Facebook oldaldoboz

Olvasottság

A blog indulása óta: 16'135'645 lapletöltés (2020.08.31.)

A legerősebb nap: 188'742 lapletöltés (2010.04.11.)

A 10 legnépszerűbb

  1. 508. Miért nyert (ennyire) a Fidesz? 2014. április 07. 09:18A tegnapi választást a Fidesz a világ minden választási rendszerében megnyerte volna. Nagyon komoly többsége lenne a korábbi magyar rendszerben is, és a tisztán arányos rendszereket leszámítva minden...
  2. 2018/9 Miért nyert (ennyire) a Fidesz? 2. 2018. április 09. 02:03A politikai számítás tehát szinte hibátlanul bevált – írtam négy évvel ezelőtt a Miért nyert (ennyire) a Fidesz? című blogbejegyzésben. Most ennél többet kell állítanom: a Fidesz ugyanis nagyobb...
  3. 2018/8 Választási előrejelzés 2018. április 05. 10:02Az előző bejegyzésben megindokoltam, hogy az áprilisi választás előtt miért nem lehet igazán komolyan vehető előrejelzést készíteni. Ebben az írásban nem ismétlem meg ezeket az érveket, és nem...
  4. 514. A tét 2014. december 04. 02:11Orbán Viktor természetesen nem újfasiszta és nem is diktátor. Az elkötelezett antikommunista, konzervatív és korábban a magyar jobboldallal kifejezetten jó viszonyt ápoló republikánus amerikai...
  5. 510. Mindenki lehet kőműves 2014. szeptember 26. 00:40Régóta nem jelentkeztem elemzéssel. S ez sem igazán az lesz. Van azonban valami, ami foglalkoztat. Semmi eget rengető, de nekem azért fontos. Egy ideje már kerestem hozzá a hangot, a formát. Ez...
  6. 2018/4 Hódmezővásárhely üzenete 2018. február 25. 20:49A mai hódmezővásárhelyi időközi polgármester választást nem csupán helyben követték izgatottan, de a végeredményére az egész ország figyelt. Nem azért, mintha egy megyei jogú város választási...
  7. „A királyi udvar a fontos” 2018. augusztus 03. 15:45Annak, aki szereti a vélemények és értelmezések szabadságát, sokféleségét, minden sajtótermék eltűnése rossz érzés. Mindig csodálkozom azokon, akik képesek kárörvendeni akkor, amikor valami megszűnik...
  8. 2018/2 Ahol a part szakad 2018. február 18. 22:57Hivatalosan csak szombaton kezdődött, de nyilvánvaló, hogy hónapok, sőt, talán évek óta tart a 2018-as parlamenti választás kampánya. A java azonban tényleg csak most jön: a pártoktól és a...
  9. 512. A fecni nem pirul el 2014. november 16. 02:07Én igazán megértő szoktam lenni a magyar politika népszórakoztatásra kitalált dolgaival. Nem a legszebb dolog hülyíteni a választót, de többé-kevésbé a világ minden részén alkalmaznak ilyen fogásokat....
  10. 515. Nekrológ 2015. március 15. 23:08A politikai elemzés halott. Megölték. Megöltük. S még az sem biztos, hogy sajnálni kell ezért.  Az első érdem a pártoké. Ahogy egy nagyon fontos politikus nem is olyan régen egy háttérbeszélgetésen...

A lakott sziget

Vélemények

"Igazán elkeserítőnek és érthetetlennek ezt a tudatlanságnak tűnő, vagy annak álcázott, de inkább elszánt képmutatást tartom, amivel magasan képzett értelmiségiek igyekeznek kibújni a felelősség alól." (Mészáros Tamás)

 

"A sértésen túl Török valóban nem ért velem egyet, és mint ilyen persze választ igényelne, ha lennének írásában komolyan vehető szubsztantív érvek." (Halmai Gábor)

 

"Alapvetően érti félre a politikai elemzés tudományát, nagyvonalúan eltekint az eszmék, a politikai gondolatok, a megvalósult tényálladékok jelentőségétől, nem kevesebbtől tehát, mint a politikai cselekvés esszenciájától, így kizárólag formális, technokrata érveléssel legitimálja a kormánypárt ténykedését." (Seres László)

 

"Török Gábor blogpolitológus azon megállapítása, hogy a Fidesz október elején elért a csúcsra, amely után nem sok minden meghódítandó cél marad, a szokásos semmitmondás és elemzői felületesség terméke volt." (Békés Márton)

 

"A hatalom elzárkózása ma már olyannyira nyilvánvaló, hogy a kormány egynémely támogatójának is csípi a szemét, sőt még az Orbán-rezsim „törekvései” iránt feltűnő megértést mutató Török Gábor politológust is felébresztette eddigi magabiztos szunyókálásából." (Zádori Zsolt)

 

"Török, aki az értéksemlegesség jegyében erősen hajlik arra, hogy a politikát döntően hatékonysági szempontból elemezze (ahogy egy kritikusa nem finomkodva megjegyezte: az ő elemzései kb. olyanok, mintha a harmincas évek Németországában azt mondta volna valaki: Hitler ügyesen tematizálja a politikát a zsidókérdés napirendre tűzésével)." (Pető Iván)

 

"A magyar tudásról mint kurrens termékről meg mindent elmond, hogy még Török Gábornak is van diplomája." (Hont András)

 

"Török Gábornak például nagyon jót tett volna, hogyha mélyebben elsüllyed (sic!) mondjuk a magyar alkotmányjogban, és akkor, abban az esetben az elemzései, hogy is mondjam, a felszínességnek kevésbé mutatják a tüneteit." (Hont András)

 

"Ha egy kormánynak az a feladata, hogy megmentse az emberek nyugdíját, akkor nem blogoló politológusok véleményét kell előzetesen kalkulálnia." (Szijjártó Péter)

 

"Török szerint az a politikus viselkedik demokratikusan, aki nem törődik mások véleményével, aki nem akar önkritikusan gondolkodni, és aki képtelen felismerni, hogy zsákutcában van, és végre vissza kellene fordulnia." (Krémer Ferenc)

 

"Egyedül Török Gábor politológus gondolja azt, hogy a Fideszt a jó szándék vezeti, csupán politikai vaksága miatt rohan teljes erejéből a falnak." (Bartus László)

 

"Elolvastam ma Török Gábortól Piroslapig valamennyi blogbejegyzést a készülő új Alkotmányról. Homály, indulat. Mélyéről párolog a bögre. Nagyon." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor megkerüli a problémát." (Lánczi András)

 

"Lárifári." (Gyurcsány Ferenc)

 

"Áh, dehogy." (Kiszelly Zoltán)

 

"Azt meg végképp nem értem, miért állítja Török Gábor, hogy a kormánypárt érdeke lenne a választások előrehozatala." (Stumpf András)

 

"Török Gábor minimum téved." (Mráz Ágoston Sámuel)

 

"Török wasn't looking at the speech from the outside but from the inside. Almost as if he had been the speech writer of Viktor Orbán." (Eva S. Balogh)

 

"A Török Gábor-féle, lazának tekinthető, minden jöhet típusú hozzáállással szemben én a gyakorlatban is jól levezethető, szigorú megközelítésben látom a szélsőségekkel szembeni harc esetleges sikerét" (Somogyi Zoltán)

 

"Török Gábor csak egy a kollaboránsok közül" (Krémer Ferenc)

 

"Naná, hiszen a törökgáborok döntik majd el, hogy a cáfolat hitelt érdemlő volt-e" (Lánczos Vera)

 

"Nem, nem és nem." (Alexa Noémi)

 

"Az ezerkezű sms cézár kiismeréséhez azonban nem elégséges Török Gábor köpönyegébe bújni, és úgy előadni a nyilvánvalót, mintha annak bármilyen tudományos értéke volna." (Puzsér Róbert)

 

"Török Gábor politikai elemzéseit olvasom, van, amiben igazat adok neki, van, amiben nem." (Vona Gábor)

 

"Régóta figyelem Török Gábor politológusi tevékenységét, és egyre erősödik bennem a viszolygás." (Andor Mihály)

 

"Énszerintem nem jó, ha egy politikai elemző nem elemez. Ez ugyanis benne van a munkakörében, elvileg. Ami pedig nincs benne, az a sunyi hatalombarát cinizmus, a távolságtartás félreértése, az apolitikus elkenés, az alapvető problémák tudomásul nem vétele, az állandó megfelelési kényszer. Ehhez a teljesítményhez képest még a Nézőpont is elemző műhely." (Seres László)

 

"Török Gábor (...) arról lett híres, hogy az összevissza beszélést az egyrészt, másrészt” fordulatokkal marketingeli értelmesnek tűnő gondolatmenetté." (Vizvári Soma)

 

"Nagyszerű Békemenet volt, vidám, erőt adó, lelkesítő! És nincs annál nagyobb elismerés, mint amikor Török Gábor egy ekkora siker kapcsán a kampány dinamikájáról hohmecol. Ennyi." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor évek óta azt a játékot játssza a nyilvánosságban, hogy a "függetlenobjektív" elemző szerepében a Jobbik szekerét tolja, de nyíltan soha nem merte bevallani, hogy a Simicska-párt tanácsadója és Vona személyes spindoctora."  (Vizvári Soma)

 

"Érdekes módon Török Gábort sosem izgatták a külföldön zajló események. Úgy is mondhatnánk, hogy politikai farkasvakságban szenved (...). (Lánczi Tamás)

Korábbi bejegyzések

Utolsó kommentek

  • 6.Lenin: Elolvast5am, és sok év után most 1etértek a poszt írójával. Ha minden jól megy, a választás másna... (2020.09.23. 20:38) Az ellenzék esélyeiről
  • 6.Lenin: Mit lehet nyerni, ha a másik kommentelőről a lehető legpontosabb jellemzést tudnám írni? Feszt gö... (2020.09.23. 20:24) Az ellenzék esélyeiről
  • fepe: @Hepci: Senki sem nevel ezer kis Messit a világon. Az eredményeket nézve, meg Gulácsi BL elődöntőt... (2020.09.02. 08:50) Az ellenzék esélyeiről
  • MAXVAL birсaman közíró: @inreallife: Ez van, ez elbuktad, gazdáid elégedtelek lesznek veled. Segítségre neked lesz szüks... (2020.09.01. 19:25) Az ellenzék esélyeiről
  • inreallife: @MAXVAL bircaman közíró: Nekem is szamitogepes a munkam, de ez nem azt jelenti, hogy 7/24-ben tol... (2020.09.01. 18:20) Az ellenzék esélyeiről
  • Utolsó 20

Címkék

1904 (1) 1912 (1) 1956 (1) 1989 (2) 1990 (2) 1991 (1) 1994 (6) 1994 1998 (1) 1998 (5) 2002 (2) 2004 (1) 2005 (2) 2006 (2) 2007 (1) 2008 (1) 2009 (1) 2010 (3) 2012 (2) 2014 (2) 2014-es parlamenti választás (1) 2014-es választás (1) 29 lépés (1) 4k! (1) 56 nap (1) 800 (1) adatbázis (2) áder jános (9) adócsökkentés (3) adóemelés (1) adópolitika (1) afganisztán (1) ágh attila (5) ajánlószelvény (1) ajánlószelvények (14) akadémia (1) akarat (1) akció (1) aláírás (1) alakuló ülés (3) alapkérdés (1) alaptörvény (1) albertirsa (1) álesemény (1) alkalmazkodás (1) alkotás (4) alkotmány (22) alkotmánybírók (1) alkotmánybíróság (14) alkotmányellenes (1) alkotmánymódosítás (13) alkotmányozás (13) állam (2) államadósság (1) államcsőd (1) államfő (16) államháztartás (1) állami pénz (1) állami számvevőszék (2) állampárt (1) álláspont (1) alsóörsi gyilkosság (1) általános vita (1) alternatíva (3) Ángyán József (1) antidemokratikus (1) antipolitika (1) antiszemitizmus (1) antitézis (1) anti establishment (3) apátia (1) arányosság (4) arend (1) arend lijphart (1) árfolyam (1) árok kornél (1) árvíz (1) aszófő (1) átértelmezés (1) átláthatóság (1) átmenet (1) augusztus 20 (1) Azerbajdzsán (2) b. nagy lászló (1) baja (1) Bajnai Gordon (2) bajnai gordon (15) balogh andrás (3) Balogh József (1) balog zoltán (1) baloldal (17) baloldali (1) baloldali körzetek (3) baló györgy (2) balsai istván (3) bálványos (1) bánó andrás (1) barroso (3) bauer tamás (2) befolyásolás (1) beiktatás (1) belháború (1) belharc (1) belső konfliktus (1) bencsik andrás (1) Benetton-kampány (1) Beppe Grillo (1) beszéd (4) beszédolvasás tilalma (1) bihari mihály (3) bíróság (2) bizalmatlanság (1) bizalom (2) bizonytalanok (2) bizottságok (2) bkv (5) blog (3) blokád (1) bod péter ákos (1) bogdan góralczyk (1) bohács zsolt (1) bőhm andrás (1) bojkott (1) bokros lajos (10) borkai zsolt (1) borókai gábor (1) boross péter (1) borsod (1) botka lászló (6) botrány (7) bozóki andrás (1) brüsszel (2) budapest (7) budapest7 (1) budapesti olajfa (1) bukás (1) bukási spirál (4) buldózer (1) bulgária (1) bulvár (3) ByeAlex (1) célok (1) centrális erőtér (4) centrális pártrendszer (2) centralizáció (1) centrista (2) centrumpárt (1) cieger andrás (1) cigánybűnözés (1) cigányság (2) cinizmus (1) civil mozgalom (3) corvinus (1) család (1) csalódás (3) csapatkivonás (1) csapda (1) csehország (2) cselekvés (1) csépe béla (1) csermely péter (1) cser palkovics andrás (1) csigó péter (1) csodavárás (1) csomag (1) csúcsminisztériumok (2) csurka istván (2) czuczi mihály (1) daher pierre (1) daniel boorstin (1) dan nimmo (1) dávid ibolya (2) debreczeni józsef (3) demagógia (1) demokrácia (5) demokratikus centrum (1) demokratikus koalíció (2) démonizálás (1) demonstráció (1) demszky gábor (2) dessewffy tibor (1) deutsch tamás (1) devizahitelesek (1) de gaulle (1) dhondt (1) diáktüntetések (1) diktátor (2) diktatúra (4) dinamika (2) diplomácia (2) dk (1) döntés (1) duális erőtér (1) duna tv (1) dúró dóra (1) Duverger (1) economist (1) edelény (1) éden hotel (1) egyéni választókerület (2) egyéni választókerületek (24) egykulcsos adó (5) egypárti kormány (1) együtt (1) együttműködés (3) együtt 2014 (2) egy a tábor egy a zászló (2) elek istván (2) elemzés (4) élet és irodalom (1) elfordulás (1) elhatárolódás (1) elitváltás (1) ellenakarat (1) ellenerő (2) ellenfél (1) ellensúly (2) ellenzék (17) elnökjelölt (1) elnökválasztás (6) előrehozott választás (7) előrejelzés (5) előválasztás (6) előzetes regisztráció (3) elrugaszkodás éve (1) első forduló (1) elszámolás (1) elszámoltatás (2) elv (2) elveszett szavazat (1) elvtelenség (1) ep választás 2009 (3) érdek (9) erkölcs (1) erő (1) erőforrások (1) erőpolitika (3) erőszakosság (1) erőtér (1) erózió (1) értékelés (3) értelmezés (2) érv (1) érvek (2) érvrendszer (1) esélyek (5) esettanulmány (1) eszközök (1) eu (3) európai parlament (1) európai parlamenti választás 2014 (1) európai unió (2) évértékelő (2) évértékelő beszéd (4) facebook (2) falunap (1) fék (1) fékek és ellensúlyok (1) felcsút (2) félelem (1) félelnöki rendszer (2) felelős (3) felelősség (2) felelős döntés (1) felező válság (2) felhatalmazás (3) feliratkozás (1) felkérés (1) fellegi tamás (2) felsőoktatás (2) fiatal politikusok (1) Fidesz (2) fidesz (130) fidesz jobbik viszony (13) fidesz kdnp (1) fidesz mdf koalíció (3) fidesz mszp viszony (1) fkgp (2) foci Eb (1) fodor gábor (2) földesi szabó lászló (1) földtörvény (2) főpolgármester (3) főpolgármester jelölt (1) forgatókönyv (1) forgatókönyvek (5) forint (1) forradalom (4) forró ősz (1) forsense (1) frakcióalakítás (1) frakciófegyelem (1) franka tibor (1) frei tamás (1) fricz tamás (2) friderikusz sándor (1) frizbi (1) függetlenség (1) független jelölt (1) fűrész gábor (1) g. fodor gábor (3) gallai sándor (1) gallup (3) garancia (1) gát (1) gátlástalanság (4) gazdaság (5) gazdasági növekedés (1) gazdasági válság (1) gazdaságpolitika (6) GDP (1) gerbeaud liberalizmus (1) gergényi péter (1) gesztus (1) giró-szász andrás (1) giró szász andrás (9) goldenblog (1) göncz árpád (2) gondolatmankó (4) Goodfriend (1) google pártfigyelő (1) görög válság (1) granasztói györgy (1) gulyás gergely (1) gúr nándor (1) guvernamentalista felfogás (1) gy. németh erzsébet (1) gyarmat (1) gyávaság (1) gyenesei istván (1) gyöngyöspata (2) győzelmi stratégia (1) győztes (1) győzteshez húzás (2) gyűjtőpárt (2) gyurcsány ferenc (49) Gyurcsány Ferenc (1) habonyizmus (1) habony árpád (2) Habony Árpád (1) hack péter (1) hagenbach bischoff (1) hagyó miklós (3) hajdú péter (1) halasi endre (1) halmai gábor (2) harc (1) harmadik köztársaság (3) harrach péter (2) hasznos szavazat (1) haszon (1) haszonmaximalizáció (1) hatalmi harc (2) hatalmi kormányzás (2) hatalmi logika (1) hatalom (6) hatalomgyakorlás (1) hatalomkoncentráció (1) határon túli magyarok (1) hatékonyság (1) hatpárti vita (1) háttér (1) háttérvilág (1) havasiné orbán mária (1) hazaszeretet (1) házelnök (1) házmester (1) hegedűs lorántné (1) helyi politika (1) heti válasz (1) Heti Válasz (1) heves (1) híd (1) hideg polgárháború (2) hírblog (1) hír tv (1) hisztéria (1) hit (1) hitel (4) hitelesség (27) hitelszerződés (1) hiteltelenség (1) hit gyülekezete (1) Hódmezővásárhely (2) hoffmann rózsa (2) horn gyula (4) horn orbán vita (1) horthy miklós (1) horváth aladár (1) Horváth András (1) horváth csaba (3) horvátország (1) house of cards (1) hozzáértés (1) húsvét (3) identitás (2) ideológiai kulturális (1) ideologikus (1) időhúzás (1) időközi választás (3) időzítés (1) igazság (1) igazságszolgáltatás (2) ígéret (2) ígéretek (1) illékonyság (1) illiberális demokrácia (2) illúzió (1) imázs (2) imf (12) információ (2) ingatlanadó (1) inkubátor (1) inkumbencia (1) inkumbens hatás (1) instabilitás (1) internet (1) intézet (1) intézmények (2) ipsos (2) irak (1) irány (1) irracionalitás (1) isaura effektus (1) james carville (1) james combs (1) jász nagykun (1) javaslat (1) Jávor Benedek (1) jávor benedek (3) jegybank (1) jelkép (1) jelölés (1) jelöltállítás (3) Jobbik (1) jobbik (76) jobboldal (10) jobboldali (2) jobboldali kétpártrendszer (1) jogállam (1) jogállamiság (1) jóléti állam (1) jóléti rendszerváltás (1) jövő (3) jövőkép (1) juhász ferenc (1) juhász oszkár (1) káli sándor (1) kampány (11) kampánycsend (1) kampánytéma (1) kampánytsratégia (1) kapituláció (1) karácsony gergely (3) Karácsony Gergely (1) karakter (2) karakter (ön)gyilkosság (1) karantén (2) karizma (2) katasztrófa (1) katolikus egyház (1) katona (1) katonai szerepvállalás (1) katona béla (1) katona kálmán (1) kaufer virág (1) kdnp (10) keller lászló (1) kényszerpálya (1) képviseleti demokrácia (1) képviselő (2) képviselői eskü (1) kerekasztal (1) kerekasztal tárgyalások (1) kerék bárczy szabolcs (2) keretezés (1) kéri lászló (1) kétfarkú kutya párt (1) kétfejű ellenzék (1) kétharmad (26) kétharmados törvények (1) kétkamarás parlament (1) kétpártrendszer (2) kettős állampolgárság (3) kettős beszéd (2) kettős mérce (2) kiábrándulás (1) kiadácsökkentés (1) kiadáscsökkentés (1) kihelyezett kormányülés (1) kína (1) kirekesztés (2) kisebb parlament (1) kísérlet (1) kispártiság (1) kiss péter (1) kiss viktor (1) kis pártok (3) kitartás (1) kitiltás (1) kitiltási botrány (1) kitta gergely (1) kiválás (1) klein ödön (1) koalíció (1) koalíciós vita (1) kóczián péter (1) kognitív disszonancia (1) kóka jános (2) Kolláth György (1) kolontár (1) költségvetés (6) költségvetési tanács (1) kommunikáció (15) kommunikációs (1) kommunikációs hiba (1) kommunikációs paradigma (1) kommunista (1) kompetencia (4) konferencia (1) konfliktus (3) kongresszus (1) konrád györgy (1) konstruktív bizalmatlansági indítvány (1) konszolidáció (4) konszolidált gazdaság (1) kónya péter (1) konzervatív liberális (3) koordinált indulás (2) kordonbontás (1) kormány (2) kormányalakítás (8) kormányfő (2) kormányfő csere (1) kormánypárt (1) kormányprogram (4) kormányszóvivő (1) kormányzás (1) kormányzati teljesítmény (2) kormány ellenzék (1) körmend (1) körösényi andrás (2) korrekció (2) korrupció (8) korzenszky richárd (1) kósa lajos (4) kötcsei beszéd (1) kovács árpád (1) kovács lászló (2) kövér lászló (11) következetesség (2) következmény (2) közbiztonság (1) közgép (2) közhangulat (1) közjog (1) közlekedés (2) közösségi média (1) közös jelöltállítás (1) közös lista (3) közpénz (1) közszolgálati televízió (1) köztársasági elnök (3) közvélemény-kutatás (9) közvélemény kutatás (15) közvélemény kutatások (1) közvetlen elérés (1) kremlinológia (1) krizsó szilvia (1) kronen zeitung (1) kubatov gábor (2) kudarc (3) kukorelly endre (1) külpolitika (1) kultúrharc (1) kultusz (1) kumin ferenc (1) kuncze gábor (4) kurzusépítés (1) küszöb (1) kvázi kétpártrendszer (3) l. simon lászló (1) labdarúgás (2) lak (1) lakner zoltán (1) lakoff (1) lamperth mónika (2) lánczi andrás (3) lánczi tamás (1) lánczos vera (1) láthatósági küszöb (3) látogatás (1) latorcai jános (1) latorczai jános (1) lázár jános (23) legalitás (1) legenda (1) legfelsőbb bíróság (1) legitimáció (2) legitimitás (4) leminősítés (1) lemondás (7) lendvai ildikó (5) lengyelország (3) lengyel lászló (2) lengyel minta (1) lengyel választások (1) lettország (2) levél (1) liberális (3) liberalizmus (1) lijphart (1) lista (1) litvánia (1) lmp (69) lmp jobbik csalodas ketpartrendszer uj jobboldal uj baloldal (1) logika (1) lojalitás (1) loppert dániel (1) lottóötös (1) luther (1) machiavelli (1) mádi lászló (2) mádl ferenc (4) magánnyugdíjpénztár (2) magánnyugdíjpénztárak (5) magyar (1) magyar bálint (1) magyar demokratikus charta (1) magyar liberalizmus (1) magyar narancs (1) magyar nemzet (4) magyar olajfa (3) majális (1) makay zsolt (1) makó (1) mandátum (1) mandiner (1) manipuláció (1) március 15 (2) Márki-Zay Péter (1) második forduló (6) második hely (1) matolcsy györgy (10) max weber (1) McCain (1) mdf (49) mdf szdsz (1) mdnp (2) meciar (1) mécs imre (1) medgyessy péter (4) média (7) median (1) medián (9) médiatörvény (2) media hungary (2) megállapodás (4) megbízás (1) meglepetés (2) megoldás (2) megszorítás (7) megújítás (1) megújulás (2) megyei jogú (1) menekültkérdés (1) mensa hungariqa (1) mérsékelt jobboldal (1) mesterházy attila (34) Mesterházy Attila (3) mesterházy ernő (1) mészáros tamás (1) mezőtúr (1) miép (1) miép jobbik (1) migráció (1) miklós árpád (1) milla (1) minisztercsere (1) miniszterelnök (2) miniszterelnök-jelölt (1) miniszterelnök csere (1) miniszterelnök helyettes (1) miniszterelnök jelölt (8) miniszterelnök jelölti vita (6) minőségi sajtó (1) miskolc (1) mkp (1) MNB (1) modell (1) módszer (1) molnár csaba (2) molnár oszkár (1) morál (1) morvai krisztina (2) moszkva (1) mozgalom (1) mráz ágoston sámuel (1) mszdp (1) mszmp (1) MSZP (1) mszp (104) mszp lmp együttműködés (1) mtv (2) munkáspárt (1) nagykoalíció (1) nagypártiság (2) nagy anna (1) nagy kép (1) nagy lászló (1) nagy tamás (1) NATO (1) NAV (1) navracsics tibor (20) negyedik köztársaság (1) németh miklós (1) német lapok (1) nemzetbiztonság (1) nemzeti bank (1) nemzeti egység (1) nemzeti együttműködés rendszere (2) nemzeti érdek (1) nemzeti konzultáció (1) nemzeti szuverenitás (1) nemzetközi (1) nemzetközi környezet (2) nemzetközi kritika (1) nemzetközi státusz (1) neokonzervatív (1) neoliberális (1) népszabadság (2) népszava (2) népszavazás (7) népszerűség (2) népszuverenitás (1) ner (1) nézőpont (5) nógrádi lászló (1) normativitás (1) novák előd (1) nyakó istván (1) nyerges zsolt (3) nyirő józsef (1) nyugat (1) nyugdíj (3) obersovszky péter (1) objektivitás (1) obstrukció (1) ökológiai tévkövetkeztetés (1) ökopárt (1) oktatáspolitika (1) október 23. (1) olajfa (2) oligarcha (1) ómolnár miklós (1) önállóság (1) önkép (1) önkormányzat (1) önkormányzati választás (16) önkormányzati választási rendszer (1) önkormányzati választás 2010 (2) önkritika (1) opera (1) orbán (1) orbán-nastase megállapodás (1) orbán-putyin megállapodás (1) orbánista (1) orbán kormány (4) orbán viktor (114) Orbán Viktor (9) őrkutya (1) Örményország (2) országértékelő (1) országgyűlés (1) országos lista (7) összeesküvés (1) összeférhetetlenség (1) összefogás (1) összefogás párt (2) őszinte (1) oszkó péter (1) őszödi beszéd (8) ötödik köztáraság (1) ovb (1) ózd (2) paczolay péter (1) paks (1) pálffy istván (1) palotaforradalom (4) pályázat (1) pápa (1) papcsák ferenc (1) paraván (1) parlament (14) parlamenti felhatalmazás (1) parlamenti felszólalás (1) parlamenti választás (2) parlamenti választás 2010 (43) parlamenti választás 2014 (6) parlamenti választás 2018 (9) parlamenti választás 2022 (2) pártfinanszírozás (2) pártharcok (1) pártosodás (1) pártosság (1) pártpolitikus (1) pártrendszer (11) pártrendszer koncentrációja (1) pártrendszer változása (1) pártszakadás (2) pénz (1) pénztárca (1) percepció (3) pesti sándor (1) pető iván (1) pintér sándor (4) plágium (5) pluralizálódó pártrendszer (1) pokol béla (2) pokorni zoltán (6) polgári magyarország (1) polgári platform (1) polgármester (2) politika (4) politikai (1) politikai (1) politikai bozótharc (1) politikai elemzés (11) politikai elemző (9) politikai elit (1) politikai erőtér (1) politikai érzék (1) politikai gondolkodás (1) politikai hasznosság (1) politikai haszonszerzés (1) politikai hiba (2) politikai inga (1) politikai innováció (2) politikai kormányzás (2) politikai korrekció (1) politikai közép (2) politikai logika (5) politikai napirend (1) politikai nyilatkozat (3) politikai stratégia (1) politikai szereplő (1) politikai színpad (1) politikai tér (1) politikai tudás (1) politikai vétó (1) politikai vezetés (1) politikai vita (1) politika elemző (1) politika tér (1) politikus (2) politikusi beszéd (2) politikusok (1) politológus (2) politológus védegylet (1) pólus (1) populizmus (1) pörzse sándor (2) poszt politikus (1) pozíciók (1) pozícionálás (1) pozsgay imre (1) po fi (1) pragmatikus (1) predomináns pártrendszer (1) prezidenciális (1) primary colors (1) probléma (1) problémamegoldás (1) prognózis (1) program (1) pszáf (1) pundit (1) punditokrácia (1) racionális (1) racionális választó (1) racionalitás (3) radikalizálódás (1) radikalizmus (1) radiszoci (1) radnóti sándor (1) recesszió (1) reform (4) regionális eltérések (2) regisztráció (2) régi új törésvonal (1) rekrutáció (1) rendőrség (1) rendszerellenes párt (2) rendszerkritikus (1) rendszerváltás (3) rendszerváltás forgatókönyve (1) republic (1) republikon (3) részvétel (2) réthelyi miklós (1) retkes attila (2) rétvári bence (2) rezsicsökkentés (2) rivális (1) riz levente (1) robert denton (1) robert fico (2) rogán antal (8) románia (2) róna dániel (1) röpirat (1) rudi zoltán (1) Safarov (2) sajóbábony (1) sajtó (1) sajtószabadság (2) salamon lászló (2) sávelhúzás (1) schamschula györgy (1) scheiring gábor (1) Schiffer András (1) schiffer andrás (9) schmidt mária (1) schmitt pál (20) schmuck andor (1) selmeci gabriella (1) selmeczi gabriella (1) semjén zsolt (3) seres lászló (1) siker (5) sikerpropaganda (1) simicska lajos (3) Simicska Lajos (2) skorpió (1) slota (1) söjtör (1) sólyom lászló (11) somogyi zoltán (3) sportújságírás (1) stabilitás (1) stabilizáló apátia (1) stadion (2) state capture (1) steiner pál (1) stílus (1) story (1) strabag (1) stratégia (20) stratégiai szavazás (1) strukturáló dimenzió (1) stumpf andrás (1) stumpf istván (6) süveges gergő (2) szabadelvű konzervatív (1) szabolcs (1) szabó albert (1) szájer józsef (2) szakadás (2) szakértő (1) szakkommentátor (1) szakszervezet (1) szalai annamária (1) szanyi tibor (2) szápár (1) szász károly (1) szavazás (2) szavazások (1) szavazatmegosztás (2) szavazatszerzés (1) századvég (11) szdsz (20) szeged (4) szegedi csanád (2) szegénység (1) székely péter (1) székely zoltán (1) szekeres imre (2) szekértábor politika (1) szelekciós pontok (1) szélsőjobboldal (3) szélsőséges (1) személyre szabott kormányzás (1) személyzeti politika (1) szepessy zsolt (1) szerbia (1) szerencs (1) szerep (1) szerepcsere (1) szerepfelfogás (6) szervezet (2) szijjártó péter (6) szíjjártó péter (1) szili katalin (8) szilvásy györgy (1) szimbolikus (1) szimbolikus politika (1) szimbólum (1) szlavofil (1) szlovákia (2) szlovák magyar viszony (1) szlovák választás (1) szlovénia (1) szociális kérdés (1) szociális népszavazás (1) szociálliberális (1) szolidaritás (2) szombathy pál (1) szonda (5) szonda ipsos (1) szövetségi politika (4) sztálingrád (1) sztereotípia (1) sztereotípiák (1) szubjektív vélemény (1) szűrös mátyás (1) szuverenitás (1) tábor (1) taktika (1) taktikai szavazás (2) támogatás (2) támogatottság (3) tanácsadás (1) tanácsadó (1) tandíj (1) tárcatükör (1) tárgyalás (5) tárgyalástechnika (1) tárki (8) tarlós istván (9) társadalmi szerződés (1) társadalmi támogatás (1) tekintély (1) teljesítmény (2) területi lista (6) területi listák (2) tervezés (2) tét (3) tétényi éva (1) tét nélküli választás (2) tévedés (1) tévéostrom (1) tiszavasvári (2) tisztelet társasága (1) titkos (1) többpártrendszer (1) többség (1) többségi demokrácia (4) Tocsik-ügy (1) tocsik márta (1) tojástánc (1) tőkés lászló (1) tőkés rudolf (1) tölgyessy péter (7) toposz (1) töredékszavazat (2) törésvonal (1) torgyán józsef (2) torgyán kisgazda (1) torkos matild (1) törvényjavaslat (1) torzítás (1) trafik (1) trianon (1) tulajdonos (1) túlélési stratégia (1) túlhatalom (1) tüntetés (4) tusnádfürdő (1) tv2 (1) tv3 (1) ügybirtoklás (3) ügyészség (2) ügynökkérdés (1) újfasiszta (1) ujhelyi istván (1) újraválasztás (1) új alkotmány (1) új baloldali párt (1) új párt (2) új pártok (4) uj péter (1) ülésrend (1) ungár klára (2) uniós csúcs (1) ünnepi beszéd (2) ünnepség (1) USA (2) utódlás (1) utólagos normakontroll (1) utópia (1) vágó gábor (1) vagyonadó (1) vákuum (1) választás (2) választási együttműködés (2) választási eredmények (3) választási esélyek (5) választási hibák (1) választási kampány (1) választási műsor (3) választási rendszer (16) választási részvétel (6) választási törvény (1) választás időpontja (1) választó (3) választói reakció (1) választók (1) valence issue (1) valóság (2) valóságértelmezés (2) valóságérzékelés (1) valóságmagyarázat (2) valóságshow (1) válság (7) válságadó (3) válsághelyzet (1) válságkommunkáció (1) váltás (1) váltógazdálkodás (1) váltópárt (3) változás (4) változtatás (1) valutaalap (3) várakozás (1) várakozások (1) varázstalanítás (1) varga mihály (7) városok (1) varsói gyors (2) vastagh pál (1) veiszer alinda (1) véleménykülönbség (1) veszprém (1) Veszprém (1) vétó (3) vezetés (1) vezető (2) videóblog (1) viktor (1) visszalépések (2) visszatérés (1) vitányi iván (1) vízió (1) vizsgálóbizottság (1) voks10 (1) voks2010 (1) volner jános (1) voluntarizmus tere (1) vona gábor (15) vörösiszap (1) vörösiszap katasztrófa (1) warvasovszky tihamér (1) war room (1) wittner mária (1) xiii. kerület (1) zagyva györgy (1) zanzibár trükk (1) zapadnyik (1) záróra (1) zászlóégetés (1) zsákmányelv (1) zsákutca (1) zsinka lászló (1) Címkefelhő
20:37

Nem lesz népszerű, amit mondok: az a javaslat, hogy a pártok a következő két évben ne kapjanak állami támogatást, a mostani kabinet időszakában az egyik legdurvább, a demokratikus versenyt leginkább korlátozó ötlet. Tudom, hogy a tömegdemokrácia korában megnyerhetetlen az a vita, amelyben valaki a pártoknak juttatott közpénzek mellett érvel, ennek ellenére számomra nem kérdéses, hogy a pártok kivéreztetése (illetve ezáltal bizonyos érdekcsoportoknak való teljes alárendelése) többet árt a demokráciának, mint a választási körzethatárok bármilyen fifikás átrajzolása.

(Forrás: Larry Lessig)

Ha a pártok nem kapnak semmilyen állami támogatást, három lehetőségük marad: (1) takaréklángra helyezik magukat, nem dolgoznak ki programokat, nem szerveznek rendezvényeket, nem kampányolnak, azaz megszűnnek politikai szereplőként viselkedni, (2) mindezt továbbra is teszik, de az ehhez szükséges forrásokat különböző kölcsönökből fedezik, és ezáltal végzetesen eladósodnak, (3) valamilyen érdekcsoport „felvásárolja” őket. A második és harmadik lehetőség egymás mellett is elfér: a függő helyzet igazán akkor működhet jól, ha a mecénás arra is figyel, hogy a párt így is erős mínuszban maradjon; ilyenkor ugyanis megszűnik a mozgástere: ha meg akarna szabadulni a jótevőjétől, elképesztő összegeket kellene már önmagában a váltásra is áldozni, nem is beszélve a működtetésről.

Miután a magyar pártfinanszírozás most is ezer sebből vérzik, amiről az előbb beszéltem, ma sem ismeretlen a magyar pártok környékén. Ha a következő két évben semmilyen állami forrást nem kapnak a pártok, mindez brutális mértékben felerősödik. Ráadásul – a dolog logikája alapján – teljesen egyenlőtlenül: a jobban beágyazott pártok (Fidesz, MSZP) és a kormányon lévők (Fidesz, KDNP) talán könnyebben elviselik, mint azok (Jobbik, LMP), ahol sem a kormányzati pozíció miatti háttérernyő, sem az elmúlt két évtized gazdasági hálózatépítése nem jöhet szóba.

Mindez nem jelenti azt, hogy ne lehetne a mostaninál jobbá tenni a pártfinanszírozást, akár több egyéb forrást is bevonva a politika működtetésébe. Kidolgozható mind az állampolgári, mind a vállalkozói adományok mainál jelentősebb – ugyanakkor átlátható – rendszere. Egy valamit kellene elfelejteni: azt, hogy a demokratikus politika pénz nélkül is megoldható. Aki ilyet állít, legyen bármennyire is népszerűnek látszó a gondolat, sajnos a tűzzel játszik. A politika költséges dolog. Ha nem fizetjük meg közös pénzünkből, majd megfizeti más. Onnantól azonban még elvi szinten sem hihetjük, hogy az állampolgárok döntenek. A farkastörvények egyszerűek: aki fizet, az rendeli a zenét.

A bejegyzés trackback címe:

https://torokgaborelemez.blog.hu/api/trackback/id/tr384522991

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A negyedik opció 2012.05.25. 04:10:03

Elégedetlenek vagyunk Magyarország állapotával, és nem számítunk semmi jóra a meglévő politikai osztálytól, sem annak bal-, sem pedig jobboldalától.  Hagyományosan három lehetőség közül választ ilyenkor az egyszeri gondolkodó magyar ember. 1. Elmerül ...

Trackback: Takarékegyházak - Takarékpártok 2012.05.21. 11:44:56

Válság van. Akkora, hogy a 2,7 milliárdos párttámogatásokon múlik, túléli-e az ország a következő időszakon. Ha a teljes költségvetést nézzük (2011), melynek mértéke kb. 13.000 milliárd, akkor jól látjuk, hogy ezen a 0,02%-on múlik minden. Nagyon nagy ...

Trackback: Négyigenes népszavazást – újratöltve! 2012.05.18. 21:28:57

Egyik törökgáborlemez.blog.hu-s posztban merészeltem leírni az alábbi hozzászólást. Kaptam is érte hideget-meleget. Pedig bizisten, nemcsak hogy komolyan gondoltam, de tovább is gondoltam, minden egyes pontját. http://torokgaborelemez.blog.hu/2012/03...

Trackback: Pártvagyon és szavazás 2012.05.18. 08:59:39

Már ezelőtt is foglalkoztam ezzel a témával, de mostanra ért meg néhány elképzelésem arra a szintre, hogy meg merjem osztani őket. Mint az az elmúlt heti diplomáciai csetepatéban is kiderült, itthon nagy gond az, hogy a pártjaink, vagy a magukat párt k...

Trackback: Orbán tényleg diktatúrát épít 2012.05.18. 08:27:47

A Kedves Vezető az este előállt a demokráciát csorbító legújabb ötletével: elvonja a pénzt a konkurens pártoktól a választások előtt. Nem kell azokat betiltani, elég lehetetlenné tenni a kampányukat, hovatovább a működésüket, a választási törvény meg ú...

Trackback: Orbán Viktor életrajza 2012.05.17. 22:50:22

Egy évnyi szociológus gyakornoki szakmai gyakorlata van, 24 éve agresszív megélhetési politikus, aki 1990 óta ki se tette a lábát a Parlamentből, hogy körbenézzen a magyar valóságban. Szónoki képességei rendkívüliek, a politikai marketing és a tömegman...

Trackback: Kövér László szerint az ellenzéknek nincs helye a parlamentben 2012.05.17. 22:48:06

Ezt mondta Schmitt lemondása után: “… az önmagában méltatlan, hogy a tőlem balra helyet foglaló képviselő hölgyek és urak egyáltalán itt ülhetnek ebben az országgyűlésben.” Mit lehet erre válaszolni? Talán azt, hogy az MSZMP Központi ...

Trackback: “Hátha nélkülük többre mennénk” – 10 éves Kövér László köteles beszéde 2012.05.17. 22:45:47

  Kövér László “köteles beszédének” üzenete ez volt: aki nem tud csatlakozni a Fidesz-kormány hurráoptimizmusához, az legjobban teszi, ha saját maga likvidálja magát a kormány útjából. A Fidesz először tagadta Kövér kijelentését és per...

Trackback: Pofon a GDP-nek 2012.05.17. 22:17:40

Talán még él az emlékezetünkben, hogy nem is olyan nagyon régen bölcs miniszterelnökünk, megbízta a talán még nála is bölcsebb Matocsy Györgyöt, hogy készítsen egy nagy növekedési tervet. A meglehetősen valószerűtlen terv elkészítésébe unortodox...

Trackback: Pártpénz paktum 2012.05.17. 22:15:02

A napokban a pártok szándék nyilatkozatot írtak alá arról, hogy végre rendezik a pártfinanszírozás régóta tisztázatlan, és eddig számos visszaéléssel terhelt kérdését. Alapvetően helyeslendő az irány, de azért szeretném néhány szempontra felhívni a fig...

Trackback: Mit lehet tenni? 2012.05.17. 21:46:10

A több éve dúló görögországi forradalom a képviseleti rendszerben is megjelent. A legrosszabbkor. Az ottani oligarchák, aki nem keveset arattak a Törökországgal szembeni fegyverkezési versenyből, helytartóikat nem tudták kormányzás közelébe tornászni. ...

Trackback: Nincs ingyenpolitika 2012.05.17. 21:33:01

Az a javaslat, hogy a pártok a következő két évben ne kapjanak állami támogatást, a mostani kabinet időszakában az egyik legdurvább, a demokratikus versenyt leginkább korlátozó ötlet.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

A bóvli kormány most már a lottóval is csal!! 2012.05.17. 23:18:34

Az orbáni szarháziság, pofátlanság, aljasság csúcsa!

Az ő bandája 20 év alatt kiépített egy komoly gazdasági és humán hálózatot, nem beszélve a mostani elmarkolt fontos pozícíókat. Így könnyen pofázik és zárná el a csapokat, óriási előnnyel indulnának.

Egy beteg ember, egy büdös bunkó, sunyi tetű!

Látszik rajta, hogy nagyon fél ez a terv is ezt sugallja. Minden áron ellehetetleníteni az ellenfeleit.

Minek most új nemzeti egyetem?
Minek most 4. -tuti veszteséges- állami mobilszolgáltató?
Kinek kellettek a kerényi féle szarfestmények?
Mennyit (eddig 120 milliárdot) buktunk a hitelből vett MOL részvényeken?
Hány család ment tönkre, lett öngyilkos, földönfutó a rokkantsági nyugdíj számszerűsítéses megvonása miatt? (150 ezer vissza a nemlétező munka világába)
Egészségügy, oktatásügy, mentők, tűzoltóság, bíróságok, ....mindenhol a káosz , fejetlenség amihez csak nyúlnak!

Orbán egy szar alak vagy , nem véletlen utál egész Európa!

Takarodj a fenébe és/vagy a p.csába!

tamimaci 2012.05.17. 23:19:51

Mindamellett h a demokratikus pártokra, ezzel együtt tehát a demokráciára nincs pénz O V. szerint, a felcsuti sportbirtokra, hatalmas uj stadionokra igen. Ejnye no.
Hát most megint dobtak nekünk egy gumicsontot.
Elrágódik ezen a magyar. Török Gábor is elrágodik rajta.
Holnap meg megy minden tovább a meseszép országban. --- ESZI TOVÀBB AZ ODASZORT MOSLÈKOT NÈMÀN S KÈJESEN - ---

azt meg ugye mindenki tudja, hogy ha a görögök buknak, s beborul europa szerte, itt olyan rendeleti kormányzás lesz mint a huzat. ugyhogy akinek majd akkor jut eszébe ilyen cikkeket irogatni, vagy sztrájkolni az azonnyomban hazaáruló lesz, s megy a fideszes börtöngyárakba tölteléknek.

márta)) 2012.05.17. 23:20:05

@kolbászoszsömle:

anyagilag támogatnia kell az államnak. "

Nyugi, nyugi! Fogja is támogatni, ha nem is oly mértékben mint eddig.

A kórházakat is legalább annyira kötelessége támogatni!

Ha pedig közgép," ) Külön téma, szerintem.

Viktus 2012.05.17. 23:24:33

@kolbászoszsömle:

Meglehetne oldani másképpen is, ha ilyen közgépes ügyeket meg egyéb kamu átlátszó tanácsadói stb. szerződések esetén a harmadik hatalmi ág - igazságszolgáltatás bátran közbelépne a megfelelő törvényi háttérrel.

ssi 2012.05.17. 23:24:51

@kolbászoszsömle: :) szásával harcias múltunk van. igaz, mindig megszakadt. nem tudtam "fölemelkedni" az ő dimenziójába, ő meg az enyémbe leereszkedni. de a tapasztalatszerzés mindig megér 1 kísérletet :)

Martian (törölt) 2012.05.17. 23:26:39

Sokkal egyszerűbb lenne a pártokat betiltani.

márta)) 2012.05.17. 23:26:56

mint azok (Jobbik, LMP), ahol sem a kormányzati pozíció miatti háttérernyő, sem az elmúlt két évtized gazdasági hálózatépítése nem jöhet szóba."
Bocsánat! Ebben minden benne van. :)

Nahát! Nem hiába írom, mindig.

A Török Gábor kiváló politikai elemző.

:)

bariga 2012.05.17. 23:27:05

@xsasha: hát ez frány demokrácia pont erről szól.
A közszolgálati mindenkinek szól, tudod ebből is egy kicsit, meg abból is egy kicsit.

bariga 2012.05.17. 23:28:08

@tibapó: tévedsz, ő nem kötözködik, komolyan gondolja

Viktus 2012.05.17. 23:28:47

@tamimaci:

Nem lesz görög bukta most szépen nem adnak nekik pénzt, majd nem lesz nyugdíjakra-közalkalmazottakra a választások előtt, hogy ráeszméljen a görög mi lenne velük, ha mégsem óhajtanak együttműködni.

márta)) 2012.05.17. 23:30:47

@Viktus:

Na.Igen. Csak az a probléma, hogy azok a bizonyos "huncutságok" az elmúlt húsz évben, ilyen, olyan formában, meg voltak.
Kis huncutság, nagy huncutság.

Nagyon finoman tetszett fogalmazni.
:)

bariga 2012.05.17. 23:31:55

@Sanz: erről az jutott eszembe, hogy volt jó 20 éve egy szó, pluralizmus. Akkor ez sokat jelentett nekünk, ma pedig egy döbbenet, hogy azok felejtették el, akik...

dr. Bubó 2012.05.17. 23:32:24

@Martian: +1

de előbb minden politikust lámpavasra

osze 2012.05.17. 23:33:31

A költségvetésben nem jelentős tétel, amiről itt szó van. Mintha veszélyt érezne a kormány a még ki nem próbált politikai erők felől.
Talán az LMP megfojtása az elsődleges cél.

Viktus 2012.05.17. 23:35:15

@márta)):

Persze, hogy megvoltak csak soha nem ilyen pofátlan mértékben. Elég morcos lehet Hagyó nokiás dobozos 40 millió miatt vár rá sok év börtön, mikor lazán bulizhatott volna egy tanácsadói szerződést a szomszéddal felesben, mint pl. Rogán, és mindjárt ott egy tiszta ötvenes ...
A kormányzati száz milliárdokról nem is beszélve. A szocik sem mertek ilyen szintű szabad rablást ügyködni az autópálya építéseknél ... na meg azokból is juthatott még a Fidesznek is, mert a nagy elszámoltatás is eléggé pang.

tamimaci 2012.05.17. 23:36:24

@Viktus:
bár igy lenne. Akkor még van egy jó, szép kövér évünk. S hogy OV malackáiként még nagyobbra hizzunk.

rajaram 2012.05.17. 23:38:05

nevetséges ez a kisstílű ötlet. a világ legnagyobb hatalmú emberei és a leggazdagabb multik/bankok fognak bajnai gordon mögött állni, ha kell. a stadionépítők sorsát ismerjük magyarországon.

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2012.05.17. 23:38:21

@márta)): Már hogy a patinás rézkilincsre kent kutyagumiba' lenne külön téma????

bariga 2012.05.17. 23:39:38

az utóbbi hetekben van egy erőteljes íve Orbánnak, egyre bátrabb dolgokat mond, tényleg csak ámul az ember.
Ennek az ívnek a másik vége, hogy minek a pénz kampányra, ki mondta , hogy lesz választás?

Viktus 2012.05.17. 23:40:36

@rajaram:

Állni állhatnak alapítványok nem indulnak választásokon :P Bajnai meg még sok jelét nem mutatta, hogy bármi komolyat is akarna, mert már így félidőben szervezkednie kellene ilyen verzió esetén.

Viktus 2012.05.17. 23:42:18

@bariga:

Miért ne lenne? neki lesz pénze - sok pénze. Meg mellette van egy kiépült helyi hálózat az országos hálózat mellett.

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2012.05.17. 23:42:30

@Viktus: Mindent meg lehetne oldani, ha lenne rá szándék, ám a szándék a hatalom megszerzésére-megtartására irányul, nem pedig a susmuspus leleplezésére.

rajaram 2012.05.17. 23:45:23

@Viktus: ráér. egyszerűen nem tudok más embert elképzelni, aki el tudná kergetni orbánt.ha ő nem alapít pártot és nem indul, akkor elvesztünk.

fakof 2012.05.17. 23:50:20

Orbán végre be meri vallani nekünk, hogy mekkora képmutatás ez a jelenlegi pártfinanszírozási rendszer.

bariga 2012.05.17. 23:53:10

@Viktus: igazad van. Én már elég öreg vagyok és voltam olyan választáson, ahol csak egy jelölt volt a lapon.
Azt hittem azok idők soha nem jönnek vissza, de manapság sok hasonlóságot látok. És egyre jobban nem tetszik.

márta)) 2012.05.17. 23:54:00

@Viktus:
És? Honnan tudja, vagy nem tudja? mit hoz a jövő, és esetleg, ha "úgy hozza a sors fintora", kire fog börtön várni???
hm?

Viktus 2012.05.17. 23:55:24

@bariga:

Az nem nagyon oszt mi tetszik mi nem, mikor megvan a stabil droid serege ami a legnagyobb, és nyeri velük a választást.
Az embereknek alternatíva nem nagyon van a felhozatalból fásultak nem meg eleve mindenki csak otthon puffog vagy a neten ...

Viktus 2012.05.17. 23:57:07

@márta)):

Börtön nagyon senkire a pár kiugró karakteren kívül, mint Hagyó ... amúgy kéz-kezet mos. Nagyon mélyen belemenne Budai előkerülnének ott érdekes ügyletek mindkét nagyról.

márta)) 2012.05.17. 23:57:17

Egyébként meg tetszettek volna másként szavazni!!! Csak akkor a fantasztikus, csodaváró hangulatban elég volt annyi, hogy lopott a másik!!!

Ennyi.

Viktus 2012.05.18. 00:02:56

@márta)):

"A Fidesz elnöke ugyanakkor rámutatott: akármilyen elsöprő fölénnyel is győztek vasárnap, a következő évek során számukra a legfontosabb a szerénység és az alázat kell, hogy maradjon."

:P

márta)) 2012.05.18. 00:05:06

Bocsánat! Lefelejtettem)

A társadalom egy hatalmas csoportja, a napi politikai események értelmezéséhez sem nőtt még fel. A tágabb" értelmezéshez, megértéshez mégúgy sem. Azt sem tudják némelyek, hogy eszik e vagy isszák.
Vagy azért mert nincs elég idejük, tehetségük, elérhetőségük.....
Esetleg nincs aki elmagyarázza Nekik.

Ki kell épiteni az országos hálót, meg kell személyesen szólitani a nagybetűs népet, nem csak a fővárosban énekelgetni, kiabálni.
S kevesebbe fog kerülni, mint a temérdek, szines szóróanyag, s még a siker is nagyobb lesz.
Úgy gondolom.

fakof 2012.05.18. 00:05:21

@bariga: ne vedd magadra, csak ha jól esik

márta)) 2012.05.18. 00:08:10

@Viktus:
Na! Ne akarja már kiverni nálam a biztositékot.
Ezzel a szöveggel, idézettel) "szerénység és az alázat kell, hogy maradjon."

márta)) 2012.05.18. 00:13:24

Egyébként a választásokon (2010) volt pénz. A kampány mégis olyan volt amilyen. szerintem.
:((

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.05.18. 00:14:34

@márta)): megterhelő lehet ez a rengeteg biztosítékcsere...

fakof 2012.05.18. 00:17:17

@márta)): csak halkan kérdem,ki építse ki azt a hálózatot? És ki finanszírozza? És milyen érdekből? Na, csak mert én még nem láttam olyan favágót aki csupán a balta kedvéért izzad.

És ne nézzük birkának egymást. Mindenkinek megvan a magához való esze. Különösen rühellem ezt a fajta fölényeskedő stílust.

bariga 2012.05.18. 00:23:49

@márta)): erre lehet építeni 2 év múlva is, csak plagizálni kell a jól bevált módszereket

m.logic 2012.05.18. 00:25:31

Nem tudok mást mondani, minthogy Orbán Viktor egy sunyi féreg. Közpénzből Fidesz-kommunikációra többet költöttek két év alatt, mint amennyit a hátralévő két évben pártfinanszírozásra költenének.

márta)) 2012.05.18. 00:31:23

@Hepci:
Biztosan. Kérdezze meg egy olyan személytől, ki sürün cseréli!!!
Csak szóltam.

márta)) 2012.05.18. 00:34:57

@fakof:

Egyszerű a megoldás. Nem kell olvasni, amit Én írogatok!!!

csak halkan kérdem,ki építse ki azt a hálózatot? És ki finanszírozza?"

Mit nem lehet ezen érteni???!!!
hm.

márta)) 2012.05.18. 00:37:41

@bariga:

Plagizáljon és épitkezzen! Felőlem várhatja azt a bizonyos "kolbász-keritést is"!!

Jozeph Pelikahn 2012.05.18. 00:41:35

A pártfinanszírozást is meg kell oldani Erzsébet utalványból azt jólvan! :-)

márta)) 2012.05.18. 00:41:54

@Hepci:
Szórakozik??? Van egy ötletem! Fogja fülön a tisztelt kommentelő társát, s menjenek egyet "harcsaverázni", külön -külön is lehet, harcsázni, verázni.
Néhány tucat menyecske is társulhat.
Mással tessék szórakozni. ne Velem!!! Ha kérhetem.

Egyébként) jóccccakát!!!

defenestratio · http://www.youtube.com/watch?v=SEuBeH4LCyU 2012.05.18. 00:43:44

nekem jobb ötleteim lennének a probléma megoldására...

márta)) 2012.05.18. 00:44:18

Ha valami megterhelő lehet, az a mindenkori pofátlanság.
Ennyi!!!

GaZe 2012.05.18. 00:46:49

24.media.tumblr.com/tumblr_m3p8boqYdI1qdtmevo1_400.gif

Simi, Simics, ya ya dada
Simi, Simics, ya ya here
Oligarchy ya ya ya

by Mighty Szarvas

bigapples 2012.05.18. 01:12:28

"mostani kabinet időszakában az egyik legdurvább, a demokratikus versenyt leginkább korlátozó ötlet"

Nehéz lenne ezzel nem egyetérteni. Ha tényleg meglépik, akkor ez tényegesen versenyhátrányt jelentene, nem úgy, mint a Karácsony-féle nyavalygás a körzethatárokról. Ahogy elnézem az origo hozzászólóinak a reakciót, a választók többségének valószínűleg tetszene ez a húzás, akkora a politikával és a politikusokkal szemben ellenszenv.

A két kis párt működését nehézzé tenné, különösen a Budapesten kívül nemlétező LMP vidéki szervezeti kiépülését, de ez a két párt főleg a fiatalok fele nyit, akiket interneten könnyen elérnek. Valószínűleg nem lesz drámai a hatása rájuk nézve a pénzcsapok elzárásának. A szociknak jobban fog fájni a dolog, sokkal jobban hozzá vannak szokva az állami forrásokhoz. Különösen fájni fog nekik, hiszen az önkormányzatokban is csak nagyon kevés helyen vannak pénzosztó pozícióban.

A fő veszélye az állami támogatás beszüntetésének TG (3)-as pontja. Különösen az, hogy külföldről vásárolják fel a magyar pártokat. Már a 2010-es választásokra is a két kisebb párt zavaros külföldi (USA, Irán) forrásokra támaszkodott.

A szocikról meg lehet tudni a MÁV-Cargo privatizáció, az M7, M6 autópályák építésének odaítélése vagy a MOL elleni külföldi felvásárlási próbálkozások kapcsán, hogy külföldi érdekcsoportok által nagyon könnyen megvásárolhatóak a magyar állam alapvető érdekeivel ellentétes lépések megtételére.

Szerintem ha a Fidesz elzárja a pártok állami támogatását, akkor pár tízmillió dollárért meg lehetne vásárolni a 30% körüli választási eredményre képes MSZP-t, hogy úgy ugassanak, ahogy a külföldi érdekkör szeretné.

Ez olyan mérvű nemzetbiztonsági kockázat, amit nem szabadna hagyni, akármekkorát nyerne is a pártellenes hangulatot kihasználva a Fidesz a párfinanszírozás átalakításával. Épp elég baj, hogy ilyen erkölcsiségű a nemzeti érdekek vonatkozásában a magyar baloldal, nem kellene még inkább olyan helyzetet teremteni, hogy aztán a szocik 30 ezüstért eladják az országot.

G. Wolf 2012.05.18. 01:25:10

Az "emberek" ezt úgyse értik... ma pár fórumon már téma volt ez... hihetetlen és ritka esemény: csomó fórumozó örült a hírnek... fel se fogják miről szól ez tulajdonképpen... De mindegy, nyilván jót tesz majd a korrupció elleni dolgoknak... meg úgy egyébként is...

Majd lesznek politikába fektető vállalkozók... Elvégre középtávú befektetés, 4 éven belül bőven jól megtérülhet... A többi meg le van...

Iszonyat populista, demagóg az egész...

Összefoglalva az elmúút két év:

Választó kerületek átrajzolása saját pol szájízre, pártfinanszírozás totál korrupcióba döntése, AB jogainak megcsonkítása, saját emberek 9 évre mindenhova beültetése, bírósági felhatalmazás nélkül mindent tudó és figyelő ÚJ titkos szolgálat, nyugdíj megtakarítás einstand, 1 millió új munkahely helyett 1 millió fajta új adó, recessziós kilátások, EU pénzek befagyasztásának esélye, barátkozás olyan magasan fejlett demokráciákka mint pl Szaud Arába, Kína és egyéb isztánok...

És mindehhez még jön egy (vagy 4 db) töketlen ellenzék... félkegyelmű civil mozgalmacskákkal, akik két fűves cigi között meg akarják váltani a világot... Iszonyat méretű társadalmi feszültségekkel, növekvő alsó felső 10% közötti különbséggel... növekvő diktatúra kultusszal...

Gyönyörű...

Psyman 2012.05.18. 01:27:38

Nem tök mindegy? Úgyis jön az államcsőd, akkor meg lefejezhetjük a politikai elitet (képletesen).
Tök mindegy melyik párt van hatalmon, úgyis csak a maga érdekeit nézi, az emberek meg marhák ahhoz, hogy bármit is tegyenek. A Nemteccikarendszernél, a Gyurcsánytakaroggynál meg a Zorbánmonnyonlenél sosem jutnak tovább.
A pártokat nem érdekli, az emberek meg túl buták ahhoz, hogy konstruktív ötletekkel megmentsét az országot a csőd felé rohanástól.
Igazából 3 lehetőségünk van:
1. Gyorsan csődbe megyünk és kezdjük elölről új arcokkal
2. Lassan megyünk csődbe és sokáig szenvedünk
3. Előre menekülünk egy esetlegesen megvalósuló Európai Egyesült Államokba.

komplikato 2012.05.18. 01:56:30

@ulrike: "Nem teljesen érdektelen, hogyan lehet kampányokat finanszírozni, és hogyan látják a 2010--ben változtatott rendszert az amik."

Aha, és arra felé is minden cég aki támogatást csúsztathatna és biztos a háttere az egy bizonyos párt érdekeltsége? Amely cég meg nem, annak ott is nyakára lépnek?

komplikato 2012.05.18. 02:15:27

@bigapples: "akkor pár tízmillió dollárért meg lehetne vásárolni a 30% körüli választási eredményre képes MSZP-t, hogy úgy ugassanak, ahogy a külföldi érdekkör szeretné."

Egy közepes cég bagóért megvehetné az egész országot, kisebb összegből meg bármikor betérdeltethetné a gazdaságot ... ha érdekelnénk bárkit.

gerdo 2012.05.18. 02:35:25

Uhh, ez a dontes effektive betiltja a partokat. Miutan a simicska annyit utal az orbannak politikai hirdetesre amennyit az ker, a tobbieknek, foleg a kis partoknak meg semmijuk sincs, lehet talalgatni mi koze lesz az egyenloseghez a kampanyolasnak.

Orban ugy tunik nagyon be lehet szarva. Ilyen feltetelek mellett nem lehet tiszta valasztasokat tartani, es ezt nemzetkozi szervezetek is hangoztatni fogjak.

Letienne 2012.05.18. 02:39:42

@bigapples: Hello, ha jól emlékszem az OMV akciózásakor nyomta át Gyurcsány a lex Mol nevezetű törvényt, amely egyes vállalatok felvásárlását megtiltotta 1) más állam által tulajdonolt 2) nem tisztázott hátterű vállalatok számára.

Az első pont az OMV ellen védett (Szalacsi valaki?) a második pedig egy orosz kísérletet akadályozott meg.

Mai szemmel nézve ironikus, hogy Bokros az államot bekebelező oligarchiák ellen kelt ki.

No nem mintha mentegetni szeretném az MSZP. A Fidesz megvásárolhatatlanságához pedig az is hozzátartozik hogy a Strabag bőszen árulta az autópályát a Nemzetben is.

Mindenesetre abban megvan az egyetértés ez a baloldal gazdasági hátterének szilánkokra verésével és a választási rendszer nagy pártoknak kedvező átalakításával a politikai szinttér talán csak akkor ejthetne le jobban, ha hamisítanák a szavazatokat.

Feltéve, hogy a tsdalom Orbán-ellenes szavazói a meglévő támogatottsági arányok (nem pártválasztókat is beleértve) szerint oszlanak el, hány kormányváltó szavazatnak kellene esnie minden kormányhű szavazatra ahhoz, hogy a kormány megbukjon? 1.2:1? esetleg 3:1-hez?

Feltéve, s hogyan változik ez az arány ha különösebb bénázás nélkül zajlik le LMP-DK-MSZP visszaléptetés ( egy körös választás, vigyázz!)?

Letienne 2012.05.18. 02:48:42

@gerdo:" Uhh, ez a dontes effektive betiltja a partokat. Miutan a simicska annyit utal az orbannak politikai hirdetesre amennyit az ker"

Utal? minek. Tudod kié a Peron Reklám, a Budapesti köztéri reklámpiac két legnagyobb vállalata?

Egyet találhatsz

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.05.18. 02:51:11

Bizony, bizony ezzel a poszttal és ezzel a véleménnyel ugyan nem lesz népszerű az író.
A legcsekélyebb mértékben sem értek egyet az íróval.

A pártok eltartásának dolga elsősorban a tagságuké. Kellene, hogy legyen. Ugyanez igaz az egyházakra is.

Nem az állam dolga eltartani ezeket a szervezeteket. Egyáltalán nem az.

Ennek ellenére, ha rajtam múlna én is biztosítanék közpénzhez jutási lehetőséget a pártok számára is. Ugyanúgy, ahogyan az egyházaknak is.

A SZJA 1%-a felajánlásának a lehetőségével.

De az teljességgel elfogadhatatlan, hogy a pártok maguk osszák maguknak a közpénzt.

A SZJA felajánlás viszont hasznos módszer lenne.
Több okból is. Így az adófizetők döntenek, hogy melyik párt mennyi közpénzt kapjon, ráadásul függetlenül a választási eredményektől. Így akár egy kisebb párt, parlamenten kívüli párt is képes lehet működni.

Ezen kívül így a SZJA bevallás gyakorlatilag minden esztendőben egyben egy reprezentatív közvélemény-kutatás is lenne a pártok népszerűségéről. Mégpedig ingyen, többletköltség nélkül.

Harmadszor a mindenkori aktuális hatalom is érdekeltté lenne téve, hogy ne csak négy évente a választási kampányban keresse az állampolgárok bizalmát és támogatását, hanem minden évben.

A jelenlegi rendszer nem egyéb, mint a közpénzek ellopása a pártoknak nevezett oligarchiák részéról.

Nem állami feladata a pártok eltartása. Az sem az.
Azért van ürülékben az ország, mert ennyire dagadtra puffadt az állam. Mindenféle feladata maga akar elintézni.

Aztán fellép a sokat akar a szarka, de nem bírja a farka szindróma.

Nem újabb és újabb és újabb adókat, a meglévő adók újabb és újabb és újabb emelésén kellene agyalni, hanem csökkenteni drasztikusan az állami kiadásokat.

Ezt természetesen csak úgy lehetne megtenni, ha az állami feladatok is csökkennének.

Ez az egyik alapfeltétele (lenne), hogy Magyarország gyorsabban tudjon fejlődni, mint a többi ország a környezetünkben.

Persze megértem a cikkírót. Politológus. A politikához köthető a megélhetése. Ha a pártoknak több közpénz jut, ő is több megrendelésre számíthat.

A magánszférában a piacról, nem,közpénzből élő embereknek, cégeknek általában kevéssé van szükségük a politológusok szolgáltatásaira.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.05.18. 02:54:21

@plephyl:

Az meg egy aljas tolvaj húzás, hogy a pártokat az adófizetőkkel tartatják el, holott az adófizetők egy százaléka sem tagja pártnak.

Párt kell neked? Rendben! Fizesd akkor a tagdíjat!

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.05.18. 03:08:47

A pártok a jelenlegi rendszerben nincsenek érdekelté téve, hogy tagokat toborozzanak. Elég jól szerepelni a választásokon és máris dől a pénz, ehhez akár egy néhány száz fős párt is elég lehet, lásd Lmp.

Ha a tagságuk tagdíj befizetéseiből, SZJA felajánlásokból élnének a pártok, akkor rá lennének kényszerítve, hogy folyamatosan toborozzanak új tagokat, hogy minél több ember rokonszenvét, és pénzét nyerjék meg.

Így sokkal közelebb kerülnének egymáshoz a pártok, és a társadalom. Talán javulna ezáltal a demokrácia helyezte is.

Jelenleg ez kettő külön világ.
Úgy működik ez az ország, hogy az a pártoknak legyen jó. Akik legfeljebb a társadalom egy százalékát fedik le.

Nem is képes a parlament képviselni a közakaratot, sőt ez a szándékában sincsen, nincsen rászorulva, hogy képviselje.

Pedig ezt a rászorulási faktort, hogy a pártok sokkal inkább a köz javára legyenek kénytelenek működni igencsak erősíteni kellene.

---

Akik pedig itt sajnálják a pártokat, féltik a "demokrációt" nyugodtan a zsebükbe nyúlhatnak és szabadon pénzelhetik kedvenc pártjukat. Közéjük értve a szerzőt is.

Nem tilos.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.05.18. 03:19:37

S azért arra is felhívnám a rémüldözők, "demokrácia" féltők figyelmét, hogy nem arra kell figyelni, hogy mit mond a Fidesz, hanem arra, hogy mit tesz.
Nem eszik olyan forrón a kását! Mint ahogyan főzik.

Nem régi példa.
2010-ben a választások után a miniszterelnök nagy dérrel-dúrral beharangozta a pártok támogatásának csökkentését. Meg is lépték.
Aztán az év végén a Fidesz frakcióvezető szépen csendben fű alatt a költségvetésben visszaemeltette.

Valószínűleg sokkal több szavazó emlékszik az első lépésre, mint a másodikra.

Lehet most is hasonlóan történik. A választókban megragad, hogy a Fidesz csökkenti a pártok támogatását, mert ezt ordibálják jó hangosan. Miközben persze növelik a pártfinanszírozásra szánt pénzt, csak szépen csendben.

Az ellenzéknek pedig nem áll érdekében ezt szóvá tenni, mert az ellenzéki pártoknak is az az érdekük, hogy minél több közpénzhez juthassanak.

Jó Fidesz taktika.

Nem etikus, de törvényes, mint a tocsikolás.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.05.18. 03:30:36

@bigapples:

"Szerintem ha a Fidesz elzárja a pártok állami támogatását, akkor pár tízmillió dollárért meg lehetne vásárolni a 30% körüli választási eredményre képes MSZP-t, hogy úgy ugassanak, ahogy a külföldi érdekkör szeretné."

Főleg, hogy ők nem csak pénzért, de meggyőződésből is hajlandóak úgy ugatni.
"
Ez a harc lesz a végső,
Csak összefogni hát,
És nemzetközivé lesz
Holnapra a világ.
"

No nem mintha ez a jobb oldalra ne lenne igaz.
Csak más-más idegen hatalomnak fekszenek le. Semjén szalonkagyilkos Zsoltnak vajon a Vatikán érdeke a fontosabb, vagy Magyarországé?

Számára melyik föld a szent? A magyar, vagy az izraeli?

Egyik kutya, a másik egy híján húsz.

politologus · http://politologus.blog.hu 2012.05.18. 06:18:42

A párttámogatások megvonása a korábbi "rövid, takarékos kampány" plebejus dumájának folytatása, egyrészt tehát közvéleménytesztelés.
Másrészt fenyegetés az ellenzéknek, hogy ne birizgálják a Közgép-ügyet - ha beválik, és kellemes, lágy, meleg csönd lesz, azt hívják majd konszolidációnak.

NEM MERIK MEGLÉPNI.

politologus · http://politologus.blog.hu 2012.05.18. 06:22:33

@kolbászoszsömle: beletrafáltál, van olyan párt, amit a gyógyszertárak finanszíroznak...

hoplita 2012.05.18. 06:30:59

@xsasha:
Nekem írtad az előző posztban....de nem gondolom.
Rossz ötlet, sőt, nagyon rossz.
Asszem orbánnak kezdenek elmenni otthonról....

hoplita 2012.05.18. 06:37:04

@knausz:
"....A Fidesznek van egy olyan bázisa, mely minden körülmények között támogatja, ha úgy hozza a (bal)sors...."

Hát, nem éppen.
A 8 év ellenzéki létben a fityisz súlyosan eladósodott, pedig azért az önkormányzati csecsen tudtak pénzt leszopni....mert főleg 06 után az az övék volt.
Aztán láss csodát, jött 2010, a kétharmad és viharos gyorsasággal konszolidálódott az anyagi helyzetük...:)

jjulie 2012.05.18. 07:00:04

@gerdo:

az orbánnam nagyon belehet szarva, hanem nagyon be van

egy választási vereség, és irány az emigráció

hoplita 2012.05.18. 07:11:29

@bariga:
".... Én már elég öreg vagyok és voltam olyan választáson, ahol csak egy jelölt volt a lapon...."

Minek mentél el...?

Ja....nem mertél nem elmenni, mi?
Magyarul fostál...:DDDDD

Jelentéktelen Hangya 2012.05.18. 07:13:33

@komplikato: "Egy közepes cég bagóért megvehetné az egész országot, kisebb összegből meg bármikor betérdeltethetné a gazdaságot ... ha érdekelnénk bárkit."

Ez ugyan jól hangzik, de elég messze áll a valóságtól.

Csak hogy lásd az arányokat: az Apple, mint az egyik legnagyobb cég a világon zsebből ki tudná fizetni az _államadósságunkat_. Az ország attól azért elég messze van.

Pár tízmillió dollárja viszont valóban sok cégnek és embernek van, így Bigapples-nek teljesen igaza van.

hoplita 2012.05.18. 07:21:34

@bigapples:
".... két kisebb párt zavaros külföldi (USA, Irán) forrásokra támaszkodott...."

Ja, személyesen Ahmadinedzsad fizetett...én vótam a suskáért.:)

Te is beállsz a faszfejek közé ezzel a szar dumával?

jjulie 2012.05.18. 07:22:59

Fideszes földesúr jobbágyai

ezek tényleg hittek orbán kétharmaddal bármit megtehetnek sántakutya viktornak

pedig smittplagival megtörtént a névváltoztatás, immáron orbán mégsem tehetek meg bármit viktorra

mennyi dolga lesz a szent szívlapátnak, istenem

hoplita 2012.05.18. 07:24:30

@bigapples:
És vajon miért nem vizsgálgatja egyik elszámoltató sem ezt a bulit...???

Csak nem azért, mert a strabag lökött egy kis 'alamizsnát' a fityiszednek is...????
Vagy tán nem is kicsit?????
Mit keresett gyürk aláírása a bécsi strabag papírokon?

He...?
Megválaszolnád????

jjulie 2012.05.18. 07:25:50

@hoplita:

mucsaröcsögei lúzernagyszáj, hahahaha

a te életed csúcspontja is akkor volt, a kádár katonájaként

azóta meg csúszol le, már a feketemellénynél tartasz

jjulie 2012.05.18. 07:28:15

@Jelentéktelen Hangya:

vagyis akkor vége a fidesznek, mert ezzel az ötlettel megoldódik az mszp finanszírozása?

hoplita 2012.05.18. 07:28:59

@Akitlosz:
Ezt gondold át alaposabban....

Egyébként oké...de akkor tarkólövés járjon a mutyikért és nem vizslató bohócbizottság.
Úgy benne vagyok.

jjulie 2012.05.18. 07:30:04

@hoplita:

ingyen zsidózol lúzer, hobbizsidózó lennél, csak?

nu pagagyí 2012.05.18. 07:32:29

Ebből is látszik, milyen klassz dolog a válság. Végre meg lehetett szüntetni egy csomó luxuskiadást. Nem kell már költeni a magyar kultúrára, nem kell független kutatóintézeteket finanszírozni, le lehet építeni az alapoktatást. A kádergyerekek képzésére is elég egy egyetem. Kórházból egy kell a köznépnek meg még egy az állami vezetőknek. Végre csak arra költ az állam, amire kell, saját magára. Mi szükség több pártra, amikor egy is tudja képviselni az összes méltányolható érdeket? Aki mást akar az nyilván deviáns. A munkaalapú társadalom nem igényli a szórakozást sem, dolgozni szeret éjjel-nappal. Az irányításban megfáradt urak majd exkluzív klubbokban jönnek össze, hogy ne irritálják a pórnépet.

bariga 2012.05.18. 07:33:54

@hoplita: Hát igen, valóban akkoriban 99% volt a részvétel.
Csak tudod, ma már nem tudok olyan gyorsan futni, mint régen, és most attól félek, hogy nem érek oda időben a toalettre.
Ezért szeretném, ha demokrácia, pluralizmus, szabadság és tolarencia lenne. Meg ehhez hasonló , Magyarországon ma nem túl népszerű eszmék.

dbeata 2012.05.18. 07:38:36

@Akitlosz: Hát ez arra lenne jó, hogy lássuk, tényleg apatikus a magyar nép. Merthogy mindenki arra várna, hogy majd a másik, az adakozik és megmenti a "demokráciát",. Aztán lesz nagy csodálkozás, meg fújolás hogy jön egy pénzes társaság, és "lenyúlja" a pártot.

Nagyon sokan nem rendelkeznek az 1%-ról.

is 2012.05.18. 07:43:54

Nahát, megütötte TG ingeküszöbét is egy intézkedés demokráciaügyben. Van itt TG-nek egy 15 éves lemaradása, az 1998-as megfigyelési ügyet, meg a hosszú bájtok éjszakáját átaludta, fiatal volt, nem is értette. Érdemes lenne megint átolvasni a FIDESZ ezirányú történetét (a pártalapszabállyal és pártválasztásokkal együtt!) és átkalibrálni azt a belső műszert, hogy mikor mennyit is mutasson.

@nu pagagyí: Ez pl. egy elég pontos látlelet.

is 2012.05.18. 07:47:18

@bioLarzen: nem volt komoly a 98%-os adó sem, meg a költségvetési tanács pénzének elvonása egy nevenincs képviselő módosító indítványa alapján, meg egy Schmitt Pál köztársasági elnöknek, meg egy sose halott képviselő ÁSZ elnöknek kinevezése sem, ugye? ez az egész FIDESZ-kormányzás csak egy nagy komolytalanság, ebben mondjuk megegyezhetünk.

hoplita 2012.05.18. 07:52:40

@jjulie:
Nem... a csúcs akkor lesz, amikor majd megbaszom a szádat, te szánalmas netgyökér.:)

kuktabúvár 2012.05.18. 08:00:05

Viszonylag ritka pillanat, Gábor posztjával maradéktalanul egyetértek.
Ha ez a javaslat megvalósul, tényleg "egy ma senki által nem elképzelhető növekedési ütemet érünk el" - a korrupció terén.

balfék 2012.05.18. 08:07:55

@kuktabúvár: Csatlakozom. Nem hittem volna, hogy lesz ilyen pillanat, hogy egyet gondoljak T. Gáborral.

Member · http://lehetvelem.blog.hu 2012.05.18. 08:10:11

Disznómód populisták már megint. Ja, hát igen, akinek ott vannak a saját kis hűbéresei, akik adják majd a pénzt zsíros állami megbízásokért cserébe, amit jól túlszámláznak, ez ám az üzlet!

Member · http://lehetvelem.blog.hu 2012.05.18. 08:11:56

@márta)): "140 milliós nyereséggel zárta 2011-et az LMP"
Honnan vannak ezek az adatok? Mert most vagy nekem hazudnak fent, vagy tényleg veszteséget zártunk.

graycivil 2012.05.18. 08:21:00

"Orbán demokráciája - pártok nélkül

A demokrácia alapjairól van szó, az alkotmányos diktatúra felépítményének utolsó építőkockáit láthatjuk helyükre kerülni. Orbán Viktor zseniálisnak tűnő módszere ennyi idő után senki számára nem okozhat meglepetést: a demokrácia fegyvereit használni a demokrácia lefegyverzéséhez."

poldi.blog.hu/2012/05/18/orban_demokraciaja_partok_nelkul?utm_source=ketrec&utm_medium=link&utm_content=2012_05_18&utm_campaign=index

ob.szerver 2012.05.18. 08:23:02

A túl sok pénz gondot is jelent.

A Fidesznek valahogyan el kell majd költenie azokat a 10 milliárdokat, amiket Simicska oszt vissza nekik.

Ugyanez áll Orbánra is. Ha nem vagyunk annyira ostobák, hogy azt hisszük, hogy az egykori kollégiumi szobatárs, akivel még az otthonról kapott házikóbászt is megosztotta, most nem csurgat vissza pár (tíz)milliárdott annak, aki az elképesztő gazdasági sikereit lehetővé tette, akkor a jogállamiság és a törvényesség helyreállítása után, gondjai lehetnek a pénz legális elköltésével.

Al Caponét is az adóhivatal kapta el. Lehet, hogy a magyar maffiavezért is az fogja?

xsasha 2012.05.18. 08:40:23

@hoplita:
Ezek szerint nem tanultál semmit a média mai működéséről, és a közgondolkodás természetéről.
Egy sokat megélt politikus három dolog miatt használhat ilyen radikális megnyilvánulást:
- lendületben van, és erőből meg akarja valósítani
- figyelmet kelt, vagy terel valamiről
- az ellenállás hullámát akarja meglovagolni, hogy az ellenzék ne tudjon abból az irányból betámadni.
Mindig a második lépésből lehet eldönteni, hogy az elsőnek mi volt a célja.
- ha intézkedik, akkor az első
- ha nincs követő lépés, akkor a második
- ha ellenkező irányba kezd el lépkedni, akkor a harmadik, és csak lövőcsel volt

balfék 2012.05.18. 08:41:21

@ob.szerver: A mai Al Capone vigyáz arra, hogy az adóhivatalba is saját embere legyen.

balfék 2012.05.18. 08:43:38

@balfék: adóhivatalba=adóhivatalban

flort 2012.05.18. 08:47:19

Mérő László írta valahol: igen nagy baj, hogy egyre gyakrabban azon kapja magát, hogy egyetért Esterházy Péterrel. Merthogy ez azt jelenti, hogy a problémák és érdekes kérdések helyett közhelyekről szól a párbeszéd.

Eképpen sajnos egyget kell érteni Török Gáborral, akinek - a klientúraépítés feletti nyáladzását azért nem feledve - úgy tűnik, igaza van.

Egyben gratulálunk, hogy az elmúlt években eszelősen hajtogatott, úgynevezett elemzői megnyilvánulásai ("értelmezésem szerint ez nem veszélyezteti a demokráciát" és egyéb ostobaságok - látjuk, hova vezettek ezek) után hajlandó szembe nézni a létező világgal.

Ezután következhetnek a valósi problémák és érdekes kérdések.

teevee 2012.05.18. 09:02:23

@xsasha: Na igen. Nem azt figyeljük mit mond, hanem, hogy mit csinál.
Ha a másodikat, vagy a harmadikat tervezi, akkor alaposan elbaltázta, mert ezzel az oligarcha témát is felmelegíti.

Szerintem, bosszú és/vagy fenyegetés as egész. Ettől még megvalósulhat, mint a bírók kényszernyugdíjazása.

Martian (törölt) 2012.05.18. 09:15:09

Sokkal normálisabb demokráciát lehetne csinálni párt(maffiák) nélkül, pl. a választható hatalmi ágak (törvényhozás, végrehajtás) kabinetjeinek szakmai pályázatai közül lehetne szavazással választani, illetve (bármelyik hatalmi ágat illetően) széles körű ellenőrzési és szavazói tájékoztatási jogkörrel rendelkező egyéni képviselőket lehetne területi alapon választani.
Ezek a képviselők minősített többséggel akár a hatalmi ágak egyes képviselőit is leválthatnák.
Egy kicsit hasonló rendszerben lehetne ezt működtetni, mint a cégeknél a részvényes közgyűlés (ez esetben minden szavazó egy "kisrészvényes állampolgár"), annak elnöke, illetve a végrehajtó igazgató és stábjának megválasztása.

dr. Bubó 2012.05.18. 09:17:02

dr orvbánnal egyetértek nincsen szükség pártokra...

ők mindenhol lopnak... városokban, megyékben stb csilliárdokat visz a fides...

ti akartátotk 2 706 292 zombirka...

egyébként nem a párt(nem)finanszírozás miatt nem lesz szabad választás...
egyébként sem lett volna ijjen... nincs rá pénz:)
2010 tavaszán a zország nagyon jól választott... örökre is jol...

dr. Bubó 2012.05.18. 09:21:16

@Psyman: "jön az államcsőd, akkor meg lefejezhetjük a politikai elitet (képletesen)."

nemcsak képletesen...

gyorsan megyünk csődbe... erre nagyszerű a szentkétharmad ténykedése

dr. Bubó 2012.05.18. 09:24:02

@nu pagagyí: "látszik, milyen klassz dolog a válság. Végre meg lehetett szüntetni egy csomó luxuskiadást"

a választás rohatt drága...

ja és a demokrácia is luxus... vannak olcsóbb megoldások...

dr. Bubó 2012.05.18. 09:28:26

@ob.szerver: "Al Caponét is az adóhivatal kapta el. Lehet, hogy a magyar maffiavezért is az fogja? "

az jogálam...

itt egyik fél sem bíbelődik jogi bizonyítási stb procedúrával...

ahogy a fides is mellőzte, ugyanugy a zemberek is puszta kézzel felkoncolják

osztjónapot...

fegyelmezett névtelen kommentterrorista 2012.05.18. 09:29:19

@torokgabor: ejnye, te kis csibész, akkor ugye már határozottan sérül a demokrácia, ha a potenciális megrendelőidet - tehát a zsebedet - fenyegeti orbán? hát nem elég, hogy közvetve az én adóforintjaimból próbálod a hazugságaiddal szalonképesebbé tenni a "nemzeti együttműködést"? most, hogy személyesen is érint egy döntésük, hirtelen kezd megjönni az eszed, te kis bérpolitológus?! a pénztárcád határozza meg a meglátásaidat a politikáról, így ha anyagilag érint egy döntés, hirtelen félted a demokráciát?? nincsenek neked elveid, nincs hitelességed, csak a pénzéhséged, jó helyen vagy a fideszes oligarchák fizetési listáján.

hoplita 2012.05.18. 09:29:46

@dbeata:
Hagyjuk már ezt az 1%-ot....az fika, semmi több.

A buli ott kezdődne, hogy felemelem 50%-ra.....és megmondom, hogy a maradékot mire nem költhetik.
Nyuggerekre, segílyesékre...etc.

@Akitlosz:
Ezen gondolatmenet nyomán a cigányok abból kapjanak segélyt, amennyit a tehetősebb orkok bepengetnek.
Mivel orbán nem az én miniszterelnököm, akkor tartsa el ót és egész bagázsát, aki odaküldte.
Nyuggerek nem adóznak, ergo nyista választójog.

Én benne vagyok.:)

hoplita 2012.05.18. 09:32:47

@Member:
Ezek az ÁSZ adatai.....
De ezen ne csodálkozz, a kisebb és /vagy nem mutyizó pártok a négy évben tartalékot képeznek a soron következő "demokratikus" választásokra...:D

hoplita 2012.05.18. 09:36:57

@xsasha:
Ezek szerint nem.

De baszhatod bármelyik variációt, jól nem jön ki belőle.
Ezt most borítékolom.

Egyébként meg amit leírsz és hivatkozol.....az megyó jóléti rendszerváltása és fletó száz lépése kategória.
Megérkezett ez a kriptokomcsi kis vénülő fasz oda, ahonnan anno elindult.
Alkalomadtán a seggnyalóit sem fogjuk megkímélni.

aszekelyek 2012.05.18. 09:37:24

Ez nem szociális kiadás. A pártfinanszírozás ablakon kidobott pénz. A választót úgysem az fogja befolyásolni. Viszont nem tennék életveszélyes illetők alá több pénzt a nincsből. akik mindig csak a bajt hozták ránk. A mink van, azt ne a szélbe szórjuk. persze el lehet venni a falatot más szájától is. Akinek úgyis csak fél falatja volt. Az lmp-t úgyis amrikai pénzen finanszírozzák... és nem nagyon tudok sok jót mondani másokról sem. A FIDeSz-nek se kell az a pénz. érdekes verseny lesz. Magyar közpénz nem lesz , csak az amerikai donation. egyszer ki kéne próbálni, kinek megy a hazafiság, ha ingyen kell csinálni. L' art pour L' art, MAgyarországért. Hogy sikoltoznak akik nem simicska! Nem szedték-e meg magukat istenesen már eleddig? De. Csak soha , semmi , nem elég nekik.

Viktus 2012.05.18. 09:46:00

@bigapples:

Vasútra már több ment kifele hirtelenjében. Az M6-os leginkább a szükségtelen technikai megoldások miatt lett drága a korrupció mellett viszont a vasútnál gyakorlatilag a közgép felár egy az egyben ...

dbeata 2012.05.18. 09:48:56

@hoplita: Meccsoda brénsztorming...:)
Gyere, vedd be, jobban leszel:
www.hazipatika.com/gyogyszerkereso/termek/algoflex_400_mg_filmtabletta/12159

"Nyuggerekre, "

Neked van valami B-terved az öregkorodra? Nem avatnál be?

Viktus 2012.05.18. 09:49:29

@Akitlosz:

Azután sem lesznek, mert ott van a nagyoknak a szponzor lásd. Fidesz korrupciós hálózata az MSZP-nek is megvan az évtizedes háttérországa.

Ez a rendelkezés csak a hozzád hasonló naiv népeknek szóló demagóg szöveg ... amíg nem kezdtek el gondolkozni a buktatóin.

aszekelyek 2012.05.18. 09:51:33

hallom, amerikai stáb fogja a szocikat is felépíteni. Mi már minek adjunk nekik egy fillért is? Hálából az államcsődéert, amit csak az IMF azonnali gigakölcsöne tudott megakadályozni? Na neee... Nyúljatok zsebbe milliárdosok.... mind. Heim Péter írta nem nagyon sokkal a választás előtt. " Az állam emlőin tengődők". No barátocskáim , annak van a felső végén is vége. :) Meg az állami pénz lopásának, fosztogatásnak. Lehet , hogy nem elegáns. Viszont nagyon praktikus és nincs benne diszkrimináció. azt se az éhező gyerekek szájától fogja elvenni és nem is a jövedelempótlót , értsd a falatot , mint bajnai. Miközben két kézzel szórták a pénzt , az az IMF kölcsönt is..., ami nem tudni , hol van. Persze a közpénzt szórták. Részeg matróz módon,... id. Angela Merkel. a aggódni csak azért aggódom, mert amerikaiakat minden gazságra képesnek tartom. %/-ban nem jöttek. Mos Kedvencem a szociktól kórózs ,öregasszony kinézetű úr , aszongya könnyű, ha már megtömték a zsebüket. Ő csak tudja. N yolc évig tömték ők a zsebüket. Csak most, legutóbb. Libamáj mg amit akartok... a kongresszuson. A nyugdíjastól meg elvettek mindent. Tegyetek be gyerekek most ! Mindig csak kivettetek onnan. Puszi.

Már megint nyomul bajnai... -amerikai ügynök. pislogós, lefelé pislogós... nem nyílt és őszinte tekintetű , tetü... - hogy is kell ezt írni? Véletlenül most, ahahaaa, véletlenül...
Tegnap mesélte 70 körüli ismerősöm, hogy ami már éppen lajárt, az volt ám az amerikai csomagokba, meg a levetett cuccok.... HA valaki azt hinné, hogy majd most másra számíthat tőlük....

László56 2012.05.18. 09:54:06

Szép és munkás napot kívánunk Mindenkinek,

Nincs ingyen politika..., írja az elemzőnk. Milyen igaz. Hiszen csak a kommunistáink tudták a népünket, az ingyen minden reményével, bolondítani. Közben megtanulhattuk, ingyen semmi sincsen.

Kérdéses az is, hogy a miniszterelnökünk mondanivalóját lehet e így értelmezni, vagy csak hanyagságból történt ez az értelmezés. Amit én valószínűbbnek tartok. Hiszen ha abból indulunk ki, hogy pár héttel ezelőtt az összes parlamenti politikai párt egy közös politikai nyilatkozatot írt alá, a párt és kampányfinanszírozást illetően és mindezt a Transparency International kezdeményezésére, akkor azt is láthatjuk, hogy nem az ingyen politikáról van szó, hanem annak az állami finanszírozás megszüntetéséről a politikában, amely lehetővé teszi a polgáraink adóforintjainak hatástalan kezelését a politikai pártok számára. Magyarul, a miniszterelnök javaslata, az adófizetők pénzének jobb és hatékonyabb kezelését segíti elő. Ugyanakkor a politikai pártok finanszírozása nem a levegőből történne, hanem kifehérített, mindenki számára látható adományokból.

Mert nem a finanszírozás maga a probléma, Európa és országunk politikai pártjainál, hanem mindennek, átláthatatlansága. Ez az ami ami pártokat csábítja a korrupcióra és a fekete pénzek kezelésére. Ugyanez ad lehetőséget, idegen hatalmak finanszírozására és az idegen pénzeket a fogadó politikai párt hazaárulásig menő kiszolgáltatottságára.

A legjobb példa erre az MSZ külföldön tartott, hatalmas fekete vagyona. De ugyanide sorolható a Bajnai -féle kezdeményezés, amerikai finanszírozás az országunk kiszolgáltatottságának a növelésére. Erre lett most Amerikában Bajnai kiképezve, és ezért lépett vissza Oszkó is a Wizzair igazgatóságából. Készülnek a választásokra, idegen pénzekből, idegenek érdekek kiszolgálására. Ebben az összefüggésben kell nézni, az amerikai nyomásra időt húzó IMF tárgyalások megkezdésének halasztását is.

Így nézve teljesen más jelentőséget kap a miniszterelnökünk nyilatkozata és az elemzőnk mondanivalója. Hiszen, miért is finanszírozná a magyar polgár azokat a pártokat, ahol a párt nagyobb részben idegen pénzekből, a polgáraink érdeke helyett, idegen érdekek kiszolgálása játszik rá.

Ha már mindezt nem tudja a magyar politika, a globalizmus elterjedése miatt megváltoztatni, akkor legalább a magyar állam ne finanszírozza a saját ellenségeit. Ebből a szempontból viszont a miniszterelnökünknek van igaza. Védi a magyar népet és lehetőségeket keres ahhoz ne a polgárainkkal finanszíroztassák a saját kiszolgáltatottságukat, idegen érdekek számára. Ha már ilyet csinál az MSZP és Bajnai -féle közösülés, akkor fizessék maguk a számlát. Ennek érdekében inkább lemond a FIDESZ-KDNP is az állami jövedelem részéről. Igazuk van. Minket védenek ! A polgárainkért és nemzetünkért teszik, amit tesznek. Attól függetlenül, hogy ebben a kérdésben még nincsen az utolsó szó kimondva. De a magyar kormány a nemzetét és polgárait, valamint annak adóforintjait védi. Ezen van a hangsúly.

aszekelyek 2012.05.18. 09:57:07

@bigapples: A karácsonyt is és a szocikat is amerikaiak dotálják. ez már hír, nem is mai. BAjnairól meg csak a kutya nem tudta eddig is. Az milyen versenyhátrány a többiekkel szemben ? Talán az éremnek nem egy oldalát , mindkettőt kéne nézni. Gondolom ezzel nincs vitád.

Viktus 2012.05.18. 09:58:52

@aszekelyek:

Ne legyél már hülye ... ez nem arról szól amiről. Persze tartsák el a pártokat a tagjaik dolgozzanak az aktivisták, DE ahhoz bizony rövidebb gyeplőre kellene fogni a korrupciót, mikor sorba derülnek ki az érdekes földbirtok osztások, állami megrendelések ... felvetik az értelmesebbjében helyből azt az apróságot, hogy itt bizony Orbán huncutkodik.

aszekelyek 2012.05.18. 10:00:40

@László56: kedves László56! Mit fogunk mi ezért kapni! Vegyen magához valami erőset, mielőtt elolvassa majd az önre szórt átkokat ! Meg persze rám. Önnek is szép napot!

Viktus 2012.05.18. 10:04:14

@László56:

Na ez már profi bégetés volt. Van birka továbbképzés?

Röviden elmondom ez miről szól. Most megint bajban vagyunk a GDP adat gyenge, a görögöknél balhé van, de azon mi is cumizunk, mert kiszámíthatatlan a magyar gazdaságpolitika.
A népeknek be kell dobni ilyen maszlagokat amiket te tövig becumizol, de a Fidesznek még grátisz hasznot is hoz, mert mit számít egy milliárdocska csak a kedvenc szóvivős-elemezős céggel nagyobb értékű tanácsadási szerződést kötöttek. Nekik megvan oldva ez a problémakör.
Itt tiszta kampány-pártfinanszírozás nem lesz átlátható-ellenőrizhető pártkasszák-kampányfinanszírozás nélkül.

aszekelyek 2012.05.18. 10:06:51

@Viktus: bár sorban derülnének ki a földbirtok osztások! De csak ez a kormány van a pellengéren. Csak nyerges , simicska. Hát a többié? A pesti ügyvéd urakéi? Nagybirtokok és még amiről nem tud a nagyérdemű , mert titkosított ? Derüljenek csak ki sorban. Nyilvánosság párti vagyok.
Első hülyézőmként hadd köszöntselek! Engedd meg! Ilyenkor leszek egészen biztos abban , hogy igazam van:) Még sok megerősítésre , - szidalmakra , dehonesztálásra - számítok. Neked is szép napot!

aszekelyek 2012.05.18. 10:10:47

@Viktus: no akkor azt a versenyt kicsit sem rontja ez. Ugyanis sosem volt sem ellenőrizhető , sem átlátható. ebben mind egyetértettek. Ami ritka. De várjál ! Ha te tudod az összeget és a kedvencet is , aki kapta , akkor még mit is akarnál átlátni és ellenőrizni? .... Szívem csücske , hát ne tévedjél ! Ekkorát. Van akinek van logikai képessége itt.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.05.18. 10:10:52

@hoplita: Orbánnak már elég régen elmentek otthonról... legkésőbb akkor, amikor Némethnét kinevezte miniszternek...
Egyébként ez a személyzeti politika szégyen, a legsötétebb pártállami időkben és a szocialisták regnálása idején volt csak ennyi idióta/gazember/alkalmatlan a kormány tagja.

Viktus 2012.05.18. 10:11:04

@aszekelyek:

Ne légy butus. Nagy ELSZÁMOLTATÁS van 2010 óta azokat bizonyára már lefülelte volna Budai Gyula :P
A hírekben pedig a nagy földes fideszes mutyiktól zajos a sajtó mióta a fideszes államtitkár borította a bilit.

aszekelyek 2012.05.18. 10:13:33

@rajaram: látod, hogy nem szükséges nekik a kicsi magyar pénzünket még odaadni.. Te is látod. Mert okos vagy. :) Az, hogy a pénzükkel betámadják a népakaratot? Hülyítenek majd és minden aljasságot terjesztenek, akikről írsz, az rendben van. Nem az nem kisstílűűűűű tényleg. Sokkal de sokkal erősebb negatív jelzőre érdemes. Inkább a terror szót használnám.

Viktus 2012.05.18. 10:15:03

@aszekelyek:

Te kis naivka, hogy ténylegesen melyik mire mennyit költ. Lehet te becumizod, hogy pl. az egy milliós kampánykeretbe belefér amit pl. a Fidesz v. MSZP produkciózott versenyhátrányba hozva pl. a Jobbikot vagy akár az LMP-t.
Nem kedvenceket mindet! nyilvánosan követhető adatok legyenek ne olyan tákolmányok amiket leadnak az ÁSZ-nak.

aszekelyek 2012.05.18. 10:16:03

@dr. Bubó: az a gáti féle 5. pont. HA nem megy a választással, akkor lőnek. az a gáti féle demokrácia. Nem, az nekem túl drága. Köszönöm. azt magán csakorolja gáti és bandája. az arabok meg terroristák, ahahaha....

Viktus 2012.05.18. 10:17:08

@aszekelyek:

A kis pénzünket nem itt viszik ki a színpadon te szerencsétlen buta vérem, hanem a szocik is meg emezek is szépen a színpad mögött haveri megbízások, tanácsadások, földosztás ... na ezek a nagy pénzek, és ebből jut a nagyoknak kemény kampányra.
Nem véletlenül akarják a kicsiket kiiktatni, hogy ezt a nagy "maffiát" soha ne lehessen végre megváltoztatni.

Szimba 2012.05.18. 10:17:26

Elvben igaza van TG-nek.

Az én kissé elfogult nézőpontom szerint ellenben a parlamentet a pártokkal egyetemben át kellene adni a MÜPÁ-nak vagy múzeumot létrehozni benne, a politikusokat pedig a Vérmezőn a pártok létszámának megfelelő sátrakban lehetne elhelyezni (télen), mert nyáron még a sátorra sincs szükségük.

Még hasznosabb lenne, ha közmunkaprogramra fognák valamennyiüket.

aszekelyek 2012.05.18. 10:19:23

@Viktus: olvasd már el . lassabban is, mert nem sikerült megértened, amit írtam. Senki nem hitte el. A másiknak... különösen nem. Ne röhögtess az lmp , szlöm becenevén , melyet nékik ajándékoztam , , versenyhátrányával , mert magadat járatod le. Mindenki tudja , hogy amerikai pénz tette őket be a parlamentbe. Még lassabban mondjam?

aszekelyek 2012.05.18. 10:23:36

@Viktus: ótvar egy diuma ez is. Pont olyan törvényesen ment az is, nincs azon, mit lefülelni, mint ez. Tudod, törvényes de nem etikus. ps. A törvényességről pedig maguknak gondoskodtak. erkölcs nuku de a papírformára vigyáznak és arra, hogy a FIDESZ tűnjön fel , senki más, mint nagybirtokot szerzők. Ismét köszöntelek! Te még újonc lehetsz , mert a többi tudja , hogy ilyen ócska dumát nekem nem érdemes nyomni. Valami értékelhetőt , ha lennél szíves inkább. Most úgyis dogom van. Majd megnézem este.

Viktus 2012.05.18. 10:25:44

@aszekelyek:

Hanta az LMP-re van Budapesten igény az tette be lásd. SZDSZ teljes elhiteltelenedése, de ez elsősorban leginkább a Jobbikról szól meg az esetleg megjelenő új alternatívákról, akik nem voltak benne az elmúlt évtizedek nagy pénzosztásában.
A Fidesz, MSZP, DK megoldja, de így sosem lesz ELSZÁMOLTATÁS ami elmaradt bizony 2010 után, és a jelenlegiek is ott folytatták, ahol a szocik befejezték.

Viktus 2012.05.18. 10:27:48

@aszekelyek:

Gondolkozni próbáltál már v.ha? ezek a dumák a békemenetben elmennek csak akinek van agya az nem veszi be.
A földpályázatok nyilvánosságra hozatala a Fideszen múlik. Az elszámoltatás a Fideszen múlik senki máson, ha akarták volna az általad említett kérdésköröket már két év alatt tisztázni lehetett volna, DE nincs érdekükben nekik is megfelel, mert a saját holdudvarnak így tudnak osztogatni.

aszekelyek 2012.05.18. 10:29:55

Kedves blogtársaim! Senki nem lát a szemétől? Nézzétek már meg azt a képet odafent!!!! Mi van azon? Az. Plusz két rövid szó , fogalom. Aki nem tud angolul, annak este segítek. Többet mondani se kell. No és mond valamit bajnai. Azon a visszataszító, cinikus módon, ahogy szokott. Magyarország most háborúzik. Igen. az ellenfél pedig a képen látható felső angol szöveg. Gyengébbek kedvéért, az egy amerikai épület, ahol világ sorsáról döntenek. Fél világéról minimu. No és már mondom sok-sok éve , hogy ebben a háborúban a pénz a fegyver. Azzal vívják. Szóljatok, ha még lassabban mondjam, hogy tényleg mindenki értse. Gábor és én eddig. lehet csatlakozni! :)

Vagy azt hittétek , véletlenül van az a kép ott ? :))))

aszekelyek 2012.05.18. 10:31:08

@Viktus: bla,bla, bla. olvashattad, hogy erre számítok, amiket ideröfiztél... személyeskedés is eredménytelen.

aszekelyek 2012.05.18. 10:35:47

@Viktus: kell az a budapesti pár kis göthöst képviselő. Csak nagyon nehéz volt azt is , még úgy is... Valakinek biztos kell. A kicsik , akik lehetnének , egy tényleg nem kerékpárral indulókkal megtűzdelt futóversenyben , az látod érdekelne. E a szűk klikkjükön kívül. Ezek a bevásárolt csókosok senkit.

aszekelyek 2012.05.18. 10:38:07

@Viktus: Lassan mondom. Hátha meg sikerül értened. Éppen azért nem kell azt a pénzt már nekik odaadni a nincsből. Amikor minden krajcárra szüksége van a költségvetésnek. Ne gyere az állami beruházásokkal , mert más itt nem fog munkát adni. Az állami beruházások és slussz.

tölgyes 2012.05.18. 10:38:32

@tibapó: Megoldható lenne a politika pénz nélkül, vagy töredéknyi pénzből ha a pártok nem VÁLASZTÁSI PÁRTKÉNT, kizárólag a VÁLASZTÁSOKRA KONCENTRÁLVA, a választási győzelem érdekében SZAVAZATVÁSÁRLÁSTÓL SEM VISSZARIADVA, az érdemi politizálást a választási kampányra koncentrálva folytatnák.
Nagy kérdés az, hogy vajon nem ennek a típúsú politizálásnak látjuk- e A TOTÁLIS VÁLSÁGÁT. A választók elfordulnak a politikától, kiábrándulnak, mert úgy érzik, hogy csak a kampány időtartamára kiváncsiak arra amit mondanak, akkor se nagyon.
Farizeus TG szövege. Farizeus, mert a sokkal nyitottabb és kontrolláltabb párttámogatás mellett is behatol a tőke a pártfinanszírozásba és kiépíti a maga érdekstruktúráját. Elég volna ha Török Gábor elővenné az elmúlt 30 évben az illegális párttámoghatásokba belebukott politikusok listáját. Miközben ő is tudja, hogy az ami a nyilvánosságra került még a jéghegy csúcsánál is kisebb, voltaképp elhanyagolható töredék. A pártfinanszírozásból kapott pénzek még arra se elegendőek, HOGY FENNTARTSÁK AZT A STANDOT, AHOVÁ A LEGÁLIS ÉS ILLEGÁLIS TÁMOGATÓK HORDJÁK A PÉNZT. Jobbára arra való, hogy azt a látszatot ILLÚZIÓT keltse, hogy aZ ÁTLÁTHATÓ FORRÁSOKBÓL IS KÉPESEK MŰKÖDNI.

Ha nincs pártfinanszírozási pénz, akkor a pártok rákényszerülnek a valódi társadalmi kapcsolatok kiépítésére, a társadalmi csoportokkal való érdemi párbeszédre. Pénz birtokában ezt mindig is vásárlással fogják helyettsíteni: megvásárolják a programot, a plakáthelyet, a reklámszakértőt, a médiafelelőst, magát a médiát, a politikai szakértőket és elemzőket egészen a plakátragasztóig és a cédulagyjtőkig...MINT AHOGY EZT LÁTTUK AZ ELMÚLT ÉVEKBEN. lEGUTÓBB TÁN ÉPP AZ lmp ESETÉBEN. Erre tényleg kár volna költségvetési pénzt adni.

Ezzel együtt ez a javaslat a gordiuszi csomó átvágására irányul. Szépen polarizálja a véleményeket. A politikából élőknek nem nagyon fog tetszeni.

aszekelyek 2012.05.18. 10:52:06

@dbeata: akkor neked, külön, mint értőnek és csatlakozónak még elmondanám, hogy a cím sem véletlen. :) nincs ingyenebéd, kapta a pofájába a démosz a naaagy demokratától, anno. Most pedig a démosz mondja a milliárdosnak, dk, hogy nincs ingyen politika. Szépen beleteszitek a saját vagy támogatóitok pénzét, barátocskáim. Fontosnak tartom megjegyezni a dolog szisztematikus voltát a dk esetében. külön összekoldulta a kapcsolat.hu-n a blogján a dk sátorra valót és abérletre is. Egy huncut saját fillért nem tett, tesz bele egyik sem. A szegény emberek, akik még vevők a szemfényvesztésére meg a kis pénzükből állják neki a cehhet ? Abból ne egyen. Ő sem és más sem. Borzalmasan sokba kerül ő és aknamunkája ma is azoknak a szegény embereknek. Természetesen a bajnai és a többi is, akik ma nagyon tudnak Orbánra mutogatni. Ők kerülnek ilyen sokba Magyarországnak. A kollaboránsok. Akik mindent a szegény , dolgozó és adózó nyakára vettek fel.
Mi most csak magunknak drukkoljunk inkább. Sikerüljön Orbánnak vagy bárkinek ezt a csatát is megnyernie Magyarországnak. Mert ez az egy számít. A jövőnk ezen múlik.

dr. Bubó 2012.05.18. 10:53:33

@aszekelyek: "akkor neked, külön, mint értőnek..."

vagyis az egyetlen olvasódnak... aki ezt az ömlesztett fost olvassa...

nem mehetnétek el privát cset ablakba ?

Viktus 2012.05.18. 10:55:26

@aszekelyek:

Na azokat lehetetleníti el.

dr. Bubó 2012.05.18. 10:55:52

@aszekelyek: "más itt nem fog munkát adni. Az állami beruházások és slussz"

eszméletlen buta vagy... de ezt a témát már túltárgyaltuk...

dr. Bubó 2012.05.18. 10:57:27

@Viktus: nyilván olyan nem tud indulni aki tisztességes lenne...

de neki ezt magyarázhatod ! a fődakota CIGÁNYKODÁSÁNAK szerelmese....

egybites...
a hovategyemazikszet buta lusta fajtából... EZEK fognak először meggebedni...

Viktus 2012.05.18. 10:58:34

@aszekelyek:

Ne jöjjek a felesleges-túlságosan költséges állami beruházásokkal, mert azok legalább munkát adtak? megkérdezhetném téged fejedre ejtettek, mikor születtél? :O de inkább csak kontrázok a pártok is munkát adnak embereknek így az érvelésed alapján nem kell firtatni ezt a kérdéskört ez is egy állami beruházás.
Ennyi.

márta)) 2012.05.18. 11:01:34

@László56:

Ha már ilyet csinál az MSZP és Bajnai -féle közösülés, akkor fizessék maguk a számlát."

Nyugi, nyugi! Ha a pártpénzek megvonásával az lenne a cél, hogy ellehetetlenüljenek az ellenzési pártok) azt kell írnom Önnek, hogy nem fognak!!!

Kedves László!

Tudjuk "min" van a hangsúly.
:(

Guillaume sous guillotine 2012.05.18. 11:17:20

kicsit populista ötlet, egyértelműen a kis pártoknak lenne rossz (LMP,Jobbik).

márta)) 2012.05.18. 11:20:30

Agrártámogatások: találja ki, kik kapták a legtöbbet"

www.168ora.hu/buxa/agrartamogatasok-talalja-ki-kik-kaptak-a-legtobbet-96275.html

Hát van illlyen!
:(

hoplita 2012.05.18. 11:25:10

@aszekelyek:
Te csak ne ugassál ingyenpénzről, te leszázalékolt, csaló rokinyugger faszszopó.
Ahogy anno is kiderült....veszélyeztetett vemhes jószág, de tudott órákat sorba állni a meki előtt.
Kussoljál, bazmeg..kussoljál.

hoplita 2012.05.18. 11:28:32

@dbeata:
Van.
Nem öregszem és nem nyávogok....ha meg itt az idő, elmegyek csendben.
Meg van 3 gyerekem.
Neked hány van?

xsasha 2012.05.18. 11:32:40

@teevee:
Elképzelhető. Bár az oligarcházás bulvártéma. Különböző médiumok nagyjából havonta veszik címlapra, különböző méretű hullámzást elérve. A simicskázás nagyjából a komcsizás szintjére emelkedett.
De ez messze nem olyan fájdalmas a Fidesz számára, mint a GDP-csökkenés kapcsán a gazdaságpolitika megkérdőjelezése. A görög választási eredmény nem várt, de annál súlyosabb probléma. A forint nemsokára 300 felett lesz az euróhoz képest, és az IMF tárgyalások is a levegőben vannak.
De mivel a vér nem válik vízzé, a média és az ellenzék kiszámítható, az ilyen témák bedobása a legkisebb rossz elvén elég gyakran működnek.
A politika nem irodalom és nem szerelmes vers, hanem az érdekérvényesítés terepe. Szomorú, hogy hazánkban ilyen könnyen kiszámítható a média működése, és az ellenzék is, méghozzá ilyen irányba. Ez meg is határozza az érdekérvényesítés módjait.

hoplita 2012.05.18. 11:34:20

@Viktus:
Naívka....?????

Ez egy kőkemény geci, bazmeg.
Ha holnap a kommentedért a falhoz állítanának, ez helyeselné, hidd el....vagy megkérdezné, hogy miért ilyen enyhe a dádá...:(

Ne udvarolj neki....a retkes kurva anyjába küldd a férgét.:(

hoplita 2012.05.18. 11:39:35

@dbeata:
Ja...
Bazmeg....ez egy ÁLLAT.

Sosem hittem volna....de komoly ingerenciám van kibelezni.
Üti a maszopós faszfejeket...de nem is kicsit.:(

hoplita 2012.05.18. 11:40:57

@Viktus:
Nyihahahahahahahaha....!

Te is hülye vagy, bazmeg?:))))))))))))))

xsasha 2012.05.18. 11:41:57

@G. Wolf:
Csak egy kérdés.
Mennyire zavar téged, hogy a legnagyobb gazdaságok mind valamilyen gazdasági kapcsolatban vannak azokkal az isztánokkal, és mondjuk Kína a legnagyobb finanszírozója az USA gazdaságának?

hoplita 2012.05.18. 11:43:37

@Viktus:
"....megkérdezhetném téged fejedre ejtettek, mikor születtél?..."

hehehehe...

Nem, csak az apja egy lyukkal lejjebb dugott és őt a mama a végbelében foganta...ott is hordta ki.
Evvan..:)

TROLL 2012.05.18. 11:50:29

De jó, hogy pont ezt fejtegettem tegnap lassúeszű válsztópolgárnak.. "A farkastörvények egyszerűek: aki fizet, az rendeli a zenét." Nos ez így sajnos rohadtul nem pontos, és veszélyesen nem az. Nem csak az a baj, hogy a finanszírozó milyen zenét rendel. A jelenlegi rendszerben a zenét sajnos mindig mi fizetjük, aki "fizeti" az igazából csak meghitelezi, és később profittal kapja vissza túlárazott állami megrendelések, és a "hitelező" profitját szolgáló törvények formájában. Tehát a helyett hogy csak a pártot fizetnénk fizetjük 1.) a valódi támogatást 2.) a finanszírozó profitját 3.) a tranzakciókat közvetítő párttagok hűbérét. + a szabad verseny kiiktatásából fakadó összegszerűen nehezen meghatározhatú de jelentős veszteséget. Ugye a képlet végtelenül egyszerű a párt kap kölcsön, de az állam (azaz mi) fizet helyette.

xsasha 2012.05.18. 11:51:25

@Akitlosz:
Ez az SZJA ötlet nagyon jó, ezen lehet pár kört futni.

Psyman 2012.05.18. 11:53:08

@dr. Bubó: De, csak képletesen. Nem vagyunk primitív barbárok, sem véres szájú kommunisták. Szépen eltakarítjuk az országból őket, esetleg némi vagyonelkobzás is belefér és annyi. Vagy pár év börtön esetleg.
Egyébként ha a "szentkétharmad" csődbe viszi az országot, én komolyan mondom, hogy hálás leszek nekik! Inkább mint hogy még húsz évig itt szenvedjünk és akkor menjünk csődbe, mikor ettől az életszínvonalunk Mongóliáéra esik vissza...

Viktus 2012.05.18. 12:35:12

Szóval az van, hogy az ellenzéknek nem adunk pénzt. Majd azt mondjuk nincs és ráfogjuk a Gyurira, neki már úgyis mindegy. Ha bajban a haza az emberek is megértik majd, hogy a pártok működése sokadrangú feladat. Úgyis utálnak mindenkit, és hiába mondja majd nekik a Török Gábor, hogy nincs ingyenpolitika, még tapsolni is fognak majd meglátjátok.

varanus.blog.hu/2012/05/18/a_velunk_elo_korrupcio

:D

dbeata 2012.05.18. 12:58:04

@hoplita: OFF:
Bevallom, összezavarodtam. Most érték a gyerek, vagy sem?
Egyes blogtársak édesanyjának gyerekvállalási kedvét kifejezetten rosszallni szoktad....:)

Ismerek olyan négy gyerekest, ahol mind a négy munkanélküli. Igaz, olyan háromgyerekes családot is, ahol egy egyetemet végzett, egy épp most végzi, a harmadik még most érettségizik, de tovább fog tanulni.

"Neked hány van?" Ezt már megbeszéltük egyszer. Csuda aranyos egy zsivány.
Remélni tudom csak, hogy nem fog elhúzni innen, amikor felnő.

Letienne 2012.05.18. 13:03:45

Az állami pártfinanszírozás felszámolásával a a szegénypártok hatalmasat szenvednek majd.

Ha szeretnénk egy kicsit a jövőbe látni, vigyázó szemetek az USÁ-ra vessétek. Amerikában a superpacokon keresztül (action comittée) a ládaszámra borítják a milliókat a Republikánus kampányba az
ultrakonzervatív
olajipari
hadiipari
pénzpiaci

érdekeltségű szervezetek, aminek az lett a vége, hogy a Republikánus Párt ezeknek a csoportoknak a kijáróemberévé vált.

Történt mindez úgy, hogy ott a két párt holdudvarai sokkal szimmetrikusabbak, mint idehaza, a Jobbik-LMP-DK-ról nem is beszélve.

bioLarzen 2012.05.18. 13:21:38

@is: OK, megegyeztünk :)

Vagy inkább: :(

bio

tibapó 2012.05.18. 13:25:01

Ingyenpolitika? Először is azt kellene tisztázni, mi számít politikai tevékenységnek.
A TEÁOR-9492 szerint Politikai tevékenységnek számít a politikai szervezet és kapcsolódó szervezetei (pl. ifjúsági szervezet, vagy párt által alapított álcivil szervezet) leginkább a kormány döntéseinek befolyásolását célzó tevékenységek, tagjai politikai pozicíóba helyezésére törekvés, ezekkel kapcsolatos információk terjesztése, pr-tevékenység, pénzforrás, gyűjtése, stb.

Ugyanakkor az új Civil Törvény szerint közvetlen politikai tevékenységnek számít a párttevékenység és a területi listán (országos, megyei, fővárosi) választáson jelöltállítás, de nem tartozik a politikai tevékenységek közé a helyi (települési, fővárosi kerületi) listán való jelöltállítás.

hoplita 2012.05.18. 13:33:52

Jujuj.....úgy látom kár vót köcsögözni.:)))))

Honnan van Bánki Eriknek diplomája?
Bánki állítja, hogy közgazdász diplomája van, de ezt végzettségei nem bizonyítják. A milliomos cégvezető fideszes neve korábban jövedelmező fürdőépítések kapcsán is felmerült.

További részletek: kuruc.info/r/7/96245/#ixzz1vDhzZYSz

Chigavera · http://pezsma.blog.hu/ 2012.05.18. 13:39:06

Kedves TG,
fel szeretném hívni a figyelmed minapi megállapításodra, miszerint a demokrácia minősége idehaza semmilyen körülmények között nem romlik. Bármi történt és történjék. Mert csak.
Ahogy előző posztodban utaltál rá, majd ez is törvénybe lesz foglalva, tehát nem veszélyezteti a demokráciát.

A mocsárnak megvan az a tulajdonsága, hogy nem rögtön fulladsz meg, egyszerűen csak elveszíted a képességed a kikecmergésre, viszont egész addig dalolhatsz, hogy minden rendben van, amíg az orrodon nem folyik be a trutymó.

Dualon · http://e-arc.hu 2012.05.18. 13:59:31

"A farkastörvények egyszerűek: aki fizet, az rendeli a zenét."

Frappáns zárás, inkább azonban retorikainak érzem, semmint logikainak.

Sajnos úgy látom, hogy a "hétköznapi választópolgár" versus "érdekkör" játékában mindenképp mindkét fél fizet a harmadiknak, a "reprezentáló félnek" (most hadd nagyoljam el a fogalmakat, nem ez a lényeg). A kérdés csak az, hogy ki többet, és ki rendeli inkább a zenét. A kettő nem feltétlenül függ össze...

Szerintem jelenleg nagyobb befolyású az érdekkör a választónál, ugyanakkor nagyobb pénzt öl a választó az ügybe, mint az érdekkör.
Rendszerszinten, összességében.

A rendszerszint azonban lokális gócok érdekeinek összegeként jelenik meg, és amíg dominánsan egy vezető van, addig nyilván az ő érdekköre diktálja a ritmust. Legyen ő Orbán, legyen egy nagyon szűk pártvezetés, vagy akármi, amire nem látok rá tisztán.

Azt kijelenteni tehát, hogy amíg a választópolgár fizet, addig ő határozza meg a kereteket, és amint ő nem, akkor már más fogja, szerintem nem állja meg a helyét.
A választópolgár mindenképp fizet, és rádobnak még pénzt érdekkörök befolyásért. Ez azért történhet így, mert forrásból soha nem elég, és mert a források követhetősége Magyarországon (sem) túl jó.

Gyengébbek kedvéért: nagyobb kutya baszik, több pénz fütyül.

Disclaimer: egyetlen jelenlegi politikai erővel sem tudok azonosulni, és politikai szereplővel is csak nagyon kevéssel.

is 2012.05.18. 14:49:04

@márta)): "Ki kell épiteni az országos hálót, meg kell személyesen szólitani a nagybetűs népet,"

Egy rendes nagygyűlés 3 millió forint. Bp-en beszélhetsz 10-50 ezer emberhez (amennyit érdekel), Szegeden 5-8 ezerhez, Sopronban 1-3 ezerhez, egy faluban meg 100-200-hoz. És már a szomszéd faluból sem nagyon jönnek át meghallgatni téged. Gondold át nyugodtan pénzügyileg ezt a szólítsunk meg közvetlenül minden 500 lelkes faluban élő magyart.

tölgyes 2012.05.18. 15:07:39

@tibapó: Megoldható lenne a politika pénz nélkül, vagy töredéknyi pénzből, ha a pártok nem VÁLASZTÁSI PÁRTKÉNT, kizárólag a VÁLASZTÁSOKRA KONCENTRÁLVA, a választási győzelem érdekében SZAVAZATVÁSÁRLÁSTÓL SEM VISSZARIADVA, az érdemi politizálást a választási kampányra koncentrálva folytatnák.
Nagy kérdés az, hogy vajon nem ennek a típusú politizálásnak látjuk- e A TOTÁLIS VÁLSÁGÁT. A választók elfordulnak a politikától, kiábrándulnak, mert úgy érzik, hogy csak a kampány időtartamára kíváncsiak arra, amit mondanak, akkor se nagyon.
Farizeus TG szövege. Farizeus, mert a sokkal nyitottabb és kontrolláltabb párttámogatás mellett is behatol a tőke a pártfinanszírozásba és kiépíti a maga érdekstruktúráját. Elég volna ha Török Gábor elővenné az elmúlt 30 évben az illegális párttámogatásokba belebukott politikusok listáját. Miközben ő is tudja, hogy az ami a nyilvánosságra került még a jéghegy csúcsánál is kisebb, voltaképp elhanyagolható töredék. A pártfinanszírozásból kapott pénzek még arra se elegendőek, HOGY FENNTARTSÁK AZT A STANDOT, AHOVÁ A LEGÁLIS ÉS ILLEGÁLIS TÁMOGATÓK HORDJÁK A PÉNZT. Jobbára arra való, hogy azt a látszatot ILLÚZIÓT keltse, hogy AZ ÁTLÁTHATÓ FORRÁSOKBÓL IS KÉPESEK MŰKÖDNI.

Ha nincs pártfinanszírozási pénz, akkor a pártok rákényszerülnek a valódi társadalmi kapcsolatok kiépítésére, a társadalmi csoportokkal való érdemi párbeszédre. Pénz birtokában ezt mindig is vásárlással fogják helyettesíteni: megvásárolják a programot, a plakáthelyet, a reklámszakértőt, a médiafelelőst, magát a médiát, a politikai szakértőket és elemzőket egészen a plakátragasztóig és a cédulagyűjtőkig...MINT AHOGY EZT LÁTTUK AZ ELMÚLT ÉVEKBEN. LEGUTÓBB TÁN ÉPP AZ LMP ESETÉBEN. Erre tényleg kár volna költségvetési pénzt adni.

Ezzel együtt ez a javaslat a gordiuszi csomó átvágására irányul. Szépen polarizálja a véleményeket. A politikából élőknek nem nagyon fog tetszeni.

balfék 2012.05.18. 15:11:39

@tölgyes: Kíváncsi lettem volna, ha az MSZP lépi meg mit írtál volna? Mindenféle szemét mocsoknak tituláltad volna ez ügyben is őket. Szemét antidemokratáknak.

Letienne 2012.05.18. 15:19:08

@tölgyes: Bár igazad van a farizeusságot és a korábbi törvénytelen állapotokat illetően,de azt hiszem abban egyetértünk, hogy ameddig szavazatot lehet a média segítségével szerezni, azaz amíg a pénzt szavazatokra lehet majd váltani, addig ez a javaslat éppen, hogy kontraproduktív lesz.

Amiről beszélsz, annak akkor lenne értelme, ha ezt a faktort kiküszöbölnék, mint pl Angliában, ahol a választási kampány költséges része 2 azaz kettő darab hétig tart.

De Magyarországon nem ez a helyzet.

tölgyes 2012.05.18. 15:19:55

@balfék: Ha visszaolvassa a régebbi szövegeimet, akkor se fog találkozni, az Ön által használt kitételekkel.
Egyébként amit ír, az nem érv semmire. Amit én írok, azok megfontolandó szempontok és tények. Nem kell őket elfogadni.. de azt talán mégse tagadja, hogy a nagy némwet demokráciában elnök bukott az illegális párttámogatás miatt.. és hamegkaparja az emlékezetetét elő fog még szedni ilyen politikusokat szép számmal. És ők le is buktak. Mennyi az, aki nem bukott le. Mindez pedig történt átlátható(bb) pártfinanszírozás mellett.

László56 2012.05.18. 15:21:41

@László56:

Szép délutánt kívánunk Mindenkinek

Ha már a pártfinanszírozást és korrupciót egy lapon emlegetjük és új alapokra szeretnénk állítani, akkor érdemes lenne a GRECO ajánlásait figyelembe venni. Evvel kikerülnénk az EU akadékoskodásait és egy EU konform anti korrupciós politikai irányvonalat tudnánk kiépíteni. Például egy korrupciót megelőző büntetőjogi törvénnyel. Ilyen törvények léteznek már Európában és egy magyar változat jót tenne a pártfinanszírozásnak ugyanúgy, mint a korrupciót megelőző intézkedéseknek. De, mi is az a GRECO ?

Egy európai intézmény a pártfinanszírozás és korrupció tanulmányozására. Neve: Group of States against corrupcion. Rövidítve: (GRECO)

Ez az intézmény már régebb óta komolyan foglalkozik evvel a problémával és ajánlásai betartják az európai normákat. Publikációi nagyon sokat segíthetnének a mindenkori magyar kormány anti korrupciós politikájának fejlesztéséhez.

Mi magunk is, több európai ország számára foglalkoztunk a GRECO publikációival és csak azt tudjuk mondani, hogy az ajánlásait érdemes figyelembe venni.

Talán ez lehetne a legrövidebb út egy új pártfinanszírozási- és korrupciós törvény elindítására az országunkban.

tölgyes 2012.05.18. 15:22:25

@Letienne: Nem értem a kontraproduktivitást. Egyébként pedig miért kell kontraproduktív dolgokra költségvetési pénzt áldozni?

Link Elek 2012.05.18. 15:31:51

ez ha megvalosult gyurcsanyt hozza rendkivul kedvezo helyzetbe az MSZP-vel szemben.
ugyanis a DK eleve arra keszult, hogy allami tamogatas nelkul veri meg az MSZP-t/LMP-t a baloldalon.

Ugyhogy megalakult az Orban-Gyurcsany szovetseg Mo ellen.
Gebedne meg mindketto.

Letienne 2012.05.18. 15:39:13

@tölgyes: A társadalmi kapcsolatok ápolása most is pozitív hozadékú, tehát minden valamire való párt igyekszik minél több társadalmi szervezetet maga mögé állítani, s ha ilyenek nincsenek, akkor megszervezik azt maguk. ( Makovecz féle akadémia, Tudósok Batthyány Köre, Keresztény- Nagycsaládosok ligája, történelmi egyházak , de Szakszervezetek, Hit, Greenpeace stb)

Ez a javaslat viszont a társadalmi kapcsolatok ápolását úgy módosítaná, hogy mivel kevesebb a tőke, az egységnyi tőkét hozó társadalmi kapcsolat relatív súlya nagyon megnőne. Másszóval a pártok alkupozíciója az őket megkörnyékező támogatókkal szemben sokat romlana, még jobban ki lennének szolgáltatva a tőkés társadalmi kapcsolatoknak.

S akkor még nem is vettük figyelembe azt, hogy két azonos méretű választói csoport közül a gazdagabb bázissal bíró jóval több szavazatot szerez a médiamegjelenés miatt.

A pénzkeret szűkítésével nem a pénz hasznosságát ( a pénzen vehető áru(=médiafelület)) értéket csökkented, hanem a pénzt értékeled fel.

Ha korlátozni akarod a pénz hatását, akkor az általa megvehető árut kell korlátoznod, ekkor csökken a (kampányban) a pénz értéke, s ennek megfelelően megnő a többi szavazatszerzési módszer, azaz ahogy e "társadalmi kapcsolatok" értéke és súlya.

Letienne 2012.05.18. 15:41:17

@Link Elek: jaj ne ... ha már a meglévőek közül kell választani akkor én Bajnaiban bízom, Ő legalább a mérsékeltekhez tartozik.

balfék 2012.05.18. 15:42:35

@tölgyes: Csak az a baj, hogy Magyarországon nem német demokrácia van. Itt bukott már meg valaki illegális párttámogatás miatt? No nem azért mert nem volt és van, hanem , mert nincsenek felderítve és a Polt ügyészség ebben nem is fog élen járni. A legális állami pénzek juttatása nem kell , hogy akadálya legyen az illegális pénzek kiszűrésének.

tölgyes 2012.05.18. 15:44:22

@balfék: Önnek igaza is lehetne. Csakhogy most nem ez a kérdés. Akkor is csalnak, ha van állami támogatás. Akkor is, ha nincs. (Így van ez mindenütt) Akkor minek bele a költségvetési pénz?? Hogy finanszíropzzuk a csalás kitalálóit???

tölgyes 2012.05.18. 15:48:23

@Letienne: Ez nem így működik. A fidesznek vannak a polgári körei. Pénzt a fidesztől nem kapnak. A választási előkészületekben ingyen dolgoznak. Kihordják a szóróanyagokat, beszedik a cédulákat. Ingyen. Ráadásul oda nem visznek szoróanyagot, ahová felesleges. Tudják, mert a szerveződés az utcák szerint működik. Itt ahol én lakom az apró dolgok intézésének a szervezése is így történik.
Amit Ön ír, az az MSZP módszere.

balfék 2012.05.18. 15:58:42

@tölgyes: Talán azért, mert lehetnek olyan pártok is , amelyek megpróbálnak becsületesen létezni.

balfék 2012.05.18. 16:02:49

@tölgyes: A fidesznek meg ott van a Kubatov-lista , meg a csalárdul megszerzett Nemzeti Konzultációs lista. Ott vannak a titkos szolgálatok az UD.zrt embereivel feltöltve.A korlátlan megfigyelési lehallgatási lehetőség a közszolgálatban. Így már tényleg nem lesz szükség a külön állami támogatásra.

tölgyes 2012.05.18. 16:10:18

@balfék: Nyilván az SZDSZ-re és az LMP-re gondol:::))!
Egyébként az állami támogatás hiánya nem zárja ki a becsületet. Én pédául ezt a polgári körök tagjai általi ingyens természetbeni (munka) segítséget a lehető legtisztességesebbnek gondolom. Ha valakinerk elege lesz a fideszből, az nem fogja kihordani a szoróanyagot. Akkor azért fizetni kell.

Letienne 2012.05.18. 16:16:06

@tölgyes: Kedves Tölgyes ez egyszerű matematika, ha nem érné meg plakátozni, óriásplakátozni, tömegrendezvényeket tartani rádió és TV reklámot feladni akkor egyik párt se tenné.

Márpedig ezek léteznek s bizony mind nagyon súlyos költségeket vonnak maguk után.
Most hogy megvannak azok a pontok ahol a pénz szavazatra váltódik, már világos, hogy ha ugyanannyi reklám, óriásplakát, rendezvény megszervezésére kevesebb pénze van egy szervezetnek.

1) ezekből kevesebbet vásárol, azaz a gazdagabb párt több szavazatot kap.
2) a párt kurvának áll, jótevőit és hitelezőit az állami kasszából elégíti ki.

Mégegyszer: Ez matek, s ebben egyetlen feltevés van, az, hogy a pénz médiafelület vásárlásával, rendezvények tartásával szavazatra váltható. Ezt pedig tudjuk onnan, hogy a pártok ezt megteszik.

Az aktivisták ingyenmunkája szép és jó, de had jegyezzem meg hogy azok egy része szeretne a szervezetben feljebb kerülni, másrészről pedig azok a szórólapokat valaki pénzért kinyomtatta.

A Fidesz pedig kifejezett rossz példa erre hisz még összeszámolni is nehéz hány nagytőkés támogatja őket: A Helyi Théma, Széles László, Csányi, CBA, Simicska, Töröcsik stb stb stb.

Apropó médiamegjenés, tudta, hogy a piaci domináns Mahír és a BKV hirdetési felületeit értékesítő Peronreklám is Simicska tulajdonában van?

Bár tény, hogy sok az aktivista is.

livengood 2012.05.18. 16:29:40

"többet árt a demokráciának, mint a választási körzethatárok bármilyen fifikás átrajzolása"

Csak én látom úgy, hogy nem a körzethatárok ilyen-olyan módosítása a veszélyes, hanem, hogy bármikor, közvetlenül választások előtt is számukra kedvezően módosíthatják a szabályokat? Akkor amikor az ellenzéknek már nincs ideje az új szabályok ismeretében kampányolni, taktikát változtatni?

Az állami pártfinanszírozás megszüntetése illik a sorba.

Elemzőnknek még mindig nem tűnik úgy, hogy menetelünk egy horthysta szerű puha diktatúra felé?

Akkor is voltak választások, csak a finanszírozás és választási szabályok miatt az ellenzéknek nem volt esélye nyerni.

hoplita 2012.05.18. 16:39:58

@tölgyes:
Ne kábíccsuk egymást.
Nálunk most kezdik élesztgetni a polgári köröket...mert hogy fityiszesnek lenni mán nem olyan menő, mint két éve...
De a fityisz pénzeli azokat is.
Mindketten tudjuk, pénz nélkül nem működik semmi sem. Csak a pénz nem működteti, de a lóvé egy szükséges dolog..

hoplita 2012.05.18. 16:48:36

@livengood:
Nem. Csak fityiszes.
De a maszopósok is ilyenek....egyik kutya másik eb.:)

tölgyes 2012.05.18. 16:49:04

@hoplita: Hát élesztgessék.. de írja meg hogy hol fizeti őket, mert az ingyen pénzre lesz jelentkező bőven:)

tölgyes 2012.05.18. 16:50:29

@Letienne: No, de az hol van megírva, hogy a pártoknak kötelező költségvetési támogatást adni???

tölgyes 2012.05.18. 16:52:33

@balfék: Ez az amit még mindig nem ért. Nem kell a lista. Én az utcánkban mindenkiről tudom, hogy kire fog szavazni mit gondol a dolgokról. Beszélgetni kell az emberekkel:::))) Ez it így működik.

balfék 2012.05.18. 16:57:49

@tölgyes: És ingyenes(miből is?) propaganda lapokkal teli pakolni a postaládákat, lásd Helyi Téma. Ez itt így működik.

balfék 2012.05.18. 16:59:17

@tölgyes: Ha nem kell a lista , akkor mégis miért van?

Letienne 2012.05.18. 16:59:43

@tölgyes:

Speciel a választási törvényben. Még.

tölgyes 2012.05.18. 17:01:36

@Letienne: Még.. de ha nem lesz kötelező, akkor se dől össze a világ.

livengood 2012.05.18. 17:02:29

@hoplita: Ebben egyetértünk, de most minek?

tölgyes 2012.05.18. 17:02:52

@balfék: A helyi újság egy vállalkozás. Volt van a költségvetéstől függetlenül.

Letienne 2012.05.18. 17:03:18

@tölgyes: Csakhogy értsük egymást. Ezt a tudást írják le egy listára, amit a választási mozgósításnál használnak a kampány hatékonyságának növelése érdekében.

Gond ott van, hogy ez a lista akkor is ott lesz, ha állami helyre jelentkezel.

Én speciel direkt feltetettem magam mindhárom listára a népszavazási íveken keresztül, ha már lesz a nevem mellett bötű, legalább ne "Ellenséges" legyen az.

Letienne 2012.05.18. 17:07:32

@tölgyes: Feltételezem ugyanez volna a véleménye, ha az MSZP tenné ugyanez.

balfék 2012.05.18. 17:08:51

@tölgyes: Biztos vagy benne, hogy függetlenül? A reklámokat milyen vállalatok helyezik el ezekben a kiadványokban. A Vitézy név mond neked valamit? Röhögnöm kell a függetlenségtől!!

Diocles 2012.05.18. 17:20:39

Kedves Török Gábor!

Tisztában vagyok vele, hogy Orbán javaslata rendkívül populista és sok tekintetben agályos (bár kétségtelenül rendkívül népszerű lesz), mint ahogy az is világos, hogy előnyös lesz a Fidesznek.

ÁM, kedves Török Gábor, az Ön posztjának éppen az USA gyakorlata mond ellent, ahol szinte kizárólag MAGÁNPÉNZBŐL és magántámogatásokból finanszírozzák a pártpolitikát és a kampányokat. (Tehát nem érdemes feljelenteni emiatt Orbánt az USA-ban, mert nem fogják érteni, h mi a baj.)

Persze, tudom, hogy van lehetőség ott is közpénz igénylésére, de ezzel a jelöltek gyakorlatilag nem élnek, mert ez esetben maximálniuk kellene a kiadásaikat és nem fogadhatnának el magánpénzt.

Való igaz, hogy ez a rendszer kiszolgáltatta az amerikai politikát az üzleti életnek, ám ennek szerintem (érdemes összevetni az üzletbarát amerikai politikát a balos-ökokommunisztikus-szoc-demagóg európai vonulattal, a versenyképes USA-t a túlelosztó szociális állam miatt versenyképtelen, csődben lévő Európával) igencsak hasznát látták.
Nyilván az amerikai üzleti élet (az ottani "oligarchák") egy centtel nem támogatta az ottani méregzöld, szélsőbalos, szélsőjobbos jelölteket, az üzletpártiakat pedig bő milliárdokkal, de valahogy nem nagyon látom, hogy emiatt oly nagy bajban volnának...

Tehát én nem látnék abban semmi kivetnivalót, ha az üzleti élet komoly befolyással lenne a honi pártpolitikára (abban igaza van, hogy ez komoly hátrány volna az LMP-Jobbik-szerű antikapitalista képződményekre), ettől nem sérülne a demokrácia sem (lásd USA), jóllehet nyilvánvaló, hogy itt nem elméleti-elvi megfontolás, hanem a hatalmi és népszerűsködési praktikum motíválta Orbánt.

livengood 2012.05.18. 17:27:20

@Diocles: "LMP-Jobbik-szerű antikapitalista képződményekre"

A Jobbik annyira antikapitalista, mint Németország kormányzó pártja volt a 30-as években.

Letienne 2012.05.18. 17:28:26

@Diocles: Ebből az következik, hogy a legjobb az volna, ha a kormányzás jogát aukción értékesítenék.

A kommentedben egyetlen józan mondat van:
" jóllehet nyilvánvaló, hogy itt nem elméleti-elvi megfontolás, hanem a hatalmi és népszerűsködési praktikum motíválta Orbánt."

szoja122 2012.05.18. 17:51:07

@xsasha: Részletezd, mert nem értem, ki végezte ki a demokráciát? Ki hogyan akarja újjáépíteni?

tibapó 2012.05.18. 17:52:42

@tölgyes: Kend mindent kétszer mond, kétszer mond? :)

szoja122 2012.05.18. 17:57:34

Szeretném felhívni mindenki figyelmét az egyik trackback-ra:

"Kövér László szerint az ellenzéknek nincs helye a parlamentben"

"Ezt mondta Schmitt lemondása után: “… az önmagában méltatlan, hogy a tőlem balra helyet foglaló képviselő hölgyek és urak egyáltalán itt ülhetnek ebben az országgyűlésben.”

mariablogja.wordpress.com/2012/04/03/mit-szolt-be-kover-laszlo-schmitt-lemondasa-utan-a-parlamentben-a-szocialista-frakcionak/

Még a Fideszben is vannak tőle balra álló emberek....

Mondja ezt egy MSZMP Központi Bizottsági múlttal rendelkező Kövér László....

Ilyen emberekkel NEM lehet demokráciát építeni.

1998-ban a Fideszre szavaztam, mert NINCS demokrácia ellenzék nélkül, még egy nagyon rossz ellenzék is sokkal jobb mint a nem létező.

dr. Bubó 2012.05.18. 18:09:56

fidesz első "kormányzása" idején azért működtek a most nem működő dolgok, mert
-akkor nem volt gazdasági világválság
-a kormányzásukat megelőzte egy Bokros csomag"
-nem volt a szentkétharmad...

... 2010-től lévő mindent lenullázó kényszere... ami hejett nincsen kreativ alkotó tehetségük... csak ROMBOLNI képesek... na jó építeni is... MAFIA bűnszervezetet...

1998-2002 között ÉRDEMI KORMÁNYZATI munka nélkül is elevickélt magyarország ladikja a kevésbé viharos tengeren....
nem bírtak annyi kárt tenni az országnak 1998-2002 között hogy az működésképtelenné tegye a nemzetet...

de most:
szentkétharmad van + sérülékeny nemzet (megosztott, megrohadt) + nagy nemzetközi viharokkal tépázva...

a három adottság elégnek látszik a zország teljes megsemmisülésére a fides "kormányzás" alatt...

jajrá fides ! jajrá magyarok !

tölgyes 2012.05.18. 18:19:17

@Letienne: Én ilyen listákat nem láttam, de tény, hogy nagyjából tudom, hogy ki kire szavaz, sőt még a véleménye változását is látom. Lista nélkül.
Korábban ilyen információkkal az MSZP is rendelkezett, de elhanyagolta ezt a tudást. Ha a fidesz ezt teszi, akkor ő is ráfázik.Korábban az MSZP-nek nem kellett cédulát gyűjteni. A hívek bevitték. Ma már ez nem működik náluk illetve csak hellyel közzel.
Így van az, ha egy pártnak stabil és széles támogatói köre van. Ezzel nincs is semmi baj.. Ilyet minden párt csinálhat. Ez elsősorban nem pénz kérsése.

dr. Bubó 2012.05.18. 18:20:08

dr simicska -fides - közgép -nyarges -dr pintér - dr matolcsi - dr orvbán
dr simicska -fides - közgép -nyarges -dr pintér - dr matolcsi - dr orvbán
dr simicska -fides - közgép -nyarges -dr pintér - dr matolcsi - dr orvbán
dr simicska -fides - közgép -nyarges -dr pintér - dr matolcsi - dr orvbán
dr simicska -fides - közgép -nyarges -dr pintér - dr matolcsi - dr orvbán
dr simicska -fides - közgép -nyarges -dr pintér - dr matolcsi - dr orvbán
dr simicska -fides - közgép -nyarges -dr pintér - dr matolcsi - dr orvbán
dr simicska -fides - közgép -nyarges -dr pintér - dr matolcsi - dr orvbán
dr simicska -fides - közgép -nyarges -dr pintér - dr matolcsi - dr orvbán
dr simicska -fides - közgép -nyarges -dr pintér - dr matolcsi - dr orvbán
dr simicska -fides - közgép -nyarges -dr pintér - dr matolcsi - dr orvbán
dr simicska -fides - közgép -nyarges -dr pintér - dr matolcsi - dr orvbán
dr simicska -fides - közgép -nyarges -dr pintér - dr matolcsi - dr orvbán
dr simicska -fides - közgép -nyarges -dr pintér - dr matolcsi - dr orvbán
dr simicska -fides - közgép -nyarges -dr pintér - dr matolcsi - dr orvbán
dr simicska -fides - közgép -nyarges -dr pintér - dr matolcsi - dr orvbán
dr simicska -fides - közgép -nyarges -dr pintér - dr matolcsi - dr orvbán
dr simicska -fides - közgép -nyarges -dr pintér - dr matolcsi - dr orvbán
dr simicska -fides - közgép -nyarges -dr pintér - dr matolcsi - dr orvbán
dr simicska -fides - közgép -nyarges -dr pintér - dr matolcsi - dr orvbán
dr simicska -fides - közgép -nyarges -dr pintér - dr matolcsi - dr orvbán
dr simicska -fides - közgép -nyarges -dr pintér - dr matolcsi - dr orvbán
dr simicska -fides - közgép -nyarges -dr pintér - dr matolcsi - dr orvbán

tölgyes 2012.05.18. 18:21:28

@balfék: Nem akarok itt most alaptanfolyamot indítani a magyar gazdasági elit eredeti pártkötődéséről. Még akkor se, ha ez az elit folyyamostosan változik. Az MSZP nem saját elitje elfordulása miatt kapta a nagy ruhát. A fideszen se fog segíteni a pénz.

hoplita 2012.05.18. 18:25:55

@Diocles:
"...(abban igaza van, hogy ez komoly hátrány volna az LMP-Jobbik-szerű antikapitalista képződményekre)..."

Azé' ne vegyél ám erre mérget...főleg Jobbik relációban.
Az igaz, hogy a multik ne fognak adni egy vasat sem - nem is igen kuncsorgunk mi ott - ellenben a hazai kis-közép szektorban bőven van támogatottságunk.
Ha nagyon muszáj tudunk pénzt keríteni....de a dolog nem kóser, úgy ahogy van.

dr. Bubó 2012.05.18. 18:39:38

a nemzet és az ország összecsuklásáig hátra lévő időt valamivel csak el kell tölteni...
addig érdemi párbeszédnek semmi értelme...
majdha lógnak már a fid eszesek...
addig is hogy az összeomlás okait el ne feledjék a kedves "zombirkák"...
nagyon gyenge elméjük van...

drsimicska-drorbán-drpintér stb vitte vékony jégre a hazát...

dr. Bubó 2012.05.18. 18:42:59

akkor akik drzorbán megmentőben bíztak azok megint egy nagyot szívtak?

index.hu/belfold/2012/05/18/veszelyes_a_por_kolontar_kulteruleten

cellimega 2012.05.18. 19:29:05

Az MSZMP-vagyon jogszerű örököse az utódpárt, az MSZP. Óriási bevételük származik ennek hasznosításából.
Az állami támogatás eltűnésének tehát ők lennének a legnagyobb nyertesei.

Mégis egyetértek Orbán ötletével, mert a mostani rendszer antidemokratikus: az éppen parlamentben lévő pártokat erősíti tovább, így a parlamenten kívüliek nagy hátrányban vannak velük szemben.

Szerintem az államnak nem kellene támogatnia sem a pártokat, sem a sportot, sem az egyházakat, sem a kultúrát, sem a tömegközlekedést. Tartsák el magukat adományból/jegybevételből!

Hapcedli · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.05.18. 19:32:33

@tölgyes: valamelyik pógári kör nem akar venni egy pótkocsis kamion metszőollót?

Hapcedli · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.05.18. 19:37:20

@szoja122: Kövér és az MSZMP Központi Bizottsága?
Jézusom, legalább valami hihetőt hazudhatnál.
Pl. Kövér süllyesztette el a Costa Concordiát, mivel Bánk Bánnak öltözve annyira megdugta a bal oldalán Selmanci Gabincát, hogy csillapíthatatlan remegésbe kezdett a hajó.

hoplita 2012.05.18. 19:39:10

@Hapcedli:
Minek?
Mind töketlen mán, nem kell golyókat metszeni..:)

Valamikor, 10 éve még egy normális társaság volt, de mára csak a zombik maradtak....na meg ovi is tudatosan sorvasztotta őket, mert a hangadók közt sok vót a náczi.:DD
Most próbálnak életet lehelni megint bele, mert cinkes mán itt vidéken nagyon fityiszkedni.
A múltkor engem is felhívtak, hogy nem voltam-e valaha tag...jót röhögtem.:)

hoplita 2012.05.18. 19:42:50

@cellimega:
"....Szerintem az államnak nem kellene támogatnia sem a pártokat, sem a sportot, sem az egyházakat, sem a kultúrát, sem a tömegközlekedést...."

Igazd van.
Én meg az államot nem akarom támogatni, semmilyen formában és akkor kvittek leszünk. Egyszerűen ERRE az államra nem tartok igényt.

cellimega 2012.05.18. 19:45:12

Abból, hogy milyen vehemenciával támadják bloggerek a pártok állami támogatásának felfüggesztéséről szóló javaslatot, arra következtethetünk, hogy rengeteg internetes bértollnokot alkalmaznak a pártok, akik megélhetése így ellehetetlenülne.

A nagy tömegbázissal rendelkező pártoknak nincs félnivalójuk a támogatás megszűnésétől szerintem (Fidesz, Jobbik).

A legnagyobb bajba a KDNP kerülne, amit egyáltalán nem bánnék :)

6.Lenin 2012.05.18. 19:46:21

Szerintem ennek a megoldásnak lenne 1 igen pozitív hozadéka is.

Eltűnnének a teljesen felesleges kis megélhetési pártok/politikusok.
A mai gyakorlat szerint a sok kis pártból álló koalíciós kormányok életképtelenek. Drágák és feleslegesek.

Nagy és erős pártokra, szövetségekre van szükség, akiket érdemes támogatni, mert életképesek (lehetnek).

Ahogy nincs szükség megélhetési nemzetiségiekre/vallásokra/szektákra, úgy politikusokra sem.

Ez lehetne 1 jó megoldás az ehhez vezető úton.
Szerintem.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.05.18. 19:46:42

@hoplita: miért, olyan szép 1 állam ez.
Ha feltörik a lakásod, mindig lezárják a nyomozást eredmény nélkül.
Ha meg a Velencei-tónál jársz, mint én tegnap, minden áldatlan faluban álcázott Golfokból mérik a sebességet a régi balatoni út mentén a betörés-nemfelderítők kedves kollégái...

hoplita 2012.05.18. 19:59:05

:DDDDDD

Ovi és matócsni meglehetősen ortodox terve....:)))

w.kuruc.org/galeriaN/hir/ujSzechenyi_szlogen01.jpg

hoplita 2012.05.18. 20:06:43

@Hepci:
Csak nem megint kérnek némi hozzájárulást a NER-hez?

...a kurvannyukat, a büdös geci kékcigányainak.:((
A szarnál jobban utálom őket, mindig ki is mutatom, meg hangot is adok neki. Látnád olyankor a fejüket, majd felrobbannak..:)

cellimega 2012.05.18. 20:07:42

@hoplita: Nekem is vannak fenntartásaim ezzel az országgal kapcsolatban. Én pl. lelkesen támogatnék egy olyan javaslatot, amely a Balaton tengelyével kettévágott Észak-Dunántúlt szuverén országgá tenné, elszakítva Mo-tól. Inkább a hazámnak érezném, mint ezt a mostanit.

hoplita 2012.05.18. 20:10:25

@6.Lenin:
Így van.
Az erősek fennmaradnak, a gyengék elpusztulnak...ja, mint a természetben. Ügyes, okos gyerek vagy te gémiklós, aki nő.
Mint a nádi veréb..:(
Akkor ugye nem gond ha megkereslek és agyonbaszlak, mert úgyis életképtelen és főként haszontalan vén szar vagy...én meg nagyobb és erősebb, ergo te olyan felesleges vagy, mint szobabiciklin a sárhányó....
Na, oksi...?

hoplita 2012.05.18. 20:11:57

@cellimega:
Remek ötlet.
Tényleg, jó látni, hogy elmebeteg faszfejekkel jól el vagyunk látva.:(

6.Lenin 2012.05.18. 20:16:31

@hoplita:

szerintem a nyers erő, ész nélkül szart sem ér.
Dávid/Góliát.

Nagyon szép mintapéldánya vagy 1 kis pártra jellemző gondolkodásmódnak.

Mi a toszért is kellene köcsögöket közpénzből támogatni?
Nem lenne értelmesebb helye annak a pénznek?

cellimega 2012.05.18. 20:18:36

@hoplita: Ebből az egy mondatodból látszik, hogy nem vagy a földim

szoja122 2012.05.18. 20:20:06

@Hapcedli: NEM azt írtam hogy KB tag volt, hanem ott dolgozott. Ami igaz:

"1986. február-szeptember között az MSZMP KB Társadalompolitikai intézet munkatársa volt."
https://hu.wikipedia.org/wiki/Kövér_László

1986.
február-szeptember között az MSZMP KB Társadalomtudományi
Intézetének ifjúságkutató csoportjában dolgozott
tudományos segédmunkatársként
www.mkogy.hu/kepviselo/elet/k308.htm

"1986-ban az MSZMP KB Társadalomtudományi Intézetének ifjúságkutató csoportjában tudományos segédmunkatárs."
www.politaktika.hu/orszaggyulesi_kepviselok/veszprem_megye/veszprem_megye_teruleti_lista/dr_kover_laszlo

hoplita 2012.05.18. 20:33:21

@6.Lenin:
Ugye nem abban a tévhitben ringatózol, hogy neked van eszed..?

@cellimega:
Nem igazán...de őszintén, ilyen baromság hogy jut eszedbe, baszki?????

6.Lenin 2012.05.18. 20:34:52

Honfitársaink!

Szíves figyelmetekbe ajánlunk részleteket 1 frissen alakult

szélsőbaloldalimajdnemcentrumliberálisradikálisjobboldalinaksemkinéző párt kampány indítójából.

@hoplita & @jjulie előadásában

www.youtube.com/watch?v=rLx4EchICBg

hoplita 2012.05.18. 20:40:12

@6.Lenin:
Az a vékony izé ott a faszod és így kell huzigálni, ha azt akarjuk, hogy dorombolj...vagy mi a szar ?

szoja122 2012.05.18. 20:40:45

@Hapcedli: Na, elmentél sírni? :)))

hoplita 2012.05.18. 20:45:48

@6.Lenin:
"..Mi a toszért is kellene köcsögöket közpénzből támogatni?..."

Ja...de szerintem anyád a köcsög.:(

hoplita 2012.05.18. 20:47:11

@szoja122:
Tőled még a hóember is sírógörcsöt kap, olyan hülye vagy.:)

6.Lenin 2012.05.18. 20:50:45

@hoplita:

Tévedtem, túl virtuóz a mester játéka hozzád képest.

6.Lenin 2012.05.18. 21:08:07

@hoplita:

Olvasd el az első bejegyzésem, semmi köcsögözés nem volt benne, csak miután beleszóltál és én megpróbáltam a szellemi képességeidnek megfelelően válaszolni, hogy megértsd.

Már többx kértelek, a hozzátartozókat hagyd ki.
Túl nagy kérés?

Ez valamilyen lelki szükséglet nálad?

szoja122 2012.05.18. 21:10:20

Mintha valami fegyveres köcsög cincogna...

tölgyes 2012.05.18. 21:13:35

@hoplita: Semmi baj hoplitám! Álmodjon csak, hátha megvalósul az álma. Fidesz golyók a kerítésen, maga a nagy házban:)

jjulie 2012.05.18. 21:25:30

@tölgyes:

téged még nem talált meg a szívlapát szeggszájú fideszgyík?

szoja122 2012.05.18. 21:28:00

@Hapcedli: Mi van öcsi, csak hülyeségeket tudsz írni???

jjulie 2012.05.18. 21:31:14

@Hapcedli:

nincs már cikizni való süti?

dr. Bubó 2012.05.18. 21:31:49

ojjan cuki... dakotaló képű...

"Magyarországon van három társaság, amely szolgáltat. (...) Ha az egyik cég azt mondja nekem, hogy rám hárítja a telefonadót, akkor fogom magam, odébb állok, és egy másik társaságnál kötök szerződést" - válaszolta a távközlési adó ügyfelekre hárítását firtató felvetésre Selmeczi Gabriella.

graycivil 2012.05.18. 21:33:07

@cellimega: ...meg a FYDESZ a Simicska 300 Mrd-jából, mi?

graycivil 2012.05.18. 21:35:09

@cellimega: "...hogy rengeteg internetes bértollnokot alkalmaznak a pártok,... "

Munkavezető vagy köztük? :-)

6.Lenin 2012.05.18. 21:40:49

@dr. Bubó:

Hmm!

Ez neked túl bonyolultnak tűnő megoldás?
Kezdem érteni, hogy miért drágábbak nálunk a nyugati cégek szolgáltatásai.
Ezek bármit elfogadnak, csak úgy kell rájuk nézni, mintha okosnak tartanánk őket...gondolhatják...ezek szerint joggal.
Polgár (?).

bariga 2012.05.18. 21:42:56

Az azért tiszteletre méltó, hogy egy pillanat alatt ráállnak a hívek az aktuális vonalra, legyen szó bármely adóról, vagy bármely elvonásról.
Semmi kétség nem merül fel. Kezdek irígykedni, mert én néha tétova vagyok.

tölgyes 2012.05.18. 21:46:30

@jjulie: Látom ha megszólal csak magát tudja adni: trágár és bunkó és siralmas.

dr. Bubó 2012.05.18. 21:47:14

döbbenet... gyilkos fides... senki nem felelős a fides nyomozás megál lapítja...

20 perc alatt ért ki a tűzoltóság... az áldozat fia 5 perc alatt ért át messzebbről...

senki nem hibázott... először rossz címre mentek, aztán megint rossz címre mentek... és később kiértek...

a tűzoltóparancsnok se sokáig marad... enyni... a jelen rendszer ingyen van és sokkal jobb.. de dr bakondi a fides mafia egyik vezetője inkább ÚJ DRÁGÁBBAT szeretne...

bűnöző g@cik...

szerinte a szomszédban lakó szabadnapos tűzoltó sem tudta papucsban megmenteni őket... tehát felesleges volt kimenni...

www.hirado.hu/Hirek/2012/05/18/11/Ellentmond_a_pomazi_parancsnok_a_halalos_tuzvesz_ugyeben.aspx

erről ez jut eszembe:

"a nemzetközi hejzet egyre fokozódik... az élet nem habostorta... csapásokat adunk és csapásokat kapunk..."

www.youtube.com/watch?v=QbiwaRCp-Fk&feature=player_detailpage#t=3825s

tölgyes 2012.05.18. 21:48:02

@6.Lenin: Mit gondol megeszi magát a jobbik, vagy csak harapdálnak ehy kicsit, hogy a közelmúlt kudarcainak megtalálják a bűnbakjait?

Letienne 2012.05.18. 21:49:02

@bariga: Jaja. Néha az az érzésem, egyesek itt összekeverik a politikát a focival, s azt hiszik a Fidesz egy vidéki klub ifi tagozata. :)

graycivil 2012.05.18. 21:51:46

"Talpalatnyi föld III.: Lévai tulajdonostársa nyerte a legtöbbet Felcsúton

Orbán Viktor feleségének földtulajdonostársa családtagjaival együtt 377 hektár földet nyert el a Nemzeti Földalap Kezelő pályázatán földbérletre. A bicskei szántót Lévai Anikóval közösen birtokló Flier János családtagjaival együtt a Felcsúton megszerezhető földek tekintetében az abszolút győztes. A helyiek szerint ő műveli Lévai helyi földjeit."

atlatszo.hu/2012/05/18/talpalatnyi-fold-iii-levai-tulajdonostarsa-nyerte-a-legtobbet/

Egye fene! Most már mi nyerhetjük a legtöbbet! Az erkölcs csak erő és kétharmad kérdése!

Gyerekek, könyörgöm,...! F.Y!DESZ

6.Lenin 2012.05.18. 22:03:50

@tölgyes:

Eleinte ígéretesebbnek gondoltam a Jobbikot.
Ügyesen ráültek 1 hullám tetejére, de nagyon gyorsan a völgyben találták magukat.
Kifulladtak szerintem.
Utolérte őket is a szokásos, nincs valós mondanivaló, jönnek a pótcselekvések.
Nem hinném, hogy könnyeznék utánuk.

Mo-on szükség lenne baloldali, liberális, radikális pártokra is, de nincsenek, sajnos.

Talán, majd 1x.

graycivil 2012.05.18. 22:04:17

"Megoldják „okosban”

Amikor Orbán azt mondja, hogy a pártjának nincs szüksége az évi 1 milliárd forint állami támogatásra, akkor tulajdonképpen azt mondja, hogy a pártját annyira bekebelezték az oligarchák, hogy már nem is próbál nekik ellenállni. Inkább megoldja velük „okosban” a párt finanszírozását. Simicskáék ezzel két legyet ütnek egy csapásra: magukhoz láncolják a Fideszt és kinyírják az ellenzékét."

karacsonygergely.blog.hu/2012/05/18/megoldjak_okosban

"Persze, nagyon sok az a közel 3 milliárd forint, amit a pártokra költ a költségvetés. Nagyjából annyi, amennyit tavaly Simicska Lajos osztalékként fizetett ki magának a Közgépből."

Hozzáteszem: A mi adóforintjainkból termelt osztalék...Ami szépen visszavándorol a FYDESZ-hez. Éljen El Curo diktatúrája!

F.Y!DESZ

tölgyes 2012.05.18. 22:12:24

@6.Lenin: Mondanivalója utoljára Csurkának volt a markáns jobbról, ezeknek a fiúknak nem lesz... bár hullám az még jöhet, kapaszkodni is fognak, de most kezdenek hasonlítani azokra a kisrókákra, akik megették egymást.

6.Lenin 2012.05.18. 22:17:20

@graycivil:

Talán meg tudom érteni a kis fényestekinteűek csalódottságát, amikor rájönnek, hogy senki nem lát bennük fantáziát ahhoz, hogy némi pénzecskével is egyengesse a maguk által megálmodott fényesnek képzelt politikai karriert.
Tuti szar érzés lehet, de .......

6.Lenin 2012.05.18. 22:30:23

@tölgyes:

Amennyiben erre az útra tévednek, gyors lesz a vég. Nincs túl sok értékes kisróka. Piff-paff, nyekk.
Ennyi volt.
Kár (?)
Mi a toszért lenne?

Szerintem a "békemenet" után lett volna 1 esély, népszavazósdit játszaniuk. Nem merték meglépni. Közbeszólt a realitásérzék.
Még a kocsmában sem érdemes nagy hanggal handabandázni, hamar kint találja magát az ember fia, pedig a szomjúság érzésének a csillapítása alig jutott el az első fröccsig, oszt a továbbiak kéréséhez még lehetőség sem maradt.

SünBalázs 2012.05.18. 22:33:34

Gábor!

Csak egyet kérdeznék: ott vagyunk már?
üdv

SünBalázs 2012.05.18. 22:38:21

@Diocles: teljesen egyetértek veled, ha önmagában nézem a dolgot. mint ahogy azzal is teljesen egyet tudok érteni alapelvi szinten, h minél szélesebb réteg minél keveseb adót fizessen, meg azzal is h ahonnan lehet ki kell vonulnia az államnak (akár a felsőoktatásból, egészségügyből), h minél kisebb legyen az újraelosztás mértéke, meg még sorolhatnám.

DE. és ez egy k.va nagy k..szott DE. együtt, és ahogy és amikor ezek a döntések történnek, ahogy megvalósulnak, azok mellett amik viszont nem, ez is egy újabb szeg fiatal demokráciánk koporsójában

graycivil 2012.05.18. 22:38:48

Csak érdekességként:

2010 május: FYDESZ: 42 MSZP: 11 LMP: 5: Jobbik: 9
2012 május: FYDESZ: 16 MSZP: 12 LMP: 4: Jobbik: 9

És El Curo még csak igazán most "kezd bele"...!

SünBalázs 2012.05.18. 22:41:17

@tölgyes: Csurka és a markáns jobb... vicces.

6.Lenin 2012.05.18. 22:43:34

@graycivil:

Nekem sokkal érdekesebb, hogy a 42-16= hol a toszban van?

Semmit nem profitál belőle senki?
Akkor mire is ez a nagy örömködés?

tölgyes 2012.05.18. 22:57:24

@6.Lenin: Úgy látszik vannak önjelöltek. Az időközi választásokon gyenge a szereplés, olyannyira, hogy nem alapozza meg az itt is handabandázók optimizmusát.. bűnbak kéne - úgy gondolják, pedig szép csöndben dolgozniuk kellene.. Ő dolguk

tölgyes 2012.05.18. 22:58:48

@SünBalázs: Nevessen csak.. miért Ön szerint mi volt? Vagy nem olvasott akkoriban újságot. Pedig ő még írni is tudott.

6.Lenin 2012.05.18. 23:15:35

@tölgyes:

"pedig szép csöndben dolgozniuk kellene.. Ő dolguk "

Na, igen, de ehhez kéne némi tehetség is, talán...
Válság van, hiánycikk éppen, náluk...

1 marad csak, amit nem mi csinálunk, az minden rossz...
a lé sem nekünk cseppen már, gondolják szomorúan...
Ő dolguk, valóban. Oldják meg.

Jo8!
Mindenkinek.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.05.18. 23:54:07

@szoja122: MSZMP (KB) Társadalompolitikai Intézet nem = MSZMP KB.
Nem tudom, mit lehet ezen vitázni.
Szedsz ibolyát a seggedből holnap reggel a Holdon?

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.05.19. 02:56:00

@hoplita:

Felőlem járhat tarkólövés a mutyiért.

Az ország helyzetének javításában fontos feladat lenne a korrupció visszaszorítása.

Ahhoz azonban nem elég a tarkólövéssel fenyegetőzés, mert a korrupció eléggé rejtett és eléggé nehezen felderíthető bűncselekmény, mivel az érintettek egyikének sem érdeke igazán a felderítése.

Úgyhogy én a büntetéssel fenyegetés mellett jelentősen növelném a korrupció felderítésében, visszaszorításában résztvevő, abban segédkező emberek társadalmi, állami megbecsülését is.

A kettő együtt már hatékonyabb lenne.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.05.19. 03:00:43

@dbeata:

Ezt úgy lehet kiküszöbölni, ha mindegy mennyien rendelkeznek az 1%-ról, akkor is a teljes 1% kiosztásra kerül a rendelkezők rendelkezéseinek arányában.

Így működik a demokrácia, azok döntenek akik szavaznak, s ez a többiekre is érvényes.

A parlamenti választás is így működik. Hiába nem szavaz a nép harmada, attól még az összes mandátumot kiosztják, a szavazók számától függetlenül.

Úgyhogy az én javaslatommal bizony meg lenne oldva a pártok finanszírozása, mégpedig sokkal jobban, mint most. Nem a választási eredménytől függően, hanem a SZJA 1%-ról rendelkezés függvényében.

Leírtam feljebb, hogy ez miért is volna hasznosabb.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.05.19. 03:02:23

@nu pagagyí:

S ezeken kívül még további mennyi mindenre nem kellene költeni közpénzből!

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.05.19. 03:04:06

@is:

Szerinted ki tudna komolyabban kormányozni?
Melyik párt?

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.05.19. 03:11:20

@flort:

Én csodálkozom rajta, hogy itt ennyien támogatják a pártok közpénzlopását.

A jelenlegi rendszer, amelyben a pártok munka és teljesítmény nélkül kapják a közpénzeket, anélkül, hogy érdekelve lennének a tagtoborzásban, anélkül, hogy folyamatosan maguk mellé kellene állítaniuk a társadalmat - elég nekik csupán négy évente egyszer egy hónapra - csak azt eredményezi, hogy kettős társadalom alakul ki. Van egyszer a pártok oligarchikus társadalma, világa, ők uralják az országot és a rendszer haszonélvezői, és van az összes többi, a társadalom óriási többsége.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.05.19. 03:17:39

@hoplita:

A nyugdíjasok már adóztak eleget, és ők tartották el az országot. Ezért érdemlik meg a választójogot.

Ráadásul ők elvileg a saját befizetéseikből és annak a 40+ évi hozamából kellene, hogy kapják a nyugdíjukat.

Ők a legcsekélyebb mértékben sem tehetnek róla, hogy az a pénz már nincsen sehol, mert az állam elköltötte.

A rossz, fenntarthatatlan nyugdíjrendszer nem a nyugdíjasok bűne, hanem a kitalálóié, bevezetőié és fenntartóié.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.05.19. 03:21:49

@Viktus:

"Szponzorok" most is vannak.
Akkor miért kapjanak még a "szponzori" pénzeken felül közpénzeket is?

Csak a hozzád hasonló naivak hiszik azt, hogy ha a pártok közpénzeket kapnak, akkor visszautasítani a "szponzori" felajánlásokat. Ugyan nem.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.05.19. 03:25:40

@Hepci:

Ha Të lënnél a minisztërelnök, hogyan fëstene a kormánynévsorod?
Fëltételëzve, hogy kedvedre válogathatsz.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.05.19. 03:35:28

@xsasha:

Köszönöm szépen.

Ha mindenképpen kiosztják a SZJA 1%-át a pártoknak a nyilatkozók számától függetlenül, de annak arányában, akkor biztosan, tisztán és átláthatóan megoldja a pártfinanszírozást.

Ad esélyt a kisebb, parlamenten kívüli pártoknak is.
A többinek, a hatalomnak pedig nem lenne elég csupán 4 évente egyszer a szavazók kegyét keresni, hanem legalább minden évben egyszer, a SZJA bevallások idején is ezt kellene tenniük. Ráadásul a rendszer lényeges többletköltséggel nem jár. Már működik az egyházak és a civil szervezetek esetében.

Nem jó, hogy a pártok maguk döntenek a maguk közpénzből való finanszírozásáról.

Ráadásul, ahogyan azt a példa is mutatja ez is inkább csak a belpolitikai hatalmi harc egyik eszköze.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.05.19. 03:42:25

@Diocles:

Így van.

Ráadásul ott nem csak a politika, de a kultúra is megél közpénz nélkül.

Mindezekhez képest viszont érdekes, hogy mégis ők a világ legeladósodottabb országa, s az adósságukat sohasem fizetik vissza.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.05.19. 03:51:31

@szoja122:

Csúsztatsz.

Kövér csupán a vörösökre értette, amit mondott, és nem az egész ellenzékre.

Az Lmp és a Jobbik parlamenti szereplésére nem vonatkozik Kövér kijelentése.

Másrészt csupán dumál.
2/3-os többséggel olyan törvényt hozhatnának, amilyet csak akarnának. De nem teszik, mert a Fidesznek sem érdekük a kommunista múlt lezárása, felderítése. Nem csak azért, mert ők is érintettek benne.

Hanem mert a Fidesznek az a legjobb, ha az Mszp marad az első számú kihívója, vetélytársa, váltópárt jelöltje. Rajtuk lehet ugyanis a legkönnyebben fogást találni.

Ha már csak a Fidesz maradna a parlamentben a rendszerváltás mocskával besározódott egyetlen párt, akkor az új pártokkal és új vetélytársakkal szemben jóval nehezebb dolga lenne.

Tehát nagyon is jó a Fidesznek és benne kövérnek, hogy a vörösök még mindig ott ülnek a parlamentben tőle balra.
Például így továbbra is tud ilyeneket mondani anélkül, hogy bármit tenne eme szégyen kiküszöbölésére.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.05.19. 03:56:59

@Hepci:

Egy betörés felderítése csak viszi a pénzt. A nyomozás terheli a rendőrség költségvetését.
Ellenben a bírságolás hozza a pénzt. No nem a rendőrségnek, nem is jó dolgukban bírságolnak. Az állami költségvetésnek kell a bírságokból befolyó pénz, ez be van tervezve, ezért a rendőröknek teljesíteniük kell a bírságolási ütem- és bevételi tervet.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.05.19. 04:00:56

@cellimega:

Lehetne komponálni észak-pannon himnuszt, hogy ne csak a székelyeknek legyen. :-)

Ha megvalósul az országod én ott leszek állampolgár.

szoja122 2012.05.19. 06:44:47

@Akitlosz: Igazad van, leszámítva a komcsizást. Ilyen alapon a jobb oldalt is lehetne jellemezni.

Például lehetne fasisztáknak hívni, Koppány hívőknek (Szent István gyűlölőknek) stb.

Túlzásokba fölösleges esni.

szoja122 2012.05.19. 06:57:34

@Hepci: "MSZMP (KB) Társadalompolitikai Intézet nem = MSZMP KB."

NEM EZT ÍRTAM.
MSZMP Központi Bizottsági múlttal rendelkező NEM azt jelenti hogy tag is volt.

Ott dolgozott, ez tény fölösleges fényezned.

Amit írtam ezzel kapcsolatban az pedig különösen igaz. Aki ilyen helyen dolgozott az NE kommunistázzon ekkora hangerővel (pontosabban semmilyen hangerővel)...

Ráadásul igazi kommunista múlttal rendelkezőt is bíztak meg az alkotmány, véleményezésére, javaslat tevésre (Pozsgay).

A Fidesz kormányban és a Fideszben sok párttag van, ilyen háttérrel milyen jogon kommunistáznak???

Másrészről sok rosszat el lehet mondani az MSZP-ről, de annyira kommunisták, amennyire a jobb oldal fasiszták.
Az ilyen summás ítéletek zavarodott elmét tükröznek. Persze aki zsidózik attól mást nem várhat az ember...

Néhány keresztény emberek zsidózik, röhej, akkor amikor 2012 éve zsidókat imádnak...

dbeata 2012.05.19. 07:21:25

@Akitlosz: Látod, erre nem is gondoltam...
Így már jól hangzik (mondjuk fogalmam sincs, mekkora az 1% piac).
Ettől még az év további részében ugyanúgy lophatnak, hiszen az ország ügyei rajtuk futnak keresztül,amiben ők persze érdekeltek is. Ez is az egyik probléma a Fidesz kormánnyal, minden ügyet magának akar, ahelyett, hogy a legalacsonyabb szinten hagyná a döntés jogát. Több ügy, több lehetőség, több hatalom. Egy kisgömböc ez az Orbán.

@hoplita: "Nem öregszem" Eladó a know-how?

@Diocles: A ZUSA, a magát civilizáltnak nevező világgal valamint a feltörekvőkkel karöltve egy dolgot hagy csak figyelmen kívül.
Egy Föld van, ami kizsákmányolható és tönkretehető, és azon nem csak Ők élnek. (Hanem mások is, és majd a gyerekeik is ott fognak, ha egyáltalán élhető marad).
Csúnya világ lesz, amikor kiderül, hogy pénzen nem lehet mindent megvenni.

Alternatív verzió, hogy már tudják, de a rendszer tehetetlen, a rendszer működtetői telhetetlenek, az emberek meg tudatlanok.

hoplita 2012.05.19. 08:26:48

@szoja122:
Ne ugass, mer' megkötlek, kriptaszökevény...!

@6.Lenin:
Tudod, amikor olyan két, két és fél éve idekeveredtél, akkor még egy betájolt, de alapjában véve akceptálható fickó voltál.
Mára kimutattad a fogad fehérét...csak egy sunyi kis geci vagy, egy legbelül frusztrált seggfej. Annyi tiszteletet nem érdemelsz meg, hogy udvarolgassak, vagy moderáljam veled szemben magam.

hoplita 2012.05.19. 08:28:37

@tölgyes:
Hehe...kinek álom, kinek rémálom..:)

jjulie 2012.05.19. 08:29:10

@Diocles:

jaj dio már megint a birkatrükk, addig kevered a szezont a foszommal, amig ki nem világlik belőle az sántakutya orbán fényességes homloka

elárulom neked, egy orbán nem csinál nyarat, de még a szíjjártóval közösen sem

mivel az orbán zéró összegű játszmát játszik, és láthatóan pontosan tudatában van annak, hogy nem zéró összegűt ő nem tud vezényelni, a csapata meg aztán végképp nem lesz itt szó másról, minthogy ki húzzon hasznot abból hogy él itt 10millió magyar

éppen ezért pl. egy ilyen nulla eséllyel nőhet kit a magyar seggbe magyar lófasz vágyálom kétharmados handabandából szerzett pénzből, mivel ez kissé túlmutat a magyarseggbe orbánnemzetilófaszt zéró összegű játszmánál, és persze macerás is, meg érteni kellene valamihez a seggbekúráson kívül

www.nvidia.com/content/global/global.php

ez az ürge abban az évben született, mint a ravaszdiparaszt kádárvakarék orbánsántakutya

en.wikipedia.org/wiki/Jen-Hsun_Huang

ja, és 30 millió dollárt vett ki a saját zsebéből, és odaadta annak az egyetemnek, ahol a tudományt a fejébe ültették

de te csak lelkesedj a leszarfaszu felcsuti kádárvakarékból lett sántakutyáért, és a kutyakölkökért, hátha odafértsz te is és a farvizükön seggbekúrhatsz egy picinyt

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.05.19. 08:34:11

@szoja122: nem szívügyem védeni Kövért, de azért próbáljunk konszenzusra jutni (öcsi): nem rendelkezik MSZMP KB múlttal...

aszekelyek 2012.05.19. 08:35:10

@dbeata: beácska! ebből a kisgömböcből legalább kettő van4 a ballib is mindent magának akar-t és fog is akarni és ma is csak az a problémájuk, hogy most a nagy bukásuk után mindenből kevesebb jut nekik. Neked pedig mindenből több és mindenkinek, ami hátrahagyott adósságot , terhet jelent de hatalmat nem. Ne feledkezzünk meg arról sem, hogy kit vettek meg ők a hazugsággal nyeréshez. Azt a ron werbwert, a hírhedettet, -szakmámból- , aki nem éppen kevés pénzért dolgozik és azt, töredékét sem, legfeljebb egy tanácsadását fedezi , amit hivatalosan kaphattak akkor a pártok. ahhoz is tehetségtelenek, hogy maguktól hazudozzanak olyat és úgy, hogy azzal a hazugsággal nyerjenek. A szocik hogy merik kinyitni a szájukat , az eléggé döbbenet de hát mindig is szégyentelen népek voltak. Másképpen nem veszik meg azt a tervet-titkosítottat-, Ron Werberét- aki el is mondta nem sokkal később utána, hogy ő bárkinek dolgozik pénzért, azért a nagyon sok pénzért. 2002-ben lelépett ez az úr, amikor a FIDESZ -nek dolgozott volna elméletileg. Gondolom , nézeteltérésük támadt a törvényes de nem etikus módon való kampányolás körül. A szocik megvették tőle a szisztémát. Sztem te fizetted ki , meg én és a többi adózó kisember Ron Werbert is. Most akkora mellénye nőtt mesterkedőházynak, , hogy baromi nagy zakó is lehet belőle. VAlami nem is földönjáró pöffeszkedő modorban közölte agresszolgával, hogy a 2014-es választást el fogja veszteni ez a kormány, mint egy tényt, úgy. A háta mögött lévő amerikai demokrata kampánystábbal.... Akik valójában súlyosan sértik azt a versenyt, már az lmp-vel is tették..., amiről Gábor ír a posztban. Semmi különbség nincs aközött, hogy a szovjet kötelezte a magyarokat, hogy a csalással hatalomra juttatott-támogatásukkal- Rákosi féle terrorista bandát kell elismerniük, mint legitim hatalmat és aközött, hogy most , az akkor kussoló amerikaiak ma be akarnak avatkozni a magyar választásba. Úgy, hogy a szociknak adnak esetleg free????-az olyan, mint az olcsó IMF hitel, aminek nincs is feltétele.... szerintük- professzionális kampánystábot. Természetesen azért ők kérnek cserébe valamit. Mondjuk , hogy az történjen Magyarországon, amit ők akarnak. Charles Gatiék, soros... akik eddig is vicsorítottak a nép által elzavart kádereik miatt a magyarokra. Orbánra különösen és a fegyveres beavatkozást se zárják ki, ha nem menne a választással. No ezektől a romlott gazemberektől akkora a mellénye a xarházynak, aki ma az mszp elnöke. Ő egy nulla. Ő és társai a világon semmit nem tudtak azelőtt sem és ma sem, ha nincs mögöttük egy olyan agresszív, hazug és erőszakos terrorista banda, mint anno az oroszok, ma meg amerikaiak. emlékeztetnék, hogy ők csinálták a bőrünkre azújrafelosztást. Úgy kerültünk amerikai fennhatóság alá. Persze a népet azzal aetette az szdsz, hogy ők csinálták a rendszerváltást. Csicskái ők az amerikai hatalomnak. Ügynökei. karácsony is,. Az lmp nevű söpredék. Amit nem is sikerül nekünk eladniuk. Mrt messziről bűzlik. Atikáék amerikai kézre akarják adni, a válságot teremtő k kezére, Magyarországot. Ch. GAti kinyilatkoztatta, hogy nekik ők felelnek meg, mert bűntudatuk van és azért sokkal jobban teljesítik a parancsokat, amit tőlük kapnak. MIelőtt még valaki azt képzelné, hogy nem a hatalomért segítenek amerikaiak a bukott és elutasított szociknak és a szlömnek. Ami egyértelműen szdsz 2.

jjulie 2012.05.19. 08:36:36

@hoplita:

de nagyra vagy azzal, hogy te előbb léptél ki az orbánnemzetimagyarok közül, és csúsztál le a feketemellényes lúzerek közé

de hiába, mássz fel a szabadsághid valamelyik turuljához ha fel akarsz tünni, az hogy zsidózol, cigányszagértesz, meg árpádsávozol, az csak lúzerkutyakölökség

na, és a kölkeiden már gondolkoztál, tönkrevágod őket is,lúzerkibucvezér, hagyod őket érvényesülni, vagy kényszeríted őket az örökös lúzerkibuclakóságra?

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.05.19. 08:37:04

@Akitlosz: gondolod, ezt most itt és hirtelen kitalálom, a reggeli kakaó előtt?
Nyilván sokat töprengenék és nem kizárólag a seggnyalóimból/lekötelezettjeimből vagy azokból, akik zsarolhatnak...

hoplita 2012.05.19. 08:37:27

@tölgyes:
Ne keverd a vágyálmaidat a valósággal.
Az meg külön bájos, hogy ezzel a faszfej gémiklóssal, aki nő, egy húron pendültök.:)
Én például már lassan le se köpöm, derogálna a nyálamnak...

jjulie 2012.05.19. 08:38:55

@Hepci:

szavak, nagyon fontosak, mint a megnyert verbálfingcsata

az összes süti lecikizve?

hoplita 2012.05.19. 08:40:03

@jjulie:
Nálad mit jelent ez a szó, hogy érvényesülés?
Hogy azt hiszed te vagy a spermafolyamban a vezérgeci...?
Vagy mi a tökömre gondolsz te ilyenkor...?

hoplita 2012.05.19. 08:42:25

@Letienne:
"....Én speciel direkt feltetettem magam mindhárom listára a népszavazási íveken keresztül, ha már lesz a nevem mellett bötű, legalább ne "Ellenséges" legyen az...."

Hű, bazmeg.....
Nemtom hány éves vagy, de te jól megéltél vóna a cocizmusban is...ilyen bátor, karakán és gerinces fickóknak állt akkor is a világ.:(

szoja122 2012.05.19. 08:47:44

@Hepci: Olvass és Láss: Ott dolgozott!

hoplita 2012.05.19. 08:48:41

@Akitlosz:
Hehe...
Én viszont előkapom a vasaimat és hasonszőrű cimboráimmal villámgyorsan annektáljuk a szakadárokat, innen ni, a délkelet Alföldről...:DDD

jjulie 2012.05.19. 08:51:11

@hoplita:

azt hogy elég kifinomult technikád van e ahhoz hogy eredményesen csapd a sarat a tyúkól oldalára

több legyen a tyúól oldalán, mint a tövében

nameg azt hogy ki a leghangosabb kocsmai cigányszagértő

szoja122 2012.05.19. 08:51:25

@hoplita: Másoknak írod? Pedig te vagy a legfrusztráltabb seggfej, labancivadékocska.

hoplita 2012.05.19. 08:54:48

@dbeata:
Persze, ingyen adom.
Egyél jókat, igyál, amennyi jól esik és mozogj is.
Na meg gondoskodj a megfelelő génállományról..:)

jjulie 2012.05.19. 08:56:28

@hoplita:

csak lassan a cocizmis szidással pajtás, a szüleid nagyszüleid először a kádár alatt laktak jól paprikáscsírkével meg nokedlival, addíg csak ábrándoztak róla

a te fénykorod is a kádárnak köszönhető, amióta meghalt, csak kinlódsz

amúgy te járhattál volna egyetemre a kádárnak köszönhetően, amire nem voltak elegendőek az aranykoronák az öseidnek

lassabban hajtsál kanász, kisodródsz a lúzerhantakanyarban

hoplita 2012.05.19. 08:57:33

@szoja122:
Kuss legyen, vén leszartfaszú, tajgetoszszökevény kriptokomcsigeci.

jjulie 2012.05.19. 09:03:28

@hoplita:

adjál tanácsot inkább kanász, hétfön eladjam a családi eurót, vagy inkább vegyek még?

két czigányszagértés közben mit mondanak a lúzerkocsmában erről lúzerfalván?

hoplita 2012.05.19. 09:07:45

@jjulie:
"...a szüleid nagyszüleid először a kádár alatt laktak jól paprikáscsírkével meg nokedlival, addíg csak ábrándoztak róla..."

Mondtam már, nem igazán.
Ezek a te felmenőid voltak, tudom, szar dolog, de kár másra vetítened a saját nyomorod.
Csupasz p.icsával mentek rákosi eftás egyetemére...igaz..?
És te ugacc kádárvakarékokról..?
Bazmeg, mindig igazolódik a mondás, miszerint a bagoly mongya...:)))

Egyetemre nem jártam, de főiskolán lébecoltam egy ideig, míg ki nem basztak....nagy tragédia vót.:)

Egyébként tudod te a gugli nélkül mi az az aranykorona..?
Minek a mértékegysége és miért és mire használják..?
Nem hiszem...:P

hoplita 2012.05.19. 09:09:05

@jjulie:
El nem adnám, de a vételt sem erőltetném...
Inkább akkor chf-et vegyél...

jjulie 2012.05.19. 09:10:45

hahaha, fideszseggszáj, hahaha

"Tavaly áprilisban készítettünk interjút Lázár Jánossal, és többek között a pártok finanszírozásáról faggattuk. Ezeket mondta:

Mit tartana igazságos pártfinanszírozási rendszernek?

Először is átláthatónak kell lennie. A választók nem fognak igazságosnak tartani egyetlen pártfinanszírozási rendszert sem addig, amíg átláthatatlan. Az lenne jó, ha a választók megértenék, hogy a pártok pénzbe kerülnek, és jobb, ha ezt a pénzt az államtól kapják, mint ha ellopják. Ennek az alapfelismerésnek az elérése történelmi vívmánya lenne a mostani parlamenti ciklusnak, és nekünk meg kell tennünk az első, talán legfontosabb lépéseket.

Ezek szerint ha önön múlna, a Fidesz bevállalná a párttámogatások jelentős növelését?

Tudomásul kell venni, hogy a társadalom tűrőképessége ebben az ügyben nem túl magas. Nemcsak arról van szó, hogy a pártok hogyan viszonyulnak ehhez a kérdéshez, hanem arról is, hogy az emberek nem veszik tudomásul, hogy a többpártrendszer alapján működő demokrácia pénzbe kerül.

Személy szerint megpróbálná meggyőzni a választókat erről?

Hogyne! Az értelmes vitának mindig van helye."

jjulie 2012.05.19. 09:15:32

@hoplita:

biztos hogy az jó ötlet?

www.arfolyamkereso.com/?currency=CHF&one=1&start_date=2010-03-20&end_date=2012-05-19#graph

amúgy tegnap reggel már eladtam az euró egy részét 297-en, 287-en vettem kb 10 napja

hoplita 2012.05.19. 09:21:52

@jjulie:
Jó.
A görög bulit megsínyli az ajró, vele a csatlós valuták is, a spanyolok is elkezdték kivenni a betéteket.....a dajcsok hiba oltják a tüzet. Európai menekülő valuta a chf....
Aztán vagy nem....
De én leginkább az aranyra tennék most...bár nem néztem mostanában az árát.

jjulie 2012.05.19. 09:25:14

@hoplita:

jaj kanász, az a paraszt aki a rákosi előtt nem engedte érettségizni a gyerekét, mert kellett a gyerek munkaereje otthon, az mind a kádár előtt lakott jól először nokedlival meg paprikáscsirkével

persze hogy nem dicsekedett ezzel neked sem a tszparsztságig felvergődött nagyapán, sem a kocsikisérő apád

mit is kerestél volna egy főiskolán kanász.....mégha ingyen is adta neked a kádár

jjulie 2012.05.19. 09:30:09

@hoplita:

mert az állandóságba vágysz, hogy ne kelljen gondolkodnod, pedig a mozgásból van a haszon

www.arfolyamkereso.com/?one&currency=EUR#graph

ezt a felmenő szakaszt kihasználtam, majdnem a legaljától

tanítod ilyenre a kölked két lőgyakorlat között?

hoplita 2012.05.19. 09:34:15

@jjulie:
Nem vagy te ilyen hülye, illetve nem lehetsz, mert az mán nagyon súlyos.:)

Ezzel a tranzakcióval most egy tőzsdecápának képzeled magad..?

Bazmeg, neked súlyos önértékelési zavaraid vannak, bár asszem ez csak a kisebbik rossz..:)

aszekelyek 2012.05.19. 09:37:14

@tölgyes: képzelje el , kedves tölgyes , hogy a szlöm egyik tagjának , karácsony- mihez is van képe. Korán reggel néztem , amint arról vartyog , hogy a már 1998-ban is régóta zajló felújítás , homlokzati , -az Országházé - milyen sokba kerül és az milyen felesleges is... nem beszélve a mélygarázsról és a környék rendezéséről. A világszerte csodásnak ítélt panorámánk, a Duna két partján ennek a tökfilkónak ráérne , sőt... de a pénzt azt tegyék az ő zsebükbe. Ezt persze így nem mondta... , csak a FIdESZ- oligarchákról regélt. MÉg Agresszolga mondta neki ezt nem tudja bizonyítani de mindenkiről beszélik már a legelejétől , ahogy valójában a gazdaságban potentáttá váltak pénzelik a pártokat és kérnek érte valamit , itt még Bástya elvtársozott is a szégyentelen perszóna. karácsony is eljátssza és a szocik is , mintha ez egy friss , mai, kizárólag a FIDESZ kormány esetén előforduló dolog lenne. A legnormálisabb az Amnesty International embere volt. Nem is bírt nagyon vele agresszolga. Az aláírt , minden párt által aláírtakra vonatkozóban , persze. Közölte vele, hogy ez nem egy törvény hanem tovább tárgyalnak. Nem befolyásolja a versenyt sem és a demokrácia sem ezen fog múlni...és hasonlókat mondott neki....Agresszolga, rossz magyarsággal pedig még az előbb hallottat is be akarta vetni- karácsonytól- hogyaszongya demokrácia alapja vagy mi lenne az a pénz.... Megint vége a demokráciának karácsonynál..

Ez nem annak az arisztokratának a tempója , akiről a Széchényi terv van elnevezve. Méghogy ők, a szlöm, mondjon le jövedelméről.... , csupa hazafiságból , honszeretetből.AMIKOR KÖZBEN mindannyiunk törvényhozásának épületére költenek és a környékére. Még Horthy kori állapotozott is hozzá a nyomoronc. Akkor nyilván építettek már mélygarázst oda....
Eddig sem szavaztam rájuk de ezután se fogok. A sunyi ábrázatát nem állom, ha meg se szólal , akkor sem.

jjulie 2012.05.19. 09:43:46

@hoplita:

összezavarodtál kibuckirály, ezt miért a paprikáscsirkésre válaszoltad?

aszekelyek 2012.05.19. 09:44:02

@jjulie: Az más kultúrában honos családban átadott hagyomány , a más bajából hasznot húzni , vén fütty. Rengeteg embertől idegen ez. Éppen ezért tudod te , akinek nincsenek erkölcsi fenntartásai és a pénz az istene , abból akkora hasznot húzni. Ne verd ezzel itt a melled , mert nem leszel népszerű. A köreidben szokás ezzel vetélkedni , ki mekkorát fogott a szegényekéből.

aszekelyek 2012.05.19. 09:45:58

@jjulie: érdekes, hogy ezt nem tudják a tőkét ma koncentrálók.... nagyon érdekes. Ki nem helyeznének mozgásba egy kis tőkét.... A mozgás ma a haszon kihordásában merül ki.

szoja122 2012.05.19. 09:46:31

@hoplita: Igazi, szép, választékos magyar beszéd....

aszekelyek 2012.05.19. 09:47:09

@hoplita: nyitva vannak a határok. Az állam nem tart vissza , hogy neked jobban tetsző államba kotródjál szépen el.

jjulie 2012.05.19. 09:50:21

@aszekelyek:

ja, kádvakarék, nekd sem volt még kétheti tartalékodnál több? meg a putrilakó szüleidnek sem?

értelek, költözz a @hoplita: falvi kibucba, ott sem kell pénz, ezért nincs a szájhősnek sem

jjulie 2012.05.19. 09:52:14

@aszekelyek:

ez jó, az egyik kádárvakarék elköltöztetné a másik kádárvakarékot orbániában

hahaha

orbánia mennyország

aszekelyek 2012.05.19. 09:53:04

@hoplita: az komoly törvénysértés . Ma már te sem csinálhatod azt , amit a megélhetési időseket bántalmazók , gyilkolászók. Főleg így nem nagyon megúszós. Kimerítetted az életveszélyes fenyegetést. Te akarnál itt rendet csinálni. No , ezért nem szavaz rátok csak az a nagyon kis hányad, aki oly primitív , mint te is. Neked közmunkát is a zárt osztályon , bogárka....... Nem hogy hatalmat nem.

aszekelyek 2012.05.19. 09:55:37

@cellimega: megosztó vagy. Nem baj, majd mi a hazánknak érezzük a nem gazdag részét is helyetted. Még egy kicsit nyugatabbra tolnád , A nyugat németek se érzik nagyon Lipcsét a hazájuknak, mert szegény... még mindig szocizzák , aki onnan jött vagy ott lakik... Az űber-űbermesch németek.

jjulie 2012.05.19. 09:57:41

@aszekelyek:

hova is hordja ki a simicska az állami vagyont, meg a lázár familia?

hova banya, svájba? és a csányi hova hordja ki, singapúrba, banya?

államivagyon fideszkihordása jó kihordás, nemfidesz általi államivagyonkihordás nem jó kihordás

hahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahaha

és

hahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahahaha

éljen és virágozzék a fideszseggszáj

dr. Bubó 2012.05.19. 10:01:37

@jjulie: @hoplita: javaslom ne forgácsoljátok fel az erőtöket...

össze kell fogni... gyűlöljük közösen együtt erősen a fid eszeseket !!!

aszékelyek ellen fogjunk össze...
aztán amikor már ő meggebedt akkor lehet egymás torkának esni...

aszekelyek 2012.05.19. 10:03:26

@jjulie: jártam kibucban . Volt pénz, elosztották, mindenkinek volt évi egy utazásra való legalább. Így ismertem meg a kedves Dov Rosent és Dinát. HAzajöttek rokonlátogatóba. Sokat tudok a kibucról, ne próbálkozz vén fütty. Köszönöm, van tartalékom. Mindig is volt. Tisztességesen szerzett, örökölt.... Te csak nyugodtan értékelj mindenkit, magadta is,látom, a pénze mekkora volta alapján. Torz énkép, meg mások megítélése de ha egyszer így vagy szocializálva.... Aszociálisra..., nincs mit tenni. kedves Dov és Dina, megelőlegezte nekünk a Bibliai körútat, hogy lássuk , mint a következő generáció.... arra is futotta nekik. ezt akkor tisztáztuk. Így több kibucba is eljutottam. :) Lakni is. Mára a legtöbbet elszedték az olyanok -az azt semmiből , két kézzel felépítőktől mint te is. , és számolják , hogy mekkora így a magánvagyonuk. Pár öreg él már csak , akik építették is. Golda Meir meg foroghat a sírjában.

dr. Bubó 2012.05.19. 10:05:21

@aszekelyek: "van tartalékom. Mindig is volt. Tisztességesen szerzett, örökölt...."

nagyszerű akkor annak felélésével pár hónapig el tudsz tengődni...

amig van nyugdíj... aztán elfogy pár hét alatt...

karácsonyra meggebecc..

aszekelyek 2012.05.19. 10:06:31

@szoja122: azt miért nem írod oda , hogy az öreg lendvarnyú beosztottja volt az a munkatárs.... Van köztük tizensok év. Öregnéne akkor már nagyon funkci volt.

dr. Bubó 2012.05.19. 10:08:07

ezek azok a tudományok amik a balneológiához hasonlóan az elmúlt 22 év áldozatai...

mint a földtani intétet stb, köszönnyük fides !

index.hu/belfold/2012/05/18/dramain_csokkenhet_a_balaton_vizszintje/

dr. Bubó 2012.05.19. 10:09:29

@szoja122: @aszekelyek: aki a "rencerváltás" után titkos szolgálattal foglalkozott

az előtte mind ÜGYNÖK volt, de minimum BELÜGYES...

aszekelyek 2012.05.19. 10:14:06

@jjulie: részemről a tőkéről írtam. Mivel ma is neveletlen és mellverő vén fütty vagy , és csak simicskázni bírsz, nincs több diskurzus. egyébként nem tudom, hogy simor miért volt olyan értetlen, amikor felkérték, hogy jegybank elnök létére, itthon kéne a pénzét tartania. Ferinek meg ugye egy krajcárja sincs szegénynek. Itthon. Azt hiszem, ezek közül mégiscsak a jobbközép mögöttiek fognak állami hitelezést és munkahelyet is teremteni a tőkéjükből. Sem simor, sem ferink. sem bajnai.... Itthon adózni i s ők fognak. A magyar költségvetésnek. Nem úgy, mint az agyonkedvezményezett állami tendereket ezelőtt elnyerők. Részemről ez ennyi. Ne pofázzanak, csak ha bemutatták, mennyi adót fizettek a magyar köz javára.
Mennyit kértek el kormányzásuk idején a külhoniaktól.... A számokat akarom látni. A közgép mennyi foglalkoztatott után fizet? Vgy ketten építik, simicska és nyerges az egészet? Valami értelmesről veled, látom, nem lehet beszélni. Imádd a pénzedet inkább...., rajzolj magadnak érte kitüntetést..., veregesd a vállad...

jjulie 2012.05.19. 10:16:49

@aszekelyek:

hahahahahafideszseggszájhahahahahahafideszseggszájhahahahahahafideszseggszájhahahahahahafideszseggszájhahahahahahafideszseggszájhahahahahahafideszseggszájhahahahahahafideszseggszájhahahahahahafideszseggszájhahahahahahafideszseggszájhahahahahahafideszseggszájhahahahahahafideszseggszájhahahahahahafideszseggszájhahahahahahafideszseggszájhahahahahahafideszseggszájhahahahahahafideszseggszájhahahahahahafideszseggszájhahahahahahafideszseggszájhahahahahahafideszseggszájhahahahahahafideszseggszájhahahahahahafideszseggszájhahahahahahafideszseggszájhahahahahahafideszseggszájhahahahahahafideszseggszájhahahahahahafideszseggszájhahahahahahafideszseggszáj

aszekelyek 2012.05.19. 10:22:06

@dr. Bubó: te, már nem azért de nem ez a piaci verseny? Ja az nálunk nincs..... :) Akkor tényleg... Te, az nem kartellezés akkor? :) Már gyúrok erre és sikerült Áfá-val 5 ezer alá vinni a mobil számlámat. A t- com meg kapott sok-sok állami pénzt is... Arról valamit? Olyan barátságos kis árat és kondíciókat kaptam tőlük nemrégen.... Annál jobbat, lehet, hogy csak a magyar cég ad majd...... amelyik nem veszi sértésnek, hogy magyar büdzsébe adózik.

szoja122 2012.05.19. 10:24:21

@dr. Bubó: Kövér konkrétan mi volt?

szoja122 2012.05.19. 10:26:31

@aszekelyek: Mert az nem magyarázat és nem ok semmire.

Az egyik hülye akkor a másiknak is az kell lennie???

hoplita 2012.05.19. 10:28:51

@aszekelyek:
Te mennyé' a kurvakibaszottretkessza.rosfideszkurvanyádba....!!!!!!!!!
Én itthon vagyok zsidófaszszopó ge.ciputtony.

Tényleg fenyegetés...?
Akkor jelents fel, te gerinctelen retek....
Szarok én rád, meg a tetű fajtádra is..:))))
Csak arra vigyázz, hogy nehogy rád szottyanjon kedvem, libafos.

dr. Bubó 2012.05.19. 10:32:19

@szoja122: szerinted? ???? odaengednek valakit aki előtte nem volt ÜGYNÖK ????

dr. Bubó 2012.05.19. 10:33:37

@aszekelyek: drsimlicska KÖZpénznyelőGÉP drsimlicska KÖZpénznyelőGÉP drsimlicska KÖZpénznyelőGÉP drsimlicska KÖZpénznyelőGÉP drsimlicska KÖZpénznyelőGÉP drsimlicska KÖZpénznyelőGÉP drsimlicska KÖZpénznyelőGÉP drsimlicska KÖZpénznyelőGÉP

kiszamolo.postr.hu/megeri-e-adot-csalni

“Megéri-e adót csalni?”

ez a kérdés így fel sem merül…

ellenben: “Mi a lóf@sznak adózzunk?
ha úgy is ellopják,
ha úgy sincsennek álami szolgáltatások
ha az álam (intézmények sem jogszabályok) úgyse működik…

mindenki lopcsalhazudik, mert inkább a börtön (bár kicsi a kockázat), mint a KÖZpénznyelőGÉP

magyarcitrom.postr.hu/ha-nincs-kozpenz-lesz-majd-kozgep

aki meg mégis becsületesen akarja simlicskától megtagadni a közpénzét, az meg minimálisan “termel” épp csak megéljen… a visszafogott termelést nem tudják büntetni… és az adóminimalizálás szinte nullához közelíthető...

megjegyzem ezért igyekeznek forgalmi adókat bevezetni és emelni…

jjulie 2012.05.19. 10:34:56

@hoplita:

nana, lúzer, fáj az orbánerősebbsántakutyamegkúrta segged?

jelentkezz valamelyik fideszföldesúrnál szolgálattételre sírás helyett, és tartsd oda a segged alázatosan

aszekelyek 2012.05.19. 10:36:21

@graycivil: No és dobreva elnyert pályázati pénze a bulgáriai cégüknek ? Az ő tulajdonostársa ? Valami olyanod nincs , ami tényleg nem csak irigység ? A Török pesti ügyvéd úr földjét kinek a tulajdonostársa műveli? A többi pesti ügyvédét? egyébként is rosszul tudod. A feri megmondta, hogy a vagyonosodása az törvényes de nem etikus. Az kérlek ami rendben van. Akkor nem ágáltak ellene érdekes, gréczykém és társai. Nem nagyon írkáljál erkölcsről , mert a fal adja a másikat. Neked is csak akkor jut eszedbe ha Orbán kormány van , hogy a vagyonosodás erkölcsi kategória lenne. A kimosott tatabányai szoci képviselő ezer négyzetméteres házikója, képviselői fizetésből? Igen, a Tocsik per vádlottja még az erkölcs bajnoka... és persze az szdsz a korrupciós ügyek hegyeivel. Az ő földjeit vagy a társáét ki műveli?

@jjulie: mondom, ennyi telik tőled.

dbeata 2012.05.19. 10:36:53

@aszekelyek: Inkább a Muzsika TV-vel kínozom magam, nem baj? (azt se lehet józanul kibírni...:)

aszekelyek 2012.05.19. 10:38:06

@dr. Bubó: nála lóképűbb az a celeb, aki a Madáchban musical főszerepet kapott... és a kis Demcsák ZSuzsi baba a tv2-n...

dr. Bubó 2012.05.19. 10:38:53

@aszekelyek: de ennek SÖRÉNYE is van... dakota KANCA... mindenki meglovagolta má...

aszekelyek 2012.05.19. 10:43:39

@dr. Bubó: van az a magyar közmondás: aki másnak vermet ás , maga esik bele. Ott is vagy , a verem alján , vergődve.

dr. Bubó 2012.05.19. 10:46:40

@aszekelyek: én nem ástam neked vermert...

te magadnak... a fides re szavaztál és még NAGYMELLEL mindig támogatod őket...

szerintem hazaáruló nemzetvesztő országromboló vagy, bűnszervezet, +szándékos

de én ezért nem vonnak felelősségre... a buta-lusta hitvány fides szavazók fognak legelőször meggebedni... éhen- vagy fagy- halnak... szóval van választásod...

ez járjon mindig az egysejtű agyadban: fides = nem lesz nyugdíj... meggebecc

aszekelyek 2012.05.19. 10:46:56

@dr. Bubó: nyilván te nem , ezért vicsorítasz. Ronda, pletykafészek vénasszony mód létezel.... most ez így kidomborodik... mert a celeb, aki a Madáchban nyomul., az szűzlány... Hát hogyne... Demcsáknak is szép, hosszú, sötét hajzata van... Nem kese , pej..

aszekelyek 2012.05.19. 10:51:32

@dr. Bubó: a tartótisztek meg tömegsírba voltak arccal lefele, mi? Irgum, burgum! A főfunkcik is, a sérthetetlenek. Mind. Rólad elég valószínű , hogy nem az ügynöklistában olvashatni.

dr. Bubó 2012.05.19. 10:53:15

@aszekelyek: vagyis beismerted hogy minden párt ügynökökből, besúgókból és más hitvány alja népségből áll...

gratulálok ! jutalmul dobhacc mégegyszer !

dr. Bubó 2012.05.19. 11:01:06

ez még nem az a címlapos, de közelre csapott be...

Címlapos temetés, de még nem az... borsonline.hu/cikk.php?id=57677

szép nagy márvány cuccba megy le...
biztosan kényelmesebben érzi majd magát...
a lóvát nem temetik mellé? vagy a kormányfőjét?

úgy látom a teljes kisz és belügy résztvett a sz*rtartáson...
sokat érő ember volt... a LÁZárMÉRŐ n fennt pirosban volt...

üzenem mikovecnek... hogy a teljhatalmú ormányzóval (aki nem brüsszelita és nem moszkovita) nemsokára tanálkoz6 újra...

aszekelyek 2012.05.19. 11:01:47

@dr. Bubó: nocsak, te olvastad...., amit beácskának írtam... :) van választásom? átzakatolhat hozzásssssssd egy buta, lusta FIDESZ-es és akkor átlényegül , mindjárt megtáltosodik.. okos és szorgalmas lesz.... Szóval kéne egy ilyen odaát....:) A nyugdíjról annyit, hogy amíg a FIDESZ kormányoz , addig lesz. Néha úgy írsz el dolgokat, mintha r.werber... :) Aki nem minden nap beszél magyarul... Nagy mellénnyel, nem nagy mellel... pl... Szerinted, egy tényleg random, városi , főiskolát végzett középkorú mintából hányan tudnák, mondjuk ezresből, megmondani, ki volt Vermer és ki az a Ron Werber ? Állampolgárságuk?

dr. Bubó 2012.05.19. 11:05:28

@aszekelyek: menniyt örököltél... ?
csak hogy megbecsüljem a nyugdíj nélkül meddig bírod majd...

meg a LÁZárMÉRŐ skáláján is el akarlak hejezni...
mennyit kapart össze kádár alatt a családod? menynit értek ?

aszekelyek 2012.05.19. 11:06:32

@dr. Bubó: nem ismertem be semmit ,. Belemagyarázod. Éppen azt mondom, hogy szépen el voltak rejtve ... és nem illett emlegetni őket.... , sőt, tanácsos sem volt. Az szdsz is az ellen szavazott , hogy nagyon teregessék a múltat....pedig ők harcolták ki ugye az egész szoci táborban a rencerváltást , mint mondták...... VAgy valami hasonló baromságot. Úgy látom, hogy igen sok takargatni való van és csak az ügynökökre fenik a balga nép fogát , már megint.... feljebb tovább sem illik emlegetni senkit. Az mkp rokonságot, horn pufajkája meg na éssel van elintézve... és nem ordított az szdsz!... sőt, átült mécs.....

dr. Bubó 2012.05.19. 11:08:39

@aszekelyek: és te szeméjesen ? menynit harácsoltál eleget?

LÁZárMÉRŐ kilengene? vagy lenézően lefittyen ? boldizsárnak jó parti a lányod?

ismerem a fajtád... nagyon sok fid eszes ismerek... ez a buta-lusta fajta mind lÚÚÚzer... és nagyon pofátlan nyomulós fajta... ojjanok mint az erdéjiek... mint aszékejek...

totál szétvertétek a társadalmat az erkölcsöt és a gazdaságot...

de most összehozzátok a nemzetet újra... ELLENETEKBEN körvonalazódik...

aszekelyek 2012.05.19. 11:08:48

@dr. Bubó: téged egy rendes szalonba inasnak se vennének fel. Nem kérdezünk senkit se a fizetése, se a vagyona felől. NAgyon bunkók igen. azt méricskéljed a LÁZÁR mérővel, amiből egyformát hordtok odalenn.

dr. Bubó 2012.05.19. 11:10:10

@aszekelyek: szoci tábor ???

akik belülről rohasztották azok meg a fid eszben vannak most mind ugye?

most azt rohasztyák... rohattak vagytok ti mind... ha még hasznod sincs belőle

akkor simán csak LÚÚÚZER... buta paraszt...

dr. Bubó 2012.05.19. 11:12:00

@aszekelyek: "azt méricskéljed a LÁZÁR mérővel, amiből egyformát hordtok odalenn"

a LÁZárMÉRŐ az nem centiméteres slkála... az milliárdos... na meddig húzod?

meddig bírod az új adókkal és az inflációval finanszírozni a KÖZpénznyelőGÉP et ?

dr. Bubó 2012.05.19. 11:15:04

ez foglya felváltani a közmunkát?

ez a következő "rend" fokozat ? könnyebb rendet tartani ?

minden földesúrnak lesz egy börije is ? első éjszaka joga?

hvg.hu/hvgfriss/2012.20/201220_felfuttatott_bortonvallalkozasok_nagyon_zar

aszekelyek 2012.05.19. 11:15:47

@Akitlosz: gyakorlatilag már kiküszöbölték őket a hatalomból. Nem semmi azért... KÉTHARMADDAL.... Ami tény , hogy a legkártékonyabbak ennek az országnak legtöbbet ártók tényleg a szoci padsorokban ülnek.
HA nem lennének kiküszöbölve-milyen képszerű, zseniális magyar nyelv!- akkor nem sietne amerikai kampánystáb a visszatuszkolásukra...... Amennyiben látnánk komoly esélyt arra, hogy maguktól vissza bírnak mászni.... nem bírnak.... Kell nekik hozzá mindig egy nagyhatalom. Ami szégyen. Jól mondta Kövér úr. A komprádorokat mindig egy nagyhatalom tolja be a hatalomba. Kit így , kit úgy. Odavannak biztos attól is, hogy Kína szerepet szán nekünk a z európai kapuja terén is. A fene eszi emiatt már régen őket. BAnyanéni , clintonné , ki volt tőle nagyon...

dr. Bubó 2012.05.19. 11:17:28

@aszekelyek: elolvastad ugye????

hvg.hu/hvgfriss/2012.20/201220_felfuttatott_bortonvallalkozasok_nagyon_zar

ezt különösen...

"... hazai kereskedelmi láncoknak csomagoltat a börtönben – nem csak magyar – csirkehúst. Egyikük, a dominikai G.B.R. Trade Ltd. tulajdonában álló Plusz Tranzit-Húsker Kft. is innen szállította a CBA születésnapi akciója keretében extraalacsony áron kínált „hazai” portékát.

A börtönök manapság egyre népesebbek, a politikusok és a cégvezetők némelyike pedig vérszemet kapott"

aszekelyek 2012.05.19. 11:18:18

@Akitlosz: sztem éppen tesznek ellene... :9 amerika csak a befolyását jön visszaszerezni és nem pedig azért, mert valamire is tartja egyébként a mindenre alkalmatlan szocikat, főleg kormányzásra. Éppen az bennük a vonzó amerikaiak számára , hogy jól fognak aportírozni.

aszekelyek 2012.05.19. 11:24:55

@dr. Bubó: megjegyzem eddig mi a fenéért nem fizettek adót ugyanazok? mert nem fizettek.... Másként nem úgy állt volna a kassza. Akik lopnak-csalnak-hazudnak, nem ma kezdték de nem is ' 10-ben. :) Miért adózzon? Hazafiatlan egy dolog, tényleg..... Fizessen más.... az ilyen csak követelni tudja az államtól , hogy neki ez is jár, meg az is... de betenni...... azt nem. Lassan mondom. Minél több pénzük volt '10-ig, annál kevesebbet fizettek , mert annyira sokat " optimalizáltak"-by oszkóék is.... Ilyen, olyan módokon, legálisan kerülték a nagy pénzek utáni adófizetést. Nem a falvédőről jöttem. Azt a szemforgató süketelést, amit idenyomtál, 98 IQ alatti közegben próbáld elsütni. Atv-n, kapcsolat.hu-n.... VAgy az M.t. blogon... Ethosz Tamásnak becézik ott.... ma olvastam. Itt sztem így is befogadja...

Balt 2012.05.19. 11:39:18

Ejnye, hát Mező Ricsi már nem is számít...?

aszekelyek 2012.05.19. 11:41:06

@dr. Bubó: Olyan női név, hogy ILDA? ki a cikk írója valójában? G. Tóth ILda.... Nekem semmi problémám azzal, ha a fogvatartéás idején is dolgoznak azok, akik elítéltek. Olvasható, hogy olyanok is vannak, nem kevesen, akik hajlandóak is dolgozni, rendesen. Az nagyon fontos a visszailleszkedés szempontjából. NYilván bevonulás előtt is dolgozó emberek voltak. Ha valami dominikai bejegyzésű, az nem biztos, hogy nem magyar cég. Honnan derül ki a tulaja? Nem derült ki az offshoros tulajdonos, a K&H ügyben sem. Akinek csak a megbízottja volt rejtő e. Hagyjál már , ez semmi olyat nem tartalmaz , ami ártana a közpénzek elköltésének vagy bárkinek is. Irigység, irigység. irigység... és ostobáknak írtak. HA a közpénzen finanszírozott állami kórházak a mosatást meg tudják oldani kevesebb pénzből, abban nem látok semmi rosszat. Csak neked fáj az, hogy olyan is jut valamihez , aki nem a te csapatod tagja.
Sokan nem rajonganak azért , hogy a sosem dolgozott , képzetleneket is ők tartsák el teljes egészében , a börtönben is , adóikból. Ez is így volt Orbánék előtt is. Sőt, amikor gimibe jártam, mi negrot csomagoltunk.. Azt is börtönökben csináltatták de a diákok társadalmi munkája még olcsóbb volt. A szocikat kérdezd erről....

aszekelyek 2012.05.19. 11:43:35

@dr. Bubó: Eszembe jutott, hogy az alatt a ballib nyócév alatt mennyi magánbörtönt is építettek az elvtársak.....) Ott nem volt a hvg? érdekes....

Balt 2012.05.19. 11:50:18

A többinek (inkluzíve Jobbik) meg ott van Moszkva:
jobbik.net/index.php?q=node/6320

Balt 2012.05.19. 11:51:44

@aszekelyek: Bizonyos R. Field amcsi áp., bővebben lásd a LEMP és Gyöngyöspata környékén.

aszekelyek 2012.05.19. 11:52:53

@dr. Bubó: na, gyűlöletkampányt is szervezel.... sztem erre van törvény... de neked persze biztos ezt is szabad.... azt nem tudom, hogy mind a fidesz-ben vannak-e de akit a kiszorítottak a szocik maguk közül , mert nem illettek jól a kollaboráns elképzeléseikbe , a magánharácsba, meg a senki nem felel semmiért-be ,azok bizonyosan azon az oldalon vannak. Hol máshol lehetnének ? Arccal lefelé , hat láb mélyen?

aszekelyek 2012.05.19. 11:54:20

@Balt: én tudom... és írtam is tegnap erről.... Hogy tetszik a kép ott fenn? Sztem remek karikatúra.

dr. Bubó 2012.05.19. 11:56:24

@aszekelyek: jelencsél fel... de attól még nem lesz nyugdíjad...

egyébként mijjen kissebbség vagy? mert ha egyszemély... azt lehet gyűlölni...

vagy már betiltotta Apárt az érzelmeket?

aszekelyek 2012.05.19. 11:57:09

@dr. Bubó: amerikai erők ránk telepedése körvonalazódik... a Délibábot pont fejjel lefelé látod , azért nézted másnak.

dr. Bubó 2012.05.19. 11:58:26

a qva kományod a közellenség... a fides közgép és a fides olimarhák...

nagyon mexívta (a port) aki beszopta a dr zorvbán+drbakodni megmentést...

www.origo.hu/itthon/20120519-riport-a-kolontari-voros-porrol.html

aszekelyek 2012.05.19. 12:01:59

@dr. Bubó: jaj de alacsonyan van ez a szint! A székelyek ellen hívtad gyűlölni őket. Az egy kisebbség. a zsüli féle megnevezése kádárvakarék..., döntsétek el, mit és kiket gyűlöltök. A FIDESZ-eseket is megnevezted. A npességnek kisebbsége, csak a választóknak nagy hányada volt '10-ben. Aztán még Ott van az is, hogy politikai, vallási okból senkit nem lehet semmiféle retorzióval illetni. A gyűlöletrére uszítani. Persze tudom, van olyan kórkép, amelynél az egyetlen érzelem a gyűlölet.

dr. Bubó 2012.05.19. 12:03:02

és hol van a BŰNÖZŐ illés a szekéren? merre jár? vagy már csak a fizetést veszi fel?

mert a szerencsétlen po:cs csinóvnyikjai védik a védhetetlent....

"Túlzónak tartja a hivatal a Kolontárról terjedő képeket.
A csütörtöki erős szél idején az országos légszennyezettséget mutató térképen is hatalmas vörös folt ült a tározó környéke fölött. Pénteken Nagy Attila, a Közép-dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség levegőtisztaság-védelmi laboratóriumának vezetője azt mondta, hogy a mérési eredmények interneten is terjedő térképes megjelenítése nem szerencsés, mert a hatásterület erősen túlzó. A tározókból származó légszennyezés a tározóktól dél-délkeleti irányban elhelyezkedő Ajka-Padragkút, Szőc, Halimba, Kolontár-Lőrintepuszta és Csótapuszta településeket érintheti a mért koncentrációban. A kiporzás a tározóktól északra fekvő településeket nem érinti, mivel nincsenek szélirányban. Hangsúlyozta azt is, hogy a porszennyezés a forrástól távolodva csökken, ezért mérési eredmények nélkül nem lehet kijelenteni, hogy az észak-balatoni településeken a porkoncentráció megnövekedett"

buta lusta parasztok... ehelyett hogy bemennének többezren a minisztériumba és a pofájukba vágnák... a bűnöző g@ciknek...

azt sem kellene mondaniuk honnan jöttek... még a szemük fehérje is vörös...

dr. Bubó 2012.05.19. 12:05:00

@aszekelyek: VOOOOOOOOOOOOOOLT 2 706 292 (-1 mikovec)

egyszer volt... hol nem volt...

most jó ha van 700-900 ezer buta birka... akik mind mennek a vágóhídra...

a többség akkor kisebbség? én a TÖBBSÉG ellen "uszítok"... ? vagy hogy?

gyűlöljük közösen a fidest... kell az embernek... a jóízé erős érzelem...

aszekelyek 2012.05.19. 12:05:01

@dr. Bubó: ezt mondogatja egy ideje a z egyik rám állított ügynök a ballibről már. Kíváncsi voltam, mikor jön ki. Most, hogy az EU engedte végre a pénzt kifizetni, mással kell támadni. ennek is annyi az igazságtartalma, mint annak, hogy természeti katasztrófa volt ott és nem sorozatos mulasztások és be nem tartott privatizációs szerződés. Nyomorult rémhírterjesztők.

dr. Bubó 2012.05.19. 12:06:20

@aszekelyek: nem én ölöm meg őket hanem a fides maga intézi.,..

erre kapták a szentkétharmadot, hogy a nemzetet elsüjjesszék...

jjulie 2012.05.19. 12:06:33

@aszekelyek:

kádárvakrék az aki a felemelkedését a kádárnak köszönheti, és közben tele pofával szidja a kádárt

nézz a tükörbe banya, és látni fogsz egy seggszájú kádárvakarékot

dr. Bubó 2012.05.19. 12:08:04

@aszekelyek: ki mondta hogy természeti katasztrófa ???? mert esett az eső?

áhh szerintem is a fides a hibás (mostmár egy hejen gyűltek össze a bűnösök)

a fides feudalizmus megeszi a parasztjait rabszolgáit...

dr. Bubó 2012.05.19. 12:09:55

@aszekelyek: rémmhír a vörös por ?????

az origo videósa fujta? meg a reggeli fehér pólót nem OMO val mossák?

vagy mire gondolsz ??????

mennny le és mond el az ottlakóknak hogy rémhírt terjesztenek...

szerintem fellógatnak (élve)... oszt majd magad is tapasztalhatod...

mafiakormány...

aszekelyek 2012.05.19. 12:14:51

@dr. Bubó: AZELÖTT MEG CSAK SZÉPEN ÁLLT OTT AZ A VÖRÖSISZAP. KICSIT LÚGOSAN , KICSIT VÖRÖSEN , KICSIT LETAGADVA, HOGY MILYEN VESZÉLYES HULLADÉK , KICSIT ŐRIZETLENÜL , KICSIT ELHANYAGOLVA , KICSIT TÚLTÖLTVE. KICSIT ALÁ SEM VOLT RENDESEN A VÍZZÁRÁS DOLGOZVA. NAHÁT, EZ A SZEMÉT ORBÁN......
MI VAN NYOMORONCOK, KEZDŐDIK A PER? HANGOLNI KELL A KÖZVÉLEMÉNYT?

dr. Bubó 2012.05.19. 12:19:02

@aszekelyek: ki a felelős ???? CSAK-A-FIDES...

szentkétharmad van...

ők fújják, ez a Széll Kelmán 3.0 !

kicsit narancs kicsit allergén, de a miénk...

porból lettünk, porból ettünk... jobb mint a nép savazás... uppsz néplúgozás

dr. Bubó 2012.05.19. 12:21:03

mingyárt más ha álami cég fújja a passzátod... még szívni is jobb...

freshair...

aszekelyek 2012.05.19. 12:25:15

@dr. Bubó: NA DE KÉHLEK! AZ NEM VESZÉLYES HULLADÉK ! A MINŐSÍTÉSE SZERINT. MEG VÓT MONDVA. mÉG AZ ELŐZŐKORMÁNYOK IDEJÉN, AZ EU IS JÓVÁHAGYTA. a FODORGÁBOR SE BALHÉZOTT MIATTA, CSAK A RÁBA HABZÁSA MIATT. POR MÁN CSAK OLYAN , A SZÉL FÚJJA. KINEK MEGLEPETÉS EZ?
ÍMSGX PORT KELL EZZEL FELVERNI. ÉRTEM ÉN. PORHINTÉS INDULT. AZT IS TUDOM, HONNAN FÚJ AZ A SZÉL. mÉRNEM NYUGTATJÁK A TULAJOK A LAKOSSÁGOT , HOGY AZ NEM VESZÉLYES HULLADÉK ÉS A SAJTÓ IS?

NÁLUNK NÉHA ESETT VÖRÖS HOMOKOT HOZÓ SZÉLLEL KÍSÉRT ZÁPOR. MONDJÁK AFRIKAI EREDETŰ. CSERNOBIL MEG LÁTHATATLAN IS. , MEG A POR SE VOLT ÍGY FELVERVE. A JAPÁNOKÉ SZINTÉN... AMI ENGEM JOBBAN BOSSZANTOTT , AZ A SZEGEDI REMEK MAGYAR PAPRIKÁHOZ KEVERT XAR , VÖRÖS POR , AMIT OTT A JÓEMBEREK CSINÁLTAK. MEG TÉGLAPOR... MINDEN ZACSKÓN MÁS ORSZÁGBÓL VALÓVAL KEVERVE. ALIG TALÁLOK MAGYART. HONNAN A NYAVALYÁBÓL TUDNÁM , HOGY MILYEN HELYEN TERMETT ÉS MENNYIRE TOXIKUS AZ A KEVERT PAPRIKA? EZ ORSZÁGOS. NEM NÉHÁNY FALUT ÉRINT.

SünBalázs 2012.05.19. 12:25:30

@tölgyes: pontositok, tényleg markáns volt. de hogy jobb vagy bal, sztem még nincs eldöntve.... majd talán 50 év múlva az unokáim megtudják, ha közben a Fidesz áldásos tevékenységének következtében valahogy el nem tűnnek az eddig megmaradt ügynökpapírok...

aszekelyek 2012.05.19. 12:29:21

@dr. Bubó: SOKÁIG ÁLLÍTOTTA A CÉG, A MAL ZRT ÉS ÜGYVÉDEIK , HOGY AZ TERMÉSZETI KATASZTRÓFA VOLT , NEM AZ Ő HANYAGSÁGUK. MOST EL. MAJD LESZEK DÉLUTÁN.

dr. Bubó 2012.05.19. 12:31:20

@aszekelyek: :))) most csak-a-fides a bűnöző... ne terelj...

most más nem tud lopni... a fides álam nem tűri a konkurenciát...

www.kvvm.hu/olm/report.php?id=2

linken "mérési adatok", "automata mérőhálózat" , "Közép-dunántúli Körny..." , "Kolontár", Veszprém mobil" úton jutsz a kolontári állomáshoz, ahol megtudod:

"Elektromos karbantartás miatt 2012.05.18.-án pénteken 14.30.-tól kb.23 .00-ig az adatszolgáltatás szünetel.A mobil mérőállomás 2012. február 27-től mér Kolontáron, a korábbi adatok máshonnan származnak!"

"További adatok" ra kattintva, PM10-et megjelölve (pipazva), és a "-tól"-t május 1-re állítva, az "-ig"-et május 18-on hagyva kapod a porkoncentráció idősort.

16-a óta 100 feletti.

a fides hivatal is hazudik? vagy még mindig komcsik mszmp áderek vannak benne ???

belülről bomlasztyák a fidest az "öszinte" komcsik? ki/be kell őket zárni...

márta)) 2012.05.19. 12:35:07

A forradalmi pártfinanszírozás azt jelenti, hogy a fülkeforradalmat megnyerő párt annyit lop magának, amennyit akar, ezért nincsen szüksége állami támogatásra, nem úgy, mint ellenzéki riválisainak, ezért a forradalmi kormány miniszterelnöke azt javasolja, hogy innentől kezdve ne legyen állami támogatás, az ellenfelei tehát szíveskedjenek megszűnni létezni. Mégis kellemesebb az élet nélkülük. "

hirszerzo.hu/nyuzsi/2012/5/19/Forradalmi_partfinanszirozas_R09GAF#rss

Tessék! Itt van egy "hangulatos" kis olvasmány. Különösebb kommentárt nem igényel. Csak olvasni kell a sorok között, és persze értelmezni is. Lehet, hogy némelyeknek sikerül, másoknak meg nem.) már, mint az értelmezés.
gondolom.

dbeata 2012.05.19. 12:37:16

www.youtube.com/watch?v=RAYu7rf8cDY&feature=related

Jó ebédhez szóljon ez a nóta! Rájuk fér az ismertség.