Facebook oldaldoboz

Olvasottság

A blog indulása óta: 16'157'242 lapletöltés (2020.12.28.)

A legerősebb nap: 188'742 lapletöltés (2010.04.11.)

A lakott sziget

Vélemények

"Igazán elkeserítőnek és érthetetlennek ezt a tudatlanságnak tűnő, vagy annak álcázott, de inkább elszánt képmutatást tartom, amivel magasan képzett értelmiségiek igyekeznek kibújni a felelősség alól." (Mészáros Tamás)

 

"A sértésen túl Török valóban nem ért velem egyet, és mint ilyen persze választ igényelne, ha lennének írásában komolyan vehető szubsztantív érvek." (Halmai Gábor)

 

"Alapvetően érti félre a politikai elemzés tudományát, nagyvonalúan eltekint az eszmék, a politikai gondolatok, a megvalósult tényálladékok jelentőségétől, nem kevesebbtől tehát, mint a politikai cselekvés esszenciájától, így kizárólag formális, technokrata érveléssel legitimálja a kormánypárt ténykedését." (Seres László)

 

"Török Gábor blogpolitológus azon megállapítása, hogy a Fidesz október elején elért a csúcsra, amely után nem sok minden meghódítandó cél marad, a szokásos semmitmondás és elemzői felületesség terméke volt." (Békés Márton)

 

"A hatalom elzárkózása ma már olyannyira nyilvánvaló, hogy a kormány egynémely támogatójának is csípi a szemét, sőt még az Orbán-rezsim „törekvései” iránt feltűnő megértést mutató Török Gábor politológust is felébresztette eddigi magabiztos szunyókálásából." (Zádori Zsolt)

 

"Török, aki az értéksemlegesség jegyében erősen hajlik arra, hogy a politikát döntően hatékonysági szempontból elemezze (ahogy egy kritikusa nem finomkodva megjegyezte: az ő elemzései kb. olyanok, mintha a harmincas évek Németországában azt mondta volna valaki: Hitler ügyesen tematizálja a politikát a zsidókérdés napirendre tűzésével)." (Pető Iván)

 

"A magyar tudásról mint kurrens termékről meg mindent elmond, hogy még Török Gábornak is van diplomája." (Hont András)

 

"Török Gábornak például nagyon jót tett volna, hogyha mélyebben elsüllyed (sic!) mondjuk a magyar alkotmányjogban, és akkor, abban az esetben az elemzései, hogy is mondjam, a felszínességnek kevésbé mutatják a tüneteit." (Hont András)

 

"Ha egy kormánynak az a feladata, hogy megmentse az emberek nyugdíját, akkor nem blogoló politológusok véleményét kell előzetesen kalkulálnia." (Szijjártó Péter)

 

"Török szerint az a politikus viselkedik demokratikusan, aki nem törődik mások véleményével, aki nem akar önkritikusan gondolkodni, és aki képtelen felismerni, hogy zsákutcában van, és végre vissza kellene fordulnia." (Krémer Ferenc)

 

"Egyedül Török Gábor politológus gondolja azt, hogy a Fideszt a jó szándék vezeti, csupán politikai vaksága miatt rohan teljes erejéből a falnak." (Bartus László)

 

"Elolvastam ma Török Gábortól Piroslapig valamennyi blogbejegyzést a készülő új Alkotmányról. Homály, indulat. Mélyéről párolog a bögre. Nagyon." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor megkerüli a problémát." (Lánczi András)

 

"Lárifári." (Gyurcsány Ferenc)

 

"Török Gábor minimum téved." (Mráz Ágoston Sámuel)

 

"Török wasn't looking at the speech from the outside but from the inside. Almost as if he had been the speech writer of Viktor Orbán." (Eva S. Balogh)

 

"A Török Gábor-féle, lazának tekinthető, minden jöhet típusú hozzáállással szemben én a gyakorlatban is jól levezethető, szigorú megközelítésben látom a szélsőségekkel szembeni harc esetleges sikerét" (Somogyi Zoltán)

 

"Török Gábor csak egy a kollaboránsok közül" (Krémer Ferenc)

 

"Naná, hiszen a törökgáborok döntik majd el, hogy a cáfolat hitelt érdemlő volt-e" (Lánczos Vera)

  

"Az ezerkezű sms cézár kiismeréséhez azonban nem elégséges Török Gábor köpönyegébe bújni, és úgy előadni a nyilvánvalót, mintha annak bármilyen tudományos értéke volna." (Puzsér Róbert

 

"Régóta figyelem Török Gábor politológusi tevékenységét, és egyre erősödik bennem a viszolygás." (Andor Mihály)

 

"Nos, ha a seggnyalás és a helyezkedés olimpiai szám lenne, most indíthatnánk egy potenciális dobogóst: Török Gábor politikai szakértõt, korábban szabadúszó értelmiségit, ma már inkább Jobbik közeli tanácsadót." (G. Fodor Gábor)

 

"Énszerintem nem jó, ha egy politikai elemző nem elemez. Ez ugyanis benne van a munkakörében, elvileg. Ami pedig nincs benne, az a sunyi hatalombarát cinizmus, a távolságtartás félreértése, az apolitikus elkenés, az alapvető problémák tudomásul nem vétele, az állandó megfelelési kényszer. Ehhez a teljesítményhez képest még a Nézőpont is elemző műhely." (Seres László)

 

"Török Gábor (...) arról lett híres, hogy az összevissza beszélést az egyrészt, másrészt” fordulatokkal marketingeli értelmesnek tűnő gondolatmenetté." (Vizvári Soma)

 

"Nagyszerű Békemenet volt, vidám, erőt adó, lelkesítő! És nincs annál nagyobb elismerés, mint amikor Török Gábor egy ekkora siker kapcsán a kampány dinamikájáról hohmecol. Ennyi." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor évek óta azt a játékot játssza a nyilvánosságban, hogy a "függetlenobjektív" elemző szerepében a Jobbik szekerét tolja, de nyíltan soha nem merte bevallani, hogy a Simicska-párt tanácsadója és Vona személyes spindoctora."  (Vizvári Soma)

 

"Az utóbbi időben megfigyeltem: számos sajtószerv rendszeresen beszámol róla, hogy Török Gábor – akiről én sose hallottam tavalyig, és aki sokak szerint politikai elemző – éppen mit gondol. Török Gábor elképesztően nagy rajongótáborral (nem olvasótáborral, hiszen ő nem ír) rendelkezik, és – mint ilyen – fölhívja magára a társadalombírálat figyelmét, hiszen az egyik leghatásosabb közszereplő." (Tamás Gáspár Miklós)

 

"Érdekes módon Török Gábort sosem izgatták a külföldön zajló események. Úgy is mondhatnánk, hogy politikai farkasvakságban szenved (...). (Lánczi Tamás)

 

"Török Gábor nem független politikai elemző, hanem jobbikos propagandista." (Kubatov Gábor)

 

"A sokat sejtető semmitmondását könnyű kézzel gyurcsányista agitációra váltó egykori politológus oly kellemetlenül nyalizik, mintha feledtetni akarná azt a zavarba ejtő tényt, hogy „független” elemző létére Csányi Sándor szárnysegédjeként az MLSZ elnökségében foglal helyet, s így személyében a magyarok az Orbán-rendszer futballbirodalmának egyik befolyásos főurát tisztelhetik." (Puzsér Róbert)

 

"Ugyanis Független Szakértőink Legjéről köztudott, hogy nem beszélni angol" (Megadja Gábor)

 

Az 5 legnépszerűbb

  1. 508. Miért nyert (ennyire) a Fidesz? 2014. április 07. 09:18A tegnapi választást a Fidesz a világ minden választási rendszerében megnyerte volna. Nagyon komoly többsége lenne a korábbi magyar rendszerben is, és a tisztán arányos rendszereket leszámítva minden...
  2. 2018/9 Miért nyert (ennyire) a Fidesz? 2. 2018. április 09. 02:03A politikai számítás tehát szinte hibátlanul bevált – írtam négy évvel ezelőtt a Miért nyert (ennyire) a Fidesz? című blogbejegyzésben. Most ennél többet kell állítanom: a Fidesz ugyanis nagyobb...
  3. 2018/8 Választási előrejelzés 2018. április 05. 10:02Az előző bejegyzésben megindokoltam, hogy az áprilisi választás előtt miért nem lehet igazán komolyan vehető előrejelzést készíteni. Ebben az írásban nem ismétlem meg ezeket az érveket, és nem...
  4. 514. A tét 2014. december 04. 02:11Orbán Viktor természetesen nem újfasiszta és nem is diktátor. Az elkötelezett antikommunista, konzervatív és korábban a magyar jobboldallal kifejezetten jó viszonyt ápoló republikánus amerikai...
  5. 510. Mindenki lehet kőműves 2014. szeptember 26. 00:40Régóta nem jelentkeztem elemzéssel. S ez sem igazán az lesz. Van azonban valami, ami foglalkoztat. Semmi eget rengető, de nekem azért fontos. Egy ideje már kerestem hozzá a hangot, a formát. Ez...

Korábbi bejegyzések

Címkék

1904 (1) 1912 (1) 1956 (1) 1989 (2) 1990 (2) 1991 (1) 1994 (6) 1994 1998 (1) 1998 (5) 2002 (2) 2004 (1) 2005 (2) 2006 (2) 2007 (1) 2008 (1) 2009 (1) 2010 (3) 2012 (2) 2014 (2) 2014-es parlamenti választás (1) 2014-es választás (1) 29 lépés (1) 4k! (1) 56 nap (1) 800 (1) adatbázis (2) áder jános (9) adócsökkentés (3) adóemelés (1) adópolitika (1) afganisztán (1) ágh attila (5) ajánlószelvény (1) ajánlószelvények (14) akadémia (1) akarat (1) akció (1) aláírás (1) alakuló ülés (3) alapkérdés (1) alaptörvény (1) albertirsa (1) álesemény (1) alkalmazkodás (1) alkotás (4) alkotmány (22) alkotmánybírók (1) alkotmánybíróság (14) alkotmányellenes (1) alkotmánymódosítás (13) alkotmányozás (13) állam (2) államadósság (1) államcsőd (1) államfő (16) államháztartás (1) állami pénz (1) állami számvevőszék (2) állampárt (1) álláspont (1) alsóörsi gyilkosság (1) általános vita (1) alternatíva (3) Ángyán József (1) antidemokratikus (1) antipolitika (1) antiszemitizmus (1) antitézis (1) anti establishment (3) apátia (1) arányosság (4) arend (1) arend lijphart (1) árfolyam (1) árok kornél (1) árvíz (1) aszófő (1) átértelmezés (1) átláthatóság (1) átmenet (1) augusztus 20 (1) Azerbajdzsán (2) b. nagy lászló (1) baja (1) Bajnai Gordon (2) bajnai gordon (15) balogh andrás (3) Balogh József (1) balog zoltán (1) baloldal (17) baloldali (1) baloldali körzetek (3) baló györgy (2) balsai istván (3) bálványos (1) bánó andrás (1) barroso (3) bauer tamás (2) befolyásolás (1) beiktatás (1) belháború (1) belharc (1) belső konfliktus (1) bencsik andrás (1) Benetton-kampány (1) Beppe Grillo (1) beszéd (4) beszédolvasás tilalma (1) bihari mihály (3) bíróság (2) bizalmatlanság (1) bizalom (2) bizonytalanok (2) bizottságok (2) bkv (5) blog (3) blokád (1) bod péter ákos (1) bogdan góralczyk (1) bohács zsolt (1) bőhm andrás (1) bojkott (1) bokros lajos (10) borkai zsolt (1) borókai gábor (1) boross péter (1) borsod (1) botka lászló (6) botrány (7) bozóki andrás (1) brüsszel (2) budapest (7) budapest7 (1) budapesti olajfa (1) bukás (1) bukási spirál (4) buldózer (1) bulgária (1) bulvár (3) ByeAlex (1) célok (1) centrális erőtér (4) centrális pártrendszer (2) centralizáció (1) centrista (2) centrumpárt (1) cieger andrás (1) cigánybűnözés (1) cigányság (2) cinizmus (1) civil mozgalom (3) corvinus (1) család (1) csalódás (3) csapatkivonás (1) csapda (1) csehország (2) cselekvés (1) csépe béla (1) csermely péter (1) cser palkovics andrás (1) csigó péter (1) csodavárás (1) csomag (1) csúcsminisztériumok (2) csurka istván (2) czuczi mihály (1) daher pierre (1) daniel boorstin (1) dan nimmo (1) dávid ibolya (2) debreczeni józsef (3) demagógia (1) demokrácia (5) demokratikus centrum (1) demokratikus koalíció (2) démonizálás (1) demonstráció (1) demszky gábor (2) dessewffy tibor (1) deutsch tamás (1) devizahitelesek (1) de gaulle (1) dhondt (1) diáktüntetések (1) diktátor (2) diktatúra (4) dinamika (2) diplomácia (2) dk (1) döntés (1) duális erőtér (1) duna tv (1) dúró dóra (1) Duverger (1) economist (1) edelény (1) éden hotel (1) egyéni választókerület (2) egyéni választókerületek (24) egykulcsos adó (5) egypárti kormány (1) együtt (1) együttműködés (3) együtt 2014 (2) egy a tábor egy a zászló (2) elek istván (2) elemzés (4) élet és irodalom (1) elfordulás (1) elhatárolódás (1) elitváltás (1) ellenakarat (1) ellenerő (2) ellenfél (1) ellensúly (2) ellenzék (17) elnökjelölt (1) elnökválasztás (6) előrehozott választás (7) előrejelzés (5) előválasztás (6) előzetes regisztráció (3) elrugaszkodás éve (1) első forduló (1) elszámolás (1) elszámoltatás (2) elv (2) elveszett szavazat (1) elvtelenség (1) ep választás 2009 (3) érdek (9) erkölcs (1) erő (1) erőforrások (1) erőpolitika (3) erőszakosság (1) erőtér (1) erózió (1) értékelés (3) értelmezés (2) érv (1) érvek (2) érvrendszer (1) esélyek (5) esettanulmány (1) eszközök (1) eu (3) európai parlament (1) európai parlamenti választás 2014 (1) európai unió (2) évértékelő (2) évértékelő beszéd (4) facebook (2) falunap (1) fék (1) fékek és ellensúlyok (1) felcsút (2) félelem (1) félelnöki rendszer (2) felelős (3) felelősség (2) felelős döntés (1) felező válság (2) felhatalmazás (3) feliratkozás (1) felkérés (1) fellegi tamás (2) felsőoktatás (2) fiatal politikusok (1) Fidesz (2) fidesz (130) fidesz jobbik viszony (13) fidesz kdnp (1) fidesz mdf koalíció (3) fidesz mszp viszony (1) fkgp (2) foci Eb (1) fodor gábor (2) földesi szabó lászló (1) földtörvény (2) főpolgármester (3) főpolgármester jelölt (1) forgatókönyv (1) forgatókönyvek (5) forint (1) forradalom (4) forró ősz (1) forsense (1) frakcióalakítás (1) frakciófegyelem (1) franka tibor (1) frei tamás (1) fricz tamás (2) friderikusz sándor (1) frizbi (1) függetlenség (1) független jelölt (1) fűrész gábor (1) g. fodor gábor (3) gallai sándor (1) gallup (3) garancia (1) gát (1) gátlástalanság (4) gazdaság (5) gazdasági növekedés (1) gazdasági válság (1) gazdaságpolitika (6) GDP (1) gerbeaud liberalizmus (1) gergényi péter (1) gesztus (1) giró-szász andrás (1) giró szász andrás (9) goldenblog (1) göncz árpád (2) gondolatmankó (4) Goodfriend (1) google pártfigyelő (1) görög válság (1) granasztói györgy (1) gulyás gergely (1) gúr nándor (1) guvernamentalista felfogás (1) gy. németh erzsébet (1) gyarmat (1) gyávaság (1) gyenesei istván (1) gyöngyöspata (2) győzelmi stratégia (1) győztes (1) győzteshez húzás (2) gyűjtőpárt (2) Gyurcsány Ferenc (1) gyurcsány ferenc (49) habonyizmus (1) Habony Árpád (1) habony árpád (2) hack péter (1) hagenbach bischoff (1) hagyó miklós (3) hajdú péter (1) halasi endre (1) halmai gábor (2) harc (1) harmadik köztársaság (3) harrach péter (2) hasznos szavazat (1) haszon (1) haszonmaximalizáció (1) hatalmi harc (2) hatalmi kormányzás (2) hatalmi logika (1) hatalom (6) hatalomgyakorlás (1) hatalomkoncentráció (1) határon túli magyarok (1) hatékonyság (1) hatpárti vita (1) háttér (1) háttérvilág (1) havasiné orbán mária (1) hazaszeretet (1) házelnök (1) házmester (1) hegedűs lorántné (1) helyi politika (1) heti válasz (1) Heti Válasz (1) heves (1) híd (1) hideg polgárháború (2) hírblog (1) hír tv (1) hisztéria (1) hit (1) hitel (4) hitelesség (27) hitelszerződés (1) hiteltelenség (1) hit gyülekezete (1) Hódmezővásárhely (2) hoffmann rózsa (2) horn gyula (4) horn orbán vita (1) horthy miklós (1) horváth aladár (1) Horváth András (1) horváth csaba (3) horvátország (1) house of cards (1) hozzáértés (1) húsvét (3) identitás (2) ideológiai kulturális (1) ideologikus (1) időhúzás (1) időközi választás (3) időzítés (1) igazság (1) igazságszolgáltatás (2) ígéret (2) ígéretek (1) illékonyság (1) illiberális demokrácia (2) illúzió (1) imázs (2) imf (12) információ (2) ingatlanadó (1) inkubátor (1) inkumbencia (1) inkumbens hatás (1) instabilitás (1) internet (1) intézet (1) intézmények (2) ipsos (2) irak (1) irány (1) irracionalitás (1) isaura effektus (1) james carville (1) james combs (1) jász nagykun (1) javaslat (1) jávor benedek (3) Jávor Benedek (1) jegybank (1) jelkép (1) jelölés (1) jelöltállítás (3) jobbik (76) Jobbik (1) jobboldal (10) jobboldali (2) jobboldali kétpártrendszer (1) jogállam (1) jogállamiság (1) jóléti állam (1) jóléti rendszerváltás (1) jövő (3) jövőkép (1) juhász ferenc (1) juhász oszkár (1) káli sándor (1) kampány (11) kampánycsend (1) kampánytéma (1) kampánytsratégia (1) kapituláció (1) karácsony gergely (3) Karácsony Gergely (1) karakter (2) karakter (ön)gyilkosság (1) karantén (2) karizma (2) katasztrófa (1) katolikus egyház (1) katona (1) katonai szerepvállalás (1) katona béla (1) katona kálmán (1) kaufer virág (1) kdnp (10) keller lászló (1) kényszerpálya (1) képviseleti demokrácia (1) képviselő (2) képviselői eskü (1) kerekasztal (1) kerekasztal tárgyalások (1) kerék bárczy szabolcs (2) keretezés (1) kéri lászló (1) kétfarkú kutya párt (1) kétfejű ellenzék (1) kétharmad (26) kétharmados törvények (1) kétkamarás parlament (1) kétpártrendszer (2) kettős állampolgárság (3) kettős beszéd (2) kettős mérce (2) kiábrándulás (1) kiadácsökkentés (1) kiadáscsökkentés (1) kihelyezett kormányülés (1) kína (1) kirekesztés (2) kisebb parlament (1) kísérlet (1) kispártiság (1) kiss péter (1) kiss viktor (1) kis pártok (3) kitartás (1) kitiltás (1) kitiltási botrány (1) kitta gergely (1) kiválás (1) klein ödön (1) koalíció (1) koalíciós vita (1) kóczián péter (1) kognitív disszonancia (1) kóka jános (2) Kolláth György (1) kolontár (1) költségvetés (6) költségvetési tanács (1) kommunikáció (15) kommunikációs (1) kommunikációs hiba (1) kommunikációs paradigma (1) kommunista (1) kompetencia (4) konferencia (1) konfliktus (3) kongresszus (1) konrád györgy (1) konstruktív bizalmatlansági indítvány (1) konszolidáció (4) konszolidált gazdaság (1) kónya péter (1) konzervatív liberális (3) koordinált indulás (2) kordonbontás (1) kormány (2) kormányalakítás (8) kormányfő (2) kormányfő csere (1) kormánypárt (1) kormányprogram (4) kormányszóvivő (1) kormányzás (1) kormányzati teljesítmény (2) kormány ellenzék (1) körmend (1) körösényi andrás (2) korrekció (2) korrupció (8) korzenszky richárd (1) kósa lajos (4) kötcsei beszéd (1) kovács árpád (1) kovács lászló (2) kövér lászló (11) következetesség (2) következmény (2) közbiztonság (1) közgép (2) közhangulat (1) közjog (1) közlekedés (2) közösségi média (1) közös jelöltállítás (1) közös lista (3) közpénz (1) közszolgálati televízió (1) köztársasági elnök (3) közvélemény-kutatás (9) közvélemény kutatás (15) közvélemény kutatások (1) közvetlen elérés (1) kremlinológia (1) krizsó szilvia (1) kronen zeitung (1) kubatov gábor (2) kudarc (3) kukorelly endre (1) külpolitika (1) kultúrharc (1) kultusz (1) kumin ferenc (1) kuncze gábor (4) kurzusépítés (1) küszöb (1) kvázi kétpártrendszer (3) l. simon lászló (1) labdarúgás (2) lak (1) lakner zoltán (1) lakoff (1) lamperth mónika (2) lánczi andrás (3) lánczi tamás (1) lánczos vera (1) láthatósági küszöb (3) látogatás (1) latorcai jános (1) latorczai jános (1) lázár jános (23) legalitás (1) legenda (1) legfelsőbb bíróság (1) legitimáció (2) legitimitás (4) leminősítés (1) lemondás (7) lendvai ildikó (5) lengyelország (3) lengyel lászló (2) lengyel minta (1) lengyel választások (1) lettország (2) levél (1) liberális (3) liberalizmus (1) lijphart (1) lista (1) litvánia (1) lmp (69) lmp jobbik csalodas ketpartrendszer uj jobboldal uj baloldal (1) logika (1) lojalitás (1) loppert dániel (1) lottóötös (1) luther (1) machiavelli (1) mádi lászló (2) mádl ferenc (4) magánnyugdíjpénztár (2) magánnyugdíjpénztárak (5) magyar (1) magyar bálint (1) magyar demokratikus charta (1) magyar liberalizmus (1) magyar narancs (1) magyar nemzet (4) magyar olajfa (3) majális (1) makay zsolt (1) makó (1) mandátum (1) mandiner (1) manipuláció (1) március 15 (2) Márki-Zay Péter (1) második forduló (6) második hely (1) matolcsy györgy (10) max weber (1) McCain (1) mdf (49) mdf szdsz (1) mdnp (2) meciar (1) mécs imre (1) medgyessy péter (4) média (7) medián (9) median (1) médiatörvény (2) media hungary (2) megállapodás (4) megbízás (1) meglepetés (2) megoldás (2) megszorítás (7) megújítás (1) megújulás (2) megyei jogú (1) menekültkérdés (1) mensa hungariqa (1) mérsékelt jobboldal (1) Mesterházy Attila (3) mesterházy attila (34) mesterházy ernő (1) mészáros tamás (1) mezőtúr (1) miép (1) miép jobbik (1) migráció (1) miklós árpád (1) milla (1) minisztercsere (1) miniszterelnök (2) miniszterelnök-jelölt (1) miniszterelnök csere (1) miniszterelnök helyettes (1) miniszterelnök jelölt (8) miniszterelnök jelölti vita (6) minőségi sajtó (1) miskolc (1) mkp (1) MNB (1) modell (1) módszer (1) molnár csaba (2) molnár oszkár (1) morál (1) morvai krisztina (2) moszkva (1) mozgalom (1) mráz ágoston sámuel (1) mszdp (1) mszmp (1) MSZP (1) mszp (104) mszp lmp együttműködés (1) mtv (2) munkáspárt (1) nagykoalíció (1) nagypártiság (2) nagy anna (1) nagy kép (1) nagy lászló (1) nagy tamás (1) NATO (1) NAV (1) navracsics tibor (20) negyedik köztársaság (1) németh miklós (1) német lapok (1) nemzetbiztonság (1) nemzeti bank (1) nemzeti egység (1) nemzeti együttműködés rendszere (2) nemzeti érdek (1) nemzeti konzultáció (1) nemzeti szuverenitás (1) nemzetközi (1) nemzetközi környezet (2) nemzetközi kritika (1) nemzetközi státusz (1) neokonzervatív (1) neoliberális (1) népszabadság (2) népszava (2) népszavazás (7) népszerűség (2) népszuverenitás (1) ner (1) nézőpont (5) nógrádi lászló (1) normativitás (1) novák előd (1) nyakó istván (1) nyerges zsolt (3) nyirő józsef (1) nyugat (1) nyugdíj (3) obersovszky péter (1) objektivitás (1) obstrukció (1) ökológiai tévkövetkeztetés (1) ökopárt (1) oktatáspolitika (1) október 23. (1) olajfa (2) oligarcha (1) ómolnár miklós (1) önállóság (1) önkép (1) önkormányzat (1) önkormányzati választás (16) önkormányzati választási rendszer (1) önkormányzati választás 2010 (2) önkritika (1) opera (1) orbán (1) orbán-nastase megállapodás (1) orbán-putyin megállapodás (1) orbánista (1) orbán kormány (4) Orbán Viktor (9) orbán viktor (114) őrkutya (1) Örményország (2) országértékelő (1) országgyűlés (1) országos lista (7) összeesküvés (1) összeférhetetlenség (1) összefogás (1) összefogás párt (2) őszinte (1) oszkó péter (1) őszödi beszéd (8) ötödik köztáraság (1) ovb (1) ózd (2) paczolay péter (1) paks (1) pálffy istván (1) palotaforradalom (4) pályázat (1) pápa (1) papcsák ferenc (1) paraván (1) parlament (14) parlamenti felhatalmazás (1) parlamenti felszólalás (1) parlamenti választás (2) parlamenti választás 2010 (43) parlamenti választás 2014 (6) parlamenti választás 2018 (9) parlamenti választás 2022 (2) pártfinanszírozás (2) pártharcok (1) pártosodás (1) pártosság (1) pártpolitikus (1) pártrendszer (11) pártrendszer koncentrációja (1) pártrendszer változása (1) pártszakadás (2) pénz (1) pénztárca (1) percepció (3) pesti sándor (1) pető iván (1) pintér sándor (4) plágium (5) pluralizálódó pártrendszer (1) pokol béla (2) pokorni zoltán (6) polgári magyarország (1) polgári platform (1) polgármester (2) politika (4) politikai (1) politikai (1) politikai bozótharc (1) politikai elemzés (11) politikai elemző (9) politikai elit (1) politikai erőtér (1) politikai érzék (1) politikai gondolkodás (1) politikai hasznosság (1) politikai haszonszerzés (1) politikai hiba (2) politikai inga (1) politikai innováció (2) politikai kormányzás (2) politikai korrekció (1) politikai közép (2) politikai logika (5) politikai napirend (1) politikai nyilatkozat (3) politikai stratégia (1) politikai szereplő (1) politikai színpad (1) politikai tér (1) politikai tudás (1) politikai vétó (1) politikai vezetés (1) politikai vita (1) politika elemző (1) politika tér (1) politikus (2) politikusi beszéd (2) politikusok (1) politológus (2) politológus védegylet (1) pólus (1) populizmus (1) pörzse sándor (2) poszt politikus (1) pozíciók (1) pozícionálás (1) pozsgay imre (1) po fi (1) pragmatikus (1) predomináns pártrendszer (1) prezidenciális (1) primary colors (1) probléma (1) problémamegoldás (1) prognózis (1) program (1) pszáf (1) pundit (1) punditokrácia (1) racionális (1) racionális választó (1) racionalitás (3) radikalizálódás (1) radikalizmus (1) radiszoci (1) radnóti sándor (1) recesszió (1) reform (4) regionális eltérések (2) regisztráció (2) régi új törésvonal (1) rekrutáció (1) rendőrség (1) rendszerellenes párt (2) rendszerkritikus (1) rendszerváltás (3) rendszerváltás forgatókönyve (1) republic (1) republikon (3) részvétel (2) réthelyi miklós (1) retkes attila (2) rétvári bence (2) rezsicsökkentés (2) rivális (1) riz levente (1) robert denton (1) robert fico (2) rogán antal (8) románia (2) róna dániel (1) röpirat (1) rudi zoltán (1) Safarov (2) sajóbábony (1) sajtó (1) sajtószabadság (2) salamon lászló (2) sávelhúzás (1) schamschula györgy (1) scheiring gábor (1) Schiffer András (1) schiffer andrás (9) schmidt mária (1) schmitt pál (20) schmuck andor (1) selmeci gabriella (1) selmeczi gabriella (1) semjén zsolt (3) seres lászló (1) siker (5) sikerpropaganda (1) Simicska Lajos (2) simicska lajos (3) skorpió (1) slota (1) söjtör (1) sólyom lászló (11) somogyi zoltán (3) sportújságírás (1) stabilitás (1) stabilizáló apátia (1) stadion (2) state capture (1) steiner pál (1) stílus (1) story (1) strabag (1) stratégia (20) stratégiai szavazás (1) strukturáló dimenzió (1) stumpf andrás (1) stumpf istván (6) süveges gergő (2) szabadelvű konzervatív (1) szabolcs (1) szabó albert (1) szájer józsef (2) szakadás (2) szakértő (1) szakkommentátor (1) szakszervezet (1) szalai annamária (1) szanyi tibor (2) szápár (1) szász károly (1) szavazás (2) szavazások (1) szavazatmegosztás (2) szavazatszerzés (1) századvég (11) szdsz (20) szeged (4) szegedi csanád (2) szegénység (1) székely péter (1) székely zoltán (1) szekeres imre (2) szekértábor politika (1) szelekciós pontok (1) szélsőjobboldal (3) szélsőséges (1) személyre szabott kormányzás (1) személyzeti politika (1) szepessy zsolt (1) szerbia (1) szerencs (1) szerep (1) szerepcsere (1) szerepfelfogás (6) szervezet (2) szijjártó péter (6) szíjjártó péter (1) szili katalin (8) szilvásy györgy (1) szimbolikus (1) szimbolikus politika (1) szimbólum (1) szlavofil (1) szlovákia (2) szlovák magyar viszony (1) szlovák választás (1) szlovénia (1) szociális kérdés (1) szociális népszavazás (1) szociálliberális (1) szolidaritás (2) szombathy pál (1) szonda (5) szonda ipsos (1) szövetségi politika (4) sztálingrád (1) sztereotípia (1) sztereotípiák (1) szubjektív vélemény (1) szűrös mátyás (1) szuverenitás (1) tábor (1) taktika (1) taktikai szavazás (2) támogatás (2) támogatottság (3) tanácsadás (1) tanácsadó (1) tandíj (1) tárcatükör (1) tárgyalás (5) tárgyalástechnika (1) tárki (8) tarlós istván (9) társadalmi szerződés (1) társadalmi támogatás (1) tekintély (1) teljesítmény (2) területi lista (6) területi listák (2) tervezés (2) tét (3) tétényi éva (1) tét nélküli választás (2) tévedés (1) tévéostrom (1) tiszavasvári (2) tisztelet társasága (1) titkos (1) többpártrendszer (1) többség (1) többségi demokrácia (4) Tocsik-ügy (1) tocsik márta (1) tojástánc (1) tőkés lászló (1) tőkés rudolf (1) tölgyessy péter (7) toposz (1) töredékszavazat (2) törésvonal (1) torgyán józsef (2) torgyán kisgazda (1) torkos matild (1) törvényjavaslat (1) torzítás (1) trafik (1) trianon (1) tulajdonos (1) túlélési stratégia (1) túlhatalom (1) tüntetés (4) tusnádfürdő (1) tv2 (1) tv3 (1) ügybirtoklás (3) ügyészség (2) ügynökkérdés (1) újfasiszta (1) ujhelyi istván (1) újraválasztás (1) új alkotmány (1) új baloldali párt (1) új párt (2) új pártok (4) uj péter (1) ülésrend (1) ungár klára (2) uniós csúcs (1) ünnepi beszéd (2) ünnepség (1) USA (2) utódlás (1) utólagos normakontroll (1) utópia (1) vágó gábor (1) vagyonadó (1) vákuum (1) választás (2) választási együttműködés (2) választási eredmények (3) választási esélyek (5) választási hibák (1) választási kampány (1) választási műsor (3) választási rendszer (16) választási részvétel (6) választási törvény (1) választás időpontja (1) választó (3) választói reakció (1) választók (1) valence issue (1) valóság (2) valóságértelmezés (2) valóságérzékelés (1) valóságmagyarázat (2) valóságshow (1) válság (7) válságadó (3) válsághelyzet (1) válságkommunkáció (1) váltás (1) váltógazdálkodás (1) váltópárt (3) változás (4) változtatás (1) valutaalap (3) várakozás (1) várakozások (1) varázstalanítás (1) varga mihály (7) városok (1) varsói gyors (2) vastagh pál (1) veiszer alinda (1) véleménykülönbség (1) Veszprém (1) veszprém (1) vétó (3) vezetés (1) vezető (2) videóblog (1) viktor (1) visszalépések (2) visszatérés (1) vitányi iván (1) vízió (1) vizsgálóbizottság (1) voks10 (1) voks2010 (1) volner jános (1) voluntarizmus tere (1) vona gábor (15) vörösiszap (1) vörösiszap katasztrófa (1) warvasovszky tihamér (1) war room (1) wittner mária (1) xiii. kerület (1) zagyva györgy (1) zanzibár trükk (1) zapadnyik (1) záróra (1) zászlóégetés (1) zsákmányelv (1) zsákutca (1) zsinka lászló (1) Címkefelhő
2012
máj 15
13:53

Mikor van vége a demokráciának? – az elmúlt két év (meg persze két évtized…) egyik slágertémája kétségtelenül ezen kérdés körül forgott. A vitában folyamatosan azt képviseltem, hogy érdemes elválasztani egymástól azt, ami nem tetszik, nem szép, nem jó, attól, ami törvényellenes, vagy sérti a versengés, a részvétel és a nyilvánosság szabadságát. Kétségtelenül történt olyasmi, ami ártott a demokratikus közéletnek, de összességében az ország ma ugyanolyan (messze nem „tökéletes”) demokrácia, mint volt az előző kormányok alatt.

A Fidesz-KDNP az elmúlt két évben valóban nem volt vádolható visszafogottsággal, önmérséklettel, gesztuspolitikával, amit úgy is el lehet persze mesélni, hogy nem féltek élni a kétharmados felhatalmazással. Sok mindent megtettek, amire lehetőségük adódott: számukra kedvezően módosítottak szabályokon, aktuális politikai helyzetükhöz igazítottak törvényeket, választottak meg tisztségviselőket. Arra azonban figyeltek, hogy a döntések formai értelemben szabályosan valósuljanak meg – ha kellett, inkább az utolsó pillanatban törvényt módosítottak, hogy legyen jogi alapja a politikai szándék érvényesülésének.

Ezen előzmények után kulcskérdésnek tartom, hogy mihez kezd a kormánytöbbség az ellenzék legutóbbi vizsgálóbizottsági kezdeményezésével. Ismert, hogy az első Orbán-kormány alatt az akkori parlament számos alkalommal tagadta meg (tette lehetetlenné) a vizsgálóbizottságok megalakulását, holott a házszabály alapján – ha elegendő aláírás állt rendelkezésre - létre kellett volna hozni ezeket. 1998 és 2002 között az akkori kormány azzal, hogy a szabályokat megszegve egyetlen ellenzéki vizsgálóbizottsági kezdeményezést sem engedett át, szerintem jobban rongálta a demokráciát, mint most, amikor többségével élve új – számára feltehetően kedvezőbbnek gondolt – választási rendszert hozott létre.

Az Országgyűlésről szóló, idén elfogadott törvényben a kormánytöbbség meghagyta a parlamenti kisebbség jogát arra, hogy vizsgálóbizottságot kezdeményezzen. A 24. paragrafus így fogalmaz:

„(1) Az Országgyűlés – az Alaptörvény C) cikk (1) bekezdésével összhangban – bármely, az Országgyűlés ellenőrzési feladatkörében felmerülő, közérdekű, interpellációval, kérdéssel (azonnali kérdéssel) nem tisztázható ügy megvizsgálására vizsgálóbizottságot küldhet ki. Nem hozható létre vizsgálóbizottság egyedi jogi felelősség megállapítására, továbbá olyan ügyben, amely az Alkotmánybíróság, az Állami Számvevőszék, illetve az önkormányzatok hatáskörébe tartozik. Nem terjedhet ki a vizsgálat olyan ügyre, amely a döntés előkészítésének szakaszában van. Nem terjedhet ki a vizsgálat továbbá olyan ügy megvizsgálására, amely folyamatban lévő büntető-, szabálysértési, polgári vagy hatósági eljárás tárgya.

(2) A vizsgálóbizottságot létre kell hozni, ha azt a képviselők legalább egyötöde indítványozza, és az (1) bekezdés szerinti feltételek fennállnak.”

Miután az aláírásokat a Jobbik az LMP és az MSZP padsoraiból összegyűjtötte (ez a sajátos „technikai koalíció” már önmagában is érdekessé teszi a dolgot), és a határozati javaslatot tegnap benyújtotta, a kormánytöbbség nehéz helyzetbe került. Ha a saját maguk által elfogadott törvénynek megfelelően („létre kell hozni”) megszavazzák a bizottság megalakulását, a következő időszakra egy számukra kifejezetten kellemetlen témát segítenek – az eddigieknél is jelentősebben, nagyobb munícióval - napirendre. A bizottság maga elé idézheti a nyilvánosságtól következetesen elrejtőző főszereplőket, akiknek ráadásul – miután az alaptörvény „a bizottságok előtti megjelenés kötelezettségét” fogalmazza meg – törvénytisztelő emberként meg is kellene ott jelenniük. A politikai racionalitás tehát egyértelmű: a Fidesznek nem lenne szabad engednie, hogy a bizottság megalakuljon, ugyanakkor a kezdeményezés megtagadásával újabb érvet adna a kormánytöbbség azok kezébe, akik diktatórikus törekvésekkel, az ellenzéki jogok sárba tiprásával vádolják őket.

Bár egy tegnapi televíziós beszélgetésben az ellenzék képviselője sem igazán hitte, hogy ebből bármi lehet, a döntés szerintem ennél valamivel bonyolultabb és hosszabb távra is kiható lehet. Sok mindenről szól majd, de leginkább magáról a Fideszről - a kormánytöbbség gondolkodásáról, belső viszonyairól, működését meghatározó logikáról tudunk meg többet általa.

A bejegyzés trackback címe:

https://torokgaborelemez.blog.hu/api/trackback/id/tr964514338

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A Fidesz nem hisz magában 2012.05.16. 03:51:22

"Mikor van vége a demokráciának?" - kérdezi Török Gábor, majd kifejti, hogy még nincs. Egyetértek vele: a Fidesz összes botrányos húzásával együtt még messze nincs vége a magyar demokráciának, és nem is lesz. Van annyira erős a demokratikus elkötelezet...

Trackback: Megdöbbentő eredményt hozott a szélsőjobboldali férfi génvizsgálata 2012.05.15. 18:17:19

Egyik olvasónk jóvoltából blogunk megdöbbentő háttér-információkhoz jutott az interneten keringő, állítólag egy szélsőjobboldali állampolgár családfakutatásához készült szakértői véleménnyel kapcsolatban. Bár a világhálón terjedő anyag - amivel kapcsol...

Trackback: Káosz 2012.05.15. 15:51:57

Gondolom jónéhányan olvasták az Index új üdvöskéjét, a garantáltan megosztó, ámde nyílvánvalóan a középszerűen ötlettelen szinten mozgó Örülünk Vincent blog minapi kibaszott kurva nyifegő cikkét, amelyben már sokadszorra kell a mai, nehéz időkben olva...

Trackback: Simicska Lajos bizony, bizony olig... 2012.05.15. 15:28:08

Nem félek kimondani az igazságot, magamra veszem a bírósági perek sorozatát, de kerek perec megmondom, kimondom, leírom, hogy Simicska Lajos bizony olig... ...opeptid. Egészen pontosan vazopresszin. A vazopresszin feladata, hogy kisajtolja (gy.k. pres...

Trackback: Már csak egyet kell aludni, aztán felpörög a gazdaság... 2012.05.15. 14:44:16

Ma napvilágra került megint egy csomó lehangoló adat. Nem, hogy a remélt stagnálás nem lesz meg, de már a gazdaságunk zsugorodásának mértékéért is imádkozni kell, hiszen az minden elemzői várakozásnál rosszabbat mutat. Normális körülmények között termé...

Trackback: Bicikliszentelés Mezőkövesden – Így készül a szentelt bringa 2012.05.15. 14:37:01

600 biciklit áldott meg egy pap a mezőkövesdi Jézus Szíve Templom előtt vasárnap. Az áldásosztás ötlete a katolikus egyháztól származott – írja az origo.hu. “Itt Mezőkövesden, tekintettel arra, hogy a város sík terepen terül el, meglehetőse...

Trackback: Mennyibe került nekünk eddig a Fidesz szabadságharca? 2012.05.15. 14:35:13

Naponta 700 millió, hetente 5 milliárd, havonta 20 milliárd, éves szinten pedig 250 milliárd adóforintba. Fejenként naponta több, mint 70, hetente 500, havonta 2000, éves szinten 25.000 forintjába kerül minden egyes magyar adófizető polgárnak a Fidesz ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

NWolf 2012.05.15. 14:07:45

Akkor ezt most vehetjük úgy, hogy az MSZP sikeresen segget csinált a szájából a sok Jobbiktól való elhatárolódás után, a Jobbik pár szavazót veszít azért, mert nem tudja megmagyarázni hogy mégis mi a francért fognak össze a kommunistákkal bármiben is, az LMP következetesen tartja magát ahhoz, hogy ügyek mentén politizál, a Fidesz pedig következetesen le fogja söpörni ezt is az asztalról ahogy eddig kb mindent.

tarackos 2012.05.15. 14:08:11

"...összességében az ország ma ugyanolyan (messze nem „tökéletes”) demokrácia, mint volt az előző kormányok alatt..."

Ne már Gábor! Már mérhető a romlás és a nemzetközi szervezetek mérik is ld. TI, FH...

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.05.15. 14:08:39

"Mikor van vége a demokráciának?"

Még el sem kezdődött.
Az, hogy a parlamentben az ott lévő pár száz embernek demokrácia van, még nem jelenti azt, hogy az országban is az lenne a többi több milliónak.

Demokráciában a közösség maga dönthet, és nem mások döntenek helyette, róla.

---

Nem tudom mi lesz ennek a vizsgálóbizottságosdinak a sorsa, de nagyon meglepődnék, ha akár csak egyetlen büntetőügy is kerekedne ki ebből.

---

Amúgy már a legalapabbszintű politikusképzőben tananyag a módszer, hogy ha cselekvést várnak el tőled, de nem tudsz mit csinálni, nem tudod mit kellene csinálni, akkor alakíts egy (vizsgáló)bizottságot!

Piti trükk.

ámbátor 2012.05.15. 14:13:02

"engem majd elmarasztal az Országos Választási Bizottság, a jogászok meg megvédenek, oszt' jónapot!"

Ugyanez működik parlamenti vizsgálóbizottsággal is. Vizsgálódnak, szarakodnak, obstruáljuk, még jogász se kell hozzá, mert semmi jogi hatóereje nincs a viszsgálóbizottságnak. Oszt' jónapot!

sztd 2012.05.15. 14:13:14

Nos, én kíváncsi vagyok a fejleményekre. Eddig ugyanis a vizsgálóbizottságok nagyon rosszul működtek, sokan el sem mentek, többnyire csak politikai adok-kapokra voltak jók. Az Országgyűlési törvény lesz a tesztje, hogy ez most másként lesz-e.

Ettől függetlenül nem világos, hogy a nevek megnevezése nem jelenti-e azt, hogy egyedi jogi felelősség megállapítására hoznák létre a bizottságot, ami ugye jogalapot jelent a 24. § (1) szerinti megtagadásra...

Persze kiderül.

kispufi 2012.05.15. 14:14:56

@tarackos: a hellerágnesek mérnek és meretnek mindenütt, és ha ők azt mondják, akkor itt csakis diktatúra lehet. hány fórumon féltjük amúgy a demokráciát, kedves szólásszabadságától megfosztott pajtás?

Link Elek 2012.05.15. 14:17:07

napokon belul elvalik a aszar a viztol.

itt a remek alkalom, hogy mindenkibol elobujjon a politikai elemzo.
ki mit tippel mi fog tortenni.

szerintem Orban diktator,
vizsgalobizottsag nem lesz,
Simicskanak semmiert/senkinek sem kell felelnie csak Orbannak szemelyesen.

2012.05.15. 14:21:08

Erre mondják, a 22-es csapdája...Ki kardot ránt, maga is kard által vész el.

Nem egészen értem, mit filózna a fidesz, hisz a tv. 2/3-os volt, meg kell alakítani a bizottságot. Lebecsülte volna az ellenzéket?:)

subtotal 2012.05.15. 14:26:38

Ha megalakítja a Fidesz a bizottságot, abban 2/3-os többsége lesz?
Ha igen, akkor tudom, hogyan folytatódik.

O Gude Ale 2012.05.15. 14:30:14

Nem értek teljesen egyet a szerzővel.

"Arra azonban figyeltek, hogy a döntések formai értelemben szabályosan valósuljanak meg – ha kellett, inkább az utolsó pillanatban törvényt módosítottak, hogy legyen jogi alapja a politikai szándék érvényesülésének."

Szerintem ez nem igaz. Példaként Lezsák házszabálysértését hozom: a még hatályba nem lépett házszabállyal érvelt.

nol.hu/belfold/a_dk_szerint_lezsak_hazszabalyellenesen_dontott_a_nepszavazasrol

hemion 2012.05.15. 14:31:49

Mikor van vége a demokráciának?

Amikor az eltartottak száma meghaladja az eltartókét.

Tuco Ramirez 2012.05.15. 14:33:56

Ugyan már! Lesz vizsgálóbizottság, vizsgálódik is, aztán az egészet 2000 évre titkosítják állambiztonsági okokból.
Ez nem volt egy Gordiuszi csomó. Jöhet a következő kérdés :)

☉ ☾ 2012.05.15. 14:35:13

Kedves Török Gábor,

ön nem szégyenli magát ilyen mondatok leírása után?

"összességében az ország ma ugyanolyan (...) demokrácia, mint volt az előző kormányok alatt."

Szevasztok 2012.05.15. 14:35:14

"(...), de összességében az ország ma ugyanolyan (messze nem „tökéletes”) demokrácia, mint volt az előző kormányok alatt."

Végül is ha úgy vesszük Iránban is demokrácia van...

Tuco Ramirez 2012.05.15. 14:36:56

A demokráciának különben akkor van vége amikor bármilyen párt vagy lobbi elkezd működni, ezáltal az eszme győz a józan ész felett.

Ringlósztár 2012.05.15. 14:37:31

Ugyan Török, hány éves vagy, hogy még hiszel a mesében?
Nem fog megalakulni a vizsgálóbizottság, de ez a fidesz választóit nem fogja zavarni.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.05.15. 14:40:15

@subtotal:

A vizsgálóbizottság tíz fős lesz (ha lesz) öt kormánypárti, és öt ellenzéki képviselővel.
Egészen pontosan:
Fidesz 4 képviselő
Kdnp 1
Mszp 2
Jobbik 2
Lmp 1

2012.05.15. 14:41:45

@☉ ☾: igazad van. Most kicsit minden rosszabb, most olyan az életünk, mint kb. 1978ban, csak ott piros volt az igazodj!

masszív 2012.05.15. 14:42:20

@kispufi: ez a hellerágnesezés mit támasz alá egyébként azon kívűl hogy te egy ostoba jobbos zombi vagy aki mindent szajkóz amit a kedvenc médiáid a szádba adnak. nem az a kérdés hogy hány fórumon mondhatod el a véleményed hisz a kormány nyilván nem tudja lekapcsolni az egész internete( megtenné egyébként ha tehetné) hanem az hogy amit elfoglalhattak a sajtóból meg a médiából azt el is foglalták.

Bambano 2012.05.15. 14:43:50

amikor az ellenzéki megmondóembereknek külföldre kell távozniuk, az nem az a fajta demokrácia, ami nekem tetszene.

dr. Bubó 2012.05.15. 14:48:18

"Mikor van vége a demokráciának?" :))) ez már múlt idő... vagy tán sose volt...

az igazi kérdés: mikor lesz vége a diktatúrának ?

Mihail Bulgakov, orosz író, 1891. május 15.-én (MA 121 éve) született írta, hogy:
amikor kezd nevetségessé válni a diktatúra, az agóniája azzal elkezdődött...

azt gondolom, hogy az ország nagyrésze már kiröhögi őket...
gondold csak végig a bohóc csipetcsapatot... pintér-lázár-matolcsi-smit-orvbán-szíjgyártó-rogán-kósa-simicska-nyerges-kerényi-szamóca-patakiati... stb...

már csak mindnek meg kell találni a megfelelő helyét/ intézetet...

tarackos 2012.05.15. 14:48:47

@kispufi: Pont nem érdekel miről beszélsz magaddal de jó mulatást...;)

Ti urak, ti urak!... ti velsz ebek! Ne éljen Eduár 2012.05.15. 14:49:32

"Mikor van vége a demokráciának?"

Aminek nincs kezdete, annak nem lehet vége :)

dr. Bubó 2012.05.15. 14:49:43

@☉ ☾: @Szevasztok: szerintem pár év börtön neki is kinéz... de minimum számüzetés...

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2012.05.15. 14:52:17

Valahol elakadt…

Valami elindult… Valahol elakadt…
Csak szóval nem lehet bontani falakat.
Egyszerű hazudni sötétből fehéret,
Könnyen jön, könnyen megy, amíg csak ígéret.

Amíg a józan ész múltból pár szót kiás,
Ami még szép volt s nem ideológiás,
Cáfoló szennyözön támad és betemet,
Díszsírba téve sok igazság tetemet.

Cirkuszt és kenyeret skandál a szamár nép.
Épp képet mutatnak. Szép legyen, ha már kép!
„Eljön az új világ! Eljön a Kánaán!”
Elbújsz a régmúltban… Hol volt jó? Tán a fán…

illusztrálva:
fradyendre.blogspot.com/2010/08/valahol-elakadt.html

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2012.05.15. 14:53:24

...ha a fidesz van hatalmon

elvégre az szdsz szótár is mondja, hogy:
demokrácia = hatalmon vagyunk
diktatúra = ellenzékben vagyunk

ezt minden értelmiségi/ateista/liberális index olvasó tuggya, és megcáfolhatatlan, mivel ők értelmiségiek!
ezért is dopeman az elnökük!

dzsugasvili 2012.05.15. 14:58:42

Minden személyes utálatomat félretéve sem hiszem, hogy ugyanolyan demokrácia lennénk mint az "előző kormányok alatt". Könnyen lehet, hogy csak a kétharmados többség fogta vissza az elmeháborodott Gyurcsányt és bandáját az elmúlt két év iszonyatos hülyeségeitől régebben, de attól még tény marad, hogy nem vagyunk ugyanolyan demokrácia se. Pedig akkoriban is nagyon rossz szinten álltunk. Persze ez nem jelenti, hogy valami totális diktatúra megvalósulását kéne hirdetni, de hogy nagyon sokat durvultak a dolgok, sokat romlott a színvonal 2010, az szerintem objektív tény. Persze mindig meg lehet magyarázni, hogy "miért ne változtathatna a választási rendszeren a párt, ha megvan a többsége hozzá", "miért ne csinálhatna új alkotmányt egyedül is, ha van kétharmada", "miért ne korlátozhatná az AB-t szükség esetén, végül is nem szüntette meg őket", "miért ne adhatna köztársasági elnököt a pártból, ez bevett gyakorlat máshol is, a zsákmányelv alapvetően mindenhol megjelenik". Csak szerintem ilyen mennyiségben átvéve, a korábbi hagyományokat letojva ennyi "új", "máshol teljesen elfogadott" lehetőséget alkalmazni már igen furcsa, és ha az összes "új" dolog egy irányba mutat (központosítás), akkor ott nem lehet hímezni-hámozni, hanem ki kell mondani, mi a helyzet.

Vagy hol lenne amúgy a nem "ugyanolyan demokrácia" határa? Ha nem tartanának választásokat? De hát azok voltak Rákosi alatt is! Feloszlatnák a parlamentet? Az is volt mindig, minden időben. Nem lenne hatalmi ágak megosztása? Az mindig is recsegett-ropogott. Nem lenne alkotmány? Ilyen még talán Észak-Koreában sincs! Szóval tényleg érdekelne, hogy mi a határvonal.

paragrafus 2012.05.15. 14:58:59

...."(2) A vizsgálóbizottságot létre kell hozni, ha azt a képviselők legalább egyötöde indítványozza, és az (1) bekezdés szerinti feltételek fennállnak.”.....

A kezdeményezés lehetőségét azt igen, valóban meghagyták az ellenzéknek.
De amikor a kezdeményezésről dönteni kell, akkor a többségével simán leszavazza a kezdeményezést. Egyszerűen csak azt fogják állítani - kormányzati oldalról - hogy az (1) bekezdés szerinti feltételek NEM ÁLLNAK fenn.
És erre való hivatkozással simán leszavazza a kormánytöbbség az ellenzéki kezdeményezést.
Na ennyit a kezdeményezés jogáról és lehetőségéről.

Ugyanakkor muszáj megjegyeznem, hogy sajnálatosnak tartom, hogy ez egyáltalán megtörténhet.
De - sajnálatos módon - a fidesztől kitelik, hogy egy ilyen döntés esetén is kommunikációs trükköt alkalmazzon, alapjaiban kiforgatva a magyar nyelvet.

nyünyüge 2012.05.15. 15:04:12

Hogy mi van? ! ? ! ? !

"A kormányfő megjegyezte azt is: ha egy ország államelnökének katolikus a vallása, nem árt, ha van egy református minisztere is. "

nol.hu/lap/mo/20120515-lazar_lehet_orban_kijelolt_utoda

Vádöfák 2012.05.15. 15:05:15

Ejha.
A demokráciának nem tudom mikor van vége és számomra nem is kérdés.
De ugye nem azok nem szavaznak meg egy oligarchabizottságot, akik habzó szájjal offshore lovagoztak? Ugye nem?

rockjano 2012.05.15. 15:06:07

@dzsugasvili: A határvonal ott van amit megengedünk nekik, amit eltűrünk és nem megy az utcára többszázeezer-millió ember..vagyis szinte akármit megengedünk nekik.

A Fideszt ma egyedül az eu-s tagságunk tartja vissza attól hogy még keményebb legyen, belül semmi. Esetleg ha hirtelen nagyot esne a népszerűségük.

A Fidesz támogatók nagy többsége számára (+ jobbik) ez a demokrácia nevű játék nem sokat számít, nem értékelik és igazán nem is szeretik, egy olyan Horty féle magyarországot szeretnének ők és arra felé is tartunk...

Egyre jobban utálom a HAZÁMAT (pedig ez a szó nekem jelent valamit)

látjátok feleim szümtükkel 2012.05.15. 15:06:19

"Miután az aláírásokat a Jobbik az LMP és az MSZP padsoraiból összegyűjtötte...'

Nem hiszek a szememnek!

Végre valami, ami együttműködésnek látszik.

Lmagazin 2012.05.15. 15:07:11

Szerintünk meg nagyobb demokrácia van. Világraszólóan nagy demokrácia, és nyugati politikusok is tanulmányozzák már, hogy hogyan lehetett ezt megcsinálni.
Török Gábor: most múlik pontosan.

Squid 2012.05.15. 15:08:16

"A Fidesz-KDNP az elmúlt két évben valóban nem volt vádolható visszafogottsággal, önmérséklettel, gesztuspolitikával, amit úgy is el lehet persze mesélni, hogy nem féltek élni a kétharmados felhatalmazással. Sok mindent megtettek, amire lehetőségük adódott: számukra kedvezően módosítottak szabályokon, aktuális politikai helyzetükhöz igazítottak törvényeket, választottak meg tisztségviselőket. Arra azonban figyeltek, hogy a döntések formai értelemben szabályosan valósuljanak meg – ha kellett, inkább az utolsó pillanatban törvényt módosítottak, hogy legyen jogi alapja a politikai szándék érvényesülésének."

Gábor,Gábor,Gábor...

Ilyen fokú hatalomkoncentrációt és az ellenzék teljes kizárását a politikából, és a kulcs közigazgatási pozíciók pártkatonákkal rogyásig töltését, Lex "XY" törvényhegyek meghozását stb stb még senki nem csinált a rendszerváltás óta!

Ezt tagadni fölösleges, szépíteni mint ahogy te teszed kvázi legitimizálásnak vehető. Az ebből következő morális konklúziót nem vonnám le, megteszi ezt mindenki más majd helyettem.

A Simicska Bizottság NEM parlament politikai kérdés, ez a bizottság nem valami random nehezen megfogható téma kibontása miatt áll fel.

Ez a bizottság a Simicska/Nyerges/Leisztinger stb stb urak és érdekeltségeik HÚSZ ÉVRE KIADOOT ÁLLAMI FÖLDJEI miatt KELL, hogy fölálljon!

Ha nem érzed ezt elég súlyosnak, hogy visszamutogatással (megjegyzem van mire) szeretnéd elbagatellizálni, akkor masszív arány és mértéktévesztésben vagy.

Ez a földügy most az ország állatorvosi lova, ha most nem derül ki aminek ki KELL derülnie, morálisan emberileg és politikailag még mindig képtelenek vagyunk rendszert váltani!

Maradjon a 20+ éves posztszoc állapot, vagy kezdődjön el a tisztulás.

No ez a kérdés

dr. Bubó 2012.05.15. 15:09:06

@Lmagazin: TG RIP !

@rockjano: "A Fideszt ma egyedül az eu-s tagságunk tartja vissza attól hogy még keményebb legyen, belül semmi."

ez így nem igaz... az internet is nagy ellenségük.. határ lezár internet kikapcs...

makacs szennyeződés 2012.05.15. 15:09:40

"Mikor van vége a demokráciának?"

nem is kezdődött el, és a választók kb. fele nem is tesz úgy, nem is hiszi el, mintha lenne, nézd csak meg, szákemberúr, egyértelmű.

a választók fele nem legitimálja a mai maffiaszerű áldemokráciát "választáson" való részvétellel.

ha elmegyek, azzal aláírom, hogy van alternatíva azaz van demokrácia. nem írom alá, mert szerintem nincs.

ezt a bizottságosdit pedig már úgy látom, csak azok veszik be, akik fizetést kapnak ezért, Gábor.

ne tégy már úgy, mintha itt törvények mentén valami történne az ügyben, és lennének ellenérdekelt felek.

ott röhögtem fel, amikor a poszt vége felé leírtad azt, hogy "politikai racionalitás". :D

ezt ne.

rockjano 2012.05.15. 15:10:28

@dr. Bubó: Hááát szerintem mg pofázhatunk mi itt... nem sok vizet zavarunk...

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2012.05.15. 15:11:11

"de leginkább magáról a Fideszről - a kormánytöbbség gondolkodásáról, belső viszonyairól, működését meghatározó logikáról tudunk meg többet általa."

megírta azt már Árpádunk, gyakorlatilag egy mondatba sűrítve: "Mostanra már világosan látszik, hogy mi a rendszer lényege: Magyarország felvásárlása."
(hvg.hu/w/20120419_intervencio)

ennyi. nem több.

látjátok feleim szümtükkel 2012.05.15. 15:11:38

@NWolf:

Vehetjük úgy is, hogy megjött az ellenzék józan esze, és nem ellenségnek, hanem csak ellenzéknek tekintik egymást. Ettől még a saját integritásuk nem vész el, legfeljebb megmutatják a híveiknek, hogy a jó ügyek érdekében képesek közösen fellépni.

Megjöhetne a kormányzó párt esze is, mert néha a bölcsek köve másnál is lehet, nem csak náluk. Talán az az 1/3-ad, amit mindig elfelejtenek többségként megemlíteni, megérdemelné.

ggroland91 2012.05.15. 15:13:35

Ritkán értek egyet Vona Gáborral: itt a lehetősége a Fidesznek, hogy tisztázza magát a vádak alól, ha valami hirtelen törvénymódosítással meg nem akadályozzák a bizottság megalakulását.

stop.hu/belfold/osszegyultek-az-alairasok-az-oligarchabizottsag-letrehozasahoz/1038722/

Két dologgal egészíteném ki:

1) ha megakadályozza a bizottság munkáját az már egyfajta beismerés
2) a pesszimista énem viszont azt mutatja, hogy ezek a bizottságok sosem tárnak fel semmit igazából (lásd olajügyek), szóval maximum szimbolikus jelentősége van ennek az egésznek.

Hertelendi 2012.05.15. 15:14:09

@látjátok feleim szümtükkel: A kormányzó pártnak nem az az érdeke, hogy itt akármilyen megbékélés is lehetne

dr. Bubó 2012.05.15. 15:14:45

@rockjano: ne hidd... mint írtam a nevetségesség végzi be a diktatúrát...

lásd kerényi és dr orvbán dr matolcsi... akik önmagukat karaktergyilkojják le...

de nemdr snitt pálesznek mi (blogteroristák) is besegítettünk, hogy könnyebben tuggyon megválni a 6 almától...

2012.05.15. 15:16:11

@ggroland91: érdekes lesz, hogy ha a 2) pontban foglaltak érvényese, akkor legalább a szimbólum szintjén állást foglal-e a fidesz?

Áder benne volt a Simicska hintajában? Ki tudja?

2012.05.15. 15:18:49

A Jobbiknak inkább arra kellene szavazatokat gyűjtenie, hogy az MSZP és az LMP visszaköltözzön izraelbe. Ott nem kell Székely himnuszt énekelniük.

szakállasbácsi 2012.05.15. 15:26:12

Mikor van vége a sörnek? Attól még, hogy van benne egy döglött patkány, még mindig sör az, ugyebár? TG, kedves! Ugye kijelentésed mögött mély elemzésből fakadó árnyalt és kidolgozott szillogizmusok után nyert színtiszta ráció húzódik?
Rájöttem: Isten Vagy! "Istennek szép minden, jó és jogos. Emberek vélik ezt jogosnak, amazt meg jogtalannak." - mondotta valamely nagy filozófus. És lám:...

Netuddki. 2012.05.15. 15:30:26

@Letícia: 1978-ban jobb volt a helyzet, viszont nem mondhattad el nyíltan a véleményedet...

papageno 2012.05.15. 15:30:41

@rockjano: Ha ki is megy sok-százezer ember az utcára, a cél, hogy ne egy irányba menjenek, hanem szembe egymással. Az összes párt politikája és sajtója ezt a célt szolgálja.

tomwar 2012.05.15. 15:30:42

@wmiki: Az egyszeruseg kedveert: adott egy MAGANceg, mely bevetelenek tobb, mint 90%-a allami megrendelesekbol szarmazik.
Sorra nyeri a kozbeszerzeseket, legtobbszor ellenajanlat nelkul, egyeduli indulokent.

Kepzeld azt, hogy 2008-van, es a ceg Puch Laszloe...most sem zavar?

lobster thermidor 2012.05.15. 15:33:25

@imperial:

Frappáns, lényeglátó megszólalás!
De klinikai igazolásod vajon van-e arról, hogy te genetikailag alkalmas vagy egy ilyen felvetéshez?

2012.05.15. 15:35:41

@imperial: Itthon se kell. Én például sosem fogok székely himnuszt énekelni. Idegesítő, hisztis népség a székely, pofázás meg zabrálás van a részükről. Értük én ugyan nem énekelek.

Chigavera · http://pezsma.blog.hu/ 2012.05.15. 15:37:58

Kedves TG,
talán nem csak én érzékelem úgy, hogy politológusi hitelességed számára óriási öngól azt állítani, hogy a demokratikus mérce kb ugyanott áll. Ezzel az erővel tényleg semminek semmi jelentősége nincs.

Csak emlékeztetőül: Német Demokratikus Köztársaság, Koreai Népi Demokratikus Köztársaság stb.
Cserébe, gondolom, az Egyesült Királyság nagy szarban lehet.

No_Fidesz_No_Problem 2012.05.15. 15:40:19

@NWolf:

"Akkor ezt most vehetjük úgy, hogy az MSZP sikeresen segget csinált a szájából a sok Jobbiktól való elhatárolódás után"

Ezt hogy érted?

Nekem inkább úgy tűnik, hogy az MSZP is és a Jobbik is letette a kislapátot és elkezdett kimászni a homokozóból. Nagyon is jól teszik, ha ahelyett, hogy egymás fejét ütnék a kisvödörrel, meg a kisgereblyével, felhagynak a gyerekes hisztivel és minden olyan kérdésben összefognak, amely kérdés megoldását a két párt szavazóbázisa azonos módon oldaná meg.

2012.05.15. 15:40:39

@Letícia: és te kit érdekelsz?

dr. Bubó 2012.05.15. 15:43:09

@Chigavera: épp most volt egy cikk, hogy már minden szervezet LEÉRTÉKELTE Magyarországot, talán már csak az Ebtenyésztők Nemzetközi Szövetsége nem...

demokrácia van....

unortodox demokrácia...

azaz: fides demokrácia :
fides ügyészség, fidesz alkotmánybíróság, fides országgyűlés, fides rendőrség, fides bíróság, fides hivatalok, fides álam, fides szavazók, fides pártkassza, fides oligarchák, fides nagyvállalkozók, fides kereskedelmi lánc, fides kultúra.... stb stb

fides ország, menny ország...

2012.05.15. 15:44:56

@lobster thermidor:

Minek bonyolítod? Vegyél példát a kertész ákos nevű hitsorosodról és csak simán genetikázz.

No_Fidesz_No_Problem 2012.05.15. 15:45:22

"Kétségtelenül történt olyasmi, ami ártott a demokratikus közéletnek, de összességében az ország ma ugyanolyan (messze nem „tökéletes”) demokrácia, mint volt az előző kormányok alatt."

Nekem nem rémlik, hogy bármelyik előző ciklusban ennyit cikkeztek volna nyugaton a Magyarországot fenyegető diktatúráról és ennyi kötelezettségszegési eljárás indult volna ellenünk az uniós jogszabályok - beleértve a demokrácia alapjait érintő jogszabályokat is - megsértése miatt.

royslade 2012.05.15. 15:48:54

"(ez a sajátos „technikai koalíció” már önmagában is érdekessé teszi a dolgot)"

ez egy szégyenletes mondat volt, ilyenkor erőst kilóg az a lóláb

lüke 2012.05.15. 15:51:04

@☉ ☾:
majdnem
de látszik az MSZP+ Jobbik+LMPtengely
akkor majd nem majdnem lesz

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.05.15. 15:51:54

@dzsugasvili:

A propaganda szerint "demokrácia" akkor van, "ha szabad választásokon le lehet váltani a kormányt".

Valójában demokrácia akkor van, ha a közösség egészét érintő kérdésekben a közösség szinte egésze dönthet, és a többségi álláspont érvényesül.

Azaz egy demokráciában a legfelsőbb szintű döntéshozó fórum a népszavazás.

is 2012.05.15. 15:52:49

@tarackos: ez a félmondat igen-igen sokat elárul TG világnézetéről. nagyon kíváncsi lennék, hogy lenne-e akárcsak fele olyan hosszú az érvlistája, mint azoké, akik szerint bizony a mennyiség már régen átcsapott minőségbe a FIDESZ kétharmados hatalomgyakorlásával, és már bőven nem beszélhetünk 21. századi európai demokráciáról Magyarországon.

MiKeyRuLeS 2012.05.15. 15:55:11

Jézus Mária, ez a Török Gábor egyre hiteltelenebb, annyira meg próbál felelni annak a szerepnek, amelyik jobb és baloldali médiából egyaránt várja a meghívásokat "szakérteni". Megértem, hogy ő ebből él, de komoly és erkölcsös embernek gondoltam, aki számára a fekete fekete és nem a szürkének valamilyen mutációja.
Tévedtem, de ez az én hibám. Túlságosan is naiv voltam. Ma már egyre kevésbé.

kuktabúvár 2012.05.15. 15:56:17

"Mikor van vége a demokráciának?"
Amikor létrehozunk egy olyan rendszert, amiben nem szeretnénk élni, ha az ellenzékünk lakná be.
Szigorúan csak gondolatkísérletként tételezzük fel, hogy a kövkez választáson az MSZP/DK koalíció szerezne 2/3-ot. Mesterházy Gyurcsányt jelölné KE-nek, Lendvai Ildikó a médiatanács elnökeként közfeladat ellátása érdekében (pl. a kormányzati intézkedések kommunikációjára) pályázati eljárás nélkül is feljogosíthatna valamely vállalkozást médiaszolgáltatás végzésére 3 év időtartamra. Dr. Szanyi Tibor pedig az alkotmánybíróság elnöke lenne.
Hogy tetszik?

lüke 2012.05.15. 15:57:21

@Letícia:
a Balkánon fokozatok vannak
alsó
középsö
felsö
szia,mizu?

épészmérnök 2012.05.15. 16:01:35

Milyen demokrácia-kritériumnak felel meg a visszamenőleges hatályú törvénykezés?

dr. Bubó 2012.05.15. 16:05:03

@épészmérnök: és az álamosítás (kártalanítás nélküli), azaz a magántulajdon negligálása...

horti amikor Derenket kitelepítette (hogy vadászterülete legyen ott) legalább láccólag kártalanított...

2012.05.15. 16:06:42

@kovi1970: Most se. Sőt! Max. itt, de lehet hogy már rég figyelnek.

concret 2012.05.15. 16:11:29

Tévedés egy parlamenti bizottságtól mást várni, mint amire képes.
Szerintem bizony nagy szó, ha egy kormányoldalon problémás téma bizottsági vizsgálat alá kerül. Valamelyest ráirányul a közfigyelem, akár még ki is derülhetnek dolgok - a Fidesz szavazói sem mind birkák, akár még számon is kérhetnek dolgokat saját kormánypárti képviselőiktől. A közömbös embereket mozgósíthatja a kormány ellen. Már ha tényleg lehet dolgokat felmutatni.
Mindez elég lehet akár a szavazótábor, akár a frakció erjedéséhez. Egy ekkora politikai erőfölény nem porlad szét tapsra - hosszú agónia eredménye lehet csak. Ez a bizottság is lehet egy komolyabb szeg az Orbán-kormány koporsójába.

Feltéve, ha lesz bizottság. Mert ha keresztbe tesznek, akkor majd az lesz a botrány. Csekélyebb hatású, mint disznóságok felderítése, de valamire ez is jó. Legalább lehetne élvezkedni a birkák mindent kimagyarázó bégetésén, hogy hogyan illik bele a ner-be az önmaguk által meghozott törvény semmibevétele :D

2012.05.15. 16:12:22

@imperial: akit kell, az megtelál!:P

@lüke: hát igen, valóban. Székely is egy fokozat. Magyar és magyaroskodó igen jobboldali építőipari nagyvállalkozó barátom nem fogad fel Erdélyben ottani magyarokat, csak románokat, mert azok dolgoznak és nem pofáznak. Azt mondja, ha az építkezésen 3 magyar összekerül, akkor abból csak pofázás van, meg alkudozás, munka nuku.

Jól vagyok, köszi!:) És Te?:)

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2012.05.15. 16:13:01

@tomwar: és a demokráciában (értsd szdsz/mszp alatt) ilyen sosem volt igaz?

ez már azt jelenti, hogy itt diktatúra van

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.05.15. 16:14:45

@imperial: mutassátok be mindketten a DNS-szekvenciátokat (a nemeztarsoly és a kilincsorr egyaránt hasznos kiegészítő), aztán lehet tovább vitázni. :)

mihenyuk 2012.05.15. 16:15:29

Tavaly ilyenkor TG azt írta, hogy a kormány első éve nagy siker, mert a Fidesz népszerűsége nem csökkent jelentősen. Addig abban a félreértésben éltem, hogy egy kormánynak az ország érdekeit kell néznie és nem a Pártét... Rosszul tudtam, na. Nem én végeztem politológia szakon.
Demokrácia, gondolom, addig van, amíg a Párt azt mondja. Ugye, Gáborom?

pástétom 2012.05.15. 16:18:27

"összességében az ország ma ugyanolyan (messze nem „tökéletes”) demokrácia, mint volt az előző kormányok alatt."

Vegye úgy, hogy adtam egy pofont.

Chigavera · http://pezsma.blog.hu/ 2012.05.15. 16:21:09

Jogosabb lenne feltenni a kérdést, hogy meddig tart egy műfaj, és hol kezdődik a paródiája. Mert talán nem ártana szétválasztani a rendeltetésének (a köz érdekében a köz által) legalább nyomokban megfelelő demokráciát, és annak papíron így csúfolt paródiáját.

Hajmeresztő az az érv, hogy "de legalább hoznak rá törvényt". Esetleg érdemes megnézni, hogy az utóbbi 100 évben mi mindenre hoztak törvényt, és azok visszaigazolták-e a demokráciát.

Nemrég például arról hoztak törvényt, hogy aki utcára kerül, az egyben bűnöző is, azaz a társadalom ellensége. Csak így simán, ennyi elég ehhez. Demokratikusan. Vele így működnek együtt. Mert persze a törvény előtt mindenki egyenlő, és például neked is megvan az esélyed, hogy így válj nem csak a balsors, hanem a hivatal által is üldözötté. 
És nyilván nem történt semmi, hiszen törvény van róla. Ahogy törvény volt a zsidókról, a faji szegregációról, a melegek büntetéséről a vegyes házasságról, a kulákról vagy a hátulról kefélésről.

De persze minden demokrácia ugyanannyit ér. Sőt Panglos mester szerint minden  lehető legtökéletesebben van elrendezve. Miközben ezt hajtogatta, Panglosnak a fél seggét lőtték el a háborúban, TG-nek a fél tökét.

dr. Bubó 2012.05.15. 16:22:38

a fides buktája mégse a diktatúra építés miatt lesz... nem a GERINCTELENSÉGÜK...

a szentkétharmadot, már csak önmaga akadájozza... azaz ALKALMATLANOK...

www.portfolio.hu/img/upload/2012/05/0515_unio1-20120515.png

tusuanzen 2012.05.15. 16:23:00

én azért sikernek tartom, hogy végre az összetartás jeleit láthatjuk, ráadásul nem egy olyan ügyben, ami a saját fizetésüket érinti. Reméljük többször láthatunk hasonlót, mert a széthúzásból már elege van a jónépnek.

lüke 2012.05.15. 16:23:36

@Hepci:
az lesz aSZIG?
kis SZIGEM a szekvencia,
az már majdnem rózsafüzér:)

concret 2012.05.15. 16:25:20

Amúgy meg a kutya itt van elásva:

index.hu/gazdasag/magyar/2012/05/15/magyarorszag_lett_europa_leglassabbja/

Magyarország hátrányos gazdasági helyzetű régiói, ahol nem profitáltak a korábbi fejlődésből, az utóbbi évek visszaesését sem érzékelték eddig (még működött a regionális újraelosztás).
Lassanként elapad majd a központi pénzosztogatás forrása. Kérdés: két éven belül köztudottá válik-e, milyen amatőr a gazdasági kormányzat, vagy el tud araszolgatni a választásokig a Fidesz?

Makkasz 2012.05.15. 16:26:04

@Akitlosz: Teljesen igazad van. Kiabalok, forumozok itt is, MNO-on is, hogy ebredjunk fel, nem ezt akartuk 1989-ben. Az allam csak terjeszkedik, nyujtogatja csapjait.
A valsag kifejezetten jot tett a diktatorikus torekveseknek (ahogy a terrorizmus is), hiszen Orbanunk is leszurte a konzekvenciat, a kapitalizmus es a szabad verseny rossz, az allami beavatokozas jo.
Visszaterve a demokracia kerdesere, sajnos egyre tavolabb kerulunk tole, es a paternalista allam igenye a szervilis, gondolkodni keptelen, jol iranyithato, megvesztegetett vagy megzsarolt tomegnek.

Csodalkoznek ha megalakulna a bizottsag, ha megis igen, akkor a Fideszben ez nem strategiai elhatarozas lesz, hanem egy "technikai hiba" kovetkezmenye.

Tegnap Velemenyvezeren megjelent, hogy mar a Fidesz felso es kozepvezeteseben is latjak a hibakat. Tiszta partallami ujsag.

A kormany dolgozzon az emberekert es ne az embereket dolgoztassa, nyomoritsa a hatalmi elit erdekeben.

Ez a bizottsag ugy is csak egy kopet a katlannyi buzolgo szarban.

Észmegálló 2012.05.15. 16:28:26

@imperial: Magyarországon sem kell, hál' Istennek van nekünk saját nemzeti Himnuszunk.
A jobbik pedig azt tenné jobban, ha felkerekednének mindannyian és kimennének Székelyföldre, ott aztán egész nap, berekedésig énekelhetnék a székely himnuszt.

tarackos 2012.05.15. 16:28:46

@is: Nekem az a bajom, hogy már nemzetközi szervezetek mondják ezt pedig nem lehet figyelmen kívül hagyni. Vagy ha igen akkor indokolni kellene. Persze nem olyan bullshittel mint a kormány.

Gábor viszont általánosít -ez is tökéletlen de az is tökéletlen volt- és ezzel pont azt a hibát követi el amire egy éve jogosan figyelmeztetett a farkas kiáltás kapcsán: ha mindig farkast kiálltunk akkor nincs fokozat. Ha minden mindig tökéletlen akkor szintén nincsenek fokozatok, tökéletlen és kész.

Akkor erőt vettem magamon és beláttam igaza van, nem lehet azonnal farkast kiáltani. Aztán most jön ezzel. Ne már...

is 2012.05.15. 16:29:02

@Akitlosz: ezt azért gondold át bátran az elmúlt 100 év demokráciafejlődésének ismeretében. az alkotmánybíróság ugyanis pont az a szerv, amit arra hoztak létre, hogy a tömegek hülyeségét, amelyeket hülyék megválasztásával és hatalomba helyezésével gyakorolnak, korlátozzák. a tömegek döntései ugyanis elég sokszor ártalmasak, lásd 2008-as hülyenépszavazás. néha a hülyeségtől meg kell ővni magukat az embereket, ennek nem tett eleget az AB 2008-ban.

is 2012.05.15. 16:30:20

@tarackos: nem ellentmondtam, hanem csatlakoztam hozzád. szerintem is így van.

kvadrillio 2012.05.15. 16:30:47

EDDIG MÉG MINDEN "bizottságosdi machináció" HAMVÁBA-HOLT !

MINDEN !

mókáné 2012.05.15. 16:31:40

"Sok mindenről szól majd, de leginkább magáról a Fideszről - a kormánytöbbség gondolkodásáról, belső viszonyairól, működését meghatározó logikáról tudunk meg többet általa."

Őáltala, ővele és őbenne.. jutunk előrébb ezzel?

Van-e a Fidesz gondolkodásában logika? Érdemes-e keresni valamiféle rendszert?

Ad Dio 2012.05.15. 16:32:17

Remélem lesz bizottság.

A DEMOKRÁCIA egy idea. Még soha sehol nem valósult meg a maga teljes pompájában.

A mi kis demokráciánk ma minden bizonnyal távolabb van a törvényi háttér tekintetében az ideától mint pár éve.

De ha 2006 októberére és az azt követő eseményekre gondolunk, akkor azért árnyalódik a kép. Hiába vannak szép demokratikus törvények, ha a politika magasról ejt rájuk.

De azért félreértés ne essék: ez ami ma van ez demokrácia. Pár hete lemondásra kényszerítette a közvélemény egy kormánypárti köztársasági elnököt.

Valaki felhozta 1978-at. Ez nyilván valami irónikus túlzás volt. 1989 előtt NEM éltünk demokráciában. Egypárti diktatúra volt, még ha a végefelé nem is olyan véresen kemény.

A Schmitt-ügyhöz hasonló akkoriban természetesen elképzelhetetlen lett volna

mojszipupi 2012.05.15. 16:33:20

Arról már persze Gábor nem ír blogot h az rendben van-e h egy cég az állami pénzek ötödét teszi zsebre. Micsoda magasztos demokrácia...

dr. Bubó 2012.05.15. 16:33:35

@concret: "el tud araszolgatni a választásokig a Fidesz? "

:)))) aha... 3 billió Ft álamosításával érték el ezeket a "sikereket"...

meglátjuk enélkül mire mennek...

ADÓSPIRÁLBA kerültek... ész nélkül emelnek és mégis csökken...

ezt hívják álamcsődnek... 10% os kamat már nem "termelhető ki"

Squid 2012.05.15. 16:36:53

@dr. Bubó: "a fides buktája mégse a diktatúra építés miatt lesz... nem a GERINCTELENSÉGÜK...

a szentkétharmadot, már csak önmaga akadájozza... azaz ALKALMATLANOK...

http://www.portfolio.hu/img/upload/2012/05/0515_unio1-20120515.png"

Marhára nem kéne e tábla tanulságának szarkazmusán nevetnem, de mégis teszem hiszen annyira kénsavszerűen maró az irónia!

Szlovákia... az az ország amit mi szuperszittya magyarok nagy kajánul kiröhögünk és pólókat árulunk "Idősebb vagyok mint Szlovákia" felirattal, ahol Ficón és az elmebaján röhögtünk, már kb 5-8 évvel van előttünk.

A jobber megmondóembereknek mennyire lehet ez megaciki?

Nekünk mennyire megaciki, hogy ennyire hülyék vagyunk, hogy hagyjuk a kormányt a tévében győzelemről beszélni, amikor ez a helyzet?

És ez még nem a vége! Év végére az a mutató ott az alján Magyarország mellett nem kicsit lesz rosszabb!

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.05.15. 16:36:53

@lüke: elképzelem Semjénzsótot, amint a magáét morzsolgatja... majd tűz alá vesz 1 parlagi sast...
De tényleg jó lenne, most pl. itt el köll olvasni pár hozzászólást mindenkitől, hogy be lehessen azonosítani, fasiszta-é, dakota vagy cionista. Ez tsupa felesleges fáradság.
Csak beteszi a szekvencia perdöntő részletét az avatárjába a csóka és máris lehet verbálfelnyomni egymás seggébe a sokágú menórákat. :)

tarackos 2012.05.15. 16:36:54

@is: Uazt a hibát követte el amire 2010-ben sokakat figyelmeztetett: ha mindenre farkast kiálltunk akkor nincsenek fokozatok. Ha minden demokráciánk "nem tökéletes" akkor szintén nincsenek fokozatok egyetlen kategóriába belefér minden.

Makkasz 2012.05.15. 16:37:25

@tarackos: Mar reg a farkasok terelgetnek minket, nem a juhaszkutyak.
Nagyon nagy a baj. A vagyon elfogyott, privatizacio, nyugdijvagyon ellopasa, az utolso elerhetot a foldet lopjak most. Kozben tornyozzak az adossagot.
A hatalmi elitnek mar nem volt eleg dozsolni az adopresbol kapott forintokat, hitelbol is lop, vagyonbol is lop. Nem jo gazda modjara csapolja a gazdasagot sajat erdekeben, hanem rablohad modjara megszerez mindent, elpusztitja a lehetosegeket is, a jovo nem erdekli.
Az, hogy ahol tenni probal, ott meg a szakertelem uvolto hianya miatt bukik el.
Nem gazdalkodik jobban a kormany mint a kommunizmusban szocializalodott majd devizaban eladosodott joleti nyugdijas honaprol honapra elo haziasszony.

Orultek vezetik az orszagot, a kiraly meztelen.

Farkast 2002-ben legkesobb, de talan mar 94ben kellett volna kialtani.

Sok hulyeseget irtam a gazdasagrol, de a demokracia helyreallitasa es politikai kultura nelkul csak folytatodik a sullyedes.
A leghangosabb panasz is suttogas a viharban a mai helyzetben.

tarackos 2012.05.15. 16:38:15

@is: (Lehet kétszer ment el, elsőre nem találtam.) Nem is azért írtam, csak kifejtettem miért gondolom így.

tomwar 2012.05.15. 16:38:41

@wmiki: Terelsz, mint Szijjarto Peti...
Sose allitottam, hogy diktatura van.
Szoval, hogy tetszik Puch Lacibacsi cege kibelelve 200Mrd forint kozpenzzel? Engem ez erdekel.

Makkasz 2012.05.15. 16:40:17

@No_Fidesz_No_Problem: Azert ne felejtsuk el a Belugyminiszterium es Igazsagugyminiszterium szocialista kormany alatti egyesiteset, amit a fekek es ellensulyok rendszereben leginkabb a Hadugy es Emberijogok miniszteriumanak egyesitesehez tudnek hasonlitani.

dr. Bubó 2012.05.15. 16:40:28

@Squid: amikor ez a két hír egymás mellett van? ABSZURDISZTÁN

"Matolcsy: Példa nélküli, amit csinálunk"

"Magyarország az európai lista legvégén. Csak görög és portugál adatok rosszabbak."

és ezt a barmot még mindig nem verték agyon lapáttal a SAJÁTJAI...

a szentkétharmad szentjobbja... a HANDZSA-bandzsa...

sas70 2012.05.15. 16:41:05

"ügy megvizsgálására vizsgálóbizottságot küldhet ki." de nem fog! Nyújtsanak be interpellációt, 'osztjónapot!

kvadrillio 2012.05.15. 16:41:15

...most már legalább tudom, hogy miért tették a finesz iroda ajtajára a levágott kecskefejet: VALÓSZÍNŰ, HOGY EGY AGRÁR MAFFIA-CSALÁD CSALÁDI CÍMERÉBEN SZEREPELT A KECSKEFEJ.....A NU, EZ AZ ÜRGE MÁR TUDHATOTT SOKAT AZ ÚJ HARÁCSOLÓ NAGYBIRTOKOSOK SUMÁK ÜGYEIRŐL.....:)

Chigavera · http://pezsma.blog.hu/ 2012.05.15. 16:41:28

@tarackos: Pedig a megoldás egyszerű: törvényt hoznak róla, hogy farkas nincs.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.05.15. 16:41:49

@tomwar: szegény PLacibácsi szalmaerőművet akart építeni a Hegyalján, de osztán besz@rt az ideja.
Hiába, a cuculisták sose voltak elég összetartók, mindenki lopott, mint a gép, de semmi összhang. A Fideszben megvan a kotta. :)

Makkasz 2012.05.15. 16:43:40

@No_Fidesz_No_Problem: Meg egy gondolat. A demokraciat nem csak az allami intezmenyek mukodese, az allam ugyeibe valo allampolgari beleszolas vagy szolasszabadsag jellemzi, hanem az egyenek szabadon donthetnek sorsukrol iranyithatjak eletuket, addig amig masnak ezzel problemat nem okoznak.

Ezt a szabadsagot csapolt folyamatosan a szoci kormany a hatalmas elvonasokkal, orokos "rabszolgasagba" kenyszeritve a berbol es fizetesbol eloket.

Persze azota meg szarabb lett a helyzet, neked legyen mondva.

lüke 2012.05.15. 16:44:05

@Letícia:
Ok, megkezdem a csavargást holnap:)

@concret:
itt
kiadhatják az 1 M munkahelyet gebinbe

Ad Dio 2012.05.15. 16:44:43

@dr. Bubó:

"a fides buktája mégse a diktatúra építés miatt lesz... nem a GERINCTELENSÉGÜK...

a szentkétharmadot, már csak önmaga akadájozza... azaz ALKALMATLANOK..."

Várom az alternatívát. De tényleg. Az ellenzék romokban hever és erről nem a FIDESZ tehet.
Várom (tényleg!) a baloldal feltámadását. Ennek pl. nagyon jó módja lehetne ha előkerülne egy tehetséges és még nem elrongyolt politikus és alternatívát nyújthatna.

A közvélemény nagyon vár egy MEGOLDÁSCENTRIKUS, KOOPERÁCIÓKÉPES, POZITÍVAN gondolkodó politikust. Hol van?

webdiag.hu · http://www.webdiag.hu 2012.05.15. 16:45:38

Egyszerű a dolog; gyorsan tesznek egy feljelentést ismeretlen tettes ellen, vagy indítanak egy hatósági eljárást, és máris nem kell bizottság:

"Nem terjedhet ki a vizsgálat továbbá olyan ügy megvizsgálására, amely folyamatban lévő büntető-, szabálysértési, polgári vagy hatósági eljárás tárgya."

Makkasz 2012.05.15. 16:46:18

Ha megis el tudjak sikalni a bizottsagot, a legszebb az lesz, hogy Fideszen belul a jogalkotas technikai hibajakent fogjak ertelmezni, kifele pedig azt kommunikaljak, ez a valasztopolgarok erdeke (pl. ne pazaroljuk az adoforintokat bizottsagosdira, de mondhatnek meg peldakat).
Nyugdijvedelmi biztos, eszem faszom megall.

lüke 2012.05.15. 16:47:37

@dr. Bubó:
csak a tejbe mézbe meg ne fulladjatok!
bekerül a jobb föhörgöbe,nem lesz hörgés------

Guillaume sous guillotine 2012.05.15. 16:47:40

úgy látszik az Mszpnek már nem derogál együttműködni a "szélsőséges nyilaspárttal". amúgy elég vicces hogy az Mszp úgy tesz mintha új párt lenne és nem tüntettek volna el súlyos milliárdokat.

dr. Bubó 2012.05.15. 16:48:40

@Ad Dio: "Várom az alternatívát....Várom (tényleg!) a baloldal feltámadását."

én meg a keresztény konzervatív liberális képviselőimet várom....

"...jó módja lehetne ha előkerülne egy tehetséges és még nem elrongyolt politikus és alternatívát nyújthatna."

tehetséges és még nem elrongyolt politikus ???? ez paradoxon... ez ojjan mint az indián sielő... elképzelni eltudjuk, de még nem látta senki... (kb Hadházi)

A bóvli kormány most már a lottóval is csal!! 2012.05.15. 16:49:05

Nemsokára 2 éve amióta hatalomra került a sokszor bukott, sose dolgozott sunyi, álszent, műmagyar, pökhendi O. Viktor azóta vége demokráciának.
Olyan aljas, pofátlan, szemét dolgokat meg mer csinálni, mint a világon senki.
pl.
- visszamenőleges törvényalkotás
- nyugdíjbiztosítói vagyon lenyúlása
- fideszes oligarchákat vizsgáló bizottság bojkottálása
- a rokkantnyugdíjasok megalázása, porbatiprása, ellehetetlenítése.
- az ország elbóvlizálása....stb.

Orbán egy aljas , szemét alak Magyarország piócája.

Takarodj a jó fenébe!

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.05.15. 16:49:13

@lüke: köszönöm a kiigazítást, tényleg a Hujber et. volt az.
Minden csipcsup apróságra nem terjedhet ki az én figyelmem se, a fő vonások hasonlóak: mindkettő szoci, testes és lop. :D

lüke 2012.05.15. 16:49:16

@Makkasz:
Nyugdijvedelmi biztos, faszom megall.
ö pont arra vár!

dr. Bubó 2012.05.15. 16:50:33

@lüke: csak le ne harapja a csücskét... tudom hogy a kiflikre nyomul...

Ad Dio 2012.05.15. 16:54:08

@dr. Bubó:

:)))

OK, jót nevettünk, ült mind a két poén.
Viszont nem vagyunk előrébb. Frontember, program, szervezett párt nélkül nem lesz semmi. Lehet ha baloldali értékek mentén tájékozódó állampolgár lennék, nem a fideszt bombáznám (kár a gőzért), hanem a baloldal pártjait ösztökélném és keresném az embert.

Mert anélkül nem megy.

Dr.Bio74 2012.05.15. 16:54:39

"Akkor ezt most vehetjük úgy, hogy az MSZP sikeresen segget csinált a szájából a sok Jobbiktól való elhatárolódás után"

Sajnos a fideszes megosztás látszódik sok ember agyán is már.

Részemről egy adott politikus határolódjon el a másiktól, ha az a saját értékrendjébe bele nem illő dolgot művel, és fogjanak össze, ha adott momentumban egyetértenek és képesek együtt működni. Jelen esetben mind a két párt úgy véli meg kellene kapargatni ezt a simicska féle ügyet. Én pedig örülök, hogy egy kezdeményező ív aláírásakor nem nácizás és libsi zsidó bolsevikozás történt, hanem egyszerű véleménynyilvánítás. Örülnék, hogy az mellett, hogy egymást felváltva tudnák a Dunába fojtani ( vagy lőni), képesek lennének összefogva, legalább néhány alapvető kérdésben ellensúlyként szerepelni dicső kormányunkkal szemben.
Bár ez így most még a mese kategória.

tarackos 2012.05.15. 16:55:23

@Makkasz: Nagyjából sztem is ez van. Nyomát sem látom a megoldásnak. Illetve egyet igen, el lehet menni. Mennek is.

Makkasz 2012.05.15. 16:56:12

@Lázár patkány menekül az eladósított Vásárhelyről!: Vegre valaki tisztan lat. Teszem hozza megerne mindazokat, akik valaha kepviselok, politikai funkciot betoltok voltak Magyarorszagon, erdemeikre tekintettel orokre eltiltani a politizalastol, barmilyen (akar uzleti) tisztseg betoltesetol, ahol nem a sajat penzerol.

dont.@dr. Bubó: A fenti kivansagod szerint megvalosulhatna a fertozesmentes megtisztulas. Inditsuk ujra, a nullarol. Irjuk meg (online) a tervezett alkotmany, lehetoleg kozvetlen demokraciaval, minimalis allami szerepvallalassal, soha dobbe szennyladakat a nyakunkba.

Az orokseggel mi legyen? Hat azt megszivtuk. De minel tovabb maradnak tekozolni, annal rosszabb lesz.

tamimaci 2012.05.15. 16:57:20

ala TG 1943, Auschwitz, vasutállomás:
"Felmerül a kérdés a mai nap láttotak alapján: Vajon mikortól beszélhetünk genocidiumról? Nevezhetö-e népirtásnak az, ha a hitleri németország megkapva a parlamentben erre a felhatalmazást, megalkotja az ehhez szükséges törvényket, s élve a törvényességgel kiirtja mindegyszállig, aki zsidot csak talál?"

A bóvli kormány most már a lottóval is csal!! 2012.05.15. 16:57:46

Nemsokára 2 éve amióta hatalomra került a sokszor bukott, sose dolgozott sunyi, álszent, műmagyar, pökhendi O. Viktor azóta vége demokráciának.
Olyan aljas, pofátlan, szemét dolgokat meg mer csinálni, mint a világon senki.
pl.
- visszamenőleges törvényalkotás
- nyugdíjbiztosítói vagyon lenyúlása
- fideszes oligarchákat vizsgáló bizottság bojkottálása
- a rokkantnyugdíjasok megalázása, porbatiprása, ellehetetlenítése.
- az ország elbóvlizálása....stb.

Az új állami mobilszolgáltató tuti veszteséges kb. 10 évig. Se infrastruktúra, se fogyasztói lista, se semmi.
MOST AZÉRT KELL A TELEFONADÓ, HOGY ÍGY SZEREZZENEK FOGYASZTÓI LISTÁT MAGUKNAK!

A MOL részvényeken mennyit bukott eddig a magyar nép, kié lesz a nagy osztalék? Azért tartják magasan az árakat, hogy nagy legyen a nyereség, az osztalék meg megy a fidesz zsebbe!

Bánki Erik 20 éve a fidesz fekete pénzeit menedzseli, most szorul a hurok gyorsan kimenekítik Brüsszelbe.
Lázár szarjankó milyen óriási terhekkel, adósságokkal menekül Vásárhelyről?

Orbán egy aljas , szemét alak Magyarország piócája.

Takarodj a jó fenébe!

Ad Dio 2012.05.15. 16:59:53

@dr. Bubó:

Ha meg baloldali blogger/értelmiségi, akkor két (három-négy) fidesz-ekézés közé beiktatnék egy sajátoldal-kritikát. Mert bár lehet azt mondani hogy a fidesz bénán nyomja a kormányzást (ez is egy vélemény), de ha a fidesz béna a kormányon, akkor az ellenzék még bénának is szánalmas ellenzékként. Ezen muszáj változtatni...

fidzsi 2012.05.15. 16:59:56

@Akitlosz: Hogy jó, vagy nem jó: politikai ideológiai kérdés, de
tény, hogy az ún. képviseleti demokráciában -ritka kivételektől
eltekintve, pl. Schweiz- a népszavazás nem a legfelsőbb fórum,
hanem a Legfelső Bíróság ill. ennek megfelelője. Természetesen
a választások más tészta. A felmerülő vitás kérdések, problémák,
iniciativák népszavazással való eldöntése sokszor hozna rossz
megoldást. Talán te is tudsz erre példát, megítélésed alapján.
Tisztelettel. fidzsi, droid de Magóg

Squid 2012.05.15. 16:59:59

@dr. Bubó: "amikor ez a két hír egymás mellett van? ABSZURDISZTÁN

"Matolcsy: Példa nélküli, amit csinálunk"

"Magyarország az európai lista legvégén. Csak görög és portugál adatok rosszabbak."

és ezt a barmot még mindig nem verték agyon lapáttal a SAJÁTJAI...

a szentkétharmad szentjobbja... a HANDZSA-bandzsa..."

Tömegpszichózis + Omnipotencia a 2/3-ból adódóan, nyakon öntve egy adag gyerekes durcával, megerősítve az OV féle elit és küldetéstudattal..

Ilyenkor a tények vagy uram bocsá a realitás nem szempont és nem is regisztrálódik az agyakban ott a fijjuk közt.

Jelen pillanatban a bebetonozott emberekkel és államigazgatási entitásokkal karöltve szépen privatizálja a Fidesz Zrt Magyarországot.

Kerüljön bármibe..

sárkányfő 2012.05.15. 17:05:57

Török Gábor - 2012 máj. 15.:

"összességében az ország ma ugyanolyan (messze nem „tökéletes”) demokrácia, mint volt az előző kormányok alatt."

Török Gábor - 2010 okt. 26.:

"Amit azonban ma jelentett be Lázár János, az már nálam is túlmutat azon, hogy a nem elegáns és a nem ízléses kifejezésekkel leírható legyen, vagy a demokratikus zsákmányelv fogalma alá tartozzon."

"a Fidesz semmibe veszi a bíróság - egyhangú (!) - határozatát, és közjogi eszközökkel fogja ellehetetleníteni a politikáját támadni próbáló kezdeményezéseket. Az üzenet súlyos: a Fidesz nem tűr meg semmilyen ellensúlyt, azt a kettőt pedig, a népszavazás intézményét és az Alkotmánybíróságot, amelynek a párt is sokat köszönhet, hiszen segítették a Gyurcsány-kormány elleni harcban, most világos politikai érdekei miatt jelentősen megnyirbálja."

"Nem gondolom, hogy ezzel vége lenne a jogállamnak, de el kell ismernem, hogy ezek a lépések nem csupán elvtelenek (hiszen ellentétesek mindazzal, amit ellenzékben a Fidesz képviselt), de valóban átlépik azokat a határokat, amelyeket a magyar politika meghatározó, felelős szereplői az elmúlt két évtizedben többé-kevésbé igyekeztek tiszteletben tartani. Az Alkotmánybíróságot kormányzati szereplők részéről most olyan éles támadás érte, amelyre korábban még soha – a Bokros-csomag idején sem! – volt példa."

Sztrapacska 2012.05.15. 17:06:28

Könyörgöm! Felejtsétek már el Gyurcsányt!
Rohadtul unalmas már! Az az ember kinyírta magát!
Vagy ez valami fóbia?

Már 2 éve egy teljesen más világban élünk, és itt vannak az újabb problémák!
Már bocsi, de nem értem, hogy a francba kerül egy Simicska cikk kommentjei közé a gyurcsányozás/szdsz-ezés?!?!?!

Mindenki tudja, hogy a mélymagyarok Gyurcsány lemondását követelik (Miröl is???), de most nem ez a téma. Mit szóltok Simicska/Nyerges duóhoz?

Makkasz 2012.05.15. 17:06:32

@Chigavera: Tetszik amit irsz a demokracia parodiajarol. Mielott vegleg a kukaba dobnank a demokracia ideajat, azert ne feledjuk, nem csak kepviseleti demokracia letezik (es mara van hatekony eszkoz az informacio megosztasra es szavazasra -internet), ill. a demokracia nem csak a dontesekrol, hanem az egyenek szabadsagarol is szol.
A kisebbsegi velemny ervenyesiteset es a kisebbsegek vedelmet nehez megoldani, valamit ki kell talalni ra, ill. a mukodeskeptelenseg elkerulesere, egyebkent a direkt demokracia nem egy rossz dolog.
Legtavolabb ettol a politikai kultura es az informaciok feldolgozasi kepessegenek hianya tart minket.
De lehet ez is emberi tulajdonsag, mint a kivancsisag, lustasag, mohosag, vagyis sokan szeretnek "iranyitva lenni", ha valaki megmondja a tutit.

Chigavera · http://pezsma.blog.hu/ 2012.05.15. 17:10:36

Sokáig azt gondoltam, hogy TG egyszerűen naív, akit kilágyít a tekintély, egyben óvatos, hogy ne lehessen megvádolni semmiféle allásfoglalással, nehogy ez csökkentse a bennfentességi pozícióját.

Ma már azt gondolom, hogy TG egyszerűen LUSTA. 

Ami több mint bűn, hiba. Az elmúlt időszakban jelentek meg a monitoring-szervezetek értékelései, melyek szerint mind a sajtószabadság mind az állami korrupció terén romlott a magyar helyzet,  az eu-s intézmények is demokrácia-deficittel kapcsolatos állásfoglalásokat hoztak nyilvánosságra.

TG szerint azonban nincs változás. És ami, legszebb, az érvelés: Mert csak.

Igen, meg lehetett volna vizsgálni ezeknek a jelentéseknek az állításait (ha valaki nem hisz a saját bőrének), metodológiáját, megnézni, mely mutatókban volt változás, mely összetevők okozták a romlást, mi lehet ezeknek az oka és következménye. Hogy reális-e a lefokozás, és ha nem, miért nem. Ergo valóban lehetne elemezni. Mondjuk. 

Vagy ha valaki mégis azt gondolja, hogy ezek összeesküvő békaemberek, akiknek az állításai még jók voltak mondjuk 5-6 éve, viszont azóta mind génszekvencerrel igazoltan bolsi-libsi-zsidóbérenccé lettek, na az mondjuk maga is utánanézhetne, hogy is áll a szitu. Például, hogy fokozódott-e a közvetlen nyomásgyakorlás és tollbamondás a közmédiában. (Igen.) Elősegítette-e a state capture állapot felé való sodródást a törvényhozási gyakorlat (Igen.) És még sorolhatnánk, ami alapján valaki juthatna ilyen vagy olyan következtetésre, akár arra is, hogy minden sokkal faszább, mint 4 éve. Vagy nem.

De ha egy politilógus csak annyit lök oda, hogy nem változott semmi, mert csak - na az bicskanyitogató. És annyit jelenti, hogy az illető nem akarja elhagyni a semmitmondás komfort-zónáját. Mert az dologgal járna és kényelmetlen is.

Hát bazz!

Restség. Hányadik főbűn is az?

Rókakígyó 2012.05.15. 17:10:48

Az OLAF látogatása a Közgépnél természetesen nem a keszthelyi munka miatt történt. Pont a múlt héten hallottam félfüllel, hogy az OLAF a teljes közgép-fidesz kapcsolatrendszert feltérképezte és elsősorban a közbeszerzések kielemzésével kívánja a támogatások lenyúlását megakadályozni.
Úgy tűnik, hogy aki a közgéppel akar kiviteleztetni, annak jó esélye van, hogy a támogatását nem kapja meg vagy vissza kell fizetni. Ez még akkor is igaz, hogyha az NFÜ-nél egyesek szörnyen figyelik, hogy a közgépes cégek pontosan megkapják a pénzüket. Kíváncsi leszek, hogy az EU milyen megállapításra jut.

ssi 2012.05.15. 17:14:21

Tehát: ma másként nem tökéletes a demokráciánk.
S mi a fő célja a parlamenti ellenzéknek: politikai/gazdasági?
Régi nóta: kormányellenes hangulat / új nóta: átláthatóság végre?
Fidesz nem kevés törzsszavazói kitartanak - létszámban és hűségben is.
Megvan az 1. technikai koalíció (csak 1 adott ügyre), de akár lehet majd több.
2 év tapasztalata alapján lehet: kormány módosítja a törvényt, majd agyon hallgatja.
Bizottsággal vagy nélküle, a parlamenti s azon kívüli ellenzék uralja majd a közbeszédet?
Unortodox kormány védőhálója a törvényeik. A jogi lefedettség elfedi-e a társadalmi károkat?

dr. Bubó 2012.05.15. 17:16:51

@Ad Dio: pedig most más kell... aszondod: "politikus/párt" mindenki menekül...

ez nem hívószó...

más forma lesz... a szív alakra tippelek (szívlapát)

Makkasz 2012.05.15. 17:17:22

@Chigavera: Hm, a statisztikakban, kimutatasokban nem hiszek, mert a reszletek sokkal tobbet mutatnak. A monitoring jelentesek azoknak jok, akik messzirol akarjak megerteni az allapotokat.

Aki Margyarorszagon el nem felejtheti el az alkotmanyozgatast, a visszamenoleges jogalkotast, az Alkotmanybirosag kinyirasat, a nyugdijvagyon allamositasat.

Azt hogy parttag a koztarsasagi elnok mar nem is serelmezi senki.

Valami olyan nott az agyunkra mint a sarkunkon a bor. Immunisak vagyunk a kicsi szurasokra, mert a nagyokat bekaptuk, es mar minden mindegy.

Mondjuk egy politologus legyen preciz:)

Makkasz 2012.05.15. 17:19:35

@Rókakígyó: hah, ha bebizonyosodik hogy szabalytalan a kozbeszerzes, es EU nem fizet, a szabalyosan szerzodott Kozgepnek akkor is jarni fog a penz. Majd megfizetju adobol, nem gaz, ez mar komolyan szinte semmi....

dr. Bubó 2012.05.15. 17:20:27

@Makkasz: "Inditsuk ujra, a nullarol. Irjuk meg (online) a tervezett alkotmany"

kb ez lesz... de inkább 10-12 pont lesz neten terjed majd mint a vírus...

de még korai... előbb szeretném látni ahogyan a debil fides szavazók az audi után kötik lézerdzsonit...

előbb nem segítek... semmiben... vér kell... anélkül nem fog menni...

Lmagazin 2012.05.15. 17:20:37

@tamimaci: valahogy így hangzott volna, igen.

sga 2012.05.15. 17:21:03

"de összességében az ország ma ugyanolyan (messze nem „tökéletes”) demokrácia, mint volt az előző kormányok alatt."

Kedves Török Gábor. Az, hogy a rendszerváltás óta eltelt évekre egyaránt rá lehet sütni a "messze nem tökéletes demokrácia" bélyeget messze nem jelenti azt, hogy az ország ma ugyanolyan demokrácia lenne mint pl. 4 évvel ezelőtt. Ugyanis OV teljesen átalakította az országot, és nem nagyon lehet olyan intézkedést találni, ami ne a "még tökéletlenebb" felé vitte volna a magyar demokráciát. Szóval nem ugyanolyan.

Én ugyan nem vagyok politikai elemző, de az elmúlt két év történéseiből szerintem könnyen megjósolható mi fog történni: Hoznak néhány törvényt (esetleg visszamenőleges hatállyal), lesz egy szép kis lex közpénzügyi bizottságunk, vagy valami hasonló. És egy újabb törvényesnek álcázott megoldással a fidesz nem engedi megalakulni a bizottságot.

Amúgy nem semmi, hogy Simicskáról és a közpénzügyi bizottságról úgy ír elemzést, hogy a "Simicska" és a "közpénz" szavakat nem használja. Meg semmi hasonlót sem. Aki nem ismeri a hátteret, nem tudja miről beszélünk. Persze nyilván ez volt a cél :)

Ad Dio 2012.05.15. 17:24:00

@dr. Bubó:

Amig a kormány békemenetelni több embert tub kivinni mint az összes ellenzéki erő együtt mindenféle indokokkal két hónapig?

Aligha. És ennek azért örülök. AZ volna az igazi visszesés a demokráciában.

Nem, ezt muszáj a politikus/párt/szavazás csatamezőn lemeccselni. Csak tényleg nem ártana a jó meccshez egy másik csapat sem.

zorro172 2012.05.15. 17:29:00

A vadnyugaton egy cowboy betér egy városba. Mindenhol köröket lát felfestve és pontosan a közepén egy-egy lövés okozta lyukat. Megkérdez egy járókelőt: "Ki lő ilyen pontosan?" A válasz: "A sheriff, de ő előbb lő utána rajzol."

Makkasz 2012.05.15. 17:29:55

@dr. Bubó: debil minden szavazo ebben az orszagban:). Mivel a Fideszszavazok vannak tobbsegben, szerintem elobb kotik audi utan azokat, akik ellensegesek, nem vesznek reszt a nemzeti egyuttmukodes (egyebkent rettentoen demokratikusan hangzo) rendszereben, hiszen minden rossz azoknak a tetves masvelemenyen levoknek koszonheto. Ezek a buzik azok, akik szinhazban vastaps kozben kimennek a ruhatraba, hogy ne kelljen sorbanallni.
Ugyhogy vigyazz Bubo, mi elobb megszivjuk.
Mit gondolsz, miert alkotmanytervezetet irtam?
Akarok en fensegsertesert bortonbe menni?

FLAZZ 2012.05.15. 17:31:08

Ezidaig ugy nez ki, hogy a jobbik, akarcsak az szdsz anno, azonnal feladja a politikai alapelveit, ahogy a napi erdeke ezt kkivanja....

zorro172 2012.05.15. 17:31:39

@imperial: A zsidózás valahol már fárasztóvá vált... Ha nincs más mondanivalód, akkor inkább pihenj.
A Székelyhimnusz tesz magyarrá? Szerintem inkább a becsület, egymás tisztelete inkább!!!!

zorro172 2012.05.15. 17:33:51

@tomwar:
Jogos, de ha Ők megtették, az még nem ad felmentést akárhogy szeretnétek. Mert ugye az, hogy Pistike megveri Petikét Te még nem bánthatód Julcsit!!!

2012.05.15. 17:34:11

@Rókakígyó: én is! Hajrá OLAF!:)

freesleep 2012.05.15. 17:34:18

ez olyan elemzői álláspont. én a magam részéről máris többet tudok a fideszről, mint amennyit valaha is akartam

dr. Bubó 2012.05.15. 17:36:26

@Letícia: ???? a labancoknak drukkolsz?

végre egy "jó" hír...

azért a közpénzen végzett munkák tervezése pályázat nélkül... hm... az sima lopás...

de ide most ez kell, gerinc nélküliek... kétéltűek, puhatestűek... vár a dakota

index.hu/belfold/budapest/2012/05/15/finta_sandor_lett_budapest_foepitesze/

Chigavera · http://pezsma.blog.hu/ 2012.05.15. 17:36:31

@Makkasz: Kedves Makkasz, én sem a hőmérőtől várom a gyógyulást, de ha valamilyen bizarr számot mutat a kislányomnál, és megkérdezem az orvost, aki csak annyit mond, hogy: 41 fok? Lárifári, kofalárma! Na akkor feltolnám az orrába a diplomáját.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.05.15. 17:42:27

@kuktabúvár:

Ezek elsősorban csak a politikamániásoknak fontos dolgok.

A valóban fontos dolog az Magyarország. Az ország sikere. Ha az ország sikeres lenne, fejlődne, gazdagodna nem sok mindenkit zavarna, hogy az éppen aktuális hatalom - ha sikeres (lenne) az ország mindegy ki van hatalmon - egy havert nevez ki akármilyen posztra.

Plágiumbotrányokkal nem lehet jóllakni.

2012.05.15. 17:44:29

@dr. Bubó: kinek másnak? Pofázó patópál kurucokkal teli van a padlás. És mire jutunk velük? A labancoknál legalább van munkamorál. Ha nem lett volna Monarchia, Balkán lenne itt is.

épészmérnök 2012.05.15. 17:47:53

@Ad Dio: "előkerülne egy tehetséges és még nem elrongyolt politikus és alternatívát nyújthatna."

Jön-jön a Tehetséges Politikus fehér lovon, széthajtogatja a vadrózsa ágait, némelyiket a kardjával vágja le, hogy hozzáférjen a Szendergő Választóhóz, aztán nyergéből lehajol, szájon puszilja SZV-t, az felnéz, a nyakába csimpaszkodik, fanfár, a távolban, mint fingfelhőcske szétoszlik a fidesz... stáblista... feltápászkodunk, a villany kigyullad, és szemünket dörzsölgetve nézünk széjjel a mocskos és büdös moziban.

Makkasz 2012.05.15. 17:52:01

@Chigavera: Jol mondod, nem a monitoring jelentes (41 fok) a lenyeg, hiszen beteg az illeto (megmerhetsz meg ezer parametert), ez nyilvanvalo, ha csak az arcara nezel.
De felre a hasonlattal, igazad van, csak azt mondom, sokkal nyilvanvalobb a baj mint a demokracia mutatok romlasa.
Talan ironk viselkedese is csak egy tunet.
Megoldas? Javasoltam fentebb, de en sem hiszem hogy megtortenik, a mai politikai elit teljes kizarasa.

2012.05.15. 17:52:42

@épészmérnök: :D Ez nagyon jó!:D Mekkora igazságod van vele...:(((

török gábor 2012.05.15. 17:53:24

@sárkányfő: bizony, ez az egyik súlyos eset, ma is ugyanezt gondolom. de van még más is: Pesti Sándor írása a mostani Kommentárban jól foglalja össze ezeket, én vele értek egyet.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.05.15. 17:53:58

@Makkasz:

Én is egyetértek Veled.
A Véleményvezért nem tartom sokra. Eleve már a nevük is beképzeltségről és nagyképűségről árulkodik.
A bizottságnak pedig, ha lesz, a fele kormánypárti lesz.

Milyen közös jelentést lennének képesek elfogadni a bizottság működéséről?

Ha nem találnak semmit az ellenzék akkor is olyan szöveget akarna, mintha fene nagy mutyik derültek volna ki.

Ha pedig bűncselekményekre derítenének fényt a kormány oldal, akkor is megmagyarázza, hogy semmi törvénysértő dolog nem történt.

Ha meg egy bizottság kétfélét mond, akkor ...

török gábor 2012.05.15. 17:54:50

@sga: mondjuk két korábbi bejegyzés erről szólt (talán az előzőt még el is lehetne olvasni), abban voltak nevek is...

Rókakígyó 2012.05.15. 17:54:50

@Makkasz: nyilván az OLAF sem a pályázótól szeretné a pénzt elvenni, hanem a közgéptől. Ezért nyomozóhatóság. Gyakorlatilag majdnem minden eszközt felhasználhat, hogy kiderítse mi történt.

livengood 2012.05.15. 17:55:40

A név említése nélkül, de kifejezetten a Klubrádió megszüntetését eredményező, az egyetlen ellenzéki rádióra szabott törvénytervezetet nyújtott be ma a Fidesz.

A rubikon! !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

ökoparazita 2012.05.15. 17:56:00

tisztelt Török Gábor, dehogynem szavazza meg... nem paritásos lesz a bizottság, és 2/3 arányban a fidesz kdnp lesz többségben, gulyás gergelyt megteszik elnöknek és minden ülésére Gyurcsány Ferencet fogják megidézni... azt a napirendi javaslatot meg, hogy megidézzék Simicska Lajost, el fogják vetni, mert a miniszterelnök megmondta, hogy oligarcha az, aki meggazdagodik, majd pártelnök miniszterelnök lesz... mondjuk ennek OV is megfelel, dehát őt már csak nem fogják megidézni :)

márta)) 2012.05.15. 17:56:15

Fidesznek nem lenne szabad engednie, hogy a bizottság megalakuljon, "
Mondjuk Én ezt nem igazán értem. Miért nem?

Ha megalakulna az a "bizonyos" bizottság tisztázhatná magát a Fidesz, hogy tisztességesen, törvényesen járt el. Bebizonyíthatná a tiszta kezek" politikáját. S, hogy nem igazak a vádak. (esetleg).

Ha pedig nem engedi) úgy gondolom korrektségük, korrupció mentességük megitélése minden képpen gyengülni fog.

Mert, hát! gondolhatja bárki, hogy van takargatni való, nem kevés, esetleg, hanem sok.
hm?
:)

Ad Dio 2012.05.15. 17:57:37

@épészmérnök:

:)

Ezen most megint jót derültünk (bár az előző jobb volt).
Miután azonban rekeszizmaink újfent üzemszerű állapotba kerültek, lehetne kérdeznem hogy ha nem így akkor hogy?

Szívlapát? Proletárforradalom? Az EU beszüntet/betilt minket? Vagy csak szimplán elszégyeljük magunkat és visszasomfordálunk az Uralhoz?

Kalmár 2012.05.15. 17:58:45

Dunaújváros időközi
Fidesz 41%
Mszp 27%
LMP 17%
Jobbik 8%
Független 7%

Alacsony részétel.
A helyzet változatlan. Nincs senki akinek az emberek átadnák a kormányzást a Fidesztől. Lehet, hogy sok a baj, de sokkal több lenne a többi imposztor hatalma esetén.
Lehet itt mocskolódni, de ettől nem lesz több szavazata sem az országot tönkretevő Mszp-nek sem a buzi-pedofil barát szdsz klón LMP-nek, sem pedig a gentikailag nem zsidó-cigány elmeroggyant Jobbiknak. Totális tévúton járnak. Ezzel a lejárató kampánnyal csak a bizonytalanok tábora nőhet. Az ellenzéké nem.
2014 a Fidesz éve.
Szerencsére.

török gábor 2012.05.15. 17:58:57

@MiKeyRuLeS: ebben az évben - ha jól emlékszem - kétszer voltam az MTV Estében és kétszer az ATV-ben. ennyi. gondolja, hogy ilyen sikertelen lennék, ha tényleg ez lenne a célom? :) pont azért van ez a blog, hogy nyugodtan nézhessem otthon a tévét...

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.05.15. 17:59:23

@is:

Az alkotmánybíróság tagjait is pontosan ugyanazok a "hülyék" delegálják a parlamentből, és az alkotmánybíróság is a "hülyék" által hozott törvény alapján dolgozik.

A parlament pénzel, delegál, és törvényileg szabályoz minden olyan testületet, amelyik elvileg a parlament ellenőrzésére lenne hivatott.

Így egy kicsit komolytalan.

dr. Bubó 2012.05.15. 18:00:01

@Letícia: a dulaizmus azért volt sikeres mert összeforrt az osztrák és a magyar álam...

a labancok adták az adminisztrációt és kurucok meg a parasztokat...

ez mijjen szép és harmonikus volt... most meg má csak a sok paraszt maradt

márta)) 2012.05.15. 18:00:54

Mikor van vége a demokráciának?"

Hát! 'Én nem tudom". De úgy gondolom, hogy még nincs vége.
:)))

ökoparazita 2012.05.15. 18:02:02

Puch László és Mesterházy Attila nem írta alá az ívet :)

2012.05.15. 18:02:25

@dr. Bubó: hát erről van szó!:(((

dr. Bubó 2012.05.15. 18:03:02

@Ad Dio: a fides elszégyelli magát, megrázza magát, hamut szór és megfogaggya: soha többé nem lopnak csalnak hazudnak...

2012.05.15. 18:05:09

@ökoparazita: nem találták a tollukat...khmkhm...épp kinn voltak a mosdóban....khmkhm. De jó szemed van egyébként!:D

Makkasz 2012.05.15. 18:07:00

@Rókakígyó: Ez biztos hogy nem igy van. Az OLAF a kedvezmenyezett penzfelhasznalasat ellenorizheti, ott is gondolom a kettojuk kozti szerzodesre es jogi ismereteire tamaszkodik. Ha a kivitelezovel talal problemat, akkor max feljelentest tehet az ebben illetekes hatosagnak. Sem szerzodesileg, sem jogilag nem tud nyulni a Kozgephez. Szerzodesileg a kedvezmenyezetthez tud, nem ad neki penzt, visszaszedi a korabbi tamogatast.
Vagy OLAF EU pallosjoggal rendelkezo lovagja? Nyomozhat es iteletet hozhat? Szerintem csak annyit tehet, amennyi a kedvezmenyezettel valo szerzodeseben van, es nem utkozik magyar jogba.
Egyebkent a hibas kozbeszerzes a kivitelezo hibaja?
Mondjuk valotlan teljesitesigazolasok, szamlak, stb. lehet, de azt gondolom nem az OLAF, hanem a Megrendelo, Kedvezmenyezett kezdemenyezhet ez ugyben.

Egyebkent lehet EU ezt nyomasgyakorlaskent hasznalja, bar ahogy tudom ez a szervezet eleg onallo.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.05.15. 18:07:58

@Squid:

Az, hogy Szlovákia előbbre tart már nem kicsit, ugyan nem a "jobber megmondóembereknek" kell, hogy ciki legyen, hanem a vörösöknek, akik miatt ez így alakult.

Nem lett volna tilos Magyarországnak sem sikeresnek lennie.
2006. július elsejével nyugodtan be lehetett volna vezetni az eurót.

Ja, hogy azért tenni is kellett volna valamit!
No nem éppen az államadósságot növelni.

Nem a "jobberoknak" van szégyellni valója ebben az ügyben, hanem a vörösöknek.

dr. Bubó 2012.05.15. 18:10:37

@Akitlosz: "2006. július elsejével nyugodtan be lehetett volna vezetni az eurót.
Ja, hogy azért tenni is kellett volna valamit!
No nem éppen az államadósságot növelni."

:))) de szerencsére 2006 őszétől az összes önkormányzat megyék és városok
illetve 2010 tavaszától az ország JOBB (sőt szentjobb) kzekben van...
így mostmár drasztikusan csökken az adósság és az adók is azonali nagyarányban...

hattyú 2012.05.15. 18:10:50

Hmm, végül is Sztálin alatt, a Szovjetunióban is születtek hasonló írások. Igaz, bloggolás még nem volt, de az mennyivel érdekesebb, hogy ha valaki önszántából ír ilyeneket, a szabad idejében.

2012.05.15. 18:10:59

@Makkasz: miért hisszük azt, ha valaki jogszerűen vizsgálódik, akkor az már nyomásgyakorlás???

Makkasz 2012.05.15. 18:11:08

@Kalmár: Nem levaltani kell valamire, az egesz politikusgrdat ki kell soporni. Most a Fidesz tunik a legnagyobb metelynek, de nehany eve meg Gyurcsanyt lattam annak, ugyhogy lehet egyre nagyobb, dagadtabb piocak lesznek rajtunk.
Mondjuk ketsegkivul ez a kormany eddigi a legtehetsegtelenebb, a burokraciat mukodtetni nem tudja, gazdasagi es menedzsment ismeretei zerok, a kaderkivalasztasnal (pedig 8 evig keszultek) rettentoen gyengek, es az egesz partot athatja a buzlo, hajbokolo feudalizmus es ennek kovetkezmenyekent a boldog, gondolkodasmentes butasag.

márta)) 2012.05.15. 18:13:24

"A Jobbik elnökével nagyjából egy időben sajtótájékoztató DK-s Molnár Csaba felhívta a figyelmet arra, hogy az Európai Bizottság Európai Csalás Elleni Hivatala (OLAF) vizsgálódott a Simicska Lajos tulajdonában álló Közgép Zrt.-nél. Molnár megjegyezte: az ezt eredményező feljelentést a Demokratikus Koalíció tette még idén április huszonharmadikán. A Közgép - véli Molnár Csaba - "udvari szállítóként" kétszázmilliárdos állami megrendeléshez és több tízmilliárd forintnyi kedvező hitelhez jutott."

Tehát teljes az ellenzék részéről az összefogás.

"Abban az esetben, ha az OLAF csalást állapít meg, javaslatot tehet az uniós támogatás visszavételére, azaz egyből Brüsszelbe utalására. Ha azonban egy nemzeti hatóság bukkan csalásra az EU-s források felhasználásánál, nem feltétlenül kell veszni hagyni a pénzt, az adott állam újra nekifuthat tisztességesen elkölteni azt."

Na.Igen. Van ilyen. "érdekez a magyar politika, nem kicsit, nagyon.
hm?

Makkasz 2012.05.15. 18:14:14

@Letícia: Nem hiszek semmit, csak eszembe jutott. Vegezze csak a dolgat OLAF. Nincs vele semmi bajom.
Ne kovetkeztess olyanra, amit nem irtam. Csak azert jutott eszembe, mert Fidesz lathatoan tomegeket tud tovabbra is mozgatni, ami kellemetlen lehet EUnak direkt konfliktusokban,
Megszorongatni a finanszirozo oligarchakat, szerintem nem gaz Barosonak, hanem egy jo eszkoz.
Jo, en sokat lattam mar, es valoszinuleg nincs igazam ebben, ahogy elsore is jeleztem.
Szerintem az OLAF becsuletes, tenyleg, nem ironizalok.

Kalmár 2012.05.15. 18:18:24

@Makkasz: Na ebben nem értünk egyet. Ilyen a demokrácia.

márta)) 2012.05.15. 18:19:15

"A Fidesz parlamenti frakciója szerint az Országgyűlésnek és vizsgálóbizottságainak nem lehet célja a gazdaság egyes szereplői ellen indított hajtóvadászat vagy lejárató akció; "ehhez a közjátékhoz a Fidesz frakciója nem asszisztál", és a többi parlamenti pártot is arra kéri, "hagyjon fel ezzel a hangulatkeltéssel".

A Fidesz képviselőcsoportja közleményében azt írta, hogy a kormánypárt megvédi a magyar vállalkozásokat, ugyanakkor ha valakinek tudomása van bármilyen, az állam környezetében zajló jogsértésről, akkor azt - kötelessége szerint - haladéktalanul jelezze, és indítsa meg a jogi eljárásokat az illetékes hatóságoknál."

Hogy mik vannak??!!
Bocsánat a másolásért! De Én még mindig, jobban szeretek másolni mint írni.

livengood 2012.05.15. 18:19:29

"A rendszerváltozással született Magyar Köztársaság egyik építőjében kezdettől ott szunnyadt annak majdani lerombolója is?" (Debreczeni J. Arcmás)

Mélyebbre kell merülnünk, hogy a többségnek világos legyen.

Makkasz 2012.05.15. 18:20:02

@livengood: Nem ez a rubikon, mar reg atleptek (meg szocik), de ez nagyon durva.

márta)) 2012.05.15. 18:21:05

Úgy látom, hogy némelyeknél még mindig "dübörög a kétharmad".
Vagy csak szeretnék?
:)

Makkasz 2012.05.15. 18:23:19

@Kalmár: Hm. A demokracia nem ilyen (ertem ezt a moi helyzetre).
Pedig a balfekeknek meg en javasoltam a human tarcat.
Sajnos teljes a dilettantizmus a fideszben. Nem csak Matolcsy gaz.

2012.05.15. 18:23:32

@Makkasz: EU annyit foglalkozhat a fidesz megszorongatásán, mint amennyire eszébe juthat egy elefántnak, hogy fojtja meg egy hangya...

Itt arról van szó, hogy vannak szabályok, amit be kell tartani. és tökmindegy kiféle-miféle cég, a szabályokat be kell tartani. Ennyire egyszerű, de ez a kurucos gondoskodásba nem fér bele. Szerintem a kórosan paranoid gondolkodás az, hogy ha felelősségre vonják az illetőt, az már bántás! Ha semmi vaj nincs a füle mögött, az lesz a megállapítás, ha meg van, azt vállalni kell.

Jogászként annyi hülye jogalkotó egyedi barommal találkozom, és amikor az APEH pofán vágja, mert hülye, a jogszabályokat se ismeri, csak csűri, hogy haszna legyen belőle, iszonyúan meglepődik a valóságon!!! Gondolkodni kellene és tenni, nem ravaszkodni állandóan!

Makkasz 2012.05.15. 18:26:59

@Kalmár: De az hogy mas lehet a velemenyunk, megis kepesek vagyunk beszelni egymassal, esetleg kooperalni, az mar lehet hogy az, csak viccelni probaltam.

márta)) 2012.05.15. 18:29:00

MNB: álom maradhat az 50 százalékos államadósság"

www.mfor.hu/cikkek/MNB__alom_maradhat_az_50_szazalekos_allamadossag.html

Na. Igen. Nincs ebben semmi különös. Egyébként is azt mondják, "álmok, vágyak népe a magyar".
:))

Chigavera · http://pezsma.blog.hu/ 2012.05.15. 18:32:08

"az Országgyűlésnek és vizsgálóbizottságainak nem lehet célja a gazdaság egyes szereplői ellen indított hajtóvadászat vagy lejárató akció; "ehhez a közjátékhoz a Fidesz frakciója nem asszisztál"

Ugyanaz nap, amikor az Országgyűlésben visszamenőleges, célzott törvényt hoznak egy rádióadó ellen (nevezhetjük nyugodtan hajtóvadászatnak):
index.hu/kultur/2012/05/15/egy_ejszaka_alatt_valt_kozossegibol_kereskedelmi_adova_a_klubradio/

Komolyan van lejjebb a cinizmusban? Kedves TG, tényleg nem terjeng akár csak ebben a kis pipettában is penetránsan a demokrácia hullabűze?

Makkasz 2012.05.15. 18:33:04

@Letícia: Valoszinuleg igazad van. Probald meg megerteni, en nem gyenekszom semmi ilyenre.
Eleg ha a Margit hid felujitas publikus reszet latjak ahhoz, hog elinduljanak.

Nem kell ennyire ve'rmesnek lenni, harmadszor is leirom semmi bajom az OLAF-fal. Akkor mast mondok, szerintem Viktornak es koreinek kellemetlenebb az OLAF vizsgalat mint az EU kifizetesek felfuggesztese.

Csak azt ertsd abbol amit irok, amit irtam, ne vetitsd ki eloiteleteidet, tapasztalataidat, vagy amit kihallani akarsz.

Ismerem Kozgep jogaszait, azokra illik a leirasod a ravaszkodasrol. En rejtozo pumahoz hasonlitottam oket.

Squid 2012.05.15. 18:33:08

@Akitlosz: "Az, hogy Szlovákia előbbre tart már nem kicsit, ugyan nem a "jobber megmondóembereknek" kell, hogy ciki legyen, hanem a vörösöknek, akik miatt ez így alakult.

Nem lett volna tilos Magyarországnak sem sikeresnek lennie.
2006. július elsejével nyugodtan be lehetett volna vezetni az eurót.

Ja, hogy azért tenni is kellett volna valamit!
No nem éppen az államadósságot növelni.

Nem a "jobberoknak" van szégyellni valója ebben az ügyben, hanem a vörösöknek."

Lol

Nem érted mit akarok mondani, de nem is baj... 2006-ban Euro? Maastrichti kritériumok és az ERM - II zónába bekerülés feltételei megvannak?

Azért mocskosul irigyellek, hogy ilyen sík egyszerűen fel tudod fogni ezt az egészet és azt tudod mondani, hogy ezek a "Jók" és azok a "Rosszak"

Majd egyszer kijózanodsz és rájössz, hogy az egész parlamenti banda hagyta az országot cserben jobbtól a balig, vagy baltól a jobbig.

márta)) 2012.05.15. 18:35:26

Ha a kormány a jelenlegi költségvetési pályán halad tovább, még 2026-ban is az Alaptörvényben rögzített szint felett lesz az adósságunk. Így az államadósság elleni háborút még 15 év múlva sem nyerjük meg, derül ki a jegybank technikai kivetítéséből."

Jesszus! 15 év háború??!! S még akkor is vesztésre állna az ország, a kormány.!!
Hát! Én ezt nem is hiszem el!!?

Pedig hát! azt mondta anno a kormányfő) "A Fidesz nem utópiát, hanem valóságot épit".
Bocsánat! Akkor "ez" a valóság???
:))

Makkasz 2012.05.15. 18:35:41

@Letícia: Az elefant es a hangya nem jo pelda, inkabb hasonlitanakm EU Fidesz viszonyt egy beteges ember es seggen levo keles viszonyahoz, mert az elefantnak nem kellemetlen a hangya.

Ad Dio 2012.05.15. 18:38:43

@Kalmár:

"Dunaújváros időközi
Fidesz 41%
Mszp 27%
LMP 17%
Jobbik 8%
Független 7%"

Hát ez az. DUNAÚJVÁROS!
Mindeközben bénázik a Fidesz, a kommunikációja csapnivaló, csuklózza az EU ééééés dübörög a válság...
Lehet viccelődni, de abból nem lesz semmi pár derűs másodpercnél. Agyaljatok kedves baloldali urak és hölgyek! Erről nem a Fidesz tehet (én tudom hogy ki, de nem kérdeztetek, úgyhogy kussolok).

Kalmár 2012.05.15. 18:41:17

A "vizsgálóbizottság", mint a parlament ellenöző szerve, sosem működött.
A Fidesz leszavazta, a szocik meg vagy nem mentek el(érdekes akkor nem volt demokratikus deficit..) vagy egy semmit mondó eredményt mutattak fel, kissebségi véleményekkel kiegészítve.
Semmire nem kötelez az eredménye, semmilyen következménye nincs. Nég politikai sem, mert a kormány a saját véleményére jut a végén, az ellenzék pedig az ellenkező eredményre.
Mekkora meglepi. Valaki tud 1 példát olyan parlamneti vizsgáló bizottságra, amelyik hozott egy világos megállapítást, aminek kézzelfogható következménye lett?
Cirkusz.
Meg kellene szüntetni.

livengood 2012.05.15. 18:42:20

@török gábor: "pont azért van ez a blog, hogy nyugodtan nézhessem otthon a tévét..."

Itt nem jut el a tévénézőkhöz a véleménye! Kár, hogy ott nem látni önt többet, és itt nem olvasni öntől többet. :)

Ad Dio 2012.05.15. 18:42:37

@Letícia:

"Ennyire egyszerű, de ez a kurucos gondoskodásba nem fér bele. Szerintem a kórosan paranoid gondolkodás az, hogy ha felelősségre vonják az illetőt, az már bántás!"

Senki nem mondott ilyet. Makkasz csak arra utalt, hogy ha az EU vizsgálóbizottsága nem lépi át a hatáskörét, akkor a mozgástere nem kicsit szűkös.

Makkasz 2012.05.15. 18:44:13

@Ad Dio: En mint melyen jobboldali, elkotelezett a szabadsag es a szabad verseny mellett, hanyok a fidesztol, es mindent megteszek, eltunjon a szinrol mielobb.
Ez az igazi nagykoalicio.

Chigavera · http://pezsma.blog.hu/ 2012.05.15. 18:49:07

@Ad Dio: Nekem az is elég lenne, ha a fidesz csak azzal foglalkozna, amiről tehet. Azzal viszont nagyon is, mivel kormányon van.

Az ellenzéknek és a társadalomnak pedig két választása van: vagy elfogadja a cinizmus-versenyt, amiben ez a garnitúra új standardet állított fel, és ebben ráígér (ebben a jobbik próbál utazni), vagy újratanulja az őszinteséget és azzal mutat alternatívát. Na erre még egyikük sem áll készen, míg ugyanis a cinizmus, populizmus és demagógia eszköztárát a fidesz az elmúlt évtizedben tökélyre fejlesztette, addig az ellenzék elfelejtett nyelvet és hihető érvrendszert kovácsolni magának. Itt van az a bizonyos piaci rés.

Ad Dio 2012.05.15. 18:50:23

@márta)):

Én sem vagyok eldőlve a Fidesz gazdaságpolitikájától. Sok benne az esetlegesség, a koncepciótlanság, a kiszámíthatatlanság. Azt gondolom (remélem) lehetne sokkal jobban is csinálni.

De azért maradjunk meg a realitások talaján: az MSZP-SZDSZ kormány alatt a hiányunk sokkal rosszabb volt, pedig a gazdasági környezet még 2006-ban is jobb volt. Vagyis azért lehetne rosszabb is. pl. ha a 2002-2010 közötti stílust folytatjuk.

Sokba került nekünk Gy..... a... ööööö... azegyik baloldali politikus hibákkal meghintett karrierje.

2012.05.15. 18:51:03

@Makkasz: nem, nem neked szólt amit írtam, sőt.

Inkább arról, hogy a mindennapi munkámban mit tapasztalok. Előbb beszélnek, jajgatnak az emberek, mint hogy gondolkodnának és tennék a dolgukat. S ami van kicsiben, az van nagyban is!

Az stimmt, vehemens vagyok, mert tehetetlenség feszít. Előtte elmagyarázom, falnak megy, ha nem azt csinálja, amit mondok, ahogy a szabály szól. Nem azt csinálja, neki megy a falnak, és üvölt, hogy csináljak valamit...Mit lehet tenni már akkor? Ááááhhhh.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.05.15. 18:51:32

@fidzsi:

A képviseleti demokrácia úgy demokrácia, ahogyan a hóember ember.

Hasonlít, hasonlít, de azért senki nem keveri össze.

Igen, valóban Svájc az egyetlen ország a Földön ahol valami demokráciaszerűség a politikai berendezkedés.

Lehet példát venni róluk.

Ad Dio 2012.05.15. 18:55:43

@Chigavera:

"Itt van az a bizonyos piaci rés."

Így is van. Annyival egészíteném ki, hogy a baloldal még jobban elásta magát a populizmus/demagógia/hazugság mocsárban - legalábbis az ismétlődő választások eredményei alapján erre lehet következtetni.

Épp ezért kellenek új arcok.

2012.05.15. 18:55:53

@Makkasz: igaz, elfogadom a hasonlatod.

@Ad Dio: most nem, és nem is neki írtam. Csak mint jelenségről beszéltem. Az EU számon kérte a jogalkotásban a kormányon az EUs elveket, már szabadságharcot hirdetett Orbán.

Nekünk kirohanni kell azonnal, összevészni mindenkivel, ahelyett hogy a megoldáson gondolkodnánk közösen, és tárgyalás útján. Ez a lehető legrosszabb vesztes pozíció, mert értelmetlen áldozatokkal jár. Ja persze, a virtus az virtus! Dzsentri Magyarország, mire jutunk vele????

2012.05.15. 18:59:01

@Letícia: mármint a kirohanás a legrosszabb megoldás, nem a tárgyalás.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.05.15. 19:02:04

@sga:

"Ugyanis OV teljesen átalakította az országot"

Francokat alakította át teljesen.
Hoztak egy új alkotmányt, de alig változott valami. Ennél sokkal nagyobb szabású átalakításra lett volna szükség és lehetőség.
Még vármegye ügyben is visszakoztak. Az ország még mindig posztkommunista köztársaság, s nem is egyhamar lesz más. :-(

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.05.15. 19:08:26

@Letícia:

Magyarország utoljára akkor volt tényező mielőtt a labancok betették ide a lábukat, azaz 1526 előtt.

A labancok nem segítették Magyarországot, hanem elnyomták.

Az OMM idején 1867-1918 között kb. hárommillió ember vándorolt ki az országból, legtöbben magyarok, miközben több százezer számra érkeztek a ... akikről nem szabad beszélni.

Mi is vezetett Trianonhoz?
1867. és a kollaboráns Deák.

Ad Dio 2012.05.15. 19:11:28

@Letícia:

Bár ilyen egyszerű lenne!

A baj az, hogy az EU sem viselkedett igazán következetesen. Azt gondolom ez sem kis baj. Amennyire a hazai gazdaságpolitika ötletszerű és kiszámíthatatlan, úgy az EU viselkedése is kissé "következetlen".

Hozunk pár meglepő döntést (bankadó, luxusadó, egykulcsos jövedelemadó stb). Jelzik hogy nem értik, meg nem így szokták ezt meg ilyenek. Nem érvelnek, csak szigorúan néznek.

Aztán nekünkugranak és kötelezettségszegési eljárást indítanak. Ellenünk, akinek a hiánya messze Európa legjobbjai közt van. Nem a portugálok vagy a spanyolok ellen, nem. Majd bedobják a "nem eukonform" törvényekkel szembeni kifogásaikat. A kormány 180 fokos fordulatot vesz, jelzi hogy ok, egyeztessünk. Semmi válasz, de huzigálják az IMF-répát az orrunk előtt, nyíltan zsarolva. Majd rugóznak olyan kérdéseken amik egyértelműen belügyek (Jegybankelnök fizetése??? Bírók nyugdíjkorhatára??? Nemá! Én is szeretnék beleszólni abba hogy milyen legyen a francia rendőrök egyenruhája! Egyértelműen belpolitikai ügyek.)

Hát mit ne mondjak. Nem vagyok eldőlve a zeutól.

Pedig EU párti voltam és vagyok. De jelen helyzetben azt hiszem nem jól vizsgáztak ők sem. Az az érzésem, hogy a saját frusztráltságukat zúdították ránk. Merhát' velünk úgyis csak a baj van.

Persze ez nem mentség a saját hibáinkra, csak egy korrektebb partner mellett könnyebb lenne a saját hibáinkat meglátni.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.05.15. 19:12:59

@dr. Bubó:

Nem igazán értem a mondanivalódat.

Felírnál egy Traubisodát?

niklex 2012.05.15. 19:15:12

Tisztelt T.G!
Az a(z egyik) probléma, hogy bár a Fidesz működtette a törvénygyárat rendesen a saját érdekében, de sajnos igen kevés olyan törvényt no pláne cselekvést lehet felmutatni, ami az országnak -vagy ha tetszik,akkor a lakosság nagy többségének- is pozitívumot hozott volna, akár politikailag,akár gazdaságilag. Márpedig egy demokráciában is illik az ország és lakossága érdekében tevékenykedni.

2012.05.15. 19:16:57

@Akitlosz: ébredj magyar! Miért lett Mohács? Állandóan veszekedtek a magyarok! És idegen királyok alatt volt az ország nagy, kivéve Mátyást. Anjouknak köszönhettünk mindent, aztán vége a dalnak.

Nem mondom, hogy a labancok tökéletesek voltak, de mi magunktól nem tudunk semmit, csak veszekedni, vitatkozni, közben meg le megy a nap.

Deák nélkül nincs magyarság mára. És ha nincs Monarchia, akkor nincs az országban pl. közlekedés, és jórészt az szép épületeink akkor keletkeztek. Sok köze volt a fejlődéshez az akkori városi zsidóságnak is, akiket aztán miután beinvesztáltak egy csomót az országba, jól eladtuk őket a náciknak.

Meg vagyok győződve arról, hogy a gazdaságunk 1920 óta azért nem tudott talpra állni, mert a hozzáértőket deportálták, vagy elmenekültek az országból. Épeszű üzletember nem maradt itthon. És nem marad most se, így gengsztereknek áll a zászló. Ott is tartunk.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.05.15. 19:21:08

@Squid:

"Nem érted mit akarok mondani, de nem is baj... 2006-ban Euro? Maastrichti kritériumok és az ERM - II zónába bekerülés feltételei megvannak?"

Nincsenek.
De lehettek volna!
A magyar kormányon múlott. De ezek teljesítésére sem akkor, sem ma nincsen valódi politikai szándék.

2000-2006 között simán teljesíteni lehetett volna a feltételeket, ha lett volna ilyen szándék.
2004-ben volt az EU csatlakozás, kettő év az ERM II-ben, így teljesen reális dátum a 2006. július 1.

Mint írtam "csupán" tenni kellett volna érte, s ez nem történt meg, sőt inkább csak távolodott az ország a feltételek teljesítésétől.

Az MNB szerint jelenlegi állás szerint, ha minden jól alakul 2026-ra tudja az ország teljesíteni az € bevezetésének feltételeit.
Ha ebbe az irányba indultak volna el 2000-ben, tartva 2006-ig, akkor már 6 éve eurónk lenne.

De nem volt erre semmiféle politikai szándék, és most sincsen.
Csak azért beszélnek néha euró bevezetésről, mert elvileg kötelező lenne bevezetni, de véletlenül sem akarták, akarják ennek feltételeit teljesíteni.

2012.05.15. 19:21:22

@Ad Dio: én nem így látom. Nem azon kellene gondolkodni, hogy miért minket és miért nem a spanyolokat. Hanem hogy van oka és azzal kell foglalkozni, ami ránk tartozik.

Semmi baj az EUval. Csak nem akarja maffiózók kezébe adni az EUs polgárok pénzét. Pl. a bírók életkora EUs irányelv, kor szerinti diszkrimináció.

Nézz utána ezeknek, és rájössz, para megy itt, a köznép hülyítése.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.05.15. 19:22:57

@livengood:

A tévében pedig a blogot olvasókhoz nem jut el a véleménye.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.05.15. 19:30:05

@Letícia:

"Miért lett Mohács? Állandóan veszekedtek a magyarok!"

Mátyás alatt miért nem veszekedtek?
Csupán Mátyás államát kellett volna megőrizni, és akkor nincsen Mohács.

De nem is maga a csatavesztés a tragédia, Muhinál is vesztettünk, hanem az, hogy meghalt a király is, így nem maradt aki újjászervezze az országot.

IV. Béla rendkívül pocsék hadvezér volt, de túlélte a csatát, nem alakult ki hatalmi válság és újjáépítette az országot.

Mohács után azonban a labancok is igényt tartottak az országunkra. I. János király nem tudott így az ország megerősítése koncentrálni két tűz között.

Három részre szakadt az ország.

1867-ben is Kossuth Lajosnak volt igaza, Deák Ferencnek pedig nem volt, álláspontja elfogadhatatlan.

Ez a véleményem. A történelem ezt igazolta -> Trianon.

egysmás 2012.05.15. 19:31:43

A komcsik is kicsikarták, aláíratták a vallomást, pedig anélkül is megtehettek volna bármit!
Akkor ők is olyan ügyibögyi jogállami alapokon nyugvó rezsimet működtettek?

2012.05.15. 19:33:12

Kossuthot méltatjuk, aki meglépett az államkincstárral? Vicces. Én sosem komáltam egyébként. Maradnék Deáknál, mert az tett az országért sokat, béka volt és nyugalom. Növekedés.

2012.05.15. 19:34:30

@Letícia: béke. És valóban, béke most veletek, megyek a dolgomra!

Chigavera · http://pezsma.blog.hu/ 2012.05.15. 19:40:20

@Akitlosz: Ha már, akkor Mátyás is eltoszta, mert Hunyadi Jánosnak volt igaza, ha Mátyás keletre figyel, ahogy a fater, és nem választófejedelem akar lenni mondjuk, vagy szimplán csinál otthon is gyereket, és nem egy balfék lengyel lesz a király, hanem fordítva. Ha, ha, ha. Nem tudom, mennyire sokra megyünk ezzel, persze tanulni mindenből lehet.

Ad Dio 2012.05.15. 19:40:38

@Letícia:

"Ébredj magyar! Miért lett Mohács? Állandóan veszekedtek a magyarok! És idegen királyok alatt volt az ország nagy, kivéve Mátyást. Anjouknak köszönhettünk mindent, aztán vége a dalnak."

Ez jól hangzik, de nem teljesen igaz hadtörténetileg.
1526-ban 3 tényező győzte le a magyar hadsereget: gyenge hadvezetés és az ellenfél technológiai és számbeli fölénye. Nyilván nem javított a helyzeten a főurak közt levő széthúzás sem, de nem emiatt buktuk el a meccset. A középkorban nyugaton sem voltak éppen rózsásak a közállapotok. Sőt: a Magyar Királyság integritása 1526-ig kimagaslóan jó volt a németalföldi és frank területekhez képest.

Deák esetében egyetértünk.

Chigavera · http://pezsma.blog.hu/ 2012.05.15. 19:51:42

@Ad Dio: A vicc az, hogy Mohácsnál valójában nem volt gyenge a hadvezetés, és a körülményekhez képest a magyar sereg nagyon is jól teljesített. A király elvesztése miatt viszont tiszt- és tempóhátrányba kerültünk, és valójában Buda elvesztése volt a töréspont (na az viszont übernagy eltoszás volt).

Ad Dio 2012.05.15. 19:58:34

@Letícia:

"én nem így látom. Nem azon kellene gondolkodni, hogy miért minket és miért nem a spanyolokat. Hanem hogy van oka és azzal kell foglalkozni, ami ránk tartozik. "

Nem állítottam hogy nálunk nincs hiba. Sőt, ennek az ellenkezőjét állítottam. De azért azt nem találom arányosnak és következetesnek hogy ha a tagállamok közül csupán 3 (!) tartja be a 3%-ot, és mi csak alig valamivel lépjük túl, akkor ellenünk indítanak csak eljárást. Főleg úgy, hogy a többség sokkal rosszabb állapotban van mint mi. Aránytalanság és következetlenség. A másik nem szerencsés húzás rákeverni
az IMF-hitelmegállapodást egy pár merőben belpolitikai/marginális nekik nem tetsző törvényre. Tessék?? Azt hittem az IMF gazdaságstabilizáló lépéseket várhat csak el. Hogy jön ide a jegybankelnök meg a ki kinek tesz esküt stb...

"Semmi baj az EUval. Csak nem akarja maffiózók kezébe adni az EUs polgárok pénzét."

Régen baj lenne ha az EU szemében maffiózóvá válnánk pusztán azért mert pár eu-s alapelvet nem 100%-ig követünk. Hány ilyen ország van még?!?! Gyakorlatilag nincs is másfajta az euban. Épp csak ránk szálltak ránk. Sajnos ez nagyon nagy súly. És ha engem kérdezel minden áldozatot megérne hogy lerázzuk/megszabaduljunk tőle, még ha ez azt is jelentené hogy lefekszünk nekik. De ez akkor is aránytalan. A zeu viselkedhetne korrektebbül is.

" Pl. a bírók életkora EUs irányelv, kor szerinti diszkrimináció."

Erről írnál pár sort. Tényleg érdekelne.

TrueY · http://qltura.blog.hu 2012.05.15. 19:59:51

"Mikor van vége a demokráciának?"
Erről nekem az a régi vicc jutott eszembe, hogy "Mikor van vége az erőszakos nemi közösülésnek?"

Erre két válasz van: 1. "Ha mindenki végzett." Ez esetben természetesen még nem végzett mindenki. Tehát még a demokrácia romjain nőnek havasi gyopárok.

2. "Majd ha szólok." No most népünk nagy vezére létrehozza a népi demokráciát és esze ágában sem lesz szólni.

Szóval a demokráciának sosem lesz vége, csak ork bán és pártjára fog hasonlítani. A választási eredmények majd 98%-os győzelmekről fognak zengeni.

Gamma Leonis · http://gombamania.blogspot.com 2012.05.15. 20:09:27

Magyarországon nincs demokrácia, mert a döntéshozók alapmotivációi csöppet sem változtak, és az emberek többsége még mindig szocializmusra van hangolva. Egyértelműen banánköztársaságos, szabadrablásos, látszat demokráciánk van. Ez jól lemérhető a fidesz ügyködésén is, hogy mit művelt az "egy párt" a 2010-es "fülkeforradalma" óta.
Ha igazi demokrácia lenne, akkor például volna a szavazólapokon egy olyan rubrika, hogy "egyik sem". Na, az aztán megmutatná, hogy a többség mit gondol a "jó urakról".
Az az igazság, hogy döntéshozóink a pénz irányába húznak. Ahonnan egy kis juttatást remélnek, arra nyalnak. Előbb bevitték az országot az EU-ba, majd most meg a fidesz nyalizik Kínának. Ezeknek nincs normális, egységes világképe, hétköznapi igényeik mozgatják őket. (Esetleg annak a félelme is motivációs erő számukra, hogy csatlósaik tízezrei berágnak rájuk, ha mégsem kapnak juttatásokat. Különben minek kellett az a terrorelhárító központ?) Ezek sose lesznek államférfiak. Orbán is egy szélkakast megszégyenítő pojáca.
Katasztrófa, hogy miféle alakok kapaszkodtak ki a tömegből. Az pedig még ijesztőbb, hogy a magyarok közül pár millióan ugyanilyenek.

Lófasz Hadnagy - A Magyar Köztársaság Állampolgára 2012.05.15. 20:16:46

Hogy mikor van vége a demokráciának?

Pl. akkor, amikor a független bíróság döntését FELÜLÍRJA törvényekkel a kormány, hogy mindenáron kinyírhassa az egyetlen ellenzéki rádióadót.

Wake up, Neo (Gábor)!

Ad Dio 2012.05.15. 20:16:56

@Chigavera: "A vicc az, hogy Mohácsnál valójában nem volt gyenge a hadvezetés, és a körülményekhez képest a magyar sereg nagyon is jól teljesített."

Szakértő? :)))) mindjárt szétoffoljuk a blogot :DDD

Szóval azért a terepválasztásnál és a csatarendnél voltak szerintem komoly hibák.

Bár maga a csata valóban nem volt olyan szörnyen levezényelve. Sajnos a túlerő és a haditechnikai fölény (főleg a tüzérség) bedarált minket.

bariga 2012.05.15. 20:19:16

Még a végén a Fideszt nem csak a Vona buktatja meg, hanem a saját törvényei is, amiket a Gyurcsány ellen hozott. Visszanyalás esete forog fenn. Tényleg mi lett a 98 %-os adóval, az volt az első pofáraesés. Végül eltörölték? Dübörög a demokrácia, naponta új törvényeklet hoznak, ahogy forog a szélkakas. Tükörbe nézni meg minek.

Diocles 2012.05.15. 20:20:02

A Fidesz különösebb politikai kockázat nélkül leszavazhatja a javaslatot, aligha fogja napirenden tartani a domináns (ballib) média, mert a Jobbik terjesztette be.

Ha netán mégis megszavaznák, akkor nyilván ellenbizottságot hoznának létre, amely a szocialisták hasonló ügyeit vizsgálni.

Nyilván ebből a Jobbik húzná a legtöbb hasznot, így abban az esetben, ha a Fidesz - politikai és nem morális alapon - belemegy, akkor azzal tulajdonképp a Jobbiknak ad hatalmas teret.

Ki tudja, lehet, hogy ez a racionális, én a Fidesz helyében adnék teret a Jobbiknak, kiválóan lehet vele ijesztgetni a kül- és belföldi döntéshozókat, hogy "ha mi nem, akkor jön a Jobbik..."

bariga 2012.05.15. 20:22:38

index.hu/gazdasag/magyar/2012/05/15/magyarorszag_lett_europa_leglassabbja/
Na, itt van néhány sikerszám. Ez másolja rögtön majd mindenki, a Matolcsy meg kapja sikerdíjat

bariga 2012.05.15. 20:26:17

index.hu/belfold/budapest/2012/05/15/finta_sandor_lett_budapest_foepitesze/

reméljük több szállodát nem fog tervezni.
vidéki földek után jön a pesti grundok bekebelezése. Lesz dolguk a tényfeltáróknak

graycivil 2012.05.15. 20:27:00

"Gyurcsány dolgozata nélkül nem tud határozatot hozni a PTE

A PTE rektora közölte: a volt miniszterelnöknek a jogelőd intézményben évtizedekkel ezelőtt folytatott tanulmányaira vonatkozó ügyet lezártnak tekinti."

atv.hu/belfold/20120515_gyurcsany_dolgozata_nelkul_nem_tud_hatarozatot_hozni_a_pte

béla a görög (törölt) 2012.05.15. 20:32:59

Egen...
A posztóló egyik hibája, hogy számára demokrácia is csak technikai jellegű politizálás.
Az elmúlt 20 évben kevés dolog volt ami közvetlen törvénytelen volt - kezdve a privatizáción át az államosítástól a közbeszerzéseken át sok mindenig. a törvényesség látszatára ügyeltek.
A fidesz a 2/3-dal nem ügyel hanem törvényeket alkot kénye kedve szerint. (ó be szép is az a visszamenőleges hatály - technikailag belefér a demokrácia fogalmába)

A magam részéről nem igazán érdekel a vizsgálóbizottságosdi. Annál már többet akarok...
...(öncenzúra)....
Nekem meg ez fér bele a demokrácia definiciómba.

xsasha 2012.05.15. 20:38:05

Nem teheti meg a Fidesz, hogy ez a tematizálási szándék megvalósuljon. Meg fogja keresni a törvényes módját. Ha itt most gyengeséget mutat, tömegével fognak jönni a hasonló próbálkozások.

javit6atlan 2012.05.15. 20:38:41

Ezt a 24.§-t csúnyán benézték - a selejt bosszúja. Na de nem kell mindjárt lecsokizni a bokánkat, majd megváltoztatják gyorsan, esetleg már most lehetne hivatkozni gépelési hibára: egyötöd elől lemaradt egy nö betű, valójában negyötöd akart lenni, azt a kis ékezethiányt meg nem kell túlhajtani.
Vagy Kovács13 képviselő, Bivalybasznád fideszes képviselője plenyóból (=éjjel, csoportosan, (papírokkal) felfegyverkezve) benyújt egy módosítást, hogy csak az ász vizsgálhatja ezeket az ügyeket, oszt jónapot. Széttárt karral lehet sajnálkozni, hogy pedig deszerettükvóna aszta bizoccságot.

Diocles 2012.05.15. 20:40:25

Kedves Török Gábor!

Nem akarom befolyásolni a legkevésbé sem, de már írták többen, hogy érdemes volna nem csupán a hazai, provinciális vizeken evezni, annál is inkább, mert kábé a Nyugat-római Birodalom bukása lehetett ily mozgalmas, valamint tanulsággal is szolgálhatnak a külhoni események.

Görögország: lám-lám, elzavarták a csúnya, korrupt nagypártokat (helyettesítse be őket a Fidesszel és az MSZP-vel), amelyet itthon is naponta elátkoz a véleményformáló elit, Önt is beleértve... Szóval Görögországban "megújult" a pártrendszer, jött ez a szimpatikus (tényleg szimpatikus ránézésre) Ciprasz-gyerek... és hozta magával az anarchiát, a kormányozhatatlanságot, az államcsődöt...

Vajon elgondolkodik azon nálunk a véleményformáló elit, hogy nálunk mi/ki fog jönni a csúnya, lesajnált, korrupt nagypártok után?

Románia: az alig pár napos Ponta-kormány gátlástalanságát még Lázár János is megirigyelhetné... Most pl. a választások előtt pár hónappal egyfordulós, egyéni körzetes rendszer fognak bevezetni, deklaráltan azért, hogy kilőjék a helyi jobboldalt és persze az RMDSZ-t.

Vicces lesz ennek ismeretében olvasni a magyar választási törvénnyel szembeni kritikákat, és ezek után persze elképzelhetetlen, hogy az EU fellépjen a jóval enyhébb magyar választójogi törvény ellen:

"gyökeresen megváltozik a választási rendszer néhány hónappal a parlamenti választások előtt. Kedden ugyanis a szenátusban 77-9 arányban, 17 tartózkodással elfogadták a Victor Ponta és Crin Antonescu által benyújtott, a választási törvényt módosító tervezetet, mely a „tiszta” egyéni választókerületes rendszer bevezetéséről szól.

A „tiszta” egyéni választókerületes rendszer a „győztes mindent visz” elve alapján működik: egy adott választókerületben az a jelölt jut mandátumhoz, aki a szavazatok többségét magáénak tudhatja, illetve aki olyan alakzat színeiben indul, mely országos szinten teljesíti a választási küszöböt. A többi jelöltre leadott voksok elvesznek."

itthon.transindex.ro/?cikk=17265

De ez csupán egy momentum, a Ponta-kormánynak jó esélye van arra, hogy ő legyen az új rossz fiú az Orbán-kormány helyett... Már persze, ha az EU tud bármivel is foglalkozni a görög államcsőd és az euró szétesése idején...

Franciaország: ha Le Pen pártja lesz a meghatározó a jobboldalon, és a jobbközép előbb-utóbb kénytelen lesz vele kiegyezni, amire már vannak jelek, az eléggé meg fogja változtatni a szélsőjobboldalhoz való viszonyulást szerte Európában, így Magyarországon is.

graycivil 2012.05.15. 20:41:45

Csak egy kérdést kell megválaszolni: Az ehetetlen rohadt banán az banán?

Ad Dio 2012.05.15. 20:46:14

@egysmás:

"A komcsik is kicsikarták, aláíratták a vallomást, pedig anélkül is megtehettek volna bármit!
Akkor ők is olyan ügyibögyi jogállami alapokon nyugvó rezsimet működtettek?"

Ők nem a mi kedvünkért tették ezt, hanem mert Moszkva el akarta hitetni a Nyugattal, hogy mi mindezt önként, kitörő örömmel, szabadon vállaljuk. A mi helyi kiskirályainkat pedig Moszkva erősen fogta/erősen meg akartak felelni Moszvának => nézőpont kérdése...

graycivil 2012.05.15. 20:50:15

TG: "1998 és 2002 között az akkori kormány azzal, hogy a szabályokat megszegve egyetlen ellenzéki vizsgálóbizottsági kezdeményezést sem engedett át, szerintem jobban rongálta a demokráciát, mint most, amikor többségével élve új – számára feltehetően kedvezőbbnek gondolt – választási rendszert hozott létre."

Na, azért ezzel erősen vitatkoznék. Ugyanis míg az első esetben a demokrácia részleges rongálása történt, meghagyva a javítás (kormányváltás) lehetőségét, addig most a demokrácia eltorzítása valósul meg. És ez utóbbi súlyosabb, mert pontosan a részleges hiba kijavíthatóságának esélyeit rontja le drasztikusan, ami így totális demokráciacsódbe törkollhat.

javit6atlan 2012.05.15. 20:51:54

@Diocles
"A Fidesz különösebb politikai kockázat nélkül leszavazhatja a javaslatot"

Hát nem:
24.§ (2) A vizsgálóbizottságot létre KELL hozni, ha azt a képviselők legalább egyötöde indítványozza

Ad Dio 2012.05.15. 20:53:38

@graycivil:

"demokráciacsódbe"

Megint tanultam valamit.

dr. Bubó 2012.05.15. 21:04:27

boldog fides demokráciát mindenkinek ! főleg TG-nek !

"...Csingiz Ajtmatov Az évszázadnál hosszabb ez a nap című regényében ír a félelmetes zsuanzsuan törzsről. Ők különös kegyetlenséggel bántak foglyaikkal. Előbb kopaszra borotválták az áldozatok fejét, majd levágtak egy tevét, és megnyúzták. A bőr legszívósabb részét, a nyakbőrt darabokra vágták, és még gőzölgött, amikor ráfeszítették a foglyok fejére. A bőrdarab rátapadt a tar fejekre. „Aki ezen a procedúrán keresztülment, az vagy nem élte túl a kínzást, és meghalt, vagy egész életére elvesztette az emlékezetét – mankurt lett belőle.”

A foglyokat nyakkalodába zárták, hogy a fejükkel ne érinthessék a földet, kezüket-lábukat megkötözték, majd néptelen területre vitték, hogy a jajongásukat ne hallják. Napokon át se vizet, se ételt nem kaptak. A bőr zsugorodott, feszítette a fejbőrt, esetenként összenőtt a lassan növekvő hajjal, és ha az iszonyatos fájdalmakat átélő foglyok nem haltak szomjan, akkor ítélőképességük teljesen összezavarodott. Az egész múltjukat elfelejtették. A mankurtok emlékezet nélküli emberré lettek, azt sem tudták, hogy kik ők. Ettől kezdve, ha szerencsésen fölépültek, tevecsordát bíztak rájuk, és megbízhattak bennük, használhatták őket. Egész életükben pásztoroltak és szolgáltak.

Bocsánat a kitérőért, de ez olyan érdekes történet, gondoltam, elmondom. Ezen fölül már csak egy médiamunkás vallomására maradt hely. Mong Attila írásából idézem: „Nem a médiatörvény miatt, hanem a végrehajtói hatalom kétharmados nyomulása, a hatalom példátlan ereje és a Fidesz előretörése miatt lett erősebb az öncenzúra. Mindenhol ott ülnek az embereik, minden olyan intézményben, amelyek függetlennek voltak tekinthetők, és ez visszahat az újságírókra is. Ha ők kevésbé érzik magukat szabadnak, akkor kevésbé is lesznek szabadok.”

Hm, ezek a mankurtok nem mennek ki a fejemből..." (Nagy-Bandó András)

www.168ora.hu/velemeny/levelfele-a-kocsisoknak-96035.html

xsasha 2012.05.15. 21:04:45

Rövidesen Görögország ki fog lépni az eurozónából a legtöbb feltételezés szerint. Sajnos az a valószínűbb, hogy nagyon cifra dolog elé nézünk, néz Európa, ami mellett igen valószínűtlen hosszútávú hatásokról beszélni egy bizottság felállításának kezeléséről a kormány részéről. A 320-as forintnál pedig elég kérdéses, hogy maga az ellenzék mennyire fog erre a témára koncentrálni.
Aki eddig nem tette, szerezzen be egy esernyőt, mert még szükség lehet rá.

ulrike (törölt) 2012.05.15. 21:10:12

Ez jó, hogyan is mérjük a demokráciát.
Látott már valaki olyan parlamenti vizsgálóbizottságot valaha is, amelynek célja az igazság feltárása volt?
Itt egyébként is csak a fidesz tematizálhat egyébként, más nem, ahogy ezt véletlen @xsasha: most elkotyogta.
Egyébként is elég volt az ellenzéknek az is, hogy a Nagy Tematizálóra ráégett az ügynök kérdés. Ez is ráég ugyanúgy, ehhez ugyanis sokkal jobban jön egy negatív fidesz válasz.
Közben meg a gazdaság régen nem látott mélységeket repül, a görög válság miatti árhullám egy a Nagy Gazdasági Látnok által alaposan legyengített állapotban találja el az országot. De ez senkit nem érdekel.

graycivil 2012.05.15. 21:11:14

@J.László:

483 : FYDESZ + Jobbik
548: demokratikus ellenzék

Tehát összefogást 2014-ben!

Diocles 2012.05.15. 21:14:18

@xsasha:

A sok frusztrált ellendrukker legalább majd örülhet, h a görög államcsőd és láncreakció majd elsöprik az Orbán-kormányt, ezeket még az sem érdekli, ha ők is nyomorognak.

Aztán majd jön a Jobbik. Barmok. (Nem neked.)

Ez a Simicskázás is... Hergelésre kiváló, és a fene se védi.
De aki azt hiszi, hogy az efféle tolvajok miatt vagyunk a mélyben, azok nagyot tévednek. Nemrég olvastam, hogy a 100 leggazdagabb magyar teljes vagyona mindössze 8 havi nyugdíjkiadást fedezne... Érted, 8 havit... HA A 100 LEGGAZDAGABB MAGYAR VAGYONÁT ÁLLAMOSÍTANÁNK, AZ 8 HAVI NYUGDÍJRA LENNE ELÉG...

Persze a népeket jó azzal hergelni, hogy azért éltek szarul, mert lopnak. Igen, lopnak, de nem azért élnek szarul, sőt, nagyon is sokan nagyon is jól élnek ahhoz képest, amit az ország megengedhetne.

xsasha 2012.05.15. 21:36:46

Nem hinném, hogy egy súlyos EU-válság elsöpörné a Fidesz kormányt. Nincs alternatíva. Nem jön a Jobbik. Nincsenek messze a maximális kapacitásuktól. 2002-ben elég volt egy kötelezés meg szinglizés, a médiánk sokkal technikásabb annál, mint sem a Jobbik nagyobb térnyeréséhez szükséges.
Az MSZP nem akarja kiengedni a hatalmat a kezéből, a DK abortusszal kezdett. A baloldali anarchiánál az MSZP-nek még a Fidesz is jobb.
Persze a Fidesz elveszítheti a történetet, de ahhoz ma nem látható tényezők kellenek. Az biztos, hogy gazdasági, politikai káderek nem rohangálnak százával az utcán, egy válságbaloldal sok mindent nem tudna kezdeni a kormánnyal, legfeljebb egy újabb kétharmadot tudnának összehozni a Fidesznek...

graycivil 2012.05.15. 21:37:21

@Diocles: "A sok frusztrált ellendrukker legalább majd örülhet, h a görög államcsőd és láncreakció majd elsöprik az Orbán-kormányt, ezeket még az sem érdekli, ha ők is nyomorognak."

Nem igaz! Én azt kívánom, hogy El Curo fehér lovon szálljon a mennybe! :-)

De nem gondolod, hogy a többséget nem hatja meg, ha egy "látványkisebbség" jobban él, míg ő maga nyomorog? Ezt nevezik "kettős szívatásnak": Nyomorgunk, és még némán kell tűrnünk azt, is hogy szellent a pofánkba a Kedves Vezető a "házitörvényeivel". (Havi 400 eFt pluszból bőven futja egy kis haspuffadásos zabira nekije'.)

ulrike (törölt) 2012.05.15. 21:40:03

@Diocles: Igazad van egyébként, de nem lehet nem megkérdezni, a "bankárkormány" dumát ki vezette elő. Nem azt akarod mondani, hogy QLINLB(ovi). Szóval a másik elhiteltelenítésének törekvése "demokratikus" eszköz, mindenki használja, miközben az ellenhasználót erkölcsileg pedig mélységesen elítéli vagy lenézi vagy mindkettő.

graycivil 2012.05.15. 21:41:36

"Sunyi módon tennék tönkre a Klubrádiót

Folytatódik a piszkos játszma a Klubrádió körül. Miközben a médiahatóság arról győzködi a világot, hogy ők mindent elkövetnek a magyar média sokszínűségéért, a valóságban ennek épp az ellenkezője történik. Elszabotálják a bírói végzés végrehajtását, majd, amikor már nem lehet tovább tologatni, új törvényt alkotnak."

nepszava.com/2012/05/magyarorszag/sunyi-modon-tennek-tonkre-orbanek-a-klubradiot.html

Szánalmasan rohadékok!

Gyerekek, könyörgöm,...! F.Y!DESZ

mókáné 2012.05.15. 21:50:21

@Diocles:

"Nem akarom befolyásolni a legkevésbé sem, de már írták többen, hogy érdemes volna nem csupán a hazai, provinciális vizeken evezni, annál is inkább, mert kábé a Nyugat-római Birodalom bukása lehetett ily mozgalmas, valamint tanulsággal is szolgálhatnak a külhoni események."

Én szerettem volna befolyásolni elemzőnket ezirányba és még úgy sem ment. Ez van.

ulrike (törölt) 2012.05.15. 21:53:04

@xsasha: "Nem hinném, hogy egy súlyos EU-válság elsöpörné a Fidesz kormányt. Nincs alternatíva."
Nem helyes ilyen megállapításokat önként elővezetni:
- a feltételes mód bizonytalanságra utal;
- a nincs alternatíva pedig arra, hogy ez az egyedüli pozitívuma a kurzusnak (ennél azért van több is, de sajnos ,ég erős negatívumai is, mint például a gazdaságpolitika mélyen elhibázott volta);
- ezért azt sem célszerű Matolcsyval az előtérben azt mondani, hogy "Az biztos, hogy gazdasági, politikai káderek nem rohangálnak százával az utcán, egy válságbaloldal sok mindent nem tudna kezdeni a kormánnyal, legfeljebb egy újabb kétharmadot tudnának összehozni a Fidesznek... ", ugyanis, ha százával nem is, de tucatjával igen, mind a jobb, mind a baloldalon. Ergo az az egy már látszik, a gazdaságon fog megbukni a Fidesz. Még marad neki két éve, ami saját hibáin túl, a görög fiaskó miatt - miről nem lehet tudni ellöki-e a spanyol dominót - olyan két évnek néz elébe, amihez képest első két éve kéjutazásnak volt mondható.

márta)) 2012.05.15. 21:56:31

@Ad Dio:

Én sem vagyok eldőlve a Fidesz gazdaságpolitikájától."

Ez jó. Eldőlni nem is kell, nemzetileg együtt kell működni, a kormány gazdaságpolitikájával (is).

Úgy bizony! Maradjunk meg a realitások talaján! Tudjuk mit rontottak el a szocialisták, és azt is mit rontott el a Gyurcsány.
Az is tudható, hogy most mi van. Már mint milyen irányba halad az ország. Hála a Matolcsy-féle gazdaságpolitikának.
Egyébként a körülményekhez képest a Bajnai vezette kormány, aránylag jó állapotban adta át az "országot".
Hogy érthetőbb legyen) a Bajnai által megkezdett úton kellett volna tovább haladni.
Maradjunk ennyiben.

márta)) 2012.05.15. 21:58:13

@Ad Dio:

Bocsánat! A nemzetközi ismertség, elismertség, a jó diplomáciai kapcsolat sem lenne hátrány.

jjulie 2012.05.15. 22:03:20

@xsasha:

lefordítom az orbániai hablatyodat birka: vaj van a fejükön, tehát nem mehetnek a napra

igenember 2012.05.15. 22:04:59

Gábor, a mostani vizsgáló bizottságok sem fognak megalakulni. Ne legyél naiv. 2014-ig tuti az lesz, amit a Fidesznyikek akarnak. Utána meg majd meglátjuk.

It’s the economy, stupid 2012.05.15. 22:19:07

Diocles
"A sok frusztrált ellendrukker legalább majd örülhet, h a görög államcsőd és láncreakció majd elsöprik az Orbán-kormányt, ezeket még az sem érdekli, ha ők is nyomorognak."

"Ezek" - azaz MI - már most nyomorgunk. Érted? Az általad leírtak miatt legfeljebb a ti fajtátok is elkezdhet végre nyomorogni. Ez viszont "ezeket" -azaz MINKET valóban nem érdekel. Sőt. A kormányodat meg a saját hülyesége fogja elsöpörni, amivel a tönk szélére sodorta a gazdaságot.
Üdvözöl egy "ezek". Ja, és a n y á á á d!

egysmás 2012.05.15. 22:25:27

@Ad Dio: Gondolod mutogatták a nyugatnak a vallomásokat?

menőmano 2012.05.15. 22:26:35

a kormánypárt megvédi a magyar vállalkozásokat,"

Hát! Ja! Némelyeket igen! másokat meg nem! szerintem.

A kis- középvállalkozásokat, nem védeni kell, hanem segiteni kellene. A kényszervállalkozókról meg már nem is beszélve.
Szerintem.
:(

It’s the economy, stupid 2012.05.15. 22:27:39

@graycivil
"Sunyi módon tennék tönkre a Klubrádiót"

Tovább is van: állítólag az első csóka visszavonta a tv-javaslatát, egy másik meg sunyiban megint benyújtotta, kicsit másképp. Ennyire fosni egy drágabolgárúrtól, hihetetlen.

menőmano 2012.05.15. 22:30:59

Elnézést! Pontosítok)

A kormány megvédi a vállalkozókat! Hát. Ja! Megvédte a nyugdíjasok pénzét is. a nyugdíjpénzek téeszesítése után/útján!
Totális védelem. úgy gondolom.
:))))))

egysmás 2012.05.15. 22:31:12

@It’s the economy, stupid: Te, ezek vagy.
Aki úgy érzi, hogy szarul, sőt, szarabbul él, az egy az ezek közül.
Ha igyekeznél, ha jól és eleget dolgoznál, akkor te is az adórendszer nyertesei közé tartoznál, nem pedig ezekhez.
Csak a lusták, az élhetetlenek és a képzetlenek nem látják át a kormányunk és tetteinek nagyszerűségét!

menőmano 2012.05.15. 22:33:38

Hát! Ha lesz vizsgáló bizottság, hanem) Totális a helyzet. Most, akkor "én nem tudom", hogy a Fidesz, a kormány a Jobbik vitorlájából kifogja azt a bizonyos szelet, vagy éppen belehajtja azt. Nem csak most, folyamatosan.
?????
:)))))))

Blogger Géza 2012.05.15. 22:38:07

@kuktabúvár: Az MSZP annak idején prominens politikusát, Szili Katalint jelölte államelnöknek, volt parlamenti képviselőjéből, Bihari Mihályból lett AB-elnök, Médiatanács annak idején nem volt, de nyilvánvaló volt, hogy pl. az uralmuk alatt a közmédia hozzájuk volt lojális.

Akkor ezért senki nem mondta, hogy vége a demokráciának...

Most lett divat ez a hiszti.

xsasha 2012.05.15. 22:40:48

@ulrike:
- Nem vagyok jövőbe látó, okom van a bizonytalanságra.
- Ha elszáll Európa gazdasága, akkor ott nehéz lesz magyarázkodni a kormány pozitívumaival.
- Én megértem, hogy a pénztechnikai gazdaságtan erős pozíciókkal bír, de egy újabb válsághullám véglegesen háttérbe szoríthatja. Egyelőre elég nehéz Matolcsyt kritizálni, miközben az EU és az IMF is arra az álláspontra állt át, amit Matolcsy két éve hangoztat. A humán kérdéseket figyelembe vevő gazdaságtan óhatatlanul fog feltörni a válság után, mert anélkül Európa problémáit megoldani nem lehet. Vigyázó szemeteket Koreára vessétek! Tessék tanulni az ottani történelemből, a 98-as válságból...

menőmano 2012.05.15. 22:41:05

Magasságos egek ura! Az eladott ingatlan értékének tíz százaléka??!!

www.portfolio.hu/gazdasag/adozas/uj_ingatlanadot_tervez_a_kormany.167298.html?utm

"hová gondol"-nak.

Jut. eszembe! Hol van már az egyszeri nagyarányú adócsökkentés. Tudható valami??? Lesz, nem lesz???
Hát komolyan.....
:((

menőmano 2012.05.15. 22:45:39

Hát ez jó!!
"Eldőlve" :))

Nem eldőlnek/eldőltek sokan a Fidesz politikájától, gazdaságpolitikájától.
Hanem bedőltek !!! A totális csodaváró hangulatban. Most pedig némelyek fel sem vállalják, megy a totális sivalkodás.
Szerintem.
:((

Ad Dio 2012.05.15. 22:50:09

@egysmás: "Gondolod mutogatták a nyugatnak a vallomásokat?"

A demokratikusnak látszó rendszert mutogatták.

livengood 2012.05.15. 22:53:34

Mik a demokrácia kritériumai?

Amikor Gábor jelentkezik (kár hogy ritkán), azt próbálom kihámozni felvetéséből, hogy ő szerinte jelen helyzetünkben Magyarországon vége van e a demokráciának. Ő az egyik akire figyelek, amióta sokasodnak a jelek. Én nem érek rá, másfelől nem is rendelkezem kapcsolatokkal amik segítenének, így rá bízom a munkát. Ezen kívül sok éve figyelem és megbízom benne mint az autószerelőmben aki annak idején a kormányholtjátékot nem állította kisebbre, akár hogy kértem rá. Később be kellett látnom, hogy neki volt igaza. Azóta távolabb költöztem ugyan, de a mai napig ragaszkodom hozzá. Így vagyok Gáborral is. Annak idején sokszor "felhúzott", de később be kellett látnom, hogy én tévedtem. Tehát ragaszkodom hozzá is.

Másfelől egyre sűrűbben teszem fel a kérdést, hogy vajon most nem téved ? Amikor a mocsár felett egy pallón egyensúlyozunk és a palló már minden ízében recseg-ropog a lábunk alatt, akkor elemzőként ugyan megállapíthatjuk, hogy még a pallón tartózkodunk, de vajon abban a pillanatban ennek megállapítása a legfontosabb dolgunk? Vagy a palló recseg ugyan, de szilárd? Mik a kritériumok?

Egyszer hallottam tőle, hogy (1) amíg szabadon elmondható a vélemény, (2) szabadon lehet választani, és (3) versenyben megméretve vállalkozni, akkor még demokrácia van. (Vagy valami ilyesmit mondott, javítson ki valaki, ha rosszul emlékszem.) Ezek az elmúlt időszakban nem sérültek? 1.Elakarják némítani az egyetlen ellenzéki rádiót, amit már törvényeket áthágva gazdaságilag tönkretettek, ellehetetlenítettek. A "közszolgálati" médiák már régen nem, vagy alig közvetítenek ellenzéki véleményeket.
2.A választási rendszert úgy módosították, hogy a most hatalmon lévők könnyebben nyerhessenek, mint az ellenzék. Semmi akadálya annak, hogy akár az utolsó pillanatban, választások előtt számukra kedvezően módosíthassák tovább a választási törvényt.
3.Az állami földek bérletét sajátjaiknak osztották, állami pénzből cégbirodalmakat építenek az embereik. Törvények alkotásával segítik őket, a versenytársak és mindannyiunk kárára.

Tehát mik a demokrácia kritériumai?

xsasha 2012.05.15. 22:54:26

@menőmano:
LOL!
De jó lenne, ha az olvasás nem okozna gondot...
És mi van azokkal a tömegekkel, akik ténylegesen analfabéták vagy diszlexiásak...
Szomorú valóság.
Egyébként meg értéknövekedés, ami ugye nem az érték...

menőmano 2012.05.15. 22:56:36

kormányunk és tetteinek nagyszerűségét! "

Hát! Ja! Aki nem látja, az hülye, vagy vak!! szerintem. Ez a poszt is pontosan arról íródott, már mint a fantasztikus népszerűségről. pardon) nagyszerűségről!!!
Igaz némelyeknek írhatnak akár ezer cikket- posztot (is) .......
Picike felfogással, értelemmel nem tudnak sokat "kezdeni" némelyek.
Szerintem.
:(

Blogger Géza 2012.05.15. 22:58:00

@Squid: Szlovákia valóban lekörözött minket, de ez leginkább a 2005-2008 közötti időszaknak köszönhető. Akkor ők az egykulcsos adó bevezetése után elkezdtek száguldani, mi meg lassultunk ezerrel... Náluk 2007-ben 10% felett volt a növekedés, nálunk ugyanakkor kb 1%. Ezzel szemben 2000-ben még náluk volt 1% körül, és nálunk 5% körül...

www.indexmundi.com/slovakia/gdp_real_growth_rate.html

menőmano 2012.05.15. 22:59:27

@xsasha:

Tessék?? Mi a problémája!! Az adó, az adó kedves!!

menőmano 2012.05.15. 23:03:05

@xsasha:
Örülök neki, hogy felhivtam a figyelmét, illet teszteltem a felfogását. Ön zseniális!!!

xsasha 2012.05.15. 23:03:21

index.hu/gazdasag/2012/05/15/torleszti_tartozasai_egy_reszet_a_gorog_allam/

"Berlin és Párizs hajlandó támogatást nyújtani ehhez, akár „pótlólagos gazdaságösztönző" lépésekkel is, ha Athén ezt igényeli."

menőmano 2012.05.15. 23:07:06

Európai Bizottság Európai Csalás Elleni Hivatala " hm.
"a feljelentést a Demokratikus Koalició tette".
Nahát! Már megint! A Gyurcsány mondjon le!!!!

:)))))))))

Blogger Géza 2012.05.15. 23:14:22

@livengood: 1) Ha el akarják némítani a klubrádiót, akkor nagyon bénák, mert úgy szól mint az istennyila, és most épp 2 frekvenciájuk is van. Egyébként mondjuk 2003-ban hány "ellenzéki" rádió volt? Amúgy én azt látom, hogy csak azt akarják, hogy fizessen tisztességes pénzt a frekvenciáért, mint mindenki, és ne ingyen vagy bagóért akarja megkapni.

2) A választási rendszer kijavítása régi igazságtalanságokat korrigált (nagyon elértek a lakosságszámok az egyes körzetekben), amit már sokan és régen követeltek. Hogy ez kinek fog kedvezni, jelen pillanatban elég nehéz megjósolni, hacsak előre meg nem mondjuk, melyik pártra melyik faluban pontosan hányan fognak szavazni legközelebb.

3) Nem tudom, melyik az a hatalmas cégbirodalom, amelyet törvények segítenek. De minden egyes törvény kedvez valakinek, és kedvezőtlen másnak. Maximum korábban más cégek voltak kedvezményezettek, csak erről nem írt annyit az"objektív" média... Ennyi erővel sehol sincs demokrácia, minden (normális) állam megpróbálja egyébként kedvezményezni a hazai vállalkozókat, cégeket, bár ez Mo-on 2002 és 2010 közt nem igazán volt felismerhető - meg is lett az eredménye, rekord munkanélküliség, és szinte az összes maradék vagyon külföldiek kezébe jutása.

török gábor 2012.05.15. 23:16:31

@niklex:

"Márpedig egy demokráciában is illik az ország és lakossága érdekében tevékenykedni." - írja Ön.

"az ország ma ugyanolyan (messze nem „tökéletes”) demokrácia, mint volt az előző kormányok alatt." - írom én.

nem lehet, hogy mindkettő egyszerre igaz? :)

Blogger Géza 2012.05.15. 23:18:11

@menőmano: Nem kéne hülyeségeket terjeszteni, szó nincs a cikkben az eladott ingatlan értékének 10%-ról...

menőmano 2012.05.15. 23:18:16

Megszokhattam/megszokhattuk már itt, ha egyáltalán meg lehet szokni az illllyesmit. "a gyűlölet jéghideg lehelete"-leheletét!!!
Illetve itt is.
Én nem tehetek arról, hogy Önök itt" nem képesek befogadni az idegent. Szánalmasak, nevetségesek is egyben.
osztjónapot!!! Ennyi.

menőmano 2012.05.15. 23:20:54

@Blogger Géza:
Nagyon ügyes!!! Magának is nagyon éles a látása. Gratulálok!!!
Ezért jó írni valamit!! Mert Magukból egyből előjön az elegancia hiánya, és hát a kidomborodó kultúra.
Ennyi.

2012.05.15. 23:20:56

@Ad Dio: fogok, holnap, ígérem.

Szép álmokat!:)

menőmano 2012.05.15. 23:22:05

oppá" lemaradt) Szerencsétlen!!!

ulrike (törölt) 2012.05.15. 23:29:59

@xsasha: Utolsú bek. érthetetlen. A helyzet nagyon rossz, Matolcsynak semmi nem maradt a tarsolyában, csak a duma, hogy most mindenki azt csinálja, mint ő. Nem igaz. Matolcsy viszi (vitte) a sírba a kormányt, bár ő most azt mondja, mindenki rájött, neki van igaza. Már két éve azt mondja, befordulsz a következő sarkon, és ottan aztán meglátod az általa generált masszív nemzeti növekedést. De már nagyon sok sarkon befordultunk a két év alatt, s még mindig nem látni, sőt egyre jobban nem látni, és egyre több sajnos a láthatóan töketlen kapkodás. Képtelen bármit is megvalósítani ez az ember, és itt az ötletelés sajna nem elég. A baj, hogy a legújabb rohama - megint össze ugrott mindenkivel - éppen akkor kapta el, amikor a görög ügy miatt amúgy is igen cifra lesz a helyzet, ezért inkább óvatos kompromisszumokra lenne szükség, mert nagyon rá leszünk utalva másokra. Igen nagyon. Egyébként:
- hellének külön történet, bár volt törekvés párhuzamosításra (a marhák- mármint akik párhuzamba hozták);
- Hollande még nyomja a dumát júniusig (kormányzás retorikai része, minek nem sok köze a valósághoz), mert jönnek a parlamenti választások, de közben megegyezik szépen a németekkel, mert nincs más választása. A görög helyzet neki. meg a dumájának tett be igazán, nincs ma államfő Európában, ki jobban utálhatja a görögöket. Szétcsapták a Hollande választási igéretét, s ezt úgy halványan még a legbalgább francia is kezdi már sejteni. Hát ha majd a nyakig a görög kölcsönbe merült francia bankok elkezdenek becsuklani. Ha nem áll be a németek mellé Holland, Fro.többet bukik, mint a németek. Ez az egész európai nagy gazdaságfilozófiai váltás csak duma. Merkel tudja, hagynia kell egy kicsit Hollandot játszani választóival nyárig, a parlamenti választásokig. Aztán vége.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.05.15. 23:55:25

@ulrike: lóf*szt van igaza Matolcsynak, ő 1 komplett idióta.
Elég ránézni, méltó párja Grespik Lászlónak meg Gyurcsánynak.

ulrike (törölt) 2012.05.16. 00:02:52

@Hepci: Igen, kissé bővebb lére eresztve ugyanezt magyaráztam xsashának, csak én nem akartam a lóf*szt ennyire dehonesztálni.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.05.16. 05:40:11

@Letícia:

Az ellenséggel kollaborálót méltatjuk aki lemondott az ország szabadságáról, a hazafi helyett, aki nélkül még az az alig több mint egy év szabadság sem jutott volna Magyarországnak az egész XIX. században?

Deák Ferenc annyit sem tett az országért, mint Kádár János. Ez utóbbi idején legalább névleg független volt az ország.
"
Én, ki nemzeteknél uralkodóik irányában a jogfeladást soha sem tartom sem szabadnak, sem kénytelenségnek, igyekeztem magamat mennyire embertől kitelhetik, a Te álláspontodba belegondolni, s a vélt kénytelenségnek még csak árnyékát sem vagyok képes fölfedezni; hanem látom azt, hogy a magyar nemzet éppen azon perczet választja kétségbe esni állami jogainak teljes valósithatása felett, midőn minden nemzet, a nagy Angliától a kis Crétáig, érzi, hogy a kor szelleme, kor iránya s a politikai viszonyok a jogvisszaszerzésnek vagy a jogfejlesztésnek kedvezők.

Ilyenkor mond le Magyarország legbecsesebb állami jogairól és lemond oly módon, lemond, magát oly politikának eszközeül szegődtetve, mely szomszédainkat ugy nyugat mint kelet felé ellenségeinkké teszi; a nemzetiségi belkérdés kielégitő megoldását, a Horvátországgali kiegyezkedést lehetetleniti, s szemlátomást közelgő európai bonyodalmaknál hazánkat a vetélkedő ambitióknak czéltáblául tüzi ki.
"

Kossuth Lajos 1867

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.05.16. 05:53:03

@Chigavera:

Nekem nem úgy tűnik, hogy bármit is eltolt volna Mátyás.
Sem előtte, sem utána soha nem volt olyan erős az ország, mint az ő idejében.
Félkézzel is megállította a törököt, a másik kezével pedig tovább növelte az ország erejét.

A Mátyás utáni államnak harmadakkora jövedelme sem volt, mint Mátyás király államának.

A 90 000 fős hadsereg, amelynek magját korszerű állandó zsoldosok adták erejéből egyszerre több frontos háborúra is futotta.

A Török Birodalom ellen hódító háborút kezdeni rossz ötlet lett volna. sokkal fontosabb volt az országerejének megőrzése, és az ország megvédése. Ha ezt folytatták volna az utódok is, akkor nem tudták volna az ország harmadát sem meghódítani, sem a törökök, sem a habsburgok.

Emellett az ország lakóinak közérzete, boldogulási lehetőségei is jobbak voltak Mátyás idejében, mint később. Szabad költözködési jog ugye.

Manapság a magas adókat szokták kritikaként felvetni.
A korabeliek válasza erre az volt, hogy fizetnének ők több adót is, csak ne halt volna meg Mátyás király.

Csak egyszer volt Budán kutyavásár, de egyszer volt.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.05.16. 05:59:10

@Ad Dio:

"Sőt: a Magyar Királyság integritása 1526-ig kimagaslóan jó volt a németalföldi és frank területekhez képest."

De nem az 1490-ig tartó önmagához képest.

Az állam bevételei a töredékükre estek vissza, szétzavarták, szétverték a hadsereget, röghöz kötötték a jobbágyokat, a Dózsa féle felkelés tovább gyengítette az országot.

Szóval mindig van mihez képest. Lehet, hogy a Németalföldhöz képest jól állt az ország, de a saját korábbi önmagához, és az Oszmán Birodalomhoz képest már ugyan nem.

Németalföldnek nem kellett szembe néznie az egyidejű török és habsburg hódítással úgy, mint Magyarországnak, amihez nagyon kevés volt az ország 1526-os ereje már.

Ha fennmaradt volna a Mátyás féle állam, az elég lett volna.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.05.16. 06:01:38

@Gamma Leonis:

Akik nem mennek el szavazni választják az egyik sem opciót.

hoplita 2012.05.16. 06:31:47

@Letícia:
Ismered te egyáltalán a zabrálás fogalmát????

Bunyevácoknak nem kell énekelni, azok csendben is maradhatnak...ahogy cigánynak, zsidónak se kell.

hoplita 2012.05.16. 06:38:25

@Észmegálló:
Te is elmehetnél inkább anyádba...mán ha vót és nem az árokparton teremtél, mint a tök, faszfej.

hoplita 2012.05.16. 06:46:44

@zorro172:
Nem.
A berzenkedés, meg a fikázás viszont nagyon pontosan megmutatja miféle magyar az illető.

jjulie 2012.05.16. 06:57:00

@hoplita:

add fel lúzer

amúgy belegondoltál e már abba, mit fogsz csinálni, ha a gyerekeidről kiderül hogy sokkal több tehetség van bennül, minthogy pusztán lúzerfalvi református kibuclakók legyenek, elengeded e onnan őket, vagy belekényszeríted őket a mucsaröcsögei elsüllyedő lúzervilágodba örökre?

vagy esetleg elgondolkozol azon, ha a motivációid meghaladták volna valaha a maslow piramis alsó két dobozát, az hogy hatna a gyerekeid jövőjére?

két székelyhimnusz közötti nyilazás alatt nehogy ki húzd a fejed a homokból magyarvallási kibuclakó

dbeata 2012.05.16. 07:04:08

@menőmano: Bocsánat, de nem az értékének 10%-a szerintem, hanem az értéknövekedés 10%-a. Tehát megvettem 10-ért, eladom 12-ért, és a 2-nek a 10%-a.

dbeata 2012.05.16. 07:07:22

Egyébként az ügynök ügy hogy áll? Elég nagy a hallgatás körülötte... Pár hónap és ez a téma is így jár?

menőmano 2012.05.16. 07:20:25

@dbeata:
Mi?van!!! ?? Ja! Hogy Maga is felfedezte a "a teszt" anyagomat!!! Nagyszerű!!!
Látom előbújt már a kommentelő társával együtt. No. kedves akkor vele szórakozzon.
Nagyon remélem, hogy jön a többi blognagyasszony is, miután képesek voltak elengedni azt a bizonyos lapátnyelet".

Nyugi, nyugi, nem kell velem foglalkozni. Még megárt maguknak. S képzeljék el, akkor talán meg is hal ez a blog, mert a többség, az többség "itt".

Ennyi.

hoplita 2012.05.16. 07:20:56

@Letícia:
Egyre nagyobb baromságokat beszélsz....

jjulie 2012.05.16. 07:21:04

hogyan lehetne magyarországon demokrácia, mikor a hatalombajutáshoz elég annyit ugatni kitartóan, hogy az egyik fele az országnak nem jó magyar, hanem én vagyok a haza, a nemzet és a magyarérdek igaz képviselője, és máris kétharmados parlamenti többség a jutalma

igaza van az orbánnak, birkaországban így kell hatalomba kerülni és kormányozni

ha még több, mégkeményebb korlátot emel a birkakirály, birkanépe még jobban fogja szeretni

menőmano 2012.05.16. 07:21:52

Elhisszük, kedves, hogy "áll". Még, ha kíváncsiak nem vagyunk rá, akkor is.
szánalom

tomwar 2012.05.16. 07:23:12

@zorro172: Ezt ugatom en is, amikor azemuttnyoccevezes rakezdik. Ahogy Miki, popo, Videki, Kalmar,stb...sorolhatnam napestig az agitprop osztaly nevsorat.
Ezert kell tavol tartani a hitet a politikatol es az allamtol.

hoplita 2012.05.16. 07:38:15

@xsasha:
Annyi a független változó, hogy a jósolgatás hasraütés-kategória.

dbeata 2012.05.16. 07:40:51

@menőmano: Öntől igazán sokat lehet tanulni ám! Hogyan kell fölényeskedni és gúnyolódni másokon témában.

hoplita 2012.05.16. 07:43:25

@J.László:
Ebből aztán messzemenő következtetéseket lehet levonni...:)
Önkormányzati választás, 20% alatti részvétellel....muhahahahahaha...!

menőmano 2012.05.16. 07:48:26

@dbeata:
Na látja! Nagyon jó megállapitás. Ügyes. Nagyon sajnálom, a helyzet hozza. Önök itt" a kirekesztő, utálkozó "alakulat".

Csak a Török Gábor kivétel ez alól!!!

Pontosítok) és ismétlem) Szórakozzon a kommentelő társával!!! Azzal, akivel hol előjönnek - egyesével- hol eltűnnek!!! Aztán firkálják a tutit.
Ennyi.

hoplita 2012.05.16. 07:49:44

@jjulie:
Na, ballagjál szépen és baszd ki anyádból fodros hurkát.

jjulie 2012.05.16. 07:53:15

@hoplita:

látom belegondoltál kibuclakó

apropó, a közmunkaseprüt melyikre hagyod?

menőmano 2012.05.16. 08:04:52

@hoplita:
Elnézést! Már ne is haragudjál! Használjál már más szavakat, picikét fogalmazzál finomabban. Nagyon kérlek ne "anyázzál".
Hát! komolyan.......

ssi 2012.05.16. 08:09:09

@egysmás: "Csak a lusták, az élhetetlenek és a képzetlenek nem látják át a kormányunk és tetteinek nagyszerűségét! "

szerinted mennyit dolgozik és keres pl. az ápolónő, altatóorvos, gyógyszerész, pedagógus stb., stb, stb.?

az egyének életmilyensége csak a pénzük mennyiségétől függ?

menőmano 2012.05.16. 08:10:15

Egy picit más!

"Jose Mourinho szerint az idei Aranylabdát egyértelműen Cristiano Ronaldónak kellene megnyernie. Lehet, hogy nem ő lőtte a legtöbb gólt, de a góllövőlista győztesének, Lionel Messinek a góljai nem érnek semmit - mondja a portugál."

pepsifoci.hu/node/112607

Totális a helyzet "ott" is. Szerintem.
:))

menőmano 2012.05.16. 08:12:11

Na látom! Szépen sorjáznak a blognagyasszonyok. Nem lesz itt" már semmi probléma. Hányan is vannak? Egy tucat, vagy kettő???

menőmano 2012.05.16. 08:14:55

Na. megyek, elég volt ebből ennyi. Úgy sincs ebből az "ittlétemből" semmi, de semmi. Itt csak a gyűlölet van.
Komolyan.

xsasha 2012.05.16. 08:18:54

@ulrike:
A pénztechnikai gazdaságpolitikának ára van. Magyarország a legkitettebb ország az EU gazdasági teljesítményének, versenytársai közül a legnagyobb államadóssággal rendelkezik és annak a legnagyobb a devizakitettsége - és ez párosul a cégek és magánszemélyek eladósodottságával. A gazdaság szerkezeti helyreállítása nem két év, és a válság tovább burjánzása sajnos aláássa a lehetőségeinket. De ha valaki nem bírja felfogni, hogy koporsók árusításának felfuttatásával nem lehet gazdaságot növelni, mert az visszaüt, amikor elfogy az adófizető, az sosem fog kilátni a pénztechnikai statisztikák mögül.

jjulie 2012.05.16. 08:24:35

@xsasha:

szásza, orbánia nem mennyország, csalókra szavaztál, csalókat imádsz

jogod van hülyének lenni, akarom mondani orbániainak lenni

de majd a szívlapát meggyógyít

xsasha 2012.05.16. 08:27:26

@dbeata:
Az értéknövekedési adó is zseniális és valódi problémára reagáló megoldás. Magyarországon tömegével történt meg, hogy pénzügyi befektetők ügyeskedve megvettek valamit, aztán vastag haszonnal továbbadták. Ez egy kiváló üzenet a spekulánsoknak, hogy nem kívánatosak errefelé, mert minden adat be lesz kérve tőlük - ezek meg többnyire nem szeretik ezt a fajta átláthatóságot. A tranzakciós adó is kiválóan szolgálja ezt - kár, hogy nem a rendszerváltás után közvetlenül lettek bevezetve ezek az adónemek.

hoplita 2012.05.16. 09:00:52

@xsasha:
'...Az értéknövekedési adó is zseniális és valódi problémára reagáló megoldás....'

Kétélű fegyver és nem tartom zseniálisnak, inkább csak kétségbeesettnek.
Nem vitatom, hogy lehűtheti a spekulációs rohamokat, de mellette visszafogja a befektetési kedvet is.
De meglátjuk....lehet többe fog kerülni a hús, mint a leves.

@menőmano:
Nem haragszom...de ennek a büdös görénynek azért csak emlegetem a kurva felmenőjét, mivelhogy világra szarta.

dr. Bubó 2012.05.16. 09:01:42

@xsasha: "Magyarországon tömegével történt meg, hogy pénzügyi befektetők ügyeskedve megvettek valamit, aztán vastag haszonnal továbbadták"

ez eddig is adóköteles LETT VOLNA, ha nem fides komcsi ofsóher lovagokról lenne szó

dr. Bubó 2012.05.16. 09:02:39

@xsasha: egyébként te nagyon hüje vagy... de ez nem tartozik a tárgyhoz...

mókáné 2012.05.16. 09:06:29

@menőmano:

"Itt csak a gyűlölet van.
Komolyan."

Meg a paranoia + unalom szánalmasan vegyes keveréke.

mókáné 2012.05.16. 09:10:41

@manyike:

"az egyének életmilyensége csak a pénzük mennyiségétől függ?"

Felelek kérdezett blogtárs helyett:

Nem. Sőt!

dr. Bubó 2012.05.16. 09:13:44

"Tóta W.: Aztán jött a csősz

2012. május 16., szerda, 08:24

A rablóvár felépült, állnak a bástyák, nem kell félni az uraknak a parasztoktól. Ugyan ki merné kivizsgálni Simicska Lajost? Számvevőszék? Ügyészség? Bíróság? Hiszen ezek már a várnéphez tartoznak. Marad néhány kellemetlen hang, sajtó és ellenzék, de azok úgyse tudnak bizonyítani semmit, oda lehet vágni nekik, hogy tegyenek feljelentést, ha nem tetszik valami. A nyáj úgyis elhiszi, hogy nem lopunk, a klientúra ezzel szemben boldog, hogy de. És még mindig elég nagy a nyáj, valamint ígéretesen hízik a baráti vállalkozók rétege.

Az igazi, térdcsapkodós humor, hogy ezeket az állami kegyből kitömött vazallusokat nevezik büszkén izmosodó középosztálynak. Mert hogy a haverokon kívül másnak nem nő itt fű, azt nyilvánvalóvá tették minden ágazatban. Miénk e föld, erdő-mező, kalásza, virága nékünk terem.

Ne csak a hanyatló Nyugatra figyeljünk, hanem vegyük észre az érzékletes példát itt a szomszédban. Transznisztriáról, a Dnyeszterentúli Köztársaságról ritkán hallunk, pedig a közeli Moldova szakadár autonóm területe, és természetesen Oroszország előretolt katonai támaszpontja, mert az ilyen hótt szuverén szakadárkodás ezzel jár.

Transznisztria erősen autoriter országocska, egészen 2011-ig húsz éven át irányította Igor Szmirnov elnök, aki szívesen élt a szovjet szimbolikával, ő maga például Leninre próbált hasonlítani, amennyire a borbélyától telt. Mindez látványos, ámde lényegtelen. A játék nem erre ment ki.

Ebben az apró kis hercegségben létezik egy cégbirodalom, amely mindent szolgáltat. A transznisztriai polgárok a Seriff benzinkúton tankolnak, aztán bevásárolnak a Seriff szupermarketben, és a Seriff kiadó újságjából és tévéjéből tájékozódnak. Természetesen van a Seriffnek építési vállalkozása, szesz- és kenyérgyárai meg telekomcége, és hihetetlennek tűnik, de focicsapata és még futballakadémiája is. Ilyen sokoldalúak. Csak azt nem tudom, hogy vajon kecskét tenyésztenek-e. És akkor háromra találjuk ki együtt, ki a Seriff főtulajdonosa: hát persze, hogy Igor Szmirnov.

Ez esetleg egészen meghittnek tűnhet, ezért jegyezzük fel a projekt hátulütőit: Transznisztria pénzét sehol a világon nem fogadják el, repülőtér nincs, hanem iránytaxikkal kell odabumlizni egy kelet-moldovai iparvárosból, előkészítve a határon fizetendő baksist. Nem vénnek való vidék, ha nincs az ember a Seriff igazgatótanácsában.

Vadászkalandok Magyarországon

Most, hogy beleszagoltunk a rettentő büdös keleti szélbe, örvendjünk annak, hogy a magyar rablóvár akkor sem sérthetetlen, ha mi magunk erőtlenek vagyunk a leküzdéséhez. A mi seriffünknek van felettese.

Hogyan lehet ezeket fegyelmezni? Nyilván egész kutatóintézetek rágódnak ezen a problémán, és ha rendesen végzik a munkájukat, hamar észrevehetik, hogy a korrupcióba, abba itt gyönyörűen bele lehet bukni. És azt is, hogy itt ma nem nokiásdobozok meg néhány milliós végkielégítések forognak, hanem fél megyék. A megfelelő helyismerettel hamar összeáll a stratégia.

A magyarok kezéből kiverte az eszközöket a kormányuk. Sem a sajtónak, sem az ellenzéknek nincs lehetősége és kapacitása igazolni a Simicska-bozon létét. Ehhez a nyugati civilizáció nagy teljesítményű neutronágyúja kell.

Azzal viszont gyerekjáték. Információgyűjtés, rendszerezés, majd az egyértelmű bizonyítékok közzététele. Aztán fusson, ki merre lát.

Ennek a tavasznak lehet első fecskéje az Európai Bizottság Csalás Elleni Hivatalának látogatása a Közgépnél és kapcsolt csápjainál. Ettől a szennyeződéstől csak nemzetközi összefogással lehet megtisztítani a Kárpát-medencét. Úgy látszik, eddig sikerült elterelni a figyelmüket az elvi vitákkal, és most kaptak észbe: nem a pöffeszkedés a lényeg, hanem hogy ezek közben zsebre tesznek egy országot. És ezt kell megakadályozni ahhoz, hogy ez az ország valaha megszabadulhasson tőlük.

Ritkán örülhetünk külföldi hatóságok műveleteinek, de ha ennek az az eredménye, hogy lebuknak Magyarország legnagyobb tolvajai, az egyértelműen a közjót szolgálja. Kutassanak csak kedvükre, és ahogy a Fidesz-frakció is kéri: segítsük az elszámoltatást, és jelentsük, ha fosztogatást észlelünk. Majd legközelebb jobban igyekszünk, hogy magunk is meg tudjuk előzni az ilyen gyalázatot. Addig viszont megérdemli a Pulitzert a CIA és a Bundesnachrichtendienst, ha ők szabadítanak meg a gonosztól."

menőmano 2012.05.16. 09:14:59

@knausz:
Hát. Ja. Ha Ön idejön, akkor biztosan az van. Nem óhajtok vitatkozni.
Ennyi a válaszom) nem több és nem kevesebb.
Ott a pont.

hoplita 2012.05.16. 09:15:55

@dr. Bubó:
Bagoly mongya verébnek....

menőmano 2012.05.16. 09:23:12

@hoplita:
Nem haragszom." Ez totálisan jó. Örülök neki. :)

Nem kell Őt bántani. Látod?! Milyen jól elszélhámoskodik itt, némelyek hatalmas, nagy örömére.
:))

dbeata 2012.05.16. 09:24:10

@menőmano: "Nagyon sajnálom, a helyzet hozza. Önök itt" a kirekesztő, utálkozó "alakulat"."

Ezzel együtt, úgy látom, Önt nem igazán zavarja, ha úgy érzi, itt utálják (még ha nincs is így, de Ön így érzi).
Ha igazán zavarná, már tett volna ellene. Például úgy, hogy nem utálkozik vissza, hanem változtat a viselkedésén. Úgyhogy sopánkodhat tovább, engem ez csak megmosolyogtat inkább. Azt is gondolom, hogy nem feltétlenül azért vagyunk itt, hogy szeressük egymást, hanem hogy megosszuk egymással a véleményünket (és nem a "tutit"), és meghallgassuk a másét.

Igaz, hogy nem különösebben kedvelem Önt, de ennek oka legalább 50%-ban az Ön viselkedése velem szemben.

Az Ön alakulata nem tudom, hány nicknév, de az sem semmi...

dbeata 2012.05.16. 09:28:41

@xsasha: "zseniális és valódi problémára reagáló megoldás"

"a tranzakciós adó is kiválóan szolgálja ezt "

Jaja szerintem is tök állat!!!
Nehogy már magukat fogják vissza és ott csökkentsék a kiadásokat...

menőmano 2012.05.16. 09:31:45

@dbeata:
Ne sopánkodjon. Mert Én egyáltalán nem vagyok rá kiváncsi. Sőt! a sivalkodására sem.
Én nem mosolygok Önökön, mert az egyszerűen röhej, ahogyan tudnak viselkedni.
Egyfajta kultúra, elegancia hiánya (is), hogy képtelenek elfogadni az idegent. De ez már régen nem probléma nálam.
A fenét sem érdekli, hogy Ön kit szeret. Nem kell analizálni.
Semmi köze hozzá, hogy miért- és meddig vagyok itt.

Ahhoz csak, és egyedül csak Neki) Már mint a Török Gábornak van köze.

Biztosithatom, magát naccccsága:( nem fogok túl sokáig maradni.

Írjon egy kommentet!!! Mennyi "ételt dobott ki mostanság".
???!!!!
Ott a pont.

menőmano 2012.05.16. 09:32:56

@dbeata:
Elnézést! Fantasztikusan tud sivalkodni.

Szimba 2012.05.16. 09:43:39

A Kigondoltam blog a legjobb!:-))))

Bár a bicikliszentelés sem egy unalmas hír!:-)))

márta)) 2012.05.16. 09:54:01

Az MSZP elnöke szerint a párt év végén - jövő tavasszal kiválasztja 106 jelöltjét, akik 2014-ben indulnak."

"Mesterházy elmondta: az, hogy a Jobbik kezdeményezte oligarchabizottság felállítását támogatják, nem jelenti azt, hogy a két év múlva esedékes országgyűlési választáson is technikai szövetséget kötnek a párttal.

Úgy vélte: ez egy olyan ügy, melyben mindenkinek érdeke, hogy kiderüljön az igazság. Igaz-e, hogy Simicska Lajos és Nyerges Zsolt olyan befolyással van a mai kormányra, hogy el tudják érni, hová menjenek a közpénzek? Igaz-e, hogy a Közgép sokszor nem a legjobb ajánlattal nyeri meg az állami tendereket? Igaz-e, hogy több százmilliárd forintos megrendelésekhez jutnak, miközben más építőipari cégek csődbe mennek Magyarországon?
Ez Mesterházy szerint mind olyan kérdés, melyekre választ adni a Fidesz érdeke is. "

www.hirado.hu/Hirek/2012/05/16/08/Mesterhazy_elore_hozza_az_MSZP_a_jeloltallitast.aspx

livengood 2012.05.16. 10:00:26

Mik a demokrácia kritériumai?

Én ebből a szempontból közelítek, nem érdekel, hogy egyes oldalaknak mi fáj, vagy minek örülnek. Én úgy látom, hogy fel kell ezt a kérdést tenni, mert például az a határvonal, melyet Török Gábor húzott egy korábbi interjújában (demokrácia van: (1) amíg szabadon elmondható a vélemény, (2) szabadon lehet választani, és (3) versenyben megméretve vállalkozni) - sérült. Ez tény, a kérdés csak az, hogy hol a Rubikon? Már mögöttünk, vagy még előttünk?

@Blogger Géza: Az Ön válaszából csak az derül ki, hogy kritika nélkül örül a fejleményeknek. Pontról-pontra sem támasztotta alá annak ellenkezőjét amit én állítok.

1.Ön szerint: "most épp 2 frekvenciájuk is van", valamint: "én azt látom, hogy csak azt akarják, hogy fizessen tisztességes pénzt a frekvenciáért, mint mindenki, és ne ingyen vagy bagóért akarja megkapni"

Tegnap visszavonták a hollókői polgármester, Szabó Csaba ilyen tartalmú törvényjavaslatát, és Menczer Erzsébettel benyújtattak egy olyat amit, ha elfogadnak a Klubrádió semmilyen formában nem kaphatja meg (pénzért sem) azt a - korábbiakhoz képest jelentősen lecsökkentett vételkörzetű területenként egy frekvenciát sem, amin jelenleg még üzemel, miközben folyamatos törvénysértésben van velük szemben a jogerős bírósági döntéssel elítélt állami hatóság. Nem beszélve a "Közszolgálati" média helyzetéről.

2.Ön szerint: "A választási rendszer kijavítása régi igazságtalanságokat korrigált"

Csak a lényegre nem válaszolt: jelenleg senki, és semmi nem akadályozza, ellenőrzi a hatalmon lévőket abban, hogy akár az utolsó pillanatban módosíthassák azokat a szabályokat amik szerint már most készülniük kellene az ellenzéki pártoknak a megmérettetésre. Tudnék itt foci hasonlattal is élni, de ettől kíméljük már meg egymást. Elfogulatlanul belátható, hogy ilyen feltételek között, ha csak kis többsége lesz az ellenzéknek, nem nyerhetnek választást. Tehát a többség feltétel nélkül nem kerülhet hatalomra.

3.Ön szerint: "minden (normális) állam megpróbálja egyébként kedvezményezni a hazai vállalkozókat, cégeket, bár ez Mo-on 2002 és 2010 közt nem igazán volt felismerhető"

Megint nem válaszolt a lényegre: a gazdasági versenyben egyes személyeket előnyben részesít a jelenlegi kormányzó hatalom. Eddig akár igaza is lehetne, hiszen ez mindig így volt, és lesz. Elfogulatlanul viszont észre kell venni, hogy az a szöveg miszerint a külföldiekkel szemben a magyar cégeket hozza helyzetbe a kormány, nem igaz. Egyes, hozzájuk régóta kötődő személyekről van szó, más magyarokkal szemben. Másfelől, olyan, törvényekkel körülbástyázott védett helyzetbe kerülnek az ő embereik, amivel évtizedekig élvezhetik ezeket az előnyöket. Ez pedig a verseny, a szabad vállalkozások megszűnéséhez vezet.

Mik a demokrácia kritériumai?

Amikor Gábor jelentkezik (kár hogy ritkán), azt próbálom kihámozni felvetéséből, hogy ő szerinte jelen helyzetünkben Magyarországon vége van e a demokráciának. Ő az egyik akire figyelek, amióta sokasodnak a jelek. Én nem érek rá, másfelől nem is rendelkezem kapcsolatokkal amik segítenének, így rá bízom a munkát. Ezen kívül sok éve figyelem és megbízom benne mint az autószerelőmben aki annak idején a kormányholtjátékot nem állította kisebbre, akár hogy kértem rá. Később be kellett látnom, hogy neki volt igaza. Azóta távolabb költöztem ugyan, de a mai napig ragaszkodom hozzá. Így vagyok Gáborral is. Annak idején sokszor "felhúzott", de később be kellett látnom, hogy én tévedtem. Tehát ragaszkodom hozzá is.

Másfelől egyre sűrűbben teszem fel a kérdést, hogy vajon most nem téved ? Amikor a mocsár felett egy pallón egyensúlyozunk és a palló már minden ízében recseg-ropog a lábunk alatt, akkor elemzőként ugyan megállapíthatjuk, hogy még a pallón tartózkodunk, de vajon abban a pillanatban ennek megállapítása a legfontosabb dolgunk? Vagy a palló recseg ugyan, de szilárd? Mik a kritériumok?

Egyszer hallottam tőle, hogy (1) amíg szabadon elmondható a vélemény, (2) szabadon lehet választani, és (3) versenyben megméretve vállalkozni, akkor még demokrácia van. (Vagy valami ilyesmit mondott, javítson ki valaki, ha rosszul emlékszem.) Ezek az elmúlt időszakban nem sérültek?

1.Elakarják némítani az egyetlen ellenzéki rádiót, amit már törvényeket áthágva gazdaságilag tönkretettek, ellehetetlenítettek. A "közszolgálati" médiák már régen nem, vagy alig közvetítenek ellenzéki véleményeket.
2.A választási rendszert úgy módosították, hogy a most hatalmon lévők könnyebben nyerhessenek, mint az ellenzék. Semmi akadálya annak, hogy akár az utolsó pillanatban, választások előtt számukra kedvezően módosíthassák tovább a választási törvényt.
3.Az állami földek bérletét sajátjaiknak osztották, állami pénzből cégbirodalmakat építenek az embereik. Törvények alkotásával segítik őket, a versenytársak és mindannyiunk kárára.

Tehát mik a demokrácia kritériumai?

Szimba 2012.05.16. 10:07:16

nol.hu/belfold/daniel_peter_ujra_akciozik

Vörös festékkel öntötték le Horthy faszobrát.
Ha csupán esztétikai szempontokat veszek figyelembe, akkor is sokkal jobban mutat így!:-)))

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.05.16. 10:22:02

@Szimba: talán tartósítani akarta... veres xyladecor...

Egyébként ezt a szellemtelen gyurcsányista f@szt nyugodtan bedutyizhatnák pár napra, néhány kiéhezett kétméteres buzzancs társaságában. Olyat élvezne análisan, hogy kihullana a szakálla. :D

dr. Bubó 2012.05.16. 10:31:44

@livengood: akkor szerinted minden diktatúra is demokrácia...

hiszen, lehet:
1) szabadon szólni (csak elvisznek/ kirúgnak...de mindenképp hátrányod lesz)
2) van szabad választás (lopós fides , vagy kdnp vagy lopós mszp, ha neked ez kevés akkor a fides szivesen csinál még pártot neked)
3) van szabad vállalkozás (nyerhetsz állami pályázatokat - ha a közgép vagy, ha külföldi vagy akkor külön adókat kapsz, ha az álam-fides- közgép vagy akkor kedvezményeket, "hiteleket" stb)

szóval aszondom maraggyunk abban hogy diktatúra van...
még ha a demokráciának egy sajátos formája is... ;)

dr. Bubó 2012.05.16. 10:32:52

@Szimba: jobb lett... így éjszaki nem ütik el...

porfelhő 2012.05.16. 10:44:30

Szerdán a Magyar Szocialista Párt bemutatja azt a vitairatot, amely a társadalmi egyeztetést követő módosításokkal a párt programja lesz a 2014-es választások során."

Szimba 2012.05.16. 10:55:44

@Hepci:
@dr. Bubó:

Borzalmasak vagytok!:-DDDD

Szimba 2012.05.16. 11:01:03

"...törvényellenes, vagy sérti a versengés, a részvétel és a nyilvánosság szabadságát. Kétségtelenül történt olyasmi, ami ártott a demokratikus közéletnek, de összességében az ország ma ugyanolyan (messze nem „tökéletes”) demokrácia, mint volt az előző kormányok alatt." (TG)

Miután a Fidesz rengeteg meglehetősen sok fura törvényt hozott létre, amiket úgy ahogy tiszteletben tartanak, akkor ez már demokratikus kormányzás?

Igaz, nem szavaztak meg olyan törvényt, hogy a szőke, kék szemű svéd favágókat főbe kell lőni, de ha megszavazták volna a maguk elsöprő 2/3-ával, akkor még demokrácia lenne?

mókáné 2012.05.16. 11:14:08

@menőmano:

"Hát. Ja. Ha Ön idejön, akkor biztosan az van. "

Ha nem vetted volna észre, már régen csak napi, maximum 3, hozzászólásra korlátozom magam.

Ez a 3 hozzászólás, ami mára megtörtént. Látod, már kép sincs, versek sincsenek. Remélem, ez elégedettséggel tölt el.

Szimba 2012.05.16. 11:15:43

@Szimba:

OK, azért tisztában vagyok azzal, hogy a törvény előtti egyenlőség megsértése már demokráciaidegen lépés lenne, és akkor lehetne sikítani, hogy a Fidesz ilyesmit meglépne.

De az is biztos, hogy szívesebben látnék egy liberális jogállami radikalizmust vagy akár a radikális demokráciát (a kétkamarás parlamenttel), mint a jelenlegi struktúrát.

Szimba 2012.05.16. 11:17:40

@knausz:

Bármit teszel, az csak rossz lehet, és gyűlöletet sugárzó a Menőmanó bt. szerint:-)
Úgyhogy ne zavartasd magad, és a lelki nyugalmad érdekében még véletlenül se olvasd el a hozzászólásait!

mókáné 2012.05.16. 11:24:16

@Szimba:

Még szerencse, hogy amúgy a lelkem nyugalma kezd helyreállni, de azt sem bírom, amikor a menőmanó Bt. Titeket csesztet.

Bárki jön, Bóra vagy Letícia jött, azonnal lecsap valamilyen szúrós megjegyzéssel.

És akkor Török Gábor megtűri itt, míg más blogokon régen moderálják a Márta és Bt.- je ostobaságait. Teszem hozzá: helyesen! Török Gábor hozzáállása nem éppen korrekt.

Remélem, olvassa, ezt most és átgondolja, ha valaki zavarja a hozzászólás menetét és a blogközösséget az a Menő Bt., de éppenséggel mehetek én is, nyilván, ha ennek lehet örülni különben. Akár tetszik, akár nem.

porfelhő 2012.05.16. 11:30:20

Nem is tudtam. Nem is értem??!! Ez itt újabban? egy léleknyugtató blog.
Mi a fene. Micsoda változás!!!
Na.Igen.

mókáné 2012.05.16. 11:32:53

@porfelhő:

Még mindig itt vagy, te selejt troll?

porfelhő 2012.05.16. 11:33:01

A Török Gábor kiváló, független! politikai elemző.

Bizony.
:)

dbeata 2012.05.16. 11:34:10

@menőmano: Köszi a dicséretet. Ön(ök) nemkülönben.

teevee 2012.05.16. 11:34:35

@xsasha: Jól értem, hogy a zseniális megoldás a pénzügyi befektetőket akarja elriasztani?
Vagy hogy választja el a javaslat a fújfújcsúnyaundok spekulánsokat a jujdearicukipofa nem spekulánsoktól? Elég lesz, ha ujjával rábök Simicska Lajos?

"minden adat be lesz kérve tőlük" (még magyarul beszélünk??)

porfelhő 2012.05.16. 11:34:55

@jjulie:
Ne törődj Velük) Nekem változatlanul tetszik, amikor "birkázol".
Elhiszed ugye?
:)

mókáné 2012.05.16. 11:35:00

@porfelhő:

Az. Török Gábor kiváló elemző, de ezt tudja magáról, nem kell ismételgetni, mint egy idomított pincsikutya.

porfelhő 2012.05.16. 11:41:05

@knausz:
Mi van!!! No. Még jó, hogy tudja. Én pedig csak emlékeztetem a t.kommentelőket!!! aki esetleg nem tudná.

idomított pincsikutya." Ne mondja. Magára illlyeneket szoktak mondani. Miért hagyja, hogy így becézgessék??

Hogy mik vannak???!!!

porfelhő 2012.05.16. 11:43:42

@knausz:

Még mindig itt vagy, te selejt troll? "

Jaj. Jesszus atya világ!!!

mókáné 2012.05.16. 11:45:15

@porfelhő:

"Én pedig csak emlékeztetem a t.kommentelőket!!! aki esetleg nem tudná."

Mindenki ismeri, elismeri Török kvalitásait, ami a politológiában nyilvánul meg. Kár ezt ragozni.

A blogtársak minősítése pedig ne váljon itt szokássá, mert ez már olyan szinten zavaró, hogy Török Gábornak nem mint politológusnak, inkább mint embernek kellene megoldania.

A politológia és emberség ugyan szétválasztható, de talán nem kéne, ha már korábban is összeforrott.

porfelhő 2012.05.16. 11:47:39

Még, hogy "még mindig itt vagy"-ok. És???!!
Hát persze.
Bocsánat! Most jöttem vissza, megnézni mit is csinál,- hogy viselkedik az Én "egyszem kedveltem".

Esetleg van valami probléma??!!
:(

mókáné 2012.05.16. 11:48:45

@porfelhő:

Fuss egy kört, menj főzni, vásárolni, aztán kicsit megnyugszol.

Az élet nem abból áll, hogy másokat csesztetünk, minősítgetünk benne. Több annál.

Görögország. Államcsőd. Európa összeomlik és akkor Te ebben fürdőzöl.

porfelhő 2012.05.16. 11:53:53

@knausz:
No akkor nagyon gyorsan be lehet fejezni. Ha kérhetem. Egyébként mit képzel magáról!!!!
Szórakozzon mással!!!

Egyébként köze nincs hozzá!! Akkor írok ide, mikor ÉN akarok, és azt amit ÉN gondolok!!
Világos???!!!

mókáné 2012.05.16. 11:57:07

@porfelhő:

"Akkor írok ide, mikor ÉN akarok, és azt amit ÉN gondolok!!
Világos???!!!"

Nem világos. Ez más blogokban nem bevett szokás.

Aki acsarkodik, zavarja a blog rendes menetét, önkényes módon piszkálja a fórumtársakat, azt ki kell zárni.

Ez a dolgok normális menete.

porfelhő 2012.05.16. 11:58:12

Na megyek, majd este visszanézek, még ide.
Addig is írjanak jókat!!!

@jjulie:

"Írjál nekik jókat!" már aki megérdemli.
:(

porfelhő 2012.05.16. 12:00:34

@knausz:
Tessék??!! Milyen menet??? Ja. az a műsor, amit Maga itt folyamatosan előad!!!

Ki kell zárni? ÉS???? Akkor mi?van!!
Kit érdekel??!!

Pasztorella 2012.05.16. 12:02:28

Ki ez a bunkó??? tudja valaki?? Milyen alapon ossza itt a lapokat?!!

Ez egy őrület, már. gondolom.

hoplita 2012.05.16. 12:03:20

@Hepci:
Szerintem most ez a gyökér messzire ment....ez nem ússza meg szárazon, persze nem a magyar (i)gazságszolgáltatás jóvoltából.
Én most nem lennék semmi pénzért a bőrében...

menőmano 2012.05.16. 12:05:26

@hoplita

Neked mindig igazad van. Szerintem.
:)

bariga 2012.05.16. 12:06:37

@xsasha: minden most kitalált adót azért nem kellene zseniálisnak tartani,ez például olyan, mint a fuldokló utolsó segélykiáltása.
Ha valami rossz dogot, mint pl. a spekulánsok meg akarunk bünteteni, akkor nem mindekire , a becsületesekre is, kell törvényt hozni, mert az igázságtalan és ráadásul befullad az a halvány növekedési remény is, amit még lenne.
Aki lopott az kapja el rendőrség, aki sokat keresett és nem adózta le azt kapja el a NAV.
Aki meg csak úgy ügyes, azt kapja el a kalauz

bariga 2012.05.16. 12:11:56

A blog egy furcsa műfaj, de nem kötelező. Mindenk írhat véleményt és megvédheti azt és magát is ha szükséges.

mókáné 2012.05.16. 12:13:31

@Szimba:

:):):) az egész bagázst mozgósítottam ma!

menőmano 2012.05.16. 12:15:42

"Eldőlök" a nevetéstől. szánalmas, és röhejes is egyben.

:))))))))

menőmano 2012.05.16. 12:17:24

Örömében, biztosan kiba*** a az ablakon a járókeretét. Persze, hát az a bütykörészéshez sem kell. szerintem.

Hát!Ja. Ez totálisan jó!!

:))))))))

mókáné 2012.05.16. 12:22:38

.. szerelem az utolsó vérig, akarom az utolsó cseppig. .. én azt hiszem, én úgy tudom, én még megtalálhatom.
www.youtube.com/watch?v=UJSuXvfmkL8

@dbeata:

Én azt hiszem, én úgy tudom, már megtaláltam.:)

mókáné 2012.05.16. 12:26:30

@márta)):

Ha megtaláltad:

1. Miért nem főzöl neki vagy mosod az alsóneműjét?

2. Miért nem kirándultok ebben a gyönyörű időben?

3. Esetleg beszélgettek, videóztok a skype-on?

márta)) 2012.05.16. 12:30:24

Bárándy Gergely is plágiumgyanúba keveredett"

mno.hu/ahirtvhirei/ujabb-politikus-keveredett-plagiumgyanuba-1076283

A Hír TV információi szerint a szocialista politikus pécsi egyetemi tanulmányaival kapcsolatban érkezett bejelentés a Baranya Megyei Ügyészségre."

Esetleg bizonyíték is van, vagy nincs???

mókáné 2012.05.16. 12:31:52

@török gábor:

"az ország ma ugyanolyan (messze nem „tökéletes”) demokrácia, mint volt az előző kormányok alatt." - írom én."

Nézze, ez valahol borzasztó ám! Engem pl. vagány csajnak látnak és ez valami olyasmi, mint amikor erre az országra rámondjuk, hogy tökéletes vagy messze nem tökéletes, de demokrácia.

Kérdezem:- Hol vagyok én a vagány csajoktól?

márta)) 2012.05.16. 12:31:55

@knausz:

:):):) az egész bagázst mozgósítottam ma! "

Erre írtam kedves!! Menjen a fenébe most már, ha kérhetem.
Mit képzel magáról???
Szerencsétlen!!!!

márta)) 2012.05.16. 12:33:48

Nem igaz!!, hogy nem látja a Török Gábor, miket írogat ez a szerencsétlen, hogyan köt bele az emberbe folyamatosan!!!

mókáné 2012.05.16. 12:34:50

@márta)):

Na húzzál innen, amikor Török Gáborral konzultálok a vagány csajokról és a demokráciáról!

Nyolcvanszor nem mondom el! Elsőre értsd meg.

márta)) 2012.05.16. 12:36:02

Micsoda veretes paraszt. Hát. rémes!!!

márta)) 2012.05.16. 12:37:21

@knausz:
Tessék!!?? Maga meg menjen a halálba már!! Ezt is megkonzultálhatja a TG-vel, hogy mit írtam.

Maga egy!! Bunkó!!!!
Igen. az.

márta)) 2012.05.16. 12:38:58

Bocsánat! kiírom) "megkonzultálhatja a Török Gáborral"
Csak tegye nyugodtan.
OK?

mókáné 2012.05.16. 12:40:28

@török gábor:

"nem felel meg."

Szerintem sem felel meg a realitásoknak ez az értékítélet. A demokrácia az vagy demokrácia vagy nem. Olyan nincs, hogy valami látszólag vagy csupán félig az.

Az sem lehet, hogy én lélekben egy vagány csaj vagyok, csak ezt idáig nem sikerült még kihozni belőlem.

Mekkora esélyem van rá, százalékban, hogy egy férfi, aki belevaló, majd kihozza belőlem a vadmacskát? Az őrült nőt, a vadmotorost?

menőmano 2012.05.16. 12:42:14

Totálisan fajankó szerintem. a t.kommentelő!!

Na. menjünk a dolgunkra!!

Ennyi.

További szép órákat itt" Maguknak!!!

:((

mókáné 2012.05.16. 12:46:46

@menőmano:

"Na. menjünk a dolgunkra!! "

De mindenki, aki BT. tag. Azt a biboldó mindenségit nekik!

A vagány csaj is. Miből lett az úgy gondolva rólam?

Felfoghatatlan. Okot, azt nem adtam rá. Egy versszerető, romantikus lényből, aki humán.

A demokrácia vagy demokrácia egészen, vagy félig sem az. Itt a pont.

Szimba 2012.05.16. 13:26:24

Folyik az új BTK. körüli vita.

"Bárándy szerint el lehet fogadni, ha valakire a lakásában éjjel fegyveresen rátámadnak, az bármilyen eszközzel védekezhessék, de valahol határt kell szabni."(NOL)

Akire éjjel rátörnek, az nem igazán tudja felmérni, hogy csak leütni akarják vagy megölni, esetleg megerőszakolni, ha a nő a lakás tulajdonosa, és nyilván másként védekezik, aki pizsamában ugrik ki az ágyból, mint aki a párnája alatt valamilyen fegyvert tart.

Mégis mi legyen a határ????

És ha csupán a kertben ólálkodik a betörő, gyilkos, akkor nem lehet védekezni? Meg kell várni, amíg beljebb megy a lakásba? (Nem biztos, hogy ijedtében telefonálni tud valaki a rendőrségre, arról nem szólva, hogy mire kiérnek, már régen lezajlott minden.)

Jogot végzettek! Véleményt szeretnék kérni!

Laikus Érdeklődő 2012.05.16. 13:32:07

Politikai catfight.
Ruha nélkül, különböző színű festékkel leöntve, rendező Kovi. Gyorsan le kellene védetni mint hungarikum!

Szimba 2012.05.16. 13:43:09

@Szimba:

100 millióért én is bármikor készítek ilyen táblákat! Sőt! A Kétfarkú Kutyával még olyanabbakat!

dbeata 2012.05.16. 13:49:29

"Horthy-kultusz, avagy a hülyeség eszkalációja"

"Gyömrőn átkeresztelik a főteret „Szabadságról” (!!) Horthy-ra. Országos bált tart a „Vitézi Rend", ami egykor amolyan Horthy-nemesség lett volna. Kerekiben pedig Horthy-szobrot avatnak."

fideszfigyelo.blog.hu/2012/05/14/horthy_kultusz_avagy_a_hulyeseg_eszkalacioja?utm_source=ketrec&utm_medium=link&utm_content=2012_05_16&utm_campaign=index

Visszataszító a személyi kultusz minden formája számomra.

Ez a vitézi rend is kész röhej...
Hogy-hogy nem páváskodnak pl. ennek az úriembernek a leszármazottai közöttük, nem is értem... Pedig millen délceg társaság..
hu.wikipedia.org/wiki/H%C3%A9jjas_Iv%C3%A1n

Gyömrő nagyon kikupálódott egyébként az utóbbi években. Azt mondják, egy ügyes zsivány vette kézbe ott a dolgokat, azért.

László56 2012.05.16. 13:50:36

Nagyon szép délutánt kívánunk Mindenkinek,

Létre kell...? Kérdezi az elemzőnk, de mindjárt még fontosabbat, a demokráciánk megkérdőjelzését, állítja írásának a központjába. Evvel be is áll azok soraiba, kik minden vélt, vagy remélt rendellenességnél, a demokrácia végét jósolják az országnak.

Pedig tulajdonképpen ma már nem a demokratikus berendezkedés ami gyenge nálunk, hanem polgáraink demokratikus gondolkodásának kiépítése áll alacsony fokon. Egy állam demokratikus felépítése sem lehet jobb, mint amennyit, polgárai demokratikus gondolkodása megenged. Ezáltal, ha figyelembe vesszük, kommunistáink hatvan éve tartó primitív tanitattatását és ugyanezeknek, a mai napig tartó, ország és nemzetellenes tevékenységét, igen csak látnunk kell hogy még ezekkel a proletár primitívekkel együtt is, az országunk demokratikus állapota nagyon is jó pilléreken áll.

Stabilabb demokráciákban a kommunistáink tevékenysége, már hazaárulásnak számít és az MSZP egész vezetősége már börtönbüntetésre lenne ítélve. Minálunk ugyanezek a parlamentben ülhetnek. Mi sem bizonyítja jobban hazánk elkötelezettségét a jogi szabályokkal és a demokrácia kezelésével szemben. A demokratikus felépítésünk erős három lábon áll, de, ezt használják ki az országunk belső ellenségei a nemzetünk és országunk megbuktatására is.

A demokrácia három lába, a periodikus választás lehetősége, a hatalmi ágak szétválasztása, valamint a sajtó és médiaszabadság megteremtése biztosítja a demokráciánk erősségét.

Nem véletlen hogy ezt támadják a proletárjaink, külföldi erők segítségével. Mindazok a magyar és nemzetellenes csoportok melyek éppen evvel a demokratikus berendezkedésünkkel jutottak a parlamentünkbe. Mindevvel visszaélve támadják hazánkat és tovább szeretnék butítani népünket.

A szegényeinkért küzdenek, mondják a hamis, kommunista diplomákkal rendelkező proletárjaink. Nem csoda a szegénységünk, ha országunk ilyen diplomákkal rendelkező proletár huszárokkal van vezetve. Inkább az a csoda, hogy még élünk. Hurrá, már több mint hatvan éve küzdünk a szegényeinkért is, mondják az LMP és MSZP proletárjai is. Ennyi segítséggel már a legszegényebb magyarnak is többszörös milliomosnak kellene lennie. Hogy miért nem az ?

Mindannyian tudjuk ! Hagytuk a kommunistáktól szétlopni országunkat. Ugyanezek a külföld tőkéseinek és a kapitalista pénzvilágnak, a saját zsebükre árulták ki az országot. Milliárdosok lettek, amíg az ország elszegényedett. Már hitelre loptak. Arra a hitelre amit már a gyerekeink sem tudnak megfizetni, nem hogy mi, a jelen polgárai.

Mindezek ellenére vagy éppen ezért, kormányunk azon van, hogy kiépítse a magyar tőkét és megteremtse azt a középosztályt, ami a legalacsonyabb társadalmi rétegeknek is lehetőséget ad a társadalmi felzárkózásra. Továbbá segíti azt a fejlődést, ahol a munka számít és nem a kommunista tanfolyamok elvégzése és hamis diplomák osztogatása. Hogy ez a proletár huszárjainknak nem tetszik ? Semmi nem mutatja jobban, hogy jó úton haladunk.

Szimba 2012.05.16. 14:05:48

@dbeata:

Már leöntötték vörös festékkel:

nol.hu/belfold/daniel_peter_ujra_akciozik

A leleplezésről a fotók fergetegesek. (Az viszont azt hiszem, hogy az Indexen van.)

Szimba 2012.05.16. 14:07:37

@László56:

A Tolnay Világlapjánál kezdtél, mint gyakornok?

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.05.16. 14:16:49

@knausz: egy olyan országban, ahol miniszterelnök lehetett Gyurcsótány Ferenc és miniszter Matócsny Gyuri vagy éppen Lampörth Móunika, simán elfér egy ilyen blogon 8-10 porfelhő/menőmanó/faszomtuggyaki... miért kellene kitiltani... vannak itt idióták és lelki sérültek mások is, számosan... :)

dr. Bubó 2012.05.16. 14:40:21

@Szimba: "Már leöntötték vörös festékkel"

kereki i polgármester.... mivel előre tudtak a támadásról (hisz Dániel PÉter napokkal előtte bejelentette)

ezért fokozottan védték a szobrot a polgárőrséggel, de 2kor Józsibácsi elálmosodott... akkor jöhettek az elkövetők...

graycivil 2012.05.16. 14:42:45

"Fidesz-közeli gazdák vitték a földeket Bács-Kiskun megyében is?

A média az utóbbi hetekben a Fidesz-közeli agrárvállalkozók Fejér megyei terjeszkedésétől volt hangos. Nemrég a Népszabadság arról írt: kormánypárti hátszéllel a Fidesz-közeli földesurak Borsod-Abaúj-Zemplénben is erősítik pozícióikat. Egy fideszes politikus szerint Bács-Kiskun megyében is ez a helyzet."

atv.hu/cikk/20120516_bacs_kiskunban_is_a_fidesz_kozeli_foldesurak_kerulnek_helyzetbe?source=hirkereso

"A fideszes, a rokonok és a földpályázat

Prettl János, a Baranya megyei közgyűlés fideszes képviselőjének rokonai összesen mintegy 800 hektár állami földbérlethez jutottak az idei pályázatokon, állította egy pécsi sajtótájékoztatón az LMP helyi politikusa, Ladányi Attila."

nol.hu/belfold/a_fideszes_politikus_nem_akar_beszelni_rokonai_foldberlet-palyazatarol

livengood 2012.05.16. 14:56:05

"Abban a pillanatban, hogy a politikai kötődés, és nem egy jól definiált üzleti terv a kedvezményezettek kiválasztási kritériuma, torzul a verseny, ami nem segíti elő a növekedést."A klientúra kára 2012.05.16. 10:00 Alexa Noémi
idejefelebredni.blog.hu/2012/05/16/a_klientura_kara?utm_source=ketrec&utm_medium=link&utm_content=2012_05_16&utm_campaign=index

etwas kultur muss sein 2012.05.16. 15:13:47

@knausz: Kakkants magasról menőmanóra, meg az összes klónjára...
Használati utasítás a kommentjeikhez: kóla, csipsz bekészít, hátradől, olvas, röhög, olvas, facepalm, olvas, röhög, facep...

;-)

mókáné 2012.05.16. 16:32:38

@Szimba:

"Folyik az új BTK. körüli vita."

Azon is?

mókáné 2012.05.16. 16:38:51

@Hepci:

" simán elfér egy ilyen blogon 8-10 porfelhő/menőmanó/faszomtuggyaki..."

Jól van. Maradjon és örüljön, hogy itt lehet, de akkor örüljön, ne pedig kötözködjön!

Ez volna a lényege. Különben egy gyújtóssal aláaknázom a Bt. székhelyét és berobbantom. Így. Akkor leszek vagány csaj!:)

@menőmano:

Figyelni foglak. Még piszkálsz valakit, itteni blogtársat, akkor robbantok.

Oszt kész. Ennyi ám! Nem ismersz te még engem! (és én sem magamat!, ami énbennem van, azt a vagányságot.)

mókáné 2012.05.16. 16:43:15

@SzélsebesVelorex:

" kóla, csipsz bekészít, hátradől, olvas, röhög, olvas, facepalm, olvas, röhög, facep..."

Egyébként ilyen lazán veszem az életet. Rágcsálnivaló és pálmafák, meg nyugágy. Mostanában.:)

Angyalföldi pálmafák,
Csillagfényes csókcsaták,
Május éjjel száz szerelmes álompár,
Angyalföldi pálmafák,
Jöjj el hozzánk nagyvilág,
Mert a legszebb pesti nyár nálunk jár.
www.youtube.com/watch?v=khqwXHnewHs

It’s the economy, stupid 2012.05.16. 17:32:49

Off
Mijafaxvan, tombol a "piriod" a női hölgy kommenttársak körében? Nem elég nekünk László, székelyek, satöbbi!?

Feszültségmentesítési céllal elmesélnék egy story-t. Mikor itt járt Thatcher mo.-n, fejesek kikísérték a reptérre, egyikük (férfi) gondolta, villant egy kis angolt, és imígyen szólott a női miniszterelnökhöz: "I hope, You had a nice period in Budapest."
Állítólag fergeteges volt a hatás.
On

Szimba 2012.05.16. 17:56:27

@Hepci:

Fordítva! Fordítva, édes úr!:-)))

Szimba 2012.05.16. 18:01:00

@It’s the economy, stupid:

Itt mindenkinek premenstruációs szindrómája van. A férfiaknak is. Legfeljebb a tesztoszterontól vagy a szélvihartól:-)))

6.Lenin 2012.05.16. 18:33:00

@László56:

""Hogy ez a proletár huszárjainknak nem tetszik ? Semmi nem mutatja jobban, hogy jó úton haladunk. "

Nagyon jól összefoglalja a lényeget.

xsasha 2012.05.16. 18:47:25

@teevee: Nem teljesen értem. Ha valaki megvesz valamit 1 millióért, aztán tovább adja 2 millióért, akkor az miért hasznos a magyar gazdaságnak, és miért baj, ha elriasztjuk? Ha valaki beruházó, és nem azért vesz meg valamit, hogy csak rövid távon megszerezhető hasznot realizáljon, az pedig nem is találkozik ezzel az adónemmel. Magyarországnak olyan tőkére van szüksége, amelyik nem spekulációs piacként, hanem beruházási piacként tekint az országra.

etwas kultur muss sein 2012.05.16. 18:52:28

Mert erkölcsösen csak egy vallásos ember élhet ugyebár. De még milyen erkölcsös!

www.origo.hu/nagyvilag/20120509-gyerekrablasok-kisertik-spanyolorszagot.html

xsasha 2012.05.16. 19:04:02

@bariga:
Értem én! Tehát legyenek demokratikusak, ne diszkrimináljanak, ne hozzanak egyedi törvényt, de olyan adót hozzanak, ami csak a spekulánsokra vonatkozik...
De most komolyan. Miről beszélünk? Éppen emiatt támad minket az EU és az IMF, többek között a különadók kérdésében. Valami minimális realitásérzék hasznos lenne, rosszul gondolom?

6.Lenin 2012.05.16. 19:10:56

@SzélsebesVelorex:

Elhamarkodottan ítélsz.

A földi igazságszolgáltatást úgy-ahogy ismerjük.
Isten igazságszolgáltatásának hatékonyságáról jelenleg semmiféle konkrét adattal nem rendelkezünk.
Különböző elképzelések ugyan keringenek, se semmi alátámasztható, ami nem zárja ki egyben a nemlétezését.

Még rácseszhetsz az ilyen könnyelmű általánosításaidra, amennyiben Isten nemlétét is könnyelműen tetted magadévá.

Óvatosabban motoszkálnék én ebben a kérdéskörben.

xsasha 2012.05.16. 19:19:48

@László56:
Kedves László! Szerinted én baloldali vagyok? Remélem nem úgy emléxel a hozzászólásaimra. Kérlek, felejtsd már el azt, hogy TG megnyilvánulásait besorolod valamelyik oldalra. Komolyan fárasztóak ezek a téveszmék, meg nem értések. Hidd el, hogy a baloldalon meg tömegek átkozzák Gábort azért, mert szerintük ez a cikk összemossa a kormányokat, és azt hazudja Gábor, hogy ez a kormány demokratikus, és kiszolgálja a Fideszt nyaloncként.
Engem nem zavarnak a baloldali ostobaságok, de kérlek, a jobboldalt nem kellene égetni. El kellene már fogadni végre, hogy Gábor egy elemző, absztrakt szemléletek alapján értékel, nem megítél, hanem boncolgat, összehasonlít kiválasztott kritériumok mentén.
Nem, nem áll be Gábor semmilyen sorba! Olyan, mintha csak a címét olvastad volna a cikknek. Én szívesen olvasom a gondolataidat a demokráciából, de nem kell ehhez ellenpontot keresned. Épp elég, ha a baloldal nem képes ellenség nélkül létezni.

ulrike (törölt) 2012.05.16. 19:20:14

@SzélsebesVelorex: Ne keverd a vallást az egyházzal. Mi köze az egyházaknak a valláshoz?

szoja122 2012.05.16. 19:20:17

Kedves Gábor!

"A vitában folyamatosan azt képviseltem, hogy érdemes elválasztani egymástól azt, ami nem tetszik, nem szép, nem jó, attól, ami törvényellenes, vagy sérti a versengés, a részvétel és a nyilvánosság szabadságát."

Ugye nem gondoltad komolyan amit írtál?

Mi köze van a demokráciának a törvény tiszteletéhez, betartásához?

Jelen esetben nem sok, mert az attól függ, hogy milyen törvényt tartanak be.
Ők hozzák meg a törvényeket, ráadásul a saját maguk által létrehozottakat sem tartják be, ha kell módosítják az aktuális politikai érdekük szerint akár visszamenőlegesen is.
Ilyen még nem volt a 22 év alatt, pedig volt már egy kormány amelynek nagyobb többsége volt.

Találós kérdés mi az ami Versengés elvét sérti?

A Fidesz visszamenőleges törvényalkotása, a törvénykezésnek a klientúrájuk kiépítéséhez való használata, a közbeszerzéseknél, földosztásnál saját klientúrájának való szélsőséges előnybe részesítése, egyes vállalatok különadóval sújtása.

Szabad választás ott ahol saját képükre írták át a választási törvényt és ha ez még sem lesz jó 2014-ben akkor a választások előtt meg fogják ismét választani.

Emberi jogok nem tartoznak a demokráciához?

Nagyon-nagyon egyoldalúan szemléled a demokráciát.

A demokrácia kritériumai:

1. A hatalommegosztás elve (hatalmi ágak szétválasztása): érvényesül az államhatalmi ágak megosztása és elválasztása (törvényhozó, végrehajtó, bírói); ehhez a modern demokráciákban egyre több sajátos intézményt hoznak létre (alkotmánybíróságok, ombudsmann).

2. A népszuverenitás elve: az állami főhatalom forrása a nép (képviseleti és közvetlen demokrácia), a végső hatalom a nép kezében van.

3. Megvalósul a törvények uralma: a jogrendszer alapja az alkotmány, amelyet minden állampolgárnak és társadalmi szervezetnek tisztelnie kell (jogbiztonság).

4. Az emberi jogokat az állam elismeri és biztosítja.

5. Törvény előtti egyenlőség (Jogegyenlőség): a jogrendszer tiltja a negatív diszkriminációt, az alkotmány intézményesen védi a kisebbségeket. Az állam alávetett az emberi jogoknak

Törvény előtti egyenlőség, ott ahol a főügyész és az Országos Bírósági Hivatal elnöke erősen Fidesz közeli és bármikor megválaszthatják a bíróságot kényük kedvük szerint, a bírók kinevezése egy embertől függ stb. stb. ...

Miről beszélünk??????

Ezek nem ízlés, szépség, nem tetszés dolga ez a demokrácia radikális csökkentése.

Közel sem volt teljes a demokrácia az elmúlt 20 évben, de ennyire még sohasem sérült.

hoplita 2012.05.16. 19:20:58

@dbeata:
"....Ez a vitézi rend is kész röhej..."

Neked minden bizonnyal...az eszed megvan hozzá.

etwas kultur muss sein 2012.05.16. 19:28:16

@6.Lenin: Hja, nem vagyok agymosott droid, ez tény.
Isten létezéséről meg ezt írtam: amíg nincs a létezésére bizonyíték, addig semmi okom nincs arra, hogy higgyek benne.

Amiért beraktam idea cikket: általános vélekedés (vagy inkább tévhit), hogy a vallás ad az emberiségnek erkölcsöt. "Lófaszt, mama!"

ulrike (törölt) 2012.05.16. 19:28:59

@Hepci: A számtalanokat nem is említve.

etwas kultur muss sein 2012.05.16. 19:29:17

@ulrike: Én úgy képzelem, hogy a katolikus egyház szolgái (apácák és papok) vallásosak. Tévedek?

6.Lenin 2012.05.16. 19:29:20

"de összességében az ország ma ugyanolyan (messze nem „tökéletes”) demokrácia, mint volt az előző kormányok alatt."

Ezek alapján a könnyelmű olvasóban talán még az a következtetés képes lenne kialakulni, hogy tényleg létezett/létezik/létezni fog valahol "tökéletes" demokrácia.

Az eddigi tapasztalatok és a hozzászólások többségéből levonható-szintén könnyelmű- következtetésre juthatunk, hogy igen sokféle demokrácia létezik, hiszen szinte egyénileg ítéljük meg a demokrácia mibenlétét.
Nekem és a hasonszőrűeknek elfogadható-é (egyezik az érdekeinkkel)? A velünk ellentétesen gondolkodók elképzelése/meghatározása tökre detto.

Ami nem tetszik, az nem lehet az.
Körbe-körbe.

ulrike (törölt) 2012.05.16. 19:36:28

@SzélsebesVelorex: Lehet, némelyik az, de nem ez a lényeg, a szervezet rendeltetése más. A vallás személyes viszony (hit). Az egyház egy hierarchikus szervezet, nem a vallás előmozdítása a rendeltetése.

6.Lenin 2012.05.16. 19:39:16

@SzélsebesVelorex:

Vannak emberek, akik abban hisznek, amit nem tudnak elfogadni/bizonyítani (mi a toszt is?), az nem létezik.

Az ő vallásuk az isten létezésének a tagadása.
Ezt is figyelembe véve, talán igazad is lehet(ne).

"hogy a vallás ad az emberiségnek erkölcsöt. "Lófaszt, mama!"

Szerintem "erkölcsöt" az egymásrautaltság kényszerének a kölcsönös elfogadása adhat.

etwas kultur muss sein 2012.05.16. 19:39:59

@ulrike: Igazad lehet, de ez itt most irreleváns. A lényeg: a fenti példa bizonyítja, hogy nem adott erkölcsöt a vallás, istenbe vetett hit a hívőnek. Ennyi volt a célom a cikk linkelésével.

etwas kultur muss sein 2012.05.16. 19:47:55

@6.Lenin: "Vannak emberek, akik abban hisznek, amit nem tudnak elfogadni/bizonyítani (mi a toszt is?), az nem létezik."

Vannak ilyenek, ez a mondat annyira értelmetlen ebben a beszédhelyzetben, hogy világossá teszi számomra: fordítva ülsz a lovon. Ugyanis:

Az, hogy valamit nem tudok bizonyítani (még), az még attól nagyon is létezhet. Ebben egyetértünk. DE: a logika nem úgy működik, hogy én kijelentek valamit, amit nem tudok bizonyítani, de pusztán attól, hogy kijelentettem, már létezhet is.

Erre írtam múltkor a példát: állítom, hogy létezik egy isten, aki sárga gumicsizmát hímez. Ennek ellenkezőjét (valószínűleg) sohasem fogod tudni bizonyítani, pedig nyilvánvalóan marhaság az egész. Logikusan az következik ebből, hogy nekem illene bizonyítani a létezését, máskülönben miről is beszélek?

Kicsit realizálva a dolgot: adott a világon számos vallás. Mindegyik állítja, hogy az ő istenük az igazi. Ha az egyiknek igaza is van, a többi garantáltan hazudik. Melyik is? Ja, hogy ez már hit kérdése... Értem.

6.Lenin 2012.05.16. 20:01:00

@SzélsebesVelorex:

Nekem ezzel semmi gondom/vitám veled.

amit írni szerettem volna...

minden általánosítás zsákutca

Te pediglen keményen általánosítottál, a vallás nem adhat erkölcsöt.

Adhat is, mint minden más sem ad, csak adhat.
A lényeg másban lakozik.
Szerintem.

6.Lenin 2012.05.16. 20:07:46

Érdekes, valószínűleg 1 rugóra jár...

"Kicsit realizálva a dolgot: adott a világon számos vallás. Mindegyik állítja, hogy az ő istenük az igazi. Ha az egyiknek igaza is van, a többi garantáltan hazudik. Melyik is? "

Tökre, mint a demokráciáról vallott nézeteink.

Csak a miénk az igazi, nyilván a másik oldalé nem lehet az.
Állítja minden oldal.

xsasha 2012.05.16. 20:22:19

@szoja122:
Ez azért egy kicsit fájdalmasan vergődőre sikerült. A fideszközeliség milyen törvényt sért? Ez a fajta blikkes ugrálás elég nevetséges, amikor egy ideig jogászkodunk, utána meg bulvárkodunk, és jogi fogalmak közzé bulvár fogalmakat kezdünk el pakolászni.

6.Lenin 2012.05.16. 20:23:11

Létre kell?
Igen.
Állítja a mindenkori ellenzék.
Mi a toszért is?
Mert akkor úgy látszik mintha...
És?
Mit és, ennyi.

ulrike (törölt) 2012.05.16. 20:24:48

@SzélsebesVelorex: Ha belátod, hogy a vallás és egyház elkülöníthető, akkor azt is be kell(ene) látnod, hogy az intézmény hibái, bűnei nem a vallás hibái, bűnei.
Talán egy példa segíthet. Ha - tegyük fel - a Bozsidári Matematikai Egyesület némely tagját lopáson érik a helyi TACSKO szupermarket szeszes italok részlegénél, az nem jelenti azt, hogy a matematika tolvajjá tesz (sem azt, hogy szeszfüggővé).
P.S. Minden szélsebes velorex, de nem minden velorex szélsebes by god grace.

6.Lenin 2012.05.16. 20:42:31

@ulrike:

"Ha belátod, hogy a vallás és egyház elkülöníthető, akkor azt is be kell(ene) látnod, hogy az intézmény hibái, bűnei nem a vallás hibái, bűnei. "

Sőt, a magát vallásosnak tartó egyén hibái sem a vallás, vagy az intézmény hibái.

Lehet, hogy egyének kisiklásai, talán. Semmi közük sem az intézményhez, sem a valláshoz. Csak az egyén téved, amikor valamit állít,netán tagad. Csak simán üzletel, mert kereslet van.
Tényleg, a vevő az..... ?

Jo8!
Mindenkinek.

szoja122 2012.05.16. 20:51:16

@xsasha: Konkrétumot, konkrétumot...

Így csak duma. Abból is a rosszabb fajta.

márta)) 2012.05.16. 21:10:07

@László56:

Kedves László!

Jól van. Ön már megint megírta.
"jó úton haladunk." Csak haladjon tovább, semmi képpen ne térjen le róla, már mint arról a bizonyos útról.

márta)) 2012.05.16. 21:12:58

@Hepci:

idióták és lelki sérültek mások is, számosan... :) "
A nénikéjével, azzal szórakozzon, ha kérhetem.
Nagyon remélem, felfogja, mit írtam. Nagyon finoman akartam fogalmazni.

etwas kultur muss sein 2012.05.16. 21:26:00

@ulrike: Itt most konkrétan arról van szó, hogy vallásos, istenhívő emberek követtek el súlyos bűncselekményeket (feltételeztem, hogy a papok és apácák elég nagy valószínűséggel vallásosak és istenhívők, máskülönben mi a toszért vállalnának csuhás életmódot). Tehát konkrét egyénekről beszélek.

xsasha 2012.05.16. 21:32:03

@szoja122:
Megkérdem ismét: milyen jogi meghatározás az a fideszközeliség, és milyen törvényt sért? Most kezdjük el lekomcsizni az összes 40 év feletti bírát? Ilyen primitív a szint?

márta)) 2012.05.16. 21:34:27

@SzélsebesVelorex:

Kakkants magasról menőmanóra, meg az összes klónjára... "

A "manócskát" olyan gyorsan hagyja békén, amilyen gyorsan csak lehet!!!!

Szélsebesen !!! állítsa le magát. A másik) Ne itt sivalkodjon. Álljon elém, s akkor próbálkozzon ezzel a dumával.
Domborodik a kultúra Magánál, annak is a legmagasabb" foka.

Egyébként Magát ki kérdezte!! Árulja már el!!!

Fogja vissza magát, most és a jövőben is.
Ennyi. Nem kevesebb és nem több.

Lollle 2012.05.16. 21:43:27

@márta)): te még a knausznál is nagyobb hülye p@csa vagy :)

graycivil 2012.05.16. 21:46:26

"Klubrádió-ügy - Meglepték a heves indulatok a fideszes képviselőt

Nem tudta, hogy ilyen heves indulatokat vált ki a Klubrádió ellen írt törvényjavaslata, ezért vonta vissza a tervezetet a beadás után néhány órával - mondta lapunknak Szabó Csaba...

Beszélt lapunknak arról is, hogy nem hallhatja a Klubrádiót, Hollókőn ugyanis nem lehet fogni. Az is ismeretlen volt számára, hogy a Klubrádió milyen előzmények után jutott el idáig, pártja és a médiatanács milyen lépésekkel akarta kivégezni a baloldali adót."

www.nepszava.hu/articles/article.php?id=550513

"Megjegyezte viszont, hogy ő a Kossuth rádió híradásaiból tájékozódik."

Haláli! Így most már érthető a fydeszes képviselők többségének "szellemi színvaksága". :-)))

Gyerekek, könyörgöm,...! F.Y!DESZ

márta)) 2012.05.16. 21:50:15

Balázs Péter a Politikatörténeti Alapítvány Kulcskérdések című szerdai rendezvényén kifejtette, a kritikák "a saját családunktól" érkeztek, hiszen hosszú idő után az ország szabadon úgy döntött, hogy az Európai Unió tagja szeretne lenni, "ide vágytunk".
Véleménye szerint a konfliktusok száma alapján Magyarország kiemelkedik az uniós tagállamok közül, "Görögország csapja ugyan a legnagyobb zajt, de azt egyetlen témával teszi".

"Magyarország példa nélküli törvénydömpinggel vívta ki" a kritikákat - mondta. Mint hangsúlyozta, Magyarország rászorul a hitelmegállapodásra. A rossz kormányzás következtében egyszer már előállt a jelenlegihez hasonló helyzet: 2008-ban az EU és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) segített - emlékeztetett. Hozzátette: a tárgyalások kezdete egyre későbbre csúszik, de ha igazán akarja a kormány, lesz megállapodás."

www.168ora.hu/buxa/figyelmeztetes-orbannak-a-kritikak-a-sajat-csaladunktol-erkeznek-96187

hm. Tehát! Akkor nincs is (most sem) jó kormányzás?
Hogy mik vannak???
Na.Igen! Nem valamiféle kényszer hatására lettünk az unió tagja. gondolom.:)
Szomorú valóság.

márta)) 2012.05.16. 21:52:53

@SzélsebesVelorex:

Lelkembe?? Semmi lelkizésről nincs szó. Csak a bunkóságot, ezt a fajta viselkedést nem igazán tudom értékelni.
Ennyi.

etwas kultur muss sein 2012.05.16. 21:58:53

@márta)): Miről beszélsz aranyom? manócska klóntársad már-már mesébe illően röhejes megnyilvánulásain csak szabad derülni? Ha nem, minek írja őket? Netán komolyan is gondolja? Hát akkor tényleg totálisan ennyi, oszt jó napot! :D:D

márta)) 2012.05.16. 21:59:58

Félelmetes számok: bajban az ország
ÁSZ-elnök: Nem költeni kell a közpénzt, hanem befektetni"

Hosszú távon is legfeljebb egy százalékos lehet a magyar növekedési potenciál Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke szerint.
Hozzátette azt is: sokkal fegyelmezettebben és hatékonyabban kell felhasználni a közpénzt és úgy véli, hogy hosszú távon jobb volna, ha nem lennének év közben módosítások."

www.168ora.hu/buxa/asz-elnok-nem-kolteni-kell-a-kozpenzt-hanem-befektetni-96112.html

márta)) 2012.05.16. 22:04:26

@SzélsebesVelorex:

Tessék?? Nos. Amit Önök firkálgatnak, azon nem derülni kell, hanem sírni kellene. inkább.

Aranyom" Összetéveszt valakivel.

Az a baj, hogy az effajta viselkedést, firkálgatást, nem tudom hova tenni.
Magyarul, hogy értse is!!! Nem vagyok hozzá szokva,- és nem is óhajtok.

márta)) 2012.05.16. 22:20:55

Ipsos: a választásra jogosultak 16 százaléka voksolna a Fideszre"

atv.hu/cikk/20120516_ipsos_a_valasztasra_jogosultak_16_szazaleka_voksolna_a_fideszre

A cég elemzése szerint a Fidesz tartaléka abban az 1,4 milliós választói tömegben rejlik, akik 2010-ben rájuk szavaztak, de az elmúlt két év során elpártoltak. A két évvel ezelőtti fideszesek egynegyede olyan messze sodródott, hogy most már a kormánypártot utasítják el a legnagyobb mértékben"

Az MSZP mostani tábora is csaknem annyira egységes, mint a Fideszé - áll az elemzésben, amely szerint a szocialistákat a baloldaliságuk forrasztja össze, 84 százalékuk így határozta meg politikai-ideológiai hovatartozását. Összezárnak a Fidesszel, a kormánnyal és annak vezetőjével szemben.
Az MSZP híveinek háromnegyede a Fideszt utasítja el leginkább, 18 százaléka a Jobbikot.
A kormány munkáját egy százfokú skálán mindössze 8 pontra minősítik, ugyanezzel az alacsony mutatóval értékelik a miniszterelnök személyét is és 97 százalékuk szerint rossz irányt vett Magyarország."

az egyetlen markáns módosulást a pártoktól távolságot tartók arányának 51-ről 54 százalékra történő növekedése jelenti "

***

Tehát! Ezek szerint lemorzsolódtak a "forradalmárok".
Szerintem. Igen.
:)

bariga 2012.05.16. 22:39:34

@xsasha: hát, hogy ezt hogyan szűrted le abból amít írtam?
Mert, hogy a Matolcsy fordítva ül a lovon, azt már megszoktam, de , hogy lennének követői is, ez új.

bariga 2012.05.16. 22:53:30

@xsasha: ez lehet egy jó példa, ha valaki ilyen ügyes és legálisan csinálja, akkor az 1 millió az ELÁBÉ, a 2 millió pedig az árbevétel. a kettő közötti különbség, minusz a költségek, pedig az adóalap. Ennek a jelenleg többnyire 10 %. pedig a társasági adó, amit a zember befizet. Na, most hogy 10 % csak, az már egy orbitális hiba volt, de ezt már többször megbeszéltük.
Na , most, ha ezt nem legálisan csinálja, akkor nem lehet külön megadóztatni, csak ha megtalálja a rendőrség, de akkor csukják le szerintem. Ha csak kicsit csal. akkor találja meg a NAV. Ha egyik sem jön rá, akkor én kalauz leszek.

dr. Bubó 2012.05.16. 23:18:39

utójjára... dr vitézy orti mikulás fasz obra ügyéről...

a kereki i polgármajsztró nyilatkozta, hogy az előre bejelentett támadás miatt megerősített őrség védte a fasz obrot... de 2kor Pista bá elment aludni... vszínű ezt használta ki a tettes...

+még... lásd HCS
hircsarda.blog.hu/2012/05/14/a_nap_kepe_horthy_csokit_mindenkinek

+ más
csak a buta parasztok maradnak magyarisztánban orbániai meggebédiában...
"Tizenöt éve a legtöbb bevándorlót... regisztráltak Németországban tavaly... 40 ezer magyart, 12 ezerrel többet az egy évvel korábbinál - áll a német statisztikai hivatal (Destatis) szerdán kiadott jelentésében."

dr. Bubó 2012.05.16. 23:45:26

szása bogaram! lásd mijjen hüjje vagy... megkerestem neked...

ad1) az önkoriktól elvont bevételek pótlásának gyenge kísérlete...
mindössze újabb kilakoltatások "eredménye" várható ettől

ad2) akkor is kivethető ha senki nem tesz semmit... vagyis kényelmes bevétel
(vicces eset: ha öreg néni otthon ül a házában és a telke besorolását az önkori megváltoztatja, amiről nem is tud nyilván... majd egyik szép napon kap egy 10 milliós csekket...)

ad3) nyilvánvalóan egyoldalú, így nem túl "fair" (azaz a minimális jogérzéket sértő)
vagyis alkotmányellenes...
hisz az értékcsökkentés automatizálásáról nem rendelkeztek

lássuk:
Étv (építési tv) tervezett új mondata:
"27. § (1) Ha a helyi építési szabályzat megalkotása, módosítása eredményeképpen a hatálya alá tartozó területen lévő telkek, épületek forgalmi értékében növekedés áll be, akkor a növekedés legfeljebb 10%-át a települési önkormányzat erről szóló rendelete alapján a képviselő-testület hatósági határozattal értéknövekedési hozzájárulás címen a tulajdonosoktól elvonhatja."

http://www.kormany.hu/download/9/2e/80000/%C3%89tv%20%20m%C3%B3d%20%20ver%202%20%20K%C3%9CLS%C5%90%20KOORDIRA.pdf#!DocumentBrowse

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.05.17. 00:28:43

@dr. Bubó: ez eddig a Fájdesz egyik legzseniálisabb (t)örvénye.
Ott az a rengeteg rét, láp, legelő, rajtuk néhol kulipintyók.
Gyorsan belterületté kell őket nyilvánítani, s már delázhatnak is az arcok.
Ebből több bejöhet, mint a nyugdíjak megvédéséből, tehát reménykedem, hamarosan kinevezik Selmeczi Gabincát terület-átminősítési ormánybiztossá... :)

dr. Bubó 2012.05.17. 00:32:52

@Hepci: ebből nem lesz egy garas bevételük sem...

az ingatlanfejlesztés/beruházás/hitelezés és az építőipar elhalálozott 2008 őszén...

a halottat rugdosni... ??? nem szép dolog...

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.05.17. 00:52:44

@dr. Bubó: nana.
A Közgép él és élni fog.
Még 2 évig.

Ha kicsit még szorul a kapca, a beruházás helyett meg lesz elruházás.

dbeata 2012.05.17. 06:47:22

@hoplita: Igen, én visszataszítónak tartom a plecsnigyűjtést, Nemzetes Uramozást és páváskodást. Politikai nézettől függetlenül.

szoja122 2012.05.17. 07:05:39

TG!

"a Fidesznek nem lenne szabad engednie, hogy a bizottság megalakuljon, ugyanakkor a kezdeményezés megtagadásával újabb érvet adna a kormánytöbbség azok kezébe, akik diktatórikus törekvésekkel, az ellenzéki jogok sárba tiprásával vádolják őket."

Igen ez egy kívülálló elemzési stílus és mód. De a dolog ennél súlyosabb hogy így fogalmazzon. Ez ténylegesen a demokráciát csökkentő újabb lépés lenne.

Kedves TG!

Ön egy magyar állampolgár aki Magyarországon él. Rokonai, barátai, ismerőseinek többsége is minden bizonnyal itt él.
Ön mint Magyarországon élő magyar állampolgár NEM lehet kívülálló.
Ezért és azért is mert ezek az írások NEM tisztán politikai elemzések, különösen nem tudományos cikkek, ezért véleményem szerint nemcsak kívülálló szempontjából kellene az eseményeket jellemeznie. Már csak azért sem mert Ön egy véleményt formáló magyar értelmiségi, akinek az írásaira, állásfoglalására, véleményére odafigyelnek és ennélfogva módjában állna az események formálására, befolyásolására is.

szoja122 2012.05.17. 07:15:45

@xsasha: Ez már konkrétum, erre lehet érdemben válaszolni.

Fidesz közeli a főügyész (ha tetszik Fidesz párti, az ok ismert) és Hagyó Tünde (az ok szintén ismert) is. És lehetne sorolni. Ezt tőlük elvitatni elég nehéz lenne.

Tőlük objektív munkastílus NEM várható.

"Most kezdjük el lekomcsizni az összes 40 év feletti bírát? Ilyen primitív a szint? "
Ezt pedig nem értem. Ilyet mikor írtam, vagy akár céloztam volna rá?
Ha hasonlatnak szántad akkor pedig értelmesebben fejtsd ki a véleményed, mert ez így értelmezhetetlen.

Egy találós kérdés:

Mit gondolsz miért küldi nyugdíjba a 62 év feletti bírákat a Fidesz?

dr. Bubó 2012.05.17. 07:17:30

@szoja122: Hagyó Tünde

hingyi, handó, haygó ugyanaz a vonal... keresztapás dinasztia tagok...

Szimba 2012.05.17. 07:54:21

nol.hu/gazdasag/simicska_lajos_cege_ujabb_39_milliardos_megrendelest_kapott

39 milliárd a Közgépnek.
Ennyivel az oktatást vagy az egészségügyet kellene támogatni, nem egy kis forgalmú vasútvonalat.

Simicska mennyit tejel ebből a Fidesznek?

hoplita 2012.05.17. 07:55:11

@dbeata:
Mondtam, az eszed megvan hozzá.
A tudásod, hogy a kritikádnak éle és értelme is legyen már kevésbé....

hoplita 2012.05.17. 07:59:18

@dr. Bubó:
Faszfej troll vagy, semmi több.

jjulie 2012.05.17. 08:00:44

@hoplita:

na tudod már, reformátuskibuclakót faragsz a kölkeidből, vagy engeded őket érvényesülni?

két emésztetlen horthymendemonda között mi jár a fejedben erről nagyonmagyarsokadikgenerációs öröklúzer?

vagy a kölykeidből még nálad is lúzerebbet faragsz, hogy embernek érezd magad otthon?

Szimba 2012.05.17. 08:12:34

@Hepci:

A KÖZGÉP nem épít, hanem vasúti pályákat újít fel (le). Jó pénzért. Jó sok pénzért.
Még a Fidesznek visszajuttatott Nokiás vagy inkább hűtőszekrényes doboznyi pénz levonása után is marad nekik elég.

Szimba 2012.05.17. 08:18:57

@dbeata:

Férfias játékok, mint a focimeccs nézése a tévé előtt sörrel a kézben, vagy a villanymozdony elcsaklizása a gyerek elől karácsonykor. :-))

Szimba 2012.05.17. 08:26:17

@hoplita:

Arra vár, hogy jól meggyepálják. Akkor aztán itt az ékes példa, hogy verik a zsidókat. Akkor fog csak kiabálni!!!
Ha mégsem bántja senki, roppant csalódott lesz.

Szimba 2012.05.17. 08:34:07

@szoja122:

Amit írsz az az újságíró feladata.

Egy politikai elemző éppen azt is megteheti, hogy tudományos elveket képvisel, és nem áll be egyik párt mögé sem.

Másrészt van bírálat az elemzéseiben, csak éppen nem az az ordítozós, káromkodós fajta.

mókáné 2012.05.17. 08:51:56

@Szimba:

"Egy politikai elemző éppen azt is megteheti, hogy tudományos elveket képvisel, és nem áll be egyik párt mögé sem."

A mai Magyarországon ez csak egy elméleti verzió. A sajnost szeretném hozzátenni, de kívánatos volna ez a fajta függetlenség.

Jómagam sose tudtam, kire szavazhatott Török Gábor, milyen értékrendje van, ezért kedveltem a tévéből. De ma már ez a stílus, a függetlenség luxusa, nem kifizetődő.

Ezért hiszem azt, hogy a politológus egy lassan leépülő szakma, mely a maga stratégiai vonulataival azért nagyon imponált, szórakoztatott és nevelt.

ssi 2012.05.17. 09:37:02

@szoja122: @knausz: @Szimba:

"xsasha 2012.05.16. 19:19:48
... El kellene már fogadni végre, hogy Gábor egy elemző, absztrakt szemléletek alapján értékel, nem megítél, hanem boncolgat, összehasonlít kiválasztott kritériumok mentén. Nem, nem áll be Gábor semmilyen sorba! "

s a blogok már csak ilyenek? pl.
vélemények: aktualitásokról s T.G. stílusáról?
ha bárki, pl. 1 egyetemi hallgató, kutató azt vállalja,
hogy összehasonlítások, elemzések szempontrendszereit (!)
szeretné összegyűjteni, akkor csak magukról a szempontokról kell véleményt mondania az ezen belüli véleményekről nem. kérdés-1: T.G. milyennek akarja az ő saját blogját? pl. másokat elgondolkodtatni, pl. ezzel
is a kettős mércére felhívni a figyelmet, vagy a saját, markánsabb véleményével is
befolyásolni? kérdés-2: T.G. nyilvánosan megosztja-e konkrétabb véleményét, ha igen, hol?

László56 2012.05.17. 09:42:59

@László56: @xsasha:
Csodálatos szép napot kívánunk Mindenkinek

Olvasom a kommentárokat és nyilvánvalóvá lesz, hogy a belénk nevelt kommunista befolyásnál fogva, mennyire egy helyben toporog a gondolkodásunk. Megosztjuk az országot és fekete fehér gondolkodással és megosztjuk a társadalmat is. Jobboldal, baloldal, címkézzük a társadalmat. Pedig ezek csak etikettek, azokat pedig a borosüvegre ragasszák, nem pedig társadalmi csoportokra: mondta mindezt F.J. Strauss, a CSU vezető politikusa, a háború utáni nyugatnémet politika egyik legkiemelkedőbb politikusa.

Milyen igaz és az országunkra is érvényes igazság. Pont ez nem engedi a gondolkodásunkat fejlődni és ugyanez segíti a kommunista erőket országunk megosztásához. Tehát nem azt kell nézni hogy ki mondja, hanem hogy mit is mond. Segíti e egy gondolat vagy politikai tevékenység az országot fejlődni vagy sem. Ugyanakkor mindezt csak akkor tudjuk megítélni, ha magunk is képezzük magunkat és nem ragadunk bele a sematikus gondolkodásmódba.

Mert országunkban nagy lenne a gazdasági, politikai potenciál, ha nem avval töltenénk az időnket hogy jobb vagy baloldali stemplit osztogassunk egymásnak. Nálunk, az országunk kirablása után, csak annak a kérdésnek van létjogosultsága.: Mi az ami országot és polgárainak gondolkodását előbbre viszi és hogy lehet országunkat a leggyorsabban a fejlődés útjára vinni. Ezért minden kérdésnek ezt kell magába foglalnia a baloldaliság vagy éppen jobboldaliság helyett. Mert az nem igaz hogy csak az egyik oldalon minden jó, amíg a másikon semmi sem.

De hogy higgyünk azoknak kik hatvan éven keresztül kirabolták az országot és nem csak társadalmilag hanem emberileg is elkorcsosították a magyar népet és nemzetünket ledarálták. A politika mindenhol a világon csak szavahihetőség kérdése. Ki ezt eljátszotta, az százszor átnevezheti magát, akkor is szava hitetlen marad. Éppen ezért a mindenkori kormányerőknek is érdeke kell hogy legyen, egy működőképes, szavahihető ellenzék. De, honnan vegyünk, anélkül hogy ne lopjuk és hazudjunk, mint a hazaáruló kommunistáink.

Ez itt a nagy kérdés, mert a kommunisták és a hozzá közeli politikai erők a parlamentünkben még a kommunista erkölcstelenség és gátlástalanság mocsarában nevelkedtek fel. Ugyan, a másikok is, mondják azok, kik az gátlástalanságukat szívesen lepleznék a másikra való mutogatással. Részben igazuk is lenne, ha nem veszik figyelembe, hogy még a közös neveletlenség ellenére is akadnak olyanok, kik szívesen tanulnak a történelmünkből és politikai hibákból, amíg a kommunistáink leragadtak az erkölcstelenségük mocsarában. Mi sem mutatja ezt jobban mint a kommunistáink utolsó nyolc kormányzati éve. Remélhetőleg tényleg az utolsó lesz.

Ezért nem marad más számunkra, mint bizalommal tekinteni a kormányunkra. Arra a kormányra amelyik már bebizonyította, hogy az országra nyomasztott terheket arányosan próbálja elosztani és ezáltal a polgárait a lehető legjobban megvédeni. Remélni hogy a Jobbik maga alá tudja gyűrni a kommunistáinkat és evvel megszabadítja az országot attól hogy egy nemzet és országellenes párt nevezhesse magát kormányváltó pártnak. Ez lenne a Jobbik feladata és ez lenne a kormány érdeke is. A magyar nép nevében, a magyar népért. Értünk, mindannyiunkért.

menőmano 2012.05.17. 10:22:05

@László56:

terheket arányosan próbálja elosztani "

Na! Ne mondja, tényleg?? !!!

Önnél totális helyzet lehet. szerintem.

Kedves László!
"Erdőtől a fát"!! De nem probléma. végül is mindenki azt írogat, amit éppen csak akar.

osztjónapot !!!
:((

menőmano 2012.05.17. 10:24:45

@László56:

Még annyit!! Elnézést már!!! hogy elolvastam, a kommentjét. Most látom totálisan, hogy saját magának írta, no és persze a zseniális kommentelő társának.
Ennyi.

hoplita 2012.05.17. 10:38:42

@Szimba:
Ha magamfajta kapja el, akkor elcsendesedik...de örökre.:(

menőmano 2012.05.17. 10:41:06

Minél hamarabb, elkezdődnek a tárgyalások az IMF-fel annál jobb – mondta Varga Mihály, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár, tárca nélküli miniszter-jelölt Az Estében. Hozzátette: én abban bízom, hogy nyár elején vagy közepén el fognak kezdődni a tárgyalások, de a választ majd Washingtonban és Brüsszelben fogják megadni. Varga Mihály véleménye szerint a hosszú előkészítő szakasz után egy rövidebb tárgyalási időszak lesz.

Varga Mihály az m1 esti műsorában hangsúlyozta, hogy a magyar kormány elsősorban egy biztonsági hálóra, egy elővigyázatossági hitelmegállapodásra törekszik. Hozzátette: azt egyelőre nem tudjuk, hogy az IMF-nek milyen feltételei vannak. A miniszter-jelölt közölte: bízik abban, az IMF megérti, hogy Magyarország szempontjából ennek mi a jelentősége, és viszonylag hamar dűlőre tudunk jutni. "

www.hirado.hu/Hirek/2012/05/16/21/Varga_az_IMF_targyalasokrol_minel_hamarabb_annal_jobb.aspx

Hát! Ja. Van "jelentősége", biztosan.
Már csak ezért is.

ecoline.hu/makro/2012/2/22/Orban_az_IMF_nelkul_legfeljebb_ket_evunk_ma_O4F3J2

:)

menőmano 2012.05.17. 10:57:15

3 millió koldusért gyalogol"

www.hir24.hu/belfold/2012/05/17/gyalog-indult-a-parlamentbe-egy-elkeseredett-baranyai-ferfi/

Hát! Becsülendő dolog, ügy. Csak az a baj, hogy kik már szegények, kiknél mindennapi életükben megindult az elszegényedési folyamat, kik már (esetleges) tartalékaikat is felélték, azokért a vállalkozókért, kik már csődbe mentek... hiába gyalogol. Szerintem.
Szomorú valóság.

menőmano 2012.05.17. 10:58:25

Na. jól van. Én is megyek a dolgomra.
:(

plautus 2012.05.17. 11:01:15

Ma reggel volt egy beszélgetés a Klubrádióban Ferenczi Krisztinával.
Érdemes meghallgatni.
Nem tudtam, hogy az átlátszó hu oldal tiltott. Több riport ott is fent van a felcsúti helyzetről.

xsasha 2012.05.17. 11:26:18

@szoja122:
Ez mellébeszélés. Kérdésem egyértelmű volt. Hozzászólásodban jogászkodni kezdtél, a hatalmi ágak szétválasztásáról beszéltél, aztán meg bedobtál egy olyan fogalmat, hogy fideszközeli. Az marhára senkit nem érdekel, hogy te mit vársz el, meg mit nem Handó Tündétől. Ha úgy hiszed, hogy a te elvárásod releváns jogfilozófiai kérdésben, akkor erősen tévedsz. Szóval ezzel így nagyon nevetségesre sikerült ez az érvelés a demokrácia haláláról. Ez kocsmában szódával elmegy, ez a baloldali politikusok szintje. Itt ez kevés, mert itt nem elég kinyilatkoztatni.

plautus 2012.05.17. 12:20:42

@dbeata:
Ez is, meg egy M. L-cel készített interjú.
Nekem nem engedte azt linket betenni.

plautus 2012.05.17. 12:21:57

Most sem engedte a nevet kiírni.

dbeata 2012.05.17. 12:33:54

@plautus: Van hogy neveket nem enged... Nekem itt még ilyen gondom nem volt, csak máshol. Szép napot! Köszi

graycivil 2012.05.17. 13:39:13

"Oligarcha kormány utálja, ha vizsgálják

Pedig lássuk be, a ciklus epikus pillanata lenne, ha Simicska Lajosnak a bizottság előtt felállított terepasztal mellett kéne elszámolnia, hogy miért került a Közgépnek 2 milliárdba a vasútfelújítás kilométerenként, mikor a messze földön híres pénztemető MÁV erre szakosodott leánykája, a MÁVGÉP is meg tudta oldani magának a vörösiszap katasztrófa után kilométerenként 136 millió + áfáért. "

varanus.blog.hu/2012/05/17/oligarcha_kormany_utalja_ha_vizsgaljak

tamimaci 2012.05.17. 13:48:31

Messze egyetértek Török Gáborral. Bizony, ezt MI akartuk, 2 éve tiszta demokráciával megválasztották öket. S a választo polgár még azt is tudta mi fán terem a fidesz, s mi fán a kétharmad. Ettöl kezdve 14 ig azt müvelnek amit akarnak- jogosan. Egy cseppet sem ironikusan mondom. Inkább együttérzéssel. Hiszen öszintén sajnálok mindekit aki ma ebben az országban lassan elpuszul.
Hogyha 14 ben -ne adjisten - mégis köbaltás középkori rendszerre ébrednek - hát - disznóknak disznóólat! segitség a magyarnak!

hoplita 2012.05.17. 14:16:17

@xsasha:
Úgy látom még nem vagy szójaimmunis.:)
Egy ballisztikus seggfej, az ignorálandó fajtából való..

etwas kultur muss sein 2012.05.17. 15:05:48

Szép vagy, gyönyörű vagy Magyarország... :-(

kuruc.info/r/35/96203/

bariga 2012.05.17. 15:30:06

@László56: hát ez a szégyen csak nem ér már bennünket!! Remélem

aszekelyek 2012.05.17. 16:45:18

Kedves Gábor! azt hiszem, de szólj, ha tévedek, az a kormány pl dávid ibolya igazságügy miniszterrel funkcionált . Arra emlékszem de ha tévedek szólj , hogy az olajszőkítésről a bizottság létező bizottság elmeszelése is leginkább az ő nevéhez fűződik. Legalábbis az emlékeimben. Az első Orbán kormányban ott volt torgyán doktor is.... Voltak bőven , akik akadályozgatni tudták azokat a vizsgálóbizottságokat:) Ez a legkorrektebb megfogalmazásom, amit erről tudok írni..... Van egy szomszédom, akiről mindenki tudja, miből van a nagy vagyona..., olaj... ügyletekből... Most meg játssza a nagy magyar hazafit és zászlóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóórudat és zászlót állíttatott fel a kertbe, a közösbe.... Sokan vannak ilyenek.... A többször átöltözöttek közül.... A szommmmszéddddddddddddddban egy elhíresült de aztán kimosott szintén nem etikusan vagyont szerző, nem kicsit- kúriájára, véletlen engem kérdezett az ellenőr, egy magasan szárnyaló mittudoménmilyen sassal felékesített alapítvány neve és székhyelye van bejegyeztetve. Mostanában. Majd elájult, mikor közöltem, hogy kié is valójában az az ingatlan... mert a 26 év alatt pont végignéztem, ahogy a tanácstól két fillérért vette... kipofozta szépen, sok száz milliós ma az ingatlan értéke. Be persze nem engedték azt, aki jött a címre , ellenőrizni...

hoplita 2012.05.17. 16:47:46

@SzélsebesVelorex:
Ilyen "rendet" csinált a fityisz...igaz nem két hét, két év alatt.

Ennyit érnek....vagyis a leszart szart se.:(

hoplita 2012.05.17. 16:49:32

Ááááááááááá...!

Meneküljön ki merre lát, megjött a libafos.....!!!!!!!

aszekelyek 2012.05.17. 17:03:17

@graycivil: nem bánom, legyen. Így álljon fel a sor a terepasztalnál azokból, akik utálják, ha vizsgálják őket. Kóka autópályák, szor kettő áron... , ferink , autópályák, völgyhíd , vasúti hivatal megszüntetése egyik napról a másikra..., elprivatizálása a fele , értékesebb fele Vasúti teher szállításnak.... államadósság hol is van? --- és utána jöhet simicska. Lehet , hogy nem egyforma vasút és nem egyforma minőségben és másban sem összevethető. Valóban utálják az oligarchák, ha vizsgálni akarják őket..., mind. Ferink és veres meg sem jelentek , pedig a törvény kötelezné őket.
Jut eszembe szekeres a kis piás , meg a vizsgálat arról, hogy átadtak 10 darab oktatási célú gránátot, amit vissza is adtak a rendőrség, a honvédségnek... Csak azzal a 3700! darabbal kéne elszámolnia , honnan is volt , amit abszolút törvénytelenül használtak fel azon a súlyos demokrácia deficitet okozó október 23-án , 2006-ban.

aszekelyek 2012.05.17. 17:07:50

@hoplita: nemááá, én hősöm, menekülni harc nélkül? Az labanc tempó.... Persze mióta a jobbik átállt a bankok oldalára , nem csoda...:)) A bankos bácsi is aszonta , hát jó , ha köll , akkor köll a tranzakcióst fizetni. Alkudjunk meg , mint szokásunk a bőrére a népeknek...

márta)) 2012.05.17. 17:09:27

Ismét megszólalt Bajnai: letérítik a helyes útról az országot"

""Ez a vékony és lecsúszással fenyegetett 4,5 milliós réteg a középosztály Magyarországon, nem az a 200-300 ezer ember, akit kedvezően érintenek a kormány adóváltozásai."

Szerinte a középosztályt még egy csapás érte: a felsőoktatást az új szabályozás bezárja és elsorvasztja, egyre kevesebben jutnak egyre kevesebbet érő diplomához. A tehetősebbek emiatt elhagyják az országot, a széles középosztály pedig értéktelen tudást szerez, ezért lecsúszásra van ítélve. "Száz éven belül Magyarország negyedszerre űzi el a jövendő értelmiségét." "

Egyáltalán nem véletlen, hogy a nemzeti érdek és a korrupció párosa határozza meg a közbeszédet. A korrupció az elmúlt 20 évben átszőtte az életünk, ami nagyon sokat árt és ártott Magyarországnak. "Úgy tűnik, hogy a választások győztese eldöntötte, véget vet ennek, helyette inkább egy centrális erőteret épít. Ez egy olyan rendszer, ahol az állam törvényhozó, szabályozó, végrehajtó rendszerei egy kézből vannak irányítva. A döntéseket nem azok hozzák, akik a felelősséget vállalják, a közérdeket szolgáló döntések helyét magánérdekek veszik át."

Bajnai szerint a nemzeti és a szűk politikai érdekek szembenállásából ez utóbbi kerül ki győztesen. "Miért nemzeti érdek a bírák korai nyugdíjazása, vagy az MNB függetlenségének csökkentése?"

"Az ámításnak, és az önámításnak véget kell vetni. Nem azért, mert tisztességtelen, hanem azért, mert tönkremegyünk bele mindannyian."

www.168ora.hu/buxa/bajnai-kormany-szembefordult-a-novekedes-alapveto-tenyezoivel-9623

Egy kicsit hosszúra sikerült. De tartalmas- és nagyon igaz.
Igen.
:)

menőmano 2012.05.17. 17:16:04

Na! Végre már! Újra megszólalt a Bajnai Gordon.

Nem tudom írtam e már!? Mert az az igazság, hogy picikét felejtős vagyok. :)

Nekem totálisan a magyar reménysugár a Bajnai , már mint a politikai palettán!!!

osztjónapot! kész.ennyi.

:)))

hoplita 2012.05.17. 17:17:13

@aszekelyek:
"...Persze mióta a jobbik átállt a bankok oldalára , nem csoda..."

Igen, ez vót kifüggesztve a fityiszed lopott székházán is...gondolom onnan merítettél, szarkapi.csa, kábé ehhez van eszed.
Amúgy alátámasztanád ezt valamivel, te fasztarisznya..?

menőmano 2012.05.17. 17:17:39

@hoplita

Tök.jó.

:)))))))))

aszekelyek 2012.05.17. 17:20:09

@Szimba: ez tiszta sor. Pontosan olyan büntetést kell kapnia, mint a szegény bebörtönzöttnek, aki a Szabadság téren a vörös csillagot illette hasonló módon. A cselekmény azonos. Igen sok pénzre emlékszem..... A dumájuk meg nem izgat nagyon.. Ami említésre méltó, az sztem az, hogy szakonyi a kis kedvencem, amikor kicsit megvakargatták,hogy nana, páncélosokkal védte, amíg csak bírta a budapesti gettót Horthy, és minden országból ide menekültek a zsidók, lengyelek.. , akiket pólisikanak becéznek..., akkor már csak azt bírta kinyöszörögni magából, hogy na de az első zsidótörvényt itt fogadták el, 1920-ban. Na és még mi volt 1920-ban Magyarországgal? HAsra ütöttünk és gyorsan alkottunk egy zsidótörvényt? elmondták neki a beszélgető társai, hogy a világon senkinek nem is tanítottak használható tudást a történészeken kívül erről a korról és a nevezett személyről sem, nálunk 45 után. ezért nyilván a hivatalos fujj, levele lehet csak a népszerűsége , amit említett szakonyi. Az egy nagyon zűrös időszaka volt a magyar történelemnek. Apai dédije pld Érsekújvárról jött át magyarországra, vagy menekült vagy szökött, ma már kideríthetetlen... Volt ugye lakosságcsere is. ZSidók voltak. Az pld Tiso-nál nem volt egy jó pont... Mondják , hogy pénzért árulta őket a fasiszta németeknek. De ez a szakonyi nevű csak nyomja , a "hatszázezerzsidóérahorthyazegyedülifelelős " lózungot... Na jó, torkára forrasztották rendesen a partnerei a dumáját. Csak a hírtv-ben persze. Oda művelt és nem pénzérthortyzók járnak rajta kívül...

hoplita 2012.05.17. 17:20:41

@aszekelyek:
"... amit abszolút törvénytelenül használtak fel azon a súlyos demokrácia deficitet okozó október 23-án , 2006-ban...."

Mit vinnyogsz ezen pont te, libafos...?
Nem nyeltél te abból egy grammot se, beszari senkiházi, szófosó faszfej..:(
Még ha én hőbörögnék...

hoplita 2012.05.17. 17:24:00

@aszekelyek:
'...fasiszta németeknek...'

Németek nem voltak fasiszták, libafos, a németek nácik voltak.
De elnézve ezt a dániel nevű ocsmány zsidrákot, igencsak félmunkát végeztek...a fene a fajtájukat.:(

menőmano 2012.05.17. 17:26:56

Hát ez jó!!

hvg.hu/velemeny/20120517_matolcsy_agyfelteke_mong#rss

"Mindig azt mondtam csak, hogy nulla fölötti gazdasági növekedésért dolgozom. A nulla alatti növekedést végre sikerült elérni, tehát nem hagyom abba."
(mondá Matolcsy) hm.
:))

aszekelyek 2012.05.17. 17:29:21

@hoplita: hősöm , olyasmiről beszélünk , amiről nem tudod , hogy micsoda. Demokráciáról. :) Lassan mondom. Az teljesen irreleváns , hogy én személyesen kaptam-e az arcomba belőle vagy sem. A cselekményre, amit akkor elkövettek, semmiféle hatása nincs . HA melletem futót találtak el, akkor is meg kéne magyarázni, honnan az a 3700 db illegális gránát. Próbáljunk meg a lényegről beszélni. HA nem megy, nem forszírozom. Az egyik legjobb barátnőm , állapotosan , férjestől , kapott , mert túl közel voltak az Astoria emelvényhez és nem tudtak a metrohoz menni és sehová...
Mindenkinek lehet erről véleménye. Az pld az egyik alapköve a demokráciának. Azt sem te döntös el, demokráciában, hogy én miről nyilatkozhatok meg , mit véleményezhetek. Völgyesi úrnak nagy tisztelője vagyok egyébként.

jjulie 2012.05.17. 17:35:49

@hoplita:

mivan lúzer, feltörte a segged a közmunka seprű?

aszekelyek 2012.05.17. 17:40:36

@hoplita: ja, akkor a nemzetei szocialisták , NSDAP idején nem fasizálódott Németország.. Kösz , jó , hogy mondod..., herr professzor hoplita....

menőmano 2012.05.17. 17:42:21

@hoplita:

Ez nagyon jó! Annyira örülök, hogy itt vagy!!!
Komolyan.
:))

hoplita 2012.05.17. 17:43:35

@aszekelyek:
Ha hülye vagy, akkor kussoljál bazmeg, ne véleményezz....mert véleménye mindenkinek van, meg seggly.uka is, csak épp senki se kíváncsi rá.

Nem az UKG-okról van itt szó, libafos, hanem a hanggránátokról, meg az AMP-69-esekről, a hozzájuk tartozó kumulatív cumókról.
Na, azok voltak honvédségi szerkók, nem a s.zaros úkágé.

De te ott se vótál....még ahhoz is beszari majom vagy, hogy kimenj, libafos.:DDDD

hoplita 2012.05.17. 17:45:10

@aszekelyek:
Ha hülye vagy valamihez, márpedig szinte mindenhez az vagy, akkor kérdezzél bátran, faszomfütty.:DDD

@jjulie:
Sipirc megbaszni anyádat..!

menőmano 2012.05.17. 17:46:03

@hoplita:

Még annyit!! Írjál nekik jókat!!

********
Ez a néhány csillagocska a Tiéd!!!

:))

Na. Nekem meg elég is volt ennyi. Megyek a dolgomra. Megnézem a Bajnai Gordon féle blogot.
Ennyi.
:))))))

aszekelyek 2012.05.17. 17:46:43

@It’s the economy, stupid: :))) ez olyan volt , mint az ájemmónika.., többszöri kéznyújtással az ortodox rabbiknak....

Nem deklasszált arisztokrata volt az angol zseni akkor , az biztos. Náluk ilyen elő nem fordult volna..... Ránk volt zárva ugye az ország. Élő nyelv gyakorlás nuku...., anyanyelvi tanár szintén...
Jól emlékszem , hogy akkor még Tolbuchinnak hívták a körutat , ahol a nagycsarnok van ?

Szimba 2012.05.17. 17:47:43

@hoplita:

Csak ne kapd el! A fiad évekig járjon beszélőre hozzád???:-(((

hoplita 2012.05.17. 17:52:25

@Szimba:
Én nem vagyok idióta. Bár nem tudok tökéletes balhét kieszelni és megcsinálni, de egy majdnem tökéletesre jó vagyok.
Vagyis ha szó szerint péppé akarom verni, de úgy, hogy vagy megmarad, vagy nem, azt gond nélkül, a lebukás minimális esélyével megcsinálom....tisztán szórakozásból.

aszekelyek 2012.05.17. 17:53:19

@hoplita: nem látom , hogy azt írtam volna , amit javítasz itt. :) nekem nyolc, hogy te hogy becézed az árja faj felsőbbrendűségét hirdetőket. A lényeg egy. Horthy ellenállt. Amig csak bírt. Ez a nyomoronc meg üljön addig, amíg a vörös csillagot leöntő. Völgyesi úr mondta, ha jól emlékszem, hogy nincs törvény előtti egyenlőség. Hát legyen! ez az "azsant provokatőr " , aki a hálára ítélt képviselőnőt is gyalázta a koholmányaival , határozottan visszataszító , hazug pokolfajzat. Véleményem szerint.

hoplita 2012.05.17. 17:56:54

@aszekelyek:
"....Ez a nyomoronc meg üljön addig, amíg a vörös csillagot leöntő...."

Megsúgom, hogy ne halj meg ennél is hülyébben...senki nem ül a leöntött, Dunába baszott ruszki címerért, egyebekért.
Én spec. le is hugyoztam, mégse zargattak...:))))

jjulie 2012.05.17. 17:58:23

@hoplita:

hahaha lúzer

mesélj inkább az aranykoronákról, amiből nem tellett a taníttatásra csak a tszparasztságra, meg feketemellényre

vagy kunyizz az asszonytól egy fröccsre valót, és hantázz a kocsmában tovább

aszekelyek 2012.05.17. 17:58:33

@xsasha: Szia! aszonta a dk-s maca, hogy most már a kérdésekért is perelni fognak... Aggódom, hogy rámásznak Gáborra is.

aszekelyek 2012.05.17. 18:00:35

@SzélsebesVelorex: édes fiam! ha idézel, akkor jól tedd. A feri aszonta: " Lószart mama! " Kb ennyire hibátlan a többi is , amit írtál.... sztem. Az erkölcsről és a vallásról.

aszekelyek 2012.05.17. 18:04:26

@hoplita: Nana, a Szabadság téri dologgal volt herce hurca.. Úgy gondoltam, a helyreállítást felszámítani akarták. Sok pénzt akartak érte... Na azt lehetne a hűvösre váltani. Lenyugodjon a forró feje. Lényegesen kevesebbért volt bent soká pl. vádemelés nélkül Tomcat. Mittudoménkik a magyarok nyilai fantasy miatt...

hoplita 2012.05.17. 18:10:00

@jjulie:
Nehogy rád is kedvem szottyanjon, faszfej....

Na, szétkúrtad már a retkes vén ribancot..?
Azt, amelyik vagy zsidó, vagy komcsi faszokat szopogatott egész életében és csak egy ilyen génhulladékot öklendezett cserébe a világra, mint te....
Mert téged valószínűleg a vastagbelében hordott ki...:DDDD

@aszekelyek:
Bizonyos dolgokban ijesztően tájékozatlan vagy te....illetve naggyából mindent ugatsz, mint kutya a holdat.:))

hoplita 2012.05.17. 18:14:10

Holocáfolásra vetemedett a parlamentbe frissen bejutott görög radikálisok vezére
Nikolaos Michaloliakos, az egyre népszerűbb görög radikális nemzeti párt, az Arany Hajnal elnöke elkövette korunk legsúlyosabb bűncselekményét: "tagadta" a holokausztot. A bankároligarchia adósságcsapdájában vergődő görög kormány sürgősen elítélte a "szörnyű merényletet".

További részletek: kuruc.info/r/6/96205/#ixzz1v9022CIV

Nyihahahahahahahahaha....!

zarahusztra 2012.05.17. 18:16:05

Érezhetően feszültebbé vált a hangnem...Közeleg a katarzis.

Bárki bármit mond a helyzet az, hogy a jelenlegi fidesz kormányzat adja meg a kegyelemdöfést a legújabbkori magyar történelem első demokratikusnak kikiáltott rendszerének.
Mivel eleve korcsnak született...nem kár érte.

jjulie 2012.05.17. 18:32:16

@hoplita:

nem számítasz lúzer, csak az orbánnak kellesz, hogy kergetőzz az utcán ha füttyent

amúgy kitaláltad e már, hogy magadhoz hasonló óperenciántúli kibuclakó lúzert faragsz a kölkeidből, vagy hagyod emberré válni őket?

dr. Bubó 2012.05.17. 18:32:40

@zarahusztra: ???? szerintem még idén "csak" álamcsőd lesz...

a vér az még jövőre...

idén talán még előrehozott...

te mit érzel Jedi barátom ?

aszekelyek 2012.05.17. 18:37:36

@márta)): ezt utálom benne pld.de nagyon. Szemforgató alak. A nagy refornmjuk a mindenki fizet, az mennyit is juttatott volna ingyenes oktatáshoz? Okádék duma..... Ő aztán nem akart itt szélesebb középosztályt. Bőven elégedett volt azzal al a pár százezer emberrel, akiknek az ő idejükben kedvezőek voltak az adózási szabályok, inkluzíve azok, akik külhoniként nem is vagy csak nagyon keveset adóztak ....
KI hallott egy árva hangot tőle gazd min. vagy miniszterelnök korában arról, hogy hányan nem kapnának akkor ingyenes oktatást? senki. Most kukorékol. Amerikában számolja meg pl. a John Hopkinson , mennyien tanulnak ingyen és vajon csak a kiemelkedőek -e?. Biztos, hogy csak azok. Nagyon kevesen. Így VAN MINDENÜTT EURÓPÁBAN IS. Baloldali oktalankákat lehet ezzel hergelni. Csak éppen azért kell ennek így lennie, mert ő is olyan pocsék gazdasági miniszter volt, mint az elődei. Kóka, csillag.....

aszekelyek 2012.05.17. 18:41:06

@dr. Bubó: a pénzurak nem haboznak vért ontani. HA engem kérdezel. Az elvárt hasznukért. Sosem is haboztak. engedi a felsőbb nemi szerveink valamelyike, hogy a szociális kiadásainkat ennyivel emeljük? EU-IMF? Oktatás, egészségügy.. bokros tegnap láttam, további szociális kiadás csökkentést akar.....

6.Lenin 2012.05.17. 19:41:23

Létre kell?

Mi a toszért?
Talán csak a parlamenti kis pártokat érdekli ez a téma.
Nincs más.

Alig több, mint félszáz hozzászólás, annak is a döntő többsége a szokásos anyázás.
Ez menne a Parlamentben is, konkrétumok nélküli fröcsögés.

Kezd már nagyon szánalmassá válni az egész.

Már megint készülődnek valamire, ismét kihúzták a kalapból a Bajnai nevezetű nyulacskát.

Hoppá, most ugrott be. A gyurcsány kormány is a korrupción bukott végeredményben, nem a politikai ténykedéseik miatt.
Gondolják, most hasonló a szitu ezzel az bizottságosdival.

Ekkora lúzerek ezek, tényleg?
Betojok.

hoplita 2012.05.17. 19:50:36

@6.Lenin:
Hát, valóban összeszarhatod magad, ha csak ennyire telik.:)

dr. Bubó 2012.05.17. 19:53:48

a fődakota ... azaz a forradalom felfajja saját gyermekeit...
sok buta ikszelő agyatlan po:cs... most mind meg fog gebedni...

a polgárok gondolkodó emberek azok nem szavaztak erre a mafia szövetségre...

a fides szavazói mind buta/lusta hitvány parasztok, akik egyébkén tis élhetetlenek...

így fog elveszni MEGINT a zország kétharmada !!!! meggebednek !!!

6.Lenin 2012.05.17. 20:00:03

@hoplita:

Mi van, Irán nem ad (eleget)?

Nem nekem telik ennyire, hanem az ellenzéki pártoknak.

Az előző kormány idején voltak konkrét ügyek, feljelentésekkel, gyanúsítottakkal, elítéltekkel.

Az, hogy egy köcsög irigykedik, az nulla, bogárkám.

Elsőnek kellenének konkrét, bizonyítékokkal alátámasztott bűncselekmények. Feljelentések.

6.Lenin 2012.05.17. 20:03:10

@dr. Bubó:

Amint látom, szép lassan, de biztosan beleőrülsz.

dr. Bubó 2012.05.17. 20:05:10

@6.Lenin: én nem... de nemsokára abbahagyom...

amikor a fődakota koponyájával focizunk... közel a meccs..

hoplita 2012.05.17. 20:05:15

@6.Lenin:
Szar a faszodra, gyökér....sunyi kis geciláda vagy.

6.Lenin 2012.05.17. 20:13:17

@hoplita:

Gondoltam, hogy csak ezekre a végtelenül primitív válaszokra vagy képes.

Én nem védem egyik oldal gazembereit is, de ez a sunyi gyalázkodás, minden konkrétum nélkül már nagyon szánalmas.

erre vagytok képesek. Ezt nem én állítom, magad bizonyítod a primitív, gyalázkodó megjegyzéseiddel, naponta.

Engem nem zavar.

jjulie színvonala.
Ezért tart ott az ellenzék, ahol van jelenleg.

Süket, primitív fröcsögés. A Ti ügyetek.

xsasha 2012.05.17. 20:19:38

@hoplita:
Jól látod. :-)

A stratégia egyszerű.
Mivel az összes ellenzéki párt szociálisan súlyosan demagóg, és várható, hogy majd a nép nevében akarják majd megfúrni a pártfinanszírozást a szokásos forgatókönyv szerint, ezért Orbán megelőzte ezt a szálat, betette legalacsonyabbra a lécet, amitől a média majd kénytelen amellett érvelni, hogy márpedig a korrekt pártfinanszírozás a demokrácia alapja. Így haza is vágta a tervezett stratégiákat, és mostantól lehet érdemi vitákat folytatni, és nem lesz igazán tere a médiatámadásnak.
Zseniális, nem gondolod?

6.Lenin 2012.05.17. 20:21:48

@dr. Bubó:

Ezt írod 2 éve.
Lassan körülöttünk mindenki bebukik. Mindenhol hatalmas tüntetések, kivéve Mo-ot.

Nekem már nevetséges, amiket írsz, de ez nem az én hibám.
Szerintem.

Tényleg, TÉ még létezik valahol?
Mekkora arcnak indult.
Köcsögök.

Nem látok az ellen oldalon 1 elfogadható egyedet sem.
Pitiáner kis figurák.

Sajnos.

jjulie 2012.05.17. 20:31:21

@xsasha:

hahaha fideszgyík, nem így van

mivel a sántakutya orbán a jelen helyzetben annyi pénz síbol ki a kasszából amennyit nem szégyell, nincs szüksége formálisan a saját pártjának finanszírozására, viszont a lopni kevéssé tudó ellenfeleit próbálja ellehetetleníteni így is

ugyes ravaszdiparaszti orbánsántakutyaság

jjulie 2012.05.17. 20:33:12

@6.Lenin:

jaj birka

kétszerkettőnégy, meglesz ma?

jjulie 2012.05.17. 20:35:19

@hoplita:

ne fintorogj mélyenmagyar, bújj vissza az egyazászló alá a lenyin mellé, és elmúltnyolélvezzetek együtt megint

xsasha 2012.05.17. 20:39:16

@jjulie:
Ha Orbán ezt akarná, akkor meg is csinálná. De nem teszi. Pontosan tudja, hogy a média milyen balhét csapna, és jönnének az oligarcházások, stb.
Csak te vagy elég régi vagy gyenge minőségű bútordarab, hogy csak egy lépésig számolsz a táblán.

6.Lenin 2012.05.17. 20:53:28

@jjulie:

Te sem erőltetted meg magad a gondolkodás nevezetű tevékenységgel az életedben néhány mp-nél többel.

Figyelj kisköcsög!

Rendben, Orbán 1 sátánkutya, bunkó, tolvaj.
Minden híve agyatlan birka.
Elfogadom. Rendben.

Az egész nyugati szürkeállomány vért pisil naponta, hogy valahogy megbuktassa, és libás pacákot benyomja a helyére.

Itt görcsöltök már 2 éve a sok süket dumával, minden különösebb eredmény nélkül, ekkora nyugati hátszéllel.

Ki a tosz fogja megbuktatni a sátánkutyát 2014-ben?

arra vártok, hogy a sátánkutya 1 fakéssel tökön szúrja magát?

Képesnek tartod magad arra, hogy felfogd, ki is a köcsög kishazánkban?

De csinálj magadból hülyét naponta, ha kedved tartja.

Engem nem zavar.

graycivil 2012.05.17. 21:36:54

"Nemcsak a föld, de az információ is az oligarcháké

A Fejér megyében jelentős állami földbérletekhez jutott Meeszaaros Lőrinc polgármester, akit Orbán Viktor miniszterelnök csókosai között tartanak számon, azt nyilatkozta az atlatszo.hu-nak, hogy az “összes alcsútdobozi földre” egyedül pályázott, ezért nem is nyerhette meg más azokat. Állítása szerint mindezt onnan tudja, hogy kikérte az erre vonatkozó adatokat, hiszen szerinte “hogy hányan pályáznak, az nem titkos”."

nepszava.com/2012/05/magyarorszag/a-fold-mellett-az-informacio-is-az-oligarchake.html

"Az LMP viszont nemrég kénytelen volt pert indítani a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet ellen, mert közérdekű adatigénylése ellenére sem hozták nyilvánosságra az állami földbérlet pályázatokat...

Jó lenne megismerni az ügyben a miniszterelnök magyarázatát, hogy a Fidesz oligarchái miért és hogyan juthatnak azokhoz az információkhoz, amelyeket kormányrendeletekre hivatkozva mindenki más elől rejtegetnek."

F.Y!DESZ

graycivil 2012.05.17. 21:43:14

@hoplita: Simicska a kapott 300 milliárdot 100 évre évi 3 milliárddal fogja törleszteni? Persze, minek mellé még állami támogatás is nekik! A többi párt meg tűnjön el!

Azt hiszem, a FYDESZ áttért a "raklapos nokiázásra".

Gyerekek, könyörgöm,...! F.Y!DESZ

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.05.18. 02:22:47

@plautus: a sz@r itt tiltott.
Írd, hogy kankós fasz meg szájbabaszás, az O.K.
süti beállítások módosítása