Van ezen az oldalon egy kifejezés, amelynek használatától eltanácsoltam a hozzászólókat: a wishful thinking, azaz a vágyvezérelt gondolkozás itt tiltólistán szerepel. Nem szeretem, mert gyakori alkalmazása megszabadít a gondolkozástól: aki ezzel kíván hitelteleníteni egy állítást, nem akar/nem tud érdemben érvelni, komolyan vitába szállni. Most egy cikk kapcsán azonban magamat is le kellett beszélnem, hogy ezzel kezdjem.
(Fotó: nemtetszikarendszer.blog.hu)
Csigó Péter írásáról van szó (itt olvasható: 1., 2. és 3. rész), amelynek fő tézise szerint „szemben a Fidesszel, Jobbikkal, MSZP-vel és DK-val, egy új ellenzéki pólus alakult ki a közvéleményben, a radikális demokratikus megújulás pólusa”. Azt tanácsolom mindenkinek, aki – be kell vallanom: velem együtt – hajlamos erősen szkeptikusan fogadni minden ehhez hasonló, a pártrendszer küszöbön álló átalakulásáról, a Fidesz-MSZP világ végnapjairól szóló tézist, hogy mielőtt véleményt mond, olvassa el a cikksorozatot. A dolgozat szerzője ugyanis nem akárki: nevét teljesítménye miatt lelkes – és számomra örökké a legjobbnak tartott - történelemtanárának köszönhetően már akkor ismertem, amikor még csak szombathelyi középiskolás volt, ma pedig kétségtelenül az egyik legígéretesebb társadalomkutatónak számít.
Ez az írás persze nem tudomány, sokkal inkább egy politikai program megalapozása, részben politikai kiáltvány, részben háttérmunka egy politikai stratégiához. Csigó kutatási adatokra támaszkodva fejti ki koncepcióját, a fő állításai a következők:
- - 1998 után a Fidesz és az MSZP sajátos politikai kartellben működött.
- - 2010-re összecsuklott az MSZP, 2012-re pedig a Fidesz: ma már egyik párt sem reménykedhet abban, hogy a bal-jobb inga kedvező mozgása egyszer újra helyzetbe hozza.
- - Az online társadalomban a magyar politika tere kétdimenzióssá vált, a jobboldal és a baloldal hagyományos szembenállása mellett megjelent egy új szembenállás is, amely a fideszes-szocialista politikai kartell szavazóit különíti el a rendszerkritikus pártok, a Jobbik és az LMP táboraitól.
- - A Fidesz és a Jobbik szavazótáborai között ma már semmilyen lényeges értékrendbeli különbség nincsen.
- - Hasonló közeledésnek nyomát sem leljük a másik oldalon: az MSZP-DK szavazói látványosan elkülönülnek az LMP és az egyéb kispártok támogatóitól, a Milla és a 4K! szimpatizánsaitól.
- - Az elbizonytalanodott, el nem kötelezett tömegek értékrendjüket tekintve sokkal közelebb állnak a radikális demokratikus megújulást követelő szervezetek szimpatizánsaihoz, mint bármely más politikai blokkhoz.
Az elemzés – amelynek már a szóhasználata is sok hasonlóságot mutat az „új pólus” politikai szereplőinek retorikájával („rendszerkritikus pártok”) – számos kérdést vet fel. Eleve furcsa, hogy egy „Túl balon és jobbon” címen futó írás azt próbálja bizonyítani, hogy a baloldalon – és nem máshol – kialakulóban van egy új pólus. Nehezen igazolható, hogy az online adatfelvétel amúgy tanulságos adatai tényleg kijelölik, megmutatják a magyar politika jövőjét, mint ahogy az írás néhány erős állítása is finoman szólva elnagyoltnak, kidolgozatlannak, alá nem támasztottnak látszik. Az új törésvonal meghúzása – bár persze nem kizárható – ma ebben a formában elég meredeknek tűnik, különösen, hogy a rendszerkritikusnak nevezett tábor meglepő módon az SZDSZ korábbi hívószavaival (európai, liberális) válik azonosíthatóvá. A „nyerjük meg a bizonytalanokkal a választást” gondolat esetében nehéz eldönteni, hogy ez a remény miben különbözik a korábbi futottak még pártok hasonló kincstári optimizmusától: az ismertetett adatok engem nem győztek meg arról, hogy ezek a szavazók kizárólag az LMP-4K!-Szolidaritás színre lépésre várnak. S akkor még nem beszéltünk a politikai problémákról, például a politikai vezető - vezetés kérdéséről, továbbá a létező ellenzéki erőkhöz való viszonyról. Azt hiszem, mi sem mutatja tisztábban a konstrukció kihívásait annál, hogy az elemzésben a rendszerkritikus táborba soroltatott az az alapítvány, amelynek az MSZP-SZDSZ többség támogatásából kormányfővé választott Bajnai Gordon a vezetője.
Nekem úgy tűnt, hogy nem is annyira a helyzetről, mint inkább az elérendő célokról szól a munka, éppen ezért sokkal tanulságosabb arra koncentrálni, hogy mit mutat meg a politikai szándékokról. Márpedig, ha figyelmesen olvasunk, legalább két olyan állítást találunk, amelyeknek kétségtelenül lehet relevanciája a magyar politikában. Ha a szöveg több, mint egy magányos kutató elképzelése, azaz többé-kevésbé találkozik a szereplők szándékaival (erre gyanakszom), akkor a jövővel kapcsolatban két kérdésben sokat segít:
1. Egyrészt kiderül belőle, hogy hamarosan lesz valami közös. Ahogy Csigó fogalmaz: „feltételezzük, hogy a három politikai erő szövetségre lép 2014-ben, akkor könnyen beláthatjuk: a demokratikus megújulás pólusa reális eséllyel bír arra, hogy 2014-re egy 25% körüli tömböt alkosson, és ezzel egy súlycsoportba kerüljön az MSZP-vel”. Ebből én azt olvasom ki, hogy közeleg az LMP, a 4K! és a Szolidaritás közös zászlóbontása - ma egyébként az ATV-ben Kónya Péter is valami hasonlóról beszélt.
2. Másrészt, s ez a választás szempontjából talán még fontosabb, az írás arra is világosan utal, hogy ez a „rendszerkritikus tábor” 2014-ben hajlandó lehet együttműködni a szocialistákkal. Olvassuk csak figyelmesen: „A rendszerváltó pólusra a legnagyobb veszélyt jelenleg az MSZP jelenti, amellyel az új pólus pártjai kényszerkoalíciót kell, hogy kössenek a Fidesz leváltása érdekében. A helyzet adott: kormányváltás nélkül az országot demokratizálni rövid távon lehetetlen, az MSZP nélkül pedig nem lehet leváltani a Fideszt. (...) A demokratikus megújulás politikai képviselőinek fel kell készülniük a szocialistákkal folytatott politikai együttműködésre, amely a létükben fogja őket veszélyeztetni. (...) Erre a felkészülésre a demokratikus rendszerkritika civil és politikai szereplőinek van még szűk másfél évük. E másfél év alatt a demokratikus megújulás pólusának – szavazóbázisának, tömegmozgalmainak, médiájának, értelmiségi holdudvarának – meg kell erősödnie annyira, hogy civil és politikai képviselői egyenlő erőpozícióból tárgyalhassanak az MSZP-vel.”
A politikai program tehát világos: előbb a három szereplő lép közös zászló alá, civil szervezetekkel megerősítve, majd a választás előtt tárgyalnak a szocialistákkal. Ha Csigó Péter terve valósággá válik, az ellenzéki együttműködést szimbolizáló olajfának két pólusa lehet. S hogy hol a lényeg? Ott, hogy az olajfának...
Ami hol is nőhet ki? Igen, ahogy a mellékelt ábrából is világos, a baloldalon. S mi ellen szerveződik? A Fidesz-Jobbik fémjelezte jobboldal ellen.
Tényleg így lenne vége a Fidesz-MSZP világnak, ez lépne túl a balon és jobbon?