Facebook oldaldoboz

Olvasottság

A blog indulása óta: 16'157'242 lapletöltés (2020.12.28.)

A legerősebb nap: 188'742 lapletöltés (2010.04.11.)

A lakott sziget

Vélemények

"Igazán elkeserítőnek és érthetetlennek ezt a tudatlanságnak tűnő, vagy annak álcázott, de inkább elszánt képmutatást tartom, amivel magasan képzett értelmiségiek igyekeznek kibújni a felelősség alól." (Mészáros Tamás)

 

"A sértésen túl Török valóban nem ért velem egyet, és mint ilyen persze választ igényelne, ha lennének írásában komolyan vehető szubsztantív érvek." (Halmai Gábor)

 

"Alapvetően érti félre a politikai elemzés tudományát, nagyvonalúan eltekint az eszmék, a politikai gondolatok, a megvalósult tényálladékok jelentőségétől, nem kevesebbtől tehát, mint a politikai cselekvés esszenciájától, így kizárólag formális, technokrata érveléssel legitimálja a kormánypárt ténykedését." (Seres László)

 

"Török Gábor blogpolitológus azon megállapítása, hogy a Fidesz október elején elért a csúcsra, amely után nem sok minden meghódítandó cél marad, a szokásos semmitmondás és elemzői felületesség terméke volt." (Békés Márton)

 

"A hatalom elzárkózása ma már olyannyira nyilvánvaló, hogy a kormány egynémely támogatójának is csípi a szemét, sőt még az Orbán-rezsim „törekvései” iránt feltűnő megértést mutató Török Gábor politológust is felébresztette eddigi magabiztos szunyókálásából." (Zádori Zsolt)

 

"Török, aki az értéksemlegesség jegyében erősen hajlik arra, hogy a politikát döntően hatékonysági szempontból elemezze (ahogy egy kritikusa nem finomkodva megjegyezte: az ő elemzései kb. olyanok, mintha a harmincas évek Németországában azt mondta volna valaki: Hitler ügyesen tematizálja a politikát a zsidókérdés napirendre tűzésével)." (Pető Iván)

 

"A magyar tudásról mint kurrens termékről meg mindent elmond, hogy még Török Gábornak is van diplomája." (Hont András)

 

"Török Gábornak például nagyon jót tett volna, hogyha mélyebben elsüllyed (sic!) mondjuk a magyar alkotmányjogban, és akkor, abban az esetben az elemzései, hogy is mondjam, a felszínességnek kevésbé mutatják a tüneteit." (Hont András)

 

"Ha egy kormánynak az a feladata, hogy megmentse az emberek nyugdíját, akkor nem blogoló politológusok véleményét kell előzetesen kalkulálnia." (Szijjártó Péter)

 

"Török szerint az a politikus viselkedik demokratikusan, aki nem törődik mások véleményével, aki nem akar önkritikusan gondolkodni, és aki képtelen felismerni, hogy zsákutcában van, és végre vissza kellene fordulnia." (Krémer Ferenc)

 

"Egyedül Török Gábor politológus gondolja azt, hogy a Fideszt a jó szándék vezeti, csupán politikai vaksága miatt rohan teljes erejéből a falnak." (Bartus László)

 

"Elolvastam ma Török Gábortól Piroslapig valamennyi blogbejegyzést a készülő új Alkotmányról. Homály, indulat. Mélyéről párolog a bögre. Nagyon." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor megkerüli a problémát." (Lánczi András)

 

"Lárifári." (Gyurcsány Ferenc)

 

"Török Gábor minimum téved." (Mráz Ágoston Sámuel)

 

"Török wasn't looking at the speech from the outside but from the inside. Almost as if he had been the speech writer of Viktor Orbán." (Eva S. Balogh)

 

"A Török Gábor-féle, lazának tekinthető, minden jöhet típusú hozzáállással szemben én a gyakorlatban is jól levezethető, szigorú megközelítésben látom a szélsőségekkel szembeni harc esetleges sikerét" (Somogyi Zoltán)

 

"Török Gábor csak egy a kollaboránsok közül" (Krémer Ferenc)

 

"Naná, hiszen a törökgáborok döntik majd el, hogy a cáfolat hitelt érdemlő volt-e" (Lánczos Vera)

  

"Az ezerkezű sms cézár kiismeréséhez azonban nem elégséges Török Gábor köpönyegébe bújni, és úgy előadni a nyilvánvalót, mintha annak bármilyen tudományos értéke volna." (Puzsér Róbert

 

"Régóta figyelem Török Gábor politológusi tevékenységét, és egyre erősödik bennem a viszolygás." (Andor Mihály)

 

"Nos, ha a seggnyalás és a helyezkedés olimpiai szám lenne, most indíthatnánk egy potenciális dobogóst: Török Gábor politikai szakértõt, korábban szabadúszó értelmiségit, ma már inkább Jobbik közeli tanácsadót." (G. Fodor Gábor)

 

"Énszerintem nem jó, ha egy politikai elemző nem elemez. Ez ugyanis benne van a munkakörében, elvileg. Ami pedig nincs benne, az a sunyi hatalombarát cinizmus, a távolságtartás félreértése, az apolitikus elkenés, az alapvető problémák tudomásul nem vétele, az állandó megfelelési kényszer. Ehhez a teljesítményhez képest még a Nézőpont is elemző műhely." (Seres László)

 

"Török Gábor (...) arról lett híres, hogy az összevissza beszélést az egyrészt, másrészt” fordulatokkal marketingeli értelmesnek tűnő gondolatmenetté." (Vizvári Soma)

 

"Nagyszerű Békemenet volt, vidám, erőt adó, lelkesítő! És nincs annál nagyobb elismerés, mint amikor Török Gábor egy ekkora siker kapcsán a kampány dinamikájáról hohmecol. Ennyi." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor évek óta azt a játékot játssza a nyilvánosságban, hogy a "függetlenobjektív" elemző szerepében a Jobbik szekerét tolja, de nyíltan soha nem merte bevallani, hogy a Simicska-párt tanácsadója és Vona személyes spindoctora."  (Vizvári Soma)

 

"Az utóbbi időben megfigyeltem: számos sajtószerv rendszeresen beszámol róla, hogy Török Gábor – akiről én sose hallottam tavalyig, és aki sokak szerint politikai elemző – éppen mit gondol. Török Gábor elképesztően nagy rajongótáborral (nem olvasótáborral, hiszen ő nem ír) rendelkezik, és – mint ilyen – fölhívja magára a társadalombírálat figyelmét, hiszen az egyik leghatásosabb közszereplő." (Tamás Gáspár Miklós)

 

"Érdekes módon Török Gábort sosem izgatták a külföldön zajló események. Úgy is mondhatnánk, hogy politikai farkasvakságban szenved (...). (Lánczi Tamás)

 

"Török Gábor nem független politikai elemző, hanem jobbikos propagandista." (Kubatov Gábor)

 

"A sokat sejtető semmitmondását könnyű kézzel gyurcsányista agitációra váltó egykori politológus oly kellemetlenül nyalizik, mintha feledtetni akarná azt a zavarba ejtő tényt, hogy „független” elemző létére Csányi Sándor szárnysegédjeként az MLSZ elnökségében foglal helyet, s így személyében a magyarok az Orbán-rendszer futballbirodalmának egyik befolyásos főurát tisztelhetik." (Puzsér Róbert)

 

"Ugyanis Független Szakértőink Legjéről köztudott, hogy nem beszélni angol" (Megadja Gábor)

 

Az 5 legnépszerűbb

  1. 508. Miért nyert (ennyire) a Fidesz? 2014. április 07. 09:18A tegnapi választást a Fidesz a világ minden választási rendszerében megnyerte volna. Nagyon komoly többsége lenne a korábbi magyar rendszerben is, és a tisztán arányos rendszereket leszámítva minden...
  2. 2018/9 Miért nyert (ennyire) a Fidesz? 2. 2018. április 09. 02:03A politikai számítás tehát szinte hibátlanul bevált – írtam négy évvel ezelőtt a Miért nyert (ennyire) a Fidesz? című blogbejegyzésben. Most ennél többet kell állítanom: a Fidesz ugyanis nagyobb...
  3. 2018/8 Választási előrejelzés 2018. április 05. 10:02Az előző bejegyzésben megindokoltam, hogy az áprilisi választás előtt miért nem lehet igazán komolyan vehető előrejelzést készíteni. Ebben az írásban nem ismétlem meg ezeket az érveket, és nem...
  4. 514. A tét 2014. december 04. 02:11Orbán Viktor természetesen nem újfasiszta és nem is diktátor. Az elkötelezett antikommunista, konzervatív és korábban a magyar jobboldallal kifejezetten jó viszonyt ápoló republikánus amerikai...
  5. 510. Mindenki lehet kőműves 2014. szeptember 26. 00:40Régóta nem jelentkeztem elemzéssel. S ez sem igazán az lesz. Van azonban valami, ami foglalkoztat. Semmi eget rengető, de nekem azért fontos. Egy ideje már kerestem hozzá a hangot, a formát. Ez...

Korábbi bejegyzések

Címkék

1904 (1) 1912 (1) 1956 (1) 1989 (2) 1990 (2) 1991 (1) 1994 (6) 1994 1998 (1) 1998 (5) 2002 (2) 2004 (1) 2005 (2) 2006 (2) 2007 (1) 2008 (1) 2009 (1) 2010 (3) 2012 (2) 2014 (2) 2014-es parlamenti választás (1) 2014-es választás (1) 29 lépés (1) 4k! (1) 56 nap (1) 800 (1) adatbázis (2) áder jános (9) adócsökkentés (3) adóemelés (1) adópolitika (1) afganisztán (1) ágh attila (5) ajánlószelvény (1) ajánlószelvények (14) akadémia (1) akarat (1) akció (1) aláírás (1) alakuló ülés (3) alapkérdés (1) alaptörvény (1) albertirsa (1) álesemény (1) alkalmazkodás (1) alkotás (4) alkotmány (22) alkotmánybírók (1) alkotmánybíróság (14) alkotmányellenes (1) alkotmánymódosítás (13) alkotmányozás (13) állam (2) államadósság (1) államcsőd (1) államfő (16) államháztartás (1) állami pénz (1) állami számvevőszék (2) állampárt (1) álláspont (1) alsóörsi gyilkosság (1) általános vita (1) alternatíva (3) Ángyán József (1) antidemokratikus (1) antipolitika (1) antiszemitizmus (1) antitézis (1) anti establishment (3) apátia (1) arányosság (4) arend (1) arend lijphart (1) árfolyam (1) árok kornél (1) árvíz (1) aszófő (1) átértelmezés (1) átláthatóság (1) átmenet (1) augusztus 20 (1) Azerbajdzsán (2) b. nagy lászló (1) baja (1) bajnai gordon (15) Bajnai Gordon (2) balogh andrás (3) Balogh József (1) balog zoltán (1) baloldal (17) baloldali (1) baloldali körzetek (3) baló györgy (2) balsai istván (3) bálványos (1) bánó andrás (1) barroso (3) bauer tamás (2) befolyásolás (1) beiktatás (1) belháború (1) belharc (1) belső konfliktus (1) bencsik andrás (1) Benetton-kampány (1) Beppe Grillo (1) beszéd (4) beszédolvasás tilalma (1) bihari mihály (3) bíróság (2) bizalmatlanság (1) bizalom (2) bizonytalanok (2) bizottságok (2) bkv (5) blog (3) blokád (1) bod péter ákos (1) bogdan góralczyk (1) bohács zsolt (1) bőhm andrás (1) bojkott (1) bokros lajos (10) borkai zsolt (1) borókai gábor (1) boross péter (1) borsod (1) botka lászló (6) botrány (7) bozóki andrás (1) brüsszel (2) budapest (7) budapest7 (1) budapesti olajfa (1) bukás (1) bukási spirál (4) buldózer (1) bulgária (1) bulvár (3) ByeAlex (1) célok (1) centrális erőtér (4) centrális pártrendszer (2) centralizáció (1) centrista (2) centrumpárt (1) cieger andrás (1) cigánybűnözés (1) cigányság (2) cinizmus (1) civil mozgalom (3) corvinus (1) család (1) csalódás (3) csapatkivonás (1) csapda (1) csehország (2) cselekvés (1) csépe béla (1) csermely péter (1) cser palkovics andrás (1) csigó péter (1) csodavárás (1) csomag (1) csúcsminisztériumok (2) csurka istván (2) czuczi mihály (1) daher pierre (1) daniel boorstin (1) dan nimmo (1) dávid ibolya (2) debreczeni józsef (3) demagógia (1) demokrácia (5) demokratikus centrum (1) demokratikus koalíció (2) démonizálás (1) demonstráció (1) demszky gábor (2) dessewffy tibor (1) deutsch tamás (1) devizahitelesek (1) de gaulle (1) dhondt (1) diáktüntetések (1) diktátor (2) diktatúra (4) dinamika (2) diplomácia (2) dk (1) döntés (1) duális erőtér (1) duna tv (1) dúró dóra (1) Duverger (1) economist (1) edelény (1) éden hotel (1) egyéni választókerület (2) egyéni választókerületek (24) egykulcsos adó (5) egypárti kormány (1) együtt (1) együttműködés (3) együtt 2014 (2) egy a tábor egy a zászló (2) elek istván (2) elemzés (4) élet és irodalom (1) elfordulás (1) elhatárolódás (1) elitváltás (1) ellenakarat (1) ellenerő (2) ellenfél (1) ellensúly (2) ellenzék (17) elnökjelölt (1) elnökválasztás (6) előrehozott választás (7) előrejelzés (5) előválasztás (6) előzetes regisztráció (3) elrugaszkodás éve (1) első forduló (1) elszámolás (1) elszámoltatás (2) elv (2) elveszett szavazat (1) elvtelenség (1) ep választás 2009 (3) érdek (9) erkölcs (1) erő (1) erőforrások (1) erőpolitika (3) erőszakosság (1) erőtér (1) erózió (1) értékelés (3) értelmezés (2) érv (1) érvek (2) érvrendszer (1) esélyek (5) esettanulmány (1) eszközök (1) eu (3) európai parlament (1) európai parlamenti választás 2014 (1) európai unió (2) évértékelő (2) évértékelő beszéd (4) facebook (2) falunap (1) fék (1) fékek és ellensúlyok (1) felcsút (2) félelem (1) félelnöki rendszer (2) felelős (3) felelősség (2) felelős döntés (1) felező válság (2) felhatalmazás (3) feliratkozás (1) felkérés (1) fellegi tamás (2) felsőoktatás (2) fiatal politikusok (1) Fidesz (2) fidesz (130) fidesz jobbik viszony (13) fidesz kdnp (1) fidesz mdf koalíció (3) fidesz mszp viszony (1) fkgp (2) foci Eb (1) fodor gábor (2) földesi szabó lászló (1) földtörvény (2) főpolgármester (3) főpolgármester jelölt (1) forgatókönyv (1) forgatókönyvek (5) forint (1) forradalom (4) forró ősz (1) forsense (1) frakcióalakítás (1) frakciófegyelem (1) franka tibor (1) frei tamás (1) fricz tamás (2) friderikusz sándor (1) frizbi (1) függetlenség (1) független jelölt (1) fűrész gábor (1) g. fodor gábor (3) gallai sándor (1) gallup (3) garancia (1) gát (1) gátlástalanság (4) gazdaság (5) gazdasági növekedés (1) gazdasági válság (1) gazdaságpolitika (6) GDP (1) gerbeaud liberalizmus (1) gergényi péter (1) gesztus (1) giró-szász andrás (1) giró szász andrás (9) goldenblog (1) göncz árpád (2) gondolatmankó (4) Goodfriend (1) google pártfigyelő (1) görög válság (1) granasztói györgy (1) gulyás gergely (1) gúr nándor (1) guvernamentalista felfogás (1) gy. németh erzsébet (1) gyarmat (1) gyávaság (1) gyenesei istván (1) gyöngyöspata (2) győzelmi stratégia (1) győztes (1) győzteshez húzás (2) gyűjtőpárt (2) gyurcsány ferenc (49) Gyurcsány Ferenc (1) habonyizmus (1) habony árpád (2) Habony Árpád (1) hack péter (1) hagenbach bischoff (1) hagyó miklós (3) hajdú péter (1) halasi endre (1) halmai gábor (2) harc (1) harmadik köztársaság (3) harrach péter (2) hasznos szavazat (1) haszon (1) haszonmaximalizáció (1) hatalmi harc (2) hatalmi kormányzás (2) hatalmi logika (1) hatalom (6) hatalomgyakorlás (1) hatalomkoncentráció (1) határon túli magyarok (1) hatékonyság (1) hatpárti vita (1) háttér (1) háttérvilág (1) havasiné orbán mária (1) hazaszeretet (1) házelnök (1) házmester (1) hegedűs lorántné (1) helyi politika (1) Heti Válasz (1) heti válasz (1) heves (1) híd (1) hideg polgárháború (2) hírblog (1) hír tv (1) hisztéria (1) hit (1) hitel (4) hitelesség (27) hitelszerződés (1) hiteltelenség (1) hit gyülekezete (1) Hódmezővásárhely (2) hoffmann rózsa (2) horn gyula (4) horn orbán vita (1) horthy miklós (1) horváth aladár (1) Horváth András (1) horváth csaba (3) horvátország (1) house of cards (1) hozzáértés (1) húsvét (3) identitás (2) ideológiai kulturális (1) ideologikus (1) időhúzás (1) időközi választás (3) időzítés (1) igazság (1) igazságszolgáltatás (2) ígéret (2) ígéretek (1) illékonyság (1) illiberális demokrácia (2) illúzió (1) imázs (2) imf (12) információ (2) ingatlanadó (1) inkubátor (1) inkumbencia (1) inkumbens hatás (1) instabilitás (1) internet (1) intézet (1) intézmények (2) ipsos (2) irak (1) irány (1) irracionalitás (1) isaura effektus (1) james carville (1) james combs (1) jász nagykun (1) javaslat (1) Jávor Benedek (1) jávor benedek (3) jegybank (1) jelkép (1) jelölés (1) jelöltállítás (3) Jobbik (1) jobbik (76) jobboldal (10) jobboldali (2) jobboldali kétpártrendszer (1) jogállam (1) jogállamiság (1) jóléti állam (1) jóléti rendszerváltás (1) jövő (3) jövőkép (1) juhász ferenc (1) juhász oszkár (1) káli sándor (1) kampány (11) kampánycsend (1) kampánytéma (1) kampánytsratégia (1) kapituláció (1) karácsony gergely (3) Karácsony Gergely (1) karakter (2) karakter (ön)gyilkosság (1) karantén (2) karizma (2) katasztrófa (1) katolikus egyház (1) katona (1) katonai szerepvállalás (1) katona béla (1) katona kálmán (1) kaufer virág (1) kdnp (10) keller lászló (1) kényszerpálya (1) képviseleti demokrácia (1) képviselő (2) képviselői eskü (1) kerekasztal (1) kerekasztal tárgyalások (1) kerék bárczy szabolcs (2) keretezés (1) kéri lászló (1) kétfarkú kutya párt (1) kétfejű ellenzék (1) kétharmad (26) kétharmados törvények (1) kétkamarás parlament (1) kétpártrendszer (2) kettős állampolgárság (3) kettős beszéd (2) kettős mérce (2) kiábrándulás (1) kiadácsökkentés (1) kiadáscsökkentés (1) kihelyezett kormányülés (1) kína (1) kirekesztés (2) kisebb parlament (1) kísérlet (1) kispártiság (1) kiss péter (1) kiss viktor (1) kis pártok (3) kitartás (1) kitiltás (1) kitiltási botrány (1) kitta gergely (1) kiválás (1) klein ödön (1) koalíció (1) koalíciós vita (1) kóczián péter (1) kognitív disszonancia (1) kóka jános (2) Kolláth György (1) kolontár (1) költségvetés (6) költségvetési tanács (1) kommunikáció (15) kommunikációs (1) kommunikációs hiba (1) kommunikációs paradigma (1) kommunista (1) kompetencia (4) konferencia (1) konfliktus (3) kongresszus (1) konrád györgy (1) konstruktív bizalmatlansági indítvány (1) konszolidáció (4) konszolidált gazdaság (1) kónya péter (1) konzervatív liberális (3) koordinált indulás (2) kordonbontás (1) kormány (2) kormányalakítás (8) kormányfő (2) kormányfő csere (1) kormánypárt (1) kormányprogram (4) kormányszóvivő (1) kormányzás (1) kormányzati teljesítmény (2) kormány ellenzék (1) körmend (1) körösényi andrás (2) korrekció (2) korrupció (8) korzenszky richárd (1) kósa lajos (4) kötcsei beszéd (1) kovács árpád (1) kovács lászló (2) kövér lászló (11) következetesség (2) következmény (2) közbiztonság (1) közgép (2) közhangulat (1) közjog (1) közlekedés (2) közösségi média (1) közös jelöltállítás (1) közös lista (3) közpénz (1) közszolgálati televízió (1) köztársasági elnök (3) közvélemény-kutatás (9) közvélemény kutatás (15) közvélemény kutatások (1) közvetlen elérés (1) kremlinológia (1) krizsó szilvia (1) kronen zeitung (1) kubatov gábor (2) kudarc (3) kukorelly endre (1) külpolitika (1) kultúrharc (1) kultusz (1) kumin ferenc (1) kuncze gábor (4) kurzusépítés (1) küszöb (1) kvázi kétpártrendszer (3) l. simon lászló (1) labdarúgás (2) lak (1) lakner zoltán (1) lakoff (1) lamperth mónika (2) lánczi andrás (3) lánczi tamás (1) lánczos vera (1) láthatósági küszöb (3) látogatás (1) latorcai jános (1) latorczai jános (1) lázár jános (23) legalitás (1) legenda (1) legfelsőbb bíróság (1) legitimáció (2) legitimitás (4) leminősítés (1) lemondás (7) lendvai ildikó (5) lengyelország (3) lengyel lászló (2) lengyel minta (1) lengyel választások (1) lettország (2) levél (1) liberális (3) liberalizmus (1) lijphart (1) lista (1) litvánia (1) lmp (69) lmp jobbik csalodas ketpartrendszer uj jobboldal uj baloldal (1) logika (1) lojalitás (1) loppert dániel (1) lottóötös (1) luther (1) machiavelli (1) mádi lászló (2) mádl ferenc (4) magánnyugdíjpénztár (2) magánnyugdíjpénztárak (5) magyar (1) magyar bálint (1) magyar demokratikus charta (1) magyar liberalizmus (1) magyar narancs (1) magyar nemzet (4) magyar olajfa (3) majális (1) makay zsolt (1) makó (1) mandátum (1) mandiner (1) manipuláció (1) március 15 (2) Márki-Zay Péter (1) második forduló (6) második hely (1) matolcsy györgy (10) max weber (1) McCain (1) mdf (49) mdf szdsz (1) mdnp (2) meciar (1) mécs imre (1) medgyessy péter (4) média (7) medián (9) median (1) médiatörvény (2) media hungary (2) megállapodás (4) megbízás (1) meglepetés (2) megoldás (2) megszorítás (7) megújítás (1) megújulás (2) megyei jogú (1) menekültkérdés (1) mensa hungariqa (1) mérsékelt jobboldal (1) mesterházy attila (34) Mesterházy Attila (3) mesterházy ernő (1) mészáros tamás (1) mezőtúr (1) miép (1) miép jobbik (1) migráció (1) miklós árpád (1) milla (1) minisztercsere (1) miniszterelnök (2) miniszterelnök-jelölt (1) miniszterelnök csere (1) miniszterelnök helyettes (1) miniszterelnök jelölt (8) miniszterelnök jelölti vita (6) minőségi sajtó (1) miskolc (1) mkp (1) MNB (1) modell (1) módszer (1) molnár csaba (2) molnár oszkár (1) morál (1) morvai krisztina (2) moszkva (1) mozgalom (1) mráz ágoston sámuel (1) mszdp (1) mszmp (1) MSZP (1) mszp (104) mszp lmp együttműködés (1) mtv (2) munkáspárt (1) nagykoalíció (1) nagypártiság (2) nagy anna (1) nagy kép (1) nagy lászló (1) nagy tamás (1) NATO (1) NAV (1) navracsics tibor (20) negyedik köztársaság (1) németh miklós (1) német lapok (1) nemzetbiztonság (1) nemzeti bank (1) nemzeti egység (1) nemzeti együttműködés rendszere (2) nemzeti érdek (1) nemzeti konzultáció (1) nemzeti szuverenitás (1) nemzetközi (1) nemzetközi környezet (2) nemzetközi kritika (1) nemzetközi státusz (1) neokonzervatív (1) neoliberális (1) népszabadság (2) népszava (2) népszavazás (7) népszerűség (2) népszuverenitás (1) ner (1) nézőpont (5) nógrádi lászló (1) normativitás (1) novák előd (1) nyakó istván (1) nyerges zsolt (3) nyirő józsef (1) nyugat (1) nyugdíj (3) obersovszky péter (1) objektivitás (1) obstrukció (1) ökológiai tévkövetkeztetés (1) ökopárt (1) oktatáspolitika (1) október 23. (1) olajfa (2) oligarcha (1) ómolnár miklós (1) önállóság (1) önkép (1) önkormányzat (1) önkormányzati választás (16) önkormányzati választási rendszer (1) önkormányzati választás 2010 (2) önkritika (1) opera (1) orbán (1) orbán-nastase megállapodás (1) orbán-putyin megállapodás (1) orbánista (1) orbán kormány (4) Orbán Viktor (9) orbán viktor (114) őrkutya (1) Örményország (2) országértékelő (1) országgyűlés (1) országos lista (7) összeesküvés (1) összeférhetetlenség (1) összefogás (1) összefogás párt (2) őszinte (1) oszkó péter (1) őszödi beszéd (8) ötödik köztáraság (1) ovb (1) ózd (2) paczolay péter (1) paks (1) pálffy istván (1) palotaforradalom (4) pályázat (1) pápa (1) papcsák ferenc (1) paraván (1) parlament (14) parlamenti felhatalmazás (1) parlamenti felszólalás (1) parlamenti választás (2) parlamenti választás 2010 (43) parlamenti választás 2014 (6) parlamenti választás 2018 (9) parlamenti választás 2022 (2) pártfinanszírozás (2) pártharcok (1) pártosodás (1) pártosság (1) pártpolitikus (1) pártrendszer (11) pártrendszer koncentrációja (1) pártrendszer változása (1) pártszakadás (2) pénz (1) pénztárca (1) percepció (3) pesti sándor (1) pető iván (1) pintér sándor (4) plágium (5) pluralizálódó pártrendszer (1) pokol béla (2) pokorni zoltán (6) polgári magyarország (1) polgári platform (1) polgármester (2) politika (4) politikai (1) politikai (1) politikai bozótharc (1) politikai elemzés (11) politikai elemző (9) politikai elit (1) politikai erőtér (1) politikai érzék (1) politikai gondolkodás (1) politikai hasznosság (1) politikai haszonszerzés (1) politikai hiba (2) politikai inga (1) politikai innováció (2) politikai kormányzás (2) politikai korrekció (1) politikai közép (2) politikai logika (5) politikai napirend (1) politikai nyilatkozat (3) politikai stratégia (1) politikai szereplő (1) politikai színpad (1) politikai tér (1) politikai tudás (1) politikai vétó (1) politikai vezetés (1) politikai vita (1) politika elemző (1) politika tér (1) politikus (2) politikusi beszéd (2) politikusok (1) politológus (2) politológus védegylet (1) pólus (1) populizmus (1) pörzse sándor (2) poszt politikus (1) pozíciók (1) pozícionálás (1) pozsgay imre (1) po fi (1) pragmatikus (1) predomináns pártrendszer (1) prezidenciális (1) primary colors (1) probléma (1) problémamegoldás (1) prognózis (1) program (1) pszáf (1) pundit (1) punditokrácia (1) racionális (1) racionális választó (1) racionalitás (3) radikalizálódás (1) radikalizmus (1) radiszoci (1) radnóti sándor (1) recesszió (1) reform (4) regionális eltérések (2) regisztráció (2) régi új törésvonal (1) rekrutáció (1) rendőrség (1) rendszerellenes párt (2) rendszerkritikus (1) rendszerváltás (3) rendszerváltás forgatókönyve (1) republic (1) republikon (3) részvétel (2) réthelyi miklós (1) retkes attila (2) rétvári bence (2) rezsicsökkentés (2) rivális (1) riz levente (1) robert denton (1) robert fico (2) rogán antal (8) románia (2) róna dániel (1) röpirat (1) rudi zoltán (1) Safarov (2) sajóbábony (1) sajtó (1) sajtószabadság (2) salamon lászló (2) sávelhúzás (1) schamschula györgy (1) scheiring gábor (1) schiffer andrás (9) Schiffer András (1) schmidt mária (1) schmitt pál (20) schmuck andor (1) selmeci gabriella (1) selmeczi gabriella (1) semjén zsolt (3) seres lászló (1) siker (5) sikerpropaganda (1) simicska lajos (3) Simicska Lajos (2) skorpió (1) slota (1) söjtör (1) sólyom lászló (11) somogyi zoltán (3) sportújságírás (1) stabilitás (1) stabilizáló apátia (1) stadion (2) state capture (1) steiner pál (1) stílus (1) story (1) strabag (1) stratégia (20) stratégiai szavazás (1) strukturáló dimenzió (1) stumpf andrás (1) stumpf istván (6) süveges gergő (2) szabadelvű konzervatív (1) szabolcs (1) szabó albert (1) szájer józsef (2) szakadás (2) szakértő (1) szakkommentátor (1) szakszervezet (1) szalai annamária (1) szanyi tibor (2) szápár (1) szász károly (1) szavazás (2) szavazások (1) szavazatmegosztás (2) szavazatszerzés (1) századvég (11) szdsz (20) szeged (4) szegedi csanád (2) szegénység (1) székely péter (1) székely zoltán (1) szekeres imre (2) szekértábor politika (1) szelekciós pontok (1) szélsőjobboldal (3) szélsőséges (1) személyre szabott kormányzás (1) személyzeti politika (1) szepessy zsolt (1) szerbia (1) szerencs (1) szerep (1) szerepcsere (1) szerepfelfogás (6) szervezet (2) szijjártó péter (6) szíjjártó péter (1) szili katalin (8) szilvásy györgy (1) szimbolikus (1) szimbolikus politika (1) szimbólum (1) szlavofil (1) szlovákia (2) szlovák magyar viszony (1) szlovák választás (1) szlovénia (1) szociális kérdés (1) szociális népszavazás (1) szociálliberális (1) szolidaritás (2) szombathy pál (1) szonda (5) szonda ipsos (1) szövetségi politika (4) sztálingrád (1) sztereotípia (1) sztereotípiák (1) szubjektív vélemény (1) szűrös mátyás (1) szuverenitás (1) tábor (1) taktika (1) taktikai szavazás (2) támogatás (2) támogatottság (3) tanácsadás (1) tanácsadó (1) tandíj (1) tárcatükör (1) tárgyalás (5) tárgyalástechnika (1) tárki (8) tarlós istván (9) társadalmi szerződés (1) társadalmi támogatás (1) tekintély (1) teljesítmény (2) területi lista (6) területi listák (2) tervezés (2) tét (3) tétényi éva (1) tét nélküli választás (2) tévedés (1) tévéostrom (1) tiszavasvári (2) tisztelet társasága (1) titkos (1) többpártrendszer (1) többség (1) többségi demokrácia (4) Tocsik-ügy (1) tocsik márta (1) tojástánc (1) tőkés lászló (1) tőkés rudolf (1) tölgyessy péter (7) toposz (1) töredékszavazat (2) törésvonal (1) torgyán józsef (2) torgyán kisgazda (1) torkos matild (1) törvényjavaslat (1) torzítás (1) trafik (1) trianon (1) tulajdonos (1) túlélési stratégia (1) túlhatalom (1) tüntetés (4) tusnádfürdő (1) tv2 (1) tv3 (1) ügybirtoklás (3) ügyészség (2) ügynökkérdés (1) újfasiszta (1) ujhelyi istván (1) újraválasztás (1) új alkotmány (1) új baloldali párt (1) új párt (2) új pártok (4) uj péter (1) ülésrend (1) ungár klára (2) uniós csúcs (1) ünnepi beszéd (2) ünnepség (1) USA (2) utódlás (1) utólagos normakontroll (1) utópia (1) vágó gábor (1) vagyonadó (1) vákuum (1) választás (2) választási együttműködés (2) választási eredmények (3) választási esélyek (5) választási hibák (1) választási kampány (1) választási műsor (3) választási rendszer (16) választási részvétel (6) választási törvény (1) választás időpontja (1) választó (3) választói reakció (1) választók (1) valence issue (1) valóság (2) valóságértelmezés (2) valóságérzékelés (1) valóságmagyarázat (2) valóságshow (1) válság (7) válságadó (3) válsághelyzet (1) válságkommunkáció (1) váltás (1) váltógazdálkodás (1) váltópárt (3) változás (4) változtatás (1) valutaalap (3) várakozás (1) várakozások (1) varázstalanítás (1) varga mihály (7) városok (1) varsói gyors (2) vastagh pál (1) veiszer alinda (1) véleménykülönbség (1) veszprém (1) Veszprém (1) vétó (3) vezetés (1) vezető (2) videóblog (1) viktor (1) visszalépések (2) visszatérés (1) vitányi iván (1) vízió (1) vizsgálóbizottság (1) voks10 (1) voks2010 (1) volner jános (1) voluntarizmus tere (1) vona gábor (15) vörösiszap (1) vörösiszap katasztrófa (1) warvasovszky tihamér (1) war room (1) wittner mária (1) xiii. kerület (1) zagyva györgy (1) zanzibár trükk (1) zapadnyik (1) záróra (1) zászlóégetés (1) zsákmányelv (1) zsákutca (1) zsinka lászló (1) Címkefelhő
15:27

Nem könnyű – és talán nem is kell - egy nyilvánvaló normasértés esetén kizárólag pártpolitikai keretekben elemezni. Schmitt Pál most már bizonyítottan plagizált kisdoktorija kapcsán – ahogy korábban a korrupciós botrányok vagy éppen az őszödi beszéd ügyében – helye van az értékítéletek kimondásának. A köztársasági elnök tekintélye elveszett, politikai értelemben tehertétellé vált. Ugyanakkor – talán, mint ma jelezte, tekintettel más egyéb kvalitásaira - nem kíván lemondani. S itt jöhet a klasszikus kérdés: kinek jó ez?

Ha kizárólag a politikai hasznosságról beszélünk (és eltekintünk az értékektől, a normáktól vagy éppen az ország érdekétől), igazat kell adnom a Századvég elemzőjének: az ellenzéknek valóban nem érdeke a halálos sebet kapott államfő távozása. Schmitt Pál ugyanis mostantól kezdve csupán egyetlen bosszúságot tud okozni az ellenzéknek: hogy, miként eddig tette, ezután is mindent aláír, amit a kormánytöbbség elfogad a parlamentben. Minden más tekintetben viszont az államfő hivatalban maradása ajándék számukra: Schmitt Pál a botrány után könnyen eltalálható céltábla és könnyen dekódolható szimbólum lesz, olyasvalaki, aki személyében képes cáfolni mindazt, amit kommunikációjában ez a kormány állítani szeretne magáról. Schmitt a posztkommunizmus és a következménynélküliség továbbélésének arca lesz innentől, maga a két lábon járó negatív kampány. Erre a szerepre jobbat, alkalmasabbat ellenzéki kampányfőnök megálmodni, kitalálni sem tudna.

A pártpolitikai logika alapján egészen világos, hogy ami jó az ellenzéknek, az rossz a kormánynak, ami nem érdeke az ellenzéknek, az érdeke (lenne) a kormányoldalnak. Nyugodtan ki lehet mondani: Schmitt Pál hivatalban (és reflektorfényben) maradása leginkább a Fidesznek árt. Tudom, hogy egy váltás politikai kockázatokkal jár és politikai ára is van, de mindez eltörpül azon veszteségek mellett, amelyekről az előbb beszéltem. Nem hiszem, hogy az elnök egyetlen megmaradt hasznosságában (a kormány feltétel nélküli támogatása) ne lenne csereszabatos, minden más előnye viszont, amit korábban esetleg vele kapcsolatban feltételezhettek megválasztói, a botrány kapcsán végleg eltűnt, megsemmisült. A Fidesznek ma egyértelműen az lenne az érdeke, hogy eltávolítsa magától, megszabaduljon terhétől, egy lemondással – vagy egy arra való felszólítással - ráadásul még példát is mutathatna a jobboldal arra, hogy a dolgoknak lehet következményük. Ha a Fidesz ezt nem teszi meg, azzal valóban nem az ellenzéknek árt. Ma talán még nem is könnyű pontosan felmérni a döntés súlyát, ha azonban a Fidesz nem veszi észre ezt a veszélyt, ha ragaszkodik az ilyen ügyekben alkalmazott sematikus stratégiáihoz és paneljeihez, olyan lassan ölő mérget vesz magához, amelynek a hatását nem a mai közvélemény-kutatásokban kell keresni.

Bizony, a következmények elmaradásának is van, lehet következménye.

A bejegyzés trackback címe:

https://torokgaborelemez.blog.hu/api/trackback/id/tr974345953

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A bukott elnök 2012.03.30. 06:52:59

Kedves Naplóm!Mai témánk a diktatúra botrányos államfője, Schmitt Pál lesz. Le sem írom többet ezt a szörnyű nevet, beleborzongok ha csak eszembe jut. Múlt héten a szomszéd Etelka néni legurult a negyedikről a lépcsőházban, mert véletlenül kiejtettem a...

Trackback: Schmitt: kor/kór-kép hitelesen 2012.03.29. 11:56:48

Meglepett az elmúlt két-három napban, hogy mennyire kevesen merik, vagy akarják kimondani a fájó valóságot: Schmitt Pál, ahogy van, hiteles személyiség, aki hitelesen képviseli a magyar politikia, közéleti állapotokat. Ő tényleg az emberek embere. Ha m...

Trackback: Ne add fel, Pali, az Istenért, ne! 2012.03.29. 11:23:41

„Hálátlan feladatot osztott ránk a sors. A ma nemzedékének, nekünk, mai magyaroknak jutott a kijózanító felismerés, milyen nagy ára is van az életnek, s ki mindenkivel kell megküzdenünk önállóságunkért.” – mondta Schmitt Pál újévi kös...

Trackback: Különvélemény 2012.03.29. 10:01:55

Spilberg Különvélemény (Minority Report) című filmje óta tudjuk, egyáltalán nem lényegtelen, mit tartalmaz a különvélemény. Dramaturgiai szempontból igen érdekes pillanatban, tegnap este hirtelen felbukkant a Schmitt-ügy különvéleménye olyan állításo...

Trackback: A plágium kormánya 2012.03.29. 09:33:40

Sokat cikizték a Millát Dopeman, és az ő korábbi dalszövegei miatt. Pedig amíg az alternatív köztársasági elnök (ami eleve csak egy paródia pozíció) csak énekelt arról, hogy megy lopni, addig az igazi konkrétan meg is tette, mégis pökhendi módon a demo...

Trackback: Schmitt Pál TAKARODJ! 2012.03.29. 09:30:48

Mint a Hadkötelezettséget Ellenzők Köre Figyelő Bizottságának egyik tagja, egyelőre csak saját nevemben felszólítom Schmitt Pált magyarosan, hogy megértse: Ilyen ember, aki lop, csal és hazudik, megalázza hazánk függetlenségét egy haramia törpeállam e...

Trackback: A plágium-ügy elkenése bepillantást enged a totális állam építésébe 2012.03.29. 09:07:38

Sokan vállrándítással, vagy éppenséggel a bérrettegés vádjával intézik el a totális állam alapjainak lerakásával kapcsolatos bírálatokat. Most azonban bepillanthattunk a kulisszák mögé, remélhetőleg ez sokakat elgondolkodtat. A plágium-ügyben már nem i...

Trackback: Schmitt pál és a sün 2012.03.29. 08:58:58

Rájöttem. Rájöttem mit készít mindez elő. Nagyon hamar új miniszterelnöke lesz az országnak. Orbán egyre veszít a népszerűségéből és az emberek annyira kiábrándultak a politikából, hogy egyre kevésbé hajlandóak támogatni a jelenlegi pártokat.Mi a probl...

Trackback: A plágium-ügy elkenése bepillantást enged a totális állam építésébe 2012.03.29. 08:56:06

Sokan vállrándítással, vagy éppenséggel a bérrettegés vádjával intézik el a totális állam alapjainak lerakásával kapcsolatos bírálatokat. Most azonban bepillanthattunk a kulisszák mögé, remélhetőleg ez sokakat elgondolkodtat. A plágium-ügyben már nem i...

Trackback: Schmitt doktorija legyen közkincs! 2012.03.29. 07:51:55

Hadd másolhassa le minden magyar ember jogszerűen és mi leszünk a legnagyobb doktorandusz nemzet. Magyarország és a világ népe megérdemli, hogy Schmitt Pál doktori dolgozatát teljes terjedelmében közkinccsé nyilvánítsák. Ennek már semmi akadálya nem le...

Trackback: Dr. Schmitt kedvéért cenzúráztak a Heti Válaszban 2012.03.29. 01:43:00

Hiába dicsérte Stumpf András, a Heti Válasz újságírója Schmittet, hogy neki „tényleg valódi és nagy tudása van az adott témáról, a sporttörténetről, sportdiplomáciáról". Ezzel ugyanis egy valódi PhD megírására próbálta rávenni az „álam...

Trackback: Nem vállalok semmiféle bírálatot 2012.03.29. 01:37:58

Kárpáti András a Pécsi Tudományegyetem oktatója a Schmitt plagizált dolgozatát vizsgáló bizottság ítélete után a következőt írta a személyes facebook oldalán."Számos szakdolgozat-, tdk- és doktori-bírálat megírása után bejelentem: mától, 2012. már...

Trackback: Schmitt-ügy: Gerinc, minek? 2012.03.28. 23:35:31

Ha van megfelelő mondja annak, hogy minden kétséget kizáróan bebizonyítsa a hatalom, hogy Magyarországon bármit meg lehet tenni, akkor a Schmitt-ügy pontosan ez. Jobb helyeken rohadtul nem a magyarázkodással telnek el hónapok, azzal, hogy hogyan lehet ...

Trackback: Schmitt Pál miatt szégyenkeznek az egyetemi tanárok 2012.03.28. 22:11:37

Tegnap este írta Facebook-falára az alábbi üzenetet az egyik egyetem munkatársa: “Privát közlemény. Számos szakdolgozat-, tdk- és doktori-bírálat megírása után bejelentem: mától, 2012. március 27-ikétől nem vállalok semmiféle bírálatot. A SE-TSK ...

Trackback: A Hallgatói Hálózat a SOTE Rektori Hivatalában tiltakozik Schmitt Pál plágiumbotránya miatt 2012.03.28. 22:08:32

A Hallgatói Hálózat sajtónyilatkozata:  “Tegnap nyilvánosságra került Schmitt Pál doktori értekezéséről készült jelentés, mely ugyan körülírja a plágium tényét, ám egyértelműen nem mondja ki azt. A felelősséget az egyetemre és a bírálókra hárítjá...

Trackback: Schmitt plágiumügyéért nemzetközi kitüntetésben részesül 2012.03.28. 20:49:46

Szerdán Wolfgang Rumpelstiltskin a neverlandi székhelyű Vásári Szemfényvesztők Nemzetközi Szövetségének (VSZNSZ) elnöke hivatalosan bejelentette, hogy Schmitt Pált, Magyarország köztársasági elnökét plágiumügyéért a legnagyobb pofátlanságot igénylő, ám...

Trackback: Mert megérdemeljük 2012.03.28. 16:52:41

Mit is? Hát ezt a több felvonásos kutyakomádiát, aminek a Fidesz álláspontja alapján tegnap vége lett. Az ítélet megszületett, SP bár másolt, de nem bűnös. Nincs tehát mit tenni, minden a legnagyobb rendben, eddig is felesleges volt izgulni, a rendszer...

Trackback: Viharvert pávatollak 2012.03.28. 16:52:12

Elkészült a nagy mű - a szerkezet rozsdás ugyan, csikorogva-nyikorogva, de működött. Ha nem is úgy, ahogy a nagyközönség titkon remélte. De mit is vár bárki a Földrajzinév-bizottság széjjelkergetése után? Mit is állapított meg a Tóth Miklós, a Semme...

Trackback: A negatív kampányarc 2012.03.28. 15:54:01

Nyugodtan ki lehet mondani: Schmitt Pál hivatalban (és reflektorfényben) maradása leginkább a Fidesznek árt.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

BISMARCK 2012.03.28. 15:31:38

445 írás kellet hozzá, hogy végre egy valamit is érjen.
Gratulálok, ez egy jó írás, minden szavával egyet tudok érteni.

isapi 2012.03.28. 15:36:42

Igen szuper az írás! A fagyi visszafog nyalni!

2012.03.28. 15:42:05

azt írták máshol kommentben, hogy ha valaki legalább 2 évig köztársasági elnök, mindenféle fincsi juttatások járnak. Lehet, hogy azért húzzák az időt :)

Szimba 2012.03.28. 15:43:57

Nocsak! Egyetértek.

De azért nem kellene a Fideszt így segíteni!:-))) Még a végén rájönnek, hogy valóban sokat nyernének azzal, ha Pali bácsi lemondana (önként és dalolva, némi hátulról érkező rugdosások kíséretében.)

freehckr 2012.03.28. 15:44:20

Nem értek egyet ezzel az „ellenzéknek használ” dologgal, vagyis inkább csak feltételekkel: a Jobbiknak és az LMP-nek muníciót ad(hat) a későbbiekben (már amennyiben a teljes politikai apátia nem öli meg ezt a kampányt heteken belül, ahogy egyébként kinéz a dolog), de a „22 ezer milliárd államadósság” MSZP-SZDSZ-DK tengely sem eddig nem tudták (mivel nem tegnap kezdődött a Schmitt elleni kampány, hanem hónapokkal ezelőtt), sem ezután nem fogják tudni politikai haszonszerzésre felhasználni az ügyet. Többek közt talán azért sem, mivel ugye esetükben is hetekig lehetne sorolni a nem hogy hasonló, de még nagyságrendekkel pofátlanabb eseteket is. :) Kezdve mondjuk a tömeggyilkos pufajkás miniszterelnökükkel, ugye...

Hogy a Fidesznek ártana ez a dolog? Minden bizonnyal, de a két kezemen sem tudnám összeszámolni hirtelen, hogy hány olyan balliberális kampány volt az elmúlt két évben, aminek ugyanez a „Fidesznek árt” dolog volt a mozgató rugója, és mégis, a legújabb kutatások szerint is kétharmadot szerezne a Fidesz „most vasárnap”. Ráadásul ez az ügy még csak nem is érinti senkinek a pénztárcáját, csak pár balliberális kretén üvölti rekedtre magát miatta... :)

Tehát lehet ekézni Schmittet, mert bizony van miért, de a kedves balliberálisaink kicsit elgondolkodhatnának a nagy pofával való ordibálás helyett, hogy kinek is köszönhető a magyar közélet ilyen szintű elk*rvulása...

Szimba 2012.03.28. 15:45:22

@somewhat damaged:

Fincsi??? :-DDD
Mondjon le, és nevezzék ki a Népfront elnökének!
(Vagy valami hasonló jó zsíros pozícióba!)

nyünyüge 2012.03.28. 15:46:32

@BISMARCK:
SP a plágiumbotrány nélkül sem ütötte meg a mércét (ahogy kivettem, a bloggazda szerint sem).
Ha volna jobbik esze a kormányoldalnak, akkor most egy hitelesebb emberre való cserével javíthatna - hiszen SP már megtette a kötelességét...

Szimba 2012.03.28. 15:48:37

@freehckr:

Kinek köszönhető? MSZMP? Igen!
Szegény Schmitt Pál is az ő hatásukra qrvult el.
Meg kell büntetni őket!:-)))

freehckr 2012.03.28. 15:51:21

@Szimba: „Kinek köszönhető? MSZMP? Igen!”

Nem kell annyira visszamenni az időben, az elmúlt egy évtizedben ennél pofátlanabb dolgok is történtek, az MSZP-SZDSZ Medgyessyvel, Gyurcsánnyal és a libatolvaj Bajnaival alaposan megedzette a választópolgárokat, hogy egy ilyen ügyre a döntő többség már csak legyintsen...

graycivil 2012.03.28. 15:52:03

"Elfoglata a Hallgatói Hálózat a SOTE rektori titkárságát

A Hallgatói Hálózat aktivistái, ma 15 órakor elfoglalták a SOTE rektori titkárságát. A mintegy 20 HaHa-s aktivista ülősztrájkba kezdett, és addig nem hajlandók elhagyni az egyetemi épületet, amíg az intézmény vezetősége nem kezdeményez eljárást Schmitt Pál, köztársasági elnök másolt kisdoktorijának ügyében. •"

www.mohaonline.hu/eszme/elfoglata_a_hallgatoi_halozat_a_sote_rektori_titkarsagat

ulrike (törölt) 2012.03.28. 15:52:27

Egyetértek.
SP le fog mondani, doktori címéről és az elnökségről is.

dr. Bubó 2012.03.28. 15:53:03

1. dr snitt pálesz a magyarság szimbóluma... igen pont ekkor az erkölcsi válság...

2. a sokarcú álamfőnk
dr snitt plágium a doktori lopó...
dr shitt pálesz a hejesírás védnöke...
dr sitt pali a független magyar bíróság által elitélt bűnöző...
és ezek mind mind tények... aszékelyek meg, védi a védhetetlent!

3. "A Fidesznek ma egyértelműen az lenne az érdeke, hogy eltávolítsa magától, megszabaduljon terhétől, egy lemondással "

ezért szeretek ide lyárni... mert ezt a mérvű naívságot mindig elfelelytem...
na majd most a farkas meglyavul és minden hirtelen lyó lesz... pont most...
van eséj... van... pont mint békán szőr...

4. a zellenzéknek nem lyó... azok is pártok... egy kalap alatt vannak...

5. dr snitt pálesz nyáron fog "lemondani", az előrehozottatt még kiírlya...
aztán a 2/3 lehet az OGY -ben rádumálja hogy maraggyion mer anynira jo

6. a zembereknek és a társadalomnak jóóóó, mert anynira rossz a fides, hogy
nagyon sokan rádöbbennek, hogy ez így nem mehet tovább... egyre többen...

freehckr 2012.03.28. 15:54:33

@graycivil: Mondjuk függetlenül ettől az akciótól, ideje lenne ezeket a kis szélsőbalos degenerált pöcsöket alaposan elfenekelni (talán egy kis kardlapozással, könnygázzal, gumilövedékkel), mert az anarchista performanszaik tulajdonképpen nem igazán a kormányzatnak okoznak bosszúságot... :)

dr. Bubó 2012.03.28. 15:55:15

@freehckr: "kinek is köszönhető a magyar közélet ilyen szintű elk*rvulása... "

kinek? a teljes politikai "elitnek", akik MIND KOMCSIK...
alkalmatlan gerinctelen gané csürhe... mafiaormányzással most tetőzik...

itt már nem nokiás doboz van... 162 csilliárd nem fér bele...
már nem is lehet korrupt rencerről beszélni... ez már maga a rencer...

nyünyüge 2012.03.28. 15:55:26

@Szimba:
képzeld hol tartana most SP, ha annakidején az szocikkal kiegyeznek a főpolgármesterségben :)!

hvg.hu/itthon/20110810_schmitt_fopolgarmester_mszp

szíj 2012.03.28. 15:57:37

Nem hiszem, hogy az ellenzék profitálhatna Schmittből. Csak kapnának egy gumicsontot, addig is azzal lennének elfoglalva. Lehet, hogy éppen ezt a szerepet szánják most SP-nek.
Gábor, Te tudod a legjobban, hogy a szavazók nem észérvek alapján döntenek, az elkötelezett hívek ugyanúgy támogatják majd a Fideszt, mint korábban.
Ahol viszont sokat árthat az országnak az ügy, az a nemzetközi terep. Ott nincs pardon, SP hitelét vesztette, és vele együtt mi is, sajnos.
Mert miközben az EP-ben tényleg nem Magyarországot és a magyar népet támadják, hanem OV-t és kormányát, egy köztársasági elnöknél más a helyzet.
A miniszterelnök mindig politikai vetélkedés eredményeként kerül oda, ahova, ő csak a kormányát és a kormánypolitikát képviseli kifelé.
A köztársasági elnök más. Civilizált helyeken törekednek a konszenzusközeli választásra, ő valóban az országot képviseli. Erős a gyanúm, hogy a Fidesz stratégiájában már benne van, hogy SP várható elszigeteltségét és mellőzését is a nemzetközi baloldal és a liberálisok nemtelen támadásának állítsa be.
SP egy pofozógép lesz, akit üthetnek, és akit hivatkozási alapnak használhat fel a Fidesz.
Miért lenne ez nekik káros?

graycivil 2012.03.28. 15:57:51

TG-nek igazat kell adnom a lehetséges következmények megítélésében.

SP megtartásának azonban legalább akkora esélye van, mint a gazdasági ámokfutás végletekig fokozásának a "hiteleség" és a hatalom paranoiás megtartásáért.

Tehát fene se tudja, mi lesz...

sárkányfő 2012.03.28. 16:00:24

@freehckr:
mond ki bátran: a fidesz elkurvulás a szocik hibája!
:D

Szimba 2012.03.28. 16:00:27

@freehckr:

Nem edzette meg a választópolgárokat annyira az a sok esemény, különben még ma is az MSZP-SZDSZ koalíció lenne hatalmon.
Éppen hogy egyre érzékenyebb mindenki a sok ígérgetés után, hogy a Fidesz ugyanolyanná vált, mint elődje. Csak a saját hatalmuk megerősítése a cél, és semmi más nem számít. kapkodnak, minden fontosabb volt, csak a normális szakmai munka nem. összedobtak egy hibás alkotmányt, hoztak egy halom értelmetlen/használhatatlan/kidolgozatlan törvényt, de a legfontosabb dolgokhoz hozzá sem kezdtek.

A magánnyugdíjpénztárak ügye lehet, hogy inkább felháborította az embereket, de ez a plágium ügy viszont eléggé egyszerű, könnyen érthető, és szégyenletes.

Ha egy orvosról kiderül, hogy nincs is diplomája, azonnal eltiltják a hivatástól, és börtönbe zárják csalásért.

Ha valaki nem tud vezetni, de vett egy jogosítványt, komoly szankciókat kell elszenvednie.

Csak éppen országot lehet vezetnie egy csalónak?

freehckr 2012.03.28. 16:01:28

@szíj:
„a Fidesz stratégiájában már benne van, hogy SP várható elszigeteltségét és mellőzését is a nemzetközi baloldal és a liberálisok nemtelen támadásának állítsa be”

... és olyan sokat nem is kell ezen dolgozniuk. :) A balliberálisaink a külföldi elvtársaikat is megvezetve alaposan csúcsra járatták ezt a Magyarország elleni acsarkodást, ha volt is jogos lépésük a több tucat között, mára a több tucat felesleges acsarkodás határozza meg ezeket a magyarellenes akciókat. A balliberálisaink alaposan eltaktikázták magukat. :)

ulrike (törölt) 2012.03.28. 16:02:21

@dr. Bubó: "5. dr snitt pálesz nyáron fog "lemondani", az előrehozottatt még kiírlya...
aztán a 2/3 lehet az OGY -ben rádumálja hogy maraggyion mer anynira jo"
Itt hibázik az okfejtés, mert
- az új is olyan lesz, aki kiírja, ha kell, nem az elnökön múlik;
- ebben az ügyben nem sokan vennének mérget a 2/3-on belül a 2/3-ra.

graycivil 2012.03.28. 16:02:42

@freehckr: "kinek is köszönhető a magyar közélet ilyen szintű elk*rvulása..."

Az elkurvulást közösen "jegyezték". De az ILYEN SZINTŰ elkurvulásra csak El Curo képes.

Amúgy valóban nem lenne kisegítve az ellenzék SP lemond(atá)sával. Ő csak egy porszem El Curo homokviharában. De egy olyan porszem, amit könnyen vissza lehet pöckölni El Ciro szemébe. És az fájhat is.

Biga néni 2012.03.28. 16:06:19

@ulrike: Na jól van, de mikor már???
Meddig teszi még köznevetség tárgyává az országot?? Meddig erodálja még a magyar tudományos fokozatok értékét?? Ezzel azoknak árt, akik megdolgoztak érte!!

Szimba 2012.03.28. 16:06:25

@sárkányfő:

:-DDDDD Ennyit régen röhögtem, mint ezen a nyomorult Schmitt Pálon, meg a szellemes hozzászólásokon.

freehckr 2012.03.28. 16:07:18

@Szimba:
„különben még ma is az MSZP-SZDSZ koalíció lenne hatalmon”

Az MSZP-SZDSZ-szel az volt a probléma, hogy ők konkrétan tényleg könyékig matattak a polgárok pénztárcájában, a Fidesz kormányzat ezzel és a ballibeink ostoba kampányaival szemben nem hozott még olyan súlyos, a lakosság számára húsbavágó intézkedéseket, megszorításokat, mint Gyurcsányék 2006-tól folyamatosan...

A szocialista manyup visszaállamosításával kapcsolatban meg nagyon el vagy tévedve, egy nagyobb többség, akik nem teljesen pénzügyi analfabéták, teljes mértékben helyeslik az intézkedést.

„egy orvosról kiderül, hogy nincs is diplomája, azonnal eltiltják a hivatástól, és börtönbe zárják csalásért”

Ismered a történetet: nemrég bukott le a sarlatán fogász, a pacientúrája még sajnálta is, hogy nem rendel tovább, mondták, azért jó doki volt... és olcsó. :) Na ilyen a „néplélek”... :)

Szimba 2012.03.28. 16:08:34

@Dr. Biga néni,Ph.D.:

Látod, ahelyett, hogy plagizáltál volna magadnak egy rendes kisdoktorit!:-DDDD

sárkányfő 2012.03.28. 16:08:51

@poszt:
"Ha kizárólag a politikai hasznosságról beszélünk (és eltekintünk az értékektől, a normáktól vagy éppen az ország érdekétől), igazat kell adnom a Századvég elemzőjének"

Köszönöm Gábor a zárójeles megjegyzést, remélem nem én erőltettem ki, de nagyon örülök, hogy ez így ott van. Így már tiszta a gondolatmenet.

A Századvégnek azonban nem kell "igazat adnod", mert egyrészt te ezt már több hónapja kimondtad, szóval legfeljebb ők adnak igaz neked, és ismételnek (palizálnak ;), másrészt ez már annyira magától értetődő, hogy valszeg blogod összes olvasója is így gondolja.

És végezetül én azért ínék az ország érdekéről is: magasról letojom melyik pártnak mi az érdeke, hogy az ellenzéknek kiváló céltábla Schmitt, én az ország érdekében remélem hogy távozik.
Erre egyébként látok is esélyt, óriási a nyomás a Fideszen (ezt ugyebár ők döntik el, illetve személyesen Orbán), nem nagyon lehet ezt bírni. Orbán fújt már visszavonulót többször is pl. az IMF vagy az EU kapcsán, vagy a nem-nem soha megszorítások kapcsán, a tandíj kapcsán, stb. Igaz, soha nem ismerte be, sőt épp olyankor duplázott rá a hülye szabadságharcos retorikára, meg a többire, szóval a saját híveit simán tudja az orránál fogva vezetni, de azért a szakadékba nem rohan bele. Most is valószínűleg épp azon gondolkodik, hogy hogyan minimalizálja a károkat.

freehckr 2012.03.28. 16:08:52

@sárkányfő: „a fidesz elkurvulás a szocik hibája”

Nem erre utaltam, hanem arra, hogy a választópolgárok tűrőképességét az ilyesféle ügyekkel kapcsolatban a balliberálisaink edzették kőkeményre. :)

Biga néni 2012.03.28. 16:10:13

@Szimba: Igazad van, mekkora barom voltam, hogy megdolgoztam érte...

komment1 2012.03.28. 16:11:01

Nagyon találó poszt szvsz.

2012.03.28. 16:12:23

Egyszerűen én sem értem, mire volt jó ez az egész izmozás...
A Fidesz könnyedén megtehette volna, hogy a legeslegelején mindent ráken Plagibára, őket is átverte, ők sem tudtak semmit (és tényleg nem hinném, hogy kötelességük lenne ellenőrizni egy doktori megszerzésének a módját minden egyes politikusuknál) és a lehető legkisebb veszteséggel kihátrál mögüle. A helyébe pedig ugyanolyan könnyen ültet valakit a maga megbízható emberei közül (nem hinném, hogy ne lettek volna a jelentkezők), ahogyan Schmittet is odapottyantották. Az új embernek kicsit persze már jobban utána kellett volna nézni, hogy ilyen ne fordulhasson elő, de az is ugyanúgy gondolkodás nélkül szignózott volna mindent, a bili lecsendesült volna, megy minden, ahogy régen, és nem adtak támadási felületet.
Ehelyett belementek ebbe az egészbe.
Persze, elhiszem én, hogy úgy gondolkodtak, az ellenzékieknek mindegy, azok úgyis támadnak, a sajátjaiknak mindegy, ők a kútba is utánuk ugranának, ha a fehérre azt mondják, fekete, akkor is helyeslik, esetleg el sem éri az ingerküszöböt, de azért biztos van egy réteg, egy nem annyira fideszes, mint polgári értékrendű, értelmiségi réteg, akinél kiveri a biztosítékot, hogy lealázzák a doktori fokozat meg úgy általában az egyetemi munka értékét.
Szóval, az egész csak egy kurva nagy, jól látható hatalmas, kemény kutyaszar marad, mementónak, hogy milyen volt a kádárizmus, amikor az elvtársak mindig jól megvédték egymást.

Diocles 2012.03.28. 16:14:10

"Schmitt a posztkommunizmus és a következménynélküliség továbbélésének arca lesz innentől, maga a két lábon járó negatív kampány. Erre a szerepre jobbat, alkalmasabbat ellenzéki kampányfőnök megálmodni, kitalálni sem tudna."

Hú de nagyon beleélte magát :) Azt mondja, h az utódpárt azzal fogja majd támadni SP-t, h a posztkommunizmus arca, és emiatt az emberek tömött sorokban fognak leszavazni az MSZP-LMP-DK vezette "demokratikus ellenzékre"? Muhaha.

Persze nem vitatom, h rendkívül ciki az ügy, de azért a szélsőséges túlzásoktól tartózkodni kéne.

Mivel fogalmam sincs, h mi lesz az ügy vége, jelenzém, h legalább ennyire esélyes a másik véglet is, Ön már elég sokszor kiáltott farkast.

Az ügy elhal, elerőtlenedik, többek között azért is, mert a KE jelképes poszt, tehát a mindennapi nehézségekért a KE-t nem lehet annyira utálni, mint egy kormányfőt, mondjuk ahogy Gyurcsányt lehetett. A KE-nek semmi szerepe nincs, nem miatta nem lesz nyugdíj.
A támadások jó eséllyel hasonlóan ciki, sőt, cikibb ügyekről veszik el a figyelmet, pl. ma sem Simicskáék újabb ügylete a téma... Idővel pedig könnyen akár kontraproduktívvá is válhatnak, hiszen meglehet, h Schmidt csaló, de egyben mégiscsak egy joviális öregúr, aki ellen nem lehet tartósan heccelni a jónépet.

TH 2012.03.28. 16:14:30

@freehckr: "
A szocialista manyup visszaállamosításával kapcsolatban meg nagyon el vagy tévedve, egy nagyobb többség, akik nem teljesen pénzügyi analfabéták, teljes mértékben helyeslik az intézkedést."
Igen, ez a többség valszeg helyeselné azt is, ha a bankszámládról emelnének le egy hasonló összeget.

nyünyüge 2012.03.28. 16:15:56

Borókai:

Eddig a köztársasági elnök kölcsönözte a Fidesznek olimpiai aranyait, sportdiplomáciai sikereit, az Európai Parlament alelnökeként kivívott respektjét, de a diplomaügy okozta karaktergyilkosság nyomán Schmitt Pál immár aligha tud annyit adni a kétharmados többségnek, mint amennyit elvihet.

hetivalasz.hu/jegyzet/konnyitett-eljaras-sulyosbito-korulmeny-47406

(Egyébiránt nem értem, miért volna előny az olimpiai arany egy köztársasági elnök esetében mindaddig, amíg nem közvetlenül választunk elnököt).

Szimba 2012.03.28. 16:16:07

@freehckr:

Ha tisztességről, erkölcsről, szavahihetőségről, és hasonló népszerűtlen, és elavult erkölcsi fogalmakról beszélünk, akkor az éppen társadalmi szinten elfogadott normákat kell figyelembe venni.

Az ugyanis nem ér, hogy Kati lopott 1 kiflit, de az hagyján, mert Laci meg 2 kiflit lopott!

Nem egymáshoz, hanem a normákhoz kell viszonyítani a cselekedeteket.
Ezért az, hogy ki hány milliárdot szórt el, lopott el, stb., az egy más terület, más kategória, és nem véd, vagy tesz semmissé másfajta bűnöket.

Schmitt Pál egyet tehet(ne), ha egyáltalán lenne benne némi (nem jóérzés vagy erkölcsi érzék, megbánás!!!) védekezési ösztön, hogy gyorsan lemond, beül hátra a parlament utolsó sorába, mint képviselő, és elmalmozgat, meg néha bedob valamit a büfében, és békésen él, amíg nem jön valami jobb lehetőség.:-)

tarackos 2012.03.28. 16:16:50

Egy dolgot nem vettél számításba Gábor. Még az is lehet nem az a szempont mi jó a kormánynak, hanem az, mi jó Neki. Igen Neki, a triplabóvlis nemzeti büszkeségünknek. Na meg az oligarchának. Mert ez az Ő frakciója, és mint korábban írtad aki feláll azt hátbalőnék így pont nem számít mit gondolnak a gombnyomgatók, a főnök tudja a tutit, az ő fejében össze van rakva a puzzle, zseni a csávó...

sárkányfő 2012.03.28. 16:17:43

@freehckr: de ismerős duma, a szoci hívek is épp ezzel indokolták a d-209-es botrány meg öszöd után a kiállásukat, hogy a patásorbánnál minden jobb.
jól elvan ez a két párt azzal hogy egymást fedezik folyton.

@Diocles: a hónap "Wis hful" díját kapod!

Szimba 2012.03.28. 16:17:46

@Dr. Biga néni,Ph.D.:

Azért ne legyél olyan kemény magaddal. Látod a Pali is milyen jól bírja!:-)

freehckr 2012.03.28. 16:18:26

@TH: „ha a bankszámládról emelnének le egy hasonló összeget”

De a primitív balfékek kommunikációjával ellentétben nem ez történt, és most te még csak nem is körtét vagy almát hasonlítasz össze. :)

dr. Bubó 2012.03.28. 16:18:43

@sárkányfő: "politikai hasznosságról beszélünk (és eltekintünk az értékektől, a normáktól vagy éppen az ország érdekétől)"

igen igen... a zárójelben a lényeg... részemről a többit lexarom...

poszt képe is szokásosan lényeges +a cím... a "negatív FOGALOM"= drsittpálesz

@Irsai Oliver: azé legyünk őszinték a fides egyik főemberét, aki a legnagatívabb, leghitványabb kapcarongy... azért jó érzés (megalapozottan) alázni... főleg úgy hogy ő nem is ért az egészből semmit, anynira HÜJE...

bár lehet épp ez dr.simicska célja... hogy céltáblának kirakta...
ezt a papírgalacsint

debreceni.blog 2012.03.28. 16:19:06

„És amikor Viktor közölte vele: „Palikám, te vagy a kiválasztottam”, akkor nem gondolta, hogy ez azért jár egy kis rizikóval?”

www.vagy.hu/tartalom/cikk/1475_doktorsmitt_a_pali

Elkezdődött...

www.facebook.com/lemondatomschmittpalt

TH 2012.03.28. 16:19:15

@freehckr: mindkettő a saját vagyonod (volt).

dr. Bubó 2012.03.28. 16:19:54

@freehckr: "a választópolgárok tűrőképességét az ilyesféle ügyekkel kapcsolatban a balliberálisaink edzették kőkeményre. :) "

és ezt a fides csak fokozni tutta... gratulálok nekik éls neked a mafiaormányodhoz

sárkányfő 2012.03.28. 16:20:05

:DD
előbb ezt írta ki, amikor el akartam küldeni a kommentet:

"Üzenetedben olyan kifejezést vagy linket használtál, ami tiltott. Fogalmazd át és küldd el újra!"

mivel nem volt benne trágár szó, nem értettem, de aztán tettem egy szóközt a "wish ful" szóba (ahogy most is, hogy átmenjen), és így már engedte :)

Gábor, nem túlzás ez egy cseppet? ;)

freehckr 2012.03.28. 16:20:38

@sárkányfő: „a szoci hívek is épp ezzel indokolták a d-209-es botrány meg öszöd után a kiállásukat”

Csakhogy én velük ellentétben egy jófajta lusztrációs törvény híve is vagyok. :) Amíg nincs lusztrációs törvény, azzal kell főzni, ami van. :)

dr. Bubó 2012.03.28. 16:23:06

@poszt

"politikai hasznosságról beszélünk (és eltekintünk az értékektől, a normáktól vagy éppen az ország érdekétől)"

akkor most ne a politikai hasznosságról beszéljünk...

beszéljünk az erkölcsi hasznosságáról és az ország előnyeiről...

MONNYON LE !!! DE AZONNAL !!! MONNYON LE !!! DE AZONNAL !!! MONNYON LE !!! DE AZONNAL !!! MONNYON LE !!! DE AZONNAL !!! MONNYON LE !!! DE AZONNAL !!! MONNYON LE !!! DE AZONNAL !!!

sárkányfő 2012.03.28. 16:23:24

@freehckr: annak én is híve vagyok, de a fidesz nem. maga Schmitt bukna el elsőként egy ilyen törvényen, hogy másokat ne is említsünk... a fidesz soha nem fog lusztrációs törvény alkotni, védi a komcsiit. épp most két hete védte meg a fidesz a spicliket is. ha te azt hiszed a fidesz nem épp annyira komcsi mint a szocik, akkor magadat ámítod.

freehckr 2012.03.28. 16:24:15

@TH: „mindkettő a saját vagyonod (volt).”

A járulék és az adó nem a saját vagyonod. Pont ezért volt bűn rossz konstrukció a szocialista manyup, és emiatt járult hozzá a nyugdíjrendszer privatizációja a rekord államadóssághoz.

sárkányfő 2012.03.28. 16:24:55

@dr. Bubó: igazad van, de miattad nem fog lemondani :) Schmitt és Orbán azt se tudják mijazainternyet :)

Diocles 2012.03.28. 16:25:28

@sárkányfő:

fogalmam nincs, h mit hoz a jövő, de az én "változatomnak" legalább annyi esélye van, mint annak, h hosszú tömött sorokban voksolnak majd a népek - SP ellen tiltakozva - az MSZP vezette szövetségre.

Szimba 2012.03.28. 16:25:35

@Diocles:

Ez sem egy elvetendő gondolat!
Az MSZP-nek biztosan nem igazán áll majd jól, ha a továbbélő posztkommunizmus arcaként támadja Schmitt Pált, de a Jobbik sokat profitálhat ebből (is).

TH 2012.03.28. 16:26:01

@freehckr: de a saját nyugdíjmegtakarítás az viszont a tied. Az talán hülyeség, hogy kötelező volt, meg a megvalósítása sem volt tökéletes, de ettől függetlenül a te saját nyugdíjszámládon levő megtakarítás nem adó és nem járulék. És pont hogy egy helyes út affelé, hogy mindenki a saját nyugdíját fizesse aktív éveiben, ne az éppen akkor nyugdíjasokét...

ulrike (törölt) 2012.03.28. 16:26:10

@Dr. Biga néni,Ph.D.: Ne légy türelmetlen, be fog következni.
1. Sztem az elnök ügyében operáló kormányzati szagemberek alulbecsülték a publikus reakciót, s látják a dolog gyorsabban válik cipelhetetlenné, mintsem azt gondolták (ld. egyes kormányzati szereplők elhatárolódásáról árulkodó híreket: "Réthelyi visszapasszolta a labdát").
2. Én azt gondolom, a bizottság alkalmat akart adni az elnöknek, hogy maga mondjon le kisdoktori címéről, mert így könnyebb a dolgok kezelése. Nem tette meg, hiba volt, az egyetemi tanács valószínűen meg kell, hogy hozza így a megfosztó határozatot. Nincs más választása, ha a rektor komolyan veszi az intézményt, mit vezet. A miniszter már üzent neki, ő komolyan veszi az egyetemet.
3. Elnök urunkon a nyomás tehát folytonosan nő, kapott esélyt, hogy maga korrigáljon, nem élt vele, a kormány kezd rájönni, ebben a csatában nemcsak aszekelyeket vesztheti.

komment1 2012.03.28. 16:26:18

@Irsai Oliver: Mit volt? Van a kádárizmus. Mélyrétegileg asszem semmi nem változott kis hazánkban. Főleg nem a tudományos életben, de úgy egyébként sem.

nyünyüge 2012.03.28. 16:26:31

@Szimba:
Simán elmehetne nyugdíjasba: 70 éves.

freehckr 2012.03.28. 16:27:09

@sárkányfő: „hogy másokat ne is említsünk”

Ne említsünk másokat, de én úgy tippelem, hogy az MSZP-DK pártok adnák a 80%-át azoknak, akiket érintene a lusztrációs törvény. :) Ezért sem értem, miért p*csölnek a Fideszben ezzel, hiszen egy tollvonással kinyírnák az utódpártot és holdudvarukat...

debreceni.blog 2012.03.28. 16:27:29

Balsors made in Hungary

A legnagyobb hungaricum az, ahogyan egy ország önerőből képes ennyi kárt okozni saját magának.

www.vagy.hu/tartalom/cikk/1379_balsors_made_in_hungary

Szimba 2012.03.28. 16:28:17

@sárkányfő:

Egyértelmű, hogy az országot járatta le SP. Éppen ez az, ami miatt nagyon is le kellene mondania.
Ezt egy analfabéta is érti, csak ő nem. (Vagy, aki hátulról mozgatja?)

sárkányfő 2012.03.28. 16:29:18

@Diocles: tudod te jól, hogy én nem ilyen kontextusról írtam :)
de tudod mit, legyen igazad: Schmidt "egy joviális öregúr, aki ellen nem lehet tartósan heccelni a jónépet."
:)

megjegyzem már ez a heccelés szó is... a felháborodás nem indokolt, hanem csak "heccelik" a népet, hát persze...

nyünyüge 2012.03.28. 16:30:37

@sárkányfő:
teszt

I wish I had some whiskey to drink

sárkányfő 2012.03.28. 16:30:38

@freehckr:
"Ezért sem értem"

Ahogy mondod. Nem érted.

Szimba 2012.03.28. 16:31:21

@ulrike:

Mit szedsz? Olyan optimista vagy már 2 napja, hogy csak ámulok!:-)

makk_ász 2012.03.28. 16:32:09

jól van, nem kell már olyan sokat kihúzni, hogy meglegyen a 2 év. ennyi igazán jár neki az elvégzett remek munka után.

dr. Bubó 2012.03.28. 16:33:28

ez nagyon tanulságos... akkoriban szinte minden sport doktorit loptak és az egyhónap alatt lezavart védések bár a szabályoknak nem feleltek meg, de ez volt a szokás...

"...Bár a Bizottság 3 oldalas kivonatának minden egyes szavát feltehetően az ügyvéd segítségével patikamérlegen méricskélték, azért ez a mondat szemet szúrt sokaknak:
"A doktori eljárás - a fent részletezett hiányosságokkal ugyan, de - formailag megfelelt az akkor még önnállóan működő Testnevelési Egyetem gyakorlatának."

Nem jogszabályoknak, gyakorlatának...."

vastagbor.blog.hu/2012/03/28/haverok_buli_kisdoktori?

@komment1: különösen feudális az orvos társadalom és a felsőoktatás...

sárkányfő 2012.03.28. 16:33:40

@nyünyüge: nem, az a szó tiltott, amit fentebb is írtam. a
"wish-ful", de persze rendesen egybeírva.
most kipróbáltam újra, nekem továbbra sem engedi.

Szimba 2012.03.28. 16:34:51

@freehckr:

Látom, azt szeretnéd, ha minden párt, politikus eltűnne a süllyesztőben!:-)

Legyen kívánságod szerint! Ide azt a lusztrációs törvényt!:-))

Szimba 2012.03.28. 16:35:53

@sárkányfő:

Nekem tegnap a lecsót, meg a Csárlit nem engedte.:-)

Szimba 2012.03.28. 16:38:05

@sárkányfő:

Attól TG-t kileli a hideg!:-))) Tiltott kifejezés.

Nadiposzi (törölt) 2012.03.28. 16:42:37

Én a botrány kipattanásakor arra gondoltam, hogy Pali bácsit simán lecserélik egy "hitelesebb, gerincesebb arcra", mondjuk Pozsgayra vagy Glatz Feri bácsira.

bariga 2012.03.28. 16:44:48

Én már tényleg sajnáltamPali bácsit, mert kb. 4-5 emberen kívül (ők mind itt szoktak lenni a blogon) már mindenki csak viccet csinált belőle. A dolgát már elvégezte, kevés az aláírni való, bár lehet, hogy egy sem érvényes az eddigiek közül, ha mégsem Dr.???
Szerintem is akkor fognak megszabadulni tőle, ha elérte az "örökre eltartja a magyar állam a családjával együtt" időpontot.
Ezzel bőven megfizetik a szolgálatait.

Ha mégsem távozik, akkor gondolom előkerül még néhány fura ügy a múltjából, ami sokkal rosszabb, mit ez a kis lopkodás.

komment1 2012.03.28. 16:46:30

@dr. Bubó: Igen, ez így van.

Tulajdonképpen "illendőbb lenne" nem beszélnem róla, de azt hiszem név nélkül mégis elmondom, hogy mi történt velem pár hónapja, pont amiatt, amilyen fertő ez az egész (mármint a magyar akadémiai élet), és aminek csak diszkrét csúcsa és látlelete Pali bá esete. Szóval néhány hónapja arra akartak kényszeríteni megfelelő eszközökkel, hogy "négerként" dolgozzam valaki helyett, akinek a neve alatt futott volna az illető munka - persze visszautasítottam, aminek meg is lett a következménye. Vagyis gyakorlatilag ugyanarra akartak rávenni, amit Pali bának megtettek anno. Őszintén szólva nagyon jól tudtam, hogy nem sok minden változott az "átkos" rendszer óta, de ezt még "legmerészebb álmomban" sem gondoltam volna. És egyáltalán nem egyedi esetről beszélek - egyszer itt asszem ajánlottam egy Zanussi filmet, ami a kommunizmus alatti egyetemi életről szól (Rejtőszínek), rohadt jó, de csak most tapasztaltam meg a saját bőrömön, hogy mennyire nem változott semmi a világon. Ahogy a poszt írja, Pali bá maga a posztkommunizmus megtestesülése, nemcsak az akadémiai élet, hanem az egész ország vonatkozásában.

freehckr 2012.03.28. 16:46:49

@sárkányfő: „ha te azt hiszed a fidesz nem épp annyira komcsi mint a szocik”

Nem „hiszem”, mert ez tény. :) Bizonyára sokakat érintene a Fideszben is egy korrekt lusztrációs törvény, de az MSZP-DK vonalat egyenesen megszüntetné, a balliberális elvtársak az önkormányzati mandátumaikat nem tudnák hirtelen betölteni. :) Aztán az egyéb intézkedéseiket, programjaikat, nyilatkozataikat most hirtelen nem is említve, csak a legutóbbit: nézd meg ki ajvékol Károlyi miatt. :)

ulrike (törölt) 2012.03.28. 16:47:50

@Szimba: Semmit. Realista vagyok. A kormány nem hülye (legalább is nem teljesen). A rektort nem ismerem személyesen, de mivel nem kormánytag, így benne még jobban van okom bízni, hogy racionálisan cselekszik. A FIDESZ-nek ez úgy kell most, mint egy nem természet adta lyuk a fejbe.
- Az ellenzéki pártok hangoskodása a legkevesebb baj nekik. Sőt. De a honi publikum, ha nem is kiabál annyira hangosan, de látni lát. Ezt az ügyet könnyű felfogni, nem bonyolult, nem igen lehet elkommunikálni.
- Külföldön mindenki kétségbe vonja OV elkötelezettségét a játékszabályok iránt. A kormány ezt cáfolni igyekszik. Ha beáll az elnök mögé, vagy nem tesz semmit, pozícióvesztést fog okozni egy nagyon kellemetlen időszakban. Tudják ezt a fiúk nagyon jól.

etwas kultur muss sein 2012.03.28. 16:51:07

Ez az ország annyira végtelenül el van kúrva, hogy sírni tudnék. :-(
Valószínűleg pont ez a céljuk, hogy az átlag halandó elforduljon a politikától, elmenjen ebből az országból minél messzebbre.
Szomorú lesz, ha egyre többen fogják azt gondolni, hogy ebből a szarból nincs kiút.

ulrike (törölt) 2012.03.28. 16:51:31

@Szimba: Hát, elég perverz is. Sok benne a cs betű. Egy Csárli ne lecsózzon nyilvánosan.

morgás joga mindenkit megillet · http://morgasjoga.blog.hu/ 2012.03.28. 16:56:24

a választópolgárok tényleg erre adták le szavazatukat 2010-ben? Ha a Fidesz akkor azt ígéri, SP lesz az államfő bizonyítva a szocializmus kontinuitását az unorthodox mába, akkor még több szavazatot kap, oké, csinálhatjátok, pattanjunk a szekérre, csapjunk a lovak közé és rohanjunk egy szép új világba? Ha az az ígéret, miszerint hazánk ezentúl nem lesz következmények nélküli ország, pontosítva lett volna, miszerint a nagyon szépen hangzó mondat valójában azt jelenti, aki a mi kutyánk kölyke, az kivétel ez alól, hány ember szeretett volna inkább egy másik kocsist látni a bakon?

Hát ... most mondjuk azt, mert megérdemeltük?

dr. Bubó 2012.03.28. 17:01:18

@morgás joga mindenkit megillet: "a választópolgárok tényleg erre adták le szavazatukat 2010-ben? Ha a Fidesz akkor azt ígéri, SP lesz az államfő"

és ha elmondták volna, hogy
- dr matolcsi unortodox gazdaságpolitikát fog fojtatni
- a radikális azonnali adócsökkentés és a sörálátét az 56 új adót jelent...
- az hogy 300 Ft ról 1000-re viszik fel rövid idő alatt a benzin árát
- az hogy PINTÉR lesz a belügyér...

szerinted??? mi lett volna? mert 2 706 292 szavazat lett volna ???

ámbátor 2012.03.28. 17:02:04

Vajon ha Deutsch Tamás szakdolgozatát, ami kijelölt miniszter korában jött létre, valaki megkapirgálná, abból mi derülne ki?

dr. Bubó 2012.03.28. 17:03:41

+hogy
- államosíttyák a manyupot
- visszamenőleges törvényeket hoznak
- felemelik a képviselők fizetését...
- mexállják a bíróságot, ügyészséget stb...
- mindent megváltoztatnak...
- a korrupciót nem mexűntetik, hanem álami szintre emelik...
- a bezárt mellékvonal megnyitásán azt értik, hoyg bezárják....

stb stb

ulrike (törölt) 2012.03.28. 17:04:27

@nyünyüge: It's wish-ful thinking to hope wish-ful can get trough if properly spelled.

dr. Bubó 2012.03.28. 17:04:39

@ámbátor: és a többi fides doktor dr orbán, dr pintér, stb stb... vagy dr kóka, stb...

ez is benne van hogy "védik" a védhetetlent !!!

dr. Bubó 2012.03.28. 17:06:40

@ámbátor: én egyik legnagyobb ősfid eszes DIPLOMÁJÁT/zását láttam....

megjegyzem ő nem látta, csak a védésre ment el... nem is ismerte...

kb 1994... képviselő volt már... nagyon nagykutya...
orbán ki is b@szta kicsit mert nagy konkurens...

dr. Bubó 2012.03.28. 17:08:44

@ámbátor: azt is érdemes lenne... hogy
ezeknek pont még kötelező katonai szolgálat volt...

MIND csalt és hamis orvosi papírokkal kerülte el...
lehet azt mondani, hogy akkor már a rencer haldoklott...
igen ám, de az volt a szabáj...
az okirat hamisítás mindig az... független a cél nmemességétől...

Szimba 2012.03.28. 17:10:00

@ulrike:
Ez mind igaz. Józan ésszel felfogható és meggyőző.
A kérdés, hogy OV, és a Fidesz ott a hatalom mámorában is tud úgy gondolkodni, mint Ulrike?

morgás joga mindenkit megillet · http://morgasjoga.blog.hu/ 2012.03.28. 17:10:31

@dr. Bubó:
kimaradt a
- reálbércsökkenés
- foglalkoztatás-csökkenés
- 47 ezerből meg lehet élni, pláne kecskével
- gettófalva a lucernásban
- oligarchák poliphálója
- minden, amivel a Velencei Bizottság nem ért egyet (lást választási törvény legutóbb)
- kimagasló szakmai hátterű személyzeti politika

de asszem, mindet úgysem tudjuk felsorolni ...

ulrike (törölt) 2012.03.28. 17:10:35

@nyünyüge: teszt II
It is wish-ful drinking.
Csak így megy, egyben nem.

ulrike (törölt) 2012.03.28. 17:11:39

@Szimba: Persze, nem az a baj velük, hogy buták.

Szimba 2012.03.28. 17:13:15

Az előző elemzésnél esett szó arról, hogy nincs törvény, ami miatt SP-nek le kellene mondani. Akkor ez volt a gyakorlat, és pont.

Viszont azóta Stumpf kapcsán megtaláltam az akkori jogszabályt:

"Amennyiben az egyetemi doktorátus odaítélését követően kiderül, hogy az értekezést más készítette, vagy az más személy munkájának (eredményének) illetéktelen felhasználásával készült, az Egyetemi Tanács a doktorátust, s az ezt tanúsító oklevelet visszavonja, az egyetemi doktorátusra utaló névmegjelölés használatát megtiltja, intézkedik a személyi igazolványból való törlésről, s a visszavonás tényét a Művelődési Közlönyben, valamint az OTSH Közlönyben közzéteszi."

Szerintem ez ma sem lehet másként.

ulrike (törölt) 2012.03.28. 17:15:37

@morgás joga mindenkit megillet: "- 47 ezerből meg lehet élni, pláne kecskével". Lehet, de szerintem a keresztény kurzus ezt elítéli.

hoplita 2012.03.28. 17:17:04

@BISMARCK:
'...445 írás kellet hozzá...'

Mi van? Plagizálod plagit...vagy spórolsz a karakterrel?:))))

morgás joga mindenkit megillet · http://morgasjoga.blog.hu/ 2012.03.28. 17:19:35

@ulrike: attól függ, hogy használod. Gondolom, majd etika-hittan órán pontosítani fogják.

hoplita 2012.03.28. 17:20:16

@freehckr:
"...hogy kinek is köszönhető a magyar közélet ilyen szintű elk*rvulása... "

Mindnek, bazmeg, mindnek...a zelmúlt 22 év minden kis-nagy elkúrása ott van ebben a szánalmas és röhejes ügyben.:(

ulrike (törölt) 2012.03.28. 17:20:55

@Szimba: Igen. De ez a szabályozás már nincs érvényben, s nem tudom, lehet-e annak alapján cselekedni ma, 20 év után. Nem tudom, nem vagyok jogász. Ezért lett volna jobb mindenkinek, hogy az elnök maga mond le, morális megfontolások alapján. Aszekelyek még egy-két könnyet is szétmorzsolhatott volna így állandóan vigyázó szemében.

gaboca41 2012.03.28. 17:22:27

@freehckr: "...a Fidesz kormányzat ezzel és a ballibeink ostoba kampányaival szemben nem hozott még olyan súlyos, a lakosság számára húsbavágó intézkedéseket, megszorításokat, mint Gyurcsányék 2006-tól folyamatosan...". Mondd, te csak a HírTV-t (esetleg az Echo-t) nézed, vagy újságot is olvasol? A 27%-os ÁFA, az egykulcsos adóval az adójóváírás miatt bukó sokszázezer, a kormány híbáját (bűnét?) kompenzáló bérkiegészítés miatt tönkremenő kisvállalkozások, a délutáni és éjszakai pótlék megkurtítása és még sorolhatnám holnapig - ezek nem húsbavágó intézkedések?

reservatio mentalis 2012.03.28. 17:34:54

Bizony, a következmények elmaradásának lesz következménye.

török gábor 2012.03.28. 17:39:38

@Diocles: szerintem vannak más ellenzéki pártok is.

hoplita 2012.03.28. 17:40:08

@freehckr:
"...ideje lenne ezeket a kis szélsőbalos degenerált pöcsöket alaposan elfenekelni (talán egy kis kardlapozással, könnygázzal, gumilövedékkel)..."

Alapjában egyet is értek veled, rosszabb pillanataimban lelkesen támogatom is....de marginális kis faszfejek egyrészt, másrészt aki meg már kapott, annak csak gyenge elégtétel.
Inkább a gumival lövöldöző faszfejeket lövöldözném meg...nem feltétlenül gumival, a kurva kibaszott bárcabitorló anyjukat.

menőmano 2012.03.28. 17:41:31

Nahát! Nahát! A kedves Török Gábor! rövid- de annál tartalmasabb posztot írt.
Persze, persze, milyet is írhatott volna? hiszen kiváló politikai elemző. Végre, Ő az, aki leírta, röviden, tömören a véleményét. Kihagyva belőle a totális sumákolást.
:)))

freehckr 2012.03.28. 17:41:51

@gaboca41:
„te csak a HírTV-t (esetleg az Echo-t) nézed, vagy újságot is olvasol?”

Nem.

„A 27%-os ÁFA”

A benzinár változása folyamatosan nyomta felfelé az árakat az elmúlt másfél, két évben, ez a két százalékpontos áfakülönbözet nemigen volt már számottevő.

„az egykulcsos adóval az adójóváírás miatt bukó sokszázezer”

Az adójóváírás egy legális adóelkerülési forma volt. Kíváncsi lennék, ki kapott valóban minimálbért, vagy ahhoz közeli fizetést azok közül, akik igénybe vehették az adójóváírást, gyanítom csak egy elenyésző kisebbség. Szóval ideje volt megszüntetni ezt a kiskaput is. Hőbörögni persze lehet, emiatt, de nem érdemes, mert kontraproduktív. :)

Egyébként meg nincs egykulcsos szja, már nekem kellemetlen, hogy ezt állandóan meg kell említenem a tájékozatlanabbak kedvéért. Szuperbruttó van, elvtársak, nincs egyetlen kulcs. :)

„bérkiegészítés miatt tönkremenő kisvállalkozások”

Ja, hagyniuk kellett volna a minimálbért még vagy két évtizedig 70 ezer forint környékén. :) Számítani lehetett rá, hogy emelkedni fog a minimálbér, a Fidesz volt az egyetlen a kormánypártok közül, amely regnálása alatt bátrabban nyúlt ehhez az eszközhöz. Tekinthetjük egyfajta „felzárkóztató programnak”... :)

Egyébként pedig ha tönkrement kisvállalkozás, az nem emiatt, mert a csődközeli gazdasági helyzetet a Fidesz is örökölte... Természetesen nem túl jól kormányoznak, számtalan intézkedést kellett volna még hozniuk, számtalant pedig elfelejthettek volna (köztük mondjuk az áfaemelést is), de ugye nem kell az előzményeket most megemlítenem, kezdve a 2006-os folyamatos, és igen kemény megszorításokkal, a 2008-as államcsőd-közeli helyzettel, a majdnem megduplázott államadóssággal, és a rekord szintre emelt munkanélküliséggel... Ha problémád van ezzel kapcsolatban, akkor talán a nyolc év alatt az országot szinte teljesen leamortizáló balliberális pártoknál kilincselj... :)

„és még sorolhatnám holnapig”

Azt elhiszem, de ezek az ilyen és ehhez hasonló fórumokon feltűnő ostobaságok könnyedén cáfolhatóak. :)

Nem azt állítom, hogy jó a helyzet, vagy hogy jól kormányoznának, na de közel sem olyan vészes a helyzet, mint ahogyan azt a 2010-es választáson csúnyán nagyot bukó balfékek és csőlátású híveik megpróbálják beállítani. :)

„ezek nem húsbavágó intézkedések?”

Nekem már tavaly is több volt a pénzem, mint tavaly előtt, és idén is több lesz, mint tavaly volt, és elhiheted, hogy igen sokan vagyunk még így ezzel. Nagyjából a munkavállalók több mint fele jól járt az új adórendszerrel, és mégvan egy nagyobb része a munkavállalóknak, akiket nem érintett hátrányosan (de mondjuk pozitívan sem).

Azokat meg nem tudom sajnálni, akiknek a fizetésével a minimálbér nyújtotta kedvezmények miatt trükköztek, számíthattak rá, hogy egyszer vége lesz ennek...

menőmano 2012.03.28. 17:43:29

Egyébként meg, tetszettek volna totálisan másként szavazni.
oszt.kész. ennyi.
:))))))

dr. Bubó 2012.03.28. 17:44:46

@freehckr: te agyatlan po:cs

„A 27%-os ÁFA” "A benzinár változása folyamatosan nyomta felfelé az árakat az elmúlt másfél, két évben, ez a két százalékpontos áfakülönbözet nemigen volt már számottevő."

akkro összegzem a rejtett adó (infláció) az elmút22évben: 2 % áfa +4-5-8 % benzin +ált infláció, azaz 10% "extra adó" a lakossági fogyasztásra...

hát igen ebben a sok tételben az áfa az kismiska...

Diocles 2012.03.28. 17:45:16

Innentől kezdve kábé 100%, h visszavonják:

index.hu/belfold/2012/03/28/rendkivuli_ulest_tart_a_semmelweis_egyetem_doktori_tanacsa_schmitt-ugyben/

A kormányt sem fogja ez váratlanul érni, hiszen ha nagyon nem akarták volna a visszavonást, akkor Orbán utasította volna Réthelyit, h üljön még rajta pár hónapig.
Amióta Réthelyi átküldte, a visszavonás borítékolható.

Így aztán az sem dőlhet el, h igazam lett volna abban, h elsikkad az ügy :)

Legyen Horváth János az elnök.

dr. Bubó 2012.03.28. 17:45:51

elmút2évben (nem 22, az elírás volt)

freehckr 2012.03.28. 17:48:48

@Diocles:
„Legyen Horváth János az elnök. ”

Én Zétényi Zsoltért kampányolok. :)

Szimba 2012.03.28. 17:53:58

@freehckr:

Amikor majd az éhező emberek téged is kirabolnak, betörnek hozzád, és már nem tudsz megfizetni annyi biztonsági őrt, hogy a gyerekedre, feleségedre is vigyázzanak, az utcákon pedig mindennapossá válnak a rablások, késelések, összetűzések, majd akkor ne sajnáld azokat, akiket teljesen tönkretettek a rendszerváltás óta, akik rákényszerültek, hogy minimálbérért dolgozzanak, akik munka nélkül maradtak stb.

kzoltana 2012.03.28. 17:54:30

Kósa Lajost meg „doktor”-nak titulálják hivatalos helyeken is, pedig még egyetemi végzettsége sincs:
www.vagy.hu/tartalom/cikk/1490_dr._kosa_lajos
Magyarhonban mostantól mindenki legyen doktor!

menőmano 2012.03.28. 17:54:33

@freehckr:

Nekem már tavaly is több volt a pénzem, mint tavaly előtt, és idén is több lesz, mint tavaly volt, és elhiheted, hogy igen sokan vagyunk még így ezzel. Nagyjából a munkavállalók több mint fele jól járt az új adórendszerrel, és mégvan egy nagyobb része a munkavállalóknak, akiket nem érintett hátrányosan (de mondjuk pozitívan sem)."

Nahát! Hogy mik vannak??!! Hát! Már elnézést! de Önnek itt , van a kánaán. Örüljön neki, hogy Ön jól járt.
Elárulok Önnek egy hatalmas titkot, ha még nem tudná. A munkavállalók, a társadalom egy hatalmas csoportja lassan, de biztosan halad az elszegényedés felé. Hála, az egykulcsos adózásnak (is), no és persze a különféle" megszoritásoknak.
Nem kell elfelejteni, hogy a legrászorultabb társadalmi réteget sújtották többszörösen a kormány intézkedései. Csak meg kell nézni a boltok polcait, és hát! persze a rezsi költségek alakulását.
Én csak örülni tudok? annak, hogy van egy nagyon jól élő társadalmi csoport? amibe nyilván Ön is beletartozik.
Szerintem.

ulrike (törölt) 2012.03.28. 17:56:24

@Szimba: Tényleg jó. Nagyon gyorsan erősödik a nyomás, ebből is látható. Az egyetem doktori tanácsa is holnap ülést tart. SP balga módon elszalasztotta az alkalmat, hogy önnön elhatározásából lépjen, hogy méltósággal vessen véget egy méltatlan történetnek.
Gondolom, az elnöki hivatal emberei mind aggódnak, új elnök hozza majd a maga sleppjét. Ez mind benne lehet hibás döntéseiben.

freehckr 2012.03.28. 18:00:21

@Szimba: „majd az éhező emberek téged is kirabolnak, betörnek hozzád”

Egy közel ötven kilós kuvasszal kellene megküzdeniük. Semmi esélyt nem adok nekik... :)

Viszont ezt a dolgot legalább ketté kellene szedni: a munkanélküliség, a képzetlen és kiszolgáltatott munkavállalók nem a két éve hivatalban lévő Fidesz kormányzat miatt vannak, viszont a kormányzatnak, ha eredményeket akarnak elérni, akkor nem az inaktívakat, hanem éppen a szorgalmat kell támogatnia. Szóval ideje lenne tényleg bevezetni az egykulcsos szja-t. :)

hoplita 2012.03.28. 18:02:42

@bariga:
"...Ha mégsem távozik, akkor gondolom előkerül még néhány fura ügy a múltjából, ami sokkal rosszabb, mit ez a kis lopkodás...."

Komoly összegbe merek fogadni, hogy spicli is vót palika, nemcsak plagizátor.
Egy gerinctelen hernyó, nincs olyan szar, amit ne tudnék elképzelni erről a méretes bránerről.

freehckr 2012.03.28. 18:04:05

@menőmano:
„Hála, az egykulcsos adózásnak (is)”

Azon tanakodok, hányszor kell még itt is a tájékozatlanabbaknak elmondanom, hogy k*rvára nincs egykulcsos szja. Progresszív adórendszer van, elvtársak, a ~230 ezer fölött keresők félszuperbruttó után fizetnek. Ha nem tetszik a jelenlegi adórendszer, akkor a progresszív adózást ekézitek, vegyétek észre. :)

„és hát! persze a rezsi költségek alakulását”

Hasonlítsd össze, mennyivel emelkedtek a rezsiköltségek 2006-2010 között, és mennyivel 2010 óta. A rezsiköltségek elszabadulása egyértelműen az előző MSZP-SZDSZ kormányzatok hibája.

menőmano 2012.03.28. 18:04:49

@freehckr:

Elnézést! Még annyit! Akkor Ön nem is hallott arról ugye, hogy egyre jobban nyílik az a bizonyos társadalmi olló. Lesznek szegények és gazdagok???

Igaz! Nincs ebben semmi különös, hiszen a magyar társadalom, egy bizonyos szinten, mindig is, megosztott volt.

:((

Dr. Cica75 2012.03.28. 18:06:26

@freehckr: Pont akkora gerinctelen fereg vagy, mint a kommunista besugo Palika. Remelem a sorsod is ugyanaz lesz.

freehckr 2012.03.28. 18:08:10

@Dr. Cica75: „Remelem a sorsod is ugyanaz lesz. ”

Kapok egy kisdoktori címet a haverjaimtól? :)

hoplita 2012.03.28. 18:08:24

@freehckr:
Mi van bazmeg...meguntad a mandit és idejöttél osztani azt, amiből neked sincs felesleg...??:DDD

Megsúgom, el vagy tévedve....minden téren.

Nekem 12 évig volt kuvaszom....ismerem, mint a tenyerem, de egy cées töltet és megfekszik....ahogy te is.:)

Szimba 2012.03.28. 18:08:51

@freehckr:

A betörők ma már sprayt használnak, és a fajtiszta kutyát is elviszik:-)))
Így járt egy ismerősünk tőlünk nem is messze. Mindenüket felpakolták egy teherautóra a betörők, és az elaltatott kutyát is vitték. Szegények utána mindenhol hirdették, hogy csak a kutyát kérik vissza, mert nagyon szerették.

Úgyhogy csak ne reklámozd azt a szegény ebet. Van már kutyatolvaj maffia is. Külföldre adják el olcsón a fajtiszta kutyikat.

hoplita 2012.03.28. 18:10:44

@freehckr:
Á...inkább majd alkalomadtán valaki tökön rúg, droid.:))

Ne, megyek bagót venni...fogytán.

menőmano 2012.03.28. 18:10:49

@freehckr:
Tényleg? Hát ez egy totális újdonság. Én kurvára unom már, némelyektől, az állandó visszamutogatást.
Tessék kimenni az emberekhez, a nagybetűs népet megkérdezni, és "élő" beszédben tájékozódni, ki- hogyan él most.
De semmi képpen de a Rózsadombra, vagy gazdagok negyedébe" menjen.
Keresse fel mondjuk a halott vidéket!!
Aztán tessék ilyeneket írogatni.
Elnézést! Már de Önnek nincs igaza. Szerintem.

dr. Bubó 2012.03.28. 18:11:26

@Szimba: :)))) nagyon naiv egy fidesznyikkk... azt hiszi semmi gond nincs...

kéthét alatt rend lett... meg sok mást is beszopott szerencsétlen... zombija

menőmano 2012.03.28. 18:13:01

Úgy látom! Totálisan megy a kommunistázás!!!
:)))

dbeata 2012.03.28. 18:15:00

@török gábor:

Kedves Török Gábor!

Szerintem OV most épp kiélvezi, hogy míg az ország egy része hörög felháborodásában, a Fidesz még ilyen negatív kampányarccal is növelni tudta táborát. index.hu/belfold/2012/03/28/tarki_nott_a_fidesz_elonye/

Ekkora elégtétel remélhetőleg elég a Fidesz tábornak.

Gyerekek, ilyen piaci-részesedés növekedésnek melyik marketingigazgató ne örülne? Tessék-tessék, lehet utána csinálni, hátha bejön...:))

menőmano 2012.03.28. 18:15:21

Kedves Török Gábor!

Nekem a politikai palettán) Totálisan a Bajnai Gordon a reménysugár!!!
Nem tudom olvasta e már, mikor írtam.
osztjónapot!! ennyi.
Elnézést!!

:)))))))))))

láplidérc 2012.03.28. 18:15:31

az van, hogy a fidesz már hiába csinál bármit is, túl hamar tekintették részükről lezártnak az ügyet.... ezek után mégis hogy táncolnak ki ebből? bocs, félreolvastuk elsőre? meggondoltuk magunkat? na jó, ha ennyire akarjátok, akkor monnyon le?
részükről. lezártnak. tekintik. az. ügyet.

@freehckr:
"Az adójóváírás egy legális adóelkerülési forma volt. Kíváncsi lennék, ki kapott valóban minimálbért, vagy ahhoz közeli fizetést azok közül, akik igénybe vehették az adójóváírást, gyanítom csak egy elenyésző kisebbség. Szóval ideje volt megszüntetni ezt a kiskaput is. Hőbörögni persze lehet, emiatt, de nem érdemes, mert kontraproduktív."

a "gyanítom" arról árulkodik, hogy nettó feltételezésekkel dobálózol, aminek az a sajnálatos következménye, hogy tömény hülyeségeket beszélsz.
az adójóváírás 10 000 ft-ot jelentett mindenkinek, aki kis-és középvállalkozásoknál dolgozik ma idehaza. az üzemekben, kisboltokban, stb dolgozó 70-80e ft hazavivő réteg nagyon nagy része. hogy minderről fogalmad sincs, az azt mutatja, hogy te egy egészen más társadalmi réteghez tartozol és onnan osztod az észt. ez az a szint és mentalitás, ahol elhagyja az ember száját 2012-ben az, hogy igen, 47e-ből meg lehet élni.

Szimba 2012.03.28. 18:18:09

Akkor fogok még röhögni (kínomban), ha elveszik a doktori címét Schmittől, de ő akkor is marad közt. elnök.:-)))

menőmano 2012.03.28. 18:19:18

Schmitt Pál most már bizonyítottan plagizált "

Hát! akkor gondolom, némelyekben még az is felmerül?? esetleg? Mondjon le a Gyurcsány!! ??
:))))))))))

dr. Bubó 2012.03.28. 18:20:32

dr sittpálesz posztok közül ez az egyik legjobb (sztem)

re.blog.hu/2012/03/28/ne_mondjon_le_schmitt_pal_barmi_tortenjek

@Szimba: simán lehet ez is, hogy nem lesz doktor, de marani akar:)... marad mer őt nem a doktoriért választották... nem is az "elitélt" bűncselekménye miatt, nem is a hejesírása miatt... hanem mert ojjan aranyos ember és gerinces.... 2/3 az nem tévedhet....

a SOTE befosott TG írása után... megrázták magukat...

dr. Bubó 2012.03.28. 18:21:44

@láplidérc: "lezártnak. tekintik" (fides)

vagyis megy börtönbe dr sitt pali... ugyebár ez így kimagyarázható...

menőmano 2012.03.28. 18:21:53

Az ügynökügy"- és ez az ügy) Hát! Ez egy totális politikai zűrzavar!!
Közben meg elterelődik (esetleg) a figyelem, más fontos gazdasági- politikai eseményekről.
:))

Szimba 2012.03.28. 18:21:55

@dr.dbeata:

Neeee!:-)) Ez óriási!
Szegény Pali bácsit bántják a csúnya libsibolsik!:-)))Védjük meg!

Darvin díjas ország vagyunk!

Szimba 2012.03.28. 18:23:59

@dr. Bubó:

Elég sok helyen hivatkoznak rá, pedig mi már megírtuk az előző elemzése után a tutit, nem?!:-))))

etwas kultur muss sein 2012.03.28. 18:24:19

@Szimba: ezt a verziót el sem akarom képzelni... :-(

menőmano 2012.03.28. 18:24:20

maga a két lábon járó negatív kampány."

Hát ez, jó!!!

:))))))

dr. Bubó 2012.03.28. 18:25:46

@Szimba: lesz mellette "békaügetés" is vagy mijen menet... "üüüü-üüüü-üüü"

Szimba 2012.03.28. 18:27:17

@dr. Bubó:

A Konzervatórium és a Vastagbőr is jó!

láplidérc 2012.03.28. 18:30:07

@SzélsebesVelorex: én igen. sőt, az lenne a fidesz bukásának a kezdete talán, ha palit felszólítanák ő pedig durcásan azt mondaná: nem.
és koloncként csüngene rajtuk ezek után.

freehckr 2012.03.28. 18:32:25

@menőmano: „Tessék kimenni az emberekhez, a nagybetűs népet megkérdezni”

Pont most jött ki két kutatás: Századvég, Tárki. Mindkettő szerint nincs érdemi, említésre méltó változás a pártok támogatottságában. A Szonda is hasonló eredményeket hozott legutóbb. Pedig azért azt igazán nem mondhatjuk, hogy a balliberális elvtársak tartózkodtak egyes eszközöktől az elmúlt hetekben a magyarellenes gyűlöletkampányaik során. :)

Értsétek meg, amíg Mesterházyk, Gyurcsányok, Szanyik, Schifferek a közéletben vannak, addig Orbán a nyerő. Ez a mérce, egymás mércéi.

menőmano 2012.03.28. 18:33:23

Az atv.hu-nek sikerült elérnie a Schmitt Pál plágiumügyét vizsgáló bizottságban különvéleményt megfogalmazó Fluck Ákost, aki azonban idő előttinek tartja, hogy érdemben nyilatkozzék.
Ennek megfelelően nem is nyilatkozott érdemben. Majd fog, ha időszerű, de lehet, hogy egyáltalán nem lesz időszerű. "

atv.hu/cikk/20120328_a_kulonvelemenyt_jegyzo_ugyved_azt_nyilatkozta_hogy_nem_nyilatko

Hát! Nem tudom, csak gondolom) Nem lehet "csak úgy" nyilatkozni? Mindennek eljön az ideje..........
:)

etwas kultur muss sein 2012.03.28. 18:33:56

@láplidérc: Ki szólítaná fel? A fidesz? Az nem szólít fel, hanem utasít. Egyébként 100%-ig biztos vagyok benne, hogy SP nem dönt semmiről. A saját pozíciójáról sem. Ha mondják neki, hogy maradsz, akkor marad. Ha azt mondják, hogy mész, akkor megy. SP nem több, mint egy bio-golyóstoll. Egy bólogató...

freehckr 2012.03.28. 18:34:29

@menőmano: „Totálisan a Bajnai Gordon a reménysugár”

Bajnai egyenlő a Gyurcsányi elk*rással. Bajnai 2006-tól államtitkár, 2007-től miniszter Gyurcsány kormányában. Mitől reménysugár? :)

etwas kultur muss sein 2012.03.28. 18:36:36

@freehckr: "Értsétek meg, amíg Mesterházyk, Gyurcsányok, Szanyik, Schifferek a közéletben vannak, addig Orbán a nyerő. Ez a mérce, egymás mércéi."

Ebben sajnos igazad van. A magyar választópolgár nem tud szabadulni ezektől a nevektől, és kínjában behúzza az X-et a felcsúti megmondóembernek.

menőmano 2012.03.28. 18:37:32

@freehckr:

gyűlöletkampányaik során. :)"

Milyen? gyűlölet? milyen kampány? Talán totálisan lemaradtam valamiről???

freehckr 2012.03.28. 18:39:14

@láplidérc:
„te egy egészen más társadalmi réteghez tartozol”

Igen, én fizetem a nyugdíjakat, én fizetem a cigányok segélyeit, én fizetek mindent, nem a 70-80 ezres minimálbéres, szóval tessék engem legalább elviselni valamilyen szinten, ha már a véleményem nem tetszik :)

Egyébként szerintem sem lehet 47 ezerből megélni, de aki keveset keres, az azért nézzen szét még egy picit maga körül, tud-e még valamit tanulni esetleg (nyelvet, informatikát, új szakmát, akármit), tud-e még egy részmunkaidőt/hétvégi melót bevállalni, tud-e még spórolni (Tesco helyett helyi piac és főzés otthon), satöbbi. Tisztában vagyok vele, hogy százezrek vannak nehéz helyzetben, de ez mind _nem a jelenlegi kormányzat hibája_.

menőmano 2012.03.28. 18:44:21

@freehckr:
Nyugodjon meg picikét! :)
Elkúrással?? Ki is az egyenlő?? Nem értem. Még isteni szerencse, hogy nem azt írta! elba**sal! Sokkal hangzatosabb lenne. Ugye?

hoplita 2012.03.28. 18:46:04

@láplidérc:
Korrekt.

Piszkosul rühellem az ilyen seggfejeket, akik csak a saját perspektívájukból képesek dolgokat nézni....felfogásról meg szó sincs, bassza meg.
Itt, keleten egy százeres nettó állás már irigyelt állapot.:(

menőmano 2012.03.28. 18:46:08

@menőmano:
"Nevetni kell"! Attól, hogy Ő fel van háborodva, Nekem még lehet a Bajnai a totális reménysugár.
Gondolom.
:))))))))

Szimba 2012.03.28. 18:46:42

@freehckr:

Sokan néztek körül és fogták az 1-2 diplomájukat, meg az idegennyelv-tudásukat, és már régen külföldön élnek, dolgoznak.A legjobb szakmunkások is elmentek már. Sőt, a cigány lányfuttatók, meg színesfémgyűjtők is áttették a színhelyüket külföldre:-))

Itthon már csak a nyugdíjasok, a rokkantak, meg azok maradtak, akik vagy annyira szegények, hogy még egy útlevélre sem telik, vagy a Fidesz-közeli holdudvar. Az a gond, hogy lassan sehol sem lesz fizetőképes kereslet még kolompérra sem (természetesen a piacon!), és akkor már senkinek sem lesz jó.:-(

freehckr 2012.03.28. 18:47:47

@menőmano: „Ki is az egyenlő?”

Mint említettem, Bajnait a pislogó bociszemeivel nem 2009-ben húzta elő az IMF a kalapból, állítsanak bármit ezzel kapcsolatban a balliberálisaink, hanem a libatolvaj 2006-tól tevékenyen vett részt az MSZP-SZDSZ kormányzat országrombolásában. Ő nem az „új erő”, ez félreértés. :) Bajnai = 2008-as államcsőd-közeli helyzet, ők okozták.

menőmano 2012.03.28. 18:48:18

@freehckr:

Ugye nem sértem meg, ha megkérdezem, hogy Ön fideszista????
:)))))))))))

hoplita 2012.03.28. 18:48:31

@freehckr:
Khm.....
Csak emlékeztetőül, itt nincs faszkutyaspongyabob, aki majd lájkolja a faszságaidat.:)

mókáné 2012.03.28. 18:48:55

@török gábor:

"szerintem vannak más ellenzéki pártok is."

Vannak? Nem igazán van alternatíva és akkor tudom, hogy szeptemberi távozást jósolt a köztársasági elnöknek, de erre már korábban is mondtam: Schmitt Pál maradni fog.

Következmények nélküli ország volt ez Gyurcsány Ferenc idejében is. Most miért lenne másképpen?

A doktorok álljanak ki a becsületükért, ha sértve érzik magukat! Nem igazán mozgolódtak, nekem nem tűnt fel.

Ha tiszta közéletet akarunk, ne a szocialista és ne a fidesz kormányától várjuk.

freehckr 2012.03.28. 18:50:26

@Szimba: Igen, de a munkaerő elvándorlás nem 2010 májusában kezdődött, ha jól emlékszel. Problémának probléma, de nem a jelenlegi kormányzat okozta.

Más kérdés, hogy nem képesek látványosan javítani a helyzeten, viszont én személy szerint bár nagyon sok mindennel nem értek egyet, mégsem irigylem a Fidesz kormányzatot. Az a baj, hogy sokan nem képesek felfogni ép ésszel, milyen helyzetet örököltek az MSZP-SZDSZ kormányzattól.

hoplita 2012.03.28. 18:51:11

@Szimba:
"...tthon már csak a nyugdíjasok, a rokkantak, meg azok maradtak, akik vagy annyira szegények, hogy még egy útlevélre sem telik, vagy a Fidesz-közeli holdudvar..."

Hé...egyik se vagyok...és mégis itthon vagyok.:(
Pedig már mehettem volna...és mégis. Nyilván azért, mert hülye vagyok.:)

Szimba 2012.03.28. 18:52:57

@hoplita:

Fiatal diplomás, nyelvet tudó ismerősök sorra vesztik el az állásukat, mert a cég megszűnik, elköltözik az országból, leépít, és nincs másik állás.
Elmennének fizikai munkát végezni vagy takarítani is, de azt sem találnak. Mindegyik külföldi munkákra kénytelen pályázni. Most éppen Anglia a favorit, szinte mindegyik odamegy bébysintérnek, baromfifeldolgozónak, idősgondozónak, amit az angolok, de még a bevándorlók sem vállalnak náluk.

freehckr 2012.03.28. 18:53:10

@menőmano: Soha az életben nem szavaztam a Fideszre, minden bizonnyal nem is fogok, ha ez a kérdés, csak nem kedvelem túlságosan azt, hogy ostoba vádakkal illetik őket. :) Lehet a Fidesz kormányzatot napestig kritizálni, mi az hogy, csak sajnos a balliberálisaink még ehhez sem értenek... :)

hoplita 2012.03.28. 18:53:41

@knausz:
"...A doktorok álljanak ki a becsületükért, ha sértve érzik magukat!..."

Jaj...személyesem ismerek féltucatnyi embert déerrel a neve előtt, akinél skiccpali doktorabb..:DDDD

ulrike (törölt) 2012.03.28. 18:53:46

Economist
"In most countries Mr Schmitt would now be writing his resignation letter (or at least finding one to copy)."
A legtöbb országban Mr Schmitt lemondó levelét írná most (vagy legalább keresne egyet, hogy lemásolhassa)
www.economist.com/blogs/easternapproaches/2012/03/hungarys-president

Szimba 2012.03.28. 18:54:24

@hoplita:

Nézd, ezt azért mégsem írhatom meg így szemtől szembe!:-))))

láplidérc 2012.03.28. 18:57:27

@freehckr: tömörítem kicsit, jó? hogy jobban látható legyen a nulla vitakultúrád:

te: áh, az adójóváírás az adócsalóknak volt jó, szerintem.
én: nézz már körül, százereknek jelentette a jövedelmük 1/7-ét, kb. nincs is rálátásod a dologra.
te: én fizetek (sok) adót, hadd beszéljek akármit, jó? és amúgy is az elmúltnyolcév.

köszönjük.

hoplita 2012.03.28. 18:58:34

@Szimba:
Tudod ennek van ám egy olyan aspektusa is, hogy aki még nem nagyon melózott a két kezével, az nem is nagyon kell ám.
Nem levegőbe beszélek....volt már értelmiseggi alkalmazottam, amelyik nem ért egy irgalmas kiáltást sem.:)
Fizikai munkát végezni már nem igazán alkalmas az, aki 30-40 fölött próbálkozik ilyennel.
Nekem sem kell...ócsón se.:)

mókáné 2012.03.28. 18:58:46

@hoplita:

"Jaj...személyesem ismerek féltucatnyi embert déerrel a neve előtt, akinél skiccpali doktorabb..:DDDD "

Valahol érezzük mi ezt, itt, Papírországban és akkor mégis zúgolódunk.

Jelzem: minél nagyobb a visszhangja ennek a doktori címnek, annál kevesebbet foglalkozunk az IMF tárgyalásokkal, ami nekem, mint nem doktornak - sokkal fontosabb.

Bulat Okudzsava 2012.03.28. 18:59:29

Bő két hónapja, a 429. bejegyzésben azt olvashattuk a Fidesz vezetőiről, hogy "Az elvi-morális véleményükben nem kételkedem, a kérdés csak az, hogy hatalmi-politikai szempontokból ez az álláspont nyilvánosan vállalható-e. Nem kérdés, hogy maga az ügy árt és ártalmas a kormánynak, az azonban már vitathatóbb, mérlegelés tárgyát képezheti, hogy a botrány kirobbanása után – tehát: ha már szándékuk ellenére előkerült - mi lenne jobb, hasznosabb a Fidesznek. Márpedig ez a gondolkodás döntő lehet: ha a Fidesz megvonja a bizalmat, Schmitt Pál biztosan távozik."

Sajnos az elmúlt hetek történései egyértelműen megerősítették, hogy Magyarország kormányának tagjai és a Fidesz vezetői esetében elvi-morális véleményről dőreség beszélni. Csak bomlott elme hiheti, hogy használ a hazájának, ha egy moral insanity képviseli a nemzet egységét itthon és külföldön, ő a hadsereg főparancsnoka és ő nevezi ki az egyetemek rektorait és tanárait.

Schmitt Pálnak mennie kell! Schmitt Pál lopott és csalt 1992-ben (ugyan nem oktatták ki előtte a TF-en, hogy ez tilos, meg a szülei sem tanították meg neki a nyilván alapos valláserkölcsi nevelés során), de az még ennél is sokkal súlyosabb, hogy 2012-ben köztársasági elnökként hazudott arról, hogy hogyan született meg az egyetemi doktori dolgozata.

Pedig egyszerű ez, mint az egyszeregy vagy a helyesírás... Még ha Schmitt Pál valószínűleg meg sem érti, hogy mi lehet a baj, de nem igaz hogy a kormányban, a pártvezetésben, az Akadémián vagy a Semmelweis Egyetemen egyetlen tisztességes ember sincs, aki felemeli a szavát és nyilvánosan elmondja, hogy egy ilyen alak Magyarországra szégyent hoz és vállalhatatlan.

Egy alkalmatlan ember miatt elsüllyedhet szégyenében mindenki, aki tisztességesen tanult, becsületes munkával szerzett diplomát, tudományos fokozatot, nemzetközi megbecsülést hazájának. Ide jutottunk. Haza a mélyben, egy lyuk Európa közepén. "S a sírt, hol nemzet sűlyed el,/Népek veszik körűl", de nem azért hogy megkönnyezzék, hanem azért, hogy körberöhögjék. Ekkora baromságot ország még nem csinált.

hoplita 2012.03.28. 19:01:00

@Szimba:
Különben az vagyok, hülye....mert ideák-elvek vezérelnek.
Sokszor voltam saját magam ellensége...és még leszek is, amilyen fafej vagyok.:DDD

freehckr 2012.03.28. 19:01:32

@láplidérc: „százereknek jelentette a jövedelmük 1/7-ét”

Többek közt ez a fajta szocializmus vitte csődbe az országot. (Egyébként említettem, hogy ezek egy nagyobb része csak "papíron" minimálbéres, vagy alacsony keresetű) Miért a minimálbérest támogatja az állam, miért az inaktívat, miért a nyugdíjast, miért nem azt aki a minimálbéresnél, nyugdíjasnál nagyságrendekkel többet tesz a közösbe az szja-val, a járulékaival és az áfájával?

Jövőnk reménysége a minimálbéres? Komolyan ezt gondolod? :)

menőmano 2012.03.28. 19:01:52

@freehckr:

Na. Ja. Meg a MOL csomag! Önnek mond ez valamit???
Még, hogy " pislogó bociszemeivel". Nem így van. Még ugyan "kis tuti".
:))))))

menőmano 2012.03.28. 19:03:31

@freehckr:
Ön mihez ért??? Ki a balliberális???
:)))

Szimba 2012.03.28. 19:04:48

@hoplita: Francba, pedig éppen most akartam elmenni hozzád napszámosnak vagy kubikusnak, vagy aratni, csépelni:-))))

hoplita 2012.03.28. 19:06:19

@freehckr:
Szerinted hány VALÓDI minámálbéres van ebben az országban, te segglyuk...?????

Húzzál mosmán a kúúúúúúúrva anyádba.....:((((((
Azé' is kár vót, hogy ideevett a fene...

menőmano 2012.03.28. 19:08:14

@freehckr:

Elnézést! Itt vannak fotók is.
:))

Szimba 2012.03.28. 19:10:34

@Bulat Okudzsava:

No, ezt összefoglalónak tekintem, és megyek is. Mára kiröhögtem magam. Pedig a pörimogyi hiányzott a szórakozás mellé.

hoplita 2012.03.28. 19:10:52

@Szimba:
Kubikolni minden hülye képes, más kérdés, hogy nem tud, automatikusan...de nem nehéz megtanulni a lapát kezelését.
Igazából csak fizikum kérdése.

Aratni más tészta....megsúgom, oda már gépészeti ismeretek kellenek...nem árt ha nem kevered össze a szalmaládát a vágóasztallal.:DDD

nem akar az ökörcsorda legelni 2012.03.28. 19:11:39

@hoplita: a magam részéről szeretném megköszönni neked a trollkirálynak címzett hozzászólásod, így megkíméltem magam egy kiadós anyázástól. :)

freehckr 2012.03.28. 19:12:37

@menőmano: „Meg a MOL csomag! Önnek mond ez valamit?”

Hogy a mindenkori magyar kormánynak legyen-e döntő befolyása a hazai energiaipari cégben? Viccelsz? Minden pénzt megér... :) Azt kellene elővenni, aki felelőtlenül privatizált... bár, egyes hírek szerint már csak szerbül tud beszélni az elfekvőben, de poszthumusz megérdemelne egy súlyos ítéletet. Energiaipar, energiaszolgáltatók, közműcégek, mindben többségi állami befolyásnak kell(ene) lennie. Ez már nem a marihuánamámoros 20. század a 68-as maszturbálásával, elvtársak, a 21. század döntően az energiáról fog szólni. :)

menőmano 2012.03.28. 19:14:30

@freehckr:

"Az egykori országgyűlési biztos szerint ami most történik, az „ugrás a sötétbe”, mert nem tudni, mi fog történni a közeljövőben. "

atv.hu/cikk/20120103_majtenyi_laszlo

Mit szól hozzá???
:)))

menőmano 2012.03.28. 19:16:24

@freehckr:
Á' dehogy!! Nem viccelek.
Azt nem tudja, esetleg, mikor jön el a totális elrugaszkodás. Mármint a totális gazdasági növekedés???
:))

freehckr 2012.03.28. 19:17:25

@menőmano: Majtényi azóta frusztrált, hogy nem tudta „megmenteni” a Danubiust és a Slágert. Pedig biztosan gazdag gyümölcskosarat ígértek neki ha célt ér. :)

menőmano 2012.03.28. 19:20:12

@freehckr:

Danubiust és a Slágert. "

Most nem ez a téma!
:)

freehckr 2012.03.28. 19:20:40

@menőmano: „Mármint a totális gazdasági növekedés”

Nem holnap, de talán a ciklus végére. A következő ciklusról beszélek. :)

Nyolc évnyi szocialista liberális kormányzás nagyjából nyolc éven túl gyógyuló sebet ejtett az országon. 2018-ra talán el lehetne érni a 2002-es állapotokat, de ahhoz jóval bátrabb kormányzásra lenne szükség.

hoplita 2012.03.28. 19:21:43

@nem akar az ökörcsorda legelni:

Bazmeg, tűrök én egy darabig....de ha besokallok, akkor általában kiszólok a szőr közül...ahogy felénk mondják.:)))
Még finom is vótam...a sűrűn ittlévők megmondhatják.:)

Ismerem a mandinerről...nagy fideszbuzi, de itt még nem nagyon ette a fene.....megtarthatta vóna a jó szokását, van itt fityiszdroid nélküle is.
A másik, ami bicskanyitogató az az, hogy ha neki jó, akkor mindenkinek jónak kell lenni...és magyarázhatod az ellenkezőjét, napestig.:(

freehckr 2012.03.28. 19:21:49

@menőmano: Csak említettem, hogy azóta mintha Majtényinek két kerékkel kevesebb lenne. Ebből kifolyólag nagyon nem érdekel a véleménye, van egy bizonyos kapacitása az agyamnak, szelektálnom is kell néha. :)

láplidérc 2012.03.28. 19:24:59

@freehckr: nem vagyok közgazdász és nem értek ezekhez a dolgokhoz. az nyilvánvaló, hogy két különböző iskola megközelítésében hiszünk, de sajnos én nem erről beszélek, szóval ne terelj.
én abba kötöttem bele, hogy miért hadoválsz olyasmiről, amire nincs rálátásod, nem élsz benne.
ne akarj meggyőzni arról, hogy minimális réteg az, amelyik valóban olyan szarul él (szegény), hogy szüksége legyen az adójóváírásra, mivel én onnan való vagyok és látom, hogy élünk, hányan vagyunk, te meg nyilvánvalóan nem. erről volt szó, nem többről, nem másról.
ezek szerint szövegértelmezésben is kihívásokkal küszködsz.

freehckr 2012.03.28. 19:25:28

@hoplita: „de itt még nem nagyon ette a fene.....megtarthatta vóna a jó szokását”

Csak nem körbevizeltétek Gábor blogját, és most vicsorogtok rám, mert behatoltam a veszett falka területére?! :)

menőmano 2012.03.28. 19:26:15

@freehckr:
Miért!?? Hát! Ez nem elég bátor kormányzás. Totális harci készültség!!??
Hát! Én nem értem Önt. Komolyan.
:))))))

menőmano 2012.03.28. 19:27:52

@freehckr:

Hát! Csak nyugodtan szelektáljon. Én nem kértem Öntől, hogy ne tegye!!
:)

menőmano 2012.03.28. 19:29:46

@freehckr:
Úgy látom, nem tudom Önt egy picikét sem, jobb belátásra bírni!!
Most pedig elköszönök Öntől.
:)

freehckr 2012.03.28. 19:32:07

@láplidérc: „amire nincs rálátásod, nem élsz benne”

Vállalkozó vagyok, van rálátásom a könyvelési trükkökre... ha ez volt a kérdés. :)

„ne akarj meggyőzni arról, hogy minimális réteg az, amelyik valóban olyan szarul él”

A munkavállalókról tettem említést, nem pedig úgy egészében az egész társadalomról, és pont ez az, hogy nem biztos hogy sz*rul él, csak papíron, mivel alacsony jövedelem után nem kell annyi adót fizetni (ráadásul ahhoz jár, vagyis járt a támogatás, nem pedig a szorgalomhoz vagy értékteremtéshez, ami távolról sem kapitalista felfogás). Többek közt azért is lenne szükség az egykulcsos adóra, hogy ez a jó magyar mentalitás ki legyen zárva az adórendszerből: ugyanazok a kulcsok, ugyanazok a járulékok, mindenki fizeti, kész.

hoplita 2012.03.28. 19:33:28

@freehckr:
Nem, bazmeg, de faszfejből van itt elég, minden oldalról.
Úgy hiányoztál, mint tollas zsidónak a forgószél.

rasztaszív 2012.03.28. 19:36:08

vázolom a helyzetet.
időt kellett nyerni.a fideszben is tudják,hogy plagi bá menthetetlen.
a köztársasági elnöki poszt az orbán és a vatikán közti megegyezés tárgya volt.ez alapján,a mindenféle támogatásokért cserébe azt kellett jelölnie,akire a vatikán rámutatott.ebbe a megegyezésbe kavart bele a plágium-ügy.orbán esetleg érezheti úgy,hogy ő már eleget tett a megegyezésben foglaltaknak,meg különben is,lejáratták őt egy rossz jelölttel.mindemellett nem valószínű,hogy szembe mer fordulni a vatikánnal.így a legvalószínűbb az,hogy a vatikán újra jelöl.persze előbb orbán ugyanúgy hepciáskodik kicsit,mint az eu-val,aztán ugyanúgy eladja magát(és minket).
de ezek időigényes dolgok.

freehckr 2012.03.28. 19:39:03

@menőmano: „Ez nem elég bátor kormányzás”

A bátor kormányzás ott kezdődik, hogy megszüntetünk minden per főre járó család- és szociális támogatást, ezután vagyoni helyzet alapján jár segély, a jogosultságot pedig nem egy önkormányzati aktakukac ellenőrzi, hanem az adóhatóság. Jogosulatlan igénybevétel 2-5 évig, fegyházban letöltendő, teljes vagyonelkobzás terhe mellett. :)

A bátor kormányzás ott folytatódik, hogy nincs általános nyugdíjemelés, hanem sávosan emelik: alacsony nyugdíj esetében emelés, átlagos nyugdíjnál szinten tartás, magasabb nyugdíjnál adóztatni.

Aztán egészségügy: nem elvetendő ötlet a vizitdíj, de aki eleve fizet járulékot, arra nem lett volna szabad kivetni anno. Ezzel szemben akinek nincs jogosultsága az ellátásra, az nem háromszázat fizet, hanem háromezret, és a kezelésének a teljes költségét, ott helyben kápé, különben csak akkor kap ellátást, ha konkrétan a halálán van. :)

Egy ilyen kormányzat legfeljebb egy ciklusnyit lenne kormányon, de az is biztos, hogy pár év alatt rendbetennék a pénzügyeinket. :)

hoplita 2012.03.28. 19:39:44

@rasztaszív:
Ahan...a Vatikán a hunyó.
Nabazmeg...eddig ez a legeredetibb, ez vitán felüli.:)

Én csak annyit kérdeznék, mint sztálin eftás anno....Oszt hány tankhadosztálya van a Vatikánnak?
:DDDDD

kzoltana 2012.03.28. 19:42:47

Nem csak SP lopott, hanem tőle is loptak. Például a Fidesz alelnöke:
www.vagy.hu/tartalom/cikk/1626_schmitt_paltol_lopott_kosa_lajos
Így megy ez a plagizálók pártjában.

márta)) 2012.03.28. 19:43:17

„Nagyon kínos”: a Fidesz reakciója a Schmitt-ügyre"

"'Korábban Pokorni Zoltán azt nyilatkozta, ha bebizonyosodik, hogy a köztársasági elnök plagizált, le kell mondania. A Fidesz alelnökét egyelőre a Népszabadság nem tudta elérni. Mások viszont nevük elhallgatását kérve azt mondták a lapnak: Schmitt Pál plágiumügye ezzel a jelentéssel „el lett simítva”, hiszen még a jogi eljárás indításának a lehetősége sem vetődött fel a kisdoktorijával kapcsolatosan."

www.168ora.hu/itthon/lelegzetkapkodas-a-fidesz-reakcioja-a-schmitt-ugyre-93516.html

Ha ilyen ügyeket" csak úgy el lehet simítani? Akkor köszönöm szépen...............
Másokat meg esetleg, sokkal kisebb ügyek" miatt sikerrel, vagy sikertelenül próbálnak ellehetetleniteni.
hm??

sárkányfő 2012.03.28. 19:43:43

@freehckr: ja, hogy te a véleményed az tény. na akkor így mindjárt más :)

hoplita 2012.03.28. 19:45:47

@freehckr:
"...Ezzel szemben akinek nincs jogosultsága az ellátásra, az nem háromszázat fizet, hanem háromezret, és a kezelésének a teljes költségét, ott helyben kápé, különben csak akkor kap ellátást, ha konkrétan a halálán van. :)..."

Én erre csak annyit mondok, hogy hiszek Istenben és remélem tesz róla, hogy egyszer elveszítsd mindened és az esztéká küszöbén dögölj meg, te patkány.:(
Vagy valamelyik hozzád közel álló....

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.03.28. 19:48:01

Ami kimaradt a cikkből az az időtényező.

Schmitt Pál egyelőre további hatalmon maradása jelenleg nem hoz sokat az ellenzéknek, ahogyan más hozzászóló is írta az MSZP-nek főleg nem.

Ma nincsen választási kampány, nincsen döntési helyzet.

A Fidesz nyilván jobban jár ha lecseréli Schmittet.

De mikor cserélje le? Mikor jár a legjobban a cserével?

Most? Vagy később?

Akkor is kifogja a szelet az ellenzék kampányából, ha 2013. végén, 2014. elején cserélik le, de akkor egy olyan köztársasági elnököt ültethetnek a helyére, aki az egész következő ciklus idejére hatalmon maradhat.

Azaz ha elveszítik a 2014es választást, akkor is az ő emberük lesz az elnök, aki fog tudni némi borsot törni az új kormány orra alá.

A Fidesz számára tehát a legnagyobb "politikai hasznosságot"
nem az hozza, ha most azonnal leváltják Schmittet, hanem az, ha később.

A mai ellenzék korán örül, ha örül, most nem mennek sokra ezzel a munícióval, a választási kampány idejére pedig még bőven tudja a Fidesz hatástalanítani.

Kétlem, hogy sokan csak azért visszakívánnák az Mszp kormányzást, Gyurcsányt, mert Schmitt Pál másolta a doktoriját.

Úgyhogy ha a Fidesz nagyon nem szúrja el hosszabb távon azaz a választásokig, akkor ebből az ellenzéknek túl sok előnye nem lesz.

freehckr 2012.03.28. 19:49:29

@hoplita: Tudod hogyan működik ma a tb jogosultság ellenőrzése? Ha nem vagy bejelentve sehol, kitöltesz egy egyszerű nyomtatványt, bejelented hogy te adózol magad után, és majd küldik a csekkeket, hogy fizesd a hatezer valamennyit. Ezután legfeljebb egy év múlva fog kiderülni, hogy te semmit nem fizettél, és értesítenek, de mindeközben lazán kikezelteted magad az sztk-ban, megszülöd a gyereket hogy aztán kaphasd utána per főre a segílykét, veszed a gyógyszered támogatással, satöbbi... és egy kanyi fillért nem fizetsz érte. Vágod?

hoplita 2012.03.28. 19:51:24

@Akitlosz:
"...Schmitt Pál egyelőre további hatalmon maradása jelenleg nem hoz sokat az ellenzéknek, ahogyan más hozzászóló is írta az MSZP-nek főleg nem..."

Egyelőre nem valószínű, ezt Gábor is mondja és egyetértek vele, de amolyan eróziós anyagnak viszont nem rossz.
Maradjunk annyiban, hogy szerintem már középtávon is megjósolhatatlan, hogy mi lesz az ügy hozadéka...vagy vivedéke.:)))

hoplita 2012.03.28. 19:55:21

@freehckr:
Megsúgom, tudom, mert én is vállalkozó vagyok.
Utálom a potyázókat....de nem az a megoldás, ha emberek halnak meg, mert nincs pénzük, vagy nem fizettek, nem fizetnek utánuk.
Én nem vagyok egy vajszívű, csakazértis filantróp faszfej...de tudom a határt.
Te viszont itt fentebb bizonyítottad, hogy nem.
Baszódj meg, te geciláda...!!!!

nem akar az ökörcsorda legelni 2012.03.28. 19:58:23

@Akitlosz: túl sok előnye nem lenne a fidesznek abból, hogyha az ő emberük lenne a köztársasági elnök, maximum a törvényjavaslat megfogalmazásától a törvény kihirdetéséig nem 1 hónap telne el, hanem kettő, míg egyszer visszaküldi az a neki nem tetsző törvényt.

Érdekes fejlemény volna, hogyha a fidesz frakció is megváltoztatná az álláspontját és lemondásra szólítanák fel, erre az elnök úr megmakacsolná magát és csak azért sem hagyná ott a Sándor-palotát. A lemondás dolga az MTI-nek adott nyilatkozatig volt erkölcsi kérdés, onnantól kezdve számomra csak anyagi kérdés, azaz fel tudnak-e ajánlani neki olyan más névleges pozíciót vagy csak egyszerűen valamiféle kiemelt nyugdíjat, ami miatt nem égeti tovább magát és az országot, vagy pedig kénytelen lesz megvárni a 2 éves időszak végén. Van nekem egy olyan érzésem, hogy az ország nagy része most nem ellenkezne egy hirtelen törvénymódosítás miatt, ami arról szólna, hogy a juttatások egy év után is járnak az egykori elnöknek, csak ne lássuk soha többé a nyilvánosság előtt. A díszőrség 3 éves költségvetése fedezné is az ebből fakadó kiadásokat.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.03.28. 19:59:56

Mások is észrevették a párhuzamot a Gyurcsány esettel.

Akkoriban kicsit nagyobb volt a felháborodás, mint ma, Gyurcsány mégsem mondott le.

Jóval később, amikor már számítani is alig lehetett rá persze igen.

Szerintem Schmitt Pállal is hasonlóan lesz.

Most ugyan nem távozik, de választásokig igen.

Tanultam új fogalmat, "politikai hasznosság".

Bizony nézi azt a Fidesz!

graycivil 2012.03.28. 20:01:11

@Akitlosz: "Kétlem, hogy sokan csak azért visszakívánnák az Mszp kormányzást, Gyurcsányt, mert Schmitt Pál másolta a doktoriját."

Ebben igazad van. Nem SP plagizálása miatt, és nem az MSZP-t vagy Gyurcsányt vissza. De a zsugorodó FYDESZ-szel szemben meglesz az ellenzéki összefogás, amiben maximum csak egy-egy elem lesznek az MSZP és DK.

De farigcsáljátok csak azt a "gerendát-lécet-botot-gyufát" szorgalmasan. :-)

jjulie 2012.03.28. 20:04:53

@hoplita:

manapság mi mindenre vállalkozol? kunyizol zsebpénz az asszonytól kocsmára?

vagy vállalkozol kismirglizni a fandlidat, mert a sárcsapkodás elmaradása miatt rozsdásodik?

meg vállalkozol kuruckodni?

vállalkozó, hahahaha, lúzer........

freehckr 2012.03.28. 20:05:51

@hoplita: „nem az a megoldás, ha emberek halnak meg”

És én ezt írtam: „különben csak akkor kap ellátást, ha konkrétan a halálán van”.

Valahol húzni kell egy határt, hidd el, jobba iparkodnának a Zemberek, hogy be legyenek jelentve. :)

freehckr 2012.03.28. 20:09:00

@graycivil:
„De a zsugorodó FYDESZ-szel szemben”

Nincs zsugorodó Fidesz, a Tárki szerint még növelték is előnyüket. :)

„meglesz az ellenzéki összefogás, amiben maximum csak egy-egy elem lesznek az MSZP és DK”

Az a helyzet, hogy ennek az „óriási” összefogásnak jelenleg a körülbelül 80%-ban támogatott Fidesz-KDNP-Jobbik kombót kellene legyűrnie. MSZP-LMP-DK-SZDSZ-Milla-4k-anarchisták-buznyákok fogják őket lenyomni? :)

graycivil 2012.03.28. 20:10:06

"Egy fideszes képviselő bátor írása: Schmitt Pál, megmondom a szemedbe

A Heves megyei képviselő, Oroján Sándor...Bár nem szokásom jobboldali politikusokról véleményt írni, minősíteni (kicsit gáz párttársaimat dicsérni), de ezúttal, a zord időkre való tekintettel úgy érzem, helyesebb, ha őszintén leírom: nem ismerek senkit, aki alkalmasabb köztársasági elnök lenne nála. "

nol.hu/belfold/schmitt_pal

Viccesek ezek a fydeszes fijjúg! :-))))))

jjulie 2012.03.28. 20:10:23

@hoplita:

jajajaj, zsidózó templom egere

olyan lúzerhegy a falud, hogy még egy árva zsidótok sem volt sohasem lúzer, tollas zsidót sem láttál soha lúzer, plagizálsz, vagy csak nyomod a kannásbort?

graycivil 2012.03.28. 20:11:25

@freehckr: Végtelen optimizmus nélkül nem érdemes élni! :-)

takács bálint (törölt) 2012.03.28. 20:13:48

sok ostobaságot gondolok a fideszről, de azt nem, hogy megtartják schmitt pált. leváltják amint lesz kijelölt utódja. most még nincs. nyilván ezért nem mond le.

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2012.03.28. 20:16:25

az elnöknek távoznia kell...
ilyen egyszerű.

freehckr 2012.03.28. 20:17:49

@graycivil: Na jó, ezt viszont értékelem. :)

takács bálint (törölt) 2012.03.28. 20:19:44

@freehckr:
mondj 1 dolgot az elmúlt 2 évből, ami ehhez a kormányhoz köthető, és egyértelműen sikersztori.

graycivil 2012.03.28. 20:20:10

"Paja-gate: ma szoptok egy nagyot vagy holnap még nagyobbat?

A Fidesz és Orbán ezt a negatív gyurcsányi produkciót rég felülmúlta, túlszárnyalta. Őszödből nem azt a tanulságot vonta le, hogy nem szabad hazudni. Hanem azt: nem szabad lebukni. Nem szabad beismerni, még magunk közt se. Ha pedig mégis lebukunk, akkor tagadni kell. Tagadni, körmünk szakadtáig, az utolsó töltényig, bármi áron. "

hirszerzo.hu/nyuzsi/2012/3/28/Pajagate_ma_szoptok_egy_nagyot_vagy_holnap__JGJOMN

márta)) 2012.03.28. 20:27:26

@freehckr:

de az is biztos, hogy pár év alatt rendbetennék a pénzügyeinket. :) "

Na.Igen Bocsánat! Már rendbetették! Tripla bóvli besorolás. Kuncsorgás az IMF. hitelért!!!
Fokozódik a társadalmi megosztottság, a mélyszegénység, a szegénység!!
hm?
Nem elég???
:)

aszekelyek 2012.03.28. 20:32:01

Kedves Blogtársak ! Figyelem! bauer éppen osztotta az igétemberi tartásról az atv.n. Az a bauer, akinek nem volt problémája gergényi kitüntetésével. Sőt. emberi tartásának hiányával. Sem az őt mentegetőkével. Tehát a szadista rendszerében , az helyénvaló volt. Hogyne. A lemondását a haverjának, ferinknek a nép követelte a parlament előtt de azt meg teljesen törvénytelenül kiebrudalták onnan,. A szadista rendszerben neki se kellett lemondania. Fontos a legfontosabb az emberi tartás. Hol veszíthette el bauer az övét, ha volt neki egyáltalán. A hatalom , ha azt akarta, akkor rendben volt, hogy lüttek és törvénytelenül és hazudoztak és fedezték egymást. Azért is nem szabad nekik soha aparlamentben többé bármiféle hatalomhoz jutniuk , mert ilyen és még sok más hasonló arcátlanságot és tartásnélküliséget követtek el magyarok sérelmére, kiket szolgálniuk kellett volna. Na és ha valaki sok évig volt egyetemi tanár, akkor már parancsolhat, hogy mit csináljon és ki és mikor? Ő is tudja, hogy került a 89-esbe az, hogy az elnökön múlik hogy lemond-e. De ő Orbán rendszeréről hablatyol. NA js, Sosem feltételezték, hogy egyszer páros lábbal lesznek kirúgva a hatalomból , összes göncöstül. Amikbe többször átöltöztek. NYilván tudatlan tökfejeknek intézi ezt. Akiknek semmiről nincs semmi fogalmuk. Ma felhívott a ballib. ezt mantrázta. Meg közvéleménykutatott. Adtam neki is. Pl, hogy kurvára unom és hagyja már abba. :) Gergényit is előadtam. Egy mukkja nem volt, Persze . Göncöt is. Egyetemi tanár , hogyne az agit propos, aki ma hívott.
NAgyon felháborít, hogy bauer a szájára meri venni azt a szót, hogy emberi tartás és azt ő meri számon kérni.

aszekelyek 2012.03.28. 20:36:24

@graycivil: milyen választékos stílus! Nyilván a célcsoporthoz igazítva.

graycivil 2012.03.28. 20:38:44

Az ATV-n már mindenki dr.! :-)

atv.hu/

aszekelyek 2012.03.28. 20:42:33

@freehckr: de nekik megmondták, hogy az egykulcsos. Érteni meg nem értenek hozzá. ne is haragudj azok agazdagok fizessenek, akiknek a 230 után kelll. mert rájuk lehetett mindig uszítani. A nagyon nagyot megkaparintókat sosem tolták az orruk elé. Maguktól meg fel nem száálnának mondjuk a 61-es villanyosra. Oszkó villát nézni... Kissé feljebb meg a bajnaiét. JA és monddta ma annak a jó embernek, aki kóstolgatott k.e. ügyben, hogy adjon be pályxázatot, mert ezzel viccelt , mondjuk a John Hopkisnsra.., kikutatni ... amit még lehet. Olyasmire ott költenek.

márta)) 2012.03.28. 20:43:33

Szigorú vélemények: így látják külföldön a Schmitt-jelentést "

"A Spiegel Online Plágiumaffér - Magyarország elnöke doktori értekezést másolt le címmel részletesen beszámolt a vizsgálatról, és az ügyet a Németországban az utóbbi időszakban kirobban plágiumbotrányokkal hozta összefüggésbe; "Guttenbergezni magyarul" - kezdte beszámolóját a lap, utalva a tavaly plágiumvád miatt lemondásra kényszerült Karl-Theodor zu Guttenberg német védelmi miniszterre."

www.hirado.hu/Hirek/2012/03/28/13/Szigoru_velemenyek_igy_latjak_kulfoldon_a_Schmitt

Van hírünk a világban. Csak az a probléma, hogy nagyon sokszor nem jó, hanem rossz.
hm?

aszekelyek 2012.03.28. 20:46:26

@menőmano: de a rózsadombra kell menni... Azért élnek úgy vidéken. Ami ott van. Bár a környező hegyvidéket is be kell járni. Mondjuk az alapszervezetek kirándulása, a szép tavaszi időben. Hogy tudják , mi az a gazdag. Aztán pedig megtanítani nekik, hogy hány nullát kel hozzáírni még a fizetésükhöz , hogy azoknak a jövedelme legyen. Akik optimalizáltan a lehető legkevesebb adót fizették be. Azért van nekik akkora paloták sora ott. A vidéken nincs mit nézni. Tőlük már elvették . Ott kell nézni , ahová hordták a pénzt.

aszekelyek 2012.03.28. 20:48:43

@dr.dbeata: a negatív reklám..., bizony. A bumeráng effektus:) A szakma jól ismeri. Ezt akkor az atv-nek köszönheti meg Orbán.

A bóvli kormány most már a lottóval is csal!! 2012.03.28. 20:52:11

A hétfői ceremónia után szerdán újra megünnepelték egy bólyi cég új üzemét. Az első ünnepség nyilván a helyi erők túlkapása lehetett, mert kifelejtették Bánki Eriket. A kincstári távirati irodát mindenesetre kétszer is kirángatták ugyanoda.

Szokatlan figyelemmel kíséri a közmédia egy bólyi cég új üzemcsarnokát. Az MTI szerdán tette közzé, hogy Bánki Erik, az Országgyűlés sport és turisztikai bizottságának fideszes elnöke, a térség országgyűlési képviselője, valamint Nyitrai Zsolt kormányzati konzultációkért felelős miniszterelnöki biztos is részt vett aznap a Mediterrán Magyarország Kft. másfél milliárd forintból felépített új gyára megnyitása alkalmából rendezett ünnepségen. A hír abszurditását az adja, hogy a távirati iroda hétfőn már kiadott egy hasonló tartalmú hírt, amely a gyár átadása alkalmából született.

Eddig nemigen volt példa arra, hogy a Magyar Távirati Iroda kétszer is megemlékezzen ugyanarról ez eseményről. A két alkalom ugyanis csak a résztvevők személyében tér el. A hétfői ünnepségen a cég vezetője és Bóly polgármestere voltak a főszereplők, a szerdain pedig a két magas rangú fideszes politikus.

A duplázásra kétféle magyarázat lehetséges. Az egyik, hogy az új eljárási rend szerint egymilliárd forint feletti fejlesztések esetében már két átadási ünnepséget kell tartani, illetve 750 millió forintonként egyet-egyet. Így egy négymilliárdos csarnokra már legalább öt átadás jut. Nem számszerűsítve: a csekély számú beruházást, ami megvalósul, többször is meg kell ünnepelni. A másik, hogy valakik el nem ítélhető módon a kormányt kihagyva szervezték meg az ünnepséget, ezért azt meg kellett ismételni, mégpedig úgy, hogy a közmédia figyelme ne lankadjon.

Balt 2012.03.28. 20:52:26

Tárki: Nőtt a Fidesz előnye
Az MSZP-é csökkent, Gyurcsányék 5 százalékon.
index.hu/belfold/2012/03/28/tarki_nott_a_fidesz_elonye

aszekelyek 2012.03.28. 20:58:46

@Akitlosz: amilyen ganéj módon akarták kicsinálni , az a legkevesebb , hogy a fájdalomdíjat is viszi. Majd akkor fog lemondani. Június 2? Vagy hogy... kb két hónap. Hogy ne jutott volna másnak is eszébe? Tudod mennyi lett a vérnyomásom , amikor meghallottam, hogy bauer kiengedi a száján az emberi tartást , amit számon akarna kérni? Ő! Aki ferivel sülve-főve. A zorbánozással kezdte. Most hivatalosan is emberi tartás mentes övezetté nyilvánítható az atv.

Balt 2012.03.28. 21:02:53

Zur Post: :)
Jól mondta Lánczi Tamás (apropó, ő az "öreg" Lánczi fia?), hogy a zellenzéknek ez nagy "pofon" lesz (a maga idejében): Schmitt lemond, lesz egy új KE (min.) 2017-ig. De ha még egy évig kihúzzák vele, és esetleg a 2018-as "régi" parlament választja az újat, a kettővel ez utáni ciklust is könnyen egy Fidesz-jelölte KE foghatja át. Mondjuk mit szóltok Dr. Morvai Krisztinához? Neki nyilván valódi a doktorija... :))

aszekelyek 2012.03.28. 21:02:55

@A fidesz Schmittel elbukott végre, itt az idő ...: Aztán hány munkahelyet jelent ez ? Mert a kutyát se érdekli , hogy ki melyik nap ért rá megnyitózni. A munkahely az egyedül érdeklődésre számot tartó. No arról sikerült egy betűt se írnod.

aszekelyek 2012.03.28. 21:04:23

@dr. Bubó: olimpikon és sportdiplomata meg te voltál és a nagy , baráti úszószövetségi elnök.

aszekelyek 2012.03.28. 21:05:36

@Balt: Az ENSZ-be jó volt....) Sztem nem rossz ötlet:)

Balt 2012.03.28. 21:05:43

@Balt: 45%-kal alighanem újra 2/3 lenne...

aszekelyek 2012.03.28. 21:10:45

Az a slemil, az atv-ben, forimbras szerző... jajgat, hogy de szörnyű, hogy nem tisztességes az elnök. NA mesélj, milyen tisztességes volt a ferikéd, meg a szadisták. Választási csalás, szdsz-nél is, feri összehazudott és csalt mindent és ma szörnyülködsz , hogy mit szólnak külföldön? A húsz év előtti kétes doktorihoz...

Diocles 2012.03.28. 21:13:59

ON

belenézek az ATV-be... Kik is vannak, kik is osztják az észt:

Lakner, Mesterházy jelenlegi főtanácsadója
Lengyel L., Kovács és D209 bizalmasa
Political Capital, a maga ügyeivel...

Schmitt holnap bukni fog, vissza fogják vonni a címét, aztán lemond... , de ezen forog a gyomrom, h "ezek", ilyen figurák rugóznak és moralizálnak rajta...

aszekelyek 2012.03.28. 21:14:23

@menőmano: én meg tudom. A médiabombákon van időzítő.

Balt 2012.03.28. 21:15:04

Ajjaj, más amerikai miket talál ebben a bűnös városban, ahonnan tömegével menekülnek Kanadába...? :))
comment.blog.hu/2012/03/28/david_arquette_nek_bejon_budapest

livengood 2012.03.28. 21:17:24

A szocializmusban jó kommunista volt akit utáltak az imperialisták, most Orbánnak jó Pali bácsi mert nem fogják szeretni Európában, de szeretik Vásárosnaményban, tehát jó magyar ember. Azért nem váltja le, mert az Economistban viccelődtek rajta.

Majd néhány hónap múlva Palibácsi ilyen-olyan okkal nem tudja majd tisztségét vállalni tovább.

Lengyel Lászlótól plagizáltam, nem loptam.

márta)) 2012.03.28. 21:18:11

napizeje.blog.hu/2012/03/27/te_is_lehetsz_doktor

Csak ügyesség, leleményesség kell hozzá??
Nem rossz. Tök jó.
:))

graycivil 2012.03.28. 21:18:33

Úgy látom, Kubatov elvtárs megtartotta az eligazítást, és kirajzottak a net-aktivisták. Sorvezető a kézben, szem a monitoron. Munka kezdődik. :-)

Balt 2012.03.28. 21:18:38

@Diocles: Szerintem felesleges ennyire elkapkodni. Hadd egyék meg, amit főztek. Ha - ne adj Isten - úgy alakul, hogy Bajnaival esélyük lenne*, Morvai Krisztinával ki lehet húzni a libás méregfogát. :))

*Ez is mai hír: ki hitte volna: a maszop és a '89-es demokraták (muhaha) összeállnak mögé, ha egyáltalán indulna. :)))

dbeata 2012.03.28. 21:18:59

@freehckr: Jaj édeském, olyan kis tenyérbemászó a modorod, nem bírom kihagyni hogy rákérdezzek:

"Aztán egészségügy: " Meg "bátor kormányzás"
Ugye azt csak elfelejtetted megemlíteni hogy a bátor kormányzó akkor rálépne egy picit a jólkereső nőgyógyász és egyéb szakdokibácsik tyúkszemire is, és kiköhögtetné belőlük az adót amit elfelejtettek befizetni... miközben a kórházi felszerelésen dolgoznak (amortizálják) és felszámolják a privát praxis díjat... Megszünteti ugye a hálapénzt is, a bátor kormányzó...

Mert jelenleg csak a chips evők verhetik a nyálukat, hogy állják a dokik fizuemelését...

Ha említetted, akkor bocsi, nem tudtam minden gyöngyszemedet elolvasni, amit nekünk idecsepegtettél...

Balt 2012.03.28. 21:20:51

@Balt: De ez csak jövő év vége felé fog látszani, addig ráér szerintem. Ha mégsem, akkor ki lehet találni valamit. (Kovács Árpád...? Ő talán túl értékes elme erre a feladatra...)

aszekelyek 2012.03.28. 21:21:03

@freehckr: amennyiben ő annyiért alkalmaz munkaerőt, természetesen úgy gondolja. Az ő jövőjének az a záloga. elég sok van, aki azon a béren foglalkoztat teljes értékű, sokkal többet érő munkásokat. Most a fizetni nem akaró " vállalkozók"-ról nem szólva.
Színházi ajánló:) Hétfőn láttam a Vígben a lovakat lelövik, ugye c. darabot. remek. fintorogtak. Pedig a művészetnek ez a dolga.... Gondolom ezután már Eszenyi is nácifasiszta lesz.

bgp 2012.03.28. 21:21:54

@Diocles: miért mondana le, megmondta, hogy nem fog.
Ovi nem is mondathatja le, vagy igen? A kisdokit visszavon(hat)ják, de egyéb következmény nem lesz. Én örülnék, ha nem mondana le, nehogy már rosszul legyél.

Egyallampolgar 2012.03.28. 21:22:04

Egyet értek az írással, kíváncsi vagyok mit választ OV. Híresen nagy túlélő. S talán ő is hallotta már:
"Aki karddal él az kard által vész el."

Nomad_ 2012.03.28. 21:26:32

@nyünyüge: Sztem a wi- sh fu -l középső részét rövidítésnek veszi márminthogy maradj csendben és csinálj vmit magaddal :)

mókáné 2012.03.28. 21:27:19

@livengood:

"Azért nem váltja le, mert .."

.. jó magyar ember.

Lengyel László politológust én is hallgattam a TÉT- ben. Ő olyasmiket mondott korábban és most, amikkel többnyire úgy értek egyet, ahogyan van.

Ritkán téved. Reálisan látja a dolgokat.

SzucsCsaba 2012.03.28. 21:27:40

Kedves Török Gábor,

Borókai Gábor, a Heti Válasz főszerkesztője gyakorlatilag ugyanarra a (politikai) következtetésre, véleményre jutott a Fidesz kapcsán, mint Ön.

Gyakorlatilag majdnem egyidőben... :)

"Eddig Schmitt Pál teljes múltjával erősítette a kétharmados többséget, most már a kormányzó erők vállát nyomja a köztársasági elnök disszertációs ügye. Amíg bírják."

hetivalasz.hu/jegyzet/konnyitett-eljaras-sulyosbito-korulmeny-47406/

Talán már egy korábbi hozzászóló hivatkozott is erre a cikkre és szerzőjére.

Én, mint aki eddig mindig is a Fideszre szavaztam, azt tudom mondani, hogy hiba az, hogy Schmitt Pál nem mond le és hiba a Fidesz viselkedése is ebben az ügyben.

Viszont én szerintem az is hiba - és akkor most kicsit provokatív leszek -, hogy a Fideszt és vezetőjét ennyire ostobának, rövidlátónak és hatalomittasnak gondoljuk ennek kapcsán.

Szerintem itt megint arról van szó - mint oly sokszor a politikában -, hogy vannak olyan dolgok, szempontok és körülmények, amelyeket mi nem látunk és nem tudunk.

Nem hiszem el, hogy ne látnák be, hogy ez számukra súlyos teher lesz, csak valószínűleg a kép sokkal árnyaltabb és bonyolultabb, mint aminek mi látjuk és hisszük kívülről.

Én csak ez utóbbira tudok gondolni. Az előbbi is lehetséges, csak nekem sokkal kevésbé hihető.

Üdvözlettel.

dbeata 2012.03.28. 21:27:40

@aszekelyek: Inkább beszéljünk a hortenziákról! Mekkorára kell visszametszeni? Tavaly úgy visszavágtam, hogy nem is virágzott...:(
Szép estét!

is 2012.03.28. 21:29:52

@poszt: látszik, hogy TG még naív. mert vegyük még azt a narratívát, hogy:

A FIDESZ nagyon-nagyon sok éve arra épül, hogy aki lojális, azt a párt megtartja, "megvédi". Aki meg nem (pl. Mádi László, vagyonadó), annak megy is 24 órán belül a selyemzsinór. Természetesen csúnya dolgokat is el kell végezni, gerincet gyorsan megroppattani, erkölcsi érzéket törölni - de cserébe ott a védettség. Gyenge embereknek pont ez a védelem kell, ezért lett a FIDESZ 15 év alatt az összes gyenge ember pártja. Nincs más kritérium, csak a lojalitás, elsősorban Orbán Viktorhoz, személyesen.

Ha most Schmittet nem védik meg, az _precedens_ lesz, olyasvalmi, ami 15 év alatt egyszer sem történt meg. Egy abszolút lojális pártkatona ("nekem csak két főnököm van: az isten és Orbán Viktor.") kezét engedik el. A FIDESZ szervezeti létalapja kérdőjeleződik meg. Ezrek fogják magukban kérdezni: "Én is hány hasonló stiklit csináltam, a saját elveim ellenében is, ráadásul felsőbb pártutasításra. Ha engem megtalálnak, engem is elenged a FIDESZ?". Na és ez a kérdés ha felüti a fejét, ott van vége a FIDESZnek mint szervezetnek.

Vegyük pl. azt a FIDESZes jóképűt, aki a Jobbikos polgármestert befenyegette, hogy itt én osztom a pénzt, és neked nem nagyon fog jutni. az konkrét zsarolás, politikai hatalommal való visszaélés, fenyegetés volt, jóval több, mint ez a plágium. Elengedte annak a faszinak a kezét a FIDESZ? Dehogyis. Lecsukták a pártigazgatójukat, aki machinált kb. mint Hunvald. Szerinted most mit csinál a szabdulása után? Ugyanazt csinálhatja tovább, a FIDESZ megtartotta őt is, egy vonallal hátrébb.

Nem értitek ti a FIDESZt. Gyenge emberek véd és dacszövetsége ez, semmi más, viszont ezt életük árán is. Jó lóra tettek, sok a gyenge ember, akinek kell ez az akolmeleg.

márta)) 2012.03.28. 21:30:04

Az Oktatói Hálózat Schmitt címének visszavonását követeli "

www.hirado.hu/Hirek/2012/03/28/17/Az_Oktatoi_Halozat_Schmitt_cimenek_visszavonasat

A hálózat szerdai, MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, a Schmitt Pál disszertációját vizsgáló bizottság jelentése "megcsúfolja" a tudományos közélet elemi erkölcsi normáit és eljárási szabályait és súlyosan veszélyezteti a magyar tudomány és a magyar felsőoktatás tekintélyét, megrendíti azok morális alapjait. "

Ezután, esetleg mondhatja a diák) azt hitte, hogy a másolt anyag megfelelő............
hm?

aszekelyek 2012.03.28. 21:31:08

@bgp: Nem, nem mondathatja le. :) ez persze nem zavarja azokat, akik ezt rajta követelik. Az jut eszembe, hogy a sok tudatlanka az előző k.e. úron kérte számon , hogy mondassa le ferit. Az közelebb volt pedig a lehetségeshez. Ő ugyanis feloszlathatta volna a parlamentet. Jogköre megvolt rá. Csak nem akarta. Nem ítélte meg úgy a helyzetet. Az is az ő jogköre és rajta múlt.

is 2012.03.28. 21:31:16

@freehckr: te ugye a gzadaságot nem érted, csak úgy félszavakból, meg félinformációkból, érzelmi alapon raksz össze elméleteket? inkább válaszd ezt, minthogy szándékosan beszélsz marhaságokat.

aszekelyek 2012.03.28. 21:33:45

@dr.dbeata: A kétéves hajtásokon virágzik. Csak az elszárad virágot kell levágni:) A rügyeket tessék szíves békén hagyni. Vagynak már rügyei?

Balt 2012.03.28. 21:33:51

@Akitlosz: Tökéletesen egyetértek. Küszöbön az IMF tárgyalások, az el fogja vonni a figyelmet. (Más kérdés, hogy ezt előtérbe nyomni mennyire hasznos a Fidesznek, de amint látszik, ez se gyengíti őket, sőt.)
www.napi.hu/magyar_gazdasag/a_masodik_negyedev_vegere_lehet_imf-megallapodas.514747.html
www.portfolio.hu/gazdasag/a_jovo_heten_washingtonba_latogat_fellegi.164976.html

De az LEMP aláírásgyűjtési buktája is jó téma lesz 1-2 hónapig. :)) (Most tartanak 111ezer aláírásnál, holnap zárul a móka.) :))

mizrolist 2012.03.28. 21:34:13

@freehckr: "Miért a minimálbérest támogatja az állam, miért az inaktívat, miért a nyugdíjast, miért nem azt aki a minimálbéresnél, nyugdíjasnál nagyságrendekkel többet tesz a közösbe az szja-val, a járulékaival és az áfájával?"

Például azért, mert őket sem kéne éhen halni vagy télen megfagyni hagyni?

Balt 2012.03.28. 21:35:37

@knausz: (LL) "Ritkán téved. Reálisan látja a dolgokat."

LOL! :)) Én még csak tévedni hallottam. :))

márta)) 2012.03.28. 21:36:05

Nagyon érdekes a "felülvizsgálóbiztotság" megállapitása, illetve egyetlen szó "azt hihette".
Ha valaki" tudja, hogy nem jogszerű a cselekedet, akkor hogyan hiheti???
Mint egy komédia. Nem is értem??! Most sírni kellene, vagy nevetni??? Döbbenet.

aszekelyek 2012.03.28. 21:38:14

@dr.dbeata: Erősebben visszavágni inkább a kerti mályvát lehet. Ha kéket akarsz , kis timsót tegyél a földjébe. Beleforgatni lapáttal. Túladagolás kerülendő. A rózsaszín is kék lesz tőle:) Tessék szíves félárnyékban jó sok nedvességgel... savanyított földbe. "A" ph-jú. Amit fenyők alá is ajánlanak. Rhododendron trágyával szépen megtápozni:)

dr. Bubó 2012.03.28. 21:39:00

@ulrike: "A legtöbb országban Mr Schmitt lemondó levelét írná most (vagy legalább keresne egyet, hogy lemásolhassa)"

be is tették a cikk végére linkbe pár politikus lemondóját, hogy elpalizálhassa...

Balt 2012.03.28. 21:39:45

@SzucsCsaba: Ahogy többen írták - nem olvastam az elejéről a kommenteket én sem -, az időfaktor nem mindegy. Meglátjuk, mennyire lesz tarthatatlan, de holnaptól elviszi a műsort az aláírási kudarc. (Ami valljuk be, ugyancsak vaskos blama, felér 3 békemenettel...) :))

Schmitt nyilván tarthatatlan, a választási kampányra meg kell (és nyilvánvalóan meg is fognak) szabadulni tőle. Persze lehet, hogy már a közeljövőben, de aludjunk rá egyet(-kettőt). :)

Jiszajah 2012.03.28. 21:40:12

Ezek után felmerülhet az a kérdés is: Vajon mit tudhat Schmitt Pál Orbán Viktorról?
Mert tudni - több okból is - sok mindent tudhat?

(na, ilyen hülye kérdéseket tennék fel, ha hinnék az összeesküvés-elméletekben...:) )

mókáné 2012.03.28. 21:40:20

@aszekelyek:

"Az jut eszembe, hogy a sok tudatlanka az előző k.e. úron kérte számon , hogy mondassa le ferit. "

Az Őszödi beszéd után le kellett volna mondania Gyurcsány Ferencnek. Ha ez megtörtént volna, akkor lenne, lehetne alapja itt reklamálni bárkinek, hogy mondjon le a köztársasági elnök.

Schmitt Pál képviseli Magyarországon a magyar embereket. Véleményem szerint: semmiképpen ne mondjon le!

Lengyel László politológus szerint, ha lemondana, úgy kétharmaddal visszaszavazná a Fidesz.:)

aszekelyek 2012.03.28. 21:41:06

@márta)): elfogadta több arra hivatott szinten is az a nem elfogadásra is jogosult konzulens, opponens, professzorok , bírálók... ŐK megtehették volna , hogy azt mondják, tessék még kidolgozni jobban , a mellékletekkel majd jövőre visszafáradni. Nem tették. Van még valami , amit nem értesz?

dr. Bubó 2012.03.28. 21:44:06

@knausz: "Jaj...személyesem ismerek féltucatnyi embert déerrel a neve előtt, akinél skiccpali doktorabb..:DDDD " "Valahol érezzük mi ezt, itt, Papírországban és akkor mégis zúgolódunk."

igenám... de az hogy
egy tisztességes se legyen az egész országban az nagyon durva...

2012.03.28. 21:44:20

Na fidesz rajongók, ezt is megértük! A Zemberekzembere plagizált és ezt ki is mondták!:))) Felébredtek végre tán...

Őszintén remélem, hogy holnap a rektori tanács kimondja, mint a TF jogutódja, hogy a régi szabályzat és a saját szabályzata alapján NEM DOKTOR a tökpali.

aszekelyek 2012.03.28. 21:45:09

@knausz: Ezzel szemben Orbán az elején kijelentette , elengedi a k.e. urat , ha ő úgy dönt , hogy lemondana. Azt teszi a törvény lehetővé neki. Lengyel a nagyon korrekt és hiteles..., hahahaha.... Most meg bánó beszél Szolzsenyicinről , idézi. Tényleg minden ráfér a kommunisták vastag bőrére.. Jól írta Szolzsenyicin.

aszekelyek 2012.03.28. 21:46:17

@Letícia: ez legyen mindenki legnagyobb öröme , aki ezt reméli.

bgp 2012.03.28. 21:46:29

@knausz: Ha ez igaz, akkor nagyon béna. Ebben az esetben simán lemondhatott volna már az egész ügy kipattanásakor.

bgp 2012.03.28. 21:49:11

@aszekelyek: ez igaz. Orbán még sose állított valótlant.

dr. Bubó 2012.03.28. 21:49:19

@rasztaszív: "a köztársasági elnöki poszt az orbán és a vatikán közti megegyezés tárgya volt"

miköze valláshoz dr sitt pálesznek? azonkívül hogy minden reggel bibliát olvas:)

Balt 2012.03.28. 21:49:32

@Balt: Ja, bocs, nem holnap, hétfőn zárul a népszavazás, a google félrevezetett. :) Addig akár össze is jöhet. Aztán a felét eldobhatják, de a bringákat nehéz lesz visszakérni... :))

mókáné 2012.03.28. 21:50:28

@Akitlosz:

"Mások is észrevették a párhuzamot a Gyurcsány esettel.

Akkoriban kicsit nagyobb volt a felháborodás, mint ma, Gyurcsány mégsem mondott le."

Most látom, mennyire egyetértünk már megint. Minap láttam-hallottam a tévében Gyurcsányt és szánalmas volt.

- Milyen alapon szólal meg ez az ember az Őszödi beszéd után?

A doktorok, ha úgy vélik méltánytalanság érte őket, kisebbek lettek, mint voltak, illetve ha az egyetemen nehezebben megy a rend, akkor tüntessenek! De Schmitt Pált szekírozni..?!

Elképesztő kettős beszéd. Erre nem gondol Török Gábor?

dbeata 2012.03.28. 21:50:32

@aszekelyek: Vagynak-vagynak. Öt évesek a lelkemszottyok. Egy kék, egy olyan, aminek csak a szélén vannak a jellegzetes szirmok és belül pici virágok, egy meg rózsaszín. Köszönöm a tippet. Savanyú földben vannak, és esővizet kapnak. Akkor virágot levágni, többi marad, rendben! :) Szép estét!

room_101 2012.03.28. 21:51:11

Sajnos a lemondás már elkésett, ha most azonnal lenne is. Már az eddigi huzavona is rombolt annyit, hogy ezután a lemondás már nem volna őszinte.
Mindenesetre ez az ügy újabb emlékezetes mérföldkő országunk balaknizálódása továbbra is lejtős útján.
Mindenhonnan van még lefelé, és a zemútthuszév lesz még zemúttharminc meg zemúttnegyven is.
Viszont annyian védik még most is elnökünket, hogy ha jobban belegondolok, nem is lóg ki a sorból annyira, beleillik az általa vezetettek táborába.
Ő is csak olyan, mint a védelmezői.

livengood 2012.03.28. 21:52:03

@knausz: Reménykedem, hogy minél tovább a helyén tartják. Mert Schmitt Pál nekem jó helyen van.

dr. Bubó 2012.03.28. 21:53:19

@takács bálint: :)))))))

"sok ostobaságot gondolok a fideszről, de azt nem, hogy megtartják schmitt pált. leváltják amint lesz kijelölt utódja. most még nincs. nyilván ezért nem mond le. "

egy gyors sms kérdése a führertől... gondolod lassan ír smst?

vagy nincs gerinctelen alja tehetségetelen fid eszes jelölt az élethosszig tartó élősködésre? hm... bár lenne igazad...

2012.03.28. 21:53:28

@aszekelyek: ja, mert te gondolom nagyon büszke vagy erre a niemandra! Ne mond, hogy ezt akartad!

Egyébként szép estét mindenkinek!:)

trifid 2012.03.28. 21:53:45

Igen tisztelt Török Gábor Úr !
Ön ezt az egész rút ügyet, mint egy mindenek felett álló, kívülálló, érzelmektől mentes, mondhatnám azt is, hogy fabábu módjára kommentálja nekünk. Szeretném megkérdezni, hogy Ön mikor diplomázott, melyik évben, mert ha 1992 környékén, akkor ez most már mit sem ér. Ha előtte, akkor meg annyit sem.
Azt, hogy eme megnyilvánulása ilyen infantilis, csak azt bizonyítja előttem, ízig-vérig elhivatott a jelenlegi rezsim mellett. Ezután nem állíthatja magáról, hogy semleges, kívülálló elemző.
Sajnálom, úgy érzem Ön többre hivatott.
Tisztelettel: trifid

teevee 2012.03.28. 21:55:00

@aszekelyek: Áááááááá, megvan, honnan vagy ismerős....! Te vagy az Jolán? Sárbogárdi Jolán?

márta)) 2012.03.28. 21:57:00

Schmitt Pál hivatalban (és reflektorfényben) maradása leginkább a Fidesznek árt."
Meg az egész országnak.
*************
"A Magyar Tudományos Akadémia elnökének szerdán késő este az Országos Sajtószolgálaton keresztül küldött állásfoglalását alább szó szerint közöljük."

hetivalasz.hu/itthon/ime-a-legmagasabb-szintu-tudomanykepviselet-velemenye-47462

"Az intézményhez érkező nagyszámú sajtómegkeresésre válaszolva a Magyar Tudományos Akadémia elnöke az alábbi nyilatkozatot teszi közzé:

A Schmitt Pál kisdoktori címével kapcsolatos, minden bizonnyal politikai indíttatású ügy mára nemzetközi botránnyá dagadt, amely súlyos károkat okoz Magyarország és a magyar tudományos közélet számára, abban az esetben is, ha doktori címe nem minősül tudományos fokozatnak, és azt a rendszerváltás előtti idők nem példa nélküli eljárása szerint szerezte meg. A tudomány képviselői és a közvélemény fokozott várakozásától kísért vizsgálóbizottsági jelentés világosan feltárta a tényeket. A történtekért nyilvánvalóan mind a doktori értekezés szerzője, mind a dolgozatot akkor gyorsan és gondatlanul elbírálók felelősek. A politika és a tudomány szereplőinek közös érdeke és felelőssége, hogy ez a magyar tudományra nézve rendkívül hátrányos és Magyarországnak súlyos károkat okozó ügy rövid időn belül megnyugtatóan lezáruljon.

Budapest, 2012. március 28.
Kiadó: Magyar Tudományos Akadémia titkársága MTA"

2012.03.28. 21:57:52

Én már csak egy dolgot nem értek. Akarom mondani értem én, de azért mégis: Mi a f*sznak volt szükség erre a bizottságosdi tényfeltáró hadjáratra? Minek kellett itt hónapokon keresztül gombolyítani a szálakat, ha végülis a fidesz végletekig kiáll a bukott diák mellett, ergo ismét kiderült, hogy itt úgysincs semminek következménye, ha politikusból van az emberfia. Smicuról kiderült hogy minden betűt lopott, -az idiótájának legalább annyi esze lehetett volna, hogy kicsit átpofozza, ezt-azt elvegyen hozzátegyen, kiegészítsen, ehelyett bitről bitre kopizott, tanúbizonyságul arra, hogy még minimális energiát sem feccölt az egészbe- innentől kezdve hiteltelen bukott arc. Persze tudjuk, hogy ez senkit sem hat meg magyarországon. Kicsit beszélnek róla az emberek, két hét múlva már nem lesz téma.

mókáné 2012.03.28. 21:57:53

@dr. Bubó:

"igenám... de az hogy
egy tisztességes se legyen az egész országban az nagyon durva... "

Korrekt inkább Schmitt Pál, mert mondhatta volna azt is, hogy xy és zc is pont így doktorált, mint én, de senkit nem mártott be! Viszi a kisdoktorijával a balhét - egyedül.

És akkor a nem létező ellenzék erre rákattan. Merthogy Gyurcsánynak ehhez van morális alapja?

@Török Gábor:

Van morális alap ebben az országban morális alapon kritizálni?

Balt 2012.03.28. 21:58:02

@knausz: Mellár Tamás mesélte egy műsorban vagy 6-7 éve, hogy amikor ő vizsgáztatta a '80-as években a muskátliherélőt, leszóltak a pártbizottságról, hogy "fontos elvtárs megy vizsgázni, ne legyen probléma!..."

graycivil 2012.03.28. 21:58:08

@SzucsCsaba: "Szerintem itt megint arról van szó - mint oly sokszor a politikában -, hogy vannak olyan dolgok, szempontok és körülmények, amelyeket mi nem látunk és nem tudunk."

Jesszus, már megint ez a "El Curonak tudnia, mit csinál".

Vakoknak a legszebb a világ!

dr. Bubó 2012.03.28. 21:58:16

@SzucsCsaba: "Én, mint aki eddig mindig is a Fideszre szavaztam"

rohatt buta lusta fides zombirka vagy... 2 706 292 barom egyike...

remélem következő ikszelést nem banánért teszed... gondolkozz majd!

agyatlan po:cs ! kérj bocsánatot ! vidd a písz of sitted...

aszekelyek 2012.03.28. 21:59:16

@knausz: Azt kérdi a férjem , milyen fenyegetésnek kell felfogni azt, amit bánó mondott az imént , hogy " lesznek még ők alaul és akkor borzasztó rossz lesz nekik". Megtorlásra készülnek már most , mint 56 után? Mondtam erre , hogy nyolc évig már ott voltak és az borzasztó volt Magyarországnak. Nagyon sokára fogja kiheverni azt. Az EU még csak most kezdte el leverni rajtunk azt a nyolc évet.
EMBERI tartás , mi? Meg Szolzsenyicin... bánótól. Kell a fenének.

2012.03.28. 22:00:01

@knausz: hát hülye a palgibácsi, nézz már rá! Az egész ember egy lufi! Jó, a lufik gyülekezetének szép példánya! De ez megúszta a III/III-as ügynökségét, a maszop szolgálatát, csalta rendszeresen a feleségét, mint a magyar családapák minta képe, és még mennyi minden disznóságot csinált, amit nem tudunk és vigyorog a képünkbe! Az emberek azért örülnek, hogy végre napvilágot látott az, amit mindig is gyanítottak róla.

@trifid: jó neked, hogy a 8 általánosod miatt nem kell kezd ki veled senki.

dr. Bubó 2012.03.28. 22:01:28

@room_101: "ez az ügy újabb emlékezetes mérföldkő országunk balaknizálódása továbbra is lejtős útján."

"annyian védik még most is elnökünket, hogy ha jobban belegondolok, nem is lóg ki a sorból"

+1

Balt 2012.03.28. 22:01:35

@trifid: Ez hogy jött ki?

SP vonatkozó életrajzi adatai: A Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem belkereskedelem szakán 1965-ben diplomázott.

márta)) 2012.03.28. 22:01:59

Úgy gondolom, hogy ez az ügy még hosszú ideig nem fog lezáródni.

livengood 2012.03.28. 22:02:08

@Jankove: Azért kellett a bizottságosdi, mert ez már húsz éve bevált. A magyar alszik ilyenkor.

mókáné 2012.03.28. 22:03:12

@livengood:

"Reménykedem, hogy minél tovább a helyén tartják. Mert Schmitt Pál nekem jó helyen van. "

:) engem sem zavar, bár őszintén mondom, a helyesírása lehetne kicsit jobb, de lehet, hogy inkább régies.

A magyar helyesírás szabályai is a tizenegyedik kiadású, ezt használom én. Nem lehet tudni, melyikből dolgozik Schmitt Pál.

Balt 2012.03.28. 22:03:25

@márta)): Korrekt. Apropó, Pálinkás nem lenne jó KE-nek...? :)

aszekelyek 2012.03.28. 22:03:57

@Balt: igen , ezt én is láttam , hallottam:) Nekem azért az agent bizonygatta délután , hogy de neki visszadobták először a munkáját. Kérdeztem , hogy 85-ben már elég jó elvtárs volt-e....D Aszonta kis gondolkodás után , hogy igen. Mert persze tudom , hol volt a rendszerváltásig olyan nagyon jó elvtárs... -eszébe juthatott....

trifid 2012.03.28. 22:04:05

@Letícia: "jó neked, hogy a 8 általánosod miatt nem kell kezd ki veled senki. "
Ahogy elnézem Veled sem!

Tell Vilmos 2012.03.28. 22:04:38

Úgy látszik a Fideznek semmi nem árt! Még ez a jellemtelen sehonnai alak sem csökkenti a támogatottságukat! Őrület!

dr. Bubó 2012.03.28. 22:05:18

@knausz: ????? attól korrekt hogy nem sározással "védekezik"

hát igen aszékelyekkel láttyuk ez a fides "védekezés" mindenki mást gyalázni...

márta)) 2012.03.28. 22:05:27

@aszekelyek:
Csak az a probléma, hogy engem egyáltalán, illetve a legkevésbé érdekel, hogy Ön mit firkálgat itt össze-vissza.
Vannak itt elég sokan kik nagyon örülnek a megnyilvánulásainak.
Összegezve) Szórakozzon mással!!! Ha kérhetem.
OK??

2012.03.28. 22:05:44

@knausz: "Milyen alapon szólal meg ez az ember az Őszödi beszéd után?"

Rövid a magyar memória. 4 év után mindent képesek vagyunk megbocsátani, és a sok hazugságot újra elhinni. 2 éve mindenki lehúzta az mszpt a klotyón, kész vége ennyi volt. Mégis itt vannak, és félek 2014-ben a sok barom megint visszatapsolja.

Balt 2012.03.28. 22:06:00

@Jankove: Ugyan már, nem, hogy nem ő írta, jó, ha egyáltalán olvasta... :) (Ami persze nem menti fel.)

Kezdek begorombulni: szerintem minden párttag hallgató '89 előtt szerzett diplomáját érvényteleníteni kellene...

mókáné 2012.03.28. 22:07:29

@Balt:

"leszóltak a pártbizottságról, hogy "fontos elvtárs megy vizsgázni, ne legyen probléma!..."

Tiszta sor. Csak akkor Török Gábor ne csináljon úgy, mintha ma született volna, amikor csak 1 évvel idősebb, mint én, hanem mondjon 1 db pozitív kampányarcot (ne saját magát, ne engem)!:):)

Balt 2012.03.28. 22:07:33

@knausz: "Korrekt inkább Schmitt Pál, mert mondhatta volna azt is, hogy xy és zc is pont így doktorált, mint én, de senkit nem mártott be! Viszi a kisdoktorijával a balhét - egyedül."

Jogos. Végül is ez is egy szempont...

livengood 2012.03.28. 22:09:12

@knausz: Kedves Knausz! Több ez már ennél. Gábor sem várt egy hétig. Fújdogál a szél...

graycivil 2012.03.28. 22:09:26

@márta)): Akta lezárva! Akta felnyitók lezárva! :-)

Balt 2012.03.28. 22:09:56

@aszekelyek: " lesznek még ők alaul és akkor borzasztó rossz lesz nekik".

Bánó már csak egyféleképpen lehet alul, lejjebb... Nem kívánom senkinek, de az idő nem neki dolgozik... (Semmilyen értelemben. És most nincs szmájli.)

márta)) 2012.03.28. 22:10:02

@Balt:
Na.Ja! Végül is "rátolják a felelősséget egy olyan szervezetre, ami már nem is létezik".
Azért Önnek (is) nagyon igaza van, attól függ ki, mit nevez korrektnek.

mókáné 2012.03.28. 22:10:05

@dr. Bubó:

"????? attól korrekt hogy nem sározással "védekezik"

Attól korrekt, hogy nincs korrektebb. Minél jobban sározzák, annál tisztábbra mossák végül.

Paradox helyzet, de így van.

dr. Bubó 2012.03.28. 22:11:10

@Tell Vilmos: szerintem darabra csökken a birkák száma... csak sajnos a nagy részvételi deficittől ez mit sem ér...

magamból indulok ki... akár mennyire egyre jobban gyűlölöm a fides mafiakormányzást, nem szavaznék másra sem... nincs kire... nincs hiteles vállalható "politikai" erő...

dzsibbik? hihih
lemp (fides2 komcsik) ? hahhaha
maszop? komcsi utódpárt? bruhhahhaha...

szóval ne reménykeggy... a fides ARÁNYA még sokat fog nőni is...

összességében én is őket utasítom el legkevésbé... bár már ez is túlment a "sosem szavaznák rá" ingerküszöbön...

gyászos hazánk hejjzete... ERKÖLCSI VÁLSÁG... TG "jóváhagyásával"

2012.03.28. 22:11:52

@trifid: na jó, nyertél, elismerem! De miért TGnek esel, mit tehet ő arról, hogy SP lopott?

Balt 2012.03.28. 22:12:06

@Letícia: "hát hülye a palgibácsi, nézz már rá! Az egész ember egy lufi! Jó, a lufik gyülekezetének szép példánya!"

Időnként azért leeresztett a biztonsági szelepen. :) De látom, írtad... :)) (Valahol irigylem az életét, mondjuk az utóbbi 1 évet leszámítva...)

márta)) 2012.03.28. 22:12:07

@graycivil:
Hát! Ja.
Így megy ez.
:)

aszekelyek 2012.03.28. 22:12:59

@Balt: múltkor is lett nekik fél nap alatt elég, kb innen ....) @márta)): meg is ígérte bánó.

@Letícia: boldogok a sajtkészítők , pardon , akik mindig is gyanítottak róla olyasmiket , amiket ők is rendre elkövettek.... :)

@Jankove: akkoriban azért bit-ről bitre nem annyira lehetett se copyzni nálunk. Csak igen ritka helyeken. Le is van fordítva:)

dr. Bubó 2012.03.28. 22:14:04

@knausz: :)))))) a lóf@szt...

az az érzés amibe ez "átcsap" az a SZÁNALOM... a LESAJNÁLÁS...

Balt 2012.03.28. 22:14:05

@knausz: Ha jól tudom, '84 óta nem változott, legfeljebb csak a példatár.

2012.03.28. 22:15:59

@knausz: megnyugtatlak, amikor sckiccipali ment, akkor is leszóltak. Ebben teljesen biztos lehetsz.

Én egyébként örülök, hogy kiderült róla, még ha nem is mondatják le. Nekem ez palgi mindig is egy üresfejű karrierista volt. Nekem mindhárom diplomám miatt teljesen nyugodtan alszom, s ha kell, használom a dr. címet.

mókáné 2012.03.28. 22:16:31

@livengood:

"Több ez már ennél. Gábor sem várt egy hétig. Fújdogál a szél... "

Nem tudom, milyen ellenzékre gondol Török Gábor? Sejtesz valamit?:)

Itt ragadom meg az alkalmat a helyesbítésre: Török előbb született, mint én, de lehetne attól élettapasztalata, gondolom, bár a férjem is 70- es, a felsőoktatás pedig nem arról szól, hogy ott értik az élet lényegét!

2012.03.28. 22:18:10

@Balt: a vagyonát irigyled max. De hamis élet az övé. Iszik, nőket és rangokat, címeket hajkurász, eladta a lelkét nagyon rég. Minden messziről szép, mint ez is!

mókáné 2012.03.28. 22:19:00

@Letícia: @Balt:

"megnyugtatlak, amikor sckiccipali ment, akkor is leszóltak."

Még jó! Tiszta sor.

Hanem: Török Gábor nem előbb, hanem később született, mint én, hogy szó ne érje a ház elejét!

Dr. Török Gábor. A pozitív kampányarc lehetne.

aszekelyek 2012.03.28. 22:19:56

@Balt: Az idő nem neki.. Ő viszont nem az időnek dolgozik.

Balt 2012.03.28. 22:21:09

@dr. Bubó: :)) Nahát, ezt felírom. Soha nem szavazó létedre meglepő elfogulatlanság. :))

Tell Vilmos 2012.03.28. 22:23:44

@dr. Bubó:

Az a nagy büdös helyzet, hogy tök igazad van! Én sem tudom kire lehetne szavazni!

-Jobbik = a masírozást nem szeretem!
-LMP = szadesz 2.0
-Mszp = rablóbanda
-fidesz = rablóbanda, hazai kivitelben
-kdnp = halottasház
-dk = Bohócpárt, bruhaha!

Balt 2012.03.28. 22:24:01

@Letícia: Ez is igaz... Nem is irigylem. (Legfeljebb 1-2 kalandját. :) De azt is csak legénykoromban. Most csitt! :))

mókáné 2012.03.28. 22:24:28

@Letícia:

"Nekem mindhárom diplomám miatt teljesen nyugodtan alszom,.."

Nekem diploma nélkül is teljesen zavartalan az alvásom. Tiszta a lelkiismeretem.

Sőt: benne vagyok a 2-8%- ban, diploma nélkül, mert bizonyítottan innovációra nyitott, korán reagáló típus vagyok.

Magyarországon ez ritka, amerikai egyetem diákjaira jellemző, ami rám, gyerekkorom óta.

márta)) 2012.03.28. 22:24:30

Ezt hozta a szabadságharc - katasztrofális gazdasági mutatók"

"Egyre nagyobb a feszültség a kettős beszéd miatt

A gazdaságpolitika egyetlen fő célja sem teljesül, ennek ellenére a kormány a sikeresség és a folyamatosság látszatának fenntartására törekszik.

Csak a kiéleződő válsághelyzetekben és főleg kommunikációs szinten hajtott végre pozitív hatású korrekciót, igazából egyedül a költségvetési egyensúlytalanság mérséklése területén tett 2012-től ható, komolyabb kiigazító lépéseket, miközben mind kevésbé ura számos folyamatnak.

A jogbiztonság és az előreláthatóság hiánya gúzsba köti a gazdaságot.
A kormányzat nemzetközi szintre emelt kettős beszéde miatt egyre éleződik a feszültség az EU-val és a tagállamok többségével - áll az éves előrejelző jelentésben."

Lehangoló jelentés. Hogyan lesz ebből gazdasági elrugaszkodás?

www.stop.hu/gazdasag/ezt-hozta-a-szabadsagharc--katasztrofalis-gazdasagi-mutatok/10

Na.Igen! Fontos, nagyon fontos lenne a nemzetközi elismertség - mert hát ugye a kettős beszéd kapcsán az ismertség már meg van :)) csak, hát valahogy másként.

trifid 2012.03.28. 22:25:26

@Letícia: Ok. Nem történt semmi. Nem estem TG-nek, csak egyszerűen nem tudom felfogni, hogy egy ilyen nyilvánvaló disznóságból miért nem lehet levonni az ésszerű következtetést, illetve miért nem lehet hétköznapi módon azt mondani, hogy ez nem megy. Üdv: trifid

Balt 2012.03.28. 22:25:30

@knausz: Már éppen kérdeztem volna - de nem stimmelt valami -: hogy ilyen öreg vagy...? ;)

sárkányfő 2012.03.28. 22:27:13

Szomorú látvány hogy reagál a fideszesek többsége erre a helyzetere. Ma olvastam úgy 2-3 korrekt kommentet, hogy fideszes vagyok, de ez védhetetlen, pali csalt, mondjon le. Ezek szerint még vannak normális fideszesek, ami egyébként jó és egészen meglepő hír, de persze elenyésző kisebbségben vannak. a többség több megoldást választ. a legprimkóbb cinikus faszok továbbra is védik smittet, vagy éppen nem védik, de cinikusan leszarják.
de a legtöbben azok vannak, akik kínjukban, hogy ne kelljen szembesülni a vállalhatatlannal, mindenféle gázos elhárító-mechanizmust használnak. ugye-ugye a jó öreg kognitív disszonancia. vannak akik ilyenkor is a kétségbeesett komcsizásba-gyurcsányozásba menekülnek. ez valami drog lehet, ami megóv a valóságtól úgy látszik. más nem hajlandó a dolog érdemi részéről beszélni, csak félre. érződik a zavarodottság. a relativizálás és bagatellizálás is megy, de ezek szinte kötelező körök. van aki bezárkózik, hallgat. a legszomorúbbat talán pont itt olvastam feljebb egy szűcscsaba nevűtől, aki hirtelen kitalálta, hogy bár a jelenlegi infók alapján ez szar, de nyilván nem tudunk minden infót, és ha tudnánk, akkor már nem tűnne ennyire szarnak. tényleg kezd érdekelni mit hoz a holnap, bár őszintén szólva nem tudom hová tették az elmúlt években a szemüket és fülüket és agyukat azok, akiknek ez az első vállalhatatlan cucc a fidesztől... az önámítás ereje végtelen.

Balt 2012.03.28. 22:27:46

@Balt: Izé: ilyen fiatal? Na, ebből nem mászok ki jól... :) Szóval TG-nél fiatalabb, aki kopaszodó (pardon), megállapodott, családos ember biztos egzisztenciával...? :))

(Kb. tudom, csak csipke...) :)

mókáné 2012.03.28. 22:28:09

@Jankove:

"Mégis itt vannak, és félek 2014-ben a sok barom megint visszatapsolja. "

Kizárt. Az MSZP- ben hét végén tisztújítás lesz. Szanyi Tibor úgy érzi győzni fog! Azzal az arccal kizárt még a bejutási küszöb is, az 5%.

márta)) 2012.03.28. 22:29:03

@aszekelyek:
Be lehet fejezni. Már mint a Nekem történő írogatást!!! Nem gondolom, hogy egyetlen mondatot (is) váltanunk kellene.

Ha nem vette volna észre? azért tettem oda az idéző jelet!!!
Szóval. Szórakozzon mással!!!!

márta)) 2012.03.28. 22:31:03

@márta)):
Olyan mint egy idióta. Egyszerűen képtelen vagyok elviselni....

egy maréknyi dollár 2012.03.28. 22:31:43

Schmitt Pál szép, nagy és könnyen eltalálható céltábla most is, és az volt már a megválasztása előtti napokban is.
Egy perc, és nyersz, első szint,garantált ötvenezer forinttal.
Ideje lenne tovább lépni; már legalább a 8. szintnél kéne tartani.

livengood 2012.03.28. 22:32:42

Nap mint nap lop valaki. Januárban az elnökünkről derült ez ki. Akinek eddig bevette a gyomra, hogy Schmitt Pál az Astoriában volt gazdasági igazgató, akkor amikor ez a poszt besúgással járt, az most is csak gyurcsányozik egyet, megvonja a vállát...

Nos akkor minek lelkizni? Menjünk lopni.
Az a kérdés most, hogy így gondolja e a magyarok többsége?
Mert, ha nem, akkor két-három hónap múlva lesz ez érdekes.

mókáné 2012.03.28. 22:33:13

@Balt:

"Már éppen kérdeztem volna - de nem stimmelt valami -: hogy ilyen öreg vagy...? ;) "

10 évvel fiatalabbnak nézek ki a koromnál. Genetika. Semmi ránc, sima bőrű vagyok. A hajamról külön nem szólok.:)

Nagy József újságíró (fn.hu) annyi idős, mint én és ő az, aki egészen jól tartja még magát, ritka kivétel (kettő hónappal idősebb, mint én, ez biztos, Török Gábor kora mindig about.)

dr. Bubó 2012.03.28. 22:34:05

@Balt: ???

mert ti azt hiszitek hogy aki a fidest sziggya az fletofan? mer kétbites vagy....

egy normális országban liberális konzervatív keresztény (jobboldali) párt szavazó lennék

aszekelyek 2012.03.28. 22:35:37

@knausz: ezzel a mondatszerkesztéssel nem írnék se három diplomát , se azt , hogy a k.e. hülye..... Nézd csak meg jobban azt a mondatot..... Sztem úgy kissé jobb , magyarul, hogy a három diplomám miatt nyugodtan alszom. Nincs min aggódnom. Ezt készséggel el is hiszem. Nincs érdeke gáncsolni őt olyanoknak , akik tudnának neki ártani.

livengood 2012.03.28. 22:36:33

@sárkányfő: Le kell futniuk a kötelező köröket. Gondolj bele, mi vár még rájuk!

takács bálint (törölt) 2012.03.28. 22:37:52

@dr. Bubó:
szerintem nincs jelölt. bárkit ültetnek ugyanis az államfői székbe az orbán viktor potenciális politikai ellenfele (kvázi utódja) lehet a későbbiekben.

kövér talán az egyetlen olyan harcostárs, akinél ez nem jöhet szóba. de lehet hogy ő meg nem akar államfő lenni az állandó protokoll miatt. semjén esetleg egy olyan személy, aki régóta funkcionárius a magyar közéletben, és orbán viktor mellett nem rúghat labdába. de őt meg nem egyszerű lenyomni a fidesz frakció torkán. szijjártót nem lehet kinevezni, vagy selmeczy gabriellát. akkor mégis kit ültessenek schmitt pál helyébe. mégis kit.

ha egy a jobboldalhoz közel álló tudós - mondjuk pálinkás, vagy vizy - kerülne az államfői székbe, akkor sokan mondanák azt a kormánypárt szimpatizánsai közül, hogy orbán viktortól vegye át a marshallbotot. és ugyanígy lenne ha egy mérsékelt jobboldali politikus - monjduk martonyi vagy navracsics - váltaná a jelenlegi államfőt.

eshetőség török gábor fixa ideája. az, hogy előbb-utóbb orbán viktor maga ül az államfői székbe. ez esetben alakulhatna egy navracsics-varga (vagy csaba) kormány, ami talán a külföldet is megnyugatná.

persze az is lehet, hogy nem változik semmi. de ezt tartom a legkevésbé valószínűnek. momentán egyetértek törökkel. személyzeti politikában egyet szoktam vele érteni. azon túl alig valamiben.

aszekelyek 2012.03.28. 22:42:42

@dr. Bubó: normális országnak nagy cumit... emlékszem.

@márta)): ez egy nyilvános hely. Nem ön dönti el , ki , mit csinálhat. Szokatlan lehet de azért csak próbálja megszokni.
@livengood: a mostani törvények és gyakorlat már nem azok , mint akkor voltak. Nem ajánlom a lopni járást. Még a szadisták alatt kellett volna. ŐK a plágiumot akkor nem fújták fel még.

2012.03.28. 22:42:44

@trifid: mindenki más, azért. Egyébként azt mondta ki. Vagy nem?:)

@Balt: :D:D:D Strapás az, állandóan tudni,kinek mit hazudol..:D:D:D

@knausz: :)

livengood 2012.03.28. 22:43:13

@dr. Bubó: "liberális konzervatív keresztény" ja tozhe

takács bálint (törölt) 2012.03.28. 22:44:36

@livengood:
itt az a probléma, hogy schmitt pál kvázi kultuszminiszteri pozícióban tetszelgett. értem persze, hogy nincs is ilyen poszt a kormányban, és az államfő nem is kormánytag. de schmitt pál éppen ezért tölthette be ezt az űrt. iskolákat látogatott, rendszeresen beszélt az igyekezet, a szorgalom, a fair play fontosságáról. schmitt saját magáról díjat nevezett el, magát rendszeresen bajnokként aposztrofálta. és ehhez sehogy sem passzol ez a sztori.

d.z. · http://masikmagyarorszag.blog.hu 2012.03.28. 22:47:36

Drága Török Gábor. Arról a pártról beszélsz, aki a bukott gazdasági miniszter helyett egy új embert küld el "tárgyalni" az IMF-el, és gyakorlatilag teljesen kiszorítják a médiából semhogy lemondatnák.

Nincs itt semminek következménye.

Szerintem félnek, hogy mi történne ha egyszer mégis lenne.

aszekelyek 2012.03.28. 22:48:22

@sárkányfő: a skiccpalizás meg a dizájner drog..ami azért már necces....

mókáné 2012.03.28. 22:48:45

@aszekelyek:

"ezzel a mondatszerkesztéssel nem írnék se három diplomát , se azt , hogy a k.e. hülye..... "

Magam részéről még annyira sem ajnároznám magam, mint a korán reagáló típusommal, de ez most derült ki. Szörnyű!

Kerestem a hozzám hasonló embereket és mindössze 2-8% és akkor Amerikában vannak az egyetemen.

Vizsgálat nélkül sem jártam messze a Good Will Hunting- tól, csak nem tudtam. De azóta sem lettem boldogabb, próbálom elfogadni. 2-8% nem nagy esély, hogy társaságom legyen még ebben az életben..

aszekelyek 2012.03.28. 22:50:53

@d.z.: Attól bizony elég sokan félnek ebben az országban. Az érinthetetlenek.

takács bálint (törölt) 2012.03.28. 22:52:08

@is:
de ezt fel lehet oldani úgy, hogy ez a hely magának orbán viktornak kell. mi van ha ő ül be a sándor palotába. így nem neki kell levezényelnie az eu visszavonulót, az imf tárgyalást. persze lehet, hogy csak simán beültetik kövért, vagy hazahívják ádert.

aszekelyek 2012.03.28. 22:53:43

@knausz: nana, ha teszel érte, akkor lesz. Mensa megvolt?

takács bálint (törölt) 2012.03.28. 22:55:35

@aszekelyek:
ne viccelj már. a magyar politikában mindenki megtorlásra készül. ez az ezeréves politikai tradíció: a revans.

aszekelyek 2012.03.28. 22:57:02

Most el. Holnap korán van nálam reggel. Jóccakát!

livengood 2012.03.28. 23:01:54

@takács bálint: Aki élt a 80-as években az csodálkozhatott a 90-es években ennek az embernek a karrierjén. Én nem tudtam neki elfelejteni az olimpia bojkottjában vállalt szerepét, a Kádár kormány melletti kiállását a sportdiplomáciában, ebben az időben volt miniszterhelyettes is!
Viszont sokaknak nem forgott a gyomra amikor az Antal kormány, a Horn kormány, az Orbán kormány alatt jelentős tisztségekhez juttatták, nagykövet volt jó helyeken. Egészen a Fideszig ívelt a karrierje, a Fidesz, MDF jelölte Budapest főpolgármesteri címére, majd párt alelnök lett a Fideszben.

A kádárizmus vele és a hasonlókkal él tovább.

aszekelyek 2012.03.28. 23:04:44

@takács bálint: nem viccelek. A revansot már túlhaladtul. Most a minden úgy lesz , mint Európa szerte van műsoron. Meg a nagy változás. A kutyát se érdekli a régi, lebukott , fogatlan oroszlánok hörgése. Meg a vergődése , hogy de bezzeg majd elégtételt vesznek. Mert az demokratikus. Ahaaa.... Ja és kin? A népen? Demokratikusan ?Akik beszavazták helyettük Orbánt másodszor is és nem állnak ki mögüle ? Ha csak úgy nem. Mint 2006. október 23-án is.

aszekelyek 2012.03.28. 23:06:51

@livengood: akkor most a többi hasomlót kérjük ide megnevezni. De ne csak a FIDESz-ből.

aszekelyek 2012.03.28. 23:08:05

@takács bálint: még egy kérdés. Kötelezó is vagy lehet értelmeset is csinálni?

dark future · http://www.andocsek.hu 2012.03.28. 23:09:39

amikor beszállt az ügybe a SOTE doktori tanácsa, a kocka el lett vetve (tisztességben megőszült, tekintélyes professzorok nem fognak magukból bohócot csinálni egy bohóc miatt)

most megérkezett a kilövési engedély is (valószínűleg közvetve a legfelsőbb szintről, mert Pálinkás nem önjáróságáról híres): hetivalasz.hu/itthon/ime-a-legmagasabb-szintu-tudomanykepviselet-velemenye-47462

Measurer 2012.03.28. 23:10:14

@Egyallampolgar: Kicsit pontosítva, a támadó jellegű kardviselésre vonatkozik a mondás - Mt 26:52- Aki kardot ránt/ragad kard által vész el.
Albert Barnes klasszikus magyarázatai:
1.) A polgári hatalomnak veszélyes ellenállni
2.) Az ártatlan ellen kardot fogók kard által semmisülnek meg.
3.) A Malkus fülét levágó Péterre vonatkoztatva: az értelmetlen ellenállás saját vesztünket okozhatja.
bible.cc/matthew/26-52.htm

takács bálint (törölt) 2012.03.28. 23:11:31

@livengood:
schmitt szalmaember volt mindig is. az ioc-ban samaranch bábja volt, most orbán bábja. ez a feudális világ öröksége, amivel a kádár-rendszer sem szakított.

livengood 2012.03.28. 23:13:31

@aszekelyek: A kádárizmus majd minden pártban él és virágzik.
Csak a béna elempében nem. A lista pedig hosszú, az éj meg rövid. Egyébként hol élsz?

Balt 2012.03.28. 23:19:48

@dr. Bubó: Nem, te mondtad (írtad) valaha: nem szavaztál soha. :) Ehhez képest nem vagy az a politikától elforduló magyar (nem)választó archetípusa. Sajnos... :))

livengood 2012.03.28. 23:20:33

@dark future: Nekem úgy tűnik bohócot csináltak magukból.

Indriq 2012.03.28. 23:21:37

Az egészben én azt látom, hogy ork bánnak , a nemzet nagyszerű vezetőjének fontosabb az irányíthatóság megtartása az ország renoméjának árán is. Hiszen csak hosszútávon hátrányosabb a szar hírnév mint egy mindenben hűen kiszolgáló talpnyaló. (bár elképzelhetetlennek tartom, hogy ne lenne a fityesz holdudvarában egy másik báb...)

Balt 2012.03.28. 23:23:38

@takács bálint: Martonyi, tényleg! Úgy hírlik, eleve 2 évre vállalta. Bár ő politikus, egy KE-nek meg (Göncz után...) ezen lehetőleg felül kellene állnia.

livengood 2012.03.28. 23:30:47

"Mindebben persze nem az a szomorú, hogy ez a végtelen üresség, ez a vákuumszerű elme, ez az emberi paródia a köztársasági elnöki posztig emelkedhetett, hanem az, hogy szép számmal akadnak emberek, akik mindezt nem látják, nem értik, nem találják mérhetetlenül zavaró, bosszantó, és aggasztó jelenségnek."

boldogokasajtkeszitok.blog.hu/2012/03/28/egy_kulonleges_ember_1?utm_source=ketrec&utm_medium=link&utm_content=2012_03_28&utm_campaign=index

dark future · http://www.andocsek.hu 2012.03.28. 23:42:55

@livengood:

Miért? Aki eddig megszólalt (és akinek számít is a véleménye), annak egyértelmű az álláspontja: index.hu/tudomany/2012/03/28/freund_a_leggyorsabb_lezaras_schmitt_kezeben_van/

A vizsgálóbizottság nem ez a kategória. A komolyan vehető arcok majd holnap ülnek össze.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.03.28. 23:47:51

@knausz: miért? Szanyi napjaink horngyulája.
Primitív türhőre komoly kereslet van.

2012.03.28. 23:52:11

@aszekelyek: ne kóstolgass, hogy én kimerem mondani azt, amin más sunnyog. Nekem senki seggébe nem kell bújnom, hogy mondhassam, hol az origóm. Az agyam tartalmát nem másoktól veszem, hanem a sajátom, míg ellenben vannak itt olyanok, akik agya abban merül ki, hogy az aktuális fidesz csasztuska éppen mi, s annak szajkózásával határozzák meg önmagukat. Azzal vannak a porondon. Nem tudom, felismered-e őket? Érted-e miről írok?

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.03.28. 23:54:12

@Letícia: légzőgyakorlat (a) székelyeknél:
- belégzés: fiiiiiiiiiiiiiii
- kilégzés: desssssssz

livengood 2012.03.28. 23:59:00

@dark future: Kedves Dark Ful! Lejáratták magukat. Képtelenek voltak kimondani, leírni azt a szót, hogy plágium. (Ha már finoman akarták kifejezni a lopást.)

2012.03.29. 00:07:32

@livengood: egyetértek! Megalkuvó szarcsimbók volt már akkor is, amikor az olimpiát megfúrta...Az emberek emlékezete rövid.

etwas kultur muss sein 2012.03.29. 00:09:33

Várjuk László56-ot rizsáját is az ügyben.

livengood 2012.03.29. 00:19:52

@Letícia: Nem ő fúrta meg, de ő nyelette a keserű pirulát rezzenéstelen arccal. Akkor is kiszolgálta a hatalmat, most is ezt teszi, jó pénzért.

P23 2012.03.29. 00:23:22

"maga a két lábon járó negatív kampány"

Mi a túróért gondolja bárki is azt, hogy a jelenlegi ellenzékieknek tetszik a negatív kampány?

Ha sikerül elérni, hogy lemondjon a mostani alaptörvényi elnök, az az ellenzék sikere lesz, mert bebizonyosodik, hogy mindent azért mégsem lehet értelmes emberek torkán lenyomni.

Persze ezután jöhet a keserű pirula, ha mostantól 5 évre egy hasonszőrű kapja meg a pozíciót, de az a következő megoldandó probléma lesz/lehet.

kapusedző 2012.03.29. 00:54:58

@aszekelyek: Olyan mindegy, hogy te mit mondasz. Az orrodnál tovább nem látsz, ráadásul hülyeségeket írsz.
Te tényleg házhoz jársz a faszért...

campobaszo 2012.03.29. 01:01:36

Nem tudom ki találta ki ezt a "következmények nélküli ország" kifejezést,de vállalhatná a felelősséget a slendrián fogalmazásért.Következménye mindennek van.Ami Magyarországon nincs az a felelősségvállalás.Ez a történet is ezt mutatja,de nem csak Schmitt nem vállalja,amit tett.A bizottság mutogat a bírálókra,a jelentést továbbküldik a miniszternek,ő visszaküldi.A lényeg,hogy ne legyen felelős.

dark future · http://www.andocsek.hu 2012.03.29. 01:22:35

@török gábor:

Mondom én, hogy odafönt megadták a kilövési engedélyt. Ha Elnök úr nem iszkol el időben a pástról (amiben szerencsére segítségére lesz az időeltolódás), akkor holnap a doktori tanács védhetetlenül beviszi a kegyelemdöfést.

Azért meg kell hagyni, Orbánéknak van stílusuk: előbb hagyták lenyilatkozni az emberüket, és csak aztán nyírták ki a szerencsétlent...
Hm... elég kisstílű genyaság ez, bár nem először látunk ilyet (meggyőződésem, hogy a magyar nyelv védelmét szándékosan, heccből, sőt alázásból rakták be anno a küldetéslistájába, mert ennyire rossz önismerettel meglett ember nem rendelkezhet.)

dr. Ez is csak egy nick 2012.03.29. 01:38:02

@P23:
És mit tehetsz ellene, ha az elmútnyócévükkel, izé, bocs a kétharmadukkal (fene ezt a sok számot) azt mondják, hogy márpedig plagi bá marad, ha pálium, ha nem?

béla a görög (törölt) 2012.03.29. 01:38:04

Bár tudom, hogy a posztoló nagyon szeretne megmaradni a magaspolitika szintjén - ez a történet már réges-régen nem erről szól.
SP és a kormány-ellenzék szerepe már rég másodlagos ebben a rossz. bohózatban Csak egy 70 éves öregember aki még rutinból kapar a politika színpadán ugyanúgy díszlet mint volt egész életében - de senki nem veszi komolyan.
Ahogy a kormányt se. Az egésznek semmi jelentősége.

Aminek van az az, amit a SOTE ill. a bizottság összehozott.
Az már nem magaspolitika. Nincs egyetlen ember sem aki kimondaná hogy a dolog védhetetlen. Mert függnek egymástól és ez a függés erősebb motiváció mint mondjuk 40 évnyi kutatómunka. Na ettől hányok.

dr. Ez is csak egy nick 2012.03.29. 01:41:27

@dark future:
Azért mondjuk ezt a különvéleményes (tényleg) dr. Fluck Ákost tisztelem azért, hogy megírta feketén fehéren, hogy módot kell találni plagi bá doktori címének visszavonására.

Ő volt az egyetlen ember a másik négy gerinctelen féreg mellett a bizottságban.

dr. Bubó 2012.03.29. 01:43:53

@török gábor: ez a lényegesebb... kilövési engedéj gyakorlatilag....

index.hu/belfold/2012/03/28/szoveg-azonos_forditasrol_ir_a_schmitt-bizottsag_egyik_tagja/

nekem ojjan érzésem van, hogy dr snitt pálesz ügye most vett 180fokos fordulatot az elmúlt pár órában... nem pont íyg tervezték... talán az INTERNET hatása... szerintem elementáris felháborodás volt, amit nem kalkuláltak...

TG nek lett igaza mert "korrigált" a fides... talán most először...

szerintem eredetileg nyárig húzni akarták, de most lehet hamarabb kilövik...
vagy most kénytelenek bejelenteni, hogy nyáron meg fog romlani az egészségi állapota...

Dr. jegeket_bérleteket 2012.03.29. 01:44:51

Nehéz bevallanom, de 2002-ben kopogtatócédula-gyűjtőként több száz embert kellett rávennem, hogy írja rá a cédulájára: _Dr._ Schmitt Pál. Legalább kétszáz embernél sikerült is (a II. kerületben gyűjtöttem...), bár akkor se voltam igazán meggyőződve a doktor úr kvalitásairól, úgyhogy az utóbbi pár hónapban nagyon bánt ez a tíz évvel ezelőtti naivitásom. Két diplomával rendelkezőként pedig még meglehetősen bosszant is a dolog.

dr. Ez is csak egy nick 2012.03.29. 01:45:11

@knausz:
A mínusz egyedikből.
Az államot ugyanis sosem írták 1 l-lel. Még az első helyesírási szabályzat (1832) megjelenése előtt sem.

dr. Bubó 2012.03.29. 01:46:11

@Balt: ????? 1990-ben először és utoljára... OGY-n FIDESZ re...

soha máskor nem voltam...

de 2009 óta intenzíven figyelem a "politikát"
a közügyeket meg kell tisztítani, mert addig semmit nem érdemes kezdeni...

a munkákat is tiszta asztallal szoktam kezdeni... takarítással kezdek mindig...

dr. Bubó 2012.03.29. 01:47:28

@dr. Ez is csak egy nick: csak ebben a gerinctelen mezőnyben tűnik "nagy dolognak"

egyébként célzott arra is hogy több ember fordított, ergó még azt se sitt csinálta

dr. Bubó 2012.03.29. 01:55:36

@Dr. jegeket_bérleteket: mekkora lúzer vagy:)))))) gratulálok:)))) 200szor írtad le:)))) qva jo vicc rohat fidesznyik ez a minimum bünti...

@SzélsebesVelorex: @livengood: laci56 csak egy komcsi-internacionalista-kapitalista-brüsszelita összeesküvést fog kárhoztatni... mint nyilvánvaló támadás eredetet...

@dark future: tegnap még védeni gondolták... ma fordult a kocka... és nem is a fidesnél... hanem a "holdudvarban"... szerintem az egyetemen sokalltak be, vagy vmi értelmiségi körben... és azok magyarázták el zorbánnak hogy bármijen nagyívű terv része a sittpálesz, akkor is menni e kell.. nincs más... főleg amikor rétheji is visszaküldte... szerintem durcik is lehettek egyesek...

dr. Bubó 2012.03.29. 01:56:49

persze ez csak azt jelenti, hogy bejelentik, hogy ahogayan a nagyon fontos nemzeti-nemzetközi elfoglalcságai engedik, csak úgy tud távozni... azonnal nem... még pár hónapot nyernek... csak a bejelentést kell előrébb hozni...

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.03.29. 02:01:52

@török gábor: na, utat mutat a Pravda.
Vagy Simicska.
Most van gáz Koreában...

dr. Ez is csak egy nick 2012.03.29. 02:02:00

@dr. Bubó:
Lehet, hogy csak itt tűnik nagy dolognak, de ő legalább meg merte tenni, amit a másik 4 nagytudású beszari alak nem.

Mondjuk plagi bá sokat méltatott nyelvtudását ismerve (halottam angolul meg oroszul beszélni, állítólag mindkettőt tud - mondjuk úgy, nyökög) ebben egy percig sem volt kétségem.
(Persze nyelvvizsgát "szerezni" sem lehetett bonyolult a komcsi rendszer egyik legfőbb seggnyalójának.)

Ahogy abban sincs, hogy a művet sem ő állította össze, az egyetlen dolog, amennyi köz volt hozzá, hogy az ő neve szerepel a borítón, mert tutira még benyújtani is a titkárnője nyújtotta be.

dr. Ez is csak egy nick 2012.03.29. 02:07:07

Egyébként a HVG helyében még januárban rákérdeztem volna csak úgy poénból, hogy mi volt a disszertációja témája, és foglalja már össze pár mondatban a tartalmát.

Szerintem plagi bának ugyanis az ügy kipattanásáig erről sem nagyon volt fogalma.

(Másnál az kb. fél év, hogy elkezdheti írni a disszertációt az egyeztetések, konzulensek felkérése stb. után, plagi bá meg 1 hónap alatt nulláról csőbe is vágta az egészet - ennyi idő alatt a 215 oldalt le se lehet fordítani napi 8 órában sem, még most, a számítógépek és internet + szoftveres szótárak világában sem, nemhogy írógéppel, szótárazgatva.)

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.03.29. 02:57:02

@hoplita:

Szerintem az életmentő beavatkozásokra, gyógyszerekre mindenki jogosult támogatással, akkor is, ha nem fizet TB-t.

Másik véglet, hogy sok, amúgy indokolt orvosi beavatkozást, kezelést, gyógyszert pedig senkinek sem támogat a TB, csak saját költségre lehet.

A kettő között van a TB-t fizetőnek olcsóbban jár, a többinek nem, csak teljes áron kategória.

Elvileg.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.03.29. 03:06:14

@nem akar az ökörcsorda legelni:

A kis haszon is haszon.
További lényeges apróság, hogy a köztársasági elnök is fordulhat az alkotmánybírósághoz.
Persze más is, de egészen biztos, hogy az alkotmánybíróság máshogyan áll az elnöktől érkező beadványokhoz, mint Kis Pista magánember állampolgár beadványaihoz.

Már eddig is sok javaslatot olvastam fórumokon az elmúlt egy napban, hogy ki is lenne jó elnöknek.

Számomra a legszimpatikusabb ötlet Zétényi Zsolt, de a parlament jelenlegi korelnöke Horváth János is jó választás lehetne.

dr. Ez is csak egy nick 2012.03.29. 03:10:36

@Akitlosz:
Aki nem fizet TB-t, annak miért is járna támogatás bármire?
Kapja meg, de teljes áron.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.03.29. 03:26:40

@graycivil:

Az utolsó mondatodat nem értem, nem úgy tűnik, hogy nekem címezted. :-)

Ellenzéki összefogás:

Szerintem olyan nem lesz. A mai ellenzék egyik fő ereje ugyanis a Jobbik, ők pedig - a saját szempontjukból - rosszul tennék, ha összefognának a többiekkel. Azok csak kihasználnák a Jobbikot, aztán ha megvan, amihez feltétlenül szükséges a Jobbik, akkor utána kicsinálnák.

Jobbik nélküli ellenzéki összefogás pedig valószínűleg kevés lesz.

De ha nem, akkor meg legfeljebb a Fidesz leváltásához, a hatalomra kerüléshez lesz elég, de a sikeres kormányzáshoz semmiképpen.

Az Mszp meg a Dk nem rég váltak külön, ugyan hogyan fognának össze?
Ha annyira jól megértenék egymást, akkor nem kettő különböző pártban lennének.
Ha egy párton belül sem tudtak együttműködni, akkor kettő különböző pártként főleg nem fognak tudni. Az ugyanis jóval nehezebb.

Úgyhogy csak egy látszatkormányzásra lehetne számítani, nagyon sok mindent nem tennének meg, amit amúgy kellene, és amit elvileg megtehetnének. Ezt persze elő lehet adni hatalmas demokratikus vívmányként, de valójában inkább töketlenség, cselekvés képtelenség.

Példának nem kell messzire menni, elég az Mszp-Szdsz kormányokra gondolni. Volt nekik is kétharmaduk, de nem éltek vele, nem tudtak élni vele.

Hiába akart (volna) az Mszp ezt meg azt, az Szdsz egészen könnyedén meg tudta akadályozni őket ebben.
A farok csóválta a kutyát.

Például az 1994-es választási kampány egyik fő Mszp-s ígérete volt a közvetlen elnökválasztás ígérete, amelyik találkozott - és ma is találkozik, találkozna - a szavazók nagy többségének (85,9%) egyetértésével, kívánságával.

De akkor kevéssé valószínű, hogy a paktum által az ország nyakára ültetett Göncz Árpád maradhatott volna még egy ciklusban elnök, illetve ha mégis, akkor is jóval kevésbé biztosan, úgyhogy az Szdsz érdekeivel nagyon ellentétben állt az Mszp ígéretek beváltása.

Az Mszp-Szdsz kormány megalakulása után szó nem esett többet az Mszp ígéretének a beváltásáról.

A pártoknak, legalábbis a többségüknek az a jó, ha minél kevesebb dologba szólhatnak bele a választópolgárok, s minél több mindenben dönthetnek a pártok maguk.

S persze van bőr orcájukon ezt a rendszert "demokráciának" nevezni, holott ez a rendszer oligarchia.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.03.29. 04:08:24

@dr. Ez is csak egy nick:

- Halló! Mentők?
- Igen.
- Jöjjenek gyorsan, elgázoltak valakit a zebrán, minden csupa vér.
- Van társadalombiztosítása?
- Nekem? Van persze, de miért fontos ez?
- Nem Önnek, a sérültnek.
- Azt én honnan tudjam? Nem is ismerem.
- Akkor figyeljen rám, és tegye amit mondok! Keresse meg a sérült iratait! Ha nő akkor valószínűleg a táskájában lesz, ha férfi akkor valamelyik zsebében!
- Keresem, keresem, de nagyon ronda látvány, és ráadásul hangosan jajgat is, amikor hozzáérek.
- Az még nem fontos, előbb az iratait találja meg!
- Megvan.
- Nagyszerű! A Tb. kártyáját vegye elő, és diktálja be a társadalombiztosítási Azonosító Jel számát!
- Az enyémet?
-Nem!!! A sérültét!
- Tb. kártya, tb. kártya, ... na ez lesz az!
- Diktálja be a számot!
- 012 345 678
- Mi a vége? Recseg a vonal, alig hallom!
- 678
- Tehát akkor a szám: 012 345 628?
- Nem, 678.
- Értem, egy pillanat ... ellenőrzöm ... Ajjaj! Van egy kis gond.
- Micsoda?
- Ehhez az azonosító jelhez nem tartozik befizetés már hét hónapja!
- Az hogy lehet?
- Nem tudom, de az a lényeg, hogy érvényes biztosítás hiányában nem küldhetjük a mentőt, csak saját költségre.
- Én fizessem a mentőt? De hát mondtam nem is ismerem ezt a szerencsétlen embert!
- Ha Ön nem vállalja a költségeket, akkor kérdezze meg a sérültet!
- De már nem tud beszélni, csak nyöszörög, folyik a vér a szájából is.
- Azt majd akkor kérdezem, ha kiderül, hogy kinek a biztosítására tudjuk elszámolni a költségeket!
- Akkor most mi legyen?
- Kérdezze meg a járókelőket, hátha átvállalja valaki a biztosítására a költségeket! Biztos nagy lehet már ott a csődület!
- Valóban, már levegőt is alig kap ez a szerencsétlen.
- Erre is rá fogunk térni, amint lesz, aki fedezi a költségeket.
- Kérdezem, de nem vállalja senki, nem ismerik ezt az embert.
- Akkor keresse meg a hozzátartozóit! Biztos lesz az iratai között valami nyom, nézze meg a mobiltelefonját!
- Itt a telefonja a zsebében ... hú ezt nem kívánhatja tőlem, ... borzasztóan üvölt, amikor hozzáérek.
- Legyen erős! Csinálja! Tanult elsősegély adást nem?
- De!
- Akkor vegye ki a telefont a zsebéből, és hívja fel valamelyik hozzátartozóját!
- Egyedül élek, nincsenek hozzártartozóim.
- Nem az Önét, a sérültét!
- Oo, az nem fog menni, a telefonja is összetört, nem működik.
- Akkor keressen a tárcájában valami nyomot, amelyből kiderül, hogy kik a hozzátartozói.
- Jó, keresek ... Hú, várjon ... Úgy tűnik a sérült kiszenvedett.
- Biztos benne?
- Nem.
- Nézze meg a pulzusát, hogy ver-e még a szíve, és a mellkasát, hogy lélegzik-e még!
- De csurom vér!
- Ne kényeskedjen, ez a kötelessége embertársai iránt!
- Hát ... jó ... de már én is rosszul vagyok ...
-