Facebook oldaldoboz

Olvasottság

A blog indulása óta: 16'157'242 lapletöltés (2020.12.28.)

A legerősebb nap: 188'742 lapletöltés (2010.04.11.)

A lakott sziget

Vélemények

"Igazán elkeserítőnek és érthetetlennek ezt a tudatlanságnak tűnő, vagy annak álcázott, de inkább elszánt képmutatást tartom, amivel magasan képzett értelmiségiek igyekeznek kibújni a felelősség alól." (Mészáros Tamás)

 

"A sértésen túl Török valóban nem ért velem egyet, és mint ilyen persze választ igényelne, ha lennének írásában komolyan vehető szubsztantív érvek." (Halmai Gábor)

 

"Alapvetően érti félre a politikai elemzés tudományát, nagyvonalúan eltekint az eszmék, a politikai gondolatok, a megvalósult tényálladékok jelentőségétől, nem kevesebbtől tehát, mint a politikai cselekvés esszenciájától, így kizárólag formális, technokrata érveléssel legitimálja a kormánypárt ténykedését." (Seres László)

 

"Török Gábor blogpolitológus azon megállapítása, hogy a Fidesz október elején elért a csúcsra, amely után nem sok minden meghódítandó cél marad, a szokásos semmitmondás és elemzői felületesség terméke volt." (Békés Márton)

 

"A hatalom elzárkózása ma már olyannyira nyilvánvaló, hogy a kormány egynémely támogatójának is csípi a szemét, sőt még az Orbán-rezsim „törekvései” iránt feltűnő megértést mutató Török Gábor politológust is felébresztette eddigi magabiztos szunyókálásából." (Zádori Zsolt)

 

"Török, aki az értéksemlegesség jegyében erősen hajlik arra, hogy a politikát döntően hatékonysági szempontból elemezze (ahogy egy kritikusa nem finomkodva megjegyezte: az ő elemzései kb. olyanok, mintha a harmincas évek Németországában azt mondta volna valaki: Hitler ügyesen tematizálja a politikát a zsidókérdés napirendre tűzésével)." (Pető Iván)

 

"A magyar tudásról mint kurrens termékről meg mindent elmond, hogy még Török Gábornak is van diplomája." (Hont András)

 

"Török Gábornak például nagyon jót tett volna, hogyha mélyebben elsüllyed (sic!) mondjuk a magyar alkotmányjogban, és akkor, abban az esetben az elemzései, hogy is mondjam, a felszínességnek kevésbé mutatják a tüneteit." (Hont András)

 

"Ha egy kormánynak az a feladata, hogy megmentse az emberek nyugdíját, akkor nem blogoló politológusok véleményét kell előzetesen kalkulálnia." (Szijjártó Péter)

 

"Török szerint az a politikus viselkedik demokratikusan, aki nem törődik mások véleményével, aki nem akar önkritikusan gondolkodni, és aki képtelen felismerni, hogy zsákutcában van, és végre vissza kellene fordulnia." (Krémer Ferenc)

 

"Egyedül Török Gábor politológus gondolja azt, hogy a Fideszt a jó szándék vezeti, csupán politikai vaksága miatt rohan teljes erejéből a falnak." (Bartus László)

 

"Elolvastam ma Török Gábortól Piroslapig valamennyi blogbejegyzést a készülő új Alkotmányról. Homály, indulat. Mélyéről párolog a bögre. Nagyon." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor megkerüli a problémát." (Lánczi András)

 

"Lárifári." (Gyurcsány Ferenc)

 

"Török Gábor minimum téved." (Mráz Ágoston Sámuel)

 

"Török wasn't looking at the speech from the outside but from the inside. Almost as if he had been the speech writer of Viktor Orbán." (Eva S. Balogh)

 

"A Török Gábor-féle, lazának tekinthető, minden jöhet típusú hozzáállással szemben én a gyakorlatban is jól levezethető, szigorú megközelítésben látom a szélsőségekkel szembeni harc esetleges sikerét" (Somogyi Zoltán)

 

"Török Gábor csak egy a kollaboránsok közül" (Krémer Ferenc)

 

"Naná, hiszen a törökgáborok döntik majd el, hogy a cáfolat hitelt érdemlő volt-e" (Lánczos Vera)

  

"Az ezerkezű sms cézár kiismeréséhez azonban nem elégséges Török Gábor köpönyegébe bújni, és úgy előadni a nyilvánvalót, mintha annak bármilyen tudományos értéke volna." (Puzsér Róbert

 

"Régóta figyelem Török Gábor politológusi tevékenységét, és egyre erősödik bennem a viszolygás." (Andor Mihály)

 

"Nos, ha a seggnyalás és a helyezkedés olimpiai szám lenne, most indíthatnánk egy potenciális dobogóst: Török Gábor politikai szakértõt, korábban szabadúszó értelmiségit, ma már inkább Jobbik közeli tanácsadót." (G. Fodor Gábor)

 

"Énszerintem nem jó, ha egy politikai elemző nem elemez. Ez ugyanis benne van a munkakörében, elvileg. Ami pedig nincs benne, az a sunyi hatalombarát cinizmus, a távolságtartás félreértése, az apolitikus elkenés, az alapvető problémák tudomásul nem vétele, az állandó megfelelési kényszer. Ehhez a teljesítményhez képest még a Nézőpont is elemző műhely." (Seres László)

 

"Török Gábor (...) arról lett híres, hogy az összevissza beszélést az egyrészt, másrészt” fordulatokkal marketingeli értelmesnek tűnő gondolatmenetté." (Vizvári Soma)

 

"Nagyszerű Békemenet volt, vidám, erőt adó, lelkesítő! És nincs annál nagyobb elismerés, mint amikor Török Gábor egy ekkora siker kapcsán a kampány dinamikájáról hohmecol. Ennyi." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor évek óta azt a játékot játssza a nyilvánosságban, hogy a "függetlenobjektív" elemző szerepében a Jobbik szekerét tolja, de nyíltan soha nem merte bevallani, hogy a Simicska-párt tanácsadója és Vona személyes spindoctora."  (Vizvári Soma)

 

"Az utóbbi időben megfigyeltem: számos sajtószerv rendszeresen beszámol róla, hogy Török Gábor – akiről én sose hallottam tavalyig, és aki sokak szerint politikai elemző – éppen mit gondol. Török Gábor elképesztően nagy rajongótáborral (nem olvasótáborral, hiszen ő nem ír) rendelkezik, és – mint ilyen – fölhívja magára a társadalombírálat figyelmét, hiszen az egyik leghatásosabb közszereplő." (Tamás Gáspár Miklós)

 

"Érdekes módon Török Gábort sosem izgatták a külföldön zajló események. Úgy is mondhatnánk, hogy politikai farkasvakságban szenved (...). (Lánczi Tamás)

 

"Török Gábor nem független politikai elemző, hanem jobbikos propagandista." (Kubatov Gábor)

 

"A sokat sejtető semmitmondását könnyű kézzel gyurcsányista agitációra váltó egykori politológus oly kellemetlenül nyalizik, mintha feledtetni akarná azt a zavarba ejtő tényt, hogy „független” elemző létére Csányi Sándor szárnysegédjeként az MLSZ elnökségében foglal helyet, s így személyében a magyarok az Orbán-rendszer futballbirodalmának egyik befolyásos főurát tisztelhetik." (Puzsér Róbert)

 

"Ugyanis Független Szakértőink Legjéről köztudott, hogy nem beszélni angol" (Megadja Gábor)

 

Az 5 legnépszerűbb

  1. 508. Miért nyert (ennyire) a Fidesz? 2014. április 07. 09:18A tegnapi választást a Fidesz a világ minden választási rendszerében megnyerte volna. Nagyon komoly többsége lenne a korábbi magyar rendszerben is, és a tisztán arányos rendszereket leszámítva minden...
  2. 2018/9 Miért nyert (ennyire) a Fidesz? 2. 2018. április 09. 02:03A politikai számítás tehát szinte hibátlanul bevált – írtam négy évvel ezelőtt a Miért nyert (ennyire) a Fidesz? című blogbejegyzésben. Most ennél többet kell állítanom: a Fidesz ugyanis nagyobb...
  3. 2018/8 Választási előrejelzés 2018. április 05. 10:02Az előző bejegyzésben megindokoltam, hogy az áprilisi választás előtt miért nem lehet igazán komolyan vehető előrejelzést készíteni. Ebben az írásban nem ismétlem meg ezeket az érveket, és nem...
  4. 514. A tét 2014. december 04. 02:11Orbán Viktor természetesen nem újfasiszta és nem is diktátor. Az elkötelezett antikommunista, konzervatív és korábban a magyar jobboldallal kifejezetten jó viszonyt ápoló republikánus amerikai...
  5. 510. Mindenki lehet kőműves 2014. szeptember 26. 00:40Régóta nem jelentkeztem elemzéssel. S ez sem igazán az lesz. Van azonban valami, ami foglalkoztat. Semmi eget rengető, de nekem azért fontos. Egy ideje már kerestem hozzá a hangot, a formát. Ez...

Korábbi bejegyzések

Címkék

1904 (1) 1912 (1) 1956 (1) 1989 (2) 1990 (2) 1991 (1) 1994 (6) 1994 1998 (1) 1998 (5) 2002 (2) 2004 (1) 2005 (2) 2006 (2) 2007 (1) 2008 (1) 2009 (1) 2010 (3) 2012 (2) 2014 (2) 2014-es parlamenti választás (1) 2014-es választás (1) 29 lépés (1) 4k! (1) 56 nap (1) 800 (1) adatbázis (2) áder jános (9) adócsökkentés (3) adóemelés (1) adópolitika (1) afganisztán (1) ágh attila (5) ajánlószelvény (1) ajánlószelvények (14) akadémia (1) akarat (1) akció (1) aláírás (1) alakuló ülés (3) alapkérdés (1) alaptörvény (1) albertirsa (1) álesemény (1) alkalmazkodás (1) alkotás (4) alkotmány (22) alkotmánybírók (1) alkotmánybíróság (14) alkotmányellenes (1) alkotmánymódosítás (13) alkotmányozás (13) állam (2) államadósság (1) államcsőd (1) államfő (16) államháztartás (1) állami pénz (1) állami számvevőszék (2) állampárt (1) álláspont (1) alsóörsi gyilkosság (1) általános vita (1) alternatíva (3) Ángyán József (1) antidemokratikus (1) antipolitika (1) antiszemitizmus (1) antitézis (1) anti establishment (3) apátia (1) arányosság (4) arend (1) arend lijphart (1) árfolyam (1) árok kornél (1) árvíz (1) aszófő (1) átértelmezés (1) átláthatóság (1) átmenet (1) augusztus 20 (1) Azerbajdzsán (2) b. nagy lászló (1) baja (1) Bajnai Gordon (2) bajnai gordon (15) balogh andrás (3) Balogh József (1) balog zoltán (1) baloldal (17) baloldali (1) baloldali körzetek (3) baló györgy (2) balsai istván (3) bálványos (1) bánó andrás (1) barroso (3) bauer tamás (2) befolyásolás (1) beiktatás (1) belháború (1) belharc (1) belső konfliktus (1) bencsik andrás (1) Benetton-kampány (1) Beppe Grillo (1) beszéd (4) beszédolvasás tilalma (1) bihari mihály (3) bíróság (2) bizalmatlanság (1) bizalom (2) bizonytalanok (2) bizottságok (2) bkv (5) blog (3) blokád (1) bod péter ákos (1) bogdan góralczyk (1) bohács zsolt (1) bőhm andrás (1) bojkott (1) bokros lajos (10) borkai zsolt (1) borókai gábor (1) boross péter (1) borsod (1) botka lászló (6) botrány (7) bozóki andrás (1) brüsszel (2) budapest (7) budapest7 (1) budapesti olajfa (1) bukás (1) bukási spirál (4) buldózer (1) bulgária (1) bulvár (3) ByeAlex (1) célok (1) centrális erőtér (4) centrális pártrendszer (2) centralizáció (1) centrista (2) centrumpárt (1) cieger andrás (1) cigánybűnözés (1) cigányság (2) cinizmus (1) civil mozgalom (3) corvinus (1) család (1) csalódás (3) csapatkivonás (1) csapda (1) csehország (2) cselekvés (1) csépe béla (1) csermely péter (1) cser palkovics andrás (1) csigó péter (1) csodavárás (1) csomag (1) csúcsminisztériumok (2) csurka istván (2) czuczi mihály (1) daher pierre (1) daniel boorstin (1) dan nimmo (1) dávid ibolya (2) debreczeni józsef (3) demagógia (1) demokrácia (5) demokratikus centrum (1) demokratikus koalíció (2) démonizálás (1) demonstráció (1) demszky gábor (2) dessewffy tibor (1) deutsch tamás (1) devizahitelesek (1) de gaulle (1) dhondt (1) diáktüntetések (1) diktátor (2) diktatúra (4) dinamika (2) diplomácia (2) dk (1) döntés (1) duális erőtér (1) duna tv (1) dúró dóra (1) Duverger (1) economist (1) edelény (1) éden hotel (1) egyéni választókerület (2) egyéni választókerületek (24) egykulcsos adó (5) egypárti kormány (1) együtt (1) együttműködés (3) együtt 2014 (2) egy a tábor egy a zászló (2) elek istván (2) elemzés (4) élet és irodalom (1) elfordulás (1) elhatárolódás (1) elitváltás (1) ellenakarat (1) ellenerő (2) ellenfél (1) ellensúly (2) ellenzék (17) elnökjelölt (1) elnökválasztás (6) előrehozott választás (7) előrejelzés (5) előválasztás (6) előzetes regisztráció (3) elrugaszkodás éve (1) első forduló (1) elszámolás (1) elszámoltatás (2) elv (2) elveszett szavazat (1) elvtelenség (1) ep választás 2009 (3) érdek (9) erkölcs (1) erő (1) erőforrások (1) erőpolitika (3) erőszakosság (1) erőtér (1) erózió (1) értékelés (3) értelmezés (2) érv (1) érvek (2) érvrendszer (1) esélyek (5) esettanulmány (1) eszközök (1) eu (3) európai parlament (1) európai parlamenti választás 2014 (1) európai unió (2) évértékelő (2) évértékelő beszéd (4) facebook (2) falunap (1) fék (1) fékek és ellensúlyok (1) felcsút (2) félelem (1) félelnöki rendszer (2) felelős (3) felelősség (2) felelős döntés (1) felező válság (2) felhatalmazás (3) feliratkozás (1) felkérés (1) fellegi tamás (2) felsőoktatás (2) fiatal politikusok (1) fidesz (130) Fidesz (2) fidesz jobbik viszony (13) fidesz kdnp (1) fidesz mdf koalíció (3) fidesz mszp viszony (1) fkgp (2) foci Eb (1) fodor gábor (2) földesi szabó lászló (1) földtörvény (2) főpolgármester (3) főpolgármester jelölt (1) forgatókönyv (1) forgatókönyvek (5) forint (1) forradalom (4) forró ősz (1) forsense (1) frakcióalakítás (1) frakciófegyelem (1) franka tibor (1) frei tamás (1) fricz tamás (2) friderikusz sándor (1) frizbi (1) függetlenség (1) független jelölt (1) fűrész gábor (1) g. fodor gábor (3) gallai sándor (1) gallup (3) garancia (1) gát (1) gátlástalanság (4) gazdaság (5) gazdasági növekedés (1) gazdasági válság (1) gazdaságpolitika (6) GDP (1) gerbeaud liberalizmus (1) gergényi péter (1) gesztus (1) giró-szász andrás (1) giró szász andrás (9) goldenblog (1) göncz árpád (2) gondolatmankó (4) Goodfriend (1) google pártfigyelő (1) görög válság (1) granasztói györgy (1) gulyás gergely (1) gúr nándor (1) guvernamentalista felfogás (1) gy. németh erzsébet (1) gyarmat (1) gyávaság (1) gyenesei istván (1) gyöngyöspata (2) győzelmi stratégia (1) győztes (1) győzteshez húzás (2) gyűjtőpárt (2) Gyurcsány Ferenc (1) gyurcsány ferenc (49) habonyizmus (1) habony árpád (2) Habony Árpád (1) hack péter (1) hagenbach bischoff (1) hagyó miklós (3) hajdú péter (1) halasi endre (1) halmai gábor (2) harc (1) harmadik köztársaság (3) harrach péter (2) hasznos szavazat (1) haszon (1) haszonmaximalizáció (1) hatalmi harc (2) hatalmi kormányzás (2) hatalmi logika (1) hatalom (6) hatalomgyakorlás (1) hatalomkoncentráció (1) határon túli magyarok (1) hatékonyság (1) hatpárti vita (1) háttér (1) háttérvilág (1) havasiné orbán mária (1) hazaszeretet (1) házelnök (1) házmester (1) hegedűs lorántné (1) helyi politika (1) heti válasz (1) Heti Válasz (1) heves (1) híd (1) hideg polgárháború (2) hírblog (1) hír tv (1) hisztéria (1) hit (1) hitel (4) hitelesség (27) hitelszerződés (1) hiteltelenség (1) hit gyülekezete (1) Hódmezővásárhely (2) hoffmann rózsa (2) horn gyula (4) horn orbán vita (1) horthy miklós (1) horváth aladár (1) Horváth András (1) horváth csaba (3) horvátország (1) house of cards (1) hozzáértés (1) húsvét (3) identitás (2) ideológiai kulturális (1) ideologikus (1) időhúzás (1) időközi választás (3) időzítés (1) igazság (1) igazságszolgáltatás (2) ígéret (2) ígéretek (1) illékonyság (1) illiberális demokrácia (2) illúzió (1) imázs (2) imf (12) információ (2) ingatlanadó (1) inkubátor (1) inkumbencia (1) inkumbens hatás (1) instabilitás (1) internet (1) intézet (1) intézmények (2) ipsos (2) irak (1) irány (1) irracionalitás (1) isaura effektus (1) james carville (1) james combs (1) jász nagykun (1) javaslat (1) jávor benedek (3) Jávor Benedek (1) jegybank (1) jelkép (1) jelölés (1) jelöltállítás (3) Jobbik (1) jobbik (76) jobboldal (10) jobboldali (2) jobboldali kétpártrendszer (1) jogállam (1) jogállamiság (1) jóléti állam (1) jóléti rendszerváltás (1) jövő (3) jövőkép (1) juhász ferenc (1) juhász oszkár (1) káli sándor (1) kampány (11) kampánycsend (1) kampánytéma (1) kampánytsratégia (1) kapituláció (1) Karácsony Gergely (1) karácsony gergely (3) karakter (2) karakter (ön)gyilkosság (1) karantén (2) karizma (2) katasztrófa (1) katolikus egyház (1) katona (1) katonai szerepvállalás (1) katona béla (1) katona kálmán (1) kaufer virág (1) kdnp (10) keller lászló (1) kényszerpálya (1) képviseleti demokrácia (1) képviselő (2) képviselői eskü (1) kerekasztal (1) kerekasztal tárgyalások (1) kerék bárczy szabolcs (2) keretezés (1) kéri lászló (1) kétfarkú kutya párt (1) kétfejű ellenzék (1) kétharmad (26) kétharmados törvények (1) kétkamarás parlament (1) kétpártrendszer (2) kettős állampolgárság (3) kettős beszéd (2) kettős mérce (2) kiábrándulás (1) kiadácsökkentés (1) kiadáscsökkentés (1) kihelyezett kormányülés (1) kína (1) kirekesztés (2) kisebb parlament (1) kísérlet (1) kispártiság (1) kiss péter (1) kiss viktor (1) kis pártok (3) kitartás (1) kitiltás (1) kitiltási botrány (1) kitta gergely (1) kiválás (1) klein ödön (1) koalíció (1) koalíciós vita (1) kóczián péter (1) kognitív disszonancia (1) kóka jános (2) Kolláth György (1) kolontár (1) költségvetés (6) költségvetési tanács (1) kommunikáció (15) kommunikációs (1) kommunikációs hiba (1) kommunikációs paradigma (1) kommunista (1) kompetencia (4) konferencia (1) konfliktus (3) kongresszus (1) konrád györgy (1) konstruktív bizalmatlansági indítvány (1) konszolidáció (4) konszolidált gazdaság (1) kónya péter (1) konzervatív liberális (3) koordinált indulás (2) kordonbontás (1) kormány (2) kormányalakítás (8) kormányfő (2) kormányfő csere (1) kormánypárt (1) kormányprogram (4) kormányszóvivő (1) kormányzás (1) kormányzati teljesítmény (2) kormány ellenzék (1) körmend (1) körösényi andrás (2) korrekció (2) korrupció (8) korzenszky richárd (1) kósa lajos (4) kötcsei beszéd (1) kovács árpád (1) kovács lászló (2) kövér lászló (11) következetesség (2) következmény (2) közbiztonság (1) közgép (2) közhangulat (1) közjog (1) közlekedés (2) közösségi média (1) közös jelöltállítás (1) közös lista (3) közpénz (1) közszolgálati televízió (1) köztársasági elnök (3) közvélemény-kutatás (9) közvélemény kutatás (15) közvélemény kutatások (1) közvetlen elérés (1) kremlinológia (1) krizsó szilvia (1) kronen zeitung (1) kubatov gábor (2) kudarc (3) kukorelly endre (1) külpolitika (1) kultúrharc (1) kultusz (1) kumin ferenc (1) kuncze gábor (4) kurzusépítés (1) küszöb (1) kvázi kétpártrendszer (3) l. simon lászló (1) labdarúgás (2) lak (1) lakner zoltán (1) lakoff (1) lamperth mónika (2) lánczi andrás (3) lánczi tamás (1) lánczos vera (1) láthatósági küszöb (3) látogatás (1) latorcai jános (1) latorczai jános (1) lázár jános (23) legalitás (1) legenda (1) legfelsőbb bíróság (1) legitimáció (2) legitimitás (4) leminősítés (1) lemondás (7) lendvai ildikó (5) lengyelország (3) lengyel lászló (2) lengyel minta (1) lengyel választások (1) lettország (2) levél (1) liberális (3) liberalizmus (1) lijphart (1) lista (1) litvánia (1) lmp (69) lmp jobbik csalodas ketpartrendszer uj jobboldal uj baloldal (1) logika (1) lojalitás (1) loppert dániel (1) lottóötös (1) luther (1) machiavelli (1) mádi lászló (2) mádl ferenc (4) magánnyugdíjpénztár (2) magánnyugdíjpénztárak (5) magyar (1) magyar bálint (1) magyar demokratikus charta (1) magyar liberalizmus (1) magyar narancs (1) magyar nemzet (4) magyar olajfa (3) majális (1) makay zsolt (1) makó (1) mandátum (1) mandiner (1) manipuláció (1) március 15 (2) Márki-Zay Péter (1) második forduló (6) második hely (1) matolcsy györgy (10) max weber (1) McCain (1) mdf (49) mdf szdsz (1) mdnp (2) meciar (1) mécs imre (1) medgyessy péter (4) média (7) median (1) medián (9) médiatörvény (2) media hungary (2) megállapodás (4) megbízás (1) meglepetés (2) megoldás (2) megszorítás (7) megújítás (1) megújulás (2) megyei jogú (1) menekültkérdés (1) mensa hungariqa (1) mérsékelt jobboldal (1) Mesterházy Attila (3) mesterházy attila (34) mesterházy ernő (1) mészáros tamás (1) mezőtúr (1) miép (1) miép jobbik (1) migráció (1) miklós árpád (1) milla (1) minisztercsere (1) miniszterelnök (2) miniszterelnök-jelölt (1) miniszterelnök csere (1) miniszterelnök helyettes (1) miniszterelnök jelölt (8) miniszterelnök jelölti vita (6) minőségi sajtó (1) miskolc (1) mkp (1) MNB (1) modell (1) módszer (1) molnár csaba (2) molnár oszkár (1) morál (1) morvai krisztina (2) moszkva (1) mozgalom (1) mráz ágoston sámuel (1) mszdp (1) mszmp (1) MSZP (1) mszp (104) mszp lmp együttműködés (1) mtv (2) munkáspárt (1) nagykoalíció (1) nagypártiság (2) nagy anna (1) nagy kép (1) nagy lászló (1) nagy tamás (1) NATO (1) NAV (1) navracsics tibor (20) negyedik köztársaság (1) németh miklós (1) német lapok (1) nemzetbiztonság (1) nemzeti bank (1) nemzeti egység (1) nemzeti együttműködés rendszere (2) nemzeti érdek (1) nemzeti konzultáció (1) nemzeti szuverenitás (1) nemzetközi (1) nemzetközi környezet (2) nemzetközi kritika (1) nemzetközi státusz (1) neokonzervatív (1) neoliberális (1) népszabadság (2) népszava (2) népszavazás (7) népszerűség (2) népszuverenitás (1) ner (1) nézőpont (5) nógrádi lászló (1) normativitás (1) novák előd (1) nyakó istván (1) nyerges zsolt (3) nyirő józsef (1) nyugat (1) nyugdíj (3) obersovszky péter (1) objektivitás (1) obstrukció (1) ökológiai tévkövetkeztetés (1) ökopárt (1) oktatáspolitika (1) október 23. (1) olajfa (2) oligarcha (1) ómolnár miklós (1) önállóság (1) önkép (1) önkormányzat (1) önkormányzati választás (16) önkormányzati választási rendszer (1) önkormányzati választás 2010 (2) önkritika (1) opera (1) orbán (1) orbán-nastase megállapodás (1) orbán-putyin megállapodás (1) orbánista (1) orbán kormány (4) orbán viktor (114) Orbán Viktor (9) őrkutya (1) Örményország (2) országértékelő (1) országgyűlés (1) országos lista (7) összeesküvés (1) összeférhetetlenség (1) összefogás (1) összefogás párt (2) őszinte (1) oszkó péter (1) őszödi beszéd (8) ötödik köztáraság (1) ovb (1) ózd (2) paczolay péter (1) paks (1) pálffy istván (1) palotaforradalom (4) pályázat (1) pápa (1) papcsák ferenc (1) paraván (1) parlament (14) parlamenti felhatalmazás (1) parlamenti felszólalás (1) parlamenti választás (2) parlamenti választás 2010 (43) parlamenti választás 2014 (6) parlamenti választás 2018 (9) parlamenti választás 2022 (2) pártfinanszírozás (2) pártharcok (1) pártosodás (1) pártosság (1) pártpolitikus (1) pártrendszer (11) pártrendszer koncentrációja (1) pártrendszer változása (1) pártszakadás (2) pénz (1) pénztárca (1) percepció (3) pesti sándor (1) pető iván (1) pintér sándor (4) plágium (5) pluralizálódó pártrendszer (1) pokol béla (2) pokorni zoltán (6) polgári magyarország (1) polgári platform (1) polgármester (2) politika (4) politikai (1) politikai (1) politikai bozótharc (1) politikai elemzés (11) politikai elemző (9) politikai elit (1) politikai erőtér (1) politikai érzék (1) politikai gondolkodás (1) politikai hasznosság (1) politikai haszonszerzés (1) politikai hiba (2) politikai inga (1) politikai innováció (2) politikai kormányzás (2) politikai korrekció (1) politikai közép (2) politikai logika (5) politikai napirend (1) politikai nyilatkozat (3) politikai stratégia (1) politikai szereplő (1) politikai színpad (1) politikai tér (1) politikai tudás (1) politikai vétó (1) politikai vezetés (1) politikai vita (1) politika elemző (1) politika tér (1) politikus (2) politikusi beszéd (2) politikusok (1) politológus (2) politológus védegylet (1) pólus (1) populizmus (1) pörzse sándor (2) poszt politikus (1) pozíciók (1) pozícionálás (1) pozsgay imre (1) po fi (1) pragmatikus (1) predomináns pártrendszer (1) prezidenciális (1) primary colors (1) probléma (1) problémamegoldás (1) prognózis (1) program (1) pszáf (1) pundit (1) punditokrácia (1) racionális (1) racionális választó (1) racionalitás (3) radikalizálódás (1) radikalizmus (1) radiszoci (1) radnóti sándor (1) recesszió (1) reform (4) regionális eltérések (2) regisztráció (2) régi új törésvonal (1) rekrutáció (1) rendőrség (1) rendszerellenes párt (2) rendszerkritikus (1) rendszerváltás (3) rendszerváltás forgatókönyve (1) republic (1) republikon (3) részvétel (2) réthelyi miklós (1) retkes attila (2) rétvári bence (2) rezsicsökkentés (2) rivális (1) riz levente (1) robert denton (1) robert fico (2) rogán antal (8) románia (2) róna dániel (1) röpirat (1) rudi zoltán (1) Safarov (2) sajóbábony (1) sajtó (1) sajtószabadság (2) salamon lászló (2) sávelhúzás (1) schamschula györgy (1) scheiring gábor (1) schiffer andrás (9) Schiffer András (1) schmidt mária (1) schmitt pál (20) schmuck andor (1) selmeci gabriella (1) selmeczi gabriella (1) semjén zsolt (3) seres lászló (1) siker (5) sikerpropaganda (1) simicska lajos (3) Simicska Lajos (2) skorpió (1) slota (1) söjtör (1) sólyom lászló (11) somogyi zoltán (3) sportújságírás (1) stabilitás (1) stabilizáló apátia (1) stadion (2) state capture (1) steiner pál (1) stílus (1) story (1) strabag (1) stratégia (20) stratégiai szavazás (1) strukturáló dimenzió (1) stumpf andrás (1) stumpf istván (6) süveges gergő (2) szabadelvű konzervatív (1) szabolcs (1) szabó albert (1) szájer józsef (2) szakadás (2) szakértő (1) szakkommentátor (1) szakszervezet (1) szalai annamária (1) szanyi tibor (2) szápár (1) szász károly (1) szavazás (2) szavazások (1) szavazatmegosztás (2) szavazatszerzés (1) századvég (11) szdsz (20) szeged (4) szegedi csanád (2) szegénység (1) székely péter (1) székely zoltán (1) szekeres imre (2) szekértábor politika (1) szelekciós pontok (1) szélsőjobboldal (3) szélsőséges (1) személyre szabott kormányzás (1) személyzeti politika (1) szepessy zsolt (1) szerbia (1) szerencs (1) szerep (1) szerepcsere (1) szerepfelfogás (6) szervezet (2) szijjártó péter (6) szíjjártó péter (1) szili katalin (8) szilvásy györgy (1) szimbolikus (1) szimbolikus politika (1) szimbólum (1) szlavofil (1) szlovákia (2) szlovák magyar viszony (1) szlovák választás (1) szlovénia (1) szociális kérdés (1) szociális népszavazás (1) szociálliberális (1) szolidaritás (2) szombathy pál (1) szonda (5) szonda ipsos (1) szövetségi politika (4) sztálingrád (1) sztereotípia (1) sztereotípiák (1) szubjektív vélemény (1) szűrös mátyás (1) szuverenitás (1) tábor (1) taktika (1) taktikai szavazás (2) támogatás (2) támogatottság (3) tanácsadás (1) tanácsadó (1) tandíj (1) tárcatükör (1) tárgyalás (5) tárgyalástechnika (1) tárki (8) tarlós istván (9) társadalmi szerződés (1) társadalmi támogatás (1) tekintély (1) teljesítmény (2) területi lista (6) területi listák (2) tervezés (2) tét (3) tétényi éva (1) tét nélküli választás (2) tévedés (1) tévéostrom (1) tiszavasvári (2) tisztelet társasága (1) titkos (1) többpártrendszer (1) többség (1) többségi demokrácia (4) Tocsik-ügy (1) tocsik márta (1) tojástánc (1) tőkés lászló (1) tőkés rudolf (1) tölgyessy péter (7) toposz (1) töredékszavazat (2) törésvonal (1) torgyán józsef (2) torgyán kisgazda (1) torkos matild (1) törvényjavaslat (1) torzítás (1) trafik (1) trianon (1) tulajdonos (1) túlélési stratégia (1) túlhatalom (1) tüntetés (4) tusnádfürdő (1) tv2 (1) tv3 (1) ügybirtoklás (3) ügyészség (2) ügynökkérdés (1) újfasiszta (1) ujhelyi istván (1) újraválasztás (1) új alkotmány (1) új baloldali párt (1) új párt (2) új pártok (4) uj péter (1) ülésrend (1) ungár klára (2) uniós csúcs (1) ünnepi beszéd (2) ünnepség (1) USA (2) utódlás (1) utólagos normakontroll (1) utópia (1) vágó gábor (1) vagyonadó (1) vákuum (1) választás (2) választási együttműködés (2) választási eredmények (3) választási esélyek (5) választási hibák (1) választási kampány (1) választási műsor (3) választási rendszer (16) választási részvétel (6) választási törvény (1) választás időpontja (1) választó (3) választói reakció (1) választók (1) valence issue (1) valóság (2) valóságértelmezés (2) valóságérzékelés (1) valóságmagyarázat (2) valóságshow (1) válság (7) válságadó (3) válsághelyzet (1) válságkommunkáció (1) váltás (1) váltógazdálkodás (1) váltópárt (3) változás (4) változtatás (1) valutaalap (3) várakozás (1) várakozások (1) varázstalanítás (1) varga mihály (7) városok (1) varsói gyors (2) vastagh pál (1) veiszer alinda (1) véleménykülönbség (1) veszprém (1) Veszprém (1) vétó (3) vezetés (1) vezető (2) videóblog (1) viktor (1) visszalépések (2) visszatérés (1) vitányi iván (1) vízió (1) vizsgálóbizottság (1) voks10 (1) voks2010 (1) volner jános (1) voluntarizmus tere (1) vona gábor (15) vörösiszap (1) vörösiszap katasztrófa (1) warvasovszky tihamér (1) war room (1) wittner mária (1) xiii. kerület (1) zagyva györgy (1) zanzibár trükk (1) zapadnyik (1) záróra (1) zászlóégetés (1) zsákmányelv (1) zsákutca (1) zsinka lászló (1) Címkefelhő
00:30

Szerintem most először van esély arra, hogy egy mérsékelt, jobbközép-centrista erő jelentősebb tábort teremtsen – mondtam a héten egy interjúban, de gyorsan hozzátettem, hogy ebben az ügyben politikailag elfogult („vágyvezérelt”) vagyok, ezért érdemes erős fenntartásokkal kezelni a kijelentést. Néhány kedves levelezőm nem is mulasztotta el felhívni a figyelmemet, hogy ezzel a coming out-tal végre lelepleződtem, nekik azonban azt javasoltam, hogy inkább olvassák el ezt a másik, amúgy itt a blog jobb oldalán folyamatosan hivatkozott és immár több mint öt éves beszélgetést: abból kiderül, hogy már elég régóta tudható, választóként merre tájékozódom.

De nem a saját politikai elképzeléseimről akarok írni, hanem inkább elemzés, vizsgálat tárgyává szeretném tenni a kérdést: mikor, milyen feltételek mellett lenne esélye egy ilyen politikai alakulatnak? Három hónappal ezelőtt egyszer már foglalkoztam a témával, azt állítván, hogy 1.) a Fidesztől távozott, de más pártot egyelőre nem találó szavazók egyre gyarapodó tábora kiváló vadászmező lehet egy mérsékelt, jobbközép-centrista erő számára, 2.) ezt a választói csoportot azonban a magyar közéletben magukat konzervatív-liberálisoknak, mérsékelt, „európai” jobboldaliaknak nevező, valójában a politikai baloldalhoz tartozó alakulatokkal és politikusokkal nem nagyon lehet megszólítani, 3.) így ezt a teret leginkább azok tölthetik be, akik szövetségi politikájukban egyértelműen balra zártak, azaz egy ilyen formáció vezetői elsősorban azok közül kerülhetnek ki, akiknek a magyar pártrendszerben elfoglalt helye egyértelmű.

Ha valakinek nem lenne teljesen világos, hogy miért tartom ennyire fontosnak a szövetségi politika kérdését, az gondolja át, mi volt és mi ma is a legfontosabb vízválasztó Magyarországon minden politikai erő esetén. Tulajdonképpen 1990 óta a „kivel?” és „kivel nem?” kérdése a hazai közéleti diskurzus legfontosabb, a racionális mérlegelésen túli, a politikai szereplők „morális” elhivatottságát bemutató témája. Pártok szakadtak, bomlottak, vesztették el önállóságukat vagy jelentőségüket ezen ügy kapcsán: a KDNP, az MDF, az SZDSZ és most az LMP is sokat tudna mesélni erről. Abban a pillanatban, hogy zászlót bontana egy magát mérsékelt jobboldalinak, esetleg centristának nevező alakulat, az összes nyilvánosság előtti megjelenésüket meghatározná a kérdés: velük vagy ellenük? El lehet persze kenni a kérdést, ideiglenes ki lehet kerülni, de - miként a fenti példák mutatják – megszabadulni nem lehet tőle. Aki nem ad egyenes választ, azt majd mások elhelyezik: ha egy ilyen új párt nem zárná ki az együttműködést a szocialistákkal, a magyar közélet automatikusan balra tolná, az MSZP és társai közé helyezné.

A másik ellenérv, amivel gyakran találkozom, úgy szól, hogy ez a balra zárt, de a középet is megcélzó pozíció valójában megvalósíthatatlan, mert ilyen szavazók – leszámítva a Mandiner és a Konzervatórium olvasóközönségét – nem léteznek. Való igaz, hogy a „közép” a kvázi-kétpártrendszerben kiüresedett, azok, akik hosszabb-rövidebb ideig itt próbálkoztak tábort verni, felmorzsolódtak vagy betagozódtak. Az 1994 és 1998 közötti Fidesz története azonban azt mutatja, hogy a mérsékelt jobboldali, konzervatív-liberális pozíció akár választási győzelemig is elvihet egy pártot: ne feledjük, akkor az ellenzéki térfélen a Fidesz számított – különösen a ciklus első felében – az MSZP-SZDSZ kormányhoz legközelebb álló, de abba az irányba tudatosan le- vagy elhatárolt pártnak. Meggyőződésem, hogy ennek a pozíciónak a felélesztése és megerősítése alapvetően a kvázi-kétpártrendszer sorsától függ: ha a Fidesz és az MSZP nem lesz képes olyan mértékben monopolizálni a politikai piacot, ahogy 1998 és 2010 között tette (márpedig azért vannak erre utaló jelek...), akkor egyre nagyobb számban lehetnek olyan szavazók, akik attól még nem akarnak a baloldali ellenzékhez csatlakozni, hogy közben az 1998 óta elég sokat változott, a polgári Magyarország koncepcióját már többször lecserélő Fidesznél mérsékeltebb, méltányosabb, mértéktartóbb és megbízhatóbb politikai alakulatra vágynak.

S végül még egy ellenérv: ha létre is jönne egy ilyen párt, a Fidesz minden bizonnyal azonnal kilőné, vagy ha ez nem menne, előbb-utóbb bekebelezné. Vitathatatlan, hogy ez lenne a kormányzó párt érdeke, s az sem igazán kétséges, hogy azzal a hátországgal és médiarendszerrel, amellyel rendelkezik, esélye is lenne a sikerre. A kormányzás óta a Fidesztől elpártolt szavazók – akiknek a számát a Nézőpont kétszázezernek mondja, minden más kutatás azonban közel másfél millióra teszi – egy részéből azonban elméletileg kialakítható lenne egy olyan, nehezen megkerülhető erő, amely a Fidesz-MSZP világ háttérbe szorulásával akár még nagyobb célokat is kitűzhetne maga elé. Ehhez persze a fentieken túl még rengeteg dolog kellene, s nem is csak a sokat emlegetett pénz: leginkább – miként ezt, illetve ennek hiányát a mai pártoknál is látják – alkalmas és hiteles politikai szereplők. 

Disclaimer. A bejegyzés nem arról szólt, hogy lesz egy ilyen párt, és arról sem, hogy – ha lesz - sikerre van ítélve. A célom csak az volt, hogy működésének néhány peremfeltételéről beszéljek.

A bejegyzés trackback címe:

https://torokgaborelemez.blog.hu/api/trackback/id/tr704061345

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Polgári liberális pártot Magyarországnak! 2012.03.14. 02:17:57

Magyarország mélyponton van szinte minden létező szempontból. Ez ma már olyan közhely, hogy teljesen fölösleges bizonygatni, rágódni rajta, megbotránkozni egy esetleges újabb gyalázatos híren, eseményen. Az, ahogyan ma ez az ország működik, siralmas és...

Trackback: Lehet más a jobboldal? 2. 2012.02.04. 18:39:01

A mérsékelt jobboldali, konzervatív-liberális pozíció akár választási győzelemig is elvihet egy pártot

Trackback: Fel is út, le is út – magyarok külföldön és külföldiek Magyarországon 2012.02.04. 14:42:59

Az, hogy az elmúlt hetekben több cikk is megjelent a hazai sajtóban a bevándorlókkal kapcsolatban, már önmagában is aggodalomra adhat okot. Semmi értelme a riogatásnak egy olyan országban amely egyértelmüen nem migrációs célpont, hacsak nem a lakosság ...

Trackback: Kedves magyarországi gimnazisták! Nem kéne valamit csinálni?! 2012.02.04. 14:03:54

Felkelek az ágyból, felrakom a kávét, bekapcsolom a gépet, bedugom az NDK-melegszendvicssütőt, megnézem az indexet, meglátom, hogy a HÖOK virrasztást szervez a felsőoktatásért, eldurrantom a vérnyomásom....

Trackback: Csurka Istvánról 2012.02.04. 12:14:42

Kevesebb megosztó személyisége volt a magyar közéletnek, mint Csurka István. A köztudatba mint a MIÉP örökös elnöke és ideológusa került, pedig élete, munkássága ennél jóval bonyolultabb.A szocializmus összeomlása láttán a népi írók utolsó generációjáv...

Trackback: Egy kicsit meghaltam én is a Malévvel! 2012.02.04. 11:40:10

 Gyászolok (nem röhögni!) nem volt jó napom tegnap, olvasgattam a híreket és valami nagyon fájt belül, na jó nem könnyeztem, de éreztem valami bennem is elszakadt, sokat repültem a Malévvel, szerettem, kicsit úgy érzem az enyém is volt a " Ne...

Trackback: A régi pojácák és a DEKA 2012.02.04. 10:39:17

Alighanem egyre többen érzik, hogy Gyurcsány Ferenc az eltorgyánosodás útján jár. És hogy Orbán Viktor is elindult ezen az ösvényen. Megállíthatatlanul.   Az a politikai pojácaság, ami egyelőre tömegek számára elfogadható még, és nem veri ki a biztos...

Trackback: Konzervatív-hiány 2012.02.04. 01:28:51

Nem számít újdonságnak az a következtetés, amelyet a tegnapi bejegyzésem enged sejtetni: Magyarországon egy konzervatív értékrenddel bíró, piac-barát párt hiányzik a politikai palettáról. Persze önmagában az, hogy "nincs", még nem jelenti automatikusan...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Golovics József · http://leviathan.blog.hu/ 2012.02.04. 00:38:17

Á, a tanár úr megelőzött. Épp egy hasonló kiinduló pontú bejegyzést írtam meg, s időzítettem be holnap reggelre pár órával ezelőtt :)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.02.04. 01:11:43

Hümmm, a tartalomhoz szokás szerint nem szólnék hozzá, de ez a cím formailag nem valami szerencsés... jobb lenne azt kettest a kérdőjel utánra taszítani...

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.02.04. 01:27:09

@Hepci: vivát TG! Egy fogyasztói igényekre fogékony politológus.

Mindjárt hozzá is szólok.
Szerintem egyre többen lesznek, akiknek tele a hócipőjük a Fájdesszel, de az őskorrupt-agyhalott-light hazaáruló Maszop-zombikat nem szeretnék még 1szer kormányrúdnál látni.

wowerman 2012.02.04. 01:35:09

A trollok és más állatfajták úgyis elkönyvelnék az új pártot mint "zsidóbérenc MDF-utód". Ennyi.

wowerman 2012.02.04. 01:41:59

@Hepci: Igen, azokból lesznek a jobbikosok

panelburzsuj 2012.02.04. 01:53:15

@Hepci:

Magyarán el kell csórni Gyucsánytól a DK-ra kitalált forgatókönyvet, és megcsinálni egy efféle pártot - az avasi kommandó nélkül. Plusz szerény, de határozott pirosfehérzöld.

Gondolom, az eddig a dakotanemzeti ömlegéstől irtózó, de épkézláb europid párt híján az "őskorrupt-agyhalott-light hazaáruló Maszop-zombik"-ra és a belőlük kibimbózó ferencesekre szavazókat sem kergetné vissza az új centrista képződmény.

panelburzsuj 2012.02.04. 01:58:42

@Hepci:

Aki meg továbbra is a gyarmati lét ellen óhajt küzdeni, azt tárt karokkal várja a Bayer-Bencsik-Vona-Szegedi Nemzeti Front.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.02.04. 02:13:04

@panelburzsuj: a ferencesek nem hiszem, hogy kompatibilisek lennének a dakota-aszekelyek szellemtől irtózókkal... tudod, ivartalan szaporodással képződtek az agyhalott stb. anyaszervezetből...

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.02.04. 04:39:18

Úgy egészen konkrétan mit jelent az, hogy "mérsékelt, jobbközép-centrista erő"?

Egy ilyen párt mit akar?

A mérsékelt azt jelenti, hogy csak a hatalmat akarják, de dolgozni nem?

Nem mérsékelni kellene mostanság a tempót, hanem fokozni.

Ha még a Fidesznél is mérsékeltebbek, akkor ugyan mitől jobb oldaliak?

Nem ilyen játékpártokra lenne szükség, hanem olyanra, amelyik tudja a megoldást Magyarország gondjaira, és hatalomra kerülés esetén meg is meri tenni a szükséges lépéseket.

Ha alakult egy "mérsékelt, jobbközép-centrista erő" amelyik semmivel sem tud többet, mint az eddigiek, akkor megvan a menterend szerinti csalódás 2018-ra, 2022-re. Csak az idő haladna velük, az ország meg nem.

Egy új jobb oldali pártra szerintem is szükség lenne, de nem mérséklőre, hanem fokozóra.

Éppen az a gond, hogy túl mérsékelt a tempó 1990 óta.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.02.04. 04:43:11

@panelburzsuj:

Lehet ők nagyobb szavazói réteg, mint akik egy ilyen langyos víz áljobboldali erőre várnának.

Centrum Párt, MDF stb. féle pártokra nincsen nagy igény, és nem is várható, hogy lesz.

bigapples 2012.02.04. 04:58:39

Egy liberális konzervatív párt hitelességéhez a balra zártság alapfeltételnek tűnik. Szerintem az is alapkérdés, hogy egy ilyen párt ne az MDF-hez hasonlóan a mostani jobboldal ellenzékeként határozza meg önmagát. Nem gondolom, hogy csak a Mandiner-Konzervatórium törzsközönségéből állna a mérsékelt jobb-közép tábor, de ez nem is számít sokat, mert a centrista jobb-közép választók ma is döntően a jobboldali gyűjtőpárt Fideszre szavaznának.

Nézzük a 1,5 millió jobboldali ex-Fideszesről szóló állítást. Nem csak a Nézőpont adatai mutatnak mást. A Századvég és a Medián is 26%-ot mér, ami 2 millió támogatót jelent. Ezek egy része ma, 2 évvel a választások előtt nem biztos szavazó, de valószínűleg sokkal nagyobb arányban mobilizálhatóak választási környezetben, mint amennyire a 2010-es választás előtti mért bizonytalan Fidesz támogatók végül tényleg a pártra szavaztak.

Ma a választási részvételében bizonytalan Fidesz támogatók között sokkal nagyobb arányban vannak a több ciklus óta Fideszre szavazó jobboldaliak, 2010-ben a vélhető győzteshez húzás jobban hizlalta Fideszhez nem kötődő emberekkel a mérésekben látható tábort a teljes lakosság körében. Azaz a 2010-ben ténylegesen a Fideszre szavazó 2,7 milliós táborból jelentősen kisebb a veszteség, mint 1,5 millió fő.

A választás előtt ~40%-os támogatottsági adatokat mértek a Fideszre, teljesen téves a mostani adatokat a 2010-es választás után 1-2 héttel mért adatokkal összevetni (50%), amikor utólag már "mindenki" Fideszes lett.

A 2010-es választáson a 2,7 millió Fideszre szavazóban ott volt néhány százezer nem jobboldali választó is, akik vagy csak protesztszavazók voltak, vagy választásról választásra ingáznak a két térfél között, remélve, hogy az addigi ellenzék megfonja nekik kolbászból a kerítést.

Azaz a Fideszről levált szavazók egy része nem is volt jobboldali. Egy másik részük pedig megjelent már a Jobbiknál a közvélemény kutatási adatok alapján. Sokkal, de sokkal szűkebb az a centrista, a Fideszt már elhagyó jobbközép szavazói réteg, mint amit a másfél millió szavazó emlegetése mutat.

bigapples 2012.02.04. 05:12:28

Ami meg egy új centrista jobb-közép párt esélyeit illeti:

Fény nélkül egy cserje sohasem tud fává erősödni. Amíg a Fidesz ennyire mélyen beágyazott a közélet minden területén, addig nincs szabad tér a posztban felvetett pártpróbálkozásra. Szerintem nem történik meg a Fidesz szétesése még egy esetleg elvesztett 2014-es választás után ellenzéki pozícióban sem, ami az egyetlen lehetőség lehetne egy a Fideszből kivált centrista erőket integráló centrista jobbközép párt megalakulására.

A legvalószínűbb forgatókönyv egy Török Gábor által remélt jobbközép párt eljövetelére a 2014-es baloldali választási kudarc lenne, ami után a rossz korcsoporteloszlású MSZP-DK tábor természetes elfogyása miatt beszűkülne a baloldali térfél és előállna a lengyel helyzet.

A Fidesz ekkor természetes módon válna a posztban emlegetett centrista-jobbközép erővé, amikor a konszolidálódó Jobbik erősödni kezdene és a közép felé nyomná a Fideszt a kialakuló jobbos kétpárti berendezkedésben. A mostani Fidesz-MSZP kétpárti rendszert ugyanis Orbán centrális erőterén kívül csak kétpárti berendezkedés követheti, akár jobb-bal, akár jobb-jobb. Ez kódolva van a választási rendszerünkbe.

bigapples 2012.02.04. 05:21:11

@Akitlosz: "Úgy egészen konkrétan mit jelent az, hogy "mérsékelt, jobbközép-centrista erő"?

Egy ilyen párt mit akar?"

A posthoz tartozó kép elég világos utalás, TG milyen pártra gondol. Bár azt hiszem messziről szebbnek látja Tuskékat a valóságosnál. Lengyel elemzőként könnyen lehet, hogy más lenne a véleménye.

szoja122 2012.02.04. 05:24:32

@Akitlosz: "Úgy egészen konkrétan mit jelent az, hogy "mérsékelt, jobbközép-centrista erő"?
Egy ilyen párt mit akar?
A mérsékelt azt jelenti, hogy csak a hatalmat akarják, de dolgozni nem?"

Ez simán kötözködés. Te is tudod, hogy másról ír.

Másrészt olyan párt egy jó darabig csak állom marad amely nem csal, nem lop, nem hazudik.

Az ok egyszerű:

A választók nagyon könnyen megvezethetők. Erre szocializálódtak. Különösen a Fidesz ellenzékben, de előtte Medgyesi is jócskán tett érte a populista ígéretekkel, Gyurcsány pedig csak "hab a tortán".

Nem pártokban kell gondolkozni -most látom kezdek olyanokat írni mint Te- hanem választókban.
A választókat kellene "lecserélni".

Elmagyarázni, hogy normális gazdaság építéséhez sem vezet királyi út.
Aki a programjában nem ígér vért, verítéket és könnyeket az hazudik.

szoja122 2012.02.04. 05:33:40

@bigapples: "A legvalószínűbb forgatókönyv egy Török Gábor által remélt jobbközép párt eljövetelére a 2014-es baloldali választási kudarc lenne, ami után a rossz korcsoporteloszlású MSZP-DK tábor természetes elfogyása miatt beszűkülne a baloldali térfél és előállna a lengyel helyzet.

A Fidesz ekkor természetes módon válna a posztban emlegetett centrista-jobbközép erővé"

Addig egyetértek, 2014-ben ha a Fidesz győz, az hozza meg a jobb oldal számára a változást, de NEM a Fidesz fog változni.

Fidesz NINCS Orbán nélkül, ő pedig nem adja fel.

Kell még egy kudarcokkal teli 4 év ahhoz -sajnos-, hogy a jobb oldali törzsközösség is belássa, ez az út NEM vezet sehová.

Ez a Fidesz felbomlásához, új jobb oldali párt (ok) alakulásához vezethet.

szoja122 2012.02.04. 05:35:50

@szoja122: "Kell még egy kudarcokkal teli 4 év "

Ez a bal oldalra is igaz. Szerintem.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.02.04. 05:36:38

@bigapples:

Ha figyelemmel kíséred ezt a blogot, akkor tapasztalhatod, hogy a szerző (itt legalábbis) nem foglalkozik külpolitikával.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.02.04. 05:50:53

@szoja122:

Nem a választókban van a hiba.
S nem is ők a felelősek a politikusok tetteiért.

"Aki a programjában nem ígér vért, verítéket és könnyeket az hazudik."

S miért hazudhatnak? Miért indulhatnak egyáltalán a választásokon hazug, csaló pártok?

Ez a pártok, illetve a pártok által a saját maguk számára kitalált politikai rendszer hibája.

Elő kellene írni feltételnek a választásokon való induláshoz, hogy a pártok kötelesek programot írni, amelynek tartalmi és formai követelményei törvényben meghatározottak.

Csak olyan párt indulhat a választáson, amelyik ennek eleget tesz. Így a programok könnyen összehasoníthatóak a választók, újságírók számára.

A választásokat megnyert párt pedig köteles megvalósítani a programját, hiszen arra, és csak arra kapott felhatalmazást, és véletlenül sem az ellenkezőjére.

Koalíció esetén természetesen írható új kormányprogram, de annak is meg kell felelnie a követelményeknek, valamint kizárólag a koalícióban részt vevő pártok programjaiból szabad összeollózni.

Ha a győztes párt nem valósítja meg a programját, - ennek eldöntése választási bizottság, államfő, alkotmánybíróság stb. feladata lehet - akkor az államfő oszlatja a parlamentet és új választás következik ugyanolyan feltételekkel, új programokkal.

GYIK:
- Mi van ha jelentősen megváltozik a környezet és ezért nem tartható a program?

Akkor egészen nyilvánvalóan új programra van szükség, amelyről értelemszerűen újra a választóknak kell dönteniük.

Sz'al még egyszer a kérdés:
Miért is csalhatnak, hazudhatnak a pártok büntetlenül?

Szerintem simán kimeríti a BTK. csalás tényállását, amit a politikusok művelnek.

BTK.
Csalás

318. § (1) Aki jogtalan haszonszerzés végett mást tévedésbe ejt, vagy tévedésben tart és ezzel kárt okoz, csalást követ el.

A politikusok csalása, hazudozása a választások előtt, ígéreteik be nem tartása simán bűncselekmény.

Még törvényt is csalás szándékával hoznak, lásd pl. a Gyurcsány féle 5 éves adócsökkentési program.

Tehát nem a választókban van a hiba, a választók az égvilágon semmit nem tudnak alkotmányos eszközökkel változtatni a rendszeren.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.02.04. 05:55:01

@szoja122:

Azt könnyű belátni, hogy az eddigi utak nem vezetnek előre.

A gond az, hogy egyik párt sem vázol fel sikerrel kecsegtető utat. Ha meg mégis lenne ilyen párt az sem merné, tudná megvalósítani.

Azaz azzal nincsen előbbre az ország, sem a választók, ha rájönnek, hogy a Fidesz út "nem vezet sehova".

Mert a vörös út hova vezet(ett)?

Link Elek 2012.02.04. 06:23:30

előválasztásra nagyobb szukseg lenne.

hoplita 2012.02.04. 07:49:20

"....középet is megcélzó pozíció valójában megvalósíthatatlan, mert ilyen szavazók – leszámítva a Mandiner és a Konzervatórium olvasóközönségét..."

Jézusom, Gábor..."
Szoktál te mandis kommenteket olvasni????
Ha az a közép, akkor mi a szél?:DDDDD
A konzervet meg köpködi mindenki, az olvasóközönsége név szerint köszönti egymást.:D

László56 2012.02.04. 08:07:47

@Golovics József:

Szép jó reggelt József

Gratulálok József, jó irányba haladsz a koodirátarendszereddel. Ismerek országot mely ezt már olyannyira kifinomította, hogy a választásoknál ez alapján ad a választóknak felvilágosítást a képviselők megítéléséhez. Szuper a gondolatod és ha ezen az úton folytatod tovább sok mindenre fogsz még rájönni, ami segít neked eligazodni a pártok és képviselők között. Gondolkodj rajta mi történne még, ha egy kört helyezel el a koordináta rendszer köré és ezen belül megmutatod még a pártok változásainak az útját is. De, nem csak a pártokat, hanem a képviselőket is meg lehet jelentetni a halmazállapotuk alapján ebben kőrben. Biztos vagyok benne hogy rá fogsz jönni, milyen lehetőségek vannak még ebben a koordináta rendszerben.

Gratulálok, így tovább.

lüke 2012.02.04. 08:31:33

@Akitlosz:
hova? láttuk
a mait nem látjuk
aki a jövöbe lát, az: politológus,ezoterikus, jós

2012.02.04. 08:32:32

A bakelitpolitológus önellentmondása - így jellemezhető TG bejegyzése.

Mert egy ilyen bejegyzés kiindulópontja kell hogy legyen, hogy akkor meghatározzuk, hogy hol is van a Fidesz a palettán?

A bakelitpolitológia lényege, kvintesszenciája, hogy tökéletesen tájékozatlan e téren.

TG végigasszisztálta a demokratikus intézményrendszer lebontását azzal, hogy a Fidesz lépései "udvariatlan, de hatalomtechnikai értelemben érthető" lépések, meg hasonlókkal.

TG összes Fideszről szóló észrevétele értelmetlen, ha ezt a bejegyzését komolyan gondolja!

A jobb/bal oldal hazai felosztása hasonló - de a Fideszen túlmutató - problematika. TG ebben is teljesen dezorientált, hasonlóan a honi "talking heads"-ekhez.

lüke 2012.02.04. 08:33:46

@László56: a kör akordináta rendszerben>
óra , körbejár
vagy másként:
time in my side

vadász2 · http://kariblog.blog.hu 2012.02.04. 08:39:15

"1.) a Fidesztől távozott, de más pártot egyelőre nem találó szavazók egyre gyarapodó tábora kiváló vadászmező lehet egy mérsékelt, jobbközép-centrista erő számára, 2.) ezt a választói csoportot azonban a magyar közéletben magukat konzervatív-liberálisoknak, mérsékelt, „európai” jobboldaliaknak nevező, valójában a politikai baloldalhoz tartozó alakulatokkal és politikusokkal nem nagyon lehet megszólítani,"

A két pont között nagyon erős ellentmondás feszül: ha a Fidesztől távoztak, akkor egy magukat konzervatívnak nevező, de baloldali alakulat, és politikusok már egyszer (párszor) megszólította. tehát: vagy megszólíthatók, vagy, s főként ez a csoport nem volt korábban sem fidesz szavazó.

László56 2012.02.04. 08:50:11

@lüke: Semmi probléma. Én nem javítottalak volna ki. :)

lüke 2012.02.04. 08:51:44

idetuszkolom:
en.wikipedia.org/wiki/Donald_Tusk
párhuzamot nem lehet vonni, legfeljebb felületeset
Tusk és OV között
elemezni is lehet(ne):
- családi vonatkozás
(a befolyás,amit von Haus aus hoz az ember erös)
- Szolidaritásban részvétel
- Lengyelország speciális helyzete:
erös katolicizmus, erös ellenzéki mozgalom,a paraszti kisgazdaságok megléte a szocializmusban, s mai kihelyezett német termelés-címszavakban

bariga 2012.02.04. 08:53:58

Most érik be Orbán Viktor vetése. Csak sajnos szelet vetett és most mindannyian aratjuk a vihart. Magyarországon a jobboldali szót is kisajátította, nem jelenhet már mást, mint az ő politikáját, amit konzervatív emberek már nem mondhatnak magukénak, mert szélsőséges Az ellen pólus csak balról jöhet, de ott sem állunk jobban sajnos.
A vihar aratása sajnos a gazdasági helyzetünkre is vonatkozik, most tapaszataljuk igazán, hogy mennyi szövetségesünk - SENKI- van a világban. Az összes hibánkat , tévedésünket és szemtségünket kihasználják. Lehet , hogy Orbán ezt érdemli, de mi is?

László56 2012.02.04. 08:55:48

@lüke: Szerintem nagyon jól látod. Hasonlóan gondolom én is.

lüke 2012.02.04. 08:56:36

@László56:
kac-kac
a nyelvet csakúgy sajátítod el, ha kijavítanak
különben úgy beszélsz, mint déli szomszédaink németül
andere baustelle+ infinitivus

lüke 2012.02.04. 08:58:35

@László56:kösz:)
azzal a különbséggel, hogy felismerem a vakbélgyulladást meg a léprupturát is, egyböl:)

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2012.02.04. 08:59:50

@bigapples: Új jobboldali párt csak a Fidesz szétesése, meggyengülése után várható. A Fidesz szétesése pedig jelenleg csak szerintem két esetben lenne várható:
- A pártelnök-miniszterelnök visszavonulása a politikából
- Államcsőd

László56 2012.02.04. 09:02:55

@lüke: Arra elég az a pár nyelv amit beszélek, hogy megéljek belőle. Most meg tényleg a németről tértem át a magyarra, mert jelenleg Münchenben vagyok. Ki azonban több nyelven ír olvas és tárgyal,az nem javítgat másokat. Annak természtes hogy ki nem az anyanyelvén beszél az hibát követ el. Ezért kijavítani udvariatlanságot jelent, hiszen nem a nyelviskolában vagyunk, hanem az életben. A gazdasági és politikai életben. Ahol a több nyelv ismerete természetes, annak a hibáival együtt.

márta)) 2012.02.04. 09:10:20

Én egy kicsit meglepődtem, mert mindig azt gondoltam, hogy a Török Gábor inkább egy "kicsit" baloldali.
De úgy látszik tévedtem.
:)

jjulie 2012.02.04. 09:10:27

@bigapples:

bigi, a cserje, az cserje, és nem cseperedik sehova, ha mégis akkor leginkább cserjévé

amúgy értem mit akartál kikinlódni:

viktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktor

márta)) 2012.02.04. 09:11:27

Bocsánat! lefelejtettem)
Már mondjuk:) tíz évvel ezelőtt is azt gondoltam, nem csak most.
:)

lüke 2012.02.04. 09:12:10

@László56:
de igen,
én pl ezért nem tévesztek a németben névelöt, mert mindig kijavitottak, s a franciában sem

László56 2012.02.04. 09:14:32

@lüke: nem probléma. Ki, hogy gondólja úgy csinálja. De most mielött megyek, még a Gábort mozgatom meg egy kicsit. Szép hétvégét.

László56 2012.02.04. 09:15:49

Nagyon szép hétvégét Mindenkinek

Lehet más a jobboldal ? Kérdezi az elemzőnk és nem fejti ki hogy milyen szemszögből nézi is a jobboldalt, vagy egyáltalán a pártok helyzetét. Jobboldal, baloldal, közép bal, közép jobb és így tovább, tulajdonképpen címkék. Címkéket azonban a borosüvegre ragasztanak, nem a pártokra, mondta egyszer F.J. Strauss. Nálunk ugyan nagy szokás a címkézés, de ez még nem jelenti azt hogy helyes is. Miért ? Mert, mivel csak nézőpont kérdése, megtévesztő.

Az európai közép is egész más, mint a magyar közép. A magyar közép szintén egész más, mint az kelet európai közép, amely éppen a kommunisták elnyomásából szabadult fel. Vagy legalábbis igyekszik felszabadulni, mint nálunk. Tehát mindig attól függ, hogy mihez viszonyítjuk ezeket a címkéket.

Elemzőnk, keresi a magyar politikai közepet, miközben ott van az orra előtt. A FIDESZ- KDNP. Hiszen a közepet mindig a két szélsőséges határozza meg. Addig, amíg a szélsőséges kommunisták nálunk közéleti szerepet tölthetnek be, ez a közép nem fog változni. Választást a FIDESZ-KDNP veszthetnek ugyan, de a közép meghatározása evvel nem változik. Megint más, ha a kommunistáink eltűnnek a közéletből. Akkor fog változni a többi párt is. Akkor nem csak szükség lesz egy új meghatározásra, hanem automatikusan változnak a meghatározások is. Addig azonban, marad minden régiben.

Tehát, azt is mondhatjuk, ki elsőnek tudja a kommunista gondolkodást kiirtani a közéletből, annak lesz a legnagyobb lehetősége, az ország fejlődését meghatározni. Ehhez most kétségtelenül a FIDESZ-KDNP áll a legközelebb. Még két harmad nélkül is, csodálatos lehetőségei lesznek. Mi sem mutatja jobban, hogy még egy pár évtizeden keresztül számítani kell a kommunistáink erkölcstelenségére, sunyiságára és gátlástalanságára. Ezért is marad sokáig a FIDESZ-KDNP, a közép megtestesítője.

Orbán Viktor jó lóra tett. Jobban mondva, jó lovat nevelt ki. Hiszen ez a kombináció az Ő és környezete produktuma. Szinte látom, ahogy proletárjaink újjal mutogatnak, azok is kommunisták. Persze hogy azok, vagy legalábbis azok voltak. Országunkban, mások nem is lehettek. De, nem szabad elfelejteni, hogy nem a pártkönyved tesz kommunistává, hanem a gondolkodásod. Ezt kell kiirtanod magadból, hogy elérd a modern európai gondolkodás színvonalát. Vitathatatlan, hogy eddig a FIDESZ-KDNP -nek sikerült a legjobban ezen a fejlődésen keresztül mennie. Ezért is alkalmas az ország vezetésére.

A politikában nem kívánságorgiákat kell megfogalmazni, hanem a realisztikus erőviszonyokat kell megsaccolni. A második Orbán kormány már megmutatta, hogy képes meghatározni, meddig mehet el a népünk védelmére. Képes, körülményeket teremteni, egy olyan középosztály számára, amely az ország gazdaságát és teljesítőképességét hosszú távon növeli. Ez ugyan egy hosszú és nem akadálymentes út, de az irány nagyon jó. Jó, mert a kommunista sunyiság és gátlástalanság helyett, a munkára és teljesítményre alapszik. Csakis ennek a gazdasági ereje tudja azokat a szociális körülményeket megteremteni és megfizetni, amely szükséges a szegényebb társadalmi rétegek középosztályba való felemeléséhez.

Az ország szempontjából viszont ez a fontos és nem az, hogy hol, mikor, milyen címkét akasztunk valakire vagy valakikre.

nyünyüge 2012.02.04. 09:18:57

@László56:
Példamutató tolerancia a nyelvi hibákkal, különbözőségekkel kapcsolatban. Pont ez az attitüd hiányzik a László56 néven megjelenő, politikai nézetekről szóló, a társadalommal kapcsolatos megszólásokból.

jjulie 2012.02.04. 09:21:55

@lüke:

már előtte is felül voltál, öreganyám

jjulie 2012.02.04. 09:34:04

@ciceró:

sok kis malév is megteszi

meg a sok kis plágium, és társai, valamit a lassan ható mérgek együttesen

lüke 2012.02.04. 09:37:13

@László56:
meg ahogy tudja:)
TG-t nem fogod, csak a BT-t

lüke 2012.02.04. 09:39:44

@jjulie:
Habár felül a gálya
és alul a víznek árja,
azért a víz az úr

nyünyüge 2012.02.04. 09:56:17

@lüke:
valamint "Fecseg a felszin, hallgat a mély"

jjulie 2012.02.04. 10:00:35

@lüke:

jöhetnél porszívós tanfolyamra, most indul az első öregasszony csoport

neked való szórakozás, könnyedén tudod ugyanazt vonzóként vagy nem kívánatosként is bemutatni

az irányítás a lényed, imádom, kellesz

márta)) 2012.02.04. 10:01:07

Azok a választók, akik az LMP-re szavaztak anno) úgy gondolom, hagy valóban valamiféle másfajta, politikai irányvonalat reméltek, mint amit a meglévő politikai erők nyújtottak eddig.
Csak az a baj, hogy (szerintem) csalódniuk kellett. Igaz, lehet, hogy csak én gondolom úgy, hogy nevezett párt nem nyújt új alternatívát, vagy legalább is nem azt amit vártak tőle.
Úgy gondolom, még most sem zárható ki, hogy létrejöjjön egy új politikai erő, ha nem is teljesen "jobboldali. Ehhez egyébként akár a meglévő politikai elitből" némi helyzetfelismerés, irányváltás lenne szükséges, s nem feltétlenül gondolom, hogy csak akkor valósulhatna meg, ha a Fidesz egysége megbomlana. Mert az (legalább is egyelőre) nem fog bekövetkezni. Attól sokkal jobban fogják azt a bizonyos széket.:) Még, ha némelyek látják is hogy kicsit más irányvonalra lenne szükség, politikai- gazdaságpolitikai téren is.
:)

márta)) 2012.02.04. 10:05:47

@László56:

Kedves László!

Ha nem vette volna még eddig észre, én most felhivom szives figyelmét arra, hogy a többségi kormány a középréteget, pontosan most taszitja a szegénységbe.
Az a réteg, amiről Ön ir. épp most halad lassan, de biztosan az elszegényedés felé.
Tehát olyan mint középréteg talán már nincs is.
Lesznek szegénye, és gazdagok. Hála az Ön kormányának! no és persze, külön hála, a Matolcsy-féle gazdaságpolitikának.
:)

márta)) 2012.02.04. 10:17:10

Jesszus atya ég!! Ezt a szöveget! Hát komolyan mondom, nem is hiszek a szememnek! Elolvastam legalább tízszer. Gondolható volt, csak nem hittem el! Pedig azt már régóta tudtam, "lejött", hogy itt is kétharmad van. De mégis.....

bariga 2012.02.04. 10:22:50

@László56: az ország szempontjából nagy kár, hogy ez a "kinevelt ló" most már dakota.

márta)) 2012.02.04. 10:22:54

Bocsánat! Még annyit!

Kedves László!

Ha Ön annyira elégedett, és maximálisan támogatja a kormányt, árulja már el , mi a fenének van állandóan külföldön. ?
Nem kell elfelejtenie azt sem, hogy végül is Ön azt is támogatja, hogy nagyon sokan megnyomorodnak, anyagilag, lelkileg ebben az országban.
Persze, hát mindenki azt támogat akit akar, azt ír le, amit Ő jónak lát.
Nincs ezzel semmi probléma, s nincs ebben semmi különös , csak megjegyeztem.
Végül is teljesen mindegy lenne (legalább is nekem), hogy ki kormányos, milyen politikai erő, ha azt jól csinálná", pontosabban nem lenne rosszabb a helyzet, mint eddig volt. Csak az a probléma, hogy némelyeknek" most sokkal rosszabb.

márta)) 2012.02.04. 10:24:48

Bocsánat! ki kormányoz" igy akartam irni.

bariga 2012.02.04. 10:26:36

@jjulie: A MALÉV bedőlése szerintem fordulópont. A tegnap nyilatkozó összeses fideszes, meg kormányos nagyon szelíd volt és többnyire dadogott. Az hiszem elszállt a nagyzakó.
Kár hogy a MALÉV árán, de talán most elkezdenek majd gondolkozni és vége lesz a ide-oda csapkodásnak

márta)) 2012.02.04. 10:27:25

Basszus! Kell neked." Kellett akkor is mikor folyamatosan harcba küldted ellenem.
Mennyi sok mocskolódó komment. ) De mindegy. Nem számit már, csak úgy megirtam. No, és persze köszönet érte. Elfelejteni biztosan nem fogom.

nyünyüge 2012.02.04. 10:29:48

Elolvasásra szánom (kéretik nem provokációnak, ürügynek kezelni).

nol.hu/velemeny/toth_akos__mohacsi_viktoria_kudarca

negondolkozz!majdénmegmondom! 2012.02.04. 10:33:05

Nem kell még több zsidóbérenc MDF-utód!

:)

Anti Anyag (törölt) 2012.02.04. 10:36:25

"balra zárt, de a középet is megcélzó"

2 hetet nem bírnának ki nácizás, demokratázás nélkül és el lehet képzelni, kikből állna a hátterük.

Szóval hamar visszatolnák magukat oda, ahonnét jöttek, nem kellene ehhez a Fidesz.

lüke 2012.02.04. 10:37:09

@bariga:
gondolod?
én azt gondolom:
tudták elöre,hogy csödöt jelentenek( a hiány, az uniós tiltás és a konkurrens wizzair-volt maléves- feljelentgetései miatt-)így el lehet bocsátani mindenkit, lerázni a hitelezöket
s egy kisebbel, tabula rasával újra lehet kezdeni,gebinbe kiadni
a többi hiszti, felelös ember nem sír

lüke 2012.02.04. 10:38:30

@jjulie:
deine Sorgen möcht`ich haben:)

király vagyok 2012.02.04. 10:41:17

jön nemsoká a romapárt asz nézhettek parasztok mehettek a gecibe innén a bör hüjjön rátok

lüke 2012.02.04. 10:42:11

@nyünyüge:
nem a Dunánál van, az Isar partján:)
(ahelyett hogy felmenne a Kandahárra, most van a lesiklás)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.02.04. 10:43:24

@nyünyüge: Mohácsi Viktóriáért nem nagy kár, ellenben emigrált Szandai Mátyás is...

quendelapo 2012.02.04. 10:44:47

@bigapples:
Tegyük fel, hogy mindössze 6-700 ezer korábbi szavazója pártolt el Orbántól. (Nem biztos, hogy ez fél év múlva is így lesz!) Ugyanakkor van 4 M ember, aki a jelenlegi kínálatból nem tud vagy nem akar választani. Ezek egy része - közel a fele - ha érzi, hogy van tétje a választásnak elmegy szavazni. Ez a kettő együtt már egy elég jelentős tábor.
Azt írod, hogy:
" Egy liberális konzervatív párt hitelességéhez a balra zártság alapfeltételnek tűnik. "
Attól függ milyen kérdésekben. Gazdaságpolitikai kérdésekben egyértelműen zárnia kell balra és bizonyos értékválasztások mentén is.
Ugyanakkor Orbán szakított a nyugati orientációval és vétett az alkotmányosság ellen. Szembe fordult Szent István és 1848 eszméivel. Az alaptörvényével együtt kell eltakarodnia.
Új alkotmányt kell alkotni :) jobbat, mint a 89-es, olyat, ami megvéd minket, az Orbán félék autokratikus, keleti szeles kisérleteitól. Ehhez szélesebb nemzeti összefogás kell. Nem lehet jobbra zárni.

is 2012.02.04. 10:47:53

nem kell szálazni, hanem a három érvet együtt kell nézni. meg azt is, hogy a posztban felsorolt ellenérvek is bőven "vágyvezéreltek", és még így is egészen gyengék. a másfél millió levált emberből 600 ezer visszamegy a szocikhoz/DKhoz, 400 ezer elmegy a Jobbikhoz (csak gyűlnek ott is a százalékok), 300 ezer meg otthon marad. arról a 200 ezerről beszélünk, amire van még egy negyedik érv is.

a FIDESZ nemhogy kilőne egy ilyen pártot, hanem maga csinálna egyet. pl. a JESZ hóna alá nyúlna, valami csodás kopogtatócédula-szaporítás folytán. az új választási törvény 27 körzetes országos pártja erre tökéletesen alkalmas. aból a 200 ezerből vigyen csak el a JESZ 100-120-at, ne jusson az LMP-nek, a DK-nak, vagy a szociknak, ha már a FIDESZ nem tudja megtartani. az lesz max. 4%, nem kerülnek be, de a nyertest túlkompenzálni tökéletes lesz. az LMP még fog nagyokat pislogni, amikor ezt a FIDESZ beveti.

összességében én a poszt alapján megerősítve látom azt, hogy nem lehet ilyen pártot addig létrehozni, amíg a FIDESZ is szét nem esik, mert az ellenérvek nagyon gyengék. továbbra is magamat kell, hogy dícsérjem, amiért már 2010 előtt is azt mondtam, hogy egyszerre kell elkergetni a FIDESZt és az MSZPt. és még 2014 sem fog tiszta vizet önteni a pohárba, talán még 2018 sem. újabb elvesztegett évtized, és Románia mögé besorolás. mindenki vonja le magának a következtetést, TG a 96. posztját olvasgassa sokat.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.02.04. 10:48:17

@lüke: a Malévvel nem az a baj, hogy éppen nagy veszteség lenne tovább működtetni... a veszteség képződése 20 éve masszív... a menedzserek nem omnipotensek, csak lopásban... és hát a Malév nem BKV, nem lesz forradalom, ha a (ki)hűlt helyére (tetemére) mások állnak...
Bájos volt ez a Váradi... az bírta elhagyni a száját, hogy a többi légitársaságnak felelőssége van ilyenkor, mikor 1 társuk kidől... a zutasok érdekében... hahaha

jjulie 2012.02.04. 10:49:48

@lüke:

mindig mondtad, öreganyám

de, hova lettek az igazi és nagyszerű férfiak?

lüke 2012.02.04. 10:51:14

@Hepci:
20?
még a maszov-letböl hozták, a többi is

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.02.04. 10:52:27

@király vagyok: 1 királynak ennél finomabb modora szokott lenni...

lüke 2012.02.04. 10:57:13

@jjulie:
engem megtalálnak,
neked kell keresni

jjulie 2012.02.04. 10:58:00

@lüke:

hát persze, amikor az adósok lesznek a hitelezők

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.02.04. 10:58:27

@lüke: a többit nem tudom, az átkosban nem könnyű értelmezni a veszteség fogalmát...
Ez a húzás (az állam bedönt 1 céget, hogy ne kelljen kifizetni a hitelezőket) kissé véleményes, a kommunikálhatóság szempontjából is. Vajon kiáll majd Zsiró100 és azt mondja: "Megvédtük a magyar zembereket attól, hogy ki kelljen fizetni hitelezőinknek drága Malévünk (vezette utoljára: Berényi "közlekedésünksmittpálja" János) veszteségeit."

is 2012.02.04. 10:59:32

@bigapples: "A Fidesz ekkor természetes módon válna a posztban emlegetett centrista-jobbközép erővé, amikor a konszolidálódó Jobbik erősödni kezdene és a közép felé nyomná a Fideszt a kialakuló jobbos kétpárti berendezkedésben."

Ha a FIDESZ nem egy királyság lenne 23 éve regnáló királlyal, aki még ugyanennyit kíván regnálni. Ez egy racionális forgatókönyv, de egy párt változatlan személyekkel nem túl flexibilis, Orbán az elmúlt 20 évben egy irányba ment (és nem összevissza), és az a Jobbikhoz vezetett (nem a Jobbik párthoz, hanem személyesen Orbán a Jobbikkal azonosítható nézeteket vall, amikor otthon, egyedül a tükörrel beszélget). Tusk egy kívülről jött (szó szerint külföldről importált) ember volt, és szükséges volt az ottani Jobbik regnálása ahhoz, hogy az ottani FIDESZ ezt meglépje, különben szart sem értek volna el. A hasonlat tehát akkor élne, ha 2014-ben a Jobbik kerülne hatalomra, a FIDESZ ki tudná végre dobni Orbánt, és egy hiteles embert tudna a helyére állítani, aki kívülről jön. Én se Varga Mihályra, se Navracsicsra már nem szavaznék azok után, amit az elmúlt 6 évben végigcsináltak.

is 2012.02.04. 11:02:08

@Akitlosz: "A választásokat megnyert párt pedig köteles megvalósítani a programját, hiszen arra, és csak arra kapott felhatalmazást, és véletlenül sem az ellenkezőjére."

Lásd Medgyessy Péter, 2002. Én,a történtek ismeretében, valahogy mégsem ragaszkodnék ennyire ehhez a cucchoz.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2012.02.04. 11:05:26

A - mérsékelt jobboldali centrista párt -

az a centrális pártrendszerben hol van ?

Orbán, mint centrális közé - középtájékán beékelve ?

lüke 2012.02.04. 11:07:18

@jjulie:
nem kell villognod mások hülyeségével, s egy életen át hangoztatni,it s so boring
de van példa :Lehmann Brothers

is 2012.02.04. 11:09:48

@Akitlosz: "Mert a vörös út hova vezet(ett)? "

Jó nehezet kérdzel, mert 3 választást nyert az MSZP, és három különböző kormányzást láttunk tőle, három különböző úttal.

1994-1198: az elmúlt 5 ciklus legjobb teljesítményét láttuk tőlük, persze ezt leginkább Bokrosnak köszönhetjük. Az államadósság 85%->61% utat járta be, a GDP növekedés a ~0%->~4% utat járta be.
2002-2006: az elmúlt 5 ciklus legszarabb teljesítménye hosszútávon. ott, rövidtávon mindenki hepi, új TV, új lakás, új kocsi. ha most mindenki szépen visszaadná az akkori 13. havikat, meg lakásokat, meg autókat, akkor rendben lennénk.
2006-2010: tőkéletes program (a FIDESZ se tud mást csinálni, van tandíj, és lesz vizitdíj is, és a kórházakat is bezárják, és maradnak a ksitérségek, és elsorvasztják a megyét ...), és Magyarország legaljasabb ellenzéke, aki 18 hónapos kampányolással, hülyenépszavazással, parlamenti bénítással mindezt ott ütötte-vágta, ahol bírta. ennek ellenére ha nincs a világgazdasági válság, akkor az ország kijött volna az előző ciklus szarából (meg lehet nézni a 2008 nyár körüli KSH adatokat)

ez a rövid válasz a kérdésedre.

jjulie 2012.02.04. 11:10:30

@Hepci:

ennél többről van szó

a malév ügyben a nemzetközi idegenszívű gecik legyőzték a magyari narancskommunisták akaratát, mégpedig úgy, hogy a felcsuti sántakutyának az oroszokkal is meggyűlik meg a baja tőle, és ráadásul újabb százezer fideszbirka is kisodródik ebben a kanyarban

a sántakutyaorbániát az ágh is húzza, de mucsröcsöge alsón viszont még erős

SZAVICS 2012.02.04. 11:11:03

úgy hiányzik egy igazi nemzeti liberális politikai erő, mint egy falat kenyér

lüke 2012.02.04. 11:11:04

@Hepci:
lehet
több vevöröl is írtak németek: csehek,a wizzair

quendelapo 2012.02.04. 11:13:02

@is:
Egyet értek, de Tusk nem kívülről jött. Ezer éve a Szolidaritásban dolgozott, a 90-es években a Szabadság Unióban - ami egy igazi liberális párt volt. Igaz a szülei külföldön éltek, mert akkoriban Gdansk nem tartozott Lengyelországhoz....
Igaz kasub nemzetiségű, de az olyan, mintha valaki nálunk palóc vagy székely.

jjulie 2012.02.04. 11:15:51

@lüke:

irányíts, kérlek, imádom, maradj felül

proeskontra · http://kettosmerce.blog.hu/ 2012.02.04. 11:16:04

Kedves Török Gábor!

"Kik foglalják el a fő helyet az Ön politikai panteonjában?

A 19. századi magyar liberalizmus képviselői: a polgárosodás elkötelezett hívei, a centralisták, Eötvös József, Szalay László és társaik, de tisztelettel tekintek a dualizmus korában meghatározó Szabadelvű Pártra is. A mai magyar politikában is ezt a színezetet keresem, és ha szabad elárulni, választóként minden változás ellenére máig az 1989-ben ehhez legközelebb álló akkori ellenzéki pártokban tudok csak gondolkozni."

Lehet, hogy velem van a probléma, de ezen 5 évvel ezelőtti interjúból én az SZDSZ-t tudom dekódolni. Márpedig mindig is tudtuk, hogy az SZDSZ szakértői intézetét vezetted, még 2006-ban is az ő kampányukban segítettél. Tehát nem értem, hogy milyen alapon próbálsz most másra célozni. Azonkívül én elhiszem, hogy Te egy olyan jobbliberális pártra szeretnél szavazni, amelyik teljes mértékben elhatárolódik a Fidesztől, de hidd el, hogy téged, a Mandiner teljes és a Heti Válasz fél brigádját leszámítva, nem sok embernek van igénye egy ilyen jellegű pártra. Ha valaki megnézi akár az írásaidat, akár a FB-oldaladon ajánlott linkeket, egyértelműen az derül ki, hogy ha a jelenlegi ellenzék és a jelenlegi kormánypárt közül kell választanod, akkor Te az előbbit választod. Nos, ilyen emberektől nem túl hiteles egy jobbliberális párt gondolata.
Válaszodat előre is köszönöm!

rockjano 2012.02.04. 11:19:08

Igen nagyon jó lenne egy centrista mérsékelt piacpárti normális jobboldali párt (még én is a szavazója lennék) de nem lesz ezt mindenki tudja mert ha van valami ami nem érdeke a fidesznek akkor az ez.

Non plus ultra még az is jobb a Fidesznek ha a valamilyen baloldal erősödik meg mint az hogy a saját oldalán mellette felnőjjön valaki.

A mérsékelt jobboldali párt azonnal Gyurcsánybérencnek lesz kikiáltva, és ezt rengeteg hívő el is hiszi majd. Ez egyébként a jobboldal tragédiája magyarországon.

Az egytelen esélyünk ha baloldalon nő ki valamilyen konszolidált ernyőszervezet amely a baloldalt próbálja meg összefogni... baromi nehéz lesz ez is.

Szerintem a legvalószínűbb scenárió az ma még négy év fidesz sajnos tetszik vagy nem (és közben annyira megutáljuk őket hogy tényleg felnő valami használható baloldali alternatíva)

balfék 2012.02.04. 11:20:00

Az LMP annyira tartja magát távol a Fidesztől , hogy a farkát azért még be tudja kapni!

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.02.04. 11:20:59

@lüke: tiszta szerencse, hogy a BKV állami támogatásába nem szólhat bele az unijó. Félévente át kellene keresztelni a céget... :)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.02.04. 11:22:31

@balfék: hosszú a farka?
Biztos hallottál az egyszeri férfiről, aki tévézett a nappaliban, közben megdugta a konyhában főző feleségét.
Ana-konda 2.0

jjulie 2012.02.04. 11:22:41

@SZAVICS:

városi liberális hiányzik, félig mucsai, félig felcsuti liberális sántakutyaparasztpártmeg lepottyanhat a nagy lóról, és átmehet rajta a lázárlézer audi oda vissza

az orbán legyűrte a kommunistákat, de hogyan tovább?

diotoro10 (törölt) 2012.02.04. 11:23:27

@király vagyok: ahhoz, hogy a retkek jó helyre tegyék az x-et, kb húsz év megfeszített munka kell.

Ibrányban önkormányzati választáson a jobbikra szavaztak, mert azt mondták nekik, hogy a másodikra kell szavazni. Azt nem mondták, hogy melyik oldalról kell kezdeni a számolást...Nem volt természetes nekik, hogy egy papírt balról-jobbra kezdünk el nézni. Ennyit a korcsokról...

Non est volentis · http://nonest.blog.hu/ 2012.02.04. 11:23:55

Sajnálom, hogy a JESZ-nek (ex-MDF) nincsenek tehetséges és szorgalmas politikusai, papíron szerintem nekik kellene betölteni ezt az űrt a most létező pártok, pártmorzsák közül. Nekik viszont nincs egy 25 éves, elszánt Orbán Viktoruk, aki le tudná győzni ezt a mostanit, vagy legalábbis korrekcióra kényszeríteni valamivafajta koalíciós tárgyalás során később.

quendelapo 2012.02.04. 11:31:13

@proeskontra:
Eötvös, Szalay és a Szabadelvű párt - ma szemmel egyértelműen konzervatívnak számítanak. Bátran vállalható hagyomány.

Orbán egy balkáni popukista, pártja meg egy vezérhű janicsárcsapat. Kicsit nemzetiek, kicsit szocialisták. Vagy nagyon......

is 2012.02.04. 11:31:34

@lüke: "s egy kisebbel, tabula rasával újra lehet kezdeni,gebinbe kiad"

ja. reggel 6-kor csődbe mentek, délután 2-re felosztotta a piacot a Wizzair meg a RyanAir. milyen tabula rasaról beszélsz? nem lesz másik cég a MALÉ helyett.

sisszi 2012.02.04. 11:32:05

"Szerintem most először van esély arra, hogy egy mérsékelt, jobbközép-centrista erő jelentősebb tábort teremtsen". Kedves Török Gábor, mit tudsz ami mindenki figyelmét elkerülte? a háttérben mozog valami? MOST??? Beavatottak lehet tudnak valamit?? nem tudom elképzelni. egy ilyen dolog csak magából a fideszből nőhetne ki. de ez lehetetlen. Orbán mindenkit bemártott a sárba. téged is. diótörővel fogja a tökét mindenkinek. még a szavazóinak is. vagy ha nem tényekre alapoztad ezt a kijelentést, akkor tényleg csak "vágyvezérelt" vágyálom. téged is megtévesztett az "européer" Orbán. ugyan.....még a végén tényleg az "ellenség" európa fogja Orbánt megmenteni. zseni ez a fazon.

nexialista · http://nexialista.blog.hu 2012.02.04. 11:32:38

mitől nem világos, hogy az eddigi pártok lejáratták magát a pártpolitizálást és nem csak a mi országunkban?
remélem, ha már kellően nagy a pártoktól magát távoltartó többség,
rendez magának egyéni jelöltekből álló szavazást

jjulie 2012.02.04. 11:34:21

@proeskontra:

úgyvan, a 19 század második felének liberalizmusa kellene, ami a zsidókra bízta az ipart, a kereskedelmet, pénzügyleteket, részben az oktatást,stb és a városfejlesztést, mivel volt önértékelésük, nem úgy mint a sántakutyaorbánnak

de ezek a mai zsidók nem azok már, a helyzet is nagyon más, de meg lehetne próbálni megint......

proeskontra · http://kettosmerce.blog.hu/ 2012.02.04. 11:34:34

@quendelapo: Akkor Te melyik pártra való célzást dekódolod abból az interjúból? Köszi a választ előre is!

lüke 2012.02.04. 11:36:55

@jjulie:
irjál nekem is sormintákat

jjulie 2012.02.04. 11:39:38

@is:

hát persze, mint amikor kimerítenek egy vödör vizet az óceán közepéből

a következő pillanatban be van töltve az űr

a @lüke: jól teniszezik, és hét nyelven beszél, egyik az üzleti

lüke 2012.02.04. 11:40:29

@is:
majd meg látjuk
a wizzair volt malévos tulajdonosa már lesben állt,nem volt nagy kunszt

graycivil 2012.02.04. 11:42:08

TG: "A kormányzás óta a Fidesztől elpártolt szavazók – akiknek a számát a Nézőpont kétszázezernek mondja,..."

????

"...minden más kutatás azonban közel másfél millióra teszi –"

A Nézőpontról ennyit...

is 2012.02.04. 11:46:44

@quendelapo: hát ezt benéztem, de most elolvastam alaposan a wikipedia szócikket. nem tudom, miért ez volt a fejemben, természetesen sztorno a lengyel rész, a FIDESZ magyar része továbbra is áll.

dr. Ez a felhasználó elhatárolódik saját magától · http://ideologiak.blog.hu/ 2012.02.04. 11:48:15

@SZAVICS: Ja, de sajnos valami érthetetlen okból mindenki azt hiszi, hogy egy párt vagy liberális vagy nemzeti, de a kettő együtt nem lehet.

is 2012.02.04. 11:51:08

@László56: "De, nem szabad elfelejteni, hogy nem a pártkönyved tesz kommunistává, hanem a gondolkodásod. Ezt kell kiirtanod magadból, hogy elérd a modern európai gondolkodás színvonalát. Vitathatatlan, hogy eddig a FIDESZ-KDNP -nek sikerült a legjobban ezen a fejlődésen keresztül mennie. "

De. Vitatható. Érveljél amelett a modern európai gondolkodás mellett egy kicsit. Mondjuk ilyenekkel: "ne az nézzék, amit beszélek", "ha kinyírhatok valakit, akkor ki is nyírom", "meghalt a nyugat, kelet felé kell néznünk", "azt adóztatom, annyival, és akkor, amikor én akarom, akár visszamenőleg is". Szóval bátran, mert addig egy nevetséges szájhős vagy.

jjulie 2012.02.04. 11:51:27

@lüke:

majdha lesz számlázási cím, urilány utca mennyi?

balfék 2012.02.04. 11:52:22

@jjulie: Nem is lehetnek, mert tettek róla, hogy ne legyen, mikor módszeresen elpusztították őket. A tudást és a folytonosságot is a sírba vitték.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.02.04. 11:53:29

@lüke: lükelükelükelükelükelükelükelükelükelükelükelüke
lükelükelükelükelükelükelükelükelükelükelükelükelükelüke
lükelükelükelükelükelükelükelükelükelükelükelükelükelüke
lükelükelükelükelükelükelükelükelükelükelükelükelükelüke
lükelükelükelükelükelükelükelükelükelükelükelükelükelüke
lükelükelükelükelükelükelükelükelükelükelükelükelükelüke
:D

balfék 2012.02.04. 11:53:56

@is: A liberalizmus haláláról is mintha értekezett volna bölcs vezetőnk.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.02.04. 11:54:28

@jjulie: mi van akkor, ha 1 búzifiu az urilány utcában lakik?

is 2012.02.04. 11:54:53

@lüke: ha nem volt nagy kunszt, akkor miért írtad, hoyg lezs majd másik cég. ha nem volt nagy kunszt, akkor te is tudtad, hogy nem lehet így másik céget cisnálni, mégis leírtad. és még most is azt írod, majd meglátjuk. érzelmi alapú hívő vagy, vagy pedig gondolkodó racionális, logikus lény? gép nincs, vásárló nincs, a konkurencia az ÖSSZES eddigi desztinációt 95%-ban lefedte hétfő reggeltől, tehát még reptéri slot sem marad. mit akarsz még meglátni?

bariga 2012.02.04. 11:55:32

@lüke: hát igen, éppen ezaz. Támadható volt és meg is támadták. Szerintem nincs pénz újra, másikra. Most már késő, ez elszállt. Azért fáj, mert emblemetikus volt és már sok pénzt áldoztak rá eddig, hogy megmentsék.
Amúgy meg igazad van, nem gondolom, csak remélem.

jjulie 2012.02.04. 11:58:06

@bariga:

piaci rés nincsen, pénz mint a tenger

2012.02.04. 11:59:05

Kedves Gábor, Magyarországnak nem új pártra van szüksége, nem új léhűtőkre akik egész nap beszélnek a semmiről, és aztán rájönnek hogy a jelenlegi viszonyok alaján megoldhatatlan a kérdés, de azért nem restek a tűznél melegedni. Ide gyorsreagálású osztag kell, mégcsak nemis szakértői gárda. Akik fel merik forgatni az állóvizet, szembe mernek hugyozni a széllel, és képesek a képtelenre.

Tudjuk hogy a probléma komplex, rengeteg gazdasági változó, és ismeretlen van a képletben, de azt nagyjából mindenki látja, és talán egyet is ért vele, hogy a korrupció és intézményesített mutyizás felszámolása lenne az első lépés. Amíg ezen a téren nem lesz változás, kár bármibe fogni. Divat ma a radikalizmus: hát én vagyonelkobzásokkal, tömeges sittrevágásokkal kezdeném a politikai garnitúra lecserélését, és az ország megjavítását. De nem a hatályos magyar jogszabályok alapján. Az alapján csak a túrórudi tolvajt lehet bebörtönözni. Nem kell ahhoz semmilyen bizonyíték, hogyan lehet valakinek párzázezres képviselői fizetésből milliárdos vagyona. Becsületesen sehogy. Ezzel három legyet ütünk egycsapásra: Ismét visszatér a politikába a felelősség kérdése. Nemcsak aláírunk, és felvesszük a milliós illetményt, hanem vállaljuk a következményeket. Ergo az ámen-t ezentúl kompetens ember mondhatja ki bármire. És a méltó büntetésnek van egy eddig ismeretlen mágikus ereje is: visszatart. Ha ez megvalósult, utána lehet agyalni, hogyan lehet a szarból várat építeni.

balfék 2012.02.04. 11:59:46

@bariga: Az erdőtüzek is azt a célt szolgálják, hogy valami új frissebb jöhessen létre.

bariga 2012.02.04. 12:00:07

@bariga: még egy kérdés, melyik miniszter lett volna képes megmenteni? Névszerint?

király vagyok 2012.02.04. 12:02:07

@diotoro10: hagyad má meghalt a Csurka is még a Vóna is meghal és senkise véd meg bennetek mehettek a gecibe innén majd mink irányitjuk a rabszolga csirákat mint borsodba szabolcsba úgy pesten is meglássátok

jjulie 2012.02.04. 12:02:12

@Hepci:

szomszédok vagytok a @lüke: lükével?

nekem mindegy, egy kocsival jöhettek porszívós & tenisz leckét venni

bariga 2012.02.04. 12:02:31

@balfék: igaz mondás, szép mondás! Csak nekem már nagyon csípi a szememet a füst.

röhögő 2012.02.04. 12:08:13

Bocs hogy ezen a nicken, nem az érzésemet jelzi most

Meghalt Csurka István

index.hu/belfold/2012/02/04/meghalt_csurka_istvan/

Nyugodjék békében!

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.02.04. 12:08:40

@jjulie: s mi van akkor, ha 1 g*cifiu is lakik az urilány utcában, s jő Hoplita, s becsenget hozzá?

balfék 2012.02.04. 12:11:59

@Jankove: Az a baj, hogy bárhová merítünk a kanállal, a leves ugyanaz marad. Ez az ország már csak ilyen. Ügyeskedők, mutyizók, sunnyogók, erkölcsi "bajnokok", nagypofájúak országa. Talán, ha nem így lenne már nem is lennénk.

jjulie 2012.02.04. 12:14:06

@Hepci:

mi is, na mi is....................................gondolkodhatok?

megvan, írsz sormintát a lükének

eltaláltam?

sulcus (törölt) 2012.02.04. 12:16:13

Megcsináltam!Igazi szittya Magyar @Kirély vagyok!:
m.blog.hu/su/subba/image/04.jpg

jjulie 2012.02.04. 12:17:28

@Schindler Pistája:

hahaha

felülnél a magas lóra, lúzer, mint a sántakutyaorbán

de hogyan tovább jóskapista, kit okolnál a továbbra is nyomorék életedért?

El Zorro 2012.02.04. 12:24:22

"El lehet persze kenni a kérdést, ideiglenes ki lehet kerülni..."

Az "ideiglenes" után lemaradt egy "en".

"Ehhez persze a fentieken túl még rengeteg dolog kellene (...) leginkább (...) alkalmas és hiteles politikai szereplők."

Valóban, ez itt a lényeg! És a legnagyobb probléma...

jjulie 2012.02.04. 12:30:10

@SchindIer Pistája:

miben vagy más, melyik vagy?

m.blog.hu/su/subba/image/04.jpg

amelyik hátra csapta a füleit, vagy amelyik letolta a gatyáját?

bioLarzen 2012.02.04. 12:31:49

Gábor, biztos vagy benne, hogy ezt a mondatot így akartad írni?

"Fidesz és az MSZP nem lesz képes olyan mértékben monopolizálni a politikai piacot, ahogy 1998 és 2010 között tette (márpedig azért vannak erre utaló jelek...), akkor egyre nagyobb számban lehetnek olyan szavazók, akik attól még nem akarnak a baloldali ellenzékhez csatlakozni, hogy közben az 1998 óta elég sokat változott, a polgári Magyarország koncepcióját már többször lecserélő Fidesznél mérsékeltebb, méltányosabb, mértéktartóbb és megbízhatóbb politikai alakulatra vágynak."

Az "akkor" kezdetű tagmondat nekem nem nagyon áll össze szintaktikailag...

bio

jjulie 2012.02.04. 12:32:26

@SchindIer Pistája:

voltál itt is, el is ballaghatsz

nézd meg a híreket a kurucon

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2012.02.04. 12:34:48

Mondok én nektek valamit:
Kutya világ lesz a következő fél évben.
Izrael háborút akar indítani Irán ellen, és ehhez az kell, hogy Európa, Oroszország, Kína és India, valamint Pakisztán lefoglalja magát a saját ügyeivel. Az arab államok már elvannak a forradalmaikkal.

hoplita 2012.02.04. 12:36:37

@nyünyüge:
"....Egy nagy tehetségű ember hagyta el Magyarországot. Törékeny testéből már csak a végtelen mélységű, okos szeme parázslik, tehetetlenségében is vádlón, föladta, diadalt ülhet a gyűlölet, nem tudott megmaradni, elveszített mindent, mindenkit, és mi is mindig mindenkit elveszítünk...."

Muhahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahaha...

hoplita 2012.02.04. 12:38:13

@Kara kán:
Én igen....már valamelyik nap rábukkantam valahol....:)))

Times New Roman 2012.02.04. 12:40:03

@nyünyüge: bye bye Viki,vissza se nézz!! hess hess!!(megkönnyebbült sóhaj a részemről)

jjulie 2012.02.04. 12:42:43

@Hepci:

a @hoplita: fénykorában 12:40 tudott 3000-en surciban, amatőr idő

de mint tudod, tenisz és futó leckéket adok el, hát eladok egyet a czigányszagértőnek is, legyen mivel büszkékednie a malteros ládán állva sörrel a kérges tenyerében

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.02.04. 12:46:18

@nyünyüge: anyám vigasztalj, ekkora segget, mint ez a Tóth Ákos nevű NOL-szoponc.
Persze gyakorlata lehet benne, az elődei és szellemi rokonai pl. Elena Ceausescuról írtak hasonlókat.

szoja122 2012.02.04. 12:48:14

Nem állom ki!

A fröcsögő keresztényi szeretet újabb példája.

Felháborító!

"Orbán: Ne reménykedjenek a kalyibákban, a sufnikban a hajléktalanok"

magyarinfo.blog.hu/2012/02/03/orban_ne_remenykedjenek_a_kalyibakban_a_sufnikban_a_hajlektalanok

lüke 2012.02.04. 12:48:56

@is: vagy lesz vagy nem
(érzelmeim meg nem politikában kamatoznak)
nem értem, miért ne írhatnám le a véleményem

még ismételd párszorm, hogy úgy devalválódjon,mint zsüli
borjú, bárány,bégetése

jjulie 2012.02.04. 12:53:43

@lüke:

na, mennyi az urilány utca annyi?

újszülöttek és 20 éves szemrevaló pinapalánták meg mindig lesznek, öreganyám

adj el, adj el, imádom

hoplita 2012.02.04. 12:55:22

@jjulie:
Az nem a fénykorom volt, fénykoromban jobbat tudtam volna.
Ha a Cooperhez viszonyítod is jó, van jobb, de jó.
Mellesleg 13 alatt volt a kiváló, 14-ig jó, 15-ig megfelelő. Afölött paftarí, jisóráz.:)

Mellesleg most is lekocogom gond nélkül, aztán röhögve kirugdosom a beled, miközben elszívok egy cigit.:D

diotoro10 (törölt) 2012.02.04. 12:58:39

@király vagyok: troll vagy te , nem király.
A cigányok nem tudnak írni, főleg nem ismerik az "ly" betűt.

Unionist 2012.02.04. 13:02:29

@török
szerintem a (nyugatos) közélet alapvető fogalmaival nem vagy tisztában. annak ellenére, hogy te vagy a politológus, nem én.

a szövetségi politika nem pártpolitika. még csak nem is bel-, hanem külpolitika. látszólag ez csak egy terminológia vita. szerintem lényegi vita.

európa szegényebbik felén (így magyarországon is) a konzervatívoknak ugyanúgy nincs esélyük politikai párttá szerveződni, mint a liberálisoknak. egész egyszerűen arról van szó, hogy mind a klasszikus (gazdasági) liberalizmus, mind a klasszikus (kulturális) konzervatizmus az állampárti léttől, az állampárti intézményes működéstől idegen. lehet írni konzi blogokat, lehet írni pimasz liberó kommenteket, de ezen eszmék mentén (állam) pártot alapítani nem lehet.

szóval ha jobboldaliságon a kulturális konzervativizmust értesz, akkor abból jól működő párt sohasem lesz. az mdf sem volt ilyen. az szdsz-nek is volt egy liberális-konzervatív (tkp. posztmodern, neokon szárnya. ez volt, ami a legkevésbé funkcionált jól pártként. konrád györgy mondott valamit. és a másik azt mondta: "ne dumálj bele, zsidó". és a dolog ezen el is bukott. de nemcsak a zsidók esetében. mindenki esetében. és persze nem lehetett azt mondani, hogy oké, akkor az ilyen beszédet tiltsuk be. egy liberális-konzervatív ilyenkor legfeljebb azt mondja: "álljon meg a menet." de azt nem, hogy "tiltsák be". és ezen a dolog elbukik. sólyom sem tudott semmiféle pártban létezni (leszámítva az mszmp-t, höhö). vagy a női mezőnyben a kedvenced: tétényi éva esélytelen lenne pártszínekben. az lmp-vel kapcsolatos közvélekedés nagyjából ez: nem lehet más a (párt) politika. európa szegényebbik felén szinte lehetetlen konzervatív pártot csinálni. (persze mondhatod, hogy a lengyelek. de majd a lengyelekről írok a komment végén)

mert ugye lehet, hogy te a jobboldaliságon nem is konzervativizmust értesz, hanem pragmatizmust. könnyen lehet, hogy ezt nevezed szerintem jobboldaliságnak: a feltétlen kormányzati szándékot. a govern(ment)alizmust. (vagy guverna-, ahogy kurusényi után viccesen mondjátok). csakhogy ez balos (humanista, parlamentarista) attitűd nélkül a közéletben működésképtelen. lásd magyarországot. látjuk, hogy ez a felfogás úgy is működésképtelen, hogy az ellenzék a végletekig széthúzva nem csinálni semmit. a politikai pragmatizmus (recesszióban) mélyrepülésben van. orbán hiába próbál lavírozni. balos (parlamentarista) attitűd nélkül nem lehet. tehát igazából egy balos parlament kellene egy jobbos kormánnyal. (ezért van a bajnai-oszkó tandemnek esélye.)

európa szegényebbik felén recesszióban a konzervatívoknak, és a pragmatikusoknak állampártként esélyük nincsen.

igen ám, de mi van a lengyelekkel. a lengyelek nem állampártként működnek. a lengyel mérsékelt jobboldal mást sem tesz, mint építi a berlin-varsó tengelyt. vagyis szövetségi politikát folytat. ami semmi egyéb, mint külpolitika. tehát mondjuk a magánnyugdíj-rendszer átalakításánál valamilyen furcsa okból tusk esetén engedékenyebb volt a külső környezet (a németek), mint orbán esetében. persze le lehet ilyenkor írni, hogy a nagyseggű merkel kettős mércével mér. csak ezzel olyan nagyon sokra menni nem lehet.

tehát a konzervatívok egyik lehetősége a szövetségi külpolitika. csakhogy ez nem egy rövid távon kifizetődő dolog. tehát ez nem olyan, hogy ezt hétfőn nagy hanggal meghirdeted, és akkor vasárnap már áramlik a tömeg. mert az éppen a szövetségi külpolitika hiánya: "we will not be a colony". és rögtön felvonulnak mögötte százezren. azt mondod: "középeurópai bundesrepublik". erre mindenki azt mondja, hogy jó-jó. de pusztán csak ezért biztosan nem fog egy pártra szavazni. lehet persze ezt okosan kommunikálni. például azt mondani, hogy milyen jó lenne egy középeurópai bundesliga. jobb lenne fotbalban (sic), mint az embé (sic) egy. fel lehet festeni egy majdnem üres tribünön "naprázó" miniszterelnököt. videoton-pápa meccsen. és mellé azt, hogy ugyanez a videoton megnyeri a középeurópai bundesliga másodosztályát. és jövőre ide jön bajnokira a bayern münchen. és ez realitás. a debrecen is milyen jó meccseket játszott a wolfsburggal. wolfsburg nem sokkal nagyobb, mint szombathely. és a szövetségi liga mellett lehet magyar kupa.

a szövetségi politika a közéletben hosszú távon kifizetődő külpolitika. középtávon oktatáspolitika térül meg. az sem olyan, hogy erre rögtön szavaznak. mert ezek mögé csak az értelmiség sorakozik fel. feltéve, hogy a konzervatív kultúrpolitika megalkotói intelligensek. szóval egy koherens koncepciót dolgoznak ki. és nem arról szól az egész, hogy ki mit szeretne hallani. iq vs. eq problematika. tehát vannak emberek, akik a lózengeket mondják. sosincs semmi eredeti gondolatunk. hanem felsorolják a közhelyeket. legyen az iskola gyermekbarát. mintha mindenki gyermekellenes iskolát akarna. nem erre van szükség, hanem komoly értelmiségre. milyen intézményeket akarunk, milyen funkciói legyenek, hogyan kapcsolódjanak egymáshoz. ezt kell kidolgozni tetszőleges részletességgel. nem a közhelyszótár. nem az összeollózott tekintély-elvű tanulmányok. na most mivel a ciklus közepén járunk ezért az oktatáspolitikai koncepció meghirdetése időszerű lenne. azért, hogy a ciklus végére kifizetődjön. ha ezt az lmp (vagy a lehet más, mint a lehet más a politika) nem hirdeti meg 2012-ben, akkor később esélye nem lesz ezzel.

a konzervatívok számára rövidtávon megtérülő politika ugyanis nem a szövetségi külpolitika, még csak nem is az oktatáspolitika, hanem az agrárpolitika. az gyorsan megtérül. a parasztokat akár egy hét alatt háborúba lehet szólítani. persze nem ez a cél. mert nem szélsőséges nacionalista, hanem konzervatív agrárpolitikára van szükség. ez az, amire a magyar konzervatívoknak esélyük nincsen. tehát ebben a közegben egész egyszerűen senki sem ért a gazdálkodáshoz. az nagyon kevés, hogy felkarózod a paradicsomot. tudnod kellene, hogy pontosan milyen fajtát kell felkarózni abban a kistérségben. mert egy kicsit odébb már másmilyen a talaj, másfelől fúj a szél, nem úgy esik az eső. és hiába mondják, hogy medgyasszay, meg ángyán mekkora spílerek. a frászfenét. egy értelmes mondatuk nem volt soha a közéletben. ezek az emberek addig nem jutottak el, hogy régiós agrárrendtartásra van szükség. persze, hogy nem az uniónak kell megmondani, hogy mekkora legyen a tyúkketrec. de nem is az államnak. nincs magyar tyúk. vagy ha mégis, akkor azzal fel kell lépni a cirkuszban. a magyarul beszélő tyúk. világszám. és ahogy figyeltem nagyanyámat ő is így beszélt az állatokhoz: "pí-pí-pí-pí". egy szót se mondott nekik magyarul. tehát aki a "magyar mezőgazdaságról" beszél az hülye. hanem kistérségekre lebontott agrárrendtartást kell csinálni.

na most tudnak ilyet itt a konzervatívok? szerintem nem tudnak? ha a következő választást akarják megnyerni, akkor szövetségi külpolitikát hirdetni. egy diplomatákból álló (nem állampárt, hanem) külpolitikai formáció akár még be is csúszhat a parlamentbe. ha a jelenlegi kormányt akarják leváltani, akkor pedig oktatáspolitikát kell meghirdetni. ezzel sem lehet egyedül választást nyerni. (nem lehet legyőzni az mszp-t. akkor sem ha belép bajnai, és akkor sem, ha nem lép be.) de a közéletben megkerülhetetlen politikai erővé lehet ezzel válni. feltéve, hogy ezek a konzervatívok a lózengeken túl tudják, hogy milyen iskolarendszer kell. van a mellényzsebben egy koncepciójuk.

jjulie 2012.02.04. 13:02:49

@hoplita:

a surranós futás császára a mátyus attilla volt, talán egy évvel fiatalabb nálad, ismerted?

ő azt a 12:40-s 3000 tempót úgy 40 kilóméterig tudta, persze ő nem volt amatőr, pénz kapott érte, nem plecsnit

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.02.04. 13:04:37

@szoja122: ennek semmi köze se a keresztényi szeretethez, se a fröcsögéshez.
Egyszerű technikai megállapítást tett: mínusz 20-ban meg fognak fagyni kint, következésképp menjenek be, ahová lehet.

miro1 2012.02.04. 13:05:16

@Hepci: Aki emigrál egyikért sem kár...

Várúr 2012.02.04. 13:09:08

@proeskontra:
Véleményem szerint a Mandiner olvasói a hátuk közepére kívánnak egy "jobbliberális" pártot, bármit/bárkit, ha a liberális jelzőt használja. Magyarországon a libero - lásd szdsz - annyira összefonódott a magát baloldalinak tituláló idegenszívű korrupt tolvaj társasággal, amit sok éven át nem lesz képes levedleni. A Mandi néhány anyázó ballibanttól eltekintve döntő többségében a nemzetközpontú értékkonzervatív jobbközépen áll, vagy kisebbségében radikális jobbos (jobbikos).

subtotal 2012.02.04. 13:09:43

Nem lehetne egy olyan párt, aki nem ad programot direkt, csak független jelölteket minden EVK-ban?
Tuti nem nyerne listán, de megszerezne kábé 80 EVK-t, aztán páholyból nézné, mit rak össze a kisebbségben lévő kormány és a független képviselőire bízná, hogy megszavazzák-e vagy sem a kormány törvényeit.
Na ez vágyvezérelt :)

jjulie 2012.02.04. 13:09:57

@Hepci:

hahahaha

mint gumicsizmában a gáton

hahahahaha, sántakutya és a ténymegállapítása, hahahahahaha

mindegy mi jön ki az orbán seggszáján, teljesen mindegy, az csak fing, fideszfing

hoplita 2012.02.04. 13:11:36

@jjulie:
Nem, nem tudom így hirtelen ki az. Elhiszem, volt dolgom nekem is futóbolondokkal...jó értelembe véve.:)
Sosem csíptem a hosszútávfutást...nekem az elviselhetetlenül monoton volt.
Én fociztam, meg kéziztem.....a labda után hajlandó vagyok szaladgálni.

miro1 2012.02.04. 13:12:07

@jjulie: Na csak nem elveszett a gyógyszer...

MALÉV. 1. MSZP megtámogatta egy csomó pénzzel (EU szabályaival ellentétesen.), hogy ne náluk dőljön be
2. FIDESZ nyert a választásokon, 3. Az EU utasítja Mo.-t, hogy a jogellenesen kiutalt támogatást vegye vissza, 4. MALÉV csődbe megy, és ezért a FIDESZ a hibás mert ők vannak most kormányon, pedug csak a szocik tolták a nyakukra a kakit...

tölgyes 2012.02.04. 13:15:26

@lüke: Egyet kell értenem Önnel. Én még azt sem zárom ki, hogy volt egy ilyen kvázi forgatókönyv. Ennek az volt a lényege, hogy miként lehet minimalizálni - a miniszter állítólag ügyes könyvelő -az elkerülhetetlen veszteséget; és ha nem is irányították a folyamatot, mert az nem volt lehetséges, de igazából meg se lepődtek. A tegnapi Rogán-Kálmán beszélgetés bennem ilyen érzetet keltett.

jjulie 2012.02.04. 13:17:41

@miro1:

haha

hányszor is vitt az fidesz utcára százezreket, hogy követelje a malév állami támogatásának beszüntetését?

és a nagy felhatalmazás nagy változás keretében a külföldi nyomás csukta be a malévot, és persze hogy a sántakutyaorbán a hibás, aki erősebbsántakutya mucsaröcsöge alsón

hibásnak született, sánatkutyának

a fideszbirka ébren fideszfingik nagyot álmában, a többi stimmel

hoplita 2012.02.04. 13:18:58

@Várúr:
Valami ilyesmit mondtam én is zanzásítva ott fentebb.
Szerintem Gábor nem nagyon olvassa a mandis kommenteket.:))

hoplita 2012.02.04. 13:21:04

@Hepci:
Gondold, hogy a mi szójaszószunk eljutott idáig, szövegértésileg...?
Hülyébb az annál...:DD

panelburzsuj 2012.02.04. 13:21:56

@Hepci:

Remélem, a kézbesítők legkésőbb holnap elérnek a kalibákig és sufnikig, és felolvassák az üzenetet a célközönségnek.

3dom'f'speech 2012.02.04. 13:24:41

@Török Gábor: mondok neked egy kulcsszót: MDF! Mivel elvileg felnőtt és érett korban voltál már akkor is, lapozz vissza, és olvasgass a 2002-2010 közötti korszakból, aminek történéseiben a balliberális "elit" tevékenyen részt is vett

hoplita 2012.02.04. 13:26:27

@Dr. Mesterlövész:
Te is mehetnél anyádba.
Szóljál, segítek.

Unionist 2012.02.04. 13:28:15

@Jankove:
ehhez megyék élére kellene közvetlen vezetőt választani. nyilván olyat, aki minden párttól távol állt. megyei vagyonleltár kellene.
budapest három metropolitan country lehetne: buda, budapest belváros, és pest. (vagy buda, észak-, és délpest).

tehát a megyének kellene a néptől közvetlen felhatalmazást kapnia. és az elszámoltatást nem pártpolitikai, hanem területi alapon elvégezni. megyei vagyonleltár. és meg kell nézni, hogy a vagyontárgyak mögött miféle jövedelem áll. és ahol védhetetlen, kirívó ellentmondás van ott fel kell lépni. de az egy nagyon jó észrevétel, hogy ehhez nem kell újabb párt.

hanem a 22 megye (19 vidéki, és 3 fővárosi) élére közvetlen kell képviselőt választani. megyei jegyzők, megyei számvevők kellenek. a megyei közigazgatást és az igazgatásrendészetet is függetleníteni kellene a pártoktól.

jjulie 2012.02.04. 13:28:27

@hoplita:

az atilla 65-ben született, és kb egymilliószoros hadseregbajnok amiben csak lehet, és surranóban kb úgy futott, mint más szögesben

nekem a kiskirály ernővel volt dolgom, ha jól emlékszem surim volt a neve a baromnak vásárhelyen, a surim is vegtelenszeres hadsereg bajnok volt, egyszer elvertem sífutásban egy hadosztálybajnokságon, mert elmérték az időmet a javamra, de ettől úgy meglepődött a surim, hogy elvitt edzőtáborozni vagy másfél hónapra mátraházára.....

a kiskirály ernő aztán nyert néhány bécs-budapest futóversenyt, meg különbőző ultramaratonikat

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.02.04. 13:29:06

@miro1: ha a kormány meg akar valamit menteni, számtalan kreatív lehetőség áll rendelkezésére, amik nem verik ki az unijó szemét, ellentétben azzal, ha szalagcímekben számolnak be róla: "a kormány döntött, újabb 30 milliárdot tol be a Malévba".
Tehát feltehetőleg az történt, működni nem volt képes, a nullszaldó még délibábként is távolinak tűnt, valószínűleg már kilopni se volt mit, k. sok volt az adósság, így jobb híján a pár tucatnyi odavezérelt nyaloncnak majd találnak valami másik állam pénzvesztőhelyet, ez meg le van sz*rva.

lüke 2012.02.04. 13:31:06

@tölgyes:
kösz az együttérzést:)
pénz meg mindenre van/volt/lesz,hiába van a sok adósság
(mire vannak a nagy elosztórendszerek?)

király vagyok 2012.02.04. 13:34:50

@diotoro10: majd megszomorodtok nemsokára neked hány családod van szopós
nekem tiz és mindenkinek lesz tiz ti meg mentek a lecsoba teleszülik feleségeink asz országot asz nézhetel jó ha van két pujátok rákosok mig nekünk száz azalatt
huszév és mentek innét a gecibe

jjulie 2012.02.04. 13:35:36

@lüke:

értsen veled egyet a @tölgyes: ......

hoplita 2012.02.04. 13:38:25

@Hepci:
Asszem valami ilyesmi...

Plumper_ 2012.02.04. 13:39:51

amíg a magyar jobboldal nem lép ki az 1920-1945-ös undorító hagyományból, addig nem lesz európai és felvilágosult.

Netuddki. 2012.02.04. 13:40:15

Hát Gábor, szerintem ha lenne egy ilyen párt amelyik nagy vonalakban szeretne rendet rakni ezen a szemétdombon, akkor egyik mai párttal sem szabadna semmilyen közösséget vállalnia.
1. fidesz+mszp: megélhetési politikusbűnözők gyűjtőhelye
2. jobbik: ostoba, népnemzeti köntösbe bújt kirekesztők
3. lmp: jelentéktelenek
4. Sajnos egy új pártnak fel kell majd vállalni a 21 éve érdemtelenül megtollasodott megélhetési politikusok és holdudvaruk elszámoltatását is. Töméntelen adó ebek harmincadjára jutott, e miatt adósodtunk el nem másért.

Plumper_ 2012.02.04. 13:41:12

@Schindler Pistája: mondod te, a monitorhuszár, anyuci kedvence, cérnakarú fotelharcos, hogy mit kellene, kiket kisöpörni. megtaláltad már nagyapád sisakját? tudod, villanyszerelő volt a háborúban (két villám jel)

hoplita 2012.02.04. 13:41:23

@király vagyok:
Szaporodjatok is, bazmeg, úgy gazdaságosabb lesz az irtásotok.

szoja122 2012.02.04. 13:41:48

@Hepci: Olvasd el a hírmagyarázatot.

Az szerinted miről szól? Az állításaid cáfold.

"Elég érdekes ez a ma megjelent 3 hír. Az első az ellátószervezzetek közleménye, a második a főváros reagálása erre, míg a harmadik Orbán harcos nyilatkozata, ami elsőként jelent meg ma. Orbán nyilatkozata azért is vicces, mert az elmúlt évben megsokszorozódott az erdőben, kültelken élő emberek száma. Méghozzá a Fidesz intézkedései miatt, ami az aluljárókból, a közterekről kitiltja a hajléktalanokat, akiket szabálysértéssel büntet, sőt akár börtönnel is. Igen ez az a rendelet csomag aminek a következtében kalyibákba üldöztek sokakat, akiket most nem ér el az ellátórendszer, nemhogy Orbán Viktor utasítása. És ez az az ellátórendszer, ami már novemberben 100% felett üzemelt. Bár az óta nyíltak új helyek, a hajléktalanok száma sem csökkent.

Ha Orbán Viktor és pártja az elmúlt évet nem az ellátórendszer szétverésére, a hajléktalanok kriminalizálására vesztegette volna, ha nem új egységeket szerelnének fel a Fideszes polgármesterek, hanem tetűirtást, csotánytalanistást, zárható szekrényeket szereltek volna be a szállókba. Ha nem jó, de akkár emberi körülményeket teremtenének. Ha nem büntetni akarnák a szegényeket, hanem segíteni, akkor nem kéne Orbánnak parancsot adni a hajléktalanoknak."

Szerinted ez mit jelent?

A fegyveres banditától nem kérdezem, mert még a Koppány ivadék nem tanult meg magyarul és a káromkodásiban már úgy sem tud újat nyújtani.

Netuddki. 2012.02.04. 13:41:57

@kovi1970: Ja, a gyurcsány pártja kimaradt. De egy új párt helyében én bottal se piszkálnám őket...

hoplita 2012.02.04. 13:43:02

@Plumper_:

De téged nagy ívben leszar, netcigány..:DDD
Ugass csak...:)))

ubul2000 2012.02.04. 13:43:35

@szoja122: Egy akkora szemét geci vagy, hogy az párját ritkítja. Ekkora ordas csúsztatást.
Miért nem teszed hozzá, hogy ezért arra kérte a delikvenseket, hogy menjenek be a melegedőkbe, mert csak ott lehet túlélni a nagy hideget.

jjulie 2012.02.04. 13:44:28

@hoplita:

a te faludban nagyítóval is alig látni cigányt, honnan, mire ez a kereplés?

quendelapo 2012.02.04. 13:44:41

@Jankove:
De nem a hatályos magyar jogszabályok alapján. Az alapján csak a túrórudi tolvajt lehet bebörtönözni. Nem kell ahhoz semmilyen bizonyíték, hogyan lehet valakinek párzázezres képviselői fizetésből milliárdos vagyona.
Sajnos az adócsalás, mint alapvető állampolgári jog levezethető volt a 89-es alkotmányból, de legalábbis az Alkotmánybírósági határozatokból. A 80-as évek gmk-ás korszakában mindenki hozzászokot, hogy az állami eszközökön fusizik, sőt, ha nem gond haza is viszi az esztergapadot. A Sólyom féle Alkotmánybíróság pedig határozatot hozott arról, hogy senkitől nem szabad megkérdezni, hogy honnan van az esztergapad......

A 80-as években a szükségállapotot követően a lengyelek járták Európát és az áltlaunk lenézett lengyel piacokon próbálták összeszedni annyi pénzt amiből megélhetnek. megtanulták, hogy annyi pénzük van, amit megkeresnek és nincs kihez fordulni segélyért, segítségért, nincs lehetőség többet költeni. Elfogadták, hogy ha valaki ügyes akkor ebből meggazdagodik, de megtanultak kooperálni is, közösen dolgozni valamilyen üzleten.
Ezért náluk most kapitalizmus van közkivánatra és konzervatív liberális kormánypárt. Nálunk meg populista pártok licitálnak egymásra ki lesz eredetibb kádárista.

hoplita 2012.02.04. 13:46:06

@ubul2000:
Látom már nálad is kiverte a biztosítékot ez a geciláda kriptaszökevény.

király vagyok 2012.02.04. 13:46:47

@hoplita: én asz tudom tik vagytok irtva nem?
mink védve vagyunk raszista gecik hahaha és töben leszünk végetek

hoplita 2012.02.04. 13:47:11

@jjulie:
Nem falu és jóval több van a kelleténél.

jjulie 2012.02.04. 13:48:44

@ubul2000:

na a másik zászlószökevény

ez a sántyakutyaorbán ugatás kinek szól pajtás? csak nem annak aki hallja?

az emlitett delikvensek a neten, vagy tv-n, vagy nyomtatásban látják, esetleg kipostázva?

menj te a próbanyilasklubba, ez itt nem az

hoplita 2012.02.04. 13:49:05

@király vagyok:
Ha lenne eszetek is, akkor aggódnék.
Így csak megyek és leolajozom a stukkereimet.:)

király vagyok 2012.02.04. 13:50:24

nekem 100 családom van 40 év végbe
neked menyi csoresz? 1, 2 hahaha ki a buta szaladtok nemsoká

jjulie 2012.02.04. 13:50:27

@hoplita:

hát tanyának kicsit nagy, tehát falu, esetleg nagyközség

MACISAJT 2012.02.04. 13:50:32

"A kormányzás óta a Fidesztől elpártolt szavazók – akiknek a számát a Nézőpont kétszázezernek mondja, minden más kutatás azonban közel másfél millióra teszi – "

Egyszerűen imádom az effajta ballib szám manipulációkat..:D
Először is feltúrbozzák a régi adatokat,a választási UTÁNI számokkal, amikor tudvalevőleg mindenki a győzteshez húz és még az is azt nyilatkozza hogy a Fideszre szavazott aki a drága bolgárúrat hallgatja reggel, éjjel meg este...:)
Aztán összevetik azt a maiakkal, aminek konkrét tétje sincs, hiszen választás sincs a láthatáron, így az emberek jó része nyilatkozhat hogy nincs pártja...
Az hogy pl. ma a Medián és a Szonda között 10% differencia van a teljes népességre vonatkoztatva, vagyis több mint 800 ezer ember(!) , az fel sem tűnik egyeseknek..:D

Hanem nézzük az az elvesztett "másfél milliót"...
Itt van a 2010 márciusi Medián:
hvg.hu/hvgfriss/2010.11/201011_mindnyajuknak_el_kell_menni

Teljes lakosság Fidesz 41, biztos 58.

Vagyis a választások elötti hónapban a teljes népességből 41%, 3,280 millió választó.
Ma ez ugyanott a Mediánnál 26% a teljes népességben, vagyis 2,1 millió.
Hol van itt " minden más kutatás azonban közel másfél millióra teszi "?:D

Ráadásul a teljes népességi adatokat kár is venni,( hiszen
a csúcskampányban is 70% ment el, 2010-ben még kevesebb, általában 60% sem.)
A fontos a biztos szavazók, ahol a Fidesz ma is alig marad el a választásokon elért 52%-tól...

És még valami.
Mondjon a blogíró vagy bárki egy példát az Unión belül.
Egy olyan pártról amelyik legalább másfél éve kormányoz és akkora a megmaradt támogatottsága mint a Fideszé.
Nem is muszáj olyan kivéreztetett, eladósított, örökölt tömegsírok között( Malév, BKV, önkormányzatok, devizahitelek, tanügy, hadügy,egészségügy és tsai) botorkáló országot keresni, mint amilyet Orbánék átvettek.

hoplita 2012.02.04. 13:50:51

@quendelapo:
A levezetésed kicsit sántít...nem is kicsit.
A csencselés még nem kapitalizmus.:)

Netuddki. 2012.02.04. 13:51:13

@ubul2000: "Egy akkora szemét geci vagy, hogy az párját ritkítja. Ekkora ordas csúsztatást."

Ilyen szöveggel csak lejáratod az orbánodat, nem gondolod?

hoplita 2012.02.04. 13:52:30

@MACISAJT:
Mi van mutyi?
Megdöglött a gondola....elhagyod az alkolmeleget faszomfütty?
Izé...a pontjaiddal mi van...?
:DDD

sisszi 2012.02.04. 13:53:26

különben meg nem éri meg ez a sok szófosás. 2014-ben a kormánypártot Fideszkdnp-nek fogják hívni, az ME-t Orbán Viktornak. nagy nagy meglepetés lesz. lesz mit elemezni :D

hoplita 2012.02.04. 13:54:24

@kovi1970:
Muhahahahahahahahaha....!

Látom, remek megfigyelő vagy.:DDDDDDD

Súgok....Ubul nem ovi-buzi...kapíse?:))))

szoja122 2012.02.04. 13:54:33

@kovi1970: Ezzel a szöveggel ubul2000 pártot épít:

Egy bolond százat csinál.

király vagyok 2012.02.04. 13:55:06

@hoplita: nekem 100 családom van 40 év végbe
neked menyi csoresz? 1, 2 hahaha ki a buta szaladtok nemsoká

szoja122 2012.02.04. 13:56:53

@hoplita: Nem, de készültök a koalícióra, mert összenő ami összetartozik.

mókáné 2012.02.04. 13:57:32

Kedves Török Gábor!

Nagyon örültem, hogy elolvashattam az interjút. Köszönöm.

"A politikával kapcsolatos alapállásomban egy dolog azonban nem változott mondjuk másodikos gimnazista korom óta: az a nemzeti liberális elkötelezettség, a jobboldali liberális vagy konzervatív-liberális értékalapúság. "

Ketten biztosan és még Fodor Gábor is ilyen, de Pető Ivánnal készült beszélgetésben is olvastam hasonló gondolatokat. Talán nem véletlen, hogy ő válaszolt és Orbán Viktor nem.

"A politikus munkáját az egyik legmegterhelőbb hivatásnak tartom, ráadásul olyannak, amely nagyon különbözik attól, ahogyan én élni és dolgozni szeretek.

Kedvelem az egyedüllétet, az elmélyülést, az egy dologgal való foglalkozást, az adatokkal-részletekkel való bíbelődést. Kínszenvedés lenne számomra napi több órát állandó mozgásban tölteni, megbeszélésről megbeszélésre járni."

Vannak, akik élvezik, amikor állandóan futnak-rohannak és ez adja meg számukra az örömöt, a fontosságuk tudatát. Mi sem vagyunk kevesebbek, akik másmilyenek, egy-egy könyvbe, tanulmányba, versbe kapaszkodók.

Az nehéz kérdés:- Ki képviseli akkor bennünket? Ki az, aki meg tud szólítani? Lehet-e más a jobboldal?

"S végül még egy ellenérv: ha létre is jönne egy ilyen párt, a Fidesz minden bizonnyal azonnal kilőné, vagy ha ez nem menne, előbb-utóbb bekebelezné."

Mindenekelőtt: ha létrejönne egy ilyen konzervatív-liberális párt, nem kéne, hogy igazodjék a Fideszhez. Ne ellenérvekben gondolkodjunk, amikor reményt érzünk arra, hogy valami létrejöhet, hanem próbáljuk realizálni a reményt.

Disclaimer. Nem a lemondás, hanem a bizakodás hozhat eredményt még akkor is, ha látszólag minden folyamat lefelé tendál.

Tisztelettel.

hoplita 2012.02.04. 13:57:32

@király vagyok:
Nekem kis lőszergyártó sarkom van a sufnimban.
Az elég lesz, ne aggódj, more.:)

szoja122 2012.02.04. 14:00:11

@ubul2000: "Miért nem teszed hozzá, hogy ezért arra kérte a delikvenseket, hogy menjenek be a melegedőkbe, mert csak ott lehet túlélni a nagy hideget."

Miután a fővárosból az erdőkbe tiltották ki egy részüket.

Börtön kapacitást növelték, hajléktalan szállók építése helyett, hogy ott adjanak meleg szállást nekik.

jjulie 2012.02.04. 14:00:34

beszarás

női síugrás megy az eurosporton

ubul2000 2012.02.04. 14:00:44

@hoplita: Orbán nem a szívem csücske, de azért ekkorát csúsztatni - párját ritkító aljasság.

hoplita 2012.02.04. 14:03:03

@szoja122:
Te nagyon hülye vagy, bazmeg.:DDDDDDDD

hoplita 2012.02.04. 14:04:34

@ubul2000:
Légy erős....ez nem csúsztat, ez bizony ilyen buta. Mint a sárgafőd...vagy még jobban.:))))

waci-néni 2012.02.04. 14:05:43

@MACISAJT: Kormányzás??Teljessen mindegy mit örökölt,ostobaságot ostobaságra halmoz,mint pl,ki halotta már megszólalni az Országunk uj kinevezett Gazdasági Tárca vezetőjét?????(Valaki meg is kérdezte,kinek a .arkát tisztelhetjük benne??:):)miért is Orbán kinevezte,ha??ha??de jelenlévők sem szakemberek,egy van,orbán ki mindent irányit(még jó hogy ért is mindenhez) De ez sem baj,nem kell megijedni,már hallom,bármennyien elpártolnak a fidesztől,hát,nem A MAGYARORSZÁGI SZAVAZÓK SZAVAZZÁK VISSZA,NA NA??,IGEN, a lefizetett külföldi szavazók,mert pl.ha tudnád:Minden magyar igazolványos külföldi kap a Magyarországtól 23 ezer forintos beiskolázási segélyt:ez csak egy ,van még:UGYE HOGY NEM TUDTAD????HE??-----

ubul2000 2012.02.04. 14:06:25

@kovi1970: Nem gondolom. Ráadásul Orbánom sincs. S neked orbáncod?

proeskontra · http://kettosmerce.blog.hu/ 2012.02.04. 14:07:01

@Várúr: Úgy látszik, hogy félreérthetően fogalmaztam. Nem a Mandiner és a Heti Válasz olvasóközönségére értettem, hanem annak szerzőgárdájára. Az olvasóikkal nincs bajom, hanem a Mandiner szerzőgárdáját kollektívan kártékonynak gondolom, és sajnos legnagyobb bánatomra a Heti Válasz szerzői között is vannak, akik a Török Gábor-féle vonalat képviselik.

tölgyes 2012.02.04. 14:10:30

Kedves Török Gábor!
A kört többféle körcikkre lehet osztani, aztán lehet velük játszani is. Én ezt az egészet amit leírt nagyon mesterkéltnek és kitaláltnak látom. Olyan ez mint a Karácsony féle szövetség a Jobbikkal:(...csak itt a kérdés elvi síkon vetődik fel. Fejben lehet mozgatni a szavazókat, de azok másképpen mozognak, mint ahogy sokan gondolják. Előfordul az is, hogy nem a tömeg mozog, hanem az elemző. Olyan ez, mint amikor elindul a mellettünk álló vonat.
Mi és az ország most az el-belefásulás folyamatát éljük. Bennünk a szocializmus után még vannak illúziók a demokráciát illetően. Ezek az illúziók azonban kopnak. Ez a kopás talán jót is fog tenni magának a demokráciának is, nekünk is, az intézményeknek is. Lassan megszabadulunk a nagy férfiúi tettek remélt eredményességétől és rádöbbenünk a mindent nekünk kell megtenni reménytelen felelősségre.

Ha mégis elemezni akarna, akkor szerintem szerezni kellene egy kis pénzt, össze kéne állni több jóféle szociológussal, akit a dolog érdekel és nem a pénz.. aztán kéne csinálni egy értékvizsgálatot.. olyat, amelyik összehasonlítást tesz lehetővé a korábbiakkal és azoknál mégis mélyebb elemzést tesz lehetővé. 5-10.000-res mintán elvégezve lehetne kapni olyan eredményeket, amik talán magyarázatot adnak a jelenlegi helyzetre és az elmozdulás irányát is megmutathatná. Ennek hiányában marad ez az én is mondok és gondolok valamit meg ő is.. Aztán vagy bejön vagy nem állapot.

Én azt várom, hogy az elkövetkező két év arról fog szólni, hogy a fidesz konszolidálni akarja a viszonyokat, az ellenfelek, pedig ezt nem akarják engedni. Hay a fidesznek sikerül a konszolidáció, vagy az ez ellen harcolkók elmérik a farkukat, tehát túlzásokba esnek, akkor a fidesz nyerni fog. Ha a fidesz nem bírja idegekkel ezt a harcot és többet hibáz a kelleténél, akkor veszít...és ennek nem sok köze lesz ahhoz a hókusz-pókuszhoz, amit itt jó szándékkal leírt.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.02.04. 14:11:40

@szoja122: kedves Szója, a hírmagyarázat - bocs, nem feltétlen kell magadra venni - a hülyéknek van. Benne van a nevében: magyarázzák a híreket [a hülyéknek].
Tegnap élőben hallottam ezeket a mondatokat OV szájából. Nem volt benne semmi harcos és keresztényietlen és fröcsögés, egyszerű tényszerű javallat volt. Mint panel rámutatott, a hatásmechanizmusa véleményes...
Tán már rájöttél, nem imádom OV-t, de ettől még nem kell mindenféle baromságot kitalálni, pl. hogy hírmagyarázók szerint tegnap fingott, attól ma tornádó lesz.

Plumper_ 2012.02.04. 14:11:50

@hoplita: "dógozzá, helóta g@ci!" rád is érvényes, és csókolj lábat gazdádnak, mongol korcs.

tölgyes 2012.02.04. 14:14:01

@jjulie:
Zsülikém!
A primitív trágársága közismert. Mi már meg is szoktuk. Már régen megérett egy kis higgasztó silenciumra.

hoplita 2012.02.04. 14:14:42

@Plumper_:
Mi a retkes kankós, kurva, szájbabaszott fitymazabáló anyád van...?

proeskontra · http://kettosmerce.blog.hu/ 2012.02.04. 14:17:11

Kedves Török Gábor és kedves kommentelők!

Az a baj, hogy felültünk annak a nyilvánvaló csúsztatásnak és tévedésnek, hogy Török Gábor mérsékelt jobboldali. Persze hangoztathatja, csak éppen a tények ennek ellent mondanak. Elemzései, Facebook-oldalán ajánlott írások, korábbi életútja, SZDSZ-es tanácsadói múltja tényként mutatják ennek ellenkezőjét. Persze olyan alapon, ahogy Elek István, horribile dictu Debreczeni József is konzervatív és jobboldali, úgy lehet TG is az. Természetesen az előző két gyűlölködővel nem akarom egy táborba rakni a sokkal korrektebb TG-t, de azért jobb tisztán látni.

jjulie 2012.02.04. 14:18:02

@Hepci:

nem véleményes

a kivánt hatás, a birkakohéziónövelés, arra volt szánva és célozva, kapóra jött a nagy hidegben a hajléktalanság az emberséges nemzetvezetőnek feltűnni kívánó sántakutyaorbánnak

és jól sikerült, láthatóan még az @ubul2000: zászlószökevénypajtásra ia hatott a kohézió

a többi mese

lüke 2012.02.04. 14:18:10

@jjulie:
igen? ne irigykedj!
csinos ember:)fess, alkot, gyarapít

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.02.04. 14:19:06

@proeskontra: na, most ráhúztad a volvós csávóra a vizes lepedőt. Szégyenében kimegy a kertbe és zavarodottan megkapálja a paradicsomot. :D

Plumper_ 2012.02.04. 14:19:27

@hoplita: az, amit mondtam, genetikai nyilaskás hulladék. kukás @nyáddal beszéld meg a dolgot.:-]

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.02.04. 14:20:07

@Plumper_: ezt szebben is mondhatta volna, kis ló.

jjulie 2012.02.04. 14:21:41

@tölgyes:

nézzél női síugrást, egyeneben megy az eurosporton

aztán ugorj

lüke 2012.02.04. 14:22:17

már csak ökörpöröly hiányzik ide

tölgyes 2012.02.04. 14:22:25

@lüke:
Drága!::))
Add nekem a te szemeidet,
Hogy vénülő arcomba ássam,
Hogy én magam pompásnak lássam.
::))

tölgyes 2012.02.04. 14:24:01

@lüke:
Igen Ökör nagyon hiányzik.. bár időnként mintha feltűnne más néven..:) Az is lehet, hogy nincsen egyedül.

jjulie 2012.02.04. 14:24:04

@lüke:

adj el, adj el, imádom, ahogy felül vagy

valami hottentotta link?

mókáné 2012.02.04. 14:25:36

@proeskontra:

"Az a baj, hogy felültünk annak a nyilvánvaló csúsztatásnak és tévedésnek, hogy Török Gábor mérsékelt jobboldali. Persze hangoztathatja, csak éppen a tények ennek ellent mondanak. Elemzései, Facebook-oldalán ajánlott írások, korábbi életútja, SZDSZ-es tanácsadói múltja tényként mutatják ennek ellenkezőjét."

Ahhoz, hogy az ember megismerje az Egészet, úgy be kell bújni még az oroszlánok barlangjába is! Más kérdés, ha be merünk oda bújni, akkor még időben kihátrálni illendő. Muszáj a nyitottság mindenféle tekintetben - ez visz előre.

Egyébiránt: ha valakinek az alapértékei szilárdak, ő nem lesz játéka mindenféle szélnek.

Ha én ablak volnék, akkora nagy lennék,
Hogy az egész világ láthatóvá váljék,
Megértő szemekkel átnéznének rajtam,
Akkor lennék boldog, ha mindent megmutattam.

www.youtube.com/watch?v=KOLdMB4uBNk

ubul2000 2012.02.04. 14:25:37

@hoplita: taknyos a férge, az a baj..

tölgyes 2012.02.04. 14:26:25

@knausz: Fodor-Pető mint nemzeti liberális! Ó adj Uram nekem türelmet!:::))

is 2012.02.04. 14:33:03

@proeskontra: te sem érted, hogy mi az, hogy jobboldali. hogy egészen konkrétak legyünk: a FIDESZ jelenlegi politikája (sem a társadalom, sem a gazdaság) nem számít jobboldalinak sehol a világon. akinek szimpatikus a FIDESZ politikája, az mind baloldali a világ szerint.

proeskontra · http://kettosmerce.blog.hu/ 2012.02.04. 14:33:57

@knausz: Tehát el kéne hinnünk, hogy aki a Népszavát és a Mediánt dicséri, míg a jobbos orgánumokat csak akkor, ha a Fideszt öklözik, aki egykori kolléganőjéről, Budai Bernadettről sosem írt semmi rosszat, ám Giró-Szászról és a Nézőpont Intézetről rendszeresen ír negatívakat. Aki egész életében az SZDSZ körül sertepertélt, pont ő a hiteles, normális, józan és mérsékelt jobbos én meg a mucsai szélsőséges fasiszta jobbos. Aha.

jjulie 2012.02.04. 14:34:04

@ubul2000:

megérintette a lelked a sánytakutyaorbán hajléktalanos fideszfingja, próbakisnyilaszászlószökevényem?

apropó mikor kezded a síratást? mármint a tudatosan, előre megkoreografált becsődöltetett malév beszállítők veszteségei miatt?

mintha a libabeszállítókért potyogtak volna a krokodilok

proeskontra · http://kettosmerce.blog.hu/ 2012.02.04. 14:35:27

@is: Ja, oké, így már értem, hogy jobboldali Török Gábor. Akkor nincs vita.

jjulie 2012.02.04. 14:37:38

@ubul2000:

mikor kezded siratni a tudatosan megszopatoot malév beszállítókat fodeszseggszájú?

hiába tépted szét a zászlót, ha a fideszseggszájad nem műttetted meg

török gábor 2012.02.04. 14:40:35

@proeskontra: akkor mondok egy példát, hogy szerintem mit jelent a mértéktartás és a nem kettős mérce. ezt egy blogon olvastam:

"Holott először pont Baka Andrást jelölte Sólyom, akkor arra a mérhetetlen olcsó érvre hivatkozva szavazták le, hogy Bakának nem volt magyar bírói gyakorlata. Igaz, hogy az azóta eltelt egy évet Baka a magyar igazságszolgáltatás kötelékében töltötte, de nem kell a politikában vájtfülűnek lenni ahhoz, hogy emiatt ugyan meg nem változik az amúgy a szakértelemre nem sokat adó párt hozzáállása."

ha a szerzője ma is ezt gondolja, ha ezt az érvet - ami azóta törvényi szintre emelkedett - ma is ócskának tartja, akkor számomra ő hiteles, normális, józan és mérsékelt jobbos :)

Igen, a link: kettosmerce.blog.hu/2009/06/26/ki_hazudott_a_fobiro_valasztas_ugyeben

szóval csak óvatosan és megfontoltan :)

IntelCorei5 2012.02.04. 14:43:12

@is:

a fidesz politikája NEM minősül sehol jobboldalinak,
balos, bolsevik tipusi párt -ez nem megítélés ez a tények és cselekedetek alapján egyértelműen eldönthető. Attól hogy ezerrel kommunistáznak és folyton nemzeti színbe öltöznek még nem elfedhető az h módszereik bolsevikok. tkp ők a Lenin fiúk konszolidált változatban. Talán még Peron-hoz állnak legközelebb.
Orbán meg megmaradt "vidékinek" is aki nagyon utálja pesti értelmiséget - jó oka van rá - neki sp tetszik.

a cikkhez: addig amíg a ide vagy oda tartozás váltása renegát tettnek minősűl addig nem lesz változás.
Aki nincs velünk az ugye ellenünk van. Konszolidáció pedig ezzel nem megy.

Olyan a politikai elitünk és kúltúránk amilyen népünk kúltúrája.

Minaddig amíg a politika a MAGÁN célok elérésének eszköze minden szinten,addig nem lesz érdemleges változás.

SZAVICS 2012.02.04. 14:43:58

@proeskontra: engem nem érdekel, hogy jobb felől mérsékelt vagy liberális felől mérsékelt, a lények, hogy a nemzeti liberális pont azt jelenti, hogy nem az oldalisággal foglalkozunk, hanem azt, hogy nemzeti és szabadelvű eszméket egyszerre érvényesítünk, mert nem, nem zárják ki egymást - ha lenne ilyen párt, akkor én rájuk szavaznék, és a dolgok állása szerint most jobb oldalon van rés, tehát onnan várhatjuk, ez engem nem zavar sőt, mert örültem bár annak, hogy az lmp az szdsz-hez képest

proeskontra · http://kettosmerce.blog.hu/ 2012.02.04. 14:45:15

@török gábor: Megtiszteltetés, hogy olvasod a blogomat, komolyan! Ki állította, hogy a Fidesz nem követ el olyat, ami nem szép? Hozzáteszem állítólag ezt tényleg a bírók egyesülete javasolta (szemben szegény András tévedésével...). De én nem azt kétlem, hogy Neked nincs jogod kívánni egy másfajta jobbos pártot, csupán azt szeretném, ha arra hoznál fel bizonyítékot, hogy te tényleg jobboldali liberális vagy és nem az ellenkezője. Mert én tudtam hozni bizonyítékokat állításom alátámasztására.

jjulie 2012.02.04. 14:46:52

@török gábor:

az úr 2012 és a fideszseggszáj újbóli, demost totális uralkodásának második esztendejében nehéz eligazodni mértekekben proeskontra

török gábor 2012.02.04. 14:47:20

@proeskontra: a mérsékelt jobbosnak mi az ellenkezője? radikális balos? :) ó, istenem, ha egyszer már nem egymást próbálnánk meg beskatulyázni, hanem az érvekre figyelnénk... tőlem nevezhet persze bárminek, ha trockistának hív, én akkor sem fogok mást gondolni a világról, mint amit a hivatkozott interjúban mondtam...

jjulie 2012.02.04. 14:50:56

@proeskontra:

végre mégegy magabiztos hang, aki látja az igazságot ami soha sem volt, csak egyszer kutyavásár

és még ütőlapjai is vannak

tölgyes 2012.02.04. 14:53:10

@török gábor:
A trockista mint önbesorolási lehetőség tetszik:)

proeskontra · http://kettosmerce.blog.hu/ 2012.02.04. 14:53:42

@török gábor: Arra céloztam, hogy szerintem nem hihető, hogy jobboldali liberális vagy, hiszen még 2006-ban is egy balliberális pártot segítettél. Balliberális intézetet vezettél, a FB-oldaladon is a nem éppen jobboldali liberális Népszavát és Mediánt dicsőíted, míg a jobboldali liberális Heti Választ csak, ha a Fideszt öklözi. Miért nem a 98-ban még jobboldali liberális Fidesz tanácsadója voltál? Eszem ágában sem lenne skatulyázni, ha Te nem azzal a nem túl hihető állítással indítanál, hogy kvázi jobb híján Fidesz-szavazó vagy, de mennyire szeretnél egy mérsékeltebb jobbos pártot.

proeskontra · http://kettosmerce.blog.hu/ 2012.02.04. 14:59:30

@török gábor: Szerintem Te egy mérsékelt balliberális elemző vagy, akit idáig egy ország tisztelt és szeretett, mert kötődéseid ellenére korrekten és pártatlanul elemeztél. Egyébként ez még a televíziós és rádiós interjúidra a mai napig igaz. Azonban az interneten az utóbbi hónapokban elszaladt Veled a ló, már nem adsz a függetlenség látszatára sem és a legkevésbé sem próbálod elrejteni, hogy a mostani kormányt minden eddiginél inkább el szeretnéd zavarni.

jjulie 2012.02.04. 14:59:37

@proeskontra:

nahagyd, most megcsípted oszi

jjulie 2012.02.04. 15:03:22

@proeskontra:

miket nem mondasz, most van kormány? azokra a láthatatlanokra gondolsz, akikkel az orbán igazolja magát?

hahahaha

és

hahahahaha

mostani kormány, hahahahaha

a nincset nem lehet elzavarni, ez a legnagyobb csele a ravaszdiparaszt orbánsántakutyának

török gábor 2012.02.04. 15:04:34

@proeskontra: szerintem szánalmas dolog lenne, ha én itt bármit bizonygatnék. legfeljebb annyit tennék hozzá, hogy nem véletlenül hagytam abba 2006-ban, miután végleg világossá vált, hogy nincs esély az önálló politizálásra, az szdsz-es tanácsadást, és az sem véletlen, hogy az egyetlen politikus, akinek a nézeteivel eddig tanácsadóként igazán azonosulni tudtam, az Sólyom László volt. csúsztatni pedig nem kellene: soha nem állítottam, hogy Fidesz-szavazó voltam (ettől persze még lehettem), és a Népszavát sem dicsőítettem sehol, vicces is lett volna... azt az infót pedig már meg sem merem osztani Veled, hogy mely fideszes politikusoknak adtam tanácsot 1998 és 2002 között, mert félek, hogy kiábrándulnál a pártból :)

Diocles 2012.02.04. 15:05:30

"S végül még egy ellenérv: ha létre is jönne egy ilyen párt, a Fidesz minden bizonnyal azonnal kilőné, vagy ha ez nem menne, előbb-utóbb bekebelezné. Vitathatatlan, hogy ez lenne a kormányzó párt érdeke, s az sem igazán kétséges, hogy azzal a hátországgal és médiarendszerrel, amellyel rendelkezik, esélye is lenne a sikerre."

Ebben egyáltalán nem vagyok biztos egy olyan esetben, ha egy Fellegi, egy Csányi, egy Nobilis (vagy ki az index tulaja?) mögé állna egy ilyen pártnak, ahogyan az az Áder-Schmitt-féle "összeesküvés" idején is volt, lett volna állítólag.

Egy ilyen erőkoncentrációt mindenképpen elismerne a Fidesz (ez nem a lúzer és kétes Dávid-féle MDF volna...), mélyen meghajolna előttük, nagyon örülne, hogy tárgyalópartnernek tekintik, és van esélye a hatalom átmentésére.
Akár arról is szó lehetne, h egyes, az új párt profiljába beleillő Fidesz-politikusok (Rogán, Navracsics) átlépjenek.

A kérdés sajnos teoretikus, de mindenképpen nagyon komoly realitása lenne/lett volna, ha az LMP nem egy szélsőbalos ökopárti gazdpolt visz Scheiring Gáborral, stb., stb., nos, ez esetben az LMP mögé fel tudnának sorakozni a hazai és külhöni gazdasági szereplők és konzlib értelmiségiek.

Szóval lenne tér, de nincs párt.

proeskontra · http://kettosmerce.blog.hu/ 2012.02.04. 15:11:11

@török gábor: Te is tudod, hogy más dolog egy-egy politikusnak tanácsot adni, mint egy pártnak a válastási kampányában részt venni, és a minél magasabb százalékért dolgozni. Szerintem Te voltál az utolsó jobboldali liberális, aki 2006-ban jött rá, hogy az SZDSZ nem éppen jobboldali liberális és főleg nem antikommunista...Nem ábrándulnék ki, ugyanis 2010-ig nálam benne voltál a top3 legszimpatikusabb politológus között, pedig mindig is a legelkötelezettebb Fidesz-droid voltam. Az utóbbi időben haragudtam meg Rád, de nagyon...

béla a görög (törölt) 2012.02.04. 15:11:53

Örülnék egy ilyen pártnak. Még akkor is ha esetleg nem rájuk szavazok :) /amely jobboldali párt képes a valóságot elfogadni és abban politizálni, továbbá a történelemnek nem tulajdonít nagyobb szerepet mint amennyi egy ma élő átlagember hétköznapjaira kihatással van - annak örülnék/

Ahogy én látom ha megalakulna egy párt (akár jobboldali is) azt első nekifutásból bekennék szarral. Ezt nem hiszem, hogy lehet szebben mondani. DE ezt vállalni kell! Nem lehet 'tisztának' maradni, olyan nincs. Olyan már nem lesz.
Másrészről nem teljesen értem a Fideszt mint mumust. Az általad felvázolt jobboldali párt azért jönne létre, mert a Fidesz egy igényt nem elégített ki. Addig amíg ez megvan magának a pártnak nem lesz identitásproblémája. Az hogy lejáratni/ellehetetleníteni/megvenni/felszámolni/tudomisén próbálják - 'természetes'. De hát ez a mai politika velejárója.
Szerintem fölösleges ezen moralizálni. Vagy összejön vagy nem.

jjulie 2012.02.04. 15:14:18

@Diocles:

nana, nana, az orbán hagyná önállósulni a mamelukokat, a saját pályáján?

ha elöbb elevenen megnyúznák, vagy bevinné egy sintér a sántakutyatelepre, és lelakatolná

Diocles 2012.02.04. 15:16:06

Hogy Lengyelországban ill. Csehországban virágoznak a konzlib pártok, ahhoz persze olyan médiatér is kell, a társadalmi struktúráról nem is beszélve (ott nem a nyugdíjasok és segílyesek döntik el a választásokat, nincs cigányprobléma, stb.)

Nálunk jellemző, h vezető "gazdasági" lapunk (a hvg) leginkább egy ballib hecclappá működik, konzlib, mérsekelt jobbos vélemények ott egyszerűen nem jelenhetnek meg.
A gazdasági sajtónk szintén erősen a baloldalhoz kötődik. Létezik még ilyen bárhol a világon?

Lengyelországban szintén nem az utódpárt lapja a vezető sajtóorgánum, hanem a rendszerváltás után alapított jobbos Reczpospolita és az inkább középen álló, volt ellenzéki antikommunisták által alapított Gazeta Wyborcza.

Mindezt azért írom, mert szerintem, (ill. nem csupán szerintem, hanem olyan "nagy nevek" szerint is, mint Kőszeg Ferenc) is a balos sajtóhegemónia okolható azért, h nem alakultak ki nálunk lengyel ill. cseh mintájú középpártok, mert azok idején kilőtték nem csupán Tölgyessyt, hanem a 93-as "középen álló" Fideszt is.

török gábor 2012.02.04. 15:16:16

@proeskontra: meg tudod nevezni azt az írásomat vagy interjúmat, ami ezt a haragot kiváltotta? de kérlek, hogy ne a facebook-os sajtószemléket említsd, mert azokat a cikkeket, ugye, nem én írom... :) ja, és sajnos erre nem 2006-ban jöttem rá, 2001-ig dolgoztam a háttérintézetben. azt megelőzően még komolyan láttam esélyét az önálló liberális pártnak, később csak külső tanácsadó voltam, de aztán azt is befejeztem.

MACISAJT 2012.02.04. 15:23:51

@proeskontra: ("Az a baj, hogy felültünk annak a nyilvánvaló csúsztatásnak és tévedésnek, hogy Török Gábor mérsékelt jobboldali. ")

Mit akarsz, ilyen "jobboldali" tanácsokra még a Demszky-Mesterházi-Kocsis-féle BKV-nak is nagy szüksége volt anno..:)

A tanulmányok rendelésének álcázott közpénzek osztogatáshoz pont annyira volt szüksége az országnak, mint a BKV-nak a fénymásolók felméréséről szóló iratcsomóra.
Tény hogy a momentán romhalmazként álló országban vigaszként elolvashatjuk a Török Gábor 3,5 millióért megírt "A "Nemzeti közép" mint tematikus profil megalapozása" című, bizonyára épületes tanulmányát.

Valljuk be: Babarczy Esztertől Lakner Zoltánon át az
előkerült Karácsony Gergelyig és Török Gáborig...

egy "kiválasztott tanácsadói" réteg számára hullott a közpénzeső, milliók és tízmilliók formájában.
Miközben az ország tönkrement. Nem kicsit, nagyon.
Számomra a legaggasztóbb éppen Karácsony és Török "védekezése" volt.
Mert az nem érv hogy , "igen de mások is loptak/lopnak"
(pl. Rákay és Várhelyi) vagy az hogy "miért csak engem bántanak mert elég sokan voltunk a húsosfazéknál".

Véleményt mindenki mondhat(maximum hangosan kiröhögik mint mostanában szegény megzakkant "jobboldali" Debreczeni Józsefet vagy az anti-Kasszandra Lengyel Lászlót.)

Itt viszont a közpénzek módszeres és tartós megcsapolásáról volt szó, amit "tanulmánykészítés", "tanácsadás" címszóval az utóbbi évtizedben valóságos specialitássá vált Magyarországon( szerintem a világon nem osztogattak ennyiért "tanácsokat"mint itt - pláné nem ilyen hatásfokkal.Ez itt a tanácsadók, a kurvák és a biztonsági őrök paradicsoma.).
Van ennek a "tanácsadásnak" egy kiszolgáló rétege (jelszó: "összes nyílásom végig, üdülési csekket is elfogadok" - melynek kiváltságosai ráadásul épp annyira indokoltan tekintik magukat felsőbbrendűnek, mint a Hilton luxuskurvái a négyes út mellett szédelgő kolleganőket, bár valójában a lényeget nézve mindkettő ugyanaz)...

Mert az azért már mégiscsak soknak tünik, hogy pl. rézandrások egyetlen szerződéssel 123 millióért reklámoztak egy olyan tárcánál, melynek felelőssége az hogy emberek ezreinek háza elúszott, védőgát hiányában.

Hogy Karácsony eftárs konkrétan most bemutatta,milyen is az a "lehet más a politika"...

Várúr 2012.02.04. 15:24:14

Valaki nézesse már meg ezt a jjulie nevűt egy állatorvossal. Egyre betegebb...

miro1 2012.02.04. 15:24:19

@Hepci: Tudod, hogy ez nem így működik, sajnos a cég senkinek se kell, mint ahogy a Swissair, vagy a belge légitársaság sem, és itt ugye el kell számolni Eu betartja a szabad kapitalizmust, de tény hogy az MSZP nagyon jól tudta hogy jogellenesen támogatta a légitársaságot...

Arthur Dent 2012.02.04. 15:25:47

"mérsékeltebb, méltányosabb, mértéktartóbb és megbízhatóbb"

tényleg tetszene. ha még tisztességes és hozzáértő is lenne hmmm. álmodik a nyomor

proeskontra · http://kettosmerce.blog.hu/ 2012.02.04. 15:27:43

@török gábor: Gábor, éppenséggel a sajtószemlét is lehet úgy válogatni és lehet olyan kommentárokat fűzni hozzá, amik elég tendenciózusnak tűnnek. A nagy dühöt nem konkrét megszólalásaid okozzák, hanem egy számomra kiábrándító tendencia. Az, hogy kiléptél az értéksemleges elemzői körből és egyre többször a saját véleményedet is beleszövöd a mondandódba, ami ráadásul rendre egy irányba mutat, olyanba, amivel én nem tudok azonosulni. Én már csak ilyen rajongó típus vagyok és annak ellenére tudtam érted rajongani, hogy erősen sejtettem, hogy nem ugyanoda húzzuk az X-et. Minden médiaszereplésedet árgus szemekkel figyeltem, és Fidesz-droidság ide vagy oda, bizony sokszor jobban bólogattam, amikor Te szóltál, mint amikor GSZA a rendszeres vitáitokban. Volt egy függetlenségi, BBC-szerű pátosz körülötted, amit sajnos elégettél magad körül. Ez fáj, ezért vagyok ilyen dühödt kritikusod, mert egy ikonnal és egy illúzióval lett nekem kevesebb. Tudom, csöpögősre sikeredett, de ez az igazság, a színtiszta.

miro1 2012.02.04. 15:28:53

@szoja122: De egy balliberális szóforgató vagy, Orbán csak arra figyelmeztet, hogy vegyék igénybe a segítséget

jjulie 2012.02.04. 15:32:52

@miro1:

hahaha

neten, tv-n, uságban, vagy postai uton juttatta el az üzeneteta fagyoskodókhoz, birka?

nem a te szimpátiád erősítése volt az egyetlen szándékolt és elérhető cél birka?

hahahaha, birka

MACISAJT 2012.02.04. 15:36:52

Azért jelzem némi jogos malíciával, miközben a hozzászólások között ömlik az alpári mocsok , a trágárság, eközben én a következő üzenetet kaptam beírásomra:

"Üzenetedben olyan kifejezést vagy linket használtál, ami tiltott. Fogalmazd át és küldd el újra! "

Nem könnyű feladat rájönni, mi is lehet ez a "tiltott kifejezés", ebben az alábbi részletben:D

Török Gábor bizonyára meg tudja magyarázni mi szüksége volt az SZDSZ-MSZP irányítású főváros szakadék szélén álló Budapesti Közlekedési Vállalatának hogy éppen cégétől politikai elemzéseket rendeljen.

Mr. Homn 2012.02.04. 15:37:26

@proeskontra: Szerintem egy pillanatra el kéne gondolkodnod valami olyasmin, hogy Gábor maradt ugyanaz mint aki volt (vagy mint akinek hitted), de imádott Fideszed ment el egy olyan irányba és csinál olyan dolgokat amit egy független (BBC-szerű) elemző egyszerűen nem hagyhat szó nélkül. Mert pont azzal veszítené el a hitelességét ha erről nem beszélne.
Na és miután ezen elgondolkodtál, ismét meggyújthatod a gyertyát a házi Fidesz-oltár előtt, és imádhatod őket tovább.

Diocles 2012.02.04. 15:37:26

@proeskontra:

most igazán méltatlanul rúgdosod TG-t, mert - előélet ide, vagy oda - most nagyon korrekt volt, az ellen a nagyon undorító ballib gyakorlat ellen emelt szó, h a ballib politikai oldal és média kinevel, kinevez magának amolyan díszjobboldaliakat, mint Debreczeni, Solymosi, Mellér, a Véleményvezéres Panyi Szabolcs, akiket agyonfuttat egészen addig, amíg ütik a jobboldalt, ekként bizonyítván, h ők mily demokratikusak, lám, a "jobboldaliakat" is szívesen látják...

Na persze, egészen addig, amíg velük együtt ütik a jobboldali közönséget.

jjulie 2012.02.04. 15:41:27

@miro1:

és az orbán is tudta hogy életképtelen pénztemető a malév, ezért a cserepadon 8 év alatt kidolgozta, hogy vet ennek véget, és a nagy felhatalmazásos változással együtt első dolga volt a tervszerű bezárás a hatalomra kerüléssel, és nem várta ki amíg a piac és az eu kikényszerítette a drága szervezetlen csődöt

magasságos orbániai birkamennyország

proeskontra · http://kettosmerce.blog.hu/ 2012.02.04. 15:42:12

@Mr. Homn: Értem, az őszödi beszéd, a rendőrterror, a rendőrterror vezetőjének kitüntetése, a trükkök százai viszont olyanok, amikor egy független elemző néma marad. Értem, köszönöm!

proeskontra · http://kettosmerce.blog.hu/ 2012.02.04. 15:43:50

@Diocles: Hát ha ez volt a cikk mondandója, akkor nálam nagyobb rajongója nincs Török Gábornak, ugyanis ezt a gyakorlatot nálam senki a földön nem utálja jobban. :)

jjulie 2012.02.04. 15:45:36

@proeskontra:

kisnyilas próbafika

elballaghatsz

Mr. Homn 2012.02.04. 15:51:42

@proeskontra: csak annyit mondok: olvasgass. Gábor blogját is, mást is.

jjulie 2012.02.04. 15:54:32

"A Malév piaci részesedése egyébként sem nagy torta - évi hárommillió utasa nagyjából tíz fapados repülőgép éves teljesítményének felel meg, miközben csak a Ryanair háromszáz géppel működik. "Ez jó lehetőség azon társaságoknak, amelyek ki tudják használni, de azért nem fog nagy átrendeződést hozni az európai légi közlekedésben. A magyar piac legfeljebb közepes jövedelemtermelő képességűnek számít" - jegyezte meg."

bariga 2012.02.04. 15:55:26

@proeskontra: az a helyzet kedves, hogy Te csak kontra vagy. Ezen a helyen veled nem is érdemes többet foglalkozni.

El Zorro 2012.02.04. 15:56:12

"Három hónappal ezelőtt egyszer már foglalkoztam a témával..."

Csak most olvastam el ebben a korábbi bejegyzésben hivatkozott Panyi-cikket, ami tényleg kiváló. Egyetlen bekezdésén akadtam csak fenn egy kicsit, a 4. pontján: Kettős állampolgárság. Utólag erre reagálnék néhány mondatban.

Azt írja Panyi: "A kettős állampolgárság kérdésben korábban más álláspontot elfoglaló Fidesz politikai kényszerből állt be a kezdeményezés mögé - Gyurcsány Ferencnek szintén kényszerből kellett állást foglalnia."

A kényszert mindkét esetben vitatom. A puszta politikai (gátlástalan haszonszerzési) szempont és nyers érdek pontosabb kifejezés volna, mint holmi kényszer.

"Gyurcsány Ferenc a kettős állampolgárság elleni népszavazásra azonban politikai eszközként tekintett, mellyel a Fideszre mérhet súlyos csapást, ezért pedig egy nemzetpolitikai és morális szempontból is katasztrofális döntést hozott a 'nem'-szavazatra buzdítással, illetve a kampány során a legvisszataszítóbb szociális demagógia bevetésével."

A hosszú mondat második felével semmiféle vitám nincs, az első része azonban felemás, hiányérzetet kelt: mintha Gyurcsány lett volna a kezdeményező fél, nem pedig a Fidesz.
A magam részéről kiegészíteném a visszaemlékezést a történet elejével, amivel az egész kezdődött:

"A Fidesz a kettős állampolgárság melletti népszavazásra azonban politikai eszközként tekintett, mellyel Gyurcsányra mérhet súlyos csapást."

Így indult, s erről nem kellene megfeledkezni, ha a teljes képet nézzük (még akkor sem, ha a cikk elsősorban Gyurcsány szerepéről szól).

proeskontra · http://kettosmerce.blog.hu/ 2012.02.04. 15:56:40

@Mr. Homn: Korrekt válasz, köszönöm!
@bariga: Ezt megbeszéltük.

panelburzsuj 2012.02.04. 16:06:35

@proeskontra:

Egyébként a blogod rendkívül plasztikusan illusztrálja mind a cselédmédia fogalmát, mind a mottódat: "a véleménymonopóliumok kora lejárt"

Szemmel láthatóan a plurális idiotizmus kora köszöntött ránk.

nyünyüge 2012.02.04. 16:09:24

@Diocles:
"Debreczeni, Solymosi, Mellár" - hogy mindhármukat a baloldal és a baloldali média "nevelte fel" (bármit is jelentsen ez), azér kicsit erős megállapitás.

proeskontra · http://kettosmerce.blog.hu/ 2012.02.04. 16:10:55

@panelburzsuj: A végén kiderül, hogy mindenki az én blogomat olvassa titokban. :)

panelburzsuj 2012.02.04. 16:15:53

@Diocles:

"Szóval lenne tér, de nincs párt."

Suttyomban egy-egy párthoz vagy oldalhoz húzó kedves kommenttársaim nyilván elsőre, sőt többedszerre se akarják nyilvánosan beismerni, hogy amit páran azért makogunk itt egy ideje, és amihez tétován, de TG is kapcsolódni látszik, az semmi más, mint a sok-sok öncélú párt között egy közcélú párkezdemény igénylése.

Amely párt(kezdemény) persze hogy mindeoldali össztüzet kapna, hiszen akarva-nemakarva a JÁTÉKRONTÓ szerepét kellene betöltenie. (játékrontó ld. Johan Huizinga)

panelburzsuj 2012.02.04. 16:17:33

@proeskontra:

Függővé azért nem fogok válni, az elég hamar eldőlt.

Adalberto Gellenzeeri 2012.02.04. 16:22:20

@tölgyes: A totális diktatúra kiépítését érdekes dolog "konszolidációnak" minősíteni. Az olyan embereket, mint ön, éri majd meglepetés, amikor kirúgják, megalázzák, ellehetetlenítik, mert a FIDESZ úgy véli, hogy a "konszolidáció" folyamatát akadályozzák. Úgy vélem önre nem érvényes a "gondolkodom, tehát vagyok" mondás.

panelburzsuj 2012.02.04. 16:22:48

@török gábor:

Egy szombathelyi liberalizmus-karriertörténet, valamiféle kismonográfia azért érdekes iromány lenne ...

bóra77 2012.02.04. 16:26:00

hm..hiánypótló poszt.
1.) csalódás, hogy TG erőlteti folyton ezt a jobboldali témát (vö. legyen ott egy párt, ami jobbra-középre húz), no pláne, hogy coming out. ettől függetlenül elnézgető ez a szépséghiba.
2.) bárki jönne be a képbe, mint új formáció, biztos vagyok benne, hogy ha jobbra menne,akkor a fidesz bedarálná, ha balra tolódna, akkor ex-szdsz, ex-akármi, gyurcsány-bérenc, mszp-szimpatizáns. függetlenül attól, hogy mit közvetítenek magukról.
3.) fidesz uralja a médiát. fidesz-mszp paktum okán uralt a pártfinanszírozási rendszer. így nehéz lesz.
4.) mindenki tudja, sejti, hogy mit kellene. kérdés: kivel, hogyan, miből, és kiből?

Diocles 2012.02.04. 16:28:54

@nyünyüge:

oké, nézzük meg ezeket az "európéer jobbosokat", vegyük Mellárt.
Ki volt ő azelőtt, mielőtt a baloldal új "bezzegjobbosa" lett? Egy ismeretlen vidéki tanár, akire korábban 60 éven koráig (méltán) senki nem volt kíváncsi, max. onnan emlékezhetett rá némely vájfülű, h Orbán kegyeskedett kinevezni KSH-elnöknek.

vesd össze egy Heim Péterrel, neki nem kell naponta megfuttatni a nevét ahhoz a sajtóban, h legyen valaki, pláne nem kell orbánoznia ehhez.
az ő szavára akkor is jobban figyelnek, ha asztaltársaságban mondja, h "ez így szar, fiúk".

Solymosi Dávid Ibolya egykori feltétlen híveként "adja a tanácsait" úgymond, és siránkozik (csoda?), h a kutya sem figyel rá jobbról. Te figyelnél Csintalanra? :)

A Véleményvezér meg jól helyettesíti Dávid Ibolyát, "jobbról" lehet naponta átkozni a "létező jobboldalt" és közönségét.
Ki volt ez a Panyi Szabolcs is azelőtt, mielőtt az index felfutatta? Tudtommal egy tucatMDF-es.

Talán Debreczeni az egyetlen olyan "európéer jobbosunk", akit nem a ballib média futtatott fel, talált ki politikai értelemben.

Unionist 2012.02.04. 16:28:56

@Diocles:
ne viccelj már. magyarországon a mainstream médiában törökgábor volt az elsőszámú díszpinty. akit a mindenkori hatalom a a tökéletesen elfogult kormánypárti mellé beültetett. és ő tolta az egyfelől, másfelől elemzéseket. a helyzet annyiban változott, hogy ma a fidesznek már nem kellenek az ilyen álnaiv fazonok. az üléspontja nem az álláspontját határozza meg (mert gábornak olyan nincs), hanem az értékrendjét: pragmatikusból lett konzervatív elemző. borítékolom neked, hogy lesz ő még liberális.

panelburzsuj 2012.02.04. 16:30:33

@bóra77:

"kérdés: kivel, hogyan, miből, és kiből?"

Hazaárulókból.

(Gondolod pl. hogy a megköpködött, megrugdalt multik tájékán ne lehetne forrásokra lelni?)

Adalberto Gellenzeeri 2012.02.04. 16:31:06

Kedves Török Gábor ! Imádkozzon, hogy 2014-ben ne a FIDESZ győzzön a választásokon, mert ha igen, az ilyen cikkekért utólag is elküldi orbán szultán az írójának a selyemzsinórt.

quendelapo 2012.02.04. 16:36:00

@is:
Ja, balkáni populisták, kicsit nemzetiek, kicsit szocialisták.
Viszont nagyon vezérelvűek.

bóra77 2012.02.04. 16:36:58

az tetszik, hogy a kommentelők között megint TG van terítéken. egyrészt minek olvassa az, akinek nem tetszik, másrészt lehet utánacsinálni. harmadrészt engem egyébként nem igazán érdekel, hogy kinek adott, vagy ad-e tanácsot. egyetlen egy dolog érdekel,hogy kíváncsi vagyok-e az írásaira továbbra is vagy sem, elkapcsolom-e vagy lehalkítom-e a tv-t, rádiót ha látom vagy hallom vagy sem. amíg olvasom, hallgatm, addig ok, és jó úton jár TG az én mércém szerint, ha nem, akkor meg nem olvasom stb.. ez ennyire egyszerű történet.
persze van olyan, ami nem tetszik. pl. nem tetszik, hogy nem írja le "még", hogy a fidesz vállalhatatlan, nem tetszik, hogy OV-nek adna tanácsot GYF-nek nem, továbbá nem tetszik, hogy Sólyom-fanatikus. De minden más teljesen rendben van. És persze azt is lehet vitatni, hogy álnaiv-e vagy sem, meg mit lát előre meg mit nem. Azt gondolom, hogy soha nem fogunk belelátni a lapjaiba bármennyire szeretnénk. Nekem tetszenek az írásai, mert mérsékelt, átgondolt, logikus, informatív, és mert jó. nagyjából ennyi.

Unionist 2012.02.04. 16:38:55

@Diocles:
csehországnak ehhez gazdasága van. lengyeleknek pedig kultúrájuk. a lengyeleknél konszenzus van abban, hogy még mindig jobb egy német függés, mint egy szovjetorosz. vagyis ők egyértelművé tették, hogy közép, és nem keleteurópa részévé akarnak válni. és ezért jött létre egy berlin-varsó diplomácia tengely. tehát itt van egy világos szövetségi politika.

a magyar diplomácia a harmadik ciklus óta kiszámíthatatlan. mára teljesen kaotikussá vált. egész egyszerűen érthetetlen, hogy a magyar kormány kit tekint stratégiai szövetségesnek, gazdasági partnernek. taktikai (kommunikációs) lépések vannak és maffiaküldöttségek.

panelburzsuj 2012.02.04. 16:39:42

@Diocles:

hirszerzo.hu/velemeny/2012/2/3/tokfalvi_schmitt_plagium_98XSN0

Persze: hírszerző, Tokfalvi, kapitalizmus - fúj, blöe, belemfordulki, egyéb tölgyesizmusok stb.

De ha képes vagy kicsit túltenni magadat mindezen - (nem árt edzeni) - akkor azért ez a cikk nagyon-nagyon sötét panarámákat rajzol. Sőt: nem is nagyon kell rajzolnia, inkább csak körbemutatnia.

És hiszed vagy se - pont a "magyar jobboldaliság" jövője, perspektívái szempontjából nyomasztó ez a panoráma.

Unionist 2012.02.04. 16:40:57

@panelburzsuj:
már elmesélte. sportújságíró akar lenni. csak valamiért nem vezetett egyenes út a népsporthoz. így lett politológus.

Unionist 2012.02.04. 16:44:44

@MACISAJT:
ez négy intézet (ipsos, medián, tárki, századvég) átlaga.
docs.google.com/spreadsheet/oimg?key=0AhE0nri-LcSSdF9jc2FpY3M0aFo1YTF4YkhtWVhsekE&oid=61&zx=gwv9s0kkud30
ha te ebből a sikeres kormányzást látod ki, akkor gratulálok.

panelburzsuj 2012.02.04. 16:48:51

@bóra77:

"Azt gondolom, hogy soha nem fogunk belelátni a lapjaiba bármennyire szeretnénk."

Én meg pont fordítva gondolom: kezd rájönni, hogy annak a "független szakmai" piacnak, ahol ő leginkább vágyna létezni, egy hegemón pártállamban, de egy balgaságok mentén végletekig polarizált társadalomban sincs túl nagy jövője.

Szóval ha piacot akar magának - kénytelen lesz maga is beszállni a piacépítésbe.

Lollle 2012.02.04. 16:49:07

@bóra77: a fenekébe nem bújnál bele?

quendelapo 2012.02.04. 16:54:12

@török gábor:
A jelenlegi helyzet nem a "szociális néoszavazás" egyenes következménye? Sólyomnak mi volt a szerepe a népszavazás átengedésében? Konzervítív liberálisként mit gondolsz a "szociális" népszavazásról?
Biztos volt már erről szó, de most ebben a helyzetben érdekelne...

bóra77 2012.02.04. 16:55:13

@Lollle: de, csak sajnos több száz kilométer elválaszt ettől.

hoplita 2012.02.04. 16:55:16

@MACISAJT:
Mutyi, téged még a blogmotor is utál....:)))
Olvasd fel neki a pontjaidat, hátha megenyhül.:DD

bóra77 2012.02.04. 16:56:32

@panelburzsuj: szerintem eddig jól pozicionálta, illetve találta ki magát. persze dilámmak mindig vannak, lesznek.

panelburzsuj 2012.02.04. 16:57:06

@Unionist:

Szombathely az egyik legnevesebb vidéki liberálfészek volt az (akárhányadikik) elmútévekben. TG-re itt nem mint liberálisra, hanem mint helyismerettel, kapcsolatokkal, és talán éppezért neki jobban megnyíló ajtókra, fülekre és szívekre aspiráló krónikásként gondoltam.

tölgyes 2012.02.04. 17:09:37

@Adalberto Gellenzeeri:
Látja épp az Önéhez hasonló ellenzéki túlkapások, butaságok, tájékozatlanságok, műveletlenségek stb azok, amik erősítik a kormány győzelmi esélyeit. A diktatúra stb. kiépüléséről természetesen nincsen szó..ebből csak az látszik, hogy fogalma sincs a világ demokratikus berendezkedésének sokféleségéről..:)

panelburzsuj 2012.02.04. 17:10:07

@bóra77:

Persze hogy vannak dilemmák.

De talán hajtogattál már drótot, ami eccercsak - eltört.

Körülbelül így látom én a hazai "pártbeszállítók" piaci lehetőségeit. Lehet kanyarogni erre-arra jó darabig, de azt nehezen tudom elképzelni, hogy mondjuk Bencsik pályája alkonyán mégiscsak az ifjúkorában fölismert igazságok, a proletár nemzetköziség szószójaként tűnjön fel - és ezért még pénzt is ad neki valaki.

Szóval kurvából apáca tán lehet még, de szűz már aligha.

hoplita 2012.02.04. 17:10:24

@quendelapo:
Marhaság.
A cociális cirkusz nélkül is nyert vóna a fityisz, ugyanígy, kétharmaddal.
A bibsilibsibolsi faszok elbaszták, alaposan...legalább 3 ciklusra...ha nem tovább.:)

hoplita 2012.02.04. 17:11:30

@bóra77:
Hű...micsoda kamingót...:DDDDD

mókáné 2012.02.04. 17:16:22

@proeskontra:

"Az, hogy kiléptél az értéksemleges elemzői körből és egyre többször a saját véleményedet is beleszövöd a mondandódba, ami ráadásul rendre egy irányba mutat, olyanba, amivel én nem tudok azonosulni."

Milyen az az irány, amilyennel Te azonosulni tudnál?

"Volt egy függetlenségi, BBC-szerű pátosz körülötted, amit sajnos elégettél magad körül. "

Ez mostanra sem változott. Török Gábor független elemző. Tudtommal senkinek (egyetlen pártnak) nem kötelezte el még magát.

lüke 2012.02.04. 17:18:21

@panelburzsuj:
te látsz hiánypótlót?olyan lenne ,mint a citrompótló
most ez a menö:kurvának is lenni meg szüznek is maradni, egyszerre, ez a szlogen,
nehéz feladat erre pártot alapítani

hoplita 2012.02.04. 17:19:10

@Schindler Pistája:
Tőlem aztán hajrá.
Akkor lássam ezeket a férgeket, amikor a hátam közepét.

proeskontra · http://kettosmerce.blog.hu/ 2012.02.04. 17:22:22

@knausz: Az az irány, amit előtte követett, az tetszett. Persze én sem vagyok se párttag, semmilyen kötődésem nincs a Fideszhez, de függetlennek nem nevezném magam, ahogy most már Gábort se lehet annak nezezni. Sajnos.

panelburzsuj 2012.02.04. 17:22:54

@lüke:

Ez a szlogen - amíg a kurvák tematizálják a közbeszédet, saját problémáikat középpontba állítva.

is 2012.02.04. 17:27:29

@proeskontra: szerintem az SZDSZ programja balos volt? tudnál arra példákat mondani, hogy az SZDSZ-t miért kell balos gondolkodású pártnak elképzelnünk? pl. a MolnárLajosi eü reform az hol balos? a Magyar Bálinti iskola az hol balos? a Fodor Gábori emberi jogi elképzelések hol balosak?

mókáné 2012.02.04. 17:27:36

@bóra77:

"pl. nem tetszik, hogy nem írja le "még", hogy a fidesz vállalhatatlan, nem tetszik, hogy OV-nek adna tanácsot GYF-nek nem, továbbá nem tetszik, hogy Sólyom-fanatikus."

Egy konzervatív-liberális ember nem írja le, hogy a Fidesz vállalhatatlan, de arról szerintem bőven olvasunk, hogy a politológus mely pontokban bírálja a Fidesz munkáját.

Természetes, hogy egy konzervatív-liberális ember nem tud semmilyen módon Gyurcsány Ferenccel közösséget vállalni. Hogyan adna neki tanácsot?

Sólyom László olyan személy, a tartása, az embersége, méltósága, hite a demokratikus intézményrendszerben .. sorolhatnánk, hogy páratlan ebben az országban. Mi nem tetszik Neked őbenne?

panelburzsuj 2012.02.04. 17:29:11

@lüke:

(Nagyon kevesen veszik komolyan azt az "elitelszivárgást", ami Magyarországot már jóideje sújtja, sorvasztja, gyöngíti. A "magyar politikai szcénát" lassan minden jóravaló ember messze elkerüli: vállalkozik, kutat, alkot - és egyre inkább "külországban".)

jjulie 2012.02.04. 17:31:30

@is:

balos az, amire a fideszférgek rámondjék

punktum

mókáné 2012.02.04. 17:35:07

@proeskontra:

"Az az irány, amit előtte követett, az tetszett."

Milyen irányt követett?

"de függetlennek nem nevezném magam, ahogy most már Gábort se lehet annak nezezni. Sajnos. "

Miért nem? Török Gábor mint ember az egy dolog és Török Gábor, mint politológus, az egy másik.

Képes arra, hogy független maradjon. Én még mindig nem tudnám megmondani, melyik pártra szavazott 2010-ben, sem előtte. De az ő dolga. A lényeg, hogy bármelyik politológust említenéd, akiket ismerek róluk megmondanám olyan 90-100%-os bizonyossággal.

jjulie 2012.02.04. 17:36:23

@jjulie:

pontosítás

balos az amire a sántakutyaorbán rámondja, aztán a fideszférgek viszhangozzák amíg a fideszbirkák agyába be nem vésődik, úgy hogy az isten sem veri ki

punktum

is 2012.02.04. 17:37:40

@Diocles: "ahogyan az az Áder-Schmitt-féle "összeesküvés" idején is volt, lett volna állítólag."

de ezt is pont kilőtte a FDESZ. istenem, a történelmi tények nem számítanak? erre az esetre hivatkozol, amikor azt akarod bizonygatni, hogy a FIDESZ nem lő ki mindenkit? pont ezzel a példával jössz? mindenki megbolondult, és senki nem tud egy egy lépéses logikai levezetést megcsinálni? mindenki csak az érzelmeire, meg a vágyaira épít?

aszekelyek 2012.02.04. 17:38:48

@török gábor: CSak halkan jegyzem meg, hogy általában rámrontanak, ha ezt kezdem feszegetni. Az szdsz , mint baloldali párt, vérjobbos, sőt sztem ultra jobb poltikával. :) Engem sem érdekel , miknek nem neveznek érte:) Hanem a linkben a szerző nem az ócska , hanem a "mérhetetlen olcsó " kifejezést használta.Úgy tudom az akkori alkotmány nem a most érvényes.Sztem ez szempont lehet a jelen helyzet, történések megí
télésére is. Baka úr posztját illetően. A szerző azt a tényleg felháborító kutyakomédiát tárgyalta , amit a szocik csináltak. A második jelölt , gyakorló bíró hölgy esetében még csak meg se volt hajlandó indokolni lendvarnyú , hogy miért nem fogadják el. Nem és kész. Most meg óbégatnak, hogy Baka úr...
Mivel kk annyira liberális vagyok, hogy elnézem neked, hogy -tényleg kilóg a lóláb:)- Szeretnél egy olyan pártot, amiben addig, amíg hittél. Nehéz is belátni, hogy nem a hegyen ülsz, ahol szép a táj és jó a levegő, hanem egy korrupció és hazugsághalmaz tetején. kevés nehezebb dolog van. Beláttad , leléptél. Vettük.
Óva intenélek viszont , hogy a szirénhangoknak , melyek azt az érzetet keltik benned , az volnának , amire vágysz , bedőlj. Az szdsz-szel nagyon sokan jártak úgy , mint te is. Orbán Viktort is beleértve. Szerény véleményen szerint nekifutnak ugyanazok még egyszer , csak a csomagolása lesz más annak a portékának. Csak óvatosan , körültekintően. Ahogy írtad .

nyünyüge 2012.02.04. 17:41:53

@Diocles:
Solymosi Frigyes - Csintalan párhuzamban? Normális?
hu.wikipedia.org/wiki/Solymosi_Frigyes

Mellár vidéki tanár? - ez valami leminősités? a vidéki, vagy a tanár vagy mindkettő degradáló? itt az életrajza: www.krti.ktk.pte.hu/files/tiny_mce/File/CV/cv_mellar_hu.pdf - nem egy Keleti Károly, talán sértett is, de attól még lehet igazsága, és becsülendő, hogy veszi a fáradságot - vállalja a konfliktusokat és megszólal

Debreczenivel nem vitázom.

mókáné 2012.02.04. 17:42:45

@tölgyes:

"Fodor-Pető mint nemzeti liberális! Ó adj Uram nekem türelmet!:::)) "

Hol mondtam ezt róluk?

aszekelyek 2012.02.04. 17:46:21

@Plumper_: Ha az az európai , felvilágosult , amit kohn bendit művel , és a többiek , akkor asszem sosem lesz az.

jjulie 2012.02.04. 17:47:51

@aszekelyek:

na az orbán ha másért nem hát azért mert lovat adott a pofád alá mindenképpen pokolra jut, és a kénköves bűzben fog senyvedni

tölgyes 2012.02.04. 17:49:00

@panelburzsuj: Ez zajlik Európa és a világ más részei, mondjuk India és az USA vonatkozásában már 150 éve.. Nem jó de meg nem állítható.

mókáné 2012.02.04. 17:51:57

@török gábor:

"akinek a nézeteivel eddig tanácsadóként igazán azonosulni tudtam, az Sólyom László volt. "

:) elhiszem. Hanem Kuminnal nem könnyű azonosulni.

Hány tanácsadója volt Sólyom Lászlónak? Képzelem, amikor Kumin ezt mondta neki, Ön pedig azt, akkor Sólyom László végképp a saját útját követte.:) Mi mást tehetett volna?

Diocles 2012.02.04. 17:53:20

@is:

tanulj meg szöveget értelmezni.
kezdjük ott, h én abból a feltevésből indultam ki, h "mi lenne, ha az LMP jobbközép párt volna...", márpedig ugye nem az.

mint írtam a végén, tér ugyan volna, de párt nincs.

jelenleg ütőképes-Parlamentképes jobbközép-jobblib párt csupán úgy volna létrehozható, de úgy igencsak NAGY ESÉLLYEL, ha "dezertálnak" páran a Fideszből is, és ehhez esetleg kívülről Tölgyessy, Sólyom, stb. csatlakozna, növelendő az elfogadottságot, szavazóbázist.
hasonlatos lenne a dolog a DK-MSZP váláshoz és együttműködéshez.

erre a képződményre szerintem lehetne médiatámogatást és finanszírozókat is találni, megszerezhető volna a maradék Fidesz semlegessége is, kész tények esetén hamar belátnák, h jobb az úgy.
Török Gábor felőlem lehetne a szóvivő :)

aszekelyek 2012.02.04. 17:55:44

@ubul2000: Azt is képzeli , hogy még egy Szokol rádiójuk sincs. Gyomorforgató a cinizmusa. Semmi fogalma a hajléktalanokról de mondja. Orbánnak ez kötelessége. Pont. egyébként abban, amit idézett, van egy hasonló ordas csúsztatás. Ugyanis nem mostanában nött akkorára a reptérre vezető úton az a z erdei kolónia, hajléktalanok kajibáiból. Nagyon nem. Legalább 5 éve, hogy ott van és egyre nagyobb. meg a többi erdőkben és a csepeli területen, ahol az a gyilkosságsorozat történt , nem olyan régen... ez tipikus példája annak az ágálónak, amelyik a " védencei " gyors fagyhalálát áhítja. Hogy finom legyek.

jjulie 2012.02.04. 17:55:59

@Diocles:

ehhez előbb el kell vitetni az orbánsántakutyát a sintérrel, és jól bezárni a sántakutyamegörzőbe

ábrándozol

tölgyes 2012.02.04. 17:57:18

@knausz:
Ezt olvastam:
'"A politikával kapcsolatos alapállásomban egy dolog azonban nem változott mondjuk másodikos gimnazista korom óta: az a nemzeti liberális elkötelezettség, a jobboldali liberális vagy konzervatív-liberális értékalapúság. "

Ketten biztosan és még Fodor Gábor is ilyen, de Pető Ivánnal készült beszélgetésben is olvastam hasonló gondolatokat. Talán nem véletlen, hogy ő válaszolt és Orbán Viktor nem.'
(02.04.13.57)

aszekelyek 2012.02.04. 17:59:10

@hoplita: Édes fijam , egy ilyen provokátorral leállsz? Ordít róla , hogy az.

nyünyüge 2012.02.04. 18:00:15

@knausz:
Messziről nézve Sólyom mindig a saját útját követte, miután érdeklődve meghallgatta a fiatal politológusok vagy más szakemberek véleményét.

aszekelyek 2012.02.04. 18:01:23

@knausz: na, Tinivel alátámasztani... ez ne volt bölcs....

nyünyüge 2012.02.04. 18:01:50

@Diocles:
Most jövök rá, hogy Te kevered Somogyi Zoltán Solymosi Frigyessel !
Narancsköd vagy hófúvás okozta látászavar?

Unionist 2012.02.04. 18:01:59

@panelburzsuj:
régebben azt gondoltam, hogy a konzervatívoknak történelmi lehetőségük lenne most a régiókkal. persze ezt valamennyire még most is így látom. úgy tűnik, hogy abszolút nem tudják, hogy mit kellene csinálni. szakpolitikai kérdésekről nem gondolnak semmit. persze lehet, hogy én vagyok a hülye, és képzelek olyat, ami idegen civilizációtól.

szóval furcsamód most a szoclibeknek adok nagyobb esélyt. ami borzalmas egyébként. úgy érzem most, hogy ha bajnai belép a színpadra, akkor átrendeződik a politikai erőtér. tehát ha arról lesz szó, hogy a bizonytalanok kire szavazzanak: bajnaira, vagy jávor benedekre, akkor szerintem elég egyértelmű a válasz. a szoci platform meg azért elég erős: societas, szolidaritás (és a szakszervezetek), mszp, dk, tisztelet társasága (mszdp). oké, hogy ezek önmagukban kicsik, de ha összeállnak egy platformmá, akkor azért lesznek támogatói. és ha bajnai belép, akkor miniszterelnököt sem kell állítaniuk. és még akkor ott vannak a liberók.

szóval egy önálló lmp szerintem most arra jó, hogy a jobbikot megerősítse. mert mondhatják, hogy "eszdéeszkettőpontnulla". ez a jobboldalt két egyenlő részre osztja. sőt egy jobbra tolodó zöld párt akár háromfelé.

tehát könnyen lehet, hogy nem a bal, hanem a jobboldali választóközönség lesz erősen megosztott. na most ha ez így bejön, akkor azért halkan megtapsolom gyurcsányt. mert nyilván ezt sakkozta ki. persze könnyen lehet, hogy ez a taktika elbukik. kiderül. de a szociknak annyira nem rossz egy jobbos lmp. mert a radala nick lesz bajban, hogy kire is kellene szavazni.

mókáné 2012.02.04. 18:02:17

@tölgyes:

"Ketten biztosan és még Fodor Gábor is ilyen, de Pető Ivánnal készült beszélgetésben is olvastam hasonló gondolatokat. Talán nem véletlen, hogy ő válaszolt és Orbán Viktor nem."

Nos tehát hol mondtam, hogy Fodor és Pető nemzeti-liberális?

Diocles 2012.02.04. 18:04:03

@jjulie:

ha Orbán szembesül az erővel, lásd EU-IMF, akkor tudja, h hol a helye.
a hatalom jó részét megtarthatná.

egy ilyen jobbközép párthoz csupán annyi szükséges, h pl. az említett honi oligarchák úgy döntsenek, h jobban megéri nekik, biztonságosabb fenntartani egy 10% körüli jobbközép pártot, nekik is, meg a gazdaságnak is.
A személyzet összegyűjtése és a médiaháttér innentől már részletkérdés.

Álom? Sokkal több realitás volna benne, mint pl. egy ökopártban, amely igazából senkinek sem hiányzik.

maskep 2012.02.04. 18:04:58

Kedves Török Gábor!

Tetszik az elképzelés... Tételezzük fel, hogy létrejön egy ilyen balra zárt, de a centrumot sikerrel megszólító, mérsékelt jobboldali párt. Sikerrel megússza, hogy a Fidesz így-úgy kicsinálja, és hídfőállást létesít a magyar közéletben, és egyre izmosodik. Kérdésem: Hogyan fogják hívni ezt a pártot? maskep megközelítve: Mi lenne a Fidesz identitása egy mérsékelt jobb és a Jobbik jobb között?

("Néhány átkossal ezelőtti" vicc: Bukarestben egyszer csak kialakul egy hosszú-hosszú sor: annyian állnak benne, hogy már nem látszik a sor eleje. Arra téved Ceausescu, és meglátja a sort. - Hmmm, vajon mit árulhatnak itt, hogy ekkora a sor? Kenyeret? Cukrot? Húst? - gondolkozik, és hogy kiderítse, beáll a sorba. Erre egy hang: - Emberek! Ceausescu elvtárs is sorbaáll a kivándorlási engedélyért! Akkor mi akár haza is mehetünk...

De miről is jutott ez a béna vicc az eszembe?...)

Diocles 2012.02.04. 18:06:07

@nyünyüge:
Nem keverem, Solymosi is nagy Dávid-fan volt, oszt' most nagyokat csodálkozik a Népszabadságban, h senki nem figyel rá jobbról. Jó vicc.

mókáné 2012.02.04. 18:06:56

@nyünyüge:

"Messziről nézve Sólyom mindig a saját útját követte, miután érdeklődve meghallgatta a fiatal politológusok vagy más szakemberek véleményét. "

Magam is így láttam. Nem találom azt a képet, amit egyszer belinkeltem Kuminnál, de próbálom megkeresni. A Heti Válasz egy fotója.

Sólyom László egy sivár úton megy, de teljesen egyedül. Az a kép kifejezi Sólyom László emberi nagyságát.

aszekelyek 2012.02.04. 18:09:08

@IntelCorei5: Ebben van egy komoly gubanc. A pesti belvárosi szürkeállomány, gyalázatosan lenézi az egész népet. Mindenki mucsai és vidéki és tökfej szerintük, saját magukat kivéve. ez nem szült nekik szimpátiát , bizony, országszerte .... MAgad írod, leminősítően, Orbánról is, hogy vidéki maradt. Demokráciában a vidékiek vannak nálunk többségben. Így jártál. Szerencsére nem minden értelmiségi ilyen felfuvalkodott hólyag, hogy ezeket merészelje leírni, honfitársairól, amiket te. Az is lehetetlen a te állításod szerint, -nég ebbe is bele tudtál sülni- , hogy a nép olyan lenne, mint a vezetői. eleddig nem olyan volt. nem is tetszettek tovább a népnek azok. Akikkel te is egy követ fújsz. :) Bizonyosan nagyon demokrata vagy, szerinted. :D
Logikából felmentett szürkeállományos. Az a munkásőr. Sztem.

panelburzsuj 2012.02.04. 18:10:54

@tölgyes:

Nagy az én hitem... Próbálkozzunk az értelemmel:

Benne van-e az "egyre inkább"-ban az, hogy a "magyar politikai szcénát" belül is messze elkerüli, aki teheti? Hogy sookal többről van itt szó, mint az országok/régiók közti klasszikus brain-drainről? Hogy a "külső emigráció" már csak az utolsó, messziről is jól látható lépés, aminek tönnszörese lehet a látens "belső elzárkózás, kivonulás" minden olyan területről, amit a bárdolatlan, nyers, rabló politika közvetlenül összemocskolhat?

aszekelyek 2012.02.04. 18:12:20

@jjulie: ezt a sántakutyát már Vámos Miklóstól is untam.

aszekelyek 2012.02.04. 18:13:57

@Unionist: Igazán kár, hogy minket mind utálnak. Csak kizsigerelni nem.

igenember 2012.02.04. 18:14:02

Volt egy ilyesmi párt. A Kupa féle Centrum párt. Magyarországon ilyesminek nincs létjogosultsága. Az LMP ékes bizonyítéka ennek, igaz ők balról közelítik a közepet.

inreallife 2012.02.04. 18:15:28

malév dolgozók üzentek a miniszterelnöknek. :)

kuruc.info/r/22/91628/

hoplita 2012.02.04. 18:15:44

@aszekelyek:
Szórakozok, te észkombány.:)

panelburzsuj 2012.02.04. 18:16:45

@Unionist:

Én úgy érzékelem a környzetemben, hogy msot már mindenki vakarja a fejét, aki nem kozmálódott rá visszavonhatatlanul egy-egy teljesen konkrét hatalmi csoportra. De kormánypárton belül már afféle trükköket is látni vélek, mint amikor Stanculescutábornok begipszeltette az ép lábát, és ezzl akarta mnegúszni, hogy Csau parancsát neki kelljen végrehajtania.

aszekelyek 2012.02.04. 18:18:23

@panelburzsuj: ja, hogy ez nincs ingyen... ez sincs..., ezt már említette Gábor is..... Kellett volna már vagy 20 évet ezen dolgoznia valakiknek. Akkor ugye lett volna mára. mert hókusz-pókusz az nem megy..... a kalapból előhúzni a fehér vérnyulas pártot...:)

aszekelyek 2012.02.04. 18:20:39

@Várúr: áh, néha kitör rajta, mint a malária... Vérszívó és terjeszti is.

panelburzsuj 2012.02.04. 18:21:03

@Unionist:

Egyébként meg nyilván magas is érzed, hogy azok a "nézőpontok", perspektívák, amikkel te játszásaból itt elbíbelődsz, azok nemhogy a magyar választók tömegei, de a magyar "közgondolkodók" (közte:politikusok) jelentős hányada előtt is maximum bornyú-újkapu szinten merülnek fel.

(A magyar pipiért hálás vagyok ... :)

ulrike (törölt) 2012.02.04. 18:22:37

Régi vicc szerint egy vidéki polgármester az azt firtató kérdésre, hogy vannak-e kurvák a faluban, azt felelte, nincsenek, pedig igény lenne rá. Bízom a szabad piacban, ha van igény, szolgáltató is lesz előbb-utóbb, aki, remélem, nem úgy jelentkezik be, hogy ráírja a disznózsírra, "szívbarát".

Unionist 2012.02.04. 18:22:56

@panelburzsuj:
szerintem gyurcsány erről úgy gondolkodott: "az elempé húzzon már el a fenébe". (ti. karácsony előtt elvitték előle a show-t). és azt mondta nekik: "gyertek srácok, lányok. mutassuk meg. csináljuk meg." azok jól összevitatkoztak. összehívták a kongresszust. és kimondták: a baloldallal soha többé. szerintem gyurcsány pontosan ezt akarta.

Unionist 2012.02.04. 18:22:56

@panelburzsuj:
szerintem gyurcsány erről úgy gondolkodott: "az elempé húzzon már el a fenébe". (ti. karácsony előtt elvitték előle a show-t). és azt mondta nekik: "gyertek srácok, lányok. mutassuk meg. csináljuk meg." azok jól összevitatkoztak. összehívták a kongresszust. és kimondták: a baloldallal soha többé. szerintem gyurcsány pontosan ezt akarta.

aszekelyek 2012.02.04. 18:25:55

@jjulie: @panelburzsuj: Sztem azt lehetne összemocskolni , ami előtte tiszta volt. No ilyesmit nem leltünk széles e hazában.

hoplita 2012.02.04. 18:30:07

@Unionist:
Ó, meg a tökömet..!:))

Azért, mert a pesti, magát kurva felvilágosultnak, meg ejrópérnek gondoló gyökértelen, lúdtalpas faszfejek, zsidók, buzik, kiérdemesült komcsigecik erre a libatolvajra recskáznak, úgy gondolod, hogy majd vidéken is bomlanak érte a népek....????

Muhahahahahahahahahahahahahahahahahahahaha...!!!!!

Megsúgom, ne mondd el senkinek...a Fidesz, meg a Jobbik között dől el 2014.
A többi labdába sem rúg, lámpástól az egymillán át a maszopósokon keresztül elkúróig.
Tessék beletörődni...ez van, ez lesz.:)

lüke 2012.02.04. 18:30:15

@aszekelyek:
én azengazének után megtorpantam,az tetszett utoljára
pont ez :unalmas

aszekelyek 2012.02.04. 18:30:45

@hoplita: alapot adsz neki, hogy téged nácizzon. Sztem ki lesz téve valamelyik nyugati lap címoldalára..., te itthon sufni lőszert gyártasz, annyira fasiszta vagy... Pedig már ismerhetnéd őket és a móccereiket. ehhez persze nem is kellesz föltétlenül, hazudnak nélküled is...

panelburzsuj 2012.02.04. 18:32:59

@Unionist:

Gyurcsánynál jobban kevesen tudhatják, hogy valójában mennyire is döglött az a ló, amelyről ő egy döglött öszvérre nyergelt. Ergo: pontosan tudja, hogy "a baloldalon" sokkal nagyobb az űr, mint középen, vagy pláne jobbfelől. És mennyire nem hiányzik a "saját térfelére" egy olyan szövetséges, aki ugyan egész közelről nézve is leginkább csak csetlik-botlik és érthetetlenül motyog - viszont nem bűzlik már kilométerekről.

Unionist 2012.02.04. 18:35:45

@panelburzsuj:
erre mondom, hogy vagy én vagyok a hülye. vagy a konzervatívok. mert bármit mondok csak néznek ki a fejükből. én azt gondolom, hogy brutál konzervatív a régióba szervezett oktatás, bíráskodás, agrárpolitika.

szóval én liberálisként azt gondolom: kell unióba egy központi bank. és mellé városi és mezővárosi tulajdonú takarékbankok. és ezek mellett működik a piac. de ha konzervativizmus meg azt súgja, hogy oké. de magyarország nem része a monetráius uniónak. tehát akkor kell egy középeurópai szövetségi bank. és ez a bundesbank arra lehetne jó, hogy finanszírozza a bundesrepublik keretei között az iskolaépítést. ilyesmire egy konzervatív nem azt mondja, hogy igen, igen, ezt akarjuk. hanem egyszerűen csak néz, hogy mit tudja ő.

szóval úgy látom, hogy előbb a liberálisoknak kell visszafoglalniuk a várost, és utána lehet megcsinálni a konzervatívoknak a régiót. de lehet, hogy tévedek. korábban ezt fordítva gondoltam. (abban majdnem biztos vagyok, hogy a kettő nem megy egyszerre.)

jjulie 2012.02.04. 18:36:23

@lüke:

szóljatok neki, vagy vitessétek el a sántakutyaorbánt, ha unjátok

lüke 2012.02.04. 18:36:56

@tölgyes:
csak másképp: nagyon sokat kapsz, gyere
(bár az ICFMG miatt kevés gyakorló orvos megy)

panelburzsuj 2012.02.04. 18:39:05

@aszekelyek:

Születtett azért húsz évjáratnyi gyerek. Pl.

Rajta is vagyunk a megrontásukon, minden fronton.

Téged például igen határozottan közártalomnak tekintelek. Egyik legvisszataszítóbb etalonként a teljes morális nihilre, a kettős mércére, az agyatlan hazabeszélésre, a minden szépet, jót, kedveset bűzös csigaként megmászó kivagyi ostobaságra.

hoplita 2012.02.04. 18:39:48

@aszekelyek:
Tudod te hogy mekkorát szarok az ilyenre..?
Meg hogy hová teszik, meg mit?
Muhahaha...!
Ennyi idő után ennyire nem ismersz?
Hát..mindig tudsz csalódást okozni.:)

Diocles 2012.02.04. 18:41:55

@panelburzsuj:

baloldalon nincs tér, hiszen minden párt balos, legalább is a gazdpolját tekintve.

Te okos ember vagy, miből gondolod, h egy echte balos-zöld gazdpolnak a mai vg-i helyzetben, a globalizáció közepette (amikor háromilliárd ázsiai többsége dolgozik neked egy marék rízsért egész nap) bármiféle esélye van?

Fletó legalább tudja már, h nincs, ebből csak elkúrás van, az LMP még nem tudja.

Unionist 2012.02.04. 18:42:02

@hoplita:
azt nem gondolom, hogy felborul a pálya. de azt igen, hogy jó esélyei vannak a bajnai-oszkó tandemnek. főleg akkor, ha az lmp nem az új szdsz, hanem az új mdf lesz. vagyis a jobboldal három felé oszlik.

aszekelyek 2012.02.04. 18:44:49

@hoplita: TUdom , hát:) Ez most a jósda jelentése , okostojás:)

Jó előre meg lehet mondani , mit fognak odaröfögni. Miféle disznóságot. A malacnak oda nem adnánk , az biztos....

@panelburzsuj: :))) ne erőlködj..... úgyis csak kenyérrel doblak meg. Sztem ez a kenyered.....

panelburzsuj 2012.02.04. 18:45:01

@Unionist:

Nkem nincsenek ilyen politológia terminusokba foglalható vízióim, de "in my gut" (Colbert... :) én is úgy érzem, hogy ha van még valami esély a kikecmergésre, az a települések felől van. Végül is az a szint az, ahol azért talám még eléggé átláthatóak a visszacsolások, a következmények. Hogy kiből/kikből születik valami előrevivő is, és kik azok, akik csak prédálni tudnak. Személy szerint.

Mesterlövész 2012.02.04. 18:46:04

@hoplita: Hogy te mekkora seggfej vagy. Tudom, nehéz dolog kiheverni a traumát, hogy szeretett kaméleonod eltávozott, csak az a baj, hogy a fajtád belitől mind csak ennyi telik.

hoplita 2012.02.04. 18:47:28

@panelburzsuj:
Te meg tudod kire emlékeztetsz?

Te vagy Ted Striker az erplénből.
Aki mellé odaülsz és mesélni kezdesz az öngyilkosságot követ el.

lüke 2012.02.04. 18:50:24

@aszekelyek:
belenéztem félórája 2010.03.24-s kommentekbe
zsüli és hoplita is moderato kommenteket írt,
mig panel nem változott

hoplita 2012.02.04. 18:53:55

@Unionist:
Álmodozzál csak!:))))

@Dr. Mesterlövész:
Viszont tudok helyesen írni, faszfej.
Menj inkább és csinálj valami hasznosat.
Mondjuk irtsd ki a családod, kezdetnek megteszi.

Unionist 2012.02.04. 18:54:50

@panelburzsuj:
a szocik szerintem akkor lehetnek erősek ha rájönnek, hogy generációs alapon kell megszervezniük a platformokat
-- societas: 20-30 évesek
-- szolidaritás (szakszervezetek) 30-40 évesek
-- mszp: 40-50 évesek
-- dk: 50-60 évesek
-- mszdp (tisztelet társasága): 60-70 évesek
ha a societas formálisan elkülönül az mszp-től. akkor a fiatal szakmunkásokat, és az első generációs értelmiséget könnyen megszólítják. ha ezt felismerik, akkor nincs olyan lmp, ami megveri őket. jobbra akar tolódni az lmp. tolódjon csak. ezt képzeli gyurcsány: menjetek csak befelé a tóra. ott vastag a jég.

panelburzsuj 2012.02.04. 18:56:02

@Diocles:

"háromilliárd ázsiai többsége dolgozik neked egy marék rízsért egész nap"

Pont itt a tévedés. A 3 milliárdból 2, vagy még több nem nekem dolgozik azért a marék rizsért mindenféle árut meg piacot közbeiktatva, hanem direktbe magának palántázgatja meg öntözi. És amennyire égbekiáltó ostobaságnak látom, hogy Magyarország majd zöldkibucokban termelt biobogyókért fog hájtekkütyüket venni, ugyanannyira hasznosnak látom, hogy a saját "piacképtelenjeinket" hozzásegítsük az elemi önfenntartás helyi lehetőségeinek felismerésére és kihasználására.

lüke 2012.02.04. 18:56:07

@aszekelyek:
BJ nem változott,
hacsak nem nagyon megöregedett,föleg a betegsége óta

ulrike (törölt) 2012.02.04. 18:56:54

Malév gyászjelentés margójára.
1. Újraindítás
Malev stops flying
Survival of the fittest
"[..]in the absence of a deep-pocketed rescuer, the loss of confidence an airline suffers on grounding its planes tends to prove fatal."
(Malév leállította a repülést
A legalkalmasabb éli túl
[..]egy mély zsebbel rendelkező megmentő hiányában a gépek földre parancsolása miatt elszenvedett bizalomvesztés egy légiforgalmi cég esetében többnyire fatálisnak bizonyul.)
www.economist.com/node/21546853
2. Szabadságharc
Vajon jó bolt volt-e, hogy a Lajtától nyugatra mindenkivel, akinek pénze van összerúgni a port, és várni a kínaiakra.

aszekelyek 2012.02.04. 18:56:55

@Dr. Mesterlövész: Próbálja meg magyarul a végét. Köszike. Akkor érti is, mivel akarja megsérteni de nagyon. @Diocles: Jobboldalon van tér? Nekem nem tűnik úgy:) ....DDD pl nem hiszem, hogy a vizitdíj, mindenkifizessen tandíj, és a többi, szdsz által nyomott refomgörcsök találnának majd komoly támogatásra a jobboldalon. Ezek centrista ként sem elfogadhatóak. Az kár, hogy tartalmában nem fejti ki Gábor, hogy milyen lenne az a párt, és ideológiája. Azok nélkül a lejátszott fazonok nélkül. Akikkel nyilván nem lehet. Miben különböznének a FIDESZ-től. Mert reklámozni annyi, mint megkülönböztetni . Csak egy szép , lila ködöt látok ebben a posztban. :)

panelburzsuj 2012.02.04. 18:59:45

@hoplita:

Látod, ezt is mennyivel különbül csinálom nálad.

Ahogy én mészárlok, annak nincs nyoma.

Nemám bunkó bikacsök, bakkancs meg mordály...

aszekelyek 2012.02.04. 19:02:41

@Adalberto Gellenzeeri: ezeket a ballib régi szokása tenni. Nekem például nagyon furcsa volt, hogy a kormányváltás után nem hullottak a jó madarak sokkal intenzívebben a felhők közül. Az , hogy demszky egy ejnye -bejnyét se....
Az a benyomásom támadt , miután gondolkoztam ezen, miért lehet így, tudták , hogy milyen vérszomjasak és bosszúállók, ahogy be is bizonyították már tavaly jan első napjától az EP.ben és a világsajtóban. Akiket nem a FIDESZ de a magyar választók löktek ki a hatalomból. Senkit nem bántanak, aki rá nem szolgált. Nem úgy, mint az szdsz és bokros európa szerte.

panelburzsuj 2012.02.04. 19:03:47

@aszekelyek:

Szó sincs erőlködésről.

Kevés komment szaladt ki ennyire könnyedén, szinte magától az ujjamból.

ulrike (törölt) 2012.02.04. 19:04:56

@panelburzsuj: Te - meglepetésemre - a végén még teljesen ráfixálod magad. Nincs értelme, minek csinálod?

mókáné 2012.02.04. 19:05:50

@nyünyüge:

Megvan a kép! Most lementettem, hogy többé ne kelljen keresni.. ilyennek láttam Sólyom Lászlót, így él bennem.

Sólyom számára elnökségének egyik legfontosabb célkitűzése az volt, hogy a határon túli magyarság sorsát - az alkotmány szellemének megfelelően - államfőként is figyelemmel kísérje, és minden tőle telhetőt megtegyen helyzetük javítására.

Ezért rendezett az elnök konferenciasorozatot a külországba szakadt magyar közösségek értelmiségi és politikai elitjét invitálva a Sándor-palotába. És ezért látogatott el hozzájuk, amikor csak tehette.

hetivalasz.hu/jegyzet/solyom-laszlo-uj-feladata-31410/

nyünyüge 2012.02.04. 19:07:08

Orbán Viktor éppen interjút ad a Dunán egy külföldi (talán lengyel) újságirónak.
Érdekes kérdések, nagyivű, erősen vitatható válaszok.

hoplita 2012.02.04. 19:07:52

@lüke:
Akkor még 400 körüli kommentszám volt, pedig izzott a tavasz, előtte vótunk a nagy választásnak.:))
Divatos lett Gábor blogja, most ha gyermekdalokból írna egy csokrot, akkor is idetódulna egy csomó idióta megmondani a tutit...és simán generálnak 1500 háeszt.

nyünyüge 2012.02.04. 19:08:33

@nyünyüge:
(legutóbb éppen: a szocialisták a leggazdagabbakat támogatták, mi a középosztályt).

hoplita 2012.02.04. 19:14:13

@aszekelyek:
"... Nekem például nagyon furcsa volt, hogy a kormányváltás után nem hullottak a jó madarak sokkal intenzívebben a felhők közül. Az , hogy demszky egy ejnye -bejnyét se.... "

Szóval ez neked furcsa...aztán tippelsz és magyarázol, hogy miért.

Anyám, téged tényleg ki kéne az esetleges elmúlásod után tömni.
Ekkora droid nem minden évszázadban születik le a földre.:(

aszekelyek 2012.02.04. 19:16:35

@is: @lüke: elég lapos azóta. Alkotói válság.... ez most a divat, a válság. B.J. nem nyilatkozhatok. :) Személyes okból. Nem, nem volt nekem közöm hozzá. ebben, abban eltér a felfogásunk. Barátnőm okán nem nyilatkozhatok. Leventével is újra beszélőviszonyban vannak, úgy tudom.:) Sosem gondoltam harmatos virágszál koromban, hogy őket meg lehet majd osztani. Persze ma konrád megfojtaná egy kanál vízben Orbánt. IS. Oszt mind a kettő marhára rencenrváltó volt..., inkl. kohn bendit. Kisült , más elképzelésekkel.

mókáné 2012.02.04. 19:21:53

@török gábor:

Ezt a képet, Sólyom Lászlóról, Önnek szeretném ajándékozni:

hetivalasz.hu/jegyzet/solyom-laszlo-uj-feladata-31410/

panelburzsuj 2012.02.04. 19:25:14

@ulrike:

Nehezen küzdöm le az ápolói és idomári kulturális örökségemet.

lüke 2012.02.04. 19:26:15

@aszekelyek:
nincs ezzel semmi baj, nem kell egyformára nyírni a rendszerválttókat, mint a füvet
Konrád Bandula Ferikéje nem mindennapi volt,mindenki változik,ki így ,ki úgy
szerintem BJ visszavonult, személyes okokból

hoplita 2012.02.04. 19:28:55

@panelburzsuj:
Ne pazarolj, elég abba a bakancsba egy ká is.:P

Nem baj, te sem érthetsz mindenhez.:)))

ulrike (törölt) 2012.02.04. 19:29:37

@panelburzsuj: Látom, ne ülj fel neki. Arra jó, látod, miféle figurák vannak. Enélkül nehéz volna elképzelni.

panelburzsuj 2012.02.04. 19:31:34

@ulrike:

(Egyébként nézd meg szegény nyünyüge legutóbbi kommentjeit: dakota kinyilatkoztatásokban értelmet és igazságot keresni szerintem szabad szemel láthatóan többet árt az egészégnek ... :)

Unionist 2012.02.04. 19:32:54

@panelburzsuj:
agártermékből szinte minden kontinens önellátó. leszámítva afrikát de ők meg nem tudnak fizetni.

nem értem ezt az egész agrárkoncepciót. van mondjuk biocseresznye. oké. ha azt tartósan, nagy tömegben el akarjuk szállítani egy távoli piacra, akkor azt gondolom konzerválni kell. onnantól kedve viszont nem vonzó a bio. mert nem frissáru. tehát azt leginkább a helyi piacra lehet kivinni. azt meg is vennék a népek. csak ugye drága. fizetőképes kereslet meg az ipari termelésből lesz. ipar ott van ahol a világ laissez faire kapitalizmushoz hasonlít. szerintem a kapitalizmus cca. 10% kommunizmust (egyenlő újraosztást), és 0% feudalizmust (csoportos társadalmi privilégiumot) visel el. tehát lehet támogatás, de az legyen egyenlő. szerintem az agáriumban is per kopf kellene a pénzt osztani. és az iparban adni ugyanennyit. segélyként a munkanélkülinek is pont ennyit kellene osztani. komenizmus.

aszekelyek 2012.02.04. 19:33:39

@ulrike: Hagyja el , megerősíti magát , ha ezeket kieresztheti az ujjaiból és ettől csökken a diszkomfortja. Nem lesz annyira frusztrált. :) az jó. Legalább kevesebbet mészárol. Érdekes , ezt meg beengedi a blog.hu ? @lüke: :DDD régi szerelem ez:) egy darabig nem is zaklatott. @panelburzsuj: " mészárlok " ? .... mészárlik, mészárlak, mészártok. ? :) Ez ez sztem magyarul kicsit másképp helyes. "Így mészárlotok tik " . hvg paródia. Majd megírom , ha ráérek....

aszekelyek 2012.02.04. 19:35:10

@knausz: 14 óra valahány. Olvastam én is. Nézd át. Inkább példálóztál velük. Nem volt nagyon szerencsés.

nyünyüge 2012.02.04. 19:35:41

@panelburzsuj:
na ideje mára abbahagynom, ha "szegény nyünyüge" lettem:)

hoplita 2012.02.04. 19:37:36

@ulrike:
Neked meg nem hinném, hogy bele kellene szólnod.

panelburzsuj 2012.02.04. 19:39:16

@Unionist:

Amióta a röpülőt kitalálták, azóta nincs távolság, csak ár. Többek közt pont ezen durrognak a zöldek, hogy a kerozinnal nemcsak embert meg kvarcórát, hanem mindenféle harmatos csemegéket is össze-vissza furikáz a delikátra éhes emberiség.

jjulie 2012.02.04. 19:40:23

@hoplita:

leesett az árfolyamod bodri

aszekelyek 2012.02.04. 19:41:18

@lüke: VAn új lemeze de a nyilvános szereplései, amit én láttam, politikaiak. Úgy értem, nem tudom, hogy volt-e a lemezhez turné, koncert nagyobb helyeken. Az egyértelmű, hogy az egészsége megroppant. Sztem sem kell egyformára nyírni. Ezért is furcsállom, mit követelnek éppen liberálisok Orbánon. DKB. , hogy ménem pont olyan , pontosan, mindenben , mint ő ma ? Mikor együtt indultak valamikor, valahol és persze konrádra is áll ez. Még ha valami vaskalapos komcsik lennének... de így? Diktatúra pártiaktól érthető. Liberálisoktól meg elfogadhatatlan. Sztem.

aszekelyek 2012.02.04. 19:42:23

@jjulie: képzavar , nem zavar? Ja , porszívóügynököt nem szokott....:)

panelburzsuj 2012.02.04. 19:44:20

@nyünyüge:

(Magamon már kifigyeltem,hogy milyen tünetei vannak az orbántúladagolásnak. Igen hasonlókat láttam most rajtad megjelenni: tartósan leesett áll, kigúadó szem, lassan jobbra-balra ingó fej, "ilyen nincs...", "ez nemigaz..." hangok előtörése ... )

hoplita 2012.02.04. 19:44:31

@jjulie:
Ott még tart, mint a tied, gagyizsidó.:)))

Megsúgom, egy kezemen meg tudom számolni azokat itt a blogon, akiknek adok valamit a véleményére. Nem túl sokat, de adok.
Légy nyugodt, te nem vagy köztök.:DD

ulrike (törölt) 2012.02.04. 19:48:40

@panelburzsuj: Nem keres ő, csak szomorúan konstatálja, hogy újra és újra.
Mi magyariak szabadságharcos nép vagyunk, ha kell belevágjuk a buzogányt a bizánci városkapuba. Csak
- a GPS-ünk most Bruxellesbe navigált el minket;
- s a császár valami ottani famulusa vissza ültette a buzogányt fejünkbe. Azóta furcsán kommunikálunk így egy kiálló buzogánnyal a fejünkben.

ulrike (törölt) 2012.02.04. 19:49:48

@hoplita: nem hozzád szóltam, ne aggódj.

dr. Ringlósztár 2012.02.04. 19:49:57

Kibaszott unalmas ez a köldöknézés, "jaj, mit akar orbán, hova álljanak a belgák stb.".

aszekelyek 2012.02.04. 19:50:50

@lüke: Nemrég láttam róluk egy archív felvételt. Ők is harmatos virágszál korukban... Ami feltűnt , :D de nagyon , hogy olyan zsinóros színpadi ruhában voltak égszínkék lamé, selyem , ? de nagyon fényes öltözékben , amilyet újabban az úriasszonyok viselnek , morvai, ex szdsz éceszgéber, :D pirosban és Echo tv-n láttam egy hölgyön fehérben is... .) Bocskai szerű , álló gallérral.... Mondhatni mente, népnemzeti volt a feeling és akkor nagyon finom vagyok.... Tininek is jól állt. :)

jjulie 2012.02.04. 19:51:02

@hoplita:

reméltem

egyszer egyetértettél velem, nagyon fájt, szeremcsére kevesen vették észre

nyünyüge 2012.02.04. 19:51:55

@lüke:
Nem vonult egészen vissza, volt egy jó koncertje karácsony előtt:
De tény, nem kell sokat sminkelni a "nyugger vagyok" refrénhez (őt sem).
brody.mediastorm.hu/hirek.htm

Kosinva 2012.02.04. 19:53:42

Szerintem a Fideszt még vissza lehet kormányozni egy mérsékelt jobbközép álláspont felé, mondhatjuk úgy is a Széchenyi, Deák, Tisza István és Bethlen István általi útra. Persze az már más kérdés, hogy ehhez kiknek kell távoznia a Fideszből és a körülötte álló szervezetekből.

ubul2000 2012.02.04. 19:54:35

@hoplita: tudod miért ügynököl @jjulie porszívókkal? Így mindig van nála 1-1 darab a t.knya kiszívására

aszekelyek 2012.02.04. 19:54:46

@lüke: Írói munkásságát nem firtattam. Ma sajnos neki sem attól hangos a környéke.

ulrike (törölt) 2012.02.04. 19:55:50

@aszekelyek: Karinthy után félig szabadon:
Shakespeare drámát, XY más véleményen lévő poloskákat írt a legjobban.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.02.04. 20:01:11

@MACISAJT: biztos leírtad, hogy sz*r vagy Mész@ros Tamás.
Ilyet ne tégy!
Inkább írd azt, hogy valaki retkes kurva anyjának kankós pics*jába dugjon fel egy nílusi krokodil egy menóra végére kötött, HIV-es mosogatórongyot, miközben egy fitymahiányos teuton buzzancs a borzas, tehénhúgyba mártott fejét is odadörgöli.
Ez simán megjelenik majd. :D

lüke 2012.02.04. 20:01:41

@aszekelyek:
ez a M. Faithfullos Mozart:)
s4.hubimg.com/u/393255_f248.jpg
SG Pepperen is ebben vannalk a Beatlesek

panelburzsuj 2012.02.04. 20:05:18

@ulrike:

Oké: nem keres. Csak még mindig nem tudja teljesen elfogadni se aza eszével, se a lekével, hogy igen, ez pontosan az, aminek látszik, és erre az okádékra másfél-kétmillió honfitársa lelkes vevő. És még mindig próbál magyarázatot, vagy legalább mentséget találni.

mókáné 2012.02.04. 20:05:37

@Kosinva:

"Szerintem a Fideszt még vissza lehet kormányozni egy mérsékelt jobbközép álláspont felé,"

Szerintem nem. Ez a párt túl sokat változott. Ha úgy nézzük, mostanra szinte gyökereiben.

Hány és hány ember sertepertél a Fidesz körül, akik régen vállalhatatlanok?

A Fidesz, már a KDNP miatt sem tudna konzervatív-liberális lenni. Akkor és ott döntött egy másik vonal mellett. Amikor a két párt egyesült, jelen voltam, aztán kisétáltam a csarnokból és tudtam, ez már nem az a Fidesz és sohasem lesz ugyanolyan, mint legjobb korában. Inkább radikalizálódnak (van ilyen szó?).

lüke 2012.02.04. 20:05:53

@nyünyüge:
igen,velünk öregedett

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.02.04. 20:08:52

@nyünyüge: Solymosi Frigyes egy sértett idős tudósbácsi, aki jószándékúan ajánlgatta magát a Fidesznek a Magyar Nemzetben, mint potenciális értelmiségi háttérszervező, majd mikor nem kellett, beállt publicistának a Népszabóhoz.
Mit lehet erre mondani? Komolytalan?

lüke 2012.02.04. 20:09:13

@panelburzsuj:
ne morogj,ma már túlteljesítetted

Unionist 2012.02.04. 20:09:52

@panelburzsuj:
tehát leszedik biocseresznyét. felrakják a repülőre. lepakolják a másik kontinensen. és eladják a piacon. ha ez így működik, akkor szuper. valahogy úgy képzeltem, hogy biztos (helyi) piacra a frissárut kell kivinni, a távolira (bizonytalanra) konzerválni kell. és az a probléma, hogy ezt fordítva csináljuk.

ulrike (törölt) 2012.02.04. 20:12:54

@panelburzsuj: Hát ezért ilyen (szép) ez a qrva c'est la vie. Varietas delectat.

lüke 2012.02.04. 20:17:59

@ulrike:
beköltöztél a Lobkowitz palotába?

ulrike (törölt) 2012.02.04. 20:20:21

@Unionist: Többszörösen tévedsz. Egyrészt, korántsem biztos, hogy a helyi piac a biztos, sőt. Másrészt, minden piacra azt kell vinni, amire ott kereslet van. Ha valahol a szart is megveszik, mert nincs másra pénz, vagy arra van igény, oda a szart szállítják.

panelburzsuj 2012.02.04. 20:22:38

@Unionist:

Ezért mondtam, hogy távolság (=idő) már nem akadály, legfeljebb az ár.

Amúgy meg mennyivel biztosabb a pestlőrinci nagybani, mint a hamburgi, vagy a debreceni Tesco a magdeburginál? A közvetítő (minimum egy kofa) nélkül eladott frissáru meg a legharmadikabb világot leszámítva elenyésző hányadot tesz ki. Egyjegyű százalék, még azokban az országokban is, ahol "vertikálisan" jól szervezett szövetkezetek vannak, azaz névleg csak egszer cserél tulajdonost a portéka a földtől a fogyasztó szatyráig. (Gyakorlatban meg átmegy négy-öt kézen, csak mindenki ugyanahhoz a céghez tartozik.)

Kosinva 2012.02.04. 20:24:21

@knausz:
Sokan vannak a Fideszben, akik szerint más vonalat kellene követnie a pártnak, mert a mostanival egyenes utunk az MSZP helyére. Annyira leakartuk győzni posztkommunizmusban leledző MSZP-t, hogy egyre jobban olyanok lettünk mint ők. Most derült ki a jobboldalon (újfent), hogy sokszor a cél nem szentesíti az eszközt.
Én abban reménykedek, hogy azok az (általában fiatal) mérsékelt, nem elvakult jobboldaliak lassan olyan pozíciókba kerülnek, ahol már lehet fordítani az események folyásán, reménykedek nem lesz késő addigra.

panelburzsuj 2012.02.04. 20:26:20

@lüke:

Azér az valahol dicséretes, milyen szépen óvjuk itt egymás testi-lelki jóllétét ... :)

ulrike (törölt) 2012.02.04. 20:31:06

@lüke: Lobkowitzéknak Prágában is van (volt?). Schwarzenberg egy másik építtető, szintén prágai érdekeltségekkel (is). Hogy jött képbe Lobkowitz? Detrichstein miatt?

lüke 2012.02.04. 20:31:24

@ulrike: ahogy tetszik
a német b/p, d/t filhallásra cseréli
suber:) így írták a gyerekek a szupert

Kivlov 2012.02.04. 20:33:21

Egy Thatcer-szerű, "tökös", gazdasági radikalizmus kellene a fityiszbe. Csak ahhoz halvérűek, mint kb minden magyar politikus...

lüke 2012.02.04. 20:33:33

@ulrike: pszichodelikusan:)
a betegség ideköt a zongorához:)

mókáné 2012.02.04. 20:33:42

@Kosinva:

"Sokan vannak a Fideszben, akik szerint más vonalat kellene követnie a pártnak, mert a mostanival egyenes utunk az MSZP helyére. "

Én nem látom azt a sok embert, akik mást gondolnának, mint a kemény mag, de szívesen látnám, mert valóban: a mai állapotában akár mint az MSZP. Még a drukkolóközönsége is megöregedett.

Egy friss, új erőt képzelek, a régi Fidesz mintájára. Ebben a pártban egyetlen ember van, aki régi önmaga, a szívtipró Deutsch Tamás, már akinek esete. Nézem, két évvel idősebb, mint én, de már ő sem fiatal. Mégis. Van benne valami a régi Fideszből..

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.02.04. 20:34:17

@panelburzsuj: leszámítva az ismétlődő karaktergyilkossági kísérleteket...

lüke 2012.02.04. 20:34:48

@Kivlov: ja,meg tök(éj)ük sincs

nyünyüge 2012.02.04. 20:35:17

@Hepci: mindezzel együtt Csintalanhoz nem hasonlitanám.

mókáné 2012.02.04. 20:37:18

@török gábor:

Szívesen.:) Most már őrzöm én is.

lüke 2012.02.04. 20:37:39

@ulrike:
milyen stein?
van Prágában is, ha jól emlékszem több is

Mesterlövész 2012.02.04. 20:37:47

@hoplita: Kérlek, ne igazolj már minden szavaddal! Olyan kínos :)

panelburzsuj 2012.02.04. 20:38:37

@ulrike:

A "helyi piac" amúgy is nehezen értelmezhető fogalma végképp kérdéssé válik, amikor megjelenik némi szakosodás a tájak között.

Durva példa Méhkerék község, ami sokáig mint az egyetlen román többségű magyarországi település volt ismert (már a Röpülj, páva! rákezdte ... :), tavaly viszont az ubibotrány kapcsán került a magyar lapokba, mint egyik főfő hazai kárvallott. Évek alatt soktucat/(sokszáz?) család ráállt a kígyóuborkára, ez éltette a falut. Hogy miért pont Méhkerék, miért nem bármely hasonló "természeti tőkéjű" falu lépett pont erre az uborkás útra? Ha ezt kitalálják a tudósok, kevesebb lesz a "pannon klímáról", meg a "magyar föld kincseiről" szóló általános tiráda, és többa gyakorlati szervezőmunka.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.02.04. 20:39:39

@nyünyüge: az előzményeket nem figyeltem, de ebben igazad van. :)

ulrike (törölt) 2012.02.04. 20:40:24

@Hepci: Mint egy jó kis egyiptomi focimeccs. Beugrunk, szurkálunk, kiszaladunk. Foci nem érdekes.

panelburzsuj 2012.02.04. 20:40:44

@Hepci:

Kegyelemlövés is van, nem?

dbeata 2012.02.04. 20:41:12

Én, az egyszeri, egyszerű szavazó, a magam részéről a legnagyobb bajnak, vagy rákfenének a korrupciót tartom a mai magyar politikában, ez gyakorlatilag szétmarta a közéletet, lejáratta az egész politikát, úgy ahogy van. További problémáim: nem a fenntartható fejlődés (vagy inkább visszavonulás) jegyében kormányoznak (ez persze népszerűtlen is, hiszen ki szeretne feladni a kényelmes életéből csak azért, hogy majd, egyszer, a gyerekeinek, unokáinak is jusson belőle), valamint további problémám, hogy igaz, valamiféle kapitalizmus lett, ezzel nagy jövedelmi különbségek is, de az államnak szerintem legalábbis a társadalmi egyenlőtlenségek nem megszüntetése, de csökkentése kell, hogy legyen a célja, nem pedig növelése, álszent magyarázattal. (Valamint, legyen itt jó lakni, ne menjen ki az összes jó barátom, hanem élhessenek itt. :)

Ha ezekkel a célokkal valaki, akárki, bárki egy kicsit egyet tudna érteni, és ennek jegyében kormányozna, akkor én arra szavaznék. Mindegy, hogy liberális, vagy konzervatív. Nekem ezek már túl kifinomult gondolatok, ahhoz képest, amekkora katyvaszban vagyunk. A problémáink nagyobbak, minthogy azon mélázzunk, a nemzeti-konzervatív, vagy a nemzeti-bolsevik vagy épp a nemzeti-liberális lenne-e éppen az ízlésünknek megfelelő.

ulrike (törölt) 2012.02.04. 20:44:44

@panelburzsuj: Igen, a helyi egyrészt relatív lett, másrészt abból nem lehet megélni, mert korlátozott minden aspektusa, hacsak nem egy apró, mindössze 4-5 milliós vidéki kínai járásban laksz.

Mesterlövész 2012.02.04. 20:44:47

Ne csak engem tessenek moderálni, héjj!

ulrike (törölt) 2012.02.04. 20:46:29

@lüke: Dietrichstein.(aki poloskát írt a legjobban, míg Shakespeare Vilmos drámát)

Mesterlövész 2012.02.04. 20:47:49

@aszekelyek: Ich versuche damit und dann, womit und ich es einfach möchte. Niemand darf mir sagen, wo der zu folgendere Weg ist. Nicht bald werde ich verschwinden, wie das Abgas. Danke schön für den Rat. Wiederseh'n!

lüke 2012.02.04. 20:49:11

@ulrike: ja:) nem!
a vie-re gondoltam

panelburzsuj 2012.02.04. 20:52:19

@ulrike:

Budapest és vidéke.

And the rest.

Magyarország most pontosan ez. Nagyon látványos térképek, amik a főváros elérhetőségét időzónákra beosztva mutatják, majd igyekszem keríteni egyet. Budapest és Pest megye nagyobb része, és az autópályák, vasúti fővonalak mentén szertenyúló csápok. Köztük meg a Senkifalvák, ahogy távolodsz a "központtól", úgy egyre szélesebb sávban.

Unionist 2012.02.04. 20:55:20

@Kosinva:
a politika alapkerdéseit hitbeli meggyőződések határozzák meg. olyan ez, mint a vallás. na most én értem, vagy érteni vélem, hogy a pártok környékén nagyon sok olyan lelkes és ambíciózus aktivista van, akinek nincs kialakult világképe. de a fidesz vezető politikusaiknak mégis csak kialakult. és ők aligha fognak megváltozni. a fidesz kormányzás csak azoknak volt meglepetés, akik keveset eszméltek.

szóval ez a sztori (sajnos) még mindig arról szól, hogy volt anno az mszmp. volt két nagy csoportosulás. az egyik a politikai bizottság környékén sűrűsödött össze. ennek a másodvonalából lett az mszp. a mai fidesz pedig a hazafias népfrontj ifjú, és nem annyira ifjú kádereiből áll össze.

ha megnézed, akkor az miniszterelnök, és a házelnök kisz titkárként kezdték. az államfő az astoriában (valószínűleg) besúgó volt. egyébként miniszterelnök helyettesi rangba jutott. a belügyminiszter, a külügyminiszter, a pénzügyminiszter mszmp tagok voltak. csak nem pb, hanem népfront vonalon futottak az elvtársak. stumpf elvtárs - a népfront alelnökként - még feleséget is pártvonalon választott. mikola elvtárs is pont ott volt. pozsgay elvtárs is. és lehetne ezt sorolni. ez itt nagyjából a hazafias népfront. ugyanaz a bolsevik gondolkodás, ami a politikai bizottságra volt jellemző. csak nemzeti színű köntösbe bujtatva. és ez nem volt megváltozni. mert ezeknek az embereknek a nemzeti bolsevizmus a vallásuk.

Unionist 2012.02.04. 20:55:20

@Kosinva:
a politika alapkerdéseit hitbeli meggyőződések határozzák meg. olyan ez, mint a vallás. na most én értem, vagy érteni vélem, hogy a pártok környékén nagyon sok olyan lelkes és ambíciózus aktivista van, akinek nincs kialakult világképe. de a fidesz vezető politikusaiknak mégis csak kialakult. és ők aligha fognak megváltozni. a fidesz kormányzás csak azoknak volt meglepetés, akik keveset eszméltek.

szóval ez a sztori (sajnos) még mindig arról szól, hogy volt anno az mszmp. volt két nagy csoportosulás. az egyik a politikai bizottság környékén sűrűsödött össze. ennek a másodvonalából lett az mszp. a mai fidesz pedig a hazafias népfrontj ifjú, és nem annyira ifjú kádereiből áll össze.

ha megnézed, akkor az miniszterelnök, és a házelnök kisz titkárként kezdték. az államfő az astoriában (valószínűleg) besúgó volt. egyébként miniszterelnök helyettesi rangba jutott. a belügyminiszter, a külügyminiszter, a pénzügyminiszter mszmp tagok voltak. csak nem pb, hanem népfront vonalon futottak az elvtársak. stumpf elvtárs - a népfront alelnökként - még feleséget is pártvonalon választott. mikola elvtárs is pont ott volt. pozsgay elvtárs is. és lehetne ezt sorolni. ez itt nagyjából a hazafias népfront. ugyanaz a bolsevik gondolkodás, ami a politikai bizottságra volt jellemző. csak nemzeti színű köntösbe bujtatva. és ez nem volt megváltozni. mert ezeknek az embereknek a nemzeti bolsevizmus a vallásuk.

Kosinva 2012.02.04. 20:57:30

@knausz:
"Én nem látom azt a sok embert, akik mást gondolnának, mint a kemény mag, de szívesen látnám, mert valóban: a mai állapotában akár mint az MSZP. Még a drukkolóközönsége is megöregedett. "

Hangosan és észrevehetően aligha fogod látni. Ehhez le kell menni a baráti beszélgetések és a néhány fős eszmecserék színhelyére. Mindenki tudja, hogy aki hangosan bírálja a kormányt annak aligha fog kijárni az egyetem után egy közigazgatási állás vagy bármilyen pénzre váltható párt pozíció. Amúgy pedig a Fidesz minden súlyos hibája ellenére (kapkodás, erőből politizálás), nem csak rossz dolgokat tett (Schmitt Pál, Kerényi Imre) és nem csak rossz irányú reformot próbál véghez vinni (pl. oktatás), hanem vannak pozitív dolgok is (pl. egészségügyi reform, ifjúságpolitika).

Deutsch Tamás pedig egy örök ifjú, aki sokakkal szemben tényleg eltud menni olyan határokig (ahogy Pokorni is), amit mások a jelen helyzetben nem tehetnek meg.

Egy zöldmezős jobboldali párt létrehozása (mert az ex-MDF utód, a JESZ egy vicc) nagyon drága mulatság. Amihez nem egy (hanem több) tőkeerős gazdasági szereplő kellene, akinek megérné támogatni egy új jobbközép (akár nemzeti liberális attitűdökkel rendelkező) pártot.

lüke 2012.02.04. 21:03:50

@panelburzsuj:
ma meg akartam nézni, arra: Iregszemcse
hány fok van?
az idöképen arról a fertályról nincs adat pl

jjulie 2012.02.04. 21:04:41

@Kosinva:

a nemzeti liberalizmus, az az egyenlő pályák egyenlő esélyek - én biciklivel megyek futóverseny?

panelburzsuj 2012.02.04. 21:06:05

@panelburzsuj:

És még annyit hozzá:

Ha egy-egy Csorna, Nagyatád, Tamási típusú "város" nekiállna intenzíven zöldséget, gyümölcsöt, állatot termelni a házikertjeiben, a határában, meg a majorjaiban, talán nem csak a saját járását, de a fél megyét be tudná teríteni áruval. És akkor mi marad a faluknak a búzán-kukoricán kívül?

"Helyi termék ..."

Kosinva 2012.02.04. 21:06:22

@Unionist: Ezért említettem második hozzászólásomban a fiatalokat (20-35 közötti éves fideszeseket). Rájuk elég nehezen tudod rávarrni a KISZ-es vagy épp MSZMP-s kitűzőt.

panelburzsuj 2012.02.04. 21:08:30

@lüke:

Mínusz tíz, egy álló napja. És itt húszcentis hó, Iregszemcsén talán kicsivel kevesebb. Még.

Unionist 2012.02.04. 21:10:20

@Kosinva:
a fidesz fiataljaira nem, de a fidesz vezetőire mégis csak rá lehet.

panelburzsuj 2012.02.04. 21:10:57

@panelburzsuj:

Da a Tamási adatok az időképen azért bátran extrapolálhatók Iregszemcsére ...

lüke 2012.02.04. 21:13:56

@panelburzsuj:
igen
de már meséltem két éve a Siófok-Pécs utat?
elképesztö volt a szegénység, s minél távolabb vagy az agglomerációtól annál rosszabb

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.02.04. 21:17:09

@panelburzsuj: szellemi eutanázia öntököndöfés megelőzésére?

panelburzsuj 2012.02.04. 21:19:26

@lüke:

Nekem nem mesélted, de én magam is épp eleget látom.

Meséld Hoplitának.

Szerinte itt tejben-mézben fürödnek a labancok ...

panelburzsuj 2012.02.04. 21:23:09

@Hepci:

Egggggyik fűti - másik hűti.

Szerintem roppant hasznos coaching-üzletág lehetne.

(No persze ez se valami nagy újdonság, az udvari gyóntatópapok elég régen kicsiszolták már a műfajt.)

Unionist 2012.02.04. 21:23:11

@ulrike: @panelburzsuj:
egy mikepércsi őstermelő sokkal biztosabban eladja (közvetítőkön keresztül) az árut az újkerti, a tócóskerti kispiacon, vagy a debreceni vásárcsarnokban, mint hamburgban. szerintem oda nem lehet bevinni magyar frissárut, csak konzervet. de azt se a hamburgi piacra, hanem a hamburgi tesco-ba.

ulrike (törölt) 2012.02.04. 21:26:16

Ahol holnapig is nehéz előre látni, ott nem számít, milyen a pártkínálat.
Anya és fia együtt feküdtek a sínre
velvet.hu/sztori/2012/02/04/kengyel/

graycivil 2012.02.04. 21:27:41

"Századvéges kísérte Rogánt és Habonyt Abu-Dzabiba

A Századvég Alapítvány nagyon friss kinevezésű elnökhelyettese és felesége, a fővárosi önkormányzat egyik fidelitaszos képviselőnője is tagja volt annak a titokzatos tárgyalócsoportnak, amely Habony Árpád miniszterelnöki tanácsadó és Rogán Antal polgármester vezetésével Abu-Dzabiban járt. "

index.hu/belfold/2012/02/04/szazadveges_kiserte_rogant_es_habonyt_abu_dzabiba/

Úgy látom, ez a közpénzes arab luxusparty is megérne egy misét.

ulrike (törölt) 2012.02.04. 21:27:50

@Unionist: Ezért nem versenyképes, sem Mikepércsen, sem másutt.

tölgyes 2012.02.04. 21:31:44

@knausz: Én azt hittem gondolatokat ír amik között összefüggés van és azt nem hittem, hogy mondatokat ír, aminek nincsen értelme.
Konkrétan:„Ketten biztosan és még Fodor Gábor is ilyen, de Pető Ivánnal készült beszélgetésben is olvastam hasonló gondolatokat. Talán nem véletlen, hogy ő válaszolt és Orbán Viktor nem. „' –ennek így az előző mondat nélkül nincsen értelme. Az előző mondat nélkül ugyanis nem érthető, hogy Fodor stb milyen:)

Ha azonban eléje tesszük az előző mondatot akkor az utalás érthetővé válik.."A politikával kapcsolatos alapállásomban egy dolog azonban nem változott mondjuk másodikos gimnazista korom óta: az a nemzeti liberális elkötelezettség, a jobboldali liberális vagy konzervatív-liberális értékalapúság. "

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.02.04. 21:32:26

@panelburzsuj: aha, próbálom értelmezni.
Az egyik doktornő eret vág a beteg nyakán, miközben a másik a fütyijét masszírozza?

panelburzsuj 2012.02.04. 21:32:29

@Unionist:

Egy.

Kétezer már nehezebben.

Szezonalitásról nem is szólva. Az orgona több mint egy hónappal előbb nyílik Bulgáriában, mint Rostockban. Nem fóliába, kint a temetőbe. A vegetáció többi tagja is többé-kevésbé követi ezt a mintát.

Szóval rengeteg olyan "szakpolitikai" tényező van ám itt is, amit kívülről sokkal könnyebb megugatni (politika, média, "közvélemény"), mint belülről józanul - és főleg hasznosíthatóan - számolni vele.

panelburzsuj 2012.02.04. 21:35:57

@graycivil:

Mi az, hogy "megérne"?

Még semmi pontosat se tudsz, de má celebrálod!

tölgyes 2012.02.04. 21:37:10

@panelburzsuj: Értem. Én meg arról írtam, hogy nem erről van szó, hanem egy általános jelenségről.. egy olyan jelenségről, amelyik a minket övező országokat még jobban érint mint minket.. Ennek oka pedig az általánosan vett feltételek különbözősége... arról íírtam továbbá, hogy ez már elég régóta zajlik.. Nálunk azért tűnik újnak, mert korábban csak disszidensként lehetett távozni, annak minden következményével együtt.

panelburzsuj 2012.02.04. 21:38:17

@Hepci:

Talán.

De akor se biztos, hogy jól teszik, ha pont egyszerre teszik ... :)

tölgyes 2012.02.04. 21:40:49

@lüke: Ilyen nagy hidegben? Ráadásul erősen esik és fújja is:)

panelburzsuj 2012.02.04. 21:41:05

@tölgyes:

Én is értem, hogy el akarod kerülni annak a taglalását, hogy Magyarországon megint kezd kialakulni egy olyasmi folyamat, amit a bunkó-represszív proletárdiktatúrák idején "belső emigrációnak" hívtunk.

És azért mutogatsz másfelé.

jjulie 2012.02.04. 21:45:22

@tölgyes:

miért lenne új, a huszas évekről nem meseltek neked a nagyszüleid?

vagy a faluvégén ahonnan a kádár kivakart ez nem volt téma?

panelburzsuj 2012.02.04. 21:46:02

@panelburzsuj:

És hogy hanyattvesd magad a boldogságtól: igen, az első Orbán-kormány tétova próbálkozási után a gyurcsányi rendszer kezdte nagyüzemben félresöpörni a szakmák, civilek, "kívülállók" észrevételeit.

Orbán-2 meg betetőzi a művet.

tölgyes 2012.02.04. 21:48:16

@panelburzsuj: Ilyet csak az ír le, aki képtelen különbséget tenni aközött, amit "bunkó-represszív proletárdiktatúrák idején "belső emigrációnak" hívtunk... és a mostani állapot között. Ezért sem kell másfelé mutogatni.:) Én azt látom, hogy a gyerekek barátai között egy sem azért megy el, mert itthon csak belső emigrációba vonulhat...Azt persze mondják, hogy a kutatás feltételei és a jövedelmek nagyon csábítóak.. de így volt ez már évtizedek óta.

tölgyes 2012.02.04. 21:51:27

@jjulie: Látom ismét nem érti azt amit olvas.:) Csak a régi jelenség.. A nagy kivándorlás egyébként az Ön ostoba agya ellenére nem a 20-as években folyt hanem sokkal korábban, és annak más volt a társadalmi összetétele is.

jjulie 2012.02.04. 21:52:13

@tölgyes:

fogadjunk hogy nem hagyod magad

lesz mindenre fidesznyik válaszod, mint az aszékelyek banyának, védve a védhetetlent

rajta, rajta ugorj birka

jjulie 2012.02.04. 21:56:45

@tölgyes:

az eszesek elszármazásába ellenérvként belekevered a nyomorból menekülőket ellenérvként

hahahahah birka ugorj birka ugorj

na a te seggszájad alá is az orbán adta a lovat, ehhez a bűnéhez képest a sántakutyasága múló szeszély

tölgyes 2012.02.04. 22:04:16

@jjulie:
zsüli! Butaság ellen nincs orvosság..:( Az a bizonyos 1,5 millió aki kitántorgott Amerikába..1900-1913 között hagyta el az országot... de igazán nem várok Öntől én már semmilyen ismeretet sem.

jjulie 2012.02.04. 22:06:55

@tölgyes:

a villamos sárgasága ellen kiváló érv a villamos sárgasága

egy fideszgyíktól orbániában

tölgyes 2012.02.04. 22:12:05

@jjulie:
Zsüli! Maga jött elő a villamossal.. de ha már villamos, akkor az bizony sárga. A tömeges kivándorlás nélmi időeltolódással a XIX-XX. század első évtizedében érintette Európát. Ekkor mentek tömegesen a svédek, lengyelek, korábban az írek.. és ebbe a sorba ált be a Monarchia is.

Csakhogy Panel az agyelszívásról írt, ami egy másik korszakban következett be, de bekövetkezett...Inkább azon lepődik meg a Nyugat, hogy kevesebben mennek mint gondolták-remélték. A mai 20-on éves generáció java nem akar No-ba menni.. ahogy hallom a beszélgetéseiket.

jjulie 2012.02.04. 22:13:28

@tölgyes:

barca meccset nézek, meguntalak

jjulie 2012.02.04. 22:14:57

@jjulie:

jav.

hossza ellen a sárgaság

hiába, a barca meccs.......

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.02.04. 22:15:03

@graycivil: Kapócs Zsókát nem vitték?
Ő valószínűleg nagyobb hatást tudna gyakorolni az arab be-fektetőkre, mint Habony Árpád s Rogán Antal...

tölgyes 2012.02.04. 22:15:15

@jjulie: De minek nézi..:) Azt se érti:(

mókáné 2012.02.04. 22:17:42

@Kosinva:

"Egy zöldmezős jobboldali párt létrehozása (mert az ex-MDF utód, a JESZ egy vicc) nagyon drága mulatság. Amihez nem egy (hanem több) tőkeerős gazdasági szereplő kellene, akinek megérné támogatni egy új jobbközép (akár nemzeti liberális attitűdökkel rendelkező) pártot. "

Egyetértek, ugyanakkor nem a Fideszben látom a megoldást. Ott az LMP, már parlamenten belül. Ha ügyesen politizál, még mindig nem késő, hogy valóraváltsa álmainkat.

tölgyes 2012.02.04. 22:18:31

@graycivil: Csakhogy tegnap kiderült: Kálmán Olga elmondása szerint is a repülőjegyeket Rogán és Habony a saját pénzéből vette, a vendéglátást pedig a meghívók fizették.. Most tehát Ön amitt fetreng itten, mert Rogán a saját pénzén vett repülőjegyet és elment akárhová, ahol az étkezést és szállást a vendeglátók fizették. No de hol itt a közpénz???

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.02.04. 22:18:50

@tölgyes: a románoktól mostanában 2,5 millió tántorgott ki, 10 év alatt.
Ha tartják a tempót, mi meg maradunk, 2070-ben harc nélkül vonulunk be Bukarestbe erős cigány többségű páncélos hadosztályainkkal. :D

tölgyes 2012.02.04. 22:19:52

@knausz: Ne beszéljen más nevében. Az enyémet nem válthatja valóra az SZDSZ utódpártja:)

mókáné 2012.02.04. 22:20:42

@tölgyes:

"Én azt hittem gondolatokat ír amik között összefüggés van és azt nem hittem, hogy mondatokat ír, aminek nincsen értelme."

Ön még mindig nem olvassa el, amit Török Gábor ír. Vagy nem elég alaposan. Linkekre kattintva világossá válik, hogy egy interjú gondolatmenetét folytattam.

Persze, hogy nem érti.

jjulie 2012.02.04. 22:21:18

@tölgyes:

már megint a csúcstatásos fideszseggszád

egy csomó ellentmondás maradt feloldatlan abban a riportban is

tölgyes 2012.02.04. 22:25:00

@knausz:Már hogyne olvasnám.. épp arra utaltam, hogy csak TG Ön által idézett szövegével együtt van értelme a mondatnának..:) Egyébként pedig az hogy kinek a cikkére, felajánlkozására reagál egy politikus az nem függ össze azzal amit Ön ír. @Hepci: Ez az amit panel nem akar megérteni:)vagyis, hogy nem magyar jelenségről van szó.. és hogy ebben mi nem járunk az élen.

jjulie 2012.02.04. 22:26:06

@tölgyes:

pont ez a baj, hogy hol a közpénz birka, hol?

mert a fideszseggszád megvan az nem hiányzik

mókáné 2012.02.04. 22:26:18

@tölgyes:

"Ne beszéljen más nevében."

Nem Önnek mondtam! Az Ön álmait váltsa valóra a László56.:)

tölgyes 2012.02.04. 22:26:35

@jjulie: Az Ön számára még egy bolti bevásárlás is feloldhatatlan ellentmondások tömegét jelenti:)Már azt sem érti.:)

tölgyes 2012.02.04. 22:29:31

@knausz: A többes szám első személyben való írás, ha nem társul hozzá a csoport körülírása, akkor a más nevében való nyilatkozást jelenti.
Ha azt írja, hogy mi a barátaimmal az LMP-re vágyok, akkor biztos nem fogom azt írni, hogyne beszéljen más nevében:).. hiszen tudom, hogy ebnek is eb az ideálja.

panelburzsuj 2012.02.04. 22:30:36

@tölgyes:

Emlékszel, hol kezdtük?

Olyat mondtam, hogy valamirevaló emberek egyre kevésbé kívánnak politikai pályára kerülni, politikailag "erősen kitett" pozíciókat elfoglalni. Mert egyre kevesebb tere marad a "szakmai autómiának" , és egyre növekszik a buta központi parancsok végrehajtásának "igénye".

Ez a első lépcső.

A második, hogy ha a "hazai pályákon" egyre erősödik a "hármas alkalmasság" hírhedett követelménye, akkor két választás van: keresni valami békésebb és korrektebb zugolyt - vagy ha ilyen nincs, akkor országhatárt is átlépve odébbálni.

Te az első lépcsőt egyszerűen simán, pofátlanul letagadod. Te ilyet nem látsz, tehát ilyen nincs. Sőt: ilyet más se láthat, tehát másokat is rezzenéstelen pofával lehazugozol.

Látod - pont ezért mennek. Belső és külső emigrációba is. Mert a tölgyes-félék már megint annyira elszaporodtak és elszemteledtek, és a középszar védelmében ösztönösen összekapaszkodva megint pont annyira tömegessé és undorítóakká váltak, mint a legfényesebb Kádár-érában.

jjulie 2012.02.04. 22:31:52

@tölgyes:

fidesszeggszájjartatás

minek

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.02.04. 22:32:15

@tölgyes: hát ja.
Pl. margarint vesz főzni, a vajjal a sheggét keni be, a porszívót meg napraforgóolajjal olajozza.

bariga 2012.02.04. 22:33:12

@Unionist: Némethnét kifelejtetedd, többek között

tölgyes 2012.02.04. 22:37:29

Sportra fel.
@panelburzsuj: Ön fel sem fogja ésszel a szakmai autonomia és a politika viszonyát. Azt sem érti, hogy más dimenziókról van szó... Egyébként az Ön által leírt jelenség sem új, így volt már amióta a világ világ.
Az emigrációnak pedig más oka van. Nem azért mennek el az emberek, mert a politika nem érti meg őket.:( Persze mindig volt és lesz ilyen is, de a migráció mögött nem ez áll.

jjulie 2012.02.04. 22:37:39

@Hepci:

vegyél teniszleckét tücsök, van még eladó

a lükét hozhatod magaddal de a @tölgyes: nevű seggszájat csak súlyos felárral

Unionist 2012.02.04. 22:40:15

@panelburzsuj:
régiós agrárrendtartás kellene. a városoknak időszakos árumegállító jog. és ebből jönne ki az, hogy a frissáru jelentős részét helyben termelnék. persze ha a parasztok rossz minőséget állítanak elő, akkor a piacon nyitni kell. és persze akkor is ha valami a térségben nem terem meg. de ezt nem lehet államilag szabályozni. ugyanis már szeged és debrecen relációjában is vannak szezonális eltérések. nemcsak bulgária esetében. (ezért nem lehet szabályozó az állam. nem a beszélt nyelvnek van szerepe, hanem a tájegységnek) persze a komparatív előnyök mellett folyhat az árucsere. de azt meg lehet szabni, hogy a kereskedelmi útvonalakon mennyi áru, milyen mennyiségben, milyen minőségben haladhat át. persze nemcsak a termelők érdekeit kell figyelembe venni, hanem a fogyasztóét is. és a komparatív előnyök kihasználásával kell lefolytatni az árucserét. és mellette vámszabaddá kell tenni magánimportot. de az államnak (pártoknak) nem kell szabályoznia. magának a piacnak kell. a piaci szereplőknek a városban, a régióban. szerintem ez a liberalizmus. és nem a piaci önkény (mindenki azt csinál, amit akar). mert annál csak az állami önkény (a nép nevében) a rosszabb.

tölgyes 2012.02.04. 22:40:54

@jjulie: Zsüli ismét eljutott a trágársághoz. Szép eredménynek tekinthető, hogy képes volt magát néhány hozzászólás erejéig megtartóztatni.

panelburzsuj 2012.02.04. 22:42:27

@Hepci:

Nem olyan biztos.

A Costa Concordia egyetlen magyar állampolgárságú halottja egy cigány pincérfiú volt. Ennek kapcsán most délután kérdeztem rá, hogy mi lett azzal a gimis cigány lánykával, aki rendőrtisztnek felvételizett, de túl pici volt hozzá. (Centiméterben.) Hajón dolgozik, valami szobalány-féleként. A jó angoltudás mindenesetre kellett, tehát nem egyértelműen kuka dózermunka.

Nyilván apró minta. De megintcsak: nem alja megy, hanem ... És fölteszem, hogy ahol pakisztánitól karibiig minden van, ott kevesebbet kapa képébe, ha rendesen dolgozik, mintha itthon csinálná - ugyanazt ...

jjulie 2012.02.04. 22:43:03

@tölgyes:

kevés vagy birka, a szemetedet szedd össze és vidd innen, és küld el az orbánsántakutyafőnöködnek

bariga 2012.02.04. 22:44:02

@Kosinva: mire előkerülnének a Fideszből az értelmesek, addigra pont úgy fog járni , mint az összes többi eddigi párt.
Schmittek és Kerényik gyorsítják a folyamatot. A Fidesz pont ott fog kikötni, mint kb. most az MSZP. Annyian fogják annyira utálni, hogy nem szavaz rájuk más , csak a keménymag.

Tehát ha tényleg van valami reménység a Fideszben, akkor sebesen jöjjön elő!

mókáné 2012.02.04. 22:45:21

@tölgyes:

"A többes szám első személyben való írás, ha nem társul hozzá a csoport körülírása, akkor a más nevében való nyilatkozást jelenti."

Konkrétan címeztem a mondandót @Kosinva: blogtársnak, nem a levegőbe mondtam vagy úgy általában mindenkinek!

Az, hogy Ön elolvasta és magára vette, az nem az én dolgom onnantól, pláne kifogással is él.. és akkor értetlen!

panelburzsuj 2012.02.04. 22:49:42

@tölgyes:

Mennyé sportolni.

Én tudatlan, eszetlen barom meg azalatt magamba omlok ilyen megsemmisítő érvek súlya alatt.

jjulie 2012.02.04. 22:51:21

@knausz:

ne törödj vele,a @tölgyes: csak egy szarrágó tahó aki ravaszparasztnak hiszi magát

tölgyes 2012.02.04. 22:52:09

@panelburzsuj: Nem annyira tudatlan, mint amennyire tudatosan kavarna, ha volna mit.

jjulie 2012.02.04. 22:54:06

@tölgyes:

jó hogy visszajöttél, mert még nem szedted össze amit ide szemeteltél

szedd össze és húzz el vele

panelburzsuj 2012.02.04. 22:58:31

@jjulie:

(Ténylegám, Mága temette...)

jjulie 2012.02.04. 23:00:26

@panelburzsuj:

nem egy képzetlen gyerek volt ő sem

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.02.04. 23:04:28

@jjulie: leírtam már, hányszor kell még ismételni?
Először meg kell venned az EGY metszőolló 100 számozott másolatának egyikét (800000 Ft, csak most, csak neked), ezzel belépsz közösségembe, a Mennyei Metszőollók Szektájába, ahol azonnal jogot kapsz arra, hogy megcsókold fényességes sheggemet.
Utána tárgyalhatunk a teniszleckékről, csak előbb találkozol Hoplitával. Eztán leporolod magad, játszunk egyet, hogy kiderüljön, ki oktasson kit...

jjulie 2012.02.04. 23:14:20

@Hepci:

te mondtad hogy fogynod kéne hogy menjen a játék, nem erőszak a teniszlecke vásárlás, csak ha jobb akarsz lenni...gondold meg

panelburzsuj 2012.02.04. 23:22:28

@Unionist:

Nem igazán gondoltad végig, amit Méhkerékkel példáztam. Egyrészt a "komparatív előnyök" egyre kisebb hányada olyan természeti erő, amit ne lehetne társadalmilag/műszakilag felülírni. (Pl. ezért próbál Orbán - az unortodoxia nagyobb dicsőségére - az egységes piacon nemzeti adórendszerel bűvészkedni ... )

Másrészt viszont pont fordítva: a "komparatív előnyök" olyan bőségben lehetnek egy-egy tájban, hogy a területhez képest adszurd méretű piacot is ki lehetne belőle szolgálni. Nem cifrázom, de gondolj bele: a "pannon éghajlat" - (a Kertészeti hungarikumok című MTA(!)-kiadvány csodafegyvere) - Komáromban még komparatív előny - Komarnoban már semmivé foszlik?

panelburzsuj 2012.02.04. 23:28:37

@tölgyes:

Oké: pukkadjon meg TG, a jobboldal se lehet más - amennyire rajtad múlhat ... :)

Kosinva 2012.02.04. 23:30:55

@knausz:
Az LMP...
Az Lehet Más a Politika pártban 2010-ben reménykedtem, hogy sikerül meghaladni az eddig létező baloldalt és valami újat hozni a politikai színpadra. Nem igazán sikerült. Persze kiderült, hogy az LMP nem az SZDSZ 2.0, de nem is valami teljesen új. Sok mérsékelt jobboldalinak tetszett, hogy Schiffer András kiállt Sólyom Lászlóért, a kettős állampolgárságért (utóbbiért az LMP már nem tudott egységesen kiállni). Ezek után az LMP elkezdett egyre balra tolódni és tipikus "baloldali liberális" dolgokat produkálni, például: jogot félteni ott ahol van jog, vagy a legutolsó esetet említve: a köztársaság végét vizionálni, mert Magyarország (hivatalosan Magyar Köztársaság) Magyarország lett (hivatalosan és nem hivatalosan is).

Schiffer András után Jávor Benedek szimpatikus lehetne a mérsékelt jobboldali szavazóknak a kereszténységével, de ahhoz egy sokkal jobboldalibb identitással kellene az LMP-nek mennie előre (nemzetibbnek és Sólyom László féle értékrendet követni). Ja és nem ártana tisztázni, a köztársaságnak nincs vége (amúgy is a jobboldali mérsékeltek nagy része szívesebben látta volna Ottó királyt az államfői poszton, mint bármilyen köztársasági elnököt, ugyanígy nem dőlne össze a világ és a magyar demokrácia a szemükben, ha Magyarország államformája parlamentáris monarchia lenne). Mellesleg az LMP addig nem nagyon fogja a jobboldali mérsékelteket és liberálisokat megfogni, amíg a Fidesz teljes eliminálására tör. Amíg bármelyik párt a Fideszt nem legyőzni és élni hagyni, hanem megsemmisíteni akarja esély sincs, hogy egyetlen egy jobboldali szavazó is bármelyik Fidesztől különböző párt mellé álljon (a jobbikosok inkább látens szélsőbalosok jókora sovinizmussal megáldva, mielőtt a Jobbikra mutogatunk mint jobboldali párt).

panelburzsuj 2012.02.04. 23:41:36

@Kosinva:

Kár ennyi energiát fekteni annak magyarázásába, hogy magyar jobboldaliság igenis egyetlen lehetséges "megtestesülése" csakis olyan lehet, mint amilyen - per pillanat - a Fidesz. És ha Orbán vizionál egy kiadósat, és ettől a Fidesz átmegy a 472. alakváltásán, akkor meg csak pont olyan.

panelburzsuj 2012.02.04. 23:47:26

@Kosinva:

Magam elvből és szívből is utálok mindenféle kollektivizmust. Erőszakosan, kirekesztően önimádót meg különösen. Méghozzá leginkább vallási, hitbéli alapon.

Tehát - tökéletesen alkalmatlan vagyok "jobboldalinak".

Nem zöttyentünk közben valahol az árokba?

ssi 2012.02.05. 00:35:09

@poszt:
- baloldalból kiábrándultak 2010-ben új kedvencet választottak
- Fideszről épp lepattanók viszont parkoló sávban passzívan kivárnak
- palettán most Gy.F. balközépre nyomul, a jobbközép meg már régebben kiürült
- múltban senkinek nem jött be a "tiszta centrum", belehaltak
- viszont mára már a jobb/balban is csalódottak igényelhetik a tiszta "közepet"
- pl. az LMP? akár. de nincs elég alkalmas politikusuk. nem azért, mert fiatal párt
- és várjuk a vhonnan már ismert, de meggyőző vkinek a sorsszerű előbukkanását

@knausz:
ilyesmire is gondoltál?

itt találtam:
www.facebook.com/torokgaborelemez

előadás.
portal.uni-corvinus.hu/index.php?id=47533

pl. felvehetnék?
mint sok tanár előadását is már. már el se kell menni az órájára.

ssi 2012.02.05. 00:48:14

@knausz: még ilyet is találtam .. igaz, szintén véletlenül

2012. április 20.-22. első Civil Csoport Hétvége
A rendezvény a csoportok, közösségek, és általában a társadalom működési jellemzői iránt érdeklődő civilek számára kínál saját élmény jellegű tapasztalatokat.
sites.google.com/site/civilcsopo/home

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.02.05. 00:57:49

@manyike: sőt, meg se kell hallgatni, csak lájkolni.
Ez a legmodernebb megoldás.

ssi 2012.02.05. 01:00:11

@Hepci: "csak lájkolni." s ez a vizsgán hányast érdemel?

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.02.05. 01:04:48

@manyike: mondjuk kettes. Ha átlátszó blúzban megy, hármas.

ssi 2012.02.05. 01:07:30

@knausz: :))
"Az értelmiség azonban szerencsére sokféle. Van szolgaértelmiség és van szolgáló értelmiség. A szolgaértelmiség megkeresi magának a legjobban fizető megrendelőt; a szolgáló értelmiséget megkeresi magának a feladat"
azamerikaifiu.blog.hu/2012/02/03/rosseb_se_akar_itt_mar_parbeszedet#more4055740

ssi 2012.02.05. 01:10:35

@Hepci:
"kettes." .. minden fiú csak max. ennyit ér?

"Ha átlátszó blúzban megy, hármas" .. és ha a cicifix is átlátszó?

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.02.05. 01:14:53

@manyike: három fölé. Ha nincs, négyes.
Az ötöst szerintem kitalálod...

ssi 2012.02.05. 01:21:50

@Hepci: "Az ötöst szerintem kitalálod... "

kigombolja?

mikor egyetemen tanítasz/tottál mennyi ötöst gomboltak le rólad?

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.02.05. 01:29:42

@manyike: hát, nem igazán voltam fogékony a manőverre, bár nyáron öröm volt gyakorlatokat vezetni vagy éppen olasz tanulmányi kirándulás közben megpihenni a hallgatókkal a ravennai tengerparton.
Legellentmondásosabb tanári élményem akkor történt, amikor 1 balatoni diszkóban az egyik melltartó nélküli harmadéves hallgatóm addig dörgölődzött hozzám tánc közben, míg ennek látható jelei lettek - akkor gyorsan leültem. :)

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.02.05. 02:49:39

@lüke:

A németek nem javítanak ki.

Attól még mert valaki névelőt téveszt, vagy melléknévragozást a mondanivalója tökéletesen érthető marad a németek számára.

A franciában csak kettő nem van, és a szavak kinézetéből sokkal, de sokkal könnyebb kitalálni, hogy milyen neműek, mint a németben.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.02.05. 02:58:46

@quendelapo:

"Ugyanakkor Orbán szakított a nyugati orientációval és vétett az alkotmányosság ellen. Szembe fordult Szent István és 1848 eszméivel."

A frászt fordult szembe!
Annyira nyomultatja a keresztényeket, mint eddig még más kormány az utóbbi 22 évben soha.

1848. eszménye pedig a magyar szabadság és függetlenség.
Ma is időszerű.

Ezt ma jelenleg csak a Jobbik és a Fidesz képviseli valamennyire.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.02.05. 03:02:21

@is:

Mert te a hazugokat, hitszegőket, csalókat kedveled.

Én meg a szavatartóakat.

Úgy kellene kezelni a választási és kormányprogramokat, mint jogilag hivatalos szerződést a választók és a politikusok között.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.02.05. 03:09:57

@Jankove:

Pontosan így van. Jó a programod.

Kínában agyonlövik a lebukott korrupt politikusokat.

Nálunk "nem etikus, de törvényes."

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.02.05. 03:17:47

@diotoro10:

"A cigányok nem tudnak írni, főleg nem ismerik az "ly" betűt."

Az ly hangot a magyarok egy része sem akarja ismerni, közéjük értve a képzett nyelvészek egy részét is.

Az a hivatalos dogmájuk, hogy kihalt, legfeljebb az északi tájszólásban létezik még.

Mindez persze marhaság.

Másik szép példa a magyarok magyar nyelvérzékének igen nagy hiányosságára, hogy egyesek össze akarják mosni az ë mint Ëtëlka és az e mint Elemér magánhangzókat, eléggé érthetetlenné téve ezzel a beszédjüket.

Lásd pl. mentem, mentek, sejtettem, festettek, szemét, hegyes stb.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.02.05. 03:34:28

@Unionist:

Magyarország nem kevésbé függ Németországtól, mint Lengyelország. Eléggé hasonló mértékű a függés.

Azt meg kétlem, hogy ennek a függésnek a lengyelek tapsolnának.

Azzal a módszerrel, hogy egy ország egy másiknak csupán a felvevőpiaca és olcsó munkaerő bázisa elég nehéz egy országot fejletté és gazdaggá tenni.

Saját, többségében nemzeti tulajdonú gazdaság kell ehhez.

A németeknek van ilyenjük, a lengyeleknek, magyaroknak, afrikaiaknak pedig nincsen.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.02.05. 03:38:18

@hoplita:

Hát ... legyen igazad!

De ki gondolta volna 1990-ben, hogy a kommunisták már négy év után 1994-ben vissza fognak térni nagy fölénnyel?

Ha egy kormány sikertelen, akkor le lesz váltva. Annyi kevés a hatalmon maradáshoz, hogy az elődje is sikertelen volt.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.02.05. 03:48:39

@knausz:

Az LMP, mint jobb oldali párt?

Annyira jobb oldaliak ők, mint az szdsz volt.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.02.05. 03:58:18

@Kosinva:

"(amúgy is a jobboldali mérsékeltek nagy része szívesebben látta volna Ottó királyt az államfői poszton, mint bármilyen köztársasági elnököt, ugyanígy nem dőlne össze a világ és a magyar demokrácia a szemükben, ha Magyarország államformája parlamentáris monarchia lenne)."

Ebből is látszik, hogy ezek a mérsékelt jobb oldali erők, nem magyar nemzeti erők, hanem labancok.

A magyar történeti alkotmányból a szabad királyválasztás joga következik és nem a dinasztikus idegen uralom.

Éppen ezek a monarchisták a legnagyobb akadályai a Magyar Királyság helyreállításának, mert nem szabad magyar királyságot akarnak, hanem a monarchia és az idegen uralom helyreállítását.

Már I. István az első király felállította a királyi tanácsot királyválasztási joggal.

Ez a jog egyre inkább erősödött és kiteljesedett az Árpád-ház kihalásával és a királyválasztók körének folyamatos szélesítésével.

A szabad királyválasztási jogot az ellenállási joggal együtt a habsburgok vették el az általuk meghódított és leigázott Magyarországtól.

nyünyüge 2012.02.05. 08:23:44

www.origo.hu/itthon/20120204-orban-bulldozerunk-betartotta-a-kreszt.html

A bulldozertől nem a kresz betartását várjuk el, hanem azt, hogy bontás, planirozás közben csak annyi kárt tegyen, ami elkerülhetetlen.

Ha a faluvégi ház lebontása a cél, a bulldozer meg oda- és visszamenet tönkreteszi a falu utcáját, bontás közben fákat dönt ki, embert lök fel, a törmeléket meg rátolja a szomszéd termőföldjére, akkor nem fogjuk értékelni a bulldozer hatékony munkáját.

lüke 2012.02.05. 08:36:00

@jjulie:
öreganyád is szemetel ide neked(is)
members.aon.at/dbundsch/geschaw.htm
www.auswandern-heute.de/download/burgenlaender%20in%20USA.pdf
uez volt a magyar is
hu.wikipedia.org/wiki/Morbus_hungaricus
anno a tbc M.austriacus is volt, ma más
Clevland
Die Einwanderer der ersten Jahrzehnte stammten vornehmlich aus Britannien und Mitteleuropa. Ab 1870 wanderten verstärkt Osteuropäer und Deutsche ein. Die Deutschamerikaner bildeten um 1900 mit 40.000 Personen die größte Bevölkerungsgruppe in der Stadt.[34] Um 1930 war Cleveland zudem mit 43.000 Personen die größte ungarische Siedlung außerhalb Europas.[35] Mit dem Ersten Weltkrieg endete die Zuwanderung aus den meisten europäischen Staaten allerdings aufgrund der veränderten Gesetzeslage schlagartig.[34]
s háborogj, te szoktál ilyen (ir)releváns tört. adatokat idebiggyeszteni

@tölgyes:
Morbus Austriacus: Thomas Bernhards Österreichkritik
mai értelmezése

hoplita 2012.02.05. 08:38:28

@Akitlosz:
Az idő most már nagyon ellenük dolgozik.

Akkor sem tértek volna vissza, ha nem egy impotens, minden lehetségest elbaszó, háromperhármasokkal megrakott emdéef ül a kormányrúdnál.
Egy lusztrációs törvény egy igazságtételivel és a fél emeszpé a sitten köt ki...horngecivel az élen.

lüke 2012.02.05. 08:42:31

@Akitlosz:
nem mondod?
21 évet dolgoztam Ausztriában, ahol a kollégám mindig kijavított

a nagyot tudóknak:
11éves korom óta voltam cseregyerek (kelet)Németo-ban, 18 éves koromig évente 2 hónapot.
Az elsö viziten a felsö-ausztriai dialektust beszélö föorvostól egy szót se értettem,gondoltam haza is megyek rögtön a Trabantommal.
Ö volt, aki mindig kijavított, igazad van nem német :)

lüke 2012.02.05. 08:46:22

@CSENDES:
welcome:) hol voltál eddig?

lüke 2012.02.05. 08:57:16

@panelburzsuj:
minden gazdag arab országban és Àzsiában is pakik(172 800 000)
látják el a segéderöt(hálásak lehetnek a briteknek)

jjulie 2012.02.05. 09:11:39

@Akitlosz:

tévedsz fideszalekosz, 48 legrősebb eszméje a kossuth-i "mentsünk meg a birtokos nemességből amennyit csak lehet" és nem pedig a petőfi féle akasszuk fel a királyokat, vagy a gorgei féle vegyük le a nevünk végéről az ipszilont, és akasszuk fel a zichyt

a te általad használt rövid de rossz mondatot 48-ról a rákosi hozta divatba

a kossuthi eszme nyomorult virágbaborulása a horthy rendszer volt legutóbb, amiből merit most az orbán és a rohamcsapata is, szóval a kereteket felfedezted, de a belcsíny nem stimt

jjulie 2012.02.05. 09:21:50

ez meg mialófaksz?

index.hu/kultur/cinematrix/hirblog/2012/02/04/tarr_bela_is_megalakitott_egy_filmalapot/

a filmekbe is tolni kell az állami pénz, a fociba is, a malévba is......

ja bocs az utóbbiba már nem

van itt valami többért eladható, mint amennyibe kerül, vagy olyat gyártani nem magyari virtus?

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2012.02.05. 09:35:16

@Akitlosz: A középszintű kádereket lövi agyon Kínában. A központi kormány egyetlen tagját sem lőtték még le szerintem.
De a lelövések ellenére Kína a világ egyik legkorruptabb országa.
Ez egy színjáték a nép felé, persze akit fejbelőnek annak nyilván nem az. De rendszerszinten nincs hatása.
Ettől függetlenül Magyarországon sokkal jobban kéne büntetni a korrupciót.

hoplita 2012.02.05. 09:37:39

@lüke:
Zsüli nyilván Troell munkásságát sem igazán ismeri....
Pedig a trilógiáját nézhette volna....alig száz éve Minnesotáig menekült fél Svédország, meg Norvégia.
Javaslom a Kivándorlókat, az Új hazát....főleg.

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2012.02.05. 09:39:22

@graycivil: Nem kap nagy figyelmet az ügy. A tematizáció most a MALÉV csőd és a hóesés. Ez az ügy elsikkadt.
Ha ez egy üresjáratban történik, Rogánt sarokba lehetett volna szorítani.
Szerencséje volt, közpénzben megünnepelte a szülinapot Habonnyal együtt. Megúszta.

CSENDES 2012.02.05. 09:46:56

@lüke: Vagyok, voltam, olvasom a hozzászólásokat, de már nics kedvem hozzászólni. Mindig ugyanaz a vita, mindig eredménytelenül.:-((

Unionist 2012.02.05. 09:50:39

@panelburzsuj:
nézd, ez az agárkoncepció elég egyszerű. (mivel nem értek hozzá. azontúl, hogy műveltem hobbikertet). úgy képzelem, hogy frissáruból minden régió törekedjen az önellátásra. itt minimálisra kell szorítani a logisztikát (szállítást, raktározást), és a marketinget is. döntően tájjellegű zöldséggel, gyümölccsel kell ellátni a piacot. nem magyarral, hanem tájjellegűvel. ezt persze ki lehet egészíteni a mediterrán, észak-afrikai, kis-ázsiai egzotikumokkal. ez következne egy régiós agrárrendtartásból. a citrusféléket nyilván engednék behozni, de mondjuk krumplit aligha. de ez az egész a frissárura korlátozódik. arra kellene törekedni, hogy ez legyen a bio. tehát közvetlen fogyasztásra kell a bioparadicsom. de paradicsomlének hülyeség a bio. persze abban lehet vegyszermaradvány. de azt egyrészt iparilag lehet semlegesíteni, tetszőleges "epsilon" határérték alá lehet szorítani. de ez innentől kezdve már konzerváru.

és az mint minden iparcikk szabadon áramolhasson. tehát a méhkeréki konzervuborka. ne a földesáru, hanem a konzerv. az származhat messze földről. és azt lehet szállítani a távoli piacokra. akár shanghajba vagy pekingbe is. ebből lehet a messzeföldön híres méhkeréki, vagy sarkadi, vagy amilyen nevet kitalálnak neki. persze ha ezt valaki nem konzervként akarja megkóstolni, akkor menjen el abba a térségbe, vagy kistérségbe.

ha nekem egy pisztolyt tennének a fejemhez, hogy ezt csináljam, akkor lenne egy debreceni élelmiszeripari konszern. ami a helyi konzervgyár, a húsipar, a tejipar és a pékségek egyesülése volna. vegyes tulajdonlás. kis, közép, nagytőke, és a város. ez a konszern szolgálná ki a helyi közintézményeket. tehát ez a szervezés (mint minden iparszervezés) a városháza dolga.

a régió pedig (a tartományi gyűlés a nagytemplomban) pedig döntene az agrárrendtartásról. általában az oktatásról, kultúráról, de ide tartozik az agriculture. tehát a frissárut nem lehetne össze vissza szállítani csak a magánimport keretében. az nyilván teljesen szabad lenne. valaki elmegy a másik régióba. és a nagyitól hoznak egy láda almát. az nyilván szabad. de nyilvánosan (üzletszerűen) továbbértékesíteni nem lehetne. (a szomszédnak persze mégis csak).

szóval arra kellene törekedni, hogy a bio kapjon védelmet a régióban, az egzotikum és a konzerv meg hadd utazzon.

jjulie 2012.02.05. 10:01:14

@ciceró:

sok kis kopors@szeg sokra megy

jjulie 2012.02.05. 10:03:43

@jjulie:

az a kis speciális célra használt hegyes kalapálandó acélalkatrész is tiltott szó lett

szoja122 2012.02.05. 10:15:02

Török Gábornak!

"ebben az ügyben politikailag elfogult („vágyvezérelt”) vagyok, ezért érdemes erős fenntartásokkal kezelni a kijelentést."

Miért kell mentegetőzni?

Miért baj az ha szubjektív elemeket tartalmaz egy elemzés?

Tud olyan elemzést mutatni ami nem?

Emberek vagyunk, szubjektivizmus nélkül még matematika sem létezik!

Másrészt, mint már többször írtam, Ön ebben a blogban NEMCSAK politológus, amit ír nem tudományos igényű elemzés (egy tudományos cikknek egészen mások a formai követelményei).

Ön itt egy véleményt formáló értelmiségi. Mint ilyenek megengedett -sőt- kívánatos, hogy szubjektív véleménye is legyen!

Unionist 2012.02.05. 10:25:55

@Akitlosz:
tapsolnak. mert még mindig jobb egy német függés, mint egy szovjetorosz. mert kétség ne legyen felőle: lesz szovjetunió. legfeljebb eurázsiai uniónak fogják hívni.

a lengyeleknél a mérsékelt jobb azt ismerte fel, hogy erről a nemzeti katolikus vonalról le kell szakadni. már csak azért is, mert a katolicizmus sose volt nemzeti, csak a keleti kereszténység. szóval a lengyelek a különutas politikát feladták. pedig sajátos a lengyel nyelv, a lengyel kultúra, a lengyel történelem, stb. ennek ellenére szövetségi politikát kezdtek el folytatni. varsó szinte mindenben egyeztet berlinnel. ezért nem kap brüsszeltől pofonokat. (a szlovákok meg azért nem, mert pozsony béccsel egyeztet).

szóval én úgy látom (de ne legyen igazam), hogy magyarországot, romániát, és bulgáriát ki fogják szorítani a balkánra. illetve egy esetleges kormányváltásnál a németek még felajánlják a szövetséget magyarországnak. persze később a többi balkáni országnak is. mert elképzeléseik szerint mitteleuropa a fekete-tengerig elér.

szerintem magyarországon a konzervatívok ma nem törekedhet másra, mint egy középeurópai szövetségi kormány megalakítására. tehát az államiságot mellőzve a kultúrát (ideértve az agrárkultúrát) és az igazságszolgáltatást régiós alapon megszervezni. szövetségi bíróságok, szövetségi médiatanács. agárfinanszírozásra szövetségi bank. csak egyrészt a mainsteam médiában nincs ilyen értelmiség. illetve erre nincs tömegigény. hanem az van, hogy nem leszünk gyarmat. oké. de mégis mi leszünk helyette. szerintem erre azt kellene mondani: magyarország középeruópában legyen ugyanolyan szabadállam, mint a bajorország. ha a bajoroknak ez jó, akkor nekünk mégis miért lenne rossz. ha münchennek jó, akkor budapestnek mégis miért lenne rossz.

szóval ez az egész brutálisan eltér a jobbik, a fidesz, és az lmp elképzeléseitől is. és természetesen semmi köze az mszp politikájához. egy ilyen valódi konzervatív csoportosulás valószínűleg 0%-ot érne el. az egyéni képviseleten alapuló föderatív közjogi szerveződésnek valószínűleg még nincs itt az ideje. hanem (most úgy tűnik), hogy az lmp kimegy jobbra. és a baloldal az egyesített szoci platformmal, valamint a haza és haladással veszi fel a kesztyűt. tehát az lmp nem az új szdsz, hanem az új mdf lesz. a jobbik az új fkgp. a fidesz pedig egy kdnp vonallá alakul.

vagyis (jelen állás szerint) a rendszerváltás visszavágója következik.

teevee 2012.02.05. 10:27:43

@nyünyüge: Előszöris, a jelenlegi KRESZ szerint buldózerek nem járhatnak közúton.

Magasabb absztrakciós szinten nézve, a szabályokat könnyű úgy betartani, hogy azokat először a szándékhoz igazítják. (Adott esetben visszamenőlegesen.)

Harmadrészt, kíváncsi lennék, hogy ezeket a bombasztikus gondolatmankókat OV maga is elhiszi, vagy csak cinikusan belemondja a népség képébe. (Okéjó, sohasem fogom megtudni.)

nyünyüge 2012.02.05. 10:42:18

@teevee:
Tegnap láttam egy fél interjút OV-vel (azóta kiderült, hogy a Duna world-ön volt, a lengyel közszolgálati tévé számára készült).
Teli volt ilyen veszedelmes hasonlatokkal - amit a kedves hallgató a konkrétumok ismerete nélkül akár igen pozitivan is értékelhet, de szerintem nem fair dolog (és akkor még igen finom voltam!) egy interjú keretében olyan ködös fordulatokkal és képekkel élni, ami egy néptribun szónoklatában talán elmegy, de értelmes kérdésre adott válaszként nem.

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2012.02.05. 10:42:25

Most nézem a Célpont ismétlést a romániai tüntetésekről. Az IMF program nem túl népszerű arrafelé. Kíváncsian várom hogy nálunk milyen feltételek lesznek.
Tartok tőle, hogy a PSZÁF és a MNB össze nem vonása nem lesz elég.

nyünyüge 2012.02.05. 10:48:01

@teevee:
"Előszöris, a jelenlegi KRESZ szerint buldózerek nem járhatnak közúton"
Még bekerülhet az Alaptörvénybe kivételként, az állami buldózerekre vonatkozóan :).

mókáné 2012.02.05. 10:57:19

@Kosinva:

"Amíg bármelyik párt a Fideszt nem legyőzni és élni hagyni, hanem megsemmisíteni akarja esély sincs, hogy egyetlen egy jobboldali szavazó is bármelyik Fidesztől különböző párt mellé álljon.."

Ez az alap. Amikor felismeri egy párt, hogy nem a Fidesz ellen van, hanem a szavazóiért!

Az LMP lehetne az a konzervatív-liberális párt, most már egyre erősebben érzem, ránézek Karácsony Gergelyre, belőle még akármit ki lehetne hozni. Bármit!

Nem érzem, hogy törleszkednének balra, inkább a saját útjukat keresik, csak nem találják a hangot, elhibázott a szó.

Azért Karácsonyt említettem, mert ő ott van a Corvinuson, ott tanít, egyetlen szavába kerülne, hogy fölkérje Török Gábort a tanácsadásra. Miért nem teszi?

mókáné 2012.02.05. 11:06:32

@Akitlosz:

"Az LMP, mint jobb oldali párt?

Annyira jobb oldaliak ők, mint az szdsz volt."

Az SZDSZ széthúzott. Párton belül sem találtak közös hangot. Kuncze egyértelműen balra vitte a pártot, és Fodor nagyon későn kapott csak szót. Ez okozta a párt bukását.

@tölgyes: úr Petőt firtatta. Nagyszerű ember ő! Visszautasította az alanyi jogon járó családipótlékot és örökbefogadott gyermekeit nevelte fel. Ezzel a mentalitással bármi lehet, de a szememben: Ember.

ssi 2012.02.05. 11:12:01

@CSENDES: hali :)) itteni vitától nem leszünk messiások, de (torz) társadalmi (torz) tükörképnek jó, ha már T.G. fáradozik itt velünk :)

@lüke: "rossz vagy:) " és ha még mesélnék is, nemcsak kérdeznék.. szegény férfiak, nekik még hazudni is nehezebb :) @Hepci: s járt az 5-ös a kosárladá(nyi mell)bedobásért? persze csak a korrekt pedagógiai elvek okán

@szoja122: T.G.-blog értékközpontúsága, hogy koncepciója és gondolatmankói vannak: általában és bárkit úgy elgondolkodtatni, hogy a bloggazda privát véleménye ne befolyásoljon (vö Kumin)

@ciceró: alaposak/gondban vannak/taktikáznak? .. egy kicsit mind

"több mint két hét eltelt a Magyarország elleni uniós kötelezettségszegési eljárások megindítása óta. A kormány egy hónapot kapott arra, hogy válaszoljon az Európai Bizottságnak, a legfrissebb hírek szerint a kormány jelenleg is tárgyalja a válaszlevél tartalmát."
www.portfolio.hu/gazdasag/brusszeli_felszolitas_veszesen_kozeleg_a_hatarido.162443.html

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.02.05. 11:15:18

@Unionist: csak szólok, a bio nem fedi le a piacot, ugyanis se megvenni, se megtermelni nem bírnak belőle annyit. Tehát a friss paradicsom, hagyma, bármi, nem lehet jellemzően bio. Ettól még persze igaz, hogy helyben kellene megtermelni.
Nyilván erre fog haladni a világ, kényszerből, az elmúlt 15-20 évre jellemző trend, a korlátlan szabadkereskedelem = a globális erőforrások korlátlan pazarlása/a lokális termelés ellehetetlenítése helyett.

ssi 2012.02.05. 11:15:51

@szoja122: javítás: privát véleménye helyett konkrét pártszimpátiája

tölgyes 2012.02.05. 11:15:55

@panelburzsuj: Már megint csak nem érti a lényeget. Itt most a hatalom és az értelmiség viszonyáról van szó. A különbség e tekintetben szinte nincsen a jobb és a bal között... mert nem arról a dimenzióról van szó.

De ha egy kicsit elmélyed a történelemben furcsa dolgokat fog látni: Az első Népbiztosok Tanácsa remek felkészültségű értelmiségiekből állt. Közülük néhányan talán még a zseni jelzőt is megkaphatták volna..És ki lett közülük a győztes??? Az aki talán a legkevesebb felkészültséggel és ésszel rendelkezett, de voltak ismeretei a politikai gyakorlatot illetően...És egy tanács: vegye elő Th. Mann Nalóinak azt a kötetét, amelyben az amerikai emigrációban töltött éveiről és az ottani erőfeszítéseiről ír.. oszt gondolkodjon el rajta..

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.02.05. 11:18:22

@manyike: nem volt neki kosárlabdányi, hallgatóként meg erősen közepes. Azt hiszem, azt is kapott, de ebben nem volt szerepem, ugyanis miután egyszer ragaszkodtam egy hallgató megbuktatásához, többé nem vettek be vizsgabizottságba.

mókáné 2012.02.05. 11:21:20

@manyike:

Közben olvasgatom, amiket linkeltél. Nagyon érdekes mind!

ssi 2012.02.05. 11:30:58

@Hepci: oké :) amúgy is teniszlabdákhoz vagy szokva

"ragaszkodtam egy hallgató megbuktatásához" évet kellett volna ismételnie?

viszont jelenleg vannak már otthonról neten keresztüli "óralátogatások", de a bolonyai-rendszerben gyakoribb a bukta

@knausz: "érdekes mind" .. szerintem is, de gondoltam, hogy neked is :))

további szép hétvégét .. vár a hó. nem illik neki a járdán lenni

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.02.05. 11:33:05

@knausz: szerintem melléfogsz ezzel a Karácsonnyal, ő éppen egy zöld SZDSZ-t szeretne a dologból kihozni; szóval mindenki jobban jár, ha nem ő lesz a főmufti, s nem alkalmazza TG-t sem.

CSENDES 2012.02.05. 11:33:59

@manyike: Hali! Én inkább olvasgatom a hozzászólásokat.

mókáné 2012.02.05. 11:34:21

@manyike:

A Budapesti Corvinus Egyetem Politikatudományi Intézete 2011/12-ben is folytatja az 1993-ban megkezdett Tárcatükör a Közgázon című szakmai, közpolitikai beszélgetéssorozatát, amelynek célja a magyar kormány szakmai tevékenységének és a tárcák működésének, főbb feladatainak bemutatása elsősorban a politikatudományt tanuló diákoknak, közgazdászhallgatóknak.

Ezzel a sorozattal szeretnénk hozzájárulni diákjaink gyakorlatiasabb felkészítéséhez és tájékozottságuk növeléséhez, valamint szélesebb értelemben a kormány és az állampolgárok viszonyának tárgyszerűbbé tételéhez.

A beszélgetőpartnerek: a tárca vezetője és a szervezők által felkért ellenzéki országgyűlési képviselő. A vitavezető az Intézet szakmai szempontjait képviselő személy, Török Gábor.

A rendezvény nyitott, de a terem befogadó képessége miatt akkreditációhoz kötött, elsőbbséget élveznek a BCE diákjai, persze különösen szívesen látjuk általában a felsőoktatás politikatudományt, közigazgatást tanuló hallgatóit-oktatóit, a társadalmi szervezetek szakértőit.

Ilyenre gondoltam, de a Corvinus aulájában van annyi hely, hogy be lehet férni mindenkinek, az összes érdeklődőnek, aki nem diák, nem oktató, nem szakértő, hanem civil ember.

Megfontolásra érdemes: egy külön honlap nyitása és erre videókat felrakni a már elhangzott előadásokról, továbbá ott fel lehessen iratkozni Hírlevélre, melyben tájékoztatják a civil embereket (is) az újabb előadásokról és politikai anyagokat, kedvcsinálót kapnának a feliratkozók, havi rendszerességgel.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.02.05. 11:34:49

@manyike: dehogy kellett volna, szimpla szigorlat volt. Mindössze el kellett volna még 1szer jönnie, a kollégáimnak pedig végig kellett volna ezt szenvedni, kvázi a szabadidejükben. :)

mókáné 2012.02.05. 11:38:35

@Hepci:

"szerintem melléfogsz ezzel a Karácsonnyal, ő éppen egy zöld SZDSZ-t szeretne a dologból kihozni; szóval mindenki jobban jár, ha nem ő lesz a főmufti, s nem alkalmazza TG-t sem. "

Hát "főmufti" ne legyen, nem az a karakter, de formálható.:) Nem baj, ha behozza a saját gondolatait az LMP-be, de önmagában kevés. Arculatformálás kell.

A nevükben, sajnos, nem tudom felkérni Török Gábort, de jó lépés lenne. Olvasnak ők ide?

mókáné 2012.02.05. 11:43:43

@manyike:

""érdekes mind" .. szerintem is, de gondoltam, hogy neked is :))"

Nekem nagyon, és azt remélem, még sokaknak, igazán értékes kutatást végeztél! Magam nevében: köszönöm.

Nem kell feltalálni a spanyolviaszt, ezt kell csupán továbbfejleszteni! Török Gábor nélkülem is letette az alapokat.

Szép vasárnapot kívánok! Van egy kevés hó erre is, reményből egyre több.:)

Kosinva 2012.02.05. 11:44:05

@Akitlosz: Ajánlom figyelmedbe a Regnum portált (regnumportal.hu/) és néhány új kiadású történelem könyvet. Anno a kommunisták terjesztették ezt a masszív Habsburg ellenességet, hasonlóan ahhoz amit a te szavaid is sugároznak. Nem mellékesen Habsburg Ottó többet tett a Magyarországért, mint amennyit az egész radikális és szélsőjobbos bagázs tett együttesen.

hoplita 2012.02.05. 11:56:47

@teevee:
"... Előszöris, a jelenlegi KRESZ szerint buldózerek nem járhatnak közúton..."

Ezt meg honnan vetted?
Repülnek, vagy mi a túró?
Hogyne járhatnának, útvonalengedély kell és mehetsz.
Spéci papír, a lehúzás egy önkormányzati hatáskörű válfaja.:)

hoplita 2012.02.05. 12:00:23

@Hepci:
"....Nyilván erre fog haladni a világ, kényszerből, az elmúlt 15-20 évre jellemző trend, a korlátlan szabadkereskedelem..."

Bezony.
Cinkes lesz 800 forintos gázolajjal szállítgatni fél kontinenseken keresztül-kasul.:)
Többe lesz a hús, mint a leves...

mókáné 2012.02.05. 12:02:04

@Kosinva:

"Nem mellékesen Habsburg Ottó többet tett a Magyarországért, mint amennyit az egész radikális és szélsőjobbos bagázs tett együttesen. "

:) ő megint egy példakép lehet. Szerénység, nagyságban, tudásban az egész magyar nemzetnek!

mókáné 2012.02.05. 12:04:55

Kornis Mihály jutott eszembe, aki témákat adott és azok kidolgozását várta. Bárki jelentkezhetett az e-mail-címén.

Ezt lefordítva a politika nyelvére. A Hírlevélben, a vidéki szavazókra tekintettel, megformálható egy közösség, akár úgy is, hogy ilyesformán bevonjuk őket.

Jönnek a témák, kidolgozzuk és azokról tudjuk, hogy előkerülhetnek egy-egy előadás keretében. A lényeg: érezze az ember, ha értelmiségi, ha nem, hogy van egy párt, mely őrá számít és vele számol.

Kedves LMP! Használja az internetadta lehetőségeket, és ne úgy, mint a Jobbik, hanem ésszel, megfontoltan, de szívvel – mindent bele!

A másik: ez a blog, a Török blog is használható egy koordinált beszélgetésre, nem csupán arra, amire eddig, még ennél is többre. Nahát!:)

panelburzsuj 2012.02.05. 12:11:28

@tölgyes:

Az a keserves egy ilyen "beszélgetésben", hogy téged alapvetően csak az "apologéta" igyekezet hajt. Saját magad és sajátjaid kimagyarázása - bármi áron, bármilyen eszközzel.

Amikor először felvetttem ezat "belső emigrációt", akkor kétféle "belső elvonulási" irányt jelöltem meg: a politika által kevésbé megszállt "értelmiségi" pályákata - és a gazdaságot. (Ne okoskodj - ott van, leírtam.)

Te meg már ott tartasz, hogy "hatalom és értelmiség viszonya", és még fölényeskedsz is, hogy nem látom át a kérdést. Azt a kérdést, amit én magam vázoltam föl.

Ebben az igazán vicces/keserű, hogy amennyire megismertelek, nem tudatosan (ravaszkodva) kerülöd a "vállakozásba emigrálás" kérdését - hanem egyszerűen elfelejtetted.

Innentől kezdve mondom azt, hogy vagy emigráció (egy ilyen "diskurzustérből"), vagy szívlapát (ha már nincs hova húzódni.)

Te meg hőbörögsz, hogy deigenis, mert tegnapelőtt is azt olvastad, hogy ...

jjulie 2012.02.05. 12:12:28

@hoplita:

nem baj, majd hozol nekem gyalog a hátadon finomságot

amúgy hova verted el a sok aranyat amit a kacsákért kapott a nagyi?

panelburzsuj 2012.02.05. 12:16:13

@tölgyes:

@tölgyes:

Az a keserves egy ilyen "beszélgetésben", hogy téged alapvetően csak az "apologéta" igyekezet hajt. Saját magad és sajátjaid kimagyarázása - bármi áron, bármilyen eszközzel.

Amikor először felvetttem ezat "belső emigrációt", akkor kétféle "belső elvonulási" irányt jelöltem meg: a politika által kevésbé megszállt "értelmiségi" pályákata - és a gazdaságot. (Ne okoskodj - ott van, leírtam.)

Te meg már ott tartasz, hogy "hatalom és értelmiség viszonya", és még fölényeskedsz is, hogy nem látom át a kérdést. Azt a kérdést, amit én magam vázoltam föl.

Ebben az igazán vicces/keserű, hogy amennyire megismertelek, nem tudatosan (ravaszkodva) kerülöd a "vállakozásba emigrálás" kérdését - hanem egyszerűen elfelejtetted.

Innentől kezdve mondom azt, hogy vagy emigráció (egy ilyen "diskurzustérből"), vagy szívlapát (ha már nincs hova húzódni.)

Te meg hőbörögsz, hogy deigenis, mert tegnapelőtt is azt olvastad, hogy ...

panelburzsuj 2012.02.05. 12:29:42

@tölgyes:

Hogy ne kelljen kotorászni, ebbe a (lükéhez címzett...) kommentembe csimpaszkodtál bele:

"(Nagyon kevesen veszik komolyan azt az "elitelszivárgást", ami Magyarországot már jóideje sújtja, sorvasztja, gyöngíti. A "magyar politikai szcénát" lassan minden jóravaló ember messze elkerüli: vállalkozik, kutat, alkot - és egyre inkább "külországban".)"

lüke 2012.02.05. 12:33:48

@hoplita:
igen, azok az észak - dakotaiak,
akiket magyar viccben emlegetnek, de a valóságban:i
nem is tudják itt, hogy milyen jólét van ott!(tényleg)
Fargo pl

lüke 2012.02.05. 12:38:41

@manyike:
igen? szoktál nekik?
vagy ök nem tudnak?
nana
azért van MO-n majdnem csak férfi politikus?

dr. Bubó 2012.02.05. 12:41:55

akkor ment a jól a MALÉV amikor a "légügyi dinasztia sarja" dr. Torgyán-rokon Hingyi Beatrix a Malév igazgatótanácsában igazgatta a NEMZETI nagy társaságot...

akkor kezdődtek a bajok amikor dr. Orbán "földügyi dinasztia sarja" it (vö: szőrös talpú dakota parasztok) kezdte el kinevezni (vö. dr. dávid vitéz dr. sitt pálesz stb)

minden magáncéget államosítani kell, mert az álam az JÓGAZDA (néha jó "kis" gazda). a fides álam az mindenkit megment mindenkiről gondoskodik, mindenkinek munkát ad...

a tavaszi árvíznél a mini sztár állnokunk a gáton lesz (dr. zorbán szittya vittya). fides recept: csinálj káoszt és katasztrófákat és mencs meg akit bírsz...

a kamunikációban tarcsd félelemben a zembereket (-20fok megfagytok g@cik!) aztán aggy nekik melegedőt... tedd tökre a BKV-t és a VW mikrobuszba vigyél el pár zembert !

hoplita 2012.02.05. 12:47:51

@jjulie:
Nem azt mondtam, hogy Szombathelyről elindul Békéscsabára, te birka.
Másrészt nem mindegyik lánctalpas, illetve sok már a gumitalpas - traktorban is hódít ....rengeteg pedig sima gumikerekes földmunkagép.
Néhány kilométeres útra nem trélereznek.
Harmadrészt olyan kretén a KRESZ-ünk, hogy a kombájnok is túlméretesnek számítanak, levett vágóasztallal is, így bármikor megbaszható a paraszt, ha egyik táblából átmegy a város másik felén található táblába.

dr. Bubó 2012.02.05. 12:51:08

@ciceró: "Új jobboldali párt csak a Fidesz szétesése, meggyengülése után várható. A Fidesz szétesése pedig jelenleg csak szerintem két esetben lenne várható:
- A pártelnök-miniszterelnök visszavonulása a politikából
- Államcsőd "

ez nem ha-ha-ha, ha-nem folyamat:

álamcsőd > mini sztár álnok bűnöző nemzetvesztő fődakota jobbra el > fides omlik...

dr. Bubó 2012.02.05. 12:54:32

még egy megjegyzés.... a fides összeomlása a kaotikus eygházat is maga alá temeti... nagyon nagy erkölcsi veszteségeket fog REALIZÁLNI nemsokára... gerenctelen alkalmatlan csürhe szervezet az is...

ezt pedig sajnálom... ebben volt érték
+ hívő emberként mondom: szervezet is jo lett volna... őszintén sajnálom....

a pedifiiilinghez képest sokkal nagyobb kárt tettek magukban a püspökök hogy hagyták magukat seggbe Qrni, megalázni...

sajnálom...

dr. Bubó 2012.02.05. 12:59:06

@bariga: a MALÉV ot sose sajnáld... szarul működő álami cég... az értéket rég leválasztották már róla (a piaci értékeket reptérdokkok, jó desztinációk stb)

mókáné 2012.02.05. 12:59:26

@török gábor:

Kedves Török Gábor!

Mit gondol arról, ha néha interaktívvá tennénk a blogját?

Az elképzelésem. Ön hozná a témát, megírná egy bejegyzés formájában és ahhoz igazítva egy politikai szereplőt felkérne, hogy egy adott napon a legforgalmasabb időben itt legyen és válaszoljon a blogtársak kérdéseire és hallgassa meg véleményünket.

Mindenki kérdezhetne és javaslatokat is tehetne. Az Ön írása megelőzné a szakértő érkezését (írása alatt ott lenne kiemelve: XY a témában ekkor és ekkor) és lehetne készülni a kérdésekkel, javaslatokkal.

Ha gondolja, szívesen ültetem a beszélgetést interjú formába. Kiemelem a kérdésekre adott válaszokat. Ez már feltehető a honlapra, ha lesz ilyen közösségi formálódás, melyre fentebb tettem javaslatot.

Tisztelettel.

dr. Bubó 2012.02.05. 13:06:04

@Jankove: ige igen... nem kellenek pártok

az alső ÚJ törvény az a lusztrációs lesz.... az elmúlt 21 év folytatása volt a megelőző 43 év kommyneizmusnak

ezért pedig politikai felelősségrevonás KELL... !!! erkölcsi meghújulás-extázis

6.Lenin 2012.02.05. 13:06:55

@dr. Bubó:

"+ hívő emberként mondom: "

jó lenne 1gyház, de pedók a püspökök
jó lenne 1 párt, lopnak, hazudnak
jó lenne 1 TÉ, de eltünt

jó lenne 1 normális élet, de képtelen vagyok rá, nem tudom levenni a sötét szemüveget, 10 korom óta.
Ez jutott nekem, 1 szar élet, csupa keserűség, pfujj, de boldog lennék, ha minden összeomlana körülöttem.

Dögölne már meg végre a sok sikeres ember, idő előtt.

dr. Bubó 2012.02.05. 13:08:18

@knausz: baromság... a mi véleményünket ismerheti mindenki... én meg bűnöző politikusok és szekértolóikra nem vagyok kíváncsi...

így hogyan lenne pár(t)beszéd ?

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.02.05. 13:09:44

@knausz: látsz A-kategóriás politikust, akitől érdemes kérdezni bármit?

dr. Bubó 2012.02.05. 13:10:42

@6.Lenin: :))) a MALÉV a siekres cégük? és a BKV? és a "ráfizetéses" kaotikus EGYHÁZ ??? holott eddig lehetett volna "nyereségesen" is üzemeltetni... persze már elmúlt ez a lehetőségük azza hogy összekapcsolták magukat a fides kdnp vel... együtt buknak...

lexarom a fidest téged és a hozzád hasonló nyomorultakat sajnálom...

jjulie 2012.02.05. 13:10:49

@dr. Bubó:

szóval a most kimult malév mindössze egy név, egy logó, egy honlap, egy menetrend és valamamennyi kölcsönrepcsi volt csupán?

dr. Bubó 2012.02.05. 13:14:34

@El Zorro: "hiteles politikai szereplők" olyan nincs ez paradoxon...

itt normális KÖZÉLETET élő polgárokra van szükség, nem az államon élősködő politikusokra

azaz ki kell venni a pénzt a rencerből... (mellesleg ez összeomlás nélkül is fog menni, csak a zállam omlik össze, vö: adóspirál, adómorál, erkölcsi válság)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.02.05. 13:15:01

@jjulie: és újabban a Berényi János, közlekedésünk smittpálja vagy draskovicstibora.

6.Lenin 2012.02.05. 13:15:11

@dr. Bubó:

Öröm téged olvasni, feldobja az embert.

Miért cipelsz ennyi terhet a válladon?

Ragyogó napsütés, friss hó, megyek szánkázni 1-et.
Tojok a rosszkedvedre.
Miért nem jársz emberek közé?

mókáné 2012.02.05. 13:15:28

@Hepci:

"látsz A-kategóriás politikust, akitől érdemes kérdezni bármit? "

Fodor Gábort hívnám meg először.:) Azóta miként látja a politikát, mióta aktívan nem vesz benne részt?

Vele már beszélgettem így a 168 Óra keretében és nagyon élvezte mindenki, mert igen korrekten, minden kérdésre felelt.

dr. Bubó 2012.02.05. 13:16:37

@6.Lenin: egyáltalán nincsen rosszkedvem... de a tiéd hamar el fog romlani...

mókáné 2012.02.05. 13:19:03

@dr. Bubó:

"baromság... a mi véleményünket ismerheti mindenki... én meg bűnöző politikusok és szekértolóikra nem vagyok kíváncsi...

így hogyan lenne pár(t)beszéd ? "

Párbeszéd mindig lehet, ha adott egy kérdező és befogadó, vagy sok-sok érdeklődő. Bizonyára Te is tudnál mondani olyan közéleti személyt, akinek a véleményére nyitott vagy!:)

lüke 2012.02.05. 13:19:14

@panelburzsuj:
mindig is mentek
47/48-ban is sokan,56-ban
a bizonytalan pol és gazd. helyzet ezt szüli

panelburzsuj 2012.02.05. 13:19:24

@dr. Bubó:

Hát elég nehéz lesz úgy "hitelesen" békepapozni, meg a kommunizmusnak "ellenálló" egyháziakat emelni a fókuszba, hogy az emelők maguk a költségvetésük nagyobb hányadát akkor is, azóta is, egyfolytában az államtól kapják.

(Nemcsak az "újfent" egyházi kézbe vett közszolgáltatásokra, hanem a hitélet szervezeti és "műszaki" (épület) feltéteteleinek biztosítására is. Onnantól, hogy elvették az egyházi birtokokat, a történelmi egyházak csak az állam segélyével tudnak működni. Saját erőből (adkozásból, külföldi segélyekből) nem.)

És ez bizony leginkább csak orbánöleb semjéneket, és nem krisztuskövető híveket termő helyzet.

dr. Bubó 2012.02.05. 13:19:45

@jjulie: @Hepci: :)))) az egyetlen érték a menedzsment gazdasági szaktudása volt... lásd előbbi kommentem Hingyi Beatrix a "lég(vár)ügyi dinasztia s(z)arja"

komojra ferdítve viszont meglátjuk mi volt az érték.... a jószakembereket felszippantja a konkurencia... sejtésem szerint a vki vkije 60 éves sztyuardesszvénlányoknak nem lesz légikisérő állása...

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.02.05. 13:20:49

@knausz: megkérdezted pl. tőle, hogy ha buzi, miért nővel él együtt?

mókáné 2012.02.05. 13:21:14

@6.Lenin:

"Öröm téged olvasni, feldobja az embert."

Te kinek a véleményére lennél kíváncsi, úgy testközelből, és személyre szabottan? Lehet, hogy Török Gábor idevarázsolja.:)

lüke 2012.02.05. 13:23:17

@dr. Bubó: akkor igen,
1973 óta hiány van
s különösen jót tett,hogy kettéválasztották a földi és légibázist

mókáné 2012.02.05. 13:23:25

@Hepci:

"megkérdezted pl. tőle, hogy ha buzi, miért nővel él együtt? "

Én az emberjogi bizottságban történő munkájáról kérdeztem, mert ez érdekelt, de Te azt kérdeznél, amit szeretnél.

panelburzsuj 2012.02.05. 13:27:38

@lüke:

Oké, dugjuk el a mondat farkát, mert még a magukat értelmesnek gondoló úrilányok is megbolondulnak a láttán:

"A "magyar politikai szcénát" lassan minden jóravaló ember messze elkerüli: vállalkozik, kutat, alkot."

dr. Bubó 2012.02.05. 13:28:18

@subtotal: jó ötlet... csak ez még korai spekuláció... először a fides nyer megint...

a zemberek még nagyon NAÍVAK (ez a pc. megofgalmazása a lusta buta parasztnak)

lüke 2012.02.05. 13:29:03

@dr. Bubó: a Poisson tényezöt is így számolod?
ilyen nagy vonalakban
Pattantyús bácsihoz nem jártál?

hoplita 2012.02.05. 13:30:43

@jjulie:
Én? Neked, te faszfej?
Mi a p.icsáér' tenném....:))

dr. Bubó 2012.02.05. 13:31:30

@kovi1970: "új pártnak fel kell majd vállalni a 21 éve érdemtelenül megtollasodott megélhetési politikusok és holdudvaruk elszámoltatását is."

paradoxon a párt amely harcol a pártfinanszírozás ellen? nem érzel ellentmondást?

lüke 2012.02.05. 13:33:47

@panelburzsuj:
a bizonytalan helyzet nagyobb kivándorlást eredményezett
az hogy sokak próbálták magukat függetleníteni , az 82-ben elkezdödött
1, az államtól
2, a politikától
(bár 89 után isugyanugy osztogattak,mint az ominózus Sugár András Westel ig ügy, amit Fekete János közvetített)

lüke 2012.02.05. 13:35:18

@lüke: s ha sok jó kis és közép vállalkozó lenne- a termelésben föleg- akkor Petöfi is kánaánnak énekelné

dr. Bubó 2012.02.05. 13:36:11

@kovi1970: "Ilyen szöveggel csak lejáratod az orbánodat, nem gondolod?"

:))) jo vicc a hét vicce...
dr. zorbánt lejáratni... az ojan mint a kurva szüzességét elvenni... :))) jo volt
igaz ne vegyük el a jogot a dr. zorbántól hogy magát járassa le... joga van hozzá

dr. Bubó 2012.02.05. 13:37:45

@panelburzsuj: " "A "magyar politikai szcénát" lassan minden jóravaló ember messze elkerüli: vállalkozik, kutat, alkot." "

+ nem adózik, íyg is elkerüli... a "politikát"...

6.Lenin 2012.02.05. 13:39:24

@knausz:

Tulajdonképpen senkiére.

Vannak emberek, akik jobban érdekelnek az átlagnál. Őket hosszabb távon kísérem figyelemmel. Elolvasok/meghallgatok tőlük sok mindent. Nagy általánosságban kialakítható utána 1, a valósághoz közelítő jellemzés. 1-2 elmondott /leírt megnyilatkozásból nem szoktam ítélkezni. Senki sem őszinte.
Sokat segít az élő beszéd. Jobban kikövetkeztethető az igazi jellem.
Szerintem.
Itt nagy általánosságban arról értekeztünk a legtöbbet, ami a gyakorlatban inkább érdektelen, mint sem fontos lenne az ország jövőjét illetően, de azért érdekes, főleg a hozzászólások. Inkább azért olvasom.

ssi 2012.02.05. 13:40:33

@lüke: "sajátos" sztoriknak nem kell feltétlenül hazugságon alapulniuk. túl "lelkizős" típus vagyok. az egészségem többet ér, mint pl. egy kudarc

@knausz: hajrá :)) mindig próbálkozni kell. s ha a régin nem megy, hát másként. változó világ is mindig új formációkat kínál @dr. Bubó: pedig minden szituációból lehetne vmit tanulni, ha többet/másként tudnánk @Hepci: ajánl A-kategóriás bárkit, ne politikust. hol a szint/mérce és miért/kihez mérten?

"rendszerváltó értelmiség a stabilitásra és a szakértelemre való hivatkozással betonba öntötte a pozícióit. Ahelyett, hogy azonnal az önrendelkezés és a megújulás struktúráinak kialakítására törekedtek volna, létrehozták a maguk mini-diktatúráit. Az ideológiai barikádok közötti háború messze űzte a közélettől a rendszerváltás után felnövekvő generációt. Tulajdonképpen kezdhetünk mindent elölről .. történelmi lehetőség egyben történelmi felelősség is"
mandiner.hu/cikk/20120205_schilling_arpad_a_politika_nem_vallas

panelburzsuj 2012.02.05. 13:44:22

@dr. Bubó:

A párt, amely küzd a pártfinanszírozás átláthatóságáért.

Ez is paradoxon?

Jó, tudom, elégszer leírtad, hogy te akkor is vért akarsz szagolni. Nem ontani (jó keresztyén vagy, meg derék polgár) - csak szagolni, amit mások ontottak - a te örömödre.

Szóval? "Le az akasztáskerülő megoldásokkal!!" ?

Kosinva 2012.02.05. 13:46:14

@knausz:
Igen, Habsburg Ottó egy remek és nagy ember volt, isten nyugosztalja. Akiről példát vehetne az egész magyar társadalom, főleg a magyar politikai elit!

dr. Bubó 2012.02.05. 13:53:06

@panelburzsuj: "Téged például igen határozottan közártalomnak tekintelek. Egyik legvisszataszítóbb etalonként a teljes morális nihilre, a kettős mércére, az agyatlan hazabeszélésre, a minden szépet, jót, kedveset bűzös csigaként megmászó kivagyi ostobaságra. "

ez nagyon precíz és pontos kép... ezt értékelem... nagyon pontos...

panelburzsuj 2012.02.05. 13:54:52

@manyike:

Schillinget én is pont most olvasom.

Nem esik messze attól, amit én feszegetek: a politika/ideológia túlhatalma Magyarországon.

Nyilván összebeszéltünk ... :)

dr. Bubó 2012.02.05. 13:55:28

@panelburzsuj: tessék a véres tavasz "előszele"

index.hu/belfold/2012/02/05/hoban_fagyban_indul_az_ehsegmenet/

de nem idén lesz a VÉR... idén még elKAMUnikálnak.... pl nagy fagy, nagy árvíz stb

egy fides nyertes előrehozott választás...

aztán jövőre indulhat a banzáj...

mellesleg ha nem lesz "forradalom", megtisztulás (lusztrációs tv.) akkor lassú halál...

te melyiknek szurkolsz?

dr. Bubó 2012.02.05. 13:58:49

@lüke: és én??? bástya et. sat meg sem akarják gyilkolni? én nem írtam moderátó...

2 éve azonos "keménységű" és tartalmú kommenteket írok...
engem napi ügyek nem rengetnek meg:)

dr. Bubó 2012.02.05. 14:06:45

@dr.dbeata: "a legnagyobb bajnak, vagy rákfenének a korrupciót tartom a mai magyar politikában"

teljes országos ERKÖLCSI VÁLSÁG van... vérrel lehet lemosni... tabulát kell rázni !

lüke 2012.02.05. 14:08:52

@dr. Bubó: te is egy BT vagy,
a cél vagy Aczél keménységü:)
de nem csalódtam: van kvaliti kontroll,vagy state of the art
vagy ahogy akarod
minden néven szinte ugyanaz avagy minden szinten ,szinte minden
na túl sok karaktert zongoráztam le

lüke 2012.02.05. 14:10:18

@Hepci:
azért a Czeizel jól csengö név,nem?
s kap Barbour kabátot

panelburzsuj 2012.02.05. 14:11:11

@dr. Bubó:

Tegnap este valami olyat írtam ide, hogy a hegemón állampártiság se megoldás - de balgaságok mentén széttrancsírozódó társadalom se.

Szóval én személy szerint legelébb is egy olyan "közbeszéd" kialakulásának drukkolok, ahol nem sok tere marad a "bundás beszédnek". Ha alaposabban megnézed: ezen a blogon bőven kisebbségben vannak azok, akik tényleg beszélgetni kívánnnak, "problémát közösen megoldani", és nem igét hirdetni, prófétálni, agitálni, vagy valami eleve túlzó, fölvett pózt abszurditásig túljátszani. (A végét szabtam rád ... :)

lüke 2012.02.05. 14:12:05

@CSENDES:
fércmü, bár vannak a sorok között igazi regények is:)

dr. Bubó 2012.02.05. 14:12:12

@lüke: "elképesztö volt a szegénység, s minél távolabb vagy az agglomerációtól annál rosszabb "

VV. Lüke talán még az Avasra is ki fog költözni? egy szegény családhoz?

álruhában járod a zországot?

dr. Bubó 2012.02.05. 14:16:46

@panelburzsuj: nem haraxom... :) kedves dícséretnek veszem... jól látod...

de nem a blogon fogjuk a világot megváltani...
a munkát a KAMUnikáció nem helyettesíti...

viszont én látok változásokat... nagyon kevés komment védi a fidesznyik védhetetlent...
sőt úgy általában CIKI lett pártok szekerét tolni... még akkor is ha az a pár elvakult agyatlan (pl itt aszékelyek, 6. lenin és ubul) ezt nem is érzi...

pár hüje fog maradni az igazi rencerváltás után is... 2000 ben is találhattál munkásőrt...

érdemi párbeszédnek semmi értelmét nem látom. az az időszak van amikor a fidest kell hagyni hogy "dolgozzon" 2/3-os express sebességgel... robogjanak... mi csak ugrásra készen röhögünk rajtuk... szánalmas a hozzánemértés és az erkölcstelenség...

panelburzsuj 2012.02.05. 14:17:57

@dr. Bubó:

Hogy mindjárt példát is tutuljak neked:

"teljes országos ERKÖLCSI VÁLSÁG van... vérrel lehet lemosni..."

És fújod ezt - "kersztyénként"

Hallottál valamit a bűnök vérrel lemosásáról, meg olyasmiről hogy "áron vétettek meg"?

És összerekódik benned ez az akasztós-vérgőzös kijelentések tevésekor, vagy van külön templomi éned, rajzasztali éned, reggeliző éned, TG-akadémikus éned?

dr. Bubó 2012.02.05. 14:18:28

@graycivil: "Úgy látom, ez a közpénzes arab luxusparty is megérne egy misét. "

minden (köz) FILLÉR miatt keservesen fognak szenvedni... Isten nem ver bottal....

mókáné 2012.02.05. 14:19:39

@Kosinva:

"Igen, Habsburg Ottó egy remek és nagy ember volt, isten nyugosztalja. Akiről példát vehetne az egész magyar társadalom, főleg a magyar politikai elit! "

Isten nyugosztalja! Rendkívüli diplomáciai érzéke volt és kapcsolatrendszere is, melyen át könnyebben érvényesítette az akaratát.

Amikor körülnézünk, tudatosan keressük az ilyen formátumú embereket, mert ők azok, akiknek a segítségével felemelkedhetünk!
Mielőtt még visszakérdeznél, igen, vannak ilyenek.:)

dr. Bubó 2012.02.05. 14:20:34

@panelburzsuj: ez egy 1990-es kép, ami beleégett a retinámba... amikor "élőben" láttam a román "forradalmat", akkor égett belém, hogy vér nélkül nem megy

egyébként pont Románia a bizonyíték, hogy a vér szükséges, de nem elégséges feltétel...

minél rosszabb ithhon annál hamarabb lesz és annál sokkal jobb lesz az ÚJRA kezdés

panelburzsuj 2012.02.05. 14:20:36

@dr. Bubó:

"nem a blogon fogjuk a világot megváltani..."

Én sem vagyok óvodás. Persze hogy nem.

De az eszközeinket itt is formálhatjuk, csiszolhatjuk.

dr. Bubó 2012.02.05. 14:21:54

@panelburzsuj: a keresztyén példákat a 7csapás és Szodoma-Gomorra aggya...

egyébként az álkeresztyény, de istentelen romlott rezsim és társadalom ugyanaz...

mókáné 2012.02.05. 14:21:56

@manyike:

"hajrá :)) mindig próbálkozni kell. s ha a régin nem megy, hát másként. változó világ is mindig új formációkat kínál"

Rajtam most már nem múlik. Elrugaszkodtam.:)

6.Lenin 2012.02.05. 14:23:30

@dr. Bubó:

"mi csak ugrásra készen röhögünk rajtuk... "

Kik az a mi?

Dr bubó, panelburzsuj, jjulie,bariga... stb?

dr. Bubó 2012.02.05. 14:24:00

@panelburzsuj: a hitelességet a szakmai és magánéleti munkálkodásunk adja...

nincs mit csiszolni itt... ez egy olyan felület aminek egyszer lesz szerepe (bár akkor óriási) amikor a zemberek nagyon fogékony pillanatukban lesznek és az összeomlás után kapkodnak és keresik az UTOLSÓ SZALMAszálakat...

lüke 2012.02.05. 14:25:27

@dr. Bubó:
má `mondtam: ne degradálj
se Demszkyhez, se Gyurcsányhoz
(orvos létemre se tettem annyi kárt a világ proletárjaiban)

dr. Bubó 2012.02.05. 14:26:29

@6.Lenin: igen ezek... az ország polgárosult, értelmes értelmiségi GONDOLKODÓ többsége...

az erőszakos, elhivatott, de alkalmatlan emberek ellen egyetlen "gyógymód" ha hagyod őket az elképzelésüket véghez vinni...

ez történt dr. zorbánnal... mint 100szor elmondtam ha tudom hogy egyetlen (az én) szavazatamon múlott volna a 2/3, akkor elmegyek és szavazok a fidesre...

nayg felhatalmazás, nagy és expressz BUKÁS... én szurkolok nekikk hogy haladjanak

Unionist 2012.02.05. 14:29:11

@Hepci:
most nem az, de miért ne lehetne. ha a frissáru forgalmát regionálisan korlátoznák (államilag az uniós jog szerint nem lehet, és amúgy sem lenne jó), akkor minden eleve drágább lenne a piacon. ezek után lassacskán, de mégis csak meg lehetne követelni, hogy a vásárcsarnokba kizárólag biotermékek kerüljenek. ha egyszer drágább. a hipermarketekbe mehetne az olcsóbb, akciós konzervált áruk. az étlapról meg lehessen választani. a specialitás bio, a generikum (menü) nem bio. nem gondolom, hogy ezt most mindenhol lehet. de törekedni éppenséggel lehetne rá.

tehát egy étlapnak szerintem úgy kellene kinéznie, hogy vannak tájjellegű ételek, vannak városias márkák, és az étterem specialitása. és ami hiányzik szerintem - függetlenül attól, hogy bio nem bio - az a városi védjeggyel ellátott minőségi termék. amire a város (helyhatóság) pecsétje a garancia. ehhez persze a városvezetésből a pártokat alkotmányosan ki kellene tiltani. és ha ez megvan, akkor valószínűleg utána lehet régiót szervezni. legvégül az uniót megyei alapon összerakni. ez min. 20-30 év. de lehet, hogy sose lesz ilyen, mert nem feltétlen kell úgy lennie, ahogyan gondolom.

dr. Bubó 2012.02.05. 14:30:06

@lüke: csak "jópofáskodtam", megbántani nem áll szándékomban...

mókáné 2012.02.05. 14:30:49

@6.Lenin:

"Sokat segít az élő beszéd. Jobban kikövetkeztethető az igazi jellem."

Olyan volt ez! Jött Navracsics Tibor és akkor először néma csönd. És a suta kérdések.

Kuncze Gábor is jött. Nagyon úgy voltam vele, hogy most akkor jól beolvasok az egészségügy miatt.:):)

Gyárfásnál beprotezsáltam egy újságírót, a Napkeltébe, Gyárfás azt mondta:- Hívja föl és mehet! Én meg kaptam az újságírótól a lecseszést, minek avatkozok a dolgaiba..

Nem voltunk értettebbek a 168 Óránál sem, egyszerű laikusok, de ebből oda-vissza lehet profitálni.

Karácsony Gergely kifejezett kérésemre, ha eljönne, a Török blogra egyszer, jól megkérdezném, merre tart az LMP?:):)

lüke 2012.02.05. 14:32:13

@knausz:
semmilyen akaratát nem érvényesített, lemondatták a trónról, s akkor levegöt kapott
1961-ben ,addig számüzetésben volt,majd az Európa Parlament megalakulásakor kezdett el aktivitást mutatni
ami szép: nem adta fel!

hu.wikipedia.org/wiki/Habsburg_Ott%C3%B3

lüke 2012.02.05. 14:34:25

@dr. Bubó:
nem is feltételeztem:)
de az Avas az avas

panelburzsuj 2012.02.05. 14:34:37

@dr. Bubó:

És állítod, hogy nem fellengzésként, óbégatásként, "csakazértis" teszel egyenlőségjelet a '89-es Románia és a mai Magyarország közé, hanem mert hosszas tanulmányozás, gondolkodás, mérlegelés után semmi érdemi különbséget sem találtál.

Látod: ezt nevezem "bundás beszédnek".

ssi 2012.02.05. 14:34:44

@panelburzsuj: "Nyilván összebeszéltünk ... :) " biztosan emlékeznél rá:) vagy (már) nem? emlékszem: őszülő halánték, kevesebb haj :)

teljesen természetes, ha sok irányból ugyanarra a következtetésre tudnak jutni. biztosan érdekes az is, hogy miért. s érik a helyzet, hogy ezzel majd kellene is vmit kezdeni. mint egyik opció, vagy az egyetlen?

@dr. Bubó: célja van/kezelhetetlen az utolsó utolsó pillanatra hagyott döntés - BKV ügyben ?

na, megyünk megnézni :) és megkóstolni :( a mangalicákat

6.Lenin 2012.02.05. 14:35:40

@dr. Bubó:

"az ország polgárosult, értelmes értelmiségi GONDOLKODÓ többsége..."

Eddig hol bujkáltatok?

Ezek miért nem olvashatóak ki a kommentjeitekből?

A világ jelen pillanatban, de főleg nyugaton, gazdasági és erkölcsi válságban. Csaknem szerepetek van ebben?

Miért próbáljátok a saját lúzerségetek másokra hárítani?

Te lennél a "polgár" megtestesítője, netán jjulie, vagy panelburzsuj?

Szerintem igen rossz minőségű füvet használsz.

dr. Bubó 2012.02.05. 14:35:59

@panelburzsuj: "a tölgyes-félék már megint annyira elszaporodtak és elszemteledtek, és a középszar védelmében ösztönösen összekapaszkodva megint pont annyira tömegessé és undorítóakká váltak, mint a legfényesebb Kádár-érában"

ezekből a gerinctelen alkalmatlan senkikből állt össze a kádárrencer is

de szerintem a kádár-dr. zorbán rezsim az egy töretlen 63 éves rémálom...

pont a tölgyes fajta miatt él túl mindent... sajnos ha a sz@r felúszott... akkor...

lüke 2012.02.05. 14:37:28

@6.Lenin:
hát Iljicsre asszociálnak
nekem az Iljics süketnéma svéd, aki svéd útlevéllel utazik az orosz forradalomba,
mert erre emlékszem a francia érettségi tételböl:)

mókáné 2012.02.05. 14:38:09

@lüke:

Habsburg Ottó "végtelen tiszteletet érdemel Magyarországon", mert az az ember volt, aki "messze a legtöbbet tette azért, hogy az 1956-os magyar forradalom ne kopjon ki a köztudatból".

1957 és 1961 között csak az Egyesült Államokban több mint 400 előadást tartott 1956-ról.

Habsburg Ottó "a legerőteljesebben szorgalmazta a közép-európai népek megbékélését" - mondta Wodianer-Nemessuri Zoltán, hozzátéve, hogy Mádl Ferenc későbbi köztársasági elnök és Edmund Stoiber, Bajorország későbbi miniszterelnöke jelenlétében Habsburg Ottóval együtt alapították újra 1987-ben a Magyar Páneurópa Uniót (MPU), amelynek elnöke akkor Szentágothai János, majd 1991-ben Bethlen István lett.

hir3.hu/magazin/3/65978/meghalt_habsburg_otto_magyar_paneuropa_unio_habsburg_otto_a_hatarok_nelkuli_europaert_dolgozott

dr. Bubó 2012.02.05. 14:38:09

@6.Lenin: pont itt válaszolt neked Panel... a tölgyes-félék = 6.lenin-félék...

a te fajtádról volt épp szó... tessék előző kommentemből ugorj vissza Panelre

ssi 2012.02.05. 14:38:44

@knausz: "Elrugaszkodtam.:) " gátfutásra készülj vizesárkokkal .. :)

panelburzsuj 2012.02.05. 14:40:48

@dr. Bubó:

"a hitelességet a szakmai és magánéleti munkálkodásunk adja..."

Közügyekben is, ugye? A köz ügyeiről való beszéd módjában. Abban, hogy egyáltalán fölfogjuk: mások milyenek, mit akarnak, miért akarják ...

Te nem a politika túlhatalmát, hanem magát a politikát, mint közös dolgok intézésének közös szükségességét tagadod.

jájáj ...

mókáné 2012.02.05. 14:42:18

@manyike:

" gátfutásra készülj vizesárkokkal .. :) "

Nem vagyok egyedül. Nagyon jó, inspiráló közösségben érzem magam.:)

6.Lenin 2012.02.05. 14:42:59

@knausz:

"Karácsony Gergely kifejezett kérésemre, ha eljönne, a Török blogra egyszer, jól megkérdezném, merre tart az LMP?:):) "

Szinte naponta látható valamelyik kanálison. Gondolod itt mást mondana?
Talán az LMP megoldaná az ország gondjait? Mint TÉ Esztergomét?

Nem vagy képes önállóan véleményt alkotni? 1 polgár?

dr. Bubó 2012.02.05. 14:44:33

@nyünyüge: a zember akit bulldózernek hívtak?

a gyorsnaszád kapitány, fődakota, a zemberek megmentője, a plebejjus, a nagylelkű, a focifenomén stb: egyszóval: a "dr zorbán"

aki maga egy fogalom.... a jóság a nemesség a tudás és MINDEN megtestesítőlye...

ssi 2012.02.05. 14:46:14

@knausz: "Nem vagyok egyedül" .. az élen még lehetsz :) de a gátakat-árkokat mi sem "ússzuk meg" - egy könnyen

dr. Bubó 2012.02.05. 14:46:21

@CSENDES: Csendes voltál mostanság... mizu Fidéliában? Meggebedeusok földjén?

6.Lenin 2012.02.05. 14:48:04

@knausz:

Bocs, elnéztem. Dr Bubval kevertelek.

mókáné 2012.02.05. 14:52:12

@6.Lenin:

"Gondolod itt mást mondana?"

Hát valamit kénytelen lenne mondani a párt irányvonaláról, ha már itt van, elfogadja a szíves invitálást Karácsony Gergely.

"Talán az LMP megoldaná az ország gondjait? "

Nem kell neki ekkora célt kitűzni maga elé. Az LMP elég, ha egyesíti a konzervatív-liberálisokat egy közösségbe és megérti a madarak dalát.

Unionist 2012.02.05. 14:55:30

@knausz:
most éppen arra, amerre gyucsány tolta őket. jobbra.

panelburzsuj 2012.02.05. 14:55:32

@manyike:

Számomra a mészárlás és az összeomlás sem opció.

És úgy képzelem, hogy ezzel úgy fejezek ki többségi véleményt, hogy közben nem váltam konformistává.

Antallt nem szeretettem, de a "tárgyalni, tárgyalni, tárgyalni" szavakban összefoglalt, és nem csak hirdetett, de gyakorolt alapmagatartását azért sokra becsültem.

6.Lenin 2012.02.05. 14:56:05

@dr. Bubó:

"a te fajtádról volt épp szó.."

Igazi "polgári" hozzáállás.

panel véleménye se képez nagyobb súlyt a tiédnél, nálam.
Görcsös gyökérkeresés, megfelelni vágyás kergetése, minden különösebb iránymutatás nélkül.

Az unokámnak 1ikötek sem ajánlanám követendő példaképnek.
Mások lekicsinylése,még nem jelent 1 magasabb szintet, legfeljebb a lópisztoly magasságáig.

dr. Bubó 2012.02.05. 14:56:48

@lüke: hát ha Bt. is vagyok akkor sem a csődölős kajaibrahim fajta és felvállalom a lyogfojtonosságot... nincs titok... és nagyon jó avatarokat és neveket tudok... azt hiszem ez a karakterhez hozzátartozik...

nagyon jó komment elő vagyok:) csak a szerénység az akadályoz meg a teljes önismeretben...

Tőled is sokat tanultam a blog világról. de a legnagyobb mesterem dr. szájmond...

mókáné 2012.02.05. 15:00:42

@manyike:

".. az élen még lehetsz :) "

Annyit tehetek, hogy amit eddig tapasztaltam, azt valamilyen formában a közösség javára fordítom.

Nincs olyan indíttatásom, hogy az élen legyek, mert ahhoz ennél sokkal több kell, mint amennyi én vagyok.

De Veletek és Török Gáborral együtt sokkal több lehetek, mint aki és ami és a lényeg: a közvéleményre is hatással lehetünk, ha bízunk egymás erejében. Egymásban, hogy lehet más a jobboldal. Minden változás alapja az akarat és a cselekvés.

dr. Bubó 2012.02.05. 15:01:05

@panelburzsuj: jó észrevétel... de másképp igaz...

a politikát mint politikusok közvetítésével (helyettesítő munkájával) való KÖZVETETT KÖZÉLETET: tagadom....

de éltetem a polgárok egyéni részvételével... KÖZVETLEN KÖZÜGYEK gyakorlását...

ez a mostani rencer kuka... ami helyette jön azt egyelőre nem mondom el:)

lüke 2012.02.05. 15:01:34

@manyike:
igen egyesek nem tudják,hola határ, de ez az ö egészségüket
rongálja
nem kell virtuálisan mellre szivni,igen,rengeteg energiád csökkenne, ez igaz:)

@dr. Bubó: tölem? egyesek/meg kettesek, azt mondják szerencse hogy nem mindent érteni, amit idefirkálok: )

6.Lenin 2012.02.05. 15:02:33

@knausz:

Aki fontosnak tartja őket, amúgy is elfogadja, bármit is mond.
Akit érdekel komolyan az LMP, utána néz több forrásból.
Aki nem tartja őket komolyan vehetőnek, annak is mindegy, mit mondana.
Aki 1 megnyilatkozására, rajongójuk lesz, az első mást ígérő esetén, elhagyja őket.

Az elvárás úgyis meghatározza, mit hallunk ki a mondandóból.

dr. Bubó 2012.02.05. 15:02:35

@panelburzsuj: ki tárgyal kivel??? :))) ??? majd a fletó+dr zorbán +dr siffer?

dr. Bubó 2012.02.05. 15:03:32

@6.Lenin: nem a duma hanem a cselekedetek számítanak... egyetértek veled:)

mókáné 2012.02.05. 15:05:45

@Unionist:

"most éppen arra, amerre gyucsány tolta őket. jobbra. "

Gondolod, hogy ennek csupán ilyen egyszerű oka volt?

Az LMP még mindig a civilek közössége, melyet kedvére tologat ide-oda a nagypolitika?

Gondolod, hogy még semmi, de semmi önállóságot nem tanultak?

jjulie 2012.02.05. 15:11:25

@6.Lenin:

írd már le végre, hogy kétszerkettőaznégy

aztán nézd meg hogy a négycsöcsöben vagyok e

mókáné 2012.02.05. 15:13:30

@6.Lenin:

"Aki 1 megnyilatkozására, rajongójuk lesz, az első mást ígérő esetén, elhagyja őket."

Bármit akarsz építeni az idő. Rongálni kevesebb idő. Építeni, hitelt szerezni a több. Hitelt veszíteni is kevesebb idő.

Érzem én, hogy nem örülnél Karácsony Gergelynek, de hátha örülnél másnak. Én mondjuk úgy: majdnem mindenkinek tudnék örülni.:)

Unionist 2012.02.05. 15:13:51

@knausz:
igen. azt gondolom, hogy ennek az oka ilyen egyszerű olt. gyurcsány azt mondta: "gyertek lányok, fiúk, csináljuk meg. csináljuk együtt". erre az lmp jól összevitatkozott. összehívták a kongresszust. jól elhatárolódtak a baloldaltól. de ezt az egészet gyurcsány még a karácsonyfa alatt kisakkozta. egyébként ebből is látszik, hogy az lmp egy stratégia és elképzelés nélküli párt.

nemrég még mindenkivel össze akartak fogni (csak a fidesszel nem), most meg gyakorlatilag azt deklarálták, hogy senkivel sem fognak össze (legfeljebb a fidesszel).

6.Lenin 2012.02.05. 15:14:55

@dr. Bubó:

Igen, pontosan. Akkor ebben 1et is értettünk. Biztosan lenne más is, ha csak a tiszta pillanataidban írnál, és nem megnyilatkozási kényszerből.

Pá!
Már működik a légkondi a szánkón, megyek, míg nem lesz vele megint probléma.

mókáné 2012.02.05. 15:17:20

@Unionist:

"egyébként ebből is látszik, hogy az lmp egy stratégia és elképzelés nélküli párt."

Egyetértek. Ez a párt még azt is megszenvedte, hogy idáig eljutott. Most egyedül, de végre elkezdhetnek önmagukban gondolkodni és még mindig nem késő.

panelburzsuj 2012.02.05. 15:20:44

@dr. Bubó:

Te tárgyalsz velem, meg akivel csak szóbaállsz.

Illetve - mégse tárgyalsz, csak célozgatsz. Hogy majd ha te kezedbe kerül a hatalom, akkor megmondod, mire használod.

Orbán kb. ugyanezt gondolhatta: micsoda méltatlanság, hogy egy Grósz dirigál - és nem én!

Nem kel ehhez persze grószi magasságokról fantáziálni. Schilling nagyon pontos volt: "A rendszerváltó értelmiség a stabilitásra és a szakértelemre való hivatkozással betonba öntötte a pozícióit. Ahelyett, hogy azonnal az önrendelkezés és a megújulás struktúráinak kialakítására törekedtek volna, létrehozták a maguk mini-diktatúráit."

Neked sem a rendszerrel van bajod, hanem a benne elfoglalt helyeddel.

Az itteni megnyilvánulásaidból legalábbis ez jön le.

6.Lenin 2012.02.05. 15:22:38

@knausz:

Soxor meghallgattam már a különböző kanálisokon Karácsony Gergelyt, másnak sem örülnék jobban. Gyurcsányt is meghallgatom, ha mód van rá, mert érdekel. Mások is érdekelnek, őket is meghallgatom/elolvasom ha tehetem.
Kimondott kedvencem nincsen, akiért rajongani is tudnék.
Olyanok vannak, akiket tehetségesebbnek/hozzáértőbbnek tartok.
Alkalmasnak kevesebbet. Követendőnek, még kevesebbet.
Amennyiben valaki érdekel, nem jelent 1ben rajongást is.

mókáné 2012.02.05. 15:27:12

@6.Lenin:

"Amennyiben valaki érdekel, nem jelent 1ben rajongást is."

Mindig csak kevesekért rajongtam, de értük érdemes volt, ugyanis vittek előre.

"Olyanok vannak, akiket tehetségesebbnek/hozzáértőbbnek tartok."

Kik ők?

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.02.05. 15:30:34

@knausz: biztos elmondaná.
Alapvetően ilyenek a politikusok: őszinték, kitárulkozók. :D

panelburzsuj 2012.02.05. 15:33:00

@Unionist:

"nemrég még mindenkivel össze akartak fogni (csak a fidesszel nem), most meg gyakorlatilag azt deklarálták, hogy senkivel sem fognak össze (legfeljebb a fidesszel)"

Talán úgy valósabb, hogy voltak (vezetők) az LMP-ben, akik erre húztak volna, és voltak, akik meg arra. És mind fújták a magukét.

Aztán összeültek (a tagság képviseletével), és nagyjából tisztázták, hogy se erre, se arra ne húzzunk, tapossuk ki a magunk útját.

Mi különbség a te sztorid, meg az enyém között? Az általánosítás foka. Én azt állítom: olyan sose volt, hogy "az LMP" tegnap úgy, ma meg pont ellenkezőleg. Te meg igen, és máris túlegyszerűsítesz, absztrakt modellt teszel - fölöslegesen - az önmagában azért nem követhetetlenül bonyolult történetiség, egyediség helyébe is.

Azt gondolom, hogy többek között ilyen jelenségeken bukik meg a magyar közbeszéd. Tízmillió kisnagysándor - minek bogozni, ha vágni is lehet?

panelburzsuj 2012.02.05. 15:44:44

@Hepci:

Mint mindannyian. Illatozó bazsrózsaként nyiladozunk ...

Egyébként azzal is többet megtudsz, - (föltéve persze, hogy karsz megtudni, és nem vagy tökéletesen elégedett a raktáron már meglevő bölcsességeddel) - hogy hol mely pontokon tér ki a válasz elől. A riporterek pont egyik fő funkciója pont ez a szisztematikus vallatás lenne.

Knausz meg úgy gondolja, ha ha az inforádión lehet össznépileg politikust nyektetni, akkor milyen jól mutatna kedvenc TG-jénél is egy ilyen műsorszám.

mókáné 2012.02.05. 15:48:48

@Hepci:

"biztos elmondaná.
Alapvetően ilyenek a politikusok: őszinték, kitárulkozók. :D "

Meglepődnél, hogy Fodor Gábor mennyire őszinte és emberi.:)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.02.05. 15:50:49

@panelburzsuj: ... lenne. Hát, igen.
Hol van az Infón össznépi nyektetés?
Egyébként mindig arról ábrándozom, hogy valamelyik nagyobb tévében a riporter azt mondja bármelyik miniszterelnökünknek: "Drága miniszterelnök úr, fejezze be a gyermeteg hazugságok mantrázását és válaszoljon legalább 3 kérdésemre. Tudom, holnap már nem lesz állásom, de akkor is."

ubul2000 2012.02.05. 15:55:03

@knausz: Habakuk. Csak nem a 168 óránál dolgoztál/dolgozol???

panelburzsuj 2012.02.05. 15:56:22

@6.Lenin:

"Mások lekicsinylése,még nem jelent 1 magasabb szintet, legfeljebb a lópisztoly magasságáig."

Önmagad föltolása a lópisztolyig az micsoda az általad elgondolt világrendben?

Vagy úgy gondolod, hogy csak a tanítónéninek szabad kimondani, ki kettes, ki négyes - a kölyköknek tilos ezt magukról-egymásról észrevenni, és pláne kimondani? Vagy úgy látod, hogy a kimondás joga, a kimondás képessége, és a kimondás helytállósága tökéletesen fedi egymást?

Van egy voksod - élj vele.

Korlátlanul kommentelhetsz - élj vele.

És bizonyítsd be, hogy nem ketteske vagy. Lehetőleg ne csak magadnak, meg az egyeskéknek ...

Unionist 2012.02.05. 15:58:50

@panelburzsuj:
a politikai törésvonalak mind vallási törésvonalak. a politika semmi egyéb, mint személyes meggyőződés, naiv hit, vallás. az összes közéleti vita vallásvita. az összes.

akarunk-e független igazságszolgáltatást. igen, vagy nem? ez egy vallási kérdés. a független igazságszolgáltatás mellett nincs racionális érv. ellene sincs, de mellette sem! azért kell, mert csak. nincs semmiféle formális axiomatikus levezetés, amiből az következe. hanem ez egy vallási hittétel. független legyen-e a kultúra a pártoktól? igen, vagy nem? a közigazgatás független legyen a pártoktól? igen, vagy nem. ezek mind vallási kérdések.

szerintem a frissárunak nem kellene kimozdulni a régióból. legfeljebb akkor ha a távoli tájon egzotikum. de ez egy vallási tétel. nincs mellette racionális érv. csak annyi, hogy ha kimozdulna, akkor megromlana. te meg azt mondod, hogy dehogy romlik meg. feltesszük a repülőre. miért tegyünk harmatos cseresznyét repülőre. miért ne tegyünk?

szerintem ezt egyébként nem érzelmi alapon kell eldönteni. nem úgy, hogy szenvedélyesen érvelünk a cseresznye szállítás mellett, és ellen. hanem értelemnek kell dominálnia. és ebből jön ki egy agrárrendtartás. de az megint csak egy vallási tétel, hogy én azt pont a régióhoz sorolom. mert azt gondolom, hogy azt mégis csak a tájhoz kell kötni, és nem a nyelvhez. de egy csomó embernek az a szent meggyőződése (az a vallása), hogy a beszélt nyelvhez. és azért, hogy ne ezt gondolja ki kellene téríteni a hitéből. egy hittételt el kell dobnia, vagy meg kell ingatnia.

mivel én mindig a high tech iparból indultam ki, ezért azt gondoltam, hogy az áruknak (az unión belül) vámszabad módon kell áramolni. és annak semmiféle (még időszakosan sem) szabad korlátozni. de amikor a parasztok kezdték magyarázni, hogy ez nem jó rájöttem, hogy a frissáruk esetén tényleg nem az. tehát megingattam egy hittételt. differenciáltabb lett a vallás. így kell lennie, és kész. de lehet, hogy nincs igazan, mert nincs ellenőrizhető dedukció, se indukció, se reductio ad absurdum. axiómák felállításáról vitatkozunk. vallási hittételkről. az ész kultuszáról.

szóval a politikus ott kezdődik, hogy meri vállalni azt, hogy na emberek, ezt így és így kellene. és ha kiderül, hogy az úgy jó, akkor nyilván az ilyen politikusnak szobrot kell emelni (feltéve, hogy ambíciózus, és megválasztják). de ha kiderül, hogy nem jó, akkor az agyagba kell döngölni. akkor a politikust el kell taposni. mert becsapta a népet. azt mondta, hogy jó lesz, és közben mégse lett jó. recesszióban kitör a vallásháború.

akarunk összeurópai alkotmányt? akarunk összeurópai sarkalatos törvényeket? akarunk összeurópai ágazati kerettörvényeket? akarunk egységes összeurópai törvényhozást? szerintem ezekre a válasz: igen. de ez is vallási tétel. a nem-ek vannak többségben. merkel azon van, hogy mégis csak az igenek legyenek. csak szerintem ahhoz előbb régiós egységek kellenek. és csak utána lesz valódi összeeurópai egység. miért? mert így képzelem. szerintem. de amúgy azt gondolom, hogy ez így van. miért? mert csak.

mondj egy dolgot a közéletben, ami nem vallási kérdés.

ubul2000 2012.02.05. 16:05:16

@dr. Bubó: anyád agyatlan, különben megfojtott volna. hülye féreg vagy

panelburzsuj 2012.02.05. 16:07:29

@Hepci:

"Drága miniszterelnök úr, fejezze be a gyermeteg hazugságok mantrázását és válaszoljon legalább 3 kérdésemre. Tudom, holnap már nem lesz állásom, de akkor is."

Mai - (tegnapi, azelőtti..) - konstelláció szerint ebből a "gazdaságos verzió", a sedi-semogyoró sülne ki.

se aznapi három válasz - se másnapi állás ...

ubul2000 2012.02.05. 16:07:50

@6.Lenin: díszes, üresfejű kompánia

mókáné 2012.02.05. 16:08:41

@panelburzsuj:

"Knausz meg úgy gondolja, ha ha az inforádión lehet össznépileg politikust nyektetni, akkor milyen jól mutatna kedvenc TG-jénél is egy ilyen műsorszám."

Knausz úgy gondolja: Egy politikus, közéleti személyiség, közelebb kerülhet hozzánk, mint ahogyan a tévében látjuk, és akkor őt azért jobban megértük, emberi vergődésein át, miképpen jut el a politikában egy-egy döntésig.

Török mostani írásából tettem helyre magamban az ő személyét, hovatartozását és értettem meg a motivációit. Mindenképpen új távlatokat nyithat ez politikai szinten.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.02.05. 16:11:49

@panelburzsuj: szerintem lehetne hatása... tán nagyobb, mint a kitakart Lomnici miatt folytatott, erősen (evés)gyanús éhségsztrájknak...

panelburzsuj 2012.02.05. 16:23:23

@Unionist:

Amiről nem tudsz eleget a racionális döntéshez - abból faragsz vallási kérdést.

A félmillió (?) rokiból kik szimulánsok? Nem úgy általában, hanem a létező szabványok (jogszabályok) szerint, darabonként, név szerint?

Ez procedurális kérdés is lehetne - végig kéne ereszteni a félmillió rokit a jogszabályok szerinti szűrőn. Ám mivel ez sok pénzbe kerülne, ráadásul bizonytalan kimenetelű (becslésünk sincs az arányokról ...), ezért "jó" politikusként vallásháborúvá transzformáljuk a kérdést. És ha kellően magasra csaptak az indulatok, nekiereszthetjük a fűnyírót mind a félmilliónak.

László56 2012.02.05. 16:26:16

@László56:

Szép vasárnap estét kívánok Mindenkinek

Olvasom a kommenteket és szemembe ötlik egynéhány olyan mely válaszra érdemes. Egy ilyen írja többek között.
„Kedves László!"

"Ha nem vette volna még eddig észre, én most felhivom szives figyelmét arra, hogy a többségi kormány a középréteget, pontosan most taszitja a szegénységbe.
Az a réteg, amiről Ön ir. épp most halad lassan, de biztosan az elszegényedés felé.
Tehát olyan mint középréteg talán már nincs is.
Lesznek szegénye, és gazdagok. Hála az Ön kormányának! no és persze, külön hála, a Matolcsy-féle gazdaságpolitikának. „

Eddig az írás, foglalkozzunk vele bővebben. A kommunistáink tényleg felőrölték a magyar középosztályt és helyettesítették a kiszolgálóik tömegével. Ezáltal növekedett a szegények és gazdagok közötti különbség, hiszen csak a kiszolgálóikat jutalmazták.. A kommunista kiszolgálók meg két nagyobb egységre osztódtak. A kiszolgálók maguk és azok, kik, igyekeztek a kiszolgálókról lelesni hogy miképpen lehet pénzt szerezni vagy megtartani. Példának okáért, ebből a kettős tömegből alakultak ki, a magánnyugdíjpénztárak befizetői is, amely eredetileg a kommunista kiszolgálóknak lett, mint jutalom, létrehozva.

Ez a társadalmi réteg azonban soha nem volt középosztály. Nem is lehetett, hiszen ezek az előjogaikat a kommunisták kiszolgálásból származtatták és nem a munkájuk eredményéből finanszírozták magukat. Pozícióik és jövedelmük inkább jutalomképpen volt és van a mai napig is megszabva, ezáltal alig lehet ezt a réteget termelő rétegnek nevezni. Tehát középosztálynak sem.
Nem véletlen hogy a társadalmunk egyharmada tartotta el a másik kétharmadot. Ez a kiszolgálói kétharmad lebzselt, a tényleges termelők terhére. Szerencsétlen termelők, nem tudták, hogy miért is dolgoznak. Dolgoztak, túlóráztak és eltartották az országot. Közben meg mérgelődtek, hogy miért nem jutnak előbbre.
Mert a kommunisták és kiszolgálóik húzták le róluk az utolsó bőrt is. Ezek úgy elszemtelenedtek, hogy már hitelre loptak.

Ezen változtat a második Orbán kormány. Egy olyan középosztály kialakításával, mely a termelő erejével finanszírozni tudja az elszegényedett rétegek társadalmi felemelkedését. Ez azonban nem úgy megy, hogy hipp, hopp és máris megteremtem az erős középosztályt. Elsősorban az ehhez szükséges társadalmi körülményeket kell megteremteni. Másodsorban a jutalomból élő munkasereget, majd a az államunk zsebén élő dolgozni tudó rétegeket kell visszavezetni a munkavállaláshoz.

Nem egyszerű munka, hiszen ki már egyszer megtanulta hogy munka nélkül is megél, azt nehéz meggyőzni a munka értelmére.

Férfi munka, de a magyar kormány, ezt is bravúrral fogja elvégezni. Még hozzá úgy, hogy közben az elszegényedett társadalmi rétegekre is gondol. Köszönet Orbán Viktornak hogy a hajléktalanok nagy táborára is gondolt és igyekszik megmenteni őket a fagyhaláltól. Köszönet a kormányunknak azért az önfeláldozó munkáért, amelynek a kezdeti eredményeit mi már Európában is látjuk. Lassan Európa is felébred és látja hogy mennyit is ártott az egész baloldalnak, a kommunistáink hazugságáradata. A magyar népnek, lassan ugyan, de visszatér a becsülete, mert idővel Európa népe is látja azt, amit a magyar kormány már előre látott.

Köszönjük meg Orbán Viktornak és második kormányának.

dbeata 2012.02.05. 16:26:46

@dr. Bubó: A cél szentesítené az eszközödet? Életekre törnél?

6.Lenin 2012.02.05. 16:27:58

@panelburzsuj:

Miből gondolod, hogy itt valamikor szerettem volna megfelelni valakinek is az elvárásaihoz?

Van voksom, igaz, ha lehet élek is vele, mint aki szeretne polgár lenni.

Kommentelek is, ha kedvem tartja. Nincs közlési kényszerem, attól se félek, ha netán 1-el kevesebbszer nyilvánítok véleményt, kimaradok valamiből.
A kommentek érdekelnek, a jellemek kavalkádja. Ez szórakoztat.

Nincs szándékomban bizonyítani semmit, névtelenül + pláne.
Amúgy engem nem zavarsz.

dbeata 2012.02.05. 16:29:17

@László56: Jaj, maga ne jöjjön itt az álszent demagógiájával, majd Münchenből megmondani a tutit. Onnan nézve persze minden szép itt.

panelburzsuj 2012.02.05. 16:30:15

@Hepci:

Norvégia német megszállásakor a norvég ev. lelkészeket fel akarták esketni Quislingre. (Norvégia szín evangélikus, a papok akkor állami alakalmazottak voltak).

a kébé ezer lekészből talán ötven volt náci szimapatizáns - nemigen akartak hát fölesküdözni. A norvég hívek meg azt mondták: ne is esküdjetek! És ha ezért kirúgnak benneteket, hát majd mi eltartjuk a papjainkat.

És el is tartották, majd öt éven keresztül, szinte az összeset. (Hogy mennyi vegzálás jutott nekik mindeközben, az egy további szál).

Nálunk mikor indul a "mikrofonsegély a szabad szóért"- mozgalom?

panelburzsuj 2012.02.05. 16:33:14

@6.Lenin:

Ha nem akarsz megfelelni, akkor ne sipákolj.

Ez ilyen 1szerű.

nyünyüge 2012.02.05. 16:44:08

@panelburzsuj:
Általában jó riportok, ami leginkább a felkészült riporteren, és a kellő mennyiségű időn múlik. Mármint hogy nem hagynak minden gondolatot félbe, mert máris vége a beszélgetésnek.

"Nyektetés" jellege viszont nem szokott lenni, ha a riportalany nem akar válaszolni, általában hagyják kitérni a kérdés elől.

Pár napja például Szájer majdnem lélegzet nélkül öntötte a mondatokat egy órán át, egy csöppet sem zavartatva magát a kérdések érdemi tartalmától.

6.Lenin 2012.02.05. 16:45:01

@panelburzsuj:

Miért ne?
Másként , hogyan kényszerítsem a vizsgálandó pacienst, kitárulkozásra?

Itt tilos sipákolni? Nem elég demokratikus? Nem alapjog?
Ide rittyented a véleményed, ezzel jogod biztosítasz nekem a sipákolásra.

Ez ilyen 1xű!
Zavar mások véleménye?
Kirekesztő lennél?
Azta!
Mindegy. Jót szánkáztam, senki nem tudja elrontani a kedvem.
Csak az a kár, hogy defektes lett a szánkó, hamarabb kellett bejönnöm. Most itt próbálom mérgezni a lelkem.

Soxor olvastam lélekmérgezőket, de eddig nem hatottak rám.
Nem tudták megingatni hitemet a szeretett Vezérben.

panelburzsuj 2012.02.05. 16:46:02

@Hepci:

Vgay még szebbet mondok: öszedobnánk-e itt TG-nek mondjuk egy-sásféll milliót, hogy március 15-re csináljon egy igazán "belevaló" elemzést? Mondjuk: "Mire jó és mire nem a politika ma Magyarországon?"

Hagyja a sasszézást, óvatosságot, tojástáncot - nyomja bele, amit tud! És ha tetszik, máris kezdjük a kalapolást a következő számra!

Működne?

6.Lenin 2012.02.05. 16:48:43

@nyünyüge:

1 jó .jpg ?
Szájer pedig kiváló alany lehetne.
Majd legközelebb.

panelburzsuj 2012.02.05. 16:53:29

@6.Lenin:

Nem az általános sipákolási jogodat korlátozom, hanem arra próbáltam célozni, hogy ha nem akarsz megfelelni, akkor ne hánytorogj olyanokon - pláne nickneveket emlegetve - , hogy leszólás, meg lópisztoly, meg effélék.

Három utunk van itt a blogon:

- egymás mellett/alatt/után ordibálunk

- szóbaállva pontosítunk (nagytól kisebb felé)

- leugatva lehülyézünk (kisebbtől nagy felé)

jjulie 2012.02.05. 16:55:26

@László56:

jesszus, ilyen jó paródiát régen írtál, bravó, bravó

panelburzsuj 2012.02.05. 16:58:44

@panelburzsuj:

kisebb/nagyobb = a kérdés "mérete"

(Pl: Girosz egy állat!!! Vagy: ki mit fogad el a kormányszóvivő állításaiból, mikor, miért, mennyire stb.)

jjulie 2012.02.05. 17:05:13

@László56:

korábban az orbán kitalálta neked a" polgár2-t, aztán eldobta

most kitalálta neked a melegvizet, vagyis a "középosztályt"

nyugí, majd eldobja azt is, amig divatos, rágódj rajta, és lakj jól vele birka - csendben

6.Lenin 2012.02.05. 17:10:14

@panelburzsuj:

Ezek nem az én módszereim.
Felőlem nyugodtan alkalmazhatod.

Azért, hogy érts is valamit.

Tulajdonképpen nincs olyan sokféle jellem, mint első ránézésre hinné a földönfutó. Tulajdonképpen majdnem mindenki ugyan azt mondja, de a másikról feltételezi csak, hogy tök hülye az illető egyén.
Néha megpróbálom felhívni a figyelmét, semmi különbség.
Ritkán esik le a pacákok legtöbbjénél. Érdekel, hogy mennyi idő alatt jön rá. Legtöbbx nagyon ritkán.

Elismerem, nem nagy szórakozás, de kitűnő zenei kísérettel elmegy. Valamiért érdekel az emberi lélek sokszínűsége. Vajon miért alakul ilyetén. Vannak közös jellemzők.
Kikből lesznek ballibások, kikből jobbosok, miért nácik a nácik.

Az ilyen blogok rendkívül jók az ilyen kutatásokhoz + volt a duplawés blogja is, valamikor, de azt meguntam. Itt még találni néha érdekes dolgokat.
Mindegy. Megunom, elmegyek.
Ennyire 1xű.

Már többx is leírtam ezt, de szerencsére mindig elfelejtik és nyugodtan kutakodhatom tovább.

quetzalcoatl. 2012.02.05. 17:10:58

@László56:
Szépeket írsz.
Szép hosszúakat.
A tartalommal csak az a baj, hogy ezel szórólapokról és falfirkákról lelopott "igazságok". Köszönő viszonyban sincsenek a valósággal.
Amennyiben neked, az ilyen beírások terápia jellegűek, úgy ne fukarkodj a betűkkel.
Mielőbbi gyógyulatot.

lüke 2012.02.05. 17:18:25

@László56:
ez a polyglossia csúcsa,
hideg van a Stacchuson vagy a Käferben megártott a snapsz?
a Parade Platzon majd jobbat irsz, remélem

jjulie 2012.02.05. 17:19:11

@6.Lenin:

írdmár le, hogy kétszerkettőaznégy, légyszi

vagy valami hasonló szellemeset

panelburzsuj 2012.02.05. 17:19:24

@nyünyüge:

Aszekelyet majd egy hónapig kergettem a köszörűs cigánylányával, mire nagyjából összeállt, hogy mit tud, és főleg mit nem tud a házi munkavállalásról. (Nem a köszörűs: kedves kommenttársunk.)

Megrendítette? Tanult belőle? Csak egy percet is elgondolkodott?

Még vadabbul nyomja. És még süketebbül.

Mihancsiknak (kár, hogy pont neki ... :) volt egy találó gondolata: Orbán azért ugrálhat annyit Európában, mert már senkinek sincs GUSZTUSA hozzányúlni, vagy akár csak szóba állni vele.

Erre mondtam: szkunk-doktrína ...

(Ami persze a teljesmagyar politikai és "kiszolgáló"-elitet belengi .... )

jjulie 2012.02.05. 17:24:54

@László56:

valamivel részletesebben az orbánsántakutyafőnök fagyhalálelleni konkrét lépéseiről, jóskapista, lehetne

dr. Bubó 2012.02.05. 17:25:06

@panelburzsuj: :)))) "Neked sem a rendszerrel van bajod, hanem a benne elfoglalt helyeddel."

erről természetesen szó sincsen. én elégedett vagyok a saját dolgaimmal...

viszont a sok szakmai verseny és egyéb "meló" mellett elhanyagoltuk ("mi" tisztességes emberek) a KÖZÜGYEKET... ebből a tekintetből fennálló lusta-butaságunkra alapoztak a szervezett maffiacsoportok akik megszállták a közéletet személyes egyéni önzési alkalmatlanságuk feudális előjogon való áthidalására...

ezen akarnak változtatni azok akik a közéleti buta-lustaságukból kitörve el kezdtek gondolkozni...

előbb meg kell várni
a többség igényét, hogy politikus és pártok nélküli közélet legyen
aztán elő lehet rukkolni megoldási javaslatokkal...

ha azt hitted hogy abban utazok hogy "ide a hatalmat és akkor beviszlek titeket a kánaaánba" politizálni akarok...
akkor nem tűnt fel neked hogy a javaslat lényeges pontjai:
1§ lusztrációs törvény
2§ zéró párt és egyéb finanszírozás
3§ ici pici álam...
4§ közéleti szerep = áldozat, de a közért ingyen...
kb ilyesmik...

egy teljes rencer van a fejemben erre nézve, ezt már sokszor átgondoltam...

két éve nem gondoltam volna hogy ilyen gyorsan haladunk... 2/3 az kétharmad

6.Lenin 2012.02.05. 17:25:15

@jjulie:

Elszökött a porszívód, házalókám?

jjulie 2012.02.05. 17:30:04

@6.Lenin:

ez nem vicces, nem szellemes

a kétszerkettőaznégy viszont az lenne, élj a lehetőséggel, készen kaptad

a számlát majd a lükének címezem, ha megadja

mókáné 2012.02.05. 17:32:16

@panelburzsuj:

"Megrendítette? Tanult belőle? Csak egy percet is elgondolkodott?

Még vadabbul nyomja. És még süketebbül."

Ez jelentheti azt az én értelmezésemben, hogy kár a szóért, mintha lyukas fenekű vödörbe öntenéd a vizet.

Vagyunk maroknyian, ha annyian vagyunk és egyfelé nézünk, nem jelent-e többet, mint a 'majd talán megérti' magatartás?

panelburzsuj 2012.02.05. 17:34:46

@6.Lenin:

"Kikből lesznek ballibások, kikből jobbosok, miért nácik a nácik."

Szomorú hobbi ebben kutatodni a sokszínűség után.

Ez ugyanis pont az arctalan zombivá válás folyamata.

Ha te jól érzed magad benne, legyen neked.

mókáné 2012.02.05. 17:35:11

@nyünyüge:

"Általában jó riportok, ami leginkább a felkészült riporteren, és a kellő mennyiségű időn múlik. Mármint hogy nem hagynak minden gondolatot félbe, mert máris vége a beszélgetésnek. "

Így van. Kiábrándító, amikor beszól a riporter, hogy van még 2 másodperc és akkor az alany gyorsan, de gyorsan feleljen még.

Ha van két másodperc, el kell köszönni az alanytól, pont arra elég idő.

panelburzsuj 2012.02.05. 17:41:39

@knausz:

Kevés dologban vagyok annyira biztos ezen a blogon, mint hogy veled nem egy irányba nézek.

Nem is győzném követni, hogy akar csak egy délután is hányfelé nézel - ugyanolyan lelkesen, hogy na megvan az egyetlen igazi!

De legalább kedvesen csinálod.

dbeata 2012.02.05. 17:43:26

@jjulie: Megparancsolta nekik, hogy ne haljanak éhen és ne fagyjanak meg... Az kell nekik, hogy végre egyszer valaki megmondja nekik a tutit. Szentséges isten.

6.Lenin 2012.02.05. 17:45:04

@dr. Bubó:

"előbb meg kell várni
a többség igényét, hogy politikus és pártok nélküli közélet legyen
aztán elő lehet rukkolni megoldási javaslatokkal..."

Már bocs, de ebből soha nem lesz semmi.

Nem ismered az embereket és nem ismered a rendszer működését.

1) kell 1 szitu
2) kell, akik fantáziát látnak a szitu megoldásában. Háttáremberek.
3) kellenek tömegek, akiket fel lehet használni, hogy lehetőséged legyen beleszólni a szitu megoldásához/kihasználásához
4) kell 1 alkalmas vezér, aki megeteti a tömegekkel, hogy csak ő alkalmas erre
5) kellenek szervezetek, intézmények, jól fizetett lakájok (kiszolgáló személyzet)
6) stb.

Néhány ezer éve így működik, sikeresen. Valamelyik hiányzik, bukta.

Te álmodozol.

3) ici pici állam

Nézzük a való világot:

minden ballibás a kis államot igéri...
most miért harcol? mindent oldjon meg az állam
át kell alakítani mindent.... az ígéret
nem szabad hozzányúlni, ami az én érdekeimet sértené...
Veszélyben a demokrácia...
nem szabadna megengedni, hogy rajtunk kívül más is hozzáférjen a hatalomhoz.

Amiről írsz, az megvalósíthatatlan a valóságban.
Természetesen minden idealista ezekről álmodozik, de meg is maradnak az álmok szintjén.

Emberekről van szó, milliárd képességekkel, igényekkel, érdekekkel.

Amennyiben csak egyedül maradsz, szerintem nyugodtan megvalósíthatod. Senki nem fogja ellenezni, mert megsérted az érdekeit.

panelburzsuj 2012.02.05. 17:46:12

@dr. Bubó:

"teljes rencer van a fejemben"

Innen jön a vastagja - az intézménnyé formálás.

Nem hivatallá, hanem mások számára másolható, így szaporítható "lénnyé" változtatás. Iromány, eszme, mozgalom, szakkör - valami, amivel kibújik a fejedből, és életre kel másokban is ...

mókáné 2012.02.05. 17:46:21

@panelburzsuj:

Nagy útkereső vagyok ám!:) ebből áll az életem.

Köszönöm ezt a szép hozzámszólást.

lüke 2012.02.05. 17:49:48

@jjulie: csak ne keverj mindenbe bele!

6.Lenin 2012.02.05. 17:50:38

@panelburzsuj:

Miből gondolod, hogy kivétel vagy? Mindennel rendelkezel ahhoz, hogy el lehessen helyezni 1 dobozkában. Mindenkit.
Csak az 1ikben sokan vannak, másikban kevesebben lézengenek.
Ilyen 1xű.

Az, hogy te mit is hiszel magadról, az más kérdés.

panelburzsuj 2012.02.05. 17:53:14

@6.Lenin:

Hogy dicsérjelek is: nagyon őszinte lépés, hogy a főbolsevik teoretikus fejét viseled.

Amit leírtál itt emberekről és hatalomról, azt ő se mondaná másképp, csak legfeljebb hosszabban.

mókáné 2012.02.05. 17:55:32

@6.Lenin:

"Miből gondolod, hogy kivétel vagy? Mindennel rendelkezel ahhoz, hogy el lehessen helyezni 1 dobozkában. Mindenkit."

Nem. Azt tanultam pszichológiából, hogy minden ember egy, egyedi és megismételhetetlen. Az életben is ezt látom.

Ha csupán árnyalatnyi különbség, de mindig van még a láthatóan azonosan gondolkodók között is.

"Az, hogy te mit is hiszel magadról, az más kérdés. "

A legtöbbet az számít, hogy mit hisz az ember magáról. Hisz-e magában? És mer-e hinni másokban?

panelburzsuj 2012.02.05. 18:02:08

@6.Lenin:
Soha nem vitattam, hogy dobozkáid vannak, és hogy jókedvvel pakolászol bennük.

Még azt se vitatom, hogy mindenkit be tudsz dobozolni.

Cserébe mért ne várhatnám el, hogy én meg a primitív flúgosok dobozába rakhassam 6. Lenint? Persze csak úgy mulatságból ...

Nagy az állatkert, elférünk, nem? Akár a dobozainkkal együtt is! ... :)

jjulie 2012.02.05. 18:02:48

@lüke:

csak ellenőriztem, olvasóm vagy e

6.Lenin 2012.02.05. 18:03:04

@panelburzsuj:

Ez így gyengécske.

Szerinted miként működik, bárhol is?

Az, hogy erre milyen elnevezéseket találnak ki politikával foglalkozók, az megint más kérdés. Abból élnek.

dr. Bubó 2012.02.05. 18:04:47

@panelburzsuj: nem kell semmi ehhez... (egyelőre)... részben ismételve

ad1) a zemberek még nem csalódtak eleget...
a csalódott túlnyomó többség folyamatban van

ad2) az összeomlás után saját vérgőzüket és véres kezüket látva hirtelen nagyon fogékonyak lesznek a tiszta elvek iránt...

ad3) marad a fejemben... és korábbi írásaimban... bármikor billentyűzetre vetem, a kelő pilanatban...

ad4) nem kell nagy reklámra szervezettségre sem nagy szövegekre gondolni... kb 10-12 rövid pont lesz...

ad5) jelenleg a diktatúra egyre sötétül... kár lenne az élő oroszlány balyszát piszkálni...

ez az egyetlen esély....

vagy megint beszopnak valami "új" etetős drága jólfinanszírozott izét...

dr. Bubó 2012.02.05. 18:06:53

@6.Lenin: igen a demokrácia is bizonyára "egy van" mindenhol egy romlott fajta...

és politikus bűnözés is van mindenhol, nem vagyok naív...

erkölcsi válságnak azt tekintem ha a "normális" 10% alatti mérték, 90% fölé ugrik

6.Lenin 2012.02.05. 18:08:08

@knausz:

Az emberi elme csodálatos. Nagyon szép dolgokat képes kitalálni és elhitetni önmagával kapcsolatban. Szükséges is értelmet adni az értelmetlennek. Nincs kézzelfogható az értelmesnek, igaz az értelmetlennek sem. A túléléshez mindenesetre nagyon hasznos.
Talán, majd ha tisztán látunk, helyére kerül minden.

Addig is, így szép/érdekes/változatos/egyéni.

jjulie 2012.02.05. 18:10:00

@dr.dbeata:

jaja, a fagyveszélyre figyelmeztette a kalyibákban lévőket neten, tv-s és a sajtón keresztül

hatékony birkaeleség inséges időkben, nehogy a maléven agyaljanak zavartalanul

6.Lenin 2012.02.05. 18:11:08

@panelburzsuj:

Nem tiltottam neked soha semmit. Felőlem, te is dobozkázhatsz.

jjulie 2012.02.05. 18:12:08

@6.Lenin:

kétszerkettőaznégy

írd le könyörgöm, ez szellemes

mókáné 2012.02.05. 18:16:53

@panelburzsuj:

Az LMP- nek tán az is gondja lehet, hogy túl komolyan veszi a politikát.

Ha lehet más a politika, ők ezt mondják, korábban én azt mondtam, csak könyörtelen harc lehet, be kéne bizonyítaniuk, hogy lehet más. Hanem: milyen más?

ahogy minduntalan elhatározom
hogy más leszek
nem tudom milyen más
csak nem ilyen
de már tudom hogy
nem leszek más

(Petri György)

Még ebből a versből: "a jót azt nem adom" - ezen kéne tovább menni és megfogni vele minden jóakaratú embert, függetlenül attól, lesz-e ennek pillanatnyi hozadéka.

dr. Bubó 2012.02.05. 18:18:57

dr. Hingyi Beatrix volt az egyetlen normális igazgatósági izé... akkor működött jól... nem lehet visszahívni? .... ő volt a legrégebbi "lég(vár)ügyi dinasztia s(z)arja"

egyébként a- dr.- rrogáns tóni is nagyon ért a repüléshez (lásd abudzsabi)...
vagy dr. tarlóspesta is átvehetné miután sikeresen elintézte a BKV-t...

de minimum a BKV-t kéne megmenteni a megmaradt Boing flottával...
levágni a szárnyakat és mehet a 4-es metró lyukba... világraszóló 5let...

el ne palizáljátok !

dr. Bubó 2012.02.05. 18:20:15

ha Turult festenénk minden gépre, akkor a nemzeti oldal menne nagyon megmenteni a Nemzetti légitársaságot... pl a 16% os adó miatt felszabadult millióikból...

mókáné 2012.02.05. 18:20:40

@6.Lenin:

"A túléléshez mindenesetre nagyon hasznos."

Nem túlélni, hanem megélni kell az életet és a politika is, ha lehet más, az LMP- nek márpedig lehet más, akkor azt játszani kéne, lazán venni és nem görcsölni rajta.

(egy fontos kérdésemre nem feleltél följebb)

panelburzsuj 2012.02.05. 18:21:35

@6.Lenin:

Látod, ahhoz már túl sokat éltem és tapasztaltam, hogy hosszasabban időt pocsékoljak "a hivatásosok pénzért hazudnak - a műkedvelők az igazat tárják fel" világkép alapján észosztókkal.

Ha neked jó az, ami a fejedben van, akkor nekem is jó, amíg ott is marad.

6.Lenin 2012.02.05. 18:22:20

@dr. Bubó:

Szerintem csak a civil kontroll erősítése lehet az első lépés a rendszer hibáinak a javításához.
Abban igazad adok neked kezdettől, hogy csak felelős polgárok sokasága lehet a torzulások megakadályozásához.

Itt viszont rögtön kialakul, hogy kit is nevezünk felelős polgárnak.
Aztán ezzel el is lehet vacakolni néhány évszázadig.
Ez olyan kérdés, mint a demokrácia kérdése.
Mindenki mást ért alatta.
Nykig is vagyunk a zsákutcában.

Elég sok reszelni való van még a rencereden, de ne add fel.
Sokan agyalnak a megoldáson és fognak is még, míg emberek lesznek a Földön.
Szerintem.

Tudod, az a legnehezebb az egészben, lehet, hogy a másiknak van igaza. Piszok nehéz ebbe beletörődni.

panelburzsuj 2012.02.05. 18:25:28

@jjulie:

Savanyú racionalista vagy, nem értékeled itt ezt a sok sziporkázó elmét ... :)

lüke 2012.02.05. 18:26:54

@jjulie:
szárnyakat adok vágyaidnak,a malév helyett

mókáné 2012.02.05. 18:31:04

@panelburzsuj:

"Savanyú racionalista vagy, nem értékeled itt ezt a sok sziporkázó elmét ... :) "

Vannak, akiknek az egész felnőtt életük racionális döntések sora és akkor rádöbbennek, mint mostanában jómagam, hogy ebből a körből ki kell szállni, mert ha túlzottan racionalista döntéseket hozunk, akkor elkerül a sziporka (vagyis: a boldogság maga) és mogorvák leszünk.

Van-e olyan bolond, aki nevetés nélkül szeretni élni, ha lehet másképpen? Ha lehet más a politika?:)

panelburzsuj 2012.02.05. 18:32:42

@dr. Bubó:

Mit tippelsz, hány ilyen fiókos bölcs les még a kivirágzásra alkalmas (vérgőzös?) konstellációra?

És annak együtt hány pontja lapul bevetésre készen? Átlagban csak tízzel számolva ...

mókáné 2012.02.05. 18:33:10

@knausz:

jav. szeretni=szeretne

Szeretnék szeretni szerelemmel - írja Vian és jutott eszembe, mondom leírom.:)

dbeata 2012.02.05. 18:34:30

@jjulie: Én hülye meg vittem zsákban a ruhákat... Legközelebb majd inkább én is észt osztok, ruha helyett. Bár leginkább Rogán meg a nyóckeres Kocsis Végtörlesztő Máté efftársaknak kellett volna kiállni, aztán mondani valamit.

panelburzsuj 2012.02.05. 18:35:04

@knausz:

Most vacsiszünet kezdődik a levelező lelki tagozaton.

6.Lenin 2012.02.05. 18:36:01

@knausz:

Azért nem válaszoltam, mert szerintem értelmetlen vitát generálna, hiszen ezt mindenki másként gondolja.
Az én szempontjaim szerint soroltam be őket. Gondolom neked is lenne, csak más.

jjulie 2012.02.05. 18:36:28

@lüke:

ok, randi? nálad vagy nálad?

mókáné 2012.02.05. 18:37:06

@panelburzsuj:

"Most vacsiszünet kezdődik a levelező lelki tagozaton. "

Jó étvágyat kívánok a Tisztelt Hallgatónak!:)

lüke 2012.02.05. 18:38:32

@jjulie:
a kérdésben megadtad a választ

jjulie 2012.02.05. 18:39:00

@6.Lenin:

nemár, értelmetlen vitát provokálnál, de nem?

na ez már majdnem szellemes

egyszer csak eljutsz a kétszerkettőnégy-ig

mókáné 2012.02.05. 18:39:02

@6.Lenin:

"Az én szempontjaim szerint soroltam be őket. Gondolom neked is lenne, csak más. "

Engem a Te szempontjaid érdekelnek, mert a magamét tudom.

6.Lenin 2012.02.05. 18:39:20

@panelburzsuj:

Sehol, soha nem írtam, hogy ez így van jól, de jelenleg így működik.
Ki kell találni jobbat, de nem szabadna soha figyelmen kívül hagyni, hogy emberekről van szó.

Már több, mint 7 milliárdról. Ugyanennyi elképzelésről, igényről, stb.

jjulie 2012.02.05. 18:41:21

@lüke:

kicsit kérethetnéd magad

najó, ott leszek

mókáné 2012.02.05. 18:47:32

@dr.dbeata:

"LMP-nek szurkolsz?"

Egy olyan pártnak szurkolok, aki megvalósítja a konzervatív-liberális álmot.

A Fidesznek nem adottak a lehetőségei, túl messzire ment ettől az álomtól, melyet saját maga is álmodott. Az LMP- nek egy lehetőség, hiszen most reflektorfényben vannak.

Amikor először szerettem volna férjhez menni, ezt a dalt adtam oda a bevonuláshoz és mára de mennyire messze kerültem ettől a daltól és most mégis vissza:
www.youtube.com/watch?v=YYL0AihstNk

dr. Bubó 2012.02.05. 18:58:18

@panelburzsuj: lebecsülheted...
de a hejzetemet tekintve nekem nincs veszteni valóm...
nehezen tudok elképzelni sok hasonló hejzetű embert...
szerintem a lehetőségeim jók és ninscenek gyakolrati "kényszereim"
lazán tudok gondolkodni... önző/pillanatyni kényszerek nélkül...
veszteni nem tudok... mert csak nyerésre vagyok hangolva... a tereveim ojanok....

egy esetet kezelnék nehezen a "B" tervet, ha tartós fides uralom miatt külföld...
de erre is készülök, mint minden közéleti opcióra... mégha csak 1% is ...

6.Lenin 2012.02.05. 19:19:28

@knausz:

Korábban felsoroltam néhány pontot, hogyan is működik a hatalom megszerzése/gyakorlása. Természetesen mindennek 1x vége lesz.

szóval kell 1 vezér

akinek van megvalósíthatónak tűnő elképzelése
ez elfogadható a háttérnek is
megegyezik a tömegek igényével is, amit az adott történelmi helyzet váltott ki
Ez a vezér nagy tömegekkel képes elfogadtatni az elképzelései
ismeri a kiváltó okokat, az embereket, a környezetét
képes hosszabb távon is gondolkodni, elképzeléseit megvalósítani

Már csak a jelenlegi választékhoz kell igazítani a sorrendet.
Saját szimpátia kizárva, mert torzíthat.

dr. Bubó 2012.02.05. 19:22:05

@6.Lenin: majd figyeld jobban a kommenteket... csak a fidesznyik birkák beszélnek vezérről...

az értelmes kommentelők, posztolók pl "hiteles emberekről" stb beszélnek...

hálisten egyre fogy a komcsik száma... vö. hideg tél és éhenhalás...

dr. Bubó 2012.02.05. 19:26:46

ja +álamcsőd...

és hogy meg fogtok lepődni...
pár hónapja még a MALÉV ről sem gondoltad... hisz 1000 éve áll...
ne vegyél BKV bérletet éveset semmiképp... de vonatra se...

huh... és a bankszámla államosítást se tudod ma elképzelni...
mert nem ismered eléggé lézerblokkolósdzsonnit...

lesznek még meglepik...

dbeata 2012.02.05. 19:27:09

@knausz: Ismerem. Nem vagyok/voltam nagy Eddás, de ismerem. Sokan szeretik a régi Eddát, még a mai tizenévesek is. Mikor először szerettél volna... Végül nem mentél?

mókáné 2012.02.05. 19:32:03

@6.Lenin:

"szóval kell 1 vezér"

1. Markáns, hiteles ember a párt élére

2. Szükséges egy kiváló program, melytől nem, vagy csak indokolt esetben tér el a párt

3. Fontos és lényeges mindig hosszú távú stratégiát kidolgozni

4. Sose nagy tömegekben gondolkodni, hanem táguló körökben (ez igen lényeges: életem táguló körökben élem - Rilke)

5. Nyitottnak kell lenni

Most hirtelen, mert még nem gondolkodtam sikerrecepten.

6.Lenin 2012.02.05. 19:34:53

@dr. Bubó:

Cseszheted a "hiteles embert", aki még az anyósát sem képes meggyőzni.
A valóságot figyeld, ne a mesékkel foglalkozz. ezért bukott TÉ is, nem értette meg a lehetőségeit, eszközeit, képességét.

Ezért nem lesz soha nagy párt az LMP, nincs tömeges igény arra, amit kínálnak.
Ezért nem lesz nagy párt a Jobbik sem, mert nics annyi rasszista/radikális gondolkodású ember Mo-on

Azért bukott az MSZP is mert nem valóságos igényt elégítettek ki. Rákényszerítették a társadalomra, elmúlt, kimúlt a párt is. Közelít a támogatottsága a valóságos igényhez.

A DK is csak néhány potyaleső, gyökereit/pozícióit vesztett szélhámos gyűjtőhelye lesz.

Meséket kitalálni lehet. Senki nem tiltja, de minek.

Mindenhol van vezér, csak más nevet találnak ki számára.
a lényeg az érdekes, bárhogy nevezik is.

Na, Pá!
Mindenkinek.
Mára sokk volt.

hoplita 2012.02.05. 19:38:17

Annyit okoskodtatok mán itt délután, kész csoda hogy nem sült el senki feje, meglőve az eget.

Hallgassatok egy kis zenét......Csillag leszel...

www.youtube.com/watch?v=OTO4uwhtU3Q&feature=related

A gyengébbeknek esetleg fejlődik a zenei ízlése is...:P

mókáné 2012.02.05. 19:39:54

@dr.dbeata:

//"Mikor először szerettél volna... Végül nem mentél? "

Harmadszor is rosszul választottam. Most volna egy negyedik lehetőségem, újra választani, de olyanok jutnak eszembe pl. miért értelmiségi? Miért az eltén végzett? Miért akar engem és miért pont engem? Mindenáron engem. Érek-e annyit?

Álmodtam egy világot magamnak,
Itt állok a kapui előtt.
Adj erőt, hogy be tudjak lépni,
Van hitem a magas falak előtt.

Az emberben legyen egy bizonyosság, hogy már nem választ, mert igen: ő az igazi. Ezt érezzem.//

6.Lenin 2012.02.05. 19:40:49

@knausz:

"Hiteles"?

Még az Isteneknek is elnézték a hívei, ha másokat keményen büntetett. Ez egyéni megítélés kérdése.

Még a "patkány" is hiteles ember volt 1eseknek.

A hívők sok mindent képesek elnézni, hitelesnek ítélni.

Üres kategória.

Tényleg L

Unionist 2012.02.05. 19:41:50

@panelburzsuj:
szerintem a rokkantak ügyében nincs vallásháború. nem arról van szó, hogy mondjuk lázár jános és szanyi tibor valami egész mást képzel (hisz) erről a társadalmi csoportról.

szerintem nagyjából ugyanazt gondolják: vannak majdnem teljesen egészséges rokkantak. vannak akik betegek, de éppenséggel dolgozhatnának. és vannak, akik tényleg munkaképtelenek. de hogy melyikből mennyi arról halvány fogalmuk nincsen.

itt nyilván valami olyasmit kellene csinálni, hogy véletlen módon kiválasztunk X nyugdíjast. a mintát reprezentatívvá tesszük. és azt mondjuk, hogy ezeket az embereket akkor se büntetjük meg, ha kiderül, hogy csaltak. mert ők ahhoz kellenek csak, hogy fogalmunk legyen a populáció valós állapotáról. tehát ez egy előzetes felmérés, amikor még nincs büntetés.

igazad van. itt nem játszanak be vallási kérdések. de ezek igazából taktikai, és stratégiai kérdések. taktika a mintavételezés, és az, hogy első körben nem büntetünk. ezen az egészen megspórolni a maximumot nyilván stratégiai jelentőségű. ebben nincs vita.

szanyi tibor sem azt mondja, hogy a kormány ne spóroljon. hanem csak azt, hogy aki tényleg rokkant attól ne vegyék el a járadékot méltánytalanul. a szavazatszerzés miatt mondja ezt egyrészt. másrészt azért, mert ez a szent meggyőződése (ez vallása). úgy képzeli, hogy ez így van jól. lázár jános meg azt mondja, hogy őt nem érdekli ez. biztos lesz, akitől a kormány méltánytalanul vonják el a járadékot. biztos lesz, aki ezzel lehetetlen helyzetbe került. de másként az államháztartás lehetetlen helyzetbe kerül. az ő audija még belefér, de a rokkant nyugdíj nem fér bele. lázár, vagy szanyi álláspontja mellett, vagy ellen racionálisan érvelni? szerintem nem lehet. (ti. a trükkös mintavétel mellett sincs semmi garancia arra, hogy egyáltalán lehet pénzt spórolni. arra meg pláne nincs, hogy kijöjjön az előirányzat. ráadásul szerintem az államnak nem a társadalmi, hanem a gazdasági szerepvállalásán kell spórolni. tehát ha lenne X milliárd nyereség a csalókon, akkor is azt inkább a nem-csalók rehab munkahelyeire kellene költeni. azért, mert ez az állam elsőszámú feladata. miért? csak. mert ez a vallás. szerintem az oktatás alapvetően nem állami feladat. hanem régiós.

de hogy mitől régiós. meg tudom magyarázni: mert az iskola háromszintű hierarchia, mint a régió. de erre vekerdy tamás azt mondaná: csak a tradicionális iskola ilyen. és az iskolának nem feltétlen kellene ilyennek lennie. persze én akkor árnyalnám a képet. és valószínűleg ki tudnék vele egyezni. szóval én nem egyféle iskolát akarok. szerintem kellenek megyei (központi) sportiskolák a nehezen kezelhető agresszív (a "rossz") gyerekeknek. és városi magániskolák a tehetséggondozáshoz a "jóknak". régió pedig mindenkinek. de állami iskolák biztosan nem kellenek. legfeljebb csak a fogyatékosoknak. a vakoknak például állami segítség kell. miért? mert az állam feladata az, hogy a leginkább rászorulólakat segítse. miért? csak. persze szükség van az államtól (pártoktól) független közintézményrendszerre. de ez is egy hittétel. mint a politikában minden.

azzal egyetértek, hogy a közélet nem csak politikából (hitvitákból) kellene állnia. hanem kell hozzá stratégia (ész), és taktika (csalás). de a politika alapja ezzel együtt hitbéli meggyőződés (vallás). csak nehezen tudjuk elképzelni, hogy másik vallása homlokegyenesen ellenkező a miénkkel. pedig szerintem pontosan erről van szó.

dbeata 2012.02.05. 19:46:18

@knausz: Nekem több évnyi önismeret ment el arra, hogy rájöjjek, nincs igazi, nincs nagy ő. Csak önelfogadás és önmagunk iránti szeretet van, és ebből következően a másik elfogadása, és a másik iránt érzett szeretet. Könyvajánló: M. Scott Peck: A járatlan út
alapmű

Érsz annyit. Csak te lehetsz neki az. Nincsenek véletlenek.

panelburzsuj 2012.02.05. 20:00:52

@dr. Bubó:

A gyógyszeredet nem becsülhetem le, hiszen még mintát is csak óvatosan osztottál belőle.

A diagnózisodat nem tartom elég mélynek. ERKÖLCSI VÁLSÁG ...

Átmegyek tölgyesbe, hátha úgy befogadhatóbb a mondókám ... :)

Ha picit is ismered a magyar történelmet, akkor láthatod, hogy az erkölcsi válságból erkölcsi válságba bukdácsolás. És közben sehol az általad várt/vélt megtisztulás. Valahogy úgy csináljuk, mint egy visszaeső Hófehérke: újra és újra elfogadjuk - (nagyjából ugyanazokat) - a mérgezett almákat, féligmeddig elrágicsáljuk, aztán jön a fulladozás. Se lenyelni, se kiköpni. Ájulás, ezerévek, jön a királyfi: jé, a birodalmat meg közbe megint széthordta valaki ...

Szóval tele van a torkunk csutkával. Amit te akut erkölcsi válságnak látsz, abban csak annyi az új, hogy a magyar tömegben állandóan jelen levő "kétlelkűség" most megint annyira fölszaporodott, hogy az erre a hasadtságra alapozó "magyar elit" megint "kormányzó erővé" válhatott.

Seni sem reagált a norvég papokra. Meg a TG-előfizetésre se.

Ha gyógyítani akarsz - errefelé keresd az okokat.

mókáné 2012.02.05. 20:10:58

@dr.dbeata:

//"Csak önelfogadás és önmagunk iránti szeretet van, és ebből következően a másik elfogadása, és a másik iránt érzett szeretet."

Ezzel egyetértek. De éppen tegnap mondtam gábornak, hogy nem érzem a szeretetét, csak a ragaszkodást. És vannak kételyeim. Mindketten olvasós, fordítgatós, elméleti emberek vagyunk (bár ő programozó), és akkor azt mondta: oda költözik, ahová akarom, mert munkahelye neki mindenütt lehet. De mégsem érzem a szeretetét. Talán nem olyan mély, mint a Tenger? Nem érzem, hogy a szívem hazaért.

www.youtube.com/watch?v=5cgb1D4a-TE
//

mókáné 2012.02.05. 20:21:18

Közérdekű:

7.- én kedden 3 órakor Orbán Viktor évértékelő beszéde lesz.

dbeata 2012.02.05. 20:26:31

@knausz: A gyakorlatban kiderül, hogy a szokásaim rabja vagyok, és az életem nem független a sorskönyvemtől, amit én magamnak, vagy a szüleim írtak meg nekem. Nekem ez nagy pofáraesés volt, amikor szülővé lettem. A szavaknak teremtő ereje van. Jó hogy itt vagy, és a jót hirdeted, ez most nagyon kell. Még egy pohár knausz-t kérnék szépen! :)

www.youtube.com/watch?v=T6wbugWrfLU

panelburzsuj 2012.02.05. 20:34:32

@Unionist:

Kicsit kanyarogtál, de megkísérlem:

Te sem tudsz kiszabadulni abból a sémából, hogy a politikának kell összefonia minden életterületet, hogy a politika mindenben illetékes "végső döntnök". És - egyedül a politika.

Jobbsorsú népeknél már rájöttek arra, hogy a politika egyik feladata éppen a mindenhatóság képzetének eloszlatása - és ennek megfelően a politika állandó felügyelete nélkül is elkecergő funkciók lepasszolása.

Rokik példáján: nem az a megoldás, hogy Szanyi is gondoljon valamit róluk, a Lázár is, és azatán tömegeket verbuváljanak az álláspontjaik mögé. (Ez a lenini út: lásd a másik beszélgetés-szálat ... )

Mindketten fogjanae néhány velük szimpatizáns rokit, dokit, jogászt, és csukják össze őket azzal a paranccsal, hogy együtt süssenek együtt egy olyan szakmai megoldást, ami eljár a saját lábán is, és nem kell örökké kézzel kormányozgatni. Lehet kormányozgatni, ha valakiben éppen túlbuzog a vallási viszketeg, de nem KELL.

Én így közelíteném meg a politika feladatait. (Nem saját találmány: az egész mai "nyugati világ" nagyjából ilyesmi elgondolásokra épült fel. És bár sokan lesik a megroggyását vagy épp a bukását, azért én nem mernék egyelőre túl sok pént feltenni a "demokratikus kapitalimus" közeljövőbeli elhalálozására.)

dbeata 2012.02.05. 20:41:42

@knausz: "Nem érzem, hogy a szívem hazaért." És most mit fogsz tenni?

ssi 2012.02.05. 20:50:42

@Hepci: "Roger Federer " jó ötlet :)) de Timi magyar emberre gondolt ..

@knausz:
1. ötletgazda elsőbbsége még nálad lehet :)
2. igaza van @dr.dbeata: -nak 2012.02.05. 19:46:18 :)) és magát a problémáidat kellene kibeszélnéd nem az álmaidat, mert a valóság fontosabb és csak az segít önmagadat is jobban megérteni és másokat is elfogadni. és minél többet mondod ki a gondjaidat, idővel jelentős részük sokkal kisebbnek fog tűnni, mert kiderülhet, hogy csak tünet és nem az igazi ok. vágj bele, meghallgatunk :)) és mesélj a 4.-ről is .. hiszen már vagy olyan tapasztalt, hogy nem azt már nem kapkodod el :)

@lüke: igen :)) s kellenek az elvek a mihez tartáshoz, hogy a lélek egyensúlya rendben legyen, s akkor a testi egészség is biztosabb

@dr. Bubó: régebben mintha népszuverenitásról írtál volna, mint a lehetséges jövőről, amihez azóta sincs elég tudásom értelmezni. viszont egyetértek @panelburzsuj: -jal. nem általában "a politikus" státusszal van baj. viszont már alapfogalmak is sokértelműek lettek, akár tisztázásra szorulnak már. számomra is jól hangzik a kezdjük újra nulláról, építsék fel újra. csak a társadalmi kiegyezést és megbékélést, a múlt lezárását hogyan lehetne megoldani. kell a politikai elitnek némi tekintély, elismertség, de elsősorban kellene a közvetlenség és az átláthatóság, őszinteség is tőlük. de nagyon kell, hogy mi, a választók ne csak másoknak állítsunk magas mércét. magunknak sem nézhetünk el bármit/mindent. és kell erős kisebb-nagyobb közösség, a szolidaritás is, természetesebb legyen, hogy nem csak pénzért cserébe lehet tenni vmit. ha most a bal után a jobb is lejáratódik... tiszta lappal indulhat-e a centrum? ha a múltból ismert arc tudna váltani, új irányt, stílust felajánlani, be/el tudnánk-e fogadni? vagy egészen új személy kellene, mert azt mondanánk, nincs idő/tartalék újabb kísérletezésre, új esélyt adni egy már kipróbáltra, meg az előítéleteink is valóban erősek - bizonyos irányokba biztosan?

panelburzsuj 2012.02.05. 20:52:11

@Unionist:

(példának, az előbbi kommentemhez)

Itt van az útépítő-régész "konfliktus". Húztak egy jó lacsony hatéárt, hogy meddig és mennyi pénzért psizmoghatnaka régészek a nagyberuhászsáok útjában, és ha eza határ szűknek látszi, akkor - a kormány dönt!

A kormány dönti el, hogy megér-e az lelőhely kulturálisan, nemzetileg, szakmailag még pár száz milliót vagy hónapot.

Számomra ez agyrém.

mókáné 2012.02.05. 20:53:57

@dr.dbeata:

"Jó hogy itt vagy, és a jót hirdeted, ez most nagyon kell."

- Mind a politikában, mind a magánéletemben hiszem, hogy a sötét és félelmetes mögött, ott ragyog a Nap és mindig kisüt.

- Nincs vesztes helyzet, csak látszólag tűnik úgy, valójában meg kellett esnie, hogy épülésünkre szolgáljon, amikor kijutunk belőle.

- Nem alkuszom. Sem a házasságban, sem a politikában, sem a szerelemben, ami nem azt jelenti, hogy ne kötnék ésszerű kompromisszumokat. Mert kötök.

Végül: Köszönöm a dalt.:) Nagy energiákat mozgósított bennem és soha nem adom fel!

ui. "és az életem nem független a sorskönyvemtől, "- nekem a Jóisten írta, de úgy benehezített..

mókáné 2012.02.05. 20:59:05

@dr.dbeata:

""Nem érzem, hogy a szívem hazaért." És most mit fogsz tenni? "

Megvárom, míg eljön az Igazi. Megveszem az ingatlant tavasszal, újra elválok, és újra kezdem az életem.

Mi mást tehetnék?

mókáné 2012.02.05. 21:04:03

@manyike:

"1. ötletgazda elsőbbsége még nálad lehet :)"

Köszönöm. Egy pártelnök? Szívós legyen, mint fán a kéreg- hogy Radnótit idézzem.

A párttól függ. Ismerjünk meg régi-új arcokat és ennek függvényében döntsünk. Mindent mérlegelni kell.

Ehhez a vendégmeghívós ötletemhez mit szólsz?

6.Lenin 2012.02.05. 21:24:37

@knausz:

Bocs, visszajöttem. Itt felejtettem a szemüvegem.

"Egy pártelnök? Szívós legyen, mint fán a kéreg"

Találkoztál már igazán tehetséges emberrel?

Amiért 1esek vért izzadnak, nekik természetes, magától adódik minden. A nem tehetséges küzd, harcol, szívós. Persze kellő szimpátiával, nevezhetjük 1 jó pártelnöknek is , talán.

mókáné 2012.02.05. 21:46:02

@Viktor_Viccnélkül:

Úgy ismered Török Gábort, mint aki minimum téved, de legalább csúsztat?

@6.Lenin:

"Találkoztál már igazán tehetséges emberrel?"

A tehetséges embert mindig támadják. Onnan ismerhető fel. Nem könnyebb neki. Mindig, mindenért többszörösen dolgozik meg. Az összes szavát, de még a gondolatát is vállalnia kell. Mindig és mindenhol.

Jó éjt!

6.Lenin 2012.02.05. 21:57:27

@knausz:

Az embert miért támadnák? Értelmetlen.
A szavai, gondolatai a veszélyesek, de azok megvédik önmagukat. Sőt, túlélik az embert is, az a jellemző rá.
Szerintem.

Jo8!

mókáné 2012.02.05. 22:17:13

@6.Lenin:

"Az embert miért támadnák? Értelmetlen."

A középszerűség nem tűri a tehetséget.

"A szavai, gondolatai a veszélyesek, de azok megvédik önmagukat."

Nézd meg Jézus példáját. Pilátus kételkedett. De a nép azt mondta: a szavai, a gondolatai veszélyesek és keresztre feszítették. Isten egyszülött fiát.

A sok középszerű ítélkezett és nem Pilátus.

6.Lenin 2012.02.05. 22:25:49

@knausz:

A szavai és gondolatai itt vannak.
A sok középszerű?
Kik voltak ők?
Jézus?

mókáné 2012.02.05. 22:34:33

@6.Lenin:

"Kik voltak ők?"

Emberek, akik nem hittek Jézus tehetségében. Sok középszerű és gyarló ember.

"A szavai és gondolatai itt vannak."

Igen. A tehetséget nem lehet megölni. Bár a teste meghalt, de a lelke és tanításai ma is élők, elevenek.

Politikában és tehetségben gazdagon, ha így zárjuk a napot, Jézus is nagy politikus volt a maga nemében és Gandhi is. Mindketten hittek a szeretetben:

Ha néha elcsüggedek, arra gondolok, hogy a történelem hosszú során végül mindig az igazság és a szeretet győzött. Léteztek ugyan zsarnokok és gyilkosok, akiknek hatalma jóideig megdönthetetlennek látszott, de végezetül mindig elbuktak. Ezt ne felejtsük! Mindig.

Gandhi

6.Lenin 2012.02.05. 22:44:15

-Térj nyugovóra 6. , ne foglalkozz ily későn az én 1szülöttemmel.
-Ki szólít ily határozott hangon?
-Én vagyok, A Teremtő.
-Még nem vagyok álmos.
-Mi a toszért akarod, hogy tiéd legyen az utolsó, veszélyes szó?
-Én? Isten bizony, jajj bocs, hogy neved a számra vettem, miért is akarnám?
-Ok! Ne süketelj már annyit. Mondottam vala, menj hunyni!
-Megyek már, megyek.
-Hogy az Magasságos, csak te akarsz szólni utoljára?
-csend vala és hideg, szerencsére, csak kint.

Unionist 2012.02.05. 22:53:53

@panelburzsuj:
szóval én a független intézményeket sem úgy képzelem el, hogy azok a néptől is függetlenek. tehát ahogy sólyom lászló gondolja. mert van abban igazság, amit a fidesz mond. a bíróságok úgy működnek, mint a gittegyletek. ha öt évig rágnak egy ügyet, akkor addig rágják.

errefelé megöltek egy önkormányzati képviselőnőt. nagyjából lehetett tudni, hogy az áldozatnak szeretője volt. de ezt nem akarták elővenni. meggyanúsították a fiát. az összes hatóság (rendőr, ügyész, bíró) az ő bűnösségét próbálta bizonyítani. mert egy gyilkosságnál valakit el kellett ítélni. aztán persze jött a sztárügyvéd. évek után kiderült, hogy a fiú ellen tulajdonképpen semmiféle bizonyíték nincsen. elítélték, az ítéletet helyben hagyták, majd legfelső szinten visszadobták. a gyilkosságot közben bevallotta egy hajléktalan. ezek után majdnem őt ítélték el. de a vallomását visszavonta. ellene sem volt semmilyen bizonyíték. a gyilkosság után 5 évvel kezdtek el féltékenységi szálon nyomozni. mert nem tudnak kit elítélni. lehet persze, hogy nem féltékenységi dráma volt. lehet a fiú, lehet a hajléktalan. 5 évvel az eset után ki tudja ezt megállapítani.

szóval abban szerintem igaza van a fidesznek, hogy ezen az egészen változtatni kell. az orbán-navracsics féle modellben a párt felügyeli az ügyészséget, a rendőrséget, és a bíróságot. jogi értelemben korlátozzák a védőket, és fenyegetik a tényfeltáró újságírókat, próbálják kiszorítani a nyilvánosságot.

az unionista modellben meg az ügyészség az állam mellé (!) van rendelve. (tehát nem alá, ahogy mondani szokás. mellé). a városhoz az ügyvéd, a régióhoz a bíróság, a megyéhez a rendőrség. tehát például a védőknek a város felé el kellene számolni. ebben az ügyben például az elsőszámú gyanusított (a fiú) ügyvédje valahogy égis csak rávett egy hajléktalant, hogy vallja be a gyilkosságot. és az egy másik ügyvéd hatására visszavonta. nyilván elmagyarázta neki, hogy ezért életfogytiglant kap. a fiú védője simán börtönbe juttatott volna egy ártatlant. vagy nem ártatlant? mert lehet, hogy a hajléktalan volt. csak a mellé kirendelt védő meg azt mondta: vonja vissza a vallomást, úgysincs bizonyíték. mert ugye a rendőrség előtte éveken át csak a fiú ellen nyomozott. a városnak az lenne a dolga, hogy a bírótól függetlenül a védőket etikus magatartásra kérje. tehát a két ügyvéd azért azt tudja, hogy a hajléktalan volt, vagy sem. és mondjuk debrecen városának ilyenkor azt kellene mondani, hogy tisztelt védő urak. ha egy mód van rá, akkor ne csináljunk ebből kutyakomédiát. de ez egy mellérendelő viszony: a városvezetés és az ügyvédi kamara között. mégis valamiféle parlamentáris felügyelet.

és ugyanilyen parlamentáris kontroll alatt áll az ügyészség, a bíróság, és a rendőrség is. tehát ilyen értelemben a politika a közéletben mindenható. csak elvben egy személynek, vagy csoportnak esélye nincs a teljes igazságszolgáltatást befolyásolni. mert a hatalmi ágak a intézményesen különválnak. és az is világos, hogy az egyes közhatalmi formációknak ezekben mi a pontos szerepe. mindenhol kormány, ellenzék, és ott a nyilvánosság.

de abban igazad van. ha én lennék a király, akkor az egész közéletet áthatná a politika. minden közjogi formációba eltérő vallású emberek kerülnének. ez a modell úgy van összerakva, hogy az állam szocialista vallású, a város liberális, a régió konzervatív, az unió (megye) européer nacionalista. tehát ebben ez az egész koncepciózus. szóval úgy van ez összerakva, mint egy nyomtatott áramkör.

mókáné 2012.02.05. 22:54:12

@6.Lenin:

"-csend vala és hideg, szerencsére, csak kint. "

Az utolsó szó jogán: gondoljunk azokra az emberekre, akik ezt a téli hideget odakint töltik és nem ilyen szerencsések, mint mi vagyunk, akik bent.

Őértük mondjuk ma az imát.

6.Lenin 2012.02.05. 23:00:30

@knausz:

Csak nekem jut az utolsó?

Legyen akaratod szerint.

Védd meg őket, Uram!

Jo8!
Mindenkinek.

Unionist 2012.02.05. 23:06:50

és ugye világos, hogy mi a vallási különbség. egy bölcsész meghallja azt, hogy valami kigondolt, kimódolt, megkonstruált. olyan, mint egy nyomtatott áramkör? akkor elkiáltja magát: "ez társadalom mérnökösködés". holott ilyenkor senki sem a társadalomnak akarja megmondani: hogyan kell viselkedni. hanem a képviseletet zárja ideológiai, szociológiai, lélektani karámba. de ezt egy bölcsész nem így látja. ha összetett konstrukciót lát, akkor attól megretten. és ebből lesznek a pontszerű megoldások. adjunk minden hatalmat a pártnak. és ez is a politika mindenhatósága. csak másmilyen minőség.

persze itt a bölcsészen hülyebölcsészeket értek. akik a pszichológiát, a szociológiát, a politológiát tudományosan közelítik azoknak az ilyesmi elvben tetszik. a pártiskolások szoktak kiabálni- minden gondolatra azt mondják: social engineering.

quendelapo 2012.02.05. 23:21:15

@ulrike:
Kérdés mit nevezel helyinek? és kinek a szempontjából nézed?
Balatoni heck helyett nem lenne jobb balatoni halat enni? Ha a pesti piacon veszek román határ menti faluból származó uborkát azt még mindig tekinthetem helyi terméknek. A lényeg, hogy hitelesen azonosítani tudjam a terméket és bízzak benne.
A helyi termék jellemzően magasabb árat jelent, jobb ízeket, kevesebb szállítást, kisebb környezetszennyezést és azt a tudatot, hogy néhány termelőnek ez a megélhetését biztosítja.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.02.05. 23:39:06

@panelburzsuj: nem. Ennyiből nem tud új Volvót venni.

quendelapo 2012.02.05. 23:41:17

@Akitlosz:
Szent István - nyugati orientáció és önálló magyar állam
1848 - parlamentarizmus, szabadság és demokrácia
Orbán ezekkel megy szembe.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.02.05. 23:52:06

@Unionist: ott csúszott banánhéj a nyomtatott áramkörbe, hogy a Szása a Tarlós. [bocs!]

bigapples 2012.02.06. 00:05:12

@knausz: "Úgy ismered Török Gábort, mint aki minimum téved, de legalább csúsztat?"

Csak pongyola, amikor a Szonda adatokat kiterjeszti a többi közvélemény kutatóra. Valószínűleg nem néz a számok mögé csak ismétli, amit olvas a többi megmondóembertől.

Pedig a Medián és a Századvég számaiból tényleg nem olvasható ki 1,5 milliós veszteség a választás óta (inkább nagyjából 1 milliós), mégha a Nézőpont adatokkal tényleg nem sokat lehet kezdeni a többiekkel összehasonlítva.

Azzal a Török Gábor kategóriával nehéz mit kezdeni, hogy mennyit vesztett a Fidesz a "kormányzás óta", mert az olyan gumikategória a tényleges változás mérésére, mint amiket a Nézőpont használ a választói preferenciák mérésére.

panelburzsuj 2012.02.06. 00:12:56

@Hepci:

Vegyen jövő ilyenkor.

12 szám egymilliójával 12 millió. Másféllel 18.

Majd húszezer ember kedveli legalább annyira, hogy lájkot is nyom rá. A látens TG-fanok száma tán ennél is magasabb.

Egymillió osztva húszezerrel = ötven forint.

Hány embernek ér(ne) meg havonta egy ötvenest egy masszív TG-esszé? A mostani havi hat-nyolc lájtos ingyenbigyula helyett.

Te is lejátszottad ezt magadban, csak megint inkább - lézergesz ... :)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.02.06. 00:26:41

@panelburzsuj: egy általam kedvelt szakácsportálnak több ezer regisztrált (!) tagja van. A nyomorgó szerzők szerint fejenként évi 1000 forintot nem adnának össze, hogy legalább a pénzért előállított (tudod, ingyen csak a lézengők dolgoznak ott), originális tartalmakat finanszírozni tudják.
Itt is lennénk kb. húszan, akik adnánk fejenként egy ötvenest, szóval Volvo update nuku.
Bár ki mondta, hogy egy vidéki politológus csak Volvóval járhat? :D

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.02.06. 02:28:46

@Kosinva:

Ismerem a labanc propagandát.

A habsburg ellenességet pedig nem a kommunisták terjesztették el, hanem maguk a habsburgok a magyar ellenességükkel, Magyarország leigázásával, a történeti magyar alkotmány legfontosabb részeinek hatályon kívül helyezésével.

1526-ban még nem voltak kommunisták. Labancok viszont már sajnos igen.

A habsburgoknak köszönhető az önálló magyar államiság felszámolása. Nem kell habsburg ellenességet terjeszteni, elég ismerni a magyar történelmet.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.02.06. 02:40:24

@Unionist:

"a nemzeti katolikus vonalról le kell szakadni. már csak azért is, mert a katolicizmus sose volt nemzeti,"

Végre valami, amivel tökéletesen egyetértek Veled!

Azzal természetesen nem, hogy a magyar államiságot mellőzni kellene.

Nem sok olyan nép akad a világban, amelyiknek önálló államiság nélkül jól menne a sora, megmaradna a kultúrája, nyelve.

A "Bajor szabadállam" természetesen nem állam. Németország tartományai semmiféle önálló államisággal nem rendelkeznek.

Egy föderatív állam részei nem államok, csak közigazgatási egységek az országon belül.

Egyik elmaradott ország sem fog feltörni, gazdaggá válni, ha alárendeli magát és érdekeit más, erősebb, nagyobb, gazdagabb hatalmaknak.

A németek keresnek sokat a lengyeleken, magyarokon, szlovákokon és nem fordítva.

Az Oroszországtól való félelem rövid távon megalapozatlan. Oroszország még jó ideig nem lesz olyan helyzetben, hogy újra nagyhatalmi álmokat dédelgethessen, pláne nyugat felé.

A balti államokat sem lenne nekik egyszerű újra a befolyásuk alá vonniuk, nem Lengyelországot.

Amivel hatni tudnak Európára az az energiahordozó export.

De Európa maga tehet róla, hogy ennyire kiszolgáltatottá teszi magát.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.02.06. 02:45:11

@ciceró:

Meg sokkal hatékonyabban kellene felderíteni.

A súlyosabb büntetések önmagukban még nem elég visszatartók erők.

Sokkal több ügyet kellene felderíteni és jogerősen elítélni a korruptakat.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.02.06. 02:52:10

@hoplita:

Azért elég szomorú, hogy csak az időben reménykedhetünk. Nem az időnek kellene, kellett volna megoldani a rendszerváltást.

Az MDF ha igen szerényen is,d e próbálkozott a kommunisták felelősségre vonásával, lásd Zétényi-Takács féle törvény.

A sólyomista alkotmánybíróság védte meg a kommunistákat és akadályozta meg a rendszerváltás folytatását. Nem az MDF védelmében, csak a teljesség kedvéért.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.02.06. 02:54:14

@szoja122:

Mert van olyan vélemény, amelyik nem szubjektív?

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.02.06. 03:06:03

@knausz:

Az aktív politikusok és a visszavonult volt politikusok azért eléggé más kategória.

Az előbbiek érdeklik a választókat, az utóbbiak inkább csak a történelem iránt érdeklődőket, nosztalgiázókat.

Ha volt politikusok annyira jól tudnák a tutit, akkor nem volt politikusok lennének, hanem miniszterelnökök.

Úgyhogy annyira nagy jelentősége már nincsen, hogy a régi bukott politikusok mit gondolnak a mai helyzetről.

Nincsen több jelentősége minthogy Te vagy én, vagy itt a többiek mit gondolnak.

szoja122 2012.02.06. 04:51:07

@Akitlosz: Azt írtam, NINCS. De ez nem baj, emberek vagyunk...

szoja122 2012.02.06. 05:26:55

@Akitlosz: "Nincsen több jelentősége minthogy Te vagy én, vagy itt a többiek mit gondolnak. "

Hogy kötözködjek. Egy kicsivel több, az embereket jobban érdekli, mint amit Te vagy Én mondok...

Legalábbis azokat, akik az adott párt hívei voltak.

szoja122 2012.02.06. 05:47:28

@Akitlosz: "A sólyomista alkotmánybíróság védte meg a kommunistákat és akadályozta meg a rendszerváltás folytatását. Nem az MDF védelmében, csak a teljesség kedvéért. "

Igazad van, akkor meg kellett volna tenni.

Akkor, de már most késő. Alig maradtak néhányan.

Persze le lehet csukni minden volt párttagot, de akkor kimaradna a Fidesz kormányban?

Írtam a kommunistáiról, de például ne írtam, hogy Hoffmann Rózsa is az volt. 1988-ban lépet ki, amikor már látható volt a szétesés.

Különösen úgy ahogy a Fidesz csinálja. Egy párt el lehetetlenítése céljából.

Nagyon nem tetszik nekem az MSZP (gazdaságpolitikája nagyban hozzájárult ahhoz ami most van, és rossz politikája miatt van a Fidesznek 2/3-a), de egy ellenzéki párttal ilyet csinálni, akkor amikor nekik is legalább annyi van. Ha csak egy lenne, már akkor is erkölcstelen, képmutatás lenne, de tömve vannak „jó kommunistákkal”.

szoja122 2012.02.06. 06:13:18

@Akitlosz: "A sólyomista alkotmánybíróság védte meg a kommunistákat és akadályozta meg a rendszerváltás folytatását. Nem az MDF védelmében, csak a teljesség kedvéért. "

A lényeg lemaradt. A rendszerváltozás után 22 évvel ezzel foglalkozni, ráadásul akkor amikor a gazdaságunk, életszínvonalunk a béka segge alatt mérföldekkel van. Nos akkor már ez felháborító.

A gazdasággal kellene foglalkozni, mert ez most minden másnál lényegesebb.

Ez csak figyelem elterelést szolgálja, amit a jobbnak nevezett oldalnál sikeresen be is válik.

4 millió ember él létminimumon, vagy annál kevesebből. Erre gondoljon az akinek tetszenek az ilyen pótcselekvések.

szoja122 2012.02.06. 06:30:58

Szégyen Magyarországra, hogy ilyen emberek is vannak és szégyen, hogy pártja ezzel egyetért. Elhatárolódásról még nem hallottam.

"Egy jobbikos botrányos kijelentései: a külügy és a KDNP is elítéli"

"Gyöngyösi Mártont, a Jobbik külpolitikai szóvivőjét, az Országgyűlés külügyi bizottságának jobbikos alelnökét a The Jerusalem Post úgy idézte, mint aki a The Jewish Chronicle című folyóiratnak nyilatkozott, megkérdőjelezve a holokauszt magyar áldozatairól szóló ismert számokat, Izraelt egy náci rendszerhez hasonlítva és pártja támogatásáról biztosítva Iránt.

A KÜM a közleményében azt írta, határozottan elítélik a Jobbik parlamenti képviselőinek a holokauszt, az izraeli belpolitikai helyzet, valamint a közel- és közép-keleti politikai viszonyokkal kapcsolatos álláspontját.

"Hazánk a holokauszttagadás minden formáját visszautasítja""

hvg.hu/itthon/20120205_gyongyosi_kum_kdnp#utm_source=hirkereso&utm_medium=listing&utm_campaign=hirkereso_2012_2_5

szoja122 2012.02.06. 06:33:52

"TGM: Csurka István halálára"

"Az, amit Csurka – hogy megnevezzük legnagyobb, legmélyebb szenvedélyének tárgyát – „zsidónak” tekint, Otto Weininger és legnagyobb tisztelője, Adolf Hitler óta egyértelmű kulturális képlet. E tekintetben, semmi kétség, Csurka náci volt meg fasiszta. De nem úgy volt náci, mint a Jobbik, amelynek indítékai között nem szerepel a magyar nép. Csurka a magyar népet a zsidónak tekintett belső szabadsággal szemben definiálta, a Jobbikot nem érdekli a magyar nép, csak a diadal: a csonkítás, a verés, az elhallgattatás. Az apokalipszis lovasai (tudjuk a Doktor Faustusból) hidegek. A Jobbik jéghideg. Csurka István gonosz szíve azonban forró volt. Szláv asszimilánsként imádta a magyart. A Jobbik nem szeret semmit. Csurka része a magyar történelemnek, a Jobbik kívül áll rajta, strukturális globálfasiszta."

hvg.hu/itthon/20120204_csurka_tgm_nekrolog

szoja122 2012.02.06. 06:41:54

Még mindig megy a tili-toli.

Igaz, hogy a magyar gazdaságnak nincs szüksége az IMF pénzre, mert a Matolcsy gazdaságpolitika az egekbe repítette az ország gazdaságát.

"Orbán saját hatáskörét is szükítheti, készül a válasz az EB-nek"

hvg.hu/itthon/20120206_valasz__europai_bizottsagnak#utm_source=hirkereso&utm_medium=listing&utm_campaign=hirkereso_2012_2_6

szoja122 2012.02.06. 06:44:29

Ha csak a keretszámokkal lenének gondok...

"Rosszul felmért "magyar valóság"? Lázárnak sem tetszenek az új keretszámok"

"A Fidesz elnöksége úgy döntött, hogy ötpárti tárgyalást kezdeményez a hátralévő kétharmados törvények közül a legérzékenyebb kérdésekben; ilyen a választási eljárási törvény, illetve a pártfinanszírozás - nyilatkozta Lázár János a Népszabadságnak adott interjújában. A Fidesz frakcióvezetője arról is beszélt: az oktatási államtitkárság nem biztos, hogy jól mérte fel a magyar valóságot a felsőoktatási keretszámok meghatározásakor."

hvg.hu/itthon/20120206_lazar_interju_keretszamok#utm_source=hirkereso&utm_medium=listing&utm_campaign=hirkereso_2012_2_6

szoja122 2012.02.06. 07:05:36

Ismét a felsőoktatásról.

"Leértékelődhetnek a magyar diplomák"

"Könnyen megszűnhet a magyar diplomák nemzetközi minőségi garanciája, aminek folytán a hazánkban szerzett végzettséggel külföldön nem sokra fogunk menni. Kimaradt ugyanis a minőségbiztosítás ügye az új felsőoktatási törvényből, amely a 20 éve komoly nemzetközi elismertséget szerzett Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság szerepének és autonómiájának drasztikus csökkentését tartalmazza. A HETEK cikke."

atv.hu/cikk/20120205_leertekelodhetnek_a_magyar_diplomak

ubul2000 2012.02.06. 07:06:57

@szoja122: A teljes nyilatkozatot nem ismerem, arra hagyatkozom, amit idézel. Ezekszerint nem a holokausztot kérdőjelezte meg, hanem kételyeit fejezte ki az áldozatok pontos számának helyessége miatt. Miután ebben a témakörben mindenfajta kutatás tiltott, így miért ne fejezhette volna ki kételyét?
A másik pontban pedig teljesen igaza van.
Ezek alapján én inkább a külügyminisztérium álláspontját tartom botrányosnak. (Megkérdezték-e vajh Gyöngyösit?)

ubul2000 2012.02.06. 07:09:27

@szoja122:
TGM strukturális globálf@sz.

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2012.02.06. 07:11:34

@Akitlosz: Kíváncsian várom hogy a csodafegyver, az állítólagos egymást védő kommer bírók lenyugdíjazása után, a narancs-bírók tolla jobban fog-e fogni. A személyes tippem hogy semmi nem fog történni.
2010. tavasza óta a rendőrség egyetlen komoly korrupciós ügyet nem tárt fel a Fidesz-kormánnyal kapcsolatban.
Holott fél év alatt a rendőri felső vezetését nagy részét leváltották.
Ennek két oka lehet:
1) Nincs korrupció
2) A párt hatékonyan védi az érdekeit

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2012.02.06. 07:13:00

@ubul2000: A holokauszt-kutatás nem tilott. Több kutató is dolgozik a témán, lásd pl. Karsait.

hoplita 2012.02.06. 07:16:35

@panelburzsuj:
A norvég lelkészek sztoriját nem ismerem.
Tartok tőle, hogy valami hasonló hitelességű, mint a belga király sárga csillaga...:)

A hivatalos norvég honlap meg igen vicces.:)

www.norvegia.hu/About_Norway/history/after1814/ww2/

10 000 norvég áldozat a 4 milliós Norvégiában....
5 év alatt ma is meghal ennyi norvég autóbalesetben, kocsmai verekedésben és alkoholmérgezésben.

Csak arra lennék kíváncsi, hogy ebben a tízezerben benne van-e a Wikingben szolgált sok ezer önkéntes norvég is...vagy azok nem számítanak.
Szerintem a cserkasszi katlanban ottveszett ennyi.

Knut Hamsun nekem autentikusabb norvég témában, mint a te kitudja honnan citált példád.

ubul2000 2012.02.06. 07:18:08

@ciceró: Semmi nem fog történni, ugyanúgy megy minden mint eddig. (Ezért nem is értem az ezzel kapcsolatos hajcihőt)

"l) Nincs korrupció" Ezt - gondolom - viccnek szántad. Korrupció volt, van és lesz.
2) a pártok hatékonyan védik az érdekeiket: kéz kezet mos, avagy az egyik holló....

hoplita 2012.02.06. 07:18:52

@ciceró:
Muhahahahahahahahaha....!!!!!

Te nem ismered a vonatkozó törvényt....azért írsz ilyen faszságot.:(

@ubul2000:
Egy szemét patkány, és roppant jellemző, hogy ki hozza ide, hivatkozás gyanánt.

ubul2000 2012.02.06. 07:21:45

@ciceró: Nem emlékszem a törvény pontos szövegére, de úgy emlékszem az áldozatok jelenleg megnevezett számának kétségbevonása (pontosabban csak egy esetlegesen alacsonyabb szám megjelölése) bűncselekmény. Mivégre akkor a kutatás?

hoplita 2012.02.06. 07:25:28

@ubul2000:
Mivégre...?

Gondold el, enélkül el kéne menni dógozni...esetleg.
Tudsz egy zsidónak nagyobb büntetést, mint a munka...?:))
Talán csak egy cigány retteg annyira ettől a szótól...és amit takar.:DDDD

ubul2000 2012.02.06. 07:26:47

@hoplita: Akkor a környezete miatt csúsztat ennyit.... :)

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2012.02.06. 07:26:49

@ubul2000: Ettől még kutatják. Az lehet hogy a kutatás különféle feltételekhez kötött, de kutatható. A kommunista múlt sem kutatható szabadon, csak feltételekkel.

lüke 2012.02.06. 07:26:55

@Akitlosz:
hány éves vagy batman?
te látod, én láttam már 22éve
( itt már volt vitám a nyelvtudásról, de megismétlem)
a nyelvvizsga nem ér semmit,
s nyelvtudás is csak az egzotikus-ritka- anyanyelvüeknek kell

hoplita 2012.02.06. 07:27:46

@szoja122:
Te olyan vagy, mint egy ganajtúró....ha szart látsz már gurítod is ide.
Hülye fasz.

ubul2000 2012.02.06. 07:28:24

@hoplita: Azért ne hasonlísd őket össze!
Bármily hihetlen is, de cigány kétkezi munkást más láttam..
Nem is egyet.

hoplita 2012.02.06. 07:29:24

@ciceró:
Muhahahahahahahahaha...!

Te korán reggel be vagy baszva...?:DDDD

lüke 2012.02.06. 07:30:16

@szoja122:
le?
miért kellett nosztrifikálni mindenütt, hmm?
az unióban szerencsénk van

lüke 2012.02.06. 07:32:26

@szoja122: ez igen szép,
mert egy német és angol egyetemen tanult,nem itthon

ubul2000 2012.02.06. 07:33:56

@ciceró:
1. "Ettől még kutatják. Az lehet hogy a kutatás különféle feltételekhez kötött, de kutatható. "

Inkább azt mondanám, hogy a kutatás eredményének szabad közzététele van korlátozva.

2. "A kommunista múlt sem kutatható szabadon, csak feltételekkel."

Erről nem tudok. Persze a sok évre titkosított dolgokhoz nyilván nem lehet hozzáférni.

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2012.02.06. 07:34:06

@ubul2000: Én tisztában vagyok hogy az első opció nem működik. Csupán elvi lehetőség van rá, de úgy gondolom hogy a Fidesz blokkolja a nyomozati szerveket.
Láttam a tv-ben Rétvári Bence államtitkár urat, ő mondta hogy transzparenssé tették a közbeszerzéseket.
Az a baj, hogy olvastam, hogy a mobiltenderen az állami konzurciumon kívül az összes többi versenyzőt kizárták.
EZ a magyar transzparencia.

lüke 2012.02.06. 07:34:21

@ciceró: s korábban Schmidt Mária, bármily,meglepö

hoplita 2012.02.06. 07:35:05

@ubul2000:
Én is, nem is egyet, sőt nem is keveset...így csak vicc vót.:)
Az igaz, hogy dolgozni is hajlandók, viszont a rendszeres, pontos munka nem az erősségük.
Pedig sokszor megcsinálják a legkeményebb, legszarabb melókat is....

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2012.02.06. 07:35:23

@ubul2000: A III/III szigorú feltételekkel kutatható, amit nevetségesnek tartok. Undorító hogy a magyar politikia elit blokkolja már 22 éve a szembenézést.

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2012.02.06. 07:40:25

@szoja122: Ebben nincs igazad. A gazdasággal a gazdaságpolitikának kell foglalkoznia. Senki sem várja el hogy a gazdasági szféra tárja fel az állampárt ügyeit. Vagyis ez nem vonna el semmiféle erőforrást a gazdaságtól.
Az állampárt ügyei sok embert érdekelnének. Köztük engem is.

ubul2000 2012.02.06. 07:45:50

@ciceró: Egyetértek. Gondolom sokan érintettek, ezért ez a nagy egyetértés :)))

nyünyüge 2012.02.06. 07:50:57

@lüke:
SM a kurzustörténészek kifejlett példánya. Szerintem.

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2012.02.06. 07:51:28

Több mint 260 millióért kötött szerződést ügyvédi irodákkal, tanácsadó cégekkel a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium az előző kormányok által kötött, a tárca szerint előnytelen, az államnak kárt okozó megállapodások kivizsgálására. Ám a minisztérium által gyanúsnak tartott mintegy száz PPP-szerződést mégsem tárgyalták még újra. A NFM szerint a PPP-projektek lezárására és kiváltására csak papíron biztosított pénzt a kormány, amit végül nem kaptak meg a gazdasági tárcától, az átvilágítást végző ügyvédek többségét viszont kifizették.

---

A Jó állam koncepciója...

szoja122 2012.02.06. 07:57:15

@ciceró: "Ebben nincs igazad. A gazdasággal a gazdaságpolitikának kell foglalkoznia. Senki sem várja el hogy a gazdasági szféra tárja fel az állampárt ügyeit. Vagyis ez nem vonna el semmiféle erőforrást a gazdaságtól. "

Pedig szerintem egyetértünk. (azt gondolom)

1. A Fidesz NEM az állampárt ügyeit akarja feltárni. Ők politikai célokra akarják használni.

2. Az állampárt ügyei nem a pártokra, hanem a történészekre tartoznak 22 évvel a rendszerváltozás után.

szoja122 2012.02.06. 07:59:38

@lüke: Lehet hogy én vagyok a "lüke", de ha nem teszed oda egy rövid idézetbe, hogy mire válaszoltál, nem biztos hogy értem....

jjulie 2012.02.06. 08:02:19

@ubul2000:

hahaha

a helyiérték kispajtás, a helyiérték

te mint nulla, bárhol jelensz meg nem jelentesz semmit, pusztán a mínusz nullától a plusz nulláig terjedsz

hahaha, mínusz nulla tgm-t olvas, hahaha

ismert téged minusznullamagyar: "Magyar az, amiben nincsenek benne a lázadók. A nők. A melegek. A bohémek. A töprengők. A kétkedők."

szoja122 2012.02.06. 08:03:32

@hoplita: A Te egyet nem értésed bizonyítja -számomra-, hogy igazam van.

nyünyüge 2012.02.06. 08:04:47

Lázár: "A Fidesz elnöksége úgy döntött, hogy a hátralévő kétharmados törvények közül a legérzékenyebb kérdésekben – ilyen a választási eljárási törvény, illetve a pártfinanszírozás – ötpárti tárgyalást kezdeményezünk, és júniusig megpróbáljuk azokat lezárni."

Jobb későn mint soha - ha nemcsak addig szól az igéret, amig "meghajlunk az erő előtt".

nol.hu/belfold/20120206-vagy_valtozunk__vagy_elesunk

szoja122 2012.02.06. 08:06:48

@ubul2000: "TGM strukturális globálf@sz. "

Számodra.

Sok mindennel nem szoktam egyetérteni vele, de tisztelem a tudását és mindig odafigyelek amit mond.

Másrészt azért is tisztelem, mert Ő ténylegesen tett valamit az állampárt ellen, míg sokan csak beszélnek róla.

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2012.02.06. 08:10:25

@szoja122: Akkor egyetértünk. Abban biztos vagyok hogy az a Fidesz, amelyik felkéri Pozsgay Imrét az új magyar alkotmány előkészítéséra, totálisan érdektelen az állampárt ügyeinek feltárására.
A szavazóikat azonban biztosan érdekli az ügy, de magát a Fideszt ez a téma nem érdekli. 22 éves elszabotálásban maguk is részt vettek aktívan.

jjulie 2012.02.06. 08:11:12

@szoja122:

a @lüke: tornatanár,reggelitornáztat

a fideszalekosznak is adott ma fonákról egy szokatlanul finom ejtést

rövid labdák, nem minden az alapvonaljáték

dr. Bubó 2012.02.06. 08:11:42

@panelburzsuj: a Norvég presbitereket olvastam Tőled...
szeretem ha ijeneket írsz...
szval azt mondod hogy semmivel nincs nagyobb erkölcsi "gödör" ez az átlag magyar valóság... na ezzel nem értek egyet...

dr. Bubó 2012.02.06. 08:13:31

@manyike: a GONDOLKODÁS... az aktív közéleti rsézvétel mindenképp ez az első...

ebben jól haladunk. szépen csökkenek a buta lusta parasztok (fideskomcsi zombirkák)

ubul2000 2012.02.06. 08:15:08

@szoja122:
"Másrészt azért is tisztelem, mert Ő ténylegesen tett valamit az állampárt ellen, míg sokan csak beszélnek róla."

Melyik állampárt ellen? A román ellen, mint s. ügynök vagy a magyar ellen (ahol ugye ellene sokat nem tevékenykedhetett, mivel áttelepülése után 5 évig NY-ban tanított)

dr. Bubó 2012.02.06. 08:15:58

@panelburzsuj: ez nem agyrém, hanem KÖZPONTOSÍTOTT (államosított) KORRUPCIÓ

megjegyzem mi magyarok ezt is ki tudjuk jáccani, ugyanúgy mint a pláza stoppot...

az utóbbi az még jelenthet nekem zsíros "munkanélküli" (értsd "tanácsadói") megbízást....

a jogismeret és a kreativitás párosa az nagyon felértékelődött az elmúlt kétévben

alkotás helyett...

jjulie 2012.02.06. 08:25:52

@ubul2000:

te hányévet és hol tanítottál mínusznullamagyar?

te tanítottag a @hoplita: tronörökösnek a "gyurcsánytakaroggy"-ot?

nagymellényben aludtál mínusznullamagyar

dr. Bubó 2012.02.06. 08:31:54

a bizalmat felépíteni 66 év... elveszteni 66 másodperc...
szép nagy bizalma lesz mindenkinek a fides ormányban...
és az egész ország renoméja oda... lesz mit NULLÁRÓL ÉPÍTENI

MAgyar Lég(várépítő) ÉV .... Fides ormányt+dr zorbánt dr simicskát zavarjátok el!

index.hu/gazdasag/magyar/2012/02/06/malev-csod_nemcsak_az_utas_a_vesztes/

szoja122 2012.02.06. 08:45:36

@ubul2000: "Melyik állampárt ellen? A román ellen, mint s. ügynök vagy a magyar ellen (ahol ugye ellene sokat nem tevékenykedhetett, mivel áttelepülése után 5 évig NY-ban tanított)"

Ez nagyságrendekkel nagyobb csúsztatás, mint amit te tulajdonítottál nekem.

Sorolj fel olyan Jobbikost, vagy akár Fideszest aki többet tett mint ő. Nem sokat tudsz...

Látom nem hallgattál anno Szabad Európát. Gondolom a vonalas magyar rádió jobban tetszett...

dr. Bubó 2012.02.06. 08:54:20

dr. zorbán a zállruhás matyikiráj az mindenkit megment, nem hagy a zút széllén

index.hu/bulvar/2012/02/06/orban_titokban_egy_hajlektalanszallon_jart/

ubul2000 2012.02.06. 08:56:53

@szoja122:
1. Szerinted mi a csúsztatás?
2. Az eredeti fideszesek szerintem úgyanúgy nem tettek semmit, de Lezsák pl. igen.
3. Kire gondolsz? Spectator, Gallicus esetleg Cseke?

mókáné 2012.02.06. 09:07:54

@dr. Bubó:

:) olvastam. Álruhában ment.

Ma reggel Vágó Gábor (LMP), pedig álmosan az ATV-be. Még nyakkendőt sem kötött, pedig de mennyire sok és szép nyakkendője van neki!:)

Kiskirályok akarnak uralkodni Budapesten. Rogán szeretné a főpolgármesteri címet? ezt jól hallottam?

mókáné 2012.02.06. 09:13:21

@bigapples:

"Pedig a Medián és a Századvég számaiból tényleg nem olvasható ki 1,5 milliós veszteség a választás óta (inkább nagyjából 1 milliós), mégha a Nézőpont adatokkal tényleg nem sokat lehet kezdeni a többiekkel összehasonlítva. "

Nem vitatom, hogy a Századvég az egy független és tárgyszerű közvéleménykutató. Ehhez képest Török Gábor minimum csúsztat, félretájékoztat és belemagyarázza az adatokba azt is, ami nincs.

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2012.02.06. 09:14:59

@knausz: Rogán régóta akar főpolgármester lenni.

lüke 2012.02.06. 09:16:33

@nyünyüge: ügyes asszony,
Amerikában kémkutató volt:)
az Ungár családban meg holocauszt
majd jön a félemetes politológus Ungár Peti -20 é-Angliából, s TG
-k reszkethetnek,még pár év

@jjulie:what`s love got to do with me

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2012.02.06. 09:16:34

@dr. Bubó: Plázastopp... Az egész országban továbbra is épülnek a plázák. Ez a plázastopp egy óriási kamu.

dr. Bubó 2012.02.06. 09:18:11

@ciceró: :))) kamunikáció... korrupció nélkül eddig se kaptál "pecséteket"...

@knausz: kis s@gdugasz akar lenni főpolgármester... ja ja ez köztudott... dr. arrogán

lüke 2012.02.06. 09:18:46

@szoja122:
kit kat
leértékelödik............

mókáné 2012.02.06. 09:19:30

@ciceró:

"Rogán régóta akar főpolgármester lenni."

Ma hallottam először Vágótól. Akkor miért nem indult a címért?

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2012.02.06. 09:23:04

Mivel a 4K! szerint az Ellenzéki Kerekasztal csak úgy tudná betölteni szerepét, ha az összes ellenzéki párt képviseltetné magát benne, az LMP pedig már korábban elzárkózott ettől, most ők is úgy döntöttek: távol maradnak az összefogástól.
---

Bár több elemző szerint fantasztikus ötlet az Ellenzéki Kerekasztal, de továbbra sem látom miért jó az ha 5 fős tagságú pártok és az MSZP leülnek egy fórumon tárgyalni.
A pártoknak tagságot kéne toborozni és programot írni.
Ennek a Kerekasztalnak semmi értelme nincs.

Úgy tesz az MSZP mintha legyőzte volna a FIdeszt és a győzelem után világot kéne ma megírni. Egy gond van, ma is a Fidesz nyerne.
Ezért hát nem ezzel kéne foglalkozni. A választások előtt közvetlenül érdekes lehet ki kivel fog együttműködni, de ennek most semmi értelme sincs.

Az LMP-nek igaza van, ki kell menni az emberek közé. Az egymással való tárgyalgatások sehová sem vezetnek jelenleg.

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2012.02.06. 09:24:51

@knausz: Rogán 2010 nyarán esélyes volt a főpolgármester-helyettesi posztra. Végül nem ő lett a kiválasztott, gondolom én nem véletlenül forgott a neve.
Tarlós nem őt preferálta, hanem saját emberét, ezért hát a viszony megromolhatott kettőjük között, de lehet hogy már eleve utálták egymást. Van ilyen.

dr. Bubó 2012.02.06. 09:28:11

@knausz: mert a tartóst akarták a többiek... és dr. rogán erre tekintettel VÁR(t)...

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2012.02.06. 09:28:25

Féltucatnyi képviselő jogosulatlanul veszi fel a lakhatási támogatást

A fővárosban is van lakásuk, mégis felveszik a lakhatási támogatást egyes parlamenti képviselők. Erre minden frakcióban akad példa.

Továbbra sem szűntek meg a képviselői trükközések: a Blikk hat olyan képviselőt talált, aki annak ellenére felveszi a havi 116 ezer forintos lakhatási támogatást, hogy a vagyonnyilatkozata szerint Budapesten és a választókerületében is van lakása.

Pörzse Sándor egy újpesti lakás tulajdonosa, a fővárosi listáról jutott be a parlamentbe, mégis felveszi a lakhatási támogatást. Azt állítja, hogy a budapesti lakásában édesanyja él, maga pedig Tahitótfaluban, ezért veszi igénybe a lakhatási támogatást – magyarázta a műsorvezetőként ismertté vált jobbikos képviselő. Arra viszont már nem válaszolt, hogy mire fordítja a támogatást, gyorsan elköszönt, és lerakta a telefont.

Baracskai Józsefnek Zalaszentgróton van több háza, valamint egy lakása a XIII. kerületben. Állítja: amikor képviselő lett, bejelentette, hogy felerészben tulajdonosa egy budapesti lakásnak. Az Országgyűlés Hivatalában azt mondták neki, hogy jogosult a támogatásra – mondta a Demokratikus Koalícióhoz csatlakozott független képviselő.

Kulcsár József fideszes képviselő egy zuglói és egy salgótarjáni lakás mellett veszi fel a lakhatási támogatást, csakúgy, mint az országos listáról bejutott jobbikos Nyikos László, aki egy szentendrei és egy VI. kerületi lakás tulajdonosa.

Az LMP-s Szilágyi László is országos listáról jutott be a parlamentbe, és annak ellenére felveszi a havi 116 ezer forintot, hogy van pesti ingatlana. A fideszes Vantara Gyulának két háza is van Békéscsabán, és a XI. kerületben haszonélvezője egy lakásnak is, ennek ellenére kap albérletre is pénzt az Országgyűlés Hivatalától.

Öt másik képviselő inkább eladta fővárosi lakását (vagy legalábbis az nem szerepel már a vagyonbevallásban), miután tavaly tavasszal a Blikk beszámolt arról, hogy jogtalanul veszik fel a szállástérítést. Így Dióssi Csaba (Fidesz) két zuglói ingatlantól szabadult meg, Balczó Zoltán jobbikos parlamenti alelnök egy XI. kerületi lakástól, Mandur László (MSZP) egy II. kerületi otthontól, Csöbör Katalin (Fidesz) pedig egy belvárosi lakás haszonélvezetéről mondott le, cserébe továbbra is felveszik, ezúttal már jogszerűen, a lakbérre valót. Kolber László független képviselő pedig egy kis ferencvárosi lakástól vált meg.

Öt, a lap által „lebuktatott” képviselő viszont lemondott a lakhatási támogatásáról. Törő Gábor (Fidesz), Lezsák Sándor (Fidesz), Kovács József (Fidesz), Bohács Zsolt (Fidesz) és Seszták Miklós (KDNP) döntött úgy, hogy idén már nem veszi fel az évi 1,4 millió forintot.

mókáné 2012.02.06. 09:29:27

@ciceró:

Az ember ki sem nézné Rogánból ezt a becsvágyást.

Nem könnyű a volt SZDSZ-es főpolgármesternek!

nyünyüge 2012.02.06. 09:30:05

@lüke:
"ügyes asszony"

Igy is lehet mondani.

mókáné 2012.02.06. 09:30:46

@dr. Bubó:

"mert a tartóst akarták a többiek... és dr. rogán erre tekintettel VÁR(t)... "

Hát remélem, nem az lesz, hogy és most lépne..

dr. Bubó 2012.02.06. 09:40:54

@knausz: budapestet hamarabb elvesztik mint vidéket... esélyes hogy a köv. (előrehozott) választáson bp már meint nem lesz a NEMZET RÉSZE...

hoplita 2012.02.06. 09:48:52

@szoja122:
Ha én vagyok az igazodási pontod, akkor te butább vagy annál is, mint amilyennek hittelek.:DDD

hoplita 2012.02.06. 09:54:32

@szoja122:
Elmondtad a kollégáidnak is, hogy SZER-t hallgatsz....meg bíbíszít, meg egyebeket...?
Vagy csak utólag fényezed magad...?
Hallgattad te a faszomat, meg a pártkongresszust élőben.....
A tököm rá merném tenni, hogy párttag voltál, te takony.
De legalábbis heti rendszerességgel szoptad le az alapszervezeti titkárt és brancsát.

hoplita 2012.02.06. 09:55:58

@knausz:
".... Rogán szeretné a főpolgármesteri címet? ezt jól hallottam?..."

Ez neked újdonság?

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2012.02.06. 09:56:53

kicsit off:

index.hu/tech/2012/01/27/magyarorszag_alairta_az_acta-t/

"Az ACTA az első globális hatósági ellenőrzési rendszer, amely kiterjed az internetezők adatforgalmának monitorozására. Az egyezményt Lengyelország kivételével titokban írták alá a tagállamok. Lengyelországban tüntetés tört ki a bejelentés hatására. Általában elmondható, hogy az ACTA egy homályosan és lazán megfogalmazott rendelkezés-komplexum, amely roppant tág teret ad a hatóságoknak azon a téren, hogy megítéljék, mi az, amit törvénybe ütközőnek találnak, azon a téren is, hogy mi kell, legyen a megfelelő szankció, miközben a felhasználóknak, az állampolgároknak nem garantálják a már meglévő elemi jogaikat sem."

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2012.02.06. 09:58:03

@knausz: ROgán Fidesz-elnök is akart lenni a 90-es évek végén. Az egyik legtöbbet nyilatkozó Fideszes volt. Annyira nyomult, hogy Orbánnak szemet szúrt és hirtelen lefokozták. 2006-ban tért vissza a közélet élvonalába amikor kisebb meglepetésre lenyomta a dagadék MSZP-s belvárosi polgármestert.
Egyszer voltam egy közéleti beszélgetésen, ahol Kéri azon elmélkedett hogy Rogánban látja az ambíciót egyedül, hogy miniszterelnök akar lenni.

aszekelyek 2012.02.06. 10:02:32

@6.Lenin: Aznap este Adták M'-en A Döglött aktákat, amikor meghalt a szerző. Ha száz évig is élnének a támadói, akkor sem tudnának olyat írni!. Major Tamás és Kállai Ferenc voltak a főszereplők. Zseniális hármas! No és főleg a főszereplők arról voltak híresek , hogy fasisztákkal cimboráltak. 1982-es felvétel volt. Akkoriban már nem volt szilenciumon.

hoplita 2012.02.06. 10:03:10

@ciceró:
Ja.
Az a vakkutya taposó - és nyalógép nyomoronc nincs ambíciók híján.
Hasonlóan undorító egy kis féreg, mint lézergeci.
Vidéken bomlanak ám érte a népek....igaz az ötödik kerületi faszfejeknek már 6 éve jó.:)

hoplita 2012.02.06. 10:05:56

@aszekelyek:
A Döglött aktákat az ertéelen adják....Morris kisasszonnyal a főszerepben.:DDDDDD

lüke 2012.02.06. 10:09:26

@szoja122:
dehogy, nem ,de hát
nosztrifikálni kellett mindenütt, 2005 óta nem kell,tudod te is
s le fog értékelödni,már eleve a BSC miatt
(+ a magyarországi diploma gyárak miatt is)

aszekelyek 2012.02.06. 10:11:03

@hoplita: Vidéken más ambíciókkal terhesek a menő csávók. Azért nem is oda tolják az ambíciói:) eszerint azt is fel tudja mérni, hol van a helye. Nemtom mikor jártál a BAzilika környékén de azt nem kell szégyellni, se visszafizetni, amit ott az ő évei alatt létrehoztak. Nagyon nem. Nem nyom nélkül tűnt el a rengeteg pénz onnan és nem negyven centis kilátó lett belőle a semmire.

lüke 2012.02.06. 10:14:29

@nyünyüge:
igen, mig fiatalok voltak hol az egyik, hol a másik húzta az igát
míg kinn voltak Ungár htb volt, sokszor
azután Ungárnak bejött
s ö továbbra is a szakmájában maradt

lüke 2012.02.06. 10:17:06

@aszekelyek
maga mindent kétszer mond, kétszer mond:))
circuláris:hassliebe :)

ssi 2012.02.06. 10:21:40

@nyünyüge: csak színjáték, most konszolidáció néven. az új rendszer kiépítéséhez nem kellett az ellenzék, sőt, kritikáikat is lesöpörték. most, a nemzetközi bírálatok megismétlik ugyanezeket, a kormánynak módosítania kell, ebbe meg már a látszat kedvéért is bevonnák az ellenzéket? etikusnak látszó etikátlanság

"amíg a kormány nem ismeri el nyilvánosan az eddigi időszak súlyos hibáit és amíg a miniszterelnök továbbra is elutasít minden, a kormánytól független hatalmat, addig valódi fordulatra senki ne számítson."
velemenyvezer.blog.hu/2012/02/06/mifele_konszolidaciot_iger_orban_viktor#more4071096

@knausz: "Nem vitatom, hogy a Századvég az egy független és tárgyszerű közvéleménykutató. " sokan viszont igen. L: Kumin, Gíró100

(((T.G. a bloggazda. olvassa a kommenteket. kiolvassa belőlük a javaslatokat is. pl. finom utalás. rengeteg féle, számú, önálló blog van, s szabad a választás .. akár új létrehozására is :)))

@dr. Bubó: @panelburzsuj: "tárgyalni, tárgyalni .." .. a mi szintünkön csak "beszélgetni, beszélgetni .." pl. ha új típusú vezető (ME, pártelnökök) és új típusú politikai elit "születne", milyen fékek, garanciák kellenének, hogy a hatalom mámorában, lehetőségeiben ne kanászosodjanak el ők is?

lüke 2012.02.06. 10:22:01

@ciceró:
inferno, a KE nem kapott 500 e.€ magán kölcsönt?
vagy az más ország?

ubul2000 2012.02.06. 10:24:47

@aszekelyek: éppen már nem és éppen még nem, köztes állapot

aszekelyek 2012.02.06. 10:31:00

@Unionist: KI fenyegeti a tényfeltáró újságiróhohohókat???? ember! Hogy tudsz ekkorát hazudni? Ki akarta CSászár Attilát lesitteltetni, mert a táskájában marad a lőszer, amit a fél ország láthatott, hogy egy "illető" vitt oda neki, hogy azt ő találta...., a tévé székháznál....Ki akarta hamis váddal tőrbe csalatni és lesitteltetni Kisberk Szabolcsékat? Az egész stábot? Haveri kutyák vergődésével? Lehet valahol "sztár az a pocsék ügyvéd, aki az ártatlan, gyerekei szeme láttára agyonvert tanár családjánál is ténykedett .... de sztem össze sem lehet hasonlítani.... Bár Magyar Gyurikával se vagyok megelégedve. Őt személyesen ismerem , így kritizálhatom is. Gondolom, hogy a hvg -ben mészrlót nevezted tévesen "akadályozottnak, vagy minek.... NA az nagyon messze van mindentől, ami becsületére válik újságíróknak. Mellesleg az ég világon semmiben nem akadályozta őket senki. Tehát itt pont nulla igazságtartalma van az állításodnak. A bíróságok pedig mindettől függetlenül gyalázatos dolgokat műveltek. Amelyik nem , ne vegye magára. ! Éppen arrafelé számoltak be egy komolyan elbukott bíróról is a Hírtv-s megtámadott tényfeltárók, oknyomozók , Debrecen ... megyéjében , ha jól tévedek. Akkoriban, mikor az az eset is történt. Miután elhunyt valaki, akár már a szeretőjét is kikérdezhetik. Az elhunytnak nem árt és a családnak se jobban, mint a fiát meghurcolni. A halálom után kiderülő kapcsolatom , nekem már nem fáj. Hanem annak , aki érintett volt , a másik illetőnek , elérhetett oda a keze , hogy ő , még csak gyanúsítottként se merüljön fel. Simán. Csak olyan retye-rutya köll hozzá , mint a Kaiseré. Vagy a tábornok maffia perben szereplők... és még sorolhatnám... Amikor a bíró a tettes , vagy hasonló , ott nem nagyon találják pld az elkövetőt......

aszekelyek 2012.02.06. 10:36:19

@bigapples: Lehet, hogy nem olvasta el, Mráz Ágoston Sámuel Írását végig a mi knauszunk. :) Mégis csak egy kolléga, szakmabeli. Esetleg ért hozzá:) Pontosan van informálva a módszerről, ahogy az a Nézőpontos készült. Meg a többi. Nem pedig egy civil írta ezt :) az mno cikkben. Ki meri állítani magáról, hogy tévedhetetlen? mert az zárt osztályra való.....

hoplita 2012.02.06. 10:40:11

@aszekelyek:
Haggyál mán droid.
Egy kis törtető szemétláda, elég megnézni micsoda hülyep.icsát vett feleségül....micsoda felhajtással.
Látszik rajta, hogy anno, valamikor úgy önmagáért egy épkézláb nőszemély nem tette neki szét a lábát.
A Bazilikát meg hagyjuk....valamivel fizetni kellett a második ottani esküvőjéért.:)

Unionist 2012.02.06. 10:41:04

@Akitlosz:
mit értesz államiságon? szimbolikus elemeket? zászlót, címert? ilyenjük természetesen a bajoroknak van. fővárost? ilyenjük is van. parlamentet, miniszterelnököt? ilyenjük is van. még alkotmányuk is van.

kétségtelen, hogy vannak közös normáik a többi némettel. de a németeknek közös normáik vannak a szomszédaikkal. a franciákkal, lengyelekkel, dánokkal, csehekkel, hollandokkal. (oké, szerinted belga nincsen csak holland, és francia. rendben. osztrák sincsen csak német).

szerintem az önálló államiság ismérve a nyelv, és az önálló társadalombiztosítás. cigány állam azért nincs, mert a romáknak nincs saját társadalombiztosításuk. nyugdíjrendszerük éppenséggel lehetne. (szerintem egyébként jó lenne. mert a cigány nagycsaládban a legidősebb legális munkavállalásra ösztönözné a fiatalokat. már csak azért is, mert abból lesz nyugdíja.) a székely állam azért mítosz, mert nincs társadalombiztosításuk. velük lehetne közös a gyógyszerellátás. meg lehetne állapodni bukaresttel. a székelyekre eső jövedéket bukarest átadja a magyar államkincstárnak. cserébe a székelyeket gyógyszerrel a magyar társadalombiztosítás látja el. így akár egy korlátozott székely szavazati jog is legitimmé válna. mondjuk esetén 0.2 szorzóval. feltéve, hogy bukarestbe 0.8 szorzóval delegálnának képviselőt. a románok ebbe azonnal belemennének. a kettős állampolgárság nem azt jelenti, hogy többlet jogod van. hanem azt, hogy a szavazatodat megosztod. és dönthetsz úgy is, hogy öntudatos kisebbség leszel a többségben. nem kérsz szavazati jogot másik országban. dönthetsz az elvándorlás mellett is. vagy a kettős állampolgárság mellett. a szorzókról államközi megállapodásokban kell megegyezni.

tehát elvben a cigányokat a magyar államiságtól lehetne távolítani. a székelyeket pedig közelíteni. elvben lehetnék "vérjobbikos" is. csakhogy én européer nacionalista vagyok. tehát egyáltalán nem úgy gondolkodom, hogy kis-magyarország a magyar állam. mégcsak nem is úgy, hogy nagy-magyarország.

az államot szerintem be kell szorítani a főváros belső kerületébe. az állam semmi egyéb, mint egy díszes parlamentben ülésező pártpolitikai slepp. amelyikre nem szabad rábízni az egész országot. azért kellenek valódi önkormányzatok: városok. a vidék számára régió. a rendészethez megye, és unió. ezért kell a hatalmat megosztani. mert egyetlen központból nem lehet még egy 10 milliós népet sem vezetni. és egyébként hová is kellene. nincsen már népvándorlás. csak szabad migráció. (de azzal megint egyetértek, hogy a bevándorlást munkavállaláshoz kössék. akkor kell egy idegent befogadni ha valaki munkát ad neki. és a megyei (uniós) bevándorlási hivatal a munkaszerződésére a pecsétjét ráüti. szerintem erről sem a fővárosban kell dönteni, hanem a megyéknek.)

aszekelyek 2012.02.06. 10:42:58

@hoplita: igazad van elgépeltem. Döglött aknák , helyesen. Köszönöm, hogy szóltál! :) Azt éppen nem nézem de láttam , hogy van olyan a műsorban.

dr. Bubó 2012.02.06. 10:46:19

lesz új NEMZETI lég(vár-ó) társaság... pálesz hajtású szupergépekkel...

minden TURUL-air utas a dr. Liszt Ferenc reptér várójában fogja a nyaralását tölteni (valójában)... de a képzelete szárnyalni fog a pálesz ha(j)tás alatt... vetít nekik rózsaszín képeket dr. Zsíró100 és dr. sejg@ci alias kiflicsücsök gabi...

hoplita 2012.02.06. 10:47:21

@aszekelyek:
".... Ki akarta CSászár Attilát lesitteltetni, mert a táskájában marad a lőszer, amit a fél ország láthatott, hogy egy "illető" vitt oda neki, hogy azt ő találta...., a tévé székháznál....."

Barombarombarom......:(((((((

Az érvényben lévő, általatok, a fityisz által is támogatott törvény alapján Császár volt a hunyó, te Isten két lábon járó és ugató barma.
Le kellett volna adnia, mert így valóban megállt a lőszerrel való visszaélés.
És ez egy ilyen banánisztánban 8 évvel fenyegetett buli....te emeletes ökör.:(

Az mellékes, hogy miként és hol jutott hozzá...ő volt a fasz, nem kicsi, de azt hitte, hogy mivel a fityiszed seggét nyalja ezért ő nem lesz megkúrva.
Hát tévedett....

aszekelyek 2012.02.06. 10:49:28

@hoplita: A környéke se rossz. A Dunától oda vezető sétány. Tudod , egy belvárosnak valahogy úgy kéne kinéznie. Neki összejött , meg a klérusnak. Szimbiózis:) Nem tudni , hogy a majdan csadort árusítóknak az Úttörő Áruházban:)))) - id. drbeáta ? vagy hasonló - pontosan mi fog kitelni az ambícióikból. Eddig a lepusztultság telt. A minél rondább , annál jobb. Lehet , hogy velük nem olyan könnyű , mint a klérussal.

Unionist 2012.02.06. 10:53:03

@aszekelyek:
ha levennéd a szemellenződet, és mondjuk megkérdeznéd bodoky-t, akkor nem ezt mondanád. tudtommal a fidesz mondja azt, hogy ha egy tényfeltáró újságíró támadja a hatalmat, akkor köteles kiadni az információ forrását.

debrecenről elég sokat lehetne mesélni. errefelé szeszák volt a főügyész. és ugye ő egyszer csak minden párt számára kínossá vált az olajügyek miatt. szóval itt a rendszerváltással a probléma az, hogy kis túlzással a iii/i lett az szdsz, a iii/ii az mszp, a iii/iii az mdf, és a iii/iv a maffia. és egy ideig úgy tűnt, hogy majd a fidesz. csakhogy orbán - antall halála után - úgy döntött, hogy átveszi a iii/iii utódjának irányítását és megalakítja az új hazafias népfrontot. persze értem, hogy ez ki van karikírozva. a sztori ennél sokkal bonyolultabb. mert egy csomó személyes barátság, és ellenségeskedés van ebben a sztoriban. de ha jól megfigyeled, akkor mindkét oldalon még mindig a régi a kisz káderek ugrabugrálnak. tehát ha egy a kádár rendszerrel szembeni antikommunista attitűddel szemléli valaki a közéletet, akkor tisztességes dolog azt mondani: egyik sem. és azt, hogy a fideszben mégis csak egy bolsevik ideológia rajzolódik ki. annak ellenére, hogy persze a hazai igazságszolgáltatásnak vannak problémái.

aszekelyek 2012.02.06. 10:54:21

@hoplita: Abból , hogy nem lett belőle 8 év , arra következtetek , hogy az illetékesnek vitte a parlamentbe , A nemzetbiztonsági bizottságnak. Megmutatni , tárgyi bizonyítékként. :)

aszekelyek 2012.02.06. 10:55:35

@hoplita: Akkor egy cellában kéne ülnie Zagyva Gyulával , ugye? :DDD

hoplita 2012.02.06. 10:55:57

@Akitlosz:
Én ezt tudom.
De mondd ezt azoknak, akiknek ez a sólyom nevezetű komcsigeci az erkölcsi etalon.:(((

hoplita 2012.02.06. 10:57:11

@aszekelyek:
Miért is, te állat...??????
Mikor vádolták meg Gyulát ilyennel....??????

aszekelyek 2012.02.06. 10:58:34

@hoplita: Most , hogy már nem él , -de rondán hangzik ez így!- ez is egy döglött akta lett. R.I.P.Persze a támadóiban nincs semmi kegyelet. Így majd folytatják tovább a színház ellen. Mondja a férjem, hogy anno, négy órát állt sorba egy Ember Tragédiája jegyért. :) azt hazudták, hogy fizették őket.

ubul2000 2012.02.06. 10:59:39

@ciceró: hidd el ezek a kiírások így működnek hosszú évek óta. Legtöbbször előre megvan a nyertes. Sok esetben a konkurrens cégek összebeszélnek, megegyeznek az árban. Az egyik itt adja be magasabb áron a pályázatát, a másik ott. Aztán egymás alvállalkozói lesznek, és osztoznak a hasznon. Probléma akkor szokott lenni, ha valaki kimarad a szórásból....

hoplita 2012.02.06. 10:59:52

@aszekelyek:
Tovább mondom...
Budaházy Gyuri esetében ország-világ elptt hamisítottak bizonyítékot drazségeciék, a fél ávóval együtt....és ki lett eljárás alá vonva..?????????
Most a fityiszednek dolgoznak azok a ganyék, akik azt ütötték össze.
Fognád már be a pofád, te agyatlan, idióta kurva.:((((((((((((

hoplita 2012.02.06. 11:04:36

@aszekelyek:
Rohadt hülye állat...takaroggy az anyádba...!!!

Takarítsa már el valaki ezt az állatot....Istenem, ez rosszabb a bolsi gyökereknél is.:(((((

dr. Bubó 2012.02.06. 11:04:37

a fides a liberalizmust az álam eleneséget terjeszti tűzzel vassal...

elméletben (kamunikációban) a jó álamról dumál/pappol...

de tetteiben rossz álamot mutatja be... lásd ÖSSSZES álami céget/intézményt...

én ezt kicsit eccerűbben látom. ha a zálam = fides = gerinctelen tehetségtelen maffia csürhe... 110% korrupciónál az álami tulajdon rossz... ha tisztességes emberek gyakorolják a közügyeket (korrupció max 10%) akkor a zálam lehet jógazda

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2012.02.06. 11:08:37

@ubul2000: Én pontosan tudom hogy így működnek. Csak szánalmas a kommunikáció hogy a Fidesz így meg úgy felszámolja ezt. Dehogy számolja fel.

hoplita 2012.02.06. 11:12:45

@ciceró:
Ez aszekelyeknek szól....meg a hasonló, istenverte állatoknak.:(

dr. Bubó 2012.02.06. 11:16:01

az ÚJ NEMZETI Légitársaságnak és LÉGI naszádjainak ne csak légikikötőket (vö "az én házam az én váram"... vár-ó-terem...) tehát inkább várakat épícsünk... légvárakat

új szlógen: "hív a tejút, vár a lég..."

vagy: "mi szárnyakat adunk simicska vágyainak"

dr. Bubó 2012.02.06. 11:22:03

vagy további dr. Tur(b)ul air szlogen javaslat: "rugaszkoggyon el a földtől a fides LÉGItársaság gyorsLÉGInaszádjával

vagy "a dr. álamfő is ezzel repül..."

vagy: "ez a TURUL-air nem ékeskedik idegen tollakkal..:"

vagy: "magyar madarakra magyar Palikat/on keresünk..."

dbeata 2012.02.06. 11:42:06

index.hu/belfold/budapest/2012/02/06/44_millioba_kerult_a_lampaathangolas/ Jaj de jó, tapsikolok örömömben! Ezek tényleg meghibbantak odafönt. Ezen dolgoztak hónapokat és erre verik el a zsét?

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.02.06. 12:18:51

@aszekelyek: hehe, elütötted, fidesznagysága, persze - félrehord a füled, lehetett volna Pörkölt Akvák is, ha éppen nem láttad/olvastad.

dr. Bubó 2012.02.06. 12:27:44

"Orbán titokban egy hajléktalanszállón járt. Azt akarta, ne tudjanak az érkezéséről, minden olyan legyen, amilyen szokott, mondta a Blikknek."

akkor tényleg őt láttam "fedél nélkül"t kínálni a 44 millás körúti piros lámpánál, ahol hosszú plusz perceket áldogáltam...

talán elvitte a bank a hAzát... ?

a repülőgépeit már biztosan...

Avason sem kapott már egy szabad ágyat?

szerencsétlen... már ijjen komoj a hejzet??? hm...

dr. Bubó 2012.02.06. 12:35:06

"Államadósság: Magyarország volt a legnagyobb vesztes. A tavalyi harmadik negyedévben nálunk növekedett leginkább az adósságráta az egész EU-ban."

na ez a villámháború is totális vereséggel zárult...

dr. matolcsy sikereit gazdagítja

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2012.02.06. 12:35:33

@dr.dbeata: Ez nem olyan nagy hülyeség, mint elsőre hallatszik. A villamosok gyorsítása helyes lépés.
A 44 millió forint a közlekedésben szerintem nem tétel, hiszen több tíz kilométernyi villamosútvonalról van szó.
Én abszolút laikusként nem sokkalom az összeget.
Nyilván kell valami program vagy berendezés ami ezt összehangolja, az pedig nem 50 ezer forint.

Sajnos évente ezen összegek több ezerszerese megy értelmetlen dolgokra. Szerintem ez egy értelmes lépés.
Igenis álljanak az autók a villamos meg menjen minél gyorsabban. Én tömegközlekedés párti vagyok.

mókáné 2012.02.06. 12:36:06

@ciceró: @dr. Bubó: @hoplita:

"ROgán Fidesz-elnök is akart lenni a 90-es évek végén. Az egyik legtöbbet nyilatkozó Fideszes volt."

Rogán nekem teljesen kiesett a látószögemből, merthogy benne sem volt. Annyira jelentéktelen, annyira súlytalan.

És akkor csodálkoztam, amikor alant Lázárral együtt említette Török Gábor.

Rogán számomra olyan, mintha nem létezett volna előtte, most pedig nem tudom hová tenni a nagy igyekezetben.

dr. Bubó 2012.02.06. 12:37:44

@ciceró: ez ahhoz képest sok, hogy a magyar polgár pontosan tudja a margithíd/MALÉV/MÁV/BKV/energetika pályázatok stb... után hogy PONT a közpénzeket mind ellopják de jellemzően 200% os a korrupció...

azaz 44 milla ahhoz képest sok, hogy vszínűleg "normálisan" az 14,5 milla lenne...

mókáné 2012.02.06. 12:38:02

@ciceró:

"Én tömegközlekedés párti vagyok. "

Én is. És akiknek nem futja benzinre, ők mindannyian!

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2012.02.06. 12:38:39

@Unionist: Kínának sincs társadalombiztosítása, legalábbis nyugdíjrendszere nincsen. Ahogy a legtöbb afrikai államnak sincs nyugdíjrendszere.

mókáné 2012.02.06. 12:41:27

@manyike:

""Nem vitatom, hogy a Századvég az egy független és tárgyszerű közvéleménykutató. " sokan viszont igen. L: Kumin, Gíró100"

Micsoda??? Sokan ezt vitatják? Nem mondod..

Másik: kevés vagyok én ahhoz, hogy blogot nyissak és invitáljam a közéleti személyiségeket. Ez van most, aztán lehet, hogy ez majd változik. De most ez van.:)

mókáné 2012.02.06. 12:44:10

@ciceró:

"Kínának sincs társadalombiztosítása, legalábbis nyugdíjrendszere nincsen. "

Viszont egyértelműen kinézte magának a MALÉV- et, viszont máig nem tudjuk, miért lépett vissza.

Pedig reggel végighallgattam az ATV- n az összes eszmefuttatást a témában..

dbeata 2012.02.06. 12:53:45

@ciceró: Még lehet, igazad is van. De ha akarnék, tudnék neked mesélni érdekes BKV-s történeteket. De ne haragudj, nem tök mindegy, hogy 27 vagy 32 perc? Most komolyan. Ez a legnagyobb problémánk?

dbeata 2012.02.06. 13:01:25

@ciceró: Továbbá, nem tudom, mennyibe kerülne a P+R parkolók kialakítása, de én személy szerint azokra költenék. Egyelőre hagyják kivérezni ezeket (ld. Nagyvárad tér, Határ út) és érdekes módon a nemrég átadott Köki Terminálnál sem alakítottak ki egy darab ingyenes P+R parkolót. De azért járjunk BKV-val, hogy tehermentesítsük a belvárost. Kösz szépen, amikor van egy kötöttpályás járat a kerületben, ami félóra alatt ér oda a metróhoz. Valamint az autós vegye meg a teljes bérletet, mikor ki sem használja... Vagy vegyen jegyet, ami totál nem éri meg, kerületen belüli utazáskor. Vicces.

ssi 2012.02.06. 13:05:04

@panelburzsuj: felül kellene emelkedni: kin, miért, hogyan, kinek?

"itt nem (úgy) működnek azok a közös, demokrata alapokból kiinduló egyetértési-együttműködési mechanizmusok, mint a nyugat-európai társadalmak és politika esetében – és ahogy demokrata körökben ezt szeretné(n)k. Amit erről Jávor gondol, az merő naivitás...
magyar jobboldal nem is akar együttműködni a társadalom rajta kívül álló részével – uralni akarja azt! Innen és ebből ered antidemokratizmusa is ..
2006-ban a magyar progresszió csapdahelyzetbe került.. Önmagát elemzi, önmagával harcol, mindet úgy, hogy tulajdonképpen nincs is tisztában önmagával. Furdalja a lelkiismeret, hogy nem képes betölteni társadalmi szerepét és frusztrált emiatt. Frusztráltságát pedig úgy próbálja megszüntetni, hogy a saját térfelén próbál hegemóniára szert tenni..
lesz-e olyan erő ezen az oldalon, amely érti a magyar társadalmat és képes e társadalom számára valódi megoldásokkal előállni. Ma nincs ilyen erő… És mindaddig nem is lesz, amíg csupán a belharcokkal foglalkozik itt mindenki.."
progressziv.blog.hu/2012/02/05/gyerekek_a_homokozoban#more4068990

@dr. Bubó: kedvezőbb árfolyammal kedvezőbb lesz az államdósság

országos ügyek miniatürizálása .. Esztergom helyett/után .. 1 vélemény

"Aki az ország csődjének következményeit kicsiben akarná letesztelni, kövesse bátran végig a nemzeti légitársaság történetét. ..1. A kínai megmentő 2. Újrakezdés más színekben 3. A bizalmi faktor "
penzkerdes.blog.hu/2012/02/06/malev_mint_az_orszag

mókáné 2012.02.06. 13:19:07

@manyike:

Ha most újra javaslattal élhetnék Török Gábor felé, akkor az az lenne, hogy vitassuk meg Jávor Benedek levelét, melyet Gyurcsány Ferencnek írt, vagy legalább beszéljünk róla, mert ez az a levél, mely olyan igazán konzervatív-liberális, és ez lehet az a stílus, melyben az LMP- nek érdemes politizálni.

Én így képzelem a demokráciát.

quetzalcoatl. 2012.02.06. 13:19:53

@ciceró:

Kína 1951-ben építette ki a nyugdíjrendszerét, mely nagyon megengedő és méltányos volt. Azóta két kisebb reformot hajtottak végre a rendszeren.
Jelenleg a társadalom elöregedése ott is a legnagyobb gonde. A prognózis szerint 2030-ra a hatvan évet meghaladók aránya meg fogja haladni a 25-30%-ot. (Nem szabad figyelmen kívül hagyni a központi születés szabályozást.)

graycivil 2012.02.06. 13:21:38

"Orbán és a konszolidáció: ugyanaz más néven

Így sajnos elmondható, hogy bár valószínűleg sokakat megnyugtat majd a konszolidáció emlegetése, ám addig, amíg a kormány nem ismeri el nyilvánosan az eddigi időszak súlyos hibáit és amíg a miniszterelnök továbbra is elutasít minden, a kormánytól független hatalmat, addig valódi fordulatra senki ne számítson."

velemenyvezer.blog.hu/2012/02/06/mifele_konszolidaciot_iger_orban_viktor#more4071096

Unionist 2012.02.06. 13:21:47

@ciceró:
valamilyen etatista törekvés kínában is van. és az jelenti az államiságot túl a jelképeken. abban igazad van, hogy a törzsi afrikában csak a törzsi szimbólumok vannak. ezért van tömeges mély szegénység: éhínség, járványok. és ezen a nemzetközi segélyszervezetek sem sokat segítenek. nincs semmiféle social security. na most én nem vagyok túl nagy híve ennek az afrikai modellnek. tekintettel arra, hogy európai vagyok.

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2012.02.06. 13:22:19

@dr.dbeata: Tartok tőle hogy 44 millió forintból P+R parkolót nem lehet kialakítani. A terület bérlése egy évben több kerülne egy P+R pakolónak, megvásárlása meg még többe.
Itt milliárdos tételekről lenne szó szerintem, ha nincs ingyen a telek. Amit át is kell alakítani, le kell betonozni, ha nincs, fel kell festeni a jeleket, körbe kell keríteni.
Plusz azokat nyilván őrizni is kéne valakinek.
Egy kicsit minimálbér feletti őr éves költsége : 100 000 Ft bruttó bér esetén a munkáltatói költség : 128 ezer / hó ez évente 1 536 000 Ft. Egy őrnél.
És ezen felül kell még fűtés az őrbodéba, kell világítás, éjszakai pótlék, stb.

Szóval ez a 44 millió nem lenne elég semmire.

bariga 2012.02.06. 13:30:35

De cuki, milyen bájos csevelyfolyik az különböző ulta jobbok között. Úgy látszik a Fidesz nemcsak Tarlósra adott "kilövési engedélyt", hanem a Jobbikra is. Vagy ez csak valami csel?

dbeata 2012.02.06. 13:35:24

@ciceró: Nyilván nem. Nem is mondtam azt, hogy ennyi pénzből hozzanak össze P+R parkolókat. Nem kellett volna átjátszani a Sparnak (EUroparknak) a Határ úti parkolót, pl. Úgy tudom, Újpesten sincs ilyen parkoló. Senkinek nem hiányoznak? Régen ez szempont volt, fontos volt. Most az lett a fontos, hogy pár percet megspóroljunk a villamosozóknak, egy olyan járaton, ahol amúgy is kétpercenként áll meg villamos. Szerintem ez a szürreális. Nem veled van bajom, csak puiffogok. Amikor leszűkítette Demszky az Üllői utat a Ferenc körútnál (bocs Corvin negyed), meg ezek az autós-ellenes lépések... Értem én, a pénzünk kell, de a közjóból nem jut nekünk semmi, csak coki és az élhetetlenség megélése.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.02.06. 13:45:03

@manyike: ezek még ott tartanak, hogy a magyar progresszió Gyurcsótány és a 40 megfáradt komcsi rabló?
Hahahaha

hoplita 2012.02.06. 13:50:57

@Hepci:
Az a blog egy vicc.
Ha a gazdája elmenne kutyakozmetikusnak, már előbbre tartanánk.

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2012.02.06. 13:53:11

@dr.dbeata: Tartok tőle hogy jelenleg a BKV-nak nincs elég forrása a P+R parkolóra. Van pár tízmillió és ebből ezt csinálják. Nem azért mert ezért a legfontosabb hanem azért mert nincs több pénz.

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2012.02.06. 13:54:40

@quetzalcoatl.:
www.nol.hu/lap/vilag/20090813-kina_nyugdijat_iger_parasztok_szazmillioinak

Kínában országos nyugdíj-biztosítási rendszert terveznek bevezetni a vidéki lakosságnak, hogy orvosoljanak egy "történelmi" hiányosságot. (Miként egykor Magyarországon is.) A városi munkavállalóknak - mindenekelőtt az állami alkalmazottaknak - a nyugdíja és az orvosi ellátása ugyanis már rendezett. A becslések eltérnek az érintettek számát illetően: legalább 600 millióra tehető a mezőgazdaságból élő vidéki népesség, ez Kína 1,3 milliárd fős lakosságának mintegy fele. További 100-150 millió pedig azok száma, akik ingázókként a nagyvárosokban keresnek megélhetést, ám tartózkodási engedélyük (hukou) vidékre szól.

---

Igazad van, részleges nyugdíjrendszer létezik.

mókáné 2012.02.06. 14:00:34

@Hepci:

"ezek még ott tartanak, hogy a magyar progresszió Gyurcsótány és a 40 megfáradt komcsi rabló?"

Az Őszödi beszéden és az MSZP múltján túl rengeteg minden van, de főleg Gyurcsány személye, mely miatt nem lehet, nem szabad és nem is kell se túllépni, se együtt működni az LMP- nek a DK- val.

dbeata 2012.02.06. 14:06:38

@ciceró: Nem, szerintem amúgy ez a Főváros dolga lenne (persze, végeredményben, mindent az adófizetők tartanak fent).

nyünyüge 2012.02.06. 14:07:11

@dr.dbeata:
"nem mindegy a 27 vagy 32 perc?"

Ez tényleg nem mindegy, mert ezzel - ha csak a BKV szempontjából nézzük - az egyidejűleg forgalomban lévő járatok számát lehet csökkenteni. Ami már nem elhanyagolható pénz, energiában, munkaerőben, ...

panelburzsuj 2012.02.06. 14:13:38

@manyike:

Te egy gondos, aprólékos , figyelmes kommenttárs vagy: kérlek, meséld el nekem, hogy jutottál arra a meglátásra, hogy az általad megjelölt kommentemben bármiféle "felülemelkedésről" ejtettem szót? Vagy egyáltalán céloztam volna ilyesmire?

dbeata 2012.02.06. 14:17:03

Cserébe itt van nektek ez: www.youtube.com/watch?v=cg26l6pJPRQ
In memoriam Malév

inreallife 2012.02.06. 14:34:37

ezen a képen kitűnően látszik az orbáni gazdaságpolitika. az első ugrás ugye a eu válság 2008-ban. ez az ökörforradalomig szépen elcsendesült. jött a kósa-szíjjártó nemhogymáregypolitikusbeszéde mozgassa az árfolyamokat. mozgatta nemcsak azt, kicsit megdrágította a hitelezést is. á, csak tízmilliárdokba került a 2 hülye. mire a piac kezdte túltenni magát rajtuk, kósát úgy eldugták, hogy csak na, jött a manyup államosítás. ezzel a hosszútávú adósságunkat remekül magasan tartott kamatszintre lökték. de mindez nem volt elég, kancsöl ökör és főnöke nekiállt harcolni. eéőször a végtörlesztés miatt dobtunk ki milliárdokat, majd az imf harc okozott derültséget.

a helyzett a következő lett. az eu válságot vastagon meghaladó kamatszint. márpedig az a környező országokban ilyen kamatszint a közelében sincs a válság alatt tapasztalt szintekhez. a magyar kormány hitelességi deficit felárát fizetjük vastagon. sokkal többet buktunk már, mint amit hozott a bankadó, a végtörlesztés és társai. ráadásul valszeg ezek egy részét vissza is kell fizetni később. mindezt sikerült elérni 2 kidobott év alatt, és reménykedhetünk, hogyha lemegyünk kutyába, akkor visszaáll a kamatszint...

www.portfolio.hu/img/upload/2012/02/devkotv120206.png

ja és a végére egy sort a malév zuhanórepülésről. osztom azt a nézetet, hogy az elmúltnyolcév elbaszta a melév menedzselését, bér hozzáteszem, kényszerből passzolgatták el a malávet, mert senkinek nem volt pénze működtetni. viszont orbánék megbocsáthatatlan bűne, hogy másnap nem indult el az új malév. már megint az történt, mint a kormányprogrammal. persze hogy vannak terveink. persze. aztán mostmeg kiderült, hogy megint nem készültek. megbuktak. sokadszorra. ez is fájni fog nemzetgazdasági szinten vagy 100 milliárdba. köszönjük orbán...

ssi 2012.02.06. 14:42:56

@panelburzsuj:
1."felülemelkedés" az én saját szóválasztásom
2.én is keresek vmit a mai helyzet helyett, de a helyzet mellett mi magunk is túl bonyolultak vagyunk. tegnapi témánkat próbáltam folytatni, nekem még rémlett
3. a szükség meg nagy úr: találomra lecsaptam vmelyik tegnapi utolsó kommentedre, tartalomtól függetlenül. egyszerű találékonyság a részemről, mást ne keress benne, ha tartalmilag nem érintett meg

@Hepci: nem ott tartanak, hanem - szerintem - onnan is próbáltak közelíteni .. a cél felé, amiről az írás szól s ez sokkal tágabb témakör

@knausz:
1. demokrácia, hogy megírhatod a véleményedet szinte bárhol, bármit :)
2. külön T.G.-blog demokrácia lenne, hogy mi javasoljunk poszttémákat? ha ez itt szokás lenne, akkor már többen éltek volna vele. tudsz mondani olyan blogot, ami így működik?
3. itt a T.G.-blogon nincs cenzúra se stílusbéli, se tartalmi. ez sem kevés. neked igen?
4.így írj bátran a Jávor-levélről, ha téged ez különösen érdekel; többen reagálnak majd rá. mások is így teszik. nincs vele semmi gond. :))

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.02.06. 14:49:48

@knausz: jól látom, az új reményed - a Fidesz és a Jobbik után - a LMP?
Gyorsan lobbanó rajongó típus lehetsz... :D

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.02.06. 14:53:28

@panelburzsuj: biztos arra gondolt, hogy mindig FELÜL szeretnél kerekedni, aztán mégis vannak esetek, amikor intellektuálisan siklórepülésben húzol el egy karalábé teste alatt... :)

nyünyüge 2012.02.06. 14:54:12

@dr.dbeata:
"Az erő előtt meghajlunk", ugye :)?

mókáné 2012.02.06. 15:04:46

@manyike:

1. demokrácia, hogy megírhatod a véleményedet szinte bárhol, bármit :)

Még nem. Érezni szeretném a levegőjét. Jávor Benedek levelének van egy tartalma és stílusa, amivel én azonosultam és amely felszabadított.

2. külön T.G.-blog demokrácia lenne, hogy mi javasoljunk poszttémákat? ha ez itt szokás lenne, akkor már többen éltek volna vele. tudsz mondani olyan blogot, ami így működik?

Néhányszor javasoltunk, ráfigyel erre Török Gábor, szerintem elég. A 168 Óra politikai fórumán is javasoltunk, aztán eldöntötte valaki, hogy akkor jön az illető hozzánk látogatóba és nem mellesleg, olyankor meginterjúvolja Nagy József. Így ment.

3. itt a T.G.-blogon nincs cenzúra se stílusbéli, se tartalmi. ez sem kevés. neked igen?

Igyekszünk egymást moderálni. Én ezt egy jó iránynak tartom.

4.így írj bátran a Jávor-levélről, ha téged ez különösen érdekel; többen reagálnak majd rá. mások is így teszik. nincs vele semmi gond. :))

Hátha elemzi Török Gábor, de nem mondom, hogy nem volna kedvem hozzá. Vannak kétségeim: meg tudnám-e csinálni? Régen elemeztem.

dbeata 2012.02.06. 15:06:04

@nyünyüge: Ez övön aluli volt.... :)

panelburzsuj 2012.02.06. 15:09:41

@Hepci:

Kicentizem, mint egy Szkájvóker Luk!

(Egyéb közlendőd az öncélú és magamutogató fikázáson túl?)

inreallife 2012.02.06. 15:10:02

@hoplita: azért ez is elgondolkoztató, hogy aszekelyek nem sok fidesz szavazót gyűjtött 2014-re. legalábbis vastag utálat és lenézés a sorsa ezen a blogon. remélem máshol is tevékenykedik a fidesz fogadatlan prókátorként, tényleg nagyon hasznos lenne. főleg ez a szembekötősdi tetszik. nem lát, nem hall, csak ugat. :)))

mókáné 2012.02.06. 15:14:51

@Hepci:

"jól látom, az új reményed - a Fidesz és a Jobbik után - a LMP?
Gyorsan lobbanó rajongó típus lehetsz... :D"

Az én rajongásom hosszútávú rajongás. Amikor valakit a szívembe zárok, az majdnem örök. A Fidesszel is így van és a Jobbik tábor egy részének az érzéseit is hordom. A hazám szeretete, mely a Jobbikhoz kötődik. Egyértelműen.

Az SZDSZ- ből is megérintettek emberek és ezáltal hagytam magam. Nem bántam meg.

Egy időben jártam a Hősök Terére is, amolyan mostani titok, csak érezni a MIÉP- ből valamit. Nagyon nyitott vagyok és mégis zárt.

Az LMP- re kétkedéssel tekintettem. Jávor Benedek levelének olvastán most azt mondom: ez nálam a beugró, aztán ha ezt az irányt tudja ő tartani, engem, mint szavazót, mint embert megfogott – örökre.

panelburzsuj 2012.02.06. 15:16:37

@manyike:

Aha.

Mondhatnékod támadt, de nem akartál csak úgy bele a vakvilágba, hát írtál rá gyorsan egy címet ... :)

(Amúgy örülök hogy így esett, mert nagyon furcsállottam.)

inreallife 2012.02.06. 15:18:30

@ciceró: budapesten a forgalmi lámpák j nagy része központból szabályozható. gondolom a belváros felülreprezentált ebből a szempontból. úgyhogy sokat nem kellett tökölni új eszközök beszerzésével....

a tömegközlekedést meg ott kéne kezdeni, hogy a buszokat megszüntetik. vagy elektromosra cserélik. a a nyugdíjas és a diákbérleteket meg el kéne törölni. ha az állam támogatni akar, azt ne a tömegközlekedésen keresztül tegye...

ide kívánkozik az a jobbikos felvetés is, hogy a nyugdíjak egy része a dolgozó gyerekek adója után járjon. ergó ha semmirekellő embereket sikerül felnevelni, akkor alacsony lesz a nyugdíjam. ha nem vettem a fáradságot a családalapításra, mert macerás dolog, szingliként elbohóckodom, annak is alacsony lesz a nyugdíja. azok járnak jól, akiknek a gyereke dolgozik, lehetőleg magas szinten iskolázott, és ezáltal többet keres. hasznos tagját kell felnevelni a társadalomnak. várom már ennek a programnak a megvalósulását...

inreallife 2012.02.06. 15:26:38

@knausz: kemény. lassan lesüllyedsz az átlagamerikai szintre, akik egy kampányspot miatt tömegével szavaznak először erre, azután arra. a pollsterek meg +-20%ot mérnek 1 hét különbséggel. ha kérhetném ilyen hozzáállással inkább ne szavazz.

mikor vezetik már be a választójog korlátozását? igény lenne rá...

ssi 2012.02.06. 15:27:33

@panelburzsuj:
na, most már nagyon vigyázok, hogy hová kattintok, mert mások kattannak be :)

olyan ciki lett volna, ha csak kimásolt szöveget teszek ide .. úgy éreztem, hogy vmi önálló gondolat is kellen, de hogy csak meg nem értést kap, nem gondoltam ... van még mit fejlődni :) de hajrá !!

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2012.02.06. 15:34:00

@inreallife: Ha a Jobbik terve az, hogy aki gyereket nevelt, az megtarthatná a nyugdíjának színvonalát, aki pedig nem nevelt SZJA-át fizető gyermeket annak csökken, akkor a Jobbik támogatottsága porrá omlana a nyugdíjasok körében.
Ha a mostani ellátási szintnél magasabb összeget kapnának a nyugdíjasok, akkor azt a költségvetés nem bírná ki.
Élnek még 70-80 éves ember százezer számban az országban, nekik akár 5-nél is több gyermekük volt, a mostani nyugdíjba menőknek pedig 2-3. Tehát ez sok pénzbe kerülne.

Ha a jövőre nézve vezetnék be kizárólag, akkor sem lenne megtakarítás belőle, meg csak terhelné a költségvetést, az adminisztrációs költségekről nem is beszélve.

Az egész terv irracionális, kiépítése rengeteg időt és pénzt emésztene fel, ráadásul a mostani szinglik csak 30-40 év múlva mennek nyugdíjba. Szóval az egésznek nem sok értelme van.

Gyermeknevelési kérdéseket én nem tekintetém tb kérdésnek. A tb egy biztosítás, az ég világon semmi köze nincs a gyerekneveléshez.

A gyermeknevelés fellendetítésére alkalmatlan egy olyan szabály ami a mostani korosztályt 40 évvel később fenyegetné egzisztenciális gondokkal. OLyan hosszú távra nem sokan terveznek. Ezért is dolgoznak sokan feketén.

Ez a retorziós intézkedések nem fogják fokozni a gyermekvállalást.

A gyereknevelést szerinte más módszerrel kéne támogatni :
- Államilag épített lakóparkokban kedvezményes bérlakások.
- A GYES átalakítása és a munkajövedelem 80-90%-nak garantálása mondjuk átlagkeresetig a gyermek 3 éves koráig.

bariga 2012.02.06. 15:41:47

index.hu/belfold/budapest/2012/02/06/rogan_tiltott_allami_tamogatas_a_bkv-nal/

Ez szerintem nem igaz. Kivel versenyez a piacon a BKV? Csak az tiltott állami támogatás, ha versenyelőnyt szerez valaki az EU-ban ilyen módon. Ezért is támadták meg a Malévot.

panelburzsuj 2012.02.06. 15:44:35

@manyike:

Hogyne váltott volna ki megértést.

Hepci is, Hoplita is értelmezte: "Azok hülyék!"

Stempli rányomva, kész, ugorgyunk ...

Enegiatakarékos demokrácia.

Sajátosan magyar.

inreallife 2012.02.06. 15:48:51

@ciceró: nemá. pont az a poén benne, hogy mostani foglalkoztatottság emelkedéséhez, fehérítéséhez vezetne. ráadásul más intézkedésekkel összekapcsolva, szociális segély megszüntetése, gyerekek után alanyi jogon járó pénzek megszüntetése. az egész nem más, mint egy 0 forint összegű pénzátcsoportosítás.

aki karriert épített gyereknevelés helyett, az most nagyobb nyugdíjat kap, mint aki a gyermekvállalás mellett döntött. szerinted a társadalom szempontjából a gyerekeseket büntetni kell? mert a népesedési és jövedelmi adatokból az látszik, hogy minél több gyereket vállal valaki, annál szegényebb.

ja, és a gyerek nem 3 éves koráig kerül sokba, csak szólok, hogy utána jóval többe kerül... sok tévhited van, meg kell hagyni...

mókáné 2012.02.06. 15:49:08

@inreallife:

"kemény. lassan lesüllyedsz az átlagamerikai szintre, akik egy kampányspot miatt tömegével szavaznak először erre, azután arra. a pollsterek meg +-20%ot mérnek 1 hét különbséggel. ha kérhetném ilyen hozzáállással inkább ne szavazz. "

Mindenekelőtt: én sem korlátoználak Téged, Te se tedd ezt velem, még gondolatban sem.

Tartalmában:

az nem baj, ha az ember nyitott és megismeri több párt koncepcióját, ettől még nem szükségszerűen válik szavazójávává, de ami igazán fontos:

megszólítható. Amikor dönteni kell, nem mint a gép, hanem, mint egy ember, aki tisztában van a cselekedeteivel, úgy dönt.

anti76 2012.02.06. 15:51:46

@manyike: eddig én is ezt hittem (hogy nincs cenzúra)
Csak még az előző blogbejegyzésben dr.dbeata -nak válaszolni és nem engedte "olyan tartalom vagy link miatt, ami tiltott"

graycivil 2012.02.06. 15:55:00

"Fertőz az orbanizmus? Nyugaton már nem félnek

A gazdasági analfabetizmus és a rossz döntéshozatal párosul az „aki nem velünk van, az ellenünk van” és a „győztes mindent visz” elvével – írja Magyarországról szóló írásában Edward Lucas, az Economist brit gazdasági hetilap külpolitikai szerkesztője, aki szerint attól azonban senki ne féljen, hogy az orbanizmus Magyarország határain túl is elterjed."

nol.hu/kulfold/fertoz_az_orbanizmus__vagy_csak_magyarorszag_gyengelkedik_

mókáné 2012.02.06. 15:56:51

@anti76:

"eddig én is ezt hittem (hogy nincs cenzúra)"

A blog.hu sara. Beállított itt mindenfélét, de rosszul. Én múltkoriben egészen egyszerű linket szerettem volna csatolni és nem ment egyben behozni, csak darabokban.

http://www.gya..ko..rikér..dések.hu - egyben nem megy át!

Üzenetedben olyan kifejezést vagy linket használtál, ami tiltott. Fogalmazd át és küldd el újra!

anti76 2012.02.06. 15:57:49

TG -nek is jeleztem ezt, erre azt válaszolta, hogy ő nem bizonyára vmi tiltott tartalom miatt.

Ez meg miféle válasz ? Nincs szövegértési képességed ? nehéz elhinni, eddigi irományaidat olvasva.

Már az is titok, mi az ami tiltott ? Nem képzeled, hogy egy iromány kb 200 szavát majd szinonímáival cserélgetek, hátha úgy "engedve" lesz elküldve. Annyira azért nem fontos.

Ha meg nincs kedved/időd, egy nímand agylövését olvasgatni, akkor azt írd, vagy legjobb ha nem írsz semmit se.

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2012.02.06. 16:02:40

@inreallife: A 3 éves korig azért kéne garantálni a fizetést, hogy a gyerekkel együtt legyen az édesanyja. Utána mehetne bölcsödébe, amit fejleszteni kéne.
A fejlődésé szempontjából kiemelten fontos hogy a gyerek együtt legyen az édesanyjával kiskorában.

Ami a nyugdíjat illeti :
Visszamenőleg vezetnéd be ( tehát minden jelenlegi nyugdíjas nyugdíját átszámolnád ) vagy a jövőre nézve ( csak azokra akik egy meghatározott dátum után mennek nyugdíjba ).

mókáné 2012.02.06. 16:05:50

@anti76:

"Ha meg nincs kedved/időd, egy nímand agylövését olvasgatni, akkor azt írd, vagy legjobb ha nem írsz semmit se. "

:) van kedvem. Pontozd ki, ha benne van a hu.sz.á.r.os vagy mé.szá.ros. Másról eddig nem tudunk, esetleg linket vedd vissza, vagy ott is pontozással próbálkozz!

Üdvözlettel:
a blog.hu szerkesztősége nevében

anti76 2012.02.06. 16:06:17

@knausz: nem érdekel. Ha TG blogján nem tudok vmit elküldeni, akkor is az ő hibája. Van rá vmi törvény, hogy csak a blog.hu mediálásával lehet blogozni ??

Ha veszek egy Nike cipőt, és levállik a talpa akkor a Nike ajtaján dörömbölök, nem pedig a kínai szatócsnál aki összerakta.

inreallife 2012.02.06. 16:10:48

@knausz: bah, nézzük lmp. hogyan vehető komolyan egy olyan párt, amelyik be akarja záratni paksot? bazz, az adja az ország villamos energiájának, több mint 40%-át. gondolom szeretnéd, ha 2 óránként 2 óráig működnének a elektromos eszközeid, mi? vagy vegyük meg 3-4*-es áron külföldről? telitalálat. ezek nem zöldek, hanem sötétzöldek...

a másik, hogy nem rajongói klubként kéne funkcionálni a választásoknak. azt pont az ilyen aszekelyek mentalitásúak csinálják. mondhatni a demokrácia legnagyobb ellenségei. láthatjuk hova vezet ez. szurkolj egy focicsapatnak, vagy egy tapétázz valami szakadtfarmeros rocksztárral a szobádban, de a választásokon a rajongásodat ne jelenítsd meg. racionális döntés legyen, ne pedig egy rajongott személy...

továbbra is fenntartom, hogy vagy valami előválasztási rendszert, vagy valami iskolai végzettséghez kötött vagy amellé állampolgári vizsgával megszerezhető választójogot kéne bevezetni, a sok popularitásra hajlamos birka ellen.

mókáné 2012.02.06. 16:11:26

@anti76:

"Ha TG blogján nem tudok vmit elküldeni, akkor is az ő hibája."

Az ő hibája lenne, ha honlapot vásárolna és ott blogolna, de nem, mert a blog.hu- n és ezzel együtt elfogadta a blog.hu szabályait.

Nem az ő hibája. Török Gábornak egyáltalán nincs hibája!:):)

anti76 2012.02.06. 16:13:13

@knausz: Te azoknak a gyökereknek dolgozol ??
Jaaa szegények rosszul állítottak be vmit ??

Van egy ötletem :

NE ÁLLÍTSATOK BE SEMMIFÉLE SZŰRÉST, AGYATLAN KRETÉNEK !!!

mókáné 2012.02.06. 16:15:43

@inreallife:

"továbbra is fenntartom, hogy vagy valami előválasztási rendszert, vagy valami iskolai végzettséghez kötött vagy amellé állampolgári vizsgával megszerezhető választójogot kéne bevezetni, a sok popularitásra hajlamos birka ellen. "

Továbbra is tartom, hogy a demokrácia mindenki öröme legyen! László56- nak, a mi utazó nagykövetünknek, de mennyi iskolája lehet és nyelvtudása! Ő is rajongó.

Az ostobaságot nem lehet szűrni.:) erre nincs módszer. Illetve egy van: a nyitottság.

inreallife 2012.02.06. 16:17:01

@ciceró: remek, nagy támogatás, 3 éves koráig kb a pelenka árát kifizeti az állam, onnantól meg old meg magad... népesedéspolitika 5-ös.

természetesen az azonnali bevezetés lenne a szükséges, csak úgy ér valamit. lesznek akik rosszul járnak? biztosan. viszont a tb kasszához úgyis hozzá kell nyúlni, ráadásul pont elérné azt a cél, hogy aki a társadalom szempontjából a gyerekvállalással több áldozatot hozott a többieknél, az kiemelt státuszban legyen. tudod a gyerekvállalás sok lemondással jár, amúgy meg könnyebben elvan az ember. büntessük a gyermektelenséget a társadalombiztosításon keresztül.

3 év. azért látszik, hogy neked sincs gyereked... köszi az észosztást...

mókáné 2012.02.06. 16:19:50

@anti76:

"NE ÁLLÍTSATOK BE SEMMIFÉLE SZŰRÉST, AGYATLAN KRETÉNEK !!! "

Tisztelt hozzászóló!

Továbbiakban megkérem, tartsa tiszteletben a blog.hu szabályait, ahogyan bloggereink pl. Török Gábor és más hozzászóló teszi.

Kellemes blogolást kívánok!

Üdvözlettel:
a bolg.hu csapata

inreallife 2012.02.06. 16:20:42

@knausz: ez a kamuliberális duma. igenis lehet nagy tömegeket kiválogatni eéőre definiált szempontok alapján. senki nem mondta, hogy 100%-os eredménye lesz. de beérem teszem azt 80%-kal, ha ennyi hülyét kiszűrnek már boldog leszek...

a választást, te valami bazári játéknak fogod fel? nem kell megerősítés a választójog korlátozáshoz, ha annak szántad...

anti76 2012.02.06. 16:22:37

@knausz: Jaj az eddig Rólad kialakított képemet ne rombold már le. Te vmiféle újságíró vagy nem ?

Minden embernek van hibája. Vagy így nyalod a seggét vélt vagy valós karrierelőnyök miatt ?

mókáné 2012.02.06. 16:23:17

@inreallife:

"a választást, te valami bazári játéknak fogod fel? "

Egy kérdésem van:- Mi a demokrácia?

anti76 2012.02.06. 16:23:56

@knausz: és mik volnának ezek a szabályok ?
Meg mik a tiltott kifejezések ?

mókáné 2012.02.06. 16:27:03

@anti76:

"Minden embernek van hibája."

Tisztelt Hozzászóló!

Ismételten kérem, tartsa be a blog.hu szabályait, olyan módon, hogy nem tudja a szabályait! Ezt próbálja meg és hiszem, nem kérek lehetetlent.

Üdvözlettel maradok:
én

dbeata 2012.02.06. 16:33:41

@anti76: írhatsz privát levelet is, blogtársnak lehet.

hoplita 2012.02.06. 16:35:51

@inreallife:
Nem nagyon.
Az emenón nyomult ő, onnan kiebrudaltak mindenkit, aki csak egy rossz szót merészelt mondani ovira, vagy a fityiszre - én is ott vótam vagy 3 évig, az én sorsom is ez lett - csak unalmassá vált az egyenbégetés, meg ott is hagyta azt a faszfej bagázst minden normális fórumozó.
Már fórum sincs, mióta megújult a honlap, ahogy a gondola is karbantart, mert ott is ugyanez folyik és olyan izgalmasan, mintha te magaddal sakkoznál.
Átjött ide a blogszférába...de itt ugye nagyon nem menő az, amiért ott egymást dicsérgették, hogy lement a kézfejükről a bőr.
Meg itt el is van veszve, mert a faszfej haverjai ide nem mernek jönni.:DDDD

hoplita 2012.02.06. 16:39:29

@ciceró:
".... a Jobbik támogatottsága porrá omlana a nyugdíjasok körében...."

Megsúgom, csak itt, csak neked, a nyuggerek körében igen alacsony a támogatottságunk.
Néha sajnos, de inkább szerencsére.

panelburzsuj 2012.02.06. 16:40:53

@graycivil:

Edward Lucas így szól Tuskról (a küldetéses Orbánnal összevetve):

"tend to be emollient, consensus-seeking types"

Népszabi fordító:

"csak a puhány és kompromisszumkész"

Google fordító:

"puhító, konszenzuskereső típus"

A Népszabadság stikában Orbán misszionáriusnak drukkol?!? ...

hoplita 2012.02.06. 16:45:48

@inreallife:
Egyértelműen cenzus kellene.
Nem is anyagi, vagy iskolázottsághoz kötött.
A szavazóhelység előtt egy másik, tíz kérdéses kérdőív, ha nem tudja a felét legalább, akkor elzavarni a halál náthás faszára, nem szavazni, nota bene, választani engedni.

hoplita 2012.02.06. 16:47:40

@panelburzsuj:
A hülye első blikkre is hülye....felesleges ragozni, szerintem is ugorgyunk.

hoplita 2012.02.06. 16:51:08

@knausz:
"...Az ostobaságot nem lehet szűrni.:) erre nincs módszer. .."

Dehogynem....és nagyon hasznos lenne.

aszekelyek 2012.02.06. 16:52:55

@lüke: Vannak , akik azt se tudták értelmezni , bizonyos korlátoltság okán , vélem , hogy a magyar jegybankelnöktől miért várható el , hogy Magyarországon tartsa a pénzét. Sólyom elnök úr nem kizárólag a tesztoszteron túltengéses , ám annál tökfejebb rétegre korlátozta azt a megállapítását. :)

Aztán még az sincs kinőve , sokak által , hogy ha a xar svájci , akkor az csokoládé. Mindenki fasiszta, aki mást mond.... és hasonlók. Van még fejlődni valója a mi kedves honfitársainknak morál témában. :)

dr. Bubó 2012.02.06. 16:54:32

szegény dr. Zorbán... talán elvitte a bank a hAzát... ?

a repülőgépeit már biztosan...

Avason sem kapott már egy szabad ágyat?

szerencsétlen... már ijjen komoj a hejzet??? hm...

azért a napifix.postr.hu/post-014
képe: images.postr.hu/uploads/blogs/331/74786/post_74786_20120206135020.jpg
qva jooo...

ki az a zsírdisznó a képen? aki teli POFÁVAL RÖHÖG a hajléktalanokon...

egyébként ezek a spontán akciók gyakoriak diktá toroknál... lásd Putyin méjtengeri spontán 3ezer éves köcsögöt tanált... és spontán arra sétált -500 méteren egy bulvár újság paparazzija... mert azok ijjen ragadósak, mindenhol ott vannak...

hoplita 2012.02.06. 16:59:56

Cseh Tamás születésnapját ünneplik Gyöngyössolymoson - a vendég Bereményi Géza

További részletek: kuruc.info/r/23/91719/#ixzz1lcN297cB

Ha már február és Cseh Tamás......

www.youtube.com/watch?v=dLo2MLNxV_s

aszekelyek 2012.02.06. 17:04:11

@Unionist: ki is adták a forrást. Nem tudom, miért kéne ebben hibát találni. Az előző médiatörvény, amit volt szerencsém behatóan ismerni, különösen ebben a témában, is ismerte a büntetőjogi kategóriákat és a ha valami oda került, hogy híresztelés, vagy jó hírnév megsértése, becsületsértés, akkor bizony bizonyítani kellett a dolog valóságát. Másképpen bukta volt. Nem most találták ki. Éppen tegnap jegyeztem meg a férjemnek, mikor délelőtt a célpont ismétlés után a képernyőn olvastam, hogy 2010 2011? május hóban valótlanul állították, hogy Jóót , xxxy mutatta volna be xz-nek. Nyilván ezt nem tudták bizonyítani, ezért kellett a közleményt leadniuk. ez persze nem jelenti, hogy az ne történhetett volna úgy. simán lehetett , de beperelték őket érte. A bíróság pedig nyilván tudni akarta , mielőtt döntött , mire alapozták, ki adta az infot. Másutt nem szoktam olvasni ilyeneket. Régebben még a kereskedelmi tévéknél néha volt sötét képernyő de piszok hosszú idő után. Tudod ez fék és ellensúly. :) Akkora túlzások és csúsztatások vannak ontva a köztudatba, hogy szükséges is gátat vetni a gátlástalanságnak.

aszekelyek 2012.02.06. 17:12:41

@Unionist: tessék mondani, én akkor még kislány voltam, mi is abaj tulajdonképpen a Hazafias Népfronttal? ennek részleteiről elég kevés szó esik. Tömegbe lövettek vagy arccal lefelé tömegsírba dobálták a politikai foglyaikat, koncepciós pereikben és akasztottak és lehallgattak? Nekem meg az büdös, tusod , hogy hornnal kötünk koalíciót , a FIDESZ-t meg fasisztázzuk és bolsevikozzuk egyszerre. Mindezeket pedig én nem kérem , köszönöm. A csökevény mdf-et detto. Annyit tudok, bár nekem még szigorúan a z ellenforradalmat írták a töri könyvem végére, hogy A H.N: vezetőjét, aki túlnyerte magát , hipp-hopp félreállították. Nehogy már.. Mindezt tették olyanok , akiknek lett volna és van is , mit a saját portájuk előtt seperni.

dr. Bubó 2012.02.06. 17:15:50

a spontán dr. Zorbán "lebukott" hazugságon kapták...
nem is vezetheti a 15 millás spontán kisbuszt...

hvg.hu/itthon/20110629_orban_viktor_nem_vezetheti_kisbuszt

de már nem kell sokat várnunk már a jövő héten pajzsra lehet emelni dr zorbán a doktorátusunk kiráját...

www.origo.hu/idojaras/20120206-beallhat-a-jeg-a-dunan-a-jovo-heten-fagy-hideg.html

aszekelyek 2012.02.06. 17:20:40

@Hepci: Sztem neked van olvasási nehézséged. Nem baj. Mi nem ordenáréskodunk , meg heherészünk olyanon , amit meg se sikerült értenünk. A legtökéletesebb nyugalommal hagylak főni a levedben , téged is. Szabad ország , mindenki úgy járatja le magát , ahogy tudja. Nem várom el , hogy megnézd és helyesbítsd. Nem elvárható , arról a magas lóról ilyesmi. Azt csak sajnálni tudom , hogy ennyire gyenge szellemileg és morálisan és kulturáltságban minden ellenzéki , aki itt rám ront.

aszekelyek 2012.02.06. 17:33:31

@hoplita: Egyet azért rögzítenék. Az mno-ról te vagy kitiltva. Nekem ott semmi problémám nem volt és nincs. Téged és hasonlókat oda nem engednek be. Látok összefüggést....
Amint azt már említettem , indexes bloggazdával volt csak problémám. Egy olyan bloggal , annak gazdijával , mely úgy vélte , hogy neki három harmada van szerinte és az elég is ahhoz , hogy letiltson.Éppen a választási eredményről társalogtam valakivel kulturáltan. A bloggazda meg akarta szabni , hogy miről beszélhetek. . Diktátorokkal nem foglalkozom. Feléjük sem néztem azóta. Amikor veled nem tárgyalok, az is azért van.

ubul2000 2012.02.06. 17:34:21

@hoplita: ne gondold, bár én nem sokat ismerek, de 8-10-et biztosan

aszekelyek 2012.02.06. 18:01:14

@knausz: Itt van mindjárt ez a titkos záradék a Budapest Airporttal kötött szeződésben. HA csökken az utasforgalom, akkor a magyar állam fizet, mint a katonatiszt. Ha az orosz csalók miatt, akkor is. Akikkel szintén ők kötöttek olyan szerződést.... , hogy csak a hagyni bedőlni azt , a realitás.oszkóékkal erről is tárgyaltak. Bizonyított, hogy az 5%-os mindent megvétózó aranyrészvényesek miatt nem volt senki hajlandó egy esetleges MALÉV. MAgyarázzák el, hogy miért volt az harmóniában a miniszterelnöki esküjével, amit tett ferink. ennél rosszabbat lehetetlen lett volna tenni a MALÉV-val. Bajnai is megírhatja. Kíváncsi lennék, hogyan indokolná. Ő mindent megtett értünk és ezért is , biztosan. Attól koldulnak sokan még ..... most pl a MALÉV/ magyar államkassza.
Nagyon hasonlít ez a szerződés típus arra , amit a bankok írattak alá a naiv ügyfelekkel. Svájci frankra. Mindenképpen ők a hunyók , nem kicsit , nagyon. Itt meg a magyar állam. Ez miféle privatizáció? Ahol megvetetik magát a MALÉV-vel? Az az egy elképzelhetetlen, hogy nem voltak tisztában ennek a szerződésnek a következményeivel.

aszekelyek 2012.02.06. 18:07:24

@quetzalcoatl.: egy sanghaji ismerősöm, itt élő, szerint, ha valaki eléri a 70-et az már hosszú életűnek számit. Véletlenül egy olyan medált vettem , amikor kint jártam. itt világosított fel, hogy majd húsz év múlva tegyem fel. :) Nagy ünnepséget rendeznek. :) Mintha nálunk a 100-at éri meg valaki. A kadzsi jelentése is az , " hússzú élet" ami a medálon látható. Minap hallottam, európaiak a leghosszabb átlag életkorúak, nyugatabbra főképpen. Eurázsiában.

aszekelyek 2012.02.06. 18:09:23

@ubul2000: A fiatalabbakban több a tesztoszteron. Obsitosoknál ritkább... Náluk már a józan ész dominál inkább......

hoplita 2012.02.06. 18:31:36

@aszekelyek:
Az lehet, hogy ki vagyok tiltva, de azért a ímélemre küldtek vagy 3 üzenetet, hogy olvassam a szarjukat.
Én meg válaszoltam....nem túl finoman.

Dicsekedjél csak te emeletes állat azzal, hogy csupa ilyen hozzád hasonló takonyfejű anyaszomorító esz ott a fene napszámra és permanens recskanapot tartatok...
Épületes...elrettentésül tudom javasolni mindenkinek, akibe egy kis gerinc szorult.
Martinak meg mondd meg, hogy felkeresem még, nem felejtettem el, letépem a fejét és a torkába pisálok.

hoplita 2012.02.06. 18:35:10

@ubul2000:
Nem gondolom, tudom, ott áll a leggyengébben a Jobbik.
Igazad van, én is ismerek idős jobbikost, többet is, mint 10-et, de ez a tényeken nem változtat.
A nyuggerek javát a vörös, meg a narancskomcsik szédítik.

@aszekelyek:
Nem a tesztoszteron, hanem az ész, te címeres állat.
A nőkbe is az kéne, te vágnivaló libaaprólék...?

aszekelyek 2012.02.06. 19:37:10

@hoplita: Most mernek jönni , én , vagy nem ? No és van az mno-n lehetőség , csak az IQ léc van följebb , mint azt te el tudnád érni. Nekem van ismerősöm onnan, u.a. a nickje és nem te vagy.

6.Lenin 2012.02.06. 20:04:50

Hmm!

Elolvastam az utolsó 100-at, és eszembe jutott 2 bölcs tanács, még aktív koromból. Sokat látott barátom osztotta meg velem bölcs gondolatait.

Amennyiben 1 lúzerrel 1 percnél többet foglalkozol, az megbocsáthatatlan időpocsékolás.

Amikor lúzerek tömege próbál 1 embert/vagy emberek 1 bizonyos csoportját, hülyének bemutatni, na azzal az emberrel/csoporttal érdemes foglalkozni/utánanézni, ő/ők valamit nagyon tudnak/igen jól csinálnak.

Most kénytelen leszek utána nézni ennek az Orbán nevű kis mokány fickónak + a pártjának.

Amennyiben ennyien, csak velük foglalkoznak egész álló nap, akkor ezek valamit igen jól csinálnak.

lüke 2012.02.06. 20:04:52

@ciceró:
kicsit túloztok a világon sehol nem maradhatnak
3 évig otthon,ill saját szakállra
max. 2-ig
Portugáliában és Görögo.-ban visszavettek a nyugdijból(utólag)

6.Lenin 2012.02.06. 20:12:24

Izé, utána néztem, igaz csak úgy hirtelen, de nem kapkodva.

Nos, van 1 bazi nagy és érős párt, itt góré a kis mokány pacák.

Aztán +néhány kis aranyos, olyan palota pincsi nagyságúak, és mekkora a pof..., bocs a hangjuk, ha nem látnám milyen picik, talán be is tojnék a ricsajtól.

Érdekes 1 ország.

aszekelyek 2012.02.06. 20:14:15

@knausz: A ... titkosszolgálat neve se ment át múltkor..., ami egy tengeri .....és nagyon jó alapanyag a kozmetikumokhoz , valamint a japánok fogyasztják is némely fajtáját. Csak annak t van a végén , nem d. :)

aszekelyek 2012.02.06. 20:20:03

@lüke: ez a szemét demokrácia meg ugyanúgy emgedi, mint amerikaiaknak, vagy más nációknak, hogy gyerekfelügyelőt alkalmazzanak, pénzért. Aki vigyáz a kisdedre, nem lévén más állása. Pénzért. Mert a jó Dobrev Klára ígért ugyan bölcsődét de az nincs. Még ehhez a sajnálatosan kevés kisdedhez sem. Elég. Így aztán nem büntetik. Úgy tudom, olyan jeles demokráciákban sem, mint az USA. Ha a dolgozó anya fizet , carmensitának, hogy cserélje a pelust és sétáltassa a gyereket. Míg anya , aki képzett , pénzt keres. Bölcsőde ott sincs.

aszekelyek 2012.02.06. 20:27:47

@6.Lenin: Mindig azok ugatták meg és támadták anyukám Ó - német juhászát is. :) A kis görcsök. Ha tudott volna röhögni , biztosan röhögött volna rajtuk.... Még a füle botját se mozdította nekik....:DD

ubul2000 2012.02.06. 20:29:50

OFF

Sok libsinek jelentem, hogy ma - rövid időre - betértem. Mondjuk egy falat erejéig. Libakolbászt kóstoltam... :)))
(Hogy kóser volt-e, azt nem tudom)

OFF Vége

6.Lenin 2012.02.06. 20:38:58

Hoppá, csak most olvasom a poszt címét:

Lehet más a jobboldal? ráadásul már a 2.

1x hallottam valahol a kis mokányt beszélni, ha jól emlékszem, olyasmit mondott:
aki még oldalakkal + ilyesmikkel foglalkozik, az lekéste a vonatot.
2 féle politika létezik, 1 amelyik nem képes válaszokat adni az adott időszak kihívásaira, ezt gyorsan el kell felejteni, és a másik, amelyik képes a válaszadásra, sőt a megvalósítására is, velük érdemes foglalkozni. Tök mindegy az elnevezés, mondjuk az 1-ik problémát a régi liberális megoldással, másokat meg a régi, konzervatívnak nevezettel lehet megoldani. Aztán megfér egymás mellett a régi jobb-, és baloldalinak nevezett megoldás is.

A lényeg nem az elnevezésben van, hanem a működőképességben. Gyalog elindulni, nem érdemes.

Igaz agyalni lehet, mint mondjuk @unionist is ezzel múlatja az idejét. Gondolom ráér, nincs más gondja, de ő még a posta kocsit késte le, akkor még nem volt vonat. Persze jogában áll, tegye.

6.Lenin 2012.02.06. 20:46:17

@aszekelyek:

Nagyon mókás jelenet a 4Csöcsűben is, bejön 1 kis pacák, elüvölti magát: mindenkinek kuss legyen, míg itt vagyok.
Sose jutott még 1 sem odáig, hogy leüljön. Esetleg állami és vallási ünnepek idején, de akkor is mindenki nagy ívben....., vette figyelembe a figyelmeztetését.
Igen, minél kisebb, annál nagyobb a pof....., hangjuk.

lüke 2012.02.06. 20:52:58

@aszekelyek:
nem szeretném se a Dobrevet-ki az?-
se az USA-t a magánéletembe belekeverni:)

aszekelyek 2012.02.06. 21:02:37

@ubul2000::))) @lüke: gyurcsányné. dobrev klára. egyszer parádéztak a feri könyvét mutatták be, a nyugatinál, vagy oktogonnál... és egy anya odalépett hozzá, megkérdezte, hogy hova tegye a gyerekét, mikor menne vissza dolgozni. HA egyáltalán visszaveszik gyerekkel. Akkor csitítgatta nagyon, hogy majd lesz bölcsőde, persze, mindjárt holnap.... Kicsit elena csauseszkus jelenet volt.... Apró piroska férje , Dobrev katonafűlófütty leánya. Azé dobreva. Egyébként dobrev. Szófiai illetőségűek. Az a része a családnak. Meg egy pápamerénylő unokaöcsi , aki miatt nem engedték be őket a Vatikánba. Pedig nyomult volna Tartuffe, Orbán után.... :)

A magánéletedbe senkit lükém , ahogy mondod....

jjulie 2012.02.06. 21:12:46

@ubul2000:

reggel is csak egy minusznullamagyar voltál

estére is csak az maradtál

6.Lenin 2012.02.06. 21:12:58

@aszekelyek:

Én más összefüggésben hallottam Klára asszonyt erről beszélni 1 ..... csatornán. Ferivel volt 1 olyan elképzelésük, hogy a gyerekeket kiveszik a családi környezetből, és már a bölcsis kortól megkezdik a nevelésüket, hogy alkalmassá váljanak bizonyos eszmék befogadására. Első lépés lett volna, hogy lehetőleg minden lehetséges településen legyen bölcsőde.
Ez még Ferike karrierjének a kezdetén volt, de valahogy csendben el is halt, szerencsére. Látszólag, a riportban, nagyon komolyan gondolták.

jjulie 2012.02.06. 21:17:35

@6.Lenin:

ezt a mráz samu találta ki, és te terjeszted

hahahaha birka, ugorj

dr. Bubó 2012.02.06. 21:19:37

nem volt ma se címlapos halálhír?

remélem azonnal megtudjuk...

pezsgő behűtve...

utcai vigasságok miatt talán jobb a tavasz...

6.Lenin 2012.02.06. 21:21:46

@jjulie:

Hazajött már a porszívód?
Szerintem, ha éhes lesz, biztos hazatalál, nem kell mindjárt kétségek közt vergődnöd.

6.Lenin 2012.02.06. 21:25:11

@dr. Bubó:

Csiszoltál már a rencereden valamicskét?
Szerintem jobban jársz, ha kidobod, halva született, talán már bűzlik is.

ubul2000 2012.02.06. 21:25:26

@jjulie: veled ellentétben én lagalább magyar vagyok

6.Lenin 2012.02.06. 21:32:49

@dr. Bubó:

- Elment.
- Kicsoda? Kár volt érte?
- Dr Bubó.
- Az, aki minden állatot képes volt meggyógyítani, de saját magát képtelen volt?
- Igen, ő ment el közülünk.
- Most kellene valamit mondanom ?
- Mi a toszért kéne?
- Csak gondoltam, szokás.

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2012.02.06. 22:14:57

@inreallife: Megsúgom neked hogy a 2,2 millió öregségi nyugdíjas nagy része 2-3 gyereket nevelt fel. A gyerekeik nagy része pedig adózó munkahelyen dolgozott.
Ugyanis talán nem ismeretlen előtted, 1988-ig a társadalom 99%-a legális munkahelyen dolgozott.
Vagyis ezzel az intézkedéssel a tb kassza kiadásaid növelnéd, nem kicsit, nagyon.
Fel kéne fognod, hogy akiknek nincs gyerekük most, azok 30 év múlva nem lesznek nyugdíjasok. Akiknek meg van gyerekük, azok meg a nyugdíjasok.
Ez az intézkedés baromság.

Elmondom ez hogy nézne ki:
Tízezreknek jelentősen növelnéd a nyugdíját. Nagymamám, isten nyugosztalja 11 gyereket nevelt fel. Még van néhány száz ilyen idős asszony. De olyanból aki 5-6 gyereket nevelt fel és nyugdíjas korúak a szülők, több ezer, aki 2-3-at azokból százezrek vannak.
A Ratkó-korszak gyerekei, a mi szüleink, átlagosan 2-3 gyermeket vállaltak, ennek köszönhetően nőtt a népességszám, a 80-as évek végén kezdett csökkenni nagyobb ütemben a gyerekvállalás, ha jól emlékszem.
Akik a 80-as években voltak szülőképesek, a 60-as években születtek.
A 60-as években születettek nem mennek nyugdíjba csak 2020 után. Aki 1960-ban született, az 2025-ben megy nyugdíjba, segítek, ez ingyen volt.

Ez az intézkedés a tb kassza hiányát százmilliárdokkal, ha nem többel megemelné, adót kéne kivetni, ami a jelenlegi aktív korosztályt ( talán dereng ők fizetnek járulékot most ) még tovább terhelve.

Aki ezt a koncepciót írta, nem vett tudomást a tényekről, a korfáról, meg úgy semmiről ami a tb-vel kapcsolatos.

De nyugodt lehetsz. Ahogy a Jobbik semmiféle adósságelengedést nem érne el, úgy ez az intézkedés is landolna a kukába.
Vonának mutatnák néhány modellszámítást és kiájulna a székéből, hogy mennyibe kerülne az egész.

Meg kéne tanulni számolni.

---

A GYES és GYED célja nem a gyermekvállalás költségeinek előteremtése a gyermek felnőtt koráig.
Mint írtam, magasabb összegben kéne megállapítani, de nem a GYES-t, hanem a GYED-et. Akkor nem csak a pelenkát fedezné.

---

Miért gondolod azt, hogy ha aki 2012-ben szül gyereket, nem fog 2013-ban elszegényedni attól, hogy 2050-ben majd magasabb nyugdíjat fog kapni. Senkit sem érdekel mi lesz 2050-ben. Most kell megélni, nem 2050-ben.

ciceró · http://magyarinfo.blog.hu/ 2012.02.06. 22:19:57

@lüke: Magyarországon a bölcsödékben nincs elég hely. Mégis hová teszik a gyereket a szülők. Beviszik a munkahelyre?
Először az intézményhálózatot kéne fejleszteni szerintem.

panelburzsuj 2012.02.07. 00:55:03

@ciceró:

"a 80-as évek végén kezdett csökkenni nagyobb ütemben a gyerekvállalás"

Három nagyobb visszaesés is volt, közte két kisebb domb.

A Ratkó-korszak után azonnal meredeken zuhanni kezdett a születészám, a hatvanas évek legelejére talán felét se érte el a 6-7 évvel azelőttinek. Tízévi civódás, agyalás után jött a gyes-gyed-korszak, akkor pár évig megint több gyrek volt (a Ratkó-gyerek épp akor kezdtek szülni, a két hullám egymásra rakódott). A kilenvenes évek elején volt még egy kisebb emelkedés, az már egyértleműen csak a korábbi népes generációk ellaosodó "természeti" köbóvetkezménye volt.

És azóta egyenltes mélyrepülés.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.02.07. 01:09:42

@panelburzsuj: ennyi nem elég alkalmi közlendőnek?
Micsináljak, nem lehet minden gondolatom Nobel-díjas mélységű... :D

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.02.07. 03:00:40

@lüke:

Összetévesztesz valakivel robin.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.02.07. 03:02:43

@ciceró:

A hatalmon lévőknek nem érdekük a saját korrupciójuk leleplezése.

Az közérdek lenne, de a köznek nem igazán vannak eszközei erre.

A közjót szolgáló állam meg csak Utópiában van.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.02.07. 03:05:30

@szoja122:

Szívesen beszélgetek én itt vagy máshol Veled a gazdaságról is.
Bár nem gondolom, hogy bármi lényeges jelentősége lenne, hogy mi ketten itt miről beszélgetünk.

Nem mi fogjuk itt megváltani az országot.

Úgyhogy nem értem téged miért háborít fel, hogy én itt másokkal miről beszélgetek.

Nem kicsit túldimenzionálod.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.02.07. 03:07:14

@szoja122:

Szégyen hogy a holokausztról számháborúzol, amikor ennyien éheznek.
A gazdasággal kellene foglalkoznod.

lüke 2012.02.07. 05:56:15

@ciceró: @panelburzsuj:

a gyermek vállalás nem állami feladat-azok az államok megszüntek- családi
igaz gazdag és "jó" állam támogatja,mert nem hülye hogy a jovöjét ellöje

paródiáját ld. Öfelsége pincére voltam
/bár egyetlen csecsemöt se kérdeztek még meg tudományos célból, hogy miért sír vagy akar-e bölcsödébe menni/

lüke 2012.02.07. 06:02:18

@aszekelyek:
jaj, ez olyan, mint a Dimitrov
- aki rágyújtotta a templomot Szófiában az elvtársaira-
MO-n meg tere volt,meg a spéci fiújai ,akik elkúrhatják a gazdaságot, mert ideológiával tömik a fejüket, s egyetlen párton kivüli professzoruk volt:a matek tszkvezetö
bár Mész---árost is vmi ilyen féle nevezte ki
most ki a dékán 2 milláért?
(a Dimitrovot Köstler megírta az újszülötteknek mondanám)

dbeata 2012.02.07. 07:16:29

@panelburzsuj: Igen, a csúcs a hetvenes években 75-76, én 73-as vagyok, és nem volt gyes, anyukám egy nagynénire bízott, mert dolgoznia kellett.
Amúgy ma sokkal jobb világ van ebből a szempontból, illetve a probléma nem feltétlenül csak politikai vagy gazdasági. Régen összetartóak voltak a családok (talán anyagi megfontolásból is), több generáció együtt élt, könnyebb volt a gyermekekre vigyázni így (vagy találni valakit a házban, aki vigyáz rájuk). Ma már ez nem divat, atomizált családokat látunk, akiknek súlyos gond már az is, ha egy színházba akarnak elmenni. Vízfejű Budapesten dolgoznak, de a szülők vagy vidéken, vagy akár Erdélyben (pl).
Barátnőm USA-ban (csak hogy ott sem jobb a helyzet) szült és két hónap múlva már ment is vissza dolgozni, a családon belül vigyáznak a gyerekre, mert ha nem megy vissza elveszti a munkáját. Ott is vannak persze fizetős magánbölcsik, mint ahogy itt kezdenek elszaporodni (és bezárni is). Szerintem egyáltalán nem rossz a bölcsi helyzet ílegalábbis felénk), ahhoz képest. A probléma tehát, szerintem nem csak gazdasági, a világon nem tudom, mi a helyzet GYES, GYED tekintetében, de amennyit én látok, azt gondolom, rosszabb a helyzet máshol.
Anglia pl. ahol szintén visszamennek dolgozni, és a 2-3 gyereket az import babysitter neveli fel, milyen felnőtté válnak? (Ja igen, alkoholizáló tinik lesznek, ez most nagy probléma ott).

Amúgy egyszer volt a HVG-ben, hogy összehasonlították vásárlói értéken, hogy pl. régen mennyibe került mondjuk az élelmiszer, meg egy építkezés és hogy most mennyibe kerül. Sajnos már nem emlékszem részletesen, de el voltam hűlve, hogy pl. építkezés sokkal kevesebbe került, mint ma. Érdekes táblázat volt.

panelburzsuj 2012.02.07. 08:30:33

@dr.dbeata:

"Vízfejű Budapesten dolgoznak"

Amikor születtél, legalább 200000-rel nagyobb vízfej volt Budapest.

Viszont már akkor sem élt együtt több generáció. Már falun se nagyon.

Az a modell (egy rozoga fedél alatt 8-12 ember szorong, mindenki mindenkinek rokona a faluba) - a háború után kimúlt Magyarországon, és nem is fog visszatérni. (Leszámítva az elzárt cigányteleppé vált községeket.)

"Nukleáris család", késői házasság - kevesebb gyerek - (kevesebb gyerekhalál), tanult városi mesterségek és szakmák, tőkegyűjtés, árutermelés, szolgáltatások pénzért: ezt hívják polgárosodásnak. Holland földön 400-500 éve megy magától, magyar földön ma egyszerre, ugyanabból a szájból lelkesítő kományprogram és kinevezett népellenség.

A magyar néppolgár meg leginkább jól összezavarodik, elbizonytalanodik, hitet veszt - és még jobban magába fordul.

dbeata 2012.02.07. 10:01:43

@panelburzsuj: Felénk (és ez nem falu, hanem a főváros) a kertvárosban még a 80-as években is jellemző volt, hogy a nagypapa-nagymama a "kisházban" vagy a földszinten lakik, és így is építkeztek, eleve több generációs családi házat építettek, vagy a telken egy kisebb házat építettek. Nem rozoga fedél alatt, de nyilván olyan is volt máshol. Ezt értettem azalatt, hogy több generáció élt együtt. Ez tűnik el mára.

lüke 2012.02.07. 10:09:29

@panelburzsuj:
a kevesebb gyermekhalál
cave Hungary
ahol 5 ezrelék(korábban 3volt, sok)
ld. WHO
süti beállítások módosítása