Mikor van vége a demokráciának? – az elmúlt két év (meg persze két évtized…) egyik slágertémája kétségtelenül ezen kérdés körül forgott. A vitában folyamatosan azt képviseltem, hogy érdemes elválasztani egymástól azt, ami nem tetszik, nem szép, nem jó, attól, ami törvényellenes, vagy sérti a versengés, a részvétel és a nyilvánosság szabadságát. Kétségtelenül történt olyasmi, ami ártott a demokratikus közéletnek, de összességében az ország ma ugyanolyan (messze nem „tökéletes”) demokrácia, mint volt az előző kormányok alatt.
A Fidesz-KDNP az elmúlt két évben valóban nem volt vádolható visszafogottsággal, önmérséklettel, gesztuspolitikával, amit úgy is el lehet persze mesélni, hogy nem féltek élni a kétharmados felhatalmazással. Sok mindent megtettek, amire lehetőségük adódott: számukra kedvezően módosítottak szabályokon, aktuális politikai helyzetükhöz igazítottak törvényeket, választottak meg tisztségviselőket. Arra azonban figyeltek, hogy a döntések formai értelemben szabályosan valósuljanak meg – ha kellett, inkább az utolsó pillanatban törvényt módosítottak, hogy legyen jogi alapja a politikai szándék érvényesülésének.
Ezen előzmények után kulcskérdésnek tartom, hogy mihez kezd a kormánytöbbség az ellenzék legutóbbi vizsgálóbizottsági kezdeményezésével. Ismert, hogy az első Orbán-kormány alatt az akkori parlament számos alkalommal tagadta meg (tette lehetetlenné) a vizsgálóbizottságok megalakulását, holott a házszabály alapján – ha elegendő aláírás állt rendelkezésre - létre kellett volna hozni ezeket. 1998 és 2002 között az akkori kormány azzal, hogy a szabályokat megszegve egyetlen ellenzéki vizsgálóbizottsági kezdeményezést sem engedett át, szerintem jobban rongálta a demokráciát, mint most, amikor többségével élve új – számára feltehetően kedvezőbbnek gondolt – választási rendszert hozott létre.
Az Országgyűlésről szóló, idén elfogadott törvényben a kormánytöbbség meghagyta a parlamenti kisebbség jogát arra, hogy vizsgálóbizottságot kezdeményezzen. A 24. paragrafus így fogalmaz:
„(1) Az Országgyűlés – az Alaptörvény C) cikk (1) bekezdésével összhangban – bármely, az Országgyűlés ellenőrzési feladatkörében felmerülő, közérdekű, interpellációval, kérdéssel (azonnali kérdéssel) nem tisztázható ügy megvizsgálására vizsgálóbizottságot küldhet ki. Nem hozható létre vizsgálóbizottság egyedi jogi felelősség megállapítására, továbbá olyan ügyben, amely az Alkotmánybíróság, az Állami Számvevőszék, illetve az önkormányzatok hatáskörébe tartozik. Nem terjedhet ki a vizsgálat olyan ügyre, amely a döntés előkészítésének szakaszában van. Nem terjedhet ki a vizsgálat továbbá olyan ügy megvizsgálására, amely folyamatban lévő büntető-, szabálysértési, polgári vagy hatósági eljárás tárgya.
(2) A vizsgálóbizottságot létre kell hozni, ha azt a képviselők legalább egyötöde indítványozza, és az (1) bekezdés szerinti feltételek fennállnak.”
Miután az aláírásokat a Jobbik az LMP és az MSZP padsoraiból összegyűjtötte (ez a sajátos „technikai koalíció” már önmagában is érdekessé teszi a dolgot), és a határozati javaslatot tegnap benyújtotta, a kormánytöbbség nehéz helyzetbe került. Ha a saját maguk által elfogadott törvénynek megfelelően („létre kell hozni”) megszavazzák a bizottság megalakulását, a következő időszakra egy számukra kifejezetten kellemetlen témát segítenek – az eddigieknél is jelentősebben, nagyobb munícióval - napirendre. A bizottság maga elé idézheti a nyilvánosságtól következetesen elrejtőző főszereplőket, akiknek ráadásul – miután az alaptörvény „a bizottságok előtti megjelenés kötelezettségét” fogalmazza meg – törvénytisztelő emberként meg is kellene ott jelenniük. A politikai racionalitás tehát egyértelmű: a Fidesznek nem lenne szabad engednie, hogy a bizottság megalakuljon, ugyanakkor a kezdeményezés megtagadásával újabb érvet adna a kormánytöbbség azok kezébe, akik diktatórikus törekvésekkel, az ellenzéki jogok sárba tiprásával vádolják őket.
Bár egy tegnapi televíziós beszélgetésben az ellenzék képviselője sem igazán hitte, hogy ebből bármi lehet, a döntés szerintem ennél valamivel bonyolultabb és hosszabb távra is kiható lehet. Sok mindenről szól majd, de leginkább magáról a Fideszről - a kormánytöbbség gondolkodásáról, belső viszonyairól, működését meghatározó logikáról tudunk meg többet általa.
