Facebook oldaldoboz

Olvasottság

A blog indulása óta: 16'157'242 lapletöltés (2020.12.28.)

A legerősebb nap: 188'742 lapletöltés (2010.04.11.)

A lakott sziget

Vélemények

"Igazán elkeserítőnek és érthetetlennek ezt a tudatlanságnak tűnő, vagy annak álcázott, de inkább elszánt képmutatást tartom, amivel magasan képzett értelmiségiek igyekeznek kibújni a felelősség alól." (Mészáros Tamás)

 

"A sértésen túl Török valóban nem ért velem egyet, és mint ilyen persze választ igényelne, ha lennének írásában komolyan vehető szubsztantív érvek." (Halmai Gábor)

 

"Alapvetően érti félre a politikai elemzés tudományát, nagyvonalúan eltekint az eszmék, a politikai gondolatok, a megvalósult tényálladékok jelentőségétől, nem kevesebbtől tehát, mint a politikai cselekvés esszenciájától, így kizárólag formális, technokrata érveléssel legitimálja a kormánypárt ténykedését." (Seres László)

 

"Török Gábor blogpolitológus azon megállapítása, hogy a Fidesz október elején elért a csúcsra, amely után nem sok minden meghódítandó cél marad, a szokásos semmitmondás és elemzői felületesség terméke volt." (Békés Márton)

 

"A hatalom elzárkózása ma már olyannyira nyilvánvaló, hogy a kormány egynémely támogatójának is csípi a szemét, sőt még az Orbán-rezsim „törekvései” iránt feltűnő megértést mutató Török Gábor politológust is felébresztette eddigi magabiztos szunyókálásából." (Zádori Zsolt)

 

"Török, aki az értéksemlegesség jegyében erősen hajlik arra, hogy a politikát döntően hatékonysági szempontból elemezze (ahogy egy kritikusa nem finomkodva megjegyezte: az ő elemzései kb. olyanok, mintha a harmincas évek Németországában azt mondta volna valaki: Hitler ügyesen tematizálja a politikát a zsidókérdés napirendre tűzésével)." (Pető Iván)

 

"A magyar tudásról mint kurrens termékről meg mindent elmond, hogy még Török Gábornak is van diplomája." (Hont András)

 

"Török Gábornak például nagyon jót tett volna, hogyha mélyebben elsüllyed (sic!) mondjuk a magyar alkotmányjogban, és akkor, abban az esetben az elemzései, hogy is mondjam, a felszínességnek kevésbé mutatják a tüneteit." (Hont András)

 

"Ha egy kormánynak az a feladata, hogy megmentse az emberek nyugdíját, akkor nem blogoló politológusok véleményét kell előzetesen kalkulálnia." (Szijjártó Péter)

 

"Török szerint az a politikus viselkedik demokratikusan, aki nem törődik mások véleményével, aki nem akar önkritikusan gondolkodni, és aki képtelen felismerni, hogy zsákutcában van, és végre vissza kellene fordulnia." (Krémer Ferenc)

 

"Egyedül Török Gábor politológus gondolja azt, hogy a Fideszt a jó szándék vezeti, csupán politikai vaksága miatt rohan teljes erejéből a falnak." (Bartus László)

 

"Elolvastam ma Török Gábortól Piroslapig valamennyi blogbejegyzést a készülő új Alkotmányról. Homály, indulat. Mélyéről párolog a bögre. Nagyon." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor megkerüli a problémát." (Lánczi András)

 

"Lárifári." (Gyurcsány Ferenc)

 

"Török Gábor minimum téved." (Mráz Ágoston Sámuel)

 

"Török wasn't looking at the speech from the outside but from the inside. Almost as if he had been the speech writer of Viktor Orbán." (Eva S. Balogh)

 

"A Török Gábor-féle, lazának tekinthető, minden jöhet típusú hozzáállással szemben én a gyakorlatban is jól levezethető, szigorú megközelítésben látom a szélsőségekkel szembeni harc esetleges sikerét" (Somogyi Zoltán)

 

"Török Gábor csak egy a kollaboránsok közül" (Krémer Ferenc)

 

"Naná, hiszen a törökgáborok döntik majd el, hogy a cáfolat hitelt érdemlő volt-e" (Lánczos Vera)

  

"Az ezerkezű sms cézár kiismeréséhez azonban nem elégséges Török Gábor köpönyegébe bújni, és úgy előadni a nyilvánvalót, mintha annak bármilyen tudományos értéke volna." (Puzsér Róbert

 

"Régóta figyelem Török Gábor politológusi tevékenységét, és egyre erősödik bennem a viszolygás." (Andor Mihály)

 

"Nos, ha a seggnyalás és a helyezkedés olimpiai szám lenne, most indíthatnánk egy potenciális dobogóst: Török Gábor politikai szakértõt, korábban szabadúszó értelmiségit, ma már inkább Jobbik közeli tanácsadót." (G. Fodor Gábor)

 

"Énszerintem nem jó, ha egy politikai elemző nem elemez. Ez ugyanis benne van a munkakörében, elvileg. Ami pedig nincs benne, az a sunyi hatalombarát cinizmus, a távolságtartás félreértése, az apolitikus elkenés, az alapvető problémák tudomásul nem vétele, az állandó megfelelési kényszer. Ehhez a teljesítményhez képest még a Nézőpont is elemző műhely." (Seres László)

 

"Török Gábor (...) arról lett híres, hogy az összevissza beszélést az egyrészt, másrészt” fordulatokkal marketingeli értelmesnek tűnő gondolatmenetté." (Vizvári Soma)

 

"Nagyszerű Békemenet volt, vidám, erőt adó, lelkesítő! És nincs annál nagyobb elismerés, mint amikor Török Gábor egy ekkora siker kapcsán a kampány dinamikájáról hohmecol. Ennyi." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor évek óta azt a játékot játssza a nyilvánosságban, hogy a "függetlenobjektív" elemző szerepében a Jobbik szekerét tolja, de nyíltan soha nem merte bevallani, hogy a Simicska-párt tanácsadója és Vona személyes spindoctora."  (Vizvári Soma)

 

"Az utóbbi időben megfigyeltem: számos sajtószerv rendszeresen beszámol róla, hogy Török Gábor – akiről én sose hallottam tavalyig, és aki sokak szerint politikai elemző – éppen mit gondol. Török Gábor elképesztően nagy rajongótáborral (nem olvasótáborral, hiszen ő nem ír) rendelkezik, és – mint ilyen – fölhívja magára a társadalombírálat figyelmét, hiszen az egyik leghatásosabb közszereplő." (Tamás Gáspár Miklós)

 

"Érdekes módon Török Gábort sosem izgatták a külföldön zajló események. Úgy is mondhatnánk, hogy politikai farkasvakságban szenved (...). (Lánczi Tamás)

 

"Török Gábor nem független politikai elemző, hanem jobbikos propagandista." (Kubatov Gábor)

 

"A sokat sejtető semmitmondását könnyű kézzel gyurcsányista agitációra váltó egykori politológus oly kellemetlenül nyalizik, mintha feledtetni akarná azt a zavarba ejtő tényt, hogy „független” elemző létére Csányi Sándor szárnysegédjeként az MLSZ elnökségében foglal helyet, s így személyében a magyarok az Orbán-rendszer futballbirodalmának egyik befolyásos főurát tisztelhetik." (Puzsér Róbert)

 

"Ugyanis Független Szakértőink Legjéről köztudott, hogy nem beszélni angol" (Megadja Gábor)

 

Az 5 legnépszerűbb

  1. 508. Miért nyert (ennyire) a Fidesz? 2014. április 07. 09:18A tegnapi választást a Fidesz a világ minden választási rendszerében megnyerte volna. Nagyon komoly többsége lenne a korábbi magyar rendszerben is, és a tisztán arányos rendszereket leszámítva minden...
  2. 2018/9 Miért nyert (ennyire) a Fidesz? 2. 2018. április 09. 02:03A politikai számítás tehát szinte hibátlanul bevált – írtam négy évvel ezelőtt a Miért nyert (ennyire) a Fidesz? című blogbejegyzésben. Most ennél többet kell állítanom: a Fidesz ugyanis nagyobb...
  3. 2018/8 Választási előrejelzés 2018. április 05. 10:02Az előző bejegyzésben megindokoltam, hogy az áprilisi választás előtt miért nem lehet igazán komolyan vehető előrejelzést készíteni. Ebben az írásban nem ismétlem meg ezeket az érveket, és nem...
  4. 514. A tét 2014. december 04. 02:11Orbán Viktor természetesen nem újfasiszta és nem is diktátor. Az elkötelezett antikommunista, konzervatív és korábban a magyar jobboldallal kifejezetten jó viszonyt ápoló republikánus amerikai...
  5. 510. Mindenki lehet kőműves 2014. szeptember 26. 00:40Régóta nem jelentkeztem elemzéssel. S ez sem igazán az lesz. Van azonban valami, ami foglalkoztat. Semmi eget rengető, de nekem azért fontos. Egy ideje már kerestem hozzá a hangot, a formát. Ez...

Korábbi bejegyzések

Címkék

1904 (1) 1912 (1) 1956 (1) 1989 (2) 1990 (2) 1991 (1) 1994 (6) 1994 1998 (1) 1998 (5) 2002 (2) 2004 (1) 2005 (2) 2006 (2) 2007 (1) 2008 (1) 2009 (1) 2010 (3) 2012 (2) 2014 (2) 2014-es parlamenti választás (1) 2014-es választás (1) 29 lépés (1) 4k! (1) 56 nap (1) 800 (1) adatbázis (2) áder jános (9) adócsökkentés (3) adóemelés (1) adópolitika (1) afganisztán (1) ágh attila (5) ajánlószelvény (1) ajánlószelvények (14) akadémia (1) akarat (1) akció (1) aláírás (1) alakuló ülés (3) alapkérdés (1) alaptörvény (1) albertirsa (1) álesemény (1) alkalmazkodás (1) alkotás (4) alkotmány (22) alkotmánybírók (1) alkotmánybíróság (14) alkotmányellenes (1) alkotmánymódosítás (13) alkotmányozás (13) állam (2) államadósság (1) államcsőd (1) államfő (16) államháztartás (1) állami pénz (1) állami számvevőszék (2) állampárt (1) álláspont (1) alsóörsi gyilkosság (1) általános vita (1) alternatíva (3) Ángyán József (1) antidemokratikus (1) antipolitika (1) antiszemitizmus (1) antitézis (1) anti establishment (3) apátia (1) arányosság (4) arend (1) arend lijphart (1) árfolyam (1) árok kornél (1) árvíz (1) aszófő (1) átértelmezés (1) átláthatóság (1) átmenet (1) augusztus 20 (1) Azerbajdzsán (2) b. nagy lászló (1) baja (1) bajnai gordon (15) Bajnai Gordon (2) balogh andrás (3) Balogh József (1) balog zoltán (1) baloldal (17) baloldali (1) baloldali körzetek (3) baló györgy (2) balsai istván (3) bálványos (1) bánó andrás (1) barroso (3) bauer tamás (2) befolyásolás (1) beiktatás (1) belháború (1) belharc (1) belső konfliktus (1) bencsik andrás (1) Benetton-kampány (1) Beppe Grillo (1) beszéd (4) beszédolvasás tilalma (1) bihari mihály (3) bíróság (2) bizalmatlanság (1) bizalom (2) bizonytalanok (2) bizottságok (2) bkv (5) blog (3) blokád (1) bod péter ákos (1) bogdan góralczyk (1) bohács zsolt (1) bőhm andrás (1) bojkott (1) bokros lajos (10) borkai zsolt (1) borókai gábor (1) boross péter (1) borsod (1) botka lászló (6) botrány (7) bozóki andrás (1) brüsszel (2) budapest (7) budapest7 (1) budapesti olajfa (1) bukás (1) bukási spirál (4) buldózer (1) bulgária (1) bulvár (3) ByeAlex (1) célok (1) centrális erőtér (4) centrális pártrendszer (2) centralizáció (1) centrista (2) centrumpárt (1) cieger andrás (1) cigánybűnözés (1) cigányság (2) cinizmus (1) civil mozgalom (3) corvinus (1) család (1) csalódás (3) csapatkivonás (1) csapda (1) csehország (2) cselekvés (1) csépe béla (1) csermely péter (1) cser palkovics andrás (1) csigó péter (1) csodavárás (1) csomag (1) csúcsminisztériumok (2) csurka istván (2) czuczi mihály (1) daher pierre (1) daniel boorstin (1) dan nimmo (1) dávid ibolya (2) debreczeni józsef (3) demagógia (1) demokrácia (5) demokratikus centrum (1) demokratikus koalíció (2) démonizálás (1) demonstráció (1) demszky gábor (2) dessewffy tibor (1) deutsch tamás (1) devizahitelesek (1) de gaulle (1) dhondt (1) diáktüntetések (1) diktátor (2) diktatúra (4) dinamika (2) diplomácia (2) dk (1) döntés (1) duális erőtér (1) duna tv (1) dúró dóra (1) Duverger (1) economist (1) edelény (1) éden hotel (1) egyéni választókerület (2) egyéni választókerületek (24) egykulcsos adó (5) egypárti kormány (1) együtt (1) együttműködés (3) együtt 2014 (2) egy a tábor egy a zászló (2) elek istván (2) elemzés (4) élet és irodalom (1) elfordulás (1) elhatárolódás (1) elitváltás (1) ellenakarat (1) ellenerő (2) ellenfél (1) ellensúly (2) ellenzék (17) elnökjelölt (1) elnökválasztás (6) előrehozott választás (7) előrejelzés (5) előválasztás (6) előzetes regisztráció (3) elrugaszkodás éve (1) első forduló (1) elszámolás (1) elszámoltatás (2) elv (2) elveszett szavazat (1) elvtelenség (1) ep választás 2009 (3) érdek (9) erkölcs (1) erő (1) erőforrások (1) erőpolitika (3) erőszakosság (1) erőtér (1) erózió (1) értékelés (3) értelmezés (2) érv (1) érvek (2) érvrendszer (1) esélyek (5) esettanulmány (1) eszközök (1) eu (3) európai parlament (1) európai parlamenti választás 2014 (1) európai unió (2) évértékelő (2) évértékelő beszéd (4) facebook (2) falunap (1) fék (1) fékek és ellensúlyok (1) felcsút (2) félelem (1) félelnöki rendszer (2) felelős (3) felelősség (2) felelős döntés (1) felező válság (2) felhatalmazás (3) feliratkozás (1) felkérés (1) fellegi tamás (2) felsőoktatás (2) fiatal politikusok (1) fidesz (130) Fidesz (2) fidesz jobbik viszony (13) fidesz kdnp (1) fidesz mdf koalíció (3) fidesz mszp viszony (1) fkgp (2) foci Eb (1) fodor gábor (2) földesi szabó lászló (1) földtörvény (2) főpolgármester (3) főpolgármester jelölt (1) forgatókönyv (1) forgatókönyvek (5) forint (1) forradalom (4) forró ősz (1) forsense (1) frakcióalakítás (1) frakciófegyelem (1) franka tibor (1) frei tamás (1) fricz tamás (2) friderikusz sándor (1) frizbi (1) függetlenség (1) független jelölt (1) fűrész gábor (1) g. fodor gábor (3) gallai sándor (1) gallup (3) garancia (1) gát (1) gátlástalanság (4) gazdaság (5) gazdasági növekedés (1) gazdasági válság (1) gazdaságpolitika (6) GDP (1) gerbeaud liberalizmus (1) gergényi péter (1) gesztus (1) giró-szász andrás (1) giró szász andrás (9) goldenblog (1) göncz árpád (2) gondolatmankó (4) Goodfriend (1) google pártfigyelő (1) görög válság (1) granasztói györgy (1) gulyás gergely (1) gúr nándor (1) guvernamentalista felfogás (1) gy. németh erzsébet (1) gyarmat (1) gyávaság (1) gyenesei istván (1) gyöngyöspata (2) győzelmi stratégia (1) győztes (1) győzteshez húzás (2) gyűjtőpárt (2) gyurcsány ferenc (49) Gyurcsány Ferenc (1) habonyizmus (1) Habony Árpád (1) habony árpád (2) hack péter (1) hagenbach bischoff (1) hagyó miklós (3) hajdú péter (1) halasi endre (1) halmai gábor (2) harc (1) harmadik köztársaság (3) harrach péter (2) hasznos szavazat (1) haszon (1) haszonmaximalizáció (1) hatalmi harc (2) hatalmi kormányzás (2) hatalmi logika (1) hatalom (6) hatalomgyakorlás (1) hatalomkoncentráció (1) határon túli magyarok (1) hatékonyság (1) hatpárti vita (1) háttér (1) háttérvilág (1) havasiné orbán mária (1) hazaszeretet (1) házelnök (1) házmester (1) hegedűs lorántné (1) helyi politika (1) Heti Válasz (1) heti válasz (1) heves (1) híd (1) hideg polgárháború (2) hírblog (1) hír tv (1) hisztéria (1) hit (1) hitel (4) hitelesség (27) hitelszerződés (1) hiteltelenség (1) hit gyülekezete (1) Hódmezővásárhely (2) hoffmann rózsa (2) horn gyula (4) horn orbán vita (1) horthy miklós (1) horváth aladár (1) Horváth András (1) horváth csaba (3) horvátország (1) house of cards (1) hozzáértés (1) húsvét (3) identitás (2) ideológiai kulturális (1) ideologikus (1) időhúzás (1) időközi választás (3) időzítés (1) igazság (1) igazságszolgáltatás (2) ígéret (2) ígéretek (1) illékonyság (1) illiberális demokrácia (2) illúzió (1) imázs (2) imf (12) információ (2) ingatlanadó (1) inkubátor (1) inkumbencia (1) inkumbens hatás (1) instabilitás (1) internet (1) intézet (1) intézmények (2) ipsos (2) irak (1) irány (1) irracionalitás (1) isaura effektus (1) james carville (1) james combs (1) jász nagykun (1) javaslat (1) jávor benedek (3) Jávor Benedek (1) jegybank (1) jelkép (1) jelölés (1) jelöltállítás (3) Jobbik (1) jobbik (76) jobboldal (10) jobboldali (2) jobboldali kétpártrendszer (1) jogállam (1) jogállamiság (1) jóléti állam (1) jóléti rendszerváltás (1) jövő (3) jövőkép (1) juhász ferenc (1) juhász oszkár (1) káli sándor (1) kampány (11) kampánycsend (1) kampánytéma (1) kampánytsratégia (1) kapituláció (1) karácsony gergely (3) Karácsony Gergely (1) karakter (2) karakter (ön)gyilkosság (1) karantén (2) karizma (2) katasztrófa (1) katolikus egyház (1) katona (1) katonai szerepvállalás (1) katona béla (1) katona kálmán (1) kaufer virág (1) kdnp (10) keller lászló (1) kényszerpálya (1) képviseleti demokrácia (1) képviselő (2) képviselői eskü (1) kerekasztal (1) kerekasztal tárgyalások (1) kerék bárczy szabolcs (2) keretezés (1) kéri lászló (1) kétfarkú kutya párt (1) kétfejű ellenzék (1) kétharmad (26) kétharmados törvények (1) kétkamarás parlament (1) kétpártrendszer (2) kettős állampolgárság (3) kettős beszéd (2) kettős mérce (2) kiábrándulás (1) kiadácsökkentés (1) kiadáscsökkentés (1) kihelyezett kormányülés (1) kína (1) kirekesztés (2) kisebb parlament (1) kísérlet (1) kispártiság (1) kiss péter (1) kiss viktor (1) kis pártok (3) kitartás (1) kitiltás (1) kitiltási botrány (1) kitta gergely (1) kiválás (1) klein ödön (1) koalíció (1) koalíciós vita (1) kóczián péter (1) kognitív disszonancia (1) kóka jános (2) Kolláth György (1) kolontár (1) költségvetés (6) költségvetési tanács (1) kommunikáció (15) kommunikációs (1) kommunikációs hiba (1) kommunikációs paradigma (1) kommunista (1) kompetencia (4) konferencia (1) konfliktus (3) kongresszus (1) konrád györgy (1) konstruktív bizalmatlansági indítvány (1) konszolidáció (4) konszolidált gazdaság (1) kónya péter (1) konzervatív liberális (3) koordinált indulás (2) kordonbontás (1) kormány (2) kormányalakítás (8) kormányfő (2) kormányfő csere (1) kormánypárt (1) kormányprogram (4) kormányszóvivő (1) kormányzás (1) kormányzati teljesítmény (2) kormány ellenzék (1) körmend (1) körösényi andrás (2) korrekció (2) korrupció (8) korzenszky richárd (1) kósa lajos (4) kötcsei beszéd (1) kovács árpád (1) kovács lászló (2) kövér lászló (11) következetesség (2) következmény (2) közbiztonság (1) közgép (2) közhangulat (1) közjog (1) közlekedés (2) közösségi média (1) közös jelöltállítás (1) közös lista (3) közpénz (1) közszolgálati televízió (1) köztársasági elnök (3) közvélemény-kutatás (9) közvélemény kutatás (15) közvélemény kutatások (1) közvetlen elérés (1) kremlinológia (1) krizsó szilvia (1) kronen zeitung (1) kubatov gábor (2) kudarc (3) kukorelly endre (1) külpolitika (1) kultúrharc (1) kultusz (1) kumin ferenc (1) kuncze gábor (4) kurzusépítés (1) küszöb (1) kvázi kétpártrendszer (3) l. simon lászló (1) labdarúgás (2) lak (1) lakner zoltán (1) lakoff (1) lamperth mónika (2) lánczi andrás (3) lánczi tamás (1) lánczos vera (1) láthatósági küszöb (3) látogatás (1) latorcai jános (1) latorczai jános (1) lázár jános (23) legalitás (1) legenda (1) legfelsőbb bíróság (1) legitimáció (2) legitimitás (4) leminősítés (1) lemondás (7) lendvai ildikó (5) lengyelország (3) lengyel lászló (2) lengyel minta (1) lengyel választások (1) lettország (2) levél (1) liberális (3) liberalizmus (1) lijphart (1) lista (1) litvánia (1) lmp (69) lmp jobbik csalodas ketpartrendszer uj jobboldal uj baloldal (1) logika (1) lojalitás (1) loppert dániel (1) lottóötös (1) luther (1) machiavelli (1) mádi lászló (2) mádl ferenc (4) magánnyugdíjpénztár (2) magánnyugdíjpénztárak (5) magyar (1) magyar bálint (1) magyar demokratikus charta (1) magyar liberalizmus (1) magyar narancs (1) magyar nemzet (4) magyar olajfa (3) majális (1) makay zsolt (1) makó (1) mandátum (1) mandiner (1) manipuláció (1) március 15 (2) Márki-Zay Péter (1) második forduló (6) második hely (1) matolcsy györgy (10) max weber (1) McCain (1) mdf (49) mdf szdsz (1) mdnp (2) meciar (1) mécs imre (1) medgyessy péter (4) média (7) medián (9) median (1) médiatörvény (2) media hungary (2) megállapodás (4) megbízás (1) meglepetés (2) megoldás (2) megszorítás (7) megújítás (1) megújulás (2) megyei jogú (1) menekültkérdés (1) mensa hungariqa (1) mérsékelt jobboldal (1) Mesterházy Attila (3) mesterházy attila (34) mesterházy ernő (1) mészáros tamás (1) mezőtúr (1) miép (1) miép jobbik (1) migráció (1) miklós árpád (1) milla (1) minisztercsere (1) miniszterelnök (2) miniszterelnök-jelölt (1) miniszterelnök csere (1) miniszterelnök helyettes (1) miniszterelnök jelölt (8) miniszterelnök jelölti vita (6) minőségi sajtó (1) miskolc (1) mkp (1) MNB (1) modell (1) módszer (1) molnár csaba (2) molnár oszkár (1) morál (1) morvai krisztina (2) moszkva (1) mozgalom (1) mráz ágoston sámuel (1) mszdp (1) mszmp (1) MSZP (1) mszp (104) mszp lmp együttműködés (1) mtv (2) munkáspárt (1) nagykoalíció (1) nagypártiság (2) nagy anna (1) nagy kép (1) nagy lászló (1) nagy tamás (1) NATO (1) NAV (1) navracsics tibor (20) negyedik köztársaság (1) németh miklós (1) német lapok (1) nemzetbiztonság (1) nemzeti bank (1) nemzeti egység (1) nemzeti együttműködés rendszere (2) nemzeti érdek (1) nemzeti konzultáció (1) nemzeti szuverenitás (1) nemzetközi (1) nemzetközi környezet (2) nemzetközi kritika (1) nemzetközi státusz (1) neokonzervatív (1) neoliberális (1) népszabadság (2) népszava (2) népszavazás (7) népszerűség (2) népszuverenitás (1) ner (1) nézőpont (5) nógrádi lászló (1) normativitás (1) novák előd (1) nyakó istván (1) nyerges zsolt (3) nyirő józsef (1) nyugat (1) nyugdíj (3) obersovszky péter (1) objektivitás (1) obstrukció (1) ökológiai tévkövetkeztetés (1) ökopárt (1) oktatáspolitika (1) október 23. (1) olajfa (2) oligarcha (1) ómolnár miklós (1) önállóság (1) önkép (1) önkormányzat (1) önkormányzati választás (16) önkormányzati választási rendszer (1) önkormányzati választás 2010 (2) önkritika (1) opera (1) orbán (1) orbán-nastase megállapodás (1) orbán-putyin megállapodás (1) orbánista (1) orbán kormány (4) Orbán Viktor (9) orbán viktor (114) őrkutya (1) Örményország (2) országértékelő (1) országgyűlés (1) országos lista (7) összeesküvés (1) összeférhetetlenség (1) összefogás (1) összefogás párt (2) őszinte (1) oszkó péter (1) őszödi beszéd (8) ötödik köztáraság (1) ovb (1) ózd (2) paczolay péter (1) paks (1) pálffy istván (1) palotaforradalom (4) pályázat (1) pápa (1) papcsák ferenc (1) paraván (1) parlament (14) parlamenti felhatalmazás (1) parlamenti felszólalás (1) parlamenti választás (2) parlamenti választás 2010 (43) parlamenti választás 2014 (6) parlamenti választás 2018 (9) parlamenti választás 2022 (2) pártfinanszírozás (2) pártharcok (1) pártosodás (1) pártosság (1) pártpolitikus (1) pártrendszer (11) pártrendszer koncentrációja (1) pártrendszer változása (1) pártszakadás (2) pénz (1) pénztárca (1) percepció (3) pesti sándor (1) pető iván (1) pintér sándor (4) plágium (5) pluralizálódó pártrendszer (1) pokol béla (2) pokorni zoltán (6) polgári magyarország (1) polgári platform (1) polgármester (2) politika (4) politikai (1) politikai (1) politikai bozótharc (1) politikai elemzés (11) politikai elemző (9) politikai elit (1) politikai erőtér (1) politikai érzék (1) politikai gondolkodás (1) politikai hasznosság (1) politikai haszonszerzés (1) politikai hiba (2) politikai inga (1) politikai innováció (2) politikai kormányzás (2) politikai korrekció (1) politikai közép (2) politikai logika (5) politikai napirend (1) politikai nyilatkozat (3) politikai stratégia (1) politikai szereplő (1) politikai színpad (1) politikai tér (1) politikai tudás (1) politikai vétó (1) politikai vezetés (1) politikai vita (1) politika elemző (1) politika tér (1) politikus (2) politikusi beszéd (2) politikusok (1) politológus (2) politológus védegylet (1) pólus (1) populizmus (1) pörzse sándor (2) poszt politikus (1) pozíciók (1) pozícionálás (1) pozsgay imre (1) po fi (1) pragmatikus (1) predomináns pártrendszer (1) prezidenciális (1) primary colors (1) probléma (1) problémamegoldás (1) prognózis (1) program (1) pszáf (1) pundit (1) punditokrácia (1) racionális (1) racionális választó (1) racionalitás (3) radikalizálódás (1) radikalizmus (1) radiszoci (1) radnóti sándor (1) recesszió (1) reform (4) regionális eltérések (2) regisztráció (2) régi új törésvonal (1) rekrutáció (1) rendőrség (1) rendszerellenes párt (2) rendszerkritikus (1) rendszerváltás (3) rendszerváltás forgatókönyve (1) republic (1) republikon (3) részvétel (2) réthelyi miklós (1) retkes attila (2) rétvári bence (2) rezsicsökkentés (2) rivális (1) riz levente (1) robert denton (1) robert fico (2) rogán antal (8) románia (2) róna dániel (1) röpirat (1) rudi zoltán (1) Safarov (2) sajóbábony (1) sajtó (1) sajtószabadság (2) salamon lászló (2) sávelhúzás (1) schamschula györgy (1) scheiring gábor (1) Schiffer András (1) schiffer andrás (9) schmidt mária (1) schmitt pál (20) schmuck andor (1) selmeci gabriella (1) selmeczi gabriella (1) semjén zsolt (3) seres lászló (1) siker (5) sikerpropaganda (1) simicska lajos (3) Simicska Lajos (2) skorpió (1) slota (1) söjtör (1) sólyom lászló (11) somogyi zoltán (3) sportújságírás (1) stabilitás (1) stabilizáló apátia (1) stadion (2) state capture (1) steiner pál (1) stílus (1) story (1) strabag (1) stratégia (20) stratégiai szavazás (1) strukturáló dimenzió (1) stumpf andrás (1) stumpf istván (6) süveges gergő (2) szabadelvű konzervatív (1) szabolcs (1) szabó albert (1) szájer józsef (2) szakadás (2) szakértő (1) szakkommentátor (1) szakszervezet (1) szalai annamária (1) szanyi tibor (2) szápár (1) szász károly (1) szavazás (2) szavazások (1) szavazatmegosztás (2) szavazatszerzés (1) századvég (11) szdsz (20) szeged (4) szegedi csanád (2) szegénység (1) székely péter (1) székely zoltán (1) szekeres imre (2) szekértábor politika (1) szelekciós pontok (1) szélsőjobboldal (3) szélsőséges (1) személyre szabott kormányzás (1) személyzeti politika (1) szepessy zsolt (1) szerbia (1) szerencs (1) szerep (1) szerepcsere (1) szerepfelfogás (6) szervezet (2) szijjártó péter (6) szíjjártó péter (1) szili katalin (8) szilvásy györgy (1) szimbolikus (1) szimbolikus politika (1) szimbólum (1) szlavofil (1) szlovákia (2) szlovák magyar viszony (1) szlovák választás (1) szlovénia (1) szociális kérdés (1) szociális népszavazás (1) szociálliberális (1) szolidaritás (2) szombathy pál (1) szonda (5) szonda ipsos (1) szövetségi politika (4) sztálingrád (1) sztereotípia (1) sztereotípiák (1) szubjektív vélemény (1) szűrös mátyás (1) szuverenitás (1) tábor (1) taktika (1) taktikai szavazás (2) támogatás (2) támogatottság (3) tanácsadás (1) tanácsadó (1) tandíj (1) tárcatükör (1) tárgyalás (5) tárgyalástechnika (1) tárki (8) tarlós istván (9) társadalmi szerződés (1) társadalmi támogatás (1) tekintély (1) teljesítmény (2) területi lista (6) területi listák (2) tervezés (2) tét (3) tétényi éva (1) tét nélküli választás (2) tévedés (1) tévéostrom (1) tiszavasvári (2) tisztelet társasága (1) titkos (1) többpártrendszer (1) többség (1) többségi demokrácia (4) Tocsik-ügy (1) tocsik márta (1) tojástánc (1) tőkés lászló (1) tőkés rudolf (1) tölgyessy péter (7) toposz (1) töredékszavazat (2) törésvonal (1) torgyán józsef (2) torgyán kisgazda (1) torkos matild (1) törvényjavaslat (1) torzítás (1) trafik (1) trianon (1) tulajdonos (1) túlélési stratégia (1) túlhatalom (1) tüntetés (4) tusnádfürdő (1) tv2 (1) tv3 (1) ügybirtoklás (3) ügyészség (2) ügynökkérdés (1) újfasiszta (1) ujhelyi istván (1) újraválasztás (1) új alkotmány (1) új baloldali párt (1) új párt (2) új pártok (4) uj péter (1) ülésrend (1) ungár klára (2) uniós csúcs (1) ünnepi beszéd (2) ünnepség (1) USA (2) utódlás (1) utólagos normakontroll (1) utópia (1) vágó gábor (1) vagyonadó (1) vákuum (1) választás (2) választási együttműködés (2) választási eredmények (3) választási esélyek (5) választási hibák (1) választási kampány (1) választási műsor (3) választási rendszer (16) választási részvétel (6) választási törvény (1) választás időpontja (1) választó (3) választói reakció (1) választók (1) valence issue (1) valóság (2) valóságértelmezés (2) valóságérzékelés (1) valóságmagyarázat (2) valóságshow (1) válság (7) válságadó (3) válsághelyzet (1) válságkommunkáció (1) váltás (1) váltógazdálkodás (1) váltópárt (3) változás (4) változtatás (1) valutaalap (3) várakozás (1) várakozások (1) varázstalanítás (1) varga mihály (7) városok (1) varsói gyors (2) vastagh pál (1) veiszer alinda (1) véleménykülönbség (1) veszprém (1) Veszprém (1) vétó (3) vezetés (1) vezető (2) videóblog (1) viktor (1) visszalépések (2) visszatérés (1) vitányi iván (1) vízió (1) vizsgálóbizottság (1) voks10 (1) voks2010 (1) volner jános (1) voluntarizmus tere (1) vona gábor (15) vörösiszap (1) vörösiszap katasztrófa (1) warvasovszky tihamér (1) war room (1) wittner mária (1) xiii. kerület (1) zagyva györgy (1) zanzibár trükk (1) zapadnyik (1) záróra (1) zászlóégetés (1) zsákmányelv (1) zsákutca (1) zsinka lászló (1) Címkefelhő
01:15

Ellenzéki összefogás nélkül aláírták a halálos ítéletüket – mondta ma reggel az LMP új frakcióvezetőjének a közszolgálati televízió műsorvezetője. Az lesz a sorsuk, mint a Fidesznek az első ciklusban – érvelt ma este az egyik népszerű baloldali beszélgetős műsor résztvevője. Megkérdőjelezhetetlen toposz kezd kialakulni, amely szerint a Fidesz ellenzéke csak akkor lehet sikeres, ha együttműködik. Pedig akadnak itt azért ellenérvek.

(Fotó: Facebook)

Kezdjük azzal, hogy megvizsgáljuk az első parlamenti ciklusra vonatkozó utalást. Való igaz, az 1992-ben a kutatásokat még toronymagasan vezető Fidesz népszerűsége azt követően kezdett el drámai módon csökkenni, hogy egyre több kétség merült fel a kormányváltás melletti elkötelezettségüket illetően. Az MDF-kormányt elküldeni óhajtó szavazók számára egyre kevésbé látszott jó választásnak a centrista pozícióba sorolt Fidesz, s inkább mentek ahhoz az MSZP-hez, amelytől a határozott váltást remélték: ahogy csúszott vissza a Fidesz, úgy erősödtek a szocialisták. A tanulság később is megjelent: ha erőteljes a kormányváltó hangulat, a „középen álló”, „egyforma távolságot tartó” – vagy annak látszó – erők általában nem sikeresek, a szavazó ilyenkor az antitézist keresi.

Azért jó ez az összehasonlítást, mert rögtön láthatóvá is válik, mennyire nem passzol a mostani helyzetre. Ha megnézzük a közvélemény-kutatási adatokat, a fő motívum ma nem a kormányból való kiábrándulás: az embereknek leginkább senki sem kell. Hiába csökkent közel a felére a Fidesz tábora, ebből a hatalmas veszteségből egyelőre egyetlen ellenzéki erő sem profitált, egy most vasárnapi voksoláson a kormány megmaradásának legalább akkora – ha nem több – esélye volna, mint a leváltásának. Legnépszerűbbnek jelenleg a teljes politikai elittel szembeni erős mondatok számítanak, a választók többsége valami újra, másra, jobbra vár. Nem a Fidesz antitézisét keresi, mert ha erre vágyna, már elindult volna valamelyik ellenzéki párt (leginkább a „megszokott” váltópárt, az MSZP) felé. A Fidesztől elforduló réteg egyelőre passzív, bizonytalan, s ha a későbbiekben sem lépi át tömegesen az egyre mélyebb szakadékot, még az is lehet, hogy egy választási szituációban leginkább a Fidesznek lesz esélye megszólítani.

Ebben a helyzetben egyáltalán nem látszik őrültségnek, ha egy kormányzati szerepet még nem próbált párt nem a régiek segédcsapataként képzeli el a jövőjét, hanem új politikai erőtérről álmodozik. A Jobbik esetében ez nem is kérdés, náluk legfeljebb az lehet érdekes, hogy milyen módszerekkel próbálják kialakítani az általuk elképzelt jobboldali kétpártrendszert (Kumin Ferenc friss – blogjának szerintem eddigi legjobb – írása pont erről szól). Az LMP helyzete bonyolultabb: a Fidesztől balra álló ellenzéki erőként meg kell küzdeniük azzal, hogy gyakran egy platformon találják magukat az MSZP-vel és a DK-val, továbbá azzal a kétségtelenül igaz állítással, hogy az új választási rendszer logikája értelmében önálló indulásuk csökkentené a Fidesz legyőzésének esélyét. Ez magyarázza azt az elképesztő nyomást, ahogy a baloldali tábor megpróbálja rákényszeríteni az együttműködésre az LMP-t, majd annak minden, a kívánatostól eltérő reakciója után gyorsan le is szedi a keresztvizet a pártról.

Ha azonban igaz az, hogy a legtöbb potenciálisan megszerezhető szavazó a Fidesztől már elfordulva, de az MSZP-DK számára elérhetetlenül szemléli a magyar politikát, akkor ebben a helyzetben óriási stratégiai hiba volna, ha az LMP első számú célja a szocialistákkal való összefogás lenne. Egy ilyen döntéssel a párt ma csak azt érné el, hogy magára zárjon egy olyan ajtót, amely mögött ugyan meglehetősen sok baloldali és baloldali-liberális szavazó található, de ahol számára a mainál sokkal több babér nem terem, s ahová a bizonytalanok közül egyelőre csak nagyon kevesen merészkedtek. Az LMP itt megküzdhetne ugyan az MSZP-vel és a DK-val a már meglévő szavazókért, de újakra alig lenne esélye. Három szereplőt persze boldoggá tehetne: 1. a Jobbikot, mert a radikális pártnak a szocialistákkal boltoló LMP miatt nem igazán lenne riválisa az „újpárti” piacon; 2. az MSZP-t, mert egyértelműen eldőlne a kettejük közötti hierarchia kérdése és 3. a Fideszt, amely számára a baloldali választási együttműködés ugyan okozhat fejtörést, de amelynek így több esélye maradna az elkóborolt szavazók visszacsábítására.

Bár korábban is írtam már arról, hogy az LMP nagy lehetősége szerintem nem a szocialistákkal való együttműködés, hanem az MSZP legyőzése, meghaladása, kiszorítása, most sokkal egyértelműbbnek, igazolhatóbbnak tűnik számomra mindez. A következő választás tétje ma még – bár sokan szeretnék ezt elhitetni - biztosan nem az, hogy melyik párt melyikkel indít közös jelölteket, hanem az, hogy mi történik azzal az elképesztően sok bizonytalan szavazóval. Lehet, hogy azoknak van igaza, akik szerint egy időben deklarált, széles alapokon nyugvó ellenzéki együttműködés gravitációs erővel hatna rájuk, s az sem kizárt, hogy azok látják jól, akik szerint ezeket az embereket a romló életkörülmények miatt csak radikális üzenetekkel, éles kormányváltó ígéretekkel lehet megszólítani. Elismerem: lehet. Nekem azonban úgy tűnik, hogy a csalódott emberek többsége ma leginkább két dolgot keres a politikai piacon: valami mást, újat és valami nyugalmasabbat, élhetőbbet, kiszámíthatóbbat. A bizonytalanok - akiknek egyelőre akkor sem kell az MSZP, ha már nem elégedettek a Fidesszel – megnyerésére csak olyan potens párt lehet esélyes, amely hihetően új és más, s amely nem elégszik meg az elmúlt idők unalomig ismert „szorozd meg mínusz eggyel!” ellenzéki stratégiájával.  Aki ezt teljesíteni tudja, akár egyedül, akár alkalmas szövetségeseket keresve, sokat, nagyon sokat nyerhet.

A bejegyzés trackback címe:

https://torokgaborelemez.blog.hu/api/trackback/id/tr873991661

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Tippek az LMP-nek: nyisson és jobbikosodjon 2012.02.02. 14:09:41

Legújabb slágertémánk mostanában, hogy ki lehet a Fidesz fő kihívója a következő választásokon. Az esélyesek közül az LMP épp most szervez át, a Jobbikhoz pedig egy erős kijelentés és egy elkélszült kutatás társult, most csak az előbbi pártról lesz szó...

Trackback: A régi pojácák és a DEKA 2012.01.31. 16:43:28

Alighanem egyre többen érzik, hogy Gyurcsány Ferenc az eltorgyánosodás útján jár. És hogy Orbán Viktor is elindult ezen az ösvényen. Megállíthatatlanul.   Az a politikai pojácaság, ami egyelőre tömegek számára elfogadható még, és nem veri ki a biztos...

Trackback: Lehet más a Lehet Más? 2012.01.31. 15:18:45

A hétvégén kétnapos kongresszust tartott a Lehet Más a Politika párt. A kongresszus lezárultával vegyes érzések kavarogtak bennem, végül pedig a fenti kérdéssel kapcsolatban arra jutottam, hogy a válasz egyértelmű Nem!...

Trackback: LEGYEN Más a Politika! 2012.01.31. 15:13:35

Lehet egyetlen paraszttól mattot kapni? Gólvonalról léc fölé bombázni? A cél helyett a box utcába finiselni? Lehet egy olyan pártnak, amelyik „Lehet Más a Politika” néven került bejegyzésre, nekifutásból tökön rúgni saját magát ÉS a választ...

Trackback: Bréking: Jön a levegő használati díj! 2012.01.31. 14:21:40

Eljött a várva várt pillanat! Annyi év hiábavaló várakozása után az Elvarázsolt Kastély szerkesztőségébe is befújt a szél egy titkos törvénytervezetet. Miután eredetiségéről, valódiságáról és hitelességéről maradéktalanul meggyőződtünk, azaz nem csak S...

Trackback: Bréking: Jön a levegő használati díj! 2012.01.31. 14:21:38

Eljött a várva várt pillanat! Annyi év hiábavaló várakozása után az Elvarázsolt Kastély szerkesztőségébe is befújt a szél egy titkos törvénytervezetet. Miután eredetiségéről, valódiságáról és hitelességéről maradéktalanul meggyőződtünk, azaz nem csak S...

Trackback: Köszönjük LMP ♥ !!! mit is? :))) Lássuk csak ... 2012.01.31. 11:02:13

Köszönjük, hogy nemet mondtatok az MSZP elképesztően erőszakos közeledésére, amelyet a média ezerrel támogatott. Köszönjük, hogy nem hagytátok magatokat megtörni, hiába sziszegtek a kígyónyelvek mindenütt arról, hogy nincs más esélyetek a túlélésre. Ez...

Trackback: Csalánba nem üt? Pár gondolat Török Gábor írásáról. 2012.01.31. 10:54:37

Török Gábor 433. blogbejgyzése, a Keresztvíz és csalán címmel azon elmélkedik, hogy miért lehet jó stratégia az LMP számára, ha nem hajlandó belemenni egy választási, stratégiai szövetségbe a már meglevő, regnáló baloldali pártokkal. Azzal indít, hogy ...

Trackback: Keresztvíz és csalán 2012.01.31. 10:41:01

A következő választás tétje ma még biztosan nem az, hogy melyik párt melyikkel indít közös jelölteket, hanem az, hogy mi történik azzal az elképesztően sok bizonytalan szavazóval.

Trackback: A matolcsizmus hatása a szexuális életemre 2012.01.31. 10:08:28

Az úgy volt, hogy volt már két gyerekünk, de mindig is hármat szerettünk volna, meg hát ott van a szex is, az sem esik rosszul időnként. Mondok hát asszonynak, mi lenne, ha....

Trackback: Orbánizmus: made in EU? 2012.01.31. 10:01:57

Az idei év legnagyobb belpolitikai eseménye (már persze VV Kristofel és VV Veronika románcát nem számítva) szeretett vezetőnk világraszóló pálfordulása, csúnyábban mondva megjuhászodása, még csúnyábban mondva a fingófára önként történt felkéredzkedése....

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ubul2000 2012.01.31. 01:37:48

Az LMP legnagyobb baja a saját választói közében is, hogy nincsenek tehetséges politikusai, csak szürke háttérmunkások. A DK befogja darálni őket - így együtt meg lehet nekik az 5-6%

Ashi Valkoinen 2012.01.31. 01:42:59

Tetszik az írás, egyetértek minden megállapításával. A linkelt cikket korábban olvastam, érdekesek, de hihetőek a megállapításai.

wowerman 2012.01.31. 01:43:34

A történelem majd eldönti. Szerintem bukni fognak. A rendszer antitézisét kereső emberek ugyanis inkább a "nem vagyunk demokraták" jobbik felé fordul. Egy nagy réteg számára pedig az LMP a "zsidó SZDSZ utódpártja"

wowerman 2012.01.31. 01:45:45

És így múlik el a világ dicsősége.... 2014-ben is a Fidesz fog nyerni, nem kétséges

ubul2000 2012.01.31. 01:54:03

Sikerre a választásokon csak akkor számíthatnak, ha találnak egy tehetséges stróman-t (miként az szdsz-ben Kuncze volt), aki a párt arca lehet, mert ez az "újlipótvárosi tempó" nem hogy vidéki, de a (fő)városi szoci szavazók megnyerésére sem alkalmas. És az idő sürget. Ez a mostani tökölés a frakcióvezető választás, az mszp-vel kapcsolatos tervek tétovasága jelzik, hogy hiába az amerikai pénz és támogatás - ez a gárda - tehetségtelen.

Kelma 2012.01.31. 01:54:47

"csalódott emberek többsége ma leginkább két dolgot keres a politikai piacon: valami mást, újat és valami nyugalmasabbat, élhetőbbet, kiszámíthatóbbat" ez szerintem is pont így van, de közel-távol nincs egyetlen párt sem, amelyik hitelesen tudná ezt ígérni. Egyetlen egy sem!
A mást és az újat mondjuk nehéz eladni pl. Lendlaival, meg a Kovács Laci bácsival. A nyugalmasba nem nagyon fér bele a zászlóégetés. Élhetőbb kiszámíthatóbb, ezek nem azok a fogalmak, amik a Fidesz eddigi regnálásáról elsőnek eszembe jutnak. Az LMP teljesen súlytalan, legfeljebb teoretikus politikai elemzések témájaként van jelen a közéletben. A DK-t meg minősíti az "Avasi Való Világ" ha bejutnak a parlamentbe, az az ország szégyene... Szóval így állunk. Politikai Árvaház ;)

2012.01.31. 01:55:02

@ubul2000:

Egyetértek.

TG ismét a bakelitpolitológus ködben vizionál: minden párt demokratikus, demokrácia van, stb. Ilyen alapon TG elemezgethetné az Egységes Oroszország párt esélyeit is. De minek?

A bakelitpolitológus az bakelitpolitológus. Nem látja, hogy csak demokratikus pártok és nem demokratikus pártok vannak és ebben kéne gondolkozni.

is 2012.01.31. 02:07:33

Először is: ez már végre egy elemzésféle volt, 433 poszt után némi előrelépés. Kettő: benne van az a pár félreértés, amit jó lenne letisztázni, mert ezek miatt a félreértések miatt zavaros a helyzet:

1. Az egy tény, és benne is van a posztban, hogy a külön LMP erősíti a FIDESZt a válaszási törvény miatt. Minden más, az feltételezés, tipp. Teljesen érthetetlen, hogy az LMP ezt a tényt miért nem kommunikálja a saját választói felé, és miért nem hajlandó erre a tényre alapuló politikát folytatni. Ebben a gondolatban NINCS MSZP, se semmilyen más párt, ez az LMP-FIDESZ viszonylat, és erről néma csend van. Miért?
2. Tőlünk nyugatabbra, a sok évtizedes demokráciákban már megértették, hogy mi a koalíció szó lényege. Nem szeretem a koalíciós társat, nem szavaznék arra a pártra, de ha van közös program, akkor arra összeállok vele. Ha csak két hétre elég a program, a Karácsony-féle technikai koalícióra, Orbán megdöntésére, akkor addig. A koalíció nem házasság, nem kell összebútorozni, nem kell holtomiglan-holtodiglant fogadni, "nem csukom magamra az ajtót". Nézz meg egy holland példát, ott lényegében mindenki mindenkivel szóba áll, a programjaik alapján. Program pedig legalább annyi van, hogy Orbán rendszerét leváltani.
3. Nincs örök tehetség és reménység. Az LMP 2009 óta nem tud kitörni, és tömegeket magához vonzani. És nincs is rá potenciálja. Nem elég a folyóban a sok halat látni, jó csalit is kell bedobni. Hát a mostani LMP-nek nincs jó csalija, nincs semmije, amivel magához vonzzon (volt) MSZP-st, kiábrándult FIDESZest, volt SZDSZ-est, volt MDF-est azon túl, amit már magához vonzott. Egy zöld párt sehol sem domináns, midnenütt max. 10%-ig juthat. Annyi már kb.van is nekik, itt a vége. Illúzió a jelenlegi politikai irány mellett többre számítani, Jávor Benedek pedig nem fog irányt váltani.
4. A külön induló LMP saját magával is kiszúr, mert így várhatóan (a választái törvény szabályai miatt) kevesebb képviselője lesz, mintha csatlakozna a többiekhez. Ezért aztán az a stratégia sem látszik, hogy csak ki kell húzni 2014 után, majd 2018-ra betörünk. A csökkenő kispárt ugyanis halálra van ítélve az elmúlt 20 év alapján: FKgP, Centrum, SZDSZ, MDF mind kihalt.

Ezek a szempontok mind hiányoznak, vagy félreértve vannak a posztban, és szerintem ezek bőven módosítják a poszt képét.

is 2012.01.31. 02:18:44

Elolvastam Kumin cikkét is. A végén azt mondja, hogy a jobboldal nagyobb része védi a demokráciát. És komolyan bólogat hozzá. Ilyen szinten nyomják a kognitív disszonanciát, hiszen Orbán nyomult az elején hónapokig azzal, hogy vége a nyugati demokráciáknak (ja, akkor nyilván Kumin is írt ilyet támogató posztot, most erre nem emlékszik), másrészt pont most volt "nem leszünk gyarmat" Békemenet azon a jobboldalon. Szóval sajnos továbbra is nevetséges, amit Kumin összehoz. Bocsánat: Magyarországra nézvést sírnivaló.

=nessuno= 2012.01.31. 02:21:47

Szerintem a Fidesz elégedetten dörzsöli a tenyerét...Ha valamitől kirázta őket a hideg: az az ellenzéki összefogás. Sikeresen meghülyítették az LMP-t, hogy el kell határolódni a szociktól, Gyurcsánytól. Schiffer nem tud megszabadulni "szakasits-unokaságától". Nekem személy szerint elegem van az örökös harci, forradalmi retorikából, csatározásokból.

Link Elek 2012.01.31. 03:19:40

a magyar valaszto azert fordul el a magyar politikusoktol, mert azt latja, hogy 3 dolgot csinalnak:
1. leszamolnak
2. lopnak
3. minden egyebet meg leszarnak

---
az LMP-nek azon kene agyalnia, hogy 2014/2018-ban hogyan szolit meg minden baloldali szavazot.
ugyanis az elkerulhetetlen, hogy a vedlett kommunistak (mind az mszp, mind a dk) eltunjenek a semmiben. a gulyaskommunizmusban szocializoalodtak, ugyanazt a huzd meg/ereszd meg es az osztogatas/fosztogatas taktikat alkalmazzak, teljesen keptelenek adaptalodni.

az LMP lassan veszi fel az iramot, de nekik legalabb van eselyuk nyerni. ha nem 2 ev mulva, akkor majd 6 ev mulva.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.01.31. 04:08:52

Az LMP-ről egyre kevésbé hihető, hogy önálló politizálásra képes, hajlandó és ez lenne a célja.

Lehet a következő választáson még önállóan indulnak, de ha úgy alakulna, akkor simán koalícióra lépnének az Mszp-vel, s gyorsan bejárnák az szdsz "karrierjét".

Egyszerűen az Lmp nem tűnik olyan pártnak, amelyik a legnagyobb, legerősebb akarna lenni, amelyik választást akarna nyerni.

Így pedig nem fog tudni tartósan önállóan bennmaradni a magyar politikában.

Az lmp sem váltópártnak, sem igazán markáns önálló pártnak nem tűnik.

Nem elég hitelesen utasítják vissza a szocialisták udvarlását.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.01.31. 04:14:56

@Link Elek:

Esélyük van, de azzal az eséllyel élni is kellene tudni. Még a saját pártjukat sem képesek megszervezni, nem képesek országos párttá válni.

Úgy nehéz lesz választást nyerni, ha a kopogtató cédulákat sem tudják összeszedni.

anonymand 2012.01.31. 04:45:23

@Akitlosz:

Tisztelt Akitlosz!

Véleményem szerint rosszul látod.
Szerintem egyre inkább látszik, hogy az LMP a Fidesz-nek alájátszik.
Elég a Jávor Benedekkel készült Kálmán Olga riportot megnézni, meghallgatni.

Az LMP nem bástya, hanem rés az ellenzékben....

Tisztelettel:
anonymand

szoja122 2012.01.31. 04:45:33

@Link Elek: "ugyanis az elkerulhetetlen, hogy a vedlett kommunistak (mind az mszp, mind a dk) eltunjenek a semmiben. a gulyaskommunizmusban szocializoalodtak, ugyanazt a huzd meg/ereszd meg es az osztogatas/fosztogatas taktikat alkalmazzak, teljesen keptelenek adaptalodni."

Egyet, de nagyon lényegest kihagytál. A gulyáskommunizmusban szocializálódott a Fidesz is:

1. Tele van volt kommunistákkal, holdudvarában magasabb rangú volt kommunisták is vannak, mint az MSZP-ben.

Sőt a kormányban is sok a volt kommunista és volt KISZ tag.

2. Ellenzékben a populista szociális ígéreteikkel a nagyon emlékeztek a kommunizmusban tanultakra.

Hatalomra kerülve az erős állam koncepciójuk is erre is emlékeztet.

szoja122 2012.01.31. 04:52:58

@Akitlosz: "Nem elég hitelesen utasítják vissza a szocialisták udvarlását. "

Továbbá nem eléggé hitelesen bírálják a Fideszt sem.
Sokaknak a Fidesz szatellitpártja.

Másrészt antiglobalizációs politikájukkal elidegenítik a még mindig többségben lévő EU hívőket.

21. században antiglobalizációs politikával egy országot be lehet zárni, ami a fejlődésének megállítását és gyors zuhanását jelenti.

De úgy gondolhatják ezzel szavazatokat tudnak nyerni, pedig ez a legnagyobb tévedés. A Fidesz és a Jobbik ebben sokkal hitelesebb.

szoja122 2012.01.31. 05:24:10

TG!

"A Jobbik esetében ez nem is kérdés, náluk legfeljebb az lehet érdekes, hogy milyen módszerekkel próbálják kialakítani az általuk elképzelt jobboldali kétpártrendszert (Kumin Ferenc friss – blogjának szerintem eddigi legjobb – írása pont erről szól)."

Kumin Ferenc sok írását nem ismerem, de ha ez a legjobb akkor milyen lehet a többi?

Élőszőr is a legfontosabb, a közvélemény kutatásokban nem mutatkozik meg -legfeljebb egy nagyon picit- az a nagy siker. Ez alapjaiban cáfolja meg állításainak fő mondanivalóját.

Nem tudom miért okozott izgalmat Kuminnak a kelet felé történő orientáció? A Fidesztől már halhatta.

Egyáltalán nem érzékelek demokrácia ellenességet. A mai politikusok elutasítása (Fidesz, MSZP, DK) nem jelenti egyúttal a demokrácia elutasítását.
Hol vannak a felmérések ez irányában?
Egy van a jobbikról mindenki tudta -aki figyeli a politikát- hogy milyen, még sem nőt a népszerűsége.

szoja122 2012.01.31. 05:30:40

@anonymand: Ezt én is írhattam volna Akitlosznak.

Ráadásul nagyon unszimpatikusan viselkedett. Schiffer András legalább nyíltan, jó érvelve beszélt, addig Jávor Benedek, nagyon gyengén tudott válaszolni Kálmán Olgának, és alig nézett a szemében, ez eléggé visszatetsző volt.

bigapples 2012.01.31. 05:31:42

Nem csak a belinkelt korábbi bejegyzés elemezgette az LMP lehetséges pályáit. Volt egy post (236. ?) még korábban, ahol TG három utat vázolt fel az LMP számára és a szervezeti gyengeségei, amatörizmusa miatt az önálló pólust képző posztmateriális ökopárttá válást tartotta a legéletszerűbb iránynak egy hozzászólásában.

És ebben, azt hiszem, sok az igazság. Az LMP mai állapotában nem tud a baloldali térfél új meghatározó pártja lenni. Annyira amatőrök, annyira szervezetlenek, hogy esélyük sincs 2014-ig a DK/MSZP ellenében esélyes kihívóként fellépni a baloldal vezető szerepéért.

A külön út miatt az exSZDSZ-es szavazóik egy része a DK felé indulhat el. Nem olyan nagy a megszólítható bizonytalan választópolgárok tábora sem. A gyakran emlegetett 4 millió ember jó kétharmada soha nem voksol semmilyen választáson.

A Fideszből kiábránduló szavazók jó részének értékválasztásában meghatározó a konzervatív-nemzeti-antikommunista gondolkodás, a jelentős részük vidéki. Ők nyilván inkább a Jobbik felé mozdulhatnak el vagy visszatérhetnek a Fideszhez.

A többi bizonytalan választó számára pedig kétséges, hogy az LMP a mai emberanyagával, mai éretlenségével, szervezetlenségével mennyire lehet a hiteles új erő, amelynek elhiszik, hogy elhozza azt az osztogató-gondoskodó államot, amit nagyon sok bizonytalan választó vár (hiába).
22

bigapples 2012.01.31. 05:46:35

@is: Ha szövetséget kötnek a szocikkal, akkor csak az MSZP súlytalan segédpártja lesznek és 1-2 ciklus alatt eltűnnek vagy beolvadnak, mint a többi segédpárt (SZDSZ, Kisgazdák, KDNP).

Ha tényleg az egész politikai rendszert akarják megújítani, megtisztítani, akkor nem hozhatják vissza a 2006- 2010 közötti világot változatlanul, mert az MSZP-DK-LMP választási koalíció ezt jelentené.

Benne van a pakliban, hogy az LMP fő célja mégis az olajfa, a mostani külön út csak a bizonytalan szavazók egy részének beseprésére szolgál és a végén közös jelölteket állítanak az MSZP-vel. Ez szerintem a legrosszabb lehetőség, mert a választás előtti félévben olyan súlyos hitelességi problémák okozna nekik, amelyek az MDF vesztét is eredményezték 2010-ben. Ennél jobb most nyíltan felvállalni a Gyurcsány-Bajnai-MSZP barátságot.

Az olajfa-koalíciók borzalmasan instabilak, érdemes már most elkezdeni a programegyeztetést,jelöltkeresést, szövetségépítést, ha ez a cél. Hatalmasak a különbségek a 3 baloldali párt elképzelései között. Egy állandóan marakodó, vitatkozó koalíció sorsa a korábbi olasz, szlovák olajfa-koalíciók sorsa lehet csak.

2llkedő 2012.01.31. 06:09:53

@bigapples: "Az LMP mai állapotában nem tud a baloldali térfél új meghatározó pártja lenni. "

Miért is kellene baloldali pártnak lennie? Azért, mert sok dologban azonos (vagy hasonló) az elképzelésük a szocikkal, még nem kell hogy baloldali párt legyen. Ha most valaki nem ért egyet a fidesszel, akkor az már automatikusan baloldali?

bigapples 2012.01.31. 06:42:33

@Dr. 2llkedő: Az LMP-nek a gazdaságpolitikája vonalasan baloldali. Osztogató, újraelosztó, az inaktívokat preferáló, a vállalkozásokat és a középosztályt szétadóztató elképzelések némi zöld/öko-köntösbe bújtatva, tehát adott egy hangsúlyosan baloldali program erős ballib társadalomszemlélettel.

Török Gábor írja, hogy az LMP-nek legyőznie, kiszorítania kellene a régi baloldalt. A 393. posztban még hangsúlyosabban fejezte ki a meglévő pártstruktúrával szemben elégedetlenségét. Szerinte a kvázi-kétpártrendszert az LMP baloldali térfoglalása segítheti megtörni.

Bár 2010 őszén ezt még lehetőségnek láttam, szerintem ma az LMP hatalomátvétele (vagy jelentős megerősödése) a baloldali politikai térfélen teljesen irreális változat. Az MSZP stabilizálta magát, ez 2014-ig kitart és a DK is valószínűleg befut.

Az LMP mint párt gyermekbetegségekkel küzd és nem látom azt a politikusi gárdát, amely képes a pártot felemelni, hogy versenyképesek lehessenek belátható időn belül. A balos ökopártiság a saját kis zöld zugukban a baloldali térfél szélén szerintem biztosabb választás.

2llkedő 2012.01.31. 06:54:31

@bigapples: "Az LMP mint párt gyermekbetegségekkel küzd"

Az LMP kamaszkorban van, olyanok, mint a fidesz volt a rendszarváltogatáskor (bár nincsen nekik Orbán Viktoruk).
Tapasztalatlanok, éretlenek. Nekik nehezebb a helyzetük, mint anno a fidesznek volt.

2llkedő 2012.01.31. 07:08:04

@bigapples: "Osztogató, újraelosztó, az inaktívokat preferáló, a vállalkozásokat és a középosztályt szétadóztató elképzelések "

Ez a te ballib társadalomszemléleti víziód. De ne zavarjon, ha nem igaz.

Megjegyzem ez, amit beidéztem tőled, éppen a jelenlegi fideszre leginkább jellemző. Csak most másoknak megy az osztogatás, más inaktívok vannak támogatva. A vállalkozásokról pedig ne is beszéljünk.

hoplita 2012.01.31. 07:16:30

@wowerman:
Nem akarok itt a nagy nyilvánosság előtt indiszkrét lenni, de egy régi ismerősöm, valamikori félig-meddig tanítványom, aki a kezdetektől ott volt a lemp környékén, választmányi tag is volt, pár hete összetépte a babruhát velük...zsidókkal mégse lehet...!...felkiáltással otthagyta az egészet.:))
Jót röhögtem, amikor a fülembe jutott, másodkézből, egy szintén egykori tanítványom jóvoltából.....

hoplita 2012.01.31. 07:20:45

@anonymand:
A demokracicus ellenzékben szerinted van bástya egyáltalán...?
Ott csak rés van szerintem, esetleg híg szarból összegányolt nyúlgát...:DDDD

hoplita 2012.01.31. 07:25:26

@bigapples:
Jó gondolatok, magam is hasonlóan vélekedek.

jjulie 2012.01.31. 07:28:08

ennek az lmp morzsának nekiállni minek

az a politológusi munka ami nem arra koncentrál manapság, hogy az orbán seggszáján éppen mi jön ki, és mit művel mellette, az csak eltévedt figyelem, esetleg gyávaság, vagy sima politikai bulvár

jjulie 2012.01.31. 07:37:50

@hoplita:

egykori tanítványod? mit tanítasz, gyursánytakaroggyot? kukát borogatni? részegen kergetőzni? csapni a sarat a falra?

pajtás nemár

aproportos, azon a mucsaröcsöge alsón ahol te vagy az észkombiné mennyi eséllyel nevelődik fel egy olyan alak, akinek eszébe jut egy ilyet kitalálni és megszervezni, működtetni?

en.wikipedia.org/wiki/LinkedIn

elárulom pajtás: makó közelebb van jeruzsálemhez......

de minek is ugatsz bele azoknak a dolgába, akik nem csak úgy vannak, mint az árokparton a gaz?

lúzerakadémia

ha nem sietsz, a márciusi porszívós tanfolyamról is lemaradsz...........

hoplita 2012.01.31. 07:46:16

@jjulie:
Nem hiányol mán anyád? Vagy már azt se tudod megkanolni, te szarfaszú tapló?
Csodálkoznál te picinyem, hogy mi mindent csináltam már én és kiket ismerek...:)))
Te is beíratkozhatsz hozzám, van néhány dolog, amiben elég profi vagyok...megszámolom ócsón...vagy lebarterezzük.
Hol fussunk össze megdumcsizni?:))

menőmano 2012.01.31. 07:48:04

Totálisan érdekes helyzet) Az LMP. egy picike pártocska, akik azt sem tudták hogyan-miért kerültek be a parlamentbe. Még maguk is meglepődtek rajta.
Én a mai napig nem tudom, milyen eszmét képviselnek valójában? De talán még Ők sem tudják:)

menőmano 2012.01.31. 07:54:29

Nahát, nahát! Úgy veszem észre, hogy már reggel totális a hangulat itt a poszton!!
Az elegancia totális hiánya tapasztalható, olvasható némelyeknél.

Egyébként nagyon sokan esetleg) kínjukban szavaztak az LMP-re. Azon szavazók egy része, kik az SZDSZ hiánya miatt (is) egyfajta alternativát láttak a pártban. S persze kik elfordultak a szocialistáktól, azok egy csoportja.
De szerintem hatalmas, - némelyeknek totális csalódást okoztak.

menőmano 2012.01.31. 07:57:30

Bocsika! lemaradt)

Nem fognak össze a Gyurcsány féle platformmal sem) Hát pedig a Gyurcsány mint politikus, kétszer teszi az LMP. pártocskát zsebbe.
:))))

László56 2012.01.31. 08:00:56

Szép jó reggelt Mindenkinek

Keresztvíz és csalán..... írja az elemzőnk. A cím találó és az elemzése is lassan egy elemzéshez hasonlít. Régi hibával, mert nem az ország szempontjából méri a pártokat, hanem egymással állítja szembe és úgy próbálja a jó párt, rossz párt, fogalmát megteremteni. Ez viszont nem felel meg annak az értéknek, hogy egy párt sem jöhet azért létre, hogy a másiknak konkurense legyen. Ez legfeljebb egy másodrendű kérdés lehet és a párt pozíciójából automatikusan adódhat.

Egy pártnak, jobban mondva minden pártnak, csak az lehet a lételeme és értelme hogy az országot és társadalmat előbbre vigye a fejlődés útján. Ez a nézet viszont teljesen hiányzik az elemzőnk írásából. Annyiban érthető, hogy a legtöbb magyar párt álláspontjából is hiányoznak ezek az elemek. Inkább az egymás ellen való versenyzést tartják szem előtt és közben elfelejtik az országot magát. Ezt érzékelik a választók is, amikor elátkozzák a pártokat és nyugodtabb országot kívánnak maguknak. Amiben az elemzőnknek kétségtelenül igaza van, annak ellenére, hogy ezek nagy része el sem megy szavazni. Eddig sem, meg ezután sem.

A nyugtalanság azonban onnan ered, hogy a kommunistáink még mindig az ország nyakán ülnek és a pénzpiacokkal vetélkedve, rabolnák ki országunkat. Ha már maguk elvesztették a választók bizalmát, akkor az EU -n keresztül igyekszenek az országot befolyásolni és egyre szemérmetlenebbül és gátlástalanabbul az ország ellenségeivé válnak. Ezáltal az ország szempontjából, leprások lettek és azok is maradnak. Nagyon magyar ellenesnek kell lennie azoknak az embereknek, kik még egyszer erre a bandára szavaznak. Kétségtelen hogy vannak és mindig is lesznek ilyen választók. Most, hogy megtévesztésből, primitívségből vagy akár meggyőződésből szavaznának a proletárjainkra, teljesen mindegy, mert a választási cédula nem tesz különbséget.

Ezeknek a leprásoknak kezét fogták meg, Schiffer és követői. Most tapasztalhatták, hogy ezáltal maguk is leprások lettek. Az LMP észrevette, hogy zöld helyett, liberális Schiffer párt lett az LMP -ből és behúzta a kéziféket. Jól tette, de ez még távolról sem elég ahhoz, hogy megint szavahihetővé váljanak. Nem elég a rossz lányokat lecserélni a kuplerájban, ezek befolyását is erősen csökkenti kell a szavahihetőséghez, hiszen pozíció nélkül is, továbbra is a nyakukon ülnek. Érdekes módon, ez most a kommunistáinkra is vonatkoztatható, nem csak az LMP -re. Ez is mutatja hogy mennyire közel került egymáshoz ez a két párt. Nem éppen az ország javára. De, még a sajátjukéra sem.

Az ország érdekeit nézve, a Jobbik tud még részeredményeket felmutatni. Azonban, sajnálatos és érthetetlen módon, igyekszenek ezeket az eredményeket lerombolni azáltal, hogy nem veszik figyelembe azokat a nemzetközi körülményeket, amelyekben az országunk be van ágyazva. Ugyan lehet mindezeket ignorálni a Jobbik -tól, de az nem változtat azon, hogy ezek a tények léteznek és számolni kellene velük. Valahogy nem akarják tudomásul venni a magyar kormány nehézségeit, és abból tanulni. Arra sem gondolnak, ha már a kormánynak, evvel a politikával, ilyen nemzetközi nehézségük van, akkor mit kapnának ők, ha a követeléseikkel, kormányon lennének. Ezáltal, hiányzik az intelligencia a politikájukból. Pedig a lehetőségeikkel, jóval többet tehetnének a magyar népért és nemzetért, mint amennyit most tesznek. Remélhetőleg, még idejében felismerik ezt. Ki, kormányra akar kerülni, annak elsősorban az MSZP -t és kommunistáit kell maguk alá gyűrni a parlamentben.

Jelen helyzetben, egyedül a magyar kormány tud felmutatni komoly eredményeket, országunk védelmére. Mindazok ellenére, hogy kommunista hazaárulók tömkelege dolgozik az ország ellen és igyekszenek még az ország rovására is, kormányunkat és politikai hátterét, a FIDESZ-KDNP -t, idegen erőkkel a földbe döngöltetni. Csak a magyar népen és polgárokon múlik hogy hagyják e ezt és egyetértenek e avval, hogy az ország politikáját, a magyar parlament helyett, idegen erők fogalmazhassák meg. Ezt, azonban, a következő parlament választása fogja megmutatni. Addig is, minden más csak spekuláció és idegen érdekek kiszolgálását célozza meg.

szoja122 2012.01.31. 08:02:58

@jjulie: jjulie 2012.01.31. 07:37:50 :)))))))))))))))

Lollle 2012.01.31. 08:04:32

@ubul2000: Milyen jó is lenne, ha "csak" szürke háttérmunkások lennének a politikusaink... Még kellenek a Gyurcsány-Orbán-féle paprikajancsik?

Feltettek mindent egy lapra, de jó döntés volt.

szoja122 2012.01.31. 08:05:47

@László56: "legtöbb magyar párt álláspontjából is hiányoznak ezek az elemek. Inkább az egymás ellen való versenyzést tartják szem előtt és közben elfelejtik az országot magát"

Élén a Fidesszel! Nagyon egyetértünk!

Most először.... :)))))))))))))

szoja122 2012.01.31. 08:11:33

@László56: "A nyugtalanság azonban onnan ered, hogy a kommunistáink még mindig az ország nyakán ülnek és a pénzpiacokkal vetélkedve, rabolnák ki országunkat."

Mi történt? Megint egyetértünk! :)))))))))

Túl sok kommunista van a Fideszben és a kormányban, a volt KISZ titkárok mellett, akik kirabolják az országot.

dzsaszper 2012.01.31. 08:13:23

Nocsak...

A fidesz az mszp-lmp összeborulásban lenne érdekelt. És tényleg :D

Ezek szerint nincs elég mszp és fidesz beépített ember az lmp-ben. Ez sem hangzik rosszul :)

Arról nem is beszélve, hogy együttműködés és együttműködés közt is különbség van. Kicsit korai szerintem választási együttműködésről beszélni. Ellenben ellenzéki obstrukcióra volt már példa... Amit várnék még a parlamenti ellenzéktől január 1. óta, az egy csomó közös indítvány törvények utólagos normakontrolljára. Az teljes rendben is lenne és nem lenne összeborulás.

menőmano 2012.01.31. 08:14:40

@László56:

További szép napot! Önnek is Kedves László!
Ön totálisan megírta, már megint/ismét a tutit.
:)

dzsaszper 2012.01.31. 08:16:17

@is: most 1-1 EVK kapcsán ezt fölösleges hangoztatni. Nem múlik rajta. Még nincs helyzet. És nincsenek annyira jó lapok a kézben, hogy terített játékot bevállaljanak. Ez szerintem érthető...

dzsaszper 2012.01.31. 08:17:19

@is: Kumint én már nem olvasom... Pedig 2010 tavasza előtt kifejezetten érdeklődéssel figyeltem az írásait... Csodálkozom, hogy Orbánék nem őt választották Gíró-Szász helyett...

mókáné 2012.01.31. 08:18:54

Az LMP legnagyobb problémája, hogy nem tudja meghatározni önmagát. Még mindig identitászavarral küzd.

Amit látok:

- Bár benne vannak a parlamentben, mégis civilként viselkednek, amatőr módjára, hiszen most tanulnak politizálni.

- Sötétben tapogatóznak: merre induljanak ebben a rengetegben, ami a politika.

- Nincsenek meghatározó, markáns arcok. Mindenki közülük egy közülünk, ami akár előnyükre válhatna, de nem válik, mert ebből profitálni kéne:

pl. olyanok vagyunk, mint ti és emberarcú politikát szeretnénk!

Az LMP látható erőlködése amatőr inkább, mint olyan, mint ami mögött konstruktív elgondolás van.

Hóember 2012.01.31. 08:21:29

Jól választottak témákat az elemzők, Kumin tegnap kivesézte a hétvége két igazán fontos momentumából az egyiket, Most jött Gábor a másikkal.

Követtem a fácsén a hétvégi kongresszust, elég érdekes volt figyelni a kommenteket.
Jó kis offenzíva bontakozott ki az MSZP-DK szerelemszavazók részéről, először mézesmázas udvarlás, biztatás az összefogásra. Aztán mikor kitették a nyilatkozatot, minden átfordult: gyalázkodás, rágalmazás, köpködés.

Pedig egyértelmű, hogy az LMP helyesen döntött, nem is értem, hogy merülhetett fel egyáltalán az összefogás gondolata egy olyan csapattal, ami kitermelte Hunvaldot, Zuschlagot, Hagyót és sok száz társát, egy olyan -magát minden alap nélkül baloldalinak valló- bandával, ami a hatalom megtartása érdekében szívbaj nélkül feldarabolta és eladta volna a teljes társadalombiztosítást bankoknak és biztosítóknak.

Meggyőződésem, hogy akik most habzó szájjal gyalázzák, és temetik az LMP-t, sose szavaztak korábban rájuk, és a jövőben sem szavaztak volna. Tehát miattuk kár temetni a pártot. Ha viszont elveiket feladva összeálltak volna a múlt fidesszel egyenértékű erkölcsi nívót képviselő söpredékével, elvesztették volna a valódi támogatóik jelentős részét.

Engem legalábbis biztosan.

dr. Bubó 2012.01.31. 08:22:12

(az idén) következő választást megnyeri a fides... utána pedig vége a pártokráciának

mókáné 2012.01.31. 08:25:36

Jó. Megnézem Kumin friss blogját, ha olyan nagyszerű az a bejegyzés és főleg, ha nem fagy le a rendszer, mert amihez Kumin ér, az kozmikus térbe kerül: lefagy vagy elszáll. Mint az arcunkról a mosoly.:):):)

nyünyüge 2012.01.31. 08:28:30

@dzsaszper:
Kuminon jobban látszik, ha kamuzik, mint GSZA-n.
A kiállásán és az arcán is (a fehér bőre és szakáltalansága miatt, látszik, ha elpirul).

dr. Bubó 2012.01.31. 08:29:26

azt hiszem: az "Egyszeri nagyarányú adócsökkentések + Két hét alatt rend lesz" kormánypárt után a szavazók csak a "folyamatos drasztikus adóemelések és a sose lesz rend" pártprogramra fognak szavazni....

a fides maffia szervezet. miért pártként jegyezték be? ja, hogy azokat oda kell?

mókáné 2012.01.31. 08:31:43

@nyünyüge:

"Kuminon jobban látszik, ha kamuzik, mint GSZA-n. "

Nekem megint lefagyott, kiütötte az egész rendszert, amikor odamentem. Homokóra erősen dolgozott rajta és akkor kivágott.

hoplita 2012.01.31. 08:32:32

@szoja122:
Tán teccett, köcsög....?
Te is mehetsz anyádba..

vadász2 · http://kariblog.blog.hu 2012.01.31. 08:33:26

@szoja122: "Nem elég hitelesen utasítják vissza a szocialisták udvarlását. "

Továbbá nem eléggé hitelesen bírálják a Fideszt sem.
Sokaknak a Fidesz szatellitpártja."

Épp ez a középutasság rákfenéje: mindkét szekértáborból a másik oldalinak nézik őket.

dr. Bubó 2012.01.31. 08:33:45

én nem akarom bántani a nDr. Török Gábor Urat (ndr = nemdoktor), de

a varánusz megint elmésebb és okosabban összefoglalta az opciókat 2 képben

varanus.blog.hu/2012/01/31/az_ellenzeki_kerekasztal_margojara

Balt 2012.01.31. 08:33:56

@szoja122: "1. Tele van volt kommunistákkal, holdudvarában magasabb rangú volt kommunisták is vannak, mint az MSZP-ben.
Sőt a kormányban is sok a volt kommunista és volt KISZ tag."

Na ne játszd meg a bazári majmot! Ez nagyon gyengus. Ahogy Fábry írta (Jancsónak, 2002-ben*), "szeretett pártod frontemberei kivétel nélkül a diktatúrát működtető állampárt nemhogy közkatonái, de főtisztjei voltak, mondjuk így, kövérebb szemek a láncban". De fordítsuk meg a dolgot: Mondj 1 db maszop-képviselőt, aki nem volt az állampárt tagja!

Ehhez képest fel tudtok mutatni egy Martonyit, aki a '44-es nyilas házmester érzékével '88-ban lépett be a pártba, egy munkahelyénél fogva "pártmunkás" Kövért, meg egy még ma is sértődött Pozsgayt, akit amúgy erős túlzás "holdudvarnak" lát(tat)ni... Ja, el ne felejtsem: Orbán KISZ-szobaparancsnokot. :) (Vö.: Gyurcsány szervezetbeli pályafutásával.)

* Érdemes elolvasni, ma is nagyon aktuális:
www.es.hu/kereses/szerzo/F%C3%A1bry%20Sanyi

dzsaszper 2012.01.31. 08:34:12

@László56: azt írod, "A cím találó és az elemzése is lassan egy elemzéshez hasonlít. Régi hibával, mert nem az ország szempontjából méri a pártokat, hanem egymással állítja szembe és úgy próbálja a jó párt, rossz párt, fogalmát megteremteni. Ez viszont nem felel meg annak az értéknek, hogy egy párt sem jöhet azért létre, hogy a másiknak konkurense legyen. Ez legfeljebb egy másodrendű kérdés lehet és a párt pozíciójából automatikusan adódhat."

Bocs, de szerintem te a valósággal vagy eltévedve. Sajnos a kérdés, aminek másodrangúnak kellene lennie, a valóságban már réges rég nem másodrangú.

Ahogy én látom, a kérdés éppen az, hogy az lmp beáll e a buliba, amivel ő is elsőrendű szintre emeli a konkurrencia kérdést, vagy egyszerűen kiszáll a többiek bulijából, hadd legyenek a konkurrenciaharccal elfoglalva a többiek, és szép csendben értékalapon építkezik.

hoplita 2012.01.31. 08:34:35

@dzsaszper:
Ugyan...Kumin sólyomeftás langyos lábvize.

dzsaszper 2012.01.31. 08:35:58

@hoplita: ezt a sólyomeftást most nem értem...
Milyen sólyomeftás?

mókáné 2012.01.31. 08:37:22

"Legnépszerűbbnek jelenleg a teljes politikai elittel szembeni erős mondatok számítanak, a választók többsége valami újra, másra, jobbra vár. Nem a Fidesz antitézisét keresi, mert ha erre vágyna, már elindult volna valamelyik ellenzéki párt (leginkább a „megszokott” váltópárt, az MSZP) felé."

A választóknak azt kell megfogalmazniuk:- Mire vágynak, ha nem a Fideszre?

A valami új, valami más az kevés!

dzsaszper 2012.01.31. 08:39:15

@knausz: na ez az amit elsősorban nem a választóknak kell megfogalmazniuk, hanem a pártoknak. A választók meg választanak a pártok közül.

(Egy kis részük esetleg alakít új pártot, ha egyik meglévő se tetszik és megérettnek látják rá a terepet -- de ezzel máris elvesztik a tisztán választó mivoltukat)

hoplita 2012.01.31. 08:39:32

@Balt:
Ugyan.
Mi a francot vársz egy ilyen vén hülyétől?
Itt komcsizik, pedig szerintem a párt faszát szopta hólyagosra, hogy ezzel az intelligenciával katedrára mászhasson.
Most meg ugat a vén majom.

Balt 2012.01.31. 08:42:46

@bigapples: Tökéletes meglátás. Sajnos Fletó van annyira számító, hogy felmérve a helyzetet, jobbnak fogja látni vagy már jobbnak látja az ex-SZDSZ-es cimbik lepattintásával zsarolni az LMP-t (Eörsi ennek a jele lehet, bár talán soha nem szavazott az LMP-re), a maszop-szakítás mintájára. Pedig csak annyi történt, hogy az LMP lebegteti, elnapolta a szövetségkötést, ha érdekei úgy kívánják, bő 1 év múlva újra téma lehet ez.

mókáné 2012.01.31. 08:44:47

"Ebben a helyzetben egyáltalán nem látszik őrültségnek, ha egy kormányzati szerepet még nem próbált párt nem a régiek segédcsapataként képzeli el a jövőjét, hanem új politikai erőtérről álmodozik."

Az álmodozások kora lejárt. 1989 óta tanuljuk a demokráciát. Ideje volna erről számot adni.

A rendszerváltás előtt álmodoztunk. A politika nem az álmodozások színtere. Ezzel a lendülettel az LMP valóban új szín a palettán, ők a naivitás. De Török Gábor azért, ha megbocsát, de velem együtt: Nem mai sütemény!

Valami másról álmodozzunk, mint a valódi politizálás vagy az egész rendszert és gondolkodást alakítsuk át 1989- től?

dzsaszper 2012.01.31. 08:44:58

@bigapples: A 4 millió maradék 1/3-a még mindig több mint 1,3 millió ember... ami a mai népszerűségi viszonyok mellett lassan az elsőséghez is elegendő.

hoplita 2012.01.31. 08:46:14

@dzsaszper:
Milyen sólyomeftás, na milyen????
Hát az exelnök, a fő 90 környéki kerékkötő...

mókáné 2012.01.31. 08:47:18

@dzsaszper:

"na ez az amit elsősorban nem a választóknak kell megfogalmazniuk, hanem a pártoknak. A választók meg választanak a pártok közül."

Fordítva: nekem van egy értékrendem és ehhez keresem a pártot, aki majd képviseli az én értékrendemet.

Lábamra a cipő és nem cipő egy valamilyen lábhoz!

dzsaszper 2012.01.31. 08:48:04

@bigapples: az utolsó bekezdésed teljesen korrekt.
Az lmp-nek ezzek együtt sokkal nagyobb piacot jelentene a bizonytalanok tábora, mintsem a ballib, és ráadásul a nagyobb piacon kevésbé éles lenne a rivalizálás.

Ehhez persze a jelenleginél jobb önmeghatározás nem ártana.

hoplita 2012.01.31. 08:50:12

@dzsaszper:
Aki ennek a jó részét meg tudja fogni az befuthat.
Viszont szeretném felhívni a figyelmet, hogy annyi a független, előre nem látható változó, hogy 2 év alatt minden lehet, meg mindennek az ellenkezője is.
Reggeli szórakozásnak elmegy a váteszkedés, de nem sokkal megalapozottabb, mint a várható öt számon filózni szombatig.

dzsaszper 2012.01.31. 08:50:52

@hoplita:
1. bocs, de nem értem a nemecsekezést, főleg Sólyommal kapcsolatban nem... (Stumpf Andráshoz és Török Gáborhoz csatlakozva mondom: ő az én hősöm -- és hozzáteszem, kötötte ő a kereket 1994 után is, és legalább annyira kapott hideget-meleget mint Török Gábor)
2. nem értem, mi köze Kuminnak Sólyomhoz?

Balt 2012.01.31. 08:51:13

@bigapples: Ebben is teljesen igazad van. Nyilván életképtelen lenne egy ilyen olajfa a magyar ugaron, már csak azért is, mert láthatóan Gyurcsány akar lenni a termesztője, a főagronómus... Ebben kétségkívül ügyes, akár MSZP-n belül, akár kívül, megkerülhetetlen. Márpedig tényleg mérhetetlen tehertétel a baloldalon.

dzsaszper 2012.01.31. 08:53:24

@knausz: ez pedig sajnos a képviseleti demokráciák velejárója az ókori görögök óta legalábbis. Avagy Churchillt idézve "Democracy is the worst form of government, except for all those other forms that have been tried from time to time."

Szóval, miért nem alapítasz akkor pártot? Most alkalmasnak tűnik az időzítés: sok a bizonytalan szavazó és van idő a következő választásokig...

dzsaszper 2012.01.31. 08:54:50

@hoplita: fordítsuk meg a dolgot: aki nem akarja ennek a jó részét befogni, az elvegetálhat.

Na ez az oldala a dolognak az nem az öt számon való filózás szintje...

dzsaszper 2012.01.31. 09:06:16

Amúgy érdekes olvasni, hogy próbálja Gréczy a dk szavazóit győzködni arról, hogy az lmp így meg úgy :D

márta)) 2012.01.31. 09:07:22

Jelen helyzetben, egyedül a magyar kormány tud felmutatni komoly eredményeket, országunk védelmére."

Na.Ja. Kedves László!

Csak az a baj, hogy a szabadságharc megbukott. Komoly eredmény tripla bóvli, táncolás a csőd szélén. Erről nem hallott kedves László?
Önnek nagyon igaza van.
:)

ssi 2012.01.31. 09:17:42

akkor az LMP a politikai élet kamasza, aki

még nem tudja, hogy a felnőtteknek sem könnyű, s hogy náluk mi mért is van,

csak lázad ellenük, elítéli őket s tele reménnyel, hogy majd ő egészen másként

fuhur 2012.01.31. 09:19:42

A NER műkődése:

orulunkvincent.blog.hu/2012/01/31/vincent_kozlemeny

Navracsics Tibor Miniszter Úr részére!

Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium

Tisztelt Miniszter Úr!

F. hó 12-i megállapodásunk szerint tisztelettel benyújtom a január 21-i "Békemenet civil demonstráció" c. rendezvényünk költségelszámolását. Kérem szíves intézkedését költségeim mielőbbi megtérítésére.

Tisztelettel

Széles Gábor

Költségelszámolás

Szervezői díj 21.700.000 Ft
Buszbérlet: 80.000 fő x 1850 Ft 148.000.000 Ft
Hideg élelem: 30.000 fő x 720 Ft 21.600.000 Ft
Molinó anyagköltség: 724.000 Ft 724.000 Ft
Aktivisták: 320 x 3.000 Ft 960.000 Ft
Mécsesek, koszorúk: 1200 x 2.400 Ft 2.880.000 Ft
Reprodukciós költségek (Orbán Viktor-kép stb.) 3.410.000 Ft
Toborzási jutalék: 450 x 10.000 Ft 4.500.000 Ft
Honorárium (Pataki A): 1.200.000 Ft 1.200.000 Ft
Licenszdíj (Kubatov G.): 4.200.000 Ft 4.200.000 Ft
Telefonköltség: 43.210 x 90 Ft 3.888.900 Ft
Összesen: 213.062.900 Ft

A Költségelszámolás áfa nélkül értendő, mivel Simicska Úr szíves ígérete szerint az alvállalkozók számlamentesen dolgoztak.

Maradok tisztelettel,

Széles G.

Balt 2012.01.31. 09:20:44

@dzsaszper: "2. nem értem, mi köze Kuminnak Sólyomhoz?"

Elnöki tanácsadó volt - majdnem, mint TG, csak ő főállású. :)

dzsaszper 2012.01.31. 09:21:36

@manyike: ez igaz... viszont a felnőttek egytől egyig eljátszották a hitelességüket. Így válhat a kamasz -- nem a maga érdeméből hanem a többiek érdemtelenségéből -- reménységgé?

hoplita 2012.01.31. 09:21:49

@dzsaszper:
A kifutófiúja volt...erre sem emlékszel????

Balt 2012.01.31. 09:24:49

@fuhur: Haha, nagyon vicces.

mindroom.hu/friss/hir-tv/P%C3%A9ntek%208

Nézd meg, majd utána beszélgetünk.

dzsaszper 2012.01.31. 09:25:47

@Balt: így már értem... érdekes, Sólymot mintha így se tudta volna hű de nagyon befolyásolni? (vagy csak éppen az adott helyzetben nem kellett színt vallania, és épp ezért nem is tudott hű de nagyon befolyásolni sem?)

Szóval Kumin mostani hiteltelensége szerintem nem hitelteleníti sem Sólyom köztársasági elnöki tevékenységét, sem Sólyom azóta tett nyilatkozatait (amik megjegyzem elég más irányba mutatnak), végképp nem az alkotmánybírói tevékenységét. Szerintem csak saját magát hitelteleníti...

is 2012.01.31. 09:26:04

@Balt: "Mondj 1 db maszop-képviselőt, aki nem volt az állampárt tagja! "

Aki 40 alatt van, mert az 1989-ben 18 alatt volt. Mesterházy Attila, aki az MSZP elnöke, 38 éves. Fizikailag kizárt, hogy MSZMP tag lett volna. Botka László, várható választmányi elnök, 39 éves. Ekkora blamázs apám, hogy neked még mindig ez van a fejedben.

dzsaszper 2012.01.31. 09:26:57

@hoplita: az előző válaszom neked is szól.

El Zorro 2012.01.31. 09:27:04

"Azért jó ez az összehasonlítást..."

Az utolsó szó végén maradt egy "t".

Csak ennyi, amúgy egyetértek az egésszel.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2012.01.31. 09:27:25

@wowerman: "És így múlik el a világ dicsősége.... 2014-ben is a Fidesz fog nyerni, nem kétséges"

Azért ezt így kijelenteni, több, mint két évvel korábban... Amit te mondasz, az a jelen helyzet kivetítése a jövőbe. Márpedig nagyon hosszú idő ez, ami alatt bármi is történhet. Igen, benne van a pakliban ez is. De gondolj bele abba, hogy két évvel a 94-es választás előtt ki gondolta volna, hogy a szocik nemhogy nyernek, de abszolút győzelmet aratnak. Két évvel a 2006-os választás előtt ki gondolta volna, hogy a szocik duplázni fognak? És bizony 2008-ban, a válság előtt még egyáltalán nem volt evidens, hogy a FIDESZ-nek kétharmad lesz. Szóval túl bátornak érzem én ezt a jóslatot.

szoja122 2012.01.31. 09:27:42

@Balt: Ha csak szándékosan vagy hülye, azt megértem, de hogy olvasni sem tudsz...

Többször én és mások is belinkelték ebbe a blogba is a Fidesz magas pozícióiban lévő kommunistáit.

De ha csak egy lenne már az is túl sok ahhoz, hogy állandóan kommunistázzon.

Messze-messze nem ez a legfontosabb probléma ez most Magyarországon 22 éve a rendszerváltozás után.

Meddig akarjátok mondani?

Utána jönnek a zsidók, cigányok, bankárok offshore lovagok?

Persze ez most is már megvan.

Olvassátok Jézus hegyi beszédjét, persze azok akik csak falból keresztények ezt nem érthetik:

"Más szemében meglátja a szálkát, a magáéban a gerendát sem veszi észre"

Ez csak is figyelem elterelésre jó, de csak azon csökött agyúaknál válik be, mint pl. te vagy.

Emlékeztetőül:

Balogh Gyula - MSZMP tag
Bihari Mihály MSZMP tag
Boros Imre MSZMP-titkár, III/2 együttműködő D-8
Boross Péter - MSZMP tag
Chikán Attila - MSZMP tag
Csintalan Sándor MSZMP és MSZP tag, jelenleg a Fidesz és a HÍR TV ideológiai támasza
Schmitt Pál: MOB tag, volt MOB elnök, a Los Angelesben rendezett olimpiai részvétel megfúrója és főkommunikátora, nagyon szorosan együttműködőt a kommunistákkal
Deutsch Tamás - KISZ titkár
Fónagy János - MSZMP tag
id. Orbán Győző - párttitkár
Id. Pokorni Zoltán - III/3-mas SZT tiszt
Járai Zsigmond - MSZMP tag, kormánytag, III/2 együttműködő
Kerényi Imre: MSZMP alapszervezeti titkár
Kövér László: KISZ-titkár, a Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány és Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága alá tartozó Társadalompolitikai Intézet munkatársa
Ligetvári Ferenc - MSZMP tag
Martonyi János - MSZMP tag, kormánytag, III/2 együttműködő
Matolcsy György - MSZMP tag, III/2 együttműködő
Mikola István - Hazafias Népfront
Orbán Viktor - KISZ titkár
Orbán Viktor apja párttitkár, Orbán anyuka pedagógusi pályát cserélte fel egy pártbizottsági állásért
Pintér Sándor - MSZMP titkár
Pozsgay Imre MSZMP PB és KB tag (MSZMP csúcsvezetőségének tagja)
Stumpf István - MSZMP tag, Hazafias Népfront alelnök
Szabadi Béla - MSZMP tag, munkásőr
Szita Károly: III/III együttműködő
Szűrös Mátyás MSZMP KB tag
Varga Mihály - KISZ titkár
Vonza András - MSZMP tag

Hangsúlyozom önmagában ezzel semmi problémám nem lenne, hisz anno az állampártnak 800 ezer tagja volt. Érvényesülni szinte csak úgy lehetett, ha valaki pártag volt.

De mint ahogy az ősi dakota mondás mondja: bagoly mondja a verébnek, hogy nagyfejű.

Szimba 2012.01.31. 09:30:32

Nem győzöm leírni, hogy egy társadalom átlagos értelmi képessége, intelligenciája (értelmi, érzelmi), kreativitása, műveltsége, szociális érzékenysége határozza meg, hogy milyen a politikai elitje, kik kerülhetnek kormányra.

Nem lehetséges, hogy különösebben erkölcsös, szakmailag profi, tehetséges, és alkalmas politikusok, pártok lépjenek be a jelenlegi politikai élet porondjára, mert még nem nőtt fel az a nemzedék, amelyik talán (!) ehhez hasonlót produkálhatna.

Amilyen hihetetlen mennyiségben menekülnek a diplomás fiatalok külföldre, amennyire csak külföldi munkában látja a megoldást sok szakmunkás, vállalkozó kedvű ember, addig a maradók (nyugdíjasok, kevésbé képzettek, maradék diplomás) határozzák meg a politikai viszonyainkat is.

A bevándorlók még nem számítanak potenciális veszélynek, de hamarosan a kínai, vietnámi, egyéb kisebbség is kinyilvánítja az érdekeit, és az ennek megfelelő pártszimpátiáját.

Az LMP eléggé halványzöld, és liberális eszméi vidéken nem szimpatikusak, gazdaságpolitikai megoldásaikat nem hallatják, ill. nem tudják eljuttatni nagyobb tömegekhez.

Kedves Török Gábor, bár logikus a politológusi elemzés, de szerintem nem csupán a politikusok és választók meccséről van szó. Sokkal több tényező szól bele a változások irányába pl. külföldről is (EU stb.).

mókáné 2012.01.31. 09:30:43

@dzsaszper:

"Szóval, miért nem alapítasz akkor pártot? Most alkalmasnak tűnik az időzítés: sok a bizonytalan szavazó és van idő a következő választásokig..."

Nagy tévedés ez, hogy az időzítés alkalmas és van bőven idő a választásokig. Egyik sem igaz!

- A rendszerváltás óta áldemokráciában élünk

- Nincsenek igazi polgárok, akikre alapozni lehetne egy demokráciát. Identitás nélkül nincs polgár!

- Két év semmire nem elég, maximum nagyobb zavar keletkezik, ezért illúziókban nem érdemes ringatózni, az a versek és dalok világa.

Mi a feltétele egy valódi, új pártnak? Az, hogy az emberek felnőjenek és felelősséget vállaljanak a sorsukért. Az egyes ember így illeszkedjen a politikai rendszerbe, közösségi formájába.

A politika közösségvállalás. Erre nem érett a gondolkodás, erre nem elég két év. A demokráciát mindig váltja egy diktatúra, amiből aztán újra demokrácia születik. Olyan az, mint amikor az éjszakából nappalra ébredünk időről időre.

Évek múltak el, hogy nem volt reménysugár.. és a holnap hajnalára már az új hold kísérjen át..
www.youtube.com/watch?v=Mfc0jsM3YBE

lettuce 2012.01.31. 09:30:49

Megérkezett Navracsics nyócévezése is IMF kapcsán: "elmúlt 8-9 évben a magyar kormányok sok olyan lépést tettek, amellyekkel kapcsolatosan az EU gyanakvással figyeli a magyar kabinetek cselekedeteit"
Beájulok.

dzsaszper 2012.01.31. 09:32:25

@knausz: ha te se vagy igazi polgár, miért várod másoktól?

fidesz friend 2012.01.31. 09:32:35

Nálam az LMP különösebben sosem játszott, ahogy alig játszik a DK is, és szinte semmit az MSZP. DE: ezen simán túl tudom tenni magamat, ha egy fidesz elleni összefogásról lehetne végre szó. ugyanis a három együtt, és együtt civilekkel is, már MÁS MINŐSÉG, és éppen ez, amire szükség volna. a politikán túl is ennek AZ ORSZÁGNAK VÉGRE ÖSSZEFOGÁSRA VAN SZÜKSÉGE. az LMP ebből iratkozott ki. nagy csalódás: ha választóként én tudok toleráns lenni az enyhén szólva közepeske ellenzéki pártjainkkal a közös érdek mentén, akkor legalább ennyit a közepeske ellenzéki pártok is megtehetnének. az LMP ostobán döntött

Szabad Gábor 2012.01.31. 09:34:35

Lehetne más

Bihari Ernő2012. január 30. 11:30

Egyet előre, kettőt hátra, távolodik az összefogástól az LMP.

www.vagy.hu/tartalom/cikk/1553_lehetne_mas

ssi 2012.01.31. 09:36:02

@dzsaszper:

sok lázadó kamaszból lesz valóban sikeresen egészen másmilyen felnőtt ... megreformálhatja a leendő családját, esetleg lesz egy cége s azt is, de ennél szélesebb körben tudna-e hatni?

jó gondolat
-> okos szándék
-> sikeres változások
-> elinduló szélesebb körű változás
-> mi kell ahhoz, hogy általánosabb legyen a változás,
tudva/látva, hogy átmenetileg ez sok lemondással, áldozattal jár?

radala 2012.01.31. 09:38:25

Én aztán nem értek semmihez, de ott vigyorog Elek a képen, plusz JB-t talán egy picit ismerem. Elképzelhetetlennek tartom, hogy ezek az emberek ne az mszp meghaladását tűzték volna ki célul.
Milliónyian vagyunk ebben az országban, akik urbánusak, de utálják a balos értelmiséget (nevezzük szdsz-nek mondjuk). Nekem sem tetszik OV ideálja, ahogy szerintem neki magának sem tetszik, csak azt hiszi ez fog működni. Szerintem még OV is egy vidám liberális, toleráns 21-dik századi országot szeretne nem pedig centrális erőteret, csak azt gondolja, egy ilyen országban 2002 jönne megint 2014-ben. De szerintem az LMP is rá fog jönni (rá is jött már), ahogy a Fidesz 92-ben, hogy a különbség nem a népi/urbánus vonalon van, hanem a nacionalista/internacionalista vonalon...
Szerintem roppant biztató fejlemény, hogy JB a frakcióvezető. JB nem egy kriptoszdsz-es KG...

mókáné 2012.01.31. 09:40:46

@dzsaszper:

"ha te se vagy igazi polgár, miért várod másoktól?"

Én is fejlődök, mint mindenki más. Kiváló lehetőség erre a Török blog, sete-suta naivitásában, nagyon emberségében, a legkiválóbb iskola.

nyünyüge 2012.01.31. 09:43:47

@is:
Naja, de itt jön be majd az "mszp az mszmp utódpártja szöveg" :).

dzsaszper 2012.01.31. 09:44:56

@manyike: átmenetileg sok lemondással jár, ebben egyetértünk :)

kpetya 2012.01.31. 09:47:05

Hé lmp! Ébresztő! A politika soha nem lesz más! Mindig érdekekről és kompromisszumokról fog szólni. többek közt. Ami más lehet az az, hogyan műveled. Hazudsz és vagy lopsz mellette vagy sem.
Amit most csináltok az hazugság. Hazudtok magatoknak, meg azoknak akik bíznak bennetek.
A kolalició nem szövetség, hanem kényszerű együtt müködés. Nézzetek körül a sivatagban amikor a száradó tó partján minden állat képes kompromisszumokra amíg isznak.
Nem sötétzöldek vagytok hanem sötét zöldek.

is 2012.01.31. 09:47:19

@knausz: +1. Az LMP már nem lehet ez az új párt, ezzel az iránnyal, és megismétlem: JB-vel ez az irány nem fog változni. Itt egy messiásvárás van, egy szőke herceg a fehér lovon. De még Bajnai, akit tényleg sokan várnak, is tudja, hogy ez teljesen irreális. Nem 50%, hanem 10% a megszólítható tömeg, 40% nem fog szavazni (mindig is ~60% a részvétel, most várhatóan még kevesebb is lesz). Ez az 10%, amire mindenki hajt édeskevés egy önálló új párt indításához. Szó nincs arról, hogy nagyon nagy tömegeket lehetne megfogni: aki ma még mindig mond pártnevet, az igen nagy %-ban már ott is marad, itt már mindenhol a kemény magok vannak, és ez még most is majdnem 50%.

Ha ennek a fennmaradó 10%-nak a kétharmadát megszerzi az LMP, akkor lesz neki 14%. Az MSZP-DK jelenleg 15%, és ha megszerzik a 10% egyharmadát, akkor lesz nekik 18%. De ez az optimális eset, a reális maximum az 12% LMP, 20% MSZP-DK, a reális várható pedig 10% LMP-22% MSZP-DK. Ez az LMP ezt nem fogja tudni megfordítani.

dr. Bubó 2012.01.31. 09:51:50

@kpetya: igen... a pártokrácia dilemmája... hazudnak lopnak és már álami mafia

mi az alap probléma? az általános erkölcsi válság
mi a megoldás? fordított rendszer. a "választók"/igazi forradalmárok írnak egy 10-12 pontos követelést-programot (mert ugye ilyen bonyolult és tisztességes dolog párttól nem elvárható) és arra a pártra szavaznak amelyik átveszi...

@nyünyüge: ez ÍGY pontos... az MSZMP utódjai: mdf fides maszop szadesz stb

NA YA! 2012.01.31. 09:51:58

Gratulálok Jávor Benedeknek a tegnapi ATV-s produkciójához! Egy viccel jellemezhetném:
-még az a jó, hogy nem vagyok szenilis.
-ezt le is kopogom!
-tessék!

Én kérek elnézést, hogy rátok szavaztam legutóbb!:(

mókáné 2012.01.31. 09:52:35

@is:

"Itt egy messiásvárás van, egy szőke herceg a fehér lovon. "

Egyetértek. És azzal is, hogy nincs realitása. Az új párt nem az LMP és nem is Bajnaival az élen lesz.

A demokráciát ki kell kínlódni, másképpen nem megy és ez idő.

laci_52 2012.01.31. 09:52:41

Az SZDSZ már hálistennek eltűnt. Remélem '14 után az LMP is el fog tűnni. Nem fog hiányozni...

A bóvli kormány most már a lottóval is csal!! 2012.01.31. 09:52:55

Alapjában agyat kéne mosni minden választópolgárnak és elszakadni a csak már kormányzott, de leszerepelt pártok életképességében hinni.

Az LMP nem csalt, lopott, hazudott, mint a szocik és a rajtuk szocializálódott fidesz banda. Ezek a fiúk lányok teljesen másképp gondolkodnak a politikáról.

MIért nem lehet nekik esélyt adni a sok szar és csalódás után?
Mert nincsenek elhasználódott, hiteltelen Orbánjaik, Lázárjaik, Sziijj ártóik, Gyurcsányok és Lendvayk?
A fidesznek 20 év kellett a saját sikerükhöz és 2 év az ország bóvlizásához!

Bízni kell bennük, nem a kákán is a csomót keresni velük szemben.

Amíg nincs a fejekben szemléletváltás, addig nincs rendszerváltás Magyarországon és szart cserélünk fosra, így váltunk kormányzó pártot!

Bocs a sok szarért, de mindig ez a kormány jut eszembe!

sztd 2012.01.31. 09:54:02

Kifejezetten nehéznek tűnik új alternatívát találni egy olyan politikai erőtérben, amiben a kétpártrendszer ha a szavazóknak nem is tetszett, beléjük ivódott. Az LMP tényleg az MSZP meghaladásával tudná ezt a maga javára billenteni, de két komoly akadállyal kell szembesülnie.

1.: A magyar választópolgár (és az átlagpolgár úgy általában) rettenetesen maradi. Bár kevesen emlékeznek rá, de a Fidesz nagyon sok ellenséget szerzett már az első ciklusában is az újdonságaival, 2006-ban is problémája volt azzal, hogy "változás"-t hirdetett. Bár 2010-ben valóban a gyökeres változásokra szavaztak az emberek (és az MSZP 17%-ot leszámítva arra a pártra, akiben ezt elérhetőnek látták), a változások maguk senkinek sem tetszenek ebben az országban. 1994-ben az MSZP is a hagyományok okán nyert, és az erejét is ebből az okból tartotta, és tartja leginkább meg.
Ebben a közegben kell az LMP-nek újként belépni.

Hogy érzékletesebb példát mondjak: talán mindenki emlékszik, hogy ennek a blognak a megújuló felülete micsoda ellenérzéseket kavart oldaltól függetlenül. Azóta tisztult is, jobb is lett, szerintem mindenképpen szebb ez a felület, mint a korábbi, de elsőre nekem sem tetszett annyira, és akinek igen, az vagy nagyon kevesen volt, vagy elrejtette a véleményét.

2.: Az LMP mostanáig (ahogy többen is jelezték) képtelen volt pragmatikusan viselkedni. Már a választásokon való elinduláshoz is vért izzadtak, a neten kerestek aktivistákat és pénzt is. Ez 2010-ben még elment, de az, hogy azóta sem sikerült egy izmos pártszervezetnek a közelébe sem menni, azért ijesztő. Nem csak a profizmus hiányzott belőlük (ha hihetünk Schering Gábornak - mert ez nem annyira tűnt fel), hanem a munka is, ami az induláshoz kell. Nehéz elképzelni, hogy 1000 alatti taglétszámmal labdába fognak rúgni. Gyakorlatilag másfél évük van, hogy minden járásban és minden választókerületben, de tulajdonképpen minden 10000 lakosnál nagyobb településen szervezeti szinten érdemben jelen legyenek, mert addigra indul a választási kampány, és nekik készen kell állniuk. 2 év múlva már minden egyéni jelöltnek meg kell jelennie, és gőzerővel dolgoznia a saját sikeréért. - Képesek lesznek vajon erre?

is 2012.01.31. 09:54:30

@dzsaszper: Kumin annyiban hitelteleníti Sólymot, amennyiben Sólyom tagadja, hogy őt a FIDESZhez szálak kötötték volna. Konkrétan Kumin egy ilyen szál volt, és ez alapján el tudom képzelni, hogy a Sándor palota állományát a FIDESZ töltötte fel anno (tisztelet a kivételnek).

@kpetya: +1

sisszi 2012.01.31. 09:54:31

ha az lmp megnyerné magának chuck norris-t nyert ügye lenne. mindenkit megszólítana. ha chuck nem jön, akkor atombiztos joker lehetne a bud spencer-terrence hill páros. ez az amire az emberek vágynak.

kpetya 2012.01.31. 09:56:36

@dr. Bubó:

álmodozni fölösleges.
Egy ideje tudjuk, hogy a kormány szava nem úri becsületszó és azt, hogy a választási program nem kormányprogram.
Pont ezért gerinctelen dolog ami most folyik az "erős állam" címszó alatt. egy túrót, erős állampolgárokat, hogyha felemelik a hangjukat akkor a kormánynak takarodj van.

szoja122 2012.01.31. 09:58:48

@knausz: "Nincsenek igazi polgárok, akikre alapozni lehetne egy demokráciát. Identitás nélkül nincs polgár!"

Ez az egyik legfontosabb dolog.

Magyarországon az emberek többsége elhiszi a populista szólamokat, az eddigi választások is ezt bizonyítják. Nagyon befolyásolhatók identitás nélküliek.

"A szabadpiacpárti politika esélyei Magyarországon
Meghalt, vagy meg sem született?"

"A magyar társadalom atomizált, teljességgel nélkülözi a társadalmi szolidaritás minden elemét - tagjai így csak látszólag támogatják az egyenlősítő törekvéseket, valójában sokakat az irigység motivál. Elvennék ugyanis a gazdagoktól magasabb jövedelmüket - de a szegényektől is az állami juttatásokat. "A gondoskodó állam csak rólam gondoskodjon" - e sajátos paternalizmus leginkább a bizalmatlanság terméke: a magyar társadalom tagjai azért igényelnék az állam atyáskodó szerepvállalását, mert nem bíznak másokban."

magyarnarancs.hu/belpol/meghalt-vagy-meg-sem-szuletett-77872

fuhur 2012.01.31. 10:01:14

A NER műkődése:

orulunkvincent.blog.hu/2012/01/31/vincent_kozlemeny

Navracsics Tibor Miniszter Úr részére!

Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium

Tisztelt Miniszter Úr!

F. hó 12-i megállapodásunk szerint tisztelettel benyújtom a január 21-i "Békemenet civil demonstráció" c. rendezvényünk költségelszámolását. Kérem szíves intézkedését költségeim mielőbbi megtérítésére.

Tisztelettel

Széles Gábor

Költségelszámolás

Szervezői díj 21.700.000 Ft
Buszbérlet: 80.000 fő x 1850 Ft 148.000.000 Ft
Hideg élelem: 30.000 fő x 720 Ft 21.600.000 Ft
Molinó anyagköltség: 724.000 Ft 724.000 Ft
Aktivisták: 320 x 3.000 Ft 960.000 Ft
Mécsesek, koszorúk: 1200 x 2.400 Ft 2.880.000 Ft
Reprodukciós költségek (Orbán Viktor-kép stb.) 3.410.000 Ft
Toborzási jutalék: 450 x 10.000 Ft 4.500.000 Ft
Honorárium (Pataki A): 1.200.000 Ft 1.200.000 Ft
Licenszdíj (Kubatov G.): 4.200.000 Ft 4.200.000 Ft
Telefonköltség: 43.210 x 90 Ft 3.888.900 Ft
Összesen: 213.062.900 Ft

A Költségelszámolás áfa nélkül értendő, mivel Simicska Úr szíves ígérete szerint az alvállalkozók számlamentesen dolgoztak.

Maradok tisztelettel,

Széles G.

APOSTOL - Szemben az árral. · http://1gondolat.blog.hu 2012.01.31. 10:01:39

nem mindig szoktam egyetérteni Török Gáborral, de ezzel a bejegyzésével igen. Meg is osztom a Face-en. :)

dr. Bubó 2012.01.31. 10:09:33

@kpetya: ebből a spirálból ami még lefele vezet nincs más kiút...

fepe 2012.01.31. 10:10:32

Szerintem a baloldal ott követi el a legnagyobb hibát, hogy az LMP neve mellett lévő közvélemény kutatási adatokra épülő számot automatikusan már hozzá is adja a sajátjához. Holott LMP szavazókat ismerve, szinte teljesen kizártnak tartom, hogy egy adott körzetben elindított MSZ(M)P-s jelöltre egy LMP-s ráikszelne.
Kíváncsi lennék egy olyan statisztikára, hogy a magát LMP-snek mondó szavazók esetében mekkora az MSZP elutasítottsága. Illetve milyen arányban jelölik meg egymást második pártként. Szerintem egy MSZP-s inkább rászavaz egy LMP-sre ha a pártja ezt adja "parancsba". Fordítva már én ezt nem így érzem.

nagycsécsi 2012.01.31. 10:12:19

Általában igazat adok a szerzőnek,de a nemzetközi támadásokat igazán - a megbukott szdsz-en kívűl- csak a szocik tudják gerjeszteni. Ahogyan Cohn Bendit támad az visszaüt az LMP-re. Az ellenzék jelenleg bénakacsa, csak külföldön tudja magát eladni, pocskondiázva és meglovagolva a pénztőke sértettségét. Ha ott az LMP elszigetelődik, jön a szokásos belharc és passz.

ssi 2012.01.31. 10:14:01

@Szimba: :)))

"Nem győzöm leírni, hogy egy társadalom átlagos értelmi képessége, intelligenciája (értelmi, érzelmi), kreativitása, műveltsége, szociális érzékenysége határozza meg, hogy milyen a politikai elitje, kik kerülhetnek kormányra."

ha a kormány hirtelen átlátható, őszinte, jól előkészített, társadalmi párbeszéden alapuló stb. politizálásba kezdene, akkor az emberek megértenék és elfogadnák, hogy ez miért jobb

az ellenzék erről csak mesélni tud, bemutatni alig - hatalom nélkül

aszekelyek 2012.01.31. 10:14:14

@szoja122: Sokaknak pedig egy újratöltött szdsz. A "mérleg nyelve akar lenni "-párt. Deklarálták is , hogy újra a fiatalokat célozzák meg. Kevéssel a bukásuk előtt. Fiatal korukban az szdsz-esek is az utcán politizáltak. Pl. taxissztrájk... Ahogy egyáltalán indulhattak , az is egy vicc volt. Az amerikai pártpénz is. A nagykövet asszony odament a választás éjjelén. Majd az utolsó percben öszeállnak, azzal aki nyerésre áll. Mint az szdsz 94 -ben. Addig meg előadják a mi aztán nem vagyunk komcsibarátok címűt. A séma ugyanaz. Mindenáron a kormányba kerülni . Sztem ez a céljuk. Pont.

ssi 2012.01.31. 10:15:45

tehát az okos politikus:

1. figyeli a közvélemény-kutatási eredményeket
2. s jó következtetéseket von le: túl sok a bizonytalan szavazó
- mert az emberek a múlt és jelen politikai elitjéből kiábrándultak
- mert a hatalmon lévők csak a saját pecsenyéiket sütögetik az ország érdekeinek előtérbe helyezése helyett

de az okos politikus mit ér megfelelő háttér nélkül?
- meggyőző, hiteles saját politikusai
- külső, de ismert támogatók
- országos hálózat

ssi 2012.01.31. 10:18:14

@dzsaszper:

tehát az LMP
1. végre egyértelműen pozicionálta magát: egészen új, priusz nélküli, tisztességes politikai elit kell
2. parlamenti politizálás gúzsbakötése miatt az utcára viszi a politizálást
3. képes lesz-e túllépni a miket ítélünk el-en és korszerű programmal előállni
4. jelenleg az ő potenciális szövetségesük a jelen kínálati palettáról pl. a Milla

tehát éleződik a politikai verseny és minden téren:
- nyerhet-e továbbra is a populizmus, vagy a nemzetieskedés?
- Fidesz idén júniustól hirdette meg a maga nagy változását, a konszolidációt, a társadalmi feszültségek csökkentését. nem tudom, mire gondolnak, de érzik, hogy itt van teendő

@knausz:
helyzetünk: sajátos
gondolkodásunk: ismert klisékben mozog
jövőnk: egészen váratlan fordulatok is alakíthatják

pl. mi változott a te értékrendedben?
írod most: "nekem van egy értékrendem és ehhez keresem a pártot, aki majd képviseli az én értékrendemet."
írtad korábban: Jobbikra szavaztál, O.V.-t tartottad a legjobb ME-nek ..

dr. Bubó 2012.01.31. 10:19:51

egyszeri nagyarányú adócsökkentés.... a zember aki soha nem hazudik....

www.youtube.com/watch?v=cEFJJk7RMAA

mókáné 2012.01.31. 10:20:50

@manyike:

"pl. mi változott a te értékrendedben?"

Semmi. Konzervatív alapokon nyugvó, liberális ember vagyok.

Egyallampolgar 2012.01.31. 10:24:02

Az LMP jól látja, hogy 2010 ben azok szavaztak rá, akik szerint az MSZP vállalhatatlan: Gyurcsány alatt haladtuk meg a bóvliba vezető féltávot. Most a másik felét.

A közbeszédet egyenlőre a FIDESZ és az MSZP médiái és szavazói nagymértékben meghatározzák. Köpködik is őket több oldalról. Új kerekasztal meg összefogás? Ugyan minek? Olyan jó volt az "elmúlt nyóc év"? Nem az bukás volt. Különben nem kapott volna egy kormányról és ellenzékből bukó Orbán 2/3 -ot.

Egyet értek az poszttal. Nem szükséges legitimálniuk a megreccsent, szétesett szocialistákat.

Az LMP érjen be egy kicsit. Bár jobban hinnék bennük. Akkor talán szavaznék rájuk mégegyszer.

mókáné 2012.01.31. 10:25:15

@manyike:

"helyzetünk: sajátos" - Miben?

"gondolkodásunk: ismert klisékben mozog" - Melyek ezek?

"jövőnk: egészen váratlan fordulatok is alakíthatják" -

A béka azt mondja a lánynak. - Csókolj meg és királyfi leszek! Mire a lány megcsókolja, de a béka, béka marad.

Reklamál a lány. Mire a béka:- Te még hiszel a csodákban?

kirsten 2012.01.31. 10:25:24

Ezt az országot nem az EU-tól hanem orbántól és pártjától kell megszabadítani. Az LMP mivel shiffer éppen orbán barátja, számomra teljesen hiteltelenné, súlytalanná vált. A fidesz megrendelésére dolgozik. Megpróbálja belülről gyengíteni /orbán taktika/ a demokratikus ellenzéket. Nem fog nekik sikerülni, hiába ez az elvárás feléjük orbántól.

szoja122 2012.01.31. 10:28:26

@aszekelyek: "Sokaknak pedig egy újratöltött szdsz"

Ne haragudj de ez nevetséges. Mert például akkor nem lennének globalizációs ellenesek.

Netuddki. 2012.01.31. 10:31:47

Személy szerint az LMP nagy negatív hendikeppel indul majd. A sok zöldséggel és performansszal sajna elvágták nálam a kis micsodájukat. Pedig 2010-ben még rájuk szavaztam mint a legkevésbé rossz alternatívára.

A jobbik? Ütődöttek gyülekezete. A cigányozás, zsidózás, EU zászlóégetés qrvára nem szalonképes.

A többi? Second hand megélhetési politikusok gyülekezete.

Amelyik párt meg első feladatának nem az adórendszer elviselhetővé tételét és nem az adók beszedését tűzi ki célul az számomra nem is létezik. Persze ebben a kérdésben amelyik politikus már leszerepelt arról eléggé nehezen hiszem el a megvilágosodást...

dr. Bubó 2012.01.31. 10:34:33

@kovi1970: már volt ijen program, akkor miért nem a fidesre szavaztál...

ezt ígérték. egyszeri nagyarányú adócsökkentés.... a zember aki soha nem hazudik....

www.youtube.com/watch?v=cEFJJk7RMAA

fovarosi.blog.hu · http://fovarosi.blog.hu 2012.01.31. 10:38:07

Az LMP-nek tényleg önállóan jobbak az esélyei. Ugyanakkor én nem látom, hogy a Fidesz nevű mamelukot hogy tudná ennyi kis izé - akár együtt, akár külön - legyőzni.

A teljes választási rendszert úgy alakították át, hogy a Fidesznek kedvezzen. Míg az LMP önkéntesekkel rohangál kopogtatócédulákért, addig a Fidesz felbérel a Meló-Diáktól ötven dolgozót, akik hordják be a kopogtatócédulákat. Már az indulásnál óriási a Fidesz előnye, és őszintén szólva nem látom, hogy ki és hogyan fordítaná ezt meg. A Fideszé a közmédia, a fontos egyházak, a hatalmas pénz, a szervezettség, és nekik kedvez most már a választási rendszer is.

aszekelyek 2012.01.31. 10:38:12

@bigapples: Az elég valószínű, hogy a belvárosi úrifiúk és leámyok kevéssé fogják őket megkaparintani:) Azzal az ökozöldséggel sem. :) Ők tudják, milyen a termőföld, az ökológiai egyensúly és mit nem akarnak engedni azon elbaltázni. Nekem ez a szlöm, már én csak így hívom őket ezzel a sehová sem állásával nem szimpatikus. Meg ezzel a szürkeállományával, amit fitogtat. Ez a másik, ami miatt a vidékiek nem fogják őket komáéni. Azok amagyar termelők, akikkel üzletileg kapcsolatban álltunk valaha, mind képzettek, a gyerekeik még inkább. Nagyon jól tudják, mi az ő érdekük . Bizonyosan többet értenek a zöld-séghez, mint az a szlöm. Amely abból él, hogy állítólag őket védi.... Tisztára, mint az szdsz. Meg komcsiznak itt....Meg az államot rugdalnák kifele egy agrárországban a piac szabályozásából. No azt láttuk, mivel járt, hogy a ferink első dolga az volt, hogy a fogyasztóvédelmet lefelezte és véletlenül csak a magyar termelők ellen tudott szabályozni Majd elmagyarázhatná valamelyik szlömpárti, hogy az miért jó Magyarországnak, ha az állam abban erős, hogy védje a területét az országnak. A lakóinak érdekét és tulajdonát. , törvénykezni. A bankok és más , multi érdekek javára. Aki olvata F.G. Marquezt , tudja , hogy amikor elhúzott a banántársaság,-értsd szdsz, akkor marat utánuk a szlöm. Már kötözködtek velem pedig ezen. TGM például klassz, mint nem kommunistákon szocializálódott fiatal....:D

ssi 2012.01.31. 10:38:42

@knausz:
pl. soha nem volt ennyi bizonytalan

az élet sok meglepetése nem a csoda kategóriája, hanem az emberi agy korlátai és a körülmények kiszámíthatatlansága, de ez mindig is így volt - természetes

stabil értékrendedhez egy mostani választás esetén is ugyanazokat a szereplőket választanád?

Roa 2012.01.31. 10:41:32

Nagyon jó írás. Az LMP-nek nem együttműködnie kell a baloldallal, hanem a helyére lépni. Erre meg is van az esélye. Az az 1-2%-nyi volt SZDSZ-es pedig megtalálhatja a számítását a DK-ban Karácsony Gergelyestől, mindenkistől, igazából oda valók, be kéne vallaniuk. A Fidesz lemorzsolódott szavazóit csak így tudja megszerezni az LMP.

Netuddki. 2012.01.31. 10:42:59

@dr. Bubó: Egyszeri nagyarányú adócsökkentés? Programnak ez egy kissé halovány, nemde?
Mellesleg én még emlékeztem mi volt itt 1998-2002 között. Le is írtam még a választások előtt. Falra hányt borsó, oszt most meg lehet fetrengeni a hányadékban...

ubul2000 2012.01.31. 10:43:12

@fuhur: nagy barom ez a vincent

2012.01.31. 10:45:09

@hoplita: "Csodálkoznál te picinyem, hogy mi mindent csináltam már én és kiket ismerek...:)))"

Sorold!

Akkora az arcod, hogy nem férsz ki az ajtón.
Legalább a kézifegyvereket ismernéd, de fingod sincs, hogy mi a különbség a colt és a Colt között!

Nagyonbuta taco-nicked honnan van?

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2012.01.31. 10:46:39

@dzsaszper: Még megtehetik. Oly sok van még hátra. Bár GSZA elég jól bírja szuflával.

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2012.01.31. 10:51:01

A Fidesz csak akkor lesz legyőzhető, ha lesz egy olyan párt ami képes a jobboldalra 2010-ben szavazó elégedetlen tömeget megszólítani. Ez nemigen fog menni az MSZP-nek, ami az maradt, ami volt a bukásakor.
Erre nem nagy igény mutatkozik.
Ha az ellenzék ugyanazt a palettát fogja felvonultatni mint 2010-ben, akkor el fog bukni, tekintve hogy a Fidesz szépen átgyúrta a választási rendszert.

Az LMP-nek is meg kell újulnia tartalmilag. Ez a mostani LMP nem tud megerősödni ebben a formában.

Igen nagy a kormánnyal szembeni kritika, mégsem erősödik az ellenzék. Aki kormányváltást akar, annak el kell gondolkoznia ezen.
Az MSZP és a DK nem jó semmire. Ők biztosan nem tudják leváltani Orbánt.

márta)) 2012.01.31. 10:51:25

Na.Igen. Érdekes a helyzet. Úgy gondolom, hogy a "bizonytalan", elbizonytalanodott szavazókat, egyelőre egyik ellenzéki párt sem tudta megszólitani. Úgy igazából nem. A Jobbik az a párt, melynek töretlen a támogatottsága.

Az LMP. azoknak az embereknek is csalódást okozott (talán) kik rászavaztak. Náluk is hiányzik az országos háló, mely szinte minden ellenzéki pártnál.
Ront a "helyzetükön" az össze-vissza nyilatkozás.
Összefogás nélkül nem fog menni.
A fővárosban kiabálni, énekelgetni) kevés, nagyon kevés.
Igy nem lehet megszólitani a nagybetűs népet.

A bizonytalan szavazók, és mások is) kik esetleg a szocialistákat támogatták eddig, arra várnak, hogy végre kimozguljanak a politikai erők a holtpontról.
Mig nem neveznek meg olyan politikust ki elfogadható, minden téren" , veszettfejsze -nyele ") az egész.
:)

dr. Bubó 2012.01.31. 10:52:04

@kovi1970: egyszeri nagyarányú adócsökkentés.... a zember aki soha nem hazudik....

azt nem kérdezték meg, hogy: lesz 200 ÚJ adó? lesz "kis"arányú ÁFA növelés?

www.youtube.com/watch?v=cEFJJk7RMAA

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2012.01.31. 10:53:11

@márta)): Összefongi elég az eredmények után. Ebben Jávornak igaza van. Ezt a szeressük egymást már most, ez felesleges. Az emberek nem kíváncsiak Mesterházy/Gyurcsány és más odakozmáltakra, annyian legalábbis nem kíváncsiak hogy váltást érjenek el.

lüke 2012.01.31. 10:54:32

poszthoz:
Egységben a (túl, akarat stb) zerö , a fidesz kivételével, egyik magyar pártnál sem működik.Nem beszélve a kompromisszum készségről, mert ez tartja fel a pfujolást a publikumban.
Schiffer eltávolítása a kapcsolati-politikai-töke eltávolításával járt.Hozhatják majd Cohn Benditet ibolyát ültetni tavaszra, jobb sakkhúzásnak.
A választások a gazdaságtól fognak függeni .Bár a bakit bakira halmozó, koncepció nélküli Fidesz mellett még így is sokan állnak.
S az egész vircsaft: gazd+. pol.+ gazdaság politika a Jobbik malmára hajtja a vizet.
S ami meglepő az ifjúság körében.

aszekelyek 2012.01.31. 10:56:41

@bigapples: Azért az nagyon nagy személyes ostobaság. Amikor lehet tudni , szimplán egy híradóból is , hogy a welfare-nek vége egész Európában. Nem hogy itt. Ahol sose volt. TAlán magyarul kéne mondani nekik. Mi a recesszió, pontosan. Kibontani a teljes igazságot. ez a minap is elhangzott szlömtől, hogy majd mink, majd mink a baloldali járandóaságokat, majd mink! Ki nem fejtették persze. Miből, kiknek és hogyan , pontosan. Kukorelly úr se szocikon szocializálódott. :))) Azért is látom, hogy ezek a retro szdsz, mert ugyanúgy hülyének akarnák nézni aválasztókat, mint ők tették. Odatolnak a kirakatba pár tejfeles szájút , hogy az az lmp... ahaaaa
Ez a Széchényi korabeli bajusz-szakáll bajnok is...... A dizájner / arculattervező nyilván a reklámpiacról jött. Most csomagolják ilyen imázsba őket. A néző meg lát egy olyan ISMERŐS fazont , amihez pozítiv képzetei vannak. Már készen. Csak besöpörni kell. Mindegy is , mit mond. Az információ 90 % körül ugyanis a szemen keresztül jut az agyba , felebarátaim. Két perc és ebből a színészból egyből Bocskai vagy Rákóczi vagy Deák , kinek mi tetszik lesz. Nemzeti! hős. Mesterházyról leparancsolták a szakállt. erre az illetőre meg ráadták. Bajusszal. Az ismerősség pedig a leges legvonzóbb dolog a világon. Szakmámban tanítják. MI az, hogy! Nagyon is!
A vágányok mellett kérjük vigyázzanak. Hazugság gyorsvonat érkezik. New York, London, Bécs vonalról.
Téged kire emlékeztet azzal az arcszőrzettel ?

ubul2000 2012.01.31. 10:58:06

@szoja122: áruld már el légy szíves, mit jelent az hogy együttműködő? Ha besúgó volt, akkor meg nevezd a nevén.

mókáné 2012.01.31. 10:58:44

@manyike:

"pl. soha nem volt ennyi bizonytalan"

Soha nem volt ennyire érdektelen! Nem egészen ugyanaz.

"az élet sok meglepetése nem a csoda kategóriája, hanem az emberi agy korlátai és a körülmények kiszámíthatatlansága, de ez mindig is így volt – természetes"

de elborult s a bombák fönt a gépben
zuhanni vágytak. Ellenükre élek, -
s fogoly vagyok.

Radnóti Miklós

"stabil értékrendedhez egy mostani választás esetén is ugyanazokat a szereplőket választanád?"

Most akár lehet újra a Fideszt választani. Nem fenyeget a kétharmad veszélye, mint 2010- ben.

lüke 2012.01.31. 11:01:34

@manyike:
stabil értékrendje csak gazdaságilag függetlenek
lehet,
hogy egy kis materialista filozófiát hozzak:
sok az ingadozó
s ez így is lesz 2014-ben is,ha még tudnak hinni az igéreteknek
(igaz sok a hiszékeny,még stabilan is, én is)

kpetya 2012.01.31. 11:02:06

@fepe:

Az lmp-vel együtt te sem látod a fától az erdőt. Jelen helyzetben nem arról szól a történet, hogy visszalépek a másik párt javára és kedves szavazóm szavazz most rá, hanem egy technikai koaliciót (választási szövetség) alakítva közös jelöltek indulnak. És most még van szűk két év elmagyarázni ezt a választóknak, hogy nem az lmp-re, nem a DK-ra, nem az MSZP-re szavazol, hanem egy "Szent Szövetségre".

kpetya 2012.01.31. 11:03:15

@knausz:
túrót nem fenyeget, jóval kisebb aránnyel is tud 2/3-t szerezni.

márta)) 2012.01.31. 11:05:00

Az LMP frakcióvezetője szerint pártjuk csak olyan szereplőkkel tud együttműködni, akik teljesítenek bizonyos feltételeket. Jávor Benedek az m1 Az Este című műsorában hétfőn úgy fogalmazott, hogy vannak számukra fontos morális kritériumok, amelyeket "az MSZP vagy a Demokratikus Koalíció nem feltétlenül elégít ki". Ezért velük csak az alkalmi együttműködésre nyitottak. "

hvg.hu/itthon/20120131_javor_lmp#rss

A párt kétnapos hétvégi kongresszusa is úgy döntött, hogy az LMP nem vesz részt az ellenzéki kerekasztal munkájában, programjukat civil szervezetekkel és parlamenten kívüli pártokkal kívánják megvitatni."

Egy kicsit érdekesnek találom, hogy az LMP. szabná s feltételeket". Persze minden pártnak kell/kellenek, hogy legyenek eszméik. Csak a baj, hogy az LMP-nél én ezt nem látom.
Az alkalmi együttmüködés semmit sem ér. Nevetséges ilyet mondani, ha valaki" komolyan politizál/akar politizálni.

Nem gondolhatja senki komolyan, hogy egy politikus, kinek van "neve", elfogadottsága, ismertsége, elismertsége, netán még a nemzetközi politikában is, odaállna, egy olyan koalició élére, mely komolytalan, bizonytalan, csak a hatalomvágy hajtja".
Ha a választásokon, sikerül/ne leváltani a többségi kormányt, akkor nem cirkuszolni kellene, hanem felelősen kormányozni, nagyon jól.
Szomorú egyébként, hogy az ellenzéki pártok még ott tartanak, ahol.............

ssi 2012.01.31. 11:05:11

@knausz: "Soha nem volt ennyire érdektelen! " ez mit jelent? miben, miért?

T.G., közvélemény-kutatók, egyéb szakemberek is a "bizonytalan szavazók" elnevezést használja, legfeljebb hozzáteszik: most éppen a politikától elfordulók/megcsömörlött .. de elvileg könnyen aktivizálható tömeg

konrada 2012.01.31. 11:05:35

A cikkszerző szerintem szándékosan nem fejtette ki az LMP-vel sokban analóg 90'-es évek elejei fideszt.

Pedig egy új párt nagyon sokat tanulhat abból. Jó, persze sok olyant is, mit nem kéne, mit nem szabad, de sok olyan van azok közt, amik a körülmények, lehetőségek ismeretének hiánya miatt tűnnek annak, miközben a párt szempontjából szükséges és azt előre vivő lépés volt.

...és most tekintsünk el attól, hogy mi a jó taktika azok szerint, akik az LMP-re nem szavaznának sosem, csak segéderőként tekintenek rájuk, és mi lehet az LMP (de más új párt számára is) követendő a fidesz példájából.
1. Nem szabad betagozódni más, beállt szövetségbe a vezető szerepről lemondva csak azért, hogy hatalomba kerüljenek. Erre faragott rá az SZDSZ, az MDF, a Kisgazdák, a KDNP...
mert onnan nincs kitörés, csak a felmorzsolódás.
2. Az előbbi okán nem kell mindenáron a következő kormány tagjának lenni sem, ha győzni dominánsként nem képes.
3. Nyitni kell középre akár olyan áron is, hogy nyakukba vesznek olyan politikai kaméleonokat, kik akár egyéni karizmájukkal, akár kapcsolataikkal képesek megtámogatni a pártot. (Tudom, ez lilaködös naiváknak rémisztő, de nélkülük nem lehet győzni: ezt lehet ellenőrizni akár a magyar, akár a világtörténelemben lefolyt választások eredményéből.)

...de ennek végigviteléhez 2 dolog kell vagy-vagy:
vagy egy sok évtizede bejáratódott, beágyazódott struktúra, melynek széles bázisából van mindig mit meríteni, ez ez egy semmiből jött új pártnak nincs.
Vagy egy olyan politikai zseni, aki ezt képes átlátni és nem hagyja magát a céltól elterelni, és képes hozzá kiválasztani azokat az embereket, akik hajlandóak az ő vezetését elfogadni. Soha sehol nem tudott még demokratikus választáson hatalomra kerülni olyan új erő, mely nem tudott felmutatni ilyen szervezőt.

...aztán hogy ez az ember sokban diktátori vonásokat vesz fel? Lehet, hiszen ő adja meg a célt és határozza meg ehhez az eszközt.
...viszont minden sikeres korszak akár párt, akár ország életében csakis ilyen jó szervezőképességű emberhez köthető. (Igaz, a legnagyobb bukások is, ha nem marad elég demokratikus fék...)

mókáné 2012.01.31. 11:05:37

@kpetya:

"túrót nem fenyeget, jóval kisebb aránnyel is tud 2/3-t szerezni. "

:) Egyetértek. Legalább valaki gondolkodik..

ssi 2012.01.31. 11:06:51

@lüke: "stabil értékrendje csak gazdaságilag függetlenek
lehet,"
akkor pontosítok: Timi vallotta ezt be magáról, én csak rákérdeztem

mókáné 2012.01.31. 11:08:48

@lüke:

"stabil értékrendje csak gazdaságilag függetlenek lehet,"

Egyetértek. De azért nekem régen is megvolt ez a stabil értékrendem, nem újkeletű.

márta)) 2012.01.31. 11:10:54

@ciceró:
Az biztos, hogy Mesterházy-val a szocialisták nem fognak nyerni.
S nem azért mert teljesen alkalmatlan, hanem azért mert nem tudja megszólitani a nagybetűs népet. A Gyurcsány még most is nyerőbb lehet/lehetne. De kormányfő jelöltnek én Őt sem tartanám (most) alkalmasnak. Igaz nem is akar az lenni???

Az LMP. hát ! Boldoguljon egyedül. Összefogásnak ilyen cirkuszok után nem gondolom, hogy sok értelme lenne.

sisszi 2012.01.31. 11:11:20

Kedves Török Gábor."a Fidesztől balra álló ellenzéki erőként"?????szerintem az Lmp egyik nagy problémája, hogy nem tudja milyen témában melyik oldalról előzze a kisgömböc kormánypártot, aki már eleve megevett mindent a hazai mezőnyben. "oldalilag" pontosan a fidesz mögött topog katolikus egyház nélkül, próféta-hitvezető-karakter főnök nélkül. ma, az egyetlen lehetősége, ha elkezd vadul "lezárjuk a poszkommunista korszakot (inkuzíve fidesz)" populizmusozni és balról lőzi a jobbikot . szép lesz

mókáné 2012.01.31. 11:14:14

@manyike:

".. de elvileg könnyen aktivizálható tömeg "

Ha ezt mondja Török Gábor, akkor téved.

"Soha nem volt ennyire érdektelen! " ez mit jelent? miben, miért?"

Az emberek a napi megélhetésükért küzdenek. Annyiszor csalódtak, hogy sokadrangúvá vált, most éppen ki hazudja a következő álmot nekik.

aszekelyek 2012.01.31. 11:14:47

@fovarosi.blog.hu: nézz utána mameluk szó jelentésének ! Mert nem jó helyen sütötted el.

kpetya 2012.01.31. 11:15:15

@konrada:

a kérdés ennél egyszerűbb. hagyjuk és elfogadjuk hogy az orbán vezette fidesz leépítse a demokráciát és egy látszat parlamentet üzemeltessen vagy sem.
Egy normális rendszerben igazad lenne.

lüke 2012.01.31. 11:16:31

@knausz:
nem személyeskedünk:)

dr. Ringlósztár 2012.01.31. 11:17:36

"közszolgálati televízió műsorvezetője", ez melyik országban történt?

Balt 2012.01.31. 11:17:36

@is: Ja, jó is, hogy hozod a Botka familyt... :))

Szabad Gábor 2012.01.31. 11:17:42

Lehetne más

Bihari Ernő2012. január 30. 11:30

Egyet előre, kettőt hátra, távolodik az összefogástól az LMP.

www.vagy.hu/tartalom/cikk/1553_lehetne_mas

aszekelyek 2012.01.31. 11:18:10

@is: Ez a kirakat. Botka pedig a régiek keze alatt nőtt. Mesterházy is. Nem mentek azok sehová. :) Az öreglány sem. A frakcióvezető néni sem. Aki ma fiatal és köze se volt egy párthoz sem, az esetleg lehet olyan baloldali, aki nem gyanús. Aki az elmúlt nyolc évben a szoci kormányzás alatt velük volt, már meg van rontva. Másképp nem ment.

fepe 2012.01.31. 11:18:43

@kpetya: Hát akkor magyarázd el egy LMP meg egy DK szavazónak, hogy miért is kellene Lendvai Ildire szavazni. Mert ezt nem veszi be annak az 5-7%-nak a gyomra teljes egészében akiket az MSZP már félig magáénak is érez. És itt rontották el a matekot. Mint ahogy egy közös miniszterelnök sem tudom ki lehetne ami az összes ellenzéki pártnak (kivéve a Jobbik) megfelel és egyaránt teszi ré boldogan a voksát egy kisnyugdíjas, meg egy biciklis futár.
Nem azt mondom hogy nincs ilyen. Pusztán azt mondtam, hogy hiba van a számításokban. Én a magam részéről inkább egy középen előző és kiváró LMP-re voksolnék, aki elhatárolódik mindentől, azért hogy 2018-ban már komoly erő lehessen.
A DK-t meg végleg nem értem. Ha annyira nagyon egységes az elképzelésük meg a programjuk az MSZP-vel, akkor minek kellett elszakadni?

Balt 2012.01.31. 11:18:48

@szoja122: Ennyi? Ki volt közülük "kövérebb szem a láncban"?

kpetya 2012.01.31. 11:19:05

@sisszi:

balról előzni a fideszt? Sztálint hogyan elözted volna balról?

rockjano 2012.01.31. 11:19:36

Szerintem a lényeg hogy az LMP FELADTA 2014-et. Nekik most jobb ha Orbán MARAD.
2018-ra játszanak addig akarnak megerősödni. És tesznek nagyívben arra hogy nekünk választóknak ez mit jelent.

Ha így áll hozzá tehet akármit az én szavazatomra NEM számíthat.

Robinzon Kurzor 2012.01.31. 11:20:20

Azért lennének még kategóriák az összeborulás és a senkivel együtt nem működés között.
Azt lehetne mondani, hogy konkrét, az LMP számára vállalható ügyekben van együttműködés, akár valami minimum feltételek mellett.

A 2014-es választások (ha lesznek) az új választási rendszer miatt teljesen más stratégiát igényelnek, mint az eddigiek.
Ráadásul a Fidesz-kormány adminisztratív, hatalmi eszközökkel is minden lehetséges módon akadályozni fogja a számára kedvezőtlen eredmény kialakulását.

Számukra a fő fenyegetés a Jobbik. Az ország számára súlyos áron, de ezt kezelni fogják: mindig lesz annyi békemenet, IMF-elzavarás, EU-fikázás, ami éppen annyi szelet kifog a Jobbik vitorlájából, amennyivel a Fidesz előnye még megmarad.

Az LMP-vel meg nem az a baj, hogy nem áll össze az MSZP-vel (vagy bárki mással), hanem hogy a kritikákon túl nem tud valódi cselekvési alternatívát felmutatni, nincs kormányfő-képes embere.
A bázisdemokrata picsogás önmagában riasztó a választók számára: még aki demokráciát szeretne, azok is úgy gondolják, hogy vezetőre szükség van.

A lényeg, hogy szerintem jelenleg sokkal nagyobb az esélye annak, hogy csak egy közös lista tudja legyőzni majd a Fideszt.
Ha ebben a közös nevező csak annyi, hogy az új OGY megváltoztatja a választási törvényt, majd azonnal feloszlatja magát és egy arányos(abb) rendszerben induljon ki-ki külön, akkor ennyi lenne az együttműködés.

sisszi 2012.01.31. 11:20:57

@kpetya: jobbikot balról. nem a fideszt. a fidesznek nincs bal-jobb oldala. a fiesz A PÁRT :D

márta)) 2012.01.31. 11:21:08

Pártot alapíthat a Szolidaritás"

Azzal kapcsolatban, hogy az LMP hétvégi kongresszusán elhangzott: az ökopárt nem kíván más pártokkal együttműködni, és nem vesznek részt az ellenzéki kerekasztal munkájában sem, Kónya Péter elmondta: nem kívánnak beleavatkozni az LMP belügyeibe, de bízik abban, hogy a párt civil szervezetként kész partnernek tekinteni a Szolidaritást. Hangsúlyozta: meggyőződése, hogy érdemes lesz még beszélni az együttműködésről az LMP vezetőivel"

www.hir24.hu/belfold/2012/01/31/partot-alapithat-a-szolidaritas/

Nahát! Ez is megér egy szentmisét. Önbizalom van, nem kevés , sok.
Csak az a probléma, hogy politikusok nélkül - ahogyan ott fent írtam, olyan politikusok nélkül - nem fog menni.
gondolom.

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2012.01.31. 11:21:37

@aszekelyek: Hétvégén láttam Szily Katalin az Echo Tv-ben. Szánalmas látni ezeket a vergődő kifuserálódott embereket, akik vergődnek a morzsákon.

aszekelyek 2012.01.31. 11:21:56

@dzsaszper: nem vagy nagyon tájékozott:) @Szabad Gábor: ruz tiszálásnak hívtuk az mno-n és d. ibolya csinálta....aki végül az szdsz-szel indult egy listán......

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2012.01.31. 11:22:36

@márta)): EGyértelmű hogy pártot fog alapítani a Szolidaritás. Az MSZP ellenlábása lehetnek hosszú távon.

Kurgán 2012.01.31. 11:23:19

Jellemző, hogy olyanok mondják meg, hogy milyen is az LMP (fidesz szekértoló ill. új szdsz), akiknek már egyébként is erős pártpreferenciájuk van.
Az úgy hiányolt LMP-s karizmatikus vezető se hiányzik ám mindenkinek Gyurcsány és Orbán után.
Ha az LMP-nek össz. annyi a programja, hogy betartja a demokratikus játékszabályokat és rendbeteszi a pártfinanszírozást, akkor már nálam nyertek. Az elmúltnyócévnél meg Matolcsynál sokkal rosszabbul úgyse lehet csinálni.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.01.31. 11:23:21

@aszekelyek: a szakállast már elsütötték párszor, garantáltan nincs tömegvonzása. Vagy cidriztek tőle, ott a "Vörös Bárót Fordít Az Eke" fideszőrsben?

fepe 2012.01.31. 11:23:49

@sisszi: Pontosan. Egy 90-es évekbeli Fideszre lenne szükség, aminek a szerepére az LMP tökéletesen alkalmas. Nem igaz, hogy a homofób, bigott, keresztény kultusz nélkül nem lehet kialakítani családi meg arányos adózást ebben a k. országban.
Egyébként erre a szerepre a Fidesz sem teljesen reménytelen, csak liberálisabb irányba kellene hogy forduljanak és lérázhatnák már a KDNP-s koloncot (minek is kell az nekik?) a nyakukról. Rózsával, meg a többi elmeroggyanttal együtt. Több a káruk, mint a hasznuk. Nem hiszem el, hogy ez a Fideszesek közötti beszélgetések során nem merül fel.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.01.31. 11:26:15

@ciceró: őt én is láttam véletlenül. Érdekes látvány, amint nagy komolyan faggatnak egy 8 fős párttal és 18 főnyi támogatóval rendelkező pártvezért. Sz. Katin is látszott, tudja ő, ezt jól elb*szta: langyosnak elég langyos volt, g*cinek meg tán nem elég g*ci, így végleg kizuhant a nagypolitikából (s a nagy lóvéból).

aszekelyek 2012.01.31. 11:27:51

@szoja122: A 89-esben az van, hogy semmiféle macerálás nem érheti őket. Te meg azt se tiszteled? Hát ki mutasson jó példát a tömegeknek? Egyébként azokról a kommunistákról van szó, akik összeálltak a finánctőkével, tehát rosszabbak, mert az a fasizmus. Persze ők fasisztázzák Orbánt... Ez meg régi trükkjük. A Reichstag felgyújtása óta minimum.

ssi 2012.01.31. 11:28:43

@knausz:

"Török Gábor, akkor téved." no, no, óvatosan a szavakkal, ill. pontosabban :) mindenkinek van saját véleménye. utólag majd kiderül, hogy a ma 4-4.5 mill fő bizonytalanból mégis hányan fognak mégis elmenni szavazni

"Egyetértek. Legalább valaki gondolkodik.. "
és pl. azok is, akik ehhez a poszthoz is hozzáírtak :))) vagy szerinted nem?

"Most akár lehet újra a Fideszt választani. Nem fenyeget a kétharmad veszélye, mint 2010- ben. " 2010-ben sem a Fideszt választottad, hanem a Jobbikot

értékrend jó tág fogalom. van olyan része, amely személyiségünk miatt lehet stabil, de van olyan része, mely az életkorunkkal, vagy az életkörülményeink miatt változik. de fontos, hogy jól érezzük magunkat a bőrünkben és a környezetünkben is :)

szerintem érdekes és tanulságos is, ha eleget tudunk róla, mert
sok múlik a választókon is: miért hűséges vki adott párthoz/politikushoz, vagy miért fér bele egy kis kritika is és az miről szól, vagy miért inkább a teljes elfordulás...

nyünyüge 2012.01.31. 11:30:13

@aszekelyek:
Akik meg megjárták az mszmp-mszp-ből indulva majd' az összes létező pártot 1989 óta, de most ideiglenesen - amig hatalmon van - 4-8-...40 évig a Fidesz-Kdnp egyikében állomásoznak, ők nincsenek megrontva. Ők hitelesek és tiszták.

kpetya 2012.01.31. 11:30:17

@fepe:
ez a feladat a köv 2 évre, elmagyarázni és/vagy találni vki mást LI helyére ha annyira nagy szálka.
Szvsz nincs idő várni 2018ig, kösz nem kérek lukasenko lightból sem papa docból.

ha fidesz használni szeretné a tákolmányba rejtett fegyverét, akkor jól jöhet egy olyan párt ami nem jogutodja az mszp-nek.

ssi 2012.01.31. 11:31:17

@Szimba: "Nem győzöm leírni, hogy egy társadalom átlagos értelmi képessége, intelligenciája (értelmi, érzelmi), kreativitása, műveltsége, szociális érzékenysége határozza meg, hogy milyen a politikai elitje, kik kerülhetnek kormányra." @knausz: @ciceró: s elképzelhető-e, hogy a választók/civil mozgalmak felől indul el az elvárás a politikai elit felé, ami 1. nemcsak a zsebünkről 2. a politikusok tisztességtelenségéről 3. hanem a mi korszerűbb gondolkodásunkról, hozzáállásunkról is szólna?

további szép hetet mindenkinek :)))

aszekelyek 2012.01.31. 11:34:36

@Hepci: Tömeget hol írtam? Éppen bejutó, mérleg nyelve, retro szdsz-t írtam. Meg azt, hogy a bámészokat akarják lépre csalni, akiket hülyére tudnak venni és akarnak is.

kurgan 2012.01.31. 11:38:07

most igazat kell adnom Török Gábornak.
és szánalmas, ahogy a szoci-gyurcsány tábor és média az lmp-re és szavazóira ácsingózik, és megpróbálják előre rájuk fogni az ellenzék esetleges kudarcát. ahelyett, hogy tényleg elzavarnák a régi arcokat, vagy feloszlatnák magukat, bármi. mégegyszer: SZÁNALMAS.

sisszi 2012.01.31. 11:38:51

@fepe: lehet hogy alkalmas, ha összeszedik magukat. de nem gondolod komolyan, hogy a kdnp "kolonc" a fidesz nyakán? kicsit ostobák, de hát az eredményesség szempotjából nagyon is hasznos, ha egy pap buzdít szavazásra. pláne egy olyan országban ahol CSAK az érzelmek számítanak a választáson. ezt az "adottságot" szerintem nem cserélnék be semmiért. soha. jól megtanulta ezt Orbán 94-ben. pluszba hogy ez adja a kikezdhetetlen "jobboldali" státuszt. pedig...

nyünyüge 2012.01.31. 11:39:31

off- egy kis kikapcsolódás:

95 éve hunyt el a népies szecesszió mestere

Zrumeczky Dezső, Kós Károly egykori alkotótársa a múlt század fordulójának jeles, de méltatlanul elfeledett építészei közé tartozik. Bár csak tíz éve adatott alkotómunkára, a 95 évvel ezelőtt, 1917. január 31-én fiatalon elhunyt építészt életműve sokkal többre méltatná.

hg.hu/cikk/epiteszet/13827-95-eve-hunyt-el-a-nepies-szecesszio-mestere

preddy 2012.01.31. 11:40:12

Elegem van a pártok harcából, amely elsősorban nem értem, hanem a hatalmi koncért folyik! Gondolom ugyanígy van ezzel a mindegyik pártban csalódott több mint 50%, akik nem tétova tevék, csak egyszerűen nincs alternatívájuk.
Nem értem, hogy mi a baj a pártok összefogásával, ha ez nem Fidesz módra történik, a nagy hal és a kis hal példájára?
Mi a baj egy összefogással a közös érdekek mentén?

NWolf 2012.01.31. 11:43:58

@rockjano: Szerintem meg pont hogy nem adták fel, csak meg akarják akadályozni, hogy a vidéki, Fideszből kiábrándult szavazók a Jobbikhoz menjenek, ahogy történt ez az elmúlt 2 évben is, erre pedig csak az MSZP nélkül van esély. Az LMP-nek van egyedül esélye megakadályozni, hogy a Jobbik eszméi nagyobb teret nyerjenek, és hogy a csalódottak ne csak egy szélsőjobb meg egy tolvaj, leszerepelt pártot kapjanak alternatívaként a Fidesz ellen.

aszekelyek 2012.01.31. 11:45:34

@szoja122: szóban az szdsz is nagyon kóser volt... dumálni a szabadságról és lövetni az ellenzékre. Hagyjál már...
.
@nyünyüge: Akik fasisztázzák őket , azoknál bizony sokkal tisztábbak. Meg is vannak választva. Éppen a finánctőkével kardoznak. Amiiiiiiiiazért lássuk be, egyiknek se fért bele a bátorságába. A korrupt együttműködés viszont igen. Meg a félrenézés és aktív segédkezés a finánctőkének. Ők ugyan nem álltak az útjukba. BAjnai sem. Abban bizony nem a jelen kormánypártok a sárosak. Ami miatt abban a nyomorult helyzetben vannak milliók MAgyarországon. A xarátkenést sajnos velem nem fogod lenyeletni.

ssi 2012.01.31. 11:46:48

ez a jövő .. akár egy kis szelete is?

"1. Fogj egy papírlapot, és tetejére írd fel, hogy »2011«
2. Alá néhány sorban sorold fel, hogy mi történt 2011-ben veled, az országgal, milyen változásokat éltél meg (olyan dolgokra gondolj, amik kihatással voltak az életedre, ami számodra fontos volt)
3. Készíts egy fényképet magadról, kezedben a papírral, úgy hogy a lapon lévő szöveg olvasható legyen
4. Vasárnap estig küldd el a képet az info@negyedikkoztarsasag.hu címre, a levél tárgya legyen »évértékelő«.

A képekből keddre, még Orbán beszéde előtt készítünk egy nagy évértékelő galériát, csak hogy az igazság is rögzítve legyen."
mandiner.hu/cikk/20120131_negyedik_koztarsasag_csinaljuk_meg_az_emberek_evertekelojet

rockjano 2012.01.31. 11:48:00

@NWolf: Totál naivítás.

A vidéki kiábrándult szavazók nem az LMP-t választják túlságosan alternatív/liberális/városi nekik.

Valaki LMP szimpatzáns nézzen már rá a közvéleménykutatésokra könyörgöm. AZ LMP alig tudott növekedni az elmúlt időszakban és nem is fog 14-ig lesz egy 20-22% MSZP-DK és egy 10-12% LMP (max) ez a realitás...

Ha ez a politika MARAD ORBÁN MÉG 4 ÉVIG!!! Ezt akarjuk???

mókáné 2012.01.31. 11:49:35

@manyike:

Tartom a véleményem: ha Török Gábor azt hiszi, hogy a most nem szavazók, "egy elvileg könnyen aktivizálható tömeg", akkor téved.

"Most akár lehet újra a Fideszt választani. Nem fenyeget a kétharmad veszélye, mint 2010- ben. " 2010-ben sem a Fideszt választottad, hanem a Jobbikot."

Sokszor elmagyaráztam, miért. Egy, még mindig érteni, gondolkodni nem tudó embertömeggel az égvilágon semmit nem lehet kezdeni! Ha megfeszülünk sem.

"értékrend jó tág fogalom."

Nem. De nyilván másképpen gondoljuk: egy konzervatív ember sose szavazna balra!

NWolf 2012.01.31. 11:51:19

@rockjano: AZ LMP-nek már 2010-ben nagyobb vidéki szavazótábora volt, mint az SZDSZ-nek az elmúlt 10-12 évben, vidékpolitikájukat tekintve sokkal közelebb állnak a Fideszhez (aki saját elveit árulja el éppen) mint az MSZP-hez.

mókáné 2012.01.31. 11:51:37

@lüke:

És akkor leviszem a kutyát..

aszekelyek 2012.01.31. 11:52:41

@sisszi: A választás mindig érzelmi döntés. Mindenütt a világon. Ha esetleg nem tudtad volna. Mindenben. Pasiban is. Nem az eszed alapján választasz, hanem a tudattalanod vonz. Jó esetben. Ha nem, akkor baj van. Mert a ráció igen ritkán esik egybe cupidóval. Leszel szíves nem sinfelni éppen a magyarokat ezért ? Ez olyan , mint a bújtatott zsidózás , csak bújtatott magyarozás. Nem szerettek téged a magyarok? Az lehet.....

odamondom 2012.01.31. 11:54:37

Ahogy az MSZP nehezen tudja lemosni magáról az előző 8 év bélyegét, ahogy a DK-ra sötét árnyként borul Gyurcsány az öszödi beszéddel meg a brutális tömegoszlatással, úgy az LMP sem fog tudni kijönni abból, hogy a libsik, a szadesz utódjaként tartják számon ma őket sokan.
És ezek a stigmák akkori is működnek, ha nem igazak.
Összefogva (kellő távolságtartással, nem összeborulva) többre mentek volna.
Távolmaradás az ellenzéki kerekasztaltól az fidesz öko tagozata megbélyegzésel fog járni.
És akkor a fidesztől elfordulók szavazatainak lehet végleg búcsút mondani!

fepe 2012.01.31. 11:55:47

@sisszi: Egyrészt az emberek 10%-a sem mondható rendszeres templomba járónak, másrészt meg a KDNP 0-1% körül mozog tudtommal.
Az ország fiatalsága meg alapvetően liberális gondolkodású, ha tetszik, ha nem. Nem mondom hogy ezzel 2014-ben nyerni lehet, de aki hosszútávon gondolkodik, annak ebbe az irányba kellene lépnie. Pl.: LMP...

aszekelyek 2012.01.31. 11:58:26

@lüke: Azért is nem tudnak választani, akiknek van eszük, mert azt látják, hogy mekkora az ellenszél. Ennél jobbat kevéssé valószínű, hogy reálisan lehetséges várniuk. Kvázi, akármit is szavazok, úgyis az lesz, amit a pénzurak kikényszerítenek / kialkudnak a bármelyik kormányból. Ez öli a motivációt szerintem.

Balt 2012.01.31. 11:58:44

Na, a nyugger poltiszt is megszólalt az LMP-re válaszként:

"A Szolidaritás kész párttá alakulni
De csak ha nem alakul ki ellenzéki összefogás. Kónyáék engedély nélkül használják a lengyel logót." (Index)

Valami újat köll kitalálni, mert ez nem jött be...

aszekelyek 2012.01.31. 12:00:14

@fepe: vagy egy valódi liberális , fiatalokból álló párt felé. pl.

fepe 2012.01.31. 12:00:18

@kpetya: LI kiragadott példa volt. Egy LMP szimpatizáns számára mondjál nekem 100 db szimpatikus szocialistát. De lehet 10-et sem tudsz. Plusz kit raksz a listára? Vannak olyan régi káderek akik megkerülhetetlenek az MSZP-nél. Ha ők nincsenek a parlamentben, akkor az már nem is MSZP.
Az meg hogy arra épüljön a 2014-es 4-5 pártot összefogó koalíció kormányprogramja, hogy "csak ne megint a fidesz", hát nem hiszem hogy jó irányba vinne. Pár hónap és jöhetnének az új választások. Amiben minden kicsi párt alaposan le is amortizálná magát... Ld.: SZDSZ.

mókáné 2012.01.31. 12:04:00

@Török Gábor:

"T.G., közvélemény-kutatók, egyéb szakemberek is a "bizonytalan szavazók" elnevezést használja, legfeljebb hozzáteszik: most éppen a politikától elfordulók/megcsömörlött .. de elvileg könnyen aktivizálható tömeg "

Véleményem szerint a mostanra passzív szavazók, érdektelenek, és sem elvileg, sem gyakorlatilag nem aktivizálhatók!

Ha arra gondol, hogy az LMP kivitte az utcára az embereket, karácsony előtt, az nem akkora tömeg, és azt is meg kéne kérdezni tőlük, kinek a hívására mentek.

ssi 2012.01.31. 12:04:22

@knausz: akkor még egy picit ..

T.G. "Fidesztől elforduló réteg egyelőre passzív, bizonytalan, s ha a későbbiekben sem lépi át tömegesen az egyre mélyebb szakadékot,még az is lehet, hogy egy választási szituációban leginkább a Fidesznek lesz esélye megszólítani."

Timi írta az enyémre ""pl. soha nem volt ennyi bizonytalan""

Soha nem volt ennyire érdektelen! Nem egészen ugyanaz."

az "érdektelen"-t nem értem, s azóta se ... a mozgósíthatóság meg majd kiderül :)

én is tartom: az értékrend tág fogalom .. de pl. a politikai részében sem csak bal/jobboldal kérdése ..

s az emberek valóban nagyon különböznek egymástól .. de így szép az élet :)

további szép napokat neked is :))

sisszi 2012.01.31. 12:05:33

@aszekelyek: "tudattalanod vonz". aha. értem én: Freud már annyira a kultúránk része lett, mint az oxigén. ezt elérni 100év alatt nem semmi.

aszekelyek 2012.01.31. 12:05:43

@konrada: Valami pontosabbat az elég demokratikus fékről ? Mi lenne elég?

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2012.01.31. 12:07:55

@manyike: A magyar civil mozgalmak, melyek a poltika mezőjábe tévednek, eddig haszonszerzésről, a vezetői garnitúra jövedelmi helyzetének megszilárdításáról szóltak.
Reméljük a jövő nem ilyen lesz.

A Szolidaritás az egyetlen ami talán mérhető párttá tud alakulni. A MIlla csoport és a 4K! nem tudja átlépni az ingerküszöböt. Egy-két facebook oldallal meg bloggal nem lehet pártot építeni.

ubul2000 2012.01.31. 12:09:02

@fuhur: menj innen a sunyiba trollkodni

Times New Roman 2012.01.31. 12:09:35

Az LMP-nek eleve az minusz szavazatokat jelent, hogy ezt a kérdést (hogy ti. kokettáljanak az MSZP-vel) egyáltalán megbeszélés tárgyává tették. Ez nagyon de nagyon rossz ötlet volt a részükről.

aszekelyek 2012.01.31. 12:10:08

@Hepci: cidrizni? Írtam, hogy oda fog dörgölőzni a végén, ahol bejuthat a kormányba. Lassabban írjam? -ezek szdsz jellemzők. @sisszi: A világ összes egyetemén reklamálj. Ne nálam. Még nem bizonyította senki az ellenkezőjét. A reklámpszichológia is alapvető tézisként kezeli. Itt Orrba szájba kognitív disszonanciáztak némelyek, nem is olyan rég. A 100 év alatt már többen is voltak a tudományban. A jungiánusok sem tagadják ezt, tudtommal. :) Vonassuk vissza vele? Nem zaklatták eleget a fasiszták és a szakma , amikor élt?

hoplita 2012.01.31. 12:10:14

@Könnyen elkaptuk, uram!:
Verd anyádba a túrós faszod.
Az a te műfajod.

mókáné 2012.01.31. 12:10:48

@manyike:

T.G. "Fidesztől elforduló réteg egyelőre passzív, bizonytalan, s ha a későbbiekben sem lépi át tömegesen az egyre mélyebb szakadékot,még az is lehet, hogy egy választási szituációban leginkább a Fidesznek lesz esélye megszólítani."

Ez egy másik tészta. Nem ugyanaz, amelyikből eddig szeleteltünk!

A Fidesztől elforduló réteg, nem passzív, hanem gondolkodó állásponton van és aktívan elmegy szavazni a Jobbikra.

ulrike (törölt) 2012.01.31. 12:13:49

Hmm, azt hiszem, ez tartós gumicsont lesz, eltart 2014.-ig.
1. Elfogadható TG számvetése.
2. De Varánusz érvelése is, vagyis attól még nem szavazok egy bizonyítottan agyamentre, hogy egy másik, az agyamentség bizonyításában egyre jobban teljesítőt lecseréljek. A csere sokba kerül, nincs is semmi értelme, csak önámítás.
3. Még jobban egyetértek @Szimba: által fogalmazottakkal. Azt hiszem, egyre megy, hogy az LMP milyen stratégiát választ, nincs meg a kritikus tömege, okosak, szimpatikusak, de nem látok erős társadalmi beágyazottságot.
4. A kérdés az, ki és milyen mértékben fog osztozni a jelenlegi bizonytalanok táborán. Most mintha úgy nézne ki, majd mindegyik ellenzéki párt azt gondolja, nélküle semmi nem fog történni. Nyilvánvaló mértékvesztés mindegyik részéről.
- Ki ez a bizonytalanok tábora? Én az utcán mindkét oldalon többnyire az idősebb generációt véltem felfedezni. Mi a fiatalság preferenciája? Kellenek nekik ezek a maiak? Biztos az, hogy csak és csakis ugyanezeket a pártokat látjuk 2 év múlva is a választási arénában?
- Biztos az, hogy Fidesz ellenes lesz mindhárom jelenlegi ellenzéki szereplő (külön-külön vagy összefogva), és a Fidesszel nem hajlandó összefogni egy még nagyobb veszélynek ítélt ellen?
- Biztos az, hogy ugyanazt a garnitúrát látjuk minden jelenlegi párt csúcsán amelyiket most látjuk?
- Biztos az, hogy a Fidesz nem képes változtatni a jelenlegi trenden? M
ég van két éve. Ha komolyan gondolja a váltást, még éppen időben tette.

fepe 2012.01.31. 12:14:49

@aszekelyek: Hát ez az. Szerintem nincs egy olyan ország az EU-ban ahol 1990 óta nem volt egyetlen egy liberális párt sem. Elég nagy az űr. Ki lehetne tölteni úgy érzem...

hoplita 2012.01.31. 12:15:24

@ubul2000:
Nem merik, mert nincs meg a 6-os karton, és mivel az a perdöntő bizonyíték, így inkább ezt a "együttműködő" dumát nyomatják.
Ez jogilag védett....:))

ubul2000 2012.01.31. 12:17:23

@kirsten:
"demokratikus ellenzéket"

Demokratikus? Ugyan már pubi! Maradj csak az ellenzéknél, az is elég lesz.

EsteeSatmary 2012.01.31. 12:19:04

@aszekelyek: nekem az LMP az SZDSZ Fidesz kötelékéhez tartozó uj néven ujjáalakult része. Egyszer már iratm, hogy a szocik a nagy barátkozási hajlamukat igazán felülvizsgálhatnák- hiszen az SZDSZ halálos ölelése nagyban közrejátszott a bukásukban. Nem volt rá szükségük, de nagyon demokraták akartak lenni. Az LMP bármikor szivesen köt választási szövetséget a Fidesszel. Erre vannak kitalálva.
Ahogy vannak fizetett tüntetők, ők a fizetett ellenzék.

novákandris 2012.01.31. 12:21:26

Soha többé Lendvai Ildit
Soha többé Hiller Istvánt
Soha többé Szekeres Imrét
Soha többé Kiss Pétert
Soha többé Veres Jánost

Az a politikai erő, ami mögött ezek a "korrupt, buta és kártékony bogarak" állnak, rám csak taszító erővel bírhat.

sisszi 2012.01.31. 12:22:48

@aszekelyek: ?? nem akarok reklamálni.a "totem és tabu" nagyon tanulságos :) ajánlom neked is:))). de hagyjuk Freudot. finomítanék az előző érzelmeken alapuló választások kijelentésén, mert látom a tudatalattid nagyon kiakadt :D. szóval az érzelmek mértéke nem mindegy. ennyi. nagy veszélyeket hordoz magába a túlzott bevetése. (tudna mesélni Freud is róla igen)

mókáné 2012.01.31. 12:24:07

@manyike:

"akkor még egy picit .."

Van Kumin Ferenc, jobbról, és van Tóta W. Árpád, balról. Egyikkel sem tudok azonosulni, de ha csak ketten lennének alternatíva és én egy aktív szavazó vagyok, akkor:

Kumin Ferencre ikszelnék. Egyszerűen képtelen voltam Tóta W. liberalizmusával azonosulni! Képtelen. Pedig megpróbáltam.

hoplita 2012.01.31. 12:31:33

@NWolf:
".... csak meg akarják akadályozni, hogy a vidéki, Fideszből kiábrándult szavazók a Jobbikhoz menjenek..."

Mission impossible...csak megsúgom.:))
Főleg egy olyan pártnak, amelynek kevesebb a tagja, mint ahány szervezettel az említett nácikok rendelkeznek.:)))
De mindent bele...:DD

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.01.31. 12:38:59

@aszekelyek: hun lesz a mérleg nyelve? Vagy Házmester addig beéri a Viktátort?
A szakállas 1 jelentéktelen alak, persze, tán másfél angströmmel jobb, mint a pandantja, Debreczeni "gyurcsányseggbenmegbújt" József. Már a jelentékteleneket is meg akarja karaktergyilkolni a fideszmókusőrs?
Szét fogtok így forgácsolódni... :D

etwas kultur muss sein 2012.01.31. 12:39:37

Gábor, kár ennyire ajvékolni az LMP-ért... Hülye a magyar választó, de annyira nem, hogy ezek valaha is kitörjenek a törpepárti státuszból. SZDSZ 2

dr. Bubó 2012.01.31. 12:45:54

@novákandris: lassan már ezeket is megváltónak fogod látni... viszonyítás kérdése

Yankee Z 2012.01.31. 12:48:22

Alapvetően egyetértek az írással. Az LMP nem döntött rosszul. Ha pedig mégis szövetségre kell lépnie, még van rá ideje. A legfontosabb, hogy a "lehet mást" mint pozíciót végre kitöltse egyértelmű tartalommal. Bővebben: policity.eu/index.php/elemzesek/belpolitika/item/lmp-elodazott-szoevetkezes

Pekkarin 2012.01.31. 12:50:42

Sose fogja legyőzni a LMP az MSZP-t, mert ehhez a DK-t is le kell. Az MSZP-t meg az idősek támogatják: www.hirperec.hu/index.php?mainmenuid=2&submenuid=3&contentId=10515

De felőlem lehet másképpen is a dolog, csak a realitások talaján szeretek maradni.

sisszi 2012.01.31. 12:56:25

Kedves Török Gábor. most nézem az utolsó jobb-bal elmélkedés a 101-es bejegyzés volt:torokgaborelemez.blog.hu/2010/03/18/101_ki_a_bal_ki_a_jobb
még volt MDF és már a 433-nál tartasz!
Lassan érik egy új, a 2/3-os paradigma tükrében érdekes lehet ez a téma

Balt 2012.01.31. 13:06:09

@aszekelyek: Nézem a listát én is. Most komolyan, ezzel szeretik égetni magukat?? Talán ha 3 Fidesz-tag van köztük, a "holdudvarba" meg tán még Kapolyi is beleférne a fenti válogatási "elvek" szerint, úgy fest, tényleg. :))

Balt 2012.01.31. 13:09:51

@lüke: Azt mondtad, CB a végét járja...

graycivil 2012.01.31. 13:12:21

"Érdekes pont Matolcsy egyik korábbi vagyonnyilatkozatában

Matolcsy György 2010 előtt az Unicredit bank tanácsadójaként dolgozott. Szerződése 2010. májusában megszűnt, a tény mégis új megvilágításba helyezi, hogy az Unicredit bank külföldi központú pénzintézetként kezelheti az állami kézbe került pénztári vagyon jelentős részét - írja a szerző."

vastagbor.blog.hu/2012/01/31/matolcsy_es_az_unicredit

ssi 2012.01.31. 13:12:30

@knausz:
Kumin-szimpatizánsok közt is sok eltérés lehet egyéb kérdésekben

amúgy nemcsak a jobboldaliak gondolkodnak, ill. nemcsak nekik vannak normális értékrendjeik. sok ballib csalódott a szoci-szdsz-ben és szeretne vállalhatóbb pártokat a baloldalon és sokszínű politikai palettát is

ha mi választók fejlődünk, képesek-e erre a pártok is, vagy egészen újnak lehet ez csak érdeke?

többször volt téma itt a blogon, hogy a jobb-baloldal megkülönböztetése min alapul, mert a programjukon már kevésbé, de pl. a korrupció is mindenhol és nagyban megvan, de L: @sisszi: 2012.01.31. 12:56:25 :))))

és tanulságos, érdekes :) ulrike: 2012.01.31. 12:13:49 is ..

ssi 2012.01.31. 13:17:17

@poszt:
LMP:
- jelen: politikai megfontolások
- jövő: bizonytalan realitások
- végre dönteni-e kellett. megtette: egyedül indul 2014-ben
- most középen van űr a politikai palettán
- meg sok a bizonytalan, a politikai elitben csalódott szavazó
- sokak szerint 2014-ben nyerni nem tudnak, de erősödni talán
- sokak szerint bármi s sok minden történhet még a következő hónapokban

bariga 2012.01.31. 13:20:44

Érdekes figyelni, hogy mennyire homlokegyenest ellenkező vélemények vannak az LMP-ről. Pedig a borzalmas Jobbiktól eltekintve ők most az egyetlen párt, ahol még viszonylag fiatal, nem lejáratódott politikusok vannak, nem úgy, mint Fideszben, MSZP-ben DK-ban. Talán éppen ez a hátrányuk is, mert őket nem képezte ki senki,mint anno a mostaniakat. Akkor lehet belőlük valaki, ha valaki betanítja őket profinak. Érdekes lesz figyelni, hogy valóban egyedül maradnak-e, mint alternatíva a mai bizonytalanok számára. Vagy van még idő, hogy jöjjön egy egyéniség a ködből.

panelburzsuj 2012.01.31. 13:23:39

@manyike:

"ha a kormány hirtelen átlátható, őszinte, jól előkészített, társadalmi párbeszéden alapuló stb. politizálásba kezdene, akkor az emberek megértenék és elfogadnák, hogy ez miért jobb

az ellenzék erről csak mesélni tud, bemutatni alig - hatalom nélkül"

Hát akkor meséljen a korábbi kormányzásairól. Már ha volt neki ilyenje ...

Mesél? Nem mesél. MSZP sem, DK sem. Egymásról pláne nem. Főellegség a a Patás! - nem bonthatjuk meg (amúgy már tök fölbomlott) sorainkat ...

A Jobbik a "cigánybűnözés" és a "politikusbűnözés" együttes hangoztatásával erősödött meg. Aztán a második vonal mintha elhalkult volna.

Az LMP (Schiffer) meg följelentette Gyurcsányt.

Én úgy vélem, hogy az eddigi kormányzó pártok konkrét bűneiben van még bőven "népszerűségszerzési" tartalék. Az is eléggé érthető, ha a jelenlegi hatalmi helyzetben (Szalonnanmária-Polt-Handó etc.) csak nagy-nagy óvatossággal "piszkálgatódik" ez a szaranytartalék.

Nem állítom, hogy a Lehet Más a Politika lesz a "nagy leleplező". Hogy meglesz bennük a bátorság és a képesség. De az elég egyértelmű, hogy a "mihez képest más" kézzelfogható bemutatására aligha van alkalmasabb terület a tágan értelmezett "politikusbűnözés" tételes kiteregetésénél.

(Pártfinanszíozás, közbeszerzés, pályázatok, lex akármik, "holdudvarok" ... )

Betelgeuse-2 2012.01.31. 13:26:26

Az LMP impotens jóindulatú dilettánsok gyülekezete. Nincs közöttük egy tökös gyerek sem. Tegnap este úgy hebegett-habogott Jávor Benedek az Egyenes Beszédben, hogy még nézni is kínos volt. "Válllania kell a 2006 őszi eseményekért a politikai felelősséget az MSZP-nek és a DK-nak" (a DK hogy jön ide? még nem is létezett akkor). De hogy mi a túrót kéne csinálnia az MSZP-nek és a DK-nak ahhoz, hogy az LMP leereszkedjen hozzájuk, arra csak kínos mellébeszélés volt a válasz.
Áh. Megalszik a szájukban a tej. Ezek akarják Orbánt és Lázárt legyőzni? Se hús, se hal. Mintha 15 kispapot küldenél be az amfiteátrumba Maximus és társai kardja elé...

Szalmonella 2012.01.31. 13:29:06

Nem tudom, mirre alapozza az LMP azt, hogy nem a szövetségkötés a helyes irány? A bp-i II. kerületi időközi választáson az derült ki, hogy az LMP-s jelölt szavazóinak nagy része a második fordulóban az MSZP-s jelöltre szavazott. Karácsony Gergely 15,5% helyett kapott 6,4%-ot, Lévai Katalin pedig, 22% helyett 30,5%-ot. Nem lenne logikus az összefogás?

Betelgeuse-2 2012.01.31. 13:29:10

@bariga: Nincs egyéniség, aki a ködből jönne. És nincs idő se. Hacsak nem ők majd 2025-ben akarják leváltani Orbánt. Ha meg profik lesznek, akkor oda a Lehet Más a Politika idealista és naív eszméje. Már így is kezd oda lenni. Egyszer pragmatikusnak mondják magukat, másszor meg a nagy elveikre hivatkoznak.
Áh. Eltűnnek így a süllyesztőben. Súlytalanok. A 4K többet fog elérni náluk.

lüke 2012.01.31. 13:30:33

@Balt:
?
azt írtam pajzsmirigy rákkal operálták,olvastam a die weltben,még decemberben
s, hogy jó prognózisu,s be is tettem
en.wikipedia.org/wiki/Thyroid_cancer

preddy 2012.01.31. 13:30:47

@bariga:

Pont ezért nem lesz belőlük senki...
A karrier diplomaták mintájára karrier politikus képzést kellene indítani, nem pártalapon. Majd ha végeztek, válasszanak ízlésük, elkötelezettségük szerint!
Apropó, nem az MSZP, nem a DK, nem a Fidesz a csibész, hanem az emberek. A pártok felelőssége hogy állítanak fékeket vagy engedélyezik a szabad rablást!

Betelgeuse-2 2012.01.31. 13:31:59

@Szalmonella: Teljesen igazad van, Karácsony meg eláshatja magát. Az első forduló előtt kijelentette, hogy nem indul, és a másikat támogatja a másodikban, ha az mszp-s előtte végez. Aztán mi történt? Arra hivatkozik, hogy "úgyis esélytelenek vagyunk együtt is, ezért nem lépek vissza".
Hányni kell ettől.
Mondom: nem tökös gyerekek. Nincs vér a pucájukban. Jajajaj, nehogy megérintsen egy mszp-s, mert rögtön teherbe esek!!!!

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.01.31. 13:33:11

@manyike: talán az lehet, hogy a balos férfiak balra hajtják, a jobbosok meg jobbra. A nőknél tanácstalan vagyok. :D

Diocles 2012.01.31. 13:37:54

Eléggé az LMP felé hajlik a poszt, de ezt már megszoktuk ;)

Pár megjegyzés:

1. A tisztelt hozzászólóknak szövegértelmezési problémáik vannak?

Ugyanis még Jávor szerint is csupán elhalasztották az MSZP-dilemma megoldását, az esetleges választási együttműködés megfontolását 2013-ig... Innen pedig már meglehetősen ismerős a történet, nemde?

Ez pontosan az a pálya, amelyen már egy a mai LMP-nél jóval erősebb, szervezettebb, beágyazottabb párt a nullára morzsolódott le...

2. Az MSZP-t természetesen nem tudja megelőzni az LMP, az MSZP (+DK) a baloldal hegemón pártja marad, Jávor Benedékek kisebb, alárendelt partnerként csatlakozhatnak majd 2013-tól.

3. Kérdés, h miként fognak erre reagálni majd akkor az így behülyített reménybeli exjobbos szavazók? :) Korrekt ez a taktika?

4. Az LMP lépése viszont annyiban már most kihat a nagypolitikára, h ügyesen megtorpedózták Kónyáék Ellenzéki Keresztasztalát... Amely szerintem zseniális ötlet volt, rá lehet volna ülni a nyugati kritikákra, h lám-lám, itt újra 1989 van, újra fel kell lépni a "diktatúra" ellen, és ekként meg lehetett volna teremteni egy a Fideszt is maga mögé utasító erőkoncentrációt. Amely további lemorzsolódást, elbizonytalanodást okozhatott volna a Fidesz-táborban.

Így most ennek lőttek, hiszen a világ röhejére az utódpárt és a DK fog "EKA-zni".
Az LMP a legütőképesebb ellenzéki kezdeményezést lőtte ki, nemhiába lettek meg egy éjszaka alatt azok a bizonyos kopicédulák :)

5. Egy magyar Tusk-párt kellene ide, láthatóan van rá igény, nekem is lenne rá igényem, de ezt a szerepet nem fogja tudni betölteni az MSZP-vel való formális (!) szövetségkötést 2013-ig elhalasztó, ökoszocialista értelmiségi párt.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.01.31. 13:44:25

@Diocles: ne spekulálj, elébb-utóbb úgyis kiderül, hogy TG Jobbik-szoponc. :D

panelburzsuj 2012.01.31. 13:45:02

@Diocles:

"magyar Tusk-párt kellene ide, láthatóan van rá igény, nekem is lenne rá igényem, de ezt a szerepet nem fogja tudni betölteni az MSZP-vel való formális (!) szövetségkötést 2013-ig elhalasztó, ökoszocialista értelmiségi párt"

Te látsz nagypolgári-kapitalista-globalista vonásokat az LMP-ben? Hogy ilyenné szeretnének lenni, csak nem megy nekik?

mókáné 2012.01.31. 13:48:33

@bariga:

"Akkor lehet belőlük valaki, ha valaki betanítja őket profinak. "

Miért nem élnek a lehetőséggel? Miért nem él az LMP? Vannak hozzáértő politológusok, kommunikációs szakemberek, akiktől megtanulhatnák. Tréningek során át. Bárkiből lehet valaki, ha felnő a feladathoz!

@Karácsony Gergely:
Miért nem alkalmazza az elméletet?

"Érdekes lesz figyelni, hogy valóban egyedül maradnak-e, mint alternatíva a mai bizonytalanok számára."

Jelenlegi állapotukban senki számára nem lesz alternatíva az LMP.

"Vagy van még idő, hogy jöjjön egy egyéniség a ködből."

Nincs.

bedefiafrici (törölt) 2012.01.31. 13:51:23

Mit lehet tudni Kumin értékrendjéről?
Én annyit látok, hogy egy fizetett mellébeszélő. Azoknak árt a legtöbbet, akik fizetik.

cellimega 2012.01.31. 13:52:26

@Török Gábor:
Nem lehetne bevezetni a kommentek lájkolását? Nincs időm végigolvasni ennyi hozzászólást, pedig sok jó gondolatot találni.

A demográfiai folyamatok is TG álláspontját támasztják alá: az MSZP szavazóbázisa most hal ki tömegesen (fényes szelek nemzedéke), a fiatalok között 0 közeli a támogatottságuk.

Egy ennyire kompromittálódott párttal összefogni öngyilkosság szerintem.

Ha baloldali lennék (egyenlőségpárti), az LMP-re szavaznék. Az egyetlen következetesen baloldali párt a parlamentben. A másik 3 (MSZP, DK, Jobbik) csak felhasználják a munkásembereket céljaik elérése érdekében.

Az, hogy patrióták, egyáltalán nem mond ellent a baloldaliságnak. A mi "nyugatos" írástudóink elhallgatják előlünk azt, hogy a nyugati mérsékelt baloldal nem idegenkedik saját hazájától. Ezt Gyurcsány is felismerte, de nem tudott hiteles patriótává válni botrányos beszéde miatt.

mókáné 2012.01.31. 13:53:12

@bedefiafrici:

"Mit lehet tudni Kumin értékrendjéről?"

Pont olyan, mint a férjemé.

Diocles 2012.01.31. 13:53:54

@panelburzsuj:

inkább azt látom, h mások akarnak afféle magyar Tusk-pártot belelátni az ökoszoci LMP-be (pl. a Véleményvezér agitproposa), és ez kelt némi illúziót egy konzlib alakulat iránt vágyakozók körében.

graycivil 2012.01.31. 13:55:05

"És mi lesz, ha jön a gazdasági szükségállapot?

Az 1992-es svéd válság és rendezése veszteségeit az éves GDP 2 százalékára becsülik. A 2001-es argentinét a GDP 40-60 százalékára. El lehet dönteni, melyik úton akarunk járni, vagy egyáltalán rá akarunk-e lépni erre az útra."

hirszerzo.hu/velemeny/2012/1/31/Es_mi_lesz_ha_jon_a_gazdasagi_szuksegallapo_74SSKN

ssi 2012.01.31. 13:56:02

@Hepci: ha tudnám, hogy a férfiak mit hajtanak .. :)) talán tudnék a női frontról informálni

@panelburzsuj: LMP-től milyen program lenne hiteles és az ország jövője szempontjából hasznos? mit tudhatnak a valós hatalom titkolt dolgairól/kísértéseiről tapasztalatok hiányában?

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2012.01.31. 13:56:39

@Szalmonella: A két párt együttesen is simán kikapott. Ennek így nincs sok értelme. Jávornak igaza van, teljesen mindegy hogy másfélmillió balos szavazót 2 részre vagy 5 részre osztunk, attól nem lesz több szavazó.

lüke 2012.01.31. 14:01:42

@panelburzsuj:
jaj ,ne légy mán szörszál hasogató
én úgy szeretném belelátni

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2012.01.31. 14:03:53

@graycivil: A fordulat úgy tűnik megtörtént. Amíg a hívek itthon leköpködik az EU-t és ünneplik a levert szabadságharcot, tegnap a miniszterelnök áldását adta a paktumra. Szerencsére meggondolta magát.

Diocles 2012.01.31. 14:06:06

@ciceró:

persze, ebben igaza van, csakhogy nem ez volt a fő kérdés ez évben ellenzéki összefogás-ügyileg, hanem az EKA-ban való részvétel.

az LMP szempontjából mitől lesz jobb, ha csupán 2013-tól kötnek szövetséget az MSZP-vel, mondjuk a közös egyéni jelöltekről?

az addig esetleg behülyített exjobbos szavazók akkor majd hűségesen ki fognak tartani mellettük, és azt fogják mondani, h frankón csináltátok, fiúk? :)

dzsaszper 2012.01.31. 14:06:30

@is: Kuminnak valóban lehetett befolyása a KEH személyi állományára.

De a köztársasági elnök intézményében az elnök döntései (politikai vétó, előzetes normakontroll) az igazán erősek. Ott legfeljebb egy-egy anyag előkészítetlenségével lehet játszani, de Sólyomból kinézem, hogy pár óra alatt akkor is megírja a saját indítványát...

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2012.01.31. 14:06:41

@knausz: Egyébként van még idő hogy előjöjjön egy ember, aki kihívhatja érdemben a miniszterelnököt.
Előrehozott választás szerintem nem lesz.

bariga 2012.01.31. 14:07:42

@preddy: a képzés jó ötlet! De ma Magyarországon ki lenne a tanár? Még abban sincs egyetértés , hogy a fű zöld-e.

Az eddigi pártok látszólag engedélyezték az embereiknek.

bariga 2012.01.31. 14:09:43

@Betelgeuse-2: Lehet, hogy eltűnnek.
A 4K viszont még a ködben van, vagy rosszul látom?

mókáné 2012.01.31. 14:12:22

@bariga:

"OK, akkor? "

Rendben van a hozzászólásod, persze, az LMP nagyszerű szakemberek segítségével lehetne egyéni párt, választható és szimpatikus.

De így van ez mindennel. Egy metszőollóval, ha el akarod adni: kell hozzá a körítés!

El kell hitetni a választókkal/vevőkkel, hogy nekik pontosan erre a pártra/erre a metszőollóra van szükségük, mert kitűnő vétel, és mert nem lesz több alkalom.

sisszi 2012.01.31. 14:13:31

@manyike: igen nagyon érdekes ez a jobb-bal téma. és érdekes, hogy egy új még "tini" párt generál ilyen vitákat. de az is érdekes, hogy egy politológus @TörökGábor egy félmondattal elintézi ezt , minket persze a levegőbe hagyva, semmiféle "megnyugató" magyarázat nélkül:)): az Lmp a "Fidesztől balra álló ellenzéki erő" MIÉÉÉRT??? ezt írta Török Gábor a 101.bejegyzésben 2010.márc.18-án: "Ebben a vitában én azokkal értek egyet, akik szerint lehet értelme balról és jobbról beszélni, csak pontosan tisztázni kell, mit is értünk alatta." tehát kedves Gábor, tisztázzuk mit is értettél alatta ebben a posztban. köszönjük!

panelburzsuj 2012.01.31. 14:13:45

@manyike:

"mit tudhatnak a valós hatalom titkolt dolgairól/kísértéseiről tapasztalatok hiányában"

Én azt gyanítom, hogy sokéves környezet- és jogvédős múlttal azért akadt már lehetőségük szembenézni csábítással és fenyegetéssel is.

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2012.01.31. 14:14:06

@Diocles: Én nem indulnék közös listán senkivel. Ha az a következménye hogy a Fidesz marad, hát marad. Ideje felnőni a választóknak.

Hohó60 2012.01.31. 14:14:09

@Betelgeuse-2: teljesen igaza volt Karácsonynak, hogy nem lépett vissza. Akkor végképp összemosódnának az MSZP-vel, de Lévai tulajdonképpen még ennél is nagyobb veszélyt jelentett rájuk nézve, hiszen ő szellemiségében sokkal inkább a gyurcsányista erőkhöz köthető, akik ma tulajdonképpen az SZDSZ utódjának számítanak a magyar politikai palettán.
És innentől kezdve pedig már az veszély fenyegetné az LMP-t, hogy a Gyurcsány-párthoz kötik őket.
Márpedig ma Magyarországon bármilyen politikai vonulat azonnali halálát jelent, ha Gyurcsánnyal, az SZDSZ-szel, vagy a DK-val hozzák akár csak összefüggésbe is.

Bármilyen esetleges változást Gyurcsány személye, illetve az SZDSZ-veszély fennállása meg fog akadályozni 2014-ben.

panelburzsuj 2012.01.31. 14:17:43

@lüke:

Oké, szeretnéd - de remélem, hogy mégse sikerül ... :)

mókáné 2012.01.31. 14:18:42

@ciceró:

"Egyébként van még idő hogy előjöjjön egy ember, aki kihívhatja érdemben a miniszterelnököt. "

Se idő, se ember. De itt az LMP nagy esélye, mert még sugározza őket a tévé, még megjelennek, még írnak róluk.

Eddig nem tudtak élni a lehetőséggel. Ha Sólyom László olyan örömmel üdvözölte őket a parlamentben, ha látott bennük fantáziát, akkor nem érzik, hogy ez kötelezi őket?!

ubul2000 2012.01.31. 14:18:44

@ciceró: vagy te, vagy én interpretálom rosszul a dolgot. Orbán fő kifogása az adóharmonizáció volt, ez kimaradt a mostani megállapodásból....

("A csomag négy hasznos elemét az új szerződés tartalmazza, az ötödiket, az adóharmonizációt azonban - ami Magyarország számára elfogadhatatlan lett volna - nem." -Index)

panelburzsuj 2012.01.31. 14:21:40

@Hohó60:

"tulajdonképpen az SZDSZ utódjának számítanak"

A népnemzeti folklórban. Zsidó-zsidó.

Amúgy Elek István az egyetlen "obsitos" képviselő a csapatban. Ő meg talán nem az a kiköpött szadeszos.

Diocles 2012.01.31. 14:22:33

@ciceró:

közös lista nem kell, "csak" közös egyéni jelöltek.

ez a gyakorlatban azt jelenti, h az LMP-nek el kell fogadnia, h az egyéni választókörzetek többségében az MSZP-DK jelöltek mögé sorakozik fel, legalább hallgatólagosan.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.01.31. 14:24:59

@knausz: minek ehhez felnőni?
A politikában az a feladat, hogy légy g*ci. Erről szól a politikai elemzés (itt) is: ki az ügyesebb ebben technikailag?

nedudki74 2012.01.31. 14:25:11

Max. az LMP szavzóinak a véleménye számít. (Én - jobb híján - rájuk szavaztam). Amikor olyanok átkozzák és temetik a pártot, akik nyilvánvalóan más pártra szavaznak, annak az LMP szempontjából nincs sok jelentősége.
Ha összeállnának most az MSzP-vel, DK-val semmivel nem lenne több szavazójuk 2014-ben, mint most, legfeljebb elvesztenék a maiak egy részét.
A választás 2014-ben lesz, addig nőhetnek, és talán jobb helyzetben is köthetnek alkut. Majd akkor derül ki, hogy kivel lehet és kivel kell. (A választási rendszer is változhat, lehetnek új pártok, a maiak támogatottsága is nyilván változik). Semmivel nem lesznek rosszabb helyzetben, mint most, de lehetnek sokkal jobban. Én pártlistán csak akkor szavazok rájuk, ha egyedül indulnak, de elvileg nem zárom ki, hogy egyéniben egy közös jelöltet akár támogatnék (feltéve, hogy nem egy lejáratódott szocialista funkcionárius, hanem egy vállalható valaki).
Nekem az a legfontosabb, hogy Orbán megbukjon, de amíg minimális esély is van rá, hogy nem az MSzP-DK jön vissza helyette, azt nem szabad eltékozolni!

dzsaszper 2012.01.31. 14:25:19

@manyike: én kb. így látom, bár Jávor lehet hogy nem a legjobb választás frakcióvezetőnek :) meglátjuk, mi lesz a pártvezetéssel?

Viszont ez az lmp irány nyilván nem tetszik se az mszp-nek, se a dk-nak, se a fidesznek, se a jobbiknak... aminek mindenféle "független elemző" csatornákon keresztül hangot is adnak...

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.01.31. 14:27:32

@knausz: kellene nekem egy talpraesett metszőolló-díler Győr környékén...

dzsaszper 2012.01.31. 14:28:13

@fovarosi.blog.hu: az lmp közvetlen választások előtt köthet egyéni választókerületekben egyezségeket, ha nem sikerül kinőniük. De ez még nagyon a jövő zenéje, és felesleges lenne előre bebetonozni magukat egy pozícióba...

mókáné 2012.01.31. 14:28:44

@nedudki74:

"Amikor olyanok átkozzák és temetik a pártot, akik nyilvánvalóan más pártra szavaznak, annak az LMP szempontjából nincs sok jelentősége. "

De van. Minél több embert meg tud szólítani egy párt, annál nagyobb lesz a bázisa. Ez ilyen egyszerű.:)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.01.31. 14:28:52

@panelburzsuj: nem ő a szakállas bácsi, akiről Tömjén Zsót értekezett (a daktari disszertációja előszavában)?

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2012.01.31. 14:29:01

@ubul2000: Orbán Viktor azt találta mondani hogy a Parlamentnek kell döntenie a kérdésben. Nem pedig azt hogy ha az adó kikerül a paktumból, akkor Magyarország csatlakozik.
Én örülök hogy csatlakoztunk mert én euró-atlantista vagyok. De örülök annak is hogy a szkeptikusok látják Orbán döntésében a rációt. Én azt gondoltam hogy nem képesek követni a miniszterelnök váltásait, de örömteli, hogy képesek elvonatkoztatni Orbán mondataitól.

mókáné 2012.01.31. 14:31:31

@Hepci:

"kellene nekem egy talpraesett metszőolló-díler Győr környékén... "

Indítanék egy nagyszabású kampányt és beszerezni nem tudnád, annyi metszőolló fogyna!:)

lüke 2012.01.31. 14:33:57

@Hepci: Fibonacci féle aranymetszésre?

panelburzsuj 2012.01.31. 14:40:30

@Hepci:

Hivatásos főkeresztyénünk írói munkásságára még nem volt szívem időt pazarolni.

A szakáll stimmt.

panelburzsuj 2012.01.31. 14:45:28

@knausz:

De miért pont azokra pocsékolja a meglehetősen korlátos erejét, akik előre kimutatták az utálatukat?

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.01.31. 14:49:07

@panelburzsuj: ez a verbális munkássága része volt, úgy emléxem.

@lüke: a Brunner-féle felsőrügyes metszésre (horizontális álsudarazás) gondoltam, de ez a Fibonacci is ígéretes lehet...

@knausz: elbűvölnéd a helyi gazdaboltok tulajdonosait? :D

mókáné 2012.01.31. 14:49:58

@panelburzsuj:

"De miért pont azokra pocsékolja a meglehetősen korlátos erejét, akik előre kimutatták az utálatukat? "

Ez nem az a meccs, ahol válogathatna bárki is. Ha én valamit el akarok érni, egy csatában, akkor mozgósítom még az ellenséget is!

Az LMP egyszeri lehetőség és alkalom. Ha ezzel ők nem tudnak mit kezdeni, az mutatja a társadalom éretlenségét is. Nemigaz?

don brada · http://www.sajatwebsite.hu/ 2012.01.31. 14:52:12

Az LMP egy halvaszületett akármi. (értsd: halott volt megszületésekor)
Annyi minden ellen protestáltak, hogy identitásuk meghatározhatatlan. (elhatárolódunk a jelenlegi és a volt kormányoktól, a jobb és baloldaltól, meg egyáltalán attól, hogy párt, meg az utcától...) Olyan megfoghatatlan izé maszlag az egész.

***********
HONLAPOK olcsón: sajatwebsite.hu

panelburzsuj 2012.01.31. 14:52:45

@ciceró:

Orbán ragaszkodik a szuverén elkúráshoz.

Ubul reakciója is jelzi, hogy ez a vágy valóban magyarok tömegeibem megfogalmazódó kívánalom.

Enyém a birtok - magamnak pusztítom!

lüke 2012.01.31. 14:52:52

@Hepci:
iegen, ez ,ami nem sikerül nekem
de nem baj a kis ösziket lepöckölöm:)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.01.31. 14:56:49

@panelburzsuj: mindig édesebb az öntököndöfés...

@lüke: emléxem, hoztál nekem egy dobozka Lindt Swiss Thins csokit. Ha nem feledem el, tavasszal megmetszem az egyik fádat ott valahol Tétényben... (1 személyes metszési bemutató)

mókáné 2012.01.31. 14:56:59

@Hepci:

"elbűvölnéd a helyi gazdaboltok tulajdonosait? :D "

Ha kell offenzívát indítanék, de más metszőolló nem lenne a piacon, csak az!

Az LMP- re visszatérve és nem elhanyagolva őket:

- Gyakoroljanak minden szituációt, ha kell, tükör előtt és felkészülten menjenek be a stúdióba, ne úgy, mint egy megszeppent gyerek, hanem, mint magabiztos erő!

Mint aki el tudja képzelni magáról, hogy erő és sokan bíznak benne, akkor át fog jönni a képernyőn!

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.01.31. 14:57:09

@anonymand:

Lehet rosszul látom.
Mentségemre szolgáljon, hogy nem nézek Kálmán Olgát.

panelburzsuj 2012.01.31. 14:57:25

@knausz:

Ha nincs erőm mindenre, válogatnom KELL.

(Meglep? Pedig ez minden háztartás (öko-nómia, -lógia, stb.) alapja. A szűkös erőforrások felosztása.)

török gábor 2012.01.31. 14:57:46

@Diocles: nem szeretnék csalódást okozni, de az 5. ponttal nagyon egyetértek. ettől persze még a pálya ott van, a kérdés csak az, hogy ki tud járni rajta...

mókáné 2012.01.31. 15:01:53

@török gábor:

"nem szeretnék csalódást okozni,"

Itt egyedül az LMP okozott eddig csalódást.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.01.31. 15:02:46

@panelburzsuj: van olyan, hogy a bolygónyi se fog át mindent?
Aszittem, naponta öleled kebledre s szívod magadba a világegyetemet... :)

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.01.31. 15:04:35

@szoja122:

Nem ártana előbb megnézni, hogy hol tart Magyarország a globalizációban.

Élen jár, más szóval nagyon túlzásba vitte.

Azaz célszerűen csökkenteni kellene az ország kiszolgáltatottságát a világ felé minden téren.

Ez nem globalizáció ellenesség, nem Észak-Korea útja, hanem a túlélésé, a fejlődés esélyéé.

Magyarország óriási mértékben kiszolgáltatott, pénzügyileg, gazdaságilag, és az energia hordozók terén is.

Hova kellene még tovább globalizálni?

A helyes út most éppen az ellenkezője lenne.
Csökkenteni az ország pénzügyi függését, erősíteni, növelni a magyar tulajdonú gazdaságot és több energiát kellene termelni, kevesebbet importálni.

Aki ez ellen van nem Magyarország érdekeit nézi, hanem a külföldi befektetőkéit.

nedudki74 2012.01.31. 15:04:39

@knausz:
Nem a bizonytalanokról vagy a még nem pártot választókról beszélek (félig-meddig én is ide tartozom). Mindössze azt mondom, hogy azok, akik pl. nyilvánvalóan az MSzP-re vagy a DK-ra (vagy akár a Fideszre, Jobbikra) fognak szavazni, és ezt már láthatóan eldöntötték, az LMP-re úgysem szavaznának. Rájuk nem kell különösebben figyelni, eleve elvesztek (második forduló sincs már). Minden pártnak arra kell koncentrálni, hogy a sajátjait megtartsa és minél többet szerezzen hozzá a bizonytalanok vagy a nem igazán elkötelezettek közül.

panelburzsuj 2012.01.31. 15:05:33

@Diocles:

Pedig pont ez a vonal az, amin az LMP nemcsak hogy nemszadesz, hanem annak szöges ellentéte.

TG-vel (részben) egyetértve (!!!:):

A többmillió "párttalan" ott van, csak két dolgot nem tudnunk róla: hogy mit szeretne, és szeretné-e annyira, hogy tegyen is érte. (Pl: látható módon "kinyilvánítsa preferenciáit")

is 2012.01.31. 15:08:08

@Diocles: @török gábor: "5. Egy magyar Tusk-párt kellene ide, láthatóan van rá igény, "

ha-ha-ha-ha. ez volt Bokros Lajos 2010-ben. 2,6%-ot ért el, TG külön posztban (96.) ütötte Bokrost, ahol tudta. tudom, teljesen felesleges ilyen szintű koherenciát és értelmet keresni emberek gondolkodásában és világnézetében, a pszichológia milliószor bebizonyította, hogy felesleges. de azért minidg röhögök/sírok (hangulattól függően) az ilyen kijelentéseken. Churhillt idézzük: az ember néha belebotlik az igazságba (értsd itt: a helyes választásba); de aztán felkel és továbbmegy.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.01.31. 15:09:47

@szoja122:

Ha "demokrácia" alatt a politikai rendszert érted, akkor egyértelmű, hogy az a gondok alapja és nem a pártok.

Ha a rendszer a rossz, és az, akkor hiába cserélgetjük a pártokat, nem vezet eredményre. Ezt csinálja az ország már 22 éve és nem jutott vele semmire sem.

Komolytalan a rendszer, a politikusokat pártokat nem lehet az ígéreteik, de még a törvények betartására sem rákényszeríteni, így meg esélytelenek a szavazók, hogy felelősen, megalapozottan döntsenek.

S ezen semmilyen pártcsere nem változtat. A rendszer úgy van kitalálva, hogy az a politikai pártoknak legyen jó, ne az országnak, ne a szavazóknak, ne a népnek.

A bóvli kormány most már a lottóval is csal!! 2012.01.31. 15:10:41

Alapjában agyat kéne mosni minden választópolgárnak és elszakadni a csak már kormányzott, de leszerepelt pártok életképességében hinni.

Az LMP nem csalt, lopott, hazudott, mint a szocik és a rajtuk szocializálódott fidesz banda. Ezek a fiúk lányok teljesen másképp gondolkodnak a politikáról.

MIért nem lehet nekik esélyt adni a sok szar és csalódás után?
Mert nincsenek elhasználódott, hiteltelen Orbánjaik, Lázárjaik, Sziijj ártóik, Gyurcsányok és Lendvayk?
A fidesznek 20 év kellett a saját sikerükhöz és 2 év az ország bóvlizásához!

Bízni kell bennük, nem a kákán is a csomót keresni velük szemben.

Amíg nincs a fejekben szemléletváltás, addig nincs rendszerváltás Magyarországon és szart cserélünk fosra, így váltunk kormányzó pártot!

Bocs a sok szarért, de mindig ez a kormány jut eszembe!

török gábor 2012.01.31. 15:11:24

@is: hogy lehetne magyar Tusk egy volt szocialista pénzügyminiszter? hitelesség, hitelesség...

mókáné 2012.01.31. 15:12:20

@nedudki74:

"akik pl. nyilvánvalóan az MSzP-re vagy a DK-ra (vagy akár a Fideszre, Jobbikra) fognak szavazni, és ezt már láthatóan eldöntötték, az LMP-re úgysem szavaznának."

Lehet tudni, hogy kik ők?

Ha nem, akkor potenciálisan az LMP-t választja minden magyar választópolgár, aki elmegy voksolni 2014- ben.

is 2012.01.31. 15:12:55

@ciceró: "Jávornak igaza van, teljesen mindegy hogy másfélmillió balos szavazót 2 részre vagy 5 részre osztunk, attól nem lesz több szavazó. "

Jávor nem ezt mondta, és nem erről van szó: jelenleg 1,5 millió _semmilyen_ szavazó van. se FIDESZre, se más pártra el nem kötelezett. erről a másfél millióról van szó.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.01.31. 15:13:48

@Akitlosz: szoja kicsit túl sok szóját evett a teszkós virsliben, s ez nem élesítette az - khmmm - érzékeit...

panelburzsuj 2012.01.31. 15:15:32

@Hepci:

Te (titkon) aggódol értem??

Mentem elfogy a zsepim a pityergéstől ...

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.01.31. 15:16:10

@is: Bokros Lajos 1 darab nemzetközi sz@r a Zejrópaji Parliamentben, ábrándozni meg felesleges, Is elvtárs. :)

lüke 2012.01.31. 15:16:34

@panelburzsuj:
az LMP szavazó bázisa viszont ua., mint anno az SZDSZ-é,
BP-n egyenlöség jelet lehet tenni, s ök nem bizonytalanok

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.01.31. 15:17:55

@panelburzsuj: vacak érzés lehet, amikor épp a Mer-kúr bukéja marad ki a napi körbehörpintésből...

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.01.31. 15:20:05

@Lázár te igazi szarjankó!: eztet már eccer beírtad ide vagy a Mandinerre a - zegyik másik - neveden, sz@rjancsika.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.01.31. 15:23:12

@bigapples:

"A gyakran emlegetett 4 millió ember jó kétharmada soha nem voksol semmilyen választáson."

De azért a teljes népesség a fétis itt ezen a blogon, bár semmi jelentősége sincs a teljes népesség véleményének, mivel sohasem a teljes népesség dönt.

"A többi bizonytalan választó számára pedig kétséges, hogy az LMP a mai emberanyagával, mai éretlenségével, szervezetlenségével mennyire lehet a hiteles új erő, amelynek elhiszik, hogy elhozza azt az osztogató-gondoskodó államot, amit nagyon sok bizonytalan választó vár (hiába)."

Fosztogató, osztogató, gondoskodó állam van már 65 éve.

Ennyi fosztogatásból ennyi osztogatásra telik. Az állam csaknem a végletekig kifosztja a társadalmat, s mivel ezért az ország szegény lesz, így csak ennyi gondoskodásra telik.

2012-re tervezett összes GDP 29 111 000 000 000 forint.
2012-re tervezett összes állami kiadás: 17 879 800 000 000 forint.
Az állami kiadások a GDP 61,42%-át teszik ki.

Tehát vannak akik ennél arányaiban jóval többet fizetnek be az államkasszába.

A legsötétebb középkorban sem volt ekkora népnyúzás.
Igaz, nyugdíj, meg TB sem volt, bár volt honvédelem, ami ma nincsen.

panelburzsuj 2012.01.31. 15:25:21

@lüke:

"Anno" az SZDSZ volt "a" radikális rendszerváltó tömegpárt. "Anno" vidéki kisvárosokban többszáz fős szadesz-szervezetek alakultak. "Anno" az SZDSZ-re vastagon millión felül szavaztak.

nedudki74 2012.01.31. 15:25:56

@knausz:
Nyilvánvalóan az emberek többségéről nem lehet tudni. De egész jól lehet tudni pl. azokról a kommentelőkről, akik Gyurcsány-fóbiát emlegetnek, kijelentik, hogy a demokrácia elárulása ha az LMP nem köt szövetséget az MSzP-vel stb.

mókáné 2012.01.31. 15:26:04

@lüke:

"az LMP szavazó bázisa viszont ua., mint anno az SZDSZ-é,
BP-n egyenlöség jelet lehet tenni, s ök nem bizonytalanok "

Így van. Amikor az SZDSZ nem indult, gyorsan kellett dönteniük és aki nem manőverezett el a Fidesz felé, ő az LMP- re szavazott és az MDF- re.

Hanem. Az LMP- hez fűzött reményeik teljesültek?

is 2012.01.31. 15:28:07

@ciceró: bocs, az önálló indulásnak nem a FIDESZ kormányon maradása a lényege. az önálló indulással az LMP maga kisebb párt lesz, mint amekkora ma, és 2018-ban kb. kiesik a parlamentből. nyugodtan lehet önzőzni, leszarni mindent és mindenkit, és csak és kizárólag a saját érdekükből csatlakozni. a FIDESZ által hozott választási törvény (JB szerint majd a FIDESZ megváltoztatja, kac-kac) matematikája ezt 2 mp alatt kiadja.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.01.31. 15:28:48

@László56:

Körülmények mindig vannak. Az ember által befolyásolható, változtatható, alakítható kedvezőtlen körülményekbe nem szabad beletörődni.

is 2012.01.31. 15:30:19

@Hepci: nagyot mondtál, öblíthetsz! a nadrágod meg mosasd ki anyukáddal, annyira beleélveztél, hogy elvtársozhattál.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.01.31. 15:31:33

@is: látom, mélyen érintett a dolog. :D
Te Bokrosra vered?

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.01.31. 15:33:20

@knausz:

Jól mondod.

Ettől még sajnos csak a választékból lehet választani.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.01.31. 15:34:00

@knausz: jól ösmerek 1 szavazót. :)
Majd este megkérdem...

lüke 2012.01.31. 15:34:09

@panelburzsuj:
két órája pont ezt mondta a lányom(33)
egy régi vita felelevenítése kapcsán

mókáné 2012.01.31. 15:35:34

@nedudki74:

"a demokrácia elárulása ha az LMP nem köt szövetséget az MSzP-vel "

Ha egy párt ki tudja hozni magából önállóan a saját maga által elképzelt százalékot, ilyen a Jobbik, akkor nem fog koalícióban gondolkodni.

Azoknak a pártoknak érdemes ezen a fejüket törni, akik máskülönben a kiesés küszöbén vannak.

Ha én volnék az LMP elnöke, akkor megkísérelném, hogy önállóan, de sok-sok külsős segítségével olyan programot készítsek, mely hiteles és markáns.

Ha sikerül önálló pártként megszólítani a választókat, az az igazi pártsiker, utána lehet építkezni.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.01.31. 15:36:00

@dzsaszper:

Egy sikeres párthoz sok ember kell és sok pénz.

A régi pártokat az állam pénzeli az adófizetők pénzéből. Ezzel egy új párt nem tud versenyezni.

anonymand 2012.01.31. 15:37:20

@Akitlosz:

Tisztelt Akitlosz!

Pedig érdemes.
Nem a nő miatt.
Többnyire jó a meghívottak kiválasztása.
Esetenként igen érdekes, hogy miket mondanak "egyenes beszéd" helyett.

Ha a neten megkeresed a Jávorral készült beszélgetést, megéri azt a néhány percet "végigszenvedni."

Tisztelettel:
anonymand

kpetya 2012.01.31. 15:39:17

@ciceró:
az új választási tvből következik, hogy nem mindegy. Ui nem mindegy, hogy hány szavazat a különbség az első és a második helyezet közt.

kpetya 2012.01.31. 15:44:46

@knausz:
és az mire lenne jó a jelen helyzetben? Mit tud elérni egy max 6-8%t elérő párt?

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.01.31. 15:45:29

@panelburzsuj:

Mert anno az szdsz-ről azt hitte a szavazóinak a nagy többsége, hogy antikommunista párt. Mikor kiderült, hogy nagyon nem az akkor ezzel el is vesztette a szavazótáborának a 2/3-át.

Az lmp-ről viszont senki sem hiszi, hogy ne állna össze a szocialistákkal, így az 1990-es, 1994-es szdsz szavazók 2/3-ának megnyerése esélytleen a számukra.

mókáné 2012.01.31. 15:52:36

@kpetya:

"és az mire lenne jó a jelen helyzetben? "

A jelenlegi, kétharmados Fidesz túlerővel szemben az LMP azt tudja hangsúlyozni, hogy mi az az alternatíva, melyet ő és csakis ő kínál.

A kétharmados túlsúly ellenében, igenis a parlament keretein belül, demokratikus úton. Veszélyes üzem kilépni a parlamentből ilyen kis pártnak, a megszűnéssel egyenlő.

"Mit tud elérni egy max 6-8%t elérő párt? "

Az 2014- ben derül ki, a többi párt bejutásának függvényében, de jelen lenni, képviselni a szavazók érdekeit. Bármi áron. Ez az, amit elvárnak a szavazók és akkor újra meg újra urnák elé járulnak.

panelburzsuj 2012.01.31. 15:57:49

@lüke:

Aztán az SZDSZ elpackázta. Sőt: ordenáré módon eljátszotta azt a lehetőséget, ami az ölébe hullott. Az első alkalommal beállt radikális törleszkedőnek.

Ami majd húsz évvel ezelőtti helyzettel csaknem betűre azonos: most is azok kívánják a leghőbben az LMP "szövetségét", akik anno "pacifikálták" a szadeszt.

Amit senki sem mer hangosan kimondani: azzal a "tőrülmetszett népnemzeti" érzelmű tömeggel, amire Orbán és a Jobbik hajt, lehet belföldi választást nyerni, de képtelenség a nemzetközi gazdasági/kulturális versenyben helytállni. Ergo: ennek a "tábornak" nincs szüksége ellenségre ahhoz, hogy tönkretegye mind magát, mind az országot. Se bel-, se külföldön.

Akkor minek ellene jóelőre összeszövetkezni olyan fertelmekkel, mint MSZP és Gyurcsány?

Hohó60 2012.01.31. 16:01:15

@panelburzsuj: ???
Ezen a blogon eddig, ha jól láttam, nem volt sem zsidózás, sem nácizás. Büszke lehetsz magadra, hogy elkezdted...

nedudki74 2012.01.31. 16:04:03

@knausz:
Csak a tistázás kedvéért az általad idézet mondat nem az én véleményem, hanem egy idézet másoktól. Én - mint nyilván kiderült abból, amit írtam - pont ellenkezőleg gondolom.
Nem tudjuk az LMP mennyit tud elérni magában. Pl a Jobbik hol volt két évvel a 2010-es választások előtt? Most próbálnak önállóan minél többet szerezni, ez a legjobb , amit szerintem tehetnek.

ubul2000 2012.01.31. 16:05:03

@lüke: azért azt ne felejtsd el, hogy ezt az szdsz olyan hamis, megtévesztő retorikával, programmal érte el, amit esze ágában sem volt végrehajtani. Célja teljesen világosan az mdf-kdnp-kisgazda-néppárt totális győzelmének a megakadályozása volt. Sikerült is a társadalom jelentős részét megtéveszteniük. Céljukat elérték.

panelburzsuj 2012.01.31. 16:15:39

@Hohó60:

"ha jól láttam"

Sajnos, rosszul láttad. (Még valószínűbben: semennnyire se láttad/látod, mi zajlik itt, "ezen a blogon.")

Nyugodtan mondhatom: nem az enyém a kétes dicsőség.

Konkrétan a tárgyhoz: ha nem a hóttprimitív zsidó-zsidó megfeleltetés az LMP=szadeszkettő urbanlegend/netlegend egyenlet alapja, akkor mégis micsoda?

dr. Bubó 2012.01.31. 16:16:57

@Szalmonella: @Betelgeuse-2: épp ez a gond dr. schiffer (a zördgö ügyvéggye tett keresztbe... a fides malmára hajtja a vizet ez a dolga... de most kiesik a rencerből... lehet a párt is szétesik... szétválik a pénz és a zelvek...

Diocles 2012.01.31. 16:20:02

@panelburzsuj:

"Amit senki sem mer hangosan kimondani: azzal a "tőrülmetszett népnemzeti" érzelmű tömeggel, amire Orbán és a Jobbik hajt, lehet belföldi választást nyerni, de képtelenség a nemzetközi gazdasági/kulturális versenyben helytállni. Ergo: ennek a "tábornak" nincs szüksége ellenségre ahhoz, hogy tönkretegye mind magát, mind az országot. Se bel-, se külföldön."

Lehet fikázni a Fideszt/jobboldalt, de még mindig az ő hátuk mögöttük van a polgárosult régiók színe-java, Buda, Nyugat-Dunántúl, stb., akik még úgy-ahogy a felszínen tartották az országot eddig.

Talán nem elsősorban velük van/volt a baj, nem?

dr. Bubó 2012.01.31. 16:22:01

@Hohó60: @panelburzsuj: "A népnemzeti folklórban. Zsidó-zsidó. "

ez zsidózás???? nagyon gyenge zsidózásnak... pedig igény lenne rá...

Diocles 2012.01.31. 16:27:04

@panelburzsuj:

"Aztán az SZDSZ elpackázta. Sőt: ordenáré módon eljátszotta azt a lehetőséget, ami az ölébe hullott. Az első alkalommal beállt radikális törleszkedőnek.

Ami majd húsz évvel ezelőtti helyzettel csaknem betűre azonos: most is azok kívánják a leghőbben az LMP "szövetségét", akik anno "pacifikálták" a szadeszt."

Látod-látod, te magad is egymáshoz hasonlítod őket, akkor miért kéred ki, ha mások teszik ezt ugyanezen érvek alapján? :)

Megjegyzem, az SZDSZ kifejezetten tartózkodó volt az LMP-hez képest, ott az első ciklus közepén még Tölgyessy és a radiszadi "tombolt", itt meg már csupán a szövetség megkötésének időpontján (most, avagy 2013-ban?)vitáznak :)

"Akkor minek ellene jóelőre összeszövetkezni olyan fertelmekkel, mint MSZP és Gyurcsány?"

jaj, jaj, de élhetetlen vagy, hát hogy legyőzzétek a csúnya jobboldalt és felvirágozzék a haza? hát ez nem elég érv neked?

Hohó60 2012.01.31. 16:27:54

@panelburzsuj:

"...de Lévai tulajdonképpen még ennél is nagyobb veszélyt jelentett rájuk nézve, hiszen ő szellemiségében sokkal inkább a gyurcsányista erőkhöz köthető, akik ma tulajdonképpen az SZDSZ utódjának számítanak a magyar politikai palettán.
És innentől kezdve pedig már az veszély fenyegetné az LMP-t, hogy a Gyurcsány-párthoz kötik őket.
Márpedig ma Magyarországon bármilyen politikai vonulat azonnali halálát jelent, ha Gyurcsánnyal, az SZDSZ-szel, vagy a DK-val hozzák akár csak összefüggésbe is.

Ebből a mondatból Te hogyan jutottál el az "LMP=szadeszkettő" kiolvasásához?
Ez épp arról szól, hogy vigyázniuk kell, nehogy össze tudják mosni őket a tényleg szadeskettőnek számító DK-val. Ha pedig azt tanácsolom nekik, hogy ne hagyják összemosni magukat a "szadeszkettővel", akkor logikailag nem teljesül az általad írott hóttprimitív zsidó-zsidó... stb.

misiapu71 2012.01.31. 16:28:57

örülök hogy nem fekszik le a szociknak az lmp

panelburzsuj 2012.01.31. 16:33:44

@Diocles:

Drága Diocles:

"azzal a "tőrülmetszett népnemzeti" érzelmű tömeggel, amire Orbán és a Jobbik hajt" ...

Gondolod, hogy az általad felidézett "felszínentartó" régiók sokkal inkább a népnemzeti lelkesedés által prosperálnak, és csak mintegy mellékesen (sőt: "annak ellenére, hogy"...) büdösmulti-meghajtásúak?

panelburzsuj 2012.01.31. 16:43:03

@Hohó60:

Aha.

Lehet, hogy én nem szálaztam ki elég türelemmel a sok névmást.

Lehet, hogy egy kicsit te bonyolítottad túl a mondatfűzést.

Még valószínűbb a kettő szerencsétlen együttállása.

Így már értem az értetlenkedésedet! :)

Ezzel együtt úgy vélem, hogy Gyurcsánynak azért még sokat kell gyúrnia ahhoz, hogy "minden kétségen felül" ő lehessen a magyar nyugatos progresszió zászlóvivője ... (És talán az efféle kételyeim is ludasak a mondatod félrehámozásában.)

panelburzsuj 2012.01.31. 16:50:08

@dr. Bubó:

Én egy naiv Pelikán vagyok:

"Akkor még nem tudtam, hogy kettő szadeszkettő is van ... "

:)

panelburzsuj 2012.01.31. 16:54:32

@Diocles:

Én az akkori és a mai MSZP "fojtogatva ölelgető" magatartásának kontinuitására óhajtottam rámutatni, nem az ölegetendők azonosságára.

Úgy tűnik, hogy vagy egyszóval röfögve, vagy kisregényben lehet hatékonyan kommentelni.

Nem túl szívderítő .. :)

Diocles 2012.01.31. 17:06:21

@panelburzsuj:

hm, melyik párt is volt az, amelyik tavaly tüntetett az Audi bővítése ellen két havasi gyopár érdekében? :)

julie meg sárkányfő kollégák szoktak minden rosszat levezetni a csúnya "jobbos", "ker-nemzeti" középosztályból, nekik szoktam mondani, h nyugi, majd a nem túl távoli jövőben ebből a rétegből elmegy pár 100ezer ember Nyugatra, aztán majd megmutathatják, h mire mennek a maradó nyugdíjasokkal és cigányokkal.

lüke 2012.01.31. 17:12:09

@panelburzsuj:
ott voltam az SZDSZ alakuló ülésén, barátokkal, az egyik mondta:
lépjünk be!
mi: várj még egy kicsit!
a kandidátus ma nagy Viktor, Viktor menetelö
teljes átrendezödés lett

de átjárás: Szdsz-s szavazó versus
MDF, Fidesz közt ma nincs

panelburzsuj 2012.01.31. 17:14:26

@Diocles:

"legyőzzétek a csúnya jobboldalt és felvirágozzék a haza?"

Gyulai Ivánnal valamikor a nyolcvanas évek közepén volt módom pár szót váltani. Ha jól emlékszem, egy bizonyos Schmuck Erzsébet szervezte azt a bulit, ahol a KISZ örve alatt efféle zöldségekről szó eshetett.

Nagy barom lenne az LMP, ha a kizárólag belföldi felhasználásra, művileg kitenyésztett "népi-urbánus-komcsi erővonalak" kedvéért odadobná a legsajátabb, nemzetközileg egyre erősödő vonalát. (Látván pl., hogy még a mindenevő Fidesz sem nagyon tud mit kezdeni egy Bencsikkel vagy Ángyánnal ... )

lüke 2012.01.31. 17:15:45

@dr. Bubó:
ugyan
remek ingatlanos ügyvédi irodája volt, nem kellett volna politizálnia

panelburzsuj 2012.01.31. 17:21:03

@Diocles:

Épp ezért lenne bolond az LMP bárkivel előre összeállni.

Mutass nekem egy országot közel s távol, ahol van balos ökopárt, de nincs "bevallottan" globalista-kapitalista ellenfele.

Hohó60 2012.01.31. 17:26:15

@panelburzsuj:
igen, az én mondatom is kissé bonyolult volt, ezt elismerem.

panelburzsuj 2012.01.31. 17:26:52

@lüke:

Nagyjából úgy látom, hogy ez a mi "elmúthúszévünk" valami rettenetesen belterjesre sikeredett.

Napról napra "lejátsszuk a történelmet" Kádártól Kopánnyig oda vissza - aztán ebben a "virtuális küzdelemben" annyira ki is nyuvadunk, hogy valóságra már nem igen marad erőnk.

lüke 2012.01.31. 17:29:01

@ubul2000:
szerintem a legnagyobb hibájuk: a nagyképü, fellengzös intellektüel
lenézö viselkedés volt,amit ma is képviselnek
a szocikra is így tekintettek, amit
Horn Gábor nyilvánossá tett,hogy hova menjen a Feri
ezt pl sose értekelik így,pedig itt szakadt el végképp a cérna

a másik közös hiba,90 után a bankok visszatartották a (hazai)vállalkozástól a tökét

lüke 2012.01.31. 17:32:46

@panelburzsuj: minap elöttem a postán egy 65+ fogalmazta:
ez az elmult 20 év második Trianon volt
egy gazdasági Trianon, a leben und leben lassen helyett, s folytatják ma is

ubul2000 2012.01.31. 17:33:01

@lüke: az szdsz "hathatós köztreműködésével". Ezért kellett - többek között a patkányt megválasztani elnöknek, helyükön hagyni a vállalatigazgatókat, stb...

panelburzsuj 2012.01.31. 17:38:35

@lüke:

Ezért volt nagy húzás bevenni őket "ugathattok, de nem haraphattok"-alapon a Horn-kormányba. ("Legyen kire rákenni, ha rosszul alakul ... ")

lüke 2012.01.31. 17:45:04

@panelburzsuj:
az egész politikai elit sáros,kivétel nélkül
s amit szétvertek,ahelyett nem került új
(rombolni gyorsan megy, épitkezni nehezebb)
a reformokhoz
1, koncepció
2, idö
3, pénz kell
három közül csak az idö volt meg,executio nélkül

panelburzsuj 2012.01.31. 17:47:24

@lüke:

Ötvenhat mi volt?

Forradalom - vagy a látszatra sziklaszilárd rendszer döbbenetes gyorsaságú lebénulása, majd összeomlása?

És ordenáré demagógia, vagy releváns párhuzam, ha a "Nemzeti Együttműködés Rendszerében" az államadósság csökkentésre fordított adományokat, az adózási hajlamot, az általános normakövetési hajlamot, egyáltalán a magyar államra, mint "sajátomra" tekintéssel vetem össze a "történelmi traumák" gyökerét?

ssi 2012.01.31. 17:48:42

@panelburzsuj: @dzsaszper:
akkor az LMP
- bizonytalanságai és út/arckeresése közben is kb. következetes is
- igyekszik az elődök bizonyos politikai/politikusi típus hibáit elkerülni
- kezdő párt/politikus tanulási folyamat típus hibáit viszont nem kerülheti el
- alapszándék és ezt tükröző névválasztás
- nyilvános segítségkérés, mikor elakadtak kopogtató cédulákban és pénzügyekben
- Karácsonyi-féle technikai koalíció: hatalom stílusával szemben teljes ellenzéki összefogás "igen"!
- részleges/1oldalú ellenzékkel összefogás "nem"!, kimarad a DEKA-ból
- egyúttal üzen is: választások esetén nem lesz a mérlegnyelve, a mai parlamenti pártok közül senkit nem segít a 51%-hoz

@ciceró:
mivel egy kormánynak fontos a munkaadói és a munkavállalói érdek is, ezért a szakszervezeti vezetők/mozgalom politizálása/párttá alakulása kikezdhető-e? elvileg pont ezért a politikailag szeplőtelen Milla esélyei nem jobbak?

mennyi választó gondolhatja, hogy a mostani kormány időarányosságon túl is ugyanolyan sáros, mint az előző volt ... s jöjjön egy másik, de európai garnitúra? s közülük mennyien bízhatnak az LMP-ben, s akár vállalnák is ezt? s mi kellene ahhoz, hogy a közösségért/jövőért felkiáltással több emberük legyen?

lüke 2012.01.31. 17:50:08

@lüke:
s a Fidesz a fenti 3 pont nélküli kártya-, lég- vagy lekvárt építi

lüke 2012.01.31. 17:52:43

@panelburzsuj:
két hetes láz,
two weeks fever, majd maszatolás

dr. Bubó 2012.01.31. 17:52:59

@lüke: @panelburzsuj: minden politikus bűnöző... ja ja

56 + 89 a ruszkik haza volt a nóta... abban jók vagyunk szabadságharc...

a buta ávósok egy kicsit (tessék lássék) védték a ruszkis rencerünket... vesztükre

forradalomról szó sincs... hazánkban erre még sosem volt igény...

elit csere nem volt soha, illetve nézőpont kérdése... mert 1919, 1945...

hoplita 2012.01.31. 17:54:21

@Hepci:
Illetve annyi mész van mán a zagya helyén, ami elég egy ház kipingálására.:)

panelburzsuj 2012.01.31. 17:54:35

@lüke:

Saját szűkebb szakmámban láttam azért szcénákat közelről én is a privatizáció-kárpótlás-"nyugati cég képviselet" zűrzavaros, gründolós éveiben.

Értem is, hogy miért csimpaszkodik foggal-körömmel az az "elit" a mégegyszer megismétehetetlen szabadrablással szerzett pozícióihoz.

Fidesszel, mint slusszpoénnal együtt.

hoplita 2012.01.31. 17:58:31

@panelburzsuj:
Ja...90 környékén, bogaram.
94 májusában, a nagy kojalícijókötés után úgy olvadtak el, mint a napon felejtett fagyi.
Persze tudod te ezt, csak kötögeted az ebet.

lüke 2012.01.31. 18:01:54

@dr. Bubó:
majd ma este mond el a kórház politikusoknak
eü-re áll leginkább a 3 pont hiány
(itt a fiókomban az amerikai tanulmány, kölcsön adhatom,nem kamu, egy new yorki csapat csinálta,kicsit adaptálom és jó lesz)

én megyek a gödörbe összepakolni:)

hoplita 2012.01.31. 18:04:56

@panelburzsuj:
".... azzal a "tőrülmetszett népnemzeti" érzelmű tömeggel, amire Orbán és a Jobbik hajt, lehet belföldi választást nyerni, de képtelenség a nemzetközi gazdasági/kulturális versenyben helytállni...."

Mondtam vót mán, hogy a zapád faszát..?

lüke 2012.01.31. 18:05:46

@dr. Bubó: és erdeklödd meg miért nyomtak 15Mtaj kártyát 10 helyett, anno 2DM-ért

hoplita 2012.01.31. 18:06:06

@Hohó60:
Mióta jársz te ide...?

Muhahahahahahahaha...:!

hoplita 2012.01.31. 18:09:36

@Diocles:
Hehe...
Mifelénk a panel-félékre aszongyák, hogy na, ennek a szar is ízetlen.

panelburzsuj 2012.01.31. 18:09:40

@hoplita:

Igen, ezt úgy nagyjábol töviről-hegyire végigdiskuráltuk délután.

De te csak most ébredtél föl, és muszáj is rögtön a közepébe röffentened egy kiadósat.

Átadom a terepet: társalogj kedvesen a közönséggel ... :)

hoplita 2012.01.31. 18:12:24

@lüke:
Igaza volt-van.
Hű, de mennyire, bassza meg.:(((

hoplita 2012.01.31. 18:14:52

@panelburzsuj:
Lóhús a farodba...mást csináltam ugyan, de végigbogarásztam a háeszeket, amikor beléptem.
Elengedted magad néhány baromsággal, mit mongyak.

dr. Bubó 2012.01.31. 18:16:38

vki ma kommentelt itt a poszt alatt hogy a 1991-es alkotmány az ROSSZ volt...

és azzal bizonyította, hogy lám a fides (egy debil-gerinctelen-alkalmatlan-de erőszakos párt) könnyedén szétvert mindent egyedül (52,3%-os kétharmaddal...)

ezen gondolkodtam. egyetértek nagyon. de azzal a megszorítással, hogy minden jogszabály arra épül, hogy a többség törekedik a betartására és igazából csak kicsit orientál...

a fides minden játékszabályt újra ír...
nem a jobb-rosszabbon van a hangsúly hanem az újon...
természetesen ennek még nagyobb hibája, hogy még kevésbé elfogadott lesz

az erkölcsi válságot kell kezelni, kis vérrel lemosni a sebeket, fertőtleníteni, aztán...

lüke 2012.01.31. 18:22:31

@dr. Bubó:
na,látod ezt az etnikait az elsö Trianon elintézte, mert már rég lett volna egy kis dél-szlávos piros pacsi

hoplita 2012.01.31. 18:52:13

@lüke:
A politizálás olyan, mint a pia, piszokul rá lehet kattanni.:)

szoja122 2012.01.31. 19:48:27

@Akitlosz: 2012.01.31. 15:09:47

Ezzel sohasem volt vitám a most létező politikai rendszerek, beleértve a legfejlettebb országokat is, ROSSZ, ha tetszik nagyon rossz.

Csak az a baj, hogy nincs ennél jobb, csak rosszabb, vagy sokkal rosszabb.

Ez abból a tényből következik, hogy az EMBER önző, nem csak magának, a családja felé is, a többi emberrel szemben.

Erre szelektálódtunk ki az evolúció során. Maximum kis csoportok (néhány száz) irányában tud önzetlenebb maradni. Az önzetlenséghez egy ország népessége már sok.

Csak olyan politikai rendszerek lehetnek "jók" és sikeresek hosszabb távon amelyek ezt az emberi tulajdonságot figyelembe veszik a lehető legszélesebb módon.
Azaz mindenkinek -pontosabban törekedve erre- lehetőséget adnak a vagyonszerzésre, kiemelkedésre, karrierre.

A fejlett kapitalista demokráciák ezt teszik.

szoja122 2012.01.31. 19:53:37

@Akitlosz: "Nem ártana előbb megnézni, hogy hol tart Magyarország a globalizációban.
Élen jár, más szóval nagyon túlzásba vitte.
Azaz célszerűen csökkenteni kellene az ország kiszolgáltatottságát a világ felé minden téren.
Ez nem globalizáció ellenesség, nem Észak-Korea útja, hanem a túlélésé, a fejlődés esélyéé.
Magyarország óriási mértékben kiszolgáltatott, pénzügyileg, gazdaságilag, és az energia hordozók terén is."

Ez mind nagyon szép és nagyon jó lenne. Ha lehetséges lenne. Csak egy a baj ez utópia. Álom. Még ha szép is de csak álom.

Mindig ilyeneket írsz. Csak egyet nem.

HOGYAN?????????????????

szoja122 2012.01.31. 19:56:48

@lüke: Elfelejtettem megkérdezni, amikor ismét írtad, hogy könnyű kitalálnom a foglalkozásodat, mert nem szereted a szója olajat.

Te szakács vagy? :))))

szoja122 2012.01.31. 20:12:11

"Széllel szemben államosít az Orbán-kormány"

"Míg az adósságokkal küzdő európai országok egyre több pénzt szednek az állami részesedéseik eladásából, addig a legeladósodottabb, Magyarország újabb és újabb részesedéseket vásárol nagyvállalatokban, főleg arra való hivatkozással, hogy meg kell védenie a stratégiai ágazatokat - emlékeztet a Bloomberg azzal kapcsolatban, hogy gyakorlatilag a magyar állam indíthatja a negyedik mobilszolgáltatót."

privatbankar.hu/makro/szellel-szemben-allamosit-az-orban-kormany-244307

Az állam a legrosszabb tulajdonos, mert dolgozói a sokkal kevésbé érdekeltek a jó működtetésére, mint egy magánvállalat.

Nem baj, de ha legatyásodunk is nem érdekes, MI MAGYAROK vagyunk és persze nemzetiek.

jjulie 2012.01.31. 20:22:04

@lüke:

te is a kádárt siratod?

szóval volt mit veszteni, jobb volt amikor még hőstettnek számított leuramozni egy rendőrt.....

mennyi vesztes van itt?

ssi 2012.01.31. 20:34:37

innen-onnan ollózva (ma sokat kellett várnom, volt időm netezni.)

"Kedves LMP, nektek meg azzal kéne szembenézni lassan, hogy a szeplőtlenségeteket csak addig lehet és érdemes őrizgetni, amíg ezzel a kettőt balra, kettőt jobbra muszájcsárdásozással el nem játsszátok"
varanus.blog.hu/2012/01/31/az_ellenzeki_kerekasztal_margojara#more3987623

"Van-e valamilyen forgatókönyve a baloldali blokknak arra az esetre, ha a nagy összeborulás nem kerül többségbe (51%) az új parlamentben?"
boldogokasajtkeszitok.blog.hu/2012/01/25/hazardorok#more3752481

"vagy ökopárt vagy váltópárt. A kettő együtt nem megy"
kard.blog.hu/2012/01/26/lmp_valtopart_vagy_marginalitas#more3831876

"LMP .. el tudják-e újra hitetni a választókkal: ők tényleg valami mást akarnak.. DK beszűkítette mozgásterüket és most még aktívak is.. éleződik a verseny"
leviathan.blog.hu/2012/01/29/lehet_markans_ez_a_part?utm_source=mandiner&utm_medium=link&utm_campaign=mandiner_201201

inreallife 2012.01.31. 20:39:53

@ciceró: hoppá, itt a lényeg, olvassátok.
az tégen kevés, ha a pártok akarnak összefogni, itt a választóknak kell dönteni. ha megint a fidesz nyer, akkor megint meg kell fizetni ennek az árát, annyiszor, ahányszor csak megválasztjuk őket. a pártok közötti megállapodás csak segítene a dolgon, de a jelen állás szerint úgy tűnik a választók elégedettek a jelenlegi politikai helyzettel. :(

amíg a fideszek 2 milla szavazója van, az ellenzéknek nemcsak az összefogásról nem lenne szabad beszélnie, hanem semmilyen választásról sem, pláne nem előrehozottról, mert szénnéveri őket a fidesz. kinek hiányzik ez????

dbeata 2012.01.31. 20:56:56

Az a baj, hogy amikor majd meglátják a februári fizupapírt a rosszul járók, akik sok esetben alacsonyabb végzettségűek is, jellemzően nem az LMP-hez fognak menni sírni és szavazni (érdekli is őket a széplelkű zöldség, meg láncolás), mennek azok majd a Jobbik-hoz. Így kerülünk csöbörből majd még nagyobb vödörbe.
A Jobbik és az LMP Facebook jelenlétét érdekes egybevetni mindenesetre. Jobbik lájk: 39.000, LMP lájk: 1277? Jujúj! Az a helyzet, hogy az LMP-nek ki kell majd jönni az elefántcsonttoronyból és ki kell menni a zemberekhez, elmagyarázni, hogy ők mit is akarnak Addig meg szépen ellesni a technikát a Jobbiktól (nem az ideológiát). Az LMP jobb, ha senkivel nem áll le (bár azt nem tudom, okos húzás volt-e a kerekasztal megvétózása). Ha valakivel összeáll, a jóisten se mossa le róluk, hogy a hatalomért bármire képesek.

graycivil 2012.01.31. 21:06:51

"Barátságos üdvözlet egy szabadulás alkalmából

Köszöntöm újra közöttünk. Látom, nem sokat változott az elmúlt tizenkét esztendőben, megnyugtató, hogy jó egészségnek örvend. Nagy örömömre szolgál az is, hogy a hírek szerint nem töltötte semmittevéssel az időt, állítólag még kerámiázni is megtanult, ami szép, fölemelő foglalatosság, és sokat segít abban, hogy hasznos tagja lehessen a társadalomnak. Csuprokra mindig lesz kereslet."

hirszerzo.hu/nyuzsi/2012/1/31/Baratsagos_udvozlet_egy_szabadulas_alkalmab_B02Y40

"Kedves Rabló Ür!

Csak azt a háromezer milliárdot, amit Ön elemelt, csak azt nem adja vissza senki."

F.Y!DESZ

dbeata 2012.01.31. 21:07:09

Lássuk be. Ez megy nekünk, magyaroknak. A gyűlöletpolitizálás. A valamiért, az már nem nagyon.

mókáné 2012.01.31. 21:18:33

@nedudki74:

"Nem tudjuk az LMP mennyit tud elérni magában. Pl a Jobbik hol volt két évvel a 2010-es választások előtt? Most próbálnak önállóan minél többet szerezni, ez a legjobb , amit szerintem tehetnek. "

Így van. Az LMP vagy erő önmagában, vagy nem erő. És még egy érv e mellett:

- Mutassa meg az LMP az igazi arcát, mindenkitől függetlenül, és ha van neki, akkor alanyi jogon is bejut 2014- ben a parlamentbe. Ha nincs, akkor együtt, utána, hogyan?

Viszont ismétlem: szerintem nem járható út az utcai politizálás.

nyünyüge 2012.01.31. 21:19:34

@szoja122:
majd az állam szépen bedobja azt a rengeteg milliárdot, amivel az új szolgáltató elinditása jár, kistafirozza alapban az összes állami céggel, mint előfizetővel (a céges flották a legjobb ügyfelek, az államiak meg különösen). Ja és a mobilfizetéssel, hogy a mégnagyobb bizniszt el ne felejtsem. A tényleges működtetést már induláskor megkapja majd valami igen megbizható magáncég. Aztán pár év múlva privatizálja.

mókáné 2012.01.31. 21:26:39

@dr.dbeata:

"Lássuk be. Ez megy nekünk, magyaroknak. A gyűlöletpolitizálás. A valamiért, az már nem nagyon. "

Azt lássuk be, mire vagyunk elegendők.

Az LMP, ha meg tud szólítani egymaga 8-10%- ot az kezdetnek elég.

Ha olyan programja van, mellyel egyetértesz, akkor van alternatívád. Ha nem jobb és nem bal, hanem környezetbarát zöldpárt, akkor nem olyan sok embert tud megszólítani, mint a Jobbik.

Ehhez kéne még alakítani a profilon, hogy markáns és egyéni legyen. Az LMP- nek, mivel ott a médiában, könnyebb, mint bármilyen induló, civil szervezetnek.

lüke 2012.01.31. 21:28:58

@jjulie: @szoja122:
úrnak születni kell, még ha szakács is

panelburzsuj 2012.01.31. 21:29:20

@nyünyüge:

"Aztán pár év múlva privatizálja."

Ez már bennem is megfordult, mint a jelenlegi fenenagy kollektivizálhatnák igencsak racionális "végső mozgatója".

Mert az ugye mégiscsak visszatetsző lenne, ha a pécsi vízművet közvetlenül valamely általam közelebbről megnevezni nem kívánt nemzetitőkés érdekeltség rohanná le furkósbotokkal ...

dbeata 2012.01.31. 21:36:22

@nyünyüge: Apropó, az EU erre adta azt a temérdek milliárdot? Nem épp ezek leépítésére?

mókáné 2012.01.31. 21:37:19

@dr.dbeata:

"Az a helyzet, hogy az LMP-nek ki kell majd jönni az elefántcsonttoronyból és ki kell menni a zemberekhez, elmagyarázni, hogy ők mit is akarnak Addig meg szépen ellesni a technikát a Jobbiktól "

Kik szavaztak az SZDSZ- re? Elsősorban a liberális értelmiség. Azon a hangon érdemes szólni és ha erre még vevő a nem értelmiségi is, aki szereti a környezettudatos életet, akkor jó, de önmagában már nem elég (a környezetért), mert:

A politika, az Magyarországon még mindig nem lehet más, mint ami. Érdekek harca, kemény csaták színtere, amibe az SZDSZ is belebukott.

graycivil 2012.01.31. 21:38:33

Az LMP hangoztathatja (pillanatnyilag pragmatikus) különutasságát, amíg van remény, hogy a FYDESZ támogatottsága a jelenlegi monoton csökkenő trendet tartja.

Ám, ha a választási kampány elejére nem fogják látni saját szimpatizánsai, hogy ez a különutasság semmilyen effektív politikai eredményt nem fog hozni, akkor (szintén pragmatikus lépésként) el fogják hagyni az LMP-t.

Ugyanis az LMP a kiábrándultak pártja. De ez a kiábrándultság nem fogja visszatartani ezeket a szavazókat, hogy a választáskor ne valódi céllal adják le voksaikat a régi vagy újonnan valódi tartalommal fellépő pártokra. És önmagában a "parlamenti lényegtelenség" nem lehet politikai cél.

jjulie 2012.01.31. 21:38:53

@lüke:

igen igen, régen mondod....

dbeata 2012.01.31. 21:42:40

@knausz: Végül is, az ökokatasztrófa felé rohanunk. Természetes, hogy érdektelen egy zöldpárt.... Ez sajnos hatalmas struccpolitika. Mármint úgy érted, hogy neki lenne 2014-ben 8-10%? Szerintem nem lesz az annyi.
A Jobbiknak az a hatalmas előnye, hogy azonosulni tud vele az átlagember. Az LMP - megfoghatatlan. Egy élsportoló, akiről tudok hogy LMP-s (ismertem korábbról), a többit nem nagyon ismerem. De az ilyen emberrel, még ha a legjobbat is akarja, nem fog tudni azonosulni az átlag szavazópolgár.

szoja122 2012.01.31. 21:43:04

@dr.dbeata: "Az a baj, hogy amikor majd meglátják a februári fizupapírt a rosszul járók, akik sok esetben alacsonyabb végzettségűek is, jellemzően nem az LMP-hez fognak menni sírni és szavazni (érdekli is őket a széplelkű zöldség, meg láncolás), mennek azok majd a Jobbik-hoz. Így kerülünk csöbörből majd még nagyobb vödörbe"

Akkor van egy jó hírem a legújabb kutatások alapján a jobbikhoz nem a vesztesek csatlakoznak leginkább. Inkább ideológiai meggyőződésből.

www.politicalcapital.hu/2012/01/digital-populism-in-hungary-the-facebook-fans-of-jobbik/

politicalcapital.hu/wp-content/uploads/Demos_Hungary_Book_web.pdf

politicalcapital.hu/wp-content/uploads/Jobbik_Facebook.pdf

A rossz hír viszont az, amit már írtam az MSZP-t és a DK-t fogja erősíteni, alternatíva hiányában.
LMP kevésbé jöhet számon, mert nem bírálja olyan élesen a kormányt és nem hajlandó az összefogásra.

mókáné 2012.01.31. 21:46:47

@graycivil:

"Ugyanis az LMP a kiábrándultak pártja."

Vagy a bizalomé és reményé. Tőlük függ, mivé formálják magukat.

nyünyüge 2012.01.31. 21:48:33

@panelburzsuj:
Fogadni mernék, hogy ez lesz. És akkor éppen az lesz a nemzeti érdeknek megfelelő lépés.
Tárca nélkül utazgató miniszterünk amúgy is volt matávos, és régóta fáj a foga egy mobilcégre.

szoja122 2012.01.31. 21:48:34

@szoja122: "A rossz hír viszont az, amit már írtam az MSZP-t és a DK-t fogja erősíteni, alternatíva hiányában. "

Ez viszont a Fidesznek még kedvezhet is mert így jobban tudja mozgósítani a híveit.

Talán a századvég legújabb eredménye is ezzel magyarázható.
Jobban összerántható a törzsbázist, mondjuk március 15.-ére ha azt látják, hogy erősödik az MSZP és a DK.

mókáné 2012.01.31. 21:53:39

@dr.dbeata:

"Az LMP - megfoghatatlan. Egy élsportoló, akiről tudok hogy LMP-s (ismertem korábbról), a többit nem nagyon ismerem."

Igaz. De annyi olyan arc van még, aki markáns és akár átcsábítható egy pozícióval.

Ha az LMP- ben benne lenne Fodor Gábor, egy csoport már biztosan ráfigyelne. Ha az LMP- ben benne lenne Bokros Lajos, megint egy másik csoport érzené úgy, hogy képviselve van.

Építsenek a szeretetre, de ne a naivitásban nyilvánuljon meg és a dilettantizmusban (van ilyen szó? amikor valaki amatőrnek tűnik).

panelburzsuj 2012.01.31. 21:54:38

@graycivil:

A "valódi tartalomból" eddig két dolgot látok tisztán a kinemábrándultak pártjainál:

- Szerezzünk!! (Lét, voksot, hatalmat ... de még az oroszlánt is ide nekünk!)

- Fujcsuk meg!! (Az összes kedves versenytársat.)

Marketingben volt(,) egy olyan irányzat, hogy "blue ocean". Mennyünk új vizekre halászni! Szemben a verekedős-véres "red ocean" teóriával, ami ugye nekünk magyaroknak ősi nemzeti sajátosságként fóka-eszkimó relációban ismerős.

Lehet, hogy az LMP hallott valamit ezekről az ósönökről.

De ha vannak további tippjeid "valós tartalmakra", ne légy rest összekaparni és feltálalni hűséges olvasóidnak!

dbeata 2012.01.31. 21:54:52

@szoja122: @szoja122: Köszi! De a lúzerek még most majd csatlakozhatnak, csak jóslatokba bocsátkoztam! Ezt amúgy nem tudtam, de ha így van, akkor még nagyobb a baj. Ezt elolvastad? Engem kicsit riaszt így este 10 előtt egy 60 oldalast lenyomni... :) De persze köszönöm!

Ne haragudj, nem találom amit írtál a DK-ról. Elkezdtem elölről, és az első kommentjeid kapcsán eszembe jutott:

Veszélyes vizekre evez a Fidesz a kommunisták elleni bosszúhadjárattal, mert soraiban is bőven vannak, és szerintem ha a választók ezt tényleg komolyan veszik, akkor megintcsak a Jobbik lesz a "szebbik" és tisztábbik. Cáfolj meg!

nyünyüge 2012.01.31. 21:59:31

@dr.dbeata:
Te még sohasem hallottál az ország szuverenitásáról meg stratégiai érdekeiről - dr létedre:)?

inreallife 2012.01.31. 22:03:15

@szoja122: van egy rossz hírem számodra. a jobbikban az a rend a vonzó, ami sem fideszben, sem az mszp-ben nincs meg. igenis a cigányhelyzettel kezdeni kell valamit, mert 0 eredményt mutattak fel a kormányok eddig. a közbiztonság tényleg egy súlyos kérdés, naponta emberek halnak meg miatta, nagy részük (ki gondolta volna?) cigány kéz által. szóval ez a két téma bőven elég ahhoz, hogy a jobbikhoz csapódjanak a csalódott szavazók. és ezen senki nem fog tudni változtatni, a jobbik ugrásra kész a következő országos botrányra. és azt se feledd, hogy messze alul mérik tendenciózusan a jobbik szavazókat, ne ringasd magad abba a hamis hitbe, hogy nem ők lesznek a váltópárt.

ja, a legjobban azon röhögtem, hogy az ateisták is sokan vannak. egyszerűen csend, nyugalom és rend kell az embereknek....

mókáné 2012.01.31. 22:07:53

Összegzésképpen:

Ez a bejegyzés bár szívből szólt, és majdnem egész nap az Index címlapján volt, csak nagyon kevés komment született.

Az LMP- nek tanulság egyfelől: - Ennyire vonzó párt ma.

Másfelől az összes civilnek, akik indulnának pl. Árok Kornél. Ő hogyan lehetne ismert, ha az LMP 2 év után sem az?

Egy remény ide: 2 év a politika történetében nem nagy idő, szinte semmiség, még bármi megtörténhet. Az LMP- nek még van esélye, míg egy új pártnak annyi, mintha megszoroznám magam nullával.

szoja122 2012.01.31. 22:11:34

@dr.dbeata: Ugyanazt tudom mondani mint az előbb, nem a vesztesek pártja.

Másrészt a jobbik a Fidesznél is agresszívabb politikát csinál és az emberek döntő többségének teli van a hócipője ezzel.

Ezért lenne esélye pl. Bajnainak mert visszafogott, de határozott és a szakmaiság látszatát kelti. A nyugat kedveli, ami nem hátrány.

Szerintem a lehetőségekhez képest -szétesett MSZP-vel a háta mögött- nem is tudott volna többet csinálni, mint amit tett kormányzásakor,
Másrészt válságmenedzselésre vállalkozott, és 1 év alatt nem lehet csodákat tenni.
De a populista MSZP-vel a háta mögött most mit tudna az kétséges.
Önálló pártot kellene alapítania szerintem.

szoja122 2012.01.31. 22:13:19

@inreallife: Messze nem értek veled egyet, de mos már megyek aludni, majd holnap kifejtem.

Jó éjt mindenkinek.

2012.01.31. 22:38:58

@hoplita: Ennyire futja? Hát ezért szégyellem magam,. mikor az ilyenek magyarnak vallják magukat.
Árvíznél szükség lehet még rád! Készülj!

2012.01.31. 22:55:57

@hoplita: Mersz fogadást kötni arra, hogy a Jobbik eléri-e a 6%-ot a következő választáskor?

Mert ahogy elnézem, lassan a fidesz szavazógépe lesz, aztán a fidesz bedarálja, mint a kisgizdákat, a madöföt, szóval van benne rutinjuk. Mert ugye, van az a pénz...
Aztán ott állsz majd, lobogó nemzeti gatyában, érzelmeid maradtak, értelmed a régi, pártod sincs már...
Hijjjj, de magyarosan szomorú az élet!
Betyár világ! Talpad alatt fütyül a szél.

2012.01.31. 22:58:04

@hoplita:" Elengedted magad néhány baromsággal, mit mongyak."

Helyesen: mondjak.
Vazze, magyar! Tudsz magyarul? Vagy csak rovásírásul?
Szégyen!

2012.01.31. 23:00:54

@inreallife: Bár volna a Vonában annyi kurázsi, hogy állást foglal cigány ügyben. Mióta benn ül a melegben, meg gondolom, van valami kis csurran-csöppen is, nagy a hallgatás. Csak szavazógépeset játszanak Orbánnal.

2012.01.31. 23:07:28

@knausz: Kedves Knausz!
Be kell, hogy lásd, itt minden választás valami ellen történt.
Érsekes a részvételi statisztika: ha sokan mentek el szavazni, a fidesz bukott. Ha kevesen, nyert.
Ebből csak azt tudom leszűrni, hogy van egy maximális szavazóbázisa, amit nagy eséllyel mozgósítani is tud. Ha maguk ellen haragítják a társadalmat, akkor sokan mennek el, azért, hogy protest szavazzanak. Na nehogy a fidesz! Felkiáltással.

Tehát valójában értelmi szinten nem lehet megfogni a szavazókat, zsigeri szintre kell lemenni.

2012.01.31. 23:10:04

@dr. Bubó: Hát, ezen még el kell gondolkoznom. Megfogtál. Bármelyik variáció jó lehet. Lehet, hogy multi-kulturális?
Áh, hülyeség! Csak multi. A kultúra szóba se jöhet.

dr. Bubó 2012.01.31. 23:11:04

@Könnyen elkaptuk, uram!: a beleverni, az Hofi... a beletölteni az dr. Bubó...

márta)) 2012.01.31. 23:17:49

Gyurcsány Ferenc a 2014-es országgyűlési választásokra a parlamentbe kerülési küszöböt magabiztosan átlépő, stabil középpárttá szeretné tenni az általa irányított Demokratikus Koalíciót."

A pártelnök úgy fogalmazott, "ha a fene fenét is eszik", akkor is kiáll amellett, hogy egy nyugatos, polgári Magyarországra van szükség, amelyben "erős szociális ellensúllyal" működik a piacgazdaság.
Mint mondta, ebből a politikai meggyőződéséből egy ponton túl akkor sem enged, ha amiatt nem sikerül elég szavazatot szereznie. "

www.hir24.hu/belfold/2012/01/31/gyurcsany-stabil-kozeppartta-szeretne-tenni-a-demokratikus-koaliciot-2014-re/

Gyurcsány Ferenc a beszélgetés végén "kiváló férfiúnak" nevezte Bajnai Gordont, aki szerinte például egy következő választások után alakuló szakértői kormány esetén miniszterelnökként is számba vehető."
**************

Az LMP új frakcióvezetője szerint önálló politikai pólus szeretne lenni az LMP és új szavazókat szeretne megszólítani. "

Olyan határozatot a párt nem fogadott el, hogy nem működnek együtt az MSZP-vel és a DK-val 2014-ben, mert ehhez kétharmados szavazásra volna szükség.

Jelenleg olyan határozatot fogadtak el, hogy a választásokig nem működnek együtt olyan párttal, amely részt vett ez elmúlt húsz év szerintük „káros” politizálásában, de ez nem vonatkozik a választási időszakra, "

atv.hu/cikk/20120130_javor_benedek

A Gyurcsánynak komoly elhatározása van, párttá válásukkal" kapcsolatban. Ha sikerül megszólítani a nagybetűs népet, hát! :) még sikerülhet is.
A nagy politikai palettán) Gyurcsány kétszer teszi zsebbe az LMP. -t) szerintem már írtam :) Mondjuk, ha az elismertséget, a diplomáciai kapcsolatokat, figyelembe veszem, akkor talán a Bajnai pedig "mindkettőt" teszi zsebbe. :))

***

Az LMP. a választásokig nem működik együtt") Na.Igen! Úgy gondolom, az együttműködés lényege az lenne, ha a választások előtt, kinyilvánitaná az ellenzéki oldal, hogyan kivánnak együttműködni, vagy nem kivánnak)
Meg kellene időben nevezni majd , közös jelöltjeiket, kiknek legyen ideje (szintén) megszólitani a választókat.
Továbbá gondolom azt is, hogy valahol le vannak maradva)..... Nem gondolom, hogy pozitivan értékelnék a választók, ha időben) nem kapnának tájékoztatást, ki- és hogyan kiván koaliciót kötni.
Ezt a politizálást, hogy milyen politikai irányvonalat, eszmét képviselnek soha sem értettem. De úgy gondolom, nem is lényeges.
"másoknak" meg főleg nem lényeges, hogy én mit értek, és mit nem. :)) gondolom.

márta)) 2012.01.31. 23:29:40

Az LMP ismét - mint már oly sokszor - bebizonyította, helyes a névválasztása. Azon persze már el lehet vitatkozgatni, hogy mindegy-e, milyen irányba "más"

www.stop.hu/velemeny/valoban-lehet-mas-a-politika/993863/

Na.Ja.Névválasztás nem is lenne annyira rossz, csak azt nem lehet tudni merre van az "irány")
:))

Egyedüli kispártként, (talán) be sem fog jutni a parlamentbe.

márta)) 2012.01.31. 23:32:32

oppá" lemaradt)

"A honi politikai palettán még mindig újnak számít a sok szavazó által liberálisnak vélt, ám bizonytalan-zöld színekben tündöklő formáció. Figyelve az LMP politizálását, sokszor jut eszembe a vicc, mely szerint a hídon haladva az egér odaszól az elefántnak: "Hallod, hogy dübörgünk?" faviccé herélt változata, azaz: a kisegér egyedül megy a hídon, és addig fülel, amíg végül nagy megfeszülés árán, hallani véli saját dübörgését. "
:)
Persze) természetesen ezt (is) másoltam.
:))

márta)) 2012.01.31. 23:35:56

Hogy mik vannak??!!
Úgy látom lefagyott" a poszt, mert bátorkodtam, írni, illetve másolni néhány sort!!
:)

jócccakát!!!

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.02.01. 00:33:17

@Könnyen elkaptuk, uram!: páran itt sportot űznek az elrontott írásmódddddból. Hoplita még nem is élharcos ebben...

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.02.01. 00:35:48

@knausz:

Parlamenti politizálással elég nehéz egy ellenzéki pártnak népszerűséget szereznie.

Kevesen nézik a parlamenti közvetítést, ráadásul a kormányoldal számára kényes viták úgysem akkor zajlanak.

Úgyhogy a parlamentben nem sok mindent tud tenni egy ellenzéki párt.

Ha választást akar nyerni, akkor nagy súlyt kelt fektetnie a parlamenten kívüli politizálásra.

Pártszervezés, álláspont ismertetése minden lehetséges médiában, egyszóval a párt erősítése. Az a parlamentben nem megy.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.02.01. 00:38:22

@panelburzsuj:

"de képtelenség a nemzetközi gazdasági/kulturális versenyben helytállni."

Mert miért? Ha így is lenne ezek a "népnemzetiek" legalább versenyeznek, versenyezni próbálnak.

Míg a baloldal eleve feladja, meg sem próbál a magyar érdekekért kiállni, nemzetközi érdekeket képvisel Magyarországon.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.02.01. 00:40:49

@Diocles:

A magyar környezet pusztítása idegen érdekekért, idegenek profitjáért.

Ha legalább adót fizetnének, mint a tisztességes magyar vállalkozások!

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.02.01. 00:44:23

@szoja122:

Ez süket politikusi szöveg.

Az összes politikus azt mondja, hogy az ő uralma alatt a legjobb, ilyen jó még sohasem volt korábban. De a jövő, a jövő az persze még szebb lesz, ha ő marad hatalmon.

Minden rendszeren lehet javítani, olyan nincsen, hogy nincsen jobb. Ha csak a hibákat javítgatják már attól jobb lesz a rendszer.

Ne mondjad már, hogy egyetlen olyan javaslatod, ötleted sincsen, amitől szerinted jobb lenne a rendszer!

Nem hiszem el.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.02.01. 00:54:14

@szoja122:

Az összes európai ország meg bírja oldani, hogy kevésbé kiszolgáltatott legyen, mint Magyarország.

Hogyan?

1. A költségvetés egyensúlyba hozása.
2. A külföldi vállalkozások preferálásának (adókedvezmények stb.) megszüntetése, azaz a magyar vállalkozások hazai versenyhátrányának a megszüntetése.
3. Energiát kell termelni. Szélerőmű, napelem, bioüzemanyag.
A magyar mezőgazdaság rengeteg üzemanyagot tudna előállítani. Természetesen megéri, mert eleve csak mezőgazdasági hulladékból (pl. kukoricaszár) kell etanolt meg a többit készíteni és véletlenül sem élelmiszerből.

Ha az Egyesült Államokban megéri, akkor itt is. Pedig nekik rengeteg olajuk van, mégis mezőgazdasági hulladékból készítenek etanolt.

Sz'al egy kis innováció. Áramot meg lehet készíteni napsugárzásból gyakorlatilag korlátlan mennyiségben.

Nem nagy melák erőműveket kell építeni, hanem sok aprót. Ha minden épület, minden autó, minden ruhadarab napelemekkel lenne átszőve, akkor az egyrészt rengeteg áramot jelentene, másrészt növelné a biztonságot. Paksot könnyű felrobbantani aztán annyi is az országnak, de ha minden épület, autó, ember magának termelné az áramot, akkor annak nem nagyon lehet ártani, még a hálózattól való függés is minimális lenne.

Ja, ezek természetesen nem a jövő, hanem a jelen technológiái.

A szélerőművek sem rosszak, csak olyanra kellene őket csinálni, festeni, hogy a madarakat ne zavarják, mert így veszélyesek az élővilágra.

szoja122 2012.02.01. 06:40:12

@Akitlosz:

1. Ezt mindenki mondja, igaz is, de végrehajtani nehéz, és főleg a hogyan az a kérdés. Eddig egyik pártnak sem sikerül. Nem csak azért, mert a pártok rosszak, hanem az emberek bedőlnek a populista ígéreteknek. Ha fojtatom az eredeti vitánkhoz jutunk vissza....

2. Külföldi cégek preferálásának megszüntetése, csökkentése. Igen, egyetértek, de csak fokozatosan, mert a mai magyar rendszerben nincs annyi potenciál, hogy pótolja.
Azért is mert a z oktatási rendszerünk nagyon rossz, és kevés az igazán jó szakember. Aki jó az külföldön van. Oktatást fel kellene javítani, mégpedig nagyon. Enélkül még nem volt példa egy ország felemelkedésére sem. Ehhez át kell alakítani, és sokkal több pénzt kell ráfordítani. Ehhez már többször adtam ötleteket.

3. Az alternatív energiaforrások még nagyon drágák. Nekünk nagyon kevés pénzünk van ahhoz, hogy újakat fejlesszünk, a régieket gazdaságosabbá tegyük. Ez megint nagyon sok pénzzel jár. A nap energia, szél energia messze nem elég. Magyarországon az év jó részében borult és szélcsendes idő van. Atomenergiát kellene fejleszteni, de a környezetvédők nagy ellenállást fejtenek ki. Pedig Magyarországon lehetne biztonságosan, mert nincs cunami, sem komoly földrengés. A magfúzió lenne az igazi megoldás, de az még odébb van...

dbeata 2012.02.01. 06:42:30

@Könnyen elkaptuk, uram!: Erre mondtam azt, hogy mi ebből értünk, a valami ellen-ből. Valamiért... Ez már túl távoli, túl megfoghatatlan. Végül is, pszichologizálva az esetet, érthető. Amit már megtapasztaltunk, és nem tetszik, az ellen szavazunk. De amit még nem tapasztaltunk meg, és ígérik, na ilyenből már köszi, van elég az ablakban...

Amúgy a reklámőpszichológia szerint pont a magasabb végzettségűeket lehet emocionális reklámokkal és nem érvekkel megfogni. Érdekes, nem? :)

szoja122 2012.02.01. 06:50:10

@Akitlosz: "Ez süket politikusi szöveg."

Nem olvastad figyelmesen, nem politikusi szövegeket ismételtem meg, hanem szociobiológiai, evolúciós pszichológiai oldalról próbáltam megközelíteni. (Olvasd a pécsi egyetem egyik tudósát Bereczkei Tamást)
www.bereczkei.hu/
www.bereczkei.hu/hu_publication_4.html

"Minden rendszeren lehet javítani, olyan nincsen, hogy nincsen jobb. Ha csak a hibákat javítgatják már attól jobb lesz a rendszer."

Ez tökéletesen igaz, de csak akkor hatékony, ha figyelembe veszik a szociobiológiát és az evolúciós pszichológiát. Ezek nélkül a politikai rendszerek mesterkéltek lesznek, rövid életűek és tartós sikereket nem tudnak felmutatni.

dbeata 2012.02.01. 06:50:55

@szoja122: Majd egyszer ő is talán a kormányrúdhoz kerül... De akkor nyilatkozzunk már végre, baj, ha valaki akár offshore ügyeskedő is és politikus akar lenni, vagy az mind a magyar adórendszer hibája és spongyát rá? Ezt kéne már eldönteni.
Nekem a fentiektől eltekintve nincs bajom vele, sőt, a legépelméjűbb és legtehetségesebb menedzser-kormányzó, akit sokszor próbálnak a sárba húzni. Szerintem is kár volt elrántania a Fidesznek a kormányt, csak tartani kellett volna az irányt, és a körülményekhez képest ráigazítani, de így, amit tettek, azzal lehet, rövid távon rövidpórázra fogják az országot, de hosszú távon a törikönyvekben majd látni fogjuk, nem ez a dicsőséges korszaka az országnak.

hoplita 2012.02.01. 06:59:32

@dr.dbeata:
"....A Jobbik és az LMP Facebook jelenlétét érdekes egybevetni mindenesetre. Jobbik lájk: 39.000, LMP lájk: 1277? Jujúj...."

Ehhez még becsüld hozzá azt a sok ezret a mi körünkben, akik nem nagyon hajlandóak faszbukolni....nem véletlenül.
Az én lájkom sincs ott....meg jó néhány ismerősömé..:))

hoplita 2012.02.01. 07:00:50

@lüke:
Ja...a szóják meg teremnek, mint a tök.:D

dbeata 2012.02.01. 07:02:01

@szoja122: Az energiakérdésre. Nem akarok belecincogni, de kezdetnek az is elég lenne (és még ezt sem teszi meg az emberek nagy része), hogy a hulladékot megfelelően kezelje. Tehát hogy vegye észre, nem minden szemét, ami a kukába megy, vagy amit a konténerbe dobnak építkezéskor (pl. bontott tégla, tetőcserép). Ha lenne egy szemléletváltás, akkor utána a zöldesítésre és mellette az energiakérdésre is jobban figyelnének az emberek.

szoja122 2012.02.01. 07:13:14

@inreallife: "igenis a cigányhelyzettel kezdeni kell valamit, mert 0 eredményt mutattak fel a kormányok eddig. a közbiztonság tényleg egy súlyos kérdés, naponta emberek halnak meg miatta, nagy részük (ki gondolta volna?) cigány kéz által."

Ez egy tipikus szélső jobb szöveg. Alapigazságokból indul ki, de félremagyarázza. Megoldásai szélsőségesek,

Élőszőr is NINCS cigány bűnözés!

Cigány bűnözők természetesen vannak, mégpedig sokan ez igaz. A cigány bűnözés azt jelentené, hogy a cigányok mint nemzetiségiek vérében -értsd genetikai állományában van a bűnözés- ez pedig tiszta hülyeség.

A fő kérdés itt a szegénység. Marxnak nagyon, de nagyon igaza volt abban, hogy a lét határozza meg a tudatot -nem a lé, az mást határoz meg :))))))-

Ha a statisztikákat nézzük ARÁNYAIBAN -és nem abszolút értékben- kb. egyforma a cigány és nem cigány nemzetiségű bűnözés.
A szegénység az amely egyes embereket bűnözésre serkenti. Most ne beszéljünk a fehérgalléros bűnözésről, mert az más.

Az is igaz, hogy a cigányság között sokkal több szegény van, mint a nem cigányok között.
Ha a szegénységet csökkentjük a cigányság között, akkor csökken a cigány nemzetiségű bűnözők száma.

Mondani persze könnyű végrehajtani rendkívül nehéz. Csak az általános emberi jogok talajáról indulhatunk ki.
Meg lehet nézni azokat az országokat, ahol sikereket értek el. Sikereket, de sehol sem tudták ezt felszámolni.

Amerika ebben elől jár, de messze nem oldotta meg a problémát.

A jobbikhoz pedig mint már írtam két okból nem fognak tömegesen átpártolni az emberek:

1. Mert a híveik többsége ideológiai alapon támogatja.
A kutatásról szóló linket lásd fentebb.

2. Mert az emberek többségének teli van a hócipője az agresszív politizálással.

A jobbik viszont joggal számíthat, a Fidesz jobb szárnyára. Azok közül valószínűleg tényleg sokan fognak átmenni a jobbikhoz.

De ez a teljes jobb oldal bázisát nem növeli, csak az arányokat rendezi át.

szoja122 2012.02.01. 07:14:27

@dr.dbeata: dr.dbeata 2012.02.01. 07:02:01

Igazad van. Ez is fontos.

ubul2000 2012.02.01. 07:16:50

@dr.dbeata: Ehhez először az államnak kellene lépni a kevesebb hulladéktermelés érdekében. Pl betiltani a müa. palackokat és visszatérni a visszaváltható üvegekre.

szoja122 2012.02.01. 07:25:21

@dr.dbeata: Bajnai legnagyobb hibájának -a tisztán politikai támadásokon kívül- azt tartják, hogy nem gondolt és nem tett a gazdaság felgyorsítására.

Ez több szempontból is igazságtalan vele szemben:

1. 1 éve volt ez az idő nagyon kevés ehhez.

2. Ő a válságmenedzselésre szerződőt, a válságot kellett megszüntetnie. Ezt jól oldotta meg.

3. Széteső, népszerűtlen MSZP-vel a háta mögött nem is tehetett volna többet.

ubul2000 2012.02.01. 07:30:56

@szoja122:
" A cigány bűnözés azt jelentené, hogy a cigányok mint nemzetiségiek vérében -értsd genetikai állományában van a bűnözés- ez pedig tiszta hülyeség."
Igazad van, hogy ez nem genetikai jellegű. De a cigány bűnözés - bármennyire igyekeznek ezt sokan belemagyarázni - nem ezt jelenti. Az ukrán maffia sem azt jelenti, hogy minden ukrán maffiózó.

"Ha a statisztikákat nézzük ARÁNYAIBAN -és nem abszolút értékben- kb. egyforma a cigány és nem cigány nemzetiségű bűnözés"

Ezt nem tudom honnan veszed ezt a statisztikát (érdekelne), de ez hatalmas tévedés.

"Ha a szegénységet csökkentjük a cigányság között, akkor csökken a cigány nemzetiségű bűnözők száma."

Ez biztosan így van, de ha azt hisszük, hogy ez a fő probléma, az zsákutcába visz. (ha mindenkinek kolbászból adjuk a kerítést (nemcsak cigányoknak) az is csökkentené a bűnözést, de nem szüntetné meg). Másrészt ha ez így lenne, akkor ezt könnyen lehetne orvosolni. Munkára kellene kötelezni őket. Akkor lenne fizetésük és nem lennének olyan szegények - meglátjuk mi lesz az eredménye.
(Ennek ellentmond a Kádár-korszak tapasztalata. Ugye akkor mindenkinek kötelező volt dolgozni, mindenkinek volt munkája (akarom mondani munkahelye) és fizetése. A börtönök - akárcsak most - mégis cigányokkal volt tele.)

jjulie 2012.02.01. 07:37:12

@ubul2000:

egyszerű nemzetibosevik egyszerű mondatai

természetesen elvégezted az összahasonlítást az üvegpalac gyártás, szállítás, mosás, hulladékhasznosítás stb környezeti terhelését illetően a műanyag palack ellenében, és a kispróbanyilas módjára "most megmondon az örökigazságot" de egyszerűen ám, és kételyek nélkül, mert ami egyszerű az szép

hahahaha

jjulie 2012.02.01. 07:45:15

@ubul2000:

a szavainak súlyára kiéhezett partvonalon kívüli lúzer gondolatai

igen, hagsúlyozd, hogy a cigányok cigányok, és örökké igazad lesz

vagy írd le nap mint nap, hogy kétszerkettő egyenlő négy, és meglásd íly módon is mindennapi ígazsághordozóvá válhatsz

nyünyüge 2012.02.01. 07:58:46

Török Gábor: csodálkoznék, ha Schmitt nyáron még elnök lenne

hvg.hu/itthon/20120131_torok_gabor_fidesz

dbeata 2012.02.01. 08:07:56

@ubul2000: És addig te nem tehetsz egy lépést? Mindent az államtól vársz? (azt várhatod...)

jjulie 2012.02.01. 08:13:05

a fidesz szabadságharca véget ért

persze, hogy véget ért, a poziciók fidesz gyíkok kezében,a főfideszgyíkok megszabadítva a devizahiteleiktől, mostmár jöjjön aminek jönnie kell

a fideszgazdasági szabadságharc vége

hahahahaha

szoja122 2012.02.01. 08:17:34

@ubul2000: "Munkára kellene kötelezni őket. Akkor lenne fizetésük és nem lennének olyan szegények - meglátjuk mi lesz az eredménye."

Ezt nem gondolhatod komolyan!

1. Minden kényszer ellenérzést ellenállást szül

2. Milyen munkát? Csak értékteremtő munkának van értelme, létjogosultsága -legalábbis tömegesen- egy jól működő társadalomban.

1 millió munkahelyet kell teremteni ahogy a Fidesz ígérte, és rögtön fog a bűnözés száma csökkenni. Persze ilyen gazdaságpolitikával ez lehetetlen.

Olvasd el ezt és a linkeket ott mindent megtalálsz. De próbáld objektíven értékelni, ne "jobbikos szemüvegen" keresztül.

http://hu.wikipedia.org/wiki/Cigánybűnözés

Tévedtem, statisztikák nem készültek 1992-es törvény tiltja ezt a diszkriminációt.

A "cigánybünözés" szót a kommunista rezsim vezette be, amit a Jobbik -nemzeti bolsevikok- át is vettek.

Ui.:
Azért használom a nemzeti bolsevik szót, mert az internacionalizmust kivételével alig van lényegi különbség a jobbik és a bolsevizmus között.

pl.:

1. Nagytőke, bank ellenesség

2. Erős állam

3. Kisebbségekkel szembeni intolerancia

4. Erős hadsereg, erős rendőrség

5. Szólásszabadság lényeges korlátozása

6. Más ideológiák meg nem tűrése.

7. stb. stb. stb.

hoplita 2012.02.01. 08:27:59

@inreallife:
"...ja, a legjobban azon röhögtem, hogy az ateisták is sokan vannak..."

Azon én is, igaz kicsit kínomban.
Nem igazán ateisták ők, hanem, a hitelességi válság éppúgy elérte a keresztény-keresztyén egyházakat is, mint minden mást.
Sajnos..:(

lüke 2012.02.01. 08:32:55

jó reggelt a rétnek, nem tudtok aludni?
@hoplita: a szója takarmánynövény,
s rengeteg ösztrögén van benne, attól maradnak olyan kislányosak a távol-keleti nök
urak nem szedhetik, csak a marhák

dzsaszper 2012.02.01. 08:33:26

@is: Bokros és Tusk? azért nem mindenben passzol a hasonlat...

szoja122 2012.02.01. 08:34:34

@hoplita: Te lehet hogy nem vagy ateista, de keresztény sem.

Aki nem ismeri és főként nem tartja be Jézus hegyi beszédjét, az nem keresztény. A keresztény vallás egyik alapja ez.

Ha nem érted, hogy mire gondolok szívesen elmagyarázom.

De a válaszod már önmagában is bizonyítani fogja állításomat.

dzsaszper 2012.02.01. 08:35:35

@ciceró: inkább ironikus volt a megjegyzésem, mintsem komoly :)

dzsaszper 2012.02.01. 08:37:14

@ubul2000: ha meg SZT tiszt, akkor pláne nevezzük a nevén... nem értem, miért mindig a besúgókat emlegetjük csak...

hoplita 2012.02.01. 08:38:41

@inreallife:
Folytatva, mer' vót egy kis dógom....

Nekem is tele a tököm azzal, hogy itt vidéken sötétedés után nem állhatsz meg sehol a bicikliddel anélkül, hogy oda ne láncold a villanykaróhoz, hogy hajnalban kell a kukákat is kitenni, mert ellopják, hogy a környék összes zártkertjét a gaz lepi el, mivel soha nem arat az, aki vet...és sorolhatnám egészen addig, hogy szombat este-éjszaka akinek tizenéves gyereke van jobb ha nem alszik, mert vagy kirabolják, és/vagy megverik csoportokba verődött retkes cigányok...a rendőrség diszkrét és szemérmes tartózkodása mellett.
Igen , ebből elég volt...pokolba a narancs-vörös-zöld komcsikkal.
Persze ezt magyarázhatom ezeknek a seggfejeknek, akik itt osztják a nemlévőt, bátran, nagyhangon, miközben az általam csak durván, elnagyoltan felvázolt problémák fikarcnyit sem érintik őket.

dzsaszper 2012.02.01. 08:39:50

@márta)): nem teljesen értek egyet.
Az üzlethez két fél kell. Bárki szabhat feltételeket, legfeljebb bukik rajta... Az azért eléggé egyértelmű, hogy az mszp és dk maguk alá akarja darálni az lmp-t. mint a fidesz tette a kisgazdákkal vagy az mdf-fel.
Az lmp ebből - úgy tűnik legalábbis - köszöni szépen, nem kér.

hoplita 2012.02.01. 08:41:49

@Könnyen elkaptuk, uram!:
Szopjál matyómintát a makkomra....ez is magyaros nem?
De inkább anyádból baszd ki a belet...
Nincs kedved egy elérhetőséget dobni...megdumálhatnánk IRL, hogy ne legyenek kétségeid...

hoplita 2012.02.01. 08:45:47

@Hepci:
Ez a hülye nem tud különbséget tenni a tudom, de nem akarom és az akarom, de akkor sem tudom között.

Azé' használok ilyeneket, mert így tudom jelezni, hogy tájnyelvben mondanám, ha beszélt nyelvet használnánk.
Tőlen nagyon távol áll a nyelvrontás...sportot meg különösen nem űzök belőle.:)

hoplita 2012.02.01. 08:46:57

@Hepci:
Apropó....
Szoktál menyhalazni?
Arravaló idő közeleg....

hoplita 2012.02.01. 08:49:58

@ubul2000:
Le ne állj mán vitázni ezzel a foximaxis faszfejjel...!
Fingja sincs miket firkál....még cáfolgatni is fárasztó az ilyen hülyét.

hoplita 2012.02.01. 08:53:11

@lüke:
Ismerem a szóját...még valamit a termesztéséhez is konyítok, valaha tanultam.:))
Nálunk nem érdemes nagyban űzni, mert rizikós....

hoplita 2012.02.01. 08:55:14

@szoja122:
Szarok én magasról arra, amit te gondolsz, köcsög.
Majd pont egy kivénhedt, retkes, szájbakúrt bolsi fog hittanból oktatgatni..:)

márta)) 2012.02.01. 08:55:24

@dzsaszper:
Na.Igen. Nem is kell teljesen egyetérteni)

Jut eszembe, az MDF. is azt hangoztatta, hogy nem lépnek koalicióra, aztán mégis....
Tudod azt a pártot lehet bedarálni, aki olyan, amilyen.Össze-vissza nyilatkoztak, beszéltek ők is.
Nem tudták megszólitani igazán a nagybetűs népet!.
Szóval nagyon hasonló) MDF-LMP. biztak/biznak a sikerben, csak a teljesitmény" nincs mögötte.
Szerintem :) Jogukban áll önálló párt maradni.
Megdöbbentő, és röhejes olyan kijelentést tenni, hogy a Jobbikkal is összefogna a párt. Az pedig nevetséges, hogy kimondottan csak a választások előtt tárgyalnának.
A tárgyalásoknak még nem lenne egyenes következménye, hogy ugyan azt az eszmét képviselik, mint a többi ellenzéki párt, szervezet.
Csak az a baj, szerintem :), hogy nekik nincs egy meghatározott céljuk. Csak az (kevés), hogy váltsuk le a kormányt.

Vonatkozik - a határozott cél megjelölése, a jelöltek időben történő megnevezése, az országos háló kiépitése - minden politikai erőre. Ha ez nem lesz meg egy fabadkát sem ér az egész, kiabálás, énekelgetés. gondolom.:)

dzsaszper 2012.02.01. 08:58:09

@márta)): az lmp-nek talán túl sok is van eszméből... és ezért nincs egy ami igazából az övék lenne... na ebben nagyon egyetértünk.

Amúgy az alkalmi szövetségek a reálpolitika részei. Nem kell feltétlen együtt járjon egy-egy egyéni választókörzetben való együttműködés a koalíciókészséggel -- az lmp egyelőre a szigorúan mszp-t és jobbikot is felölelő szigorúan technikai olajfát preferálná -- ez magyarázza egy kicsit az alkalmi szövetséget...

dzsaszper 2012.02.01. 08:59:31

@márta)): ha csak az alaptörvények és sarkalatos törvények rollbackje a cél, akkor érthetővé válik az alkalmi technikai koalíció... és csak ezzel a céllal válik érthetővé.

2012.02.01. 09:00:45

@hoplita: Találkozzunk. Szolnok, 3-as hangár.

dzsaszper 2012.02.01. 09:05:04

@márta)): a hiányolt összefogásnak jelenleg a legkevésbé jött el az ideje, még sok idő van a választásokig.

Másfajta összefogás meg van a gyakorlatban, lásd pl. leláncolós akció. Az most épp elég.

2012.02.01. 09:06:03

@dr.dbeata: Amit írsz, azt értem. Azt nem tudom, mi a végkövetkeztetés. Ha már megtapasztaltuk, és nem kérjük, újabb emóciók mentén történik a választás.
Lásd Orbán második.
Tehát nem tanul a nép. Attól tartok, sosem lesz olyan választás, amikor arra szavaznánk,. akinek van értelmes, elfogadható programja.
Ciceronak van igaza.
Csak nézd meg Hoplita hozzászólásait. Csöpög az emocionális felhangoktól. Mindegy, csak pusztuljon, aki nem velünk van! Hogy kivel, mi az eszme, arról fogalma sincs. Jobbik! Haaaaa! Nem kell az EU! Mégis kell az EU!

dzsaszper 2012.02.01. 09:08:40

@aszekelyek: ezt a témát azóta már mintha megbeszéltem volna hoplitával :)
Sólyomnak és Kuminnak egész más kontextusban volt köze egymáshoz, mint ami a nemecsekezést indokolttá tette volna.

2012.02.01. 09:09:56

@hoplita: "Azé' használok ilyeneket, mert így tudom jelezni, hogy tájnyelvben mondanám, ha beszélt nyelvet használnánk."

Osztan mellik tájró' való az a nyelv amit használni tetszik?

Látod, a tetsziket nem írtam teccik-nek, mert azt amúgy is úgy ejtjük. Attól nem lesz tájnyelv.

dzsaszper 2012.02.01. 09:10:26

@Kurgán: nem innék előre a medve bőrére (sokkal rosszabbul úgyse lehet), de amúgy lényegében egyetértek.

márta)) 2012.02.01. 09:11:40

@dzsaszper:
Na,Igen! Csak az a politikus, aki vállalja majd egy esetleges nagykoalició" esetén a miniszterelnök jelöltséget, s persze, hát alkalmas is lesz rá, nem gondolom, hogy egy "bohóc" kormányt akarna alakitani. Persze ehhez előbb nyerni kellene :))
Ezzel nem azt akarom érzékeltetni, hogy a bohóc" az LMP. lenne, hanem azt, hogy nem (esetleges) cirkuszra lenne szükség, s nem kihátrálásra) hanem nagyon jól működő kormányra, kormányzásra.

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2012.02.01. 09:12:00

@inreallife: Sem a Fidesznek sem más pártnak nem érdeke az előrehozott választás. Ezért nem is lesz semmiféle előrehozott választás.
A Fidesz miért mondana le a 2/3 adta lehetőségről, ami brutális zsarolási potenciált ad a kezébe? Bármelyik nem kormányzati szereplőt megfélemlíthet a jog által. Beleírja az Alaptörvénybe a szabályt, ettől kezdve nem vizsgálhatja senki. Nincs kontroll. Erről miért mondana le a Fidesz?
Mostanság pedig az ellenzéki pártok is kikapnának, tehát ők sem fogják ezt erőltetni.

dzsaszper 2012.02.01. 09:12:11

@kurgan: a fidesz is ezt csinálja kicsit burkoltabban pepitában. (Mondjuk őket az lmp jelenlegi bázisa nem érdekli egyáltalán, csak a potenciális bázisa)

ubul2000 2012.02.01. 09:12:12

@hoplita: megpróbálom nevelni, hátha ragad rá valami - a koszon kívül

dzsaszper 2012.02.01. 09:13:19

@márta)): hallottál már kisebbségi kormányról? ha arról lesz szó, az is egy járható út lesz az lmp-nek, hogy kívül marad, fenntartja a kormányt, de egyes témákban fenntartja a jogot hogy tengelyt akaszt...

dzsaszper 2012.02.01. 09:14:31

@preddy: pontosan az a baj, amit írtál: ha a koncért folyik...

dzsaszper 2012.02.01. 09:15:45

@rockjano: alapíts egy "kisgazdapárt 2.0"-t :)

márta)) 2012.02.01. 09:18:31

@dzsaszper:

A választásokig sok idő van. Persze. Csak a baj, az, hogy nincs távol van, és mégis közel.
Lehet, hogy tévedek egy kicsit), de az ellenzék - még egyelőre olyan, amilyen. A civil szervezetek is.

Hogy érthetőbb legyen) Az oly sokat emlegetett "mari" néni, ott valahol a térképen, a falu szélén, :))) és még nagyon sokan, a választók, azt sem tudják, igazán, hogy léteznek", hogy szerveződnek, hogy megalakultak.
A vidéki városok, falvak szavazói nélkül pedig nem lehet nyerni.

leláncolós akció." Ugyan, ugyan! kevés, nagyon kevés. szerintem:)

dzsaszper 2012.02.01. 09:20:01

@bariga: arra gondolsz, hogy az amerikai külügy felfigyelhet rájuk, mint Orbánékra a rendszerváltás hajnalán?

szoja122 2012.02.01. 09:21:25

@hoplita: Csak úgy fröcsög belőled a keresztényi szeretet.

Ekkora kétszínűséget!

dzsaszper 2012.02.01. 09:22:50

@márta)):
hogy én is érthetőbb legyek: jelenleg minden ellenzéki pártnak először a saját háza táján van sepergetnivalója, saját magával van szembenéznivalója, hogy átléphesse a saját árnyékát.

Ez legalább annyira igaz az lmp-re, mint az mszp-re vagy a dk-ra.

Amíg egalább 1-2 oldalon nem néznem szembe saját magukkal, addig most összefogdosni nincs sok értelme.

Ami az lmp és a vidék viszonyát illeti egyetértek: készülök Akitlosznak és cicerónak válaszolni a témában :)

márta)) 2012.02.01. 09:23:54

@dzsaszper:

hogy kívül marad, fenntartja a kormányt,"
Hát! Én ezzel nem vagyok igazán tisztában. A Török Gábortól ilyen "tananyagot":))) még nem olvastam.
Sajnálom.
:)))))

dzsaszper 2012.02.01. 09:24:55

@SzélsebesVelorex: az lmp-nek még mindig több esélye van erre, mint egy 0-ról induló szervezetnek, akár a Millának, 4K!-nak stb.

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2012.02.01. 09:25:26

@szoja122: Érdemes megnézni azokat a dokumentum filmeket melyek a náci párt felemelkedéséről szólnak. Vannak hasonlóságok, persze nem egy az egyben. Nem véletlenül.
A Jobbik inkább nemzeti-szocialista ( lásd NSDAP ) vonalon mozog. Egy totalitárius rendszer nem áll tőlük távol.

Lásd Wikipédia plasztikusan összefoglalja :

Az ideológia fontos elemei [szerkesztés]Jobboldali
- (nacionalizmus) és baloldali (szocializmus) ideológiák összedolgozásával egy új világnézet létrehozása.
- A szakszervezeti rendszer megújítása, a munkások védelme.
- Németország helyreállítása, a létbiztonság megteremtése.
- Szociális demagógia (baloldali típusú jelszavak hangoztatása párhuzamosan a szélsőségesen jobboldali tevékenységgel.)
- élettér-elmélet („Lebensraumpolitik”, „Lebensraum im Osten”: több lakóterület teremtése a németek számára a kelet felé történő terjeszkedés által)
antiliberalizmus, marxizmus-, kommunizmus-, bolsevizmusellenesség
- a zsidóság elleni fajgyűlölet a német/germán/árja felsőbbrendűségből (Übermensch, Untermensch) kiindulva.
- A vezetőben való feltétlen hit (Führerprinzip)
- A demokrácia korlátozása, ennek következményeként a nem együttműködő politikai pártok, szakszervezetek, és sajtótermékek megszüntetése
- szociáldarwinizmus (az emberi társadalomban is a legalkalmasabb csoportok (fajták, változatok) tudnak fennmaradni, életben maradni, szelektálódni)
- rasszizmus: az emberi rasszok közötti különbségek hangsúlyozása
- eugenika (a szociáldarwinizmusban megfogalmazott fajfejlődés „elősegítése”, az akadályozó tényezők „kiiktatása”)
- homoszexuális beállítottságú emberek iránti erőteljes ellenszenv; a homoszexualitás korlátozása, tiltása, és bűntetése (homofóbia)
- a vallásszabadság korlátozása

Ennek 90%-a, ( nyilván a német szavak magyarra kicserélése után ) megtalálható a Jobbik szimpatizánsok kommentjeiben, a párt kampánybeszédeiben stb.
A Jobbik nemzeti-szocialista utánzat. Ideológiájuk erősen merít az NSDAP ideológiájából.

dzsaszper 2012.02.01. 09:26:52

@márta)): miért, szerinted aktuális? 2010-ben nem volt túlságosan az... 2014-ig aktuálissá válhat...

amúgy meg az alapötlethez nem kell sok tananyag, csak egy kis matematika és közjogi ismeret :-) a profi kivitelezéshez viszont nem árt...

dzsaszper 2012.02.01. 09:28:14

@Pekkarin: netán erre utalsz finoman? ertseykatalin.blog.hu/2012/01/22/bejegyzes_url_cime_1782

Kellemeset csalódtam Ertseyben amikor ezt olvastam...

márta)) 2012.02.01. 09:28:22

@dzsaszper:
Na. Ez igaz, de azt hiszem én is irtam, hogy az ellenzéki erők olyanok-amilyenek. Csak remélni lehet, hogy magukhoz térnek")
Nem összefogdosni" kell majd, összefogni. :))

aszekelyek 2012.02.01. 09:30:16

@lüke: Szia lüke! két tapasztalatom is van eü politikusokról minapi. Az egyik, a nagy kedvencem, horn unokahúga.... innen a Jánosból...VAlami olyan penetráns arcátlansággal sinfeli a mai helyzetet és a szándékokat atv-n, gondolom másutt is, hogy attól az én béketűrő zsebemben, kinyílik a bicsikka de kiugrik. Érdemes lenne a zt a nyilatkozat és magyarázattömeget előszedni a Hírtv-nek, hogy érvelt össze vissza a feri reformok mellett. Vizitdíj, ami mindenki, szegény ember zsebére ácsingózott , meg kórházi napidíj..... és persze egy vasat se az orvos-ápoló személyzetnek de elvenni tőlük, mint közalkalmazottól mindent, az igen. Az ment neki. MAjd jönnek ezzel a refinanszírozással, majd, tíz alkalom után... évi egyszer... Azt terjesztik éppen, egy nem kevésbé bandzsa-halamandzsa úr, tegnap havasnál, Civil a pályán c. műsorban, régi szdsz---, naná... konrád korú lehet... hogy ugyanazt csinálnák ma, a FIDESZ , sőt, mint ami ellen tiltakoztak anno a népszavazási kezdeményezéssel. MAgyar Hírlapos fiú, HUth Gergely, volt Hírtv-s megjegyezte gúnyos mosollyal, hogy van vizitdíj, vagy széfekkel akarják megoldani a betegek helyzetét ? VAn-e kórházprivatizáció? Vagy esetleg a szufficitet osztják el, a működők között. ? Erre persze a nagyon bölcsnek magát felmutató bandzsa-halamandzsa, aki tényleg olyan, mint egy csodafakír:DD ( ez a keménykalap és krumpliorr c. gyerekfilmből van, Alfonzó isteni volt benne, szintén) persze lehet, hogy az ő táboruknak ez nehéz, nem elég rövid éés tömör. Ha lenne mondjuk humoruk , így hívnák Matolcsy-t. Mert ez legalább kedves, ha gonosz is. Sztem annak még Romhányi írta a forgatókönyvét.... vagy hasonló. Bagaméri a fagylaltos...mára klasszikus.
Ehelyett a lebutított kuszaszem dívik. Érdekes , ez a szadista kusza szem , nem baj , hogy úgy löki a hazugságot , hogy érdekes a szemtengelye....állása közben. Alpáriak és hazugok. Nincs ebben semmi csodálatos , hogy épeszű nem akar rájuk szavazni. POntosan a felsőbbrendűség süt a közléseiből, az a lenézés, amiről te is írtál. Megkérdőjelezhetetlen és abszolút igazságként várja el, hogy neki higgyenek. Havas tett egy két gonosz megjegyzést. Az tetszett. Valami nyikhaj írócskácska is meg volt hívva. brrrr, bokáig lógott a nyelve a nyalástól.... Hack Péter tűrhető volt de volt amiben sajnos enem értünk egyet. Kikérte magának az szdsz-t:) nagyon jól szórakoztam... 2002 óta nem vállalja őket. Előtte se kellett volna . :) sztem. Kérdeztem akkor, kormánytanácsadó ismerősömet, mi a frász van, hogy ketten kiléptek? Aszonta nem lettek államtitkár..... Asszem ő volt az egyik.:) HA jól tévedek.
Nekem mondjuk első kézből vannak infoim. Dolgozóktól az egészségügyben. Az is vérlázító, hogy idetoljtak egy ekkora államadóssághegyet és követelik, hogy költsön többet az Orbán kormány az eü-re. KÖltene, ha nem kéne odaadni a GDP-nk jelentős részét az ő általuk teljesen feleslegesen felhasznált készenlétire... Ami az MNB_ben pihen. Hitelezés pedig attól sincs.

dzsaszper 2012.02.01. 09:32:08

@Betelgeuse-2: meglátjuk, egyelőre az lmp-nek komolyabb a mozgástere mint a 4k!-nak. Már csak az egyszer megugrott 5% és a választási eredmény alapján kapott pártfinanszírozás miatt is...

Amúgy az lmp helyében én a 4k!-ban inkább látnék stratégiai szövetségest, mint az mszp-ben és a dk-ban...

márta)) 2012.02.01. 09:33:50

@dzsaszper:
Örülök, hogy nagyon jól szórakozol, hatalmasakat nevetsz.
De engem egyáltalán nem érdekel. Nem gondolom, hogy te minden "szakmában" annyira toppon vagy , s persze a politika minden területén is, ) hogy mindenhez tudnál megfelelő, megcáfolhatatlan, - netán szakmai , állásfoglalást adni, fűzni.

aszekelyek 2012.02.01. 09:34:28

@knausz: Jávortól ötször kellett megkérdeznie a Hírtv-ben a műsorvezetőnek , hogy akkor most valami konkrétat. Mit döntöttek végül...... egyszer sem adott egy kézzel fogható választ. Sokat beszélt eközben , sok is volt az alja a sok beszédnek.... Nem tudtunk meg semmit tőle. Konkrétan. Szövetség vagy önállóság... Írtam tegnap , hogy addig riszálnak , míg eldőlnek az erőviszonyok. Szdsz séma.

márta)) 2012.02.01. 09:36:11

@dzsaszper:

Itt van egy minden területen jártas, fantasztikusan tájékozott kommentelő. Átadom neki a lehetőséget!!!
Jó kommentelést nektek!! Én úgy is, nem birom látni a nick nevét sem.)
Érted ugye????

dzsaszper 2012.02.01. 09:41:31

@Diocles:
0. a jelenlegi felállásban az lmp és a jobbik látszik arra esélyesnek, hogy az egész berendezkedést borítsa 4-8 éves távlatban.

(A fidesz-kdnp-t kihagytam az esélyesek közül, mert ők más kategóriában indultak, egyelőre szépen morzsolják a saját támogatottságukat...)

1.-3. egy pályakorrekció alapján te már látod előre 2014-ig a pályát? én erre nem vállalkoznék...

(én még reménykedem, hogy az lmp végre hajlandó arra, amire 1994-1998 óta a magyar pártpolitikában nem sokan: szembenézni magával és a válságban a megújulás lehetőségét keresni)

4. nem hiszem hogy Kónyáéknak szólna a megfúrás... az lmp nyilatkozataiból az sejlik ki, hogy velük szívesen együttműködnének... Ha Kónyáék azt gondolták, hogy most aktuális egy ellenzéki kerekasztalhoz ültetni az mszp-t és/vagy dk-t és az lmp-t, akkor eléggé bakot lőttek...

5. ezzel teljesen egyetértek. Egyelőre nem látszik a magyar Tusk, de akár az lmp-ben, akár a fidesz szakadásával (ennek jelenleg még kisebb az esélye) akár egész máshonnan (2014-ig ennek az esélye is minimális) feltűnhet.

dzsaszper 2012.02.01. 09:42:42

@márta)): nem emlékszem, hogy megsértettelek volna... ha igen, akkor nem értem, hogy mivel, és akkor bocsánat.

dbeata 2012.02.01. 09:47:03

@Könnyen elkaptuk, uram!: Nem vagyok politikus, csak magánéleti példát tudok felhozni ennek megoldására: Felnőtt módjára kell hozzáállni a dolgokhoz, ehhez kell önismeret, felelősségvállalással. Szembe kell nézni a múlttal, ugyanakkor az elfogadást is gyakorolni kell (az önelfogadást is). Amikor már mindenki másban megtaláltuk a hibát, akkor el kellene kezdeni magunkban is a hibákat keresgélni. Ha pedig ez megvan, akkor meg lehet próbálni kijavítani. Ha nem sikerül, akkor így, hibával együtt kell elfogadnunk magunkat ÉS a másikat is. Van egy fohász is, nem tudom szó szerint:

Add, hogy amin tudok, azt megváltoztassam
Add, hogy amin nem tudok változtatni, azt elfogadjam
Add, hogy el tudjam dönteni, melyik dolog megváltoztatható, és melyik nem
(biztos nem ez az eredeti szöveg, de remélem, érhető a lényeg)

Amúgy az Orbán kormány sok piszkos munkát is elvégzett, amit az addigi kormányzat érinteni sem mert, ezért akár hálásak is lehetünk, hogy nem az MSZP-SZDSZ keze tapadt hozzá. Csak az a nagy baj, hogy egy olyan tisztogatási igényt keltett fel, amibe ő maga is belebukhat, és ami egyértelműen a Jobbik malmára hajtja a vizet.

További gondolat: az emberek egyszerre várnak túl sokat és túl keveset a politikusoktól. Ez így nem fog menni.

misiapu71 2012.02.01. 09:53:12

2014 még sojnos a viktoré lesz 2018 legyen azé a párté aki a legkevessebet igéri magyarisztánnak

dzsaszper 2012.02.01. 09:54:56

@Akitlosz: ez az egyik jelentős faktor.

az a kérdés, hogy mikor jön el az idő, amikor a finanszírozott pártok annyira bedarálják a hitelességüket, hogy a finanszírozás a hiteltelenséghez képest már nem számit?

És épp a finanszírozás az, ami az lmp-t a most 0-ról indulókkal szemben helyzetbe hozza. Kérdés, az lmp tud-e élni a helyzettel. Egyelőre legalább ennek az esélyét nem rontották el.

hegyilány 2012.02.01. 09:57:05

Botka: nem vagyok Mesterházy embere, a pártért szeretnék dolgozni
Szeged polgármestere szerint esély van arra, hogy az MSZP magasabb fordulatra kapcsolva, új baloldali alternatívát nyújtva szerezze meg a választók bizalmát"

atv.hu/cikk/20120131_botka_laszlo

Na végre! Már valami újat" is lehet olvasni, hallani az MSZP. háza tájáról.
:))

dzsaszper 2012.02.01. 09:57:17

@Akitlosz: a senki azért kicsit túlzásnak tűnik.

Nem véletlenül épp a fidesz küzd ennek a látszatnak a fenntartásáért: két kicsi legó... Kérdés, hogy ebben a témában érdemes-e hinni a fidesznek...

márta)) 2012.02.01. 10:01:10

@dzsaszper:
Hm. Nem, nem sértettél meg. Csak nagyon nem szeretem, mikor "valaki" észérvek helyett nagyokat nevetgél a gondolataimon, illetve annak leírásán, megfogalmazásán.
Nem kell bocsánatot kérni sem.

dzsaszper 2012.02.01. 10:01:25

@graycivil: valóban: az lmp ideje fogytán arra, hogy egy markáns irányt vegyen, amivel meg tudja szólítani a fideszből kiábrándult kb. másfél millió szavazót.

Fogytán, de még nem járt le.

dzsaszper 2012.02.01. 10:02:29

@knausz: ahogy én látom: nincs sok idő.

márta)) 2012.02.01. 10:02:58

Egyébként meg azt is írhatom, hogy a legkevésbé érdekel, hogyan politizál az LMP.
Az csak egy dolog", hogy van némi" véleményem.

hoplita 2012.02.01. 10:04:54

@Könnyen elkaptuk, uram!:
Te nem vagy szolnoki, köcsög.
Mi a retkes anyádat csinálsz ott?
Én kevi vagyok...inkább egy semleges helyszínt kultiválnék.....mongyuk a miklósi spár parkolóját.
Mikor akarod, hogy a szádba lépjek?

dzsaszper 2012.02.01. 10:07:18

@márta)): nem nevetgéltem. csak a közjogi szabályokra akartalak emlékeztetni.

Egy koalíción kívüli párt megteheti, hogy bizalmat szavaz egy kormánynak (bizalmatlansági indítvány esetén), de a javaslatai jelentős részét leszavazza. Ha csak Belgiumra gondolok, el tud működni a dolog akár egy évtizedig is...

Én nem attól tartok, hogy az lmp különutassága miatt nem sikerül megbuktatni a fideszt. Lassan érdemi valószínűsége lesz annak, hogy az ország egyes vidékein (pl. főváros, Borsod, kis falvak, Alpokalja) más blokkok nyernek egyéniben, és a következő választásokon létrejön 3 (vagy az lmpvel esetleg 4) olyan blokk, amely blokkok kölcsönösen kizárják egymással a közös kormányalakítást, de 1 blokk sem szerez abszolút többséget. Ha ez lesz, akkor Belgiumot fogunk játszani... nem lesz túl jó.

lüke 2012.02.01. 10:11:10

@dzsaszper:
frászt fogunk Belgiumot játszani:
nincs mögöttünk Gallia, s a Belgiumban felhalmozott töke se, söt
a szupranacionális intézmények állomásoztatása se

márta)) 2012.02.01. 10:12:41

Jelen állás szerint nemcsak elképzelhető, hanem szükséges is, hogy 2014-re választási együttműködést kössön a Demokratikus Koalíció és a Magyar Szocialista Párt - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Gyurcsány Ferenc.

A Demokratikus Koalíció elnöke szerint korai volt az LMP elzárkózása az együttműködés elől. Beszélt arról is, hogy a DK-nak olyan centrista balközép pártnak kell lennie, amely nyitott szabadelvű és mérsékelt konzervatív irányba is."

"A legszorosabb akkor az együttműködés, ha mindenütt egy ellenzéki jelölt indul, és egy közös lista van.
Ennél eggyel gyengébb együttműködés esetén egy jelöltet állítanak, de közös listát nem.
Ha az ellenzék megmarad szétesettnek, és minden párt saját jelölteket és listát állít, akkor a mai tudásunk szerint, ha most lenne a választás, mindegyik súlyos vereséget szenvedne"

inforadio.hu/hir/belfold/hir-479868

Na.Ja. Nagyon nagy szerencse.......
:)

lüke 2012.02.01. 10:17:32

@aszekelyek:
EU-s követelés,az eü javitása
4% GDP-böl való részesedés versus 10%
s milyen GDP-böl!
ekkora szinvonal beli különbség nem lehet,
( MO-n még mellkas rtg-t is nehéz elintézni, a leletek 24 óra múlva jönnek, így nem lehet dolgozni)
nem beszélve ,a kórházak felét nyugodtan be lehetne akkor zárni,ha a járó beteg müködne
reformhoz edig nem mert senki nyúlni:
1, szakma ellen érdekelt
2, sok pénz, és sok fájó fog húzás

inreallife 2012.02.01. 10:19:35

@szoja122: na nézzük csak. :)
először is van cigány bűnözés. csak nem abban az értelemben, ahogy próbálod ráhúzni és utána kidumálni. elmondom neked, hogy a cigánybűnözés egy cigányok által, a cigányokra jellemző módon elkövetett bűncselekmény. ilyenek pl a rendszeres pár naponta előforduló késes gyilkosságok(!), megerőszakolt emberek évjárattól függetlenül, akár 80(!) éves is, fényes nappal gyerekverések, tanár- orvos- rendőrverések, telefon rablások(!), ezenkívül a csoportos verekedések, garázdaság, lincselés, a malacot szintén fényes nappal kitalicskázó, terménylopók, uzsorázók stb. ezek nagyon nagy része bele sem kerül a statisztikákba. hány olyan esetet ismersz, amikor a komplett cseresznyefát leszedték? és ez a jobbik helyzet, mert a volt munkatársam rosszabbul járt, kivágták a cseresznyefáját, lada után kötötték, elhúzták a kocsma elé, és ott álltak neki a sáskák lelegelni. ezzel te konkrétan mi a faszt tudsz kezdeni? mi kárpótolja azt a cseresznyefát ismeretlen elkövetőnél???

ez volt a cigánybűnözés. a következő állításod, hogy arányaiban ugyanakkora a bűnözés a fehérek és a cigányok között. hát nemtom te melyik országban élsz, itt nem így van. elég csak megnézni a börtönök előtt álló integető sáskahadat, akiknek a jelenlététől már rettegnek az emberek. jól is tették, hogy betiltották. amúgy 90%-10% az arány, és nem többség javára. de gondolom liberálisként téged kifejezetten zavarna, hogy faji alapon kimutatás készüljön az elkövetőkről. pedig a liberalizmus csúcsában amerikában, simán lehet ilyen nyilvántartást csinálni. remélem te is támogatod, hogy magyarországon ezt bevezessék.

harmadik. a szegénységre fogod a bűnözést. megoldás, hogy a 250 milliárd helyett fizessünk nekik 500 milliárdot? eddig ennyire futotta a kormányoknak megoldásként, cserében még azt sem tudták elérni, hogy ne öldössenek le minket. a szegénység nem ok, hanem okozat. leszel szíves nem felcserélni. az okozza, hogy bár a törvények nem, de a kultúrájuk megengedi, hogy 13 évesen felcsináltassák magukat, hogy a saját testvére vagy apja erőszakolja meg a lányokat. tudod az a cigány lány szűz, amelyik gyorsabb a testvéreinél. a retardált, elkorcsosult, vérfertőzött nemegyszer degenerált utódok iq-ja alig haladja meg a beszédhez szükséges 80-at. a munkaszerető családi környezet, a tanulásra serkentő "tanuld meg fiam, hogy az erősebb kutya baszik" vallásuk termeli a cigány kultúrát ápoló cigánybűnözői életmódot. és bármennyi támogatást adsz, ez nem változik. helyette felhíznak 100-120 kilóra, hogy jobban tudják az erősségeiket érvényesíteni, és elisszák azt a csekély agyukat is, ami a fejükben lötyög. az iskolázottsági szintjük pedig nem emelkedik, ami előfeltétele lenne a szegénységből való kiemelkedésnek. ugyanis 8 általánossal SOHA nem fog kiemelkedni semmiből. nem pénz kell ide, hanem úgynevezett iskolaterror, nemcsak a gyerekekre, hanem az összes érettségi és munka nélkül ténfergőre, beleértve a nemcigányokat is. ez lenne az alapszint.

amúgy meg ne a pesti életből indulj ki, ahol a rendőrség létszáma bőven a legnagyobb arányaiban, és a cigányság létszáma nem veszélyezteti a többségét. mondhatni nincsenek túlerőben. menjél kicsit távolabbra, ahol védtelenebbek az emberek, kiszolgáltatottabbak és kisebb az érdekérvényesítő képességük. nézd meg a 20000 fő alatti településeket, ahol hemzsegnek a cigányok. szerinted ott milyen élet van? kezdjük az elején az 5000 forintos kérdéssel. szerinted miért vezetnek az emberek áramot a kerítésbe?

a válasz: mert kellemesen bizsergeti a lábat hugyozás közben?
b válasz: mert szénnélopnak a cigányok és a rendőrség leszarja mi a bánatod?

itt az utcákon nincs rend. rettegés és nyomor van. és itt nem a cigányok rettegnek, ez az ő terepük. kiszolgáltatott, védtelen többnyire öreg emberek. itt a kertben már nem lehet termeszteni semmit, a tyúkudvarokból ellopták a tyúkokat, a kutyát megmérgezték, a fészerek feltörve, kirabolva. az emberek itt bármit csinálnak, a munkájuk gyümölcse helyett csak káruk van. szerinted mire vágynak ezek az emberek? még a diktatúra is jobb lenne nekik, amiből kvázi semmit sem érzékelnének falun, ha az rendet hozna magával. ezért nyerő a jobbik, mert ezt ígéri, gárdástól, polgárőröstől, csendőröstől. és megkockáztatom, simán elfogadnák, hogy hogy az ártatlanság vélelme kevesebbet számítson az életszerű szitunál. lehet felháborodni, ez van....

2012.02.01. 10:21:41

@hoplita: Nem akarom. Ha igazi magyar vagy, akkor nem a magyarokkal púposkodsz. A Jobbik elképzeléseinek egy részével én is egyet értek. Azt nehezményezem, hogy felpuhult, az elveit nem képviseli, például a cigány kérdésben sokkal visszafogottabb lett. Miért?
A fidesszel hasonló a helyzet. össze-vissza beszélnek, egységes koncepció nélkül . Beolvasunk a nyugatnak, aztán négykézláb könyörgünk.
Veled csak annyi a bajom, hogy értelmes gondolataidat egy fensőbbséges, de alpári stílusban adod elő. Az agresszió sose vitt előre. Csak ellenségeket szereztünk, a szlávok annyian vannak körülöttünk, hogy egy gazdasági összeomlás , netalán katonai konfliktus megpecsételhetné az ország sorsát.

aszekelyek 2012.02.01. 10:28:06

@szoja122: ez csak akkor áll fenn , ha úgy működtetik. Pont. Ha ezt a feltételt negligáljuk , az állam nem rosszabb , mint bármelyik magán cég.
Így csinálták persze ezelőtt. Lehet más az állami szolgáltató .

2012.02.01. 10:30:13

@inreallife: Mélységesen igaz! A cigánykérdésre még egyetlen kormány sem tudott megoldást. A nyugat meg a pártjukat fogja. Szeretném hangsúlyozni, hogy Angliában a vándorló cigányoknak a települések szélén elkerített telepeket hoznak létre. Legutóbb egy Arsley nevű falu mellett akarták bővíteni a területet, megbukott, mert a lakosság felháborodott, mondván. megnő a bűnözés a környéken!
Olyan érzésem van, hogy a nyugat csak azért védi "emberi-jogi érdekeiket", hogy ne vándoroljanak tömegével arrafelé.

dzsaszper 2012.02.01. 10:30:57

@Diocles: én meg azt látom, hogy az lmp nem tudja, hogy mit akar.

Nem hiszem, hogy egy összeesküvés-elmélet lenne a háttérben, hogy mutassuk magunkat ilyennek vagy olyannak, szerintem tényleg nem tudják, hogy pontosan mit is akarnak. Remélem a lemondások hatására szembenéznek ezzel -- és ebből még az is kisülhet, hogy ők akarnak lenni a magyar Tusk párt... Nincs sok idejük erre...

@ciceró: ha akarnak valamit, meg kell újulniuk, és nincs sok idejük rá. beleértve az alábbit:

@bigapples: a megújulás alig ér valamit a vidékkel való viszony teljes újragondolása nélkül. Talán végig kellene gondolni, mit mondhat egy ökopárt a vidéknek? Szerintem a mezőgazgaság nagyon is hangsúlyos téma kell legyen bármelyik magát ökopártnak valló magyar párt számára...

@Dr. 2llkedő: ott a pont. az lmp az ökopárti mivoltával eséllyel bír, hogy kilépjen az mszp baloldal, fidesz jobboldal kétpólusú világból...

bigapples egész más értelemben használja a baloldali szót. Gazdaságpolitika terén nagyon nem mindegy, milyen irányt akar az lmp -- szerintem ebben a legkevésbé koherensek.
(lehet hogy érdekes lenne, ha a képviselőik és vezetőik kitöltenék a politicalcompass.org kérdőívét külön-külön, majd átbeszélnék a kérdéseket :) )

Voltak a közelmúltban éles módon baloldali javaslataik ellenzékben. Ha kormányon nem akarják ezeket végigvinni, akkor itt az ideje ezeket lekerekíteni...

(Amúgy magyarországon 1989 óta a politikai baloldal jellemzően gazdasági jobboldal és fordítva -- ezzel kapcsolatban elég Kovács László 1998-as szavaira utalni, hogy a fidesz balról előzött...)

A fidesz és az mszp is ellenzékben nagyon hangosan baloldali, kormányon azért kevésbé... és az lmp azzal jár rosszul hosszútávon, ha beszáll ebbe a játékba. Míg rövidtávon áldozatos lemondás nem beszállni. Ez egy komoly dilemma, amit fel kell ismerniük.

De egy blogbejegyzés meggyőzött arról, hogy az lmp-n belül van aki felismer ilyen szintű dillemákat, Ertsey azt a dilemmát vette elő, hogy a nyugdíjasokkal mit lehet kezdeni: ertseykatalin.blog.hu/2012/01/22/bejegyzes_url_cime_1782

ubul2000 2012.02.01. 10:31:07

@dr.dbeata: szó nincs arról, hogy mindent az államtól várok. De nevetséges környezetvédelemről beszélni, amíg a leginkább környezetszennyező anyagok állami jóváhagyással kerülnek forgalomba. Nem környezetterhelési díjat kell beszedni, hanem - ahol lehet, és sok helyen lehetne - be kell tiltani a forgalmazásukat.

dzsaszper 2012.02.01. 10:33:03

@lüke: arra utaltam, hogy kezd reális valószínűsége lenni annak is, hogy a következő választások után esetleg nem sikerül kormányt alakítani.

lüke 2012.02.01. 10:39:14

@dzsaszper: ok,az más politikailag,de gazd. teljesen más a helyzet

inreallife 2012.02.01. 10:39:28

@hoplita: ezaz. fent kicsit ecseteltem neki a szitut. a vallásra visszatérve, ha nem hiszel istenben, de van pénzed, akkor tudsz érvényesülni, fordítva nehéz. pláne ha már kajára sem futja, akkor kénytelen vagy a materiális dolgokkal foglalkozni.

a rendet pedig össze nem lehet hasonlítani a gyerekoromban meglévővel. panelházban laktunk, mint akkor a városi népesség jó része. egyedül mentem le a játszótérre, és a mikor éhes voltam, vagy eluntam magam, akkor mentem haza. nem értem fel a liftben a 7. emelet gombját, így felmentem a 4-re, majd onnan lépcsőn. ja és az öcsém is velem volt, ez a legkorábbi amire emléxem. most a gyereket 6 évesen nem merem leengedni a kerítéssel körbevett lakóparki játszótérre. pedig nem rossz környéken lakunk. csakhát a közbiztonság ugye.... én egyedül jártam az általános suliba 2. osztálytól. egy kulcs lógott a nyakamban valami cipőfűzőszerű madzaggal megkötve, hogy amikor hazamegyek be tudjak menni a lakásba tanulni. ilyet a mai világban ki mer megtenni?

márta)) 2012.02.01. 10:46:33

@dzsaszper:

mosmaiorum.blog.hu/2011/11/29/koltsegvetes_adoemelesekre_epitve#more3420137

mosmaiorum.blog.hu/2011/11/24/eggyel_no_a_tet_belgiumban#more3407149

mosmaiorum.blog.hu/2011/11/08/a_sikeres_szocializmus_titka#more3362061

Jó program, jól megválasztott politikai szerep, jó helyzetfelismerés, és jó vezető – ennyi elég lenne a politikai sikerhez? A belga szocialistáknak elég volt…"

Hoztam" Neked egy rövidke olvasmányt.
:))))

aszekelyek 2012.02.01. 10:46:56

@lüke:akkor a klimaxosoknak jó? :D Csontritkulás ellen?

2012.02.01. 10:47:59

@inreallife: Már megint egyetértek! Én is így nőttem fel. Miskolcon létrehoztak valami Avas-őrséget, vagy minek hívják. javarészt volt munkásőrökből.
A Jobbik miért nem csinál ilyet? Itt volna a nagy lehetőség Hoplitának is, hogy megmutassa a társadalom iránti magyaros érzelmeit.

aszekelyek 2012.02.01. 10:48:13

@márta)): A legjobb a szociális egyensúly duma.....

dzsaszper 2012.02.01. 10:49:04

@márta)): szerintem beletelik pár napba, amíg végigrágom.

elöljáróban: nem elégséges, hanem szükséges feltételekről beszélek...

mókáné 2012.02.01. 10:49:58

@Könnyen elkaptuk, uram!:

Kedves Uram!

Érdekes ez a helyzet most, de nem értelmezhetetlen.:)

"Be kell, hogy lásd, itt minden választás valami ellen történt."

Részben: a Fidesz politikájában arra arra épített, hogy a nemzeti alapértékek mellett és a szocialisták ellen.

"Érdekes a részvételi statisztika: ha sokan mentek el szavazni, a fidesz bukott. Ha kevesen, nyert."

Egyetértek a stabil szavazóbázissal mely a Fidesznek van és megmarad, a föntebbi két momentum miatt (nemzeti alapértékek, szocialisák ellen).

"Tehát valójában értelmi szinten nem lehet megfogni a szavazókat, zsigeri szintre kell lemenni."

Igen, ha ezt úgy érted, a Fidesz szavazóinak is át kéne élnie azt, mennyire nem helyes, hogy ők vannak támogatva és csak ők. Majd elgondolkodnának. Értelmi szinten hiába mondod:- Te ugyan jól élsz, de a másik nyomorog. Erre rálegyint.

Diocles 2012.02.01. 10:50:21

TG nagyon rákattant erre a magyar Tusk-párt dologra:

hvg.hu/itthon/20120131_torok_gabor_fidesz

Ám lehet-e úgy valaki "Tusk-párt", ha az MSZP-vel fog össze a választásokon? Lehet-e valaki "Tusk-párt" olyan szélsőbalos gazdpol-programmal, amit Scheiring Gábor képvisel, és amely mögé soha nem állnának oda a vállalkozások, középrétegek?

Elvileg az LMP-nek lehetett volna ez az egyik kifutása, hogy "Tusk-pártként" modernizálják a jobboldalt, ezt még Magyarországon nem próbálta ki senki.

Ki tudnák "kényszeríteni" a jobboldal vadhajtásainak lenyesését, akár Orbán lemondását is, ha 2014-ben ezt szabnák feltételként.

De ezzel a személyi állománnyal, Karácsony Gergőtől Kukorelly Endréig a jobboldallal való együttműködés nyilván szóba sem jön, minden kapcsolatuk a baloldalhoz köti őket, ahogyan Scheiring Gáborral sem fogja odavonzani a konzlib közgazdákat és vállalkozókat... így marad az SZDSZ-es pálya, 2013-tól szövetség a szocikkal, aztán a folytatást mindenki tudja...

Bármily furcsa, Bajnainak viszont (az egyértelmű piacpártisága és az üzleti körök rokonszenve miatt) szerintem jóval nagyobb volna a "magyar Tusk" szerepre.

márta)) 2012.02.01. 10:50:57

oppá" Ez meg lemaradt)

mosmaiorum.blog.hu/2011/10/31/a_sikeres_nacionalizmus_titka#more3341171

Ez a jelenség, melyet jól példáz az N-VA robbanásszerű sikere, pedig egy teljesen újszerű európai politikai térkép kialakulását vetíti elő."

Akinek" van esetleg kedve- és ideje tanulmányozhatja.
:)))

2012.02.01. 10:52:04

@hoplita: Nem, nem vagyok szolnoki. És? Attól még lehetek ott!
de buta vagy te!
Nem is értem, hogy miközben más nem jön ki a szádon, mint ocsmányság, miért gondolod, hogy magyar vagy? mert tudsz káromkodni? Miért sértődsz meg, ha más ugyanebben a hangnemben válaszol? hisz ez a Te nyelved! Ezt legalább érted!

márta)) 2012.02.01. 10:52:53

@dzsaszper:

Á"dehogy. Nem kell neked ahhoz pár nap, hogy átolvasgassad.
Véletlenül nem ismerős??? Nem olvastad még.??
:))

aszekelyek 2012.02.01. 10:53:27

@szoja122: Orbántól azért elvárták volna, hogy fél év alatt kánaánt csináljon.... .D bajnainak meg kevés volt egy év.... Ami különös, hogy az IMF-EU nem követelte meg tőle azt ! A negyedét sem , mint Orbántól. Előre.

2012.02.01. 10:55:31

@knausz: Ezért gondolom, hogy nincs realitása értelmes, előre mutató, gazdasági reformokat hirdető, közép pártnak választást nyerni. Amíg emberek szavaznak gulyáslevesért, zsák krumpliért, amíg tüntetnek 3000 forintért, nincs sok remény.

aszekelyek 2012.02.01. 10:58:03

@Akitlosz: Igen. Mindenhol a rengeteg vászon, napvédelemnek, és sehol a rá eső sugarak hasznosítása. Abban pld. biztos vagyok, hogy egy háztartás mosáshoz felhasznált energiáját lehetne a napenergiával kiváltani. Meg a kerti locsolóét. Csak így ránézésre. Nekem pl. küldött egy pici napelemes szélmalmot az egyik holland csomagküldő, a növények mellé..., ami egy vízkereket simán mozgat.... az az energia meg elég arra , hogy kétszer egy nap beindítsa az automata öntözőt.... Kreativitás kérdése.

mókáné 2012.02.01. 11:00:00

@Akitlosz:

"Parlamenti politizálással elég nehéz egy ellenzéki pártnak népszerűséget szereznie."

Csak parlamenti politizálással. A parlament az a hely, ahol az ügyek demokratikus tárgyalása folyik. Oda bemenni alapja a demokráciának. Nem helyeseltem a Fidesz kivonulásást sem, amikor Gyurcsány felszólalt.

Taktikailag utóbbi mégis egy nagy párt esetében, mint a Fidesz, előnnyel járt. A szavazói ezért megtapsolták és sokan, elegen voltak!

"Ha választást akar nyerni, akkor nagy súlyt kelt fektetnie a parlamenten kívüli politizálásra."

Így van. Fidesznél a polgári körökből nőtt ki a párt és lett széles.

Pártszervezés, álláspont ismertetése minden lehetséges médiában, egyszóval a párt erősítése. Az a parlamentben nem megy.

Parlament + álláspont ismertetése médiában. Számomra érdekes ponthoz értünk itt. Milyen médiában?

aszekelyek 2012.02.01. 11:00:11

@Könnyen elkaptuk, uram!: Látod hősöm, ezt az igazságbeszédet nem állhattya.... ;)

2012.02.01. 11:01:40

@aszekelyek: Először Orbántól se követelték. Ő ment oda, hogy engedjék átlépni a költségvetési hiány elvárt értékét.
Aztán vagdalkozott, kapkodott.
Emlékezz: nem kell EU, a németeknek köszönhetjük a fasizmust, majd a kelet megsegít, stb...
talán azt gondolta, ha a felépülő gázvezeték Magyarországon keresztül megy, lesz a kezében fegyver.
Beszoptuk.
A Nabucco talán meg se épül. Az orosz eladta a stratégiai tározó pozícióját az osztráknak (Schwechat, OMV), megfenyegettek minket, hogy a gázvezeték mehet Horvátországon keresztül is.

Szerinted ki szereti az ilyen pökhendi odamondogató bajkeverőt, különösen, ha anyagi gondjai vannak?

aszekelyek 2012.02.01. 11:02:07

@panelburzsuj: helyesen: kollektivizálhatnék:) bunkós nem a bot...

inreallife 2012.02.01. 11:03:28

@Könnyen elkaptuk, uram!:
való igaz. látszik is a nyugatnak a tudathasadása. elég megnézni pl a strassburgi romákat. azt a párat befogadták demonstratívan, de többet ők se kértek. vagy elég megnézni amerikát. ők is kezdenek kicsit meghasonulni. persze szép dolog az emberi jogok meg a többi, de van egy kis bibi. (szója barátunk csengője on) az emberi természetbe kisebb nagyobb mértékben bele van kódolva az erőszakosság. és van egy szint, amivel a társadalom már nem tud mit kezdeni. ugye ezeket csukják börtönbe jobb híjján. nemrég olvastam, hogy az emberöléssel börtönbe kerültek a szabadulásuk után, 30%-ban megint embert ölnek. biztos, hogy jól működik a rendszer?

és vannak a vallási fanatikusok. na ezekkel meg pláne nem tud mit kezdeni a társadalom. nehéz elrettenteni azt, aki öngyilkos merényletre képes. az is gáz, hogy erőszakra csak a válaszcsapás marad, lásd wtc tornyok. nincs megelőzés. tipikus eső után köpönyeg. bin ladent bill clinton nem engedte likvidálni, hibás társadalmi elvárások miatt. lásd a mesterségesen kitalált mindenkire vonatkozó jogok.

én nem azt mondom, hogy nem kellenek jogok, de hogy ilyen brutálisan vissza lehessen élni vele az gáz. és igenis válogatni kell az emberek között a társadalmi hasznosság szempontjait figyelembe véve. miért nem súlyosbító körülmény, ha valaki csak 8 általánost végzett? a jobbik jól pedzegeti, hogy az ilyen minek kap egyáltalán választói jogot? az ilyeneknek ne jogaik legyenek, hanem kötelességük. pl tanulni...

2012.02.01. 11:03:58

@aszekelyek:" Látod hősöm, ezt az igazságbeszédet nem állhattya.... ;)"

Már mire, kire gondol, kedves rokon?

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.02.01. 11:05:52

@hoplita: nem mozog a menyhal idén a Dunán. Kicsit gyanakszom, a vörös ár megviselte őket...
Szóval arra nem rostokolok csonthidegben 3-4 órát éjjel, hogy két alkalomból legyen 1 kapásom és fogjak egy 25 centis példányt...

mókáné 2012.02.01. 11:08:13

@knausz: @Akitlosz:

"Pártszervezés, álláspont ismertetése minden lehetséges médiában, egyszóval a párt erősítése. Az a parlamentben nem megy." - írod.

A kérdés: hol lehet megszólítani a potenciális választókat?

A parlamentbe be kell menni, ez az alap. Aztán a Fidesz, ha polgári körökben gondolkodik az neki jó és a lakossági fórum megfelelő.

A Jobbiknak és LMP- nek egyaránt előnyösebb az internet. Ott mozgósítani és lehetőség szerint elvinni a lájkolókat a fülkékbe.

A technika pártra szabott. Én nem járok közösségi lapokra, ellenben kétlem, hogy itt dorbézolnának a fiatalok a Török blogon.

A lényeg: ahol vannak kell elérni őket! Ahol nincsenek, ott nehéz.:)

ubul2000 2012.02.01. 11:13:41

@szoja122:

@ubul2000: "Munkára kellene kötelezni őket. Akkor lenne fizetésük és nem lennének olyan szegények - meglátjuk mi lesz az eredménye."

"Ezt nem gondolhatod komolyan!

1. Minden kényszer ellenérzést ellenállást szül

2. Milyen munkát? Csak értékteremtő munkának van értelme, létjogosultsága -legalábbis tömegesen- egy jól működő társadalomban.

1 millió munkahelyet kell teremteni ahogy a Fidesz ígérte, és rögtön fog a bűnözés száma csökkenni. Persze ilyen gazdaságpolitikával ez lehetetlen."

Folyton ezt a munkahelyteremtést szajkózzátok, de aki nem akar dolgozni, annak hiába lenne munkahely. Vezérigazgatói állást nem tudunk ajánlani minden cigánynak - marad az, amit el tudnak végezni. A teknővájás, kupeckedés, vályogvetés mára nem igazán keresett tevékenységek - meg kell nézni mi marad. Kubikosmunka, bányászati tevékenység amit így hirtelen látok, ami viszonylag nagy tömegben rendelkezésre állhat. Ez feltétlen állami feladat kell, hogy legyen. Ez nincs ingyen, de még mindig olcsóbb, mint a segély. Arra nemigen számíthatunk, hogy komoly cégeknél az udvarseprési feladatok országos szinten túl sok cigánynak teremtenek munkát. Egyébként sincs lebetonozva minden, ezért nem is szívesen alkalmazzák őket. A börtönök is rohadt drágák, ezért kisebb súlyú bűncselekmények esetén nem börtönbüntetéssel kellene őket sújtani, hanem ilyen munkát kellene nekik adni.

"Tévedtem, statisztikák nem készültek 1992-es törvény tiltja ezt a diszkriminációt."

Ez elég nagy hiba, mert elfedi a problémákat, ahelyett, hogy segítene megoldani azokat. Ha lennének ilyen nyilvántartások, rögtön lehetne látni, hol szorít a cipő.

"A "cigánybünözés" szót a kommunista rezsim vezette be, amit a Jobbik -nemzeti bolsevikok- át is vettek."

Nem tudom ki használta először, de ez lényegtelen. Azt sem tudjuk ki használta először az ukrán bűnözést, mégis létezik (Ja, erre nem tértél ki)

"Ui.:
Azért használom a nemzeti bolsevik szót, mert az internacionalizmust kivételével alig van lényegi különbség a jobbik és a bolsevizmus között."

Ezt nagyon ne hangoztasd, mert kinevetnek. Csak még egy nagyon fontos (rengeteg van) különbséget említenék: kollektivizmus

"pl.:

1. Nagytőke, bank ellenesség

2. Erős állam

3. Kisebbségekkel szembeni intolerancia

4. Erős hadsereg, erős rendőrség

5. Szólásszabadság lényeges korlátozása

6. Más ideológiák meg nem tűrése.

7. stb. stb. stb."

Azért mert bizonyos rendszerek között néhány pontban van átfedés, az nem jelent azonosságot, vagy hasonlóságot.
A felsorolt pontok közül a 2, 4 rendben van, a többi nem, vagy csak kis részben.

mókáné 2012.02.01. 11:14:32

@Könnyen elkaptuk, uram!:

"Ezért gondolom, hogy nincs realitása értelmes, előre mutató, gazdasági reformokat hirdető, közép pártnak választást nyerni. Amíg emberek szavaznak gulyáslevesért, zsák krumpliért, amíg tüntetnek 3000 forintért, nincs sok remény. "

Én is ezért mondtam @dzsaszper: blogtársnak, hogy nem ideje ez egy új párt építésének. Gazdasági fellendülés kell!

Csinálja meg a Fidesz, de ha már lehetősége volt bekerülni az LMP- nek, akkor iparkodjék bent maradni, hiszen nem csak kenyéren él az ember - van egy katolikus énekben.

A kenyér az alap. Ehess, ihass, ölelhess, alhass - a Mindenséggel mérd magad. (József Attila)

ubul2000 2012.02.01. 11:18:04

@knausz: Azért nem tévedjünk a polgári körökkel. Az egyszerűen a MIÉP-ee magyar út körök lenyúlása volt, miután kicsinálták a miépet.

dr. Bubó 2012.02.01. 11:19:30

@nyünyüge: SP pont 2 év + 1 napig lesz elnök... ez tuti...

aszekelyek 2012.02.01. 11:19:43

@dr.dbeata: Azt már régen meg kellett volna tennie, szerveznie a környezetvédelemre oly kényes fodor gabikáéknak. Nagyon régen. Mondjuk, mikor először habzott a RÁBA. Szóval azt nem a zembereknek kell biztosítaniuk maguknak, hogy a hulladékot szelektíven gyüjthessék. El kell helyezni a gyüjtőket. Aztán pedig kell az elszállításáról is gondoskodni. ebben látok munkahelyteremtési lehetőséget. Azt tudom, pontosa, hogy van ez Észak-rajna wesztfáliában. eleve külön gyüjtők vannak. Egyébként itt, a Pokorni kerületben:) így van. A CBA mellett lehet a papírt, különféle üvegeket lerakni. A kukába csak szerves megy. A kerti hulladékot is elszállítják. Csak azokban az években, 8, minden feladatot odanyomtak az önkormányzatoknak, pénz nélkül. ezért nincs vidéken ez megoldva. Az emberek megteszik, ha az állam biztosítja pl. a kommunális adók fejében ezt a lehetőséget. A fiaméknál is így van. Szelektív a hulladékgyüjtés. Egy nagy szatyor minden háztartásban van. persze én csinálnék közérdekű közleményt , felvilágosítót , ami ingyenes , köztévében , hogy és mint kell ezt megvalósítani. A lakóközösségekben pedig kifüggeszteném, a házirendek mellékleteként. Nem a nyelvemet köszörülném az embereken csupán. Másutt sem születtek szelektív hulladék gyűjtőnek a gyerekek eleve. Az iskolákban is fontos lenne egy ilyen program. Meg persze eleve bevezetni. Óvodától. A gyerekek nagyon fogékonyak erre. Az a jó , ha így szocializálódnak. A háztartásokban ez nem egy külön költség. A barátnőmnél tanultam meg én is.

dr. Bubó 2012.02.01. 11:21:16

@ciceró: 99% biztosan előre hozott választás lesz...

dr. Bubó 2012.02.01. 11:22:20

@misiapu71: 2014 már lehet más (de nem párt) é

ha lesz előrehozott amit a fides még megnyer...

concret 2012.02.01. 11:24:02

@lüke: kedves lüke,

bp-i szdsz tábor-1 fő (minimum) = bp-i lmp tábor (én vagyok a minimum 1 fő)

Más-más okból. A szadesz nem volt gazdasági téren balos, az LMP viszont antikapitalista. Amúgy meg a máspolitika tisztességesnek tűnik, ez is egy különbség...

Szerintem vagyunk ezzel többen is így, mert a stílus önmagában még nem egyenlő a párttal.

aszekelyek 2012.02.01. 11:28:38

@dr. Bubó: Pedig hogy szerették volna sokan elütni a járandóságától.... őt is. Tudok olyat , akit sikerült is anélkül kirúgatniuk.

2012.02.01. 11:30:24

@inreallife: Sajnos minden szavad igaz. Ezt nem azért mondom, hogy Téged támadjalak, hanem a helyzet komolyságára értem.
Strassburg? Miért is toloncolták vissza a cigányokat? Kanada? Miért szigorítják a letelepedési kérelmek elbírálását? Mindkét esetben a bűnözés volt a KIMONDOTT indok! Hivatalosan erre hivatkoztak.
Itt a cigány addig viselte magát rendesen, míg joga volt kardlapozni a csendőrnek!
Ami a legjobban felháborít, az a kisebbségi jogok védelme. Úgy félreértik, hogy a kisebbség diktatúráját foglalják törvénybe. A többség jogairól miért nincs szó?

A másik persze, hogy nálunk az igazságszolgáltatás kissé félrecsúszott. Nem a büntetési tételek növelése az elrettentő, hanem a hatékony felderítés.
Én még emlékszem a régi átkosban a rendőr adott egy pofont a cigánynak a kapualjban, olyat, hogy felborította a kukát, és máris mondta, ki volt az elkövető.
Hogy a rendőr visszaélt a hatalmával? Ja, mert most nem.

mókáné 2012.02.01. 11:30:40

@Diocles:

Nagyon érdekes a hvg.hu cikke Török Gáborral, de nem olyan szempontból, mint írod. Szerintem csodálkozni fog nyár végén..

Hanem áthoztam belőle olyat, ami ezt a témát érinti és amivel 100%- ig azonosulni tudok (nekem ez fontos!:):

hvg.hu: Ha senki nem vonzó az ellenzéki pártok közül ennek a csoportnak, akkor ez a parlamenten kívüli mozgalmaknak kínálhat esélyt, nem?

T. G.: Mindenkinek kínálhatna, aki képes rá, hogy megszólítsa őket. De most nem tudjuk, hogy ki ez.

Pont azok a politikai erők nem jöttek még létre (vagy nem úgy viselkednek), amik ezt a réteget meg tudják szerezni. Persze még most is a Jobbiknak és az LMP-nek van erre a legnagyobb esélye.

Az, hogy az LMP nem hajtotta bele a fejét az MSZP igájába, kifejezetten jó döntés, mert legalább az esélyét megtartotta annak, hogy szóljon ehhez a szavazótáborhoz.

Ugyanakkor az LMP mai állapotában nem képes erre – bár, legalább az esélye megmaradt.

hvg.hu: De mivel lehet megfogni ezeket a szavazókat?

T. G.: Szerintem most először van esély arra, hogy egy mérsékelt, jobbközép, centrista erő jelentősebb tábort teremtsen – de ez egyben azonos a saját politikai vágyammal is, és az embert könnyel elkapja a hév, így bizonytalan vagyok.

De talán mintha ez a politikai közhangulat kezdene kialakulni.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.02.01. 11:31:22

@knausz: ehess, ihass, pergess, alhas - dolcsevita.

dr. Bubó 2012.02.01. 11:32:01

@aszekelyek: majd a fides utáni új -de nemzeti- kormány megfosztja a kiválcságaitól...

(visszamenőleg)

tudod amikor majd minden fid eszes is lógni fog... te mennyire vagy felelős?

hoplita 2012.02.01. 11:34:17

@ubul2000:
Irigylem az optimizmusod.:))

dr. Bubó 2012.02.01. 11:34:18

@inreallife: @Könnyen elkaptuk, uram!: sem jogszabályok sem intézmények nem működnek

az álam mexűnt Magyarisztánban... meg lehet gebedni a Meggebedeusok földjén...

2012.02.01. 11:35:34

@aszekelyek: Ez a szelektív hulladékgyűjtés érdekes dolog. Láttam, amikor ugyanaz a szemeteskocsi ürítette mindhármat. Ugyanoda vitték. A szeméttelepre. Így azért van ám értelme!

mókáné 2012.02.01. 11:35:52

@Hepci:

"ehess, ihass, pergess, alhas - dolcsevita. "

Tudnád, milyen beteg vagyok (vírusinvázió?), fejem tele, szememmel alig látok és az imént 2 óra angolom is volt, közben írok, írok.. és a kutyát is le kell vinni.

A világ legnagyobb csodája, hogy élek és akkor még ennyire aktívan.:)

2012.02.01. 11:37:20

@Hepci: "ehess, ihass, pergess, alhas - dolcsevita. "

Az alhas kurvajó!

2012.02.01. 11:39:23

@dr. Bubó: Igen, ez elég valószínűnek látszik. Ha a fidesz nem nyer, az utódja pont a fidesz törvényeit felhasználva fog leszámolni velük.

hoplita 2012.02.01. 11:40:22

@szoja122:
A szemforgató faszfej az te vagy.....egy büdös komcsigeci, aki nem átall a keresztyénségre hivatkozni.
Elmész ám te a kankós anyádba.:(

ubul2000 2012.02.01. 11:41:17

@ciceró:

Érdemes megnézni azokat a dokumentum filmeket melyek a náci párt felemelkedéséről szólnak. Vannak hasonlóságok, persze nem egy az egyben. Nem véletlenül.
A Jobbik inkább nemzeti-szocialista ( lásd NSDAP ) vonalon mozog. Egy totalitárius rendszer nem áll tőlük távol. "

Szerintem tévedésben vagy.

- a munkások védelme - ok
- a létbiztonság megteremtése - ok
- szociális demagógia (baloldali típusú jelszavak hangoztatása párhuzamosan a szélsőségesen jobboldali gazdasági tevékenységgel.) - ez inkább az mszp-dk-ra jellemző
- élettér-elmélet - ezt a Jobbik kapcsán emlegetni butaság.
- antiliberalizmus, marxizmus-, kommunizmus-, bolsevizmusellenesség - Ok, nagyon helyesen
- a zsidóság elleni fajgyűlölet - ez nincs így. Ezt a liberálisok illetve maguk a zsidók terjesztik, rögtön antiszemitizmust kiáltva, ha egy - egyébként tevékenysége miatt jogosan - bírált személy éppen zsidó származású.
- A vezetőben való feltétlen hit - ? ezt nem látom a Jobbiknál
- A demokrácia korlátozása - szerintem ez sincs így, maximum a vadhajtások lenyesegetéséről lehet szó
- szociáldarwinizmus - ? ugyan
- rasszizmus: az emberi rasszok közötti különbségek hangsúlyozása - ezt nem kell túlragozni, hangsúlyozni. Ami különbség van, az van és kész.
- homoszexuális beállítottságú emberek iránti erőteljes ellenszenv; a homoszexualitás korlátozása, tiltása, és bűntetése (homofóbia) - a nyilvános magamutogatás, a propaganda és a megrontás tiltása és büntetése helyes. Egyébként otthon mindenki azt csinál, amit akar.

- a vallásszabadság korlátozása - csodálkoznék, ha a ez a Jobbik programja lenne

van még egy pont, amit gyakran emlegetnek, de kifelejtetted
- idegenellenesség - ez nem igaz, minden turistát szívesen látunk

aszekelyek 2012.02.01. 11:41:51

@concret: Csak a bizalom nincs meg , mert úgy tűnt eleinte , az szdsz -ről is..... Kétszer meg forró kályhát csak agyatlan markol meg.

mókáné 2012.02.01. 11:42:45

"és az embert könnyel elkapja a hév, így bizonytalan vagyok."- nyilatkozta Török Gábor.

Hát engem tegnap úgy elkapott a hév, nem csupán a vírus kerülget, hogy beszóltam a lakásom fideszes tagjának és aztán beraktam az ajtót, óvatosan, és beletemetkeztem a versfordításomba. Jóccakát!

Az ember bizonytalanul főleg heves tud lenni. De mennyire!:)

hoplita 2012.02.01. 11:42:56

@ciceró:
Viki...olvasgasd, látom az való neked..:))
Fejből megy valami...?:DDD
De leszel szíves, elég egy link....ne flúdolj.

aszekelyek 2012.02.01. 11:44:19

@concret: Aztán még ott van az is, hogy a szocik is antikapitalistának tűntek.... :) aztán az szdsz mentalitás, szándékosan nem írok liberálist, ezt eliminálta. Nagyon , nagyon régen.

2012.02.01. 11:44:56

@ubul2000: "1 millió munkahelyet kell teremteni ahogy a Fidesz ígérte, és rögtön fog a bűnözés száma csökkenni."

Ez erősen emlékeztet a Kádár korszakra.
Ja, a fidesz vezéreszméje volt a választásokkor. Ez mindent megmagyaráz?!!

dr. Bubó 2012.02.01. 11:48:04

@Könnyen elkaptuk, uram!: :)))) ja ja

kéthét alatt rend lesz, nagyarányú AZONNALI adócsökkentés,

1 milla munkahely + 1 milla lakás + 1 milla gyerek

akinek nem volt elég a 4kerék+3szoba+3gyerek akció...

hányszor beszopták, édesistenem:)))) mekkora birkák a magyarok... haláli:)))

dr. Bubó 2012.02.01. 11:49:48

minek forrón fűteni? nem elég langyosan? melegen?

pedig szegény gyerekek csak a meleg miatt mentek volna...
most gebedhetnek meg a putriban

index.hu/belfold/hirek/2012/02/01/nem_tudnak_futeni_forron/

lüke 2012.02.01. 11:49:56

@concret:
hmm
nagyon magányosnak tetszik
lenni, s hol tetszik élni?
( tegnap este egy " jó társaság"-ban - y compris dalszerzö-
,mindenki az volt, szdsz-s szavazó, aki az lmp-re szavazott)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.02.01. 11:50:55

@knausz: jobbulást!
Sajna mennem kell dzsídípít növelni...

hoplita 2012.02.01. 11:51:52

@Könnyen elkaptuk, uram!:
Hihetetlen...!
Normálisan is tudsz velem beszélni....:)

Nem puhultunk fel...valamit rosszul látsz.
Gondolom nem voltál szombaton a sportmaxban.:)

A stílusomról meg annyit, ha valaki normálisan szól, akkor általában nem veszem elő a rosszabbik énem.
Sajnos rosszindulatúakhoz, meg hülyékhez nincs türelmem...

Nem a szláv tengertől félek én...jaj, bár az lenne a legnagyobb gondunk.:((

2012.02.01. 11:52:29

@ubul2000: "- szociális demagógia (baloldali típusú jelszavak hangoztatása párhuzamosan a szélsőségesen jobboldali gazdasági tevékenységgel.) - ez inkább az mszp-dk-ra jellemző"

van a Jobbiknak gazdaságpolitikai elképzelése????

"- élettér-elmélet - ezt a Jobbik kapcsán emlegetni butaság."
Trianon?

"a zsidóság elleni fajgyűlölet - ez nincs így. Ezt a liberálisok illetve maguk a zsidók terjesztik, rögtön antiszemitizmust kiáltva, ha egy - egyébként tevékenysége miatt jogosan - bírált személy éppen zsidó származású."

Csak burkoltan. Nézd meg hoplitát, akkor is zsidó vagyok, ha nem. Pusztán azért, mert nem értek vele egyet!

mókáné 2012.02.01. 11:53:13

@Hepci:

Jó munkát kívánok!:)

(Én leviszem a kutyát és iszom Neocitránt, aztán lefekszem, utána mosok majd és fordítok.)

aszekelyek 2012.02.01. 11:56:48

@ciceró: A szociké is , nem kicsit , nagyon. Az übermensch leginkább az szdsz-nél volt jellemző. ezen az alapon mindenki hülyének nézve. A baloldalit a jobboldalival mixelték., szintén. Azt a liberalizmust , ami a z NSDAP idején volt , szerették volna magukra aggatni de teljesen hiteltelenek voltak benne. Azt is merték állítani, hogy az a jó a létbiztonság érdekében, hogy húszezerig szabad lopni. Büntetlenül..... A józan magyar nép többsége pedig elhajtotta őket a .... , ahová horngé mondotta... de velük együtt. Nem tévedtek el. Tudták , hogy egykutya az a kettő. Egy rakás zsidó származású van a kormányzatban. Annyira antiszemiták és NSDAP--ra hajazók. Inkluzíve a jobbikban is.

lüke 2012.02.01. 11:56:48

@dr. Bubó:
na mizu, tudod a válaszkákat,
föorvoséknál mi az ábra?
Szonya meg a Pesti együtt van még?

2012.02.01. 11:59:17

@hoplita: Ha nem köcsögözöl, gecizel, nem szakad el a cérna.
De : mitől félsz? Én a szláv tengert úgy értettem, hogy egy esetleges Orbán féle ámokfutás gazdasági összeomlásba torkollhat. A gazdasági problémák jellemző megoldása a fegyveres konfliktus. Belső, vagy külső. Ha külső, akkor bizony a román, szerb, horvát, ukrán, szlovák csapatok levernek minket, mint vak a poharat. Bevonulnak, de ki már nem. Egy új Trianon majd felosztja az országot. A nyugat meg csak néz, bele nem szól, mert ugye válság van, egy kis csetepaté meg eltereli a figyelmet, a lerombolt ország új piacot szül, a lakosság számának csökkenése pedig megoldja a munkanélküliség kérdését.

Apropó! Te hol fogsz harcolni? Elöl? Vagy majd bátran biztosítod a rendet a hátországban?

concret 2012.02.01. 12:05:40

@lüke: ez ebben az irányban talán igaz, visszafelé nem. A szadesz, amíg működött, több voksot kapott, mint a máspolitika.

Amúgy meg az sem mindegy, ki meddig volt szdsz szavazó, merugye '90 és '06 között volt némi lemorzsolódás, és ez erősen értéktartalmú dolog volt.
Az egy-egy értelmű megfeleltetés felszínes. A vége felé az szdsz úgy-ahogy eladta magát a liberálisoknak "a legkisebb rossz"-ként, az LMP így az elején meg a "legrendesebb, de alkalmatlan" pártocskát formáz.

Hol élek? pályán kívül. Mint aki követte Tölgyessyt az szdsz-ből kifelé, de nem ment vele át a fideszhez. Olyan jó társaságokba meg nem járok, mint Kegyed, a rosszabb társaságokban meg még más is lehet hozzám hasonló :)

aszekelyek 2012.02.01. 12:06:28

@lüke: :)))) @ubul2000: Állandóan kritizálja Orbánt a jobbik de őt ez nem zavarja az ilyesmik írásában. :) feltétlen hit. Még nekem is tudna olyat lépni , hogy megorroljak. Sztem nem akar:) A vallásszabadság tiltása... ???!!!????? Erről is hablatyoltak az EP_ben. Tudod, hogy az állam, a rossz gazda, mikor Orbán a gazda, aki nem ad csak karitatív munkát is végző , történelmi egyháznak pénzt. Akiket a népszámláláskor a magyar állampolgárok felvállaltak. Nem a sok léhűtő, marok-zseb tartónak. Erről óbégatták , hogy nincs vallásszabadság..... sokkal több az, mint 10%, ami közelében sincs az NSDAP- listájához.

aszekelyek 2012.02.01. 12:07:52

@szoja122: Engem érdekelne , mit tudsz te a keresztényi szeretetről. Miben állna az szerinted ? Te milyen szeretetből fröcsögsz?

hoplita 2012.02.01. 12:10:00

@Könnyen elkaptuk, uram!:
"....Veled csak annyi a bajom, hogy értelmes gondolataidat egy fensőbbséges, de alpári stílusban adod elő...."

Ehhez meg csak annyit, hogy lehet, hogy igazad van...sőt, elismerem az van.
De mentségemre szolgáljon, ezerszer, ezer helyen elmondtam szalonképes formában, a reakció annyi sem volt, mint ezekre így.
Isten bocsásson meg, véges a türelmem.:(

ubul2000 2012.02.01. 12:10:03

@Könnyen elkaptuk, uram!:

"van a Jobbiknak gazdaságpolitikai elképzelése????"

Ha olvasni is tudsz, nemcsak írni, javaslom olvasd el a Jobbik programját.

"- élettér-elmélet - ezt a Jobbik kapcsán emlegetni butaság."
Trianon?"

Igen, mi van Trianonnal? Hogyan jön ez az élettér-elmélethez?

"a zsidóság elleni fajgyűlölet - ez nincs így. Ezt a liberálisok illetve maguk a zsidók terjesztik, rögtön antiszemitizmust kiáltva, ha egy - egyébként tevékenysége miatt jogosan - bírált személy éppen zsidó származású."

Csak burkoltan. Nézd meg hoplitát, akkor is zsidó vagyok, ha nem. Pusztán azért, mert nem értek vele egyet!"

Ezt komolyan mondod, hogy egyes személyek itteni megnyilvánulásait pártprogramként azonosítod?
Áruld már el, akkor jjulie szívlapátos kifejezéseit, menőhegyimanó bajnai imádatát (na itt fellelhető a vezérimádat) hová sorolod?
Vagy az - analógia kapcsán - egyetértesz azzal, hogy akik másokat "magyarkodással", azok valójában magyargyűlölő fajgyűlölők?

hoplita 2012.02.01. 12:13:49

@aszekelyek:
Haggyad mán.
Ő egy olyan, a kommunizmusban tanult és tapasztalt, meghunyászkodó, velük gazsuláló, kihipózott kereszténységre gondol.
Én meg református létemre egy Orbánra várok....egy új Orbán pápára.
Vagy eljön, vagy ennyi volt annak, amit kereszténységnek hívunk.:(

ubul2000 2012.02.01. 12:14:16

@aszekelyek: én egyetértek, hogy a vallásszabadság van, még sok is. Pl a vallási köntösben jelentkező gazdasági szektákat nemhogy nem támogatnám, hanem be is tiltanám - mint pl a hitgyüli

aszekelyek 2012.02.01. 12:20:20

@concret: Azon nagyon röhögtem, amikor Jávor azt mondta, hogy hírértéke annak volt, hogy odabenn miről is döntött a parlament éppen, mikor ők versenyeztek ferinkkel és lendvaival, ki ér előbb a rendőrautóhoz, miután odaláncolták magukat, azzal a szándékkal, hogy ezt K. Virág mondta:) megakadályozzák , a parlamentbe bejutást. Hírértéke kizárólag annak volt, hogy ők milyen szörnyű attrocitásokat voltak kénytelenek..... ??? Meg azt nézegettem , ahogy Gaudi és Schiffer magánszáma zajlott. Törvényről egy árva hang nincs..., nem is nagyon volt.... Sztem azt kellett volna mondania K. Virágnak is, hogy a bent éppen elfogadott törvények ellen, vagy a mósja ellen tüntetnek. Annak még értelme is lett volna. Nem ilyen butuskák azért ők...... sztem. Mindig mögé szoktam nézni az ilyesmiknek. Valahogyan a rendőri fellépésre volt kihegyezve , agresszolgánál is....

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2012.02.01. 12:20:56

@ubul2000: Ezek egy 30-as években alapított párt ideológai programja, nyilván mivel eltelt jelentős idő, egyes elemek megváltoztak. Ma már a szociáldarwinizmus kiment a köznapi beszédből, elfelejtődött mint áltudomány.
Élettér-elmélet = Nagy-Magyarország, Vesszen Trianon, revízió. Alapvetései a Jobbiknak. Ugyanarról szól alapvetően mint az élettér. A németek területi reviziós álmaikat testesítette meg az élettér. Nagy-Németország, az elcsatolt területek visszaszerzése, Anschluss stb.
Vallásszabadság : Pl. A Jobbik legutóbb a vallásügyi törvényben élesen bírálta azt hogy több zsidó felekezet kapott egyházi státuszt. Gondolom ez is véletlen.
Antiszemitizmus : Aki ezt nem látja, azzal nem tudok mit kezdeni. Az egész Jobbikot áthatja a kódolt vagy kevésbé kódolt antiszemitizmus, a felmérések szerint az egyik legnépszerűbb ideológai kötőerő a párt szimpatizánsai között az antiszemitizmus.
"- szociális demagógia (baloldali típusú jelszavak hangoztatása párhuzamosan a szélsőségesen jobboldali gazdasági tevékenységgel.) - ez inkább az mszp-dk-ra jellemző"
Nem egészen.
Érdemes ezt megnézni
www.portfolio.hu/download/files/1st_jobbik_igeretlista.jpg
Ez 2010-ben volt. A kampányban.

aszekelyek 2012.02.01. 12:22:24

@ciceró: A jobbiktól egy olyan totalitárius rendszer áll a legtávolabb, amit a szocik , a szadisták és a madöf reszliék csináltak Magyarországon.

aszekelyek 2012.02.01. 12:29:24

@ubul2000: velem szemben volt a boltjuk..... nem is olyan sok éve. Milliós perzsaszönyegek, ilyesmik.... A kis fekete , vézna , aki popsztár is volt ,....- mint Friderika - , virágmintás kis cunci ingben járt... :) Szegény kis fiúcska meg behálózott volt , általuk... Az nagyon sok szavazót vinne ám... Nagyon nagy az igény és a butaság arra is. Valamit csinálnak , úgy tudom , mint működő egyház , azért. :) Persze nem vitatom , hogy németsándor üzletember. Azt a halandzsát, amit levág.... bele -bele nézek néha... atv-n. Nekünk erről l ehet szabad véleményünk , oszt jónapot. Jobbak, mint a drogpropagandisták, mint konrád. Nagyságrendekkel.

concret 2012.02.01. 12:29:26

@aszekelyek: Ilyen csavaros kommentet szerény agyam nehezen követ, de annyit hozzáfűznék:

ha a fidesz vekkert csörget, kordont bont, az utcai politizálás a jó politizálás,
ha az lmp önleláncol, akkor a házon belüli, törvényhozó politizálás a jó politizálás.

Végül is miért lenne egy elvtelen vezér rajongója elvszerű?

Forrókályha ismételt megfogásban meg Önnek is lehet praxisa (nem én mondtam, hogy agyatlanság), csak az istennek se tűnik fel, hogy már rég ráégett a keze.

2012.02.01. 12:30:43

@ubul2000: Ja, bocs, félreértés van közöttünk. Én a Jobbikra, mint pártra, emberek csoportjára gondoltam. A pártprogram az más.

Mi is volt a fidesz pártprogramja a választások előtt?

Trianonra abban az értelemben gondoltam, hogy területi igényeink vannak , ami megjegyzem, jogos, de ott élnek nem magyar származású emberek is. Tehát tőlük el kellene venni az életterüket.

Az, hogy nincs benne a zsidózás nyíltan a Jobbik pártprogramjában, azt hiszem, nem egy indok. Attól még az antiszemitizmus jellemzője a Jobbik szimpatizánsokra.
Próbálná kijelenteni a Vona, hogy pártprogramunknak , vezérelveinknek megfelelően, minden zsidó származású magyartól elnézést kérünk a nyilas pogromokért, nem azonosulunk velük, mi új típusú, az ország összes lakosára egyformán számító, felekezettől és származástól független Magyarországot képzelünk el!

Hoplita másnap agyonlőné!

dbeata 2012.02.01. 12:30:59

@aszekelyek: OFF: Akinek nem inge, ne vegye magára. Cegléden pl. is évek óta meg van oldva. Úgy látszik, oda jutott pénz is. De nálunk az utcában a szemétkultúra alacsony színvonalú. Van hogy az építési vállalkozó dobálja ki a hasznos hulladékot, van hogy a kisvállalkozó riasztószerelő ömleszti a papír csomagolópapírt a kukások elé. Pedig kb 100 m-re van a szelektív gyűjtő. A kerti hulladékos zsák pénzbe kerül. sok nyugdíjas inkább a kukába dobja vagy elégeti a falevelet. Ez is baj szerintem. ON@ubul2000: Érdekes kérdés, hogy hova kerül a befolyt díj? Ki tudja? Nem kellene osztogatni a zacskókat orrba szájba. Lassan de biztosan ellep bennünket a szemét.

aszekelyek 2012.02.01. 12:34:01

@ciceró: A szociktól az antiszemita nézetűek mentek a jobbikhoz , az fix. Ők megvoltak már Horváth Aladár tanulmányában is. A viceházmesterek mind nagy szocik voltak..... bezonyám!

tölgyes 2012.02.01. 12:34:23

@ciceró: Antiszemitizmus persze van, de nem kellene hiszterizálni annak mértékét, mert, akkor nem kisebb, hanem nagyobb lesz. Ma az antiszemitizmus messze kisebb támogatattságú mint mint az USA-ban, vagy a franciák között.

A Jobbikot meg azért találta ki és támogatta még anno az MSZP, mert meg akarta osztani a jobboldali tábort. Ez a megosztottság ugyanis számukra a hatalomban maradást jelenthette volna, ha nem kúrják el olyan nagyon, nagyon.

Az LMP meg természetesen be fog menni a koalícióba . Olyan nagy lesz rajta a külső-belső nyomás, hogy nem tud előle kitérni. Bemelemegy a koalícióba és felmorzsolódik. Még akkor is bele fog kényszerülni, ha mindenki tudja: a pártok támogatottságát nem lehet automatikusan összeadni.

aszekelyek 2012.02.01. 12:35:43

@hoplita: Sztem ez ennél rosszabb. Az ő alapállása a bármilyen kereszténységgel szemben.

inreallife 2012.02.01. 12:36:31

@ciceró: ezt mondom én is. a baloldal halott, legalábbis vastagon döglődik. a fidesz félszeműként is király. egy baja van csak, a jobbik kiharapott az oldalából egy tekintélyes részt. a múltkor számolgattam a választók száma alapján. tegyük fel, hogy a jobbikot alulmérik a a kvk-k, amire jó esély van. tegyük fel, hogy még így alulmérve sem érik el a 10%-ot a fővárosban, erre is nagy esély van. tegyük fel, hogy az egyéni körzetek hangsúlyosabbak lesznek a köv választáson, szerintem már nem változtat a fidesz. ez azt jelenti, hogy vidéken brutális támogatottsága van a jobbiknak. ha az mszp-dk-lmp keleten nem 0%-ot hoz a választáson, akkor rengeteg képviselőt juttatnak be a parlamentbe. és az idő nekik dolgozik, az arányok folyamatosan feléjük tolódnak.

bajban van a fidesz. a jobbik programját hajtja végre, a vak is látja, de nem hiteles. (már megint hehehe) akármit csinál, a jobbik nő, ők meg csökkennek. szója barátunk biztos tud valami jó kis matematikai formulát a két egymást metsző egyenesre. pláne ha az alsóhoz hozzáadunk +5%-ot. :)

azon én is meglepődnék, ha kormányképes lenne a jobbik a köv választáson, azon már nem, hogyha ő lenne a legnagyobb párt. mszp-fidesz nagykoalíció, hmmmm, finom lesz az is... lesz még lejjebb...

hoplita 2012.02.01. 12:40:24

@Könnyen elkaptuk, uram!:
'.... Nézd meg hoplitát, akkor is zsidó vagyok, ha nem. Pusztán azért, mert nem értek vele egyet!"

Nem emlékszem, hogy lezsidóztalak volna.
Vagy tévednék....?
Te voltál az, aki fogadatlan prókátorként engem kezdtél ekézni.
Egy olyan blogon, ahol a "törzslakók" azért tudják, hogy ki is vagyok.
Már ha olvasnak is, nem csak írnak.....

hoplita 2012.02.01. 12:44:12

@Könnyen elkaptuk, uram!:
Egyébként mit gondolsz, miért írtam kijelentő módban azt, hogy nem vagy szolnoki.:)
Mert ha az lennél, akkor szóvá sem tetted volna azt, amit...:DDD
Itt most te voltál a buta....

Tudod, valamikor a szegedieknek ingyen volt a komp....ott arra, valamerre.
És nem kellett az igazolvány, meg egyebek....megszólalt és a révész megmondta, hogy kell-e fizetni...:))))

ubul2000 2012.02.01. 12:44:21

@ciceró:

1. "Nagy-Németország, az elcsatolt területek visszaszerzése, Anschluss stb. "
Az Anschluss valóban beletartozik az élettér elméletbe. Meg a gyarmatok szerzése. (Ilyen alapon Fr.o és Anglia is rendelkeztek élettér elmélettel)
Nincs tudomásom arról, hogy a Jobbik programjában szerepelne - akár nyiltan, akár burkoltan - Csehország vagy Moldova elfoglalása.

"A Jobbik legutóbb a vallásügyi törvényben élesen bírálta azt hogy több zsidó felekezet kapott egyházi státuszt."

Egyetértek - tudtommal egy izraelita vallás létezik, de lehet hogy tévedek. Római katolikus egyházból is csak egy van.

"Nem egészen."

Akkor abban egyetérthetünk, hogy ebben (sem) értünk egyet.
Az mszp/szdsz kormány volt az, amely folyamatosan a baloldali értékek mellett tette le a voksát (szavakban), miközben szélsőjobboldali, globalista gazdaságpolitikát folytatott.
A belinkelt képet megfogom nézni, itt erre most nincs lehetőségem, de jobban hiszek a Jobbik leírt programjának, mint a portfoliónak. De azért meg fogom nézni.

ubul2000 2012.02.01. 12:46:34

@aszekelyek: Nekem az tetszett, amikor hack péter vonaglott. Óriási volt

aszekelyek 2012.02.01. 12:48:12

@dr.dbeata: Legalább az import szemét biznicet lefülelték a Hírtv-sek.... Az is szép volt.... egyébként remek komposztot lehet a kerti hulladékból csinálni. Talajjavítót. Sztem a nagy kertészeteknek kéne összeszedniük , amit a nyugdíjasok adnának. Egy nap kijelölve , mikor jönnek elszállítani. Vagy egy helyet, nálunk van ilyen is. Ahová lerakható. Aztán elszállítják. Ez Pokorni kerület.... A kultúra része ez is. Az ilyesmi nem megy máról holnapra. Vidéki szegény településeken ezt közmunkások is végezhetnék. Részemről hoznék közmunka ítéleteket celebeknek... Talicskázni a környezetvédelem érdekében. Deviáns fiataloknak. Megy egy angol sorozat a spektrumon, elkényeztetett, semmit csinálni nem akaró tizenévesekkel. Munkára fogják őket. A szülők, mivel kiskorúak, szépen elküldik oda, ahogy a mórest , erkölcsöt a bőrükön megtapasztalják. Nagy revelációk vannak.... és felismerések. Értékek helyrerakása. Az empirikus tapasztalatok hatása , ugye. Saját , személyes élményekből , csak úgy megy.

lüke 2012.02.01. 12:50:13

@concret:
"házmesterlegény a választott király" valahogy igy folytatódik a dal

aszekelyek 2012.02.01. 12:54:30

@ubul2000: Igen...., mint majom a köszörűkövön.... Hogy hívják az ősz apót , tudod ? Nem jut eszembe a neve... Aki szerint ugyanaz lenne ma az egészségügyben, mint szadista időkben. Amiért a "szegény horvátágit " majd széttépték , vagy mit mondott... erre kérdezte meg Huth Gergely, hogy széfek.....?

@lüke: ugye belga volt minielnök tiltott be pártot ? Milyet is? Aki nagyon ordít a magyarokra... :D

ubul2000 2012.02.01. 12:58:14

@Könnyen elkaptuk, uram!:

"Trianonra abban az értelemben gondoltam, hogy területi igényeink vannak , ami megjegyzem, jogos, de ott élnek nem magyar származású emberek is. Tehát tőlük el kellene venni az életterüket. "

Ez butaság. Csonka-Magyarországon is élnek nem magyar származású emberek, pont olyan származásúak, mint akik az elcsatolt területen élnek és senki nem kívánja elszívni előlük az életterüket.

"Próbálná kijelenteni a Vona, hogy pártprogramunknak , vezérelveinknek megfelelően, minden zsidó származású magyartól elnézést kérünk a nyilas pogromokért, nem azonosulunk velük, mi új típusú, az ország összes lakosára egyformán számító, felekezettől és származástól független Magyarországot képzelünk el!"

Érdekes felvetés. Hallottál te valaha Pető Ivántól hasonlót? Hogy bocsánatot kért volna a lenin-fiúk rémtetteiért, a II. vh utáni szörnyű progromokért, a rákosi-gerő banda által elkövetett szörnyűségegért? Én nem emlékszem rá.
Vagy hallottad Horn Gyulától, Gyurcsányitól ugyanezt az 56-os megtorlásokért bocsánatot kérni? Horn még kérkedett is vele, hogy pufajkás volt.

hoplita 2012.02.01. 12:58:22

@inreallife:
Pedig ha jól saccolom, és javíts ki, ha tévednék, te még amarról vagy a negyvenen.
És a gyerekkoroddal vagy kénytelen példálózni....
Ez egyszerűen tűrhetetlen.

Ez komoly súly lesz a serpenyőkben két év múlva....még akkor is, ha valami csoda folytán mától javulnának a mutatók.:)
Ebben bukik a legnagyobbat majd a fityisz.

hoplita 2012.02.01. 13:01:54

@Könnyen elkaptuk, uram!:
"....A Jobbik miért nem csinál ilyet? Itt volna a nagy lehetőség Hoplitának is, hogy megmutassa a társadalom iránti magyaros érzelmeit...."

Te tényleg ennyire nem figyelsz a dolgokra, csak engem akarsz baszlatni......???

".... Mintegy 50 rendőr vette körül a hazafiakat, s igazoltatás kezdődött, amelynek a végén közölték, hogy „csoportosan elkövetett közbiztonság javítása miatt” indítanak eljárást a magyarok ellen...."

szentkoronaradio.com/belfold/2012_01_27_ujabb-ciganysujtotta-telepulesen-jart-a-betyarsereg-hamarosan-video

hoplita 2012.02.01. 13:05:21

@Hepci:
Elég szomorú....
Szeretem a menyhalat....6-7 éve már októberben is fogtam a Dunán, márnázás közben.

dbeata 2012.02.01. 13:09:33

@aszekelyek: Na látja, beszélgessünk inkább ilyesmikről, ezekkel egytől egyik egyetértek, mégiscsak van közös pontunk :) Azt én is láttam a tv-n egyszer. Persze, biztos, hogy szülőként sokszor nehéz nem elkényeztetni a gyereket, de jó hatású egy ilyen "tábor".

hoplita 2012.02.01. 13:13:37

@knausz:
"....A kenyér az alap. Ehess, ihass, ölelhess, alhass - a Mindenséggel mérd magad. (József Attila)..."

Írd utána a következő sort is, úgy teljes.
Vagy az mán sokaknak kínos...?????
Piha...,:(((

aszekelyek 2012.02.01. 13:14:32

@lüke: Épp a minap voltam mellkas rtg-n, szűrésen. férjestül. Nagyon sokan voltunk:) Pokorni kerület. Komolyan veszik az egészséget. Jött is két fiatal. Akik nem a szűrt korcsoport. Nekik fizetniük kellett. Ez a kerületi tüdőgondozó. Persze ez nem ad nekik a kiírás szerint sürgősséget.... Még horvátági, a szegény:) előtt voltam , magamtól , illetve a körzeti küldött , nem javuló influ miatt. Sokkal gyorsabban ment. Kapásban. Mindjárt tüdőgyógyász is nézte meg. Rögtön. Csak ugye kiesett valami 250 milliárd a járóbetegből , eszerint.... és elgurult. Helyette meg van a klassz GDP maradék , az államadósság után. Azt eddig is tudtam , messze kevesebbet költöttünk , mióta betették oda a reformjukat.

hoplita 2012.02.01. 13:26:40

@Könnyen elkaptuk, uram!:
Szoktam mondani, egyetlen szerencsénk, hogy a környező "baráti" államok is úgymond sikeresen "demokratizálódtak"....
Vagyis isteni szerencsére nincs ütőképes, a biztos sikerrel kecsegtető hadi potenciál körülöttünk.
Ez, ismétlem, isteni szerencse, illetőleg inkább a "nyugathoz való csatlakozási mánia" vívmánya.
Annyiból igazad van, hogy a központ meggyengülése, esetleges összeomlása nyomán a periférián ismét elkezdődhetnek az évszázados meccsek.
Az elmúlt 20 év "magyar" kormányai a legnagyobb hazaárulást a hadsereg leépítésével követték el....átok reájuk, és minden utódukra.:(((((

Engem nem kell keresned, én ha arról van szó elsőként, bárhol, bármikor.
Isten látja a lelkem, mikor ezt írom.

concret 2012.02.01. 13:26:53

@lüke:
Én sem ismerem a huszonéveseket, de lehet, a szövegíró úr sem.
Mindenki a maga tapasztalataiból indul ki.

Lehetnek olyan fiatalok, akik "főállású" LMP szavazók, az előző generációk favoritjait már nem is ismerik. Hogy szociológiailag van erős hasonlóság, az nem jelent egyezőséget.

Amúgy olyasmit védek (ha ez védelem egyáltalán :)), ami nekem nem ingem-nem gatyám.

hoplita 2012.02.01. 13:39:13

@ciceró:
Figyelj csak tudós barátom....!

Most kérdezek valamit...szinte tudom, hogy ahhoz fosos vagy, hogy válaszolj rá, illetve ha reagálsz is, megkerülöd valami polkorrekt faszsággal.....

Ha tehetnéd, kiket mentenél meg....?
A 40 ezer délvidéki magyart, vagy a 6 millió(???????) zsidót...?
És vajon az előbbieknek jár-e annyi, hogy elismerjék, sírjuk-emlékművük legyen...netán a felelős állam némi kártérítést és meakulpát gyakoroljon...?

Erre válaszolj.....utána esetleg dumálhatsz....antiszemétizmusról, meg hasonló agyalmányokról.

concret 2012.02.01. 13:39:23

@hoplita:

Te biztosan jobban ismered nálam, én pl nem tudom, milyen erős az ukrán hadsereg. Gondolom, létszámra és hagyományos technikára nem gyenge. Az ukrán nacionalizmus meg legendás, és orosz-ellenessége mellett nem kevéssé magyarellenes is.

Mondjuk, csóró ország rosszul háborúzik.

etwas kultur muss sein 2012.02.01. 13:40:43

@Hepci: Az előző télen - közvetlenül a vörösiszap után - jól ment a menyus, illetve utána év közben a többi hal is, ezért én nem gondolom, hogy az iszap miatt nincs most menyhal.

hoplita 2012.02.01. 13:42:09

@Könnyen elkaptuk, uram!:
"....Próbálná kijelenteni a Vona, hogy pártprogramunknak , vezérelveinknek megfelelően, minden zsidó származású magyartól elnézést kérünk a nyilas pogromokért, nem azonosulunk velük, mi új típusú, az ország összes lakosára egyformán számító, felekezettől és származástól független Magyarországot képzelünk el!..."

Hülye....!!!!!
Nem kérünk elnézést, bocsánatot semmiért, amihez semmi közünk....:(((((((((((
Akinek nem inge....akinek meg igen, az húzzon a gecibe...:(((((

aszekelyek 2012.02.01. 13:42:42

@lüke: Az jó , ha az Únió követeli :) -ezelőtt követelték ? a SZEGÉNY HORVÁTÁGI IDEJÉN ?

hoplita 2012.02.01. 13:43:29

@aszekelyek:
Űberhülye vagy...de ez nem újdonság annak, aki itt szokott lebzselni.

hoplita 2012.02.01. 13:46:06

@inreallife:
"....mszp-fidesz nagykoalíció, hmmmm, finom lesz az is... lesz még lejjebb..."

Ha nem lesz más ejrópér megoldás, akkor az lesz.
Legfeljebb aszekelyek 4 agysejtjéből lecserélnek hármat...és majd megérti, sőt, megmagyarázza.:))

aszekelyek 2012.02.01. 13:51:25

@Könnyen elkaptuk, uram!: ROKON ? ön a tarótiszt ? Vagy aki jelent ? Aki a net- szlenget rója fel... Aminek , elárulom , szemantikai funkciója is van.

hoplita 2012.02.01. 13:56:47

@concret:
Hát....az ukránoktól tartok a legkevésbé.
Erősebbek nálunk, de nekik a lengyelekre kell figyelniük a fehéroroszokkal együtt, nem ránk.:)))
Majdnem kizárnék egy magyar-ukrán konfliktust.
Gondolom nem ismered túl jól az említett országok elmúlt pár száz éves történelmét, azért vetődik ez fel nálad.:)

inreallife 2012.02.01. 13:58:34

@hoplita: jól saccolod, nemsoká 35.
még két ilyen Szögi-Kozma-gyöngyöspata szintű balhé, vagy egy csoportos felzúdulás valamelyik faluban, és a kampány legfontosabb üzenete a közbiztonság lesz. a gárdakérdés lenne a legsürgetőbb, amit meg kéne oldani addig. nem kell jobbikos befolyás, de valami autentikus vezető alá kéne bevonni őket, és civil csoportként tevékenykedni. a szebb jövőért polgárőrség kifejezetten tetszetős volt és ami külön emeli a dolgot, hogy eredményes is volt. bár szójának nincs szüksége rá, de a vidéki emberek egyenes imádják őket. vajon miért 0% az lmp vidéken?

meglesz az eredménye annak, hogy hagyták ennyire elpofátlanodni a cigányokat. előbb utóbb lesz valaki, akinél elszakad a cérna és teszem azt tyúklopás közben lelő egy cigányt. és az az igazság ez az időzített bomba már régóta ketyeg, sok nincs már belőle hátra. ha meg beindul a lavina és elindul az önbíráskodás, oda kevés a rendőrség meg a hadsereg is. dönthet bárhogy akármilyen szájerné bíróság, az embereknek is meglenne a véleménye erről. már az áramos kerítés is ütős téma volt a választások előtt, és azóta sem lett jobb a helyzet...

szója barátunk meg fű alatt csendes támogatója a cigány magyar ellentétnek, lévén ő pénzt adna a cigányoknak, hogy folytathassák, mi több magasabb szintre emelhessék a életvitelüket. nem is sejti, hogy csak gyorsítja az eseményeket.

lüke 2012.02.01. 13:59:29

@aszekelyek:
elmondom neked, a világon sehol sem szürnek
mert a 2x 2 cm-s Odelca kamerán nem látsz semmit
ennyit a szakmáról
(ahogy BCG oltás sincs Európában)

most követelik,mert tarthatatlanul elpuskáztákl
szumma : az illetesek nem haladnak a korral

hétföi rtg egy magyar klinikán:

-nincs taj száma- közli a rtg-s
-nem baj,a magyar tb fizeti -mondom(E-card)
kész a kép...
-van rajta szubpulmonalis fluidum ? - kérdem (tüdö alatti folyadék)
-nincs orvos ,aki megnézze
-itt vagyok -tudhatta volna a kérdésböl- megnézem
- csak egy irányú képet csinált? az kevés, két irányú kell-mondom
- akkor menjen vissza, vetközzön le újból -mondja az asszisztensnő

inreallife 2012.02.01. 14:02:44

@hoplita: nem lehet négy agysejtje, mert csak 1 bites. mindegy neki mi az csak "F" -el kezdődjön. ezért olyan kényes minden másra, mert csak azt szereti, hogyha az "F"-el kezdődő dolgok mennek le a torkán. :))))

ferit is ezért szereti nagyon, mindig csak róla beszél, észrevetted már? :)))

aszekelyek 2012.02.01. 14:05:41

@Könnyen elkaptuk, uram!: nem egyedül ment. Azt nem engedte meg az EU , hogy úgy tüntesse fel , ahogyan azt ferinek és másoknak is megengedték , 2008-ig. Ezt más tagállamok is kérték. Akik kontójára nem is vállalta be bajnai 3 % alatti hiányt. beszorították egy sarokba. Csak kijött. Pánikolás helyett. Ezt nem szeretik Politika és gazdaság és Únió sztem jogok mentén zajlik , meg érdekek mentén. Az , hogy szeretik-e? Nem lehet valaminek indoka , ha éppen érdekel a véleményem. Érzelmi únió lenne az EU?

hoplita 2012.02.01. 14:06:18

@inreallife:
Akkor durván az öcsémmel vagy egyidős.

Mondanám, hogy úgy legyen, de érzéketlenség és cinizmus lenne, ha ezt tenném.
Attól még ez lesz...az ország ezzel a vezetéssel és szisztémával rohan egy etnikai konfliktusba...ahol aztán majd lehet visítani, hogy nem ilyen lovat akartam.
Szójákra pedig időt, gondot ne vesztegess, mert ez a zidióta nem oszt, nem szoroz. És hála az Úrnak, egyre kevesebb van belőlük.:)

aszekelyek 2012.02.01. 14:09:52

@concret: vekkert egy demokratikusan bejelentett, törvényes rendezvényen , mint szimbólumot használni, sztem helyén való. Nem úgy a képviseleti demokrácia helyszínére való bejutást akadályozni. A kordon bontás pedig egy jogellenes állapot, törvénytelenség megszüntetésére irányult. Indoka is ez volt. Éppen a demokrácia kiteljesedése érdekében. Önnek valami egészen félrecsúszott... mondjuk a jogérzéke. A természetes is. Azt markolássza , látom. :)

lüke 2012.02.01. 14:10:38

@concret:
nekem mindegy is,nekem se ingem
BP-re ,amit írtam vsz. stimmel szerintem,szerinted nem
a választási eredményeket meg kellene nézni

inreallife 2012.02.01. 14:12:09

@aszekelyek: érdekes, amikor vona megkérte a hallgatóságot, hogy jelentkezzen, aki 2002-ben a fideszre szavazott, én kézrengeteget láttam. meg egy öreg bácsit, aki azt morogta, hogy ő már akkor is a miépre szavazott. :)

te csak szeretnéd, ha úgy lenne, hogy az mszp szavazók mentek át a jobbikhoz, és a fidesz meg csak állt ott középen. csak megsúgom neked, hogy azok az mszpsek, azok a fideszhez mentek, azokat szeretik, akik visszahozzák a kommunizmust. nem véletlen volt a fidesz hívószava a szolidaritás a választásokon, vagy te hogyan emléxel? annyi történt, hogy akik 2006-ban elsőre a jobbikra szavaztak, azok most is arra fognak, mivel második forduló nincs, és vittek magukkal mégegy embert a jobbikhoz. most ülj le, olvasd el mégegyszer, hogy megértsd. előtte felejtsd el, amit a kubatov mágus beléd szuggerált. kicsit nehéz lesz, mert nem illik a mátrixba, pedig te is tudod, hogy így van. üdvözöllek a való világban. :)

aszekelyek 2012.02.01. 14:13:58

@Könnyen elkaptuk , uram!: Biztosan rossz az is , hogyne... persze. Amíg Orbán kormányoz.

nyünyüge 2012.02.01. 14:15:07

@aszekelyek:
az ömlesztett, tördelés nélküli és eklektikus központozású formátumot is szemantikai funkciója okán élvezhetjük :)?

aszekelyek 2012.02.01. 14:16:03

@Könnyen elkaptuk, uram!: Szóval rajta ültél a kocsin vagy követted ? Hogy azt is tudod , hol ürítették?

concret 2012.02.01. 14:17:59

@hoplita: Az utolsó soraid csak tréfás csipkelődésnek vettem :))

Különösen mert Ukrajnának (már a kijevi Rusz óta) alig van több történelme, mint Szlovákiának. Viszont fenemód képlékeny, és mint ilyen, kiszámíthatatlan. Én csak a sokszor lerombolt Verecke-emlékműre alapoztam, meg hát a Ruch és utódai Nyugat-Ukrajna centrikusak (hol is lehetne máshol ukrán nacionalizmus), szóval Zakarpatyéért is aggódnak Lwówon kívül.
Nem hiszem, hogy direktbe ütköznénk valaha is, de ők nagyon empatikusak szlovák ügyben. És ez nem pusztán nyelvi-történelmi kérdés. Legjobb lenne talán nem kipróbálni.

Nagykoalíció ügyben teljesen egyetértünk. Ennél ocsmányabb felállás elképzelhetetlen. Aztán meg mégsem lehetetlen.

hoplita 2012.02.01. 14:18:35

@inreallife:
Mondasz valamit....:))))
Biztos hogy feri, vagy fityisz az az ef...?:)))))

És most képzeld, én már vagy 5 éve ismerem, még az emenó fórumáról...
Néha, mikor elragadtatom magam akkor ezt vegye mindenki figyelembe...:DDDD

aszekelyek 2012.02.01. 14:20:43

@nyünyüge: nem :) , az saját szórakozásomra... Talán baj ? Másság , tudod... Kirekesztő! :DDD

@inreallife: botorság feltételezni , hogy egy szem és fültanú , majd igazat mond..... erről .... Láttad , hallottad.... Te honnan voltál küldve oda ? :)

aszekelyek 2012.02.01. 14:25:29

@hoplita: mikor tanulod meg már, hogy ehhez nincs szükség a te tevőlegességedre? Senkiére. Édes fijam. HA esik, ha fúj, antiszemita mindenki. NA.

aszekelyek 2012.02.01. 14:27:42

@knausz: Jobbulást! Ágynyugalom és 1000-es C vitamin javallt, általam. Csipkebogyóval. Nekem bejött.

dbeata 2012.02.01. 14:29:00

@lüke: Szerencse hogy volt magában/magával orvos...:) És volt fluidum?

aszekelyek 2012.02.01. 14:29:43

@hoplita: nálam enyhítő körülmény: ) állt valaki a jobbik iroda ajtajában és kérte a FIDESZ tagságit? NYilatkoztattátok -e a belépőket , hunnan gyöttek? :)

hoplita 2012.02.01. 14:30:19

@concret:
Én is annak szántam...úgy látom valamit konyítasz a dologhoz.:)
Egy gyermekkorát élő államban elkövetett hasonló cselekményekből én nem vonok le messzemenő következtetést.
Ukrajna nekünk nem ellenfél...nem is ellenség, bár követ el barátságtalan lépéseket.
Adott pillanatban, kellő időben szétszednék őket az oroszok meg a lengyelek.....és Kárpátalja egy része akár haza is térhetne....
A tótok meg csapódnának mindenhová, mit szar a szippantókocsiban, de túl sokan nem vevők rájuk.
Egy közép-európai buliban az ő államiságuk érne leghamarabb véget...tudják ők ezt.:)
Délről meg a rácokat simán semlegesíthetjük a bosnyákokkal, horvátokkal...az a meccs is függőben van még.
Plusz hátulról az albán-bolgár duóval, amely duó utóbbi tagja benyújtaná a számlát Dobrudzsáért és így kilőné az esetleges hepciáskodó oláhokat...és az egész mögött pedig ott hatalmasodna Törökország....akitől jelenleg nincs mit félnünk és aki szívesen visszatérne így-úgy a Balkánra. Tegyük hozzá, így is itt van.:)
Ennyi, dióhéjban.
Ezt kéne okosan kijátszani...és láthatod, nem csupán alsók lennének a kezünkben.

hoplita 2012.02.01. 14:32:43

@knausz:

Még mindig jobb, mintha fosol és ordítasz.:))))))))

concret 2012.02.01. 14:33:08

@aszekelyek:
A természetes jogérzék fából vaskarika. Jogász nem vagyok, nem is értek hozzá - nem úgy mint ön, aki jól megragadta (mondhatni derekánál) a lényeget. De hát mindig is így szokta: felszínesen kötözködik.

ui: a kordonbontást nem pusztán az Elnök úr (akkor még volt nagy betűvel írható elnökünk), de a magyar bíróság is jogellenesnek minősítette. Kár, hogy ez a tény borítja sziporkázó gondolatmenetét.

lüke 2012.02.01. 14:36:19

@dr.dbeata:
nagy szerencse
volt, de másütt, nem vették észre
nekem könnyü volt, én tudtam mit kell nézni:)

inreallife 2012.02.01. 14:36:40

@Könnyen elkaptuk, uram!:
hát szerintem 2014-ben ha ő lenne a miniszterelnök akkor bocsánatot kéne a magyaroktól az elmúlt 70 évért, kitartást kérne a magyaroktól, az ország újjáépítésére, és szebb jövőt kívánna minden magyarnak, aki annak vallja magát.

és igazából ebben semmi, de semmi fogást nem találhatsz.

az antiszemitizmusra visszatérve, úgy tudom ebben az országban magyarok élnek többségében. (még) ha valaki azt mondja, hogy hülye zsidók, akkor hirtelen jópáran felugrálnak és antiszemitizmust kiáltanak. most akkor ők zsidók és nem magyarok? hát akkor tessék tudomásul venni, hogy ebben az országban ezek a szokások. zsidó vicceket mesélünk, előítéleteink vannak, megjegyzem nem véletlenül és kész. akinek nem tetszik nem kell idejönni ebbe az országba, keressen magának egy olyat, ahol jól érzi magát. én is azt tenném, ha amcsiban mindenki az éhenkórászon röhögne, hogy where are you fromra, hungry-t értenek a hungary helyett. ha bosszant elmegyek onnan, ha nem, akkor meg nem pattogok. ennyi.

ott tévedtek, hogy nincs bennetek minimális elvárás sem társadalmilag, sem identitásilag a másik iránt. én igenis elvárom, hogy tanuljon, dolgozzon, éljen magyarként, aki ebben az országban él. mindenkitől. ez minimális elvárás. és nem kívánom az ő vallási, kulturális hülyeségeit a magamévá tenni. nem érdekel merre van mekka, nem érdekel, hogy a tehén egy szent állat, és a pálinkát is simán iszom, akárki vallása is tiltja. nem nekem kell igazodniuk mindenféle jöttmenthez, hanem nekik kell igazodniuk a többségi társadalomhoz. alapelvárás.

aszekelyek 2012.02.01. 14:41:23

@lüke: Mondta a Korányiban dolgozó barátnőm is , hogy halottnak a csók....már a szűrés.

Betelgeuse-2 2012.02.01. 14:44:25

@Hohó60: tegnapi 14:14-es bejegyzésedhez.
Karácsonynak egyáltalán nem volt igaza, hogy nem lépett vissza a második fordulóban. A szájából segget csinált, és minden értelmes ember rögtön levágta, hogy ő is csak olyan szarrágó poltikus lett, mint amilyen politikusokat ekézett ő maga is korábban.
Ha tökös gyerek lett volna, visszalépett volna. Ein Mann, ein Wort. De az a hányadék mellébeszélés, amit levágott...
Vagy az első forduló előtt nem kellett volna nyilatkoznia, hogy visszalép, ha... Azt kellett volna mondania, hogy ő bizony nem lép vissza soha.
Ja, meg az MSZP és a DK meg a gyurcsányfóbia. Ne habogjanak összevissza, hanem ha tökös gyerekek, mondják azt, hogy Fletóval soha a büdös életben, mert utáljuk, és punktum.
De a lila szöveg ezzel a politikai felelősséggel, ugyanakkor nem mondják meg, hogy szerintük akkor mi az úristent kéne csinálnia az MSZP-nek, hogy elfogadják őket szövetségesnek...
Mellébeszélő szar alakok, impotensek.
Jelentsék akkor ki, ha már olyan fenemód nagy demokraták meg tisztakezűek meg tökömtudjamik, hogy az MSZP-vel és a DK-val soha a büdös életben, ha a feje tetejükre állnak, akkor se.
Ez lenne a tiszta beszéd, hiszen ugyebár Lehet Más a Politika, nemdebár?
De ők már nem LMP, hanem MLMP: Mégsem Lehet Más a Politika.
Impotensek, nincs közöttük egy tökös gyerek se. Karizmáról meg ne is beszéljünk, nekik annyi karizmájuk van, mint amennyi brummogás van a macisajtban.

hoplita 2012.02.01. 14:48:43

@aszekelyek:
Én itt helybe' tudom.
A tagságban nincs egy exfityiszes sem.
Van egy vót kisgazda, meg van exmiépes, kettő.
A többi előélet nélküli...

lüke 2012.02.01. 14:51:16

@aszekelyek:
a szürés a tbc idejéböl egy itt maradt nagy intézmény,BCG-s növérrel stb az 1930-s évekböl, majdnem 100
év után se merik lebontani,
a járványügyben is anakronizmus van
(ez az orosz modell még)

inreallife 2012.02.01. 14:52:42

@aszekelyek: bazzmeg 21 században vagyunk ébresztő!!! jewtube. tudod feltöltenek videókat az emberek egy olyan eszközről, amihez hozzácsatlakoztatják azt az eszközt, amivel felvették. nem, ez nem a villa nem azzal vették fel, és nem szúrták bele az internetbe. ehhh, minek magyarázom a színeket a világtalannak...

amúgy tényleg vicces, hogy azt gondolod valamilyen minőségben én ott álltam volna. nem vagy kicsit (dehogynem) üldözési mániás? nem mindenki mögött áll ott egy kubatov, én szabad ember vagyok... :)

de gondolom erre is van valami konspirációs elméleted, valamit csak mondott a szíjjártó erre a szitura, nem? gyorsan kérdezd a központtól, hogy meg erre mit írjál...

- azt mondták a fórumon, hogy a fideszesek már mind átmentek a jobbikhoz, és rajtam kívül már csak mszp-sek maradtak, igaz ez?
- dehogy igaz - válaszolja a túlsó hang.
- ó peti, te vagy az személyesen? jaj de jó a csengő hangodat hallani!
- nem, peti már nincs itt, vonánál esdekel a bebocsátásért. én a feri vagyok. és tudom mit írtál rólam tavaly nyáron...

:)))))

dbeata 2012.02.01. 14:52:54

@aszekelyek: Nem lettek kivágva a fák? Volt valami ingatlanbotrány néhány éve arrafelé... Nálunk, Ughy-kerületben évek óta lehet szelektíven gyűjteni, még akkor is, mikor Mester-kerület volt...:-)

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2012.02.01. 14:58:53

@hoplita: Érdekes felvetés. Mi értékesebb? 60 ezer élet vagy 6 millió? Lehet-e darabszámban mérni?
A billentyűzet mögül úgy gondolom a magyarokat menteném. Hogy a valóságban mi lenne, nem hiszem hogy valaha ki fog derülni.
De kérdezek én is :
Ha idejönne egy amerikai cég, amelynek a tulajdonosa érdekelt lenne egy olyan cégben ami bombákat gyárt, amivel a palesztin és iráni barátaidat hamuvá égetne, nos ez a cég azt mondaná, hogy van egy másik cégem, ami idejön Magyarországra és teremt 10 ezer munkhelyet a melósoknak és mellé alapítok egy alapítványt ami havi szinten megetett 1000 éhező fullcsóró magyar kissrácot, akkor mégis mit mondanál?
Éljen Palesztina és húzz a francba?

hoplita 2012.02.01. 14:59:16

@aszekelyek:
Tényleg....az ilyen ügyekben hol a fityiszed?????
Meg akkor, amikor a temerini fiúkról kéne beszélni...?

kuruc.info/r/3/91463/

He......??????
Erről ugatérozz, droid...!!!!

hoplita 2012.02.01. 15:01:38

@ciceró:
Megválaszoltál.
Én meg nem válaszolok, mert a tied teoretikus, az enyém valós.
Egy magyar többet ér nekem, mint mittomén hány zsidó, vagy cigány, vagy hottentotta, vagy palesztin.
Ennyi elég?

hoplita 2012.02.01. 15:08:40

@inreallife:
Istenem, de szép lesz majd a fityisz-maszop koalíció....!!!!
Mert az lesz, ha vitykája nem tud egyedül nyerni.:))))
Ez a marha meg majd tolja a dumát, hogyaszongya a nácikok ellen össze kellett fogni a demokracicáknak.:DDDDD

nyünyüge 2012.02.01. 15:09:06

@aszekelyek:
Ezek szerint politikai szempontból jó dolog a szűrés, egyébként meg nem.
Horváthágnesek idejében meg nyilván forditva:).

13:14
@lüke: Épp a minap voltam mellkas rtg-n, szűrésen. férjestül. Nagyon sokan voltunk:) Pokorni kerület. Komolyan veszik az egészséget. "

14:41
@lüke: Mondta a Korányiban dolgozó barátnőm is , hogy halottnak a csók....már a szűrés. "

ubul2000 2012.02.01. 15:15:37

@hoplita: Ezt a hírt valahogy nem találtam az indexen.
Igaz az mno-ban sem találom.

nyünyüge 2012.02.01. 15:20:04

@lüke:
ráadásul sok dohányos abban a hitben van, hogy a tüdőszűréssel 'idejében'? kiderül az esetleges tüdőrákja - igy a negativ tüdőszűrési lelettel a kezében megnyugodva bagózik tovább...

inreallife 2012.02.01. 15:23:30

@hoplita: akkor ezt nézd meg. nem friss, de a tartalma velős és sokatmondó...

fn.hir24.hu/itthon/2011/12/06/a-jobbik-valthatja-a-fideszt/

és itt a derex index magyarázata:
hvg.hu/itthon/20100210_derex_political_capital_szelsojobboldal

ja és mindez 2009-es számokon alapul.

aztán itt van ez a mai kis cikk, ajánlanám aszekelyeknek:
szentkoronaradio.com/belfold/2012_02_01_a-jobbik-a-kiabrandult-fideszes-szavazokban-latja-a-tovabbi-novekedeset

inreallife 2012.02.01. 15:49:37

@aszekelyek: egy kis emlékeztető 2010-ből:

"A Jobbik már régóta a legerősebb a személyes győzködésben, és immár több százezer választó ingadozik a két párt között. Ezért kell a Fidesznek látványosabb, karakteresebb és személyesebb kampányt folytatnia, hiszen a Jobbik éppen málésággal támadja a Fideszt. Az elszámoltatás-tematika eheti újbóli erőltetése, és Kövér László gyakoribb szerepeltetése lakossági fórumokon (épp Edelényben, a Molnár Oszkártól elvett körzetben vetették be például) is összefügg azzal, hogy nem az MSZP támadásaitól, hanem a Jobbik töketlenezésétől tart már inkább a párt."

végülis edelényt elvesztette a 60% feletti támogatottságról a fidesz. biztos a szocik szavaztak a jobbikra, mi? vajon miért csak 40%-ot ért el a fidesz? csak nem átszavazott 20%? azért elég képtelen dolgokat mondanak ott a központban, nem?

mókáné 2012.02.01. 15:55:53

@aszekelyek:

Köszönöm. Pocsékul vagyok és egyre rosszabb.

A röntgen úgy igaz, ahogyan @lüke blogtársam mondja.

lüke 2012.02.01. 16:03:28

@knausz:

majdnem igaz:)
elötte 3x telefonált haza a kolléga Brüsszelböl,hogy megcsinálják

mókáné 2012.02.01. 16:16:36

@lüke:

Nagyon sok lapáttal rá tudnék rakni erre a témára.

A tüdőszűrés és a rák témájában. Hazai, mezei gyakorlatok.

Ha cikket írnék a témában, az volna a címe:
Emberek a szakadék szélén

mókáné 2012.02.01. 16:17:51

@knausz:

téma-téma-téma

Tényleg beteg vagyok!

Az LMP a téma.:)

lüke 2012.02.01. 16:37:56

@knausz:
szerintem keveset, a 40 év orvosláshoz képest, s nagyon szubjektiven, nem szakmai kritikával

a gödör/T.késön....
a te gyermekkori szerelmeed.........
mondtam neki csókoltat aKT, de azután rájöttem, Szendinek kellett volna:)
de ne nevezd néven.lécci

lüke 2012.02.01. 16:46:17

@knausz:
igen,csak kicsi a súlyuk
s Schiffer menesztésével a politikai kapcsolataikból is sokat veszítettek

ubul2000 2012.02.01. 16:47:20

@knausz:

"Az LMP a téma.:)" - Beteg vagy???? :)))))

hoplita 2012.02.01. 16:54:27

@ubul2000:
Micsoda véletlen, igaz?

hoplita 2012.02.01. 17:01:55

@inreallife:
Aha...itt a lényeg.:)

"....A pártvezetés úgy kalkulál, hogy az IMF-megállapodás után a kormány végrehajtja majd a nemzetközi szervezetek által elvárt szigorításokat. "Arra számítunk, hogy a megszorítások erősödésével hónapról hónapra csökkenni fog a Fidesz támogatottsága" - mondta Szabó Gábor. Divatos, de hiábavaló szlogennek nevezte, hogy a nagyszámú bizonytalan szavazót kell megszólítani a pártoknak, a Jobbiknak szerinte a Fideszből kiábrándulók felé kell fordulni. "Ott van a legnagyobb tartalékunk" - mondta a pártigazgató...."

lüke 2012.02.01. 17:13:38

@hoplita:
azért ne vegyetek mindent 100%-nak
1,a magyar szavazó kiszámíthatatlan
2. a mindenkori ingadozókat pedig röviddel a szavazás elött megveszik(mindenütt):
családi pótlék, nyugdij etc - a nagy rendszerekböl egy kicsit másként osztanak- hasonlókkal

hoplita 2012.02.01. 17:33:32

@lüke:
Ez be van kalkulálva, nyugi.:)

ubul2000 2012.02.01. 17:36:55

@hoplita: Csodálkoztam volna, ha megtalálom. Sajnos, ez a mai valóság..

ulrike (törölt) 2012.02.01. 18:39:16

Ez se rossz.
The Chancellor Who Played with Fire
Joschka Fischer cikke
www.project-syndicate.org/commentary/fischer70/English

wowerman 2012.02.01. 18:51:59

@Fedor: Ez pont így igaz. Nem volt evidens a kétharmad 2008-ban, de a Fidesz győzelem az volt. Csak a mértékét nem lehetett tudni. Onnantól kezdve ahogy démonizálták az MSZP-t a lakosság körében, nem volt kérdés hogy nyernek

hoplita 2012.02.01. 18:58:48

Na, mán csak ez hiányzott...

Orbán kormánybiztosa: tömeges magyar-cigány esküvők kellenének, nem rossz az az asszimiláció...
"Mennyi tehetséges ember van cigány: muzsikus és a többi, nem rossz az, ha a népek keverednek!" - jelentette ki Kerényi Imre alaptörvényért felelős miniszterelnöki kormánybiztos (korábban MSZMP-s, chartás aktivista stb.) Bencsik András Demokrata Kör című kormányülep-tisztogató műsorában tegnap.

További részletek: kuruc.info/r/6/91498/#ixzz1l9cScMBQ

Bájos az a fotó...na, azzal szaporoggyon kergényi.:)))

panelburzsuj 2012.02.01. 19:08:17

Az etalonná válás rögös útja:

"A bejegyzés legalább akkora szar, mintha Török Gábor írta volna."

mosmaiorum.blog.hu/2012/02/01/miben_teved_fukuyama_most_magyarorszaggal_kapcsolatban/fullcommentlist/1#c15692327

szoja122 2012.02.01. 19:14:28

@aszekelyek: "ez csak akkor áll fenn , ha úgy működtetik. Pont. Ha ezt a feltételt negligáljuk , az állam nem rosszabb , mint bármelyik magán cég. "

Erős állam csak a diktatúrákra és diktatórikus államokra jellemző.

Mondj egy olyan államot, ahol nincs diktatúra, de az állam erős.

Az összes történelmi és jelenkori bizonyítékok 99%-a azt mutatja, hogy az állam NEM jó gazda.

Leírtam miért.

ubul2000 2012.02.01. 19:20:47

@hoplita: Sajnos Kerényi hű tükörképe a fidesznek. Idáig süllyedtek...

hoplita 2012.02.01. 19:30:05

@panelburzsuj:
Mongya doktor cica75....
Jó látni, hogy kikre figyelsz odaadóan..:))
Vín kecske is nyalna sót..?:DDD

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.02.01. 19:32:58

@hoplita: Kerényi megérdemli Mohácsi Viktóriát...

szoja122 2012.02.01. 19:34:28

@aszekelyek:

A vallás alapvetően magánügy.

Legalábbis egy normálisan működő államban.

De olyan államban ahol néhány párt a mellét döngetve hirdeti vallásos mivoltát, az oktatásba, erkölcs tanításába is be akarja vezetni a vallást ott közügy.

A Fidesz ás a Jobbik vallásossága politikai célokat is szolgál ezért is közügy.

Ez önmagában nem probléma, ha komolyan hisznek benne akkor rendben van, majd a szavazók döntenek.

De ha a saját vallásával homlokegyenest ellenkezőképpen cselekszik az már képmutatás.

Szerintem a képmutatás az egyik legsúlyosabb bűn.

Ezért szoktam hangsúlyozni, ezért vagyok ideges, ha azt tapasztalom, hogy vallásával élesen szembemegy a pártok és híveik politikája, viselkedése.

Erre van egy jó dakota közmondás (nem magyar):

Bort iszik és vizet prédikál.

tölgyes 2012.02.01. 19:36:56

@szoja122: Akkor már legyünk pontosak: a világnézert az ami magánügy.Az elmúlt 50-60 évben azoban erőszakos szekularizció folyt .. és Ön most is erre vágyna.

hoplita 2012.02.01. 19:39:09

@Hepci:
Meg erzsikét a tezsvírit.:)
Egy threesome-ot lenyomhatnak....érdekes élőlény jöhetne létre ilyen párosodásból.:)

hoplita 2012.02.01. 19:41:38

@tölgyes:
Szerintem inkább egy lófasz kéne a seggébe....bár attól még hülye maradna, attól tartok.:)

dbeata 2012.02.01. 19:44:00

@szoja122: Kíváncsi vagyok, mi lenne, ha itt kormányváltás lenne mondjuk x év múlva... Akkor is állna az axiómájuk, miszerint állam nem rossz gazda? Vagy akkor rögtön illegitim, csúnya rossz állam, nem jó gazda, satöbbi, ismerjük a fideszmódszereket...

jjulie 2012.02.01. 19:44:59

@hoplita:

a cimboráid a nyilas szinháznál csürhülnek, miért nem vagy ött?

Balt 2012.02.01. 19:47:48

Nos, ha már (kereszt)vízről van szó, abszolút ontopik:

Magyarország a nyugati sajtó kereszttűzében, 2012

A francia és amerikai sajtó Magyarországról

A Le Monde Magyarország miniszterelnökét náciként ábrázolja
(2012 január)
Hillary Clinton: sérül Magyarországon a demokrácia (2011 december)

Mi van a háttérben?

Amerikai-francia lobbi a magyar vízpiac milliárdjaiért:
• Víz =„kék arany”, 21. század olaja
• Magyarország legfontosabb természeti kincse
• Inni és vizelni mindig fognak az emberek: víz- és csatornamű-üzemeltetés óriási üzlet
• A világ legnagyobb vízi óriásvállalatai: Suez (vízművek) + Veolia (csatornázás)
• A két cég francia
• A Suez 36%-ban a francia állam tulajdona

A Suez híre a nagyvilágban:
• Fülöp-szigetek: a helyi szolgáltatót privatizálták: az új tulajdonos, a Suez 400-700 %-kal emelte meg az árakat. A szegénység sújtotta negyedek víz nélkül maradtak: kolera- és vérhasjárvány…
• Argentína, Bolívia: itt is megfosztják a rászorulókat a víztől (nem tudják a szegények fizetni a Suez megemelt árait): Bolívia, lázadások.

Bolívia:
• A Suez egyik leányvállalata 200 ezer embert fosztott meg a vízellátástól, amikor 335 dollárt kért a (64 000 forint) vízért, hogy egy-egy fogyasztóhoz bekösse a vizet. Az emberek többsége képtelen volt ezt az árat megfizetni, mivel a dél-amerikai országban az egy főre jutó éves GDP 915 dollár, vagyis 137 ezer forint. A víziközmű-privatizáció eredménye lázadás lett.

Nemzetközi civil szervezetek a Suezről:
• „Az emberi jogokat leginkább sértő globális vállalat”
• „Felelős azért, hogy a víz közkincsből luxuscikké vált világszerte”
• A cég megítélésére jellemző, hogy 2011 januárjától Párizs önkormányzata is megvált tőle... Érve: „A víz nem árucikk, magától értetődő, hogy kezelését elvegyük a magánszférától és azzal a közösség gazdálkodjon.”

Mi köze a Sueznek Magyarországhoz?
• 1990-es évek közepén zajló „vadprivatizáció” során, az akkori MSZP-SZDSZ kormány sorra adta el a magyar közművállalatokat külföldi cégeknek.
• Kaposvár, Pécs (1995) és Budapest (1997) „vízi befektetője” a Suez lett.
• 2008 végén 2,225 millió magyar fogyasztó függött a Sueztől, világszerte 100 millió ember vízellátásáért felelnek.
• 2005. A Suez-csoport nyeri el a Budapesti Központi Szennyvíztisztító Telep felépítésére és működtetésére kiírt pályázatot, a főpolgármester ezúttal is Demszky Gábor (SZDSZ), a kormány szintén kék-piros (MSZP-SZDSZ)...

Az extraprofit:
• 1997. A Suez 16,5 milliárd forintot fizet a Fővárosi Vízművek 25%-os üzletrészéért, cserébe megkapja a vállalatirányítás jogát is 25 évre.
• 2011-ig 35 milliárd Ft nyeresége volt a vállalatnak, 2022-ig a szerződés lejártáig további 30 milliárdos nyereségre számíthatnak
• A ráadás: 2022-ben Budapest köteles visszavásárolni a Sueznek 1997-ben eladott részvényeket, legalább 17 milliárdért…
• Mennyi a Suez haszna az üzleten 25 év alatt? 82 milliárd forint nyereség!
• A víz ára persze Budapesten is jelentősen emelkedett, a
lakosság itt sem jár jól…

A baloldal bukása veszélyezteti az extraprofitot:
• 2009. Meghal Pécs szocialista polgármestere, az időközi választást a hagyományosan baloldali városban kétharmados többséggel Páva Zsolt fideszes politikus nyeri.
• Az új városvezetés felbontja a Suezzel kötött szerződést, a víz ára lefelé mozdul el.
• 2010. országgyűlési választások: a jobboldal kétharmados győzelme, ősz: Budapesten 20 év után kártyavárként omlik össze az MSZP-SZDSZ.

Tarlós István nyilatkozata a Suezzel kapcsolatban (2010):

• „Legszívesebben felbontanám a szerződéseket. De aligha kezdhetjük azzal, hogy felállítjuk a ringet és kiosztjuk a kesztyűket. Első körben tárgyalni szeretnénk a szerződések módosításáról. Ha ebben nem lesznek partnerek, akkor jöhet a második menet. Az kevésbé lesz barátságos.”

2011 december:
• Rendőrségi nyomozás veszi kezdetét a fideszes városvezetés feljelentése nyomán.
• Háttér: szerződésszegésen kapták a franciákat.
• A francia elnök, Sarkozy levelet ír Orbánnak: „kielégítő megoldásokat várok olyan aggodalmat keltő ügyekben, mint a Budapest közműveit ellenőrző francia cégek sorsa.” Orbán nem alkuszik…
• 2012. január: francia sajtó: diktatúra-veszély Magyarországon, Orbán felszámolja a demokráciát, náci.

Az amerikai szál:
• 2011. A Suez, látva a „veszélyt”, felbérel egy amerikai céget tanácsadó munkára.
• A cég feladata: Pécs „kivéreztetése” – 10 milliárdos kártalanítási összeget próbálnak bírósági úton behajtani a városon.
• Cél: bosszú + a fideszes Budapest megriasztása

A Compass Lexecon:
• Ügyvezető Jonathan Orszag
• A cég a Clinton család bizalmasa (J. Orszag Bill Clinton elnöksége alatt a Fehér Ház gazdasági tanácsadója, a
Clinton alapítvány adománygyűjtője)
• Hillary Clinton 2011 őszén Orbánhoz írt levelében aggódik a magyar demokráciáért…

Jonathan Orszag
www.americanprogress.org/experts/OrszagJonathan.html/repository/capportrait/item968136066

Az amerikai cég magyar kapcsolata:
• J. Orszag a Center for American Progress (CAP) – Clinton
hátországát jelentő agytröszt főmunkatársa
• A CAP a Haza és Haladás nevű magyar alapítvány főszponzora.
• A Haza és Haladást Bajnai Gordon baloldali miniszterelnök alapította 2010-ben kormánya bukása után.
• 2012. január 12. Az Index már arról ír, hogy előbb-utóbb ismét Bajnai lesz országunk miniszterelnöke, mindez idő kérdése…

A Suez és a többi multi érdeke:
• A jobboldali, multikat, bankokat megadóztató Orbán-kormány megbuktatása
• A világ 3 nagy hitelminősítő intézete amerikai, mögöttük globális vállalatok állnak.
• A Sueznek és a többi multinak egy az országot kiárusító kormány felel meg. Bajnai tökéletes erre a szerepre…
• Így lett náci vezér Orbán Viktor a Le Monde-ban…

William Odom, a Nemzetbiztonsági Ügynökség egykori amerikai igazgatója az MSZP-ről:
• „A szocialistáknak bűntudatuk van, és gazsulálnak nekünk. Ez olyan előny, amit csak a bolond hagy kihasználatlanul. A volt magyar kommunisták úgy adják be a derekukat, mint ahogy annak idején ezt tették a szovjet gazdának.”
• No comment…

Kína is a mi vizünket akarja:
Amikor 2011-ben Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter Kínában járt, hogy a magyar államadósság-csökkentő programban való részvételre ösztönözze az ottani vezetést, a kínaiak a gazdasági segítségnyújtás feltételéül a magyar vízkészlet 75%-át kérték… Természetesen ezen a ponton a tárgyalások megszakadtak.

Hosszú távra tervező, előrelátó politikusok kellenek Magyarországnak, akik nem kótyavetyélik el egyik utolsó nemzeti kincsünket is.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.02.01. 19:49:24

@hoplita: tán olyan lenne, mint 1 békafejű géb. :)

jjulie 2012.02.01. 19:50:17

@Balt:

az erősebb kutya baszik, nem pedig az orbánsántakutya

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.02.01. 19:54:50

@Balt: a Suez azért csinált valami jót is, támogatta a női WTA versenyt a Római teniszakadémián. Aztán tavaly a megingott anyagi helyzetére hivatkozva kifaroltak belőle.
Idén már nem lesz verseny a rómain, a jogtulajdonos Márki Jenő nem tudja összekalapozni a zsét a Suez nélkül.

tölgyes 2012.02.01. 19:56:05

@jjulie: Ez az oka annak, hogy Ön évek óta még csak nem is látott szukát?:)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.02.01. 19:56:57

@jjulie: az a baj, egyik sántább, mint a másik.
A szemlőhegyi táncos agár különösen sánta volt, de az ejropéer pislogós-gágogós is csak IMF-prokonzulnak volt alkalmas.

tölgyes 2012.02.01. 19:57:14

@Hepci: Ha olyan könnyen jutna pénzhez, talán még Ön is támogatná a sportot:)

dr. Bubó 2012.02.01. 19:58:13

az azonnali nagyarányú adócsökkentések pártja... nemcsak azonnali, sőt visszamenőleges... mínusz 30 nap felkészülési idő...

poldi.blog.hu/2012/01/31/megkezdodott_az_onkormanyzati_sarc?

szoja122 2012.02.01. 19:58:21

@dr.dbeata: 2012.02.01. 19:44:00

Mindig az aktuális érdekei szerint változtatják a nézeteiket. Teljesen elvtelenek.

dbeata 2012.02.01. 19:59:36

@szoja122: Mikor süllyedni látszik majd a hajó, gyors lesz a reprivatizáció, a haveroknak, figyeld csak meg...

jjulie 2012.02.01. 20:00:27

@Hepci:

hát az a 60 néző nagyon nagyon megérte a sueznak.......

dr. Bubó 2012.02.01. 20:01:11

@dr.dbeata: nem hajó... gyorsnaszád

szoja122 2012.02.01. 20:03:49

@tölgyes: "a világnézert az ami magánügy"

Igaz, de mivel a világnézet egyik válfaja a vallás, így helyesen használtam.

És igen el kell, a világnézetet, vallást az államtól választani.

Ha nem teszik akkor pedig joggal elvárhatom, hogy Ők példaképek legyenek.

Aki azt állítja a Fidesz vezetőiről, hogy híven követik az általuk preferált vallás előírásait az ..... Hadd ne írjam le mi.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.02.01. 20:07:10

@jjulie: gondolod, a nézőszám volt elégtelen? [hahaha]
Az utolsó 2-3 évben permanens telt ház volt a hét közepétől. Egy ilyen Sueznek meg lepkefing 50-100 ezer dollár.

szoja122 2012.02.01. 20:07:22

@dr.dbeata: Az első Fidesz ciklusban sok példa volt erre.

Most pedig az állam, azaz a saját pénzünkkel támogatják a saját híveiket, vállalataikat, magáncégeiket.

jjulie 2012.02.01. 20:08:12

@Hepci:

te is sokat vesztettél a kádár halálával?

aszekelyek 2012.02.01. 20:10:05

@ubul2000: @Balt: Emiatt a demszky- suez biznic miatt kellett visszafizetnie Magyarországnak egy milliárdot az Úniónak, ugye? Mert csupa csalás volt az egész. A többi között. Mint most a MAlév ügyben is, visszafizetésre vagyunk kötelezve. puff, még egy csontváz, ki a szekrényből.... , brávó bajnaiék.... Emiatt ment bocsikázni Franciaországba.... Érdekes , Párizsnak se kellenek már. Látom , zsüli meg erősebb kutyázik neked. Szóval a gazembervilág az erősebb kutya. Ő pedig velük van.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.02.01. 20:11:33

@jjulie: aligha többet, mint te. Nem csak a korod miatt.

tölgyes 2012.02.01. 20:12:07

@szoja122: Helyes! A világnézet másik válfaja pedig az ateizmus. Az ateista propagandának éppen úgy nem volna helye az iskolákban.. Ezzel szemben mást se látok évtizedek óta, mint az ateizmus erőszakos terjesztését, a hívők és a vallás elleni harcot.

A világnézeti semlegesség az én felfogásom szerint az, amikor az ateizmus is a vallásos világnézet is teret kap.. mert hogy világnézet nélküli ember nincsen.

jjulie 2012.02.01. 20:13:11

@Hepci:

a 300 ugyan az mint a hetvan

ja, és te még ott tartasz, hogy akinek pénze van az olyan, hogy ész nélkül szórja? hahahaha

az a csekonics volt

ubul2000 2012.02.01. 20:23:09

@szoja122: Az ateizmus is egy világnézet. Akkor azt is különítsük el az államtól?

nyünyüge 2012.02.01. 20:25:39

@tölgyes:
A rendszerváltás óta szó sincsen az ateizmus erőszakos terjesztéséről.

A világnézetileg semlegesség pedig nem jelent ateizmust vagy vallásellenességet. Egyszerűen azt jelenti, hogy a világnézet kérdésében nem foglal hangsúlyosan állást.

jjulie 2012.02.01. 20:26:27

@ubul2000:

hűha próbakisnyilastanonc, hűha

és tud a mindenható akkora követ teremteni, amit nem tud felemelni?

ubul2000 2012.02.01. 20:30:56

@jjulie: Mi van pubi? Kimásztál a csatornából?

aszekelyek 2012.02.01. 20:31:01

@ubul2000: Hozzáteszem azt is állítják , állították , hogy feri bocsánatot kért valaha is az őszödiben elhangzottakért. Valakiktől. Mondjuk Magyarországtól. Oda se hívtak meg minket , ahol bocsánatot kért. Egy évvel később a parlamentben elismételte a trágárságai nélkül. Slussz. Az 50.évfordulón történtekkel meg nagyon elégedett volt. Szerinte 1848 Március 15 - én se történt semmi említésre méltó. Már Pesten. Elég hosszú már ez a lista, nem gondolod?

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.02.01. 20:31:30

@jjulie: gondolod, egy cég a helyben néző nézőkért szponzorál egy teniszversenyt? Hogy majd kibötűzik a zászlón, hogy S-U-E-Z és hálatelt szívvel gondolnak a megtisztuló Dunára s közéletre, by Demszkáj?
Hahahahaha

jjulie 2012.02.01. 20:32:02

@ubul2000:

voltál csürhét szaporítani a nyilasszinháznál?

ubul2000 2012.02.01. 20:34:40

@aszekelyek: Na ő meg a bocsánatkérés. Röhögnöm kell.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.02.01. 20:35:52

@jjulie: ha eladnád a Gellérthegyet a Danone-nak, még lehetnél a francia becsületrend lova.
Kalandra fel!

ubul2000 2012.02.01. 20:36:31

@jjulie: Nem keveredtem a csürhével. Maradtam inkább a Gárda meg a Betyársereg tagjai mellett

aszekelyek 2012.02.01. 20:39:25

@concret: Azt írtam, hogy arra irányult, hogy megszüntessék a szerintük jogellenes állapotot. :) Nem azt, hogy a bíróság szerint mi volt. A szándék mindig fontos körülmény. Az a kordon minimum indokolatlanul volt ott , túlzottan sok ideig. :) Persze az uraknak benn reszketni méltóztatott..., nyilván azért.

ubul2000 2012.02.01. 20:39:53

@Hepci: Ezt a becsületrendet azok kapják, akik legtöbbet tettek hazájuk ellen franciaország érdekében.

jjulie 2012.02.01. 20:41:25

@Hepci:

hát akkor miért hivatkoztál a teltházra?

annyi marketing haszonért amit a márki jenő tudott biztosítani, végtelen számú megkeresést kap egy akkora cég mint a suez

inkább az a csoda, hogy a jenő eddíg tudta fejni őket

amúgy az átlag magyar mit tudhat a suez nevű cégről?

lüke 2012.02.01. 20:46:49

@Hepci:
nincs okítás a marketingröl,meg a sponsoringról ?
kis Red Bullt kéne innia

jjulie 2012.02.01. 20:47:14

@ubul2000:

az a nirvána, ha valakit az orbánsántakutya kúrhat kénye kedve szerint?

valszeg nem, mert a burgenlandi magyarok nem állak sorba, hogy bárcsak orbánsántakutyaalattvalók lehessenek....

amúgy már kaptam árajánlatott a gellérthegyre......

aszekelyek 2012.02.01. 20:49:42

@lüke: ez fura, mert a TBC meg nagy méreteket kezd újra ölteni. Azt is a korányiból tudom, megg a hajléktalan ellátóktól. meg a barátnőmék tüdőgyógyász házaspár unakatesójáéktól. A szentelt víz is érne akkor annyit , mint a szűrés. Jön a pópa és megáldja a szűrendőket, Slusssz. Olcsóbb... Valami tényleg ötszáz évesnek tűnő izébe kell felmászni .... Olyan, mint a metrószerelvények. Kár , hogy nem néztem meg a gyártót. Mitisinszkíj Masinisztrojtyelníj zavod lehet az is... :) Behívták a tüdőgyógyászhoz a férjemet, mert valami homályt láttak. ??? Mit? Mondja, már pár éve is láttak olyat. Tippek Összenőtt a szívmicsodája a tüdőmicsodájával de az is minden másodiknak van. Dohányozzon kevesebbet. Soha életében rá nem gyújtott! :) engem is folyton zaklatott, ha egy két kocát elszívtam. Még volt egy hasonló remek diagnózis. Azt mondta, csak azért nem küldte el a t. doktornőt oda, mert már én nevelem 33 éve.... Így csak hazafelé mondta a magáét , hogy rabolja az idejét.

jjulie 2012.02.01. 20:52:21

@lüke:

nocsak öreganyám, hiányzott innen egy, aki úrnak született, nem ismersz egyet, aki mindig mondta?

lüke 2012.02.01. 20:54:53

@jjulie: ordenáré&smucig jegyesek

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.02.01. 20:56:03

@jjulie: mert arra hivatkoztál, hatvanan voltak. Ez marhaság.
Ilyen kategóriájú versenyeket általában el lehet adni világszerte, szóval annyira nem lehet savanyú a szőlő a Sueznek (sem). Viszont tán nem loptak annyit, mint terveztek, itt a Kárpátok bércei alatt...

aszekelyek 2012.02.01. 20:57:56

@hoplita: emlékszem, a kampányban pedig veszettül nyomták a jobbikos képviselő jelöltek, hogy ők FIDESZ-esekből akarnak jobbikosokat toborozni. Bemennek fideszesként , kijönnek jobbikosként a fórumaikról.... Ez konkrétan elhangzott. Videón is volt a jobbik honlapon. Kampányban azt is nézegettem. :) Cél, ez volt. Hangsúlyos. Tehát annak is lehet némi igaza, tölgyes úr írta asszem , aki mint én is, úgy véli, hogy a feriék és üzletfeleik , valahonnan a háttérből nyomták a dolgot meg a zsét erre a célra. Zörgi ezt több haraszt is. :) HA ezt nem tudják olyan sikeresen , megosztani a jobboldalt, még a végén 4/5-del nyert volna a FIDESZ -KDNP.....:) Azt képzeld el....:) HA igaz, amit nyomnak itt, hogy FIDESZESEK mentek a jobbikhoz tömegesen:) .... Nagyon jó, nem? Akkor az összes többinek maradt volna egy ötöd. ...... Akkor micsoda diktatúrát kajabálnának! Utólag is ki kell fejeznem a hálámat a jobbiknak , hogy csak kétharmadra le tudta faragni.... :DDDDDD

jjulie 2012.02.01. 20:58:07

@lüke:

irigymár nem is vagyok?

pedig mindig mondtad......

lüke 2012.02.01. 20:58:10

@aszekelyek:
igen, immunszuprimáltaknál
kemoterápia,Aids,májzsugor pl
s a rossz körülmények között élöknél
Morbus Hungaricus
(bár ma ez inkább mentális)

lüke 2012.02.01. 21:00:29

@jjulie: aki irigy,gyógyithatatlan beteg, nincs egy nyugodt perce,hogy több van másnak
de behatóan már nem foglakozom a lelkivilágoddal

aszekelyek 2012.02.01. 21:02:28

@jjulie: csak azt csodálom, hogy a kedves mamára nem kaptál még árajánlatot.

concret 2012.02.01. 21:02:49

@aszekelyek:

Tényleg gyenge a "természetes jogérzékem", hiszen a bíróság ítélete (és a jogász szaktekintély, közismerten jobboldali közt.elnök deklarált véleménye) számomra mértékadóbb - a szándék általában max. enyhítő körülmény.

Ha az értelmi szerző és főkolompos elkövető volt és leendő miniszterelnök, ráadásul jogvégzett ("tanult") személy, az viszont bőven súlyosbító. Politikailag legalábbis annak kellene lennie.

De nem is ez a lényeg. Az Ön számára ami fideszhez és OV-hez köthető, az mindig hófehér, de legalábbis fehérre mosható. Ami az ellenzékéhez, az elítélendő. de hiszen tudja ezt Önről mindenki, csak bájos, ahogyan újra meg újra tanúságot tesz pártatlan ítélőképességéről.

aszekelyek 2012.02.01. 21:07:20

@concret: téged minősít ez , ami a természetes jogérzékről elhagyta az ujjaidat. Passzol persze a világképedbe , amit itt már kirajzoltál szépen. Meglepve nem vagyok. A jogot a törvényhozók alkotják , rossz esetben a maguk disznóságainak elkenése érdekében is. Erre láttunk elég sok példát. "Törvényes de nem etikus..... Kell még mondanom valamit , Ildikó? "
A természetes jogérzék meg elmegy szavazni. Az eredmény pedig ez. Nem vagyok benne biztos , hogy ezt akarták azoknak a törvényeknek az alkotói. Csak a természetes jogérzék így döntött. Róluk.

aszekelyek 2012.02.01. 21:10:35

@concret: Sólyom elnök urat is gyávázták a gyávák. Meg hasonlóakkal illették a jómadarak... Vele három fontos kérdésben nem értek egyet. Ez pedig így demokratikus. Maradéktalanul.

aszekelyek 2012.02.01. 21:13:33

@nyünyüge: ezek a dolgok egymást követték időben. NYilván felhívtam a szakdolgozót, hogy most mi van, hogy visszahívták. Akkor mondta. Abból sokat meg nem tudnak.... Asszem hágnes nem akart rám költeni. Kötelező szűrés egy időben nem volt. Durva dolgokat nyilván kimutat.

bariga 2012.02.01. 21:14:42

@dzsaszper: hát lehet, hacsak nem gondolják úgy, hogy akkor nagyon mellényúltak. De nem olyan könnyű itthon mintákat és módszereket találni a normális politizálásra.

panelburzsuj 2012.02.01. 21:16:59

@Hepci:

A Mecsek bércei alatt sem. Maflák.

Bezzeg:

„A Tettye Forrásház Zrt. díjjavaslata január 1-jétől a víz- és csatornadíjakra 8,4 %-os díjemelés (bruttó), amely 6,69 % -os nettó díjemelést és az ÁFA 2 %-os növekedését jelenti" - áll az előterjesztésben.

Ez azt jelenti, hogy a jelenlegi 730,35 forintos lakossági díj helyett januártól 791,68 forintot fizethetnek a pécsiek a Tettye Forrásház Zrt. számításai szerint. A nem lakossági csatornadíj 357,75-ről 387,79-re emelkedik majd.

www.pecsiujsag.hu/pecs/hir/helyi-hireink/emelkedik-a-szemet-es-vizdij-januartol-ha-a-kozgyulesen-rabolintanak

panelburzsuj 2012.02.01. 21:22:16

@panelburzsuj:

Pécsett a legmagasabb a magyarországi nagyvárosok között a vízdíj - ez derül ki egy nemrég végzett összehasonlításból. Debrecenben például a pécsinél negyedével olcsóbb a szolgáltatás ára, de Miskolcon és Szegeden is kevesebbet kell a vízért fizetni.

A Tettye Forrásház Zrt. szerint Pécs sajátos adottságai miatt drágább a szolgáltatás.

www.pecsiujsag.hu/helyi-hireink/pecsett-a-legmagasabb-a-vizdij

aszekelyek 2012.02.01. 21:22:34

@lüke: a tbc-t hogy lehetne kissé akadályozni, mert terjedni terjed.... ?
@concret: Olyan , mint az Öné. Pártatlan. Sólyom úr nem közismerten jobboldali. nekem fontosabb, a demokrácia szempontjából, ahol m inden hatalom a népé, a z ő természetes jogérzéke , mint egy adott bíróságé , mely a szadisták szerint befolyásolható. Amikor éppen az az érdekük. Amikor meg tagadják, akkor nem és felháborító a feltételezés is. Gondolok itt a röbtön ítélkező 2006-os bírókra. :DDD Úgy tudom, a FIDESZ tudomásul is vette azt a bírói Ítéletet. :) Vadai féle vád ítélete a gyurcsány elleni vád miatt , no az is volt egy érdekes ítélet. Mielőtt még elkezdi, szólok, hogy TGM óta deklarált, Középső Bárándy belügymini által , hogy lehet a bíróság ítéletét kritizálni. :)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.02.01. 21:25:17

@panelburzsuj: hümmm, nem is sok. :)
A posta szokott úgy árat emelni, hogy aszongyák, az átlagos emelés 5%.
Ezen belül a magyar levél és csomag áremelése 15%, a burundi tértivevényes gyorspostai küldemények viszont 1%-kal csökkennek.

aszekelyek 2012.02.01. 21:27:25

@inreallife: A humorérzéked fejlődhet még. Miért kéne egyébként nekem készpénznek vennem valamit , amit emberek feltételezhetnek csak ? Mert akik ott láthatóak , hallhatóak , akárkik is lehettek.... Ennél sokkal több bizonyíték kell az én meggyőzésemhez. :) Bocs.

aszekelyek 2012.02.01. 21:28:32

@lüke: hova viszi a pénzt és kapcsolatait Schifferke , az érdekelne engem.....

graycivil 2012.02.01. 21:32:00

"Lekerül Schmitt Pál neve a köztársasági elnöki érdeméremről

Nem szerepel ezután Schmitt Pál köztársasági elnök neve az általa alapított érdemérmeken. Korábban az érmek hátoldalán az a felirat volt olvasható, hogy "Dr. Schmitt Pál köztársasági elnök érdemérme"."

www.origo.hu/itthon/20120201-lekerul-schmitt-pal-neve-a-koztarsasagi-elnoki-erdemeremrol.html

aszekelyek 2012.02.01. 21:34:36

@hoplita: Olvastam. tegnap. VAgy láttam. VAn diplomáciai mozgás. MAjd megnézem neked... .) Pontyosan. Ja és a Hírtv-n láttam , forgattak velük, esti dokumentumfilm sorozatban. :) Csak nem rúgják rájuk a kocsmaajtót, hanem szépen, lassan, mint a Malina Hedvig ügyben. ennek is eljött az ideje. Remélem kitöri a frász a kócos asszonyt. Most , hogy tárgyalják a Sólyom elnök úr be nem engedését is.

aszekelyek 2012.02.01. 21:38:27

@Hepci: A legdurvább a bajnai féle csomagszállítási árlista volt. Németországi tarifáknál sokkal drágábbak voltak már akkor. Évekig kellett bizonygatnom a barátnőmnek, hogy a Hermesz ide nem teheti be a lábát , mert konkurencia. Náluk működik. Szokott vele szállíttatni. Olcsóbb , mint a Deutche Post.

concret 2012.02.01. 21:38:56

@aszekelyek: Szegény, szegény Sólyom László, akivel 3 dologban nem ért egyet @aszékelyek :)))))))))))

Nem állítom, hogy hogy gyatrán fogalmazna, de most korrigálnék: a természet igazságérzettel áld (vagy nem áld) meg.
A jog az nem "érzék" kérdése, mint a matematika vagy a történelem sem. A jog gyakorlása szakmai, bizonyos szinten felül tudományos kérdés.

Az "érzék" az valamiféle veleszületett képesség (egyensúlyérzék a kötéltáncosoknál, labdaérzék a focistáknál, stb.). Szakmák terén hagyjuk meg a táltosoknak, javasembereknek. Szép pályák azok is amúgy.

márta)) 2012.02.01. 21:44:38

"Ez nem a mi kormányunk, nem a mi rendszerünk" - tüntetés a köztársaság napján"

A demokratikus ellenzéki szervezetek együttműködését sürgették és a köztársasági értékek melletti kiállásra buzdítottak a szónokok a Bibó István Közéleti Társaság szerdai megemlékezésen, amelyet Károlyi Mihály budapesti szobránál tartottak a második köztársaság 1946. február 1-jei megalapításának 66. évfordulóján."

Kuncze Gábor, az SZDSZ korábbi elnöke a megemlékezésen arról beszélt, hogy az 1989-es rendszerváltást közmegegyezés övezte, és az azt a reményt hordozta, hogy mindenki szabadon élhet.

Mint mondta, akkor, de még másfél évvel ezelőtt sem gondolta volna, hogy 2012-ben a köztársaságot kell félteni és védelmezni, mert ilyen rövid idő alatt lebonthatók két évtized eredményei.

Az SZDSZ egykori elnöke a demokratikus ellenzéki szervezetek együttműködését sürgette, megjegyezve: eljön majd az ideje annak is, hogy a köztük lévő sokféleség megmutatkozzon, de ehhez előbb helyre kell állítani a köztársaságot."

www.stop.hu/belfold/ez-nem-a-mi-kormanyunk-nem-a-mi-rendszerunk-tuntetes-a-koztarsa

Na.Igen! A nagy rendszerváltás! Melyről azt gondolta a társadalom többsége, hogy valóban jó lesz, más lesz.
Hát! más lett, de jobb nem, vallják már azóta sokan, nagyon sokan. Most pedig már, más , nagyon más a helyzet) A társadalom egy hatalmas csoportja (itt a mantra) :)) talán soha sem gondolta volna, hogy húsz év múlva meg fog indulni egy elszegényedési folyamat.
S akik úgy érezték, elértek egy közép szintet" most lassan de biztosan haladnak az elszegényedés felé.
hm?

aszekelyek 2012.02.01. 21:45:27

@hoplita: @panelburzsuj: Ez vélehetően így is van. Marad a pénz MAgyarországon. ez pedig a lényeg. MAgyar kézben. Ide adózik. nem olyanok diktálnak, akik horribilis árakat követelnének. Drágább de nem a suezé a pénz. Az a lehetőség messze jobban érdeke MAgyarországnak, mint őket hagyni randalírozni itt. nem tartották be a szerződéseiket. egészen mást csináltak, mint ami abban állt. Az, ha olcsóbbak is lettek volna, nem elfogadható. Pont. Szili, gondolom erről is beszélt, amikor azt mondta, még házelnökként, hogy nem ártana átnézni a privatizációs szerződéseket sem. Kik, hogyan tartották azt be. Szili a legelfogadhatóbb szoci. Ha nem tetszik , akkor is. Mindig is a népszerűségi listák elején volt.

aszekelyek 2012.02.01. 21:49:01

@szoja122: frászt. Ezek legendák és bla,blák. Nálunk tud jobb gazda lenni az állam, sok stratégiai területen, amit soha ki nem adott a kezéből a kevésbé erős államok egyike sem. Közművek. Víz. Közlekedés. Nem bizonyítottál te semmit. Nálunk széthordtak mindent. Úgy kell összekaparni. Ez kinek jó? Mert magyaroknak nem.

concret 2012.02.01. 21:49:05

@aszekelyek:

Sólyom László elnök úr pedig közismerten jobboldali ember. Ezen mit sem változtat @aszékelyek véleménye, bármilyen zűrzavaros szövegkörnyezetben is emlegeti őt ("...gyávázták a gyávák. Meg hasonlóakkal illették a jómadarak...")

Egy darabig szórakoztató állandó csúsztatási-kitérési bravúrjai közepette beszélgetni Önnel, de aztán baromira unható. Most érkeztem épp ide.
Na pá.

lüke 2012.02.01. 21:49:48

@aszekelyek:
az öreg Schiffer Demszky helyettese volt,mit kell ezen filozni
Claudia Schifferhez:)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.02.01. 21:49:59

@aszekelyek: az megvan, hogy Bajnai libát lopott, de a csomagszállításba hogy került bele (nálad)?

aszekelyek 2012.02.01. 21:50:19

@nyünyüge: további hírek a Korányiból. A legtöbb tüdőrákos a piálástól van. Sok pedig életében nem dohányzott....

márta)) 2012.02.01. 21:50:26

Jesszus! Atya ég!! Szili a nagy demokrata? Szili és a Szájer!!!
Nahát, hogy mik vannak???!!!
hm?

graycivil 2012.02.01. 21:50:58

"Levél Jávor Benedeknek

Azt nem könnyű elfogadni, hogy magatoknak ácsolt erkölcsi talapzatról szónokoltok megfogható, testtelen konkrétumok nélkül."

mandiner.hu/cikk/20120201_gyurcsany_ferenc_level_javor_benedeknek

dbeata 2012.02.01. 21:53:42

@aszekelyek: OFF: "a tbc-t hogy lehetne kissé akadályozni, mert terjedni terjed.... ?" Már próbálkozások voltak, pl. VIII. kerben a hajléktalanság kriminalizálásával, és hátha a TBC is elbújik ijedtében, de úgy tűnik, nem használt neki. :) Puruttya egy kórság az, nénémasszony. A baktériuma olyan, hogy pl. a földre ha valaki, aki TBC-s, köp egyet, már bocsánat, akkor a bacilus még sokáig életképes, és fertőző. A Föld lakosságának egyharmada hordozója a Mycobacterium tuberculosis (M. tbc) bacilusnak, de ezen egyének 90%-ának fertőzése aszimptomatikus (a betegség jellemző tüneteit nem mutatja) és életüket nem fenyegeti. A megmaradt 10% esetében a fertőzés teljesen kifejlődik és kezeletlenül a betegek felének halálát okozza. A gyógyulást az jelenti, ha a gümő (ami maga a betegségre jellemző sarjadzásos gyulladás) elmeszesedik. Emberre a humán és a teheneket megbetegítő bovin típusú a legveszélyesebb, az emberi betegségeket ezek okozzák. A fertőzés módja: közvetlen cseppfertőzés, fertőző váladékok, beteg tehén teje. Nem szabad kezeletlen tejet vagy abból készült tejterméket fogyasztani. A forralás sem árt a TBC baktériumának, csak a pasztőrözéssel lehet elpusztítani.
Amúgymi úgy tanultuk, hogy a rendszeres tüdőszűrés, a védőoltások biztosítása és a higiénés szabályok betartása, fertőzőforrások felkutatása, ezekkel lehet megelőzni. ON

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.02.01. 21:54:51

@concret: időnként azt hiszem, karakterre fizetik Aszekelyeket (akkor írja a hosszú, összefüggéstelen hozzászólásokat).
Máskor meg úgy tűnik, megvédett/inszinuált személyek száma (db) után kapja a jutalékát. Ezek a rövidebbek, ahol zavaros kontextusokba kerülnek különféle illetők, egymással és csak úgy, önmagukban, míg Orbán patyolattisztán, egy smaragd kereszttel a nyakában emelkedik ki a habokból (s hófehér ágyékkötőben, hogy a nyugger néniknek is legyen miről fantáziálni).

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.02.01. 21:56:30

@graycivil: ilyen hardcore baromságot, hogy "testtelen konkrétum" is csak kedvenced, a szemlőhegyi fallosz tud kitalálni. :D

aszekelyek 2012.02.01. 21:56:50

@lüke: @Hepci: A Magyar Postát is ő szervezte át.... :) Nem teccett tudni? Eladta azt a világörökség palotát , xarér , hugyér , egy panelház áráért és beköltöztette őket a volt MATÁV székházba . Rengeteg bérleti díjért. Annyi jót tett de igazán... Már világos, hogy miért olyan méregdrága minden?

jjulie 2012.02.01. 21:57:32

@lüke:

akkor kigyógyultam a gyógyíthatatlan irigységemből?

aszekelyek 2012.02.01. 21:59:37

@Hepci: A nénik tutira nem álmodoznak ágyékkötőkről.... erre a mérget beveheted. Smaragd kereszt se köll rá.

jjulie 2012.02.01. 22:00:46

@aszekelyek:

a posta cégével együtt az északi klotildot kia adta el mennyiért és mikor?

na erről jártasd a seggszájad, banya

segítek, az is a sántakutya orbán műve volt

6.Lenin 2012.02.01. 22:01:54

"Kuncze Gábor, az SZDSZ korábbi elnöke..."

"Az SZDSZ egykori elnöke ..."

Helyesen: az SZDSZ 1-ik korábbi elnöke ill. az SZDSZ 1-ik, egykori elnöke.

Amennyiben a párt 1,5 hónappal tovább működik, a takarítónőjük lett volna az elnök, utána a portás. Túl hamar buktak, szerencsénkre, mármint Mo szerencséjére. Megmaradt 1-2 dolog, sajnos a családi ezüst már nem.

az LMP 2. frakcióvezetője viszi ........... a pártot.

2014-ig valószínűleg mindenkire sor kerül, ha ........

Tisztára, mint a szadesz.

ubul2000 2012.02.01. 22:02:04

@aszekelyek: piálástól tüdőrák???

márta)) 2012.02.01. 22:02:13

Megmenekült az „eleszdéeszesedéstől” az LMP?"

Tehát a kulcskérdés az, hogy az LMP képes lesz-e úgy pozícionálni magát, hogy a Fideszből kiábrándult szavazók számára is egy megfelelő alternatívát kínáljon. "

mno.hu/nezopontok/megmenekult-az-eleszdeeszesedestol-az-lmp-1047897

Szerintem, már most boritékolható a válasz, hogy, nem. ! nem tud megfelelő alternatívát kinálni, az LMP. a többségnek biztosan nem.

Hát! én azt vitatom, hogy az SZDSZ. csatlósa" volt e az MSZP-nek, avagy sem.
A Kuncze vezette SZDSZ-szel korrekt volt a koaliciós kormányzás. Úgy gondolom. Csak azután már úgy nézett ki a helyzet, hogy a farka akarja csóválni a kutyát.
Szóval ki-kinek volt, vagy akart-, nem akart a csatlósa lenni vitatható.
hm?

aszekelyek 2012.02.01. 22:02:17

@lüke: 2006-ban, egyszer volt dupla családi pótlék, iskolakezdéshez.... jó előre beharangozva, pl.

dbeata 2012.02.01. 22:05:06

@aszekelyek: Már bocsánat, tudom, nem engem kérdezett, remélem, nem haragszik buzgómócsingságom okán.

aszekelyek 2012.02.01. 22:06:10

@tölgyes: Pontosan. Más szemében a szálkát is, sajátjában a gerendát sem....

panelburzsuj 2012.02.01. 22:06:46

@aszekelyek:

"Drágább de nem a suezé a pénz."

Ideje lenne indulnod Pécsre Fideszt reklámozni.

Bombasikered lesz ilyen szellemi munícióval felszerelve.

márta)) 2012.02.01. 22:09:24

Bocsánat! lehagytam)

Ha holmi "csatlós" szerepet emleget , vizionál az lmp. akkor valóban jobb, ha távol maradnak a többi ellenzéki párttól.
Az ellenzéki pártok politizálásában, eszméiben valahol nincs egy közös pont, akkor veszettfejsze-nyele :) az egész.
Az olyan nagykoalició egy fabadkát :) sem érne.
Ilyen hozzáállás után) nem gondolhatja komolyan nevezett párt sem, hogy a választások előtt gyors tárgyalásokba kezd az ellenzéki pártokkal, erőkkel. Nem gondolhatja, hogy Ő diktál?
szerintem.
:)

lüke 2012.02.01. 22:09:29

@aszekelyek:
ha jól emlékszem Haider is így nyert, arra gondoltam:)
bevezette a hosszabb gyermekgondozást

6.Lenin 2012.02.01. 22:13:25

@ubul2000:

1 olyan csehóban piál valaki egész nap, ahol min. 200-an cigiznek, és 1949. jun 12-én délután szellőztettek utoljára.

Szerintem elég nagy az esélye, hogy megkapja akkor is, ha kimondottan nem is kérte, vagy igényelte TB alapon.

ulrike (törölt) 2012.02.01. 22:13:27

@aszekelyek: Szomorú egy igaz székely sorsa. Jön a Demszky Suezből (nem Tel Avivból?), s erre magyaroknak milliárdokat kell visszafizetni Brüsszelnek (Suez, Tel Aviv, Budapest, Brüsszel=a globalizáció fertője), miközben a Bajnai féle megemelt csomagdíj is nyomasztja az országot. és lüke ennek ellenére sem javasolja neki az egydimenziós tüdőszűrést Hoplita meg jobbikost akar faragni belőle. Csak a gádzsót idézhetem, ki azt válaszolta mögötte néhány lépéssel baktató asszonyának, 'Hát ne hagyd megad.'

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.02.01. 22:14:57

@aszekelyek: egy panelház áráért? Négymilliárd egy panelház?
Az oké, hogy csúsztatsz-zagyválsz-szószátyárolsz itten megbízásból vagy önszorgalomból, de ennyire bután hazudni tán nem kellene.
Mutyi volt, persze, ők csinálták, a sötét erők.
Ennyi nem lenne elég?

ubul2000 2012.02.01. 22:18:40

@6.Lenin: hát így lehet. állítólag a passzív dohányzás veszélyesebb

panelburzsuj 2012.02.01. 22:19:31

@6.Lenin:

Vagy a kisgazdák. (Valahány van a naptárba ...)

Vagy az MDF/JESZ.

Egykori kormánypártok a szeméten.

Van ilyen - lesz is.

Persze össze lehet zagyválni ezeket a sorsokat a megalakulása után 2-(3?) évvel épphogy, de azért a Parlamentbe bejutó párt helyzetével, afféle amatőr elemzőként.

A vélemény szabad.

lüke 2012.02.01. 22:20:06

@aszekelyek:
nekem- nyuggernéninek- a kereszt platina foglalata kellene
csak

panelburzsuj 2012.02.01. 22:22:15

@Hepci:

Full service - full hivőknek.

lüke 2012.02.01. 22:22:28

@ulrike:
élvezd az életet, hogy milyen színes
a tüdöszürés obsolet

aszekelyek 2012.02.01. 22:22:48

@lüke: A mi jó lmp-nk is a szociális baloldali osztást nem erszti..., mindták... parlamentben. Meragonoszfidesz az, az elvenné.... nyilván. :D vagy éppvisszadta. Csak nem azoknak, akiknek ők adnák. Mindent visszacsinálnak, ígérték a szocik, a 38 évesen , egészségesen nyugdíjazottaknak... is. @panelburzsuj: Szerintem a pécsiek is értelmes, hazaszerető, magyar emberek. Akik felfogják, ha valami nekik nem jó. Így is szavaztak. :) A saját pénzüket nézik és nem hullatnak könnyet a suezért. Sem. Mert nem randalírozhat náluk. Környékükön. Nyilván nem fognak tüntetni , hogy külföldit a vízműbe! Ennél sokkal több eszük van. :) @dr.dbeata: Már ha van szakorvos, aki megnézi a felvételt... Az a hajléktalansági megjegyzés, nagyon ótvar. No és nem három napig életképes. Már tudom, a hatvanas években miért volt kiírva sok helyütt, hogy köpködni tilos. Mi meg úgy tanultuk, hogy kezelni kell a betegeket. Arra meg pénz kell. Két év a gyógyulás. Elég jól informált vagyok. Aki jól táplálkozik és más higiénés körülményei is jók , azokat kevésbé betegíti meg. Tudom. Biztosan az a jó a hajléktalanoknak, ha az utcán halnak bele de előbb megfagynak. Gratulálok. Irgum , burgum.

inreallife 2012.02.01. 22:23:02

egy kis viszkis poén

viszkis.tumblr.com/

jópár vicces van közte.

6.Lenin 2012.02.01. 22:24:39

@panelburzsuj:

Jársz/jártál a lovira?

Tuti, hogy sose nyertél.

aszekelyek 2012.02.01. 22:26:24

@jjulie: Ott a te cimboráid demoznak. + nem vagyok olyan minden hülyeségre rávehető. Meg fizetett zavargó sem. nekem nincs bajom se Dörner színházi terveivel, se a lehetőséggel , hogy ő is kap. Azzal sem , ha másoknak meg nem tetszik és tüntiznek farkasordítóban. Egyikre sincs késztetésem. Ergo nekem ott semmi dolgom.

ulrike (törölt) 2012.02.01. 22:27:49

@lüke: szines élet, szines szűrés

bariga 2012.02.01. 22:28:20

@panelburzsuj: Miért? Van bármi következménye ma annak, ha valaki hazudik? Pl. a 3 szóvivő száját olyan kevés igaz mondat hagyja el, hogy nagyítóval is nehéz megtalálni. Senki nem kéri számon.

aszekelyek 2012.02.01. 22:28:53

@ubul2000: igen én is így reagáltam. :) De tény. Statisztika. Sok piást meg a szíve visz el. Lüke majd elmagyarázza..., elvonás... nem csak a májuk lesz hatalmas. Asszem attól függ, mit isznak. Égetett, sör, bor,... meg a mérték.

panelburzsuj 2012.02.01. 22:29:11

@aszekelyek:

"A saját pénzüket nézik és nem hullatnak könnyet a suezért."

Azt gondolom, hogy ez mégse csak a Szíjjártótól lett ilyen ...

Szegény te - és szegény olvasóid!! ....

bariga 2012.02.01. 22:31:12

@aszekelyek: Állítólag a rendőrök leterpetek néhány nácitipusút a tüntetésen. Remélem nem lesz megint szemkilövés, mert szegény Viktor is évekig kapni fog érte.

ubul2000 2012.02.01. 22:32:10

@aszekelyek: Hát én mindegyiket :)))

Ja, és elfelejtettem - sokat.

Bezony :)))

aszekelyek 2012.02.01. 22:32:15

@lüke: :DDD Jó éjt! Ubulnak még elmondhatnád , miért a piásoknál a tüdőrák.... Meg azoknál , akik soha nem dohányoztak.

lüke 2012.02.01. 22:32:59

@aszekelyek:
végén még te adsz el, nem zsüli:)

ubul2000 2012.02.01. 22:33:56

@bariga: bezzeg a csürhéből senkit

ulrike (törölt) 2012.02.01. 22:34:49

@panelburzsuj: Ez nem az a szuez, amit az oroszok 56-ban kerestek? Vagy ez egy másik kanális?.

lüke 2012.02.01. 22:36:39

@ulrike:
a szitán is a lényeg a lyuk:)

lüke 2012.02.01. 22:41:24

@ulrike:
Banque de Gestion Privée Indosuez-ez:)

inreallife 2012.02.01. 22:45:41

@aszekelyek: tudtam, hogy nem fog menni. azért próbálkozzál csak. mit szólsz a rengeteg elemzéshez, amit a hozzászólásaimban megtaláltál? vagy az egész hogyha ellenünk van? ezt hívják paranoiának, mutatkozz be neki szépen....

lüke 2012.02.01. 22:46:08

@ulrike:
ez egy Ringelnatz vers sora
magyar fordításban
"Ich lache.

Die Löcher sind die Hauptsache
An einem Sieb."

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.02.01. 22:50:13

@ulrike: tulajdonképpen ezt keresik a férfiak: 1 értelmes lyukat.
Néha kompromisszunmos megoldás születik (nem értelmes). :D

lüke 2012.02.01. 22:51:12

@ulrike:
karinthysan:le chien noir
au revoire

ulrike (törölt) 2012.02.01. 22:55:29

@Hepci: igen, székely kompromisszum. Másik megoldás, hogy az ember nem ragaszkodik az értelmes kritériumhoz.

panelburzsuj 2012.02.01. 22:57:12

@bariga:

Külön-külön nincs következmény.

Együtt - hát nem merném állítani, hogy a Ferenc által kirobbantott "morális válság" összes szennyét lemostuk volna.

Se befele - se kifele.

A becsületessségünket a forintunkban kumuláljuk. Mind a tízmillióan.

Pont olyan is.

lüke 2012.02.01. 22:57:16

@ulrike:
majd keresd meg
én fordítottam,nem

ulrike (törölt) 2012.02.01. 23:02:53

@lüke: Van chat noir is. Legalább is volt, mert most már csak francia dolgokat árulnak, hol van már a Vörös Moszkva? Igaz, erre nem rímel az orövuá.

panelburzsuj 2012.02.01. 23:03:07

@ulrike:

Ugyanaz.

Lenyúlták a sivatagot.

De a Nasszer visszavette.

bariga 2012.02.01. 23:03:26

@ubul2000: Úgy néz ki mindig pont rájuk pikkelnek a rendőrök. Bocsi nem tudtam, hogy te is inkább ezeket a kedves fiúkat szereted.

panelburzsuj 2012.02.01. 23:05:40

@6.Lenin:

Három-négy lottószelvényt ha vettem.

Tízévente egy.

Vannak ilyen fogyatékosságaim.

bariga 2012.02.01. 23:09:02

@panelburzsuj: az a morális válság mára természetes viselkedésnek számít. Lehet hazudni, rágalmazni, köpködni, mutogatni, elvenni, bezárni, megszüntetni, belebeszélni más mondandójába, hergelni, etc. A jómodor hátránynak számít, én is kezdem elfelejteni. De attól még borzalmasnak tartom.

ulrike (törölt) 2012.02.01. 23:10:09

@panelburzsuj: Hogy legyen hová visszavonulni, és várni a -40 fokos orosz telet az ellentámadáshoz.

ubul2000 2012.02.01. 23:13:55

@bariga: Nem mondhatnám hogy nagyon szeretem őket. (Nem a fiúkat szeretem - tudom ez manapság bizonyos körökben nem trendi, de én maradok a természetes szerepeknél)

Viszont a másikakat nagyon-nagyon nem szeretem. Tipikus bajkeverők. Persze csak ha az egyik oldal ellen lehet tüntetni. Igazán nem akarok a szemkilövetésekkel jönni, csak példaként hozom fel: akkor ez a csürhe nem vonult fel a diktatúra ellen tiltakozni.

panelburzsuj 2012.02.01. 23:21:39

@ulrike:

Nem lehet, hogy ott is a csatornadíj fölött kaptak össze?

Hogy kinél csöngjön a kassza?

panelburzsuj 2012.02.01. 23:22:54

@bariga:

Jó eséllyel egyszer biztos belebukunk - csak az ára kérdéses.

ulrike (törölt) 2012.02.01. 23:23:24

Nézem a weben valamelyik nagy emberünk vagyonbevallását. Üzleti érdekeltség: valami Smart akármi a neve a cégnek.
Érdekes, mennyire elterjedt ez a smart. Smart procurement, smart procedures, smart tanácsadó kft. Olyan céget vagy eljárást, amit stupidnak vagy uglynak hívnának, még nem láttam. Csak a smartok mennek tönkre, a hülyék nem.

bariga 2012.02.01. 23:26:59

@ubul2000: itt nem csak fiúkról van szó, ez megint olyan kedves csúsztatás, mert én nem azt mondtam, hogy buzi vagy, hanem náci karlengető, álarcos kopaszokról. Akik nem tüntetnek, hanem megzavarják mások tüntetését. És örülök, hogy nem szereted őket, mert borzalmasak az eszméik és a viselkedésük. Remélem egyre több ember lesz, aki tiltakozni fog ellenük.

ubul2000 2012.02.01. 23:39:30

@bariga: Az hiszem szándékosan csúsztatsz. Pontosan tudod, hogy a Dörner ellen tüntető csürhével nem értek egyet.

bariga 2012.02.01. 23:46:23

@ubul2000: Nem, a csürhézést értettem, csak abban reménykedtem, hogy az első mondatod "Nem mondhatnám hogy nagyon szeretem őket" vonatkozik a kedves ellentársaságra.

ubul2000 2012.02.01. 23:54:51

@bariga: A beépített provokátorokat - sajnos szép számmal vannak - valóban nem szeretem, ebben igazad van.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.02.02. 00:24:45

@bariga: hát, valóban nem szép dolog, hogy megzavarnak másokat a boldog tüntetésben, de a tüntetők meg miért is tüntetnek?
Nem lehet 1 (EGY) budapesti színház nem Ascher Tamás & barátai & üzletfelei & eszmetársai (?) kezében?
Mit is csinált konkrétan ez a - újabban kissé eszelősnek tűnő - Dörner György? Pogromot hirdetett a liberálisok ellen? Kiáltványt tett közzé, hogy kiirtja a budapesti színházi életből a zsidókat? Nem rámázta be Esterházy vagy Jancsó valamelyik középkategóriás verbálfingját? Kötelezni akarta Alföldi Róbertet, hogy szeretkezzen Janics Natasával?
Szóval tényszerűen mi is a bűne? Más? Kikhez képest és mennyire? Ez már elviselhetetlen? A tolerancia bajnokainak?
Hátha beviszi a dzsobber kopaszokat a színházba. Vagy nem is fasiszta színházat csinál. Talán majd a valóságban kiderül. Ugyanis ha nem lesz néző vagy napi mikroholokausztokat állít színpadra, úgyis el fog tűnni a színről.

ubul2000 2012.02.02. 00:29:59

@Hepci: Ráadásul Ascher Tamást jól ismerem :)))

anti76 2012.02.02. 00:45:55

@aszekelyek: Hát pedig pont az a legenda meg a blabla hogy az állam jó gazda. Pláne nálunk.

Attól hogy állami egy szolgáltató, nem lesz olcsóbb semmi se. Legfeljebb nem a konkrét fogyasztó fizeti az egész számlát, hanem "kipótolják" a közösből.

Persze lehet azzal érvelni, hogy pl. egy Távhő vagy egy gázszolgáltató ha állami, lemondhat a profitról és nonprofit cégként üzemelhet, de szignifikánsan akkor se lenne olcsóbb.
Szokták mondani, hogy szamárvezetőként lehet használni, hogy egy vállalkozás profitja kb. az árbevétele 10%-a, ennyivel lehetne olcsóbb, de ebben az esetben semmi forrás nincs fejlesztésre, amit a multi -ezt szeretik kényelmesen figyelmen kívül hagyni- a nyereségből eszközöl. Egy magáncég nem tud a "közösből" plussz forrást bevonni, nem tudja olcsón adni az adott szolgáltatást, illetve nem tudja TETTETNI hogy olcsón adja.
Meg lehet nézni pl. a BKV-t vagy a MÁV-ot. Itt jó gazda az állam ? Itt még az a látszat sincs meg, hogy legalább olcsók a jegyek/bérletek, mert még Nyugat-Európához képest is drága.

Azért el tudnék képzelni egy "jógazda" államot, csak nem ilyen törvénykezési gyakorlattal, ami itt van. Amíg egy Hagyó minden következmény nélkül szüretelheti le a BKV-s milliókat, addig nem lesz korrekt gazdálkodás állami cégeknél. Ha büntetlenül kihozhatnék egy nokiásdobozt teli huszasokkal a munkahelyemről kihoznám, és azt hiszem vagyunk így ezzel egy páran.

De ha tévedtem volna, és ez mégse így van, akkor mondj példát a jógazda állambácsira, mert nekem (sajnos) egy se jut eszembe.

ubul2000 2012.02.02. 00:57:45

@anti76:
Mert a MÁV-os is említetted, érdemes lenne megvizsgálni, ki a felelős a MÁV nyereséges részlegének "kiprivatizációjáért". Ha marad ez a részleg - esetleg nem lenne akkora veszteség, akár nyereség is lehetne. Ugye emlékszel 2008-ban kik voltak kormányon?

ubul2000 2012.02.02. 01:10:22

@ubul2000: Egy kis segítség, ki lehet pl felelős (és anyagi nyertes) - persze nem egyszemélyben - a MÁV Cargo eladásáért

Tömpe István 1973-ban szerzett közgazdász-tanár diplomát, 15 éve rendelkezik kandidátusi címmel. Az egyetem elvégzése után a Gazdaságkutató Intézet kutatója. 1988-1990 között kormányfőtanácsos, privatizációs kormánybiztos, pénzügyminiszter-helyettes, az Állami Vagyonügynökség első ügyvezető igazgatója volt. Később a MÁV valamint a Földhitel és Jelzálogbank elnöke, az ÁPV Rt. Igazgatóságának tagja. Dolgozott a Daiwa Securities Értékpapír-kereskedelmi Rt. elnökeként, illetve a Budapesti Értéktőzsde Igazgatóságának tagjaként. 1998-2003 között a Merito Consultingnál befektetési tanácsadással, vasúti projektekkel foglalkozott. 2003-2004-ben a MÁV stratégiai vezérigazgató-helyettese, majd a Merito Consulting ügyvezetője. 2007. év elejétől a MÁV főtanácsadójaként tevékenykedett.
Jelenleg a MÁV-START Zrt. üzleti vezérigazgató-helyettese. 2008-tól a MÁV-TRAKCIÓ Vasúti Vontatási Zártkörűen Működő Részvénytársaság igazgatóságának tagja.

panelburzsuj 2012.02.02. 01:19:30

@ubul2000:

"Ha marad ez a részleg - esetleg nem lenne akkora veszteség, akár nyereség is lehetne."

Érdeklődésssel várom az idevágó számokat.

Esetleg.

Ha már így nekiálltunk gazdálkodni.

ubul2000 2012.02.02. 01:21:11

@panelburzsuj: feltehetőleg te is ott tudsz utánanézni a pontos adatoknak, ahol én

panelburzsuj 2012.02.02. 01:27:59

@ubul2000:

Akkor tájékozatlan maradok.

Végül is sokkal könnyebb adatok nélkül óbégatni, mocskolódni, ábrándozni, meg minden más efféle érzelemdús megnyilvánulásokat tenni, mint tetű számokkal vesződni.

ubul2000 2012.02.02. 01:33:06

@panelburzsuj: Évek óta rengeteget cikkeztek/cikkeznek erről klf újságok. Ha pontos számokra vagy kiváncsi nézz utána azokban.

anti76 2012.02.02. 01:33:47

@ciceró: Hát az Élettér-elmélet meg a revizionizmus az teljesen külön kategória, és az égegyadta világon semmi de semmi köze a kettőnek egymáshoz.

A Lebensraum az olyan területeket célzott meg mint pl. ukrajna, ami soha nem is volt Németország része, sőt igazából nem is konkrét követelés volt, inkább egy vágyálom egy jóval nagyobb területű Német államra.

A revizió -ahogy a jelentése is erre utal- egy számunkra előnytelen, és ellenünk rosszhiszeműen kiagyalt diktátum felülvizsgálását, visszavonását célozza. Ami általában a trianonisták-revizionisták céljai közt szerepel az valaha a miénk volt, ezt szeretnénk visszakapni.

Itt szó nincs arról, hogy legyen miénk Románia egésze, no nem éppen emberbaráti szeretetből, hanem mert a Kárpátokon túli Románia az nem Magyarország része.
Erre az a rövidlátó fejtegetés szokott jönni a magukat felvilágosult, meg toleránsnak gondoló rétegektől, hogy bezzeg Erdélyben nincsennek is többségben a magyarok, meg hogy anno mi se biztosítottuk a kisebbségek jogait, meg hasonló "nagy igazságok". Csak az, hogy a Monarchiában a közigazgatás magyar v. német nyelvű volt, meghogy nem volt rutén nyelvű oktatás, meg az erőszakos románosítás, meg az áttelepítések azért kurvára nem ugyanaz a kategória.

Az antiszemitizmus az meg elég általános volt mindig is keresztény kultúrkörökben, meg az még ma is, csak Hitler óta nem éppen szalonképes eszmerendszer. Akkor még el lehetett hitetni, hogy a zsidók minden baj okozói, és vhogy "ki kell őket iktatni" és akkor majd minden jó lesz, de ma szerintem még a jobbikos szavazók közül is csak az "ultrák" hiszik ezt, nem hinném hogy szélesebb tömegeknek ezt be lehetne adni.

Szóval ezek a párhuzamok nagyon felszinesek, ilyen erővel Sztálin is náci volt (vagy ha ma élne, jobbikos lenne), mert utálta a zsidókat.

concret 2012.02.02. 01:40:04

@ubul2000:

Ha meg a maradék MÁV-hoz hozzácsapnánk valami jó kis dél-afrikai gyémántbányát, akkor lenne csak szép teljesítmény veszteségesnek lenniük.

Csak hogy egy gazdálkodó szervezet hatékonyságát nem lehet így kezelni (ha egy frankó részleget nem veszek le róla, lehetne nyereséges is).

A MÁV-nak (már ha a személyszállítását nézzük, a Start-ot), nem a nyereségesség lenne a célja, hiszen ez csakis fikció lehetne. Az lenne a cél, hogy korrekt állami szubvenció mellett tartsa a nullszaldót.
Gondolom, a vontatás üzletileg is lehetne nyereséges, a pályavasút meg amolyan nem-nyereségorientált szervezet. Gondolom én. De ami valaha volt, hogy minden egy kalapba, aztán szabad a szarkeverés - na az eredményez nagy, intézményesített közpénzdézsmát. Akkor ugyanis átláthatatlan és számonkérhetetlen.

ubul2000 2012.02.02. 01:40:49

@panelburzsuj:
tessék

"A MÁV Cargo Árufuvarozási Zrt. 2006. január 1-jén jött létre úgy, hogy a Magyar Államvasutak Zrt.kiszervezte árufuvarozási tevékenységét. A MÁV Cargo Zrt. kiterjedt és minőségi szolgáltatásaival, piacvezető pozíciót vívott ki Magyarországon, folyamatosan növelte árbevételét és EREDMÉNYESSÉGÉT. 2007 májusában a MÁV Zrt. és a MÁV Vagyonkezelő Zrt. nyilvános, kétfordulós pályázatot hirdetett a MÁV Cargo Árufuvarozási Zártkörűen Működő Részvénytársaság tulajdonukban lévő teljes részvénycsomag értékesítésére. A magánosítás folyamata egészen 2008 decemberéig tartott. Ekkor írták alá a privatizációs szerződést, amivel lezárul a magyarországi privatizációk történetének egyik legjelentősebb tranzakciója. A MÁV Cargo Zrt. új tulajdonosa az osztrák állami tulajdonú Rail Cargo Austria AG lett. A magyar vállalat Európa harmadik legnagyobb vasút-logisztikai csoportja, a Rail Cargo Austria csoport fontos és megbecsült tagjává vált."
Forrás: Rail Cargo honlapja.

És abban is biztos vagyok, hogy a 2006-os kiszervezés már az eladás szándékával jött létre. Feltehetőleg a vevőt is tudták, csak ügyesen kellett a pályázatot kiírni.

ubul2000 2012.02.02. 01:48:15

@ubul2000:
tovább, forrás k-monitor.hu

"A MÁV Cargo privatizációjára a MÁV Zrt. 2007 május végén írt ki pályázatot. Az eljárás során a 12 induló közül 102,5 milliárd forintos ajánlatával a Rail Cargo Austria (RCA) és partnere a Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút Zrt. (GYSEV) került ki győztesen.

Osztrák ágazati elemzők szerint a konzorcium eleve túl sokat ajánlott, de a botrány csak azután tört ki, hogy a Format osztrák hetilap közölte, Gustav Poschalko az RCA elnökségi tagja olyan megbízási szerződést kötött egy Geuronet Bt. nevű magyar céggel, melynek értelmében az – sikerdíj gyanánt – 7,1 milli ó euró (közel 2 milliárd forint) juttatásban részesül. Az osztrák állami vasútnál (ÖBB) úgy vélték, hogy a pénz egy részét olyan magyar pártoknak és politikusoknak szánták, akiknek befolyásuk lehetett a privatizációra.

A mindössze 30 ezer forint törzstőkével rendelkező Geuronet Bt. beltagja Gulya András kapcsolati hálója, mint kiderült, a politikai szférában is igen szerteágazó, az egykori Postabank vezérigazgató-helyettes ismerős volt az összes magyar parlamenti párt köreiben.

Miután felmerült a gyanú, hogy a bt. – lobbiigazolvány nélkül – a hatályos magyar lobbitörvényt megsértve segítette megbízóját, a Központi Igazságügyi Hivatal eljárást indított a társaság ellen. A vizsgálat eredménye szerint a cég csak „aggodalmakat oszlatott el, stratégiát alkotott, médiaarculatot tervezett, és koncepcióvázlatokat készített”, ezért a lobbitörvényt nem sértette meg.

Közben a Magyar Vasúti Hivatal, a Gazdasági Versenyhivatal és az Állami Számevőszék egymástól függetlenül lefolytatott vizsgálatai mind a privatizációs szerződés teljesíthetőségét megkérdőjelező problémákat tárt fel. A MÁV a vádakat cáfolta, szerinte a privatizáció törvényes és jó üzlet volt.

Osztrák oldalon ekkortájt távozott – részben a Cargo-botrány hatására – az ÖBB éléről Martin Huber vezérigazgató, az igazgatótanácsból pedig az ÖBB-nél vezérigazgató-helyettesként dolgozó RCA elnökségi tag, Gustav Poschalko.

Ekkor már többen a magánosítás meghiúsulását vizionálták, 2008 végén azonban a Rail Cargo Austria kifizette a MÁV Cargo vételárát, ahogyan a Geuronetnek is a milliárdos „tanácsadói” díjat."

anti76 2012.02.02. 01:49:41

@ubul2000: Ja igen... a Máv-Cargo.

Szerinted az normális, hogy a nyereséges ágazat finanszírozza a veszteségest? A keresztfinanszírozást minden mérvadó közgazdasági, vállalatirányítási tankönyv nemkívánatosnak minősíti.

Meg mért pont a Cargo-részt adták el? Ja, mert arra volt egyáltalán érdeklődő, és azzal a pénzzel épp' be lehetett fedni az aktuális költségvetési lyukat (érted, csak úgy, magyarosan).
A nyereségessége meg nem azért volt, mert az állam olyan kibebaszottul jól menedzselte, hanem mert a vasuti szállítás a legolcsóbb, és a Máv monopol helyzetben van/volt. A személyszállítás -résznél azért nem működik, mert politikai okokból még ma is minden szar kis szárnyvonalat megtartanak, nem baj hogy kb. 10 ember van egy szerelvényen, amiből 4 a személyzet, a fő hogy a kis faluból mindenki arra szavazzon, aki épp nem akarja bezárni a vasutállomást. Mintha busszal nem lehetne utazni. Mindegy...

ubul2000 2012.02.02. 02:06:51

@anti76:

"Szerinted az normális, hogy a nyereséges ágazat finanszírozza a veszteségest? A keresztfinanszírozást minden mérvadó közgazdasági, vállalatirányítási tankönyv nemkívánatosnak minősíti."

Ez a magáncégek esetére igaz. A jelen esetre viszont nem igaz.

A MÁV állami vállalat, amely biztosítja a személyszállítást. Ez nem ingyen van, pénzbe kerül. Ugyanezen vállalat árúszállítást is végez, higyen az infrastruktúra adott. Ráadásul ez a részleg nyereséges. A többi részlegtől most eltekintve, nézzük csak ezt a kettőt. A személyszállítás költségeit mondjuk részben - fedezte az árúszállítás nyeresége, a fennmaradót pótolni kellett a költségvetésből. A privatizációval a személyszállítás teljes veszteségét a költségvetésből kell pótolni. Azért ez jelentős különbség.

concret 2012.02.02. 02:10:15

@anti76:

Kötelező uniós direktívák voltak a behemót közszolgáltatók funkcionális részekre bontására (pályavasút-személyszállítás-árufuvarozás), ami bizony teljesen megfelel a józan észnek is.

Az áruszállításnak piaci versenyben nyereségesnek kell lennie, a pályavasút állami infrastruktúra kezelő és szolgáltató, ami szektorsemlegesen kell(ene) szolgáltasson vasúti infrastruktúrát. Persze nálunk ez nem valósult meg mind a mai napig, a Cargo erőfölénnyel versenyzett a pályavasút hatékony és szabálytalan támogatásával.

Egyedül a személyszállítás az, ami szubvencionálható, de annak átláthatónak és szabályozottnak kellene lennie.

Hogy nálunk mindez nem így működik? A hiba nem a koncepcióban van, hiszen az máshol eredményes. Legkönnyebb az Uniót szidni, mert mi képtelenek vagyunk az általuk kitalált struktúrát hatékonyan és tisztességesen adaptálni és működtetni.

Lépjünk hát ki az EU-ból - elvégre végtelen sok pocsékolni való pénzünk van.

anti76 2012.02.02. 02:11:23

@concret: "A MÁV-nak (már ha a személyszállítását nézzük, a Start-ot), nem a nyereségesség lenne a célja, hiszen ez csakis fikció lehetne. Az lenne a cél, hogy korrekt állami szubvenció mellett tartsa a nullszaldót."

Már ne is haragudj, de itt önmagadnak mondasz ellent, ráadásul egy mondaton belül. Nálam a nullszaldó az az, amikor mindenféle külső segítség nélkül, a bevételekből futja az összes kiadásra. Ha már 1 Ft.- ot is kell közpénzből adni, akkor nem valósult meg a nullszaldó. Ráadásul -ezen túllépve- elfogadhatatlan az Én (meg mindenki) adóforintjaiból finanszírozni a MÁV-ot, amikor kb. 15 éve nem ültem vonaton.
Az még rendben van, hogy a nyugdíj, vagy a TB szolidarításon alapul, itt azért nem lehet olyan bátran érvelni egy "10 éve nem voltam beteg" szöveggel, ezek a dolgok azért közös ügyeink. De egy MÁV ? Az mióta közös? Ha vkinek nincs pénze kocsira, annak meg kell venni a vonatjegyét is, meg még a kis szar szárnyvonalra is adóznom kell, hogy elmondhassa, hogy itten még a vasút is jár?

concret 2012.02.02. 02:17:45

@ubul2000:

Kedves Ubul,
hazai tapasztalataink szerint derék állami konglomerátumaink simán fel tudják élni a nyereséges részlegek hasznát. Ha kettéválasztod őket, legalább ellenőrizhetőek és elszámoltathatóak.
Ha valamit privatizálnak, és a vételár az adott eszköz nyereségességét kellően helyettesíti, akkor elvben nem érné veszteség az államot (feltehetőleg hasonló összegű ktgvetési tartozás kamatterhe több, vagyis nyereségesen kiváltható). Hogy nálunk ezt nem így csinálták-csinálják? Kis magyar panama, amit nem az erős állam szüntetne meg, amit a kutya sem ellenőriz, hanem a kellően elszámoltatott.

Ami nálunk nem lesz soha.

concret 2012.02.02. 02:27:07

@anti76:

Csak Te érzed ellentmondásnak.
Ha azt gondolod, hogy a redisztribúció nélküli állam elképzelhető a XXI. században, akkor alaposat tévedsz.
Én nem vagyok az újraelosztás híve, de a személyszállítás szubvenciója ennek az újraelosztásnak itt és most kihagyhatatlan része.

Persze szövögethetsz ilyen ábrándokat. Nézz körül Európában, hol van akár helyi, akár távolsági közösségi közlekedés köztámogatás nélkül. Neked biztosan sikerülne feltalálni a spanyolviaszt.

Nem a szubvenció a bűnös, hanem a szabályozatlan és nyakló nélküli szubvenció, ami az időnkénti nagy összegű adományokban ölt testet. Azt gondolom, olyan egyszerűsítő és doktriner a hozzáállásod, hogy mindezt reménytelen olt leírnom.

anti76 2012.02.02. 02:42:37

@concret: @ubul2000: Ez így totál kapufa.

A piaci verseny -mint olyan- nem egy olyan dolog, hogy van lehetőség eldönteni, hogy kívánsz-e részt venni benne avagy sem. Olyan ez, mint a gravitáció, mindenkire és mindenre hat.

A személyszállításnál is verseny van, csak nem egy másik vasuttársasággal, hanem alternatív közlekedési eszközökkel, pl. az autómmal. Egy teljesárú jegy 100 km-re kb. 2000 Ft, ennyiből autóval is megyek 100 km-t, tehát a MÁV el is bukta a versenyt, mert ki az a hülye aki inkább vonattal megy ha ugyanannyiból mehet kocsival is.
Konkrétan megnéztem Bp- Kecskemét viszonylaton, egy óra az út, de ugye a Nyugati pu.-ra ki is kell menni, meg Kecskeméten se a vasutállomásra akarok menni, ott is vmi busszal el kell menni a célomhoz, tehát mindenhogyan szar.

Szóval az olyan közszolgáltatással kitörölhetjük a seggünket, ami nem is olcsó csak diáknak, nyugdíjasnak stb. ,de cserébe szar szinvonalú is. Ráadásul a kutya se veszi igénybe.

concret, többször írod: kellene, ha stb. Ezekkel nem megyünk semmire. Így kellene, meg úgy kellene, meg ha így volna, ha ez v.az lenne. Csak éppen nincs így meg nincs úgy se, ahogy az EU-ban van úgy meg pláne nincs. Akkor minek dobod be, mint érvet az EU-t ? Mert az megértem, hogy egy szarházi politikus ezt a lózungot nyomja -elvégre profi kavarógép az összes- de nehogymár felülj egy ilyen kitételnek, hogy az EU-ban így van, meg úgy van. Az EU-ban (konkrétan Németo.) nincs autópályadíj, akkor ezzel miért nem vagdalkozik senki ?

concret 2012.02.02. 03:10:57

@anti76:

Kedves anti, lefekvés előtt még egy próbálkozás:

Az állam egy csomó szolgáltatás költségében újraeloszt, amit Te talán sosem, vagy nem a hozzájárulásod mértékében veszel igénybe - persze az is lehet, egyszer meg túlhívod adott téren az állami támogatást. Pár ismert példát sorolnék, ahol nem fizeted ki adott pillanatban a teljes összeget:

- bíróság-igazságszolgáltatás
- közrend fenntartása
- tűzoltóság-katasztrófavédelem-árvízvédelem
- közoktatás-gyermekellátás (sokaknak sosem lesz gyermeke)

Természetesen lehet mérlegelni, melyik esetében mennyivel száll be a központi ktgvetés, és mennyit terhel az igénybe vevőre. Például a közösségi közlekedés szubvenciójának megspórolása vszínűleg több össztársadalmi veszteséget okozna, mint egy józan mértékű támogatás. Ugyanis a társadalom nem atomizált személyek halmaza, hanem hatékonyan együttműködő közösség.

Ha mondjuk a szemétszállítás dolgozói közül azoknak, akik az agglomeráció városon kívüli részben laknak (vannak ilyenek ám) ki kellene fizetniük a bejárásuk teljes költségét, akkor Te könnyen belefulladhatnál a trutyiba - ha viszont azt akarod, hogy ezt a saját jövedelmükből megtehessék, annyit kellene a bérükön (közpénzből) emelni, ami sokkal nagyobb veszteség lenne - hiszen a városban lakókét is emelhetnéd.

Ez csak egy ad hoc példa volt, én pedig nem vagyok a közösségi közlekedés gazdálkodásának a szakembere - gyanítom, Te sem. Ám a pofonegyszerű és a nagyon kézenfekvő dolgok néha nagy butasággal egyenértékűek.

Jóccakát.

(azért az tudod ugye, hogy az autózás ktg-e nem az, amit a kútnál fizetsz - legfőképp a beruházott tőke költsége az, amit a szegény embör nem képes vállalni. Vagyis ha számolsz, légy körültekintőbb.)

anti76 2012.02.02. 04:36:05

@concret: kedves concret, ha fegyelmes(ebb)en olvasod a hsz-eimet nem irtad volna ezt a közszolgálati repertoárt.

"Az még rendben van, hogy a nyugdíj, vagy a TB szolidarításon alapul, itt azért nem lehet olyan bátran érvelni egy "10 éve nem voltam beteg" szöveggel, ezek a dolgok azért közös ügyeink. De egy MÁV ? Az mióta közös?"

Ezt direkt azért írtam, hogy ilyen riposzt ne is legyen ami azt taglalja, hogy a bíróság meg a közoktatás stb. milyen fontos, meg lám, az is közpénzből megy stb.

Magával a redisztribúcióval nincs baj, amíg az a közérdeket szolgálja. A MÁV, tekintve hogy alig vannak utasok, szerintem nem egy kategória pl. az egészségüggyel vagy a közoktatással.

Azt azért remélem tudod, hogy a vasuti sin, meg a pályaudvar is pénzbe kerül, nem csak annyi amit a pénztárnál fizetsz. Csak éppen itt nem Te választod meg a beruházott tőke nagyságát, míg autóberuházásnál azért van mozgástered bőven. Különben is, hol van az megírva, hogy a szegény ember utaztatása is szolidaritási kérdés ?

vallalkozoi.negyed.hu/vnegyed/20101123-a-mav-evi-183-milliard-tamogatast-kapott-az-allamtol-mkkt.html

A cikk szerint az utóbbi 10 évben (2010 nov.-i a cikk) évi 183 milliárd forintot kapott az államtól, ennek ellenére mégis 289 mrd Ft.-ra nőtt az adósságállománya. Megjegyzik azt is, hogy a MÁV szorosabb kapcsolatban áll az állammal mint a piaccal, több mint a bevétel fele innen jön. A slusszpoén meg az, hogy a MÁV-nak semmiféle kimutatása, statisztikája, felmérése, vagy bármilye lenne, a vonalak utaslátszámát, vagy az utazási igényeket illetően. Hát ez kurvajó. Számolgassunk ?

Minden ember évi 18 ezret fizettett tíz évig, meg még egy egyszeri 29 ezret kéne. Egy háztartásban hányan is vannak ? Hárman ? Négyen ? Ez utóbbival számolva akkor évi 72 ezer, plussz 4*29, az 116 ezer, akkor összesen 720+116ezer az 836 ezer Ft. Egy négytagú családnak ennyibe fájt a MÁV. Nini, ebből már lehet venni egy autót !

Persze ez csak nekem fáj, az ominózus szegény embernek nincs munkája v. minimálbért kap, amiből eddig nem adózott, neki a fenti eszmefuttatás smafu, az ő fizetési papírján nem 70 ropi SZJA-előleg van, ő csak minden szarért tartja a markát.

" Például a közösségi közlekedés szubvenciójának megspórolása vszínűleg több össztársadalmi veszteséget okozna, mint egy józan mértékű támogatás. Ugyanis a társadalom nem atomizált személyek halmaza, hanem hatékonyan együttműködő közösség."
Nekem az miért jó, hogy vki tud vonatozni, egy szárnyvonalon a nyírségben két falu között ? Ez miért lenne össztársadalmi érdek ? Mégeszer: a korház, meg az oktatás teljesen más, ezek valóban közügyek, ne mossuk össze. Vegyük már észre, hogy a vonatozásra a lakossági igény jócskán lecsökkent, ehhez az igényhez kéne belőni a járatokat, meg hogy egyáltalán hol menjenek a vonatok. Ehelyett még mindig a Kádár-érában kiépült és rögzült vonalakat erőltetik.

Bakker, mi egy csóró ország vagyunk, nekünk nem telik minden szar finanszírozására, mint a drágalátos EU-ban.
Tök szar az egészségügy, az oktatásból funkcionális analfabéták jönnek ki, Bogotában (igen, Kolumbia) többet kap egy tanár mint itt, stb. azért ezek fontosabbak NEEEM????
Akkor ? Minek szétszorni mindenfelé a pénzt, amikor a kiemelten fontos dolgaink is szarok ?

Végezetül egy kérdés...
Te mikor ültél vonaton utoljára ? Van ismerettségi körödben olyan aki nem diák, rokkant, nyugdíjas, kismama stb., tehát aki teljesárú jegyet vehetne, és vonatozik ?

Tudom azt írsz amit akarsz, de magadat úgyse tudod becsapni...

szoja122 2012.02.02. 05:22:32

@aszekelyek: Annyiban igazad van, hogy azok a közszolgálati dolgok, ami nem nagy nyereségűek, de a lakosságnak létszükséglet azt valóban az államnak kell üzemeltetnie az adónkból.

dbeata 2012.02.02. 06:23:27

@ubul2000: Nem tudtak más színházat kinézni maguknak? Pont a Zsidónegyed tövébe kellett nekik einstandolni? Ez az igazi otrombaság!

hoplita 2012.02.02. 06:34:40

@aszekelyek:
"...., tölgyes úr írta asszem , aki mint én is, úgy véli, hogy a feriék és üzletfeleik , valahonnan a háttérből nyomták a dolgot meg a zsét erre a célra. Zörgi ezt több haraszt is. ...."

Téged nyomtak hátulról, te agyatlan állat.

Szerinted hány Gyöngyöspata lesz 2 év múlva, birkuci...???
Mer' kurva nagy rendet csinált a faszfej csutitörpéd...

ubul2000 2012.02.02. 06:36:06

@dr.dbeata: Hát, köszönöm az információt. Nem is tudtam, hogy ma Mo vannak még zsidónegyedek. Most már ezt is tudom.
Azért remélem a külvárosbaran marad még némi hely a nemzsidóknak.

hoplita 2012.02.02. 06:37:22

@jjulie:
Hát te...?
Vótál mán a retek anyádat megkanolni?
Igyekezzél, bazmeg, türelmetlen mán a vén kurva.

dbeata 2012.02.02. 06:44:13

@anti76: @ubul2000: @concret: "Egy teljesárú jegy 100 km-re kb. 2000 Ft, ennyiből autóval is megyek 100 km-t, tehát a MÁV el is bukta a versenyt, mert ki az a hülye aki inkább vonattal megy ha ugyanannyiból mehet kocsival is. "
Ugyanezt tapasztaljuk mi is, a férjem részben emiatt vett autót, hogy ingázzon egy Pest megyei városba Bp-ről, pedig itt van nem messe a vasútállomás. És ugye ott nem a pályaudvaron fogja a munkát végezni, tömegközlekedés persze ott helyi nincs, maradna a taxi, 1,5 km 1000 Ft (volt, kb. 4 éve).
De örülök, hogy az én adóforintomból is szubvencionálják ezt a társaságot. Párszor mentem én is vonattal, és (legalábbis ez a szárnyvonal, a Bp-SZolnok), sose volt tele. ELfértem volna, de egyszerűen megfizethetetlen.

hoplita 2012.02.02. 06:45:49

@Hepci:
Haggyad mán...ez mindenhez, így ehhez is hülye.

hoplita 2012.02.02. 06:48:24

@dr.dbeata:
Milyen zsidónegyed...????????
Hol van még oda nyúzséland...?
Miről beszélsz...?
Vagy ahol mán van két esztergáltfakú az mán izrael, vagy mija tököm????????

hoplita 2012.02.02. 06:51:38

@aszekelyek:
Kapott mán arra is. Ki is vágta rodázni a kocsisorra..:DD

hoplita 2012.02.02. 06:56:46

@aszekelyek:
Van a zapád fasza. Summantanak, meg kussolnak a fityiszeseid, mint szar a fűben.
Hülye barom.:(

hoplita 2012.02.02. 06:59:57

@Hepci:
Nem tudod te azt, hogy nála hogy működnek a receptorok, szinapszisok.
Itt egy kis melegérzet, vagy valami hasonló és mán mongya is, hogy bezzeg a bajnaigyúcsány...etc.

hoplita 2012.02.02. 07:02:10

@ubul2000:
Azok ovikánál is védett állatfajták.
Az idióta aszekelyek-féléknek meg megmagyarázzák..

hoplita 2012.02.02. 07:04:24

@bariga:
Úgy néz ki még mindig geci vagy.
Nem baj, majd a sárgafőd kigyógyít.

visszakettopadlogaz (törölt) 2012.02.02. 07:13:56

" nem vagyunk demolratak sem"... Ezen azert felkaptam a fejem

hoplita 2012.02.02. 07:20:36

@visszakettopadlogaz:
Abban a kontextusban vizsgáld, és lehetőleg a pontos, teljes idézetet, hogy a demokrácia nem cél, hanem eszköz.
Amit itt 22 éve annak neveznek, úgy én sem vagyok demokrata.

visszakettopadlogaz (törölt) 2012.02.02. 07:24:44

@hoplita: Ertem ertem, de nem jon ki jol egy ilyen kijelentes. Szerintem tobbet art ezzel maganak a jobbik mint myer. Sokaknak lenne opcio a jobbik de ezek a dolgok elriasszak. ( zaszloegetes sem volt tul jo otlet, megcsinalhatta volna valami harmadik rendbeli jobbik vezeto es nem a szinpadon, a jobbik hivok ugyanugy orultek volna, a mersekeltekben meg tovabb nott volna bizalom ) de biztos tudja Vona mi jo nekik mint en.

hoplita 2012.02.02. 07:25:16

Nyehehe...

"...Régen az MSZP-SZDSZ kapott Molotovot, mára a Fidesz is kiérdemelte
Égő Molotov-koktélt helyeztek el szerda este egy dombóvári lakóház előtt - közölte a rendőrség. Az érintett lakásokban a Fidesz helyi szervezetének két alelnöke lakik.

További részletek: kuruc.info/r/2/91508/#ixzz1lCehAgZG

hoplita 2012.02.02. 07:29:36

@visszakettopadlogaz:
Én a napi tapasztalat alapján állíthatom, hogy az átlagos választó számára a demokrácia kifejezés lassan szitokszóvá vált, a rá való hivatkozás meg dühös reakciókat vált ki.
Az ún. mérsékeltek, akik nem is túl aktívak politikailag nem igazán célcsoport....macerás nekik udvarolni és megbízhatatlan szavazók.
Jó leosztásban 35% elkötelezett, radikális-elégedetlen-dühös választóval az új választási rendszerben is nyerhetsz....
Így számolgass.

visszakettopadlogaz (törölt) 2012.02.02. 07:32:40

Ugy latszik a molotov koktel a cselekedeteket dijazza nem pedig part fuggo.

jjulie 2012.02.02. 07:42:23

@ubul2000:

és a te egyszerű próbanyilastanoc agyad

fogalmak születnek, használaton kívül helyeződnek, elfelejtődnek, és kölönböző helyeken különböző tartalommal használatosak

zsidónagyed

olyan értelemben ahogypl. prágában használatos, pesten soha sem volt, a prágai ugyan úgy mint sok egyeb helyen, a középkori gettó helyen jött letre, és tiszta zsidó lakossággal

a király utca környéke soha sem volt tiszta zsidó lakossága, és csak mostanában hívják zsidónegyednek, amikor a leginkább zsidók éltal lakott volt, nem neveuték zsidónegyednek

mások 6 zsidónegyedet tartanak nyilván időben, az első a római kori, amire nincs semmi bizonyíték, a második a középkori budai, a harmadik a török időket követő óbudai, a negyedik a király utca környéke, az ötödik a lipótváros (1890-ben 12 000 zsidó lakosa volt, gyakorlatilag a teljes nagypolgárság, terveztettek is egy zsinagógát a mostani kozponti kerületi bíróság telkére, de aztán jobbnak látták nem megépíteni, a hauszmantól a steindlig voltak a tervpályázat bírálói között, és ki is fizették a díjakat), és a hatodik az újlipótváros

egyszerű kisnyilas egyszerű fogalomhasználata egyéb próbanyilasok számára, de miért itt nyomolsz vele lúzer?

jjulie 2012.02.02. 07:50:06

@hoplita:

a te demokráciád az ahol érne valamit a szavad, a lúzer életed, és a tudományod

rakd magad köré a maltarosládát, a fandlit, vegyél fel egy koszos drágot, az egyik kezedet tedd zsebre, a másikkal markolj meg egy sörösüveget, és máris a helyeden vagy, a saját demokráciádban

szoja122 2012.02.02. 07:52:32

Az ilyen képmutatástól is felfordul a gyomrom:

Ők beszélnek arról, hogy a nyugdíjpénztárak eltőzsdézték az emberek pénzét.

"Napi: Lázárék "tőzsdéztek" a város pénzével"

"Hódmezővásárhely csütörtöki testületi ülésén foglalkozik az Erste Bank válaszával, amelyet Lázár János december végi levelére adott; a polgármester azt kívánta elérni, hogy a bank osztozzon az önkormányzattal a svájci frank árfolyamának meglódulásából következő (kötvény)veszteségén - írja a Napi gazdaság csütörtöki számában.

Azokban az években, amikor a város nyert a pénzeken, fel sem merült a "terhek megosztása". Maga Lázár János "büszkélkedett" 2007 augusztusában, hogy az egy évvel korábban kibocsátott kötvényből származó pénzt befektették, amiből a kamat- és árfolyamkülönbségen több mint egymilliárd forint bevétele származott a városnak - írja a lap."

hvg.hu/itthon/20120202_erste_bank_lazar_janos#utm_source=hirkereso&utm_medium=listing&utm_campaign=hirkereso_2012_2_2

Nekem egy fideszes se jöjjön azzal:

1. Az MSZP is ez csinálta, mert ez a múlt és ha a másik korrupt, lop, csal, hazudik az NEM indok, hogy ők is ezt tegyék, SŐT.

2. Ráadásul azt ígérték, hogy a fülkeforradalommal ez véget ért.

A valóság pedig az, hogy csak most kezdődőt el igazán!

szoja122 2012.02.02. 07:53:39

„Orbán, takarodj!" - dulakodás volt az Új Színháznál”

„Tüntetők és ellentüntetők gyűltek össze az Új Színház előtt; a rohamrendőrök komolyabb dulakodás után egy 20-30 fős szélsőjobboldali csoportot a kordonokon kívülre tereltek, több embert megbilincseltek és elvittek. A résztvevők hat óra előtt átmentek a Kossuth térre, ahol már békésebb mederben folytak az események. ”

A szélső jobb ismét kimutatta foga fehérjét. Ellenvéleményre csak erőszakkal tud válaszolni. Ahogy anno a nemzeti szocialisták tették.

hvg.hu/itthon/20120201_uj_szinhaz_tuntetes#utm_source=hirkereso&utm_medium=listing&utm_campaign=hirkereso_2012_2_1

jjulie 2012.02.02. 07:54:41

@hoplita:

még mindig az asszony tart el csürhetöltelék?

hoplita 2012.02.02. 08:03:17

@jjulie:
Menj és kanold habosra a cafrangos p.icsájú, bárcabitorló, k.urva anyádat.

visszakettopadlogaz (törölt) 2012.02.02. 08:05:09

@szoja122: Nem tudjuk megitelni kizarolag a mediabol mi tortenhetett ott.

hoplita 2012.02.02. 08:05:42

@szoja122:
Aki pofázik, meg hőbörög az álljon jót magáért.
Csak az ávósok védelmében mertek ugatni köcsögök. Gyere ki a hóra, aztán csülökre.:)
Vagy pofád lapos, ha szar vagy, ne ugass, ne hepciáskodj.:)

dr. Bubó 2012.02.02. 08:06:14

helló! joreg! nem volt címlapos halálhír? ... nem baj, majd holnap...

hoplita 2012.02.02. 08:09:23

@visszakettopadlogaz:
A szokásos...tüntetés-ellentüntetés..:)

jjulie 2012.02.02. 08:22:03

@hoplita:

nyugi büszke de legalább lúzer, menj ki a csürhegyakorló pályára, borogasd fel a gyakorlókukákat, meg gyújtsd fel a balógyakorlóautóját

vagy vágass eret magadon, és takríts ki mire hazajön az asszony a munkából, ne felejs el vasalni is, és teregess ki, hátha kapsz zsebpénzt

felétek nincs közmunka?

mókáné 2012.02.02. 08:25:28

@török gábor:

Kedves Török Gábor!

Visszatérve az ötletemre, hogy lehetnének előadások politológus, politikus, egy jó csapat és akkor ez ötvöződne a politológus hallgatókkal. Minden érdeklődővel, aki tanulná a politika kultúráját.

Ebben több van. Ha sikerülne elindítani, gyökereztetni, akkor egy jó csapat is formálódna. Sok fiatal és középkorú ember együtt csuda dolgokra képes.

Ma reggel kaptam Szendi Gábortól Hírlevelet. Ez a hírlevél egy jó forma, amivel el lehet jutni az emberekhez. Megnézik a ládájukat reggel, abban ott az információ és program, előre lehet tervezni, gondolkodni.

Szendi Gábor (azaz én): Férfi-nő barátság?: félbemaradt udvarlás?

A Nők Lapja Psziché Akadémia új előadása 2012. március 6. 18-20 órakor

www.tenyek-tevhitek.hu/noklapjapsziche-akademia.pdf

Van Szendinek egy olyan humora, hogy azaz ő.:) És akkor persze az ember rákattint, fogja a naptárát és megnézi, szabad-e aznap.

A politikai közösség formálása sem bonyolultabb ennél.

Szép reggelt kívánok!

jjulie 2012.02.02. 08:27:11

@nyünyüge:

orbánbirkavilágörökség

leánykori nevén: orbánsántakutyavilágörökség

hoplita 2012.02.02. 08:33:36

Olvasd el és ne akarj kalasnyikovot..:(

kuruc.info/r/26/91512/

Kedves Török Gábor..!
Ha én most azt mondom, hogy szemrebbenés és mindenfajta lelkiismeret furdalás nélkül tudnám az ilyen görényeket halomra lőni, miután persze élve megnyúztam, akkor ez most hány nap szilenciumot ér...?
És nagyon náci vagyok-e?

hoplita 2012.02.02. 08:35:15

@jjulie:
Csak főzni szoktam, köcsög...mert tudok és van ízlésem is, nemcsak belem, mint neked, te parvenü, koszból kivakarózott cselédfajzat.

mókáné 2012.02.02. 08:37:13

@lüke:

Te is kaptál Hírlevelet Szenditől?

Erre is lehet válaszolni, és viszonylag nehezen tartom magam vissza, hogy ne feleljek, de nincs olyan égbekiáltó problémám, ő pedig el van foglalva új könyve írásával.

"Szendi Gábor (azaz én)", ez egyből válaszra inspirált.:):)

nyünyüge 2012.02.02. 08:44:52

Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter 110 millió forint plusz áfa összértékű keretszerződést kötött négy ügyvédi irodával az 1989 óta kötött privatizációs szerződések felülvizsgálatára, külön hangsúlyt helyezve a szerződések környezet- és természetvédelmi, kulturális örökségvédelmi pontjainak betartására.

nol.hu/gazdasag/20120202-elkezdodott_a_privatizacios_szerzodesek_felulvizsgalata

Érdekes információk jutnak majd a 4 kiválasztott ügyvédi iroda birtokába...

lüke 2012.02.02. 08:46:23

@szoja122:
szubvencióval
de.wikipedia.org/wiki/Rail_Cargo_Austria

@knausz:
én nem vagyok hívö
/de két napja Lakatos prof, a rádióban megint két térdre kényszerítette a D vitaminnal,ami a vesében hydroxilálódik/

mókáné 2012.02.02. 08:50:28

@nyünyüge:

A választások előtt rengeteg hírlevelet kaptam arról, hogy az LMP mögött az SZDSZ áll és Para-Kovács Imre.

Volt egy tabló is, azon az arcok, akik még benne a teamben.

Ezzel a módszerrel működött a propaganda.

Megjegyzés: Az Imre nincs az LMP- ben, sem mögötte. De valakiknek ez mégis érdekükben állt, hogy terjesszék. És a Hírlevél egy jó forma. Mint régen a riadólánc.

mókáné 2012.02.02. 08:54:36

@lüke:

"/de két napja Lakatos prof, a rádióban megint két térdre kényszerítette a D vitaminnal,ami a vesében hydroxilálódik/ "

Ne is mondd! Engem a gyógyszertárban az asszisztens, hogy abban a mennyiségben és semmilyen mennyiségben, de ő nem ad nekem D- vitamint, csak receptre.

Nem is adott. De akkor a téli születésű gyerekek miért kapnak csepp formájában, már újszülött korban?- kérdezem, ezt mondhatta volna Szendi, mint érv, én anyaként tudom, hogy adtam.

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2012.02.02. 08:58:10

@anti76: Már hogyne lenne más kategória. Az élettér elmélet magába foglalja a német lakta területek egyesítését, revízionista célból. Az más kérdés, hogy túlterjeszkedik ezen.
De én nem is azt mondtam egyébként, hogy a Jobbik az NSDAP programját akarja végrehajtani és Hitler terveit.
Csak azt hogy ideológiája hasonló az NSDAP-hoz, programja is rokon vonásokat mutat, szerintem tetten érhető a nemzetiszocialista gondolkodás.
Itt nem egyszerűen antiszemitizmusról van szó. Az antiszemitizmus nem egyenlő a nemzetiszocializmussal.
Azt megítélni nem tudom, mert nem vagyok kutatója a témának, hogy a Jobbik náci pártnak minősíthető-e, én csak azt látom vannak rokon vonások és az ideológiai töltet is hasonló.

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2012.02.02. 09:07:04

@szoja122: A képmutatás a Fidesz-kormány eszenciája.
Én már akkor sejtettem hogy baj lesz amikor a miniszterelnök megválasztása környékén azt mondta, hogy leszámol a cinizmussal és a nihilizmussal. Akkor már tudtam, hogy eljön a végtelen cinizmus és nihilizmus kora.
Legutóbb erre még rátett egy lapáttal: Csak a teljesítmény számít, találta mondani. Vagyis csak az számít, kit ismersz, a teljesítmény másodlagos.
Orbánéknál minden fordítva van. Ha a kkv szektor terheit csökkentik, akkor nőnek a terheik, ha senki sem járhat rosszabbul, milliók járnak rosszul, ha senkit sem hagynak az út szélén, százezrek nem kapnak semmit, csak a gazdagok, ha kipateroljuk az IMF-et, akkor megállapodunk velük, ha megvédik a manyupot, akkor elpusztítják, ha szakmai államigazgatást ígérnek, feltöltik a talpnyalókkal stb.
Érdemes úgy szemlélni a miniszterelnök/ kormány szavait, hogy eleve hazudik és az ellenkezőjére készül. Általában bejön.

lüke 2012.02.02. 09:12:06

@knausz:
l
en.wikipedia.org/wiki/Vitamin_D
recept nélkül nem kaphatóMO-n
USA ajánlás:

1–70 years of age: 600 IU/day (15 μg/day)
71+ years of age: 800 IU/day (20 μg/day)
Pregnant/lactating: 600 IU/day (15 μg/day

bariga 2012.02.02. 09:14:17

@Hepci: Mindenki azért tüntet, ma még lehet, amiért akar és a ami a meggyőződése ellen való.
Tüntessenek a nácik is miattam, ha ezt is lehet Magyarországon, de szépen külön, mondják el a kedves elméleteiket , kit hová és mikor akarnak kelküldeni, meg beásni, és aki őket akarja hallgatni, az majd oda fog menni.

lüke 2012.02.02. 09:15:28

@knausz:
a túladagolás -zsirszövetben felhalmozódik- veszélyes, és sulyos szövödményekkel jár

bariga 2012.02.02. 09:16:11

@hoplita: Szeretnék még úgy kb. 25-30 évet élni, megengeded nácikám? Bár ha jobban belegondolok, inkább a g.ci, mint náci. Csak ízlés kérdése.

lüke 2012.02.02. 09:17:27

@nyünyüge:
nyilván ezt a nagy tudású asszonyt ,ilyen nagy feladatokra vették fel,kár hogy nem Nagynénak hívják

lüke 2012.02.02. 09:19:10

@dr. Bubó:
nem meséltél még a föorvosokról,reumás a mókus?

ssi 2012.02.02. 09:21:31

@knausz: gyógyulsz? :))

tanulni! tanulni! milyen témákban is? média, net lehetőségei ma nagyobbak/maiabbak (pl. idő és anyagi korlátoktól mentesebb)? s jó úton haladnak? vhol valóban érdemes elindítani a kulturált közös gondolkodású, de nem feltétlenül azonos gondolatú közösségeket .. valószínű nem csak egyre több, talán egyre hasznosabb blog is van már

szerinted a mostani kormány jól zárta le a 2006-os tüntetések résztvevőinek és hatósági rendezésének ügyét? @hoplita: írta: 2012.02.01. 13:39:13 "Ha tehetnéd, kiket mentenél meg ...? A 40 ezer délvidéki magyart, vagy a 6 millió(???????) zsidót ..? És vajon az előbbieknek jár-e annyi, hogy elismerjék, sírjuk-emlékművük legyen.. netán a felelős állam némi kártérítést és meakulpát gyakoroljon ..? Erre válaszolj .. utána esetleg dumálhatsz .. antiszemétizmusról, meg hasonló agyalmányokról" és @ciceró: válasza: 2012.02.01. 14:58:53 Érdekes felvetés. Mi értékesebb? 60 ezer élet vagy 6 millió? Lehet-e darabszámban mérni?
A billentyűzet mögül úgy gondolom a magyarokat menteném. Hogy a valóságban mi lenne, nem hiszem hogy valaha ki fog derülni. De kérdezek én is : Ha idejönne egy amerikai cég, amelynek a tulajdonosa érdekelt lenne egy olyan cégben ami bombákat gyárt, amivel a palesztin és iráni barátaidat hamuvá égetne, nos ez a cég azt mondaná, hogy van egy másik cégem, ami idejön Magyarországra és teremt 10 ezer munkahelyet a melósoknak és mellé alapítok egy alapítványt ami havi szinten megetett 1000 éhező fullcsóró magyar kissrácot, akkor mégis mit mondanál? Éljen Palesztina és húzz a francba? "

tanulságos a tegnapi Új Színház előtti tüntetés videója: 1.37-nél: "magyar színészek 90%-a zsidó" .. 2.06-nál: "zsidó magyar állampolgár, de nem magyar nemzetiségű"
index.hu/video/2012/02/02/mocskos_zsidok_mocskos_nacik/

szeretném megérteni. és értem pl. @szoja122: aggódását is. mi a cél ma szélső jobbon: Mo-on csak magyar nemzetiségűek éljenek, de olyan szomszédos területeket is csatoljanak vissza, ahol többségi a magyar nemzetiségű (vagy régebben így volt)? s a távolabb élő magyar nemzetiségűekkel aktív, pl. kulturális kapcsolat legyen? de Mo gazdasági kapcsolatot egyes keleti országokkal építsen ki? s biztos, hogy a magyar nemzetiségűek is sokféle vallásúak, de zsidó biztosan nincs köztük? nem kell a mostani multikulti. vmilyen kell egyáltalán? ez jelentené a nemzeti szuverenitást?

hoplita 2012.02.02. 09:22:26

@bariga:
Tőlem...ha a főd elvisel.:)
Én meg inkább náci, mit egy seggfej geci.:)

lüke 2012.02.02. 09:22:45

@ciceró:
csak az számít, kit ismersz
mindig is így volt,
a kapcsolati töke elönyös
pl te is egy ismeröst veszel fel,akit ajánlanak, nem, azt, aki az utcáról jön

hoplita 2012.02.02. 09:26:30

@manyike:
Én sosem mondtam, hogy aki nem magyar, azt kifelé az országból....de aki nem lojális annak takarodó.
A zsidók lojalitása a cigányokéval egyenértékű.
Nem véletlenül a két legutáltabb népcsoport...elgondolkoztál már ezen?

lüke 2012.02.02. 09:26:32

@bariga:
emlékszel a tavalyi drezdai cirkuszra?(pont egy éve volt)
www.spiegel.de/politik/deutschland/0,1518,746612,00.html

ssi 2012.02.02. 09:36:37

@hoplita: főleg kérdéseim vannak. segítesz? mit értesz lojalitáson manapság? pl. vannak, akik szerint a cigányok nem szeretnek dolgozni/tanulni/beilleszkedni, de élniük kell (segélyből, lopásból); a zsidóknál meg mindig sok a pénz, de tisztességtelenül forgatják? s a külső jellegzetes jegyeken kívül ezen viselkedési sajátosságokról jól felismerhetőek .. és többségében csakis rájuk jellemző?

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2012.02.02. 09:43:19

@manyike: Revízió háború nélkül elképzelhetetlen. A jelenlegi határok mögött élő államok semilyen körülmények között nem fognak lemondani 1 nm2-ről sem.
A revíziós törekvéseknek még kb. 50-100 évig fognak élni, azután a szórványmagyarság menthetetlenül beolvad és eltűnik örökre illetve olyan alacsony lesz a részaránya, hogy már csak gúnyos felröhögések mellett lehet őket magyarlakta területeknek hívni.
Folyamatosan csökken a magyar ajkúak száma a határon túl, a folyamat megállíthatatlan.
Ez a dolog eldőlt. Magyarország a következő évtizedekben nem lesz képes semmiféle háborút indítani, amelyet megnyerhetne, ha indítana is, rommá vernék a többiek.
Pl. : Csak Szlovákiával szemben kizárt a háború, feltehetően a ROmánok és Ukránok is megtámadnának minket, nehogy később ott is revízionista követelezéseket állítsuk.

Akinek a gondolatvilágát még mindig ez tölti ki, az egy megnyerhetetlen háború bűvöletében él.

Ez eldőlt. Kész, vége van. Lehet síránkozni, öklöt rázni, matricákat ragaszgatni. Nem ér semmit az egész.
Magyarországnak befelé kéne fordulnia, elveszett, reménytelen ügyekkel foglalkozni felesleges.

ssi 2012.02.02. 09:51:12

@ciceró: "elveszett, reménytelen ügyekkel foglalkozni felesleges. " köszi :)) és tanulni! tanulni! amit pl. Timi is ( @knausz: ) szorgalmaz :))

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2012.02.02. 09:55:14

@lüke: Itt ennél már többről van szó.
Meghatározott képesítési követelményeket töröltek el, hogy a jelölt megfeleljen a vezetői státusznak vagy nem vették figyelembe a követelményeket ( lásd Stumpf István alkotmánybírói kinevezését ).
Egyértelműen alkalmatlan embereket neveznek ki, csak a lojalitás miatt. Látszik is az eredmény.
Senki sem rombolja olyan intenzitással a Fidesz népszerűségét, mint a szánalmas talpnyalóik bénázása.

nyünyüge 2012.02.02. 10:00:37

@ciceró:
"Magyarországnak befelé kéne fordulnia, elveszett, reménytelen ügyekkel foglalkozni felesleges. "

De mi a megoldás akkor, ha a befelé fordulva is csupa elveszett, reménytelen ügyet lát az ember fia-lánya ?

bariga 2012.02.02. 10:02:46

@hoplita: hát akkor ebben maradtunk, szép napot!

nyünyüge 2012.02.02. 10:06:45

@knausz:
Receptre kapja a csecsemő is.
Jobb az óvatosság. A szomszédunkban annakidején egy igen gondos anya, csupa szeretetben mindenféle vitaminkoktél csodákkal összehozott egy vesekövet a 6 éves kisfiának.

2012.02.02. 10:12:16

@hoplita: "Ha én most azt mondom, hogy szemrebbenés és mindenfajta lelkiismeret furdalás nélkül tudnám az ilyen görényeket halomra lőni, miután persze élve megnyúztam, akkor ez most hány nap szilenciumot ér..."

Amikor azt írtad, hogy csak annak válaszolsz bunkó hangnemben, aki kiverte a biztosítékot a stílusával, már majdnem bocsánatot kértem.
Most azért kiderült, hogy az indulataid sokkal mélyebbről törnek föl. Az a kár, hogy nem gondolkozol.
Mert ugye mi van, ha a te nagy jogos, nép-nemzeti indulatodra ugyanolyan válasz érkezik? És mondjuk a te fiadat nyúzzák meg?

Ha jól emlékszem, a nagy nemzeti hősünk bácskai sikereire, annak is elég véres megtorlása volt, sőt van ma is.
tudod, az a helyzet, hogy nem te kapod a választ.
Te ütsz, de a szeretteid szenvedik a válaszcsapást.

bariga 2012.02.02. 10:13:01

@lüke: Talán nálunk még nincs ennyire erős szélsőbal, szerencsére.
Bár már akkor sem értettem, hogy ez Németországban hogyan fordulhat elő. Azt hittem, hogy ott be van tiltva a nácizusmus

ubul2000 2012.02.02. 10:18:37

@manyike:
"magyar nemzetiségűek is sokféle vallásúak, de zsidó biztosan nincs köztük? "

Egészen biztos! Esetleg izraelita..

aszekelyek 2012.02.02. 10:21:40

@bariga: rám például azért is nem tudnak pikkelni, mert nem járok lökdödődni, dulakodni, ordibálni. HA megfizetik sem. Érdekes ez a rendvédelem úgy van irányítva, hogy közéjük áll a demokratikusan jéggé fagyóknak és a dulakodni vágyóknak. Se meztelenül guggoltatás , se nőverés .Kiszorítás is egész törvényesen megy.... , meg a kötelező azonosítók is .. és nem használnak olyat , ami nincs rendszeresítve.
Ha nem adófizetők pénzén megy a balhé fokozása , akkor csak három olyan van , akit el kell kicsit csitítani:)

ubul2000 2012.02.02. 10:22:27

@manyike:
Kedves manyike! Kérlek pontosabban fogalmazz!

"többségében csakis rájuk jellemző?"

Egy mondatban ellentétes fogalmak.

vagy

többségében rájuk jellemző?

vagy

csakis rájuk jellemző?

Együtt semmi értelme.

lüke 2012.02.02. 10:22:29

@ciceró:
csak aspektus kérdése kinek ,mi,ki alkalmas
meg mi a mérce,hol a standard? van-e?
s a diplomagyárak mire képeznek?
@bariga:
te is tudod, ez keleten verbuválódott, a fal leomlása után, páran nyugatról csatlakoztak
a mostani gyilkoságok is keletröl indultak sugár irányban
nyugaton 1945 óta be van tiltva

mókáné 2012.02.02. 10:23:41

@manyike:

"tanulni! tanulni! milyen témákban is? "

Nagyon jók a kérdéseid. Kiváló riporter lenne Belőled, ha ezzel foglalkoznál.

Minden napnak megvan a maga tanulsága. Az élet pedig a legnagyobb tanítómester. Tegnap pedagógiából tanultam a legtöbbet.
Kamasz, makacs, ellenáll, szép szóra nem hallgat, úgy érzed, kifut a kezedből. És akkor elég komoly a probléma. Vársz rá, nem jön haza, nem étkezik rendesen, pedig főztél. Mi legyen?

Vársz, kikínlódod a napot, meggyógyulsz hirtelen, időd nincs a saját vírusodra (köszönöm kérdésed)!

Reszketek. Leülök Weörest olvasni. Nagyság.Találok benne egy újabb sort: "se példakép, mely az új kezdeményeket dermeszti meg" – és aztán újra telefonálok.
A gyerek megjön és nekem készen kell állnom arra, hogy a helyzetet megoldjam.

lüke 2012.02.02. 10:26:33

@nyünyüge:
pont ezt mondták Szendinek is, aki nem tudta

aszekelyek 2012.02.02. 10:26:54

@panelburzsuj: Most majd házhoz jön. tegnap a postásunk hagyott egy levelet. Marketinglevél. íKényelmes legyen, házhoz viszi azt is. A hatvanas években a postásnő nálunk tette le az összes levelet. A házbeli dolgozókét. Ivott egy kávét. Anyám vett tőle lottószelvényt. KIcsit megpihent, majd ment a dolgára. Fel van újra találva:) A mamám súlyos szívműtéten esett át , és sosem volt igazán egészséges utána , de őt persze nem százalékolták le.

mókáné 2012.02.02. 10:27:04

@manyike:

"média, net lehetőségei ma nagyobbak/maiabbak (pl. idő és anyagi korlátoktól mentesebb)? s jó úton haladnak?"

A média óriási lehetőség! A fiatal generációnak és még a középkorúaknak, de a nyugdíjasoknak is, akik nyitottak az újra- az internet. Hatékonyan lehet üzenni vele (gyors!), megszólítani azokat, akiket el akarunk érni, valamilyen célból.

Rengeteget kísérleteztem. Belementem egy sor hülyeségbe, még abba is, hogy alkalmasint engem nézzenek hülyének, mert tudni szerettem volna, mi mozgatja az embereket. 12 év tapasztalata van a kezemben.

A jó út az relatív. Ki és mit akar elérni?- ez a kérdés, mert a határ az a csillagos ég!

lüke 2012.02.02. 10:27:47

@bariga:
s még egy: nem 80 millióból verbuválódik, hanem tizböl

aszekelyek 2012.02.02. 10:31:56

@ulrike: A hülyének van szerencséje. Tartja a mondás. Talán a sok megszűnt , elérhetetlen és nagy adótartozást hátrahagyott cég az , mely szemet szúrt önnek? Az a tízmilliárd be nem hajtható adótartozás, amit tavaly közzétettek ? Amit a jogalkotó nagy embereink úgy találtak jónak jogilag megalkotni , hogy az ne legyen bűncselekmény? Ezt én se nagyon néztem jó szemmel. Már csak a törvény előtti egyenlőség okán sem.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.02.02. 10:32:18

@aszekelyek: mindenki az adottságainak megfelelő módon dulakodik... ha megfizetik, ha nem... :D
Te például szóban dulakodsz és rettentő terjedelmű proFidesz értelmetlenségeket hozol itt létre... a többieknek könnyebb lenne, ha inkább pofozkodnál egy jót... na nem Hoplitával, hanem Barigával...

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2012.02.02. 10:40:16

@lüke: Az államszocializmus egyik szervező eszménye volt, hogy a diplomás szakképesítést az elvtársi lojalitás képes ellensúlyozni. Nem igen működött.

B-lista: azoknak a közalkalmazottaknak, állami hivatalnokoknak a listája, akik a politikai fordulatok után valamilyen szempontból nemkívánatossá váltak. 1945–1946-ban, a kommunista hatalomátvétel során majdnem 100 ezer ember került ~ ra. Elsõsorban a politikai tisztogatás, másodsorban takarékossági szempontok motiválták a tömeges elbocsátásokat. A szûrést egy háromtagú bizottság végezte. A vizsgálat során háromféle névsort készítettek: A = megbízhatóak, B = elbocsáthatóak, de egy éven belül visszavehetõk, C = politikailag megbízhatatlanok, nem visszavehetõk.

Az Osiris nemrég adott ki egy 500 oldalas könyvet a Rákosi korszak felépítéséről és történetéről.

A B-lista alkalmazását követően visszaesett a termelés, az ország a működésképtelenség határára jutott.
A lojális, de képzetlen új bürokrácia képtelen volt működtetni a rendszert.

bariga 2012.02.02. 10:41:20

@lüke: egy is sok, szerintem. Szégyen!

aszekelyek 2012.02.02. 10:49:07

@ubul2000: saját maguk ellen tüntettek volna ? ; )
@Hepci: nem kívántam meg őt sem. Így nem lesz agresszív cselekedet. Sztori, gyengébbek kedvéért. Pszichológus ismerősömmel beszélgettem valami kényesről. Nem beszélt ő se mellé. Kérdezte , hogy ez nem kellemetlen -e nekem. Mondtam , hogy valószínűleg mást visszakézből pofán vágtam volna azért , amit ő mondott. Erre azt mondta , sejtelmes mosollyal , amitől nekem már le is esett , hogy "maga olyan pofozkodós " ? Nem , mondtam.... Csinálni ilyen helyzetben , ha nem tetszik a delikvens inkább a kivégzős pillantással végigmérést és elsétálást szoktam , szó nélkül alkalmazni. Itt is ignorálok, ha észrevetted.

2012.02.02. 10:50:10

@hoplita: "A zsidók lojalitása a cigányokéval egyenértékű.
Nem véletlenül a két legutáltabb népcsoport...elgondolkoztál már ezen?"

Kicsit olvasgass! 1848. A budai zsidók anyagilag támogatják a szabadságharcot, és aktívan (bevonulva) részt vesznek benne.

A zsidógyűlölet a kereszténység európai térnyerésével kezdődik. Oka: keresztre feszítették Jézust!
Ennyire hülye vagy Te is? A rómaiak feszítették keresztre, utáld az olaszt!

2012.02.02. 10:53:34

@aszekelyek: "Talán a sok megszűnt , elérhetetlen és nagy adótartozást hátrahagyott cég az , mely szemet szúrt önnek? "

Ez téged miért bánt? A példa ragadós! Csak a fidesz útmutatását követték. Kaya Ibrahim, Joszip Tot.

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2012.02.02. 10:55:44

Ezt csinálja utána bárki: Papcsák Ferenc 28 millió forintot keresett egyetlen Lada eladásán.

A képviselők és kormánytagok vagyonbevallása a legdemokratikusabb dolog, amit magyar politikus valaha kitalált, az adatlapokat böngészve ugyanis bárki órákig álmélkodhat azon, milyen furcsa szokásai vannak az uralkodó osztálynak.

Igazi plebejus szórakozás például elképzelni, ahogy Pintér Sándor az egyik garázsából a másikba áll át egyetlen autójával, az 1995-ben örökölt Wartburggal. Fura, hogy ennek ellenére milliárdos vált belőle, hiszen ez a vicces hobbi igen időrabló lehet, tekintettel arra, hogy a nagyvállalkozó-miniszternek négy garázsa is van Budapesten arra az egy szem endékás kocsijára.

A vagyonbevallásokból derül ki az is, hogy milyen elképesztő tehetségeket tart parlagon a kormányzat. Lúdbőröztető elképzelni, milyen fordulat állhatna be Magyarország gazdaságában, ha Matolcsy Györgyöt Papcsák "Buffet" Ferenc váltaná. A fideszes pénzügyi zsonglőrnek tavaly csökkent a polgármesteri és képviselői fizetése is, az ügyvédi irodája jó tízmillióval kevesebbet hozott, mint 2010-ben, kevesebbet utaltak neki a Kisalföldi Vállakozásfejlesztési Alapítvány elnöki posztjáért, más jövedelme nincsen, 2011-ben mégis 7 millióval nőtt a vagyona, és 21 millió forinttal csökkent a banki tartozása. No és mindehhez összesen egy darab Ladát kellett eladnia.

Sőt, azt is megtudhatjuk a bevallásokból, hogy talán a Biblia is másképp szólna, ha időben helyzetbe hozzák a magyar kereszténydemokratákat. Ha Jézus tudta volna, amit Harrach Péter, lehet, hogy most ő lenne a sukorói kaszinóberuházás egyik vádlottja. A mágikus képességekkel megáldott demokratikus szónok tavaly szeptemberben úgy tudta megvenni egy nagy telken álló – a hirdetéseket nézegetve saccra 20-25 millió forintot érő – tahitótfalusi ház felét, hogy addig összesen 10,4 millió forintot keresett abban az évben és nem volt egy fillér megtakarítása sem.

A bevallások tanítják meg nekünk azt is, hogy Orbán Viktornak mégis igaza volt, a kapitalizmusnak vége, és nem csak az önző embereké a világ. Szőcs Géza államtitkár például egyetlen fillér fizetést sem kap. A Fidesz József Attilájának szó szerint nincs semmije, még bankbetétje sem, mégis eljutott az államtitkárságig.

No meg arra is ráébresztenek, hogy a magyar politikus igazi örök kamasz: feltűnően sokszor kap lakást ajándékba 30-40-50 éves korában is.

A politikusok vagyonbevallása tehát egyszerre nevettet és nevel, a vagyoni helyzetük akár vázlatos érzékeltetésére viszont tökéletesen alkalmatlan. A Nyilvánvaló Kapitányhoz illő felismeréstől ragyog az arcunk, mint Bábiné nem forintosított aranyékszerei.

ssi 2012.02.02. 10:59:16

@ubul2000:
"Esetleg izraelita.. " köszi a pontosítást. az Új Színház előtt mire vonatkozott akkor a "zsidó" ?

"többségében csakis rájuk jellemző?" .. pedig pont így akartam. így benne van a skatulya és a megbélyegzés. s tartalmilag mi a véleményed a témáról?

@knausz: "A jó út az relatív. Ki és mit akar elérni?" maradjunk T.G.-nek címzett javaslatodnál :)) most élünk és megvannak a mai sajátos kihívások. ezekre kell választ találni, s minél jobbakat a magunk és a jövő számára. ehhez kellenek a tanulási lehetőségek, de a motiváció is

((( a nagyon tudatos anyukák az élet más területén is nyitottabbak, fogékonyabbak, innovatívabbak - szakmától függetlenül:) számomra pl. nem kudarc, ha bevallom az utódoknak, hogy a múltkori szövegemet közben átgondoltam :)))

és pl. @Könnyen elkaptuk, uram!: se rontsd el az éppen tanulunk egymástól légkörét/motivációját. köszönjük :) pl. azzal, hogy így szól hoplitának: "Ennyire hülye vagy Te is? "

2012.02.02. 11:01:21

@Hepci: ." na nem Hoplitával, hanem Barigával... "

Az a tapasztalatom, hogy az ilyen stílusú emberek mint Hoplita, általában 160 centisek, 45 kilósak, és nagyon szeretik ütni a más által már földre vittet.
Egyedül nem megy...

A verekedést is úgy képzeli,. hogy gyere, találkozzunk, aztán majd jóóól lelőlek az 1876-os forgótárasommal! 20 méterről!

Aki szokott harcolni, általában nem ilyen szájkaratés.

Van egy kedves ismerősöm, valami őrmester a Gárdában, ő minden héten cigányt ver. Bár senki más nem emlékszik ilyenre.:-)

ssi 2012.02.02. 11:02:21

@ciceró: és egy novemberi rendelet szerint soha nem kell kideríteni/bevallani, hogy a végtörlesztésre honnan volt suska

2012.02.02. 11:03:31

@manyike: "Ennyire hülye vagy Te is? "

Ne tessen kiragadni az idézetet szövegkörnyezetéből.
Bár kétlem, hogy más megszólítást értene.

aszekelyek 2012.02.02. 11:03:57

@anti76: kevered a dolgokat. A törvénykezés , az adott kormány sara, akinek az idején ez mehet , Hagyó szabadlábon de nincs még ítélete. Kocsis detto. Az akkori, tehát szocik szerint jó és persze szdsz törvények alapján kell tárgyalni a tetteiket és ítéletet is hozni. Így minden egy eredőre vezet vissza. A szocik kormányzási és pénzkezelési törvényeire és szokásaikra, mondhatni hagyományaira. Inkluzíve szdsz. Ne feledjük őket sem. üldögélnek pár éve már, az Andrássy úton elkövetett és más dolgok miatt. Nem értek egyet veled abban, hogy ha lehetne, kihoznám a piszkos pénzt. Ha tuti a büntetlenség. Amennyit hagyó bent volt már, az kis kóstoló volt azért. A bíróság ugyan külön hatalmi ág és mérlegelhet is de a törvényeket készen kapta a szoci kormánytól + szdsz. Sztem vitassuk meg a szocik törvénykezését inkább. Mint ezeknek lehetővé tételét. Feri például elég jól jellemezte őket ebben a témában. Ő csak tudja , :) hisz benne volt. Most el akarná ezt feledtetni de nem megy. Ő se jobb a deákné vásznánál. Ő is azon az uborkafán mászott fel.....

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2012.02.02. 11:05:42

@Könnyen elkaptuk, uram!: A nagy keresztények ahogy írod mindig megfeledkeznek arról hogy rómaiak ölték meg Jézust, arról nem is beszélve, hogy Jézus a kereszthalállal váltotta meg a világ bűneit. Ha Jézus nem hal kereszthalált, nincs megváltás. Mindegy, ez már meghaladja az átlag értelmi színvonalát.
A másik, a hívők szempontjából mérlegelendő szempont : A csodákat tevő Jézus maga választotta sorsát, az aki olyan csodákat tett, nyilván el tudta volna kerülni a kivégzését. Arról nem is beszélve, hogy a Teremtő ha nem kívánta volna feláldozni a fiát. úgy söpri el a római katonákat, ahogy csak akarja.
De ennél is érdekesebb, köztudomású és kevésbé szakrális tény, hogy Jézus bizony zsidó volt, amíg ki nem keresztelkedett.
De még ennél is érdekesebb, hogy a kereszténység szent könyve, a Biblia tartalmazza az Ószövetséget. Az Ószövetségben pedig az Úr kiválasztott népe a zsidóság.

Szóval, aki keresztény létére antiszemita, az meglehetősen ellentmondásosan fogadta magába a tanítást, a történelmi tényeket.

Az antiszemita "kereszténység"-nél már csak nagyobb ellentmondás van, hogy magukat Bibilia olvasóknak tekintők folyton elhiszik a világvége jóslatokat, miközben a Biblia egyértelműen leírja hogy a Teremtőn kívül bizony senki sem fogja tudni annak bekövetkeztét. Így hát fogalmilag kizárt annak megjóslása is. De ennek ellenére vannak akik folyton elhiszik.

dr. Bubó 2012.02.02. 11:08:13

lehet kérni sms- értesítést arról, hogy ha meghalna a bölcs vezérünk akkor azt azonnal megtudhassam?

vki nem akar egy ilyen szolgáltatást hogy ne késsek a hír megismerésével egy percet se !

aszekelyek 2012.02.02. 11:09:02

@anti76: Az oroszok meg sztálin/ acél :) előtt is rendszeresen csinálták a pogromokat. A maám, zakarpatszkaja krajinából , gyerekkorából tudja ezt. Mert a nagyszüleim még Munkács környékén éltek. Magyarok és zsidók egy kolónián. Csak különböző időkben zavarták/ hurcolták el őket onnan.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.02.02. 11:09:49

@Könnyen elkaptuk, uram!: a lopás pártsemleges.
Volt, van, lesz, a birkák meg mindig azt nem veszik észre, amikor éppen a kedvencük zsebéből kandikál ki 1 szőlőültetvény vagy termelési költségként elszámolt, 32 szobás, 10 jacuzzis kacsaláb.

Golovics József · http://leviathan.blog.hu/ 2012.02.02. 11:10:51

Nagyjából én is ezeket a gondolatokat fogalmaztam meg :)

2012.02.02. 11:11:16

@ciceró: Tehát leszögezhetjük, hogy a politika, uralkodó réteg, stb remekül tudja befolyásolni az arra fogékony , gondolkodni nem képes, illetve nem akaró tömegeket.
Erre kiváló a vallás. sajnos fel is használták.

ssi 2012.02.02. 11:14:20

@Könnyen elkaptuk, uram!:

hszh-d többi része jó, hasznos. köszi. :)) nem akartam elrontani, hogy abból is mellé teszek

esélyt adni, másmilyennek lenni? talán előrébb vinne? s miért ne?
pl. nekik is, ahogy írod: "gondolkodni nem képes, illetve nem akaró tömegeket"

aszekelyek 2012.02.02. 11:21:09

@ubul2000: Ez is bizonyítja , hogy a szocik voltak a rossz gazdák. Az államkasszánál. " Nálam a kassza kulcsa! " id. ferink. :) Jó gazda nem a legjobban tejelő tehenét viszi a vágóhídra. Nem kellett az a bevétel , áhhh,.... Hogy halmoztak volna akkor megint akkora adósságot a MÁV-ra, amit Orbán már konszolidált a röpke négy évében? @manyike: Akik ott tüntettek, ha nem ingük, ne vegyék magukra. Van a magatartás, ami cigánykodás a népnyelvben. Hát ez meg az a magatartás volt , mely rossz fényt vet a többi zsidókra is. Ez lesz a legpontosabb , asszem. Lehet véletlen is , hogy pont ők voltak ott tüntetni:)
Szerintem pedig csak a "mindenhatalomegyedülamiénklehet" elvesztése volt a tünti oka. Hogy az , valaki más keze alatt lehet. Az Új színház. Vagy bármi. Más eleve feketeseggű és más hasonló jelzőkkel ékesített. Ha nem, akkor is.

aszekelyek 2012.02.02. 11:25:27

@bariga: Csak a propaganda tilos. Ezért is nevetséges konrád összes bla, blája. Meg a többié. A demokráciára való hivatkozással engedélyezik a pártot. egyes tartományokban. Utánanéztem , eléggé. Főleg a csórón maradt , kelet német részek érintettek ezzel.

aszekelyek 2012.02.02. 11:27:42

@szoja122: ebben tehát egyet is értünk. Nálunk ezek privatizációja nem hozott piaci versenyt. Sajnos. Csak sok-sok gázáremelést.

hoplita 2012.02.02. 11:37:55

@Könnyen elkaptuk, uram!:
Bocsi...majd nézz már utána, hogy a passzív ellenállás folyományaként hogyan foglalták el Nagyváradot...amikor a magyar nem vállalt semmit és a zsidók, mint roppant lojális népcsoport miként használta ezt ki a maga javára.
Ezek már olyan dolgok, amikről néha a magyar televízió is beszélt...szőrmentén, finoman.
Nézd meg például Várad felekezeti összetételének változását 50 és 67 között. Ami ugye etnikai változás is, mert a zsidó kazár az zsidó, a magyar meg magyar, bazmeg.

hoplita 2012.02.02. 11:45:58

@Könnyen elkaptuk, uram!:
Felhívom a figyelmed, hogy a 48-49-cel velünk közösséget vállaló, hozzánk lojális zsidók nem kis hányada követte a magyar elitet az emigrációba is...
Politzerék voltak ezek, kinek a nevéről elnevezett a díjra fáj ma is minden faszfej foga....csak egy példaként említettem.
Az itt maradók, kivárók, keselyűk és hiénák viszont arra használták ezt a majdnem 20 évet, hogy a kenyéradó gazdáikat kiszorítsák mindenhonnan.
Nem beszélve az utána következő emancipációs törvényről, ami aztán végleg utat nyitott a habsburgok seggét nyaló, magyarellenes bibsihordának.

hoplita 2012.02.02. 11:52:00

@Könnyen elkaptuk, uram!:
"...Mert ugye mi van, ha a te nagy jogos, nép-nemzeti indulatodra ugyanolyan válasz érkezik? És mondjuk a te fiadat nyúzzák meg..."

Ebbe ne menjünk bele.
Én magyar vagyok, ez a HAZÁM és nem vagyok egyenlő egy büdös, élősködő, féreg cigánnyal.
És a magyarnak csúfolt szemét, cionista ávónk egyetlen feladata, hogy tőlem óvja az ilyeneket.
Szerinted egy kis kaotikus interregnum alatt kinek a hulláin veszekednek majd a varjak...?
Engem is meg lehet nyúzni, ecsém, de kösse fel a gatyát bárki, aki erre utazik....nálam ólomból van a gombóc és még valamivel okosabbak és szervezettebbek is vagyunk, mint a retkes cigány hordák.
De mondom, ebbe ne menjünk bele...

dr. Bubó 2012.02.02. 11:52:55

nem értem! dr. sittpál életben van még?

nem nagyon mutatkozik, pedig mostmár igazi igény lenne rá... kacagni szeret a nép

tarcs ki álamfő!

mandiner.blog.hu/2012/02/02/tarts_ki_elnok_ur_ilyen_orszag_pedig_nincs_cccxvi?utm_source=ketrec&utm_medium=link&utm_content=2012_02_02&utm_campaign=index

dr. sittpál lopott disszertációját soxorosan palizálta... re-re-reszöveg...

index.hu/belfold/2012/02/02/schmitt_ujrahasznositgatta_a_doktorijat/

és mijjen népszerű lett tőle... a doktorok doktora, a zemebrek zembere...

index.hu/belfold/2012/02/02/median_schmitt_pal_a_honap_vesztese/

mókáné 2012.02.02. 11:56:41

@manyike:

"A jó út az relatív. Ki és mit akar elérni?" maradjunk T.G.-nek címzett javaslatodnál :)) most élünk és megvannak a mai sajátos kihívások. ezekre kell választ találni, s minél jobbakat a magunk és a jövő számára. ehhez kellenek a tanulási lehetőségek, de a motiváció is"

Korábban felajánlotta Török Gábor egy kommentelőnek, hogy menjen be az órájára és majd ott ellenérveljen. Akkor ezt ő elég komolyan gondolta.

Ebből az alapötletből kellene gyakorlatot csinálni. Nem úgy:- knausz, maga is jöjjön be és tanuljon nyugodtan az óráimon, fejlődjön – mert ennek nincs értelme. Amennyit ezen a blogon, mint egyéni ember tanulhatok, azt megtanulom és egyúttal köszönöm, de mindannyiótoknak!

Az egyetemi színvonalom van a hangsúly. Az egyetemi törzsanyagon túl lehet adni sok érdekességet, gondolkodásra alkalmas politikai felvetéseket és ezeket órákon túl megvitatni. Kérdés:- Motiválhatók-e a hallgatók? Ha szeretik a politológiát és ösztönözve vannak, akkor igen.

Ezt a kört tágítanám és tenném nyilvánossá. Nem lakossági fórumról beszélek, hanem politika és politológia iránt érdeklődő, értő és akár egy-egy vitában konstruktívan résztvevő csoportban, emberekben gondolkodom.

Ez csak alapötlet. Kidolgozni akkor érdemes, ha valaki vevő rá.

Miért volna lényeges ez? Automatikusan és viszonylag egyszerűen kinevelhető a jövő politizáló, gondolkodó rétege, akik már nem úgy mennek be a parlamentbe, mint az LMP- vel kapcsolatban mondta Karácsony Gergely:- Mi civilek vagyunk. Nem tudtuk, hogy a politika ennyire kemény.

inreallife 2012.02.02. 12:11:37

@anti76: igazad van. az állam jó gazda. csak nem ebben az országban. kirívóan szarul bánik az állam és az önkormányzatok az általuk üzemeltetett cégekkel. az egész probléma ott kezdődik, hogy az urambátyám rendszer miatt az összes ismerősnek vezető pozíciót kell biztosítani az állami cégekben. mivel ennyi pozíció alapjaiban nincs egy jól működő cégnél, ezért kreálni fals osztály és főosztályvezetőket, de azok alá meg embert is fel kell venni, hogy kiket "irányítaniuk". ezáltal egy jó kis vízfejet növesztenek. a másik a beszerzések. haverok szeretnek szállítani is cuccot, természetesen vastagon túlszámlázva. ezt is meg kell oldani...

vajon mitől lesznek veszteségesek ezek a cégek? a bkvról egy kimutatás remekül megmutatná ezeket a pontokat. meg kell nézni, hogy a napi másfélezer járműre mennyi sofőr és mennyi irodai alkalmazott szükséges. gyanítom egyből kiderülne, hogy többezres elbocsátás is beleférne...

lüke 2012.02.02. 12:11:44

@bariga:
ennélsokkaltbb
Das siebte Kreuz von
de.wikipedia.org/wiki/Anna_Seghers
ajánlom

lüke 2012.02.02. 12:18:43

@Hepci:
Jenö jobb keze azt mondja:
még 2 éves szerzödésük van s az egész eu-i teniszverseny sponzorációból szállt ki a Suez

lüke 2012.02.02. 12:30:43

@ciceró:
déja passé

(anyámnak 9 ,apámnak 2 testvére volt+sógorok,egyik legnagyobb családi szórakozásunk az FM-ben 56-ban kidobott káderlap- cca 25 fö nagyszülökkel, reprezentativ mintavétele
a kornak: egyetemi Madisz titkártól a minisztériumi párttitkár
kézírásaival )

lüke 2012.02.02. 12:33:15

@dr. Bubó:
ez neked teljesen testhez álló feladat lenne

hoplita 2012.02.02. 12:35:33

@manyike:
Szerintem a lojalitás nem bonyolult dolog.

Sorsközösség, semmi több.
És nem szarunk oda, ahonnan eszünk. Ha ezt képes elfogadni a két említett népcsoport, akkor sztornó minden....és a kutya sem foglalkozik velük. Ahogy a svábokkal, a rácokkal, a tótokkal és a többiekkel.
Ezerszer elmondtam már ezt is.:(

bariga 2012.02.02. 12:35:39

@lüke: Én ismerem, talán inkább hoplitának, ubulnak, meg aszékelyeknek kellene ajánlanod.

lüke 2012.02.02. 12:35:57

@lüke: ennél sokkal több bocs

hoplita 2012.02.02. 12:45:51

@ciceró:
Te asszem egy kis tévedésben vagy.
Nem rovom bűnödül, mert valahogy, valamikor így szocializálódtál.
Bár az idő nem nekünk dolgozik, de megfelelő magyar kormánnyal enyhíthetőek a következmények.
Szerinted Székelyföldről mikor tűnik el az utolsó magyar...?
Voltál már ott valaha....elmondanád nekik ezt...?????
Vagy csak a beles lakásodból nyomod a hülye libsi dumát...??????
Megsúgom....például a zoláhok demográfiai mutatói a mienknél is rosszabbak.
Egy MAGYAR kormány kezében van lehetőség arra, hogy háború nélkül foglaljon vissza területeket..
Amiről nem mondunk le, az mindig a miénk marad.
Te ezt látom nem érted.:(

inreallife 2012.02.02. 12:55:06

@hoplita: tessék itt egy újabb remek:

index.hu/bulvar/2012/02/02/megkeseltek_egy_not_es_a_lanyat/

ez pesten van, és bezzeg ez nem csak kozmai magasságokba. reméljük egyik sem hal bele a sérülésikbe, az éppen beilleszkedni vágyóktól...

hoplita 2012.02.02. 12:56:32

@bariga:
"....Tüntessenek a nácik is miattam, ha ezt is lehet Magyarországon..."

Hát, ilyen izé buli ez a demokrácija, ez van köcsögöm, vagy megszokod, vagy megszöksz.
Gondolom te másról álmodtál....kösd fel magad és álmoggy tovább.:)

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2012.02.02. 12:57:43

@hoplita: Az idő a legnagyobb tényező és az hogy ezt politikai eszközökkel nem lehet megfordítani. Csak fegyveresen úton kényszeríthetőek ki a határmódosítások.
Soha nem fog belemenni Románia vagy Szlovákia egy határmódosításba, soha. Ahogy Magyarország sem menne bele, hogy csökkenjen az államterületete.
Erről felesleges álmodozni. Háborút pedig nem tudunk megnyerni Szlovákia, Románia és Ukrajna ellen. Kizárt.
Sem erőforrásaink, sem katonai fejletségünk nem indokolja a háború megindítását, szétverne minket a sokszoros túlerő.

Mérsékelni, elnyújtani a határon túli magyarság létszámcsökkenését lehetséges. De ezzel csak az elkerülhetetlent odázzuk el. Ez is valahol egy siker, ezt nem tagadom.
Székelyföld/Felvidék jövője nem a mostani 40-50 éveseken múlik. Hanem azokon, akik még ovodába járnak. Ők a jövő.
Ezért születnek szlovák nyelvtörvények, ezért nem kapnak egyenlő támogatást a határon túliak.
A cél a beolvasztásuk. És az idő nekik dolgozik.

Az emberek konformisták, nem olyan lázadóak mint te vagy. Ha az ösztönzőket úgy alakítják ki, hogy kényelmetlenebb magyar nyelvet használni, mint szlovákot, a többség 50-100 év távlatában a szlovákot fogja használni.

Szerintem ez a kérdés a második világháború végén legkésőbb eldőlt. Azért mert az emberi természet alkalmazkodó. Beolvad végül a többsége.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.02.02. 13:05:25

@lüke: ha van szerződésük, de nincs pénzük, akkor nem lesz verseny. Tudsz valamit erről?

hoplita 2012.02.02. 13:08:16

@aszekelyek:
"...rám például azért is nem tudnak pikkelni, mert nem járok lökdödődni, dulakodni, ordibálni..."

Persze hogy nem.
Attól te jobban f.osol, meg félted a tyúks.zarost. Csak itt osztod a nemlévőt, te rok.inyugger, f.aszomf.ityiszes hülye.liba.
Ritka haszontalan egy jószág vagy te....de jót lehet röhögni rajtad, te m.ekiforradalmár.:DDDD
Jársz azóta is a mekibe, vagy mióta már nem élsz aktív nemi életet inkább csak ovira r.ecskázol?

lüke 2012.02.02. 13:15:18

@Hepci: bementem a fürdöszobába és megkérdeztem:)
lesz ápr 29-máj 4-ig

hoplita 2012.02.02. 13:19:37

@Könnyen elkaptuk, uram!:
"....Az a tapasztalatom, hogy az ilyen stílusú emberek mint Hoplita, általában 160 centisek, 45 kilósak, és nagyon szeretik ütni a más által már földre vittet.
Egyedül nem megy......"

De azért én mondtam a miklósi parkolót, eljössz, meglátod, hogy úgy van-e......_))))
Kicsit alákalibráltál, nem gondolod.:DDD

hoplita 2012.02.02. 13:22:13

@ciceró:
"....megfeledkeznek arról hogy rómaiak ölték meg Jézust..."

Szerintem ebben is van mit pótolnod.
Asszem te igen műveletlen csávó vagy, csak fosod a szót, de az nem fedi el a súlyos, helyenként ordító tudatlanságot.

concret 2012.02.02. 13:31:20

@hoplita:

Ezt én úgy ismertem: akkor veszítünk el valamit, amikor lemondunk róla (pl 150 év alatt percre sem vettük komolyan a hódoltsági területek elvesztését).

Van egy nagyon jó térkép- és adatgyűjtemény (terkepek.adatbank.transindex.ro/, ha ismered, bocs.

Könyvben vettem meg tizenéve, utóbb fedeztem fel a neten. Olvasgatva vált teljesen tisztává a számomra, hogy Trianon "csak" egy jogi aktus volt, a hazánk kétharmadát a demográfia terén veszítettük el.

Lehet, most utolértek a szomszéd népek minket fogyásban és pesszimizmusban is. Tényleg nincs más út, mint gondoskodnunk a folyamatosságról, ahogyan cca. 3500 éve mindig hordozta egy közösség a magyarok nyelvét és tudatát.

Kár, hogy egyelőre semmi nyoma a trendváltozásnak. Az egyetlen biztató tény, hogy kizárólag a magyar fiatalok vágynak átlag kettőnél több gyerekre a mi térségünkben. "Csak" segíteni kellene a megvalósulást - ahogyan most próbálják, tiszta kudarc.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.02.02. 13:33:32

@hoplita: összetévesztett a Zsülivel. Neki kb. 38-as lába lehet, viszont nem rogyadozik terminátori termet alatt. :D

hoplita 2012.02.02. 13:39:03

@concret:
"..... Az egyetlen biztató tény, hogy kizárólag a magyar fiatalok vágynak átlag kettőnél több gyerekre a mi térségünkben. "Csak" segíteni kellene a megvalósulást - ahogyan most próbálják, tiszta kudarc...."

Akkor erre mondjunk áment....függetlenül a politikai nézeteinktől.
És átok arra a kormányra-hatalomra, amely nem ez ügy érdekében mozdít meg minden követ.
Lett légyen az bármilyen színű, magát bárminek aposztrofáló.

Asszem ebben megegyezhetünk.

Visszatérve a háeszed elejére....1910-re egy nagyon komoly magyar demográfiai offenzíva volt....hasonlítsd csak azt össze a 100 évvel korábbi adatokhoz.
Nekünk állt a zászló.....és mi lett ebből.:(

ubul2000 2012.02.02. 13:39:49

@manyike:

Megnéztem

" 1.37-nél: "magyar színészek 90%-a zsidó"

Nos az első idézetednél célzatosan lehagytad a zsidó szó után következő "származású". Eddig azt hittem te mentes vagy az ilyen ordas csúsztatási kísérletektől. Statisztikám nincs, így a 90% helyességét ellenőrizni nem tudom, nem is akarom.
Ha szűk, nem reprezentatív példából merítünk - pl a heti hetes, akkor Budapestem akár igaz is lehet.

.. 2.06-nál: "zsidó magyar állampolgár, de nem magyar nemzetiségű""

Így van.

Ha visszakérdezhetek, szint mit jelent az, hogy "nácik haza"?
És mi az a "nyillas" (első szónok, hallgasd csak meg mégegyszer.

""többségében csakis rájuk jellemző?" "

Sajnos ez a kifejezés a magyar nyelvben értelmezhetetlen, így nem tudom hogy valójában mit akartál mondani.

ubul2000 2012.02.02. 13:43:09

@ciceró: Jézus arámi volt, nem zsidó

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2012.02.02. 13:45:17

@hoplita:
webcache.googleusercontent.com/search?q=cache:pr-DZSaIIUUJ:www.kereszteny.hu/biblia/showchapter.php%3Freftrans%3D1%26abbook%3DJn%26numch%3D19+pil%C3%A1tus+biblia&cd=4&hl=hu&ct=clnk&gl=hu

Jn 19,1 - Jn 19,16
Az ostorozás a rómaiaknál a keresztre feszítést megelőző büntetés volt, Pilátus azonban ez alkalommal azért ostoroztatta meg Jézust, mert azt remélte, hogy a népnek és a vezetőknek a szíve majd megesik az agyongyötört ember láttára, s megelégszenek ennyivel. A rómaiak elismerték a meghódított népek vallásának törvényeit, s most ezen a címen követeli a fellázított tömeg Jézus halálát. Pilátus erre babonás módon arra gondol, hogy talán valami földön járó félisten áll vele szemben, amilyen esetekről a pogány regék meséltek, s még jobban megrémült. Az újabb kihallgatás csak megerősíti Pilátus meggyőződését és szándékát, hogy elbocsássa az Urat. S ekkor jönnek elő az utolsó ütőkártyával: Ha elbocsátod, nem vagy a császár barátja... Megfenyegetik Pilátust azzal, hogy bevádolják Tiberius csá- szárnál, mint egy lázadónak és a császár ellen felkelést szítónak bűntársát. Pilátus nagyon jól tudta, hogy ez mit jelent. Tiberius, főleg uralkodásának vége felé (Kr. u. 14-37-ig volt császár) a legkegyetlenebbül torolt meg minden legkisebb vétséget is, mely ellene irányult. Pilátus erre engedett.

Szánalmas vagy ahogy mentegeted Pilátust. Ő ítélete el. Egy igazi beszari politikus volt, aki engedett a zsidó főpapok fenyegetésének. Emberi gyarlósága nem menti a döntésétől.

panelburzsuj 2012.02.02. 13:48:24

@anti76:

"Nekem az miért jó, hogy vki tud vonatozni, egy szárnyvonalon a nyírségben két falu között ? Ez miért lenne össztársadalmi érdek ?"

Ha nem vonatozni, akkor buszozni. Ha jól értem.

Jól ismerek egy 10 kiliméteres útszakaszt, amit hat éve újítottak fel (szélesítés, burkolaterősítés) kb 800 millió forintból. (Több lépcsőben, ezért a kb.)

Ez az út nagyjából ezer embert szolgál ki. Már most foltozgatni kell, de vegyük úgy, hogy tíz évre szólt a javítás. Akkor ez durván nyolcszázezer forint fejenként a tíz évre, nyolcvanezer évente.

Ehhez képest közlekedik rajta hétköznaponként 4-5 buszpár, szombatonként kettő, vasárnap egy se. Naponta jönnek-mennek még a postásautó, az önkormányzati kisbuszok (két falué), a kenyeres, a fagyasztós, a gázos. Plusz a saját kocsival ingázók. Munkába is néhányan, de jóval többen bevásárolni.

És van még a terményszállítás: 30 tonnás kamionok. Két téesz (ilyen is van még!), darabonként két-három tucat dolgozóval, meg pár nagygazda cukorrépáját és gabonáját hordják el ezen az úton.

Bizobónyára ki lehetne sakkozni, hogy milyen jármű milyen mértékben terheli, rombolja az utat. Tengelyterhelés, megtett km, ilyesmik.

Szerinted hogyan kéne okosbabban (méltányosabban?) felosztani ezt a fejenként és évenként most a "nagy közösből" kapott nyolcvanezer forintot?

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2012.02.02. 13:51:56

@ubul2000: Amikor eltelt a nyolc nap és körülmetélték, a Jézus nevet adták neki, ahogy az angyal nevezte, mielőtt még a méhben megfogamzott volna.“ (Lk 2,21).

Amikor elteltek a tisztulásnak a Mózes törvényében megszabott napjai, felvitték Jeruzsálembe, hogy bemutassák az Úrnak, hogy az Úr törvényében elő volt írva: az anyaméhet megnyitó minden elsőszülött fiú az Úr szentjének hívatik, s az áldozatot is be akarták mutatni, ahogy az Úr törvénye előírta: egy pár gerlicét vagy két galambfiókát.” (Lk 2,22-24)

---

Lukács evangéliuma elég egyértelmű. Sajnálom. Olvasd a Bibliát.

bariga 2012.02.02. 13:52:50

@hoplita: és csodálkozol, ha "lerohadtnáciznak téged? Olyan bunkó vagy kedvesem, hogy be lehetne veled verni a szöget a falba.
A demokrácia pedig nem azt jelenti hogy mindent lehet, de ezt neked nem is érdemes elmagyarázni, mert a te eszméd szerint lehet büntetlenül gyilkolni. Én valóban nem erről álmodom, jól látod.
Az előbb már kértelek, hogy hagyj élni még egy kicsit, remélem megbocsátod, ha nem kötöm fel magam.

panelburzsuj 2012.02.02. 13:57:11

@panelburzsuj:

Kettő: az ezer lakosból hányan szálltak volna be előre a fejenkénti nyolcszázezerrel a felújításba? (Képesség és akarat felől is nézve ... )

(2006 tavaszára akkora kátyúk alakultak már ki, hogy három helyen is az árkot betemetve kellett ideiglenes elkerülőt barkácsolni.)

hoplita 2012.02.02. 13:57:34

@Hepci:
Azt nem tudom, hogy kivel...de a 13 és fél éves lányom 175 centi és negyvenes lábú.
Akkor én biztos akkora lehetek....de lehet kisebb.:)))

ubul2000 2012.02.02. 14:00:25

@concret: Indokként ez is közrejátszhatott (Mi ebből a tanulság? Nem szabad engedni az észnélküli, korlátlan bevándorlást, mint akkor tettük.), bár szerintem a fő indok a Tanácsköztársaság létrejötte. Nem akartak Eu szívében még egy kommunista hatalmat.

hoplita 2012.02.02. 14:03:21

@ciceró:
Haggyuk mán ezt.
Teneked erről ahogy látom nem sok gőzöd van.
Teológiai vitákba meg nem bocsátkozok....

Nesze....

Kedves figymátlan emberalatti kis bibsi férgek.
www.youtube.com/watch?v=TmxEzasyNTA

hoplita 2012.02.02. 14:06:54

@bariga:
Szopjál hanyatt....úgy jó lesz...?
Mehecc pihenni anyádba..:(

hoplita 2012.02.02. 14:08:47

@bariga:
Mellesleg szarok rád, meg a fajtádra is.
Ha nem tetszik, útlevél sem kell, mehettek a faszba.:(

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.02.02. 14:11:21

@panelburzsuj: milyen szép is lenne, ahogy a nagyeszű eszdéeszes egészségügyi - muhaha - közgazdász (most nem jut eszembe a neve annak a türhőnek) elképzelte: mindenki költözzön be a nagyfaluba és még 4-5 nagyobbacska faluba, a vidéket meg le lehet planírozni.
Erőst dzsobber polgártársak meg nyilván arra gondoltak, megvolt a background terv, mint az OPNI-nál: némi spéttel lehet majd árnyas kibucokat létesíteni.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.02.02. 14:12:24

@hoplita: Bariga nő, ne beszélj már így vele.

panelburzsuj 2012.02.02. 14:12:45

@panelburzsuj:

Ubul vígan összezagyvál etnikumot, nyelvet, vallást. Például az arámi nyelvet (ami a Jézus korabeli Palesztínában a köznép köznyelve volt (a kereskedők görögje mellett ...), a zsinagóga, a törvények, a zsidó vallás nyelvével, a héberrel.

De hát így kerek a világ - meg a blogközönség. Apránként szépen fölrajzolódik, hogy a bősz ideológiai kardozás mögött mennyi ismeret, tudás, tapasztalat lapul.

ubul2000 2012.02.02. 14:23:29

@panelburzsuj: Javaslom, tanulmányozd.

"http://hunhir.info/index.php?pid=ony&id=000339"

És lehetőleg ne süllyedj @jjulie szintjére

panelburzsuj 2012.02.02. 14:28:01

@Hepci:

Tipikusan az a témakör, amit a pesti aszfaltról, méginkább budahegyvidékről lehet legtisztábban látni.

Jobbról is - balról is. Meg ahány "elvi irány" még van.

Közelről látva valahogy maszatosabb a kép.

mókáné 2012.02.02. 14:29:20

@panelburzsuj: @ubul2000: @ciceró:

A Pilátus dillemmához egy vers és csak annyi: Ha most érkezne Jézus közénk, még hajlékot sem kapna. Ki fogadná be a "rögeszméivel" és álmaival?

A pörnek vége. Elvégeztetett...
Véres a kereszt tövében a fű.
A helytartóban forr a néma düh
S egy gondolat tépi a másikat.

"Rongy csőcselék, én unlak titeket,
Unom a vágyatok, a hitetek,
A papjaitok ragyogó ruháját,
A mellükverő messiásokat,
A nap hevét ez átkos ég alatt,
A zagyva szókat, buja színeket,
És magamat és uramat, a császárt,
Ki bíróvá tett ilyen nép felett.

"Feszítsd meg!" üvöltötték a fülembe.
Amíg unottan odalöktem nékik.

Szegény bolond! Pedig csak álmodott,
Csak álmodott egy létráról az égig.
Csak álmodott, de ezeknél tán szebben.
Már szürkül fenn a Koponyák hegye -
Vajjon álmodik-e még a kereszten?

Reményik Sándor: Pilátus

panelburzsuj 2012.02.02. 14:32:08

@ubul2000:

Milyen csúnyaságot mondtam?

Hogy a "bizonyítási kényszer" terhe alatt bizony-bizony mondom néked - sok butaságot össze tudsz hordani?

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.02.02. 14:35:56

No, az Indexnél úgy tűnik, végleg elmentek otthonról, agyilag, legalábbis egy Janecskó Kata nevű hölgyeménynél és az olvasószerkesztőjénél.
Az a legújabb probléma a köztársasági áLamelnökünkkel, hogy egy előadásában szinte szó szerint (sic!) felhasználta a saját (nagyrészt lopott) doktoriját.
ÜBERELHETETLEN SKANDALLUM

index.hu/belfold/2012/02/02/schmitt_ujrahasznositgatta_a_doktorijat/

panelburzsuj 2012.02.02. 14:39:26

@panelburzsuj:

"Itt", a buckalakók körében például aza öregotthon-építés és üzemeltetés az egyikkk leglátványosabb "vidékmegtartási" tevékenység.

ssi 2012.02.02. 14:52:53

@hoplita: ha időd engedi, kérlek, legyen kedved egy kicsit "beszélgetni" velem. jó? előre is köszi. szeretnék többet tudni és jobban érteni a hazámban élőket. csak ennyi

a lojalitást elméletileg értem. a gyakorlatban nem, amire utalsz.
- a sakkozó Polgár apuka mondta: kb. bármelyik kisgyerekből híres sakkozót tudna nevelni. gyakran eszembe jut pl. a cigány gyerekek kapcsán, akiket a szülei életmódja, a szegénység mellet még külső megjelenése is hátrányosan érint
- ha van egy átlagos külsejű ember, aki zsidó, akinek hétköznapi foglalkozása van, és a kollégáihoz hasonlóan jól teljesít, mi a gond vele? vallást kellene váltania?
- a mai 40év alatti szocikkal is az a baj, hogy ahhoz a párthoz/értékekhez csatlakoztak és nem a múlttal akarnak foglalkozni?

@ubul2000:
olvastam a 2 színházi pályázatot s csak ez alapján alapból nem értek egyet Tarlós döntésével. pl. olvasni egyéb területek pályázatairól is, és arról is, hogy gyakran minimális formai követelmények miatt nem fogadják be - és jogosan.

nem tudom, hogy Dörner milyen színházat fog csinálni, s nem tudom, hogy kik és mennyien fognak ülni a nézőtéren. majd meglátjuk.

lehet, hogy felületes voltam, hogy nem "zsidó", hanem "zsidó származású" hangzott el. mi különbség? zsidó családba született, vagy később, önállóan vette fel a vallást? ha megvan, hogy ki a közös ellenség, a sok szimpatizánst érdekli, hogy pontosan miért is? én most éppen erről az oldalról szeretnék többet megtudni. jelenleg csak félelmetes, de ha többet tudnék, talán más is eszembe jutna. s nem egyoldalúság, meg csúsztatás miatt. a közélet figyelésében most éppen itt tartok. csak ennyi.

panelburzsuj 2012.02.02. 15:11:29

@Hepci:

www.sonline.hu/somogy/kozelet/nem-tudtak-megegyezni-kisajatitjak-az-ingatlant-197014

"Pécsett nemrég írták alá a Balatonendréd–Lulla út támogatási szerződését. A Dél-dunántúli Operatív Program kiemelt projektjeként szereplő összekötő út 3,5 milliárd forintból épülhet meg 9650 méter hosszúságban. Elkészülése lehetővé teszi, hogy 2011-től a tabi kistérségből is gyorsabban elérhetik a Balatont, és bekapcsolódhatnak az M7-es autópálya vérkeringésébe. Attól kezdve Tabot mindössze 13 kilométer választja el az autópályától, ami a befektetők számára is vonzóbbá teheti a kisvárost és környékét."

Tabról eddig nyugat felé talán 20, kelet felé akár még 25 kilométert is meg kellett tenni ahhoz, hogy az utasok "bekapcsolódhassannak az M7-es autópálya vérkeringésébe".

Ki lehet számolgatni, mennyi benzin jön ki a három és fél milliárdból ... Amellett a kapolyi és bábonyi út se lesz felszámolva, azt is fönn kell tartani, időnként felújítgatni. Plusz föl kell újítania a Lullán át vezető utat (kb. 3 km), amelyet a most épülő (a falut elkerülő) út szállításai teljesen tönkrevágtak. (Múlt héten mentem rajta ...)

Gyurcsány-Bajnai elkezdte - Orbán learatja ...

Szép dolog a kontinuitás egy ilyen megosztott országban.

nyünyüge 2012.02.02. 15:12:17

@Hepci:
Skandalumnak nem skandalum, de attól még nevetséges.
Hogy egy 20 éve készült dolgozatom szó szerinti idézeteiből készüljenek a beszédeim.
Egyébként valószinűleg a dolgozatot sem ő irta, meg a beszédeit sem, a beszédeihez meg alapanyagnak adta oda a doktoriját.

ubul2000 2012.02.02. 15:16:00

@panelburzsuj: Cargo ügyben is elhallgattál, csak vádaskodsz, de tedd csak nyugodtan.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.02.02. 15:20:41

@nyünyüge: én is így sejtem, a doktoriját maximum elolvasta.
De akkor is, micsoda marhaság, hogy ezzel (is) baxtatják. Nehogy már ne legyen valakinek joga felolvasásokat tartani a saját - tökmindegy, milyen - doktorijából, ha ekkora az igényessége.
Az Index cikkéből kifejezetten az jön le az elmeroggyantaknak (= az olvasók 90%-a), hogy ez valami újabb rettenetes etikai vétség lehet.

ubul2000 2012.02.02. 15:23:49

@manyike:
"mi különbség? zsidó családba született, vagy később, önállóan vette fel a vallást? "
Attól mert valaki zsidó családban születik nem lesz automatikusan izraelita vallású. Vannak ateista zsidók is.
Hogy egy nem zsidó származású ember, hogyan veheti fel az izraelita vallást, mi a módja a "betérésnek", arról sajnos nem tudok neked felvilágosítást adni.

ubul2000 2012.02.02. 15:25:07

@manyike: a "nácik haza" kérdésemre elfelejtettél válaszolni.

panelburzsuj 2012.02.02. 15:27:23

@ubul2000:

Ember - minek vitatkozzak azzal, aki eddig a pillanatig számok nélkül köti az ebet a karóhoz, hogy igenis, talán nyereséges is lehetett volna a konglomerátum?

Nem tökmindegy, hogy a személyszállítás támogatását honnan kaparja össze az állam? Saját nyereséges vállalatrészből (ha tud ilyet csinálni), vagy közadóból?

Te semmit sem értettél meg a bból, hogy miért dűlt össze a szocializmus. És veled kínlódjak?

ubul2000 2012.02.02. 15:28:13

@Hepci: érdekesnek tartom, hogy az egyetemi prof - az index szerint - nem taníthat a saját maga által írt tankönyvként szolgáló műből.

Tényleg hülyék ezek.

ubul2000 2012.02.02. 15:30:58

@panelburzsuj:
"Saját nyereséges vállalatrészből (ha tud ilyet csinálni), vagy közadóból?"

De ez mindegy. Ám ha a nyereséges részt kiprivatizálják az állami tulajdonból, akkor már nem mindegy.

Persze te ezt nem (akarod) megérteni.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.02.02. 15:31:29

@ubul2000: Schmitt azért elég messze van 1 professzortól... bár nagyjából áll az analógia...

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.02.02. 15:36:10

@panelburzsuj: nézd, a nemszocializmus meg úgy működött/működik itt, hogy mindenből kimazsolázták a használható/eladható/profitábilis részeket, a maradék és a finanszírozása meg maradt a köznek. Ha egy bankot szétloptak, azt az állam kistafírozta. Ha a Malév éppen bedőlne, gyorsan kap 10-20 milliárdot. Ha a BKV... Ha az autópálya...
Szóval ne csodálkozz, ha az eme gyakorlatot hevesen (s joggal) ostorozó polgártársaknak tábora képződik...

nyünyüge 2012.02.02. 15:42:06

@Hepci:
az index csak meglovagolja a témát - ahogyan azt egy igazi bulvárújságtól "elvárható" .

1.szóló · http://ide-oda.blog.hu 2012.02.02. 15:53:53

"Az lesz a sorsuk, mint a Fidesznek az első ciklusban"

De mi lesz, ha:
- az lesz a sorsuk, mint a Fidesznek a MÁSODIK ciklus UTÁN?
Szvsz ezzel több a hasonlóság:
Akkor az MDF után csalódtunk az MSZP-ben IS, így jöhetett a "sötét ló" Fidesz...
MOST: az MSZP után csalódunk a Fideszben IS, így megint jöhetne egy sötét L(mp)ó...

mókáné 2012.02.02. 16:06:34

@1.szóló:

"az MDF után csalódtunk az MSZP-ben IS, így jöhetett a "sötét ló" Fidesz...
MOST: az MSZP után csalódunk a Fideszben IS, így megint jöhetne egy sötét L(mp)ó... "

Nem tudsz egy optimistább forgatókönyvet?

Az LMP pontosan a tisztasága miatt van ekkora slamasztikában.. túl idealistán vágtak bele, túl naívan. (Az, hogy látszólag nincs koncepció, az más lapra tartozik.)

anti76 2012.02.02. 16:08:08

@panelburzsuj: ez is azt támasztja alá, amit én mondok.
Gyér forgalomnál a közút előnyösebb mint a vasút.

Az általad említett forgalom mekkora szerelvényeket indokolna ?
Egy mozdony meg két személykocsi ? Ja és persze össze kéne gyűjteni az ingázókat, hogy valamennyire tele legyen a szerelvény. Arról nem beszélve, hogy a sinpálya mellett kell vasutállomás, sorompó, stb. ,ami tovább növeli a költséget, pláne ha áruszállítást is bonyolítunk, akkor nem elég egy "mezei" vasutállomás, akkor kell váltó, rendező stb.

Félreértés ne essék, nem a vasút ellen vagyok, csak megfelelő volumenben kell alkalmazni. Egy Jumbo-val is lehet Budapest felett sétarepülni, csak akkor a Jumbo üzemköltségét fizesse a 15 turista.

A 800millió, 10millióval osztva nálam nyolcvan forintra jött ki, ezt azért kibirom :)

panelburzsuj 2012.02.02. 16:08:09

@Hepci:

Erre mondtam, hogy "politikusbűnözés"-tematika.

És elég kézenfekvő, hogy ez egyrészt hálás műsor (a közönség felé), és kockázatos műsor (a haszonélvezők felől).

Szóval én igen lelkesen nézném, amint a Jobbik és az LMP abban versengene, hogy ki tud több "elmúthúszév"-keresztapát rács mögé juttatni - és pláne minél több kilopott vagyont/pénzt is visszamenteni a közös fazékba.

dr. Bubó 2012.02.02. 16:11:27

@panelburzsuj:

ebben a rencerben mi sohasem nyerhetünk

itt a lényeg a sör... stb

www.youtube.com/watch?v=owGxm7Ai0ZY

hoplita 2012.02.02. 16:12:10

@Hepci:
Ezt még akár akceptálnám is, ha nem tudnám, hogy a nőneműek nem veszélytelenebbek, mint a hímek.
Egyébként valahonnan rémlett...de a nácizástól megfordul bennem a borjú.

lüke 2012.02.02. 16:16:39

@panelburzsuj:
ki ide- politika- belépsz hagyj fel minden reménnyel!
persze jobb lenne hallgatni, hogy 500 ezer € magánkölcsönt kapott a Schmittling,mint a német elnök
nem ilyen piti dolgot, hogy felolvasott-tud olvasni egyáltalán?-
piti az újságírás is ,hiába bulvár

panelburzsuj 2012.02.02. 16:17:42

@anti76:

A nyolcszáz milliót én 1 (azaz) egy ezerrel osztottam, mert ennyien laknak az említett út mentén.

10 millióval az ország összes közút-költségét osztanám.

De én is kibírom ... :)

Azt meg botor dolog lenne vitatnom - (nem is tettem ilyet!), hogy szerény forgalom mellett a vasútüzem olcsóbb lenne a közútinál.

Az én állításom az, hogy mindkettő rohadt drága, és/mert egyiknél sem használat-arányos a fizetés.

hoplita 2012.02.02. 16:18:02

@manyike:
A lojalitás mint említettem a sorsközösség vállalását jelenti...és nincs kibúvó.
Nincs olyan, hogy kinn is vagyok, benn is vagyok...a zsidókkal ez a baj.
Ha jó buli, akkor magyar, ha nem, akkor zsidó...ahogy a cigány is váltogatja az identitását, mikor mi a jó bót.

Polgár apuka neveljen zsenit a 60 ikújú putris retkekből...na, arra befizetek.:)

Nem valláskérdés a zsidó kérdés...különösen úgy, hogy kábé 10 ezer Mózes-hitű ha van az országban.

hoplita 2012.02.02. 16:20:00

@ubul2000:
Egy szóban...igen bajosan. És attól nem is lesz zsidó, ha sikerül is.:)

hoplita 2012.02.02. 16:22:24

@panelburzsuj:
"...Szóval én igen lelkesen nézném, amint a Jobbik és az LMP abban versengene, hogy ki tud több "elmúthúszév"-keresztapát rács mögé juttatni - és pláne minél több kilopott vagyont/pénzt is visszamenteni a közös fazékba.,,,"

Akkor rakjál ez ügyben egy ikszet, ne csak fintorogj.

anti76 2012.02.02. 16:26:17

@Könnyen elkaptuk, uram!: "A zsidógyűlölet a kereszténység európai térnyerésével kezdődik. Oka: keresztre feszítették Jézust!
Ennyire hülye vagy Te is? A rómaiak feszítették keresztre, utáld az olaszt!"

Háát ennek azért olvass utána.
Jézust nem a rómaiak fogták perbe, ők csak végrehajtók voltak.
A zsidó papok féltették a szidó nép felett a befolyásukat, és felnyomták a helytartónál, mondván, hogy Róma ellen izgat.
Pilátus kihallgatta, egy szerencsétlen és veszélytelen álmodozónak találta Jézust, és mivel husvét jött választhattak a zsidók kit öljenek meg Barabást -egy köztörvényes bünözőt, vagy Jézust. A zsidók meg inkább Jézust akarták holtan látni.
Szomorú hogy ezt nem tudod...

panelburzsuj 2012.02.02. 16:29:45

@hoplita:

"Jobbik és az LMP"

Rám bízod, melyikre rakok ikszet? :)

panelburzsuj 2012.02.02. 16:33:21

@hoplita:

Amúgy meg várom a trófealistát.

Gyurcsány-Schiffer.

Csipak-kerületi jobbos képviselő.

Ízelítőnek nem rossz - de kicsit rövidke.

ulrike (törölt) 2012.02.02. 16:34:35

@ciceró: Felesleges és nem is fair utólag mai morálisnak álcázott, vagy bármily más lepelbe csomagolt megfontolásokat rávetíteni a régmúltra. Pontius Pilatusnak az volt a feladata, hogy a Pax Romanat egy bonyolult régióban fenntartsa. Valaki talán mondta neki aznap, Pilatus, ez nem egy közönséges eset, Isten fiát ítéled el, feledd most Rómát?

hoplita 2012.02.02. 16:40:13

@panelburzsuj:
Ha azt mondanám, hogy ne szúrd tökön magad, te juszt is megtennéd.
Rád bízom, bazmeg.:))))

Szerinted ha mi lennénk kormányon gyurcsiék csinálnák itt a sót...?
Vagy mán a sitten lenne az egész bagázs..?
A kérdés szónoki...csak megsúgom.:))

panelburzsuj 2012.02.02. 16:41:04

@lüke:

Ide senki nem kényszerít - magamra is vetek.

Az már kellemetlenebb, hogy lassan bárhová is húzódnék, a (párt)politika utánam mászik.

Aligha véletlen, hogy milliók "menekülnek" a pinázós-celebes bulvárba. Ott (talán/most/még) viszonylag zavartalanul el lehet bújni a mindenoldalon menetelve daloló zúttörők elől.

panelburzsuj 2012.02.02. 16:46:47

@hoplita:

A csizmáskandúrok országából egy menet bőven elég volt nekem.

Nekem tökmindegy, milyen zászló alatt országolnak. Mint ahogy nagyrészt nekik is az.

panelburzsuj 2012.02.02. 16:57:15

@dr. Bubó:

Mármint osztályon, etnikumon vagy személyes lojalitáson alapuló pártállamban nem nyerhetünk? Te meg én, meg még páran?

Az a szerencse, hogy ilyen illúzióim nem is voltak. Olyan van még, hogy másféle állam is létezhet - talán ezen a tájékon is ...

hoplita 2012.02.02. 16:57:40

@panelburzsuj:
Nem akarsz te elmenni pszichiáternek...?
Tőled szakmányban hordanák az öngyilkos pácienseket.:)

"...
Aligha véletlen, hogy milliók "menekülnek" a pinázós-celebes bulvárba. Ott (talán/most/még) viszonylag zavartalanul el lehet bújni a mindenoldalon menetelve daloló zúttörők elől...."

Egy jó tanács.
Ma mán ne igyál többet, egyre nagyobb baromságokat beszélsz.

panelburzsuj 2012.02.02. 17:01:25

@hoplita:

Csinálj itt helyben, a blogon egy közvéleménykutást: melyik visszataszítóbb, elkeserítőbb, reménytelenebb?

Hoplita - vagy Panelburzsuj?

bigapples 2012.02.02. 17:03:44

@panelburzsuj: Ez tipikusan az a téma, ahol minden érintett a saját érdekei szerint támogatja vagy ellenzi a beruházást. Az érintett kistelepülések régóta szeretnék, mert a relatív elzártságuk enyhítésétől a helyi ipar, a helyi gazdaság fellendülését várják. A környezetvédők ellenezik, mert védett területeket érintett, ha jól emlékszem itt volt Illés államtitkár útépítést leállító akciója. A jómódú pestiek, akik balatonközeli falusi nyugalmat vásároltak maguknak, szintén fanyalognak, hogy megnövekszik a forgalom és oda a nyugalmuk.

Ha azt nézem, 3 milliárdból kb 1km autópályát hoztak ki Gyurcsány-Bajnaiék, ahhoz képest 10 km közút domb átvágással nem a lopás netovábbja. Ha azt nézem, hogy mi a viharért kell dombot átvágni, erdőbe belevezetni a nyomvonalat, akkor értem az ellenzést.

Nem tudom mennyit jelent az érintett tabi térségben a helyi gazdaságnak a közvetlenebb kapcsolat a tóhoz és az autópályához. Gyanítom kevesebbet, mint amennyit várnak. Mindamellett nehéz egyszerűen lopás céljából megépített útnak tekinteni a beruházást.

hoplita 2012.02.02. 17:11:57

@panelburzsuj:
Hűha...reprezentatív lesz.
Főleg ha te nyersz...:)))

Bazmeg, tőled még a savanyúság is megecetesedik, ritka lelombozó egy figura vagy.

hoplita 2012.02.02. 17:15:22

@hoplita:
A tefajtádra mondják felénk, hogy ennek a szar is ízetlen.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.02.02. 17:23:43

@panelburzsuj: ökörpörkölt a no. 1, hiába erőlködtök.

panelburzsuj 2012.02.02. 17:24:36

@bigapples:

"Nem tudom mennyit jelent az érintett tabi térségben a helyi gazdaságnak a közvetlenebb kapcsolat a tóhoz és az autópályához."

Nézd meg a térképen: Tabról eddig is ki lehetett jutni mind a "a tóhoz", mind az autópályához. (Mega a korábbi hetes főúthoz.) A mostani rövidítés tényleg csak pár kilométert, azaz PÁR PERCET jelent. Mi az a tevékenység, aminek ez a pár perc állta útját eddig Tabon?

Ami meg a megnyitott falvakat jelenti: Sérsekszőlős gyakorlatilag eddig is Tab "alvófaluja" volt (2km), Lulla 300 lakos, Torvaj meg továbbra is zsákfalu marad.

Kapoly és Bábonymegyer két olyan község, ami eddig a Tabot "a világgal" összekötő két út mentén fekszik. Nyugatra -keletre. Még vasútjuk is volt. (Tavalyig?)

Próbáld meg kideríteni, hogy mekkora, milyen típusú vállalkozásokat "generált" eddig ebben a két faluban ez a Lullához/Torvajhoz képest egy évszázadon át nagyságrendileg kedvezőbb mikrotérségi helyzet?

Vagy mi a helyzet a Szántód-Kaposvár, Siófok-Szekszárd út mentén? Meddig ér el "a tó", meg az M7-es fejlesztőhatása?

panelburzsuj 2012.02.02. 17:28:23

@hoplita:

Hát bizony meglehet, hogy annak tűnne.

De sose próbáltam.

Mesélj, neked ízlik?

panelburzsuj 2012.02.02. 17:33:39

@Hepci:

Sorrendet mondtam, nem világbajnokot.

Említettem már, hogy a jópofaság addig szórakoztató, amíg ugyanazzal a paklival játsszák? És hogy ugyan a cinkelt lapok vigyorgó előhuzigálása is kivált bizonyos örömöket bizonyos elmékben - ezek az elmék már nem ugyanazok, mint akik a fair play meccsre fizettek be?

hoplita 2012.02.02. 17:36:04

@Hepci:
Régen járt mán erre...vagy inkább ne emlegessük?:DDD

jjulie 2012.02.02. 17:39:35

@hoplita:

rád meg: lúzer de legalább büszke rá

télen meg azt hogy kömüves a nyüves?

panelburzsuj 2012.02.02. 17:44:58

@hoplita:

Kilopták alólam a nyerget???

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.02.02. 17:50:15

@panelburzsuj: néző-néző, darab-darab, tanulj az Indextől vagy lájkolj bárhol bármit habosra.
Nem agytérfogatot gyűjtenek, hanem kattintást, savankás bolygónyiakat csak veszélyességi pótlékkal fogadnak... :)

hoplita 2012.02.02. 17:55:35

@jjulie:
Inkább beszéljünk a kurvákról...
Hogy van anyád?

tölgyes 2012.02.02. 17:58:56

@nyünyüge: Ebben az esetben Ön az elmúlt 20 évben vagy nem olvas újságot, vagy nem értette meg azt amnit olvas. Amikor a vallás iskolából való kiszorításának szükségességéről beszélnek, akkor az ateizmus korábban megszerzett pozícióinak védelme mellett érvelnek... Ebben odáig mentek, hogy államközi megállapodásokat rúgtak fel, alkotmányt sértettek.

panelburzsuj 2012.02.02. 17:59:12

@Hepci:

Olló-olló.

Tízezerért még savanyú bolygógyak is meggoldolnák, amikor hegyben áll a kínai, mexikói - tizedannyiért ...

Olvasd el a legutóbbi boros szövegeket. Volt egy az alkoholistán, megy láttam egyet, talán Alkonyi L.

Közös mottó: Valahol elbaltáztuk... Terméket gyártottunk kultúra helyett, gépre költöttünk melósképzés helyett ...

Érdekes váltás.

tölgyes 2012.02.02. 18:02:15

@6.Lenin: A hajdan volt SZDSZ egykori elnöke... Ott kérem már minden múlt, csak az LMP mint utódpárt a jelen.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.02.02. 18:03:03

@panelburzsuj: most volt nálam 1 borász, aszonta, a marketing minden. Meg azt is, Alkonyi azért dicsér rendszeresen X borászt, mer' nála nyaral családostúl nyaranta, full szörvíz, ingyé'.
Látod, így múlik el a világ ditsősége. Alkonyi valami etalon volt számomra, legalább a Szepsyvel való zavaros hátterű összetűzéséig.

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2012.02.02. 18:04:41

@ulrike: Én csak az ellen a történelemhamisítás ellen emeltem szót hogy Jézust a zsidók ítélték el. Joghatósága Pilatusnak volt, nem a leigázott zsidóknak, akik megtűrték a vallását. A főpapok kérni kérhettek, de nem hozhattak semmiféle kötelező ítéletet.
Pilatus magatartása azért nevetséges, mert tipikusan politikus módjára akarta mentegetni magát. Talánokkal és lehetekkel akartak megoldani a problémát.

panelburzsuj 2012.02.02. 18:13:26

@Hepci:

Azért csak művelődj, ha már így kipelekázlak kész linkekkel.

jjulie 2012.02.02. 18:17:29

@Hepci:

már csak te basznád meg a vasorrút, ha azt mondaná hogy attól majd megszépül

régebben még a @hoplita: is megtette, és azóta is egyfolytában átkozódik..........

panelburzsuj 2012.02.02. 18:17:36

@Hepci:

Jó kis mondat az itt is föl-fölbukkanó "erőforrás-vitához":

"A természeti adottságból csak elvenni tudunk, a kultúrához hozzáadni is."

néző-néző, darab-darab

hektár-hektár, tonna-tonna, köbméter-köbméter

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.02.02. 18:22:57

@panelburzsuj: link vagyok én link nélkül is (vö. lézengő, nem érez felelősséget a jövőért, stb. - originális dombóvári meglátások).

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.02.02. 18:24:43

@jjulie: veled már megint valami baj történt.
Tán a vasorrú feldugta a szaglószervét a sheggedbe?

dbeata 2012.02.02. 18:27:30

@jjulie: Te ezt meddig tűröd? És a többiek? A magam részéről már több napja bojkottálom de úgy látom, senkit nem zavar nagyon.

jjulie 2012.02.02. 18:27:46

@Hepci:

veszel teniszleckét? van eladó.....

jjulie 2012.02.02. 18:31:04

@dr.dbeata:

én általában belerúgok egyet kettőt, szereti a szerencsétlen falurossza....

panelburzsuj 2012.02.02. 18:31:20

@Hepci:

Aki kitartóan játsssza a hülyét, az ne sértődjön meg, ha előbb-utőbb elhiszik neki ...

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.02.02. 18:34:58

@jjulie: szerintem először ki kellene próbálni, melyikünk teniszezik jobban. Utána a vesztes 10000Ft/10 perc tarifával vesz pár órát a győztestől...

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.02.02. 18:36:58

@panelburzsuj: úgy emlékszem, neked bőven elég a hülyeség megállapításához, ha valaki fityeszistának tűnik.
Bőven terem-e a határban a kettős mérce (Pyrus dualis L.) felétek?

jjulie 2012.02.02. 18:47:02

@Hepci:

tévedsz, nagylábú, a mourinho is kilóméterekkel gyengébb focista mint akiknek leckét ad, a megboldogult széchy tamás sem volt egy darnyi vagy hargitay, vagy al annacone sem volt egy sampras

vehetsz leckét tőlem, van eladó.........az sem akadály ha jobban játszom......

mondjál nagyot nagylábú

anti76 2012.02.02. 18:49:14

@panelburzsuj: igen igazad van, benéztem a kottát.
Valóban, a 10 millió emberre az országos úthálózatot kell vetíteni.

A közlekedés tényleg drága, de azért van lényeges különbség a kettő között. A vasút azért drága mert lopnak, meg ráadásul valamiféle státuszszimbólumként mindenfelé járatják üresen is akár a szerelvényeket közpénzből.

A közúti közlekedés meg azért, mert maga az útépítés duplaáron megy kishazánkban, meg a kocsikra kivetett pofátlan X-edik lenyúzott bőr-szerű adókkal is szépen elvagyunk eresztve (lásd baleseti adó - a pofám leszakad) meg persze a Volán társaságokat is finanszírozzák közpénzből, de itt legalább én is használhatom az utat, nem úgy mint a sineket.

Az arányosságról meg annyit, hogy nagyjából azok fizetik az útépítéseket akiknek autójuk is van, mivel minimálbér környéki jövedelmekből nem telik autóra, meg adót se fizettek -legalábbis eddig. Aki így vagy úgy keres 130-150 ezer Ft.-ot, annak általában (mondom: ÁLTALÁBAN) van kocsija. Mégha feketén is keres ennyit akkor is többet adózik mint a minimálbéres, aki csak ÁFA-t fizet kábé, ő meg még a benzin szintúgy pofátlan adótartalmát is.

A genyóság ott van, hogy ugyanez a réteg fizeti a vasútat is, amihez aztán egy autósnak direkte semmi köze, max azt lehet felhozni, hogy a vasuti infrastruktúra nemzetgazdasági érdek, de árúszállítás ill. logisztika miatt. Ez azonban mindenki fontos ügye. Oké, alacsony a jövedelme, nem lehet reális elvárás, hogy nominálisan ugyanannyit adózzon, még akár adómentes is lehet ha muszály, de miért kell ezt még tetézni a személyszállítás erőltetésével ?
Nekem ez a fő bajom a MÁV-szubvencióval.

panelburzsuj 2012.02.02. 18:51:13

@Hepci:

Jól látod: ha valaki ezt a mostani, "létező jobboldalt" lelkesen támogatja, az bőven elég ok nekem arra, hogy a szellemi (de főleg morális) állapotát ne tegyem túl magasra.

Ha emellet nem veszi észre, hogy a pillanatnyi politikai paletta többi szegmensével se szimpatizálok, és választóként maximum olyanformán tudok rájuk nézni, hogy melyiktől nem fordul ki elsőre a gyomrom, sőt ehelyett kettős mércét sivalkodik - akkor mi a manót kezdjek veled?

Láttal pl. valaha is olyat, hogy Szója vagy Graycivil nevű blogtársunkat babusgattam volna?

hoplita 2012.02.02. 19:05:54

@dr.dbeata:
Tudod cicamica, én mondtam neki, hogy ne fárasszuk itt a blogközösséget, játsszuk le fésztufész, de valahogy nem akar kötélnek állni...rajtam pedig nem múlik.
Neked meg ződ a hasad ahhoz, hogy ebbe beleszólj....
Inkább tanulmányozd, hogy hol húzódik az arab-szír-perzsa etnikai határ...azzal még asszem adós vagy, kis tudósmacskám.:)

hoplita 2012.02.02. 19:08:52

@jjulie:
Anyádba rúgsz te bele, köcsög..:)

@panelburzsuj:
Te nem babusgatsz senkit...valahol ezt respektálom is, ha nem is mutatom ki túl gyakran.:D

szoja122 2012.02.02. 19:15:19

@panelburzsuj: "Láttal pl. valaha is olyat, hogy Szója vagy Graycivil nevű blogtársunkat babusgattam volna?"

Ki az a Szója? Én szoja122 vagyok... :)))))

Komolyabban. Nem hiszem hogy kettős mércét alkalmaznék, nem vagyok sem az MSZP-nek, sem a DK-nak a híve.

Az LMP-vel egy picit (!) szimpatizáltam, de a globalizáció ellenességük miatt nagy az ellenérzésem irányukban is.

Az igaz, hogy a Fidesszel nagyságrendekkel többet foglalkozok, de tudomásom szerint ma Magyarországon tőlük függ minden, a többi pártnak ebbe semmilyen beleszólásuk sincs.

Ráadásul szinte mindent -legfontosabb pillanatnyilag a gazdaság- rosszul, vagy nagyon rosszul, vagy katasztrofálisan csinál.

Szerintem aki úgy értelmezi hogy az egyenlő mérce az, hogy egyformán élesen kell bírálni a Fideszt és az ellenzéket, az nem a földön, hanem egy elefántcsont toronyban él.

Egy, vagy még jobb kettő új párt kellene minimum, ahhoz hogy a jövőben jobban menjenek a dolgok.

Kell egy liberális konzervatív párt (én arra szavaznék), olyan mint pl. Amerikában a republikánus párt és kell egy szociáldemokrata párt (amerikai megfelelője a demokrata párt). A közös bennük a liberalizmus elismerése.
A liberalizmus NEM egyenlő az SZDSZ politikájával. Kezdetben talán azok voltak, amennyire a magyar viszonyok között ez lehetséges, de 2004-től már egyre távolodtak ettől.

Másrészt írásaimból kiderül az is hogy Bajnaival szimpatizálok.

Őt csak akkor tartom, tartanám jónak, ha az előbbi pártok nem alakulnak meg, és Bajnai új pártot alapít, amely független az MSZP-től és a DK-tól.
Mindkét pártot nagyon populistának tartom, másrészt rendkívüli módon kompromittálták magukat 2002- és 2010 között.

dr. Bubó 2012.02.02. 19:35:49

@panelburzsuj: ezt nem én mondtam... ez idézet volt El Banditól... klasszikus

apropó "lehet más az elempé"? LMLMP ?

szoja122 2012.02.02. 19:39:16

@Hepci: "én is így sejtem, a doktoriját maximum elolvasta.
Az Index cikkéből kifejezetten az jön le az elmeroggyantaknak (= az olvasók 90%-a), hogy ez valami újabb rettenetes etikai vétség lehet. "

Szerintem pedig nem olvasta el, mert akkor sokkal több lenne a helyesírási hiba :)))

Komolyabban:

Másrészt abban nagyon nincs igazad, hogy bagatellizálod a dolgot. Addig „rendben van” hogy a Magyarországon több tudományos fokozat, kis doktori nem az, de ez arra is vonatkozik többé-kevésbé csalással jön létre.
Arra is tudnék több konkrét példát is mondani, hogy élsportolók tanulás nélkül egyetemi diplomát kaptak. Tőlük NEM sajnálom, rendkívül nagy hasznot, reklámot csináltak az országnak. Lehet, hogy Schmitt Pál is így kapta, nem tudom, de ha igen, megérdemelte.

Az azonban felháborító, és Magyarországra szégyen, hogy a köztársaság elnöke, az ország első embere csalt. Milyen „reklám” ez nekünk?
Ennyire cinikus nem lehetsz.

Szerintem azok akik bagatellizálják ezt az ügyet tényleg elmeroggyantak.

jjulie 2012.02.02. 19:49:05

@hoplita:

napersze, igen igen, amit én művelek veled, az cirógatás ahhoz képest ahogy te szopatod magad ész nélkül

panelburzsuj 2012.02.02. 20:03:08

@szoja122:

"Arra is tudnék több konkrét példát is mondani, hogy élsportolók tanulás nélkül egyetemi diplomát kaptak. Tőlük NEM sajnálom, rendkívül nagy hasznot, reklámot csináltak az országnak. Lehet, hogy Schmitt Pál is így kapta, nem tudom, de ha igen, megérdemelte."

Ezek saját szavaid? Netán "gondolataid"?

Mert a nagyra növő smittpalik pontosan az efféle köznépi morális szarral jól megtrágyázott "anyaföldből" nőnek aztán akkora szép nagyra, hogy alig győzünk felnézni rájuk.

Téged mi indít arra, hogy bárkit is olyannal "jutalmazz", amit nem szolgált meg? Ha az országnak olyan nagy szolgálatot tettek, hát kapjanak egy marék plecsnit, kapjanak mellé egyszeri vagy folyamatos pénzellátmányt - de miért kapjanak diplomát, kocsmát, állást? Roppant népszerű volt mondjuk az Omega vagy a Neoton is. Nagy reklámot csináltak az országnak. Akkor most dr. Csepregi Évák és dr. Kóbor Jánosok között is kéne államelnöknek valókat keresgélnünk?

Hol van ennek a vége?

lüke 2012.02.02. 20:07:32

@panelburzsuj:
diplomát is kapta
doktorit is
Dariusz kincsét is
tiszta bacchanális

lüke 2012.02.02. 20:10:16

@nyünyüge:
lehet hogy dubajoznak
Semmelweishez nehezen lehetne közük, se így, se úgy

panelburzsuj 2012.02.02. 20:24:25

@lüke:

Ha d, legyen kövér!

A dysgraphia-t is! :)

nyünyüge 2012.02.02. 20:26:57

@panelburzsuj:
+1

Mert éppenséggel a diploma meg a doktori cim devalválása, ha azt mindenféle érdemért lehet kapni, nemcsak eredeti tartalmáért.
És az, hogy a többi olimpiai bajnok diplomájának eredetét és tartalmát nem feszegeti senki, az nem mentség a köztársasági elnök eljárására.

6.Lenin 2012.02.02. 20:29:08

@1.szóló:

Nem lesz ez túl korai? Érzed az űrt?

A picinyke pártok óriási előnnyel indulnak...

Kevesen bíznak bennük és lényegesen kevesebben is csalódnak.

Akik buknak, hasznos lelki vigasz, másokban is csalódtak valakik.

Amennyiben sokan vannak a csalódottak, működik a demokrácia.
Sokan szerettek volna, ezzel színesebb a választék. A gyengék sorsa a kihullás által okozott csalódás, az őket imádóknak.

Ez így van jól. Ezért vagyunk még életben.

szoja122 2012.02.02. 20:29:54

@panelburzsuj:

NEM a hozzászólásomra reagáltál.

A "nem használok kettős mércét" akarod bizonyítani?

A mai Magyarországon valóban nem sajnálom.

Én sportoltam fiatal koromba, velem együtt edzettek olimpiai és világbajnokok -sajnos csak szorgalomban, de tehetségben nagyon nem tudtam felvenni velük a versenyt-, tudom mit jelent a sport.

Látatlanba lefogadom TE ezred annyit sem dolgozol.

Napi 10-12 órát rendkívül erős edzéssel töltenek, speciális életmódot folytatnak.
Mindenről lemondanak, igazából nincs fiatalságuk.

A fiatalságukat áldozzák fel egy-egy olimpia aranyért.

Ez reklámértékben rendkívül nagy haszon egy olyan kicsi országnak mint mi vagyunk.

Ha te ennek az ezred részét megtudod tenni akkor igazad van.

Nem olyan sokan vannak olimpiai bajnokok akiktől sajnálnod kellene (sajnos).

Akkor ítéled el őket ilyen hangon, amikor ma Magyarországon az emberek tízezrei lopnak, csalnak, hazudnak, nagy vagyonokra tesznek szert teljesen büntetlenül.

De a hozászolásomra is reagáljál, ha kérhetnélek.

panelburzsuj 2012.02.02. 20:33:49

@lüke:

Az álamfői bejegyzések körül már akkor viruló folklór kerekedett, amikor a Daktari még békésen szunyókált a polcon.

panelburzsuj 2012.02.02. 20:36:34

@szoja122:

"Arra is tudnék több konkrét példát is mondani, hogy élsportolók tanulás nélkül egyetemi diplomát kaptak. Tőlük NEM sajnálom, rendkívül nagy hasznot, reklámot csináltak az országnak. Lehet, hogy Schmitt Pál is így kapta, nem tudom, de ha igen, megérdemelte."

Direkt megkérdeztem, hogy ezeket te írtad-e.

Arra nem gondoltam, hogy ez nem a hozzászólás része, csak afféle kritikán felüli "írói munkásság" ...

bigapples 2012.02.02. 20:39:54

@szoja122: "Kell egy liberális konzervatív párt (én arra szavaznék), olyan mint pl. Amerikában a republikánus párt"

Nem ismered Amerikát, különben nem írnál le ilyet, a republikánus párt nem sok kis Ron Paulból áll. Vagy a liberális szónak mind a magyar, mind az amerikai értelmétől eltérő jelentéstartalmat tulajdonítasz.

nyünyüge 2012.02.02. 20:43:59

@lüke:
a nagyköveti megbizatásokat kifelejtetted.

panelburzsuj 2012.02.02. 20:47:07

@szoja122:

Megrendelésre ugyan még nem kommenteltem, de legyen jó napod:

- A sportoló semmivel sem tesz többet a saját pályáján, mint aki tíz-tizenkét órán át operál, tanít, kapál, vagy villamost vezet. Vagy kurvázó hamburgi matrózoknak muzsikál.

- A doktori keletkezéstörténete se bagatell, az államfő mostani összevissza hadoválása meg pláne nem az. Hogy az úgyahogy megszületett doktorijából még föl is olvasott, az viszont pitiáner kötözködés.

Kihagytam valamit, Ildikó?

6.Lenin 2012.02.02. 20:48:35

@szoja122:

Nos, megtörtént ...

Alapjában 1 -et értek az általad leírtakkal.
Némi kiegészítést is lehetne még hozzáfűzni, de alapjaiban, elfogadható, talán.

lüke 2012.02.02. 20:48:57

@nyünyüge:
d-vel nem tudtam:)
vagy a dóra jeleni?

panelburzsuj 2012.02.02. 20:52:07

@nyünyüge:

Szerintem egy-egy nagyobb sikerű nemzetközi tudományos közlemény, vagy Euróvíziós Dalfesztivál- szereplés mellé kéne egy-egy olimpiai hetedik-tizedik helyet adni ...

Így lenne kvitt, nem? :)

panelburzsuj 2012.02.02. 20:57:57

@szoja122:

Én egy balfék vagyok, versenyzőkoromban füvet nyírtam hétvégén napi 12-14 órában, hogy a gyerekekeimnek ne csak a kettő ócska, hagyományos úton szerzett oklevelemért az államtól kapható bért tudjam fölmutatni.

bigapples 2012.02.02. 20:58:43

@panelburzsuj: Nem állítom, hogy ez a legésszerűbb a beruházás. Nem hiszem, hogy lényegesen javítana a térség gazdasági lehetőségein. Ettől még legitim szándéknak tartom, hogy a helyi vezetők minden, akár kevéssé hatékony beruházásért megharcolnak, amitől a településük helyzetének javítását remélik.

Ahogy látom az útvonaltervezőben, most mindkét irányban 7-10 km-t kell kerülni, hogy kijusson valaki "a tóhoz". Tudom tapasztalatból, hogy a Lulla, Torvaj, Tab magasságában lévő településekről kisvállalkozók, alkalmazottak, kis építőipari cégek lejárnak dolgozni "a tópartra". Én megértem, ha ők azt gondolják, hogy vannak olyan állampolgárok, mint a Kerekiben, Lengyeltótiban, Nagyberényen élők és nekik is kijár a közvetlen kapcsolat.

bariga 2012.02.02. 20:59:39

@hoplita: Jó úton vagytok afelé, hogy megint kelljen útlevél. Ez igazán nagy ötlet, már alig várom, hogy lássak megint egy határőrt.

graycivil 2012.02.02. 21:03:34

"Egymilliárdot nyertek a kormányszővivő volt cégei

A kormányszóvivőhöz közel álló vállalkozások a következő három évben mintegy egymilliárd forint értékben végezhetnek kutatást, tanácsadást, kommunikációs feladatokat az NFM részére."

hirek.msn.mainap.hu/itthon/egymilliardot-nyertek-a-kormanyszovivo-volt-cegei-8789/

F.Y!DESZ

panelburzsuj 2012.02.02. 21:05:11

@bigapples:

Sikerült a tabi kistérség rurális paradicsomát felfedezned?

nyünyüge 2012.02.02. 21:08:00

@lüke:
hát a Stierlitz-et helyesirási hibával sem lehet d-vel irni :).

6.Lenin 2012.02.02. 21:10:43

@graycivil:

Arról bezzeg semmit sem linkelsz, hogy 5 milliárdos pályázatot nyert Bánó A. és Kálmán O. cége.
2012. 4. 1-től ők fogják népszerűsíteni a Fidesz programját: Magasan nyerünk 2014-ben is címmel.

panelburzsuj 2012.02.02. 21:13:51

@bigapples:

Na már látom, igyekeztél ...

"legitim szándéknak tartom, hogy a helyi vezetők minden, akár kevéssé hatékony beruházásért megharcolnak, amitől a településük helyzetének javítását remélik"

Az elkötelezett önzés realitását bolondság lenne vitatni. (Adam Smith óta legalábbis ... )

Hogy engedni is kell ezeknek a gyaníthatóan vagy tudottan "nemhatékony" önzéseknek, azt viszont kerekperec tagadom.

Talán engedékenyebb lennék, ha minden Schmidt Jenőnek jutna egy-egy pártalpon szerveződő országos települészövetségi góréság.

panelburzsuj 2012.02.02. 21:15:26

@ulrike:

Doktori, olimpia, vagy mindkettő?

panelburzsuj 2012.02.02. 21:20:40

@bigapples:

Én viszont egy-két dombsorral "beljebb" is előfordulok néha. És ott is látok bőven olyan államadakozási lehetőségeket, amivel az ott élők (kicsik-nagyok, vállakozók és alkalmazottak) orra picivel följebb kerülhetne a szartól-sártól.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.02.02. 21:23:33

@panelburzsuj: most ráérek apróbb karaktergyilkosságra, ha kell... ugyanis jóllaktam és ittam is egy keveset...

graycivil 2012.02.02. 21:24:51

@6.Lenin: Na, látom humorod is van! :-)

graycivil 2012.02.02. 21:25:57

""Tisztára, mint a Szovjetunióban" - halálosan megfenyegették a Fidesz-kritikus amerikai professzort

Halálos fenyegetéseket, gyalázkodó emaileket kapott Budapestre utazása előtt Kim Lane Scheppele, aki kormánykritikus véleményével vált ismertté idehaza. Erről a hvg.hu-nak adott interjújában mesélt a Princeton egyetem alkotmányjogásza, aki szerint az itt tapasztaltak sokban a Kádár-korszak Magyarországára emlékeztetik, amikor „illett tudni, hol a határ”."

hvg.hu/itthon/20120202_scheppele_fidesz_kormany#utm_source=hirkereso&utm_medium=listing&utm_campaign=hirkereso_2012_2_2

nyünyüge 2012.02.02. 21:26:30

@bariga:
Iskolás koromban hazafelé a vonaton megnézte a határőr, hogy bele van-e pecsételve a 2-es határövezet a személyimbe, tényleg hazafelé utazom-e, vagy esetleg disszidáláson jár-e a fejem.
Szituációs gyakorlatokat kellene szervezni a forrófejű uraknak, elvtársaknak...

szoja122 2012.02.02. 21:29:35

@panelburzsuj:

Implicite úgy írsz, mintha egyetértenék az elnök plagizálásával, ha elolvastad volna ép az ellenkezője az igaz. Mégpedig nagyon. Most is leírtam, sokadszorra.

"Kihagytam valamit, Ildikó?"

???????????????????????????????????

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.02.02. 21:30:23

@jjulie: na jó, meggyőztél. Ugye tudod, mi a feltétele annak, hogy beiratkozzak a tenisztanfolyamodra?
Meg kell venned 800000 forintért az EGY metszőolló mindössze 100 példányban készült, sorszámozott másolatainak egyikét. Ezzel belépsz a közösségembe, a Mennyei Metszőollók Szektájába, ahol imádhatod az EGY metszőollót, ezenkívül hasznos közösségi tevékenységet folytathatsz, nemtől függően: ha lány vagy, leveheted a melltartód, hogy szabadon lélegezd be fényességes szellemem ózonmolekuláit; ha pedig fiú, egy finom, extraszűz olívaolajjal átitatott kendővel fényesítheted a fényességes sheggem. :)

ulrike (törölt) 2012.02.02. 21:30:39

@panelburzsuj: Hát tehet valaki arról, hogy egyszerre tud élsportolni meg éltanulni. Az ilyen helyből leéldoktorál.

szoja122 2012.02.02. 21:32:02

@panelburzsuj: "Megrendelésre ugyan még nem kommenteltem, de legyen jó napod:"

Nem megrendelés volt megszólítottál, amikor hepcinek rólam beszéltél.

Ennyi elvárható.

ulrike (törölt) 2012.02.02. 21:36:39

@panelburzsuj: Egyébként a kérdés fogós ravasz. Kik a büszkébbek, a vívók, hogy van egy ilyen doktoruk, vagy a doktorok, hogy van egy ilyen vívójuk. Vívjunk a doktorokért, vagy doktoráljunk a vívókért?

panelburzsuj 2012.02.02. 21:37:06

@nyünyüge:

A Várhelyen fölmásztam egy fára a várost fényképezni. A járőr csalogatott le, és rögtön be is tuszkolt a terepjáróba. Annyi volt a szerencsém, hogy mielőtt az őrsre bevittek volna, hajlandóak voltak az általam megadott rokoni cím felé kanyarodni. Hogy tényleg oda tartozom, nem az imprilista kémekhez ...

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.02.02. 21:42:48

@szoja122: nem bagatellizáltam, próbáld figyelmesen elolvasni.
Azt tartom bornírt pitiánerségnek, hogy ezt a segg Schmittet már azért is címlapon baxtatja az Index megbízott ugronc újságíróimitátor leánykája, hogy a saját doktorijából 20 évvel később részleteket felolvasott egy előadásában vagy miben.
Ezzel az ostoba túllihegéssel csak azt éri(k) el, hogy még azoknak is undoruk lesz a nyomulástól, nem csak Schmitt dolgaitól, akik amúgy vállalhatatlannak tartják Schmittet (a jobboldalon, mert ugye a ballereknél ez nem kérdés, de hát ők nem sokat számítanak jelen esetben).
Ezt egyébként maszekban megírtam ennek a Katának, pontosabban barátságosan lehülyéztem, és ő készségesen válaszolt.

szoja122 2012.02.02. 21:44:46

@panelburzsuj: 2012.02.02. 18:51:13

Hozzászólásodban rólam beszéltél, úgyhogy nem mondj olyanokat, hogy megrendelésre írtál.

Mert ez nem igaz, nem a válaszomra reagáltál.

@panelburzsuj: "Láttal pl. valaha is olyat, hogy Szója vagy Graycivil nevű blogtársunkat babusgattam volna?"

Erre válaszoltam, szoja122 2012.02.02. 19:15:19

Ha nem reagálsz azt úgy veszem, hogy elfogadod a viszont válaszomat.

ulrike (törölt) 2012.02.02. 21:45:06

@panelburzsuj: Egyébként azon lamentálok, hogy mekkora égés lenne az egy fiktív országnak, ha fiktív elnökét meg kellene fosztani plágium miatt egyetemi doktori fokozatától. Különös tekintettel arra a fiktív feltevésre, hogy ez a fiktív elnök a megfosztás előtt dr. akárkiként írt alá korábban törvényeket, meg egy alaptörvényt is.

szoja122 2012.02.02. 21:47:15

@Hepci: Így értem, OK. Sorry.

ulrike (törölt) 2012.02.02. 21:47:52

@Hepci: Akkor ez az inkriminált személy sem az értelmes lyukak számát gyarapítja.

panelburzsuj 2012.02.02. 21:50:35

@ulrike:

Talán mások is lamentálnak ilyesmin, azért kell két hónap az elhíresült mű genezisének vizsgálatára.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.02.02. 21:51:20

@ulrike: valahol becsülendő, hogy ezzel a kérdéssel szólítom meg: "Magácska hülye?" - s ezek után megbeszéli velem a témát. :D

panelburzsuj 2012.02.02. 21:52:12

@szoja122:

Úgy, szóval megrendelés sztornó, revolver elő ...

Hajhaj, hogy úszom én ezt meg?

lüke 2012.02.02. 21:54:46

you are big big boys
in a big big world
it s not a big big thing if I l leave you
good night

panelburzsuj 2012.02.02. 21:55:31

@szoja122:

Amúgy tényleg: babusgattalak?

Akár szoja 122, akár (vulgo) Szójaként?

ulrike (törölt) 2012.02.02. 21:59:20

@Hepci: Ez arra utal, nem is hülye. Én a helyedben nem hagynám, az elnök úr személye körüli nézeteltérések megakadályozzanak a további érdeklődés előre vitelében.

panelburzsuj 2012.02.02. 22:01:03

@szoja122:

Odái egyezünk: kell egy (2-3) csapat. A minariki minimum tehát megvan.

A többit hadd ne elemezzem tételesen, csak összegezve. Kicsit papírszagú, kicsit gyerekes, kicsit felszínes okoskodás.

Bajnait meg lovaggá ütés előtt azért szívesen meghallgatnám a gazdasági minisztersége éveiről.

panelburzsuj 2012.02.02. 22:03:11

@lüke:

Szabadidődet nursery rhyme - költészettel múlatod?

ulrike (törölt) 2012.02.02. 22:04:34

@panelburzsuj: Igen, én is arra gondoltam, nem a személy a lényeg, hanem a blama erkölcsi ráfoltosodása arra, amiket aláírt.

szoja122 2012.02.02. 22:05:00

@panelburzsuj: Nekem tök mindegy, hogy válaszolsz, vagy sem, de akkor ne sunyiskodj.

Úgy írsz másról, mintha arra reagáltál volna.

Ez teljességgel felesleges.

Igazam van van Katika?

szoja122 2012.02.02. 22:12:16

@panelburzsuj: "Bajnait meg lovaggá ütés előtt azért szívesen meghallgatnám a gazdasági minisztersége éveiről. "

"A többit hadd ne elemezzem tételesen, csak összegezve. Kicsit papírszagú, kicsit gyerekes, kicsit felszínes okoskodás."

Kötözködésre, egyénieskedésre jó, de minek?

Írj jobbat ennyi szóval.

Amúgy a lényeg nem ez, hanem az egyenlő mérce.

Örülök, hogy te centiméteren szoktad kimérni a Fidesz és az ellenzék bírálatát.

Aki, most az MSZP és a DK bírálására annyi időt fordít mint a Fideszére, az nem tudja hogy most mi történik az országban.

ulrike (törölt) 2012.02.02. 22:13:49

@panelburzsuj: Magyariak lelkében mindig is él egy jó király (vagy fi, esetleg ffy), aki jön és mindent félkézzel rendbe tesz. Még fájdalomcsillapító sem kell hozzá. De azokra a kérdésekre, hogy honnan jön, mikor, miért is, már sokkal kevesebb elképzelés akad lelkünk fenekének mély bugyraiban. Jön és kész. Aztán vagy megszorít vagy olyan szabadságharcot folytat, hogy kő kövön nem marad.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.02.02. 22:16:48

@panelburzsuj: a gazdasági minisztersége előttiek is tanulságosak lehetnek... bár nyilván (well) nem emlékszik semmire...

panelburzsuj 2012.02.02. 22:20:20

@szoja122:

"Aki, most az MSZP és a DK bírálására annyi időt fordít mint a Fideszére, az nem tudja hogy most mi történik az országban."

Fene fogja méricskélni, hogy te mit tartasz saját szövegedben "súlyponti kérdésnek".

De ha ez a főbánatod, amit ide másoltam - (döntsd el végre) - akkor erre azt tudom mondani, hogy legyél szíves kistatisztikázni az eddigi alig tízezernél több komentemet, aztán ha úgy látod, hogy valamiféle hamis egynsúly nevében egyforma adagot kapott tőlem jobb és bal, akkor gyere vissza reklamálni.

dbeata 2012.02.02. 22:21:20

@Hepci: Tőlem aztán regnálhat még Smittpali évekig, csak legyenek jó ízletes botránybonbonok még a kisszekrényben, amiket az uncsi napokon előhúzhat. Rég nevettem olyan jókat, mint a pálgium botrány kirobbanása utáni napokban. Népköltészet szépen beindult... Ez kellene (több humor és nevetés).

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.02.02. 22:23:40

@panelburzsuj: nem nem, a jobbok már első köhentésre megkapják a "nyalonc" minősítést.
Pyrus dualis L.

panelburzsuj 2012.02.02. 22:26:51

@Hepci:

Nyilván az óvodai viselkedése sem tök érdektelen, de én speciel a közvagyonnal munkálkodás témakörét kedvelem leginkább, ha közvagyonnal munkálkodókról spekulálok.

Más meg másba vájkálna lelkesen. Gatyába, hálószobába, magánzsebbe, hitéletbe - nem vagyunk egyformák.

panelburzsuj 2012.02.02. 22:29:54

@Hepci:

Köszönöm az Önkéntes Igazoló Bizottsággá előlépésedet ... :)

(Szója122 attól még bőven strigulázhat, mert mért is higgyen bemondásra - pont egy "nyaloncnak"? :)

szoja122 2012.02.02. 22:30:32

@panelburzsuj: Egész másról írok, de nem baj, nem muszáj egyetértenünk mindenben....

panelburzsuj 2012.02.02. 22:34:15

@ulrike:

Ezért mondtam - csapat.

Ha az mind egytől-egyig királyffyakból verbuválódik, az persze nem föltétlenül kizáró ok ... :)

2012.02.02. 22:36:07

@anti76: Bocs, hogy sokáig elvoltam. Jézus sztorijában azért van egy kis bibi.
Ha a zsidók ölik meg, akkor: megkövezik, lefejezik, vagy karóba húzzák, az elkövetett bűnnek megfelelően.
Csak úgy szarul jönne ki, hogy Istennek fiát agyonhajigálták a Golgotán.
Ja, vajon miért engedték, hogy oly gyorsan levegyék a keresztről? Másokat hagytak fenn rohadni.
Elég jól el vagyok látva bibliai infókkal, apám révén. Mivel vallásfilozófiát tanított.

panelburzsuj 2012.02.02. 22:38:45

@szoja122:

Egészen eddig abba a hamis hitbe ringattam magam, hogy én tudok a leginkább balladai homályba vesző hsz-eket tojni, de most kezdesz komolyan megrendíteni ...

Megismételnéd, hogy pontosan mire is vársz még mindig választ tőlem?

Rövid, egyszerű, magyar kifejezésekkel, törpebolygónyi agynak való szerkezetben?

2012.02.02. 22:40:04

@hoplita: Figyelj, én most nem érek rá. De megtalálsz Henlow-Camp-ben, a parkolóval szemben van a porta, keresd Mandy-t, ő előkerít.

Azért intelligenciádra fényt derít, hogy mindent csak erőszakkal akarsz megoldani.
Gondolom, a csapot is szétlövöd, ha csöpög.
Ja, nem érek rá egész nap, veled ellentétben nekem még vannak napi feladataim.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.02.02. 22:41:11

@panelburzsuj: bár egyesek szerint rablóból lesz a legjobb kandúr, ez is vitatható, tehát a magántevékenység is tanulságos.
Ha pl. sorozatos cégbedőléseket találunk, mint az egyetemi dísznövénykiállítás utóbbi szervezőinél, vagy éppen családilag a délvidéken, a káposzta épsége tán halászsast jobban kíván, mint mekegőt.

panelburzsuj 2012.02.02. 22:47:36

@Hepci:

Oké: vedd sorrendiségnek.

Ha a köztevékenysége is sáros, akkor nálam, választónál már ezért kiesett a rostán. És akkor a magánnal bíbelődjön a NAV, a rendőrség, az "oknyomozó újságíró" - én meg majd elolvasom, ha épp arra szottyanok.

2012.02.02. 22:49:43

@Hepci: "ha pedig fiú, egy finom, extraszűz olívaolajjal átitatott kendővel fényesítheted a fényességes sheggem. :) "

Azért ezzel a felkínálkozással vigyázz!
Mindjárt eszembe jutott egy örökbecsű Frank Zappa:
Keep it greasy, and it's
Go down easy
Over and over and over and deep inside the hole!

panelburzsuj 2012.02.02. 22:52:33

@Hepci:

Ezzel szemben ma az vicces helyzet áll fönn, hogy sokkal többet megtudhatsz egy közszereplő privát botlásairól, mint a hivatali garázdálkodásáról.

És én ebbeől azt vonom le, hogy a "hivatali elit" még mindig sokkal keményebben összezár, mint amennyire az egy úgynevezet "demokráciában" egészséges lenne. Pártra, nemre, fajra, vallásra tekintet nélkül működik a "mi itt bent- ti ott kint".

2012.02.02. 22:54:26

@ciceró:" A főpapok kérni kérhettek, de nem hozhattak semmiféle kötelező ítéletet.
Pilatus magatartása azért nevetséges, mert tipikusan politikus módjára akarta mentegetni magát. Talánokkal és lehetekkel akartak megoldani a problémát. "

Az egész valószínűleg csak mese. Keresztelő Jánost miért fejezték le minden szívfájdalom nélkül?
Ő volt Jézus "előfutára"!
Ő ismerte fel az Isten fiaként, ő keresztelte meg(mi is volt előtte?), tulajdonképpen a kereszténység innen eredeztethető.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.02.02. 22:56:05

@Könnyen elkaptuk, uram!: hümmm, itt elfeledted, hogy a szektavezérnek van 47-es lába, nem a fényesítőnek...
De éppen átalakíthatom a szekta kiskátéját, tehát a férfitagok nem fényességes sheggemet fényesítik, hanem fényességes szellentéseimet aranyszelencékbe gyűjtik, későbbi berámázás céljából.
Majd tanulmányozom a "Vidám vasárnap" című műsort és remélhetőleg eszembe jut még ez-az.

ssi 2012.02.02. 23:10:40

@ubul2000:
nem felejtettem el, csak leragadtam az ellen-elleneknél. az egyik mondta: ők tapsolni mentek ki .. Dörnernek. talán ha az örömünnepüket nem szervezik rá a nem örömködőkre, lehet, hogy nem küldték volna őket a lakásukba haza

s akkor én is újra: miért jelent mást és sokat a simán, vagy a "származású"-val együtt?

azt hittem, ma megokosodom:( nagyon kevesen lehetnek, akiknek teljesen világos

bigapples 2012.02.02. 23:13:54

@panelburzsuj: valahogy midig úgy alakul, mintha mindig teljesen ellentétesen látnánk a dolgokat, pedig most is sok mindenben egyetértünk.

Igen, ha választani kell, azt a 3,5 milliárdot inkább adnám én is Belső-Somogy fejlesztésére, mint a tabi térség közlekedésének javítására. Ahogy inkább adnék 3,5 milliárdot a kritizált útszakaszra, mintsem hogy a rosszul működő BKV feneketlen
zsákjába öntsük.

bariga 2012.02.02. 23:15:24

@nyünyüge: reménykedjünk, hogy azért ezt kevesen akarják vissza, de nem könnyű nekik elmagyarázni, azt tapasztaltam mostanában.

bariga 2012.02.02. 23:18:05

@ulrike: egyre nehezebb őrá már büszkének lenni, hagyni kellene , hogy csendben elvonuljon, amíg még maradt egy kis méltósága. Ezt megérdemelné a sok finom aláírás miatt

bariga 2012.02.02. 23:24:11

@dr.dbeata: ha már megszoktad, akkor kimondottan szórakoztató. csak az első 2 nap nehéz

panelburzsuj 2012.02.02. 23:40:14

@bigapples:

"this is the beginning of a beautiful friendship" ? ... :)

Egyébként abban biztos vagyok, hogy számtalan "szakpolitikai" kérdés azért nem tud nyugvópontra jutni Magyarországon, mert mértéktelenül "túlideologizált". És ezek közül az egyik legkeservesebb a magyar falu, a magyar vidék lehetőségeinek reális megítélése. Mert látod: Hepcinek (aki koránsem olyan ütődött, pláne nem vidékügyben, mint itt láttatni igyekszik magát) automatikusan "valami szadeszos türhő" szalad elsőként a nyelvére.

És máris a startnál besült az értelmes párbeszéd. Kisiskola, kisvonat, zsákfalu, egyéni gazda - sok száz más társukkal együtt ma nem "szavak" (pláne nem "szakszavak"), hanem harci kürtök, amit minden jöttment idióta felkaphat és teli tüdőből fújhat.

anti76 2012.02.02. 23:40:14

@ciceró: ebben a dologban hoplitának van igaza. Ha eleve legyintünk Erdélyre meg a Felvidékre, akkor biztos nem lesz semmi se.
Amúgy meg igenis lehet politikai eszközökkel elérni revíziót, csak éppen a politikai eszközök repertoárjában a háború is benne van.
Ha azt írtad volna hogy diplomáciailag nem lehet reviziózni akkor igazad lett volna, mert a fegyveres konfliktus az valóban nem diplomácia, az akkor jön, amikor a diplomácia befuccsol.

Olyan általános dolgokból vonsz le megdönthetetlennek tűnő következtetéseket, mint pl. "az emberek konformisták" és "alkalmazkodó emberi természet" miatt eleve nem lesz tömegbázisa nemhogy egy háborúnak, de még egy kisebbségi ellenállásnak se. Aha... De gondolom 60 éve is az átlagpolgár csak nyugalmat szeretett volna nemigaz? Mégis volt tömegbázisa a II. vh-nak mindkét oldalon. Vagy az emberiség azóta kimászott a járókából ?

Meg aztán honnét veszed hogy baloldal mint olyan, továbbra is szignifikáns része lesz a magyar közéletnek ? Miből gondolod, hogy ez az EU nevű izé permanens konstelláció ?
Az meglehet, hogy az idő határon túl ezeknek a szarháziaknak dolgozik (szlovák kutyák, román parasztok) de belföldön meg a jobboldalnak, szabatosabban a baloldal ellen. Lehet azt hiszed itt a világvége ha a baloldal kimúlik, de kényszer meg terror nélkül a baloldal semmit se tud, nem véletlen, hogy sehol nem nyert komcsi párt tiszta választáson, vagy legalább vmi olyasmin. Ahogy meghalnak a vidám barakk generációi úgy lesz egyre kevésbé vonzó a baloldal demagóg osztogató világa a választóknak, akik max. törikönyvekből ismerhetik a Kádár-rendszert, és gyerekkorukban a nagypapi mesélt nekik a "jó világról" meg a SZOT üdülőkről.

". Ha az ösztönzőket úgy alakítják ki, hogy kényelmetlenebb magyar nyelvet használni, mint szlovákot, a többség 50-100 év távlatában a szlovákot fogja használni. "

Érdekes milyen pragmatikusan tudsz gondolkodni a körülöttünk lévő magyar kisebbségekről, bezzeg ha valaki akár csak pikírt megjegyzést tesz a zsidókra v. a cigányokra, egyből elszakad a cérna a bal-lib. oldalon. Pontosan ezért undorító és demagóg a baloldal, meg a 22 millió románnal riogató tapló propaganda meg hasonló szövegek miatt.

Ezzel szemben a Jobboldal mindig is vonzóbb perspektívákat kínált nem csak itt, hanem bárhol a világon. Ne mondd, hogy egy ember nem lenne büszke szivesebben a Hazájára, mint pl. az EU-tagságunkra. Az már más kérdés, hogy jelenleg nincs mire büszkének lennünk. A jobboldal egyáltalán nem az, amit most a Fidesz és a Jobbik képvisel, ezek inkább az "új jobboldal" (aminek manifesztálódása sajnos mégcsak nem is látszik) prototipusai, valahogy úgy, ahogy a Jakobinusok meg a baloldal prototipusa volt.

Magyarországon 90' óta lehet jobboldalinak tartott dolgokról egyáltalán beszélni is, nem csoda, ha még(!) intellektuális fölényben van a baloldal, elvégre egy jobboldali Bibó nem létezhetett a Vörös Hadsereg árnyékában.

" Sem erőforrásaink, sem katonai fejletségünk nem indokolja a háború megindítását, szétverne minket a sokszoros túlerő. "

Megint egy "okos" meglátás. Ki mondta, hogy ezzel a szar honvédséggel akar bárki is akciózni ? Vagy miből gondolod hogy egyáltalán nem is lehetnek szövetségeseink ? Ja elfelejtettem, te abból indulsz ki hogy a magyar lakosság mindig is ez a szánalmas, pipogya, éhenkórász, kuncsorgó csürhe lesz, amivé tettétek. Igen Ti, ti EU-bálványozók, hajlongók, rászoktattátok a népet, hogy nem kell villantani semmit se, elég csak kérni, majd az állam elveszi a csúnya gazdagtól és odaadja a jólelkű szegénynek. Az EU mellett is ezzel érveltek, hogy mennyi pénzt kapunk, ezért cserébe az identitásunk nem nagy ár, meg különben is, a magyar identitás helyett kapunk egy európait, minek lihegni, meg magyarkodni. Zsíír.

Szóval a baloldallal el fog tünni ez a szánalmas attitűd is, és akkor (amit talán meg se érek) majd el lehet kezdeni építkezni, erősíteni az országot.

Felvázolok egy alternatívát, ami -elismerem- még erősebben spekulatív mint az eddigi fejtegetésem, de azért igyekszem a realitás talaján mozogni, vagy legalábbis nem nagyon fölötte járni :)

Az első és legfontosabb dolog annak felismerése, hogy előbb nekünk kell letenni vmit az asztalra, nekünk önállóan, NEM az EU-tól, NEM az állambácsitól várni a sültgalambot, hanem ERŐFESZÍTÉST tenni, nem csak az államnak nemzetközi szinten, hanem egyénileg is, mindenki lehetőségéhez és tehetségéhez mérten. Mi a legfőbb problémánk, amiből minden más is származik ? A pénztelenség. Ezért szar az egészségügy, tájékozatlan félanalfabéta a lakosság -meg merem kockáztatni- jelentős része. Miért is keresünk keveset ? Mert releváns, korszerű szaktudás nem nagyon van magyarországon, annak hiányában meg kb. Kínával kerülünk egy platformra, mert a lakosság döntő része, csak mint betanított munkás jöhet szóba egy multicégnél, ahol azért lehet jól keresni. Magyar viszonyok között, tegyük hozzá gyorsan. Például koncepcionálisan meg lehetne célozni, hogy olyan High-Tech kütyüket gyártó ország legyünk, mint pl. Taivan. Most nem arról beszélek, hogy egy-egy high-tech gyár legyen minden szegmensből, hanem általános trend legyen. Hogy lehessen azt mondani a multinak, hogy nem kéremszépen nincs adókedvezmény, meg betanított munkás sincs túl sok, ellenben igen kvalifikált munkaerővel rendelkezik az ország, a futószalagos nagy emberigényű gyárakat vigyék Kínába, v. máshová. Sőt még feltételként szabnám, hogy ami van hasonló alapanyag, félgyártmány, berendezés, ami kell a gyár tevékenységéhez, azt magyar partnertől kell rendelni. Például az én multim egy angol cég, kontaktlencsét gyártunk, sok hidratálókád van (ez gyártástechnológiai részletkérdés) amiknek a lefolyórendszerét angol pvc csövekkel szereljük össze, pedig a magyar is totál megfelelő lenne. Gyakorlatilag nincs is magyar beszállító, az évi 40 mrd árbevétel anyagköltség tartalma megy vissza Angliába, meg a profit is, ami itt marad nálunk a sokszáz minimálbér, meg némi járulékbevétel az államnak. Ezen kéne változtatni. Csak ezzel az Orbán-féle gazdasági "szabadságharcal totál esélytelen.

Ha ezt már elérnénk, valószinű nem lenne krónikus pénzhiány az élet minden területén, a közgondolkodást is jótékonyan formálná ha az átlagkereset 200 nettó lenne. akkor nem lehetne gázárazós, fűt-fát igérő ócska szövegekkel nyerni.
Ja és akkor egy szar Szlovákia nem hozhatna ilyen nyelvtörvényt, mert a mi befolyásunk nagyobb lenne.
Remélem követhető a gondolatmenet, aminek a lényege nem a High-Techen van, vagy más részleten, hanem a koncepció a lényeg. Hogy távlatilag, és a tényezők egymásrahatásait saccolgassuk, mit lehetne kihozni sanyarú sorsunkból. Ami még fontos, hogy fentiekkel szinkronban külpolitikai irányváltás is szükséges, nyalni az USA seggét ezerrel, kb. úgy ahogy most Nagy-Britannia teszi. De nem csak szavakban, hanem tettekben is. pl. a Nato missziókat nem elszabotálni, ha azt a szerepet szánják a magyar kontingensnek, hogy vmi konzervraktárt őrizzünk, meg delegációkat kisérgessünk, akkor beinteni, hogy lófaszt, nem azért vettük a grippeneket, hogy nézegessük, mi is harcolni akarunk. Minap olvastam hogy amikor kiderült a magyar kontingens számára hogy itt lőnek, megijedtek és konkrétan HAZA AKARTAK jönni !! Ezmiez ?? Az egri védők forognak a sírjukban. Nna, így sose lesz semmi ázsiója a magyaroknak, se a magyar érdekeknek. A sokszoros túlerő amiről beszélsz az könnyen erodálható, ma már nem kell 20 milliós tömeghadsereg, kivéve ha egy kína-nagyságú országot akarsz de facto megszállni. Tudod mennyi Izrael lakossága ? 7 millió fő. Aztán tudtad-e, hogy az Izraeli Hadsereg az 5. legerősebb a világon, a nagy légierőnek és a kvalifikált tiszteknek köszönhetően.

Tovább nem is fejtegetem, ennyiből látható, mi is a koncepció, meg az is milyen sekélyes annak hiánya. Persze ebben sok buktató meg kockázat van, de inkább ilyesmit álmodok az unokámnak, mint az Eu csecsén vegetáló, koncepciótlan, félgyarmati megalázott helyzetünket konzerválni akaró (vagy csak ezt tudó) "jövőképet"

ubul2000 2012.02.02. 23:42:46

@manyike:
" talán ha az örömünnepüket nem szervezik rá a nem örömködőkre, lehet, hogy nem küldték volna őket a lakásukba haza"

Nem tudom ki szervezett rá a másikra, ma már - utólag - úgy is mindegy. Az időpont egyébként inkább a szimpatizánsok örömünnepére volt alkalmas. Dörner kinevezése ellen ugye már volt korábban tüntetés, színházigazgatói munkája ellen ugye meg még kicsit korai. Ezért úgy vélem a provokációt az - ahogy te nevezed - az ellentüntetők és nem az ellen-ellentüntetők oldalán kellene keresni.

" miért jelent mást és sokat a simán, vagy a "származású"-val együtt?"
Mert sokan keverik a származást a vallással. Erre persze elsősorban a zsidók játszanak rá, s táplálják ezt a téveszmét.

panelburzsuj 2012.02.02. 23:47:28

@panelburzsuj:

Na tessék ...

(És még jujde ontopik is vagyok vele!...)

"Az elmúlt húsz évben meghatározó két párt, a Fidesz és az MSZP tudatosan, hideg számításból mélyítette ezeket az árkokat, hiszen a létezésük egymásból fakad: Orbán nélkül nincs Gyurcsány és fordítva. Ugyanakkor a magyar társadalomban komoly hagyományai vannak ennek a kétpólusú megosztottságnak, és valóban rizikós kísérlet ezek meghaladása. De be kell látnunk, hogy a magyar modernitás kudarcainak jelentős része ezekből a szembenállásokból fakad, az elmúlt száz-százötven évben többször is a széthullás határára juttatta az országot."

hvg.hu/itthon/20120202_LMP_Javor_frakciovezeto_interju

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.02.02. 23:53:03

@panelburzsuj: figyellek ám...
Miről lehetne értelmesen eszmét cserélni egy olyan f*sszal, aki szerint a vidék kívánatos útja annak megszüntetése?
A türhő egyébként az említett szadeszos falloszra (Mihályi) nagyon enyhe meghatározás, szerintem a vidékkel való ismerkedés kezdeteként rá kellene kapcsolni a farkát egy traktoron a TLT lehajtásra, aztán start.

panelburzsuj 2012.02.03. 00:00:31

@anti76:

"De gondolom 60 éve is az átlagpolgár csak nyugalmat szeretett volna nemigaz? Mégis volt tömegbázisa a II. vh-nak mindkét oldalon. Vagy az emberiség azóta kimászott a járókából ?"

A tömegnyomorból mászott ki. A tömeges éhezésből, az egyszobakonyhából, a cselédházakból, a mezítlábas gyalogjárásból, a nádpálcás négy-öt elemiből.

Az európai népesség zöme mindenképp, még a szovjet utódállamok nagyobb részét is beleértve.

Igen kevesen maradtak, akik csak láncokat veszíthetnek.

panelburzsuj 2012.02.03. 00:10:20

@Hepci:

És elsőre miért pont a komplett hülyével kívánsz társalogni?

Hogy rámutathass - ezzel (ergo: ezekkel ... ) ugye hogy lehetetlenség?

Beszélgessen vele a Szivattyús Szent Bogár, az ...

ssi 2012.02.03. 00:21:34

@ubul2000:
rászervezés: bejelentési sorrend. jövő: ugyanilyenek lesznek, mert már jelezték, hogy ezentúl mindig így lesz és ott lesznek

számomra a vallás mindenkinek a személyes magánügye. ha nincs pajesze, kipája stb. én nem is tudnám, hogy az, ha egyáltalán akarnám tudni, de nem szoktam akarni. akikről mégis megtudtam, semmilyen különbséget nem találtam nála másokhoz képest

nem értem hoplita féle lojalitást sem, de nálad sem, hogy a származással mi a gond? s gond minden ateista is? nekem az a gond, hogy kormányzásra készülő pártot még hívei sem tudják érthetőbbé tenni, bár nem a zavarosság a fő gond

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.02.03. 00:26:34

@panelburzsuj: mindig a hülyék a legfeltűnőbbek.
Még emlékszem, az én drága Z. barátomra, amint ott ült a színpadon tanácsadóként Torgyán-borgyán mellett a nagykutasi almarendezvényen. Hogy röhögtnk rajta ott lent mi, kompromisszumképtelen magyarok...

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.02.03. 00:30:21

@manyike: a legelszántabb antiszemita se találna elegendő utálni való vallásos zsidót itt, így kénytelenek beérni a pótlékokkal (származás, pajesz, nagy görbe orr, kipa, esetleg pipa, szeretiaflódnit, aztmondtaaszomszégusztiezis1büdöszsidó, stb.) is. :D

ubul2000 2012.02.03. 00:33:33

@manyike:
"számomra a vallás mindenkinek a személyes magánügye"

tökéletesen egyetértek

ubul2000 2012.02.03. 00:35:08

@Hepci: na ne! a flódnit én is szeretem :)))

ssi 2012.02.03. 00:52:01

@Hepci: @ubul2000: megenni ezt, utálni azt. létszükségletek?

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.02.03. 01:53:36

@manyike: feltehetőleg autentikusabb alanynak kellene feltenni a kérdést. :)
A magam részéről zsidógyűlölet és flódni nélkül egyaránt jól elvagyok, bár az Imre/Akos Kerteszhez vagy Gyorgy Konradhoz hasonló, egyes jelenségek azért tudnak néha irritálni. A flódnival meg ugyanaz a baj, mint a somlóival, a bejglivel vagy éppen az Esterházy tortával: igazán tökéletesen kivitelezett példánnyal igen ritkán lehet találkozni. Amiket flódni (somlói, bejgli, stb.) néven árulnak, azok többnyire a klasszikus recept és a rá jellemző finom egyensúly megbecstelenítései.

panelburzsuj 2012.02.03. 02:14:30

@Hepci:

"Légy hű önmagadhoz!" :)

darab-darab : bejgli-bejgli

Méghogy "klasszikus recept", meg "finom egyensúly" ...

Csizmatalp, meg negyvenhetes.

A többi smafu.

szoja122 2012.02.03. 04:05:06

@panelburzsuj: "panelburzsuj 2012.02.02. 18:51:13
@Hepci:

Jól látod: ha valaki ezt a mostani, "létező jobboldalt" lelkesen támogatja, az bőven elég ok nekem arra, hogy a szellemi (de főleg morális) állapotát ne tegyem túl magasra.

Ha emellet nem veszi észre, hogy a pillanatnyi politikai paletta többi szegmensével se szimpatizálok, és választóként maximum olyanformán tudok rájuk nézni, hogy melyiktől nem fordul ki elsőre a gyomrom, sőt ehelyett kettős mércét sivalkodik - akkor mi a manót kezdjek veled?

Láttal pl. valaha is olyat, hogy Szója vagy Graycivil nevű blogtársunkat babusgattam volna? "

Erre a bejegyzésedre reagáltam.

Így:

„szoja122 2012.02.02. 19:15:19
@panelburzsuj: "Láttal pl. valaha is olyat, hogy Szója vagy Graycivil nevű blogtársunkat babusgattam volna?"

Ki az a Szója? Én szoja122 vagyok... :)))))

Komolyabban. Nem hiszem, hogy kettős mércét alkalmaznék, nem vagyok sem az MSZP-nek, sem a DK-nak a híve.

Az LMP-vel egy picit (!) szimpatizáltam, de a globalizáció ellenességük miatt nagy az ellenérzésem irányukban is.

Az igaz, hogy a Fidesszel nagyságrendekkel többet foglalkozok, de tudomásom szerint ma Magyarországon tőlük függ minden, a többi pártnak ebbe semmilyen beleszólásuk sincs.

Ráadásul szinte mindent -legfontosabb pillanatnyilag a gazdaság- rosszul, vagy nagyon rosszul, vagy katasztrofálisan csinál.

Szerintem aki úgy értelmezi, hogy az egyenlő mérce az, hogy egyformán élesen kell bírálni a Fideszt és az ellenzéket, az nem a földön, hanem egy elefántcsont toronyban él.

Egy, vagy még jobb kettő új párt kellene minimum, ahhoz, hogy a jövőben jobban menjenek a dolgok.

Kell egy liberális konzervatív párt (én arra szavaznék), olyan mint pl. Amerikában a republikánus párt és kell egy szociáldemokrata párt (amerikai megfelelője a demokrata párt). A közös bennük a liberalizmus elismerése.
A liberalizmus NEM egyenlő az SZDSZ politikájával. Kezdetben talán azok voltak, amennyire a magyar viszonyok között ez lehetséges, de 2004-től már egyre távolodtak ettől.

Másrészt írásaimból kiderül az is, hogy Bajnaival szimpatizálok.

Őt csak akkor tartom, tartanám jónak, ha az előbbi pártok nem alakulnak meg, és Bajnai új pártot alapít, amely független az MSZP-től és a DK-tól.
Mindkét pártot nagyon populistának tartom, másrészt rendkívüli módon kompromittálták magukat 2002- és 2010 között.”

Te pedig Hepcinek írt válaszomra válaszoltál, nem arra amit neked írtam. Csak sokadszori próbálkozás után írtál az eredeti bejegyzésemre, de ott sem a lényegre.

Eredetileg lásd panelburzsuj 2012.02.02. 18:51:13 te hepcinek úgy tüntettél fel -azzal, hogy nem babusgatsz- arra céloztál, hogy nem egyenlő mércével mérek, ezért nem babusgatsz, vagyis ez aszt is jelenti, hogy Te igen.

Nem nekem hanem neked kellene az én hozzászólásaimból statisztikát csinálnod. Amiből az derülne ki, hogy nagyon elítélem a 2002-2010-ig terjedő időszakot.

De valóban sokkal többet foglalkoztam a Fidesszel azért mert most Ők vannak hatalmon, az ország sorsa szinte csak kizárólag -most csak belföldre gondolok- tőlük függ. Aki ezt nem ismeri fel az abszolút nem ismeri a mai magyarországi helyzetet és elefántcsonttoronyban él.

Ha ebből sem érted, hogy mit akarok akkor hagyjuk az egészet, mert vagy szándékosan adott az értetlent, vagy tényleg az vagy.

szoja122 2012.02.03. 04:17:53

@panelburzsuj:

Rövidebben:

"panelburzsuj 2012.02.02. 18:51:13
@Hepci:

Jól látod: ha valaki ezt a mostani, "létező jobboldalt" lelkesen támogatja, az bőven elég ok nekem arra, hogy a szellemi (de főleg morális) állapotát ne tegyem túl magasra.

Ha emellet nem veszi észre, hogy a pillanatnyi politikai paletta többi szegmensével se szimpatizálok, és választóként maximum olyanformán tudok rájuk nézni, hogy melyiktől nem fordul ki elsőre a gyomrom, sőt ehelyett kettős mércét sivalkodik - akkor mi a manót kezdjek veled?

Láttal pl. valaha is olyat, hogy Szója vagy Graycivil nevű blogtársunkat babusgattam volna? "

Abszolúte nem kell, hogy babusgass én sem babusgatok, sem téged, sem senkit.

De ezzel az írással hibának rovód fel azt, hogy FŐLEG a Fideszt ítélem el.
Másképp mit jelent, az, hogy „nem babusgatsz”?

Hát kit ítéljek el főleg, ha itthon csak és kizárólag tőlük függ minden? Volt 2 évük, de csak romboltak. Arra persze a 2 év nem elegendő, hogy helyrehozzák a múlt hibáit, de bőven, hogy elkezdjék. NEM TETTÉK MEG. Még csak el sem kezdték. Ezek után foglalkozzak sokkal többet az MSZP-vel az SZDSZ, DK-val?

szoja122 2012.02.03. 05:57:00

"Fábry: Dörner gányolt pályázata a jobboldalt kompromittálja"

"Gányoltnak nevezte az interjúban Fábry Sándor Dörner György pályázatát, amelynek alapján kinevezték a színészt az Új Színház igazgatójává. Szerinte egy ilyen munka a jobboldalt is kompromittálja"

"Fábry Sándor szerint öngólt lőttek a döntéshozók a Klubrádió frekvenciájának ügyével. "A jobboldal éppen magát fosztja meg önnön kovászától", mivel "az összes vérnyomásproblémával közdő jobbos öreglány Bolgár úrra gerjed"."

hvg.hu/itthon/20120202_fabry_sandor_heti_valasz#utm_source=hirkereso&utm_medium=listing&utm_campaign=hirkereso_2012_2_2

szoja122 2012.02.03. 05:59:37

"Egy kitűzött célhoz sem kerültünk közelebb azok közül, amiket a kormány meghirdetett, s a piacok bizalmát is elvesztettük. Ideje fordítani a sorsunkon."

fn.hir24.hu/gazdasag/2012/02/02/megszabadulhatnank-az-allamadossagtol/~~fokusz

"A valójában kétkulcsos egykulcsos adó nem segíti a fogyasztást"

"Soha ilyen mértékben nem nőtt meg a különbség a politikai és a gazdasági racionalitás közt - mondta Inotai András, az MTA Világgazdasági Kutató Intézetének professzora. Vértes András, a GKI Gazdaságkutató Zrt. elnöke leszögezte: a kormánynak szinte egy célja sem teljesült. Folyamatosan frissülő tudósítás a Világgazdaság konferenciájáról."

www.vg.hu/gazdasag/gazdasagpolitika/a-valojaban-ketkulcsos-egykulcsos-ado-nem-segiti-a-fogyasztast-368011

szoja122 2012.02.03. 06:03:00

"10 százalékot erősödött a forint, így vezeti a rangsort"

"a piaci szereplők továbbra is arra számítanak, hogy 2 hónapon belül lesz IMF megállapodásunk. "

www.vg.hu/penzugy/devizapiac/10-szazalekot-erosodott-a-forint-igy-vezeti-a-rangsort-368015

Mire alapozzák az érvelésüket?

Tudomásom szerint még egy előfeltételt sem teljesítettek.

Az előfeltételek után pedig jönnek a feltételek.

Hol vagyunk még ettől!

szoja122 2012.02.03. 06:04:26

"Eltőzsdézte: Lázár János csak nyerni szeret"

"Kinek ne lenne ilyen ismerőse Magyarországon! Aki mindig tud ügyeskedést igénylő tuti megoldást, de a kockázatát nem képes felmérni. Aki a sikert sajátjának tartja, de a kudarcért mindig mást hibáztat"

"Néhány évvel ezelőtt Lázár János, Hódmezővásárhely polgármestere azzal büszkélkedett, hogy a város kötvénykibocsátásából származó pénzt milyen ügyesen fektette be, és így a kamatokon és az árfolyamnyereségen hogyan gazdagodott a város. Az elmúlt hetekben mintha nagyon más irányból fújna a szél: a polgármester gyakorlatilag ultimátumot adott az Erstének és azt akarja elérni, hogy a kedvezőtlen árfolyam miatti veszteségek egy jó részét vállalja át a bank."

velemenyvezer.blog.hu/2012/02/03/igy_tozsdezik_lazar_janos

szoja122 2012.02.03. 06:07:01

"Kinek a kezét vágja le Pokorni Zoltán?"

""A mieink előtt is világosnak kell lenni, hogy ha ők lesznek hatalomban, az nem jelentheti azt, eddig ők loptak, most meg ti fogtok lopni. (…) Egy teljesen új világot kell kezdeni, s az elsőnek, aki belenyúl a pénztárba, annak le fogjuk vágni a kezét” - fogalmazott Pokorni Zoltán még a választások előtt, 2010 napfényes tavaszán"

napifix.postr.hu/post-012

Ideje lenne az ígéretedet betartani!

hoplita 2012.02.03. 06:46:30

@bariga:
Többet léptem át a határt akkoriban, amikor még kérték. Túlzottan sosem zavart.
Ahová szeretek járni, keletre főként, ott ma is kell....és légy erős, mindig is kelleni fog.
Ha nem vennéd észre, sengen meg az eju most a Titanic azon stádiumában van, amikor még halad előre, de lent már felszakadva a palánk és ömlik a víz, miközben a rajta utazók azt hiszik, hogy dombon a ház.:)

dbeata 2012.02.03. 06:52:14

@bariga: Régebben, mikor még tini voltam, azt gondoltam, akkor lesz itt jó világ, ha majd mindent lehet kapni, amit nyugaton. Ma szinte mindent lehet kapni, még sincs jó világ. Rájöttem, ha pénzt nem adnak hozzá, akkor hiába van itt minden, amit nyugaton.. Ez most csak így eszembe jutott arról, amit írt a határőrös történetről. A Délszláv háborúnak volt értelme?

mókáné 2012.02.03. 06:57:18

@dr.dbeata:

"Rájöttem, ha pénzt nem adnak hozzá, akkor hiába van itt minden, amit nyugaton.."

Egyszer talán majd arra is rájössz, hogy a pénz sem minden.

ssi 2012.02.03. 06:59:10

"Tisztelt Miniszterelnök úr!

A minap Ön Jávor Benedek úrhoz címzett nyílt levelet tett közzé, amelyben egyebek mellett azt veti az Önökkel együttműködni nem kívánó frakcióvezető szemére, hogy erkölcsi alapon utasítja el az ellenzéki összefogást, s nyilvánvalóvá teszi, hogy Ön nem érti ezeket az erkölcsi megfontolásokat. Levelében hosszan mentegeti miniszterelnökségének megkérdőjelezhető döntéseit, s ezzel azt a látszatot kelti, mintha az Ön ellen felvethető morális kifogások főképp kormányzásának időszakához kötődnének."
boldogokasajtkeszitok.blog.hu/2012/02/02/nyilt_level_gyurcsany_ferenc_urnak#more4050675

egy kis kó/orrajz a múlt (és még a jelen is) megértéséhez

@szoja122:
a kedvező árfolyamalakulás jelentősen növeli az optimista várakozásokat. kérdés: párhuzamosan milyen negatív élmények befolyásolhatják ezt és mennyire

pl. egy írás az erősen optimisták közül:
"nagyon sok tényező arra enged következtetni, hogy az országban bizony hamarosan rendkívül pozitív folyamatok fognak beindulni, ami elég jelentős részben bizony a kormány tevékenységének is köszönhető.."
nivo.blog.hu/2012/02/02/kozeleg_a_fordulat

érdemes elolvasni, s a valóság megélésénél néha rágondolni (pl. 02.07. O.V. évértékelője, 03.15-i ünneplés/tüntetés stb.)

dbeata 2012.02.03. 07:04:36

@knausz: Rá is tüsszentettem! :-) Jó reggelt! Csak egészség legyen meg térerő!

lüke 2012.02.03. 07:24:13

jó reggelt, a nem alvóknak

@manyike:
Lázár júniusra igérte a fordulatot ,nem lesz korai?

euro-forint ingadozásai jelentös burkolt áremeléshez vezetettek,
lehet, hogy ez volt az-egyszerü- ok?

szoja122 2012.02.03. 07:24:35

@manyike: A cikk írója a fellegekben él, rózsaszín szemüvegen keresztül látja a világot, vagy csak egyszerűen füvet szív.

Tényszerűen cáfolható minden szava. Itt a blogban többen már -köztük magam is- megtették.

Erősen csúsztat, tényeket elhallgat, illetve azt tartja rendkívüli érdemnek, hogy miután Orbán az országot a szakadékszélére lökte meghátrálni látszik.

De valóban meghátrált?

Ezt kérdeztem az előbb is.

Az IMF kölcsönnek vannak előfeltételei. Abból mennyit teljesített a kormány, mert én semmiről sem tudok. Aki tudja cáfoljon meg.

Az előfeltétel után pedig lesznek feltételetek is. Köztük a legszigorúbb ellenőrzés. Ebbe belefog menni Orbán?

Szerintem még korántsem biztos hogy teljesíti az előfeltételeket és a majdani feltételeket.

Azt sem tartom valószínűtlenek, hogy időt akar nyerni, és a török utat próbálgatja.

Ezzel az a bajom, hogy a piac sok tényező miatt most korántsem fog annyit várni. Max 1-2 hónapot. Utána ismét lejtmenet lesz, ami nagyságrendekkel lehet súlyosabb mint eddig volt.

lüke 2012.02.03. 07:31:17

@knausz: @dr.dbeata:

a pénzt nem adják:
keresik-earn-verdienen-gagner

a magyarok keresik , az angolok szerzik, a németek megszolgálják, s a franciák nyerik-régi

lüke 2012.02.03. 07:37:42

6kor leállt a Malév,OV majd megmenti holnapra

hoplita 2012.02.03. 07:43:07

@anti76:
Van türelmed, tisztelet érte.:) És a mondanivalód jó részét is osztom.
Kivéve az usa seggének a nyalását. Nem szerencsés leáldozó félben lévő birodalmakhoz kötni a sorsunkat.
Az egypólusú világ végét érjük.....gondold ezt át. Vállveregetésért meg én egy katonám kisujjának a körmét sem kockáztatom.
A regionális, amolyan kelet-európai konfliktusokat meg nem a hájtek légierő dönti el, ne hidd. Nézd meg a délszláv bulit...a szárazföldi haderő a döntő. Itt azt a pár tucat repülőt kölcsönösen lekapkodnánk, vagy elromlanának, aztán csülökre...akarom mondani kalasnyikovra.:)

Egyébként kijöttek a román népszámlálási adatok....mehetnék jósolni.:)
Nagyon durva, majd 13%-os népességfogyás 10 év alatt....

hoplita 2012.02.03. 07:44:53

@Hepci:
540-es, vagy ezres fordulaton tekerjük meg...?
Én az utóbbi mellett vagyok..

mókáné 2012.02.03. 07:45:09

@dr.dbeata: @lüke:

Jó reggelt! Nekem térerő sincs. Beüzemeltem, kiüzemelődött.:)

dr. Bubó 2012.02.03. 07:46:36

@lüke: remélem nemmenti meg.

minél több álami sz@r szűnik meg, annál több esély van elkerülni a zálamcsődöt...

szerintem is megmenti = álamcsőd...

egyébként mi lóf@sznak nemzetiesch légitársaság (tudom nyerges simlicskának lopni)

a BKV nagy is befagyasztják a járatait ;) -20 fokban

hoplita 2012.02.03. 07:49:46

@panelburzsuj:
"....Igen kevesen maradtak, akik csak láncokat veszíthetnek...."

Ugyan....ilyenkor tapasztalom, hogy bicsaklik a gondolkodásod és torzít a látásod.
A 3 millió napról-napra élő (vö. koldus) országában akarod ezt eladni...?
És ne legyen igazam, de ez csak még a lejtő eleje.

mókáné 2012.02.03. 07:51:38

"Rossz kezekben van az iskolák és az óvodák fenntartása az önkormányzatoknál, ha felügyelet és étkeztetés nélkül haza küldhetik a gyermekeket, az esetlegesen fűtetlen lakásokba, időszakosan megtagadva kötelező feladatukat, a gyermekek óvodai nevelését, iskolai oktatását és napközbeni ellátását.

Mi lesz a dolgozó szülők gyermekeivel, ha felügyelet nélkül maradnak a lakásban? Mi lesz azzal a pénzzel, amit megtakarítanak a gyermekeken, tanulókon, mire fordítják?" - állt a közleményben.

index.hu/belfold/2012/02/03/iskolak_szenszunet/

hoplita 2012.02.03. 07:54:55

@dr.dbeata:
"... A Délszláv háborúnak volt értelme?..."

Kérdezd a horvátokat, bosnyákokat.....

jjulie 2012.02.03. 07:56:16

@Hepci:

hát igen, odaveszett az idill és a harmóbia..........

megöregdtél pajtás, csak nem nőttél fel teljesen, hol a teniszellenfelek nőinek dekoltázsa billentenek ki, hol a nem fizető partnerek, máskor meg hazugságot fedezel fel, meg rossz ízű állott sütit.......

amíg süllőzéstőll a gumihalig vándoroltál , közben veszhetett el a harmónia, a sellők még a megvannak?

hoplita 2012.02.03. 08:00:14

@dr.dbeata:
Nahát....te még Mobilt is ismersz...?

Na, most nőttél ám a szememben.:))))

dr. Bubó 2012.02.03. 08:01:33

szűnjön meg a MÁV a BKV és minden egyes állami LOPODA... talicskázó hely...

ez meg. Lázár és vásárhely nyert 1,4milliárdot... csak mégis BUKOTT egy nagyot

index.hu/gazdasag/magyar/2012/02/03/sokat_hozott_lazar_devizaspekulacioja/

jjulie 2012.02.03. 08:01:42

@lüke:

öreganyám, régen mondod, de kifelejtetted a kínait, akinek szerencséje van

mármint ha pénzhez jut azért mert dolgozik

ezt a @hoplita: is elmondhatja néha magáról

mókáné 2012.02.03. 08:02:48

@jjulie:

"hát igen, odaveszett az idill és a harmóbia.........."

Kié nem? Minden emberé előbb vagy utóbb, de elvész.

Milyen csonka ma a Hold,
Az éj milyen sivatag, néma,
Milyen szomoru vagyok én ma,
Milyen csonka ma a Hold.

Minden Egész eltörött,
Minden láng csak részekben lobban,
Minden szerelem darabokban,
Minden Egész eltörött.

Fut velem egy rossz szekér,
Utána mintha jajszó szállna,
Félig mély csönd és félig lárma,
Fut velem egy rossz szekér.

(Ady Endre)

hoplita 2012.02.03. 08:03:25

@jjulie:
Jaj, zsülike...!
Nem illik tehozzád ez a filozofikus eszmefuttatás, nem a te műfajod.
Inkább menj és szopasd le magad valamelyik szuper porszívóddal...más már úgyse nagyon bukik a hernyódra, köcsög.:DD

dr. Bubó 2012.02.03. 08:04:04

remélem a zálamcsőd szele megüt mindenkit... mijen szar lesz a nyuggereknek...

a fides ELSŐ jó intézkedése, hogy bedöntötte a pénztemető MALÉVet

sajnos meg fogja menteni ez a dr. debil ormány...

nyünyüge 2012.02.03. 08:08:27

@dr. Bubó:
Csak tegnap fogtam fel, hogz Vásárhely nem is devizakölcsönt vett fel, hanem devizaKÖTVÉNYT bocsájtott ki.
Egy kötvénykibocsájtás kockázatait a lebonyolitó bankra átterhelni - azért ehhez tényleg lázárméretű pofátlanság kell!

jjulie 2012.02.03. 08:10:19

@hoplita:

ne izgulj pajtás, majd jó reformátushoz illően te is megtanulsz majd újra pénz nélkül élni, azt enni a mi a kertben megterem, mindenféle állatot tartani újra, lefeküdni aludni amikor besötétedik, és a gyurcsánytakaroggy mellé megtanítod a gyerekedet kecskét fejni, tyukot kopasztani.....

dehát tudod te ezt, amikor kisgyerek voltál, láttad még a nyomait magad körül, milyen volt az amikor a sárgarépát nem az aldiban vette a falusi parasztasszony, a konyhakész csirke mellé

hoplita 2012.02.03. 08:10:59

Remek hír...!

Elfogytak az élősködési lehetőségek - Mohácsi Viktória is menedékjogot kért Kanadában
A cigánybűnözők egyik legnagyobb védelmezője, Mohácsi Viktória is kivándorolt Kanadába – állítja a Népszabadság. Azt írják, a cigány környezetéből többen is megerősítették értesülésüket. Reméljük, nem tévednek.

További részletek: kuruc.info/r/6/91548/#ixzz1lIgkikPT

Egy retkessel kevesebb....

lüke 2012.02.03. 08:13:49

@dr. Bubó:
neked is, ha megéred a nyuggerséget

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2012.02.03. 08:13:59

@anti76: Köszönöm a kimerítő hsz-t.
1) Azt nem tudom, hogy honnan veszed, hogy én a magyar baloldali pártokra akarok szavazni. Én egyik ma a Parlamentben lévő pártra sem szavaznék, amióta szavazok a Fideszre szavaztam, de ennek vége. A Fideszre többet nem fogok szavazni. Nem tudnak hatékonyan kormányozni, az MSZP-SZDSZ sem tudott, sőt, annyira selejt volt a szoci kormány hogy a Fideszre szavaztam. Még a program nélküli Fidesz is jobb alternatívának tűnt mint a szocik.

2) A hozzászólásaim a véleményemet tükrözik. Nem megfellebbezhetetlen igazságok. Nem fogom mindegyik mondatomat feltételes módban írni meg szerintemmel kezdeni és elnézést kérni hogy másképpen látom mint esetleg te.

3) Mégis milyen diplomáciai eszközökre gondolsz? A határon túli magyar lakta területek több országot érintenek. Miért ne szövetkezne Szlovákia Romániával, ha erős revíziós szándékot észlelne? Kik lehetnének a szövetségeink? A Nyugat a fennálló határok sérhetetlenségét deklarálta. 1945 óta csak új államalakulatok létrejövésekor mozogtak a határok, még a német egységnél is két ország olvadt össze, egyébként nem történt változás. Miért változna ez meg?
Maradhat Oroszország. Az az Oroszország amelyik több szeparatista mozgalom ellen harcol jelenleg is. Miért támogatna egy területi revíziót? Nem áll érdekében szerintem.
Kína sem fog minket támogatni. Se más nagyhatalom.

Az emberek pedig komformisták. Nagyon nyomós indok kell egy széleskörű fegyveres harc támogatására, általában ez egy önvédelmi háború szokott lenni. Megszálló háborúk támogatása gyorsabban kifullad.

4) Én nem tekintem gyarmati sorsnak az EU-t. Magyarország egyedül soha az életben nem fog előrébb jutni. Csak egy erős szövetségi rendszerben, ahol pedig nem ő lesz a vezető erő.
De nekünk a környező országokkal szemben kell erősebbnek lennünk, Szlovákia és ROmánia. Ehez gazdaságilag meg kell erősödni. A gazdasági megerősödés EU nélkül nem fog menni.
Ha az EU felbomlik. Magyarország annak nem nyertese, hanem vesztese lesz.

Összegzésképpen : Másként látjuk a világot. Egy jó tanács: Aki nincs veled, nem biztos hogy az ellenséged. Amíg azt gondolod hogy aki nem veled, az ellened, addig nem fogsz előrébb jutni. Amíg a Jobbikot bíráló, vagy a véleményedet bírálókat ovodás módon balliberálisnak gondolod, addig szerintem tévúton jársz.

hoplita 2012.02.03. 08:14:42

@jjulie:
Légy erős, engem nem viselne meg.
Ráadásul még némi szakértelmem is van a gazdálkodáshoz, főleg a szántóföldi növénytermesztésben és az állattenyésztésben.
Te nagyobb bajban lennél, én úgy gondolom.:)

jjulie 2012.02.03. 08:16:23

@dr. Bubó:

nem a fides döntötte be, hanem a brüsszeliek nem engedik tovább oda temetni az állami pénzmagvat

a berényi mint fideszgyík maradt volna ott politikai biztos, szivesen

"A cégcsoport 2600 munkavállalót foglalkoztat és 500 hazai vállalkozással áll rendszeres szerződéses kapcsolatban. A légitársaság a központi költségvetés bevételeihez közvetlen és közvetett módon évi mintegy 70 milliárd forinttal járul hozzá. Döntő részben külföldről származó árbevételei miatt az ország egyik legjelentősebb exportőre, a Budapest Airport forgalmának 40 százalékát biztosítja. A Malév közel 3 millió utast szállít évente 23 ezer járatpáron, és 45 városba repül közvetlenül."

lüke 2012.02.03. 08:16:33

@jjulie:
te majd kifejted,mert mindent tudsz,még kínaul is
ez a szellemi fölény: Lao, Tao, FAO,netán unjós Mao

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2012.02.03. 08:16:35

@szoja122: Számomra egyértelmű hogy Orbán Viktor és kormánya időt húz. Azt nem tudom miben bízik. A nemzetközi klíma 3-4 hónap múlva sem valószínű hogy jobb lesz mint most.
Az EU-s paktum feltétlei brutálisak.

2012.02.03. 08:20:43

@Hepci:" Majd tanulmányozom a "Vidám vasárnap" című műsort és remélhetőleg eszembe jut még ez-az. "

Jajj! Jobb nincs?

dr. Bubó 2012.02.03. 08:20:51

@nyünyüge: :)))) csak vicc

@jjulie: kár hogy ne engedi brüsszel hogy jo sok adómat kidobálják a zablakon

de szerencsére a dr. Zorbán Vitéz már rajta van, kelll nemzetiesch repüllő

07:54 Orbán a Malévról - újra repülhet?

"lesz még nemzeti légitársaságunk"

a qva @nyját agyatlan dr. vitya... nagyteher... nagyon nagy teher

dr. Bubó 2012.02.03. 08:22:08

@jjulie: ja ja... majd lesz egy gazdaságosan nyereségesen működő magán társaság, ami ugyanezeket a vonalakat gazdaságosan üzemelteti...

és adó pénzem nem fog gyorsan fogyni

jjulie 2012.02.03. 08:23:45

@hoplita:

mondtam én, hogy nem vagy te jó kapálni?

egy kis pénzmagvacskára azért szükséged lesz, hogy kifizest a netet, úgyhogy hozol majd nekem helybe finomságokat amiket a kérges tenyereddel előállítasz, és egy kis apróval majd megjutalmazlak, ha szépen és illedelmesen köszönsz

erős leszek, és kibírom, hogy ez nem visel meg téged

jjulie 2012.02.03. 08:28:09

@dr. Bubó:

igen van gazdaságosan működő légitársaság, hallottam valami lufthanzát emlegetni, ami az osztrákot is átvette, de nem símán ingyen, hanem úgy, hogy az osztrákok adtak hozzá pluszban milliárdokat hozományként....

hoplita 2012.02.03. 08:29:55

@jjulie:
Ha rám számítasz éhen döglesz, köcsög.
Illetve asszem a bőrt is lehúznám rólad.
Nagyanyám a háború után egy kacsa-egy pecsétgyűrű árfolyamon juttatta némi ennivalóhoz a fajtádat.
Apám az ötvenes években teherautón volt rakodó...sűrűn jártak Pestre, sokszor szállítottak csirkét.
A lefulladt, döglött csirkéért a hozzád hasonló lúzer állt sorba, jó pénzért, köcsög.:DDDDDD

jjulie 2012.02.03. 08:35:21

@lüke:

veszel teniszleckét? van eladó

ha összeállsz a hepcivel, lesz csoportos kedvezmény

2012.02.03. 08:36:28

@anti76:" Ha ezt már elérnénk, valószinű nem lenne krónikus pénzhiány az élet minden területén, a közgondolkodást is jótékonyan formálná ha az átlagkereset 200 nettó lenne. akkor nem lehetne gázárazós, fűt-fát igérő ócska szövegekkel nyerni.
Ja és akkor egy szar Szlovákia nem hozhatna ilyen nyelvtörvényt, mert a mi befolyásunk nagyobb lenne."

Nem kell hozzá csak pénz, pénz, pénz!
Kezed a bilibe?
Gondolkozz!
rengeteg pénz az oktatás. A fidesz most nem erre tart.
Rengeteg pénz az ipar, kutatás, fejlesztés. A fidesz most nem erre tart.
Rengeteg pénz a háború. A román, a szerb egy hét alatt megenne bennünket, aztán azon marakodnának, kié legyen Budapest. Ja, ugye azt tudod, hogy az orosz ott van a szerbek mögött?

Ki a f... lenne a mi szövetségesünk? A NATO ???
A lengyelek? Nincs benne logika. A háború tökéletesen alkalmas lenne arra, hogy a szlávok elpusztítsák ezt a kis országot.

dr. Bubó 2012.02.03. 08:37:00

@jjulie: nem kell MALÉV nem kell BKV nem kell MÁV (lassan ugyis ciprusi színvonal)

szeretném ha dr Zorbán az ecceri, nagyarányú RADIKÁLIS ADÓCSÖKKENTÉST csinálna

ehhez még az összes mini sztrériumot és összes álami intézményt fel kell számolni

nem lesz költségvetés, nem lesz politikus bűnözős mexűnik a talicska...

graycivil 2012.02.03. 08:39:59

"Giró-Szász hazudott

Mint ismeretes, Giró-Szász András a bírák nyugdíjára vonatkozó jogszabályváltozásokkal kapcsolatban azt mondta, azok a Magyar Bírói Egyesület kezdeményezésére módosítottak. "Persze minden hibára - tévedésre, hazugságra - van racionális magyarázat."

hirszerzo.hu/szemle/2012/2/3/GiroSzasz_hazudott_7PBPAS

nyünyüge 2012.02.03. 08:43:01

@dr. Bubó:
Orbán Viktor a MR1-Kossuth Rádió 180 perc című műsorában pénteken azt mondta, hogy két Malév-gép maradt a határokon kívül: egy Tel-Avivban, egy pedig Dublinban. A többi repülőgép Magyarországon van. A miniszterelnök kijelentette: nem lehetetlen a légitársaság újraindulása.

"Ha meg tudunk szabadulni a csontvázszerűen megörökölt terheitől a múltnak, akkor lehet még magyar nemzeti légitársaság" - mondta. Orbán Viktor hangsúlyozta, hogy kellene is nemzeti légitársaság, de az európai gazdasági válság miatt nem tolonganak a befektetők az európai repülési piacon.

Azonban ha van olyan befektető, aki a saját pénzét is kockáztatva megpróbál nyereségesen, de legalábbis nem veszteségesen működtetni egy nemzeti légitársaságot, akkor létrehoznak egy ilyen új céget - jelezte. A kormányfő a Malév-leállással kapcsolatban azt mondta: a "ménkű" akkor csapott be, amikor az EU úgy döntött, hogy a magyar kormány nem adhat további pénzügyi juttatást a Malévnak.

(nol.hu)

jjulie 2012.02.03. 08:47:11

@nyünyüge:

a múlt a hibás, meg az eu

más szempontok említésre sem érdemesek sántakutyaorbániában

lüke 2012.02.03. 08:47:50

@jjulie:
jobb ,ha nem mész reggel teniszezni-sok az adrenalinod-
mert ott fogod kapni az infarktust a cikadián ritmus miatt

hepci jenönél teniszezik,neki nem kell(úrilányokat meg idöben megtanítanak)
nekem egy edzöm volt Taróczyval,Biró Janó

mókáné 2012.02.03. 08:48:44

@jjulie:

"a múlt a hibás, meg az eu"

Az első naptól eltekintve, nincs hír az IMF-tárgyalásokról.

Vagy én nem találok?

hoplita 2012.02.03. 08:48:54

@Könnyen elkaptuk, uram!:
"..... A román, a szerb egy hét alatt megenne bennünket, aztán azon marakodnának, kié legyen Budapest. Ja, ugye azt tudod, hogy az orosz ott van a szerbek mögött?..."

Ez ennél kicsit összetettebb.:)
Egy Szerbiának, vagy Romániának kábé úgy jönne egy ilyen buli, mint tollas zsidónak a forgószél.
A szláv testvériséget meg lemérhetnéd akkor, amikor tótián osztozkodnánk a lengyelekkel....meg a sunyi csehekkel:))
Fentebb, még tegnap már írtam....nem ismétlem, keresd vissza. Kis török segítségre is számíthatnánk...:)

mókáné 2012.02.03. 08:50:11

@lüke:

"úrilányokat meg idöben megtanítanak"

Annak születni kell.

szoja122 2012.02.03. 08:50:32

@ciceró: Szerintem a piac max 2 hónapot vár, utána ha nem látja hogy legalább a szándék megvan, azaz az előfeltételeket -teljese- és a feltételek egy részét teljesítette, akkor rendkívül hamar itt összeomlás lesz. Sokkal hamarabb minthogy Orbán észbe kapna.

dr. Bubó 2012.02.03. 08:53:03

@nyünyüge:

ad1) DR !!! zorbán viktor

ad2) "Ha meg tudunk szabadulni a csontvázszerűen megörökölt terheitől a múltnak, akkor lehet még magyar nemzeti légitársaság" - mondta. DRRR. Orbán Viktor

AZ Ő MAGA... ügye ő is erre gondol.... csak hogy egyről beszéljünk...

ad3) van egy új jogszabály,
hogy a bűnözők nem nyilatkozhatnak a bűncselekményeikről....

lüke 2012.02.03. 08:53:27

@knausz:
születi kell,azért tanítják meg idöben
hatvan évesen nem kezdesz teniszezni
(legfeljebb újból)

dr. Bubó 2012.02.03. 08:54:57

@knausz: áprilisban lesz tárgyalás, addig a bejutáshoz gyűjtjük a jópontokat

dr. Bubó 2012.02.03. 08:56:37

dr orbáni romantika

"Állástalan szüleik vigyáznak a szénszünetes gyerekekre... Sok szegényebb településen bezárnak az iskolák a hideg miatt. Az önkormányzatok így spórolnak."

összehozza a családokat... CSALÁDBARÁT ormány... debil fides... mafiaszervezet

nyünyüge 2012.02.03. 08:56:51

@dr. Bubó:
ad3) nyilatkozhat, csak pénzt nem kérhet érte :)!

mókáné 2012.02.03. 08:57:36

@lüke:

"hatvan évesen nem kezdesz teniszezni
(legfeljebb újból) "

Nehéz újrakezdeni, gondolom azt is. Válni is nehéz, hiába van gyakorlata az embernek benne.

lüke 2012.02.03. 08:58:16

@knausz: ezzel a cirkadiános melatoninnal
véletlen nem foglakozik Szendi, nem tudod?
mert ebben sok van még, igaz , a gyógyszer drága
dheausa.com/AL%25melatonin.htm

dr. Bubó 2012.02.03. 08:59:00

elfelejtettem: összebújva melegednek... meghitt megható... éhen fagyban de 1ütt

ki a felelős? CSAK-A-FIDES !!! ítéletidő van !!!!

2012.02.03. 08:59:37

@jjulie: "mármint ha pénzhez jut azért mert dolgozik

ezt a @hoplita: is elmondhatja néha magáról"

Nekem úgy tűnik, hogy nem mondhatja el. Mármint, hogy dolgozik. Itt van a gép előtt éjjel-nappal. Ilyen parancsnokot még nem láttam. Hacsak nem ólomkatonákkal játszik.

lüke 2012.02.03. 08:59:42

@knausz: a tenisz játék,
a válas meg a gazdag emberek privilégiuma

jjulie 2012.02.03. 08:59:47

@lüke:

még mindig csak úgy tudsz teniszezni, mint ahogy úrilánykorodban megtanultál?

a kinaik szerencséje hiányzott az urilánytudnivalókból azért nincs benned most sem?

porszívót veszel? van eladó, nem csak teniszlecke, a kinai meg ajándék

mókáné 2012.02.03. 08:59:51

@dr. Bubó:

"áprilisban lesz tárgyalás, addig a bejutáshoz gyűjtjük a jópontokat "

Addig csak lefelé. Malév és akkor ez a hideg! Begyújtottam még a sütőt is, beraktam 1 pizzát.

Azért furcsa, hogy nincsenek cikket IMF-témában!

dr. Bubó 2012.02.03. 09:00:16

@nyünyüge: hm... Dr. ügye? vagy már nem? tegyük ki pontosan ijen idők vannak...

lüke 2012.02.03. 09:02:41

@lüke:
tegnap Gottschalk moondott egy találót::
de.wikipedia.org/wiki/Thomas_Gottschalk
nem szeret már Lego épitö kockákon mezitláb járni:)

mókáné 2012.02.03. 09:03:12

@lüke:

"a válas meg a gazdag emberek privilégiuma "

:) hát ezért nem szabad, hogy meggazdagodjanak az emberek. Túl pökhendiek lesznek és nem látják az élet értékét, nem látják a fától az erdőt.

Bár. Én is gazdag vagyok, mert időmilliomos. Várom a válni akaró felet, aki nem ér rá válni sem, mert dolgozik, de akar.:):)

ssi 2012.02.03. 09:04:45

@lüke: :) köszi, viszont szép napot
szómágiás "fordulatba" minden/bármi belefér, bele fog férni, talán csak a valóság lesz hiányos benne

Lázár János
"Aki mindig tud ügyeskedést igénylő tuti megoldást, de a kockázatát nem képes felmérni. Aki a sikert sajátjának tartja, de a kudarcért mindig mást hibáztat... hiába telt el két évtized a rendszerváltozás óta, még a Fidesz fiatalabb politikusaiban is ennyire mélyen él a kádári mentalitás."
velemenyvezer.blog.hu/2012/02/03/igy_tozsdezik_lazar_janos#more4055125

@nyünyüge: @dr. Bubó: Malév

"Orbán-kormány visszatérő jellemzőjévé vált: hangzatos ígéretek, titokzatos és átláthatatlan döntéshozatal, és teljes végrehajtási impotencia."
velemenyvezer.blog.hu/2012/02/03/malev-csod_allam#more4047205

Oszkó Péter hétvégére tervez egy újabb blogbejegyzést. kedvcsinálónak ennyit írt:
"amikor Varga Mihály egy telefonbeszélgetésben jelezte, hogy miután a Malév visszaállamosítása valóban a Fidesz kifejezett támogatása mellett történt, ha úgy látom, hogy ezzel szemben a későbbi eljárásuk vagy megnyilvánulásaik inkorrektnek tűnnek, bátran mutassam be"
hu-hu.facebook.com/pages/Oszk%C3%B3-P%C3%A9ter-blogja/119922941369390

@knausz: gyógyulsz?
""odaveszett az idill és a harmóbia.........."
Kié nem? Minden emberé előbb vagy utóbb, de elvész."

kis pesszimisták. optimistán: átalakul, változik :))

@szoja122: 02.07. O.V. évértékelő. kedvező árfolyam a kirakatban. pl. a februári bérek milyenek?

dr. Bubó 2012.02.03. 09:05:45

@knausz: érdekes vannak BÉRRETEGŐK akik már kétéve is megmondták és mondják...

1012 év feudalizmus + fides = álamcsőd + belháború

apropó... nem kell jóstehetség hozzá... nagy erkölcsi válság van... abból jön...

a hideget is mondtam. nagyon nagy tél. pár hét... de ne ezen a pár ezer nyuggeren rinyálj, akiket a kubatovlistáról az éhség és a hideg megtizedel...

figyeld meg hogy a dr. zorbán megint lehet legény a gáton áprilisban...

és MINDEN ÁRVIZET megelőz egy hónapppal egy választás...

de most innen üzenem Neki, hogy úgy írassa ki a dr sittpállal hogy ÁRVÍZ UTÁN legyen pár nappal...

akkor lesz a haza megmentője szerepben a ludasmatyi a kishátizsákjával, csizmával...

így még nagyobb lesz a társadalmi akarat és a parlament között a szakad ÉK

mókáné 2012.02.03. 09:06:14

Mohácsi Viktória is kivándorolt Amerikába.. ez vezető hír, hogy egy roma jogvédő kivándorolt, mert itt nem kapott munkát.

lüke 2012.02.03. 09:07:02

@jjulie:
mikor az ügynökkel jöttél elöször
azt hittem GGreene Havannai emberünkre gondoltál,
de se kínai ,se vorwerk, se müveltség
ekkora csalódás

dr. Bubó 2012.02.03. 09:07:22

@manyike: "titokzatos és átláthatatlan döntéshozatal"

a lóf@szt titokzatos... simicska-nyerges stb pártpénztárnokok... csak háttérben

apropó ugye mondtam hogy ÚJ év ÚJ szlogen... megújult a szlogenem

1012 év feudalizmus + fides = álamcsőd + belháború
1012 év feudalizmus + fides = álamcsőd + belháború
1012 év feudalizmus + fides = álamcsőd + belháború
1012 év feudalizmus + fides = álamcsőd + belháború

dr. Bubó 2012.02.03. 09:09:43

@knausz: jaj de sajnálom. csak nehogy minden dakota disszidáljon...

ki fog lopni? a politikus cigány az olyan mint a dupla csokis jégkrém?

2012.02.03. 09:09:45

@hoplita:" A szláv testvériséget meg lemérhetnéd akkor, amikor tótián osztozkodnánk a lengyelekkel....meg a sunyi csehekkel:))"

A jurtából így látszik? Naiv vagy, de legalább buta.
A cseh meg a lengyel most köszöni, anyagilag jól áll, semmi szüksége egy háborúra. A NATO a német meg úgyis megakadályozná. Azt meg azért biztosan tudod, hogy a slovákot, a szerbet a nagy testvér mind politikailag, mind gazdaságilag támogatta a múltban. Ma is. Gondolod, hogy Moszkva lemond a két előre tolt bástyájáról?

Bilibe a kezed?

mókáné 2012.02.03. 09:10:17

@dr. Bubó:

"apropó... nem kell jóstehetség hozzá... nagy erkölcsi válság van... abból jön..."

Mióta Téged olvaslak, nem járok az ezoterikus.hu- ra horoszkópot nézni! Eddig bejött minden rossz, amit megjósoltál.

Valami jó, ha jönne mára, nem bánnám.

Az erkölcsi válság az érdekes helyzeteket teremt. Családok mennek szét vagy azért, mert hirtelen sok, vagy azért, mert hirtelen kevés a pénz. Ehhez pedig nem tudnak igazodni.

ssi 2012.02.03. 09:12:42

@dr. Bubó: pedig a java titok. sokat tudsz, de hidd el, az csak rideg hegycsúcs

dr. Bubó 2012.02.03. 09:13:22

@knausz: a fides után JÓ LESZ... sokkal jobb mint valamikor is....

ilyen értelemben a fides tényleg forradalmat csinál... csak INDIREKT forradalmat

@Könnyen elkaptuk, uram!: a csehek nem szlávok... azt már bebukták a ruszki...

viszont hoplita is max a dakota szintű szlovákokra spekulálhat...

kell az ellenség mint egy falat kenyér... nem is értem miért nem zúzzák be a bankok kirakatait csukjjában...

mókáné 2012.02.03. 09:15:22

@manyike:

"gyógyulsz?"

Világosodik lassacskán az elmém,
a legenda oda.
A gyermek, aki csügg anyja szerelmén,
észreveszi, hogy milyen ostoba.
Kit anya szült, az mind csalódik végül,
vagy így, vagy úgy, hogy maga próbál csalni.
Ha kűzd, hát abba, ha pedig kibékül,
ebbe fog belehalni.

(Jószef Attila)

lüke 2012.02.03. 09:15:33

@knausz: :)
ilyen mikor a magyar értelmiség jósol
pótolja az ezotériát:)

dr. Bubó 2012.02.03. 09:16:11

@manyike: nem rédekelnek részletek... sose érdekelt... hogy mijen szobában mijen melegítőben, vagy az uccán esőben motorháztetőn aláírt "szerződések" ??? nem érdekelnek a körülmények...

a bemenő adat az adófizető KÖZPÉNZE... amiből nem lesz szolgáltatás, de lesz köSzpénz... szépen épülnek a villák és jó nagy kocsikkal járnak a dakoták... érdekes nem? ez utóbbi pedig gazdasági teljesítmény nélkül...

a kettő között (adó és nemadott közszolgáltatás) az a lopás mértéke...

a részletek nem érdekelne...

lüke 2012.02.03. 09:17:24

@dr. Bubó:
igen bohemian, akik a bajorokkal egy töröl fakadnak
(nincs hosszú ö ezen a behmisch gépen)

dr. Bubó 2012.02.03. 09:17:48

@knausz: @lüke: az azért több mint jóslat... épkézláb ember aki gondol kodó...

az hamar rájön hogy hova vezet egy erkölcsi válság spirál...

a felszínelemezgetők meg dumálgatnak posztokban róla hogy a dr. zorbán lila nyakkendője most szavazatokat hoz vagy visz...

szánalom...

dr. Bubó 2012.02.03. 09:19:04

@lüke: nem baj a "töröl" is értelmes magyar szó, bár elég "török ösch"

mókáné 2012.02.03. 09:20:16

@dr. Bubó: @lüke:

"az azért több mint jóslat... épkézláb ember aki gondol kodó..."

Mint autodidakta azt látom, hogy minden, de minden lefelé tendál. És ezen már senki sem lepődik meg.

Kedjük megszokni.

mókáné 2012.02.03. 09:24:06

@dr. Bubó:

Témában is legyünk:

Ma reggel láttam az LMP új képviselőjét, aki Kaufer Virág helyére lépett. Reagálnia kellett volna Gyurcsány üzenetére, mire azt mondta:
- Annyi minden van most, ez nem elsődlegesen fontos, de majd kap egy nyílt levelet.

Elfelejtettem a hölgy nevét. Az arca sem ugrana be, pedig állítólag már ott tevékenykedett az LMP körül.

hoplita 2012.02.03. 09:24:26

@Könnyen elkaptuk, uram!:
Ugye a perspektivikus gondolkodás nem az erősséged?
Meg ahogy látom a stratégiai sem.:)
Ami most van, az nincs örökké, Isten nem felejtette így a világot.

Sűrűn tapasztalom ám az ilyen gondolkodást...a csapnivaló történelemtanításunk eredménye...:(

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.02.03. 09:24:41

@knausz: minek elválni valakitől, aki sose ér rá?
Megpimpósodni csak akkor lehet, ha sokat vannak együtt.
Aki nem ér rá, azt társfinanszírozónak lehet tekinteni...

lüke 2012.02.03. 09:25:58

@dr. Bubó:
nekem nem török az ösöm:)

lüke 2012.02.03. 09:29:55

@knausz:
nagyon skizó vers,
így nehezen fogsz gyógyulni

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.02.03. 09:31:42

@Könnyen elkaptuk, uram!: valamikor tanulmányoztam Ron L. Hubbard munkásságát is (1 kiugróan szép mellekkel megáldott leányt szerettem volna kiszabadítani a dianetika fogságából, de nem ment).

lüke 2012.02.03. 09:33:17

na sziasztok, elmentem a nyugdíjas klubba, ahol nem dolgoznak:)

mókáné 2012.02.03. 09:33:40

@Hepci:

"minek elválni valakitől, aki sose ér rá?"

Nem tudom. Tegnap megjöttem a parents meetingről és akkor rámordított, hogy nem tud velem együttműködni és rá sem kapcsolja a sorozatomat az Rtl Most- on, hanem elválik!

Reggel is tartotta magát a váláshoz, mire mondom:- Nézzünk ki egy dátumot akkor, hogy bemenjünk a Bíróságra, és vittem a naptárt utána, de arra meg, hogy neki nincs ideje, de nem fogja elfelejteni, mert el akar válni. Nahát majd ráér, ha ennyire fontos neki!

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.02.03. 09:36:03

@lüke: nincs ott semmi, csak eladó porszívó és tahóság.
Kb. az 1 szem Panel (vö. dombóvári savanya) van meggyőződve az ellenkezőjéről...

mókáné 2012.02.03. 09:36:38

@lüke:

"nagyon skizó vers,"

Az egy nagyon igaz vers, csak későn érti meg az ember. Kit anya szült az mind csalódik végül.. mindannyiunkat anya szült és végül mind csalódunk, bárhogyan essék.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.02.03. 09:40:31

@knausz: ha beleolvasott néha ebbe a blogba [jellemző tartalom: Knausz k.ra unja a férjét], nincs mit csodálkozni rajta.
És nyilván egy nagyonfideszesnek egyre irritálóbb, ha a párja meg egyre kevésbé akar OV képeket ragasztani a falra...

hoplita 2012.02.03. 09:41:31

@Könnyen elkaptuk, uram!:
Tudod, az én műfajomban a mínusz 15 nem a lázas tevékenység időszaka.
Márciusban már kevesebbet leszek jelen...most van időm erre is.

hoplita 2012.02.03. 09:44:44

@knausz:
Nem.
Egy retkes ork luvnya kihúzta a belét.
Nem hinném, hogy nem mehetett vóna takarítani...vagy az nem munka?
Remélem éhen döglik.
Kanadában mostanság piszkosul csipázzák ezeket a hiperpigmentált "menekülteket".

hoplita 2012.02.03. 09:47:16

@Hepci:
De legalább a melltartójától megszabadítottad?
Az is eredmény...nem is rossz.

mókáné 2012.02.03. 09:49:08

@Hepci:

"És nyilván egy nagyonfideszesnek egyre irritálóbb, ha a párja meg egyre kevésbé akar OV képeket ragasztani a falra... "

Éjszaka ezen gondolkodtam és a politika nagyon benne van. Egy erős nyomás volt a házasságra az is, amikor 2010- ben nem a Fideszre szavaztam.

Aztán mostanában már egyáltalán nem akart velem beszélgetni a politikáról, talán azért, mert azt mondtam:- 2014- ben ne legyen a szavazóbizottságban és ne végezzen propagandamunkát a Fidesznek!

És ehhez komolyan ragaszkodtam - most is. Nekünk a politikai egyformánlátás életünk alapja volt, így a programok és minden, ami ezzel járt.

Tegnap pedig azt kifogásolta megint, hogy nekem egyáltalán véleményem van valamiről.. ilyen, amikor a nyúl viszi a vadászpuskát.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.02.03. 09:49:39

@knausz: igaza lehet Hoplitának (a jelzőihez nem csatlakoznék), valószínűleg nem a jogvédelem az egyetlen szóba jöhető munka egy tanult (?) cigánylánynak.
Azt sejthette előre, Fityeszkormány esetén nem fog állami pénzen jogot védeni, kb. Horváth Alibaba után ő lehetett a második a listán, akit tuti kipottyantanak a jóból.

mókáné 2012.02.03. 09:53:28

@Hepci:

Na. Most 20 évig legalább nem lesznek személyi változások, már ami a Fideszt illeti.

(Ne üzengessen a @hoplita, mert nem fogok felelni, megmondtam!)

hoplita 2012.02.03. 10:02:22

@Hepci:
Olvasgasd csak el a mandin a kommenteket...:DDD

hoplita 2012.02.03. 10:04:36

@knausz:
Mongyak valamit...?

Elképzelhető, hogy túlélem...:DDDD

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.02.03. 10:05:20

@hoplita: nem mindig hordott... de már eljutott oda, hogy csak másik clearrel akar kapcsolatba kerülni...

@knausz: szerintem az ún. jogvédők (alapértelmezésben SZDSZ-megbízottak) igen rosszat tettek a hazai cigánysággal. Elhitették velük, csak óbégatni kell és lesz segíly, ha meg kicsikét bicskáznak-lopikálnak itt-ott, majd megvédik őket a gonosz fasisztákoktól, akik szerint (ó, jajj) a törvény előtt egyenlőségnek kell lennie.

inreallife 2012.02.03. 10:06:05

@Könnyen elkaptuk, uram!: tegyük hozzá, hogyha szlovákia rendszeresen jobban teljesít magyarországnál, akkor megindul oda a kivándorlás. márpedig úgy néz ki, ők elkapták a fonalat, mi meg azt nézzük, hogy a gödör alján vagyunk-e vagy van még lejjebb is...

a nyelvet nem tudóknak egyszerűbb szlovákiába kimenni, dolgozni adózni stb, kb olyan, mint ahogy angliában a lengyel kolóniák szaporodnak. ott a nyelveet nem tudó kivándorolt lengyeleket már saját honfitársaik foglalkoztatják.

így könnyen elmagyarosodhat a felvidék, és a születésszámokat vastagon megdobhatja a bevándorlás, amit ugye a szlovákok meg nem tudnak megjátszani, lévén nincs ilyen tartalékuk. nem véletlenül hoznak futószalagon magyarellenes törvényeket. szóval felvidék koránt sincs elbukva, románia viszont nagyon nyerésre áll ebből a szempontból.

én egyébként úgy gondolom, hogy előbb utóbb lesz valami kiegyezés, mert kelet európának akkor lesz igazán súlya, ha össze tud pakolni a lengyeket is beleszámítva egy 100 millás szövetséget az eun belül....

dr. Bubó 2012.02.03. 10:09:10

@lüke: @knausz: kérjetek dr. Török Gábor ösünktől egy posztot álamcsőd témában...
velem már rég nincs beszélő iszonyban, mert én bér rettegő vagyok... ő+ "A"

vagy
- előrehozott választás ez évben
- mi lesz az erkölcsi válság spirál vége?

de a fidesre gyakorolt hatásokat és a zorbán szempontjait lexarom

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.02.03. 10:10:03

@knausz: nem akarlak itt publikusan csesztetni, de ha jól sejtem, ő biztosítja azt, hogy főállásban önképzéssel-írással-olvasással töltsd az időd nagy részét... valamit valamiért... ez nem is feltétlen feudális hozzáállás...

inreallife 2012.02.03. 10:10:45

@knausz: nem kapott mi? fáradj be egy munkaügyi központba. meg fogsz lepődni. kb 100 emberre jut 1 ork. természetesen a segélyen széjjelhízott pingvin módra közlekedő. pedig ott nem csak az elbocsátottak hemzsegnek, tudod ott ingyen lehet álláshirdetéseket is nézni. én nem azt tapasztalom, hogy letapossák egymást a lehetőségért....

a cigányokat meg sehol sem szeretik. pont azért, ahogy élnek. nem csak magyarokra jellemző az elutasításuk, a cigánykodás meg az ő drága kultúrájuk nem menő.

dr. Bubó 2012.02.03. 10:11:21

@inreallife: "tegyük hozzá, hogyha szlovákia rendszeresen jobban teljesít magyarországnál, akkor megindul oda a kivándorlás"

egyik oldala az éremnek... meg a BEÁRAMLÁS... a szlovák tőke cégeket, földeket és ingatlanokat vásárol fel (lásd moson és baz megye stb)

pár évtized és a szlovák lesz (a gazdaság miatt) a hivatalosabb nyelv...

sajnos...
mi vagyunk csak megáldva ezzel a maffia szervezettségű elittel...

mókáné 2012.02.03. 10:12:51

@Hepci:

"akik szerint (ó, jajj) a törvény előtt egyenlőségnek kell lennie. "

A törvény előtt minden ember egyenlő csak vannak, akik enyenlőbbek.

Nem gondolom, hogy aki 1 db tyúkot lop az nagyobb, mint akik milliárdokat sikkasztanak büntetetlenül.

Márpedig. Szögezzük azért le: a romáknak nincs olyan lehetőségük, többségnek még lehetősége sincs ilyenre.

(@hoplitával ne vegyél egy kalap alá, nem igénylem!)

mókáné 2012.02.03. 10:19:15

@Hepci:

"valamit valamiért... ez nem is feltétlen feudális hozzáállás... "

Általam van, mert meg én láttam
s régen nincs már, mert régen nem látom.

Nem éri meg. Előtte is volt élet és utána is lesz.

dr. Bubó 2012.02.03. 10:20:21

"Rogán: Spóroljon magán Budapest. A belvárosi polgármester szerint adóemelések helyett beruházásokat kell elhalasztani vagy lemondani."

hihihi mint a dr. Ötker ben ... ja-ja:))) akkor nem hitelből építeni ??? hm

hoplita 2012.02.03. 10:20:57

@Hepci:
Jézusom.:(
Ez a szekta-izé nekem valahogy mindig magas volt. Biztos födhözragadt vagyok, megy mucsai tahó...de kívül van a érzékelhető, magyarázható világomon.

mókáné 2012.02.03. 10:23:22

@inreallife:

"nem kapott mi? fáradj be egy munkaügyi központba. meg fogsz lepődni. kb 100 emberre jut 1 ork. természetesen a segélyen széjjelhízott pingvin módra közlekedő."

Erre a dögöljön meg a szomszéd tehene stílusra nem vagyok vevő!

Egy szegény faluban nyaraltam három éve és azt hittem, ők jobban összetartanak, de aztán kiderül, ha valamelyiknek két tyúkja volt, azt irigyelték és ott is csak ellopták mindkettőt.

Gondoltam: le kéne költözni ide egy kicsit a politikusoknak is. Környezettanulmányra.

hoplita 2012.02.03. 10:25:06

@knausz:
Süket libsi duma...
Ha nem tudnak lopni milliárdot, akkor hadd lopikálhassanak a csóróktól tyúkot, meg egyebet...meg ugye lincselgethessenek is, mert a kultúrájuk része...????

Valóban kár lenne bennünket egy kalap alá venni. Feszélyezne, bevallom.:(

mókáné 2012.02.03. 10:28:07

@dr. Bubó:

"kérjetek dr. Török Gábor ösünktől egy posztot álamcsőd témában...
velem már rég nincs beszélő iszonyban, mert én bér rettegő vagyok... ő+ "A""

Múltkor @lenin blogtárs vetette föl az LMP-t és akkor az is meg lett írva.

De lehet, hogy azért, mert nem kérte kifejezetten és ebben támogattam, mondtam:- Nem akkora téma.

hoplita 2012.02.03. 10:28:27

@knausz:
Ne nyaralgassál ott, hanem költözz le, bazmeg....!!!!!
Mutass példát a politikusoknak...!!!
Anyám...!!!

Keressek valami megfelelő települést a környéken...?
Van választék..

hoplita 2012.02.03. 10:31:53

@inreallife:
Olyannak magyarázod, aki egy üvegbúra alatt tengeti a kis életét.

mókáné 2012.02.03. 10:32:29

@hoplita:

"Keressek valami megfelelő települést a környéken...?"

Keressél, úgy is kell egy saját ingatlan valahol és akkor:

1. Normálisan beszélgess itt másokkal is.
2. Bazzmegolás nélkül.

(Most szóltam hozzád, de ha úgy lesz, nem fogok!)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.02.03. 10:34:18

@knausz: nem vettelek 1 kalap alá, csak 1 hozzászólásba. :)
A milliárdos lopások kívül esnek az igazságszolgáltatás hatókörén... ez a rendszer lényege... (vö. maffia by just Bubó).
A "jogvédők" tevékenységének pedig központi eleme volt (sajnos), hogy ezt (pozitív faji diszkrimináció révén) elérjék az apróbb ügyeknél is. Mára úgy tűnik, ez a szándék elbukott, a "jogvédők" és a védettek közül a legvédhetetlenebbek emigrál(n/t)ak...

hoplita 2012.02.03. 10:40:07

@knausz:
Attól függ mennyi pénzed van rá...
A béka segge alatt vannak a környékünkön az ingatlan árak...soha ennyi eladó házat nem láttam.
3 milláért családi házat kapsz..és nem cigányfertőzött környéken.
Üdülő övezetben, termálfürdővel etc....!!!
Áprilisban megjönnek a nyugger dajcsok és szeptemberig itt lebzselnek..:)

A bazmeg indulatszókén funkcionál...
Meg ne cigányozzunk inkább, mert abban nem nagyon ismerek tréfát....és haver, nem haver, le a vasútról.:)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.02.03. 10:40:24

@hoplita: van 1 évfolyamtársam, aki azt mondta egyszer (egykori ezoterikus érdeklődésű szerelmemről beszélgettünk), ha meg akar tisztulni, akkor megfürdik.
Ezt párszor idéztem ezoterikus és szcientológus ismerősöknek... nem szokták díjazni... :D

mókáné 2012.02.03. 10:40:36

@Hepci:

A lényege a jognak (@aszéleyek: tudom, hogy magyarosan a jog lényege), hogy előtte mindenki egyenlő fajra, nemre hovatartozásra való tekintet nélkül.

A politikusok mentelmi jogával sem értettem egyet soha.

mókáné 2012.02.03. 10:44:44

@hoplita:

"A béka segge alatt vannak a környékünkön az ingatlan árak...soha ennyi eladó házat nem láttam."

Látom, nem elég a virtuális conversation, oda kell köoltöznöm a környékedre!

Merre menjek, ahol van termál is, meg gondozási lehetőség is?:)

hoplita 2012.02.03. 10:45:32

@Hepci:
Gondolom annyira még nem gárgyultak meg, hogy ne érzékelnék a finom iróniát.:)

Na, megyek a bótba, kaját veszek hétvégére, meg a jószágoknak...jön a szar idő, már fúj a szél rendesen, borotválja a zember képét.

inreallife 2012.02.03. 10:48:22

@knausz: nah. most mi itt a probléma? szerintem dögivel vannak állások, szerinted meg nincsenek. én felhoztam egy példát, te meg aszékelyek stílusban válaszoltál.

"Erre a dögöljön meg a szomszéd tehene stílusra nem vagyok vevő! "

talán valami ellenérvre vagy ilyesmire nem futja? nem kell kitérni a kérdés elöl, nem vagy te politikus...

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.02.03. 10:49:37

@knausz: tegnap volt nálam egy borász Gyöngyöspatáról.
Képzeld, állítólag a dzsobbikos polgármester rendet teremtett a faluban, megszűnt a vadnyugat.
Bármibe fogadnék, méjnsztrím médiában nem fog megjelenni tényfeltáró riport a változásokkal kapcsolatban. Bezzeg, amikor ott ordibált Mohácsi Viktória, Horváth Alibaba, az amerikai CIA-megbízott, és pénzt küldött Gyurcsótány (amit a falu cigányvezére nemes egyszerűséggel ellopott), akkor volt nagy paláver.

2012.02.03. 10:50:54

@inreallife: "én egyébként úgy gondolom, hogy előbb utóbb lesz valami kiegyezés, mert kelet európának akkor lesz igazán súlya, ha össze tud pakolni a lengyeket is beleszámítva egy 100 millás szövetséget az eun belül...."

Amit nem tudsz: politikán, gazdaságon kívül, az orosz érdekszférájában tartja a szlovákot és a szerbet. Ha beállunk, ebbe a közösségbe állunk be. Vagy nem? A lengyel történelmi hagyományai miatt sem fog az orosszal haverkodni. A cseh német orientáltságú. Történelmileg. Még Hitler se úgy tekintett rájuk, mint a többi szlávra, vagy akár a magyarra.
Tehát megint magunk maradtunk.

inreallife 2012.02.03. 10:51:50

@dr. Bubó: ha nem marad egy szlovák sem, akkor az is magyar lesz. sőt ha azt vesszük, hogy az összes kovácsová, lukácsová és a többi magyar, szlovákot már alig találsz.... egy évi 50000-es migrációval 10 év alatt megborulna a nagyszlovák nemzetállam.nem hiszem, hogy a határ mentiek nem mennek át tucatnyian dolgozni. az élelmesebbje meg ott nyit céget, nem pedig szénnéadóztatja magát a határon innen. hidd el, szlovákia vesztésre áll, de nagyon. és minél jobb a gazdaságuk, annál kevésbé tudnak ellenállni....

mókáné 2012.02.03. 10:52:24

@inreallife:

"szerintem dögivel vannak állások, szerinted meg nincsenek. "

Konkrét állásokat, ha linkelnél. Megköszönném.

Az általánosításra, személyeskedő stílusra nem vagyok vevő, ha ez, így pontosabb. Csak kutyalevivő.

Takarítást is szívesen vállalok.

nyünyüge 2012.02.03. 10:52:33

@hoplita:
azért visszavehetnél ebből a stilusból, már több, mint idegesitő !!!

2012.02.03. 10:53:37

@knausz:" Merre menjek, ahol van termál is, meg gondozási lehetőség is?:) "

Miért, Hoplita gondozás alatt áll?
Mondjuk a Tourette -szindróma azonnal feltűnik.

2012.02.03. 10:54:51

@nyünyüge: Sajnos nem tud. Beteg.
Nomeg a kecskék csak így értik. Ne bántsd.

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2012.02.03. 10:56:55

www.origo.hu/itthon/20120201-tevesen-neveztek-ki-a-vm-helyettes-allamtitkarnak-ifjabb-zlinszky-janost.html

Úgy nevezte ki január közepén a Vidékfejlesztési Minisztérium helyettes-államtitkárának ifjabb Zlinszky Jánost a miniszterelnök, hogy a szakember jelezte: nem vállalja a felkérést - értesült az [origo]. Kiderült: a környezetvédelmi stratégiával foglalkozó szakértőt még a minisztérium azóta távozott államtitkára kérte fel a posztra. Az ügyet ismerő forrás szerint "túpörgött az adminisztráció", a minisztérium most a kinevezés visszavonását intézi.

---

A Jó Állam koncepciója. Hihetetlen, afrikai szintűvé alázták a magyar államigazgatást.

2012.02.03. 10:58:30

@dr. Bubó:" a csehek nem szlávok... a"

Ezért nem értem, miért a csehekre meg a lengyelekre apellál, mint szövetségesre egy katonai konfliktus esetén a szlovákokkal. Pláne, ha mi leszünk az agresszorok.

2012.02.03. 11:01:48

@dr. Bubó:" kell az ellenség mint egy falat kenyér... nem is értem miért nem zúzzák be a bankok kirakatait csukjjában... "

Olyan is lesz. Ha nem sikerül megoldani a gazdasági problémákat, úgyis belháború lesz. Azért Orbán okosabb, mint Hoplita. Látja, hogy esélyünk sincs a románok ellen.

mókáné 2012.02.03. 11:06:44

@Könnyen elkaptuk, uram!:

"Miért, Hoplita gondozás alatt áll?"

Nem tudom, de nem vállalom, ezt már most mondom!

A száját öblögetni egész nap, az még nekem is, bár van türelem..

inreallife 2012.02.03. 11:06:48

@ciceró: szerinted mennyivel rosszabb kormányzást tudna lefolytatni a jobbik, egy ilyen mszp és fidesz kormányzat után? kvázi semmit sem értünk el a rendszerváltás óta, a reformok félúton kifulladnak, az egyetlen nyugdíjreformot jelentem szétselmecizték. jelentsen ez akármit is. :)

szóval én igenis azt várom, hogy változtassák meg, nyúljanak hozzá a nagy állami rendszerekhez. nem kicsit, úgy tessék lássék módon, hanem radikálisan. teszem azt a cigánykérdést egészen biztos valamerre elbillentené a jobbik, nem hagyná ott pénzszivattyúként a nihilben működni. ha ők ezt a kérdést megoldják, már akkor többet tettek mint a megelőző kormányok huszonxév alatt.

és bizony vannak olyan pontok, amitől jópáran megrettennek. pl az adósság újrarendezés, esetleg az államcsőd. évente 1100 milliárdot fizetünk kamatokra, és 600 milliárd a hiányunk. a kamatok nélkül pluszban lennénk. ha csak a futamidőt szét lehetne húzni a duplájára, már nem eladósodással kéne tovább élni az életünket. persze vannak árnyoldalai a dolognak, de józan paraszti ésszel belegondolva, igenis itt kell a mozgásteret növelni. a jobbik bevállalná, amit a többi nem meri. tudod az erdőtűz után is megújul és erősebb lesz a természet. nem látom értelmét, hogy bármelyik az eddigiek közül "megpróbálom mégegyszer nem elbaszni" jelsóval üljön a kormányrúd mellé.

mókáné 2012.02.03. 11:08:56

@Hepci:

"méjnsztrím médiában nem fog megjelenni tényfeltáró riport a változásokkal kapcsolatban. "

Ez a mainstream média vajon melyik? - erre kíváncsi lennék.

2012.02.03. 11:10:34

@lüke: ) "Közép-Európában élő, a nyugati szlávokhoz tartozó népcsoport, ma Csehország lakóit jelenti. a 7. század környékén az egyik legerősebb nyugati szláv törzset, amelyik a mai Csehország környékén élt."

Ne beszélj zöldségeket! Attól, hogy a németek bohemia néven emlegetik, semmi köze származásukhoz! Vagy mi sem magyarok vagyunk, hanem ungrik, ungarok, hungarianok, vengerek?
"Külső névnek egy nép esetén azt a nevet mondjuk, amelyen az illető népet más népek hívnak. A magyarok saját nevükön nevezik őket cseheknek, de a németek és az újlatin népek Bohemi, Boemi néven illetik őket, amely név a kelta bojokról ragadt rájuk, mivel az ő római időbeli szállásterületükre költöztek be. [1] Hasonló okokból hívjuk a germán kvádok és markomannok mai utódait bajoroknak.

A kijevi krónika češi, čechy, časkij néven említi őket. [1]"

Gondolod, hogy a saját országukat szláv nyelven emlegetnék, nem a saját germán eredetű nyelvükön?

2012.02.03. 11:13:57

@inreallife: Inkább azt látom, hogy a határmentén utaznak át dolgozni Szlovákiába.
Bár ha azt vizionálod, hogy a magyarok tömegével települnek át Szlovákiába,. mert ott kapnak munkát, akkor az elég apokaliptikus kép Magyarországra nézve!
Ja, hogy egy szolgáló népből (aki dolgozni megy oda) mikor lesz uralkodó nép, hogy elmondhassa, ez a felvidék többé már nem szlovák, azt azért ki kéne hogy fejtsd! Évszázadok?

inreallife 2012.02.03. 11:15:07

@Könnyen elkaptuk, uram!:
nem erről szól. pillanatnyilag az erővonalakat az euban a nagy országok határozzák meg. ez mindig is így volt, és ezután is így lesz.
németország 80 milla
francia, angol, olasz 60 milla
spanyol 40 milla
lengyel 40 milla
és a többi, akit senki nem érdekel.
namármost, a francia német tengely azért erős, mert brutális mennyiságű embert képviselnek. mi azért vagyunk egy légypiszok az euban, mert 10 millával nemnagyon lehet ugrálni 140 ellen. a többiek is kevesek, lásd angolok. ha kelet európai érdekeket akarunk érvényesíteni, akkor tetszik nem tetszik, össze kell zárnunk. senkit nem érdekelnek az oroszok, ha egyszer földalapú támogatásról van szó, akár 10% emelés is milliárdokban mérhető.

te valami ködös befolyásolásra utalgatsz, amikor itt meg pénzről van szó. te nem ebben a világban élsz? ilyenkor mindegy, ki ortodox, meg ki szőröstalpú, meg ki lopta el a lovakat stb, a pénz csodákra képes. :)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.02.03. 11:15:20

@knausz: Népszabi, MN, Origo, Index - szerintem ezek a legméjnebb sztrímek.

2012.02.03. 11:16:20

@hoplita: Ja, te évezredekben gondolkozol? Az más. Akkor igazad van, ha az EU szétesik, bevonulunk Brüsszelbe, néhány hatlövetűvel, és miénk Európa!
Siessünk, a romák már Strassburgban vannak!!!

lüke 2012.02.03. 11:19:00

@knausz: van még húz éved,mert Sebö ,Zolnay, Berekkel nem járhatod már az országot

Hepci: ordenáre, hogy ki mit hisz erröl teljesen mindegy

mókáné 2012.02.03. 11:19:18

@Hepci:

"Népszabi, MN, Origo, Index - szerintem ezek a legméjnebb sztrímek. "

A MH, MNO és Demokrata is ilyen mainstream, csak nem vetted észre.

ubul2000 2012.02.03. 11:19:27

@Könnyen elkaptuk, uram!: ezek szerint maradnak a törökök és az irániak

2012.02.03. 11:20:43

@inreallife: "te valami ködös befolyásolásra utalgatsz, amikor itt meg pénzről van szó. te nem ebben a világban élsz? ilyenkor mindegy, ki ortodox, meg ki szőröstalpú, meg ki lopta el a lovakat stb, a pénz csodákra képes. :) "

A ködös befolyás pénz.

Nem érdekes, hogy Szlovákia kevesebb adót szed be, lényegesen fejlettlenebb az infrastruktúrája, mégis fejlődött az elmúlt 20 évben? Pedig még 2000-ben körberöhögtük.
Szerbia: a háború oka az volt, hogy Jugoszlávia széthullásával a horvátok vitték a fejlettebb területeket, Szerbia rosszabb helyzetből indult. Ma?

Ja, azt ne mondd, hogy azért van, mert ott kisebb a korrupció!

inreallife 2012.02.03. 11:21:37

@knausz: faszt. nekem is egy ork számlázott az egressyn. az auchanba is felvesznek pénztárosnak süketnémákat is, ott se számít se bőrszín, semmi. viszont dolgozni kell, nem keveset, sokat. valaszeg nincsenek is agyonfizetve, műszakos is a meló.

ja egy valamire nagyon háklisak. be kell érni időre, márpedig ez a cigány kultúrával nem egyeztethető össze. nem mintha az első rész az összeegyeztethető lenne. mondjuk az is vicces, hogyha még összeadni sem tud, hogyan lesz belőle pénztáros. az se poén, ha kérek 6 sajtburgert, és tolmácsot hív, mert csak 5-ig tud számolni. még a gyerekeknek szoktunk venni hébe-hóba mcnuggetset, abba sem mindegy, hogy annyit rak-e bele, amennyit kell. a szótagolva való olvasás sem segít. ne csinálj úgy, mintha nem ebben az országban élnél.

mi van veletek emberek? mostmár egyre többen zökkentek ki a valóságból... hihetelen, hogy egyre többször kell ezt leírnom...

lüke 2012.02.03. 11:21:51

@knausz: Gyurcsány megtette:)
gondoltam feladok hirdetést, nálam a sarokban kell takarítani, ahol a papok táncolnak ott könnyü, a pápai táncos tudja?

2012.02.03. 11:21:58

@hoplita Isten már rég leszarja a világot!
Ideküldte a fiát, hogy váltsa meg, de az se sikerült!

2012.02.03. 11:24:08

@knausz: Van gyógyszer Hoplita bajára. Van sebészi beavatkozás is. Mindkettő megfelelő eredményt hoz, kedves, jó szándékú, nagy munkabírású ember válna belőle.
Az a baj, hogy a kecskéi között nem tűnik fel a viselkedése.

lüke 2012.02.03. 11:24:34

@knausz:
attól függ ki
én pl sosem tudnám

2012.02.03. 11:26:04

@ubul2000: Igen, arra felé kacsingat dicső vezérünk! Csak Hopplita meg ne tudja, hogy OV importálja a mohamedán vallást is!
Majd borulhat kelet felé!

ubul2000 2012.02.03. 11:26:46

@Könnyen elkaptuk, uram!: Hát elég egyszerű példa van - sajnos. A románok beszivárgása Erdélybe ilyen.

mókáné 2012.02.03. 11:27:16

@lüke:

Mér' nem?

Létem ha végleg lemerűlt,
ki imád tücsök-hegedűt?
*
S dúlt hiteknek kicsoda állít
káromkodásból katedrálist?
*
S ki viszi át fogában tartva
a Szerelmet a túlsó partra?

www.youtube.com/watch?v=frybRd3snVY&feature=related

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.02.03. 11:27:18

@knausz: [MNO=MN]
Méjnsztrímnek azt gondolom, ahol ügyelnek a függetlenség valamelyes látszatára és a pc beszédet legalább részlegesen követik.
Amiket írsz, azok a túloldaliakkal (Népszara, stb.) együtt nálam a "radikál" jelző alatt vitorláznak.

ubul2000 2012.02.03. 11:28:06

@ubul2000: És persze maga Felvidék is tökéletes példa.

mókáné 2012.02.03. 11:30:21

@inreallife:

"az auchanba is felvesznek pénztárosnak süketnémákat is,"

Tolószékeseket is?

Tudod, az ezzel a probléma, amikor már magad sem veszed észre, mikor mondasz valami borzasztót.

inreallife 2012.02.03. 11:32:00

@Könnyen elkaptuk, uram!: na, mutasd már ki, hogy a rekord olaj és földgáz árak mellett oroszország a maga gyengélkedő gazdaságával az eu pénzeket meghaladó támogatásokat nyújt eu-s országoknak. nagyobb társaságban ezt azért ne hangoztasd. :)

szlovákia lefelezte a cigányok támogatását 2003-ban, ha jól emléxem. volt is jó kis cigánylázadás, amit a hadsereggel veretett le. azóta ők röhögnek rajtunk.

beszéljünk konkrétumokról:

www.google.hu/publicdata/explore?ds=d5bncppjof8f9_&met_y=ny_gdp_mktp_cd&idim=country:SVK&dl=hu&hl=hu&q=gdp+szlov%C3%A1kia#ctype=l&strail=false&bcs=d&nselm=h&met_y=ny_gnp_pcap_pp_cd&scale_y=lin&ind_y=false&rdim=country&idim=country:SVK:HUN:SRB&ifdim=country&tstart=949532400000&tend=1265151600000&hl=hu&dl=hu

ubul2000 2012.02.03. 11:33:18

@Könnyen elkaptuk, uram!: A törökök 150 évig voltak itt, de nem olvatam arról, hogy megpróbálták volna a magyarokat erőszakosan a hitükre téríteni.

mókáné 2012.02.03. 11:35:53

@Hepci:

"Méjnsztrímnek azt gondolom, ahol ügyelnek a függetlenség valamelyes látszatára és a pc beszédet legalább részlegesen követik."

Mainstream ez inkább egy általános vélemény, melyet sokan vallanak és attól úgy tűnik, mintha egyedüli igaz lenne.

De Te tudsz angolul!

lüke 2012.02.03. 11:37:31

@Hepci:
és még amit nem tudsz,kik küldtek aktivistákat
@knausz:
hogy hogy mér nem:
Zolnay Pál halott, Berek Kati hemiparetikus, Sebö megöregedett
s én se megyek már
@Könnyen elkaptuk, uram!:
végre egy tárgyilagos hsz, ami nem személyeskedik
egy töröl, nem mondtam,hogy nem szlávok
(de a prágai német a hochdeutsch ld. Kafka)

inreallife 2012.02.03. 11:39:27

@knausz: most pontosan mi is a problémád? mohácsi viktória tolószékes? nem tudtam, de tényleg. a múltkor még azt láttam, hogy pattogott, mint egy nikkel bolha.

"Tudod, az ezzel a probléma, amikor már magad sem veszed észre, mikor mondasz valami borzasztót."

tudod az a probléma, hogy már magad sem tudod miről beszélsz. ne terelj, hanem azt mond meg, hogy miért állítod azt, hogy magyarországon nem talált mohácsi viktória munkát. gondlom te is hasonló cipőben jársz, mintha a múltkor említettél volna egy ilyet. a meki az neked is adna munkát, ha vállalnád. fizet is érte, be is leszel jelentve, ne mond azt, hogy nem lehet munkát találni. aki 10-ig tud számolni, az tud találni munkát, ha vállalja. ez itt a kérdés....

mókáné 2012.02.03. 11:41:55

@lüke:

"gondoltam feladok hirdetést,"

Nálad hirdetés nélkül is jelentkeztem.

"s én se megyek már"

Előtted még sok út van, melyet bejársz. Ki sem bírnád, ha nem utazhatnál! És végtelen idő..

inreallife 2012.02.03. 11:42:39

@Könnyen elkaptuk, uram!:
az csak a migráció és a gyermekvállalás kérdése. szerinted a törökök rosszul állnak a németeknél? ha növekszik az arány, akkor előbb utóbb összezár a két egyenes. ha gyorsabban növekszik, akkor gyorsan, ha lassabban akkor lassabban, de összeér.

mókáné 2012.02.03. 11:45:28

@inreallife:

", hogy miért állítod azt, hogy magyarországon nem talált mohácsi viktória munkát."

A HírTv mondta be a Híradóban. Én nem tudtam, hogy keres. Jöhetett volna angolt tanítani is.

Nem ez a probléma, hanem az, hogy nem veszed észre, amikor az embereket osztályozod. Nem diszkriminálsz, de úgy jön le, mintha diszkriminálnál. Vagy diszkriminálsz?

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2012.02.03. 11:52:51

@inreallife: Kétségeim vannak arról hogy a Jobbik túl tudna-e élni egy szándékosan előidézett államcsődöt. Minap Török Gábor mesélte egy interjúban hogy az argentin uralkodó párt amikor bejelentették hogy nem fizetik ki az államadósságot, népünnepély tört ki. Két héttel később a feldühödött tömeg már az elnöki palotát ostromolta és helikopteren menekült a derék elnök. Gondolom ha ott marad, meggyilkolják.
Közben ami történt a népünnepély és a pogrom között :
A valuta összeomlik, a banki automaták kimerülnek teljesen, a pénzváltókkal együtt. A bankrendszer szétesik, a tőzsdével együtt. Az emberek megtakarításai, amik forintban nomináltak, elértéktelenednek.
Magyarán a lakosság nagyon gyorsan rádöbben, hogy a megtakarításai leértékelődtek. Iszonyú indulatok törnének fel.

Egy másik cikkben olvastam, hogy az államcsődöt soha a világ egy országában uralkodó párt sem élte túl, teljesen megsemmisültek, képviselőiket elzavarták, rosszabb esetben meggyilkolták.

Kérdés hogy a Jobbik erre kényen állna-e? Vona Gábor be akarja-e dobni a törölközőt, hogy agyonverje aztán a tömeg.
Mert lehet hogy 10-20 év távlatában az államcsőd opció, de holnap és holnapután is élni kell.

Szóval én azt hiszem hogy a Jobbik nagyívű tervei gyorsan megszelídülnének, amikor a valóság szembejönne.

inreallife 2012.02.03. 11:56:04

@knausz:
természetesen diszkriminálok. természetesen skatulyázok. ha nem tudnád, ez evolúciós ösztön.

te se mész oroszlánokat simogatni, hátha az egyik nem harap meg. az oroszlán harap, ez van. az a hülye, aki ezt nem fogja fel, igaz nem sokáig... este te sem mész el a kocsmánál összeverődött cigányok előtt telefonnal a kezedben, mert hátha nem támadnak meg. persze van amelyik nem támad meg, de ha nem akarsz orosz rulettezni az életeddel, akkor inkább átmész az utca másik felére. nincs ezen mit szégyenleni, ez a kis magyar valóság.

ugyanez érvényes arra, hogy dolgokat nem szabad kimondani. te biztos szívesen mondogatod a kövérekre, hogy molett meg túlsúlyos meg egyéb szinonimák, ahelyett hogy kimondanád, hogy a kövér tehén vagy, és változtass rajta. helyette elmismásolod a kérdést, nehogy kellemetlensége legyen belőle, esetleg meg kelljen mozdulni napi fél órát. á dehogy. aztán meg a strandon azt látod, hogy vízidisznók lubickolnak a medencében, és csóválod a fejed.

álszent vagy. ki kell mondani a dolgokat, mert csak akkor van rá esély, hogy megváltoznak.

amúgy akkor lehet munkát találni? meggyőzött a link? mert az egyenes választ szokás szerint kerülöd...

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2012.02.03. 11:56:46

@inreallife: A multik mindenkit felvesznek. Jónéhány cigány pénztárost látni, de láttam már kínai és afrikai pénztárost is Budapesten Tescóban dolgozni.
A lényeg az a multiban, hogy meg tudod-e csinálni a munkát. Egy kkv-ben viszont nem vagyok biztos hogy felvesz cigányt. Szerintem többsége nem vesz fel cigány embert.

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2012.02.03. 11:58:17

@inreallife: Abban igazad van, hogy a magyar kormányok teljesítménye elégé gyalázatosnak mondható. Magyarország javarészt az 1989-es keretek között vergődik.
Eddig minden reform elbukott.

inreallife 2012.02.03. 12:02:03

@ciceró:
ezt gondolom én is mármint, hogy az euból kilépés és az államcsőd nem lesz opció. viszont abban nincsenek kétségeim, hogy a cigánybűnözés és a cigánytenyésztés magyarországon megfeneklene. ez két nagyon súlyos probléma. azt se gondolom, hogy ártana, ha a rendőrséget megerősítenék. a gazdaságot ennél hülyébben a jobbik se kezelné, ha nem csinál semmit vele, már akkor is jobban teljesít, mint viktorék unortodox majomságával. szóval én egyáltalán nem zárkózok el egy jobbik kormánytól...

mókáné 2012.02.03. 12:05:37

@inreallife:

"hogy molett meg túlsúlyos meg egyéb szinonimák, ahelyett hogy kimondanád, hogy a kövér tehén vagy, és változtass rajta. helyette elmismásolod a kérdést, nehogy kellemetlensége legyen belőle,"

Ez nincs így. Pozitív dolgokat mondok, az igaz, de ez ösztönző. Amikor van rajtam néhány kiló, már kritikusan szólok, még más észre sem vette, de amikor máson van, csak annyit: - Legyél szép! - , mert könnyebben boldogulsz.

A táskámat úgy rakom, ha bárki ülne is mellém, ő bele tud nyúlni, ha akar. Nincs bennem ösztönösen sem előítélet, sem félelem, még akkor sem, ha sokan bántottak, de nem cigányok. Ők sohasem.

inreallife 2012.02.03. 12:06:33

@ciceró: magyarázd el knausznak, mintha nekem nem hinne. most hogy mondod, egy nem kicsit bantunigger biztonsági őrt láttam a tecsóban a fogarasi úton. láttam akcióban is, teljesen megfelelt.

knausz szerint ilyenek nincsenek... furcsa előítéletei vannak... :)
be se vallja magának, az nem menő... :)

ubul2000 2012.02.03. 12:13:33

@ciceró: Az a különbség, hogy a multi símán kirúgja a cigányt, ha valamiért nem tetszik a munkája.
Téged meg meghurcolnának érte...

bariga 2012.02.03. 12:17:32

@hoplita: Ha így haladunk, akkor lehet, hogy lesz egy Keletmagyarország, meg egy Nyugatmagyarország.
Ukrajnában meg gondolom még úszik a Titanic és sorban szolgálják fel a fácánsültet.
Amúgy meg "Kinek a pap,kinek a papné"

lüke 2012.02.03. 12:17:35

@ubul2000
ebben egy nem stimmel:
fel se veszi-akkora az egyenlöség-

inreallife 2012.02.03. 12:21:13

@knausz:
volt egy ilyen néni, hétesen lakott. a tasz csinálta a videót, az neked úgyis hiteles. a videón 44:14-től látható szerencsétlen.

film.indavideo.hu/video/f_jogtalanul?token=58302d1acffd12c9fb85404ebd82ba47

ezután a felvétel után, ahol mindenki azt bizonygatta, hogy senki nem bántja a nénit, jókedélyű kan.cigány lapogatja közben, meg a néni is azt mondja, hogy a gyerekek se bántják, 1 hétre rá úgy megverték, hogy belehalt. :(

netpolgar.network.hu/blog/netpolgar_avagy_digitalis_irastudo_klub_hirei/bizalmaert-majdnem-az-eletevel-fizetett-a-92-eves-hetesi-neni-akit-kirabloi-eszmeletlenre-vertek-hazaban

tessék. az, hogy valami még nem következett be, az nem azt jelenti, hogy sohase fog. nem kétlem, biztos kellemesebb érzés lehet úgy élni, hogy a valóságtól elvonatkoztatsz, csak néha-néha oldalra bejön egy lófasz az álomképbe, és az egy kicsit fáj. ha gyorsan visszamerülsz, szinte észre sem veszed.... akkor lesz majd gond, ha nem tudsz visszamerülni, ilyenkor szokott a bázisugrás következni kötél nélkül. az emberek jórésze nem bírja elviselni a valóságot, te is ilyen vagy.... skatulya on.

bariga 2012.02.03. 12:22:15

@dr.dbeata: Ez a szegény EU pedig még pénzt is adott hozzá.
Pedig normális helyeken az embereknemadakozásból akarnak élni, hanem megdolgoznak a jólétért. Persze próbálnak normális vezetőket választani. Na ez nekünk még nem sikerült.

dr. Bubó 2012.02.03. 12:27:48

@ciceró: jó álam nem lesz 21 éves élőcsontvázakkal...

a kisértő kommunista múlt embereivel kell LESZÁMOLNI (dr. zorbán+simicska stb)

inreallife 2012.02.03. 12:28:13

@ciceró: bezony. a fidesz azért nyert, mert az mszp bebizonyította az alkalmatlanságát. mostmár a fidesz sincs. az lmp akkora, hogy mármár az sincs. az biztos, hogy a jobbik nem olyan kulturáltan, de biztosan jobban csinálná a kormányzást, mint elődei. ugyanis náluk igenis van következménye egy sikkasztásnak, vagy bármi olyan dolognak, ami az alkalmasságukat kétségbe vonja. szegény lobbyk, nehéz lesz egy lázár vagy egy papcsák kaliberű pénzsóvár cserébe még az anyját is eladó embert keresni a helyükre a jobbikban. legalább csökken a korrupció, az se kis tétel...

lüke 2012.02.03. 12:29:09

@inreallife:
ne is,
turulmadarak fognak repkedni, mint a Hitchkock filmben

menőmano 2012.02.03. 12:45:43

Limburger Lóránt, a Malév vezérigazgatója 2012. február 3-án, reggel hat órakor írt drámai hangvételű tájékoztató levelet a légitársaság leállásáról"

atv.hu/cikk/20120203_a_fajdalom_elmondhatatlan_megrazo_level_a_malev_vezerigazgatojatol

Nahát, nahát! Hatvanhat évnyi működés után......
Totálisan szomorú valóság. Ezt is elértük.

hoplita 2012.02.03. 12:45:59

@Könnyen elkaptuk, uram!:
".... Még Hitler se úgy tekintett rájuk, mint a többi szlávra, vagy akár a magyarra..."

Ezt kiveszem mán....ez jó.
Mert a magyarra hogy is tekintett????

hoplita 2012.02.03. 12:48:08

@nyünyüge:
Felkeltettem a kutyádat, vagy mi?
Szerinted mohácsivész jó csaj és kár érte?
Akkor hívd haza és tartsd el.
Rólam meg leszakadhatsz....ne kelljen még egyszer mondanom.

hoplita 2012.02.03. 12:49:40

@Könnyen elkaptuk, uram!:
Nahát...le tudtad írni.
Kopiztad?
Mert a magyar helyesírással vannak problémáid.:)

menőmano 2012.02.03. 12:50:16

Részletes elemzés a Malév csődjéről - mi történik valójában?"

Elképesztő felelőtlenség, hozzá nem értés és kommunikációs hibák sorozata vezetett ahhoz, hogy a Malév hirtelen leállni kényszerült.
A Fidesz-kormánynak a Bajnaiék által megkezdett irányt kellett volna folytatnia, ehelyett sokáig a szőnyeg alá seperték a problémát, és csak az utóbbi hetekben kezdtek el kapkodni. Ha így folytatják, a BKV lesz a következő áldozat."

Orbánék, hogy a velük szemben amúgy is totálisan bizalmatlan üzleti partnerek a követeléseik befagyasztása után egy percig is hajlandóak tovább hitelezni a szolgáltatásaikat?

Most aztán olyan csapdába manőverezték magukat és sajnos az egész országot, amelyből aligha lehet komoly anyagi veszteségek nélkül kikerülni.

A kurucos taktika látványos kudarcot vallott, és ez más területekre vonatkozóan is több mint figyelmeztető.
A Fidesz-kormányt a jelek szerint nem izgatja, ha sajátos hozzáállása nemzeti intézményeknek tekintett cégeket lehetetlenít el. Ha így haladunk, a következő lépés a BKV lehet,"

www.168ora.hu/buxa/malev-bkv-mol-csod-90443.html

Hát! Az ilyen, és ehhez hasonló taktikából, úgy gondolom nem "kér" senki.
Totálisan rossz a helyzet. szerintem.
:)

hoplita 2012.02.03. 12:52:36

@Könnyen elkaptuk, uram!:
Nem érted?
Mert egy tudatlan fasz vagy. Kicsit bogarászd a töri könyveket. Nem, nem a tankönyveket, meg beszélgess lengyelekkel.:)

menőmano 2012.02.03. 12:52:38

Bocsika!

totálisan bizalmatlan üzleti partnere"

Hát! Én már, meg nem is értem??!! "totálisan".
Hogy mik vannak!!??? már??!!
:)
oszt.jónapot!!!

menőmano 2012.02.03. 12:53:47

@hoplita

:)))))))))))

hoplita 2012.02.03. 12:54:48

@knausz:
Ugye most csak jáccod a tudatlant?
Gondolni sem merek rá, hogy nem...

dr. Bubó 2012.02.03. 12:55:43

@menőmano: ezek bűnözők FIDES MAFFIAszövetség

nekik mindegy lepusztul vagy nem... zavarosban halászni... számlamelléklet az utas

dr. Bubó 2012.02.03. 12:58:10

@menőmano: fides = gerinctelen alkalmatlan maffia csürhe

hoplita 2012.02.03. 12:59:15

@Könnyen elkaptuk, uram!:
Te tényleg hülye vagy.
Unlak.
Hanyagolj.

menőmano 2012.02.03. 12:59:59

@dr. Bubó:
Hát! Őrület, ami most van az országban. Most totálisan halál" komolyan.

menőmano 2012.02.03. 13:01:10

@dr. Bubó:
"fides". Ez tetszik, nagyon.
:)

menőmano 2012.02.03. 13:02:42

@hoplita. Némelyeket meg jobb lenne ha betenné, abba bizonyos fiókba. Totálisan jól ellennének ott.
úgy gondolom.
oszt.ennyi.
:)))))

dr. Bubó 2012.02.03. 13:02:59

@menőmano: említettem már?

1012 év feudalizmus + fides = álamcsőd + belháború

dr. Bubó 2012.02.03. 13:04:59

bóvli kormány, bóvli politikusok

1012 év feudalizmus + fides = álamcsőd + belháború

dbeata 2012.02.03. 13:05:35

@bariga: Igazándiból az a tény, hogy egyre kevesebből kell megélnem, nem csak rosszat hozott magával. Segít, hogy felismerjem, mi a szükséges és elégséges. Nekem nem hiányzik a rongyrázás. Csak a gyerekem oktatására és pallérozására nem akarom sajnálni a pénzt. Én is tanulok, most is vizsgáztam az év végén.

hoplita 2012.02.03. 13:07:15

@Könnyen elkaptuk, uram!:
A retkeskankósszétb.aszott anyád p.icsáját operálgasd.

Időben kellett volna, hogy ne szarjon a világra egy ilyen takonyhalmot.

panelburzsuj 2012.02.03. 13:08:49

@inreallife:

"aki 10-ig tud számolni, az tud találni munkát, ha vállalja."

Ezért az ötletedért nem csak pingvin módjára döcögő hízott kanciányok között lenne esélyed néhány koki&saller begyűjtésére.

Szóval ha egyszer szemkikaparásra vágysz, szóljál, tudok neked ajánlani néhány színmagyar menyecskét is ...

hoplita 2012.02.03. 13:10:02

@ubul2000:
Ez olyan buta, mint a bakancsom talpa.
Ez nem is lenne baj, de nekiáll vitatkozni....és még arra is képtelen, hogy onlájn valami elfogadható érvet guglizzon ki. Ha már orrtúrással töltötte az iskolában a történelem órákat.

jjulie 2012.02.03. 13:11:22

@hoplita:

mivan lúzercigánybolsevikkömüves, most a malév hoppon maradt beszállítói lesznek öngyilkosok?

AbuBakr 2012.02.03. 13:15:38

@Könnyen elkaptuk, uram!: Kicsit felgyorsult a világ, Rómának majdnem ezer éve volt, a szovjetuniónak már csak hetven, az ejurópauniónak * még kevesebb adatott meg...
Tíz év múlva nem ismertek rá európára...

jjulie 2012.02.03. 13:17:39

@hoplita:

látom nem voltál ma sem gyakorlókukát borogatni cigányszagértő, vágjál eret magadon, meglásd jobb lesz

vagy udvarolj ki az asszonyból némi kocsmázni való zsebpénzt

a haverjaid már leírtak, és nem hínak meg egy két körre?

hoplita 2012.02.03. 13:22:31

@ubul2000:
:))
Erre jó példa volt a szomszédos Mezőtúr a hódoltság idején.
A református templomot közösen használták a muszlimokkal.
Pénteken ima, vasárnap istentisztelet....anélkül, hogy hozzányúltak volna bármihez.
A mi kis töritudósunk nem tudja, hogy mi az a dzimmi...de nem baj, majd kiguglizza. Bár....ez még ahhoz is hülye.:)

hoplita 2012.02.03. 13:24:19

@lüke:
Fejből nem tudná...guglizik a műveletlen faszfej.
Az ilyenek élőben bőgnek le igazán...ott derül ki, hogy mennyire buták.:)

AbuBakr 2012.02.03. 13:26:12

...egy guglimentes kvíz eredményére azért kíváncsi lennék, a sok észosztó fehéringes, vs. fullbunkó hoplita között...

a falon lógó Hokuszai és Morunobu metszeteim árát látatlanban feltenném hoplitára
... azazhogy nem látatlanba, mivel ismerem a tudását, a kultúrmajmokét pedig meg tudom saccolni a blogokban közzétett elképesztő homályból...

hoplita 2012.02.03. 13:28:58

@bariga:
Légy erős, már most van.
De kis időt adok.....és voltam, ami vagy, leszel, ami vagyok.:(

hoplita 2012.02.03. 13:31:39

@menőmano:
Ott vannak mán azok, ne aggódj.:)

jjulie 2012.02.03. 13:31:59

@AbuBakr:

én meg a @hoplita: minkaerőpiaci értékét tenném fel.......

többet érhet, mint egy keményseggű cigánylány?

hoplita 2012.02.03. 13:33:01

@panelburzsuj:
Kár vót ebbe beleszólnod. Igaza van.
Mennyél vissza duzzogni a kuckódba.

ubul2000 2012.02.03. 13:35:26

@hoplita: Láton közben menőmanó rádugrott :)))

hoplita 2012.02.03. 13:48:49

@jjulie:
Én mán vótam kocsmában.
Te vótál mán megkanolni anyádat?
Igyekezzé' bazmeg, türelmetlen a vén kurva.

Nem dugtál még cigány rányit?
Bemutassalak néhánynak, köcsög?:)))

hoplita 2012.02.03. 13:49:55

@ubul2000:
Nem szoktunk purparlézni....a faszfej-fiókos hasonlatom meg bejött neki.:)

panelburzsuj 2012.02.03. 13:58:35

@hoplita:

Addig sincs minden rendben, hogy mocskos módon ugatsz cigányra, zsidóra, libsire, meg aki nem fér abba a kurva nagy magyar kebledbe.

De hogy a saját értékrended szerinti saját fajtádat is képes vagy letaposni csak azért, hogy egy másik mocskosszájúvl összeröhöghess, az bőven több annál, amit szó nélkül szabad hagyni.

Szemete vagy te anagyaroknak, és ezen nem változtat semmit, hogy mennyit és hogyan üvöltözöl ellene.

jjulie 2012.02.03. 14:01:49

@hoplita:

mi is van a munkaerőpiaci értékeddel czigányszagértő?

érsz annyit mint egy cigánylány?

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.02.03. 14:11:35

@knausz: így elég nehéz értelmezni a méjnsztrímet, amióta megszűnt itthon a balliberális médiafölény.
Most akkor melyik méjnsztrím, a Népszabó-Népszara-168 (hazug) Óra-Magyar(talan) Narancs vagy a (M)agyar Nemzet(t), (ős)Magyar Hírlap, (nem)Demokrata-Heti Válasz vonulat?

hoplita 2012.02.03. 14:13:32

@panelburzsuj:
Lófasz seggedbe...ott a nagy elefántcsont tornyodban.
Ezt még asszem nem mondtam, de épp itt az ideje.
Majd pont egy ilyen savanyújózsi fogja nekem megmondani, hogy ki is vagyok én.
Elég összefüggéstelenre sikeredett a kommented, javaslom ne igyál többet.

hoplita 2012.02.03. 14:15:11

@panelburzsuj:
Ja...és a jó kedves anyukád ugat. Vagy a kedves papa, akinek igen nagy kár vót a gatyát letolni érted.:(

panelburzsuj 2012.02.03. 14:20:25

@hoplita:

Ha az elefántcsonttorony a kormányhivatal munkaügyi kirendeltsége, akkor pont az elefántcsonttornyból jőve találtam itt ezt remek beszélgetést.

Csak itt hetven ember esett pofára, mert nem indult újra a Start munkaprogram januárban. Decemberben mindenkit hazaküldtek - azóta megy az ígérgetés, pizsamás rendőrtábornokok jönnek mennek, az asszonyok meg a boltban meg a buszon kérdezgetik tőlem meg mástól is, hogy akkor most mi lesz - és főleg mikor?

Ugass, bazmeg, ugass.

Azt tudsz.

panelburzsuj 2012.02.03. 14:24:56

@hoplita:

Mindketten meghaltak már.

Úgyhogy ne aggódj, elhallgattak.

lüke 2012.02.03. 14:37:33

most megy a malévnál éppen a kirugás,
csöd, adósoknak annnyi
oroszok?velük mi lesz
s jön a kisebb magyar légitársaság( gebinbe kiadva)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.02.03. 14:39:20

@panelburzsuj: az a gyanúm, lesz nagyobb gondja is a kormánynak, mint a Startot pátyolni.
Itt van a Malév. Loptak, loptunk, loptatok; tutyi-mutyiztak, tutyi-mutyiztunk, tutyi-mutyiztatok. Feltőkésették, feltőkésítettük, feltőkésítettétek. A végén kineveztük (-ték, -tétek) Berényi Jánost, a kiérdemesült univerzálmenedzsert (hahaha).
A zsé elfogyott.
Konyec filma.
Felkészül: BKV.

jjulie 2012.02.03. 14:40:55

@lüke:

a hitelezőknek annyi......... mert a malév marad - adós

a többi stimmel, meg a műveltség

ubul2000 2012.02.03. 14:54:05

Érdekes módon egyeseknél az is baj, ha nagy az állami tulajdon, az is ha csökken :)))

lüke 2012.02.03. 14:56:59

@jjulie: kösz.,látom
adóst írtam a nagymüveltségü hitelezök helyett, sorry

jjulie 2012.02.03. 15:00:24

@lüke:

nem tesz semmit, hova címezzem a számlát, urilány utca mennyi?

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.02.03. 15:03:45

@lüke: mindig nagyon vigyázz a szabatos fogalmazásra, pl. ne keverd a portfóliót és a defoliációt!
Ha beemelnél néhány ilyen kifejezést, hogyaszongya: birka, szájbab*szás, szívlapát, p*csaszáj, etc., könnyebben megértenétek 1mást.

lüke 2012.02.03. 15:08:07

@Hepci: túl gyors vagyok:)
csak Aranytól kölcsönzök:
borjú bárány béget

dbeata 2012.02.03. 15:11:59

@inreallife: legalább.... Bár ez se biztos, mert ugye még nincsenek ott a húsosfazék közelében. Még csak aspiránsok. Amit pedig eddig tudok róluk, hiába is nem lennének olyan enyveskezűek a pénzt illetően, nem lenne abból nekünk semmi hasznunk. Ha nem értenek máshoz, csak a gyűlöletkeltéshez és az uszításhoz, valamint nemzeti érzelem kisajátításához, az nekem elég kevés.

mókáné 2012.02.03. 15:12:20

@hoplita:

"Ugye most csak jáccod a tudatlant?"

Nem érdeklődöm senki magánélete után. Honnan tudnám merre laksz?

Az Alföldön gondoltam Gyulára, mint lehetőség és akkor gyógyvíz, de nulla ismerősöm van ott és akkor még mindig jobb, ha haza megyek. Ott is olcsó az ingatlan és már munkám is lenne. Az előbb telefonáltam, de kopogjuk le!

mókáné 2012.02.03. 15:15:06

@Hepci:

"Most akkor melyik méjnsztrím, a Népszabó-Népszara-168 (hazug) Óra-Magyar(talan) Narancs vagy a (M)agyar Nemzet(t), (ős)Magyar Hírlap, (nem)Demokrata-Heti Válasz vonulat? "

Egyiket sem olvasom és nem is írom, ellenben elgondolkodtam azon: ha a régi főszerkesztőm engedné nekem, hogy újra bedolgozzak a városi hetilapnak, az élvezném.:)

panelburzsuj 2012.02.03. 15:35:34

@Hepci:

Szarok a kormányra, szarok a Malévra, és néha még rád is.

Mint most.

mókáné 2012.02.03. 15:36:44

@Hepci:

Hepci!

Kiszámoltam, hogy még a legszorultabb helyzetemben is beiratkozhatok angolra. Bárhol és bármikor.

Nekem más luxusom nincs és akkor ez megmaradhat.:)

Találtam egy teát, amitől csak úgy pörögnek a kilók:

DM- ben vettem. Fogyi tea ananásszal és mate teával (van benne még kukoricabajusz is.:). A lényege, hogy naponta 3-szor kell inni és kb. 500 Ft/hét.

www.mecsektea.hu/tea.php?tea=59

Ez se luxus.

2012.02.03. 15:45:18

Nagyon elgondolkozom, hogy milyen országban élek én, ha Tompiból is lehet díszpolgár...Megint kinek a kicsodáját tisztelhetjük benne? Döbbenet, ami van!!

mókáné 2012.02.03. 15:46:54

@Letícia:

Szia.:) Már azt hittük régen külföldön vagy!

mókáné 2012.02.03. 15:49:38

@Letícia:

Lehet tudni: mivel érdemelte ki?

Deutsch Tamás fideszes európai parlamenti képviselő kapja idén a Csongrád Megye Díszpolgára címet – döntött pénteki ülésén a megyei közgyűlés; a zárt ülésen hozott határozat ellen az ellenzéki frakciók tiltakoztak.

mno.hu/belfold/dontottek-deutsch-tamas-lesz-a-diszpolgar-1048531

jjulie 2012.02.03. 15:49:59

@lüke:

nemár a mai petőfisándorutca az uri utca ahol urilánynak kell születni, és nem pedig a köruton kívül.....

lüke 2012.02.03. 16:00:41

@jjulie: mi volt az A.60?
ne má`

anti76 2012.02.03. 16:29:04

@hoplita: Ezt mire alapozod, hogy az USA hatalma leáldozóban van ? Remélem nem a kínai GDP meg az erre épült szellemi divatra gondolsz.

Maga a seggnyalás, az szükségszerű rossz, egyszerű politikai haszonlesés, egy ütőképes haderőhöz kellenek harcedzett katonák is. Szó nincs arról, hogy amerikai érdekekért vágóhídra küldjük a magyar katonát, a harci tapasztalat megszerzése a cél.

A modern hadsereg alapja meg igenis a légifölény. Amit említesz, a délszláv háború, az egyforma haderők közt volt ugyanazokkal a fegyverekkel. De Milosevicset az amerikai légierő fosztotta meg a hatalmától, gyakorlatilag emberveszteség nélkül. Az ütőképes légierő az nem pár tucat gépből áll, hanem többszázból.

nyünyüge 2012.02.03. 16:51:22

@Letícia:
Ne viccelj már! Nemzetközi szinten védi kis hazánkat az ellentől, ha kell twitteren, ha kell máshol!
Nekimegy bárkinek, bárhol, bárhogyan, ha bántják pártunkat és kormányunkat.

Mit nem lehet ezen érteni :)?

dr. Bubó 2012.02.03. 17:11:39

@lüke: :))) kayaibrahim josziftot... DÉJAVU....

bedöntik a céget hogy ne kelljen az eu nak 100 milliárdot fizetni...

azt hiszem nagyon szégyellem hogy egy ország lakója vagyok ezekkel a maffiózókkal...

"Elbaltázták, de legalább nem kell fizetni. A csődjogász szerint ez volt a lehető legrosszabb döntés, másrészt az uniós büntetést megúszhatjuk"

nyünyüge 2012.02.03. 17:12:51

@Letícia:
Most hallom, hogy már született olyan birói itélet is, ami az Alaptörvény szelleme szerint válogatott az alkalmazandó jogszabályok közül (egy régebbit, mint a hatályos). Merthogy az jobban szolgálja a közjót.

dr. Bubó 2012.02.03. 17:14:43

@Hepci: azért inkább csak technikai CSŐD... a szokásos fides tempó (lásd futó stb)

nyünyüge 2012.02.03. 17:14:45

@dr. Bubó:
Most képzeld el, hogy micsoda cirkusz lett volna, ha Gyurcsány vagy Bajnai dönti be a Nemzeti Légitársaságot ilyen "praktikus" okokból.

dr. Bubó 2012.02.03. 17:15:48

@ubul2000: ha ez a qva debil fides van (=maszop stb) akkor nem kell álam...

szoja122 2012.02.03. 17:16:24

@manyike: "02.07. O.V. évértékelő. kedvező árfolyam a kirakatban. pl. a februári bérek milyenek? "

"Ezekben a napokban jutnak hozzá a munkavállalók első ízben a 2012-es adószabályok szerint kiszámított fizetésükhöz. Az egykulcsos szja-rendszer változásai miatt mintegy kétmillió dolgozó kap február elején kevesebb bért, ha cége nem nyújt bérkompenzációt - összegzi Gerendy Zoltán, a BDO Magyarország vezető adópartnere."

www.hrportal.hu/hr/februarban-jon-a-feketeleves-igy-valtoznak-a-fizetesek-20120130.html

A cégeknek pedig nincs pénzük...

dr. Bubó 2012.02.03. 17:19:39

@nyünyüge: engem nem érdekel... ez már a végjátéka a társadalomnak...

ennek számos most alig látható hatása van... kiszámíthatatlanság, szakmák hazavágása... pont a hagyományok, tapasztalat... éépp amiről papolnak...

a lényeg a lényeg: ERKÖLCSI VÁLSÁG van...

ezek csak kis apróságok.... mint gazdaság vagy társadalom

apropó nem tuggyátok mi van? minden pesti benzinkútnál hosszú sorok állnak?

a MOL is bedőlt? vagy Irán ellen elindultak??? vagy csak fosnak a téltől???

vagy 1 Ft emelés lesz...

jaa túlerős a forint... a svédáruház (IKEA) rohad... szegények. 200 Ft egy ebéd + (family kártyával) ingyen KÁVÉ...

nagyon erős a forint... Stockholmban egy ijen ebéd 20 korona...

dr. Bubó 2012.02.03. 17:20:52

jaaa. és nagyon nagyon hosszú sor van... több ezer ember. svéd vásárlók...

dr. Bubó 2012.02.03. 17:35:33

dr sitt pálesz nagyon sokat öregedett kéthét alatt... akár meg is dögölhet...
hazaáruló, nemzetvesztő gerinctelen alkalmatlan senkiházi...

http://index.hu/belfold/2012/02/03/schmitt_pal_a_debreceni_egyetemen/#gallery_2657664|2657656

anti76 2012.02.03. 17:49:52

@Könnyen elkaptuk, uram!: Te figyu, elolvastad rendesen az irományomat ? Ha túl hosszú volt akkor tarts szünetet, vagy olvasd el kétszer.

Ki mondta, hogy bármi ilyet várok a Fidesztől, vagy a Jobbiktól ? Nem vetted észre hogy lerabolták az országot ?
Neked nem tünt ki, hogy fejtegetésemben hosszú időtávra nézek előre ? Meg számos feltétel mellett, fontos, hogy ez a Kádár féle paternalista réteg végre eltünjön?

Ja a szerbek megennének reggelire, MOST. Ki beszélt itt a jelenről ? Az oroszok a szerbekkel vannak. Téényleg ? Érdekes, a délszláv háborút daytonában zárták le nem pedig Moszkvában. Meg aztán Milosevicsnek is sokat segítettek...

Elég szánalmas, hogy mindössze ennyire telik tőled, hogy egy ilyen hosszú hsz. kontextusából kiragadott, és szándékosan félreértett (ha meg nem szándékos, akkor a szövegértéssel vannak súlyos problémáid) részét mai idősíkon értelmezed, és ezzel szándékozod cáfolni egész fejtegetésemet. Elég béna retorikai fogás.

jjulie 2012.02.03. 18:06:00

@lüke:

mikor mi volt, volt mikor gépgyár volt, volt mikor a zsidó hitközség tulajdona volt, és egyidejüleg a nyilasok a bérlők

meg lakott benne a hauszmann is

"A háztulajdonos, Perlmutter Jakab halála után az ingatlan a családon belül öröklődött tovább, 1919. április 18-án Perlmutter Izidor Izsák és Perlmutter Alfréd Ábrahám tulajdonjoga került bejegyzésre. Az örökösök közül Perlmutter Izsák festőművész az ismertebb személy. (Feltehető, bár jelenleg nem bizonyítható, hogy az épület kapualjában nemrégiben előkerült puttók az ő munkái.) A másik testvér, Alfréd Ábrahám 1930-ban meghalt, így az ingatlan teljes egészében Perlmutter Izsák tulajdonába került.

A festőművész tulajdonos 1931. október 24-én, mintegy fél évvel halála előtt végrendelkezett. Ebben úgy intézkedett, hogy özvegyének és nevelt leányának majdani elhunyta után minden vagyonát a Pesti Izraelita Hitközség örökölje azzal a feltétellel, hogy az a vagyon negyed részét fordítsa az ekkortájt megalakuló Zsidó Múzeum céljaira. A hagyaték az Andrássy út 60. szám alatti bérházból, a Rákospalota és Újpest határán álló villából (Villasor 12.) és mintegy ötven festményből állt.

Fentiek szellemében a tulajdonjog özvegy herceg Ali Achmed Mirzáné, született Reiszner Gizella javára került bejegyzésre azzal a megjegyzéssel, hogy az utóöröklési jog a Pesti Izraelita Hitközséget illeti. Ezzel párhuzamosan bejegyzésre került özv. Perlmutter Izsákné, született Foltányi Gizella özvegyi haszonélvezeti joga is.

Örökös a hitközség, bérlők a nemzetiszocialisták

A továbbra is bérházként funkcionáló épület egyik bérlője már 1937-ben a nyilas párt volt, legalábbis a Magyar Nemzeti Szocialista Párt megalakulásakor Szálasi Ferenc ezt, közelebbről az épület első emeletét adta meg a párt hivatalos címeként. A „Hűség Háza” néven hírhedetté vált ház telekkönyvileg egyébként soha nem került a nyilasok birtokába, az a háborús években is – a telekkönyv szerint – Reiszner Gizella nevén szerepelt."

még valamit, de hol is van az urilány utca?

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2012.02.03. 18:17:55

@szoja122: Az Orbán-kormány tetemre hívja folyamatosan az alacsony státuszúak. Kérdés, hogy mire fognak jutni vele.

aszekelyek 2012.02.03. 18:21:00

@Hepci: A legjobb, mai értesülésem, hogy mohácsi Kanadába ment menedékjogért... Itthon nem kapott állást.... Ami számomra nem is érthető. Aki eddig fizették, közpénzen na jó, most miért nem? óccsóbb vagy hatékonyabb a telehazudtatni a svéd librettoval is az EP-t? Heti válaszidéz a svéd kormányzó mérsékelt párt és a keresztény demokraták irgum, burgumjából, hogy ez azért mégis sok lesz a cirkuszból Éppen a romák helyzete, Orbán terve és elnökség alatti munkája, éppen az európai cigányság érdekében... Szóval miért pont a magyar kormányt ütik ezért? ezt a kérdést tették fel, svéd kormányzópártiak.... ÉS véletlenül éppen most vándorolt ki a drága kanadába,. ,menedékjogért... ez biztosan nincs összefüggésben a konrádék hisztériájával,. akiknek a hölgy EEp képviselője volt. Ma pedig egyetlen vagyunk, akiknek van roma képviselőjük. Járóka Lívia. Ezek a svéd mérséketek meglehetősen tényszerűen alkotnak véleményt. Nem a hiszti. Meg a BBC itteni, huszonéve itt is élő tudósítója is ezt-azt nehezményez a ballib sajtóék aknamunkájáról. A francia , Orbánt hitlernek ábrázoló rajzról konkrétan . Az is ott van.... H.V. Erősen eltúlzottnak mondja a kritikákat. Főleg a diktatúrásakat. A tekintélyelvű a max ., amit ő reálisnak lát. Az meg egy jobboldali konzervatív pártnál nem egy kunszt.

aszekelyek 2012.02.03. 18:24:30

@jjulie: Ki volt Ali Ahmed Mirza?

jjulie 2012.02.03. 18:29:45

@aszekelyek:

egy török arisztokrata

aszekelyek 2012.02.03. 18:30:58

@Hepci: Sztem ferink most akarta lelakni a megelőlegezett lakbérét..... Soros is valahogy így gondolta, hogy az alapítványa fejében , egyszer majd kér tőlük valamit.... Őse kapta meg . Már az első Orbán kormánytól.... sem. Ferink akkor most talán polgári peres úton követelje a pénzét azon a nemes egyszerűséggel lenyúlón. Azt se kapta meg mohácsivikike? Aztaaa.... Mondták, hogy anyagi gondokkal küszködött. Azé kért kanadai menedékjogot..... még decemberben ment. ki. Ő lesz a corpus delicti, hogy itten üldözik a romákat, ha jól sejtem.......

aszekelyek 2012.02.03. 18:32:28

@jjulie: A családba hogy került, meg a telekkönyvbe?

hoplita 2012.02.03. 18:32:47

@anti76:
Á. lófaszt, dehogy arra, kit érdekel jelenleg még a csájníz dzsídípí.
Arra a kiszivárgott jelentésre alapozom, miszerint az amerikai haderő elérte a teljesítőképességének csúcsát az afgán-iraki egyidőbeni bevetéssel...
Ezért fintorognak egy esetleges iráni kalandtól, amibe a kis agresszív szimbiótájuk, a zsidók próbálják őket belerángatni.
Megy a kardcsörtetés és mindenki tudja, hogy a másik is tudja, hogy mi tudjuk, hogy ők tudják..:)
Egy országot elfoglalni, megszállni csak szárazföldi haderővel lehet...az amerikai szárazföldi csapatok még nem tudtak maradandót alkotni 230 éves fennállásuk alatt, és ma sem tudnak.:)
Ugyan, a délszláv buli idején csak repülési tilalmat próbáltak bevezetni, érvényt szerezni...a 99-es buli volt más ennyiben.
Viszont tőlük aztán nyugodtan gyilkolhatták egymást halomra kézifegyverekkel...ahogyan ugyanez lenne most is.

jjulie 2012.02.03. 18:39:53

@aszekelyek:

olvass rendesen banya

ö nem, csak a nevét felvevő felesége van a telekkönyvben banya

hoplita 2012.02.03. 18:43:50

@panelburzsuj:
Nem az én problémám, engem nem érint.
De ennél látok magam körül nagyobb bajokat is erre, a Tiszán erről.
70 ember.....?
Piha....itt ezerszám vannak, akik 10 órát dolgoznak 3200 forintért, 6 órát utazva.
Tudod-e...?
Menjenek át bejárónőnek a gagyinémetekhez..kici, ócó, mágyár bejárónő, úgyis szeretitek az osztrákok seggét nyalni.
Mi még ezt sem tehetjük, ha lenne is gyomrunk hozzá.
Ne játszd nekem a bazári majmot, több nyomorúságot látok én, mint te.
De további kellemes pozőrködést.

jjulie 2012.02.03. 18:45:31

@hoplita:

csak tükörbe kell nézned nyomorult

hoplita 2012.02.03. 18:49:24

@aszekelyek:
Hát nem segít rajta szívbéli barátnője, a fityiszes ork, járóká lívíjá...?
Há' teremjen hegedű a mejjibe, oszt a rák pengesse...milyen barátnő a zilyen?:))))))))

hoplita 2012.02.03. 18:51:09

@jjulie:
Majd a beledbe nézek bele, ha egyszer megkereslek....ígérhetem, fájni fog, nem kicsit, nagyon.

hoplita 2012.02.03. 18:58:38

Á...szülinap van....:))

Boldog szülinapot, Bajtársak, Isten éltessen, Kuruc.info!

Hát, igen. Ez a nap is eljött. Hat évvel ezelőtt, 2006. február 3-án indult útjára a Kuruc.info hírportál. Hat évvel ezelőtt néhány fiatal hazafi összeverődött egy „garázsban”, és úgy gondolta, rést fog ütni a magyarországi sajtó egyhangúságán, a megszokottá vált kettős mércén, a mindent elborító liberális förtelem pajzsán.

További részletek: kuruc.info/r/7/91577/#ixzz1lLJo6Zr4

Akinek meg nem tetszik, javaslom szopjon lovat.:)))

panelburzsuj 2012.02.03. 19:16:31

@hoplita:

Ok, át fogom adni szívélyes üdvözletedet az itteni Jobbik-elnöknek. Akivel pont Start-program kapcsán ismerkedhettem össze közelebbről, lévén hogy ő a program egyik helyi motorja.

Ígérem, azt is meg fogom kérdezni tőle, hogy mennyire kívánja ő személy szerint, meg a szervezete is a törekvéseik, eszméik, elgondolásaik Hoplita-féle reklámozását.

Majd csinálok egy helyre kis összefoglalót belőled. Megérdemel a Jobbik-főmuki egy ilyen apró figyelmességet, sokat törte magát a Start sikeréért.

aszekelyek 2012.02.03. 19:27:05

@jjulie: a terrorházáról van szó? :) mert az elejét azt nem is olvastam csak most , így vacsi után.... Ember lenyugtatva , kapott moslékot , meg is zabálta:) - Nem kósert főztem de nagyon jó volt...., nézi a művelcségit a köztévén...

ulrike (törölt) 2012.02.03. 19:32:35

Malév gyászértesítő margójára.
1. Vannak nyugaton is, kik azt gondolják, a korábbi korlátlanul szabadpiaci mechanizmus eltolódhat egyfajta állami kapitalizmus felé. Persze, kérdés, hol mennyire vállal tevőleges szerepet az állam (Kína és az USA nem nagyon lesz e tekintetben sem egyelőre egyenlő).
2. Mindezen lehetséges tendenciák ellenére a Malév fiaskó fényében aggodalommal szemlélném a magyar állam fokozódó gazdasági szerepvállalását, különös tekintettel az állam gazdasági menedzsment képességeire. Malév ékes példája, hogyan húz az állam 20 évig magával egy céget, amelyik soha nem merte magát igazából kitenni a piaci követelményeknek. Amikor igen, akkor egyik résztulajdonostól a másikig bukdácsolt. Érdemes lenne összeszámolni az eddigi "vontatási" költségeket. Drága pénzen (IMF költsön) kivásároljuk, mert "nemzeti érdek", aztán "stratégiai fontosságú" vállalattá avanzsáljunk, miközben hagyjuk tönkremenni. Ezt is hogyan? Tegnap: veszik a Malév jegyeit, nincs gond. Ma: Sírva fakadt a vezérigazgató a hangárban. Kormány: nem kell a Malévba ölt pénzt visszavenni. EU: vissza kell venni. Ez az állami menedzsment: bukik és sír. Mindenki tisztában van vele, egy szoros sorban, ha valaki kibukik, gyorsan rázárkóznak a hézagra a sorban körülötte állók. Újat és működőképeset standolni ugyanarra a helyre -ráadásul pénz nélkül - lehetetten.
3. Vannak még ilyen vállalatok Mo.-n, akiket a 20 év szelleme még ennyira sem érintett meg, mert nem voltak kitéve a versenynek, mint egy légitársaság. Csak a honi piacon próbálták boldogítani saját magukat a köz pénzéből. Ha ez utóbbit nem vélték elégségesnek, akkor sztrájkoltak, miközben a szolgáltatások színvonala folyamatosan züllött. Röviden: BKV, MÁV (esetleg Volánok?) felkészül.

aszekelyek 2012.02.03. 19:34:39

@bariga: Szólnék, hogy az már van. Jó rég óta., Kissé eltávolodtak még jobban a rencerváltósdi után. Egál az sosem volt. A hatvanas-hetvenes években össze-vissza jártam az országot, a műv házakat Fertődi kastélytól Szzabolcs felsőig , értsd Záhony, Csongrád , Tarján, mindenhol. Nagyon nagy volt akkor is az eltérés már. A Tihanyi apátság, mondjuk az állandó:) és gondolom esztergomi ferenceseknél is tartják a szintet. ( MRT GYK. , ha esetleg nem lenne ez közismert. A zenei múltam.:)

márta)) 2012.02.03. 19:37:53

LMP: Orbán megadta a kilövési engedélyt Tarlós Istvánra?"

Itt nem szakmai vitáról van szó, hanem durva politikai csatáról. Jól látszik ez abból is, hogy a végrehajtó szerepét Rogán Antal fővárosi képviselő, V. kerületi polgármester, parlamenti képviselő, a fővárosi és a parlamenti gazdasági bizottság elnöke vállalta el."

www.168ora.hu/itthon/lmp-orban-megadta-a-kilovesi-engedelyt-tarlos-istvanra-90474.html

Na.Igen! Már nem csak "érdekes" a magyar politika, hanem fantasztikus! szánalmas, nem kicsit. Nagyon.
hm?

aszekelyek 2012.02.03. 19:38:50

@inreallife: Anyósom meséli, Jász...... nem lehet eladni a húga házát , mert már csak ő nem kisebbségi az utcában.... és persze nem fél..., áh...A nővérét fényes nappal rabolták ki, míg a boltba ment. A kutyát se merik az utcára kiengedni, mert elkapják és viszik pénzért a sintérhez.

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2012.02.03. 19:39:24

@szoja122: Orbán Viktor pénteken az MR1-Kossuth Rádió 180 perc című műsorában az oktatáspolitikával kapcsolatban kifejtette: Magyarországnak egyrészt korszerűsítenie kell a szakképzését, amellyel kapcsolatban az első lépések már meg is történtek. A fiatal munkásokat, szakmunkásokat és a fizikai munkát végző segédmunkásokat meg kell becsülni, hiszen "nem lesz mindenki akadémikus" a modern világban sem - fogalmazott.

---

Ha pénz nincs is, a miniszterelnök ennyit tud adni az alacsony keresetűeknek. Szavakat. Mást nem.

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2012.02.03. 19:41:14

@nyünyüge: Jellemző a kormányra ez az ügy. Szánalmas.

bariga 2012.02.03. 19:42:00

@aszekelyek: Én csak azért sajnálom ezt a "szakadást" , ha tényleg van, mert ezt a kicsi országot, amit még meghagytak nekünk, nem kellene már tovább cincálni. Elférnénk benne mindannyian és ha esetleg összefognánk, ki tudja mire vihetnénk.

lüke 2012.02.03. 19:47:29

@jjulie: egyirányú , ahova te nem sétálhatsz be

bariga 2012.02.03. 19:49:58

@ulrike: Én nagyon sajnálom a MALÉV-ot, sokat repültem, sok régi szép emlékem maradt. Különösen sajnálok mindenkit, aki elvesztette a munkáját. Remélem hamar találnak megoldást.

ulrike (törölt) 2012.02.03. 19:50:14

@jjulie: Szóval nem az a fakó ló, aki a Lajta vizét megússza?
Csapajev is ilyen lóneveken bukta el a felvételi vizsgát az akadémiára.

ulrike (törölt) 2012.02.03. 19:51:24

@bariga: Megértem, de a sajnálat nem üzleti kategória.

márta)) 2012.02.03. 19:53:15

Bujkál? Hallgatók nélkül ünnepelte Schmitt az egyetem születésnapját"

www.stop.hu/belfold/bujkal-hallgatok-nelkul-unnepelte-schmitt-az-egyetem-szuletesnapjat

Fantasztikus! Hallgatók nem voltak, az a lényeg, hogy "Ők" ott voltak. S ünnepeltek! De mit is??? "Azon kívül"?? ....

aszekelyek 2012.02.03. 19:53:18

@menőmano: kiemelném, ők is megtették, hogy valami okból hirtelen elkezdték követelni előre a pénzt rajtuk... Gondolom ez olyan, mint az a rémhírterjesztés, mikor a bankokból szedik ki a pénzt a megdumáltak egyszerre... Kérte is egy pár napja, hogy ne tegyék, akik azt teszik..., hogy terjesztik, nem lesz fizetőképes. Oszkót láttam az este agresszolgánál. Nem vádolnám meg, hogy vállalt volna bármiért is felelősséget. Bár ezt nehezményezte a mostani kormánynál.... Az a privatizáció eleve gy rakás...volt. Azt nem bontotta ki, mint teljes igazságot, hogy abramovicsékat, sokkal előbb már miért nem jelentették fel , pl amikor visszaterhelték a bankgaranciát a MAlévra. Gyakorlatilag így ingyen jutva a céghez. Még Olga is rákérdezett, akkor ha ez törvénytelen, lehet, hogy semmis az üzlet? Ez egy jó kérdés. Nekem van még egy. Miért nem tárgyaltak azokkal, akik ma Orbánékkal tárgyalnak és már akkor is jelentkeztek és pályáztak, mikor abramovicséknak dobták oda a MALÉV-et. ÚGY, ahogy már ismert. Le nem írom nagybetűkkel....Aztán méhg azt is felrótta oszkó, hogy ménem intézkedtek eddig... , mikor ugye tudták, nem könnyű helyzetet örököltek. Talán azért , mert az 5 %-kos tulaj mindent keresztülhúzott, mert ők olyan szerződést kötöttek vele. Ilyen sincs a világon.... Ám azt is mondta, ők beszélgettek Orbánékkal, hogy hagyják-e bedőlni az oroszokat és úgy , új cég vagy közben keressenek befektetőt... Tehát csak őrizgették eddig a munkahelyeket és vártak egy jó ajánlatra. Minden benne volt abban , amit elmondott , válaszok az álságos kérdéseire. Itt is feltételezhető bizonyos érdekkörök manipulációja, külső támadás van , elég összehangolt ehhez.

aszekelyek 2012.02.03. 20:00:44

@Hepci: azon az oldalon. :) mer itten meg ugye egy kézbe van minden médium:) akkoraja diktatúra és félni köll a szegény értelmi seggeknek.

jjulie 2012.02.03. 20:02:37

@lüke:

minek tenném, egyenként elsétálnak hozzám az urilányok

ulrike (törölt) 2012.02.03. 20:03:35

@Hepci: @lüke: Ezek szerint zsülit nem tartod úrilánynak?

aszekelyek 2012.02.03. 20:03:59

@jjulie: Azt olvastam , a Gizi néni török ura. :) csak furcsállkodtam. Nem éltem akkortájt, hogy tudjam, mindennapos volt-e a hitközségben , hogy Gizi néninek török ura vót.. :)

aszekelyek 2012.02.03. 20:06:09

@hoplita: konrádék bájbán? Jól vagy? Inkább rendes kisebbségi asszonyoknak adnak közmunkát. Hogy legyen enni a purdéknak.

ulrike (törölt) 2012.02.03. 20:06:42

@Hepci: Bocs, az előbbi replikába véletlen kevertelek bele.
Eredetileg azt akartam mondani neked, hogy a BKV-nak még van egy stratégiai haszna a Fidesz számára: agyon nyomhatja a főpolgármester urat.

jjulie 2012.02.03. 20:09:58

@aszekelyek:

még török pasa is volt zsidó, mindjárt megkeresem melyik váci utcai házat építette

persze lovagi címe is volt egyidejűleg

aszekelyek 2012.02.03. 20:11:04

@Könnyen elkaptuk, uram!: kelet felé még talál ha borul , jó pár vallást.... ahogy a közelről távolodik keleten... Bár a közel sem egységes:D

nyünyüge 2012.02.03. 20:12:22

@aszekelyek:
"Népszabi, MN, Origo, Index"

Milyen oldalon?

lüke 2012.02.03. 20:14:40

@ulrike:
lüke vagyok,
mit érdekel
az úrilányság maga

inreallife 2012.02.03. 20:27:11

@dr.dbeata: mondok neked rosszabbat. kezd befagyni a duna, és a korona ott van a parlamentben.... :)

ulrike (törölt) 2012.02.03. 20:28:08

@lüke: Nem tudom. Talán Zsülinek kellene először is definiálnia, ki az úrilány. Neki tudnia kell, hiszen több is sétál hozzá állítása szerint.

bariga 2012.02.03. 20:29:29

@Letícia: Már egyre nehezebb megdöbbenni is.

hoplita 2012.02.03. 20:30:27

@jjulie:
Ha kimondtad a sáhádát, onnantól muszlimnak számítasz, ha zsidó voltál, a ha kersztény, ha pogány.
De visszaút nincs...kitérni már nem lehet a hitből....az már a fatvával jár.

lüke 2012.02.03. 20:32:27

@ulrike: :)
ez parafrázis volt
a költö vagyok........JA Ars poetica(Németh Andornak írta)

hoplita 2012.02.03. 20:32:43

@panelburzsuj:
Tégy amit jónak látsz.
Le vagy tojva.

anti76 2012.02.03. 20:38:05

@hoplita: Ez kinek a jelentése volt ?

Ugye nem gondolod komolyan, hogy az USA haderejével paritásban lenne egy egyesített afgán-iraki haderő ? Az iraki hadseregnek több tankja volt mint Nagy-Britanniának és Franciaországnak eggyüttvéve. Mégse tudtak semmi ellenállást kifejteni amikor lerohanták az országot. Bőven lehet guglizni olyan videókat, ahol egy Apache mint az agyaggalambokat lövi szét sorban a T-72eseket.

Iránnak sincsennek különb fegyverei, orosz repülők, meg még a sah idejéből Iránban maradt Phantom-4esek a 70' -es évekből. Egy haderő megitélésénél nem csak egy-egy eszköz paramétereit, tudását önmagában kell nézni, hanem az összeset egyben, hogyan egészítik ki egymást. Egy MIG-29 kb. egy F-16 os szinvonalán áll, de nem mindegy, hogy az orosz hadsereg kapcsán hasonlítjuk össze, vagy az Iránban szolgálóval. Iránnak hány kém-műholdja van ? vagy olyan kémrepülőjük van mint az SR-71 es ? mert az F-16 os pilótája realtime- ban kapja az info-kat, az infrától a röntgenig szinte bárhogy. Az iráni fószer meg a mig radarján lát egy zöld pöttyöt, aminek az információtartalma annyi, hogy vmi jön felé.

A háborút nem akkor nyerte meg az egyik fél, amikor de facto fegyveresen megszállta, hanem akkor, amikor rákényszerítette az akaratát a másikra. Persze ha bombázással nem lehet kikényszeríteni az "akaratot", akkor nincs mese be kell menni. Ne felejtsük el, amerikának lényeges szempont, hogy amerikai katona nagyon kevés haljon meg, lehetőleg egy se. Ezért nem olyan látványos az erőfölényük pl. szerbia ellen, elvégre hetekig-hónapokig bombázták, mire elérték amit akartak. Ezzel szemben pl. a Wehrmacht 41' ápr. 10 én támadta be jugoszláviát, és 27.-én már athénban voltak, nem mellesleg szétverték az ott állomásozó brit hadtestet (és egy hadtest már igen komoly ütőerő). Ja, hogy bő két hét alatt meghalt 10 ezer német ? Akkor és nekik ez nem volt szempont.

Egy "full-contact" harcban -ha felvállalnának az amerikaiak, talán csak az oroszok tudnák megverni őket, más senki. Ők is inkább egy defenzív háborúban.

Én nem értem miért látod a délszláv háborúban egyenes bizonyítékát a légierő másodlagosságára a szárazföldi haderővel szemben, amikor ott eleve nem is volt légiharc gyakorlatilag. A II. vh, 6 napos háború, vietnám, Irak, vagy akár a Britek Falkland szk.-i akciója mind azt mutatja hogy akié a légifölény azé a hadászati kezdeményezés, és aki ezt birtokolja, az nyeri a harcot. Mielőtt valaki diadalittasan rávetné magát vietnámra, az olvasson utána mennyi emberveszteség volt a két félnél. (mellesleg a tet offenzíva alatt amerika egy apró projekten is dolgozott, az Apollo programon)

De ha még mindig azt gondolod, hogy a szárazföldi haderő a lényegesebb, mondj kérlek egy olyan háborút, ahol az egyiknek légifölénye volt, ENNEK ELLENÉRE mégis vesztett.

menőmano 2012.02.03. 20:39:26

@aszekelyek:
Nahát! Hogy mik vannak?!! Hát te már megint totálisan megírtad a tutit!! :) Azt várhatod, hogy a többségi kormány kibontja a teljes igazságot. A MALÉV ügyében sem fogja kibontani, mint ahogyan más ügyekben sem.
Már megint az össze-vissza beszélés, a múltba való visszamutogatás a többségi kormány részéről. Kutakodnak holmi-, nem létező csontvázak után. Mint ahogyan azt tették korábban is. Oszt akkor sem találtak semmit, de semmit.
Mikor a gazdasági tehetetlenséget", azzal akarták bebizonyitani, hogy a szocik, mindent, de mindent elrontottak. Pedig hát, Ők a fideszisták is ott voltak az elmútnyocévben :) is minden bizottságban.
Nahát! Az sem sikerült, mert a Bajnai volt az, aki a gazdasági világválság ellenére (is) nagyon jól kormányzott. Tudod ugye ki a Bajnai?????!!!

Most meg bezárját egyik pillanatról, a másikra a MALÉV.et, aztán meg majd fantasztikus gyorsasággal újra nyitják. Persze, az érdekeltségek......? Elnézést) A nemzeti együttmüködés jegyében, szellemében nyitják majd újra. :)
Nevetséges vagy!! A befektetőket, lehet, hogy nem is kell annyira keresni. Mert azok esetleg már s spájzban" vannak!!! :))
No! Látod! Milyen ügyes vagy!!! Ezért hagyta a kormány bedőlni"!!!

Nincs ezzel semmi probléma, amit irtál!! Csak az a baj, hogy nem látod az erdőtől a fát!!!
oszt.jónapot!!!
Ennyi.

lüke 2012.02.03. 20:40:33

@anti76:
hüha itt még military expertek is vannak:)
(persze a hadakozókhoz elkellene)

ulrike (törölt) 2012.02.03. 20:42:57

@lüke: Nem csak ez. Értem őket. Jót kacagtam magamban, hogy zsülinek nincs bejárása az utcába.

jjulie 2012.02.03. 20:43:35

@anti76:

na ez szép volt, hazai pályán aláztad le a @hoplita: -t

szinte sajnálom

menőmano 2012.02.03. 20:44:28

Hát! Már a @aszékelyek) totálisan szánalmas és nevetséges.
Komolyan. Nevetnem kell!!!!
:)))

6.Lenin 2012.02.03. 20:45:37

@bariga:

Ma ez volt eddig a legjobb!

"Már egyre nehezebb megdöbbenni is. "

Tök döbbenet az egész.

menőmano 2012.02.03. 20:47:57

Ugyan már! A megveszekedett kommentjeivel azt hiszi, hogy el tud ámitani engem.
Ott van neki a kommentelő társa, aki banyának nevezi, közben meg együtt kapálnak"!!
Hát szóval fantasztikusan röhejes. Csak nem veszi észre, hogy nálam ez egyáltalán nem nyerő. J! és persze szánalmas is, egyeben.
ennyi!!!

:))))))))

aszekelyek 2012.02.03. 20:51:12

@lüke: most ezt komolyan meg kell magyarázni? Mintha a tüdőszűrésen lennél..., nem? :)

menőmano 2012.02.03. 20:51:30

@hoplita:
Totálisan lemaradtam. :) Most nem tudom, a fiókról irtál, hogy ott vannak???
Vagy arról, hogy a MALÉV. talpraállitói" a spájzban vannak???
Hát. nem is annyira érdekes egyébként. Csak írtam.
:))

anti76 2012.02.03. 20:52:39

@lüke: ha nem haragszol ezt bóknak veszem :)
Amúgy annyira értek csak hozzá, hogy belássam nem értek hozzá P;

Remélem érted... :D

6.Lenin 2012.02.03. 20:52:54

@anti76:

Talán az USA, Vietnámban, előtte + a franciák,talán.

1 háborúban csak akkor lehetsz nyertes, ha leigázod a másik felet. Ahhoz pediglen oda kell menni a hadseregeddel, gyalog.
Szerintem, de nem vagyok szakértő.

graycivil 2012.02.03. 20:53:32

"'Nem szabad mártírt csinálni Orbánból'

Hogyan segíthetnek a szomszédok megszabadulni az ellenállhatatlan orbáni dominanciától? – veti fel Magyarországról írt legutóbbi cikkben a Cicero német politikai magazin. Szerzője, Gunter Hofmann szerint későn, de az Európai Bizottság mégis felfogta, hogy be kell avatkoznia Magyarországon, és a beavatkozásra ezután is szükség van. De hogyan? "

nol.hu/kulfold/igy_lehet_megszabadulni_orbantol

"A cikk szerint az segít megszabadulni Orbántól, ha külföldön „komolyan veszik” azokat, akik Magyarországon élnek."

menőmano 2012.02.03. 20:53:56

@ubul2000:
Hatalmas, totális tévedés. Én egyáltalán nem szoktam csak úgy ugrándozni. Tudatom veled, hogy a @hoplitára sem ugrottam.
Én csak azt írtam, hogy némelyeket beteheti abba a bizonyos fiókba.
És??? Akkor most van probléma????
:))))))))

menőmano 2012.02.03. 20:56:17

Magasságos egek ura!!! Jaj! de kis butácska!!!
Hát azt sem tudom, hogy fiu e vagy lány??!! Hogy ugrándoznék!???
Hát totál röhej!
:)))))))))

aszekelyek 2012.02.03. 20:57:43

@jjulie: Az attól függ, mit kell csinyáni....:) @ulrike: olyan néki a szolgáltatása. Értelemszerűen. Porszívóból , természetesen. Az úrílányok csakis olyan porszívót vesznek, amilyet ő árul... Nekem egyszer azt mondta Manyika, R.I.P. , hogy nem is gondolnád , mennyi úrinő stricchel az éjszakában.... ( anno a Miniatűrben.) Társasággal voltam és látta , az elképedt arcomat az érkezők láttán:) , így felvilágosított. Úgy 25 éve lehetett. Azóta én már egy úrilányon sem csodálkozom. Ő tudta, mi az élet.

graycivil 2012.02.03. 20:59:46

"Tóta.W. Ne legyél gyarmat!

Az állam a saját szuverenitását arra használja, hogy a polgárai szabadságát és tulajdonát kénye-kedve szerint nyesegesse, meg elzavarhassa a gyerekeiket misére. És ezt adja el nemzeti ügyként, sajnálatos sikerrel."

hvg.hu/w/20120203_szuverenitas_es_deviancia#rss

F.Y!DESZ

ulrike (törölt) 2012.02.03. 21:00:54

Egyik brit kormánytag hezitálás nélkül lemond, mert bejelentik, eljárás indul ellene gyorshajtással kapcsolatban.
A brit kormányfő hezitálás nélkül azt mondja, megérti a szóban forgó kormánytag döntését, megköszöni neki eddigi munkáját, s közli, Mr. X-et kérte fel a posztra.
Ennyi. Jó látni, maradtak még úriemberek.

aszekelyek 2012.02.03. 21:01:28

@jjulie: Neked állandóan viszket a számlakönyved? Valami jó felcser kéne arra is.... vagy borbély , az eret is vágna rajtad.....

lüke 2012.02.03. 21:03:52

@aszekelyek:
:)
c est la vie:)
nekem a legmegdöbbentöbb az volt mikor Ungvárit láttam a Tordaival 1970-ben a Szép Ilonka bárban- Fö utca- , 18 évesen

ulrike (törölt) 2012.02.03. 21:04:08

@aszekelyek: Egy úri nő nem jár házhoz porszívóért.

lüke 2012.02.03. 21:05:39

@ulrike:uriasszonyok is,akik hezitálás nélkül lemondanak
pl Svédo-ban

@aszekelyek:
:)
c est la vie:)
nekem a legmegdöbbentöbb az volt mikor Ungvárit láttam a Tordaival 1970-ben a Szép Ilonka bárban- Fö utca- , 18 évesen

ulrike (törölt) 2012.02.03. 21:06:55

@lüke: És ki mondta, hogy a Tordai úri nő? Lehet, csak azért beszélgetett vele UT, mert a felesége kolléganője volt, s nem akarta, hogy hölgy létére egyedül üldögéljen.

aszekelyek 2012.02.03. 21:07:28

@Hepci: :D @graycivil: valaki nyesegethette tónawét is gyerek korában.. Mindenki könnyebbségére. Misére ne zavarja senki , mert zaklatná az önként oda menőket. Faragatlanságában. Istenteleneknek nincs dolguk ott. Tótawé meg egy istentelen alak.

ubul2000 2012.02.03. 21:08:04

@anti76: a vietnami háború

de az afgán háború is ilyen, hiszen afganisztá kisebb részét sikerült csak ellenőrzés alá vonni - 10 év alatt

ubul2000 2012.02.03. 21:11:40

@menőmano: hogyne több is. De nem veled. Te nem érsz fel egy problémányival. Bezony

ulrike (törölt) 2012.02.03. 21:11:56

@lüke: De ezek nem azok az úriasszonyok, akik porszívóért (vagy porszívózni?) járnak zsülihez?

ubul2000 2012.02.03. 21:13:00

@menőmano: Sánta vagy? Vagy béna? Ja igen, béna. Mi az hogy! Nagyon is! Bezony..

graycivil 2012.02.03. 21:13:56

@aszekelyek: Tudod, én gyermekeim okán rendszeres templomba járó vagyok. De Tóta.W. ateizmusában több a jézusi etika, mint a ti "inkvizícionista kereszténységetekben".

graycivil 2012.02.03. 21:15:48

"Dajcstomi díszkötésben

Matolcsy Gyuri ide, Schmitt Pál oda, az év poénját a Csongrád Megyei Közgyűlés jegyzi azzal, hogy a harmadjára kiosztásra kerülő „Csongrád Megye Díszpolgára” címet az idén Deutsch Tamás kapja."

snake.blog.hu/2012/02/03/diszpeldany?utm_source=ketrec&utm_medium=link&utm_content=2012_02_03&utm_campaign=index

Bassza meg, le a kalappal KiAFasz előtt! Csak hogy Deutsch szellemi gazdagságával gratuláljak neki. :-)

lüke 2012.02.03. 21:19:29

@ulrike:
Hosszú az Úristen,rövid a szalonna,
nyavalyás a szegény ember, mintha gazdag volna

meg az úrinös sztori is

aszekelyek 2012.02.03. 21:23:12

@szoja122: és sehol egy kormány, aki ígérne hitelből sok-sok pénzt nekik? Csak egy kis bérkompenzácijót? Államiaknak mindnek? Nahát! Magánszféra és versenyszféra nem is lesz dotálva az állam által? Csak ahol virítanak is valamit? Diktatúraaaa! Fasiszták! ... Lassan mondta pedig, mmm nem olyan régen, Orbán, hogy bizony ez így lesz, mert előre megette a kormányok sora ezeket az éveket a szegényei elől. Na hol van a bérre való? Na hová kell adni a megtermelt javaink javát ? Igen. Az IMF_EU-nak , a gigakölcsön törlesztésére. Senki nem adhatna nekik ma több pénzt. A munkaadóikon kívül. Ezt melyik baloldalitól hallottad már? Mert én egyiktől sem. Nézzék meg, mennyivel emelték a bérüket és nézzék meg , mennyi államadósságot csináltak azalatt. Kevés iskolával is látni fogják, hogy milyen aránytalanul sokba került nekik, kispénzűeknek, a saját bérük emelgetése.

6.Lenin 2012.02.03. 21:23:22

@graycivil:

"rendszeres templomba járó vagyok."

Újságosbá', ezt a sok szándékos(?)t, hogyan fogod megmagyarázni a számonkérésnél?

-Uram, nem tehettem mást, kényszerítettek. A gyermekim miatt tettem. Bánom is, mint .....

Bariga már csak a 2. ma, eddig. Még maradok 0.5 órácskát, hátha lesz még jobb is.

aszekelyek 2012.02.03. 21:24:39

@graycivil: Jézusi? Azt ki mondta, hogy engedjétek hozzám a gyermekeket. Te vagy templomjáró? Mit csinálsz ? Írod a jelentéseket ott?

ulrike (törölt) 2012.02.03. 21:25:30

Találtam egy ilyet:
"Hogyan legyek pin-up lány?"
www.life.hu/hogyanlegyekjono/20120202-hogyan-legyek-jo-no-oltozz-pinup-lanynak-farsangkor.html
Érdekes angol szó magyar nyelvi környezetben. Legalább annyira, mint amikor a németek nem akarták megérteni, miért nem célszerű Mo-n Kukident néven fogkrémet árulni.

aszekelyek 2012.02.03. 21:26:54

@Letícia: Hány évig is volt sztalin Budapest díszpolgára? meg az orosz parancsnoka Budapestnek? Na ott élsz....

ulrike (törölt) 2012.02.03. 21:29:52

@lüke: A zember mindig jót tételez fel a másikról. Lehet UT csak kis irodalmi korrepetálást vállalt fel. Egyfajta nyelvi interkurzus. Nemes gesztus.

graycivil 2012.02.03. 21:30:31

@aszekelyek: A zene és ének szép, a gyerekek csak jót tanulnak, a prédikáció felülmúlja a legrelaxálóbb meditációt.

És persze látom, hogy mire hivatkozva akarjátok "tűzzel-vassal téríteni a még józan eltévedteket". :-)

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2012.02.03. 21:32:18

@anti76: A világhírű kőkemény szerb ellenállás során nem sikerült megölni egyetlen egy NATO katonát sem és sikerült kilőni kettő darab amerikai támadó harci repülőt.
Eközben szétverték a jugoszláv légierőt és légvédelmet.

Fantasztikus eredményeket ért el Szerbia, ez kétségtelen. Lemészároltatta a politikai vezetés a katonáit és elérte hogy a közlekedési infrastruktúra és a gyáripar jelentős veszteséget szenvedjen el és meghalt több ezer civil, ráadásul Koszovót a szerb politikai vezetés kénytelen volt feladni.

Csodálatos eredmények szerb szemszögből. Sem katonai, sem politikai eredményt nem értek el, de láthatóan volt akikre nagy hatást gyakorolt az F-117-es roncsairól készült videó.

jjulie 2012.02.03. 21:32:35

@lüke:

ki gondolná öreganyám

ha előveszed ok, ha jelzed, hogy unjam meg az is ok, és lehetsz mindig felül

na ezért járnak hozzám

graycivil 2012.02.03. 21:35:50

@ciceró: Ne aggódj! Orbán "szabadságharca" még ezt is felülmúlja majd! :-(

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2012.02.03. 21:36:29

@6.Lenin: Attól függ mik a politikai célok. Ha el akarod foglalni az országot, nyilván meg kell szállnod. De más politikai célok is lehetségesek. Líbiában nem kellett szárazföldi erőket bevetni tömeges méretekben ( mert valszeg kisebb kommandós alakulatokat bevetettek ) mégis sikerült a bombázással elérni Kadhafi bukását és megfordítani a polgárháború menetét.

6.Lenin 2012.02.03. 21:37:56

@jjulie:

azta!

A nyóc ker. bikája és még 1 porszívója is van. Menő csávó.

aszekelyek 2012.02.03. 21:38:15

@jjulie: Özvegye, özv. hercegné. Még herceg is vót,.. nem semmi... @lüke: Ezé nem engedett testvérbátyám metresznek állni... -gyengébbek kedvéért : színésznének:) pontosan tudtam milyen kevés az ahhoz a pályához , is , hogy tehetség. :)

lüke 2012.02.03. 21:39:41

@ulrike:
Tordai gyönyörü volt; Ut öreg,illuzió rombolás, ha az ember 18

@jjulie: irigylésre méltó ,
és mi van az a` tergoval?

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2012.02.03. 21:40:05

@graycivil: Orbánék szabadságharcának sikerét jól mutatja, hogy kitartóan tárgyal a kormány hogy az IMF-el megállapodhasson.
Miközben azért indította deklaráltan a szabadságharcot, hogy ne kelljen megállapodnia az IMF-el.
Átütő siker, kétségtelen.

aszekelyek 2012.02.03. 21:40:55

@hoplita: merkelt nagyon érdekli. Elment háztűz , akarom mondani dzsídípí nézőbe. Mondták is neki ott , hogy fogják biztosítani az Úniójának a támaszt. :) Érdekes. hogy ellene meg nem tüntetnek, mer szóba állt kínaiakkal... , ez ügyben.

graycivil 2012.02.03. 21:42:12

"Magyarország problémája: a nacionalista kormánya

"

graycivil 2012.02.03. 21:43:54

@graycivil: Bocs

"Magyarország problémája: a nacionalista kormánya

A diktátorok közé vágta Orbánt a Washington Post"

www.168ora.hu/itthon/magyarorszag-problemaja-a-nacionalista-kormanya-90477.html

aszekelyek 2012.02.03. 21:44:42

@lüke: Vér nem válik vízzé:) Itt sem osztatlan a sikerem , mert nem vagyok UT- és baráti köre alá fekvő zsáner.... :)

6.Lenin 2012.02.03. 21:45:03

@ciceró:

Nyilván sok minden lehetséges. Ebben igazad van, de nem szándékoztam beszállni a vitába, csak példaként említettem a vietnámi kudarcát 1 hatalmas légi fölényben lévő országnak.

graycivil 2012.02.03. 21:46:18

"Tűzesetek: nem vizsgálják a metróvezetők politikai hovatartozását

A metróban dolgozók politikai elkötelezettségét is figyelnie kell a BKV-nak – a tűzesetek elkerülése érdekében. Erről határoztak ősszel a városházi, a BKV-s és a tűzoltó notabilitások az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságon. A Bakondi György kézjegyével ellátott emlékeztető a narancs.hu birtokába került. "

www.168ora.hu/itthon/tuzesetek-nem-vizsgaljak-a-metrovezetok-politikai-hovatartozasat-90473.html

aszekelyek 2012.02.03. 21:49:16

@ulrike: Ezt önnek csak azért mondták , hogy ne bántsák meg. :) Akadt jobb márkájú.

aszekelyek 2012.02.03. 21:51:34

@bariga: erre kevés remény van. Alább írja créczizsótika, alias graycivil. hogy be akarnak avatkozni, mert úgy vélik, hogy az nem lenne valami jó nekik , ha a magyarok így , belügyként kezelnék a belügyeiket.

6.Lenin 2012.02.03. 21:54:13

@graycivil:

-Uram, ez az Istennek sem hagyja abba!
-Nem baj, én mindent látok. 1x majd bejön a csőbe, majd akkor megszorongatom a mogyoróit, ne félj, hogy megússza.

graycivil 2012.02.03. 21:55:03

@6.Lenin: Ilyen durva Istened van? :-)

lüke 2012.02.03. 21:56:53

@ulrike:
nana:
van aki igéri, van aki megteszi:)

ulrike (törölt) 2012.02.03. 21:57:33

@aszekelyek: A metresz a matrac megfelelője?

aszekelyek 2012.02.03. 21:57:56

@nyünyüge: Csak egy van, nem? :DDD
@graycivil: A gyújtogatókat nem a politikai hovatartozásuk viszi arra,... de persze ha valakiről tudják , piromán , skizofrén, paranoiás , alkalmas lehet merénylőnek. .... erre figyelni kell. Milyen a pszichológus a BKV-nál? Mint a Kontroll című filmben?

ulrike (törölt) 2012.02.03. 21:59:02

@lüke: Nem mindig tudhatod, melyik a jobb.

aszekelyek 2012.02.03. 21:59:40

@ulrike: naná... ha már urizálunk.... :)

lüke 2012.02.03. 22:00:01

@lüke: @ulrike:
az holland, nem svéd:)
s nem is angol gentleman

lüke 2012.02.03. 22:01:59

@ulrike:
én is a jót feltételezem:) nemcsak te

6.Lenin 2012.02.03. 22:03:55

@graycivil:

Csak hallottam, hogy Isten nem ver bottal, gondoltam 1 mogyorószorongatás nem lehet olyan nagy ügy számára.

1x belenéztem a Bibliába is, azért voltak ott ennél sokkal komolyabb büntetések is, ha nem keverem.

jjulie 2012.02.03. 22:04:21

@aszekelyek:

vagyis egy csúnya undorító varangy vagy, hogy érted el hogy csinált neked gyereket valaki?

ulrike (törölt) 2012.02.03. 22:04:58

@aszekelyek: Régi vicc adaptálva: ballag a metróvezető a munkahelyére, 5-10 lépésenként megáll, megtapogatja bal zsebét, 'nemzeti együtt működési nyilatkozat', megtapogatja a jobb zsebét, 'az új alaptörvény', majd megnyugodva továbbmegy.

aszekelyek 2012.02.03. 22:05:46

@graycivil: Mér? Te eddig nem tudtad? Oda kellett járnod érte? Hát az alapműveltség? CSak nem eloroszták :) előled a komenisták azt? GYerek korodban. Sok egyházi zenét énekeltem akkoriban:) ezt add össze! hetvnese években. Szent Erzsébet legendáját is, Psalmus Hungaricust.... " Mikoron Dávid nagy búsúltában, baráti miatt volna bánatban...." Ilyesmikkel mételyeztek engem... egyházi zenével. Aztán jött a Május ' és a "Pajtás daloljunk szép magyar hazánkról..." Konrádék dala pedig szép magyar hazánkról a repedtfazék kongatásánál is elrettentőbb zaj, nem pedig dal. Naaagy művész erre képes immár csak....

lüke 2012.02.03. 22:09:24

@ulrike:
nem baj, enyém a lekvár,tiéd a vár(torony)

6.Lenin 2012.02.03. 22:10:27

@graycivil:

Neked is letelt?

Szerencsére nekem is.

Jo8!

aszekelyek 2012.02.03. 22:11:16

@ciceró: Eddig csak Taposást kaptak. Szóban is. Lenézést. megbecsülés félét sem. Aki mester, mingyá bunkó is volt. Aki nem vitte semmire. mert csak...nem yuppie, bróker és politikai kiemelt. Ez egyébként az egyik leg vérlázítóbb az állítólag baloldaliakban. Politikában. Most meg mehetnek ugrálni a balettba , mint mohácsivikike. ....

anti76 2012.02.03. 22:12:19

@6.Lenin: De miért ??

Ez valamilyen szabály, hogy csak az lehet a cél hogy leigázzuk a másikat? Akkor az I. vh-t nem is vesztették el a Németek ? Vagy ha a versailles leigázásnak számít, akkor miért kellett a jóvátételi kötelezettségek kikényszerítése miatt 23'-ban bemenni a franciáknak ? Akkor minek kellett Locarno ?

Nálam a leigázás az kb. az, amikor Róma mindenféle népeket a birodalomhoz csatolt, kijelölt egy helytartót, és ha pl. a gallok -szerintük- pénzzel tartoznak, akkor adók módjára behajtják és passz. Nem tárgyalgatnak a részletfizetésről meg hasonlókról.

A másik, én nem azt mondtam hogy szárazföldi haderő egyáltalán nem kell. Vegyünk egy példát.

Tételezzük fel, hogy a kétszer annyi lakosú románia a szárazföldi haderőre helyezi a hangsúlyt, kétszer annyi hadosztálya, tankja stb. van, de -mondjuk- csak 100 vadászrepülője. Hogy még sarkosabb legyen tételezzük fel, hogy nekünk csak a rendőrség 60 ezres állománya van, meg 300 elfogóvadász, 100 vadászbombázó, meg 100 nehézbombázó és 200 Apache ezek tankelhárító szerepkörben. Mivel kicsi az ország területe, az Apache-ok, meg az elfogóvadászok zöme gyorsreagálású egység lenne.

Tegyük fel, nem is mi ütünk előszőr, hanem lesből letámadnak. Az ő helyükben megpróbálnám még a földön a lehető legtöbb ellenséges gépet kilőni, de 100 géppel elég nehéz, arról nem beszélve, hogy nem lehet mind vadászbombázó, vhogy mindenképp tagolni kell. A radarok már bőven a határ előtt észreveszik a gépeket, ha meg megpróbálnak radar alatt jönni nem is mehetnek hangsebességgel, és az alacsonyrepülés az nem egyenértékű a lopakodó tulajdonságal, annyi csak, hogy a domborzati viszonyok függvényében késlelteti az észlelést. Szóval így vagy úgy mindenképp kellő gép fog levegőbe emelkedni, és remélem nem kell mégtovább ecsetelni hogy egy ötszáz géppel rendelkező légierő simán legyűr egy ötödakkorát. Mi történik ezután ? jön mondjuk egy mozgósítással egymilliósra duzzasztott haderő, ha teljesen gépesített minden hadosztály akkor kb. 40 km/óra a sebességük, amennyiben nem ütközik ellenállásba, és ebben a kiagyalt példában nem ütközik, elvégre nem küldünk tankok ellen rendőröket. nem. az Apache-ok mennek. Azok tartanak egy agyaggalamblövészetet, a lövészalakulatokat meg vagy a helikopterek vagy bombázók intézik el, szitutól függően. Légvédelem nélkül tetszés szerint támadhatók a román célpontok, elsőként a felvonulási területen lévő hidak, erőművek, duzzasztók, pályaudvarok, vasuti rendezők, hogy a támadás mielőbb kifulladjon, illetve ne lehessen tartalékokat bedobni a támadásba. Miután ezzel megvagyunk, jöhet minden ami bármi értéket ill. gazdasági erőt (és emiatt hadi potenciált) képviselő építmény. Gyárak, üzemek, rádiótornyok, Fekete -tengeri kikötők, folyami hajók, repülőterek, minden amit el lehet képzelni. Utána megkérjük a román kormányt legyen szives írja alá, hogy lemond erdélyről, minden feltétel nélkül. Ha erre nem hajlandó, akkor lebombázzuk bukarestet, meg a kárpátokon túl mindent amit lehet vagy érdemes. előbb utóbb megtörnek, akkor megyünk aláiratni velük a papírt, mondjuk párszáz rendőr, egy tucat vízágyús teherautóval, csak úgy urasan, ahogy az MTV székháznál P; ha csak egy flóbertel is tüzet nyitnak, hátraarc, telefon a bombázóknak és előlről a procedúra, mindaddíg, amíg Erdély ténylegesen a birtokunkba nem kerül. Nekünk ez lenne a románokkal szemben elérendő cél, nem románia leigázása.

Most ez nagyon elnagyolt volt, meg egy igazi szakértő, katonatiszt biztos sok ponton megfoghatná ezt a lesarkított, itt-ott túlzó gondolatmenetet, igaz, egy katonatiszt egy pillanatig se vitatja a légierő priorítását, ez a civileknek szól, és már megbocsáss annak nézlek, ha voltál is katona, valószinű AK-val 7-et lőttél, a többi napod meg alakizgatással, meg felmosással telt, és sanszos, hogy nem tudod mi a pásztázott lőtáv, meg a hatásos lőtáv közti különbség, ami nem bűn vagy szégyen, ezt csak egy feltételezés...

ulrike (törölt) 2012.02.03. 22:17:31

Ezt küldte nekem valaki, bizonyos Gigoca hozzászólása:
www.nlcafe.hu/forum/?fid=441&topicid=291967

“Aki rosszul érzi magát az utóbbi napok időjárása miatt, annak figyelmébe ajánljuk, hogy az erdélyi Bodzafordulón (300 lelkes falucska Kovászna megyében), már második hete folyamatosan mínusz 20 fok alatti a hőmérséklet.
Stábunk felhívta a polgármestert, és érdeklődött a megváltozott életkörülményekről, mivel ma hajnalban rekord hideget (-28,6) mért a Román Meteorológiai Intézet kihelyezett műszere”.

- Polgármester: “Fogas az idő az igaz, de itt ilyen a tél. Áram van, víz van, a hivatalnak van annyi fája, hogy a szükségeseknek odaadhassuk. “
- Riporter: “És milyen rendkívüli intézkedéseket terveznek a nagy hidegre tekintettel?”
- Polgármester: ??? (azaz: nagy csend)
- Riporter: “Ööö… arra gondolok tehát, hogy mik azok a döntések, melyek eltérnek a normális életviteltől?”
- Polgármester: (kis csönd után) “Éccakára bégyühet a kutya.”

aszekelyek 2012.02.03. 22:20:01

@lüke: Teri ma is sokkal szebb , mint UT valaha vót. Már akkor öreg vót ? Hány éves lehet most? Terikénk erős 60:) Akkor UT 80?

dbeata 2012.02.03. 22:21:54

@anti76: Jó, hogy jöttél. Már csak azt kéne tudni, mi a jeled...:-)

aszekelyek 2012.02.03. 22:22:00

@jjulie: Nekem a fogorvosom ilyen:)

lüke 2012.02.03. 22:24:11

@ulrike: igen?
s nagy tudós, a hideg veszélyes,
tipusos infarktus a reggeli hótakarítás
koronária betegeknek nem is ajánlják, hogy minusz 10 alatt
kimenjenek

dbeata 2012.02.03. 22:24:56

@inreallife: Télleg! Végül is, nem volt benne a párt programjában, úgyhogy előfordulhat

aszekelyek 2012.02.03. 22:25:26

@jjulie: Felül nem a masszőr van? eccer a férjem járt masszőrhöz és az megkínálta olyannal is. engem meg sokáig ostromolt egy..... Tanulta , oklevele is volt...

6.Lenin 2012.02.03. 22:25:28

@anti76:

Szerencsére csak 22:00 vagyok ügyeletben.
Már cicerónak is írtam, nem volt szándékomban beszállni a vitába, most sincs, csak 1 példát említettem.

Voltam katona, de nem hinném, hogy még létezne 1 ember, aki jobban utálta nálam. Mindezek ellenére van 1 gyönyörű plecsnim:
A Magyar Népköztársaság Kiváló Katonája, 1edül a századból, én kaptam, pedig én civil szerettem volna lenni, de a sors közbeszólt. Csak így tudtam néhány napra kijönni a laktanyából. Ennyit a háborúskodásról.
Mindegy.

lüke 2012.02.03. 22:26:16

@aszekelyek: Teri nem szép ma,nem rég láttam a szamosnál
fogorvos bizalmi állás:)

aszekelyek 2012.02.03. 22:29:56

@6.Lenin: Bottal azok veretnek , egyébként is, akik a PSZÁF elnököt rakatták el. de nagyon csúnyán ,.... az útjukból is. Ők valóban durvák és istennek képzelik magukat.

aszekelyek 2012.02.03. 22:34:36

@jjulie: Akkoriban a rabbiképzőben elég sötétek voltak a lépcsőházak, tudod:)))) A Goldmark teremben voltak az ünnepi rendezvények. Táncos összejövetelek. 80-as évek... :DDD Sztem te is ott keltél el... Sötétben minden tehén sej, haj, fekete... mondják a népek.... felétek nem?
.

6.Lenin 2012.02.03. 22:35:41

@aszekelyek:

Igen, ebben van valami igazság.

aszekelyek 2012.02.03. 22:37:51

@lüke: UT- nál mindenképp szebb. Úgy gondoltam:) A korához nem rossz azért. Szegény Tábori Nóra, vége felé már... Az nagyon gáz volt.... juj... Máté erzsi is , mióta beteg, nagyon rosszul is néz ki szegény. Pedig nagyon szép nő volt. régi filmeken láttam. terink egészségesebbnek látszik. meg unokázik mifelénk.. az is biztos szépít:)

mókáné 2012.02.03. 22:44:38

@ulrike:

Ami a MALÉV- nál történt, annak a döbbenete alatt vagyok.

RTL- en néztem délután, az ember nem hinné, de még mindig tudnak megelepetést szerezni!

(És ősszel utaztam a Malévval, direkt azért, mert magyar és megbízható.)

mókáné 2012.02.03. 22:51:44

@aszekelyek:

Tettél följebb egy megjegyzést, de nem tudok újra visszamenni a romákkal kapcsolatban, erre csak annyit reagálnék Neked is, meg akit még érint, de mindenkinek:

Amikor a szegénység egyre erősödik, ott a szegényebb a mégszegényebbet is marja és a kisebbségek, másságok jogai egyre megtépázottabbak lesznek.

Tehát a tendencia nem véletlen, hogy erősödik a Jobbik. Összefügg a szegénységgel. De megjegyzem elég karakánul 2 "porontyot" engednének szülni, Vona így mondta, és a 3.-ról én nem is tudom miképpen, de arról is határozott véleménye volt ma a tévében.

aszekelyek 2012.02.03. 22:55:15

@knausz: Vona rezsibe mondja ezt , a számlát meg fizesse Orbán....

aszekelyek 2012.02.03. 22:56:48

@knausz: Sosem szimpatizáltam vona elképzeléseivel. Két dolgozó romának miért ne lehetne három gyereke?

mókáné 2012.02.03. 22:58:37

@aszekelyek:

A MALÉV- ot sem fizeti a kormány. Kína sem jön, pedig úgy volt, hogy ebben segít.

mókáné 2012.02.03. 23:00:22

@aszekelyek:

"Két dolgozó romának miért ne lehetne három gyereke? "

És ha a férfi dolgozik, a nő háztartásbeli?

Mi is feltételekkel szülünk majd, mind Kínában?

ubul2000 2012.02.03. 23:09:06

@aszekelyek: Te már láttál két dolgozó cigányt egybe mostanában?

2012.02.03. 23:24:47

@ubul2000: Bocs, hogy így megkésve, de a szolgálat ugye...
A "török időkben ez még nem volt jellemző. Mármint az erőszakos hittérítés. Akkor más járta. Rabszolgaság. Elhurcolták a magyar gyerekeket. A fiúkat katonának. Gondolod, mikor felnőttek nem Allahhoz imádkoztak?
A későbbi erőszakos vallási fellépésről meg talán ajánlanám szíves figyelmedbe az örmények elleni pogromokat.

2012.02.03. 23:43:22

@hoplita:
Azért ezt olvasd el! A forrás se másodlagos szittya.com/keserves.htm

"A Hungarista Mozgalom ellenállása Hitler gyarmatosító törekvése ellen A német nemzeti szocializmus vezérének "Mein Kampf'címu munkájában olvashatjuk Hitler Adolfnak, soha meg nem változtatott politikai céljait. Érdemes elgondolkozni rajta, hogy mi lett volna Magyarország sorsa egy totális német gyôzelem esetén. A német birodalomnak, mint államnak "az összes németeket magába kell foglalnia" azzal a feladattal, hogy ezen népbôl a faji ôselemekben a
legértékesebbeket, a németeket, "ne csak összegyujtse és fenntartsa, hanem lassan és biztosan
uralkodó pozicióba emelje". A német nemzeti szocialista munkáspárt 25 szakaszból álló
programjának elsô pontja is "a népek önrendelkezési joga alapján az összes németeknek egy
államban való egyesítését" kívánja. A programpontokhoz a pártprogram hivatalos kommen-tárja a következô megjegyzést fuzi: "Nem mondunk le egyetlen németrôl sem, aki Dániában,
Lengyelországban, Luxemburgban, Elszász-Lotharingiában, Csehszlovákiában, Olaszországban,
Ausztriában, és az osztrák utódállamok-ban él." Ewald Banse "Rassen und Volk im Weltkrieg" címu muvében minden kertelés nélkül kimondja: "A Harmadik Birodalmat az Északi-tengertôl a Rábáig, a Memel-vidéktôl és a Rhone-ig csak a vér és vas segítségével tudjuk megteremteni. - Szerinte a magyarok egyébként sem valók Európába."

Azért néha bánom, hogy a komcsik bevezették a tanyára is a villanyt. Bár nem volna kár beléd. Sötét vagy. Nem kicsit. Nagyon.

anti76 2012.02.03. 23:51:49

@ubul2000: ubul, drága barátom, miért nem olvasol figyelmesen ? direkt írtam, nehogy valaki vietnámmal jöjjön, mert azt nem vietnám nyerte meg, hanem amerika adta fel, és ez hatalmas különbség. Vietnámnak 3 millió emberbe került ez, amerikának meg 54 ezerbe. Amerika azért hagyta abba mert otthon már nem volt ennek tömegbázisa. Vietnam semmi módon nem bírta "rávenni" az USA-t hogy menjen el, szerencséjük volt, hogy épp' a hippi korszak dívott akkoriban, és amúgy egy kis marginális ország volt, nem érte meg tovább erőltetni, a KÖZVÉLEMÉNY MIATT, nem az emberveszteség miatt. Jellemző, többen haltak meg akkoriban autóbalesetben, mint a Vietnámi háborúban. de a kb. 70 milliós országnak nagy érvágás volt a 3 millió halott.
Afganisztánnal körülbelül ugyanez a helyzet. Ja, annyi még, hogy Kabul végig, és egyből orosz kézen volt, azon kívül meg gyakorlatilag semmi értékes nem volt afganisztánban.

Mindkét ország simán háborúzhatott volna tovább, a haderő egyiknél se sinylette meg semennyire se, hatalmi státuszuk se változott, mindössze egy kis presztizsveszteség volt, de ha hatalmas szégyennek tituláljuk az se változtat a lényegen.

2012.02.03. 23:52:27

@inreallife: kitekinto.hu/karpat.../szazmillios_hitel_novekszik_az_orosz_befolyas

Ez szerbia.
kitekinto.hu/karpat.../tovabb_n_az_orosz_befolyas_szlovakiaban

Ez szlovákia
www.kronika.ro/index.php?action=open&res=38862

Ez moldova

És én vagyok a hülye???

Nem akar az orosz terjeszkedni?

www.origo.hu/.../20110526-ft-magyarorszag-erzekeny-az-orosz-bef

anti76 2012.02.03. 23:56:55

@dr.dbeata: mármint az oviban ? Kalasnyikov.

Tessék most örülsz ? :)

2012.02.04. 00:01:42

@ubul2000: A helyzet azonban gyökeresen megváltozott. 1908-ban az Osztrák-Magyar Monarchia annektálta (formálisan is bekebelezte) a 30 éve megszállt Boszniát. 1911-ben az olaszok elfoglalták Líbiát, az 1912-es első balkáni háborúban pedig elveszett Albánia, Macedónia és Trákia. Ezzel a katonai és politikai katasztrófasorozattal az Ottomán Birodalom gyakorlatilag kiszorult Európából. A megszállt arab tartományokat nem számolva a törökök területük 37%-át (424 ezer négyzetkilométer) és lakosságuk 21%-át (5 millió ember) veszítették el. A drámai veszteségek további negatív következményekkel jártak. A Birodalom több nemzetiségű és plurális vallási jellege megszűnt, hiszen a keresztény közösségek az örmények kivételével eltűntek. A törökök úgy vélték, ismét bebizonyosodott, hogy a keresztényekben nem lehet megbízni. A legsúlyosabb következménnyel az ideológiai változások jártak. Az Ittihad „tanzimat” periódusból eredeztethető liberális, pluralizmusra épülő filozófiája megbukott, hiszen nem volt többé szükség a vallási és származási különbségeket felszámoló ottománizmusra. Az ifjútörökök két lehetőség közül választhattak: a megmaradt arab tartományok számára esetleg vonzó pániszlamizmus, vagy a homogén nemzetállam megteremtésére törekvő török nacionalizmus államszervező eszméje.

2012.02.04. 00:08:08

@anti76: kitekinto.hu/karpat.../szazmillios_hitel_novekszik_az_orosz_befolyas

Ez szerbia.
kitekinto.hu/karpat.../tovabb_n_az_orosz_befolyas_szlovakiaban

Ez szlovákia
www.kronika.ro/index.php?action=open&res=38862

Ez moldova

És én vagyok a hülye???

Nem akar az orosz terjeszkedni?

www.origo.hu/.../20110526-ft-magyarorszag-erzekeny-az-orosz-bef

2012.02.04. 00:12:37

@anti76: Te komolyan azt hiszed, hogy van haderőnk? Hogy a NATO-ból, az EU-ból való kilépéssel hirtelen úgy meggazdagodunk, hogy televásároljuk magunkat repülőgépekkel? Hogy a Románnak nincs légelhárítása????
Gyalogbéka!
Csak abba gondolj bele, hogy olyan kicsi az ország, hogy utánégetővel a vadászgép nem tud megfordulni a légterében!

Ez nagyjából azt jelenti, hogy a vadászgépek használhatatlanok! Amúgy: agyaggalambvadászatot NEM tudnak végezni célvezetés nélkül. Az meg vagy szárazföldi, vagy légi vezérlést igényel.

panelburzsuj 2012.02.04. 01:11:53

@anti76:

"300 elfogóvadász, 100 vadászbombázó, meg 100 nehézbombázó és 200 Apache"

Hát ez már nem Kalasnyikov.

Be tudnád ezt a légierőt nagyjából árazni?

szoja122 2012.02.04. 05:01:50

@aszekelyek: Kedves aszekelyek 2012.02.03. 21:23:12

NEM EZT IGÉRTE, csak ennyi a bajom. Lsásd.: Lovasberény (Orbán Öszöde)

hoplita 2012.02.04. 07:08:24

@anti76:
A leköszönő vezérkari főnöknek...pár hónapja, ha jól emlékszem.
Az már elég autentikusnak tűnik nekem....

Amit írsz azzal nem tudok és nem is akarok vitázni, mert igaz.
Ettől függetlenül egy Irán elleni jenki buli mégse nagyon akarózik...tehát valami nem kóser.

hoplita 2012.02.04. 07:39:03

@anti76:
Ugye tudod, hogy sci-fit írtál?:)
Ilyen leosztású háború nem szokott lenni...illetve csak szabályt erősítő kivétel.
Ha viszont ezek után sem adják Erdélyt, mert ugye makacs gecik, akkor viszont menni kell érte. A bajok ott kezdődnek...:)))

@6.Lenin:
Jézusom...!
Látatlanban ugyan nem korrekt ítélkezni....de meséld mán el, miért kaptad.
Megírtad a eszdépéká jelentéseit....vagy megtanítottad olvasni a szakaszparancsnokodat...vagy csak pálinkát vittél nekik???:))
Bassza meg, én kétszeres kiváló, egyszeres élenjáró vagyok, de ezért 12.40 alatt futottam surranóban a 3000-et és másfél perc alatt csináltam meg az akadálypályát...többek közt.:)
Mellette meg igen kiválóan lődözgettem, mindennel.:D

hoplita 2012.02.04. 07:43:33

@Könnyen elkaptuk, uram!:
Mán megint a gugli, faszfej?:)))
Szedd mán ki a májnkampfból a rólunk szóló részeket....mert gondolom még nem olvasgattál részleteket sem belőle...
Ha összejött amiről ugacc, jelentkezhetsz, seggfej.

2012.02.04. 08:22:11

@hoplita: Ugye nem gondolod komolyan, hogy megérsz nekem annyit, hogy keresgéljek a mein kampf-ban, kiszemelvényezzek, átküldjem, majd közöld, hogy nem úgy van ám az! Mert ez egy álnok, hazug, kommunista fordítás!
Mert gondolom, a szittya.com is a maszop beépülésének jele.
Tényleg, a kecskék között cowboy-nak érzed magad?

dbeata 2012.02.04. 18:37:52

@anti76: Én annak örülök, hogy nem kell közelebbről tudnom, mi is az a Kalasnyikov. Remélem, a gyerekeinknek sem kell megtudniuk.
Óvodáskorban még jó a katonásdi, de felnőttként már kicsit más. Hálás vagyok, hogy egy olyan országban élhetek, ahol nincs háború (egyelőre). Az enyém csiga volt (bár nem kérdezted)...

dbeata 2012.02.05. 08:03:40

@anti76: "Sőt még feltételként szabnám, hogy ami van hasonló alapanyag, félgyártmány, berendezés, ami kell a gyár tevékenységéhez, azt magyar partnertől kell rendelni. " És hogyan tennéd ezt? Beállnál a Kalasnyikovval a háta mögé, mikor rendel? Ne érts félre, én szeretem ha valaki nem csak fikázni tud, hanem megpróbál önállóan gondolkodni, és kifejteni azt, ez szimpatikus számomra benned, ellentétben sok mással, aki csak idejön, lefikáz valamit és saját kútfőből nem ír semmit.
Csak arra gondoltam, hogy persze, ez egy anomália, hogy pl. a pvc csövet háromszorannyiért importálja a céged (mondjuk, nem biztos), amikor itt is megvehetné (magyar gyármány amúgy az itt kapható PVC cső?). Ugyanilyen anomáliák tapasztalhatóak bármilyen téren, ahol pedig sokkal többet tehetnénk. Szomszédunk, nagy zászlólengetős, felújítást tartott a házban, és a konténerbe dobált játékokat, és ezzel én kapcsolatba kerültem (konkrétan én meg kivettem, mert nekünk még jó lesz), és akkor láttam, hogy teli van külföldi szantier meg padlólap csomagolással. Érdekes. Én nem vagyok Fideszes, de még csak igazán jobbos érzelműnek sem mondanám magam, és nincs vágyam arra, hogy revizionáljunk, de annyi ész meg pragmatika és értékválasztás volt bennem, hogy amikor mi építkeztünk, amit lehetett, magyart vettünk. (Szánalmasan kevés dolgot lehetett így megvenni, de azért voltak dolgok). Itt persze eljutunk oda, hogy liberalizmusban igazából nem lehet kényszerrel rávenni senkit semmire, csak értékválasztások vannak. Tehát, csak így tovább, én azt szoktam mondani, vannak a cselekvők, meg vannak a kritikusok, és az előbbiek kevesebben (sokkal kevesebben). Szép napot!

anti76 2012.02.06. 13:42:05

@dr.dbeata: nem tudok küldeni semmit

anti76 2012.02.06. 13:42:39

letilt ez a szar
"olyan link v. kifejezés ami tiltott"

dbeata 2012.02.06. 13:45:47

@anti76: Ó ne küldj semmit, csak írj! Az elég lesz! :) A semmit megkaptam már!

dzsaszper 2012.02.07. 10:04:44

@is: bocsánat a megkésett válaszért... biztos Baka és Jóri kinevezésében Kumin sok szerepett játszott, ugye?

A köztársasági elnöknek ha a vétókon kívül van valamiben súlya, akkor abban, hogy kiket jelöl...

A fidesz az alkotmányozással módszeresen kihúzza az intézményeket azok alól, akiket Sólyom jelölt és ők is megszavaztak...
süti beállítások módosítása