Facebook oldaldoboz

Olvasottság

A blog indulása óta: 16'157'242 lapletöltés (2020.12.28.)

A legerősebb nap: 188'742 lapletöltés (2010.04.11.)

A lakott sziget

Vélemények

"Igazán elkeserítőnek és érthetetlennek ezt a tudatlanságnak tűnő, vagy annak álcázott, de inkább elszánt képmutatást tartom, amivel magasan képzett értelmiségiek igyekeznek kibújni a felelősség alól." (Mészáros Tamás)

 

"A sértésen túl Török valóban nem ért velem egyet, és mint ilyen persze választ igényelne, ha lennének írásában komolyan vehető szubsztantív érvek." (Halmai Gábor)

 

"Alapvetően érti félre a politikai elemzés tudományát, nagyvonalúan eltekint az eszmék, a politikai gondolatok, a megvalósult tényálladékok jelentőségétől, nem kevesebbtől tehát, mint a politikai cselekvés esszenciájától, így kizárólag formális, technokrata érveléssel legitimálja a kormánypárt ténykedését." (Seres László)

 

"Török Gábor blogpolitológus azon megállapítása, hogy a Fidesz október elején elért a csúcsra, amely után nem sok minden meghódítandó cél marad, a szokásos semmitmondás és elemzői felületesség terméke volt." (Békés Márton)

 

"A hatalom elzárkózása ma már olyannyira nyilvánvaló, hogy a kormány egynémely támogatójának is csípi a szemét, sőt még az Orbán-rezsim „törekvései” iránt feltűnő megértést mutató Török Gábor politológust is felébresztette eddigi magabiztos szunyókálásából." (Zádori Zsolt)

 

"Török, aki az értéksemlegesség jegyében erősen hajlik arra, hogy a politikát döntően hatékonysági szempontból elemezze (ahogy egy kritikusa nem finomkodva megjegyezte: az ő elemzései kb. olyanok, mintha a harmincas évek Németországában azt mondta volna valaki: Hitler ügyesen tematizálja a politikát a zsidókérdés napirendre tűzésével)." (Pető Iván)

 

"A magyar tudásról mint kurrens termékről meg mindent elmond, hogy még Török Gábornak is van diplomája." (Hont András)

 

"Török Gábornak például nagyon jót tett volna, hogyha mélyebben elsüllyed (sic!) mondjuk a magyar alkotmányjogban, és akkor, abban az esetben az elemzései, hogy is mondjam, a felszínességnek kevésbé mutatják a tüneteit." (Hont András)

 

"Ha egy kormánynak az a feladata, hogy megmentse az emberek nyugdíját, akkor nem blogoló politológusok véleményét kell előzetesen kalkulálnia." (Szijjártó Péter)

 

"Török szerint az a politikus viselkedik demokratikusan, aki nem törődik mások véleményével, aki nem akar önkritikusan gondolkodni, és aki képtelen felismerni, hogy zsákutcában van, és végre vissza kellene fordulnia." (Krémer Ferenc)

 

"Egyedül Török Gábor politológus gondolja azt, hogy a Fideszt a jó szándék vezeti, csupán politikai vaksága miatt rohan teljes erejéből a falnak." (Bartus László)

 

"Elolvastam ma Török Gábortól Piroslapig valamennyi blogbejegyzést a készülő új Alkotmányról. Homály, indulat. Mélyéről párolog a bögre. Nagyon." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor megkerüli a problémát." (Lánczi András)

 

"Lárifári." (Gyurcsány Ferenc)

 

"Török Gábor minimum téved." (Mráz Ágoston Sámuel)

 

"Török wasn't looking at the speech from the outside but from the inside. Almost as if he had been the speech writer of Viktor Orbán." (Eva S. Balogh)

 

"A Török Gábor-féle, lazának tekinthető, minden jöhet típusú hozzáállással szemben én a gyakorlatban is jól levezethető, szigorú megközelítésben látom a szélsőségekkel szembeni harc esetleges sikerét" (Somogyi Zoltán)

 

"Török Gábor csak egy a kollaboránsok közül" (Krémer Ferenc)

 

"Naná, hiszen a törökgáborok döntik majd el, hogy a cáfolat hitelt érdemlő volt-e" (Lánczos Vera)

  

"Az ezerkezű sms cézár kiismeréséhez azonban nem elégséges Török Gábor köpönyegébe bújni, és úgy előadni a nyilvánvalót, mintha annak bármilyen tudományos értéke volna." (Puzsér Róbert

 

"Régóta figyelem Török Gábor politológusi tevékenységét, és egyre erősödik bennem a viszolygás." (Andor Mihály)

 

"Nos, ha a seggnyalás és a helyezkedés olimpiai szám lenne, most indíthatnánk egy potenciális dobogóst: Török Gábor politikai szakértõt, korábban szabadúszó értelmiségit, ma már inkább Jobbik közeli tanácsadót." (G. Fodor Gábor)

 

"Énszerintem nem jó, ha egy politikai elemző nem elemez. Ez ugyanis benne van a munkakörében, elvileg. Ami pedig nincs benne, az a sunyi hatalombarát cinizmus, a távolságtartás félreértése, az apolitikus elkenés, az alapvető problémák tudomásul nem vétele, az állandó megfelelési kényszer. Ehhez a teljesítményhez képest még a Nézőpont is elemző műhely." (Seres László)

 

"Török Gábor (...) arról lett híres, hogy az összevissza beszélést az egyrészt, másrészt” fordulatokkal marketingeli értelmesnek tűnő gondolatmenetté." (Vizvári Soma)

 

"Nagyszerű Békemenet volt, vidám, erőt adó, lelkesítő! És nincs annál nagyobb elismerés, mint amikor Török Gábor egy ekkora siker kapcsán a kampány dinamikájáról hohmecol. Ennyi." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor évek óta azt a játékot játssza a nyilvánosságban, hogy a "függetlenobjektív" elemző szerepében a Jobbik szekerét tolja, de nyíltan soha nem merte bevallani, hogy a Simicska-párt tanácsadója és Vona személyes spindoctora."  (Vizvári Soma)

 

"Az utóbbi időben megfigyeltem: számos sajtószerv rendszeresen beszámol róla, hogy Török Gábor – akiről én sose hallottam tavalyig, és aki sokak szerint politikai elemző – éppen mit gondol. Török Gábor elképesztően nagy rajongótáborral (nem olvasótáborral, hiszen ő nem ír) rendelkezik, és – mint ilyen – fölhívja magára a társadalombírálat figyelmét, hiszen az egyik leghatásosabb közszereplő." (Tamás Gáspár Miklós)

 

"Érdekes módon Török Gábort sosem izgatták a külföldön zajló események. Úgy is mondhatnánk, hogy politikai farkasvakságban szenved (...). (Lánczi Tamás)

 

"Török Gábor nem független politikai elemző, hanem jobbikos propagandista." (Kubatov Gábor)

 

"A sokat sejtető semmitmondását könnyű kézzel gyurcsányista agitációra váltó egykori politológus oly kellemetlenül nyalizik, mintha feledtetni akarná azt a zavarba ejtő tényt, hogy „független” elemző létére Csányi Sándor szárnysegédjeként az MLSZ elnökségében foglal helyet, s így személyében a magyarok az Orbán-rendszer futballbirodalmának egyik befolyásos főurát tisztelhetik." (Puzsér Róbert)

 

"Ugyanis Független Szakértőink Legjéről köztudott, hogy nem beszélni angol" (Megadja Gábor)

 

Az 5 legnépszerűbb

  1. 508. Miért nyert (ennyire) a Fidesz? 2014. április 07. 09:18A tegnapi választást a Fidesz a világ minden választási rendszerében megnyerte volna. Nagyon komoly többsége lenne a korábbi magyar rendszerben is, és a tisztán arányos rendszereket leszámítva minden...
  2. 2018/9 Miért nyert (ennyire) a Fidesz? 2. 2018. április 09. 02:03A politikai számítás tehát szinte hibátlanul bevált – írtam négy évvel ezelőtt a Miért nyert (ennyire) a Fidesz? című blogbejegyzésben. Most ennél többet kell állítanom: a Fidesz ugyanis nagyobb...
  3. 2018/8 Választási előrejelzés 2018. április 05. 10:02Az előző bejegyzésben megindokoltam, hogy az áprilisi választás előtt miért nem lehet igazán komolyan vehető előrejelzést készíteni. Ebben az írásban nem ismétlem meg ezeket az érveket, és nem...
  4. 514. A tét 2014. december 04. 02:11Orbán Viktor természetesen nem újfasiszta és nem is diktátor. Az elkötelezett antikommunista, konzervatív és korábban a magyar jobboldallal kifejezetten jó viszonyt ápoló republikánus amerikai...
  5. 510. Mindenki lehet kőműves 2014. szeptember 26. 00:40Régóta nem jelentkeztem elemzéssel. S ez sem igazán az lesz. Van azonban valami, ami foglalkoztat. Semmi eget rengető, de nekem azért fontos. Egy ideje már kerestem hozzá a hangot, a formát. Ez...

Korábbi bejegyzések

Címkék

1904 (1) 1912 (1) 1956 (1) 1989 (2) 1990 (2) 1991 (1) 1994 (6) 1994 1998 (1) 1998 (5) 2002 (2) 2004 (1) 2005 (2) 2006 (2) 2007 (1) 2008 (1) 2009 (1) 2010 (3) 2012 (2) 2014 (2) 2014-es parlamenti választás (1) 2014-es választás (1) 29 lépés (1) 4k! (1) 56 nap (1) 800 (1) adatbázis (2) áder jános (9) adócsökkentés (3) adóemelés (1) adópolitika (1) afganisztán (1) ágh attila (5) ajánlószelvény (1) ajánlószelvények (14) akadémia (1) akarat (1) akció (1) aláírás (1) alakuló ülés (3) alapkérdés (1) alaptörvény (1) albertirsa (1) álesemény (1) alkalmazkodás (1) alkotás (4) alkotmány (22) alkotmánybírók (1) alkotmánybíróság (14) alkotmányellenes (1) alkotmánymódosítás (13) alkotmányozás (13) állam (2) államadósság (1) államcsőd (1) államfő (16) államháztartás (1) állami pénz (1) állami számvevőszék (2) állampárt (1) álláspont (1) alsóörsi gyilkosság (1) általános vita (1) alternatíva (3) Ángyán József (1) antidemokratikus (1) antipolitika (1) antiszemitizmus (1) antitézis (1) anti establishment (3) apátia (1) arányosság (4) arend (1) arend lijphart (1) árfolyam (1) árok kornél (1) árvíz (1) aszófő (1) átértelmezés (1) átláthatóság (1) átmenet (1) augusztus 20 (1) Azerbajdzsán (2) b. nagy lászló (1) baja (1) bajnai gordon (15) Bajnai Gordon (2) balogh andrás (3) Balogh József (1) balog zoltán (1) baloldal (17) baloldali (1) baloldali körzetek (3) baló györgy (2) balsai istván (3) bálványos (1) bánó andrás (1) barroso (3) bauer tamás (2) befolyásolás (1) beiktatás (1) belháború (1) belharc (1) belső konfliktus (1) bencsik andrás (1) Benetton-kampány (1) Beppe Grillo (1) beszéd (4) beszédolvasás tilalma (1) bihari mihály (3) bíróság (2) bizalmatlanság (1) bizalom (2) bizonytalanok (2) bizottságok (2) bkv (5) blog (3) blokád (1) bod péter ákos (1) bogdan góralczyk (1) bohács zsolt (1) bőhm andrás (1) bojkott (1) bokros lajos (10) borkai zsolt (1) borókai gábor (1) boross péter (1) borsod (1) botka lászló (6) botrány (7) bozóki andrás (1) brüsszel (2) budapest (7) budapest7 (1) budapesti olajfa (1) bukás (1) bukási spirál (4) buldózer (1) bulgária (1) bulvár (3) ByeAlex (1) célok (1) centrális erőtér (4) centrális pártrendszer (2) centralizáció (1) centrista (2) centrumpárt (1) cieger andrás (1) cigánybűnözés (1) cigányság (2) cinizmus (1) civil mozgalom (3) corvinus (1) család (1) csalódás (3) csapatkivonás (1) csapda (1) csehország (2) cselekvés (1) csépe béla (1) csermely péter (1) cser palkovics andrás (1) csigó péter (1) csodavárás (1) csomag (1) csúcsminisztériumok (2) csurka istván (2) czuczi mihály (1) daher pierre (1) daniel boorstin (1) dan nimmo (1) dávid ibolya (2) debreczeni józsef (3) demagógia (1) demokrácia (5) demokratikus centrum (1) demokratikus koalíció (2) démonizálás (1) demonstráció (1) demszky gábor (2) dessewffy tibor (1) deutsch tamás (1) devizahitelesek (1) de gaulle (1) dhondt (1) diáktüntetések (1) diktátor (2) diktatúra (4) dinamika (2) diplomácia (2) dk (1) döntés (1) duális erőtér (1) duna tv (1) dúró dóra (1) Duverger (1) economist (1) edelény (1) éden hotel (1) egyéni választókerület (2) egyéni választókerületek (24) egykulcsos adó (5) egypárti kormány (1) együtt (1) együttműködés (3) együtt 2014 (2) egy a tábor egy a zászló (2) elek istván (2) elemzés (4) élet és irodalom (1) elfordulás (1) elhatárolódás (1) elitváltás (1) ellenakarat (1) ellenerő (2) ellenfél (1) ellensúly (2) ellenzék (17) elnökjelölt (1) elnökválasztás (6) előrehozott választás (7) előrejelzés (5) előválasztás (6) előzetes regisztráció (3) elrugaszkodás éve (1) első forduló (1) elszámolás (1) elszámoltatás (2) elv (2) elveszett szavazat (1) elvtelenség (1) ep választás 2009 (3) érdek (9) erkölcs (1) erő (1) erőforrások (1) erőpolitika (3) erőszakosság (1) erőtér (1) erózió (1) értékelés (3) értelmezés (2) érv (1) érvek (2) érvrendszer (1) esélyek (5) esettanulmány (1) eszközök (1) eu (3) európai parlament (1) európai parlamenti választás 2014 (1) európai unió (2) évértékelő (2) évértékelő beszéd (4) facebook (2) falunap (1) fék (1) fékek és ellensúlyok (1) felcsút (2) félelem (1) félelnöki rendszer (2) felelős (3) felelősség (2) felelős döntés (1) felező válság (2) felhatalmazás (3) feliratkozás (1) felkérés (1) fellegi tamás (2) felsőoktatás (2) fiatal politikusok (1) Fidesz (2) fidesz (130) fidesz jobbik viszony (13) fidesz kdnp (1) fidesz mdf koalíció (3) fidesz mszp viszony (1) fkgp (2) foci Eb (1) fodor gábor (2) földesi szabó lászló (1) földtörvény (2) főpolgármester (3) főpolgármester jelölt (1) forgatókönyv (1) forgatókönyvek (5) forint (1) forradalom (4) forró ősz (1) forsense (1) frakcióalakítás (1) frakciófegyelem (1) franka tibor (1) frei tamás (1) fricz tamás (2) friderikusz sándor (1) frizbi (1) függetlenség (1) független jelölt (1) fűrész gábor (1) g. fodor gábor (3) gallai sándor (1) gallup (3) garancia (1) gát (1) gátlástalanság (4) gazdaság (5) gazdasági növekedés (1) gazdasági válság (1) gazdaságpolitika (6) GDP (1) gerbeaud liberalizmus (1) gergényi péter (1) gesztus (1) giró-szász andrás (1) giró szász andrás (9) goldenblog (1) göncz árpád (2) gondolatmankó (4) Goodfriend (1) google pártfigyelő (1) görög válság (1) granasztói györgy (1) gulyás gergely (1) gúr nándor (1) guvernamentalista felfogás (1) gy. németh erzsébet (1) gyarmat (1) gyávaság (1) gyenesei istván (1) gyöngyöspata (2) győzelmi stratégia (1) győztes (1) győzteshez húzás (2) gyűjtőpárt (2) Gyurcsány Ferenc (1) gyurcsány ferenc (49) habonyizmus (1) habony árpád (2) Habony Árpád (1) hack péter (1) hagenbach bischoff (1) hagyó miklós (3) hajdú péter (1) halasi endre (1) halmai gábor (2) harc (1) harmadik köztársaság (3) harrach péter (2) hasznos szavazat (1) haszon (1) haszonmaximalizáció (1) hatalmi harc (2) hatalmi kormányzás (2) hatalmi logika (1) hatalom (6) hatalomgyakorlás (1) hatalomkoncentráció (1) határon túli magyarok (1) hatékonyság (1) hatpárti vita (1) háttér (1) háttérvilág (1) havasiné orbán mária (1) hazaszeretet (1) házelnök (1) házmester (1) hegedűs lorántné (1) helyi politika (1) Heti Válasz (1) heti válasz (1) heves (1) híd (1) hideg polgárháború (2) hírblog (1) hír tv (1) hisztéria (1) hit (1) hitel (4) hitelesség (27) hitelszerződés (1) hiteltelenség (1) hit gyülekezete (1) Hódmezővásárhely (2) hoffmann rózsa (2) horn gyula (4) horn orbán vita (1) horthy miklós (1) horváth aladár (1) Horváth András (1) horváth csaba (3) horvátország (1) house of cards (1) hozzáértés (1) húsvét (3) identitás (2) ideológiai kulturális (1) ideologikus (1) időhúzás (1) időközi választás (3) időzítés (1) igazság (1) igazságszolgáltatás (2) ígéret (2) ígéretek (1) illékonyság (1) illiberális demokrácia (2) illúzió (1) imázs (2) imf (12) információ (2) ingatlanadó (1) inkubátor (1) inkumbencia (1) inkumbens hatás (1) instabilitás (1) internet (1) intézet (1) intézmények (2) ipsos (2) irak (1) irány (1) irracionalitás (1) isaura effektus (1) james carville (1) james combs (1) jász nagykun (1) javaslat (1) jávor benedek (3) Jávor Benedek (1) jegybank (1) jelkép (1) jelölés (1) jelöltállítás (3) jobbik (76) Jobbik (1) jobboldal (10) jobboldali (2) jobboldali kétpártrendszer (1) jogállam (1) jogállamiság (1) jóléti állam (1) jóléti rendszerváltás (1) jövő (3) jövőkép (1) juhász ferenc (1) juhász oszkár (1) káli sándor (1) kampány (11) kampánycsend (1) kampánytéma (1) kampánytsratégia (1) kapituláció (1) Karácsony Gergely (1) karácsony gergely (3) karakter (2) karakter (ön)gyilkosság (1) karantén (2) karizma (2) katasztrófa (1) katolikus egyház (1) katona (1) katonai szerepvállalás (1) katona béla (1) katona kálmán (1) kaufer virág (1) kdnp (10) keller lászló (1) kényszerpálya (1) képviseleti demokrácia (1) képviselő (2) képviselői eskü (1) kerekasztal (1) kerekasztal tárgyalások (1) kerék bárczy szabolcs (2) keretezés (1) kéri lászló (1) kétfarkú kutya párt (1) kétfejű ellenzék (1) kétharmad (26) kétharmados törvények (1) kétkamarás parlament (1) kétpártrendszer (2) kettős állampolgárság (3) kettős beszéd (2) kettős mérce (2) kiábrándulás (1) kiadácsökkentés (1) kiadáscsökkentés (1) kihelyezett kormányülés (1) kína (1) kirekesztés (2) kisebb parlament (1) kísérlet (1) kispártiság (1) kiss péter (1) kiss viktor (1) kis pártok (3) kitartás (1) kitiltás (1) kitiltási botrány (1) kitta gergely (1) kiválás (1) klein ödön (1) koalíció (1) koalíciós vita (1) kóczián péter (1) kognitív disszonancia (1) kóka jános (2) Kolláth György (1) kolontár (1) költségvetés (6) költségvetési tanács (1) kommunikáció (15) kommunikációs (1) kommunikációs hiba (1) kommunikációs paradigma (1) kommunista (1) kompetencia (4) konferencia (1) konfliktus (3) kongresszus (1) konrád györgy (1) konstruktív bizalmatlansági indítvány (1) konszolidáció (4) konszolidált gazdaság (1) kónya péter (1) konzervatív liberális (3) koordinált indulás (2) kordonbontás (1) kormány (2) kormányalakítás (8) kormányfő (2) kormányfő csere (1) kormánypárt (1) kormányprogram (4) kormányszóvivő (1) kormányzás (1) kormányzati teljesítmény (2) kormány ellenzék (1) körmend (1) körösényi andrás (2) korrekció (2) korrupció (8) korzenszky richárd (1) kósa lajos (4) kötcsei beszéd (1) kovács árpád (1) kovács lászló (2) kövér lászló (11) következetesség (2) következmény (2) közbiztonság (1) közgép (2) közhangulat (1) közjog (1) közlekedés (2) közösségi média (1) közös jelöltállítás (1) közös lista (3) közpénz (1) közszolgálati televízió (1) köztársasági elnök (3) közvélemény-kutatás (9) közvélemény kutatás (15) közvélemény kutatások (1) közvetlen elérés (1) kremlinológia (1) krizsó szilvia (1) kronen zeitung (1) kubatov gábor (2) kudarc (3) kukorelly endre (1) külpolitika (1) kultúrharc (1) kultusz (1) kumin ferenc (1) kuncze gábor (4) kurzusépítés (1) küszöb (1) kvázi kétpártrendszer (3) l. simon lászló (1) labdarúgás (2) lak (1) lakner zoltán (1) lakoff (1) lamperth mónika (2) lánczi andrás (3) lánczi tamás (1) lánczos vera (1) láthatósági küszöb (3) látogatás (1) latorcai jános (1) latorczai jános (1) lázár jános (23) legalitás (1) legenda (1) legfelsőbb bíróság (1) legitimáció (2) legitimitás (4) leminősítés (1) lemondás (7) lendvai ildikó (5) lengyelország (3) lengyel lászló (2) lengyel minta (1) lengyel választások (1) lettország (2) levél (1) liberális (3) liberalizmus (1) lijphart (1) lista (1) litvánia (1) lmp (69) lmp jobbik csalodas ketpartrendszer uj jobboldal uj baloldal (1) logika (1) lojalitás (1) loppert dániel (1) lottóötös (1) luther (1) machiavelli (1) mádi lászló (2) mádl ferenc (4) magánnyugdíjpénztár (2) magánnyugdíjpénztárak (5) magyar (1) magyar bálint (1) magyar demokratikus charta (1) magyar liberalizmus (1) magyar narancs (1) magyar nemzet (4) magyar olajfa (3) majális (1) makay zsolt (1) makó (1) mandátum (1) mandiner (1) manipuláció (1) március 15 (2) Márki-Zay Péter (1) második forduló (6) második hely (1) matolcsy györgy (10) max weber (1) McCain (1) mdf (49) mdf szdsz (1) mdnp (2) meciar (1) mécs imre (1) medgyessy péter (4) média (7) medián (9) median (1) médiatörvény (2) media hungary (2) megállapodás (4) megbízás (1) meglepetés (2) megoldás (2) megszorítás (7) megújítás (1) megújulás (2) megyei jogú (1) menekültkérdés (1) mensa hungariqa (1) mérsékelt jobboldal (1) mesterházy attila (34) Mesterházy Attila (3) mesterházy ernő (1) mészáros tamás (1) mezőtúr (1) miép (1) miép jobbik (1) migráció (1) miklós árpád (1) milla (1) minisztercsere (1) miniszterelnök (2) miniszterelnök-jelölt (1) miniszterelnök csere (1) miniszterelnök helyettes (1) miniszterelnök jelölt (8) miniszterelnök jelölti vita (6) minőségi sajtó (1) miskolc (1) mkp (1) MNB (1) modell (1) módszer (1) molnár csaba (2) molnár oszkár (1) morál (1) morvai krisztina (2) moszkva (1) mozgalom (1) mráz ágoston sámuel (1) mszdp (1) mszmp (1) MSZP (1) mszp (104) mszp lmp együttműködés (1) mtv (2) munkáspárt (1) nagykoalíció (1) nagypártiság (2) nagy anna (1) nagy kép (1) nagy lászló (1) nagy tamás (1) NATO (1) NAV (1) navracsics tibor (20) negyedik köztársaság (1) németh miklós (1) német lapok (1) nemzetbiztonság (1) nemzeti bank (1) nemzeti egység (1) nemzeti együttműködés rendszere (2) nemzeti érdek (1) nemzeti konzultáció (1) nemzeti szuverenitás (1) nemzetközi (1) nemzetközi környezet (2) nemzetközi kritika (1) nemzetközi státusz (1) neokonzervatív (1) neoliberális (1) népszabadság (2) népszava (2) népszavazás (7) népszerűség (2) népszuverenitás (1) ner (1) nézőpont (5) nógrádi lászló (1) normativitás (1) novák előd (1) nyakó istván (1) nyerges zsolt (3) nyirő józsef (1) nyugat (1) nyugdíj (3) obersovszky péter (1) objektivitás (1) obstrukció (1) ökológiai tévkövetkeztetés (1) ökopárt (1) oktatáspolitika (1) október 23. (1) olajfa (2) oligarcha (1) ómolnár miklós (1) önállóság (1) önkép (1) önkormányzat (1) önkormányzati választás (16) önkormányzati választási rendszer (1) önkormányzati választás 2010 (2) önkritika (1) opera (1) orbán (1) orbán-nastase megállapodás (1) orbán-putyin megállapodás (1) orbánista (1) orbán kormány (4) Orbán Viktor (9) orbán viktor (114) őrkutya (1) Örményország (2) országértékelő (1) országgyűlés (1) országos lista (7) összeesküvés (1) összeférhetetlenség (1) összefogás (1) összefogás párt (2) őszinte (1) oszkó péter (1) őszödi beszéd (8) ötödik köztáraság (1) ovb (1) ózd (2) paczolay péter (1) paks (1) pálffy istván (1) palotaforradalom (4) pályázat (1) pápa (1) papcsák ferenc (1) paraván (1) parlament (14) parlamenti felhatalmazás (1) parlamenti felszólalás (1) parlamenti választás (2) parlamenti választás 2010 (43) parlamenti választás 2014 (6) parlamenti választás 2018 (9) parlamenti választás 2022 (2) pártfinanszírozás (2) pártharcok (1) pártosodás (1) pártosság (1) pártpolitikus (1) pártrendszer (11) pártrendszer koncentrációja (1) pártrendszer változása (1) pártszakadás (2) pénz (1) pénztárca (1) percepció (3) pesti sándor (1) pető iván (1) pintér sándor (4) plágium (5) pluralizálódó pártrendszer (1) pokol béla (2) pokorni zoltán (6) polgári magyarország (1) polgári platform (1) polgármester (2) politika (4) politikai (1) politikai (1) politikai bozótharc (1) politikai elemzés (11) politikai elemző (9) politikai elit (1) politikai erőtér (1) politikai érzék (1) politikai gondolkodás (1) politikai hasznosság (1) politikai haszonszerzés (1) politikai hiba (2) politikai inga (1) politikai innováció (2) politikai kormányzás (2) politikai korrekció (1) politikai közép (2) politikai logika (5) politikai napirend (1) politikai nyilatkozat (3) politikai stratégia (1) politikai szereplő (1) politikai színpad (1) politikai tér (1) politikai tudás (1) politikai vétó (1) politikai vezetés (1) politikai vita (1) politika elemző (1) politika tér (1) politikus (2) politikusi beszéd (2) politikusok (1) politológus (2) politológus védegylet (1) pólus (1) populizmus (1) pörzse sándor (2) poszt politikus (1) pozíciók (1) pozícionálás (1) pozsgay imre (1) po fi (1) pragmatikus (1) predomináns pártrendszer (1) prezidenciális (1) primary colors (1) probléma (1) problémamegoldás (1) prognózis (1) program (1) pszáf (1) pundit (1) punditokrácia (1) racionális (1) racionális választó (1) racionalitás (3) radikalizálódás (1) radikalizmus (1) radiszoci (1) radnóti sándor (1) recesszió (1) reform (4) regionális eltérések (2) regisztráció (2) régi új törésvonal (1) rekrutáció (1) rendőrség (1) rendszerellenes párt (2) rendszerkritikus (1) rendszerváltás (3) rendszerváltás forgatókönyve (1) republic (1) republikon (3) részvétel (2) réthelyi miklós (1) retkes attila (2) rétvári bence (2) rezsicsökkentés (2) rivális (1) riz levente (1) robert denton (1) robert fico (2) rogán antal (8) románia (2) róna dániel (1) röpirat (1) rudi zoltán (1) Safarov (2) sajóbábony (1) sajtó (1) sajtószabadság (2) salamon lászló (2) sávelhúzás (1) schamschula györgy (1) scheiring gábor (1) Schiffer András (1) schiffer andrás (9) schmidt mária (1) schmitt pál (20) schmuck andor (1) selmeci gabriella (1) selmeczi gabriella (1) semjén zsolt (3) seres lászló (1) siker (5) sikerpropaganda (1) simicska lajos (3) Simicska Lajos (2) skorpió (1) slota (1) söjtör (1) sólyom lászló (11) somogyi zoltán (3) sportújságírás (1) stabilitás (1) stabilizáló apátia (1) stadion (2) state capture (1) steiner pál (1) stílus (1) story (1) strabag (1) stratégia (20) stratégiai szavazás (1) strukturáló dimenzió (1) stumpf andrás (1) stumpf istván (6) süveges gergő (2) szabadelvű konzervatív (1) szabolcs (1) szabó albert (1) szájer józsef (2) szakadás (2) szakértő (1) szakkommentátor (1) szakszervezet (1) szalai annamária (1) szanyi tibor (2) szápár (1) szász károly (1) szavazás (2) szavazások (1) szavazatmegosztás (2) szavazatszerzés (1) századvég (11) szdsz (20) szeged (4) szegedi csanád (2) szegénység (1) székely péter (1) székely zoltán (1) szekeres imre (2) szekértábor politika (1) szelekciós pontok (1) szélsőjobboldal (3) szélsőséges (1) személyre szabott kormányzás (1) személyzeti politika (1) szepessy zsolt (1) szerbia (1) szerencs (1) szerep (1) szerepcsere (1) szerepfelfogás (6) szervezet (2) szijjártó péter (6) szíjjártó péter (1) szili katalin (8) szilvásy györgy (1) szimbolikus (1) szimbolikus politika (1) szimbólum (1) szlavofil (1) szlovákia (2) szlovák magyar viszony (1) szlovák választás (1) szlovénia (1) szociális kérdés (1) szociális népszavazás (1) szociálliberális (1) szolidaritás (2) szombathy pál (1) szonda (5) szonda ipsos (1) szövetségi politika (4) sztálingrád (1) sztereotípia (1) sztereotípiák (1) szubjektív vélemény (1) szűrös mátyás (1) szuverenitás (1) tábor (1) taktika (1) taktikai szavazás (2) támogatás (2) támogatottság (3) tanácsadás (1) tanácsadó (1) tandíj (1) tárcatükör (1) tárgyalás (5) tárgyalástechnika (1) tárki (8) tarlós istván (9) társadalmi szerződés (1) társadalmi támogatás (1) tekintély (1) teljesítmény (2) területi lista (6) területi listák (2) tervezés (2) tét (3) tétényi éva (1) tét nélküli választás (2) tévedés (1) tévéostrom (1) tiszavasvári (2) tisztelet társasága (1) titkos (1) többpártrendszer (1) többség (1) többségi demokrácia (4) Tocsik-ügy (1) tocsik márta (1) tojástánc (1) tőkés lászló (1) tőkés rudolf (1) tölgyessy péter (7) toposz (1) töredékszavazat (2) törésvonal (1) torgyán józsef (2) torgyán kisgazda (1) torkos matild (1) törvényjavaslat (1) torzítás (1) trafik (1) trianon (1) tulajdonos (1) túlélési stratégia (1) túlhatalom (1) tüntetés (4) tusnádfürdő (1) tv2 (1) tv3 (1) ügybirtoklás (3) ügyészség (2) ügynökkérdés (1) újfasiszta (1) ujhelyi istván (1) újraválasztás (1) új alkotmány (1) új baloldali párt (1) új párt (2) új pártok (4) uj péter (1) ülésrend (1) ungár klára (2) uniós csúcs (1) ünnepi beszéd (2) ünnepség (1) USA (2) utódlás (1) utólagos normakontroll (1) utópia (1) vágó gábor (1) vagyonadó (1) vákuum (1) választás (2) választási együttműködés (2) választási eredmények (3) választási esélyek (5) választási hibák (1) választási kampány (1) választási műsor (3) választási rendszer (16) választási részvétel (6) választási törvény (1) választás időpontja (1) választó (3) választói reakció (1) választók (1) valence issue (1) valóság (2) valóságértelmezés (2) valóságérzékelés (1) valóságmagyarázat (2) valóságshow (1) válság (7) válságadó (3) válsághelyzet (1) válságkommunkáció (1) váltás (1) váltógazdálkodás (1) váltópárt (3) változás (4) változtatás (1) valutaalap (3) várakozás (1) várakozások (1) varázstalanítás (1) varga mihály (7) városok (1) varsói gyors (2) vastagh pál (1) veiszer alinda (1) véleménykülönbség (1) veszprém (1) Veszprém (1) vétó (3) vezetés (1) vezető (2) videóblog (1) viktor (1) visszalépések (2) visszatérés (1) vitányi iván (1) vízió (1) vizsgálóbizottság (1) voks10 (1) voks2010 (1) volner jános (1) voluntarizmus tere (1) vona gábor (15) vörösiszap (1) vörösiszap katasztrófa (1) warvasovszky tihamér (1) war room (1) wittner mária (1) xiii. kerület (1) zagyva györgy (1) zanzibár trükk (1) zapadnyik (1) záróra (1) zászlóégetés (1) zsákmányelv (1) zsákutca (1) zsinka lászló (1) Címkefelhő
2012
júl 16
23:48

A helyzet változott meg, nem mi – ezzel indokolta tavaly év végén egy emlékezetes interjújában a kormány IMF-politikájában bekövetkezett fordulatot Orbán Viktor. Politikai értelemben kétségtelenül kalandos hónapok teltek el azóta, és bár a tárgyalások órákon belül megkezdődnek, közel sem világos, hogy lesz-e megállapodás, s ha lesz / nem lesz, annak milyen gazdasági és politikai következményei lehetnek. 

464imf.jpg

(Fotó: Stephen Jaffe/IMF/MTI)

A politikai folyamatok egyik sajátossága, hogy menet közben – miután nem ismerjük a végeredményt - szinte lehetetlen korrekt értékeléseket adni. Ha mégis kísérletet teszünk rá, először érdemes a tényekből – és nem a jövőre vonatkozó feltételezésekből – kiindulni. Átgondolva a tavaly év végi drámainak látszó helyzetet és az azóta eltelt fél évet, komoly vakság vagy elfogultság kell ahhoz, hogy ne vegyük észre: a magyar kormány ebben az ügyben ma lényegesen jobb helyzetben van annál, amit az elemzők korábban feltételeztek. A második Orbán-kormánynak egyelőre sikerült elkerülnie mind a politikai értelemben számára nehezen vállalható IMF-gyámságot (értve ezalatt a gazdaságpolitikai önállóság elvesztését, valamint a politikailag eladhatatlan megszorítások bevezetését), mind a gazdasági és politikai értelemben egyaránt túlélhetetlen finanszírozhatatlanságot. Érdemes olvasgatni a korábbi írásokat: 2011 végén szinte minden mérvadó megszólaló úgy vélte, hogy kizárólag ez a két lehetőség áll a kormány előtt. Aki tehát még emlékszik mások és saját korábbi mondataira, rögzítheti: a kormány az elmúlt fél évben megúszta, elkerülte a rossz és rosszabb közötti választást.

Tudom, hogy sokan cinizmusnak tartják, amikor az elemzők tisztán leíró jelleggel – az értékeket és a következményeket nem kalkulálva – beszélnek ügyes és hatékony politikáról, ha azonban most hirdetnénk eredményt ebben a folyamatban, nem nagyon lehetne másképp minősíteni azt, amit láttunk. Lehet (sőt, biztos), hogy nem volt szép az időhúzás, az összevissza beszéd, az is valószínű, hogy gazdasági értelemben veszített az ország azzal, hogy a lényegesen drágább piaci hitelekből finanszírozta magát, a politikai szumma azonban ebben a pillanatban összességében pozitív: a kétségtelenül csapdahelyzetben lévő kormány egyelőre minden elképzelhető alternatívánál – nem számítva az irreális forgatókönyveket - jobban áll.

Amit eddig írtam, bár vitatható, július közepén szerintem megállja a helyét. Miután azonban egy folyamat kellős közepén vagyunk, az „ebben a pillanatban” nagyon keveset számít. Az elmúlt időszak politikájának ugyanis csak akkor volt értelme, ha a következő időszak nem rajzolja át teljesen ezt a képet. Márpedig mind az IMF-gyámság, mind egy finanszírozási válság bekövetkezte – ne feledjük: a következő választáshoz közelebbi időpontban - teljesen logikátlanná tenné a korábbi időhúzó politikát. Ennek a taktikázásnak politikai értelemben ugyanis csak akkor volt értelme, ha a kormány azt gondolja, hogy (1) a megállapodás elmaradása ma kockázatmentesebb, mint lett volna az év elején, vagy hogy (2) a megállapodás megkötése ma vállalhatóbb, mint lett volna az év elején. Bár nem vagyok a téma avatott szakértője, a második opció nekem nem tűnik életszerűnek: sem azt nem hiszem, hogy az IMF ma kevesebbet (beleszólást, álozatokat) kérne a hitelért cserébe, mint pár hónapja, sem azt, hogy a következmények ma jobban eladhatók, mint lettek volna korábban.

Ebből pedig – bármennyire is nehezen érthető ez annak, aki szerint csak gazdasági racionalitás létezik -  tényleg az következik, amit Madár István mond: minden látszat ellenére, a magyar fél részéről nincs „jelentős megállapodási szándék”. A politikai logika útját tovább követve így aztán az is kimondható: ebben a gondolkodási keretben a kormány számára a sikert az jelentheti, ha úgy ússza meg a megállapodást, hogy közben annak hiánya nem rántja magával a költségvetést. Ehhez pedig – lássuk be – egyelőre azt kell tenni, amit eddig: nagyon lassan, előre és hátra lépegetve közelíteni a megállapodáshoz, megtartva annak lehetőségét, de nem elszenvedve annak politikai kárait.

Ha ezt jó sokáig – legalább addig, amíg a megállapodás elmaradása nem lenne már olyan romboló hatású, mint ma - lehet csinálni, a kormány tényleg nyert. Ha ez képtelenség, akkor persze valahogy majd meg kell állapodni – ám az egyértelműen kudarc lesz. Nem azért, mert az IMF-megállapodás önmagában kudarc (ez más körülmények között másképp is lehetne), hanem azért, mert akkor a korábbi stratégia - és az ehhez rendelt sok-sok politikai erőfeszítés - kétségtelenül értelmetlennek és elhibázottnak látszik majd.

A bejegyzés trackback címe:

https://torokgaborelemez.blog.hu/api/trackback/id/tr474661211

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Belehalok, ha addig élek is! 2012.07.18. 12:27:44

A Fidesz-politika kétpontos szabálya: 1., A miniszterelnöknek mindig igaza van. 2., Ha netán mégsincs igaza, akkor életbe lép az 1. pont... Írja itt Török Gábor az okosságokat, hogy politikai hasznon így, politikai haszon úgy, meg hogy a kormány polit...

Trackback: Mocsár Zombik vagyunk! 2012.07.17. 16:54:05

Keserű csodálattal tölt el, mikor akár az életben, akár a facebook közösségi oldalon látom az emberek mennyire könnyen befolyásolhatóak, mennyire könnyű irányítani őket a félelmeik által... Annyira mélyen gyökeredzik bennük a félelem, és az ebből t...

Trackback: Mandiner blogajánló 2012.07.17. 11:39:01

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Trackback: Tranzit 2012.07.17. 09:56:45

- Mr. Matolcsy!- Mrs. Kauffmann...- Kérem, szólítson csak Barbarának!- Rendben, Barbara, szóval örvendek...- Én is! Micsoda meglepetés, nem hiába emlegetik a híres magyar vendégvárást! Mondjuk ez a hawaii mintás ing... Hazudnék, ha azt mondanám, hogy j...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

BulatOkudzsava 2012.07.17. 01:55:53

Sajnos az a baj, hogy őrült beszéd ez, nem összevissza, mégha van is benne rendszer. Orbán Viktor kormányon is, meg előtte ellenzékben is mindent megtett azért, hogy ezt az ügyes kelepcét felépítse saját magának: gazdasági szabadságharc meg az IMF kiakolbólintása egyfelől, politikailag elfogadhatatlannak minősített megszorítások elutasítása másfelől. Ne tekintsük már hatalmas sikernek, hogy az önhibájából fenyegető katasztrófát egyelőre sikerült elkerülnie! Mi lett volna, ha a nemzet nagy kormányosa a gyorsnaszádot nem Szkülla és Kharübdisz közé vezeti, hanem a piacgazdaság szabad tengerére? Mi lett volna, ha nem hoz visszamenőleges hatályú törvénykezést, ha nem államosít és tékozol el háromezer milliárd forintnyi magánnyugdíjpénztári vagyont, ha a különadókkal nem teszi tönkre a vállalkozások hitelezését, ha nem semmisíti meg az ország gazdasági növekedését? Az igazi kudarc az, hogy Magyarország 2010-től eltávolodott a civilizált világtól, Kompország úszik vissza megint Ázsia ködébe. Orbán Viktor kormánya egy ideje megállapodásra törekvést színlel: tesz egy lépést előre, aztán kettőt hátra. A kormány persze előbb-utóbb megfizeti a sok-sok értelmetlen és elhibázott politikai erőfeszítés árát. Csak az a baj, hogy közben Magyarország tönkremegy, a gazdasági-politikai-morális kár pedig a jövő nemzedékek életét lehetetleníti el.

Dr. Cica75 2012.07.17. 01:56:24

Akkor ha jol vettem ki a szavaidbol, Gabor, ez esetben a kormany es a magyar tarsadalom erdekei manifeszt ellentetben allnak egymassal? Hiszen az ugy mihamarabbi lezarasa a tarsadalom vitathatatlan erdeke, viszont a fenti gondolatmeneted szerint a kormany szamara hatalmas kudarc.

livengood 2012.07.17. 02:44:49

Igen, egyre jobban látszik, hogy a kormány politikai haszonszerzés okán addig akarja tolni az IMF megállapodást, amíg lehet. Ha gazdaságilag ez lehetséges akkor nem akar megállapodni.

Ennek viszont akkor is ára lesz, ha ez sikerül nekik. Azt hiszem azt tervezik, hogy ezt az árat olyan társadalmi rétegekkel fizettetik majd meg, akik képtelenek felismerni érdekeiket, és/vagy képtelenek megvédeni érdekeiket.

Ezt teszik most is a jogállami normák felrúgásával, néhány alkalommal az alaptörvénnyel is ellentétesen. Annak ellenére, hogy például a bírók kényszernyugdíjazását az Alkotmány Bíróság törvénytelennek ítélte, Orbán Viktor kijelentette, hogy ez a rend marad, napokon belül hoznak egy olyan törvényt ami ezt lehetővé teszi. Ez önmaga az intézményesített törvénytelenség. Nem tudom ezek után hogyan bízhat bár ki abban, hogy a választások közelében, az utolsó pillanatban nem fogják a javukra megváltoztatni a választási szabályokat?

anonymand 2012.07.17. 03:57:35

Tisztelt Török Gábor!

"Ha ezt jó sokáig – legalább addig, amíg a megállapodás elmaradása nem lenne már olyan romboló hatású, mint ma - lehet csinálni, a kormány tényleg nyert." - a kormány a fontos?
Hogy az ország mit veszít, az nem számít?
Hogy a "sikereket" úgy éri el a kormány, hogy a gazdaságot a tartós recesszió fele taszítja?
Nézd az építőipart, nézd a beruházási rátát, vedd figyelembe a történelmi csúcsot elérő cégbedőlési arányt, és láthatod, hogy a kormány "sikere" mit is jelent.
A válságadókat fenntarthatóvá pofozgatták a bankszektoban pl., és nem mellesleg olyan brutál szinten tartják, ahol normál hitelezés egyhamar nem lesz.
Hogy a kormány tényleg nyert?
Pirruszi győzelem lesz, ha megérjük...

Tisztelettel:
anonymand

szoja122 2012.07.17. 05:49:01

Kedves TG!

Te melyik országban élsz???

Magyarországon biztos nem, mert akkor ilyeneket nem írnál:

"A második Orbán-kormánynak egyelőre sikerült elkerülnie mind a politikai értelemben számára nehezen vállalható IMF-gyámságot (értve ezalatt a gazdaságpolitikai önállóság elvesztését, valamint a politikailag eladhatatlan megszorítások bevezetését), mind a gazdasági és politikai értelemben egyaránt túlélhetetlen finanszírozhatatlanságot."

Nincsenek gazdasági megszorítások???????????????

Persze Te kívülálló vagy mint politika elemző (nem objektív, Te írtad) ezért nem látod a fától az erdőt.

Akkor kérlek magyarázd el nekem tudatlan egyszerű nép tagjának mi az amit eddig a gazdasággal tett Orbán?

A következők mik, ha nem megszorítások?

A válaszodért valószínűleg igényt tarthatsz a gazdasági Nobel díjra!

1. 16% os jövedelemadó a 280 ezer forint alattiaknál jövedelem csökkenést okozott.

3. Az eva 30%-ról 37%-ra nőtt.

4. Az áfa 25%-ról 27%-ra nőtt.

5. Az adómentes, béren kívüli juttatásnak számító cafeteria 16%-ra nőtt.

6. A tb-járulék 27%-os szociális hozzájárulássá vált.

7. További 7%-kal nőtt a dohány jövedéki adója.

8. 50%-kal nőtt a játékadó.

9. Újabb 5%-kal nőtt az alkohol jövedéki adója.

10. Emelkedett a gázolaj jövedéki adója 97 Ft-ról 110 Ft-ra.

11. A felsőoktatás jelentős részének fizetőssé tétele, az államilag finanszírozott helyek számának radikális csökkentése.

12. 6700 közalkalmazott tervezett elbocsátása.

13. CBS felár növekedése miatt, a forint gyengül, miatta Európa legnagyobb inflációja a miénk:
hvg.hu/gazdasag/20120716_eu_magyar_inflacio

14. A legfejlettebb szektorokat sújtó külön adók. Ezek jó része a lakosságra áthárításra került
közvetlenül (növekvő szolgáltatások árai miatt, kölcsönök törlesztési részletei növekedtek) és közvetetten, a beruházások új munkahelyek meg nem teremtése miatt.

15. Az ország finanszírozható, de milyen áron???? 7-10%-os kitermelhetetlen hitelekkel????????

És még sorolhatnám, sorolhatnám, sorolhatnám....

Amit írtál, nemcsak cinizmus hanem szervilizmus, kormánypropaganda, csak más eszközökkel mint amit a századvég és a nézőpont intézet tesz.

De főleg NEM objektív -ha tetszik kívülálló- leíró jellegű elemzés.

Kedves TG!
Ha valami kicsi, sárga, és hápog, az nem fecske, az kacsa!

jjulie 2012.07.17. 06:33:26

@szoja122:

a gábor szakterülete a politikai hatalom, annak megszerzése, elvesztése, függetlenül attól, hogy kinek mennyi anyagi kára vagy nyeresége keletkezik közben, vagy eredményképpen

uri huncutságról van szó, pénz nem számít

deejayy · http://deejayy.hu/ 2012.07.17. 07:05:49

@anonymand: TG politikai elemző, azzal foglalkozik. Az, hogy ennek milyen hatása van vagy lesz a társadalomra, az más elemzőkre tartozik. Természetesen nekem is azonnal az jutott eszembe, hogy 'jó-jó, hogy OV nyer, de ez nekünk pont a vesztes helyzet'.

szoja122 2012.07.17. 07:08:59

@jjulie: Lehet a politikát hatékonyság alapján is elemezni, habár aki elfeledkezik a hatásáról (emberekre, az országara), az szerintem nem politológus, de akkor ne tegyen gazdasági kijelentéseket különösen olyanokat ne ami köszönőviszonyban sincs a valósággal.

Ha száraz tényeket ír mint kívülálló, a tények leírására törekszik, akkor ne feledkezzék meg a tényekről!

Amúgy a kívülállósság -amit Gábor előszeretettel hangsúlyoz- fából vaskarika.

Lehet törekedni rá, de NEM lehet kívülálló az az egyén aki ebben az országban él ő maga, családja, barátai kollégái és nemzeti "ön"tudattal rendelkezik.

Azért nem mert a politika (pozitív-negatív) irányban nagyon keményen érintik őt, családját, barátait kollégait és a nemzetet.

szoja122 2012.07.17. 07:12:03

@deejayy: Kérlek olvasd el jjulie adott fenti válaszomat.

jjulie 2012.07.17. 07:12:37

@deejayy:

dehogy, orbán a haza, aki nem lehet ellenzékben, namost, ha orbán nyer, akkor az ország, a haza és a magyarság egyaránt nyer

Jerry Minions 2012.07.17. 07:15:29

Háááát igen!
A műtét roppant sikeres volt!
Az apró probléma, hogy közben a beteget a műtősfiú most tolja a proszektúrára

jjulie 2012.07.17. 07:16:04

@jjulie:

pontosítás:

ha orbán nyer, akkor az ország, a haza és a magyarság vagyis a közgéporbániai királyság nyer

jjulie 2012.07.17. 07:19:30

@Tom&Jerry:

tévedsz, az a ballaszt a műtősfiuval

a közgép, a videoton fc, felcsútfalva és a puskás akadémia él és virulva virágzik

Miklos73 2012.07.17. 07:30:06

Nagyon egyszeru ez: csak 2013 marcius 31-ig akarjak huzni, akkor tudnak uj elnokot kijelolni a MNB elere, es biztos lesz valami nem orthodox megoldas, hogy azt a nehany ezer milliard tartalekot hogyan lehet megvedeni. Mar csak 8 honap, siman menni fog.

Doberdo 2012.07.17. 07:36:42

Kedves Török Gábor ! Politikai értelemben nyert a kormány ?
Semmit nem nyert, csak haladékot a történelmi szemétdomb felé
vezető úton. Lassan, de biztosan és peckesen lépkednek az enyészetbe. Ez egy "politológusnak" nem tűnik fel ?

nyünyüge 2012.07.17. 07:37:13

Tanulságos hallgatnivaló kormány-MNB kapcsolatról, az IMF tárgyalások szükségességéről, esélyeiről, gazdaságpolitikáról:

Pogátsa Zoltán közgazdász, a Nyugat-Magyarországi Egyetem docense
inforadio.hu/audio/0003e/0003e0c6a.mp3
inforadio.hu/audio/0003e/0003e0c7a.mp3

jjulie 2012.07.17. 07:37:27

@Miklos73:

nemár, a politikai hatalom eszköz lenne a legélis lenyúláshoz?

nemár

a politikai elemző, meg csak egy szégyenlős kerítőnő: csak az érdekli hogyan lesz kuncsaft, de amikor a kúrásra kerül sor félrefordítja a fejét, és lecsukja a szemét?

nemár

Doberdo 2012.07.17. 07:39:46

@Doberdo: Továbbá nem leszünk az Eu gyarmata, de máris
O.V. rabszolgái vagyunk. Lehet választani !

jjulie 2012.07.17. 07:42:28

@Doberdo:

felcsútközponti közgéporbániai királyság kísérleti nyulai

Link Elek 2012.07.17. 07:43:19

Hazárdjáték Mo-val.
Ha bedőlnek a spanyolok/olaszok/... akkor az IMF-ek jobb dolga is lesz, mint huszadrangu kis orszagokkal foglalkozni, akinek akkor nincs vedohaloja az ottpusztul.
Az, hogy mi tortenik Del-Europaban abba Orbannak SEMMI beleszolasa sincs, nem befolyasolja az esemenyeket, de Mo elszenvedi a kovetkezmenyeket.

Orban orosz rulettet jatszik Mo-val a sajat politikai tulelese miatt.
Annyi helye van ennek az embernek a magayr politikaban, mint Gyurcsanynak.

jjulie 2012.07.17. 07:49:25

@Link Elek:

hogy beszélsz labanc, becsmérelni mered a hazát, az országot, a magyarságot

biztosan komcsiliberálabanc lehetsz, biztosa még bajszod sincs

menőmano 2012.07.17. 08:30:56

Hát! Ja! Kedves Török Gábor!
Ön már megint totálisan jó posztot írt. Ebben minden benne van, csak olvasni kell a sorok között.
Szerintem.
:)))

bóra77 2012.07.17. 08:34:01

szívesen láttam volna a blog végén egy olyat: ..és ami az ország érdekét illeti...
komolyan sírok...egyébként fideszre szavazó haverjaim Bajnait várják vissza, de azonnali hatállyal. tök mindegy, hogy mit bohóckodik a fidesz az imf-fel, nekik már annyi...kár, hogy az országnak is. Soha nem látott mélyrepülésben van a gazdaság a fidesz áldásos tevékenysége miatt.
Sajnálom, hogy azt kell olvasnom, hogy mi tenne jót ennek a szánalmas pártnak.
(valahol a poszt közepén a zárójeles áldozatoknál kimaradt a d)

bóra77 2012.07.17. 08:41:11

@nyünyüge: ez a Pogátsa mitől lett ekkorra sztár? szintén a Fidesz szekerét tolja, anélkül, hogy belehallgatnék a rádióba.

menőmano 2012.07.17. 08:48:21

hogy közben annak hiánya nem rántja magával a költségvetést. Ehhez pedig – lássuk be – egyelőre azt kell tenni, amit eddig: nagyon lassan, előre és hátra lépegetve közelíteni a megállapodáshoz, megtartva annak lehetőségét, de nem elszenvedve annak politikai kárait."

Hát! Persze. De lássuk be, hogy égetően szükség van arra a bizonyos hitelre.
Még jó, hogy van" a Varga Mihály , szerintem. Mert, őt a "delegáció" (is) megfelelő tárgyaló partnernek tekinti. szerintem.:)

***

"Bod Péter Ákos és Vértes András egyetértettek abban, hogy az év második felében sem várható komoly pozitív változás, az idei év és a jövő év összességében nulla körüli növekedést mutathat.

"Az idén nem lesz IMF-megállapodás, a kormány láthatóan nem törekszik az egyezségre. Az idén nincs is feltétlenül szükségünk a hitelcsomagra, de jövőre rá lehet kényszerítve a kormány" - véli Vértes.

"Előre lehetett látni, hogy a kormány néhány intézkedése nem fog működni, ezek előre bekódolt konfliktusok voltak.

Az első Orbán-kormány idején ugyanis hazánk még nem volt az Európai Unió tagja, így az akkori pozitív tapasztalatok egy része ma már nem helytálló. Szerintem a kormány túl sok konfliktust vállalt fel, ami komoly hiba volt" - mondta az egykori jegybankelnök.

"A magyar gazdaság három fő problémája a teljes jogbizonytalanság, a gazdasági kiszámíthatatlanság és az elhibázott gazdaságpolitika.

Ez a három dolog gúzsba köti Magyarországot, ha nem lesz változás, akkor a perspektívák kilátástalanok" - emelte ki a rendezvényen Vértes András. A GKI Gazdaságkutató Zrt. elnöke szerint a jogbizonytalanság és a kiszámíthatatlanság sokkal nagyobb károkat okoz, mint például az elhibázott adóintézkedések."

www.mfor.hu/cikkek/Vertes_Andras__iden_mar_nem_lesz_IMF_megallapodas.html

Szóval, ennyit , az "lépegetésről".

Közben meg a "fránya" :) gazdaság, semmi képpen nem akar működni.
:)

menőmano 2012.07.17. 08:50:46

Pontositok)

Tehát, ott" van. a Matolcsy-féle elhibázott gazdaságpolitika.

Totális helyzet, az biztos. szerintem.
osztjónapot!!
:)))

nyünyüge 2012.07.17. 08:55:30

@bóra77:
Nyilván azért lett "sztár", mert nincs a "multinacionális nagytőke uszályában":).
Ettől függetlenül szerintem érdemes meghallgatni azoknak, akik szeretnék érteni a jegybanki kamat, államkötvény kamat, vállalkozási hitel kamata, ... közötti összefüggéseket, hogy mit jelentene az IMF hitel vagy annak hiánya.

ssi 2012.07.17. 09:13:08

1.
T.G. "egy folyamat kellős közepén vagyunk" .. az (egyén/ország) élete mintha mindig épp ott lenne .. kérdés: milyen elemek és ezek milyen aránya van jelen

2.
T.G. "gazdasági értelemben veszített az ország azzal, hogy a lényegesen drágább piaci hitelekből finanszírozta magát, a politikai szumma azonban ebben a pillanatban összességében pozitív" .. mert
a.) adott kormány politikai érdeke: saját hatalmának biztosítása, megtartása
b.) adott kormány gazdasági érdeke: saját (ki- és nem mondott) céljaik megvalósítása
c.) egy ország gazdasági érdeke: növekedési pályán állás vagy ennek esélye
d.) egy ország politikai érdeke: elsősorban a köz érdekei szerint cselekvő stabil viszonyok

3.
T.G. "csapdahelyzetben lévő kormány egyelőre minden elképzelhető alternatívánál .. jobban áll." .. mert politikai és gazdasági értelemeben is megteheti, hogy húzza az időt ./? valójában mit kellene kimondani:
- tárgyalni kell, mert bizonytalan a jövő, de ha lehet, szeretnénk újabb hitel nélkül megúszni?
- bár ismerjük az IMF jelenlegi működését, de mi mást szeretnénk, mert ezeket már korszerűtlennek tartjuk?
- muszáj küzdeni, mert az IMF kettős mércét alkalmaz?
- muszáj harcosnak lenni, mert a nemzeti érdekek erőteljes hangosztatása kell a jelenlegi kormány belpolitikai súlyának megtartásához?

4.
T.G. "Ha ezt jó sokáig .. lehet csinálni, a kormány tényleg nyert. Ha .. majd meg kell állapodni .. egyértelműen kudarc lesz. .. mert akkor a korábbi stratégia .. értelmetlennek és elhibázottnak látszik majd." ..
a.) ha szükség lesz a megállapodásra, azt is ki/meg lehet magyarázni
b.) kérdés: a "stílus" fenntarthatósága: a szükségtelen kockázatvállalások és a ki nem mondható célok "kettősbeszéd"-e
c.) az igazi kudarc, ha a jövőben egy szűk réteg miatt drágább piaci finanszírozás egyértelműen gondot fog okozni egy egész országnak, de csak ez lesz az egyetlen konkrét következmény, ill. ha az ország nem ugyanazért drukkol: bárhogy végződjön is az IMF-kapcsolat, az legyen majd a legjobb a megoldás, valamint mindig sikerüljön a kínálatból a legjobb új kormányt megválasztani, amihez sok szempontot kell figyelembe venni

concret 2012.07.17. 09:15:44

Ha már egyszer magunknak szakítottuk (megválasztottuk), szagolnunk is kell kicsinyke miniszterelnök-virágunkat. Mert hogy ez az ország választotta meg, az kérem tény.

Szerintem két opció volt: vagy ügyesebben lavíroz Orbán, és akkor horribile dictu újra is választja népünk 2014-ben, vagy önmagát adja, és akkor valószínűbb, hogy bukik. Hogy az ügyes lavírozásba belefért volna-é az IMF-behódolás, azt én nem tudom megítélni. Orbán remek napi taktikus, akár még ez is elképzelhető. Szóval, hosszútávon talán az a jobb, ha nem állapodik meg. Persze ez jelenthet nagyon súlyos dolgokat az ország számára, de hát a törököt is túléltük valahogy.

Mert az igazán rossz alternatíva az lenne, ha újraválasztanánk. Ennek elkerülésére akár még áldozatot is érdemes vállalni :D Érezze a nép, milyen az ő miniszterelnöke! Mert egy igazán sikertelen kormányt semmilyen választási törvény sem segít a hatalomban maradni, már persze ha más is van a szavazólapon a Fideszen kívül.

(és ne mondja senki, hogy rosszat kívánok az országnak, mert utálom Orbánt: ezt a rosszat nem én, hanem ő csinálja. lehetne kérem jól is kormányozni, senki sem tiltotta meg.)

M_Runcájsz 2012.07.17. 09:16:32

Politika nincs gazdaság és társadalom nélkül. Aki csak politikát elemez, az nagyon bekergeti magát a málnásba. Orbán sajnálatos módon szinte teljesen megegyezően gondolkozik, mint TG. Kizárólag a politikai haszon elven gondolkozik annyi kiegészítéssel, hogy jusson nagyon sok kimentett pénz a szűk haveri körnek. A gazdasági, társadalmi ára nem érdekli sem Orbánt, sem TG-t.
Ez a rövid távú gondolkodás már középtávon is politikai halálhoz fog vezetni Orbán számára, TG számára pedig szakmai halálhoz.

TG korábban gondolkozott írásaiban, hogy nem biztos a politológusi pályán kéne maradnia. Lenne egy tanácsom számára. Most lépjen más utakra, legalábbis a nyílt blogolást felejtse el, mert mostantól jövője ilyen gondolkozással nem lesz. Ha már mindenképpen csak a politikai haszonszerzés elemzése érdekli, akkor csak az érdekelt szűk körnek adogasson füstös szobákban tanácsokat. Amíg teheti...

Igen nagy hiba nem észrevenni, hogy a most bejelentett 300milliárdos munkahelyvédelmi program és a 2013-as költségvetés könnyen csődbe viheti az országot. Még rosszabb esetben MNB tartalék felhasználásával EU-ból való kidobásra. Ekkor ér véget a politikai haszonszerzés mostani minden pozitívuma.

concret 2012.07.17. 09:21:55

@bóra77: manapság bárki kap korlátlan nyilvánosságot, ha hajlandó köpködni az Uniót. Ez még önmagában nem lenne baj, ha nem csúsztunk volna teljesen a ló túloldalára.

mókáné 2012.07.17. 09:22:25

"gazdasági értelemben veszített az ország azzal, hogy a lényegesen drágább piaci hitelekből finanszírozta magát,"

Ezt fontosnak tartom kiemelni. Így van. A kérdés: - Megérte-e? Miért történt ez a halogatás?

"persze valahogy majd meg kell állapodni – ám az egyértelműen kudarc lesz. "

Így van. Miért?

"a korábbi stratégia - és az ehhez rendelt sok-sok politikai erőfeszítés - kétségtelenül értelmetlennek és elhibázottnak látszik majd."

Magam is így látom, ahogyan Török Gábor. Elejétől követtem és követem most is az eseményeket.

Korrekt elemzés. Köszönettel, és reméljük sok-sok kapcsolódó anyag érkezik hozzá, hogy mélyebben átlássuk ennek lélektanát és a jövőre vonatkozó utalásokat.

concret 2012.07.17. 09:25:58

@M_Runcájsz: Azért jó Neked, hogy tutira tudod: hogyan gondolkodik a miniszterelnök, meg még TG is.
Ilyen tudással nagyon jól meg lehet élni szerintem.

márta)) 2012.07.17. 09:47:34

Úgy bizony. Az első Orbán kormány idején nem voltunk az unió tagja. Azóta már a helyzet, nagyon más.

"A tanulságok között említette, hogy Magyarország egy nemzetközi viszonyrendszer része, érdekeit csak azon belül érvényesítheti"

"Tanulság az a régi igazság is - folytatta -, hogy "növeli, ki elfedi a bajt", s ha a pártok éveken át hamis világot vetítenek a választók elé, idővel azzal szembesülnek, hogy illúziókat kérnek rajtuk számon.
A krízis a volt kormányfő szerint arra is rámutatott, hogy megfelelő kontroll nélkül a politikusok előbb vagy utóbb saját érdekeiket kezdik el képviselni a közérdek helyett, ezért van szükség ellensúlyokra.

Végezetül fontos tanulság, hogy a válságokat azok az országok ússzák meg a legkevesebb kárral, illetve azok képesek a leggyorsabban kilábalni belőlük, ahol sokan és sokat dolgoznak - mondta Bajnai Gordon. Hozzátette: Magyarországon a politikusok az elmúlt tíz évben sokszor az ország fejlődését lassító döntéseket hoztak azért, hogy az inaktívaktól szerezzenek szavazatokat."

***
Tudható az is, hogy itt Európa közepén a különutas gazdaságpolitika, nem igazán működött, működik.

"Az újban mindig ott van a bukás és az esély lehetősége".
Meglátjuk, hogy reagál a piac". Mi az esélyt fogjuk választani. (OV).

Kérdés, jó volt e?
Úgy gondolom, hogy a cél (esetleg) jó lett volna, csak az eszköz, az nagyon nem.
hm?

M_Runcájsz 2012.07.17. 09:48:38

@concret: nem bonyolult dolog, elég a tényeket értelmezni. tények: politikai viszonyok, törvények, gazdasági folyamatok, társadalmi állapot a tágabb környezetben.

tarackos 2012.07.17. 09:48:45

Gábor, a kormány összességében soha nem látott mélységben van a népszerűségét tekintve. Szal nem tudom hogyan sakkoztad ki hogy akárminél is jobban áll. Pontosan miben is?

A szél 2 nettó megszorítás. Ma már a kutya sem hiszi el, hogy nem a zemberek fizetik meg. Nem véletlen, hogy már Mesterházy is népszerűbb mint Viktor. Ahhoz sem kell atomfizikusnak lenni, hogy ha Viktor azt mondja olcsóbb az IMF hitel akkor azt mondjuk tuti buktunk a kuruckodáson miközben 10 milliárdonként kaparják össze a költségvetést lassan minden fűszálat megadóztatva.

A leírásban az ül, hogy a kormány vmiért időt húz. Ennek két oka lehet 1) nem akarja az IMF kontrollt 2) nem akar megszorítást. A 2) már kilőve a szél 2-vel az 1) pedig akkor lenne indokolható ha nem csak láthatatlan sikerek lennének. Márpedig egyelőre nincs más és még nem hallottam embert aki a ciklus végéig bármi mérhető eredményt prognosztizálna. Demján szerint a követlező 10 évben nem lesz életszinvonal emelkedés...

Unionista_ (törölt) 2012.07.17. 09:50:52

@török
itt olyan problémák részleges megoldását értékeled sikernek, amiket egyébként a kormány saját maga teremtett.

bóra77 2012.07.17. 09:51:50

@nyünyüge: ok-ok, egyébként értelmes pasi, de annyira jobboldali és elfogult abba az irányba.

mókáné 2012.07.17. 09:55:11

@tarackos:

" Demján szerint a követlező 10 évben nem lesz életszinvonal emelkedés..."

Ez mit jelent konkrétan?

concret 2012.07.17. 09:56:31

@M_Runcájsz: Nem azzal vitázom, amit saját véleményként írsz, azt gondolom, ebben nincs köztünk nagy különbség.

Kár viszont jó tanácsokat adni TG-nek (szerintem). Sokan úgy vannak vele: ha nem azt írja le, amit ők maguk látni szeretnének, akkor durcáskodnak, reklamálnak. Pedig igazából az az érdekes, az inspirál, ami a sajátomtól eltérő megközelítés. Olvashatsz olyan posztokat, ami tökéletesen egyezhet a véleményeddel, de az miért jó? Hogy mindnyájan egyetértőleg, együtt bégessünk? A tény, hogy vitázol vele, már legitimálja a poszt létezését.

nyünyüge 2012.07.17. 09:57:26

@bóra77:
hát ezért is volna tanulságos sokaknak meghallgatni, mi a véleménye arról, hogy az állampapírok kamata magasabb, mint a jegybanké, hogy szerinte bizony meg kellene állapodni, hogy Matolcsy és a kormány unorthodox-é vagy csak kapkod össze-vissza, ....

Putyilov gyári melós 2012.07.17. 09:57:57

Török Gábor hozta a formáját, már megint nem elemez, hanem kormánypropagandát csinál.
Ráadásul teljesen átvette a széljobbra tolódott Fidesz hangvételt, Fideszes-Jobbikos kifejezésszótárt és meg van arról győződve, hogy az IMF mindenáron pénzt akar adni.

Kedves Törökgábor, gondolja, hogy az IMFnél nincsenek valódi elemzők és orruknál vezethető Fidesz birkák?

Nézzen már Török úr a gazdasági TÉNYadatokra!
Magyarország idén recesszióba esik, soha nem látott cégfelszámolási hullám, legfőképp a legszegényebb megyékben.
Egy tegnapi Kövér PR riportból az is kiderül, hogy igen csak lázadoznak a vidéki talpas Fideszesek a korrupció miatt és mert a tűzhöz közel ülő Fideszes oligarchák, Simicska és társai elszívják az összes forrást előlük.
"„Pályázunk, fizetjük be a tízezreket, de nem nyerünk. Pedig fideszesek vagyunk elméletileg” – mondta az egyik. „Elnök úr, nem tudom, hogy van az nálatok Pesten, de itt 270 millióból 20 milliót vissza kell fizetni. Ennek véget kell vetni” – így a másik. Kövér László ez idő alatt leginkább feszengett."
index.hu/belfold/2012/07/16/kover_feriferejeert_mar_nem_kell_aggodnunk/

Ha Kövérnek ilyen szövegeket nyomnak le, akkor mit kaphat egy vidéki, HELYI Fideszes káder?

Summa-summárum Orbánnak pénz kell, mielőtt vasvillával nem kergeti meg őket az alapBÁZISUK, a vidéki vállalkozórétegek.
De pénz kell Orbán főnökeinek Simicska Lajosnak és társainak is, ők pontosan tisztában vannak azzal, hogy önrész híján majd 3000 milliárd Forintnyi összeg ragadhat Brüsszelben, amit nem fog tudni lehívni az ország.

És még egy lényeges dolog, az IMF egy ország vezetőivel tárgyal. Orbánt, Matolcsyt nem véletlenül küldték el a nagyfiúk gyufáért, reszelőzsírért. Nem ők az ország valódi vezetői, hát megalázó módon elhajtották őket a nagyfiúk, hogy ne rontsák a levegőt.

Végezetül Török úrnak egy kis Cavinton, 2008ból. Gyurcsány, akinek Török szintén dolgozott ezt a műsort már eljátszotta. A Fidesz és Orbán szövegei kísértetiesen ugyanazok, csodálkozom, hogy nem pereli le a gatyájukat plágiumért :O)))

"Gyurcsány szerint jól csináltuk, ezért kapunk gigahitelt
A miniszterelnök szerint Magyarország azért kapott a saját kvótájánál sokszorosan több hitelt a Nemzetközi Valutaalaptól, "mert nagyjából jól csináltuk a dolgunkat", vagyis ő és minisztertársai, Bajnai Gordon és Veres János jó érdekérvényesítő képességgel rendelkeznek.
...
. Ezzel szemben Magyarország várhatóan négynél nem alacsonyabb, és hatnál nem több százalékos kamatra kaphat hitelt a 25 milliárdból. Ez a mostani állampapír-piaci hozamoknak a felét teszi ki nagyjából, hiszen a magyar állam jelenleg csak 13-14 százalékos kamatok mellett tudja finanszírozni magát.

A kormányfő kitért arra, hogy akkor veszik majd igénybe az IMF-hitelt, ha erre szükség lesz, illetve olcsóbban tudja magát finanszírozni így a költségvetés, mintha állampapírt bocsátanának ki.

Védőpajzs

Az IMF-fel való megállapodás kapcsán a kormányfő hangsúlyozta, hogy "ez a hitellehetőség egy védőpajzs", ami nem fogja növelni az államadósságot, mert csak olyan hitelt váltanak ki vele, amelynek esedékessége lejárna. Az IMF szerződés egyébként 2010 tavaszáig szól (ez a kormányzati ciklus vége). Gyurcsány véleménye szerint ez így volt tsiztességes, csak 17 hónapra szerződtek, hogy a következő kormányzati ciklusra ne nyúljon át a megállapodás időtartama.

Ami a hitel "árát" illeti, a kormányfő hangsúlyozta: Magyarország szuverén, erős ország, az IMF nem diktálhat nekünk. Azt is hozzátette azonban, hogy nem ő "verte ki az IMF-ből", hogy ne támasszanak bizonyos feltételeket, ma már az IMF sem akarja úgy meghatározni a hitelkeret fejében, hogy mit csinál egy adott állam a rendelkezésére bocsátott pénzzel.
...
A versenyszféra számára egyébként ezermilliárd forintos ösztönző csomagot állítottak össze már a válság súlyosbodása előtt, ebből enyhíthetők a most várhatóan fellépő foglalkoztatási és megrendelés-visszaesési problémák.

Megmarad a 13. havi nyugdíj, egyelőre nem lesz reform

A kormányfő elmondta, hogy sikerült megőrizni a 13. havi nyugdíj intézményét, és végül is úgy döntöttek, hogy 80 ezer forintig mindenki a havi nyugdíjának megfelelő összeget kap majd tizenharmadszorra. "
www.origo.hu/gazdasag/valsag/20081029-imf-eu-vilagbank-es-a-hitel-gyurcsany-szerint-jol-csinaltuk.html

Gyurcsányt ezek után lemondatták.
Úgyhogy kedves Török úr, itt bizony egy szégyenteljes bukási folyamatot látunk, ugyanolyat, mint Gyurcsányét.
Ráadásul ezt az érintett is tudja, elég csak megnézni Orbán Viktor romhalmaz,viharvert arcát:
nol.hu/kep/771849

Ja és kedves Török Gábor.
Szívesen várom az IMF legyőzéséről írt propagandisztikus írásművét az ősszel, hogy nem lesz vagyon és ingatlanadó,amelyet valószínűleg ezerrel fog harsogni a kormányzati propaganda, MIKÖZBEN KIVESZIK A TÁKOLMÁNYBÓL AZ EGYKULCSOS ADÓT, NO MEG JÓNÉHÁNY ODA NEM ILLŐ RÉSZEKET! Tudja, abból a Tákolmányból, amelyre azt mondta Orbán, hogy a fent említett dolgok KŐBE VANNAK VÉSVE!

Az IMF ugyanis nem diktál, és nem gyám, ők ajánlásokat fogalmaznak meg, mert szeretnék viszontlátni a kihelyezett pénzüket.
És mivel az őszi hitel ugyanúgy túlnyúlik a cikluson, ezért biztos vagyok benne, hogy nem engedik azt, hogy Orbán megkösse az utódai kezét.

Din Serpahis 2012.07.17. 09:58:01

Alapvetően nincs baja a kormánynak a megszorításokkal, egész addig amíg azokat nem a kiskedvencekre (nyuggerek, máv etc.) kell ráterhelni.

Az egész IMF ügy erről szól - hozzá kell-e nyúlni végre az élősködőkhöz vagy sem.

M_Runcájsz 2012.07.17. 09:58:45

@bóra77: szerintem nem éppen értelmes, inkább egydimenziós. Kizárólag politikai dimenzióban képes gondolkodni. Nem is akar másban.
Példa, különadók. Bemész bármelyik mobilcég ügyfélszolgálatára, nyíltan megmondják neked, hogy a különadó miatt emelkedni fognak az árak, rád fogják terhelni. Mit mondd a kormány és mit elemez TG? Politikai értelemben sikeres a különadó, hisz a mobilcégeket adóztatják, és a plusz adókkal enyhül a szorítás. Summázva rábaszik a lakosság, főleg a kiskeresetűek, a kormány boldog, TG pedig elkönyveli politikai sikernek.
L*fasz ez, nem elemzés és értelmesség.

SemBoga 2012.07.17. 09:59:03

a kormány sikere, hogy a saját adósságai rendezése érdekében az elérhető forrásokért versenyre kelt a gazdasággal, és a monopol helyzetét felhasználva elszívja a gazdaság elől a pénzt

a politikai haszonszerzés érdekében - de döglött gazdaság mellett nincs politikai haszon sem

lobster thermidor 2012.07.17. 09:59:42

Az látszik az írásából, hogy az a mérhetetlen erkölcsi kár, amit ezzel a "sikertstratégiával" okoztak az országnak, nem kategória a politikai elemzőnek.
Pedig előbb-utóbb komoly anyagi vonzata lesz a sok hazugságnak!

Putyilov gyári melós 2012.07.17. 10:00:07

@knausz:

Hogy mit jelent?
"Nem a zsemle kicsi, a pofátok nagy"

Ha éltél a Kádár érában, akkor ismerős a nyolcvanas évekből.

Kivlov 2012.07.17. 10:03:05

"Ha ezt jó sokáig lehet csinálni, a kormány tényleg nyert."

Ezzel csak egy a baj: nem a kormánynak, hanem az országnak kellene nyernie...

mókáné 2012.07.17. 10:03:14

@Putyilov gyári melós:

"Gyurcsány, akinek Török szintén dolgozott ezt a műsort már eljátszotta."

:):):) nem dolgozott neki Török Gábor. Ezt kár elölről kezdeni, mint Tölgyes úrral, mert a végtelenségig lehet ragozni.

Ami lényege: Török NEM dolgozott Gyurcsánynak.

sztd 2012.07.17. 10:03:53

Ha a folyamat kellős közepén vagyunk, és az "ebben a pillanatban"-nak nincs sok értelme, akkor miért kell elemezni?

Ha eltekintünk a szándékos dezinformálásoktól és egymásra mutogatásoktól, szerintem a nem életszerű lehetőségeknél tartunk:
"a megállapodás megkötése ma vállalhatóbb, mint lett volna az év elején".

Azt gondolom, hogy az év elején az EU akasztott tengelyt, de valamiért nem jött be (szerintem az érvelések már gyakorlatilag a képtelenségbe hajlottak, miközben egyre komolyabb bajba került a szervezet a magyar helyzettől függetlenül), így akkor sokkal többet és váratlanabbul kellett volna engedni, mint most kellene.

Azt sem hiszem, hogy az IMF megállapodás mindenképpen kudarcként lenne csak kommunikálható. Most már hónapok óta tart az irányváltás, szerintem a sikeres megállapodás után már mindenki fellélegezne, és ez esetleg értelmezhető lenne sikerként. - legalábbis nekem ez jön le a kormányzati kommunikációs kísérletekből.

M_Runcájsz 2012.07.17. 10:05:27

@concret: én értem, hogy lehet TG részéről nyílt provokáció is, hogy blogját fenntartsa. Csak ezzel a hitelességét szétszedi.
Másik megközelítés, hogy ő írja a posztjában, hogy a tényeket kell figyelembe venni. Nem sikerült neki a tényeket alaposan kibontani (mert nem csak a politikait kell, hanem muszáj a társadalmi, gazdaságit is), így rossz a poszt.
Ha ő maga nem képes a politikai aspektuson túl látni, akkor ne írjon. Vagy írjon társszerzőkkel, gazdasági, társadalmi terüleket együttesen értelmezve.
Ekkor elkerülhetőek azok a hibák, hogy Orbán rövid távú politikai lépéseit sikernek értelmezze.

mókáné 2012.07.17. 10:05:30

@Putyilov gyári melós:

"Ha éltél a Kádár érában, akkor ismerős a nyolcvanas évekből."

Éltem. Azon részét szívesen visszacsinálnám, amikor még nem az amerikai modellt majmoltuk.

OkoskaTo:rp 2012.07.17. 10:08:05

Amikor egy kormány az ország (nem filléres) gazdasági hátrányát választja saját politikai túlélése érdekében, azt a kormányt jogosan nevezhetjük hazaárulónak. Pontosan úgy, ahogy Gyurcsány esetében jogos volt a kritika a lemondás elmaradása miatt.

Andal 2012.07.17. 10:09:36

@szoja122: Orbánék ugyanúgy a baloldal által hátrahagyott trágyadombot próbálják ellapátolni, mint Antallék '90-től, ezért is vannak az általad is felsorolt megszorítások. IMF/EU ehhez képest a hírek szerint töröltetné az egykulcsost, bankadót és multikat sújtó adókat, helyette lenne pl. ingatlan-, vagyon- és energiaadó. Jó megoldás nincs, pénz nincs, csak adósság.

Putyilov gyári melós 2012.07.17. 10:10:48

@Din Serpahis:

És kik is a VALÓDI élősködők?

A politikai, gazdasági pártholdudvarok magasjövedelmű százezrei, azok, akik ÁLLAMI ÚJRAELOSZTÁSRA alapozzák az életüket.
Magyarországon ma ugyanaz a szocialista ÁLLAMI ÚJRAELOSZTÁS van,mint régen, csak épp jelenleg az ÁLLAMI ÚJRAELOSZTÁS a neoliberális gazdaságpolitikusok nagykönyveiben leírtakat követve egy szűk érdekcsoport felé irányul.

Az állam adókból, hitelekből az állam tulajdonosait, a nemzeti vagyon java részének birtoklóit, A VAGYONOSOKAT TÁMOGATJA, HA ÍGY JOBBAN TETSZIK: SEGÉLYEZI!
Ez a neoliberális doktrína alapja.

Lollle 2012.07.17. 10:13:50

A Pető Iván-os idézet most is találó lenne.

Putyilov gyári melós 2012.07.17. 10:17:24

@knausz:
2006 nyaráig,őszig a fizetett tanácsadója volt a cége.

Épp eleget ekéztétek akkoriban ezért, ti Fideszesek :O)))

márta)) 2012.07.17. 10:18:37

„a következő tíz év mostohább körülményeket teremt számunkra, mint amilyen a válság előtti évtized volt. Az ország vezetőinek olyan korszakra kell felkészíteniük hazánkat, amikor lassabb lesz a fejlett világ növekedése, és élesebb lesz a verseny a munkahelyekért, a hitelekért, a piacokért.”

****

hazaeshaladas.blog.hu/2012/05/20/bajnai_gordon_eloadasa_a_hungarian_business_leaders_forum_xi_penzugyi_csucstalalkozojan#more4527025

****

Bocsánat! A jobb tájékozódáshoz egy kis olvasmány.
:)

kifordított nagyanyó 2012.07.17. 10:19:17

Ne haragudj TG de tényleg kezdi úgy érezni az ember,hogy te is fideszbirka lettél.
Mondják,hogy viktorék az MNB valutatartalékára hajtanak és ezért nem lesz megállapodás.
Ha meg lesz megállapodás akkor azt itthon sikerként adják majd el.
És a sok viktor fan még boldogan tapsikol is majd hozzá.

Szevasztok 2012.07.17. 10:20:17

@szoja122: TG írta: "valamint a politikailag eladhatatlan megszorítások bevezetését"

Te írod: "Nincsenek gazdasági megszorítások???????????????"

A politikai elemzői munka sokkal pontosabb megfogalmazást igényel, mint arra egy egyszerű hozzászólónak szüksége lenne.

TG politikailag ELADHATATLAN megszorításról írt, te pedig általában megszorításokról. Gondold át - nincs ellentmondás!

Az eddigi tényleges megszorítások eddig úgy tűnik (legalábbis a sorozatos időközi választások eredményéből biztosan), hogy - a politikailag aktívak körében - eladhatóaknak bizonyultak.

mókáné 2012.07.17. 10:20:36

@Putyilov gyári melós:

"2006 nyaráig,őszig a fizetett tanácsadója volt a cége."

Putyilov!

Be lehet menni Török irodájába és ezt lehet ellenőrizni. Tölgyes úrnak megengedte, gondolom Tőled sem tagadja meg.

Még fidesz-szimpatizáns koromban sem vádaskodtam alaptalanul.

márta)) 2012.07.17. 10:22:07

Bocsánat! Ha nem lenne mindenkinek teljesen világos) a Bajnaitól idéztem.
Bezony!
:)

Kabbe (törölt) 2012.07.17. 10:24:47

@Andal:

ingatlanadó most is van. a 9. kerületben legalábbis megszavazta a fidesz-kdnp-s önkormányzat.

éhesek a paraziták.

László56 2012.07.17. 10:25:44

Egy nagyon szép és munkás napot kívánok Mindenkinek

A magyar kártya..., írja az elemzőnk. Elgondolkodtató írás és felvetődik az emberben hogy létezik e egyáltalán ez a kártya. Lehetséges ugyan, hogy van egy kártyacsomagunk, de abban is biztosak lehetünk, hogy minden adu az IMF -nél van és ezt könyörtelenül ki is használják. De akkor mi értelme van a tárgyalásoknak, kérdezhetné valaki.

Politikai értelme és értéke van. Gazdaságilag meg országunk finanszírozhatósága van a kockára feltéve. Mert nem mindegy, hogy egy pár milliárddal kevesebbet vagy többet kell fizetnünk az adósságaink után. Hiszen ezeket a milliárdokat a magyar nép fizeti meg és ezáltal az ország zsebéből hiányzik. Tehát az IMF -el valahogy meg kell egyeznünk, mert csak lesz olcsóbb az adósságunk kamatai. Ez az ország érdeke és népünk érdeke. Ilyenkor teljesen mindegy hogy egy írástudó ember mennyire veti meg ezt a szisztémahibából létrejött és erkölcsileg szétrombolt társaságot. Az ország és a magyar nép érdeke felülír mindent.

Tehát létre fog jönni a megegyezés. A kérdés csak az hogy milyen áron. Tulajdonképpen ennek az árnak a nagysága a tárgyalások tétje és nem a hitelkeret nyújtása maga.

A magyar tárgyalófél mostani problémája tulajdonképpen az IMF elkényeztetése a kommunista kormányainktól. A kommunistáink nem voltak tárgyalóképesek és az első szóra mindent odaadtak, még csak kérni sem kellett őket. Ehhez van hozzászokva az IMF és EU, de más minket befolyásoló nemzetközi szervezet is. Nem kell hozzá érettségi sem, hogy felismerje az ember, a szokás nagy hatalom. Ezért egy bevett rossz szokást nehezebb visszacsinálni mint azt el sem kezdeni.

Az IMF hozzá van szokva hogy parancsolhat, de most nem tud, hanem tárgyalni kell nekik. Sokáig értetlenül néztek a világba és kérdezték, mi lett ebből a simulékony és könnyen kirabolható országból. Utálják az Orbán kormányt, mert megnehezíti a dolgukat és a magyar nép érdekeit védi. A kommunistákkal ellentétben. Ez a kiindulópont, de akkor mi a jövő ?

Az IMF el való megállapodás csak egy ideiglenes állapot lehet, de semmi esetre sem a jövőnk. Az ország jövője akkor kezdődik el, ha egyáltalán nem lesz szükségünk az IMF -re. A magyar kormány éjt nappallá téve dolgozik rajta. Gyors eredmény nem várható, de az út iránya nem csak hogy helyes, hanem az egyetlen út, mert a magyar nemzet és az ország polgárait képviseli. Idegenek kiszolgálása helyett. Ne hagyjuk magunkat a kommunista primitivizmustól kísértetni. Fogadjuk el a kormányunk útmutatását egy realisztikus polgári társadalom felépítéséhez. Saját érdekünk, nemzetünk és országunk érdekében.

Én is akarok kommentelni 2012.07.17. 10:27:27

Ne legyetek már ennyire elégedetlenek!
Évek óta mondják nektek, hogy jövőre már sokkal jobb lesz! Kérdezzétek meg Simicskát!

Doomhammer · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2012.07.17. 10:27:40

"Ha ezt jó sokáig – legalább addig, amíg a megállapodás elmaradása nem lenne már olyan romboló hatású, mint ma - lehet csinálni, a kormány tényleg nyert."

Ez a magyar politikat annyira jellemzo, csak extrem rovidtavu szempontokat figyelembe vevo elemzes.

Az IMF-huzavona miatt Magyarorszag veszelyes befektetesi terepnek szamit, tehat munkahelyek inkabb elmennek, mint jonnek. Ugyanezen veszelyek miatt a magyar szolgaltatasokat aron alul kell eladni, pl. ezert vagyunk Europaban a legolcsobb turisztikai celpont.

A nap vegen ez azzal jar, hogy "nem megy a gazdasag", az emberek keveset keresnek, ha egyaltalan van munkajuk es ezert elegedetlenek. Ami mar jelenleg is sulyos politikai karokat okoz a Fidesznek es ez meg csak romlani fog.

A Fidesz tehat ott kovette el a hibat, hogy a jatszmajat csak a politikai szempontok alapjan jatsza. Kozben pedig gazdasagi oldalrol szep csendben megfojtjak. Tudja ezt az IMF is, ezert nem sietnek ok se sehova.

sztd 2012.07.17. 10:28:17

@tarackos:
"Demján szerint a követlező 10 évben nem lesz életszinvonal emelkedés..."

Szerintem sem (lehet, hogy 5-6 év, de ez most mindegy), de ez nem a mostani kormány hibája (esetleg az előző Orbán kormány már hibás lehet).
A helyzet az ugyanis, hogy, ha valaki hitelből finanszírozza az életszínvonal emelkedését, mint ahogy tette ezt a múltban (az jelen pillanatban nem segít, ha azt boncolgatjuk, hogy mekkora a múlt), akkor a hitel visszafizetésekor bizony életszínvonal csökkenésnek lesz az áldozata. Ez zajlik országos méretekben is, és kicsiben is. Ezért zuhan az építőipar is (különösen a szerkezetépítések), és szerintem komoly feltámadása nem is lesz addig, amíg az ország külső adóssága (ami nem azonos az államadóssággal) le nem csökken jelentősen. A kormányváltáskor az 140% körül volt, azóta sokat csökkent, de nem eleget, és kb. 60% a fenntartható (ha ebben hihetünk Heim Péternek).

Ez történt egyébként 20 éve is, a nyolcvanas években eladósodás volt, 90-es években megszorulás/beomlás, 2000-es években eladósodás, 2010-es években beomlás, és 10 év múlva megint ez lesz szerintem, úgyhogy 2030-ra megint számítanék valamiféle összeomlásra.

A magyar politika innovativitását ismerve az ország egyik fele akkor is Orbánt fogja hibáztatni. :)

Waldeck 2012.07.17. 10:28:17

2 év telt el. Európa legstabilabb kormánya, 2/3-dal. Azt csinálnak amit akarnak, gyorsabban mint bárki.

Már rég az eredményeket kéne számolnunk... ehhez képest recesszió van, Európa egyik leglúzerebb kormánya a minek.

Kotkodus 2012.07.17. 10:28:52

nem vagyok meggyőződve, hogy politikailag sikeres ez a politika. a közvéleménykutatások azt jelzik, hogy az ország jelentős többsége úgy látja, hogy rossz irányba megy a kormány. a fidesz népszerűsége mélyponton. mindez úgy, hogy gyakorlatilag nincs markáns ellenzéke a kormánynak (tehát nem az ellenzéki vélemény média-megjelenítésének hatását látjuk).

nyílván 2014 előtt nem lehet - politikailag - levonni a végső következtetést, azonban kérdés, hogy mit lehet sikernek nevezni... az újabb abszolút többség egyértelmű siker lenne. talán még egy egyszerű többség kiharcolását is annak lehetne nevezni. azonban egy koalíciós kormányzás a jobbikkal már komoly presztízsveszteséget és további erodálódást vetítene előre és az ellenzékbe kerülés nyílvánvaló bukás lenne. mindenesetre - az új választási rendszert figyelembe véve - izgalmas hetek, hónapok várnak a politikai elemzőkre... hamarosan kiderül, hogy mennyire is sikeres ez a politika... qui vivera verra.

kzoltana 2012.07.17. 10:29:50

„Újra megnyitandó uránbányába a „Rózsa-pogrom" által 16 évesen (a Pintér Művek) minden igyekezete ellenére iskolába visszaterelhetetlen, de garantáltan αβ (alfabéta), valamint 55 év fölötti, gyesről visszatérő, nem fényérzékeny rákos kismamákat keresünk „Sugar Lady, Sugar Boy" jeligére.”
Apróhirdetések az orbáni 10 narancsolat után
www.vagy.hu/tartalom/cikk/2647_aprohirdetesek_az_orbani_10_narancsolat_utan_38

Waldeck 2012.07.17. 10:30:17

Ezt olvassátok :-)

napifix.hvg.hu/2012/07/16/leleplezo-jegyzokonyv-az-imf-targyalasokrol/

Az anekdota szerint amikor a magyar hadüzenetet átadták az USA külügyminiszter helyettesének, meg kellett néznie a térképtárban, hogy hol is van Magyarország, mert nem tudta. Ezután fogadta a magyar nagykövetet.

Mi Magyarország államformája?

Királyság.

És ki a király?

Az momentán nincs.

És ki van?

Horthy Miklós ellentengernagy őfőméltósága.

Értem, tehát van tengerük.

Nincs.

Van területi követelésük az USA-val szemben?

Nincs.

Kivel szemben van?

Romániával szemben.

És mért nem hajtják be rajtuk?

Azt nem lehet, ők a szövetségeseink!

Értem, mondta a külügyes, és ezután átvette a hadüzenetet.

Ehhez képest a magyar-IMF tárgyalások első, ismerkedő megbeszélése így zajlott:

Mit szeretne Magyarország az IMF-től?

Kölcsönt.

Mert szükségük van hitelre?

Arra momentán nincs.

De a pénzt mégis mire használnák?

A gazdasági árnyékhatalmak, az IMF és a pénzvilág elleni háborúra.

Hogyan állnak ebben a háborúban?

Már megnyertük.

Milyen feltételeket diktálnának akkor a békekötéshez?

Semmilyen diktátumot nem fogadunk el.

Akkor miért nem diktálnak önök nekünk?

Mert nem vagyunk zsarolhatóak.

És miért nem zsarolják Brüsszelt?

Mert ők a szövetségeseink.

Értem, mondta az IMF tárgyalója és átvette a hitelkérelmet.

dr. Bubó 2012.07.17. 10:30:21

@László56: te mekkora nagy barom vagy

"az IMF -el valahogy meg kell egyeznünk" "Mert nem mindegy, hogy egy pár milliárddal kevesebbet vagy többet kell fizetnünk az adósságaink után"

a qva rohat kormányoddal az ellenkezőjét nyomtad eddig !!!!
akkor épp hazát árultál? rohat büdös náci-komcsi vagy te is mint a fides mafiád

"IMF hozzá van szokva hogy parancsolhat, de most nem tud, hanem tárgyalni kell nekik"

te egy akkor debil vagy má tényleg...
a felcsúti denevérembereddel együtt... aki a szuperhős

Putyilov gyári melós 2012.07.17. 10:31:33

@kifordított nagyanyó:

A valutatartalékról szóló kamuduma parasztvakítás.

A közhiedelemmel ellentétben ez a valutatartalék nem az MNB trezorjaiban van Dollárban/Euroban.

Ez a valutatartalék az EKBnál(Európai Központi Bank) van letétben,kezelésben az EU csatlakozás óta.
Még csak nem is kinyomtatott pénzben, hanem más országok kötvényeiben, számítógépek bitjeiben nyílvántartva.

Ehhez a valutatartalékhoz egy módon lehet hozzájutni.
Ha kilép a kormány az Európai Únióból.

Ekkor szépen levonják az összes kifelé való tartozást, inkluzíve a nálunk történt nagyberuházások javarészben kormány/állami garanciával történt fedezeteit és mehetünk Isten hírével.
VÁR BENNÜNKET PUTYIN EURÁZSIAI ÚNIÓJA!

"Egy moszkvai konferencián elhangzott, hogy Magyarország is azon, az orosz gazdasági érdekekkel lojális országok közé tartozik, amelyek csatlakozhatnának a Putyin tervezte Eurázsiai Unióhoz.
Magyarország és Bulgária is azon országok közé tartozik, amelyeket meghívnak a Vlagyimir Putyin orosz miniszterelnök kezdeményezte Eurázsiai Unióba - nyilatkozták orosz politikusok és politológusok. Az új, gazdasági unió tervét Putyin októberben, az Ivesztyija című lapban fejtette ki. Ez a szervezet az Oroszország, Belarusz és Kazahsztán alkotta Közös Gazdasági Térségen alapulna, amely január 1 óta működik. Dmitrij Medvegyev államfő a napokban úgy nyilatkozott: nem kell különösebben sietni a szervezet létrehozásával, de 2015-re meg kellene alakítani."

Itt az IMF, Orbán takarodsz végleg, azt igérted? 2012.07.17. 10:32:43

Fejtől bűzlik a hal, avagy miért nincs közbiztonság ?

Pintér elvtárs a módszerváltás előtti időkben

Pintér mindig is a hatalom és azon belül is a karhatalom közelében mozgott. Az 1989-es úgynevezett rendszerváltás előtt az MSZMP hűséges kutyájaként a rendőrségnél futott be egy igen sikeres pályát. 1978 és 1985 között az akkor még törtető „Sándorunk” az Országos Rendőr-főkapitányság vizsgálati osztályának előadója volt, majd főelőadója lett. 1985-ben átkerült a Budai Rendőrkapitányságra bűnügyi osztályvezetőnek, majd megbízott kapitányságvezetővé léptették elő. 1988-ban átirányították a Pest Megyei Főkapitánysághoz, ahol a vizsgálati osztály vezetőjévé nevezték ki. Ez a pályafutás természetesen nem mindenkinek adatik meg, de ha valaki abban az időben a párt hűsége katonája, akkor bizony könnyebben juthat előre. A „jobboldali” kormány belügyminisztereként az MSZMP-s múltról inkább nem is beszélt Pintér, aki természetesen nem az első és nem is az utolsó a Fidesz tagok közül, akik ilyen „szép” múlttal rendelkeznek.

Az 1989-es szörnyű „katasztrófa” sem akasztotta meg Pintér pályafutását, amely nemhogy leszálló ágba került, hanem még jobban felívelt, mint azelőtt. 1990 és 1991 között a Pest megyei főkapitány közbiztonsági helyettesévé léptették elő, majd 1991 márciusában Budapest rendőrfőkapitánya lett. Pár hónappal később, 1991 szeptemberében Boross Péter akkori belügyminiszter kinevezte országos főkapitánnyá, mely tisztséget öt éven keresztül viselt, amikor nyugállományba vonult. 1991-ben vezérőrnaggyá, majd 1993-ban altábornaggyá nevezték ki.

Vajon egyéni tehetsége és teljesítménye juttatta előre, vagy kapcsolatai révén kerülhetett egyre feljebb és feljebb a ranglétrán? Miként érhette el Pintér Sándor ilyen gyorsan a rendőr-főkapitányi posztot az 1990-es években? Az az egy biztos, hogy már akkor is kiterjedt kapcsolatrendszere volt mind a politikában, mint pedig az alvilágban, azonban erre belügyminisztersége idején is számtalan példát fogunk látni.

Közéleti és gazdasági pályafutása

Nyugdíjazása után őrző-védő céget alapított Civil Biztonsági Szolgálat Zrt néven, majd 1997-ben az OTP Bank Rt. biztonsági tanácsadója, illetve igazgatóságának tagja lett, és Csányi Sándor közelébe került, aki jelentős részvénytulajdonnal is rendelkezik a bankban.

Számos vállalkozása alapján az Index információi szerint már többször felkerülhetett volna a leggazdagabb hazai vállalkozók listájára, de ő inkább - talán nem véletlenül - kimaradt a top 100-ból.

Fenyő Jánost 1998. február 11-én rejtélyes körülmények között agyonlőtték és a tetteseket azóta sem találják

dr. Bubó 2012.07.17. 10:32:50

@sztd: @László56: nem lesz életszínvonal emelkedés?

és ez nem a kormány hibája? akkor most pl az IMF "nem tárgyalás" miatt 2év alatt menynivel többet fizettek a zemberek ?

hazaáruló debil barmok vagytok

márta)) 2012.07.17. 10:37:11

Megkezdődnek az egyeztetések az Európai Unió (EU) és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) tárgyalóküldöttsége és a magyar kormány között. Az IMF részéről Thanos Arvanitis misszióvezető a delegáció vezetője, magyar részről Varga Mihály hiteltárgyalásokért felelős tárca nélküli miniszter a főtárgyaló"

Varga Mihály egy korábbi nyilatkozata szerint Magyarország egy körülbelül 15 milliárd eurós elővigyázatossági hitelkeretről szeretne megállapodni a nemzetközi szervezetekkel.

Az elmúlt hét csütörtökön az IMF külkapcsolati igazgatója, Gerry Rice Washingtonban sajtóértekezleten bejelentette: a Nemzetközi Valutaalap készenléti hitelmegállapodásról fog tárgyalni a magyar kormánnyal.
Hozzátette ugyanakkor: az IMF tudomásul veszi, hogy a magyar kormány a készenléti hitelmegállapodást elővigyázatossági hitel gyanánt fogja kezelni."

hetivalasz.hu/itthon/elkezdodnek-a-hitelegyeztetesek-51868

****

Mondjuk a Matolcsy-féle gazdaságpolitika romboló hatása mérhető. A társadalom azon csoportjánál biztosan) kik a legnagyobb vesztesei a "történéseknek".
Azoknak kik már most (is) nagyot estek", életminőségükben csak vegetálnak, - nem gondolom, hogy túl sokat határoz, létrejön e a megállapodás avagy sem.
Legfeljebb egy bizonyos csoport teljesen földönfutóvá válik.
De csak remélni merem/tudom, hogy ez" fog bekövetkezni.)

Egyébként lehet sok-sok mindent cáfolni, avagy megerősiteni) meg kell próbálni szegénynek lenni. A "rég múlt" szegénység, s a mostani, más, nagyon más.
hm?

Balt 2012.07.17. 10:37:19

Korrekt elemzés, de nem értek egyet: ha a 2 napon belüli (szóbeli) fordulat IMF-ügyben novemberben nem volt tragikus kimenetelű a kormány számára, akkor a megállapodásból akár jól is ki lehet jönni politikailag. (Vagy akár a megállapodás elmaradásából is, kedvező-bb világgazdasági és - politikai környezetben.)

dolgozni kék 2012.07.17. 10:37:51

nekem a "Magyar kártya" címről az jutott az eszembe, hogy most leülünk az IMF-fel kártyázni, baromi nagy arccal elkezdünk blöffölni, miközben az IMF pontosan tudja, hogy mi van a kezünkben.

Putyilov gyári melós 2012.07.17. 10:39:11

@Én is akarok kommentelni:

Simicskát?

Dehogy!

Matolcsy elvtárs írja le a Heti Válaszban a MAGYAR NAGY UGRÁST!

Figyelj a szóhasználatra, "úgy döntöttünk", "döntésünk értelmében"

"Úgy döntöttünk, elérjük azt, amire ötszáz éve nem voltunk képesek: fejlett, gazdag és boldog európai nemzetté válunk. Azt láttuk a világban, hogy a történelmi felzárkózás célját 15 és 25 év között érték el a sikeres nemzetek. Ha ennyi idő alatt nem ment, már nem is sikerült. Döntésünk szerint a 2025 és 2035 közötti időszakban kell elérnünk a felzárkózást, különben elakadunk. Nem a semmiből indulunk, ezért 20 évet adtunk magunknak a cél eléréséhez: 2030-ra szeretnénk elérni az akkori európai fejlettséget és életminőséget."

hetivalasz.hu/jegyzet/felidoben-51659

Ja, és ha valakit érdekel, akkor itt elolvashatja Matolcsy álmát, a Kínai Nagy Ugrást:
wiki.konfuciuszintezet.hu/index.php/Nagy_ugr%C3%A1s
"Az ugrás végül hatalmas katasztrófához, gazdasági összeomláshoz és a kínai történelem egyik legnagyobb éhínségéhez vezetett: 1959–1962 között – az ún. „három nehéz év” során – 20–30 millió ember halt éhen."

kifordított nagyanyó 2012.07.17. 10:39:14

@Putyilov gyári melós: Igen ezt tudom.
De tartok tőle viktorék valahogy megoldják.:((

tarackos 2012.07.17. 10:41:48

@knausz: Sztem elég konkrét a mondat. Az életszínvonal legfeljebb sagnál javulni nem fog. Romlani még romolhat. Egyébként Demján mondta de más is pedzegeti már. Ez van ha a középtávú esélyeinket is feléljük.

"Szembe kell néznünk azzal a ténnyel, hogy az életszínvonal nem fog javulni a következő tíz évben - mondta a WSJ-nek Demján Sándor."

www.napi.hu/magyar_gazdasag/demjan_tiz_evig_nem_javul_az_eletszinvonal.521061.html

Putyilov gyári melós 2012.07.17. 10:42:00

@dolgozni kék:

No meg minek ülnének le ágrólszakadt hamiskártyásokkal zsugázni?

nemecsek ernő áruló 2012.07.17. 10:43:35

@anonymand: Már a kormányváltásra játszanak, mert tudják, hogy elkerülhetetlen. A lényeg, hogy minél több szart lehessen a következőkre kenni. Hogy a dicsőséges kormány, aki soha nem szorított meg, és soha nem hazudott, később visszatérhessen. Az emberek memóriája rövid. "Ezeknek" meg az ország kicsit sem számít, senki nem vett zsákbamacskát! A kampányban is megmondták, egyetlen fontos dolog van: CSAK A FIDESZ!

Balt 2012.07.17. 10:44:23

@BulatOkudzsava: "Mi lett volna, ha nem hoz visszamenőleges hatályú törvénykezést, ha nem államosít és tékozol el háromezer milliárd forintnyi magánnyugdíjpénztári vagyont"

Éhséglázadás... Azért lássuk be, - minden mnyp-mantra ellenére - az eddigi jövőfelélő politika helyett ma hosszú idő óta először rendben van az államháztartás (adósság nélkül meg pláne), ezt pedig különösebb (korabeli szlovákhoz vagy Bokroshoz hasonló) megrázkódtatások nélkül sikerült elérni, noha a választások eredményéhez képest (sajnos) meglepően kiéleződött a politikai harc. (Ha valamit, ezt komoly kormányzati hibának tartom. Mármint hogy ha Gyurcsány nem is, a "harcos ellenzékiség" vállalható mára, avagy a kormány meglehetősen konfrontatív, akkor is, ha szükségtelen.)

Én is akarok kommentelni 2012.07.17. 10:44:37

@Putyilov gyári melós:
Igen, volt szerencsém Matolcsy eszmefuttatásához.
18 év múlva megtudjuk!

Az elmúlt 2 évben Matolcsynak jött be bármi is mondjuk fél éves időtávon belül? Csak mert 10-20 éves távlatokban bárki tud gondolkodni, úgyse lesz már sehol (emlékeztek, hogy inflációs előrejelzést is készítettek 30 évre előre, ahol már a 2012-essel is nagyon mellé sikerült lőni?)

A három nehéz éven pedig már túl vagyunk: 2008-2009-2010-2011-2012.... túl is teljesítettük.
És nálunk nem is halt éhen 20 millió ember! Sokkal jobbak vagyunk ebben is mint Kína!

márta)) 2012.07.17. 10:46:42

@László56:
Na még isteni szerencse, hogy nem írt többet Kedves László!

A kommunistázási fóbiája, igazán alább hagyhatna már!!

Emlékeztetném Kedves László!, hogy a Bajnai kormány anno) bátorkodott az IMF hitel két részletét nem felhasználni) Magyarul, azt a tartalékot, a nemzeti kormány már felhasználta) MOL. csomag, ha mond önnek valamit.

Egyébként senki mögött nem áll bunkósbottal az IMF. az EU. az EKB. sem, hogy vegye fel a hiteleket. (egyetlen kormány mögött sem).

Igen! a nagybetűs népért mindent) Ja. persze!! Gazdagok és szegények, mélyszegények) A magyar társadalmi rétegződés.

Egyébként zseniális, ahogyan fogalmaz.
:(

Balt 2012.07.17. 10:47:17

@anonymand: "Nézd az építőipart, nézd a beruházási rátát, vedd figyelembe a történelmi csúcsot elérő cégbedőlési arányt, és láthatod, hogy a kormány "sikere" mit is jelent."

Ezen mit sem változtatna (esetleg rontana) egy rigorózus IMF-megállapodás.

graycivil 2012.07.17. 10:48:02

@dr. Bubó: Ejnye, Bubó! Szofisztikáltabban is lehet idiótázni. :-)

márta)) 2012.07.17. 10:48:48

@László56:

Bocsánat! Még annyit)

Aggódom Kedves László! nehogy ráomoljon már Önre......
Érti, ugye.??
:(

graycivil 2012.07.17. 10:50:03

@Balt: "Ezen mit sem változtatna (esetleg rontana) egy rigorózus IMF-megállapodás."

Erre mondják, hogy "...lássuk a medvét...". De akkor már késő lesz menekülni a medve elől. :-(

vénkujon 2012.07.17. 10:50:08

a kormány lehet, hogy jobban áll, de én kurvára nem.
remélem az mno címoldalon hozza majd ezt az írást is, egy vérvörös, égnek meredő grafikonníl társaságában. Gratulálok a kedves résztvevőknek.

avanivi/ 2012.07.17. 10:51:20

Kedves Gábor !

Most akkor leírtad,hogy ez az elb@szott kormány nyerhet, de mi ,az ország mit veszitett és még mit fog veszíteni engem az érdekelne igazán.
Orbánon látszik,hogy már saját magát is elvesztette, az agyilag zokni jobbkeze,beigért nekem 2030-ra valami f@szságot.Amennyiben nem lesz igaza, majd visszajárok kisérteni.
Nem hiszem el Gábor ,hogy Te ezt így látod . Ez egy elhibázott politika, csak kudarc lehet a vége. Mondom én , aki nem vagyok elemző politológus.
Lényeg ,hogy győztün,leigáztuk, csatát nyertünk és a szabadságharc dicsőségét ünnepeljük, ha sikeres lesz az akkumulátor feltöltés, F@sza.:(((

márta)) 2012.07.17. 10:51:31

"IMF hozzá van szokva hogy parancsolhat, de most nem tud, hanem tárgyalni kell nekik" "

Hát! Ez több mint jó!!

:))))))))))

Putyilov gyári melós 2012.07.17. 10:52:05

@kifordított nagyanyó:

Csak úgy tudja megoldani, ha kilépteti az országot az EUból és átviszi az országot az orosz érdekszférába.

Csak épp Magyarország stratégiailag nem jelentős ország.

Ráadásul Orbán zsarolási potenciáját - , hogy kiléptet egy országot az EUból és átviszi orosz érdekszférába -, épp az elmúlt hónapokban lopta el a román Ponta és a ciprusi Dimítrisz Hrisztofiasz.
Románia, Ciprus stratégiailag fontos a két évszázada Földközi tengeri szerepre vágyó oroszoknak.

Magyarország stratégiai jelentősége nulla.
Orosz érdekszférában álló ék lehettünk volna az EUban, de a román Ponta megjelenésével már nincs jelentőségünk, Orbán elvesztette a zsarolási potenciáját.
Ráadásul nem bíznak benne se az oroszok, se a kínaiak.
Ezért fordult végső megoldásként az IMFhez.

MACISAJT 2012.07.17. 10:53:57

A múlt hét végén írtam az "örülünk vincent" blogba (akkora zavarodottságot okozva ott ezzel mint Szegedi Csanádnak a nagyanyjának az anyakönyvi kivonata:D, hogy kétszer törölték majd másolták újra vissza a hozzászólást ), szóval újat azóta sem tudtam , így hát:

A vicces az hogy tavaly novemberben (és azóta is) a ballibák azok örömködtek, mit örömködtek egyenesen triumfáltak hogy hehehe Orbán jól megszívta,lám vissza kényszerül az IMF-hez....
Most meg azon siránkoznak közülük egyre többen hogy Orbán megint átkúrja az IMF-et(is),mert nem is akar megállapodást és hitelt:D

Most melyik az igaz?
Mert végül is, ha az IMF nem érkezne és viselkedne úgy mint egy megszálló hadsereg tábornokai(lásd mostani üzengetéseket a "feltételeikről"), akkor Orbán nem is tudná kikerülni a megállapodást...
Csakhogy az IMF éppen azt a szívességet teszi meg hogy túlfeszíti a húrt , elfogadhatatlan feltételeket támaszt és így garantáltan úgy jár mint Törökország esetében ahol a törökök két évig "tárgyaltak" aztán közölték hogy a helyzet annyit javult hogy nincs is szükségük hitelre....(azóta is virágzanak)
Orbán meg 2013 márciustól , mikor a simor-királyjúlia- karvalits trió megy a levesbe röhögve mutogathat a MNB törvényre hogy "hát ugye, ezt ti akartátok így és annyira":)

IMF védőhálóra meg azért van szükség(ha egyáltalán szükség van) hogy az ország biztonságosan visszafizethesse az IMF -nek azt a hitelt amit az apróklános és libaszakértő kormányok felvettek és nagy részben nyomtalanul eltapsoltak, ráadásul az ismert jelenleg pusztító európai gazdasági környezetben.
Viszont nem kötelező bármit elfogadni és az IMF megteszi azt a szívességet hogy úgy viselkedik mint egy megszálló hadsereg tábornokai..
És itt jön az hogy nekem már tavaly október óta folyamatosan a török példa jár az eszemben.

És nézzük hogy miért ragaszkodik a ballib oldal az IMF hitelhez, illetve most miért érzi hogy az mégsem jön létre és láthatóan erre dühödten úgy reagál mint a varjú a Vuk rajzfilmben?:) ("lőjjön már, vadász úr, sőt , fővadász úr, elfut, elszalad,kááár,kááár-tudtam hogy ez a pancser ezt is elszalasztja")
Nos ez is világos.

Emlékeztetőül:

Már elköltöttük az EU-IMF hitel javát
MTI
2010. szeptember 7., kedd 17:21
A magyar államnak jelenleg 3,5 milliárd euró összegű devizabetétje van a Magyar Nemzeti Banknál, és nagyjából ennyit használhat fel a következő években lejáró devizaadósság törlesztésére - közölte az MTI kérdésére az MNB sajtóosztálya.

Tévhit tehát, hogy azt a közel 13 milliárd eurós összeget, amelyet a kormány az IMF-EU hitelszerződés révén eddig már felvett, azt a jövőben adósságtörlesztésre lehet fordítani.

A kormány a felvett hitel nagy részét az MNB-nél forintra váltotta, és a válság idején - amikor a piacon a szükséges finanszírozásnál kevesebb állampapírt tudott kibocsátani - elköltötte. Azaz ebből finanszírozta a folyó költségvetési hiányt és a lejáró adósságot - közölte a jegybank sajtóosztálya.

Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy ha az adósságtörlesztés miatt a jelzett 3,5 milliárd eurónál nagyobb összegre van szüksége az államnak, akkor az Állami Adósságkezelő Központnak (ÁKK) forintban államkötvényt kell kibocsátania, és aztán ezt a forintforrást az állam az MNB-nél devizára váltja, amelynek nyomán az MNB devizatartalékai csökkennek."
-------

"A kormány a felvett hitel nagy részét az MNB-nél forintra váltotta, és a válság idején - amikor a piacon a szükséges finanszírozásnál kevesebb állampapírt tudott kibocsátani - elköltötte."

Na szóval, azért megkérdem: mire is költötte el a bajnai-kormány egy év alatt az IMF hitelből 9,5 milliárd eurót?

Amit most gondosan elosztva, Orbánéknak kell visszafizetni?

nemecsek ernő áruló 2012.07.17. 10:54:55

@szoja122: TG-nek nem az a dolga, hogy sírjon a megszorításokon, hanem hogy egy lépéssel távolabbról taktikai elemzést végezzen egy politikai csoportosulásról. A helyzet az, hogy a fidesz bizony győztes, ha kihúzza jövő márciusig, ha Simor mandátuma lejár, és ráteheti a kezét a deviza-tartalékra, jöhet a választási költségvetés, és a "jóléti rendszerváltás". A fidesz győz. Mi nem. Megnyugodhatsz, hogy ezek az emberek időben tudni fognak a csődről, és időben repülőre ülnek, hogy a kajmán szigeteken legyenek, mire a népben tudatosul, mit tettek.

mókáné 2012.07.17. 10:56:06

@tarackos:

"Egy szakértő szerint a kabinet gazdasági tervei alapvetően tévesek voltak. A tartozások szintje és a deficit olyan magas, hogy már akkor is nyilvánvaló volt: nem lehet egyszerűen kinőni az adósságot - mondta a lapnak Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője."

Köszönöm a cikket, nagyon érdekes. Amit kiemeltem belőle, ezt látom oknak én is. A kormány elszámolta magát és erősebb megszorításokra kényszerül, ám még mindig a kezében tartja a gyeplőt.

Nem Görögország, nem Spanyolország és nem Olaszország.

piefke 2012.07.17. 10:56:56

„...gazdasági értelemben veszített az ország azzal, hogy a lényegesen drágább piaci hitelekből finanszírozta magát...” –ez a lényeg! Talán a Tisztelt Posztoló fogja saját zsebéből megfizetni ennek az „ügyes és hatékony politikának” a többletköltségeit? :-)))

Azt semmiképpen sem lehet hatékony politikának nevezni, amely következtében ugyan MA még nem veszünk fel a piacinál olcsóbb IMF-hitelt, de holnap kamatostól kell ennek árát megadnunk. És ugyan honnan? Ahhoz, hogy a drágább hitel költségeit kitermelje a magyar gazdaság, sokkal nagyobb növekedés kellene – aminek a nyomát se látjuk, sőt: ez ezen a pályán „fizikai lehetetlenség” lenne.

Az lesz, hogy a növekvő hitelköltségeket csak újabb megszorításokból lesz képes a kormány előteremteni – vagy egy megabrutál IMF-csomagból.

Az ügyes és hatékony politika pedig sohasem a napi túlélésről szól, hanem a sikeres jövőépítésről…

béla a görög (törölt) 2012.07.17. 10:59:57

Érdekes 'elemző' vagy TG!

Őszintén kiváncsi lennék az 'alapjaidra'. Már csak azért is mert azt ismerve legfeljebb a büdös életben nem kattintanék ide.
Az alapokat matematikában úgy nevezik, hogy axióma. Amit nem bizonyitunk.
Szóval kiváncsi lennék a te politikai értelemben vett axiómáidra, úgymint:
- Mi egy kormány feladata?
- Mekkora mozgástere lehet egy kormánynak?
- Mekkora terheket várhat el a társadalomtól?
- Mennyire polarizálhatja a társadalmat?
stb.

Arról beszélsz, hogy jobb helyzetben van a magyar kormány az IMF tárgyalás előtt - aminek a hátrányát a társadalom fizeti meg. Figyeled is amit leirsz?
Ezt a kormány akkor is a szemétdombra kell dobni ha egy 10-20 éves csökkenő ütemű ciklikusan megújjúló készenléti hitelmegállapodást (vagy mit akarnak) kötne a választások előtt fél évvel! Ha lenullázná az adósságot akkor is! Ez a kormány átlépett egy határt és ezért a szemétdombon a helye!
TG! A politika NEM áll a társadalom felett!
El kéne már dönteni, hogy (a) kell-e IMF hitel - ha nem akkor be kell vállalni a 320-350-es eurót. Ja hogy akkor a fél társadalom az utcára kerülne... ja akkor lehet (b) kell hitel - akkor meg kell kötni a szerződést.
De ez az egész nehogy már a kormányról szóljon! El kell dönteni, hogy a) vagy b) utat járja. És számot kell adnia a döntéséről. És ha eljön az ideje akkor buknia kell.
Ez a kormány is meg fog bukni! Korunknál fogva mindketten valószinű megéljük.
És irtam már máshol itt is leirom. Jöhetnek nekem a makrogazdasági magyarázatokkal, hogy ez a kormány ennyivel meg ennyivel csökkentette az államadósságot - én meg azt tudom, hogy államositotta a MANYUP-ot, megszüntette a nyugdij járulék intézményét, tönkrevágta a gazdaságot, növelte a munkanélküliséget, stb. És akkora többiről még nem beszéltünk.
Csak hogy orbáni jelképekben megértsd: Nincs erős állam az én nyomorom árán!
Causescu is visszafizette az adósságot mégis fejbelőtték és nem véletlen.

Putyilov gyári melós 2012.07.17. 11:01:04

@Én is akarok kommentelni:

Ha ismernéd az ötvenes évek HITELES történelmét, akkor ismerős lenne Matolcsy hagymázas ábrándvilága.

Ugyanis 1948tól kezdve ugyanez volt Rákosi és az MKP célja, utolérni, megelőzni a haldokló, dekadens nyugatot.
(ugye milyen ismerősek ezek a fogalmak?)

Nagyon szépen le voltak ezek írva 3 és 5 éves tervekben, teljesítési és keretszámokig lebontva.

Matolcsy ezt tanulta, ezzel foglalkozott 1990ig az ÁLLAMI TERVHIVATALBAN!

Most meg elküldték gyufáért, reszelőzsírért,hogy ne rontsa a levegőt,amikor a nagyfiúk tárgyalnak.

Unionista_ (törölt) 2012.07.17. 11:02:00

szóval azt gondolom, hogy a hiába valóság kormánya lesz a jelenlegi. hiába csinált egykulcsos adót, hiába államosította a magánpénztárakat, hiába emelte fel az áfát, hiába írt alkotmányt, hiába küldte ez a valutaalapot, hiába hívják vissza. hiába vesztek össze az unióval. hiába békülnek ki. ennek az országnak legalább egy évtizede nincsenek komoly sikerei. illetve ha vannak, akkor nem tud neki az egész mindenki örülni. mert van egy ember, aki permanensen mérgezi a közéletet. de ez ma már nem gyurcsány ferenc. hanem orbán viktor. és aki ezt nem látja az vagy szerelmes a jelenlegi miniszterelnökbe. vagy hülye.

is 2012.07.17. 11:03:15

Azért én relity-checknek csak odadobnám a közvéleménykutatási adatokat. Nem tűnik politikailag esem kifzetődőnek az éves többszázmilliárd felesleges kamatkiadást mindenféle adókból finanszírozni, mert csak meglátszik az emberek pénztárcáján.

De tényleg. A rossz tanulót ezen a napon egyetlen tantárgyból sem hívták ki felelni, sőt dolgozat sem volt. Akkor már jó tanuló lett? Ja, a jó tanuló szerint igen, a tanárok abbahagyták az ővele packázást. Valójában megúszta a mai napot.

És ha már a megúszást tekintjük, akkor Kádár János 1972-től 1989-ig, azaz tizenhét éven át megúszta, hogy baja legyen a hitelezésre alapuló, a közgazdaságtannak fittyet hányó politikájából. Erről akkor egy egész könyvnyi dícséretet hallanánk TG-től zengedezni? Én, bár értem a poszt logikáját, a közgazdaságtani ismeretek, azok időtávjának ismerete (tehát pl., hogy a beruházások lefagyása az egy 3-5 éves, lassan ölő méreg, amit egy-három-hat hónapos időtávon is illik ám figyelembe venni, bár ott még nem látszik) okán, pusztán erkölcsi alapon nem adnék ki ilyen elemzést a kezemből. Ez a poszt teljesen félrevezeti az olvasóját arról, hogy mi is a helyzet (egészében; és valamelyest az időben előre és hátratekintve is) Magyarországon.

bioLarzen 2012.07.17. 11:07:18

@anonymand:
""Ha ezt jó sokáig – legalább addig, amíg a megállapodás elmaradása nem lenne már olyan romboló hatású, mint ma - lehet csinálni, a kormány tényleg nyert." - a kormány a fontos?

Hogy az ország mit veszít, az nem számít?"

Ezt honnan olvastad ki? A kommented elolvasása után még egyszer elolvastam a cikket, de én sehol sem látom, hogy TG azt írta volna, az ország vesztesége nem számít.

Te ezek szerint igen - megmutatnád, hogy hol?

Köszi!

bio

Balt 2012.07.17. 11:07:22

@M_Runcájsz: "Politikai értelemben sikeres a különadó, hisz a mobilcégeket adóztatják, és a plusz adókkal enyhül a szorítás."

Lehet direktben is: nem hallom, hogy nagyon rohannátok befizetni mondjuk az államadósság-csökkentő alapba befizetni a "felesleges" 40 vs 16%-os adókülönbözetet...

Szimba 2012.07.17. 11:07:24

Nem tudom megítélni a magyar gazdaság reális helyzetét, csupán, amennyit az újságok írnak róla, azt látom.

Eszerint meglehetősen gyatrán állunk.
- A mezőgazdaság nem versenyképes.
- Saját igényeink ellátására sem képes.
- A termékek egyre drágábbak.

- Iparunk 1-1 kivételtől eltekintve nulla.
- Miért nem gyártunk magunk autóbuszt, metrókocsit? (Igen, tudom, miért. De külföldre viszont gyártunk autóbuszt.)
- Külföldi befektetők helyett magyar vállalkozások támogatása kifizetődőbb lenne.

A Közgép és földmutyi éppen lehetne jó is, de egyértelműen csak a Fidesz hívek hűbérbirtokává vált. A bevételek szintén hozzájuk és a pártkasszába fognak csorogni.

Az IMF hitelt egyértelmű, hogy jó lenne elkerülni. De lesz annyi bevétele az államnak, hogy az oktatást, az egészségügyet, a nyugdíjakat finanszírozni tudja? Más egyebekről nem szólva.

Ha nem kapjuk meg a hitelt, további megszorításokra van szükség - Fidesznek bukta.
Ha megkapjuk, de bizonyos megszorítási feltételekkel - Fidesznek bukta.
Megkapjuk feltételek nélkül - az sem éppen tökéletes, mert az összeg mehet a kamatok fizetésére. Nullán leszünk - Fidesznek bukta.

Balt 2012.07.17. 11:09:33

@sztd: Egyetértek, lásd fent: @Balt:

mojszipupi 2012.07.17. 11:11:16

Tehát TG szerint teljesen rendben van h majd dupla áron finanszírozzuk az országot mint lehetne. Amivel nagyon ügyesen mahinál a fidesz kormány az az h úgy tesz mintha amúgy nem hitelből finanszírozná az országot csak az a csúnya imf ránk akarja kényszeríteni azt a fránya hitelét. Ezzel a milliárdokat ablakon kidobó politikával egyetérteni minimum felelőtlen önsorsrontó magatartás.

kvadrillio 2012.07.17. 11:11:29

...Mi atyánk Isten, aki vagy a mennyekben, szenteltessék meg.......ű

:)

Putyilov gyári melós 2012.07.17. 11:11:50

@knausz:

Ez a Suppán ráadásul egy vérfideszes.
A vg.hu-n szokott publikálni.
De a szintén vérfideszes Heim, a Századvégtől, szintén hasonlóakat ír.
70 éves nyugdíjkorhatárt, a szociális ellátórendszer maradékának ledózerolását és hasonlókat.

2012.07.17. 11:13:13

Politikai értelemben az időhúzással a kormány pont akkorát nyert, mint a Gyurcsány kormány 2008. március 10-től 2009. március 21-ig. Akkoriban is jöttek a győzelmi jelentések és a nagyívű reformprogramok, mégis lemondás lett a vége. Sosem hittem volna, hogy Gyurcsány bármikor is lemondana, ugyanez igaz Orbánra is, szóval láthatunk még meglepetéseket.

Unionista_ (törölt) 2012.07.17. 11:14:25

@MACISAJT:
ha igaz az elméleted, akkor miért nem vágták régen sittre bajnait, oszkót és simort.

Szimba 2012.07.17. 11:15:08

Mindenki tudja, hogy egy politikai magatartást az eredmények igazolnak.
Ennek tudatában a Fidesznek kell(ene) drukkolnom. Meg is teszem, mert az egész ország érdeke ez.
Más kérdés, hogy nem értek vele egyet.

A családpolitikájuk a leginkább elképesztő. A fiatalok színe-java költözik külföldre, miközben mélyponton a születésszám.
És jól tudja mindenki, hogy ez a csecsemő létszám is nagy arányban a cigányság jóvoltából annyi, amennyi.

A szociológusok 40-50 évet adnak (szerintem optimistán) arra, hogy az ország lakossága a felére csökkenjen, és a cigányság létszáma ezen belül minimum az 1/3-ot tegye ki.
Persze addig beköltöztethet a kormány néhány millió vietnamit, kínait, ami nem lenne rossz, csak éppen ők azok, akik a nagyon eltérő kultúrájuk miatt nem integrálódnak, egyelőre még idős korukban vissza is költöznek saját hazájukba.

MACISAJT 2012.07.17. 11:16:13

@mojszipupi: ("Tehát TG szerint teljesen rendben van h majd dupla áron finanszírozzuk az országot mint lehetne. Amivel nagyon ügyesen mahinál a fidesz kormány az az h úgy tesz mintha amúgy nem hitelből finanszírozná az országot csak az a csúnya imf ránk akarja kényszeríteni azt a fránya hitelét. Ezzel a milliárdokat ablakon kidobó politikával egyetérteni minimum felelőtlen önsorsrontó magatartás. ")

Szeretem ez az "ócsított IMF hitel milen jó és főleg ocó" c. demagógiát...:)

Az rendben van ,érthető hogy a II. Orbán-kormány
miért nem vette fel az "olcsó" IMF hitelt 2010-től(mert az IMF elfogadhatatlan feltételeket támasztott, pl. 40%-os azonnal gázáremelés, nyugdíjcsökkentés, mint a szomszédos Romániában).
Ezt még csak-csak értjük.

Akkor viszont érthetetlen hogy a Bajnai-Oszkó páros miért nem vette fel ezt az "olcsó" hitelt, amennyi a szerződésben lehívható lett volna,sőt még kérkedett is ezzel????

Emlékeztetőül:
Nem hívjuk le az IMF-kölcsön újabb részletét
2009. november 16. hétfő 22:36:50
Magyarország nem hívja le az esedékes IMF részletet, az Európai Unióval is megállapodásra készül - jelentette be Oszkó Péter pénzügyminiszter hétfőn Budapesten.

tobias2 2012.07.17. 11:17:50

@Doberdo: "Továbbá nem leszünk az Eu gyarmata" Hey M. Tallyman, az Egyesült Banánköztársaságok elnöke, ma Brüsszelben bejelentette, hogy kész tagjai közé fogadni Magyarországot, amennyiben az kilépne az EU-ból. A bejelentést a Jobbik és a Balik egyaránt üdvözölte. A kormány, a hajtómű és a karosszéria szóvivője még nem nyilatkozott ez ügyben.

Putyilov gyári melós 2012.07.17. 11:19:07

@nemorino:

Orbán egy az egyben Gyurcsányt másolja, még a szovegei is ugyanazok!

Aki nem hiszi, az olvasson utána a 2008as hitelfelvétel történetének:
www.origo.hu/gazdasag/valsag/20081029-imf-eu-vilagbank-es-a-hitel-gyurcsany-szerint-jol-csinaltuk.html

Bennünket irigyelt akkor is Európa, ugrott a Pannon Puma :O)))

Egyedi nicket kell megadnod · http://irkalmanyok.blog.hu 2012.07.17. 11:19:22

@Dr. Cica75: Igen, egy ilyen kormányzás a magyar társadalomnak sohasem volt érdeke, nekik viszont az az érdekük, hogy minél tovább maradjanak.

Szimba 2012.07.17. 11:19:38

@nemorino:

Orbán sokkal makacsabb típus. Foggal, körömmel ragaszkodik a hatalomhoz. Őt csak lelőni lehet, vagy ha a Fideszen belül a többség ellene fordul.
De én még ebben sem hiszek. (Kimászik a koporsóból is:-(((

nu pagagyí 2012.07.17. 11:21:30

Egy leíró értekezés nem foglalkozik a célokkal, csak az aktuális helyzettel. Tiszteletben tartom, de az aktuális helyzet leírásához annyit hozzátennék, a kormány ügyes lavírozással elérte, hogy a szövetségi rendszerünkből kiaknázható előnyök helyett annak összes hátrányát élvezhessük. Direkt, vagy képességek hiánya miatt nem használjuk fel a konvergencia támogatásokat, szövetségesek hiányában kizártuk magunkat minden, minket is érintő döntésből, áttereltük a szomszédba a befektetőket, szorgosan gyűjtögetjük a később sokba kerülő szankciókat. Az állam immár nem a polgárok műve, ők csak zavaró tényezők a műben, nem cél már érdekeik, jólétük, személyes szabadságuk biztosítása. Nincs már köztársaség, az állam egy elvont valami lett, ami személytelenül lebeg a kiismerhetetlen űrben, melyben csak a vezénylő tábornok ismeri ki magát. Mindenki másnak kuss van, nehogy eltévessze a következő cikk-cakkot.

room_101 2012.07.17. 11:21:37

Megyek az utcán, látok lenn valami kupacot.
Nézem - barna.
Szagolom - büdös.
Kóstolom - hát szar.

Még jó, hogy nem léptünk bele!

mojszipupi 2012.07.17. 11:22:09

@MACISAJT: Félreértesz én nem az imf et istenítem. Felőlem lehetnének az oroszok is lásd Ciprus példája. Vagy akár a türkmén basi is, szerintem a kutya se bánná honnan kerítenek hitelt, csak ne a jelenlegi tarthatatlan kötvény kamatokkal dolgozzanak, mert ebbe belerokkan az ország. Csakhogy OV saját magát terelte olyan helyzetbe h a kutya se áll már vele szóba nemhogy egy petákot is adnának. Ezt nevezik a két szék közti helyzetnek. De az imf persze h ad, ad az mindenkinek Afrikától Fehéroroszországig. Ha nincs hitel bedől az ország, ennyire egyszerű. Vagy még elveszünk az emberektől (bocsi multiktól, bankoktól, stb)

hoplita 2012.07.17. 11:22:45

@szoja122:
Ne vertyogj nyuggergeci....ha lennének igazi megszorítások, akkor a golyóidon éreznéd.
Viszi a postás a zsét......?????

Akkor kuss....mit rinyálsz, nyuggermajom?

graycivil 2012.07.17. 11:23:35

@MACISAJT: "Akkor viszont érthetetlen hogy a Bajnai-Oszkó páros miért nem vette fel ezt az "olcsó" hitelt, amennyi a szerződésben lehívható lett volna,sőt még kérkedett is ezzel????"

Csak neked érthetetlen. Az IMF-hitelkeret MEGLÉTE lényegesen olcsóbbította a piaci hiteleket. De csak addig, AMÍG VAN. Ha elhasználjuk "olcsó hitelre", akkor utána a gatyánk is ráment volna a piaci hitelekre, mert akkor már nincs IMF hitelkeret. (Ha kaptunk volna...)

Szimba 2012.07.17. 11:24:00

@bóra77:

Az a baj, hogy a párt bukása egyenlő az ország bukásával is.
Ha most azonnal lemondana (eltűnne:-)) a Fidesz, akkor sincs megfelelő politikusi garnitúra, amelyik Mo. helyzetét rövid távon meg tudná oldani.
Olyan radikális változtatásokra lenne szükség, ami csak még nagyobb elkeseredést, felháborodást okozna.
A megszorításokat pedig a legjobb kommunikációval sem lehet már eladni. (A fiatalok így is, úgy is menekülnek, a nyugdíjasok éhenhalnak, marad az országban a reszli, meg azok, akik még nyereséget remélnek belőlünk, aztán irány Hawai.)

kvadrillio 2012.07.17. 11:24:13

"Magyar életbiztosítási módozatok áttekintésébe kezd az adóhatóság: azt vizsgálják, vannak-e magyarországi leágazásai annak a németországi adócsalás-sorozatnak, ahol a jövedelem eltitkolására életbiztosításokat köttetett az ügyfeleivel egy bank. "

...HOPPAA! HOPPÁÁÁÁÁ !

Waldeck 2012.07.17. 11:24:32

@Unionista_:
"@török
itt olyan problémák részleges megoldását értékeled sikernek, amiket egyébként a kormány saját maga teremtett."

like.

Putyilov gyári melós 2012.07.17. 11:25:05

@Unionista_:

No és hova lett a 2008as IMF hitel cirka 30%a?

Mert azt Orbánék élték fel, manyup pénzekkel, extraadókkal, csúcsáfával egyetemben!

Ezekből fizetik Macisajtot és párszáz ezer embert.

Balt 2012.07.17. 11:25:33

@MACISAJT: :) Jó komment. (Az eredetit nem olvastam.)

thymos 2012.07.17. 11:26:11

Úgy gondolom, hogy az Orbán féle politika a klasszikusok által értelmezett: "hatalom megszerzés - megtartás" relációban alkalmazva döntöen elérte célját és a döntések intézményes birtoklása révén (2/3-os "betonozás") meg is szilárdította azt.
Csupán egyetlen gyenge pontja van!
Ugyanis minden hatalomnak függetlenül attól, hogy milyen az államformája (monarchia, diktatúra, avagy polgári
demokrácia) a hatalom megszerzéséhez, megtartásához mindegyiknek szüksége van ("szükséglete szerint") rövid, vagy hosszú távra egyaránt a legitimációra, amit csak a "nép" biztosíthat a hatalom számára.
Ehhez kapcsolódóan megjegyzem, hogy Brüsszel csupán folyamatosan integrálja magába, bölcs politikai elörelátásával ezeket a számára is döntöen fontos és mindentöl megtisztított, (pl. nemzeti érdekektöl) lepárlott "esszenciát", ami nem más, mint a "népi legitimáció" csak nagyobb mennyiségben.
De visszatérve a magyar "valóságshow"-hoz, hogy ez a legitimáció, mint a hatalom betonalapja (nem a 2/3-os beton!!) repedezik-e már, arról talán a pártokra ma szavazók (statisztikai felmérések) véleményét lehetne alapul venni, bár itt is óvatosan kell, hogy eljárjunk a kapott adatokkal, hisz mint "tudjuk" a szavazók egy jelentös hányada hirtelen felindulásból és dühböl szavaz ide, vagy oda és általában az utolsó pillanatban, a választások napján teszi ezt.
Tehát a legitimáció kérdéseben egyszerüen "fecseg a felszín hallgat a mély".
De, hogy ne fecsegjek tovább és inkább hallgassak, ahogy egyik kedvenc költöm József Attila sugallja számomra, még egy utolsó megjegyzésem lenne az Orbán-féle politikához.
Egy dolgot nagyon ügyesen csinál O.V.& Co. mégpedig azt hogy olyan illúziót kellt számunkra, hogy a "kecske is jóllakik és a káposzta is megmarad" (értsd: Megerösödött Nemzeti Öntudattal hódolunk be Brüsszelnek).
Csupán egy dolgot felejtenek el velünk közölni!
Azt, hogy ez a kecske bizony egy sovány bakkecske, mely bakkecskébe is csak "hálni jár a lélek" és a mondandómat egy mondával le is zárom, amely szerint:
"egy német kisváros lakosai évente egyszer kikerestek egy sovány kecskebakot és azt végigvezették a város utcáin. Minden polgár, aki bünösnek érezte magát, megérintette a bak csapzott piszkos, durva szörzetét és ezzel bünét ráhárította a szegény állatra, majd kikergették a városból és az egész város bünét magán hordozva ott pusztult el élelem" nélkül a hófödte határban.
Hány ilyen bakkecskéje van még a magyar kormánynak?
(elnézést a rövid ö,ü-ért de nem bírja a gépem:)

Anti Anyag (törölt) 2012.07.17. 11:28:51

Eddig OK, jól csinálják Orbánék. Ha megússzák IMF nélkül, rájuk szavazok. Ha nem, akkor a Jobbikra.

Putyilov gyári melós 2012.07.17. 11:28:53

@Szimba:

Az, hogy Orbánt elküldték gyufáért az IMF tárgyalások idejére, nekem azt mondja, hogy már nem ő a Góré.

Legfeljebb jelképesen, mert igénye van rá párszázezer fanatikusnak.

Kádárt se engedték el nyugdíjba 1982 után, csak épp már nem az történt, amit ő akart.

MACISAJT 2012.07.17. 11:30:45

@mojszipupi: (": Félreértesz én nem az imf et istenítem.")

Szép is lenne..:) Azonnal követelném akkor ugyanis azoknak az országoknak a listáját, akik JÓL JÁRTAK AZ IMF HITELLEL/GAZDASÁGI GYÁMSÁGGAL..:D

"Csakhogy OV saját magát terelte olyan helyzetbe h a kutya se áll már vele szóba nemhogy egy petákot is adnának."

Erről se tájékoztattak,mi?
Hogy valójában csapdát állított fel a jelenlegi kabinetnek az előző kormány azzal, hogy erre a ciklusra ütemezte gyakorlatilag a TELJES 2008-ban felvett IMF-EU hitel visszafizetését.
A 2008-ban felvett hitel visszafizetése tavaly ősszel kezdődött meg, ettől fogva negyedévenként tetemes összegű lejáratok (háromhavonta 900 millió euró) terhelik az országot.

900 millió eurót kellett törlesztenünk június végéig. Idén eddig már 1,5 milliárd eurót utalt át hazánk a nemzetközi pénzintézetnek, s a harmadik, illetve a negyedik negyedévben további összesen 1,8 milliárdot tesz ki a kötelezettségünk. Összesen pedig ötmilliárd euró körül áll a devizafinanszírozási igény az idei évre és hasonló nagyságrendű összeget kell a piacról jövőre is felszívni.

Az adósság terhét az Orbán-kormány ciklusára időzítették, ráadásul úgy, hogy gyakorlatilag három év alatt kell visszafizetni a teljes valutaalapos hitelt.

873ujr3rk 2012.07.17. 11:31:46

"Aki tehát még emlékszik mások és saját korábbi mondataira, rögzítheti: a kormány az elmúlt fél évben megúszta, elkerülte a rossz és rosszabb közötti választást."

itt hagytam abba. ha odaírtad volna hogy ez mennyibe került nekünk fasszopó, termelő, örökkényírható, terhelhető adófizetőknek, akkor lehet hogy érdekelne. így egy fosrakásnak tűnik, nem elemzésnek.

márta)) 2012.07.17. 11:32:29

"Azonnali válságkezelés

Ennek leginkább mérhető hatása a forint árfolyamának stabilizálódásában jelent meg. 31 milliárdos költséggel 100 ezer munkahelyet mentett meg a Bajnai kormány munkahelymegőrző programja.
Az "Út a munkához" program segítségével további 100 ezer alacsony képzettségű ember tért vissza a munka világába, sokévi passzivitás után.
A krízisalap támogatásaiból 100 ezer családnak jutott pénzügyi támogatás.
A távhő árát is csökkentették, ez 650 ezer család, összesen mintegy 2 millió ember életében hozott könnyebbséget.

Egyensúlyteremtés

A költségvetés egyensúlyának helyreállítása érdekében 1200 milliárd forintos megtakarítást hajtott végre a Bajnai kormány. Ez, arányait tekintve, az elmúlt évtizedek legnagyobb hasonló kiigazításának tekinthető a világban.

Az államháztartási hiány 3,8 százalék alatt maradt, ezzel Magyarország megteremtette az Európai Unió egyik legfegyelmezettebb gazdálkodását.

A hivatalos adatok 2010. év elejére azt mutatták, hogy Magyarország rendelkezik az Unió országai közül az ötödik legalacsonyabb költségvetési hiánnyal.

Bizalom újjáépítése

A válságkezelő kormány programjának harmadik pillére a bizalom újjáépítése volt. Ez tette többek között lehetővé, hogy a jegybanki alapkamat 20 éves mélypontra volt csökkenthető, ami komoly segítséget jelentett a gazdaság újbóli felpörgetéséhez, így a vállalkozások jövedelmezőségének növeléséhez.

Növekedés beindítása

A nyugdíjrendszer átalakítása biztosította a nyugdíjasok járandóságát, de értékes munkaerőt is bent tartott a munka világában. A Bajnai kormány a szociális rendszerben is komoly átalakításokat hajtott végre.
Ezek arra ösztönözték a munkára képes embereket, hogy segély helyett inkább vállaljanak munkát, ugyanis így jobban járnak.
Az adórendszerben is komoly, mindenki számára érzékelhető változások történtek. Az adóátrendezés hatására 2010 év elején már több millió munkavállalónak emelkedett a nettó fizetése.
Egy átlagos keresetű emberé kb. 15 ezer forinttal, így nem volt szükség kormányzati kommunikációra arról, hogy mindenki jól jár.
Az adóátalakításoknak köszönhetően további 400 milliárd forint maradt a magyar vállalkozásoknál beruházásra és munkahelyteremtésre"

hu.wikipedia.org/wiki/Bajnai_Gordon

A Bajnai kormány által indulásakor célként kijelölt 142 pontból 139 teljesült úgy, hogy egy sor olyan ügyet is meg kellett oldaniuk, amit a kormányzás megkezdésekor még nem ismerhettek."

A diplomáciai ismertség, elismertség, a jó kapcsolatok) sem hátrány.

Bocsánat!, hogy írtam. oppá") másoltam.
Bezony.
:))

Balt 2012.07.17. 11:33:19

@Szimba: Szerintem még az első eset sem egyértelmű Fidesz bukta, a többiben pedig csökkenő arányban... A többiben egyetértek. :)

kvadrillio 2012.07.17. 11:35:49

@Szimba: "...MÉLYPONTON A SZÜLETÉSSZÁM..."...talán nem véletlenül.....A magyar kormányok MEGSZÜNTETTÉK A MUNKALEHETŐSÉGEKET, GYÁRAKAT, VÁLALATOKAT, TIZEDÉRE NYESTÉK A SZOCIÁLIS JUTTATÁSOKAT..., AZ UNIÓS MILLIÁRDOKAT LENYÚLTÁK HAVERJAIKKAL EGYÜTT..., ELÜLDÖZIK A FIATALOKAT, MERT NEM TUDNAK NEKIK MUNKÁT ADNI.....MINEK IS CSINÁLJANAK ÍGY GYEREKET ???
imf KIADTA ELÉG IDE 3 MILLIÓ EMBER IS !
eZEN ELVEKBEN CSATLÓS BANKÁRJAINK IS ÉLEN JÁRNAK "H.P.: Hamecz István barátom (az OTP Alapkezelő elnök-vezérigazgatója, az MNB volt ügyvezető igazgatója - a szerk.) erre azt szokta pikírten mondani, hogy hagyni kell egy generációt éhen halni."....SZTEM IS: EZT A JELENLEG A VILÁGBAN REGNÁLÓ BANKÁR-BANDÁT, HAGYNI KELLENE ÉHEN HALNI !!!!!!!

mojszipupi 2012.07.17. 11:38:38

@MACISAJT: A lehetőségük megvolt h viszik tovább a konszolidált Bajnai féle gazdaságpolitikát, ami erre a hitelre volt alapozva, és amiben bőven benne volt a növekedés lehetősége, tehát bőven kitermelte volna. Az h dilettáns gazdaságpolitikával a béka segge alá vitték az országot és nincs miből finanszírozni az más kérdés.
Ezért az előző kormányt okolni lehet csak nem állja meg a helyét az a baj

kvadrillio 2012.07.17. 11:39:47

NU !
meg kéne végre hallani, látni kéne a politikusainknak, hogy ez a rencer, amit ráerőszakolnak a társadalomra, NEM KÓSER !
A TÁRSADALOM TÖBBSÉGE SZABADULNI AKAR TŐLE IS MEG A JELENLEGI POLITIKUSOKTÓL IS !!!!!
hagyják abba az aberrált szexuál-politikai meg-ráerőszakolásaikat a NÉP-re !

Putyilov gyári melós 2012.07.17. 11:40:12

@MACISAJT:

Mackó,a 2008as IMF hitelfelvételt megszavazta a Fidesz.
Úgyhogy abba a csapdába önként és dalolva sétáltak bele.

mókáné 2012.07.17. 11:41:03

@Putyilov gyári melós:

"Ez a Suppán ráadásul egy vérfideszes."

Nem hat meg senki pártállása. Nem az az érdekes sosem, hogy ki mondja, hanem az, hogy mit mond. Ez vonatkozik a közügyekre.

Magánéletemben jobban izgat ki mondja, mit mond és miért mondja, no és állása legyen.:) lényeges!

MACISAJT 2012.07.17. 11:43:51

@Putyilov gyári melós: ("Mackó,a 2008as IMF hitelfelvételt megszavazta a Fidesz.
Úgyhogy abba a csapdába önként és dalolva sétáltak bele. ")

Nekem nem muszáj hazudni ilyen ordasakat:

www.origo.hu/gazdasag/valsag/20081029-imf-eu-vilagbank-es-a-hitel-gyurcsany-szerint-jol-csinaltuk.html

vadász2 · http://kariblog.blog.hu 2012.07.17. 11:43:53

Ez a poszt minden kritikát megérdemel.
Azt tudjuk, hogy a szerző csak a politikai oldalát nézi a dolgoknak, és elemzését aköré fonja, hogy mi hat pozitívan vagy negatívan a kormányra és a kormánypártra, mi Orbán érdeke. Emiatt sok kritikát is kap, helyesen.
Azonban ha a poszt témáját nézzük: Orbán, a kormány, a Fidesz érdeke. Mi lehet az érdekük, rövid, közép és hosszútávon?
Rövid távon lehet tényleg az az érdekük, hogy elkerüljék a megállapodást, mert... mert csak. Mert ezt tűzték ki célnak és érdeknek, esetleg még más önös presztízs és financiális meggondolások is állhatnak mögötte.
Azonban középtávon érdekük lehetne, és bizton feltételezzük, hogy az, hogy megnyerjék a választást. Itt azonban már saját magukba ütköznek, mert
1. ezzel a stratégiával sokkal nehezebb megnyerni, mint hogyha nem csak a saját maguk, hanem az ország érdekében is dolgoznának.
2. jelen stratégiájukkal a mostani piciny előnyökért feláldozzák a jövő nagyobb lehetőségeit, és a most felhalmozódó (bizalmi, gazdasági, pénzügyi) hátrányokat majd a következő kormánynak kell orvosolnia, amely lehet, hogy ők lesznek, tehát saját maguknak ássák a gödröt (meg persze nekünk is, és mindenkinek aki a jövőjét ebben az országban képzeli el)
Hosszútávon (évtizedek) pedig nekik sem lehet más céljuk, mint Kölcsey óta mindenkinek ebben az országban:
"Hass, alkoss, gyarapíts
és a Haza fényre derül!"

Tehát Gábor, jó lenne, ha már a Fidesz és Orbán érdekeit elemzed az országé helyett, legalább a jelen helyzet vázolása mellett kis kitekintéssel lennél a közép és hosszútávú jövőjükre, ahol egyébként már nagyobb is az egybevágás az ország és az ő (a ti?) érdekük között!

A rossz kormányzás csak kevesek érdekét szolgálja, a jó kormányzás ellenben mindenkiét!

nu pagagyí 2012.07.17. 11:44:00

@MACISAJT:
Az IMF feltételeket, bármit is gondolsz, mi írjuk. Egy követelmény van, hogy hihető legyen és garantálja a hitelek visszafizetését. Az más kérdés, hogy az esetleges megszorításokat a "mocskos" IMF-re szokták kenni, mint az a kiszivárgott Fideszes kommunikációs tervekből is látható.

IMF hitelt akkor érdemes felvenni, ha az országnak túl nagy teher lenne a piaci finanszírozás. A 2008/2009-es válság kb. ugyanakkora CDS felárat eredményezett, mint a mostani, ezért vettek fel akkor IMF hitelt. Bajnaiék nem akartak feleslegesen évi 100 milliárd forintot elvenni tőled uzsorakamatok fedezésére. Az utolsó negyedet azért nem vették fel, mert sikerült lenyomni a felárat és onnantól piacról is finanszírozható lett az ország. A maradék pénzt (ötmilliárd eurót), amely ebben az évben elég lenne az összes hitel törlesztésére, Orbánék jól jövedelmező MOL részvénybe fektették. A jól jövedelmezést úgy értem, hogy oda is ki lehet nevezni zsíros summáért néhány felügyelőbizottsági tagot.

Az IMF hitel felvétele nem jelenti feltétlenül az eladósodás növekedését, ha más hiteleket vált ki. Nem kell félni tőle, használni kell. Az eladósodást célszerűbb úgy csökkenteni, hogy másra is jusson, elég valamivel kevesebb hitelt felvenni, mint amennyit visszafizetünk. Össze lehet hangolni a gazdaság fejlesztését és az eladósodás csökkentését.

Putyilov gyári melós 2012.07.17. 11:44:54

@knausz:

Én a vg.hu-n szoktam kiröhögni,anyira elfogult kormánypárti.

mókáné 2012.07.17. 11:48:51

@kvadrillio:

" "...MÉLYPONTON A SZÜLETÉSSZÁM..."...talán nem véletlenül....."

Bizony nem véletlenül. Önző lett a társadalom, önző benne az egyén. Pedig a legcsodálatosabb ami az emberrel megtörténhet, amikor gyermeket vállal és stabil mikro-közösségben felnevelheti.

A mikro- közösségünk független kell legyen a politikától. Az enyém mindig az volt. Nem függtem attól mikor, ki volt (van) hatalmon. Ez akkor is így volt, amikor fizikai dolgozóként éltem és most is, amikor nem.

Az ember csak akkor tud igazi döntéseket hozni, ha valóban szabad.

Balt 2012.07.17. 11:49:47

@Szimba: :) Rokonszenves hozzáállás a tiéd, de ha valamit, a családpolitikát szerintem épp nem lehet kritikával illetni. Amit lehet, megtettek, megtesznek, a fiatalok (remélhetőleg átmeneti) kivándorlása pedig egy következmény: nem most indult, nem gyorsult fel, legfeljebb annyiban, hogy most nyílt meg bizonyos országok munkaerőpiaca a magyar munkavállalók számára. Lehet, hogy egyelőre nem sikerült a pályakezdők, családalapítás előtt állók (pláne: ezen nem is gondolkodók...) számára perspektívát felmutatni, de azért látványosan más a hozzáállás az "el lehet menni Magyarországról" kirohanásokhoz képest...

Szimba 2012.07.17. 11:49:59

@Balt:

Gondolod, hogy azok, akik hol ide, hol oda szavaznak, ismét a Fideszre fognak szavazni?
Szerintem az 1/3-ad nem lesz meg akkor sem, ha teljesen átalakítják a szavazási rendszert. Persze, ettől még győzhetnek újabb 4 évre.

De reménykedem!:-)

@kvadrillio:
Ez a hangulat világszerte így van. Vagy legalább Európa nagyon kétségbeesetten támadja a bankokat. Az Anonymus mozgalom is ez ellen tesz egyelőre nagyon partizán akciókat.

Sajnos ezek a válságok a "barbároknak" szoktak kedvezni, vagyis jelenleg azoknak, akiknek nincsenek különösebb igényeik, nem dolgoznak, nem tanulnak, a gyerekeik is a zavarosban halásznak. Őket nem bántja a bankok támadása, sem semmi más áremelkedés, mert az áramot lopják, az élelmiszert ugyancsak. És itt nem csupán a cigány lakosság egy rétegére, hanem a lumpen elemekre általában gondolok.

Ők nem fognak kivándorolni, ők nem igazán fogják észrevenni a megszorításokat (őket ezek nem érintik).

Az egész ország tökéletes tönkremenetelére számítok, a népesség erőteljes csökkenésére, nyomorra.
Az, hogy akkor mi következik, azt nem jósolgatnám, van elég összeesküvés elmélet úgyis.

Balt 2012.07.17. 11:52:12

@Szimba: Azt meg végképp nem akarom citálni, hogy a "cigánytenyészet" szövegek helyett most a "Csak a szél" fú' (noha jól tudjuk, azok mikor történtek)...

MACISAJT 2012.07.17. 11:53:55

@Unionista_: ("ha igaz az elméleted, akkor miért nem vágták régen sittre bajnait, oszkót és simort. ")

Az elméletem igaz. Sőt, még bővíthető azzal hogy Orbánékat nemcsak az IMF szerződés csapdája szorította(és visszaidézhető, hogy a dolgozószobáikat alig foglalta el az új kormány 2010-ben, máris jelentkeztek a rosenbergek a követeléseikkel, amiket ha Orbánék akkor elfogadtak volna , máris ismétlődhetett volna meg az SZDSZ 1990-es Antall kormány elleni forgatókönyve, taxisblokáddal stb.), szóval ennyi nem volt elég.
Még a görög válság is beköszönt és azóta terjed, már a komplett eurózónát temetve...

bajnait, oszkót és simort és tsaikat pedig már régen sittre kellett volna vágni(sőt, Kínában falhoz állitották volna őket, még egy CW Bankos história miatt is)...no de nálunk
még az apróklános is szabadlábon lófrál.
Pedig ha népszavazás dönthetne a sorsáról, szálasi sorsára jutna egy "népbíróságon".

Putyilov gyári melós 2012.07.17. 11:56:54

@MACISAJT:

Hehe, ezt a linket már vagy már háromszor benyomtam.
De ez a hiteltárgyalások elkezdéséről szól.

Amúgy 2010 tavaszán a Fidesz új IMF hitelt akart felvenni.
A pénzügyminiszteri székre pályázó Szapáry nyíltan beszélt róla.

Úgyhogy nem volt mindig Krampusz a Fidesznek az IMF.

Aztán Matolcsyból lett a pénzügyminiszter és a Fidesz óbolsevik nyugat ellenesei határozták meg a gazdpolt.
Szapáry meg Alkotmánymódosítással száműzve lett Washingtonba.

Szimba 2012.07.17. 11:59:06

@Balt:

Évek óta tart ez a kivándorlás, és nem csupán a munkát nem találók mennek ki, hanem a nagyon gazdagok gyerekei is. Ugyanis már a rendszerváltást követően egyre többen taníttatják külföldön a gyereküket. Ott pedig partnert is találnak, megházasodnak, maradnak. A szülők pedig a vagyonukat nyilván kiviszik nekik, hogy az indulásuk is sikeres legyen.

A közbiztonság oly mértékben romlott az utóbbi években, hogy az már ijesztő. Az a réteg, amelyik eddig is munka nélkül, teljesen reménytelen helyzetben volt, az most minden gátlás nélkül tör be, lop a nyílt utcán, mert a rendőrség már nem tud lépést tartani még a nagyobb bűnesetek felderítésében sem velük.

Gyilkosságon kívül szerintem már semmire sincs idejük.

Ez csak romlani fog, és már látom, amint nyugdíjasok lövöldöznek éjszakánként a vélt vagy valós betörőkre.

Majd csak elfogyunk, mi kenyérpusztítók.

szoja122 2012.07.17. 12:00:09

@Andal: Megszorítások nélkül nincs kilábalás, a baj NEM ezzel van.

Hanem a kétszínű, sunyi, unortodox gazdaságpolitikával, ami többek között azt akarja beadni nekünk, hogy amit a kormány csinál az nem megszorítás.

Pedig az, mégpedig a legkeményebb 90 óta.

Az ilyen típusú megszorításokkal sohasem győzzük le a válságot, de sikeresen romba dönthetjük az országot!

Pipas 2012.07.17. 12:04:33

@nu pagagyí: "Az IMF feltételeket, bármit is gondolsz, mi írjuk. Egy követelmény van, hogy hihető legyen és garantálja a hitelek visszafizetését."

Te biztos az öreg Naív fia vagy... :)

szoja122 2012.07.17. 12:04:48

@Szevasztok: OK! Tehát szerinted és TG szerint csak politikailag eladhatatlan megszorítások nincsenek.

Akkor magyarázd el légy szíves miért csökkent negyedére a Fidesz népszerűsége?

Mi ez ha nem eladhatatlan politika?

A mázlijuk az, hogy az ellenzék ezt -pillanatnyilag- nem tudja igazán kihasználni.

De ez nem fog örökké tartani.

tarackos 2012.07.17. 12:08:12

@knausz: Igen, elszámolta magát pedig elég lett volna hallgatnia Bajnaira meg Oszkóra mert előre megmondták, hogy további intézkedések szükségesek.

Így van, nem görög meg spanyol 2010-be nsem voltunk az. Csak duma volt a hívőknek, hogy legyen mire hivatkozni az unortodoxiának.

De azzal is elszámolták magukat, hogy koránt sem volt olyan rossz helyzetben az ország mint amit nekünk hazudtak. Ez a törvékenyzési őrület pl. teljesen fölösleges volt. Pénz nélkül tk. mindent feltúrni szintén súlyos hiba annak jövőre kezdik majd inni a levét, addigra érnek be a "reformok".

Balt 2012.07.17. 12:10:08

@Szimba: "Gondolod, hogy azok, akik hol ide, hol oda szavaznak, ismét a Fideszre fognak szavazni?"

Egy tény: még ma is, a folyamatos - hol meredekebb, hol enyhébb - népszerűségvesztés mellett is a Fidesz a legerősebb, legszervezettebb párt, tehát (/ma) csak valamiféle "orbántakaroggy"-koalíció tudja (átmenetileg) felvenni vele a versenyt. Nagyon kétséges, hogy ez összejön-e, az meg még inkább, hogy ezt a Fidesz tétlenül nézi...

"Szerintem az 1/3-ad nem lesz meg akkor sem, ha teljesen átalakítják a szavazási rendszert. Persze, ettől még győzhetnek újabb 4 évre."

A pártlistán 1/3 könnyen lehet, hogy manátumarányban 2/3-körüli eredményt hoz 2014-ben. :)

tarackos 2012.07.17. 12:10:59

@sztd: Meglehet, viszont sztem ilyen szintű megszorításokra nem lett volna szükség és pl. a manyup pénz is meglenne még. A hiteltelenség meg az egykulcsos 2010 óta ezer milliárdos kiesést okozott. Ezt simán meg lehetett volna spórolni vagy visszafizetni belőle az IMF hitelt. pl ebben az új EU szituban és ha nem vesztek volna össze mindenkivel az IMF hitel átütemezéséről is tárgyalhattak volna. A spanyolok, görögök is elértek hasonlót.

szoja122 2012.07.17. 12:12:10

@nemecsek ernő áruló: Igen én is sejtem, hogy erre játszik.

De TG és senki más aki ebben az országban él nem tudja a dolgokat kívülről elemezni. (persze törekedni lehet)

Mint fentebb már írtam ez fából vaskarika.

Rá, családjára, barátaira, kollégáira ismerőseire és az egész nemzetre mélyen kihat egy kormányon levő politika erő (pozitív vagy negatív) tevékenysége.

Ettől senki nem tudja magát elvonatkoztatni bármit is állít!

Erdőtársulás 2012.07.17. 12:12:18

Ez megint hablaty, ráadásul téves értékelés. Kár volt azt a szót egyáltalán megemlítni, hogy "gazdaságilag", egy ilyen öncélú politikai elemzésnek csúfolt valamiben.
Gazdaságilag tényszerű értékelés az, hogy a kormány az elmúlt év végétől újabb és újabb elvonásokkal oldotta meg a finanszírozhatóságot, amelyek lemérhető módon, azaz tényszerűen döntötték össze az amúgy is romos gazdasági növekedési potenciált. A "jövő", amivel tényszerűen nem kívánsz foglalkozni, negatív de minimum nulla gazdasági növekedésről és 7-9%-ra növekedett, lejáró adósságszolgálatról szól. Hogyan is jobb tehát a helyzet? Úgy jobb hogy politológusnak hívom magam, és leszarom vastagon a gazdasági tényeket. Tényleg jobb lett...

Putyilov gyári melós 2012.07.17. 12:12:24

Macisajt,nézzed csak mit találtam!

Varga számonkéri Gyurcsányon, hogy miért nincs IMF hitelszerződés:

www.youtube.com/watch?v=u41PfpqeICg

Jut eszembe, azóta se hozta nyilvánosságra a Fidesz!

Balt 2012.07.17. 12:14:30

@Szimba: Ez sajnos tényleg valós "köz"érzet, de ez sem ezen 2 év hozadéka.

szoja122 2012.07.17. 12:15:52

@hoplita: Mi az öcsi, összenő ami összetartozik?!!!!

Készülsz a koalícióra?

Egy szánalmas, sajnálatra méltó gyáva alak vagy....

Balt 2012.07.17. 12:17:38

@Szimba: Viszont nem emlékszem, hogy országos visszhangot kapott kiemelt bűnügy felderítetlen maradt volna az elmúlt 2 évben. (Ami nálam kiveri a biztosítékot, az a mentőládás vegzáláshoz hasonló "szolgálunk és védünk" jelmondathoz aligha illő pénzbehajtó attitűd, noha kiderült, ennek is nagyobb a füstje, mint a lángja, a módszer meg Bajnaiék alatt került "kidolgozásra"...)

mókáné 2012.07.17. 12:20:28

@tarackos:

"Így van, nem görög meg spanyol 2010-be nsem voltunk az. Csak duma volt a hívőknek, hogy legyen mire hivatkozni az unortodoxiának."

Ha pénzügyileg minden oké lett volna (nem volt az), még akkor is láthatunk a baloldal kormányzásaként egy súlyos, morális válságot. A születésszám lecsapódásában ez látszik. Az emberek eladósodásában ez látszik.

Perspektíva baloldali kormányzás alatt nem volt. Most annyi: ha mégis a saját lábára tud állni az egyes ember, akkor az ország is képes rá.

Szabad nép tesz csuda dolgokat + Ébreszd fel alvó nemzeti lelkedet + Nem félek = A nemzet győz
www.youtube.com/watch?v=DRlTUf5B-Rc

Balt 2012.07.17. 12:21:54

@knausz: +1 :) (a csövet nem látom most)

Putyilov gyári melós 2012.07.17. 12:23:32

@Balt:

Hehe, akkor a tegnapi egészpályás M7es elterelővegzatúráról is a 2/3os Bajnai tehet.
Biztos kőbe véste a Tákolmányba :O)))

Szimba 2012.07.17. 12:24:19

@Balt:
Igaz, ezt az igényt az autokrata vezetésre mindig megcsodálom. Nekünk "lángoszlop" kell, nem demokratikus államszolga.

Elmaradottak vagyunk, és nagyon:-(

2/3-ot akartam írni!:-)

Realistább vagy, mint én. A fene egye meg!:-(

mókáné 2012.07.17. 12:24:30

@Balt:

Milyen csövet szeretnél Te látni?:)

Szimba 2012.07.17. 12:27:47

@Balt:

Móri bankrablás, Aranykéz utcai robbantás?????

Balt 2012.07.17. 12:30:04

@Szimba: Fene tudja, nekem Oszkó (félve írom le: Bajnai - bár ő a múltja miatt többnyire vállalhatatlan) pragmatizmusa rokonszenves volt, sőt, támogattam volna/-nám Oszkó beemelését a kormányba. (Ezzel alighanem örökre ellehetetlenítve bármiféle gyurcsány-bajnaista "visszarendeződést"...) :))

Szimba 2012.07.17. 12:30:10

@Szimba:

A cigányok elleni gyilkosságok szerintem, nem az igazi szervezőket, gyilkosokat állította elő.

Putyilov gyári melós 2012.07.17. 12:31:40

@hoplita:

Aha, tehát a megszorításokkal semmi baj, csak ne a te tökeidet szorongassák, értem!

Nem Bokros Lalinak hívnak téged? :O))))

Szimba 2012.07.17. 12:32:04

@Szimba:
Nekifutok mégegyszer:-))

A cigányok elleni gyilkosságsorozatnál sem az igazi szervezőket, gyilkosokat állították elő.

mókáné 2012.07.17. 12:32:13

@Balt:

Akik a vizsgán megbuknak, bizony ők semmit nem tudnak..

2*2 néha 5. Nem csalás, nem ámítás, de valóban olykor hibás a számítás. (dúdolom hozzá és átmegy.:)

A baloldal leszerepelt. Nem véletlen, hogy nincs támogatottsága. Elavult nézetek. Sehová nem vezető utak. Szimpla fröcsögés. Nekem ez kevés.

Balt 2012.07.17. 12:33:36

@Szimba: Ez nem az elmúlt 2 évben volt, ámde épp most derülnek ki az utóbbi részletei...

A cigánygyilkosságokat tekintve akár igaz is lehet, de épp ez a pécsi eset mutatja sajnos, mekkora feszültség van a társadalomban. Nem tudom, elkerülhető-e valamiféle általános tragikus kimenetel...

Putyilov gyári melós 2012.07.17. 12:33:44

@Szimba:

Szerintem az átlagembert jobban érdekli az őt is érint betöréses lopások számának megugrása.

feiticeiro 2012.07.17. 12:35:18

biztosan sokan irtak mar, de most nekem is le kell, mert szerintem ez a poszt elegge hat nem tul okosra sikeredett - mar ha nemcsak tisztan a rovidtavu politikai ertelemben vett gyozelmet mint celt vesszuk szamitasba es azt melle nem feltetelezzuk, hogy a magyar tarsadalom hulye.

''Aki tehát még emlékszik mások és saját korábbi mondataira, rögzítheti: a kormány az elmúlt fél évben megúszta, elkerülte a rossz és rosszabb közötti választást.'' - ez azt feltetelezne, hogy a ''rossz'' es a ''rosszabb'' payoffok idotol (es a megallapodas idejetol) fuggetlenek, de ez nem igy van; ugyis ki lehet ezt fejezni, hogy ennek az idonyeresnek ara van, ez a taktika okozza a gazdasagpolitika komolytalansagat. Ha hirtelen itt lesz a baj, sokkal nagyobb aldozatokat kell majd, hogy hozzon az orszag emiatt a politikai taktika miatt, masreszt ha meg nem kovetkezik be a baj, akkor meg a nagy kapkodassal es a gazdasagi rend folyamatos megzavarasaval csak alaastak a kozep - es hosszutavu novekedesi alapokat. Nem lehet elvarni pl hogy mukodhon a ''nesze, itt egy kis adocsokkentes, fogyassz, he'' mechanizmus, ha az ember azt latja, hogy a donteshozok maguk is talonban tartjak az IMFet mint a mumust, aki netan holnap ha eljon (mert lefekszik majd inkabb neki a kormany), elveszi azt a penzt, amit odaadtak ma. Ezzel a taktikaval csak dobaljak ki az ablakon a penzt, es a velejaroival (pl MNB gyengitese) novelik a kockazatokat (mivel intezmenyeket rongalnak meg, nemcsak a mait!).

Masreszt meg TG mintha bevette volna ezt az utolagos mitosz-alkotast - ez a politika, ha netan vmi krach beutott volna pl januarban, nagyon csunya helyzetbe hozta volna az orszagot - a kormany orosz rulettet jatszik, egyaltalan nem felelossegteljes politikusokra vall ez. Szerintem szimplan arrol van szo, hogy nagy a kaosz, es sokadszorra kerultek olyan helyzetbe, amire nem szamitottak, es a matolcsysta iranyzat keptelen adekvat valszokat adni, ezert ezekben a helyzetekben a belso ellenzek kapja kezhez ezekben az epizodokban a kormanyt, de csak rovid idore, amig a szirenak el nem hallgatnak es ujra ''rend'' nem lesz.

Persze ha azt feltetelezzuk, h a magyarok nem kepesek felmerni, hogy ennek a hintapolitikanak ara van (nem kicsi, es igazabol ez vezet az onallo gazdasagpolitikara valo lehetoseg teljes elvesztesehez, mer mondhatnak akarmit, senki sem hisz nekik), meg nem merik fel, hogy ha baj lesz, akkor a kormany miatt sokkal nagyobb, mint kellene, akkor igen, az opportunista politikus szamara ez a strategia mindenkeppen nagyon jo, vszeg optimalis. Hat, ha ez igaz viszont, akkor Isten ovja Magyarorszagot, mert masra nagyon nem szamithatunk, leg a kormanyra biztos nem.

preddy 2012.07.17. 12:36:17

A hitel nem nyereség vagy veszteség, hanem gazdasági szükségszerüség!
1%-os növekvésben lévő gazdaságot ( unortodoxiában persze lehet hogy ez is csak vágyálom! ), 9%-os hitelből finanszírozni nem lehet...

hoplita 2012.07.17. 12:36:43

Jó poszt.....

De kijafszomat érdekli - mármint az itt nyáladzó faszfejeken kívül - mikor egy ork megölt egy bándykatát...?

Ez dönti el a következő választást, Gabikám, nem a te ájemef, meg egyéb elemezgetésed.

Mondtam, nem Aszófőn kell górénak lenni, hanem Tiszabőn.
Akkor lehet nyomni a tutit.

Pápíralapon, mert kilopják-rabolják a szádból még az utolsó falatot is, kispofám...:((((
Nemhogy a laptopot......

Kinai cuccok blog · http://kinaicuccok.blog.hu 2012.07.17. 12:38:19

Örülök hogy a kormány politikai egyenlege pozitív, de a lakosság pénz egyenlege negatív lett, szóval nem könyvelném el sikernek a dolgot mert négy évente a lakosság dönti el, ki szívassa a következő ciklusban.

Unionista_ (törölt) 2012.07.17. 12:38:37

@MACISAJT:
csak azt nem értem hogy ha a kormányra egy ekkora követeléstömeg zúdult, akkor miért beszél magyar tündérmeséről például. szóval itt egyszerre folyik a sikerpropaganda és a bűnbakkeresés. ez egész olyan, mintha összeálltak volna a tizenkettedikesek. a választást meg tudták nyerni. de az országot romba fogják dönteni. és itt majd megint rendszert kell váltani. illetve azt egy ügyvezető kormánynak elő kell készítenie. és ez lesz bajnai. lehetett volna a jobb oldalról navracsics is, csak ő erre alkalmatlannak bizonyult.

Balt 2012.07.17. 12:41:23

@Kínai cuccok tesztje: "a lakosság pénz egyenlege negatív lett"

Mihez képest? Az ingatlanadós, gyes-kurtítós Bajnaihoz képest nem biztos, hogy negatív, sőt!

Balt 2012.07.17. 12:43:27

@hoplita: Viszont a tettes megvolt viszonylag hamar. Remélhetőleg példás büntetést kap, nem egy nyugdíjazás előtti sértődött bíró kvázi-felmentő ítéletét...

Waldeck 2012.07.17. 12:43:39

@MACISAJT:
"Na szóval, azért megkérdem: mire is költötte el a bajnai-kormány egy év alatt az IMF hitelből 9,5 milliárd eurót?"

2009 rég volt, de a legöregebbek még emlékeznek rá, hogy akkor volt a csúcson az elmúlt 80 év legnagyobb világgazdasági válsága. Bár a fideszesek ezzel nem szoktak törődni. Lehetett választani: csőd vagy hitel. Akkor még a németek is hitelt vettek fel, meg mások is.

És amikor Orbán átvette a kormányt, ott ült az MNB-ben 3 milliárd euró. Felvett, de nem elköltött IMF hitel, annak a feléből vették a MOL-t. Szóval 9,5 helyett csak 6,5 milliárd euró kellett a csőd kivédéséhez.

hoplita 2012.07.17. 12:47:29

@Putyilov gyári melós:
Nem, anyádnak.

A megszorítás itt errefelé abból áll, hogy a nemhijábaszületettek azt csinálnak, amihez kedvük szottyan.

Éa kijabálni csak sintéreftásnak, meg a gazdájának, ovikának van joga.

Készül a szép, új világ....de abból te nemigen kérsz, faszfej.

preddy 2012.07.17. 12:48:09

@Balt:

... mondjuk a nyugdíjakhoz képest!

hoplita 2012.07.17. 12:50:01

@Balt:
Remélem tudod, hogy ez innen már huszadrangú....?

Egy ovikád szerint nemhijábaszületett ezt csinálta..,..és a fajtársai naponta csinálják......

Le tudod ezt kommunikálni....hogy ne kűggyenek anyádba...?

Bajos....

hoplita 2012.07.17. 12:52:55

@szoja122:
Itt vagyok, gyáva, nyuggergeci....

Keress Túrkevén, Sándor vagyok és náczi.....az Árpád útról.....

Dobj már valamit nyuggergecihős, oszt megdumcsizzuk....

mókáné 2012.07.17. 12:54:36

@hoplita:

Nem szeretem, amikor Törökkel személyeskedsz. Ott lakik, ahol akar. Érezze jól magát! Ez a lényeg.

Majd aug. elején megyek Gyulára, oda viszem a pénzem. Ez doppingoljon és egy esetleges randevú!

Másik. Milyen konkrét megoldásai vannak a Jobbiknak a cigánykérdés megoldására?

(Megjegyzés: Láttam, hogy csak a Kurcinfo volt hiteles, ott nem fehérítettek képet a gyilkosról. Már megint hülyére veszik az embereket, mint a szocializmusban.)

Makkasz 2012.07.17. 12:54:49

Nem hiszem hogy az időhúzásból a kormány profitálhat. Ugyanúgy a nem megyünk sehová, közben mindenki szív sugárzik cselekedeteikből mint Gyurcsánynál. Ez a vesztés kulcsa.
Ha még KDNPs vagy az óriás fideszen belül kiugárs is lenne, akkor röhögnék hogy ismétli önmagát a 4 éves történelem.

MACISAJT 2012.07.17. 12:58:29

@Unionista_: "de az országot romba fogják dönteni. "

Nem,nem fogják.
Az ország ugyanis romokban volt(van) és ha most a Fidesznek sem sikerül kihúzni, más kormányképes erő nincs...

"és itt majd megint rendszert kell váltani."

Igen.Mire?:) Mozdonyt vodkára, mint Szibériában?

"illetve azt egy ügyvezető kormánynak elő kell készítenie. és ez lesz bajnai. "

:D
Értem..
Vagyis az a libaszakértő, aki az apróklános gazdasági minisztere volt(szép sikerek, oh), majd főnökével felvett és eltapsolt 9,5 milliárd IMF/EU hitelt aminek visszafizetését gondosan teljes egészében Orbánékra hagytak...
szóval ez volna a megmentő..:D

Ha csak úgy nem..:)

Chigavera · http://pezsma.blog.hu/ 2012.07.17. 13:04:52

Gíró-Szász szabadságra ment, vagy mi?
Miért is az a szempont, hogy a kormány politikailag győztes legyen szó szerint "bármi áron"?

Nem voltak vállalhatatlan megszorítások? A 625 levegőből lekapott új adó mégis mi a fészkes franc? Az oktatáshoz való hozzáférés durva korlátozása, a magánnyugdíjpénzek elherdálása, a nemzeti légitársaság bukása, a forint durva gyengülése, az adósságállomány durva növelése, a teljesen nyílttá tett állami korupció, demokratikus intézményrendszer leépítése, a szakértelem kivándorlása stb. stb. ezek mégis micsodák? Siker siker hátán? 

Csöndben kérdezem: mégis, mennyi veszteséget ér meg egy állampolgárnak egy párt politikai győzelme? Mennyi politikusi gőgöt, becsvágyat, ostobaságot illik kifizettetni az alattvalókkal?

Ügyesek, sikeresek? Igen? És úgy mégis mi bánatos fax van mindeközben a nem politikusokkal, kedves Gábor? Nem érne meg rájuk is vetni egy röpke pillantást? Csak úgy a változatosság kedvéért? Vagy ez már az érdeklődési területen kívül esik? Nem szempont? Hm?

MACISAJT 2012.07.17. 13:04:58

@Waldeck: ("És amikor Orbán átvette a kormányt, ott ült az MNB-ben 3 milliárd euró. Felvett, de nem elköltött IMF hitel, annak a feléből vették a MOL-t. Szóval 9,5 helyett csak 6,5 milliárd euró kellett a csőd kivédéséhez. ")

Sajnos tévedsz.
Összesen ugyanis az apróklános-libaszakértő páros 14,2 milliárd eurót hívott le:
www.metropol.hu/cikk/521021

és ebből hagytak meg "nagylelkűen" Orbánéknak 3,5 milliárdot(és ebből lett a MOL -is- valóban..)

Így aztán a kérdés változatlan: mi a francra tapsolt el az apróklános-libaszakértő nyomtalanul másfél év alatt 9,5 milliárd eurós IMF hitelt?
A mínusz 7 százalékos gazdasági "növekedésre"?

Putyilov gyári melós 2012.07.17. 13:06:44

@MACISAJT:
"Az ország ugyanis romokban volt(van)"

Szerintem kicsit nézz szét magad körül, aztán sétálj el néhány Fideszes pártfunkci barátod kacsalábon forgó vityillójába.

Pl. Lázár épp most lett kész a 200 millás felújítással.

15 éve még levelet írt a szoci haverjainak, hogy adjanak neki valami munkát, mert olyan szegény, hogy lyukas a zoknija és nem tud iskolába járni.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2012.07.17. 13:07:51

@MACISAJT: IMF védőhálóra meg azért van szükség(ha egyáltalán szükség van) hogy az ország biztonságosan visszafizethesse az IMF -nek azt a hitelt

Téged sem az eszedért szeretnek.

Putyilov gyári melós 2012.07.17. 13:08:51

@hoplita:

Ja értem, hogy felvettek Orbáncsicskásnak és te lettél a helyi főkápó!

Kakastollad is van a Munkásőregyenruhához?

hoplita 2012.07.17. 13:10:46

@knausz:
Én nem személyeskedem.
De annyit érez a magyar vidék problémájából, mit egy bogrács a pörköltből, ami benne fő.

Semmit.
De ebben a kurvaországban az pofázik elől, akinek fingja nincs, amiről ugat.

Ezt akkor is tartom, ha a nyakam utánaszakad.:(

Balt 2012.07.17. 13:12:13

@preddy: Ez sajnos igaz, de mint tudjuk, 19e Ft-os nyugdíjasokkal választást lehet nyerni...

hoplita 2012.07.17. 13:14:16

@Putyilov gyári melós:
Nem.

Aszonták, hogy valami putyinos melós kurvavanyját basszam szét.

Arra kapható vagyok.:)

Egy spriccre te is beszállhatsz, köcsög...csak takard le a fejed.:)

@MACISAJT:
Takaroggy a gondolára, faszfejmutyi.

Illetve kűdd el anyádat, szívesen felpróbálom.:DD

inreallife 2012.07.17. 13:14:20

nem szívem csücske az mszp, de ezekkel tökéletesen egyértek, szebben le se írhattam volna...

"

Az MSZP azt reméli, Orbán Viktor az IMF-tárgyalások első napján, azaz még ma lemond kormányfői hivataláról, mivel az ellenzéki párt szerint a miniszterelnök korábban, egy zártkörű fideszes beszélgetésen úgy fogalmazott: „ha az IMF-jön, én megyek!".

Erről Török Zsolt a szocialisták szóvivője beszélt kedden, az Országgyűlés épülete mellett tartott sajtótájékoztatón, ahol az MSZP és ifjúsági szervezete, a Societas kölyökpezsgővel és aprósüteménnyel ünnepelte a miniszterelnök általuk várt távozását.

A politikus úgy fogalmazott, nem biztos, hogy kell örülni annak, hogy az IMF megérkezett Magyarországra, de annak lehet, hogy Orbán Viktor ezután távozhat posztjáról. Ezzel azonban még nem oldódik meg semmi, mert a kormányfő például félmillió munkanélkülit és igazságtalan adórendszert hagy hátra - fűzte hozzá Török Zsolt.

Kitért a söralátét méretűre ígért adóbevallásra, amelyről szavai szerint a fideszes Varga Mihály is azt mondta, ilyen bonyolultat még nem látott, majd megjegyezte: az Orbán-kormány huszonhat hónap alatt huszonhat új adót vezetett be.

Ezt követően a Societas baloldali ifjúsági mozgalom választmányi elnöke, Bihal Dávid arra kérte a miniszterelnököt, "ha eltávozik, vigyen magával még egy embert, akár Matolcsy Györgyöt, vagy Hoffmann Rózsát. A kabinet ugyanis az elmúlt két évben oly módon ellehetetlenítette a fiatalok életét, hogy közülük ma minden negyedik más országban képzeli boldogulását - jegyezte meg Bihari."

Putyilov gyári melós 2012.07.17. 13:14:26

@MACISAJT:

"A tárgyalások kezdete

Október 9-én, csütörtökön, amikor a forint és az OTP-részvények pár óra alatt óriásit zuhantak - egyes feltételezések szerint a spekulánsok nemzeti valutánk bedőlésére játszottak -, egy dolog volt világos: a Nemzeti Banknak és a kormánynak azonnal erőt kell mutatnia. Bár az MNB 17,4 milliárd eurónyi tartaléka komoly ellensúlyt képez, ez az összeg a forint megszaladásánál viszonylag hamar elolvadna."

Ma mennyi is a valutatartalék?

Balt 2012.07.17. 13:14:56

@hoplita: Szó sincs róla, hogy védeném a rohadékot, a 3 csapás alapján valszeg a legsúlyosabbat fogja kapni, amit ki lehet szabni. (Azé' az vicces, hogy pl. az amcsifiú liberálblogon máris mosdatják a szerecsent, aztán bekommenteltem a wiki szócikket, mely szerint ugyebár az USA 33 tagállamában van halálbüntetés - amit most alighanem kiszabnának...)

Putyilov gyári melós 2012.07.17. 13:16:51

@MACISAJT: @hoplita:

A Gondolán kiröhögik Mackót, hiába tartja a Szabad Nép félórákat :O)))

Waldeck 2012.07.17. 13:18:32

@MACISAJT: a "gazdasági világválság" + "csődveszély" szavakat sikerült dekódolnod?

Putyilov gyári melós 2012.07.17. 13:19:15

@MACISAJT:

"Így aztán a kérdés változatlan: mi a francra tapsolt el az apróklános-libaszakértő nyomtalanul másfél év alatt 9,5 milliárd eurós IMF hitelt?"

Vazze Mackó, te tulajdonképpen azt állítod,hogy Orbán Vikor és kormánya falaz egy bűncselekményhez!

De még a Budai elvtárs is!

Há mér nem vágtátok már őket sittre?

Ja, hogy még a Hunvaldot is kiengedtétek, sőt kártérítést nyomtok a zsebébe!

hoplita 2012.07.17. 13:20:02

@Balt:
Tuggya ezt a fideszed, hajjaj, de nagyon tuggya,
Ennyit tanult.
Mást nem.

Putyilov gyári melós 2012.07.17. 13:21:29

@knausz:

Ha Gyulán jársz, akkor a 100 éves cukrászdát ne hagyd ki.

A fürdő mostanában szerintem ratyi, fel van túrva.

De menj ki Kettős Köröshöz Szanazugba!

ciccaful 2012.07.17. 13:22:30

Nem igazán értem TG kijelentését, amely szerint "Ha ezt jó sokáig – legalább addig, amíg a megállapodás elmaradása nem lenne már olyan romboló hatású, mint ma - lehet csinálni, a kormány tényleg nyert."

Mit nyert valójában a kormány?

A Fidesz népszerűsége folyamatosan csökken - politikai nyereség ezek szerint nincs, egy csomó megszorítást vezettek be és az elismert jobb és baloldali gazdasági szakemberek szerint is teljesen agyament, amit matolcsy csinál.

Annyi lenne a "győzelem", hogy nem szólhatnak bele a csodás gazdaságpolitikánk alakításába az imf pajtik?

Komolyan nem értem a nyereség mibenlétét.

Spiro 2012.07.17. 13:24:47

@MACISAJT:
Láthatólag fogalmad sincs a MNB, ÁKK, Magyar Állam és az ezek működéséből fakadó összefüggésekből, ami az államadósságot befolyásolják, ezért nem kellene ezzel kapcsolatban meggondolatlan, téves véleményedet szajkóznod (baráti tanácsként mondom, először gondold végig és ha már minden kétséget kizáróan érted, akkor kezd el oktatni a tömegeket.

Leegyszerűsítve, a Bruttó államadósságunk a válság következtében az IMF hitel lehívása miatt 20 MRD EUR-val megnőtt (ez kb. +24% a GDP arányában), de a Nettó államadósságunk nem nőt, mert az IMF hitel, illetve egyéb ilyen-olyan EU-s támogatások 17MRD EUR-ről, időközben 38 MRD EUR-ra növelték az MNB devizatartalékát.
Azaz a Nettó adósságállományunk nem változott, tehát az IMF hitel „csak” arra kellett, hogy az MNB erőt demonstráljon a piacon.
(hogy értsd az MNB is a magyar állam egy szervezete, így az ilyen olyan állami szervek konszolidált mérlege adja ki az adósságállományt, és Bruttó nem keverendő a Nettóval.)

Az alábbi gondolatokat lassan 4 éve ismételgetem (hátha egyszer valaki megérti és végre racionális dolgokat akar csinálni).
Ha az EU-n és az ERM2-n belül képzeljük el a jövőnket (azaz egyszer be akarjuk vezetni az EUR-t), akkor a problémáink megoldása a gyors EUR bevezetés lenne (de még akkor is, ha egyszer az EU, vagy az ERM2 felbomlana). Ebben az esetben:

Az MNB deviza tartalékára (~38 MRD EUR = ma ~11400 MRD Ft) nem lenne szükség, hiszen a külker forgalmunk a sajátunkkal szinte teljesen azonos devizában zajlana.
Mivel a 11400 MRD Ft-ot kb. 6-7%-os hitelből biztosítjuk (amikor a deviza kamatok 0-1% körüliek), így minimum 5-6%-ot (~580-684 MRD Ft) vesztünk évente. Azaz nem lenne szükség semmiféle különadóra (még az 1 kulcsos SZJA mániát sem kellene feladni) és egyensúlyi költségvetést lehetne csinálni.

Az EUR bevezetésével, illetve az ehhez szükséges lépésekkel jelentősen javulna a CDS felárunk (~2-4%-kal), ami a fenti lépés után megmaradó 9100 MRD Ft államadóságon (ma~ 20500 MRD – 11400 MRD Ft) 182-364 MRD Ft kamat megtakarítást jelentene. Azaz a GDP 35%-ra csökkenne az államadósságunk a jelenlegi 80%-ról.
Azaz az EUR bevezetése esetén csak ez a két tényező 762-1048 MRD Ft éves kiadás csökkenést jelentene.

Ha az állam nem ragaszkodna a földalaphoz (pláne a veszteséges áron történő haszonbérletbe adásokhoz), akkor ez is ~1000 MRD Ft-tal csökkentené az államadósságot. Ennek éves szinten ~50-60 MRD Ft finanszírozási költsége van, amit a bérleti díjak nem fedeznek!
Ha a MOL, RÁBA, Takarékban, stb. hülyeségektől megszabadulna az állam, akkor minimum 500 MRD Ft-tal csökkenhetne az államadósság. Ennek éves kamat költsége 25-30 MRD Ft.

Amennyibe a magán nyugdíj vagyonból még meglévő ~1000 MRD Ft-tal törlesztenénk, akkor további 50-60 MRD Ft éves kiadástól szabadulnánk meg.

Summa summarum az ilyen és ehhez hasonló lépésekkel 2-3 év leforgása alatt ~5000-6000 MRD Ft-ra (~20 MRD EUR) lehetne mérsékelni az államadósságot. Ráadásul a ~900-1500 MRD kamatmegtakarításunkból ez évente 200-600 MRD Ft-tal törleszthető lenne megszorítások és külön adók nélkül.
Na ez lenne a forradalmi ,és „szabadság” felé tett nagy lépés.

A jelen helyzetünkben pedig CDS biztosítást kellene eladnia az államnak illetve a ker.bankoknak, mert az ebből kapott prémium csökkenti a finanszírozási költséget és csőd esetén úgysem tudunk helytállni (azaz nincs mit veszítenünk, de a CDS felárat megnyerhetjük).
Másrészről a Görög példából is látszik, hogy a CDS piac 2-3%-át fedi le egy ország teljes adósságállományának, azaz ezek árazásából, egy ország kockázatosságát, finanszírozási képességét levezetni egy kissé merésznek tűnik.

hoplita 2012.07.17. 13:26:11

@Putyilov gyári melós:

Az igaz...de csak egyesek.

A kontraszelektált faszfejeknek ő maga a kinyilatkoztatás.:DDDDDD

@Balt:
Ugye tudod, hogy most a sitten kéne rohadnia, ha nem nyúl a fideszed a szabsértési törvényhez...???
Januárban ejtették ellene a bűnvádit, mert átment szabsértésibe....

Tessék a 267 fityiszes faszfejnek menni...és bocsánatot kérni.
Nem dumálni, izélni, etc.......menni, bocsánatot kérni.

Ja....most álmodtam.

Ebbe fog elhasalni a fideszed, komám, nem az ájemefbe...?(

rágógumó 2012.07.17. 13:32:25

"Ha ezt jó sokáig – legalább addig, amíg a megállapodás elmaradása nem lenne már olyan romboló hatású, mint ma - lehet csinálni, a kormány tényleg nyert."

Az a baj ezzel, hogy az égvilágon senki nem fogja ezt fel harcnak, versenynek, háborúnak csak a magyar kormány :D, szerintem ezen meg is bukik ez az egész dolog, mert innentől kezdve olyan az egész mintha arról akarnánk értekezést írni, hogy az elmegyógyintézetben Józsi bácsi ott a sarokban, aki épp Napóleonnak hiszi magát valóban megnyerte-e a reggeli csatát, vagy nem...

Csak ezt Magyarországról nehéz megérteni, mert eluralkodott egyfajta elmebaj amely áthatja a közgondolkodást, sajtót mindent és emiatt olyan színben tűnnek fel a teljesen agyament dolgok is, mintha azokról érdemes lenne vitát folytatni :D Lassan ott tart a dolog, hogy KÖvér László eszmefuttatásait fogják elemezni az egyetemeken, vagy Matolcsy szövegeit. Mert végül is...ezek is komolyan vehető arcok... :D

Putyilov gyári melós 2012.07.17. 13:35:08

@hoplita:

Vazze, annyira telítettek a börtönök, hogy hosszabb várólisták vannak, mint a Kórházakban!

hoplita 2012.07.17. 13:39:53

@Putyilov gyári melós:
Enyhítsünk rajta.....

Fingassuk ki a főgörényeket....

Egy ilyet is felesleges sok pénzért tartani. Kötelet neki és annyi.

nyünyüge 2012.07.17. 13:41:06

@knausz:
Mámeg honnan tudod, hogy minden portál "fehérített", csak a kurucinfo nem?
Láttad már személyesen a gyilkost?

Mert ugye az sem kizárt, hogy a kurucinfo "barnított".
Hogy véletlenül se legyen félreértés a tettes származását tekintve. Ez nem életszerű?

(Úgyhogy okosabb volna máskor ilyen feltételezéseket nem leírni. Szerintem).

hoplita 2012.07.17. 13:45:11

Szerintem ez a faszfej fellegi festi a haját.
Már ez is sokat mond róla...

Unionista_ (törölt) 2012.07.17. 13:45:12

@MACISAJT:
nem gondolom, hogy bajnai a megmentő. hanem csak azt, hogy jelen állás szerint a legvalószínűbb, hogy a haza és haladás fog kormányozni. de a választások napján is azt gondoltam, hogy a nép a bajnai-oszkó tandemet lerúgta a bicikliről. és vissza fogja könyörögni. csak akkor még nem volt alapítványuk.

de egyáltalán nem gondolom, hogy bajnai gordon egy szuper ász lenne. és azt sem, hogy a környezete azokból áll. ő is az üzlettársaival szeretne kormányozni. és az ilyen fazonok recesszióban meg szoktak bukni. ráadásul egy nagyon heterogén párt struktúra lesz mögötte. ezzel együtt: ha a liberálisok kormányozni akarnak, akkor kormányozni fognak. főosztályvezetőtől felfelé kirúgnak mindenkit.

leszámítva azokat, akik beszopják majd magukat valamilyen nyugatos kereszténydemokratának mondott formációba. nyilván te is ott fogsz majd tolongani. szóval váltanod kell. vedd már észre, hogy a führer megbukott.

hoplita 2012.07.17. 13:47:03

@nyünyüge:
Szerintem meg hülye vagy.
Nem kicsit, nagyon.

Ha hallgattál vóna, baszki...:(((((((((

Muzsikok közt 2012.07.17. 13:49:34

@Unionista_: nem gondolom, hogy bajnai a megmentő. hanem csak azt, hogy jelen állás szerint a legvalószínűbb, hogy a haza és haladás fog kormányozni. de a választások napján is azt gondoltam, hogy a nép a bajnai-oszkó tandemet lerúgta a bicikliről. és vissza fogja könyörögni.

- És ezt mégis milyen felmérésekre alapozod? A blogszférás nem reprezentatív érzéseidre?

Putyilov gyári melós 2012.07.17. 13:49:38

@hoplita:
A halálbüntetés inkább növeli az erőszakos bűncselekmények számát.
Nincs visszatartó ereje, ha úgy is kivégzik az embert.
Ebben az esetben, ha valaki belekezd mondjuk rablásba, akkor már ölni fog, hogy ne maradjon tanú, aki rá vallhat.

A másik meg az, hogy ha egyszer kivégeznek valakit ártatlanul, akkor azt hogy támasztod fel, amikor kiderül az ártatlansága?

Nálunk a yard, ügyészség simán hamisít bizonyítékot, csakhogy legyen elítélhető tettes.
Nem a valódi tettes a lényeg, hanem egy olyan, akit fel lehet mutatni a TV híradókban.

Kaiser Ede, Pusoma Dénes, csakhogy két ismertebb nevet említsek, akiket azért ítéltek el ártatlanul, mert a közhangulatnak tettest kellett produkálni.

hoplita 2012.07.17. 13:49:59

@Unionista_:

".... hanem csak azt, hogy jelen állás szerint a legvalószínűbb, hogy a haza és haladás fog kormányozni..."

És a gyilkos meg mártír lenne.....

Öröm olvasni téged.
Mártírkoggyunk, vazze'...:)

Ja...ugye elmész kapálni, ha ez nem jön össze?
Legyen mán valami hasznod is..:DD

menőmano 2012.07.17. 13:50:49

festi a haját."

Hát ! Ja! Nagyon igaz lehet.
Milyen érdekes, hogy a haja sötét a Felleginek, a szakálla2, meg a bajsza ősz.
Totálisan elüt a kettő egymástól, szinben, igen.
Szerintem.
Mondjuk, nekem mindegy, csak úgy írogattam.
osztjónapot!
:))))))))))

Putyilov gyári melós 2012.07.17. 13:52:50

@hoplita:

Őt már kár cseszegetni, nagy nehezen lemondott.

Bár ahogy hallom,most Orbán fizetett tanácsadója.

Ez a legbulisabb állás a világon.

graycivil 2012.07.17. 13:57:47

@Szimba: "Ha most azonnal lemondana (eltűnne:-)) a Fidesz, akkor sincs megfelelő politikusi garnitúra, amelyik Mo. helyzetét rövid távon meg tudná oldani."

Egyetértek. Ugyanis a FYDESZ El Curoval kormányzásra képtelen, ám ellenzékben kormányrombolásra "tökéletesen alkalmas".

Jelenleg nálunk a "kormányképes alternatíva" azt jelenti, hogy a kormányzó erő képes az ellenzék ellenében is POLITIKAILAG kormányozni. Amúgy szakmailag a FYDESZ is képes lenne normális kormányzásra, ha nem El Curo és Maeltolcsy testesítené meg a "gazdaságpoltikát", hanem mondjuk Varga. Neki elhiszem, hogy ha néha (parancsra) baromságokat mond is, akkor is képes lenne épelméjűen gondolkodni és vezetni. Maeltolcsy agya már szimbiózisban él El Curoéval.

Unionista_ (törölt) 2012.07.17. 13:59:37

@Zuckerbrot:
felmérik ezt. de az nem publikus. amúgy ez egy vélemény. természetesen nem gondolom, hogy a tuti. de ezt tartom a legvalószínűbbnek: jön bajnai és utána rövid úton megbukik. ezek után valamilyen szocialista többség lesz. utána a mostani migránsok fognak hazatérni, és később a gyerekeik fognak kormányozni.

Putyilov gyári melós 2012.07.17. 14:00:56

@menőmano:

Biztos nem kapott elég hajfestéket Erzsébet utalványra :O)))

hoplita 2012.07.17. 14:01:08

@Zuckerbrot:
Érzi....zsibbad a bal heréje.:)

menőmano 2012.07.17. 14:01:53

Mártírkoggyunk, vazze'...:)"

Hát röhejes. Már csak azért is mert nem tudom itt" senkiről elképzelni, hogy akármilyen mártír lenne.
De jó!

:))))))

nu pagagyí 2012.07.17. 14:03:03

@Putyilov gyári melós: Csodálkozom, hogy az unortodox gazdaságpolitikusoknak még nem jutott eszébe börtönt építeni rabmunkásokkal. Tiéd a börtön - magadnak építed! Ez lehetne a jelszó.

menőmano 2012.07.17. 14:04:04

@Putyilov gyári melós:

Hát az nagyon megeshet, hogy nem adtak utalványra.......
Miért? gondolod, hogy Neki adnak utalványt??
Sokan még csak nem is ismerik.
Egyébként jó.
:)))

Putyilov gyári melós 2012.07.17. 14:05:09

Broafff, Petikét bedobják a Mélyvízbe!

Vajon megtanították késsel-villával enni és kivették belőle az elmúttnyóccév lemezt?

"Szijjártó Péter ki a fasz az a Thomas Meliával találkozik
2012.07.17. 10:03 akiraly
Első külföldi útjára készül Szijjártó Péter új megbizatásában. A volt miniszterelnöki szóvivőt a májusi kormányátalakításkor nevezték ki a miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkárává.
És első útján máris a magyar közélet egyik legendás szereplőjével, Thomas "Ki a fasz az a Thomas Melia" Meliával, az Egyesült Államok külügyi államtitkárával találkozik. Melia a médiatörvény elleni nemzetközi tiltakozások idején fogalmazta meg sarkos véleményét, amit Deutsch Tamás, a Fidesz európai parlamenti képviselője kommentált keresetlen egyszerűséggel twitterén.
Szijjártó háromnapos látogatásán találkozik még Marie Yovanovitch-csal, az Egyesült Államok Kelet- és Közép-Európáért felelős helyettes külügyi államtitkárával és Tomicah Tillemann külügyi főtanácsossal is. Őket Deutsch Tamás egyelőre még nem faszozta le."

menőmano 2012.07.17. 14:06:27

@hoplita:

Figyelj már picikét?! Miért éppen a "bal zsibbad"?

:)))))))))

nyünyüge 2012.07.17. 14:06:58

"....a kabinet új gazdasági modelljének része az a célkitűzés is, hogy a bankrendszer ötven százaléka magyar kézben legyen. Ha ezt sikerül végigvinni, az unikális lesz egész Közép-Európában - jelezte a miniszterelnök.

www.vg.hu/gazdasag/makrogazdasag/orban-ujitonak-tartja-magat-akit-kovet-az-europai-gazdasagpolitika-380470

balf 2012.07.17. 14:08:36

Most olvastam ezt a posztot.. A 225 komment elolvasásához már nem volt erőm, elnézést...

De.

Nagyon rossznak tartom az írást, bár TG-t nagyon tisztelem..

Alapvetően és végzetesen rossz az a felfogás, amely szerint még van időnk.

NINCS IDŐNK.

Minden nap, amikor 8-9-10%-on kell finanszíroznunk az államadósságot egy újabb szög a koporsóban. A 8-9-10%-os kamat az nem felveti a csőd lehetőségét, az MAGA A CSŐD. A Fidesz most pontosan azt csinálja, amit az MSzP korábban: az ország jövőjének számlájára hajtja végre a politikai stretégiáját.

Ez az út a sírba visz.

Putyilov gyári melós 2012.07.17. 14:10:01

@menőmano:

Az Erzsébet utalvány szociális segélyekre való kiterjesztése és a nyugdíjak kifizetésének Erzsébet utalványban való szándéka JEGYRENDSZERT jelent.

Nincs pénze az államnak, ezért egy pénzhelyettesító pótlékot ad.

A parlamenti birkák akkor fogják észrevenni, hogy mekkora szmötyibe vitték az országot, ha már nem bankszámlára utal nekik az állam, hanem Erzsébet utalványt kapnak, mert az állam fizetésképtelen.

Erről szólt a poénkodásom.

Muzsikok közt 2012.07.17. 14:10:42

@Unionista_: Bajnai megbukik és utána valamilyen szocialita többség lesz?

Én arról sem hallottam hogy Bajnai egyáltalán akar jelölt lenni, pedig nincs sok ideje. Utána szocialista többség - ez elég meredek szerintem.

Unionista_ (törölt) 2012.07.17. 14:14:36

@Zuckerbrot:
ez egy tipp. mondok egy másikat. az olimpián a vízilabda csapat túljut a negyeddöntőn. de utána az elődöntőben kiesik. de még ki se utaztak az olimpiára. mégis lehet tippelni.

thwarter 2012.07.17. 14:17:05

A problema az, hogy ez a csardas nem csak a kormanyrol szol: mindekozben no a munkanelkuliseg, csokkenek a realjovedelmek , az orszag gazdasaga egyhelyben toporog. Ez azert nehezen nevezheto gyozelemnek...

Putyilov gyári melós 2012.07.17. 14:17:32

@nyünyüge:

Hát igen,olyan apróságok nem érdeklik Orbánt, hogy bankhoz pénz kell.

Az OTP nem magyar.
A Takarékszövetkezetek, MFB pedig 1% körüli részesedést produkálnak a hitelezési piacon.

Gondolom majd nyomtatunk pízet, olyan 8-10 ezer milliárdnyi jó magyar forintot, oszt ebből lesz a magyar bank.

Rákosi jókat vigyoroghat a Mennyországban Orbánon :O))))

graycivil 2012.07.17. 14:20:52

"Orbán: nonprofit közszolgáltatást, 50 százalékban magyar bankrendszert ígért

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara rendkívüli elnökségi ülésén Orbán Viktor kijelentette, hogy a magyar bankrendszerben 50 százalékra csökkentik a külföldi tőke arányát és az összes közüzemi szolgáltatást nonprofit alapokra helyezik. A gáz- és vízszolgáltatástól egészen a szemétszállításig."

nol.hu/gazdasag/orban__nonprofit_kozszolgaltatast__50_szazalekban_magyar_bankrendszert_igert

Ettől már csak egy lépés, hogy a világ bankrendszerének 50%-át is mi lássuk el "friss, ropogós magyar banktőkével", amiből nekünk úgy is annyi van!

Nonprofit szolgáltatás = Leszarom szolgáltatás

El Curo agyrémeitől ments meg uram minket! Gyerekek, könyörgöm,...! F.Y!DESZ

menőmano 2012.07.17. 14:21:44

@Putyilov gyári melós:

Egyébként értem/értettem. Az én reagálásom pedig arról szól, hogy nagyon sokan nem is kapnak semmiféle bérkiegészitést, utalványban. Ezért nem ismerik.

Az egy másik téma, hogy a segélyeket, meg egyebeket utalványban kívánja "adni" a kormány.
A valóban rászorult társadalmi csoport készpénz kellene, mert nem gondolom, hogy pl. gyógyszert adnának utalványra, sőt esetleg a legdrágább helyeken lehet beváltani.

Igen! Totálisan észre fogják venni.........

Mondjuk ez" a szociális segélyezés téma, is mindig, megért volna egy szentmisét. Most meg főleg, megérne.
Szerintem.

wip 2012.07.17. 14:24:16

Könyörgöm, MIÉRT HAGYTUK, HOGY ÍGY LEGYEN?
Miért hagytuk, hogy az emszpé ellopjon egy csomó mindent, aztán a fideSS elvigye a többit?

hegyilány 2012.07.17. 14:27:00

Pénz vagy bukás

Karakteresebben fogalmazott ennél a Bloombergnek Raffaella Tenconi és Mai Doan, a Bank of America londoni elemzőpárosa. Szerintük Orbán Viktornak újraválasztásához szüksége van az IMF hitelére. A megállapodás előtt tornyosuló legnagyobb akadály az új gazdaságösztönöző terv, amely - ahogy a Citigroup elemzői korábban megfogalmazták - részben fiktív bevételeken alapul. Ezzel a jegybank és az államkincstár adóztatására céloztak.

Úgy véljük, ez az utolsó lehetősége Orbán miniszterelnöknek arra, hogy megerősítse a gazdaságot, és ezzel javítsa 2014-es újraválasztásának esélyeit - véli Tenconi és Doan. Ennek feltétele, hogy a hiteltárgyalásokat a nyár vége előtt lezárják.
Az egyeztetések elhúzódása vagy hirtelen megszakadása csak egy 2013-2014-es államcsőd kockázatát növelnék meg jelentősen."

Avagy) "A külföldi hírügynökségeknek nyilatkozó elemzők úgy vélik, a magyar kormányfő 2014-es újraválasztási esélyeinek alárendelten kezeli az IMF-tárgyalásokat. Egyesek szerint ez az utolsó esélye, hogy bizonyítson."

www.napi.hu/magyar_gazdasag/ez_orban_utolso_eselye_csod_is_johet.525553.html

Kemény szavak, mondatok..... Elgondolkodtató.

Kurgán 2012.07.17. 14:29:47

Viktorék valahol ott szúrták el, amikor bezsebelték a 3000 md manyup pénzt. Már akkor is mondtam, annak az lesz a következménye, hogy elszabadul a strukturális hiány, és pont a választások előtt kell majd teperniük a csőd elől. Mondjuk én azt hittem, hogy majd csak 2013-ban lesznek problémáik:)

Egyébként meg az IMF tárgyalásokkal kapcsolatban a fidesz kommunikáció azt ad elő, amit akar. Normális helyeken nem divat ez az útszéli mucsai duma, amit a politikusaink elég gyakran megengednek maguknak. Az IMF/EU-s csapat majd szépen csendesen elő fogja adni a diplomatikus szövegüket, ezek meg majd tólják tovább az alpárit. Aki eddig megette a rizsájukat, annak továbbra is tálalni tudnak bármit és az ellenkezőjét is. Az IMF meg nagy ívben tesz rá, hogy az asztalon kívül ki mit ad elő, de azért gondolom az asztalnál majd a garanciákat szépen bevasalják Vargán.
Na az meg aztán végképp szép lenne, ha az egész arra megy ki, hogy majd jövőre lesz pénz dögivel a MNB-ből. Az első ilyen húzás után nagyon hamar olyan helyzetbe kerülhet a kormány (meg az ország), hogy az idei év januárját is vissza fogják/fogjuk sírni.

Balt 2012.07.17. 14:31:02

@menőmano: Lagarde asszony (...?) meg borotválja, mint látszik. :)

Putyilov gyári melós 2012.07.17. 14:34:11

@hegyilány:

Ezt pofáztam én is, lázadnak a mezei talpas Fideszesek és 2 év után részesedést követelnek a kormányzás anyagi hasznából.

Ehhez pénz kell, tehát meg kötni az IMFel a megállapodást és a seggére vernek a pénznek.

Macisajt pedig büszkén fogja emlegetni, az IMF hitelből indított beruházásokat, szökőkutakat, tereket, padocskákat és arról elegánsan el fog felejtkezni, hogy mekkora lesz az államadósság.

Muzsikok közt 2012.07.17. 14:35:47

@hegyilány: Igen persze. A bank alakalmazottja arról beszél, hogy ha nem vesszük fel tőlük a hitelt 2013ban csődbe megyünk....:) Hiteles. Tavaly ősszel minde hullámhosszon az ment hogy vagy IMF vagy államcsőd azt mégse lett államcsőd, pedig államcsőd Bajnai csak felvette az újabb IMF hitelt, amit ez a kormány már törleszt is, azt mégse nincsen csőd.

Balt 2012.07.17. 14:36:16

@balf: "A ma elinduló EU/IMF-tárgyalások előtt, az elmúlt néhány napban, jelentős hozamcsökkenés következett be a magyar államkötvénypiacon, aminek következtében tavaly szeptember, illetve október óta, azaz a végtörlesztési ügy óta nem látott hozamszintek alakultak ki." portfolio.hu

Balt 2012.07.17. 14:40:11

@Zuckerbrot: Annál is inkább, mert mára nyilvánvaló, a maszop megkerülhetetlen, ha Bajnai újra próbálkozni akar. Talán a kivárás pont ennek szólt, a régi üzlet- és harcostárs, Gyurcsány jön-e ki győztesen a szalámiból,vagy a maszop-mammutok. Egyelőre utóbbiak állnak nyerésre, még ha az evolúció nem is nekik dolgozik, hanem a kis patkányforma rágcsálóknak... :)

Putyilov gyári melós 2012.07.17. 14:41:04

@Zuckerbrot:

Látom nem fogod fel.
Orbán 8-10%os kölcsönökből törleszti a 4-6%os IMF hitelt.

Pedig már utcai plakátokon is reklámozzák az államkötvényeket.
Talán nézz meg egyet közelebbről.

Az államadósság 2010 tavasza óta a Manyup pénzek elkommunizálása ellenére nőtt.

Anti Anyag (törölt) 2012.07.17. 14:43:56

@hegyilány: Szvsz., ez tévképzet. Az IMF nem támogatja Orbánék gazdaságélénkítő lépéseit, ráadásul Orbánék nagyobbat buknának az IMF kölcsön felvételévek külföldön és belföldön egyaránt, mint nélküle.

Hányan szavaznának a Fideszre, ha Matolcsy bejelentené, hogy holnaptól ingatlanadó, de itt van a fejemben a gazdaságélénkítési terv.

Muzsikok közt 2012.07.17. 14:43:58

@Putyilov gyári melós: Az államadósság mai árfolyamon 77% GDP arányosan. Portugális, Irország 120/GBr 95/Fra 90/USA 113/ITA 150

A piac drágán finanszíroz de nem politizál. Az IMF igen.

Anti Anyag (törölt) 2012.07.17. 14:46:44

@Putyilov gyári melós: Jó nagy tévedésben vagy, az IMF kölcsön nem Ft-ban érkezik és a kamata sem Ft-ban van.

Igazad akkor lenne, ha a svájci frankot venné fel 10%-os kamattal. Ez a 8-10% Ft kamat akár még hasznot is tartalmazhat, a bankok is ennyiért adják.

Putyilov gyári melós 2012.07.17. 14:47:40

Na kérem, most kéne jó diplomácia.

De nincs!
Elvitte a szabaccságharc!

"Újabb csapást mér Magyarországra egy brüsszeli kiigazítás
2012. július 17. | 12:42

Tweet
További közel 2 milliárd eurót bukna Magyarország a felzárkóztatási forrásokon 2014 és 2020 között a napokban végrehajtott technikai kiigazítás eredményeként. A jelenlegi állás szerint az ebben a periódusban elérhető kohéziós támogatások majdnem 28 százaléka veszne el - tudósít a BruxInfo.

7 milliárdos "bukás"

Az előzetes várakozásoknak megfelelően tovább farag a Magyarország számára 2014 és 2020 között elérhető felzárkóztatási támogatásokból az Európai Bizottság eredeti javaslatának közelmúltban bemutatott technikai kiigazítása, amit az új növekedési adatok és a horvát csatlakozás tett szükségessé.
Már Brüsszel eredeti, tavaly júniusban bemutatott keretköltségvetési javaslata is meglehetősen mostohán bánt Magyarországgal, amennyiben több mint 20 százalékkal, 5,3 milliárd euróval kevesebb pénzt ígért felzárkóztatásra az uniós büdzséből 2014 és 2020 között, mint a jelenlegi, 2013-ig érvényes pénzügyi időszakban. A legfrissebb elérhető növekedési statisztikai adatok és a horvát csatlakozás költségeinek figyelembe vétele után a mérleg még tovább romolhat. Ha 2007 és 2013 között elméletileg 25,7 milliárd euró áll a kohéziós politika keretében hazánk számára rendelkezésre, ez az összeg a legújabb becslések szerint 18,6 milliárd euróra zsugorodhat 2014 és 2020 között. Ez körülbelül 7 milliárd euróval, azaz 27-28 százalékkal kevesebb, mint a folyó hétéves pénzügyi időszakban.

Egyetlen uniós tagállam kohéziós támogatásai sem csökkennének ilyen drámai mértékben a két pénzügyi keret között - mutatnak rá brüsszeli illetékesek. Az újabb veszteségekért az Európai Bizottság által alkalmazott, egyébként uniós szinten előzőleg megállapított számítási módszer tehető felelőssé, ami alapján számítógéppel kalkulálták ki az új költségvetési keretszámokat.

"
www.portfolio.hu/gazdasag/ujabb_csapast_mer_magyarorszagra_egy_brusszeli_kiigazitas.170231.html

Putyilov gyári melós 2012.07.17. 14:49:46

@Anti Anyag:

Nem is állítottam olyat,amit a klavóm alá adsz.

A Templetontól is 8-10%ért kap hitelt Orbán.

Harmony12 2012.07.17. 14:53:05

TG elemzése csak az IMF-fel kapcsolatos politika sikerességről vagy sikertelenségéről polemizál, figyelmen kívül hagyja a kormány alapvető politikai célját, amelynek ez csak egy eleme, méghozzá olyan elem, amit a kormány magának hozott létre (meg a népnek a cirkusz kedvéért), hogy valamilyen alapvető politikai célját elérje. Tegyük fel jóindulatúan, hogy nem teljesen elmebetegek, azaz ez az egész egy szándékos játszma.
És akkor tegyük már fel a kérdést, hogy ez az egész tökös kislegény keménykedés valójában kinek és milyen érdekét szolgálja?

Putyilov gyári melós 2012.07.17. 14:57:13

@Zuckerbrot:

Mit állítasz, mit cáfolsz?

Az államadósság 2010 április végén: 19,323.1 milliárd Ft.
2012 június végén: 20,621.6 milliárd Ft.

Eközben elolvadt 3000 milliárdnyi nyugdíjpénz.

Tehát hazugság az állításod, hogy az államadósságot csökkentették.

jaegtoer 2012.07.17. 15:02:54

"...egyelőre azt kell tenni, amit eddig: nagyon lassan, előre és hátra lépegetve közelíteni a megállapodáshoz, megtartva annak lehetőségét, de nem elszenvedve annak politikai kárait.."

Úgy is van... főként veszni hagyni annak esetleges (?)gazdasági előnyeit, kerül, amibe kerül. ezt is, azt is azemberek fizetik mindenképpen a fidesz zsebek töltődnek.

Muzsikok közt 2012.07.17. 15:04:36

@Putyilov gyári melós: A GDP arányos bruttó államadósság csökkent, az száít midenhol.

TrueY · http://qltura.blog.hu 2012.07.17. 15:07:11

Szerintem az a szerencséje ork bánnak, hogy a piacok csak egy irányba tudnak figyelni. Amíg a görög probléma nem oldódott meg, addig alig tudtak a spanyol és olasz problémára koncentrálni. Most ezek vannak napirenden. Addig nem érdekli a piacokat, hogy mi mit kavarunk a végeken. Ha az végre megoldódik, akkor majd jön a következő gumicsont. Remélem nem mi leszünk, mert akkor jaj nekünk... :(

a Zamboni nem egy tészta 2012.07.17. 15:10:20

Őszintén. Le kéne fosnom a bokámat attól, hogy a kormány gyerekes cicázását az egyébként felnőttnek látszó IMF elviselte és nem durcizik, mi pedig túléltük ezt a qrva nagy hazárdjátékot. Gratulálok OVInak, hogy merő politikai rövidtávú hasznoszerzésből újabb fél évet elbaszott és nem nyúl hozzá a kényes részekhez.

IMF = doktor house, OV = elbaszott gyáva magyar orvos

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.07.17. 15:10:25

@Zuckerbrot: az egészen drámai/egyértelmű trendeket leszámítva mindig lehet találni olyan számot, amibe valamelyik oldal belekapaszkodhat...
Pl. a miniszterelnök f*szának hosszúságához (angströmben) képest hogyan alakult a nettó államadósság devizás hányadának változása...

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2012.07.17. 15:14:05

@Putyilov gyári melós: Az OTP nem 100%-ban egy külföldi bank tulajdonában, így elkönyveli magyarnak. Ott az MFB, Eximbank és Mehib állami triumvirátus, államosítja a Takarékbankot (amin keresztülfut a legtöbb takarékszövetkezet pénze) és baráti kézben van a Gránit Bank - Széchenyi Bank páros is. Az FHB-s is simán a magyarok közé sorolhatja...

Amikor magyar bankokról beszél, akkor arra gondol, hogy ő fogja befolyásolni a magyarországi pénzintézetek felét. Nem az ügyfelek száma vagy mérlegfőösszeg szerint, hanem darabszámra.

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2012.07.17. 15:15:50

IMF TÁRGYALÁSOK

IMF és magyar kormány:
Két elefánt összefeszül,
S bezárt ajtók mögül ormány-
-szkander nyögés hallik neszül.

Valaki most halkan visít.
Egyik elefánt tán egér,
Vagy csak nyúzzák Varga Misit?
Ez a kölcsön bármit megér?

Bármit-e? Pont erről tárgyal
Odabent sok fontos ember
S csapkodnak pár tompa tárggyal…
„I am F! Please do remember!”

„IMF vagy, emlékszem én,
Aki minket folyton megint.” -
- Látszik Varga Mihály szemén,
Nagyon elege van megint.

Elmondunk bár minden óhajt,
Feltételek kőkemények
S vége! Mihály nagyot sóhajt:
„Hazamennek a legények…”

fradyendre.blogspot.hu/
:)

Muzsikok közt 2012.07.17. 15:16:57

@Hepci: Teljesen mind1, hiszen az 'alternatívához' képest ha szinten maradt, az is óriási eredmény.

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2012.07.17. 15:19:55

mire teljes győzelmet arat Pártunk és Kormányunk, addigra az ország beledöglik.

nem baj, pusztán politológusi fejjel gondolkodva, az egy remek politikai siker lesz.

igenember 2012.07.17. 15:24:35

Én csak 2 dologra emléxem tavalyról. Matolcsy kipaterolta az IMF-et. Orbán pedig kokikat és sallereket oszt az Európa Parlamentben.
Nem tudom most mennyiben változott a helyzet. Egymást kokizzák? Ki paterol ki kit? Passz...

Spiro 2012.07.17. 15:25:18

@Putyilov gyári melós:
Félre érted ez remek hír, végre az EU-ban is észrevették a sikereinket és látják, hogy nekünk nincs is szükség a kohéziós pénzekre, sőt olyan jól is sikerülhet szabadságharcunk, hogy nekünk kell majd fizetnünk, sőt az IMF-t is mi finanszírozzuk majd (illetve a KÖZGÉP).

Török Gábor szerint is sikeres lehet az IMF tárgyalás halogatásának politikája, pláne ha ezt nem a fidesz népszerűségvesztésének, és az országnak okozott gazdasági károkkal szemben, hanem néhány elmebeteg hangulat javulásának tükrében vizsgáljuk.

A Piruszi győzelme és a csalán verdesés klasszikus esete.

dr. Bubó 2012.07.17. 15:35:16

@ciccaful: "nem értem a nyereség mibenlétét"

minden egyes perc amit a fides mafia a kassza mellett tölthet milliárdokat jelent nekik... és TG nek... persze nekünk meg ugyanennyí mínuszt elherdált ellopott közpénzt...

dr. Bubó 2012.07.17. 15:38:16

@thwarter: "nehezen nevezheto gyozelemnek"

ez ojjan politikus politológus fajta győzelem...
de mindenképp egy jót röhögnek hogy mekkora marha luzerek a magyarok...

dr. Bubó 2012.07.17. 15:41:06

@Kurgán: "az IMF tárgyalásokkal kapcsolatban a fidesz kommunikáció azt ad elő, amit akar."

ne hidd hogy hüjék... pontosan tuggyák... hasonló DIKTATÚRÁK esetén az IMF közleményeket az érintett nyelven is felteszik (ez európai országoknál szinte sosem szükséges)...

magyarul 2010 óta minden IMF közlemény magyarul is fenn van a honlap lyukon...

dbeata 2012.07.17. 15:44:00

Török Gábor rózsaszín napszemüvegben látja az országot.

Vagy

Török Gábor napszúrást kapott.

:((

Harmony12 2012.07.17. 15:46:06

@Putyilov gyári melós: Ez azért gáz, mert egy következő kormány akár hatékonyabb munkáját sikerül előre szabotálni pusztán azért, mert ezzel a nagy bénasággal csak kb 30%-ot sikerült lehívni mostanáig. Jó, hogy ez amúgy az átlag, de nem lett volna hátrány egy hatékonyabb folyamatot kialakítani az elmúlt két évben, és nem azzal foglalkozni, hogy a jelenlegi tenderpénz visszaosztás kb fele, azaz 10% milyen firnyákos utakon menjen vissza ezekhez a nagyszerű politikusokhoz. Ezek még ahhoz is bénák, hogy a tenderezés hatékonyságát feljavítsák a saját zsebük meg persze az ország érdekében...

Putyilov gyári melós 2012.07.17. 15:47:20

@online távmunkás:
Gondolom az IMFet is a magyar bankok közé sorolja hisz abban is van részesedésünk.
Amúgy a tisztán magyar tulajdonú bankok jelentéktelenek.
A hitelezési piacból 1% környékén részesednek.

Decca 2012.07.17. 15:51:03

@knausz: Egyelőre gyanúsított,gyilkos akkor lesz, ha elítélik.

Harmony12 2012.07.17. 15:57:02

@Putyilov gyári melós: OV vagy Kuszaszem megnézte, hogy honnan tudott válságadót szedni, aztán döntött, hogy milyen cégeket kell magyarosítani, vagy magyart alapítani. Haverokkal. Biztosítás, telco, bank, hyperek, és most várom, hogy az első magyar informatikai nagyhatalom is végre megalapítódjon. A konkurrenseket a folyamatos adókkal kivéreztetni, és az újonnan haverokkal megcsinált cégeket helyzetbe hozni. Lássuk be, szép munka, különösen ebbe a fasza nacionalista köntösbe bújtatva, így a földek megszerzésén túl, ha kiesnek a pixisből sem kell majd koldulniuk...

thwarter 2012.07.17. 16:24:40

@Zuckerbrot: Nem mintha a GDP akkorat nott volna; vedd elo azt a szamologepet meg egyszer.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2012.07.17. 16:48:37

@Putyilov gyári melós: Írtam én is, hogy legfeljebb darabszámra lesz meg a bankok fele és persze nem magyar tulajdonúak, hanem haveri irányításúak.

Ha az IMF ad nekik pénzt, akkor azt is az ősmagyar bankok közé sorolják :)

tarackos 2012.07.17. 16:49:48

@knausz: A morális válság nem a baloldali kormányzás következménye hanem az elit morális válságának következménye. Mert képtelenek voltak példát mutatni. Alkalmatlanok rá, kádár csökevények. Most látszik igazán, hogy értelmes emberek bármit megtesznek a vezetőnek.

Gazdasági problémák voltak. De 2010-ben még volt remény, hogy közép távon jobb lesz. Ezt vette el a mostani kormány és alulmúlta a zelmúltnyócat is.

A születésszám visszaesés sztem sokkal összetetteb probléma,a ratkó gyerekek óta folyamatosan csökken.

szoja122 2012.07.17. 16:50:28

@hoplita: "De ebben a kurvaországban az pofázik elől, akinek fingja nincs, amiről ugat."

Tök egyetértünk. Minek is pofázol? :)))

preddy 2012.07.17. 17:00:09

@Putyilov gyári melós:

... arról pedig már végképp ne feledkezzünk el, hogy a magyar bank a szegény ország szegény pénzét helyezheti csak ki, az osztrák, francia vagy német pedig az ottani, nem ilyen szegényes megtakarításokat!

graycivil 2012.07.17. 17:02:51

"Elképesztőnek tartják a bankok Orbán ötletét

Elképesztő ötlet – mondják banki körökben Orbán Viktor mai bejelentésére, mely szerint 50 százalékban magyar tulajdonban akarja látni a bankszektort. A terv megvalósításához pénze nincs az államnak, se a magyar tőkéseknek, jogszabályi úton pedig kikényszeríthetetlen Brüsszel és az EKB miatt. A hitelt is elbuknánk."

nol.hu/gazdasag/elkepesztonek_tartjak_a_bankok_orban_otletet

Doktor Kotász 2012.07.17. 17:07:39

Kedves Gáborom!

Úgy látja, hogy Orbán Viktor lavírozása egy úri huncutság a tiszti kaszinóban, ahol a mulatság számlája mellékes?

Orbán Viktor kormányzása nem siker, hanem kudarc.
Cinikus szómágiával operál ez az országrontó, hogy leplezze ámokfutását és gaztetteit.

Putyilov gyári melós 2012.07.17. 17:20:52

@Spiro:

Bizony, cirka annyival fogják csökkenteni a nekünk jutó pénzt, amennyit otthagyunk, mert nem tudjuk a kormány töketlensége miatt lehívni.

Lehet újabb háborúba kezdeni, mert ugyebár Orbán azt igérte, hogy egy fillérrel sem engedi csökkenteni.

De ettől az újabb magyar háborútól Brüsszelben nagyon nyugisan fognak szunyálni :O)))

gusthy1 · http://kolyokjoga.blogspot.com 2012.07.17. 17:24:47

Kedves Gábor!
A kormány szempontjából igazad van. De az ország szempontjából ez a politika katasztrófa.

Putyilov gyári melós 2012.07.17. 17:24:59

@online távmunkás:

Tudod mi a baj?
Az, hogy Orbán ezt a hagymázas baromságot a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) előtt adta elő és nem volt senki, aki hangosan kiröhögje!

Ez az ország legnagyobb baja, a szégyenteljes, megélhetési SZERVILIZMUS!

Pas de probleme 2012.07.17. 17:34:36

Ha a kormánynak az IMF ügyben bármi más célja van, mint a gazdasági racionalitást - értsd: az állampolgárok e tárgybani érdekeit szolgálni - akkor menjen a francba, de sürgősen.

Akkor is, ha ezt a politilógus "differenciáltabban" szeretné látni. Mert ebben a kérdésben speciel semmi differenciálnivaló nincs.

A "ha" szócskát az elejéről pedig mindenki vérmérséklete szerint törölheti - akár most. Csak a kötelező jóindulat tetette velem oda. :-)

kirsten 2012.07.17. 17:37:46

Az lehet hogy a kormány nyer, de mi kisemberek mindenképpen buktunk ezen a dilettáns kormányon.

anonymand 2012.07.17. 17:48:20

@bioLarzen:

Tisztelt bioLarzen!

"Ezt honnan olvastad ki? A kommented elolvasása után még egyszer elolvastam a cikket, de én sehol sem látom, hogy TG azt írta volna, az ország vesztesége nem számít." - olvashatod akárhányszor.
Felesleges.
Ha neked az elemzésből nem hiányzott az, hogy legalább megelítse a posztoló a körmány "győzelmének" hozadékát, akkor felesleges volt egyszer is elolvasnod.

"Te ezek szerint igen - megmutatnád, hogy hol?" - nem, a fentiek szerint én sem, viszont veled ellentétben nekem hiányzott...

Tisztelettel:
anonymand

Putyilov gyári melós 2012.07.17. 17:55:21

@kirsten:
Nagyon remélem, hogy egy tisztességes kormány és egy tisztességes parlament egyszer kivizsgálja azt, hogy kik és mennyit nyerészkedtek a hazaárulásszerűen 8-10%osra feltornászott államkötvény kamatokon.

Matolcsy a 2013as költségvetésben saját maga nyújtott be 109 milliárdos hűtlen kezelésről szóló vádiratot maga és Orbán Viktor ellen!

anonymand 2012.07.17. 17:56:18

@Balt:

Tisztelt Balt!

"Ezen mit sem változtatna (esetleg rontana) egy rigorózus IMF-megállapodás." - nem osztom az álláspontod. Természetesen elismerem, hogy a pakliban benne van az, hogy egyesek, egyes ágazatok nem tudnának profitálni, azonban a hitelhiány általánosságban rontja a már amúgy is katasztrofális helyzetet, és ezen egy normálisan adóztatott bankrendszer (IMF követelmény) javíthatna.

Tisztelettel:
anonymand

bariga 2012.07.17. 18:48:53

Bocsánat, nem szoktam ilyet írni, de ennek a posztnak így semmi értelme. Itt nincs helye véleménynek, meg majd meglátjuk, meg lehet jó vége is, stb.
Itt kőkemény tények és számok vannak. Hibák tömkelege és sok kár, sok szegény ember felesleges áldozata. Elítélendő ez a gazdaságpolitika, ez a késlekedés, ez a primitív üzengetés a világnak. A szabdágharcban meg éhen lehet halni, kivéve kb. 100 közelit. Ez már kezdi megütni a büntetőjogi kategóriát.

mókáné 2012.07.17. 18:49:54

@hoplita:

"De ebben a kurvaországban az pofázik elől, akinek fingja nincs, amiről ugat."

Ez az elemzés korrekt. Ha hibázik, kérlek, mutass rá!

Szebb jövőt!

tölgyes 2012.07.17. 18:50:41

Kedves Török Gábor!
No de mit jelent az, hogy "gazdasági racionalitás"? Mit jelent a racionális döntés? Lehet racionális egy közösségi döntés??

hegyilány 2012.07.17. 18:53:38

@Putyilov gyári melós:

Nagyon igazad van. Pontosan így van.
:(

mókáné 2012.07.17. 18:55:59

@Putyilov gyári melós:

"De menj ki Kettős Köröshöz Szanazugba!"

Már voltam Békésben és ott is, de a 100 éves cukrászda-ajánlatot köszönöm. Erdélybe készülök még onnan.

www.youtube.com/watch?v=KmUMvShEq-E&feature=related

hegyilány 2012.07.17. 18:58:09

@Zuckerbrot:

Igen. Persze". Tetszettek volna másként szavazni. Bizalmat adni a Bajnainak. S megmutathatta volna, hogyan kell jó gazdaságpolitikát folytatni.
Igaz, az egy éves kormányzás is jó volt, csak kevés volt az idő, a további bizonyitásra.

Most pedig tessenek megelégedni az álmokra épitett Matolcsy-féle gazdaságpolitikával.
Amivel csak annyi a baj, hogy a szegények még szegényebbek lettek, megindult egy újabb "réteg" elszegényedési folyamata.
A jól élők meg még jobban élnek. Köszönet érte.
Egyébként más probléma nincs is.........
Ugye?

inreallife 2012.07.17. 18:58:26

egyre jobb a szitu. orbánék és tudatosan felépített gazdaságpilitika. vicc. ez volt már?

www.portfolio.hu/gazdasag/adozas/par_nap_alatt_tunt_el_a_budzsebol_110_milliard_forint.170244.html

"A portál információi szerint a Matolcsy György által korábban bejelentett bevétel töredékét hozná a pénzügyi tranzakciós illeték Magyar Államkincstárra történő kivetése. Erre a múlt csütörtöki, 2013-as költségvetésről szóló szavazás előtt döbbent rá az illetékes minisztérium.

A hiányzó összeget a kormány úgy pótolta, hogy gyakorlatilag hasraütésszerűen beírt a költségvetésbe egy plusz 160 milliárd forintnyi adóbevételt, ami az adórendszer hatékonyabbá tételéből származna a kormány reményei szerint. "

"A portál információi szerint tavaly 115 ezer milliárd forintnál nagyobb forgalmat bonyolított le a MÁK, az egy ezrelékes kulccsal számolva adódott a tárcánál a 115-120 milliárd forintos illetékbevételi terv. Kezdetben azonban a minisztériumban nem számoltak azzal, hogy uniós jogszabályok tiltják azt, hogy uniós források után levonjanak pénzt, valamint a normatívákat is a költségvetési törvény rögzíti és az állampapírok után is kockázatos lenne illetéket előírni, miközben a kormány fel akarja futtatni a lakossági állampapír-vásárlást.

A fennmaradó kincstári tranzakciók (közszférában dolgozók bére, államháztartáson kívüli szervezeteknek történ kifizetés) után lehetne csak illetéket felszámolni, ami nem lenne több összesen 10 milliárd forintnál.

Ennyi pénz pedig lehet, hogy nem ér meg ekkora cécót - fogalmazott egy kormánypárti képviselő, aki nem akart olyan jóslatokba belemenni, hogy emiatt eltörlik-e a kincstáradót. "

Putyilov gyári melós 2012.07.17. 19:00:07

@knausz:
Békéscsaba is jó, de ott leginkább kocsmákat tudok ajánlani! :O)))

Pl. a Jobb mint otthon! nevű műintézmény:O))))

hegyilány 2012.07.17. 19:01:48

@Anti Anyag:

Hányan szavaznának a Fideszre, ha Matolcsy bejelentené, hogy holnaptól ingatlanadó, de itt van a fejemben a gazdaságélénkítési terv."

Kit érdekel hányan szavaznának. Most nem azon kell/kellene törni a fejeket, hogy hányan, hogyan. Hanem azon, hogyan teremtődhetnének új munkahelyek, hogyan induljon be a gazdasági növekedés.
Vicces. "fejében a gazdaságélénkitési terv".
Hol van???
:)

mókáné 2012.07.17. 19:06:48

@tarackos:

"A morális válság nem a baloldali kormányzás következménye hanem az elit morális válságának következménye. Mert képtelenek voltak példát mutatni. "

Az első Orbán-kormány alatt minden felfelé tendált. Szóval érdemes azt konkretizálni: kinek a felelőssége, hogy ennyire eladósodtak az emberek?

Nem szorulok rá a példamutatásra. Magamtól tudom, hogy 0 Ft- ért nincs fridzsider! Az emberekből kiveszett a tartás, kiveszett a magyarságtudat. Ezek alapértékek.

"A születésszám visszaesés sztem sokkal összetetteb probléma"

Nem gondolom. Nekem hiába finanszíroznák, ha nem akarok szülni! Ha akarok gyermeket, akkor pedig el fogom tudni tartani. Ilyen egyszerű ez.

mókáné 2012.07.17. 19:14:06

@Putyilov gyári melós:

Jobb mint otthon.:) Megjegyzem. Egyébként nagyon szeretem az alföldi mentalitást. Barátnőm Békésben lakik és az egyetlen nagy szerelem, mely engem elért, ő is.

Remélem, még témában vagyok. Innen küldök a békéscsabai határőrségre egy dalt minden tisztnek századoson fölül:

Elsiratlak Téged is idegen,
Elsiratlak a saját vállamon.
Nem tudod meg talán sohasem,
Hogy tenger volt bennem a fájdalom.
www.youtube.com/watch?v=hdPNeFvZcu0&feature=related

menőmano 2012.07.17. 19:22:37

Úgy látom, hogy némelyeknél totális a helyzet.

De jól van ez így (is). Szerintem.

:))))

menőmano 2012.07.17. 19:25:22

Nem lenne hátrány egyébként, ha a blognagyasszony néha a poszthoz szólna hozzá.
Unalmas már az állandó sivalkodása. Őt kellene már kitiltani, legalább egy időre, nem pedig a @hoplitát!!
Szerintem.

Rémesen unalmas!! Tetszik, nem tetszik, csak szóltam.
Ennnnyyyi.

tölgyes 2012.07.17. 19:26:39

@bariga:
A kőkemény "tények" azt jelentik hogy 2002-2010 köztött a GDP arányos hiány 53%-ról-80% fölé nőtt. A külső eladósodottságunk 60%-ról 140-160%-ra. 2005-6 óta folyamatosan deficiteljárás van az országgal szemben. A munkanélküliség a 2002-es 5,7%-ról 11% fölé emelkdett 2010-re. A növekedés pedig -ba fordult és már a válság előtt is válságba volt az ország, amikor a fizetési csődtől egy IMF hitel mentette meg az országot. Abban az időben nem nagyon olvastam lekes felháborodottságtól átitatott sorait:)!

menőmano 2012.07.17. 19:28:29

A másik) Tévtan él a fejekben - nem kicsit, nagyon -, hogy a Bajnai rosszul kormányzott!!
De mindegy.

Na megyek megnézem mik a hírek!! persze, némelyek nagy-nagy örömére. Szerintem.

:(((

tölgyes 2012.07.17. 19:28:55

@knausz: Putyilov elvtárs kocsmákban jártás! :):)Ezt érezni a beírásain is:::)))!

mókáné 2012.07.17. 19:37:29

@tölgyes:

"Ezt érezni a beírásain is:::)))!"

Megvolt őbenne is az a spontán reakció, mely Önben, ha visszaolvas az elejére, DE: egyszerűbben megértette, mint alföldi legény amit mondtam neki, mint Ön, a pesti úr.

www.youtube.com/watch?v=05fWeVTahhE&feature=related

márta)) 2012.07.17. 19:39:44

Fontos kérdéseket tisztázott Kumin Ferenc a Financial Times-ban "

Ez biztosan úgy is van.
De most én nem azt" emelném ki. a cikkből)

"Az ARD német közszolgálati műsorszóró társaság Tagesschau című híradója a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) és az Európai Unióval induló egyeztetésekről közölt beszámolót internetes kiadásában.

Christoph Peerenboom bécsi tudósító Magyarország milliárdos segítséget remél az EU-tól és az IMF-től című beszámolójában kiemelte, hogy Magyarország "hónapok óta küzd az államcsőd ellen", az Orbán-kormány pedig "fogcsikorgatva" tett eleget IMF/EU-tárgyalások megkezdéséhez szükséges feltételeknek.

Hozzátette: Orbán Viktor számára "észrevehetően kényelmetlen, hogy országa sürgősen külső pénzügyi segítségre szorul", és "semmiképpen sem akar kérelmezőként (...) és a pénzügyi mizéria felelőseként feltűnni", ezért "máshol keresi" a problémák okát, s az euróövezeti válságban találta meg a magyarországi gondok okát.

Valószínűleg legalább olyan kemény dió lesz a pénzügyi megállapodás megkötése a nemzetközi hitelezőkkel, mint a tárgyalások elkezdése – írta a The Wall Street Journal.

Az amerikai lap utalt a vitás kérdésekre, köztük arra, hogy az EU valószínűleg vagyonadó bevezetését kéri majd Orbán Viktortól, aki - fél szemmel a 2014-es választásokra pillantva - ezt határozottan elutasítja.

A túl sok politikai kockázat miatt a kormány valószínűleg húzódozni fog egy olyan, számára előnytelen egyezménytől, amely arra kényszerítheti, hogy felülvizsgálja jelképesnek szánt intézkedéseit. A lap szerint a tárgyalások bőven áthúzódhatnak 2013-ra. "

www.hirado.hu/Hirek/2012/07/17/14/Fontos_kerdeseket_tisztazott_Kumin_Ferenc_a_Fina

hm?

Kemény szavak, mondatok itt is.

mókáné 2012.07.17. 19:45:24

@menőmano:

"Nem lenne hátrány egyébként, ha a blognagyasszony néha a poszthoz szólna hozzá."

Szóltam már hozzá ahhoz is bőven és eleget. Engem Török Gábor akkor sem tiltana ki, ha csupa szerelmes dalt küldenék innen.

Földim nekem ő és mint ilyet nem tiltana ki. De a Kumin sem tiltott ki még sohasem és nem törölt, nem korlátozott, pedig nem földim.:):) Privilegizált helyzetben vagyok.

márta)) 2012.07.17. 19:50:14

"A két tüntető a kedden kezdődött IMF/EU-tárgyalások és a megszorításokra épülő válságkezelés ellen tiltakozott. A rendőrök előállították őket. "

Milyen jó? lehet "nekik"??!! ha eddig nem vették észre, hogy folyamatosan megszoritások vannak.
Zseniális, vagy szánalom. "Én nem tudom".

www.hirado.hu/Hirek/2012/07/17/14/Igy_leptek_meg_az_IMF_delegacio_vezetojet_a_bel

tölgyes 2012.07.17. 20:12:58

@márta)): Mint ahogy az osztrákok is keményen kűzdenek, a görögöknek, portugáloknak, spanyoloknak nem sikerült a kűzdelem.. az olaszok is sodródnak, az írekkel is baj van, de fogcvsikorgatva, a 2002-10 közötti nagy elkűrsások ellenére még álljuk a sarat. A kötvénypaicon csökkenő kamat mellett négyszeres túljegyzés történt.. ami persze nem jelenti, hogy minden rendben csak a fogcsikorgás hitelességét helyezi más színben. Milliárdos elvtársnak tán épp az a baja, hogy a remélt nagy lenyúlások ideje lejárt.. pedig mennyivel jobb lenne neki, ha mindent maga fizetne.. ő meg csak hasznot tenné zsebre:)

menőmano 2012.07.17. 20:15:24

@knausz:

Tényleg? Na ne mondja??! Azt látom, hogy totális a helyzet önnél.
Jaj! Elnézést! Biztosan totálisan átugrottam a hozzászólását!
Szerintem.
:((

mókáné 2012.07.17. 20:17:56

@menőmano:

"Azt látom, hogy totális a helyzet önnél."

Nálam mindig totális a helyzet. Végletek között, de a helyes úton járok.

márta)) 2012.07.17. 20:22:06

@tölgyes:

nagy lenyúlások ideje lejárt.."

Na! Ne mondja! Látja, látja?! Milyen jó, hogy ön is itt van. Ha nem írja meg, nem is gondoltam volna! :((
Hogy mik vannak??!!
hm?

márta)) 2012.07.17. 20:24:40

@tölgyes:
Ön zseniális menyecske, vagy pasi! Írtam már. Nem? akkor most írom.
hm?
:((

korábban ulrike 2012.07.17. 20:32:23

Érdekes.
- Ha a politikában, vagy/meg egy politikai elemző szemében ez számít sikernek, akkor mi számít fiaskónak ('Ha IMF be, mi el')?
- Ha egy kormány két éve hadban áll gazdaságilag, és semmi, de semmi nem úgy alakult eddig gazdaságilag, ahogy kellett volna - legfőképp a bizalom krónikus hiánya miatt - , akkor mennyire siker, hogy cirkuszi játékok közepette ül le tárgyalni.
- Ha a politikában a gazdasági racionalitás nem számít(ana), akkor nem az USA győzte le volna a Szovjetuniót.

Ez nem siker, ez az idő húzása annak reményében, hogy a durranás kisebb lesz valamivel, mint amit egyesek fél évvel ezelőtt vizionáltak. Az lehet, hogy kisebb lesz, de durranás lesz. Fidesz tudja, mondták is, ez a kegyelemdöfés nemcsak Matolcsy gazdaságpolitikájának, hanem mindannak is ami erre a gazdaságpolitikára, mint anyagi alapra épült. Feltéve, politikában számítanak az anyagi alapok. Egy ország és lakossága életében igen.

aszekelyek 2012.07.17. 20:35:13

@Zuckerbrot: Neki is vannak elérendő céljai. Mint a kormánynak. Amelyek nem esnek egybe:) Ő azt akarja , hogy a charles gati - nál taníttatott protekciós legyen itt a " kommandante " A megfiatalodott che guevara pártiaknál... :) . Neki az az érdekszférája.

@tölgyes: Pontosan , ahogy mondja. Üdvözlöm, rég láttam:)

dr. Bubó 2012.07.17. 20:42:37

azért azt megjegyezném hogy mindenkit aki a minisztériumokban van és "szolgálja" a fides mafiát, azokat a bukás után minimum fellógatni lenne célszerű...

ijjen hitvány álamaparátus soha többet ne lehesen...

@korábban ulrike: semmi nem fiaskó... csak ha nulla lenne a támogatoccság, de azt meg ugyis lehazuggyák...

márta)) 2012.07.17. 20:49:21

Egy kicsit más)

A magyar kormány tisztségviselőivel, parlamenti képviselőkkel, valamin zsidó és roma közösségek képviselőivel folytat majd megbeszéléseket Hannah Rosenthal, az amerikai külügyminisztériumnak az antiszemitizmus megfigyeléséért és az antiszemitizmus elleni harcért felelős különmegbízottja, aki július 19. és 22. között lesz Magyarországon."

atv.hu/cikk/20120717_hazankba_latogat_az_antiszemitizmus_elleni_amerikai_kulonmegbizott

****
A holokauszt semmi máshoz nem fogható szenvedéstörténet, a teremtett világ fokozhatatlan tragédiája – mondta Áder János kedden Jeruzsálemben, az izraeli parlamentben."

mno.hu/kulfold/ader-fokozhatatlan-tragedia-hogy-ez-megtortenhetett-1092550

Áder kedd délelőtt Jeruzsálemben Benjamin Netanjahuval tárgyalt. A magyar köztársasági elnök arra biztatta az izraeli miniszterelnököt, személyesen győződjön meg arról, hogy a zsidó kultúra a reneszánszát éli Magyarországon"

A köztársasági elnök hétfőn Simon Peresz izraeli államfőt is budapesti látogatásra hívta meg. Áder János ezután a Yad Vashem Intézetnek, a világ legnagyobb holokauszt-emlékközpontjának a felkeresésével folytatta izraeli látogatását, miután korábban Izrael több szent helyét, köztük a siratófalat is felkereste."

Na., Igen. Az ismertség, az elismertség, a nemzetközi jó kapcsolatok kiépitése. Nem hátrány.
:)

dbeata 2012.07.17. 20:59:13

@knausz: Ajánlok én is:

Nem nagy, de nagyon fincsi dolgok vannak és mindig friss:

Surinás Cukrászda, Ernyő u. 4.

Van egy étterem is, a főtéren, ahol jót ettünk, és olyan a berendezés, mintha egy hajóban lennél, de nem jut eszembe a neve. Ne aggódj, nem imbolyog, míg eszel! :)

mókáné 2012.07.17. 21:05:28

@Hángérien feeritél rajongó dbeata:

Fölírtam. Köszönöm.:)

Enni nem sokat eszem. A nyaralás alatt sem szeretném elveszíteni szuper-bombázó alakom. A 38- as méretet tartom.

Hal minden mennyiségben. Egyszer Szegeden 1 hét alatt képes voltam meghízni. Úgy főznek, hogy az már sokk.

aszekelyek 2012.07.17. 21:21:08

Kedves Gábor! Hadd legyek nagyon piszok! Ennek a posztnak azt a címet adtam volna , hogy " Lehet más a politika és gazdaság , mint amit a ballib mond és pénzpiacok elvárnak ?
Némileg hiányosak mondataid. Ki húzta az időt? :) A tavalyi jelzése óta annak , hogy esetleg a nem politikai vereséget garantáló , nem azonnali hitelről tárgyalna a kormány , szerintem konkrét ajánlat volt. Az IMF már három féle hitelt nyújt. Akiknek elkerülhetetlen államcsődjük van , nem veszik a papírjaikat , azoknak kell azonnali. Nálunk meg csökkenő kamat mellett , mint írod , szépen veszik. Szó nincs tehát róla , hogy azokkal a feltételekkel kéne mindenképpen számolnunk , amivel a bajnai féle szemétdomb évében kellett volna. Amikor is kiderült , hogy sokkal rosszabb helyzetet hagytak a feltételezettnél is itt Orbánra. Mindenáron odaszorítva őt az IMF feltételei alá , függetlensége elvesztéséhez. Még ezt is el tudták qrni... :)
Ostobán lebecsülték politikai ellenfelüket. Csak a pánik keltésével kellett beérniük a gonoszoknak , kik a csapdát felállították. A welfare nevű sárkányfű árusok. Ez az IMF azonnali kölcsön halmozás kb annyit ér az országok pénzügyi talpra állásáért , mint a sárkány ellen árusított fű a mesében. Még nem láttunk országot , melyen az segített volna. Feltételei meg tömegek számára nem , hogy segítséget de inkább még rosszabb életet eredményeztek. Jellemzően a szegényebb rétegekben. Ennek kényszere valóban kétséges , hogy csak ez áll-e fenn. El kell-e veszítenünk a függetlenségünket és megszorítani úgy , ahogyan elvárják vagy megtartva azt , magunk szabjuk át a takarót , kinek meddig érjen. Ameddig nyújtózhatik.
Azok a politikai erők , akik meg sem próbáltak úgy kormányozni , hogy a függetlenség megőrzését célul tűzték volna ki , vagy kívánatosnak gondolták volna , persze kárognak , ma is.

Eszembe jutott pld az a karikatúra , amit angol szöveggel belinkeltél a Welfare-ről... a két egérrel , amit Knauszinak elmagyaráztam. Emlékszem erre-arra , abból amit te írtál és amit én...
Kóros Lajosék nem is ígérik már a jólétet , csak Orbánon követelik. Hirtelen megtalálták a baloldali értékeiket a padláson , amit még feri alatt oda feldobtak , mert útban volt....

A sorok között persze olvasható nálad is , hogy külső tényezőktől függ , nem pedig a magyar kormánytól csupán , hogy és mint fognak alakulni a dolgok.

@Hángérien feeritél rajongó dbeata: gondolod , hogy lemészárol minket a pénzvilág ? Ez nem a félig üres , félig tele pohár szerinted ?
A manyupról már 2006-ban közölték a szocikkal, hogy az úgy xar, ahogy van, a kötelező és alakítsák át, csináljanak vele valami értelmeset. Nem tették. Akkor még meg is volt a tőke. Csak később úszott el a 40 %-a. Miért gondolod , hogy semmi jóindulat nincs az IMF-ben ? Figyelmeztették a túlzott svájci frank eladósodottság mértékére is a szocikat... arra a is magasról tettek. Meg a jegybankelnök is. Szerintem amire ma figyelmeztetik ezt a kormányt, az nem fog süket fülekre találni.

korábban ulrike 2012.07.17. 21:22:07

@knausz: És ne keveredj bele, mivel küldenek reggel le a boltba: eredj, Csaba, hozz egy kis gyulait, vagy eredj, Gyula, hozz egy kis csabait.

Harmony12 2012.07.17. 21:27:26

@Putyilov gyári melós: Én mindig mondom, hogy egyszer lógni fognak, de senki nem veszi komolyan...

aszekelyek 2012.07.17. 21:29:28

@dr. Bubó: célszerű? MI a cél?

@nu pagagyí: Azokat a magánbörtönöket már a szocik megépítették maguknak...

mókáné 2012.07.17. 21:33:56

@korábban ulrike:

Igyekszem.:) Még nem megyek, majd augusztusban.

Gyulát amikor kipipálom, nem marad már olyan hely az ország térképén, vagy kevés, ahol ne jártam volna.

Politikus nem utazik annyit, nem országjár, amennyit én tettem az elmúlt 15 év során és ez szomorú.

mókáné 2012.07.17. 21:38:03

@aszekelyek:

Orbán Viktor idén Magyarországon nyaral. Gondoltam akkor én is csak ősszel megyek külföldre. Semmi Mexikó! Irány Gyula!

További értékes kommentelést kívánok mindenkinek!
Szevasztok.

aszekelyek 2012.07.17. 21:41:47

@márta)): Ha a vagyonadó a nagyon nagy vagyonokat érinti , akkor bátran elvállalhatja . Nem pedig azt a botrányba fulladt és komolyan nem vett ingatlanadót jelenti. Yacht , magánrepülők , hasonló kis játékszerek. Fürst 100 millás verdája... Még a végén alátol az IMF egy választási nyerést Orbán alá... A vagyonadó a luxuscikkekre értendő. Több száz millás kastély, meg ez , meg az. Van ám nem kevés ebből... ne tévedjünk... A magas kőfalak nem a falevél ellen vannak építve , hanem hogy ne lássa senki.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2012.07.17. 21:42:18

@Putyilov gyári melós: Tudod ki az MKIK elnöke? Orbán gazdasági tanácsadója!

aszekelyek 2012.07.17. 21:44:05

@knausz: Kellemes nyaralást ! Mi augusztusban , Magyarországon , szintén.

tölgyes 2012.07.17. 21:45:28

@márta)):
Kedves Amazon természetű Márta!
Örülök, hogy végre felfedezte a bennem rejlő zsenit. Örülök, bár nem volt nehéz felfedezés.:):)!

Tudja arra utaltam, hogy lehet úgy is enyhíteni a gazdasági bajokat, hogy a maga nyugdíját tovább csökkentjük, vagyis folytatjuk azt a jó utat, amit Bajnai 2010-ben elkezdewtt. Aztán a közszolgák harmadát szélnek eresztjük, a fizetesüket csökkentjük, kivejük az ingatlanadót még a disznóólra is, a panelra szintén stb... míg az osztrák úr 10-15%-os profitját szerződésben garantáljuk és megtoldjuk egy kis adókedvezménnyel.

tölgyes 2012.07.17. 21:51:48

@aszekelyek: Nagy volt a meleg és a net-hez sem volt kedvem.

aszekelyek 2012.07.17. 21:54:56

@online távmunkás: Mindig is a ballib kedvence volt Prragh úr, hát hogyne.... Amilyen szép kort értem meg , arra is emlékszem , vele is mit műveltek a jó baloldaliak....

aszekelyek 2012.07.17. 22:00:12

@Putyilov gyári melós:
milyen szerencse , hogy az összes többi kormányok mind nagy gonddal ügyeltek a magyar tulajdonú bankok megtartására. Főleg a pénzre , arra nagyon.... Magyarok adóból konszolidáltak , kétszer is , és aztán nincs bank és ára sincs csak adósság de abból hegyek... Ezt biztosan így a legjobb csinálni....

@tölgyes: van az úgy:)

aszekelyek 2012.07.17. 22:07:27

@preddy: no és ki tudna többet adni ? Nem látom a jelentkezőket. CSak azokat, akik a nyugdíjat csökkenteni akarják. Orbán emelte a nyugdíjakat. HA esetleg elfelejtetted volna. Infláció követő. Ezt a szocik eltörölték. Svájci indexálást. A nyugdíj lehetne ennek a töredéke is, ha nincs kétharmada a jelen kormánynak... Ja, hogy ez eddig eszébe se jutott a nyafogóknak?

Most Tshibo nyugdíj van Magyarországon. A legtöbb , mi adható....

aszekelyek 2012.07.17. 22:11:14

@tölgyes: Akkor hogy megsimogatnák viszont a fejét bajnainak és a sajtó világszerte a legjobbakat írná róla... Gondolja meg... Magának meg nem az számít egyedül? Náci!!! :)))

aszekelyek 2012.07.17. 22:16:59

Kedves Gábor! Második piszok cím javaslatom. " Útelágazódás II: "

bariga 2012.07.17. 22:19:14

@tölgyes: Na, de most mire válaszolt? Most 2012. július 17. van, vagy tévedek? A mostani mutatókat és eredményeket sorolja. meg a feltételeket a növekedéshez. Pont ezt mondom, hogy végre az ország érdekében kellene cselekedni, mert ez már tarthatatlan. Az emúttnyocévesek legalább a vészhelyzetben felismerték saját hülyeségüket,
ezek meg köpülik tovább a vajat, mint kisegér a tejesüvegben.

bariga 2012.07.17. 22:29:25

@tölgyes: a kedvec témájához küldenék egy linket

www.akk.hu/object.c693e119-153c-49bc-bc3d-71f805d83db1.ivy

és ebben már lenyúlt MaNyup is benne van

Harmony12 2012.07.17. 22:31:36

@márta)): Micsoda mosakodás, te jó ég!!!! ;)

Harmony12 2012.07.17. 22:34:55

@knausz: Nahát, Te honnan tudod, hogy amikor Bulgáriában volt, akkor valójában Mexikóban? Csak nem találkoztál vele Te is ott? :)

Putyilov gyári melós 2012.07.17. 23:23:47

@tölgyes:

Na megszólalt a Savanyú Uborka!

Most mire vágsz fel, hogy nem volt fiatalságod, mert beszari voltál még ahhoz is, hogy kilógj a Lenin Intézetből bulizni az éjszakába?

Magyar ember élni szeret, mulatni, de te számolgasd csak az összeharácsolt pénzedet, jó lesz koporsóra :O)))

Putyilov gyári melós 2012.07.17. 23:42:59

@aszekelyek:
Szerintem ez ügyben fordulj bizalommal Fideszes élmunkáselvtársakhoz, pl. Járaihoz, Töröcskeyhez, Boros Imréhez, Demjánhoz, Csányihoz

Mind azzal alapozta meg a vagyonát, hogy állami bankot privatizált.

Amúgy a hír arról szólt, hogy Orbán megint böfögött egy orbitális baromságot, oszt retteghetünk, mennyi adót fognak a perzekútorai a padlásainkról leseperni.
Amúgy mitől is jobb egy magya bank?
Pl. az állami MFB egyfolytában veszteséges, mert politikai alapon haveroknak osztja a zsét.
Demján bankja pitsafüst, nulla fiókhálózattal és tulajdonképpen az állam lehúzására lett alapítva.
A Takarékszövetekezeteket épp most dönti be a kormány, miközben Orbán 50%nyi magyar bankról halucinál.

De mi ez a idegenszívű kishitűség, miért ne mindjárt 100%nyi magyar bank legyen?
Legyártat az állam fénymásolóval 20-30 ezer milliárdot, oszt meg van oldva a kérdés.
Vagy eccerűen le kell államosítani a bankrendszert, hagy mosolyogjon Rákosi a kedvenc Fideszes tanítványain!

Putyilov gyári melós 2012.07.17. 23:58:28

@Putyilov gyári melós:

Amúgy volt még Orbánnak egy jó kis komcsi elszólása ezen a kamarai nyaloncbulin.

Azt mondta, hogy non-profit alapon működő közműszolgáltatásokat akar.

Na ezek után ki a franc fog pénzt feccölni energiaiparba, telefóniába, vízbe, stb, stb?
Majd az állam, aki kiveszi a rávalót a zsebünkből.

Ezt hívták szocializmusnak.

inreallife 2012.07.18. 00:26:30

@hoplita: csak megmelítem, hogy a kurucon már 320.000+ találata van a bándy gyilkosságnak. marian cozma óta nem volt ennyi, talán még nem is volt ennyi. ráadásul frissebb (15 frissítés) és részletesebb a zsindexen és egyéb helyeken megjelenő cikkeknél. az se véletlen, hogy itt el tudod olvasni, hogy a rendősrség még mindig nyomoz és azt is, hogy miért, míg máshol a tényen kívül, mármint, hogy nyomoznak tovább, semmit sem lehet olvasni.

2 dolog, ami miatt ez reflektorfénybe került. minden héten van hasonló gyilkosság magyarok ellen, a port az verte fel, hogy egy rendőrségen dolgozó embert öltek meg. a másik, hogy szegény lány pont azokat a rendőrségi alkalmazottakat szűrte ki, akik túllépték a hatáskörüket a cigányok megfékezése során... furcsa fintora a sorsnak, hogy pont rá és ennyire rájárt a rúd, senkinek nem kívánom...

inreallife 2012.07.18. 00:31:22

@MACISAJT: te miről beszélsz? hitelek visszafizetése? normális vagy? tudod mikor fizetett vissza hitelt magyarország? 1980-1984 között. leülhetsz 1-es...

inreallife 2012.07.18. 00:34:48

@Chigavera: nem hiába tiltják a piramis játékokat. nem azért, hogy megvédjék a hülyéket a saját döntésük következményétől. a hülyéktől el kell venni a pénzt, ez nem kérdéses. egyszerűen a konkurencia miatt tiltják. a kormánynak konkurencia. jobb ha ők veszik el. nekik...

inreallife 2012.07.18. 00:48:40

@Spiro: na végre valaki, aki érti is, amit mond. van itt egy aszekelyek nevű elszabadult hajóágyú, néha jöhetnél, ha ráérsz... :)

aszem az mnb-t még az mdf időkben vették az állam szárnyai alá, mert addig különálló bank volt és az állam fizette mindig ki kívülről a devizahiteleken keletkezett bukást. amikor látták, hogy így nem mehet tovább, akkor konszolidálták, és azóta sem érti egykét vadbarom, mi a különbség a nettó és a bruttó államadósság között...

én kb. akkor voltam középiskolás, és mégis jobban felfogtam az akkor történteket, mint azok, akik itt őcigányságának tapsolnak, és szavazati joguk is volt. természetesen fogalmak nélkül, úgy nem fáj...

Putyilov gyári melós 2012.07.18. 00:48:54

@inreallife:

Igen, az 1920as évek végén felvett dollárkötvényeket fizették vissza.
Ez volt az 1982es IMF megállapodás fő feltétele, hogy elismerje a Magyar Népköztársaság az elődje tartozásait.

inreallife 2012.07.18. 00:56:14

@nyünyüge: nézd meg a mandineres cikket, nézd meg a hirtv-ben a képeket, meg utána a kurucosat. utánna vedd észre, hogy a csávókán a fekete ruha pixelesen elmosódott színekből áll, ez azért van, már rányomták a fényerőt és a kontrasztot, így a smooting effektus az egyszínű ruhából ilyen pixelkevert valamit gyárt. inkább mondanám valami összekoszolt sötétzöldnek, az eredeti fekete helyett. de ha megnézed a háttérben a növényeket, az is kizöldült (kontraszt) és a nap sem úgy süt....

konkrétan kifehérítették a srácot annyira, hogy ne ugorjon be róla egyből, hogy cigány. nem mintha a fajtajellegzetes jegyekből nem jött volna le, így még az arcát is elkenték... hiteles tájékoztatás? á dehogy, azt már senki nem csinálja... de amíg mások a híreket szűrik meg, és csak a saját ízlésüknek megfelelőt közlik le, addig ezek már hamisítanak.. szerintem alja dolog...

inreallife 2012.07.18. 00:59:08

@Putyilov gyári melós: érdekes, akkor te is tudod mi az a nominális államadósság. neked is javaslom a visszatérést időnként. ;)

hol van aszékelyfalva bolondja ilyenkor? :)

inreallife 2012.07.18. 01:04:18

@Putyilov gyári melós: csak a margóra teszem hozz, hogy a halálbüntetést nem a visszatartásra és az elrettentésre találták ki, hanem a bűnismétlés megakadályozására. a másik, hogyha kaisert akasztották volna, mielőtt megtalálták az igazi tetteseket, akkor se veszített volna az ország semmit, sőt! ez a társadalmi nyereség lett volna. nem baj, ha előtte fellógatnak pár sittest, míg a rendőrség beletalál, szvsz...

ciccaful 2012.07.18. 01:15:50

@aszekelyek: "Feltételei meg tömegek számára nem , hogy segítséget de inkább még rosszabb életet eredményeztek. Jellemzően a szegényebb rétegekben. Ennek kényszere valóban kétséges , hogy csak ez áll-e fenn. El kell-e veszítenünk a függetlenségünket és megszorítani úgy , ahogyan elvárják vagy megtartva azt , magunk szabjuk át a takarót , kinek meddig érjen. Ameddig nyújtózhatik. "

Háát, az írásodnak ezt a részét különösen érdekesnek találom. Gyeden vagyok, hála a kormánynak 10 ezerrel kevesebbet kapok január óta. Testvérem - aki egyébként egyedül neveli gyerekét - 20 ezerrel! keres kevesebbet az egykulcsos adónak és az adójóváírás kivezetésének köszönhetően. Tudom, a szemét munkáltató..., csak éppen nem telt kompenzációra, inkább csökkentett és senkit nem küldött el a cégtől.

Nagybátyám - aki eddig is évente kétszer nyaralt hosszabban külföldön (Mexikó, Ibiza, Kanada, Brazília) és minden héten Ausztriában vásárol, mert olcsóbb - havi 30 ezerrel! keres TÖBBET hála az egykulcsos adónak. Gyereke nincs.

Szóval, értem én, hogy az IMF milyen csúnya, de egyelőre engem a kormány sanyargat igen rendesen.

És a kérdésem csak annyi, ha a függetlenség azt jelenti, hogy magunk szabjuk át a takarót , kinek meddig érjen; miért az én takarómat szabta szűkebbre - amikor rendes kislányként szülöm a gyerekeket (hehe) - és eddig is kilógott a lábacskám; miért nem azokét, akiknek az ágyán a takaró eddig is több méterrel lógott túl?

Tényleg ez lenne az igazságos rendszer???? NER és egyebek? Mintha azt mondták volna támogatják a munkát, a gyerekvállalást. A családi adókedvezmény persze jópofa, ha eleget keresel. De hiába dolgozol tisztességgel, ha a fizud sajnos nem üti meg a nyerő szintet.

Most akkor hogy is van ez?

inreallife 2012.07.18. 01:23:16

@Zuckerbrot: maradjunk annyiban, hogy 30 éve magyarország nem fizetett vissza kölcsönt. a szabadságharcnak éára van, már 4,5% felett van az átlagos államadósság kamata, a legáltalánosabb futamidő a 3 év, tehát kb cirka 1 éve van a kormánynak évekre olyan magasra felnyomni a kamatot, hogy az évi hiteltörlesztés 1200 milliárdról olyan 2000 milliárdra emelkedjen. most leülhetsz, tapsolni nem kell, érdeklődés hiányában...

@Anti Anyag: megomondom mi a baj. az imf pénz jó, mert alacsony a kamatszintje, 3,5%-4% között kaptak mások is. devizát visszafizetni igenis megéri, ha jó a gazdaságpolitika és erősödik a forint. ha 4%-ot erősödik, akkor kvázi kamat nélkül fizetjük vissza. ha rossz, akkor meg duplán vagy triplán. mostmár azt is tudod miért nem akarják orbánék, mégha jó is lenne...

inreallife 2012.07.18. 01:30:43

@Zuckerbrot: hülye vagy. ha kapsz 1.000 forintot kölcsön, akkor mindegy, hogy havi 100.000, vagy 200.000-et keresel. ugyanannyival tartozol.

a gond ott jelentekezik, ha már 200-szor kaptál 1.000 ft-ot, mert akkor már azt fogják mondani, hogy előbb fizess is vissza valamit. ez az amiről beszélsz, a gdp arányos hiány. még kapunk hitelt, de drágán....

ha vissza is kéne fizetni, na az lenne a az államháztartási hiány nélküli költségvetés. remélem rajtad szorítják meg...

inreallife 2012.07.18. 01:37:04

@Decca: jogilag. valóságban pedig gyilkos aki beismerte a tettét. nem kéne szépíteni a patkányt, pláne nem jogilag mosdatni, ezért jutottak ide, mert mindig megmentik őket....

először kasztrálni kéne minden börtönbe kerülőt, (ez vajon rasszizmus?) majd leginkább lassú tűzön kéne égetni, mert a napalm túl gyorsan végez vele...

inreallife 2012.07.18. 01:57:22

@aszekelyek: az kéne. 20% nyugdíjkassza csökkentés, az mindegy, hogy fűnyíró, nyugdíjplafon, pontrendszer, vagy a skandináv modell, de csökkenjen 20%-ot, és a haza fényre derül. :)

dbeata 2012.07.18. 06:49:02

@aszekelyek:

El vagy még maradva egy válasszal az előző posztnál...:) Nehogy már enyém maradjon az utolsó szó! :))

Amikor Te állsz ki az IMF mellett, akkor az már a vég...
Meglátjuk, mi lesz belőle. Eddig nem hallgatott senkire Orbán, csak az ő Habonyárpijára, meg a jobbkezére.

Minket az Orbán kormány dilettantizmusa mészárol le éppen...:((nem kell hozzá pénzvilág se..) Rosszindulatot már feltételezni se merek. Bár aki nincs a NER-ben, annak reszeltek.

A devizahitelezés elterjedése már az első Orbán-kormány idején elkezdődött, 2000-ben, a kamattámogatásos hitelek idején, amit a szocik megszüntettek, és a devizahitel lett népszerű. Nem ragozom, magas volt a jegybanki alapkamat, sokan azt gondolták, hogy itt már hamarosan euro lesz, nem volt válság.

De azért találtam egy idézetet csak Neked, önszorgalomból:

„Nagyon sok mindent hitelre vásárolnak meg, ráadásul gyakran devizahitelre vásárolják meg, ami érzékeny dolog, mert össze van kötve a forinttal, és hogyha a forint erős, akkor a devizahitelt könnyen lehet törleszteni, ha a forint meg gyengül, akkor 8-10 ezer forinttal is megnőhet a törlesztőrészlet. Ez igaz a lakásokra, de most már a tartós fogyasztási cikkekre is. Eléggé el vagyunk adósodva, de ez a magyar emberek döntése volt, tehát ezt nem kell a kormány nyakába varrni. Ez a magyar családok egyfajta életstratégiájából következik” – ezt már Orbán Viktor mondta 2006 áprilisában a Magyar Televízió reggeli műsorában.

Remélem,tetszett...:DD

Viszont a devizahitelesek helyzetének nem segített az, ahogyan ti a gazdaságpolitikát irányítottátok, irányítjátok, sőt, inkább sikerült őket a földbe döngölni (hol idióta rémhírterjesztő nyilatkozatokkal, hogy kurucoskodással), de sikerült teljesen elb.szni a dolgokat.

A manyup pénzekre majd később ránézek.

Vigyázz magadra, ne sokat stresszelj, lazíts azért néha.

dbeata 2012.07.18. 06:56:26

@knausz: "A nyaralás alatt sem szeretném elveszíteni szuper-bombázó alakom. A 38- as méretet tartom."

Jól van, akkor öri-hari...:)

Én is mentem futni, szia.

jjulie 2012.07.18. 07:11:12

@Hángérien feeritél rajongó dbeata:

félre az illúziókkal

az orbán élesben játsza már a meccset régóta, míg a népség nagyrésze azt hiszi hogy ez még csak a bemelegítés, aztán ha elkezdődik a hivatalos rész ottmajd lesznek valamiféle közösen kialakított szabályok és bírók meg fairplay, ecetera

az orbána le fog gyártani a tíz millióból nagyjából 3 millió alkualapnélkülit, és még 3 milliót akiknek picit megkegyelmez, de tudatja velük, hogy ha kell vagy ha ő úgy látja jónak, akkor 6 milló lesz az alkualap nélküliek száma pikk pakk

takaja zsizny, a félreértések elkerülése végett: az élet nem habostorta

jjulie 2012.07.18. 07:29:24

@ciccaful:

ugyanmár cicus, ébresztő, minden az alkualapról szól, meg a tartalékokról, előrelátásról, felhalmozásról, mérlegelési lehetőségekről, stb

és persze arról, hogy ki mennyire jól lát a jövőbe, még akkor is ha a törökgábor szerint nem lehet látni a jövőt, sőt még megkisérelni is dőreség, csak az utólagos kullugásra szabad berendezkedni

szóval: gondold végig, hogy is keletkezhetett ez a cég, és miért is nem magyar:

www.delarue.com/

jjulie 2012.07.18. 07:40:29

en.wikipedia.org/wiki/De_La_Rue

1821-ben kezdődő story, azóta kitudja hány kormányváltás volt már, de a cég mehetettt előre,és lásd mára:

"De La Rue sells high-security paper and printing technology for over 150 national currencies. They claim to be the largest such corporation in the world."

ehhez képest itt magyariföldön mi áll még amit 1821-ben szültek?

amit az orbán most itt ezekben az években szül, az is az enyészeté lesz még az én rövid hátralévő életem során

Doberdo 2012.07.18. 07:47:52

Ami még érdekes az a Török Gábor Úr címválasztása. Ami kiábrándító, hogy a politológus Úr kitalálta a "magyar kártyát",
ami nem igaz, mert előttünk már keletebbre ( a török kormány)
ezt alkalmazták. Addig tárgyaltak a hárombetűsökkel, amíg a
gazdaság helyzete jobbra fordult. Más dolog, hogy jelen állás
szerint ez az egész jobban kinéz egy "argentin államcsőd" kártyának ! Amennyiben ez bekövetkezik, az esetben mit fog írni
a Kedves Török politógus Úr ?

Doberdo 2012.07.18. 07:50:47

Bocs " politológus " !

mókáné 2012.07.18. 08:00:27

@nyünyüge:

"Mert ugye az sem kizárt, hogy a kurucinfo "barnított".
Hogy véletlenül se legyen félreértés a tettes származását tekintve. Ez nem életszerű?

(Úgyhogy okosabb volna máskor ilyen feltételezéseket nem leírni. Szerintem)."

Figyelmedbe ajánlom, amiket leírtam a témáról ennél a posztnál:
balavanyposzt.blog.hu/2012/07/17/bandy_kata_kifosztasa#comment-form

A tisztességes embert nem a bőre színéről ismerjük fel. Ugyanakkor nem tartom korrektnek, hogy az elkövetőt kifehérítették. Hiszen a lényege veszett el a gondolatnak, mely szerint nem a bőre színe, hanem a tisztessége számít az embernek.

Cigány volt? Akkor cigány. Ez valójában ennyire egyszerű. Nem vonható belőle mélyebb tanulság, hiszen a magyar lakosság legalább fele cigány.

mókáné 2012.07.18. 08:07:07

@Hángérien feeritél rajongó dbeata:

"Én is mentem futni, szia."

Szia. Eredményes futást kívánok! Már készülődök az edzéshez.:)

dbeata 2012.07.18. 08:54:59

@jjulie: Nem tartasz az autodafétól, eretnek blogtársam? :))

Ilyen az élet? Már nem beszélni oroszt, csak következtetni...

aszekelyek 2012.07.18. 08:59:54

@jjulie: Amit a nyugat és az oroszok nem bombáztak le és nem raboltak el , az áll még..... ,, meg persze a mi derék mkp-nk... Regnum Marianum, Régi nem zeti színgáz... rtv... Volt amit csak hagytak szétrohadni.

aszekelyek 2012.07.18. 09:06:58

@Hángérien feeritél rajongó dbeata: ha meg borúlátóak a magyarok , akkor meg az a baj velük...Nem álltam ki senki mellett. Az mszp-nek kiutaltam, ami megilleti őket. Nekik hiába beszélt az IMF. Ez pedig tény. A stabilitás ellen nincs kifogásom és vallom, mindenkinek az az érdeke. az imf-nek is , mert akkor kapja vissza biztosan a pénzét. Sztem az mindig a kormányon múlik, - ha épp nem rántják ki alóla a pénzt külső erők- hogyan intézi a stabilitást. Meg a kormány hatásköre is. Nem gondolom, hogy bármi olyat mondanának a tárgyalásokon annak fenntartására, mint részeg matróz módra szórása pénznek.
Akkor szerinted lemészárolnak minket? Akiknek ehhez megvan a pénzük?
Mivel vagyok elmaradva? Hozzászóltam a nívó blogon is, ahogy megengedted....

aszekelyek 2012.07.18. 09:16:16

@korábban ulrike: csak azt kéne megírnia konkrétan ehhez, hogy hogyan kellett volna alakulnia gazdaságilag a dolgoknak... TAlán már 2010-ben azonnali kölcsön és n brutális megszorítások? Van aki ennek tudna csak örülni, mi is tudjuk. Vannak, akiknek ez jelentené a sikert -a saját sunyi szándékaik sikerét. Hogyne. A siker attól fögg, mit akartunk csinálni és mit nem Azt történt-e , amit akartunk vagy nem.
Azt mindannyian látjuk, hogy az ön céljai nem a kormány céljai. Nem is várjuk, hogy azt ön sikernek élje meg, ha ők valamit abból elérnek, amit akartak. Van alternatíva és azt lerombolni csak úgy lehetne , ha tagadhatatlanul brutálisan lemészárolnák pénzügyileg Mgyarországot , akik eddig is csak gáncsolták , AKADÁLYOZTÁK, NEHEZÍTETTÉK A VÍZ FELSZÍNÉN MARADÁSUNKAT.

tUDJA, AMIVEL MEGFENYEGETTÉK A LEGELEJÉN AZ MDF KORMÁNYT. KiVONJÁK A PÉNZT , HA NEM ÁLLNAK NEKIK RENDELKEZÉSÜKRE.

aszekelyek 2012.07.18. 09:29:42

@dr. Bubó: MIÉRT CSAK 2010 ÓTA ?
Azóta nem titok?

@Hángérien feeritél rajongó dbeata az olyasmit nem pazaroljuk vén füttyökre...., mint a mi zsülink Még a kis röhejes ám fiatalabb műanyag szociutánzat mesterkedőházyra sem.

aszekelyek 2012.07.18. 09:33:49

@Harmony12: érdekes, hogy vannak, akiknek ez a folyanat, inverzben, amikor mindent elszedtek a magyaroktól üveg gyönfyért, nem olyan megvetendő....., Ez elgondolkodtató. Azt hiszem erre mondta Orbán, hogy idegen szívüek. Csak nehogy valaki magyarnak legyen valamije , a rendszerváltás néven helyzetbe hozottakon kívül.... Azoknak semmit. Csak a külföldi tőkének. Akinek inge ez a mentalitás , hozzáállás , öltözzön fel szépen.

bariga 2012.07.18. 09:35:00

@Putyilov gyári melós: azt tényleg borzalmas volt látni,hogy az rengeteg ismeretlen, már nem is nagyon fiatal ember ott ült körben annála hatalmas asztalnál,és rezzenéstelen arccal hallgatta a baromságokat. Nem mutatták tovább, de lehet, hogy a végén vastaps volt éljen Orbán felkiáltásokkal fűszerezve.
Hogy komoly emberek el tudnak játszani egy ilyen színjátékot egy bohóc mellett. És annak a szerencsétlen főembernek a vigyora, hát az minden pénzt megért, ahogy hálálkodott, na őrá se bíznám az érdekeim védelmét az biztos!

dr. Bubó 2012.07.18. 09:35:46

@aszekelyek: mert a fides mafia köztudomásúan (még drzorvbán szerint is) MINDIG HAZUDIK... tehát ne ők fordíccsák le... de ugyis értetted... zombirkákkal meg kár is beszélgetnem...

aszekelyek 2012.07.18. 09:37:24

@tarackos: milyen remény volt 2010-ben és mire???? Amit elvett ez a kormány. Ez egy lózung, nulla tartalommal.

@online távmunkás: sokkal a rendszerváltás előtt óta vagyunk ugye tagok...
Annál régebbi , csak az MNB lehet. Aminek neve csupán a magyar és a nemzeti....

A sok eladott magyar bank ára ön szerint hová lett ?

dr. Bubó 2012.07.18. 09:38:17

ijjen akkurátus álam kéne megint... mongyuk viki apánk ezen dolgozik...

"...a magyar hatóságok gépezete olyan módon működött, ahogy azt akkoriban más országokban működő egyéb hatóságok ritkán mondhatták volna el magukról... Az áldóját! Eddig azt hitted, hogy csak Németországban uralkodik az a bizonyos pontosság, és itt legalább ugyanazt a kínosan pontos akkurátusságot látod."

Vitéz Jaross Andor belügyminiszter alatt akkurátus pontos és hatékony bürokrácia volt...
nagyon nagy szükség lenne most is erre... hatékony és jó jogszabájok és hivatalok...

Harmony12 2012.07.18. 09:42:55

@aszekelyek: Nem azzal van a probléma, hogy magyar. Hanem hogy azon belül csak a haveroké. Azt gondoltam érthető...

aszekelyek 2012.07.18. 09:45:12

@dr. Bubó: azt kérdeztem , hogy azóta nem titok-e. Mert a 2008-asba még a képviselők se nagyon kukkanthattak bele... Nem is jegyzetelhettek. Magyarul meg nemigen olvashatta senki. Mondjuk a szeptemberi csúcson is hazudoztak a szocik , amikor Orbán felállt és közölte , brutális megszorításra készülnek a szoci kormányban. . Addig ez titok volt. , meg letagadták... A szándéklevelükbe pedig , mint tudjuk , a szoci kormány szándékait írták, a brutális szociális kiadás csökkentését és egy árva % -ot sem kértek hozzá a bankoktól. A 3 helyett , mondjuk négyet. Se telcomtól, se multitól... semmit. A legeslegkönnyebb utat választották. A sanyargatását a szegényebb rétegeknek. Nincs ezen mit szépíteni.

dr. Bubó 2012.07.18. 09:49:17

@aszekelyek: te mi a lóf@szról beszélsz????

az IMF hivatalos közleményekről beszéltem, amik lévén médiának megy... nyilvános

ezt nem szokása az IMF nek lefordítnai semmire, csak angolul jön...
európában soha... nem fordítják...
kivéve a diktatúrákat azaz a Meggebedeusokat, ahol magyarul is ki kell adni...
mert a fides maffia ferdítése "nem autentikus", magyarul HAZUDNAK....

Putyilov gyári melós 2012.07.18. 09:52:40

@bariga:

Lázár arcát is nézd meg, ő sápadozott és kapkodta a fejét, miközben a 7számjegyű fizetéssel megvett nyaloncok tapsoltak.

Szerintem Lázár Orbán főápolója :O))))

Putyilov gyári melós 2012.07.18. 09:56:42

@inreallife:

A győri 4 gyerekes családanya meggyilkolását és kirablását viszont meg se említik a kurucon.

Nem illik a profiljukba, és ettől nem csörög a kasszájuk.

aszekelyek 2012.07.18. 10:04:27

@ciccaful: ez úgy van, hogy sokkal szegényebbektől nem vett el a kormány. A munkaadó döntése pedig a munkaadó döntése. Mindent a kormányon nem kell leverni. az adójóváírás már akkor egy szemfényvesztés volt, amikor bevezették. Csak a százhúsz felettiek kapták. Az meg nem a minimálbér.
A jelenség pontosan megfelel annak, hogy a nagyon kis nyugdíjasok pénzét emelte a kormány, első Orbán, kormány és a sokkal nagyobb jövedelműek óbégattak, hogy tőlük ellopta a 19 ezer forintjukat. Baloldaibb döntés volt bármely baloldali nyugdíjjal kapcsolatos intézkedésnél. Az is az, ami ma történik. A munkaadók szeretnek minél kevesebbet költeni a munkaerőre. Most, hogy a közterheket mérséklik, megóvandó tovább is a munkahelyeket, kíváncsi leszek, mi lesz a nyafogás tárgya... A te esetedben ennyivel vetted ki a részedet a mindenkit sújtó gazdasági helyzetből. Olyan illúzióknak nincs alapjuk , hogy ha bárki kormányozna is , Ennél jobb helyzetben lenne bárki , gyesen is , ha mondjuk a bokros csomag megoldását favorizálók kormányoznának. Szocik. szdsz. Ballib. Már az ebola slepp is ebbe értendő. Akkor ők úgy vélték jónak a megoldást, ma sem tennének mást, hogy a gyes-gyed összegét csökkentették. kormány döntéssel. Alkotmány ellenesen. Amit meg is semmisített később a bíróság de vissza már az Orbán kormánynak kellett adnia. Ahogy most is csináljuk. Mindent, amit összeromboltak és loptak az alatt a két ciklus alatt most fizettetnek vissza Magyarországgal. A cél, hogy tőkét felhalmozni képes középosztály legyen, csak jó lehet. Másként miből lesz nálunk bármi, ami nem kifelé tolja a pénzt Magyarországról? Sehogy. ezért ágálnak ellene, mert nem cél, hogy legyenek magyar tulajdonok. Munka lehetőségek , magyar tulajdonosoknál. Akik mindent a magyar büdzsébe fizetnek és az onnan vissza lesz forgatva a gazdaságba. Ami itt ment 23 évig, nem tartható és nem is kívánatos Magyarország számára. Egyik adósságból a másikba és közben megy a semmibe a közvagyon .... Csak úgy lehet előre jutni, ha mindenki kiveszi a részét. Nem a szomszédtól várja el.Két évig leszel közteher mentes a munkaadódnak. Ha visszamész. Sztem a munkaadód legyen neked hálás és a kormánynak ezért. HA elláttok kissé az orrotokon is túl.

@Harmony12: érthető. Az a baj, hogy a ballib haveroké nem bántja a szemedet.

aszekelyek 2012.07.18. 10:10:25

@inreallife: a pártállamiakat , pótlékokkal , az már részeredmény. Ők is vegyék ki a részüket a tevékenységük eredményéből. Nem ám a legkisebbeknek a 20 % -át elvenni... Pár olyan csökkentése kitesz soszorosa legalacsonyabb összegét. Csak ésszel , nem fűnyíróval. A legszegényebbekre ennek a kormánynak kell figyelnie , őket védenie. Más nem teszi meg. Sosem tette.

Putyilov gyári melós 2012.07.18. 10:12:02

@aszekelyek:

Ne hazudj már ilyen vastagon, a bankadót még a Gyurcsány alatt vezették be.

Ja, és a Fidesz szociális érzékenységéhez csak annyi, hogy 2011re megszüntették a legszegényebbeket érintő gáz és fűtéstámogatást.
A Bajnaiék által felülről nyitott szolidáris kasszát pedig egyszerűen ellopták.

A telekomadóval meg ne gyere, inkább nézd meg a számládat.
Persze ha a Párt fizeti, akkor úgy se látod benne, hogy ki fizeti.
Ugyanez a helyzet a tranzakciós adóval, máshol a részvény és tőzsdespekulánsokat sújtják vele, nálunk fizeti a 47000es minimálbéres, a nyugger, a minimálbéres, a spekulánsok viszont nem!

Úgyhogy nem kellene ennyire vastagon hazudni.

graycivil 2012.07.18. 10:14:25

"Schmitt Pál, a gyorskezű

Schmitt Pál alig másfél órát tartózkodott Magyarország területén azon a napon, amikor véglegesítette a bírói nyugdíjkorhatár leszállításának előterjesztését - derítette ki az Index. A volt államfőnek közel 200 dokumentumot kellett ellátnia a kézjegyével azon a napon, amely egyébként sorsdöntő volt a számára. Hogy mikor és hogyan - ez egyelőre talány."

nol.hu/belfold/schmitt_pal__a_gyorskezu

Szerintem ez már olimpiai kvótát ér! És az aláírt törvények jogi és alkotmányossági vizsgálatának sebessége is világrekord! :-)

Putyilov gyári melós 2012.07.18. 10:15:13

@aszekelyek:
"A legszegényebbekre ennek a kormánynak kell figyelnie "

Figyelnek ők, arra, hogy minél több még szegényebb legyen, minél több pusztuljon.

Asszem rólad mintázhatnák a képmutatás, farizeusság szobrát!

aszekelyek 2012.07.18. 10:18:09

@dr. Bubó: ezt jónak mondod... épp itt mutattam rá egy nagyon tré fordítási hibára... amit a ballib közölt... Nem volt az olyan régen.... Légy szíves a fordítókat megnevezni:) Az nem evidens, hogy azért nem volt magyar fordítás, mert a szocik idején nem hazudtak... erről is. Semmi logika nincs ebben. "006 óta tudta az IMG és az egész művelt világ, hogy hazudtak de nem kicsit , nagyon, 2004 óta a szoci szadista kormányok. Miért csak 2010-ben van magyar fordítás? Sztem a kormány tett erről , hogy legyen. :)

aszekelyek 2012.07.18. 10:23:01

@Putyilov gyári melós: Bezzeg, ha már 2010--ben kértek volna nyomorító IMG kölcsönt... akkor milyen elégedettek lennétek... a sokkal több, még szegényebbel és azzal , hogy rég belebukott volna. Képmutatókám... Számok? Hasra ütve mondod , hogy egyre több a szegény. Ez is volt szánva Magyarországnak. Közlöm. Semmi jobb. Ennél csak rosszabb. Ezekre az évekre. Egyik se írta le még ide , hogy mitől lenne jobb a szegényeknek , ha nem így kormányoznak. Számokkal de tökéletesen. Kevesebb lenne a svájci frank ára?

aszekelyek 2012.07.18. 10:25:18

@anonymand: Amennyiben az a bankrendszer nem viszi ki a profitot. Tenném hozzá. Úgy nézem , ez a célja Orbánnak. Magyar bankok hiteleznek majd.

aszekelyek 2012.07.18. 10:27:33

@bariga: kegyedet nem érintette a szoci kormányok éhen halasztó , megszorító csomagja , látom. :) Csak most nem fér a húsos fazékhoz.

aszekelyek 2012.07.18. 10:34:38

@Putyilov gyári melós: azt mondtam, nem kértek még egy százalékot a 3 hoz. Amit bevezettek. Aki hazudik, az nem én vagyok. Tény hogy nem kértek 2008, 2009 2010-ben sem, egy huncut garast sem. NYifogtak is, a bankszövetség elnöke, erdei. hogy na de már 3 % -ot adnak. Többet nem állt szándékukban vállalni. A nagyon szegényeket meg nem kérdezték szándékaik felől feriék. Meg se védték őket. Tőlük elvenni, mert nincs olyan befolyásuk, mint a bankoknak. Csak ebbe épp belebuktak. HA megnézed, a sapnyolok, görögök is ezt követelik. A bankokba nem önteni azt a pénzt , amit tőlük elszednek.

Obama azért lesz egy szeri elnök , mert kimondta , tőle egy garast sem kapnak a válságot előállító , okozó bankok többet.

aszekelyek 2012.07.18. 10:36:58

@Putyilov gyári melós: azért engedik meg, hogy ház körül dolgozzon , gyereket vigyázzon , akinek nincs állása.,, ahaaa., hogy pusztuljon...

sztd 2012.07.18. 10:42:10

@dr. Bubó:
"nem lesz életszínvonal emelkedés?

és ez nem a kormány hibája?"

Az, hogy nem lesz életszínvonalemelkedés nem a kormány hibája, de, ha lenne, az újabb adósságból lenne, a jövőre nézve további negatív következményekkel és az már a kormány hibája lenne. - szerintem.

Az, hogy az IMF nélkül mennyivel nagyobb a költség, végső soron nem tudjuk. Az IMF €-hitelt ad 3-4%-os kamatra, a mostani felállásban 5,5% infláció mellett van 7-8%-os kamat (tehát 1,5-2,5%-os relatív kamat). Egy ilyen méretű országtól exportra kényszerített és sérülékeny gazdasággal ez nem tűnik rossz eredménynek. (Ha a hitelezők költenek a CDS felárra, ami most +5%, akkor pedig érthetetlenül alacsony a kamat.)

@tarackos: Az átütemezés gyakorlatilag csődöt jelent, és még csak kísérleteznek vele. Ezt eddig mi mindig el akartuk kerülni, és el is kerültük.
Szerintem az IMF-fel sem a végtörlesztés, sem a nemzeti eszközkezelő nem ment volna, és a Bankszövetség nyilatkozatai alapján az árfolyamgát sem ilyen formában. Ezek a lépések, megbillentették a pénzügyi rendszert, de jelentősen hozzájárulnak a tisztuláshoz, a külső adósság csökkentéséhez, így gyakorlatilag a későbbi megalapozott növekedéshez.
A továbbiakban viszont nem vitatkoznék, mert:
- simán lehet neked igazad, végül is most csak "mi lett volna, ha" című feltételezéseket, és nem megtörtént tényeket írtam
- az említett lépések és a MaNyuP felszámolás is elfogadhatóbb lett volna, ha megfelelően megindokolják, és logikus, végiggondolt koncepció mellett történnek egy nagy egész tervezett részeként, és nem hirtelen mindent borító ötletként

Harmony12 2012.07.18. 11:13:05

@aszekelyek: Az a baj, bakker, hogy nekem mindkettő bántja a szemem, te viszont roppant megengedő vagy a bandáddal arra hivatkozva, hogy a másik mennyit lopott. Hát nekem nem teszik egyik sem amelyik lop, te meg csak mosdatsz folyamatosan. Már unalmas...

inreallife 2012.07.18. 13:11:03

@Putyilov gyári melós: ez ilyen, tudomásul is veszem. máshol olvastam, ahol profilba vágott. így működik a média magyarországon. de a patkányfehérítés eddig nem volt divat....

inreallife 2012.07.18. 13:19:32

@aszekelyek: nyuggerkém, te miből vetted ki a részed, legalűbb annyival, mint a kisgyermekes anya? biztos, hogy a jövő generációját kell pusztítanod, hogy a nyugdíjadat hiánytalanul évente 2x emelve megkapd? átlagnyugdíj 2012-ben 124.000 forint. fogadjunk, hogy a szegény kisgyermekes anyukának fele ennyi a nettója, amit gyedként kap. csak ott van még a gyerek is mellette. csak a pelenka 20.000 ft havonta. 80.000 ft-os nyugdíjplafont kéne beveztni, és az ingyenutazást eltörölni. cserében a 26 adót el lehetne törölni. a nyuggerek kényét kedvét lesi az mszp és a fidesz, egymásra licitálnak, közben a dolgozó ember, akinek gyereket is kéne nevelni, éhendöglik... mond neked valamit az, hogy adóprés? na, ezért ürül ki az ország... kiprésel mindenkit, akit csak tud...

inreallife 2012.07.18. 13:24:43

@aszekelyek: kisanyám. aki ma 50.000 forint nyugdíjat kap, az 15 évet ha ledolgozott. nincsenek kisnyugdíjasok, lsuta nyugdíjasok vannak. hogyan lehet, hogy a nyugdíjasok 25%-a nem dolgozott le 25 évet? ennyi rendőr lett volna? kétlem... vagy feketén dolgozott, vagy nem dolgozott, mostmeg panaszkodik, hogy ninc nyugdíj, ninc nyugdíj, kici a nyugdíj. a nagy lófaszt. a nyugdíjkassza messze túlnőtte már azt a határt, amit a lakosság be tud fizetni nekik. nincs több pénz nyugdíjra. lehet kivenni a részt az ország talpraállításából... ingyenutazásra arra van eszed mi?

Főgebra 2012.07.18. 13:49:13

@inreallife:
"..átlagnyugdíj 2012-ben 124.000 forint"

Maradjunk annyban, hogy ez egy barokkos túlzás, mert nincs az még 100 sem!! Tavaly év végén 88 400,- Ft!
Erre emeltek kb 4%-ot.

menőmano 2012.07.18. 13:52:04

Magasságos egek ura!!!
Micsoda szavak, mondatok??!!
Hát komolyan............

inreallife 2012.07.18. 13:53:56

@Pinokkio: maradjunk annyiban, hogyha kiszálmod a ksh alapján, a most nyugdíjba vonulókat 40 év átlagkeresetével, akkor az 154.000-es átlagnak jön ki, amiből 124.000-et kapnak meg. tedd meg, én is megtettem. a ksh-n megtalálod az átlagfizetéseket, nyugdíjkalkulátort is találsz a neten. szólj ha más eredmény jött ki.

a barokkos túlzás barátom az, amikor a 15 évet dolgozók nyugdíját mutogatják, amikor kisnyugdíjasról beszélnek... mint írtam 25%-nak nincs 25 ledolgozott éve sem. vajon hogyan alakul ennek függvényében az átlag, okoska?

menőmano 2012.07.18. 13:54:17

@hoplita:

Már ne is haragudjál! Fogd már vissza egy picikét Magadat!! Fogalmazzál már finomabban, ha kérhetem.
Totálisan nem tudod már Te sem, hogy miket írogatsz??
osztjónapot!

menőmano 2012.07.18. 13:56:47

@Putyilov gyári melós:

Elnézést már!!
Figyeljél már picikét!! Te is mit cigányozol??

:(

inreallife 2012.07.18. 13:57:11

@Putyilov gyári melós: megjegyzem, ezt is kasztrálnám és utána jöhetne neki a tisztítótűz... az összes emberiességi jogot megvonnám tőle. olvastam éheznek a tigrisek a kínai állatkertekben. szerintem humánus lenne, ha egykét helyet felszabadítanánk a börtönökben, és a cicusok is jóllaknának. utánpótlás lenne elég...

Putyilov gyári melós 2012.07.18. 13:57:41

@hoplita:
"nehéz vót kinyomozni."

Nem volt nehéz, mert testi sértésért 72 órás őrizetből ment gyilkolni!
"úgy tudjuk, néhány nappal a gyilkosság előtt nagyon megverte Zsuzsát. Őrizetbe is vették, de 72 óra után kiengedték. Azonnal gyilkolni ment"

Most is járathatod a pofád, hogy miért nem ült börtönben!

"Csak" 4 magyar gyerek maradt árva, nem számít, a gyűlöletiparban!
Nem illik a köcsög Melnyikov bizniszébe!

Putyilov gyári melós 2012.07.18. 14:02:22

@menőmano:

A mamáját nem emlegettem, ez csak haveri civódás :O)))

Tudom, hogy ettől mászik fel a falra :O))))

menőmano 2012.07.18. 14:02:27

Szégyen ilyen szavakat, mondatokat használni. Az elegancia, a kultúra látványos hiány némelyeknél totálisan mérhető.
Na, ez az , amitől a problémák nem fognak megoldódni. szerintem.

menőmano 2012.07.18. 14:04:56

@Putyilov gyári melós:

Hát! Én azt elhiszem, csak olvasni sem jó. Nekem elhiheted.
:(

menőmano 2012.07.18. 14:07:22

Írogatnak itt mindent össze-vissza. Ez a kibaszott gép meg nem akarja elküldeni a kommentemet.
Az is lehet, hogy ez a "láthatatlan ember" műve. Hát, nem tudom.
:(((
Úgy, hogy már totálisan égnek áll a hajam. Jobb, ha megyek, megnézem mik a hírek.
oszt.kész.ennnyyyyi.
:((

Putyilov gyári melós 2012.07.18. 14:15:21

@inreallife:

A börtönökben hosszabb várólisták vannak, mint a kórházakban.

A BM 140%os telítettséget mond, akkor az valójában legalább a kétszerese a fogvatartói kapacitásnak.

Nincs mit csodálkozni rajta, az általános elszegényedéssel nő a bűncselekmények száma.
És ezen se a 3 csapás, se a plebsnek szóló egyébb reklámintézkedések nem segítenek.
Nincs elrettentő ereje a büntetésnek, ha már nincs vesztenivalója az embernek, csak a költségeket növeli és több adót kell fizetned.
Ráadásul pontosan tudták 2010 nyarán, amikor elkezdték meghozni a neokonzervatív, neokádárista törvényszigorításokat.
Pintér maga is beszélt róla állománygyűlésen, hogy a szegénység növelésével fel kell készülni a rendőrségnek a megugró bűnözésre.

Lehet tagadni, de ettől még van megélhetési bűnözés.

Létre lehet ez ellen hozni rendőrállamot, de sokba kerül.

Putyilov gyári melós 2012.07.18. 14:18:23

@menőmano:
Ne idegesítsd magad, én se veszem komolyan hoplita pajti fröcsögéseit.

De néha orrba vágom, persze csak így virtuálisan :O)))

inreallife 2012.07.18. 14:26:41

@Putyilov gyári melós: tea börtönre úgy tekintesz, mint valami javító nevelő intézetre. láttál hatékonysági számokat? mennyi a visszaesők száma? 6 év börtön után, ha valaki kiaszabadul, az onnantól visszailleszkedik a társadalom, dolgzik és adót fizet? ez egy rózsaszín álommal egyenértékű.

aki börtönbe kerül, az átlép egy határt. egy olyan határt, ahonnan nincs visszaút. biztos vagyok benne, hogy aki nem esik vissza, az is ugyanúgy folytatja az életét, csak a rendőrségi ügyek felderítése, kicsit sem rózsás. én a börtönre megelőzési céllal tekintek, ami megelőzi a bűnismétlést, neadjisten egy magasabb szintre lépését. aki kizárja magát a társadalomból, az ne kapjon második esélyt. az a pár ember, aki tényleg megjavulna, közelében sincs azoknak a károknak, amit a kieresztettek elkövetnek...

és olcsóbb lenne egy szibériai telken bérdolgoztatni őket, mint itthon plazmatv, légkoni, konditerem mellett hagyni felkészülni a további bűncselekményekre. aki nem dolgozik valamelyik nap, annak este nincs fűtés. ennyi. ennek több javító hatása lenne, mint a jakuzziknak... de mondom, én vissza sem engedném őket. órási társadalmi árat fizetünk érte...

Putyilov gyári melós 2012.07.18. 14:31:56

@Putyilov gyári melós:

Amúgy lesz ez még rosszabb is a szegénység növekedésével.

Emlékszem nagyanyám szabolcsi parasztházára.
Ott karnyi vastag gerendákat lehetett az ajtók, ablakok elé behúzni, hogy ne tudják kajáért rájuk törni az ajtót.
A húszas években az összes parasztházat így építették, akkora volt a szegénység, hogy kajáért, állatokért rájuk törték a parasztokra az ajtót.
Pedig nagyanyámék háza még csak nem is a falu szélén volt, hanem a központban.

Ja, és a Jobbik csodafegyvere, a Csendőrség éjszaka nem mert kibújni a laktanyákból, csendőrőrsökről, mert fostak :O)))

Nem ártana pár nagypofájúnak megkérdezni arról a korról az idősebbeket.

Putyilov gyári melós 2012.07.18. 14:46:50

@inreallife:

Nézz már meg pár olyan országot, amelyet példaképnek tekintesz!

Mind fejletlen, elmaradott, szegény ország.

A mostanság sztárolt Kínában, Oroszországban kevesebb az 1 főre jutó GDP mint nálunk.
No meg persze magasabb a bűnözés, pedig egyik-másik helyen a lakosság 1%a is börtönben van.

Amúgy lehet, hogy nem érzékeled, de épp a kereszténység alapjait tagadod.
Emberekről beszélsz baz'meg, és tudtommal nem vagy Isten!
Ráadásul bármikor börtönbe kerülhetsz te is, elég egy közlekedési baleset, egy vétlen halálokozás.

Olyanokat is említhetnék, hogy egy társadalom erkölcsi szintje miken múlik, mert a bűn fogalma csupáncsak társadalmi megegyezés kérdése.

Putyilov gyári melós 2012.07.18. 14:51:57

@Putyilov gyári melós:
" a bűn fogalma csupáncsak társadalmi megegyezés kérdése."

Élő példa a pécsi kislány és a győri asszony, egyik gyilkosság bűn, a másik bocsánatos bűn.

inreallife 2012.07.18. 15:04:21

@Putyilov gyári melós: nem tekintek példaképnek kínai meg egyéb idióta országokat. a véleményem független ezektől.

keresztény sem vagyok, ahogy isten sem. nem én követtetem el velük a bűncselekményeket, ha ezt akarod sugallni. ha úgy tetszik, természetes kiválasztódás. vannak, akik szegényen sem a bűnözésben látják a kiutat, és vannak, akik életükben nem dolgoztak, és más eszükbe sem jut, csak a másiktól elvenni. még a becsületes, tisztes szegénységben élőknek is jobb lenne, ha ezeket a kártékony elemeket eltávolítanák a társadalomból.

véletlenül nehéz börtönbe kerülni. kaiser ede is egy tévedés miatt került be, de tegyük hozzá, nem volt véletlen, hogy keresték. a vétlen halálokozás, a betörés és garázdaság, és az előre eltervelt gyilkosság szerintem nem egyenértékű, legalábbis az én földi halandó felfogásom szerint...

a társadalom meg valami iszonyatos finnyás lett a két vh után, előtte nem voltak ilyen mindenféle kreált jogokra hivatkozva megmentve ezek a patkányok. szépen lelőtték/akasztották, még régebben kerékbe törték, felnégyelték stb. szerintem a mostani állapot a nem normális, társadalmi önpusztítás. saját magát nem tudja a társadalom megvédeni, arra sem képessek, hogy felismerjék mi a jobb számukra, lásd választások. súlyos felelőségge van az értelmiségi rétegnek ebben, hogy nem működik a társadalmi immunrendszer....

a helyedben nem lennék büszke arra, hogy melyik oldalon állsz a halálbüntetés ügyében... :(

etwas kultur muss sein 2012.07.18. 15:07:55

Kabaré ez a fórum.

Gábor, nem teljesen értem, hogy mi volt a cél a korábbi kommentelési tilalommal. Oké, hogy újra jártathatjuk a szánkat, de azért az ilyen jjulie-féléket nem ártana kicsit féken tartani, nem? Mondjuk, nekem mindegy.

inreallife 2012.07.18. 15:10:26

@SzélsebesVelorex: programhiba volt. a torokgaborelemez.blog.hu-n valamit elállítottak. a torokgaborelemez.hu-ra átmigrált részen lehetett kommentelni, én is később vettem észre. nem volt semmi tiltás, azaz lehet kísérleteztek vele, de rosszul sült el...

etwas kultur muss sein 2012.07.18. 15:12:41

@Putyilov gyári melós:
Hát ha ez hiányzik a boldogságodhoz, akkor én szívesen leírom, mert így is gondolom: azonnali HALÁLBÜNTETÉST mindenkinek, aki szándékosan embert öl! Fehérnek, feketének, cigánynak, sárgának, eszkimónak, mindenkinek!

etwas kultur muss sein 2012.07.18. 15:15:18

@Putyilov gyári melós:
De, hogy egészen őszinte legyek, én a visszaeső erőszakos bűncselekményt elkövetőket, a nemi erőszakolókat, csicskáztatókat is szívesen látnám kötéllel a nyakukban.

etwas kultur muss sein 2012.07.18. 15:17:37

@inreallife: TG maga írta, hogy ideiglenesen betiltja a kommentelést.

ciccaful 2012.07.18. 15:22:37

@aszekelyek: tyűűűű. Nem a munkaadó döntötte el, hogy csökken a fizetés, hanem a kormány, majd azt mondta, fizesse ki helyette a csökkentést a munkáltató. Más farkával könnyű verni... A bevezetés nem érdekel, állítólag válság van (vagy nincs? nem tudom követni a kormányzati kommunikációt), nem akkor kell meglépni az ilyen jellegű lépéseket, amikor amúgy is nehéz a kispénzűeknek.

Igazad van, ennyivel vettem ki a részem. Ami kicsit szúrja a szemem, hogy azok, akik eddig is kiválóan éltek, miért élnek most jobban???? Ők mennyivel is vették ki a részüket? Miért kellett a súlyos válság közepén olyan lépéseket tenni, hogy a csórók még csóróbbak legyenek, a jómódúaknak meg több maradjon?

Miért kell a válság közepén 40 milliárdos stadion? Kossuth tér újjáépítés? Hogy csak két "apró" tételt emeljek ki? Szerinted az nem ellentmondásos, hogy az egyik oldalon kreatív adókreálás folyik - mert kell a pénz bármi áron - a másikon, pedig olyan dolgokra költ a kormány, amire nem kéne. A szegények meg tovább szegényednek.

Az pedig hogy ha bárki kormányozna se lenne más, az nem érv. Nem tudjuk. Lehet, hogy rosszabb lenne, vagy ugyanilyen, vagy jobb.

Pont az a probléma, hogy a nagy magyar vállalkozások is kiviszik a pénzt. Azt nem találod viccesnek, hogy a cba-s fiúk vállalkozásai között elég sok a külföldi cég adóoptimalizálás címén? Akkor miért is kell őt kormányzatilag nyomni? Hogy csak egy példát hozzak.

Az meg hogyan segít rajtam, hogy a munkaadóm - akinek eddig is kötelessége volt visszavenni - olcsóbban foglalkoztat majd? Ha jól dolgozom majd megtart, ha nem, akkor el fog küldeni. Ez így működik. És nem azért tart majd meg, mert olcsóbb vagyok. Az adók és járulékok mértéke csak segítheti a munkahelyteremtést, de önmagában nem hoz létre új munkahelyeket.

És a végére egy kis rövid a magyar cégek támogatásáról. Van szerencsém belelátni az eus pályázati döntésekbe. Tudod, hogy megy? Megy a lista a nyerőkről. Tisztességes magyar cégeket golyóznak ki azért, hogy kormányközeli emberek nyerjenek. Persze ők is magyarok... lehet ezzel védeni a rendszert. :)))
Csak éppen a szocik alatt ez nem így ment. Akkor kb. 10-90 volt az arány, ma nagyjából 30-70. Csak éppen 10 volt a lezsírozott akkor, most meg hetven az. Persze nyilván ez is országérdek, meg ugye a szocik is loptak. Hehehe.

A szocik kicsiben loptak, a fidesz meg törvényessé tette a lopást, így folyamatosan mondogathatják a kedvenc érvüket: minden jogszerű. A törvények szellemét eddig sem tisztelték.

Az elvakult fidesz funoknak meg elég, ha leöntik mindezt egy kis komcsizással, elmútnyócévezéssel, mindenki minket bánt mert irigyek ránk pedig mi olyanokosakvagyunkkal, meg egy kis nemzetieskedéssel és szopják, mint a csecsemők a csecset. De hát így szép az élet.

Anyukám is megafun, éppen ma szembesült az új munkatörvénykönyv számára kellemetlen részével (amire fél éve felhívtam a figyelmét, de azt mondta ez csak tervezet, már megint mit huhogok) és kicsit szarban van, de azért imádja OV-t továbbra is, pedig állítása szerint SOHA nem élt még ilyen szarul. Jaj, nehéz leírnom, de a bokros csomag alatt sem, fletó idiótizmusa alatt sem, sőt, a 2008-as válságkor sem, meg bajnai alatt sem. Mára érte el a vég.
Persze tudom a választ, a zemútnyócév a hibás. És lassan igaz lesz, mert ebből 2 már a fideszé.

inreallife 2012.07.18. 15:22:57

@SzélsebesVelorex: az más, azt nem olvastam... :(
akkor sztornó, amit írtam, én csak a két hely különbözőségét vettem észre...

gondolom leesett a találatok száma nagyon... lehet nem tetszett egynémely kommentmek a stílusa a szponzornak, de azok nélkül meg nincs elég találat. evvan. aszekelyek agymenései nélkül a blog a felére zuhanna, mert átszoknak a népek a napiszarra... :)

Putyilov gyári melós 2012.07.18. 15:28:26

@inreallife:

A két háború idején és főleg előtte sokkal erőszakosabb volt a társadalom és sokkalta több bűncselekmény történt még a fejlettebb régiókban is.
A bűnözés a jóléti államok létrejöttével csökkent.

Amúgy pont az állam volt az amelyik azt mondta ki, hogy nem érték az emberélet. Az állam küldte gyilkolni, háborúkba az embereket.

"szerintem a mostani állapot a nem normális, társadalmi önpusztítás."
A kapzsiság, az értékvesztés, a pénz mindenhatósága okozza a kórt.
Általános elembertelenedés zajlik, mert így könnyebb a neoliberális uralkodóosztályok lelkiismeretének.

"a helyedben nem lennék büszke arra, hogy melyik oldalon állsz a halálbüntetés ügyében... :("
Álljak másik oldalra?
Akkor is ha épp téged ítélnek halálra egy koncepciós perben, csak mert a kivégzésed jól mutatna a vért imádó tömegeknek a TV híradóban?

Te Istennek képzeled magad, pedig elég egy agyelborulás, meglöksz valakit és szétloccsan az agya.

Szerintem te szégyelld magad azért, hogy ilyen primitív és vérszomjas vagy.

Semmi olyan statisztikát nem tudsz felmutatni, amely igazolná az okoskodásod, egyszerűen csak mások felett állónak képzeled magad és ebből vezetsz le mindent.

mókáné 2012.07.18. 15:32:07

@Hepci:

"Pl. a miniszterelnök f*szának hosszúságához (angströmben) képest hogyan alakult a nettó államadósság devizás hányadának változása..."

Ez a téma, ha Téged izgat én nem bánom, de. Vadidegen blogban, hogy a szexualitással hozakodj elő nekem. Hallatlan!!

Putyilov gyári melós 2012.07.18. 15:34:31

@SzélsebesVelorex:
"aki szándékosan embert öl!"

Akkor már csak a szándékosságot kellene lehetőleg pontosan megfogalmaznod.

Itt szoktak a bíróságok is bajba kerülni, mert általában semmi nem fehér és fekete egy bűncselekményben.
Oszt ezek a bírómokusok évtizedekig tanulják, de még így se egyszerű nekik.

dbeata 2012.07.18. 15:51:00

@aszekelyek: Tutira lemészárolnak minket, egytől eggyyig..

Picikét már uncsi ez a vita, de azért ne hagyd abba! :)))

Folytassad csak, reggel blokkoltad az órát, hablaty indul, estig meg se állj!

inreallife 2012.07.18. 15:54:07

@Putyilov gyári melós: tényleg elembertelenedés meg pénzimádat az, amikor szóvá meri valaki tenni, hogy az 5 évig nevelt disznaját fényes tappal kitolják egy talicskában, természetesen az öregre rábaszva az ólajtót, hogy ne okvetetlenkedjen. kapzsiság meg értékvesztés mi? a magántulajdon védelme az szerinted smafu? évekig dolgozol valamin, mire összeáll az amire évekig spóroltál, dolgoztál. utána meg jönnek a sáskák és visznek mindent. tényleg embertelen, faszért nem osztogatta szét, mi? köcsög parasztja, ezt akartad írni nem?

képzeld, nem fognak koncepciós per hatására kivégezni. nem szoktam éjszaka hazasétálgató lányokat megerőszakolni és megölni, necrofil se vagyok, úgyhogy fordítva sem. nem is szoktam törölközőt csavarni a feleségem nyakára, és olyan dolgokat sem teszek, amit véletlenül kiloccsan valakinek az agya...

és ne haragudj, ha az ilyen állatok felett lévőnek érzem magam. és nem az isteni hatalomból eredeztetem, hanem ez egy normális ember érzése. ha te nem így érzed magad, az gond...

mókáné 2012.07.18. 16:05:22

@Hángérien feeritél rajongó dbeata:

Nem a Nívón voltam. Az én Hepcim mégis földerített.:)

Balt is ott volt. Szóval valahol mindig megjelenünk és összefogunk. Ez van.

Putyilov gyári melós 2012.07.18. 16:16:54

@inreallife:
"képzeld, nem fognak koncepciós per hatására kivégezni."

Buta vagy, a koncepciós pernek pont az a lényege, hogy nem követsz el bűncselekményt, csak épp RÁD FOGJÁK!
Azt hiszed, hogy nincs haragosod, aki a Pokolba kíván?
Azt hiszed, hogy nem tudsz akár véletlenül is egy Nagyfiú lábára lépni, aki úgy dönt, hogy ezért börtöne vágat?

A magántulajdon szentségével meg ne gyere nekem olyan országban, ahol mindenki lop aki megteheti, legfeljebb nem úgy hívja és ahol a magántulajdon az állami vagyon széthordásából született.

"ha az ilyen állatok felett lévőnek érzem magam. és nem az isteni hatalomból eredeztetem, hanem ez egy normális ember érzése"
Mondtam már, az, hogy mi a bűn, az társadalmi közmegegyezés, erkölcsiség, szokások függvénye.
Az, hogy mi a normális az is javarészt közfelfogás kérdése.
Az én szememben a te felfogásod nem normális, hanem inkább a szociopata kategória.

Ja és még egy kérdés.
Te elmennél hóhérnak, kivégzőosztagba, legyilkolni azt az évi több ezer embert, akiket halálra ítélsz?

És ezek után mosolyognál otthon a gyerekeidre?
És mit válaszolnál, ha megkérdeznék, hogy mivel foglalkozik a kedves papájuk?

Ja, és ne hisztiz, még dühödben orrba vágod anyukádat, elesik és már mehetsz is börtönbe :O)))

inreallife 2012.07.18. 16:33:14

@Putyilov gyári melós: pontosan tudom mi az a koncepciós per. tudom azt is, hogy nemigazán kell nekem ilyentől tartanom. ahogy mondtam nem félek tőle, mert kicsi az esélye. ellenben annak, hogy a cigánybűnözés áldozata leszek vagy az ismerőseim közül valaki. én IRL ezt sokkal súlyosabb problémának tekintem. ettől lehet és kell félni, nemúgy a koncepciós perektől, meg az "egyenruhás bűnözőktől", akik még soha törvénytelent nem tettek.

a kivégzések végrehajtására minden korban megtalálták a megfelelő embert hozzá, nem hiszem, hogy gondot okozna a mai világban is. az a baj, hogy puha vagy, szegény bándy kata is ezeknek a patkányoknak a pártját fogta, a rendőri túlkapásokkal szemben. gondolod, hogy volt ideje rájönni, hogy tévedett? neked se biztos, hogy lesz, csak sétálsz hazafelé, és hátulról elvágják a torkodat egy telefonért azt kész. pedig kíváncsi lennék, a feltámadó emberszeretetedre, ha túlélnéd...

jjulie 2012.07.18. 16:37:08

@SzélsebesVelorex:

szóval azt a 97 éves embert csicskáztatásért most gyorsan fel kéne lógatni ugye?

Putyilov gyári melós 2012.07.18. 16:54:25

@inreallife:
"kicsi az esélye"
Az lehet, DE VAN!

"pedig kíváncsi lennék, a feltámadó emberszeretetedre, ha túlélnéd..."

Tudod ez neveltetés, szocializáció, kulturális örökség kérdése.
Oszt én akkor se változnék, ha bűncselekmény történne velem.

Amúgy elég sokszor történik, pl, most jött meg egy levél, hogy ismeretlen tettes miatt lezárták a kirablási ügyemet.
Olyan 2 évente megesik az elmúlt 10-15 évben.

Ilyen az élet!

A te felfogásod viszont embertelen társadalomhoz vezet, az, amit te vallasz szociáldarwinizmus.

"nemúgy a koncepciós perektől, meg az "egyenruhás bűnözőktől", akik még soha törvénytelent nem tettek."

Hehe, csak nem a yard tagja vagy?
Máskülönben nem hazudnál ekkorát.
Ja, és a a pécsi kislány szerintem leszereltetett volna, nem vagy rendőrnek való.

inreallife 2012.07.18. 17:10:03

@Putyilov gyári melós: persze. annak is van, hogy a villám belémcsap. aszem továbbra sem tudsz meggyőzni, hogy mitől kell rettegjek, valszeg nem ismersz, így honnan is tudnád... mondhatnám úgy is, hogy ne te mond meg nekem, mitől kéne rettegnem, kösz.

aha értem. és mi a te társadalomfelfogásod? menjen mindegy úgy, mint tegnap, meg tegnapelőtt, azt majd lesz valahogy. majd alakulgat, ha kell meg ilyenek? ezt hívják felelőtlenségnek, barátocskám. megborzongtató, hogy felnőtt ember létedre ennyire nihlista legyél. ez valami pató pál effektus nem?

az egy dolog, hogy nem tanulsz más kárán. kevesen tudnak, evolúciós szempontból hasznosabb, ha te is elszenveded az élet és testi károsodással nem járó tetteid következményeit. ugyanis jobban rögzül, hogy mit hibáztál. az, hogy ennek ellenére sem látod a problémát az baj. nagy baj. darwin megbuktatna, életrevalóságból...

ui: nem vagyok rendőr, de célzásodból azt veszem ki, hogy szerinted _csak_ a rendőröknek dolga a renddel és a biztonsággal foglalkozni. súlyos tévedésben élsz, ez is egy téveszme...

inreallife 2012.07.18. 17:20:55

@Putyilov gyári melós: amúgy becsülöm, hogy próbálsz érvelni, de úgy látom, hogy nem állnak az érveid valami szilárd talajon, és gyengülnek is rendesen. a személyeskedés ezt nem tudja kompenzálni. nehéz dolog a valós élet történései ellen érvelni, el is ismerem...

inreallife 2012.07.18. 17:34:52

@Pinokkio: barokkos barátom, nesze:

"Magyarország: A nyugdíjasok országa
2011. 3. 1. 14:13|Gazdaság » Gazdaságpolitika
Az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság (ONYF) adataiból kiderült, hogy az átlagos öregségi nyugellátás 97 ezer forint. Nyugdíj, illetve nyugdíjcélú ellátásban pedig majdnem 3 millióan részesülnek."

azóta emelték. nicsak, hát nem felment 100.000 fölé?

"A korbetöltött rokkantsági nyugdíjasok száma 384 ezer fő, akik 85 000 forint járandóságot kapnak havonta.

A korhatár előtti öregségi nyugdíjasok igen jól járnak: 239 500-as létszám mellett 115 ezer forint járandóságot vehetnek fel.

A legtöbb pénzük a korengedményes és bányásznyugdíjasok csoportjának marad: mindössze 15 300-as létszámmal közel 130 ezer forintot kapnak."

hm, hogy mi vannak. érdekes mi?

"Nyugdíj, és nyugdíjszerű ellátásban pedig még többen részesülnek, számuk eléri a 2 925 000-et. Baleseti járadékot 11 ezren, Egészségkárosodás okán szociális járadékot 159 ezren, rokkantsági járadékot 32 ezren, háztartási és jövedelempótlékot 24 ezren kapnak. "

na ezek után vol vannak a kisnyugdíjasok? naponta 350 ember hal meg, tegyük fel, ezek mind öregek. nem így van, de könnyebb számolni. valszeg az ő nyugdíjuk még az átkosból volt eredeztetve, alacsonyabb nyugdíjat kaptak. most nyugdíjba menők 124.000-et kapnak átlagban. hány ember is tölti be az életkort a 350 ember helyett? ha befagyasztanák a nyugdíjakat, akkor is növekedne a nyugdíjkassza, amit ki kell sajtolni a dolgozókból. nemhogy akkor, amikor még emeljük, és a frissnyugdíjasok meg külön bónusszal érkeznek.

ha összeadod látod, hogy fenttarthatalan a rendszer. nemcsak nálunk, németeknél, franciáknál, mindehol. csak azokat az adóprés nem üldözi el, mert nincs hova. ezek a tények. várom a megoldásodat, ezekben az ínséges időkben... növeljük az adóprést és kergessük el a dolgozó embereket az országból, vagy a nyugdíjakból vegyünk vissza? megjegyzem a túladóztatás hamarabb fogja csökkenteni a nyugdíjakat, mint azt sokan képzelik...

török gábor 2012.07.18. 17:37:10

szolgálati közlemény: jjulie és hoplita egy hétig pihen.

aszekelyek 2012.07.18. 18:04:25

@ciccaful: bizony , ennyire kivéreztetve nem volt még az ország. a rendszerváltáskor meg sokkal de sokkaljobban álltunk. Csöpp kis adóssággal.., meg nagy állami vagyonnal. Azóta , ezt kedves mamád is nyilván végig élte, csak fogyott a z állami vagyon és nőtt az adósság. Két bankkonszolidáció adófizetői pénzből is volt még a minuszt erősíteni. Ennél rosszabb sor nem volt szánva szegényeknek, a rövid lejáratú hitel visszafizetési kötelezettség miatt. Mindenképpen kiadás csökkentést kellene csinálni , államit. IMF kölcsönnel vagy anélkül. Ami most az édesanyádat rosszul érinti , beletartozik abba , amit mára ez a folyamat eredményezett a magyar , ma élők számára. elég sok dolgot erőszakolt ránk az únió is. Amiről Orbán mondta, hogy azon kívül is van élet... Pld A Legutóbbi kölcsönt az EU adta a mérhetetlenül rosszul kormányzó feriéknek. Orbán kormányát meg éppen csak rövid pórázon rángatják. Vele csöppet sem olyan elnézőek. Az teljesen hamis és torz állítás, hogy egyenlő lenne az, ha a kormány béremelést kér a munkavállalók számára, a munkaadók meg beintenek neki..., bár erről idejében nem szóltak..., sunnyogtak , és aközé, hogy elrendeli a pénzügyminiszter bokros , hogy márpedig nem kapsz pénzt, mert a kormány illetve ő így döntött. NA ne csináljunk úgy, mintha ez ugyanaz lenne, mert az konkrétan gusztustalan. Azt sem mondta Orbán, hogy nem kell kivenni a részét valakinek is a bajból, a nehéz helyzetből. Akik kedvezményezettek, adókedvezményt kapnak és a z állami szféra felső bértáblájában vannak, azok lesznek , akik összeadják a megtakarításaikat, ma is ők vásárolnak rengeteg állampapírt..., nem pedig magánrepülőt és vízeséses rózsadombi kastélyt vesznek. Ha valami ebben az országban változást fog hozni, az az ő pénzük lesz, amit nem szórnak el rögtön, hanem takarékoskodnak. Nekem elhiheted, egyáltalán nem szükséges dolgok miatt szenvednek nagyon sokan, hogy nem engedhetik meg maguknak. Valami hagymázas álom az, hogy ma Magyarországon ha a szegények közt kiosztanák, amit otthagytak a nagyobb iskolázottságú, felelősebben költekezők és nagyobb terhet is viselők között, akkor itt valamivel kevesebb lenne a szegény. Aki ki tud mászni a s szegénységből, az nem az államtól várja el , hogy neki az emlőit folyvást szabaddá tegye. Ami nagyon , nagyon rontja a kis béreket kapók életét, az az energiaszektor totális elcseszése és annak költségvetésbe nem befolyó része, ami likat ütött , de akkorát , mint a Nyugalom tengere a Holdon... Abból adjon támogatást az állam, amit nem ő tesz zsebre? Az árak attól mentek fel az égbe, a jövedelmekhez képest. Van még valaki , aki azt mondta , hogy a cél , 100 ezer ft minimálbér? nincs varázspálca. Akkor lesz, ha támogatjuk ennek elérésében. Ne félj, hogy a baloldal, mely állandóan csak a multik és bankoknak megfelelésben gondolkodik, ki akar alkudni ennyi pénzt, amit meg is termelnek egyébként azok, akik dolgoznak náluk, nagyon bőven. TAlán az rendben van, hogy itt szagnáló egy ötöde bért fizetnek, mint anyaországaikban és közben még a hitelek után is rettenetes pénzt kasszíroznak? meddig maradjon ez így? lehet nyafogni. Mér más kap többet. Mérnem én.Szerinted ki tudna többet adni? Személyesen gyurcsány közölte, hogy ő se tudna több pénzt adni most. Majd amikor lesz kis mozgástér, akkor mászna vissza , hogy elosztogassa, amit Orbán kormány alatt sikerült javítani az államháztartáson. Olyanok meg nagyon sokan vannak, akik pont az orrukig látnak, hogy a tízezer ft-om, és újra megszavazzák azt a romboló különítményt. Te teljesen rosszul látod ezt és a következményeket. Illetve nem látod át. VAgy nem akarod. Senki nem kérte, hogy szeresd Orbánt. Gondolkozni azért lehetne. nem hagyni magad uszítani rá olyanoktól, akik előidézték és nem vállalják a felelősséget ezért a pocsék helyzetért. Ők uszítanak Orbánra. megtehetné, ha egy semmi kaliberű ember lenne, hogy 2014-ig, mint bajnai elkormányoztatna az IMF-fel. Nem pedig igyekezne megváltoztatni a teljesen torz berendezkedését ennek a szerencsétlen országnak, gazdaságának. rendben találod, hogy a baloldaliak mindent maguk zsebeibe tömhettek rendszerváltás néven? Ma is ők a magyar milliárdosok, zömmel. No tőlük nem sajnálod? NEm kérdezed, ők miért kaphatták meg mindazt, amikor neked és a mamádnak csak az adósságot szánták nyögni? El kéne gondolkodnod ezeken. Kik vették fel azt a tömérdeket, ami miatt nincs mese, állami kiadásokat meg kell vágni. Te meg Orbánra vicsorítasz. A mamád ezek szerint nem vásárolható meg olcsón és nem is nagyon egyszerű és befolyásolható asszony. Igyekezz hozzá felnőni. Senkit nem is érdekel egyébként a kevesebb pénzed más pártokban sem. Csak a szájuk jár, politikai haszonszerzés miatt. Nagyon jellemtelenül Orbánon követelnék, amit ők sem adnának. Nem is mondják , hogy de igen , nem is ígérik. Csak támadnak ezzel. Ahogy a ballib kormányzott, abból csak múlt időbe tett Magyarország sülne ki. Aláírták azt is, minden állami vagyon záloga ennek a legutóbbi EU-IMF hitelnek. CSak hogy tudd. Téged és a gyes-edet is elzálogosítottak. Azért muszáj kevesebb állami kiadást csinálni. nem gonoszságából kifolyólag a z Orbán kormánynak. Nagyon sokat látok magam körül, akinek olyan magas ez, hogy a feléig sem jut el. Azt is látom, hogy akik nem támogatják Orbánt, mind valami kicsinyes, földhöz ragadt nyifogással vannak el és nem azzal, hogy hoppá, mi lesz az országgal, ha most nem rázza gatyába Orbán. nem érdekli őket? VAgy kevés ehhez a fweleősségtudatuk? Azt látom, hogy a csak magaddal törődj , kádári propagadna sokáig nem fog kiveszni. Ahogy a viselkedéskutató professzor asszony is halála előtt elmondta. Lehet, hogy nem tudod, de a te hozzáállásod is azt tükrözi. A másiknak ne legyen semmiképp egy fillérrel több, én sokat kapjak , az ország meg majd ellessz valahogy... Az nem a mi dolgunk , hanem az elvtársaké , mert ők különleges anyagból gyúrtak. Az mszp-ben pedig ezek az elvtársak és elvtársnők voltak a meghatározók és ma is ezzel befolyásolnak. Nagyon rühellhette őket a mamád is... Elég sok ember képes belátni , hogy ha nem ő jár jól mindig , az jó lehet neki és az országnak hosszú távon. A mamád is. Másként végünk lenne.

menőmano 2012.07.18. 18:04:44

Nahát! Nahát!
Ez lett a vége. A @hoplita nagyon ronda szavakat írogatott (most).

a "blogfenegyereke" meg vihetné magával a blognagyasszonyokat is. Persze, Ő sem különb.....
Totálisan szélhámos.
Szerintem.
osztjónapot!
:((

aszekelyek 2012.07.18. 18:07:36

@Putyilov gyári melós: várd ki a végét, hogy is lesz a bankokkal. Mondtam én, hogy lehetett másként ebben az országban bármit szerezni? Az nem mindegy, arra használják, hogy elintézzék végleg Magyarországot, vagy arra, hogy kihúzzák a gödörből. Sorol fel szépen a többit akik bankokat adtak-vettek. Akik az adóinkból feltőkésítettek és túladtak rajta úgy, hogy semmi hasznunk nem lett? BOKROS lajos és a Budapest bankkal kezdheted is.

menőmano 2012.07.18. 18:09:57

@hoplita

Én várlak vissza. Te legalább mosolyt csalsz az arcomra.
Komolyan.
:))

menőmano 2012.07.18. 18:14:08

Majd amikor lesz kis mozgástér, akkor mászna vissza , hogy elosztogassa, amit Orbán kormány alatt sikerült javítani az államháztartáson."

Röhej, illetve röhejesen szánalom. Úgy látom) változatlanul totális a helyzet nála.
Így röviden, tömören.
Ennyi.

inreallife 2012.07.18. 18:21:30

@aszekelyek: most őszintén. hány évig lesz a feri a felelős az aktuális kormány tevékenységéért? 10-20-50?

nem gondolod, hogy az orbánéknak valamit mutatni is kéne a korrupción és a mutogatáson kívül? hol van az 1 millió munkahely? hova lett a felégetett nyugdíjpénztári vagyon? az eltőzsdézett mol pakk? ezt is mind a feri csinálta?

hatalmas tévedésben élsz. mindig az aktuális kormány felelősége, hogy hol szorít meg. ők a kisgyerekes anyukától eleveszik a pénzt és a nyugdíjasok nyugdíjemelését finanszírozzák belőle. vállaják érte a következményeket! vállald te is! neked JÁR a nyugdíj, a kisgyerekes anyuka dögöljön éhen a gyerekkel együtt. ez a mostani kormányprogram. erre szavaztál? te biztosan, hiszen tapsolsz is neki. mások nem így képzelték...

bariga 2012.07.18. 18:50:05

@aszekelyek: sajnos én soha nem voltam a húsosfazék közelében egyszerű cicvil vagyok, egy osztrák cég alkalmazottja és jó keresek, ennyi nekem elég is. De senki ne lopjon, ezek szerint most is van húsosfazék, ha már Te is tudsz róla. De csak egy példát mondok, a Feri annak idején az én magas fizetésemre kivetett 4 % különadót, Viktor pedig az igazságos, arányos "egykulcsossal" tett a zsebembe havi 150.000,-forit nettóval többet!! Ezek alpján melyiket kellene szeretnem szerinted?

dr. Bubó 2012.07.18. 19:00:40

@török gábor: és én? bástya elvtársat megse akarlyák gyilkolni?

pedig ha a Nagy törökgabor kitiltana azt pár év mulva büszkén mesélhetném...

apropó... nincs energiám a kommentyeim utóéletét követni... ha törölnéd mint a múltkor 3-4 esetben ez megesett azért egy emailt dobjál légyszi... legalább dokumentáljuk...

ezzel a válasszal még adós vagy...

apropó politikusok és igé retek !

kedves Török Gábor önkormányzati KÉPVISELŐ ÚR!

itt közeleg a ciklusod fele... vessünk számot tevékenységeddel...

nem igértél 1 millió gyereket, 1 millió lakást, 1 millió munkahelyet...
de ígértél EGYETLEN dolgot... a főút faluhatárainál 1-1 "forgalomlassító szigetet"

hogy áll az ügy drága POLITIKUS urunk ?

torokgaborelemez.blog.hu/2012/07/12/463_a_fidesz_elefantja/fullcommentlist/1#c17315464

megjegyzem hogy egy magyar álampolgár kérdez a képviselőtől akkor KÖTELES vagy számot adni... a köztevékenységedről...

Harmony12 2012.07.18. 19:04:47

@aszekelyek: "Elég sok ember képes belátni , hogy ha nem ő jár jól mindig , az jó lehet neki és az országnak hosszú távon. A mamád is. Másként végünk lenne. "

Genius!!!! Koplalj, nemsoká jön a Kánaán!
Nem, az emberek többsége nem képes ma belátni, hogy hosszútávú haszonért rövid távon feladjon valamit, mert nincs már pénze lassan enni! Nem túl életszerű, hogy a mindennapi megélhetéssel küzdők ilyen okos gondolatokat mérlegelnek a saját nyaralásuk, vagy az ország hosszútávú gazdasági és társadalmi előnyei érdekében. Különösen ha kinyílik a bicska a zsebükben az uraktól, akik viszont hordják haza (pardon, Svájcba) a pénzt, és valójában magasról letojják az ország hosszútávú érdekeit. Vagy tényleg érdekli őket, csak mellékesen keresnek rajta egy kicsit??????

ciccaful 2012.07.18. 19:13:13

@aszekelyek: Szóval. Nem is tudom, hol kezdjem.
1. Szeretném tisztázni, hogy nem vagyok baloldali szimpatizáns. Ezt azért szeretném leszögezni, mert úgy érzem, szeretnél azonm az oldalon elhelyezni. Jól látod, hogy nem szeretem OV-t, hozzáteszem eddig nem volt olyan miniszterelnöke az országnak, akit szerettem volna. De azt hiszem, ez a szeret-nem szeret kérdés irreleváns a kormány tevékenységének megítélésében. Legalábbis számomra ez nem szempont.

2. Az, hogy a szocik mit csináltak, pusztán addig érdekel, hogy milyen gazdasági hatásai vannak a jelenre. Na már most, Varga Mihály ugyan kereste a csontvázakat, de nem találta. OV itthon nem, de az EU-ben kijelentette, hogy bajnai milyen nagy munkát végzett és dicsérte a munkáját, mert konszolidálta a helyzetet, visszarántotta az országot a szakadékból és megfelelő pályára állította.
DE
tegyük fel, hogy mindez nem így volt, és OV - aki még soha nem hazudott - mégsem mondott igazat. Szakadék felé mentünk és halleluja, hogy ők jöttek, különben már rég csődbe mentünk volna.
Miért vártak 2 évet a nagy munkahelymentő csomaggal?
A Nagy Széll Kálmán terv 2-vel?
Miért dolgoz ki Matolcsy minden héten újabb és újabb programokat?
Miért a média törvénnyel foglalkoztak, meg a bíróságok átalakításával, meg az elszámoltatással és még sorolhatnám?
2006 óta tudta mindenki, hogy a fidesz jön. Miért nem készültek fel a kormányzásra?

3. Azt írod, "Nagyon jellemtelenül Orbánon követelnék, amit ők sem adnának." -lehet, de 2010-ben OV azt ígérte, jön a kánaán. Csak azt kérik tőle számon, ami ígért. Megszorítás nélkül, adócsökkentéssel indítja be a gazdaságot. E helyett mi lett? Adók adók hátán, megszorítások és a növekedés NEM indul.

4. Nem én, hanem nálam sokkal okosabb és hozzáértőbb bal és jobboldali gazdasági szakemberek mondják, hogy pont az a baj, hogy OV elvesz, de rosszul használja fel a pénzeket. Nem indul be a gazdaság, mert rossz területeket, rossz eszközökkel erősít. A célok jók, amiket megfogalmaz, de az az út amin elindultunk, az nem oda visz, ahova akarja, hogy menjünk.

5. A pénzünk csökkenése rosszul érint, de megoldottuk, mi is megszorítunk családon belül. Nem ez a bajom. Hanem az előző pont. Bár Matolcsyék eldöntötték (hehe), hogy 2030-ra milyen jó is lesz itthon, inkább a gazdasági szakembereknek hiszek, mert az elmúlt 2 évben mindig közelebb jártak a késpbb bekövetkező igazsághoz, mint a feritéles miniszterünk.

6. Az én gyedemet elzálogosították a szocik. Lázár János elzálogosította Hódmezővásárhelyet, Meggyes Tamás Esztergomot. Ha megnézed a városok listáját, a fideszes városok vezetnek. Akkor most rossz a hitel vagy nem? Vagy mindenki ostobaságot csinált, vagy egyik sem. Különben, szerinted az jobban megéri, hogy ha már kölcsön kell kérnünk, akkor az imf-nek kifizetendő kamat összegének dupláját fizetjük ki jelenleg a piacnak?
És arra emlékszel, hogyan indított OV? Azt szerette volna, hogy a hiány 7% lehessen, csak az EU beintett. Ezek szerint, akkor még szerinte is jó megoldás lett volna a "tovább nyújtózkodunk, mint a takarónk ér" filozófia, nem gondolod?

7. A vagyonosok alapvetően nem itthon tartják a pénzüket, hanem külföldi bankszámlákon. A manyupos történet után tömegével vitték ki a pénzt és tartják ma is kint. Kicsit olvass utána a neten. Egyébként, nem lenne baj, ha rózsadombi villára költenék a pénzt, mert akkor legalább beindulna vmi az ingatlanpiacon. khm.

8. Nem válaszoltál sok kérdésemre.
Szerinted rendben van a stadionok építése, a kossuth tér (ha már a szocik mindent elloptak és nincs pénz miért is költünk pont most ilyenre), stb.?
Szerinted rendben van a pályázati pénzek új rendszerű elosztása?
A CBA-s fiúk külföldi cégei?
Szerinted rendben van, hogy olyan gazdaságpolitikát folytat a kormány, ahol a szegények rosszabbul élnek, a jómódúaknak több marad mindezt úgy, hogy a költségvetésből hiányzik ez a pénz és ezért új adókat vetnek ki?
A föld ügyek?
A közgép sztori?
Ha annyira szeretnék tisztázni a múltat (ahogy persze nem), ügynök ügyben miért nem csináltak semmit az elmúlt 2 évben? Mit keres közöttük pozsgay, schmitt, martonyi, hogy csak a legkézenfekvőbbet említsem.

És végül. Nincs rendben, hogy "a baloldaliak mindent maguk zsebeibe tömhettek rendszerváltás néven", ahogyan az sem, hogy ma az orbán bánya, a közgép, a strabag, a cba, a nyerges és simicska nevével fémjelzett médiaügynökségek a kormány segítségével tömik a zsebükbe a pénzünk. Egyik sincs rendben. Csak az a súlyos, hogy a mai kormány az édes kétharmadával még legalizálja is a lopást, jogilag minden rendben.
Szóval, azt gondolom, mindkettejükből elég.

dr. Bubó 2012.07.18. 19:15:06

lényeg hogy a pannonpuma-gyorsnaszád megint nagyot ugrik...

index.hu/gazdasag/magyar/2012/07/18/tomegevel_hullanak_a_cegek/#

az európai felszámolások 30%a magyarcég... (90ezerből 27ezer)

dr. Bubó 2012.07.18. 19:16:59

@ciccaful: a 6-os pontodhoz... 2006-tól nagy erőkkel elkezdtek LOPNI...

mencségükre, hogy azt hitték majd jön a kányaán... mencségükre ezt mondta nekik a viki bá/drsimicska...

csácumi 2012.07.18. 19:39:56

@török gábor:

Semmi gond koma, de várok némi indoklást.

Mert így, magában, főleg ezzel a köcsöggel párban nekem nagyon erőltetettnek tűnik.
Most kompenzálsz, vagy ilyened van?

Amúgy ha válaszolsz nem jövök másik nickkel, ne aggódj.
Ja, ha nem válaszolsz akkor se....

Amúgy is unom a banánt, mert szerintem egy képmutató, igazodó, megélhetési nyalonc lettél, aki utoljára akkor volt kemény és következetes, amikor a pelenkába csinált, dacára a beígért anyai pofonoknak.
Amit a negyedik posztodhoz írtam majd 3 éve, ezennel annulálom.
Tévedni emberi dolog, még velem is megesik.
Pfffff....:(

aszekelyek 2012.07.18. 19:41:10

@Harmony12: Lop ? Ki és mit ? Ha állítasz valamit , legalább pontosan mondd meg. Ki lop , mit és mennyit. Aztán még a a lopás fogalmát is ki kéne szépen fejtened. Eszembe jut a szadista párt LOP STOP táblástól..., rólad pld... Mindig azok vitték az ilyen transzparenseket , akik két kézzel tömték a zsebüket a közpénzzel. Senki ne lopjon. Maradjunk annyiban és mindig együtt emlegessük őket , ha bizonyítottan elkövette valaki azt a lopást. Most kérem a lopás definícióját ! Nem szelektíven. Egyébként arra is a kádár korban szoktatták rá a jónépet , hogy relativizálja a lopást... Megint be is vezette az szdsz.... A jelen kormány meg ki...

Harmony12 2012.07.18. 19:41:45

@ciccaful: aszekelyeknel eddig minden logikai érvelés hatástalan volt, mélyen hívő. De ettől ez még egy remek összefoglaló volt! :)

Lollle 2012.07.18. 19:49:05

@csácumi: ez elég nevetségesre sikerült...

etwas kultur muss sein 2012.07.18. 19:50:05

@Putyilov gyári melós: Erre azt tudom mondani, hogy oldják meg. Halálra természetesen csak olyan embert ítélnék, akinél 100%-ig bizonyítható a szándékosság. Egy nemi erőszakoló, majd nőt megfojtó mehet is a bitófára.

dr. Bubó 2012.07.18. 19:52:06

magyar kártya:))) ez a kiráj... a magyar kiráj... fergeteges...

mekkora jóóóó.... ez világszám... végignézte a hej szín elést is a két áldozata mellett :))))))

qva jó... nagyon magyar a sztori... a qva net buktatta le:)

"A kiérkező rendőrök a szálloda egyik személyzeti szobájában találtak rá a holttestekre. Bánt két nappal később, ugyanabban a szobában találták meg. Mint kiderült, a helyszínelés alatt is végig a szobában rejtőzött. Az buktatta le, hogy a gyilkosság felfedezésének másnapján frissítette Facebook-oldalát."

index.hu/kulfold/2012/07/18/eliteltek_a_magyar_kollegajat_megolo_londoni_magyart/

etwas kultur muss sein 2012.07.18. 19:53:54

@jjulie: Nevezd meg akiről beszélsz, mert nem sokat érek az életkorával.

A csicskáztatás egy igen gyomorforgató bűnözési forma. Elesetteket, időseket, gyengéket, alkeszokat tartanak fogva, pénzüket, nyugdíjukat rendszerint elveszik, rabszolgamunkát végeztetnek velük. Ha az általad említett 97 éves ember ezt tette, akkor a válaszom: igen.

aszekelyek 2012.07.18. 19:54:00

@ciccaful: Amikor elkezded, hogy VArga Mihály kereste a csontvázakat de nem találta, akkor dölt meg az első bekezdésed. Honnan ez az információd? Nem Varga MIhálytól, nyilván. Ez bizony a ballib média dumája és a politikusaiké.
A másik, ami eleve nem lehet igaz, hogy nem érzelmileg viszonyulsz a jelenben történő dolgokhoz. Mindenki érzelmileg viszonyul. fel vagy dúlva, mert az elosztást ez a kormány így találja jónak. Csak a fatuskó nem. Amit látok a sajátnak gondolt véleményedből , azt az ellenzék szó szerint nyomta. Attól még nem igaz. Tudom , hogy ezt is tagadni fogod eleinte. P Javaslom, ne csak olyan hírforrásokat fogadj be, melyeknek alapból érdeke letagadni a tényeket.

Harmony12 2012.07.18. 19:55:29

@aszekelyek: Hát, én az szdsz-től elég távol vagyok. :) De ha már kérded, a konkrét cégeket akarod? Azokon túl, akik a kirakatban vannak, egyszer már leírtam, olvass utána. És minő meglepetés, valamilyen rejtélyes oknál fogva asszem pont ciccaful emlegette nemrég ismét az EU-s tenderpénzeket. Nahát, milyen véletlen, igaz?????
Mit szeretnél tudni? Adj be egy pályázatot, és várd, hogy tájékoztassanak mennyi zsét kell visszajuttatni. Aminek egy része a tender adminisztrációja, a másik fele meg bőröndben sétál a cég tulajdoni szerkezetében gondosan eldugott politikushoz. EZ LOPÁS! Bőven kimeríti annak a definícióját.
Majd ha jön egy másik garnitúra, fel is jelentem őket. Most felesleges...Addig meg dühömben megpróbálom megértetni a mélyen hívőkkel, hogy nem minden arany ami fénylik. ;)

aszekelyek 2012.07.18. 19:59:23

@inreallife: menj orvoshoz gyerek... már írtam, hogy messze vagyok a nyugdíjtól... Két kisgyermekkel vettem ki a részem te arrogáns majom. Senkit nem érdekelt, hogy tetszik-e nekem, amit bokros csinált. Pld a szüleim nyugdíjának elértéktelenítésével. IS. A kisgyermekes is azt hiszi, hogy csak ő tett valamit, meg te is. Csak nem ti vagytok az első emberpár. Az előző generáció volt veletek kisgyermekes , sokkal nehezebb élettel , az azelőtti meg még sokkal nehezebb élettel.

aszekelyek 2012.07.18. 20:06:52

@Harmony12: ezt , amikért fel voltak jelentve az előző ek, most fizeti vissza ez a kormány. A pályázatírásra külön céget csinált a bajnai vezette NFÜ, mely az európai pénzekkel rendelkezett. Személyesen voltam ott és szereztem meg az információkat. Még azokat is ingyen dolgoztatták , akik felhajtották nekik a kuncsaftot telemarketinggel. Csak egy bizonyos összeg kitermelése után láttak esetleg valami jutalékot. Nekem ne magyarázd el , hogy voltak azok a pénzek eltüntetve. Nagyon nevetséges ugyanis. nem a falvédőről jöttem. Semmi konkrét nincs abban, amit írtál. Van egyáltalán valamid, ami ér egy fabatkát? Ez semmivel alátámasztott vádaskodás. Milliárdokat meg rendszeresen fizet vissza a kormány, ma, és ezelőtt is, mert bűncselekményeket megállapítottak és visszafizettetik. Ez konkrétum. megtetted már a feljelentést a jelen ügyben? Vagy csak dumálsz itt , ahogy kifér ? Szépen elmész és feljelentést teszel, mondjuk szoci ep képviselőnek súgsz, garantáltan elkaszálják, ha valakinek lenne vaj a fején... Erre a mérget beveheted. Ami nincs azt meg ne told itt...

bariga 2012.07.18. 20:09:54

@török gábor: kár, mert mindketten színfoltjai a blognak

Harmony12 2012.07.18. 20:12:53

@aszekelyek: Milyen igazad van, mindjárt fel is hívom Zitát. :) Végül is ott ülnek együtt. :) Nahát, micsoda ötlet, köszönöm a tippet! :)))))

Persze, hogy korábban is úgy volt. De hányszor mondjam már el neked, hogy az nem mentesíti a jelenlegieket a lopás ténye alól. Ezt hajlandó vagy végre megérteni?

Személyesen Te feljelentetted a pályázatíró céget? Vagy csak jártatod a szád? :)

aszekelyek 2012.07.18. 20:14:42

@ciccaful: A sorrend fontos, nem csak a pörkölt készítésénél de a kormányzásnál is. Nem felülről építik a házat. Amit szerintem nem is úgy kell. Szépen beosztották , mit , mikor és minek függvényében óhajtanak a négy év alatt elvégezni. Nem úgy , mint az a bohóc , az össze-vissza kaszáló kezeivel , állandóan más és más csomagokkal bűvészkedett. Előtte meg úgy kellett tenni e valamiért, miért? mintha kormányoznának. Kormányprogramot nem egy éjjel kell írni. Az életveszélyes. Olyat se kéne mondani , hogy fogalmam sincs, mi a második lépés... , vagy nem kell elindulni a kormányfői posztért. Ezeket semmire tudom értékelni. Ezt a baloldal sztárja mutatta fel. A fogalmam sincs mi a következő lépés kormánya.

bariga 2012.07.18. 20:14:45

@aszekelyek: csontváz nem volt, a feljelentések kevéssé eredményesek, kezd röhejes lenni az egész. Javasolnám, hogy Ti hárman, vagy öten, akik még hisznek ebben a zavaros gazdaságpolitikában, üljetek össze és keressétek meg a megoldást. A tények ismeretében kell hozzá egy számológép, meg némi ész. Sikerülni fog, meglátod, csak kicsit meg kell erőltetni a szürkeállományt.

aszekelyek 2012.07.18. 20:19:47

@ciccaful: a annak hiszel, akinek akarsz. Demokrácia van. Azt nem vitathatod el, hogy a másnak hívő pontosan ugyan olyan jogon hisz másnak. nem is minősítheted azt. Főleg durván. Vélemény szabadság van. Itt a kormányt nem támogatók a legkevésbé sem tudják ezt az alapvető jogot biztosítani, mindenféle sértések nélkül a másként gondolkodóknak. Mintha nem is lenne ez törvény több, mint két évtizede. Kellemes kultúra elsajátítást a politikai vitákban. Azért, mert tagadod, vagy nem tudod, azért még a ballib köszön vissza erősen abból amit írsz. A lózungok de betű szerint.

ciccaful 2012.07.18. 20:24:21

@aszekelyek: Valóban nem Vargától, hanem Surányitól. :)))
Az érzéseimet illetve annak hiányát nehéz lenne bizonyítanom, nem tudsz bebújni a bőrömbe.

Ami a hírforrásokat illeti, ha tényleg érdekel, az alábbiakat követem: hír tv, atv, nol, hvg, portfolio, heti válasz, király tv, és és mancs. Ja, és az echot is meg szoktam nézni, szeretek mindenféle véleményt meghallgatni és átgondolni.

Különben örülnék annak, ha megismerhetném a véleményedet azokban a kérdésekben, amiket feltettem neked.

inreallife 2012.07.18. 20:24:25

@csácumi: megmondom én. jjulie folyamatosan provokál, te pedig ordenáré stílusban válaszolgatsz. ez addig nem gond, amíg mindketten mindketten elvagytok, csak többben is jelezték a fórumon, hogy nem tetszik nekik a csatátok, és a főcenzornak védeni kell azokat akik idejárnak, ti voltatok a kisebb veszteség. nem veszi be az emberek gyomra, amikor azt ecseteled, hogy ki, kit, mivel és mikor basszon szájba. :)

Amúgy én mindkettőtöket bírom, sőt vissza is várom. ne hagyjatok itt egyedül aszekelyekkel. tudjátok, ha az összes okos elmegy, akkor nyertek a hülyék. :)

szóval peace, fogadd el a büntit, 1 hétig pihizz, azután gyere vissza. többen visszavárnak, mint hiszed...

inreallife 2012.07.18. 20:32:35

@aszekelyek: aha. magyarul 2010-2011-2012 között a nyugdíjaknál nem probléma cirka 15%-ot emelni, ami többszázmilliárd forintot tesz ki a mai napig. bezzeg a kisgyerekes anyukától elviszik a párezer forintot. ez a kormány DÖNTÉSE. nem feri döntött így, hanem orbán 2x is. inkább az anyukától vesszük el, de a nyuggerek megkapják ami JÁR. ez neked közteherviselés??? arányos???? igazságos???? esetleg ez a családbarát definíciója????

Harmony12 2012.07.18. 20:33:31

@aszekelyek: De cuki!!!! Akkor ugye nem vonod kétségbe, hogy másoknak is joga van egy más véleményhez, mint amiket Te itt megfogalmazol. Anélkül, hogy rögtön megbélyegeznéd az embert, hogy pl. szadista lop stop szdsz-es. Vagy hogy szegénynek beteg gondolatai vannak, mert érzelmileg elvakultan áll a szituációhoz. Mert te ugyebár nem vagy érzelmileg elfogult...

ciccaful 2012.07.18. 20:34:31

@aszekelyek: Egyetértek. Mindenki annak hisz, akinek csak akar.
OV azt mondta, ne annak higgyünk, amit mond, hanem amit tesz. Tudod, ez különösebben nem kelt bizalmat bennem iránta és a lépései iránt. Alapvetően nem bízom azokban, akik mást mondanak, mint amit tesznek.

Egyébként pedig szeretném hinni, hogy alapvetően a józan eszemnek, no meg a számoknak hiszek. Az, hogy ez gyakran egybeesik a ballib sajtó véleményével, lehet. És nagyon sok területen egybeesik a mandiner vagy a heti válasz véleményével. És egybeesik sok más magát konzervatívnak tartó szakember véleményével. Akkor ez most hogy is van? Mellár Tamás vagy az általam említett médiumok erősen nem ballib. Vagy tévedek?

inreallife 2012.07.18. 20:39:56

@aszekelyek: ezt neked is írhatták volna, ha a baloldal sztárját komcsi sztárra cseréled.

" A sorrend fontos, nem csak a pörkölt készítésénél de a kormányzásnál is. Nem felülről építik a házat. Amit szerintem nem is úgy kell. Szépen beosztották , mit , mikor és minek függvényében óhajtanak a négy év alatt elvégezni. Nem úgy , mint az a bohóc , az össze-vissza kaszáló kezeivel , állandóan más és más csomagokkal bűvészkedett. Előtte meg úgy kellett tenni e valamiért, miért? mintha kormányoznának. Kormányprogramot nem egy éjjel kell írni. Az életveszélyes. Olyat se kéne mondani , hogy fogalmam sincs, mi a második lépés... , vagy nem kell elindulni a kormányfői posztért. Ezeket semmire tudom értékelni. Ezt a baloldal sztárja mutatta fel. A fogalmam sincs mi a következő lépés kormánya. "

korábban ulrike 2012.07.18. 20:58:03

@dr. Bubó: Félreérted a szabályokat. Mindenki szabadon demonstrálhatja mentális állapotát (mentalitását?). De ez nem lehet útszélien durva, illetve nem merülhet ki egy adott személy provokálásában. Minden más tolerálandó, még ha az illető nem fizikális kihívásokkal is küszködik. E blog célja egyébként sem a gyógyítás, ami nem is baj. Így láthatod a teljes spektrumot

török gábor 2012.07.18. 21:17:49

@csácumi: például ezért a hozzászólásért biztos nem pihentettem volna senkit, engem nyugodtan lehet szidalmazni, minden belefér, pelenka és gyávaság, hajrá :). de a trágár beszédnek szeretnék gátat vetni. szóval: bármilyen véleményt le lehet írni,de nem kellenek a nyomdafestéket nem tűrő szavak.

márta)) 2012.07.18. 21:25:05

Kedves Török Gábor!

Önnek teljesen igaza van.

:))

márta)) 2012.07.18. 21:27:29

Hogy mik vannak??!!
Egyesek mennyire felháborodtak. Mondjuk - ha nem esik át a ló tuloldalára a @hoplita - nekem tetszik a kommentje/kommentjei.
Bezony.
:)))

menőmano 2012.07.18. 21:35:59

Mi történt? Mi a baj?

Ja? Csak a délutáni esemény" utószele, zöngéje.
Totálisan érdekes helyzet. Szerintem.

:)))))))

menőmano 2012.07.18. 21:43:47

www.hirado.hu/Hirek/2012/07/18/10/_Szekely_kerekasztal_a_Videkfejlesztesi_Miniszterium

hmm. A székelyblognagyasszony nem lesz ott"??
Csak egy költői kérdés volt. Semmi több.
:(

tölgyes 2012.07.18. 22:01:27

@bariga:
Ez a "most hol vagyunk" is egy régi és ócska duma. 1991-ben már azt harsogta az akkori ellenzék, hogy Antall ne mutogasson hátra, azt mondja meg, hogy most hol vagyunk... Vagyis a mai áron számítva 90 milliárd dollár körüli adósságnak és egyéb bajoknak semmi közük a jelenlegi (1991-es) helyzethez. Aztán kormányra kerülve 94 után ripsz-ropsz megjelentek a "múlt" bűnei, amin természetesen kizárólag Antall kártevését értették.. és szó se esett a korábban örökölt bajokról. Annak is Antall volt az oka...Aztán jött a fidesz és minden kezdődött előről. A fidesz csak ne hivatkozzon a múltra, azt mondja meg most mi van.. A negyedik év végére aztán elismerték, hogy no jó: amit csináltak nem olyan rossz, de mi (MSZP-SZDSZ) majd jobban csináljuk. Aztán a választás után néhány héttel már a fidesz mindent elrontott és még Gyurcsány és Bajnai miniszterelnöksége alatt is minden baj oka a fidesz volt. Nem a saját 40 +8-9-10-11-12 évük. Most megint ott tartunk, ahol 91-ben ..Alig változott valami.
Látja a Portugáliában, Spanyolországban, Írországban, Olaszországban nem Orbán kormányoz mégis bajban vannak. Nem kicsit, nagyon. Minket is közéjük soroltak 2010-ben és bár van baj elég minket mégsem sorolnak ma már a felsoroltak közé. Nem szeretnek bennünket, de ez Európában nem is szokás.
Legyen türelemmel. 40+12 év "lkúrásait" nem lehet két év alatt kijavítani. Még tökéletes gp-vel sem, még akkor sem ha a környezetünk is dinamikusan fejlődne.. de mert nem ez történik kell egy kis idő. Ön legfeljebb jól leszavazza majd a kormányt.. és ha Önök kapnak lehetőséget, akkor élvezi majd az új gp. előnyeit és élvezettel hallgatja a jelenlegi kormány szidalmazását.. és szvesen megfeledkezik a 40+12 év elkúrásairól.::))

tölgyes 2012.07.18. 22:09:48

@Putyilov gyári melós:
Mondom én magának IS, hogy beírásain érződik a "korcsma gőze"! Vígasztalja a tudat, hogy a Csekások már megtöltötték a fegyvereket, amivel az Ön lelkes popsijába durrantanak majd:)!

It’s the economy, stupid 2012.07.18. 22:10:38

@torokgabor:
Mint a blog olvasója, én is protestálok jjulika és hoplita HMCS kitiltása ellen :))
Bár stilisztikailag nem a lovagregények hangulatát hozzák, sőt, sokkal inkább sorolnám be őket kontemporária kategóriába, hozzászólásaik többnyire rendelkeznek némi szubsztanciával, (ami nem minden posztolóról jelenthető ki). Ráadásul hoplita blogtárs megmozdulásai komplett szociolingvisztikai nagyfröccsök a magamfajták naftalinszagú, már-már avíttas malac-beszéd ismereteinek leporolása ööö...leöblítése érdekében. (Vö: holtig tartó tanulás.)

Egyebekben csatlakoznék Csácumi blogtárs felvetéséhez, :)) amennyiben nem világos, pontosan mi rázta meg a pofonfát. Kérem szépen, én nagyjából végigolvastam a mai termést (kivéve persze székely-nagyboldogasszony termését, vö: Ich bin doch nicht blöd!) és kijelenthetem, semmi kirívó nem történt, sőt jjulika blogtárs esetében kiemelt mentő körülményként kell felhoznom, hogy egyetlen egyszer sem vetette monitorra a "szívlapát" inkriminált kifejezést.

Fentiek alapján kérem a tisztelt Bíróságot, a pönálét eltörölni, vagy jelentős mértékben csökkenteni szíveskedjék. (Mondjuk éjfélig. Na jó, reggel 6-ig.)

Kell még valamit mondanom Ildikó?
Ja, igen: ez így ÖNKÉÉÉÉÉNY!

It’s the economy, stupid 2012.07.18. 22:27:10

@tölgyes:
"Most megint ott tartunk, ahol 91-ben ..Alig változott valami."

Pardon, ez a 91 nem inkább 94 akart lenni? Esetleg 81. A 91-ben nem csupán kiegyeznénk, a sitzfleischünket a földhöz vernénk örömünkben. Sajnos.

márta)) 2012.07.18. 22:29:10

Csak nyugodtan írja még! Mert nagyon érdekes,:(
Nos. hát az ön julikája, és ildikója nyilván kiemelt kategória. bocs. kategóriába tartozik, persze, a "bagázsával együtt".
Egyébként jó.

márta)) 2012.07.18. 22:33:37

"A miniszterelnök új gazdasági modellről beszélt, melyben a kormány célja, hogy 50 fölé emelje a magyar kontrollt a pénzintézetekben. Az új modellben, elmondása szerint non-profit alapon működnének a közszolgáltató cégek. Orbán kitart, hogy csökkenjenek a munkát terhelő adók, de szerinte a 300 milliárd forintos gazdaságösztönző csomag nagy nyomás alá kerülhet.

Az egyelőre nem világos, hogy a miniszterelnök mire gondol a bankszektor 50%-os hazai kontrollja alatt.

Amennyiben a tulajdonosi szerkezetre gondol, úgy ez drasztikus, és aligha könnyen kivitelezhető változás lenne, hiszen jelenleg 10-15% körül lehet a magyar tulajdon a bankrendszerben.
Ha a stratégiai döntések és menedzsment kontroll terén gondolkozunk, úgy a piacvezető, magyar irányítás alatt álló OTP miatt e cél könnyebben elérhető."

kitekinto.hu/europa/2012/07/18/uj_gazdasagi_modellt_szeretne_orban_viktor

Nem világos?" hm. Mit számit? "Mehet a többi után".
hm?

Putyilov gyári melós 2012.07.18. 22:36:58

@inreallife:

A bűnt nem tudod megszüntetni, mert az emberi természet velejárója.
Gyakorlatilag erről szól a történelem 20 ezer éve.
Legfeljebb a főbűnösöknek szobrot állítanak.

Hanem tudod megszüntetni, akkor kénytelen vagy elfogadni,vele kell élned.
Ugyanúgy,mint ahogy villámcsapással,balesettel.
Soha nem fogod végső megoldással kiírtani a bűnt, amiről ábrándozol.
Bármennyire is szigorítod a büntetési tételeket, vagy akár a legkisebb bűncselekményért halálbüntetést szabsz ki.

Egyet érsz el, OLYAN TÁRSADALMAT ÉPÍTESZ FEL, AKIK ELLEN HARCOLSZ!
Embertelen világot, totális kontroll alatt álló rendőrállamot, AMI AZTÁN VALAMILYEN INDOKKAL BŰNÖSNEK NEVEZ KI TÉGED IS!

Putyilov gyári melós 2012.07.18. 22:41:53

@aszekelyek:

Ja, hogy olyan rendesek, hogy megengedik, nem lövik halomra a szegényeket?
Akkor olyanok mint Lenin, amikor visszarúgta a focilabdát, pedig lövethetett is volna!

Istenem, hol zsugorítják a ti önhülyítő agyatokat?

dr. Bubó 2012.07.18. 22:43:03

@márta)): a bankok 50%a maygar ?

nagyon könnyű feladvány... külföldi bankok 80%-át ki kell PATEROLNI... osztkész

márta)) 2012.07.18. 22:44:07

Az Európai Bizottság és a Nemzetközi Valutaalap delegációi július 17. és július 25. között tartózkodnak Budapesten, hogy előkészítsék az új hitelkeretről szóló megállapodást. Az Index nem hivatalos információi szerint az IMF több minisztériumban, így a nemzetgazdasági mellett az erőforrásminisztériumban is tárgyal majd a héten, de egyeztetnek a költségvetési tanács, a pénzügyi felügyelet, a bankszövetség vezetőivel és szakértőivel, találkoznak Tarlós István főpolgármesterrel, valamint bankok képviselőivel. Laptársunk úgy tudja, Róna Péterrel a küldöttség kedden délután találkozott az MNB-ben."

Avagy) "Járai levelet írt az IMF-nek"

www.portfolio.hu/gazdasag/jarai_levelet_irt_az_imf-nek.170327.html?utm_source=hirstart

hm. De gondolom, az nem ütközik semmiféle törvénybe, akármibe), hogy mint mgánember"? mondják el véleményüket.
Persze, csak ha, jól értelmeztem.
Ebben a zűrzavarban, az is lehet, hogy nem.
hm?

Putyilov gyári melós 2012.07.18. 22:44:44

@tölgyes:

Mi van Ecetes Uborka, nosztalgiázol a Csekáról a Don Perignon mellett?
Mama meg ne tudja!

dr. Bubó 2012.07.18. 22:52:55

@márta)): ugye ugye... már kiismerem a fides mafia és a keresztapák furfangos beszédét... átláccó nagyon...

márta)) 2012.07.18. 22:55:48

@dr. Bubó:
Na.Igen! "átláccó nagyon... "
Már régen" nem csak most.......

inreallife 2012.07.18. 22:56:52

@márta)): ezt én is olvastam. igazából nem is nagyon értem mit akar ez a trójai faló... feltűnési viszketegségen kívül mi a franc köze van ahhoz, hogy ki kivel beszélget? sőt ki ő, aki megmondja, hogy miről beszélhetnek?

orbánia kezd darabokra hullani, itt kérem kármentés folyik... kíváncsi vagyok ki lesz az első dezertáló a 2/3-ból, aszekelyek nem lesz büszke rá.... :)

Putyilov gyári melós 2012.07.18. 23:02:32

Ja és elvtársaim a zÚrban!

Hallott valaki Jobbikos, radiFideszes tüntetésről, tiltakozásról vagy enyhe ökölrázásról az épp itt tanyázó IMFfel kapcsolatban?

NA UGYE HOGY NEM!

A pógárok szépen elvannak cigányozással, zsidózással, Csatárizással, csak épp a Jobbik és a radiFidesz ősellensége ne kerüljön szóba!

Még a kurucon is kushadnak róla, pedig az IMF a tsúnya karvalytőkés globalistáké ergo zsidóké, de sehol egy kukaborogatási felhívás, sehol egy dörgedelmes nemnemsohás vezércikk, még egy fél nemleszünkgyarmatos fogadkozás se, azt csinálják ők is, akár az egész kézivezérelt neoliberális nyaloncmédia, amiért fizeti őket a hatalom, terelnek, manipulálnak, uszítanak a 2000 éve bevált "oszd meg és uralkodj" szellemében.

Megmondta Orbán elvtárs: Az IMF a barátunk, a Jobbik és a kuruc pedig a Fidesz barátja :O))))

Gondolom Széles papa már szervezi a következő Békemenetet, hogy:Gyarmat akarunk lenni! :O))))

Fidesznyikek, "jobbos" bolsik, hogy ti mekkora orrotoknál vezethető balekok vagytok :O)))

tölgyes 2012.07.18. 23:03:39

@Putyilov gyári melós: Az ön ideálja a CSEKA.. még a nevéből is kiderül, de lehet, hogy a luk a popsin is tőlük száérmazik::)) Látja nélkülük még azt se tudna:)!

márta)) 2012.07.18. 23:05:43

@inreallife:

Na. Igen!
Lehet, hogy félnek......
:((

tölgyes 2012.07.18. 23:07:10

@It’s the economy, stupid: Na ja.. a mai tudata szerint, de akkor??, Már 90-ben blokádoztak a rossz világ miatt, csak eltévesztették a címzést..Most is rossz címre küldik a panaszokat.. igaz az illetékesek már nincsnek se a Köztársaság téren se a Mérleg utcában. Ők már fel is szívódtak, mint a végbél-kúp:)

tölgyes 2012.07.18. 23:11:48

@márta)): Ha jól emlékszem akkor Róna az MNB feügyelő biz. tagja, tehát nem magánember.

Putyilov gyári melós 2012.07.18. 23:16:27

@tölgyes:
Kovászos Uborka, miccólsz ahhoz, hogy Pozsgai elvtárs kap egy kalap pénzt a Viktor elvtárstól egy saját havilapra?

Hogy nyalt a vén marhája, még abban is reménykedett,Orbán elvtárs miniszteri sarzsit ad neki.

Oszt most oda jutott, hogy kap egy senki által nem olvasott havilapot. Egy homokozót a belterjes társaságának, amelyben egymást fogják felszopni egy soha be nem teljesülő aktusra :O))))

Gondolom lelkes olvasójuk leszel!

Ja, és emlékszel még a "daliás" időkre, amikor a nagy hatalmú Pozsgai kilóra vette meg a Hitellel 1988ban Csurkát, Csórit oszt azok cserébe kiszolgáltatták az MDFet az MSZMPnek?

It’s the economy, stupid 2012.07.18. 23:19:49

@Putyilov gyári melós:
Teljesen igazad van. Egyébként is a kriminalisztikusok szerint a felderítési arány jobb hatással van a bűnözési statisztikákra, mint a drákói szigor. Ehhez vegyük hozzá, hogy a rendőrség-ügyészség, mint szervezet távolról sem tökéletes. Politikai nyomás, társadalmi elvárások, statisztikai eredményesség erőltetése, és hát a jó öreg korrupció mind-mind deformálja a működésüket. Ha valahol lebukik egy betörőbanda, akkor a környék összes – időben-térben nem túl távoli betörését igyekeznek a nyakukba varrni: javul a statisztika, a lókötők meg olyanért is ülnek, amiről nem is hallottak.

Hogy mennyire könnyű a gépezet fogaskerekei közé kerülni: egy ismerősöm fia (20 kiló vasággyal, informatikus, hogy mondjam, hogy pc legyek: a Tilos munkatársa…) a 2006-os zavargások idején a házuk kapuján szeretett volna bejutni, a közeg leteperte, oszt 6 db kigyúrt, kopasz ámde vadidegen „békés tüntető” társaságában bevarrta 3 napra. Szerencséjére akkor még volt mérlegelési joga a bírónak, meg a kopaszok se nagyon akarták vállalni a "kiccsávót"… A védekezése az volt, hogy „Bíró úr, nézzen már rám.” Ezen utána persze nagyon csúnyán röhögtünk.

márta)) 2012.07.18. 23:20:14

@aszekelyek:

www.hir24.hu/belfold/2012/07/18/nem-minden-nonek-jar-a-nyugdij-negyven-ev-munka-utan/

Elemezze kérem. bocs. ha kérhetem.
De semmi mellébeszélés.........
hm?

Ja. Előre is köszönöm.

inreallife 2012.07.18. 23:21:46

@Putyilov gyári melós: ha engem kérdezel, imfes bohóckodás volt is lesz is. most cigányozni kell, abban van a voks. mondjuk a szokásos zsidózást letudták azzal, hogy áder azonnal szakítsa meg a kipás felvonulását, jöjjön haza, és kérjen bocsánatot az állam nevében, hogy nem tudták bándy katát a kártevőktől megvédeni... érdekes, zsidó hajszálgörbülés esetén mindenki milyen túlmozgásos lesz hirtelen, ilyenkor lapítás van, mind fidesz, mind mszp szektorban... az lmp-ről nem is beszélek...

mióta olvasol kurucot? :)
amúgy két embert bevittek, aki az imf ellen tüntetett. :)

ubul2000 2012.07.18. 23:25:29

@menőmano: Pontosan. A stop.hu aljas hangulatkeltése, úszítása az tényleg szomorú valóság.

ubul2000 2012.07.18. 23:27:38

@SzélsebesVelorex: Erre ugyan várhatsz! Ő brancson belüli.

Putyilov gyári melós 2012.07.18. 23:32:46

@It’s the economy, stupid:

Engem anno az ántivilágban vittek be kölökkoromban egy vidéki yardra, mert a szomszéd tata, akit igencsak szerettünk bosszantani feljelentett, mert megszólalt az épp náluk nyaraló francia veje kocsijának riasztója.
Az örreg meg gondolta, hogy bosszút áll és feljelentett, hogy el akartam lopni a kocsit. Hogy ő látta, hogy onnan elszaladok.

14 éves voltam, akkora pofonnal indítottak, hogy lefejeltem az írógépet, aztán elkezdték felsorolni a környék összes biciklilopását és rám akartak venni, hogy írjam alá.
Órákon át csesztettek, néha pofoztak és sorolták a környék összes kisebb-nagyobb lopását.

Aztán kiderült, zárlatos lett a kocsi riasztója, oszt elengedtek.

Ma is ugyanígy működik a yard, tökmindegy hogy kit, de bűnöst kell produkálni a közvéleménynek, feljebbvalóknak, mert nincs prémium, jutalom, ha rossz a felderítési statisztika.
A mai médiabirka világban egy nagyobb horderejű ügyben már akkora a közvélemény nyomása, hogy mindenféleképp bűnöst gyártanak. Az senkit se érdekel, ha esetleg a valódi bűnös továbbra is szabadlábon marad és folytatja a tevékenységét. A lényeg, hogy a vérszomjas primitíveknek a híradókba bűnöst produkáljanak.
Ebben együttműködik a yard, ügyészség, bíróság!

ubul2000 2012.07.18. 23:37:15

@SzélsebesVelorex: Nem is értem, olyan előítéletes vagy. Hát véletlenül megerőszakolta, na. :)))))
Előfordul az ilyemi. Náluk.

ubul2000 2012.07.18. 23:43:18

@It’s the economy, stupid: Hm. Pönálé? Csak nem jogvégzett a polgártárs??

márta)) 2012.07.18. 23:43:27

Hazánkban regisztrálták a legnagyobb éves inflációt az Európai Unió tagállamai közül."

www.stop.hu/belfold/tundermesek-helyett-remalom-inflacioban-megvertuk-europat/10662

Na. Igen. Tessék mondani? mitől is emelkedne a belső fogyasztás? Az elszegényedéstől? biztosan nem.
:(

It’s the economy, stupid 2012.07.18. 23:47:44

@tölgyes:
Sajna az embör (meg a zasszonyi állat is) már csak olyan gyarló, hogy a korábbi helyzetéhez viszonyít.

A címzést illetően az előző leírásod jobb volt: az eeemúúút 20 év aktuális kormányai permanens hátramutogatással helyettesítették a gazdaságpolitikát. Ilyenformán, ha bekötött szemmel eldobunk egy féltéglát, biztos megfelelő kormányt találunk el; egytől egyig hunyók.

Antalléknál (gazdaságilag) kártékonyabb kormányt mostanáig nem tudtunk elképzelni, de nekik némi mentő körülményt biztosít az új jogi környezet kialakítása, az heroikus munka volt, elfoglalta őket. Folyamatosan a mulasztásban megnyilvánuló alkotmánysértéssel küszködtek, de innen nézve meg kell követni Kónyáékat, mert a jelenlegi salátatörvényes agyrémhez képest igazán minőségi munkát végeztek.

It’s the economy, stupid 2012.07.18. 23:58:12

@Putyilov gyári melós:
Genau, a vérszomjassal különösen egyetértek. "Ezek" legszívesebben a főtéren néznék a nyilvános kerékbetörést, ennyire vékony máz a kultúra, egyből lepattogzik...
Mondjuk beiratkozhattak volna egy gyorstalpaló Jézus-Krisztus tanfolyamra (viz borosítása és vízen járás kieg tantárgy) hogy feltámasszák a móri ügy elitéltjeit, ha esetleg a kedvükért felkötik őket, miután kiderült, hogy nem is ők voltak.

ubul2000 2012.07.19. 00:00:04

@It’s the economy, stupid:

"Antalléknál (gazdaságilag) kártékonyabb kormányt mostanáig nem tudtunk elképzelni,"

A németh-horn kormány 'uralkodását' gondolom átaludtad.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.07.19. 00:10:20

@knausz: az nem szexualitás, hogy valaki csuklik 1et.
Sz*pás közben.
:D

Putyilov gyári melós 2012.07.19. 00:15:55

@inreallife:

Ó, hát csak két évig folyt az ökölrázás, anyázás, szabaccságharc teljes médiafronton.
Sőt, ha belegondolok jó tíz éve folyamatos a nyugat elleni háború a "jobboldalon".
Milliókat hergeltek, tízezreket vonultattak Békemenetesdiken, százezrek fogadkoztak, hogy inkábba hősi halál, mint az IMF szolgaság

Oszt most hogy itt az Ördögtől való IMF, ezerrel megy a terelés, parasztvakítás mindennel.
Sőt, egy két hét, és kiderül, hogy Oceánia mindig is Eurázsiával állt hadban.

És a birkák vezényszóra ezt fogják bégetni.

"mióta olvasol kurucot? :)"
Kezdetektől. Még arra is emlékszem, hogy a Parlamenti Büfé és étterem fő beszállítója hirdetett náluk, miközben Drazsé elvtárs rázta az öklét, és ugyanazt mondta, mint most Orbánék, hogy azért nem tudnak tenni ellene, mert a zUSA hagyja őket.

A kuruc a neoliberálisok eszköze, a hatalom használja manipulációkra, régen Gyurcsányék, most Orbánék.
Melnyikovnak a gyűlöletipar az üzlet, az uszítás a fő portfóliója.
Amúgy a zIndexen ha ügyes vagy és a MIÉPes csicska haverja még nem törölte ki, akkor megtalálod az életművét a kultúr rovatban.

"amúgy két embert bevittek, aki az imf ellen tüntetett. :)"
És hol volt az NBHás Torockai a betyársereggel, az ökölrázó HVIMmes bértüntetőkkel?
Hm?
HOL VOLT A JOBBIK, AMELY HA VALÓBAN KORMÁNYRA KÉSZÜL,AKKOR A NYAKÁBA SZAKAD A VISSZAFIZETÉSE?

Hol volt a zászlóégető Csanádka, Morvai nyanya, Vona, a jól ismert ökölrázók, hőzöngők?
Még egy Budaházy monitort se vittek ki. :O)))

Van cigányozás, zsidózás, Csatárizás, csak épp 15 miliád dollár nem érdekel senkit.

---------------------------

Ugye Török?!
Vazze, ha te valódi elemző volnál, akkor ilyeneket elemeznél ki!
Sokkal bővebb infód van a politikai boszorkánykonyhákból, agymosó médiabáróságokból!

It’s the economy, stupid 2012.07.19. 00:26:41

@ubul2000:

Üdv a fedélzeten, drága blogtárs úr, merre teccett kolbászolni idáig, távolmaradást igazoló orvosi dokumentumot kérem benyújtani - kizárólag pathologiai vagy igazságügyi orvostani szakértői igazolást fogadunk el. Ebben kéretik megnevezni az exitus lethalis közvetlen oka, kísérő betegségek, ezek BNO kódjainak megjelölésvel. Fenti dokumentumhoz csatolni kell az epikrízist, latin nyelvű kórbonctani összefoglalást, valamint a kitöltött „Zárójelentés halálesetben” c. adatlapot. :))

Kérdésedre válaszolva: is, de a locsogás megtanulását nem ez a tény alapozta meg.

török gábor 2012.07.19. 00:27:52

@It’s the economy, stupid: "végigolvastam a mai termést" - azokat már kitöröltem...

It’s the economy, stupid 2012.07.19. 00:51:57

@ubul2000:
Na tessék, alig jött meg, már rajta van a témán :))
Maradjunk amellett, hogy nehéz lenne igazságos sorrendet felállítani. Antallék azért kiemeltek, mert akkor még mindennek előtte voltunk, még ember is lehetett volna belőlünk.
Idő-helyzet-lehetőség-terv; valahogy így mondták az egzisztencialisták (tölgyes helyreigazít, ha marhaságot mondok).
No, ezek közül terv az nem volt, mit nem volt halvány flatusuk (bélgázuk) se volt - el is coitálták (közösülték) a kezdetet rendesen. (Parázok a néven való nevezéstől, nehogy büntibe kerüljek útszéli stílus okán.)

Hornék sutyiban privatizáltak, és hadonászva mutogattak visszafelé. Kivéve Bajusz idejét, ő azért begyűrte az éket a lejtőn száguldó gazdaság kereke alá.

It’s the economy, stupid 2012.07.19. 01:00:06

@török gábor:
OOps. Akkor bebuktam a védőbeszédet? Be hát.
Pedig kiváncsian várom mi alakul a két blogtárs között, ebből VALAMINEK ki kell jönnie, mert ez már kapcsolat. Remélem nem az jön ki, hogy hoplita lebontja zsülivel a four seasons bárjában a berendezést. Úgy értem zsülivel a markában. :))

Putyilov gyári melós 2012.07.19. 01:07:49

Na ettől rettegnek Orbánék, hogy benéznek a seggük legmélyebb likáig.

Vége a trükközésnek, szélhámoskodásnak.

"Így tárgyal az IMF: adatfüggőket küldtek hozzánk

– Rengeteg kérdést kaptunk, és rengeteg háttérszámítást kértek tőlünk – folytatta a volt pénzügyminiszter. – Miért lesz akkora a GDP-növekedés, mint amivel számoltunk, miért kalkuláltunk a GDP összetevői során azzal, amivel, s ugyanez végigongorázva sok más adaton, például az adóbevételeken is. Teljes részletességgel tudni akarnak mindenről, lényegében látni akarják a komplett költségvetési háttérszámításunkat. Ezt elektronikus adathordozón adtuk át nekik, ők visszatértek az irodáikba, és lefuttatták azt a saját modelljeiken. Azokon, amelyeken például a konvergenciaprogramokat is ellenőrzik. Nagyon nagy szellemi kapacitás áll mögöttük – írta le a tárgyalások menetét Veres János."
nol.hu/gazdasag/igy_targyal_az_imf__adatfuggoket_kuldtek_hozzank

inreallife 2012.07.19. 01:11:26

@Putyilov gyári melós: maradjunk annyiban, hogy messze vagyunk a minimális elfogadható szintnél. bőven lenne még mozgástér kicsit megfékezni a dolgokat, a rendőrállamtól meg a lehető legtávolabb állnuk. lassan vadnyugat lesz belőle, mert az emberek fogják átvenni orbánék erőszak monopóliumát, ha nem tudják megvédeni az embereket... volt már ilyen párszor a történelemben... nem fog sokáig tartani, de mint a futótűz keresztülsöpör az országon, és utána az a vicc, hogy jobb lesz a helyzet... ez az, amit a jog nem tud lekezelni...

inreallife 2012.07.19. 01:22:46

@Putyilov gyári melós: ez mondjuk várható volt. a világbanknak és az eunak nincs 2 normális szakembere, azért fogják mindig kézen az imf-et, az majd előkapja a csőgörényt, és megpiszkálja viktorék ánuszát. :)

nem is szeretik. a múltkor linkeltem, a hova lett 110 milliárd cikket. egy 120 milliárdos bevételről kiderült, hogy az a keresztszemű ökör benézte, és csak 10 milliárd jön be belőle. azért meg már a hercehurcát sem éri meg. nade akkor lyukacska van, mit csináljuk? a megoldás, kisatíroztak egy számot, és beírták, hogy bevétel +160 milliárd, majd megszavazták utsó nap. :)

www.portfolio.hu/gazdasag/adozas/par_nap_alatt_tunt_el_a_budzsebol_110_milliard_forint.170244.html

a vicces, hogy már portfolion is hülyét kapnak a kormány gazdaságpolitikájától, érezni rajta az elfojtott düh és a röhögős irónát. ők így látják:

"A hiányzó összeget a kormány úgy pótolta, hogy gyakorlatilag hasraütésszerűen beírt a költségvetésbe egy plusz 160 milliárd forintnyi adóbevételt, ami az adórendszer hatékonyabbá tételéből származna a kormány reményei szerint. "

totál halál. orbánia error. :)

inreallife 2012.07.19. 01:44:58

@Putyilov gyári melós: Anyaország :: 2012-07-18. 21:52
Bándy Kata ügyében nem tartotta fontosnak megszólalni, de a zsidók felrobbantása miatt máris részvéttáviratot küldött Áder.

valahogy jellemző. áder eddigi tevékenysége, zsidó rabbinál hajbókolt, kiszaladt izraelbe lepacsizni, és mindenkit megnyugtatni, hogy nálunk minden rendben van. közben volt egy brutális mészárlás, azt skippelte, majd hazajön és már írja is a táviratot, hogy szegény izraeliek. most őszintén, melyik államnak lett ő a köztársasági elnöke? már netanjaura is rávert párezer kilométert....

csak zsidó érdekekkel foglalkozik, vagy mi van? ez talán nem mesterséges szítása az antiszemitizmusnak? szerinted miért van az, hogy az emberek magyarországon is utálják a zsidókat? ők mindig fontosabbak? még egy brutális gyilkosságnál is a zsidóké az elsőbbség? még a köztársasági elnöknek is ők a fontosabbak? kitalálom, ezután sem fog a bándy üggyel foglalkozni. nem azért, mert nem ér rá. egyszerűen az nem volt zsidó, csak egy sima magyar.... :(

It’s the economy, stupid 2012.07.19. 01:47:11

@Putyilov gyári melós:
"benéznek a seggük legmélyebb likáig". Uramisten, elképzeltem...huh; nem tom mennyit keresnek, de istenuccse nincsenek megfizetve :P

Elektronikus adathordozó-ó-ó-ó-ó? Háttérszámítá-á-á-á-s? Szerinted Kusza Szem tudja mijaz? Ebbű még baj is lehet, mer'ugye a papír -mint tudjuk- mindent elbír, na de ezek az elektroizék...?!
Egyébként az "unortodox" jelző elírás lehetett terrorista újságírók részéről, nem inkább az "Uncertainty principle"-re gondolhatott (no nem a Heisenbergére), ha beviszünk egy ilyen határozatlansági relációt a tündérmese elméletébe, akár jéghegy is lehet belőle, vagy naszád, vagy mozdonyhorgony, whatever. (Mondjuk befizetnék rá, mikor az adatfüggők a mozdonyhorgonyt megpróbálják lefuttatni a modelljükön, szerintem végleg lefagy az ájbíemjük.)

A GDP-növekedés kimutatásához a többi elektroizé mellett remélem van egy pásztázó elektro(n)mikroszkópjuk is, hogy látható méretűre nagyítsák. Esetleg a Higgs-es csókáktól kölcsön kérhetnénk a detektorukat. A bevételi oldallal még nagyobb a baj, mert arról már papírja van a kormánynak -a nem épp ellenséges érzületű ÁSZ-tól- mi szerint 30%-ban hanta. Remélem nem felejtették kint az asztalon ezt az irományt.
Vicces: a vállalkozások kiadásokat hantáznak, a kormány meg bevételeket, hehe.

Putyilov gyári melós 2012.07.19. 01:54:55

@inreallife:

Hova fokoznád még a büntetési tételeket?
És hova zárnád be a bűnösöket?
Ma már egy kifli ellopásáért is börtön jár.
Aki bűnt követ el, az ha ismeri a büntetési tételeket, akkor az nagy dobást csinál, mert arányaiban nem sokkal többet kap érte, mint egy kisebb súlyúért.
Enni mindenki akar, létfenntartási ösztön diktálja. Fűteni, világítani is fog, tehát kimegy fát lopni és áramot fog lopni.
A segélyeket lecsökkentették, megélhetést nyújtó meló nincs.
Látszik a statisztikákon a rablások, betörések, erőszakos bűncselekmények 2010 vége óta való megugrása.

Tudod mennyibe kerül egy elitélt?
Napi 5-6 ezer forint, egy súlyos hosszú büntetésű napi 8-10 ezer.

Egy embernek a 28.500 Ft segély, napi ezresre se jön ki.
És a neoliberális sajtó által heccelt primitív véresszájúak még ezt is sokallják, és amilyen marhák, inkább kifizetnek éveken át havi 150-300 ezret, csakhogy börtönben lássák, tulajdonképpen a belső, rosszabbik felüket.
Azért kívánnak büntetést, hogy ők ne merjenek belekezdeni.
Ha új börtönöket kell építeni, akkor még nagyobbra jön ki egy elítélt napi fogvatartása.

Egy rendőr havi költsége több millió forint. Ne csak a fizetését nézd. Hanem az infrastruktúrát. Őrszoba, kocsi kell a segge alá, ahhoz üzemanyag. Egyenruha, rádió, számítógép.

Aztán az elitéltekhez bírók kellenek, ügyészek szintén havi milliókért.

Olcsóbb lenne növelni a segélyeket, de a neoliberálisok rövidlátók, kapzsik és a teljes ÁLLAMI ÚJRAELOSZTÁST maguknak akarják.
Ezért szerintem még csökkenteni is fogják, úgyhogy a nyomor és a bűnözés csak nőni fog.

És ne gyere nekem azzal, hogy dolgozzon az elítélt, mert ha nincs motiváció, akkor az a munka xart se ér, a rabszolgatartó társadalmak nem véletlenül buktak meg.
Nézd meg, hogy a Gulagokkal, koncentrációs táborokban végzett munkával mit értek el.

Egy 10-20-30 évre elítéltet pedig semmivel sem tudsz motiválni 3 évi börtönélet után.

Putyilov gyári melós 2012.07.19. 01:59:43

@inreallife:

Pedig a portfólio.hu Spéderé.
Ő neoliberális és 30-40 milliárdot szeretne lehúzni Orbánéktól a bankjának :O)))

Putyilov gyári melós 2012.07.19. 02:04:50

@inreallife:

Ne legyél már ennyire debil!

Hány gyilkosság van nálunk évente?
Vagy 200!

Majd mindig odarohan a köztársasági elnök, mi?

It’s the economy, stupid 2012.07.19. 02:15:24

@inreallife:
"benézte, és csak 10 milliárd jön be belőle"

OMG, hát ilyen dögivel van. A közlekedési bírságokból asszem 39 milliárdot akartak, első n.év tán 1,5 lett, most meg már nem is autózik a tetü parasztja, pedig jól megemelték neki a bírság tételeit, persze kizárólag az ő érdekében és akaratával.
Chipsadó: idén már negyedszer bővítik az alá tartozó cikkek körét, de a negyedévenként 20 milliárdra tervezett bevételből 4 ha bejött, ez éves szinten 50mrd "tévedés".
Nyerőgépek: 62 milliárd bevételt dobtak ki, mert több tízezerről pár ezerre csökkent a gépek száma, nincs pontos adat, kb. 10k vendéglátóhely is bezárt emiatt.
M6: tervezett 16 helyett 2.5 milliárd. Satöbbi.

anonymand 2012.07.19. 04:55:46

@aszekelyek:

Tisztelt aszekelyek!

"Amennyiben az a bankrendszer nem viszi ki a profitot. Tenném hozzá. Úgy nézem , ez a célja Orbánnak. Magyar bankok hiteleznek majd." - hozzátehetted volna azt is, hogy miből?
Miből hiteleznek majd?
Miből?
(November óta közel 500 milliárdot vittek ki külföldi számlákra a magyarok - www.rakosline.hu)

Ábrándozás az élet megrontója. Ezt még soha nem hallottad?

Tisztelettel:
anonymand

csácumi 2012.07.19. 06:54:34

@török gábor:
Tudomásul vettem, de kissé savallom, hogy engem már negyedjére, míg ezt a provó köcsögöt meg először.

Na pá....

dbeata 2012.07.19. 07:41:03

Olvasom a tegnapi eseményeket.

Nekem mindig összeszorul a szívem, amikor a blogfenntartókat cenzúrázzák.
Blogfenntartó=napi szinten jelen van, nem csak ír, olvas és reagál is, nem csak kinyilatkoztat, aktív, megvannak nála az alapok ahhoz, hogy érdemben hozzászóljon a témához,
a hozzászólásainak sokszor véleményformáló ereje van, nem utolsósorban pedig egész emberként van jelen.

Sajnálom, hogy időről időre mindig megtörténik ez.
Ilyenkor teljesen elmegy a kedvem attól, hogy hozzászóljak a TG bloghoz.
@csácumi: Hoplita: tisztellek és kedvellek, hiányoznál, nélküled ez a blog nem lenne teljes.
DE!
Nem gondolom, hogy tartható az, hogy a blogot a "végső leszámolás" eszközeként használd, és indulataidat másokon vezesd le. Ami neked lehet, hogy csak egy odamondás, fogalmad sincs, hogyan eshet a másiknak, esetleg mennyire bántó és romboló, nem mellesleg a viszonzásra sarkallja, abban meg mi a jó?

@török gábor: megértem az álláspontját, hogy nem szeretne trágár beszédet a blogján. Ez, gondolom a szponzorok kérése, vagy valami ilyesmi, ha tévedtem, akkor elnézést.
Szerintem viszont, ha már valami probléma, az nem önmagában a trágárság (legfeljebb az öncélú trágárság), hanem az egymás emberi méltóságának a megsértése, a személyeskedés. Amikor már nem a téma a vita tárgya, hanem egymás személye.
Hiszen egyéni módon fejezi ki magát mindenki, szerintem egy frappáns káromkodás jobban tükrözi olykor, mit is
gondol valójában az ember, hogyan érez.

Mindenesetre történelmi pillanat, hogy @jjulie: is kitiltatott. Kétségbeejtő egy helyzet....;))

Köszönöm figyelmeteket.

mókáné 2012.07.19. 08:50:22

@Hepci:

"az nem szexualitás, hogy valaki csuklik 1et."

Miközöttünk van 1 hatalmas különbség, ha nem sértelek meg vele: van, aki beszélni szeret róla vagy írni és van, aki csinálja.:)

mókáné 2012.07.19. 09:06:00

@Hángérien feeritél rajongó dbeata:

"megértem az álláspontját, hogy nem szeretne trágár beszédet a blogján. Ez, gondolom a szponzorok kérése,.."

Nem gondolom, hogy szponzorok kérdése volna a trágárság nélküli beszéd. Hányszor láttál engem itt (de akár a privát életemben) káromkodni, csúnyán beszélni?

Nem igénylem semmilyen formában. Elfogadom Török Gábor érveit és most már hajlok afelé, ha úgy alakul, és a facebook -os megoldást választja, akkor azzal nincs problémám.

Rengeteget lehet itt tanulni, lásd a mai írást. Nekem szinte teljesen új gondolatokkal. Szívből örülnék annak is, ha egyetemi elemzéseket hozna @török gábor: vagy akár az egyetemről egy-egy tanítványa munkáját.

Az életemben az erősödés, nyújtózkodás és önállósodás éveit élem. Még mindig szívesen kapaszkodom irodalomba, történelembe és politológiába. Az angolról most nem szólok, mert úgy letettem, hogy szégyen.., de a szabadság felé tartok.

Ennek a blognak a szellemi közössége segít nekem. Köszönöm.

tölgyes 2012.07.19. 10:20:06

@Putyilov gyári melós: Azt szólom, hogy tudtommal nem kap., de ha kapna is az is rendjén volna. Jó helyre adja.:)

tölgyes 2012.07.19. 10:27:57

@márta)):
Kedves Márta!
2012.07.18. 22.44.07-kor írta:"hm. De gondolom, az nem ütközik semmiféle törvénybe, akármibe), hogy mint mgánember"? mondják el véleményüket.
Persze, csak ha, jól értelmeztem." Rosszul értelmezte. Róna Péter az MNB-ben magánemberként nem beszélhet az IMF-fel, mert az MNB felügyelőbizottsági tagja, amiért úgy 6-7-szer annyi pénzt kap mint a maga nyugdíja-fizetése.
Róna beszélhet az IMF-fel, amikor az leül tárgyalni a felügyelő bizottsággal. Ott mint tag a többi jelenlétében elmondhatja amit gondol.. de az államot nem lehet mutyiban külön utakon képviselni. Ez a rend.

tölgyes 2012.07.19. 10:50:49

@It’s the economy, stupid:
Antall megítélésében egyet is értek meg nem is. A gp-t ugyanaz a régi MSZMP-és + "Soros-ösztöndíjas" garnitúra határozta meg, aki előbb is, utóbb is meghatározó szerepet játszott. Antallék gazdaságpolitikájára jobban hatott az SZDSZ, mint az MDF. Az előző rendszer szakértőinek folytonossága erősebb volt, mint a változás.
A hibák ellenére a nagy adósságot azonban mégse A. halmozta fel, az adósságcsapda helyzetet mégse ők hozták létre, csak nem oldották meg a bajt. A nyugati piac nem igen nyílott, miközben szembe kellett néznie a keleti piacok teljes összeomlásával, a történelmi helyzetből adódó az ő (keleti) szempontjukból jogos keleti sértődöttségükkel.

A korábbihoz való viszonyítással pedig nekem nincsen bajom. Azzal van, ha egyszer lehet máskor nem. Épp a minap írta nekem egy régi barát, hogy nem lehet az elmúlt 8 évre hivatkozni, majd hosszan fejtegette a 94 előtti évek meghatározó szerepét. Most akkor van szerepe az előzményeknek, vagy nincs szerepe az előzményeknek. Ugyanakkor szerintem nem lehet a múlt csődjét,- ami mára kényszerítő adottság - kiiktatni, de a jelen döntéshozóin nem lehet számon kérni az előzőek hibáit. A dolgokat szét kell válogatni.

mókáné 2012.07.19. 10:51:53

@tölgyes:

Alighanem most érkezett el az a történelmi pillanat, amikor összhangban Önnel azt mondom: Török Gábor helye a tudomány és nem a blog világában van.

De nekem ehhez a felfedezéshez meg kellett látnom, mennyit ér a virtuális világ, amikor tudományos szempontból nézem és látnom kellett az embert, aki messze nem blogger és nem is lesz az.

@török gábor: nem érzi úgy, hogy egy blogban írni már nem kihívás és kevés Önnek? Nem kitúrni szeretném innen, csak kérdezem.:)

It’s the economy, stupid 2012.07.19. 10:53:27

@anonymand:
"Miből hiteleznek majd?"

Miből, miből. Látom, nem vágod még a ner működését.
Idén befizettetünk az MNB-vel a kincstárhoz egy horror méretű tranzakciós adót. Hopsz, máris nálunk a zsetonka, idei év kipipálva. Ezt ugye jövőre vissza kéne tenni a helyére, az MNB-hez. Ekkor jön egy gyors tv-módosítás (esetleg mindjárt beleírjuk a zalaptörvénybe, biztos ami tuti), hogy de nem is, vagy legalábbis nem azonnal, (addig amíg 60% nem lesz hiány, addig amíg mink vagyunk kormányon, whatever, de mindegy is), addigra pont itt a március, Simor balra el, portán leadja a trezor kulcsát, és voilá, máris mienk a bódottá.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.07.19. 11:16:27

@knausz: gyakran csuklasz?
Én nem szeretem annyira...

anonymand 2012.07.19. 11:33:58

@It’s the economy, stupid:

Tisztelt It’s the economy, stupid!

Belátom, én vagyok a hülye.
Részben köszönöm a felhomályosítást, részben rájöttem, ha nem 2, hanem mondjuk 5% növekedést prognosztizál unortodox szemállású Maximus Balfus (aki egyik szemével a jövőbe, a másikkal a múltba réved), akkor megint egy valag pénz lesz az álomkasszában, és abból minden megoldható lesz.
Vagy nem prognosztizál, hanem úgy dönt.
Vagy úgy határoz, hogy nem 2030-ra leszünk Kánaán, hanem hamarabb.

Ismételten köszönöm a segítséget.
Hálám jeléül kérlek fogadd el:
intoxicologist.files.wordpress.com/2009/01/zwack-bottle-and-drink.jpg

Tisztelettel:
anonymand

mókáné 2012.07.19. 12:02:33

@Hepci:

"Én nem szeretem annyira..."

Nekem benne van az első háromban, intenzitásának hiánya kizár minden további lépést.

dbeata 2012.07.19. 12:09:10

@knausz: Nem tudok erről többet mondani, mint azt, hogy az önkifejezés módja egyedi, és én ezt értékelem. Ugyanakkor tiszteletben tartom a véleményedet. Talán még annyit, hogy a nemek között különbséget tennék. Egy nő szájából ugyanaz a szó másként hangzik.

Én becsülöm azt, amikor valaki közérthetően fogalmaz, pedig tudna elmélkedni is.
Ezt most arra írtam, hogy sok elméletgyártó van, de a gyakorlatban kell most problémákat megoldani.

Most épp csuklotok? Ki emleget? :)

It’s the economy, stupid 2012.07.19. 12:10:34

@tölgyes:
"A gp-t ugyanaz a régi MSZMP-és + "Soros-ösztöndíjas" garnitúra határozta meg"

Na ja, aber ez A. esetében nem mentő, hanem súlyosbító körülmény.

"az adósságcsapda helyzetet mégse ők hozták létre"

Teljességgel így van, megkockáztatom, halvány segéd fogalmuk se volt a valóságról. A mai napig nincs az egyezményes minimum elfogadva, milyen lehetősége lett volna A.-nak pl. a lengyel módszert választani, átütemeztetni, elengedtetni. Nálunk állítólag más volt a hitelezők tulajdonosi összetétele, ezért nem lehetett, akik ezt mondják, azok az első pontban már körülírt csoport tagjai, felelősek is a helyzetért, ezért a magam részéről eccerűen nem hiszek nekik, slussz.
A kialakult magánvéleményem meg az, hogy erre az alkudozásra A. alkatilag alkalmatlan volt, ezért meg se próbálta. Ezzel az ostoba dzsentri "az úr a pokolban is úr" mentalitással akkora kárt okozott az országnak, hogy nincs az a végtermék-mennyiség, amennyivel elégszer lehetne újra meg újra bekenni a szobrát, ahogy az már történt. A kései utókor a sírján fog rezgőcsárdást járni, állítom.

"Keleti piacok"
Nem kivonulni, foggal-körömmel ottmaradni kellett volna. Akkor is, ha többiek nem tartanak velünk. Drága jó nagyanyám örökérvényű gazdpol alapelve alapján addig nem dobjuk ki a lyukas cipőt, amíg nem tudunk újat venni, a semminél még mindig jobb. Ezt meg A. politikai vakságból nem tette, mert mit szólnak a választók, ha a ruszkikkal bratyizunk, majd hozzák nekünk a szép új cipőt a nyugati úri barátaink. Hát nem hozták, viszont még a sparherdet is elvitték, amíg mi urizáltunk.
Hogy a választók mit szóltak volna a bratyizáshoz, nem tudjuk, a komplett mg és ráépülő élelmiszeripar termelés-külker összeomlásához mit szóltak, aztat ugye tuggyuk.

It’s the economy, stupid 2012.07.19. 12:20:44

@tölgyes folytatása:
"a jelen döntéshozóin nem lehet számon kérni az előzőek hibáit"
Dehogynem. Mijazhogy, nagyonis. Eccer: már voltak előző döntéshozók ők is, hozadékuk a maradék könnyűipar bedöntése a dupla minimálbérrel, kínaiak jobbról színre be, magyar munkahelyek balra el. Köszönjük Emese.
Másoccor az is a dupla minimálbér hozadéka, hogy a szétvert gazdasági szféra az emelt minimálbérekkel kistafírozott közszférát már nem tudta kitermelni. Ez a hozadék persze megyónak szökkent virágba, majd hozott magyar citrom-jellegű termést, botrány és bukás elkerülése végett jöttek a hitelek. Mert megérdemeljük.

mókáné 2012.07.19. 12:24:22

@Hángérien feeritél rajongó dbeata:

"Én becsülöm azt, amikor valaki közérthetően fogalmaz, pedig tudna elmélkedni is."

Nagyon szeretek elmélkedni. Mindig szerettem, csak a gyakorlati élet belekényszerített, hogy akkor ezt is, azt is oldjam meg.

Amikor megismerkedtem azzal az egyetemi tanárral, akiről beszéltem, tértem vissza újra az elméleti szintemre, ami nekem napi gyakorlat. Profilja a közgazdaságtan mellett a marketing is.:)

Az értékek mentén haladok most már egyenes a cél felé.

Jellemző, hogy a férjem utálja az egyetemi tanárt. Pontosan olyan okokból, amiért én szeretek vele beszélgetni: értékesen töltjük az időt. Török Gábort sem bírja, hát még élőben egy elmélkedőt, aki velem elmélkedik.:)

It’s the economy, stupid 2012.07.19. 12:33:07

Szegény Feri meg kipletykálta az egészet, ágy alatti tartály, valamint "lakóság" kiborulva, mire a fidesz nem azt mondta, hogy igen kérem, sajnos a dolog bö szm eség része igaz, (ezzel a végtermék egy részét legalább visszalapátolta volna az arr szolgáló berendezésbe), nem, ők inkább jól szétkenték.

Midőn itt álltunk talpig illatba borulva, akkor remek időzítéssel kivontak a belső piacról 2,5 milla fogyasztót a flat taxukkal, és most néznek, miért megy csődbe negyedévenként több cég most, mint 2009-ben a válság hatására egy év alatt.

It’s the economy, stupid 2012.07.19. 12:35:54

Szolgálati közlemény: "bö szmes ég" tiltott szó.

@tolgyes
Bocsi, egyszerűen nem engedte át a blogmotor, ezért ment darabokban.

It’s the economy, stupid 2012.07.19. 13:05:24

@anonymand:
"Belátom, én vagyok a hülye."
Nono, ne fogalmazzunk ilyen élesen, egyébként is a bloggazda előírta, hogy itt kizárólag őt lehet "minuszosan kaserolni".

Kérem szépen. Teccett vóna többet a korcsmába eljárogatni a közgáz órák végigülése, valamint az ott történő elbutulás helyett.
Jómagam ezt tettem, részben persze azért, mert az oktató a közgáz egy speckó irányzatát (Lajos-Bácsi-Összes) oktatta, és kidobott idő lett volna, de persze a korcsma vonzerejét sem becsülném le. Nem is vizsgáztam volna le, ha nem ül mellettem a teszt alatt egy évfolyamtársam, aki 3 hátranézésből 8 oldalnyi teszt (oldalanként 10-12 kérdés) megoldását sasolta le a mögöttünk ülő, több közgáz-végzettséggel rendelkező srác papírjáról. Hát kérem, úgy hátranézni én még embert nem láttam. :)) Már mi tettünk be direkt rossz megoldásokat, nehogy gyanússá váljunk.
A szóbeli szigorlaton aztán már valahogy átevickéltünk, részben mert Lajosbá épp nem ért rá, a helyettes meg télleg közgazd kérdésekről akart polemizálni. Én egy beugrató kérdéssel (Marshall-kereszt) visszahoztam a munkaerő-multiplikátoron elvesztegetett állásaimat. Mondjuk a folyadékveszteségem olyan 8 literre volt tehető, halálomig nem felejtem el azt a vizsgát.

No, ezért van, hogy én könnyedén tudom követni a nagy gondolatmenetet,

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.07.19. 13:15:01

@knausz: ez a rengeteg csuklás nem egészséges.
Talán keress fel egy gasztroenterológust...
:D

tölgyes 2012.07.19. 14:20:50

@It’s the economy, stupid:
A valódi helyzetet nagyon kevesen ismerték még a régi pártelitből is. Le szoktam írni: 89 szeptemberében a KB ülést azzal fenyegette Németh Miklós, hogy nyilvánosságra hozza az adatokat, ha nem hagynak fel a személye elleni támadással. Fel is hagytak azonnal. A valós adatokat még a KB sem ismerte.
Miért Antallnak rendelkezésére állt egy másik elit???A váltás egyik tanulsága éppen az volt, hogy nincs Mon két elit, jó ha egy van. Ez különösen igaz volt a gazdaságpolitikusokra. Egy képző hely volt a Közgáz. Ott is az un tervgazdasági szak. Ott jóval jobb képzés folyt, mint az egyetem más köreiben. Közülük kerültek ki a minisztériumok és a tervhivatal közgazdászai. Szermélyesen ismerték egymást.. tehát egy meglehetősen szűk körből lehetett választani. Ha a személyekben történt is változás, azok akik jöttek nem gondolkodtak másképpen, nem voltak más ismereteik, legfeljebb kevésbé voltak felkészültek mint az elődeik. Ugyanakkor a szűk gazdasági elit vezetéssel is rendelkező tagjai nem vállaltak szerepet a kormányban, pedig közülük a párton kívülieket A. hívta is.
A mindent visszafizetni is része volt annak a koncepciónak amit még Feketéék képviseltek, akik ugyanebből a körből jöttek. Ez is része volt a "hagyománynak". Büszkék voltak arra, hogy mi még 56 zivataros idején is fizettünk.

Az otthagytuk a keleti piacokat - is csak egy rossz duma volt, amit az MSZP-nek nem is a gazdasági, hanem konzervativ elitje nyomott. Az oroszok a kényszerű kivonulás, a Varsói Szerződés miatt nehezteltek és még azt a 2 milliárdos kártérítést is csak keservesen tudtuk elkölteni méghozzá úgy, hogy abból a régi MSZMP közeli elit profitált a legtöbbet.Mivel megszűnt a béketábor olajért mindazt megkapták, amit mi adni tudtunk.

Amit a minimálbérről és egyebről ír, az szerintem csacsiság.

tölgyes 2012.07.19. 14:26:10

@knausz:
Az a hajó lassan elment.. nincs 3-4 odadobni való év. Ekkor kellett volna megszerezni a nyelvi és matematikai alapokat.. ez most már nagyon nehéz lesz. TG. sokat dolgozik és ő már benne fog maradni ebben a bulvárban. Láthatóan vonzódik ehhez alehet, hogy esni fog a poltikai eső, de valószínű az is, hogy poltikai szél lesz, de a politikai meleget se zárhatjuk ki típúsú elemzéshez, ami persze nem az csak ügyes játék a jólinformáltságával.

mókáné 2012.07.19. 14:34:18

@Hepci:

"ez a rengeteg csuklás nem egészséges."

Néha megkérdezem: ugye én nem vagyok még mániás ebben a csuklásban?:)

mókáné 2012.07.19. 14:57:35

@tölgyes:

"TG. sokat dolgozik és ő már benne fog maradni ebben a bulvárban. "

Rengeteget kínlódtam magammal és rásegítettek a körülmények is, a tőlem független események, amiket Ön tud, nem ragoznék. Az ember végül rájön, mi az, amit szeretne.

Egyébként nem gondolom, hogy rossz az, ha merünk nyitni és megismerünk több dolgot és akkor el tudjuk dönteni, valójában mit akarunk. Mi az az egyetlen, amit akarunk? Merre az út, amely irányába indulnánk?

Sose késő. Nem látom, hogy megöregedett volna. Nem azt látom, hogy változtatásra képtelen. Sokkal inkább jellemző, hogy: sorra zárja ki mi az, amit nem akar. Maximalista. Minden tökéletesen nem lehet. Az ember elengedi a sallangot.

Az emberben olyan erők vannak, amikről önmaga sem tud.

Egyébként azt látjuk, hogy politológus kollégái mind elvesztek a pénz vonzásában. A tudomány vonzásában elveszni, az az igazi kihívás!

Én régen is tudtam: nem akarok gazdag lenni, hanem szívesen mosnék az uramra, főznék neki mindenfélét (főzeléket elsősorban!) és biciklivel szeretnék közlekedni.

Ma már biztosan tudom, hogy soha nem akartam mást.

- De... arra nem gondol, hogy egy ilyen csinos fiatal lány, micsoda veszedelmeknek van kitéve egy magányos férfi házában?
- Én úgy nézek fel a művész úrra, mint egy hangya a katedrálisra.
www.youtube.com/watch?v=OtNgMUr5LiE

hegyilány 2012.07.19. 15:30:37

41 ezer dolgozó tűnt el a magánszférából egy év alatt"

Nemzetgazdasági szinten egyébként elmondható, hogy közel 5 ezer fővel 2,689 millióra nőtt az alkalmazásban állók száma Magyarországon 2012. májusában. Ez ugyanakkor azt is jelenti, hogy 2011 májusához képest 28,6 ezer fővel esett vissza az alkalmazásban állók száma, tehát a munkaerőpiac változatlanul rossz helyzetben van."

www.mfor.hu/cikkek/41_ezer_dolgozo_tunt_el_a_maganszferabol_egy_ev_alatt.html

****

Elbocsátja dolgozóinak csaknem felét a Zala megyei település egyik legnagyobb foglalkoztatója. A külföldi tulajdonos más országba telepíti át az egyik termék gyártását. "

www.hirado.hu/Hirek/2012/07/19/10/Leepitesek_Lentiben.aspx

Tessék mondani, hogyan lesz ebből egymillió új munkahely.
Tossz a helyzet, persze, talán még "annál" is rosszabb.

Tehát "azok" a bizonyos lapok, valamiért nagyon rosszul vannak forgatva.
Sőt, az a "fránya" gazdaság sem akar működni.

hegyilány 2012.07.19. 15:32:53

oppá" Elnézést" "Rossz a helyzet".

Van ilyen.

hegyilány 2012.07.19. 15:35:07

@csácumi:

Én mélyen egyetértek veled. Igazad van.
Komolyan.
:)

tölgyes 2012.07.19. 17:58:18

@knausz: Ítélkezni nincs jogunk Ha G-nek ez a jó, ebben érz jól magát akkor csinálja. Abban azonban nem hiszek, hogy az időt herdálni lehet. Mindennek megvan a maga ideje.
A társadalomtudományokban - mondják - később érnek az emberek. Ez igaz is. Mégis mindennek megvan a maga ideje és amit most elszalaszt valaki az nem jön vissza.

tölgyes 2012.07.19. 18:05:50

@hegyilány: Én megértem, hogy türelmetlen, de mint látja azoknak se megy jól akiknek a mi felfogásunk szerint nagy tapasztalattal rendelkező vezetői vannak és erős a gazdaságuk is. Ott is nyomják felfelé a nyugdíjkorhatárt, a munkanélküliség ott is magas, a növekedés ott se akar beindulni, a próbálkozások ott se hozzák meg a kívánt eredményt.
Ma senki se tudja a megoldást, legkevésbé azok akik hangoskodnak. Én még emlékszem arra, amikor 2008-ban Róna Péter 350 forintos eurót követelt és közben egy szót sem szólt a devizában eladósodottakról... A többiek mind voltak kormányon és akik most szájalnak, azok hozták össze azt, hogy a GDP arányos hiány 30%-kal, a külső eladósodás pedig 70-80%-kal növekedjen... Most bezzeg megmondják a tutit. Bajnai is akkor lett volna okos amikor miniszter volt, majd miniszterelnök..:(
Bajunk se lenne ennyi, ha csak ugyanolyan állapotban adja át az MSZP a gazdaságot, mint ahogy azt 2002-ben átvette:(

bioLarzen 2012.07.19. 19:29:19

@anonymand: "Tisztelt bioLarzen!

"Ezt honnan olvastad ki? A kommented elolvasása után még egyszer elolvastam a cikket, de én sehol sem látom, hogy TG azt írta volna, az ország vesztesége nem számít." - olvashatod akárhányszor.
Felesleges.
Ha neked az elemzésből nem hiányzott az, hogy legalább megelítse a posztoló a körmány "győzelmének" hozadékát, akkor felesleges volt egyszer is elolvasnod.

"Te ezek szerint igen - megmutatnád, hogy hol?"

nem, a fentiek szerint én sem, viszont veled ellentétben nekem hiányzott..."

Szia,
kösz a választ. Akkor most azt kérném, azt mutasd meg: hol írtam a kommentemben, hogy nekem nem "hiányzik".

Segítségképp a kommentemet bent hagytam a tőled idézett hozzászólásban.

Köszönettel:

bio

It’s the economy, stupid 2012.07.19. 19:30:23

@tölgyes:
„Le szoktam írni: 89 szeptemberében a KB ülést azzal fenyegette Németh Miklós, hogy nyilvánosságra hozza az adatokat, ha nem hagynak fel a személye elleni támadással. Fel is hagytak azonnal.”
Ez esetben azt is le kéne írni, ki és mi a manóval támadta szegénykémet. Nyilván a csúnya támadások elől menekült a londoni bankba, ahelyett, hogy részt vállalt volna a hazája gatyába rázásában.

„A valós adatokat még a KB sem ismerte.”
A KB az elég tág fogalom, nagyon vegyes összetételben. A KB gazd.biz. tagjai egytől egyig képzett emberek voltak, nagyon pontos ismeretekkel. Akkori vezetője közeli baráti körhöz tartozott, tudom mit beszélek. Talán nem kerülte el a figyelmét, hogy a párt 3 felé szakadt: a suttyókat, meg a leharcolt eszmét meghagyták Thürmernek, a vezetés belső magjából Horn néhányad magával, meg némi zsebpénzzel elmentek reformkomcsinak, az igazán képben levő belső gazdasági elit meg a pártkasszával szépen háttérbe vonult, pol. szerepet nem vállalt, üzletelni kezdett, remélem sejti kikkel: hát azzal a keleti kapcsolattal, amelyik A.-nak nem smakkolt, és mára diszkrét milliárdosok. Bájdövéj: a pártkassza kulcsának el nem kobzását is hagy csapjam A. bűnlajstromához.

bioLarzen 2012.07.19. 19:33:43

@dr. Bubó: Aha. Értem. Szóval behánysz ide valamit, aztán még a bloggazda írogasson neked, hogy utánad kell takarítania.

Fizetni ne kelljen neki, hogy teheti?

bio

It’s the economy, stupid 2012.07.19. 19:51:46

@tölgyes:
„Miért Antallnak rendelkezésére állt egy másik elit???A váltás egyik tanulsága éppen az volt, hogy nincs Mon két elit, jó ha egy van.”
Részben igaz, de mindig vannak háttérbe szorítottak, akik előre lépnének, de ő ezt is rosszul csinálta. Szabó mint gazd. miniszter, mindenféle makro előképzettség nélkül? A államtitkár meg egy volt kerigazgató, ráadásul egy kontraszelektált állami cégnél? Ezektől mit remélt? Ezeknél azért lehetett volna jobbat találni. A személyes tanácsadói közül ismertem kettőt, az egyik a közvetlen szomszédom volt, egy frusztrált, sikertelen, alkoholista 56-os disszidens barom volt, egy értelmes mondatot nem hallottam tőle.

„Ugyanakkor a szűk gazdasági elit vezetéssel is rendelkező tagjai nem vállaltak szerepet a kormányban, pedig közülük a párton kívülieket A. hívta is.”
Erre tudna példát mondani? Mert szerintem párton kívülit a vezetéshez nem nagyon engedtek közel. Pont az a probléma, ha a kiválasztás szempontja nem a hozzáértés, hanem a párton kívüliség.

„A mindent visszafizetni is része volt annak a koncepciónak amit még Feketéék képviseltek,”
Ő meg átvette. Miért nem állt neki tárgyalni? Miniszterelnök volt, vagy bokréta a haza gúnyáján?!

„Az otthagytuk a keleti piacokat - is csak egy rossz duma volt, amit az MSZP-nek nem is a gazdasági, hanem konzervativ elitje nyomott.”
Dehogy. Felrúgtuk az összes szerződést, mint bolond a lisztet, ahelyett, hogy előtte a „diplomáciánk” (haha…) megpróbált volna jó viszonyt összehozni.

tölgyes 2012.07.19. 19:57:45

@It’s the economy, stupid:
A KB volt a legfelsőbb döntéshozó szerv az országban. A valós adatokat azonban a még szűkebb körű PB sem tudta. A gazd bizottság tagjai sem ismerték az adatokat. Nem a szakértelem hiánya miatt, hanem mert nem kötötték az orrukra. NM ezért fenyegetőzött vele.
Ha előveszi és elovassa a KB 1989.évi jegyzőkönyveit akkor megtudja ki támadta. Az élet akkor még nem volt olyan egyszerű és még talán senki se lehetett biztos egészen a végkimenetelben.
Két dolog verte ki a biztosítékot a szeptemberi ülés előtt.
1. Pozsgay a kerekasztalban elfogadta, hogy a párt kivonul a munkahelyekről. (Pozsgay a KB ülésen elmondta: vagy kivonul az MSZMP vagy a többi párt is bevonul. Olyan nincs, hogy megmarad a privilégium) Emiatt még Nyers és köre is élesen támadta.
Németh 89. augusztus 20-án mondott egy beszédet, amelyikben megszorításokat és a szakszervezeti jogok visszaszorítását helyezte kilátásba. Ezért támadták NM-t. A szakszervezeti csoport erős volt a KB-ban.

A pártkassza nem az ország kasszája volt. Az egy másik ügy. A hitelállományról nem volt pontos kép és azt bár tudta - Antall se mondhatta el.

It’s the economy, stupid 2012.07.19. 20:05:37

@tölgyes:
„Az oroszok a kényszerű kivonulás, a Varsói Szerződés miatt nehezteltek”
Nehezteltek? Hát ez nem kis eufémizmus. Mellesleg Gorbinak is jól alárúgtunk vele, belpol szempontból, pedig neki köszönhettünk mindent.

„és még azt a 2 milliárdos kártérítést is csak keservesen tudtuk elkölteni méghozzá úgy, hogy abból a régi MSZMP közeli elit profitált a legtöbbet.”
Na ja, daccvatájmtelling, és ki is volt az a tehetetlen marha, aki ezt tűrte, akivel ezt meg lehetett csinálni? Még ma is vértolulást kapok, ha rágondolok.

„Mivel megszűnt a béketábor olajért mindazt megkapták, amit mi adni tudtunk.”
Naná, hát azért ott se gyengeelméjűek vezették a pártot, volt egy kis kiesés amíg a muzsik nem kapott vodkát meg konzervet, kicsit éhezgettek, de aztán megoldották máshogy.

„Amit a minimálbérről és egyebről ír, az szerintem csacsiság.”
Pontosan mi is a csacsiság?
Nekem pont úgy tűnik, hogy hibbant vezetésünk azért bocsát ki 9-11%-os államkötvényeket, azért veri szét a szoc.ellátást stb… mert a gazdaságunk nem tudja fedezni a redisztribúciót. Valamit benéztem volna?

tölgyes 2012.07.19. 20:11:55

@It’s the economy, stupid: A PM volt a gp. központja. Antall a kormányzást nem Szabóval kezdte. Szabó Kupa után jött. Ráadásul nem kell túlértékelni a miniszter szerepét. A költségvetést a költségvetési főosztály csinálta és nem a miniszter, ráadásul a költségvetésért felelős helyettes államtitkár kiváló szakember volt.
A tanácsadói pedig igen kiváló szakemberek voltak, akikkel Ön feltehetően soha nem beszélt és nem voltak a szomszédai. Persze a z apparátusban sokféle ember volt.. de érdemleges háttérszakmber kiszorítva.. ilyenről nem tudok.

Ha olyan tájékozott mint amilyennek mondja magát, akkor tudhatja, hogy ki volt az a miniszter a Németh kormányban aki párton kívüli volt. Olyan sok választási lehetőség nincsen.

Miért nem ült le tárgyalni, mert a rajta lévő belső és külső politikai nyomásból ezt a következtetést vonta le. (Pozsgay a tárgyalást javasolta - ez volt politikai vereségének egyik oka.) A paktumot is azzal indokolta, hogy a bankok vitték ki a pénzt az országból.

Nem rúgtak fel minden szerződést, csakhogy az oroszok nem fizettek illetve az volt a baj már 82 után, hogy az általunk felvett dollár hitelt rubelre konvertáltuk..ezt nem lehetett folytatni. Ráadásul sértettek voltak amiatt, hogy ki kellett vonulni. Azt persze nem állítom, hogy jól kormányoztak. Mégse rosszabbul mint Németh és Medgyessy a maguk kis gorenje akciójukkal.

tölgyes 2012.07.19. 20:24:04

@It’s the economy, stupid:
Miért az oroszok kedvébe kellett volna járni? Meg kellett volna erősíteni a Varsói Szerződést, amelyik jogalapot adott a bármikori lerohanásunkra?

Volt egy megállapodás, hogy az oroszok 2 milliárdért szállítanak. Mi ezzel a baj? Aláírták??Mellesleg az egész viszonyt jellemezte az erőkülönbség..ami jól megmutatkozott a 2 milliárd kezelésében. Arról nem is beszélve, hogy voltak egyéb tartozásaik is, mert az ottani gazdaság térdre esett. Ha nem így lett volna nincs rendszerváltás.

Az a csacsiság amit a minimálbér 98 utáni felemeléséről írt.

A kötvényeklet pedig olyan áron kell kibocsájtani amiért megveszik.. Ha nincs 140-170%-os külső adósság akkor könnyebb.. de van és nem ezek hozták össze.

It’s the economy, stupid 2012.07.19. 20:24:34

@tölgyes:
"A gazd bizottság tagjai sem ismerték az adatokat."
Ki fog derülni, maga Fekete János sem ismerte a tényleges adósság méretét. Ha legalább ő tudta, egy-egy havernak csak elmesélte... :))

"szakszervezeti jogok visszaszorítását helyezte kilátásba"
Jaja, most, hogy így mondja, tényleg volt némi végső rugkapálás, de hát ez pol. kérdés volt, a későbbiek ismeretében feledés jótékony homálya borult rá, mert gazd. kihatása nem volt.

"A pártkassza nem az ország kasszája volt"
Hát ezen most ledöbbentem. Kivel van Maga?
Hogy egy analógiát hozzak: az építmény osztja a telek jogi sorsát. Na pont annyira osztja a haza nyakára (hozzájárulása nélkül) felhúzott konglomerátum a haza sorsát. Tudja mi a legszebb? Azok az emberek, akik eltették azt a vagyont, egyetértettek velem jogilag. Évekig becsomagolt bőröndökkel éltek, volt aki elment, mert nem bírta idegekkel, mert minden nap várták a visszautasíthatatlan meghívást egy kis elszámolásra. Elvtelen utolsó gaztett volt, hogy meg se próbálták visszaszerezni.

tölgyes 2012.07.19. 20:39:05

@It’s the economy, stupid: 1./ Nem úgy volt az édes úr, hogy elmesélte Fekete...Ha mesélős lett volna egy napig nem amrad a helyén... Volt amiről lehetett pletykálni. Erről nem... és természetesen neki sem volt pontos képe, mert az eladósodás több elemből tevődött össze. A szervezetlenség nagyobb volt mint azt elgondolni képes.
2./ Igen a szakszervezeti csoport hangoskodott és még volt erős bázisuk, hiszen a tényleges hatalmat gyakorló pártapparátus sem volt boldog a változások miatt. Gondolja meg meg 88 movemberében Grósz puccsal fenyegetőzött és még 89 májusában is felvetődött a rendkívüli állapot bevezetése. Ez a csoport támadta NM-t... de ő megtalálta a "megfelelő" érvet. Csönd is lett az adósság bejelentésének ötletére.
3./ Az MSZMP-nek természtesen voltak lehetőségei a lenyúlásokra, de 88 után a változások szele arra ösztönözte az elitet, hogy a pártvagyont elkülönítse a többi vagyontól, mert attól tartottak, hogy akkor semmijük se marad a végén.(Bár az elválasztásnak már korábban is voltak egyértelmű jelei) Ezért az ijedtségnek volt + hozadéka. Elkülönítették a pártkasszát az ország kasszájától.. A pártkasszát és vagyont aztán jórészt meg is tarthatták.. ez is a békés átmenet ára volt.

It’s the economy, stupid 2012.07.19. 20:41:58

@tölgyes:
"Meg kellett volna erősíteni a Varsói Szerződést, amelyik jogalapot adott a bármikori lerohanásunkra?"
Ne karikírozzunk, nem ezt írtam. A tárgyalás azt jelenti, hogy modus vivendit alakítunk ki. Az olyasmi, ami mindkét félnek jó. Gorbi belpol. megborulásához jócskán hozzájárult, hogy szétszaladt a fészekalja. A VSZ felmondása még nem volt akkora baj, bár okos ember azt is lóbálta volna egy ideig, mint rendőr a gumibotot.
Na látja ez a dolog az, ami gazd. szereplőknek természetes, lásd Oszkó, és ilyen előélettel nem rendelkező képtelen rá, lásd Eltolcsy, aki levágja a telefont, ha Brüsszelből "zaklatják". A. is képtelen volt ilyesféle alkoduzásokra. Apám volt ilyen, szerinte is "handlé" magatartás volt a kereskedés, alkudozás. Az újságíró meg csepürágó. Na de ő egy másik világ másik társadalmi osztályában nőtt fel.

tölgyes 2012.07.19. 20:44:56

@It’s the economy, stupid:

A gazdasági adatokról és viszonyokról: Az egyik idős barátomat sok eredménytelen ülés után felkérta az MTA, hogy készítse al a K+F-re vonatkozó elképzeléseket. Azt mondták, hogy az nem lehet több mint a nemzeti jövedelem 2%-a.

Ő felhívta a PM-et és kérte a nemzeti jövedelem adatát. Mondtak neki egy számot.. aztán felhívta a KSH-t.. azok is mondtak egy számot.. aztán felhívta a tervhivatalt, azok is mondtak egy számot. A árom szám nagyságrendekkel tért el egymástól... Ő kiválasztotta a legmagasabbat és annak számolta a 2%-át...Ezek után a titkolni akart adósság..

tölgyes 2012.07.19. 20:48:28

@It’s the economy, stupid: Ön megint csacxsiságot beszél.. mi lóbáljuk az oroszok feje felett a Varsói Szerződés gumibotját.. Jaaajjj édes úr! Ilyet hogy képes arcpirulás nélkül még gondolni is..::::)) Leírni pedig???
Vagy ott elérjük és Gorbi belemegy.. vagy annyi.. még arra sincs garancia, hogy nem jár úgy mint a lengyel elnök..:(

It’s the economy, stupid 2012.07.19. 20:48:35

@tölgyes:
"Csönd is lett az adósság bejelentésének ötletére."
Hát akkor mégis tudták, mekkora az a fránya adósság?
NM tudta?
Mit mondott a KB-nek: nemtom mekkora az a kikufircolt államadósság, de úgy megmondom a közvéleménynek, hogy még. Bocsásson meg, de nekem itt valami nem klappol :)) Én már csak ilyen kockafejű vagyok.

anonymand 2012.07.19. 20:49:57

@bioLarzen:

Tisztelt bioLarzen!

"Akkor most azt kérném, azt mutasd meg: hol írtam a kommentemben, hogy nekem nem "hiányzik"." - a következő két mondatod azt sugallja, hogy a kritikám, miszerint hiányolom az országot ért veszteség megemlítését, oktalan lenne: "Ezt honnan olvastad ki? A kommented elolvasása után még egyszer elolvastam a cikket, de én sehol sem látom, hogy TG azt írta volna, az ország vesztesége nem számít"
T. G. szerintem olyan mellékes körülménynek tartja az okozott károkat, hogy meg sem említi őket. Lehetséges persze, hogy ő is tisztában van a jelentősépkkel, csak a szokásos "szőrmentén véleményt formálni" dolgozott benne, ha erpsebben fogaslmaznék, azt mondanám hogy "light"-os nyalás, a kritikus hangvétel mellőzése.
Szavaidból azt vettem ki, hogy védeni próbálod a posztolót, bár nem érdemli.
Ha ezzel megbántottalak, elnézést kérek!

Tisztelettel:
anonymand

anonymand 2012.07.19. 20:53:43

@anonymand:

Bocsánat, elütöttem:
..." jelentősépkkel, csak a szokásos "szőrmentén véleményt formálni" dolgozott benne, ha erpsebben "... - helyesen: ...jelentőségükkel, csak a szokásos "szőrmentén véleményt formálni" dolgozott benne, ha erősebben...

anonymand

tölgyes 2012.07.19. 20:55:17

@It’s the economy, stupid: Nem mondott NM semmit a KB-nak...csak azt mondta, hogy nyilvánosságra hozza megnevezve a felelősöket..:) Szerintem tuti adatot ekkor még ő sem tudott..a többiek elhitték, hogy tud.. és valószínüleg sokat is tudott..ha nem is mindent. De olvassa el az 1989. szept. KB ülés jegyzőkönyvét és előtte az aug 20-a környéki Népszabiban NM beszédét. Élvezni fogja.

It’s the economy, stupid 2012.07.19. 21:11:45

@tölgyes:
"kérte a nemzeti jövedelem adatát"
Ez melyik időszakban volt? A. kormányáról is simán elhiszem...

"Ön megint csacxsiságot beszél.. mi lóbáljuk az oroszok feje felett a Varsói Szerződés gumibotját"

Igen szeretek ilyen csacsiságokat beszélni, sőt le is írom. (Azt is, hogy A. egy tehetetlen betoji alak volt, alkalmatlan arra a feladatra, amit ki tudja miért, mégis elvállalt. Nem akarom bántani, biztos a betegsége is közrejátszott ebben.)
Haha. Vakoknak a szinekről. Lefogadom, az íróasztal magányában dolgozgat.
Nem felrúgom a szerződést, hanem leülök tárgyalni, és megkérdezem, hogy lehetne ebből úgy kijönni, hogy mindketten minél kisebb presztizsveszteséget szenvedjünk. Csak hát ez nem megy úgy, hogy ülök az elefántcsont tornyomban, és várom, hogy a nyugat megoldja a problémáimat.

"A pártkasszát és vagyont aztán jórészt meg is tarthatták.. ez is a békés átmenet ára volt."
Yesss. Tipikus raw deal. A mi kontónkra.

It’s the economy, stupid 2012.07.19. 21:27:33

@tölgyes:
"tuti adatot ekkor még ő sem tudott" de, feszt fenyegetőzött vele. Hümm-hümm. Szerintem ezt vegyük x-re...

OK, megnézem a beszédet, bár nem ígérem, hogy élvezni fogom.
No és miért porolt el itthonról? Nem teccett a feladat? A zemberek igen sokat vártak tőle, kész messiásjelölt volt.
Valamelyik (tán 60 éves) szülinapján hazajött, a Stefánia palotában volt egy nagy összejövetel a tiszteletére, nekem nagy csalódás volt, esküszöm az érettségizős öltönye volt rajta, Londonban bankárként hogy tudta megúszni, hogy legalább rendesen nézzen ki... Egy szürke kisember benyomását keltette, pedig mindenki azt várta tőle, indul a miniszterelnökségért.
Na mindegy is. Megint itt volt egy jó kis történelmi helyzet, mint annyiszor, megint alig valamit sikerült belőle kihozni.

ubul2000 2012.07.19. 23:15:39

@It’s the economy, stupid: Bocsi, de másról beszélsz. Nem a Horn kormányról beszéltem, hanem a Németh-kormányról, amely a spontán privatizációval megalapozta az ország tönkretételét. Antallék akkor sem tehettek volna mást, ha akartak volna. De Antall gazember volt, híven követte a (z mszmp) pártutasítást. Nem véletlen, hogy a tisztességes mdf-seket sorban félreállította.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.07.19. 23:48:55

@knausz: az egyik barátom állandóan olyan nőre vágyott, aki szüntelen... csuklik. Aztán megtalálta, de nem volt benne köszönet.
Én azoktól óvakodom, akik mániákusan gyűjtik a vuittontáskákat...

It’s the economy, stupid 2012.07.20. 02:39:46

@ubul2000:
Ah so! Akkor ezt benéztem. Velük nem foglalkoztam, mert a piszkos komenisták ugye alapból szemetek, és akkor még a SZU hadsereg árnyékában éltünk. :))
Az az időszak azért nem járt olyan sokkoló mennyiségű munkahely megszűnésével, tehát nem tudom annyira kártékonynak tekinteni. Gombokért adtak el cégeket, pl. az Édességbolt Vállalat joint venture lett az országosan több száz boltot számláló hálózatával potom 35 milláért ("hemingvéj úr", amerikás magyar), összehasonlításként egy évvel a megvásárlás után egyetlen üzletet adott el ennyiért, tehát az első bolt eladásából visszaszerezte a befektetett tőkéjét, közben persze a boltok üzemeltek, hoztak neki plusz bevételt, és a dolgozók állása is megmaradt egy darabig. Így azért lehet haladni, focicsapatot venni.

It’s the economy, stupid 2012.07.20. 02:47:28

@tölgyes:

„Miért az oroszok kedvébe kellett volna járni?”

Hát ezt a beszólást észre se vettem. OMG.

Miért, Maga hogy képzeli a kereskedelmet egy másik országgal, jól felrúgjuk őket, de azért a konzervünket vegyék ám meg! Döbbenjen meg, ha valakinek a pénzére ácsingózom, akkor IGEN, kedvébe kell járni, ha akarja, kuplerájba is el kell vinni. Ez valószínű felfoghatatlan történészi aggyal, (Magának is az van, jól sejtem?)

Még untatnám egy kicsit a „csacskaságaimmal”:

a minimálbér Orbánék által történő megduplázásával a maga kedvenc kormánya kinyírta a hazai ruhagyártás maradványait, versenyképtelenné tette, ezáltal eltakarította a hazai versenytársakat a kínai import elől. Persze lehet, hogy unortodox és történész szemmel a magyar cégek versenyképességének direkt kedvezett, hogy a bérköltségüket fellőtték az egekbe. :)

A nagy cégek közül pl. a Savaria, a Soproni, a Nagykanizsai Ruhagyár, Szombathelyi Pamutszövő megszűnése ekkoriban következett be, csak amik most eszembe jutnak, ill. tudok róluk. Ezt a csacskaságot a maguk pártsajtója is leközölte, nekik talán hisz.
mno.hu/belfold/bezar_a_nagykanizsai_ruhagyar__zalaban_megszunt_a_konnyuipar-343409

Ezen kívül bedöglött egy csomó kicsi kkv, akik jellemzően kisebb falvakban működtettek varrodákat, vagy bedolgozókat. Pesten a Szinyei Merse utca és környéke, a Garai és környéke dugig volt ezekre a kis cégekre épült virágzó nagykerekkel, de minden nagyobb városban zajlott az élet. Ezeket is mind kinyírta a kínai áru, az ottani üzletek ma üresen állnak, vagy kínaiaké.

Alkalmilag szépen megnőtt a ktsgvetés bevétele, a felemelt béreket szépen Bokros-módszerrel elinflálták, a munkehelyek meg olvadásnak indultak.
Tovább is van: most ugyanez a garnitúra kitalálja a 47 ezres közmunkát, hogy versenyképesek legyünk ugyanezekkel a kínaiakkal. Faguriga legyek, ha ez normális.

Most éppen ugyanez folyik a csipszadóval, nyírják ki a magyar tulajdonú, itthon termelő energiacégeket, hogy jobban menjen a multi, a coca-cola. Bedöntik a kis csoki/szaloncukorgyártó cégeket is, ami annál súlyosabb minthogy többnyire csökkent munkaképességűeket alkalmaznak. Nagyon nemzeti, nagyon unortodox.

Putyilov gyári melós 2012.07.20. 08:25:05

Török vazze, azt hiszem, hogy posztod, elemzésed ilyen hamar nem mostanában bukott meg.

Nem tudom, hogy figyeled-e az elmúlt napok történéseit?!

"wishful thinking, azaz a vágyvezérelt gondolkozás "

Orbán már a még meg sem kapott IMF hitelt költi!
Kb. úgy,mint amikor az ember beleéli magát egy Lottóötösbe!

aszekelyek 2012.07.20. 08:27:48

@tölgyes: @anonymand: emlékszem, hogy a ballib győzköfte a szerencsétlen bafékeket, hogy vigyék ki a pénzüket. Már a kisemnbereket. Akik nem azok de igen tehetősek, azok merő hazafiságból tették, hogy ezzel is gyengítsék Orbánt. Nekik is el kellene magyarázni, addig magyarázni, míg értik, hogy miért bolt baj, ha simor nem itthon tartja a pénzét jegybankeknökként. Mindenki oda teszi a pénzét, ahová jónak látja, olyan széndékból, ahogy az elfér a lelkiismeretén. Csak ezért ne az Orbán kormányt hibáztassa. Ennyit tudok önnek erről mondani. Aki kivitte, azt lehet ezért elmarasztalni, lehülyézni, vagy ami tetszik. A kormányt nem. Mindenki vállalja el szépen a saját oszításának, megtévesztésének és sanda szándékainak ráolvasását és következményét is. nekem is behuhogták akkor, ne féljen......Tudodm kik és tudom miért tették. Szerencsére nem az volt az összes pénze az országnak. Hála Istennek , és a népeknek , ahhoz nem férnek hozzá. Hogy még jobban Főldönfutóvá tegyék a magyarokat bosszúból.

aszekelyek 2012.07.20. 08:30:28

@márta)): @Putyilov gyári melós: Feriék előre költötték el a négy évi pénzét az országnak , talán azzal keveri...

Putyilov gyári melós 2012.07.20. 08:34:04

Sőt, nézzed csak miket olvasok, Török!

"Fidesz: meg akarja akasztani az IMF-tárgyalást az MSZP
2012. július 19., csütörtök, 16:17
Szerző: MTI

A Fidesz szerint a szocialisták "a kettős mérce alkalmazásával" megpróbálják megakasztani a tárgyalási folyamatot az Európai Unióval és a Nemzetközi Valutaalappal (IMF)."
hvg.hu/gazdasag/20120719_mszp_imf_targyalas

Mondtam én, hogy 2 hét se kell és Eurázsia mindig is Óceániával állt hadban!

Oszt ezt fogod vallani te is, hogy megfelelj a wishful tinking, azaz a vágyvezérelt gondolkodás elvárásainak:O)))))

aszekelyek 2012.07.20. 08:35:55

@márta)): A cseh elnök gondolom elmesélt ezt-azt már Orbánnak... :) Ők nem írtál alá a fiskal paktumot sem és amikor velük is el akarták játszani, a svájci frankos trükköt, ultimátumot kaptak válaszul... Két három bankkal kevesebb is elég abban azt országban .... Ne merjék megtenni , mert kivágják őket , mint macskát ... Vagy gondolod, az összes cseh sokkal okoabb, mint a magyarok, aki hitelre szorül? Neeem,. .nem sokkal okosabbak. A kormányuk őket megvédte, a magyarokat meg a ballib nem védte meg.

mókáné 2012.07.20. 08:40:32

@tölgyes:

"Mégis mindennek megvan a maga ideje és amit most elszalaszt valaki az nem jön vissza."

'Mindennek rendelt ideje van és ideje van az ég alatt minden akaratnak.

Ideje van a kövek elhányásának és ideje a kövek egybegyűjtésének.'

Én azt mondom Önnel és a Prédikátorral szemben, hogy amíg élünk, addig nem késő és mindennek ideje van.:)

Putyilov gyári melós 2012.07.20. 08:41:42

@Putyilov gyári melós:

Macisajt vazze, úúúúúúgy olvasnék én erre a hírre egy kommentet tőled! :O))))))))))))))))))

aszekelyek 2012.07.20. 08:48:27

@It’s the economy, stupid: A bírságot már visszavették. Nem zabálhatja magát ócsóért nagyon betegre a kedves vevő? Akkor nem is kell majd rá annyit költeni az egészségügyben. .. Egyen , igyon valami emberbe valót. A chips helyett pld bio lölesgolyót.... , inni pedig e jobbnál jobb magyar ásványvizeket ajánlom. Sok van magyar tulajdonban, magyar munkaerő alkalmazásával. Plusz az nem is árt. energia ital helyett aludni javasolok eleget. HA muszáj fenn lenni, valamit, ami pld tea , kávé , kicsit még hozzátesz. Abból is mértékkel. A MTA pedig ért hozzá, hogy mi is az, ami a legártalmasabb. A tömegek kóros elhízásában, ami miatt a rengeteg gyószerre is szüksége van. Egészen biztos , hogy amíg az a fajta welfare ránk nem szakadt , értsd, nem lettünk piaca a nyugati élelmiszer szemétnek, amiitől most koldulunk és betegek leszünk, addig töredékére volt igény. Amíg azt ettük , amit a magyar paraszt termelt és azt ami jószágot nevelt. ...

Putyilov gyári melós 2012.07.20. 08:52:43

@aszekelyek:

Aha értem, ezért kötött az NGM külön stratégiai megállapodást a Coca-Colával, hogy ne kelljen se cukor, se chips adót fizetnie,mert a Coca-Cola ősi magyar egészséges ital, Árpád fater is ezt piálta Vereckén stikában :O))))

aszekelyek 2012.07.20. 08:59:52

@Putyilov gyári melós: lehet úgy tárgyalni, hogy nem leszünk tőle gyarmat. Csak a ballib meg sem próbálta. Nem az IMF hez kell menni ezért láncon lógni... A szociknak és a radi szadistáknak a képébe nelemondani. Azt kell. Az IMF kapott egy szándéknyilatkozatot, a szociktól , oszt jónapot... -na persze evoláék és a radi szadi hagyta ... Csak a szokásosat. Mindent a szegényektől vesznek el, ott nem lesz herce kutca, közéjük már lövettek, rendben, a kormány felelőssége az is, ha ebbe belebukik. Ők azt nézik, hogy a pénzük milyen eséllyel térül meg. Szokatlan feltételt is szabtak annak a hazudós bandának. Aláírták azt is a négy éves kölcsön fejében, hogy ha nem tudunk fizetni, valamiért, mindegy miért, akkor vihetik a z állami vagyonból azt, ami tetszik. Ilyet egyetlen kormány sem írna alá, amiben egy szemernyi tisztesség van, inkább lemondott volna és kiíratja az új választást. NO de a mi ballibünk nem akarta elengedni a hatalmat soga ebben az életben.. Bármibe is kerül ez Magyarországnak.

mókáné 2012.07.20. 08:59:53

@Hepci:

"az egyik barátom állandóan olyan nőre vágyott, aki szüntelen... csuklik. "

A vágyaimat elemeztem ma edzés közben. Olyan férfire nem vágyom, aki állandóan csuklik és ez egyetlen kifejezőeszköze. Ez nagyon kevés - mondtam a minap, erre nem lehet egy életet alapozni. Csak a csuklásra. Több kell!

"Én azoktól óvakodom, akik mániákusan gyűjtik a vuittontáskákat..."

Nem anyagi értelemben. Próbálom összegyűjteni az igényeimet. Nézem a felhozatalt is, miféle emberek érdeklődését keltem fel az életben. Itt a hangsúly, az életben szón, mert a virtuális kapcsolatok is mások.

A való életben most tanulom az ismerkedést. Széles a kínálat, de a macsók, akik érdeklődnek és a nagyon intelligensek. Ez a véglet azért engem tükröz vissza.:)

Érdekes és elemzésre ad okot, hogy amikor eldöntöttem ezt a nyitást, felhúztam a karikagyűrűmet. Itt az ellentétes jelzés!

Két férfi van a kalapban ismerkedésügyileg és még nem csuklástanulmányra. Az egyik 30- as macsó, a másik 50- es egyetemi tanár. Óvatosan blazírozok, mert mindkettő nekem ismeretlen táj. A kezdeti lépéseket analizálom aztán, hogyan közelítenek és milyen válaszreakciókat adok.

30- as ül mellettem és lábát az enyémnek tolja, én óvatosan visszahúzom az enyémet és akkor egy határozott mozdulattal ismét odahelyezi. Erre én feladom és hagyom a magamét. Ezt analizáltam az ellipszis tréneren edzés közben, hogy akkor adtam-e tudat alatt zöld utat neki?

Putyilov gyári melós 2012.07.20. 09:09:40

@aszekelyek:

A te estedben még egy hét se kellett, hogy meggyőződéssel valld, hogy az IMF mindig is a barátunk volt :O)))

Rád nem is vagyok kíváncsi ez ügyben,mert te tökéletesen követed a Messiásod fordulatait és két percenként képes vagy akár az ellenkezőjét is teljes meggyőződéssel vallani bárminek, amiért addig foggal-körömmel küzdöttél. :O)))
A wishful tinkingnek te lehetnél a szobra.

Macisajtra, hoplitra és néhány óbalos tizenéve nyugat és IMF ellen hergelt Fidesznyikre, "jobbosra" vagyok én kíváncsi .
Kíváncsian várom az ideológiai fordulatukat.

Baromi nagyokat fogunk röhögni, mert tíz év írásos életművét nehéz ám egy-két hét alatt a süllyesztőbe vágni :O)))))))

Putyilov gyári melós 2012.07.20. 09:16:32

@knausz:

Csak óvatosan, a 30asok pénzre hajtanak, a nő ehhez csak eszköz!

mókáné 2012.07.20. 09:29:25

@Putyilov gyári melós:

"Csak óvatosan, a 30asok pénzre hajtanak, a nő ehhez csak eszköz!"

Vagy a csuklásra. Egy jó nő esetében ez fölmerül, hogy erre is hajt a 30-as és persze nem komoly kapcsolatot akar. De ez igazából nem kérdés, mert egyetlen szempont, hogy én mit várok el a kapcsolattól?

Ezt analizálom szüntelenül és nem föltétlenül probléma, ha az ellentétek tükrében tehetem.

Az 50-es egyetemi tanár talán többet akar, de milyen lépéseket tesz és azzal a tempóval, amivel kezdett, mikorra ér el valahová? Türelemjáték és egyben tanulási folyamat. Még mindig nem róluk szól, hanem rólam.:)

Putyilov gyári melós 2012.07.20. 09:34:32

@knausz:
Addig amíg tudod mit akarsz és te irányítasz nincs gond.

A gond akkor van, amikor az érzelmek, vágyak átveszik ezt a szerepet :O)))

Putyilov gyári melós 2012.07.20. 09:45:00

Amúgy Török, nem tudom figyeled-e?

Az a féle wishful thinking,amit Orbán csinál, az tisztára olyan,mint amikor a választási kampányban igérgetett.

Tulajdonképpen most is azt folytat, belebegtetett egy rakás zsét, bedobta a horgot és várja, hogy rácsapjanak a hívei, hogy a pénz igéretéért szó nélkül kövessék a 180 fokos fordulatát.

Magyarul kilóra akarja megvenni őket, bízva a kapzsiságukban és az elvtelenségükben!

mókáné 2012.07.20. 09:45:28

@Putyilov gyári melós:

"Addig amíg tudod mit akarsz és te irányítasz nincs gond."

Racionális típus vagyok. Nem könnyen leszek szerelmes. Ellenben eldöntöttem, hogy többet nem irányítok, csak elemzem a reakcióimat.

Ha a 30-as vagy 50-es eljut odáig, hogy szerelmes leszek, akkor az borítja az elméletet, de erre nagyon kevés az esély. Még az érdeklődés stádiumában vannak és vagyok.

Bár a 30-as lépett egyet, amikor a lábát határozottan az enyémhez nyomta és később egy puszi. Ezt is elemeztem: mit váltott ki belőlem?

Nem olyan puszi volt, mint amit @Hepci: blogtársam adott.

Elgondolkodtató, hogy lépéselőnybe került-e, illetve meddig tudom tartani a barátságot, a még elemző és megfigyelő magatartást?

Putyilov gyári melós 2012.07.20. 09:56:17

@knausz:
"Elgondolkodtató, hogy lépéselőnybe került-e"

Szerintem igen, már beleélted magad.
Ez után jön az örvény...

mókáné 2012.07.20. 10:06:23

@Putyilov gyári melós:

"Szerintem igen, már beleélted magad."

Az igaz, hogy beleéltem magam, ugyanakkor ez a lépése előnybe helyezte a másik férfit, az 50- est, hogy ő vajon mit lép?

A 30-as lábkontaktusa elég lett volna, ha valóban taktikázik és nem spontán játékos. A spontán játékos mindig veszélyes. Ezért én léptem vissza egyet.

Az 50-es technikája. Még magáz. Figyel a külső körülményekre, de már kritizálja az ellenfeleit. Határozottan érdeklődik a külső után a belső irányába.

Majdnem 50-50 %- al indultak, de az én figyelmem azért nem a fiatalember felé fordul elsősorban. Ezt érzékelem.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.07.20. 10:31:14

@knausz: ki a lábát tolja, tol utóbb mást is (ősi dakota aforizma).
A csuklás fiziológiája kiismerhetetlen.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.07.20. 10:33:17

@knausz: két puszi sose egyforma (másik ősi dakota aforizma).

mókáné 2012.07.20. 10:49:48

@Hepci:

"ki a lábát tolja, tol utóbb mást is (ősi dakota aforizma)."

Ebből kiindulva léptem vissza egyet. Azt a javaslatot tette, hogy levelezzünk is. Erre nem-el reagáltam. Persze magamban. Nem játszom ki a lapjaimat sosem, csak a spontán emberek szokták.

"két puszi sose egyforma (másik ősi dakota aforizma)."

Melyik kettő? Amelyiket te adtál és amelyiket ő adott vagy amelyiket adtál és amelyiket majd adni fogsz?:)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.07.20. 11:01:12

@knausz: nem vizionálnék...
Egyébként egyszerű élettani alapon (csuklási intenzitás) az egyetemi tanár felejtős... :D

mókáné 2012.07.20. 11:42:34

@Hepci:

"az egyetemi tanár felejtős... :D"

:):) 50 éves korára csak nem elfelejtette, hogyan kell?

Az internet olyan szempontból előnyös, hogy gyorsabban tapintható az ember, mik az igényei. Be lehet vonni egy chat-csuklásba.:) Másfelől pedig taktikai okokból a lassú kezdés - lassú folyamatban van valami várakozás. Az úton mindig több élmény vár.

"nem vizionálnék..."

Azt tudom, hogy Te szereted elodázni.:)

mókáné 2012.07.20. 12:00:29

@tölgyes:

"Ekkor kellett volna megszerezni a nyelvi és matematikai alapokat.. ez most már nagyon nehéz lesz."

Néztem az oktatók önéletrajzát és akkor láttam ott, hogy nyelvből valóban nem lesz könnyű. A németet felhozni valahogyan.

Ön tudja, hogyan mennek a dolgok az egyetemen. A tudományos életben. Ezt sose vitattam.

Török Gábor még a középiskolai éveiből él. Látom.:) Nem haladt előre, csak a média vitte sikerre. Az pedig, mint tudjuk, a bulvár kategória.

tölgyes 2012.07.20. 12:04:56

@It’s the economy, stupid: Az oroszoknál abban az időben nem vált el egymástól a politikai és a gazdasági kapcsolat. EZT SZOKTÁK MEG... Cipő és egyéb ügyben pedig az a helyzet, hogy sajnos a Saléamander stb. többés jobb cipőt gyártott.. és ekkor már a könnyű ipar keletre telepítése is nagyban folyt, amivel nem lehet tartani a versenyt... A Londonban 200 fontért árult luxuscipőket Etiópiában gyártják és a gyártó nem kap érte többet 9-10 fontnál... Ebben nem csak a mi, de Ny-Eu könnyűipara is belehalt.

Nem bánom. Majd ha maga kormányon lesz, akkor osztogasson inkáb segélyt. Én ennél még a közmunkát is jobbnak tartom. Ha csak kevésbé lesz koszos az ország 3-4 éven belül az is nagy eredmény lesz. Nagyobb mintha a semmiért segélyt osztanak.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.07.20. 12:07:13

@knausz: összekevered.
Nem odázni szeretek, hanem süllőzni. :D

mókáné 2012.07.20. 12:07:34

@tölgyes:

Visszavonom, amit mondtam, vannak ott rosszabb helyzetben.

Nézze meg Karácsony Gergelyt. Angolból alapfokúja van. Nem is értem, hogyan került így be az egyetemre?

www.uni-corvinus.hu/index.php?id=24294&neptunKod=DIBONZ

tölgyes 2012.07.20. 12:11:29

@It’s the economy, stupid: Milyen kár, hogy ilyen zseni diplomata mint maga akkor nem volt hatalom közelében.! Maga aztán tudta volna, hogyan kell az oroszokkal tárgyaln.:)
Ha a katonákra lett volna bízva, akkor a Varsói Szerződés ma is áll. A. zsenialitása épp az volt, hogy azonnali lépésre késztette Gorbacsovot, akit a katonái nem tudták meggyőzni. Nem volt rá idejük.

A nemzeti jövedelem adatait idős barátom 1982-ben kérte!

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.07.20. 12:23:32

@knausz: angolból alapfok + seggnyalásból felsőfok = egyetemi katedra. :)
(vannak más kombinációk is, azért)

tölgyes 2012.07.20. 12:24:05

@knausz: Bergő biztoan elfelejtette megújítani a honlapját..:) Vagy azt se tudja hogyan kell!!!.. de látja a média mégis legyártja "nagyokosnak". Hozzá képest TG. egy himalája.
Hogy kerülnek be az egyetemre ilyen kevéssel?? Úgy, hogy egy-két kivételtől eltekintve haver segít havert és nem történt meg az egyetemek a rendszerváltás. Nincsen követelmény a hallgatókkal szemben, de az oktatókkal szemben sincs követelmény. Ne gondolja, hogy nem gyakori a plagizáció még az egyetemi tanárok esetében is.
Én arra emlékszem, hogyT. Parsons egy 5 oldalas tanulmányára azóta akadémikussá vált tudósunk mint monográfiára hivatkozott. Vagyis nem volt a kezében. A cikk egyébként nagy jelentőségű volt, de mégsse monográfia:)

És tucatszámra tudnám sorolni a példákat arról, hogy 10-15 oldalakat másolnak be a könyvükbe más szerzőtő hivatkozás nélkül..:( Ezért a nálunk híres Corvinust nem tartjék számon az érdemi intézmények között és ha KG-ék lesznek az oktatók, akkor ez tovább fog romlani.. de nézze meg a TG által dícsért szerző "életművét".. soványka, de TG már hősként ünnepli.

mókáné 2012.07.20. 12:31:07

@Hepci:

"angolból alapfok + seggnyalásból felsőfok = egyetemi katedra. :)"

Azt tudom, hogy rokonom gimnáziumból 2 középfokú nyelvvizsgával került be a Corvinusra. És úgy tudtam, ma minimumkövetelmény ez a nyelvi ismeret a bejutáshoz.

Karácsony nagyon fiatal. Rá ezek a szabályok már vonatkozhattak. A fiam felvételije idején és előtte 1 évvel ez már kritérium volt.

mókáné 2012.07.20. 12:38:52

@tölgyes:

"Hozzá képest TG. egy himalája."

Nem tudom. Ilyenkor nagyon bánom, hogy belelátni ezekbe az önéletrajzokba, mert illúzióromboló.

Tulajdonképpen Gyurcsány Ferencről is az derült ki, hogy szőlészet, borászathoz nem ért. Egy országot bíztak rá a választók!

Múltkor ezen lamentáltam. Mennyire szörnyű, hogy dilettánsok vezették és vezetik az országot.

Csodálkozunk, amikor nem találnak jobbat a Fidesznél? Ők legalább a jogi egyetemet elvégezték csoportosan.:)

tölgyes 2012.07.20. 12:40:49

@knausz: Azért nem! TG-én látszik az egyetem és ráadásul nagyon jó az íráskészsége, ami nem túl gyakori. Remek újságíró-elemző lenne. Gyorsan ír, jól rögtönöz, megnyerően tud viselkedni. Ezek fontos tulajdonságok. Még azt is megértem, hogy ebben a bizonytalan világban az oktatás ad egy bizonyos fokú függetlenséget, ezért is csinálja. Mégis azt hiszem, hogy lassan eldől, hogy a tudományban érdemi eredményei nem lesznek, fusson is be bármilyen karriert.

Csigóénál az életműve máris-még értékesebb. Neki azonban van egy előnye. Több nyelvet más szinten tud mint TG. és ez hosszú távon előnyt jelenthet, de írni már nem tud olyan jól mint G. ez meg hátrány és nem is olyan ötletgazdag mint G. és azt is elismerem, hogy fontos a hívek szemléletformálása, amiben sokeredményt ugyan senki sem tud elérni, de azért Tg ebben is hatékony

Arra azonban nincsen idő, hogy mindent egyszerre csináljon. Ezt még egy nálánál nagyobb formátumú ember sem engedheti meg magának. Erre is tudnék példákat írni.

tölgyes 2012.07.20. 12:47:59

@knausz: GyF-fel sem az volt a baj, hogy nem ért a borászathoz, hanem az volt a baj, hogy semmihez sem ért és még a hatalomhoz szükséges minimális önfegyelem is hiányzik belőle.
Napóleon se értett máshoz mint hogy tudta hogyan kell ágyúból sortuzet lövetni úgy, hogy az hatékony legyen és ezen felül keményen és kiszámítottan tudott kűzdeni a hatalomért. A maradandó dolgokat, az állam napi irányítását pedig hozzáértőkre bizta. Külügyminisztere, rendőrminisztere stb. a maga módján zseni volt... és hozzáértőkkel megcsináltatta a Polgári Törvénykönyvet:)

mókáné 2012.07.20. 12:52:35

@tölgyes:

"Remek újságíró-elemző lenne."

Oda túl sok. A könyvét ugyan egyelőre nem kaptam meg, mert Szimba blogtárs beteget jelentett, de ha már könyvet írt a tudomány területén, sokkal több a tudása, mintsem egy újságban elemezzen.

Rengeteg olyan tulajdonságát sorolja Ön Török Gábornak, mely alkalmassá teszi őt a tudományos életre.:)

@török gábor:

Önben minden megvan, hogy sikeres legyen a tudományos világban. Hanem akkor ne focimeccseket elemezzen, ott tanfolyam és ezerféle mellékvágány, hanem célirányosan a tudomány felé tartson, amíg nem késő!

mókáné 2012.07.20. 12:56:07

@tölgyes:

"Napóleon se értett máshoz mint hogy tudta hogyan kell ágyúból sortuzet lövetni úgy, hogy az hatékony legyen és ezen felül keményen és kiszámítottan tudott kűzdeni a hatalomért."

Szimpatikus nekem a hozzáállása a dolgokhoz.

Amiben nézeteltérésünk volt, abban is nyugvópontra érkeztünk. Kár, hogy nős a Tölgyes úr. Nagy kár.:)

tölgyes 2012.07.20. 12:59:06

@knausz: Könyvet egy jó újságíró is ír.. ahhoz nem kell tudósnak lenni. A könyv amit írt úgy rendben van, de tudományos értéke akkor se sok volt, amikor frissen megjelent.. azóta azt a keveset is elveszítette.. de ez nem tragédia. Annál sokkal gyengébb dolgokat is kiadtak és kiadnak..Én örülnék annak, ha TG megtalálná a neki való ideális szerepet.. lehet, hogy épp ez a nyüzsi-müzsi az amire vágyik... csak nehogy csalódjon utóbb.

tölgyes 2012.07.20. 13:05:42

@knausz: Csak ne TSÁBÍTSON mert még meginog a jellemem::))!

Még annyit: a tudománynak lehet tárgya még akár egy focicsapat is, ha valaki megtalálja benne azt amit tudományos módszerekkel vizsgálni lehet és érdemes.

Én régebben nagy élvezettel tanulmányozgattam Mérei Ferenc remek könyvét a"Közössége3k rejtett hálózatát". Jó könyv. Fontos könyv. Hasznos könyv. Ami benne van kemény tudomány. Ha valki képes használni, akkor óriási segítséget ad pedagógusi, vezetői munkájához.. aztán "csak" óvodás, kis iskolás csoportok, sportcsapatok belső struktúrájának feltérképezését végezte el.:

Putyilov gyári melós 2012.07.20. 13:06:47

@knausz:
Orbán doktorijából elég szépen kiderült az a tavasszal, hogy nem jogi egyetem volt az, hanem FOXI-MAXI!

A mostanság különféle helyekről zsákszámra kapott jogi pofonokból az is kiderül, nem nagyon tanultak a Fijjugok jogelméletet, annál több hatalomtechnikát.

Putyilov gyári melós 2012.07.20. 13:09:12

@knausz:
"mely alkalmassá teszi őt a tudományos életre.:)"

Hát igen, nálunk tipikusan jellemző menekülési ág :O)))

tölgyes 2012.07.20. 13:13:15

@Putyilov gyári melós: Amióta a maga posiját kilukasztották a CSEKÁSOK még a levegő is kiment a két füle közül és még azt sem érti, amit olvas.. de már megszoktuk. Minden esetre Soros elvtárs úgy látta - és ebben a szakdolgozatnak nem kis szerepe volt -, hogy egy oxfordi ösztöndíjra méltó!
Magátr meg legfeljebb az asszony küldia apiacra, vagy mosogatni::)) és már annak is örül, ha nem tör össze mindent.::))

mókáné 2012.07.20. 13:15:35

@tölgyes:

"Ami benne van kemény tudomány."

Még mindig rengeteg friss ötlete van. Imponál ez nekem.

"Csak ne TSÁBÍTSON mert még meginog a jellemem::))!"

Ugyan.:) Följebb linkeltem a butaságom történetét.

Putyilov gyári melós 2012.07.20. 13:39:55

@tölgyes:
Már megint a parasztvakítás!

Pontosan tudja az elvtárs, hogy a Soros Alapítvány szorosan együttműködött az MSZMP KBval és a KB a kulturális osztálya döntötte el, hogy kit küld ki külföldi tanulmányútra.

Sőt, Soros csak a felét fizette a költségeknek, a másik felét az MSZMP irányítása alatt álló állam.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.07.20. 13:40:56

@knausz: esetleg örökbe is fogadhat, vagy valami zavaros mester-tanítvány kapcsolatba bocsátkozhattok.
Nem köll mindig tsuklani.
:D

tölgyes 2012.07.20. 14:36:51

@Putyilov gyári melós:
Putyilov elvtárs! De jó is magának. A világ olyan egyszerű mint a pofon. A kéz adja az arc álja:) Hol itt a bonyodalom??Úgy látszik a CSEKÁTÓL kapott néhány maflást is.
A Soros Alapítvány az ösztöndíjakat nem 50%-os fizetés mellett vállalta. Volt olyan terület, ahol igen itt azonban nem..Sőt olyan is volt, hogy ő "csak" a terméket adta, amit az állam forinttal fizetett méghozzá 100%-os áron.
De ezen túl is: abból látszik a végtelen tájékozatlansga, hogyállandó önellentmondásba keveredi saját magával.

Ön szerint mindent uralt a párt, még Sorost is, de elvárná, hogy szülessen olyan dolgozat, amelyik fittyet hány a pártnak. Döntse már el a fejiben, hogy hogy is volt ez. Ha meg nem érti akkor kérdezzen. Én jobb napjaimon szívesen elmagyarázom Önnek..

tölgyes 2012.07.20. 14:42:08

@knausz: Tg-nek pedig tényleg vannak ötletei.. de ez azért a tudományhoz kevés. Biztosan ismer a döglő libák történetét:)

No de mi köze a butasága történetének a TSÁBÍTÁSHOZ? Legfeljebb én is éneklem majd a KFT dalát:"Az okosak és szépek nem állnak szóba velem. Ki érti ezt? Ki érti ezt?"::))

Putyilov gyári melós 2012.07.20. 14:45:01

@tölgyes:
Papa, azért nem volt ám kötelezô Foxi-Maxi suliba járni és a KB seggét nyalni külföldi ösztöndíjért...

It’s the economy, stupid 2012.07.20. 15:31:28

@tölgyes:
„Milyen kár, hogy ilyen zseni diplomata mint maga akkor nem volt hatalom közelében.! Maga aztán tudta volna, hogyan kell az oroszokkal tárgyaln.:)”

Engem nem tud felbosszantani. Olyan zabos vagyok azért amit láttam és látok zajlani az országban, hogy úgyse tudja überelni. Ostoba tahó viselkedés a másik sértegetése, ha nincs érvünk. Én felül tudok ezen emelkedni. Nem kell bizonygatnom, hogy igazam van ugyanis a múltról beszélünk, ezek megtörtént dolgok, a tények sajnos azt igazolják, amiket írtam.
Igen, Antallék ezt a diplomáciát annyira rosszul nyomták, hogy annál bárki jobb lett volna, nemhogy én. . A. rettegett a ruszkiktól, mikor Gorbi házi őrizetbe került, teljesen megmakkant a rémülettől. Minek megy az ilyen miniszterelnöknek? A zsenialitásáról meg mindent elmond, milyen gazdasági helyzetbe lavírozta az országot.

Oroszok: nagyon is lehetett velük tárgyalni is meg üzletelni is, a milliárdossá vált „vállalkozók” léte ezt bizonyítja. Ezt országos szintű kapcsolattá kellett volna emelni. Antall nem csinálta, nem használta fel ezeknek a köröknek a kapcsolati tőkéjét az ország javára, hanem hagyta őket a kasszával távozni, és saját javukra dolgozni. Mellesleg 90 után a ruszkiknál és az ukránoknál is lendületet kapott a magánvállalkozás, úgyhogy még pártkapcsolatok nélkül is voltak lehetőségek. Egy ismerősöm, egyszerű kazánkovácsként kezdett, majd elkezdett kazánokat gyártani, legjobb vevői ukránok lettek, méghozzá úgy hogy ők jöttek ide kapcsolatokat keresni. Na, még ez az ember is jobb diplomata volt, mint A. személyzete.

„A nemzeti jövedelem adatait idős barátom 1982-ben kérte!”

Hát ez kolosszális! Ez mindent elmond a Kend vitakultúrájáról. Beszélünk Németh és Antall kormányokról, erre ideír egy blődlit, ami 82-ben történt az "idős barátjával".

Mi is volt 82-ben: Lengyeleknél éppen folyt egy kis himi-humi, szükségállapot, szolidaritás vezetők internálása, ilyesmik, mindez úgy, hogy a Varsói Szerződés Egyesített Haderői épp Lengyelországban tartózkodtak egy hosszabb csapatépítő tréning keretében. (vö: hadgyakorlat), SZU vezetője Brezsnyev.
A lengyel események + katonai fenyegetés árnyékában Kádár et. elhatározta, hogy Brezsnyev határozott ellenzése dacára nagy titokban konspirálva belépünk az IMF-be. Nagyon is el tudom képzelni, hogy amikor kértük Brezsnyev engedélyét a belépéshez, a kérés nyomatékosítására ruszkiknak kicsit rosszabb adatok készültek, az IMF-nek a belépés előmozdítására kicsit jobbak, végül meg volt valahol egy valóság.

A sértegetésére még annyit: vannak emberek, akik nem egy íróasztal mögött élik le az életüket, és a köldökzsinórjuk egy-egy idős barát, hanem kint a valódi életben. Ott viszont jönnek szembe dolgok, ahol dönteni kell. Jól írja, a hatalom „közelében” voltam, de nem törleszkedtem hozzá, nem részesültem előnyökben, és soha nem léptem olyan folyóba, ahonnan nem tudtam kiúszni. Nem is lettem milliárdos.

mókáné 2012.07.20. 16:13:56

@Hepci:

"Nem köll mindig tsuklani.
:D"

Napi egy csuklás lazítás közben is belefér.:)

It’s the economy, stupid 2012.07.20. 16:14:33

@knausz:

„Múltkor ezen lamentáltam. Mennyire szörnyű, hogy dilettánsok vezették és vezetik az országot. Csodálkozunk, amikor nem találnak jobbat a Fidesznél? Ők legalább a jogi egyetemet elvégezték csoportosan.:)”

Bocs, hogy beleugatok a beszélgetésbe :)

Az emberiség legnagyobb problémája a hiteles vezető kiválasztása már elég régóta. A munkásmozgalomban pl. kitalálták a demokratikus centralizmus elvét, hogy a vezető „kiválasztódjon” a közösségből. Persze az csak addig működött, amíg nem győzött a proletárdiktatúra.
Te szereted az idézeteket, küldök egyet:

„SZÓKRATÉSZ: Ennélfogva a legjobbak nem kívánnak pénzért uralkodni, sem megbecsülésért, sem az uralkodásból nyilvánosan fizetséget húzva zsoldosnak minősülni, sem tolvajoknak, az uralomból titkon hasznot orozva. És becsvágyból sem kívánnak uralkodni, nem lévén becsvágyók. Kényszeríteni kell őket és büntetni, hogy uralkodni akarjanak.
>>>Ennélfogva rútságnak minősül, ha valaki önként kapdos az uralom után <<< és nem várja meg a kényszert. Ha valaki nem akar uralkodni, annak a legnagyobb büntetés, ha gonoszok uralognak rajta. Gondolom, ettől félve vállalja az uralmat a derék, a jó, ha mégis vállalja, és még akkor sem úgy, mintha valami jólétbe, élvezetbe csöppenne, hanem csak kényszerből, hiszen nincs nála kiválóbb vagy vele egyenlő, akire átháríthatná. Azt hiszem, ha az állam csupa jó emberekből állna, az mind azért tusázna egymással, hogy ne uralkodjék; ebből világosan kitetszik, hogy az igazi vezető nem arra termett, hogy a maga javát keresse, hanem alárendeltjeinek javát. Különben minden értelmes inkább választaná, hogy más legyen az ő hasznára, semhogy ő a másért törje magát. „ (Platón : Az állam)

Azokon a „csoportos jogi karokon” ez egy kötelező olvasmány.

It’s the economy, stupid 2012.07.20. 16:19:05

@tölgyes:
"Én régebben nagy élvezettel tanulmányozgattam Mérei Ferenc remek könyvét a"Közössége3k rejtett hálózatát". "

Na ja. Nem csak tanulmányozni kellett volna, hanem élni is bennük, többet tudna tényleges világról.

mókáné 2012.07.20. 16:20:04

@tölgyes:

"Az okosak és szépek nem állnak szóba velem. Ki érti ezt? Ki érti ezt?"::))"

Nem ismerem a döglődő libák történetét. Ha beavatna megköszönném.

Az okosság meg a szépség ritkán jár jegyben, de ha bennem valaki megtalálná mindkettőt, ővele jegyben járnék.:) Önnél a nős státusza ezt kizárja még akkor is, ha különben helyén az esze és a szíve.

"Tg-nek pedig tényleg vannak ötletei.. de ez azért a tudományhoz kevés."

Mi motiváltuk itt eléggé, úgy érzem, a többi őrajta múlik.
Várjuk az eredményeket!

mókáné 2012.07.20. 16:29:27

@It’s the economy, stupid:

"Te szereted az idézeteket,.."

Köszönöm.:) Tiszta, szép és nemes gondolatok. Bizonyára emlékszel, amikor Orbán összetört, hogy elveszítette a választásokat. Aztán elkezdték hívni külföldre, jobbnál-jobb pozícióba és nem fogadta el, hanem várt.

Aztán sorra küldték neki a levelet olyanok, akik úgy tudták, a nemzet miniszterelnöke maradt akkor is, és mindenhogyan. Nyilván jól megtanulta a leckét, amit csoportosan mondtak, ha már kötelező volt:

"az igazi vezető nem arra termett, hogy a maga javát keresse, hanem alárendeltjeinek javát. "

Orbán mennyire jó és nemes vezető, mennyire önzetlen ez nézőpont kérdése. De nem mindenkinek az. A híveinek több.

It’s the economy, stupid 2012.07.20. 16:36:09

@tölgyes:
„Ön szerint mindent uralt a párt, még Sorost is, de elvárná, hogy szülessen olyan dolgozat, amelyik fittyet hány a pártnak. Döntse már el a fejiben, hogy hogy is volt ez. Ha meg nem érti akkor kérdezzen. Én jobb napjaimon szívesen elmagyarázom Önnek..”

Honnan tud ennyi mindent a témáról, csak nem „szintén zenész”?

@Putyilov gyári melós
„Papa, azért nem volt ám kötelezô Foxi-Maxi suliba járni és a KB seggét nyalni külföldi ösztöndíjért...”

Na ja, kötelező nem volt… :)
Hát igen, próbált volna a honpolgár elutazni ösztöndíjjal, ha a BM nem engedi ki az országból, mert nem elég „megbízható”, vagy mondjuk nem írja alá, hogy 125 példányban „jelentést” készít a kint tartózkodásáról.

It’s the economy, stupid 2012.07.20. 17:05:00

@knausz:
"Aztán elkezdték hívni külföldre, jobbnál-jobb pozícióba és nem fogadta el, hanem várt."

Ez nem a nemes lelkét bizonyítja, hanem a politikai érzékét. Nem vágta le az arany tojást tojó tyúkot egy mai ebédért. Ugyanezért nem ment bele kormánykoalákba se. Kivárta a saját idejét, amíg a többiek egymást kinyírják.

Sima evolúciós szabály: a legalfább bikák egymással csihipuhiznak, ezalatt meg egy omega hím gyorsan a háttérben felcsinál egy-két tehenet, ha meg ne adj isten a két bika kicsinálja egymást, vagy legalább jól megsérül és harcképtelenné válik, máris eljött a királyság, és még épkézláb is maradt. Ha nem így lenne, kihaltak volna a fajok a belterjesség miatt. :)

Politikusokról egy story: előadáson voltunk egy fősuli termében, egyik padszomszédom - jogvégzett fideszes képviselő - talált egy tudományos számológépet. Mondom neki, szünetben le tudod adni a portán, láttam a fülkében valakit. Aszonnya erre, dehogy, bedobjuk a zaciba, kapunk egy ezrest és elsörözzük az árát.
Másik oldali szomszédom -magas rangú katonatiszt- leesett állal, metsző hangon: hápeeeersze, majd vesz neki másikat az apja. Lepereg róla. Előadás után képviselő úr: gyertek ti is, mondtuk nekünk teljesen más programunk van.
Politikusnak kizárólag gátlástalan emberek állnak.

Folyik ez az egymásos alapítvány ügy, érdemes beleolvasnod; köztudottan köztörvényes bűnöző magas rangú politikushoz odamegy, tesz neki totál nyíltan egy piszkos ajánlatot, amiről messziről bűzlik, hogy törvénytelen is, a politikuska meg micsinyá': nem pofán vágja, hogy a taknyán csússzon ki a helyiségből, egyik fele azonnal rááll, másik fele óvatoskodik, virágnyelven fogalmaz. Most ez a bűnöző későbbi zsarolási céllal felvette ezeket a "megkereséseket." Becsületes politikus nincs, nálunk az utolsó az a Pallag László volt, aki megpróbált az olajügyekben valamit kideríteni.

It’s the economy, stupid 2012.07.20. 17:24:22

@knausz:
"Nem ismerem a döglődő libák történetét. "

Csak döglő. :)
Kohn elmegy a rabbihoz, hogy döglenek a libái, rabbi tanácsolja neki, hogy adjon nekik szódabikarbónát. Megint jön Kohn, tovább döglenek a libák. Rabbi: hm. Adjál nekik kénkövet. Megint jön Kohn, aszonnya te rabbi, minden liba megdöglött. Mire a rabbi: kár, lettek volna még ötleteim.

Orbánhoz:
Mit ír Platón:
"a legjobbak ... becsvágyból sem kívánnak uralkodni, nem lévén becsvágyók". Látsz nála becsvágyóbb és hataloméhesebb politikust a hazai palettán? Logikailag nem szép következtetés jön ki ebből, minimum, hogy ő bizony nem a legjobb. :))

mókáné 2012.07.20. 17:37:39

@It’s the economy, stupid:

"Csak döglő. :)"

Nagyot nevettem! Köszönöm.:)

A nekem címzett hozzászólásaidban a politikusokról beszélsz, hogy ők milyenek. Nincsenek illúzióim. A pénz nagy vonzás! Ritka az olyan ember, mint én, akit az anyagiak nem érdekelnek.

Az érdekes az lenne, ha az emberek aspektusából néznénk a történéseket. Szeretik-e Orbánt? Mivel fogta meg a szavazó táborát?

Az ellenzék nézőpontjából: Vannak-e olyan pontjai, ahol sebezhető?

Gondosan felépített párt a Fidesz. Ezt tapasztaltam. Magam részéről ugyanolyan fanatikus voltam, mint @aszékelyek blogtársam és elfogadom, hogy ő nem ért, hanem érez.

Nagy különbség, amikor szívvel és amikor ésszel közelítünk a politikához.

mókáné 2012.07.20. 17:49:02

@It’s the economy, stupid:

"Ez nem a nemes lelkét bizonyítja, hanem a politikai érzékét. "

Ajajj. Orbánnak van politikai érzéke?:) Ez nem árt, ha politikusnak adatott. A kivárás, a stratégia. Hadvezéri tulajdonságok.

Ha megnézed a nemzeti kormányt, mindenkinek van szerepe. Kitüntetett zenész, újságíró, politológus, takarító. Egy-egy személy mindenütt. Áttörhetetlen vonallal védi magát a nemzet vezetője. Nem hiszem, hogy valaki, bárki kikezdhetné.

Még a köztársasági elnök körüli zűrzavarból is győztesen jött ki. Talán mondanom sem kell, hogy nem Schmitt Pál volt a célpont, az ő diplomája, hanem Orbán és az ő kormánya.

tölgyes 2012.07.20. 19:01:02

@Putyilov gyári melós:
Putyilov elvtárs!
Nem volt kötelező foxi-maxira járni, de az már legalaább valami volt a semmihez képest:):)

Egyébként tanulságos, hogy még a nyxugati szakirodalomban is a leghivetkozottabb szerző a XX: században Marx volt... és a mai napig a leghivatkozottabb magyar társadalomtudós Lukács györgy.

Válaszából pedig kitűnik: nem sikerült felfognia amit írtam. Ha Ön meg akarja ítélni O. dolgozatát akkor úljön be és olvassa el O. évfolyamtársainak szakdolgozatát.:) Nagyon kiábrándult lesz:(, mert ha csak el nem veszítette teljesen ítélő képességét látni fogja, hogy kiemelkedik közülük O. dolgozata.. Egyébként kiváncs volnék ezek után, hogy maga írt-e ilyet és ha igen az milyen. Ha lesz egy kis időm a végére járok:)

tölgyes 2012.07.20. 19:04:22

@It’s the economy, stupid: Önre is ráférne, hogy elolvassa ezt a szociometriát megteremtő alapművet. Megtanulná belőle, hogyen lehet, kell tudatosan élni egy közösségben:)

Nem kellett színésznek lenni ahhoz, hogy valaki Soros ügyeit ismerje. A magyar rendszerváltás meghatározó közgazdászai mind ösztöndíjasai voltak:)

It’s the economy, stupid 2012.07.20. 19:05:55

@knausz:

"politikusokról beszélsz, hogy ők milyenek. Nincsenek illúzióim."

Szegény jó apám, az "ismeretségi köreimet" látva, mindig mondogatta: Jaj, édes fiam csak nehogy valami politikába keveredj. Már igen öreg volt, ha Szegeden felrobbantottak egy kocsit, addig nem volt megnyugodva, amíg nem találkoztunk, és nem látta, hogy egy darabban vagyok autóstul. Anélkül, hogy bármit tudott volna ezekről a dolgokról, alapállása volt, hogy az egész maffia-robbantgatás-lövöldözés story a politikai élet szerves része. Nem kell ehhez túl nagy képzelőerő.

"Orbánnak van politikai érzéke?"

De még mennyire, nagyon is. Akik bírálják, nem ennek hiányáért bírálják. Ő egész életében erre készült, az Állam- és Jogtudományi kart se a jogért, hanem az államért végezte el :)) Sajnos a kötelező olvasmányok (Platón, Arisztotelész) helyett ő Macchiavellit és Antonio Gramscit olvasgatott, és tudod, madarat tolláról...

"Áttörhetetlen vonallal védi magát a nemzet vezetője"

Ha valaki csak negyed órát eltöltött a régi rendszerben, egyből átlátja, hogy a választásokon csak egy valakire lehetett szavazni. Ugyanezeknek miért nem tűnik fel, hogy a fideszben nem lehet ellenjelöltet állítani a pártelnöki pozícióra? 2010-ben csak az lehetett képviselő-jelölt, akivel O. személyesen elbeszélgetett, és jónak találta. Kínos emlékű analógia a pártállami "személyi beszélgetés", mintha fegyveres testületeknél most is élne a szokás. Csak olyan kerülhetett pozícióba, aki fogva volt.
Ez lesz a veszte is, mert a kontraszelektált vezetők csődbe viszik a rendszert. Most éppen a közigazgatás, az eü, az oktatás nem működik. A gazdaságról ne is beszéljünk.

„Szeretik-e Orbánt?”

Hát attól tartok, már nem.
Mivel fogta meg a szavazó táborát?”… nehéz erre nekem válaszolni, meglehetős individualistaként. :)
Melyiket? Van itt egy semleges massza, ez a rész 89-ben az MDF-re (takarodjanak a komcsik), 94-ben (az alig négy éve elzavart) Hornra (legyen megint 3,60 a kenyér), 98-ban Fideszre (jöjjenek a bűntelen fiatalok – akik ekkor már abszolút nem voltak bűntelenek), 2002-ben az igérgető versenyt (mi adunk 13-dik havit, assemmi, mi 14-diket is adunk) megnyerő Megyóra szavazott, miután a hitelekből viszonylag elvoltunk, a szocikat vissza is tapsolták, 2010-ben utolsó szalmaszálként (mi fél óra alatt megoldanánk mindent, ha kormányon lennénk) a fideszre szavaztak. Ez a szavazók többsége, nincs pártállásuk, semmiféle ideológiai kótyomfittyel nem foglalkoznak, legyen Győzike, aki még nálunk is ostobább, de jó ezt látni, meg foci, meg sör, utóbbi ingyen. Ezeknek most se meló, se sör, se tv, lassan lakás se. Gondolod, visszatapsolják a kormányt? Csodálnám.

"Schmitt -ügy"

Hát az minden volt, csak győzelem nem. :))
Pont az történt, hogy az eccerű emberek rájöttek, hogy nincs O. zsebében a bölcsek köve, nem tévedhetetlen, és a fideszesek sajna közel sem patyolattiszták.

tölgyes 2012.07.20. 19:20:40

@It’s the economy, stupid: Ja és annyit még: a 80-as években csak a nyilvántartott megbízhatatlanok utazását gátolták Nem mindét még ott sem. Mi volt az oka: nagy volt az adósság és a függés, emiatt már nem mertek annyira keménykedni.

Azt írja, hogy valódi élet és egyben azt, hogy titokban beléptünk az IMF-be..:::))) Édes úr! Ez több mint naivitás. Beléptünk mert engedték és előre leegyeztették. Miért??? Mert kellett nekik a nyugati technológia, aminek mi voltunk a közvetítő szállítói:) Később ez is bajaink forrása lett.. mert mi támogattuk dollárral az orosz gazdaságot, ráadásul a kivitt magyar gyártású számítógépekből kiszedhették az alkatrészt és vihették Bajkonurba::))

A való élet pedig úgy működött ahogy leírtam...:) Miután kedves idős barátom megkapta a három adatot és kiválasztotta a legmagasabbat elment a barátnőjéhez, akinek lediktálta a magyar K+F fejlesztések finanszírozásának koncepcióját a barátnő pedig erika írógépén írta a szöveget. Csak a táblázatok koztak gondot, de megoldották: sulibuli ragasztóval ragasztották be a szövegbe.!::)) Az így, két szeretkezés között-után megírt szöveget aztán leadta az akadémiának. A főtikár fel is hívta telefonon és mondta idős barátonak! Tudtam én, hogy neked kell szólni. Ez már valami!:) Ilyen vidáman zajlott az élet

tölgyes 2012.07.20. 19:22:57

@knausz: A döglő libákról szóló viccet stupid economista jól megírta magának:)!

mókáné 2012.07.20. 19:24:05

@It’s the economy, stupid:

Leszámitva az ostobaságot,
Multunkat, életünket és a gyomraink,
Ó jaj, mi igazán tiszták vagyunk,
Nyisson ajtót nekünk a reménység!

József Attila versével indítok. A Fidesz tiszta párt. Erre épül. Az alapja, a polgári körök, becsületes szándékú embereket gyűjtött, toborzott. Lényeges, amikor valakik valami mellett teszik le a voksukat és itt elmondom, hogy vannak polgári értékek.

"a szavazók többsége, nincs pártállásuk, semmiféle ideológiai kótyomfittyel nem foglalkoznak, legyen Győzike, aki még nálunk is ostobább, de jó ezt látni, meg foci, meg sör, utóbbi ingyen."

Ezek a szavazók a szocialisták szavazói. Egyértelműen. Polgári szavazó ugyanis nem eladó. Több a hite, mint a kenyere.

"Ugyanezeknek miért nem tűnik fel, hogy a fideszben nem lehet ellenjelöltet állítani a pártelnöki pozícióra?"

A Fidesz Orbánra épül. Ő a piramis csúcsa. Nem látom értelmét jelölni csak úgy két-három-négy embert. Minek? Persze lehetne. Van utánpótlás. Privát szerencséje a Fidesznek, hiszen a Jobbikban ilyen jelölt nincs.

Miniszterelnöknek elfogadja a Jobbik is Orbán Viktort.

Engedelmeddel, ha már szóba került a Jobbik. Az elemzőkkel és újságírókkal ellentétben én úgy látom egy szövetség a Fidesz-Jobbik között reálisabb, mint a kisgazdákkal volt.

tölgyes 2012.07.20. 19:26:18

@It’s the economy, stupid: Majd a derék mester kiitta a feléje nyújtott méregpoharat.

mókáné 2012.07.20. 19:32:17

@tölgyes:

"A döglő libákról szóló viccet stupid economista jól megírta magának:)!"

Jól.:) Képzelje, ma jöttem rá, miért magázódik Ön itt. Ezt szokta meg egész életében.

Ez egyébként érdekes, mert én pedig abban voltam világéletemben, vagy a régi magyar filmek hatásaként, hogy magázni szeretném az uramat majd, mert az olyan romantikus és tiszteletteljes. Az életben magázni, az ágyban tegezni.:)

A való életben mindig magázással indítok. Abból lehet ugyanis a legtöbbet kihozni. Van neki egy diszkrét bája. Mindezzel nem azt óhajtottam kifejezni, hogy Tölgyes úr az ideális jelölt, csak érzékeltettem egy tényt.

tölgyes 2012.07.20. 19:42:01

@knausz: A feleségemmel, gyerekeimmel, közeli barátaimmal tegeződök. Másokkal magázódok. Olyan is van persze, hogy valakivel megismerkedtem és magázódtunk, aztán jó barátok lettünk, de annyira megszoktam a magázodást, hogy barátság ide, barátság oda a tegezésre nem áll rá a szám. Ez azonban a baráti kapcsolatunkat kicsit sem zavarja.

Az ideális jelöltséget megtiszteltetésként értelmezem:)

mókáné 2012.07.20. 19:51:42

@tölgyes:

"de annyira megszoktam a magázodást, hogy barátság ide, barátság oda a tegezésre nem áll rá a szám."

Én nem tudom, miért, de oda-vissza megtisztelőnek érzem. Annak ellenére, hogy az internet nem az a közösség, ahol magázódnak. Semmilyen fék, gát nincs bennem, valahol én is ezt szoktam meg, bár olyan közegben nem mozogtam. Valószínűleg született úrinő vagyok.:)

Ha lenne a szülő-gyerek kapcsolatban is egyfajta ilyen jellegű kapcsolat, előnyére válna. Így érzem.

"Az ideális jelöltséget megtiszteltetésként értelmezem:)"

Köszönöm.:) A korábbi posztok alatt velem szemben mutatott megértését is egyúttal. Mindig megfelelő időben nyújtott nekem szakszerű segítséget.

tölgyes 2012.07.20. 20:16:27

@knausz: Nem nagyon érdekeltek soha a szokások. "Értelmiség" körben divat volt egy időben trágár szavakat hasznáni. Engem nem zavart, de soha nem használtam ilyen szavakat. Volt amikor szóvá is tették, de az sem izgatott. Megszokták. Megszokták, mint ahogy azt is, hogy nem jártam el velük inni stb. Én nem csinálok abból ügyet, ha letegeznek, de nem tegezek vissza.

mókáné 2012.07.20. 20:29:33

@tölgyes:

Nem véletlenül van a mondás: Úrnak születni kell!

Erről az értelmiségi szokásról Petri György jutott eszembe, hogy ő valószínűleg egy ilyen divatos értelmiségi volt. Olvassa, miként vélekedett a nőkről:

"Nevezzük nevükön a nőket! Sára, Maya, Mari, és az összestöbbinő. Én, te, ő, mi, ti, ők. Egy darabka azokból, akiket Petri György költő, nőnek nevezett. A koszlott, piactéri ribanc, az anya, a kislány, némi szőr, bőr, nyálkahártya, minden épp-ott-s-úgy-ahogy-kell.

Nők - a szerelem, mint páros magány élhető és berendezhető állapotának kíméletlen, szerelmes kellékei, a férfiélet másodpilótái a repülésben, és a körülírt zuhanásban egyaránt. Élve vagy halva. Mindig együtt, mégis mindig egyedül."

A férfiak, ha valóban férfiak és tényleg akarnak valamit, de komolyan, akkor magáznak. Természetesen nem Önre gondoltam, hiszen alapvetően magáz mindenkit.:)

tölgyes 2012.07.20. 20:47:05

@knausz: Petri esetében is ki tudja milyen szerep volt ez. Miféle menekülé, szorongás következménye esetleg póz a férfifensőbbség roncsaihoz és saját roncs-mivoltához való ragaszkodás. Radnóti is ír erről a fajta szorongásról. (Lehet, hogy ennek az utánérzése jelenik meg Petrinél?)

Férfifene ez a magos egyedülség;
asszony se, kutya se értheti ezt.
Jár benned, mint nehéz, őszi gyümölcsben
járkál a nap melege,
szinte hallani benned áradását,
tolakodó víz neszez így a száraz partokon
és a hófodru szél járása is hasonló.

Ebben a keresztény hagyomány döntően különbözik a zsidó hagyománytól, ahol a nő még akkor is kellék, ha nagy a szerelem. A nőre másképpen nézni ez a Mária kultusz egyik legfontosabb eleme. Valahol ott kezdődik el a női emancipáció.

mókáné 2012.07.20. 21:02:18

@tölgyes:

Petrinél egyértelműen a kor divatja, az, hogy ő értelmiségi. Radnóti más. Ott a finomság és érzékenység minden sorában.

Nem gondolom, hogy könnyű a férfilét. Mégiscsak más jelentése van, mint a nőnek. Alapvetően más. Én, bár elég erős egyéniség vagyok, próbáltam meghagyni a férfiakat az irányító szerepben. Több s kevesebb sikerrel.

A nőről, mint Szűz Máriáról, talán éppen itt beszéltem, ezen a blogon. Van egy arab barátom, nagyon érdekes ember. Amikor meglátott engem, az első mondatai: Igen. Nagyon szép vagy, de mint Szűz Mária. Még megérinteni sem lehet.

Lényegemet mondta ki, és ennek az egész férfi-nő dolognak. Amikor a tisztaságot érzi a férfi a nőben. Nem kell semmi más, hiszen megadja a tiszteletet. Nincs szükség emancipációra.

Politikai vonatkozásában ez a csodálatos dal:
www.youtube.com/watch?v=sEUnGnLee3g

tölgyes 2012.07.20. 21:09:45

@knausz: Nekem Máriáról nem a megérinthetetlenség jut az eszembe, kölönösen ha profanizálom a fogantatást. Számomra a másik nemre való "rádöbbenést" jelenti, a csodát az élet csírájának felnevelőjét jelenti.

Petriben igaza lehet, de ez nem zárja ki a pózolást, ami lehet Radnóti utánérzése. Vagyis még a póz se eredeti. Persze Adyk, József Attilák után már nehéz eredetinek lenni.. ahhoz - már ami az eredetiséget illeti Weöresnek kell születni.:)

mókáné 2012.07.20. 21:31:54

@tölgyes:

"Számomra a másik nemre való "rádöbbenést" jelenti, a csodát az élet csírájának felnevelőjét jelenti."

Nagyon nem fogunk mi összeveszni ezen, hiszen Mária egyszerre volt szűz és anya. Tisztaság és az új élet hordozója.

A férfiak viszonya a nőhöz, amikor tisztelik benne az anyát és az embert, nem hasonlítható máshoz. Balassi Bálint jut eszembe, ha már csapongunk, csapongjunk, Hogy Júliára talála így köszöne neki.

Nagy vitánk volt a gimnáziumi tanárommal ezen és akkor úgy döntöttem megírom a megyei lapba is, mert nem szabad egy verset kifacsarni. Jelentse mindenkinek azt, amit jelent!

Júliámra hogy találék,
Örömemben így köszönék,
Térdet-fejet neki hajték,
Kin ő csak elmosolyodék.

Ebben én a tisztelet láttam és az asszonyi szelídséget. A tanár azt mondta, pusztán egy viselkedési forma volt ez férfi-nő között.

A vers mindig több, mint ami. A vers az, ami nekünk privát szféránk. Meglehet mást jelent minden olvasójának, de talán ez benne a jó.

Petriben volt egy merevség, olyasmi, amit Pilinszkyben éreztem. Keresték a hangot és ritkán találták meg.

Radnóti a Tétova ódá-val nálam majdnem ott van, mint József Attila. Weöres pedig úgy marad ki, mint Kosztolányi. Pótolandóként.:) Ezzel együtt nem bánom, hogy nem lettem bölcsész, hiszen a vers maradhatott az, ami nekem.:)

mókáné 2012.07.20. 22:33:47

@tölgyes:

Még a keresztény vallásról és az én paraszti származásomról pár szót mondanék.

Amikor kiderült számomra, hogy a református vallásban nincs ilyenformán Szűz Mária, az sokként ért engem. Egyszerűen nem tudtam elfogadni, és nem tudtam mit kezdeni a reformátusok értelmezésével. A mély Mária-hitem olyan erős volt mindig, ami miatt úgy döntött a szívem, hogy tovább fogom vinni a gyerekeim által a katolikus vallást.

A paraszti származásom a lehető legfontosabb. A gyökerekben van az az eszencia, ami emberré formált. Kerültem zsidó családba és vagyok értelmiségiben, és ezeket színként éltem meg, de annyit és olyan minőséget, amit egy paraszt családban kaphat az ember, sehol másutt.

A tartás, a férfi-nő minőség, a vallás, a hazaszeretet, amikor az ember semmilyen hatásra nem omlik össze, nem törik meg - ez mind a gyökerek. A takarékos életmód. Mennyivel könnyebb lenne ennek az országnak, ha ezekből az értékekből a lakossága csak töredékét, ha birtokolná!

Nem mostanában írtam ennyit, mint ma. Furcsa, mély csöndben voltam és fókuszáltam befelé. József Attila ma éjjelre és akkor talán lehet aludni:

Kedvesem,
Bizony a szirmok összeborulnak este.
Nem akartalak megcsókolni se,
Csak hogy kicsit itt érezzelek mellettem,
Mint kisgyerek az édesanyját.

Ezt idéztem, de Az meglett ember, akinek szívében nincs se .. jutott eszembe, és akkor azt mondtam ma nem.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.07.20. 22:50:30

@tölgyes: csuklana többet is (vö. ideális jelölt)?

It’s the economy, stupid 2012.07.21. 00:19:53

@tölgyes:
"Önre is ráférne, hogy elolvassa ezt a szociometriát megteremtő alapművet. Megtanulná belőle, hogyan lehet, kell tudatosan élni egy közösségben:)"

Hááát, nem is tudom. Képek vannak benne?
Milyen problémát diagnosztizált nálam? Ne m vagyok elég tudatos, elég szociális, vagy elég metrikus? :P

Ahelyett, hogy válaszolna a "csacsiságaimra" érdemben, megint megpróbál valami piedesztálra felkapaszkodni, ahonnan lenézhet másokat. Vigyázzon, nehogy leessen! :o
Szerencséje, hogy a piedesztáljai nem magasabbak, mint az elhíresült fideszes önkormányzati kilátó, max egy kis bokaficammal megússza!

It’s the economy, stupid 2012.07.21. 01:26:24

@tölgyes:
„Azt írja, hogy valódi élet és egyben azt, hogy titokban beléptünk az IMF-be..:::))) Édes úr! Ez több mint naivitás.”

Fogalmazzunk úgy, utólag szóltunk a ruszkiknak, kész tények elé állítva őket. A PB 81 okt. 13-i ülésén szigorúan titkos szakértői tárgyalásokra ad megbízást Marjainak, Kádár felszólalásában a közgazdász szakma nyilatkozgatásaitól aggódik, amelyből a ruszkik tudomást szerezhetnek az ügyről.

Kádár 81 márciusában azzal érvelt Brezsnyevnek, hogy nálunk is balhé lesz a gazdasági helyzet miatt, erre kapott egy kategorikus nemet, nyáron meg a rossz gazd.helyzetre hivatkozva kérte az olajkontingens emelését, és egyben szólt, hogy nem fogjuk tudni ellentételezni gépipari szállítással, mert az nyugati importra alapul, oszt nincs dolcsink hozzá, hacsak be nem lépünk, és nem kapunk hitelt. Ravasz vén gazember, tudta, hogy az oroszok kipurcantak Afganisztán miatt.
Erre jött egy levél Brezsnyevtől, amiben közölte, nem hogy több olajjal nem tud segíteni minket, hanem az eredeti kontingens se fog jönni, mert drágult a kitermelés blabla, ebben a levélben ugyan nem írta, hogy nem, de azt se, hogy igen, tehát a márciusi álláspont nem lett megváltoztatva.

„A döglő libákról szóló viccet stupid economista jól megírta magának:)!”

Mea maxima culpa, aszittem hosszabb időre eltávolodott a computerétől. Úgy a magam, mint a saját nevemben kérek elnézni. Amilyen stupid vagyok, nem kértem rá engedélyt.

Méregpoharas beírás meg nekem nem esik le.

tölgyes 2012.07.21. 09:08:05

@It’s the economy, stupid: Ne vicceljen már! Az USA elnökét lehallgatták. Nálunk bent ültek a hivatalokba a KGB szakértői. Kádár titkárnője az alkalmazottuk volt:) A többi porhintés még szűz gimnazista lányok részére.

A viccet jól leírta... A döglőket knausz keresztelte át döglődőkre.

tölgyes 2012.07.21. 09:12:16

@Hepci: A végén még kiderül, hogy Ön is. Jaj ne áltasson engemet. Már így is egy Casanovanak kezdem gondolni magamat.

mókáné 2012.07.21. 11:05:47

@It’s the economy, stupid:

"Mea maxima culpa, aszittem hosszabb időre eltávolodott a computerétől. Úgy a magam, mint a saját nevemben .."

Nincs itt meghatározva olyan mereven, hogy ki és kinek szólhat. Mi korábban egymással nem folytattunk diskurzust, de ez nem jelenti, hogy mindig így kell legyen, vagy engedély szükséges hozzá a @tölgyes: úrtól.

Szimpatikusak a hozzászólásaid, a stílusod, a humorod. Ez még nem jelenti azt @Hepci: blogtársam, hogy mi a közeljövőben majd együtt csuklunk, főleg, ha olyan falakba ütközöm, ahol kiderül: szimpatikus, nem patikus, de nős.:)

It’s the economy, stupid 2012.07.21. 11:14:12

@knausz:

„A Fidesz tiszta párt.”

Hát ezen felröhögtem. Bocs.
A polgári körök nem a fidesz, a sok tisztességes ember sem a fidesz. Vannak polgári értékek, de a fideszen kívül. Még a fidesz tagsága sem a fidesz. Fidesz=vezetősége+Simi bácsi. A fidesz egy párt, ahol az egyetlen racionalitás a politikai erőtér kisajátítása. Most a gazdasági erőteret is ki akarják sajátítani, az lesz a vesztük. Politika és tisztaság – haha. Pont azt írtad, nincsenek illúzióid.

„Ezek a szavazók a szocialisták szavazói.”

Hát nem. Pont azt vezettem le, hogy ez a réteg apolitikus. Ehess, ihass, ölelhess, alhass – ha már JA., ennyi az óhajuk, ideológiamentesen. Éppen ezért már minden létező politikai alakulatra szavaztak a sorsuk jobbra fordulása reményében. Mivel elfogytak azok a politikai alakulatok, akik még nem toltak ki velük, (eddig a fidesz tolt ki legcsúnyábban) most néznek ki a fejükből értetlenül, a közvéleménykutatók meg elnevezték őket „pártot választani nem tudó” csoportnak.

„Polgári szavazó ugyanis nem eladó. Több a hite, mint a kenyere.”

OMG. Nem volt még neked komoly anyagi problémád. :))
Minden eladó, csak az ár kérdés. Régen is így volt, ma még inkább, és egyre jobban. A pógár hite meg rögtön el fog párologni, mikor nem lesz kenyere. Mirnix dirnix átváltozik hajléktalanná, ha a Művek kiperli a lakásból tartozás miatt. A híd alatt az elsődleges is meg a származtatott politikai értékek is csődöt mondanak, ott csak a fizika törvényei érvényesülnek: zéro alatt befagy a sejhajod.

„A Fidesz Orbánra épül. Ő a piramis csúcsa. Nem látom értelmét jelölni csak úgy két-három-négy embert. Minek?”

Ilyen nincs. Van demokratikus szervezet, meg nem demokratikus. Ahol a különböző szintek között nincs szabad átjárás, méghozzá bármelyik tag számára, az NEM demokratikus. A fideszben a megalakulása óta ugyanaz a vezető, meg a legfelső vezető réteg. Ilyen utoljára a nasdap-ban volt.
Ami a nagyobb baj, az ország vezetése is így megy. Ha egy vezető nem delegál döntési jogköröket alsóbb szintekre, előbb-utóbb képtelen megbirkózni a döntések meghozatalához szükséges információáradattal, túlterhelődik és idegbajos lesz, vagy nem tudja idő hiányában elemezni a rendelkezésre álló infókat, és az alapján választani a lehetséges alternatívák között, vagy a szükséges információk megszerzésére sem jut ideje, és mégis kénytelen döntéseket hozni. Ekkor jön a nagy számok törvénye: van amit eltalál, van amit nem, hosszú távon ez 50-50% szokott lenni, de sajna nem zárható ki sorozatok kialakulása, pl. jön 50 rossz döntés sorozatban. Így nem lehet egy országot vezetni, mert minden „apró hiba” milliókra hat ki. Aki járt már kaszinóban (piros-fekete) az matektudás nélkül is rájön erre a szabályra :))

A másik dolog a karizmatikus vezető kérdése. „Békeidőben” nem javallott. Nézd meg szegény Churchillt, ahogy a háború végetért, a választók rögtön leváltották. A potsdami konferencián volt éppen miközben elvesztette a választást, és Attlee váltotta fel a tárgyaló delegáció élén. Mondjuk a t. brit választók velünk is nekifutásból kicoitáltak, mert Stalin atyuska az új küldöttséget (Roosevelt meg meghalt, helyette Harry Truman jött), akik még nem ismerték őt olyan jól, meg nem is voltak olyan tökösek, megette reggile bugylibicskával.

bioLarzen 2012.07.21. 11:26:52

@anonymand: Szia, nem bántottál meg, csak szerintem vehetnéd ezt az esetet jelnek, hogy nem feltétlen olyan kijelentéseket másoknak tulajdonítani, amit azok nem tettek - illetve, ha valami értelmet csak kiolvasol, illetve beleolvasol a mások által leírtakba, de azok explicite nem tartalmazzák az általad levontakat, akkor odaírni elé, hogy ez csak a te interpretációd. Szerintem még sok ilyentől óvhatnád meg magad a későbbiekben.

További kellemes kommentelést!

bio

It’s the economy, stupid 2012.07.21. 11:34:15

@tölgyes:
"Ne vicceljen már! Az USA elnökét lehallgatták."

Mondom és, hogy a világon minden eladó, csak ár kérdése.

"Nálunk bent ültek a hivatalokba a KGB szakértői. Kádár titkárnője az alkalmazottuk volt:)"

Forrás? :)))
Na jó, azt nem tom, mennyire volt sikeres a konspirálás, de Jancsi bácsi tudott is meg szeretett is konspirálni, végül is abban telt el az ifjúsága. Állítólag személyesen találta ki a konspiráció legaprólékosabb lépéseit.
Azt mindenki egybehangzóan állítja, hogy Kádár komolyan "besértődött" Brezsnyevre az olajkontingens lecsökkentése miatt, kvázi hogy nem csak nem segítenek, de még rúgnak egyet rajta.
A Pulai-féle kiszinezett történetet (hogy ök voltak az igazi végrehajtók és Kádárt is kész tények elé állították), azt én se nagyon találom hihetőnek, főleg a PB jkv miatt.

It’s the economy, stupid 2012.07.21. 11:42:50

@knausz:
"Nincs itt meghatározva olyan mereven, hogy ki és kinek szólhat."

Mindazonáltal az elején még észnél voltam, és elnézést kértem, hogy beleugatok... Csak aztán a kommentelés hevében elhatalmasodott rajtam úgy az economistaság, mint a stupidság. Mindig ez van ha túl nagy lendületbe jövök.

It’s the economy, stupid 2012.07.21. 11:58:54

@tölgyes:
"Már így is egy Casanovanak kezdem gondolni magamat."

A beláthatatlan következmények akkor kezdődnek majd, mikor a zasszony is eeekezdi annak gondolni Magát. :))

(Má' megint beleugatok, bocs, nem bírok magammal)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.07.21. 12:12:00

@knausz: nem köll annyira válogatni...
Nős, hős, oly mindegy. Szeresse a csuklást meg József Attilát, tudjon késsel-villával enni.
A többi majd kialakul. :)

tölgyes 2012.07.21. 12:44:39

@It’s the economy, stupid: Ez a Jancsi bácsi történet is kamu. A magyar titkosrendőrség mindent tudott a kommunistákról és akkor fogta le őket, amikor épp szükségét látta. A magyar párt konspirációban mindig nagyon gyenge volt.
Kádár azt tudta, hogy a titkárságvezetője KGB alkalmazott. Azt mondta: legalább látják mit csinálok. Egy ilyen IMF megállapodás pedig nem úgy történt hogy ketten titokban bementek a budiba. A KGB elhárítás benn ült az IMF-ben is, a magyar kormányban is.
Az oroszok épp saját helyzetük miatt voltak engedékenyek. A technológiai versenyt ekkorra egyértelműen elveszítették. Érdekük volt a magyar részvétel és cocom Mon keresztüli kijátszása, ráadásul az ország megszállása miatt mindent könnyen ellenőrizni tudtak.

ÓÓÓÓ! Az asszony okos, engedi, hogy itt a virtuális térben vitézkedjek. Nehezebben tudna féken tartani, ha mindent megtiltana..:):) Tudja, hogy esetleges nekibuzdulásaimnak csak ő lehet a haszonélvezője:)!
Mikor meghalt Szuszlov elvtárs felröppent egy vicc:
- Miért halt meg Szuszlov?
- Kellettek az alkatrészek Brezsnyevbe.

It’s the economy, stupid 2012.07.21. 15:01:55

@tölgyes:
"Kellettek az alkatrészek Brezsnyevbe."

Beszabehu. Gyöngyszem, nem hallottam még.
Mindig azon tanakodtunk (eü-s és mérnök haverokkal), vajon mivel tudják Brezsnyev elvtársat hátulról üzembiztosan kitámasztani. Sőt, a száját is mozgatták. Nyilván a Magyarországról a Műszertechnika (Széles G) által kiexportált floppymeghajtó no meg zsiguli alkatrészeiből berheltek valami avtomatyicsnij elektronyicseszkíj mehanyízmot.

It’s the economy, stupid 2012.07.21. 15:14:03

@tölgyes:
"Az oroszok épp saját helyzetük miatt voltak engedékenyek. "

Hehe. Tudta ezt Kádár, állítólag Pécsi Kálmán (világgazd. kutató) írt neki egy "kendőzetlen" elemzést, a ruszkik állapotáról. Nem tudom arról a tanulmányról tudtak-e a kgb-sek, ha igen, nagyon elnézőek voltak vele. Nem ő volt a Maga idős barátja?

tölgyes 2012.07.21. 19:43:10

@It’s the economy, stupid:

Ha a SZu-nak nem lettek vona helyes önreflexiói, akkor már a Vh-t sem élik túl. Egyébként biztos tudtak mindenről, talán csak az olyan magánakciókról nem mint amiket Pozsgay előadott 86-90 között. nem is engedték meg, hogy Gorbacsovval találkozzon. P-t aztán a saját pártja politikai elitje meg is buktatta.

A SZu-ról és gazdaságáról remek elemzések jelentek meg világszerte. Ezeket könyvekben is megjelentették. Ami itt nálunk titok volt azt angolul Londonban, USA-ban bárki olvashatta... az ottani elhárítások meg még jobb anyagokat készítettek..:)

Az persze egy másik kérdés, hogy mit kötöttek saját vezetőik orrára.:(, mert hogy az önvédelmi reflexek is működtek az elhárítókban.

mókáné 2012.07.22. 09:57:53

@Hepci:

"Nős, hős, oly mindegy. Szeresse a csuklást meg József Attilát, tudjon késsel-villával enni."

Csak ez a kettő kritérium, hogy szeresse a csukást és a humán dolgokat, ha megvolna valakiben, már nem kéne kialakulni semmi másnak. Jó. Szeresse a főzeléket! De ez tényleg grátisz. Hab a tortán már.

mókáné 2012.07.22. 10:06:06

@tölgyes:

"ÓÓÓÓ! Az asszony okos, engedi, hogy itt a virtuális térben vitézkedjek. "

Van ebben ráció. Rengeteg élményt vihet a netről az ember a való életbe és ez színesíti a kapcsolatát. Feldobja.

Tegnap Bükfürdőn voltam naturista szaunában és látván az összetételt (1 nőre 10 férfi jut), elgondolkodtam a feminista mozgalmakon. Milyen céllal indultak egyáltalán? És milyen sikerrel zárultak?

A nők ma szavazhatnak és dolgozhatnak, mint a férfiak és tanulhatnak, aztán pedig járhatnak szőrösen.

De amikor 1 nőre 10 férfi jut a naturista strandon, és még jó arányt mondtam, akkor ez elgondolkodtató, megérte-e?

mókáné 2012.07.22. 10:13:09

@It’s the economy, stupid:

Ehess, ihass, ölelhess, alhass!
A mindenséggel mérd magad!

Így teljes József Attila fölvetése. Szerintem ennyi pont elég a tartalmas élethez. Benne étel, ital, szex és tartalom. Kérdezem: mi kéne még nekünk, ha ez mind megvan?

"A fidesz egy párt, ahol az egyetlen racionalitás a politikai erőtér kisajátítása."

Az egyszerű embernek több a Fidesz, mint csak egy párt. Közösség is. Ezt tovább nem tudom magyarázni, mert élni kellett volna benne kicsit, legalább.

De nézzük a szocialisták mit kínáltak a népnek! Virslis munka ünnepét. Láthatóan az tényleg nem elégítette ki az igényeket, különben még most is ők kormányoznának.

tölgyes 2012.07.22. 10:20:49

@knausz: A spenótot nagyon szeretem Jó fokhagymásan:) főt csirkehússal, de még jobban érett tanyasi tyúkhússal.

mókáné 2012.07.22. 10:45:02

@tölgyes:

Ma igaz, hogy vasárnap van, de spenótot készítettem.:) Vannak favoritok: sárgaborsó főzelék, tök, lencse. És nagy kedvenc a vadas meg a garnélarák.

tölgyes 2012.07.22. 10:58:16

@knausz: A kisfiúknak lencsét, borsót, babot csak óvatosan adjon. Sok hugysavat csinál:) bár én mindegyiket kedvelem. A tök-ben nem szeretem a kaprot. A vadasom az világverő.. olyan finomat tudok főzni, hogy csak na..:) A Túrós Emil féle szakácskönyv alapján csinálom.. mellesleg a modern szakácskönyveink törzsanyagának jelentős részét T.E. könyve alapján írják le. Ha változtatnak, akkor nem lesz jó az étel:) A magyar szakácskönyvek egy részét nyugadtan lehetne plágiummal vádolni:):):

mókáné 2012.07.22. 11:19:48

@tölgyes:

"A tök-ben nem szeretem a kaprot."

Én sem. Ha bolti tököt veszek, lemosom róla. Savanykásan szeretem. A spenótot pedig fokhagymásan.

"A vadasom az világverő.. olyan finomat tudok főzni, hogy csak na..:) "

Nagy kár, hogy nős a Tölgyes úr, mert MINDEN megvan benne, ami nálam kritérium!:) A vadas az egyetlen, amit nem tudok elkészíteni, de a legjobban szeretem.

Ha nem volna nős, megkérdezném: szereti-e a naturista életmódot? Ez még lényeges.

Jutott eszembe tegnap az értelmiségről, amit fölvetett, hogy trágár szavak divatja, pia. Ha emlékszik a Jancsó korszakra, volt ott egy szabadosnak nevezett szexualitás is. Én annyira nem vagyok végletes, de sokminden természetes azért.:)

tölgyes 2012.07.22. 12:25:32

@knausz: Nem túl bonyolult a jó vadas recept.. Ha vaterán, antikváriumban lát Túros Emil féle szakácskönyvet akkor vegye meg és mindent csináljon úgy, ahogy ő leírja. Aztán már csak jó alapanyagok kellenek és izesítés közben meg kell kóstolni a szószt.:)

Naturista? Ha azon meztelenül napozókat, fürdőzőket ért, akkor nem. Nem gondolok rosszat arról aki szereti, de en magam nem vagyok elég szép ahhoz, hogy közlátványra tegyem ki magamat.Arról nem is beszélve, hogy a fehér bőröm nagyon kényes a napsugárzásra.

mókáné 2012.07.22. 14:15:08

@tölgyes:

Már megérett bennem az elhatározás, hogy megpróbálom a vadast! Egyelőre néztem a neten recepteket, ha már itt vagyunk a legnagyobb könyvtárban.

"Nem gondolok rosszat arról aki szereti,.."

Nekem vannak gondolataim a fürdőruhásokról és nem túl jó véleményem. Állandóan hangoskodnak és lassan már minket is kiszorítanak a partról.

A naturista életmódról. Nálam a szaunával kezdődött. 18 éves korom óta szaunázom. Jóval később jöttek a fürdőruha nélküli szaunák. Nyilván meg kellett szokni. Az alak nem feltétel, ritka a kifogástalan alakú nő vagy férfi az ilyen helyen. Engem zavarna, ha nem néznék ki jól, nekem ez fontos, de általában nem kritérium.

A szauna után jött a napozás. Nem helyes, hogy Ön mindig fehér, hiszen a napsugár D-vitaminban bővelkedik és elűzi a rosszkedvet, növeli a csontsűrűséget és a nemi vágyat fokozza. Széppé teszi a bőrt.

Az ember keresi a helyeket, ahol szauna+napozási lehetőség van. Aztán keresi a csendes, elmélkedésre alkalmas kis tavak partját, ahol jól elvan.

A naturista filozófiája: Eggyéolvadni a természettel! Legalábbis én így fogalmaznám.:) Végtelen nyugalom, emberismeret és feltöltődés. A szépség és egészség harmóniája.

Nem korfüggő, bár az én korosztályom hiányzik, illetve a férfiak jóval többen vannak és panaszkodnak a nőkre, mennyire szemérmesek és akkor ezt lehetne sorolni hosszan.

Tegnap egyedül maradtam és három percen belül hárman gondolták úgy, hogy megismerkednének velem. Ez az arány bikiniben (idén is vettem újat: fehér alapon kis virágos, nagyon trendi darab) 10 percig kell várni, míg valaki megismerkedne.:)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.07.22. 15:21:34

@knausz: a naturista nők gyakran jobban tennék, ha szemérmesek lennének.
Omszkon olyan sódarokat és fődig lógó csöcsöket láttam, hogy még a feketesügerezéstől is elment a kedvem. :)

tölgyes 2012.07.22. 19:47:42

@knausz: Az szinte bizonyos, hogy én olyan helyre nem megyek, ahol mezítelen napimádok tartózkodnak. Én magam nem vetkőzök le, akkor pedig mi keresnivalóm volna ott.
A szemérmesség számomra inkább vonzó és nem csak amiatt amit Hepci ír. (Lógó csöcsök, hasak, megritkult szörzet stb)
Igaz az is nagyon ritkán fordul elő, hogy strandon bárkivel is elkezdenék ismerkedni...:)

mókáné 2012.07.22. 20:13:24

@Hepci: @tölgyes:

"ha szemérmesek lennének."

A naturista strandon, szaunákban vannak viselkedési szokások.

- Alapvető, hogy nem stíröljük egymást, hanem közvetlenül egymás szemébe nézünk.

- Nem mutatunk szexuális aktivitást, érdeklődést.

- Nem fotózunk, nem videózunk és törülközőn kívül kis kendőt, ha hordunk.

Jellemző mindenütt a lesipuskások ottléte. Egyből kibököm. Én senkit nem nézek meg különösebben. Egészen olyan, mintha normál strandon lennék. Ez egy hosszú folyamat eredménye.

Nagyon kevesen jutottak el Magyarországon erre a szintre, de talán a horvát tengerparton. Idén oda is megyek. Járok Sárvárra és a Bükfürdőbe, no és ide:
www.sonnentherme.at/hu/szaunavilag.html

tölgyes 2012.07.22. 21:37:58

@knausz: Én olyat nem írtam, hogy "ha szemérmesek lennének.., csak azt, hogy az vonzóbb számomra. Megértem a naturistákat, de én magam nem vágyok közibük.:) A mezítelenséghez az én agyamban intimitás társul, talán auért mert az én fiatalságom idején ez nem volt szokás..:)

mókáné 2012.07.23. 07:38:01

@tölgyes:

"Megértem a naturistákat, de én magam nem vágyok közibük.:)"

Talán nem szemléletesen fogalmaztam, amikor azt taglaltam, hogy az ember a saját világát éli meg, nem a többiekét.

"az én fiatalságom idején ez nem volt szokás..:)"

Még most sem szokás. A fürdőruha nélküliek a csendes kisebbség.:)

"A mezítelenséghez az én agyamban intimitás társul,.."

Így van. Ezért egy naturista embernek több impulzus kell, hogy aztán megélje a szexualitását.
***
Ma reggel az ATV- n Csigó Péter a rendszerét taglalta. Mé.szá.ros Antónia csak hallgatott, aztán fölvetette Török Gábort, de nagyon sokat nem tudott mást hozzáfűzni.

Csigó sajnálja, hogy a radikálisok jobban hallatják a hangjukat az interneten, az 1 millióan.. ők pedig nem.

Nagy a tanácstalanság a túloldalon. Ezt látom.

tölgyes 2012.07.23. 09:30:11

@knausz: A túloldali tanácstalanságban egyetértek magával. A radikálisoknak pedig az a természetük, hogy jobban hallatják a hangjukat. Ezért radikálisok.:):)CSP-nek is sok esze van:)

Nézze, az öltözködési, fürdési szokások kulturánként változnak. Itt, ezen az éghajlaton, a zsidó keresztény kultúrában ezek a szokások alakultak ki és rögzültek. Mindig lesznek olyanok, akik a saját kulturájuktól való eltérést szabadságként élik meg. Nincs ez másképpen az öltözködés, a hajviselet, a naturisták vagy a szexuális szabadságot hírdetők esetében sem. Erre is érvényes a "Képzelhetsz magadnak egy kis szabadságot.." gondolat. Hogy aztán ettől teljesebb és boldogabb lenne az életük? Ismereteim ezt nem erősítik meg. Nem olvastam olya szexológia tanulmányt sem mely szerint a naturisták szexuális élete harmonikusabb lenne. Egyáltalán - hogy az életük harmonikusabb lenne.

Egymás szemébe nézés..-írja. Tudja ha én látok egy szép kutyát lovat, kisgyereket, nőt akkor bizony megnézem, mert jó benne gyönyörködni.Ön pedig leírja a naturisták között uralkodó, elvárt szabályokat:) Látja én ezek szerint szabadabb vagyuk, mert a felöltözöttek között nem tilos a másik megcsodálása (bámulása, ha úgy tetszik), sőt még imponál is a megcsodáltnak.:)
Meg aztán Palik mesélte egyszer, hogy a Dakaron az út mellett bandukolt egy már idősebbnek tűnő arab férfi. Ruha az nem volt rajta, így látható volt hatalmas térdéig érő szerszáma. Palik szerint többen kevés híján árokba hajtottak a látványtól. Mert ami látványosság, az látványosság.:)

Azt írta:
„Tegnap egyedül maradtam és három percen belül hárman gondolták úgy, hogy megismerkednének velem. Ez az arány bikiniben (idén is vettem újat: fehér alapon kis virágos, nagyon trendi darab) 10 percig kell várni, míg valaki megismerkedne.:)”

„egy naturista embernek több impulzus kell, hogy aztán megélje a szexualitását.”

Itt egy kis ellentmondást vélek felfedezni.:) Látja mit tesz annak a 30-40 cm2-nek a hiánya!:)

mókáné 2012.07.23. 11:10:21

@tölgyes:

"CSP-nek is sok esze van:)"

Mi politikában és főzelékek ügyében vitatkozni nem fogunk és más témákban is csupán beszélgetünk.:)

Miért olyan erős a szándék arra, hogy én a fürdőruhások táborát erősítsem? Ezt érzem minden sora mögött. Ők - úgy beszél róluk és engem mintegy kivon a közösségből.

"Képzelhetsz magadnak egy kis szabadságot.."

Nem butaság. Az ember képzel magának egy kis szabadságot és abban elmerül. Mindig olyan merev voltam: kiskosztüm tűsarkúval, egyenesre vasalt haj. Csak amikor lecseréli az ember a kiskosztümöt farmer sortra érzi, hogy ez is egy szabadság.

A bőrpántos szandálok és miniszoknyák világa még mindig nem arról szól, hogy szabad a vásár!

"Nem olvastam olyan szexológia tanulmányt sem mely szerint a naturisták szexuális élete harmonikusabb lenne. Egyáltalán - hogy az életük harmonikusabb lenne."

Én sem olvastam. Füst Milán gondolatait tudnám idézni a házasság négylábú asztaláról, melynek egyik lába a szexuális harmónia. Erre nyilván fogékonyabb egy olyan valaki, aki nyitottabban él, mint aki magas nyakú garbókban közlekedik nyáron is. Persze a kivétel erősíti a szabályt. A zord külső is takarhat érzékeny belsőt. Sőt.:)

"Látja én ezek szerint szabadabb vagyuk, mert a felöltözöttek között nem tilos a másik megcsodálása (bámulása, ha úgy tetszik),"

Nekem nem imponál, amikor a férfiak úgy végignéznek, mustrálgatnak, mint egy árucikket a kirakatban. Bikiniben is kínos. Komolyan mondom.

" Látja mit tesz annak a 30-40 cm2-nek a hiánya!:)"

Látom. Lerövidíti a reakcióidőt.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.07.23. 12:03:55

@knausz: a nőknek könnyebb nem mutatni szexuális érdeklődést... a férfiaknak is hasznos az úszónadrág...
Szerintem egyébként vonzóbb egy nő, ha nem látszik mindene. Már a hátul bevágó zsinóros vacakok is taszítanak.

tölgyes 2012.07.23. 15:00:46

@knausz: .
CSP sok eszét azért dicsértem, mert feltalálta a meleg vizet:) Ilyen volna az elit??? Szóval a meleg víz az, hogy a radikális az radikálisabb, vagyis aktívabb, jobban mutatja magát. No ehhez a felismeréshez nem kell se ész, se külföldi iskolák:)

Nem akarom én semmire rábeszélni. Már csak azért sem, mert annak, hogy fürdőruhában vagy nélküle lássam a valószínűsége alig nagyobb a lottó ötösnél:)

Füst Milánnak igaza van. A jó kapcsolat egyik pillére a harmónia a testi érintkezésben, de ebben Montaigne mondása nagyon tanulságos. Ő a viganóval együtt levetett majd ismét felöltött szeméremről beszél. Így az öltözéknek tehát nem sok köze van a "nyitottsághoz”, mint ahogy a szép arc mögött sincs feltétlenül okos gondolat. Ezzel együtt az öltözködés jelenthet ilyen-olyan szándékot, de ez sem abszolutizálható, mint ahogy önmagában a viselkedés sem. Épp ez a játékban az érdekes, ez a sok ismeretlenes egyenlet, amiben a logikának sem sok hely marad. Weöres Sándornak van egy nagyon kedves verse, ami a "női" típusokról szól és amit csak nagy terjedelme miatt nem másolok ide.:)

"Nekem nem imponál, amikor a férfiak úgy végignéznek, mustrálgatnak, mint egy árucikket a kirakatban. Bikiniben is kínos. Komolyan mondom." - ebből az látszik, hogy csak a férfiak lényegét nem érti:) A férfiak párválasztásában, stimulálásában sokkal nagyobb szerepe van a vizualitásnak, mint a nők esetében.:) Ezért is rövidül le a reakcióidő:)

mókáné 2012.07.23. 17:45:56

@Hepci:

"Szerintem egyébként vonzóbb egy nő, ha nem látszik mindene."

A teste messze nem mindene. A vonzás több a kinézetnél, mert az egyéniségből fakad. Egy nő lehet földig érő ruhában is erkölcstelen és anélkül olyan távolságtartó, hogy az csuda.:)

Nem a ruhától függ, hanem a viselkedéstől. Minél kevesebb ruha van valakin, annál inkább viselkednie illik, hiszen kiszolgáltatottá válik. Semmi nem védi meg, csak az erkölcsi tartása, ha van neki olyan.

mókáné 2012.07.23. 18:07:50

@tölgyes:

"Már csak azért sem, mert annak, hogy fürdőruhában vagy nélküle lássam a valószínűsége alig nagyobb a lottó ötösnél:)"

Ne becsülje le a beszélgetéseinket! Többet látott belőlem már ennél a posztnál jóval előbb, mint akik fürdőruhában vagy anélkül.:) És ez oda-vissza.

"Épp ez a játékban az érdekes, ez a sok ismeretlenes egyenlet, amiben a logikának sem sok hely marad. "

Túlmutat a viseleten. Szilágyi Domokos egy versében azt mondja: kencétlenül is ékesen. A sok ismeretlen egyenlet és a logikai megoldóképesség üti egymást, ha különben nincs taktika egyéb. Csak a nő és férfi: kencétlenül is ékesen.

"Így az öltözéknek tehát nem sok köze van a "nyitottsághoz”, "

Dehogynincs! A ruhával lehet manipulálni, míg pucér ember nem manipulálhat. Gondoljon csak bele: mi mindent rejthet el egy ruha és mi mindent takarhat!

"ebből az látszik, hogy csak a férfiak lényegét nem érti:)"

Nincs ám akkora lényegük!:) Ha tetszik a nő külalakja, ritka az a férfi, aki először többre gondol, mint a szexualitás. Ehhez nem kell olyan nagy szakértelem.:)

"Weöres Sándornak van egy nagyon kedves verse, ami a "női" típusokról szól és amit csak nagy terjedelme miatt nem másolok ide.:)"

Egy cím, egy link idefért volna, ha már említette. Hanem hozok valamit én Weörestől, tanulságképpen A nő- ről:

A világot, mely észnek idegenség,
bármeddig hántod: mind őnéki fátyla;
és végső, királynői díszruhája
a meztelenség.

Idáig eljutni egy nőnél, én azt mondom nagy kihívás a férfi számára, éppen ezért nem vesződik vele.

tölgyes 2012.07.23. 19:49:39

@knausz: A lottó ötössel arra utaltam, hogy nincs értelme annak, hogy manipuláljam vagy rá/le beszéljem bármire/ről is. És még annyit. Én ezt a virtuális ismeretet nem értékelném túl..mennyi-mennyi fátyoltöbblet áll mindkettőnk rendelkezésére. Se szeri, se száma:)Ezért aztán én Önt is magamat is óvom attól, hogy azt gondoljam: ismerem.

Na ez a nincsen is lényegük egy kicsit fájt:):):):):):!Hiába a szakértelem, én nem vagyok OLYAN!:):):)!

A vers címe: Grancorn lovag (középkori ballada)

A versek , szövegek szépek...Weörest csak egy hajszál választja el attól, hogy a sok fátyol alatt a megfoghatatlant találja, talán a semmit:) (Ez a bosszú a "nincs akkora lényegük"-re, bár ha jól meggondolom, akkor ez az „akkora” bizony szabadon értelmezhető.

mókáné 2012.07.23. 20:49:31

@tölgyes:

"Én ezt a virtuális ismeretet nem értékelném túl.."

Helyén kezelem. Nekem nincsenek fátylaim. Nem csalok, különben napközben nem volna mit analizálnom magamon.:)

"Ezért aztán én Önt is magamat is óvom attól, hogy azt gondoljam: ismerem."

Ismerem, ismerem. Vagyis hogy azt hiszem. Kicsikét.
www.youtube.com/watch?v=GgwU7-4qV-g

" én nem vagyok OLYAN!:):):)!"

:):) én sem vagyok olyan. Milyen vagyok?:)

"hogy a sok fátyol alatt a megfoghatatlant találja, talán a semmit:)"

S minden vagy, mi lehetséges,
Minden lehetsz, mire vágyok,
Talán semmi, talán Minden. - feleli Weöresnek Ady vagy fordítva.:)

"akkor ez az „akkora” bizony szabadon értelmezhető."

Annyira nem gondolom, hogy számítana, mekkora.

tölgyes 2012.07.23. 21:19:44

@knausz: A rejtőzködés még nem csalás. A bevallott rejtőzködés pedig nem más, mint: bujócska.:)

Sajnos ez az ismerem nem ismerem is egy olyan játék, ami szinte eldönthetetlen. A talán, kicsit, ici-picit még erlfogadható:)

Milyen? Észak-fok, titok, idegenség,
Lidérces, messze fény,
Lidérces, messze fény.
:):)

"hogy a sok fátyol alatt a megfoghatatlant találja, talán a semmit:)".. másképpen: Semmiért egészen.

Azt nem azt mondtam, hogy számít, hanem azt, hogy szabadon értelmezhető...mint amikor a Terminátor megérkezik és bemegy a kocsmába, hogy ruhát válasszon magának..:)

mókáné 2012.07.24. 08:38:43

@tölgyes:

".mint amikor a Terminátor megérkezik és bemegy a kocsmába,"

:) olyan vicces a Terminátorral! Én nem értem ezeket a hasonlatokat egyáltalán. Mostanában vacakul alszom, nyilván öregszem és elgondolkodtam a sok témán, amiket itt feldobott, hogy magam is írhatnék egy tudományos munkát. Nem a Terminátorról.:)

Az ember szétszórja a tehetségét vagy egyáltalán nem volt tehetsége semmihez? Már ez utóbbi is fölmerült bennem.

"hogy a sok fátyol alatt a megfoghatatlant találja, talán a semmit:)".. másképpen: Semmiért egészen."

Találhatja a Semmit és a Mindent. Kétesélyes a dolog.:) Szabó Lőrinc versére gondoltam magam is, miközben írtam Ady-t, de az a vers más. Abban a szerelemben beáldozza az ember magát, "ha szeretsz, életed legyen öngyilkosság vagy majdnem az".

Szkeptikus vagyok. Az ilyen nagy szerelmek elkerülnek engem. Ritka amikor két ember ott és ugyanott várja.

"Sajnos ez az ismerem nem ismerem is egy olyan játék, ami szinte eldönthetetlen. A talán, kicsit, ici-picit még elfogadható:)"

Milyen volt szőkesége, nem tudom már,
Milyen volt szeme kékje, nem tudom már,
Milyen volt hangja selyme, sem tudom már,- írja Juhász Gyula.

Röviden Ön: ápolt, fehér bőrű, mértékletes evésben, ivásban és szó területén, bár itt nyílt, a magánéletében zárkózott, hiszen tartja a távolságot, nem tegez, magáz.

Művelt. Humán tudományokban jártas és élvezi az iróniát. Szívesen motivál másokat, jóindulatú, de gyakran kellemetlen piszkálódással jelzi, hogy palira nem vehető. Szórakoztató oldalát csak kevesen élvezhetik, inkább tartja a távolságot, mint bontakozik ki egészen. Zárt egész, úgy érzem, nem teljes. De ki teljes manapság?

"A rejtőzködés még nem csalás. A bevallott rejtőzködés pedig nem más, mint: bujócska.:)"

Szereti a titkokat, de titkolózni jobban.:)

tölgyes 2012.07.24. 20:09:49

@knausz:
Átlát rajtam, mint Hans Castorp Madame Chauchat testén:):):)!
Hogyan is vitathatnám a megállapításait? Ez olyan lenne, mintha a számháborúsdít játszó gyerek mutogatná a számát, hogy olvassák le. Elveszne a bujúcska érteme és élvezete::)) Én rövidesen hosszú időre el. Megyek pihenni és lvezni az életet.

mókáné 2012.07.24. 21:12:29

@tölgyes:

"Elveszne a bújócska értelme és élvezete::)) "

Nincs értelme, legföljebb élvezete.:)

Te jól tudod, a költő sose lódit:
az igazat mondd, ne csak a valódit,
a fényt, amelytől világlik agyunk,
hisz egymás nélkül sötétben vagyunk.

Szerettem A varázshegyet. Kár, hogy nincs meg az a sok jegyzet, amit készítettem belőle 6. osztályos koromban.

"Én rövidesen hosszú időre el."

Én júl. 31- től megyek két hétre nyaralni. Gyulán túl egy kicsit Erdély kerül fókuszba. Rengeteg látnivalót gyűjtöttem és nyomtattam.

Aztán Szegeden van a Marilyn Monroe kiállítás. 50 éve hunyt el, nekem is bálványom a szexszimbólum.:)
www.kiskegyed.hu/kikapcsolodas/szabadido/marilyn-monroe-kiallitas-szeged-116330

És a tengerpart. Hát meglátjuk, mert már idén is rengeteg helyen voltam, pihentem eleget.

Élvezetteli, gyönyörű nyarat kívánok Önnek!

tölgyes 2012.07.24. 21:50:02

@knausz: Méghjogy nincs értelme??? A játék értelme az hogy játszik az ember: "Játszom. Azé az érdem, ki
játszhatott."
A Varázshegy nekem is nagy olvasmányélményem volt, bár én 6-os koromban még éretlen voltam hozzá. Talán később is, amikor először olvastam. Ezért vannak egye művek, amiket 10 évenként újra olvasok. Időnként nagy meglepetések érnek:)

Monroe nem volt rám szinte semmilyen hatással. Az én szívem közepébe többek között S. Loren trónolt akihez képest MM-t üresecskének éreztem. Most is. Lehet, hogy nem tehetett róla. Nem kapott olyan igazán mély és jó szerepet és rendezőt.
Érezze jól magát és élvezze a szabadságot.:)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.07.25. 15:54:14

@tölgyes: átlát rajta, mint Mme Chauchat a Hans Castorpon levő fecskén...
Éppen ideje elmenni nyaralni a családdal, mert nagyon izzik a galagonya ebben a hőségben...

Az újabb alfanőstények közül J. Binoche és M. Bellucci megérne némi otthoni biojoghurt-falhozvagdosást...
süti beállítások módosítása