Facebook oldaldoboz

Olvasottság

A blog indulása óta: 16'135'645 lapletöltés (2020.08.31.)

A legerősebb nap: 188'742 lapletöltés (2010.04.11.)

A 10 legnépszerűbb

  1. 508. Miért nyert (ennyire) a Fidesz? 2014. április 07. 09:18A tegnapi választást a Fidesz a világ minden választási rendszerében megnyerte volna. Nagyon komoly többsége lenne a korábbi magyar rendszerben is, és a tisztán arányos rendszereket leszámítva minden...
  2. 2018/9 Miért nyert (ennyire) a Fidesz? 2. 2018. április 09. 02:03A politikai számítás tehát szinte hibátlanul bevált – írtam négy évvel ezelőtt a Miért nyert (ennyire) a Fidesz? című blogbejegyzésben. Most ennél többet kell állítanom: a Fidesz ugyanis nagyobb...
  3. 2018/8 Választási előrejelzés 2018. április 05. 10:02Az előző bejegyzésben megindokoltam, hogy az áprilisi választás előtt miért nem lehet igazán komolyan vehető előrejelzést készíteni. Ebben az írásban nem ismétlem meg ezeket az érveket, és nem...
  4. 514. A tét 2014. december 04. 02:11Orbán Viktor természetesen nem újfasiszta és nem is diktátor. Az elkötelezett antikommunista, konzervatív és korábban a magyar jobboldallal kifejezetten jó viszonyt ápoló republikánus amerikai...
  5. 510. Mindenki lehet kőműves 2014. szeptember 26. 00:40Régóta nem jelentkeztem elemzéssel. S ez sem igazán az lesz. Van azonban valami, ami foglalkoztat. Semmi eget rengető, de nekem azért fontos. Egy ideje már kerestem hozzá a hangot, a formát. Ez...
  6. 2018/4 Hódmezővásárhely üzenete 2018. február 25. 20:49A mai hódmezővásárhelyi időközi polgármester választást nem csupán helyben követték izgatottan, de a végeredményére az egész ország figyelt. Nem azért, mintha egy megyei jogú város választási...
  7. „A királyi udvar a fontos” 2018. augusztus 03. 15:45Annak, aki szereti a vélemények és értelmezések szabadságát, sokféleségét, minden sajtótermék eltűnése rossz érzés. Mindig csodálkozom azokon, akik képesek kárörvendeni akkor, amikor valami megszűnik...
  8. 2018/2 Ahol a part szakad 2018. február 18. 22:57Hivatalosan csak szombaton kezdődött, de nyilvánvaló, hogy hónapok, sőt, talán évek óta tart a 2018-as parlamenti választás kampánya. A java azonban tényleg csak most jön: a pártoktól és a...
  9. 512. A fecni nem pirul el 2014. november 16. 02:07Én igazán megértő szoktam lenni a magyar politika népszórakoztatásra kitalált dolgaival. Nem a legszebb dolog hülyíteni a választót, de többé-kevésbé a világ minden részén alkalmaznak ilyen fogásokat....
  10. 515. Nekrológ 2015. március 15. 23:08A politikai elemzés halott. Megölték. Megöltük. S még az sem biztos, hogy sajnálni kell ezért.  Az első érdem a pártoké. Ahogy egy nagyon fontos politikus nem is olyan régen egy háttérbeszélgetésen...

A lakott sziget

Vélemények

"Igazán elkeserítőnek és érthetetlennek ezt a tudatlanságnak tűnő, vagy annak álcázott, de inkább elszánt képmutatást tartom, amivel magasan képzett értelmiségiek igyekeznek kibújni a felelősség alól." (Mészáros Tamás)

 

"A sértésen túl Török valóban nem ért velem egyet, és mint ilyen persze választ igényelne, ha lennének írásában komolyan vehető szubsztantív érvek." (Halmai Gábor)

 

"Alapvetően érti félre a politikai elemzés tudományát, nagyvonalúan eltekint az eszmék, a politikai gondolatok, a megvalósult tényálladékok jelentőségétől, nem kevesebbtől tehát, mint a politikai cselekvés esszenciájától, így kizárólag formális, technokrata érveléssel legitimálja a kormánypárt ténykedését." (Seres László)

 

"Török Gábor blogpolitológus azon megállapítása, hogy a Fidesz október elején elért a csúcsra, amely után nem sok minden meghódítandó cél marad, a szokásos semmitmondás és elemzői felületesség terméke volt." (Békés Márton)

 

"A hatalom elzárkózása ma már olyannyira nyilvánvaló, hogy a kormány egynémely támogatójának is csípi a szemét, sőt még az Orbán-rezsim „törekvései” iránt feltűnő megértést mutató Török Gábor politológust is felébresztette eddigi magabiztos szunyókálásából." (Zádori Zsolt)

 

"Török, aki az értéksemlegesség jegyében erősen hajlik arra, hogy a politikát döntően hatékonysági szempontból elemezze (ahogy egy kritikusa nem finomkodva megjegyezte: az ő elemzései kb. olyanok, mintha a harmincas évek Németországában azt mondta volna valaki: Hitler ügyesen tematizálja a politikát a zsidókérdés napirendre tűzésével)." (Pető Iván)

 

"A magyar tudásról mint kurrens termékről meg mindent elmond, hogy még Török Gábornak is van diplomája." (Hont András)

 

"Török Gábornak például nagyon jót tett volna, hogyha mélyebben elsüllyed (sic!) mondjuk a magyar alkotmányjogban, és akkor, abban az esetben az elemzései, hogy is mondjam, a felszínességnek kevésbé mutatják a tüneteit." (Hont András)

 

"Ha egy kormánynak az a feladata, hogy megmentse az emberek nyugdíját, akkor nem blogoló politológusok véleményét kell előzetesen kalkulálnia." (Szijjártó Péter)

 

"Török szerint az a politikus viselkedik demokratikusan, aki nem törődik mások véleményével, aki nem akar önkritikusan gondolkodni, és aki képtelen felismerni, hogy zsákutcában van, és végre vissza kellene fordulnia." (Krémer Ferenc)

 

"Egyedül Török Gábor politológus gondolja azt, hogy a Fideszt a jó szándék vezeti, csupán politikai vaksága miatt rohan teljes erejéből a falnak." (Bartus László)

 

"Elolvastam ma Török Gábortól Piroslapig valamennyi blogbejegyzést a készülő új Alkotmányról. Homály, indulat. Mélyéről párolog a bögre. Nagyon." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor megkerüli a problémát." (Lánczi András)

 

"Lárifári." (Gyurcsány Ferenc)

 

"Áh, dehogy." (Kiszelly Zoltán)

 

"Azt meg végképp nem értem, miért állítja Török Gábor, hogy a kormánypárt érdeke lenne a választások előrehozatala." (Stumpf András)

 

"Török Gábor minimum téved." (Mráz Ágoston Sámuel)

 

"Török wasn't looking at the speech from the outside but from the inside. Almost as if he had been the speech writer of Viktor Orbán." (Eva S. Balogh)

 

"A Török Gábor-féle, lazának tekinthető, minden jöhet típusú hozzáállással szemben én a gyakorlatban is jól levezethető, szigorú megközelítésben látom a szélsőségekkel szembeni harc esetleges sikerét" (Somogyi Zoltán)

 

"Török Gábor csak egy a kollaboránsok közül" (Krémer Ferenc)

 

"Naná, hiszen a törökgáborok döntik majd el, hogy a cáfolat hitelt érdemlő volt-e" (Lánczos Vera)

 

"Nem, nem és nem." (Alexa Noémi)

 

"Az ezerkezű sms cézár kiismeréséhez azonban nem elégséges Török Gábor köpönyegébe bújni, és úgy előadni a nyilvánvalót, mintha annak bármilyen tudományos értéke volna." (Puzsér Róbert)

 

"Török Gábor politikai elemzéseit olvasom, van, amiben igazat adok neki, van, amiben nem." (Vona Gábor)

 

"Régóta figyelem Török Gábor politológusi tevékenységét, és egyre erősödik bennem a viszolygás." (Andor Mihály)

 

"Énszerintem nem jó, ha egy politikai elemző nem elemez. Ez ugyanis benne van a munkakörében, elvileg. Ami pedig nincs benne, az a sunyi hatalombarát cinizmus, a távolságtartás félreértése, az apolitikus elkenés, az alapvető problémák tudomásul nem vétele, az állandó megfelelési kényszer. Ehhez a teljesítményhez képest még a Nézőpont is elemző műhely." (Seres László)

 

"Török Gábor (...) arról lett híres, hogy az összevissza beszélést az egyrészt, másrészt” fordulatokkal marketingeli értelmesnek tűnő gondolatmenetté." (Vizvári Soma)

 

"Nagyszerű Békemenet volt, vidám, erőt adó, lelkesítő! És nincs annál nagyobb elismerés, mint amikor Török Gábor egy ekkora siker kapcsán a kampány dinamikájáról hohmecol. Ennyi." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor évek óta azt a játékot játssza a nyilvánosságban, hogy a "függetlenobjektív" elemző szerepében a Jobbik szekerét tolja, de nyíltan soha nem merte bevallani, hogy a Simicska-párt tanácsadója és Vona személyes spindoctora."  (Vizvári Soma)

 

"Érdekes módon Török Gábort sosem izgatták a külföldön zajló események. Úgy is mondhatnánk, hogy politikai farkasvakságban szenved (...). (Lánczi Tamás)

Korábbi bejegyzések

Utolsó kommentek

  • 6.Lenin: Elolvast5am, és sok év után most 1etértek a poszt írójával. Ha minden jól megy, a választás másna... (2020.09.23. 20:38) Az ellenzék esélyeiről
  • 6.Lenin: Mit lehet nyerni, ha a másik kommentelőről a lehető legpontosabb jellemzést tudnám írni? Feszt gö... (2020.09.23. 20:24) Az ellenzék esélyeiről
  • fepe: @Hepci: Senki sem nevel ezer kis Messit a világon. Az eredményeket nézve, meg Gulácsi BL elődöntőt... (2020.09.02. 08:50) Az ellenzék esélyeiről
  • MAXVAL birсaman közíró: @inreallife: Ez van, ez elbuktad, gazdáid elégedtelek lesznek veled. Segítségre neked lesz szüks... (2020.09.01. 19:25) Az ellenzék esélyeiről
  • inreallife: @MAXVAL bircaman közíró: Nekem is szamitogepes a munkam, de ez nem azt jelenti, hogy 7/24-ben tol... (2020.09.01. 18:20) Az ellenzék esélyeiről
  • Utolsó 20

Címkék

1904 (1) 1912 (1) 1956 (1) 1989 (2) 1990 (2) 1991 (1) 1994 (6) 1994 1998 (1) 1998 (5) 2002 (2) 2004 (1) 2005 (2) 2006 (2) 2007 (1) 2008 (1) 2009 (1) 2010 (3) 2012 (2) 2014 (2) 2014-es parlamenti választás (1) 2014-es választás (1) 29 lépés (1) 4k! (1) 56 nap (1) 800 (1) adatbázis (2) áder jános (9) adócsökkentés (3) adóemelés (1) adópolitika (1) afganisztán (1) ágh attila (5) ajánlószelvény (1) ajánlószelvények (14) akadémia (1) akarat (1) akció (1) aláírás (1) alakuló ülés (3) alapkérdés (1) alaptörvény (1) albertirsa (1) álesemény (1) alkalmazkodás (1) alkotás (4) alkotmány (22) alkotmánybírók (1) alkotmánybíróság (14) alkotmányellenes (1) alkotmánymódosítás (13) alkotmányozás (13) állam (2) államadósság (1) államcsőd (1) államfő (16) államháztartás (1) állami pénz (1) állami számvevőszék (2) állampárt (1) álláspont (1) alsóörsi gyilkosság (1) általános vita (1) alternatíva (3) Ángyán József (1) antidemokratikus (1) antipolitika (1) antiszemitizmus (1) antitézis (1) anti establishment (3) apátia (1) arányosság (4) arend (1) arend lijphart (1) árfolyam (1) árok kornél (1) árvíz (1) aszófő (1) átértelmezés (1) átláthatóság (1) átmenet (1) augusztus 20 (1) Azerbajdzsán (2) b. nagy lászló (1) baja (1) bajnai gordon (15) Bajnai Gordon (2) balogh andrás (3) Balogh József (1) balog zoltán (1) baloldal (17) baloldali (1) baloldali körzetek (3) baló györgy (2) balsai istván (3) bálványos (1) bánó andrás (1) barroso (3) bauer tamás (2) befolyásolás (1) beiktatás (1) belháború (1) belharc (1) belső konfliktus (1) bencsik andrás (1) Benetton-kampány (1) Beppe Grillo (1) beszéd (4) beszédolvasás tilalma (1) bihari mihály (3) bíróság (2) bizalmatlanság (1) bizalom (2) bizonytalanok (2) bizottságok (2) bkv (5) blog (3) blokád (1) bod péter ákos (1) bogdan góralczyk (1) bohács zsolt (1) bőhm andrás (1) bojkott (1) bokros lajos (10) borkai zsolt (1) borókai gábor (1) boross péter (1) borsod (1) botka lászló (6) botrány (7) bozóki andrás (1) brüsszel (2) budapest (7) budapest7 (1) budapesti olajfa (1) bukás (1) bukási spirál (4) buldózer (1) bulgária (1) bulvár (3) ByeAlex (1) célok (1) centrális erőtér (4) centrális pártrendszer (2) centralizáció (1) centrista (2) centrumpárt (1) cieger andrás (1) cigánybűnözés (1) cigányság (2) cinizmus (1) civil mozgalom (3) corvinus (1) család (1) csalódás (3) csapatkivonás (1) csapda (1) csehország (2) cselekvés (1) csépe béla (1) csermely péter (1) cser palkovics andrás (1) csigó péter (1) csodavárás (1) csomag (1) csúcsminisztériumok (2) csurka istván (2) czuczi mihály (1) daher pierre (1) daniel boorstin (1) dan nimmo (1) dávid ibolya (2) debreczeni józsef (3) demagógia (1) demokrácia (5) demokratikus centrum (1) demokratikus koalíció (2) démonizálás (1) demonstráció (1) demszky gábor (2) dessewffy tibor (1) deutsch tamás (1) devizahitelesek (1) de gaulle (1) dhondt (1) diáktüntetések (1) diktátor (2) diktatúra (4) dinamika (2) diplomácia (2) dk (1) döntés (1) duális erőtér (1) duna tv (1) dúró dóra (1) Duverger (1) economist (1) edelény (1) éden hotel (1) egyéni választókerület (2) egyéni választókerületek (24) egykulcsos adó (5) egypárti kormány (1) együtt (1) együttműködés (3) együtt 2014 (2) egy a tábor egy a zászló (2) elek istván (2) elemzés (4) élet és irodalom (1) elfordulás (1) elhatárolódás (1) elitváltás (1) ellenakarat (1) ellenerő (2) ellenfél (1) ellensúly (2) ellenzék (17) elnökjelölt (1) elnökválasztás (6) előrehozott választás (7) előrejelzés (5) előválasztás (6) előzetes regisztráció (3) elrugaszkodás éve (1) első forduló (1) elszámolás (1) elszámoltatás (2) elv (2) elveszett szavazat (1) elvtelenség (1) ep választás 2009 (3) érdek (9) erkölcs (1) erő (1) erőforrások (1) erőpolitika (3) erőszakosság (1) erőtér (1) erózió (1) értékelés (3) értelmezés (2) érv (1) érvek (2) érvrendszer (1) esélyek (5) esettanulmány (1) eszközök (1) eu (3) európai parlament (1) európai parlamenti választás 2014 (1) európai unió (2) évértékelő (2) évértékelő beszéd (4) facebook (2) falunap (1) fék (1) fékek és ellensúlyok (1) felcsút (2) félelem (1) félelnöki rendszer (2) felelős (3) felelősség (2) felelős döntés (1) felező válság (2) felhatalmazás (3) feliratkozás (1) felkérés (1) fellegi tamás (2) felsőoktatás (2) fiatal politikusok (1) fidesz (130) Fidesz (2) fidesz jobbik viszony (13) fidesz kdnp (1) fidesz mdf koalíció (3) fidesz mszp viszony (1) fkgp (2) foci Eb (1) fodor gábor (2) földesi szabó lászló (1) földtörvény (2) főpolgármester (3) főpolgármester jelölt (1) forgatókönyv (1) forgatókönyvek (5) forint (1) forradalom (4) forró ősz (1) forsense (1) frakcióalakítás (1) frakciófegyelem (1) franka tibor (1) frei tamás (1) fricz tamás (2) friderikusz sándor (1) frizbi (1) függetlenség (1) független jelölt (1) fűrész gábor (1) g. fodor gábor (3) gallai sándor (1) gallup (3) garancia (1) gát (1) gátlástalanság (4) gazdaság (5) gazdasági növekedés (1) gazdasági válság (1) gazdaságpolitika (6) GDP (1) gerbeaud liberalizmus (1) gergényi péter (1) gesztus (1) giró-szász andrás (1) giró szász andrás (9) goldenblog (1) göncz árpád (2) gondolatmankó (4) Goodfriend (1) google pártfigyelő (1) görög válság (1) granasztói györgy (1) gulyás gergely (1) gúr nándor (1) guvernamentalista felfogás (1) gy. németh erzsébet (1) gyarmat (1) gyávaság (1) gyenesei istván (1) gyöngyöspata (2) győzelmi stratégia (1) győztes (1) győzteshez húzás (2) gyűjtőpárt (2) Gyurcsány Ferenc (1) gyurcsány ferenc (49) habonyizmus (1) Habony Árpád (1) habony árpád (2) hack péter (1) hagenbach bischoff (1) hagyó miklós (3) hajdú péter (1) halasi endre (1) halmai gábor (2) harc (1) harmadik köztársaság (3) harrach péter (2) hasznos szavazat (1) haszon (1) haszonmaximalizáció (1) hatalmi harc (2) hatalmi kormányzás (2) hatalmi logika (1) hatalom (6) hatalomgyakorlás (1) hatalomkoncentráció (1) határon túli magyarok (1) hatékonyság (1) hatpárti vita (1) háttér (1) háttérvilág (1) havasiné orbán mária (1) hazaszeretet (1) házelnök (1) házmester (1) hegedűs lorántné (1) helyi politika (1) heti válasz (1) Heti Válasz (1) heves (1) híd (1) hideg polgárháború (2) hírblog (1) hír tv (1) hisztéria (1) hit (1) hitel (4) hitelesség (27) hitelszerződés (1) hiteltelenség (1) hit gyülekezete (1) Hódmezővásárhely (2) hoffmann rózsa (2) horn gyula (4) horn orbán vita (1) horthy miklós (1) horváth aladár (1) Horváth András (1) horváth csaba (3) horvátország (1) house of cards (1) hozzáértés (1) húsvét (3) identitás (2) ideológiai kulturális (1) ideologikus (1) időhúzás (1) időközi választás (3) időzítés (1) igazság (1) igazságszolgáltatás (2) ígéret (2) ígéretek (1) illékonyság (1) illiberális demokrácia (2) illúzió (1) imázs (2) imf (12) információ (2) ingatlanadó (1) inkubátor (1) inkumbencia (1) inkumbens hatás (1) instabilitás (1) internet (1) intézet (1) intézmények (2) ipsos (2) irak (1) irány (1) irracionalitás (1) isaura effektus (1) james carville (1) james combs (1) jász nagykun (1) javaslat (1) jávor benedek (3) Jávor Benedek (1) jegybank (1) jelkép (1) jelölés (1) jelöltállítás (3) jobbik (76) Jobbik (1) jobboldal (10) jobboldali (2) jobboldali kétpártrendszer (1) jogállam (1) jogállamiság (1) jóléti állam (1) jóléti rendszerváltás (1) jövő (3) jövőkép (1) juhász ferenc (1) juhász oszkár (1) káli sándor (1) kampány (11) kampánycsend (1) kampánytéma (1) kampánytsratégia (1) kapituláció (1) karácsony gergely (3) Karácsony Gergely (1) karakter (2) karakter (ön)gyilkosság (1) karantén (2) karizma (2) katasztrófa (1) katolikus egyház (1) katona (1) katonai szerepvállalás (1) katona béla (1) katona kálmán (1) kaufer virág (1) kdnp (10) keller lászló (1) kényszerpálya (1) képviseleti demokrácia (1) képviselő (2) képviselői eskü (1) kerekasztal (1) kerekasztal tárgyalások (1) kerék bárczy szabolcs (2) keretezés (1) kéri lászló (1) kétfarkú kutya párt (1) kétfejű ellenzék (1) kétharmad (26) kétharmados törvények (1) kétkamarás parlament (1) kétpártrendszer (2) kettős állampolgárság (3) kettős beszéd (2) kettős mérce (2) kiábrándulás (1) kiadácsökkentés (1) kiadáscsökkentés (1) kihelyezett kormányülés (1) kína (1) kirekesztés (2) kisebb parlament (1) kísérlet (1) kispártiság (1) kiss péter (1) kiss viktor (1) kis pártok (3) kitartás (1) kitiltás (1) kitiltási botrány (1) kitta gergely (1) kiválás (1) klein ödön (1) koalíció (1) koalíciós vita (1) kóczián péter (1) kognitív disszonancia (1) kóka jános (2) Kolláth György (1) kolontár (1) költségvetés (6) költségvetési tanács (1) kommunikáció (15) kommunikációs (1) kommunikációs hiba (1) kommunikációs paradigma (1) kommunista (1) kompetencia (4) konferencia (1) konfliktus (3) kongresszus (1) konrád györgy (1) konstruktív bizalmatlansági indítvány (1) konszolidáció (4) konszolidált gazdaság (1) kónya péter (1) konzervatív liberális (3) koordinált indulás (2) kordonbontás (1) kormány (2) kormányalakítás (8) kormányfő (2) kormányfő csere (1) kormánypárt (1) kormányprogram (4) kormányszóvivő (1) kormányzás (1) kormányzati teljesítmény (2) kormány ellenzék (1) körmend (1) körösényi andrás (2) korrekció (2) korrupció (8) korzenszky richárd (1) kósa lajos (4) kötcsei beszéd (1) kovács árpád (1) kovács lászló (2) kövér lászló (11) következetesség (2) következmény (2) közbiztonság (1) közgép (2) közhangulat (1) közjog (1) közlekedés (2) közösségi média (1) közös jelöltállítás (1) közös lista (3) közpénz (1) közszolgálati televízió (1) köztársasági elnök (3) közvélemény-kutatás (9) közvélemény kutatás (15) közvélemény kutatások (1) közvetlen elérés (1) kremlinológia (1) krizsó szilvia (1) kronen zeitung (1) kubatov gábor (2) kudarc (3) kukorelly endre (1) külpolitika (1) kultúrharc (1) kultusz (1) kumin ferenc (1) kuncze gábor (4) kurzusépítés (1) küszöb (1) kvázi kétpártrendszer (3) l. simon lászló (1) labdarúgás (2) lak (1) lakner zoltán (1) lakoff (1) lamperth mónika (2) lánczi andrás (3) lánczi tamás (1) lánczos vera (1) láthatósági küszöb (3) látogatás (1) latorcai jános (1) latorczai jános (1) lázár jános (23) legalitás (1) legenda (1) legfelsőbb bíróság (1) legitimáció (2) legitimitás (4) leminősítés (1) lemondás (7) lendvai ildikó (5) lengyelország (3) lengyel lászló (2) lengyel minta (1) lengyel választások (1) lettország (2) levél (1) liberális (3) liberalizmus (1) lijphart (1) lista (1) litvánia (1) lmp (69) lmp jobbik csalodas ketpartrendszer uj jobboldal uj baloldal (1) logika (1) lojalitás (1) loppert dániel (1) lottóötös (1) luther (1) machiavelli (1) mádi lászló (2) mádl ferenc (4) magánnyugdíjpénztár (2) magánnyugdíjpénztárak (5) magyar (1) magyar bálint (1) magyar demokratikus charta (1) magyar liberalizmus (1) magyar narancs (1) magyar nemzet (4) magyar olajfa (3) majális (1) makay zsolt (1) makó (1) mandátum (1) mandiner (1) manipuláció (1) március 15 (2) Márki-Zay Péter (1) második forduló (6) második hely (1) matolcsy györgy (10) max weber (1) McCain (1) mdf (49) mdf szdsz (1) mdnp (2) meciar (1) mécs imre (1) medgyessy péter (4) média (7) medián (9) median (1) médiatörvény (2) media hungary (2) megállapodás (4) megbízás (1) meglepetés (2) megoldás (2) megszorítás (7) megújítás (1) megújulás (2) megyei jogú (1) menekültkérdés (1) mensa hungariqa (1) mérsékelt jobboldal (1) Mesterházy Attila (3) mesterházy attila (34) mesterházy ernő (1) mészáros tamás (1) mezőtúr (1) miép (1) miép jobbik (1) migráció (1) miklós árpád (1) milla (1) minisztercsere (1) miniszterelnök (2) miniszterelnök-jelölt (1) miniszterelnök csere (1) miniszterelnök helyettes (1) miniszterelnök jelölt (8) miniszterelnök jelölti vita (6) minőségi sajtó (1) miskolc (1) mkp (1) MNB (1) modell (1) módszer (1) molnár csaba (2) molnár oszkár (1) morál (1) morvai krisztina (2) moszkva (1) mozgalom (1) mráz ágoston sámuel (1) mszdp (1) mszmp (1) mszp (104) MSZP (1) mszp lmp együttműködés (1) mtv (2) munkáspárt (1) nagykoalíció (1) nagypártiság (2) nagy anna (1) nagy kép (1) nagy lászló (1) nagy tamás (1) NATO (1) NAV (1) navracsics tibor (20) negyedik köztársaság (1) németh miklós (1) német lapok (1) nemzetbiztonság (1) nemzeti bank (1) nemzeti egység (1) nemzeti együttműködés rendszere (2) nemzeti érdek (1) nemzeti konzultáció (1) nemzeti szuverenitás (1) nemzetközi (1) nemzetközi környezet (2) nemzetközi kritika (1) nemzetközi státusz (1) neokonzervatív (1) neoliberális (1) népszabadság (2) népszava (2) népszavazás (7) népszerűség (2) népszuverenitás (1) ner (1) nézőpont (5) nógrádi lászló (1) normativitás (1) novák előd (1) nyakó istván (1) nyerges zsolt (3) nyirő józsef (1) nyugat (1) nyugdíj (3) obersovszky péter (1) objektivitás (1) obstrukció (1) ökológiai tévkövetkeztetés (1) ökopárt (1) oktatáspolitika (1) október 23. (1) olajfa (2) oligarcha (1) ómolnár miklós (1) önállóság (1) önkép (1) önkormányzat (1) önkormányzati választás (16) önkormányzati választási rendszer (1) önkormányzati választás 2010 (2) önkritika (1) opera (1) orbán (1) orbán-nastase megállapodás (1) orbán-putyin megállapodás (1) orbánista (1) orbán kormány (4) orbán viktor (114) Orbán Viktor (9) őrkutya (1) Örményország (2) országértékelő (1) országgyűlés (1) országos lista (7) összeesküvés (1) összeférhetetlenség (1) összefogás (1) összefogás párt (2) őszinte (1) oszkó péter (1) őszödi beszéd (8) ötödik köztáraság (1) ovb (1) ózd (2) paczolay péter (1) paks (1) pálffy istván (1) palotaforradalom (4) pályázat (1) pápa (1) papcsák ferenc (1) paraván (1) parlament (14) parlamenti felhatalmazás (1) parlamenti felszólalás (1) parlamenti választás (2) parlamenti választás 2010 (43) parlamenti választás 2014 (6) parlamenti választás 2018 (9) parlamenti választás 2022 (2) pártfinanszírozás (2) pártharcok (1) pártosodás (1) pártosság (1) pártpolitikus (1) pártrendszer (11) pártrendszer koncentrációja (1) pártrendszer változása (1) pártszakadás (2) pénz (1) pénztárca (1) percepció (3) pesti sándor (1) pető iván (1) pintér sándor (4) plágium (5) pluralizálódó pártrendszer (1) pokol béla (2) pokorni zoltán (6) polgári magyarország (1) polgári platform (1) polgármester (2) politika (4) politikai (1) politikai (1) politikai bozótharc (1) politikai elemzés (11) politikai elemző (9) politikai elit (1) politikai erőtér (1) politikai érzék (1) politikai gondolkodás (1) politikai hasznosság (1) politikai haszonszerzés (1) politikai hiba (2) politikai inga (1) politikai innováció (2) politikai kormányzás (2) politikai korrekció (1) politikai közép (2) politikai logika (5) politikai napirend (1) politikai nyilatkozat (3) politikai stratégia (1) politikai szereplő (1) politikai színpad (1) politikai tér (1) politikai tudás (1) politikai vétó (1) politikai vezetés (1) politikai vita (1) politika elemző (1) politika tér (1) politikus (2) politikusi beszéd (2) politikusok (1) politológus (2) politológus védegylet (1) pólus (1) populizmus (1) pörzse sándor (2) poszt politikus (1) pozíciók (1) pozícionálás (1) pozsgay imre (1) po fi (1) pragmatikus (1) predomináns pártrendszer (1) prezidenciális (1) primary colors (1) probléma (1) problémamegoldás (1) prognózis (1) program (1) pszáf (1) pundit (1) punditokrácia (1) racionális (1) racionális választó (1) racionalitás (3) radikalizálódás (1) radikalizmus (1) radiszoci (1) radnóti sándor (1) recesszió (1) reform (4) regionális eltérések (2) regisztráció (2) régi új törésvonal (1) rekrutáció (1) rendőrség (1) rendszerellenes párt (2) rendszerkritikus (1) rendszerváltás (3) rendszerváltás forgatókönyve (1) republic (1) republikon (3) részvétel (2) réthelyi miklós (1) retkes attila (2) rétvári bence (2) rezsicsökkentés (2) rivális (1) riz levente (1) robert denton (1) robert fico (2) rogán antal (8) románia (2) róna dániel (1) röpirat (1) rudi zoltán (1) Safarov (2) sajóbábony (1) sajtó (1) sajtószabadság (2) salamon lászló (2) sávelhúzás (1) schamschula györgy (1) scheiring gábor (1) Schiffer András (1) schiffer andrás (9) schmidt mária (1) schmitt pál (20) schmuck andor (1) selmeci gabriella (1) selmeczi gabriella (1) semjén zsolt (3) seres lászló (1) siker (5) sikerpropaganda (1) Simicska Lajos (2) simicska lajos (3) skorpió (1) slota (1) söjtör (1) sólyom lászló (11) somogyi zoltán (3) sportújságírás (1) stabilitás (1) stabilizáló apátia (1) stadion (2) state capture (1) steiner pál (1) stílus (1) story (1) strabag (1) stratégia (20) stratégiai szavazás (1) strukturáló dimenzió (1) stumpf andrás (1) stumpf istván (6) süveges gergő (2) szabadelvű konzervatív (1) szabolcs (1) szabó albert (1) szájer józsef (2) szakadás (2) szakértő (1) szakkommentátor (1) szakszervezet (1) szalai annamária (1) szanyi tibor (2) szápár (1) szász károly (1) szavazás (2) szavazások (1) szavazatmegosztás (2) szavazatszerzés (1) századvég (11) szdsz (20) szeged (4) szegedi csanád (2) szegénység (1) székely péter (1) székely zoltán (1) szekeres imre (2) szekértábor politika (1) szelekciós pontok (1) szélsőjobboldal (3) szélsőséges (1) személyre szabott kormányzás (1) személyzeti politika (1) szepessy zsolt (1) szerbia (1) szerencs (1) szerep (1) szerepcsere (1) szerepfelfogás (6) szervezet (2) szijjártó péter (6) szíjjártó péter (1) szili katalin (8) szilvásy györgy (1) szimbolikus (1) szimbolikus politika (1) szimbólum (1) szlavofil (1) szlovákia (2) szlovák magyar viszony (1) szlovák választás (1) szlovénia (1) szociális kérdés (1) szociális népszavazás (1) szociálliberális (1) szolidaritás (2) szombathy pál (1) szonda (5) szonda ipsos (1) szövetségi politika (4) sztálingrád (1) sztereotípia (1) sztereotípiák (1) szubjektív vélemény (1) szűrös mátyás (1) szuverenitás (1) tábor (1) taktika (1) taktikai szavazás (2) támogatás (2) támogatottság (3) tanácsadás (1) tanácsadó (1) tandíj (1) tárcatükör (1) tárgyalás (5) tárgyalástechnika (1) tárki (8) tarlós istván (9) társadalmi szerződés (1) társadalmi támogatás (1) tekintély (1) teljesítmény (2) területi lista (6) területi listák (2) tervezés (2) tét (3) tétényi éva (1) tét nélküli választás (2) tévedés (1) tévéostrom (1) tiszavasvári (2) tisztelet társasága (1) titkos (1) többpártrendszer (1) többség (1) többségi demokrácia (4) Tocsik-ügy (1) tocsik márta (1) tojástánc (1) tőkés lászló (1) tőkés rudolf (1) tölgyessy péter (7) toposz (1) töredékszavazat (2) törésvonal (1) torgyán józsef (2) torgyán kisgazda (1) torkos matild (1) törvényjavaslat (1) torzítás (1) trafik (1) trianon (1) tulajdonos (1) túlélési stratégia (1) túlhatalom (1) tüntetés (4) tusnádfürdő (1) tv2 (1) tv3 (1) ügybirtoklás (3) ügyészség (2) ügynökkérdés (1) újfasiszta (1) ujhelyi istván (1) újraválasztás (1) új alkotmány (1) új baloldali párt (1) új párt (2) új pártok (4) uj péter (1) ülésrend (1) ungár klára (2) uniós csúcs (1) ünnepi beszéd (2) ünnepség (1) USA (2) utódlás (1) utólagos normakontroll (1) utópia (1) vágó gábor (1) vagyonadó (1) vákuum (1) választás (2) választási együttműködés (2) választási eredmények (3) választási esélyek (5) választási hibák (1) választási kampány (1) választási műsor (3) választási rendszer (16) választási részvétel (6) választási törvény (1) választás időpontja (1) választó (3) választói reakció (1) választók (1) valence issue (1) valóság (2) valóságértelmezés (2) valóságérzékelés (1) valóságmagyarázat (2) valóságshow (1) válság (7) válságadó (3) válsághelyzet (1) válságkommunkáció (1) váltás (1) váltógazdálkodás (1) váltópárt (3) változás (4) változtatás (1) valutaalap (3) várakozás (1) várakozások (1) varázstalanítás (1) varga mihály (7) városok (1) varsói gyors (2) vastagh pál (1) veiszer alinda (1) véleménykülönbség (1) Veszprém (1) veszprém (1) vétó (3) vezetés (1) vezető (2) videóblog (1) viktor (1) visszalépések (2) visszatérés (1) vitányi iván (1) vízió (1) vizsgálóbizottság (1) voks10 (1) voks2010 (1) volner jános (1) voluntarizmus tere (1) vona gábor (15) vörösiszap (1) vörösiszap katasztrófa (1) warvasovszky tihamér (1) war room (1) wittner mária (1) xiii. kerület (1) zagyva györgy (1) zanzibár trükk (1) zapadnyik (1) záróra (1) zászlóégetés (1) zsákmányelv (1) zsákutca (1) zsinka lászló (1) Címkefelhő
00:56

A kimondható név – ezzel a címmel írtam két hónappal ezelőtt itt a blogon arról, hogy a Simicska-Nyerges szerzőpáros meglepő módon egyre komolyabb figyelmet kap a közbeszédben. A tendencia azóta sem változott: amióta egy dokumentumból kiderült, hogy Simicska Lajos a több száz milliárdos állami megrendeléssel bíró Közgép tulajdonosa, az ellenzék egyre jelentősebb erőkkel tüzel. Karácsony Gergely és Orbán Viktor eheti parlamenti szópárbaja után a Jobbik bejelentette, hogy vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezi az ügyben, ami, ha valóban létrejön, a ciklus egyik legérdekesebb politikai kísérlete lehet.

(Fotó: Origo)

A történet sok irányból megközelíthető, ezek egy részéről már beszéltem, más kérdésekről – elsősorban a politikai hatásokról és következményekről – pedig majd ráérünk akkor, ha már látjuk, hogy az ellenzék képes-e erőt mutatni a kérdésben, és legalább a szükséges számú aláírás összegyűlik-e a bizottság létrehozásához. Most egy kicsit messzebb tekintenék, azt a kérdést feltéve, hogy vajon baj-e az, ha a politika preferál egyes vállalkozói csoportokat, és miképpen lehet elkerülni, hogy szinte kizárólag állami megrendelésekkel felduzzasztott cégek taroljanak a közbeszerzéseknél.

A jelenség nem új és nem is hungarikum: nem kétséges, hogy a legátláthatóbban működő politikai rendszerekben is van törekvés és példa a politikai és az üzleti világ összefonódására. A vállalkozók mindenhol keresik az állami megrendelések lehetőségét, a politikusok pedig figyelembe veszik azt a szempontot is döntéseiknél, hogy lehetőség szerint inkább a hozzájuk közelebb álló üzleti szereplőknek kedvezzenek. Mindez a dolgok normális rendjéhez tartozik, ha nem is mindig elegáns módon történik, de kétségtelenül sajátos – és feltárható - érdekek alapján értelmezhető. Sőt, ha a kedvezményezés például színtiszta patriotizmuson alapul (hazai vállalkozók helyzetbe hozása), akkor szerencsésebb helyeken akár teljes és tartós politikai konszenzus is kísérheti.

A problémák – mint általában mindig – akkor kezdődnek, amikor a rendszereket működtető logikák felborulnak: ha a vállalkozó és a politikus közötti határok elmosódnak, ha a gazdasági szereplő nem versenyezni akar, hanem irányítani, és a politikus nem autonóm döntéshozóként, hanem egy érdekkör mankójaként viselkedik. Ebből a szempontból ilyenkor szinte mindegy is, hogy ki irányít: akár a politikus, akár az üzletember a főnök, valójában a politika (párt) nem lesz más, mint egy üzleti vállalkozás kétségtelenül kiemelt szerepű leányvállalata, amelynek az a feladata – és ehhez természetesen anyagi forrásokat is kap a „rendszerből” -, hogy megszerezze és megtartsa a business működtetéséhez szükséges politikai hatalmat.

Nem hangzik jól a state capture, küzdeni is kell ellene, de vezethetne mindez egy kicsit más végeredményre is. Ha ugyanis ez a sajátos támogatás a – kormánytöbbség által persze bármikor módosítható – szabályok betartásával történik, nem csupán legális eljárás lehet, de talán még némi járulékos hasznot is hozhat. A politika akár pozitív befolyást is gyakorolhat az üzleti világra: mesterségesen megerősíthet vállalkozásokat, abban a reményben, hogy azok később az állam segítsége (megrendelése) nélkül is boldogulhatnak. Ilyen példák garmadával vannak a világban, ám a mi történeteink sajnos nem erről szólnak. Itt az üzlet addig tart, amíg a hatalom: ha már nincs politikai befolyás, a korábban futtatott cégek is eltűnnek a süllyesztőben.

De hogyan lehet védekezni az egészségtelen, kizárólag az állami megrendelésekre épülő gazdasági és politikai rendszerek kiépülése ellen? A – helyesen - egyre szigorodó átláthatósági szabályok csak megnehezítik a rejtőzködést, de nem teszik lehetetlenné a működtetést. Valami olyan tilalomfára lenne tehát szükség, amelyet a minap egy hazai üzletembertől hallottam: olyan szabályozás kialakítására, amely a „csókosokat” is rákényszeríti arra, hogy piaci körülmények között is megállják a helyüket.

Például olyan módon, hogy a közbeszerzési szabályok kimondják: egy állami megrendelésre pályázó cég összesen csak akkora mértékben kaphat egy adott időszakban közpénzt, amennyi piaci (azaz nem-állami) megrendelés állománya van. Az állam által elkényeztetett cégek így nem bújhatnának el teljesen a verseny elől, törekednének arra, hogy a politikai mankók nélküli világban is megállják a helyüket. A közpénz tehát nem csupán – a minden kurzusban megjelenő és nehezen kiiktatható - klientúra építést szolgálná, hanem áttételes módon hozzájárulna ahhoz is, hogy egy üzleti környezetben bizonyítani képes, hosszabb távon a politika nélkül is elboldoguló cég megerősítésével az ország javára legyen. Ha pedig ez nem megy, mert az adott cég amúgy életképtelen, a szabályozás még időben megakadályozhatná, hogy arra tökéletesen érdemteleneknek adjuk a közpénzt.

A bejegyzés trackback címe:

https://torokgaborelemez.blog.hu/api/trackback/id/tr874501500

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Újabb adók - Matolcsy kisajtolja a pénzt a lakosságból 2012.05.11. 12:44:11

Matolcsy György szerdán bejelentette azokat az új adóváltoztatásokat, amelyekről már korábban is rengeteg információ szivárgott ki. A telefonadó, a tranzakciós adó, és a kibővített társasági adó talán elnyerte végleges formáját. Megmutatjuk, miként is ...

Trackback: Majd ha oligarchia ugrik ki a nokiásdobozból 2012.05.11. 11:20:54

Ángyán József nemrég terjedelmes interjút adott, amiben sok konkrétumot nem mondott, de szerintem eleget ahhoz, hogy kidurranjon egy lufi. A magyar sajtó ugyanis rámozdult a távozó államtitkár oligarchiázására, mert ezek létezése Orbánék új rendszeréve...

Trackback: Telefonadó: hihetetlenül nagyvonalú gesztusra készül a kormány 2012.05.11. 10:48:40

Ma reggel Matolcsy György az M1 Ma reggel című hitéleti műsorában igyekezett eloszlatni azokat a kételyeket, melyek a sátáni suttogó propaganda nyomán az új adókkal, köztük is leginkább a telefonadó lakosságbarát jellegével kapcsolatosan a napokban töb...

Trackback: Telefonadó: hihetetlenül nagyvonalú gesztusra készül a kormány 2012.05.11. 10:47:57

Ma reggel Matolcsy György az M1 Ma reggel című hitéleti műsorában igyekezett eloszlatni azokat a kételyeket, melyek a sátáni suttogó propaganda nyomán az új adókkal, köztük is leginkább a telefonadó lakosságbarát jellegével kapcsolatosan a napokban töb...

Trackback: A klientúra haszna 2012.05.11. 08:12:01

Hogyan lehet védekezni az egészségtelen, kizárólag az állami megrendelésekre épülő gazdasági és politikai rendszerek kiépülése ellen?

Trackback: A Fidesz-jelenség esszenciája 2012.05.11. 01:30:55

A győri önkormányzat tudatosan szeg jogszabályt, ráadásul azt a jogszabályt, amit néhány hónapja fogadott el a fideszes országgyűlési többség, soraikban a győri polgármesterrel. Egy egészen letisztult, gyönyörű példa a Fidesz jogrendhez való viszonyáró...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ubul2000 2012.05.11. 01:39:19

Ez az egész világon úgy van, hogy a cégek irányítják a politikusokat (ha úgy tetszik, kilóra megveszik őket, szebben mondva lobbi-tevékenység), a poltikusokdöntései a cégek akaratát tükrözik. Ez csak ritkán, speciális esetekben (forradalmak,stb) borul(hat) fel, akkor is csak rövid időre.
Miért lenne más nálunk?
Legfeljebb kurzusváltáskor egyik irányító helyébe másik lép.
Bár - szerintem - akkora az összefonódás ezen "erős" cégek között, hogy ez a különbség csak árnyalanyi, és az esetek többségében csak látszólagos.

Inoffensus · http://inoffensus.blog.hu 2012.05.11. 01:51:38

Bizakodásra okot adó fejlemény, hogy ennyire előtérbe került az oligarcha-kérdés. Apró, de biztos léptekkel haladunk a nyugati társadalommá válás útján, és ezen az úton végre eljött ez a pillanat is, amikor egyre többen vetik el, hogy természetesnek tekintsék az aktuális hatalom és az oligarchák összefonódását.

A parlamenti szócsatában Orbán félelmetes bizonyítékát adta annak, hogy mennyire leragadt a '90-es években, mennyire elmulasztotta az elmúlt 10 évet a saját szellemi fejődése és a politikai innováció szempontjából. Látszik, hogy ő már jóvátehetetlenül nem érti az időközben kialakult és mind számosabb magyar polgárság szavát és igényeit, miközben ezen réteg befolyása az ország életére napról napra növekszik.

A piaci bevétel/állami bevétel arány rögzítése remek ötlet, nyilván oda kell figyelni a részletekre is, nehogy az legyen, hogy egy adott oligarcha cégcsoporton belül megoldja a "piaci" tevékenységet.

algi 2012.05.11. 01:55:55

Nem lenne jó eszköz még a kisebb állam is? Minél kevesebb szolgáltatást nyújt az állam, annál kevesebb közbeszerzést tud adni, és annál kevésbé éri meg elfoglalni. Vagy nem?

szamos24 2012.05.11. 04:16:36

Sok országban habzsol a húsosfazékhoz közel került politikus. De ezt úgy csinálni, hogy a meglopottak tapsolnak is hozzá, na, ez nem semmi...Némelyeknek a mókus őrsből az a feladat jutott, hogy szégyentelenül meggazdagodjanak. A népér'. A nemzetér'. A hazáér'. A kiszeseket lekomcsizzuk, a külföldieket hazaküldjük. Mi leszünk a magyar elit. Az unokáink unokáinak is a fülén fog kifolyni a lóvé. A mi gyerekeinknek fognak szolgálni a gyerekeitek. A mi fiaink fogják kurni a lányaitokat. Az iparhoz nem értünk. Nem vagyunk mi hülye kiszesek. MAL meg Motim. Vesződséges.Maximum kecske. Ha ugráltok, elhúzunk Londonba. Ott fogunk bulizni az oroszokkal.

lüke 2012.05.11. 06:58:17

@ubul2000:
az e heti eheti
(nem kap mást)
mindenütt így van! egy közösségi tulajdonon alapuló társadalom felbomlása után nehéz elviselni a magántulajdont!
(Duna TV-n a rendszerváltás privatizációjáról jó kis sorozat megy)
pláne jobbosoknak a balt s fordítva is

lüke 2012.05.11. 07:00:47

@algi:
vagy de
a koncepció-ha van-ponty más

jjulie 2012.05.11. 07:08:33

@lüke:

nem hiszem, hogy közösségi tulajdon visszasírás lenne uton és útfélen merthogy nem elviselhető a magántulajdon

sokkalinkább a közöségi tulajdon magántulajdonná válásának módozatai és azok emészthetőségei a téma, pl akkor is, ha az simicskásan zajlik

kétszerkettőaznégy, az ég kék, a víz folyik, mégpedik lefelé

amúgy ö szépen összefoglalata @szamos24: "Az iparhoz nem értünk. Nem vagyunk mi hülye kiszesek. MAL meg Motim. Vesződséges."

jjulie 2012.05.11. 07:16:10

amúgy nem hiszem, hogy működnifog az orbánnacionalizmus, vagyis a magyar seggbe kizárólag orbánnemzetilófaszt

és ennek a jobbikos verziója még kevésbé

garmr · http://kard.blog.hu 2012.05.11. 07:20:49

"csak akkora mértékben kaphat egy adott időszakban közpénzt, amennyi piaci (azaz nem-állami) megrendelés állománya van"

Ez is sokkal messzebb vezet ennek a cikknek a tartalmánál. Nincs a piacon annyi pénz amennyit az állam most betol a Közgépbe. Ez persze nyilván nagyrészt annak köszönhető, hogy a jelenlegi kurzus szocialista gazdaságpolitikát folytat, miközben konzervatívnak hazudja magát.

szoja122 2012.05.11. 07:34:20

@lüke:
@ubul2000:

Mindenütt így van, igaz, de nem mindenütt ennyire...

Persze van sokkal rosszabb is.

Amíg a szabályzók (törvények) lehetőé teszik és a zemberek könnyen becsaphatók lesznek, így is lesz.

jjulie 2012.05.11. 07:35:42

@garmr:

nem szocializmust csinálnak, messziről sem

orbánnemzetségfők megerősítését végzi a főnök, politikailag, anyagilag, orbánnemtitierkölcsileg

meg van engedve neki, miért ne tenné

jjulie 2012.05.11. 07:44:55

@jjulie:

folyt.

aki pedig nem ismeri el az orbánnemzetségfők közpénzből politikai eszközökkel való hízlalásának jogosságát és szükségességét az labanc

ha az a dembinszkit aki kivétel nélkül mindent elbaszott miután a kossuth kinevezte, beállítható minden gond nélkült követendő jó példaképként a kétharmadot biztosító választók számára, ezzel is meg lehet próbálkozni, miért is ne

jjulie 2012.05.11. 08:05:37

ez a bánki erik is egy igazi vegytiszta kádárvakarék lehet az orbánnemzetség gerichadában

ja és harmadosztályú focista

www.politaktika.hu/orszaggyulesi_kepviselok/baranya_megye/baranya_megyei_teruleti_lista/banki_erik

László56 2012.05.11. 08:07:03

Szép jó reggelt kívánunk Mindenkinek

A klientúra haszna írja az elemzőnk......, és részben igaza van. Csak azért részben, mert az az ország haszna is, nem csak a politikai klientúráé. Nincs olyan ország ahol ne lenne ez a gazdasági és politikai összefonódás tapasztalható. Ezt is jól látja az elemzőnk. A kérdés inkább az, hogy milyen a nagysága és mire van felhasználva. Elemzőnk majd minden szavával egyet lehet érteni.

Amíg kommunistáink a nagy rabláshadjáratukban evvel a szisztémával az országtól vették el és a saját zsebükre dolgoztak, addig a kormányunktól mindez nagyobb részben az ország javára van fordítva. Nagyobb részben ? Igen, mert az soha és sehol nem zárható ki, hogy az emberi gyengeség által, saját zsebre is dolgoznak egyes emberek. Ezért is fontos a nagyságrend és a felhasználás módja.

Kormányunk bezárta az ország kirablásának kapuit. Nem véletlenül őrjöng az MSZP és LMP a külföldi nagytőke és pénzvilág barátaival együtt. Ezért is rohannak külföldre, hazaáruló módon az országunkat bemocskolni és feljelenteni. Jó kommunista tanítás alapján. A külföldi pénzvilág kiszolgálása, amivel a kommunistáink a legnagyobb pénzt keresték, olyan keskeny sávra lett szabva, amilyenre, az ország érdeke megengedi. Mert teljesen megszüntetni nem lehet. Hiszen nem csak az országunk, hanem Európa egyik országa sem lehet teljesen önellátó. Ezért szükségünk van a külföldi kapcsolatokra, de anélkül hogy hagynánk ezért kirabolni az országot.

Az ismert kommunista oligarchiák szétesőben vannak az országban. Újak meg még nem tudtak ilyen rövid idő alatt kialakulni. A jelenlegi kormányunk meg nem is engedi, a kialakulásukat. Mert az ország és demokratikus rendszerünk érdekét nem ezek szolgálják, hanem a magyar nagytőke kialakulása. Magyar tőke, magyar kézben és magyar érdekeket képviselve. Mert ezek adják a termelői munkahelyeket, amelyre nekünk magyaroknak égetően szükségünk van. Hiszen ismert, hogy nem az állam teremti a munkahelyeket, hanem a gazdaság. Az állam kötelessége azonban ezeknek a feltételeit megteremteni és megszabni. Ezért is van igaza azoknak, akik a kevesebb államot követelik a nagyobb gazdasági szabadsággal együtt.

De, ha eddig nem tudott kialakulni a magyar nagytőke, hiszen a kommunistáink a legtöbbet fizetőnek adták el az országot és azt csak külföldön találták meg, ezért szükségessé vált a magyar tőke koncentrációja a külföld rablásait megakadályozni. Az ilyen koncentráció soha nem jó az ország számára, mert ott is meg kell teremteni a konkurencia harcát. Enélkül nem tudja az országot szolgálni. De, honnan vegyünk ami nincs ? Ezért az első lépés megteremteni a munkahelyteremtő feltételeket és az első koncentráció után létrehozni a többit. A konkurencia harca miatt az ország és polgáraink érdekében.

Itt tartunk most. Ki azt mondja hogy ez oligarchia, az bizony téved, mert ugyan a felépítések hasonlók, de csak hasonlók. Ezt használják ki a kommunistáink a saját és külföldi barátaik érdekében, abban a reményben hogy ha összemossák a különbséget, akkor az általuk agyonbutított magyar polgár azt nem fogja észrevenni és megint szabad lesz az út, országunk kirablásához.

Tévednek, mert mi magyar polgárok már tudjuk, hogy a mi mostani kormányunk a mi érdekeinket, a magyar polgárok és nemzet érdekét szolgálja, ezért köszönettel támogatjuk a kormányunkat a kommunista gondolkodással szemben. Soha többé kommunistát a közigazgatásunkban és soha többé nem engedhetjük meg magunknak az országunk kirablását a magyar kommunisták segítségével. Ezért dolgozik a kormányunk. Köszönettel tartozunk nekik.

Szimba 2012.05.11. 08:09:53

Ez valami csuda! Üzenetemben olyan kifejezést vagy linket használtam, ami tiltott!

Csupán az LMP földpályázatokkal kapcsolatos véleményét, Karácsony Gergelytől egy idézetet szerettem volna beírni.

jjulie 2012.05.11. 08:10:56

@László56:

szép paródia, elismerés a kitartó orbánparódia szerzőnek

kiváncsi lennék, kibirtad e hahotázás nélkül amíg fogalmaztál

jjulie 2012.05.11. 08:12:29

@Szimba:

biztosan nem használtál csúnya szót, néni?

Szimba 2012.05.11. 08:13:23

@lüke:

Ez egyértelmű, mindenhol a háttérből vezényelnek a pénzemberek. Meg a jó kis állami megbízásokból pénzelik az adott pártot. A politikus ma már csupán kesztyűbáb.

Viszont még mindig nem tudom belinkelni az LMP és Karácsony Gergely tiltakozását föld ügyekben.

Szimba 2012.05.11. 08:18:12

@jjulie:

Biztosan. Ugyanis az LMP hírleveléből másoltam a szöveget. És még idézőjelbe is tettem.

De most káromkodni fogok: a kurva életbe, itt csak azok nem tiltottak, akik mocskos módon káromkodnak, különféle emberek megöléséről ábrándoznak, akik viszont politikai véleményt mondanának, azokat rendszeresen tiltja a blog ostoba beállítása.

Török Gábor pedig képes előállni egy naiv álmodozó pózával, és azt mondani az oroszlánról, hogy majd idővel vegetáriánussá fog válni.

Szimba 2012.05.11. 08:19:32

Hahaha! Ez bezzeg megjelenhet!

Szimba 2012.05.11. 08:32:48

@László56:

Elfelejtetted odaírni zárójelben, hogy "ütemes taps".

sárkányfő 2012.05.11. 08:35:14

Gábor,

a "state capture"-t simán maffiaállam-ra magyarosították, illetve páran még egyszerűbben így hívják: Fidesz.
Érdemes elolvasni a mai varanus-posztot, az meg a fideszes földmaffiáról ("land capture") szól. Kíváncsi vagyok végül hány megyéről fog kiderülni hogy szétosztogatták a haveroknak.

"a politikus nem autonóm döntéshozóként, hanem egy érdekkör mankójaként viselkedik".
Ez is túl van bonyolítva, amikor egy politikus nem a köz érdekét, hanem a megbízója érdekét szolgálja, akkor én azt simán strómannak hívom. Pl. így: Orbán Simicska strómanja.

Szimba 2012.05.11. 08:45:40

@sárkányfő:

Harcot indított az állami földpályázatoknál tapasztalható visszásságok, az új földesurak ellen Szabó Rebeka, az Országgyűlés Mezőgazdasági Bizottságának LMP-s tagja. A Fidesz ugyanis a választási ígéreteivel ellentétben nem a vidéki családi gazdálkodókat juttatta megélhetéshez, hanem saját klientúráját hozta helyzetbe a pályázati eljárás során. A visszaélésekre példaként említette Szabó Rebeka, hogy Csákvár környékén, illetve a Váli-völgyben a földek nagy része a volt csákvári tsz-ből alakult cég vezérigazgatójának személyéhez, családtagjaihoz, illetve Orbán Viktor barátjának, a felcsúti M ész á r o s Lőrincnek érdekeltségébe tartozó céghez vándorolt. Szabó Rebeka a földpályázatokkal kapcsolatos kérdéseit a Parlamentben is feltette:

Szimba 2012.05.11. 08:48:06

:-DDDDDDDD

Itt mindent le lehet írni, csak egyedül azt nem, hogy: m é s z a r o s:-DDDDDD

Szimba 2012.05.11. 08:51:32

Vannak-e oligarchák a nemzeti együttműködés rendszerében?

Miniszterelnök Úr! Nagyon egyszerű kérdést szeretnék Önnek feltenni. Kinek az érdekét képviseli az Ön kormánya? A Fideszes oligarchákét vagy a választópolgárokét? Mert amikor az Ön kormánya adófizetők pénzéből 34 milliárd hitelt ad a Közgépnek, akkor azt a pénzt a hazai kisvállalkozásoktól veszi el. Mikor Nyerges Zsolt cége nyeri az állami földeket, akkor azt a helyi gazdáktól veszi el.

Többek között ezeket a szavakat intézte Karácsony Gergő, az LMP országgyűlési képviselője Orbán Viktorhoz május 7-én. Íme az év parlamenti csörtéje:

sárkányfő 2012.05.11. 08:52:21

Most olvasom a friss hírt, Simicska befolyása a kormányra még tovább nő :)

Ugyanis a nagy Varga-Lázár-Rogán kinevezések mögé elbújtatva államtitkárt csinálnak egy Győri Tibor nevű fickóból, aki korábban a Mahir (tulajdonos: Simics) vezérigazgatója volt, azaz Simics régi, megbízható embere.

Tekintve hogy Simicskának van már egy saját minisztere, illetve minisztériuma is, a szintén megbízható régi káder, Némethné személyében (akit Nyerges testvére személyesen felügyel a minisztériumban, csak a biztonság kedvéért), most pedig lesz egy államtitkára, azaz strómanja is a Miniszterelnökségen, el kell ismerni, valahol lenyűgöző iramban foglalja el a kormányt Simics.

Saját minisztérium, államtitkár, istenem, Al Capone ilyesmiről még csak nem is álmodozhatott...

sárkányfő 2012.05.11. 08:59:23

@Szimba:
A Szabó Rebeka úgy le fog pattanni a fideszmaffiáról, mint egy ping-pong labda. Kicsi ő ehhez, az egész ellenzék együtt is kicsi.

Mégis mit tesz? Kérdezget a parlamentben? Mit vár, hogy talán Orbán elpirul, vagy mit? Azonnal megkapja hogy labanc érdeket képvisel mivel nem fideszes, oszt jónapot. (Tudod, csak az magyar aki fideszes.)

Vagy feljelenti a földrablást Polt Petyánál? Hahahahaha.... A fideszesek hasukat fogják a röhögéstől...

Szimba 2012.05.11. 09:05:39

@sárkányfő:

Ez kétségtelen.
De legalább próbálkoznak.

"Szabó Rebeka április 27-én bejelentette, hogy Schiffer Andrással közösen beperli az Nemzeti Földkezelő Szervezetet, mert adatigénylésük ellenére sem hozták nyilvánosságra az állami földbérleti pályázatokat. Az LMP többször is adatokat kért a pályázatokról, hiszen jelenleg nem lehet betekinteni azokba, nem lehet tudni, ki miért lett nyertes, és ki miért volt sikertelen. A kormányfőhöz, a kormányzathoz, illetve az NFA vezetőségéhez intézett kérdéseire az LMP eddig nem kapott választ, mert az illetékesek “a kormányrendeleteik mögé bújva” kikerülték azokat."

nyünyüge 2012.05.11. 09:09:50

@Szimba:

Pár napja a h a t ó k ö r szó miatt küzdöttem a blogmotorral.
Hiába, az emberi intelligencia nehezen automatizálható :)!

(bár több évfolyamtársam írt szakdolgozatot mesterséges intelligencia témakörben, harmincegynehány éve )!

Velence19 2012.05.11. 09:10:30

@László56: ragyogó hozzászólás! Lakatos elvtárs (MSzMP KB agit-prop. osztályvezetője) soha ilyet nem tudott írni. Tételesen nem akarom megcáfolni, amit írtál, mert úgysem értenéd.

Szimba 2012.05.11. 09:13:07

@Szimba:

Látod ez átmegy:-)))
Próba

hatökör

Velence19 2012.05.11. 09:13:13

@sárkányfő: bocs, egy pontosítás. Némethné Nyerges embere, mert vigyázni kell az egyensúlyra. Igaz Nyergesnek Simicskával volt (van?) közös cége Svájcban, ami törvényes, mert ők nem offshore-lovagok.

sárkányfő 2012.05.11. 09:19:27

@Velence19:

Maga Nyerges is Simics embere. Amolyan alvezért, vagy operatív vezető, a nagy Simics jobbkeze.
Pl. a maffia zászlóshajója a Közgép Zrt. (népnyelven: Közpénz Zrt), amelynek vezérigazgatója Nyerges, a tulajdonos meg Don Simicska.

Szimba 2012.05.11. 09:19:29

@Velence19:

:-)))))

Én azt kérdeztem volna meg a Jobbik meg az LMP helyében, hogy Simicska meg a többiek hány milliárdot adnak vissza a Fidesznek? (Az, hogy milyen dobozban, vagy stanicliban viszik nekik, számomra lényegtelen:-))

ssi 2012.05.11. 09:28:11

megint
van valami
nálunk is, de
itt még jobban?

a jobban oka mi is?
O.V. személyes céljai?
1. reváns = új gazdagok
2. lekötelezettek erősítése
3. több a számok mögötti "0"
4. biztos jelen/bizonytalan jövő

@szamos24: igen, szomorú, hogy
" a meglopottak tapsolnak is hozzá"
a szegénység bűn vagy rendszerhiba?
országvagyon/tartalék adott hatalomé?
esély az ellenzéknek s az országnak, hogy
ne legyünk következmények nélküli ország?

csupa-csupa "?". igen, ez a kiábrándultak tábora ...

Libertárius · http://libertarius.info 2012.05.11. 09:37:55

"Például olyan módon, hogy a közbeszerzési szabályok kimondják: egy állami megrendelésre pályázó cég összesen csak akkora mértékben kaphat egy adott időszakban közpénzt, amennyi piaci (azaz nem-állami) megrendelés állománya van."

Ezzel az a probléma, hogy az ilyen cég az állami megrendelések hasznából finanszírozhatja a piaci megrendeléseken elszenvedett veszteségét, és így versenyképesnek tűnhet, holott nem az. Ezért az aránynak inkább valami olyasminek kellene lennie, hogy a piaci megrendelés-állomány 1%-ának erejéig kaphasson csak állami megrendelést az ilyen cég.

(Persze az igazi megoldás az állami megrendelések teljes mértékű felszámolása lenne.)

nyünyüge 2012.05.11. 09:40:57

@nyünyüge:
érdekes... mindjárt előkeresem a korábbi szöveget.

hattyú 2012.05.11. 09:47:13

Nem igaz, hogy mindenütt így van. Ez nagyon erős sarkítás.

Persze ha ettől az önbecsapástól boldogabb vagy...akkor hajrá, lehet ismételgetni, első a mentális higiénia...

"egy állami megrendelésre pályázó cég összesen csak akkora mértékben kaphat egy adott időszakban közpénzt, amennyi piaci (azaz nem-állami) megrendelés állománya van."

Ezt is kicseleznék, ebben biztos lehetsz. Ez kultúra kérdése, és Magyarországon nincs ehhez kultúra, felesleges erről dumálni, létrehozhatnád a világegyetem legtutibb jogi környezetét, itt azt is kijátszanák, mert ez a standard, ami ettől eltér az deviáns, máshol fordítva van. Ez a különbség.

Saga 2012.05.11. 09:49:19

@László56: Igazi vérbő kommenista hozzászólás volt. Köszönjük.

Tankönyv szerint az oligarcha: olyan gazdasági szereplő aki képes a közhatalom döntéseit a saját gazdasági érdekei szerint befolyásolni a közérdek ellenében.

Simicska egy klasszikus oligarcha. Túlárazott projektekkel adóforintokat szív el más közfeladatok elől. Ez védhetetlen.

Szimba 2012.05.11. 09:50:17

@nyünyüge:

Fogadjunk, hogy benne volt a m é sz á r o s:-DD

Lacdelo 2012.05.11. 09:50:37

A Fidesz kormany az also- es kozeposztalyt bunteti (megszoritasok), mig a felsoosztalyt kedvezmenyezi (Egykulcsos SZJA +500 mrd Ft a gazdagoknak, kozbeszerzesek+Fidesz Oligarchak ).

Fidesz filozofia "... akinek nincs semmije, az annyit is ér. Aki nem vitte semmire az életben, az annyit is ér, ezt tudom mondani. Annak annyi az élete. Ez az én véleményem." Lazar Jani

Orban ugy gondolja ha a foldesur Fideszre szavaz, akkor majd a jobbagy is. Igaza lesz? 2014-ben megtudjuk milyen birka is a magyar nep. Remelem nem lesz birka es megrazza magat.

kifordított nagyanyó 2012.05.11. 09:53:16

@Szimba: A múltkor én a vastagbőrön egy filmcímet nem írhattam be.Csodálkoztam,mert ilyen ott még nem volt.
Mondjuk nem hiszem,hogy ők állították be így.Meg itt sem hiszem,hogy TG csinálta így.
Amúgy tényleg kicsit naivan közelíti mg a dolgokat.
Valaki azt mondta,hogy a fidesz megvette őt is.Remélem nem így van.
Amúgy van haszna a klientúrának csak nem nekünk.
Vityáék most aztán megszedik magukat rendesen.

Szimba 2012.05.11. 09:53:23

@Saga:

Gondolsz itt a km/2 milliárdos vasútfelújításra?:-))))

is 2012.05.11. 09:54:52

Hajaj. Nagyon nem érti TG a közbeszerzést, de csak beleszól:

- Az építkezéseken (a legnagyobb közbeszerzési tenderek) a vállalkozói lánc legtetején ül egy cég/konzorcium, aki elteszi a pénz 10-20-30%-át (10%-ért nem csinál semmit, 30%-nál már csinál is valamit). Ezt az egyetlen céget cseréli a politika. A lánc alján a helyi fuvaros meg építőszaki ugyanazt a munkát csinálja, akárki is van a lánc tetején: épít. Ha lecserélik a tetején a céget, akkor is ő a helyi szaki, és ő fogja csinálni, ez nem változik. Ugyanez őrzés-védelembe meg még ezernyi helyen.
- A tanácsdók, akik évi 6-8-10 milliós szerződésben dolgoznak egy minisztériumban, ahelyett, hogy állásban lennének, azok ugyanannyiba kerülnének, ha felvennék őket, csak akkor a létszámstatisztika kibukna.
- Pontosan mibe kerül fiktív cégeket létrehozni, és körbe megbízni egymást tanácsadással, hogy legyen forgalom? Sokba nem, de azt mind ráterhelnénk a valódi közbeszerzésekre, azok még drágábbak lennének.
- Ha az állami pénzt értenénk a pártokra, a 100%-os állami tulajdonú kutatóintézetekre és alapítványokra, királyi TV-re és társaira, akkor lehet, hogy TG is elkezdené vakargatni a fejét.

Szimba 2012.05.11. 09:57:14

@kifordított nagyanyó:

Csak szeretné, ha megvennék!:-))
OV 8 éve éhezett a csókosaival együtt, most aztán nem csak a habostortát, hanem a tálcát is bekapják a pincérrel együtt. Készülnek a nehéz időkre.

Bár szerintem a következő 4 évet is viszik.:-(( nem azért, mert olyan jók, hanem mert nincs másik kicsit is normálisabb párt.

Disintegrator Rising · http://disintegrator.blog.hu/ 2012.05.11. 10:06:05

miután az mszp alagutat fúratott az alföldbe meg viaduktot épített a síkságra..

kifordított nagyanyó 2012.05.11. 10:07:41

@Szimba: Sajnos egyet kell értenem minden szavaddal.:((
A fideszesek meg még tapsikolnak is,hogy viktorék lopják ki a szemüket.:((

Hihhetetlen 2012.05.11. 10:10:43

A posztban javasolt megoldás (max annyi pályázat elnyerése, mint amennyi "versenyszférás" bevétele van a cégnek) sajnos merő ötletelés. Mondjuk a Mahírnak nincs elég versenyszférás bevétele. Erre a Közgép vesz tőle reklámfelületet X Mrd Ft-ért. Akkor ez állami, vagy versenyszférás? Hogy definiáljuk a versenyszférát? Mindig lesz egy csomó kiskapu.
Szerintem a hagyományos út marad (közbeszerzési szabályok szigorítása, egyszerűsítése a kevesebb személyre szabott pályázatért) a szabályok betartatásának fokozásával (rendőrség, btk, média).
Illetve még egy: meg kellene értetni a közvéleménnyel, hogy ez miért baj. Teszek egy kísérletet:
Először is a Közgép típusú "projektcégek" sosem versenyeztek a piacon. Éppen ezért nincsenek rászorulva a hatékonyságra. Mivel a pályázatokon az árakat is a saját kedvük szerint alakítják, ezért az állami megrendelés semmilyen hatékonyságra nem szorítja őket. Következésképp 1) drágák; 2) ha elmúlik a hátszél kipukkadnak, mint a lufi. Kicsit más lenne a helyzet, ha az arányok eltolódnának: egy egyébként piaci sikerekkel is büszkélkedő cégnek menne "kicsit jobban". Jelenleg azonban nem ez a helyzet.
Tegyük fel, hogy az állam megpályáztat egy munkát, amelynek az ára - tiszta verseny esetén - 10 Mrd Ft lenne. Mi történik, ha csókost hozunk a sztoriba:

1) PÉNZÜGY: Ezt a csókos eleve nem tudja (mondjuk) 13 Mrd alatt megcsinálni hatékonyság, szakértelem hiányában. Tegyük fel, hogy 10%-ot visszaoszt és 10%-ot nyerni akar. Az ár máris 15,6 Mrd Ft. Viszont a legalább a 10% visszaosztott részt még tisztára is kell mosni, ez további 10-20% költségbe kerül. Mondjuk, hogy a végár 16 Mrd és még nem is volt kapzsi senki. Eddig tehát: 60%-ot bukott az állam anyagilag.
2) MINŐSÉG: Csókosunk nyilván nincs olyan rövid pórázon tartva, mint egy független pályázó. Számíthat rá, hogy kevéssé ellenőrzik pl. a beépülő anyagokat. Az 1 éves garanciát várhatóan senki nem hívja le. Az építőiparban 10-15-20 évre is kiterjedő szavatosság meg egy vicc - hol lesz a Közgép 10 év múlva? Következésképp: a minőség szar és számonkérhetetlen, az elvégzett munka értéke az eredeti 10 Mrd Ft-ot sem éri el. A következő kormány valószínűleg újracsináltatja a saját csókosaival, részben okkal.
3) GAZDASÁGRA GYAKOROLT HATÁS. Emlékszünk, hogy hatékony vállalatunk 10 Mrd-ért tudta volna megcsinálni? Na ő most munka nélkül maradt. Két lehetősége van: csődbe megy, vagy ő is próbál magának munkát "venni". Akármelyik történik a HAZAI IPAR VERSENYKÉPESSÉGE CSÖKKEN.
Ezt a hatást nem illik alábecsülni. Azokban az iparágakban, ahol ez tartósan zajlik már tényleg csak a kimutyizott pályázatokon fogunk tudni nyerni itthon, hazai céggel. Vagyis: magunk fizetünk magunknak, hogy magunktól vásároljunk. Exportról ne is álmodjunk.

Hosszasan lehetne még sorolni az egyebeket (romlik az adómorál, romlik a politikai rendszer egészének hitelessége, illetve a fenti 3. hatás végiggyűrűzik más iparágakon is, ki lesznek-e fizetve az alvállalkozók, kik lesznek az alvállalkozók stb.).

Aki a hazai nagytőkésség megerősödésével érvel az vagy naiv, vagy hülyének néz, vagy Simicska Lajos. Ezek a pénzek nem maradnak a gazdaságban. Ezek mennek leghamarabb Svájcba/Kajmán szigetekre stb. ha még nincsenek ott.

nyünyüge 2012.05.11. 10:14:57

@nyünyüge:
off-blogmotorteszt-ismétlés

k o p o r s ó s z ö g i g?

off-blogmotorteszt-ismétlés

Lacdelo 2012.05.11. 10:17:48

@László56:

Te ittasan irsz ennyi baromsagot, vagy tenylegesen meg vagy gyozodve arrol, hogy a Fidesz Magyarorszag javat akarja?

A Fidesz szarik a magyar emberekre, ok csak a sajat hatalmukat epitik. Szisztematikusan alakitottak az allam szerepet es szerkezetet annak erdekeben, hogy a hatalmukat bebiztositsak es Magyarorszagot es a magyar embereket kifosszak.

1. Klientura=kozbeszerzes Fidesz oligarchak= allami korrupcio strategiajank kidolgozasa es intezmenyesitese es torvenyesitese es titkositasa. Fideszes dohany oligarchak irjak a torvenyeket, ugy hogy nekik kedvezzen.
2. Adorendszer atalakitasa a jokeresetu Fidesz embereknek kedvezzen (SZJA 16% a fideszes oligarchaknak es politikusoknak). Kivancsi lennek hany extra 10 mrd Ft marad igy a zsebukben az uj," igazsagos" adorendszernek hala.
3. a demokracia szetverese (AB kiherelese, ugyeszseg es birosagok elfoglalasa) - ha veletlenul a korrupcio a felszinre kerul, biztos ne lehessen negativ iteletet hozni.
4. Media bekebelezese es iranyitasa - Gusztustalan Obersovszky interju Plagibaval, kozteve totalis elhiteltelenitese - kitakarasok, adat hamisitasok, informacio kenyes megszurese. Klub Radio ellehetetlenitesere iranyulo kiserletek- rohejes frekvencia osztas es kifogasok.
5. Valasztasi rendszer (Ader Janos- meg is jutalmaztak) atirasa ugy, hogy a Fidesznek kedvezzen es a kis/uj partok megjeleneset gatolja.

Te tenyleg ennyire hulye vagy, hogy ezeket nem latod? Nem artana ha megraznad magad ember, mert ekkora birka nem lehetsz.

A gazdasagilag totalisan inkompetens Fidesz az orszagot teljesen lerombolja es kiverezteti a kerdes az, hogy ezt meddig viseljuk el.

Szerencsere egyre kevesebb az ilyen vak es hithu fideszes ember, mint te.

Magyarorszagnak legkesobb 2014-ben valtania kell es regi/uj bal vagy jobboldali demokratikus partora kell szavazni (kiveve neonaci, inkompetens JOBBIK), annak erdekeben, hogy ezt az inkompetens es velejeig korrupt csurhe Fideszt elzavarjuk.

nyünyüge 2012.05.11. 10:17:52

@nyünyüge:
off-blogmotorteszt-ismétlés

Az új minisztérium (EFM?) embereiről szóló találgatások:

Egyébként jellemző a történet: minden szakértő és a tapasztalat szerint a NEFMI túl sok területet ölelt át, attól hogy mindegyik "nemzeti erőforrás" volt, attól még nem volt működtethető.
Most még nagyobb lesz...

Mi történik erre, miniszterváltáskor: nem csökken a minisztérium hatóköre, hanem újabb területeket kap meg.
Miközben zajlik az oktatás és az egészségügy utolsó szögig (k o p o r s ó s z ö g i g ?) való átalakítása.

www.origo.hu/itthon/20120509-nem-vart-szemelycserevel-nyithat-az-atalakulo-csucstarca-uj-vezetoje.html

Bakker.
Nem hatökör, hanem k o p o r s ó s z ö g :(.

off-blogmotorteszt-ismétlés

Squid 2012.05.11. 10:18:13

A Közbeszerzés kitakarításának egyetlen hathatós módja a transzparencia! Van pár ország (a környéken is) ahol a közbeszerzésen nyertes cégek pályázatát az interneten el lehet olvasni a többi pályázattal együtt.

Ez kéne itthon is, nem pedig a titkosítás ami sikítva üvölti a korrupció szót!

Szimba 2012.05.11. 10:18:20

@Hihhetetlen:

A levezetés jó, de az olcsóbb cég neve és az ár nem:
a MÁVGÉP 136 millió (nem milliárd!) Ft + áfáért csinálná meg ugyanezt a pályafelújítást.

Ezzel a különbséggel számolj!:-))

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.05.11. 10:18:58

OV azt mondta, oligarchák nincsenek a nemzeti együttműködés rendszerében.
Érdekes lehet a lelkiállapota, miközben Csányi Sándor mellett ül a stadion páholyában...

Szimba 2012.05.11. 10:20:08

@Disintegrator Rising:

Ezt most ellenvéleménynek szántad?

Az MSZP oligarchái = Fidesz oligarchák, abból a szempontból, hogy az ország egészének okoznak veszteséget, munkanélküliséget, nyomort.

menőmano 2012.05.11. 10:20:24

"A vállalkozók mindenhol keresik az állami megrendelések lehetőségét,...."

Hát. Ja. S hát, persze sokan meg is találják. Többségében azok, kiknek van némi politikai hátszél, ismeretség, összeköttetés.
szerintem.
:(

menőmano 2012.05.11. 10:22:13

Elnézést lemaradt, már megint! :)

Ők többségében megkapják a totálisan jó megbízásokat, hatalmas pénzeket.
Ollllyan, jut is, marad is.......
szerintem.
:(

Szimba 2012.05.11. 10:22:30

@Hepci:

Csányi Sanyi a mi oligarchánk! :-))) Meg aztán biztosan nem keveset ad a Puskás Stadion építéséhez, meg a párt fenntartásához. (Kb. 100 évre előre bebiztosítják most magukat. Legyen már fűtés, meg villany abban a nyomorú székházban, meg évente Fidesz torta :-)))

Szimba 2012.05.11. 10:24:29

@nyünyüge:

Te vagy a nemkívánatos elem Nyünyüge!:-)))

menőmano 2012.05.11. 10:25:31

@László56:

Kormányunk bezárta az ország kirablásának kapuit."

Önnek totálisan igaza van. De csak azért zárták be azokat a bizonyos kapukat - ha bezárták egyáltalán?? -, hogy több maradjon az itthoni zsebekben. szerintem.
:)))

sztd 2012.05.11. 10:26:47

Nem taljasen értek egyet minden leírtattal, de alapvetően érdekesek a gondolatok.

Két észrevétel:
"Ebből a szempontból ilyenkor szinte mindegy is, hogy ki irányít: akár a politikus, akár az üzletember a főnök"

Szerintem egyáltalán nem mindegy. Ha az üzletember a főnök, akkor a rendszere jellege szerint egyszerű, és az történik, mint amit a poszt leír. Ha aazonban a politikus főnök, akkor a vagyonszerzésnek lesz az a célja, hogy a politikához (ami mégiscsak valamilyen világnézetből ered) megteremtse a gazdasági hátországot.
A kérdés itt az lesz, hogy a politikához kell-e gazdasági hátország? Pl. hogyan lesz pénz a kampányra, kell-e kampány, vagy hogyan őrzi meg a politikus a szuverenitását? Ha nem kell gazdasági hátország egy demokratikus rendszerben egy párt mögé, akkor az ilyesmi építését irtani kell. Ha kell gazdasági hátország, akkor pedig tudomásul kell venni, hogy pénz beszél, és ahhoz, hogy beszélhessünk, előtte pénzt kell szerezni. Ebben a konstrukcióban az a legjobb változat, ami az [origo] szerint történik a Fidesz körül:
www.origo.hu/itthon/20120305-a-fidesz-gazdasagi-hatorszaganak-epulese-i-resz.html

A kellemetlenebb változat, ami az MSZP körül nézett ki, ami szerint a hátországot külföldi nagyvállalatok biztosították.

Itt meg is jegyezném azt az apróságot, hogy, ha a Fidesz nem külföldi, hanem saját tőkéből látja el magát, akkor érthető, hogy a külföldi korrupcióellenes szervezetek miért kiabálnak hangosabban...

Másik észrevétel, hogy ez az 50%-os szabály nem tűnik kiforrottnak (de a háttérgondolat kiváló). Két ok:
- Amikor konjunktúra van, akkor fölösleges az 50%, hisz az állami beruházásra nincs akkora szükség. Ilyen válságos időkben viszont túl sok is, hiszen gyakorlatilag csak az állam építkezik.
- A másik ok, hogy egy cég, amelyik el tud látni egy nagyobb feladatot, az nem biztos, hogy több nagyobbat is el tud látni, mert esetleg nem akkora, nincs akkora kapacitása. Minél kisebb a piramis, annál jobban ellenőrizhető a cég, és a cég annál jobban tudja a konkrét folyamatokat ellenőrizni. Ilyen értelemben jó lenne, ha minél kisebb cég látna el egy feladatot, és az állam időben fizetné, nem pedig kedvezményes hitelkeretet biztosítana az átmeneti finanszírozásra.

Lacdelo 2012.05.11. 10:31:04

@László56:

Fidesz rohog, hizik es tomi a zsebet, mig magyar nep szenved, fogy es ures a zsebe.

Ez demagog volt, meg ha igaz is :)

A Fidesznel inkompetensebb es korruptabb kormany nem volt a rendszer valtas ota. :(

menőmano 2012.05.11. 10:31:41

Megnyitott a VII. Budapesti Pálinkafesztivál"

gyor.hir24.hu/itthonvilag/2012/05/11/megnyitott-a-vii.-budapesti-palinkafesztival/~~programok

Totálisan jó. Ezt a politikai zűrzavart józanul már lassan nem is lehet bírni.
oszt.kész.ennyi.
:((

béla a görög (törölt) 2012.05.11. 10:34:26

"Például olyan módon, hogy a közbeszerzési szabályok kimondják: egy állami megrendelésre pályázó cég összesen csak akkora mértékben kaphat egy adott időszakban közpénzt, amennyi piaci (azaz nem-állami) megrendelés állománya van."

Vagy mondjuk ha az éves árbevételben 30-50%-nál magasabb állami megrendelés aránya esetén súlyos adókulcsot (emlékszünk még a 98%-os adóra?) rávágni a cégre... ha osztódni akarna a bevételnövelés végett azokra is.
Mondjuk bizonyos piaci szegmensekben nem is nagyon lehet más mint állami megrendelés. Ez esetben hazai/külföldi arányt lehetne venni.

A probléma nem az, hogy valamit ne lehetne megoldani (matematikusok és közgazdászok ezért vannak - csuklóból kirázzák), hanem hogy NEM AKARJÁK megoldani. Magyarul mondom: LOPNI akarnak. Sokat és lehetőleg mindent.
Innentől kezdve bárminemű elmélkedés a dologról felesleges időpazarlás.

is 2012.05.11. 10:37:57

@sztd: "Szerintem egyáltalán nem mindegy. Ha az üzletember a főnök, akkor a rendszere jellege szerint egyszerű, és az történik, mint amit a poszt leír. Ha aazonban a politikus főnök, akkor a vagyonszerzésnek lesz az a célja, hogy a politikához (ami mégiscsak valamilyen világnézetből ered) megteremtse a gazdasági hátországot."

Tehát az üzletembernek mint embernek nincs világnézete, és az üzleti sikereit sosem foghatja arra használni, hogy világnézetét megvalósítsa a gazdasági háttér adta lehetőségekkel? Ezt azért javaslom, hogy gondold át, mert a történelemkönyv tele van ellenpéldával. Kicsit gonoszabban azt mondanám, hogy face valuen ne szopd be Orbán dumáját, amivel ezt szó szerint így próbálta meg eladni.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.05.11. 10:39:49

@László56: ahol egy kapu bezáródik, mindig kinyílik egy zseb (ősi dakota aforizma).

Szimba 2012.05.11. 10:40:47

@sztd:

Van még egy kérdés függetlenül attól, hogy melyik változat működik: a politikához szükséges pénz ugyan itthon fog elfogyni, viszont a nagyvállalatok - akár magyar, akár külföldi - itthon fognak befektetni?

Ez egyáltalán nem garantált abban az esetben sem, ha a nagyvállalat magyar. Ha kedvezőbb az adózás külföldön, ha tartalékot akar képezni, ha a cégét máshol, jobb feltételekkel tudja bővíteni, akkor külföldre viszi a bevétele szinte egészét.

Még a kisebb vállalkozók is külföldön tartják a megtakarításaikat, és külföldön vesznek nyaralót, külföldön taníttatják a gyerekeiket (akik aztán ott is maradnak, és a szülők attól kezdve már lakást is ott vesznek nekik stb.)

márta)) 2012.05.11. 10:41:40

De hogyan lehet védekezni az egészségtelen, kizárólag az állami megrendelésekre épülő gazdasági és politikai rendszerek kiépülése ellen?"

Miért? Ki- kik akarnak, akartak valaha is védekezni???
:))

bioLarzen 2012.05.11. 10:43:51

"a Simicska-Nyerges szerzőpáros"

Bazz, Gábor, ezzel most, májusban kiérdemelted nálam az év szóvicce díjat :D 10 pont!

bio

Lacdelo 2012.05.11. 10:46:07

@menőmano:

"hogy több maradjon az itthoni zsebekben" - fideszes zsebekben.

Fidesz nem egyenlo a magyarral, meg ha probaljak is ugy beallitani.

Nem is lenne baj, ha olyan magyar vallalatokat biznanak meg az epitkezesekkel, akik magyarok. De a kozpenzeket nyilvanos palyaztatas modjan, versenyben, a legjobb felteteleket garantalo (megbizhatosag, minoseg, a, stb...) epito vallalatnak kell (ene)odaitelni.

A Fidesz a kozbeszerzesi
1. Palyazatokat titkositotta, aki megnezheti is az is titoktartasra van kotelezve.
2. Mindig ugyanaz a nyertes ( a MEGHIRDETETT KOZPENZEK 50%-AT A KOZGEPNEK, tobb mint 300 mrd FT-ot) .kapja a kozpenzt.
3. szubjektiv feltetel rendszer bevezetese lehetove teszi, a legrosszabb palyazo is torvenyesen nyerhessen.

A Fideszt nem erdekli a kozpenzek (adoink) hatekony, szakszeru felhasznalasa, csak az hogy hany %-ot kap vissza a mi adonkbol.

Lehet, hogy most meg adokat emel azert, hogy nagyobb %-ot oszthasson vissza maganak a kozpenzekbol.

Az utolso mondat egy kicsit demagogra sikerdett, de lehet hogy igaz. :(

márta)) 2012.05.11. 10:47:22

@László56:

Ébredjen már fel Kedves László!

Már nem a kommunisták rabolnak!!!

hm?
:)

Balt 2012.05.11. 10:50:56

Strabag Demokraták megvan...? Abból legalább garantáltan nem volt haszna az államnak (legfeljebb csak az osztráknak) meg a magyar klientúrának...

Szimba 2012.05.11. 10:56:02

@bioLarzen:

Én inkább Nyerges klánnak, és Simicska klánnak nevezném őket, de ízlések és pofonok...:-))

Szimba 2012.05.11. 10:57:58

@Hepci:

De friss vagy ma!:-))

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.05.11. 10:58:02

@Balt: csak volt ott is hazaffyas lopás... :D
Minden magyarnak völgyhidat!

graycivil 2012.05.11. 10:58:17

@László56: "Szép jó reggelt KÍVÁNUNK Mindenkinek"

Miért? Hányan vagy? :-)

Balt 2012.05.11. 10:59:23

"Például olyan módon, hogy a közbeszerzési szabályok kimondják: egy állami megrendelésre pályázó cég összesen csak akkora mértékben kaphat egy adott időszakban közpénzt, amennyi piaci (azaz nem-állami) megrendelés állománya van."

Ezzel csak 1 hiba van: jelen időszakban (bőven egy ciklusnál hosszabb ideje...) az építőipar folyamatos zuhanórepülésben van (nem is csak idehaza), tehát az egyre zsugorodó torta felét fűrészeljük éppen, amihez a "privát cukrászok" most kb. a papírtálcákat hozzák...

Szimba 2012.05.11. 11:00:39

@Lacdelo:

Ez igaz, de tartok tőle, hogy az utánuk következő még rosszabb lesz.
(A sohasem jön jobb főnök - tapasztalatból leszűrt mondás mintájára.)

graycivil 2012.05.11. 11:00:55

@Balt: "Strabag Demokraták megvan...?"

Én vigyáznék a Starbag fikázásával. Most már Simicskával közösen nyúlják le az államot. :-)

www.bama.hu/baranya/kozelet/a-strabagkozgep-harombol-harom-palyazatot-nyert-a-mecsek-dravaban-441880

F.Y!DESZ

Szimba 2012.05.11. 11:02:03

@graycivil:

Még kérded?????
6-an - a magyar szólást követve. (Csak a sárkány 7 fejű.)

mistinguett · http://mistinguett.blog.hu 2012.05.11. 11:03:34

Papíron jól mutat, hogy csak annyi állami megrendelést kaphasson egy cég, amennyi piaci megrendelést is fel tud mutatni, de nem lehet, hogy akkor a pártközeli óriások egyszerűen kisebb cégekké válnának, és egymásnak passzolgatnák az állami megrendeléseket? Állam rendel X-től, X továbbrendel Y-tól. Y már piaci szereplőtől kapta a megrendelést. A következő menetben már X az alvállalkozó, vagyis Y-tól rendel az állam, aki kiadja a melót X-nek, aki boldogan könyveli el, hogy milyen zsíros piaci megrendelést sikerült tető alá hoznia. Ha 4-5 nagyobb meg 6-8 kisebb cég passzolgatja egymásnak a megrendeléseket, szerintem átláthatatlan, hogy ki honnan mennyi munkát kapott.

Balt 2012.05.11. 11:04:36

@szamos24: "Nem vagyunk mi hülye kiszesek. MAL meg Motim. Vesződséges."

2010-ig még nem is annyira - miként az ábra mutatja...
www.havasok.hu/images/1110/iszap.jpg
www.kisalfold.hu/mosonmagyarovari_hirek/gyurcsany_cege_a_motim_olcsobban_kapta_az_aramot/2052201

nyünyüge 2012.05.11. 11:05:38

@Szimba:
:), de szerintem László atya minimum békemenetnyi honpolgár nevében hirdet igét számunkra, ünnepnapokon.

Mpatikus Eszetlenellenes 2012.05.11. 11:07:34

@László56:
Kedves László56!
A vakhit és a vakbuzgalom még külön külön is veszélyes, együtt azonban letális kombináció.

Szívesen hinne és bízna Önnel együtt sok derék "hazafi", csakhogy akkor olyan konkrét példákat kellene látnunk és hallanunk, amik alátámasztják az Ön soraiból kiolvasható fennkölt üzenetet, miszerint "ez valóban mind értünk van".

DE! Amíg pl. a KÖZGÉP gigaforgalma után kifizetett 2,8 Milliárdos nyeresége, (csak közbevetésként : Zuschlag 78 Millióért ül bűnszervezetben elkövetett vagyon elleni vétségért, melyből hirtelen virított 50 millát...) nem média- csinnadratta közepette az Országmentő Alap számlájára kerül, vagy a meccsken OV mellett virító Csányi vállalkozásait nem Szingapúri Off-Shore csoportortban találhatjuk meg egyik napról a másikra, addig az Ön lelkendezése legjobb esetben naív rácsodálkozásként, rosszabb olvasatban cinikus gúnyolódásként értelmezhető.
A szabályok melyek képződnek, nem önkorlátozásról szólnak, a belső körök pedig sajnos nem úgy tűnik, hogy KIEGYEZNI akarnának. Az emberek pedig a szocializmusban legalább a sorok között megtanultak olvasni, s a nagy számok törvénye szerint inkább buták, DE NEM HÜLYÉK!
Hány megatonna morális tőkét váltanak még cinikusan pragmatikus emberek pénzre?

Analógiaként egy valóban indián (lehet dakota?) gondolat:
"A fehér ember ha már minden állatot megölt, minden földet és folyót megmérgezett, megkésve rá fog majd egyszer jönni, hogy a pénzt nem lehet megenni"
Szivárványos világlátásához minden jót kívánok, s bár igaza lenne...

Lacdelo 2012.05.11. 11:18:45

@Szimba:

En is attol felek, hogy a kovetkezo valasztast a Fidesz-Jobbik koalicio fogja nyerni. A Jobbik megkapja kulpolitikat, nemzetbiztonsagot es az igazsagszolgaltatast.

A demokratikus partoknak ossze kell fognia a Fidesz ellen. Plane az egyfordulos valasztas miatt. Csak igy van eselyuk.

Barmelyik demokratikus part 100-szor jobb (MSZP, LMP, DK, 4K!, JESZ, stb...) mint ez a velejeig korrupt es inkompetens Fidesz es neonaci Jobbik. Jo lenne ha lennenek uj (egyaltalan, hiszen a Fidesz az nem az) demokratikus konzervativ partok is 2014-ben a valasztasokon, habar a Fidesz kicsinalna oket.

Quadrille Lobster · http://oriblog.blog.hu/ 2012.05.11. 11:19:20

"összesen csak akkora mértékben kaphat ...közpénzt, amennyi piaci ... megrendelés állománya van. Az állam által elkényeztetett cégek így nem bújhatnának el teljesen a verseny elől"

Egymástól nyernének el pénzt.

Akkor most magyarember vagyok, vagy magyarember vagyok?

Amúgy akkor szortírozni kéne, ki az állami és ki a privát cég. Én akarok lenni, aki eldönti, plíz. Mást nem is kérek jézsukától...

Dekatlon 2012.05.11. 11:24:24

Mindenki a medencébe huggyozik!
Ja, csak nem mindenki a trambulinról...

Cartman (ex Cartman) 2012.05.11. 11:31:02

@László56:
Hát ez nagyon szép volt! Bevallom, könnyeket csaltál a szemembe...

Tourist From An Other Space 2012.05.11. 11:31:06

Simicska belesimult a rendszerbe!

daito 2012.05.11. 11:35:20

Ez egy tipikus magyar helyzet.
A poszt írójának írom, hogy persze, van más országokban is ilyen és ehhez hasonló helyzet. De tessék ilyet elképzelni mondjuk Németországban, Angliában, az USA-ban.
Ha kiderülne, hogy Angela Merkel volt osztálytársának a cége egyszerre épít autópályát, fedi le a német közterületi reklámpiacot, építi gyk. az összes csatornát, abból egy ilyen országban akkora botrány lenne, hogy mi azt nem tudjuk elképzelni.
Egy sima, egyszerűbb, pár millió eurós vesztegetés - amiből azért ott is van jó pár - ha kiderül, akkor ott hullanak a fejek. Mert ott az a rendszer logikája.

Két kommentelő nagyon jól megfogta az egésznek 1-1 lényegét.
Egyrészt, bizonyos szektorokban, ágazatokban az állam totális túlsúllyal jelen van - miért is? Pl. az energia szektorban az állam jelen van befektetőként, termelőként, kereskedőként, beruházóként, irányítóként, szabályzóként, vásárlóként; külön-külön cégek, szervezetek formájában.
Tömegközlekedés? 1-1 céget leszámítva totális az állami túlsúly.
S nemcsak azt kell érteni, hogy egy állami cég letarolja az adott szektort. Hanem azt is, hogy vannak feladatok, iparágak, amelyikben az állam a legnagyobb/egyetlen megrendelő.

Aztán vannak az ilyen liebling cégek, amelyek a szektor minden megrendelését elviszik.

Tipikusan ilyen a nagyberuházások (útépítés, magas és mélyépítési feladatok) témaköre. Ebben az országban senkinek sem jut eszébe ilyen és hasonló projektet végigvinni, mert semmiféle gazdasági és politikai racionalitás nincs mögötte.

S ne tessék hülyének lenni. Ennek az égvilágon semmi a köze a minőséghez, az árhoz, az ilyen "hazafi nagytőke kialakulása" maszlaghoz. Bullshit. Hogy most K. József magyar nagyvállalkozó vesz a Bahamán palotát vagy Samuel K. félizraeli vállalkozó teszi ezt, egy magyar beruházás hasznából; a végén nem mindegy?

El kell dönteni, hogy melyik országok működését célozzuk be. Oroszország? Németország? Zimbabwe? Románia? Svédország?

S amikor a "magyart" preferáljuk a külföldivel szemben, akkor azt kell megérteni, hogy a külföldi cég idehaza annyira és úgy alkalmazkodik hozzánk, amennyire mi előírjuk és hagyjuk. S semmivel sem jobb egy brutálisan korrupt és ótvar minőségben dolgozó magyar; mint egy külföldi.

márta)) 2012.05.11. 11:37:08

Olyan is van - azt mondják - sőt, volt is mindig, hogy kiírják a közbeszerzési pályázatot, közben, ár megvan a nyertes.
Jó. Nem?
hm?
:))

stoic79 · http://liberatorium.blog.hu 2012.05.11. 11:38:39

"De hogyan lehet védekezni az egészségtelen, kizárólag az állami megrendelésekre épülő gazdasági és politikai rendszerek kiépülése ellen?"

Ezek a rendszerek szükségszerűen összeomlanak, hiszen az állami megrendelés során vagy korrupció, vagy pazarlás lép fel, következésképp ez lukat üt a költségvetésen. Ez viszont csak úgy kompenzálható, ha adókat növelünk, ami egy idő után azt eredményezi, hogy az adófizetők eltűnnek: vagy a fekete- és szürkegazdaságba, vagy külföldre. Ennek viszont a következménye, hogy az állami támogatásban részesülők azt veszik észre, hogy nincs pénz. Persze ez sajnos fájdalmas út, ugyanis ha nem kapcsolnak a politikusok időben, akkor nem csak a klientúra, hanem az egész ország finanszírozása omlik össze.

Amúgy a megoldás nem a törvénykezésben rejlik (gondoljunk bele: egy gyakorlatilag lemondhatatlan/visszahívhatatlan politikus rétegtől várjuk el, hogy önmérsékletet tanúsítson), hanem hogy az állam teljes mértékben vonuljon ki a gazdaságból (nem lopsz, ha nincs mit ellopni).

Cartman (ex Cartman) 2012.05.11. 11:39:00

Egyébként szép kis távolságtartó bejegyzés született, de a valóság az, hogy:
1. Nem igaz, hogy egyre átláthatóbb lenne a rendszer.
2. A fidesz nevű maffiaszervezet nyilván csak röhög az ilyen felvetéseken, hogy ilyen, meg olyan kritériumokat támasszunk a közbeszerzésen induló cégekkel szemben, hisz gőzerővel folyik az állami vállalatok alapítása (jobboldali kormány, basszus!!!), ami viszont hosszú távon nyilván további klientúra-építés, illetve privatizáció céljából történik. Vegyük észre, hogy a lenyúlásnak ez egy új, magasabb foka!

Summa summarum: a szocik kis pisis kezdők, ócska amatőrök voltak a közpénz lenyúlásában a fidesz-fiúkhoz képest.

Lacdelo 2012.05.11. 11:42:34

@daito:

Teljesen egyetertek, kiveve:

"semmivel sem jobb egy brutálisan korrupt és ótvar minőségben dolgozó magyar; mint egy külföldi."

Sot sokkal rosszabb, hiszen a mi adonkbol eptkeznek tobbszoros aron es adjak vissza a korrupt Fidesznek, mig a kulfoldi sokszor sokkal jobb minosegben, olcsobban, hataridore (sok magyar beszallitot alkalmazva) hatekonyan es gazdasagosan epitene meg.

A kulfoldi cegen megtakaritott kozpenzbol meg magyar korhazakra es iskolakra is maradna tobb penz.

graycivil 2012.05.11. 11:43:02

"„Teher lesz az embereknek” Cáfolják Orbánék ígéretét

Megszegte a pénzintézeteknek tett ígéretét a kormány – így értékeli a Bankszövetség a tranzakciós adó bevezetését. Gyuris Dániel szerint kihagyták a bankokat az egyeztetési folyamatból, ezért számukra ebben a formában elfogadhatatlan a javaslat."

atv.hu/cikk/20120510_teher_lesz_az_embereknek_cafoljak_orbanek_igeretet?source=hirkereso

"A telefonadó is aggályos – mondta csütörtökön a Magyar Telekom vezérigazgatója. Szerinte az adó jelentős teher lesz az ügyfeleknek, és a szolgáltatóknak is, ráadásul a gazdaságot sem élénkíti."

graycivil 2012.05.11. 11:44:00

@Cartman (ex Cartman): " Nem igaz, hogy egyre átláthatóbb lenne a rendszer."

De. A korrupció egyre nyíltabb és kiszámíthatóbb (tehát "átláthatóbb"). :-)

bariga 2012.05.11. 11:44:34

Az oligarca akár lobbizhatna is egy jó ügy érdekében. Normális országokban viszont szerintem mindketten jól járnak , az oligarcha is meg az állam, lásd a zemberek:
De ez most nálunk csak egyszerű lopásnak tűnik, az államtól, lásd a zemberektől.
Ha egyszer lenne egy becsületes , új kormány, az majd visszaperelhetné az ellopott pénzeket, vagy 98 %-os különadóval terhelhetné, a lopott állami pénzből képződött osztalékokat. Persze visszamenőleg legalább négy évre.

radala 2012.05.11. 11:47:32

"Például olyan módon, hogy a közbeszerzési szabályok kimondják: egy állami megrendelésre pályázó cég összesen csak akkora mértékben kaphat egy adott időszakban közpénzt, amennyi piaci (azaz nem-állami) megrendelés állománya van."

Nagyon szép gondolat, ha az ember a status quo fenntartását szeretné elérni.

Hogy lehetne ezt:
"A politika akár pozitív befolyást is gyakorolhat az üzleti világra: mesterségesen megerősíthet vállalkozásokat, abban a reményben, hogy azok később az állam segítsége (megrendelése) nélkül is boldogulhatnak. Ilyen példák garmadával vannak a világban, ám a mi történeteink sajnos nem erről szólnak."
megvalósítani akkor?

Ez az oligarcházás full röhejes, nekem sokkal szimpatikusabb, ha Simicska sponzorálja a Fideszt, mintha a Strabag az Mszp/szdsz-t.
Ne áltassuk már magunkat, senkinek semmi baja az oligarchákkal különösen nem a Karácsony féléknek, a baj azzal van, hogy nem az ö oligarcháik archáznak momentán...

TG hiányolja a pozitív példát. Lesz pozitív példa, ha 12 évig marad a Fidesz akkor a Közgép lesz a magyar Strabag...
Ne naivkodjunk már, a világ ilyen és kész.

Lacdelo 2012.05.11. 11:48:13

@Cartman (ex Cartman):

Biztos, hogy voltak korrupt emberek az MSZP-ben, de nem volt intezmenyesitve a korrupcio. Ott meg kellett kenni sunyiban embereket (Nokia doboz), mig a Fidesznel leszolnak a kozpontbol, hogy melyik Fidesz kozeli oligarcha nyerjen es mar utaljak is a 10-20%-ot torvenyesen.

A Fidesz torvenyesse tette a korrupciot. Orban nyugodtan mondhatja, hogy tegyen valaki feljelentest, hiszen a korrupcio torvenyi szintre van emelve (szubjektiv elbiralas). Az etikatlansag miatt viszont tikositottak a palyazatokat.

bariga 2012.05.11. 11:48:35

@Tourist From An Other Space: vagy Orbán simult bele Simicskába, aztán mindketten belesimultak a mézesbödönbe-

márta)) 2012.05.11. 12:01:24

Lemondott Fellegi"

"Elvégzettnek tekinti vállalt feladatát, május 15-i hatállyal felmentését kezdeményezte és szeretne visszatérni a nemzetközi üzleti életbe Fellegi Tamás. A tárca nélküli minisztert Varga Mihály váltja. Orbán Viktor miniszterelnök megköszönte a miniszter munkáját és tanácsadójává kérte fel.

Az egyes nemzetközi pénzügyi szervezetekkel való kapcsolattartásért felelős miniszter Orbán Viktor miniszterelnöknek küldött levelében kérte felmentését.
"Úgy gondolom, ezt a feladatot sikerrel és maradéktalanul teljesítettem.
A technikai akadályok elhárulását követően megkezdődhetnek a hivatalos tárgyalások, amelyek már a makrogazdasági és költségvetési politikánk részleteiről szólnak majd" - fogalmazott a távozó miniszter.

Fellegi megítélése szerint a továbbiakban olyan vezetőre van szükség, akinek átfogó és részletes pénzügypolitikai, ezen belül adóügyi és költségvetési tapasztalata van."

www.hir24.hu/belfold/2012/05/11/lemondott-fellegi/

Hm? Hát ilyen ez. Tehát tudását, nevezettnek, továbbra is tudja hasznositani a kormány, s hát. az üzleti élet világa.
Nincs is ebben (sem ) semmi különös .
Úgy gondolom.

márta)) 2012.05.11. 12:15:57

"Nehézsúlyú", Orbán is odafigyel rá - londoni elemző Fellegi utódjáról "

Ash szerint Varga Mihály kinevezése azt jelzi, hogy a magyar kormány most már az IMF-tárgyalások tényleges megkezdésére készül. Az RBS vezető elemzőjének véleménye szerint lehetséges, hogy a Görögországgal és az európerifériával kapcsolatban támadt piaci idegesség késztette Orbán Viktort "pozitívabb lépésekre IMF-fronton". "

hvg.hu/gazdasag/20120511_rbs_varga_timothy_ash#rss

****
Ilyet is olvashattunk már) "Uniós küldöttek jelezték Varga Mihálynak, hogy benne látják a kormányfőt?"

nol.hu/lap/gazdasag/20111221-orban_elmegy_a_falig

Úgy gondolom, már elmentek" a falig", s most "bedobják" a Varga Mihályt.
Hm?

hoplita 2012.05.11. 12:16:21

@Balt:
Aha....
Rég jártál erre....de ezt már vártam.
Ausztriában a strabag-fingatás közepette papírokat találtak....prominens magyar politikusok aláírásával, többek között Gyürkandrisé is ott vót.

A többi néma csend.....

Megmagyaráznád....hogy ne hajtsalak el a halál kankós faszára...?

hoplita 2012.05.11. 12:23:01

@Cartman (ex Cartman):
"...Summa summarum: a szocik kis pisis kezdők, ócska amatőrök voltak a közpénz lenyúlásában a fidesz-fiúkhoz képest...."

Azért ne túlozzunk már.
Megárulnak egy gyékényen...így a korrekt.

sztd 2012.05.11. 12:29:12

@is: Amit írtam, már valamivel korábbi boszt kommentjeként is leírtam, szóval OV-től függetlenül gondoltam, amit gondoltam.
(Annyiban egyébként biztosan mást gondolok, hogy szerintem az is oligarcha, aki nem akar konkrétan politikai hatalmat, csak egyszerűen azt, hogy a törvénykezés neki kedvezzen, és ebbe az irányba sikerrel beveti tisztességtelen eszközeit is, magyarul szerintem akkor is oligarchákról beszélünk, ha a fent leírt változatban az üzletember a főnök.)

Kérdésedre a válasz. A politikusnak is lehet üzlete, és a vállalkozónak is lehet világnézete. A különbség az, hogy a vállalkozó (jellegénél fogva) az anyagi érdekét tartja szem előtt, és ennek megfelelően működik, addig a politikus jellegénél fogva a világnézeti/hatalmi gondolatait tartja szem előtt, és eszerint működik. A más cél pedig azonos alapoknál más kimenetet eredményez.

@Szimba: Ez valóban kérdés, és fontos kérdés, de nem világos, hogy hogy jön ide.
Ettől függetlenül egy magyar vállalkozó nagyobb eséllyel fektet be itt, mint máshol. Sőt! Úgy általában a befektetők a világban (még az USA-ban is, és a pénzügyi befektetők is) felülsúlyozzák a saját 100 km-es körzetüket. Ennek emberi okai vannak.

jackkapitany 2012.05.11. 12:29:24

@torokgabor

Miután pár hete kifejtette, hogy nem baj az ha egy ősfideszes lesz a közt. elnök, mert biztos tud ennek ellenére is függetlenül dolgozni, most komolyan azt fejtegeti, hogy nem baj hogy igazi közbeszerzések és verseny helyett "csókos" cégek vannak helyzetben, ha azok versenyképesek??? Ilyen mesterséges módon kizárólag mesterséges gazdasági szerkezet jöhet létre, ami soha nem lehet versenyképesebb mint a szabad verseny. Meg vagyok döbbenve hogy a közgazdasághoz legalább egy kicsit is konyító ember ilyet tud mondani...

Bár ha egy szúrást megenged, emlékszer rá, azt is levezette, hogy nem baj az a kétharmad...Aztán lám, tényleg milyen jó! :)

Kedves Loránd · http://hajnalvilag.hu 2012.05.11. 12:36:46

Én csak azt nem értem, hogy mindezt lehet "nem érteni", és így elemezni?

1: A piaci szereplők természetes motivációjuknál fogva nyereség maximalizálásra törekszenek (minél kisebb költséggel minél nagyobb bevételt elérni). Az elvégzett munka minősége (megfelelő marketinggel, az objektív ellenőrzés kilúgozásával megdolgozott) piaci környezetben (jó esetben is csak) másodlagos.

2: Erre olyan megrendelőnél van a legnagyobb esély, ahol sok a pénz, ugyanakkor kevés a valóban elvhű szakértő, ellenőr - onnan várható legkönnyebben a "jó lesz úgy is". Legyen ez egy újgazdag magamutogató a faluvégen, vagy...

3: Ha egy kormány ilyen mértékben központosít (és közben nem kell attól tartania, hogy abszolút fölötte álló elvek nevében pofon lesz verve - legyen ez a keresztény hit, a saríja, a kommunizmus eszméje vagy éppen a "kommunista kollaboráció" szó szerint életveszélyes vádja), akkor egyértelműen a legkívánatosabb, és leghajlékonyabb "megrendelővé" lesz.

Szerintem ez józan paraszti ésszel belátható, és a jelen pillanatban látható "fejlődés" teljesen logikus, elkerülhetetlen folyamat. Az önkorlátozás bármilyen felvetése pedig egyszerűen nettó ostobaság. SENKI, aki közelében van a döntési pozíciónak, SEMMILYEN módon nem érdekelt abban, hogy a "nép számára megfelelő" döntéseket hozzon.

Van bárkinek erre megalapozott cáfolata?

Nagyon kíváncsi lennék, mekkora eltérés van a nálunk MA látható folyamatok, és azon között, ami a görögöknél játszódott le, amikor "még rend" volt náluk.

Squid 2012.05.11. 12:38:10

No akkor kedves Török Gábor és mindenki más:

fn.hir24.hu/nagyinterju/2012/04/27/angyan-orbannak-uzenem/

Ezt kéne elolvasni!

Döbbenet! Nem az hogy ez van, mert ezt minden józan(abb) ember tudta! A döbbenet az, hogy ez az ember el merte mondani!

szürkegém 2012.05.11. 12:45:41

azt nem hiszem, hogy az embereket ne érdekelné a korrupció, vagy a politikusok mutyizása, csak már az ingerküszöbük magasabb. A mostani ügyek még nem érték el azt, még nem fenik a kaszát, csak baráti társaságban anyáznak. De 3-4 "kis" ügy, s ki lesz egyenesítve. A megoldási lehetőségek között nem találtam a cikkben, de a kommentekben sem a legkézenfekvőbbet: teljes nyilvánosság, átláthatóság!!! (de ne a mostani álnyilvánosság.....vagy mondhatnám a Galaxis utikalauz stopposoknak-ban lévő nyilvánosságot.....ki volt függesztve az űrautópálya terve....igaz néhány száz millió fényévre....., de senki sem ment reklamálni a földről, hogy hé, ne építsétek ide, mert mi itt lakunk. Aki közpénzt használ, azmindent mutasson a cégéről, fizikailag megtalálható cég legyen, s még legyen szerszámja is.
Csak van valami példa az eu-ban?
Az indexen olvastam Fodor blogját az ország külpolitikai irányvonaláról. Igen jó!
fodorgabor.blog.hu/2012/05/11/keleti_penznek_nincs_szaga#comment-form

Ringlósztár 2012.05.11. 12:56:01

@Disintegrator Rising:
Azért annak nézz utána, hogy melyik kormány szerződte le ezeket a terveket, nem-e Latorcai János, az első orbánsimicska kormány idején.

Laikus Érdeklődő 2012.05.11. 12:58:34

Egyszerűbb megoldás:
KÖZbeszerzés = NYILVÁNOS szerződés

Minden részletében nyilvános, beleértve az alvállalkozói szerződéseket is. Ettől legfeljebb a nemzetbiztonságot érintő ügyekben lehetne eltérni.

Robinzon Kurzor 2012.05.11. 13:01:27

A Fidesz egy bt., aminek Orbán csak a kültagja, a beltag Simicska.

Erről kellett ilyen hosszú és unalmas posztot írni, hogy már a régi görögök is ...?

IntelCorei5 2012.05.11. 13:07:06

@Laikus Érdeklődő:

a nyílvánosság MÁR nem elég ! Tesznek ezek arra!

TG javaslata korrekt, jó és megvalósítható -egy jó definíció kell mi nem állami és egy mérték akár iparáganként eltérő.

Nem véletlen h az érinteni vélt cégek mind soft területen mozognak, őrzés/védés, útjavítás/közműépítés, jogi tanácsadás etc. A Közgép is nyert, de majd meg kell nézni az alvállalkozókat a fele vagy csődbe megy vagy nem jut neki pénz a végén...

2012.05.11. 13:08:32

@Kedves Loránd: "SENKI, aki közelében van a döntési pozíciónak, SEMMILYEN módon nem érdekelt abban, hogy a "nép számára megfelelő" döntéseket hozzon. "

Akkor viszont nem kell majd jogra hivatkozniuk az uraknak, ha meg lesz szorítva a nyakkendőjük.

AbuBakr 2012.05.11. 13:13:21

@hoplita: Nekem az volt a kedvencem mikor az mno és a papíralapú testvére elkezdte piszkálni a strabag ügyet....
Komoly dolgokat derített ki, de két nap múlva egész oldalas strabag hirdetés jelent meg a lapban és az emenón...
Aztán valamilyen érthetetlen okból be is fejeződött a strabag ügy (vagyis a magyarországi része)
Akkoriban volt ez, mikor gyürkbandi szignóját is előkaparták a labancok. Gyürk nem is értette hogy kerülhetett oda az aláírása...
*biztos valaki odaírta helyette

* copyright by törökzsolt

AbuBakr 2012.05.11. 13:15:13

...egyébként a strabagnak olyan tanítómestere volt mint priczgabóca...
az is adott mindenkinek aki kért, így gyakorlatilag érinthetetlen lett

2012.05.11. 13:16:33

Kedves Gábor !

Nem gondolom hogy a hozzászólásom megérdemelte a modeációt. Pusztán arra próbáltam rávilágítani, hogy a kettős mérce alkalmazása akkor sem tolerálható, ha a politkai elit alkalmazza. Nevezetesen, hogy a nép érdekeinek képviselete (amire szerződött) nem érdekli, ugyanakor elvárja a néptől, hogy az jogszerű keretek között tűrjön birka módjára.

Laikus Érdeklődő 2012.05.11. 13:17:11

@IntelCorei5: Ha a nyilvánosság nem elég, akkor mindennek vége. Akkor hiábavaló minden ötletelés.

2012.05.11. 13:17:36

Visszavonom, most meg látom a korábbi hsz-omt. Én vagyok idióta, vagy a blogmotor?

Kedves Loránd · http://hajnalvilag.hu 2012.05.11. 13:19:09

@_zulu_: és ugyan mondd már, mit érsz a nyakkendő szorongatásával?

MOTIVÁCIÓRÓL beszéltem, nem személyekről. A motiváció és az általa leosztott szerepek nem változnak attól, hogy emberek kitekerik egymás nyakát. Pontosan ugyanannyi értelme van ennek, mint anno a népek közötti hadviselésnek. SEMMI.

Irodalmi példa az utóbbira a Kazohinia: www.mek.iif.hu/porta/szint/human/szepirod/magyar/szathmar/kazohin/html/

a jelenkorra meg (már párszor beidéztem itt is) Milo a 22-es csapdájából: www.scribd.com/doc/59689133/22/Milo

Vagy ha hosszabban is érdekel: hajnalvilag.blogspot.com/2012/03/jovo-erdeklodes-hianyaban-elmarad.html

Balt 2012.05.11. 13:19:46

@sztd: Pont ezeket gondolom (és írom) én is a fentiekről. :)

szürkegém 2012.05.11. 13:22:54

A közbeszerzések nyilvánosságához annyit, hogy: legyen nyilvános az egész lánc, cégekkel, szerződésekkel, árakkal. Így kiderül ki mennyit tesz zsebre...s hogy milyen feleslegesen hosszú a láncolat.

2012.05.11. 13:23:24

@Kedves Loránd: "és ugyan mondd már, mit érsz a nyakkendő szorongatásával?"

Jobban fogom érezni magam tőle. Az apró örömök is örömök.

TrueY · http://qltura.blog.hu 2012.05.11. 13:23:49

A cikk erősen naivan áll a kérdéshez. A mindenkori hatalomra jutottak az országot szabad rablás tárgyának tekintik. Most is így van és korábban is így volt. A különbség talán annyi, hogy nem raktak mögé ideológiát, hogy nekik most miért szabad.

Kedves Loránd · http://hajnalvilag.hu 2012.05.11. 13:33:16

@_zulu_: bocs, én komolyan beszélek. Te nem. És ezzel te gyakorlatilag TÁMOGATOD azokat az embereket, akik ellen ugatsz. Én nem.

2012.05.11. 13:38:27

@Kedves Loránd: Szállj le a magas lóról, ez alpári és otromba stílus.

nyünyüge 2012.05.11. 13:40:14

@szürkegém:

"...A miniszterelnök keleten talál megértést és szövetségeseket. Feléleszti a tragikusan terméketlen hagyománnyal rendelkező kelet-nyugat szembenállást, kurucokat és labancokat lát. Politikáját ma már nem is lehet értelmezni a liberális, konzervatív és szocialista értékrend alapján. Populizmusa végzetesen vezet a nemzetközi elszigeteltségbe, a gyarmatosítók elleni harca pedig a romló életkörülményekhez. "

mese1 2012.05.11. 13:41:22

@Squid: Semmi nincs benne, se nevek, se tények, csak egy sértett ember, bárki írhatna ilyet vele.

mese1 2012.05.11. 13:43:04

Oligarchia? nevek és tények? Majd inkább én egy poénosat ma találtam: internetfigyelo.wordpress.com/2012/05/10/parttarsa-diplomaztatta-le-gyurcsanyt/

2012.05.11. 13:44:08

Na jönnek már a droidok...

lane 2012.05.11. 14:08:06

"a Simicska-Nyerges szerzőpáros MEGLEPŐ módon egyre komolyabb figyelmet kap a közbeszédben"

Fidesz szempontból az.

TG a bakelitpolitológia csimborasszója!

Kedves Loránd · http://hajnalvilag.hu 2012.05.11. 14:25:31

@_zulu_: véleményem szerint a fojtogatással való fenyegetés, majd ennek örömforrásként való emlegetése bármilyen kulturált megfogalmazásban történik is, intelligens társalgásban megengedhetetlen, ráadásul, ismétlem: azok malmára hajtja a vizet, akik ellen szól. Én folyamatokat elemeznék és megoldásokat keresnék, ami az általad is szaporított zajban lehetetlen.

Nem is próbálkozom tovább, kíváncsian várom, hogy mi HASZNA van annak, amit és ahogy te ... ööö... mindegy is. :)
Béke...

2012.05.11. 14:29:18

@Kedves Loránd: Nem szenvedsz te egy kicsit nagyzási hóbortban? Na mindegy is, nem akarok offolni. Béke...

puffatag 2012.05.11. 14:44:10

@Lacdelo: a fidesz nem tűri új jobboldali párt létrejöttét, bármilyen eszközzel meg fogja akadályozni (polt pot péter pl. mesemmisítette az mdf-et az udzrt-üggyel)

graycivil 2012.05.11. 14:47:03

"Éljen a hülyeség!

...most a „meg kell egyezni, keressük a megoldást” stb. mantra mellett-helyett egyszer csak azt mondja az MTV-ben a Bankszövetség elnöke, nagyon egyszerűen, hogy hülyeséget csinál a kormány. A tervezetben hülyeségek vannak. És az egész pedig romba dönti az országot, itt a tévében sem beszélgetnek majd többet, mert nem lesz miből fenntartani. És magyar állampolgárként ő aggódik a hazájáért, és reméli a kormány is."ű

index.hu/velemeny/2012/05/11/eljen_a_hulyeseg/

"És hogy a kormány még a fair play-nek is adott egy pofont. Hazudott, és átverte őket."

Squid 2012.05.11. 14:47:43

@mese1: "Semmi nincs benne, se nevek, se tények, csak egy sértett ember, bárki írhatna ilyet vele."

Lol mosogassad csak a kakit attól még kaki marad... Ott van 2 név amin el lehetne kezdeni melózni Leisztinger és Nyerges!!! Ha lene tökös oknyomozó ebben az országban ezen a két néven keresztül az egész parlamentben ülő banda, jobbról-balra vagy balról-jobbra bebukna egészen a vezetőkig!!!

Mindenki aki ezt védi (te is) a saját és a gyerekei jövőjét ocsmányitja el és teszi tönkre!

Kedves Loránd · http://hajnalvilag.hu 2012.05.11. 14:51:15

@_zulu_: ez annál rosszabb. Megszállottság. :-)

Profi rendszertervező vagyok, és iszonyú hosszú ideje foglalkozom a világban zajló folyamatok megértésével. Nem lep meg az, amin Gábor "csodálkozik", és bárki előtt fel van festve a pálya, hogy cáfolja akár azt a három pontot, aminek alapján szerintem semmi értelme ezen a szinten megoldást keresni. Dühöngeni, egymást csépelni meg még kevésbé.

Tényleg ajánlom, hogy olvasd el az imént is linkelt rövid összefoglalómat hajnalvilag.blogspot.com/2012/03/jovo-erdeklodes-hianyaban-elmarad.html - és ha még van türelmed hozzá, nézz körül arrafelé. Csak olyasmit találsz, amit a tévében nem.

Magas lovon ülök, ja. Van hely mellettem, de a nyakkendőszorítós szöveg nem jön be. És elnézést az újabb önreklámért, de te kérdeztél rá a hóbortomra. :-)

2012.05.11. 15:07:12

@Kedves Loránd: Elolvastam. Értelmes gondolatok, nagy részével egyet tudok érteni. És tudod mi a tragédia? Hogy egyenként az emberek nagy része egyetért ezekkel a gondolatokkal, mégsem tudjuk megváltoztatni a dolgokat.

török gábor 2012.05.11. 15:14:16

@_zulu_: még nem töröltem egy kommentet sem a mostani bejegyzés alatt.

lüke 2012.05.11. 15:15:48

@szoja122:
persze már az IMF biztost is az Alsó Balkánról
hozzák a Felsöre egy kis ukrajnai kitérövel

2012.05.11. 15:16:22

@török gábor: Bocs, én néztem be valamit.

Hmmm... 2012.05.11. 15:19:44

Ámítás bármiféle szabályok felállítása, ha azok az első rossz pillanatban megváltoztathatók. A nagy fogadkozásoknak is csak akkor van értelmük, ha azt be is tartják. Az emberek nem hülyék, csak nem mindig mondják ki a véleményüket. Önámítás azt hinni, hogy mert nincs ellenvélemény, azért minden rendben van.

Dr. Cica75 2012.05.11. 15:34:27

Meglepoen jo cikk az elmult egy ev szerecsenmosdatasai utan. Mondjuk ugye Jobbik kezdemenyezes, tehat...

Makkasz 2012.05.11. 15:35:31

@sztd: Ez a versenyszferas-allami szabaly azert is zoldseg, mert a versenyszferaban az allamilag preferalt vallalkozo akar veszteseggel is vallalkozhat, legfoljebb meg tobbet lop el az allamibol.

Ezzel a modellel az uzleti teruleten becsuletesen helytallo vallalkozokat lehetne jol gallyra vagni, az igazi unfair versenyt oda is bevinni.

Pofonegyszeru a megoldas, az allam zsugorodjon az otodere. Huzzon el minden fejlesztesbol, beruhazasbol , mert minden szabaly ellenere a lopas melegagya a kozbeszerzes.

Onkormanyzati szinten mar nagyobb az ellenorzes, de az se nagyon koltson, csak amire muszaj.

Ahol megis muszaj kozbeszerezni, ott a folyamat legyen transzparens, barki beulhessen a dontobizottsagba, a helyi TV mutassa be az ajanlatokat, miliardos beruhazasoknak a nyomi MTV vegre hasznossa valik es eloben mutatjak a bizottsagot. A semmire sem jo kormanyzati oldalak pedig kiteritik az osszes papirt, ajanlatot, szerzodest, teljesitesigazolast, szamlat.

Mi a szart kodositenek, amikor az en penzembol, nekem epitenek valamit. Uzleti titok, lOl, lenne aki ilyen feltetelekkel is vallalna. Es akkor minek szabalyok? Ha Joska, Pista, Viktor nem jol dont, huzhat a francba.

Makkasz 2012.05.11. 15:37:00

@sztd:
NEM KELL allami szerepvallalas.

Az 50%-os szabaly borzaszto hulyeseg, projektet vesz a ceg, meg tobbet lop az allamtol, es kozben a versengo vallalatokat is kinyirja. OMG

2012.05.11. 15:38:57

@Makkasz: Így van, az egyetlen gyógyszer a teljes transzparencia. Üzleti titokra hivatkozni közpénzek felhasználása esetén pofátlanság.

Ned Udky 2012.05.11. 15:43:29

Szép, okos cikk. Csak naív és/vagy cinikus.
Mi lehet a megoldás? Független képviselőket a Parlamentbe és szakértői kormányt az ország élére. Valamint független bíróságokat és médiát. Vagyis a hatalmi ágak tényleges és visszavonhatatlan szétválasztását. Az egymástól független hatalmi ágak pedig már olyan erős kontrollt jelenthetnek egymással és a gazdasággal szemben, hogy a politikai színtéren nem tudnak megjelenni/megélni "rendszeridegen" elemek (pl. korrupt politikusok, ténylegesen nem teljesítő gazdasági szereplők). Ennyi.
Be kell végre látnunk, hogy a modern kori politikai paradigma megbukott, ezért azt teljesen új alapokra kellene helyezni. Lehet cukrozni a sz@rt, avagy szép, okos cikkek tömkelegét írni nap, mint nap, de amíg nem történnek radikális változások a jelenlegi gyakorlatban, addig semmi sem fog változni. Ehhez kevés egy-egy törvény "csinosítgatása".

Makkasz 2012.05.11. 15:43:50

@_zulu_: Egyre tobbmindenben ertunk egyet. Lehet tudathasadasos lettem, es ket neven irok. Bekapcsoltam a videot:)

Makkasz 2012.05.11. 15:46:16

@Ned Udky: detto.
A gennybe a mostani sopredekkel, es a hatalyos takolmannyal (jajj, ez fensegsertes a mostani szerint?).
Valami ujat, korszerut kell behozni, hasznalni viszont azt, ami mashol jol megy. Az alkotmany asztala meg az ezereve gennyedo multbol nem lesz szebb, boldogabb elet gyerekeinknek.

No_Fidesz_No_Problem 2012.05.11. 15:54:56

@Szimba:

"De most káromkodni fogok: a kurva életbe, itt csak azok nem tiltottak, akik mocskos módon káromkodnak, különféle emberek megöléséről ábrándoznak, akik viszont politikai véleményt mondanának, azokat rendszeresen tiltja a blog ostoba beállítása."

Lehet benne valami.

Nekem a múltkor a wish-ful think-ing kifejezést nem engedte be a szűrő, rendesen leírva persze.

No_Fidesz_No_Problem 2012.05.11. 15:57:17

@No_Fidesz_No_Problem:

Ebből az is adódik, hogy a Törökgabi nem kívánja megengedni, hogy egy bizonyos - meglehetősen primitív - szint fölé menjen a kommentlistán a párbeszéd színvonala.

Még a végén kiderülne, hogy a kommentezők okosabbak, mint a posztoló :)

Makkasz 2012.05.11. 16:01:04

@No_Fidesz_No_Problem: Nekem is nehezen nyeli a gennyedzo, rothado szavakat, ill. a B.armot.
Erdekes nevet valasztottal, gondolom ironikusan, mert az orszag es a demokracia ezer sebbol verzik, a fidesz csak az egyik doglegy ami az otvart nyalogatja.

Kedves Loránd · http://hajnalvilag.hu 2012.05.11. 16:03:17

@_zulu_: hát, ez sem új felfedezés, lásd Karinthy Frigyes Barabbás című írását: mek.niif.hu/06800/06821/06821.htm#7

Továbbá: én úgy vélem, tudom, hogy miért nem tudtuk eddig megváltoztatni a dolgokat, és most, talán néhány évig van egy "ablak", amiben van mozgásterünk. Ha nem élünk vele, a "gazdasági válság" és az általa előidézett társadalmi összeomlás - megfejelve az előbbiekkel szemben nagyon is objektív környezeti problémákkal, maga alá temeti az egész játszóteret (értve ezalatt a globális emberi civilizációt).

Ráadásul van arra is elképzelésem, hogy mit kell csinálni. Mondjuk itt kezdődik: hajnalvilag.blogspot.com/p/globalis-agy.html
Na ez az, ami már nem hóbort, hanem megszállottság, különös tekintettel arra, hogy három gyerekkel igencsak érdekelt vagyok a hosszabb távú jövőben is, és nem a "lövök magamnak egy szomszédot vacsorára" stílusban ;-)

Ha érdekel, megtalálod, ha érdekes, megtalálsz.

Szimba 2012.05.11. 16:06:40

@sztd:

Lehet, hogy túlságosan sötéten látok. De a nagy monopóliumok már egyáltalán nem otthon építenek gyárat, üzemet, hanem ott, ahol az olcsó munkaerő van, azaz Kínában, Tajvanon stb.

A bevételeket pedig nem hazai bankokban , tőzsdéken forgatják, a középvezetőik is készek arra, hogy a világ bármely országába költözzön, ha a beosztásuk úgy kívánja.

Lehet, Mo. nagytőkései még csak a volt szoc. blokkban rúghatnak labdába, és az adózást is jórészt itthon ejtik meg. De az is biztos, hogy a az általuk felfogadott, majd azok által is megbízott stb. munkások a legkevesebbet kérők közül kerülnek ki. Pl. építőiparban, útépítésben, vasútépítés, karbantartás terén a külföldről érkező munkaerő (erdélyi, szerb, román) valamint segédmunkásnak a cigányság egy rétege kaphat esélyt.

Ez is jó, nem tagadom.

De...

Szimba 2012.05.11. 16:08:19

@Szimba:

Jól van, alany, állítmány egyeztetése már nem megy:-(((
készek arra, ...költözzenek

Szimba 2012.05.11. 16:12:11

@No_Fidesz_No_Problem:

Azt nem tudja elviselni TG.:-))))

Azt ő tiltatta le, meg a M é s z á r o s is a Tudjukki vagy az Akineknemmondjukkianevét listán van nála:-))

Szimba 2012.05.11. 16:13:33

@Kedves Loránd:

Van már "követőd"? Hány? A családon kívül!
Vagy csak mostanában kezdtél toborozni?

4c 2012.05.11. 16:16:36

T. Török Gábor!
Hiteles ez az elemzés - és az elemző személye - akkor lehetett volna, ha a pályáztatás nélkül elnyert sokmilliárdos állami megbízások idején a Közgép tulajdonosi körének felkutatásában szorgoskodott volna. Így utólag, - amikor már minden kiderült, -arról írogatni, hogy a mi oligarchánk mennyire szükséges, inkább csak kínos.
Egyébként köszönet "Hepcinek" :"ahol egy kapu bezáródik, mindig kinyílik egy zseb (ősi dakota aforizma)", mondatáért; már megérte elolvasni az egész postot.

radala 2012.05.11. 16:19:29

@lüke: Az biztos, hogy ha van a magyaroknak utálatos tulajdonsága, akkor az az, hogy kevésbé európainak képzelik magukat a nyugati és európaiabbaknak a keleti (északi, déli) szomszédaiknál. Vagy én vagyok teljesen hülye vagy teljesen elkepesztően naivak a magyarok, ami nem meglepő, de tg is magyar:-)

Kedves Loránd · http://hajnalvilag.hu 2012.05.11. 16:24:38

@Szimba: nulla :-DDD

A család nem követő (szegényeknek nagyon sok fejfájást okozok mindezzel), és nekem sem követő kell, hanem olyan emberekkel szeretnék megismerkedni, akik az én fogalmaim szerint is "gondolkodást" meg "kommunikációt" művelnek. Valahogy úgy, ahogy a szintén süket csöndbe hullott alternatív elnöki beszédemben ;-) mondtam, tessék: youtu.be/PyrrlxxNFd0

Viszont éppen a veled való legutóbbi párbeszéd (meg a leírt tapasztalat) ébresztett rá, hogy ezt sem várhatom, mint a sült galambot, hanem ha lehet, tennem kell érte. Például belekotyogva egy-egy ilyen blog párbeszédbe... Bár némileg off-topic, de az egymás anyázásánál talán még ez is jobb, nem? ;-)

Szimba 2012.05.11. 16:27:51

@Squid:

Háááá! Ez azért valami!
Ángyán vagy szent vagy őrült.

Szimba 2012.05.11. 16:35:42

@Kedves Loránd:

Gondoltam. Túl szigorú vagy, túlságosan lelkes és elkötelezett.
És nem akarod elhinni, hogy az emberek nagy többsége képtelen hosszabb távra előre gondolkodni, az életét, gondolkodásmódját megváltoztatni. Ahhoz sajnos a trauma megtörténte kell, akkor lehet előlépni, és gyorsan megmondani, mit kell tenni, és azonnal kiosztani a feladatokat.

Az azonosan értelmes emberek csoportja automatikusan széthúz, mert "gondolkodik":-))))

Squid 2012.05.11. 16:37:22

@Szimba: "Háááá! Ez azért valami!
Ángyán vagy szent vagy őrült."

Egyik sem..

Szerintem ő egy nagyon nagyon durván csalódott ember.

Remélem tovább folytatja a kipakolást!

Szimba 2012.05.11. 16:46:31

@Squid:

Ez azért furcsa, mert eddig is élt valahol, ismert fideszeseket, politikusokat. Nem egy húszéves naiv, ártatlan, tanyáról vagy a papneveldéből előkerülő ifjú.

Ennyire durván csalódni már a szülészet gondozónőivel 3 napot átkínlódó csecsemő sem tud:-((

Ez itt a Föld nevű bolygó!

(Sztálin, Hitler, Pol-pot...ismerős???)

Szimba 2012.05.11. 16:53:59

@Kedves Loránd:

- Utálni fogsz, de nem vagy konkrét.
- Nem mondod meg, hogy mi az a katasztrófa, ami az emberiség 99%-ára vár.
- Nem mondod meg, hogy ezt mivel lehet megelőzni (vitával, gondolkodással ne kísérletezz! Az mindenkinek megy, vagy legalább is úgy véli. De ez a kreativitás nagyon ritka, és az ezzel rendelkezők féltékenyen őrzik a gondolataikat. Mert pénzre válthatók).
- Ne várd, hogy megértsenek, ha magad nem tudod GYAKORLATBAN felmutatni, milyen életmódra gondolsz. (Saját kis gazdaság, önellátó kert, veteményes, állattartás, cserekereskedelem a szomszédokkal stb.)

Nem lehet tökéletes elveket megalkotni, gyakorlat nélkül.

Különben úgy jársz, mint a szocializmussal próbálkozók - diktatúrát hozol létre.

teevee 2012.05.11. 17:21:17

@radala: és az ötmilliószorta európaibb @radala: mondja mindezt ... hehe.

hoplita 2012.05.11. 17:37:48

@AbuBakr:
Pontosan.
Ezek az agyatlan drukkerbirkák meg itt fújolják a másik szarát, meg csócsikálják a sajátjukat.

hoplita 2012.05.11. 17:41:31

Nesze, piszok strabag, piszok közgép....!

Ez vót mán....?

'....A Fideszhez közel álló oligarchák a Jobbik vizsgálóbizottsági kezdeményezése óta is számos, többmilliárdos volumenű állami megbízással gyarapodtak. A 313 baranyai, somogyi és tolnai települést érintő hulladékgazdálkodási program megvalósítására a Strabag–Közgép-társulás csak a mai napon több mint 9 milliárd forintos szerződés aláírására szerzett jogot....'

További részletek: kuruc.info/r/2/95955/#ixzz1uZmSzRP1

Szimba 2012.05.11. 18:36:08

Nyühűűű!:-DDDD

index.hu/belfold/2012/05/11/az_lmp_tamogatja_a_jobbik_altal_felvetett_oligarchabizottsagot/

Az LMP támogatja a Jobbik által követelt oligarchabizottságot!

Szimba 2012.05.11. 18:37:34

@Szimba:

Hinnye, be szép kuruc-labanc világ van!:-))))

Bulat Okudzsava 2012.05.11. 19:33:00

Akármi is lesz (ha lesz egyáltalán) az oligarchákról folytatott Karácsony-Orbán szópárbaj politikai hatása és hosszú távú következménye, azért szerintem egy nem várt esemény bekövetkezett, aminek a videója vissza-visszaköszönhet majd a következő választások reklámkampányaiban.

Amikor a miniszterelnök éppen azt fejtegette, hogy dehogyis oligarcha Simicska Lajos, a gimnáziumi osztálytárs, a kollégiumi szobatárs, a Fidesz pártpénztárnok, satöbbi, satöbbi, hanem a nép egyszerű fia, aki tehetségével, szorgalmával, kitartásával és szerencséjével nemzeti nagytőkés lett és a gonosz labancok elleni harcot vezeti, akkor a háttérben a Fidesz jelenlévő képviselői elkezdtek lapulni, sunnyogni, mert ez a szerecsenmosdatás már nekik is kínos volt. Úgy tűnik, hogy ami most zajlik, az már nem csupán a tisztességére valamit adó úri középosztály és az értelmiségi holdudvar, hanem a Felcsúton gondosan válogatott élcsapat számára is rendkívűl kínos. No persze, Simicska Lajos mint kuruc szabadsághős és Karácsony Gergely, mint a labancok magyarországi rezidense. Megértem, hogy még a kormánypárti képviselők is lesütötték a szemüket. Pedig ők eddig semmit sem szégyelltek.

A Fidesz nem engedheti meg magának még egyszer azt a kontrasztot, ami a miniszterelnök szavai és a mögötte ülő képviselők metakommunikációja között volt. Valamit ki kellene találni, hogy ez a kínos helyzet ne ismétlődhessen meg újra és újra akkor, amikor Orbán Viktor már nem tud tovább elbujdokolni a személy szerint neki feltett ellenzéki kérdésektől. Hasznos lehet például a miniszterelnök mögötti három-négy sor képviselőinek botox-kezelése, amivel az arcizmok őszintesége ideiglenesen elrejthető. Meg lehetne próbálkozni azzal, hogy az interpellációkra adott válaszok idejére a Fidesz képviselőit kiküldenék a parlamenti büfébe és helyettük biodíszletként azokat a becsületes arcú egyetemista lányokat és fiúkat ültetnék, akik tavaly március 15-én a Nemzeti Múzeum előtt olyan jó szolgálatot tettek. Talán még jobb lenne, ha a továbbiakban a miniszterelnök az interpellációkra adott válaszát a parlamenti elnök előtti emelvényről adná: a fa díszburkolat nagyon szép és egyáltalán nem látszik rajta, ha szégyelli magát. A tökéletes megoldás persze az, ha kétharmados többséggel, házszabály- vagy alaptörvény-módosítással egyszerűen betiltanák azt, hogy a miniszterelnököt bárki is interpellálja. Ennél még az sem lenne kínosabb...

jjulie 2012.05.11. 20:29:11

@hoplita:

a simicska kuruc, és a starabag is?

jjulie 2012.05.11. 20:33:12

@Bulat Okudzsava:

ennek nem botox, hanem szívlapátos kezelés lesz a vége

bóra77 2012.05.11. 20:49:04

@Bulat Okudzsava: jó, ez tetszett! tényleg még ilyen zavart, szégyenteljes arcokat nem láttam Viktor mögött a patkóban.

graycivil 2012.05.11. 22:05:51

"Matolcsy: évtizedekre konszolidáltuk az államháztartást

"Mi nem a következő évekre, hanem a következő évtizedekre konszolidáltuk a magyar államháztartást" - jelentette ki a nemzetgazdasági miniszter"

hir6.hu/cikk/64400/matolcsy_evtizedekre_konszolidaltuk_az_allamhaztartast

"Az állam pénzügyeinek rendbetétele miatt "nagyon közel állunk ahhoz, hogy jövőre egy, ma senki által nem elgondolt, és elképzelhető növekedési ütemet érjünk el". "

MOst már tényleg nagyon komolyan mondom: Nincs a kormány közelében egy pszichiáter és pszichiátria? Ez a Matolcsy tényleg meghülyült!

Gyerekek, könyörgöm,...! F.Y!DESZ

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.05.11. 22:23:51

A piaci versenyt kötelező tenni az állami csecsen közpénzből élő cégeknek jó ötletnek tűnik, de nem szabad tőle sokat várni. Nem akkora kunszt kijátszani, majd rendelgetnek egymástól, aztán elszámolják költségként.
Azaz papíron meglesz a jövő törvénye által megkövetelt piaci forgalom.
Úgyhogy lényegében nem sokkal több változna, csak annyi, hogy még egy kör mutyit be kell építeni az állami megrendelésekhez.

"Nem etikus, de törvényes."

/ Suchman Tamás / (ha jól emlékszem)

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.05.11. 22:30:38

@algi:

De, a kisebb állam lenne a legjobb megoldás, a leghatásosabb módszer a korrupció ellen.

Ezt azonban nem teszi meg egyik politikus sem, mert ők a lehető legtöbb pénz elköltéséről akarnak dönteni, amíg hatalmon vannak. Minél többet költhetnek, annál több folyik el belőle magánzsebekbe.

Még a Fidesz is ebben érdekelt, az ellenzék mindegyike pedig még inkább dagadt, szocialista államot akarna.
Ez a kicsi, olcsó, hatékony állam víziója még szlogen szintjén is alig jött elő az elmúlt 22 évben, szóval ilyen várhatóan nem lesz a következő 22 esztendőben sem.

A gazdasági növekedést közpénzek szórásával, pályázatokkal óhajtják erőltetni, véletlenül sem a kevesebb, kisebb adóval és kisebb bürokráciával.

graycivil 2012.05.11. 22:31:56

"Matolcsy nagy sztár Lipóton

Másfél millió új munkahely 2020-ig, a magyar gazdaság teljesítményének a megduplázása 2025-ig."

index.hu/gazdasag/magyar/2012/05/11/matolcsy_nagy_sztar_lipoton/

""Lesz piacunk, sok vízumot adunk a kínaiaknak, mert jön a keleti nyitás. Remélhetjük, hogy beruházások jönnek és új piacaink lesznek.""

Azt hiszem, ez már tényleg az "örök lúzer pókerjátékos őrültsége": Ha veszít, akkor minden tétet megdupláz...Amíg van zseton. Szánalmas neki és katasztrofális nekünk!

Gyerekek, könyörgöm,...! F.Y!DESZ

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.05.11. 22:34:12

@garmr:

"Ez persze nyilván nagyrészt annak köszönhető, hogy a jelenlegi kurzus szocialista gazdaságpolitikát folytat, miközben konzervatívnak hazudja magát."

Ez pontosan így van. A még ennél is nagyobb baj csak az, hogy mégis kizárólag balról támadják ezt a gazdaságpolitikát és az ellenzéki pártok mindegyike még szocialistább államot és gazdaságpolitikát akarna.

graycivil 2012.05.11. 22:41:16

"Válasz az NMHH szóvivői interjúira
A Klubrádiónak, mint önmaga szóvivőjének közleménye

"A Médiatanács szóvivője azt mondja, a Klubrádiónak csak évi 8 millióval kellett volna többet ajánlania ahhoz, hogy megnyerje a pályázatot. Sokaknak gyanús, vajon Autórádióék honnan tudhatták, milyen összeget is célszerű alkalmazni az egypontos győzelem érdekében."

www.168ora.hu/itthon/a-klubradionak-mint-onmaga-szovivojenek-kozlemenye-90098.html

"Amikor matematikai objektivitásról és versenysemlegességről beszél a Médiatanács szóvivője, olyankor természetesnek tekinti, hogy mindez a hatalom számára kedvesekre nem vonatkozik. Vagy nem tudja, hogy például a Lánchíd rádió ingyenes frekvenciák sorát használja?"

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.05.11. 22:42:07

@Lacdelo:

Ez az a hozzászólás is az élő példa az előbbi hozzászólásom mondandójára.

Szóval a Fideszt a túlzott szocialistáskodással vádolni ugyan jogos, de kicsit vicces, amikor az egész ellenzék ennél még jóval szocialistább államot akarna.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.05.11. 22:47:33

@is:

"- Pontosan mibe kerül fiktív cégeket létrehozni, és körbe megbízni egymást tanácsadással, hogy legyen forgalom? Sokba nem, de azt mind ráterhelnénk a valódi közbeszerzésekre, azok még drágábbak lennének."

Ez egészen biztosan így lenne.
Mivel az ilyen cégeknek sokkal könnyebb és kevésbé fáradtságos lenne még egy kör mutyit beépíteni az ügymenetbe, mint piaci alapon a piacról megélni, amire sohasem voltak képesek amúgy sem.

Kakaóbiztos számítógépre, és vizitdíjautomatára és a többi hasonlóra a valós piaci kereslet úgy a zéró környékén lehet, és enyhén csökken.

sztd 2012.05.11. 22:50:23

@Makkasz: Ez az elmélet akár szimpatikus is lehet, de bizonyos dolgokat csak az állam működtethet, ha azt akarjuk, hogy működjön. A működtetéséhez pénz kell, a és onnantól kezdve mehet a vásárlás, és az, ami vele jár. (Pl. hogyan épül meg egy út? Ki határozza meg a helyét, minőségét, és ki tartja karban? Állam nélkül senki és sehogy.)
Szóval amíg államot akarunk, az pénzbe kerül. A közbeszerzés is egy fokozat után drágább, mint, ha megbíznak egy csókost. A megoldást szerintem máshol kell keresni.

@Szimba:
A nagy nemzetközi monopóliumokra, de még a befektetési alapokra is igaz, amit írtam. A pénzük a tulajhoz/menedzserhez haza húz. Az persze sok esetben kérdés, hogy hol a tulaj, ki vezeti, stb. de ők is emberek, és az érzelmi szálak, vagy a hagyományok nagyon sokat számítanak. Ettől persze még telepítenek Kínába is gyártást, stb. Amit írsz, az igaz, amit én írtam le, az az igazság másik (nem elhanyagolható) része.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.05.11. 23:00:49

@Lacdelo:

Bármelyik "neonáci" párt jobb, mint a kommunisták visszatérte.
Ha a Fidesznek semmi több érdeme nem lesz, mint a vörösök visszatértének a megakadályozása (akár csupán önös hatalmi érdekeikből és pénzéhségüktől vezérelve) már tettek valamit az országért.

A nemzetközi bolsevizmus pártjai sohasem képviselték a magyar nemzeti érdekeket, még annyira sem, mint a Fidesz, sem ezután sem tenendnének ilyet.

A globalizációnak - ami ugye elsősorban az amerikai nemzeti érdekek érvényesítése az egész világon - legalább annyi haszna van, hogy ellenhatásként erősödnek a nemzetek, a nemzeti mozgalmak reneszánsza várható.

Mindig lesznek akik fellépnek az internacionalizmus ellen, a hazájuk védelmében, akár Moszkva, akár a Vatikán, akár Washington, vagy akár Brüsszel hatalmi érdekeit is szolgálná ki a hazáját idegen hatalmaknak alárendelni akaró erők.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.05.11. 23:11:17

@daito:

"Hogy most K. József magyar nagyvállalkozó vesz a Bahamán palotát vagy Samuel K. félizraeli vállalkozó teszi ezt, egy magyar beruházás hasznából; a végén nem mindegy?"

Nem.
A magyar vállalkozások haszna Magyarországon marad, magyarokat gazdagít, a külföldi tulajdonú vállalkozások haszna külföldre vándorol, külföldieket gazdagít.

Nem attól, illetve attól ugyan nem gazdagodik meg ez az ország, ha a külföldiek idejönnek a piacért, az olcsó munkaerőért, az adókedvezményekért, az állami lefizetésért, hanem inkább attól, ha a tőkeerős világszínvonalú versenyképes magyar cégek fektetnek be külföldön és onnan hazahozzák a profitot.

Ja hogy ilyen magyar cégek nincsenek és ilyen gazdaságpolitika mellett nem is lesznek! Hát ez a probléma, s (egyebek mellett) ezért sem lesz Magyarországból fejlett és gazdag ország több évtizedes távlatban sem.
A magyar cégek már eleve idehaza is hátrányban vannak az itt működő külföldi cégekkel szemben.

Ugyan hogyan lehetne mindegy, hogy a magyarok munkájából Magyarország, és a magyar állampolgárok gazdagodnak-e, vagy idegen külföldiek?

Azért hívják ezt az országot Magyarországnak, hogy az itt élő emberek érdekeit védje és képviselje a magyar állam.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.05.11. 23:20:59

A magyar állam állandó gyakorlat jelleggel kitüntetéseket osztogat a multik magyarországi magas beosztású vezetőinek a részére.
Ha valamelyiket ide vezényeli az anyacége, akkor mérget vehet rá, hogy legkésőbb a távoztakor jár neki az ilyen-olyan kereszt a Magyar Köztársaság gazdaságának a fejlesztésének az elősegítésében nyújtott kimagasló érdemeiért.
Holott csak egy alkalmazott, aki a munkáját végezte, ami nem más, mint hogy a tulajdonosok minél több profitot érjenek el a magyarországi vállalkozásukból azaz, hogy minél többet hozzon ki a magyarokból.

Ezzel szemben egy magyarnak ez a hazája, működhet benne valamiféle lokálpatriotizmus, hazaszeretet.
Ilyesmi persze munkál a külföldiekben is természetesen csak értelemszerűen nem Magyarország, hanem a saját hazájuk javára.

S egy magyar vállalkozó megtollasodik és eljut a Bahama-szigetekre nyaralni? Akkor örüljünk a sikerének!

Ha egy külföldinek sikerül ez a magyarok munkájából tudásából arra nem nagyon van miért büszkében lenni.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.05.11. 23:44:35

@stoic79:

"Amúgy a megoldás nem a törvénykezésben rejlik (gondoljunk bele: egy gyakorlatilag lemondhatatlan/visszahívhatatlan politikus rétegtől várjuk el, hogy önmérsékletet tanúsítson), hanem hogy az állam teljes mértékben vonuljon ki a gazdaságból (nem lopsz, ha nincs mit ellopni). "

S ez a lemondathatatlan, felelősségre vonhatatlan politikusréteg ugyan miért vonultatná ki az államot a gazdaságból?

Nekik az az érdekük, hogy a lehető legtöbb pénz elköltéséről dönthessenek a hivatali idejük alatt. Azaz nem a minél kisebb állam, hanem a minél nagyobb.

A magyar állam egyedül sokkal több pénz újraosztásáról rendelkezik, mint mindenki más együttvéve ebben az országban.

A folyamat nem az, hogy ezen csökkenteni akarnának, hanem az újabb és újabb és újabb adók bevezetése, a meglévők mértékének emelése.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.05.11. 23:47:46

@hoplita:

A halál hiába kankós, már meghalt, tehát nem lesz tőle különösebb baja.

livengood 2012.05.11. 23:51:57

Gábor elemzése azt jelenti, hogy itt egy technikai problémáról van szó, így a kormányzati szándék nem kívánt kísérő jelenségének orvoslására van szükség.

Én nem tudom. Viszont érzem, hogy hülye lennék, ha ezt bevenném. Azt érzem, hogy bár ez egy kísérő jelenség, de nem igazán nem kívánt. Kívánt és tervezett.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.05.11. 23:53:12

@Laikus Érdeklődő:

No igen. Nem kicsit furcsa, amikor az állam szórja az adófizetők pénzét és nem hajlandó részletesen beszámolni róla, "üzleti titokra" hivatkozva.

Schmitt lebukott elnökről azt sem lehet tudni, hogy kiknek adott kegyelmet "személyiségi jogokra" hivatkozva.

Ha nem lenne ebben is simli, akkor nem titkolnák.

beme1 2012.05.12. 05:07:10

ami az utolsó bekezdésben felvetődik: arra már van élő példa. Csak követni kéne.

dbeata 2012.05.12. 06:50:07

"Például olyan módon, hogy a közbeszerzési szabályok kimondják: egy állami megrendelésre pályázó cég összesen csak akkora mértékben kaphat egy adott időszakban közpénzt, amennyi piaci (azaz nem-állami) megrendelés állománya van."

Egy ötletnek jó, de nyilván nem minden esetben. Figyelmen kívül hagyja, hogy egy állam sokszor olyan területeken lép fel mint megrendelő, ahol magán vásárló nem sok van (pl. infrastruktúra, energiaszektor beruházások). Itt hogy lehetne tartani az 50-50%-os arányt?

Nem lehetne inkább azt, hogy betartsuk a játékszabályokat? Vagy hogy ne tegnap alapított cégek nyerjék meg holnap az állami pályázatokat?

lüke 2012.05.12. 07:49:12

@dbeata:
nincs játékszabály,
hoci nesze van,az amerikai elnökválasztáson is
a töke olyan ,mint a víz, a legkisebb ellenállás fele megy:)

dbeata 2012.05.12. 07:53:15

@lüke: Volt egy belinkelt interjú Ángyánnal, amiben nyilatkozza, hogy az osztrák gazdák azt tartják, hogy aki eladja a földet, az olyan, mintha kivégezné a gyereket.

Hogy tudnak ők úgy lokálpatrióták lenni, hogy közben nem rúgják össze a port mindenkivel?

jjulie 2012.05.12. 08:04:12

@lüke:

éppenhogy van szabály, mégpedig mindig, egyszerre több is

neki sem sikerült eltalálni, időben, hogy melyik szabályhoz kellett volna igazodnia

"1946. február 28-án kivégzőosztag végzett vele sortűzzel a Markó utcai börtön udvarán. Mint mondta, későn látta be, hogy meg kellett volna maradnia bankelnöknek."

lüke 2012.05.12. 08:07:26

@dbeata:
könnyü ezt dumálni!
földosztás nem volt ott 19-ben, 45-ben
s nem is vették vissza ,söt nem kényszerítették a tsz-be , csak az élet(mert drága a John Deer)
úgy:érdekeiket felismerik

MO-n sok zsebszerzödés van,a jó földeken, megy is a munka! egy ha-ra évi 100 e forintot fizetnek, ha béradod a földed!
lehet sírni!

jjulie 2012.05.12. 08:10:16

@dbeata:

az okosan békés lokálpatrióta az akinek az ősei rugták össze a port mindenkivel

mint ahogy az okos diófatulajdonosnak a nagyapja ültette a diófáját

avagy a meggazdagodás tissztességes útja az öröklés

jjulie 2012.05.12. 08:19:49

@lüke:

lassabban a felszinelemzéssel drága öreganyám

te is nehezen tanultál volna medicinát, ha egy burgenlandi 40 hektáros paraszt lányának születtél volna, mivel a szüleid nem hagyták volna, ha a volna ott nem volna.....

ahogy múlik az idő, újra és újra kellene értelmezned a jelen fényében az emigrációba magaddal vitt és dédelgetett emlékeket, tudod, az idő dolgozik helyetted is

dbeata 2012.05.12. 09:39:00

@lüke: Szoktak is! Mikor konjunktúra van, akkor is!

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.05.12. 09:39:48

@dbeata: ez nem annyira lokálpatriotizmus, hanem egyszerű paraszti ész.
A föld mindig az övé lesz, kici óccó kínai meg nem biztos, hogy mindig lesz, aki két likas fityingért összeszereli a mobiltelefont, amit az idióták lehetőség szerint 6 havonta cserélgetnek.

aszekelyek 2012.05.12. 10:00:05

Kedves Gábor! Örülök. Annak például , hogy nem is kell külön említenem tehát , hogy sok más mellett kapolyi elvtárs mi mindent kapott , rettenetesen sok állami kiadást is generálva azáltal , az adózók , számlafizetők zsebére.... ! és azt , hogy tudomásom van arról , hogy egy bizonyos szolgáltató , mobil..., hogyan trükközte ki , hogy melyik céghez juttathassa a nemzeti vágta , pardon ,, nem... hanem még sokkal előbb , a megrendelését , a piacit. Olyan céget megkerülve , ami egyébként megfelelt minden piaci feltételnek és már náluk is bizonyított. Kiválasztanak egy adott év mérlegét, amit kérnek és slussz. Ahhoz meg hozzáférnek, adatokhoz, hogy maradjon alul a jobb. Sokkal nehezebb dió ez Gábor , mint te azt feltételezed.n A pályázatokat eleve úgy írták ki nálunk, sok-sok ideje... , hogy bizonyos illetőkre, cégekre volt eleve kiirva, mások számára teljesíthetetlen feltételekkel. Nincs semmi különbség aközött, hogy milyen kormányok voltak éppen. pont nulla az eltérés.

Amit hangsúlyoznék ebben a tárgykörben , kiemelten, hogy azt kellene nagyon tilalomfásítani, amit a nyertesek a 2010-es választás előtt irgalmatlan nagy mértékben elkövettek, bárállítólag az törvényes volt!!!!!!, hogy nem fizették ki az alvállalkozóikat, vagy az aki a második volt a leosztásban és továbbadta, nem fizette ki a ténylegesen olcsón munkát végzőket. Akik dolgoztak, nem csak riszteltek, azok maradtak pénz nélkül. utána fogok járni, hogy a közgép ilyen hírű és múltú cég-e. Érdekel. :) Rengeteg olyan hírt, riportot és tettet láttunk, ahol a munkát végzők, pénzhez nem jutók szépen visszabontották amit saját anyagi eszközeikből beletettek abba, amiben őket " kajnénak , palimadárnak " akarták használni. Nem lehet erről enélkül beszélni szerintem. Ez az, amit elsősorban ki kell irtani de gyorsan és a lehetőségét is. Az nagyon kevés, kedves Gábor, hogy valami törvényes-e és hogy az általam leírtaknak mennyire tetszik, hogy más kapja a megrendelést. NAgyon sok ilyenről tudok. Olimpiai ruhák készítésétől elkezdve a bizonyos illető házának felépéítésére költött pénz meg nem kapásáig. Csak szépen, egyenlő mércéval. Ahogyana Áder elnök úr is mondta. Tisztelettel. A jobbiktól ezt várnám el. karácson y nevezetű illetőtől is. Aki sztem nem biztos, hogy nincs sokkal inkább tisztában azzal, amiről én írtam. Nem emlékszem , hogy rikoltozott volna eddig miatta. Pedig bőven, nagyon bőven lett volna miért. most hirtelen kinőtt nekik a moralitásuk.

aszekelyek 2012.05.12. 10:09:22

@jjulie: mellik vót a cipőfűzőárus? Rockefeller vagy rócsildék? Az nagyon tisztességes , olyan pénzt örökölni , ami a második világháború finanszírozásából van..., de mennyire!

aszekelyek 2012.05.12. 10:10:22

@jjulie: nálunk örökölni az ötvenes évek után hogy lehetett földet?

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.05.12. 10:10:46

@aszekelyek: állj be alvállalkozónak a Közgéphez!
Pl. építsetek együtt völgyhidat a Királyréten.
160 milliárdból megáll, reméljük, azt a dudvás parlagi sast meg ki lehet kúrni a fészkéből. :)

aszekelyek 2012.05.12. 10:15:35

@jjulie: az nagyon disszonáns nekem pl az mszp károlyihoz ragaszkodása mellett, hogy az mkp-t amelyik elvette a földet azoktól, akiknek károlyi adta ,... örök időkre felmentették minden bűnük alól , a 89-esben, amit úgy akarnának visszaállítani...

Persze a kádreik ugye vidéken főképpen, azoknak a téeszeknek voltak a pártvezetői, akiknél akkor az a föld volt... Hamis a baba ám az mszp-nél föld ügyben i s. Akkor még a kárpótlási jegyekkel biznicelést , úgy meggazdagodást nem is említettem.

aszekelyek 2012.05.12. 10:17:29

@Hepci: :))) nem rossz ötlet. egy völgyhíd... Királyréten... a klárának szerinte d az is a kedvence lenne? Nem a sas , a völgyhíd...

aszekelyek 2012.05.12. 10:19:15

@Robinzon Kurzor: naná, hogy csípi a szemeket, hogy más bt-k is említve vagynak itt a posztban , ha csak implicite is.

aszekelyek 2012.05.12. 10:21:49

@Hepci: Szerinte mégis inkább kormányzati negyedet kéne építenie a közgépnek.... az is elég sok milliárd lett, ahhoz képes,t hogy a tereprendezés se valósult meg nagyon csak a nyugatinál volt kis átrendezés.

aszekelyek 2012.05.12. 10:23:23

@Hepci: Jut eszembe sipákolt feri azért is, mert verest is bántották a csúnyák.... aki elszaladt először a bizottsági meghallgatás elől, másodszor meg el sem ment.....

aszekelyek 2012.05.12. 10:30:16

@AbuBakr: Juteszembe , milyen szidalmakat kaptam én azért is , amikor azt mertem írni , hogy a külhoni sajtó is , kik Magyarországról véletlenül csak most írják , hogy jujdecsúnyautokratanácifasisztákok vannak hatalmon , azoknak a - multiknak , bankoknak és hasonszőrűeknek, pl a strabag... - , pénzéből él , akiknek az érdekeit képviselik és akiknek a direktíváit követik.
Volt pofám kiterjeszteni ezt..., az egész európai és világsajtóra. Nem tudok sok kivételről. Mivel médiamarketing és reklám az egyik végzettségem.

aszekelyek 2012.05.12. 10:31:25

@lüke: Varga Mihály pedig remek tárgyaló lesz.

aszekelyek 2012.05.12. 10:36:56

@Hepci: nekem van egy kicsit romos, jó két éves. Úgy is gyártják, ne nagyon éljen tovább, mint kifizeted a részleteit. Sztem van beépített önmegsemmisítőjük , időzítve. Tapasztalat.... Olyan régi, mindentkibír NOkiákat, mint a mit az öt éve halott apósom után még a anyósom használt eleddig, már nem csinálnak. A tévé is max 4 évre van gyártva és kidobod, mert nincs már szervíz és szerelő.. és a mosógép is olyan,.... ez persze véletlen, biztosan. felültöltős magyar , ami 16 évig mosott? Hol élsz te? Az milyen snassz máááá nem tud többet a német , az M-mel kezdődő, sem. Kb tízszer annyiért. Hogy csinálnának fenntartható? növekedést akiknek az az érdekük, ha te nem vagy rákényszerítve?

aszekelyek 2012.05.12. 10:53:21

@Akitlosz: Eszembe jutott a cukorfalat mocsárlecsapoló kókadt, amikor a beszámolóját tartotta, még kirúgatása EU által előtt, a parlament felé, mivel el kell számolnia.., törvény szerint... . Simán közölte, hogy párszáz milliárddal , ? nemtom, de sok pénzzel nem számol el, mert.bla,bla.. hülye kifogás. Állítólag MALÉV pénz volt vagy mi de állami az biztos. Nem emlékszem , hogy karácsony szaladt volna a sajtóhoz vagy Orbánhoz , -ellenzék- , hogy azonnal vizsgálóbizottságot és ne kaphasson az szdsz tovább korrupciós pénzek tömkelegét.... és oligarchák és világvége....

aszekelyek 2012.05.12. 10:54:46

@_zulu_: határosd meg légyszi a nép érdekeit egészen pontosan! mert így ez olyan üres, mint sok ellenzéki dumája és feje manapság.

aszekelyek 2012.05.12. 10:58:34

@Laikus Érdeklődő: a nyilvánosság nem volt elég a Völgyhídnál , az ellopott pénznél a Megyeri hídnál ...... ,a bűnszövetségben Hírtv-sekre hamis bizonyítékot odarakatni akarók ellen sem. A törvények és alkotóik vigyorognak a képünkbe és sunyi dumákat nyomnak a jelen kormány ellen. Az kérlek törvényes de nem etikus. Ez volt karácsony morálja is és a szociké is és a szegény ártatlan eboláé is. Teccettek volna akkor dumálni!

Kedves Loránd · http://hajnalvilag.hu 2012.05.12. 11:01:07

@Szimba: a válaszom olyan hosszúra sikerült, hogy még nekem sincs képem Gábor blogjára betenni. Ha érdekel, itt van: hajnalvilag.blogspot.com/2012/05/szigor-es-pelda.html

aszekelyek 2012.05.12. 11:07:46

@sztd: a kedvenc musical szöveg idézetemet még hozzátenném. A hamis prófétát kiszűrni akaró kérdése: A pénz vagy fegyver a fontosabb? A hamis a fegyvert mondja. A válasz: A pénz a fontos, te oktaln..., Ameddig érték lesz a pénzed, a széltől is megóv ahadsereeeg.... Szóval az rendel , aki fizet. Ezt láthatod a sajtóban is. Ami ugye fegyver de a pénz mozgatja az elsütő szerkezetet. A politikusok a pénz kezében vannak. Slussz. Ha a jobboldalnak nincs , nem volt, nem lesz elég tőkeerejű háttere , akkor slussz MAgyarországnak. A jobbikosokat én nem tartom az orbán , KDNP- jobboldalhoz tartozóknak. Ők zsoldosok.
HA végiggondolod, azért szerezték meg fű alatt a nagyon értékes magyar köztulajdonokat néhány hazai pártállambeli potentát és a külhoni érdekkör, melynek ők azt juttaták, fillérekét, hogy ez örökké fenn tudják tartani. Amiért most sivalkodnak és a jobboldali médiát vásárlókra is, pontosan ennek a kizárólagos hatalombirtoklási szándéknak a veleje. A végén még elszetik a pénz, tőke nagyobb részének támogatását. Ami zsebre megy. Mint mondod te is. :) Kérdés : Akarjuk-e őket mindig a hatalomban tartani és az ő klientúrájukat , akik kiviszik innen az összes pénzt is ? nem gond a ballib külföldi számláira tenni a fekete pénzt...

Kedves Loránd · http://hajnalvilag.hu 2012.05.12. 11:08:54

@aszekelyek: bocs, hogy a kispadról beleszólok - mit szólnál ehhez a mondáshoz? "A nép érdeke egy reális jövőkép, és egy számára elfogadható szerep a felé vezető úton."

---

A jövőt úgy hívják, hogy működő ökológiai rendszerek, egészséges emberi társadalom és egyéni gondolkodás. Úgy hívják, hogy valós értékek és célok - és semmi, ismétlem: semmi köze nincs a nyugdíjhoz, titkos svájci bankszámlához, offshore cégekhez vagy a miniszterelnöki pozícióhoz. Köze van viszont a rendelkezésre álló, elégedett és képzett földművesek, iparosok, ápolószemélyzet, tanárok, kutatók, ... számához - és néhány, ismétlem: néhány olyan emberhez, akikre a közösségek együttműködésének megszervezéséhez szükség van a 21. században elérhető (és helyesen használt) informatikai rendszerek mellett.

---

hajnalvilag.blogspot.com/2012/03/jovo-erdeklodes-hianyaban-elmarad.html

aszekelyek 2012.05.12. 11:18:28

@sztd: @Kedves Loránd: szt szólom hozzá, hogy elég üres lózungok. Konkrét dolgokat kérek. Nem olyanokat, hogy reális..., egészséges társadalom. Ahhoz már túl nagylány vagyok, hogy ne szúrjam ki, ezekbe mindenki belepakolhatja a személyes érdekeit. Ezekre lehet baromi rossz törvényekkel is hivatkozni. Rögzíteni kell a részleteket. Tiltani rengeteg dolgot. Sajnálom. Idealista nem vagyok már és 16 éves sem. ezt főiskola első éveseknél lehet bekínálni... a semmi élettapasztalattal rendelkezőknek. Meg azoknak, aki többre nem, csak jelszavakra gondolnak és ettől boldogok és szavaznak rá. egyszer már megetették velünk a nagyon szép szavakat. Nem olyan régen... Elméletben persze igen, jó lenne olyasmi:) Csak tudod rettenetesen emlékeztet a rossz emlékű " normális Magyarországot" lózungra és alkotóira. Nem üres fogalmakat kell. Már ha ésszel is bírókat akarsz megcélozni. Amit mellékeltél , az bizony nem az. Abban ugrándoznak a pannon pumák is az egészséges társadalomban de azt reálisan...

Kedves Loránd · http://hajnalvilag.hu 2012.05.12. 11:45:57

@aszekelyek: szerintem valójában ezek a konkrét dolgok.
Mondjuk például az, hogy szó szerint az életünk, és utódaink élete múlik azon, mit szerencsétlenkednek Fukushimában a főként a csőd ellen küzdő TEPCO és a japán kormány, vagy hogy levonjuk-e belőle a tanulságokat, vagy úgy teszünk, mintha nem is léteznének... ugyanez igaz a Közgép vagy Ángyán úr történetére is, persze.
Szemben azzal az önátveréssel, hogy a mai pénzügyi-politikai világkép elfogadása mellett képesek lehetünk olyan negatív(!), tiltásra és tagadásra épülő törvényeket alkotni ÉS fenntartani, nekik érvényt szerezni, amelyek ellentétesek a hatalomban lévő körök motivációival.

Tudom, hogy én egy "majdnem lehetetlen" megközelítés mellett érvelek. Viszont legjobb tudásom szerint BIZONYÍTOTTAM az általad javasolt megoldás lehetetlenségét. Nálam (elfogadva minden személyemre és elképzeléseimre vonatkozó, meglehetősen gyengén megalapozott, bár igen képszerű kritikádat) a te oldalad a gyengébb. Ezt kéne megcáfolnod a következő körben.

Mivel az elméletemet csak nagyon sok oldalon voltam képes a saját elvárásaimnak megfelelő színvonalon kidolgozni, nem csak ésszel, hanem a megértés szándékával és türelemmel is bírni kell hozzá :-)

stoic79 · http://liberatorium.blog.hu 2012.05.12. 11:53:37

@Akitlosz: "S ez a lemondathatatlan, felelősségre vonhatatlan politikusréteg ugyan miért vonultatná ki az államot a gazdaságból?"

A megoldás egyszerű: nem kell elmenni szavazni, hiszen bár minden párt megesküszik, hogy ő márpedig nem ilyen, ha pozícióba kerül, akkor megy az állami pénz a haveroknak. A magyar választópolgárnak csak azt kell elfogadnia, hogy nem szavazni az nem ördögtől való.

Lacdelo 2012.05.12. 12:04:03

@Akitlosz:

A neonaci partoknal a kommunistak is 100-szor jobbak, nezd meg a nemzeti nacionalizmus mihez vezetett.

45 millio ember halalahoz - II. vilaghaboru, amibol tobb mint 600.000 magyar volt (zsido, roma es magyar katona es egyeb civil haborus aldozatok). Szetrombolt es lepusztult Magyarorszaghoz.

A kommunistak legalabb epitkeztek es tized annyi embert se oltek meg kozel 40 alatt (plane nem a 60-as es 80-as evek kozott).

A kommunista rendszer eletkeptelen volt, elnyomo es igazsagtalan.

En egyebkent nem szeretem a kommunistakat, szerintem egy szocialisan erzekeny kapitalista rendszer a leghatasosabb es legigazsagosabb rendszer, ahol van verseny, de a megtermelt javakat a magas adok reven atcsoportositjak a gazdagoktol a szegenyebb retegekhez es eros szakszervezetek vannak, akik a munkavallalok erdekeit megfeleloen kepviselik es nem hagyjak a nagytokeseknek, hogy ehberert dolgoztassak az embereket.

Ez a model tobbe-kevesbe jol mukodik a fejlett nyugati orszagokban, nekem a Skandinav gazdasagi modellek tetszenek a leginkabb.

A neonaciknal gyuloletesebb, inkompetensebb, pusztitobb es gusztustalanabb tarsasagot meg nem hordott a hatan a fold.

Ha a Jobbik (valoszinuleg Fidesszel egyutt) kerul hatalomra, akkor Magyarorszag totalisan leamortizalja magat. Kilepunk (kidobnak) az EU-bol es a gazdasag osszeomlik, 2-szer ekkora munkanelkuliseg lesz. A magyar vallalatok nagy resze csodbe megy es a multik nagy resze kivonul, hiszen Vona megmondta, hogy a Jobbik nem demokrata es a penz es a tokeellenes part.
Ha te azt hiszed, hogy Magyarorszagon valami is jobbra fordul a Jobbik hatalomra kerulese utan, akkor nem hogy naiv vagy, hanem kimondottan ostoba. Raadasul a roma kerdest nem tudjak megoldani, a gettositas semmit nem old meg/ a romak kiuldozese meg akkora nemzetkozi felhaborodashoz vezetne, hogy Magyarorszag vegleg kiirna magat Europabol es egy megvetett, lenezett orszagga valnank teljesen (Orban mar elinditott minket a lejton a Jobbik meg belelokne minket a szakadekba).

Nekem ez a velemenyem.

2012.05.12. 12:06:54

@hoplita: ehhez a bizottságosdihoz nagyon szurkolok nektek:-) az első bizottság aminek lenne értelme...

Laikus Érdeklődő 2012.05.12. 12:06:58

@aszekelyek: "a nyilvánosság nem volt elég a Völgyhídnál , az ellopott pénznél a Megyeri hídnál ...."
De elég volt, hiszen - részben ezért - már nem ők vannak hatalmon. Bár ki tudja...

Komolyan gondoltam, hogy ha a nyilvánosság nem elég, akkor mindennek vége, hiszen a legtökéletesebb szabályozás is hatástalan ha nincs aki számon kérje a betartását.

Most olyan hűdeokosnak érzem magam, megyek sörér.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.05.12. 12:18:11

@dbeata:

"Hogy tudnak ők úgy lokálpatrióták lenni, hogy közben nem rúgják össze a port mindenkivel? "

Náluk nem volt internacionalista bolsevik uralom.
Így elmaradtak annak káros hatásai a társadalmukra, gondolkozásukra.

etwas kultur muss sein 2012.05.12. 12:21:35

A narancs a vörös egy árnyalata.

Más. Mondta már valaki, hogy 2 hét alatt REND lesz?

www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=-3ZsUmTZzmE

Ha igen, akkor azt is mondja már meg, hogy melyik lesz az a 2 hét...

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.05.12. 12:22:09

@aszekelyek:

Karácsony akkor még nem volt senki.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.05.12. 12:24:17

@aszekelyek:

"A jobbikosokat én nem tartom az orbán , KDNP- jobboldalhoz tartozóknak. Ők zsoldosok. "

Ki(k) fizeti(k) őket? Ki(k)nek a zsoldosai?

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.05.12. 12:30:07

@stoic79:

"A megoldás egyszerű: nem kell elmenni szavazni, hiszen bár minden párt megesküszik, hogy ő márpedig nem ilyen, ha pozícióba kerül, akkor megy az állami pénz a haveroknak. A magyar választópolgárnak csak azt kell elfogadnia, hogy nem szavazni az nem ördögtől való. "

Attól mi változik?
Mindegy mennyien szavaznak, akkor is kiosztják a parlamenti helyek 100%-át. A teljes népesség semmiben nem dönt - hiába jön a bloggazda is folyton csak a teljes népességre vonatkozó statisztikáival - kizárólag a szavazók döntenek, és ennek következményei ugyanúgy érintik a szavazástól távol maradókat is.

Lacdelo 2012.05.12. 12:42:36

@Akitlosz:

Ez volt az elso ertelmes megszolalasod.

El kell menni szavazni, hogy nehogy ez a inkompetens, demokracia ellenes, korrupt Fidesz vagy a neonaci, inkompetens Jobbik nyerjen.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.05.12. 12:50:23

@Lacdelo:

A kommunista pártoknál a "neonáci" pártok is 100-szor jobbak. Nézd meg, hogy az internacionalizmus mihez vezetett!

"En egyebkent nem szeretem a kommunistakat,"

Én a szocialistákat sem. Akkor sem, ha nemzetiek, de mindig van mihez képest, lásd az első mondat.

"Ez a model tobbe-kevesbe jol mukodik a fejlett nyugati orszagokban, nekem a Skandinav gazdasagi modellek tetszenek a leginkabb."

Persze. Csak odáig el is kellene ám jutni! Magyarország nem fejlett nyugati ország.
Ha csóróként úgy szocialistáskodik, mintha már Svédország lenne, akkor soha az életben nem lesz Svédországhoz hasonló szinten.

A világ leggazdagabb országaiban van némi értelme a szocialistáskodásnak, de a csóró nyomorgó országokban nincsen. Csóróknál a szocialista állam csak a nyomort teríti szét a társadalomban. Elveszi a lehetőséget a gyorsabb fejlődéstől. Aki teheti, tehetséges elmegy gazdagabb országba.
Csak néhány száz kilométert kell nyugatra vándorolni, aztán máris ugyanaz a magyar ember, ugyanazzal a szaktudással, ugyanabban a munkakörben sokszor annyit keres. De már akár mosogatással, utcasepréssel is.

A szocialista állam elveszi a motivációt a gazdagoktól, és a szegényektől is. Ezért esélytelen a versenyben a kapitalistább országokhoz képest.

A valóban gazdagok Svédországból is elköltöznek, és már ott is recseg-ropog a jóléti rendszer.

Szocialista gazdaságpolitikával Magyarországnak nincsen esélye a felzárkózásra, több évtizedes távlatban sem. (Ezt tapasztaltuk is 22 év alatt.)

Mi kellene Magyarország sikeréhez?

1. Egyensúlyi költségvetés
2. Erős, versenyképes magyar tulajdonban lévő gazdaság.
Természetesen nem az állami csecsről, hanem a piacról élő erős magyar gazdaság.

Ha ez megvan, akkor csak idő kérdése a felzárkózás.

Ha nincsen, akkor mindegy mit kalapálnak a gazdaságpolitikát, marad az esélytelenek nyugalmával rohanás/vánszorgás az államcsőd felé/elől.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.05.12. 12:56:51

@Lacdelo:

"Kilepunk (kidobnak) az EU-bol es a gazdasag osszeomlik, 2-szer ekkora munkanelkuliseg lesz. A magyar vallalatok nagy resze csodbe megy es a multik nagy resze kivonul,"

Nekem nem tűnt fel 2004. előtt, hogy az EU nélkül a magyar gazdaság összeomlott volna, kétszer ekkora lett volna a munkanélküliség és kivonultak volna a multik.

De ezek a víziók ma sem igazak az EU-n kívüli országokra. Nem csak Svájcra nem, de Ukrajnára sem.

Miből gondolod, hogy egy multinak jobban megéri EU-n belül termelni, mint EU-n kívül? Ez teljesen megalapozatlan vélemény lenne.

A vámok egyre kisebb szerepet játszanak, globálisan csökkennek, így az EU-nak emiatt is egyre kevesebb értelme van.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.05.12. 13:18:26

@Lacdelo:

"Ha te azt hiszed, hogy Magyarorszagon valami is jobbra fordul a Jobbik hatalomra kerulese utan, akkor nem hogy naiv vagy, hanem kimondottan ostoba."

Aki mondja. Jobbik hatalomra kerülésével erősen valószínű, hogy jobbra fordulna a politika, ezt be nem látni ... hát nem tudom ki is a naiv. :-)

Aztán meg egy esélyt mindenki megérdemel, hátha. De a bukottaknak újra és újra újabb esélyt adni a tapasztalatokra fittyet hányva, na az az igazi ostobaság.

Visszajönnek a szocialisták aztán megint jóléti rendszerváltás lesz mi? Ha csak 1%-nyi az esély, hogy a Jobbik talán jobban kormányoz az már több, mint a sokszor kipróbált szocialisták 0%-a.

"Raadasul a roma kerdest nem tudjak megoldani,"

Szo potyindasz sávále?

Miért kellene? Miért kellene nekik? Miért most kellene nekik?
700 év alatt sem oldotta meg senki a magyarul cigánykérdést. Nem muszáj a következő 700 évben sem megoldani.

Be kell szüntetni a pozitív diszkriminálásukat a magyarok rovására, aztán annyi. Boldoguljanak, ahogyan tudnak, ahogyan mindenki más is próbál!

Ha nem tetszik lehet menni Kanadába, ott 200 000 forintnyi a menekült segély egy hónapra.
Vagy megszoknak, vagy megszöknek. Akinek megy őt zárt kapukkal várják a büntetés végrehajtási intézmények.

Nem kell itt semmiféle cigánykérdést megoldani. Mint írtam 700 éve megvan az ország a kérdés megoldatlanságával, és a következő 700-ban is meglenne.

El kell zárni a pénzcsapokat, az előnyben részesítésüket a magyarok rovására, mert ez az ami nagyon irritálja a többségi magyar társadalmat.
Aztán éljenek boldogan, mint mindenki más.
Kettes variáció Kanada.
Hármas meg a börtön.
Nyugodtan lehet választani.

Értelmetlen pénzszórás pozitívan diszkriminálni őket, ráadásul mérgezi a magyar társadalmat ez az intézményesített kettős mérce.

Nincsen semmiféle kérdés, amit mostan kellene feltétlenül megoldani.
Írtad te is, hogy úgysem tudná a Jobbik SEM. Meg a többi sem. Akkor minek is ölni bele a pénzt évtizedekig és ezzel, meg a kettős mércével irritálni, dühíteni, frusztrálni a magyar társadalmat?

Szóval az a "megoldás", hogy ugyanúgy kell kezelni az állampolgárokat. Aztán akiknek ez nem tetszik ... már leírtam kétszer a választási lehetőségeket.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.05.12. 13:26:00

@Lacdelo:

Az édeskevés, hogy ne a másik. Nincsenek már olyan pártok, amelyekre a többség nyugodt szívvel, kételyek nélkül tudna szavazni.
Mindegy kire szavazol, mindegy melyik nyer, azt most borítékolom neked, hogy akármilyen kormány is lesz, nem lesz megalapozott, lényeges javulás az ország állapotában 2014-2018 között. Akkor sem.

szoja122 2012.05.12. 13:57:57

@török gábor:
Kedves Gábor!

Van amikor -és ezt már írtam- tőled függetlenül bizonyos szavak vagy linkek miatt a rendszer egyszerűen letiltja -politikai és jó ízléstől függetlenül- egy komment megjelenését.

szoja122 2012.05.12. 14:02:52

@Akitlosz: "Nincsenek már olyan pártok, amelyekre a többség nyugodt szívvel, kételyek nélkül tudna szavazni."

Ilyen pártok soha nem voltak és nem is lesznek.

A választás nem is erről szól, a kisebbik rossz mellett kell szavazni.

Sajnos valószínűleg igazad van abban is, hogy nem lesz javulás 2014-2018 között. sőt az a valószínűbb, hogy inkább romlás várható.

Még akkor is ha egy ideális párt alakulna (ami sajnos nem fog)...

tibapó 2012.05.12. 14:05:21

@Akitlosz: Pontosan, és már régóta.

"... hogy is van ez? A szocdem regnálók ránk eresztik a szabad piacot, az ellenzéki "konzervatívok" meg populistán proletároznak? Mi ez, ha nem politikai skizofrénia? ..."

(idézet 2006-ból, Forrás: reszvetem.blog.hu/2012/04/13/szavazz_a_kispartokra)

szoja122 2012.05.12. 14:14:15

@Akitlosz: "hiába jön a bloggazda is folyton csak a teljes népességre vonatkozó statisztikáival"

Ezt ugye nem gondoltad komolyan.

A biztos szavazóknak NINCS jelentőségük NEM szavazási időszakban, mert számukat jelentősen befolyásolja a választási mozgósítás, az ígérgetés, a néphülyítés, ha így jobban tetszik.

szoja122 2012.05.12. 14:15:45

@szoja122: És egyéb propagandák (pl.: negatív kampány), ami elsősorban választáskor a jelentős.

tibapó 2012.05.12. 14:53:04

@Akitlosz: Azért egy kis pozitív diszkrimináció nem ártana, legalább a gyerekeknek, mikor a putriból az iskolába kerül.
Ahogy Lázár Péter tette a Kedvesházával. Néhány milliárdból kedvesház-hálózattal csodákat lehetne művelni. Ehhez képest Lázár Pétert nem alkalmazták a Roma-stratégiában pedig uniós pénz van rá. Szinte munkanélküli szabadúszó. :(

márta)) 2012.05.12. 15:21:43

"Most jó oligarchának, azaz nemzeti nagytőkésnek lenni Magyarországon. Senki és semmi sem gátolja a javak újrafelosztását, amelynek alapelve egyszerű: az új földesurak és az új tőkések addig zabálnak, amíg az ország bele nem döglik."

www.pecsistop.hu/velemeny/orban-viktor-esete-az-orszagot-felzabalo-kisgombocokkel/103

Avagy) "Orbán Viktor esete az országot felzabáló kisgömböcökkel"

hm? Ez jó, nem kicsit nagyon. szerintem.

márta)) 2012.05.12. 15:38:28

http://www.hir24.hu/gazdasag/2012/05/11/a-politizalo-gazdagoknal-nem-lehet-tudni-mennyit-adnak-"

" A klientúra haszna"

Úgy gondolom, hogy volt ilyen, és lesz is.
Mondjuk Engem túlzottan nem is érdekel.
:(

Szimba 2012.05.12. 15:40:36

@Kedves Loránd:

Köszönöm.
Ezt még felére rövidítve sikeresen indulhatsz jobb blogokon. Aztán 100-ból 1 ember esetleg elolvassa a hosszabb terjedelmű elképzeléseid is. Nem biztos, hogy reagálni fognak, de már ez is nagy dolog.

1. Az atomerőművek valóban nem csupán helyileg, hanem a bolygó számára életveszélyesek. Meg kellene szüntetni ezeket.
Helyettük napenergiát, szélenergiát kellene termelni, a megfelelő helyeken, vízierőműveket is lehet működtetni úgy, hogy a környezet ne menjen tönkre közben.

2. Mivel nem dolgoztam együtt azonosan értelmes és erkölcsös emberekkel (kivételesen ritka, rövid esetek biztosan voltak), ezért ezt el kell hinnem neked.

3. Földhözragadt a gondolkodásom. Csak konkrét példákkal értek meg dolgokat. (Kételkedő típus vagyok, főként az emberi természetet illetően.)

4. Az ökológiai rendszerek és a gazdaság összeomlása valóban közel van. (Ismerek egy embert, aki gyümölcsöst és állatokat is tart, eközben rengeteget dolgozik a természetvédelem területén. Az ő példája számomra világos üzenet.
www.nimfea.hu/hirek.php
Az illetőt pedig Sallai Róbert Benedeknek hívják.
Lehet, ez számodra kis rész, nem is biztos, hogy a helyi mezőgazdasági termelésre, és értékesítésre tökéletes példa.

5. Azokat a kis közösségeket, amelyek pénz használata nélkül működnének együtt a bekövetkező gazdasági válság, ökológiai katasztrófa után nem tudom elképzelni anélkül, hogy állandó életveszélyben ne legyenek. Azok, akik városlakók, nincs még kertjük sem, azok előbb utóbb bandákba verődve rabolnak ki másokat, vagy egyszerűen rabszolgákká teszik őket.
Ebben a helyzetben már nem megoldás a katonaság, rendőrség, polgárőrség bevetése sem, mert akkor katonai diktatúra alakul a fegyveres csoportokból, akiket élelmiszerrel, minden mással el kell látni.

Káosz és diktatúra - ez az, amit el tudok képzelni. A békés és kis közösségekben élés számomra utópia.

Talán ott kellett volna megállni a technikai fejlődésben, amikor még minden kézműves, földműves hosszú ideig, akár több generációt is túlélő holmikat igyekeztek készíteni, az élelmiszerek tekintetében pedig nem az élvezetek, hanem az egészséges és mérsékelt táplálkozás volt a normális. Ez a szakasz a "szövőgép":-) feltalálása előtti időt öleli fel.

Ma mindenki fogyaszt, mert erre kondicionálják a reklámok, a marketing, a rengeteg motiváció, hogy nyerni lehet bizonyos mennyiség megvásárlása esetén stb.

Ennek hátat fordítani önként nem fognak az átlagemberek.
Itt a kényszer hozhat megoldást. És persze nagy mértékű szolidaritás, empátia kialakulása sem ártana.

menőmano 2012.05.12. 15:44:48

Én csak annyit szeretnék írni, hogy a @mártának totálisan igaza van. Már mint ) a két belinkelt cikk is állja a helyét.
Szerintem. De mindegy, is az".
osztjónapot! kész, ennyi.
:))

menőmano 2012.05.12. 15:49:55

Magasságos egek ura! Úgy totálisan úgy látom, hogy székelyblognagyasszony , s persze mások" (is) nagyon elemében voltak/vannak ma is.
Csak hát hatalmas probléma, hogy némelyek nagyon egyoldalúan látják a történéseket, eseményeket.
Ennyi.

lüke 2012.05.12. 15:56:17

@menőmano:
igen, szójamártás
de a

klienturának van haszna , ha lóvénak hívják

ha love-nak akkor pech

mókáné 2012.05.12. 15:59:54

@lüke:

"ha love-nak akkor pech"

Pedig semmi másnak nincs értelme ebben az életben, vagy legalábbis minden másnak kevesebb.:)

Szimba 2012.05.12. 16:13:39

@Hepci:

Most jöttem rá, hogy a cinkeodú kicsi! Kitakarítottam, és megmértem. Az ajánlott 17 cm x 17 cm helyett csak 10x10-es. A magassága jó, 25 cm, meg a röpnyílás is.

Hol vetted a te cinkeodúdat? Vagy sk?

Állj rá az odúgyártásra, mert a Madárdaloskert árui is mi8nd ócskák!:-(((

Kedves Loránd · http://hajnalvilag.hu 2012.05.12. 16:14:28

@Szimba: szerintem az arány sokkal rosszabb, és akkor még nem beszéltünk a megértés szándékáról. Ez most már nem probléma a számomra, de nehéz volt elfogadni a leckét.

1: szerintem van másik oldala is az éremnek. Ma olyan motivációs rendszerben élünk, ahol a nagyobb fogyasztás a jó, nem nézzük, mennyit utazik minden áru, mennyi energiát használunk a nagyüzemi mezőgazdasági termelésben, stb.
Helyi és családi gazdálkodással, áru-terítéssel töredékére esne vissza az energiaigény, ugyanakkor a helyi "képzetlen" - viszont tapasztalt! munkaerő visszanyerné az értékét. Hatalmas változás lenne, a jelen technológia mellett töredékére verné vissza a szennyezést, hulladék keletkezést, míg a "kifogyásig" hátralévő időt sokszorosan kitolná, időt adna a technológia váltásokra. Ráadásul a kevesebb fogyasztás és helyi termelés mellett javulna az életminőség (bár ezt nem méri a GDP)

2: azért bizonyára más oldalát nézzük a dolognak. Én azt érzem, hogy az "erkölcstelen" cselekedetek OKA keresendő ebben a kifordított rendszerben, ami minden érintkezésnél definíció szerint ellenségekké tesz bennünket. Aki a másik fél szempontjait is figyelembe veszi azonnal versenyhátrányba kerül... innen piszok nehéz "jó irányba" menni. Így bizonyára én "jót" látok ott is, ahol te "rosszat"...

3: jelentkezem, ha lesz ilyen :-)

4: én úgy mondanám: fenyegető, valós veszély. Nem szabad engednünk, hogy bekövetkezzen - csak ahhoz gyökeresen máshogy kell gondolkodnunk. Reményeim szerint a veszély tudatosítása elég lesz, mert ha nem, az végérvényes bukta.

5: lásd előbb. Nem engedhetjük meg az összeomlást, át kell térnünk a közösségek hierarchiáján alapuló, globális együttműködésre. Szerintem van rá esélyünk, és más módon (akár elszigetelt közösségekben, akár diktatúrában) nem tudjuk megoldani a problémáinkat.

Nem álltunk meg, itt vagyunk. Az az egyetlen lehetőségünk, hogy meglátjuk ennek a pillanatnak az egyediségét, azt, hogy miért küzdötte végig a korábbi generációk sora az emberiség mögött álló utat - és hogy mit nyit meg ez a pillanat. Én látom benne az értelmet és a lehetőséget - a saját helyemet pedig folyamatosan keresem, illetve változik, ahogy én magam változom.

Az egyetlen kérdés, hogy a saját hitemmel, tetteimmel, életemmel melyik utat támogatom: a rendkívül kis esélyű, de az élet-időm ráfordítását megérő utópiát - vagy beletörődöm a nagy eséllyel bekövetkező összeomlásba, ezzel is közelebb hozva azt? Én választottam, és nyugodt a lelkiismeretem.

Na, már megint off... uff. :-)

Szimba 2012.05.12. 16:26:47

@Kedves Loránd:

"Világosodik lassacskán az elmém...":-))

Régebben valami hasonlót úgy képzeltem el, hogy a kis közösségek döntései, akarata, elképzelései az elsők, és ezekhez igazodnak a magasabb szintű - falusi, városi, kerületi, megyei - intézmények, azaz ezt szolgálják. Az országgyűlésnek lenne a legkevesebb hatalma, sőt meg is szűnne. Csupán néhány szakember fogná össze országossá az egyéni, kis csoportok elképzeléseit, és képviselné külföldön.

Az állam lebontását nagyon fontosnak tartom.
Tudom, hogy erre mondják, hogy anarchista nézet, viszont az egyéni, helyi érdekeket sokkal jobban szolgálná, és az a bizonyos biológiai lábnyom is lényegesen összezsugorodhatna.

Pl. kedvenc példám, hogy szökőkút, meg minden párt által minimum 2 szobor felállítása az önk. előtt lényegesen kevesebbet ért, mint az, ha az iskolák egészségügyi festését, a csatornahálózatuk karbantartását elvégzik, mint ahogyan azt a családok többsége kérte.

Szimba 2012.05.12. 16:43:53

index.hu/belfold/budapest/2012/05/12/karbantartok_eletveszelyes_a_3-as_metro/

Életveszélyes a 3-as metró.
Akkor most mégis mivel utazzak? Vennem kellene egy rollert.

lüke 2012.05.12. 16:55:59

@knausz:
párt love?
na KÖSZ; EBBÖL NEM KÉRNÉK

menőmano 2012.05.12. 17:15:30

@lüke:

szójamártás" Ön szereti, akkor egyen sokat belőle.

Önnek biztosan igaza van. Én nem vitatkozom Önnel.

menőmano 2012.05.12. 17:18:10

A klientúra" ) már csak azért is jó - szerintem - , mert legalább van hova elosztani a pénzeket.
bezony.
:(

menőmano 2012.05.12. 17:33:36

"Húsz évvel ezelőtt" sem vitatkoztam volna..., most meg főleg nem. Már, mint itt a poszton.
Nevetséges, hogy mindig olyanokat ír - aminek semmi értelme - legalább is amit "ide " címez. De mindegy.

Szimba 2012.05.12. 18:03:08

@lüke:

:-))

Knausz feltehetően a szőke hercegre gondolt, amint éppen beugrat a fehér lován a kertjükbe (nappalijukba?).

Bár egy Simicska mennyi gyerektartást fizetne, ha netán elválnának!!!!????? Húúúúúúúúú!

Az már felér egy szerelemmel:-)))

nyünyüge 2012.05.12. 18:07:08

@Szimba:

"Bár egy Simicska mennyi gyerektartást fizetne, ha netán elválnának!!!!????? Húúúúúúúúú!"

Minimálbér 25%-a, gyerekenként :).
A többit lehet perelni - hiszen a hülyeség állampolgári jog.

nyünyüge 2012.05.12. 18:12:23

@Szimba:
még az is lehet, hogy nem EUkonform az a cinkefészek :)!

6.Lenin 2012.05.12. 18:18:34

@Szimba:

"Csupán néhány szakember fogná össze országossá az egyéni, kis csoportok elképzeléseit, és képviselné külföldön."

Aztán több kis csoport összefogna az érdekérvényesítéséért, pártot alapítanának...
választásokat rendeznének, hogy dönteni lehessen a sok érdek összehangolása érdekében...
A győztes kormányt alakítana...
Hivatalokat szerveznének...
.
.
.
.
Aztán a médiában szidnák egymást, hogy a másik hülyeséget akar rákényszeríteni az okosokra, akik mindent jobban tudnak...

Mintha ismerős lenne a folyamat...

Klientúra, pártfinanszírozás, ki tudja jobban, stb, ezek hálás témák.
A globalizáció-egymásra utaltság- majd megoldja.

Szép lassan elfelejtődik az oldalazás, (jobb, bal, liberális stb)
ebből adódóan más, ezekhez kapcsolódó fogalmak (pl. klientúra)

A választék nem lesz sok.

Szimba 2012.05.12. 18:21:21

@Kedves Loránd:

És ez?

www.globalisfelmelegedes.info/index.php?option=com_content&view=article&id=688:halalspiralban-az-eszaki-sarki-jeg&catid=26:mi-vat&Itemid=51

Mindenhol csak az egyén hatókörén kívülről érkező katasztrófák, amelyeket az államok, a nagytőke nem akar figyelembe venni. Fontosabb a nyereség.

Szimba 2012.05.12. 18:24:41

@nyünyüge:

Az hagyján, de a cinke számára sem volt komfortos. Ilyen pici helyen hiába tojik 4-10 tojást, ahogyan növekszenek, agyontapossák egymást a fiókák. A fészekben 2 pici "lapos" cinkét találtam. Max. 3 fér el benn kényelmesen.
A cinke viszont elég sok tojást rak.

A Madárdaloskert árucikkeit nem ajánlom senkinek!!!!!!!

bioLarzen 2012.05.12. 18:36:30

@Szimba: Szerintem, amennyi mindent ezek szereztek, nyugodtan kijár nekik a szerzőpáros titulus ;)

bio

6.Lenin 2012.05.12. 19:09:51

Mi a baj a klientúrával?

Volt/van/lesz.

Amennyiben a vizsgálódást, a gyűlölet, SI (sárga irigység) motiválja, jó időtöltés csupán.

Újabb lehetőség az anyázáshoz.

6.Lenin 2012.05.12. 19:20:25

Tisztelt Nagyérdemű!

A vörös sarokban Balos Tóni, szemben, a narancsosban Jobbos
Ignác!

Box!

6.Lenin 2012.05.12. 19:35:13

@bariga:

Ezt írtam, így értelmetlen erről vitázni.

Nem az a baj, hogy valaki belenyúl, hanem az, milyen céllal, kivesz (netán lopik), vagy betesz, ha kivesz, mire használja, betéve, mit kér cserébe.
szerintem.

bariga 2012.05.12. 19:41:21

Nem ezt írtad, te az írtad, hogy van és lesz, ők meg azt ígérték, hogy nem lesz, és amúgy meg mindent vissza fognak szerezni

Na most semmit sem szereztek vissza,
viszont sokkal többet lopnak

a 2. mondatot gondolom te magad sem érted, mertz ahhoz sorvezető kellene

6.Lenin 2012.05.12. 19:50:51

@bariga:

Ez box, amit írsz.

Nincs hozzá kedvem.

"Na most semmit sem szereztek vissza,
viszont sokkal többet lopnak"

Ez, ebben a formában, nem igaz, Te is tudod.

graycivil 2012.05.12. 20:06:32

Azt hiszem, tökéletesen mutatja az NMHH "szankció-politikáját", hogy egy szava sincsen a HírTV és MN ámokfutásának. Egyszer már betiltották a Kacsa-magazint. Talán ezekbe olvasztották be őket?

Azért én óvnám Gyurcsányékat, hogy olyan csúnya szavakkal illessék ezeket az orgánumokat, mint "tahó, paraszt, hányadék". Mert - függetlenül a jelzők valóságtartalmától - esetükben minden bizonnyal már beizzították volna az "ellehetetlenítő pénzbírságot".

6.Lenin 2012.05.12. 20:15:53

@graycivil:

Izé, elfelejtetted belinkelni felháborodásod okát bemutató forrást.

Vagy ez 1 előző rohamod utórezgése?

Kedves Loránd · http://hajnalvilag.hu 2012.05.12. 20:20:57

@Szimba: Ez csak egy, az elhelyezkedésen alapuló hierarchikus rendszer - igaz a legalapvetőbb, mert alapvetően meghatározza a szállítási utak hosszát és energiaigényét, a munkavégzés helyét, a közvetlen emberi kapcsolatok és együttműködés lehetőségeit.

Ugyanakkor mindannyian számtalan más "körnek" is részei vagyunk élettörténetünk, érdeklődési köreink, tapasztalataink, szaktudásunk, ... révén, amely körökben szintén hasznára lehetünk egymásnak, hiszen a jelenlét, kapcsolat, segítségnyújtás, megbeszélés lehetőségei ma csak minimális mértékben függenek a térbeli, sőt időbeli korlátoktól. Sok segítséget kapok olyan emberektől, akik ezer évvel előttem éltek - talán én is hasznára válok valakinek, aki száz év múlva olvassa a szavaimat; együttműködöm emberekkel több ezer kilométer távolságból. Ez MA nem csoda és nem csak kiváltságos emberek, hanem mindannyiunk számára elérhető lehetőség.

Elképesztő eszközeink vannak az önszervezésre... és tulajdonképpen mi a CÉLJA ennek az egész pénzügyi, politikai irányítási rendszernek? Az egész emberiség tevékenységének összehangolása - ma már ország, nyelv, kultúra korábban áttörhetetlennek képzelt határain keresztül, "beláthatatlan messzeségekben", "mérhetetlen" tömegekben.
Csakhogy ugyanez a rendszer tesz minket ellenségekké, rögzíti a titkolózást, a szerzésvágyat, az ellentétes motivációkat. Hatalmas eszközrendszert irányítunk benne értelmezhetetlen fogalmak mentén, iszonyú rosszul és katasztrofális eredményekkel.

Én biztos vagyok benne, hogy ha végre átlátnánk: mit tehetünk mi magunk, egyenként annak érdekében, hogy legyen jövőnk, és ma is boldogan élhessünk egymás mellett - örömmel megtennénk. Csakhogy nem láthatjuk.
Ha végre nem az istenített, de teljesen definiálatlan "fejlődés" gátjaként, hanem a legfontosabb megoldandó feladatként tekintenénk a fogyasztásunk csökkentésére, hogy biztonságot teremtsünk önmagunk és utódaink számára ezen a bolygón, akkor törekednénk a megoldására - csak ma nem látjuk ezeket a számláktól, kölcsönöktől, faji és vallási előítéletektől.

Azoknak pedig, akik minket irányítani szeretnének, ez rendkívül kényelmes helyzet, és mindent meg is tesznek a fenntartása érdekében. Ez részükről természetes. Részünkről helytelen, hogy elfogadjuk az általuk sulykolt mintákat, sablonokat, és gondolkodás, értékelés nélkül egymásra zúdítjuk őket - színektől, oldalaktól, nevektől teljesen függetlenül.

Ha igazán ellen szeretnénk állni ezeknek a mai uraknak, egyetlen dolgot kellene tennünk: nem foglalkozni velük, és megszervezni a saját életünket, a saját felelősségi körünkben - nélkülük. Na jó, ha tudnak ásni, kalapálni vagy tanítani, akkor beállhatnak. De iskolát, kórházat meg szövőüzemet építünk, közösségi közlekedést, helyi termék rendszert szervezünk - a futballstadion meg a luxusautó viszont annyira a lista végén van, hogy talán soha nem is lesz, és a fenének se hiányzik...

menőmano 2012.05.12. 20:28:31

Kivizsgálnák a kormányközeli oligarchák ügyét"

www.168ora.hu/itthon/kivizsgalnak-a-kormanykozeli-oligarchak-ugyet-95918.html

Hát! a "vizsgálódással" :) nem is lenne semmi probléma. szerintem.
Én, változatlanul, totálisan nem értem, hogy az LMP. milyen politikai irányvonalat, követ? pardon) milyen céljai vannak, milyen úton halad. Hát, komolyan.
:(

6.Lenin 2012.05.12. 20:35:31

-Hol voltál, Drágám?
-Tüntetni 1 élhetőbb világért.
-Hogyan tovább?
-Megyek lezuhanyzom.

Aztán a harcos hölgy a rajta lévő kozmetikai szerektől megszabadulva ihatatlanná tett néhány ezer liter ivóvizet.
Átizzadt ruháit igen hatásos mosószerekkel megtisztítva az előző vízmennyiségre rátett még néhány hordóval.

Mindegy, a lényeg a tett, az akarás, 1 szebb/jobb világért

menőmano 2012.05.12. 21:01:18

Elnézést már! Totális a helyzet, a @Lenin-nél is! Úgy gondolom.
Ennyi.
:((

menőmano 2012.05.12. 21:03:26

oppá" bocsika! lemaradt")

Megkezdte a mindenkori, esti sivalkodását. Mondjuk, Engem totálisan nem érdekel, csak rémesen unalmas már!!!

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.05.12. 21:29:17

@Szimba: a Magyar Madártani Egyesülettől, egy kiállításon.
A Költő utcában lelhetők fel, gondolom, ott kapható állandóan odú, de kérdezd meg:
mme.hu/bolt/kapcsolat.html

márta)) 2012.05.12. 21:43:44

"Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter számítása szerint évi mintegy 8500 milliárd forintra rúghat az ellenőrizetlenül kiáramló, elvesztett pénz"

„Először: be kell tömni azokat a lyukakat, ahol valósággal ömlik ki a pénz az országból – hol tudjuk, kihez, hol nem. "

mno.hu/gazdasag/matolcsy-eloszor-be-kell-tomni-a-lyukakat-ahol-omlik-ki-a-penz-1060144

Nahát! Hogy mik vannak!!? :)
Az igaz, hogy ez a cikk márciusban íródott. Kíváncsi lennék rá, történt e már azóta valamiféle előre lépés. Sikerült e az elveszett pénzek" nyomára bukkanni. Avagy valamiféle határt szabni az ellenőrizhetetlen kiáramlásnak".
Na.Igen.
:)))

„már minden elindult, de még jó sokáig kell öles léptekkel mennünk előre ahhoz, hogy célba érjünk”. "

Ha áramlik az a fránya pénz, akkor már csak elindult valami?!!
Gondolom.

:)))

tölgyes 2012.05.12. 22:13:31

@márta)): Annyi történt, hogy már az eu szerint is tartható a 3%-alatti hiány:)

márta)) 2012.05.12. 22:24:37

@tölgyes:
Drága tölgyes! Olyan jó, hogy itt" van. Ön mindent tud. Most is.
hm?
:))

jjulie 2012.05.12. 22:34:30

@tölgyes:

namost akkor egy fideszgyíknak számít hogy mit mond az ue vagy nem számít hogy mit mond az eu?

márta)) 2012.05.12. 22:47:11

Üzenet Washingtonból: még nem jön az IMF"

"........ egyelőre nincs is tervben az, hogy mikor jönne Magyarországra a nemzetközi szervezet szakértői delegációja" (05.04)

www.napi.hu/magyar_gazdasag/uzenet_washingtonbol_meg_nem_jon_az_imf.518338.html

Annak", aki még esetleg nem hallotta, nem olvasta.
hm?

2012.05.12. 23:22:11

@Török Gábor
ne haragudj, Gábor, de egyszerűen döbbenetes az a pusztán haszonelvű megközelítés amit alkalmazol. nem is tudok hozzátenni semmit. elvek? értékek?

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.05.13. 00:18:06

@SünBalázs: ezek nem tárgyai a politológia nevű tudománynak.
Az a tárgya, hogy az egyik politikai szereplő (Pistike) miként qrja ki a játszótérről a kis Balázst (aki persze, szintén gheczi), majd teszi magáévá a szé... - dehogy - szopós Helénát. :)

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.05.13. 05:01:47

Ez a klientúra már csak ilyen, a többiek a szekeret húzzák, ők meg a hasznot.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.05.13. 05:05:32

@szoja122:

A teljes népességnek pedig szavazási időszakban SINCSEN jelentősége, mivel csak a szavazók szavaznak és döntenek, a teljes népesség nem.

szoja122 2012.05.13. 06:28:16

@Akitlosz: Nem ők döntenek arról, hogy nem szavaznak?

Ez a demokrácia, mindenki eldöntheti, hogy elmegy szavazni vagy nem.
Amíg sokan lesznek olyanok akiket abszolúte nem érdekel a választás közömbösség, vagy csak az miatt, hogy úgy sem tehetünk semmit, akkor ez nem is lesz másként.

Te is az utóbbi kategóriába tartozol, de elfeledkezel arról az apróságról, hogy ha mindig mindenki így gondolkodott volna a történelem során, akkor még az emberiség le sem jött volna a fáról.

Vagy azt állítod, hogy az ősközösség óta semmi pozitív változás nem volt a politikai rendszerekben?

szoja122 2012.05.13. 06:35:13

@Akitlosz: így van legtöbb esetben erről is szól, de ha közömbösen elmegyünk mellette azzal, hogy kis pontok vagyunk, úgy sem tehetünk mást, akkor arról is fog szólni.

A történelem viszont az ellenkezőjét bizonyítja, hisz azért volt egy kevés fejlődés a politikai rendszerekben az emberiség történelme során.

Ezt te sem tagadhatod.

hoplita 2012.05.13. 07:18:04

@Szimba:
".... (Ismerek egy embert, aki gyümölcsöst és állatokat is tart, eközben rengeteget dolgozik a természetvédelem területén. Az ő példája számomra világos üzenet. ...."

Ismered eserbét?(Sallai Robit....)
Én is...de egy kicsit jobban nálad.:)))))))))))

jjulie 2012.05.13. 07:24:03

@hoplita:

namilyen volt a tegnapi parádé?

hoplita 2012.05.13. 07:34:53

"....A beszédek előtt kisebb közjáték tanúi lehettünk: A tüntetők soraiban Gaudi-Nagy Tamás, a Jobbik országgyűlési képviselője megafonnal a kezében emlékeztetett rá, hogy a Fidesz-székház előtt fölsorakozott rendőrség egyik parancsnoka, Halmai Csaba őrnagy (lehet, hogy közben előléptették – H. J.) tevékeny részese volt 2006 októberében a magyarok elleni brutális rendőrségi föllépésnek, ám ezért egyáltalán nem kellett számot adnia...."

További részletek: kuruc.info/r/2/96021/#ixzz1uj0pXDkq

Új ország, elszámoltatás.....szeretünk téged, csuti törpecigány.:(

jjulie 2012.05.13. 07:46:50

@hoplita:

mégsem voltűál ott? nem fértél fel a buszra?

pedig vártalak

hoplita 2012.05.13. 07:49:00

@jjulie:
Én vótam, szopjál hanyatt...de te nem dugtad oda a redvás pofád...pedig szívesen szétbasztam volna.

jjulie 2012.05.13. 07:52:05

@hoplita:

milyen volt a lúzer-debil csoportosulás, királynak érezted magad köztük?

nyünyüge 2012.05.13. 07:53:07

Olvasnivaló:
Lakner Zoltán:
nol.hu/belfold/20120512-rehabilitalt_racionalitas

"...Az emberi erőforrások pazarlása

A rossz helyzetfelmérésből adódó kényszerek hatására a Fidesz markáns döntéseket hozott. A kormány társadalompolitikája nyomán a közép elszegényedése és a szegénység mélyülése zajlik. Az a fajta középosztály, amelyre a kormány hivatkozik, s amely tőlünk nyugatra a társadalom kétharmadát alkotja, nálunk biztosan nem létezik ilyen tömegben. Itt az átlagos jövedelmi helyzettel nem jár együtt az egzisztenciális függetlenség, a sorsválasztás szabadsága, a cselekvés autonómiája. Egyre kevésbé jár együtt.

A kormány által folytatott politika legfeljebb a társadalom negyedének-ötödének előnyös, miközben a szegénységgel kapcsolatban a butaság és a rosszindulat speciális keverékét állították elő. Ez a gondolkodásmód nemcsak a segélyezésben, hanem a köz- és felsőoktatásban, valamint a foglalkoztatáspolitikában is érezteti hatását.

Valóban unortodox, hogy egy európai uniós kormány kifejezetten serkenti társadalmi csoportok leszakadását és betokosodását..."

hoplita 2012.05.13. 08:02:43

@jjulie:
Jöhettél vóna, csicskából nagy hiányt szenvedünk.

jjulie 2012.05.13. 08:19:30

@hoplita:

lúzerek meg a csicskáztatás - ébren álmodik mucsaröcsöge

miközben mentek sorbaállni napszámért a viktor helyi arcához

Szimba 2012.05.13. 09:06:49

@hoplita:

Meséjj!:-))

Én személyesen nem ismerem, és csak természetfotók ügyében maileztünk. Később olvastam róla, meg néztem meg a Nimfea oldalát.

bariga 2012.05.13. 09:24:51

Na az lesz a legviccesebb, ha a Vona buktatja meg Orbánt.
Te is fiam Brutus?

Szimba 2012.05.13. 09:24:51

@Hepci:

Köszönöm. Kénytelen leszek elmenni a boltjukba.
Az én cinkéim nagyon termékenyek, nem elég nekik egy kis "panel" odú!:-)))

Szimba 2012.05.13. 09:44:26

@Kedves Loránd:

A monopóliumok kezében vannak azok az üzemek, gyárak, amelyek számunkra a fogyasztási cikkeket gyártják.
Minél olcsóbb anyagból, minél olcsóbb munkaerővel, rövid ideig használható minőségben, hogy nagy legyen a nyereség, és a vásárló záros határidőn belül kénytelen legyen újat vásárolni az adott holmiból.

Ezt szolgálja az is, hogy mindig újabb külsejű, más funkciókat is magában foglaló szerkentyűk készülnek, hogy a még működőt is lecseréljék az emberek. (mosógépet, mobilt, számítógépet, sőt még a farmerjüket is).

Az élelmiszeriparban rengeteg mesterséges ízesítőt tartalmazó és elsősorban gyerekek, fiatalok számára készített terméket árusítanak, hihetetlenül olcsó alapanyagokból, igen drágán. Ellenben a CSOMAGOLÁS érdekessége miatt, és a reklámok miatt rengetegen veszik.

Az emberek utoljára a reformkorban lázadtak a külföldi áru ellen. Inkább vásárolták a magyar vásznat, akár gyengébb minőségben is, de nem vettek külföldit.

Jelenleg igen kevesen a "magyar élelmiszert" keresik a piacokon, és az áruházláncokban is. Ezért mindenre kiírják, hogy magyar termék, miközben az alapanyaga, vagy a gyártása természetesen külföldi tulajdonostól származik. Követhetetlen, hogy valóban itthon termett vagy Kínából hozták. Pl. kakaóval ízesített holmik esetében sem igazán jut eszébe senkinek, hogy nálunk nem terem az Alföldön kakaóbab:-))

Tudatosabb nevelés, állandó ismeretterjesztés lenne szükséges ahhoz, hogy nagyobb tömegek nézzenek utána, mit tehetnek, miért ne vásároljanak nagyüzemben műrostokkal, ízesítőkkel előállított "hazai" gyümölcslét, amit háromszor olyan drágává tesz a csomagolóanyag.

Talán vidéken mindez természetesebb, és keresztülvihetőbb.
Bár a divat és a másokkal való állandó versengés már az óvodásokat is megfertőzi.

hoplita 2012.05.13. 09:44:36

@Szimba:
Mit meséljek...?
Nem rossz gyerek, de piszok nagy seggfej is tud lenni..:)
A munkába még nem szakadt bele...de nem is fog.:)

Szimba 2012.05.13. 09:48:40

@hoplita:

Itt a Csernobilból kiszabadult sugárzó anyag terjedésének térképe.
És nem ijesztgetni akarlak saláta ügyben, mert a lehullott és az élelmiszerekbe (elsősorban a káposztafélék veszik fel, de a gyümölcsfák sem mentesek ettől, valamint a legelő állatok, amelyeknek a tejét már nem vizsgálják) bekerülő radioaktív anyag felezési ideje, ha jól emlékszem 100 év.
Tehát gyűlik szépen a szervezetben, és kinek hol a gyengéje, ott fog bajt okozni.

www.irsn.fr/FR/popup/Pages/tchernobyl_video_nuage.aspx

Szimba 2012.05.13. 09:50:49

@hoplita:

Úgy tudom, hogy most végzi a jogot, ez a második diplomája. Van 3 lánya. És nyilvánvaló, hogy nem végez fizikai munkát már, mert vannak erre munkásai. Viszont a természetvédelem a szívügye.
Éjszakákba nyúlóan szokott dolgozni.

AbuBakr 2012.05.13. 09:54:09

@Szimba: az a "sokat dolgozik" kitétel kicsit erős megfogalmazás... :)
inkább a "sokat nyüzsög" lenne a helyes szófordulat

Szimba 2012.05.13. 10:23:38

@AbuBakr:

Itt mindenki ismeri eserbét???:-))))

Szimba 2012.05.13. 10:24:42

Ezt legyen szíves megmagyarázni nekem valaki közgazdasághoz is értő ember!

infographics.blog.hu/2012/01/02/magyarorszag_adossaga_vizualisan

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.05.13. 11:10:03

@hoplita: a jó - szemkilövő - szakemberre minden kormánynak szüksége van...

hoplita 2012.05.13. 11:13:59

@Hepci:
Az mán biztos...
Csak azt nem tudom eldönteni, hogy seggfejségből kifolyólag, vagy direkt provokációként vezényelték oda ezt büdös gyökeret.
Mindkét opció benne van a pakliban..

stoic79 · http://liberatorium.blog.hu 2012.05.13. 11:22:14

@Akitlosz: Természetesen nincs egy határozott szám, aminél ha kevesebben mennek el, akkor minden jó lesz. Viszont ha elég kevesen mennek el, akkor hiába hoz bármilyen törvényt a parlament, az emberek egyszerűen csak megvonják a vállukat és tovább mennek. Természetesen itt a hivatalnokoknak és az erőszakszervezeteknek vagy jelentős szerepe, hisz ha ezek a csoportok a kormány támogatásától függetlenül végrehajtják azok törvényeit, akkor egy alacsony támogatottságú kormány még a legártatlanabb helyzetben is könnyen zsarnokká válhat a társadalom szemében. És tulajdonképpen ez az a folyamat, ami miatt - bár jogi értelemben nem, de társadalmji szinten igenis - számít a részvétel.

nyünyüge 2012.05.13. 11:35:43

@Szimba:
A poszthoz:

Sajnos én úgy látom, hogy mostanság a posztbéli szerzőpáros egyik darabjának bábszínházra adaptált változatának vagyunk bamba nézői. És amíg ámulattal nézzük az előadást, a paraván mögött zajlik az igazi élet és dőlnek-el a dolgok. Az előadás címe a NER. Az még kérdés, hogy OV rendezője-e ennek az előadásnak, vagy inkább csak jól kiválasztott, nézőcsalogató főszereplője.

Kedves Loránd · http://hajnalvilag.hu 2012.05.13. 11:56:03

@Szimba: Nem vagyok közgazdász, csak egy programozó - talán ezért vagyok hajlandó a matematika alapműveleteinél megmaradni, amikor pénzről beszélek, és a következőket tudom mondani a témában.

1: történelmi kutatások szerint az "ős-kamat" évi 5% - vagyis általában ha a kölcsönadó nem várhat el 5 forintot minden egy évre kölcsönadott százas után, akkor nem adja oda.
Ez teljesen korrektnek tűnik, nem?

2: egy év múlva a kölcsönadónak már 105 forintja van, amit újból odaadhat, és év végén 110.25 Ft-ja lesz.
Ez sem sok, ugye?

3: Viszont ha ugyanezt gond nélkül folytatja, a 15. év végén már több, mint 200 forinttal játszik! Újabb 15 év után 400, 800, ... forintja lesz MINDEN EGYES induló százas után.

Vagyis HA nincs csőd, akkor a pénz mennyisége exponenciálisan növekszik a végtelenbe - miközben mi még mindig azt hisszük, hogy a pénz az kenyér, meg sajt, meg áram. Tehát a kamatra kölcsönadható vagyon LÉTEZÉSE garantálja az állandóan és egyre nagyobb tempóban növekvő társadalmi szétszakadást, növekvő feszültséget, majd a háborúkat. Íme a "ciklikus történelem" magyarázata... meg mondjuk azé, hogy miért tiltotta minden komolyabb vallás a kamatra kölcsönzést, vagy vezette be az adósságok rendszeres eltörlését.

Ami a szép: ebben a levezetésben nincsenek gonosz zsidók, háttérhatalom, civilizációk harca, csak szimpla matek. Pont ezért olyan "nehéz megérteni"... Kicsit bővebben itt van: hajnalvilag.blogspot.com/2011/12/korszellem-megint-penzrol.html

Ajánlanám még ezt a filmet: dotsub.com/view/38d7177f-869c-4922-8424-9795986de2f2 szerintem megéri azt az egy órát. Bár a következtetéseivel nem értek egyet, a helyi pénz szerintem zsákutca - de ettől függetlenül elég jó összefoglaló, ezért anno megcsináltam hozzá a magyar feliratot. ;-)

... a nekem szóló válaszoddal egyetértek, ezek a jelenségek létező problémák, de a pénzrendszer alapműködéseiből következnek, ezért fennmaradása esetén megoldhatatlanok. Persze pozitív folyamatok is zajlanak, csak egyelőre még nem sikerült a valódi okokra fókuszálni - például arra, hogy amíg létezik a pénz fogalma, esélyünk sincs...

dr. Bubó 2012.05.13. 12:01:44

bűnszervezetben elkövetett, nemzetvesztő, hazaáruló

mafiakormányzás

büntetési tétel: halál

dr. Bubó 2012.05.13. 12:05:27

@nyünyüge: :)))) h a t ó k ö r ?

azt hitte hogy hatökör... a blogmotor is csak egy ember... tévedhet...

dr. Bubó 2012.05.13. 12:07:20

elsimicskázzák/elpintérezik/elnyerges vontatják a közpénzt

egyszerűen:

elfidesezte a társadalmat a közpénzt a gazdaságot... az álamot...

jjulie 2012.05.13. 12:46:34

@hoplita:

a munkának mi si az óperencián túli lúzerfalvi definiciója, lássuk csak mi is, mi is lehet, csak nem az amitől kérges lesz a tenyered, és koszos a nadrágod?

6.Lenin 2012.05.13. 13:05:03

Ma valamiért elég halvány a ballib.
Vagy mindig is ilyen volt?
Kifulladt?
Mindegy.

6.Lenin 2012.05.13. 13:20:14

Látom ma csak a ballib aktív, lenne 1-2 kérdésem...

Valaki!

Nézem a híradókat, nyugaton tüntetnek a bankok ellen + a megszorítások ellen.
Nálunk + pont fordítva.
Sajnálják a csóró bankokat, és követelik az igazi megszorításokat.

Ez mi a toszért van így?

dr. Bubó 2012.05.13. 13:40:12

Hej de messze majomország,
ott terem majomkenyér,
majomablak majomrácsán
majomnótát ráz a szél.

Majomtéren, majomréten
majomhősök küzdenek,
majomszanatóriumban
sírnak majombetegek.

Majomtanártól majomlány
majomábécét tanul,
gaz majom a majombörtönt
rúgja irgalmatlanul.

Megépül a majommalom,
lesz sok majommajonéz,
győzve győz a győzhetetlen
győzedelmes majomész.

Majompóznán majomkirály
majomnyelven szónokol,
egyiké majommennyország,
másiké majompokol.

Makákó, gorilla, csimpánz,
pávián, orángután,
mind majomújságot olvas
majomvacsora után.

Majomvacsoraemléktől
zúg a majomreterát,
majombakák menetelnek,
jobbra át és balra át."

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.05.13. 13:42:25

@6.Lenin: nézd, Iljics, én aztán igazán nem vagyok a bankok nagy barátja (kb, gheczi mind), de az nem nagyon szép dolog, hogy tavaly a kormány (amikor épp be volt sz*rva az árfolyam miatt) megegyezett velük, hogy a továbbiakban az őket érintő fontosabb kérdésekben egyeztet és legfőképp csökkenti az átmeneti terheket, erre most bejelenti Matócsny, hogy milyen új adó lesz. Aztán a pénteki (?) rádiómonológban a főnöke meg boldogan nyilatkozik, hogy mekkora 1 hatalmas sikert értek el már megint a zemberek érdekében, miszerint sikerült az ideiglenes válságadókat felváltani véglegesekkel.

Merengj kicsit azon, hogy az idióta törpe és a hatalommániás törpe kombinációja nem biztos, hogy elhozza a magyar kánaánt...

6.Lenin 2012.05.13. 13:47:00

@dr. Bubó:

Akkor jól gondoltam.
Ez van beidegződve.
Ebben nőt fel a "nagy" generáció.

Akkor tényleg éppen ideje már valami újat kezdeni.
Kösz.
Megyek sétálok 1et, megnyugtattál, megint jól tippeltem.

6.Lenin 2012.05.13. 13:57:25

@Hepci:

Szerintem ez 1 kicsit összetettebb kérdés, mintsem gyermeteg "ez nem volt szép" kérdésként kezeljük.
Hagyjuk a kis törpe diktátort, kérdezzük meg a nyugaton tüntetőket, mondjuk Görögországban, Spanyolországban,stb.

Hátha az ott kapott válaszok világosabbá tennék a hazai elméket is.
Szerintem.

jjulie 2012.05.13. 13:59:14

@6.Lenin:

fideszbirkagyík eldönthetnéd mit szeretnél itt, nyugatot, vagy orbániát

megvanmát a dembinszky 1849-es gyöztes csatáinak listája, vagy még mindig csak a fideszikszet gyakorlod naphosszat, nehogy elfelejtsd?

jjulie 2012.05.13. 14:00:41

@6.Lenin:

görögország nyugat, de honnan nézve birkuci?

dr. Bubó 2012.05.13. 14:03:04

@jjulie: :))) monentán nyugat.... de már kompjár át ...

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.05.13. 14:04:41

@6.Lenin: helyettesíthetem a - gyermeteg - "ez nem volt szép" definíciót a "Matolcsy és Orbán permanensen és pofátlanul hazudnak" megoldással, de nem akartam a lelkedbe gázlómadarazni, Iljics. :D

6.Lenin 2012.05.13. 14:05:44

@jjulie:

Lassú a felfogásod Ödönke, már 1 hete más szelek dúlnak a "fejlett" világban.
Nem vetted észre?

Kikapcsoltad a frissítés opciódat?

dr. Bubó 2012.05.13. 14:09:02

elsimicskázzák/pintérezik/nyergesezik a földet... a magyar földet...

a fides mindent tönkretesz és lerabol... nem is mafiakormány, hanem SÁSKAKORMÁNY...

index.indavideo.hu/video/Gazdak_diakok_es_szimpatizansok_tuntettek_az_ex-allamtitkar_mellett

6.Lenin 2012.05.13. 14:29:55

@Hepci:

Bármivel behelyettesíthetsz, nem érinti a lelkivilágom.

szerintem ezt a játékot nem lehet a vörösvári szűzlánytűzoltók rézfúvósainak a játékával összehasonlítani.

6.Lenin 2012.05.13. 14:44:19

@dr. Bubó:

"elsimicskázzák/pintérezik/nyergesezik a földet... a magyar földet..."

Nem a Hanzi kapja Burgenlandból.

szemetek ezek tényleg.

L

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.05.13. 14:49:27

@6.Lenin: az elég rossz játék, ha hol ezt, hol azt vesznek el hol ezektől, hol azoktól, miután pár hónappal korábban megegyeztek az ellenkezőjéről.
Majd azt kommunikálják, hogy ez nagy siker, a zemberek már megint jól járnak.
Nem kétséges, Simicska is zember...
Ha ez a NER, ha nem haragszol, nem veszek részt benne az oldaladon. :D
Szóval attól tartok, Iljics, az lesz a vége, hogy a zemberek megunják a sok jót és visszatérnek a mérhetetlenül impotens és lopós szocialisták(hoz)...

márta)) 2012.05.13. 14:51:46

Ezért mennek külföldre a magyar orvosok - ördögi körben az egészségügy"

Már rég nem az elégtelen bérek, hanem a lehetetlen munkakörülmények miatt megy sok orvos külföldre. Sokszor a minimumfeltételeket sem teljesítő kórházakban egyre nehezebb a gyógyítás - idézi a sonline.hu Andrásofszky Zsoltot, az orvoskamara Somogy megyei elnökét"

www.napi.hu/magyar_gazdasag/ezert_mennek_kulfoldre_a_magyar_orvosok_ordogi_korben_a

Nem kell "máshol" , mondjuk a görögöknél, spanyoloknál kutakodni. Lehet "itt" (is) értékelni, elemezni a történéseket, eseményeket. Szerintem.
hm?

dr. Bubó 2012.05.13. 14:54:43

@Hepci: :) isten mencs ! csak azt ne !

csak jobb ha egy nemzeti mafia kormányoz... fuj... nehogy coclibsi tolvalyok

márta)) 2012.05.13. 14:58:07

Az utolsó szalmaszálba kapaszkodnak a görögök "

hvg.hu/vilag/20120513_gorog_kormanyalakitas#rss

A legutóbbi közvélemény-kutatások szerint a görögök többsége megoldást szeretne.
A vasárnap közzétett egyik adatsor szerint a megkérdezettek 72 százaléka azt mondja, hogy a pártoknak "bármi áron" együtt kell működniük, s 78 százalékuk véli azt, hogy olyan kormány kell, amely mindent megtesz azért, hogy Görögország az euróövezetben maradjon."

Rövidke, tájékoztató olvasmány.
hm?

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.05.13. 15:02:35

@dr. Bubó: Ma fia Lajos vs. Ma fia Tamás?

Ez a harcz lesz a véső.

márta)) 2012.05.13. 15:10:34

Gréczy és Orbán egy csapatban"

'....Áder János által meghirdetett kiegyezést..."

"Ha valami, hát a foci valóban összehozza az embereket."

mno.hu/fourfourtwo/greczy-es-orban-egy-csapatban-1075623

Na. Igen! Biztosan így is van.:) Mondjuk Engem a foci egyáltalán nem tud érdekelni.
:(
hm?

márta)) 2012.05.13. 15:13:41

Nyugi, nyugi!! Majd (esetleg) jön a Jobbik és a Vona) az jó lesz????
Csak egy, egyszerű kérdés. Semmi több.
hm?

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.05.13. 15:32:22

@szoja122:

Eltekintesz attól az apróságtól, hogy emberiség történelme folyamán még sohasem gondolkodott mindig mindenki ugyanúgy, és soha nem is fog.

Így a "ha mindenki" kezdető álmodozások, köztük a tied is, eleve komolytalanok, életszerűtlenek, értelmetlenek.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.05.13. 15:38:53

@szoja122:

A fejlődésnek a politikai rendszerekben nem politikai, nem erkölcsi, hanem egészen egyszerűen gazdasági okai voltak.

A jobbágy hatékonyabban dolgozik, mint a rabszolga, az alkalmazott pedig hatékonyabban dolgozik, mint a jobbágy.

Ezeket a gazdasági hatékonyságbeli változásokat képezi le, követi csupán a politika, a társadalmi rend változása.

Könnyebb (és olcsóbb!) uralni a népet, ha az azt hiszi, hogy van beleszólása, mert "demokrácia" van meg szólásszabadság, de azért még mindig fegyveres katonák, rendőrök védik az "alkotmányos rendet", azaz a hatalmat, a néptől, ahogyan mindig, amióta civilizált társadalmak léteznek.

6.Lenin 2012.05.13. 16:23:49

@Hepci:

Csak a jobboldalon vannak milliárdosok?

Melyik jobb?

Mondjuk az MNB elnöke külföldön tárolja az összekuporgatottat? Nem bízik a sajátjaiban?
Ott (se)adózik?
Ja, hogy nem tartozom közéjük?
Szeretnék?

Sarko írogatott levélkéket a mini ducenak a saját tőkései érdekében. Az mi a tosz? Neki lehet? Kiért harcoljon, ha nem a sajátjaiért?

Az a jó, ha DSK a mi pénzünkön kergeti a szobalányokat?
Oszt mi a toszért? Nekünk ebben mi a jó?

Ez nem jobb/bal kérdése. Tán tényleg mindenkié kellene, hogy legyen.
Mindig megvan a lehetőség a váltásra, csak el kell hitetni legalább 3 millió emberrel, ennyi.

Nincs olyan, aki erre képes?
Az miért a másik hibája?

Üzlet, az üzlet. Érdekérvényesítés érdekében a másik oldal sem játszik a legtisztességesebb eszközökkel. Ez harc. szerintem a 2 fél ezt érti is.
A drukkerek nem értik, főleg a vesztes oldalon.

Nincs ebben semmi különleges/érthetetlen.
Szerintem.

tölgyes 2012.05.13. 17:11:22

@márta)): Na ugye!
Most már maga is látja.::))

6.Lenin 2012.05.13. 17:41:11

@dbeata:

Sajnos ezt így nem tudom elfogadni ebben az esetben.

"A hamis dilemma egy olyan érvelési hiba, amely úgy állítja be a vitát, mintha csak két alternatíva létezne, mikor valójában több, nem mérlegelt választási lehetőség is van. Ez a két alternatíva legtöbbször a lehetőségek skálájának két szélsősége.

A hamis dilemma nem minden esetben korlátozódik két lehetőségre; előfordul, hogy hármat vagy többet is magába foglal. A lényeg azonban, hogy ésszerű alternatívákat mellőz."

Természetesen általánosságban van igazságtartalma.

Ellenben nem ír arról, ha a lehetőségek közti választásnak vannak előre meghatározott feltételei/céljai, amik alapján választani szeretnénk.
Nem lehet alternatíva, ha ellentétes a céllal, amiért tulajdonképpen a kiválasztás történik.
Szerintem.

Általánosságban/kitűzött cél nélkül, talán mérlegelhető az összes lehetőség is.

Mondjuk az adott esetben is lehetséges más, ésszerű alternatíva is.
erre vártam választ a kérdésemben, hátha elfogadható lenne.

A kitűzött cél leszűkíti a választható lehetőségek körét, ha másokat eleve kizárunk. Természetesen attól még azok léteznek, de minek.

jjulie 2012.05.13. 18:03:22

@6.Lenin:

gyönyörű birkaparádé lenyinem

mikor jön már végre a kétszerkettőnégy?

dbeata 2012.05.13. 18:04:12

@6.Lenin: Még a saját kitűzött céljaival is teljes mértékben ellentétes a megvalósulás.

6.Lenin 2012.05.13. 18:13:00

@jjulie:

Ödönke!

Reset-katt-frissítés-katt
Hátha

dbeata 2012.05.13. 18:41:05

@6.Lenin: Ne legyél ennyire cinikus...

márta)) 2012.05.13. 18:42:57

Hűha! Azt kell írjam) Önök nagyon szépek itt" egy csokorban. S persze ehhez társul, hogy okosak is. Fantasztikus.
:(

6.Lenin 2012.05.13. 18:47:09

@dbeata:

Rendben, de csak ma, 20:12:15-ig.

dbeata 2012.05.13. 18:48:36

@6.Lenin: Azután blues üzemmód következik? ;)

6.Lenin 2012.05.13. 18:52:30

@dbeata:

Az folyamatos.

Múlt héten Miskolcon (régiségvásáron) vettem néhány újabb CD-t. Azt nyúzom folyamatosan.

A Blues örök.

hoplita 2012.05.13. 18:53:10

@6.Lenin:
Na mi van, vén múmia?

Már megint piedesztált képzelsz magad alá a bilid helyett?

hoplita 2012.05.13. 18:54:40

@6.Lenin:
Cédét veszel...?
Hát...nem sok eszed van.
Feltalálták a torrentet, nem hallottál róla...?
Ki az a hülye, aki ilyenekért pénzt ad?:DDDD

márta)) 2012.05.13. 18:55:10

@tölgyes:
Tessék?! Mit kell látnom?! Az Önök mindenkori műsorát itt"? Vagy talán valami mást?

Ja! esetleg a politikáról írt?

márta)) 2012.05.13. 19:13:29

A hét, amikor a "sok kicsi, sokra megy"-adók bemutatkoztak "

hvg.hu/gazdasag/20120513_heti_gazdasagi_osszefoglalo#rss

Ugyan, ugyan. A szegény réteget, s azt a társadalmi csoportot, mely lassan, de biztosan halad az elszegényedés felé, még további megszoritásokkal kellene sújtani??!! Azokat, kik mindennapjaikban, már igy is, csak vegetálnak.
Gondolom!!!

6.Lenin 2012.05.13. 19:16:02

@hoplita:

"Ki az a hülye, aki ilyenekért pénzt ad?:DDDD "

Én.
Gyűjtöm. Bakeliten is.

hoplita 2012.05.13. 19:21:28

@6.Lenin:
Bakeliten megértem...de cédén?????
Tíz év múlva meg sem tudod nyitni...

6.Lenin 2012.05.13. 19:25:36

@hoplita:

10 év múlva?
Már csak az Orbán V-t szeretném imádni.

hoplita 2012.05.13. 19:34:47

@6.Lenin:
Amennyi eszed van ezt el is hiszem.:P

bariga 2012.05.13. 19:35:37

fn.hir24.hu/itthon/2012/05/13/fulbevalos-alpolgarmester-avatott-horthy-faszobrot/

Na nézzük már, mennyi boldog ember. A szobor bevonulásakor egy tönkretett országot vett át, mondják.
Csak az nem mondják, hogy mit adott át, amikor elmenekült.
Meg azt sem, hogy mik is történtek a kettő között.

hoplita 2012.05.13. 19:43:47

@bariga:
Na mik...?
Taníts, te biztos jól tudod....
Hadd röhögjek egyet lefekvés előtt....guglizzál gyorsan ki a wikiről valami szarságot.:)