszekelyek 2012.01.14. 22:14:22

@Dr. Pom Dr. Pom Dr.: enyje, nem figyelsz. azt külön írjuk magyarban. Így. " döglött, orosz lányt" . Vesszővel a két jelző között-sem piszkáljuk se a lába között...

Dr. Pom Dr. Pom Dr. 2012.01.14. 22:15:26

@ubul2000: én vagyok ballibsi... mert aki nem fid eszes (dr) az lúzer coclibsi...

graycivil 2012.01.14. 22:17:09

"Bajnai megelőzte Orbánt

Bajnai Gordon népszerűbb lett januárban, mint Orbán Viktor: népszerűsége a friss adatok szerint 28 százalékos, Orbán pedig 27 százalékon áll. "

www.168ora.hu/itthon/ipsos-rossz-hangulatban-a-valasztok-89186.html

Dr. Pom Dr. Pom Dr. 2012.01.14. 22:18:41

@graycivil: a hír téves, de minimum pontatlan: Dr. orbánt, Dr bajnai előzte meg...

jjulie 2012.01.14. 22:18:58

@ubul2000:

te itt még csak mellélőttél, mint egy igazi régesrégen a partvonalon kívülre csúszott lúzet

aszekelyek 2012.01.14. 22:19:11

@lariflari: figyu! Tudsz róla , hogy lekommunistadiktatúráztad az EU-t? :DD implicite

megszűnt 2012.01.14. 22:22:06

@ulrike: @lüke: @aszekelyek:

"A látens , mondjuk jobban érdekelne. Hogy néztem ki? "

Nagy és derűs kópéságom
Véletlen, napos mezében
Jobb szerettél volna látni?

Csupán egyszer látni engem
Gondolod, hogy szívig-láttál
S hitted-e, hogy híven láthatsz?

Minden vagyok, amit vártál,
Minden vagyok, amit nem sejtsz,
Minden vagyok, mi lehetnék.

S minden vagy, mi lehetséges,
Minden lehetsz, mire vágyok,
Talán semmi, talán minden

(Ady Endre)

Szép éjt kívánok a Kollégáknak és blogtársaknak!

aszekelyek 2012.01.14. 22:22:13

@jjulie: neked van , házalókám. Te is unortodox vagy? ne már....

panelburzsuj 2012.01.14. 22:23:40

@aszekelyek:

Inkább átkozódj. Az szépen, gördülékenyen megy.

A humoroddal vallatni lehet.

aszekelyek 2012.01.14. 22:26:21

@Dr. knausz: ez szép , értékelem. Viszont kívánom !

@jjulie: egy rendes ortodox , ha sábeszkor akar valamit , mondjuk munkát , fényesíteni valamit , hagyományosan megfizeti a sábesz gójt..... Persze előre odakészített pénzzel. Nem vagyok nálad siksze..., nincs ingyen cselédség.

aszekelyek 2012.01.14. 22:34:26

@graycivil: köszönjük Emese! Milyen népszerű volt, amikor éppen minielnök volt? Éppen nagy xarban volt az ország , miatta is. Mondjuk, amikor elszedte a közalkalmazottaktól minden juttatásukat. Azért, hogy felvegyen egy olyan kölcsönt, amit a bankok ott tartanak az MNB-ben. IMF-nek benyújtott szándékaik szerint , akkor ugye , ez volt az ára annak. No mesélj ! Azt a kölcsönt fel se kellett volna venni. Már azt a részét bizonyosan nem. Ahogy ígérték is , hogy nem is akarják felvenni. Tudod, amikor ő gazdasági miniszter volt. Abban nyakig benne.

aszekelyek 2012.01.14. 22:36:28

@Dr. knausz: Csak ne lenne olyan egyforma a szövege feriével. mert a párt / frakció vele milyen csúnya is....

aszekelyek 2012.01.14. 22:37:59

@panelburzsuj: nem is szórakoztatni akartalak....

aszekelyek 2012.01.14. 22:39:26

@panelburzsuj: viszont van nekem olyan. :D ha nem is nagyon szíveled. ismerek olyanokat, akiknek nincs és mégis abból akarnak megélni. Mindenre képesek is.

aszekelyek 2012.01.14. 22:46:40

No kedves blogtársak, jóccakát. A lassul a blogmotor vagy miért nem látom az utolsó kommentemet? még értékelik? :) mentem alukálni.

megszűnt 2012.01.14. 22:49:30

Nagynak lenni dicső! Nagy költőnek, mint Goethe, Dante, Homeros!
És csöppet se dicső, de nékem kedvesebb: a nagyság álmából kibújni,
valamennyi dicsőség fogadja ásításomat. Természetes emberi méret
vonz engem, nem a nagy ragyogás, a szörnyű talapzat.

Létrehozni a velem született s a szerzett képességtől telhető
legjobbat, ha cipőt szegelek, ha fát ültetek, ha verset írok:
ennyit kívánok önmagamtól. Munkámat használni lehessen,
ne szájtátva csodálni.

Nem akarok óriás hulla lenni, melyen tízezer évig araszolva majszol
megannyi puhány kandiság (mit izélt, hol?) és kathedra-hű hódolat;
se példakép, mellyel az új kezdeményeket dermeszti meg
a múltba mutató zsandárkodás; se fennkölt szobor a sarkon,
melyről csurog a vidám verebek kritikája
nem is őróla - mit bánják, kifene volt? - hanem az életről, kinek szobra nincsen.

Minden nagyság: kicsiség is. Mert van még naqyobb, vagy ha nincs: lehet.

De most elképzelek egy fehér elefántot - áll képzeletem benső terében
és nézegetem - mekkora? Most az asztalra vetítem: mint porcelán szobrocska figyel;
most ablakon át a hegyre vetítem: a világot beborítja.

Állandó mérete nincs - nála se kisebb, se nagyobb nincs -
tehetem mogyoróhéjba, vagy mennybolt teknőjébe: mindegy.
Ily méret nélküli legyen munkám. Se kevesebb, se több,
mint amennyi kinyújtózás vagy zsugorodás nélkül erőmtől telik, se pompás, se szegényes: a mérettelen Istenek teremtésével közös ütemű.

Weöres Sándor: Nagyság - az összes, valódi doktornak és valódi embernek!

2012.01.14. 23:54:41

@aszekelyek:" No service today:) Sábesz van. "

Ezzel a névvel zsidó vagy? Azt hittem, református. Bár sok zsidó lett az a háború alatt.

2012.01.14. 23:59:29

@graycivil: "De megtöltöttek egy magánparkolót! És ez már jelent valamit! :-))) "

A fidesz március 15.-re készül. Erre most nem adott pénzt. Ennyi.

inreallife 2012.01.15. 00:08:41

gyerekek, ezen hullámosra röhögtem magam. :))))))
pálguim fotósorozat:

galeria.index.hu/belfold/2012/01/12/doktor_schmitt_pal_doktor/1

2012.01.15. 00:12:09

@aszekelyek: " az sincs bizonyítva. Te segg. Kérj elnézést te. Most. Mindenért. Elég jó oddsom van rá , hogy Orbán ebből is jól jön ki majd. Ti meg ehetitek , amit főztetek."

Helyesen: Mi meg ehetjük, amit főzött.

Majd siethetsz a fizetéseddel a boltba, mert minél később érsz oda, annál kevesebbet ér.
Másnapra 30 %-ot is eshet.
Ott a Gazdasági csodaként emlegetett Argentína: miközben citáljátok, hogy az IMF elzavarása után hogy állt talpra, 9%-os éves GDP növekedés, húha, azt nem figyelitek, hogy az éves infláció meg 30% körül alakul.

Igaz, ők csak 10-15 % közöttit vallanak be.
de hazudni tudni kell! Kiváló követendő példa kurmányunknak!

2012.01.15. 00:19:25

@aszekelyek: "miért nem látom az utolsó kommentemet? még értékelik? :) "

Ne röhögtess!

2012.01.15. 00:21:47

@Dr. Pom Dr. Pom Dr.: "dr. manyike ... miért nem nagydoktor? az már elfogyott Neked? nem neten rendelted? "

Ez azért már snassz! Doktorit rendelni???

Én már egész orvost vettem!

2012.01.15. 00:30:16

@ulrike: "dottorénak titulálják azt, aki szemüveges és tud írni-olvasni. "

Akkor Palika mégse dottore?

2012.01.15. 00:45:39

@ulrike: "Szelényi Iván: Argentin modellt követ a magyar kormány"

Argentínának erős barátai vannak. Brazília például. Közös vámuniót alkottak.
Mi kivel fogunk szervezkedni ?
Argentínában az elnök megbukott. Helikopterrel menekítették ki a palotából. Utána két hónap alatt három elnöke volt az országnak.

2009.-ben 0,9 %-os a GDP növekedés. Az infláció 11,1%

Siker?
Ja, Argentína az IMF technikai segítségét kérte 2010.-ben.

2012.01.15. 00:50:56

@Dr. Pom Dr. Pom Dr.: "z előbb elírtam Dr. zorbán Dr csurkát akarlya a Mr. smith hejett álamfői székelésbe "

Azt hallottad, hogy Csurka Varkocsra magyarít?

Mégiscsak ciki, hogy valaki ennyire ősmagyar, és török neve van?!

2012.01.15. 00:52:37

@jjulie: "valami orbánfényesítés nem lesz ma este?"

Melyik testrésze?

2012.01.15. 00:58:32

@aszekelyek:" Vesszővel a két jelző között-sem piszkáljuk se a lába között..."

És akkor most ezt magyarul is le tudnád írni?

Szólj a másik Székelynek, az jobban ír magyarul! Az az asszony?
Sose tudom, ki vagy, mert ugye négyen használtok egy nick nevet. ( Te írtad!)

2012.01.15. 01:04:09

@aszekelyek:" hagyományosan megfizeti a sábesz gójt..... Persze előre odakészített pénzzel. Nem vagyok nálad siksze..., nincs ingyen cselédség. "

Csak pénzért fényesítesz?
Mennyi? 3000?

2012.01.15. 01:05:19

@aszekelyek: "nem is szórakoztatni akartalak...."

Akkor ez sikerült.

beme1 2012.01.15. 03:31:24

Umberto Eco: Hogyan írjunk szakdolgozatot c. könyvének ajánlója a Libri honlapjáról: "Katalóguscédulák, jegyzetek, bibliográfiák. Ezekről az embereknek általában könyvtárak ásító unalma és reményvesztetten átvirrasztott éjszakák jutnak eszébe. Umberto Eco, A rózsa neve megjelenése óta már nálunk is közismert író jelen könyvében arra tesz kísérletet, hogy bebizonyítsa, talán nincs is ennél izgalmasabb dolog a világon. Arra tanít meg, amire a legtöbb egyetem sajnos nem: hogyan kell tudományos kutatást folytatni (aminek eredménye éppenséggel szakdolgozat is lehet). Teszi ezt fergeteges humorral, egy tudománnyal eltöltött élet rengeteg tapasztalatával és a középkori kommentátorok rendszerességével. Minden megtudható a szóban forgó kérdésekről: a helyes témaválasztás, a bibliográfiák összeállítása, a cédulák típusai, stiláris fogások, sőt még gépelési szabályok is. Mindez remek stílusban előadva. Eco könyve pazar mű a maga sajátos műfajában: aki ettől sem kap kedvet a tudományhoz, magára vessen!"

beme1 2012.01.15. 03:36:43

Umberto Eco: Hogyan írjunk szakdolgozatot "Katalóguscédulák, jegyzetek, bibliográfiák. Ezekről az embereknek általában könyvtárak ásító unalma és reményvesztetten átvirrasztott éjszakák jutnak eszébe. Umberto Eco, A rózsa neve megjelenése óta már nálunk is közismert író jelen könyvében arra tesz kísérletet, hogy bebizonyítsa, talán nincs is ennél izgalmasabb dolog a világon. Arra tanít meg, amire a legtöbb egyetem sajnos nem: hogyan kell tudományos kutatást folytatni (aminek eredménye éppenséggel szakdolgozat is lehet). Teszi ezt fergeteges humorral, egy tudománnyal eltöltött élet rengeteg tapasztalatával és a középkori kommentátorok rendszerességével. Minden megtudható a szóban forgó kérdésekről: a helyes témaválasztás, a bibliográfiák összeállítása, a cédulák típusai, stiláris fogások, sőt még gépelési szabályok is. Mindez remek stílusban előadva. Eco könyve pazar mű a maga sajátos műfajában: aki ettől sem kap kedvet a tudományhoz, magára vessen!" Idézet a Libri könyvajánlójából.

szoja122 2012.01.15. 06:44:58

"Óriási átverés volt a közszolgáknak ígért olcsó végtörlesztős hitel is"

ecoline.hu/bank_hitel_kolcson/2012/1/14/Oriasi_atveres_volt_a_kozszolgaknak_igert_o_E8JQ3X#rss

jjulie 2012.01.15. 07:18:30

@szoja122:

fideszpicsaszájú orbán sántakutya viktor ravaszparaszti ügyeskedése

az igazfideszhitűek imádják érte, mert érzik, hogy a vallásalapító ezzel megint jól kicselezte a kommunistákat, míg az igazmagyar haza erősebb lett általa, és ez egy újabb mesteri lépés volt, ugyanis a ballib sajtó hörög miatta, amitől a igazfideszhitű birkák közelebb húzódnak egymáshoz

egy hegyet sem lehet egyben elvinni, az orbánnimbusz is darabokban önbontódik

jjulie 2012.01.15. 07:31:15

@Könnyen elkaptuk, uram!:

a glória nevű testrésze szorul fényesítésre

"A glória vagy dicsfény fénytünemény az isteni vagy Isten által kiválasztott személyek kiemelésére, amelyet az ikonográfiában és a keresztény festészet egy jelentős szakaszában leggyakrabban a fej körüli aranyszínű vagy ragyogó sárga koronggal ábrázoltak. Négyszögletes is lehetett, ez azt jelzi, hogy az ábrázolt személy életben volt a kép készültekor.

A Biblia gyakran azonosítja Jézust a fénnyel, amelynek megteremtése az Isten első tetteinek egyike volt."

ez a nem olyan régen természetes mindannapi ténykedés volt orbánbirkáék házatáján, de most amikor nagyon de nagyon rászorulna az orbánisten a fényesítésre, még felszólításra sem hajlandóak, nemhogy maguktól

hát ezért sem tündökölmanapság az orbán, nem csak azért mert az önfényezője elállítódott

szoja122 2012.01.15. 07:34:02

@jjulie: "vallásalapító"

Ezért szoktam mondani, írni, hogy Orbán nélkül nincs Fidesz. Nincs "Bajnai út", azaz nem tudják mérsékelt emberre lecserélni. Még az is kevés az egyben tartáshoz, ha a háttérben ő állna.

1. Senki nem tudja a hívek előtt helyettesíteni, mert többségük ő miatta szavaz a Fideszre. Az elvarázsolt, értelmezhetetlen hasonlatait, és komcsizó szövegeit szeretik.

2. Néhány "erős" emberük pedig egymásnak esnének.

3. A szélsőjobb szárnya rögtön a jobbikhoz menne.

Fidesz addig van. míg Orbán az egyértelmű főnök.

jjulie 2012.01.15. 07:47:05

az ő jelen glóriája is egy árnyalattal halványabb , de csak egy hangyányit

www.australianopen.com/en_AU/news/articles/2012-01-14/201201141326526337043.html

ja, hogy hasonlíthatnám az övét egy picsaszájú másodosztályú kurtalábú focistáéhoz

hoplita 2012.01.15. 07:48:41

@Könnyen elkaptuk, uram!:
"....Mégiscsak ciki, hogy valaki ennyire ősmagyar, és török neve van?! ..."

Hülyébb vagy a faszomnál.....nem is kicsit.

jjulie 2012.01.15. 07:50:46

@hoplita:

már adtál enni a disznóknak, meg voltál már egy felesre is a kocsmában, mucsaröcsögei lúzervezér?

hoplita 2012.01.15. 07:59:08

@jjulie:
Nincs kedved inkább habosra baszni a jó kurva anyádat?

Nem tartok disznót...illetve itt vagy te, mint virtuális tartási alany, te buzi.

jjulie 2012.01.15. 08:13:44

@hoplita:

ok, de legalább a feles megvolt ugye, vagy nem adott rá az asszony?

nagy a szád, égettél már eu zászlót?

szoja122 2012.01.15. 08:17:17

@hoplita: "Nincs kedved inkább habosra baszni a jó kurva anyádat?"

Szép magyar beszéd, ezt tanultad a magyar íróktól és költőktől, te labanc seggfej?

Szégyellhetnéd magad, hogy ennyire lejáratod a magyar nyelvet.

lüke 2012.01.15. 08:18:05

@hoplita: @jjulie:

kora reggel ne menjetek az ólba, elég itt a réten legelni

zsülinek a tegnapiról:
azért vagyok lüke, hogy ne legyek doktor
,ezért nem kedvelem az alkalmazkodó tömegpszichózist

hoplita 2012.01.15. 08:24:50

@jjulie:
Én nem, de ott voltam a tévéostromnál, amikor azzal pörköltek alá egy tévés autónak...:DD

@szoja122:
Kuss, nem osztottam lapot köcsög.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.01.15. 08:27:11

@lüke: tegnap kicsit túlpörögtek a doktorok, ma kialusszák magukat...

szoja122 2012.01.15. 08:31:55

@hoplita: Magadra vetted? Jogos!

Magyar nyelv megnyomorítója.

hoplita 2012.01.15. 08:35:19

@szoja122:
Na, kicsit oktatlak, mivel egyértelműen hülye vagy nyelvileg és én meg nagy pedagógus..:)

Az általad citált mondatban két igen ősi magyar szó is van, a kurva és a baszni.....
A kurva nemzetközi karriert is befutott, egyike azoknak az ősi eredetű szavainknak, amelyek nemzetköziesedtek...nem érdemes kurvázni a kelet Balkánon, vagy észak Lengyelországban sem, mert értik.:)
A baszni ige eredeti jelentése a lenyomni szó jelentésével azonos....gyökét még a Besszarábia vagy Baszarábia földrajzi elnevezésben is megtalálhatod...
Na, így már remélem nem halsz meg hülyén....tudod szóetimológiából tudnék neked kiselőadásokat tartani, mivel kicsit bírom az anyanyelvem.:)...Ősi magyar szavakat használok, seggfej.:DDD

hoplita 2012.01.15. 08:39:18

@Hepci:
Micsoda trollbál vót itt az íccaka.:)

lüke 2012.01.15. 08:43:56

@Hepci:
általában a mértéket nem ismerik, idömérték nélkül verselnek
@hoplita:
Bécsben sem(feltupírozott Balkán) tele van jugóval, söt a kupleráj is ua.

lüke 2012.01.15. 08:54:28

@hoplita:
saturday night fever:)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.01.15. 08:55:02

@lüke: és milyen rosszat ettünk Bécsben legutóbb, írni fogok róla.

jjulie 2012.01.15. 08:58:17

@hoplita:

cikizték a kádárvakarék haverod paprikajancsiját, arról a kádárvakarék haverodról beszélek, akinek a kedvéért lehugyoztad a füvet, meg kergetőztél az utcákon, és ezért hálából többszörösen úgy megbaszott, hogy ítt nyüszítesz most munka nélkül, üres zsebbel

én legalább megtanítanálak oénz csinálni, de mivel sajnálod a tanfolyam és vizsgadíjat, most adok kedvezményt: ha februárban egy hétig hugyozol a fűbe a kossuth téren minden nap napi 8 órát, fél áron beszállhatsz az áprilisi turnusba

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.01.15. 09:04:40

@jjulie: nem akarod megvenni az egyedileg neked, a NASA által kifejlesztett metszőollót? Nemesacél-alfafém-holdpor keverékből készül egy új, kriotechnikai vákumképző technológiával, a rendeltetésszerű használaton kívül űrpajzsként és multifunkciós vibrátorként is használható.
Csak 800000 Ft, csak most, csak neked.

hoplita 2012.01.15. 09:04:52

@jjulie:
Nekem már áprilisban más dolgom van, köcsög.
Mihelyst beáll az idő, vagyis úgy a jövő hónap végéről, már két házat vállaltam be, itt helyben és elég korrekt összegért.
...úgyhogy próbálj valami majmot találni, meg egyébként is, túl gyógyulna nyóc napon, ha vállalnám.:DD

@lüke:
Sose vótam még a Lajtán túl, mindig keletre megyek, az jobban érdekel.:)

hoplita 2012.01.15. 09:06:03

@lüke:
Hát kábé olyan köcsögök is, mint az a buzi travolta.:DDD

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.01.15. 09:08:00

@Hepci: azt elfelejtettem, hogy természetesen Solingenben (ejtsd: Szo-lin-gen) gyártják, a Harvardon és az MIT-n fele-fele arányban végzett, kizárólag teuton ősöktől származó mélygermán buzzancsok legprecízebb német kézimunkájával.

jjulie 2012.01.15. 09:09:12

@Hepci:

nem tudsz kiválasztani egy rendes éttermet, vagy csak egyszerűen vonzod a rossz kaját?

egyél márkás gumihalat, apropó, kölönböző izű kotonhoz hasonlóan van különböző izesítésű gumihal is?

lüke 2012.01.15. 09:15:32

@Hepci:
hol?
nálunk a sarki bejzli is jó,minden sarki bejzli jó,és olcsó 7€-ért megebédelsz, ha fenna hüttékben 2ezren is meg tudják csinálni , lenn pláne
a Plachuttához menj! ajánlottam, vagy a Do&Co-hoz, F1 catering

jjulie 2012.01.15. 09:16:32

@Hepci:

na, így nem lehet eladni semmit sem

neked a porszívóértékesítő tanfolyammal kár próbálköznod, az csak közép és felsőfokon fut, hanem egy leegyszerűsített beginner sales kurzuson kéne helyzetbe hoznod magad, de a próbálkozásaidat elnézve előbb kapcsolódj be a szcientológusoknál egy felkészítő tréningbe

siess, még addig amíg az örökséged tart

égettél már eu zászlót, vagy csak magadat kereskedőként?

hoplita 2012.01.15. 09:18:14

@Hepci:
Ha kézimunka, akkor inkább japán legyen.
A teuton ősök lassan forognak a sírjukban az elfajzott utódokat nézve...ezek gép nélkül már szart se érnek.
Illetve stílszerűen nem a sírjukban forognak, hanem a Walhallában rázzák sz öklüket.:)

lüke 2012.01.15. 09:19:17

@Hepci:
magyarázd csak :)MIT?itt/ál?

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.01.15. 09:19:22

@lüke: nem bejzli volt, hanem egy ámerikai-mexikói-wínersnicli hibrid, a Kartner egyik mellékutcájában (a nevére nem emlékszem, de majd olvashatod, ha érdekel). Sajnos a társaság egyik tagjának megtetszett.
Olyan gyári krokettet és mirelit mexikói keveréket adtak, hogy simán itthon éreztem magam. :)

jjulie 2012.01.15. 09:20:59

@hoplita:

mivan, építkeznek a cigányok mucsaröcsögén, vagy csak foltozol? áprilisig eltart az asszony?

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.01.15. 09:21:35

@lüke: még semmit, most fogok egy banánturmixot. :)

hoplita 2012.01.15. 09:26:08

@jjulie:
Nem cigányok, mellélőttél.:)
Az egyik speciel ügyvéd-ügyész házaspár......és mivel jó vagyok a műfajomban, akinek van pénze megkeres.:)

lüke 2012.01.15. 09:34:19

@Hepci:
na turmixoljátok tovább a blogot:)

a N O B
- Rogge, ortopédus kollégával az élen- dr ,de nem használja ott,mert nem operál munka közben-
www.olympic.org/
keressétek!
közleményt adott ki az index szerint:
index.hu/belfold/2012/01/14/a_nob_dodonai_nyilatkozata_a_schmitt-ugyrol/

2012.01.15. 09:36:26

@hoplita:
Mi a műfajod, Bérgyilkos?

Ja, a hoplita az spanyol, vagy portugál?
Kurva: szláv eredetű.
de megtalálható az angolban ,ahová a latinból került: curve kanyar, ív.

utcasarok.
Buta vagy, de legalább büszke.
Kőművesek gyöngye.
Egy kis malter, egy kis mész,
kőművesnek nem kell ész.

jjulie 2012.01.15. 09:40:03

@hoplita:

te vagy az a jó bor, akinek nem kell cégér?

amúgy értem, a cigány ellentéte az ügyvéd ügyész

amúgy tudod már hogy kell kirajzolni a vápaszaru kettős ferde horgolást, meg a csonkaszarut, vagy csak a levegőben hadonászol és kisérletezel a láncfűrésszel?

persze falura az is jó az ügyvédnek, és persze érthető ha ue zászlóégető lennél

2012.01.15. 09:40:39

@hoplita: "Eredet [kurva < ómagyar: kurva (prostituált, becstelen nő) < szláv: kurva (prostituált) < latin: curvum (romlott, az igaz útról letért) < curvo (eltér, kanyarodik < hajlik, görbül)]"

Tehát jól látszik, hogy a latin is a magyarból ered.
Biztos , mikor a bábeli tornyot építették a magyar kőművesek, akkor tanították a világ összes népének.

szoja122 2012.01.15. 09:41:55

A kormány seggnyalói, már készülnek az együttműködésre.

“Összenő, ami összetartozik”

"Ezt tudja a Jobbik: EU zászlót égetnek az alelnökök"

"Témaválasztásuk kissé fura volt, mert sem az 1400 milliárdos megszorítás, sem a jogállam leépítése nem érdekelte őket. Inkább az unió ellen tüntettek. (Úgy tűnik, véletlenül sem akarták a kormányt kritizálni). "

egyenlito.blog.hu/2012/01/14/ezt_tudja_a_jobbik_eu_zaszlot_egetnek_az_alelnokok

jjulie 2012.01.15. 09:42:49

@Könnyen elkaptuk, uram!:

buta és büszke, de legalább lúzer

2012.01.15. 09:44:50

@jjulie: "a glória nevű testrésze szorul fényesítésre"

Miért nem vett kínai önfényezős, nikkelezett , rejtett világításost?

Nem volt pénz az államkasszában?

2012.01.15. 09:52:19

@hoplita: Azért nehéz életed lehet!

Vona Gábor szefárd zsidó!

Mondta Csurka István!

Ja, lehet hogy igazad van, Copfról már magyarított !

Mint Wassertopf Vízentálra!

2012.01.15. 09:54:27

@hoplita: Seggfej, portugálul:
Hoppes=segg
Lites=fej

2012.01.15. 09:56:29

@hoplita: "Mihelyst beáll az idő, vagyis úgy a jövő hónap végéről, már két házat vállaltam be, itt helyben és elég korrekt összegért."

Melyik kettőt?
MTV, MSZP székház?
Fel kell gyújtani? Abban tényleg jó vagy!

2012.01.15. 09:58:00

@Hepci:" nem akarod megvenni az egyedileg neked, a NASA által kifejlesztett metszőollót? "
Gravírozott?
Ha rajta van az álamelnők aláírása, jöhet!

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.01.15. 09:58:40

@Könnyen elkaptuk, uram!: még a Rosenthalra kellene valamit kitalálni, de akár Wuppertal is magyarítható.

jjulie 2012.01.15. 10:01:58

@Hepci:

a rosenthal a rózsaillalatú vagy rózsaformájú gumihal?

megszűnt 2012.01.15. 10:02:26

@Könnyen elkaptuk, uram!:

Tudod, mi jutott még eszembe: mert ez az ember zsarolható állapotban volt és tudta, hogy zsarolhatják, talán azért ilyen és csinálja, amíg tudja.

Nem inkább sajnálni kéne és nem humorizálni rajta?

Mindenkiről szinte minden adatot tudnak, vagy mindent, aki fókuszban, róla ne tudnának kompromittáló adatokat?

2012.01.15. 10:05:25

@Hepci: Rózsavölgyi Márk, a csárdás "atyja".

Eredeti neve: Rosenthal Markusz

jjulie 2012.01.15. 10:07:14

@Dr. knausz:

van sorrend

1. elvállalta amit elvállalt

2. körbe van röhögve

3. sajnálhatja aki akarja

hoplita 2012.01.15. 10:07:17

@Könnyen elkaptuk, uram!:
Ja, szláv eredetű.
A hozzád hasonló faszfejek, akiknek mindegy, csak ne magyar legyen, minden alapvető szavunkat a szlávból származtatják.
Ugass bele, olyan ez, mint a telefon, köcsög.:)))

Nem vagyok kőműves...de ha az is lennék, becsületes szakma.
Ja és akkor kapd elő az ívelt anyádat és kanold meg..:)

2012.01.15. 10:07:20

@Dr. knausz: Bocs, lemaradtam. Csurkára gondolsz?
Ha maradt volna író, tisztelném.
Sajnos becsavarodott.

Tudod, a Szíriusz hatása...

2012.01.15. 10:11:44

@hoplita: "Nem vagyok kőműves...de ha az is lennék, becsületes szakma.
Ja és akkor kapd elő az ívelt anyádat és kanold meg..:) "

A gyújtogatáshoz nem kell kőműves szakmai végzettség.

Szegény zsidók félreértették: mikor a Bábel tornya épült, nem az volt a baj, hogy nem értették egymás nyelvét, mind magyar volt. Na, ezért nem épült fel sose.
Most is jól látszik az ősmagyar egységfront: védjük Orbánt, de egymást támadjuk!

Vona a szefárd(!) zsidó! (Csurka mondta, nem én állítom!)

Dr. Pom Dr. Pom Dr. 2012.01.15. 10:11:54

@Dr. knausz: CSAK zsarolható stb senkiháziakat engednek "polcra"

semmi szerepük nincs, a jogszabájokat külsős ügyvédi irodákban írják a simicska leglények... ijen senkiházi kesztyűbábok bármikor eldobhatók... ez a buli...

azt gondolom hogy ezzel MINDENKI tisztában van aki GONDOLKODIK...

az elit 99% ban gerinctelen alkalmatlan emberekből áll össze... lopnak csalnak hazudnak, de mostmár a jogszabájokat is írva egy nagy mindent benövő MAFFIA szervezet lett...

minden párt és politikus KUKA...

ha önként takarodnak a "doktorok", akkor +úsz6ják...
de remélem maradnak, így LÓGNI fognak...

"Tűrte Miklós, tűrte, ameddig tűrhette,
Azzal álla bosszút, hogy csak fel sem vette;
Úgy mutatta, mintha nem is venné észre,
Fülét sem mozdítá a nagy döngetésre.
De, midőn egy dárda válla csontját érte,
Iszonyatosképen megharagutt érte,
S melyen ült, a malomkő-darabot fogta,
Toldi György bosszantó népe közé dobta.
Repül a nehéz kő: ki tudja, hol áll meg?
Ki tudja, hol áll meg s kit hogyan talál meg?"

hoplita 2012.01.15. 10:12:29

@Könnyen elkaptuk, uram!:
Igen, abban is jó vagyok.
Meg imádkozz, hogy ne fussunk össze soha.:)

2012.01.15. 10:14:03

@hoplita: "Ugass bele, olyan ez, mint a telefon, köcsög.:)))"

Te ugatni szoktál a telefonba?

Lenyelte a kutyád? Egy szinten vagytok. Vicsorogsz, de érveid nincsenek. Vakargatják a füled tövét, csóválod a farkad.

A Hoplita lassan szitokszóvá válik.

megszűnt 2012.01.15. 10:14:33

@Könnyen elkaptuk, uram!:

A köztársasági elnökre gondolok. Mindent kibír. Túl sokat elbír. Talán fél. Erre gondoltam.

hoplita 2012.01.15. 10:14:46

@Könnyen elkaptuk, uram!:
Ja, ha csurka olyat mond ami teccik a fajtádnak görény, akkor szavahihető.
Ha nem, akkor egy büdös náci.

Egyszer már kifejtettem, hogy ha askenázi lenne, még csak-csak, de szefárd...itt?????

2012.01.15. 10:15:33

@hoplita: "Igen, abban is jó vagyok.
Meg imádkozz, hogy ne fussunk össze soha.:) "

Hú, de kemény!
Mint a parancsnokod, aki meggyilkolta magát.
Szegény, tényleg sajnálom. Rájött, kit kell vezetnie.

megszűnt 2012.01.15. 10:16:39

@hoplita:

"Meg imádkozz, hogy ne fussunk össze soha.:) "

Láttad a Barikád címlapját? Hát azt hittem, ott maradok a Tesco-ba, pedig ritkán járok, úgy egyébként.

Frivol egy kép, de beszédes.

hoplita 2012.01.15. 10:16:42

@Könnyen elkaptuk, uram!:
Szitokszóvá?
Remélem is a fajtádnál, génhulladék..:)

2012.01.15. 10:18:05

@hoplita: Te ősmagyar!
Csurka mondta, Vonáról, hogy szefárd! Nem én!

Tehát, mégegyszer, lassan, hogy megértsd:
Csurka azt állította Vonáról, hogy szefárd zsidó!
Hoplita. Ja, bocs! Kis h. hoplita!

hoplita 2012.01.15. 10:19:13

@Könnyen elkaptuk, uram!:
Mert:
Szeretnél velem összefutni?
Csak szőljál, kispöcs...egy szavadba kerül.
A szájbakúrt, retkes-kankós, bárcabitorló kurva anyádat fogod emlegetni, igen negatív kontextusban.:D

megszűnt 2012.01.15. 10:19:15

@hoplita:

"Remélem is a fajtádnál, génhulladék..:) "

Hoplita!

A lányom elbírna veled, ha bevetésre küldeném, én pedig könnyedén. Nem kell szívóskodni! Nem kell.

2012.01.15. 10:20:01

@hoplita:" Szitokszóvá?
Remélem is a fajtádnál, génhulladék..:)"

A magyar nem génhulladék, bár erősen keveredett, ettől csak még erősebb lett. A fajtámnál meg lehet, hogy igazad van.
Merthogy most elszóltad magad. Te tényleg kutya vagy!

hoplita 2012.01.15. 10:21:15

@Könnyen elkaptuk, uram!:
Tudom, te takonyhalmaz...én csak rámutattam a röhejes voltára.
Szövegértésre még gyúrhacc, úgy látom.

megszűnt 2012.01.15. 10:21:30

@Dr. Pom Dr. Pom Dr.:

"azt gondolom hogy ezzel MINDENKI tisztában van aki GONDOLKODIK..."

Akkor nem mondtam semmi újdonságot, úgy tűnik. De szomorú ez!

hoplita 2012.01.15. 10:22:33

@Dr. knausz:
Ez nem vót egészen kristálytiszta, Timi...)
Kifejtenéd?

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2012.01.15. 10:23:51

@szoja122: Őfelsége ellenzéke és leendő kormányzati partnere nem fog Őfelsége ellen tüntetni.
Érdekes helyzetbe kerülhet az ország. Ha tegyük fel megbukik a Fidesz és nyer a Jobbik, nem fog más történni, mint a kormány egyfajta szabadságharcának következményeit büntetik a szavazók és helyére tesznek egy másik, lényegében a bukott politikának erősebb változatát megvalósító Jobbikot.
Bár ez talán nem történik meg, de azért vicces lenne. Ha a forintot 324-ig lökő Fideszt a forintot 350-450 tartományba lökő Jobbik váltaná fel.
Egy az Eu-ból történő kilépés becslések szerint 30-40%-os leértékelődést hozna automatikusan magával fél-egy év alatt amit az államadósság fizetésének megtagadása tetőzne be.
A nincstelenek kivételével mindenki más, aki a Jobbikra szavaz, jobban teszi ha megszabadul minden forintba nomilált vagyonától.
Különben Vona Gábor tönkreteszi őt elég gyorsan.

megszűnt 2012.01.15. 10:25:14

@hoplita:

"Kifejtenéd? "

Ha harcolni szeretnél, akkor itt áll, bevetésre készen a lányom, aki tisztnek készül, a legkisebb, és az uram, akinek csak egy technikája van, hogy azonnal ráugrik az ellenségre!

Én magam is tudok harcolni, elég ha valakire ránézek, ő visszavonul. Érted?

szoja122 2012.01.15. 10:25:23

"Lopakodó hadművelet indult Magyarországon"

"Példátlan külpolitikai nyomás nehezedett a héten a magyar kormányra a Nemzetközi Valutaalap és az Európai Bizottság által problémásnak ítélt törvények miatt, illetve a túlzott deficit eljárás folytatódása mellett. Mindez többek között azt a feladatot rója a kormányra, hogy hogyan tud fokozatosan úgy engedni a hitelnyújtó szervezeteknek, hogy az a közvélemény számára ne tűnjön teljes megadásnak, a korábban hangoztatott álláspont gyökeres megváltoztatásának. Az államadósság elleni háború után a héten ennek a "lopakodó hadműveletnek" a folyamatát láttuk, azaz minden nap egy ponton (olykor csaknem észrevehetetlenül) enyhült, nyugtatott a kormányzati kommunikáció, amely jótékony hatással volt többek között a forintra. Mivel a problémásnak tartott törvényekben a jelek szerint nem lép(ett) azonnal a kormány, a jövő hét különösen izgalmasnak ígérkezik majd a brüsszeli döntések, továbbá a görög hiteltárgyalások összeomlása és a tömeges eurózóna leminősítés utóhatásai miatt is. "

www.portfolio.hu/gazdasag/lopakodo_hadmuvelet_indult_magyarorszagon.161399.html

2012.01.15. 10:25:23

@hoplita: "Csak szőljál, kispöcs...egy szavadba kerül.
A szájbakúrt, retkes-kankós, bárcabitorló kurva anyádat fogod emlegetni, igen negatív kontextusban.:D "

Szép magyar nyelv!

Sikerül öregbítened a magyarok hírét.
Azon a szinten mozogsz, mint Deutsch Tomi. Ja, hogy ő nem magyar?
Vazze! A mi zsidónk jó zsidó!

Dr. Pom Dr. Pom Dr. 2012.01.15. 10:26:23

ez egy közéleti-politikai blog... itt ne szeméjeskeggyetek !

itt a Dr. zorbánt, simlicskát, mitolcsit, bajnait, és (nem)Dr. smitttet lehet éltetni...

hoplita 2012.01.15. 10:27:15

@Dr. knausz:
Lányokkal nem szoktam....nem is kultiválom a női nemet az erőszakszervezeteknél. Ez csak amolyan nyugati, dekadens hóbort.

megszűnt 2012.01.15. 10:27:22

@ciceró:

"A nincstelenek kivételével mindenki más, aki a Jobbikra szavaz, jobban teszi ha megszabadul minden forintba nomilált vagyonától. "

Ezt nem értem úgy, hogy benne van a Jobbik.

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2012.01.15. 10:27:23

@szoja122: Ez így van, a legtöbb szavazó számára Fidesz = Orbán. Orbán nélkül a Fidesz semmi. Ha őt lekerül a sakktábláról, tízezernyi Orbán-árva lesz Magyarországon. Üzletemberek, állami vezetők, médiasztárok, énekesek és újságírók. Ők mind Orbánon csüngnek. Őket mind Orbán tartja magasban.

2012.01.15. 10:28:26

@Dr. knausz: hoplita nem ezt a harcmodort választja: vagy sokan vannak, de baseball ütővel (hogy ő is értse, leírom vérmagyarul is: bézból)
Vagy távolról lő, lesből, Fejére húzva a hoodie-t.

hoplita 2012.01.15. 10:29:03

@Könnyen elkaptuk, uram!:
Szép hát...és roppant kifejező.
Még az ilyen faszomfüttyök is képesek megérteni, mit te, szarcsimbók.

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2012.01.15. 10:33:47

@Dr. knausz: Jobb ha minden Jobbik szavazó tisztában van azzal hogy a saját forintvagyonát fogja leértékelni a szavazatával. Még ők is tönkremennek.
Ha ez kell Magyarországnak amit kétlek, megkapják.
Az automatizmusok egyértelműek. Magyarország természetesen el tud érni egy nyugati piacoktól független állapotot.
Lovaskocsik, bringák, hajléktalanok, egekbe érő bűnözés és energiahiány fogja jellemezni a függetlenséget, iszonyú nyomor és munkanélküliség.
Albánia 2.0. Ez a Jobbik programja.

hoplita 2012.01.15. 10:34:43

@Dr. knausz:
Egyébként mondd meg a lányodnak, tiszt sosem lesz az ember egy aranycsillagtól, meg egy kinevezési okmánytól.
Tiszt akkor lesz, ha a alárendeltjei is annak tekintik.
Ezt én üzenem.:)

2012.01.15. 10:35:53

@hoplita:" én csak rámutattam a röhejes voltára."
minek a röhejes volta?

A hoplitának, vagy a génhulladéknak?

Ja, a magyarban a kettős c nem helyes: teccik, gyúrhacc.

Ez szláv.

Helyesen: tetszik,. gyúrhatsz.

A vót pedig: volt.

Nem, nem Volta óta.
Régebb óta. Látod, most kiderült, az elektromosság felfedezése is a magyaroknak köszönhető!

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2012.01.15. 10:37:47

Vagy Vona hazudik és mégsem tagadná meg az államadósság törlesztését és nem lépne ki az EU-ból. Mert ha ezt meglépné, első körben tönkretenné az országot évtizednyi távra és feltehetőleg ő maga emigrációba kényszerülne, vagy ha nem menne el, agyontaposná a lelkes tömeg.

Magyarországon ugyanis ha bármi módon a politika anulálni fogja a betéteket, a forintvagyont, az ezt lehetővé tévő politikai elitet fizikailag fogják megsemmisíteni.

Kis hazánk történelme arra tanít, ha elfogy a türelem, akkor gyilkos indulatok szabadulnak fel.

László56 2012.01.15. 10:42:05

Nagyon szép hétvégét Mindenkinek

Bajnai a szerencselovag. Miért ? Ez megmutatja: torokgaborelemez.blog.hu/2010/02/23/70_lesz_e_meg_politikus_bajnaibol/fullcommentlist/1#c8819776

Ennek ellenére olvassuk a köztársaság, kiegyezés, kilábalás nevezetű expozéját. Olvassuk és csodálkozunk. Megpróbáljuk megérteni az érthetetlent.

A szerencselovag elképzelései a demokráciáról. Politikával soha nem foglalkozott. Miniszterelnöknek is csak a kommunisták helytartójaként jöhetett számításba. Ki, soha meg nem választott miniszterelnöke volt az országnak. De, az ilyet nem miniszterelnöknek hívják, hanem helytartónak. Örömmel viseli a címét és nem zavarja az erkölcsi különbség, meg az sem, hogy ehhez sem értett. Nem az első dolog amihez nem ért. Tévedései, már emberek életébe került. A belátás sajnálata helyett, az utóbbi idők leg-erkölcstelenebb kijelentésével intézte el polgáraink halálát. Nem értettünk hozzá.....

Egyszer helytartó, mindig helytartó, gondolta a szerencselovagunk és az expozéjával bejelentkezett az IMF és EU helytartójaként. Mint egy hírlap, nagyon helyesen, meglátta. Nem kell itten megválasztatni magam, gondolja az, aki a demokráciáról szeretne értekezni. A demokráciát élteti és magyarázza, de azért úgy fél a demokratikus megmérettetéstől, mint az ördög a szentelvíztől. Mások is behelyeztették magukat a nemzetközi pénzvilág képviselőivel a kormányok élére. Én miért ne csinálhatnám.

Gondolván mindezt, egy amerikai gyorstalpalón kiképeztette magát a helytartói szerepre. A nemzetközi pénzvilág meg nagyon is szívesen fogadta. Hiszen talált benne egy olyan embert, ki már kommunistákat is kiszolgálta és evvel a piacoknak segített a saját országával szemben.

Hurrá, ez a mi emberünk, mondja az IMF, EU és a nemzetközi pénzvilág. A magyar kommunisták erkölcstelenségében és gátlástalanságában nevelkedett. A mi emberünk. Ővele váltatjuk le Orbán Viktort és második kormányát. Hogy a magyar nép miniszterelnökét talán választani kellene ? Semmi probléma, gondolja az IMF és EU. Nem ez lenne az első, kit demokratikus szólamokkal, de diktatórikus módon, eltávolítunk a megválasztott pozíciójából. Csak gazdaságilag eléggé meg kell szorítani a népet és országot hogy térdre kényszerítsük. És máris Bajnait ültethetjük a magyar miniszterelnöki székbe. Ebben igazuk is lenne, ha magyar nép még mindig a kommunista befolyás alatt állna.

Csak éppen a magyar nép közben öntudatos és önálló lett. Védi a kormányát, mert látja hogy a kormánya is védi őt. Az ország ellenségei hamarabb kapnak egy forradalmi hangulatot Magyarország polgáraitól, mint ahogy térdre tudják kényszeríteni az országot. Magyarország már nem a kommunisták hajbókoló országa. Megvédi magát és kormányát minden idegen támadással szemben. Hogy erre rámegy az ország ? Az lehet, de akkor az EU is. Hiszen ha az EU csak fele annyit foglalkozna a saját problémáival mint Magyarországgal, megoldhatná azokat a problémákat amelyek magát az EU -t kényszerítik térdre.

Ki ezt nem érti meg, az játsszon csak továbbra is a magyar néppel, de következményeit is viselje.

2012.01.15. 10:42:32

@ciceró: "Albánia 2.0. "

Albánia GDP-je nő. Jobban, mit a miénk!

tavaly már két kecskét exportáltak!

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2012.01.15. 10:42:59

@szoja122: Inkompetens a kormányzat. A forint leértékelődése ellen nem tesznek semmit, a kamatok jelentősen megnőttek.
8-10% közötti a kamatfelár. Ez százmilliárdos pluszköltség.
A héten elbocsájtottak több mint 4000 embert a közigből, a maradék 2000 állás betöltetlen volt. Ennek a megtakarítás az eredménye 10-15 milliárdnyi lehet. Csak a hibás döntések miatti kamatfelár éves költsége nagyobb.
Tehát most 4000 egzisztenciát rombolt le a Fidesz, azért mert képtelenek kontrollálni a folyamatokat.

A devizahitelekről nem is beszélek. 190-es árfolyam körül vették át az országot, CHF-ben. Most 250 feletti az árfolyam. A kettő különbözete éves átlagárfolyamakat nézve is több százmilliárnyi. Ezt is az emberektől lopták el. Mert képtelenek kormányozni.

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2012.01.15. 10:44:54

@László56: Védi a kormányát? :))) Antiszemita szimpatizánsok vonultak fel, egy zsidógyűlölő kiégett politikus vezetésével egy-két ezer fős létszámban meg ugyanekkora tömeg akik antikapitalisták. Ez szerinted a magyar nép?
Szerintem nem ez.

hoplita 2012.01.15. 10:45:05

@ciceró:
Feleslegesen fantáziálsz, bors.ós.:)

megszűnt 2012.01.15. 10:47:55

@hoplita:

"Ezt én üzenem.:) "

Azt mondta az én lányom tegnap: ha levelezel egy tiszttel, akkor mutasd is be nekem, ne csak levelezz!

:):) hát szívesen leveleznék egy tiszttel és akkor bemutatnám és segítené a lányomat ezen a pályán.

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2012.01.15. 10:48:58

@Könnyen elkaptuk, uram!: Az Orbán-szektánsok száma eléri a több tízezret. Elvi rokonaik a Gyurcsány-szektánsok, de azok száma most csak pár ezer fő.
Szóval márc 15-én az Orbán-szektánsok és a Fideszből konkrétan megélők ha kivonulnak, lesznek pár tízezren. Ez mozgósítás kérdése.

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2012.01.15. 10:50:15

@Könnyen elkaptuk, uram!: Én emlékszem mi történt Argentinában. Cserekereskedelem, agyonlőtt tüntetők, szétvert boltok stb.
Valakinek ez biztos megéri majd. De nem a lakosságnak.

2012.01.15. 10:52:08

@László56:" Megvédi magát és kormányát minden idegen támadással szemben. Hogy erre rámegy az ország ? Az lehet, de akkor az EU is. "

Hát, egy kicsit túlértékeled a szerepünket.
Magyarország kevesebbet termel ,mint a Microsoft, a Google, tehát jelentősége konvergál a nullához.
Legfeljebb kirobban egy kis lokális háború, hoplita elbújik, mert azért megdögleni ő se akar a román tankok lánctalpa alatt, az országot kicsit felosztják, és lehetünk autonóm területei a környező szláv országoknak.

Az EU különösebben nem aggódik, a NATO legfeljebb bevonul, hoplita elbújik, bábkormány jön, egy pár évig még hősiesen robbantgat a hoplita, majd elkapják, és hősként szabadul, mint szabadságharcos.

megszűnt 2012.01.15. 10:52:33

@Könnyen elkaptuk, uram!:

"hoplita nem ezt a harcmodort választja:"

Hoplitával egymagam elbánok, feladja, amikor a szemembe néz.:)

Itt mondom el: a lányomat semmilyen formában nem inspiráltam, hogy katona legyen majd belőle, humán ember, de nagyon szívós kis nő és ha az akar lenni, ő az lesz. Lovagolni tud + annyi az energiája, hogy kimeríthetetlen.

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2012.01.15. 10:52:49

@hoplita: Ebben igazad van, mert nem fogtok önállóan nyerni. Bár te gyűlöldöd a Fideszt, a te feladatod lesz lenyelni a Fidesz-Jobbik koalát. Kaptok egy Belügyes tárcát. Te meg majd felújítod az Operát. Közbeszerzés után természetesen.
Majd mikor számolod a pénzt majd morogsz és agitálsz a párt helyi gyűlésein hogy mekkora ostobaság volt ez a koala. A párttikár majd bólogat és beül a BNW-be és elhajt.

Dr. Pom Dr. Pom Dr. 2012.01.15. 10:53:36

@László56: "ki már kommunistákat is kiszolgálta és evvel a piacoknak segített a saját országával szemben. Hurrá, ez a mi emberünk, mondja az IMF, EU és a nemzetközi pénzvilág. A magyar kommunisták erkölcstelenségében és gátlástalanságában nevelkedett"

miről beszélsz? Dr zorbán ról??? Dr. sintérről? vagy Dr. eltolcsiról?

apropó te buta po:cs, te hogy állsz a doktorival? hol loptad? kártyán nyerted?

megszűnt 2012.01.15. 10:54:15

@ciceró:

"Lovaskocsik, bringák, hajléktalanok, egekbe érő bűnözés és energiahiány fogja jellemezni a függetlenséget, iszonyú nyomor és munkanélküliség.
Albánia 2.0. Ez a Jobbik programja. "

Nagyjából igen.

Balt 2012.01.15. 10:54:47

@Diocles: Nem off, de legalábbis ez a Sdhifferes ma lényegesebb történés, mint gondolnánk. Szerintem...

Ha egyáltalán megmaradnak - ami Kaufer, Scheiring és most Schiffer után erősen kérdéses - a fundamentuma szűnik meg a gyurcsányi elképzelésnek... (Ti.: hogy majd az LMP - mint új-SZDSZ - vállán pozícióba emelve Bajnait, majd ő kesztyűsbábozik vele.)

Még ennél is érdekesebb szerintem a Jobbikos történés, az EU ellen most népszerű lesz hangulatot kelteni, saját szavaikkal: "Barroso még visszasírja Orbánt"...

Dr. Móka Miklós 2012.01.15. 10:55:06

@Dr. Knausz:
Jó reggelt Kollegina! Hogy van ez?
"Én magam is tudok harcolni, elég ha valakire ránézek, ő visszavonul." :D
Akkor otthon mindig lesütött szemmel jársz ? :))
Máris visszavonom a partaktivistás ajánlatom, ha a szemeddel tudsz gyilkolni! A fene se akarja, hogy a holttestemet a tengerparton találják meg...

Amúgy meg mi volt a Tesóban? Mi volt a Barikád címlapján?
"Az én barikám, az ő barikája, meg a Te barikád..."

Egyébként tegnap milyen jó hangulatban ment itt a trécs, gondoltam ma is benézek, erre ezt a sok ellenségeskedést és káromkodást, szexuális aktusokra való felhívást, anyukák ősi szakmával való felrúházását stb. kell olvasnom.

Hol marad a béke és a szeretet? :D

Szerintem TG sem gondolta, hogy a blogjából ez lesz... Ugye TG?

Dr. Móka Miklós 2012.01.15. 10:57:46

@Dr. Móka Miklós: "felruházását"

Balt 2012.01.15. 10:59:34

@Diocles: Ja, még valami: az Élőlánc - amiből kinőtt az LMP - tegnap a kormány mellett szólat fel. Korábbi Lányi interjú:
www.magyarhirlap.hu/hatter/lanyi_vigyazat_atveres_ne_szavazzanak_az_lmpre.html

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2012.01.15. 11:00:05

@Balt: Népszerű lesz, de kinek a körében? Azok vevők rá, akik még kitartanak a Fidesz-Jobbik tengely körül. Még a konzervatív elit sem akar az EU-val úgy konfrontálódni hogy kilépjen belőle.
Ez az egész Jobbik és a Fidesz szélsőjobbos, antiszemita vonulatának kedves politika.
Ha ennek az irányzatnak kell megfelelni akkor rajta. Ha ők a törzsközönség aki fontos Orbánnnak, hát rajta.
Ha ez a polgár politizálás, akkor rajta.

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2012.01.15. 11:01:06

@Balt: Az Élőlánc antikapitalista kezdeményeződés.

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2012.01.15. 11:02:46

@Balt: Az LMP-nek vége. A Rákosi-féle felszalámlizás most is működik. Belülről szétverték a pártot, gondolom a 2/3-nak van elég pénze egy ilyen csóringer párt szétbomlasztására.

megszűnt 2012.01.15. 11:03:49

@Dr. Móka Miklós:

Szép reggelt kívánok a kollégának!

Hűtőt engedek, főzök, alig ébredtem és akkor jövök a háborúra. Magam is elcsodálkoztam.

Legyen béke és egyetértés! - mondanám, de minek, nem látok kiutat ebből.

Barikád címlapján egy ágy, ahol összebújik Orbán az IMF- el és valami olyan szöveg alatta: Egy ágyban az ellenséggel.

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2012.01.15. 11:04:01

@Balt: AZ LMP amint nyíltan nekiment a Fidesznek, egy hónap alatt vezetési válságba került. Kicsit fura. Amíg nem csináltak semmit, érdekes módon mindenki elüldögélt a pártban.

Balt 2012.01.15. 11:06:55

@lüke: Valamelyik nagynénje el is határolódott Schiffertől, mondván, szégyent hoz nagyapjára. Lol...

Balt 2012.01.15. 11:10:15

@Dr. 2llkedő: Tudod, (egy korábbi) főnököm - aki egy személyben volt főmérnök és tulajdonos által delegált it tag -, mikor igazán kínossá kezdett válni egy csődközeli vég helyzete, kérte felmentését az it tagság alól, csak úgy erkölcsi alapon...

Dr. Móka Miklós 2012.01.15. 11:10:28

@ciceró: Egy demokrata azt mondaná: Kell-e az embereknek EU? Döntsék el ők maguk. Népszavazás, az emberek az urnákhoz vonulnak és megmondják a véleményükről. Ha több az igen, akkor kilépünk, ha nem akkor meg nem. Ha nem így gondolod, akkor de diktatúra-párti vagy.

Mert lehet, hogy az emberek csalódtak ez EU-ban. Nem biztos, hogy a saját véleményünk egyezik a többségével.
Az más kérdés, hogy Vona mindig megpróbál népszerű témákat meglovagolni, megérzi mi kell a "népnek", kicsit ebben a lázadó, a nagyokkal és a megszokottal szembemenő kemény gyerek szerepében tetszeleg. Ez a "lépjünk ki az EU-ból" is ilyen. Zászlót égetni? Pfff... Már csak egy kalát kellett volna a kezébe nyomni, hogy a levegőbe lövöldözhessen.

Ez lenne a szabad verseny? Ti. ki tud többet ártani az országnak?

Balt 2012.01.15. 11:11:12

@Balt: vég = cég, ill a cég véghelyzete, az egyszerűség kedvéért. :)

Dr. Pom Dr. Pom Dr. 2012.01.15. 11:13:42

@ciceró: @Balt: egyetértek a LEMP nek vége... nincs heje (huja) a pártok közt

Kedves Dr. Török Gábor !

"kígyót melengecc" aki az lemp ben "hisz"

"Annyi bizonyos, hogy Schiffer András, az LMP mai listavezetője, akivel 2005-ös pártütése óta nem vagyok beszélő viszonyban, 2008 nyarán, egy nappal az után, hogy Fodort megválasztották az SZDSZ elnökének, megpróbált rávenni, hogy a sajtóban együtt támadjuk meg Fodort. Ilyen fokú gátlástalan cinizmus egy pályakezdőnél nem mindennapi: sokra viheti még."

"egy évvel az LMP megalakulása előtt felkeresett az Egyesült Államok nagykövetségének két politikai munkatársa"

"Őszintén irigylem azt a százmilliós nagyságrendű összeget, amely lehetővé tette az LMP elindulását. Kérdés, hogy akkor is irigyelném-e, ha tudnám a módját, hogyan lehet ilyesmihez hozzájutni. A hívek magánadományaiból nem, ennyit elárulhatok..."

+szerintem:
ezeknek a háttér alkuknak a letéteményese egyedül siffer... a zusa nagykövet is nála járt először... mezőricsi az alvó ügynök is a feladatát bevégezve (pártfinanszírozás) hazahúzott...
Dr. siferen túl a többiek vszínűleg nem beavatottak... ők csak hasonélvezők... illetve naív elvek mentén politizálók... akik ha gondolkoznának, hogy az elveiknek mi az ára... akkor választanának, mint Kaufervirág, meg Seiringábor stb...
ezenkívül siffert még a a Dr. fides rángatya 1 másik szálon... marionett játék a zegész...

most a szakadásuknál azt figyeld hol maradnak az ELVEK és hol a PÉNZ
az első fele el fog tűnni... a második pedig elvtelelen senki lesz...

tiszteletetl: Dr. Dr. Dr. Pom Pom, a politológia dísz doktora... stb

kelt a nemzett székelt fővárosában, azÚr 2012 dik esztendelyében, Lyanuár 15-dikén

jjulie 2012.01.15. 11:17:05

@Balt:

orbánfényesítés helyett hiába bízolabban, hogy az euzászlóégetőnemzetibolsevikoktól való félelem megmenti az amúgy szart sem érő fideszpicsaszájú orbán sántakutya viktor seggét

fényezd az orbán birka

ha nem lenne sánta az orbánkutya, akkor sem tudna elmenekülni, a lézerblokkolós audi ígyisugyí átmegy rajta, csak előbb megkapja a picsaszája szívlapátos kezelést

fényezd az orbánt birka, ne a euzászlóégetőnemzetibolsevikok háta mögül ugass

ubul2000 2012.01.15. 11:18:42

@ciceró: Valóban nem az, de az Operánál ajvékoló bagázs sem az

Dr. Móka Miklós 2012.01.15. 11:18:56

@Dr. Knausz: (rendre kijavítom a neved, nem szeretem kisbetűvel...de ebbe most nehogy bárki belemagyarázza, hogy nagy K... bocs :D) (...pedig tudom, hogy pálgumi miatt kicsi az a ká...)

Legyen béke és egyetértés, és nem hiába mondod. Pl. Te meg én milyen jól kijövünk. Békében, egyetértésben, már-már szeretetben. Tényleg, csak az ellenséggel lehet...???? [Ok, tudom, hogy van férjed. Csak elméleti síkon kérdeztem. Síkos kérdés a síkon. :D] És ha már mi ilyen jól kijövünk, akkor ezzel lehet, hogy példát is mutatunk, nem?
Hát igen, mert az Orbán megosztotta az országot...Erre amúgy van egy vicc...

Akkor arról a címlapról is lehetne amolyan 168 órás "Küldjön egy képaláírás" versenyt rendezni. Nem kell hozzá jósnak lenni, hogy milyen megoldások érkeznének, ha már csak ezt a blogot vesszük alapul. Pl. mit csináljanak azok ott az ágyban egymással...

megszűnt 2012.01.15. 11:19:32

Kedves Török Gábor!

Van-e kiút ebből az egész politikai helyzetből? Létezik-e megoldás?

Nekem véleményem: a Fidesz személyi cseréjével átmenetileg megoldható a kérdés, de hosszú távra nem, mert lásd följebb sok az éhező, eltolódtak a hangsúlyok.

Szép napot kívánok!

Dr. knausz a kishercegológia nagydoktora

Balt 2012.01.15. 11:20:41

@jjulie: Jó az első komment:
"Egyebiránt a legelső és leghíresebb Mercedes reklámarc annó Hitler volt." :)))

ubul2000 2012.01.15. 11:23:47

@ciceró: szektáns??? Mi a f.sz szüksége lenne a Fidesznek illetve az mszp/dk - nak több tízezernyi tájolóra?

Nem kevered véletlenül a szektással???

Dr. Pom Dr. Pom Dr. 2012.01.15. 11:24:08

@Dr. knausz: Kedves Dr. Hausz ! és

Kedves Dr. Dr. Dr. Phd stb Török Gábor !

a fides egy év mulva má sehol nem lesz... nyugi nyugi...

a zálamcsőd fojik most... annak vége, akkor a fidesnek is vége...

hálistennek egy nagy tömb, nem szakadozik... a kisgömböc egyben pusztul...

így nem lesz bonyolult a SZENTELT szívlapátosoknak...
válogatni k-I-re tegyék fel pontot

tisztelettel: Dr. Dr. Dr. Dr. Dr. Pom Pom, a szívlapátológia dísz doktora... és a fizikai tudományok kan didá tusa....stb

kelt a nemzett székelt fővárosában, azÚr 2012 dik esztendelyében, Lyanuár 15-dikén, a fides uraskodásának 613 dik naplyán

ubul2000 2012.01.15. 11:26:40

@Dr. knausz: Manapság lovagolni m aximum otthon kell neki, katonáéknál aligha. Persze, ha arra készül, hogy végre visszacsatoljuk az elrabolt részeket, akkor újra szükség lesz a lovastudásra a hegyekben.

megszűnt 2012.01.15. 11:28:53

@Dr. Móka Miklós:

Nézzük sorjában. Ha rákattintasz a Válasz erre, nem kell vacakolnod, hogy leírd a nevem és akkor kis k, nagy K, ez már megoldódott - nem bonyolítjuk.

Nagyon nyüzsgő vagy, én szeretem a stabil, komoly embereket és akkor jól kijövünk egymással. Az életben is, ha úgy van.

A dolgok politikai részére pedig: igen. Az országot Orbán osztotta meg, erre így melékszem, amikor nemzeti színű kokárdával mentünk szavazni.

Lát-e a kolléga megoldásokat, ha a jövőben erre fókuszálnánk, mit gondol?:)

jjulie 2012.01.15. 11:31:22

@ubul2000:

hol kóboroltál eddig kivénhedt próbanyilas, égettél már ma is eu zászlót?

panelburzsuj 2012.01.15. 11:35:28

@Balt:

"az Élőlánc - amiből kinőtt az LMP"

Sorold a volt Élőláncos, későbbi LMP-figurákat.

Dr. Móka Miklós 2012.01.15. 11:36:34

@Dr. Pom Dr. Pom Dr.: Mocskos dolgok ezek...Ez a politika. Hála az Istennek én még mindig közelebb állok ahhoz a naiv elképzeléshez, hogy ezek a dolgok értünk vannak és minden szép és minden jó. Pedig az eszem tudja, azt amit Te is leírsz, még ha nem is is merem ilyen jól a részleteket. Az SZDSZ-től elfordult a szavazóbázisa, talán nem véletlenül. De ez nem azt jelenti, hogy ne lennének liberális emberek. Jött az LMP és reménykedtem. Örültem, hogy bejutottak a parlamentbe és szurkoltam nekik, hogy tovább erősödjenek. Aztán meg kiderül, hogy k*rva "mind". Persze nem mindegyik, ezt a mozgolódás is mutatja, és Te is ezt írod: elvek és pénz. De veled ellentétben nem gondolom, hogy az elvek eltűnnének. Legfeljebb az elempéből. De akkor a pénz is és úgy a párt is. De az elvek tovább élnek. Aztán a pénz is megjön újra. Mert azoknak, akik azt az induló százmilliós nagyságrendű összeget adták, ez a tétel meg sem kottyan. Majd jön más és annak adnak megint.

hoplita 2012.01.15. 11:39:39

@ciceró:
Tévedsz, én nem gyűlölöm a fideszt, csak ismerem a korlátait, illetve látom, ahogy felső rétege a semmibe viszi a szimpatizánsokat, ahogy kiüresít mindent, ahogy leköti és megsemmisíti az alkotó, változtatni akaró energiákat. Ez történelmi bűne lesz a fidesznek...ítélni fog felette Klió.:)

Na, a buzi wörd Kliót sem ismeri...aláhúzza.:)

ubul2000 2012.01.15. 11:40:52

@jjulie: folytattam a vadászgörények kiképzését :))

Ice-r 2012.01.15. 11:43:53

Azért ez is érdekes.

Érdemes a riportot is meghallgatni!

www.hirado.hu/Hirek/2012/01/15/08/_Penzugyi_vasfuggony__igy_tamadjak_az_orszagot.aspx?source=hirkereso

Ja és erről szívesen meghallgatnám T.G. véleményét!

hoplita 2012.01.15. 11:50:29

@ubul2000:
De-de...az a magyar nép, hát essenem tudod?:DDDD

Dr. Pom Dr. Pom Dr. 2012.01.15. 11:54:42

@Ice-r: most nem fides téma lesz... ezé mondott le Dr. siffer... me r a Dr. zorbán megkérte legyen még téma ami gumicsont a ZÁLAMCSŐD hejett...

szóval a poszt a lemp eltorgyánosodásáról fog szólni (vagy mint mdf elkatonásodik)

megszűnt 2012.01.15. 11:55:32

@Dr. Móka Miklós:

"De veled ellentétben nem gondolom, hogy az elvek eltűnnének."

Nagyon szép gondolat, szívemnek kedves. Nem bánnám, ha udvarolnál néha nekem. A nevemet is leadnám, szívesen, újra, mert igazán tetszik, és lennék: Dr. Móka Miklósné. Komoly.:)

A naivitásunk ugyanis kölcsönös és szeretek benne élni.

Dr. Móka Miklós 2012.01.15. 11:58:33

@Dr. Knausz: Persze, persze, most is, mint mindig a "válasz erré"-t nyomkodom, csak éppen visszadöcögök a currasollal és kijavítom. :)

Az, hogy vicceskedem, nem azt jelenti, hogy ne lennék komoly. Tudom, hogy Te is ilyen vagy. Úgyhogy szerintem az életben is kijönnénk. Szerintem korosztályra is egyek vagyunk. (És most ebből meg a tegnap esti udvarlásból nem kell többre gondolni, mint ami: 'ami'.

Pol.rész: Persze, látok, mi erről már leveleztünk is... Bár akkor nem válaszoltam, mert a Te általad felvetettek nekem kicsit naivitásnak tűntek, illetve valami másnak. Nem tudtam eldönteni. Egy olyan párt, amit akkor leírtál, az csak rétegpárt lehet. Magyarul nem sikeres. Tömegpárt kell, valamiféle balos is meg liberális is. Csakhogy ezek a szavak lejáratódtak. Ha valakinek azt mondom, hogy liberális nézetű vagyok, akkor a haja is égnek áll, rögtön lezsidóznak, én vagyok az antikrisztus és az ország árulója. De ha visszakérdezek, hogy barátom Te hiszel-e a szabadság, egyenlőség, testvériség eszméjében, akkor persze mindenki: persze.
A megoldás: megértetni az emberekkel, hogy mélyen belül mindenki liberális, mindenki szeretne szabadon élni -kellő szabadidővel és zsével rendelkezni, utazni, etc. -, mindenki szeretne egyenlően élni, pl. hasonló szinten, mint az osztrákok, vagy pedig kisebb rést látni a társadalmi ollón..., a testvériség pedig nem más, mint az a békesség, egyetértés, szeretet, amiről feljebb már írtunk, vagyis gyűlölködés nélkül, elfogadva a másik ember nézeteit, vallását, hibáit...nem más mint tolerancia.

Hogy ezt milyen platformon és kikkel lehetne megcsinálni, vannak-e még olyanok, akik még nem veszítették el a hitelüket az emberek szemében? Ez a nehéz kérdés. Lefele kellene építkezni, de ott pedig akad egy másik gát: az alkalmasság. És ha ezt a két dimenziót sikerülne is átugrani, akkor még mindig ott lennénk két tűz között, szó szerint jobbról és balról, hiszen amiről beszélünk az egy centrum-párt. (És nem az a Centrum-párt, ami hova is tűnt?) Úgyhogy nem lenne könnyű...

2llkedő 2012.01.15. 11:59:53

@Balt: "Tudod, (egy korábbi) főnököm - aki egy személyben volt főmérnök és tulajdonos által delegált it tag -, mikor igazán kínossá kezdett válni egy csődközeli vég helyzete, kérte felmentését az it tagság alól, csak úgy erkölcsi alapon..."

Mivel Bajnai nem volt a Hajdú-Bét vezetője, ezért erkölcsi alapon nem is kérhette a felmentését. Egyébként pedig törvények betartása az elsődleges kötelesség.

""""Az embereknek kötelességeik is vannak.
Kötelességed a törvényt és a rendelkezéseket
betartani.
A törvény szabályt jelent. Mindenkire vonatkozik.
A törvényt mindenkinek be kell tartani.
A törvény előtt mindenki ugyanolyan.
Kötelességed mások jogait tiszteletben tartani.
Kötelességeink még:
● Az írott és íratlan szabályok betartása
Mindent szabályok irányítanak.
Ezeket a szabályokat be kell tartani.
● Adózás
A fizetésből adót kell fizetni.
● Gyerekek taníttatása
Akinek van gyereke, azt iskolába kell járatnia."""""

További információt megtalálod itt:

JOGOM VAN HOZZÁ!
Önérvényesítő füzet
autizmussal élők számára
Autisták Országos Szövetsége
2010

Erkölcsileg meg lehet védeni, menteni egyéneket, de ezzel súlyos károkat lehet okozni másoknak (és itt nem elsősorban a tulajdonosokra gondolok). Ezért vannak a törvények.

A Hajdú-Bét se azért nem fizette ki a libatenyésztőket, mert nem akarta, hanem a bankokat akarta tömni pénzzel, meg a saját zsebükre dolgoztak, hanem azért, mert a törvény szabályozza a fontossági sorrendet. És bizony ez az utolsó helyeken lévőket hátrányosan érintheti.

A Hajdú-Bét pedig azért csődölt be, mert 2003-ban volt egy madárinfluenza járvány, és a nyugat nem vette át az árut, ill. jóval olcsóbban vette.

Dr. Móka Miklós 2012.01.15. 12:01:07

@Dr. Móka Miklós: "Szerintem korosztályra is egyek vagyunk. (És most ebből meg a tegnap esti udvarlásból nem kell többre gondolni, mint ami: 'ami'. " - és ezt még akkor írtam, amikor még nem is láttam ezt:"mert igazán tetszik, és lennék: Dr. Móka Miklósné. Komoly.:)" :DDD

jjulie 2012.01.15. 12:02:05

@Ice-r:

"Az Orbán-kormány azonban meghúzta a fékeket, s ezáltal a nemzetközi tőke úgy érzi, a profit nem érvényesülhet korlátlanul. "

abből a "profit nem érvényesülhet korlátlanul" megmiezmeghogyan?

"profit nem érvényesülhet korlátlanul"

na mégegyszer

"profit nem érvényesülhet korlátlanul"

tud valaki orbánmagyariul, ez valami olyat jelent, hogy úgy van az helyén, hogy bármelyik napon várható újabb és újabb adó kiszabása és a visszamenőleges törvénykezés a normális, és ez a jövő?

Balt 2012.01.15. 12:06:23

@ciceró: Már csak az a kérdés, mire ez aktuálissá válik, lesz-e még egyáltalán unijó...?

hoplita 2012.01.15. 12:11:26

@Dr. knausz:
"...Hoplitával egymagam elbánok, feladja, amikor a szemembe néz.:)..."

Nagy összegbe ne fogadj azért erre.:)))

A hadseregben a nők csak dísznek valók, semmi másra.
A tévéostromnál is sírógörcsöt kaptak...már az az egy-kettő, amelyiket balszerencséjére odavezényeltek. Pedig az csak babazsúr volt, nem igazi táncvihánc.:))))

hoplita 2012.01.15. 12:14:19

@Dr. Móka Miklós:
'....Az más kérdés, hogy Vona mindig megpróbál népszerű témákat meglovagolni, megérzi mi kell a "népnek", kicsit ebben a lázadó, a nagyokkal és a megszokottal szembemenő kemény gyerek szerepében tetszeleg...'

A politikus egy kicsit színész is, máshogy nem megy, máshogy sosem ment.

panelburzsuj 2012.01.15. 12:17:07

@Balt:

"Lesz egy európai gazdaságpolitikai fordulat, ennek a jeleit már most látni. Ha valaki megnézi a spanyol és az olasz állampapír-értékesítésnek velünk egy időben javuló tendenciáit, akkor láthatja, hogy mindenki úgy érzi most, hogy Európa az első félévben, bár mindenfajta nehézségek árán, de kezelni fogja az euró válságát. Ez jótékony hatást gyakorol a gazdaságra, és a második félévben már mindenhol a gazdasági növekedés lesz a fő téma."

hoplita 2012.01.15. 12:17:26

@Könnyen elkaptuk, uram!:
Az elbújás a te műfajod lenne, meg a fajtádé, ebben az egyben biztos vagyok.
Amúgy meg vépécété péká vagyok, a bocskoros tankok az én hatásköröm. (ha tudod mit jelent...de szerintem nem...)
Megjegyzem, szerencsére a szőröstalpú haderő is olyan félelmetes, mint a többi kiscsahosé......Ismétlem, isteni szerencsére.

ubul2000 2012.01.15. 12:25:40

@Dr. 2llkedő: " mert a törvény szabályozza a fontossági sorrendet. És bizony ez az utolsó helyeken lévőket hátrányosan érintheti."

Csőd esetén igen - előtte semmi. (kiv. végrehajtás, fiz meghagyás) Minden további nélkül megtehették volna, hogy a csődeljárás indítása előtt kfizetik a kistermelőket.

A csődeljárást egyébként nem a hajdú-bét indította, hanem a wallis (wikipédia) - váratlanul tehát nem érte bajnait.

megszűnt 2012.01.15. 12:28:09

@Dr. Móka Miklós:

"Persze, látok, mi erről már leveleztünk is... Bár akkor nem válaszoltam, mert a Te általad felvetettek nekem kicsit naivitásnak tűntek, illetve valami másnak."

Most ketten lettünk a naivitásban?:) Szólíts nyugodtan Timeának, ha mi már leveleztünk, akkor nyilván ez megtörtént.

Politikai rész, amiben nézzük a tényeket: az ország elszegényedett. A lakosai többségében. Hogyan és milyen misszióval lehetne ezt elmagyarázni: lehetne jobb, csupán döntés kérdése az egész?

Konzervatív liberális párt. Ez az egyetlen alternatíva. A keresztény ország nem a jövő, csak a jelen erőszaka.

hoplita 2012.01.15. 12:29:09

@ubul2000:
Rosszhiszeműek voltak, a Napnál is világosabb.
De az ilyen szemét gecik csak védik a védhetetlent.:(

Dr. Móka Miklós 2012.01.15. 12:34:05

@Dr. knausz: Légy szíves, ugorj be a gmail->rezedavirágba! Aztán olvass és cselekedj! Oké? :D

jjulie 2012.01.15. 12:34:58

@ubul2000: @hoplita:

még mindig azon rugóztok mint nemzetibolsevikok, hogy mi a kapitalizmus, és fájlaljátok hogy nincs már a kádár aki ezt nem engedte volna?

hiányzik a kádár, lúzerek?

égessetek eu zászlót, mindjárt jobban lesztek

Balt 2012.01.15. 12:44:02

@ciceró: "A devizahitelekről nem is beszélek. 190-es árfolyam körül vették át az országot, CHF-ben. Most 250 feletti az árfolyam."

Ezt azért - finoman fogalmazva - erős aránytévesztés a Fidesz nyakába varrni...

jjulie 2012.01.15. 12:45:45

@ubul2000:

ubi, te már nem kiscsikó voltál 89-ben, és ugyebár akkor tele voltál az antall féle penészes ábrándos illúzióval, és nem gondoltál bele, hogy milyen is az a világ, amiben az erősebb kutya baszik

de hogy azóta eltelt több mint 20 év, és még mindig ugyanúgy ébren álmodsz?

szoja122 2012.01.15. 12:46:01

@Dr. knausz: "Konzervatív liberális párt. Ez az egyetlen alternatíva. A keresztény ország nem a jövő, csak a jelen erőszaka."

Egyetértek, konzervatív liberális párté az egyetlen igazi alternatíva.

A vallás magánügy, ha pedig beviszik a politikában, akkor éljenek is úgy mint amit a hit mond.

De én a politikusoktól (Fidesz-KDNP-Jobbik) a fröcsögő keresztényi szereteten kívül semmi mást nem látok. Undortó.

szoja122 2012.01.15. 12:50:14

@hoplita: "tévéostromnál"

Még dicsekszel a TV ostrommal.

Köztörvényes bűnöző vagy.

De egy labanctól elvárható, hogy a magyar közvagyont rombolja.

megszűnt 2012.01.15. 12:50:33

@Dr. Móka Miklós:

"Aztán olvass és cselekedj! Oké? :D "

Már most van kettő gmail-es fiókom, és bigámiában élek. Ennyit cselekedjek vagy van még valami?

Most kirándulás, aztán várom a következő instrukciókat!

További szép napot kívánok!

Dr. Móka Miklósné a kishercegológia nagydoktora és férje után is doktor, de ne ragozzuk.

jjulie 2012.01.15. 12:51:07

@Balt:

a fidesz sem és az orbán sem remélhet sem megértést, sem kegyelmet

azt érdemlik és kapják kamatostul amit másnak szántak, mivel isten nem ver bottal, csak szívlapáttal, és lézerblokkolós audival

amúgy mesélj birka, antikommunistából hogy is lett antikapitalista a sántakutyaorbán és a picsaszájú orbánpárt?

Balt 2012.01.15. 12:53:05

@ciceró: Azt hiszem, ha csak a népszavazás kiírásáig sikerül eljutnia a Jobbiknak - erre tippnék pár napja, erre fut ki a dolog -, az már komoly figyelmeztetés lesz bel- és külföldön. Nem mondom, hogy jól jövünk ki belőle (sőt!), de azt talán megmutatja világszerte, hogy a nagy EU-demokráciaszólamok mögött mennyire nincs semmi...

megszűnt 2012.01.15. 12:53:37

@szoja122:

"De én a politikusoktól (Fidesz-KDNP-Jobbik) a fröcsögő keresztényi szereteten kívül semmi mást nem látok. Undortó. "

Egyetértek. Mit tehetnénk? A Jobbik törzsszavazói elmennek szavazni, és a Fidesz szavazói is.

Más alternatíva nincs. Az LMP bedobta a törülközőt és az MSZP már nem hiteles, a DK pedig Gyurcsánnyal terhelt.

hoplita 2012.01.15. 12:53:52

@jjulie:
Te tényleg ekkora seggfej vagy...?
Tényleg csak ennyire futja?

ubul2000 2012.01.15. 12:56:30

@jjulie: patkányom, nem férsz a bőrödbe. Meglásd, rossz vége lesz még ennek.

hoplita 2012.01.15. 12:58:45

@szoja122:
Mija kankós anyád van????

De ismerős ez a bűnözőzés....sokat hallottam a fajtád szájából 56-tal kapcsolatban is.
Ejtsd teherbe a retek anyádat...

ubul2000 2012.01.15. 13:02:09

@szoja122: Ne haragudj, pontosítanád egy kicsit!
Hova viszik be a vallást a politikában?

Dr. Móka Miklós 2012.01.15. 13:04:24

@Dr. knausz:
"Most ketten lettünk a naivitásban?:) --- nem, remélem sokkal többen :) ---
Szólíts nyugodtan Timeának, --- ez is meg volt, még múlt héten, csak nem reagáltál--- ha mi már leveleztünk, akkor nyilván ez megtörtént.

Politikai rész, amiben nézzük a tényeket: az ország elszegényedett. A lakosai többségében. Hogyan és milyen misszióval lehetne ezt elmagyarázni: lehetne jobb, csupán döntés kérdése az egész? --- szerintem igen: csak akkor hasonló támadások érnének, mint a jelenlegieket.

Konzervatív liberális párt. Ez az egyetlen alternatíva. A keresztény ország nem a jövő, csak a jelen erőszaka. "

Tulajdonképpen mindegy is, hogy minek neveznénk. A program a lényeg. Nekem az LMP elnevezése nem tetszett. Lehet más a politika...de milyen más? A "más" szó, a "másság" amúgy is ellenérzéseket szül a magyarokban. Szerintem ezért sem tudtak sikeresek lenni.
Konzervatív liberális párt? Nehéz ez. Ma igazán a baloldali emberek nincsenek sehol képviselve, ahogy Te is írod, a szegénység az egekben. Ennek megváltoztatásához igazi értékeket képviselő emberekre -nem is biztos, hogy politikusokra- lenne szükség. Az eddigi elitet le kell váltani. Már mind bebizonyította az alkalmatlanságát. Olyan új arcok kellenek, akik nem mennek bele a mutyiba és nem adják el az országot. Ez utóbbi nagyon nehéz, mert nagy a külföldi nyomás. És akkor máris visszatértünk az orbáni útra: szabadságharc, szembenállás a nyugati érdekekkel, stb...
És akkor itt jön az a gát, amit feljebb már írtam: nincs olyan tömegbázis, amelyik megfelelő tudással rendelkezne a támadások visszaveréséhez. A legtöbb ember nem beszél idegen nyelvet. Márpedig a legjobb védekezés a támadás. Ha elég sok magyar regisztrálna külföldi blogokban és kezdené anyázni a Cohn-Benediktet, hogy mekkora egy náci ő, egy álliberális fasz, aki nyomorban akarja látni a népünket, hol a "liberte egalite fraternite", akkor az övéi is felébrednének és máris csendesebb lenne a nyugati sajtó. Mert kizárt, hogy egy ilyen "konzervatív-liberális" vagy bármilyen baloldali pártnak ezek tapsolnának, ha mondjuk a minimálbért hipsz-hopsz megemelné az aktuális kormány a nyugati szintre. Kétség nem fér hozzá, hogy ugyanilyen támadások érnének bárkit, aki a magyar érdekeket képviselné.
Ha mondjuk kilépnénk az Unióbol, akkor már kevésbé szólhatnának bele, a világ sem dőlne össze, nem kéne bringával járnunk (fentebb valaki írta), 2004 előtt is volt élet. De ugye ez most éppen Vona programja, ha ezt szajkózom, akkor még összetévesztenek vele. Pedig én pontosan az ellenkező oldalon állok.
Nem kell kilépni, de pl. jobban össze kéne fogni a velünk történelmi közösséget alkotó országokkal. Visegrádiak, románok. De fentről velük is nehéz, ezért a népeknek kellene barátkozni és lentről elérni, hogy olyanok üljenek fent, akik minket képviselnek.

...

És még írhatnék egy halom naivitást...

Ezer probléma van. De azért jó róla beszélni, hátha már ezzel egy csöppet közelebb kerülünk a megoldáshoz.

jjulie 2012.01.15. 13:05:08

@hoplita:

mit nem értesz nemzetibolsevik, a kádár alatt ilyen nem volt, de hát már nem tudjátok föltámasztani, akárhogy is szeretnétek

nem az a kérdés pajtás, ki tudja terelgetni meg melengetni a kislibákat, hanem hogy lehet belőle pénz csinálni

a porszívós tanfolyamon hallhatsz erről, az eu zászló tvszékház valamit autóégetőknél meg csak a butaságot, na befizetsz és jössz?

ubul2000 2012.01.15. 13:05:17

@hoplita: lassan mindenki itt van a tegnapi tobzódókból. Most csitult a doktorozás, megy más fröcskölődés. Most is előadják magukat. Harsány és parlagi módon. A maguk módján.

Balt 2012.01.15. 13:05:36

@Dr. Móka Miklósné: "Az országot Orbán osztotta meg, erre így melékszem, amikor nemzeti színű kokárdával mentünk szavazni."

Ez hülyeség, már bocsi, többször leírtam, most csak slágvortokban:
1. Akkor már rég meg volt osztva az ország
2. Nem Orbán találta ki (név szerint Bencsik, de ez most mellékes)
3. Függetlenül attól, hogy egyetér(tet)tünk-e a "kokárdázással", jól mutatta a "megosztás/kirekesztés" vádak valótlanságát a 2002-es Kovács-Pokorni-vita utolsó jelenete: Kovács teátrális kokárdatűzése és Pokorni válasza. ("Látja, Elnök út, ez ilyen egyszerű: ha úgy érzi, ki kell tűzni a kokárdát".)

jjulie 2012.01.15. 13:08:34

@ubul2000:

na fintorogj egy kicsit próbanyilas, hiányzik a kádári kiszámítható világ?

Dr. Móka Miklós 2012.01.15. 13:09:21

@Dr. Móka Miklósné: Szia Drágám!
Ezennel ünnepélyesen bejelentjük, hogy - legalább is itt a neten - egybekeltünk. :D

Kellemes kirándulást!

Én is gondolkodtam ilyesmin, reggel még sütött a Nap.

Több instrukció nincs, hiszen mi egy demokratikus család vagyunk- ez is csak a privacy miatt kellett.

Amíg kirándulsz az első számú férjeddel, addig tervezd meg, hová "megyünk" nászútra! (Ez kérés, nem instrukció, vagy parancs -"Magyar Parancs")

Én is L, feladatok ezerrel, este még benézek...

hoplita 2012.01.15. 13:10:09

@jjulie:
Te egy erkölcsi hulladék vagy.
Jó, tudom...nem újdonság senki számára. De még itt kérkedni is vele?
Beteg egy fasz vagy te.....én ki tudnálak gyógyítani. Illetve vagy kigyógyulnál, vagy megdöglenél.

Balt 2012.01.15. 13:17:29

@hoplita: "vépécété péká vagyok, a bocskoros tankok az én hatásköröm. (ha tudod mit jelent...de szerintem nem...)"

Ogg: pl. én sem tudom. Vegyes páncéltörő? De mik a "bocskoros tankok"? V.mi beosztott könnyű tüzérség?

jjulie 2012.01.15. 13:22:33

@hoplita:

ne siránkozz nemzetibolsevik, nem kapod már vissza a kádárt

kelj át a limeszen ázsiából és nézz körül errefelé, ahol már a rómaiak idején is volt vízvezeték

hoplita 2012.01.15. 13:26:12

@Balt:
Román tankokat emlegetett az a buzi...a román meg bocskoros, nem?:))
Igen, vegyes páncéltörő...na látod..!

Balt 2012.01.15. 13:32:59

@hoplita: Ja, úgy "bocskoros"? :) Aha, tehát nem fegyvernem. Bár bocskorost inkább a szerbekre mondanak, a nyuscsuk "szőröstalpúak" ebben az értelemben - hogy a közkeleti lábbeli ill. lábtájéki jelzőknél maradjunk.

szoja122 2012.01.15. 13:34:27

@ubul2000:

A Fidesz-KDNP-Jobbik állandóan harsogják, hogy keresztény alapokon állnak.

Nem tudtad? Hát ez szomorú. Támogatsz egy pártod és nem ismered az ideológiáját? Furcsa.

Keresztény erkölcsöt hirdetnek, és fröcsögő gyűlölettel beszélnek, cselekednek.

A Fidesz több tucat törvényt hoz a szegények, elessetek ellen. Különbséget tesz gazdag magyar és szegény magyar gyerekei között. (Családi jövedelem adó).

Jobbik a cselekedetiben rendkívül agresszív. Lásd gárda (nem határolódott el tőle), jobbikosok beszédei, parlamentben, nagygyűléseken.

Valószínűleg olvasták a hegyi beszédet.
Ott olvasták hogy Jézus a felebaráti gyűlöletre prédikált?

jjulie 2012.01.15. 13:48:21

egykulcsos csodatévő adózás

"Spanyolországban Január 1-el több jövedelemadót érintő szabályozás megváltozott, ami különösen azokat érinti érzékenyen, akik több mint öt éve Spanyolországban vállalnak munkát, és egy bizonyos jövedelemhatár felett keresnek. Abidal esetében ez az öt év eltelt, és az eddig 24 % helyett a jövedelme 49 %-át lenne köteles leadózni, ráadásul a Katalóniában élő, 300.000 euró fölött keresőket még ennél is magasabb, 56%-os adó sújtja."

www.eurobarca.hu/hirek/labdarugas/20120115-abidal-tavolodik-a-bar%C3%A7atol/13349

2llkedő 2012.01.15. 13:58:32

@ubul2000: "A csődeljárást egyébként nem a hajdú-bét indította, hanem a wallis (wikipédia) - váratlanul tehát nem érte bajnait."

És?

ubul2000 2012.01.15. 14:03:11

@szoja122: Köszönöm a választ, bár nem arra válaszoltál, amit kérdeztem, mert ezt nem értettem a bearásodban, tehát megimétlem.

Hová viszi be a Fidesz a vallást a politikában?

Amit most leírtál, azzal kapcsolatban el tudom neked mondani, hogy:

1. Soha nem támogattam a fideszt
2. A fidesz soha nem volt keresztény világnézeti párt (szemben a kdnp-vel)
3. a fröcsögő gyülöletről inkább ne beszéljünk, bár - hogy stílszerű legyek - megérne egy misét. Fröcsögő gyűlölet inkább a kertészákos félékre és bandáikra jellemző
4. "Különbséget tesz gazdag magyar és szegény magyar gyerekei között. (Családi jövedelem adó)."
Sajnos optimális megoldás nincs. Viszont ez a helyes törvény nem a magyarok megkülönböztetésére szolgál, hanem a nyúlszaporodás visszafogására (nem akartam a nyulakat megsérteni)
5. "Jobbik a cselekedetiben rendkívül agresszív."
Ez nem igaz, milyen tettük volt agresszív?
6. " Lásd gárda (nem határolódott el tőle),"
Miért kellett volna elhatárolódni? A Gárda egyetlen egy olyan cselekedetet nem követett el, ami miatt indokolt lett volna az elhatárolódás. (A félelemkeltő maszlaggal - ha kérhetlek - ne gyere)

ubul2000 2012.01.15. 14:09:40

@Dr. 2llkedő:
ugyanott leírtam, de mivel szelektíven olvasol, leírom mégegyszer:

"Minden további nélkül megtehették volna, hogy a csődeljárás indítása előtt kfizetik a kistermelőket." Nem tették, sorsukrahagyták őket, pedig nem lett volna szükségszerű.
(Abból a pár milliárdbóljuthatott bőven bajnainak is)

2llkedő 2012.01.15. 14:13:43

@ubul2000: Ha halovány fingod sincs cégvezetésről, jogszabályokról, törvényekről, akkor felesleges a lejárató cikkeket ismételgetni. Ha tényt tudsz közölni akkor szólj! Amit beidéztél, az egy feltételezés.

jjulie 2012.01.15. 14:14:44

@ubul2000:

próbanyilas kiskáté

inkább foglalkozna a csürhéd azzal, mi a faszt tudnának kitalálni és gyártani vagy szolgáltatni, és hogy a faszba adnák el a határokon túl

mivel ehhez sülthülyék, marad neked is próbanyilas lúzer faszság

jjulie 2012.01.15. 14:21:36

@ubul2000:

hagyd már abba a kádár visszasírását

mi a faszt képzelt a libatenyésztő paraszt, ameddig a világ a világ, az az állapot fenn fog maradni?

olvass ilyeneket nemzetibolsevik

The Sea Wolf, 1904. (A tengeri farkas)
White Fang, 1906. (Fehér Agyar)
The Road, 1907. (Az országúton)
The Call of the Wild, 1903. (A vadon szava)
Before Adam, 1906. (Ádám előtt)
The Iron Heel, 1907. (A vaspata)
Martin Eden, 1909.
John Barleycorn, 1913. (A sárga sátán)
The Star Rover, 1915. (Kóbor csillag)
Jerry of the Islands, 1917. (A beszélő kutya)

amit már száz évvel ezelőtt kinyimtattak, neked mint kivénhedt próbanyilasnak újdonság 2012-ben

pedig ezeket még a kádár apád is megengedte hogy olvasd

vicces vagy próbanyilas

jjulie 2012.01.15. 14:43:14

@ubul2000:

ezmiez pajti

"A Hír TV Pesty Lászlótól idézett, aki saját bevallása szerint is politikai célzattal, az áprilisi országgyűlési választásokra időzítve készített egy filmet. Pesty László ellen rágalmazási eljárást indított a volt miniszterelnök.

A bírósági döntés értelmében a valótlanságot állító Hír TV-nek a televízió internetes híroldalán helyreigazító közleményt kell közölnie. A volt kormányfő titkársága közleményében kitért arra: immár sokadik alkalommal ad igazat Bajnai Gordon volt miniszterelnöknek a bíróság, hamis állítások és valótlanságok híresztelése miatt a Magyar Nemzet című újság ellen már öt alkalommal nyert helyreigazítási pert Bajnai Gordon."

www.civishir.hu/belfold/liba-per-bajnai-nyert-a-hir-tv-ellen/1001095802

ubul2000 2012.01.15. 15:00:07

@jjulie: elolvastam, idézek:

"A Hajdú-Bét cégcsoport az ország egyik legnagyobb baromfi- és víziszárnyas-feldolgozója és -értékesítője volt. 1999-ben került a Wallis Rt. tulajdonába, amelynek 2000-2005 között Bajnai Gordon volt a vezérigazgatója. A cég fokozatosan csődbe ment, a beszállítók felé mintegy 2 milliárd forinttal tartozott. Több mint 500 család alkotta a károsultak körét, akik máig nem kapták meg a követeléseiket."

Gondolom ezt az agyad helyén lévő légbuborékkal is tudod értelmezni.

1. 99-ben vette meg a wallis, feltehetőleg nem hülyék ültek ott, akkor még virágzott a hajdú-bét
2. 2000-től már libajnai volt a wallis vezérigazgatója
A hajdú-bét elindul a csőd felé. Figyelem, írva vagyon, hogy FOKOZATOSAN, tehát nem hírtelen 2003-ban, hanem fokozatosan.
3. Mikor már nem lehet mit kivenni a cégből, bajnaiék elindítják a csődeljárást. Nem a hitelezők, hanem bajnaiék.
4. Így lehet viszonylag nagy összeget gyorsan kivenni a termelők zsebéből.
5. Ez a technika ma is dívik. A megrendelő és a termelő közé beiktatnak egy céget és azt csődbeviszik

panelburzsuj 2012.01.15. 15:00:47

@jjulie:

"Mászd meg anyád, mielőtt elvisznek a vadászgörények."

Vajon melyik ellenérv fog bejönni?

Balt 2012.01.15. 15:02:25

@panelburzsuj: "Gyakran megszólítanak az utcán: ugye, én is az LMP-t támogatom. Nem mondhatom el minden sarkon, hogy éppen ellenkezőleg! Ezt a pártot azok alapították, akiknek 2006-ban az volt a küldetésük, hogy bármi áron megakadályozzák egy zöldpárt sikeres indulását. Ezért a politikai szerepre készülő Védegyletben meghasonlást okoztak, így a pártszakadás előbb meglett, mint maga az Élőlánc." - mondja Lányi.

Balt 2012.01.15. 15:14:54

@Balt: Ja, tehát a Védegylet a gyökér:

"– Kizárólag magukat tartják a Védegylet eszmei örököseinek?

– Mint a Védegylet alapítója (a civilszervezet megalakulását Karátson Gáborral kezdeményeztük 2000-ben) és első vezetője joggal kifogásolom, hogy a bejáratott márkanevet az LMP kamatoztatja. Az Élőlánc az elmúlt években gyakran hallatott magáról: vagyontörvény, kórházbezárás, kisiskolák, sukorói kaszinóváros, pátyi golffalu, dunakeszi tőzegláp stb. stb. Igaz, mi soha nem magunkat, hanem különféle ügyeket próbálunk népszerűsíteni."

2llkedő 2012.01.15. 15:22:02

@ubul2000:

Azért nem lenne baj, ha konkrétumokra támaszkodnál, és nem a lázálmaidat nyomatnád.

Íme egy konkrétum:

"""A termelők 2003. II. félévében is kaptak ígéretet a pénzük kifizetésére. Ezt hogyan kívánták megoldani?

Tanú: Tudomásom szerint a stratégia az volt, hogy amit lehet élve eladni más cégeknek (Nyírszárnyas Kft., szentesi Hungerit, orosházi Karnex csoport). Ismereteim szerint kismennyiségben adtunk el ezen cégeknek élő állatokat. Az értékesítésben én is részt vettem, próbáltam segíteni a baromfis kapcsolataimon keresztül.
A megmaradt többi állatot levágtuk és úgy próbáltuk értékesíteni az export piacon inkább kevesebb, mint több sikerrel. Hozzá kell tegyem, hogy ekkorra az export piac szinte teljesen összeomlott, az elérhető árak leestek.""""

ubul2000 2012.01.15. 15:32:56

@Dr. 2llkedő: Jó lenne tudni, ki volt a tanu és ki volt az ügyvezetője az adott időben a hajdú-bétnek. Vele pl. mi történt?
A wallis elég tőkeerős cég volt ahhoz, hogy olyan jogászokat fizessen meg, aki profi módon tudták megoldani azt, hogy bajnaiéknak még csak véletlenül se legyen baja az ügyletből.

panelburzsuj 2012.01.15. 15:33:39

@Balt:

Tehát?

A korábban alakult szervezet a későbbiből származik?

2llkedő 2012.01.15. 15:35:59

@ubul2000:
"2. 2000-től már libajnai volt a wallis vezérigazgatója
A hajdú-bét elindul a csőd felé. Figyelem, írva vagyon, hogy FOKOZATOSAN, tehát nem hírtelen 2003-ban, hanem fokozatosan."

""""A Wallis Rt. 1999 óta tulajdonosa a Hajdú-Bét Rt-nek. Az öt éve tartó folyamatos válságkezelés 2001-ben még pozitív eredményekhez vezetett, a cég helyzete a stabilizálódás jeleit mutatta. A tavalyi élelmiszeripari válság azonban gyakorlatilag megoldhatatlan feladat elé állította a céget."""""
(origo)

2llkedő 2012.01.15. 15:37:21

@ubul2000: "Jó lenne tudni, ki volt a tanu és ki volt az ügyvezetője az adott időben a hajdú-bétnek. Vele pl. mi történt?"

www.tempopart.hu/irasok/orfk/melleklet04.pdf

ubul2000 2012.01.15. 15:38:02

@Dr. 2llkedő: Amelett röhejes a vallomásnak az a része, hogy: tudomásom szerint. Miért nem azt kérdezték, aki konkrétan tudott arról, hogy mi történt. Ki az aki rávette a termelőket a h-b beszállításra, milyen hozamot ígért, milyen szerződést kötöttek velük, stb.

Hidd el - most a jelenlegi politikáról ne beszéljünk - bajnai címeres gazember. Jogilag biztosan ki lehet mosni, attól még vastagon sáros ebben az ügyben.

2llkedő 2012.01.15. 15:39:23

@ubul2000:
"A wallis elég tőkeerős cég volt ahhoz, hogy olyan jogászokat fizessen meg, aki profi módon tudták megoldani azt, hogy bajnaiéknak még csak véletlenül se legyen baja az ügyletből."

""""Maga a Wallis csoport 10 milliárd forint veszteséggel szállt ki a befektetésből.""""

wikipédia

2llkedő 2012.01.15. 15:43:32

@ubul2000: "bajnai címeres gazember."

Mondod te, akinek halvány fingja sincs semmiről, csak a lázálmaival küzd. Javaslom az orvosi kezelést, vannak már nagyon jó antibiotikumok!

2llkedő 2012.01.15. 15:48:23

@ubul2000: "olyan jogászokat fizessen meg, aki profi módon tudták megoldani azt, hogy bajnaiéknak még csak véletlenül se legyen baja az ügyletből."

Mert ugye ők már előre tudták, hogy Ő lesz valamikor a miniszterelnök.

Nem vagy egy kicsit ütődött?

ubul2000 2012.01.15. 15:58:21

@Dr. 2llkedő: köszönöm. Két dologra figyeltem fel kapásból.

1. a tanú állatok és takarmány kihelyezéséről és felvásárlási árról beszél. Szerintem ez ellentmondás. Ha kihelyezés (és nem eladás) történik, akkor a termelő csak bérnevélst végez, kvázi ezért kap juttatást, de akkor nincs felvásárlás.

2. "A termelők 2003-ban IS kaptak igéretet a pénzük kifizetésére" - magyarul korábban sem fizették ki őket (vagy csak részben), nem csak a 2003-as visszaeséskor

ubul2000 2012.01.15. 15:59:59

@Dr. 2llkedő: Mi köze ennek az ügynek az ő miniszterelnökségéhez? Semmi. Ilyet én nem is mondtam, ez a te fantazmagóriád.

graycivil 2012.01.15. 16:17:38

Úgy látom, a jobboldal beijedt Bajnaitól. Jogos.

graycivil 2012.01.15. 16:20:47

"Magyarország, a földönkívüli horror

„Magyarország kihátrál a demokráciából” főcímmel vezető cikk jelent meg a The Independent liberális brit lapban, melyben a szerző szerint Orbán Viktor földönkívüli horrort keltett ki Európa szívében."

www.168ora.hu/itthon/magyarorszag-a-foldonkivuli-horror-orban-viktor-demokratikus-hitel-89307.html

2012.01.15. 16:21:50

@ubul2000: "Most is előadják magukat. Harsány és parlagi módon. A maguk módján. "

Ja. Hoplita.

2012.01.15. 16:27:45

@hoplita: VPCT parancsnok?

Húha! Egy virtuális személyi számítógépre konfigurált technika?

Komoly!

Lőttél már éleslőszerre? Emberre? Láttál már sebesültet?
Én igen.

Amúgy sem erről van szó. Nagy harcos lehetsz, nem ezzel van a bajom.

A magyar nyelvet , és a magyar mentalitást gyalázod.
Eccer, gecci, rovásirásal maj leirom nekked, hogy megércsed!

mókáné 2012.01.15. 16:29:52

@Dr. Móka Miklós:

"Amíg kirándulsz az első számú férjeddel, addig tervezd meg, hová "megyünk" nászútra! (Ez kérés, nem instrukció, vagy parancs -"Magyar Parancs")"

Tudod, ugyanazok a kérdések foglalkoztatnak engem is, vagy hasonlók, sőt még olyan módon is fogalmazom..

Ha tennék fel kérdéseket, hát ugyanazok volnának. Politikai, magánéleti. De egy nagyon fontos: - Miért vigyázol ennyire rám?

További szép napot kívánok (most kisütött), lefekeszem aludni, de majd jövök-megyek és felelek, de ha újra írnál, Te felelj nekem. (Nem muszáj, persze, csak ha úgy gondolod, már annyi hely, cím,.. Miért vigyázol ennyire rám?)

2012.01.15. 16:38:54

@ubul2000: "Minden további nélkül megtehették volna, hogy a csődeljárás indítása előtt kfizetik a kistermelőket." Nem tették, sorsukrahagyták őket, pedig nem lett volna szükségszerű. "

Téves. A törvény szerint az ügyvezető igazgatónak mindent meg kell tenni a cég érdekében, például nyereséget termelni.

Ha bevételeiből nem az adókat fizeti ki, hanem a kistzermelőket(csak hogy egy példát hozzak), adócsalást követ el.

inreallife 2012.01.15. 16:43:43

@ciceró: érdekes mi? :)
a jobbik az egyetlen párt, ahol vannak következmények. erkölcsileg egészen biztosan ők a leghitelesebb párt magyarországon...
valahogy abban is biztos vagyok hogyha valamelyikről kiderül kis sikkasztás stb, az is azonnal repül a pártból...

ubul2000 2012.01.15. 16:44:02

@Dr. 2llkedő: javaslom, hogy a o1-es tanúvallomást is nézd meg:

"2002-től már kevesebb tápot biztosítottak, 2003-tól meg semmit sem. Üzleti megfontolásból nem biztosították a tápot, az volt a megfontolás, hogy rákényszerítsék a termelőket, hogy a takarmányozást saját erőből finanszirozzák meg a termelők, amit az rt már úgysem fizet meg. 2003-ra már világos volt, hogy a cég fizetésképtelen. 2003 nyarán-őszén a cég több tízezer tonna feldolgozott baromfihúst vásárolt 17 ft-ért, amit 100 Ft-ért értékesített, mivel ezt jövedelmezőbbnek gondolták, mint a sajátot. Mindent a wallis székházból intéztek.
A hazai libaállomány 300000 db-t, a csirkeállomány több százezer darabot tett ki, ezeket hagyták elpusztulni. A libaállomány csak toll és bőr volt, ezeket a vágóhídra vitték.
A pénz mindig a wallishoz került bp-re"

Ez sokkal tanulságosabb, mint az általad belinkelt vallomás, és akkor talán nem kellene ezt a harsány, parlagi módot használnod: "Mondod te, akinek halvány fingja sincs semmiről, csak a lázálmaival küzd. Javaslom az orvosi kezelést, vannak már nagyon jó antibiotikumok!"

hoplita 2012.01.15. 16:44:43

@jjulie:
Nahát...te olvastál Jack Londont is...
Hát te kibaszott művelt csávó vagy.:DDD

A másik poszt végén egy kispöcsnek ajánlottam Steinbecket. Főleg az Érik a gyümölcsöt. Picit fajsúlyosabb ebben a témában, bár az öreg Jacket is csíptem, anno...
Mivel gondolom vigéckedés közben kevés az időd, meg a felfogásod is nehéz, mint a kis elefántnak, nézd meg filmen, buzi.
Henry Fonda a főszereplő, Elia Kazan rendezte...asszem 41-es, vagy 42-es.

ubul2000 2012.01.15. 16:46:21

@Könnyen elkaptuk, uram!: látom, fogalmad nincs, mi az az adócsalás

2012.01.15. 16:47:44

@ubul2000:
Van. Három cégem volt otthon, most egy van Angliában.

mókáné 2012.01.15. 16:50:31

@Dr. Móka Miklós:

"Ha mondjuk kilépnénk az Unióbol, akkor már kevésbé szólhatnának bele, a világ sem dőlne össze, nem kéne bringával járnunk (fentebb valaki írta), 2004 előtt is volt élet. "

Hanem. Milyen alternatívák lennének, ha kilépnénk az EU- ból?

Van olyan erős a gazdaságunk, demokráciánk, hogy megtehetjük?

hoplita 2012.01.15. 16:56:20

@Könnyen elkaptuk, uram!:
Látom a szarva közt kalapálod a tőgyét, köcsög.:))
Ez nem számítógépes technika....

Párszor lőttem, aszem többet mint te és úgy nagyjából mindennel, ami rendszeresítve volt, most inkább nem sorolom.....laktanyák közti versenyen megvertem az orosz ejtőernyősöket is, ami elég szép eredmény, máig annak tartom.:))
Na, meg jelenleg is űzöm a lövészet egy kissé archaikus, de annál élvezetesebb válfaját...meg stílszerűen Colttal a kezemben néztem a srácommal az imént egy régi western remake-et. Az enyém volt a Colt, az övé egy 58-as Remington...aztán cseréltünk.:DDD
Ne legyenek kétségeid, szemrebbenés nélkül lőnék rád.

ubul2000 2012.01.15. 16:57:51

@Könnyen elkaptuk, uram!: Gondolom van könyvelőd aki megmondja mit kell csinálni, mert neked fingod nincs. Azt állítod, hogy a cég üzletmenetében az alvállalkozók számláinak kifizetése adócsalás, vagy a szerződéses összeg kifizetése adócsalás - komplett hülye vagy.

Balt 2012.01.15. 17:10:34

@panelburzsuj: Mindegy, a méregzöld lufi kipukkadt...

jjulie 2012.01.15. 17:12:40

@Balt:

meg a méregnarancspicsaszáj

hoplita 2012.01.15. 17:13:56

@jjulie:
Ki ez a kóchajú ribanc.....?
Ez a Bizottság szám már 20 éve is ciki vót, bazmeg, ilyet csak buzik hallgatnak, meg néznek!!!!
Mekkora egy faszfej vagy te...még zeneileg is...ááááááá, muhahahahahahahahahahahahhahahahahahahahahahahahhahaha...!!!!
Meg is nézték 9 ezren...:DDDDDDD

Balt 2012.01.15. 17:14:09

@Dr. 2llkedő: Az legalábbis tény, hogy a Wallis MSZP-közeli cég volt mindig is, Bajnai meg személyében is Gyurcsány(-anyós)-közeli "vállalkozó" volt nagycsoportos kora óta...

Balt 2012.01.15. 17:17:55

@graycivil: A lassan önállósuló Skóciából pedig más hangokat hallani:

Bill Jamieson publicista szerint már a szokásos körök – EU, IMF, Hillary Clinton – szemforgatása is jelzi, hogy valaki a világban valami nagyot alkotott. A tartalom pedig bizonyítja a gyanút. „Nyugati nemzet régóta nem hozott létre ilyen feddhetetlen kulturális és szellemi tartalmú és lenyűgöző morális értékű dokumentumot” – vélekedik a cikk szerzője. A „21. század erkölcsi sivatagában” megdöbbentő lelet ez az „ékkő” – nem csoda hát, hogy Brüsszel és Washington el akarja pusztítani. Aki azonban ismeri a magyar történelmet, tudhatja, hogy ez „hiábavaló próbálkozás”.

mno.hu/kulfold/megdobbento-velemeny-a-magyar-alaptorvenyrol-1043725

jjulie 2012.01.15. 17:20:41

@Balt:

ez a gyurcsány anyós nagoon mágus lehet

a vérnarancskomcsi vidékifijjuknak is talán az kéne, hogy a leszart faszuk ellenére valami banyát meghallgassanak hogy kell csinálni

mond el nekik ha látod őket

jjulie 2012.01.15. 17:25:21

@Balt:

hűha, lenne egy igenbefolyásos szimpatizánsa az orbánsántakutyának?

hűha, és hűha

ulrike (törölt) 2012.01.15. 17:29:09

Merkel azt nyilatkozta, az utóbbi leértékelések a fiskális unióról szóló kormányközi egyezmény aláírását, mely január végéig történhet meg, sürgőssé tették. Ma 15.-e van
Orbán legeslegutolsó kártyáját játszhatja meg. Merkelnek sürgős, Sárközynek még inkább nyakán a kés az elnökválasztások miatt is.
Kérdés:
- Szembemegy-e Párizzsal, Berlinnel, vagy beadja ez ügyben OV a derekát?
- Ha beadja, milyen engedményeket képes cserébe kialkudni magának az IMF kölcsön folyósítása érdekében?

jjulie 2012.01.15. 17:29:18

@hoplita:

érik a gyümölcs? hol, az édentől keletre?

www.youtube.com/watch?v=MaVsF1jcRgw&feature=related

mikor kelsz át a pusztából limeszen ide ahol már a rómaiak idejében is volt vízvezeték, igyekezz mert ha vizumkényszer lesz, a mucsaröcsögeiieknek nehéz lesz

hoplita 2012.01.15. 17:37:10

@jjulie:
Eddig tartott kigulglizni, köcsög....????:DDDDD

hoplita 2012.01.15. 17:38:27

@jjulie:
Te csak ilyen szarokat ismersz...mármint amiket belinkelsz az mind fos zeneileg, te tahó:))

panelburzsuj 2012.01.15. 17:41:59

@Balt:

Amennyit te érzékelsz ...

Lányinál mérgebb zöldet nem könnyű találni.

szoja122 2012.01.15. 18:02:21

@ubul2000: "Hová viszi be a Fidesz a vallást a politikában?"

Arról írtam, hogy bort iszik és vizet prédikál

A tetteikben követhető nyomon. Amúgy a Fidesz is hirdeti magáról, hogy keresztény alapokon áll. Akkor talán úgy is kellene politizálnia, és viselkednie.

Egy igazán keresztény alapokon álló pártnak kellene a legnagyobb szociális érzékűnek lennie, mert Jézus tanítása ezt mondja.

A Fidesz sem retorikailag -háborús, agresszív retorika- és a törvényeiben gazdagoknak kedvez: Jézus a szegények pártján volt.

A jobbikról feleslegesnek látom, hogy írjak bármit is, -eddig már sokat írtam ezzel kapcsolatban-, mert te erősen elvakult vagy irányukban.

graycivil 2012.01.15. 18:03:45

@Balt: Katasztrófának tartom, ha "kalandvágyó kibicek" őrült látomásait hozzátok fel érvként El Curo ámokfutásának kimagyarázására!

Ha viccnek szántad a beidézett szöveget, akkor visszavonom. Úgy látom, megtaláltad az egyik "nyugaticsurkát".

2012.01.15. 18:04:24

@ubul2000: "Azt állítod, hogy a cég üzletmenetében az alvállalkozók számláinak kifizetése adócsalás, vagy a szerződéses összeg kifizetése adócsalás - komplett hülye vagy."

Az a baj veletek szittyákkal, hogy nem beszélitek a mai magyar nyelvet. Nem ezt írtam.
"Ha bevételeiből nem az adókat fizeti ki, hanem a kistzermelőket(csak hogy egy példát hozzak), adócsalást követ el. "

tehát: a kirótt adót kell befizetni, megelőzve az egyéb követeléseket.

Mondjuk ha fel kell töltened a nyereségadó előleg számlád, akkor az megelőzi a bankhitel törlesztésedet, a beszállítóidat...

2012.01.15. 18:06:15

@hoplita: Furkó képzett ki?

graycivil 2012.01.15. 18:09:04

"IMF: Magyarország eltörölve?

A nászút rövid volt és nyögvenyelős, és már véget is ért. Nem úgy tűnik, hogy Fellegi Tamás találkozója Christine Lagarde IMF-vezérigazgatóval túl jól ment volna."

nol.hu/kulfold/imf__magyarorszag_eltorolve_

"Az egyik, hogy semmiféle támogatás nem fog érkezni az IMF részéről, ha Magyarország nem változtat hibát hibára halmozó gazdaságpolitikáján. "

Innentől fogva ez már nem politikai hiba, hanem büntetőjogi TUDATOS KÁROKOZÁS! F.Y!DESZ

graycivil 2012.01.15. 18:11:45

Tényleg! Járai "kifarolásával" van-e komolyan vehető gazdasági szakember, aki védi még a Csodapáros gazdaságpolitikáját?

2012.01.15. 18:20:35

@hoplita: "Ne legyenek kétségeid, szemrebbenés nélkül lőnék rád. 2

Nincsenek kétségeim.
A pszichopaták ilyenek. csak szegény fiad sajnálom. A betegséged miatt ő is állandó életveszélyben van. Kár...

Melyik játékkal játszol?

2012.01.15. 18:23:59

@hoplita: "Colttal a kezemben néztem a srácommal az imént egy régi western remake-et. Az enyém volt a Colt, az övé egy 58-as Remington...aztán cseréltünk.:DDD"

vazze, Te tényleg bolond vagy!
Egy westernt nézve pisztollyal, colttal eljátszani a filmet...
Belőled ledoktorálhatnék...

hoplita 2012.01.15. 18:37:58

@Könnyen elkaptuk, uram!:
Te húgyagyú, 8 éves a fiam..:)
Amúgy meg nem lehet elég korán kezdeni az ismerkedést a fegyverekkel....gyerekíj, légpuska, töltetlen muzeális etc.
Nem eljáccottuk a filmet, hanem kikockáztunk részleteket és összehasonlítottuk a stukkereket, seggfej.:)

2012.01.15. 18:41:34

@hoplita

Csernus üdvözöl.

hoplita 2012.01.15. 18:42:13

@Könnyen elkaptuk, uram!:
Nem volt közöm a 3100-hoz. Az más alakulat volt..

hoplita 2012.01.15. 18:43:55

@Könnyen elkaptuk, uram!:
Engem?
Te hülye vagy. Amúgy mondjad neki, bekaphatja, nem csipázom a libsi búráját.

2012.01.15. 18:44:34

@Könnyen elkaptuk, uram!:" Az enyém volt a Colt, az övé egy 58-as Remington."
Tudnod kéne, hogy melyik colt. ez így túl általános.

2012.01.15. 18:45:33

@hoplita
Téged . Belőled készül a nagydoktorira.

ubul2000 2012.01.15. 18:48:14

@Könnyen elkaptuk, uram!: az a baj veletek, tobzódókkal, hogy fogalmatok sincs miről beszéltek, miről írtok.

Beszéljünk akkor - az egyszerűség kedvéért - az áfá-ról és a nyereségadóról. Ezek akkor alakulnak ki pontosan, amikor a számláid (bejövő, kimenő) ki vannak egyenlítve. Ekkor derül ki, mennyi a befizetendő adó. Tehát ez utólag derül ki. A nyereségadó feltöltés lényegében előleg, és a végleges eredmény után köv. év tavaszán kell megfizetni a különbözeted. A fizetés elmaradása nem adócsalás. Késedelmes fizetés esetén késedelmi kamatot és mulasztási bírságot kell fizetned. Az adócsalás más kategória.

Te nem hogy vállalkozást nem vezettél, még kecskéket sem. Maximum téged vezettek mint birkát...

ubul2000 2012.01.15. 19:05:09

@szoja122: szándékosan nem fejtettem ki, amire kétszer is rákérdeztem. De nem tűnt fel neked, mert fogalmad sincs a magyar nyelv egyik alapvető szabályáról.

Ezt írtad: "ha pedig beviszik a politikában"

A magyar nyelvben a beviszik -- hová? -ba, -be rag járul.
Beviszik a politikáBA, és nem politikában!! Erről - sajnos - fogalmad sincs. Mentségedre szolgál - nem vagy egyedül. Nem tudom mi a polgári foglalkozásod, lehet, hogy ez csak egyszerű slendriánság. Sajnos olyanok is rémséges módon törik a magyart, akiknek pedig illene tisztességesen beszélni, mert állandóan hallják őket - riporterek, műsorvezetők, politikusok.

Amúgy a témát azt hiszem megbeszéltük. Nem hinném, hogy elfogultabb vagyok a Jobbikkal kapcsolatban, mint mások saját politikai formációjukkal, pl Bajnaival kapcsolatban.

2012.01.15. 19:10:40

@ubul2000: Neked tényleg értelmezési gondjaid vannak!
Ha a bevételedből nem fizeted be a kötelező, általad kiszámítandó adóelőleget dec 20-ig, hanem helyette más kifizetést eszközölsz, az nem késedelem!!!
Ha mondjuk az adóhatóság megterheli a számládat, a bank nem vonhatja le a törlesztőt, mert az adóhatósági követelés megelőzi.

Elsőbbséget élvez, mindennel szemben.
Következmény: neked is figyelned kell , különben adócsalást követsz el, mert elvonsz adó fizetésére fordítható bevételt.

hoplita 2012.01.15. 19:11:48

@ubul2000:
De még áramot vezethet....én olyan jó 10 ezer voltra gondolnék.:)

@Könnyen elkaptuk, uram!:
Mit magyaráznék neked, úgyse értesz hozzá, csak ugatod, mint kutya a Holdat.

2012.01.15. 19:13:03

@ubul2000: "az áfá-ról és a nyereségadóról. Ezek akkor alakulnak ki pontosan, amikor a számláid (bejövő, kimenő) ki vannak egyenlítve."

Lófaszt, kedves Ubul. Áfát fizetned kell a kiállított számláid után, ha nem lesz belőle bevételed, akkor is.

hoplita 2012.01.15. 19:17:34

@ubul2000:
Ennek aztán magyarázhatod a helyhatározós ragok mibenlétét, sülttök ez, de állítólag a felsőoktatásban eszi a fene.:))

Hát ahhoz az utóbbi években elharapózott elmebajhoz mit szólsz, hogy személyes névmást használnak mutató névmás helyett.
Megkérded, mibe kerül az a karaj, visszakérdeznek, hogy Ő, vagy ŐT kérem....???? Ááááááááááá, egyből a falra tudnék mászni.:(
Tiszta agybaj, sosem állom meg, hogy el ne szórakozzak ilyenkor a delikvenssel..:)

2012.01.15. 19:19:36

@hoplita: Milyen colt? forgótáras?

2012.01.15. 19:29:44

@Balt: "vépécété péká vagyok, a bocskoros tankok az én hatásköröm."

VPCT
Virtual personal computer technic

Így hívják a számítógépes játékokat.
A fiával játszanak, és mindig ő győz! Ezért Pk, azaz parancsnok.

bocskoros tank: gyalogság. Magyarul bokorugró.
attól lejjebb már csak a futi van a fegyvernemek között.

Parancsnok: tisztes.
Ja, a Gárdában már őrmester!

hoplita 2012.01.15. 19:39:04

@Könnyen elkaptuk, uram!:
Ilyen Colt, te seggfej...ezek voltak a klasszikus Colt SA-k.

t1.gstatic.com/images?q=tbn:ANd9GcTG0J2kV4ef8Rj0VtH_Qmpu5KmWZuFwU-3GIzAXMsSwa7fh1Cx6

A felső egy Colt Army 1860, az alsó egy Remington New Modell Army 1858.
Pontosan két ilyennel, te tuskó.:))

2012.01.15. 19:46:05

@hoplita: A Colt nevű kézifegyver gyár egy Remington nevű bácsi birtokában volt. Azt nem tudom, a család birtokolja-e még.

ubul2000 2012.01.15. 19:49:04

@hoplita: Pontosan. Meg a párt, aki...

2012.01.15. 19:55:59

@hoplita: Beégtél, a Colt gyártott pisztoly rendszerű kézi lőfegyvereket is!

ubul2000 2012.01.15. 19:58:22

@Könnyen elkaptuk, uram!: Áfa: pontosan

A bejövő és kimenő áfa közötti különbséget kell bevallanod és befizetned. De csak a a tárgyidőszak után. Tehát szó nincs, hogy előbb kéne áfát fizetni, mint a tárgyidőszakot követő hónap 20-a.
Nem fizetés csak késedelmi kamat, a bevallás elmulasztása mulasztási bírság.

Egyéb észrevétel adócsalás ügyben?

2012.01.15. 20:02:10

@ubul2000:" Tehát szó nincs, hogy előbb kéne áfát fizetni, mint a tárgyidőszakot követő hónap 20-a."
Már megint csúsztatsz!
Nem állítottam az ellenkezőjét.
Áfát havonta fizetsz, vállalati nyereségadót évente.

a számláidat kell beállítani a könyvelésbe, nem teheted meg, hogy ne könyveld le , mert még nem fizették ki!!!
Na, ezt írtam. Tehát: Áfát fizetsz, akkor is, ha az ellenérték nem folyt be!

2012.01.15. 20:06:02

@hoplita: A 45-ös Colt is készült mind forgótáras, mind csúszó záváras kivitelben.

ubul2000 2012.01.15. 20:14:05

@Könnyen elkaptuk, uram!: "Áfát fizetsz, akkor is, ha az ellenérték nem folyt be!"

Igen, és?

Hogy kapcsolódik ez az adócsaláshoz???

2012.01.15. 20:18:01

@ubul2000: "Igen, és?

Hogy kapcsolódik ez az adócsaláshoz???"

Magadtól kérdezd, én a társasági adót hoztam fel példaként.

ubul2000 2012.01.15. 20:22:26

@Könnyen elkaptuk, uram!: És társasági adó ügyben megnyugodtál? Vagy még mindig nem világos mi a különbség a késedelmi kamat, a mulasztási bírság és az adócsalás között?

graycivil 2012.01.15. 21:37:30

"Hihetetlen adat Németországból

Németországban az államadósság kezelésének kamatköltsége csaknem húsz éve nem volt olyan alacsony, mint tavaly, 2011 végén pedig már a befektetők fizettek azért, hogy német állampapírban tarthassák a pénzüket."

www.nepszava.hu/articles/article.php?id=511022&referer_id=friss

2012.01.15. 21:40:25

@ubul2000: "És társasági adó ügyben megnyugodtál? Vagy még mindig nem világos mi a különbség a késedelmi kamat, a mulasztási bírság és az adócsalás között? "
Te tényleg hihetetlen segg vagy.

Hiába írok neked bármit, sajnos a szövegértés hiányosságai megakadályoznak az értelmezésben. Csak személyes beszélgetéseken vagy képes megérteni dolgokat?

Bulat Okudzsava 2012.01.16. 20:07:56

A mai napon sikerült végre megismerkedni a Fidesz úgymond "elvi-morális véleményével" az ügyről, és kiderült, hogy TG jóhiszeműsége sajnos nem volt megalapozott.

Láthattuk a kissé zavart (bár nem tudjuk, hogy ez "business as usual" vagy valami extra üzemmód) Álamfőt, aki lesütött szemmel nézte az államtitkári kinevezésre összegyűlt több tucatnyi újságírót és nem volt hajlandó egyetlen kérdésre sem válaszolni. Nyilván nagyon biztos lehet a saját ártatlanságában Doktor Schmitt Pál, a jellemes...

Valóban azt hiszi, hogy a ciklusa végéig nem engednek normális hazai vagy külföldi újságírót a közelébe, csak mikrofonállványokat, és soha sem kell arra a kínos kérdésre válaszolni, hogy mondja kedves elnök úr, szokott néha (szellemi tulajdont) lopni??? Nem érzi, hogy közröhej tárgya itthon és külföldön? Nem feltétlenül az angol királynővel kell találkozzon ahhoz, hogy kínos helyzetbe kerüljön. Mi van, ha ellátogat a következő általános iskolába, ahol a szokásos zongorázgatás közben a diákok körberöhögik és "szőke álamfős", slicc-felhúzós, meg elnökbűnözéses vicceket mesélnek egymásnak?

Szóvivőjének szájából ma végre megismerhettük pártunk és kormányunk nagy és bölcs vezetőjének a véleményét is. Ő úgy gondolja, hogy Doktor Schmitt Pál plágium-ügye "bulvárkacsa". Nos, a kacsa stimmel, de sajnos ez egy igazi kórházi kacsa, amit a köztársasági elnök húsz éve televizelt, s most mindez a saját fejére ömlik. Ha Schmitt Pál nem mond le sürgősen, akkor a kacsa tartalmából jut bőven kitalálójának, Magyarország miniszterelnökének, a fejére is.

2012.01.18. 10:27:45

@hoplita:

Kár, hogy rövid az emlékezeted.

Azzal kezdődött ez a rövid polémia, hogy Te mivel játszol a TV előtt. Azt írtad, colttal játszottál.

Agyament!

naneee3 2012.05.22. 17:26:39

Az ország megnyomorításával vádolják Orbánt
Olvasd! Terjeszd!

Budapest – Különös szöveg terjed az interneten. Eredetileg a peticio.com oldalon jelent meg a néhány soros felháborodás, de utóbb önállósodott, és azóta már saját életet él. Az ismeretlen szerző azzal vádolja Orbán Viktort, hogy leépítette a demokráciát, elnyomorította, megosztotta és megalázta az országot, ahol felnőtt, hatalmát egy szűk csoport érdekében használja. A szövegben nincs benne szó szerint, de nyilvánvaló: mindez röviden azt jelenti, hogy Orbán Viktor elárulta a hazáját.

VÁDOLOM!!!

Vádolom Orbán Viktort, mert önös hatalmi érdekből, minden normát felrúgva, semmibe véve az országot, AHOL SZÜLETETT, FELNŐTT, TANULT, CSALÁDOT ALAPÍTOTT, a közvetlen csőd bekövetkezte lehetőségéig elnyomorította, megosztotta, megalázta, Európából kisemmizetté, kiutálttá tette.

Vádolom Orbán Viktort, hogy az általa irányított pártalakulattal együtt MÓDSZERESEN LEÉPÍTETTE ZSENGE DEMOKRÁCIÁNKAT, nehezen belátható távolságba űzte az európai minőségű normalizálódás lehetőségeit.

Vádolom Orbán Viktort, hogy a LEGNEGATÍVABB EMBERI TULAJDONSÁGOKRA ÉPÍTVE szellemileg, erkölcsileg, tudatilag lenullázta az emberek nagy többségét, szembefordítva egymással szinte minden embercsoport minden tagját.

Vádolom Orbán Viktort, hogy eszement törvénykezési tevékenységgel teljesen felszámolta a jogbiztonságot és a gazdasági élet jogi – törvényi környezetét, csődközelbe sodorva a magyar gazdaságot.

És végül.

Vádolom Orbán Viktort, hogy a kezébe kapott HATALMAS POLITIKAI TŐKÉT NEM az ország felvirágoztatására, az emberek életének javítására, szellemi – erkölcsi és épített környezetünk jobbítására, hanem önös érdekből egy VÉGTELENÜL SZŰK CSOPORT ÉRDEKÉBEN használta fel.”

Nira Shalom 2019.03.21. 04:33:21

Szeretném megosztani a csodálatos bizonyságomat arról, hogyan visszajöttem a férjem életemben, szeretném elmondani a világ embereinek, hogy online van egy igazi varázslat, és erős és valódi, neve Baba Wale Wiseman, segített Nemrég, hogy újraegyesítsem a férjemmel való kapcsolatomat, amikor nekem dömpingeltem, amikor kapcsolatba léptem Wisemanrel, szerelmes varázslatot vetett nekem és a férjemnek, aki azt mondta, hogy nincs semmi köze hozzám ismét hívott és elkezdett könyörögni. Bárki, aki ezt a cikket olvassa, és segítségre van szüksége, Wiseman bármilyen segítséget is kínálhat, mint például a házasság és a kapcsolatok újraegyesítése, minden betegség gyógyítása, bírósági ügyek, terhesség varázslat, most nagyon boldogok vagyunk önmagunkkal. Wiseman rájön, hogy mennyire szeretjük és szükségünk van egymásra. Ez az ember a valódi és jó. Visszatért a férjem! Olyan volt, mint egy csoda! Nem házassági tanácsadás, és mi nagyon jól csinálunk, szerelmi életünkben. Lépjen kapcsolatba ezzel a nagy emberrel, ha bármilyen problémája van a tartós megoldással
e-mailen keresztül: babawalewiseman01@gmail.com
WhatsApp: +2348129806153
süti beállítások módosítása