Facebook oldaldoboz

Olvasottság

A blog indulása óta: 16'157'242 lapletöltés (2020.12.28.)

A legerősebb nap: 188'742 lapletöltés (2010.04.11.)

A lakott sziget

Vélemények

"Igazán elkeserítőnek és érthetetlennek ezt a tudatlanságnak tűnő, vagy annak álcázott, de inkább elszánt képmutatást tartom, amivel magasan képzett értelmiségiek igyekeznek kibújni a felelősség alól." (Mészáros Tamás)

 

"A sértésen túl Török valóban nem ért velem egyet, és mint ilyen persze választ igényelne, ha lennének írásában komolyan vehető szubsztantív érvek." (Halmai Gábor)

 

"Alapvetően érti félre a politikai elemzés tudományát, nagyvonalúan eltekint az eszmék, a politikai gondolatok, a megvalósult tényálladékok jelentőségétől, nem kevesebbtől tehát, mint a politikai cselekvés esszenciájától, így kizárólag formális, technokrata érveléssel legitimálja a kormánypárt ténykedését." (Seres László)

 

"Török Gábor blogpolitológus azon megállapítása, hogy a Fidesz október elején elért a csúcsra, amely után nem sok minden meghódítandó cél marad, a szokásos semmitmondás és elemzői felületesség terméke volt." (Békés Márton)

 

"A hatalom elzárkózása ma már olyannyira nyilvánvaló, hogy a kormány egynémely támogatójának is csípi a szemét, sőt még az Orbán-rezsim „törekvései” iránt feltűnő megértést mutató Török Gábor politológust is felébresztette eddigi magabiztos szunyókálásából." (Zádori Zsolt)

 

"Török, aki az értéksemlegesség jegyében erősen hajlik arra, hogy a politikát döntően hatékonysági szempontból elemezze (ahogy egy kritikusa nem finomkodva megjegyezte: az ő elemzései kb. olyanok, mintha a harmincas évek Németországában azt mondta volna valaki: Hitler ügyesen tematizálja a politikát a zsidókérdés napirendre tűzésével)." (Pető Iván)

 

"A magyar tudásról mint kurrens termékről meg mindent elmond, hogy még Török Gábornak is van diplomája." (Hont András)

 

"Török Gábornak például nagyon jót tett volna, hogyha mélyebben elsüllyed (sic!) mondjuk a magyar alkotmányjogban, és akkor, abban az esetben az elemzései, hogy is mondjam, a felszínességnek kevésbé mutatják a tüneteit." (Hont András)

 

"Ha egy kormánynak az a feladata, hogy megmentse az emberek nyugdíját, akkor nem blogoló politológusok véleményét kell előzetesen kalkulálnia." (Szijjártó Péter)

 

"Török szerint az a politikus viselkedik demokratikusan, aki nem törődik mások véleményével, aki nem akar önkritikusan gondolkodni, és aki képtelen felismerni, hogy zsákutcában van, és végre vissza kellene fordulnia." (Krémer Ferenc)

 

"Egyedül Török Gábor politológus gondolja azt, hogy a Fideszt a jó szándék vezeti, csupán politikai vaksága miatt rohan teljes erejéből a falnak." (Bartus László)

 

"Elolvastam ma Török Gábortól Piroslapig valamennyi blogbejegyzést a készülő új Alkotmányról. Homály, indulat. Mélyéről párolog a bögre. Nagyon." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor megkerüli a problémát." (Lánczi András)

 

"Lárifári." (Gyurcsány Ferenc)

 

"Török Gábor minimum téved." (Mráz Ágoston Sámuel)

 

"Török wasn't looking at the speech from the outside but from the inside. Almost as if he had been the speech writer of Viktor Orbán." (Eva S. Balogh)

 

"A Török Gábor-féle, lazának tekinthető, minden jöhet típusú hozzáállással szemben én a gyakorlatban is jól levezethető, szigorú megközelítésben látom a szélsőségekkel szembeni harc esetleges sikerét" (Somogyi Zoltán)

 

"Török Gábor csak egy a kollaboránsok közül" (Krémer Ferenc)

 

"Naná, hiszen a törökgáborok döntik majd el, hogy a cáfolat hitelt érdemlő volt-e" (Lánczos Vera)

  

"Az ezerkezű sms cézár kiismeréséhez azonban nem elégséges Török Gábor köpönyegébe bújni, és úgy előadni a nyilvánvalót, mintha annak bármilyen tudományos értéke volna." (Puzsér Róbert

 

"Régóta figyelem Török Gábor politológusi tevékenységét, és egyre erősödik bennem a viszolygás." (Andor Mihály)

 

"Nos, ha a seggnyalás és a helyezkedés olimpiai szám lenne, most indíthatnánk egy potenciális dobogóst: Török Gábor politikai szakértõt, korábban szabadúszó értelmiségit, ma már inkább Jobbik közeli tanácsadót." (G. Fodor Gábor)

 

"Énszerintem nem jó, ha egy politikai elemző nem elemez. Ez ugyanis benne van a munkakörében, elvileg. Ami pedig nincs benne, az a sunyi hatalombarát cinizmus, a távolságtartás félreértése, az apolitikus elkenés, az alapvető problémák tudomásul nem vétele, az állandó megfelelési kényszer. Ehhez a teljesítményhez képest még a Nézőpont is elemző műhely." (Seres László)

 

"Török Gábor (...) arról lett híres, hogy az összevissza beszélést az egyrészt, másrészt” fordulatokkal marketingeli értelmesnek tűnő gondolatmenetté." (Vizvári Soma)

 

"Nagyszerű Békemenet volt, vidám, erőt adó, lelkesítő! És nincs annál nagyobb elismerés, mint amikor Török Gábor egy ekkora siker kapcsán a kampány dinamikájáról hohmecol. Ennyi." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor évek óta azt a játékot játssza a nyilvánosságban, hogy a "függetlenobjektív" elemző szerepében a Jobbik szekerét tolja, de nyíltan soha nem merte bevallani, hogy a Simicska-párt tanácsadója és Vona személyes spindoctora."  (Vizvári Soma)

 

"Az utóbbi időben megfigyeltem: számos sajtószerv rendszeresen beszámol róla, hogy Török Gábor – akiről én sose hallottam tavalyig, és aki sokak szerint politikai elemző – éppen mit gondol. Török Gábor elképesztően nagy rajongótáborral (nem olvasótáborral, hiszen ő nem ír) rendelkezik, és – mint ilyen – fölhívja magára a társadalombírálat figyelmét, hiszen az egyik leghatásosabb közszereplő." (Tamás Gáspár Miklós)

 

"Érdekes módon Török Gábort sosem izgatták a külföldön zajló események. Úgy is mondhatnánk, hogy politikai farkasvakságban szenved (...). (Lánczi Tamás)

 

"Török Gábor nem független politikai elemző, hanem jobbikos propagandista." (Kubatov Gábor)

 

"A sokat sejtető semmitmondását könnyű kézzel gyurcsányista agitációra váltó egykori politológus oly kellemetlenül nyalizik, mintha feledtetni akarná azt a zavarba ejtő tényt, hogy „független” elemző létére Csányi Sándor szárnysegédjeként az MLSZ elnökségében foglal helyet, s így személyében a magyarok az Orbán-rendszer futballbirodalmának egyik befolyásos főurát tisztelhetik." (Puzsér Róbert)

 

"Ugyanis Független Szakértőink Legjéről köztudott, hogy nem beszélni angol" (Megadja Gábor)

 

Az 5 legnépszerűbb

  1. 508. Miért nyert (ennyire) a Fidesz? 2014. április 07. 09:18A tegnapi választást a Fidesz a világ minden választási rendszerében megnyerte volna. Nagyon komoly többsége lenne a korábbi magyar rendszerben is, és a tisztán arányos rendszereket leszámítva minden...
  2. 2018/9 Miért nyert (ennyire) a Fidesz? 2. 2018. április 09. 02:03A politikai számítás tehát szinte hibátlanul bevált – írtam négy évvel ezelőtt a Miért nyert (ennyire) a Fidesz? című blogbejegyzésben. Most ennél többet kell állítanom: a Fidesz ugyanis nagyobb...
  3. 2018/8 Választási előrejelzés 2018. április 05. 10:02Az előző bejegyzésben megindokoltam, hogy az áprilisi választás előtt miért nem lehet igazán komolyan vehető előrejelzést készíteni. Ebben az írásban nem ismétlem meg ezeket az érveket, és nem...
  4. 514. A tét 2014. december 04. 02:11Orbán Viktor természetesen nem újfasiszta és nem is diktátor. Az elkötelezett antikommunista, konzervatív és korábban a magyar jobboldallal kifejezetten jó viszonyt ápoló republikánus amerikai...
  5. 510. Mindenki lehet kőműves 2014. szeptember 26. 00:40Régóta nem jelentkeztem elemzéssel. S ez sem igazán az lesz. Van azonban valami, ami foglalkoztat. Semmi eget rengető, de nekem azért fontos. Egy ideje már kerestem hozzá a hangot, a formát. Ez...

Korábbi bejegyzések

Címkék

1904 (1) 1912 (1) 1956 (1) 1989 (2) 1990 (2) 1991 (1) 1994 (6) 1994 1998 (1) 1998 (5) 2002 (2) 2004 (1) 2005 (2) 2006 (2) 2007 (1) 2008 (1) 2009 (1) 2010 (3) 2012 (2) 2014 (2) 2014-es parlamenti választás (1) 2014-es választás (1) 29 lépés (1) 4k! (1) 56 nap (1) 800 (1) adatbázis (2) áder jános (9) adócsökkentés (3) adóemelés (1) adópolitika (1) afganisztán (1) ágh attila (5) ajánlószelvény (1) ajánlószelvények (14) akadémia (1) akarat (1) akció (1) aláírás (1) alakuló ülés (3) alapkérdés (1) alaptörvény (1) albertirsa (1) álesemény (1) alkalmazkodás (1) alkotás (4) alkotmány (22) alkotmánybírók (1) alkotmánybíróság (14) alkotmányellenes (1) alkotmánymódosítás (13) alkotmányozás (13) állam (2) államadósság (1) államcsőd (1) államfő (16) államháztartás (1) állami pénz (1) állami számvevőszék (2) állampárt (1) álláspont (1) alsóörsi gyilkosság (1) általános vita (1) alternatíva (3) Ángyán József (1) antidemokratikus (1) antipolitika (1) antiszemitizmus (1) antitézis (1) anti establishment (3) apátia (1) arányosság (4) arend (1) arend lijphart (1) árfolyam (1) árok kornél (1) árvíz (1) aszófő (1) átértelmezés (1) átláthatóság (1) átmenet (1) augusztus 20 (1) Azerbajdzsán (2) b. nagy lászló (1) baja (1) Bajnai Gordon (2) bajnai gordon (15) balogh andrás (3) Balogh József (1) balog zoltán (1) baloldal (17) baloldali (1) baloldali körzetek (3) baló györgy (2) balsai istván (3) bálványos (1) bánó andrás (1) barroso (3) bauer tamás (2) befolyásolás (1) beiktatás (1) belháború (1) belharc (1) belső konfliktus (1) bencsik andrás (1) Benetton-kampány (1) Beppe Grillo (1) beszéd (4) beszédolvasás tilalma (1) bihari mihály (3) bíróság (2) bizalmatlanság (1) bizalom (2) bizonytalanok (2) bizottságok (2) bkv (5) blog (3) blokád (1) bod péter ákos (1) bogdan góralczyk (1) bohács zsolt (1) bőhm andrás (1) bojkott (1) bokros lajos (10) borkai zsolt (1) borókai gábor (1) boross péter (1) borsod (1) botka lászló (6) botrány (7) bozóki andrás (1) brüsszel (2) budapest (7) budapest7 (1) budapesti olajfa (1) bukás (1) bukási spirál (4) buldózer (1) bulgária (1) bulvár (3) ByeAlex (1) célok (1) centrális erőtér (4) centrális pártrendszer (2) centralizáció (1) centrista (2) centrumpárt (1) cieger andrás (1) cigánybűnözés (1) cigányság (2) cinizmus (1) civil mozgalom (3) corvinus (1) család (1) csalódás (3) csapatkivonás (1) csapda (1) csehország (2) cselekvés (1) csépe béla (1) csermely péter (1) cser palkovics andrás (1) csigó péter (1) csodavárás (1) csomag (1) csúcsminisztériumok (2) csurka istván (2) czuczi mihály (1) daher pierre (1) daniel boorstin (1) dan nimmo (1) dávid ibolya (2) debreczeni józsef (3) demagógia (1) demokrácia (5) demokratikus centrum (1) demokratikus koalíció (2) démonizálás (1) demonstráció (1) demszky gábor (2) dessewffy tibor (1) deutsch tamás (1) devizahitelesek (1) de gaulle (1) dhondt (1) diáktüntetések (1) diktátor (2) diktatúra (4) dinamika (2) diplomácia (2) dk (1) döntés (1) duális erőtér (1) duna tv (1) dúró dóra (1) Duverger (1) economist (1) edelény (1) éden hotel (1) egyéni választókerület (2) egyéni választókerületek (24) egykulcsos adó (5) egypárti kormány (1) együtt (1) együttműködés (3) együtt 2014 (2) egy a tábor egy a zászló (2) elek istván (2) elemzés (4) élet és irodalom (1) elfordulás (1) elhatárolódás (1) elitváltás (1) ellenakarat (1) ellenerő (2) ellenfél (1) ellensúly (2) ellenzék (17) elnökjelölt (1) elnökválasztás (6) előrehozott választás (7) előrejelzés (5) előválasztás (6) előzetes regisztráció (3) elrugaszkodás éve (1) első forduló (1) elszámolás (1) elszámoltatás (2) elv (2) elveszett szavazat (1) elvtelenség (1) ep választás 2009 (3) érdek (9) erkölcs (1) erő (1) erőforrások (1) erőpolitika (3) erőszakosság (1) erőtér (1) erózió (1) értékelés (3) értelmezés (2) érv (1) érvek (2) érvrendszer (1) esélyek (5) esettanulmány (1) eszközök (1) eu (3) európai parlament (1) európai parlamenti választás 2014 (1) európai unió (2) évértékelő (2) évértékelő beszéd (4) facebook (2) falunap (1) fék (1) fékek és ellensúlyok (1) felcsút (2) félelem (1) félelnöki rendszer (2) felelős (3) felelősség (2) felelős döntés (1) felező válság (2) felhatalmazás (3) feliratkozás (1) felkérés (1) fellegi tamás (2) felsőoktatás (2) fiatal politikusok (1) Fidesz (2) fidesz (130) fidesz jobbik viszony (13) fidesz kdnp (1) fidesz mdf koalíció (3) fidesz mszp viszony (1) fkgp (2) foci Eb (1) fodor gábor (2) földesi szabó lászló (1) földtörvény (2) főpolgármester (3) főpolgármester jelölt (1) forgatókönyv (1) forgatókönyvek (5) forint (1) forradalom (4) forró ősz (1) forsense (1) frakcióalakítás (1) frakciófegyelem (1) franka tibor (1) frei tamás (1) fricz tamás (2) friderikusz sándor (1) frizbi (1) függetlenség (1) független jelölt (1) fűrész gábor (1) g. fodor gábor (3) gallai sándor (1) gallup (3) garancia (1) gát (1) gátlástalanság (4) gazdaság (5) gazdasági növekedés (1) gazdasági válság (1) gazdaságpolitika (6) GDP (1) gerbeaud liberalizmus (1) gergényi péter (1) gesztus (1) giró-szász andrás (1) giró szász andrás (9) goldenblog (1) göncz árpád (2) gondolatmankó (4) Goodfriend (1) google pártfigyelő (1) görög válság (1) granasztói györgy (1) gulyás gergely (1) gúr nándor (1) guvernamentalista felfogás (1) gy. németh erzsébet (1) gyarmat (1) gyávaság (1) gyenesei istván (1) gyöngyöspata (2) győzelmi stratégia (1) győztes (1) győzteshez húzás (2) gyűjtőpárt (2) gyurcsány ferenc (49) Gyurcsány Ferenc (1) habonyizmus (1) habony árpád (2) Habony Árpád (1) hack péter (1) hagenbach bischoff (1) hagyó miklós (3) hajdú péter (1) halasi endre (1) halmai gábor (2) harc (1) harmadik köztársaság (3) harrach péter (2) hasznos szavazat (1) haszon (1) haszonmaximalizáció (1) hatalmi harc (2) hatalmi kormányzás (2) hatalmi logika (1) hatalom (6) hatalomgyakorlás (1) hatalomkoncentráció (1) határon túli magyarok (1) hatékonyság (1) hatpárti vita (1) háttér (1) háttérvilág (1) havasiné orbán mária (1) hazaszeretet (1) házelnök (1) házmester (1) hegedűs lorántné (1) helyi politika (1) heti válasz (1) Heti Válasz (1) heves (1) híd (1) hideg polgárháború (2) hírblog (1) hír tv (1) hisztéria (1) hit (1) hitel (4) hitelesség (27) hitelszerződés (1) hiteltelenség (1) hit gyülekezete (1) Hódmezővásárhely (2) hoffmann rózsa (2) horn gyula (4) horn orbán vita (1) horthy miklós (1) horváth aladár (1) Horváth András (1) horváth csaba (3) horvátország (1) house of cards (1) hozzáértés (1) húsvét (3) identitás (2) ideológiai kulturális (1) ideologikus (1) időhúzás (1) időközi választás (3) időzítés (1) igazság (1) igazságszolgáltatás (2) ígéret (2) ígéretek (1) illékonyság (1) illiberális demokrácia (2) illúzió (1) imázs (2) imf (12) információ (2) ingatlanadó (1) inkubátor (1) inkumbencia (1) inkumbens hatás (1) instabilitás (1) internet (1) intézet (1) intézmények (2) ipsos (2) irak (1) irány (1) irracionalitás (1) isaura effektus (1) james carville (1) james combs (1) jász nagykun (1) javaslat (1) jávor benedek (3) Jávor Benedek (1) jegybank (1) jelkép (1) jelölés (1) jelöltállítás (3) jobbik (76) Jobbik (1) jobboldal (10) jobboldali (2) jobboldali kétpártrendszer (1) jogállam (1) jogállamiság (1) jóléti állam (1) jóléti rendszerváltás (1) jövő (3) jövőkép (1) juhász ferenc (1) juhász oszkár (1) káli sándor (1) kampány (11) kampánycsend (1) kampánytéma (1) kampánytsratégia (1) kapituláció (1) Karácsony Gergely (1) karácsony gergely (3) karakter (2) karakter (ön)gyilkosság (1) karantén (2) karizma (2) katasztrófa (1) katolikus egyház (1) katona (1) katonai szerepvállalás (1) katona béla (1) katona kálmán (1) kaufer virág (1) kdnp (10) keller lászló (1) kényszerpálya (1) képviseleti demokrácia (1) képviselő (2) képviselői eskü (1) kerekasztal (1) kerekasztal tárgyalások (1) kerék bárczy szabolcs (2) keretezés (1) kéri lászló (1) kétfarkú kutya párt (1) kétfejű ellenzék (1) kétharmad (26) kétharmados törvények (1) kétkamarás parlament (1) kétpártrendszer (2) kettős állampolgárság (3) kettős beszéd (2) kettős mérce (2) kiábrándulás (1) kiadácsökkentés (1) kiadáscsökkentés (1) kihelyezett kormányülés (1) kína (1) kirekesztés (2) kisebb parlament (1) kísérlet (1) kispártiság (1) kiss péter (1) kiss viktor (1) kis pártok (3) kitartás (1) kitiltás (1) kitiltási botrány (1) kitta gergely (1) kiválás (1) klein ödön (1) koalíció (1) koalíciós vita (1) kóczián péter (1) kognitív disszonancia (1) kóka jános (2) Kolláth György (1) kolontár (1) költségvetés (6) költségvetési tanács (1) kommunikáció (15) kommunikációs (1) kommunikációs hiba (1) kommunikációs paradigma (1) kommunista (1) kompetencia (4) konferencia (1) konfliktus (3) kongresszus (1) konrád györgy (1) konstruktív bizalmatlansági indítvány (1) konszolidáció (4) konszolidált gazdaság (1) kónya péter (1) konzervatív liberális (3) koordinált indulás (2) kordonbontás (1) kormány (2) kormányalakítás (8) kormányfő (2) kormányfő csere (1) kormánypárt (1) kormányprogram (4) kormányszóvivő (1) kormányzás (1) kormányzati teljesítmény (2) kormány ellenzék (1) körmend (1) körösényi andrás (2) korrekció (2) korrupció (8) korzenszky richárd (1) kósa lajos (4) kötcsei beszéd (1) kovács árpád (1) kovács lászló (2) kövér lászló (11) következetesség (2) következmény (2) közbiztonság (1) közgép (2) közhangulat (1) közjog (1) közlekedés (2) közösségi média (1) közös jelöltállítás (1) közös lista (3) közpénz (1) közszolgálati televízió (1) köztársasági elnök (3) közvélemény-kutatás (9) közvélemény kutatás (15) közvélemény kutatások (1) közvetlen elérés (1) kremlinológia (1) krizsó szilvia (1) kronen zeitung (1) kubatov gábor (2) kudarc (3) kukorelly endre (1) külpolitika (1) kultúrharc (1) kultusz (1) kumin ferenc (1) kuncze gábor (4) kurzusépítés (1) küszöb (1) kvázi kétpártrendszer (3) l. simon lászló (1) labdarúgás (2) lak (1) lakner zoltán (1) lakoff (1) lamperth mónika (2) lánczi andrás (3) lánczi tamás (1) lánczos vera (1) láthatósági küszöb (3) látogatás (1) latorcai jános (1) latorczai jános (1) lázár jános (23) legalitás (1) legenda (1) legfelsőbb bíróság (1) legitimáció (2) legitimitás (4) leminősítés (1) lemondás (7) lendvai ildikó (5) lengyelország (3) lengyel lászló (2) lengyel minta (1) lengyel választások (1) lettország (2) levél (1) liberális (3) liberalizmus (1) lijphart (1) lista (1) litvánia (1) lmp (69) lmp jobbik csalodas ketpartrendszer uj jobboldal uj baloldal (1) logika (1) lojalitás (1) loppert dániel (1) lottóötös (1) luther (1) machiavelli (1) mádi lászló (2) mádl ferenc (4) magánnyugdíjpénztár (2) magánnyugdíjpénztárak (5) magyar (1) magyar bálint (1) magyar demokratikus charta (1) magyar liberalizmus (1) magyar narancs (1) magyar nemzet (4) magyar olajfa (3) majális (1) makay zsolt (1) makó (1) mandátum (1) mandiner (1) manipuláció (1) március 15 (2) Márki-Zay Péter (1) második forduló (6) második hely (1) matolcsy györgy (10) max weber (1) McCain (1) mdf (49) mdf szdsz (1) mdnp (2) meciar (1) mécs imre (1) medgyessy péter (4) média (7) medián (9) median (1) médiatörvény (2) media hungary (2) megállapodás (4) megbízás (1) meglepetés (2) megoldás (2) megszorítás (7) megújítás (1) megújulás (2) megyei jogú (1) menekültkérdés (1) mensa hungariqa (1) mérsékelt jobboldal (1) mesterházy attila (34) Mesterházy Attila (3) mesterházy ernő (1) mészáros tamás (1) mezőtúr (1) miép (1) miép jobbik (1) migráció (1) miklós árpád (1) milla (1) minisztercsere (1) miniszterelnök (2) miniszterelnök-jelölt (1) miniszterelnök csere (1) miniszterelnök helyettes (1) miniszterelnök jelölt (8) miniszterelnök jelölti vita (6) minőségi sajtó (1) miskolc (1) mkp (1) MNB (1) modell (1) módszer (1) molnár csaba (2) molnár oszkár (1) morál (1) morvai krisztina (2) moszkva (1) mozgalom (1) mráz ágoston sámuel (1) mszdp (1) mszmp (1) MSZP (1) mszp (104) mszp lmp együttműködés (1) mtv (2) munkáspárt (1) nagykoalíció (1) nagypártiság (2) nagy anna (1) nagy kép (1) nagy lászló (1) nagy tamás (1) NATO (1) NAV (1) navracsics tibor (20) negyedik köztársaság (1) németh miklós (1) német lapok (1) nemzetbiztonság (1) nemzeti bank (1) nemzeti egység (1) nemzeti együttműködés rendszere (2) nemzeti érdek (1) nemzeti konzultáció (1) nemzeti szuverenitás (1) nemzetközi (1) nemzetközi környezet (2) nemzetközi kritika (1) nemzetközi státusz (1) neokonzervatív (1) neoliberális (1) népszabadság (2) népszava (2) népszavazás (7) népszerűség (2) népszuverenitás (1) ner (1) nézőpont (5) nógrádi lászló (1) normativitás (1) novák előd (1) nyakó istván (1) nyerges zsolt (3) nyirő józsef (1) nyugat (1) nyugdíj (3) obersovszky péter (1) objektivitás (1) obstrukció (1) ökológiai tévkövetkeztetés (1) ökopárt (1) oktatáspolitika (1) október 23. (1) olajfa (2) oligarcha (1) ómolnár miklós (1) önállóság (1) önkép (1) önkormányzat (1) önkormányzati választás (16) önkormányzati választási rendszer (1) önkormányzati választás 2010 (2) önkritika (1) opera (1) orbán (1) orbán-nastase megállapodás (1) orbán-putyin megállapodás (1) orbánista (1) orbán kormány (4) Orbán Viktor (9) orbán viktor (114) őrkutya (1) Örményország (2) országértékelő (1) országgyűlés (1) országos lista (7) összeesküvés (1) összeférhetetlenség (1) összefogás (1) összefogás párt (2) őszinte (1) oszkó péter (1) őszödi beszéd (8) ötödik köztáraság (1) ovb (1) ózd (2) paczolay péter (1) paks (1) pálffy istván (1) palotaforradalom (4) pályázat (1) pápa (1) papcsák ferenc (1) paraván (1) parlament (14) parlamenti felhatalmazás (1) parlamenti felszólalás (1) parlamenti választás (2) parlamenti választás 2010 (43) parlamenti választás 2014 (6) parlamenti választás 2018 (9) parlamenti választás 2022 (2) pártfinanszírozás (2) pártharcok (1) pártosodás (1) pártosság (1) pártpolitikus (1) pártrendszer (11) pártrendszer koncentrációja (1) pártrendszer változása (1) pártszakadás (2) pénz (1) pénztárca (1) percepció (3) pesti sándor (1) pető iván (1) pintér sándor (4) plágium (5) pluralizálódó pártrendszer (1) pokol béla (2) pokorni zoltán (6) polgári magyarország (1) polgári platform (1) polgármester (2) politika (4) politikai (1) politikai (1) politikai bozótharc (1) politikai elemzés (11) politikai elemző (9) politikai elit (1) politikai erőtér (1) politikai érzék (1) politikai gondolkodás (1) politikai hasznosság (1) politikai haszonszerzés (1) politikai hiba (2) politikai inga (1) politikai innováció (2) politikai kormányzás (2) politikai korrekció (1) politikai közép (2) politikai logika (5) politikai napirend (1) politikai nyilatkozat (3) politikai stratégia (1) politikai szereplő (1) politikai színpad (1) politikai tér (1) politikai tudás (1) politikai vétó (1) politikai vezetés (1) politikai vita (1) politika elemző (1) politika tér (1) politikus (2) politikusi beszéd (2) politikusok (1) politológus (2) politológus védegylet (1) pólus (1) populizmus (1) pörzse sándor (2) poszt politikus (1) pozíciók (1) pozícionálás (1) pozsgay imre (1) po fi (1) pragmatikus (1) predomináns pártrendszer (1) prezidenciális (1) primary colors (1) probléma (1) problémamegoldás (1) prognózis (1) program (1) pszáf (1) pundit (1) punditokrácia (1) racionális (1) racionális választó (1) racionalitás (3) radikalizálódás (1) radikalizmus (1) radiszoci (1) radnóti sándor (1) recesszió (1) reform (4) regionális eltérések (2) regisztráció (2) régi új törésvonal (1) rekrutáció (1) rendőrség (1) rendszerellenes párt (2) rendszerkritikus (1) rendszerváltás (3) rendszerváltás forgatókönyve (1) republic (1) republikon (3) részvétel (2) réthelyi miklós (1) retkes attila (2) rétvári bence (2) rezsicsökkentés (2) rivális (1) riz levente (1) robert denton (1) robert fico (2) rogán antal (8) románia (2) róna dániel (1) röpirat (1) rudi zoltán (1) Safarov (2) sajóbábony (1) sajtó (1) sajtószabadság (2) salamon lászló (2) sávelhúzás (1) schamschula györgy (1) scheiring gábor (1) Schiffer András (1) schiffer andrás (9) schmidt mária (1) schmitt pál (20) schmuck andor (1) selmeci gabriella (1) selmeczi gabriella (1) semjén zsolt (3) seres lászló (1) siker (5) sikerpropaganda (1) simicska lajos (3) Simicska Lajos (2) skorpió (1) slota (1) söjtör (1) sólyom lászló (11) somogyi zoltán (3) sportújságírás (1) stabilitás (1) stabilizáló apátia (1) stadion (2) state capture (1) steiner pál (1) stílus (1) story (1) strabag (1) stratégia (20) stratégiai szavazás (1) strukturáló dimenzió (1) stumpf andrás (1) stumpf istván (6) süveges gergő (2) szabadelvű konzervatív (1) szabolcs (1) szabó albert (1) szájer józsef (2) szakadás (2) szakértő (1) szakkommentátor (1) szakszervezet (1) szalai annamária (1) szanyi tibor (2) szápár (1) szász károly (1) szavazás (2) szavazások (1) szavazatmegosztás (2) szavazatszerzés (1) századvég (11) szdsz (20) szeged (4) szegedi csanád (2) szegénység (1) székely péter (1) székely zoltán (1) szekeres imre (2) szekértábor politika (1) szelekciós pontok (1) szélsőjobboldal (3) szélsőséges (1) személyre szabott kormányzás (1) személyzeti politika (1) szepessy zsolt (1) szerbia (1) szerencs (1) szerep (1) szerepcsere (1) szerepfelfogás (6) szervezet (2) szijjártó péter (6) szíjjártó péter (1) szili katalin (8) szilvásy györgy (1) szimbolikus (1) szimbolikus politika (1) szimbólum (1) szlavofil (1) szlovákia (2) szlovák magyar viszony (1) szlovák választás (1) szlovénia (1) szociális kérdés (1) szociális népszavazás (1) szociálliberális (1) szolidaritás (2) szombathy pál (1) szonda (5) szonda ipsos (1) szövetségi politika (4) sztálingrád (1) sztereotípia (1) sztereotípiák (1) szubjektív vélemény (1) szűrös mátyás (1) szuverenitás (1) tábor (1) taktika (1) taktikai szavazás (2) támogatás (2) támogatottság (3) tanácsadás (1) tanácsadó (1) tandíj (1) tárcatükör (1) tárgyalás (5) tárgyalástechnika (1) tárki (8) tarlós istván (9) társadalmi szerződés (1) társadalmi támogatás (1) tekintély (1) teljesítmény (2) területi lista (6) területi listák (2) tervezés (2) tét (3) tétényi éva (1) tét nélküli választás (2) tévedés (1) tévéostrom (1) tiszavasvári (2) tisztelet társasága (1) titkos (1) többpártrendszer (1) többség (1) többségi demokrácia (4) Tocsik-ügy (1) tocsik márta (1) tojástánc (1) tőkés lászló (1) tőkés rudolf (1) tölgyessy péter (7) toposz (1) töredékszavazat (2) törésvonal (1) torgyán józsef (2) torgyán kisgazda (1) torkos matild (1) törvényjavaslat (1) torzítás (1) trafik (1) trianon (1) tulajdonos (1) túlélési stratégia (1) túlhatalom (1) tüntetés (4) tusnádfürdő (1) tv2 (1) tv3 (1) ügybirtoklás (3) ügyészség (2) ügynökkérdés (1) újfasiszta (1) ujhelyi istván (1) újraválasztás (1) új alkotmány (1) új baloldali párt (1) új párt (2) új pártok (4) uj péter (1) ülésrend (1) ungár klára (2) uniós csúcs (1) ünnepi beszéd (2) ünnepség (1) USA (2) utódlás (1) utólagos normakontroll (1) utópia (1) vágó gábor (1) vagyonadó (1) vákuum (1) választás (2) választási együttműködés (2) választási eredmények (3) választási esélyek (5) választási hibák (1) választási kampány (1) választási műsor (3) választási rendszer (16) választási részvétel (6) választási törvény (1) választás időpontja (1) választó (3) választói reakció (1) választók (1) valence issue (1) valóság (2) valóságértelmezés (2) valóságérzékelés (1) valóságmagyarázat (2) valóságshow (1) válság (7) válságadó (3) válsághelyzet (1) válságkommunkáció (1) váltás (1) váltógazdálkodás (1) váltópárt (3) változás (4) változtatás (1) valutaalap (3) várakozás (1) várakozások (1) varázstalanítás (1) varga mihály (7) városok (1) varsói gyors (2) vastagh pál (1) veiszer alinda (1) véleménykülönbség (1) veszprém (1) Veszprém (1) vétó (3) vezetés (1) vezető (2) videóblog (1) viktor (1) visszalépések (2) visszatérés (1) vitányi iván (1) vízió (1) vizsgálóbizottság (1) voks10 (1) voks2010 (1) volner jános (1) voluntarizmus tere (1) vona gábor (15) vörösiszap (1) vörösiszap katasztrófa (1) warvasovszky tihamér (1) war room (1) wittner mária (1) xiii. kerület (1) zagyva györgy (1) zanzibár trükk (1) zapadnyik (1) záróra (1) zászlóégetés (1) zsákmányelv (1) zsákutca (1) zsinka lászló (1) Címkefelhő
2012
aug 14
12:30

Mikor lesz már jobb, mikor jutunk ki ebből a lehetetlen helyzetből? – tette fel a kérdést Orbán Viktor 2011 elején elmondott szokásos évértékelő beszédében. A miniszterelnök akkor egy világos, könnyen érthető és bizony számon is kérhető tervet vázolt fel: „2010 az összefogás éve volt, amellyel létrehoztuk a minden további remény alapját jelentő változást. 2011 a megújulás éve, amikor átszervezzük és új alkotmányos alapokra helyezzük Magyarországot. 2012 az elrugaszkodás éve lesz, amikor Magyarország visszanyeri elvesztett egyensúlyi helyzetét. 2013 az emelkedés éve lesz, amikor mindannyian látni fogjuk, hogy Magyarország megindult fölfelé. 2014 a gyarapodás éve lesz, amikor megérezzük, amikor kézzelfogható bizonyítékot kapunk arra, hogy erőfeszítéseinknek volt értelme”.

469gdp.jpg

(Fotó: potfolio.hu)

Az első két lépés kipipálva. A kétharmados politikai felhatalmazás megszületett, a parlamenti többség azóta is vitathatatlanul intakt („összefogás”). A hatalmi célok teljesültek: a zsákmányszerzés, a helyfoglalás és a politikai intézményrendszer átalakítása sikerrel megtörtént („megújulás”). Tudom, hogy sokan cinikusnak tartják, amikor hatalmi-politikai kérdésekben eredményekről beszélnek az elemzők, szerintem azonban fontos jelezni, hiszen ez is a politikai teljesítmény része. Igazán akkor értjük, ha megfordítjuk: az a politikai erő, amely nem képes többséget teremteni és egyben tartani, s amely a politikai céljait nem tudja keresztül vinni, biztosan kudarcra van ítélve, hiszen cselekvésképtelen. A kormányfő ebben az értelemben tényleg joggal jelenthette ki tavaly decemberben, hogy „2011 végére azt mondhatjuk, hogy készen áll az a közjogi, politikai, gazdasági, szociális, kulturális építmény”. Ugyanebben a beszédében azonban Orbán azt is világosan látta, hogy a hatalmi-politikai eredmények csak akkor konszolidálhatók, ha a hatalmi-politikai teljesítmény mellett megjelennek az emberek számára is kézzel fogható, érezhető eredmények.

A közpolitikai teljesítmény persze sok elemből áll össze, de az egyik legfontosabb eleme biztosan a gazdasági növekedés. Nem véletlen, hogy a GDP-adatra vonatkozó előrejelzésekben és a tényadatok kommentálásában nem csupán a szakemberek jeleskednek. Talán sokan emlékeznek még, hogy nagyjából egy évvel ezelőtt ilyenkor Lovasberényben milyen komoly hangsúllyal beszélt Matolcsy György arról, hogy 2012-ben akár 2,8 százalékos növekedés is elképzelhető, s ugyanott Orbán Viktor is hozzátette a magáét: az akkori tervekben szereplő plusz 2 százalékot elfogadhatónak tartotta ugyan, de jelezte, nincs vele kibékülve. Ehhez képest az ezévi adatok – bár közgazdászok már régóta jelezték a recessziót, s tulajdonképpen a kormány is fokozatosan elvesztette az idei évi növekedési reményét – egyelőre nem kecsegtetnek sok jóval. Nem a csökkenés nagysága az ijesztő, hanem az, hogy miközben korábban Magyarország együtt mozgott az európai sorstársakkal – például 2009-ben a drámai visszaesésben -, addig most a régiós tendenciák is eltérőek, illetve a francia vagy német adatok is jobbak a vártnál.  Mindez persze magyarázható sok mindennel, például azzal, hogy a költségvetési kiigazítás („egyensúly”) idején növekedési áldozatokkal kell számolni, márpedig az vitathatatlan, hogy a magyar kormány ezen a téren igen komoly lépéseket tett.

Egy politikai elemző számára azonban nem is a gazdasági magyarázatok az érdekesek (miközben ezek persze rettentően fontosak), hanem az, hogy milyen politikai következménye lehet a recessziónak. Szerintem a képlet egyre világosabb: a választásokig hátralévő szűk két év tétje ma már nem a hatalmi-politikai lépésekhez kapcsolódik (ha akár a kormány, akár az ellenzék ezt gondolja, hibát követ el), hanem a bevezetőben említett „mikor lesz már jobb?” kérdéséhez. A második Orbán-kormány hivatalban maradása vagy bukása sok tényezőn múlik majd, de ezek között kitüntetett helyet foglalhat el, hogy sikerül-e az emberek számára is érzékelhetően beindítani a gazdaságot. Tudom, a választók érzékelése ezen a téren is erősen szubjektív, nem következik automatikusan a GDP-adatokból, de az nehezen vitatható, hogy valódi növekedés nélkül a klímaváltozásnak nincs esélye. Ami nem jelenti azt, hogy a választás biztosan elveszett, de azt igen, hogy a kormány számára egy ilyen helyzetben már csak a kampánytechnikák és az adminisztratív eszközök maradnak.

A bejegyzés trackback címe:

https://torokgaborelemez.blog.hu/api/trackback/id/tr884711757

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Egy újabb piramisjáték omlott össze 2012.08.29. 00:17:41

Az amerikai tőzsdefelügyelet (SEC) bezárta a Zeekrewards néven működő piramisjátékot, amibe Magyarországról is sok befektető beszállt, írta a Forbes online gazdasági portál.  Az oka az volt a SEC közbelépésének, hogy a piramis játék elven működő rendsz...

Trackback: Egy újabb piramisjáték omlott össze 2012.08.29. 00:13:28

Az amerikai tőzsdefelügyelet (SEC) bezárta a Zeekrewards néven működő piramisjátékot, amibe Magyarországról is sok befektető beszállt, írta a Forbes online gazdasági portál.  Az oka az volt a SEC közbelépésének, hogy a piramis játék elven működő rendsz...

Trackback: Mandiner blogajánló 2012.08.16. 11:51:01

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Trackback: Pokolba a meteorológusokkal! 2012.08.16. 11:42:30

Mindig is tudtam, hogy a meteorológusok elvetemült egy népség. Eddig ugyan azt hittem, hogy a független piaci elemzők és a közvélemény kutatók még náluk is elvetemültebbek, de kiderült, mégsem. Az Elvarázsolt Kastély újabb közérdekű felhívása. B...

Trackback: Feliratkozás igazi oka 2012.08.14. 23:31:23

A feliratkozási kinyilatkoztatások lassan lecsengenek, de a végjátékról még senki sem beszélt. Arról a kérdésről, hogy a feliratkozási nyűgbe tulajdonképpen miért is kezdett bele a kormány. Nekem úgy tűnik, hogy mindenki azon az állásponton van, miszer...

Trackback: Focistának nem kellett Orbán, ezért lett joghallgató, de most bosszút áll a jogászokon 2012.08.14. 19:24:11

Se a magyar, se a történelem nem ment neki, a matek és a fizika sem, így nem csak tudósnak, de bölcsésznek se volt jó – árulta el a Policitynek adott interjújában a miniszterelnök. Bár gőze nem volt, mit csinál egy jogász – ezt is ő mondta ...

Trackback: 120 ok, ami miatt nem szavaznék a Fideszre 2012.08.14. 19:21:47

Bűnlajstrom 2010 áprilisától 2012 augusztus elejéig. Ha kihagytam valamit, írd meg kommentben! * 1. A Kubatov-lista 2. Pintér Sándor belügyminiszteri kinevezése 3. Kósa és Szíjjártó nyilatkozatai az ország csődközeli helyzetéről 4. A 2010-es választás ...

Trackback: Egy kép többet mond ezer szónál... 2012.08.14. 15:29:46

Na vajon ki a gazdasági szempontból legrosszabb miniszterelnök? Az, aki a saját hülyeségét képes korrigálni, és ebben csak egy világválság akasztja meg (amikor szinte mindenhol csökkent a GDP), az, aki egy év alatt trendet fordít...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

graycivil 2012.08.14. 12:45:20

"Jobbágynak lenni: elidegeníthetetlen jogunk

Nem lehet eljuttatni hozzájuk azt a nyilvánvaló igazságot, hogy egy ilyen tranzakcióban ők nem egy tál lencsét (vagy egy tál lencsével többet) vesznek, hanem csupán a tál lencse ígéretét. Odaadják a szabadságukat egy tál lencse ígéretéért."

orulunkvincent.blog.hu/2012/08/14/jobbagynak_lenni_elidegenithetetlen_jogunk

"Arról a szabadságukról mondanak le, amelyiknek része az is, hogy megkövetelhetik az ígéret teljesítését. Ha a szabadságukért beígért lencsét mégsem kapnák meg, akkor nincs már békés eszközük arra, hogy a vevőt teljesítésre kényszeríthessék."

graycivil 2012.08.14. 12:58:28

"Némi életösztön elkelne errefelé.

Például ideje lenne ráébredni, hogy a Jobbik gyorslefolyású kalandorságába még a látszat érdekében sem szabad beletörődni. Nemcsak azért, mert az a mucsai, zsigeri, primitív politikai tartalom, amivel évekig sikerrel házalt a magyar politikai piacon, az Erdélyben elfogadhatatlan. (Magyarországon is az volt, amíg Magyarország ki nem fordult a sarkaiból, sajnos ott már, nekik, nagyon úgy tűnik, minden mindegy.)

Hanem azért, mert többre tartjuk magunkat annál, hogy voksvadászok bamba áldozataivá váljunk. Akár Orbán Viktor lógatja be, akár Vona Gábor, akárki más."

manna.ro/velemeny/emi-tabor:-magyarvadaszat-2012-08-13.html

Mennyivel tisztábban látják a dolgokat ők otthon, mint mi, itthon!

rókafogta 2012.08.14. 13:02:15

Mikor indul be a gazdaság? Amíg Orbán Matolcsy páros a helyén addig soha!

Sir Galahad 2012.08.14. 13:04:22

"a kormány számára egy ilyen helyzetben már csak a kampánytechnikák és az adminisztratív eszközök maradnak." Az bizony kevés lesz. Ha a kormány nem tesz nagyon sürgősen valamit azért, hogy a választók legalább egy hangyányit jobban éljenek, akkor nagyjából vége a dalnak. Nem értem, ha teljesen tét nélküli dolgokban is szembe tud menni a kormány az Unióval, akkor abban miért nem, hogy a megszorításokon lazítson? AZ idei megszorítások a hiánycél tartásához bizonyára szükségesek voltak, s az lehet, hogy meg is lesz, csak a '14-es választási siker nem. Minden újabb megszorítás tovább fogja növelni a gazdasági visszaesést - és érdekes, hogy ellenzékben még tisztában volt ezzel a Fidesz.

spontan · http://erdekessegek.info 2012.08.14. 13:10:27

Kár volt szép álmokat szőni és tündérmeséről beszélni, amikor mindenki mondta, hogy nem ez a realitás. Mintha Orbánék azt gondolnák, hogy ha sokszor elismétlik, amit szeretnének, akkor a külső realitás ellenére tényleg megvalósul. Ezzel csak azt érték el, hogy még nagyobb lesz a kontraszt az ígéreteik és a megvalósult dolgok között.

És valóban, végeredményben az dönt az embereknél, hogy úgy érzik, jobban élnek-e. Fletó sem bukott volna a fidesz minden erőfeszítése ellenére sem, ha a gazdaságból többet ki tudott volna hozni. A fidesz a saját arrogáns, cinikus kormányzati stílusát csak jó gazdasági eredményekkel tudná ellensúlyozni, de ezek nélkül nehéz lesz a híveken kívül másoknak eladni, hogy jobban csinálják, mint a korábbiak.

Khal Drogo 2012.08.14. 13:31:09

Szerintem nem legy gazdaságpolitikai fordulat és fordulat nélkül a jelenlegi trend folytatódik. A Mercedes nem tudja pozitívba lökni az adatsort.
A recesszió folytatódni fog. Jövőre rekordtermésben lehet bízni, aztán talán segíthet. Ha olyan aszályos év lesz mint idén akkor igen valószínű hogy recesszió velünk marad.
A kormány népszerűsége pedig tovább fog csökkeni.

vukkarak 2012.08.14. 13:42:17

Nekem akkor is böki a csőrömet ez a Török gábori hatalmi eredmény. Persze lehet azt nézni, hogy egy párt számára ez most jó-e vagy sem (szerintem még ezen a szinten is negatív a válasz), de nem látok semmilyen síkot ami azt mondaná, hogy előnyös egy ország megosztottságának fenntartása és erősítése. Ez független mindenféle intézkedéstől. Milyen összefogás az, amiben a velem egyetértőkkel fogok össze? Hol lát Török Gábor konszolidációt? Hol történt meg az, hogy a jogosan vagy jogtalanul megsértett másként gondolkodó bármiféle pozitív üzenetet kapott?

Miért mondja a fideszes rokonom, hogy a képesítéssemmel inkább menjek nyugatra? Ha már ők sem hisznek teljes szívvel a dajkamesében, akkor lehet itt pirruszi győzelmet aratni, de marad a keserűség, a legyőzöttek dühe, és a győzők (mert ugye megnyertek (? ld. GDP adat) egy nem létező általuk kreált háborút) kielégületlen mámora.

Ringlósztár 2012.08.14. 13:56:56

Ja, elég sikeres a gumicsizmás csúti párttitkárgyerek, mindenki láthatja a GDP adatokból, a manyup vagyon sikeres kezeléséből, az állami beruházások KÖZGÉP kézre játszásából, a haverok kérésére végzett alkotmány- és törvénymódosításokból, a törvények magas szintről történő leszarásából, lásd Fazekas miniszter és Budai oszkókutató megnyilvánulásai.
Öröm látni a sikereiket.

laci0011 2012.08.14. 14:05:07

A cél az ország elfoglalása,a többi csak rizsa,közben meg telnek az évek.Ráadásul még ha el is foglalják az országot semmit sem tudnak kezdeni vele,mert nem értenek semmihez,csak az állami segédlettel folytatott szerzéshez.Szellemi ideológiai muníciójuk 150 éves,ezzel semmire nem jutnak a mai világban!Az általuk működtetett állam a bevitt pénz 1 ezrelékét produkálja csak és ezt a problémát próbálják adóemelésekkel kompenzálni,na meg hazugságokkal,titkosítással végső esetben!Ezért van az,hogy a körülöttünk lévő országok már fejlődnek,mi süllyedünk.

dr. Bubó 2012.08.14. 14:09:31

1§ a fides mafia minden közpénzt elrabol... 57 bilió ofsórban... +34 mnb tarcsi

2§ a fides mafia a saját szabájaival soha többé nem leváltható...

3§ kormányzásról nem lehet beszélni... ahhoz tehetség+gerinc kellene, ezek HITVÁNYAK

Link Elek 2012.08.14. 14:26:56

majd szavazati jogot adnak a lengyeleknek is es a problema meg lesz oldva

aszekelyek 2012.08.14. 14:27:27

Kedves Gábor! Szabin vagyunk de ezt meg kell ösztanom veled és többiekkel. Ma láttam a réztáblán, a Szabadság híd budai hídfőjénél , hogy felújította a főváros megbízásából a ... konzorcium:) , mely állt a Hídépító kft, Hídvalamimás kft, KÖZGÉP , VEGYÉPSZER zrt-kből... :) Bayerrel szólva , én már csk egy kávét kérek. :) annyira nevetségesek az mszp-jobbik, de főképpen az lmp ezzel a láncosdival... Kéne nekik , amit el lehetne csórni ?

No és ennek az árát meg nem lopták el.... Csak néhány hídelemet , ami akkoriban sajtóhír is volt. De azt is tőlük lopták el, nem ők , másoktól. Ezt fel lehet tűzni a jobbik, mszp, lmp homlokára... , láncokkal, hogyne .

El fogok menni , megnézem , hogy ki van-e írva , kik építették és kinek a megbízásából a Megyeri hidat. Kik nem fizették ki a munkát elvégzőket. elképzelhető, hogy ők lármáznak ekörül a kormánymegbízás körül. Ha nincs kiírva , vélelmezem , majd megtudom másképp.

fepe 2012.08.14. 14:31:14

@dr. Bubó: Nyilván, aki egy 6 éves szellemi szintjén van helyesírásból, az tudja a tutit. Dr. Bubó for President! :)

dr. Bubó 2012.08.14. 14:32:47

kíváncsi vagyok az ugyanijen kommentemet TG vagy a blogmotor törölte e...

aszekelyek 2012.08.14. 14:36:06

@dr. Bubó: neked is megyeri híd árát kéne kutatnod , béjbííí azt ki rabolta el ? No ? Aki befagyasszaja nyugdíjat ? Hiányos volt az a hirdetés. Úgy befagyasszaja nyugdíjat , hogy nézhetik a poros nyomát , akik a kötelezőből eddig jól megéltek. Belefagyasszaja helyére, az állami nyugdíjkasszába. Vissza. Ahonnét kiszedték. Már ami abból még megmaradt. valamint nem okoznak több külön kiadást sem a költségvetésnek, mert az nem kell pótolni bele. egyensúlyteremtés. Az volt a ferinces, mikor a szocik oda akarták tolni, soha viszont nem látásra a külhoniaknak... Az aztán a klassz kormányzás. No szóval, hol a megyeri híd ára?

dr. Bubó 2012.08.14. 14:37:41

@fepe: elválalom... egyrészt nem kérek díjazást... és a feltételek:

- lex fides lusztrációs tv
- az ogy képviselőket a kizártakon kívüli jelentkezőkből sorsojják...
- politikai (közügyek) senki nem kérhet pénzt

@aszekelyek: az mszp=szdsz=dzusobbik=fides... egy mafia van... kisország

Khal Drogo 2012.08.14. 14:38:01

Franciaországban a legmagasabb adókulcs évi 70 ezer euró felett 41%. Magyarországon az egykulcsos adó helyetti progresszív adó egyetlen jelent a nemzethalállal egyesek szemében. Mert hogy az egykulcsos mekkora szuperversenyképes. Csak éppen a világ legversenyképesebb államainak egyikében sincs egykulcsos adó szerintem. Minden bizonnyal azért, mert olyan versenyképes.

aszekelyek 2012.08.14. 14:39:29

@graycivil: Amikor a stocik a szadisták a morális válságot bevezették, előídézték , akkor jöttek létre , lett erősödés náluk. Amikor a hatalom kivonult a rendfenntartásból és a rendfenntartás is utána ment. Sic.

Amikor a társadalmi normák helyett , normaként akarták letuszkolni a torkunkon a bűnt. Abból mindig csak a baj származik.

Balt 2012.08.14. 14:49:50

OK, akkor most nézzük a híresen pozitivista, progresszív "bal"oldal szemszögéből: :))

Én már kormányoztam, voltam miniszterelnök. Muszáj azt mondanom, semmit sem ér a kormányzati hatalom, ha a nép nem hisz neked. Most már egyre kevésbé hisz Orbánnak. De hisz-e bárki másnak? Látom, érzem, hogy keresik az új miniszterelnököt. Halljuk Bajnai nevét. Kiváló férfi. De vajon a nép akarja-e azt, amit ő tenne? Nem arról beszélünk, hogy mit kell tenni az országnak, hogy mit kell elviselnünk, hanem arról, hogy ki ül be a Nándorfehérvári terembe, a miniszterelnök dolgozószobájába. Ez, ne haragudj, elég satnya dolog. (...)

Visszatérnék a nyugodtabb vizekre. Tudod, a kormányzás nem egyszerűen eszmék képviselete. Cselekedni is kell. Mert baj van ezer helyen. Mindenki több pénzt szeretne. Elképesztő a tanárok helyzete. Az orvosok, ápolók, nővérek még szlovák kollégáiknál is kevesebbet keresnek. A közalkalmazottak százait rúgják ki, azt nem is értem, hogy miért tettek lapátra csaknem hatszáz adóellenőrt. Őrült nagy baj van.

És mondd, ha mi kormányoznánk, több lenne a pénz? Tudnánk emelni a nyugdíjakat, az orvosok fizetését, a tanárok járandóságát a mai rendszerben? Ugye nem. Ők azt mondták, elég ha ők jönnek. De hazudtak. Én nem akarok hazudni. Nem akarom azt mondani, hogy elég üvölteni, hogy "Orbán takarodj!", és ettől minden jobb lesz. Bocs, hogy azt mondom: egy frászt.

Ma egyik ellenzéki párt sem elég erős, hogy önmagában legyőzze Orbánt. És egyiknek sincs a választók által ismert, részletes programja. Közös meg végképp nincs. Mi lesz ebből Péter, ha így kezdünk neki? Nem kellene felébrednünk?

www.nepszava.hu/articles/article.php?id=512445

aszekelyek 2012.08.14. 14:58:15

@rókafogta: gondolod , hogy a nyugat ebben érdekelt része kikényszeríti , hogy a nagy pénzeket itt kaszálókat , külhoniakat kiszolgálók jussanak újra hatalomra ?
Addig pedig gátolják a növekedésünket ? Mondasz valamit. Eddig is ezen erőlködtek azok , akiknek érdekeit ez sérti és a kiszolgálóik. Hogyne. Néztem ma , majdnem egy milliárd forint úniós pénztkatunk, a nagy csatornafelújításra a z újpesti részen. Kohéziósból. Nálunk is van de csak 200 milliós feújítás. pedig hogy meg akarták akadályozni, hogy bármit is kapjon Magyarország...., erősen dolgoztak rajta az EP-ben is és a E. Bizottságnak is összehazudoztak mindenfélét.

MAjd mutasd meg, melyik nyomoronc bírta elérni, vagy a semmit asztalra letevő, EU -t állandóan támadó jobbikocska, hogy nincs túlzott deficit eljárás és van Kohéziós pénz ! Szájjártató semmiembereket nem szavazunk be a kormányba. A jobbik csak a szégyent hozza Magyarországra de azt gőzerővel. Mintha fizetnék őket érte. Az lmp meg egy vicc. Rosssz vicc. Láncrázáson kívül mit mutattak? Semmit. Tgm ugyanolyan túljátszott megmondójuk, pózer, mint mész. tamás, foteltöltelék , az atv-ben. Osztja az eszet. Akinek nincs , az állsorba hozzá érte.... Média főhősök. Köszi. semmi érdemlegeset nem hallottam tőlük. Mi lehetne ennél jobb Magyarország számára, arról. nekik milyen felelne meg személyesen. Arról beszélnek. No az nem a közérdek.

egy sincs, aki legalább ígérné, hogy ilyen alacsony hiány és ilyen magas életszínvonal az, amit legalább tartani garantálna. ehelyett sztárolják pld . "mindenkinek fájni fog " györgyöt, aki gordon is. VAlóban mindenkinek fájni fog, ha a semmiből sem tanuló népek majd jól visszautálják Orbánt ellenzékbe, szemen köpik mindenért, amit elért. Ha nem a hazámról lenne szó és csak ők szívnák meg, nem is bánnám, hogy megszívják megint. No de sajnos mindenkinek csak ártanak, ahogy Orbán előtt is. de ezt el nem ismernék. neeem, a zorbánahibás. Ennyit tudnak. Politikusaik is, hogyne. Kis hiányt, stabilitást, kohéziós pénzeket, semmit nem tudnak kormányzással elérni. Mégis valamiért ők kellenek ész nélkül élőknak. meg azok, akik anyázbnak , primitívek és rombolnak főleg , orzságimázsunkat erősen. Jobbik... , ha nem értenéd. meg a szoci-szadisták, akik együtt indultak mdf bokrossal is... az EP-ben. Akiknek a demokráciája valamiért jobban tetszett. Na nem a zoknak akiket verettek. A ballib többségnek az EP-ben.

Bégezetül egy bon mot, amit a Németországi , demokráciájukban szintén szkeptikusan hívő barátnőm mondott. Az a demokrácia, ahol a két farka és az egy bárány közül a két farkas dönt arról , mi legyen vacsorára. Olyat látnának szívesen. Azért is birkázzák a kormány támogatóit .

graycivil 2012.08.14. 15:03:36

@Balt: Igazad van. A "baloldalnak" józannak kell lennie, hogy 2014-ben biztosan legyőzze a már most is kapkodó és bepánikoló F.Y!DESZ-t.

Kösz a linket. Lehet, hogy észre sem vettem volna. :-)

inreallife 2012.08.14. 15:10:50

a helyzet az, hogy orbitális mértékű bukás az orbán kormány gazdasági téren. a többit sem olyan fényes. és úgy látom a hátralévő években is tapsolni kell, ha nem lesz recesszió.

csodafegyver, hogy befagyasztjuk az összes közalkalmazott bérét. szerintem a közalkalmazottak már meglehetősen únhatják, hogy mindig rajtuk verik el a port. aztán növeljük a nyugdíjakat, mert azt megígérték. igaz, hogy gazdaságilag csak ellenérvek vannak a nyugdíjemelés mellett, de sebaj, kell a szavazat. tuti bukásra ítélt rendszer.

minden egyes ellopott forint súlyos csapásként jelentkezik a gazdaságra. aszem orbánék csúnya 2013-as költségvetési faragást lesznek kénytelenek elkövetni, több adó már nem fér bele, ahogy látszik. szent tehenek hulljatok! :)

0001 · http://www.metacafe.com/watch/10223063/mtva_troll_h_rad/ 2012.08.14. 15:18:21

Orbán legsúlyosabb fogyatékossága, hogy fogyatékosokkal (lásd Matolcsy) veszi körül magát, és a végsőkig kitart mellettük!

inreallife 2012.08.14. 15:21:32

@aszekelyek: egyensúlyteremetés? 2013-tól megkezdődtek volna a kifizetések a manyupból. az évi 360 milliárd szépen elkezdett volna lecsökkenni majd 2020 után pozitívba fordult volna. hülyepi.csa.

ssi 2012.08.14. 15:22:27

lesz olyan kormány, amelyik bevállalja, hogy a nép akkor is van akkora tehetség, mint a kormánya, ha már a folyamatok előkészítésébe is bevonnák őket és nemcsak a kész döntéseik végrehajtásától várnák még a tévedéseik korrekcióját is?

dr. Bubó 2012.08.14. 15:25:39

halom az ócsai svájci telepre ki fog menni a metró...

inreallife 2012.08.14. 15:28:17

@Khal Drogo: nem, nincs igazad. a 16%-os adórendszer azért kell, hogy a jobban kereső, normális gazdaságban az összes tanár, mérnök stb ide tartozik, ne meneküljön el azonnal az országból. értsd meg, ha további adókkal súlytod, az egyébként abszolút nem magas béreket, azt az adózói csoportot emigrálásra kényszeríted. hol húzod meg a határt? 300.000 bruttó az sok? egy targoncásnak mindenképpen, de egy tervezőmérnöknek vagy egy orvosnak, meglehetősen alacsony...

valahol olvastam, hogy az amerikai adórendszer az elmúlt 30 évben úgy változott, hogy a az összes szja adókulcs összetolódott. már csak a 0,001 százalék adózik magas adókulccsal, a többi 22 és 25% között van. a jóléti európát meg hagyjuk, éppen beledögleni készül a jólétbe...

Khal Drogo 2012.08.14. 15:36:33

@inreallife: USA államadóssága még a görögénél is nagyobb. Szóval USA-ról ennyit. Lesz ott még nemulass.
Hol húznám meg a felső kulcsot? Egyszerű a válasz: Járulékplafon felett. Ez ma évi kb. 650 ezres bruttó. Felette szépen lehet fizetni.

Az a baj, hogy végletekben gondolkodsz. Nem a korábbi szoci adórendszer kell, ami az átlagkeresetet magasabb kulcsal adóztatta. Hanem reálisabb adókulcs.

aszekelyek 2012.08.14. 15:38:22

@Ringlósztár: mondd csak kedves ringyósztár , mantrádat nem tudnád néha kicsit variálni ? Melyik tolvaj bandának kellett volna adni a megrendelést ? Akik azelőtt kaptak és loptak? No ? Nem jutott dinnyeföld.... jajajajaj ez a a csúnya zorbánördög....

Khal Drogo 2012.08.14. 15:39:07

@Khal Drogo: Vagyis havi 650 ezres bruttó. Évi 7,8 milliós bruttó. Elírtam.

aszekelyek 2012.08.14. 15:42:17

@Khal Drogo: Arról még érdemes beszélni is. Csak akkor a tartalékokat itthon, ki fogja felhalmozni? mert a kedves emberek, akiknek a szocik rengeteg pénzt kiszórtak, nem takarékoskodtak ferink szerint. NAgyon le is szólta őket ezért. VAlóban helytelen, hogy ami befolyik náluk, az rögtön kifolyik... és általában nem magyar görög dinnyére folyt... ki. Kartelleknek persze jutott búven. Úgy tesznek néhányan, mintha erőfölénnyel bíró cégek nem kartelleztek volna éppen a magyar költségvetés kárára ebben az országban. Nevetséges.

dbeata 2012.08.14. 15:42:20

@aszekelyek: Ne tereljél, inkább magyarázd a bizonyítványt, ha már "nyaralsz".

Hol a feeritél?

kakukk12 2012.08.14. 15:43:49

Emelje fel a kezét, aki emlékszik olyanra, hogy Matolcsy urunk bármilyen számot eltalált volna. Mindig a következő negyedév, a következő félév, a következő év lesz sikeres, hát eddig ez nem jött be. Lehet, hogy van aki látja már a láthatatlan sikereket, de sajna mindig szembejön a valóság. Amíg miniszterelnökünk konokul ragaszkodik a másik balkezéhez, addig garantált a sikertelenség. Ezt nem én mondom, hanem a jobboldali közgazdászok nagy része. Kellene már valaki hozzáértőt odaengedni, mert egy idő után nem lehet az elmúttnyócévre, az IMF-re, az EU-ra, a nyuszira fogni, hogy nem jól mennek a dolgaink. A Fidesz azért kapta a kétharmadot, hogy jobban csinálja! Most, hogy fenekestül felforgattak és maguk alá gyűrtek mindent, nem ártana nekiállni kormányozni.

aszekelyek 2012.08.14. 15:45:46

@dr. Bubó: igen de azt az oroszok építik , az államadósságuk fejében és ócsóé... .meg a szétrohadt helyett is adnak szép új metrókocsikat...

aszekelyek 2012.08.14. 15:48:32

@vukkarak: nos, téged nem veret a kormány , ha másként gondolkodó vagy és utcán demonstrálsz. Még mit akarnál kapni? mert mi azt is megkaptuk , hogy szarrá verettek a másként gondolkodóék , akik három majom megszégyenítően opportunistán viselkedtek.

inreallife 2012.08.14. 15:49:12

@Khal Drogo: évi 650K bruttó? normális? az havi 50.000 forint. valamit elírtál...

ezen a linken láthatod, hogy alakult az adórendszer amcsiban.
krugman.blogs.nytimes.com/2012/07/12/the-long-run-history-of-taxes-on-the-rich/

amitől adósságban vannak, az a háború. csak nagyságrendileg több pénzt költenek rá, mintaz egész világ összesen bármilyen háborúra. óriási tévedésben vagy....

0001 · http://www.metacafe.com/watch/10223063/mtva_troll_h_rad/ 2012.08.14. 15:50:35

"Úgy tesznek néhányan, mintha erőfölénnyel bíró cégek nem kartelleztek volna éppen a magyar költségvetés kárára ebben az országban."

@aszekelyek: ami nem mást bizonyít, minthogy a kormány szava pont annyit ér, mint az "erőfölénnyel bíró cégeké", azaz nullát. Gratulálok a beismeréshez!

aszekelyek 2012.08.14. 15:51:15

@dr. Bubó: lmp miért van kihagyva? JA ők mondják, hogy a többi a maffia..., értem... hogyne Azok a láncos izék a nem maffia......... , úgy összevásárolt szavazatokkal..

Balt 2012.08.14. 15:51:18

@graycivil: Egy tuti, Fegyencnek ebben nem lesz része, bár szerintem egyébként se jön össze. :)

dr. Bubó 2012.08.14. 15:53:10

Európa legerősebb, leggazdagabb országa leszünk.... 2030-ra...

nemsokára itt van már a kánaán...
már a fid eszesek akik elől mennek láttyák is a kanyar után...
pont most akartok kiszálni amikor már a fides a kemény munkát elvégezve ...
megágyazott a gazdasági sikereknek? most akartok kiszálni amikor már arat6unk?

Khal Drogo 2012.08.14. 15:54:12

@inreallife: Havi 650K-ra gondoltam. Elírtam.
Az meg hogy az adósság miért jött, nem számít. A lényeg hogy az adósság ott van és le kell csökkenteni. Adócsökkentésekkel nem fog menni. USA-ban adóemelés fog jönni. Főleg hogy újabb háborúk lesznek majd.

It’s the economy, stupid 2012.08.14. 15:55:32

@kakukk12:
"Emelje fel a kezét, aki emlékszik olyanra, hogy Matolcsy urunk bármilyen számot eltalált volna."

Itt vagyóóóók! Jelentem, igenis VAN! Teljesen üzembiztosan eltalálta, hogy az imf az egy 3 betűs nevű szervezet!
Naugye, te is csak letagadod az érdemeket. Amijárazjár!

vukkarak 2012.08.14. 15:59:59

@aszekelyek: Ez egy burkolt elmúltnyolcévezés. Unalmas.
És minden fideszestől ezt kapom meg érvként.

Pont erről beszélek: megosztottság. Mindenki vagy barát, vagy ellenség. Az vajon meg sem fordul a fejedbe, hogy nem MSZP szavazó vagyok??? De látod, Te is nekem ugrasz. Kritika belülről nincs, kívülről szól az ember, akkor meg hazaáruló. Ez akkor is baj, ha konkréten a jó irányba mennénk, ha azt a Török gábori módon mesterien megszerzett hatalomkoncentrációt jóra használnák.

De most visszakérdek. Ha békén hagyják az Alkotmánybíróságot, a Földrajzi bizottságot, az Média nem teljesen bamba, az Alkotmány elfogadásába legalább 1 nem fideszes képviselő is részt vesz valami engedményért, akkor mi az amit nem tudtak volna megcsinálni abból, ami az ország felemelkedéséhez fontos. Légyszi, csak egy dolgot!!!!!

It’s the economy, stupid 2012.08.14. 16:02:51

@aszekelyek:
"fel lehet tűzni a jobbik, mszp, lmp homlokára... , láncokkal, hogyne ."

A jobbik meg az lmp lopta el a híd árát? Hahaha. Nagyon vicces.

"El fogok menni , megnézem , hogy ki van-e írva , kik építették"

Ha arra jársz, nézd meg azt is, nincsenek-e ott az orbán támogatói is. Valahol lenniük, kell, mert itt sincsenek:

www.pecsistop.hu/belfold/nem-all-szoba-orbannal-a-valasztok-90-szazaleka/1074001/

It’s the economy, stupid 2012.08.14. 16:09:29

@Hángérien feeritél rajongó dbeata:
" ha már "nyaralsz".

??? aszékelyék a Szabaccság-híd alatt nyaralnak???
Bakker már a seggnyalás se hozhat valami sokat a konyhára. Ez az igazi válság.

inreallife 2012.08.14. 16:12:31

@Khal Drogo: ok, láttam korrigáltad. a korrigált bruttó után viszont meg kell mondjam, alig fog valami visszacsorogni a kasszába. még rádióban hallottam, hogy a legjobban keresők 10%-ának mennyi volt az átlaga, de jóval a 650K-s bruttó alatt. magyarul alig szedsz be onnan pénzt, azt is csak magas adókulccsal. kvázi nem oldottál meg semmit. de azt mondod, 500 milliárd kiesett az átalakítás miatt. valójában 440 milliárd az, mert ennyivel többet vallotak be az emberek. mennyit nyersz a kulcsoddal? szerintem még 50 milliárdot se, közelebb lesz az kb a 20-hoz. populizmuson kívül sokat nem ér így...

és igenis számít, hogy az amcsik mire vertek el sok lóvét, amit vissza kell fizetni. ha nincs háború, vissza is fogják. még líbiát is kihagyták, nem volt fontos. most egy darabig nem fognak háborúzgatni. a másik, hogy van egy kurvanagy lehetőségük a visszafizetésre. úgy hívják bankóprés. Gyakorlatilag holnapra ki tudnák nyomtatni azt a mennyiségű pénzt, amivel 0% lenne az államadósságuk. nincs veszély.

szoja122 2012.08.14. 16:13:21

Kedves Török Gábor!

Azért történt egy és más a Sólyom László volt köztársasági elnök aszófői beszéde óta.

Nem?

Emlékeztetőül:

Dr. Orbán Viktor miniszterelnök - a VOSZ elnökségi ülésén:

www.youtube.com/watch?v=Q1-qlG8jjVM

A demokráciánk rövid története óta ilyen felelőtlen, provokatív, magyar becsmérlő, demokrácia ellenes beszédet nem mondott egy miniszterelnökünk sem!

Nem így van?

Politológiailag ez lényegtelen?

Azért elég sokan reagáltak rá.

encrypted.google.com/search?q=VOSZ beszéd#hl=hu&sclient=psy-ab&q=VOSZ+beszéd+értékelése&oq=VOSZ+beszéd+értékelése&gs_l=serp.3...306971.309855.0.310078.11.11.0.0.0.0.134.832.9j2.11.0...0.0...1c.8eqDybsfT9o&pbx=1&bav=on.2,or.r_gc.r_pw.r_qf.&fp=5b1f70cb820f4c32&biw=928&bih=460

Te nem fogsz?

inreallife 2012.08.14. 16:14:53

@It’s the economy, stupid: a petőfi híd alatt laknak, mert nem bírják az adókat fizetni. most elmentek nyaralni... :)

inreallife 2012.08.14. 16:17:30

én inkább ezzel támogatnám meg a cikket:

"Bruttó 900 euró az átlagbér Szlovákiában, a fővárosban, Pozsonyban pedig 1104 euró havonta - adta hírül a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség a platy.sk portál felmérésére hivatkozva. Szlovéniában 1532 euró volt a februári bruttó átlagkereset, Magyarországon viszont csak 720-730 eurót kaptak a munkavállalók.

Magyarországon átlagosan 216 568 forint volt a bruttó kereset februárban. A versenyszférában 225 484, a költségvetési szférában pedig 197 413 forint volt az átlagfizetés. A jelenlegi, 300 forint/eurós árfolyammal számolva a nemzetgazdasági átlag 723 euró. Ez nagyjából ugyanannyi, mint amennyit Szlovákia legszegényebb régiójában, az eperjesi kerületben kapnak a munkavállalók.

A platy.sk felmérése szerint északi szomszédunknál havi 900 euró a bruttó átlagbér összege 900 euró, a pozsonyi kerületben ez az összeg eléri az 1 104 eurót (nagyjából 330 ezer forintot). A budapestiek bruttó átlagfizetése 2011-ben 271 ezer forint volt. Szlovákia nagyszombati régiójában átlagosan 827 eurót keresnek a munkavállalók. A harmadik legmagasabb átlagbért a trencséni kerület lakói tudhatják magukénak, itt ez az összeg 815 euró. A legalacsonyabb átlagos keresetet (729 eurót) az eperjesi térségben mutatta ki a felmérés.

Az általános iskolai végzettséggel rendelkezők körében mért átlagkereset is 630 euróra (189 ezer forint) rúg. Ebben a végzettség szerinti szegmensben a legkevesebbet, 550 eurót (165 ezer forintot) a nyitrai kerületben munkát vállalók keresik. Összehasonlításképpen: Magyarországon a szociális ellátásban dolgozó, szellemi tevékenységet végzők bruttó átlagkeresete februárban 145 ezer forint volt."

dr. Bubó 2012.08.14. 16:18:58

@aszekelyek: gondoltam hogy észreveszed... én is miután elküldtem...

de a lemp az ZÉRÓ... azt sorolhatod az szdsz vagy fides alá nyugodtan...

ez ju vis

It’s the economy, stupid 2012.08.14. 16:22:03

@Balt:
"Tudnánk emelni a nyugdíjakat, az orvosok fizetését, a tanárok járandóságát"

Há'mosmá nem. (vö: eeemúútkétév)

"Ők azt mondták, elég ha ők jönnek. De hazudtak."

Ami persze egggész más, mintha a szocik hazudnak. Apró hiba, hogy ov hazugságai mellé éhen is döglünk.

"Nem akarom azt mondani, hogy elég üvölteni, hogy "Orbán takarodj!"

Minden esetre kiindulási pontnak megtenné. Tu praesens cura, Domino committere futura. Tedd ami ma kell, a jövőt majd rendezi Isten.

It’s the economy, stupid 2012.08.14. 16:25:16

@inreallife:
"a petőfi híd alatt laknak, mert nem bírják az adókat fizetni. most elmentek nyaralni... :)"

:DDDDD You've made my day.

dbeata 2012.08.14. 16:25:37

@inreallife: @It’s the economy, stupid: szenyák és irigyek vagytok, ez a bajotok...;)

szoja122 2012.08.14. 16:28:07

@dr. Bubó: "lemp az ZÉRÓ" igaz, de a többi mínusz.

Abból kell főznünk ami van.

Ha nem ők, akkor marad ugyanez. Ez jobb?

szoja122 2012.08.14. 16:31:01

@szoja122: Bocs, a rendszer a linket rosszul illesztette be, de copyval működik.

graycivil 2012.08.14. 16:34:43

"Matolcsy: új harmincéves háború van

Ezekben az években újra lezajlik Európában a harminc éves háború - húz párhozamot Matolcsy György a mostani válság és a négyszáz évvel korábbi események közt. A miniszter szerint fel kell készülni, hogy ez a valóság, nem csak a képzelet játéka."

www.vg.hu/gazdasag/gazdasagpolitika/matolcsy-uj-harminceves-haboru-van-383076

Valaki nyomjon már egy fapuskát El Curo és Maeltolcsy kezébe, és sürgősen vigyék őket a zártosztályra! :-))))

It’s the economy, stupid 2012.08.14. 16:35:17

@Hángérien feeritél rajongó dbeata:
"szenyák és irigyek vagytok, ez a bajotok...;)"

Dehogyiiiis! Sőt, ellenkezőleg, most kezdjük benne meglátni a sorstársat. Délutánra már szolidarítani is fogunk vele.

szenya: a vétkest gyakran saját vétke sújtja le, modja Seneca. Lehet, hogy magamba kéne nézzek? Legalább behúnyt szemmel :))

szoja122 2012.08.14. 16:36:08

@szoja122: Bocs!

Időpontokban tévedtem (sorrendben), de a lényeg változatlan.

inreallife 2012.08.14. 16:41:52

@dr. Bubó: az lmp eredményét bármelyik párthoz adjuk, attól nem változik meg az összeg. esetleg pesten tetszeleghetnek királycsináló szerepben, ha elég kopogtató cédulát tudnak venni az induláshoz. csakmost a fidesznek nem lesz érdeke eladni nekik, az mszp meg nem fog két kézzel kapkodni, hogy az lmp indulni tudjon...

erősödő jobbikos előretörést várok 2014-ben. :)

szoja122 2012.08.14. 16:45:45

@Khal Drogo: " USA államadóssága még a görögénél is nagyobb"

Ez még a kisebb baj. A nagyobb az, hogy Kína az USA legnagyobb hitelezője.
Kínának több mint 5 ezer milliárd dollár követelése van az USA-val szemben!

It’s the economy, stupid 2012.08.14. 16:50:15

@aszekelyek:

"NÉZED, HOGY MI FOLYIK ITT,
Ami befolyik, az rögtön kifolyik,
A világos sörtől savanyú a szád,
NEM ÍGÉRI SENKI, JOBB ÉLET VÁR RÁD."

Klasszikusokat szó szerint! Tetejébe teljesen aktuális ma újra!
Ebből is láccik, mekkora művész a nemzet csótánya.

dbeata 2012.08.14. 16:56:10

@It’s the economy, stupid: Magas volt ez a feeritél labda.

Seneca idézet fejből, aztán banális hejjesírási hibák?
(modja - mondja, behúnyt - behunyt)

...vigyázz, mert a végén még "ignorálva" leszel...:))

@graycivil: Eltolcsy lelkivilágáról egy kis adalék: állítólag az irodája előtt lévő Kossuth szobrot eltávolíttatta, mert zavarta, hogy a szobor "nézi" őt...

szoja122 2012.08.14. 16:59:53

A tündér(rém)mese folytatódik:

"Kiderült: Zuhan a magyar gazdaság "

"A KSH gyorsbecslése alapján Magyarország bruttó hazai terméke 2012 második negyedévében 1,2 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához viszonyítva. Az adat kisebb negatív meglepetést jelent, hiszen az elemzők 1 százalék körüli visszaesését vártak."

www.vg.hu/gazdasag/makrogazdasag/kiderult-zuhan-a-magyar-gazdasag-383040

kakukk12 2012.08.14. 17:06:31

@graycivil:
:)) Ez csak előremenekülés, még húsz évig lesz mire fogni a szerencsétlenkedést, jaj nekünk!
Egyébként én éltem a cucilizmusban, akkor is folyton hanyatlott a Nyugat és a kapitalizmus.

inreallife 2012.08.14. 17:07:29

közben meg a cigányok folytatják a jobbikot a kormányra segítő kampányt:

"Vascsővel vert halálra egy 57 éves asszonyt a cigány

A rendőrség hétfőn őrizetbe vette azt a férfit és élettársát, akiket a múlt pénteken, Baranya megyében, Regenye Szőlőhegyen megtalált asszony meggyilkolásával gyanúsítanak.

Múlt pénteken délután egy 57 éves asszony holttestére bukkantak a Baranya megyei Regenye Szőlőhegyen, egy használaton kívüli présház ciszternájában. A nyomozás eredményeképpen a rendőrség hétfőn délután elfogott és őrizetbe vett egy 34 éves férfit és élettársát, egy 42 éves nőt, akiket a gyilkossággal gyanúsítanak.

A büntetett előéletű férfi kihallgatásán beismerő vallomást tett, elmondta, hogy néhány hete, italozás közben vitatkozott vele össze, majd megütötte, megrúgta a nőt, végül egy vascsővel halálra verte, és a holttestet elrejtette. A rendőrség mindkét embert őrizetbe vette és kezdeményezte előzetes letartóztatásukat."

inreallife 2012.08.14. 17:14:29

@szoja122: tedd még mellé ezt is, mert ilyenekkel szoktak takarózni:

"Az euróövezet teljesítményét felfelé húzta, hogy a német gazdaság a vártnál erősebben nőtt. Mivel a magyar gazdaságot a német export döntően határozza meg, a vártnál jobb német adat erős cáfolata annak az NGM-es érvelésnek, hogy a nemzetközi örvény húzza le Magyarországot. Az euróövezet legnagyobb gazdasága 0,3 százalékkal bővült az előző negyedévhez képest. "

inreallife 2012.08.14. 17:16:56

aztán van még jó hír:

"Másfél hónap alatt öt traumatológusból három mondott fel a siófoki kórház baleseti sebészeti osztályán. Míg a baleseti sebészeti részleg volt vezetője szerint ezzel szeptembertől veszélybe kerülhet a kórházban a baleseti ellátás, addig a kórház főigazgatója azt mondja, ilyenről szó sincs, megoldották az orvoshiányt."

"Azzal kellett szembesülnünk, hogy a régió többi kórházában lényegesen több bérért dolgoznak a traumatológusok, ráadásul a távozó kolléga miatt többszörösére nőtt a munka" – mondta el az Indexnek a kórház volt traumatológus főorvosa. Szekér Zoltán az egyik a két sebész közül, aki nem tudott megállapodni a kórház vezetésével. Elmondása szerint Varga Ferenc, a kórház főigazgató főorvosa sem a régióban fizetett béreket, sem a távozó kolléga helyettesítését nem volt hajlandó kompenzálni, ezért döntöttek úgy, az alacsony bérért a túlmunkával terhelt ellátást nem vállalják."

érdekes...

etwas kultur muss sein 2012.08.14. 17:18:37

Egyet kívánok neked aszekelyek: sose hulljon le a hályog a szemedről, mert ha mégis, akkor nagyon kellemetlen lesz az ébredés. :-(

GlennMiller 2012.08.14. 18:10:06

@dr. Bubó: Ne rontsd el az élvezetemet!
Mármint én azt vizionáltam, hogy Ócsa egy rendes indián rezervátum lesz: dakoták és komancsok (komcsik) együttes rezervátuma.
Jó, tudom , ez egy hiú ábránd volt, de jó volt nekem elképzelni pl. egy 20 éves politikai moratóriumot, csak egy rendes kormány üzemeltetésével.

It’s the economy, stupid 2012.08.14. 18:12:59

@Hángérien feeritél rajongó dbeata:
"vigyázz, mert a végén még "ignorálva" leszel...:))"

Rövid időn belű má' másoccor! Valami télleg nem klappol! Mencségemre szóljon, hogy kint vagyok a napon, és egy vak hangot nem látok a kijezőbő'.

"Kossuth szobrot eltávolíttatta, mert zavarta, hogy a szobor "nézi" őt"

:DDDDD. Ha még azt is tudná, miket gondolt közben az a szobor!
Egyébként se biztos ki a bolond, ahogy korunk egy másik nagy gondolkodója (P. Howard) mondta: a bolond ember valójában logikus, csak az épeszűek bírálata felületes.

gnme 2012.08.14. 18:13:06

"2010 az összefogás éve volt, amellyel létrehoztuk a minden további remény alapját jelentő változást. 2011 a megújulás éve, amikor átszervezzük és új alkotmányos alapokra helyezzük Magyarországot. 2012 az elrugaszkodás éve lesz, amikor Magyarország visszanyeri elvesztett egyensúlyi helyzetét."

összefogás 2010: bánatos voltam vettem két kutyát (vöröset)

megújulás 2011: nagyon bánatos voltam, asszem három kutyát (két fehér, egy krém) vettem, és a konyhát újjáépíttettem

elrugaszkodás 2012: újjáépítettem a rötyit, hogy örömmel *arjak reggelente és vettem bánatomban két kutyát (krémet meg fehéret)

.. most meg annyi kutya van már ba*ki mint állat, asse tudom melyiknek mi a neve, azt így szaporodnak, azt hozzák a pénzt, nem győzök újjáépíttetni, csinálják nekem a melót :-( .. pedig bánatomban vettem őket

MACISAJT 2012.08.14. 18:16:56

Most hagyjuk is a "0,2-es negyedéves csökkenés volt,ajvé és nemzethalál" víziókat...(érdekes, a tavalyi éves GDP-ket senki sem hasonlítja így össze,mint ahogy a román utolsó két negyedéves mínuszról,amit volt felváltott egy picike plusz is elfeledkeznek az óbégatók.)
És -most-hagyjuk is mennyi pénz szivattyúz ki az IMF és tsai most azért hogy a 2008-as hitelt visszafizethessük.

Hanem nézzük a napi sorstársakat, a szintén mínusz 0,2%-ot produkáló cseheket:

A cseh jegybank kész kamatot csökkenteni

A cseh központi bank kész a következő hónapokban csökkenteni az alapkamatot, hogy ezzel is segítse a recesszióba került gazdaságot - derült ki a jegybank legutóbbi, augusztus 2-i kamatdöntő ülésének pénteken ismertetett jegyzőkönyvéből.

"A monetáris politika megfelelő válasza az időben hozott kamatcsökkentés" - tartalmazza a dokumentum, amelyből azonban nem derült ki, hogy pontosan mikor lehet kamatvágás. A jegyzőkönyv szerint a hét tagból álló monetáris tanácsban négyen a kamat szinten tartására, ketten 25 bázispontú csökkentésére szavaztak. Miroslav Singer jegybanki elnök nem vett részt a tanács ülésén.

Augusztus elején a cseh központi bank változatlanul, a rekordalacsony 0,50 százalékos szinten hagyta irányadó kamatát. Csehországban 2010 május óta 0,75 százalék volt az alapkamat. Június végén a gazdaság ösztönzése érdekében 25 bázisponttal a jelenleg is érvényes 0,50 százalékra szállította le az irányadó kamatot.

A cseh jegybank az augusztus eleji kamatdöntést követően rontott a gazdaság alakulásával kapcsolatos idei és jövő évi előrejelzésén, az idei évre már a gazdaság zsugorodására számít. A jegybank negyedéves jelentésében 2012-re az eddig várt stagnálás helyett 0,9 százalékos gazdasági visszaesés szerepel. A bank szerint az euróövezeti adósságválság miatt jelentősen lassul a külföldi kereslet, a kormány megszorító intézkedései miatt pedig mérséklődik a belföldi.

A jövő évi várható gazdaságnövekedési ütemet a májusban várt 1,9 százalékról 0,8 százalékra fogta vissza a cseh központi bank.
--------

Ja hogy 0,5% az alapkamat és készek tovább csökkenteni...
És akkor tessék ezt összevetni a magyarországi 7 százalékos(amúgy EU rekorder) alapkamattal és a simorok politikájával...

szoja122 2012.08.14. 18:20:03

Láttátok? Én még nem...

Hungary's Prime Minister in action!

9gag.com/gag/4534540

Nagyon jó, érdemes megnézni! :)))

It’s the economy, stupid 2012.08.14. 18:22:40

@inreallife:
"Vascsővel vert halálra..."

Bakker te üzembiztosabban találod meg ezeket a rémhíreket, mint egy süket vénasszony házmesterné. Ánglius-országban nincs gyilkosság? Penig ott nem laknak se sziúk se dakoták.

MACISAJT 2012.08.14. 18:22:45

@inreallife: ("aztán van még jó hír:

"Másfél hónap alatt öt traumatológusból három mondott fel a siófoki kórház baleseti sebészeti osztályán.")

Ami kimaradt:hogy miért....
www.somogytv.hu/cikkek/86122/

Szerettek volna egy milliót havonta számlázni.
Nem jött össze.

ikaruss 2012.08.14. 18:25:28

T TG!
Idézem:
" A kormányfő ebben az értelemben tényleg joggal jelenthette ki tavaly decemberben, hogy „2011 végére azt mondhatjuk, hogy készen áll az a közjogi, politikai, gazdasági, szociális, kulturális építmény”. "
Kérdésem: hogy is áll készen a gazdasági, szociális, kulturális építmény ?

hoplita 2012.08.14. 18:26:03

@aszekelyek:
Nyomozzátok ki, libafosgyár, van hozzá kétharmadotok.

Egyébként meg húzzál a náthás gecibe, rosszabb vagy, mit a legmegátalkodottabb libsibolsi gyökér.
Mentek a levesbe a maszop után, büdös narancskomcsigecik.:(

hoplita 2012.08.14. 18:34:36

@It’s the economy, stupid:
Én vissza akarom küldeni, de egyik büdös macskám se akarja leszarni...hogy legalább legyen értelme postázni.:)

kurgan 2012.08.14. 18:36:33

mi lenne ha nem adna ilyen ötleteket a szerző a kormánynak. ha a maradék két évben csak kampányhókuszpókusz és adminisztratív bűvészkedés lesz, abba végérvényesen belerokkanhat az ország. jó lenne ha politizálás és hatalomépítés helyett végre simán csak kormányozna a kormány. persze ez ilyen Matolcsykkal és a valósággal köszönőviszonyban sem álló Orbánnal nehezen elképzelhető..

déjá vu39 2012.08.14. 18:37:42

T. Gábor írja: "Szerintem a képlet egyre világosabb: a választásokig hátralévő szűk két év tétje ma már nem a hatalmi-politikai lépésekhez kapcsolódik..."

De, bizony. Minden lépés ebbe az irányba mutat.

hoplita 2012.08.14. 18:45:19

@MACISAJT:
Húzzál a gondolára, mutyi...vagy anyádba.

Megvannak mán az új pontjaid, te gyökér?

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2012.08.14. 18:46:54

Én megvagyok elégedve az Orbán kormány eddigi teljesítményével.
Legfőképpen azt írom javukra, hogy végre belenyúltak a hazai maffia hangyabolyába. A főkolomposok közül persze még sokan szabadon lófrálnak, sőt, az igazi rablóvezér (ugye, tudjátok kire gondolok :-) még ma is pimaszkodik, de a fő csapásirány jó.

Szép GDP-adatokat ki lehetne hozni rövid távon huncutkodással, a statisztikai adatok meghamisításával is, mint tették régen azok az átkozott liberálbolsevisták az alatt a 8 +4 év alatt, korábban meg 45 évig.

Száz szónak is egy a vége:
Ha az égből békák és vénasszonyok potyognak, én akkor is a Fideszre fogok szavazni 2014-ben.

Érthető?!

rókafogta 2012.08.14. 18:47:01

@aszekelyek: Bocsi ez számomra túl hosszú és nem is igazán tudtam értelmezni mi köze ennek Matolcsy "siker" gazdaságához.Vagy tényleg minket akar mindenki tönkretenni? Vajon másokat miért nem?

It’s the economy, stupid 2012.08.14. 18:50:54

@inreallife:
Mai Kósa interjúból:
"miért kell a választási feliratkozás?
– .....akik kihasználva a szabad európai munkaerő-piac adta lehetőségeket, nem tartózkodnak életvitelszerűen Magyarországon, semmilyen módon nem tudjuk elérni őket."

Kérdezem én, mijafaßé akarják elérni őket? Kezdhecc gondolkodni, megadod-e a lakcímedet az itthoni dolgokba való belepofázás jogáért cserébe. :))

www.vg.hu/kozelet/kosa-a-mostani-kormany-sem-gyogyult-ki-a-szabalyozas-betegsegbol-382455

déjá vu39 2012.08.14. 18:50:55

@MACISAJT: " És akkor tessék ezt összevetni a magyarországi 7 százalékos(amúgy EU rekorder) alapkamattal és a simorok politikájával... "

Tetszik még emlékezni arra az időre, amikor J.Zs volt a jegybank elnöke?

vajdasagi 2012.08.14. 18:52:53

@MACISAJT: Ja, hogy a Simor a hibás, és nem a Fidesz, azért mert recesszióba süllyedünk? Értem már. És köszönöm szépen, hogy ilyen jól megvilágítottad nekem. Még azt azért tedd hozzá, hogy Oszkó is mit keres a Wizzairben. Mert csak úgy lesz teljes a magyarázatod. Akkor már mindent érteni fogunk.

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2012.08.14. 18:55:51

Ilyenekről beszélek:
index.hu/belfold/2012/08/14/elfogtak_a_seres-gyilkossag_gyanusitottjat/

Erre írta volna szegény József Attila, akit a komcsik kiközösítettek, mert túl becsületes volt nekik:

Döntsd a maffiát, ne siránkozz,
Ne szisszenj minden kis szilánkhoz!
Ha odasújtsz körül a sorshoz,
A libsibolsi pusztaság rikoltoz,
és a fényes fejsze mosolyog.

It’s the economy, stupid 2012.08.14. 18:58:09

@Hángérien feeritél rajongó dbeata:
"zavarta, hogy a szobor "nézi" őt..."

Nem bírok magammal a röhögéstől...
Az a vicc megvan, hogy a bolond mászkál a sárgaházban, cukorspárgán húzza maga után a cipőjét.
Doki: de aranyos kutyája van, Józsikám.
Bolond: vak maga, az nem kutya, hanem cipő.
Doki: ha cipő, miért nem veszi fel??
Bolond: hóóóógyisne, hogy megharapjon!

inreallife 2012.08.14. 19:01:03

@MACISAJT: barátocskám. az első fickó eü okokból kilépett. a maradék 4 emberre akarták rátukmálni a az 5 emberes melót, kompenzálás nélkül. nem tudom te mit dolgozol, de 24 órás ügyeletben leélni egy életet, közben embereket műteni, nem leányálom. máshol megfizetik. mikor a vezetővel nem tudtak megegyezni, felmondtak. akiket odahoztak pótlásra, azoknak annyit fizetnek, mint nekik és szeptemberre továbbra sincs orvos szerződtetve. gyanítom nem is lesz annyi pénzért.

ha neked az zsarolás, hogy máshol is annyit fizetnek, én is annyit kérek, akkor te sürgős kezelésre szorulsz. van bőven hely magyarországon belül is, ahol megfizetik nekik azt az összeget, somogy bukott pár jó orvost, reméljük az országban maradnak...

1 milliót számláztak volna ember! azután még adóznak. itt angliában 125.000 fontot fizetnek egy évre azért olaszországi orvosoknak, hogy repülőre üljenek, lenyomjanak egy 24 órás szolgálatot, aztán repülnek haza. mindezt heti 3*. számold már át pls...

inreallife 2012.08.14. 19:02:58

@Kara kán: a trollokat égetni kell, tudtad?

It’s the economy, stupid 2012.08.14. 19:03:25

@szoja122:
"Abból kell főznünk ami van. "

Van éppenséggel egy Maeltolcsink, de megfőzni... rágós lesz még pácolás után is, meg aztán a prion (kergemarhakór) főzéssel nem is semlegesíthető...

Nash vs. Keynes 2012.08.14. 19:03:48

@laci0011: nem el, vissza. Vagy már nem emlékszel miért küldtük el a francba gyurcsányékat?

It’s the economy, stupid 2012.08.14. 19:05:42

@inreallife:
"nem rémhír, valóság..."

Na jó, legyen neked: rém-valóság. De akkor is rosszabb vagy, mint Mari néni.

Guillaume sous guillotine 2012.08.14. 19:08:39

ha még most lépnének (nem tartom valószínűnek) "vissza lehetne hozni a szarból a választást." 1. Matolcsy repül. 2. Új gazdaságpolitika egy Bod Péter Ákos vagy Csaba László vezetésével. 3. megegyezés az IMFfel és EUval.

béla a görög (törölt) 2012.08.14. 19:08:44

Naiv vagy!
illetve politológus... :)
ki a fenét érdekel az átlagember szintjén a politika? már ha nem olyan arrogáns/demagóg/ideológiától eltorzult mint orbáné (fideszé)? senkit.
Hasonlitsd össze a (al)kotmány és a MANYUP államositás visszhangját akár a médiában akár az átlagember szintjén.
Jó gazdaság(politika) mellett senkit nem érdekel a politika. És neked is kb. fele ennyi kommented lenne :D
Szerinted miért olvasnak téged (egy politológust)? Miért vagy érdekes? Mert egy átlagember rajtad keresztül próbálja felmérni a hatalom állapotát. Hogy időben tudjon alkalmazkodni ha muszáj. Az ideológiai megszálottakon / hatalmi ambiciókkal rendelkezőkön kivűl senki nem olvasna ha mondjuk 1500-2000 euró lenne az átlagkereset és az lenne a központi problémája , hogy mibe fektesse be a pénzt (igy is csak a 2. helyen vagy :)) és mondjuk volna annyi esze, hogy nem ölné bele a pénzét egy 2 szintes házba.
Már bocs hogy ezt mondom.
Gazdasági növekedéssel én nem számolnék az elkövetkező 2 évre. Pénz kivonva, fogyasztás a béka segge alatt és nem is fog megugorni. Nemcsak orbán inditott hadigazdaságot hanem minden épelméjű fogyasztó is. Ellene.

A politikai következmény meg bukás. Nálunk még bejöhet az, hogy még jobban eltorzul ez a szerencsétlen pszichopata ha szorul a nyaka körül a hurok.

inreallife 2012.08.14. 19:08:51

@It’s the economy, stupid: zsüli azt mondja, falujelenség. mindennapra jut ilyen... és ezért mari néni a felelős, és bassza meg?

"Miskolci hétköznapok: gyerekeket rabolt ki két húszéves ka.ncigány

Elfogták a rendőrök azt a két rablót, akik gyerekeket támadtak meg és fosztottak ki Miskolcon.
A támadók közrefogták kiszemelt, gyerekkorú áldozataikat, majd fenyegetéssel és erőszakkal elvették értékeiket: mobiltelefonjukat, pénzüket.
Volt olyan nap, hogy három gyermeket támadtak meg a borsodi megyeszékhelyen.

A napokban a Búza téri aluljáróban támadtak meg egy fiút, akinek sikerült elszaladnia, és bemenekülnie egy közeli irodába. Onnan kért segítséget, s a helyszínre érkező rendőrök el is fogták a támadókat.
A két 20 éves fiatalembert őrizetbe vették. Kihallgatásukon mindketten beismerő vallomást tettek. Három rablással gyanúsították meg őket, s bíróság elrendelte előzetes letartóztatásukat."

hoplita 2012.08.14. 19:19:29

@Kara kán:
Kijafaszt érdekel vidéken seres gyilkosa?
Meg vizó, vagy portik...?
A kutyát sem komám.....
Ellenben a tömegeket érintő cigánybűnözésről hallani se akar a gazdád. Hajdúsámsonon, vagy Hevesen az utóbbi dönt, öreg...erre jobb ha lélekben felkészülsz.:DDD

hoplita 2012.08.14. 19:22:00

@It’s the economy, stupid:
Téged nem érint, ergo le van szarva.
Hát ez is egy hozzáállás...de nem túl bölcs.:)

It’s the economy, stupid 2012.08.14. 19:24:20

@Kara kán:
"Szép GDP-adatokat ki lehetne hozni rövid távon huncutkodással, a statisztikai adatok meghamisításával is, mint tették régen azok az átkozott liberálbolsevisták"

Te szerencsétlen balfácán, hiszen ezt csinálják, csak lebuktak:

keszthely.jobbik.hu/content/meglepet%C3%A9s-gyakorlatilag-egy-%C3%A9ve-recesszi%C3%B3ban-van-gazdas%C3%A1g-mit-sz%C3%B3lnak-az-elemz%C5%91k
(eredetileg portfolio.hu cikk volt)

Itt meg a ner-kompatibilisített ksh magyarázkodása a móccertanról: "Közlemény a negyedéves GDP-adatok körüli félreértések tisztázásáról"

www.google.hu/url?sa=t&rct=j&q=ksh%20b%C3%A1zis%20gdp&source=web&cd=17&ved=0CEsQFjAGOAo&url=http%3A%2F%2Fwww.ksh.hu%2Fdocs%2Fszolgaltatasok%2Fsajtoszoba%2Fsajtokozlemenyek_tajekoztatok_2012%2Fkozl_gdp_2012_06.pdf&ei=N4YqUMTGFMX3sgaXm4GwAQ&usg=AFQjCNFuOFo-RPuTo4lrVAHbfSy2GAtXMQ

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2012.08.14. 19:25:33

@hoplita:
Én fel vagyok készülve, de csak 2018-ra.
Addigra fogja magát kiforrni az az ügy is.

inreallife 2012.08.14. 19:25:55

@hoplita: erre rímel ez:

"Ezekben a percekben történik: spontán tüntetés Cegléden a cigánybűnözés ellen

Ferenczi Henrik, az ÚMG főkapitány-helyettese írja:
Pár perce érkezett a hír, hogy Cegléden spontán módon utcára vonultak a helyi lakosok a cigányok fosztogatásai és az az ellen fellépni nem kívánkozó rendőrök miatt.

Az Új Magyar Gárda tagjai a helyszínen vannak, ennek köszönhetően jelentek meg a rendőrök is. A lakosság feldühödött állapotban fordult hozzánk segítségért, és a most megjelent rendőröket még dühösebben kérik számon.
Több egységünket is készenlétbe helyeztük, bármikor indulásra készek.

Szeretnénk ezúton is köszönetet mondani a minket egyre népszerűbbé tevő pintéri rendőrségnek!

Szebb jövőt!"

pont ezt írtam, a cigányok faszán kampányolnak egy jobbik kormányért... :)

flippant 2012.08.14. 19:27:10

Lesz elszámoltatás. De nem ezek fogják elvégezni, hanem őket fogják elszámoltatni!

fidesz = mszp

Egyik kutya, másik eb!

It’s the economy, stupid 2012.08.14. 19:27:30

@hoplita:
"Téged nem érint, ergo le van szarva."

??? Lemaradtam valamiről?

Chigavera · http://pezsma.blog.hu/ 2012.08.14. 19:28:03

"Orbán azt is világosan látta, hogy a hatalmi-politikai eredmények csak akkor konszolidálhatók, ha a hatalmi-politikai teljesítmény mellett megjelennek az emberek számára is kézzel fogható, érezhető eredmények."

Pontosan ezt hívták "Kádárizmusnak".

hoplita 2012.08.14. 19:30:06

@Kara kán:
Igazából én is 18-ra készülök, de szeretném, ha már 14-ben megkerülhetetlenek legyünk.
Aztán meglátjuk mi és hogy sül el. 2 év hosszú idő...illetve már csak 20 hónap, de addig a világnak is vége lehet.:DD

@inreallife:
Nahát, milyen meglepő..:)))
Cegléd is eléggé cigányfertőzött már, valaha azért még tisztább volt.:(

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2012.08.14. 19:30:20

@inreallife:
A Jóisten tartsa meg Orbán Viktor miniszterelnök urat, ha másért nem, hát azért, hogy titeket kitörjön a nyavalya!
Minden egyéb csak ráadás.
:-)

hoplita 2012.08.14. 19:32:33

@It’s the economy, stupid:
Mittomén...csak a reagálásodból ez jött nekem le.:)

@Kara kán:
Tartsa....de lehetőleg magánál.:)

It’s the economy, stupid 2012.08.14. 19:33:09

@Kara kán:
"Száz szónak is egy a vége:
Ha az égből békák és vénasszonyok potyognak, én akkor is a Fideszre fogok szavazni 2014-ben.
Érthető?!"

Ahogy korunk nagy gondolkodója, P. Howard is mondotta: tiszteljük barátaink elmebaját...

(Jó tanács: IRL ne nagyon hangoztasd, lassan ott tartunk, hogy bottal vernek agyon érte.)

inreallife 2012.08.14. 19:35:22

@Kara kán: orbán menekülni fog az országból, ha csak egy kicsit is elfajul a helyzet. remélem a narancstetkódat a homlokodon lesz mivel eltakarni, a turbán segíthet... :)

It’s the economy, stupid 2012.08.14. 19:42:43

@hoplita:
"csak a reagálásodból ez jött nekem le.:)"

Ha cigány-ügyre gondolsz, abban autentikus vagyok. Nagyanyám nógrádi volt, közvetlen szomszédságukba még a 60-as években beköltöztetett a tanács egy családot, a kulcs átadása után két órán belül mintegy 25 főre dagadt a léccámuk. A szám nem biztos, folyton mozogtak, nem tudtuk megszámolni őket :))
Innentől nagyapó nagy hasznát vette hajdani jutasi kiképzésének; a hadiállapot gyakorlatilag a halálukig tartott. A elhárítási cselekményekbe nyaranta meg hétvégéken mi is bekapcsolódtunk.

különvélemény2 2012.08.14. 19:43:31

Kölcsön kell kérni egy nagy zsák pénzt, az pörgeti a pannonpumát, ala maszop...

dr. Bubó 2012.08.14. 19:44:54

az MNB tartalékot a fides nek kell adni, abból csinájjanak panon puma gyorsnaszádot

It’s the economy, stupid 2012.08.14. 19:49:50

@hoplita:
"Tartsa....de lehetőleg magánál.:)"

:DDDD Most szállingózott le a fentragadt tantuszom. :DDD

hoplita 2012.08.14. 19:50:02

@It’s the economy, stupid:

Na akkor kapisgálhatsz valamit.
Most szorozd meg öttel azt...ez megy fél Magyarországon, itt meg nekem olyanok osztják az észt, akik útlevelet vesznek magukhoz, ha átlépik a Nagykörutat.

hoplita 2012.08.14. 19:53:06

Na, pá mindenkinek, holnap meló, este meg irány a Puskás stadion.:)

szoja122 2012.08.14. 19:56:15

@Kara kán: Mondja egy félázsiai származék!

inreallife 2012.08.14. 19:56:35

@hoplita: hehe. én már voltam az utolsó puskás stadioni meccsen, a finnek ellen.... :)
te zsidózni mész ki a mgyar-izrael meccsre? :)))

It’s the economy, stupid 2012.08.14. 20:03:04

@hoplita:
"útlevelet vesznek magukhoz, ha átlépik a Nagykörutat."

Pedig inkább stukker kéne. Múltkor este bekanyarodtam a Balázs Béla utcába a rosszabbik végén, (IX. ker), vagy 50 tesvér tartott épp megbeszélést az úttest közepén. Mit volt mit tenni, kitolattam arra, amerről jöttem.

A IX kerben az az biznicük, hogy jobbkezes utcában beléd hajtanak, és 50 tanú igazolja, hogy te vagy a hunyó. Múltkor a haverom megszívatta őket, gázt adott a kereszteződésben, mintha elindulna, de állva maradt; erre a jobbkezes utcából fullgázzal megpróbálta őt eltalálni a csávó egy dinnyés 1200-assal. Partner híján teljes sebességgel belehajtott az utca túloldalán parkoló bálna mercibe, amely a helyi - szintén brazil - korcsmáros tulajdonát képezte. A csattanásra kirohantak a kocsmából, ne tudd meg mit kapott a zsigulis. Szegény haverom meg ezerrel menekült rükvercben.

It’s the economy, stupid 2012.08.14. 20:06:18

@szoja122:
"Mondja egy félázsiai származék!"

Még csak nem is fél, hanem teljes-ázsiai, nézd meg a ferde szemét.

lobster thermidor 2012.08.14. 20:12:26

A miniszterelnök igazat mondott!
Tessék megnézni a műugrókat. Ugrás előtt néhányszor berugóztatják a trambulin deszkáját, majd elrugaszkodnak róla. Az természetes, hogy a deszka ilyenkor lejjebb csúszik, sőt hajlik, de az ugró így lendületet véve hajtja végre a nagy ugrást.
Ja, hogy az ugrás végén nagy ívben paccsan a vízbe, olykor pofával előre érkezik az ugró, azzal nem érdemes foglalkozni akkor, amikor a haza sorsáról van szó.

No_Fidesz_No_Problem 2012.08.14. 20:12:55

"A kétharmados politikai felhatalmazás megszületett, "

*

Elég legyen már ebből a hülyeségből.

Miféle "kétharmados felhatalmazásról" beszél, kedves Török Gábor?

Ki hatalmazta fel ezeket, és mire?

És milyen halmaznak volt a kétharmada az, amelybe a felhatalmazók tartoznak?

JAS39 2012.08.14. 20:13:42

Szinte teljesen egyet értek ezzel a poszttal.
A mi helyzetünket pártszemüveg nélkül a legjobban úgy határozhatjuk meg, ha folyamatosan nyomon követjük, h hogyan fejlődünk, vagy zsugorodunk a hozzánk hasonló és közeli országokhoz képest.
(Ha mindenki/vagy a többség növekszik, de mi alig akkor itt a hiba--nagyjából ez volt a jellemző Megyó és Gyurcsány idején)

2012-re a kormány -folyamatos csökkentés után- 0% körüli "növekedést" vár, ami magyarul stagnálás, a legtöbb elemző kutatóintézet ill. más eu-s intézmények viszont 0.5, vagy ennél is nagyobb csökkenést becsülnek.
A 2012-es végső adat 2013 elején jön ki...a kulcsév viszont 2013 lesz, akkor leglább 2% körüli növekedés kellene ahhoz, h vmi kisebb-nagyobb osztogatást lehessen indítani 2013 második felében, ill. 2014 elején ... a fidesz egyedüli többsége sztem ezen múlik majd

Ha ezt bukják, akkor jön a választási matek

ez persze csak tipp, de játszunk el a gondolattal:

2014 tavasza végeredmény:

fidesz: 30-40*% (* beindul a gazdaság)
mszp: 25-35*% (* össze szedi magát a "párt")
jobbik: 20-30*% (* képesek megújulni)
lmp: 5-15%
demko: 3-8%

Az már más kérdés, h ebből mi sülhet majd ki ... egy valami biztosnak tűnik bármilyen színű és összetételű is lesz a új kormány sokkal nehezebb lesz sima többséget teremtenie, mint a mostaninak, 2/3-ról persze szó sem lehet...

No_Fidesz_No_Problem 2012.08.14. 20:17:49

"az a politikai erő, amely nem képes többséget teremteni és egyben tartani, s amely a politikai céljait nem tudja keresztül vinni, biztosan kudarcra van ítélve, hiszen cselekvésképtelen"

*

Az a politikai erő pedig, amelyik nem konszenzus alapon kormányoz, hanem a nem reá szavazók elképzeléseit képviselőket következetesen kizárja a döntéshozás folyamatából, nos, az a politikai erő azért van kudarcra ítélve, mert ostoba.

inreallife 2012.08.14. 20:32:07

@JAS39: érdekes meglátás.

"fidesz: 30-40*% (* beindul a gazdaság)"
mitől "indulna be" a gazdaság? köze nincs semmihez, ami a beindulásra utalna.

"mszp: 25-35*% (* össze szedi magát a "párt")"
az mit jelent, hogy összeszedi magát? az általa képviselt politika legalább annyira vállalhatatlan, mint a fideszé. ha nekem nem hiszel, nézd meg a kvk-k eredményeit.

"jobbik: 20-30*% (* képesek megújulni)"
mit kell megújulnia? látva az ország politika, jogi, gazdasági csődjét, az erőszak mindennapossá válik, mindenki rendre fog várni. változás nélkül is alphangon megvan nekik ez a támogatottsága.

"lmp: 5-15%"
ki kíváncsi a fűszoknyás fiúk házasságára? azon kívül mit is képviselnek, mi a pártporgramjuk és pártideológiűjuk, ami mágnesként vonzza a szavazókat, mondjuk pesten kívül? mert kopogtatócédulát, ha venni kell, az sokba fog kerülni a mecénásoknak...

"demko: 3-8%"
aztán ez miből lenne? honnan lesz pénzük kampányolni, meg alapszervezetet építeni? arra még gyurcsány vagyona sem elég...

Apeiron (törölt) 2012.08.14. 20:34:01

"Tudom, a választók érzékelése ezen a téren is erősen szubjektív, nem következik automatikusan a GDP-adatokból,"

Félreértelmezed a helyzetet. Nem a GDP adat határozza meg azt, hogy az állampolgár a saját gazdasági helyzetét hogyan határozza meg. Hanem az állampolgári és a céges bevételek. Ezek alapján orbánék (sic!) úgy fognak 2014-ben a választások elé állni, hogy most tényleg elmondhatják - rosszabbul élünk, mint négy éve! Hadd fejtsem ki. Az országban négy társadalmi csoport van:

I. Versenyszféra - export
II. Versenyszféra - import
III. Versenyszféra - belső piac
IV. Költségvetési szféra
V. Holdudvar

Ö közül a negyedik a legnagyobb, nem véletlenül harsogja a fidesz, hogy "neazemberekkelfizettessékmeg...". Azt, hogy hogyan érzékelik az állampolgárok saját gazdasági helyzetüket, az az első négy nagy csoport bevételeitől függ.

Nézzük, hogy hogyan befolyásolhatják a különböző intézkedések és külső körülmények az első négy csoportot.

1. Fogyasztási adók. Terheli I-et, II-t, III-at és IV-et.
2. Szektoriális adók pénzügyi adókon kívül. Terhelik I-et, II-t, III-at és áttételesen IV-et, a szolgáltatások, javak drágulása miatt.
3. Pénzügyi adók. Terhelik I-et, II-t, III-at a beruházásokhoz szükséges pénzügyi alapok, a hitelmegújítások ,stb. miatt. Terhelik IV-et az áruhitelek visszaszorulása, az önkormányzati hitelek, kötvénykibocsájtások, pénzmegtakarítás drágulása, stb. miatt. Visszafogja a megtakarításokat, ezen keresztül terheli mind a négyet.
4. SZJA csökkenés. Jó hatással van I-,II- és III-ra, de ha a bevételi oldalon nem kompenzálják adókkal, akkor terheli IV-et.
5. Infláció gerjesztése. Ez gyakorlatilag mindenkit tönkrever, aki nem itthon tartja a pénzét.
6. Nemzeti pénznem leértékelés/felértékelés. Leértékelés helyzetbe hozza I-et, terheli II-t, felértékelés fordítva. III és IV -et vegyesen érinti.
7. Devizatartalékok bevonása a költségvetésbe. Egy napig mind a négy kategória jól érzi magát tőle, másnap pedig ugyanez a négy csődöt jelent.
8. Költségveti csonkolás. Jót tesz I-nek. Vegyesen hat II-re és III-ra, terheli IV-et.
9. Növekedés nélküli állami hitelfelvétel magas kamatszinten. Terheli mind a négyet éves időskálán.
10. Alapkamat csökkentés/növelés. Mivel az MNB EU-s inflációs célokkal rendelkezik, így, Simor után is, gyakorlatilag lényegtelen, hogy mi történik vele - a cél az alacsony infláció.

Nagyjából az látható, hogy mivel már nincsenek józan gazdaságpolitikai értelemben hozzáférhető tartalékok, így orbánéknak (sic!) két lehetőségük van.

1. Devizatartalékok felhasználása. -> Katasztrófa, szenved mindenki.
2. IMF -> költségvetési szigor, IV-et terheli és ezen keresztül II-t és III-at., és ha igazak azok a vélekedések, hogy az IMF kondíciók általában a növekedést gátolják, akkor ez hosszú távra stagnálást hoz.
3. Külkereskedelem felpörgetése -> Esélytelen, részben a romló külső helyzet, részben a politikai tehetségtelenség, diplomáciai térvesztés (kellett a veszekedés), más részben a bankrendszer szétverése miatt.
4. Költségvetési vágás. Ezt nem fogják megtenni, mert beszariak. Pedig egy egészséges, haladó szemléletű költségvetési trend, igaz, hogy nagyon megterhelnő IV-et és ezen keresztül részben II-t és hármat, növekedési pályára állítaná az országot.

Pont.

JAS39 2012.08.14. 20:44:00

@inreallife:
Az első 3 pártnál a * a magasabb érték után egy feltétlezett pozitív forgatókönyvet jelez, mármint a párt számára pozitív.
Ez természetesen korántsem biztos, h így lesz, ez esetben az alsó értékhez közeli eredmény valószínű.
A kommentjediből csak a te álláspontod, nézeted szerinti következtetések jönnek "mitől indulna", "vállalhatatlan" stb stb
Nyílván egyetértünk abban, h nem csak te és én megyünk el szavazni, így nem csak a mi nézeteink döntenek...

Én most (2012 nyarának a végén:)) egy kemény fidesz (azon belül Orbán) ellen hangolt
protest szavazásra számítok. A kérdés csak az, h ez mire lesz elég ilyen szerteágazó, széthúzó ellenzéki mezőnyben...a két legerősebb ellnezéki párt finoman szólva is tűz és víz.
Kiindulásnak a jelenlegi kvk adatait tekintettem.

márta)) 2012.08.14. 20:48:53

Mikor lesz már jobb, mikor jutunk ki ebből a lehetetlen helyzetből? "

Na. Igen. Jó a kérdés, jó volt a kérdés. Úgy látszik, nem igazán sikerül kijutni "ebből a lehetetlen" gazdasági, politikai helyzetből.
A mindent átíró,- megváltoztató tevékenység" látható, érzékelhető, csak az a nagy baj, hogy a "fránya" gazdaság nem akar működni.
Hála (többek között) a Matolcsy-féle csodaváró gazdaságpolitikának (is).
Gondolom.

flort 2012.08.14. 20:50:49

poszthoz: "sokan cinikusnak tartják, amikor hatalmi-politikai kérdésekben eredményekről beszélnek az elemzők, szerintem azonban fontos jelezni, hiszen ez is a politikai teljesítmény része"

Ez is a része:

www.youtube.com/watch?v=fpyLiGV4jDg

riasztóan hasonlít napjainkra.

fletwwod_mac (törölt) · http://fusimisi.blog.hu 2012.08.14. 20:53:45

Muszáj ez az elrugaszkodós játék?
A realitásoktól már így is eléggé messze vagyunk.
Már csak könyv kellene, mint a kínai horoszkópokra: Lóvátevés éve, Üres kondér éve, stb. :D

márta)) 2012.08.14. 20:56:05

"A volt házelnök közleményben tudatta az MTI-vel, hogy a Szociális Unió pénteki pártértekezletén megtárgyalta és elfogadta a Tegyük élhetővé Magyarországot! című alapprogramját, amelyek a párt társadalom-, gazdaság-, kül- és nemzetpolitika céljait tartalmazzák. Szili Katalin szerint a felmérések azt mutatják, hogy a magyar társadalomnak immár 40 százaléka él szegénységben, a középrétegek rohamosan gyorsuló eltűnése pedig aláássa a demokratikus politikai rendszert, emellett táptalajt biztosít a szélsőségek terjedésének is.

A Szociális Unió szerint ezért mindenkinek közös érdeke kell, hogy legyen megállítani ezt a folyamatot, mint írják, "ha élhető Magyarországot akarunk, nem tűrhetjük, hogy a társadalom közel fele kizuhanjon a semmibe: elveszítve kórházát, iskoláját egyetemét, vasútját".

Kiemelik továbbá, hogy alapprogramjukban az ország harmonikus fejlődését célozzák, ehhez pedig újratervezésre, például a hátrányos helyzetű rétegek szociális kirekesztésének azonnali megállítására, a megszorító pénzügypolitika fejlesztéspolitikára cserélésére is szükség van. Szili Katalin emellett "gyökeres kormányzati stílusváltást" is sürget, azért, hogy egy a társadalmi és a gazdasági partnerekkel együttműködő modell jöhessen létre. (MTI)"

profitline.hu/hircentrum/hir/269999/Eltunhet-a-magyarorszagi-kozepreteg

Nos, hát, én egyáltalán nem vagyok elfogult) de nagyon igaz.
Emlitett társadalmi csoport, lassan, de biztosan halad az elszegényedés felé.
Ebből biztosan nem lehet - sem most, sem a jövőben - politikai tőkét kovácsolni.
Egyre jobban nyilik az a bizonyos társadalmi olló. Egyébként már nagyon sokan "kizuhantak" innen-onnan". Talán még soha sem volt ennyire megosztott a társadalom.
S ez szomorú valóság.

márta)) 2012.08.14. 21:04:13

Bocsánat! elfelejtettem :)

Arról nem is beszélve, hogy a sikeresen? pardon) zseniálisan levezényelt rendszerváltás óta, hogyan ment szépen, folyamatosan - tönkre a vidék. Egyes települések hogyan lehetetlenültek el.
Teljes kilátástalanság, ahonnan, a mobilizálható rétegnek sincs esélye arra sem, hogy élhetőbb mindennapokat alakitson ki magának, mert olyan a helyzet", amilyen............

márta)) 2012.08.14. 21:08:29

"Mínusz".

Nagyon jó a cím is. :)

Az a társadalmi réteg, mely nem a "felső tíz". Csak mínuszt könyvelhet el. S azok a kis- közép- esetleg kényszervállalkozások (is). kis lassan, de biztosan mentek/mennek tönkre.
Azok" is, kik tartalékaikat élik/élték már fel.
hm?

soulclipse · http://soulclipse.blog.hu/ 2012.08.14. 21:08:55

Gábor!
Te egy okos gyerek vagy. Mikor veszed már észre, hogy épül a fasiszta állam.

inreallife 2012.08.14. 21:10:11

@JAS39: értem. mindenesetre csodálkoznék, ha visszanézünk a rendszerváltásig, hogy az mszp lenne 2014-ben a protestpárt. Sőt, nagyon úgy néz ki, hogy se a fidesz, se az mszp nem számíthat protestszavazatokra, legalábbis a felmérések szerint... :)

inreallife 2012.08.14. 21:17:13

@márta)): szerintem ez csak összeollózott blabla. mindenki ezt ígéri, hogy megszorítás helyett a fejlesztés, meg a szolidaritás meg a többi. a szolidaritás addig halott dolog, amíg nincs miből. ha majd a középréteg nem a napi megélhetésért küzd, akkor lehet szolidarítást játszani, mert akkor van miből.

a legfontosabb kormányteendő az aktív dolgozó emberek helyzetbe hozása, akik gyereket is nevelnek. a többit le kell szarni. addig faragni a kiadásokat, amíg szükséges. ha majd a dolgozó emberek meg tudnak élni, akkor lehet megnézni, mire költsünk szolidaritás jelszóval, és ki hol van a prioritási rendszerben...

márta)) 2012.08.14. 21:19:11

” Merész fordulattal elrugaszkodunk az elmaradott, perspektívátlan, Európán és a világon belül semmiféle komoly befolyással nem rendelkező, avarszagú, fenyőmagzabáló Finnországtól, s vár minket az ős-napkelet pénzbősége, meg a szkíta trükkök százai."

hvg.hu/velemeny.nyuzsog/20120813_kurultaj_plt#rss

Vagyis) "Elkúrultaj "

Jó.

tarackos 2012.08.14. 21:20:51

"a kormány számára egy ilyen helyzetben már csak a kampánytechnikák és az adminisztratív eszközök maradnak"

Hát ennek a kormánynak, ebben a fele részben maga teremtette helyzetben sztem sincs más eszköze. És ez nagy baj. Láttuk a vörösök is milyen kitartóan kapaszkodtak a székükbe pedig kétharmaduk sem volt...

inreallife 2012.08.14. 21:31:38

@márta)): csak azért, hogy tiszta legyen a felső 10% jövedelmi helyzete:

index.hu/gazdasag/2011/12/11/havi_netto_130_ezer_mar_gazdagnak_szamit/

"A legfelső, a tizedik decilisbe tartozó egytized népesség egy főre jutó nettó jövedelme 2010-ben már legalább 1 559 439 forint, vagyis durván havi 130 ezer forint volt. Az alatta lévő kilencedik tized 1 073 413 forint és 1 559 439 forint közötti egy főre jutó nettó jövedelemmel rendelkezett.

A két szélső, az első és a tízedik tizednek az egy főre jutó nettó jövedelme közötti különbség 2010-ben 7,2-szeres volt, magasabb az előző évinél."

nagyon nem arról beszéltek, amiről kéne. az a kommunizmus volt, ahol alulról építkeztek, és a tetőre már nem jutott semmi. itt a képzett, legjobban kereső emberek révén fog leszivárogni jövedelem a középosztálynak. lassan, nagyon lassan. átlagos joe-kra nem lehet társadalmat építeni, ide tevékeny értelmes emberekre van szükség... valami kiművelt emberfők rémlik... a politikai trójai falovakat meg ki kell lőni...

márta)) 2012.08.14. 21:31:42

@inreallife:

Na. Igen,. "valódi munkahelyek kellenének". Annak a társadalmi csoportnak, kik akarnak dolgozni, s nem megalázó közmunkán.
Utóbbi munkahely? annak a rétegnek kellene, kik nem is akartak talán soha sem dolgozni, munkájukra nem igazán lehet számitani, magyarul) senkiházi.

akik gyereket is nevelnek. a többit le kell szarni. "

Ne vicceljen már. Elárulok magának egy nagy titkot?! A múltban sem azért vállaltak gyereket, hogy az állam gondoskodjon teljes egészében róla. S nem is gondoskodott, csak egy bizonyos szinten.

Nos úgy gondolja, hogy akik már felnevelték a gyereket, vagy gyermektelenek, azok csak fizessenek a "nagyzsákba" s esetleg akik meggondolatlanul hozzák világra (esetleg tömegével) gyerekeiket, meg mások, feléljék a befizetett pénzeket.
Ez a baj, hogy a tárdadalom egy hatalmas csoportja ilyen, ilyen felfogással, hozzáállással bir.

szolidaritás " A magyar társadalomban , már szinte csak szavak szintjén létezik. Gyakorlatban egyáltalán nem.
A kirekesztés, a gyűlölet. Az IGEN.
hm?

balfék 2012.08.14. 21:43:08

Török Gábor már megint bepancsolt egyet a szarnak.

Ringlósztár 2012.08.14. 21:45:54

@aszekelyek:
Áááá, unom már a politikát.
Beszéljünk inkább a kurvákról!
Anyád hogy van?

márta)) 2012.08.14. 21:48:45

@inreallife:

Nem a statisztikai adatokra kell alapozni. A valóságra, hogy mennyi jövedelemből kénytelenek emberek vegetálni mindennapjaikban.

Jaj! Hát! kedves a kommunizmusban" a "jó öreg szocializmusban" - ami egyeseknek annyira rossz volt???- A szegény társadalmi réteg (is) ki tudta fizetni a rezsi számláját, tanult a gyereke, pedig hát, akkor sem volt minden, mindenkinek ingyenes. Meg aztán sorolhatnám...........

Szóval ne menjen már előre a multba". Ha kérhetem.

Nem kell itt holmi jövedelem leszivárgásról beszélni! Valódi munkahelyek kellenek/kellenének, s aki dolgozik azt meg kellene fizetni.
Ne írogasson már nekem olyanokról (is), kik esetleg ilyen-olyan uton gazdagodtak meg, szerzik jövedelmeiket.
(S itt most nem is kell semmiféle korrumpálódásra gondolni). Mert az egy más téma.
Hm.??

balkon-úr 2012.08.14. 21:49:02

@aszekelyek: Mostanában hány autót, rendőr autót gyújtottak fel, hány székházat vertek szét. Azért azt egyáltalán nem, másként gondolkodásnak nevezném, amit akkor csináltak, nem is minősítem, hogy kik, Te ne tudnád?! Csak simán vandalizmusnak.

Ringlósztár 2012.08.14. 21:52:40

@aszekelyek:
Most látom, hogy a magyar helyesírást sem ismered, te románcsicska.

3dent 2012.08.14. 21:55:50

Tetszik bejegyzés, mert én is azt hiszem, hogy alapvetően befolyásolja a választások kimenetelét, hogy lesz-e növekedés.

Ugyanakkor felhívnám Gábor és az olvasók figyelmét arra a tényre, hogy a magyar gazdaság teljesítménye kettévált: az export nagyon erős, válság előtti csúcspont közelében jár, a belső fogyasztás ugyanakkor tragikusan visszesett. Ez nem meglepő, az elmúlt egy évben a "végtörlesztés" nevű történet kb. 650 milliárd forint belső megtakarítást szívott el. (Persze ennek pozitív oldala is van: kb. 150 ezer család megszabadult a devizahitelétől.)

A végtörlesztés óta viszont újra szépen növekszik a hazai megtakarítás. A gazdasági növekedés beindításához véleményem szerint elég lenne ezeket a belső megtakarításokat beruházássá "konvertálni". Ez nem lehetetlen feladat, viszont ennek szükséges (de nem elégséges) feltétele a jegybanki kamat drasztikus csökkentése. Itt még komoly csatákat sejtek a közeljövőben, még a 2013-ban esedékes MNB-elnökváltás előtt.

menőmano 2012.08.14. 21:58:22

A kétharmados politikai felhatalmazás megszületett, "

Hát! Ja! Tetszettek volna másként szavazni, s most nem kellene totálisan sivalkodni. Szerintem.

oszt. kalapkabát.jónapot! ennnyyyi.
:)))))

inreallife 2012.08.14. 21:59:07

@márta)): az egyetlen járható út a társadalom fennmaradásához. senkit nem érdekel mi volt az előző évezredekben. nem az idők vannak, szokások, jogok, stb mennek a levesbe. ez már egy más világ, itt a globalizáció az úr. a negatív hatásokat kell a kormánynak kivédeni, különben leó van. társadalmilag is.

www.piackutatasok.hu/2011/10/ksh-korfa-nepesseg-nem-eletkor-es.html

nézd meg a korfát. nézd meg a legalját. ha nem teszünk azonnal valamit, kivágtuk a fát.... az utolsó órákban vagyunk, hogy a legnépesebb korosztály gyerekeket vállaljon. már pedig így nem fog, vagy csaknagyon keveset, mint látható... a globalizáció átlép felettünk, ha nem tesz ellen a kormány... üdvözöllek a való világban.

korábban ulrike 2012.08.14. 22:01:32

''a kormány számára egy ilyen helyzetben már csak a kampánytechnikák és az adminisztratív eszközök maradnak."
Úgy látom, a kormány az adminisztratív eszközök élesítését el is kezdte.
1. 2012. már csak úgy fog eltelni, ahogy eddig,
- Matolcsy töretlenül tündérhívő,
- az ország meg marad recesszióban.
- A kormányon növekszik a nyomás az IMF és EB megállapodás még ez évi tető alá hozására.
-A megállapodásnak politikai következményei is lesznek. Ezeket heves próbálja a médiakampányokkal próbálja a kormány elkommunikálni.
2. 2013. több szempontból is sokismeretlenes.
- Nem tudni, januárban egy újjáválasztott vagy egy új elnök kezdi ciklusát Amerikában.
- Németországban szövetségi parlamenti választások lesznek ősszel.
- Nem tudni, sikerül-e megállapodnunk az IMF -el 2012-ben, vagy áttolódik 2013.-ra.
A piac valószínűen óvatos lesz, kivár, nem csak Mo. esetében. Számunkra már az is eredmény lenne, ha null szaldósra lehetne a mérleget kihozni. Érzékelhető 2013. évi növekedést ez évi felfelé futó beruházás tudna generálni. De a beruházási kedv ehelyett visszaesik még most is.
3. De történjék akárhogyan is 2013-ban, annak esélye, hogy az emberek valódi gazdasági javulást érezhessenek a zsebükön 2014 elején, nulla és a teljesen lehetetlen között ingadozik.

Sanyialó 2012.08.14. 22:02:04

"és bizony számon is kérhető tervet vázolt fel:"
Gáborka, hol hagytad a gyógyszered? A Giró állására pályázol?

menőmano 2012.08.14. 22:03:11

"elrugaszkodás éve".

Totálisan jó. Elrugaszkodunk esetleg Európától. Ugrás Ázsia felé. Mivel hát ugye "félázsiaiak" vagyunk??? :)

Majtényi: ami most történik, az „ugrás a sötétbe” "

atv.hu/cikk/20120103_majtenyi_laszlo

graycivil 2012.08.14. 22:04:37

"Üzenték, meg fog dögleni

Az akció résztvevői közül többen eltűntek a nyilvánosság elől; ketten pedig elhagyták az országot."

www.nepszava.hu/articles/article.php?id=576664

Őrület, hogy ezektől a tahó, véresszájú és betonagyú mélymagyaroktól kell rettegnie annak, aki fellép a nácizmus ellen. Ezek a veszélyesek, nem a cigányok!

inreallife 2012.08.14. 22:04:44

@márta)): nem a kormány hozza létre a munkahelyeket. a gazdasági helyzet adott, senki nem hoz létrre munkahelyeket. a rendszerváltást meg pont az összeroppanó gazdaság csinálta meg. nem a viktor féle ruszkik haza meg ilyenek. pénz.

munkahely itt akkor lesz, ha csökkennek az adók. ahhoz viszont állami kiadáscsökkentés kell, beleértve a szociális kasszát, mint a legnagyobb kiadási tételt...

menőmano 2012.08.14. 22:07:19

Kedves Török Gábor!

Totálisan úgy látom, nem szűkölködik a blog (most sem) vannak) amolyan világvégi tanyáról iderohant kommentelők (is).
:(

azbesztos 2012.08.14. 22:08:24

nagyjából egy évvel ezelőtt ilyenkor Lovasberényben milyen komoly hangsúllyal beszélt Matolcsy György arról, hogy 2012-ben akár 2,8 százalékos növekedés is elképzelhető, s ugyanott Orbán Viktor is hozzátette a magáét: az akkori tervekben szereplő plusz 2 százalékot elfogadhatónak tartotta ugyan, de jelezte, nincs vele kibékülve. Ehhez képest az ezévi adatok – bár közgazdászok már régóta jelezték a recessziót, s tulajdonképpen a kormány is fokozatosan elvesztette az idei évi növekedési reményét – egyelőre nem kecsegtetnek sok jóval. Nem a csökkenés nagysága az ijesztő, hanem az, hogy miközben korábban Magyarország együtt mozgott az európai sorstársakkal – például 2009-ben a drámai visszaesésben -, addig most a régiós tendenciák is eltérőek, illetve a francia vagy német adatok is jobbak a vártnál.
A mienk is jobb. Ha nem lett volna kormányváltás, már jegyrendszer , nyomor és kannibalizmus lenne, és megszálltak volna bennünket az ajvékolók.

inreallife 2012.08.14. 22:08:55

@korábban ulrike: azt mondják, hogy 4%-os növekedést éreznek meg az emberek is. kizárt akkora növekedés. ráadásul az imf is tisztában van azzal, hogy 2013 őszére a kormány felrúgja a szerződést, akármiben is egyeznek meg, hiszen jönnie kell a választási költségvetésnek.

dr kíváncsivagyok 2012.08.14. 22:09:13

"A hatalmi célok teljesültek: a zsákmányszerzés, a helyfoglalás és a politikai intézményrendszer átalakítása sikerrel megtörtént („megújulás”). "
...nocsak,..átmentünk ellenzékibe ?
Aztán tovább olvastam :
"Ami nem jelenti azt, hogy a választás biztosan elveszett, de azt igen, hogy a kormány számára egy ilyen helyzetben már csak a kampánytechnikák és az adminisztratív eszközök maradnak."
- A választás kinek elveszett,...kinek megnyert... nézőpont kérdése...
"Kutyából nem lesz szalonna "

dr kíváncsivagyok 2012.08.14. 22:15:54

Off: A múlt héten kétszázhetvenvalamennyi volt az Euro.
Mondom a Fiamnak : vegyél Ejrót Fiam , mert ősszel lesz 320 is...! Nem vett ! Ősszel seggbe fogom rugdosni ,..amikor 350 lesz az Euro !!!

menőmano 2012.08.14. 22:17:51

@inreallife:

Elnézést! Segítek!

üdvözöllek a való világban."

A nénikéjét. azt üdvözölje a való világban. Ha kérhetem.

Ön lehet, hogy ott él, és odavaló!!!

A társadalom többségében) a valódi világban él.

soulclipse · http://soulclipse.blog.hu/ 2012.08.14. 22:18:42

@3dent:
Te itt is írod a hülyeségeidet. Mennyit fizetnek ezért a pártirodában?

inreallife 2012.08.14. 22:19:07

@graycivil: aha, akkor tedd mellé azt is, hogy mi mellett tüntettek. hamistanúk és felbújtok.

"Jobboldali bosszút sejt Efraim Zuroff amögött, hogy eljárás indulhat ellene hamis vád miatt, amiért megalapozatlanul jelentette fel Csatáry Lászlót az 1941-es kassai deportálásokért. A Simon Wiesenthal Központ igazgatója az atv.hu-nak reagált.

Futó Barnabás ügyvéd a Magyar Nemzetnek azt mondta, az ügyészségnek hivatalból kellene eljárást indítania Zuroff ellen, hiszen a vádhatóság jelentette be, hogy Csatárynak nem volt szerepe az 1941-es eseményekben. Zuroff hozzátette: egy ellene indított eljárás "felháborító" lenne, és még jobban megkérdőjelezné a magyar igazságszolgáltatás függetlenségét."

felháborítónak tartja, hogy hamis vádjai miatt eljárást indítsanak ellene. egyáltalán mi a faszt akar ez az ember ebben az országban a cserkészcsapatával, rágalmazáson kívül? egy teljesen bukott ügy mellett kampányoltak nyilvánosan. és még csodálkoznak, ha a nyilvánosság nem tapsolja meg őket. marhajó...

menőmano 2012.08.14. 22:21:57

@inreallife:

: nem a kormány hozza létre a munkahelyeket."

Hát! Ja! A Matolcsy-féle gazdaságpolitikával biztosan nem. Önnek totálisan igaza van.
Szerintem.
:)

inreallife 2012.08.14. 22:23:15

@menőmano: nosza, fennakadunk egy szódevalváción? rövidítve írtam megesik.

és mi újság van a tartalomról a valódi világban?

menőmano 2012.08.14. 22:26:54

@inreallife:

Az a baj, hogy nem értem a kérdést.

rockjano 2012.08.14. 22:31:04

Nem lesz itt növekedés sehogy sem....

Lehet hivatkozni akármire az egész bukás egy hatalmas bukás.

Khal Drogo 2012.08.14. 22:35:15

@korábban ulrike: Izraeli légicsapás és katonai konfliktus Irán ellen. Ez is elég fontos bizonytalansági tényező.

menőmano 2012.08.14. 22:44:09

Egy picike emlékeztető, hogyan adta át a Bajnai vezette kormány az országot)

"A költségvetés egyensúlyának helyreállítása érdekében 1200 milliárd forintos megtakarítást hajtott végre a Bajnai kormány.

Ez, arányait tekintve, az elmúlt évtizedek legnagyobb hasonló kiigazításának tekinthető a világban.

Az államháztartási hiány 3,8 százalék alatt maradt, ezzel Magyarország megteremtette az Európai Unió egyik legfegyelmezettebb gazdálkodását.

A hivatalos adatok 2010. év elejére azt mutatták, hogy Magyarország rendelkezik az Unió országai közül az ötödik legalacsonyabb költségvetési hiánnyal."

Ja. Ő már akkor megmondta)

"Bajnai Gordon parlamenti búcsúbeszédében hangsúlyozta: (…) „a következő tíz év mostohább körülményeket teremt számunkra, mint amilyen a válság előtti évtized volt.

Az ország vezetőinek olyan korszakra kell felkészíteniük hazánkat, amikor lassabb lesz a fejlett világ növekedése, és élesebb lesz a verseny a munkahelyekért, a hitelekért, a piacokért.” "

****
:)

Saga 2012.08.14. 22:54:24

@MACISAJT:

Csak hogy tudd, a kamatkülönbözetre még mi hat:

GDP arányos államadósság: HUN 81%, CZE 41%
Infláció: HUN 5,6%, CZE 3,8%

A tények makacs dolgok... Nyilván a manipulálás része, hogy csak arra figyelsz ami neked kedves...

Kopi3.14 2012.08.14. 22:57:55

" Mindez persze magyarázható sok mindennel, például azzal, hogy a költségvetési kiigazítás („egyensúly”) idején növekedési áldozatokkal kell számolni, márpedig az vitathatatlan, hogy a magyar kormány ezen a téren igen komoly lépéseket tett."

Való igaz, nyögi az ország, csak az egyensúlyt, stabilitást nem sikerült vele elérni. a klasszikust idézve: a műtét sikerült, a beteg meghalt.

subtotal 2012.08.14. 23:02:12

@Kara kán: értjük...

Azt nem értjük, ha 1 évvel ezelőtt még úgy volt, a nyócév meg minden ellenére, hogy növekszünk, akkor miért csökkenünk? Mert minden faxa, azért?

Khal Drogo 2012.08.14. 23:03:03

@menőmano: "Az egész rendszer sorsa nagyrészt a magyar gazdaság alakulásán fog múlni" - jósolta Tölgyessy, aki szerint ugyanaz a helyzet, mint 1985-ben volt. Akkor Kádár János, az MSZMP főtitkára arról beszélt a Központi Bizottságnak, hogy jelentős életszínvonal-emelkedés nélkül el fog fogyni a rendszer legitimációja. Tölgyessy szerint a Kádár által emlegetett számokhoz tért vissza Matolcsy György gazdasági miniszter is, aki évi 4-6 százalékos GDP-növekedésről beszélt. Tölgyessy úgy fogalmazott: ennyire szükség is van a rendszer fenntartásához, hiszen például a magán-nyugdíjpénztári vagyon legfeljebb három év alatt el fog fogyni.

Ez 2011 április 18-ai hír volt. Azt hiszem telibe találta a lényeget Tölgyessy. Az ilyen -1,2 % orbitális bukáshoz fog vezetni. Nem véletlenül kerültek elő a regisztrált szavazói tervek. Pánik van.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2012.08.14. 23:06:06

Esetleg az IMF megállapodás után-ha lesz-nekiállnak egy kicsit osztogatni.

Khal Drogo 2012.08.14. 23:07:01

@Khal Drogo: 4-6%-os növekedés 4 év alatt nem lesz öszesen, nemhogy egyetlen év alatt. Ez pusztító erővel fog bírni.
Az emberek lassú elszegényedése kifakítja a társadalomból a Fideszt. Úgy fognak járni mint az MDF,beledöglik a párt a sikertelenségbe.
Ha nem kellene további megszorítás, még lenne esélyük. De lesz újabb megszorítás. Növekedés nélkül másként nem megy.
Game over van.

2012.08.14. 23:10:45

@hoplita: A pszichologus szeint a jobboldaliak erzelembol politizalnak, mert az agykereg alatti dolgok fogjak meg oket. Ez utal a szurkeallomany hianyara. Te hogy eled ezt meg?

korábban ulrike 2012.08.14. 23:12:37

@Khal Drogo: Nem nagyon akarok belemerülni, mert mellékágra visz a témáról, de
1. Izrael egyedül ilyenre aligha vállalkozna (nem hülyék ők, hanem izraeliek);
2. USA 2013. januárjánál előbb semmiféle új katonai akcióba nem kezd, utána sem valószínű mert
- ha Szíria bedől (márpedig bedől), akkor a Szírián s Libanonon (Hezbollah) keresztül a leventei vizekig (Földközi-tenger keleti medencéje) jelenleg ívelő iráni befolyási övezet nagy robajjal összeomlik. Ölég nekik ennyi 'bombázás'.

is 2012.08.14. 23:20:15

Tegnapi hír: 2011-ben lényegében csak családi fogyasztásra főztek le Magyarországon pálinkát, 12 millió litert (kereskedelmi főzés utáni adó: évi 15 milliÓ forint a két évvel korábbi 8 miliÁRD helyett). Ez adja meg a jó hangulatot. Még az otthon sodort cigi lesz adómentes ismét, és a magyarnak már helyre is áll a lelki békéje. Cigizik, issza mellé a pálinkát, azt már minden mindegy.

@Saga: És persze: Görögország államadósság 130% és meredeken nő, Magyarország 76-7% és állítólag csökken (bár az összege nő, a GDP meg csökken, tehát inkább nőnie kell). Görög 3 hónapos állampapír 4,3%, magyar 3 hónapos állampapír 6,83%. Le lehet vonni a következtetést a gazdasági helyzetre (és ne az inflációval gyere, mert az államadósság felét külföldiek veszik, akiknek semmit nem számít az infláció, a forint meg érdemben 10 éve nem gyengül).

2012.08.14. 23:22:26

@3dent:" A végtörlesztés óta viszont újra szépen növekszik a hazai megtakarítás. A gazdasági növekedés beindításához véleményem szerint elég lenne ezeket a belső megtakarításokat beruházássá "konvertálni". Ez nem lehetetlen feladat, viszont ennek szükséges (de nem elégséges) feltétele a jegybanki kamat drasztikus csökkentése. Itt még komoly csatákat sejtek a közeljövőben, még a 2013-ban esedékes MNB-elnökváltás előtt. "

Istenem, teljes a sotetseg. A vegtorlesztest aki vallalta, az vagy birtokaban volt annak a vagyonnak, vagy kulfoldon dolgozik.
A jegybank hatasa a hitelezesre jelenleg marginalis. Ugyanis a kereskedelmi bankok jelenleg ki vannak vereztetve. Ha plusz eszkozhoz jutnanak, az anyabankok ezt az elszenvedett veszteseg kompenzaciojara forditanak, tehat kimentenek a penzt. Hitelezes nem lenne.
Megoldas lehetne a hazai bankrendszer, de ezt atvinni jelenleg nem kepes OV. Miert? A fentiekben a valasz. IMF nelkul bedol a gazdasag, az orszag nem onfinanszirozo. Ha tokon rugod a ker. bankokat, nincs IMF. Ha nincs IMF, megno a kulfoldi finanszirozas kamata, nem lehet csokkenteni az MNB kamatot. Ordogi kor.

graycivil 2012.08.14. 23:23:23

@inreallife: Ne járasd le magad feleslegesen...

is 2012.08.14. 23:23:24

@Kara kán: Ezzel még ne kopogtass a Showder Kulbban, mert bár megmosolygtató, de azért röhögni nem lehet rajta. Faragd még, mert látom, hogy erőlködsz, hogy vicces legyen, csak még nem jön ki igazán.

bariga 2012.08.14. 23:25:26

Recesszió van, a gazdaságpolitika bűnrossz, nő a szegénység, minden fejre van állítva egy vagyonért, csakhogy ne olyan legyen, mint korábban. Terjed a rasszizmus, a bűnözés, az emberek méltóságán annyi csorba esett, hogy felsorolni is sok lenne, indoklás nélküli kirúgások, bűntett nélküli letartóztatások, stb. Közbeszerzés, földlopás, tandíj, nulla kultúra. Hosszú a sor, a "120 ok", mint fent elég sokat felsorol.

Szóval azt kérdezném, hogy merre tartunk? Kinek mi itt az érdeke? Miért tűrik el az emberek a törvénytelenségeket, mert majd intézkedése a kormánynak törvénytelen, még ha utólag hozzá is igazítja a törvényeket az ámokfutáshoz.

Miért ilyen csöndesen elemezgetjük, hogy van egy kis baj a gazdasági adatokkal. Itt komplett , nagy baj van már!!
Minden területén az életünknek. A nagy nehézségek és lemondások árán kialakított demokrácia szétverve. Nem hiányzik senkinek?
Továbbra is nyeli a nép a demagóg szövegeket, nem érti a fenyegetést az allegóriákban, ami Orbán száját elhagyják. OLyan szürreális ez az egész. Csak ámulok és bámulok, ez mind megtörténhet?

is 2012.08.14. 23:26:45

@MACISAJT: összehasonlítjuk. az alacsony kamat gyengíti a cseh koronát. lehetne Mo-n is alacsony kamat, és az euro elkúszna szépen stabil 320-ig, a svájci frank pedig ismét 270-ről tekintetne le a lakáhitelesek és devizahiteles vállalkozások tömegére. nyilván tapsolnál, amikor ez a helyzet előáll, és senkinek a kurva anyját nem szidnád.

Lencsés lstván 2012.08.14. 23:27:33

@MACISAJT: Emléxel még amikor Járai alatt 11 százalék volt az alapkamat anonim ?

Putyilov gyári melós 2012.08.14. 23:27:47

Elqrták,nem kicsit, nagyon!

Matolcsy alkalmatlansága már a vak számára is látszik, kivéve Orbánt, aki inkább lenullázza az országot, minthogy bevallja az imádóinak,hogy megvezette egy idióta.

Ergo, Orbánnak mennie kell, mert vezetőként megbukott vagy az ország megy a lecsóba...

Lencsés lstván 2012.08.14. 23:30:33

@Kara kán: Mekkora egy állat vagy te anonim ! Hogy mersz te József Attilához nyúlni ?

@bróker: qrva anyád spammer !

graycivil 2012.08.14. 23:31:21

@Khal Drogo: Valóban, egyre több helyről hallom, hogy már a FYDESZ-es politikai vezetők (polgármesterek, ejtőernyőztetett intézményvezetők, stb...) is pánikban vannak. Félnek, hogy mi lesz El Curo után velük. Na nem fizikai megtorlásról van szó, csak "erkölcsi számonkérésről".

is 2012.08.14. 23:31:39

@MACISAJT: phú. a belinkelt cikk kétharmadát elhallgatod, a többit meg elferdíted. ehhez kell a pofa!

Lencsés lstván 2012.08.14. 23:33:30

@MACISAJT: Különben most mesélj a MOL-ról te anonim fasz ! Hogy védted hogy micsoda osztaléka lesz az államnak ! Na mesélj csak a MOL osztalékról te minisztériumi köcsög !

Putyilov gyári melós 2012.08.14. 23:40:34

Amihez hozzányúlnak,amire rátelepednek Fideszék, azt mindent lenulláznak, tarra vágnak, elqrják!

Ilyen üzemanyagáraknál veszteséges az üzemanyagértékesítés, hát ez az év vicce, ez totális tarra vágást, túlfejést jelent!

Mi történt a Mollal?
A feldolgozás és értékesítés 40 milliárdos veszteséget hozott. Tovább »
forrás: Index.hu
index.hu/gazdasag/magyar/2012/08/14/mi_a_baja_a_molnak/

hegyilány 2012.08.14. 23:43:11

A cél lehet, hogy jó lett volna, csak az eszköz, az nagyon, nagyon nem volt jó/nem jó.

Nem kell elfelejteni, hogy a szegények nem felejtenek.

inreallife 2012.08.14. 23:43:46

@Könnyen elkaptuk, uram!: nem tisztem megvédeni hoplitát, de azt kell mondjam, nemcsak az erejével nyomna le sok embert a földbe a fórumból...

Putyilov gyári melós 2012.08.14. 23:44:14

@Lencsés lstván:

Ezzel is eldicsekedhetne Macisajt elvtárs!

"890 millió dollárnyi hitelt venne fel a MOL?
2012. augusztus 13. | 09:45 English version

Tweet
Az ügyhöz közel álló személyek szerint a MOL saját részre 400 millió eurónyi, míg az INA számára további 400 millió dollárnyi hitelt szeretne felvenni - olvasható a KBC mai kitekintőjében. "

www.portfolio.hu/vallalatok/energia/890_millio_dollarnyi_hitelt_venne_fel_a_mol.171357.html

Hót ziher, hogy Orbánék a MOLlal vetetik fel a hiteleket, tehát kívülre könyvelik.

korábban ulrike 2012.08.14. 23:46:16

Úgy néz ki, Pintér valami olyasmit ígérhetett, hogy két héten belül rendet csinál, két éven belül meg mindenkit levált legalább egyszer.

inreallife 2012.08.14. 23:52:49

@graycivil: nem is. én nem megyek nyilvános helyre tüntetni, bocsánat, rágalmazni. magyarázd már el nekem légyszíves, hogy a hamistanúzás, és a rágalmazás miért lenne felháborító?

"Zuroff hozzátette: egy ellene indított eljárás "felháborító" lenne, és még jobban megkérdőjelezné a magyar igazságszolgáltatás függetlenségét."

itt a főnök véleménye. hát ki a fasz ez, aki bárki bármikor bizonyíték nélkül, hamis tanúvallomások alapján bírósági ügyet kreálhat? mert ez kreálás volt. az öreg nem is volt ott, amikor az események történtek. ki fogja megfizetni az eljárás költségét, pláne az öreg kártérítési igényét? lenyeli az állam, vagy mi? metr egy zsidaj jópofizott egyet? a cserkészei meg tapsoltak mellé? viseljék már a kibaszott következményeit a tettüknek... ezeknek csak akkor független az igazságszolgáltatás, ha közreműködik a koncepciós perekben? igen, úgy látszik. ezekenek.

inreallife 2012.08.15. 00:00:21

@Putyilov gyári melós: az ár csak az egyik tényező. a másik a mennyiség. ott van a kutya elásva. nem lehet tovább emelni az árakat. most fog nagyon jól jönni az állam mol részvénye. mire is? és mennyit is ér az a pakk?

bariga 2012.08.15. 00:05:21

@Kara kán: bocsi, de ki a f...t érdekel, hogy te kire fogsz szavazni. A kipontozott kifejezést plagizáltam. biztosan felismered kitől.

bariga 2012.08.15. 00:10:03

@korábban ulrike: Úgy néz ki, hogy most érett meg az idő a maffiaváltásra. Gondolom nagy pénzek vannak arra felé

Putyilov gyári melós 2012.08.15. 00:10:45

@inreallife:

Majd egyszer nézd meg a MOL üzemanyagár árszerkezetét.
60%a különféle adó.

Ha az állam üzemanyagárat akarna csökkenteni, akkor az adókat csökkentené.

Jelenleg viszont az állam agyonfeji a fogyasztókat és tarra vágja a MOLt. Egyszerűen kifosztja.

Sőt, hitelfelvételre kényszeríti és még azt is ellopják.

Mondjuk ebből szerintem nemzetközi balhé lesz és a horvátok is unorthodox módszerekhez nyúlnak és leállamosítják az INAt,nem engedik meg, hogy a MOL az ő zsebükre vegyen fel hitelt.

inreallife 2012.08.15. 00:11:20

@Putyilov gyári melós: gondolod, hogy a mol visszavásárolja a részvényeit az államtól? tisztább helyzet lenne, és meglenne a jövőre szükséges 600 milliáőrd nagy része... persze egyszeri bevétel... :)

Putyilov gyári melós 2012.08.15. 00:12:55

@bariga:

Pintér elvtárs csak eltakarítja az ő és a Fidesz régi kompromittáló üzlettársait.

inreallife 2012.08.15. 00:16:20

@Putyilov gyári melós: elvileg max 10%-nyi szavazatuk van. tehát a kormány nem tudja kényszeríteni őket. egy újabb 20 forintos jövedéki adó emelés, meg orbánék utolsó parlamenti ülése lenne... itt tényleg nagy lincselés lesz, ha ennyire le vannak fojtva az indulatok...

ezt láttad már? aszekelyek jut eszembe róla, nemtom miért... :))))

w.kuruc.org/galeriaN/egyeb/orbanbecsuletesvezeto.jpg

Putyilov gyári melós 2012.08.15. 00:20:37

@inreallife:

Ezzel a kormánnyal az a legnagyobb baj, hogy ők se tudják 2-3 hétnél előbbre, hogy mit is akarnak.

Vagyis egyet, mindenáron hatalmon maradni.
Ebbe belefér az is, hogy áron alul eladják a MOL részvényeket.

Két nap múlva az összes Fideszes arra fog felesküdni, hogy a MOL részvényvétel Gyurcsány/Bajnai ármánya volt :O)))

Putyilov gyári melós 2012.08.15. 00:24:49

@inreallife:
Durván 30-35%ra van ráhatásuk.
Ennyivel az állam a legerősebb befolyásoló tényező.

inreallife 2012.08.15. 00:29:25

@Putyilov gyári melós: hacsak úgy nem. 10% otpnek, 10 az fhb-nak és már mehetnek is akkora fasszal baszni. viszont akkor a legstílszerűbb a mol részvényvisszavásárlása lenne, a cseppet sem kompromitálló 530 milliárdért. aztán a fidgyülin meg elmondják aszeklyeknek, hogy azt kell mondani, hogy a kormány csak megőrzite a részvényeket a molnak, hogy majd vissza tudja venni.... :)

esetleg a richter is beszállhat, a főgóré bogsch nagy fidesz rajongó hírében áll.

Diocles 2012.08.15. 00:35:42

"hanem a bevezetőben említett „mikor lesz már jobb?” kérdéséhez."

1. Az országnak már sosem, tartós lejtőn vagyunk.
Csak tavaly 100ezer emberünk ment ki Németországba, a felnövekvő generációból a tehetségek lelépnek, az együttélési problémákkal küzdő ifjoncok pedig itt maradnak terrorizálni, lopni.
Immár tanulmányok sokasága szól arról, hogy mostani harmincas-negyvenes korosztály úgy mai értéken 30ezer forint nyugdíjra számíthat. Ja, és ez még az optimista változat, kivándorlási hullámok és euro-összeomlás nélkül. Kedves Török Gábor, Ön felkészült erre? Sokkoló azért, nem?

2. A ballib médiának ma nagy napja volt, el tudom képzelni, h mekkora pezsgődurrogtatás lehetett ma, azaz tegnap:) az index szerkesztőségében :) Közelg a patás bukásának órája, hejj.

De nem lehet rá elégszer felhívni a figyelmet, h ez nem a 2002-es váltás lesz, amikor egy működő országot vettek át, magas növekedéssel, alacsony adóssággal.

Mint már sokszor leírtam itt, jobboldaliként a legkevésbé sem bánnám, ha megbukna a jobboldal, mutassák meg a nagypofájúak, h mit tudnak ebben a helyzetben...
Nyilván a képzett munkavállalók ("gazdagok") fokozott megadóztatása, rugalmatlan munkatörvénykönyv, rendkívül szigorú környezetvédelmi előírások, zöldadók, útadók, magasabb közmunkásbérek fogják elősegíteni majd a fellendülést, nyilván.

3. és itt jön be az ország tragédiája.
Mi nem tudtunk kitermelni egy Tusk-féle konzlib, gazdaságorientált alternatívát, mi csupán egy Paks-bezárató ökokomcsi gittegyletet tudtunk kitermelni, szélsőbalos gazdasági elképzelésekkel. Ez természetesen nem véletlen, ahogy a görögöknél sem a Sziriza, azt kapja az ország, amit megérdemel.

Aki érez magában tehetséget, ambíciót, az szerintem gondolkodjon el, h érdemes-e az országban maradnia, és megvárni, h egy alulszocializált egyén (bőrszíntől függetlenül) rátőrjön a havi 30ezer forintos nyugdíjáért.

2012.08.15. 00:39:15

@inreallife: Hoplitaval nincs bajom, egeszen addig, mig ervel, es nem onti el agyat a rosszul ertelmezett magyarsagtudat. Akkor csak erobol, zsigerbol, tudatalattibol (nem kivant torlendo) kepes megnyilvanulni,

fefe79 2012.08.15. 00:43:58

Az a félő, hogy hiába marad Orbán mellett csak a szavazói kemény magja, hogy ha rajta kívül nem lehet kire szavazni. Az ellenzék lassan arról sem ad hírt, hogy létezik, belvárosi teaestekkel meg ilyen hülyeségekkel nem lehet tömegeket megmozgatni.
Nagyon félek tőle, hogy az elvakult fideszeseken túl nem mennek majd el szavazni az emberek - bár talán a mostani bizonytalanok az "ezeknél csak jobb lehet" alapon ráfanyalodnak a jelenlegi ellenzékre. Ami így is félő, az az, hogy a többségük majd a Jobbikra talál rá, akkor pedig jobb lesz emigrálni mihamarabb.
Ami meg a legfélelmetesebb variáció, hogy Orbán elveszíti a választást - mert azt nem fogja szó nélkül hagyni, azt elhatározta, hogy vele ilyen még egyszer nem történhet meg, ő haláláig uralkodni akar.

2012.08.15. 00:44:35

@inreallife: Nem csak a zsidaj jopofizott. Mintha azt hallottam volna, hogy a szlovakok is kertek a kiadatasat . Ja, tudom, nemzetkozi osszefogas a fajmagyarok ellen. Nem kene megvarni a birosag donteset?

ssi 2012.08.15. 01:05:00

érdekes téma :) hol találkozik az elméleti tudomány és a valóság?
1.
@vukkarak: "2012.08.14. 13:42:17
Nekem akkor is böki a csőrömet ez a Török gábori hatalmi eredmény. Persze lehet azt nézni, hogy egy párt számára ez most jó-e vagy sem (szerintem még ezen a szinten is negatív a válasz), de nem látok semmilyen síkot ami azt mondaná, hogy előnyös egy ország megosztottságának fenntartása és erősítése. Ez független mindenféle intézkedéstől. Milyen összefogás az, amiben a velem egyetértőkkel fogok össze? Hol lát Török Gábor konszolidációt? Hol történt meg az, hogy a jogosan vagy jogtalanul megsértett másként gondolkodó bármiféle pozitív üzenetet kapott?"
2.
T.G. "A hatalmi célok teljesültek: a zsákmányszerzés, a helyfoglalás és a politikai intézményrendszer átalakítása sikerrel megtörtént („megújulás”). Tudom, hogy sokan cinikusnak tartják, amikor hatalmi-politikai kérdésekben eredményekről beszélnek az elemzők, szerintem azonban fontos jelezni, hiszen ez is a politikai teljesítmény része. Igazán akkor értjük, ha megfordítjuk: az a politikai erő, amely nem képes többséget teremteni és egyben tartani, s amely a politikai céljait nem tudja keresztül vinni, biztosan kudarcra van ítélve, hiszen cselekvésképtelen. A kormányfő ebben az értelemben tényleg joggal jelenthette ki tavaly decemberben, hogy „2011 végére azt mondhatjuk, hogy készen áll az a közjogi, politikai, gazdasági, szociális, kulturális építmény”.
3.
- sikeres 1 párt, ha választást nyer
- sikeres 1 ország, ha a lakosságának valós többsége jól érzi magát az adott rendszerben és jól is él vagy reménye van erre
- sikeres-e 1 kormány, ha pl. jól teljesít a gazdaság, de a kiépített új rendszerük bár működik, mégis "visszalépés" a demokráciában?
- sikeres-e valóban az a kormány pl. politikai értelemben, mely a választási kampányban nem merte elmondani a terveit, de legfőképpen azt, hogy kemény ellenzéki kritikáik csak színjáték volt?
4.
ha pl. 1 kormány 4 év alatt addig jut el, hogy kisebbségi kiválasztottjainak jobb legyen, de nem választják újra és így nem kap esélyt, hogy a következő 4 évben már esetleg többeknek legyen jobb, akkor a lakosság türelmetlensége és bizalmatlansága jogos, és valószínű, hogy a kormány se tudott meggyőző és hiteles lenni. mire elegendő 4 év? vagy milyen társadalmi párbeszédnél lenne több bizalom?
5.
az élet más területein is (pl. sport, család stb.), aki nem jól teljesít, de megteheti, a szabályokat fogja magához igazítani?
6.
elméletileg az ellenzéknek most különösen taktikusnak kell lenniük az elmúlt 2 év tapasztalatai alapján, és az ütőkártyáikat jókor és jól kell kijátszaniuk majd. hogy gyakorlatilag mi van bennük vagy mire készülnek .. nem tudom

Nyers Fa 2012.08.15. 01:06:14

Azt hiszem, kár bármiről is diskurálni.
A kulcs az előzetes regisztráció, a szegények nem fognak elmenni(sokan azt sem tudják, hogy kellene).
Ma a Kósa azt mondta a klubrádióban, hogy a 500e határon túli magyar csak így tud szavazni, mert nincs mo-i bejelentett lakcímük ahova az értesítőt kilehetne küldeni. Miről beszél kedves TG?

renevol 2012.08.15. 02:32:03

"A második Orbán-kormány hivatalban maradása vagy bukása sok tényezőn múlik majd, de ezek között kitüntetett helyet foglalhat el, hogy sikerül-e az emberek számára is érzékelhetően beindítani a gazdaságot. (...) nehezen vitatható, hogy valódi növekedés nélkül a klímaváltozásnak nincs esélye. Ami nem jelenti azt, hogy a választás biztosan elveszett, de azt igen, hogy a kormány számára egy ilyen helyzetben már csak a kampánytechnikák és az adminisztratív eszközök maradnak."

Véleményem szerint a második Orbán-kormány összes eddigi tevékenysége arra irányult, hogy - hacsak nem következik be valamilyen, tőlük független csoda - a kampánytechnikákat és adminisztratív eszközöket maximálisan hasznosítani tudják az újraválasztásuk érdekében.

gerdo 2012.08.15. 04:46:24

Innen mar ha akarnak se tudnak beinditani a gazdasagot. Ami marad az a putyini modszer: lelovetni a kellemetlen ujsagirokat, szetosztani a kozpenzt a sajat cegeknek, kozben meg pumpalni a penzt a mediaba, hogy minden szep es jo. Pofazzatok csak, meglatjatok milyen az amikor a joisten nem segit es a demokracia nem lesz eleg.

inreallife 2012.08.15. 05:37:40

@Könnyen elkaptuk, uram!: nézzük, zsidajka mire ugrott rá. "hiteles" "szemtanúk" "látták" 41-ben, hogy mit csinál. kiderült nem is volt ott. ez volt az egyik dolog, amivel feljelentették. nézzük a másikat. "hiteles" "szemtanúk" "látták", ahogy fekete egyruhában kegyetlenkedik. a fekete a németek egyenruhája volt, magyarok olyat nem is hordhattak. ergó kurvára összecserélik valakivel. a szlovákok ennyiért halálra ítélték. valszeg ebben az országban ennyi azért nem lesz elég hozzá.

mondhatnám, hogy várjuk meg a bíróság ítéletét, azért megelőlegzem a felmentést. az összes bizonyíték a "hiteles" "szemtanúk" "látták" volt. ha elítélik, akkor az minimum koholt vádak alapján történik, egy koncepciós per keretében. az öreg benne volt a rendszerben, valszeg nem is egy joviális bácsi lehetett, de az, hogy nem azt, nem úgy és nem akkor követte el, amivel vádolják az már biztos.

úgyhogy a hamistanúkat hivatalból fel kell jelenteni. a rágalmazót szintén. a kampányoló cserkészcsapatért meg nem fogom könnyemet hullajtani... lehet jópofának gondolták, amit tettek, brahi volt, meg ilyenek, más meg a seggére tetováltatja a barátnője nevét tinédzser korában. csak később jön rá, hogy valamihez olyanhoz adta magát, amihez nem kellett volna. pár évvel később egy másik nőnél nem lesz a romantika szobra... egy szó, mint száz, viselje mindenki a tettei következményeit...

hoplita 2012.08.15. 05:53:25

@inreallife:
Zsidózni a faszt....:)
A srácomat viszem, meg másik 14-et a focitáborból.:)

hoplita 2012.08.15. 06:04:25

@inreallife:
A demográfia a legnagyobb bajunk, égető és halálos....de arányaiban erről esik a legkevesebb szó.:(((((((
Ebben elévülhetetlen bűnei vannak az összes gengszterváltó pártnak, már ezért a fára kéne aggatni mindet. A többi a "bónusz"..:(

hoplita 2012.08.15. 06:07:20

@graycivil:
Kabbe, gecivince.
Addig örülj, amíg nem téged kezdünk nyomozni.
Akkor költözz Tiszabőre, te köcsög.

hoplita 2012.08.15. 06:11:10

@Könnyen elkaptuk, uram!:
Nem, buzikám.
Forró szív, hideg fej. A renegát lengyel értette a csíziót.:)
Te is bekaphatod, faszfej.

K.Tomoceusz 2012.08.15. 06:20:04

@Diocles: Mutassák meg a nagypofájúak...?

Éppen most mutatják meg a nagypofájúak, hogy mennyit tudnak.

Ellenzéket kinyírták.
Egyedül vannak.
Minden szál a kezükben.
Csak ők lopnak.
Amit akarnak, azt csinálnak.

Erre kaptak négy évet, hogy megmutassák.
Ezért vergődtek az aszfalton 8 évig, hogy ezt megkapják.

Nohát, ez itt most az 1 millió új munkahely meg az újjáépített ország.
Sereghajtóból éllovas...

Ne fanyalogj, hanem élvezd. Ez itt a cél, ahova beérkeztél.

hoplita 2012.08.15. 06:29:46

@inreallife:
Nem ő az, de ugyanazon a kaptafán gyártották...legalábbis a zagyukat.:))))))))

dbeata 2012.08.15. 06:40:26

@It’s the economy, stupid: Röhejes, egyben tragikus (ránk nézve), hogy egy ilyen félnótás dirigál.

:(

szoja122 2012.08.15. 07:27:41

@Kara kán: Nem szükséges. A szöveged mindent elmesél...

Putyilov gyári melós 2012.08.15. 07:29:35

@inreallife:

A gyógyszergyárakat is sújtják a különadók, úgyhogy nem nagyon van ott most pénz részvényvásárlásra.

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2012.08.15. 07:31:55

@szoja122:
A szövegem és a DNS-em között semmi összefüggés nincs, és nem is lehet. Hát ezt sem tudod, te buta? Miért lógtál a suliból?

Putyilov gyári melós 2012.08.15. 07:33:55

@Nyers Fa:

Haggyad már, a népszámlálási adatokat se tudják feldolgozni másfél éve, ugyan hogy ellenőríznék a kamu regisztrálókat?

Ebből olyan Kék cédulás buli lesz,hogy Rákosi is megnyalja a szája szélét!

Putyilov gyári melós 2012.08.15. 07:36:51

@K.Tomoceusz:

Ezt tanácsolják a nemierőszak ellen semmit tenni nem tudó nőknek is.

Ha nem tud ellene semmit tenni, akkor próbálja meg élvezni.

Orbán és a kiéhezett félázsiai janicsárhordája egy egész országot erőszakol meg.

Khal Drogo 2012.08.15. 07:37:00

@graycivil: Az eredménytelenség szembeötlő és kézzel fogható. A kormány végrehajtási képessége igen szerény, ha nem a belső kör helyzetbe hozásáról van szó.
Lásd recesszió, lásd a két év alatt felálló Eszközkezelő ami 8 db lakást tudott megvenni eddig, lásd a Loki stadion amelyik az eredeti tervek szerint idén augusztusra állna, de még el sem kezdték, lásd az ócsai lakótelepet, lásd az egyéni nyugdíjszámlákat, lásd a közigazgatási életpályát aminek tavaly év végére el kellett volna készülnie stb.
Ez a kormány a terveiből szinte semmi sem tud véghezni, kivéve az adóemeléseket.

Ilyen impotencia mellett nagyon nehéz lesz hatalmon maradnia a kormánynak.

És ami a kormány számára tragikus hír, újabb és újabb megszorítások fognak jönni 2013-2014-ben. Ezek már nem elkerülhetőek, a növekedés hiánya nem teszi lehetővé. Plusz a következő 2 évben várhatóan az első EU Bírósági döntések is megjelennek. A telekomadó 100%, hogy elvérzik, ez 100 milliárdos kártérítés lesz, a hipermarketadó is sanszos, a végtörlesztés miatt is kártérítést kell majd fizetni a bankszektornak.

Egyrészt most már 600 milliárdos kiigazítási igényről beszélnek 1 év alatt, másrészt Damoklész kardjaként lebegnek a függő ügyek. Harmadrészt igen erős bérnyomás van az állami szektorban ahol 2008 óta nem volt béremelés, azaz 4 éve. Ezt sem lehet a végtelenségig elodázni.

A Fideszre nagyon úgy tűnik előbb-utóbb ráomlik a nagy műve, a NER egyszer csak össze fog roppani. A működtetőit pedig eltemetik majd a romok.

Putyilov gyári melós 2012.08.15. 07:39:14

Ez volt már?
Szerintem Matolcsy elvtárs Ozorán a pszichedelikus fesztiválon nyaralt :O)))

Matolcsy: új harmincéves háború van
2012. 8. 14. 15:37|Utolsó módosítás: 2012. 8. 14. 15:44|Gazdaság » Gazdaságpolitika
Ezekben az években újra lezajlik Európában a harminc éves háború - húz párhozamot Matolcsy György a mostani válság és a négyszáz évvel korábbi események közt. A miniszter szerint fel kell készülni, hogy ez a valóság, nem csak a képzelet játéka.
www.vg.hu/gazdasag/gazdasagpolitika/matolcsy-uj-harminceves-haboru-van-383076

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2012.08.15. 07:39:41

Késsel és villával eszek meg 10 libsibolsit csak én egyedül. Minden reggel!

Khal Drogo 2012.08.15. 07:41:07

Közel 1 millió forintos fizetésért szerzett állást több nyelveket beszélő, diplomás embernek a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat, akik háztartási segítőként dolgozhatnak majd Svájcban.

Svájcba, háztartási segítő munkakörökbe tartott toborzást a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ), a legtöbb jelentkező a kilátástalanság, a fojtogató hitelek miatt döntött úgy, hogy hátrahagyva családját, több diplomával a zsebében kétkezi munkát vállal - írja a szerdai Magyar Nemzet.

A toborzást az NFSZ és az Európai Foglalkoztatási Mobilitás Portálja (Eures) hirdette meg, a várható havi bér 864 ezer-1 millió forint. A 2-3 évre szóló állás elnyeréséhez kiváló német, angol vagy francia nyelvtudásra, jogosítványra, pedagógiai vagy egészségügyi végzettségre volt szükség. A 250 jelentkezőből az állásinterjúra csupán 40-50 embert hívtak be. A lap cikke felhívta a figyelmet arra is, hogy Svájcban nemcsak a fizetések, de az árak is magasak: egy egy hálószobás lakás havi bérleti díja 800-900 svájci frank, azaz 192 ezer-216 ezer forint.

---

Sikertörténetek minden nap Tündérországból.

Putyilov gyári melós 2012.08.15. 07:42:14

@Kara kán:
A fene a gusztusodat!
Milyen a putriban érlelt felcsúti disznó húsa?

K.Tomoceusz 2012.08.15. 07:47:55

@Putyilov gyári melós: Én ettől az országtól 8 évig hallgattam, hogy nemzethalál meg a fidesz az egyetlen reményük.

Ez az ország úgy mondta ezt, hogy közben napi 20 perc Szijjártót kapott mindenki tévén-rádión-indexen-origon, mindenhol.

Nézték a Szijjártó vízfejét és ebben volt a reményük.

Vagy nézték az Orbán csálé-feka vigyorát, és őbenne hittek.

Ha egy nő két ilyen alakkal megy szobára, az ne nyafogjon,
mert megérdemli.

roki 2012.08.15. 08:02:48

Azt azért nem kellene felejteni, hogy a magyar GDP-ben bőven ott van egy felpattanás lehetősége, mert hiszen míg a nettó export folyamatosan pozitív, addig a másik két komponens, a fogyasztás és pláne a beruházási tevékenység egymást erősítve újabb és újabb mélypontokat üt.
Különösen a beruházás esetében van esély arra, hogy konjunktúrába váltó világgazdasági környezetben jelentős mértékű, ellenkező előjelű változást produkál.
A hosszan elhúzódó válság óvatossá tette a befektetőket és addig nem indítanak projekteket, míg nem látszik számukra a nemzetközi kilábalás folyamata, aminek során a megépült létesítmények megtérülésével tudnak kalkulálni.
Van néhány jegelt gigaépítkezés(Álomsziget, Csepel-szigetcsúcs, Eurovegas), csővezeték szállítási projekt(Nabucco, Sztrímek, magyar-lengyel), kínai termelő kapacitások építése, ami bármikor, perspektivikusan pozitívba váltó világgazdasági környezetben berobbanhat és megadhatja azt a segítséget, amivel a Fidesz diadalmenetben nyeri 2014-et.
Beruházást lehetett volna élénkíteni kormányzati szándékokkal hajtva hitelből is, mert elmaradott igény van bőven, és most volna olcsón kapacitás is hozzá, de részben az IMF nyomására más utat választottak, aminek az lesz a következménye, hogy az elmaradt, feltorlódó közszférás-, lakossági beruházási igények találkozni fognak a termelőszféra beruházásaival és felhajtják a munkaerő iránti keresletet, ami a feléjük áramló jövedelmek következtében fogyasztás élénkülést generál.

Magyarországban összetorlódott kb. 10% GDP növekedési potenciál, ami kedvező környezetben bármikor kiugorhat.
Ha Orbánnak szerencséje van, ez a folyamat 2014 előtt elindul és akkor könnyen nyer, ha nem, akkor kínkeservesen, de nyer, esetleg súlyosbítva Jobbik koalára is rákényszerülnek.

A Fidesz szempontjából kulcskérdés a keleti országrész jelenleg masszív munkanélküli tömbje, nem kis százalékban emancipálódni akaró cigányokkal.
Ha lesz beruházás javulás, akkor őket megnyeri a Fidesz.
Ha nem lesz beruházás javulás, akkor a megélhetési nehézségek gerjesztette konfliktusok a rasszer Jobbik táborába kergetik azokat, akik méltánytalannak érzik a körülményeket.

graycivil 2012.08.15. 08:05:58

@hoplita: Igazad van. Maradj ilyen "echte mélymagyarnak". Ezt még feléred. :-)

László56 2012.08.15. 08:14:15

Szép jó reggelt Mindenkinek

Mínusz, írja az elemzőnk. Egyetlen egy szóban, de legalább nem felkiáltójellel. Mégis úgy tűnik mintha szemrehányás és ugyanakkor segítségkérés is lenne. Egy mellékelt ábrán láthatjuk, hogy a régióban csak ketten vagyunk mínuszban amíg a többi kiválasztott ország pluszban jár, és evvel szuggeráljuk, hogy mi milyen rosszak vagyunk. Hurrá ! Örülhetünk, hogy még elemzőnk segítségével is üthetünk egyet a kormányon, pedig hát Ő jól gondolta. Mármint az elemzőnk. Avval a kevéske gazdasági ismeretével, ami még eljutott hozzá a kommunista politikai gazdaságtan tudományából. A nyugati egyetemeken azt írnák, tanárai szégyene. Minálunk a kommunista tanítás büszkesége. De, már Einstein megmondta: minden relatív.

Ismert az is, hogy a leggyengébbet éri el a leghamarabb a válság. A recesszió is. Angela Merkel és Nicolas Sarkozi betonfalnak vezette Európát. A magyar kormány a hibás ! A Spanyolok, Portugálok és Olaszok az évszázad egyik legnagyobb válságát élik át, hogy a Görögökről más ne is beszéljünk. A magyar kormány a hibás ! Franciaország erősen a recesszió határán és bele is fog csúszni. A magyar kormány a hibás ! Az Euró halálán van és csak a csoda mentheti meg, meg talán Európa polgárai zsebéből kimarkolt milliárdok. Ebben viszont a csoda az lenne, ha Európa polgárai mindezt tovább tűrnék. Ausztriában és Európa más országaiban erősödnek az Európa ellenes mozgalmak. A magyar kormány a hibás !

A magyar kormány a hibás ? Nem e, inkább az Európai politika a hibás ? A németek ugyan még rabolhatnak, de ennek ellenére a gazdasági mutatójuk már erősen lefele mutat. De, szép is a káröröm, ennek ellenére ne örüljünk neki, mert ez nagyobb csapás a magyar gazdaságra, mint a sajátjukra. Európa haldoklik. Magyarországra meg mérges. A magyar kormány politikája felszínre hozta az európai politikusok hibáit. Mert, megmutatta, hogy hol is hibáztak az európát vezető politikusok. Még hogy ez a kis szaros ország mondja meg nekünk, hogy mi is lenne a teendőnk, mondják nagyképűen Európa politikusai. És......?

Csendben elkezdik kopírozni a magyar kormányt. Miközben a magyar gazdaságot a legszívesebben megfojtanák. Mert tudják, a magyar gazdasággal bukik az a kormány, amelyik megszégyenítette őket és rámutatott a gazdasági és pénzügyi tévedéseikre. A pénzpiacok szabályozásának mulasztásaira. Megakadályozva Magyarország további kirablását. Most csendben a suba alatt próbálkoznak mindavval az úttal, amit a magyar kormány már megjárt. Európa népei egyre kevésbé hajlandók tovább fizetni politikusaik gazdasági tévedéseit. Ezért ugyanezek a politikusok próbálkoznak az Orbáni úttal: megkímélni a polgáraikat és jobban szabályozni a pénzpiacokat. Ne a polgárok fizessenek, hanem azok, kik az európai gazdaság lerombolásából profitáltak. Spekulánsok és spekuláló pénzintézetek és szégyentelen profitokat termelő gazdaságok !

A magyar kormány a hibás ? Hiszen láthatjuk a mellékelt ábrából, hogy a többieknek jobban megy. Ki magason volt, az azonban nagyobbat is esik. Magasabbra meg azok jutottak kik a kommunistáikat idejében kiszorították az országuk vezetéséből. Minekünk a mai napig el kell tűrnünk őket. Kiárulták hazánkat, meghamisították a történelmünket. Bevezették a korrupció erkölcstelenségét. Elvették a nemzetünk identitását és lerombolták olyannyira az országot hogy még egy valamire való gazdaság sem tudott kialakulni. A cinikus kommunisták most mondhatják: örülj neki, most legalább kisebbet is esik az ország. Mondják is és heccelik a népet, az ellen a kormány ellen, amelyik a történelmük során a legjobban védte a népét és nemzetét. A primitív proletár vezérek meg harsogják: igenis rövid időn belül tegye rendbe mindazt a kormány, amit mi hatvan éven keresztül tönkretettünk. De, mennyi is az a két év, ahhoz a hatvanhoz, amit generációk elbutítására használtak fel a kommunistáink ? Ezt a nívót vagy éppen nívó nélküliséget, semmi nem mutatja jobban, mint az itt megjelenő kommentárok. Kommunistáink teljes munkát végeztek.

Nekem, e sorok írójának tulajdonképpen örülnie kellene. Soha ilyen jól még nem ment nekünk. Ilyen sokan még soha nem keresték a tanácsainkat Európában mint most. Mégsem örülünk. Az ország és nemzetünk sorsa aggaszt bennünket. Mert ahol a nagyok háborúznak, ott a kicsik fizetik meg az árát. Az országunk sorsa azonban össze van kötve Európa sorsával. Kívánjuk a kormányunknak hogy ne csüggedjen és továbbra is harcoljon a magyar népért és nemzetért. Miértünk ! Mindannyiunkért !

Putyilov gyári melós 2012.08.15. 08:17:28

@roki:

"Magyarországban összetorlódott kb. 10% GDP növekedési potenciál, ami kedvező környezetben bármikor kiugorhat."

Úgy látom te is Ozoráról jöttél, csak te még ütősebb anyagot szívhattál, mint Matolcsy:O))))

Putyilov gyári melós 2012.08.15. 08:21:02

@László56:

"Magasabbra meg azok jutottak kik a kommunistáikat idejében kiszorították az országuk vezetéséből. Minekünk a mai napig el kell tűrnünk őket."

Bizony, Matolcsy, Orbán, Kövér és a 2/3 Fidesz mind kommunista, nemcsak volt, hanem ma is!

Nesze vazze,hogy kik a kedvenc kommunistáid Gazdái!

"Putyin gigászi hadi tervei
2012. 8. 14. 14:54|Utolsó módosítás: 2012. 8. 14. 19:30|Közélet » Politika
Az orosz hadsereg 1600 új harci repülőt és helikopter állít csatasorba 2020-ig - jelentette be Vlagyimir Putyin. Ez újabb lépést jelent a katonaság Szovjetunió bukása óta példátlan méretű fejlesztésében."
www.vg.hu/kozelet/politika/putyin-gigaszi-hadi-tervei-383073

Diocles 2012.08.15. 08:21:50

@K.Tomoceusz:

Nem, nem, barátocskám, éllovasból sereghajtó a szoci haverjaid alatt lett az ország, ennek meglátásához elég csupán összehasonlítani a 2002-es és 2010-es számokat.

Hogy a Fidesz valóban nem tudta feltartóztatni az ország lecsúszását, az tény, vissza lehet szavazni a korábbi elkúrokat, esetleg a Paks-bezáró idiótákkal karöltve.

Gomezke 2012.08.15. 08:23:18

Ma reggel ébredés után híradó után kapcsolgattam a tévét. Jellemzően igyekszem elkerülni mind az ATV-t, mind pedig a Hír Tv-t, mert korlátoltságomban hajlamos vagyok kétsége vonni az objektivitásukat. Ennek ellenére ma az ellenzék szócsövénél ragadtam néhány percre. Az LMP fura-ura önfényezése után ugyanis Pogátsa Zoltán közgazdász,-és eretnek fejtette ki véleményét, ami érdekesnek ígérkezett. Mondandója summázásaként azt mondta szabad fordításban hogy Mo. már olyan mélyen van az elmúlt évek gazdasági döntéseinek következményében (utóbbi egy sor, értsd fekália) hogy két ciklusnyi időre lenne szükség a most elindítandó változások eredményre váltásához. Hajlok arra hogy igazat adjak neki. Ebben is...
Az Orbán-Matolcsy duónak két év áll rendelkezésére. Amikor Gyurcsány hamis adatokat közölt a választás megnyeréséért, mint ha már láttunk volna ilyen előjeleket. Most megyek és kicserélem az elemeket a kristálygömbömben, hát ha csak az torzítja ilyen morbiddá a jövőképemet.

Putyilov gyári melós 2012.08.15. 08:25:01

@Diocles:

Öcsém vazze, téged se nagyon érdekelnek a számok.
Szerintem jó lennél Matolcsy mellé vakvezetőnek O))))

Khal Drogo 2012.08.15. 08:25:13

@roki: 10% GDP növekedési potenciál... Mint a Tündérmesékbe. Valóságban ennél rosszabb a helyzet. Első körben új gazdaságpolitika kellene. Ahoz pedig új emberek kellenek.
Matolcsy-Orbán duó nem fog változtatni, ezért hát semmiféle pozitív változás nem fog bekövetkezni.
Az általad leírt gigaprojektek pedig soha nem fognak megvalósulni. Minimális esélye van az Eurovegasnak, a többi reménytelen ( lásd Álomsziget, Csepel-csúcs ) szerintem ezek már papíron sem léteznek, mert kidobták a terveket is.
A Csepel-csúcs terve valamikor 2006-2008 között merült fel komolyan, egy válság előtti ingatlanpiaci környezetben, deivzahitelezés csúcsán. Ez a hajó elment szerintem egyszer és mindenkorra. De legalább el sem kezdték nem úgy mint a tönkrement biatorbágyi Tóváros projektet.
Magyarországon ilyen léptékű ingatlanfejlesztés Budapesten a következő 5 évben nem lesz, de lehet hogy a következő 10 évben sem.
A jelentős számú új építésű lakóparkok felvirágzása az olcsó devizahitelezéshez kötődött, ahol minimálbérre is komolyabb hiteleket lehetett kapni. Ilyen környezet márpedig egyhamar nem lesz Magyarországon újra.

Ahoz hogy jelentős kereslet legyen az ingatlanpiacon, jelentős jövedelemnövekedés kellene. De erre nincs esély.

Jelenleg Budapesten hemzsegnek a bedőlt lakóparkok. Javaslom sétálj egyet a Marina-parton. Ott állnak a beton házcsontvázak. Meg végig a XIII. kerületben.

Khal Drogo 2012.08.15. 08:29:34

@Putyilov gyári melós: Mi is feljesztünk. Hende Generalisszimusz Csaba minap jelentette be hogy robotrepülőgépeket fogunk fejleszteni. Várom a Farkas Bertalan űrprogramot is. Gondolom az lesz a következő lépés. Magyarokat a Marsra!!!

Diocles 2012.08.15. 08:32:53

@Khal Drogo:

1. a legkevésbé sem lenne kirívó, ha a Fidesz veszítene, immár évek óta nem választottak újra kormányt sehol Európában.
Pedig ott nem is Orbán kormányzott.

Még maga Angela Merkel is bukásra áll, akinek az eredményei pedig önmagáért beszélnek, Németország tán soha nem volt ily erős, gazdag és sikeres.
Én hatalmas eredménynek tartanám a jelenlegi helyzetben, ha a Fidesz elérni akár az egyharmadot.

2. a gazdaság nem csupán a Fideszre fog ráomlani, hanem rád is, a ballib médiára is, kéretik kevésbé lelkendezni.

3. és végül, egy régi vitánk, felmelegetve: Tán te mondtad azt nekem, hogy nyugodtan meg lehet jobban adóztatni a képzettebb munkavállalókat (akik Mo-n a "gazdagok" címszó alatt futnak), nos, a kivándorlási adatok (pl. Németországba) nem ezt mutatják.
Márpedig ha a mérnökök, informatikusok, stb. lelépnek majd a magasabb szja-kulcsok (+ 26% szociális adó, + világbajnok áfa, stb.) miatt, azt az egész gazdaság megérzi, fej nélkül nem működik a test sem.

K.Tomoceusz 2012.08.15. 08:34:13

@Diocles: Dehogy mondtam én, hogy éllovasból sereghajtó lettünk.

Éppenhogy gratulálok a sereghajtóból éllovassá tett gazdasági eredményhez.

Faszán sikerült az ország újjáépítése a romokból,

és bevált a - csak a fidesz - kormányzás.

László 56 is megmondhatja, hogy teljes a siker és a mámor.

Diocles 2012.08.15. 08:35:07

@Putyilov gyári melós:

házi feladat: nézd meg a gazdasági növekedésről és az államadósságról szóló 2002-es és 2010-es (vagy akár 2007-es számokat, h ne fogd a dolgot a válságra).

de persze nyilván nem fogod megnézni, ugye? hörögni anélkül is lehet.

dr. Bubó 2012.08.15. 08:38:26

@K.Tomoceusz: minden a legnagyobb rendben... a zemberek szent kétharmada tutta kit (drpintér drmatolcsi drsmittdrdajcs stb) és mit választ...

ijjen országot képzeltünk... (mármint a 2 706 292 félázsiai)

K.Tomoceusz 2012.08.15. 08:41:34

@Diocles:

Nem kell semmit megnézni, mert az összes hiradókban is bemondják a gazdasági adatot, meg a rádiók is nyomják éjjel-nappal.
Ugye ?
Mert nem titkolják el, hogy behalt a gazdaság és zuhan a teljesítmény ?
Ugye ?

Mert az adatok eltitkolása a választók elől, akár egy napra is, az hazugság lenne.

46,52% 2012.08.15. 08:42:46

Kemény recesszió jön, ami Viktort eltakarítja végre.

Khal Drogo 2012.08.15. 08:53:26

@Diocles: Az a helyzet, hogy már most is lelépnek. Ez nem érv. Az egykulcsos adó egyetlen egy embert sem fog Magyarországon tartani. Szerintem tökmindegy hogy havi 240 vagy 280 ezer a nettód, ha Németországban kínálnak neked 1,2 millió havi nettód. Ehez képest a havi 240 és a 280 ezer is szánalmasan kevés.
Aki marad ennek ellenére Magyarországon, csak és kizárólag egyéb ok miatt teszi. Mert kisgyereke van, mert itt ingatlana van, mert itt karrierlehetősége van, mert itt beteg szülője van, mert olyan a habitusa hogy nem akar változtatni.
Ez egy kamu, hogy az egykulcsos adó bárkit is itthon tartana.

De mint már mondtam máskor is, nem abban kell gondolkozni, hogy újra visszahozzák a korábbi adórendszer.
Lehetne 3 kulcsos az SZJA pl.
Havi összegre bontva -
0-KSH átlagbérig 10%
KSH átlagbér - Járulékplafon 20%
Járulékplafon felett 30%

Vagyis
0-240 ezer között 10% ( ez most 16 % )
240 ezer 1 forint - 650 ezer között 20 % ( ez most 19-20% körüli a negyedszuperbruttó miatt % )
650 ezer 1 fotint - végtelen 30% ( ez most 19-20 % körüli a negyedszuperbruttó miatt )

Ez a rendszer ha feltételezek egy tiszta egykulcsos adót, az alábbit eredményezne egy mérnöki fizetésnél ( havi 500 ezer bruttó ).

1) 500 ezer 16 % az 80 ezer
2) 240 ezerig 10 % az 24 ezer, a felette lévő rész 260 ezer 20% az 52 ezer. A kettő együtt 76 ezer forint.
Vagyis havi 500 ezernél is csökkene az adóterhelés és alatta is végig.

Kiadáscsökkentés kéne a finanszírozásához. Ez meg kellene lépni, Viszont ez beindítani a fogyasztást. A lakosság 90%-nak nőne a jövedelme a maihoz képest.

Khal Drogo 2012.08.15. 08:57:13

@Diocles: Én nem lelkedezek, max te keresegsz ha elmegy a vezér a kukába. Majd kereshetsz egy idolt. Egyébként nem vagyok balliberális, mindig a FIdeszre szavaztam, de soha többet. Én már felébredtem, egyszer majd te is felfogsz.

jjulie 2012.08.15. 08:58:46

@Khal Drogo:

a lakópark építés szárbaszökkenése, és elővirágzása az orbán műve, az államilag támogatott lakáshitellel és a hozzákapcsolt szocpollal, a 2004-2008 közötti devizahitelezés már csak rátelepult a korábban beindított projéktek értékesítésére

mélyenkussolnak is róla a mélyenmagyarok orbániában, a mélyenszíjjártó is mélyen kerüli mindezt, és a mélyenkerülve mélyenhallgatnak a költségvetésre gyakorolt, még sokáig fennálló hatásáról

kis magyarország nem ország, orbánia mennyország

Khal Drogo 2012.08.15. 09:00:49

Elképzelem ahogy otthon ül a mérnökember, kezében a nyugati álláslehetősségel és azt mondja. Így hogy a kinti fizetési előnyöm csak 350%.-al múlja felül az itthonit, nemet mondok. Ha 370%-al múlná felül, elmennék. A 350%-os plusz az kevés, maradok.
Ez egy életszerűtlen baromság.
Látható hogy az orvosoknak adott pár tízezres nettó havi plusz sem állítja meg a kivándorlást. Az egykulcsos adó önamgában kevés hogy megállítson bármit.

Ez azoknak a kvalfikáltaknak jó, akik egyébként is maradnak meg vagy nem kellenek sehová vagy nem akarnak menni. Nekik jó, kapnak zsebpénzt Orbántól.

menőmano 2012.08.15. 09:01:39

@László56:

Kedves László!

Hát! Én úgy látom, hogy Önnél totális a helyzet.
Szerintem.
:))

jjulie 2012.08.15. 09:09:43

@Diocles:

így van pajtás: "a legkevésbé sem lenne kirívó, ha a Fidesz veszítene"

az orbán az ellenzéki ugatásban tud kimagaslót nyújtani, a kormányos szerepre kevéssé alkalmas, így csak visszaülne a kedvenc testhezálló kispadjára, és helyreállna a világrend

persze ahhoz az is kellene, hogyha mélyenigazszíntisztamagyar módjára sűrün elnézést kérne a szijjártóéert, a simicskáért, a smittpaliért, a girószászandriskáért, a selmecigarielláért, a lázárlézerjaniért, a matolcsiért, az egykulcsos adóért, az elmúltnyolévezésért,a focistadionokért, az aszékelyekért, érted, a leninért, itakdalse

ja és a saját ócsakaságáért

graycivil 2012.08.15. 09:13:55

@Gomezke: Pogátsa Zoltán a FYDESZ "közgazdasági Kuminja", magyarán kimagyarázó-embere.

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2012.08.15. 09:15:46

@menőmano:
Én meg úgy látom, hogy teljesen igaza van, te pedig idióta vagy.
Ozorán fesztiváloztál stb.
1:1

jjulie 2012.08.15. 09:18:02

@Khal Drogo:

az egyéni integráció működik, de még mennyire hogy működik, a tehetség és az ambició könnyedén távozik ha nincs valami személyes akadály, az itthon maradottért meg kiépítik a multik a magyarországra benyúló különvilágot

az orbán meg lejátsza az adóbevételeket és az eus pénzeket a heveroknak és a mamelukoknak, az orbánjanicsárivadékokat pedig már az ovodától kezdve összezárva elkülöníti

hosszútávú lesz az orbánfertőzés hatása

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2012.08.15. 09:18:23

@subtotal:
Minden relatív, ezt szoktátok harsogni.
Magyarország igenis növekszik, a mostani lépések alapozzák meg a jövőbeni jólétet.
Pl. a devizatartalékok növekedtek, te buta!
A születések száma is nőtt, te buta!
Az elfogott bűnözők száma is nőtt, te buta!

Ezek a legfontosabbak, nem az, hogy a spekulánsaid, a tolvaj gazembereidnek csökkent a bevétele, a részvényindexe, a profitja.

Diocles 2012.08.15. 09:19:19

@Khal Drogo:

Hát persze, mindenki a Fideszre szavazott, aki most bőszen szidja őket, ez már így szokás a honi blogkultúrában. Még julie is bősz jobbos volt, igaz-e, julie-kém?

Le lehet becsülni a kivándorlást, de van amikor átszakad a gát. Sokaknál pl. a manyup-ügynél szakadt át, több ilyen embert is ismerek, amikor leesett nekik (ami persze már régóta nyilvánvaló volt), h nem lesz érdemi nyugdíjuk, eü-ellátásuk.

Ha még erre rápakolsz 40-50%-os szja-kat (LMP-program) a bruttó havi 200-ön felülieknek, akkor ez egy újabb gátszakadás lesz.

Saga 2012.08.15. 09:21:56

@is: Görög EUR alapon, magyar HUF alapon. Ennyi. Körte vs. alma.
De ha netalántán még összeesküvés áldozata is az ország, ez a kormányzati teljesítmény akkor is szánalmas és kártékony. Már 20 éve az és ezek is barmok.

WhiteLion 2012.08.15. 09:22:40

@Khal Drogo:
"A jelentős számú új építésű lakóparkok felvirágzása az olcsó devizahitelezéshez kötődött, ahol minimálbérre is komolyabb hiteleket lehetett kapni. Ilyen környezet márpedig egyhamar nem lesz Magyarországon újra."

Remélhetőleg tényleg nem! Az ugyanis ide vezetett, ahol vagyunk.
Szerinted az normális volt, hogy visszafizetésre gyakorlatilag esélytelen jövedelmi viszonyok mellett is odaadták a hitelt?

Csak érezze magát úgy a nép, hogy végre elért valamit megvan a lakás a kocsi (néhányan még nyaralni is elmentek hitelből). Vissza kell majd valamiből fizetni? Nem baj, nem foglalkozunk vele, majd lesz valahogy... Ez az "elégedettség" okozta a szoclib csapat duplázását is, többek között.
Az emberek többsége azért most érzi, hogy sz@r a helyzet, mert most abból kell kijönnie, amit megkeres, hitelből költekezésnek vége.
Csak ezt az álmot nem kellett volna elkezdeni álmodni annak idején...

dr. Bubó 2012.08.15. 09:25:59

@WhiteLion: egyetértek...

a gazdasági lehetőségeken felül költöttünk...

köszönhetően a kormánynak, aki értelmetlenül BELEAVATKOZOTT a gazdaságba...

(fides volt...)

Khal Drogo 2012.08.15. 09:28:51

@Diocles: Én leírtam milyet adórendszert preferálnék. Ott havi bruttó 500ezernél is további adócsökkentés lenne, mégis 3 kulscsos lenne az adó. Ezt add össze. Durva.

Khal Drogo 2012.08.15. 09:31:03

@WhiteLion: Szerintem a magyar lakáspiac soha többet nem lesz olyan mint 2008-ban, az ingatlanok iránti kereslet mivel mesterséges volt akkoriban, nem fog visszatérni. Aki akkor beszállt, bukott zömében. Kidurrant a lufi.
Mindenki szépen leírhatja a veszteségeket.

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2012.08.15. 09:32:17

@Khal Drogo:
Semmilyen SZJA nem jó, mert hamis.
Az egyetlen igazságos adózás az áfa mellett a vagyonadó, az tiszta beszéd.

is 2012.08.15. 09:34:49

@Saga: mégiscsak beválaszoltad az inflációt :(

subtotal 2012.08.15. 09:35:38

@Kara kán: Forest Gumppal szólva: buta aki mondja! A minősítgetésed mindazonáltal túlságosan régi csel már arra (azon túl, hogy bántóan primitív is), hogy egymás sértegetésének irányába terelje valaki a párbeszédet. Én ebben nem vagyok partner.
A többi felvetésed is terelés, ugyanis a kérdésemre 1 szóval sem válaszoltál, csak a GDP növekedésének jelentőségét próbálod ezekkel csökkenteni.
Születések számára itt egy vidijó hiteles forrásból:
videotar.mtv.hu/Videok/2012/07/10/21/Tovabb_csokken_a_szuletesek_szama.aspx

Visszatérve a kérdésemre: ha az számít, amit te mondasz és nem a GDP adat, akkor miért beszélt róla a ME és PM tavaly azt állítva, hogy növekedni fog? Ha azt mondták, fog a nyócév és csontvázak ellenére, miért nem teszi?

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2012.08.15. 09:36:10

A tények ezek:
index.hu/gazdasag/magyar/2012/08/15/ul_a_kormany_a_sok_penzen/

A pénz beszél, a libsibolsi kutyák meg csak ugassanak!

Gomezke 2012.08.15. 09:37:19

@Kara kán: "Semmilyen SZJA nem jó, mert hamis."
Nem az SZJA az ördögtől való, csak nem egy olyan rendszerre találták ki ahol ezerszeres bérkülönbségek lehetnek.

munkásőrkék felnőttpelenka 2012.08.15. 09:40:14

@Kara kán: Ha elolvastad volna, te barom, akkor tudnád hogy ez a manyup vagyon maradéka.

menőmano 2012.08.15. 09:40:37

@Kara kán:
Mi?van?!! Mi a probléma kedves? Kinek van igaza?!

Ozorán fesztiváloztál stb. "

Na! És?! Akkor mi?van?! Pontositok) Ha fesztiváloztam volna, ahhoz sem lenne sok köze.
"idióta"!!! Tényleg? Hát ezt nem is tudtam.

Illlyen senkiházi" féle dumákkal, pardon) irományokkal nem szoktam foglalkozni. Legalább is, mélységében nem.

Esetleg, van még valami???

munkásőrkék felnőttpelenka 2012.08.15. 09:42:32

@WhiteLion: A lakáshitelek nyakra-főre támogatása mikor is kezdődött?

wmіkі (törölt) · http://apostolimagyarkiralysag.hu/ 2012.08.15. 09:46:11

@Kara kán: Mit okoskodsz? Azért mert van egy közigazgatási alapvizsgád, máris te vagy a nagy értelmiségi?

WhiteLion 2012.08.15. 09:50:54

@Wеgam:
a "nyakra-főre támogatás", amire Te gondolsz 2001-2-ben, az pár %-nyi kamattámogatás volt, és akkor a bankok még elvárták a "rendes" jövedelmet (=kereseted 20%-a lehet max. a törlesztő), és max. a lakás értékének 50%-ára adtak hitelt. Abba nem bukott volna bele a fél lakosság.

A gond akkor kezdődött, amikor (úgy 2004-2005 körül) elkezdték a CHF, EUR és Yen hiteleket népszerűsíteni, fedezet és jövedelem nélkül. (lakás 80-90-akár 100%-a, és minimálbérre meg 1db befizetett postai csekkre is). És nem csak lakásra!

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2012.08.15. 09:55:24

@wmіkі:
Nincs közig. alapvizsgám, de van JÓZAN M A G Y A R PARASZTI ESZEM, ehhez jön hozzá a 135-ös IQ-m (akinek ennél több van, az már őrült), ergó logikus gondolkodásra való képességem, épp optimális EQ-m, és kitartásom.

menőmano 2012.08.15. 09:57:22

@Kara kán:
Bocsika! Lemaradt.

Önnél is totális a helyzet.

jjulie 2012.08.15. 09:58:51

@Gomezke:

naja, két ciklus is kevés lenne

az orbán benne ül az egykori nádori birtok kellős közepén, amivel kapcsolatbanl tudni illik, hogy volt egy katonaember, nevezett lilien lovaskapitány, aki házasság révén tett szert ercsi környékén egy tekintélyes birtokra 1795-ben, majd igazi józan ésszel, tetterővel és szervőzőkészzéggel megálldva magyariföldön példátlanul hatékonyra átszervezte azt, majd 1825-ben elhunyt, na és az ú módszereit másolva lett a felcsút-alcsúti nádori birtok átszervezve, viszont az nagyjából 30 évig tartott, pedig volt hozzá elérhető közelségben másolható minta....

most meg másolható minta sincs

a politikának egy irányba kellene húznia évtizedeken keresztül, függetlenöl a kormányostól és annak szinétől, de ez nem fog megtörténni magyariföldön, mivel ilyen politikai célok elképzelhetetlenek, se kultúrája, se hagyománya, se egészséges táptalaja, pusztán a kasszakulcs megszerzés a magyari politikus egyetlen célja amióta csak magyari politikusról beszélni lehet

az első két említésre méltó magyari politikus a széchenyi és a kossuth volt, a kossuth célja semmi egyéb nem volt, mint megmenteni a birtokos nemességből annyit amennyit csak lehet, a széchenyié pedig az, hogy ismervén a feudalismusból valló kitörés francia és angol útját, elérje, hogy az angol út felé tendáljonak a mozgósítható energiák,ne a franciás kerüljön előtérbe, amit a franciákat olvasó petőfi úgy fogalmazott meg, hogy: akasszátok fel a királyokat

ezek az urak még érdemelnek valamiféle tiszteletet, márcsak a távolság megszépítő volta miatt is, meghogy kevéssé részletesek az ismereteink róluk az utódjaikhoz képest

a magyari politikus is geci a javából, és nagyon könnyű helyzetben van, mivel nincs olyanmagyar család amely kárára az elmúlt száz évben ne követett volna el a politika valami embertelent, családokat süllyesztett el, és emelt a kárukra a magasba a politika, megszámolni is nehéz hány féle szereposztásban, tehátaz ezer féle gennyesedő sérelemhegyekkel terhelt népségre játszi könnyedséggel települ rá a geciség, aminek politika a becsületes neve, és annál sikeresebb minél gecibb, tehát minél több újabb gennyes sebet ejt, és minél több kétes érdemet jutalmaz, és ebben az orbán kiváló

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2012.08.15. 09:59:05

@menőmano:
Ön páááciens, tehát nem diagnosztizálhat. Hiába képzeli orvosnak magát. :-(

menőmano 2012.08.15. 10:03:14

@Kara kán:

Figyeljen már picikét! Én nem képzelek semmit, de semmit. Szóval) Ön téved. nem kicsit, nagyon.
Szórakozzon mással, ha kérhetem.

kalapkabát.osztjónapot!!!

agatsu 2012.08.15. 10:12:51

A legtöbb politológus olyan, mint az az ostoba vaskalapos seggfej tanár a Holt költők társasága című filmben, amelyik a verseket egy kordináta rendszerben elemezve értékeli...értem én ,hogy a moralizálás nem ploitológiai fogalom (ezért külön sajnálom szegény párákat), de egy dilettánsról azt írni, hogy jövője azon múlik, hogy el tudja e hitetni, nem az...nos, van egy szint, ami alá azért nem kéne menni.
Tudom-tudom ez a blog rohadt objektív akar lenni, de vajon nem kéne elgondolkodni azon, hogy mit jelent: az írástudók felelőssége ? Most, hogy leírtam még én is gúnyos mosolyra húztam a szám.
TG okos, az összefüggéseket többnyire jól meglátó és értelmező ember , csak gyáva ( politológusainkról 90%-ban elmondható).
Lehet tisztán a számokat méregetni, meg objejtívkodni, hatékonyságot értékelni, még akkoris ha a hazugság elkenésének sikerességét méri, de mindeközben elveszik a legfontosabb : az ember! Köszi tudom demagóg vagyok, de inkább ez, mint....
Ami a politológusnak objektíven szavazat maximalizálás, az a valóságban a nép átb@szása...de gusztustalan egy melótok van!

Gomezke 2012.08.15. 10:19:07

@jjulie: Korrekt értékelés, sajnos.

dr. Bubó 2012.08.15. 10:23:06

@agatsu: lehull róla... mint a falra hányt bors ó...

kb 2009 végétől írom neki fohjjamatosan... hogy
a semlegességgel gond van ERKÖLCSI VÁLSÁGBAN...
ugyanijjen hitvány elfogulatlanok miatt törhetett előre a NÁCIZMUS

"A legforróbb hely a pokolban azoknak van lefoglalva, akik az erkölcsi válság idején megőrizték semlegességüket." (Dante)

Tg bűnös. bűnesebb mint a hitvány politikusok... hisz azoknak nincs se lelkiismeretük, se agyuk... remélhetőleg TG ijjen szervekkel rendelkezik, ergó a legfőbb bűnös Ő...

@Gomezke: @jjulie: +1

Lollle 2012.08.15. 11:13:58

@dr. Bubó: Akkor mondjál már egy politológust (de hülye szó ez istenem :)), aki semlegesebb nála.

dr. Bubó 2012.08.15. 11:19:53

@Lollle: értelmezés kérdése...

szándéka szerint semleges, de erre mondom hogy nagyon SÚLYOS BŰN

ha meg fides szekértoló (gyakorlatilag mindenképp az) akkor pedig BŰNCSELEKMÉNY

Khal Drogo 2012.08.15. 11:21:24

A legtöbb újszülött kisfiút Mohamednek nevezték el Angliában és Walesben 2011-ben – írja a CNN brit állami statisztikára hivatkozva. Hivatalosan a Harry lett a legnépszerűbb babanév, ami a Harry Potter-sorozat és Harry herceg sikerét mutatja, ám a próféta nevének különböző változatait összesítve mégis a Mohamed kerül a lista elejére. Az Olivert és a Jacket megelőzve a Mohamed egyben az elmúlt öt év legfelkapottabb neve is Angliában és Walesben, népszerűségét pedig tovább növeli Mo Farah hosszútávfutó, aki az olimpián két aranyérmet is szerzett Nagy-Britanniának.

Egy washingtoni kutatóközpont szerint a szigetországban élő muzulmánok száma megduplázódhat a következő 20 évben: 1990-ben az ország lakosainak 2 százalékát tették ki, 2010-ben már 4,6 százalékát, a számuk a várt adatok szerint 2030-ra már a 8 százalékot is túllépheti.

---

Allah Akbar!

Lollle 2012.08.15. 11:24:37

@dr. Bubó: Nem tudom mi az értelmezés kérdése... De ezek szerint nem ismersz nála semlegesebbet, ezért vagy itt. Ha ló nincs a szamár is kincs? :)

Lollle 2012.08.15. 11:30:00

@dr. Bubó: Akkor nevezz meg bárkit, aki politikával valamilyen formában foglalkozik és semlegesebb nála.

Saga 2012.08.15. 11:33:44

@is: Mert mint makro adat köze van egy ország teljesítményéhez. Az meg hogy 10 éve nem változik az árfolyam elég érdekes. Épp 10 éve az EUR 243 foring volt. Most épp 280 körül van.
USD alapon igazad van, ott 248 volt és 230 most, viszont 2008-ban volt 146 is és azóta meredeken erősödik a HUF-hoz képest. Tehát akik azóta vásároltak külföldiként kénytelenek elvárni a magasabb hozamot, ha nem akarnak az árfolyam miatt veszteséget.
Egyébként meg Veres János díjjas Matolcsynak én is drágábban adnék pénzt mert megbízhatatlan mondjuk egy cseh vagy lengyel kollégához képest.

dr. Bubó 2012.08.15. 11:33:57

@Lollle: jaa értem már... tévedésben vagy... én nem olvasom a posztyait... bulsit...

viszont a kommenztyeim majd pár év mulva szeretném linkelni...

én megmondtam... a fidesnél nincs hitványabb... komcsi náci feudalizmus

1012 év feudalizmus + fides = álamcsőd + belháború

Lollle 2012.08.15. 11:35:37

@dr. Bubó: Akkor további jó agymenést :)

szoja122 2012.08.15. 11:45:04

@Kara kán: "A szövegem és a DNS-em között semmi összefüggés nincs"

Rossz a szövegértésed, ilyet nem is állítottam.

zipe moha 2012.08.15. 11:46:38

...ha sikerülne is gazdasági növekedést elérni, még sem lehetséges tartóssá tenni azt. A növekedés a hazai multinacionális környezetből azon belül is az autógyártóktól fakadhat..ám ennek hatása a közember számára csak alig válna érezhetővé,pláne országos mértékben...
Az NFÜ megújíthatatlansága jól érthető okokból (most úgy látszik ) fennmarad illetve továbbra is kontra produktív a rendszer, az eu források lehívás csak giga projektekkel valósulhat meg ezeknek szintén nincs általános közérzet javító hatása. A gazdaság HAZAI fele gyakorlatilag agonizál nincs pénz,nincs piac....így mára életképtelenné vált.
A kulcsprobléma a rendszerszintűvé vált általános (társadalmi és gazdasági )közbizalom hiány. Bizalom nékül nincs közreműködés,közreműködés nélkül nincs az a gazdaságpolitika vagy politika elit amelyik sikeres tudna maradni.Ide jutott a nemzet az elmúlt 22 év kálváriáját megjárva.A fidesz előtt már csak két reális út maradt nyitva:
1.Adminisztratív eszközökkel, korlátoz,kényszerít, manipulál.
Lehet,de legkésőbb 16"-ra minimum előrehozott választásokba torkollik vagy még súlyosabb következményekkel jár...
2.Felkészül egy erős ellenzéki szerepre...ennek kevésbé örülnék, mint annak,hogy egy új valódi konzervatív értékekkel rendelkező párt jelenne meg az új póluson.

Khal Drogo 2012.08.15. 11:54:24

Költözz, dolgozz, beszáll az állam
Index
2012. augusztus 15., szerda 11:24
|
Tumblr Email
Egy új kormányrendelet-tervezet szerint 18 hónapon át lakhatási hozzájárulást kaphatnának azok az álláskeresők, akik lakhelyüktől 100 kilométernél messzebbi munkát vállalnak el. Az első hat hónapban az albérletet és a rezsit is fizetné az állam, legfeljebb 93 ezer forintig. Tízezer ember 11 milliárdba kerülne a költségvetésben.

Akár havi 93 000 forintos lakhatási hozzájárulással segítene rá arra a Nemzetgazdasági Minisztérium, hogy állástalan emberek hajlandóak legyenek költözni a munka kedvéért. A tárca a kormany.hu-n kedden tette közzé azt a jogszabály-tervezetet [1] , amely átírná, kibővítené a munkábajárással összefüggő terhek csökkentését célzó támogatásokról szóló 1998-as rendeletet.

---

Matolcsy fiókja kinyílt...
Egy újabb értelmetlen terv.

Khal Drogo 2012.08.15. 11:58:53

@zipe moha: A Fidesz jelentős erőket fog mozgosítani hogy hatalmon maradjon. A jogrendszert már most felkészíti erre, hogy minden az ő győzelmét segítse. A kérdés az, hogy meddig fognak elmenni.
Ha kierőszakolnak egy olyan helyzetet, ahol nyerni tudnak annak ellenére hogy kormányváltó hangulat alakul ki tartósan, az események eszkalálódni fognak.
Ha az emberek többsége kormányváltás akar, de egy manipulatív rendszerben ez nem lesz kivitelezhető, aggresszió fog kitörni.

dr. Bubó 2012.08.15. 12:00:37

@Khal Drogo: ez jó... ugyis "bejárok" 100+ -ról... akkor ezt felmarkojjuk...

negatív adófizetés...

is 2012.08.15. 12:08:26

@Khal Drogo: albérletnek értelmetlen, de ha adnának ehelyet 1-2 millió mobilitási támogatást (add el itt a lakásod, és vegyél ott, ahol számodra munka van), akkor volna értelme. csak egyes helyeken Mo-n semmilyen munka nincs, az ottani lakást senki sem venné meg, ezzel a kör bezárult.

is 2012.08.15. 12:17:58

@Diocles: "jobboldaliként a legkevésbé sem bánnám, ha megbukna a jobboldal, mutassák meg a nagypofájúak, h mit tudnak ebben a helyzetben..."

eddig kétszer mutatták meg. 1994-ben kb. ugyanezt vették át az MDF-től, és akkor képesek voltak berakni Bokrost, és 3 év alatt rendevágták Mo-t (pl. hiány: 86%->61%, GDP növekedés: 1%->4%); másodszor 2009-ben, amikor mégiscsak a legnagyobb kaki volt, akkor Bajnai megmutatta, hogy merre az előre, és ezt a piac is elismerte (hitelkamat a béka segge alá ment le). sőt, 2006 után Gyurcsány harmadszor is megmutatta volna, de sikerült őt ebben megállítani, leginkább a 2008-as hülyenépszavazással, amire ma már élő embert nem találsz, aki büszke lenne.

ehhez képest a FIDESZnke az az egy mítosza van, hogy nem ráültek a bokrosi eredményekre, hanem maguk csináltak ott bármi értelmeset. sajnos nem igaz, bizony ráültek a bokrosi eredmények hullámára, és amikor maguk akartak valamit a kétéves költségvetéssel, na az már Matolcsy volt, és már akkor olyan is volt.

ennyi lenne az összehasonlítás.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.08.15. 12:25:36

@is: Gyurcsányt megállították a folyamatos nemzetemelésben?

hahahaha

Khal Drogo 2012.08.15. 12:27:51

@dr. Bubó: Havernál fog megszállni és osztoznak a pénzen. Vagy haver bejelenti hogy ott lakik és ő meg beingázik. Óriási csalások jönnek majd. Lesznek kamulakcímek, valójában a városban lakik, de leigazolják hogy az érvényes lakcíme 200 km van és dől a pénz. Stb.
Ez ablakon kidobott pénz lesz.

Khal Drogo 2012.08.15. 12:31:53

@is: A második Fidesz-kormány teljesítménye siralmas. Újjáépítéssel kampányoltak és csak rombolnak.

mókáné 2012.08.15. 12:50:05

@menőmano:

"Önnél is totális a helyzet."

:) Önnél is mindig.

mókáné 2012.08.15. 12:58:39

Kedves Török Gábor!

Jó irányba halad ez az ország, amikor a minőséget helyezi fókuszba. Az egyéni ember felelősségét és a motivációkat még mindig fontosnak gondolom.

Elrugaszkodni nem csupán az országnak kell, hanem az egyes embernek is.

Érdemes megfigyelni a tendenciát: egyre többen fektetik be a pénzüket magyar kötvényekbe.
index.hu/gazdasag/magyar/2012/07/12/42_milliardot_adtunk_kolcson_az_allamnak/

Sok apró mozaik mutat afelé, hogy bízunk önmagunkban. Az országot ez viszi előrébb és nem mindent a politika old meg, hanem mi, magunk.

Eredményes, szép napot kívánok Önnek!
www.youtube.com/watch?v=KgdNIwEZP-M

mókáné 2012.08.15. 13:00:53

@Hepci:

Szia!:) Hiányoztál. A horvát tengerparton, az ott, naturista paradicsom.:) És olasz stílusra váltottam. Rám sem ismernél, ha most látnál..

Már el merem mondani!:)
www.youtube.com/watch?v=hPod6QDrIrU

Khal Drogo 2012.08.15. 13:24:07

@Diocles: A miniszterelnök szerint Nyugat hanyatlik és jön fel a mi régiónk gőzerővel. Ön hogyan meri kétségbe vonni a miniszterelnök úr jóslatait? Ez hazárulás. Ha tudnák hogy Ön ki, talán ki is kéne Önt rúgni a NER-ből. Mi az hogy menekülnek innen az emberek?
Ez aljas ballibsi hazugsággyár.
A világ irigyli a magyar sikereket, tündérmeséről beszélnek. Maholnap 4-6%-os lesz a növekedés, a Kedves Vezető jobbkeze személyesen megígérte.

Valóságban a világszerte irigyelt 16-os egykulcs ( ami kétkulcsos egyébként ) a sosem látott unortodox válságkezelése ( ne a zemberek fizessék meg ) és egyéb nóvumok ( tandíj nem, önköltséges képzés igen ) miatt eszi a sárga irigyság a Nyugatot.

Keletre tarts. Határokat lezárni. Az áskálódikat kirúgni, eltaposni. A NER leküzdi az ellenforradalmárokat!

It’s the economy, stupid 2012.08.15. 13:27:39

@Apeiron:
"Nem a GDP adat határozza meg azt, hogy az állampolgár a saját gazdasági helyzetét hogyan határozza meg."

... ja, a jó külker egyensúly felől még bivalybasznádon simán éheznek.

Köszi ezt a szemléletes elemzést, tanári volt. :)

Captain Picard 2012.08.15. 13:31:29

@Diocles: "Márpedig ha a mérnökök, informatikusok, stb. lelépnek majd a magasabb szja-kulcsok (+ 26% szociális adó, + világbajnok áfa, stb.) miatt, azt az egész gazdaság megérzi, fej nélkül nem működik a test sem."

Bár én már nagyon régen leléptem ha lehet így jellemezni a külföldre költözést, de változatlanul informatikusként dolgozom és nem nehéz bele képzelni magam a most frissen Magyarországról elköltöző informatikusok helyébe. Ilyen formában azt hiszem igazuk van az előttem neked válaszolóknak, miszerint az adó nem igazán releváns. Itt Angliában a jövedelem felső részének az adója 40% (úgy értem ami az informatikusokat érinti, hiszen nagyon kevés informatikus keres £150 ezer felett amire már 50% a kulcs). Tekintettel rá az átlag egy bizonyos szinten felül kb. £50 ezer per év, a 40% adó nem befolyásolja az elköltözéssel kapcsolatos döntést. Akármely oldalról nézzük, jobb £50 ezer után (illetve az £50 ezer felső kategóriába eső része után) 40% kulccsal adózni mint évi 4-5 millió Ft után kisebb kulccsal. Tegyük hozzá, nem tudom valóban 4-5 millió a magyar informatikus fizetés jelenleg, csak feltételezem.

Egyébbként nem hiszem csak a fizetés a szempont amikor valaki a vállára veszi a vándortarisznyát. Az informatikusok mindenhol meg vannak fizetve. Nekem visszagondolova és elnézve a jelenlegi otthoni eseményeket a kiszámíthatóság tűnik az elköltözés mellett szóló érvek legnyomósabbjának.

Persze az is érthető ha valaki kalandvágyból változatlanul otthon marad :-))

szoja122 2012.08.15. 13:47:50

Nekünk, igaz magyaroknak csak magyar termék kell!

Aki mást eszik-iszik, az sötétben bujkáló fülke-ellenforradalmár!

A legmagyarabb magyar termék a Coca-Cola, az ősmagyarok nem kumiszt ittak, hanem Coca-Colát!

"A Coca-Cola magyar, a májas hurka nem?"

"ha a jogszabályt a betűje szerint vesszük, a Coca-Cola az egyik legmagyarabb termék, hiszen alapanyagának több mint 90 százaléka belföldi, az importált koncentrátum csak elenyésző része."

index.hu/gazdasag/magyar/2012/07/19/mi_a_magyar_termek/

szoja122 2012.08.15. 13:49:57

@szoja122: Ilyen az, ha a szemellenzős félázsiai származékok törvényt alkotnak....

nyünyüge 2012.08.15. 14:07:17

@knausz:
aki meg nem képes elrugaszkodni, annak kampó :((!

... tízezres nagyságrendű azon egészségkárosodottak száma, akik nem kapnak igényük elbírálásáról határozatot, következésképpen az arra jogosultak pénzt sem. Az arra jogosultak persze nem esnek ki az új, és szabályozási hibáktól hemzsegő, egyéni tragédiákhoz is vezető, alacsony összegű ellátást adó rendszerből, a kérdés csak az, mikor jutnak hozzá a megélhetésüket biztosító összeghez - jelezte az egyik legnagyobb problémát Korózs.

www.stop.hu/belfold/a-kormany-beismerte-a-nyugdijpolitika-kudarcat/1074331/

Khal Drogo 2012.08.15. 14:15:36

Sokáig kellett várni rá, de megérte: nem kizárt, hogy már nyolc év múlva, a trianoni béke századik évfordulóján hivatalosan is fel lehet vetni a revízió kérdését. Ezt Kőszegi Zoltán, a Fidesz országgyűlési képviselője jelentette be az Erdélyi Magyar Ifjak Borzonton rendezett, hagyományos nyári táborában. Kőszegi szerint ehhez mindössze annyi kell, hogy a Fidesz tovább tudjon erősödni, és sikerüljön hazánkat gazdasági és más tekintetben is erős országgá tenni.

mandiner.blog.hu/2012/08/15/mar_csak_8_ev_a_revizioig?utm_source=ketrec&utm_medium=link&utm_content=2012_08_15&utm_campaign=index

A Fidesz minden képviselőjére lehet számítani. Személyes Orbán Viktor válogatta ki mindet. Ők voltak a legjobbak vélhetően. Vajon mit tudhatnak azok akik kimaradtak?
A választ is tudjuk. Ők ma hivatalvezetők, igazgatók és államtitkárok.

Ez a garnitúra a Fidesz. Ez a mai magyar jobboldal. Matolcsy és Orbán vezetésével.

It’s the economy, stupid 2012.08.15. 14:20:10

@korábban ulrike:
"leventei vizekig (Földközi-tenger keleti medencéje)"

A "leventei vizek" nem inkább a Ludovika környékén vannak? Eső után. Vö: pocsolyák. :))

LevAnte (a francia le Levant=Kelet szóból származik) lesz inkább amire gondolsz.

It’s the economy, stupid 2012.08.15. 14:23:32

@Kara kán:
"Késsel és villával eszek meg 10 libsibolsit csak én egyedül. Minden reggel!"

Az a baj, hogy mi ezt el is hisszük neked...

mókáné 2012.08.15. 14:35:09

@nyünyüge:

"aki meg nem képes elrugaszkodni, annak kampó :((!"

Ha én mindig nullából és saját erőből állok fel, akkor más is képes erre.

Ott a kulcs, hogy az ember ne mástól várja el a saját boldogulását.

Az egészségügyben sem kéne ennyi beteg embernek lenni, ha mindenki sportolna és óvná az egészségét. Az önhibájukon kívül sérült emberekre szánhatnánk azt a pénzt és prevencióra.

Az nem lehet, hogy 40+ csak kevesen néznek ki jól és kevesen egészségesek, illetve nagyítóval kell keresni őket.

Török Gábortól ismerem alábbi tudóst és érdemes elgondolkodni a fejtegetésén. Mitől konzervatív és mitől liberális valaki? Ennek tükrében érthető meg a Fidesz.

Lakoff szerint a különbségek a liberálisok és a konzervatívok nézetei között abból adódnak, hogy különböző intenzitással viszonyulnak két egymástól különböző olyan metaforához, amelyek az állam és az állampolgár viszonyáról szólnak.

Mindkét nézet a család metaforáján keresztül nézi a kormányzást. A konzervatívok sokkal inkább vonzódnak ahhoz a modellhez, amit ő „szigorú apa modell”-nek nevez. Ebben a család egy erős, domináns „apa” (kormány) köré épül, és azt feltételezi, hogy a „gyerekeket” (állampolgárok) meg kell fegyelmezni, hogy felelősségteljes „felnőttekké” (erkölcsösség, önellátás) váljanak.

Azonban amint a gyermekek felnőtté váltak, az apa már nem avatkozhat bele az életükbe, azaz a kormány hagyja békén azon tagjait a társadalomnak, akik már bizonyították felelősségtudatukat.

Ezzel szemben Lakoff szerint a liberálisok jobban bíznak abban a családmodellben, amit „gondoskodó szülő modell”-nek hív, amely a „gondoskodási értékrenden” alapszik, és amelyben az „anyák” és „apák” arra törekednek, hogy az eredendően jó „gyerekek”-et távol tartsák a „negatív behatások”-tól (környezetszennyezés, társadalmi igazságtalanságok, szegénység stb…).

hu.wikipedia.org/wiki/George_Lakoff

It’s the economy, stupid 2012.08.15. 14:35:44

@Khal Drogo:
"Közel 1 millió forintos fizetésért szerzett állást több nyelveket beszélő, diplomás embernek a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat, akik háztartási segítőként dolgozhatnak majd Svájcban.
.....A 250 jelentkezőből az állásinterjúra csupán 40-50 embert hívtak be."

Hát ez aztán tényleg beszarás.
Már csak így tudják lóvéhoz juttatni a híveket???
Ezek télleg MINDEN lehetőséget lenyúlnak, kisajátítanak, pirulás nélkül.

nyünyüge 2012.08.15. 14:42:22

@knausz:
Elismerten rokkant, társadalombiztosítással rendelkező, munkaképtelen emberek ezrei egyik napról a másikra 0 Ft ellátást kapnak hónapokig valamiféle "szoftverhiba" miatt, és neked erről az az össz véleményed, hogy mindenki álljon fel saját erejéből ?!?

Khal Drogo 2012.08.15. 14:47:35

@It’s the economy, stupid: Az a módszer sem piskóta, hogy közmunkások kapálják a Fideszes képviselő földbirtokát állami pénzen. Épül a rendszer.

mókáné 2012.08.15. 14:52:28

@nyünyüge:

"hogy mindenki álljon fel saját erejéből ?!?"

Igen. Ha nekem sikerült, ismétlem: bárkinek sikerülhet. Akarni kell. Gondoskodó állam olyan Amerikában sincs.

Csak akarat kérdése. Nekem semmi másom nincs, csak akaratom. Egyszerűen nem szabad nyavalyogni. Ennek véget kell vetni és kiutat mutatni - önmagunknak.

Ha holnap szoftverhiba lenne, akkor is adnom kellene a gyerekeimnek enni. Olyan nincs, hogy napról-napra élek.

A saját sorsom saját felelősségem és igenis a kezemben van. Nem a férjemében, nem az anyáméban, nem az államéban. A saját kezemben. Ebből és ezzel gazdálkodom.

It’s the economy, stupid 2012.08.15. 14:57:47

@Kara kán:
"A pénz beszél, a libsibolsi kutyák meg csak ugassanak!"

A libsibolsi kutyák azt ugatják, hogy a vagyonnövekmény "döntő részben tranzakció jellegű növekedésből eredt, amint az az MNB által közzétett adatokból kiderül."

No ez magyarul azt jelenti, hogy a manyup kötvényeket adogatják el, és/vagy "a szabad piacon" kötvénykibocsátással HITELT vesznek fel, 8-9% kamatra. Sajnos.

mókáné 2012.08.15. 15:02:04

@nyünyüge:

Visszatérve és nem elhanyagolva Lakoff definícióit kérdezem:

- Vajon nem az a társadalom problémája, hogy az emberek képtelenek felnőni?

Szerintem ez a rákfenéje mindennek. Mindenki fogja meg a saját haját a tövénél és rángassa ki magát a gödörből, aztán ha mégsem megy akkor ott az állam.

És ne gondoljuk, hogy egy életben csak egyszer kell kirángatni magunkat a gödörből!

It’s the economy, stupid 2012.08.15. 15:07:09

@Khal Drogo:
"Akár havi 93 000 forintos lakhatási hozzájárulással segítene rá arra a Nemzetgazdasági Minisztérium, hogy állástalan emberek hajlandóak legyenek költözni a munka kedvéért."

És ide is a jelentkezők (általuk) meghatározott része jutna be... Legrosszabb esetben ott se lesz munka, ahová költöznek... de ki nem szarja le, ha kap havi 1 kilót.

It’s the economy, stupid 2012.08.15. 15:11:43

@Khal Drogo:
"fel lehet vetni a revízió kérdését"

Te jóságos atyaúristen, vannak még ilyen "híreid"?
Lehetőleg egyszerre nyomd ide őket, hogy egy agyvérzéssel jussak túl az összesen :))

Kezdem érteni a polgári szolgálatos behívókat, már tényleg csak annyi maradt hátra, hogy még egy (valódi) háborút (30 éves) is ránk hozzanak.

Khal Drogo 2012.08.15. 15:28:29

@It’s the economy, stupid: Mindezt a Fidesz egy nap alatt hozta össze. Egy unalmas nyári nap.

It’s the economy, stupid 2012.08.15. 15:33:56

@knausz:
"egyre többen fektetik be a pénzüket magyar kötvényekbe."

Mókuscickánybogárvirág ennek ne örülj, inkább zokogj miatta: ez a dolog ROSSZ!
Az állam a magas kamattal ELSZÍVJA a likvid tőkét a gazdaság elől. Az alacsony termelékenységű magyar gazdaság nem tud ilyen hozamot kitermelni. Ezért egyre gyorsabb ütemben nyúvadnak ki a vállalkozások, egyre kevesebb valódi munkahely marad! Ha megnézed a munkaügyi statisztikákat: a közmunka NŐ, a termelő szféra CSÖKKEN!

"Mitől konzervatív és mitől liberális valaki? Ennek tükrében érthető meg a Fidesz."

Frászkarikát. A fidesz nem konzervatív. Ne azt nézd, amiket pofáznak, hanem amiket művelnek!

"Ha én mindig nullából és saját erőből állok fel, akkor más is képes erre."

Hány lábad, hány tüdőlebenyed hiányzik? Ez annyira durván fideszes volt...
Tudod, ez a mengele-csoport itt működik mellettünk. Emphysemás betegnek 1 maradék tüdőlebennyel (hogy tudd: ez egy progresszív betegség, tehát a maradék lebenye is tönkre fog menni) a nő 32kg, a kezét felemeli már fulladni kezd a terheléstől, elvették a támogatását, menjen dolgozni. De tudok még eseteket mesélni, ha gondolod. Ennyire belátástalannak nem kéne lenni.

nyünyüge 2012.08.15. 15:39:20

@knausz:
Melléduma. Ez nem liberális vagy konzervatív felfogás kérdése. Ez az államszervezet rossz és felelőtlen működése.
Az ellátások átszervezését olyan léptékben kellett volna végezni, amit elbír az apparátus, az informatikai háttér, az összes szereplő. Ha meg mégis így alakult, akkor legalább a minimális ellátást ki kellene fizetni az átmeneti időszakban.

Azok az emberek társadalombiztosítást és nyugdíjjárulékot fizettek azért, hogy ha betegek lesznek, lerokkanak, legyen miből megélniük (meg nem mellesleg, mert ezeket a járulékokat kötelezően fizetniük kellett).
Az államnak ezért helyt kell állnia. Ha kisebb összegben, mint eddig, az bizonyos mértékig tolerálható.
De a NULLA nem. A késlekedés mégkevésbé.

inreallife 2012.08.15. 16:54:48

@Khal Drogo: nem barátom. a vízválasztó, hogy fent tudom-e tartani at az életszínvonalat, ami egy átlag európai embernek adott, miközben nekem felsőfokú végzettségem és 1-2 idegen nyelv tudásom van, vagy sem. ez pedig családi szinten olyan 350.000 de inkább 400.000 nettónál kezdődik. magyar ember beérné azzal is, hogy nem 3 évente, hanem 6 évente cseréli az autóját. hogy nem 100nm-es lakásban laknak 4-en, hanem 70-80nm-en, hogy nem okoz gondot lecserélni a mosógépet meg a légkondit egy kevesebbet fogyasztóra. stb. ha ezt két felső fokú végzettségű ember nem tudja elérni, az kivándorláshoz vezet. mert ez kint egy kertésznek meg egy vízvezeték szerelőnek is adott.

hétvégén lengyel és grúz barátaimmal kerti partiztunk. a 28 éves tetőácsként dolgozó, angolul folyékonyan, de meglehetősen gyér nyelvtani és szókincs tudással beszélő gyerek, egy 2500 fontot érő bringával jött barbecue-zni. szeret bringázni. ez a különbség... neki futja arra, amit szeret, magyarországon meg a jól képzettek is napról napra élnek. vélekedéseddel ellentétben ők viszik a hátukon az országot, nem az átlagos joe-k...

inreallife 2012.08.15. 17:00:33

@Khal Drogo: nem írtad oda a költségeit. a 10%-os adónál nmennibe kerülne, a 30%-os adónál meg mennyi folyna be pluszba a kasszába. így ez csak pusztába kiáltot szó, igaz szépen hangzik... tegnap bemásoltam a felső decilis keresetét. keres rá a gugliben a decilis meg átlagfizetés szavakra, nagyot fogsz csodálkozni. nincs birka, akit nyírni lehet... egyedül a politikai hasznnélvezők maradtak, azokat meg nem szeretik nyírni...

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.08.15. 17:07:01

@knausz: kissé jobb lehetett a horvát tengerparton, mint az Omszki tónál.

Milyen az az olasz stílus, nőben?

hegyilány 2012.08.15. 17:07:13

Nem csupán az a baj, hogy recesszióba süllyedésünkkel a térségünktől leszakadtunk és egyre inkább a dél-európai válságzónához sodródunk, hanem még inkább az, hogy az Orbán-kormány tudomást sem akar venni a realitásokról, és a gondokért saját ámokfutása helyett továbbra is a külső környezetet okolja. Ezzel a hozzáállással esélye sincs annak, hogy belátható időn belül kedvező fordulat jöjjön a magyar gazdaságban.

Kétes dicsőség, hogy Orbánéknak sikerült elérniük azt, amit Gyurcsányéknak még a válság mélypontján sem: egyszerre van recesszió és gyorsuló infláció."

A hazai fogyasztás viszont a reáljövedelmek esése miatt több mint két százalékkal múlta alul az előző évit, és még ennél is nagyobb mértékben hanyatlottak a beruházások.

Mindez nem a külső környezet, hanem az elhibázott unortodox gazdaságpolitika, az egyoldalú megszorító lépések és a bankokat, a húzóágazatokat sújtó intézkedések hatása."

www.168ora.hu/buxa/recesszio-nemzeti-ossztermek-ngm-inflacio-100959.html

Vagyis) "Ördögi körben a magyar gazdaság".

Hát, ez van.

hegyilány 2012.08.15. 17:10:31

Ami lemaradt)
Az ilyen, gazdasági adatoktól, növekedéstől) pardon) mínusztól biztosan nem lesz elrugaszkodás". Marad a szomorú valóság.

A szegény- elszegényedő réteg pedig még szegényebb lesz........

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.08.15. 17:10:56

@It’s the economy, stupid: ha a közmunkások száma eléri az 5 milliót, megvalósítjuk végre a kommunizmust.

inreallife 2012.08.15. 17:12:36

@Khal Drogo: ez nem akkora hülyeség, mint látszik. ez egy jó megoldása lehet a struktúrális munkanélküliségnek. a kérdés, valaki hogyan tud munkát vállalni 100km-rel arébb. mert egy állásinterjú mávval+bkvval számolva is sokba kerül... ráadásul a szerződés aláírásától kurvagyorsan kéne a pénz a szálásra, meg a kaucióra... ez pont a röghözkötés elleni kitörés lehet...

menőmano 2012.08.15. 17:15:47

Hát! Ja! Mindig írom, hogy totális gazdasági- politikai zűrzavar van.
Szerintem.
:(

menőmano 2012.08.15. 17:17:58

Nekem a politikai palettán, a magyar reménysugár totálisan a Bajnai Gordon.
oszt.kész.ennyi.
:))

dr. Bubó 2012.08.15. 17:21:28

@menőmano: pislogós fiucskákat szereted? tuggyuk...

kis komcsi... vszínű ügynök is volt... de talán embereket nem ölt mint a PUFF ajkás

menőmano 2012.08.15. 17:27:14

@dr. Bubó:

Jaj, de buta vagy! Ez csak tiszta politika.
Ilyeneket írogatni! Hát, totálisan égnek áll a hajam.
:(

menőmano 2012.08.15. 17:29:55

@dr. Bubó:

oppá" Figyelj már picikét! Kapjál már a fejecskédhez, még ha nagyon nehéz akkor is. Tudjad már, hogy miket írogatsz. Ha kérhetem.
Hát komolyan.................
:))

dr. Bubó 2012.08.15. 17:31:55

@menőmano: én is szeretem BAJ nait... vhol drzorvbán és fletó között félúton van a népszerűségi listámon.... ojjan minusz 30 ponttal...

simán örülnék neki ha MEGGEBEDNE, remélem ő is rákos(i) mint a felcsúti csodacsatár...

menőmano 2012.08.15. 17:33:43

Nyugi, nyugi! Most megyek, majd később visszanézek.
Szerintem.
:))))))

menőmano 2012.08.15. 17:36:21

@dr. Bubó:
Szégyen, gyalázat ilyeneket írogatni. S másoknak a halálát kívánni.
Az elegancia totális hiánya látszik nálad!!!

ennnyyyyi.

dr. Bubó 2012.08.15. 17:38:01

@menőmano: én nem egyéni érdekeket nézek, hanem a zország érdekét...

ennyire hitvány és szemét emberek KÁDÁR koponyája mellet foglal6tyák el hejeiket...

dr. Bubó 2012.08.15. 17:40:10

@menőmano: rohattt büdös komcsi ÜGYNÖK volt mind... lehet öltek is...

nyilván az ügynök "törvényüket" tekintve ezt kell feltételeznünk...

korábban ulrike 2012.08.15. 17:42:35

@It’s the economy, stupid: Persze, igazad van, de egy nyilvánvaló elütésnek nem szentelnék ennyi figyelmet és energiát. Bár nem neked írtam, de ha valami érdemi megjegyzésed is van. írd le bátran, én nem tekintem magam helyesírás ellenőrnek. It's the content, stupid.

menőmano 2012.08.15. 17:47:47

@dr. Bubó:

"Bajnai politikai szerepvállalásáról ezt mondta: ”Nem gondolom magam politikusnak. Politikus az, aki hivatásszerűen azzal foglalkozik, hogy a közhatalmat megszerezze és megtartsa.

Én soha nem akartam sem megszerezni, sem megtartani a hatalmat. Nem vagyok párttag.

A válságkezelésből fakadó sajátos attitűddel viseltem átmenetileg az ország egyik legfőbb politikai tisztségét." "

Csak egy kis emlékeztető NEKED. Drága Bubó!!

dr. Bubó 2012.08.15. 17:55:13

@menőmano: kisztitkár hitvány senkiházi... ez kamunikáció...

vastagbőr... mint a drzorvbán...
de ő a "magán"szférában "érvényesült" (értcsd lopott csalt hazudott)

menőmano 2012.08.15. 18:01:49

@dr. Bubó:
Drága Bubó! Nem akarod még abbahagyni?? Írjál inkább valami másról. Olyan sok-sok minden történik" a magyar politikában, igazán lenne miről írogatni.
:)

korábban ulrike 2012.08.15. 18:02:21

@dr. Bubó: Elmagyaráznád, mi a különbség a zsidózás és kisztitkározás között? Liberális megközelítésben.

menőmano 2012.08.15. 18:04:16

@menőmano:

@Bubó! Olyan most, mint akinek picikét elment az esze............
Hát! "én nem tudom". Komolyan.
:)

dbeata 2012.08.15. 18:18:56

@knausz: Még alig jöttél vissza, de látom, már borzolod egyesek kedélyét...

Welcome home! :))

márta)) 2012.08.15. 18:23:50

Újra megszólal Sólyom László: Kemény jóslatok, üzenet Kövérnek
Sólyom László: Aszófő után"

Sólyom László az aszófői falunapon kemény kormánykritikát is tartalmazó beszédének egyes gondolatait fejti ki a Heti Válasznak adott exkluzív interjúban. Szerinte a kormányzás módszere még az egyetértést élvező célok felé vezető lépéseket is lerontja."

A szabadságharc jó jelszó lehet, a tényleges háborúzás – a rajtaütésszerű törvényhozás, az alkotmányos keretek lerombolása – azonban olyan károkkal járt, amelyeket sem az itthoni eredmények nem igazolják, sem a gazdasági válságot szintén szokatlan módszerekkel kezelő államok példája, amelyek az alkotmányosság fenntartása mellett lettek sikeresek.

Ezzel szemben Magyarországon a mindennapi jogbiztonság és az alkotmány szilárdsága is odaveszett – vélekedik a volt köztársasági elnök. Sólyom László fenntartja, hogy jogos az összehasonlítás a romániai alkotmányellenességek és a magyar helyzet között.

A volt államfő visszautasítja, hogy ellenzéki beszédet mondott volna. „Az ellenzék idézni fogja mondataimat, de egyáltalán nem hiszem, hogy örülne neki, ha a közép erősödne.” A beszéd ugyanis nemcsak Aszófőnek szólt, hanem különösen a „mérsékelt jobboldalnak”: „A jelenlegi helyzetben a jobboldalon kell példát mutatni ahhoz, hogy ne fojtsák magukba a véleményüket.”

Mint Sólyom lapunknak kifejti, szerinte az apátiánál sokkal jobb, ha „ereje tudatára ébred ez a réteg”, és megfogalmazza elvárásait a politikával szemben." (Az aszófői beszéd teljes szövege Török Gábor blogjában olvasható, részleteiben pedig itt megtekinthető.)

Sólyom László szerint az előzetes feliratkozás a választáshoz az eddig nyilvánosságra került formájában alkotmányellenes. A következő választások legitimitása és tisztasága tekintetében a legcsekélyebb alkotmányossági kétely sem maradhat, ezért azt tanácsolja, hogy a kormány vagy az Országgyűlés elnöke kérjen előzetes normakontrollt az Alkotmánybíróságtól."

hetivalasz.hu/itthon/solyom-laszlo-aszofo-utan-53183

hm?

márta)) 2012.08.15. 18:29:13

Köszönet érte. Hogy a Sólyom L. ott" és ott" mindezt elmondta.
Igen.
:)

márta)) 2012.08.15. 18:39:57

Bocsánat! Elfelejtettem.

Persze köszönet a Török Gábornak is, hogy a volt köztársasági elnököt meghívta.........
Bezony.
:)

Diocles 2012.08.15. 18:41:41

@Captain Picard:

Köszönöm! Végre egy érdemi hozzászólás, nem pedig trollkodás!

Persze, értelek, nyilván amikor kimentél, akkor nem az angol és magyar adókulcsokat hasonlítottad össze, nyilván. Vagy legalábbiss semmiképp nem az állami túladóztatáson filóztál, nem is ezt akarom állítani.
Ha valaki kimegy, az jobb életfeltételekre, fizetésre vágyódik, kellemesebb körülményeket, jobb előmeneteli lehetőséget, kalandot, stb. , keres.
És persze taszító a hazai kiszámíthatatlanság, azaz, valójában kiszámíthatóság, hiszen BIZTOSRA VEHETED, h Magyarországon maradva nem lenne érdemi nyugdíjad és kontárok kezelgetnének (félre) idős korodban. (Mi lesz majd húsz év múlva az eü-ben? Brrr...)

DE! Ez is egy szempont, fontos szempont. Ha maholnap 16% helyett 40-50%-ot kell fizetned majd, mint gonosz burzsujnak, akkor az már eléggé mellbevágó, nemde?

Mondok is konkrét példát. Egy informatikus rokonom Pesten él albérletben, és keres úgy havi félmillát. Németországban a két-háromszorosát-négyszeresét kereshetné.
A hasonló helyzetben lévőknél mikor szakad el a cérna, h "vazze, már megint engem fejnek, itt bohóckodjak nekik havi 200 nettóért, miközben még saját lakásom sincs, miközben Németországban ennek (immár) a tízszeresét keresném?"
Sz'al sok-sok minden összeadódik, a manyup-beszántásnál sem gondolta senki, h pont ez dobja meg a kivándorlást (én is tudok két-három ilyen esetről, és nyilván messze több van), pedig az közvetlenül messze nem érintett senkit annyira, mint egy durva adóemelés.

dbeata 2012.08.15. 18:43:36

@knausz: Ez az "amerikás" felfogás akkor működik szerintem, ha közben nem adóztatják halálra az állampolgárt, és egyszerűen működik a bürokrácia, a gazdaságot nem köti gúzsba az állam.

Lehet így is, csak egyszerre adóztatni, aztán meg nem működtetni az ellátási rendszert, az nem korrekt.

Bár, az USA-ban is bevezették a kötelező tb-t.

inreallife 2012.08.15. 19:02:50

@Hángérien feeritél rajongó dbeata: igen beveztték. pár év múlva meg kiderül, hogy csillagászati összegbe kerül. akkor majd kivezetik. csak egy bizonyos pontig érdemes támogatni a rászorulókat, mert akarnak és képessek is visszailleszkedni a társadalomba, viszont van egy pont, ahonnan már felesleges. taigetosz elmélet? lehet. mindenesetre a tásadalom érdeke, hogy ezeket kivesse magából, az újratermelődésüket pedig megakadályozza.

Ergosum 2012.08.15. 19:08:05

@Diocles:
Mi lenyeltük a manyupot, bár kiiratkoztunk a társadalmi szolidaritás rendszeréből, Lenyeltünk sok mindent. De most hétfőn a férjem megkapta a kötelező behívóját a Polgári védelmi szervezetbe és ez eldöntötte a kérdést. Megyünk, ameddig lehet, ha az idő rövidsége engedi. Számomra eddig csak billegett a mérleg a demokrácia/nem demokrácia mezsgyéjén.
Beszélhetünk-e ott még demokráciáról, amikor véletlenszerűen kiválasztott emberek (pl. 45 éves, 3 gyerekes, biztos állással rendelkező értelmiségi férfi) behívót kapnak. Kötelező eskütétel, igazolvány, egyenruha, kiképzés, visszavonásig érvényes bármikori behívó parancs, stb. Apelláta nincs, jogorvoslati lehetőség nincs, mérlegelési lehetőség nincs, feltételek nincsenek tisztázva, ellenben a szankciók igen. Évente 40+72 órás kötelező kiképzés, alkalmanként 15 naptári napig tartó gyakorlatozások, bevetések. Nem csak katasztrófa helyzetben.

szoja122 2012.08.15. 19:11:33

@Kara kán: Olyanról nem hallottál, hogy a vagyont más nevére (rokonok) is át lehet íratni?

dbeata 2012.08.15. 19:12:23

@inreallife: Na mizu, elértem az észlelési küszöbödet? Már azt hittem, beszélgetés over... Valahol elakadtunk, ha jól emlékszem.

Meglátjuk.
Nagyon töredékes és szubjektív az ismeretem az USA-beli állapotokról.

Bizony, van bennem is Tajgetosz elmélet, de ennek semmi köze ahhoz. Ez biztosítás, ami azt jelenti, hogy az emberek összedobják a pénzt azért, hogy a jövőben, ha valaki rászorul, ne kelljen zsebből nagy összeget fizetni egyszerre.

Az már egy más kérdés, hogy eközben az egyén is tehet valamit azért, hogy lehetőleg minél kevésbé, vagy később kerüljön "bajba". Ill. hogy legyenek utódai, akik majd tovább fizetik a biztosítást.

A Tajgetosz elmélet az, amikor már eleve rosszul induló egyének élethez való jogáról döntenek, vagy nem?

szoja122 2012.08.15. 19:15:24

@Hepci: A Fidesz mellett még tehetségtelen kezdő sem lehetne...

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2012.08.15. 19:17:17

@Ergosum:
Ugye nem Svájcba mentek, mert akkor megszívjátok.

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2012.08.15. 19:24:40

@It’s the economy, stupid:
Havi bérlet 50k, utazás 10k. Mire ez a nagy adakozás?
Az osztogatást szűkíteni kell, nem bővíteni.
A cél az emberek helyben tartása, nem az utaztatás.

Példa: nemrég rendeltem a neten valami élelmiszerkiegészítő vackot. Ózdról hozták.
Szóval, fejlődni bárhol, bármikor lehet, csak ész kell hozzá.
A homokból üveget lehet gyártani vagy szíliciumcsipet, a szarból meg biogázt és komposztot.
A hülye meg az aranyat is csak eltékozolja.

korábban ulrike 2012.08.15. 19:30:55

@Hángérien feeritél rajongó dbeata: Amerika más, nem is hasonlítható igazán.
1. Nem akarnak mindenbe beleszóló központi kormányzatot, ez elől menekültek el. Majd a közösség helyben megoldja. A balhé (Angliával) éppen azon tört ki, hogy adózniuk kötelező volt, beleszólásuk meg semmi ("No taxation without representation").
2. Mivel erős verseny van (egyéni is) , plusz az előbbi, az amerikai felfogás szerint az, hogy valaki tesz-e félre betegség esetére, vagy gyerekei egyetemi tanulmányaira, szigorúan magánügy.
3. Mindemellett sokan elmulasztják észrevenni, az amerikai az egyik legadományozóbb népség, s ez alól sem a gazdag, sem a az átlagos polgár nem kivétel. A sok adományból végül is tisztességesen le tudnak rendezni rengeteg szociális szolgáltatást, de ez helyi, nem hatalmi funkció (parókiák, egyesületek, magán alapítványok). Sok pénzt ad így össze az amerikai. Többet, mint ha adóztatnák, mindenfajta bürokrácia nélkül. Ebből a szempontból (is) az amerikai társadalom egészségesebb, helyi szinten is önállóbb, önjáróbb és szolidárisabb, mint a miénk. Tehát nem arról van szó, hogy ott mindenki magára marad. Egyáltalán nem, de ehhez nagyon de nagyon nem igénylik a központi kormányzat szerepvállalását, sőt.

nyünyüge 2012.08.15. 19:54:24

@dr. Bubó:
nem annak szánták... olvasd el

"26. A polgári védelmi kötelezettség
53. § (1) A polgári védelmi kötelezettség személyes kötelezettség az emberi élet és a létfenntartáshoz szükséges anyagi javak
védelme érdekében...

www.kameleon98.hu/Torveny/Jogszabalyok_Munkavedelem/2011_CXXVIII_katasztrofavedelemrol.pdf

Ergosum 2012.08.15. 19:58:50

@dr. Bubó:
Lehet, de akkor nincs humorérzékem.
Ez egy olyan "ügy", ami agyon van hallgatva, csak az a (kerületenként/településenként) párszáz ember tud róla, aki megkapja a behívóját:(
Ja, bocs, a hiradóból értesülhetsz arról, hogy több településen az önkéntesek letették az esküt. Csak az lemarad, hogy a kötelezően behívottak is:(

A férjem munkahelyén (multi) ma közölték, hogy ezzel a papírral ne nagyon dicsekedjen a nagyfőnökök előtt, mert indoklás nélkül el fogják küldeni. (amire ugye július 1-től már lehetősége van a cégeknek)
Az önkormányzatnál pedig velem közölték, hogy ha sokat ugrálok, akkor én is megkaphatom a behívómat, mert ez nőkre is vonatkozik. Fogadjam el, hogy "ezt dobta a gép" - szó szerin ti idézet.

Akit érdekel, itt érhető el a törvény szövege:
vas.katasztrofavedelem.hu/cms_files/content_93421.pdf

lbm · http://nertars.blog.hu 2012.08.15. 19:59:04

@Ergosum: ez durva... Komolyan úgy érzem gáz lesz itt... :-(

dr. Bubó 2012.08.15. 20:00:55

@nyünyüge: de mi a lóf@szt védenek???? ezek tényleg elindulnak a trianont visszafoglalni????? a qva annyukat má tényleg? de ki hívja be???? a kata strófa védelem???? vagy önkormányzat ???

akivel rosszban van a polgármester azt behíjja??? azta... ez már több mint vicc

vag yfordítva??? aki jo NER tag az géppityut kap??? fides munkásőrség????

It’s the economy, stupid 2012.08.15. 20:02:17

@Hepci:
"ha a közmunkások száma eléri az 5 milliót, megvalósítjuk végre a kommunizmust."

Egyáltalán nem lennék meglepődve, ha ezen dolgoznának. Mármint az 5 milla közmunkáson. Ha a kommunizmuson is, akkor annak is unortodox fajtáján fáradoznak.

Ergosum 2012.08.15. 20:04:11

@dr. Bubó:

kanizsahir.hu/kanizsahir/web/?menu=cikk&id=4177

Kicsit sarkított nézőpont, de a lényeg azt hiszem áll:(

Ergosum 2012.08.15. 20:07:00

@lbm:

Biztos paranoiás vagyok, de én attól félek, hogy ha a férjem leteszi az esküt, még külföldre sem lehet engedély nélkül kimenni, nem lehet külföldön munkát vállalni, stb.

Bocsi, nem akarom tematizálni az oldalt, de annyira kiakadtam, hogy a neten szinte nem találok semmit az egész témáról, nekem furcsa ez a nagy hallgatás.

lbm · http://nertars.blog.hu 2012.08.15. 20:07:53

@Ergosum: de mégis kiket hívhatnak be? Miért pont a férjed? Rémisztő, komolyan, főképp, hogy tényleg nagy csönd van ekörül...

dr. Bubó 2012.08.15. 20:09:02

@Ergosum: nagyon durva... nekem is rögtön ez jutott eszembe....

"A polgármester lényegében és gyakorlatilag önkényesen válogathat az állampolgárok között. Eskütételre akkor, és azt rendel be, akiket és amikor csak akar. A polgármesterek kényük-kedvük szerint jelölhetik és választhatják ki, hogy kiknek kell ebben részt venniük. Ha a polgármester — akárcsak időlegesen is — ki akarja iktatni valamelyik politikai riválisát, akkor egyszerűen berendeli polgári védelmi gyakorlatra. "

valahogy ez kézenfekvő... a fides nyilván CSAK SAJÁT érdekei szerint jáccik...

Ergosum 2012.08.15. 20:09:15

@dr. Bubó:

Az ökormányzat, onnan is a közterület felügyeletet kapcsolták, mint illetékest. A közvetlen utasítást a polgármester adja és valami függelmi izéről beszéltek, ami a férjem szerint a katonaságnál a parancs azonnali, gondolkodás nélküli teljesítését jelenti.

dr. Bubó 2012.08.15. 20:11:28

ezt a varánuszon is kitárgyaljuk... nagyon durva... ezt még fel se tudom fogni...

pedig akkor amikor a tv-t csinálták rögtön gondoltam erre...
csak elhessegettem mert azért ezt már nem merik... azt hittem...

Ergosum 2012.08.15. 20:11:56

@lbm:

Felhívtam az önkorit, minden kérdésemre azt mondták, hogy "Nincs információ".
Azt szerettem volna megtudni, hogy mi alapján pont a férjem lett kiválasztva, mert az ismeretségi körünkben senki nem hallott semmit az egészről, nem is kaptak semmit. Erre mondták, hogy ezt dobta a gép, ha nem teszik, akkor visszaküldendő és aláírt adatlapon írjam le a véleményem, és max én is kapok behívót.

nyünyüge 2012.08.15. 20:13:44

@dr. Bubó:
Elvileg ugyanazt csinálja, mint a polgári védelem régen.
Aminek voltak józan céljai egyrészt és politikai háttértartalmai másrészt.
(Valamikor én is kaptam egy el nem utasítható felkérést, hogy vegyek részt egy oktatáson, melynek tárgya a társasház tetején levő sziréna. Azóta sem tudom, hogy milyen alapon lettem felkérve erre a nemes feladatra, de arra emlékszem, hogy igen nyomatékos volt a felkérés:).

Egyébként már előre hallom a kormánypárti szövegeket, hogy miért, csak Svájcban lehet természetesen, hogy rendszeresen napokra visszahivják a katonaviselt embereket, akiknél otthon van állandóan a felszerelés.

inreallife 2012.08.15. 20:16:29

@Ergosum: @nyünyüge: @dr. Bubó: elolvastam, ledöbbentem. gyorsan kell eltűnni. a lakcínyilvántartóból ne felejtsetek el kijelentkezni, lehet valamelyik helyi jegyzőnél tudtok csak, esetleg valamelyik nagykövetségen. ez utóbbi ajánlott, mert lehet már nem engednek vissza. ezt akkor tudjátok elintézni, ha külföldön megvan a jogsitok. akkor bevonhatják már a személyiteket meg az útleveleteket is. gondolom azt mondanom sem kell, hogy kb ezáltal az egész rokonság szopóágra fog kerülni...

dr. Bubó 2012.08.15. 20:16:29

@nyünyüge: igenám... csak svájccal eszembe se jut ami itt természetes... hogy

POLITIKAI ellenfelekkel LESZÁMOLÁSRA használják...
indoklás nélkül, önkényesen a polgármester tejhatalommal...

ahh ez nyilvánvaló szándék... török szerint ez is demokrácia... ha egy párt van...

lehet indulni... tessék... oszt a gáton találod magad... de a választás szabad

Ergosum 2012.08.15. 20:17:29

@dr. Bubó:
De basszus, mi nem politizálunk nyíltan, a férjem még a neten sem, mert utálja az összes választékot.

Az egyetlen "bűne", hogy maradt manyup tag.

Egyszerűen nem értem, hogy mi a célja ennek az egésznek, miért nem toboroztak először önkénteseket, miért nem a már kiképzett és korengedményes nyugdíjból visszarendelt katonák/rendőrökből verbuválta, miért nem volt szempont, hogy valaki pl. regisztrált munkanélküli-e évek óta, stb.
Hiába van 3 gyerek, az legnagyobb 2 hónappal elmúlt 14, a legkisebb 4 hónappal elmúlt 6 éves, a középső pedig értelmi fogyatékos. Én főállású anya vagyok, a férjem tartja el az 5 tagú családot. Ez sem volt mentességet adó ok.

Ergosum 2012.08.15. 20:19:53

@inreallife:

Ez most komoly?

Tényleg képesek lennének kicseszni a maradókkal?

Vazze, visszatértek a 60-as évek? Vagy én parázom túl a dolgokat?

nyünyüge 2012.08.15. 20:21:51

@Ergosum:
azért a mentességen talán érdemes még rugózni:

26. A polgári védelmi kötelezettség
53. § (1) A polgári védelmi kötelezettség személyes kötelezettség az emberi élet és a létfenntartáshoz szükséges anyagi javak
védelme érdekében.
(2) A polgári védelmi kötelezettséggel kapcsolatos ügyekben elsı fokon a polgármester jár el.
54. § (1) Mentes a polgári védelmi kötelezettség alól:
a) a 18 éven aluli és a mindenkori öregségi nyugdíjkorhatárt elért személy,
b) a terhes nı, terhességének megállapításától kezdve,
c) a gyermekét saját háztartásában nevelı anya, a gyermek 6 éves koráig,
d) a gyermekét saját háztartásában egyedül nevelı szülı, a gyermek 14 éves koráig,
e) a szülı, ha 3 vagy ennél több 14 éven aluli gyermekét gondozza,
f) aki a vele közös háztartásban élı, állandó ápolásra vagy gondozásra szoruló egyenes ági rokonát vagy házastársát egyedül
látja el,
g) ...

Marcellusca 2012.08.15. 20:26:33

@Ergosum:
"Az egyetlen "bűne", hogy maradt manyup tag." - Na, ott a "bibi".
Önként kiiratkozott a NER-ből. :(((

Ergosum 2012.08.15. 20:31:01

@nyünyüge:

Sajna nem, megkérdeztem ügyvédtől.
Úgy számolom, hogy maximum 3-4 hetünk van intézkedni, az meg nagyon kevés a kitelepüléshez.:(

Én igazán azt nem értem, hogy ez a téma miért nem éri el egyetlen blogger, hírportál, média ingerküszöbét sem?

It’s the economy, stupid 2012.08.15. 20:42:30

@korábban ulrike:
:DDD Egyem a kis érzékeny lelkedet. Aki adja, annak állnia is kell ám!

"Bár nem neked írtam"

Én sem neked írtam, amikor kötekedni kezdtél.

"de ha valami érdemi megjegyzésed is van. írd le bátran, én nem tekintem magam helyesírás ellenőrnek."

A kis jel a végén ez: :)) azt jelenti HUMOR, FRICSKA.

"It's the content, stupid."

Te ugye megengedheted ezt a hangnemet már másodszor, tahókám. Vigyázz, gratia gratiam parit.

márta)) 2012.08.15. 20:42:38

Mondjuk az ÉN ingerküszöbömet (ma is, mint oly sokszor) némelyek kommentje már elérte. Negatívan értendő.

dbeata 2012.08.15. 20:45:53

@It’s the economy, stupid: @korábban ulrike: Naa. Ne már! Két intelligens, jóravaló ember.

inreallife 2012.08.15. 20:54:08

@Ergosum: hitelt felvenni a lakásra, beváltani kb 3 millió forintot fontra, és egész család felpakol. ez konkrét megtorló intézkedés az államtól az állampolgára ellen. és igen, tekintheted egy a család ellen irányuló bosszúálló terrornak. nincs szükség azokra, sőt! nincs helyük azoknak, akik saját erejükből mernek tenni az állam ellen. márpedig a manyup maradás azt jelenti, hogy tudtok és mertek is gondolkodni. nincs kétségem a gyökeres kiírtásban... :(

lbm · http://nertars.blog.hu 2012.08.15. 20:55:58

@Ergosum: nekem is az a furcsa, hogy ennyire titokban tartják. Ha lerakja az esküt, lehet, hogy nem is beszélhet róla, hogy került oda... Sajnállak titeket, de főleg becsináltam most némileg... :-(

inreallife 2012.08.15. 20:57:17

@Ergosum: ja, ha kifezettek 300.000-et, akkor nyertek még egy kis időt, amíg megkapjátok a második behívót. gondolom a pénzszerzés sem mellékes a behíváskor, nem véletlenül nem a csuti cigánygyerekből faragnak tartalékost, a megtagadók jól fognak tejelni...

márta)) 2012.08.15. 20:57:54

Fizeti az albérletet az állam, csak nyomás dolgozni"

"A kormány honlapján szerdán jelent meg az egyes foglalkoztatási tárgyú kormányrendeletek módosításáról szóló javaslattervezet, mely alapján a kormány újabb eszközt vetne be a foglalkoztatás növelése érdekében.
Ezúttal azonban nem a munkaadók oldalán kívánnak beavatkozni, hanem az álláskeresőket szeretnék nagyobb mobilitásra ösztönözni országon belül."

www.mfor.hu/cikkek/A_lakast_is_fizeti_az_allam__csak_nyomas_dolgozni.html

Mondjuk így első olvasatra, a tervezet nem is hangzik rosszul. viszont ezzel már megint nem igazán lehet politikai tőkét kovácsolni. Mert már megint sokélű" ügy. (persze, ha lenne belőle valami).
Magyarul) Annak a társadalmi csoport a lakhatását ki finanszirozza? finanszirozná, kik mobilizálták már magukat. szükségből, nem pedig valamiféle " kalandvágyból.
hm?

Ergosum 2012.08.15. 21:07:35

@lbm:
Az egy dolog, hogy az érintettek nem beszélnek, de én a "megmondó" blogok hallgatását nem értem. Lehet, hogy nem is tudnak róla, nem is hallottak az egészről, mint ahogyan én sem, amig nem lettünk érintettek?

Varánusznál sem, ghost..-nál sem, az index polidilijén sem olvastam semmit erről, pedig szerintem ez nagyon durván demokrácia ellenes lépés az én olvasatomban.
Csak megint elszigetelten, viszonylag kevés embert érint (úgy hallottam, hogy kb 100 000 embert). Amennyi a manyupban maradt. De az egyetlen ismerős ismerőse, aki megkapta, speciel nem maradt manyup tag, a fideszre szavazott és 51 éves értelmiségi ember.

It’s the economy, stupid 2012.08.15. 21:11:53

@Ergosum:
"középső pedig értelmi fogyatékos. Én főállású anya vagyok, a férjem tartja el az 5 tagú családot."

Levél az ombudsmannak a fenti körülményekről. Mást nem nagyon tudsz csinálni.
Ha letetted az esküt, akkor félő, hogy hiába vagy külföldön, haza kell jönnöd, ha behívnak.

Sajnos az emberek még mindig nem értik, mit jelent az, hogy szétverték közjogi értelemben az országot.
Majd a való élet, így, az egyedi eseteken keresztül ráébreszti a honpolgárt, milyen fasza dolgok (voltak) azok a libsi-bolsi biztosítékok az államhatalom ellenében.
Ez egy közig. határozat, ami ellen nincs jogorvoslati lehetőség. Ilyen az átkosban se volt. Szerintem alkotmányellenes is.

dr. Bubó 2012.08.15. 21:12:58

@Ergosum: varánuszon Fabiust megkérjük az értelmes felelős gondolkodású...

töröknek ez még mindig demokrácia...
majd akkor volt sipákolni amikor ő megy politikai börtönbe... de akkor rohattul hangosan...

ijjenek ő nem vállal fel...
hacsak nem úgy hogy a fides polgárivéd törvénye miatt vesztett 2 szavazatot biztosan...

dr. Bubó 2012.08.15. 21:15:27

@Ergosum: egyébként a fides NER is emberekből áll... ők is a boltban vásárolnak...

lehet OKOSBAN is meg lehet oldani... sőt lehet azért csinájjákk...

Marcellusca 2012.08.15. 21:25:10

@dr. Bubó: Émmeg a V'bőrön dobtam fel a témát.
Hátha ...

dr. Bubó 2012.08.15. 21:27:48

@Marcellusca: Fabius ban bízok... a legnagyobb a demokrácia védelmében...

csak kis naív azt hiszi demokrácia volt/van/lesz... és a fides leváltható...

inreallife 2012.08.15. 21:39:58

@Ergosum: utánaolvasgattam egy kicsit ennek a polgári védelmes dologoknak. érdekes ez a megjegyzés:

"A polgári védelmi szolgálatra az adott település polgármestere jelöli ki az ott lakókat. Nyíregyházán idén 302 városlakó kapott értesítést, hogy érinti a kötelezettség, a megyében pedig több mint 10 ezer ember kapott értesítést a polgári védelmi kötelezettségről."

ezek alapján cirka 200.000 ember mehet pl csatornát pucolni belvízmegelőzési (büntetési) szándékkal. ez kurvanagy botrány... pont ezért tartunk fent tűzolókat, rendőröket, katonákat stb, hogy ezzel ne az állampolgároknak kelljen szívni. ne nekem kelljen a mérgező szart lapátolni a következő iszapkatasztrófnál, stb. úgy látszik most indultak meg a kiértesítések...

Khal Drogo 2012.08.15. 21:44:07

@inreallife: Ez ingyen van gondolom, mármint a polgárnak résztvenni a polgári védelemben. A Fidesz így spórol.

Khal Drogo 2012.08.15. 21:47:46

@Ergosum: Nem kizárt hogy összefüggésben áll a dolog azzal hogy maradtatok manyup tagok.

korábban ulrike 2012.08.15. 21:49:02

@It’s the economy, stupid: Igazad van, sajnálom, elnézést kérek.

Khal Drogo 2012.08.15. 21:50:12

@Ergosum: Ő valakinek az ellensége lehet. Ő azért került a listára. Vagy egyszerűen elnézték a nevét és összekeverték mással. A Fidelitas-közigazgatás képes bármit benézni.

menőmano 2012.08.15. 21:51:55

A hazánkban kórházi kezelésben részesülő felnőtt betegek 64 százaléka alultáplált"

A közlemény szerint a megfelelően kialakított táplálásterápia nem csak egészségügyi előnyt jelentene, hanem komoly költségkímélő hatással is járhatna. A hosszabb kórházi tartózkodások, a szövődmények és a lassabb gyógyulások többletköltségéből 85 milliárd egyszerűen megtakarítható lenne, ha a betegek kötelező tápláltsági állapotszűrésben részesülnének, és betegségüknek, állapotuknak megfelelő táplálási terápiát kapnának"

A fiatal betegeket is fenyegeti az alultápláltság"

Hát! Ja! De nyilván itt sem a felső tíz" társadalmi csoportba tartozó emberekről van szó.
Hanem azokról" kik- mélyszegénységben- szegénységben élnek, elszegényedtek/szegényednek, s nem tudnak tápláló ételeket fogyasztani. Sőt nagyon sokszor még a gyógyszert sem tudják megvenni.
szomorú valóság.

Khal Drogo 2012.08.15. 21:54:38

@Ergosum: Visszatértek. Nyugodt lehetsz. Biztos forrásból tudom hogy lekádereznek nem egy helyen felvételkor embereket. Az adott polgármester felvétel előtt telefonált egy nem ismert helyre, 48 órával később visszahívták hogy bár az adott személy szociáldemokrata beállítású, de mivel ifiben volt magyar bajnok tájfutó és a szülei Fidesz-szavazók, felvehetik. Más esetben egy srácot azért nem vettek fel mert a 168 óra főszerkesztőjének a névrokona volt és a kinevezett friss Fidelitas-vezető kijelentette hogy itt kommunistákra nincsen szükség.
Harmadik esetben a komplett templomi kórust bepréselték egy hivatal titkárságába. Legtöbbje iratot sem látott előtte. Stb-stb.

Khal Drogo 2012.08.15. 21:56:57

@Ergosum: A legjobb az lesz ahogy fölényesen nyerni fog Hódmezővásárhelyen a Fidesz. Az emberek úgy látszik nem hisznek a szemüknek. Nem baj, lesz ez még így se.

menőmano 2012.08.15. 21:57:02

oppá"

www.medicalonline.hu/cikk/a_fiatal_betegeket_is_fenyegeti_az_alultaplaltsag

Pontosítok) Ők, akik a társadalomból szinte totálisan kirekesztettek. És csak azért, mert szegények.

S ez nem csak mostani) ez egy hosszú folyamat, melyet a zseniálisan levezényelt rendszerváltás, s az azóta eltelt idő" alakitott ki.

Khal Drogo 2012.08.15. 21:59:19

@inreallife: A támogatás legalább felét el fogják lopni. Csalni fognak a lakcímmel.

menőmano 2012.08.15. 22:01:20

Visszajöttem olvasgatni egy picikét) Hát! fantasztikus kommentek íródtak ma este.
Komolyan..............
Olvasgatás közben "én nem tudom", hogy nevetni kellene avagy sírni.

Khal Drogo 2012.08.15. 22:02:22

@inreallife: Nyugaton léteznek 40%-os SZJA kulcsok. Ha ott vannak gazdag adózók, hát lennének Magyarországon is. Korábban is voltak, amikor volt szolidaritási adó. Most sincs több tehetős adózó mint korábban. Mivel más országban a nem munkabér jellegű jövedelmet le lehet vinni közel nullára, ezért nem hozzák ezeket haza, 16%-ra.
Ha Magyarország tudott létezni korábban 18 és 32 %-os kulccsal, létezne 10,20,30%-os kulccsal is.

menőmano 2012.08.15. 22:05:02

Kicsit sarkított nézőpont, de a lényeg azt hiszem áll:( "

Nos. Hát akkor nem is lehet semmi problémája. A sivalkodása pedig már több, mint unalmas.

inreallife 2012.08.15. 22:06:44

@Khal Drogo: nem lesz egyszerű. nemtom melyik cikket olvastad, én aszem a portfoliost. ott leírják, hogy csak az kaphat, akinek az előző munkehelye nem ugyanazon a helyen volt. tehát az kevés, hogy átjelentkezek anyuhoz, és megvan a 100km. az se fog menni, hogy felveszik azt kész. gondolom kell legális igazolás albérletről. nem ilyen lószar, hogy kő abéletre azt kész, hanem adózott albérlet lesz belőle. szóval ez elég nehezen kijátszható dolognak tűnik. ez max annak jön ki jól, aki úgyis teszem azt kecskemétre akar menni, és ott keres állást...

Khal Drogo 2012.08.15. 22:10:19

@menőmano: Winter is coming. Idén vajon hány ember fog megfagyni? Lehet tippelni. A nyertes kérhet egy ingyenes alaptörvényt.

Ha hideg tél jön, legalább félezer csóró, idős ember bele fog fagyni a lakásába. Mások, akik fűtenek, majd éhenvesznek vagy felakasztják magukat. De említhetjük a fantasztikus új rokkantsági ellátást, amit hónapok óta nem sikerül megállapítani. Levágtad a lábad egy munkahelyi balesetben? Kéne pénz mi? Hát nincs. Kötél van raktáron.

menőmano 2012.08.15. 22:10:41

Totális összeomlás jöhet - Felfedte lapjait a guru"

www.portfolio.hu/vallalatok/totalis_osszeomlas_johet_felfedte_lapjait_a_guru.171462.htm

Na. Ne már!

****

Némelyeknek a fejében is totális már az összeomlás.

Igen. Így van ez.

jóccccakát!

Khal Drogo 2012.08.15. 22:13:15

@inreallife: Hát kíváncsi leszek. Ebből orbitális csalássorozat lesz. Legalább akkora mint a szocpolnál volt.

ménrót 2012.08.15. 22:16:39

Így szurkolnak az övéiknek a magyar földön élő(sködő) zsidó "honfitársaink"
kuruc.info/r/26/100057/

Khal Drogo 2012.08.15. 22:17:51

@inreallife: Ha szigorú alaki feltételek lesznek a támogatáshoz ( ez kizárt hogy így legyen, mert ez rendkívül megbonyolítja majd az eljárást időben ) pár száz ember fogja igénybe venni. Plusz hatalmas adminisztrációs költségei lesznek.

Egyébként Magyarországon a bérlemények 99% illegális.Szerinted ki fog ilyen legális albérletet kiadni egy melósnak. Szerintem senki.

korábban ulrike 2012.08.15. 22:18:10

@inreallife: Válasszuk ketté a dolgot.
1. 'pont ezért tartunk fent tűzolókat, rendőröket, katonákat stb, hogy ezzel ne az állampolgároknak kelljen szívni. ne nekem kelljen a mérgező szart lapátolni a következő iszapkatasztrófnál' ha úgy fogod fel mind a rendőri, mind a katonai munkát, mint bármely más munkát - miért ne, állítólag egyenruhás polgárok lennének - akkor nekik sem a szarlapátolás az alaprendeltetésük, bár elvégzik, de nem hiszem, hogy azt gondolják ez csak az ő privilégiumuk legyen.
Nem tudom, voltál-e sorkatona, de gyakorlatilag a kiskatonákat a közvélemény az a része, ki semmiféle rokoni kapcsolatban az érintettekkel nem ált, egyszerűen ingyen munkaerőnek tekintette, akiket olyan alja munkákra szerettek kikérni, amire már senki nem vállalkozott, de a katona egyszerűen kényszeríthető volt, s a kiskatonák érdekeit igazán senki sem védte, ha a járandóságait megkapta, nem is igazán panaszkodhatott.
2. A sorkatonaság megszűnésével vége lett az mindenütt elérhető alkalmazható (szervezett, vezetett, bárhova rövid időn belül diszponálható és ott logisztikailag önfenntartó) tömeges ingyen munkaerőnek. A mai Honvédség valami 27 ezer fő tokkal vonóval miniszterrel, orvossal, vadászrepülő pilótával, gyalogossal itthon meg Afganisztánban. Ez egy kisebb vidéki stadionban kényelmesen elfér. Ez már nem rabszolga, munkavállaló, szerződéssel, jogokkal és kötelezettségekkel (a tűzoltó tüzet oltani, a rendőr rendet őrizni, a katona harcolni szegődött, az informatikus meg ....). Ennek ellenére még mindig a katonaság a legmegbízhatóbb és leggyorsabban bevethető szervezett erő, de 27 ezerből nem lehet annyit kivenni, mint 100 ezerből lehetett, ergó ez nem elég nagy országos katasztrófáknál (árvíz Tiszán, Dunán, stb).
3. Egyetértek azzal, hogy igen hülyén rendezték le ezt a dilemmát. Ez a kormány imád paramilitáris szervezeteket kialakítani. Nem meri visszaállítani a sorkötelezettséget, pedig szeretné. Helyette kreál ilyeneket. Hülyék. És olyan hülye is akad bőven akad a megvalósításban, aki ezt örömmel túllihegi. Egyáltalán mi szüksége van egy civil szervezetnek katonai rangokra és azt imitáló rendszerekre? Van, aki ilyenekben éli ki önmaga mélyen rejlő nagyságát.

Ergosum 2012.08.15. 22:23:57

@Khal Drogo:

Nem. A törvény szerint elvileg a 6 órát meghaladó banzáj esetén adnak hamit, térítik a MÁV 2.osztályt és bizonyos esetekben adnak távolléti díjat is. A szállás költséget is utólag megtérítik, de nem teljesen egyértelműek a törvény szövegéből, mert baromira érdekes megfogalmazása van.

Nekem ez a rész is tetszik belőle:

"(8) A hivatásos katasztrófavédelmi szerv és a hadkiegészítő parancsnokság a hadkötelezettség elsődlegességének
érvényesítése céljából a nyilvántartásban szereplő adatokat legalább évente egy alkalommal egyezteti."

korábban ulrike 2012.08.15. 22:33:10

@menőmano: Persze ez nem az utóbbi két év, nem is a 8 év eredménye. Ennyire futotta szabad magyariaktól 20 év alatt. Először is fejben, mert minden onnan indul. Ez egy okos nép rengeteg Nobel-díjassal. Csak nem tud a rettentő okosságával mit kezdeni, így hát tündérmeséket fogyaszt. Diszkont tündérmeséket.

inreallife 2012.08.15. 22:37:14

@korábban ulrike: erre a megoldás az önkéntes szolgálat. vagy amerikai mintára tartalékos szolgálat. minden évben 5 napot gyakorolnak, majd egész évben rendelkezésre állási díjat kapnak. cserébe, amikor ugrani kell ugranak.

itt köteles szolgálat lett belőle, fizetni csak akkor fizetnek, ha munkából vagy kikérve, és ugranod kell. csak én érzem ezt megalázónak? és ha ehhez pilitikai felhang is csapódik, márpedig az rendesen, akkor ez terror az állam részéről a saját népe ellen. ki hallott már olyat, hogy egziszteciálisan kicsinélunk embereket? alkalmanként 15 napra. évi hány alkalommal? az nincs rögzítve. fasza. hogy érinti ez a dolgozó embert? hogy fog tapsolni a munkahelye, ha ubmukfuk a nyári szabadságolás közepette 2-3 emberét behívják? ez nem más, mint terror.

a fent említett embert jól meg fogják fingatni, amíg tönkre nem teszik. hogy a manyup miatt szívjon. az egész családot be akarják dönteni. elég minden hónapban 15 napra berendelni belvíz katasztrófahelyzet megelőzésére, és az egész falu csatornarendszerét vele kiásatni. biztos, hogy kivágják a munkahelyéről, ez garantált. ez überbrutál...

lehet emigrálni. lakcímnyilvántartóból való törlés nagyon fontos! onnantól semmilyen hivatalos formában nem tudnak zaklatni...

menőmano 2012.08.15. 22:37:39

@Khal Drogo:

Nos, hát az a baj, hogy a tél az általában mindig hideg. :(
A szociális ellátórendszerrel pedig mindig voltak elég súlyos problémák. Pontositva) Nem mindig azok kapták, a fűtési támogatásokat sem, akik valóban rá lettek volna szorulva. Így, hát nagyon sokszor azok maradtak ki, kik a leglehetetlenebb helyzetben voltak/éltek. Mos sincs ez másként.

A rokkantsági ügyről csak annyit, hogy az (is) kormányokon átivelő probléma. Nagyon sokan voltak olyanok, kik, nem is voltak rászorulva, azt sem tudták mi az igazi betegség.

A rendvédelmisek gyerekkorban" történő nyugdijazásáról pedig nem is beszélve.

Pontositva) Persze, hogy elfogytak a befizetett pénzek. (A MÁSOK ÁLTAL BEFIZETETT PÉNZEK) Kialakult egy lehetetlen helyzet.
Nevezhetjük egyébként fantasztikusnak" is. Kinek, hogy tetszik.

Khal Drogo 2012.08.15. 22:49:22

@menőmano: Én arról beszélek, hogy úgy alakították át a rendszert, hogy nem készítették elő. Nincs program, nincs apparátus, így időben jelentős csúszások vannak. Ez konkrétan emberéletekbe fog kerülni. Felelős természetesen nincs.

menőmano 2012.08.15. 22:51:57

Elnézést! Lehagytam, hogy ) Szerintem.

Khal Drogo 2012.08.15. 22:58:18

Megkezdődött a miniszterelnök tájékoztató levelének kiküldése a kormány munkahelyvédelmi akciójáról, szeptember elejéig minden nagykorú állampolgár megkapja. Orbán Viktor arról is tájékoztatja benne az állampolgárokat, hogy ma már Európa is elismeri, Magyarország jobban teljesít, mint a legtöbb európai állam.

---

Alig várom hogy értesüljek a legújabb sikersztoriról.

menőmano 2012.08.15. 22:59:05

@Khal Drogo:
És? Én is arról írtam. Nem készitették elő." Ez nem csak most fordult elő.
Mondjuk az elbaltázott évtizedeket (azok felhalmozott hibáit) elég nehéz előkésziteni. S ami most van csak egy nagy hab a tortán.
Mert az eltelt időszak (a mostani kormányzás időszaka) is arról szólt, hogy a jobban élőket segitik...................

Ez konkrétan emberéletekbe fog kerülni."

Már elnézést de egész este arról írtam én és a @márta is. Csak esetleg egy kicsit másként.

Khal Drogo 2012.08.15. 23:00:19

Egyébként felemelő lesz ahogyan lépésben, diadalmenetben Hódmezővásárhelyen simán nyerni fog a Fidesz. Az emberek mazohisták. Még több Fideszt akarnak. Nem gond, meg fogják kapni. Még sok újdonsággal kell megismerkedni 2014-ig.

korábban ulrike 2012.08.15. 23:00:29

@inreallife: Igazad van, de önkéntes nincs. Illetve lenne, de attól meg félnek (egyenruhás bűnözés). :)) Itt mindenki totális kontrollra szeret játszani, amit soha nem tud megvalósítani.
De viccen kívül, sajnos a kormány azt gondolja, hogy rövid időre hirtelen jelentkező tömeges munkaerő igényt csak erőszakkal tud kielégíteni. Ez jellemző.
Az erőszakon túl aztán semmi, hiszen nem sok szervezet rendelkezik azzal a képességgel, hogy tömegek szervezetten vezessen, mozgasson, s fenntartson (a kommunikációtól az élelmezésig). A legutóbbi nagy árvíznél még a rendőrség sem tudta rendesen élelmezni és pihentetni az árvízi munkákra kivezényelt állományát. Nem erre vannak a rendőrparancsnokok kiképezve, s a rendőrség felszerelve. Na most képzeld el, egy polgármester - mégoly jó szándékú és tisztességes is - mire lesz képes.

Röviden: sok embert jogi eszközökkel összetrombitálni könnyű, de azt elérni, hogy az bonyolult és veszélyes viszonyok közt szervezetten, és eredményesen is tevékenykedjék, már nagyon nem könnyű.

Khal Drogo 2012.08.15. 23:04:05

@menőmano: Semmibe sem kerül előkészíteni valamit. De úgy tűnik ez luxus, másként fogalmazva, nem számít az átmeneti káosz okozta kár.
A rendőrségi nyugdíjak átalakításával egyetértek. A rokkantsági nyugdíj megszüntetésével nem értek egyet. Mindenkit az előző szabályrendszer szerinti felülvizsgálatra kellett volna elrendelni.
Kiherélték ugyanis a rokkantság elleni biztosítást ebben a formában. Az csak hab a tortán, hogy ezt is elbénázták, mert nem tudják még üzemszerűen működtetni.

korábban ulrike 2012.08.15. 23:05:31

@inreallife: Nem kell emigrálni. El kell érni, hogy ez normális ország legyen. Emigráljon, aki ilyen katonásdit szeret játszani, meg tündérmeséket beadni.

menőmano 2012.08.15. 23:07:02

Érdekes módon a nagy rendszerváltó pártról, ki a hatalmas privatizációnak? (is) az elinditója volt, nem nagyon írogatnak a fórumok...............
Hogy mást ne emlitsek) a sikeresen "szétvert vidék".
Szerintem. De mindegy.

jóccccakát!!

menőmano 2012.08.15. 23:09:47

@dr. Bubó:

Még annyit) Látom kedves, megtaláltad a megfelelő kommentelő társat. Írtatok hatalmas butaságokat (is).
Jól van."
ennnyyyi.

Khal Drogo 2012.08.15. 23:12:54

Akár 30 százalékkal is drágulhatnak a sütőipari termékek, így a kenyér is, mivel az idei év aszályos időjárása miatt jelentős mértékben emelkedik az alapanyagok ára. A hús- és tejtermékeknél 20 százalékos áremelkedés várható.

---

Jó kis esztendő lesz a 2013-as. Csak nem a lakosság nagy részének. Mert nekik rémálom lesz.

korábban ulrike 2012.08.15. 23:15:13

@inreallife: "ki hallott már olyat, hogy egziszteciálisan kicsinélunk embereket? alkalmanként 15 napra. évi hány alkalommal? az nincs rögzítve. fasza. hogy érinti ez a dolgozó embert? hogy fog tapsolni a munkahelye, ha ubmukfuk a nyári szabadságolás közepette 2-3 emberét behívják? ez nem más, mint terror. " Erre mondták, a részletek nincsenek kidolgozva. Összecsapták ezt is, miként a többi jogszabályt, sem szakszerűség, sem rendszer, sem konzultáció, ezért aztán sem hitelesség, csak a szervezzünk gyorsan egy hadsereget a katasztrófa főnök alá, mert az szereti az ilyeneket. Hogy nem is tudna vele mit kezdeni, az más kérdés.
Mit gondolsz, az kit érdekel igazán, hogy a közmunkára kivezényeltekkel hogyan bánnak? Senkit. Akkor miért pont majd ezekkel foglalkozzanak. A haza védelme áldozatokkal jár. Főleg akkor, ha nem is kéne védeni, de egyesek ezt szeretik játszani.

Marcellusca 2012.08.15. 23:26:02

@korábban ulrike: Plusz: tegyük hozzá, hogy sem a polgári védelemnek, sem a katasztrófavédelemnek nincs végrehajtó állománya.
Valahonnan csak kell találni - ha már nincs sorkatona - zsákot pakoló, sz@rt lapátoló embereket.

márta)) 2012.08.15. 23:26:50

Nem fog menni - Matolcsy még az önkritikára is képtelen"

www.stop.hu/belfold/nem-fog-menni-matolcsy-meg-az-onkritikara-is-keptelen/1074259/

"Ezzel a kormánnyal nem fog menni, kormányt kell váltani "..............

****

Na. Igen. Csak az elveszett/vesztegetett időt nagyon nehéz, vagyis soha sem lehet, talán bepótolni.
Vonatkoztatható ez, úgy általában, mindenre.
hm?

márta)) 2012.08.15. 23:30:07

Jesszus! Atyavilág! Ennyi butaság egy este!!! Most nagyon finoman fogalmaztam.
Nem is lehet bírni.

:((

"Valahonnan csak kell találni"

Bezony!!!

korábban ulrike 2012.08.15. 23:35:29

@Marcellusca: Néhány tűzoltójuk csak van. De akkor meg ki oltja a tüzet? És ha nincs katasztrófa védő végrehajtó állomány, akkor mit csinál a katasztrófavédelem? Mások tevékenységét koordinálja?

Ilyeneket szoktak a privát szektorban elsőként és azonnali hatállyal megszüntetni, akinek semmi más feladata nincs, mint belepofázás mások dolgába.

hegyilány 2012.08.15. 23:36:56

Hát szó se róla, egyesek" elég katasztrófálisak tudnak lenni , itt (is).
No, de nem baj az.

"Én mindig a gyengébbnek szurkolok, a művészeket szeretem".

Nos, hát kérdés ki a művész? Melyik politikai erő?
:(

inreallife 2012.08.15. 23:42:14

@korábban ulrike: ezt úgy hívják, katonaság. telephelyek, felszerelés stb. ha nem akarunk 100.000 meg 200.000 katonaságot fenttartani, akkor 150.000 tartalékost kell szervezni. lesz olyan, aki hajlandó x összegért rendelkezésre állni. ha nincs munkahelye, akkor azért, ha van, akkor meg keresetkiegészítésként. és akkor önkéntes alapokon meg van oldva az egész a katonaság keretein belül...

most konkrétan az történik, ohgy az ország 2%-át jobb esetben molesztálni kezdik kiképzés címszóval. utána jön majd az előzzük meg a katasztrófát szitu, egyeseket elkezdenek szopatni. majd ezutás előbb utóbb lesz katasztrófahelyzet. ahová majd odarendelnek mindenkit. na az lesz igazán a katasztrófa.

de továbbra is azt mondom, ez állami feladat. ezért van létrahozva az állam, hogy a közösség problémáit megoldja. nem azért, hogy a közösséget besorozza önkényes alapon. kizárt, hogy ezt mindenki csak úgy lenyeli. a fidesz hergeli a választókat. ha válogat politikai alapon az is gáz, ha nem, akkor meg a saját táborából is lesz aki beleesik a pixisbe. bárki, akit 1 órára is így köteleznek, az utálni fogja őket. nemcsak ő, az egész család. nem kérdéses, hogy a család egyetlen keresőjét egzecíroztatni kivívja mindenki ellenszenvét. az is hülye, aki kitalálta...

korábban ulrike 2012.08.15. 23:57:20

@inreallife: Nem igaz, hogy neked nem tűnt fel, hogy Mo.-n megszüntették a hadkötelezettséget, a tartalékost is. Lehetne önkéntes tartalékos is, de az pénzbe kerül, az sem ingyen van (szerintem lenne is elég önkéntes kis lövöldözésre, harcászkodásra, ilyenre mindig akad ember, pénz soha). Teljesen felesleges lenne viszont valakit drága és rendszeres katonai kiképzésben részesíteni, mert olykor olykor homozsákot szeretnének töltögettetni vele. Nem költséghatékony, erre végképp nincs pénz, hiszen jóval fontosabbakra sincs.
Ez a kurzus mindemellett szeretné a hadkötelezettséget visszaállítani, de nem meri (pénze sincs, a katonai kiadás talán először a 20 évben 1 százalék alá csökkent). Játszik viszont ilyen paramilitáris semmire nem jó játékokat helyette.

inreallife 2012.08.16. 00:25:37

@korábban ulrike: konkrétan dögöljenek meg. ez nem megoldás. hívják be a cigányokat árkot ásni. valaki linkelte, hogy a kórházban alultápláltak a betegek. hogyhogy nem a börtönbökből jönnek ilyen hírek? ott kéne alultápláltaknak lenniük. meg csontvázként kijönniük onnan. széjelbaszott ez az ország én mondom...

inreallife 2012.08.16. 00:28:24

@hegyilány: megelőzlek. :)

index.hu/belfold/2012/08/16/mi_kell_a_baloldal_gyozelmehez/

"Szigetvári Viktor és Vető Balázs, Bajnai Gordon Haza és Haladás Közpolitikai Alapítványának választási szakértői 94 oldalas tanulmányban elemezték, milyen alkalmazkodási kényszereket teremtett az új választási rendszer a baloldali ellenzék számára. Magyarán, útmutatót készítettek ahhoz, hogyan kell legyőzni 2014-ben a Fideszt."

dbeata 2012.08.16. 06:22:11

@inreallife: Ügyes gyerek az a Szigetvári, én mindig is mondtam..

Ne legyél már ilyen hisztis.
Az alultápláltság nem feltétlenül azért van, mert nincs kaja, amit odaadjanak neki. Nem olvastad figyelmesen, hogy főleg onkológiai, és idős beteget érint? Arról hallottál, hogy az idős embereknek nincs akkora étvágyuk eleve, valamint az onkológiai kezelés következtében elmegy az étvágy?
Ami gond lehet ott, az a külön figyelem Van, akit etetni kéne, de nincs rá kapacitás), és speciális, étvágyat növelő és egyben tápanyagot is tartalmazó gyógyszer hiánya (pl. Avemar).

Az az ötleted, hogy egy behívás miatt "emigráljon" valaki, pedig komoly?

dbeata 2012.08.16. 06:28:22

@Khal Drogo: A lényeg, hogy az egykulcsos adó rulez. A többi nem számít...

dbeata 2012.08.16. 06:33:12

@Khal Drogo: De milyen jó is ez az egykulcsos adó... A többi nem számít.

hoplita 2012.08.16. 07:28:38

@ménrót:
Bazmeg, én még annyi kibaszott ávóst nem láttam meccsen, mint tegnap.
Tisztára 2006 ősze - fíling volt.:)

hoplita 2012.08.16. 07:32:46

@hoplita:
Izé, mármint meccsen nem láttam, mert amúgy már igen.:))

@Marcellusca:
Szeva..!
Téged is lehet látni...?:)

hoplita 2012.08.16. 07:36:01

@korábban ulrike:

"....Ez a kurzus mindemellett szeretné a hadkötelezettséget visszaállítani, de nem meri (pénze sincs, a katonai kiadás talán először a 20 évben 1 százalék alá csökkent)...."

Aki egy kicsit konyít a dologhoz az tudja, hogy vissza kéne állítani, csak ésszel és nem általános formában.
Ebből is lesz egyszer akkora baj, amit elképzelni sem tud a többség.:(

dr. Bubó 2012.08.16. 07:38:03

@hoplita: vissza persze...

lesz baj, de nem fegyveresen kell megvédeni a hazát...

hanem lapáttal, tollal, kalapáccsal, sarlóval... a munka visz előre...

meg a RENCERVÁLTÁS... az igazi forradalom... a fidesznyikek kiiktatásával...

Khal Drogo 2012.08.16. 08:12:46

Komoly kétségeket fogalmaztak meg a Közigazgatási Minisztérium szakértői az [origo] információi szerint az előzetes választói regisztráció bevezetésével kapcsolatban. A Fidesz elnökségének terve szerintük alkotmányellenes lehet, és alig találtak olyan érvet, amely mellette szól. Ráadásul nem csak az Alkotmánybíróságtól, de az európai emberi jogi bíróságtól és Velencei Bizottságtól is van miért tartania a kormánynak.

---

Várom a KIM cáfoltát, hogy nem létezik ilyen anyag ( aztán természetesen kiteszik valakik az internetre ). Aztán pedig a nemlétező anyag szerzőt kirúgják.

graycivil 2012.08.16. 08:21:53

"Orbán felsőoktatása: mindent te fizetsz

- „A Fidesz mindig is úgy kezelte a diákhitelt, mint egyfajta fordított tandíjat: vagyis a hallgató fizesse a képzési költségeit, de ne akkor, amikor nincs jövedelme, hanem utólag”"

varanus.blog.hu/2012/08/16/orban_felsooktatasa_mindent_te_fizetsz

"Aha. Tehát a tandíj eltörléséről népszavaztató Fideszben úgy kezelik a diákhitelt, mint egyfajta tandíjat. Vagyis a hallgató azért csak fizessen, még ha népszavaztunk is róla, hogy ezt neki ne kelljen. A népszavazás 82%-os eredménye mára smafu. Remélem a "voksolók, le vagytok ti szarva" üzenet mindenkinek elég világos."

Gyerekek, könyörgöm,...! F.Y!DESZ

Khal Drogo 2012.08.16. 08:28:53

Egy hsz-ből átemelve:

Egy öt éve dolgozó szakápoló bruttó havi 2500 ft emelés kapott, nettó kb. 1600 ft-ot.

...

Szerintem ezzel végérvényes megállította Szócska úr a szakápoló elvándorlást. Nettó 1600 Ft havonta, az nem semmi. Most már valakinek érezheti magát a szakápoló.

Putyilov gyári melós 2012.08.16. 08:43:15

@inreallife:
A társadalom érdeke a Taigetosz?

Lófaszt, a szociopata kapzsi, kaparj kurták érdeke!
Ezek legtöbbje ráadásul állami/önkormányzati csöcsre van bekötve!

Az egész politikai, gazdasági elit ÁLLAMI ÚJRAELOSZTÁSBÓL él!

hegyilány 2012.08.16. 08:50:44

@inreallife:

Nahát! Akkor, ezek szerint Ők lennének a "művészek"? politikai művészek?
Látod, látod nagyon hamar megtudtam ki a művész? kik?
Ilyen ez.
:))

Putyilov gyári melós 2012.08.16. 08:50:59

@hoplita:

És mi a fasznak kéne visszaállítani?

Hogy pár elmebeteg tahó kiélhesse az idióta ösztöneit, mert odaszart valaki a vállára két krumplivirágot a seggnyalásért?

Aki volt sorozott katona, az tudja, hogy ott tanul meg az ember lopni, csalni, hazudni, sumákolni, no meg piálni :O)))
Ja, és gyűlölni azt a rendszert, amely arra kényszeríti, hogy másfél évet elqrjon az életéből!

Khal Drogo 2012.08.16. 09:51:30

Magyar Állami pénzből nő a CBA
Napi Gazdaság
2012. augusztus 16., csütörtök 08:02 |
|
Tumblr Email
Az Új Széchenyi Terv támogatásával nyit új üzleteket a lánc.

Hét új vidéki üzletet nyit a CBA Kereskedelmi Kft. az Új Széchenyi terv (ÚSZT) támogatásával,írja a Napi Gazdaság [1]. A CBA csaknem 331 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert el a több mint másfél milliárd forint összköltségű munkahelyteremtő beruházásának megvalósításához az ÚSZT keretében, az Európai Regionális Fejlesztési Alap és a magyar állam finanszírozásával

---

Ez egy igazi tündérmese.

graycivil 2012.08.16. 11:38:03

"A médiatanács lezárta a vitát, és kizárta a Klubrádiót

"A Budapest 95,3 MHz-es pályázat újbóli napirendre vételére azért volt szükség, mert a bíróság arra kötelezte a médiatanácsot, hogy határozatban mondja ki a Klubrádió kizárását, miként ugyanebben a határozatban szükséges rögzíteni az erre a frekvenciára érkezett többi pályázat alaki érvénytelenségét is" - olvasható a kommünikében."

nol.hu/belfold/a_mediatanacs_lezarta_a_vitat__es_kizarta_a_klubradiot

Nem, igaz hány rinocéroszbőr van a pofáján Média-Teréziának!Diktatúra a médiapolitikában is! Be fognak rosálni az erőlködéstől! Fuck You!

graycivil 2012.08.16. 11:51:43

""Ha Orbán nyer, azt is leköpöm, majd meglátják, hajjaj" - mondta Fábry Sándor 2006-ban

Elég sokan várnak már valakire, aki leköpi Orbán Viktor képét. Pláne ha előtte még imádkozott hozzá. Ennél hatásosabb visszatérést, ennél igazabb közszolgálatot ki sem lehetne találni. Legalábbis olyat, amire Fábry Sándor még alkalmas."

hvg.hu/velemeny.nyuzsog/20120816_fabry#rss

Khal Drogo 2012.08.16. 13:17:26

Bár a régiónk országai hasonló fejlődési úton járnak, ezt eltérő sebességgel teszik, közülük mi a lemaradók közt vagyunk – áll az MTA egy kutatóintézetének nemrég közzétett jelentésében. A tanulmányban az Európai Unióhoz 2004 óta csatlakozott közép- és kelet-európai országokat hasonlították össze, egyenként vizsgálva a gazdaság teljesítménye mellett a helyi politikai hátteret is. A térség országainak növekedése elsősorban a nyugati exportpiacaik bővülésétől függ, de komoly versenyképességi különbségek kezdenek kialakulni attól függően, hogyan alakítják át a társadalmi-gazdasági struktúráikat. Tökéletes, mindenhol működő recept nincs, de a legfrissebb adatok alapján míg mi recesszióba kerültünk, a régió többi országa az uniós átlagot meghaladó mértékben növekszik.

---

Az MTA néhány munkatársa árulást követett el, ezért hát el kell őket távolítani. Aki kétkedik a NER sikerében, az áruló ugyanis. Egy ellenforradalmár.

graycivil 2012.08.16. 13:33:11

"Ha kell, gyilkolna is a Hatvannégy Vármegye alelnöke

„Ne gyertek haza!… Soha! Igazatok van: itt az újnácik és fasiszták fel fognak titeket akasztani a gusztustalan cikkekért. Itt mi vagyunk az urak, mi tombolunk, gyűlölködünk, rasszistáskodunk és antiszemitaként viselkedünk, utálunk mindenkit, de főleg titeket! "

nol.hu/belfold/ha_kell__gyilkolna_is_a_hatvannegy_varmegye_alelnoke

Döbbenet! A FYDESZ adminisztratív eszközökkel tartja rettegésben a zembereket, a szélsőJobbikosok pedig fizikai és verbális eszközökkel fenyeget.

Éljen a FYDESZ-Jobbik koalíciós koncentrációs táborvezetőség! Ha nincs ész, akkor van vész! F.Y!DESZ

panelburzsuj 2012.08.16. 13:48:14

@Khal Drogo:

Ezeken lovagol maga? Amit a vaksi szemével lát? A süket fülével hall? A tompa agyával gondol? Azt hiszi, fölér az a mi nagy céljaink igazságához?!

It’s the economy, stupid 2012.08.16. 14:23:30

@Khal Drogo:
"Orbán Viktor arról is tájékoztatja benne az állampolgárokat, hogy ma már Európa is elismeri, Magyarország jobban teljesít, mint a legtöbb európai állam."

Eszem-faszom megállik. Má' megint? Hát nincs negyedórája, hogy bebukták az előzőt.
Lassan kitalálhatnának valami unortodox mértékegységet, amivel mérni lehetne a sikereinket, mert a jelenleg rendelkezésre állók csak az ortodox eredmények kimutatására alkalmasak.

inreallife 2012.08.16. 14:23:41

@Hángérien feeritél rajongó dbeata: igazából az csak mellékvágány volt. mindenesetre valahogy az lenne a tendenicia, hogy ne a brutálisan szétkondizott "munkavállalók" jöjjenek ki a börtönökből.

a kérdésedre a válasz: igen. a kubatov listák korában, amikor az állampolgár tudatosan ellent mond a hatalomnak manyup ügyben, szemernyi kétségem sem lenne afelöl, hogy nem véletlenül lettem kiválasztva. abban sincs kétségem, hogy egzisztenciálisan kit fog legrosszabbul érinteni a dolog. ahogy hazamegyek az lesz az első, hogy kiiratkozom a lakcímnyilvántartóból. akkor a polgármesternek nem lesz rám hatása. élek majd az angol jogsimmal, meg a kinti címemmel. ha szükségem lesz valamire, bármikor 2 óra alatt lehet intézni egy ideiglenes lakcímkártyát, amit dobok is el azonnal...

inreallife 2012.08.16. 14:26:06

@hoplita: még jó, hogy kiegyenlítettek az izraeliek, legalább nem lesz mégegy indok kártérítést fizetni... :)

It’s the economy, stupid 2012.08.16. 14:33:35

@hoplita:
"Aki egy kicsit konyít a dologhoz az tudja, hogy vissza kéne állítani, csak ésszel és nem általános formában."

Esetleg a meg nem épült nato-radar helyett beállíthatnánk kukkoló-brigádot. Előtte persze rendesen kiképeznénk őket, melyik boglárkára nem szabad rálépni.
Mégis mit csinálnának a kutyaütő, botcsinálta bakák a mai drónokkal harcoló világban? Közel se szabad engedni a technikához, mert elbaßßa.
Vagy a külügy megdumcsizná a támadókkal, hogy bugylibicskákkal támadjanak, mert velünk szemben (vö: súlycsoportbeosztás) úgy sportszerű?

It’s the economy, stupid 2012.08.16. 14:36:15

@inreallife:
"nem lesz mégegy indok kártérítést fizetni... :)"

Még nincs minden veszve, a reptérig hosszú az út...

It’s the economy, stupid 2012.08.16. 14:46:01

@Khal Drogo:
"Az MTA néhány munkatársa árulást követett el"

Ne izgulj, már postázták is nekik a pol-szolis meghívókat. Ezért kellett 65 évre emelni a korhatárt, hogy az efféle vén trottyok beleférjenek.

inreallife 2012.08.16. 14:46:25

@Khal Drogo: az hagyján. tegnap olvastam, hogy az emelés miatt zúgoldnak az orvosok. iugyanis nem épült be az alapbérbe, hanem illetménykegészítés vgy mifasz címszó alatt kapják. ez kb az adható kategória. a trükk az, hogyha jövőre is megkapják, akkor a szócska elmondja, két évben is 30 milliárddal többet adtak, miközben csak 1 emelés volt. büdös köcsög bagázs ez... nem az orvosoknak akarnak emelni, hanem a néppel elhitetni, hogy az orvosok kaptak és fogják már be...

ráadásul sokan ezt sem kapták meg a szakszervezetük szerint...

inreallife 2012.08.16. 14:49:01

@Putyilov gyári melós: ez így igaz. mondjuk már az is sokat segítene, ha országgyűlési képviselőnek 35 év alatti embert nem lehetne jelölni. addig kénytelen lenne valami munkaszerű képződménnyel tengetni az idejét. lehetőleg nem az állami szférában...

Khal Drogo 2012.08.16. 14:49:45

@inreallife: Az első félévben annyi orvos ment el mint tavaly egész évben. Siker siker hátán az eü-ben is.

It’s the economy, stupid 2012.08.16. 14:54:02

@Khal Drogo:
"Az első félévben annyi orvos ment el mint tavaly egész évben."

Akkor OK, tartják az általános trendet, cégből is több dőlt be negyedév alatt, mint tavaly egész évben. Szerintem az exponenciális emelkedésen dolgoznak.

inreallife 2012.08.16. 14:59:36

@graycivil: mi ezzel a gond? leírta azt, amit minden külföldi lap leírt, hogy mennyire rasszista az ország. most két dolog van. mégse annyira rasszista az ország, csak fel van fújva. ha meg mégis rasszista, akkor meg tényleg jó, hogy szólt nekik valaki, hogy itt ilyen világ van, mert szegínyek majdnem visszajöttek. keressenek maguknak "új" "befogadállamot". ahol nem lesznek üldözve és nem kell menekülniük. ha ennek ellenére hazajönnek, akkor azért olyan nagyon nem kell itt a rasszizmustól félni. pláne ha a kanadaiak is kitoloncolják őket. mert azt csak akkor tehetik meg, ha elismerik, hogy az országban nem üldözik őket a rasszuk miatt. szerintem ez lesz. az egész csak egy jól sikerült médiahack...

inreallife 2012.08.16. 15:04:59

@Khal Drogo: hát igen. orbánék két év alatt nem sok sikert tudnak felmutatni. amit felmutatnak az is inkább botrányos, vagy fordított igazság... gyakorlatilag az összes téren elvéreztek. nincs semmi koncepció. a futószalagon megszavazott törvények hibásak, tartalmilag és fogalmilag is. saját szervezeteiken sem tudjkák átnyomni, keresztülverni a kormányzati akaratot. látszik a rokkantak felülvizsgálatán, az elektronikus útdíjon keresztül az ócsai lakópark stb részén. 2 év alatt még minimális eredményt sem tudtak felmutatni megannyi területen. pedig a törvény megvan. a pénz megvan. mégse működik az államirányítás...

It’s the economy, stupid 2012.08.16. 15:24:20

@inreallife:
"keressenek maguknak "új" "befogadállamot""

Nem így megy, ha kitoloncolják őket, az eredeti országuk köteles visszafogadni. 61-es New Yorki egyezmény előírja, hogy csak akkor lehet valakitől elvenni az állampolgárságát, ha egy másik állam állampolgárságát már megszerezte, mégpedig a hontalanság elkerülése érdekében. Ezért nem jogellenes, amit a tótok a kettős állampolgárokkal csinálnak.

Viszont jönnek a libsik is Ámerikából: George Pataki felveszi a magyar állampolgárságot, szavazni is fog...
atv.hu/kulfold/20120815_exkluziv_george_pataki_felveszi_a_magyar_allampolgarsagot_szavazni_fog

Szimba 2012.08.16. 15:31:45

@inreallife:

Miért nem azokat hívják be szolgálatra, akik munka nélkül vannak? Nincs elég ember, akinek nincs munkahelye, Hányan élnek segélyen?

Ezt kellene minden faluban számon tartani, és aztán katasztrófa esetén őket mozgósítani. természetesen megfelelő díjazás ellenében.

A katonaságot, mint ingyen munkaerőt visszasírni marhaság. A laktanyák fenntartása, víz, villany, fűtés + katonai ruházat, élelmezés, kiképzők fizetése lényegesen többe került, mint az egy főre eső minimálbér. Drága ingyen munka volt az a 100 ezer katona eltartása 2 évig.

Szimba 2012.08.16. 15:40:06

Szerintem OV abban bízik, hogy kimegy minden értelmes ember, aztán majd ő betelepít néhány millió kínait, akik boldogok lesznek, hogy nem grillezett szöcskén kell élniük, és vidáman szavaznak a "kedves " vezetőre.

Szimba 2012.08.16. 15:43:43

Orvos minek? Legalább nem élnek a nyugdíjkorhatárig az emberek. Megszűnik a nyugdíjrendszer, mert nem él addig egyetlen ember sem. Ha mégis, akkor éhen hal.

Oktatás sem kell, a buták, babonások, műveletlenek nem fognak eligazodni a politikai életben, és az csak jó a vezetésnek.

A cigánykérdés megoldásában sem érdekeltek, amikorra már egymást fogják irtani az emberek, addigra Orbán és az összes fideszes szépen kiköltözik Svájcba, Amerikába, akárhová. Pénzt gondolom tettek félre a nehéz napokra?!

Szimba 2012.08.16. 15:48:23

@It’s the economy, stupid:

Amerika már kijelentette, hogy Magyarországon nincs üldözés, rasszizmus, ezért nem fogad be cigányokat.

Puff!

Be kellene bizonyítani, hogy van rasszizmus?:-))))

inreallife 2012.08.16. 16:08:09

ú, alig várom aszekelyek megjelenését. meg az összenő, ami összetartozik dumáját... :)

kuruc.info/r/2/100039/

"Összefonódott politikai maffia: a Népszava után most a Népszabadságot pénzeli a fideszes Közgép

„Maradandót alkotunk” – ezzel a szlogennel jelent meg közgépes hirdetés a szerdai Népszabadságban. A Fidesz-közeliként emlegetett építőipari cég július végén egy másik kommunista napilapban, a Népszavában is hirdetett – ott szintén ezzel a szlogennel, és szintén a Margit híd felújításával kapcsolatban. Az MSZP-nek nem tetszett a népszavás reklám."

"Frissítés: A Jobbik szerint a szinte teljes egészében állami megrendelésekből élő Közgép a Népszabadságban és a Népszavában megjelentetett hirdetéseivel a két újság hallgatását akarja megvásárolni."

és mi éljük tovább vidám életünk...

inreallife 2012.08.16. 16:10:19

@Szimba: nemtom, miért nem a közmunkások közül válogatnak. pontos címlistájuk van róluk, és meglenne a 200.000 ember is. egyébként ezek csak valami elvetemült polgármesterek lehetnek. jogilag bármelyik megcsinálhatná, nem biztos, hogy mindenhol élnek a "lehetőséggel". legfeljebb beindul egy újfajta népvándorlás...

hoplita 2012.08.16. 16:11:13

@dr. Bubó:
Ecsém, én azt vettem észre, hogy te ehhez hülye vagy.

Cáfolj meg....

inreallife 2012.08.16. 16:14:14

ez is aztán a pofátlanság teteje:

"A földtulajdonos kedden délután valamivel fél 5 előtt kapott jelzést arról, hogy a területén egy ötfős társaság egy Ladához kapcsolt utánfutóra pakolja a dinnyét. A férfi azonnal a megadott helyre ment, ahol maga is látta: idegenek szedik az egyébként még félérett gyümölcsöt.

Kérdőre vonta a két férfit és a három nőt, akik közül az egyik csak annyit válaszolt: „Miért nincs kiírva, hogy nem lehet elvinni a dinnyét?”. A tulajdonos ekkor közölte velük, hogy értesíti a rendőrséget. A nem hiába születettek azonban gyorsan lepakolták a dinnyéket, és elhajtottak. A sértett jó személyleírást adott az elkövetőkről (például bizonyára jelezte, hogy "kreol bőrűek"), és az autójukat is megfigyelte."

ahová nincs kiírva, hogy nem lehet lopni, ott lehet? hogy az istenben lehet, hogy a törvényenkívülieknek vannak jogaik? milyen ország ez?

BeeZee 2012.08.16. 16:18:02

"kormány számára ... már csak a kampánytechnikák és az adminisztratív eszközök maradnak"

Orbán Viktor legnagyobb örömére. Hiszen ehhez ért a legjobban.
Miért csináljon mást, ha az eddigi sikereit így érte el?
Szerintem, kifejezetten örül neki, hogy nem kell szakmai kérdésekkel foglalkoznia.

Khal Drogo 2012.08.16. 17:09:14

Helyi monopóliumát kihasználva jóval a piaci ár alatt vásárolta fel a dinnyét a jászapáti termelőktől Pócs János – mondták a hvg.hu-nak a politikus egykori üzletfelei. Egy neve elhallgatását kérő korábbi dinnyetermelő egy olyan számlát is eljuttatott hozzánk, amelyen az látszik, hogy Pócs cége idén június 30-án a szolnoki Fruit & Soil Kereskedelmi Kft.-től vett nagy tételben olasz dinnyét – 1426 kilogrammot, 126 forintért kilogrammonként. A volt termelő azt állítja, a Pócs és Társai Kereskedelmi Kft. az idei szezon elején saját termesztésű áruként árulta az import gyümölcsöt, Pócs János azonban ezt tagadta lapunknak, és azt mondta, mindig tájékoztatták a vevőket, ha valamelyik áru nem saját termesztésű volt. Pócs János képviselővé választása óta személyesen már nem vesz részt a cég irányításában, amelyet azóta felesége nevére írattak át.

„A termelők érdekében”

Pócs János jelenleg Jászapáti polgármestere és a térség országgyűlési képviselője. Az elmúlt hetekben a hazai termelőket és fogyasztókat a „bizonytalan eredetű külföldi áruval” szemben védelmező nyilatkozataival vált ismertté. Márciusi parlamenti felszólalásában, a Magyarországon csomagolt, de nagyrészt külföldi eredetű termékek kapcsán azt kérdezte a kormánytól, mitől tekinthető egy termék magyarnak. Augusztus elsején éjjel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, valamint a Pest Megyei Kormányhivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Igazgatósága tartott razziát a Budapesti Nagybani Piacon, az akcióban Pócs János mint dinnyetermelő is részt vett. A Kossuth Rádió 180 perc című műsorában pedig megvédte az agrárminisztérium által kezdeményezett dinnyeár-egységesítést, amely során az összes magyarországi áruházláncot rábírták, hogy legalább 99 forintért árulják a görögdinnye kilóját. Pócs bírálta a Gazdasági Versenyhivatalt, amely kartellgyanút fogalmazott meg az eset kapcsán, és kijelentette: az áremeléssel a magyar dinnyetermelők érdekeit védi a kormány.

---

Tipikus Fidesz-erkölcsiség.

Khal Drogo 2012.08.16. 17:13:11

@inreallife: Ez egy ócska kifogás. Az igazságszolgáltatás előtt ez lopás. Nem mentette fel őket a bíróság, hanem elmenekültek.
A kettőt nem kéne összekeverni.

De undorító. A múltkor az ingyenesen újratölthető kólát töltögette egy cigány a másfélliteres palackba, majd amikor kidobták, azt magyarázta annyian vannak hogy nincs elég pohár ( a poharat megveszed és újratöltheted ). Ihatott volna csapvizet is, az tényleg ingyen van, de a tetűnek kólát kellett innia.

Khal Drogo 2012.08.16. 17:15:44

@inreallife: Több ezer embert hoztak be a közigazgatásba. Az osztály, főosztály, igazgatóhelyettesek, igazgatók, főigazgatók, intézményvezetők legalább 90%-át lecserélték. Az impotencia a saját impotenciájuk. Ennyit tudnak.
Jöhet a következő.

inreallife 2012.08.16. 17:38:16

@Khal Drogo: ebben egyetértünk. a kérdés, hogy ki legyen a következő? a baloldal már megmutatta mit tud, sokan nem is kérnek belőle mégegyszer, azaz kifejezetten nagy az elutasítás, hogy a "balra" cseréljék a komrányt....

hoplita 2012.08.16. 17:52:18

@Putyilov gyári melós:
Barom.

Téged megkúrtak ott benn....?

Ha igen, akkor jól tették, te majom.:)

Amúgy olvasol is....?
Nem a "hagyományos" formára gondoltam.
Egyébként meg még egy krumplivirágra sem futotta ott benn, te fasz, hogy ennyire vinnyogsz??

dbeata 2012.08.16. 17:58:22

@inreallife: A közvéleménykutatások nem ezt mutatják, amit te szeretnél látni.

Nem az a lényeg, hogy ki, hanem hogy milyen legyen és mit csináljon. Nem tudnék választani. :(

Látom, enyhe paranoia befigyel azért nálad. :))
Komolyan, ilyen hosszú volna egy pógármester karja?

márta)) 2012.08.16. 18:04:43

Bajnaiék kiszámolták, hogyan győzhető le Orbán "

A csütörtökön nyilvánosságra kerülő tanulmány szerzői többször hangsúlyozták, nem azzal foglalkoznak, konkrétan milyen ellenzéki szervezet lesz majd az, amely 2014-ben esélyesként indulhat a jelenlegi kormánypártokkal szemben. A tanulmány következetesen egy feltételezett, „döntően népszerű, demokratikus ellenzéki” erőről beszél, de azért felsorolja a létező ellenzéki pártok összefogással kapcsolatos dilemmáit és lehetőségeit is."

A Haza és Haladás tanulmányának egyik legfontosabb megállapítása, hogy a győzelemhez földrajzilag egyenletesebb támogatottság kell: csak olyan párt lehet sikeres, amelynek támogatottsága országszerte nagyjából egyforma."

hvg.hu/itthon/20120816_haza_es_haladas_valasztasi_rendszer#rss

Na. Igen! Működjön az a bizonyos országos háló, a "műhelyek".
A mantra :) Nem elég csak a fővárosban, néhány nagyobb városban énekelgetni és kiabálni.
gondolom
:)

hoplita 2012.08.16. 18:08:55

@It’s the economy, stupid:
Tucc olvasni és értelmezni?
Eccer vagy 2 éve a vastagbőrön dumcsiztunk erről....mondtam, nem általánosan, tehát kukucs2 ödönt, meg kalampár vinettut nem behíva..:)

hoplita 2012.08.16. 18:12:41

@Szimba:
Na, neked vót beleugatni, majomcimbi..?
Mikor hülyébb vagy a témához, mint a cinkebaszogatáshoz...???

márta)) 2012.08.16. 18:13:42

atv.hu/cikk/20120816_uj_part_kell_orban_legyozesehez_sotet_kepet_festettek_bajnaiek

A politikai táborok félidőben

2012 nyarára a Fidesz 2010-es támogatói tábora szétesett:
3 300 000 főből 1 350 000-re csökkent.

Az MSZP támogatói köre 1 200 000 főnek felel meg, a Jobbiké 700 000 fő, az LMP-é 450 000. A DK a parlamenti bejutási küszöb alatt, de a mérhető tartományban helyezkedik el,
150 000 fő körüli stabil támogatóval"

Na. Igen! Az , hogy az MSZP. egyedül is nyerne, a párt részéről, egy önámítás. Úgy gondolom.
hm?

dbeata 2012.08.16. 18:17:39

@inreallife: A jó kormányzás legfőbb ismérve nálam az, ha elveszi a kedvem a politizálástól, és élhetem végre az életemet. Lesz ilyen vajon?

inreallife 2012.08.16. 18:19:10

@Hángérien feeritél rajongó dbeata: hát nemtom te milyen következtetést vonsz le a kvk-ból. én azt, hogy a fideszt lefelezték, és senki nem akar az mszphez visszaoldalogni. a jobbikot meg eddig se tudták mérni, nem hiszem, hogy most sokkal jobban tudnák, amikor ilyen megbélyegző módon bánik vele a média, szerintem sokan nem mondják meg kire húznák az x-et.

a polgármesterekkel alapvetően nincs bajom. sőt sokkal normálisabbak, hozzáállás szinten, mint a gombnyomogató képviselők. a baj, ezzel az "ezt dobta a gép" rendszerrel van. ha mindenkire vonatkozna 18 év felett, hogy le kell jelentenie, hol van, mikor hívják be stb, az akkor azt mondom kibaszás, de elfogadható. dehogy kipécézett embereket szopassanak, és tönkretegyék az egzisztenciájukat az tűrhetetlen.. ennek pedig ne haragudj, nagyon ilyen felhangja van. kevés az esélye, hogy a maréknyi manyuposból valakit épp behívjanak, de még az sem lehetetlen. én itt a kubatov listákkal való összekapcsolást tartom brutális fegyvernek. és ne mond, hogy ilyet nem mernek megtenni a viktorék...

hoplita 2012.08.16. 18:21:17

@Khal Drogo:
"..... Nem mentette fel őket a bíróság, hanem elmenekültek.
A kettőt nem kéne összekeverni. ....'

Nyihahahahahahahahaha....!
Nem mentette fel....?
Te majom, egy ilyen ügy oda sem kerül....:DDDDDDDDDDDDDDDD

inreallife 2012.08.16. 18:26:56

@Hángérien feeritél rajongó dbeata: megmondom engem nagyon bosszant az orbánéknak ez az arrogáns kormányzása. a szájbetömés, pofa be, neked kuss van. ha most hirtelen mindenki azt mondaná, hogy csak akkor fizetek adót, ha tetszik a kormányzás, hirtelen nem is lenne állam. az az igazság, orbánék annyira bedöntötték már a kormányzást, hogy egyre többen gondolják azt, hogy lehet jobban járnánk kormányok nélkül... nem kell nekem főideológus, hogy megmondja, mit kell gondolnom, majd én azt eldöntöm.

tényleg felesleges ilyen kormányzatokat megválasztani, akik azt se tudják, mi a faszt vár el tőlük a nép. egy minimális szintben nem tudnak megállapodni, gyakorlaitlag konszenzusképtelen a politika. már semmi mást nem csinálnak, cask adóbehajtást azt kész. erre nekem nem kell államszervezet...

márta)) 2012.08.16. 18:30:27

Hát! Igen! Előjött már Ő is.
Abba az emlékkönyves,- cinkés,- macskás,- járókeretes,- bütykörészős életbe már!!!

inreallife 2012.08.16. 18:30:41

@Khal Drogo: el is fogták a szép családot. majd szabadon is engedik őket, mert a dinnyéket nem vitték el. ők azt hitték mindenki szedhet, metr nem volt kiírva, hogy nem szabad ellopni.
csak leszedték féléretten és otthagyták a gazdának. tehát az ő kára. 18.000 forint. jobb esetben kapnak valami felfüggesztettet azt kész, élik tovább életüket. a félérett dinyével meg mit csináljon a gazda, akinek egész évben semmi bevétele, mostmeg bukja a dinnyéit a buckalakó patkányok miatt?

menőmano 2012.08.16. 18:37:42

Hát! Ja! Totális helyzet és zűrzavar.
Szerintem.

Bajnai Gordon.............

****
:))

menőmano 2012.08.16. 18:42:54

Sólyom Lászlónak a falunapi beszéddel.

Bajnai Gordonnak és csapatának, "nyilvánosságra kerülő tanulmány"-ával sikerül felkavarni a politikai állóvizet??!!
Szerintem . Igen.
Totálisan jó és hasznos............

:))

dbeata 2012.08.16. 18:45:11

@inreallife: Mélységesen egyetértek. Főleg a hogyan-nal van bajom (a mi mellett).

Orbánék ezt érték el: kineveltek egy dacos ellenálló réteget a társadalomban, amely ott mutatja ki ellenérzését, ahol csak tudja.

Ebben Orbán a főkolompos, az ő személyisége hatja át a kormányzati politikát. Mérgező.

menőmano 2012.08.16. 18:45:17

Nem tudom) a blognagyasszony kibaszarintotta már az ablakon a fránya járókeretét??? A bütykörészéshez nem szükségeltetik.
Szerintem.

Na. "jól van". Megyek a dolgomra, majd később visszanézek.

:)))))))

menőmano 2012.08.16. 18:47:38

@hoplita

Nagyon jó. Ügyes vagy. Szerintem.

:))))))))))

It’s the economy, stupid 2012.08.16. 18:50:53

@Szimba:
"Be kellene bizonyítani, hogy van rasszizmus?:-))))"

A 64 vármegyések ezen dolgoznak... egyelőre diplomáciai eszközökkel (fenyegető levelek küldése), nemtom később áttérnek-e hathatósabbakra is.

"Miért nem azokat hívják be szolgálatra, akik munka nélkül vannak?"

Szigorúan tilos bármilyen, a logikára akár csak emlékeztető intézkedés meghozatala, így akarják a honpógárok tisztánlátását megzavarni.

It’s the economy, stupid 2012.08.16. 19:03:35

@inreallife:
"„Miért nincs kiírva, hogy nem lehet elvinni a dinnyét?”.

Na látod, ez már biztos volt sitten, ott világosodnak így fel.

"A nem hiába születettek azonban gyorsan lepakolták a dinnyéket, és elhajtottak."

Hinnye de szolidak, bakker, ezek NEM lehettek cigányok, még le is pakoltak, ahelyett, hogy a szajréval letipliztek vóna.

It’s the economy, stupid 2012.08.16. 19:09:13

@Khal Drogo:
"Pócs bírálta a Gazdasági Versenyhivatalt"

Ezeknek annyi... Jövő héten megszüntetik, majd nemzeti formában (=kormány alá rendelve, nerrel feltöltve) újraalakítják.

It’s the economy, stupid 2012.08.16. 19:19:48

@hoplita:
"kalampár vinettut nem behíva..:)"

Nem kell a kártételhez winettu, rendes magyar gyerekek is tudnak ügyesek lenni. AK-47 felett meggondolatlanság bármit a kezükbe adni.
Profi hadsereg pont azért alakult, mert a hi-techre kicsit drága a kiképzés, akit eccer kiképeztek, jó lenne nem szélnek ereszteni.

Mondjuk nemtom mennyire hi-tech jelenleg a magyar sereg, mert minden ösmerős kiöregedett, az alapján, amennyit költöttek rá...

dbeata 2012.08.16. 20:09:59

@inreallife: @inreallife:
docs.google.com/spreadsheet/ccc?key=0AoLnDrKA6fV8dEJvUFRBLUZ3cThkcjlMYS05eDcyemc#gid=0

Én az alábbi következtetéseket vonom le ebből:

Szerintem túlértékeled a média erejét. 10% média ellenszélben is valami azért.
A Fidesz-támogatottság pedig úgy olvad, hogy közben a baloldali médiabirodalom összeomlóban, jobboldali meg virágzik.

Miért ne tudnák mérni?

Az MSZP-hez vissza fognak oldalogni azok, akiknek nem tetszik a Jobbik harcias fellépése, és a Fidesz háborús retorikájából tanulva köszönik, nem kérnek többet ebből.

Ráadásul a Fidesz azzal, hogy elsunnyogta az ügynökmúltat, ugyanolyan komenyista gyökerű párt, mint az MSZP.

Az igazi gond az, hogy az embereket az érdekli, mennyibe fog kerülni holnap a kenyér.

Én naivabb és jóhiszeműbb vagyok ebben a behívós kérdésben. Pláne, hogy a férjem még nem kapott ilyen levelet.

inreallife 2012.08.16. 20:35:33

@Hángérien feeritél rajongó dbeata: őszintén? szerintem cseberből vederbe lenne. az orbánék se jobbak a gyurcsánynál, mi indokolná, hogy a visszaváltás után megváltoznak? szerintem semmi. talán a harcias retorika tűnne el, lenne helyette a nagyonegyhelyben toporgás. aki egy kicsit is leveszi a fanatista jelmezt, egyből látja, hogy ott sem várható más.

a jobbikot sose tudták mérni. szerinted kevesebb szavazója lett, mint a választásokon volt? csakmert majdnem 1 millióan szavaztak rájuk akkor. bőven alulmérik őket. az epnél is meg 2012-ben is sok százalékkal alulmérték őket. ez pedig azért van, mert sokan nem merik magukra venni a náci bélyeget, amit sütögetnek a jobbikos szavazókra. így viszont ilyen számok lesznek láthatóak. vona szerint az ország 2/3-a jobbikos, csak még nem hallott a programjukról. mégha költői is a túlzás, az biztos, hogy legalább 1,5 millió szavazójuk elmenne akár holnap is szavazni rájuk...

amúgy a jobbik is azt mondja a fideszre, kommunista párt. meg azt, hogy az is tele van zsidókkal. a fidersz meg az mszp nem sokban különbözik egymástól, ugyanúgy hazudnak, ugyanaz a programjuk, csak a fidesz próbál magyarkodni, ami a jobbik mellett elég nehezen megy neki. amit most a fidesz csinál, azt kb úgy tudnám jellemezni, hogy félig a jobbik, félig az mszp politikáját csinálja, de mindkettőt szarul.

a kenyér már senkit nem érdekel. arra szerintem már mindenki felkészült, hogy rosszabb lesz, egyre rosszabb lesz. a kérdés már csak az, hogy van-e olyan kormány, aki legalább 1 jó dolgot össze tud hozni. én a jobbikot helyzetbe hoznám, az biztos, hogy gyökeresen vágna ki egy csomó felesleges dolgot a költségvetésből. csak 1 évet adjanak neki, már megérte... :)

a behívóval kapcsolatban kérdeztem az asszonytól, hogy nem kaptam-e levelet a polgármestertől. azt mondta, hogy de. nyeltem vagy 10-et, mire felnyitotta. nem behívó volt. ingatlanadó megállapításához kérnek adatokat a lakásról... inkább fizetek, mint bohóckodjak pv-s kitűzőben. ez egyszerűen botrányos. tőlem ne kérjen semmit már az állam, az adómon felül. itt egyvalaki várhat el valamit a másiktól, az pedig én vagyok. és tőlük értékelhető teljesítményt várok. ehelyett a szar helyett, amit csinálnak...

panelburzsuj 2012.08.16. 21:02:45

@inreallife:

"csak 1 évet adjanak neki, már megérte..."

Ez régi nóta, uncsi nóta:

"Adjatok nekem tíz évet, és..."

A Jobbiknak van vagy ötven védett embere: nosza, neki lehet menni minden "gyanús" pályázatnak, közbeszerzésnek, Ozora-fedezésnek, adócsalásnak.

Arról már fel vagyunk világosodva, hogy cigók-zsidók ártalmasak, veszedelmesek, abcúg.

Ideje, hogy lássuk a többit is: szépen, tételesen...

Hogy is szól a nóta?

"Neveket akarok hallani!"... ?

dbeata 2012.08.16. 21:04:27

@inreallife: Te 20 ujjal gépelsz?
Azzal fognak jönni, hogy kihúzták a (Gyurcsány-féle) méregfogat.
Szerintem is el kell olvasni minden párt programját. Én most raktam rendet, és került a kezembe a Jobbik füzete, el is kezdtem olvasni.

De el kell mondjam, engem taszít ez az állandó ellenségképzés. Az emberekben jobban meg kellene/lehetne bízni, hogy ki ellenség, és ki nem az. Józanul belátja szerintem a többség. De hogy kívülről meg akarja mondani valaki, hogy ki a jó és ki a rossz, az bennem ellenállást szül, nem tudom, érted-e, mit akarok mondani.

panelburzsuj 2012.08.16. 21:06:50

@panelburzsuj:

Hogy aprópénre váltsam:

Az édeskevés, hogy míg Török Gábor bizonytalankodva habog valamit a kamerába, aközben a hóna alatt Vona meg Pintér cigányviccekkel mulattatják egymást.

inreallife 2012.08.16. 21:09:40

@panelburzsuj: az egy jó dal lenne, csak az az idióta pi.csa ne pofázna bele. így ignorálva van nálam... helyette itt van ez:

www.youtube.com/watch?v=KqDgCvqKHUU

sok nácikok, mi? azért meg lehet nézni azt a korosztályt, amelyik saját indíttatásból megtanulja mondjuk a székely himnuszt. eddig nem ez volt a jellemző a fiatalságra. ez lenne a hungar(Y) generáció?

márta)) 2012.08.16. 21:09:41

Mesterházy: egyedül is képesek leszünk győzni, ha kell"

www.stop.hu/belfold/mesterhazy-egyedul-is-kepesek-leszunk-gyozni-ha-kell/1074776/

Vágyálom.
hm?

panelburzsuj 2012.08.16. 21:17:17

@inreallife:

Rossz helyen zörgetsz: én magam épp egyetemen tanultam meg, felsőbbévesektől, a hetvenes évek végén.

Zengett a Boci a csabakirályfitól... És a KISZ-vezérek se csak tátogtak, mint Bajnai az Internacionáléra... :)

(Ha nem hiszed: kérdezd meg graycivilt vagy jjulie-t!...)

inreallife 2012.08.16. 21:17:55

@Hángérien feeritél rajongó dbeata: értem. fordítva állsz az evolúcióhoz. :)
bár páran pont azt mondják, hogy a társadalmunk emel minket az állatok fölé, viszont van egy nagy probléma. ők a természetben élnek, mi pedig durván elszakadtunk tőle. és itt most nem a műanyag zacskókra gondolok...

inreallife 2012.08.16. 21:22:20

@panelburzsuj: akkor különösen érdekes a tudathasadásos állapotuk... ők is olyanok lennének, mint a magyar focisták? 16-17 éves korukig akár világverők is, majd utána már foci jellegű tevékenységre is alkalmatlanok... mire megjön a tudat, elmegy az ész?

Khal Drogo 2012.08.16. 21:25:18

@inreallife: Ilyet átlátszó dumával nem lehet kikerülni a felelősségre vonást. Nyilván nem fogják elismerni, hogy szabálysértést vagy bűncselekményt követettek. Ezt tudták kitalálni. Ennyi.
A terményt pedig lopják. Máshol a jószágot is lopják, az áramot is lopják meg minden mást is lopnak.
Kivéve a parlagfüvet. Azt nem lopja el senki.

hegyilány 2012.08.16. 21:25:45

MSZP. egyedül (is) képes lenne győzni? Még ilyet.
Igaz, nincs ebben semmi különös, s nincs "ezzel" a kijelentéssel semmi probléma.
Csak az a baj, hogy összefogás nélkül nem fog menni.

"vágyálom") Ezzel sincs különösebb baj. Hiszen azt mondják) "Álmok vágyak népe a magyar".
Mondjuk, sokkal komolyabban kellene hozzáállni sz "ügyhöz".

Röviden ennyi.

hegyilány 2012.08.16. 21:29:45

oppá" "az ügyhöz"
Igen. Így lesz jó.

panelburzsuj 2012.08.16. 21:31:12

@inreallife:

Nincs itt semmi tudathasadás.

Kinőttünk a jedihadonászás alól.

"Magyar vagyok, nem pojáca."

Ennyi, semmi több.

mókáné 2012.08.16. 21:37:24

@Hángérien feeritél rajongó dbeata:

"A jó kormányzás legfőbb ismérve nálam az, ha elveszi a kedvem a politizálástól, és élhetem végre az életemet. Lesz ilyen vajon?"

Persze. Bajnai Gordon a reménysugár.:)

Khal Drogo 2012.08.16. 21:43:35

@inreallife: Elég összetett az a kérdés, hogy a fiatal labdarúgók miért tűnnek el. Egyébként világverők nem vagyunk ifi szinten sem, de eredményesebbek vagyunk mint felnőtt szinten.
Ennek többek között az is az oka, hogy az igazán tehetséges nyugati focisták nem szerepelnek sokáig a korosztályos válogatottakban. Korábban bevetésre kerülnek akár a felnőtt, akár a klubszinten. Ellentétben a magyar focistákkal.
Itthon egy 21 éves játékosra azt mondják hogy fiatal, be-becserélgetik.
Valójában a kép csalóka ezért, a mi korosztályos játékosaink általában a legjobb játékosokat nélkülöző nyugati válogatottakkal versenyképesek, egy bizonyos szintig.

Egyetlen tehetség korosztályos gárda volt, a Koman Vladimir-féle amelyik Egyiptomban a gagyi U-20 VB-n bronzérmes lett. A németeknél pl. azon a VB nem játszottak a Bundesliga játékosok, mert nem engedték el őket.
Ennek ellenére az komoly siker volt, Koman azóta megfordult és kezdő tudott lenni a Sampdoriában, a Monacoban és most a Kranszodarszban, az orosz első ligában. Ő megüti egy középszintű európai középpályás szintjét.

Az U20 csapat többi tagja ment a kukába. A gárda fele itthon sem tud kezdőbe kerülni, a másodvonalas szerb, lett, litván légiósok jobbak nálunk, láthatóan magatartásbeli problémák is vannak, isznak, kurváznak stb, ami az edzettség rovására megy. Egyszerűen szarok.

A másik fele nyugatra igazolt, Komant leszámítva megbukott az összes játékos. A Liverpool megvetett több játékost is pl, tétmeccsen soha egy sem lépett pályára, azóta ki is rúgták az összeset.

Koman mellett még talán befuthat Németh Krisztián, a többiek felejtősek. Nekik lőttek. Gosztonyi NB1-ben egy jó játékos, de az olasz II. már sok volt neki. Simon kiigazolt Feyenoordba, el volt mindenki tőle ájulva, két hónap után kirúgták. Azóta az NB1-ben van, gólt nem tud rúgni, pedig támadó.

A válogatottnak egyébként jó esélye lesz kijutni a következő EB-re. Minden csoportmásodik is kijut. Második helyre van esély, csoportelsők biztosan nem leszünk. Legutóbb is végig partiban voltunk a második helyért, de végül a svédek beelőztek minket.

A mostani csoport is kedvező. A törökök rettentő szarok, a románokkal együtt. A török pl. másfél éve Azerbajdzsán ellen is kikaptak tétmeccsen, azóta pedig még szarabbak lettek.

Khal Drogo 2012.08.16. 21:46:27

@inreallife: " a fidesz csinál, azt kb úgy tudnám jellemezni, hogy félig a jobbik, félig az mszp politikáját csinálja, de mindkettőt szarul."

Ez találó jellemzése a kormányzásnak.

inreallife 2012.08.16. 21:46:42

@Khal Drogo: igen lopják, ez az alap.

www.youtube.com/watch?v=vgbQIReDwWE&feature=player_embedded

ezen a filmen olyan 2.40-től látható a videón, ahogy mutatják, hogy le vannak vágva a normál kábelek, gondolom nemfizetés miatt, és be vannak kötve, amivel lopják. gyakorlatilag videó van róla, hogy lopnak, de már ez se zavar senkit. érdemes végignézni, különösen érdekes, hogy a magyarok nem mernek nyilatkozni, mert félnek. ez a szó mindig megdobogtatja szója szívét, de csak akkor, ha nem a magyarok, hanem a cigányok félnek... egyébként arról beszélnek, hogy megszűnt a jogállam a faluban...

Khal Drogo 2012.08.16. 21:49:17

@márta)): Az MSZP-nek kell egy ember, aki hitelesen képes megjeleníteni bármiféle alternatívát. Ez az ember biztosan nem Mesterházy lesz. Sőt senki a mai MSZP-ből. Kívülről kell hozni egy embert, azzal lehet esélyük egyedül is nyerni.

Khal Drogo 2012.08.16. 21:52:01

@inreallife: Ezt nem is értem hogy tűrheti el az állam, az ilyen mértékű áram és kábellopásokat. Miért nem nyomoz a rendőrség? Nem igaz, hogy ezt nem egy maffia irányítja. Ez nem úgy megy hogy Kanalas Jóska leköti az ipari áramot egy kapával oszt jól van, levágja, eladja és kap érte pár ezer forintot.
Ez biztosan szervezett keretek között működik.

panelburzsuj 2012.08.16. 21:53:43

@Khal Drogo:

Biztos elszédültek a centrifugába.

Vagy hogy is híjják azt a köccsei ringlispilt, amire fölültették magukat ...

panelburzsuj 2012.08.16. 22:00:07

@inreallife:

Mert?

Azt a villanyt a falutól lopják?

Nem valami gaz multitól? Aki - ha tényleg annyira törné magát - azért csak be tudna állítani 4-6 fős terminátor-brigádokat, akár "külföldről" is...

Megjelenik hat fekete afgán obsitos - kettő levágja a drótokat, négy meg csak ácsorog.

Hányan kötnének beléjük?

inreallife 2012.08.16. 22:03:59

@Khal Drogo: na, úgy látom nagyon egy húron pendülünk ma. :)
a fociról amúgy megvan a véleményem, kultúrálisan bukunk. egyrészt a belterjes edzőgárda miatt. a másik a helyi viszonyok. itt még a fociban is uram bátyám rendszer van.

nekem nagy kedvencem volt lipcsei (tipmix), de pl pont róla/róluk mondták azt, hogy a fiatalokat a nagycsapatba kerülésnél mentálisan megtörik. konkrétan szopatják őket, az egy kérdés, hogy labdaszedőt játszatnak velük, de edzésen rendre úgy adják a labdákat, hogy ne tudjanak mit kezdeni vele. vagy direkt hosszú labdával szétfuttatják őket, vagy a háta mögé, vagy feleslegesen megemelve. az edző meg ugye látja, hogy szerencsétlen még nem tud beilleszkedni a csapatba. egy jobb edző észreveszi azt is, hogy honnan fúj a szél, de tenni nem tud ellene.

a csapategység mindig fontosabb magyar szinten a tudásnál. a hajtunk a biztos 0-0-ra. inkább a hibátlan középszerű játékot játszák ahelyett, hogy futtballteljesítményt nyújtanának becsúszó verreségekkel is. azok becsúsznak amúgy is, de akkor sem...

ezután következik a szintén mentális dolgok, a duhajkodás edzés helyett. meg lehet nézni, egy torres is hogy megsínylette. még a legtehettségesebbeknek sem fér bele a kilengés...

aztán ott van az infrastrutúra. lepsuztult máladozó öltözők. és ez nb1. alatta már hideg víz van a zuhanyzóban, ha éppen működik. botrányos, hogy milyen körülmények vannak egy ennyi embert mozgató tömegsportban. ha komolyan gondlnák a sportéletet, ott kéne kezdeni, hogy a környezet ne rettentse el a csórikáimat. én alacsonyabb oszályban fociztam, jó sok éve, nemhogy hozzáadott volna valamit a teljesítményhez, hanem csak elvett belőle. én ezek mentén látom a törést.

inreallife 2012.08.16. 22:09:16

@panelburzsuj: nem az a gond. 2 perc múlva megint lóg a kábel, mihelyt elmentek. büntetni őket, amikor villanyra sincs pénzük, és a segélyt is azért kapják, hogy ne gyilkolásszák a többségi nemzetet, azokkal mit csinálsz? mondjuk a kézlevágásokkal egy idő után sok pozitív eredményt lehet elérni. nem lopnak, nem ölnek meg másokat, és még mementónak sem utolsó az utánuk jövő generációnak. dolgozni úgyse fognak, emberként élni amúgy sem tudnak, lesz jó sok felkiáltójel az országban. lehet akkor lézerjani is máshogy venné igénybe a költségtérítést....

inreallife 2012.08.16. 22:22:53

@Khal Drogo: máshogy nem így bánnak a cigányokkal.

Helikopterrel üldözték a fémtolvajokat - Ausztriában
kuruc.info/r/4/100085/

Újabb eset bizonyítja: a román hatóságok még tudják, hogy kell bánni tetvesékkel
kuruc.info/r/3/100090/

ellenben nálunk mi megy:
Kábeltolvaj betörőket fogott el egy karatés - már szabadlábon is vannak
kuruc.info/r/35/98934/

Nyolc alkalommal volt büntetve, de ismét szabadon garázdálkodhatott Miskolcon a cigány
kuruc.info/r/2/99148/

ja, meg itt egy másik vascsöves sztori:
Szombathelyen is magyar nőt próbált megerőszakolni egy cigány, majd vascsővel verte áldozatát
kuruc.info/r/35/99162/

ide illik a "Devecseri lincselési kísérlet: a megtámadott magyarokat vádolta meg garázdasággal Pintér rendőrsége" eset is. több linket nem tehetek a hozzászólásba, mert nem engedi ét a fórummotor.

érdemes megnézni a dátumokat, ezek az elmúlt pár hétben voltak, és hemzseg az oldal ilyenektől. kuruc.info cigánybűnözés rovat. ne félj, ott megtalálod az összeset.

panelburzsuj 2012.08.16. 22:28:34

@inreallife:

Ha a lopott villany a multinak nem fáj, az államnak nem fáj - akkor neked mi bajod vele? (Mondhatnám - inkább drukkolnod kéne, hogy pár kormost agyonbasszon a balul szerzett, bénán mókolt áram...)

A mandiner tegnap mutogatta a "spanyol Robin Hood"-ot. A hispán polgi, aki megpakolt bevásárlószekérrel kitör a pénztár mellett, és szétosztja a zsákmányt éhező földijeinek...

Most akkor van vagy nincs szabadságharc? ...

inreallife 2012.08.16. 22:43:02

@panelburzsuj: nézd meg ezt a felvételt:

www.youtube.com/watch?v=v6CD2W0BfVo&feature=player_embedded

800 lakosú falu, abból 600 segélyes. a testvérfalu inkasszózta a lóvét, így nem jutott segélyre. azt a felháborodást, níncs píz meg ilyenek.... :)
érdemes a hozzászólásokat is elolvasni...

a lopott áram meg bele van már kalkulálva az árba. azt is te fizeted velem együtt. ez amolyan felár a rendesen dolgozó embereknek. cigányáfának is mondhatnánk...

panelburzsuj 2012.08.16. 22:56:23

@inreallife:

Odáig hallgattam:

"a közalkalmazottak és közmunkások sem kaptak fizetést"

A többi rétegműsor - a "magadfajtáknak".

inreallife 2012.08.16. 22:56:39

@panelburzsuj: @Khal Drogo: ez is egy életkép, avagy miért is kell meghalnia valakinek egy üveg borért?

"N. Sándor elismerte, I. Veronika tagadta, hogy részt vett volna a gyilkosságban. A férfi a kihallgatásán elmondta, hogy egy vas pajszerrel verte agyon a nőt, akitől egy üveg bort akart megszerezni. Ezután dobta K. Piroska holtestét a háza melletti ciszternába, ahol két hónap után a napokban találták meg falubeliek. Az asszonyt öt gyereke és rokonai is keresték.

A regenyeiek összefogásának köszönhetően sikerült megtalálni a holttestet, mindent átvizsgáltak annak a présháznak a közelében, ahol utoljára látták. Így találták meg a ház melletti ciszternában."

ez a kép alatti szöveg:
""I. Veronika" és "N. Sándor" - a nevüket nem írják ki, a pofájukat pedig nem mutatják, mert nekik jogaik vannak"

ha ezek békésen együttélnek velünk, akkor én biztos egy párhuzamos dimenzióban élek, ahol cigányok 1 üveg borért lemészárolnak embereket... néha még bor sem kell hozzá, megölnek "ok" nélkül. metr az, hogy van nlad egy üveg bor, az már "ok", meg "indok". biztos nem volt kiírva, hogy nem lehet megölni azt, akinek borospincéje van....

inreallife 2012.08.16. 23:05:02

apu kezdőőőőőőődik. :)

index.hu/belfold/2012/08/16/tuntetoktol_feltik_orban_otthonat/

"A TEK-es intézkedéshez tartozik indoklás, de abban csupán annyi szerepel, hogy a fenti időszakban a Cinege út 5. szám alatti épületben védett személy tartózkodik, és az intézkedés "a védett objektum biztonságának, zavartalan működésének, a védett személyek szabad mozgásának, közlekedésének biztosítása" érdekében indokolt.

Orbán Viktor a családjával évek óta itt él a Cinege úton, a környékre mégsem rendelnek el mindig ilyen biztonsági intézkedést. Legutóbb december 23. és február 2. között volt ilyenre példa. Megkérdeztük a miniszterelnök sajtófőnökét és a TEK-et is arról, miért látta most a dandártábornok szükségét a szokásosnál szigorúbb biztonsági intézkedéseknek. Havasi Bertalan a TEK-től kapott tájékoztatásra hivatkozva azt válaszolta: “a megjelölt időszakra vonatkozóan rendőrségi bejelentés alapján demonstrációra kerülhet sor”, ezért hozta meg az intézkedést a TEK főigazgatója. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy nemcsak a tervezett demonstráció, hanem “a miniszterelnök általános veszélyeztetettsége együttesen” indokolja a szigorítást."

panelburzsuj 2012.08.16. 23:11:37

@inreallife:

Azt tudjuk, hogy van bora.

Eszerint talán - ciszternája is.

Ha a valós kockázatokat akarják tudni, nyilván a dandártábornokok is a kurucról tájékozódnak.

panelburzsuj 2012.08.16. 23:13:56

@panelburzsuj:

(Meg öt gyereke. Ez kimaradt, pedig a számmisztika az fontos.... )

inreallife 2012.08.16. 23:22:51

@panelburzsuj: csak azért nem médiahír, mert egy isten háta mögötti faluról van szó. semmivel sem ártatlanabb szituáció ez a bándy féle gyilkosságnál. csak az pécsen volt. több ember kapja fel a fejét, ha a saját városában vannak rémtettek...

bajnaiék azt elemzik, hogy a jobbik elkezdett nyomulni a dunántúlon is. közben meg a cigányok gyilkolnak szerte a dunántúlon is. meg ugye devecser.

"Magyarország kormánya elkötelezett az állampolgárainak védelmét illetően, függetlenül etnikai, kulturális és szociális identitásuktól, és nem tolerálja, hogy a kisebbségeket és etnikai csoportokat fenyegessék - emelte ki a Miniszterelnökség Nemzetközi Kommunikációs Irodája abban az állásfoglalásban, amelyet csütörtökön juttatott el az MTI-hez."

a kuruc tett is két nagyon találó megjegyzést:

"A kormány megerősítette az Amnesty-nek: a cigánybűnözők helyett az ellenük védekező magyarokat fogja üldözni a jövőben is"

"A válaszközlemény hangsúlyozza: a kormány nem tolerálja a kisebbségek és etnikai csoportok bármiféle fenyegetését. A kormány felelőssége annak biztosítása, hogy Magyarországon mindenkinek lehetősége legyen dolgozni és hozzáférni az oktatáshoz (ez a kettő minden cigány vágya - a szerk.)"

és azt kell mondjam, ez megint nem véletlen. már megint a széllel szemben hugyozás. devecseren sem lesz fideszes többség... lassan az összes 20.000 lakos alatti város és falu elhullik a fidesznek...

ubul2000 2012.08.16. 23:23:42

@márta)): ja-ja, csak hát a pénzt adó urbanista libsik kurvára nem szeretnek vidéken tevékenykedni. Meg ott (ott sem) nézik őket jó szemmel.

ubul2000 2012.08.16. 23:27:27

@menőmano: Végre felismerted, hogy (li)bajnai gordon a totális zűrzavar.

graycivil 2012.08.16. 23:27:31

@inreallife: Teljesen igazad van. Valóban a levél nem azt mondja, hogy "ilyenek vagyunk, és meg is tesszük, amit írunk". Ez egy pikírt kifordítása volt az antiszemita-náci vádaknak.

Ám az is pontosan kiolvasható belőle, hogy "ha kikényszerítitek, akkor mégis megtesszük". És nem hiszem, hogy ez a Barcsa-Turner olyan hülye, hogy ezeket mégis megtegye. Ám egyértelműen nyílt felszólítás azon "nagyon mély" magyarok részére, akik számára ez az ideológia az egyetlen örömteli katarzist váltja ki. És ezek megteszik, ha nem kapnak ezzel ellentétes felszólítást. Emlékezzünk csak! 1997: 2 db árpádsávos zászló. 2012: Cigánygyilkolás és ilyen tartalmú uszítás.

Tehát a Jóisten mentsen bennünket a Jobbik hatalom közelébe (FYDESZ-Jobbiik koalíció) kerülésétől, amíg a FYDESZ és a Jobbik ezeket a "vadbarmokat" elfogadja partnerének, és nem határolódik el nyíltan tőlük, és a belőlük áradó penetráns demokráciagyűlölettől.

És ezek a "vadbarmok" lennének az ország sorsát meghatározó "elitréteg"? Mert "tudatosság" az van bennük a szellemi potencia helyett is, ha regisztrációs feliratkozásról van szó!

inreallife 2012.08.16. 23:34:52

@graycivil: remélem a szomszédodba telepítik a sok segílyest. te olyan megértő vagy velük, jobb helyre nem is mehetnének. nem lesznek sokan, csak egy kisebb falunyi. remélem szeretsz este a kicsuzlizott lámpák között túlélőversenyt futni, amíg hazaérsz. jó sport az. mintha az orsozlánok kergetnének a dzsungelben... vigyázz ne legyen nálad egy üveg bor. bár az se minden esetben ment meg... a vámpírok ellen legalább egy fokhagymás szendviccsel lehet védekezni....

panelburzsuj 2012.08.16. 23:41:27

@inreallife:

"csak az pécsen volt. több ember kapja fel a fejét, ha a saját városában vannak rémtettek..."

Ilyenkor támadnak kétségeim az ítélőkédet illetően. Merugye a fixálódott cigányozás - divat, beállítódás, sokminden lehet. (És most se vitatom: muníció is van bőven.)

Bándy Katát eltűnése után órákkal keresni kezdték - és rögtön a Facebookon. (Én is kaptam a körözvényeket szinte azonnal, lévén kettő "közös" ismerősünk is...) Mire kiderült, hogy meghalt, már tízezrek tudtak az eltűnéséről - és nem a helyi sajtóból. Mindemellé a "szokott" kiegészítés: fiatal, vonzó lány...

Szegény regenyei nőről meg csak annyit tudunk, hogy két hónapba került, mire a falu meg az öt gyereke megtalálta. Nem tudjuk a korát, életmódját, "kedveltségét". Nem tudjuk, mekkora eltökéltséggel, milyen erőkkel kezdték kresni. Nem tudjuk, milyen hatóságnak jelentették be - és az mit végzett? (Ugyan milyen "kutatás" az, amiben két hónap kell ahhoz, hogy valakiben felderengjen - és a ciszterna?...)

Nincs Facebook, nincs riadólánc - nincs "média".

inreallife 2012.08.16. 23:44:47

@panelburzsuj: értem. tehát média értelemben nem is történt semmi. hányan halnak meg így cigányoktól, jól elhallgatva, mintha csak 1-1 kirívó eset lenne. közben meg már mészárlás folyik... csak éppen senki nem tud róla... a kormány meg megvédi őket, sőt pénzeli tovább...

panelburzsuj 2012.08.16. 23:45:46

@panelburzsuj:

(Jut eszembe: kuruc megírta, amikor eltűnt? Vagy csak akkor, amikor a tettesek is érdekessé váltak?)

panelburzsuj 2012.08.16. 23:52:20

@inreallife:

Van bármi édemi adatod arra, hogy erőszakos halt halt áldozatról "a média" nem számol be? (Ami ugye nem kis részben a szörnyűségekből él meg, és éppezért vadászik is rájuk...)

márta)) 2012.08.16. 23:57:29

@Khal Drogo:

Igen! Nagyon jól látja a dolgokat, ami a szocialistákat illeti.
Így" nem fognak nyerni.

inreallife 2012.08.16. 23:57:47

@panelburzsuj: nemtom, valszeg nem. csak azokat hozzák le, ahol erősen cigányfertőzött a település, vagy pedig cigánybűnözésre utaló jelek vannak.

de amúgy azt nem veszik észre a sok segílyes, hogyha legyilkolják a "parasztokat", akkor úgy járnak, mint a fenti videón. nem lesz segílyke. amúgy nincs messze pécstől ez a falu, ott szinte közvetlen alatta... úgy látszik, mostmár baranyában is rendszeres lesz a segílyesek kampánya a jobbik mellett...

panelburzsuj 2012.08.16. 23:58:06

@inreallife:

Amúgy meg valamék blog B.K. kapcsán kiplakátozta a jelenlegi "hivatalos" eltűntek listáját: a talán 40-50 szerencsétlen ránézésre fele-harmada cigány ...

Kinek hiányoznak? Öregek, fiatalok, asszonyok, férfiak, cigányok, magyarok - te keresed őket? Kuruc keresi? "Szebb jövőt fésüli" a réteket-erdőket?

Faszt. Majd ha előkerül valamelyik félig elrohadva, akkor majd jön az "együttérzés", meg a ricsaj ...

inreallife 2012.08.17. 00:00:52

@panelburzsuj: persze. ki mer már bármit a kormány ellen tenni? pl a tv2-t lenyelte a hírtv. az rtl meg deklarálta, hogy nem blikk híradót készít. oda még nem fért bele, a többi meg elsunnyogta, mert orbánimázs szempontból nem néz ki jól, ha saját fajtája gyilkolja a magyarokat... meg is nézheted, kiket üldöznek a rendőrök...

panelburzsuj 2012.08.17. 00:08:47

@inreallife:

A "segílyesek" egyelőre a sintérpándorok ellen hatásosabban kampányolnak, mint a csíkosmagyarok mellett.

Írtad: szerinted "nem szívesen" vallják meg az adatközlők, hogy jobbikos érzelműek. Nehogy...

Mit saccolsz: a Gyurcsányhívő bezzeg dacosan a számláló szemébe vágja, hogy ő igenis, most és mindörökké a Ferire vágyik? Dacolva, TEK-kel, NAV-val. Kubatovval?

Vagy te tényleg azt hiszed, hogy a "valódi hazafiakat" jobban, szervezettebben, kíméletlenebbül "üldözik" (pl: a Kurultájon...) az "orbánista ügynökök", mint az "elmútnyócév"-hez csakazértis ragaszkodókat?

panelburzsuj 2012.08.17. 00:13:33

@inreallife:

Bocsika: adatot kérdeztem, nem elméletet...

(Amúgy meg: az egész "ballib média" is nyilván annyira be van tojva, hogy nem teregetne ki minden apróbb és nagyobb botrényt, bajt, bűnt, amit a "jobboldali kormányzára" kenhetne - ha csak egy mákszemnyi valóságalapja is van a hírnek...)

inreallife 2012.08.17. 01:17:12

@panelburzsuj: gondolod, hogy a "vascsővel agyonverte egy üveg borért" nem lenne elég kapós? úgy látszik mégse... akkor pedig más van a háttérben.

a kvk-k azt mondták az eu választás előtt, hogy a jobbik lehet tud 1 képviselőt küldeni, ha eléri az 5%-ot. 15%-ot ért el. a 2010-es választásokon szintén alulmérték. ez azt jelenti, hogy sokan megtagadták, nem mondták meg, kire szavaznak. ha furfangosabbak bemondták a fideszt. és akkor itt többszázezer emberről beszélünk. nem szívesen hordja senki a náci bélyeget, mert egy kis rendre vágyik...

engem a szélsőbalos komcsitól a szélsőjobbig mindennek elmondanak, egyegy komment alapján. én megszoktam, hogy mindeféle skatulyákba kerülök, különösebben nem zavar. néha meg szoktam kérdezni, hogy hol vannak a világon komcsik meg nácik, de azt is csak viccből. a múltkor megtudtam, ha náci akarok lenni, akkor ógermán eredetmítoszban kéne hinnem. paff neki, már hithű náci sem lehetek...

nyilas dumám is van, egyszer lőttem egy kassai magyar2-es íjjal párat, meglepődtem. az egy nőknek készített (gyengébb) íj, elég jó erőnlét kell, hogy egy nő azt ki bírja húzni. aztán kipróbáltam erősebbeket is, hát nem vagyok gyenge gyerek, de nem gyerekjáték. főleg úgy a 10. lövés felé... elkalandoztam. szóval nyilas is vagyok néha. pedig nem abban a jegyben születtem, sebaj. én bemondom, hogy csak a jobbik, iszkolnak is a fideszes kopogtatógyűjtő tinik, amikor meghallják... :)

ja, kijött az lmp-s képviselő nálunk lakásra, maga mellett kampányolni. asszony birkatürelmű, végighallgata, elvette a prospektusokat. elolvastam. érdekes módon nem a devianciákat, meg etnobizniszt harsogták. a többiek nem jöttek. hát elvittük a cetliket a jobbiknak. sorba is álltunk, mert sokan voltak. így megy ez...

dbeata 2012.08.17. 06:20:35

@ubul2000: Hahaha, nevessünk együtt egy jót akkor!

@knausz: Há' jó hogy! :))

dbeata 2012.08.17. 06:22:47

@inreallife: Na, most jól összezavartál! Mi vaan? :))

dbeata 2012.08.17. 06:31:13

@inreallife: Inkább mesélj arról, hogy Londonban mi a helyzet a minoritásokkal. Van-e baj velük, milyen a közhangulat.

Egyébként már írtam, hogyan gondolom, nem kívánom magam ismételni.

Az én legfőbb bajom, szűkebb hazámban az, hogy "ismeretlen tettesek" kiszárították a gazdaságot, és nincs elég bevétel, nem jön vásárló, valamint még a NAV-val kéne valamit kezdeni, mert ők folyamatosan egyre több lóvét akarnak lenyúlni tőlünk.

El ne feledjem, valamit az üzletekkel is jó volna csinálni, mert egyre drágul minden, a fizu meg nem igazodik valamiért...

hoplita 2012.08.17. 06:32:58

@panelburzsuj:

"....Ez régi nóta, uncsi nóta:

"Adjatok nekem tíz évet, és..."

Nácizzá' mán te is egyet, mert még kilógsz a csapatból, baszki.

hoplita 2012.08.17. 06:39:22

@panelburzsuj:
Te egyre hülyébb leszel...:(

Putyilov gyári melós 2012.08.17. 07:56:24

Nesze Hoplita, így véd a magyargyűlölő Fidesz a százmilliókért reklámozott Munkahelyvédelmi Akcióterv keretében MAGYAR munkahelyeket!

Méltó társa ebben a hazaárulásban Fidesz a kurvája, a Jobbik!

Csányi elvtárs tönkreteteti a konkurenciáját!

"Magára maradhat a Gyulai

A Gyulai Húskombinát többségi tulajdonosa a HAGE-NAGISZ Nádudvari Mezőgazdasági Vállalkozói Csoport, ez utóbbiból a HAGE tulajdonosi körében kisebbségi, ám jelentős tulajdonrésszel rendelkező bankok is vannak. A HAGE 25 százalékát a K&H Bank, 7 százalékát az OTP birtokolja. A folytatáshoz szükséges forrást vélhetően könnyen előteremtő bankok fizetési hajlandóságáról egyelőre nem sokat tudni. Ha a két pénzintézet úgy dönt, hogy érdekében áll a Gyulait megmenteni, a pénzt könnyen előteremthetik. Gondolkodhat azonban a két bank úgy is, hogy az egyébként sikeres mezőgazdasági tevékenységet végző tulajdonuk, a HAGE-NAGISZ érdekeit tartja szem előtt, és inkább a portfólió gyenge láncszemeként is felfogható Gyulait magára hagyják. Ez utóbbit erősítheti az, hogy – mint azt a vezérigazgató lapunknak nyilatkozta – a Gyulai Húskombinát közvetlenül is kezdeményezett tárgyalásokat a K&H-val annak érdekében, hogy a pénzintézet forrást biztosítson – mindeddig eredménytelenül."
www.vg.hu/gazdasag/magara-maradhat-a-gyulai-383340

panelburzsuj 2012.08.17. 08:38:57

@hoplita:

Nincs több biankó bizalom, baszki.

panelburzsuj 2012.08.17. 08:43:35

@hoplita:

Magadfajtának pláne.

(Újdonság, hogy ezt mondom? Talán először írom le: ha azt látom, hogy a politikusbűnözés felszámolásába is keményen belevág a "radikális magyarság", kockázatot vállal, TESZ valamit, akkor majd lesz okom az újragondolásra?)

Khal Drogo 2012.08.17. 09:41:02

Be a közösbe

A fémfelvásárlás a sokadik terület, ahol az Orbán-kormány az államosítást látja a legjobb megoldásnak. A magán-nyugdíjpénztári vagyon bekebelezése, valamint a Mol 21 százalékos részvénycsomagjának és a Rába egy részének megvásárlása mellett állami monopóliummá tette a kedvezményes adózású béren kívüli juttatásként adható étkezési utalványok kibocsátását, és januártól állami koncesszióhoz köti a dohánytermékek kiskereskedelmét.

Állami szolgáltató szállt be a mobiltelefon-üzletbe, és az Országgyűlés törvényben rögzítette, hogy a közszolgáltatások díjának mobilfizetéssel történő kiegyenlítése csak a létrehozandó nemzeti mobilfizetési szervezeten keresztül lesz lehetséges. Van egy benyújtott törvényjavaslat arról, hogy lakossági hulladék átvételét, elszállítását és kezelését 2013-tól csak többségi állami vagy önkormányzati tulajdonban lévő cég végezheti. Minderről bővebben itt olvashat.

---

A kommunista rezsim ellenében szerveződött Fidesz jól átveszi a kommunista állami irányítás alapelveit. Járások, központosítás, államosítás. Állami iskolák, állami monopóliumok, állam-állam-állam.

Mondjunk egy jól működő, hatékony állami vállalatot.
Ööööö...

Khal Drogo 2012.08.17. 09:51:21

@inreallife: 2010-ben emlékeim szerint akkor volt már a mítosza az alulmérésnek, hogy a Jobbik elhitte hogy akár nyerhet is. Aztán jött a pofon. Egyetlen egyénit sem tudtak nyerni. Még a legnagyobb etnikai konfliktusokkal terhelt körzetekben is.
Pedig ment ezerrel az önámítás a fórumokon, hogy ekkora támogatottságunk van, meg akkora támogatottságunk van, meg így meg úgy.
Aztán maradt a harmadik hely. A lejáratódott, közutáltat által övezett MSZP is többeket kapott mint a szupernépszerű, emberek pártja, a Jobbik.

A Jobbik végül 47 mandátumot kapott. Ezt már egy Nézőpont elemzés is előrevetítette 2010. januárjában. Pontosan 47 mandátumot jósoltak a Jobbiknak.

Semmiféle alulmérés nem volt. Jobbára 45-51 mandátumot adtak előzetesen a Jobbiknak. Be is jött szépen.

Ez egy urban legend, hogy a Jobbik támogatottsága lényegesen nagyobb mint amit mérnek.
Miskolcon az időközi önkori választáson is a béka segge alatt végzett a párt. Máshol méginkább.
Én úgy látom hogy a Jobbikosok ezzel áltatják magukat, hogy mekkora jól állnak már, miközben ez egyátalán nincs így.

Khal Drogo 2012.08.17. 09:56:19

@inreallife: A Jobbiknak amíg nem lesz a kocsmai szintnél komolyabb programja, ez nem is fog megváltozni. Amíg a párt olyan törvénytervezeteket szarik ki magából, mint az, hogy ha csókolózik két egynemű ember az utcán, azért börtön járjon, addig ez nem is fog megváltozni. De a sumér ősi gyökerek kutatása sem fogja megváltani a világot, akárcsak a rovásírás terjesztése. Ez egy lófasz.
A Jobbik csőcselékprogramját senki sem veszi komolyan. Támogatottsága kizárólag az éles cigányellenességnek köszönhető.

Zagyva Gyurkákkal meg hasonló gyépés képviselőkkel nem lesz önálló Jobbik-kormány belátható időn belül.

panelburzsuj 2012.08.17. 10:10:09

@Khal Drogo:

Szerencsejáték Zrt. ?

(Persze hogy mennyire hatékony, azt akkor tudnánk, ha lehetnének privát vetélytársai...)

Khal Drogo 2012.08.17. 10:17:45

@panelburzsuj: Az Szrt online fogadófelületét ( tippmax ) össze lehet vetni a netes online cégek fogadófelületével. Trabant vs. Ferrari kb.

dr. Bubó 2012.08.17. 12:08:38

@nyünyüge: :))) még nem is néztem.. de én intéztem el Nektek...

bár 1napot késett ;)

Khal Drogo 2012.08.17. 12:18:09

Egyéves szerződést kötött Vincze Ottó korábbi tizenegyszeres magyar válogatott labdarúgóval a miniszterelnökség futsalcsapata, a Dunakeszi Kinizsi, amely az előző szezonban ezüstérmet nyert az NB II-ben.

---

Erre milyen alapon megy közpénz?

dr. Bubó 2012.08.17. 13:44:35

mindent tönkrevág a fides mafia

mókáné 2012.08.17. 13:46:51

@Hepci:

"Milyen az az olasz stílus, nőben?"

Olyan, mint én.:)
www.youtube.com/watch?v=IXV2s3sr-WQ

It’s the economy, stupid 2012.08.17. 15:15:24

Hűha, meg vagyok zavarodva, vegyek occsó ferrarit, vagy vegyek inkább egy tonna lisztet meg cukrot...

hvg.hu/cegauto/20120817_akcios_Ferrarik_arasztottak
hvg.hu/vilag/20120816_Kuszobon_az_izraeli_irani_haboru

Digóknál bedurvult a nav, ezért szabadulnak a feltűnő kocsiktól:
Miután a rendőrök megállítanak egy Ferrarit vagy Maseratit, az adóellenőrök is ellenőrzik, hogy a tulaj mennyi adót fizetett, hogy „játékszert” megengedhessen magának.
A Passione Rossa nevű Ferrari-klub elnöke elmondta azt is, felháborító, hogy egy múltkori rendezvényükön az ott megjelent összes tagot adóhatósági vizsgálatnak vetették alá.

It’s the economy, stupid 2012.08.17. 15:15:25

Hűha, meg vagyok zavarodva, vegyek occsó ferrarit, vagy vegyek inkább egy tonna lisztet meg cukrot...

hvg.hu/cegauto/20120817_akcios_Ferrarik_arasztottak
hvg.hu/vilag/20120816_Kuszobon_az_izraeli_irani_haboru

Digóknál bedurvult a nav, ezért szabadulnak a feltűnő kocsiktól:
Miután a rendőrök megállítanak egy Ferrarit vagy Maseratit, az adóellenőrök is ellenőrzik, hogy a tulaj mennyi adót fizetett, hogy „játékszert” megengedhessen magának.
A Passione Rossa nevű Ferrari-klub elnöke elmondta azt is, felháborító, hogy egy múltkori rendezvényükön az ott megjelent összes tagot adóhatósági vizsgálatnak vetették alá.

hoplita 2012.08.17. 16:28:52

@Khal Drogo:

"...Zagyva Gyurkákkal meg hasonló gyépés képviselőkkel nem lesz önálló Jobbik-kormány belátható időn belül...."

Anyukád, bogaram.:)
Váltottál már vele egy szót.....vagy böfögöd a faszfej libsibibsibolsi maqntrát...?
Asszem az utóbbi....

hoplita 2012.08.17. 16:32:04

@panelburzsuj:

"....Ha a lopott villany a multinak nem fáj, az államnak nem fáj - akkor neked mi bajod vele? ..."

Én meg te fizetjük, te barom.:(

hoplita 2012.08.17. 16:35:51

@graycivil:
"....1997: 2 db árpádsávos zászló. 2012: Cigánygyilkolás és ilyen tartalmú uszítás. "

Ezt hogy számoltad ki, köcsögvince...???

Rettegsz, geci...?
Az jó, faszfej.:)))))

hoplita 2012.08.17. 16:38:00

@graycivil:
Ja....
Isten nevét te a szádra ne vedd, mert belelépek, te hulladék.

dr. Bubó 2012.08.17. 16:38:01

itt is megkérdezném szívesen... van itt vki a 2 706 292 barom álatból?
aki meri válalni hogy drpintér drkósa drdajcs drsnitt drmatolcsi drzorvbány drselgeci drszíjártó drsimlicska stb húzónevek fémjelezte fides mafiára húzott ikszet ????

apropó dr szíjgyártó eltűnt...
na ebből is polgármester lesz vhol... (mint drrogán drcserpalkó stb)

Khal Drogo 2012.08.17. 16:39:20

@hoplita: Teljesen mindegy hogy Zagyva milyen ember. A választók 99,999999999999999999999999999999999999% soha a büdös életben nem fog vele beszélni két szót sem.
Amit eddig felépített magáról, az egy kalap szar. Ilyen emberekkel demokratikusan az életben nem fog a Jobbik választást nyerni.
De ettől te még tarthatod akármilyen embernek. Csak ez senkit sem érdekel.

hoplita 2012.08.17. 16:41:29

@panelburzsuj:
Nincs panel, nincs faszfej.
Ilyen eccerű ez.
Mondom, kezdesz egyre nagyobb köcsög lenni.

Khal Drogo 2012.08.17. 16:42:22

@It’s the economy, stupid: Nehéz elképzelni hogy Izrael ne tegyen kísérletet arra, hogy elpusztítsa az atomfegyverhez szükséges infrastruktúrát. Szerintem a háború elkerülhetetlen.

Khal Drogo 2012.08.17. 16:45:37

@inreallife: Lényegtelen melyik oldal. Az emberek egy-két politikust tudnak megjegyezni, beazonosítani. Ezekre az emberekre fognak szavazni, feltételezve hogy ezek a személyek képesek lesznek sikeressé tenni az országot.
A baloldalon ma nincs olyan ember, akiben megbízna a választói többség. A jobboldalon sincs olyan ember, se jobbközépen, se jobbszélen. Jelenleg egy patthelyzet felé megyünk, ha a Fidesz tovább gyengül még egy kissé, nem lesz nyertes.

hoplita 2012.08.17. 16:48:23

@Khal Drogo:
Ugye te is a médijából tájékozócc....?
Szerintem nem, csak sztereotíp neked is a gondolkodásod....
Zagyva György Gyula lemegy bivalybasznádra...és meglátjuk ki a sztár.
Kinek hisznek? Neki, aki odajött, vagy a fittyiszmaszopszadesz gecinek, aki még a kopogtatóit is a sameszeivel szedeti össze,,,,,,
Te nem vagy egy hülyegyerek...de nem értenéd...???????

hoplita 2012.08.17. 16:50:30

@Khal Drogo:
Lófaszt, öcsi::)))
Keresd meg a khaleszit....oszt keféld laposra.
Az jobb móka, mint váteszt jáccani::)))

hoplita 2012.08.17. 16:57:09

@Khal Drogo:
Amúgy mitől is gyépés Gyula?

Khal Drogo 2012.08.17. 17:15:43

@hoplita: Nem a kisfalukon fog eldőlni a választás. A szavazók többsége városokban lakik és szarnak bele a politikába. A legtöbb ember nagy ívben elkerülni a politikai eseményeket, nem járnak választási gyűlésekre meg programalkotó beszélgetésekre.
A legtöbb ember igen, a médiából tájékozódik. És ők döntik el a választást.
A Jobbik számára elfogadhatóbb emberek kellenek, ha nyerni akar. Észre kéne venni, hogy a kocsmai stílus ( megbeszéljük odakint kiabálta Zagyva ) nem jön be.

Zagyva Gyula mit tud hitelesen megjeleníti a médiában. Nagyából semmit. Néhány bunkó megszólaláson és ökölrázáson kívül. Ez pedig édeskevés. Itt nem kidobóember kerestetik választás lesz.

Khal Drogo 2012.08.17. 17:24:49

@hoplita: www.youtube.com/watch?v=a9SFQl1-Vh4&feature=related

Lángelme a srác. A magyar apostoli királyság visszaállítás. Arra a kérdésre, hogy mit ért alatt, nem tudott választ adni. Ez a végső célja, de képtelen egy-két mondatban megfogalmazni hogy ez mégis mi az ő értelmezésében. Nehéz azt mondani erre, hogy ez a srác okos lenne.

inreallife 2012.08.17. 17:50:44

@Khal Drogo: tévedsz, ha azt hiszed pártprogramok mentén választanak az emberek. sokkal nagyobb a véelményformálók szerepe. még nyugaton is 10% feletti eredményeket ért el a jobbik, ami azt jelenti, hogy 10 emberenként 1 ember a jobbikra szavazott. és az igazat megvallva a cigányellenességhez nem is kell pártprogram. ha az emberek tényleg felismerik, hogy mekkora a baj, onnantól menni fog a voks. nem hiába vannak vonulgatások. ezek mind arra hivatottak, hogy a cigánybűnözést napirenden tartsák. (mondjuk a cigányok sokat segítenek ebben, különben nem lehetne mi ellen tüntetni)

szóval 10-ből 1. ennyi elég, hogy a jobbik, vagy a jobbik által által megjelenített kép eljusson az emberekhez. mindenkihez. ne félj, a munkahelyemen is, ahol dolgoztam, ott is bent volt folyamatosan az éterben az összes párt.a mint az emberek eljutnak arra szintre, hogy belássák, hogy a gazdasági téren (mert az nem kérdés, hogy ez a legfontosabb mindenkinek) az összes párt egykutya, akkor a prioritások mentén kezdenek el szavazgatni. aki a cigánykérdést, vagy a rendvédelmet fogja a második legnagyobb problémának tekinteni, az a jobbikra fog szavazni. márpedig kezd egészen előkelő helyen szerepelni. nem a globális felmelegedés már itt a legfontosabb szempont....

It’s the economy, stupid 2012.08.17. 18:03:00

@Khal Drogo:
"a háború elkerülhetetlen."

Már az amcsikra se akarnak várni. Lakóósság be van rezelve. Mondjuk a cikk szerint először cyber módszerrel mennek rájuk.

inreallife 2012.08.17. 18:07:41

@It’s the economy, stupid: a kurucon a zsidók általi támadás lehetőségét mindig kiemelten kezelték, így rengeteg infót begyűjtenek. gondolom abból is azt publikálják, ami nekik tetszik. de azért érdemes elolvasni:

kuruc.info/r/4/100086/

"Már nem hónapokról, hanem hetekről beszélnek az esetleges Irán elleni támadás kapcsán Izraelben, ahol az emberek sorban állnak a gázmaszkokért és az óvóhelyek biztonságosságát tesztelik. A novemberi amerikai elnökválasztás kritikus lehet a támadás időzítése szempontjából, de az izraeli miniszterelnök valódi szándékai egyelőre homályosak. Az viszont már most biztos, hogy a "védelmi" miniszter ötszáz izraeli halálos áldozattal számol egy esetleges válaszcsapás esetén."

It’s the economy, stupid 2012.08.17. 18:09:21

@hoplita:
"mitől is gyépés"

Ez az apostoli királyság a jobbik hivatalos programja, vagy Gyula fejlövése?

It’s the economy, stupid 2012.08.17. 18:22:28

@inreallife:
"ötszáz izraeli halálos áldozattal számol"

Baráti... csak nem biztos, hogy tartható. A patriotokban reménykednek? Másféle támadást is kaphatnak.
Amúgy Neta megkapta a rendkívüli felhatalmazást a kneszettől?

(Kettőtök miatt többet jártam a kurucon a napokban, mint egész eddigi életemben)

inreallife 2012.08.17. 18:35:57

@It’s the economy, stupid: a zsindexen volt róla valami cikk, hogy meg akarják szavazni. nemtom mi lett a vége. ha megszavazzák, onnantól egyszemélyi döntés a háború indítása. ennek az embernek a döntése:

"A "megelőző csapás" Irán nukleáris objektumai ellen "akkor is megtérül, ha a célpontokat nem sikerül teljesen megsemmisíteni", de legalább "néhány évre lefékeződik az iráni atomprogram megvalósítása" - hangoztatta munkatársai körében Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök. Netanjahu kijelentéséről a The Jerusalem Post című izraeli napilap számolt be pénteken, a kormányfőhöz közeli, jól értesült forrásokra hivatkozva."

It’s the economy, stupid 2012.08.17. 18:46:35

@inreallife:
Ez mind rendben is van csak miért gondolják, hogy ők meg nem lesznek ezért orrba nyomva. Most már nyílt titok, az iráni hadsereg bent van Szíria területén. Onnan át is tudnak köpni.

inreallife 2012.08.17. 18:52:18

@It’s the economy, stupid: nem ez a lényeg. szerintem megkapják az atomot irántól, ha elkészül a bomba. rettegnek is rendesen tőle. itt már nem az a kérdés, hogy lesz-e támadás, hanem az, hogy mikor. meg az, hogy csak oda-oda lövöldözgetnek, vagy átmennek durvába. már látom is, hogy a sok zsidaj menekült jön a jól felvásárolt országunkba, káder jani várja majd őket a reptéren. ja, a kártérítést is mi fizetjük, meg segélyt is fognak kapni... így mulat a magyar...

Khal Drogo 2012.08.17. 19:48:32

@inreallife: Ha atombombát dobna le Irán akkor Teheránra is rádobnának egyet-kettőt. Ezért nem fog Irán atomot dobni. Az irániak nagy gondja az, hogy nincs meg a képességük feltehetően arra, hogy kivédjék az ellencsapást.

Khal Drogo 2012.08.17. 19:58:06

@It’s the economy, stupid: Kizárt hogy komoly mértékű haderővel Irán jelen lenne Szíriában. Hadosztály szintű szervezettség, tankok, vadászgépek, ellátmány. Ilyen biztosan nincs.
Lehet hogy vannak katonák bent,terrorcselekményekre kiképezve, de ez édeskevés szerintem.

teevee 2012.08.17. 20:00:53

@inreallife: Jaja. Jönnek a zsidaj menekültek...

Egyelőre te fontolgatod a menekülést, mert még Londonból is betrottyoltál azon, hogy kaphatsz 15 napos polgári védelmi behívót.

Bírom az ilyen habzó szájú bexari nyikhajokat.

inreallife 2012.08.17. 20:08:51

@teevee: voltam katona, nem lenne újdonság. akkor mindenki hadköteles volt. most csak a lehetőség van meg rá, a szopatásra, és az egzisztenciális ellehetetlenítésre. mert bár mindenkit kidobhat a gép, mégse. ha neked a kettő ugyanaz, akkor sajnállak.

egyébként érdekes, hogy milyen aljas és véresszájú kommentekkel próbálsz mindig rám reagálni. ez az új vérálliberális harcmodor? ha már személyeskedésnél tartunk, baszasd meg magad egy metélfarkúval, hátha segít őpókhálóságán...

Khal Drogo 2012.08.17. 20:14:10

@inreallife: Izraeli szempontból nézve igaza van. Támadni kell.
Tudom hogy elviszed a témát saját moralitásod irányába, hogy Izrael mit keres ott stb, de a jelenlegi helyzet a következő: 1 Irán nyilvánosan fenyegeti Izraelt. 2 Irán atomfegyveren dolgozik.

Izraelnek nem marad más logikus válaszlépése, mint a támadás. Mire várnának? Minek várnának?

It’s the economy, stupid 2012.08.17. 20:15:29

@inreallife:
"segélyt is fognak kapni... "

:DDDDD Minden út Rómába vezet, má' megint témánál vagyunk.

Egyébként tényleg van támogatás, ha a menekült státuszt valaki megkapja, és nincs 29 ezer/fő, egyedülálló esetén 42 rugó feletti jövedelme. Azt nemtom, mennyit adnak ilyenkor, önkoritól kell kérni, úgyhogy elképzelhető, hogy nincs központilag szabályozva.

@Khal Drogo:

Igazán méltányolnám, ha nem atmoznának itt a szomszédban, már csak azért is, mert maguknak is öngólt lőnének.
Nem lehet, hogy nálunk ez a polgárivédekezési mánia ennek a helyzetnek köszönhető? (Vö: ok/ürügy)

inreallife 2012.08.17. 20:22:27

@Khal Drogo: remek. játszanak ki tud hamarabb atomot dobni a másikra. legalább akkor a globális felmelegedés nem lesz annyira bosszantó a nukleáris tél miatt. na, mivel annyira nem oszt 1-2 atombomba, megússzuk pár fokkal. csak akkor mivel fog kampányolni az lmp? :)

It’s the economy, stupid 2012.08.17. 20:22:30

@Khal Drogo:
"Támadni kell."

Moszados góré kicsit más eredményre likadt ki:
"Ez a leghülyébb ötlet, amit valaha hallottam, mert ...számítani lehet arra is, hogy Libanonból a Hezbollah radikális szervezet, Gázából pedig a Hamász lőné rakétákkal Izraelt, vagyis Izrael többfrontos harcra készülődhet. "

www.origo.hu/nagyvilag/20120815-gazmaszkokkal-szirenakkal-keszulnek-izraelben-az-iran-elleni-haborura.html

inreallife 2012.08.17. 20:26:36

@It’s the economy, stupid: egyértelműen 2 rassz van, amelyik rendszeres transzfereket kapnak az államtól. említettem az etnobizniszt? :)
nem kétséges, hogy bármikor szívesen jönnek a vérünket szívni. teevee meg hetyeghet a kiválasztottaival, ő azért tapsikol.

magyarországon, amikor angolt tanultam nagyban, volt egy iráni srác, amelyik szintén velünk tanult. nem kétséges, hogy tök normális ember, és kollektív bűnöst gyártanak majd belőlük... majd fizethet kártérítést. mert igaz, hogy mindenki utálja a zsidókat, de mindenkinek fizetnie kell nekik...

inreallife 2012.08.17. 20:28:41

@It’s the economy, stupid: ez most is megvan, mi változna? ezek a veszteségek háború nélkül is jelentkeznének. sőt! mivel nagy részüket írán szponzorálja, lehet még csökken is a támadásaik száma... pont ezért számolnak csak 500 áldozattal. pár lelőtt repülő stb, a többi meg úgyis van...

Khal Drogo 2012.08.17. 20:30:35

@It’s the economy, stupid: Szerintem ez taktikázás Izraeli részről. Mármint ez a nyilatkozat.

Khal Drogo 2012.08.17. 20:32:46

@inreallife: Az atombomba lényege az elrettentés. Ezért sem dobtak le még egyet sem. Hirosimára hidrogénbombát dobtak és akkor csak az USA-nak volt.
Atomfegyvert nem fognak bevetni. Mi értelme rálőni a másikra, ha tudod hogy abban a pillanatban fejbe lőnek oldalról.
Erre épül az elrettentés.

inreallife 2012.08.17. 20:40:52

@Khal Drogo: ühüm. és ahhoz mit szólsz, hogy iránnak van egy atombombája. sőt onnantól gyárthat amennyit akar. izraelnek is van 10, csak nincs bejelentve. szóval iránnak vannak atombombái. majd bejelenti, hogy ő lezárja a szorost, ahol a tankerhajók haladnak. akkor mi lesz? amcsi cirkáló kilövi azt a pár csónakot? ez már elég lenne egy háborús incidensnek. vagy onnantól nem lehet a csónakokat kilőni? mindenki kerülgeti afrikát?

Khal Drogo 2012.08.17. 21:04:14

@inreallife: Ha a szorost lezárja Irán, az USA katonai csapást fog rá mérni. Irán nem tud megnyerni egy háborút az USA-val szemben.

Arról már nem is beszélve, hogy Irán képtelen lenne akár egy rakétával is eltalálni az USA-t. Nem repülnek el a rakétai olyan messzire. USA márpedig bármelyik iráni várost képez lebombázni vagy atomcsapást mérni rá. A legkisebb falutól kezdve Teheránig.

Tehát Irán tartósan nem fogja és nem is tudja lezárni a szorost, ha ez ellenkezik az USA politikájával. Nincs egy súlycsoportban a két ország.

Khal Drogo 2012.08.17. 21:09:43

@korábban ulrike: Összekevertem, az újabb fegyver a hidrogénbomba.

A hidrogénbomba kidolgozására Teller Ede 1945-ben tett javaslatot, és tevékenyen részt vett
a terv megvalósításában. Az amerikaiak 1952. november 1-jén robbantották fel az első
hidrogénbombát a csendes óceáni Eniwetok sziget együttes egyik korallszigetén. A
felszabaduló energia 700-szor nagyobb volt mint a Hirosimára ledobott bombáé. A robbantás
következtében a teljes sziget eltűnt.

---

Ezeket az újabb típusú fegyvereket még sosem vetették be. Irán sem vetné be. Megsemmisülne Irán a válaszcsapásban.

korábban ulrike 2012.08.17. 21:09:53

@inreallife: Nem kell minden 'mi van ha lezárják a szorost' dumának bedőlni. Ez kb. olyan, mit a 'A Nagykörúton fogjuk megállítani a bolsevik áradatot' (1944). Jól megijedtek az oroszok, ugye.
www.stratfor.com/weekly/iran-us-and-strait-hormuz-crisis
www.stratfor.com/weekly/israeli-crisis

It’s the economy, stupid 2012.08.17. 21:13:05

@inreallife:
"etnobiznisz"

Eccer vót, hol nem vót egy másik etnobiznic. 1980 környékén, akkor, mikor még feszt Carlosok vendégeskedtek nálunk, leszállt egy repcsi (akkor még) ferihegyen, csurig megtöltve sebesült palesztin felszabadítási harcosokkal.
Telefon Bp legmenőbb kórházaiba, és 20-25-ösével szétdobták őket. Helyreállító műtétek, protetizálás, rehab. Ezek a kórházi INGYENES ellátást követően LAKÁST kaptak a magyar államtól, akkor, amikor egy magyar 20 évet várt az első kiutalásra.

Akkori munkahelyemen kibaszták a komplett sebészeti osztály magyar betegeit, hogy helyet csináljanak. (Unter uns, ezen még nagyon jól szórakoztunk, mert ott a betegek többsége a jó pártkapcsolatokkal rendelkező diri maszek betege volt, meg mi nem ott dolgoztunk)
Szintén kibaszták 3 szoba betegeit az egyik rehab osztályról.
Hab a tortán, ezek a harcosok semmiféle európai nyelven nem voltak tárgyalóképesek, kivéve egy harcost, aki a sorbonne-on végzett, mielőtt harcosságra adta a fejét, ez később szerepelt a tv-ben is.

Mivel egész életüket táborokban töltötték, az emberi viselkedés legelemibb formáival sem voltak tisztában. Késsel fenyegették a női dolgozókat, ha kezelést akartak foganatosítani, netán takarítani, vagy éppen sima kangörcs esetén, ebből adódóan később az intézmények kapujában riadóautó állomásozott, hogy életveszély esetén kéznél legyenek a yardok.
A magyar kaja nem smakkolt, ezért rezsókon kusz-kuszt főztek a kórteremben, ugyanabban az edényben folytatólagosan, mosogatást mellőzve. Döglegyek rajzottak a koszos edények fölött. Nagyon higiénikus volt :))

Nálunk volt egy rehab célokat szolgáló tankonyha, diri kitalálta, hogy jöjjönek át oda főzni. Na ekkor össznépi döntés alapján én szóltam a mi górénknak (nagy pofa rulez), hogy jól nézzen meg minket, mert egy ideig nem fogunk erre járni. Kérdezte miért, mondtam, ha ők szurkálnak meg minket asse jó, de ha itt így viselkednek, mi nem várnánk meg esetleg, hogy vajon idejében beérnek-e a közegek, oszt asse lenne jó, csak épp mindkettőre mi basznánk rá. Szerencsére a górénak volt akkora tekintélye, meg elegendő női betege, hogy lebeszélte a dirit. Ne tudd meg, mennyire elmélyítette a két nép barátságát e tapasztalat.

inreallife 2012.08.17. 21:15:00

@Khal Drogo: megsúgom, hogyha az usát nem érik el a rakéták, fog helyette találni más célpontot. azt mondják, ohgy a nyugat háborút indított ellenük. sőt az első atommal megkínálják izraelt, mert az jár nekik, utána automatikusan az egész nato hadat üzen. nekik meg lesz még pár bombájuk. megnyerni nem tudják a háborút, de az nem kétséges, ki tud többet veszíteni...

de lehet célpont egy olyan hely is, ahova sok zsidaj bevásárolta magát. aszem most fogalmaztam meg, hogy a befogadásuk nemzetbiztonsági kockázat. mondjuk kétségem sincs azelőtt, hogy orbán lefexik előttük, ők meg még a cipőjüket is beletörlik.

csúnya usa ártatlan emberek millióit bombázná? amúgy mi van akkor, ha van atombomba, és utána nekiállnak ütősebbnek. atombombák között is van különbség, neutronbomba és társai.

"Kobaltbomba. (angolul gyakran „Doomsday engine”, azaz „Végítélet-gép”) Valószínűleg sohasem készült ilyen fegyver. Szilárd Leó vetette fel a lehetőséget, hogy amennyiben egy atomfegyver külső burkolata kobaltból készül, az a robbanás során neutronbefogással kobalt 60-as izotóppá alakul át, amely erős gamma sugárzó. 5,27 éves felezési idejével a robbanás helyszínét tartósan lakhatatlanná tenné. Szilárd szerint néhány ilyen bomba akár az egész élővilágot elpusztíthatná a Földön."

szóval onnantól mi akadályozza a továbbfejlesztést?

Khal Drogo 2012.08.17. 21:16:03

@korábban ulrike: Irán akkor tudná lezárni a szorost, ha az ott tanyázó USA hadiflottára le tudna dobni egy atombombát. Másként képtelenség hogy elsüllyesszen egy repülőgép-hordozót.
Szerintem a teljes iráni légierő sem lenne képes megsemmisíteni a flottát.
Márpedig amíg USA egyik flottája ott van, addig az történik ott amit USA akar.

Khal Drogo 2012.08.17. 21:19:20

@inreallife: A józan ész akadályozza meg. Az őrülteket kinyírják ugyanis. Hitler Néró-tervét sem hajtották végre. Ha Ahmedinezsád kiad egy kilövési parancsot, igen nagy eséllyel leváltják vagy főbe lövik a helyszínen a katonák.
Az emberek ugyanis élni akarnak. Ez nem így működik hogy mi megdöglünk de a nyugatnak jobban fáj.
Ez nem terv.

Khal Drogo 2012.08.17. 21:22:10

@inreallife: Túlbecsülöd az iráni halálvágyat azt hiszem.

Khal Drogo 2012.08.17. 21:26:48

@inreallife: A csúnya USA azt csinál amit akar. Vagy ezt nem tudtad? A világban csak egy erő létezik háború esetén, az erő. Semmi más nem számít. Utólag majd a győztesek kinyilvánítják mi volt jogszerű.

korábban ulrike 2012.08.17. 21:29:59

@Khal Drogo:
1. Ha egy (rendes) ország katonai képességeit méretezi, sohasem abból indul ki, mire lehet hajlandó a másik, és mire nem, hanem abból, mire képes, amennyiben hajlandó.
2. Minden elrettentés csak akkor működik, ha hiteles. Az iráni nem az, csak blöff. Belső fogyasztásra szólnak Ahmedinezsad 'nyilatkozatai'. Ez nem iráni- izraeli kétoldalú konfliktus, hanem iráni-USA, melyben az USA-nak szövetségesei: Nyugat-Europa, benne Mo. is (Jobbik és híveit kivéve, de tán ezt a rizikót az USA talán még elviseli), Törökország, a környező arab államok élükön Szaúd-Arábiával, az Oroszok pedig viszonylag semleges szemlélők, akik igen nagyon örülnének, ha az USA Irakból már kiszabadult és Afghanisztánból lassan kiszabaduló katonai erejének zömét és politikai vezetés figyelmét újra lekötné egy újabb közel-keleti fegyveres konfliktus.
3. A Jobbikosok dumája ez ügyben 100 százalékosan egybeesik az iráni propaganda szólamokkal, üzeneteik és érveik is. Érdekes. Még a Hezbollah is próbál mutatni valami független véleményfélét.

Khal Drogo 2012.08.17. 21:30:19

@inreallife: Ennél vannak durvább fegyverek is, ne aggódj. Vegyifegyverek. Vírusok stb. Akkor az infrastruktúra is megmarad.
A kérdés csak az hogy ki veti be, milyen okból, mik a következmények stb.
Erről nem átlagemberek döntenek két pohár sör után a kocsmában.

inreallife 2012.08.17. 21:31:29

@Khal Drogo: öngyilkos merénylőkre is áll a tézised?

amúgy én úgy kezdeném, hogy az összes arab államnak eladnék legalább 1 bombát. biztos venne mindegyik, bármilyen áron. aztán lehet arab-zsidó kinek van nagyobb farka játékot játszani...

Khal Drogo 2012.08.17. 21:33:44

@korábban ulrike: A Jobbik arabimádata és különösen Iránimádata valóban felvet kérdéseket. Ez is életképtelen egyébként a Jobbikban.
Magyarországon kevés embert mozgat meg igazán a Közel-Kelet kérdésköre.

Khal Drogo 2012.08.17. 21:35:52

@inreallife: Ja és az öngyilkos merénylők mekkora része kiképzett katona? 0%.

Khal Drogo 2012.08.17. 21:38:06

@inreallife: Jó nagy hülye lennél ha ezt tennéd. Hosszú távon egy atombombával rendelkező országnak az a jó, ha nincs a másiknak atombombája. Ugyanis tudja zsarolni azokat akiknek nincs. Fölényben van velük szemben. Akik ma barátok, holnap nem biztos hogy azok lesznek. Ezért nem adják el az atomot. Az államok stratégiai döntéshozói nem ostobák.

korábban ulrike 2012.08.17. 21:38:29

@Khal Drogo: 1. Repülőgép hordozókat nem atombombával szokták elsüllyeszteni, minthogy verébre sem ágyúval lőnek.
2. Nem csak egy USN hordozó van a régióban.
3.Röviden, Irán nem rendelkezik azokkal a katonai képességekkel (sem hagyományossal, a nukleárisat pedig nem is említve, de ez utóbbi itt amúgy is blöff), melyekkel siker reményében szembeszállhatna egy USA vezette koalíció katonai erejével.

Khal Drogo 2012.08.17. 21:42:02

@inreallife: Külpolitikai dogmád alapvető hibája, hogy Izraelt tényezőnek tartod a világ folyásában. A zsidóság sorsa korántsem olyan fontos dolog, hogy ez mozgasson mindent a világban.
Mindenki a saját érdekét nézni.
Olyan eleve nem létezik hogy arabok. Külön államok vannak, különféle célokkal. Az arabok között eleve van egy törés, szunnita és síita, de ezen belül is rengeteg irányzat, plusz külön országok, eltérő érdekekkel.

A világ bonyolult. Sokféle érdek harcol. Izrael nem tényező csak Közel-keleten és ott is csak azért mert USA kiemelten védi, gondolom érdeke fűződik hozzá, gondolom így gyakorol kontrollt a térségben, előretolt hídfőállás.

A döntések mögött általában hosszú távú érdekek vannak.
Ha nem így lenne, USA nem létezne és nem lenne világhatalom. Itt birodalmi politika megy.

Khal Drogo 2012.08.17. 21:45:59

@korábban ulrike: Egyetértek, én is ezt gondolom.

inreallife 2012.08.17. 21:50:25

@Khal Drogo: azért a 6 napos háború előtt csak össze tudtak állni. amíg ott a közös ellenségük, addig ez bármikor, akár különösebb erőfeszítés nélkül megvalósítható.

mindegy. az atombomba nem gyerekjáték. a kérdés, hogy amcsi választásig el tudnak-e készülni vele, mert utána egyik elnök keze se lesz megkötve...

korábban ulrike 2012.08.17. 22:04:24

@inreallife: Ne haragudj, de álmodik a nyomor meg tájékozatlanság. Mondtam már, hogy ne ülj fel ennyire együgyű propaganda szövegnek. Egy fegyver önmagában semmire nem elég, kell hozzá hordozóeszköz, kell hozzá felderítőeszköz (méghozzá jó messzire látó eszköz), kell hozzá fegyverirányító eszköz, kell hozzá olyan rendszer, ami ezt a fegyvert megvédi attól, hogy még azelőtt, hogy alkalmaznák, megsemmisítik saját területen, és még kell egy pár eszköz hozzá, de most eltekintek a sorolásától. Mást itt most nem is igen akarok emlegetni, ehelyett csak annyit, eddig azt gondoltam, te azért gondolkodsz is mielőtt előjössz valamivel. De ez az izraeli-iráni dilemmamegközelítésed nem erre utal.

It’s the economy, stupid 2012.08.17. 22:06:55

@korábban ulrike:
"Nem kell minden 'mi van ha lezárják a szorost' dumának bedőlni."

Volt már ilyen a sifonérban. 48-57 között egyiptom lezárta a Tirán-szorost Izrael előtt, 57-ben ensz csapatok megnyitották, 67-ben, ahogy az ensz kihúzta a lábát, az egyiptomiak megint lezárták. Ebből lett az újabb arab-izraeli háború, a szorosról csak 79-ben Camp Davidben sikerült nekik végleg megegyezni.

márta)) 2012.08.17. 22:10:02

Vona Erdélyben"

Szávay István, a párt nemzetpolitikáért felelős politikusa azt is elmondta: szeptember elsejétől a Jobbik várja a „határon túli” magyar állampolgársággal rendelkezők jelentkezését. Nem kívánnak külön tagszervezeteket vagy Fidesz-mintára önálló pártot létrehozni Erdélyben, de ily módon kiterjesztik a Jobbikot.
Vona beszédéből az is kiderült: belátják, hogy az Orbánék helyi pártpolitikai hálózata olyan széles körű, hogy azzal nem tudnak és nem akarnak versenyezni.
Inkább a civil szférát célozzák meg: kis rendezvények, személyes találkozók ideje jön Erdélyben, hogy „minden kocsmaasztalnál legyen legalább egy ember”, aki el tudja mondani, miből áll a Jobbik valódi politikája. "

www.168ora.hu/globusz/vona-erdelyben-101037.html

Na, Igen. Ott" a kocsmában, az asztaloknál vajon ülnek e olyan emberek, kik felfogják a Jobbik politikáját, annak mondandóját?
Egyébként egyetlen határon túl élőnek sem adnék szavazati jogot, csak annak aki ide", - ebben az országban adózik, fizeti járulékait. Megéli minden előnyét, vagy inkább hátrányát a kormány eddigi intézkedéseinek.
Gondolom.
:(

márta)) 2012.08.17. 22:16:47

Úgy gondolom, hogy a Jobbikot nagyon sokan a szélsőséges nézeteik, - a cigányellenességük miatt támogatták/támogatják.
hm?

It’s the economy, stupid 2012.08.17. 22:20:30

@Khal Drogo:
"Olyan eleve nem létezik hogy arabok. "

Szerencsére. Különben már mi se lennénk, nem hogy izrael.
Egyébként etnikailag is sem homogének (arab, perzsa, török, asszír, kurd, shabak, csak amik most eszembe jutnak)

menőmano 2012.08.17. 22:24:04

Hát! Ja! Az is lehet, hogy ott" a kocsmában némelyek fel sem fogják, nem is értik?! a politikát.
Vagy esetleg "néhány kör" után már csak néznek ki a fejükből", s azt sem tudják, hogy mit mondanak nekik, azt enni kell e vagy inni.
Hát! Komolyan...........
Szerintem.
:))

korábban ulrike 2012.08.17. 22:24:04

@It’s the economy, stupid: Igen. Egyébként pedig Beregfy vezérezrede azonnal jöjjön Budapestre.

korábban ulrike 2012.08.17. 22:25:57

@márta)): A cigányellenesség ül. A többivel a kutya sem törődik.

It’s the economy, stupid 2012.08.17. 22:26:34

@Khal Drogo:
"Túlbecsülöd az iráni halálvágyat azt hiszem."

Ez jó, csak hát akkor mit gondoljak Szaddamról, aki lerohanta Kuwaitot?! Halálvágya volt, vagy egyszerűen benézte a valóságot. Szóval a megháborodás mint tényező, nem kihagyható teljesen. Nézd meg, mi van itthon.

It’s the economy, stupid 2012.08.17. 22:36:54

@korábban ulrike:
"Beregfy vezérezrede"

Vezérezredről nem tudok, nagybátyám a Hunyady-pácélosokhoz zupált be.

Hogy jön ez ide?

Én azt bátorkodtam jelezni, hogy az irracionalitás néha világpolitikai tényező. Önsors-rombolás árán is. Az egyiptomiaknak az izrael elleni háborúk egyre-másra nem jöttek be, mégis fészkelődtek. Vagy Szaddam, aki annektálni akarta Kuwaitot: mekkora realitásérzék vezette?

hegyilány 2012.08.17. 23:09:08

Olvasom a kommenteket! S hát nem tudom, hogy esetleg ki volt írva valamikor itt a blogra, posztra, hogy itt bizony kérem radikális változások lesznek/vannak.
Ide nem lehet már csak úgy, akármiket írogatni. Nem lehet csak úgy a poszt témájához hozzászólni.
Magyarul) Egyesek megragadnak egy vélt, vagy valós vezérfonalat, s csak írják, és írják a tutit.

Hát! Elég érdekes a helyzet itt" is.

Igaz, lehet, hogy nem jól értelmeztem a nemzeti együttmüködés rendszerét. Ezt jelentené?
Igen? Hát akkor most már teljesen világos, hogy innen menni kell, itt nincs mindenki számára hely.

jócccakát !

korábban ulrike 2012.08.17. 23:11:10

@It’s the economy, stupid:
hu.wikipedia.org/wiki/Beregfy_K%C3%A1roly
Az ő vezetésével szándékozták a bolsevik áradatot a Nagykörúton megállítani 1944.- ben. A szélsőjobbnak mindig is volt egyfajta minden valóságot nélkülöző hiedelemcsomagja (helyesebben, más sem), nem csak ma.

menőmano 2012.08.17. 23:15:47

Hát! Ja! Nem kell picikét sem butának lenni. Hát! Ez az igazi NER. A megosztottság , a kirekesztés, totálisan mérhető.
Csak a felső tíz"-ről szól a fáma. (itt).
Csak elfelejtették időben közölni.
kész.ennnyyyi.

menőmano 2012.08.17. 23:18:56

Bocsika) Tudható (volt) már nagyon régen, csak úgy csináltunk", mint aki nem vette észre.

panelburzsuj 2012.08.17. 23:22:29

@hegyilány:

Egy tökéletesen ontopik magyarázat talán enyhíti mardosó magányotokat:

2012 a magyar elrugaszkodottság éve - a blog lelkes törzsközönsége tehát simán csak trendi, sőt konformista...

ubul2000 2012.08.17. 23:24:08

@Khal Drogo: ahogy olvasom a hozzászólásodat, te a (valódi) csőcselékhez tartozol

ubul2000 2012.08.17. 23:28:18

@Khal Drogo: Feltehetőleg elkerülhetetlen. Az agresszor nagyon erős és az USA TELJES TÁMOGATÁSÁT IS ÉLVEZI.

korábban ulrike 2012.08.17. 23:33:57

@hegyilány: Miről szeretne eszmét cserélni? És kivel?

panelburzsuj 2012.08.17. 23:39:17

@korábban ulrike:

(Én meg édelegjek az Ubullal, mi?...)

ubul2000 2012.08.17. 23:43:54

@It’s the economy, stupid: a perzsát arabnak titulálni??? hm. elképesztő tudatlanság

ubul2000 2012.08.17. 23:46:06

@It’s the economy, stupid: Mondjuk a tudatlanságodat kiegészítendő: Kuwait Irak része volt, a gyarmatosítók vágták el tőle.

ubul2000 2012.08.17. 23:57:22

@panelburzsuj:

"édelegjek"

Isten ments! Rossz hírbe hoznál!

"az Ubullal"

Az, hogy a politikához nem értesz - rendben van, ám hogy a magyar nyelv szabályaival sem vagy tisztában - az megbocsájthatatlan. Ilyen rosszak a tanárok a kibucokban?
Azt hittem, ennél jobb a kiképzés....

inreallife 2012.08.18. 00:08:47

@korábban ulrike: iránnak vannak rakétái, több sikeres tesztet is hajtott végre velük. másik részben nem hiszem, hogyha izrael így retteg, hogy jaj mingyá atombomba, hogy akkor ők csak a rakéta fejében található cucctól rettegnek, hanem attól, hogy az már készen van, és már csak a töltet hiányzik bele. szerintem ez a helyzet. ha megvan a töltet, akkor lehet szvózni, hogy meddig mer elmenni. előtte meg lehet laposra bombázni a perzsákat, a csuzlikkal nincs esélyük....

ha jól tudom egyébként (jó régen olcastam már, így nem vagyok biztos benne) 2500km-es sugarú körben tudnak támadást intézni. kétségtelen, hogy a töltet kifejlesztése messze komplexebb feladat, mint az összes többi együttvéve.

panelburzsuj 2012.08.18. 00:27:28

@ubul2000:

Mily morci vagy, ó Turán zord fia!

Nem fogyott a hekk?

Vagy csak vénülsz?

(Egyébként attól, hogy családomban Jobbik-tisztségviselők is akadnak, még nem következik egyenesen, hogy csanádhitűek vagyunk.)

inreallife 2012.08.18. 00:29:57

@korábban ulrike: jól lehordtál ezzel a rakéta dumával. utánanéztem. irán nyugati rész cirka 1200-1300km-re van izraeltől. találtam egy 2008-as cikket, iráni rakétatesztekről:ű

barikad.hu/node/15334

"Irán nagy hatótávolságú rakétát tesztelt szerdán, a Shabab-3-as rakéták képesek eljutni Izraelig. Az Egyesült Államok mellett aggodalmát fejezte ki Olaszország, Franciaország és Németország is. Szakértők szerint Izrael megfelelő védelmi rendszerrel rendelkezik egy esetleges iráni támadással szemben.

Nagy hatótávolságú Shabab-3-as rakétákat tesztelt az iráni Elit Forradalmi Gárda szerdán. Az al-Alam állami televízió beszámolója szerint a rakéta lőtávolsága elég nagy ahhoz, hogy elérjen Izraelbe.
A televízió hírei szerint a tesztelt, Shabab-3-as rakétán hagyományos robbanófej volt és csaknem 2000 kilométer volt a hatótávolsága."

tehát cirka jól emlékeztem, bőven tudják lőni izraelt, és akkor nem is én voltam az alultájékozott...

inreallife 2012.08.18. 00:54:20

@Hángérien feeritél rajongó dbeata: hopp, omst megtaláltalak. szólj, ha kimaradsz. :)

londonnak több részén is laktam. igazából a déli részt mondják bevándorlóövezetnek. meg kell erősítenem az. ha ott felszállsz egy buszra, szinte majdnem biztos, hogy te vagy az egyetlen fehérbőrű. nagyobb csomópontokban, bevásárlóközpontok, mertómegállók stb, akár őslakosokkal is találkozhatsz, ezek főleg idősek. igazából semmi bajom nem volt velük, talán az bosszantó, hogy a négerek szeretnek üvöltözni. erre gondolom még a dzsungelben szoktatta rá őket az evolúció. :)

vannak itt bűntények stb. mondjuk itt a tv-ben nem takarják ki az arcukat, és kiírják a teljes nevüket is, rassztól függetlenül. a bíróságokon rajzolnak, mert fotózni nem lehet. vicces. konkrétan a színesbőrű minoritásokkal minimálisan érintkezem, veszek ezt-azt. jó kis indiai sim kártyám volt 2p/perc egy magyar vezetékes felhívni, de az istenért sem tudták megoldani az internetet rajta, így kiszórtam. azóta felment 3p/percre a magyar hívás, kb 10 forint percenként. magyarországon nem tudok ennyiért telefonálni... indiaiak csinálják.

aztán vannak nem színes bőrű, vagy úgymond nem afrikai dzsungelből emigrált ismerőseim. pl a francia gyerek az néger, ott is született, teljesen átlagos arc, teljesen más színvonalhoz szokva. sok román, lengyel, török van, és találni olaszt, oroszt, spanyolt, görögöt is. igazából fel is soroltam azokat, ahol normálisan kinéző nőket lehet látni. :)
jellemzően jól képzettek, legalább a fele diplomás, sokan egyemi végzettséggel vannak itt. azt is hozzáteszem, hogy nem kunszt nekik egy évig itt kint élni bevétel nélkül. inkább olyan világot akarok látni tipusúak.

aztán vannak, akik keményen melóznak. mosgatás, takarítás, pincérkedés stb. ők főleg a gazdasági menekültek, litvánok, lengyelek, románok, magyarok. magyarokról sok jó véleményem nincs. bár találkozni értelmes magyar emberrel is kint, ez a ritkább. inkább a megcsömörlött fajta. érdekes, hogy miközben szídnak mindent és mindenkit, beleértve a cigányokat is, ők itt kint pont azt csinálják, mint a cigányok nálunk. 10 egy házban, és segélyeken élnek. förtelem. durván be vannak tokozódva 1 sráccal tartottam a kapcsolatot, de neki szerencséje volt, elköltözött onnan.

a többi náció véleményem szerint meglehetősen jól asszimilálódik. a lengyelek egymás között is angolul beszélnek pl. meg vannak veszve az amúgy általam elég silány sausage-ért, a fish&chips-ért, és úgy általában mindenért, ami angol. a sznob faszágra is ugranak, golfot és a tennist sportnak tartják, a forma1-et meg a focit nem.... :)

mit írjak pontosan, nem tudom merre induljak el? :)

It’s the economy, stupid 2012.08.18. 01:40:12

@ubul2000:
"a perzsát arabnak titulálni??? hm. elképesztő tudatlanság"

Miket locsogsz itt össze, pont arról volt szó, hogy olyan hogy arab nincs, mert etnikailag különféle népek összessége amit összefoglalólag arabnak szoktak mondani.

Olvasni nem tudni elképesztő tudatlanság, mellé így berúgni az ajtót, elképesztő tahóság.

It’s the economy, stupid 2012.08.18. 01:45:15

@ubul2000:
"Mondjuk a tudatlanságodat kiegészítendő: Kuwait Irak része volt, a gyarmatosítók vágták el tőle."

Mondjuk analfabéta voltodat kiegészítendő: nem erről volt szó.
Arról volt szó, hogy Szaddam meg merte támadni Kuwaitot az első öbölháború tapasztalatainak birtokában, kérdés: volt-e halálvágya. Halála mindenesetre lett.
És bekaphatod.

It’s the economy, stupid 2012.08.18. 02:20:03

@ubul2000:
"te a (valódi) csőcselékhez tartozol"

Gratula. Gyermekszobád a melléképületben volt (vö: istálló)

Jó szó s jóakarat rendkívül megnyeri lelkünk,
s gyűlöletet szül a nyers tett, a goromba beszéd.

dbeata 2012.08.18. 06:04:24

@ubul2000: Igen, Ubulka. Már megkezdődött a tanév??? @It’s the economy, stupid: leülhet fiam, egyes...:)

hoplita 2012.08.18. 06:07:19

@panelburzsuj:
Már az eddigiekért is kár volt.:)

hoplita 2012.08.18. 06:13:07

@panelburzsuj:
Hát...nekem smirglis a modorom, néha a kezem is eljár, de a pénztárcád utánad viszem, ha elhagyod.:)

dbeata 2012.08.18. 06:17:16

@inreallife: Irigyellek, hogy világot látsz...:))

Köszi a beszámolót, élvezettel olvasom, tényleg érdekesnek tartom, hogyan élnek emberek máshol. Csak mert így lehet viszonyítani, mi a helyzet nálunk.

A panaszáradat, ami egyes honfitársaimból árad, tényleg sokszor kibírhatatlan. Mondjuk a knausz féle hurráoptimizmus, a romok tetején, az is egyfajta extremitás számomra, de rögtön értettem, mire gondolsz amikor a magyarokról írtál.

Mondjuk, ennyire rossznak nem gondoltam volna a helyzetet, de nem is csodálkozom valahogy.
Ez a közvélekedést is tükrözi a magyarokról?

Egyszer dolgoztam egy lengyel csajjal, abszolút ráismertem a típusra!

hoplita 2012.08.18. 06:18:12

@It’s the economy, stupid:
Gyula HVIM-es, nem jobbikos, ilyen kérdésekben nem a hivatalos programot és álláspontot képviseli, túl azon, hogy jó részünk nem zárkózik el ettől.
De spec. én sem vagyok legitimista...sőt, meglehetős kisebbségben vannak.

hoplita 2012.08.18. 06:23:13

@Khal Drogo:
"....Hirosimára hidrogénbombát dobtak és akkor csak az USA-nak volt. ..."

HŰha, komám....olyan marhaságokat beszélsz, hogyha a kutya megenné megveszne tőle.:)
45-ben még 4 évnyire voltak a fúziós bombától...sima uránbomba volt, a Nagaszakira dobott pedig plutónium. És azzal jó időre ki is merült a zusa hasadóanyag készlete.

hoplita 2012.08.18. 06:25:23

@Khal Drogo:
"... Irán sem vetné be...."

Persze hogy nem. Te sem veted be a lézerkardod, mivel nincs.:))

dbeata 2012.08.18. 06:30:01

@inreallife: "vona szerint az ország 2/3-a jobbikos, csak még nem hallott a programjukról."

Ez lehetséges, de az emberek nem arra reagálnak, amit mondanak nekik, hanem ahogy mondják nekik.

A Jobbiknak megvan a saját útja, aki ezzel azonosulni tud, az rájuk szavaz, aki meg nem, az nem.

De, ha Vona több szavazót akar, akkor dilemma van. Merthogy én véleményem szerint ezzel a kommunikációval a 2/3-od elérni lehetetlenség (adott, jelenlegi helyzetben!).

1. Vagy változtat a stíluson
2. Vagy be kell várnia, mire annyira sz.r lesz a helyzet, hogy már mindenki benne látja a "megváltót" (á la magyar mentalitás).

hoplita 2012.08.18. 07:04:34

@It’s the economy, stupid:

"...Arról volt szó, hogy Szaddam meg merte támadni Kuwaitot az első öbölháború tapasztalatainak birtokában..."

Ööö, kis pontosítás.
Szegény Szaddamnak nem lehetett első öbölháborús tapasztalata Kuvait lerohanásakor, mivel ugye ez volt a casus belli az első öbölháborúhoz.:)

hoplita 2012.08.18. 07:06:45

Na pá...mentem melózni.:D

Khal Drogo 2012.08.18. 08:33:58

@Hángérien feeritél rajongó dbeata: Ez ment 2010-ben is. Érdemes lenne visszaolvasni a Jobbik-nyilatkozatok a kampányban. Kétszeresére is akár becsülték a saját támogatottságukat a valósághoz képest.
Az hogy szinte mindenki Jobbikos, egy urban legends.
Semmi sem utal rá hogy így lenne.
Egyetlen közepes települést irányított a Jobbik, de ott is bedőltek, egyéni mandátumot nem tudtak szerezni, időközi választáson a Jobbik által indított jelölt talán csak Gyöngyöspatán nyert.
Ennyi választás után látszana hogy a Jobbik ütemes erősödik. De nem ezt látjuk, mert ez nincs így. Ahogyan az sem igaz, hogy az MSZP könnyedén meg tudná verni a Fideszt.

A jelenlegi helyzet bármennyire is szar, a Fidesznek kedvez. A kérdés, hogy mi fog megváltozni a politikai tabellán.

nyünyüge 2012.08.18. 08:42:14

Az önreflexió, önkritika teljes hiánya?
Vagy "csak" politikai stílus, propagandaszöveg?

Tartok tőle, hogy a legtöbb ember (még a politikus sem:) tud olyan cinikus lenni, hogy folyamatosan a meggyőződése ellen beszéljen. Ezért inkább önkéntelenül elhiszi saját sikerpropagandáját és egyre többször védi a védhetetlent. Ez pedig egy egyirányú utca, mert bizonyos állításokból már nem lehet arcvesztés nélkül visszakozni.

"A miniszterelnök-helyettes ezzel kapcsolatban kifejtette: a volt államfő kritikája a most zajló átalakulási folyamatban nagyjában olyan, mint amikor egy felújításra szoruló épületben a bontási és kezdetleges építési szakaszok után valaki azt mondja, hogy "ez rondább, mint amilyen korábban volt". Mint Navracsics Tibor mondta, lehet, hogy jelenlegi állapotában nem olyan szép, de látni kell, hogy az alaptörvény és a kiépülő intézményrendszer egy új politikai és intézményi kultúrát eredményez. Hozzátette: "ha arról van szó, hogy viszonylag rövid időn belül nagy léptékű változásokat kell végrehajtani – márpedig 2010 tavaszán Sólyom Lászlónak sem lehettek ezzel kapcsolatban kétségei –, akkor a központosítás tűnik hatékonyabb megoldásnak. Ugyanakkor ez nem zárja ki egy későbbi decentralizáció lehetőségét".

hvg.hu/itthon/20120818_Navracsics_Solyom_Laszlonak__sem_lehettek

ubul2000 2012.08.18. 09:19:00

@It’s the economy, stupid: Nem is neked címeztem, hanem aki összekeveri (bármilyen módon) az arabot a perzsával. De mivel te vetted fel, hát neked válaszoltam - kivételesen egyetértőleg.

jjulie 2012.08.18. 09:23:16

@ubul2000:

ubul ubul, az enyári keszegektől sem tanultál semmi újat

mintahogy az elműlt kb. 20 év során......

panelburzsuj 2012.08.18. 09:24:33

@nyünyüge:

"az alaptörvény és a kiépülő intézményrendszer egy új politikai és intézményi kultúrát eredményez"

Új vicc - újszülötteknek.

It’s the economy, stupid 2012.08.18. 09:36:44

@hoplita:
"Ööö, kis pontosítás"

Öööööö... na ezért nem kell irkálni az embernek, ha már rózsaszínben látja az iszlámistákat, sőt összekeveri a zoroasztriánusokkal. Ilyenkor az ember nem konstatálja, hanem konstituálja a történelmet. :))

Na de annyit mégis fenntartok az éjszakai gondolatmenetből, hogy a cigány lovához hasonlóan Szaddamról is feltehetjük a kérdést: vak volt vagy vakmerő, a falnak minden esetre nekiment.

szoja122 2012.08.18. 09:38:19

@hoplita: Csak úgy fröcsög belőled a "keresztényi szeretet"! :(((

Javaslom olvasd és kövesd a bibliát, Jézus hegyi beszédjét!

Persze csak akkor, ha tudsz olvasni és IQ-t meghaladta a 70-et.

Kétszínű majom!

szoja122 2012.08.18. 09:40:35

@Khal Drogo: Zagyva? Nomen est omen...

szoja122 2012.08.18. 09:42:44

@Khal Drogo: Igen elkerülhetetlen, nemcsak Izraelt, hanem Európát is fenyegeti az esetleges atomfegyvere. Hordozórakétái, már elérik Európát.

dbeata 2012.08.18. 09:47:36

@Khal Drogo: Vagy a világban. A környezet is változik, folyamatosan. +1 egyébként.

szoja122 2012.08.18. 09:48:10

@Khal Drogo: Szerintem ilyen mélyen nem gondolkodik egy olyan diktatúra, mint Irán, vagy Észak Korea.

Irán ha kell, atomlétesítményeit gyerekekkel fogja körbebástyázni.

A világon, mint minden szélsőséges őrültek is egyben.

szoja122 2012.08.18. 09:53:07

@Khal Drogo: "Nem repülnek el a rakétai olyan messzire." Oda nem, de helyette Európát is célba veheti. Közép-Európáig elérnek a rakétái...

szoja122 2012.08.18. 09:56:21

@inreallife: Nem neutronbombát akartál írni?

It’s the economy, stupid 2012.08.18. 09:59:48

@ubul2000:
"Nem is neked címeztem, hanem aki összekeveri (bármilyen módon) az arabot a perzsával."

Akkor te a senkinek irkálsz? Senki Alfonz nem regisztrált ide. :))
Mert itt senki nem keverte össze.
Az volt a felvetés, hogy "olyan, hogy arab, nincs", mert ETNIKAILAG, vallásilag, államérdek szerint rendkívül összetett populáció.

szoja122 2012.08.18. 10:07:33

@Khal Drogo: Nahát ez az, amit nem értek!

Nagyon egyszerűen elő lehet állítani vegyi és biológiai fegyvert. Egy teherautón is elfér a labor, ami előállíthatja.
A hozzávalók legtöbb országban könnyedén beszerezhetők, vagy becsempészhetők. Mégsem teszik a terroristák. Ennyire jó az elhárítás? Pedig szerintem az egyszerűség miatt az ilyenek kivédhetetlenek.

Teszem hozzá hál Istennek, hogy ilyen még nem volt!

It’s the economy, stupid 2012.08.18. 10:08:35

@inreallife:
"cirka jól emlékeztem, bőven tudják lőni izraelt"

Biztos jól állnak vele, ha már évek óta saját rakétákkal állítják pályára a műholdjaikat, meg űrkabinokat tesztelnek.

szoja122 2012.08.18. 10:12:22

@Khal Drogo: Teszem hozzá, még nagy szakértelem sem szükséges...

It’s the economy, stupid 2012.08.18. 10:12:46

@Hángérien feeritél rajongó dbeata:
"leülhet fiam, egyes...:)"

Tanárnő, ne írjuk beeeee, kérdezzen a ketteséééért...! :)

szoja122 2012.08.18. 10:14:20

@Khal Drogo: Sajnos tévedsz, őrül és megfélemlített emberek mindig vannak.

It’s the economy, stupid 2012.08.18. 10:20:57

@szoja122:
"Nagyon egyszerűen elő lehet állítani vegyi és biológiai fegyvert. Egy teherautón is elfér a labor, ami előállíthatja."

Viszont nagyon kiterjedt egyezményrendszerek tiltják az előállítását, talán (remélem) tényleg nem állít elő senki. Végül Szaddamról is kiderült, pedig korábban be is vetett vegyi fegyvert, hogy semmi ilyesmit nem gyártott.
Egyébként Szíria érdekes, mert ők, meg az egyiptomiak nem írták alá a vegyi fegyver korlátozást. Fosik is Izrael.

szoja122 2012.08.18. 10:21:43

@korábban ulrike: Sajnos nem, van már középtávú hordozórakétáik.

Pontos célba juttatás nem olyan nagyon szükséges.
Fenyegetéshez elég ha bármit eltalálnak.

A polgári lakosság nem akadály őrültek számára...

teevee 2012.08.18. 10:23:24

@inreallife: "...aljas és véresszájú kommentekkel próbálsz mindig rám reagálni..."

:DDDD Muti, melyek lettek volna azok!

Vegyük egynek a te kommentjeid közül azt, amelyikben lángszórós kivégzés után epekedsz, és akkor az én kommentjeim tízes skálán? Na?

szoja122 2012.08.18. 10:26:27

@It’s the economy, stupid: "Viszont nagyon kiterjedt egyezményrendszerek tiltják az előállítását"

Igaz. De mikor érdekelte ez a diktátorokat, terroristákat? :(

It’s the economy, stupid 2012.08.18. 10:37:53

@nyünyüge:
"egy új politikai és intézményi kultúrát eredményez."

Inkább nevezném kulturálatlanságnak...

"ha arról van szó, hogy viszonylag rövid időn belül nagy léptékű változásokat kell végrehajtani ...akkor a központosítás tűnik hatékonyabb megoldásnak.

No igen. A kis bajszos is meg De Gaulle is ilyesmire hivatkozott. :))
Utóbbi azonnal önként LEMONDOTT, amikor a társadalom támogatását elvesztette. Nem választáson, egy vacak népszavazáson...

"Ugyanakkor ez nem zárja ki egy későbbi decentralizáció lehetőségét".

Haha. Pont ennek a biztosítékai tűntek el, maradtak viszont az obstrukció lehetőségei, ha netán kipottyan a fidesz a hatalomból.

Ez egy házi feladat volt, nézd meg Navra mennyire ki van esve a pixisből, mert képtelen nyíltan hazudni; nem is nagyon szólal meg...

It’s the economy, stupid 2012.08.18. 11:02:25

@szoja122:
"De mikor érdekelte ez a diktátorokat, terroristákat?"

Terroristák ugye külön téma, mert ők nem járkálnak leszerelési konferenciákra. Ezzel együtt tényleg érdekes, hogy inkább öngyilkos merénylőket toboroznak. Kivéve az őrült japcsi szekta, ők meg merték lépni. Valószínű tudják, hogy a nemzetközi közvélemény szemében minden erkölcsi alapjukat elvesztenék, azaz nagyobb lenne a hátránya, mint a hozadéka.

Diktátorokra mondom, hogy Szaddam se alacsonyodott le oda, hogy gyártson ilyesmit, pedig erőssssen vélelmezték az angolok meg az amik.

Irán nagyon érdekes kérdés, mert ugye váltig feltételezik róla, hogy atombombát is gyárt, hol kilép az atomsorompó kieg. jegyzőkönyvéből, hol be (ez engedi meg a NAÜ ellenőrzést az országokban), most épp asszem kint van, de azt állítja, hogy betartja az előírásokat, viszont eddig náluk sem találtak bizonyítékot az ellenkezőjére.

Tetejébe Khameini ajatollah kibocsátott egy fatvát arról, hogy iszlám ország ne gyártson atombombát. Ha komolyan veszik a saját ajatollahjukat (úgy tűnik), akkor csak nem csinál(tat)nak segget az ő szent szájából...

Ennek ellene szól, hogy körül van véve atomhatalmakkal (Oroszok, Pakisztán, India, Izrael), ha ténylegesen vezető szerepre vágyik az arabok között, amint ezt nem is titkolja, akkor elméletileg akarnia kell(ene) hogy legyen ilyen fegyvere is.

It’s the economy, stupid 2012.08.18. 11:37:33

@szoja122:
"Pontos célba juttatás nem olyan nagyon szükséges."

No, azért elég szép epic fail lenne mondjuk telibe baßni Kelet-Jeruzsálemet, az iszlám 3. legszentebb városát, aminek az arabosítására 500 milla dollárt dobott össze az arab liga :))

Mekkora hálára köteleznék a zsidókat, ha pl. lebontanák a szikla-mecsetet a templom-hegyről...

Szal, azé kicsit csak kell célozni!

korábban ulrike 2012.08.18. 12:00:03

@inreallife: @szoja122: Annak is nézz utána, mi kell ahhoz, hogy egy elindított rakéta el is érjen a célig (nézz utána az iraki rakétaindítási statisztikának, pedig akkor a rakétavédelem, még nem áll, ahol most, és iraki rakéták célba juttatási ideje kisebb, mint az irániaké a távolság miatt.
Nem akarom az egész történetet kibontani, de nem az az első és legfontosabb kérdés, mit tegyek annak érdekében, hogy az én pár tömegpusztító fegyveremet célba juttassam, hanem, hogy mit tegyek annak érdekében, hogy a szemben álló válasz vagy megelőző vagy éppen találkozó válasz csapását megakadályozzam. ha az egyik fél a másikat garantáltan képes leverni, míg a másik pont fordítva, akkor a kettő közül valaki blöfföl. A nukleáris fegyverek hiteles és hatékony alkalmazásához bonyolult és drága támogató rendszerek, köztük igen drága légvédelem, még drágább kozmikus hadviselési képességek, stb. kellenek. A hatótávolságok sorolása csak parasztvakítás, nem kell felülni neki.
P.S. @szoja122:Mindig az nyer, aki pontosabban és gyorsabban lő, még nukleáris rakétákkal is. Nincs értelme csak úgy össze-vissza lövöldözni, a nukleáris és általában a tömegpusztító fegyverek alkalmazhatóságát, egyáltalán értelmét a legtöbb ember teljesen és tökéletesen félreérti.

szoja122 2012.08.18. 12:00:09

@It’s the economy, stupid: Nem ekkora bakira gondoltam :)))

Csak komolyabb célzóberendezés nem szükséges....

Néhány kilométer ide vagy oda őrülteknél nem számít....

szoja122 2012.08.18. 12:05:54

@korábban ulrike: Ne felejtsd el ŐRÜLTEKRŐL van szó.
Itt a logikus gondolkodással nem jutsz semmire.

Másrészt vannak és lehet gyártani bőrönd atombombát.

A vegyi és biológiai fegyverhez minden technikai lehetőség és tudás megvan.

Öngyilkos merénylőket pedig mindig lehet találni...

Sajnos!

korábban ulrike 2012.08.18. 12:29:58

@szoja122: "Ne felejtsd el ŐRÜLTEKRŐL van szó. "
Ne felejtsd el, nem őrültekről van szó, egyáltalán nem.
Igen, kell valami napi rettegni való az átlag magyarnak, ha nem a nemzethalál, akkor egy kis szaftos vegyi, biológiai vagy atom bőröndbomba.

szoja122 2012.08.18. 12:43:56

"Rémisztő zsidózás a magyar-izraeli meccsen"

"Fütyültek és ordenáré módon zsidóztak a magyar szurkolók a szerdai magyar-izraeli meccsen a vendégek himnusza közben a Slovensko, do toho! című blog által közzétett videófelvétel szerint."

"A szerdai barátságos labdarúgó meccsen hallottak mindennek a legalja volt: kifütyülni az izraeli himnuszt, palesztin és iráni zászlókat lobogtatni – Szent István népe, Mária Országa újra öklendezett egyet"

hvg.hu/itthon/20120817_Remiszto_zsidozas_a_magyarizraeli_meccsen#rss

hvg.hu/velemeny.nyuzsog/20120818_Mamoros_zsidozas_a_lelaton#utm_source=hirkereso&utm_medium=listing&utm_campaign=hirkereso_2012_8_18

Mit mondjak?

Mit lehet erre mondani?

Ilyen primitív férgekkel akarunk olimpiát rendezni?

Szégyen!

szoja122 2012.08.18. 12:47:57

@korábban ulrike: Értem mire gondolsz, de szerintem ez már akkora deviancia, hogy kimeríti az őrültség fogalmát.

Vagy így, vagy úgy, szörnyűség, hogy ilyen emberek, ilyen gondolkodásmód is van.

korábban ulrike 2012.08.18. 13:14:31

@szoja122: Azért mert a propaganda valamiről azt mondja, hogy van ilyen, még nem föltétlen létezik.

szoja122 2012.08.18. 14:52:22

@korábban ulrike: Hogy hogy nem létezik?

Öngyilkos merénylők nincsenek? Megbízóik sem léteznek? Nincsen terrorizmus? Ez nem hit kérdése.

inreallife 2012.08.18. 15:51:19

@Hángérien feeritél rajongó dbeata: hát igazából nem tudják, hogy kik a magyarok. akik bent gettósodnak valahol azokkal nem is nagyon találkoznak, így negatív kép abszolút nincs rólunk. vannak viszont pozitív dolgok. ha valamennyire beszéled a nyelvet, és olyan helyre mész dolgozni, (ezek minimálbéres melók), ahol dolgozott már korábban magyar, akkor a náció bemondása után egyből fel vagy véve. ezt több ember is megerősítette már.

ergó akik ismerik a magyarokat, azok jó véleménnyel vannak róluk, de az igazság az, hogy azt se tudják, kik vagyunk, honnan jöttünk. és nemcsak az angolok, a környező országokon kívül fingjuk sincs, hogy hol is van az országunk, meg arról sem, hogy eu tagok vagyunk. egyébként anglia tipikusan az az ország, hogyha valaki hajlandó beállni a sorba, akkor itt nem csak reménye van, hogy meg fog élni, hanem garantálják is.

ez biztosan kihat a közérzetre. gyakorlatilag az emberek azért jának horror áron pubokba, mert nem tudnak mit kezdeni a pénzükkel, meg az idejükkel. a boltok nem viccelek de olyan 80% valamilyen kajálda vagy pub. reggliket olyan 5-6 font körül leht venni, 20 fontot el tud kajálni egy nap. minimálbéren is 800 fontot megkeresel, ahhoz viszonyítsd. még a drága cigi is belefér. egy költséghatékony magyar nem ehhez van szokva. otthon főz, olcsón. nem dévajkodik, simán meg tud srolni jelentősebb összegeket. amit vagy hazaküld, vagy pedig olyanokra költi, amire magyarhonban esélyese se volt, hogy megvegyen...

inreallife 2012.08.18. 16:02:42

@Hángérien feeritél rajongó dbeata: szerintem nincs baj a jobbik médiajelenlétével. mármint azzal a kevéssel, ami nekik jut ebben a kitűnő egyenlőségesdi demokráciában. a vona-volner-gaudi vonal, még szabó gábort is ide sorolnám, ha azokat valaki megnézi a tv-ben, abszolút nem az jön le, hogy ezek nácikok. a zagyva meg a zkárpát az már más tészta. a novák meg inkább vicces, amolyan szalonzsidózó fajta. de se a morvai, se a balczó nem riasztó. szegedit én se komáltam, ahogy se a zagyváért, se a zkárpátért nem vagyok oda. a többi ellen semmi kifogásom. csakhát ugye a médiajelenlétük nagyon korlátozott.

pl megnéznék egy volner-pintér diskurzust. meg egy selmeci-gaudit. amíg a jobbikot nem engedik ki a médiafogságból, addig a tagságának a zöme is a kuruc.infosokból fog állni. nem rossz így se, mert nincsenek kormányon, de már a programjuk jórészét végrehajtották, már a jelenlétük kikényszerített jópár törvényi változást. ettől függetlenül konszolidálódni csak úgy tudna a jobbik, ha az a mainstream médián keresztül kérne elérnie...

inreallife 2012.08.18. 16:17:05

@It’s the economy, stupid: egyébként ja. navracsics csak a hatalom megszerzéséhez kellett, mert normális embernek néz ki, normális érvekkel. most sok hasznát nem látja a fidesz, amolyan parkolópályán körözget. majd előveszik megint a bukott választás után, bár sokat ront a helyzeten, amikor magyaráznia kell az elkefélt 4 évet...

inreallife 2012.08.18. 16:29:56

@szoja122: fú, ez aztán tényleg rémisztő volt. sőt, meg is fordultak a himnusz közben, hát, hogy mik vannak egy focimeccsen... mi mindent kellett kibírniuk a "hősöknek"...
közben meg nézzük, mit is csinált a rendőrség:

"Két palesztin zászlót tartó magyar hazafit vezettek ki a sünök, akik igencsak sántító rendszabályokra hivatkozva felszólították a szurkolókat, hogy tegyék el a zászlókat, különben szabálysértési eljárást indítanak ellenük. Palesztin zászlók miatt...

Frissítés: Az alábbi, egy másik olvasónk által beküldött videón látható, amint kivezetik az egyik "elkövetőt", nehogy szembesíteni tudja bűneikkel az országrabló, népirtó zsidókat. Csak arra lennénk kíváncsiak, milyen jogszabály alapján..."

vajon milyen törvényt szegett meg az a fiatalember, aki egy palesztín zászlóval ment ki a meccsre? itt már megint a zsidók által kézivezérlésre kapcsolt rendőrséget láthattuk...

hoplita 2012.08.18. 17:30:12

@szoja122:
Kurvanyád jól van?
Akkor rendben...:)

hoplita 2012.08.18. 17:43:14

@szoja122:
"....Másrészt vannak és lehet gyártani bőrönd atombombát...."

Hogyne lehetne, faszfej...csak az egy kicsit komolyabb atomipart feltételez.
A transzurán anyagok szeparálása kissé bonyolult meló...
Csak hát ehhez is hülye vagy....pedig aszittem műszaki seggfej vagy.:))

hoplita 2012.08.18. 17:45:24

@szoja122:
Ott vótál....?

Akkor anyád...:DDD

ÉN spec. felálltam a zsidó himnusz alatt.....amit sokan nem tettek meg.:)
Igaz hogy az orrom fújtam, meg a tököm vakartam....de felálltam.:DDDD

hoplita 2012.08.18. 17:49:03

@inreallife:
Mondtam....ennyi kibaszott tetves ávóst utoljára 2006 őszén láttam egy csomóban.
Őrizték a héber rendet, ahogy és ami belefért.
ÉN meg szokásomhoz híven beszólogattam lépten-nyomon....a tetves.kankós-kurvannyuk a szelíd megnyilvánulásaimhoz tartoztak...:)

hoplita 2012.08.18. 17:52:24

Na, mentem a kricsmibe, uncsi a móka.:)

graycivil 2012.08.18. 18:42:07

"4 nap alatt 700 milliós feladat

Természetesen botorság lenne arra gondolni, hogy előre le van osztva az, ki kapja ezt a közbeszerzést, - amit a nyár közepén sürgősségi eljárásban írtak ki, biztos valakinek most jutott eszébe nyár végéig el kell költeni 700 millát – de azért én biztos vagyok benne, hogy igen."

magyarinfo.blog.hu/2012/08/17/4_nap_alatt_700_millios_feladat?utm_source=ketrec&utm_medium=link&utm_content=2012_08_18&utm_campaign=index

"Ez a kiírás már annyira pitiáner, hogy szavak sincsenek rá, simán kizárhatnák utólag formai okokra hivatkozva a nem kellő versenyzőket (mint ahogy szokták), vagy megfenyegetik őket (mint ahogy szokták), vagy esetleg csak szarnak minden kritériumra és azt jelölik ki akit szoktak."

F.Y!DESZ

szoja122 2012.08.18. 19:33:46

@hoplita: Kisfiam nagyon ideges vagy?

Egyél sz@rt attól talán megnyugszol. :)))

De azért az istenért vissza ne fogd magad!

Fröcsögj fiú, a hegyi beszéd is erre tanított...

menőmano 2012.08.18. 19:36:44

Hát! ez jó! Totális helyzet lehetett a @hoplitánál.

:)))))))

szoja122 2012.08.18. 19:42:03

@hoplita: Ha nem vetted volna észre a vegyi és biológia fegyvert hangsúlyoztam.

Mintegy 100-150 "bőrönd" (egy ember által mozgatható) atombomba veszett el anno, a nagy Szovjetunió felbomlásakor. Ezekre gondoltam. A kuruc.info nem írt erről?

Te legkedvesebb hányingerkeltőm... :)))

hoplita 2012.08.18. 21:44:05

@szoja122:
Anyukádat, te seggfej.
A "bőröndbomba" egy külön kategória. Jelenleg 5 ország ha van, aki elő tudja állítani.
Mondom transzurán, te faszfej....ha tudod mit jelent egyáltalán.
Nem vegyi, nem biológiai, hanem nukleáris, te segglyuk.

hoplita 2012.08.18. 21:50:27

@szoja122:
Anyádba vót szar...oszt idepottyant.
Pedig egyenest a Dunába is foshatott volna...:(

menőmano 2012.08.18. 21:56:53

Navracsics fölülbírálta Orbánt"

"A politikus úgy fogalmazott: ezer évvel ezelőtt választaniuk kellett a magyarságnak István és Koppány között, és a nemzet István mellett döntött. Mint mondta: Szent István tudta, hogy a magyarságnak csak akkor van jövője, ha európai nemzetként él, ezt igazolta, hogy eltűntek a történelemből azon nemzetek, törzsi szövetségek, amelyek Koppányt követték.

A közigazgatási és igazságügyi miniszter Szent István szavait idézve kijelentette: a magyarok csak akkor maradhatnak fent, ha európaiak, a magyarságnak csak európai nemzetként van jövője – a történelem az államalapítót igazolta. A magyarság olyan nemzet, amely ezer éven keresztül megvalósította Közép-Európa békés integrációját.

„A magyarok csak akkor maradhatnak meg, ha európaiak”, és Európa is csak a magyarokkal maradhat fenn – hangsúlyozta.

A sárospataki augusztus 20-i ünnepségen huszonkét, határon túli magyar vette át magyar állampolgársági iratát Navracsics Tibortól."

******

Mi?van!? már? Mi történt?
Hát! már nem vagyunk félázsiai származékok? Mondjuk én eddig sem voltam. Nem fogadtam el az ilyenfajta jelzőt.
"magyar állampolgársági iratát" zseniális. Vagy talán ide" fizetik, ebbe az országba az adóikat, járulékaikat??
Mert akkor) Nincs ebben semmi különös, és nincs semmi probléma.
Szerintem.
:)

hoplita 2012.08.18. 21:59:48

Átpolitizált olimpia, avagy újabb epizód orwelli világunk tébolydájából
Miként az várható volt, a nemrégiben befejeződött 2012. évi londoni nyári olimpiai játékok sem múlhatott el mesterségesen kreált, a sportot átpolitizáló botrány nélkül, durván belegázolva ezzel a köztudatban az olimpiai nemes versengésről élő idealisztikus képzetekbe.

További részletek: kuruc.info/r/7/100129/#ixzz23vfpjzlu

hoplita 2012.08.18. 22:03:13

@menőmano:
"...."A politikus úgy fogalmazott: ezer évvel ezelőtt választaniuk kellett a magyarságnak István és Koppány között, és a nemzet István mellett döntött. Mint mondta: Szent István tudta, hogy a magyarságnak csak akkor van jövője, ha európai nemzetként él, ezt igazolta, hogy eltűntek a történelemből azon nemzetek, törzsi szövetségek, amelyek Koppányt követték...."

Ez a kis betelepült délszláv csicska nekem ne ugasson magyarságról.
Majd én eldöntöm, hogy miről mit gondoljak....de egy kecskebaszó szerbgecire ehhez nekem nincs szükségem.:)

menőmano 2012.08.18. 22:05:14

Magyarország egy nemzetközi viszonyrendszer része, érdekeit csak azon belül érvényesítheti"

privatbankar.hu/migracio/bajnai_csak_noveli_ki_elfedi_a_bajt-237891

Tehát! nem ázsiai!
Bezony. Európa! európaiak.
:)

menőmano 2012.08.18. 22:08:51

@hoplita:

ne ugasson magyarságról."

Magasságos egek ura! Hát te meg már miket írogatsz. Nem szabad ilyeneket írni.

Én egyetlen egy jobbikor"-ra sem szoktam mondani pardon) írni, hogy ugat. Pedig lehetett volna már!!
Szerintem.

menőmano 2012.08.18. 22:14:04

@hoplita:

Figyelj már picikét!?! Te totálisan Jobbik párti vagy???
:(

menőmano 2012.08.18. 22:16:12

Jaj! Elnézést már! "jobbikos"-ra, pardon) Jobbik pártira.

így akartam írni.
:)

menőmano 2012.08.18. 22:21:51

Ami lemaradt, mármint a kommentemből)

"A krízis a volt kormányfő szerint arra is rámutatott, hogy megfelelő kontroll nélkül a politikusok előbb vagy utóbb saját érdekeiket kezdik el képviselni a közérdek helyett, ezért van szükség ellensúlyokra."

**********
Nagyon igazakat mond a Bajnai Gordon. (szerintem) :))
Hát! Ja! Aztán meg jön? a totális össze-vissza nyilatkozatok, minden féle félázsiaiságról, meg miegyebekről. :)

oszt.kész.ennyi.

Hát! Komolyan...............

:))))

ménrót 2012.08.18. 22:30:42

MAZSIHISZ

Tisztelt Zsidó Honfitársaim, Barátaim! Örömmel és nagyrabecsüléssel köszöntöm Önöket a zsidó újév alkalmából!

Mint minden újév, ros hásána is az újrakezdés üzenetét hordozza. A reményt, hogy a megújulás jobb jövõt hoz. Nagy szükségünk van a reményre és a bizakodásra ma, ezekben a válságos idõkben. Különösen azért, mert nemcsak gazdasági válság van a világban, hanem lelki válság is: sokan elbizonytalanodnak, korábban szilárdnak hitt értékek inognak meg. Ilyenkor megnõ a fontossága, mindannak ami a nehézségek közben is erõs fogódzót jelent: ilyen a hitünk, kultúránk, és ilyenek hagyományaink és szokásaink.

Öröm és büszkeség tölt el azért, mert mára újból virul és sokszínû a zsidó közösségi élet Magyarországon. Mindaz az érték, amelyet a magyarországi zsidóság évszázadok óta õriz és képvisel, egyre inkább élõ, érezhetõ. Ezek pedig erõsítik, gyarapítják nemcsak a zsidó közösséget, hanem az egész nemzetet.

Ezért hiszem, hogy a magyarországi zsidó közösség valamennyi tagjával közösen képesek vagyunk õrizni közös értékeinket, erõsíteni a békességet és az összetartozást. És bízom abban, hogy az újév minden zsidó honfitársamban is megerõsíti ezt a hitet.

Ebben a szellemben kívánok Önöknek a zsidó újév alkalmából békét, egészséget és sikeres évet az 5770 esztendõre!

Bajnai Gordon
A Magyar Köztársaság Miniszterelnöke

inreallife 2012.08.18. 22:39:42

@hoplita: különben is gyerekkoromban én a koppánynak szurkoltam. :)
még a zenéje is jobb. :)

www.youtube.com/watch?v=w9n5MZmpJ2g

különben is külföldi zsoldosokkal verte le a magyarokat...

hoplita 2012.08.18. 22:40:28

@menőmano:
Én totálisan magyarpárti vagyok.
Pártok jönnek-mennek....a víz elfolyik, de a kő marad.

márta)) 2012.08.18. 22:41:21

Bajnaiék stratégiája: mit gondol az ellenzék? "

„Részletes, alapos munka, amelynek különböző olvasatai vannak, de úgy vélem, nem csak az ellenzék összefogásával lehet a jelenlegi kormányt leváltani.” "
(mondá Karácsony G)

"Mesterházy Attila viszont azt mondta, a Haza és Haladás Közpolitikai Alapítvány elemzése megerősítette abban a szocialista pártot, hogy egyedül is meg lehet nyerni a választást. "
......................
Úgy gondolom, hogy ez hatalmas tévedés. Összefogás nélkül nem hiszem, hogy fog menni.
Egyébként is nem csak arról van, szó, hogy váltsuk le a kormányt, utána kormányozni kellene és nagyon jól.

Elmúlt már az az idő, hogy némelyek szinte megszokásból szavaztak a szocialistákra. Szóval. nevetséges, önámitás. gondolom.

.................

"A köztársasági minimum programban részt vevő másik szerveződés, az Egymillióan a magyar sajtószabadságért (Milla) csoport egyik alapítója elmondta: látják a saját felelősségüket is az együttműködés kérdésében és egy olyan harmadik pólust akarnak kialakítani, amely a Fideszből és az MSZP-ből kiábrándultakat tömöríti, valamint a demokratikus elvek és a pluralitás mellett elkötelezett. – Háttértárgyalások zajlanak, jelenleg az összefogás szereplőit keressük – mondta Juhász Péter, s leszögezte: az elmúlt tizenöt év politizálásán akarnak túllépni, ezért a Gyurcsány vezette Demokratikus Koalícióval valószínűleg nem működnének együtt."

Hatalmas tévedés) szerintem. Itt már rég nem arról szól a politikai történet, hogy Gyurcsánnyal, vagy nélküle.

Nagyon jó? politikusok nélkül pedig nem fog menni. Nem hátrány az ismertség, elismertség, a nemzetközi kapcsolatok sem. a kormányozni tudás mellett, persze.

Nem elég csak a fővárosban énekelni, és kiabálni. Ha nem sikerül kiépiteni, minél előbb az országos hálót, megszólitani a társadalom egy hatalmas csoportját) nem fog menni.
Úgy gondolom. és jól. azt hiszem.
hm?
:)

inreallife 2012.08.18. 22:41:50

@ménrót: ezt most miért kellett? tiszta hányingerem lett....

hoplita 2012.08.18. 22:45:01

@inreallife:
Én más aspektusból szemlélem azokat az éveket, évtizedeket.
István a szememben legalább annyira kártékony volt, amennyire szükségszerű...sőt, inkább kártékonyabb. Az anyja, a bajor kurva igencsak hathatós közreműködésével.
Nem véletlen, hogy a Orseolo-Aba párharc lezárultával hazabaszták a 3,14csába...elfeledve, mellőzve halt meg.

inreallife 2012.08.18. 22:45:47

@hoplita: és mennyire nem értik ezt mások. :)
én is pont ezt szoktam mondani. francokat érdekel a jobbik.ha megbuknak, megbuknak, lesz helyette másik. de nagyon nem akarják érteni.... :)

van itt legalább 1 millió ember, aki végre rendes, tisztességes, becsületes országra vágyik. nem kérdéses, hogy a két komcsi pért ezt nem tudja lefedni. ha jobbik eldobja gyökereit, akkor majd lesz helyette más, aki képviseli ezeket az értékeket...

márta)) 2012.08.18. 22:46:44

Hogy mik vannak!?!
Bajnai Gordonnak és csapatának sikerült "felkavarni az állóvizet"!?
:)

hegyilány 2012.08.18. 23:11:53

elmúlt tizenöt év politizálásán akarnak túllépni, "

"én nem tudom".
Én meg azt hiszem, hogy az elmúlt húsz év. csak, hogy "visszább" már ne menjünk.
Csak emlékeztetnék, hogy a fantasztikusan levezényelt rendszerváltáskor kezdődtek a "problémák".
Mikor megszüntek (így röviden fogalmazva, körités nélkül) a gyárak, üzemek, stb. mikor oly sikeresen szétverték a vidéket.
A hatalmas munkanélküliséget is maga a rendszerváltás, az azóta eltelt időszak "termelte ki". Hogy mást ne emlitsek.
Ki is volt az elinditója, melyik párt?? Róluk érdekes módon soha sem szól a történet.
Vannak ügyek, problémák, melyeket minden kormányok csak tologattuk maguk előtt, részben, - vagy egyáltalán nem oldottak meg. ilyen - olyan okokból................

Szóval, úgy gondolom, hogy a nagybetűs nép egy csoportjának azt is meg kellene majd magyarázni, hogy miért (is) és csak tizenöt év???

De az is nagyon jó lenne, ha kiváló szakmaiságával a Török Gábor esetleg egy rövid poszt erejéig elemezné.
Igaz! Lehet, hogy csak én nem értem??
:(

inreallife 2012.08.18. 23:12:27

@márta)): nagy a szája a mesterházynak, de gyanítom, hogy a kopogtatócéduláknál már az mszp-nek sem lesz olyan egyszerű a dolga országos szinten... a komcsi nyuggereket lenyúlta a fidesz, a kiszes ficsúrok meg nincsenek annyian... na nem mintha az lmp-vel ki lennének segítve....

ménrót 2012.08.18. 23:15:02

Deja vu érzésem van .....

"Bajnai kivizsgáltatná a zsidósága miatt megvert férfi ügyét

Bajnai Gordon felkérte Draskovics Tibor igazságügyi minisztert, hogy vizsgálja a Dohány utcában megvert zsidó férfi ügyének körülményeit, tájékozódjon a történtekről, és tegyen javaslatokat, mit lehet tenni a hasonló helyzetek elkerülése érdekében - közölte a kormányszóvivő a csütörtöki tájékoztatón.
Nol 2009.július 9.
Szollár Domokos hozzátette: a miniszter feladata az is, hogy megnézze
milyen ütemben zajlik a vizsgálat.Az országban senkit nem érhet inzultus, sérelem a származása vagy a vallása miatt - hangsúlyozta a kormányszóvivő.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság szerdán tudatta: közösség tagja elleni erőszak bűntette miatt indított eljárást három férfi ellen, akik megvertek egy férfit Budapesten. A férfit még június 30-án éjjel bántalmazták a Dohány utcában, a megvert férfi a VII. kerületi kapitányságon tett feljelentést. Balog Zoltán, az Országgyűlés emberi jogi bizottságának fideszes elnöke szerdán az MTI-nek azt mondta, a Fidesz mélyen elítéli ezt az esetet, és minden olyan erőszakot, amely valakit származása vagy vallása miatt ér Magyarországon. A képviselő egyben felszólította az illetékes rendőrfőkapitányt, hogy tegyen meg mindent az eset tisztázására és az ilyen cselekmények megakadályozására.

Balog Zoltán közölte: szerda délután beszélt Köves Slomó főrabbival, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) vezetőjével, aki arról tájékoztatta, hogy "az ismeretlen rasszisták megkérdezték, hogy 'zsidó vagy?', s ezután összevissza verték a fiatalembert". Közölte, a főrabbi azt is elmondta neki, hogy régóta kérik a rendőrséget, hogy zsinagógájuk környékén növeljék a rendőri jelenlétet, de eddig nem kaptak pozitív választ felvetésükre."

Mi változott??!!! a történelem ismétli önmagát
A schweitzer rabbit 2012 jún 5-én kedden" inzultálták",2009 jún 30 án szintén kedden verték meg a fennti fiatalembert...
Micsoda véletlenek vannak???

márta)) 2012.08.18. 23:17:11

Bocsánat az előbb lefelejtettem)

hvg.hu/itthon/20120818_Bajnaiek_strategiaja_mit_gondol_az_ellenz#rss

:)

Most akkor én nem is értem?! A mantra ezután némelyeknél az elmúlt tizenöt év" lesz?
hm?

márta)) 2012.08.18. 23:26:14

@inreallife:

"komcsi nyugger". Nem ez a legnagyobb probléma.

Az a baj, hogy akik magukat baloldalinak mondják, illetve, hogy a szocialistákat támogatják, sokan, maguk sincsenek még tisztában azzal, hogy valójában kit is támogatnak. MSZP-vagy DK. ez valóság.

A másik) Hatalmas tévedésben vannak a szocialisták, hogy a bukásuk okozója csak a Gyurcsány.
Ami ott a pártban történt, hogy saját magukat gyengitették meg , belülről, és kivülről egyaránt ) az egész párt "sara".
Én - sokad magammal - elhiszem, hogy jó lenne "ott " is a cél, csak ez eszközzel van a baj. Nincs már ott a Gyurcsány, mégsem képesek a teljes megújulásra.
Úgy gondolom.

inreallife 2012.08.19. 00:19:26

@márta)): hát igen. az emberek nem pártokat meg politikusokat akarnak, hanem szakembereket. egyáltalán nem látszik az, hogy mitől lenne jobb egy mesterházy az orbánnál, egy puch nemtom micsoda egy matolcsynál. hazudnak és lopnak, pártszinezettől függetlenül. ezt addig elnézik az emberek, amíg jól mennek a dolgok. de nem mennek jól. és először azt kéne megcsinálni. erre meg nincs 1 hiteles emberük sem...

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.08.19. 02:54:32

@knausz: ez a Csabi annyira nem jön be.
Abban reménykedtem, hogy belinkeled Belluccsi Mónikát.

jjulie 2012.08.19. 07:23:09

@hoplita:

tegnap nem adtak eleget inni a cigók akiknek csaptad a sarat, lúzer?

este a kocsmában énekelted, hogy "nemteccik a rencer"?

www.youtube.com/watch?v=GSP81Che1X0

jjulie 2012.08.19. 07:31:52

@hoplita:

magyarpárti

hahahaha, osztán mikor mi a magyarpártiságod kritériuma, temegnemértett óperenciántúli kanászivadék zseni, dalold el

ssi 2012.08.19. 07:36:13

1.
" Kétmillió forint indulótőkével bejegyezték Bajnai Gordon Haza és Haladás Alapítványát. Az ex-miniszterelnök által létrehozott Közpolitikai Közhasznú Alapítvány célja, hogy szakértők bevonásával nemzetstratégiai tanulmányokat készítsen."
hvg.hu/itthon/20101221_bajnai_alapitvanya#utm_source=hirkereso&utm_medium=listing&utm_campaign=hirkereso_2010_12_21
2.
"Az Alapítvány nem valamely politikai erő mellett működő háttérintézmény: nyilvános javaslatainkkal és gondolatainkkal a hatalom mindenkori gyakorlóira akarunk hatni, a mindenkori magyar kormányzat munkáját kívánjuk jobbítani."
www.hazaeshaladas.hu/tamogasson_minket.html

Azóta sok szerzőtől sok írás, tanulmány stb. jelent meg. Pl.

3.
"Átbillenteni, visszaszerezni, meghódítani
2012.08.16. | Szigetvári Viktor - Vető Balázs
.. új tanulmány célja .., hogy megvizsgálja a parlamenti mandátumtöbbség megszerzésének lehetőségét egy győzelemre készülő demokratikus ellenzéki szereplő nézőpontjából .. elemzik a többségképzés politikai feltételeit. .. nem az új rendszer kritikáját kívánja adni, hanem az általa kikényszerített alkalmazkodási kényszereket vizsgálja. Nincs panaszkodás, nincs szomorkodás – a demokratikus ellenzék új választói koalíciójára vonatkozó konkrét javaslatok vannak. A tanulmány eredménye annak bemutatása, hogy .. a régi .. támogatók lehető legnagyobb mértékű visszaszerzésén túlmenően több egyéni választókerületben új, korábban e politikai oldalt nem támogató választók megszólítása is nélkülözhetetlen a stabil győzelem érdekében. Kell .. az új választói koalíció, amelynek megteremtésére a stabil parlamenti többség érdekében az új választási rendszer és a balközép oldal 2010 előtti politikai összeomlása egyszerre kényszeríti rá a jelenlegi demokratikus ellenzéket. Mindez jelenleg még számos ok miatt nehéz, de a kormányoldal a választók szintjén eddig mindent megtett azért, hogy egyre könnyebb legyen."
hazaeshaladas.blog.hu/2012/08/16/atbillenteni_visszaszerezni_meghoditani
4.
T:G. a facebook-on:
- T.G.: "Érdemes elolvasni a teljes anyagot. Jó lesz észben tartani: "a stabil egyszerű többséghez hatvanöt-hetven egyéni mandátum, a kétharmadhoz pedig nyolcvan-nyolcvanöt egyéni mandátum szükséges a százhatból..."
- a kommentek külön is érdekesek: politikai beállítottság, szövegértés, stílus stb.
5.
és a sok árnyalt megfogalmazásból sok minden kirajzolódik... csak figyelmesen kell olvasni?
- Navracsics: "Igen, lehet, hogy jelenlegi állapotában nem olyan szép, de látni kell, hogy az alaptörvény és a kiépülő intézményrendszer egy új politikai és intézményi kultúrát eredményez..."
mno.hu/magyar_nemzet_belfoldi_hirei/navracsics-tibor-epitkezes-valsagban-1099924
- Oszkó: "A jelenleg aktuális politikai kérdés nem az, melyik pártot kellene választani a kínálatból, hanem hogy egy következő kormánynak mit kellene tennie az országgal. Akkor tudnak a választók jó elvárásokat megfogalmazni, ha erre kérdésre keresik a választ. És csak a következő kérdés, hogy melyik politikai erő tudja ezt a legmegfelelőbben megvalósítani. Hogy ki lesz a legalkalmasabb erre. Ne legyen félreértés, nem azt mondom, hogy szakértőknek kell irányítaniuk egy országot. Politikusoknak kell kormányozniuk. De jó politikusoknak. Nem pedig olyanoknak, akik a másik lejáratásával, pusztán a választók zsigeri igényeinek kiszolgálásával próbáltak kormányzati pozíciót fogni... a legrosszabb döntés a távolmaradás, még akkor is, ha nincs megfelelő kínálat. Elmennék és biztosan szavaznék. De azt, amit én jó kormányzásnak tartok, azt a tudást, azt a képességet és szándékot egyelőre még nem látom kirajzolódni."
nol.hu/ajanlo/oszko_peter___bajnai_nem_halogathatja_sokaig_a_dontest__
6.
tehát: mindig van a nemes, meghirdetett, jól hangzó szándék, vagy ennek részletes meghirdetése helyett a kért bizalom, felhatalmazás? és végül mi valósul meg és miért? eleve nem volt a többségnek olyan jó cél, vagy mégis kibújik a kisördög a hatalom mámorában (zsákmányszerzés), vagy a körülmények belekényszerítenek a korrekcióba, de hiszik, hogy csak átmeneti? és mindenki magyarázza a bizonyítványát, csak mindenki mással megértőbb?

nyünyüge 2012.08.19. 08:55:44

Olvasnivaló:

"Szentpéteri Nagy Richard szerint Európa integrációja jelenti a legerősebb nemzeti érdeket
A politikatudomány objektivitása nem azt jelenti, hogy ha valami rossz, azt nem mondjuk ki – fogalmazott lapunknak adott interjújában Szentpéteri Nagy Richard. A Méltányosság Politikaelemző Központ politológus-alkotmányjogász főmunkatársa a Népszabadságnak beszélt a hatályos alaptörvény kijavításáról, az államalapítás ünnepének kiüresedéséről és Áder János sajátos államfői szerepéről is. Utóbbival kapcsolatban rámutatott: abból az elnöki tisztségből kell védenie az alaptörvényt, amelyet épp az új alkotmány szüntetett meg."

nol.hu/belfold/orban_dontheti_el_azt_is__meszaros_antonia_kerdezhet-e_a_kozteveben

panelburzsuj 2012.08.19. 10:43:17

@nyünyüge:

Szintetizáljunk!... :)

"Ma már nincs értelme a politikai elemzésnek" - "a kormány számára egy ilyen helyzetben már csak a kampánytechnikák és az adminisztratív eszközök maradnak."

dbeata 2012.08.19. 11:47:16

@It’s the economy, stupid: Ne tévessz házszámot, @ubul2000: rám értette az elképesztő tudatlant... Én szoktam keverni...:))

Az megvan, hogy: a vizsgáztató úgy rúgta ki a delikvenst a vizsgáról hogy húzatott vele a táblán egy vízszintes vonalat. Tábla széle, tovább húzatta, ajtó, kinyittatta, s tovább húzatta, majd kérte a következő vizsgázót. Egy idő múltán nyílik az ajtó, jön az előbbi, húzva a vonalat, de most már befelé (körbement a krétával a folyosó falán). Átengedték.
(korábban ulrike linkelte nemrég.:D)

dbeata 2012.08.19. 12:10:04

@inreallife: "Az angolok lélekben a magyarok legközelebbi rokonai. (A magyarokhoz hasonlóan ők is a saját országukat tartják a világ közepének).

Vicc: Egy magyar földgömböt szeretne vásárolni, az eladó mutat neki egy földgömböt. - De hol van ezen Magyarország? - érdeklődik a magyar. Az eladó megkeresi a parányi foltot, és a kisujja körmével rábök. - Akkor egy olyat szeretnék, amin csak Magyarország van - hangzik a válasz.

De a magyarok és angolok nem nagyképűségből büszkék a nemzetükre, hanem mindenekelőtt azért, hogy a keserű pillanatokban legalább úgy érezhessék, hogy valami különlegesnek a részesei lehetnek... Valószínűleg ez az, a "self esteem", az önbecsülés, amely cudar helyzetekben segít megőrizni a tartásunkat.

A brit társadalmi rendszernek valószínűleg az a titka, hogy senkit sem zár ki eredendően, bárkiből lehet lady, vagy gentleman. Lehet, hogy éppen a brit osztálytársadalom átengedőképessége az, ami megköveteli az osztályoktól, hogy különbözzenek szokásokban. Aki úr kíván lenni, annak csupán úrként kell viselkednie. It's as simple as that."

(Alexander von Schönburg: Pénz nélkül gazdagon, avagy a stílusos elszegényedés művészete)

jjulie 2012.08.19. 12:22:17

@hoplita:

szeressen téged a csatáry bácsi

inreallife 2012.08.19. 12:42:06

@Hángérien feeritél rajongó dbeata: tegnap, azaz ma hajnalban, volt itt egy durva utcai verekedés, sőt inkább verés. egy maugli a barátnőjét rúgta agyon nem kicsit. majd leírom, ha érdekel... valahogy nem magyarosan történtek a dolgok...

inreallife 2012.08.19. 12:44:09

közben nézem a cigányok jobbik kampányát:

kuruc.info/r/35/100184/

"Ferenczi Henrik, az Új Magyar Gárda főkapitány-helyettesének tájékoztatása alapján, egy magánterület kertjében bográcsozott 17 gárdista, akiket jórészt a keddi spontán tüntetés viszonzásul hívtak meg vendégségbe helyiek. A 17 főnyi egység 13 férfiből és 4 lányból állt.

A magánterületet körbevették az éjjel a felfegyverkezett cigányok és a gárdistákra támadtak, akik rendőri segítséget hívtak. Két járőrautó érkezett a helyszínre, amire szintén rátámadtak a cigányok. A "rendőrség", kiérkezése után annyit közölt a gárdistákkal, hogy "meneküljenek", mert nem tudják tartani a helyszínt, mivel nagyon kevesen vannak.

A hír hallatán több gárdista nyomban autóba szállt és Ceglédre sietett - természetesen a korábban felszívódott rendőrök őket tartóztatták fel a dühöngő cigány csürhe helyett.

A helyiek félelmüket tolmácsolták a hazafiak felé, és többen maradásra kérték a gárdistákat, mert attól tartanak, hogy a mindeddig ismeretlen okok miatt feldühödött cigányok továbbra sem nyugszanak le, a rendőrség pedig továbbra sem lép fel ellenük keményen.

Szemtanúk elmondása szerint a cigányok körülbelül hetvenen próbáltak ráijeszteni a magánház területén tartózkodó tizenhét gárdistára. Az elsőként helyszínre (nem éppen) siető rendőrök kezdetben nem is merték megközelíteni őket. A feldühödött csürhe pedig egyszerűen a rendőrökre támadt. A gárdisták egy gáz-riasztó fegyverből leadott lövéssel tudták csak megfékezni a felbőszült cigány hordát."

hejhej. cegléden is érik a jobbik polgármester aszem...

dbeata 2012.08.19. 13:04:48

@inreallife: Jöhet, csak nem értem (maugli=?) milyen nemzetiség? :)

dbeata 2012.08.19. 13:36:18

@inreallife: "hejhej. cegléden is érik a jobbik polgármester aszem..."

Azt nem tudom, de a jelenlegi, Fideszest talicskával szokták hazahordani a népünnepélyekről, matarészegen... :DD
Többet nem mesélek, mert nem illendő.

szoja122 2012.08.19. 14:48:26

@hoplita: Szovjetunó. A kuruc nem írta? Akkor már nem is létezik?

szoja122 2012.08.19. 14:51:11

@hoplita: Kuruc huszár! Más infó forrás nincs?
A hegyi beszédet is ott olvastad?

márta)) 2012.08.19. 16:23:36

Mi van már?! Hétvége tiszteletére előjött a kalitkájából? bocsánat! Kiengedték a kalitkájából jjulikátokat a blognagyasszonyok??!!
Hát! ez zseniális!
:((

márta)) 2012.08.19. 16:27:03

@inreallife:
Na.Igen! Egyébként teljesen minden lenne, hogy pártok, politikusok, szakemberek. De az lenne a legjobb ha "egyben" testesülne meg.
Végül is a cél egy lenne) Jó irányba menne az ország, működne végre az a "fránya" gazdaság.
:)

márta)) 2012.08.19. 16:29:28

Bocsánat! "mindegy lenne"
Így már jó.
:))

menőmano 2012.08.19. 16:45:32

Hétfőn magyarázza a kormány, miből lesz több bevétele"

A Nemzetgazdasági Minisztérium augusztus 20-ig továbbítja a Költségvetési Tanácsnak a jövő évi büdzséhez benyújtott módosító javaslatok és az új adótörvények hatásait alátámasztó információkat és hatástanulmányokat."

www.napi.hu/magyar_gazdasag/hetfon_magyarazza_a_kormany_mibol_lesz_tobb_bevetele.5

Miből? miből? Ki kell vetni még néhány adót! Igaz, hogy némelyek már megélni is alig tudnak. Pontositok) Inkább már csak vegetálnak mindennapjaikban.
Hála égnek! bocsika) vagyis hála) a Matolcsy-féle gazdaságpolitikának.
ennyi.

menőmano 2012.08.19. 16:49:53

@hoplita:
Én totálisan magyarpárti vagyok"

Rövid, tömör válasz.
Nyugi, nyugi! Eddig sem kérdeztelek, ezután sem foglak.
S az ilyen, "terjedelmes" választ megspórolhatod.
Egyébként nincs ezzel semmi probléma. Csak annyi, hogy te sem más (itt) mint a többi.
osztjónapot! kész.ennyi.

hoplita 2012.08.19. 17:57:48

@inreallife:

Cigánybűnözés: vihar előtti csend Cegléden

Szombat éjfél környékén cigányok támadtak meg egy ceglédi magánházat, ahol gárdisták tartózkodtak a helyi lakosok meghívására. Miután a gárdisták segítséget kértek a túlerőben lévő feldühödött cigányok ellen, több gárdista, illetve vármegyés (HVIM) a helyszínre sietett. Hajnalban a rendőrség is nagy erőkkel kivonult. A Jobbik országgyűlési képviselője, Korondi Miklós, vasárnap délelőtt Ceglédre utazott tájékozódni. Jelenleg nyugalom van, de már mindenki az estére készülődik.

barikad.hu/ciganyok_tamadtak_rendorokre_es_gardistakra_cegleden-20120819

hoplita 2012.08.19. 18:08:51

@menőmano:
Rövid, tömör, lakonikus. De mindent elmond...minek irkáljam körül 3 flekkben?:)
Utálok feleslegesen kopácsolni, a szarkapi.csaságot meghagyom aszekelyeknek, meg a hasonló szófosó közléskényszeres elmeroggyantaknak....

hoplita 2012.08.19. 18:13:31

Napi holoadag....:))))

A holokauszt csodái: a férfi, aki hét haláltáborból került ki élve
Az amerikai Michigan államban található Adrian városának egyik lelkipásztora, Ron Sparks különösképpen szívén viseli a holokauszt oktatásának ügyét. A lelkész még márciusban a közeli Farmington Hillsbe utazott, ahol is felkereste az ottani Holokauszt Emlékmúzeumot. Az intézményben egy hatalmas jelentőségű találkozó zajlott le Ron Sparks és egy Henry Friedman nevű holokauszt-túlélő között.

További részletek: kuruc.info/r/6/100207/#ixzz240dD8tfq

jjulie 2012.08.19. 18:29:34

@hoplita:

lecsúszott ma a sár, lúzer,vagy csak a fröccs?

menőmano 2012.08.19. 18:35:16

@hoplita:

.minek irkáljam körül 3 flekkben?:)"

Hát! Ne is! Nagy kár lenne.

márta)) 2012.08.19. 18:45:06

Na. Ne. Már!! Esetleg Gyöngyöspata újratöltve?..............
hm?

inreallife 2012.08.19. 18:57:06

@hoplita: biztos nagyon meg akarták ölni, ha 7 haláltábort is túlélt... 6-ot nem mondhattak be, mert suminak 7 vb címe van, aztán meg, hogy nézett volna az ki...

inreallife 2012.08.19. 19:02:55

@hoplita: nemcsak cegléd a gyanús, gyöngyösön is, ahol vona született, ott is megy a rajoskodás, a múltkor egy interjúban meg is kérdezték vonától, fel is sorolta 3 cigányfertőzött részét a városnak. persze a rendőrség tehetetlen...

nekem külön ez tetszett:

"A "rendőrség", kiérkezése után annyit közölt a gárdistákkal, hogy "meneküljenek", mert nem tudják tartani a helyszínt, mivel nagyon kevesen vannak."

bazd meg, akkor vigyenek tartalék tárat is. amíg vascsővekkel meg késekkel jönnek, addig csak tárazás kérdése, mennyit lőnek le belőlük... másnap meg szépen kiteríteni a falu közepén, miheztartás végett. az megvan, amikor nigert jewyorkban fényes nappal vagy 30 rendőr kerdette, majd 12 golyót küldtek bele? valahogy így képzelem a rendőrséget, meg a rendvédelmet...

jjulie 2012.08.19. 19:11:18

@inreallife:

te angliában lettél jobbikfertőzött, vagy még itthon?

hoplita 2012.08.19. 19:16:07

@inreallife:
Védett fajtát nem lehet lőni....a nemhijábaszületetteket maga a kis csutitörpegeci ajnározza, cigányügyi főfaszfejével, azzal a kotonszökevény baloggal karöltve.
Álljon már meg a menet...nekimennek az ávósoknak kaszával, katanával és megfutnak????
Bennünket vót merszük lőni, meg ütni-vágni...a kurvannyukat mán.:(
Igaz, valamelyik gárdista megkínálta őket céessel...attól nyugszik az ork egy ideig.:)

jjulie 2012.08.19. 19:21:20

@hoplita:

nem érszte annyit fehércigány mint egy igazi

azt hitted hogy szeret az orbány amikor kimentél érte kergetőzni,pedig tévedtél mint a kismalac, amelyik azt hitte, szerelemből eteti a gazda

hoplita 2012.08.19. 19:21:57

@jjulie:
Beverted mán anyádnak? Na, akkor sipirc bepótolni.

hoplita 2012.08.19. 19:25:53

@jjulie:
Gondolom te abban a tévhitben ringatod magad, hogy pótolhatatlan vagy...pedig szerintem már anyád is útált, te szarcsimbók.

korábban ulrike 2012.08.19. 19:26:24

www.origo.hu/nagyvilag/20120819-kanada-a-menedekkerok-orizetbe-vetelet-fontolgatja.html

Nézem a kanadai határőség honlapját. Van egy Önkéntes hazatérést és visszailleszkedést segítő programja a kanadai kormánynak (Assisted Voluntary Return and Reintegration pilot program). www.cbsa-asfc.gc.ca/prog/avrr-arvr/menu-eng.html

Mindenki, aki inkább visszamegy kap egy repülőjegyet és 2000 kanadai dollárt. Persze vannak kritériumok, és pár kizáró ok. Ez utóbbiak közül néhány:
- a menekült státusz iránti igény semmi alappal nem bírt;
- ha valaki a benyújtása óta Kanadában eltöltött idejében nem sértette meg a kanadai kormány vonatkozó előírásait;
- ha valakinek bármilyen (kicsi vagy nagy) okból bűnügyi feljegyzés készült.

jjulie 2012.08.19. 19:26:45

@hoplita:

eriggy a kocsmába bugris, hátha sikered lesz a cigányozással

megmérted már milyen fokú a falud jobbikfertőzöttsége?

jjulie 2012.08.19. 19:31:43

@hoplita:

mindenesetre nem kell naphosszat cigányoznom ahhoz hogy embernek érezzem magam

hoplita 2012.08.19. 19:32:14

@jjulie:
Város, faszfej és elég nagyfokú....a fityisznek meszeltek.:)
A biboldóbolsijaid meg szóba se jönnek, végbélszülemény...

inreallife 2012.08.19. 19:33:54

@hoplita: előbbutóbb meglesz az első leterített cigány. csak akadjanak bele egy tettrekész rendőrbe...
mondjuk érdekes jelentést kéne leadnia. békésen táborozó gárdistákat védtem a rájuktámadó cigányhordától... :)
de tényleg, mikor lesz az már, hogy egy rendőr kilövi az első 3-at, amelyik rátámad?

hoplita 2012.08.19. 19:34:34

@jjulie:
Csak annak érzed magad, de nem vagy az....egy segglyuktermék vagy, egy ázalékállatka.
Ember....??????
Hahahaha....annak születni kell, te meg csak úgy teremsz, mint kutyaszar az árokparton, gagyizsidó.:DDDDDD

jjulie 2012.08.19. 19:35:15

@hoplita:

mitől lenne város bugris, város zsidók nélkül?

fából lúzerkarika

korábban ulrike 2012.08.19. 19:39:55

@Hángérien feeritél rajongó dbeata:
"(b) Do not call foreign lawyers, teachers, dentists, commercial travellers and estate agents "Doctor." Everyone knows that the little word "doctor" only means they are Central Europeans. This is painful enough in itself, you do not need to remind people of it all the time."
f2.org/humour/howalien.html

jjulie 2012.08.19. 19:41:33

@hoplita:

legutóbb még fideszfertőzött volt a kanász-juhász falud?

dbeata 2012.08.19. 19:49:18

@korábban ulrike: Jó! Útmutató "alien"-eknek. :))

korábban ulrike 2012.08.19. 20:10:01

@Hángérien feeritél rajongó dbeata:

A gyors integrálódási reményekről:

1. "I know a na'turalised Britisher who [..] was listening to a conversation. It was mentioned that the Japanese had claimed to have shot down 22 planes.

"What - ours?" he asked indignantly.

His English hostess answered icily:

"No - ours."

f2.org/humour/howalien.html

2. "We are here because you were there." Ez egy felirat volt, mit London olyan részén láttam, ahol nem az anglo-saxon származásúak voltak többségben.

inreallife 2012.08.19. 20:12:05

@jjulie: képzeld, már a homár görögök is tudtak városokat alapítani, sőt tudtak benne élni zsidók nélkül. most, hogy a zsidók betették oda a lábukat már nem olyan fényes a helyzet... egyfajta kulturkampf...

jjulie 2012.08.19. 20:21:08

@inreallife:

jaja, a görögök nagy hatással voltak a zsidókra, be is kakiltak végül a főnökök, oly annyira, de aztán csak kiheverték, igaz az a jézus nevű is a görögös szekcióhoz tartozott álítólag, aztán a rómaika is csak katonailag győzték le őket, míg kulturálisan a görögök nyertek

te is falusi értelmiségi lennél?

dbeata 2012.08.19. 20:33:22

@korábban ulrike: :DD Meg ez: "The verb to naturalise clearly proves what the british think of you. Before you are admitted to British citizenship you are not even considered a natural human being. I looked up the word natural (na'tural) in the Pocket Oxford Dictionary (p.521); it says: Of or according to or provided by nature, physically existing, innate, instinctive, normal, not miraculous or spiritual or artificial or conventional ... Note that before you obtain British citizenship, they simply doubt you are provided by nature."

"Mindenkit, aki nem a szigetországból származik - bár minden rossz szándék nélkül -, barbárnak és vadnak vélnek, akivel lehetőleg türelmesen kell bánni, és akit adott esetben nevelni kell, vagy akár egy kissé el is lehet nyomni." - 40. old.

hu.scribd.com/doc/64852200/Penz-nelkul-gazdagon-2007-eBook-AnAhTaR

Rímel, nemde? :))

korábban ulrike 2012.08.19. 21:12:20

@Hángérien feeritél rajongó dbeata: Igen, de ebben, mi magyariak nagyon nagyok vagyunk ('Fenn az ernyő, nincsen kas."). A Noszty fiú esete és más Mikszáth, de ki bírja ezt Tóth Marival. Így marad, ami volt: "No mondok, hát akkor paprikás szalonnát kávézunk." (Gárdonyi, Gőre bíró úr a nemzeti szalónyban).

inreallife 2012.08.19. 21:21:23

hogy mik vannak? :)
azért ezek a ruszkik nem szarral gurigáznak...

"Orosz melegellenes csoportok perelték be Madonnát. A szervezetek tízmillió dolláros kártérítést követelnek az ötvennégy éves énekesnőtől, mivel úgy vélik, a fellépése súlyos erkölcsi károkat okozott a szentpétervári lakosoknak. Alexander Pokunyev, a felperes csoportok jogi képviselője a Ria Novosti hírügynökségnek azt nyilatkozta, hogy azok, akik részt vettek a koncerten, illetve látták a Madonna fellépéséről készült videót, pszichológiai és érzelmi megrázkódtatást szenvedtek el, mivel az énekesnő nyíltan pártolta a homoszexualitást, és egy ortodox keresztet is megtaposott."

akkor most a deviencia az érték, vagy nem érték?

korábban ulrike 2012.08.19. 21:33:24

@inreallife: A devianciák tolerálása az érték, nem a deviancia. Ugyanis, hogy mi számít társadalmi devianciának, kultúra kérdése, nincsenek - bármennyire is meglepődsz - nincsenek generális minták. Az előbb általad feldicsért óhellén kultúrában a homoszexualitást a szexualitás csúcsának tartották.

inreallife 2012.08.19. 21:43:12

@korábban ulrike: azért annyira nem dícsértem, hacsak a homár nem számít annak. tehát az lenne a magasztos, hogy megtűrjük és reklámozzuk a devianciákat? és ki fogja megfizetni a társadalmi kárt? amúgy marha jó. magyarországon nem volt divat a fartúrás, nem volt sose a társadalmi kultúra része. erre most annak kell lennie? még tiltakozni sem lehet miatta? nyilvánosan kiskorúak előtt vonulgatni?

szerintem a ruszkik jól csinálják... betiltották a buzifelvonulásokat 100 évre. ez is sokat elmond, mi ellen tiltakoznak:

"A Human Rights Watch információi szerint a szentpétervári parlament korábban megszavazta azt a törvényt, amely bünteti a szodómiát, a homoszexualitást, a biszexualitást, a transzneműséget, és a kiskorúakat érintő pedofíliát."

nem kétséges, hogy társadalmi hatásuk roppant káros. emiatt a minden egyes meg nem született gyerek miatt inkább gyilkosoknak kéne tartani őket... rács mögé az összessel.

korábban ulrike 2012.08.19. 21:55:54

@inreallife: A társadalmat, mit olyat nehéz megkérdezni, mit tart károsnak vagy nem károsnak, mit tolerál és mit nem. Ez azonban nem jelenti azt, hogy bárki eldöntheti ezt a társadalom helyett, s vindikálhatja magának a jogot, hogy ő a társadalom és az erkölcs meg az igazság szócsöve, mint te is teszed. Hovatovább odajutunk, ezt olyan vehemenciával és gyűlölettel teszitek ('van ebben az országban 1 millió ember, aki igazi változásokat akar'), hogy igazából ti tűntök devianciának. Az önkéntes és erőszakos, ellentmondást nem tűnő igehirdetők. Ha ennek nehezen tolerálhatóságára gondolsz, akkor egyetértünk. Egyébként csak együgyű propaganda olcsó politikai nyerészkedési céllal.
Vannak módszerek, hogy megtudjuk (tudományok), miről mit gondol egy társadalom valójában.

korábban ulrike 2012.08.19. 21:58:26

@inreallife: Ha egyébként annyira tetszik a pétervári módi, miért nem oda költözöl a gyerekeiddel együtt. Még menedékjogot is adnának tán. Anglia egy fertő.

inreallife 2012.08.20. 00:38:52

@korábban ulrike: szentpétervárat csak követendő példának találom ebben a témákörben. a társadalom meg elvont fogalom, nem kell kérdezni. a társadalomnak alapja az emberek, akik egy közös célért összefognak. a közös célok olyanok, mint:
- létfenttartás
- utódok
- rend
egyik nélkül sincs társadalom. a buzik a társadalom rákfenéi. a cigányok szintén. a létfenttartást meg az mszp és a fidesz egymással karöltve akadályozza. vajon mia a fasznak kell még teret engedni a társadalomban, ha már ezeket sem tudja garantálni?

inreallife 2012.08.20. 00:53:05

@hoplita: ezt nézted?

kuruc.info/r/34/100218/

van itt egy élő stream ceglédről! :)))))

14.000-en nézik kibaszott jó! :)

20:56: Olvasónk információi szerint Cegléden éppen most vonult ki 5 járőrautó és egy mikrobusznyi rendőr a tegnapi csetepaté helyszínére.
21:14: Ceglédi olvasónk jelenti: "A belvárosból és a környékről több "társaság" indult meg a Kékkő utca irányába.
21:33: Az első atrocitás megtörtént: egy cigány beszólt a gárdistáknak és provokálni kezdte őket, akik elrendezték a sorsát. Folyamatosan érkeznek be újabb hazafias egységek, egyelőre több cigányt nem látni. Kecskemétről vezényelnek fel több készenléti rendőri egységet, természetesen a hazafiakkal szemben. (SZKR)
21:44: Gárdista olvasónk: A fradisták és az újpesti drukkerek is elindultak a településre
23:54: A szurkolók is megérkeztek. Az SZKR helyszíni tudósítója szerint legalább 400-500 fős a hazafiak serege, de lehet akár 1000 is. Az utcában nincs közvilágítás, hiszen ez a település széle, inkább szőlők és hétvégi házak vannak, így nehéz megszámolni a jelenlévőket. Az utca végén már lehet látni rendőröket is, létszámukról szintén az említett okok miatt nem tudni biztosat. A hazafiak kemény magja a védelmet kért ház körül csoportosult össze.
00:26: A hazafiak egy mezőn próbálják a cigányok házát megközelíteni, de a rendőrök sorfalat álltak, viszont nincsenek elegen az egész mező lezárására, így igen nagy rések keletkeztek a sorfalban, amin próbálnak a hazafiak átjutni.

egyébként érdekes, több embernél tabletek és mindenféle kamerák vannak, most jelentik fel a szájkosár nélküli rendőrt. mármint a kutyája volt szájkosár nélkül. élő közvetítés, imádom... :)

ubul2000 2012.08.20. 01:08:06

@márta)): Csak halkan kérdezem, te mit teszel, hogy működjön???

ubul2000 2012.08.20. 01:10:31

@hoplita: Itt volna már az ideje a cigányokat (is) móresre tanítani.

ubul2000 2012.08.20. 01:13:30

@jjulie: Ez mindegy is, a veled fertőzött részeket kerülni, tisztítani kell.

ubul2000 2012.08.20. 01:16:07

@jjulie: te ember? Ne röhögtess már!

ubul2000 2012.08.20. 01:20:59

@inreallife: libsi érték, ami - mint mindannyian tudjuk - libafos

dbeata 2012.08.20. 06:35:05

@korábban ulrike: Mindezekkel együtt (vagy ezek ellenére), hat hétnél tovább sehol máshol nem bírtam.
Hegyeshalom / Ferihegy láttán mindig megkönnyebbülök.

dbeata 2012.08.20. 06:51:55

@inreallife: "akkor most a deviencia az érték, vagy nem érték?"
Kérdezt Ubult, majd ő megmondja neked, mi a helyes és mi helytelen.

De azért azt gondolom, hogy Madonna esetében ez a deviáns viselkedés abszolút tudatos, és jól körülhatárolt célok érdekében történik.

Magyarán: the show must go on (még ha már nem kéne erőltetni, akkor is, mert sok pénzt hoz a konyhára).

Ezen akció hatása pedig kettős, egyrészt értem, hogy "jót akar", de másrészt tuti jó "ingyenreklám" az érintettnek.

Azt pénzben kifejezni, (valamint azt követelni) merthogy erkölcsileg ilyen-olyan káros valaki viselkedése, önmagában álszent és erkölcstelen dolog.
Ahogy azt gondolni is felelőtlenség, hogy pusztán azáltal, hogy kizárjuk a "Madonna-fogyasztást" gyerekeink életéből, azzal már meg is tettük a tőlünk telhetőt erkölcsi fejlődésük érdekében, valamint hogy ne csökkenjen a népesség... (muhaha).

jjulie 2012.08.20. 07:20:57

@inreallife:

hazafiak

na egy újabb megfertőzött kifijezés, mehet a kukába, mint ahogy az orbán tette a polgár-ral

lúzerhaza fiai, igaz @hoplita: főlúzerkapitány?

jjulie 2012.08.20. 07:42:58

@inreallife:

itt találsz pár adalékot a zsidok és a magyarországi városiasodás viszonyáról

óvatosan, kis adagokban vedd be, a jobbikfertőzésed miatt mellékhatások léphetnek fel

teevee 2012.08.20. 10:29:00

@inreallife: Papolsz közös célokról meg rendről, amikor emigrálni akarsz már csak a gondolatától is annak, hogy katasztrófavédelmi behívót kaphatsz.

Nevetséges vagy, csak szólok.

jjulie 2012.08.20. 12:05:07

hahaha

jaross andor, münnich ferenc, torgyán jószef utódja kubatov kommisszár gábor kirúgta a détárit

hahaha, fülkeforradalmi magyari foci a politika csapdájában

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.08.20. 12:28:39

@jjulie: nagyon nyugtalan vagy ma, nyomi.
Egyél egy országtortát, böfögj kettőt, aztán fingjál hármat.
Megnyugszol. :)

Khal Drogo 2012.08.20. 13:04:47

@inreallife: A megszüntetett rokkantnyugdíj nagy húzása volt a Fidesznek. Észak-magyarországon meg a Mecsekben biztos bukó, a 140 ezres bányány rokkant nyugdíjakat lelkesen transzformálódnak át 40 ezres rokkantsági ellátássá, fellebezni nem lehet, ez van.
A kárvallottak soha nem fognak Orbánra szavazni.
De említhetjük a legendás 2013as évet is. Az 1953-as születésűek arra fognak ébredni hogy nincs korhatár alatti ellátás, pestiesen szólva, lefordítva ez az jelenti hogy a nők 59 éves, a férfiak 60 év helyett csak a korhatár elérésekor mehetnek nyugdíjba.
Vagyis rá kell még tolni 3 évet. Nagy lesz öröm a köreikben, ez borítékolható.

De említhetjük az a több százezer nyugdíjast, akik ellátása korhatár alatti ellátássá alakult át. Ami már nem nyugdíj. Ennek minden következményével együtt.

Szóval nem olyan biztos hogy a nyugdíjasok körében olyan nagyon népszerű lesz a Fidesz.

hoplita 2012.08.20. 13:12:00

@inreallife:
A fityiszes mno így tálalja a fityiszzombi faszfejeknek.,...
" órája még kommentelhető volt, levették, most már nem...

mno.hu/belfold/nem-tortent-atrocitas-roma-szervezetek-tiltakoznak-1100175

Ezek a seggfejek azt hiszik, ha nem beszélünk róla, akkor a probléma nem létezik....meg ha a hörtévé nem mongya be, akkor nincs hír.
A faszfejfityisz, élén a köztudottan digitális analfabéta csutitörpgecivel piszkosul lyukra fut.:)

Khal Drogo 2012.08.20. 13:12:14

Amit a Fidesz tett, az az hogy a korhatárt betöltött nyugdíjasokat ez kb. 3 millió ember, ellátását meghagyták, inflációval megegyező növeléssel. Tehát nem csökkentették le az ellátásukat. Van akiknek ez nem biztos hogy elég lesz.
Szóval szerintem az ideológiai megfontolás fontosabb lesz továbbra is a nyugdíjasok körében. Mégpedig a Kádárrendszerhez való viszonyulás. Aki a Kádár rendszerben nőtt fel és ma jó szívvel emlékszik rá, az nem fog a Fideszre szavazni. Mert a Fidesz vezetője azt mondja, hogy a nagy eredmény az, hogy nem vettük el a pénzed, vagy nem csökkentettük azt le. Ettől nem fognak hasraesni a nyugdíjasok.
Aki pedig a Kádárrendszert rémkorszaknak, leépülésnek tekinti, feltehetően inkább jobbra fog szavazni.

A Fidesz fő támogatói szerintem a családosok és átlagbér felett keresők. Másnak ez a kormány hasznot nem hozott.

Khal Drogo 2012.08.20. 13:14:56

@inreallife: Előbb-utóbb el fog szabadulni az erőszak. Ez idő kérdése. A kérdés, hogy mi lesz akkor majd.

Khal Drogo 2012.08.20. 13:25:09

Kizárta a német pénzügyminiszter, hogy újabb mentőcsomagot állítsanak össze Görögország számára.

---

Vihar közeleg...

jjulie 2012.08.20. 13:33:18

@Hepci:

neked is sajog a jobbikfertőzésed, tücsök?

cikizz inkább sütit, bátran

jjulie 2012.08.20. 13:46:00

@hoplita:

hogy hogy nem vagy ott lúzerhazaffy? nincs miből megtankolnod? vagy lehervadt a hazaffyságod?

menőmano 2012.08.20. 14:06:13

2012. az elrugaszkodás éve"

Hát Ja! Totálisan elrugaszkodnak az indulatok, némely társadalmi csoportoknál. Kétség nem férhet hozzá.

"Ostromállapot" Cegléden: egymásnak feszültek a gárdisták és a romák "

atv.hu/cikk/20120820_ostromallapot_cegleden_egymasnak_feszultek_a_gardistak_es_a_romak

******

Elrugaszkodnak - kényszer helyzetükben - mások" ) Lassan, de biztosan haladnak az elszegényedés felé. Hogy mást ne emlitsek.

Nem elég a szegénység, nagyon sokan alultápláltsággal küzdenek. Pontositok) betegen, így talán esélyük sem lesz a felépülésre.
Mondjuk, most nem az álbetegekre bondoltam...............

"A Magyarországon kórházi kezelésben részesülő betegek egyharmada alultáplált egy idén nyáron elkészült felmérés szerint – közölte a Magyar Mesterséges Táplálási Társaság. A közlemény szerint a csaknem 50 egészségügyi intézmény részvételével végzett kutatás keretében 1755 beteg adatait értékelték."

www.szimpatika.hu/cikkek/3134/a_korhazban_fekvo_betegek_egyharmada_alultaplalt
*****

"....ami most történik az ugrás a sötétbe"

atv.hu/cikk/20120103_majtenyi_laszlo

Szomorú valóság.

osztjónapot!

menőmano 2012.08.20. 14:09:32

lyukra fut.:) "

Hát! Ez totálisan jó és érdekes, de egyben szomorú is.

Hát! Elég nagy lyuk van a költségvetésen. Lehet futkosni........

Szerintem.

:)))))

Khal Drogo 2012.08.20. 14:13:49

@menőmano: Akkor a lyuk, hogy a módosítás után rá sem lehet majd ismerni az eredeti verzióra. Szerintem folyik az újratervezés a háttérben. Megpróbálják kiválasztani azokat a területeket, amelyekben további megszorítások hajthatók végre úgy, hogy azok árát lehetőleg a preferált társadalmi csoportok kevésbé érezzék meg.
Szeptember 1-től pl. a távolsági buszokra minőségi felárát kell fizetni ( gyakorlatilag a jobb távolsági buszokra is kivetnek így egyfajta IC pótjegy hasonmást ).

De nyilván ez aprópénz. Ilyenből lesz egy csomó majd. De lesz majd más is. Majd Orbán és Matolcsy végül dönt az étlapról.

menőmano 2012.08.20. 14:25:15

@Khal Drogo:

Hát! Ja! Meddig mehet ez így. Némelyek már így is totális szegénységben élnek. Normálisan? étkezni sem tudnak. S ebbe a normális"-ban most csak azt értem, hogy éppen nem halnak éhen. A minőségi ételeket nagyon sokan csak hírből ismerik.

Távolsági buszokra" . Nagyon jó. Közben meg kialakulnak a járási székhelyek, mint a múltban -. Némelyek intézni sem tudják majd az ügyeiket, mert nem pénzük jegyre. utazásra.

Elképesztő helyzet.
Szerintem.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.08.20. 15:07:41

@jjulie: ejnye, pirtyogi, az orrodba vezetted önnön végbélszeled?
Majd jön Aszekelyek, aki a zorrodat is tisztíccsa.

jjulie 2012.08.20. 15:32:47

@Hepci:

megharapott az egyik süti?

megérdemelted

menőmano 2012.08.20. 15:35:44

A legfrissebb adatok szerint már a devizahitelesek több mint fele küzd fizetési gondokkal, és a gazdasági feltételek romlása, a reáljövedelmek csökkenése miatt nincs esély arra, hogy a helyzet belátható időn belül javuljon. Eközben az ellehetetlenülő adósok megsegítését célzó, nagy dirrel-durral beharangozott tervekből eddig gyakorlatilag semmi sem valósult meg."

Vagyis)
A középosztály, amit az út szélén hagyott az Orbán-kormány
Gondban a devizahitelesek több mint fele"

www.168ora.hu/buxa/devizahitel-rogzitett-arfolyam-vegtorlesztes-eszkozkezelo-101162.html

Ez a hír? különösebb kommentet nem igényel. Szerintem.

márta)) 2012.08.20. 15:44:53

Mi?van már!? Pedig azt hirdette a kormány) "Senkit sem hagyunk az út szélén."

Ezek szerint , némelyeket, mégis sikerült ott" felejteni?

Hát! Még ilyet?!
Na.Igen! Ebből sem lehet politikai tőkét kovácsolni. gondolom.
:(

inreallife 2012.08.20. 15:51:36

nincs cigánybűnözés, csak zajlik az élet magyarországon:

"Vita közben késsel életveszélyesen megsebesítettek egy 17 éves fiút hétfő hajnalban Orosházán - közölte a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője az MTI-vel.
Vargáné Szombati Andrea elmondta: az Orosházi Rendőrkapitányság ügyeletére hétfő hajnalban 3 óra után érkezett bejelentés arról, hogy a Kutasi utcában két fiatalember összeszólalkozott. Az egyikük, egy 17 éves fiú segítséget hívott. Amikor odaérkezett a harmadik ember, hármójuk között a vita tettlegességig fajult, s a 17 éves fiatal szúrt sérülést szenvedett."

inreallife 2012.08.20. 15:55:15

@Hángérien feeritél rajongó dbeata: azért kiinduló állapotnak a pride betiltása, elég jól hangzik. persze bőven akad tennivaló, de ezek gyakorlatilag 5 perces adminisztratív munkák...

inreallife 2012.08.20. 16:00:48

@teevee: te hülye vagy, már jópár hónapja kint élek londonban. a másik, hogy a hazai állapotokat napi szinten követem, és számomra egyáltalán nem mindegy, hogyan alakul az ország sorsa...

szánalmas vagy. tapsolsz, hogy rombadől az ország, hogy a zsidók olcsón felvásárolhassák. minél előbb bukik az ország, annál hamarabb meg lesz tisztítva, pár hónap polgárháború elég lesz a söpredéket kitakarítani. majd akkor nézd, hogy a metéltfarkúid hogy szaladnak...

panelburzsuj 2012.08.20. 16:02:21

@inreallife:

kuruc.info/r/1/100173/

Más honlapokon körözési fényképek is vannak.

inreallife 2012.08.20. 16:08:23

@Khal Drogo: tudod miért nem csinálnak az orbánék nyugdíjreformot? miért nem "kell" hozzányúlni a rendszerhez 2025-ig? mert a ratkó gyerekek most mentek nyugdíjba, és egyelőre hasonló ütemben halnak a nyugdíjasok, mint az utánpótlás. ezért nem nyúlnak hozzá, pedig hozzá kéne...

a nyuggerek azért nehéz téma, mert ott vallásos imádat van. haverom anyja időápolással foglalkozik. elmondása szerint mindenhol jézus mellett egy orbán kép feszít. ha viktor azt mondja, hogy az imperilialisták okzzák a bajt, akkor tudomásul veszik, hogy baj van, és kurva anyját az imperilaistáknak. mellesleg a nyugdíjak nemhogy nem csökkentek, hanem folyamatosan emelik őket. csak bizonyos rétegek jártak rosszul, és ne haragudj, nem tudok senkit sajnálni, aki mindössze 38 ledolgozott évért nyugdíjat kap. 25%-nak még 25 ledogozott éve sincs. és ezek nem mind katonák meg rendőrök...

inreallife 2012.08.20. 16:12:18

@panelburzsuj: hehe, egy nem cigány. ugyanúgy akasztanám, ahogy a cigányokat. látod milyen jól megy nekem az egyenlőségesdi? :)

panelburzsuj 2012.08.20. 16:13:00

@inreallife:

"mert a ratkó gyerekek most mentek nyugdíjba"

Vedd elő az ujjaidat, informatikus-mérnök, és számolgassál...

inreallife 2012.08.20. 16:22:33

@Khal Drogo: önbíráskodás lesz. megtorlások és bosszúk. segélyek meg nem lesznek. a tyúktolvajokat meg lelövik. meg a nép is jól fel fogja fegyverezni magát. onnantól mindenki védi a saját tulajdonát... a cigányok saját sorsukat pecsételik meg, ebben az országban, ha elszabadulnak az indulatok, onnantól visszacsinálni már nem lehet. és akkor egy olyan kormány sem lesz, amelyik azt mondja a lakosságnak, hogy szolgáltassa be a fegyvereit, mert a törvény így meg úgy. az a kormány örülhet ha élve megússza majd...

senki sem fog többet azzal kampányolni, hogy ne merd megvédeni a tulajdonod, vagy ellehetetlenítjük a megvédését. évtizedekig rendőrök, csendőrök és katonák fognak az utcán grasszálni. kevesebb is elég lesz, hogy a cigányhordákba belelőjjenek...

márta)) 2012.08.20. 16:23:07

@ubul2000:

Csak halkan kérdezem, te mit teszel, hogy működjön??? "

Tessék? Mi az, hogy halkan". Akárhogyan is kérdezheted kedves.
Nem az én feladatom. Ha nem tévedek. Így röviden, tömören.
hm?

inreallife 2012.08.20. 16:28:20

@panelburzsuj: számoljunk. az 50-es évek elején kezdődött a ratkó korszak. 50+62='12. hogy mik vannak...

panelburzsuj 2012.08.20. 16:28:30

@márta)):

De a demográfiai katasztrófa ellen tettél - nem is keveset.

Legalábbis itt Török Gábornál.

Khal Drogo 2012.08.20. 16:35:40

@menőmano: A helyzet tovább fog romlani. A hamarosan bejelentésre kerülő kiigazításokat újabbak fogják követni.

Khal Drogo 2012.08.20. 16:38:44

@inreallife: Egyre közelebb kerülünk az általad leírtakhoz. Most még azért nem ez a helyzet, mert ahol a legsúlyosabb a konfliktus, kevés fiatal él már ( mármint aki nem cigány ). A fiatalok a konfliktusok elől elmenekülnek, nem verekednek meg a cigányokkal, hanem elköltöznek.

panelburzsuj 2012.08.20. 16:45:03

@inreallife:

Egy-két év egy mérnöknek mit se számít, igaz?

Az abortuszt tiltó törvény 1952 elején jelent meg: a legnépesebb évfolyamok a következő három évben születtek: 1953-55.

Szóval minden stimmel az okfejtésedben, csak a múlt idő nem: a "Ratkó-gyerekek" nem "már nyugdíjba mentek", hanem épphogycsak kezdenek a nyugdíjkor felé közeledni.

De az ilyen szemmellátott számok nyilván nem érnek fela nagy igazságaidhoz -te, Virág-korszak unokája... :)

inreallife 2012.08.20. 16:47:36

@Khal Drogo: nem kétséges. a társadalom megvédi önmagát. volner közleménye (mert ő vette a fáradságot és elment oda személyesen meggyőződni a helyzetről, még a streamen is láttam) ceglédről:

kuruc.info/r/35/100184/

"Ha a rendőrség nem képes eleget tenni a feladatának, akkor a magyarság önvédelmi szerveződései a társadalom természetes immunreakciójaként hathatós választ fognak adni a bűnözés kihívásaira. Ugyanis ezek a honfitársaink védelmében létrejövő, a magyar életet és értéket védő szerveződések jelentenek ebben a helyzetben előremutató és példaértékű lépéseket, nem pedig a botokkal, baseball-ütőkkel, vasvillákkal felfegyverzett bűnözők szerecsenmosdatása és a cigányság állítólagos üldözésére való hazug hivatkozás."

nem akartam, de akkor már bemásolok egy másik figyelemreméltó részt is:

"Az egyes cigány szervezetek által vizionált „rettegnek a cigányok a rasszistáktól” típusú életképek pedig Mohácsi Viktória legaljasabb hazugságait idézik. A magyarság a Kárpát-medencében töltött évszázadai alatt bebizonyította, hogy a közösségi normákat tiszteletben tartó, értéket teremtő embert származásától függetlenül megbecsüli, részére nyitva hagyja a társadalmi felemelkedés lehetőségeit. Az azonban nem elfogadható, hogy egyes kisebbségi szervezetek származásukat pajzsként maguk előtt tartva, azt fegyverként használva próbálnak bűncselekmények elkövetőinek falazni, tettüket relativizálni és tisztára mosni. Ez az álságos és hazug mentalitás a bűnözőknek bátorítást ad, és hozzájárul hazánk egyre nagyobb részének élhetetlenné válásához."

inreallife 2012.08.20. 16:52:03

@panelburzsuj: "A Ratkó-korszak a Ratkó Anna 1949 és 1953 közötti népjóléti, majd egészségügyi miniszterségének, illetve tágabban az 1950 és 1956 közötti félévtizednek a népesedéspolitikára utaló elnevezése. Az abortusztilalom és a gyermektelenségi adó miatt a természetes szaporodás üteme ezekben az években jelentősen nőtt. A terhességmegszakítás tilalmát 1956 júniusában oldották fel, a gyermektelenségi adót pedig az 1956-os forradalom után törölték el. Az ebben a félévtizedben született generációt Ratkó-gyerekeknek hívják."

amin kukacoskodsz, az az, hogy a az elmúlt pár évben meg a mostanában nyugdíjba menőkön már nem tudnak változtatni, ergó bármilyen jogszabályváltozás a ratkó gyerekeket már nem érinti. utána meg éppen hullámvölgy jön, akkor meg azért nem nyúlnak a rendszerhez...

inreallife 2012.08.20. 17:02:51

@Khal Drogo: talán eljutnak oda, hogy a szociális hálót kezelésbe veszik. a farigcsálás már nem sokat ér, az individualizmust kell előtérbe helyezni. az állam újraellopó szerepét kell lecsökkenteni, lehetőleg minél kevesebbet adózzunk, és szűnjenek meg a célzott transzferek első körben...

Khal Drogo 2012.08.20. 17:26:24

@inreallife: Aki ezt megcsinálja, elveszíti a politikai befolyását Annó az SZDSZ ilyen témákkal is kampányolt. Láttuk mire jutott.

Khal Drogo 2012.08.20. 17:34:25

@inreallife: www.szmm.gov.hu/main.php?folderID=16506&articleID=42134&ctag=articlelist&iid=1

Azóta annyi változás van, hogy 1952.12.31 után születettek esetében az előrehozott öregségi nyugdíj nem létezik 2013-01-01-től.
Tehát egy 1953.01.01-én született férfi 2016.01.01 -én fog nyugdíjba menni, akkor is ha 45 év munkaviszonya van és akkor is ha 15 év munkaviszonya van. Az összeg jelentősen fog különbözni, de a nyugdíj legkorábbi ideje nem.

Ez kizárólag az Orbán-kabinet terméke. Mindenki úgy értékeli ahogy akarja. Ez még nincs homloktérben, de jövőre a teljes 1953-ban született lakosság rá fog ébredni hogy ez torokra ment. Legkésőbb akkor amikor megkapja az elutasító határozatot. Akkor érezni fogja, de nagyon.
Orbán Viktor nekik konkrétan azt mondja, hogy még 3 év. Hajrá.

A nők esetében annyi csavar van, hogy 40 év munkaviszonynál ha megvan, el lehet menni nyugdíjba.

panelburzsuj 2012.08.20. 17:36:52

@inreallife:

Oké: évi pár tízezer szüléssel/nyugdíjassal több vagy kevesebb - kukacoskodás...

Tulajdonképpen igazad van: a számok nélküli nemzetpolitikai siránkozás sokkal látványosabb műfaj.

Kár, hogy a "matolcsyzmus" már ellopta ezt a show-t ... :)

Khal Drogo 2012.08.20. 17:40:41

@inreallife: Szóval összefoglalva. Orbán jelentősen megnehezíti 2013-tól a nyugdíjba vonulás lehetőségét. A korhatárt betöltöttetekhez és a nyugdíj számítás módszeréhez nem nyúltak.
Lesarkítva ennyi történt.

A magyar nyugdíjrendszer volt a világ harmadik-negyedik legbőkezűbb rendszere 2008-ig. Mára jelentősen leromlottak az opciók.

A megtakarítások jövőre fognak jelentkezni. 2016-ig Magyarországon a férfiak elsöprő ( 95%-a legalább ), a nők kb. fele nem tud nyugdíjba menni. Látványosan visszaesik az új megállapítások száma.

Khal Drogo 2012.08.20. 17:44:40

Én személy szerint azt várom hogy 2013-2015 között a nyugdíjkiadások csökkenni fognak, feltéve ha marad a mostani szabályozás. 2016-tól ismét növekedés lesz, de addig több idős hal meg, mint ami belép a rendszerbe.

A rokkantsági nyugdíjak átcserélése új rokkantsági ellátásra ( ez ugye nem nyugdíj ) is jelentős megtakarításokat fog eredményezni ( az új ellátás jelentősen kisebb mint a régi nyugdíj ), 2013-től érezhető lesz, 2014-től látványos ( már amennyiben sikerül mindenkit felülvizsgálni ).

Ez a két tényező jelentős tömegeket, itt várható 200-300 ezer emberről beszélünk, fog anti-Fidesz szavazóvá válni. Ezt nem nehéz megjósolni, hogy így lesz.

Khal Drogo 2012.08.20. 17:46:59

@inreallife: Már kezelésbe vették a szociális hálót. Számos támogatási forma megszűnt, ami maradt, annak összege csökkent, igénybevétele nehezebb mint korábban.
Mozgástér kevés. Nem valószínű hogy a mostani 28-30 ezres segélyeket tovább csökkentik. Nincs már hová.

inreallife 2012.08.20. 17:47:18

@Khal Drogo: 2012-ben 480 milliárd forintot költünk erre:

"Pénzbeni és természetbeni támogatás a társadalomból kirekesztett, vagy a kirekesztés által veszélyeztetett személyeknek (szegények, bevándorlók, menekültek, alkoholisták és egyéb szenvedélybetegek, bűncselekmények áldozatai, stb.)."

ebből egyedül a bűncselekmények áldozatait tudom akceptálni. valszeg nem ők kapják az összegek oroszlánrészet. az összes többi hókamóka transzfer. bah, rákerestem:

"A Bűncselekmények áldozatainak kárenyhítésére biztosított 100,0 millió forint támogatás célja a bűncselekmények áldozatainak segítéséről és az állami kárenyhítésről szóló 2005. évi CXXXV. törvény alapján a bűncselekményt elszenvedett és emiatt életminőségükben veszélybe került személyek anyagi sérelmének enyhítése."

ez kidobott pénz. nagyon sok kidobott pénz. ez a mindenféle egyéb szociális juttatásokon felüli rész. egész egyszerűen ilyet nem engedhet meg magának az ország...

Khal Drogo 2012.08.20. 17:55:50

@inreallife: Gyerektelenségi adó most is napirenden van. Mivel brutális választási vereséggel járna a világ legkevésbé gyermekvállaló országában, ezért jegelik. Szeretnék de nem merik megtenni.

A nyugdíjszámítási képlet és rendszer megváltoztatás pedig előkészítést igényel. Ennek a feltételei jelenleg nem adottak. Mondj egyetlen egy jobbos nyugdíjszakértőt. Én egyről sem tudok. Intellektuálisan ez most meghaladja a Fidesz kapacitásait. Akik meg tudnák tervezni az új nyugdíjrendszert, azokban meg gondolom nem bíznak meg. Plusz ez 2014-ig nem lehet megcsinálni, a felkészülés több időt vesz igénybe.

A főpróba, a rokkant nyugdíjrendszer átalakítása gyászosra sikerült. Konkrétan az új rendszer 2 hónapja nem működik. Most ezt vetísd ki az öregségi nyugdíjra. Orbánnnak emigrálnia kéne, ha a rendszer leállna az átálláskor.

inreallife 2012.08.20. 17:58:20

@inreallife: na, gyünnek a hírek. először ez, nézzük, ahogy a fideszes polgármester próbálja mismásolni az ügyet:

"A polgármester szerint a külvárosban lakó körülbelül húsz cigány család tagjai között "akadnak problémásak" is, ám a városvezetés a jogszabályok alapján, a helyi rendőrökkel szoros kapcsolatban állva mindent elkövet, hogy betartassa velük a rendet, segélyt például csak a portájukat rendezetten tartók kaphatnak.

"Nem akkora a gond Cegléden, mint amekkorára felfújták" - fogalmazott Földi László, majd megismételte: a romákat, illetve a kifogásolható életvitelt folytató városlakókat csakis a jogszabályok betartásával lehet a helyes útra terelni."

érdekes, attól, hogy nem szarnak udvar közepére, akkor már minden rendben van, mégha bűnözésre is adják a fejüket? aztán mégegy érdekes dolog:

"A rendőrség olyannyira teszi a dolgát a "csupán felfújt problémákkal" rendelkező cegléden, hogy - olvasóink információi szerint - egy rendőrségi helikopter jelent meg délután 5 óra után a város fölött, és folyamatosan köröz az érintett területeket pásztázva.
Ennyit a néhány médium által sugárzott nyugalomról..."

érdekes, a felfújt probléma megfogalmazás. érdekes, hogy a rendőrök azt mondták tegnap este, hogy meneküljetek, mert nem bírjuk megállítani őket. érdekes, hogy mostmár helikopteres csekkolás is belefér. ez kell. az egész városban hetekig állomásozzanak a rendőrök, és a legkisebb cécóra is ugorjanak.

sajnos csak 1 városra jut most a figyelem, tüneti kezelés folyik kéremszépen. rendőröket és csendőröket kell biztosítani, akkor majd nem kellenek rohamosztagosok, meg helikopterek... pénz ugyanott lenne, csak ugye a biztonságérzet lenne más...

inreallife 2012.08.20. 18:06:00

@Khal Drogo: mert már megint a fasz másik oldaláról beszélnek. nem újabb adókat kell kivetni. az adókat és a kiadásokat kell csökkenteni. kéz a kézben. legalább 2000 milliárdot le kéne faragni a költségvetésből. lenne sírás rívás, cserében a dolgozó réteg kevesebbet adózna, plusz a cégek is jobb helyzetbe kerülnének. nem kétséges, ha a cégek adóját csökkentik, azt le fogják nyelni. viszont amint beáll a konjunktúra egyből tucatjával veszik fel majd az embereket. addig meg kell teremteni a kiszámítható gazdasági környezetet...

Khal Drogo 2012.08.20. 18:10:52

@inreallife: Nincs ilyen költségvetési sor, ez valami becslés lehet. Alkoholisták és szenvedélybetegek nem kapnak segélyt. Azért mert alkoholista vagy nem jár semmi. Azért mert valaki szenvedélybeteg,nem kap ellátást. Azért mert mondjuk mozgáskorlátozott, mert levágták a lábát mert a piálás miatt le kellett vágni, na az már rokkantsági ellátás.
A rokkantsági ellátásnál pedig nem kerül jelzésre a betegség oka, ezért nem létezik pontos nyilvántartás arról a rokkantak mekkora része rokkant meg kizárólag a piálás miatt.

szoja122 2012.08.20. 18:12:01

@inreallife: Most már értem, hogy múltkor mire céloztál a Fradival kapcsolatban...

"Súlyos károk: már a meccs előtt törtek-zúztak az Újpest-Fradin"

"BKV-járműveket rongált meg, jelentős kárt okozva az Újpest–Ferencváros focimeccsre érkező szurkolók egy része vasárnap - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) az MTI-vel. "

Szégyen!

A magyar gárda az ilyen garázdálkodást miért nem akadályozza meg?

Költői kérdés volt...

Khal Drogo 2012.08.20. 18:12:59

@inreallife: Ha kiadást csökkentek akkor megbuknak. A pártokat elsősorban a hatalom megtartása, megszerzése érdekli. Azt mondják minden párt tudja mit kell tenni, de senki sem meri kormányon.

inreallife 2012.08.20. 18:15:37

@Khal Drogo: innen vettem a számokat:

www.hazaeshaladas.hu/kozoskassza#/compare/nominal/expense/szocialis-vedelem/egyeb-szocialis-kirekesztettseg

márta kedvenc oldala. :)

a közös kassza pontnál a kiadásokra kattintva találod meg a fenti lebontás definícióját. gondlom nem véletlenül van úgy felsorolva...

szoja122 2012.08.20. 18:17:05

Újabb szép sikereket ért el pártunk és kormányunk!

"Kihagynák Magyarországot a Déli Áramlatból"

"A Déli Áramlat Magyarország helyett Horvátországon át haladva szállíthatná a földgázt Szlovéniába és Olaszországba - jelentette hétfőn meg nem nevezett informátorokra hivatkozva az orosz Gazprom és a horvát állami gázvállalat, a Plinacro tárgyalásairól a Jutarnji List című horvát lap."

hvg.hu/gazdasag/20120820_Kihagynak_Magyarorszagot_a_Deli_Aramlatbo#utm_source=hirkereso&utm_medium=listing&utm_campaign=hirkereso_2012_8_20

Khal Drogo 2012.08.20. 18:20:41

@szoja122: A foci világsikerének titka az az érzelmi túltöltöttség, ami a sportághoz párosul. Ennek ez a mellékterméke. Ez olyan mint a prostitúció, kiirthatatlan. Természetesen kell ellene fellépni ettől, csak illúzió azt hinni hogy ez valami különleges dolog lenne. Angliában, ahol állítólag felszámolták a huligán mozgalmat, nagyon durva összecsapások mennek, csak nem a stadionban vagy a környékén. Semmiféle huliganizmust nem számoltak fel, csak a média frontvonala helyett más a színtere.

Khal Drogo 2012.08.20. 18:24:02

@inreallife: Ez valami becslés. Feltehetően meg lehet becsülni a számokat, én nem is mondtam hogy nem lehetne. Csak hogy a költségvetés nem ilyen szerkezetben áll össze.

Egyébként mennyit tartanál ebből te finanszírozhatónak?
Pl. mit tennél az alkoholistákkal? Mert a kormány ingyen főzeti a pálinkát.

inreallife 2012.08.20. 18:33:50

@Khal Drogo: persze, hogy becslés, pontos számokat a kormányis csak fél év múlva tud. a pálinkafőzést az hülyeség támadni. pálinkafőzés eddig is volt, csak most adómentes. én

semmilyen az alkohollal, a cigerettával, vagy a droggal egyértelműen kapcsolatba hozható orvosi ellátást csak önköltséges alapon engednék csinálni. ha beledöglik a májzsugorba, mert nem bírja kifizetni, az szerintem nem a társadalom hibája és nem is a társadalom költsége, problémája...

szoja122 2012.08.20. 18:46:51

@Khal Drogo: Sajnos igen. inreallife-nak csak arra válaszoltam mi az a "Fradi érzés".
A szélsőjobbnál ennyiben merül ki.

Tudom másutt sem sokkal jobb a helyzet, de ez nem vigasztal...

jjulie 2012.08.20. 18:47:48

@inreallife:

majd ha kétségem lesz valamivel kapcsolatban, mindenképpen megkereslek

fekete fehér vagy, mint a jobbikfertőzés

aszekelyek 2012.08.20. 18:54:18

@inreallife: no és van erre hiteles embere a jobbikocskáknak? Annyira hiteles van, mint a felsoroltak. Már ezzel a bohóckodással , minden valaha volt hitelüket eljátszották , amit komoly politizálás helyett előadtak a jelmezeikben. Nem csak mesterkedőházyról nem feltételezhető, hogy jobb lenne vele Magyarországnak... "Móresre tanítani " a cigányokat azzal a módszerrel nem lehet , amiről olvastam az imént az indexen , de provokálni azt lehet. Most éppen Cegléden.

jjulie 2012.08.20. 19:01:48

@aszekelyek:

hűha banya, beteg vagy, 6 sor meg egy kicsi?

nem lesz ebből szerződésszegés?

aszekelyek 2012.08.20. 19:03:38

@inreallife: ezt legutóbb a magasan képzett szadista horváthágicától lehetett hallani , mint konkrét ötletet , szűkítendő az alapellátást....
Ami nem rossz egy gyors népességcsökkentő terv kivitelezéséhez. Csak kell tudni , hogy bizony megkapja a dialízist az az alkesz bácsi is , aki a családját is tönkre tette már , a mája mellett. Németországban. Mert nem demokratikus kizárni az ellátásból. Holnapután kizárják a tüdőrákosokat , akik sosem dohányoztak..., igen sokan vannak !!!,.... JA és a korányiban dolgozó nővér ismerősöm szerint sok alkesz a tüdőrák miatt hal meg, nem a májától... Ami érdekes.
Azért is szép ez az ötlet , mert a szadisták közben a drog liberalizálását is presszionálták. Meg büntették is volna... , ha hagyjuk őket. Nem vagy te rokona azoknak esetleg ?

Khal Drogo 2012.08.20. 19:06:25

@szoja122: A Fradi érzés. Nekem Torgyán Józsi bácsi és Kubatov Listás Gábor. Nekem ez a Fradi-életérzés, közpénzből fizetve.

dbeata 2012.08.20. 19:08:14

@inreallife: Szerintem tegyél egy próbát szűk újpátriádban, biztos nagy sikere lesz a kezdeményezésnek. :))

Viccet félretéve: a pride elég fura dolog, valóban. Olyan, mintha a szégyenérzetet kompenzálná egy büszkeség (egyik érzés sem igazán adekvát, ugyanis a homoszexuális nem tehet róla, hogy az, tehát sem szégyenkezni, sem büszkének lenni rá nincs ok. (SZVSZ).

aszekelyek 2012.08.20. 19:09:39

@inreallife: ezt a marhaságot hol tudod bizonyítani, hitelt érdemlően? Annyi rendőr lesz ott , amennyi kell. HA tovább mennek randalírozni oda a szabadcsapatai a törvény nem tisztelőknek. Balhét csinálni. Semmi másért. Nehogy ne legyen cirkusz. Csak ugatni a rendőrségre. Felejtős , bajkeverő banda. régóta figyelem már, hogy mindig csak odáig mennek el, ameddig még nem büntethetőek. Csak feszegetnek határokat és keltik a feszültséget. egyedül nekik nem érdekük, meg a felbujtóiknak, akikről van elképzelésem, hogy ne legyen béke.

dbeata 2012.08.20. 19:10:22

@jjulie: Annyit tudni kell azért, hogy pár utcával odébb van a város cigánytelepe, ahol a közbiztonság nem annyira jó (lopnak csatornafedelet, meg mindenfélét, ami mozdítható).
Véletlenül viszont nem lehet "odakeveredni" (bográcsozás, aha persze).

De mi, néhány utcával odébb, semmit sem tapasztaltunk ebből az egészből.

aszekelyek 2012.08.20. 19:14:35

@Khal Drogo: nekem meg az az érzés jut eszembe , hogy eladta a tulaja , de megtartotta a reklámjogokat... Amire sztem példa nincs a világon, aztán jött az a másik állítólagos befektető és az is csak ellehetetlenítette a Fradi működését, a jogok és tulajdonok, egy fillér befektetése és annak szankcionálása nélkül.... Véletlenből, ami nincs egyáltalán, üzletben különösen, nekem kicsit sok ez. Kubatov ezt a rakás xart kapta kézhez. Amit addigra már úgy tettek tönkre és fosztottak ki, hogy elrettentő példaként kéne tanítani a sportmenedzserin , a SOTE-n , minimum de a közgázon is....

aszekelyek 2012.08.20. 19:17:10

@Hángérien feeritél rajongó dbeata: nyilván nem téged akartak rémisztgetni , provokálni beácska... Véletlenül sem:))) Mindjárt megírják neked , hogy ők védenek meg téged azoktól a csúnya rossz emberektől... de persze nem védtek ők soha senkit meg , semmitől. Csak a duma, szájalás, csörtetés....

dbeata 2012.08.20. 19:20:41

@aszekelyek: Nem vagyok én olyan ijedős...:)) Néha jobban félek magamtól, mint valaki idegentől...:))

Lehet, hogy én vagyok a csúnya rossz ember? haha

Kéretlen védelmező gyanús.

hoplita 2012.08.20. 19:21:02

@aszekelyek:
Olvassad libaganyé' a zsindexet...:))) Az ám az etalon.
Meg olvashatod a zemenódat is, a tájékoztatás másik példaképét.
Te húgyagyú lepkefing...mongyad a fityiszes tutidat, faszomfütty.:)))

aszekelyek 2012.08.20. 19:21:08

@Hángérien feeritél rajongó dbeata: mondtam már , hogy te avatarod a legcukibb ? Mindig nevethetnékem támad tőle:)

@korábban ulrike: befuccsolni látszik ez a kenyérjegy osztás is....

inreallife 2012.08.20. 19:25:57

@aszekelyek: szerinted 4 rendőr 70 cigány ellen mit tud tenni? örülnek ha el tudják húzni a belüket.

amúgy láthatóan megnőtt az érdeklődés a kuruc iránt, mert az előbb behalt az oldal, gyorsan le is mentettem a szöveget... :)

"This page (kuruc.info/r/35/100184/) is currently offline. However, because the site uses CloudFlare's Always Online™ technology you can continue to surf a snapshot of the site. We will keep checking in the background and, as soon as the site comes back, you will automatically be served the live version."

de te olyan hülye vagy. szerinted egy ilyen állítást hogyan lehet bizonyítani? a kameraman még nem volt ott akkor, hiszen utána kezdődött az országos mozgósítás.... :)

azóta újra megy a kuruc. :)

aszekelyek 2012.08.20. 19:26:44

@Khal Drogo: @hoplita: a trágár marhaságaidra kéne többet adni ?
Kultúremberek nem teszik. Helyesen. Akkor sem , ha egyébként egymással nem értenek egyet. Sok dologban.

hoplita 2012.08.20. 19:31:16

@aszekelyek:

Talán ha az ottlakókat kérdeznéd, meg az előzményeket is elolvasnád, te agyatlan orbáncsicska....
Mijafa.szt szólsz te bele mindenbe, te bloghü.lyéje, te....ááááááá.

@inreallife:
"... szerinted 4 rendőr 70 cigány ellen mit tud tenni? örülnek ha el tudják húzni a belüket..."

Nálunk, ugye. Amúgy bőven elég, mert ha több kettőnél lazán dögre lő 4 zsaru egy tucat rü.hest...a többi úgyis húzza a belét, már az első kilövésekor.
Dehát mint mondtam, itt védett állatfajta az ork.:(

inreallife 2012.08.20. 19:33:51

@aszekelyek: neked az a demokratikus, ha mindent fizetünk a nagy büdös kasszából? és akkor az nem demokratikus szerinted, amikor az oep elutasítja annak a gyereknek a gyógyszerkérelmét, ami havi 2 milla vagy pedig meghal? olyankor hol van a demokráciád? amikor emberek vakulnak meg, mert a várólista miatt nem tudják _időben_ megcsinálni a szemműtétjét? fasza. jó rendszer ez a te rendszered. alkoholistát megmentjük, a többire nincs pénz... ennyire szereted a cefrét? mondjuk akkor már nem csodálkozom azon, ahogy gépelni szoktál...

dbeata 2012.08.20. 19:34:20

@aszekelyek: Melyik kenyérosztás? A Minden gyerek lakjon jól?
Jaj, Ferretke köszöni a dicséretet, de figyelmeztettem, hogy ettől még nem fogunk Fideszre szavazni. Erre lekonyult a fülszőre...:(

hoplita 2012.08.20. 19:35:06

@aszekelyek:
IRL szóba sem állnék egy ilyen fosagyúval, mint te.
De ugye idejössz és beleugatsz mindenbe, így kénytelen vagyok valamilyen formában kifejezni az irántad való ellenérzéseimet, nota bene utálatomat....erre a trágárság a legadekvátabb.
Mondom, IRL le se sz.arnálak, ha nagyon erősködnél akkor max. felrúgnálak, mint a lócitromot.:DD

aszekelyek 2012.08.20. 19:46:34

@inreallife: 1. még véletlenül sem megyek a kurucra.
2. A fekáliára , kiváltképp , ha friss és szaglik , rengeteg légy száll de egyszerre ám.....! ettől még nem kell az embereknek is abból lakmározniuk. maradhatnak a humán szellemi táplálékoknál. Sőt. Tanácsosabb.
3. A marha nagy képzettségeddel talán megtalálod a kettő között az összefüggést. Ami neked is szól. Gondolom , hogy sok érdekes ip cím is hirtelen kapott ehhez kedvet , mert az volt a z utasítás. Így el lehet mesélni , hogy hűha , mekkora érdeklődés van. Ez vonzhat ugyan bizonyos leki alkatúakat... de komoly és felnőtt embereket nem.
4. Trükknek is nagyon gagyi. Viszont a célcsoportjára nem is kell több erőfeszítés , annyi valóban lehetséges.
5. Mindezeket a ferformanszokat kizárólag politikai marketing szempontból tudom csak nézni. Annyira távol állnak tőlem.
6. Nyóckerben nőttem fel. Nekem nem kell semmit megtanítani ebben az ügyben. Sem. A legalkalmatlanabb a jobbik , mind közül , ebben az európai közös problémában megoldást adni. Plusz kanadaiban. A svédekről már nem is szólva.

A hülyézést a kedves felenőknek tessék továbbítani , küldöm szeretettel. Ott a szerver amerikai végén is fogadják szeretettel.... Messziről jött emberek aszt mondanak , amit akarnak......

inreallife 2012.08.20. 19:47:31

@hoplita: lesz még itt vadnyugat. amikor a rendőr már azért lelő, mert kiszálsz a kocsidból. itt a múltkor volt egy kis csetepaté. egy nem viccelek, de mintha egy popeye kinézetűre kigyúrt nigger nekifutásból 3x akkorát rúgott az általa bitch-nek becézett szintén ugyanabba a rasszba tartozó csajába, hogy szabályosan repült a csaj a levegőben. persze utána elszaladt, ahogy látta, hogy futunk feléje, meg sorban megálltak az autók mindkét oldalon(!!!). rendőrt hívtunk stb, a csaj egész könnyen megúszta. el is indultunk visszafelé, mire popeye megint előkerült. elzavarta a megálló autósokat (elkezdte ütni a kocsik tetejét), majd a lányt próbálta tovább inzultálni, 2 egymás mellett parkoló autó körül körözgettek. az egész pár perc alatt lezajlott.

aztán egyszercsak hang nélkül, de villogóval megérkezett két rendőrautó. ő persze mintha mi sem történt volna, elindult az utcán, mint valami járókelő. a rendőrök pontosan nem tudták mi a szitu, gondolom gps-sel jöttek, csak a házszámot tudták kb. megpróbáltak a mellékutcába bekanyarodni, popeye meg épp ott tartott, azt hitte miatta fordultak be. elkezdett futni. hát bazdmeg nagyon nagy volt. két rendőrautó rükverc, padlógáz, kiugranak, és a csávó azon vette észre magát, hogy az aszfaltban vannak a fogai. semmit nem tudtak a rendőrök, egy verekedésre jöttek ki, de elszaladt. ennyi pont elég volt. persze utána visszajöttek dumcsizni, hogy ki volt ez és mit akart... majd jött a rabszállító autó és elvitték.

hol van ettől a mi sündőrségük? csak a szondázunk és mérünk megy itt, meg az ekzoskeletonba ültözött legények védik a magyarokat terrorizáló cigányokat...

jjulie 2012.08.20. 19:49:13

@hoplita:

ne vágj fel lúzer, nem láttál te még lósza.rt élőben ahogy zsidót sem

birkakaki szopogatásnál többrel nem tellet nektek soha, pászortáska

nagyhang, lúzerélet, jobbikfertőzés, hahaha

aszekelyek 2012.08.20. 19:55:07

@inreallife: Az egy másik rassz de feleségveréshez , barátnő gyilkoláshoz elég csak legnagyobb részt Orbánnál feltétlenül jobbik magyarkának lenni. Legalább annyira a szub - "kuturájuk " része az asszony terrorizálás , mint a cigányoknál vagy a negroidoknál , etc..., iszlám közösségekben.

@hoplita: okádjad csak , nem engem minősít az sem.

hoplita 2012.08.20. 19:56:43

@aszekelyek:
"....1. még véletlenül sem megyek a kurucra. ..."

Ennyit rólad, fosagyú kretén liba.
Hülyébb vagy te, mint gondoltam. Hozzáteszem, az is marha melletted, aki csak a kurucot olvassa. Igaz, ilyet nem ismerek.
Szóval mégis csak te vagy a nagyobb állat, te kis tokásmalac.:))))

@jjulie:
Írom a varázsszavakat....Kuss. Anyád.

inreallife 2012.08.20. 19:57:18

@aszekelyek: "Messziről jött emberek aszt mondanak , amit akarnak...... "

aszt mi? :)

1. nehogy felmenj, mert azt megbosszulják és fizumegvonást kapsz.
2. érdekes dolog egy ilyen kijelentés attól, aki napi szinten foogyasztja a fidesz szarságait. ráadásul nem is így szól, csak ennyit tudtál megjegyezni belőle, amikor rádmondták, mi?
3. az érdeklődést a ustream nevű szolgáltató információi alapján ment. ha nemtod mi az, kérdezz meg valakit. még hajnalban, amikor a kamera kezdett kimerülni és lekapcsolták, akkor is 770-en nézték az adást. én ott voltam. :)
a többinél már elvesztettem a fonalat, mire is pontoztad meg ugyanazt... a 8 keres dumádat meg nehéz komolyan venni. miből gondolod, hogy egy 8 keres példány ugyanazon a szinten van, mint az a patkány, amelyik vascsővel megöl egy üveg borért? te lennél a legjobban felháborodva, ha elhordanák mindened azok a patkányok...

hoplita 2012.08.20. 19:59:05

@aszekelyek:

Megsúgok valamit, csak neked, csak most.

Te vagy a blog legnagyobb idiótája, mindenki flúgosnak tart, oldalfüggetlenül.
Na, ez az ami minősít, picinyem.:)))

inreallife 2012.08.20. 20:03:26

@hoplita: hát igen, a lenin még megkúrálná, de annak már fel sem áll. úgyhogy csak basz...élgetnek. :)))
ő még nem tudja mi a különbség a híres és a hírhedt között. a kocsmában biztos menő, amikor azt mondja, hogy mindenki neki írogat... :)

hoplita 2012.08.20. 20:10:09

@inreallife:
Egyébként meg falkában, védett helyen agresszív...mint a cigányok.:)
Te nem voltál a régi emenó fórumán, ott volt egy akolnyi ebből a fajtából...képzelheted.
Mentek árulkodni a maceratúrára, kinyírtak minden ellenvéleményt...ez a fosagyú volt az egyik fő hangadó.
Párat beazonosítottam, ahogy ezt a majmot is...az egyik főgecit még elkapom és megdádázom.:)

jjulie 2012.08.20. 20:12:55

@hoplita:

esetleg ha fizikai inzultussal fenyegetőznél, félelmetesebb lennél, birkakaiszopogató

aszekelyek 2012.08.20. 20:15:30

@Hángérien feeritél rajongó dbeata: :)) JA nem, ahol mindengyereklakjonjól, ott nem nézik, hogy ki cigány, ki nem. Éhezik és gyerek, akkor kap. vatőmagot, kisállatot. Amiből magát, munkával fenn tudja tartani egy 5 tagú család. esetleg még flelslege is terem... HA nem eszi meg a holnapot. .) Ez kérlek , Idén nagyon nagy része közadakozás. Civil kurázsi. JA és zöldbaloldi kezdeményezés. :) A kedves főtanácsadó hölgy , aki ezt vezeti , létrhozta mindig is a baloldal legkitűnőbb képviselői között volt számon tartható. :) Gondolom a legkorábbi időkből van meg a jó kapcsolat Orbán és közte , amikor még a 90-es évek elején mindketten bíztak a szadistapártban. Aztán gyorsan ellhagyták őket , amikor kisült , kikben bíztak. A zöldbal lehet ilyen is... Nem csak láncon ülő , állami megrendelésért a fejét fájdító.... szlöm.
Nem ültek egy fél órát a napon , azért , hogy ferike és a többi "károsult" nyilvánosan adakozzon az elszegényítettek javára. Ha jól emlékszem. Szlöm alapot sem hoztak létre, amibe adományt gyŰjtenének a belvárosi értelmiség kissé kövérkés zömétől. Majd amikor a kis Virág ül a deákon és a szegényeknek gyűjt..., vagy a rózsadombi nagy kereszteződésnél , vagy egy Mammut előtt..., akár jó , használt téli gyerek holmit , el is viszi azt a terepre , akkor majd odafigyelek rájuk is.

Beácska , ez nem segílyke.... és nem is szabad lopni mellé 20 ezerig. Ez az esszenciális öngondoskodás , amit bemocskoltak , amikor a szájukra vették , az azóta kihajítottak.

FERRETKÉT ÜDVÖZLÖM. nE LÓGASSA A FÜLSZŐRÉT , ÜZENEM. :) aKKOR IS SZERETNI FOGOM, HA NEM SZAVAZTOK A fideszRE. :) oppardon.., megnőtt a körmöm nyaraláskor.... -most nem a macska volt....

hoplita 2012.08.20. 20:20:05

@jjulie:
Te ne ugass, majom. Egy beszari fitymamaradék vagy, nem akarsz velem találkozni...pedig piszok jó lenne, lepkefing. Mondom, csontod (esetleg) nem töröm...:DDD

inreallife 2012.08.20. 20:26:38

@Hángérien feeritél rajongó dbeata: jó ez a profilkép, nekem is tetszik.

a minden gyerek lakjon jólt a kurucon így hozták le:

"Orbán múmiája tovább zabáltatja főnöke kegyeltjeit "

segély helyet kajajegyet kell adni, és akkor nem sör meg félkarú rabló lesz a végállomása... jé, ez is jobbikos duma. és mennyire igaz! :)

jjulie 2012.08.20. 20:26:53

@hoplita:

ne álmodozz, hanem szopogass birkabogyót, az megnyugtat mint gyerekkorodban

súlyosbodott a jobbikfertőzésed, már a sorozatcigányozástól sincs egy pillanatnyi kielégülésed sem

mi lesz veled lúzerkirály, beletesznek a cigók a sárba, és felcsapnak a falra

aszekelyek 2012.08.20. 20:30:19

@hoplita: Ha te mondod.... , biztosan. @inreallife: hol voltál te ott? Kissé kusza a sztorid... nem adok hitelt , ha fejükre állnak is . Azt képzeld el, hogy engem annál is jobban zavar, hogy meglopnak, kisstílű tolvajok, meg is loptak, hogy a nagystílű gazemberek mit műveltek az országgal. mert a tyúktolvaj gazembert be lehett csukatni , amelyik ölt, vagy rátámadt valakire azt is. A kormányvérebeket nem..... , Kuruc szervert üzemeltetőket és arról levelezőket sem. Azoknak is a fő problémája , akiket meglopnak , vagy bántalmaznak , hogy mit tettek és kik az országgal. A kisebbséggel is. Hogyne. Hová le nem züllesztették őket is. egyszer csak rászabadította az szdsz őket mindenki javaira. Büntetlenül. HA esetleg elfelejtetted volna , írd fel, szemmagasságban a kávéfőző fölé mondjuk de jól látható helyre. Azt visszacsinálni százszor nehezebb lesz.

dbeata 2012.08.20. 20:30:28

@aszekelyek: "A zöldbal lehet ilyen is... " Na, ilyent még nem is hallottam tőled. ;)

(Megmondom neki). Teneked is lehetne vmilyen avatar.

Na, szép és nyugodalmas jóccakát a blogtársaknak!

jjulie 2012.08.20. 20:33:09

@aszekelyek:

namajd az lesz a szép amikor a zászlószökevények előt menekül a kádárvakarék orbán hablaty viktor

meg te, lesz verseny, a feketemellényesek kezelik ki a fideszseggszádat, vagy a szent szívlapát

dbeata 2012.08.20. 20:36:47

@inreallife: A Jobbiknak sok jó ötlete van, csak az a helyzet, hogy a 10 jó ötletből mindig egyet-kettőt ragoz: zsidózás, cigányozás. (meg is lepődtem amúgy a program olvasásakor... mijaszösz?)

dr. Bubó 2012.08.20. 20:39:13

@nyünyüge: nem bántuk volna ha legalább a TERVEKET bemutattyák... mielőtt...

dr. Bubó 2012.08.20. 20:41:33

@nyünyüge: egyelőre tervek ismerete nélkül akárhogy nézegetem egy félázsia banán- (narancs?) diktatúrára hajaz a szerkezeti váza...

aszekelyek 2012.08.20. 20:41:59

@inreallife: nyóckerben éppen azt lehetett megtanulni , hogy nincs két egyforma és nem is lehet egy kalap alá venni senkit. Voltak nehéz fiúk is. Akkor is. Kádár érában is. Csak amerikai szerver nem volt , meg hajnalig nézhető megrendezett műsorka belétek...
Azért mindenki tudta , pontosan , hogy mi történt és azt kik csinálták.

dr. Bubó 2012.08.20. 20:45:37

@manyike: hazudnak mind... minden politikus bűnöző... pártok= mafia...

dr. Bubó 2012.08.20. 20:47:56

@jjulie: egyet értek, bár nem szívesen... polgárosodás = zsidók... sajnos...

aszekelyek 2012.08.20. 20:48:55

@jjulie: egyek vagytok ti ebben is, hiába tgadnád... Nincs új a nap alatt. Tudjuk a felmenőinktől, hogy hány nyilas viceházmester lépett be azonnal és önként az mkp-ba. A szél összehordja a szemetet. meg aztán a piszkos munkát mindig elvégeztették velük, akik ma a jobbik legénységének felel meg. vezetők aztán már válogatott cigánylegények...- is. TGM! pár éve- és egyéb kasztokhoz tartozók voltak. Irányító munkán. :) -no az vagy te , sosem az első sorban , ahol látszol..., hanem a függöny mögül..., ez sem újság...

Gondolom a hasznos hülyéknek nevezetteknek persze halvány lila gőzük sincs róla , hogy neked dolgoznak:) , vén fütty...

jjulie 2012.08.20. 20:54:22

@aszekelyek:

na banya,megy ez a hablaty ha akarod

aszekelyek 2012.08.20. 20:54:51

@dr. Bubó: nyihahaha, és csapkodom a térdemet... ezt a rossz dumát! Pontosan ugyan az, mint amikor e szadisztapárt kinevezte magát a szürkeállomány egyedüli birtoklóinak. egyébként részesei voltak hogyne. Sok más nemzetiségű polgárorodása mellett a folyamatnak. Debrecen , a sok vastag nyakú kálvinistával, a civis város, talán egy szálig zsidókból állt? ne beszéljünk hüllyeségeket, kígyóknak lábsót felírókám!

@teevee: ezek a nagy , vitéz hazafiak már csak ilyenek. Csak ha masérozni kell , bakancsot csattogtatni , akkor lelkesek. Árvíznél már nem annyira....

jjulie 2012.08.20. 21:00:26

@aszekelyek:

a civis, banya, meg a mezőváros hahahaha

városiasodás banya hahaha "az alföldi mezővárosok paraszti eredetű és még földművelésből élő vagyonos lakossága."

hahaha

aszekelyek 2012.08.20. 21:01:42

@korábban ulrike: nagyon jó a vicc...... No és az a felirat is vaskosan igaz. GYarmatosítás nélkül....? ... sokkal k kevesebb "paki" lenne.... ott. No de akkor kik dolgoznának az alja munkán?

jjulie 2012.08.20. 21:05:51

@aszekelyek:

"az alföldi mezővárosok paraszti eredetű és még földművelésből élő vagyonos lakossága. Használták a cíva nőnemű alakot is. A cívis hagyománytartó, sajátos életformával rendelkező réteg, amely éppen konzervativizmusa révén zárt közösséget alkotott. A családok egymás közt házasodtak. A földdel rendelkező cívisek benn laktak a városokban – bár mindegyiknek volt tanyája, legelőrésze –, csak cselédeik és a fiatal házasok költöztek ki a tanyára. Vagyonukat állattartásból és földművelésből szerezték, hasznukat nem fektették be kapitalista jellegű vállalkozásokba, hanem a hagyományos paraszti gazdálkodás keretein belül szaporították. Tágabb értelmezésben cívisnek nevezik az alföldi városok bennszülött lakosságát, függetlenül a rétegződéstől, vagyis a gazdag polgár-parasztokon kívül a kereskedőket, iparosokat, szegényparasztokat, cselédeket is. A cívis szó használata elsősorban Debrecen őslakóira a leggyakoribb, de mondják Nagykőrös, Kecskemét és Hódmezővásárhely paraszti törzslakosságára is. (→ még: Debrecen népe, → pógár) – Irod. Majláth Jolán: Egy alföldi cívis város kialakulása... (Bp., 1943)"

a szívlapát csapkodja a térded

a fideszseggszáddal ha végzett

inreallife 2012.08.20. 21:06:27

@aszekelyek: látod mennyire buta vagy? egy streamről beszélek, meg hogy azt mennyien nézték, és én is ott voltam. azok között, akik nézték. ha nem tűnt volna fel, tegnap este beírogattam az érdekesebb részeket, amikre reagáltál is. kezd már összeállni a kép?

másrészt mondtam, hogy nem kávézok, hanem energiaitalozok. tudod, a koffein ami csak az energiaitalban öl, legalábbis a viktor szerint. az szdsz-t szintén rühellem, nem is tudom melyik elejtett megjegyzésemből gondoltad, hogy rajongok értük?

a cigányok meg cigányok. a cigánybűnözés meg cigánybűnözés. náluk életforma már a bűnözés, és ez ellen csak erővel és karhatalommal lehet fellépni. de mintha most a karhatalom a magyarok ellen lépne fel, te nem így látod? az öreg bácsit fogták le, amelyik egyedül odament a cigányokhoz, hogy gyertek verjetek meg. nem gárdista volt az, hanem helybéli. meg lehet nézni, hogyan rettegnek a cigányok, a képek magukért beszélnek:

kuruc.info/galeriaN/hir/cegled120819_bari01.jpg
kuruc.info/i/480/hir%2Fcegled120819%5Fbari03%2Ejpg

látszik, hogy derék emberek ezek, szerszámokkal a kezükben. csak egy baj van. nem dolgoznak vele, hanem gyilkolásra használják...

kuruc.info/i/480/hir%2Fcegled120820%5Fheli02%2EJPG

itt a helikopter is. csak megtankolni többe kerül, mint a rendőrőrs egész éves benzinpénze... de cigányfajvédésre, arra mindig jut. olyan nincs, hogy ne jusson. láttad már, elfogyott a segíly videót? :)))

aszekelyek 2012.08.20. 21:08:05

@jjulie: A nemesség is , mind! valamikor kapta a nemesi levelét. Mondom mind. Jób lázadása. Ajánlom figyelmedbe. Talán a zsidók valának az ég madarai, kik nem szántanak, nem vetnek, mégis mindenük megvan? :) No és ki határozott úgy, hogy a kereskedő, az uzsorás, felette áll a földművesnek? Mivel kereskedtek? HA nem azzal, amit azok megtermeltek? Most megyek. Pá!.

aszekelyek 2012.08.20. 21:10:08

@inreallife: tegnap nem voltam gépnél. hazudós.

dr. Bubó 2012.08.20. 21:11:42

ennek a hüje fidesbanyának ennek tényleg enyni esze van ? ja persze fides...

utálom a zsidókat de szerintem köztudomású tény, hogy
a polgárosodás = ipar, kereskedelem kultúra...
+hogy a magyar nemesek születési előjogon gondoltak mindent abba meg nem fért bele a színészet és a kereskedő stb...

a hagyományok (köldöknézés) vs nyitott polgárosult gondolkozás...

gyanus hogy Széchenyi zsidó volt... elég jól nyomta...
de ha nem akkor meg azér hasadt ketté az elmélye...

jjulie 2012.08.20. 21:11:51

@aszekelyek:

a villamos hosszáról szóló diskurzusban ellenérv a villamos sárgaságáról tett megállaoítás

persze, a szijjártózsugorította agyú orbániai menyországban, banya

inreallife 2012.08.20. 21:13:35

@Hángérien feeritél rajongó dbeata: 2 dolog miatt. azért, mert ebben elüt a többi párttól, amelyik nem akarja megoldani ezeket a kérdéseket. a másik azért, mert a médián csak ezt engedik megjelenni. sztereotípiákra játszanak. próbálják lefojtani a felháborodott emberek képviseletét, hogy csak az mszp meg a fidesz közül lehessen választani...

vona minden egyes médiaszereplését úgy kezdi, hogy beszéljük a jobbik a programjáról. de ilyen kérdéseket nem kap. helyette a szegedi csanád, az alföldi roberta, gárda, simsalom meg ilyenek szerepel. csak arra tud válaszolni, amit megkérdeznek. de többször is mondja, hogy hagyjuk ezeket kérdezzenek a programról, de nem, a zsidók ezt szeretik forszírozni...

www.youtube.com/watch?v=GxbjlnXebAE&feature=player_embedded

ezen a videón 9:30-től pont ezt mondja. nem engedik szakpolitikai kérdésekben megszólalni...

dr. Bubó 2012.08.20. 21:14:43

itt megy az ablakom alatt a sok fides prolinak az ingyen cirkusz... durrogás

te fidesbanya mér nem vagy kinn? nyugger vagy nem? bkv hajó elvitt vóna ingyé

jjulie 2012.08.20. 21:14:51

@aszekelyek:

seggfej, seggfejebb, orbániai

inreallife 2012.08.20. 21:19:19

@aszekelyek: ki mondta, hogy tegnap gépnél voltál nyanya? azt mondtam, hogy tegnap írtam bejegyzéseket, amire te reagáltál. nem azt írtam, hogy tegnap reagáltál rá, nem az volt a lényeg. ma reagáltál te hülye pi.csa. ami azt jelenti, hogy olvastad, mégha érteni nem is értetted. menj, dobj be egykét felest, legyen miért megmenteni téged a közösből, mert nem bírod az iramot. nagyon hozzászoktál a bólogató kutyákhoz ott az újpesti hídnál...

márta)) 2012.08.20. 21:25:04

Nahát! Nahát! Úgy látom együtt van már újra itt" az aranycsapat. Zseniális kommentek íródnak.
Előjött már a székelyblognagyasszony is.
Nem hiába! Legalább itt, önöknél működik a nemzeti együttműködés rendszere.
Jól van.
:((

márta)) 2012.08.20. 21:35:50

Szégyent hoztak Magyarországra: Miattuk támad ismét a külföldi sajtó
A szerdai focimeccsen történt antiszemita incidensekről cikkeznek izraeli lapok"

hetivalasz.hu/vilag/mussolinit-meltattak-palesztinat-eltettek-a-lelatokon-53407

Na. Igen! Ez" is, "világraszóló siker " már megint.
Szégyen, s egyben szomorú valóság.
hm?

panelburzsuj 2012.08.20. 21:54:31

@dr. Bubó:

Tévedsz.

Somogyban én rengeteg pógárt ismerek - és garantáltan egy se zsidó! ... :

dr. Bubó 2012.08.20. 21:59:45

@panelburzsuj: igen... tudom... 1867 től indult polgárosodás...

egyre több szakma felé nyitott a magyar bojár és a paraszt...
manapság szinte midenhol vannak nemzsidók is...
nem mellesleg a zsidókat időnként irtották...
máskor meg ők irtottak másokat (korvinottó meg szamuleitibcsi bá...)

márta)) 2012.08.20. 23:20:21

@panelburzsuj:

"nem is keveset" hmm. Nagyon fáj, hogy itt vagyok?
hm?

panelburzsuj 2012.08.20. 23:43:46

@márta)):

Má mér fájna?

Van itt hely - még többnek is! ...

teevee 2012.08.20. 23:46:02

@Hángérien feeritél rajongó dbeata: Félreérted a pride-ot, mert abban nem a szexuális irányultság a büszkeség tárgya. A pride éppen arról szól, hogy az pont nem számít, és a melegek ugyanannyira büszkék lehetnek magukra, mint bárki más.

márta)) 2012.08.21. 00:21:14

@panelburzsuj:

Értem. Akkor hívjál ide" többeket. Mert én úgy gondoltam, pardon) gondolom, hogy elmegyek.
:(

dbeata 2012.08.21. 06:18:47

@teevee: Semmi félreértés nincs, mert én nem vagyok büszke magamra. Csak úgy általában legalábbis.

Másvalaki lehet rám büszke, az más kérdés.

Én így gondolom.

Nekem legfeljebb önbizalmam lehet.

dbeata 2012.08.21. 06:34:48

@inreallife: Köszi majd megnézem. Mindenesetre azt is kell látni, szürreális meseelemekkel meg van tűzdelve ez a program, kérdés, hogy ebből a megvalósításkor mi maradna?
Mert ha csak a "melyik csoportokat rekesszük még ki, milyen indokkal?", akkor nem volt értelme a többit leírni.
A gondolkodási sémát pedig eléggé ilyennek látom, sajnos.

Az más, ha az ország népe közösen meghatároz egy minimális szintű alapot, jogokkal és kötelezettségekkel, amellyel egyet tud érteni, és arra lehetne építkezni.

Ne haragudj, de azzal, hogy kit utáljunk ki (és utána jó lesz), nem lehet felépíteni egy jól működő országot.

Nem a cigányok ellen kell keményen fellépni, hanem a garázdaság, a lopás, a lustaság ellen.

Nem a pride a baj, hanem hogy nincsenek megerősödve a családok, nem tudják elmagyarázni a gyerekeknek.
Kizárnád a valóságot? Gondolod, a gyerekeid nem tudnák meg, hogy vannak olyan bácsik, akik furán öltöznek, és egymást szeretik, de apa és anya nem mond róluk semmit, és haragszik rájuk.

Nem, beszélni kell róla, nem megpróbálni kirekeszteni minden olyant, amiről rossz a véleményed.

hoplita 2012.08.21. 06:59:34

@aszekelyek:
"... Csak ha masérozni kell , bakancsot csattogtatni , akkor lelkesek. Árvíznél már nem annyira...."

A kurvanyád, hazug ribanc.:(

www.vonagabor.hu/sites/default/files/images/edeleny1.jpg

lh5.ggpht.com/kajzingerz/SJDjDIJEHpI/AAAAAAAAEtw/GMfwto-A5IU/arviz48%5B2%5D.jpg

hoplita 2012.08.21. 07:02:18

@Hángérien feeritél rajongó dbeata:

"....Nem a cigányok ellen kell keményen fellépni, hanem a garázdaság, a lopás, a lustaság ellen...'

Így van.
És most gondold tovább, ha nehéz is, picinyem...:)))

jjulie 2012.08.21. 07:24:53

@hoplita:

jancsibohóc, tök mindegy hogy itt mit kinlódsz, nem értek két fillért sem

dbeata 2012.08.21. 08:25:09

@hoplita: Jéé, tényleg hiányos a felsorolás, kösz, hogy szóltál. A szegénység, a kirekesztettség, az önsorsrontás a munkanélküliség, a józan belátás képességének hiánya, valamint a sztereotip gondolkodás ellen is fel kell lépni (a teljesség igénye nélkül).

Ezzel együtt nem akarom bagatellizálni a cigánykérdést. A történet körbeért. Már Kanadának is elege lett.

Szívesen fogadom megoldási javaslatodat, aranyom. :)

mókáné 2012.08.21. 12:21:21

@Hepci:

Hepci!

Nem a Csabin a hangsúly, hanem a dalon. Mert a dal szép.:)

Én nem akarok senki lenni, ha nem vagy itt.
Így elfogyok, ahogy a láng.
Én nem tudok valaki lenni, ha nem vagy itt.
Egy út kéne még hozzád.

Itt kitagad az ágy, és fáj az ébrenlét,
És sivatag a föld, hol körben járok rég,
És kinevet az idő, és minden perc egy év,
De valahol a remény azt súgja, látlak még.
www.youtube.com/watch?v=IXV2s3sr-WQ

Tegnap felhívtalak mobilon, mert részt vettem az aug. 20.-i ünnepségeken. Megkóstoltam az ország tortáját és mondom, hátha együtt tudnánk meózni. Finom volt a mákos-almás-vaníliás! Hanem a cukormentes ehetetlen, abból láttam szeleteket kuka tetején is.

Láthattál volna nemzeti viseletben, ha nem Mexikóba irányít a telefonod. Csinos voltam.:)

mókáné 2012.08.21. 12:35:46

@Hángérien feeritél rajongó dbeata:

"valamint a sztereotip gondolkodás ellen is fel kell lépni (a teljesség igénye nélkül)."

Egyetértek. Röstellem magam, mert minimális időt tudok ezzel most a neten tölteni.

Elkezdtem óvodapedagógusi tevékenységemet és projekt munkát csinálok, vázlatokat. Vezetők felkészítését vállalom, illetve arra gondoltam, politikusokat is ezen tudásom alapján szívesen treníroznék.

Érdekes volt mindkettő, amiket most csinálok. Gyerekekkel is olyan természetesen foglalkozom, mint amilyen gyorsan papírra vetem a koncepcióimat. Utóbbiért köszönet Török Gábornak! Rengeteget tanultam tőle!:)

ui. Nem tudom, mi mellett kötelezem el magam végül, de angol gyermek-dalokat szeretnék tanulni, ezt adnám még többletként - magamból.

@Nyünyüge:

Ha az ember szeretne tevékeny életet élni, dolgozni, ő tud. Nekem sincs énnemtudom szárnyam, de növesztem.:)

inreallife 2012.08.21. 14:55:10

@Hángérien feeritél rajongó dbeata: én nem innen közelíteném meg. két dolgot kell látni. a cigányok maguk közül sem közösítik ki a bűnelkövetőket. nincs az, hogyha a józsi lopott, akkor nem állok szóba vele többet. helyette az van, hogy ő raj, és legközelebb megyek vele én is. az is látszik, hogy először lopással indul, majd lesz belőle betörés, majd garázdaság, aztán hopp meghal valaki. egyre súlyosabb bűnöket követnek el, egymást hergelik a bűnelkövetésbe. azt kell mondjam, a cigányság tökéletesen meg van elégedve a mostani helyzettel, nem is akarnak változtatni rajta. (1-2% az meg lófasz)

azért kell erőteljesebben fellépni, hogy már az első bűncselekmény se történjen meg, mert onnantól lejtőre kerülnek. ha kell, akkor elrettentés, megszégyenítés bármi bevethető legyen ellenük. ki kell írtani ezt az életformát, ezt a kultúrát, a szó szoros értelmében.nincs többé cigány kultúra, nincs többé cigánykodás, késelések meg vascsővel legyilkolászott emberek.

ehhez pedig rendfenttartó egységek kellenek. mindegy hogyan hívjuk őket. a lényeg, hogy legyenek olyan körzeti megbízottak, akik ismerik a helyi viszonyokat, és onnan nem lesznek elvezényelve. aki pontosan tudja, hogy melyik utcában ki lakik, mit szokott csinálni stb. mint a város sheriffje. aki zűrös alak, azt szemmel tartja, korlátozza stb. az is belefér, hogy akinek nincs munkája este 8 után nem mehet ki a házából, semmi keresnivalója közterületen. már ez is sokat jelentene a bűnözés visszaszorításában...

graycivil 2012.08.21. 16:55:27

"Orbán Viktor levele: három mondat, három hazugság

A tájékoztató mellé a kormányfő egy személyes hangvételű kísérőlevelet is csatolt. A miniszterelnöki üzenet bár meglehetősen rövidke, mégis hemzseg a hazugságoktól. "

tenytar.blog.hu/2012/08/21/orban_viktor_levele_3_mondat_4_hazugsag?utm_source=ketrec&utm_medium=link&utm_content=2012_08_21&utm_campaign=index

panelburzsuj 2012.08.21. 17:23:46

@inreallife:

Te tökéletesen külön kezeled a "fizikai bűnözést" az összes többitől. Külön fiók van a fejedben a biciklitolvajoknak, és külön fiók az afféle 'okosba" elintéző csapatoknak, mint amit most tettek közzé Fejér megyéből. (Adó és környéke.)

Van becslésed, vagy legalább sejtelmed arról, hogy melyik mekkora hátrányokat okoz "a nemzetnek"? A számszerű káron és a "mentális megrázkódtatáson" túl ide értve a "fertőzésveszélyt" is, azaz a társdalomra káros ("bűnös") magatartás terjedését, elfogadását is.

Megvetendő spicli, vagy nemzeti hős a szabálytalankodó zölségest, fagyist, csónakkölcsönzőt próbavásárlásokkal lebuktató közalkalmazott?

inreallife 2012.08.21. 17:52:18

@panelburzsuj: igen, külön kezelem. más az, amikor a magántulajdont sértik, megint más az, amikor egy konkrét ember ellen irányul egy támadás, és megint más egy az államot károsító adócsaló stb. az első kettő, egyértelműen pénzben ki nem fejezhető károkat okoz, sokkal súlyosabbnak kéne lennie a megítélésének.

pl az emberölést 1-től 3 évig büntetik, miközben egy egész családnak, az utódoknak az élete rámegy egy ilyen patkányok által okozott kárra, míg a fehérgalléros bűnözést 2-8 évig. persze, azt elhiszem, hogy egy kiadós áfa meg adócsalással milliárdos károkat lehet okozni, de azért vegyük már észre, hogy az csak pénz, és nem hasonlítható össze azzal, amikor egy családfenttartó megölése az egész család kiírtásával egyenértékű...

panelburzsuj 2012.08.21. 18:08:43

@inreallife:

Az emberölés a sor vége.

Bicikliből és adócsalásból indulva is.

Én a sor elejét kérdeztem, nem azt, hogy képes vagy-e terelni, keverni, összemosni. (Azért nem érdekell, mert már jópárszor bizonyítottad).

Az emberölésért kiszabott 1-3 évet honnan átlagoltad?

inreallife 2012.08.21. 18:16:14

@panelburzsuj: mert annyi enyhítő körülményt vesznek figyelembe, hogy simán megússzák, meg korábban szabadulnak. ki a faszt érdekel, hogy a börtönben jó magaviselete van? arra való a korbács, meg a kajamegvonás, hogy az legyen. ha már nem bír egy széklábat sem felemelni, na onnantól lesz jó gyerek...

inreallife 2012.08.21. 18:18:51

@panelburzsuj: "Három évre felfüggesztve egy év hat hónap fegyházbűntetésre ítélte Császár Elődöt a másodfokú bíróság. 1998. december 17-én egy rendőrt gázolt halálra az ismert popsztár, amiért első fokon egy év letöltendő fogházbüntetést kapott."

"1998. december 17-én a II. kerületben, a Szilágyi Erzsébet fasor és a Pasaréti út találkozásánál Császár Előd BMW-jével nagy sebességgel áthajtott a záróvonalon, majd összeütközött a szembejövő Opel Astra típusú rendőrautóval. Az Astra vezetője, a 25 éves Szendrei Tamás rendőrtiszt a balesetben a helyszínen életét vesztette.

A balesettel kapcsolatban több vádpont is felmerült Császár ellen. Először kábítószerrel való visszaéléssel gyanúsították, majd a II-III. kerületi ügyészség 1999 májusában megszüntette az eljárást, de megrovásban részesítette az énekest.

Így maradt két vádpont. Az egyik halálos közlekedési baleset okozása, a másik pedig csalás és okirat-hamisítás. Utóbbi ügyben júliusban folytatódik a tárgyalás. A közlekedési baleset okozásáért első fokon egy év letöltendő fogházbüntetést kapott az énekes, ami ellen az ügyész és Császár is fellebbezett."

ez mégis micsoda? be volt drogozva, ivott, ráadásul egy rendőrt ölt meg. bazdmeg kiengedték!!!!

dr. Bubó 2012.08.21. 18:22:34

@inreallife: ahhh

enyhítő körülmények voltak hogy
-drogozott
-biztosítást csalt
-ivott
-és a hejszínről elmenekült

hitvány rohat gerinctelen suttyó

a bíróságokban meg aki bízik... na az is egy feritéjl...

inreallife 2012.08.21. 18:24:26

@panelburzsuj: tessék itt van az "igazságszolgáltatás":

"Hiszen valószínűleg a többség úgy vélte, Előd nem kapta meg méltó büntetését, hiszen a rendőrség nem csukta rács mögé, pedig a balesetet követő vizsgálatok során még marihuánaszármazékot is találtak a vérében. Azt azonban nem tudták bebizonyítani, hogy az énekes drog hatása alatt állt, amikor a baleset bekövetkezett. A hosszas bírósági procedúrát követően jogerősen másfél év fegyházra ítélték, amelynek végrehajtását három évre felfüggesztették. Az énekest végül mindössze 100 ezer forint megfizetésére kötelezte a bíróság. "

inreallife 2012.08.21. 18:28:24

@dr. Bubó: nem értem panel hogyan nem képes észrevenni, hogy az emberéletet követelő bűncselekmények vastagon aláá vannak súlyozva. még a nagy médiát megmozgató ügyek is másod meg harmadfokon leértékelődnek. szinte már kártérítést fizet az állam a gyilkosoknak...

meghalt egy ember? kit érdekel? minden nap halnak meg emberek magyaroszágon. ez a bt első bekezdése nálunk, nem?

panelburzsuj 2012.08.21. 18:29:16

@inreallife:

Viceelődünk?

Egy esetből extrapolálni - minden esetből átlagolni.

Magyarázzam az informatikus úrnak? :)

dbeata 2012.08.21. 18:31:53

@inreallife: Nagyon igaz, amiket írtál, helyben lehetne jobban kezelni ezeket az ügyeket. Ha lenne tekintélye a rendőrségnek.
Ellentmondásos egy ország az USA, de ott egy rendőrnek legalább van tekintélye, és nem lehet mindent elintézni okosba.

A vonulgatás viszont nem megoldás. Nagyon nem. Az feszültségkeltésre jó, és én félek, egyszer baj lesz belőle. Ne legyen igazam.

Én értem, és elismerem, hogy a Jobbik vállalja a konfliktust, amelyet az összes többi párt kerül. De a módszer, amit választott, visszafelé sül el így.

Egyben kezelni, megkülönböztetni, címkézni - ezek nekem nem.

A cigány vezetőknek is felelősségük van, hogy ezeket a bajokat kezeljék.

A közmunkaprogramban kellene foglalkoztatni, valamint segélyért munkát végeztetni (bármi, csak hasznos legyen, hogy a munka az élete részévé váljon), feltételhez kötni a segélyt, mit tudom én, nem vagyok hozzáértő.

A konszenzus, amiről korábban írtam, arra is jó, hogy a törvényt sokkal jobban tiszteli az a polgár, aki részt vett annak megalkotásában. Sokkal jobban érvényesíti a környezetében is.

Ezért nem jó a felülről lefelé irányuló, paternalista állam modellje. Ott mindenki látszólag hajlong a királynak, amikor meg elfordul, fityiszt mutatnak az emberek.

panelburzsuj 2012.08.21. 18:33:26

@dr. Bubó:

Bíróságba se bízok, sündőrségbe se bízok.

Inreallife híradókban meg mégannyira se.

Ocsmány szkeptikus vagyok.

dr. Bubó 2012.08.21. 18:50:51

@panelburzsuj: ez van... REALISTA vagy... ez van a vallóvillágban... (in real life)

dr. Bubó 2012.08.21. 18:53:07

@inreallife: mi a tárgya a csodálkozásnak???? hogy hungarisztánban dúl a jogtalanság? és a korrupció?

az álam (intézmények és jogszabájok) a diktatúra eszköze...

a szerencsétlen lázadókat megtorojja...
a klienseket pedig kegyekben részesíti a
szubjektív rencer...

dr. Bubó 2012.08.21. 18:55:16

@panelburzsuj: qva jo a fides programja a 100 km ről bejárók támogatása...

most 3an vagyunk a cégben mindhármunk álandó lakheje 100+ ra van...

lehuzzuk a rohat feudális rencert... anynival kevesebbet tud drsimicska lopni...

ez a szentháború...

panelburzsuj 2012.08.21. 19:17:18

@dr. Bubó:

Albérletből fülelted a tegnapi durrogtatást?

Akkor mi volt az a tulajdonosi prájd, hogy "itt az ablakom alatt pufogtatnak a proliknak?" :)

dr. Bubó 2012.08.21. 19:18:29

@panelburzsuj: hm... elég indiszkrét... mi vagy te navos?

cégtulajdon:) nekem semmi közöm hozzá... ;) sőt... ez így most kerek...

inreallife 2012.08.21. 19:30:10

@panelburzsuj: te azt kérdezted, hogy miből gondolom, hogy annyi. én meg felhoztam egy példát, ahol az enyhítő körülmények annyira összejátszottak, hogy 100.000 forint lett a büntetés emberölésért. pedig volt mellette drogozás, okirathamisítás és a helyszínről is elmenekült. a cigányok ugyanígy vannak kimosdatva a gyilkosságokból...

nálam a 100.000 forint a tyúklopás büntetése lenne, tyúkonként...

panelburzsuj 2012.08.21. 19:59:38

@inreallife:

Én ezt kérdeztem:

"Az emberölésért kiszabott 1-3 évet honnan átlagoltad?"

És ez az állításod keltette bennem a kérdést:

"pl az emberölést 1-től 3 évig büntetik,"

Nem azt kérdeztem, hogy te mire mit szabnál ki, nem is azt, hogy tudsz-e kirívó példát.

Elég sokat elcsevegtünk itt - nagyjából belőhetted már, hogy milyen minőségű beszélgetésre, érvelésre, adatközlésre vagyok vevő.

panelburzsuj 2012.08.21. 20:06:40

@dr. Bubó:

Mellélőttél: konkurencia vagyok.

A százkilométeres támogatás lenyúlásában ... :)

dr. Bubó 2012.08.21. 20:10:47

@panelburzsuj: de mi többen nyújjuk le... sok szorgos kéz markojja az álamicsecset...

ja és vastagabb csecseket is rángatunk... és cserébe a befizetéseket minimalizáltuk...

CIGÁNYKODÁS ban mi leszünk a császárok... lekörözzük a dakotákat !!!

6.Lenin 2012.08.21. 20:12:45

Hmm!

Nagyon érdekes lenne az itt leírtakat együtt szemlézgetni G Fodor Gábor és Krekó Péter közt lezajlott eszmecserével ebben a témában, az 1ik Lapzártában.
Volt benne 1 érdekes megjegyzés is a Aszófőn elhangzott Aszaltfő beszéde kapcsán, felvetve 1 pártalapítás rémképét is ezen blog tulajdonosával.
Hát mikre nem képes a kánikula?

Érdekes időknek nézünk elibe az már tuti.

dr. Bubó 2012.08.21. 20:13:09

@panelburzsuj: hagygátok má császárt... sün gyilkosság nem gyilkosság... sünölésben ő császár... a sün meg nem ember...

panelburzsuj 2012.08.21. 20:17:50

@dr. Bubó:

Ez valami trendi extrém sport? A dakotalekörözés?

panelburzsuj 2012.08.21. 20:27:14

@6.Lenin:

(Nem akarlak lelombozni, de a poszt úgy 100-150 kommentig bukkant fel témaként, ám azóta a törzsgárda minden egyes tagja sikerrel visszatért a maga fényesre nyalt csontjához. Szopogatunk, rágcsálunk, időként átmorgunk - nem akarsz inkább valami jó kis "mikroszkópot az ellenzékhez!" esti mesével beszállni?)

dr. Bubó 2012.08.21. 20:27:47

@panelburzsuj: sünt eszek estére... mert az könnyűétel... és utána sportolok... dakotakörzéseket végzek... reggel friss erővel kell a politikusokat lámpavasra küldeni...

6.Lenin 2012.08.21. 20:35:49

@panelburzsuj:

Én most értem rá elolvasni a posztot.
Beugrott a néhány nappal előtte halott beszélgetés ezen témával kapcsolatban.
A néhány agyhalott rögeszmés lelki kúrája nem nagyon érdekel.
Már rendkívül 1hangú és unalmas.
Csak úgy kijött belőlem a fentebb leírt vélemény.
Ne okozzon ez zavart.

aszekelyek 2012.08.21. 20:42:18

@inreallife: et minden rendszerben így van, a az angoloknál is, ahova kimásztál galambocskám....
Többmilliós beavatkozások sehol nem részei az alapellátásnak. Részemről minimális alkoholfogyasztás van. Ettől még nem fogok kapni többmilliós kezelést sehol a kerek világon .
Lehet összehordani ilyesmiket de attól ez még így van. Azt meg nem is írtam , hogy helyeslem. Csak azt , jegyezném meg , hogy nem korrekt ezért is Orbánt szidni. tegyük fel, nem látjuk el az alkoholistát, meg a drogost. Akkor te miben fogsz térdig járni , te szerencsétlen , ha kimész az utcára ? Hullahegyeken. Alapítasz rá egy temetkezési vállalkozást , mi?

inreallife 2012.08.21. 20:49:56

@panelburzsuj: bizony egy ideje már elcsevegünk egymás mellett. gondolom te is észrevettem, ha más nem akkor magadon, hogy többen szakosodtak a radikális álláspontjaim alapján megfogalmazott kommentjeim megkérdőjelezésére, kicsinyítésére, elmismásolására. én nem aszekelyek vagyok, hogy beleböfögök mindenféle fidgyülin elhangzott baromságokat az éterbe és utána meg hadonászok összevissza. rendszerint azon veszem magam, hogy olyan reagálásokat kapok, amikben a szerecsenek mosdatva vannak (vajon akkor ezért nem fürdenek?), a tények elhallgatva, események át és újraértelmezve. amíg te abból indulsz ki, hogy a rendszer jó, csak néhol bele kell nyúlni, én a gyökeres kitépést, elégetést és új alapokra való építés mellett török lándzsát.

a rendszer tele van az embereket mindennap irritáló dolgokkal. 1000 számra tudok neked beidézni linkelni faszságokat, kérés nélkül is megteszem, a mondanivalóm alátámasztására. teszem mindezt elég vehemensen, épp ezért jópár blogon és fórumon találkozok ifjú trollokkal, akik minimális érvrendszer nélkül de kötözködnek. többnek is megírtam, hogyha valami mellett kardoskodni akar, akkor szedje össze magát és a gondolatait, és úgy próbálja meg. azt is megírtam, hogy tudni kell, hol van az a határ, ahol a vélemény bukik. egy felnőtt ember általában észreveszi, ha a védhetetlent akarja védeni, a tiniktől ez nem várható el. még többszöri figyelmeztetés után is lovagolnak befele az erdőbe.

úgy érzem az állításom meglehetősen könnyen igazolható volt egy sima esettanulmánnyal. gyakorlatilag a halmazati büntetés helyett simán megúszható egy emberölés a 21 században magyarországon. ez ellen felesleges érvelni, konkrét példa van rá. én is lightosabban kezdtem az 1-3 évvel, de azt kell mondjam, nem feszültem bele, hogy még annál is durvább példát találjak. ha valamit meg akarsz magyarázni, akkor magyarázd el, hogy fordulhat elő ilyen. védd meg te a szar rendszered, nekem ilyen célom nincs...

inreallife 2012.08.21. 20:53:50

@panelburzsuj: mintha az előbb nem ment volna át, elnézést az ismétlésért, ha méhis megjelenik később. már rutinosan ctrla ctrlc-t nyomok küldés előtt. :)

bizony egy ideje már elcsevegünk egymás mellett. gondolom te is észrevettem, ha más nem akkor magadon, hogy többen szakosodtak a radikális álláspontjaim alapján megfogalmazott kommentjeim megkérdőjelezésére, kicsinyítésére, elmismásolására. én nem aszekelyek vagyok, hogy beleböfögök mindenféle fidgyülin elhangzott baromságokat az éterbe és utána meg hadonászok összevissza. rendszerint azon veszem magam, hogy olyan reagálásokat kapok, amikben a szerecsenek mosdatva vannak (vajon akkor ezért nem fürdenek?), a tények elhallgatva, események át és újraértelmezve. amíg te abból indulsz ki, hogy a rendszer jó, csak néhol bele kell nyúlni, én a gyökeres kitépést, elégetést és új alapokra való építés mellett török lándzsát.

a rendszer tele van az embereket mindennap irritáló dolgokkal. 1000 számra tudok neked beidézni linkelni faszságokat, kérés nélkül is megteszem, a mondanivalóm alátámasztására. teszem mindezt elég vehemensen, épp ezért jópár blogon és fórumon találkozok ifjú trollokkal, akik minimális érvrendszer nélkül de kötözködnek. többnek is megírtam, hogyha valami mellett kardoskodni akar, akkor szedje össze magát és a gondolatait, és úgy próbálja meg. azt is megírtam, hogy tudni kell, hol van az a határ, ahol a vélemény bukik. egy felnőtt ember általában észreveszi, ha a védhetetlent akarja védeni, a tiniktől ez nem várható el. még többszöri figyelmeztetés után is lovagolnak befele az erdőbe.

úgy érzem az állításom meglehetősen könnyen igazolható volt egy sima esettanulmánnyal. gyakorlatilag a halmazati büntetés helyett simán megúszható egy emberölés a 21 században magyarországon. ez ellen felesleges érvelni, konkrét példa van rá. én is lightosabban kezdtem az 1-3 évvel, de azt kell mondjam, nem feszültem bele, hogy még annál is durvább példát találjak. ha valamit meg akarsz magyarázni, akkor magyarázd el, hogy fordulhat elő ilyen. védd meg te a szar rendszered, nekem ilyen célom nincs...

aszekelyek 2012.08.21. 21:01:19

Kedves Gábor! Olvastam még egyszer a posztot és eszembe jutott valami.

Az , hogy a kedves francia illetőségű hölgy, az IMF fönénije jelenleg, azt találta mondani, hogy ne a rra koncentráljanak, másott!, hogy a hiánycélt teljesítsék, hanem a növekedésre. Magyarország kivétel ebben. megköveteli tőlünk az ÚNIÓ és az IMF a 2.2 hiánycél tartását. Egyenlő pályákról és esélyekről tehát nem lehet beszélni. Egyáltalán nem. Amennyiben az itt növekedést felmutatók is ehhez a hiánycélhoz lennének kötve, hasonlóan komoly problémákkal néznének szembe, növekedést illetően, mint a jelen kormány. A gazdaságot beindítani ugyanis ezek között a feltételek között majdnem lehetetlen. Ettől függetlenül bízom benne, hogy van elég agyteljesítményük, hogy tudjanak ezzel a sarokba szorított helyzettel is , mit kezdeni. GYakorlatilag ezzel a hiánycél követelménnyel a sarokba szorították ezt a kormányt. nem gondolom, hogy ez vitatható. nem tudok róla, hogy bárki mástól ezt követelnék meg. Azt sem tudom, mivel indokolták meg, ha egyáltalán megindokolták.....

Azon kívül , hogy mindenáron meg kéne buktatni már Orbánt....

Amely célt nehéz lenne nem észrevenni.
Senki nem állt elő semmivel, egy fél mondattal sem, hogy mi lenne jobb a magyar népnek, a szegényeknek főleg!, ha mondjuk nem Orbán kormányozna. egészen méltatlan dolog, hogy az ellenzék semmire sem értékeli azt, hogy most először nincs túlzott deficit eljárás ellenünk és most van a hiánycél teljesítve. Ez komolyan elítélhető viselkedés. Kormányváltás után orbán köszönetet mondott bajnainak. mert ő úriember. Akik meg , csürhemód csak ugatnak Orbánra, azok pedig ennek a kifejezésnek még az értelmét , tartalmát sem ismerik. Viselkedésük alapján, az elmúlt 20 évben, ez kijelenthető.

tegnap néztem pár percet bírtam... kérit atv-ben, bánóval bájcsevegni. Magasztaltak egy százoldalas tanulmányt, amiből a nézőik egy sort meg nem ismerhettek és valszeg sosem fognak olvasni ,... hazaéshaladás-éktól. Mintha minden azonnal és tündérmesébe :) illően attól majd rendbe jönne. Mert ami eddig volt , az borzalom...... , szerintük.
Kéritől jött a hanganyag , ha jól tévedek arról az előadásról , amit meghívására zárt körben tartott Orbán. Amiből a nem úriemberek és országsorsrontók , kihozták a "zorbánbefagyasszaja nyugdíjat " reklámkampányukat. Orbán ellen. Közpénzen fizett méregdrága hirdetésekkel. Most is nem úriemberhez méltóan viselkednek. kéri is. Azért kisbetűs nálam.

inreallife 2012.08.21. 21:06:21

@aszekelyek: aha, tehát mentsük az alkoholistákat a 11 éves gyerekek helyett. nehogy hulla hegyek legyenek. felétek nem szokás a temetés? képzeld, már időszámításunk után is több milliárd ember meghalt, és még mindig nincsenek hulla hegyek...

csak szólok, hogy egy májátültetés ára cirka 45 milla. az, ami eddig volt, az nem az orbán hibája. de amióta ő ül a kibaszott nyeregben, neki kéne megoldania. az már az ő hibája, hogy az ő irányítása alatt továbbra is szarul működik a rendszer. talán ha a tákolmány meg az elbaszott médiatörvény helyett ilyenekkel foglalkoztak volna....

még mindig tartod az álláspontodat, hogy az alkoholistákat mentsük meg, a gyerek meg pusztuljon?

"Alapítasz rá egy temetkezési vállalkozást , mi? "
összetévesztesz te engem valami metéltfarkúval a pártodból...

aszekelyek 2012.08.21. 21:09:24

@inreallife: Mali Zoltán , aki ezt először kieszelte, ott hagyta jobbikos bandát.., csak szólok... duma az van, más sincs a jobbikban. elég sokat idéztek a kurucról, minek is oda menni , ahol ez a színvonal....!???!!! Mindig biztos voltam benne , hogy még az IQ-juknál is kevesebb az EQ-juk.

graycivil 2012.08.21. 21:09:49

"Heller Ágnes és a Demokratikus Újrakezdés Kormánya

Magyarország 12 éve permanensen küzd a gazdasági süllyedés meglétével, amit a regnáló kormány (kiterjedt unortodox többségével) félelmetes zuhanórepülésre változatott."

ellenszek.hu/index.php/szerzoink/1180-heller-agnes-a-demokratikus-ujrakezdes-kormanya

"A becsapódás elkerülése érdekében végre azokat a személyeket kell megnevezni, akik jelenlétükkel szavatolják a gyors és precíz gazdasági manőver kivitelezését, akik hitelességükkel fedezetül szolgálnak az Orbán-kormány leváltásához, és pozitív irányba fordítják az ország nemzetközi megítélését."

inreallife 2012.08.21. 21:14:25

@aszekelyek: faszt követeli meg. a 3%-os fenttartható hiányt követeli meg. tudod, nyugdíjeinstand nélkül, mert azt nem lehet minden évben eljátszani. a 2,2-t orbánék vállalták, hogy olyan kurva jók lesznek, hogy mégtöbbet csinálnak, mint várnak. ők nyújtották be konvergenciaprogram néven. ismerethiánnyal küzdesz...

továbbolvastam, tudtam, hogy ennyi után nem kell még elküldeni a hozzászólást. :)
szóval még túlzott deficiteljárás alatt vagyunk. csak szólok, hogy nincs még itt az ünneplés meg vállveregetés ideje. egy amolyan görög trükkel lett meg a 3% alatti hiány. azaz több trükk kellett, mert egy nem volt elég... a valós hiány bőven több lett volna manyup, bank és szektoriális adó nélkül. ráadásul ha megkapjuk a jól megérdemelt büntit a végtörlesztés miatt, akkor megint csak soksok milliárddal leszünk a kitűzött hiánycéltól....

aszekelyek 2012.08.21. 21:16:38

@inreallife: nem írtam olyat, hogy helyeslem. Szövegértés nem nagyom megy látom. Azt írtam, hogy ez minden rendszerben így van. próbáld meg talán ezt vitatni. nem kérek ellátatlan delíriumosokat az utcára és megvadult drogelvonási tüneteseket sem. Hajléktalanokat sem kértem. Csomagban kaptuk a gorenjével..., csak azt az árukapcsolást nem büntetik... Köszönjük szdsz... Több alapítvány foglalkozik azzal, hogy ezekre a dolgokra a médián keresztül gyűjtsenek. Ha esetleg ezt sem tudnád.

A betegségek nagyon nagy hányada pedig akkor is bekövetkezne, ha egy szál alkoholistánk sem lenne. Vagy születési rendellenesség , vagy más okból.

Végtelenül ostoba dolgokat nem kéne írni. Hogy felénk nincs temetés és hasonlók.

6.Lenin 2012.08.21. 21:18:13

@graycivil:

"azokat a személyeket kell megnevezni, akik jelenlétükkel szavatolják a gyors és precíz gazdasági manőver kivitelezését, akik hitelességükkel fedezetül szolgálnak az Orbán-kormány leváltásához, és pozitív irányba fordítják az ország nemzetközi megítélését."

Visszatekintve néhány évet, aki ilyet leír, az nincs jelen pillanatban magánál. Abban az esetben, ha ehhez még a körülöttünk zajlókat is netán figyelembe vesszük, nyugodtan kijelenthető, az illető 1 ..........., szinte biztosan.

korábban ulrike 2012.08.21. 21:27:13

index.hu/kulfold/2012/08/21/traian_b_sescu_visszakapja_az_elnokseget/
Meg kell állapítsam, bár hasonlították a két Viktort, de ez teljesen alaptalan volt. Az ő Viktorjuk Brüsszel nyomására berezelt és azonnal visszavont mindent, s most visszakapták a nyakukba főellenségüket, a koránt sem teljesen veszélytelen hajóskapitányt. Kevert egy jó nagyot, és vesztet politikailag, ráadásul mindenki a doktorságán röhög.
Mi Viktorunk nem rezelt be Brüsszeltől, ügyesen csűrte-csavarta kinn is benn is, nem vont vissza gyakorlatilag semmit, sőt tett is rá még egy kicsit. A ballasztok egy részétől tk. úgy szabadult meg, hogy a mindenki a ballaszton röhög (legalább is az egyiken, a Nagy Nyelvvédőn) nem Viktorunkon.
Röviden: a miénk szívós, ügyes, nem egy nyeretlen kétéves beszari, mint más Viktorok. A miénk jó harcos, tényleg victor, jobb, mint mások (még jó néhány nem viktornál is). Ami egyébként nem baj, egy országnak ki is jár, hogy ne kis hülyék irányítsák. Jó lesz ezt mind észben tartani, mikor 2014.-es esélyeket mérlegelünk. Pofázni meg sikerrel csatázni két különböző dolog. Ezt el kell, ismerjük.

aszekelyek 2012.08.21. 21:28:32

@inreallife: jól megérdemet büntit? ??? Ezt egy jobbikos sziimpatizáns leírná ? Azt kötve hiszem.
Valóban. Bajnaiék úgy hagyták itt a költségvetést , bevállalva Orbán nyakára a 3.8 -at , hogy simor szerint is 6.7 lett volna a hiány. Ha nincs ötlete a kormánynak. Saját pénz bevonására. Mert azt nem ajánlom , hogy le merd írni , hogy nem a befizetőé a pénz , a rendelkezési joga is , egy IMF által is rossznak ítélt és az mszp-szdsz által is végelszámolással megszüntetni szándékozott rendszerben lévő pénznek. Nem tetszik, az más kérdés. A szocikák kisebbségben odarakták volna a külföldi biztosítók zsebébe azt. Mi is lett volna jó abban Magyarországnak ? A befizetőknek , az adózóknak és a költségvetésnek? Semmi. Pont semmi.

Biztos önként vállalták be a 2.2-t... ,hogyne, persze.... Nehogy legyen növekedés... Túlzott deficit eljárás mellett kapjuk a kohéziós pénzeket , amiből a sok felújítás megy ? Valahogy nem vonták meg mégsem tőlünk , pedig sokan dolgoztak rajta, hogy egy centet se kaphasson az Orbán kormány idején Magyarország.

aszekelyek 2012.08.21. 21:35:37

@korábban ulrike: volt ennek a pontának nagy tömegbázisa , mely megválasztotta ? Vagy elment neki szavazni? Ja , nem . Akkor meg mi van? ponta egy paprikajancsi. A selejtes fajtából. @inreallife: mondd meg nekem, miért kell azt jól megérdemelt büntivel honorálni, ha valaki visszafizeti a hitelét? Egyben. Hol van erre egy példa valahol Európában vagy a világon ? Kit büntethetnek ezért és hol ? Miféle jogcímen ? Majd holnap elolvasom , mit bírtál erre kiizzadni. Pá!

inreallife 2012.08.21. 21:36:43

@aszekelyek: "nem írtam olyat, hogy helyeslem. Szövegértés nem nagyom megy látom. "
nem is írtam olyat, hogy helyesled. nem az én szövegértésemmel van probléma, hanem a te olvasási képességeiddel.

azért vastag bőr a pofádon, nagyon vastag...

először ezt állítod:
"Akkor te miben fogsz térdig járni , te szerencsétlen , ha kimész az utcára ? Hullahegyeken."

ezt úgy értelmeztem, hogy a kipurcant alkoholistákat nálatok nem szokás eltemetni. majd jössz ezzel:
"Végtelenül ostoba dolgokat nem kéne írni. Hogy felénk nincs temetés és hasonlók. "

bazdmeg döntsd már el, hogy az utcán lesznek a hullahegyek, vagy el lesznek temetve... tudom, hogy költői túlzásnak írtad, csipetnyi iróniával, de arra meg az a válaszom, hogy marhára nem zavar, ha az alkoholisták temetőbe mennek a májtranszplantáció helyett. ugyanis mindent meg is tesznek érte, hogy oda kerüljenek. oda is valók. a temetés is olcsóbb.

az állami feladatokat meg ne mismásoljuk el alapítványokkal. tudod a társadalmi munka akkor szokott megjelenni általában, amikor töketlen az állam, és nem tudja ellátni a feladatát. az állam meg akkor töketlen, ha a kormány is az. a kormány meg azért töketlen, mert orbánék meg a lázárék csak lopni szeretnek, dolgozni nem, ahogy ez a rasszukra (oi) jellemző. nem hiába alakulnak a mindenféle rendvédelmi szervezetek társadalmi munkában...

aszekelyek 2012.08.21. 21:39:28

@inreallife: a milliárdokat elsíbolás meg mindannyiunk bőrére megy..., a közvagyont is elveszíthetjük tőle. VAlóban nem ugyanaz....

korábban ulrike 2012.08.21. 21:48:33

@aszekelyek: A tömegbázist hagyjuk, nem erről van szó, hanem az egyéni kvalitásokról.

inreallife 2012.08.21. 21:49:56

@aszekelyek: linket kérek a simor nyilatkozatról, ilyet ő sose mondott, el nem bírom hinni, ráadásul nem is igaz az állítás...

vagy arra gondolsz, amikor orbánék a 29 pontban a cégek társasági adóját 10%-ra csökkentette, és többszázmilliárddal kirúgta a költségvetés falát? ja, azok után már tényleg nem elképzelhetetlen a 6,7%...

ahhoz képest, hogy varga 230 milliárdos eltérést vélt felfedezni, amikor a költségvetés mindig orrnehezen indul, de populista faszságnak megteszi, matolcsyék 1000 milliárdos megszorításokat csinál minden évben...

a 2,2-t orbánék vállalták be. ők írták a konvergenciaprogramot. tudod, amikor még eu elnök volt, és úgy gondolta példát mutat a barmoknak.... a marha...

korábban ulrike 2012.08.21. 21:52:00

@aszekelyek: Egyébként van tömegbázisa Pontának, nagyobb, mint Orbánnak. Csak nem tudta, hogy kell élni a többséggel, míg OV tudta, hogy éljen a kisebbséggel.
P.S. Vesszen Ferenc és Gordon (Nem József és Brown).

korábban ulrike 2012.08.21. 22:04:30

@inreallife: Itt van még egy adalék az általad példának tekintett országokhoz és rendszerekhez(Oroszország, Irán).

index.hu/kulfold/2012/08/20/36_egyetemrol_tiltottak_ki_a_noket_iranban/

P.S. A múltkor röhögtem, hogy a Nagy Ógörög Harcos barátod, kit nagyra becsülsz, pillanatok alatt átértékelte a magyar históriát, és már Istvánt is hitvánnyá avatta mondván, bajos ribanc szülte. Vissza a gyökerekhez? Tán még Levédián is túl. 3,14csába a kazárokkal is (lepaktáltak a zsidókkal). Úgy, hogy jobb inkább vissza az őshazába. Te is hive vagy ennek az újmódi historizálásnak? Mert ha igen, akkor rossz irányba indultál.

inreallife 2012.08.21. 22:06:50

@aszekelyek: " mondd meg nekem, miért kell azt jól megérdemelt büntivel honorálni, ha valaki visszafizeti a hitelét? Egyben. Hol van erre egy példa valahol Európában vagy a világon ? Kit büntethetnek ezért és hol ? Miféle jogcímen ? Majd holnap elolvasom , mit bírtál erre kiizzadni. Pá! "

bazdmeg nem lehet tartani a lépést a szófosásoddal. a végtörlesztés nem a hitel visszafizetéséről szólt, te fasz. számold már ki, hogy egy 100.000 CHF-os hitel mekkora részét fizettük vissza, amikor 250 az árfolyam, és egy bukott törvénnyel 180-at állapítottunk meg. nézzük csak. 25.000.000 millió forint helyett 18.000.000 forintot fizettünk. szerinted ez rendben van? és nem fogunk ezért büntetést kapni? ez minden bizonnyal azért van, mert hülye vagy. nem fog fájni, csak 370 milliárdocska, amiből pár milliárdot elengedett a vezénylő tábornok... ja, és hoztak rá egy törvényt, hogy csak pluszadóból lehet kifizetni, hogyha nem ők lesznek kormányon, akkor a következő kormány ennyi plusz adót legyen kénytelen kivetni...

korábban ulrike 2012.08.21. 22:06:53

@inreallife: Elírtam, bajos helyett bajor értendő, mondanom sem kell.

korábban ulrike 2012.08.21. 22:08:57

@inreallife: Belekeveredtem, a bajor ribanc a felesége. Sajnálom.

korábban ulrike 2012.08.21. 22:21:54

@inreallife: Apropo, lesz jobbikos tüntetés a magyarokat irtó szlovák női sofőrök ellen? Vagy inkább minden szlovák gépjárművezető ellen? Vagy inkább minden szlovák ellen, akár vezet, akár nem?

inreallife 2012.08.21. 22:23:26

@korábban ulrike: érdekes sztori én is utána olvasgattam. meglehetősen rühellem a vallásokat, így más szempontból de én is hibának tartom az akkor történteket. nem vagyok benne biztos, hogy az volt az egyetlen járható út az európához csatlakozásnál, hogy eláruljuk az összes addigi törvényünket, és voltaképpen puccsot hajtunk végre a hatalom megszerzéséért, közben külföldi seregekkel leöletjük a népet. aszem a kételkedésem jogos...

iránnal kapcsolatban is megvan a véleményem. nem vagyok iránpárti. baj van iránban. viszont nem véletlenül csinálja azt, amit. az egész gyakorlatilag olyan, mint a polgárpukkasztás. a határokat betartva szopatják azokat, akik előírnak mindenfélét. mit gondolsz, egy kiadós szőnyegbombázáson kívül mi állíthatja meg őket? semmi. csakhogy ez felvet egy másik kérdést a szabadság mintaállamaitól. most akkor a lakossággal mi lesz? saját maguk által kreált jogok, törvények csapdájában vergődnek. ráadásul egy országot kéne hivatalosan megtámadni.

a fejlett nyugati társadalom 1000 sebből vérzik, és jól láthatóan haldoklik. a hivatlan migránsok szétszedik a társadalmakat. mert jogokra hivatkozva nem lépnek fel ellenük. ez a vesztüket okozza. ezt persze sokan ki is használják. túl sok a a jog. ami a 18. században kellő mértékű és garanciákat jelentett, azok most a 21 században soxor felesleges jogokat és visszaéléseket szülnek. természetesen erre meg nincs liberális válasz, tehát tellik az idő és dől össze az egész...

inreallife 2012.08.21. 22:53:30

@Hángérien feeritél rajongó dbeata: nem tekintélyíe a van a rendőrnek, hanem hatalma. és nem a kormány biztosítja neki a hatalmat, nem kezdi el korlátozni stb, hanem a nép. elvárja, hogy mindent megtegyenek a biztonsága érdekében. az esetek nagy részében egyértelmű szituáció van, amikor nem kell bíró, ügyvédek stb. a múltkor a késsel hadonászó niggert 12 lövéssel terítették le. az anyja bepróbálta, hogy micsoda mészárlás meg biztos meg lehetett volna oldani máshogy is, de mindenki leszarta.

a kormány meg se nyikkant, a rendőrfőnök meg kiállt és megdicsérte a kollégáit, hogy milyen jó munkát végeztek, az emberek meg örültek. hát nem így kéne működnie a rendszernek? nem pont ezért lett létrehozva a rendőrség? abból a drogos négerből úgyse lett volna soha ember, egyszerűen "leselejtezte" a társadalom. gondolom te is tudsz mutatni a környezetedben olyat, akire ugyanígy ráillene ez a leírás... miért kell megvárni, amíg megöl pár embert, és utána élete végig börtönben etetjük? a jogok meg a törvények soxor több kárt okoznak, mint amennyi hasznuk van...

teevee 2012.08.22. 01:14:51

@Hángérien feeritél rajongó dbeata: Szerintem van félreértés.

Ha a büszkeség szó nem tetszik, akkor fordítsd önérzetnek.

A Pride arról szól, hogy a melegek _pusztán_ a szexuális beállítottságuk miatt nem alábbvalóak másoknál.

inreallife 2012.08.22. 02:00:35

@teevee: mondod te. természetesen alábbvalóak, és az evolúció szemétdombján végzik, mivel utódokat nem tudnak létrehozni. ez a gyógyíthatatlan betegség pont az ilyen pride-ok miatt divatként terjed, úgyhogy leginkább be kéne őket zárni...

inreallife 2012.08.22. 02:04:57

közben megint minden megy tovább a maga módján:

kuruc.info/r/2/100292/

"Amíg oltotta a tüzet, ellopták az önkéntes tűzoltó biciklijét - a háziak fajtajellegesen köszönték meg a jószándékot"

"Az önkéntesek a tűzoltószertárból vitték a felszerelésüket az égő házhoz. Felszerelték a fecskendőt, és megkezdték az oltást. Az égő ház oltását és a mentést az időközben Pápáról és Csornáról gyorsan kiérkező hivatásos tűzoltók vették át és fejezték be. A tűz a melléképületben keletkezett, onnan terjedt át a lakóépületre, aminek leégett a teteje.

A mentés során az égő házból mentették ki a hivatásos tűzoltók az ittas tulajdonost, aki az elsődleges vizsgálat szerint a tüzet okozhatta. Személyi sérülés nem történt.
Az önkéntes tűzoltók parancsnoka az éjszakai bevetés után tért vissza társaival a tűzoltó szertárhoz, hogy elrakják a felszerelésüket, és hazamenjenek pihenni. Ekkor fedezte fel, hogy a szertárnál hagyott kerékpárját az oltás ideje alatt a szertár mellől ellopták."

"Az önkéntes tűzoltók idejüket, energiájukat nem kímélve készülnek fel a javaink mentésére, miközben saját testi épségüket is sokszor veszélyeztetik. Ezt pont Szanyban tudhatják, hiszen az idén már többször oltottak tüzet a faluban és a környéken.
Micsoda érzéketlen barbárság egy olyan embert meglopni, aki az éjszaka közepén más házát, értékeit oltja és védi!"

ez is a nocomment kategória. sokat javulna a helyzet, ha a rendőr rögtön agyon lőhetné őket, megelőzendő a bűnismétlést, vagy annak egy magasabb fokozatára való továbblépését. ezek bárki bármit mond, hiába születtek meg...

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.08.22. 02:06:17

@knausz: Mexikóba irányít?
???
Bocs, nem láttam a hívást, biztos délelőtt lehetett, akkor még nem nagyon keltem fel...

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.08.22. 02:14:11

@inreallife: ha egy részeg-drogos-gyorshajtó f*sz elüt 1 rendőrt, azt nem gyilkosságnak nevezik...

inreallife 2012.08.22. 02:16:06

@szoja122: na, megjött a szokásos padlóncsúszás.

"A fülkeforradalmi kormány elítéli a magyar drukkerek szabad véleménynyilvánítását

A magyar (?) kormány elítéli az izraeli-magyar labdarúgó-mérkőzés "megzavarását" - áll a kormány közleményében. "

külön kiemelném ezt:

"A kormány "akkor is felemeli szavát, ha a szélsőséges megnyilvánulások közvetlenül nem sértenek törvényt, és ezért a hatóságok azonnali fellépésének nincs jogi alapja" "

mostmár csak az a kérdés, hogy ez kinek a kormánya? miért ítéli el azokat, akik palesztin zászlóval mentek be a meccsre, akik az ősi palesztin földön való zsidó mészárlásra válaszul hátat fordítanak a himnuszuk alatt? és az meg külön érdekes, hogy törvénysértés meg jogalap nélkül is elítél a magyar kormány, magyar embereket, egy magyar stadionban... természetesen zsidó felszólításra...

de most tényleg, most a magyar-izrael meccsen a kormány már megint kiknek az érdekében szólalt fel? csak nem a zsidó pajtásoknak? tudtam, hogy lesz itt valami, hiszen elképzelhetetlen, hogy a hősök miután panaszt nyújtanak be, ne menjen le kutyába a kormány... zsidók egymást közt így leckéztetik a magyarokat...

inreallife 2012.08.22. 02:18:22

@Hepci: hát minek nevezik azt, amikor valaki megöl egy embert?

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.08.22. 02:52:47

@inreallife: ezt speciel úgy, hogy halálos közlekedési baleset okozása, vagy valami ilyesmi.
De ezt te is tudod, csak éppen kedvedre volt ezzel az esettel "érvelni".

inreallife 2012.08.22. 04:37:11

@Hepci: elmondom, hogyan kéne kinézni egy ilyen tárgyalásnak. a bíró megkérdezi cs.e. nagykorút:
- meghalt egy ember?
- igen
- karabol volt?
- igen
- te okoztad?
- igen
- az autó hibás volt nem?
- nem
- akkor mi történt?
- drogoztam
- ez +10 év, más?
- az autón lejárt a biztosítás, hamisítottam
- ez még +5 év
- meg akartam úszni, így elhagytam a helyszínt
- ez még +5 év
- más nem volt ezeken kívül
- mivel 20 évről indul, ha valakinek a halálát okozod, hozzadjuk még ezeket, az összesen 40 év. remélem előd sokat fizettél a magánnyugdíj pénztárba, mert most egy darabig nem fogsz, és mire szabadulsz, kevés lesz a nyugdíjad...

ehelyett 100.000 forint. a két autóban több kár keletkezett külön külön. azt ki fizeti meg?

"Császár Előd 1998. december 17-én délután fél négy tájban 95-100 kilométeres sebességgel haladt BMW-jével azon az útszakaszon, ahol a Pasaréti út betorkollik a Szilágyi Erzsébet fasorba. A megengedett sebesség ötven kilométer lett volna. Császár egy hirtelen kormánymozdulatnál elvesztette uralmát az autó felett, s összeütközött a vele szemben közlekedő rendőrkocsival. Az autót vezető 25 éves rendőrtiszt meghalt, utasa és a popénekes könnyebben megsérült."

szerintem még nekünk kéne fizetni neki, nem? szegény gizda drogos gyerek a bömbivel összgyűrt egy astrát, sosem kétséges, hogy ki hal meg egy frontális ütközésben. sose a gizda a drogos... arendpr családját nem is említem, ők is egy 100k-ra mérik az áldozatot, mi? érdekes nálam a tyúklopás kezdődik ennyiért... jól meg is bűnhődött mi? sose fog már drogozni, száguldozni meg rendőrt ölni mi? egy életre nem felejti el azt a 100.000 forintot, olyan mintha megtankolná az autóját.... vicc... mármint a jogállam a vicc...

szoja122 2012.08.22. 05:19:13

@inreallife: Olvasd el a bibliát, tudod annak a pártnak a szent könyve akiket istenítesz. Persze elég csak a történelemkönyveket elolvasnod. Az arabok és a zsidók egy helyről származnak, ilyen alapon nekik is éppannyi joguk van erre a földre.

Vagy másként, a Jobbik és te ne Erdélyt követeljétek vissza, hanem az ősmagyar sztyepéket. :)))

szoja122 2012.08.22. 05:36:05

@inreallife: Amúgy nem kell fosnod a zsidóktól, nem emberfeletti lények, mint aminek Te tartod őket. Nem esznek inreallife-t:)))

szoja122 2012.08.22. 05:44:00

@inreallife: Azokat az arabokat véded, akik öngyilkos merénylők százait küldtek ártatlan emberekre. Azokat az arabokat véded, akik lerombolták a WTC -t.

Persze csak a terroristákra értem, mert az arabok döntő többsége is becsületes és békére vágyik.

dbeata 2012.08.22. 06:26:59

@teevee: Oké, igazad van, félreértettem, bocs. Azon gondolkoztam, hogy:
pride=büszkeség, önérzet
self esteem=önbecsülés
Árnyalatnyi különbség, mégis nekem egész mást jelent.

Az önbecsülés, na az igen. Ha annak neveznék, gondolj bele, egész mást jelentene (még ha hülyén hangzik is: Gay self esteem, jaj, le se lehet írni..)
De pride? Abban van egy olyan csakazértis dacosság, ami sokakban kelt ellenérzést. Te nem érzed ezt?

dbeata 2012.08.22. 06:41:22

@inreallife: "hát nem így kéne működnie a rendszernek? nem pont ezért lett létrehozva a rendőrség?" Öööö, nem. Nagyon nem. Szerintem.

Igen, a rendőrnek ott hatalma van.

De a konkrét példa, amit hoztál, durva, eltúlzott intézkedés. Te ennek örülsz, hogy azt az embert ott lepuffantották, mint egy kutyát?

Az agresszió agressziót szül, ezt azért ne feledd.

Sose gondoltam még úgy a környezetemben bárkire, hogy ezt a sorsot érdemelné. Pedig van börtönőr a rokonságban, akitől tájékozódhatok.
Előre megmondanád, hogy ki fog gyilkolni a drogosok közül, és a biztonság kedvéért előre ítélkeznél?
Sajnos nem teheted. :(

A homoszexualitás nem terjed a Pride-ok miatt. Jesszus, te biztos hogy racionális beállítottságú ember vagy? Néha feltör egy kis középkori babona belőled...

Meg egy kis autodafé-ra való hajlam...

hoplita 2012.08.22. 06:49:52

@korábban ulrike:
Na ne röhögjél, mert fenéken billentelek...:)
Én ismerem a történelmet, a kora középkori magyar történelmet meg aztán kiváltképp, mivel az egyik hobbim volt valaha...
Amit gusztushuszadikán összehordanak Istvánról, az a röhej kategóriája....pápista haccacárévá van züllesztve az egész, napi politikával átáztatva....
Hallgattad a beszédeket? Sírva röhögtem és dühöngtem...:(

aszekelyek 2012.08.22. 08:20:14

@jjulie: zsülikém, csak egy valamit mondj, ami miatt a polgárosodás egyenlő a zsidósággal. Azon kívül már mindent idehordtál, vén fütty! a Civisek munkával kerestek pénzt, termelő munkával, a feudális módon. Ami abban is eltér de nagyon a kapitalistától, hogy az öreg cselédet nem zavarták el , ha már csak csoszogni bírt , meg matatni . Olyan házimunkát kapott, amit elbírt. Azért ajánlottam a jób lázadását, mert éppen ezt a milliőt mutatja. Meg azt , hogy megfértek együtt..... Temessy Hédi és Zenthe Ferenc remeket alakított benne. A fiatal Rudolt Péterke is nagyon jó volt...
Ps. Egymás közt házasodtak, ez is ugyanaz... , visszaforgatták a jövedelmet a termelésbe , ez is ugyanaz.... :DDDD A kálvinisták meg igen poritánul is éltek. tehát a pénz megfogása is ugyanaz. A pénzcsinálás módja tér csak el. Na nyimjad szépen, hogy mitől egyenlő a polgárosodás a zsidósággal...! Még a céhekről nem is szóltam.....

aszekelyek 2012.08.22. 08:33:00

@dr. Bubó: akinek itt nincs esze, az kegyed. Éppen Oplatka könyvét olvasom, Széchényiekről... Ja véletlenül paraszti sorból, ahogy mindenki, háborús és más szolgálatokért kaptak nemesi leveleket...... A habsburgokhoz való viszonyok elég ambivalens, eszerint a könyv szerint, de már előző generációknak is, nem csak Istvánnak. Ja és legyél oly jó, hogy az öngyilkossági hajlamot, mondjuk a mániás depressziót, nem varrod a FIDESZ vagy más nyakába. mert minden poltikai és társadalmi körben jelen van. Nem is ezen keresztül kéne valakit mwegítélni. Tudom, hogy értesz ehhez , ezért még duplán irgum, burgum. A portájoz is mentek sokan, a paraszti származásból nemesibe átlendültek közül. Talán a habsburgok ősei már a kőkorszakban is császár és királynak születtek? Vagy bármelyik uralkodó család felmenői? Irhum, burgum.

Az ószövetség szerint, melyet a zsidó kultúra is magááááénak mond, a szent könyvek.... :D, mondom aszerint Ábrahám, a ballásalapító , az első zsidó kérlek, pásztorrrrkodó, állattenyésztésből és nyilván mezőgazdaságból is élő nomád népek voltak, ahogyan azon a tájon mindenki. egy betű nincs arról, hogy kereskedő, színész, jogász, vagy mifene lett volna vagy a kedves Izsák, vagy Jákób. Akkoriban a vagyont állatokban mérték. VAn ahol még ma is , nem is egy helyen a világon.

aszekelyek 2012.08.22. 08:40:06

@inreallife: @dr. Bubó: randa vén bagoly , csikos pantallóban , nem vagyok nyugger és azzal töltöm az estéimet , amivel akarom. nem elejtett az. A véleményemet pedig a magam szempontjaiból kiindulva alakítom ki. nem ejtettél el semmit. Mindjárt szóltam, hogy ezt legutóbb horváthágicától hallottam. Vannak olyan elemei a z írásaidnak, melyek egybe esnek az szdsz eü. főnéniével. Aztán volt tegnap az a kis elszólás , a jól megérdemelt büntiről.... Szabadon alakítom a véleményemet kedves. ezelőtt is elég sok utalt arra, hogy a legközelebb a neoliberális, mondjuk bauer állásponthoz állsz, ezekben a dolgokban. Nekem pedig régi meggyőződésem, hogy a jobbik, mint ahogy a plakátokon is láthattuk, szdsz menedzselt alakulat. Ez semmi, de nekem még jogom is van erről ezt gondolni.

aszekelyek 2012.08.22. 08:48:09

@Hángérien feeritél rajongó dbeata: Gondolom, arra büszkék, hogy vállalják magukat. Gondolj csak bele , Beácsk !nem régen még börtönnel nüntet tették és sokkal több a látens , nem büszke momoszeyuális , mint azt valaha is álmodnád.
Ami a visszatetszést kelti , azt a politika csinálta bele ebbe a dologba. amikor büntetendő bolt , inkább elfogadott is volt. Hallgatólagosan.

Aztán ha kivezényelik a csürhét , akiket bármire lehet , kutya fejnerúgásra is alkalmazni , hisz olyan aljanép , akkor lehet megint a magyarokra mutogatni. Nem olyan bonyolult ez.

aszekelyek 2012.08.22. 09:05:27

@inreallife: Bizony rendben van. Nem lehetett elvárt haszon 250-en, folyamatosan a visszafizetés, mert akkor egyértelműen nem vismajor a dolog. Akkor szánítottak rá és eleve ezért írtak olyan szerződést, hogy a kockázat egyedül a tulajé. Más országokban is bevezettték egyébként ezt, hogy kötött áron kell jelenben törleszteni. Náluk is legyen bünti? Bankárok sanda szándékai nem teljesültek, nem pedig egy korrekt üzlet. felnyomni a chf árát az égbe is csak nekik volt elég pénzük és módjuk..... Az adóst egyértelműen hintába ültették. Az akkori kormányt hiába figyelmeztette még Járai és IMF, és svájci jegybank ennek a megengedhetetlenül nagy kockázatára. feri-szdsz kormányt. BAuer úr, naná. a neoliberálisok úgy vélték, ez akkor is mehet a magyar szegények bőrére. Semmi korlátozást nem tettek. Később pedig nem tárgyaltak érdemben. Az adósokat nem képviselték semmikor. érdekeiket. Jogaikat. Vagy az is benne van, hogy vismajornál is köteles az adós mindent állni??? A cshek úgy bemutattak a bankoknak, mikor ezt ott is megpróbálták, hogy csak füstölt.... Mondjam tovább? Konkrétan közölték velük, hogy meg ne próbálják. Tudjuk , te a bankárok haszna oldalán állsz. Mások meg dögöljenek bele. Ez sem stimmel egy jobbik szimpatizánshoz.
ne gyere nekem azzal, hogy nem lehetett a forint hitelezést fenntartani. Az sem áll meg. lehetett volna, csak akkor kormányozni kellett volna és nem majd beledögleni, hogy úgy kellett tenni, mintha kormányoznának. Ezek az események bizony ugyanabban az időben valának. Vállalja csak del a dkban sűrűsödött és külföldrül is ártó alakulat, amit tettek. Kárára azoknak, akiknek érdekei védelmére hamisan felesküdtek. Te is. mert te is magasról teszel a magyarok érdekeire.

aszekelyek 2012.08.22. 09:08:26

@inreallife: tőlem nézhettél bármit. Neked nem hiszek. Nem vagy hiteles személy a számomra. Ezen múlik. Szép is lenne innen szerezni az információkat és azt elhinni.... brrrr. , vagy a kurucról... vagy az indexről....

It’s the economy, stupid 2012.08.22. 09:10:40

@aszekelyek:
"az ellenzék semmire sem értékeli azt, hogy most először nincs túlzott deficit eljárás ellenünk és most van a hiánycél teljesítve."

Ami nincs azt nem lehet értékelni.

Úgy ítélte meg az ECOFIN tanácsa, hogy Magyarország elindult a három százalékos fenntartható deficit irányába, ezért kétharmados többséggel megállította a [forráselvonás] büntetést. De a túlzottdeficit-eljárás alól nem kerültünk ki.

Sőt. A jövő évi költségvetésben mutatkozó 600 milliárdos hiány 4,5-5% hiányt vetít előre. Emellett az inflációs célt sem tudják teljesíteni az 5,9%-os inflációval.

aszekelyek 2012.08.22. 09:11:36

@dr. Bubó: a zsidóságnál nem volt hagyományt jobban őrző és tárt közösség. A magyar nemesi sem. Csak a hagyományok mások voltak. A pénzváltó tanítvány , tudod..... színész tanítványról nem tudok... :) Valának a farizeusok viszont. Az is szép hagyomány. Őrzik is.....

aszekelyek 2012.08.22. 09:15:59

@márta)): arról , hogy a scédeknél mennyire megerősödött az antiszemitizmus semmit nem írnak ott? nagyon sok az ellenül elkövetett attrocitás. Sztem több, mint pár fizetett hülye, akik ott kajabáltak.

@dr. Bubó: most, hogy így mondod, a patkoló kováűcsok is, meg a cipészek is mind zsidó emberek voltak..., nem beszélve a szabókról, meg a pékekről..., télleg:DDD Az összes céhet ők adták...

Khal Drogo 2012.08.22. 09:19:48

@inreallife: A drog nem lett bizonyítva. A helyszínen vett vérminta "elkeveredett" a magyar rendőrség bűnjelraktárában. Soha többet nem került elő. A bíróság ezt így nem tudta figyelembe venni, mert a bizonyíték megsemmisült, ha jól emlékszem ez volt a sztori.

aszekelyek 2012.08.22. 09:24:03

@It’s the economy, stupid: tagadjad csak , nyugaodtan. Semmit nem értékelnek a világon. Tagadnak is m ndent. Olyan mindegy, miről van szó. ennyi a teljesítményük.

Mesélj , hogy és hol és mit építenek a kohéziós alapokból , amit nem vontak meg végül tőlünk? No sorolgassad szépen....

Mikor volt ennire jó nálunk a hiány %-ban? No kéreném azt az évszámot!. eleve azért akarták megvonni, mert a ballib kormányok a csatlakozás óta sosem teljesítették, amit vállaltak de a közelében sem voltak annak és még hazudoztak is róla. Most pedig nem fizetjük meg annak az árát úgy, hogy továbbra is az megy és ezért megvonnák azt a kohéziós pénzt Magyarországtól. valóban nincs mit értékelni..... NA jó elég belőletek, megyek a dolgomra.

Most nem úgy tesznek , mintha kormányoznának.

Bár ez a kormányzási stílus nem okoz örömet a sok szégyent Magyarországra és sok bajt is hozóknak. Annyi baj legyen.

Khal Drogo 2012.08.22. 09:24:36

Tranzakciós illeték: meghátrál a kormány? (2.)
2012. augusztus 21. | 19:28

A Nemzetgazdasági Minisztérium határidőre elkészítette azokat a dokumentumokat, amelyeket a Költségvetési Tanács kért a 2013-as költségvetés újraértékelése céljából. Cséfalvay Zoltán, az NGM államtitkára a HírTV-nek nyilatkozva nem zárta ki, hogy az újabb módosítások után a jegybank - az előzetesen kiszivárogtatott híreknek megfelelően végül - mentesül a tranzakciós illeték hatálya alól.

---

Tehát pótintézkedések várhatóak. Coming soon.

aszekelyek 2012.08.22. 09:27:29

@hoplita: ...-mondta a garázda , aki már elévült..., De szép! Ellened kell fellépni. IS.

Khal Drogo 2012.08.22. 09:29:46

@It’s the economy, stupid: Az idei hiánycél jelenleg nem teljesíthető. A tervezett gazdasági növekedés nem jön össze, több adóbevétel is elmarad a tervezettől. Az infláció elég jól pörög, ez pluszbevételt jelent, de ez szerintem kevés lesz. Több megy el a vámon, mint jön be a réven. Összességében szerintem gondok lesznek, további intézkedések kellenek egészen decemberig, akár kifizetések áttolása jövő év januárjára, hogy kikozmetikázzák a 2012-es évet.

aszekelyek 2012.08.22. 09:31:08

@Khal Drogo: Szerintem okos dolog beletenni valamit egy tervezetbe , amiből később engedhetnek... Tárgyalási alapnak. Tanultam tárgyalástechnikát is :)

aszekelyek 2012.08.22. 09:35:34

@It’s the economy, stupid: ez jóslat. majd a végeredményt kérem. Van az Únióban aki közelebb van ? IMF nélkül. Nem növelni a hiányt lehet úgy is. a szankciót végül ugye nem vezették be. ezt írtam. elérték , hogy erre ne kerüljön sor azok miatt a botrányosan kormányzott ,deficit hízlaló évek miatt. Ezt már nehéz tagadni.

Khal Drogo 2012.08.22. 09:39:38

@aszekelyek: Mivel a munkahelyvédelmi terv alapja ez az illeték, két dolog következhet ebből :
Nem lesz ilyen munkahelyvédelmi terv mivel nem lesz forrása
Máshonnan lesz forrása ( pl. más adók emelése )

aszekelyek 2012.08.22. 09:39:56

@Khal Drogo: azt is bedobták bajnaiék , jó , hogy mondod....

aszekelyek 2012.08.22. 09:44:09

@Khal Drogo: várjuk meg a forrását. Sztem a pártoknak ne adjunk pénzt.... . Az ablakon kidobott adóforint tömeg...

megyek ma érdeklődni a T -mobilhoz. Küldtek részletes számlát, amiért külön fizetettnek is és abban két csekken befizetési illeték van felszámolva, illetve egy pénztári. Náluk. Az egyik 2010.05.23-án történt. Szerinted? Kiküldték augusztusban.

It’s the economy, stupid 2012.08.22. 09:46:08

@inreallife:
"a fejlett nyugati társadalom 1000 sebből vérzik, és jól láthatóan haldoklik. a hivatlan migránsok szétszedik a társadalmakat. mert jogokra hivatkozva nem lépnek fel ellenük. ez a vesztüket okozza. ezt persze sokan ki is használják. túl sok a a jog."

Ha jól értem, te is egy ilyen hívatlan (gazdasági) migráns lennél. Magyarországon meg a jelenlegi kormány azon fáradozik, hogy az iráni életszínvonalat létrehozva "versenyképesek legyünk. Te úgy háborodsz fel azon, hogy ez az itthoniaknak nem tetszik (vö: nincs kedvük a lassú éhhalálhoz), hogy ugyanakkor kihúzod magad az itthoni "versenyképesség" hatásai alól, élvezve a nyugat ezer sebét. Meg a túl sok jogot. Miközben "törvényesség" után kiabálsz, közben rohadtul nem érdekelnek pl. az itthoni adózás szabályai (vö: megpróbálod még ki is játszani egymás ellen a két rendszert.)

Nem kéne neked zsidózni, mert nálad nagyobb farizeust nehéz lenne találni.
Más kérdés, hogy bizonyos elemek csoportjába, akik jobboldalinak álcázva magukat megpróbálják eljátszani a "hazafit", ezzel beleillesz. Gondolok itt pl. a Brüsszel ellen uszító, de onnan zsíros jövedelmet húzó kóklerekre.

Nothing personal, just business :))

aszekelyek 2012.08.22. 09:46:40

@Khal Drogo: elég kicsi lenne a szakképzetlen munkaerőre a kereslet sztem. mezőgazdaságban leginkább. Meg mondjuk multikánál polcfeltöltőnek.... Szted még hol?

It’s the economy, stupid 2012.08.22. 09:54:16

@aszekelyek:

Na figyelj, HP!
Azt próbáltam diszkréten jelezni, hogy megint összevissza HAZUDOZOL.

NEM SZÜNTETTÉK MEG A TÚLZOTT DEFICIT ELJÁRÁST, ergo a vezéred nem ért el semmit, kivéve persze a 100 milliárdos károkozását a kamatfeláron, meg a 180 milliárdos árfolyamveszteséget, amit a manyup vagyon eltőzsdézésével okozott. (3000-ből már csak 600 milliárd van meg, 180 milliárdos veszteséggel adta el a kötvényeket.) Persze ez se semmi, pestiesen szólva.

Az idei ktsgvetés is lóg a levegőben, a jövő éviről meg az ÁSZ papírra vetette, hogy a bevételek 30%-a FIKTÍV.

Ezek után, szerinted, be fogják szüntetni a túlzott deficit eljárást? (költői kérdés)

It’s the economy, stupid 2012.08.22. 09:59:03

@Khal Drogo:
"Összességében szerintem gondok lesznek, további intézkedések kellenek egészen decemberig, akár kifizetések áttolása jövő év januárjára, hogy kikozmetikázzák a 2012-es évet."

Kösz szépen, épp ezt pofázom. Ha áttolják, akkor a jövő évi még szarabb.

Cégek dőlnek be szakmányban, közmunkás a fél ország, mitől lenne adóbevétel? Tetejébe a közmunka is állami kiadás, azt a mások által befizetett adóból kell elvenni.
Honnan akarnak lóvét előteremteni? Csak nem erre mondta Varga, hogy mégis hozzányúlnánk ahhoz az IMF hitelhez?!

It’s the economy, stupid 2012.08.22. 10:01:09

@aszekelyek:
"ez jóslat."

Te 6ökör. Ezek szerint az (fideszesekkel telezsúfolt) ÁSZ az jósnők gyülekezete. Na menj a...

It’s the economy, stupid 2012.08.22. 10:21:07

@aszekelyek:
"Szerintem okos dolog beletenni valamit egy tervezetbe , amiből később engedhetnek... Tárgyalási alapnak.

Ez nem egy tárgyalás, te setétség. Ez az ország KÖLTSÉGVETÉSE. Egy pénzügyi MÉRLEG.
Nem a kreatív könyvelés miatt gyurcsányoztok állandóan?
Persze EZ még csak nem is kreatív, egyszerűen idióta módszer, a hülye is látja, hogy kamu.

Szerinted egy mérleg elkészítése úgy zajlik, hogy beleirkálunk mindenfélét, aztán majd engedünk belőle; a nav-nak pl. Engedünk, csak közben szénné büntet.

"Tanultam tárgyalástechnikát is"

Hát erre csak azt tudnám mondani, amit hoplita: asztakurva. Úri modoromból és szasszanida műveltségemből kifolyólag azt mondom: ach, du meine Güte...

dbeata 2012.08.22. 10:36:19

"Van itt pénz dögivel" rovatom újabb híre:

FKF Zrt még mindig fényezi magát, ezúttal city light posztereken, három szép ember, narancs szerkóban hirdeti a cég dicsőségét.

Ezzel egyidejűleg térdig járunk a szemétben a Clark Ádám térnél, valamint a Duna korzón, a nemzeti ünnepen. :))

Végül is érthető a dolog, fotózáson voltak a szemetesek, azért nem tudták a szemetet begyűjteni.
Hülye ünneplők, túróér' nem hoztatok magatokkal szemeteszacsit!

Éjjen a kormány, éjjen a párt!

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.08.22. 10:44:07

@inreallife: a magyar jogállam egy vicc, persze, az a f*sz meg simán megérdemelt volna 10-15 évet, persze.
Viszont onnan kezdődött a dolog, hogy azt írtad, gyilkosságért itthon 1-3 év a büntetés, és ezt a közlekedési esetet hoztad példaként.
Tán egyszerűbb és racionálisabb, ha elismered, hogy marhaságot írtál, ha marhaságot írtál...

dbeata 2012.08.22. 10:53:58

@aszekelyek: Nemzetközi statisztikák szerint a lakosság 4–6 %-a meleg, közülük 2% leszbikus, azaz nő.

A látens homoszexuális nem tud hajlamáról, sőt, Freud szerint kifejezetten homofób: a melegek iránti undort és félelmet érez.

Sokáig tartotta magát az a homofóbiát erősítő tévhit, hogy a homoszexualitás legfőbb oka a serdülők felnőttek általi elcsábítása. Ám a felmérések szerint a fiatalkorú melegek nagyobb részét kortársaik »avatják be«. (www.enc.hu)

It’s the economy, stupid 2012.08.22. 11:19:56

@Hángérien feeritél rajongó dbeata:
"FKF Zrt még mindig fényezi magát, ezúttal city light posztereken, ....Ezzel egyidejűleg térdig járunk a szemétben"

:DDDD
Na ja, aber a kettőnek semmi köze egymáshoz!

Hirdetni azért kell, mert a simi-érdekeltségű hirdetőtáblák üresen állnak, ti. a hirdető cégeknek nincs erre lóvéja, ha meg van, ki a francnak hirdetne, a sok ruppótlannak? Minek? Kidobott píz.

Tegnap pl. láttam egy táblát: kék ég felhőkkel, jé, mondok vindóz!, de neeem, az volt odaírva, hogy "kék az ég". Hubaszaki, ez mi lehet? Mellette levő tábla üres. Há' hogy lesz ebből így nemzeti burzsoázia?

A szemét meg a normál állapot. Eltűntek a - jellemzően hajléktalan - söprögetők is, úgy látszik arra sincs lóvé.

It’s the economy, stupid 2012.08.22. 11:30:50

"Van itt pénz " jeligére:
Egy kis zsebpénz valakinek (700 milla)

Közbeszerzési kiírás a hosszú hétvége előtt egy nappal (pénteken), határidő az ünnep után rögtön (aug 21 kedden).
A feladat az Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség kommunikációja. Hogy kié lesz a hétszáz milliós munka, még nem tudni.

k.blog.hu/2012/08/17/4_napos_hatarido

graycivil 2012.08.22. 11:47:18

"Nő a baj - 50 ezerrel kevesebb dolgozó a versenyszférában

Immár harmadik hónapja lényegében stagnál a versenyszférában alkalmazottak száma, a júniusi 1,816 millió dolgozó ugyanakkor 50 ezer fővel kevesebb, mint ahányan egy évvel ezelőtt dolgoztak. Mfor.hu-háttér."

www.mfor.hu/cikkek/Egyre_nagyobb_bajban_a_versenyszfera___50_ezerrel_kevesebb_dolgozo.html

Hogy rohadna ki a szájukból a nyelvük a tömény hazudozástól a "sikerekről és tündérmesékről"!

Gyerekek, könyörgöm,...! F.Y!DESZ

It’s the economy, stupid 2012.08.22. 12:13:35

@Hángérien feeritél rajongó dbeata:

Há-há-há-hááááámas asztal kap egy hangszórót és továbbjut a kö-kö-középdöntőbe.

Egyelőre a nyereményt nem adhatom oda, mert a Schifferék feljelentést tettek. Hiába no, eza zellenzék nem ismeri el az igazi érdemeket... (à la székelyék)

Ha visszavonják a tendert, akkor sajnos új kérdést kell majd adnom a továbbjutásért! :))

panelburzsuj 2012.08.22. 12:34:51

@graycivil:

Annyit azért legalább te hozzátehetnél: a "júniusi 1,816 millió dolgozó" az öt főnél nagyobb vállakozásokban regisztrált létszám - az ennél kisebb cégek durván egymilliós "személyi állományának" pontos alakulásáról haloványlila fingja sincs senkinek. Se államnak, se KSH-nak, se kormánynak, se ellenzéknek. (A hivatalosan regisztrált létszámok és munkaidők, valamint a tényleges munkavégzés közötti hézagokról számszakilag most nem fantáziálva, csak szólva.)

Szóval: négerek verekednek az alagútban, és a lekülönbözőbb rendű-rangú-pártszínű, ám ide-oda-amoda piszkosul elkötelezett agitátorok közvetítik a mérkőzést.

Mi meg fogadásokat kötünk...

panelburzsuj 2012.08.22. 12:43:15

@graycivil:

És biggyeszd mellár ezt is:

"A magyar gazdaság egyik meghatározó problémája, hogy a kínálat nagyon rugalmatlan, mind mennyiségét, mind szerkezetét tekintve. Ezért olyan átfogó programokra lenne szükség, amelyek kezelni tudják ezt a problémát. Indulásként egy-egy tevékenységi területet vagy földrajzi térséget kellene kijelölni, és azt kimozdítani az elmaradottság ördögi köréből. A kormánynak ehhez célirányos támogatásokat kellene nyújtania: egyfelől a technikai fejlesztésekhez és a szükséges beruházásokhoz, másfelől a kisvállalkozások önszerveződéséhez és piacra lépésének megkönnyítéséhez. Az áttörés csak így lehet sikeres."

Guglival nincs találós kérdés: igen, ez Mellár Tamás, a "renegát" "jobboldali" közgazdász szakvéleménye.

Guglitlan világban viszont már korántsem lenne olyan nyilvánvaló, hogy nem Maróthy tervhivatalából, vagy Matolcsy nemzetminisztériumából zeng ekképpen a mai napra rendelt ige...

hoplita 2012.08.22. 13:17:03

@aszekelyek:
A KURVAKANKÓS KIBASZOTT ANYÁDAT....AZT A ROHADÉKOT, AKI CSAK ILYET VOLT KÉPES A VILÁGRA SZARNI.:(

hoplita 2012.08.22. 13:24:47

@aszekelyek:
"....Aztán ha kivezényelik a csürhét , akiket bármire lehet , kutya fejnerúgásra is alkalmazni , hisz olyan aljanép , akkor lehet megint a magyarokra mutogatni. Nem olyan bonyolult ez...."

A kurvanyád fityiszes libafos....arról ugass, büdös fitymaszopogató tokásdisznó. hogy masíroztak, vagy a gátakon voltak...?

Egyébként meg a kedves családod a csürhe, meg a fitymátlan férjecskéd, meg a hasonszőrű ivadékaid, akikkel vemhesen álltál sort az első mekinél, te faszombőremajom.

dbeata 2012.08.22. 13:46:43

Van itt pénz dögivel :(

"A magyar állampapírok a világ legnagyobb reálhozamát adják. Annyit fizetünk, mint Olaszország, pedig sokkal stabilabbak vagyunk"

index.hu/gazdasag/magyar/2012/08/22/nagyot_lehet_keresni_magyarorszagon/

Menő Bt. szabin van, vagy mi?

It’s the economy, stupid 2012.08.22. 13:55:16

@hoplita:
"A kurvanyád fityiszes libafos...."

ööööö...it means NO? :))

Csak szeretném jelezni, hogy a múltkori kitiltás után is hiába rinyáltunk itt többen a bloggazdáznak, az a kőszívű alak nem engedett egy órácskát se a büntiből...

It’s the economy, stupid 2012.08.22. 14:21:07

@panelburzsuj:
"Nem bírja a termosztáttya"

Jaaaa, hacsak úgy nem...
Persze én nem érzem, mert mint afféle (nem panel) burzsujéknál, megy nálunk a klíma, így szolid 28 celziusban pilinszkázunk...

"az ennél kisebb cégek durván egymilliós "személyi állományának" pontos alakulásáról haloványlila fingja sincs senkinek."

???? Nem mondod? Régen még az ev-nek meg bt-nek is vót ksh száma, mittommilyen jelentéseket kellett feszt kűdözgetni nekik. Most az egyablakos rendszert (hivatalok egymásnak mekkűdik a zadatot) már fel se merem hozni...

panelburzsuj 2012.08.22. 14:29:59

@It’s the economy, stupid:

"hivatalok egymásnak mekkűdik a zadatot"

Havonta küldesz létszámadatot? A zeggyablakba?

Khal Drogo 2012.08.22. 14:44:11

@It’s the economy, stupid: 200 millióért megújítják a Parlament honlapját. Nemrég olvastam, talán múltheti a hír. Szóval vannak források parlagon.

Khal Drogo 2012.08.22. 14:48:35

@It’s the economy, stupid: A Fidesznél Carpe Diem van. Jövőre már új jegybankelnök lesz. Nyilván egy partner típusú MNB elnök fog jönni, plusz két alelnökkel megerősítve. Szerintem ott is nyílni fognak meg majd források.

It’s the economy, stupid 2012.08.22. 14:53:27

@panelburzsuj:
"Havonta küldesz létszámadatot?"

É-é-é-é-én??? Még a feltételezést is kikérem magamnak.
A könyvelő nemtom mit művel, mert egy ideje elvesztettem az érdeklődésem :S De valamikor régebben kellett jelenteni. (Az én koromban kissé összefolynak a 10-15 évek, lehet, hogy ez még a múlt században volt?)

It’s the economy, stupid 2012.08.22. 15:00:46

@Khal Drogo:
"partner típusú MNB elnök"

Teccik...
Na várjál, Rónával volt egy riport a napokban, aszongya a csávó, az mnb-nél levő 35 milliárd ojróból csak kb. 6 a kormányé. A többi a befektetőké, ha netalántán nagy hirtelen ki szeretnék vinni a vagyonkájukat innen, és emiatt át kellene váltani ezt a jóféle kis forintocskát ojrócskává.
Ha esztet a tényet számításba vesszük, akkor kezdem érteni befektetők orgazmusig fokozódó izgalmát a jegybanki "tartalékkal" kapcsolatban.
Te mi tucc erről?

It’s the economy, stupid 2012.08.22. 15:16:46

@Khal Drogo:
"200 millióért megújítják a Parlament honlapját."

Höhöhö ... mai ingatlanárak mellett, egy komplett új parlamentet telekkel vehetnénk az árán...
Remélem a munkaerőt Debrecenből hozták hozzá, (ez most divat itt Pösten), és ebben az árban a lakástámogatás is benne van.

graycivil 2012.08.22. 15:54:24

@panelburzsuj: Ez most mennyiben cáfolja a cikk állításait?

Khal Drogo 2012.08.22. 16:39:31

@It’s the economy, stupid: Nem értek az MNB-hez. Fogalmam sincs, de gondolom bármit is terveznek, azt figyelni fogják.
Szerintem a jelenleg rendelkezésre álló összes eszközt fel fogják használni majd az új MNB elnök hathatós támogatásával.
Az hogy ennek milyen lesz a fogadtatása, nem tudom.
Az új MNB elnök fogadtatása szerintem nem lesz túl jó. Már a jelölés előtt hetekkel borzalmas nevek fognak forogni. Matolcsy, Töröcskei stb. Annál már csak az lesz a rosszabb, ha valamelyik el is nyeri a tisztséget. Márpedig én személy szerint ilyen kalibert várok befutónak.

inreallife 2012.08.22. 16:40:52

@szoja122: 3 hozzászólást írtál, egybe válaszolok. leszarom a jobbik vallásosságát. én nem valami ellen szavazok, hanem valami mellett. a falun élőknek bejön a jézuska, nekem meg a programjuk, amire soha senki még egy rossz szót se tudott mondani, vagy kifogásolni.

a zsidók meg pont megérdemlik, hogy mindenki utálja őket. játszák a nagymenőt, mert pénzvilág nagy részére befolyásuk van, és láthatóan kurvára nem tudnak azokkal mit kezdeni, akiket nem lehet megvenni, vagy lefizetni. érdekes módon ebbe a nagyon antiszemita országba is folyamatosan járnak, ingatlanokat vesznek és letelepednek. szeretik ezt az országot, mert aprópénzért megvehetnek mindent a kormány asszisztálása mellett. cserébe morognak, amikor kapnak egy fülest... az már nem biznisz nekik... azaz de, abból is azt csinálnak. etnobiznisz...

inreallife 2012.08.22. 16:46:53

@Hángérien feeritél rajongó dbeata: amcsiknál már rájöttek, hogy vannak, akiket simogatással nem lehet jó útra terelni. a társadalomból kiszakadt állatokat jobb lelőni, mint visszaédesgetni. ugyanez igaz a megelőző csapásra is. inkább bekúrnak egy bombát akár a lakónegyed közepébe is, ha cserében egy egész város megmenekül. amikor nagy számokról beszélünk, ott a személyek eltűnnek. a drogos késsel hadonászó niggert le kellett lőni, mindenkinek jobb így. egészen biztos, hogy brutális bűncselekményt akadályoztak meg vele. az az ember minimum betörésekkel tartotta volna fenn magát. sajnos az ilyenek jellemzően embereket is ölnek. pl egy autós koccanás után, de valahol még ennyi indok sem kell. én nem bánnám, ha ilyen rendőrök cirkálnának magyarországon...

inreallife 2012.08.22. 16:52:32

@aszekelyek: igen, jogod van hülyének lenni. csak aztán ne háborodj fel, ha ezt szóvá is teszik jópáran a blogon. miután egy "sherlocki" meglátással remekül levezetted, hogy egy nem létező párt fizeti a nála 100x akkora pártot, több kérdésem nincs is. mindezt ráadásul az én kommentjeim alapján, két tőlem tök független pártra. bravó. szijjártóságból 5-ös. milyen volt a grazi klinika? sikerült a viktor melletti szobát megszerezni? mesélj már... :)

inreallife 2012.08.22. 17:02:13

@aszekelyek: látod, még mindig hülye vagy. mi az, hogy elvárt haszon? 370 milliárdos veszteség lett belőle. az aszekelyek gazdaságtanban az mekkora haszon? és nem véletlenül iratták alá a kockázatviselést, ugyanis aki minimális pénzügyi ismeretekkel rendelkezik, ez nem vonatkozik rád, az tudhatja, hogy az árfolyamok változnak a nap minden egyes másodpercében.

én már a válság előtt jóval korábban szóltam az öcsémnek, hogy baszhatja a svájci frankos hitelét, ha egyszer megcsúszik a forint. azt mondta, hogy ő vállalta a kockázatot, és neki még akkor is megéri, ráadásul csak 2 évre vette fel. még bőven a válság előtt vissza is fizette. észre tudod venni a különbséget eközött, meg a mennyi lesz havonta amit fizetni kell tipusú hitelfelvevők között?

a vicc az egészben az, hogy aki tudatosan gondolkodott és forintba vett fel hitelt, mert nem akart árfolyamkockázatot felvállalni, az megszívta, mert bőven 50%-kal többet törlesztett, mint a svájcifrankos idióták. most hogy ki lettek mentve az idióták, majd az egész ország fogja fizetni az ő felelőtlen döntésük következményét. orbánék nem csináltak mást, csak szétterítették az emberek között a tudatlan, tanulatlan barmok hibás döntésének az árát. te is meg fogod fizetni, nyugodj bele... a különbség kettőnk között, hogy te ehhez még tapsikolsz is...

inreallife 2012.08.22. 17:05:21

@aszekelyek: hahahahahaha. egy fideszes fidgyülis papol a hitelességről! :))))))
az év vicce egyben te meg az év agyhalottja...

inreallife 2012.08.22. 17:09:12

@Khal Drogo: akkor rosszul emléxel. a hivatalos verzió az volt, hogy találtak cannabis származékot a vérében, (úgytom kb 45 napig kimutatható) de azt nem tudták bizonyítani, hogy be volt drogozva, amikor vezetett. mondjuk ez vicces, ha 1 nappal később viszik be, akkor vajon hogyan bizonyítják bármilyen esetben is? ez így ahogy van kamu volt, futni hagyták a bmw-s menő srácot. persze még az autó biztosítását is meghamisította, mielőtt elkapták, ja meg persze elmenekült a helyszínről... valahogy rímel a stólbucira a sztori, csak ott hamistanuzás is volt...

inreallife 2012.08.22. 17:18:59

@It’s the economy, stupid: nem teljesen, az euban szabad munkavállalás van. nem segélyekért állok sorban, hanem kifejezetten örülnek, hogy újabb kuncsaftjuk van az agyelszívás nevű műveletükben. mert valljuk be az megy. adva van teszem azt egy 25-45 év közötti mérnök, akire egy pennyt nem költöttek, amíg kitanították, felnevelték stb, csak odamegy és termeli nekik a gdp-t. és viszi magával a családját 2 gyerekkel. ez nekik főnyerremény. a mindeféle bantunigger meg paki származék az már nekik is gondot jelent, ezt korlátozzák is.

és meg fogsz lepődni, itt nem védik a bűnözőket. nem takarják ki az arcukat a tvben, és kiírják a teljes nevüket. a magyar jogrendszer többet árt a törvénytisztelő magyar embernek, mint a bűnözőknek. tudtad, hogy angliában 3 millió kamerával figyelik az országot rendszerbe kötve? akárhol akármi történik, már ugranak is. amikor itt volt a nagy fosztogatás délen, egyesével az összes résztvevőt megkeresték, megbüntették. a képviselő lányát is, nincs kivétel. sőt cameron bemondta, amikor jajongani kezdtek, hogy a kiskorúak így meg úgy, hogyha valaki elég érett ahhoz, hogy bűnözzön, akkor elég nagy ahhoz is, hogy bűnhődjön. érdekes mi?

inreallife 2012.08.22. 17:25:16

@Hepci: nálam ez gyilkosság kategória. ugyanúgy, mintha a részeg szemben felhajt az autópályára és megöl valaki(ke)t. nem volt fegyver szegezve a fejéhez, hogy szívd fel begyem a sok port, meg idd whiskyt. inkább azt tartom banálisnak, hogy ezek ilyen lefokozott emberölésnek számítanak. attól, hogy a szándékos emberölést nem lehet ráhúzni (pedig kocsiba ült vezetni), attól még nem mondanám vétlennek őket. pláne a 100.000 forintbüntetés. hiába, irrtáló dolgok vannak ebben az országban szépszámmal. helyette megy a tálolmány meg a médiatörvény polírozása, a mindennapi dolgok le vannak szarva, ha az orbánék nem tudják ellopni őket...

inreallife 2012.08.22. 17:37:29

@Khal Drogo: mondok rosszabbat. járai. amúgy a tartalékot nem tudják lenyúlni, de vicces és kiszámíthatalan dolgokat tudnak majd vele csinálni. csak gondolj bele, a jegybank nekiáll spekulálni árfolyamokra. amikor devizahitelt (pl valamelyik imf részlet) veszünk fel, akkor éppen attack alatt lesz az ország, hogy sok forintra lehessen váltani. amikor meg devizahitelt akarunk visszafizetni, hirtelen intervenció hatására kicsit rásegítenek az árfolyamra, ne kelljen olyan sokat fizetni. ez nekünk addig jó, amíg ezeket a számokat nézzük, és nem látunk tovább az orrunknál aszekelyek módjára. viszont minden játszma 0 összegű, ergó valakik azt a pénzt bukják. tehát a befeketetések tovább fognak csökkenni, sőt a meglévők is kivonulnak a volatilitás miatt...

de a mégnagyobb trükk, ha elengedik a jegybanki kamatot. lesz megint 10%-os infláció, cserébe lesz 2-3% gdp növekedés. nem kérdéses, hogy az is hatalmas bukta, csak rövid távon jól néz ki. orbánék meg lekommunikálják, hogy megállítottuk az államadósság növekedését, utána növekedő pályára állítottuk a gazdaságot, majd most leszorítjuk az inflációt. mintha ezek a dolgok egymástól függetlenek lennének. pedig ez olyan, mint az ország ladikja, ha jobbra ülsz, akkor a jobb oldala lesüllyed, viszont a bal felemelkedik. ha a másik oldalra, akkor meg az süllyed és a másik emelkedik. ők ezzel játszanak, miközben hülyének nézik az embereket. mondjuk ezen nem lepődök meg, ha csupa beltenyésztett aszekelyekkel veszik körbe magukat...

inreallife 2012.08.22. 17:50:22

@Tom&Jerry: szia! köszi. én fizetem a 6390-et havonta. amúgy a lakcímkijelentés nagyon fontos dolog, épp a köteles polgári védelem miatt is erősen ajánlott, meg ugye akkor külföldi jogsival vezethetsz magyarországon külföldi rendszámú autót. orbánék nem visszacsalogatnak, a szokásos hazug kamunikációjukkal, hanem épp elenkezőleg, felégettetik az emberek mögött a hidat....

egyébként a cikk nem írja, de lehet védekezni ellene. ugyanis nem a lakcím miatt kell tb-t fizetned. sőt uniós törvény kimondja, hogy egyszerre két országban nem fizethetsz. tehát aki külföldön van, és itt fizet tb-t, annak otthon nem kell. (sőt ha jól tudom tilos!) ami miatt mégse bukik ki, az látható, egyáltalán nem tudnak egyeztetni az eu-n belül, ki hol dolgozik, mit fizet stb..

általában azért szokták mégis hazafizetni a külföldön élő emberek, mert az eü szolgáltatások országonként mások, és ha valami itt kint nem térítésmentes, akkor az horror összegekbe kerül. így megéri otthon is fizetni, még akkor is, ha sose lesz rá szükséged, mintsem ki kelljen csengetni valami miatt 1 millának megfelelő összeget. az kb 13 évnyi tb fizetéssel egyenértékű, amolyan kvázibiztosítás. kis dolgokra úgyse veszed igénybe, csak a nagyokra, így az állam is jól jár...

Khal Drogo 2012.08.22. 18:05:14

@inreallife: Most láttam VIktort a tévében, a válságadók maradnak a következő 20 évben, magyarázta nagy átéléssel. Ő személy szerint tette hozzá büszke, hogy neki kell utat vágni a dzsungelben machétével a kézben. Az őrület tehát folytatódni fog.

Khal Drogo 2012.08.22. 18:09:14

@inreallife: Ettől mi fényévekre vagyunk. Most éppen ott tartunk, hogy rektor úr a képviselő fiacskájának beírja vizsga nélkül a teljesítést.

korábban ulrike 2012.08.22. 18:17:21

@hoplita: @inreallife:
1. Nem a történelem ismeretét hiányolom, nálunk azt mindenki ismeri, meg a focit. Hanem azt furcsállom, hogy mai politikai indíttatásból több, mint 1000 éves dolgokat revizitálnak, mert nem illik a kurzusba.
mek.oszk.hu/00900/00940/html/ (Hóman-Szekfű: Magyar történet).
2. A nyugat.
www.amazon.com/Civilization-West-Rest-Niall-Ferguson/dp/1594203059/ref=pd_sim_b_1
www.amazon.com/Why-West-Rules---Now-Patterns/dp/0312611692/ref=sr_1_1?s=books&ie=UTF8&qid=1345651690&sr=1-1&keywords=why+the+west+rules+for+now
E kettő angolul van, de olyan 15 dollárért (3500 Ft.) darabja pár perc alatt letölthető Kindle formátumban. Ha már magyarul is megjelent, érdemes megnézni. Az első fickó ánglius, helyesebben, skót, és még szórakoztató is.

P.S. Nem mondtatok semmit a részegen nálunk gyilkolászó szlovák rendszámozott bmw-s ribancokról.

graycivil 2012.08.22. 18:22:53

"'Orbán félkatonai egypártrendszert épít'

Jávor Benedek szerint a kormányfő húsz-harminc évre tervezi saját politikáját. Az ellenzéki politikus hozzátette: a félkatonai egypártrendszer kialakítására való törekvést jelzi Orbán Viktor azon kijelentése a nagyköveteknek, hogy jó eredményt "csak fegyelmezett katonákkal lehet elérni"."

nol.hu/belfold/_orban_felkatonai_egypartrendszert_epit_

Elképzelem, ahogy El Curo és Horthy 10 év múlva "egy klubban" szerepelnek a magyar történelemben. Mint "a két konszolidáló". Remélem, El Curo kevesebb halálos áldozattal "éri el" ugyanazt, mint amibe Horthy politikája torkollott.

graycivil 2012.08.22. 18:29:23

"Regelve kergesd el!

Na végre! Megkapta az első konkrét pofont a kormány (mondjuk, nyilván személyesen Orbán Viktor) a választások korlátozására tervezett regisztrációs eljárás miatt."

poldi.blog.hu/2012/08/22/regelve_kergesd_el

"Az [origo] adta közre, hogy még az igazságügyi tárca munkaanyaga is alkotmányellenesnek és a választójog aránytalan korlátozásának tartja a Fidesz elnökségének tervét, miszerint a választók csak személyesen vagy meghatalmazott útján vetethetnék fel magukat a választási névjegyzékbe."

Khal Drogo 2012.08.22. 18:30:52

@graycivil: Elég furcsa hogy Orbán nem lépett fel sehol augusztus 20-án, nem mondott beszédet a zászlófelvonásnál, máshol sem, sőt nem is mutatkozott sehol, nagy nyilvánosság előtt.
Gondolom attól félnek hogy kifütyülik, ha nincs válogatott nézősereg.
Orbán szerintem lentebb van mint mondjuk januárban, a Békemenet idején.

graycivil 2012.08.22. 18:33:46

@6.Lenin: Az El Curo-Maeltolcsy tandem ámokfutása mellett minden korábbi gazdasági baki valóságos féritél. A Bajnai kormány pedig a "közmédia minden dezinformációja" ellenére valóban a "boldog (gazdasági) békeidők" szinonímájaként fog bevonulni a magyar közgondolkodásba.

Ha az effektív kormányzás már nem megy, akkor kifutásként marad a csupasz kommunikáció.

Khal Drogo 2012.08.22. 18:36:32

A magzatelhajtás teljes tilalmát is beemelnék politikai programjukba az amerikai republikánusok – közölték a párttól kedden. Az abortusszal kapcsolatos álláspontról egy 110 tagú bizottság határozott, és azt a következő hetekben tartandó elnökjelölt-választó kongresszuson fogadják el.

A teljes tilalom értelmében erőszak és vérfertőzés esetén sem engednék a művi terhességmegszakítást az Egyesült Államokban.

A kérdéssel kapcsolatban kínos helyzetbe kerültek a republikánusok egyik képviselőjük nyilatkozata miatt. Todd Akin szenátorjelölt egy vasárnapi interjúban azt mondta, hogy azok a nők, akik "egy tényleges nemi erőszak" áldozatai, szerinte csak ritkán esnek teherbe, mert szervezetük ilyen körülmények között tiltakozik a megfoganás ellen.

Mitt Romney republikánus elnökjelölt általános megütközést keltő kijelentése miatt felszólította Akint, hogy lépjen vissza szenátorjelöltségétől Missouri államban. Reince Priebus republikánus pártelnök azt kérte a politikustól, hogy ne vegyen részt a floridai Tampában tartandó pártkongresszuson.

Akin nem vette magára a kritikát, és kedden megerősítette, hogy indul a november 6-i megméretésen.

---

USA-ban is vannak Mikola-klónok :)
Egyébként kíváncsian várom hogy nálunk mikor fogják betiltani az abortuszt. Az Alaptörvényben már az alapokat letették.

inreallife 2012.08.22. 18:38:16

@korábban ulrike: nehéz mit mondani. egy, nagyon régen volt. kettő, kurvára nem dokumentált. három én sem tudok elszakadni a jelenlegi helyzetből. lehet ha nem vesszük fel a kereszténységet, akkor mi lettünk volna a keresztes hadjáratok célpontjai jeruzsálem helyett. ezt bőven nem lehet megítélni, a sötét középkort nem hiába jellemezték a sötét jelzővel. elég egy faszk.alap király, volt belőle sok is, aki móresre akart tanítani valakit, máris összejött volna a nemzetveszelytés. (van ilyen szó?) másrész pont a hülye vallási dogmák miatt rekedt meg európa többszáz évig, és a hülyeségeknek a mai napig kihatásuk van...

a csajszi meg mehet a dutyiba a császár meg a stólbuci mellé. ja, hogy az egyik be se ment, a másikat meg rég kieresztették? nézzük csak 3 ember, az 60 év alapból, plusz a 4. is megégett 80-90%-osan legalábbis a blikk szerint. ha ez igaz, akkor 4 halott van az 80 év. plusz tíz a részegség miatt. akarsz fogadni, hogy a 1/100-ad részét se fogja kapni?

ja azt mondanom sem kell, hogy a részeg hülyepi.csa aki a balesetet okozta, kiszál az x6-osból sértetlenül, a fiatban utazók meg mind halottak. mert annyit értek lázár szerint. nem kell ide a vallásos duma, itt megint nincs igazság. a hp-nak kellett volna 90%-osan megégni, a fiatban ülöknek megúszni, és mindenki boldog lenne. a hp azért, mert kapna morfiumot, mielőtt megdöglik... régen ezért lincselni lehetett, valahogy jobban passzolna ez a mostani helyzethez is...

inreallife 2012.08.22. 18:41:24

@graycivil: semmi köze hortynak ehhez a cigánygyerekhez. inkább rákosinak, de az meg a szerelmed, így azt nem írhattad mi?

graycivil 2012.08.22. 18:43:30

@inreallife: Tudod Rákosit dicsőítenem ciki lett volna, ha egyben nem dicsőítem El Curot is. Hát ezért nem írtam. :-)

Khal Drogo 2012.08.22. 18:50:07

Székében maradhat a sikaksztásért jogerősen elítélt dombóvári független polgármester, miután a Szekszárdi Törvényszék első fokon elutasította a Tolna Megyei Kormányhivatal kérelmét az összeférhetetlenség kimondására.

A kormányhivatal azután kérte a törvényszéktől a polgármester tisztségét érintő összeférhetetlenség kimondását, hogy a Kúria Szabó Lorándot január 24-én felbujtóként elkövetett sikkasztás miatt jogerősen két év, három évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte, közölte Imre Rita, a törvényszék bírói tanácsának elnöke. Az összeférhetetlenség kimondásának az lenne a következménye, hogy a polgármester megbízatását is meg kellene szüntetni - tette hozzá.

h i r d e t é s
A bírói tanács elnökének ismertetése szerint a kormányhivatal álláspontja az volt, hogy az önkormányzati törvény egyértelműen tartalmazza, ki kell mondani az összeférhetetlenséget, ha a polgármestert jogerősen szabadságvesztésre ítélik, márpedig a Kúria döntésének ez a lényege.

Szabó Loránd ellenkérelmében arra hivatkozott, hogy a Kúria előzetes mentesítésben részesítette. Érdemben a polgármester érvelése a helytálló - mondta Imre Rita.

A bíróságnak a Kúria iránymutatása szerint az elkövetéskor hatályos szabályokat kell alkalmaznia. Ez azt jelenti, hogy akit a bíróság előzetesen mentesített a hátrányos büntetőjogi következmények alól, az nem köteles számot adni az elítélésről. A törvényszék álláspontja, hogy a mentesítés miatt a polgármesteri tisztséget érintő összeférhetetlenség nem mondható ki - mondta ki Imre Rita.

Szabó Loránd 2003-ban és 2004-ben követte el a bűncselekményt. Képviselő-testületi felhatalmazás nélkül adott megbízást arra, hogy a dombóvári önkormányzat összesen 211 millió forintot utaljon át a részben önkormányzati tulajdonú Gunaras Rt.-nek és a Kapos Innovációs és Transzferközpont Kht.-nek pályázati önerő igazolására.

A törvényszék végzése nem jogerős, a kormányhivatal nyolc napon belül a Pécsi Ítélőtáblához nyújthat be fellebbezést, ezután a táblabíróságnak három napon belül kell döntenie.

---

Nem semmi...

graycivil 2012.08.22. 18:53:54

"A Jobbik a Vásárhelyi Mária S/M Klubban

Egyes bíróságok gyakorlata alapján ugyanis polgári és büntető jogi felelősség terhelheti azt a sajtóterméket, aki lelkiismeretesen beszámol arról, hogy az egyik közszereplő miket mond egy másik közszereplőről. "

mandiner.blog.hu/2012/08/22/a_jobbik_a_vasarhelyi_maria_sajtoszabadsag_s_m_klubban

inreallife 2012.08.22. 18:56:08

@Khal Drogo: ilyeneket én is tudok:

"A nyugdíjasok legalább jól járnak, mindenki más fizethet

Igencsak megosztotta a Pénzcentrum.hu olvasóit az a - néhány hónappal ezelőtti- hír, hogy tranzakciós költséget számítanak fel a postai utalványokon, azaz a jól ismert sárga csekken befizetett számlák után a távközlési szolgáltatók. Mivel a fogyasztóvédelmi törvény nyári módosítása szabályozta a tranzakciós díj kérdését, sokan azt gondolták, hogy díjmentesek maradtak a sárga csekkek. A legnagyobb szolgáltatónál ugyanakkor a nyugdíjasoknak ingyenes a csekkezés. "

Khal Drogo 2012.08.22. 19:01:59

@inreallife: A Jobbik programjában vannak azért érdekes dolgok, egy sor dolgot a Fidesz teljes, vagy részlegesen megvalósított. Szart sem értek ezek a programpontok.
Miből gondolod hogy ezen programpontokat nagyobb részben hajtották volna végre, ma jobb lenne a helyzet?
A Fidesz light-Jobbik programja egy csőd. Szerintem a Jobbik-hardcore verzió hasonló pályaívet futna be.

graycivil 2012.08.22. 19:05:35

@graycivil:

"Amit lehet Lucifernek, nem lehet a Mandinernek

itt most arról beszélünk, hogy pártunk és kormányunk egyik tagja mondott valamit, amiből a kizárólagos kormányhírgyártás jogával bíró hírgyár faragott a köz tájékoztatására beszámolót. Erre a bíróság azt állapítja meg, hogy se a kijelentés tevője, se az ebből hírt faragó hírgyár nem felelős, de a másodközlő sajtótermék igen."

varanus.blog.hu/2012/08/22/amit_lehet_lucifernek_nem_lehet_a_mandinernek?utm_source=ketrec&utm_medium=link&utm_content=2012_08_22&utm_campaign=index

"Tekintetes vérNépbíróság! Ez most komoly? "

inreallife 2012.08.22. 19:08:31

@Khal Drogo: a fidesznek csak a máz kellett a tolvaj zsidó haszonleső politikájának az elfedésére. csak szimbolikus dolgokat vett át a fidesz, amitől a magyarokank jobb lett volna, azt nemhogy étvette, hanem meg is tiltotta...

egyszer már írtam, valaki meg is dicsérte a meglátást, hogy a fidesz kormányprogram hiányában az mszp és a jobbik programját hajtja végre fifty-fifty alapon, csak mindkettőt szarul. balról próbál előzni, közben magyarabbnak akar látszani a jobbiknál....

Khal Drogo 2012.08.22. 19:08:31

@inreallife: Vajon honnan állapítja meg a szolgáltató hogy a sárgacsekk feladója nyugdíjas?

graycivil 2012.08.22. 19:10:22

"Világrekorder a magyar állampapír

A magyar állampapírok a világ legnagyobb reálhozamát adják. Annyit fizetünk, mint Olaszország, pedig sokkal stabilabbak vagyunk"

index.hu/gazdasag/magyar/2012/08/22/nagyot_lehet_keresni_magyarorszagon/

Siker, féritél! Gyerekek, könyörgöm,...! F.Y!DESZ

inreallife 2012.08.22. 19:12:59

@Khal Drogo: minden előfizetésre de még a sima feltöltőkártyára is regisztrálni kell a t-éknél. ne félj, itt angliában 3 sim kárytát is kaptam kérés nélkül több szolgáltatótól is. sőt, még ki se értem, már a repülőn osztogatták az o2-es simkártyákat... de vehetsz automatából is sim kártyát, valahogy itt nem csinálnak ekkora cécót az egészből. az meg, hogy 10forint/percért hívom a magyar vonalas számokat egy sima feltöltő kártyás telefonról, a legeslegnagyobb szégyen a magyarországi szolgáltatókra nézve...

graycivil 2012.08.22. 19:14:12

"Csintalan: akkor is baloldali voltam, amikor beléptem a Fideszbe

Csintalan: akkor is baloldali voltam, amikor beléptem a Fideszbe
Mindig baloldali volt, akkor is, amikor a HírTV-ben, akkor is, amikor a Lánchíd Rádiónál dolgozott, vagy amikor belépett a Fideszbe - mondta Csintalan Sándor az ATV Egyenes Beszédben."

atv.hu/cikk/20120821_csintalan_sandor?source=hirkereso

Zemberek! Adjatok egy gyűszűnyi helyet a világ végén, hogy elbújhassak ekkora baromságok elől!

nyünyüge 2012.08.22. 19:16:44

@inreallife:
Nem a szolgáltatók heppje, hogy minden sim.hez kérnek személyi adatokat. Törvény kötelezi őket.

Khal Drogo 2012.08.22. 19:20:49

@inreallife: Nem csak szimbolikus dolgokat vett át.

Néhány példa

Törvényt kezdeményezünk az állami vagyon védelmében, amely a nemzeti tulajdont megkárosítókat a jövőben akár
életfogytiglani börtönbüntetéssel sújthatja.

A jelenleginél lényegesen részletesebb, ugyanakkor áttekinthető állami költségvetésre van szükség. A közpénzek felelős
felhasználása érdekében meg kell alkotni a közpénzügyi törvényt, amely egyértelműen szabályozza az állam költségvetési
jogát, a költségvetési elveket, különös tekintettel a részletesség elvének érvényesítésére

Bővülő exportlehetőségek vagy gyümölcsöző együttműködések ellenében keleti gazdaságok vállalatai számára biztosítjuk a „hídfőállás” lehetőségét az Európai Unió piacai felé.
A gazdasági kapcsolatok bővülésének segítése érdekében megerősítjük a politikai és kulturális kapcsolatokat a fent
említett országokkal, népekkel. A kapcsolatépítésben kiemelten alapozunk az ázsiai népekkel meglévő, általuk máig szá-
mon tartott rokonsági kötelékekre, közös civilizációs örökségünkre.

Országosan vezérelt, de helyi szinten megvalósuló közmunkaprogramot dolgozunk ki, mellyel az önkormányzatok
számára jelentősen csökken az infrastrukturális beruházások költsége, és amely segítséget nyújt a vidéki lakosság számára a
hagyományos vidéki életmódhoz történő visszatéréshez.

A többnyire alulképzett, tartósan munka nélkül maradtak számára is biztosítjuk a közmunka lehetőségét, a jelenleginél szélesebb körű munkalehetőségekkel.

A szociális támogatások rendszer-átalakításának részeként, egyben a helyi gazdaság fejlesztésének eszközeként, orszá-
gosan kiterjesztjük a szociális kártyák rendszerét. Az elektronikus utalványok általi vásárlások biztos megrendeléseket teremtenek a helyi kereskedők és a vonzáskörben tevékenykedő gazdák, termelők számára is

Országos mozgalmat indítunk a „Válaszd a hazait!” jelmondattal, bevezetve a kezdeményezést a gazdasági élet mindennapjaiba.

Az ország számára stratégiai fontosságú, közműszerű szolgáltatókat – az ország teherbíró-képességének és a jogi
lehetőségek figyelembe vételével – újra állami vagy önkormányzati kézbe vesszük.

Nemzetünk és gazdaságunk jövője szempontjából kulcsfontosságú társadalmi értéket hordoznak a többgyermekes
családok, ezért támogatásuk az adózás eszközeivel is fontos. A Jobbik bevezetné a választható családi adózást, mely a csalá-
dot adózás szempontjából egy adóalany

A nyugdíjrendszert átalakítjuk, beleértve a korengedményes, a pártállamnak tett szolgálatok alapján kimagasló
mértékű nyugdíjak, a rokkantsági ellátások teljes felülvizsgálatát, valamint a kisnyugdíjak és a nyugdíjminimum
megemelését.

Lehetővé tesszük a szabad nyugdíjpénztár-választást, megszűnik a kötelező magánnyugdíj-pénztári tagság.

Az inváziós növények visszaszorítására (pl. parlagfű) közmunkaprogramot dolgozunk ki

És így tovább. Ezek nem szimbolikus dolgok. A beidézettek egy része szó szerint, többi része hasonló tartalommal lett végrehajtva.

inreallife 2012.08.22. 19:27:21

@graycivil: ez azért vastag csúsztatás. mit jelent az, hogy stabilitás? mert láttam a cikkben felsorolva országokat de a stabilitás definícióját nem. rengeteg makrogazdasági adat alapján lehet meghúzni a vonalat, amiben jobbak vagyunk az olaszoknál, hogy a gdphez mért hiányunk nem 120%, a többiben sokkal rosszabbak vagyunk. pl nekik 1,6% az államháztartási hiánycéljuk 2012-re, amit senki nem kérdőjelez meg, az elsődleges egyenlegük messze jobb, mint a miénk, infláció alig, a hitelminősítőknél meg bőven jobb helyen állnak, 1 hónapja még a kategóriásak voltak, stbstbstb. ez egy tények nélküli cikk volt.

inreallife 2012.08.22. 19:29:26

@nyünyüge: felesleges törvény eltörlésével lehet csökkenteni az adminisztrációt? akkor miért nem tesszük meg? ilyenekkel kéne inkább foglalkozni, mintsem az új tákolmánnyal...

6.Lenin 2012.08.22. 19:32:40

@graycivil:

"A Bajnai kormány pedig a "közmédia minden dezinformációja" ellenére valóban a "boldog (gazdasági) békeidők" szinonímájaként fog bevonulni a magyar közgondolkodásba."

ezt nem vitatom.

Ballib oldalon még létezik elég nagy számú gondolkodásra képtelen honfitársunk.

1 olyan országban, ahol az elmúlt rendszer bukott képviselői még egyáltalán részt vehetnek a közéletben, az mindent elmond a baloldal szellemi színvonaláról.
Attól a gondolatvilágtól, amit az elmúlt 60 évben magukba szívtak, nem lesz könnyű megszabadítani őket.
Sajnos.

inreallife 2012.08.22. 19:38:51

@Khal Drogo: nem látom a csendőrséget, mint az egyik markánsan meghatározó jobbikos programpont. orbán viktor és slapje leszavazta a jobbik által benyújtott termőföld és vízkészletet megvédő törvényt. ráadásul alkotmányba ment volna. nincs törvény, hogy a boltok a termékeik minimum 80%-ban magyar terméket legyen kötelező árulniuk. de aszem sorolhatnánk napestig is. amit előrelépésnek tartok, az a monori kártyás segély, meg a rokivizsgálat. a kocsi nyugdíjakhoz nem nyúltak, az ügynöklista leszavazva sokadszor, lófaszt nem csinált a fidesz. kamunkálnak kelettel oké, és? haszna semmi. nem jól kamunikálnak. szerinted melyik az olajon megtollasodott arab ország jön ide államadósságot venni, amikor a zsidók kegyeit lessük naphosszat? meg antiszemitázgatunk boldog boldogtalant?

lófaszt nem csinált a fidesz, szimbolikus részeket valósított meg, amik amúgy sem kerültek egy forintba sem. na jó kerültek, mert lopniuk azt alapból kell...

hoplita 2012.08.22. 19:40:28

@szoja122:
A Biblia nagy bé, a sztyepp meg két pé.
Nagyjából ennyit érsz, bőröndödön.:))))

nyünyüge 2012.08.22. 19:41:15

@inreallife:
Szvsz nemzetbiztonsági megfontolás áll mögötte: elvileg minden távközlési tranzakció "felelőse" legyen visszakereshető.

hoplita 2012.08.22. 19:43:16

@szoja122:
".... Azokat az arabokat véded, akik lerombolták a WTC -t...."

Sőt....szerintem még azt a vén kurvát is ők deflorálták, akit anyádnak hiszel...:DDDDD

hoplita 2012.08.22. 19:46:23

@aszekelyek:
Bazmeg, fityiszfaszom....már háromnegyed kilenckor beszittyóztál?:)))))
Ennyi "elütés" ilyenkor....ez nem Turpi vót, libafosagyú....:DDD

hoplita 2012.08.22. 19:50:40

@Hepci:
Én tehetem, mert van.:))
Valaha az emenón elmagyarázta, hogy a fitymamentes dugócska jobb, mert kisebb a méhnyakrák veszélye....:)))
Gondolom valami echte bibsitől hallhatta....szopás közben.:DDD

hoplita 2012.08.22. 19:53:12

@panelburzsuj:
Szerintem én jobban tűröm, mint te......nem kicsivel.
Én ma is kinn melóztam a napon....te hol osztottad meg bolygónyi agyad tartalmát...?
Két fikázás közt belefért egy kis hüsi?

korábban ulrike 2012.08.22. 19:55:00

@inreallife: ‘Historical knowledge is the re-enactment of a past thought incapsulated in a context of present thoughts which, by contradicting it, confine it to a plane different from theirs.’ (Oxford philosopher R. G. Collingwood in his 1939 Autobiography)

Ferguson, Niall (2011-03-03). Civilization: The West and the Rest (Kindle Locations 292-293). ePenguin. Kindle Edition.

A'szem, egy pár történész szívesem megfojtaná Fergusont egy kanál vízben.

inreallife 2012.08.22. 20:00:14

@nyünyüge: angliában, ahol a terrorfenyegetettség többszöröse a magyarnak ott meg nem tartják szükségesnek? ha a magyar rendszer ilyen, akkor egy románban vett telefonon roamingolva simán lehet terrocsapást tervezni budapestre? vicc. ez csak szopatás meg listagyűjtés, ettől egy terrorista sem lesz lekapcsolva...

hoplita 2012.08.22. 20:03:32

@korábban ulrike:
"...Nem a történelem ismeretét hiányolom, nálunk azt mindenki ismeri, meg a focit. .."

Aha...tényleg ismered úgy mint én....?
Guglizás nélkül beugrana az első tíz király Árpád véréből...?
Tudod mi volt Kerlésnél, vagy Ménfőnél, majd Mogyoródon?

Kétlem, picinyem....úgy fésztufész elbeszélgetnék én veled.....meg az itt lébecoló nagy töritudósokkal.....:(

Mondtam, nem beszélek angolul....de valszeg másra nem figyelsz, csak a saját okosságaidra.

hoplita 2012.08.22. 20:06:45

@graycivil:
Na...onnan is hozol...?
Oda is jársz szarért, gecivince?
Turulka pont neked való, hasonló kis geci faszfej...meg is mondtam neki.

dbeata 2012.08.22. 20:07:00

@inreallife: Mit számít az neked, úgyse járod már azokat az utcákat. Tudod, nem vagyunk egyformák. Míg józan eszemmel lehet, felfogom, amit mondasz, de egyúttal sírni van kedvem, gyászolom azt az országot, ami lehetett volna belőle, ha nem romlik el valami ennyire, talán végzetesen. És magamban is keresem a felelőst, nemcsak mindig a másikban.

6.Lenin 2012.08.22. 20:12:29

@Hángérien feeritél rajongó dbeata:

"sírni van kedvem, gyászolom azt az országot, ami lehetett volna belőle, ha nem romlik el valami ennyire, talán végzetesen."

Arra nem gondolsz, ha sikerülne az az ország, amit elképzelsz, mások sírnának?
Érdekes felfogás.

hoplita 2012.08.22. 20:12:54

@6.Lenin:

"....Ballib oldalon még létezik elég nagy számú gondolkodásra képtelen honfitársunk...."

Ja...meg itt vagy te, gémiklós, aki nő, a gerincesség élő szobra, igaz csicskadroid...?
Bazmeg....nincs neked semmi önkritikád....???????

Figyu....hogy a faszomba vótál te 70-ben vállalkozó...?
Amikor a pártbizottságokon döntötték el, hogy ki lehet az és ki nem...?
Melyik főkomcsit szoptad hanyatt, te köcsög ehhez...?
Aztán meg kislattyogtál állítólag nyugatra...nekem 85-ben egy hónapomba került egy szaros török vízum...?

Vagyis egy kollaboráns geci vagy, aki akkor is hazudik, amikor kérdez..

szoja122 2012.08.22. 20:16:44

@hoplita: Állandóan a Google-lal jössz, az aki csak a kuruc.info-t ismeri.

Életedben írtál már valamit káromkodásokon és fröcsögő gyűlöleten kívül?

Visszaolvastam 2008-ig, régen is ugyanilyen hülye voltál.

A végtelen hülyeséget már nem lehet fokozni...

Sajnállak, nagyon rossz lehet ennyire hülyének lenni...

dbeata 2012.08.22. 20:19:36

@6.Lenin: Érdekes inkább az a felfogás, amely úgy értelmezi a világot, hogy ha valakinek jó, hasznos valami, az valaki másnak szükségszerűen rossz, ártalmas.

inreallife 2012.08.22. 20:32:08

@Hángérien feeritél rajongó dbeata: nagy igazságod van. a rrendszerváltás után ebből sokkal többet kellett volna kihozni, egy szétszakadt csehszlovákia nem lehetne előttünk. eézrt a rendszerváltó pártok a hibásak. nem biztos, hogy van aki jobban csinálná náluk, de az biztos, hogy ezeket többet megválasztani nem szabad. ezek garanciák a sikertelenség folytatására, szvsz. mind a kettő sikeresen és többször bizonyította, hogy a dilettáns kormányzásuk leginkább a kamunikációban nyilvánul meg, tényleges eredményt felmutatni nem tudnak. a két komcsi pártnak a szemétdombon a helye...

6.Lenin 2012.08.22. 20:33:44

@hoplita:

".hogy a faszomba vótál te 70-ben vállalkozó...?"

Nézz utána. 70 májusától voltam egyéni vállalkozó.
Kiváltottam és 3 évig nem kellett adót fizetnem. 3 év után pedig 60% adókedvezményt adtak.
74 őszétől mentem külföldre, 80 karácsonyán (23-án) települtünk vissza. Utána ismét vállalkozó voltam, talán 2-3 évet kivéve. Akkor is vállalkozásban dolgoztam, de társként, nem egyedül.
Sehol nem írtam, hol éltem külföldön.

Kivel kollaboráltam volna?
Nekem nem kellett beköpnöm senkit, hogy mentsem a bőröm.
A gimiben voltam utoljára KISZ-tag, ahonnan 62-ben nagy ívben kirúgtak.
Sose magadból indulj, ha másokat akarsz megítélni.

6.Lenin 2012.08.22. 20:37:11

@Hángérien feeritél rajongó dbeata:

Szerintem ezt nem gondoltad át kellőképpen.

hoplita 2012.08.22. 20:37:24

@szoja122:
Takaroggy mán a zanyádba, te köcsög.
Ha a seggem lyuka tudna beszélni, akkor már végzetes lenne a hendikeped, te pöcsömbőre.:)

hoplita 2012.08.22. 20:41:14

@6.Lenin:
Ne ugass.
Akkor nem állampolgári jog volt a vállalkozás, az adható volt...meg nem. Általában nem.

Hazudsz, geciputtony, hazudsz, mintha olvasnád.
Kábítsd a 20 éveseket, azokat tudod, azokat lehet....de én már megettem a kenyerem nagyobbik felét, nekem ne kormolj, faszfej.

graycivil 2012.08.22. 20:43:59

@hoplita: Kösz a krucos sajtóajánlatot, Tahoplita...:-)

korábban ulrike 2012.08.22. 20:44:12

@hoplita:
1. Úgy, mint te, nem. Te ismered a legjobban. Csak nem érted, s ezt is a legjobban. A legjobban nem érted a nem értők közül. Te mindent a legjobban, csak az böki, hogy a legrosszabbul.
2. Ha nem tudsz angolul, nem tudsz, magánügyed, nem érdekel. Nem is neked ajánlottam, IRL-nek is szólt a válasz, ne mindenhová magad képzeld oda, legjobbak legjobbja.

szoja122 2012.08.22. 20:46:18

@hoplita: "mán a zanyádba" Az akadémia helyesírás szabályzata ehhez mit szól?

hoplita 2012.08.22. 20:47:00

@graycivil:
Szívesen, te faszfej.

Megsúgok valamit...olyannal házalsz, ami manapság nem kelendő termék, gecivince.
Miért nem valami értelmessel töltöd napjaid...? Mongyuk baszhatnál sündisznót is.....

graycivil 2012.08.22. 20:48:27

@6.Lenin: Jó, látom, megvolt a ma esti adrenalin-képző ballibezés. Nehéz szellemi muníció nélkül élni ilyen "vérzivatarban". :-)

Jo84all!

hoplita 2012.08.22. 20:49:39

@szoja122:
Inkább a Biblia és a sztyepp szót nézegesd, te retardált ázalékállat.

@korábban ulrike:
Hű, neked még humorod is van?
Sajátos, szerintem más nem kacag rajta...de ez a tiéd, el ne hagyd.:)

6.Lenin 2012.08.22. 20:50:15

@hoplita:

A 70-es évek elején kezdődött 1 kísérlet, amit sajnos 1re inkább szűkítettek.
Hol voltál te még akkor? Mit tudsz te arról a világról?

graycivil 2012.08.22. 20:52:08

@hoplita: Látom, neked sem kell már sokat "szellemileg csökkenned", hogy elaludjál. Jó neked, hogy napközben sem pörögsz fel, alapjáraton vagy képes "gondolkodni". Hasznos tulajdonság. :-)

korábban ulrike 2012.08.22. 20:54:58

@hoplita: Elfelejtettem hozzátenni, a Hóman-Szekfű magyarul van.
P.S. Én egyszer 11-ig is eljutottam. Egy percen belül. Ha olvasnod Bálint bácsit, 15-ig is viheted, Rióban már olimpiai szám is lehet.

hoplita 2012.08.22. 20:57:01

@6.Lenin:
Ja...és te vótál a kísérlet alanya. És mi vót a feladat...?
Le kellett pipálnod lajkakutyát?

graycivil 2012.08.22. 21:01:24

"„A cigányokkal van a baj” – a Helyi Téma nem szórakozik

A Helyi Téma („Magyarország legnagyobb hetilapja”) már eddig sem volt különösebben szégyenlős, ha címadásról volt szó, de augusztus 22-i címlapjával valószínűleg minden eddigi határt átlépett."

magyarinfo.blog.hu/2012/08/22/_a_ciganyokkal_van_a_baj_a_helyi_tema_nem_szorakozik?utm_source=ketrec&utm_medium=link&utm_content=2012_08_22&utm_campaign=index

panelburzsuj 2012.08.22. 21:09:49

@hoplita:

Dolgoztál a napon??

38 fokba mér nem inkább strandolsz?

aszekelyek 2012.08.22. 21:09:51

@It’s the economy, stupid: ebben a stílusban a kedves mamával társalogj. ezentúl ignorállalk, ne is erőlködj. Kultúrember, nem te, úgy fejezi ki a nem egyet értését, hogy nem ír bele sértéseket, trágárságot. Pá!

@graycivil: grréczykém, ez kolosszális! A mindenkinek fájni fog című tündérmese egyébként tényleg jó .... mesének. ..és akkor jött a királyfi , györgy gordon bajnai királyfi és szépen levezényelte a brutális megszorítások azon részét is , amit már nem akart , tudott , -vagy nem engedték meg neki ? - a mi ferink, aki szintén jó királyfi volt... Ám ezzel együtt sem közelítette meg az az évi hiány a hiánycélt, amit ő bevállalt a következő kormány terhére. nem ír valamit arrról, hogy ő mivel hozta volna közelebb év végére a hiányt, miután ki van kiáltva zseninek, a haza és haladás alapítványosdival is? érdekelne az az alternatíva. Ingatlan adó? Vagy marad a 6.7 , a 3.8 helyett?
Belenéztem ma az atv-n a gréczyke vezette betelefonálósba , tegnapi ismétlésbe , és komolyan megsajnáltam.... :) Amiket ott lehet hallani! nem győzi mondjuk demokratikus és permentesre pofozni a nehezen fogalmazó de annál inkább mindenfélét bizton állítókat. Ami jó hírnév megsértése és nem bizonyítható , sem nem bizonyított. :) Viszont mondhatták az illetőnek a piacon vagy más suttogóban...

hoplita 2012.08.22. 21:12:00

@korábban ulrike:
Mondom én, hogy valami temetőárokban ütöttek össze, azért lehetsz ilyen szellemes.

Hóman-Szekfűt ismerem egy ideje.....úgy 30 éve, ne nekem linkeld....

panelburzsuj 2012.08.22. 21:12:06

@graycivil:

Mér kéne mindenáron cáfolni?

Illusztrál, kiegészít, látókört szélesít ...

hoplita 2012.08.22. 21:14:19

@panelburzsuj:
Na mé'r nem, kedvenc szkeptikus okostojásom...?
Tán csak nem azért, mert kell a pénz...?
De az is lehet, hogy ez a szórakozásom....

aszekelyek 2012.08.22. 21:18:36

@Hángérien feeritél rajongó dbeata: nem lehet, hogy azünneplők szemetelték tele? :) Szoknak ám.... már Hofi is megmondta:D " szemetelnek, szemetelnek..." Másnap , gondolom praktikusan hajnalban összerántották a helyet , mert délelőtt már nem volt olyan szemetes. :)
Köszönjük , hogy közzé tetted Freud elméletét is. Legalább nem egyedül vagyok ezekkel az információkkal itt. No igen. Szoktam ide idézni , hogy emeriken congress gyerekvédelmis fickóját egyszer csak lekapcsolták gyerekpornós bűncselekménye miatt. Sok bizonyítékkal... Most képzeld el , mit kapnék én , ha megírnám a homofóboknak , hogy látencia szaguk van.... és az nem egy gyógynövény latin neve. :D

Ferretke ma is gyönyörű , üdvözlöm őt is. :D

aszekelyek 2012.08.22. 21:23:21

@Hángérien feeritél rajongó dbeata: érdekes még , hogy azok a férfiak , a saját szexualitásukkal nem tisztában lévők , akik homofóbok , a leszbikus nőket jobban tolerálják.... :) Elgyönyörködnek bennük a felnőtt filmeken...

aszekelyek 2012.08.22. 21:28:44

@It’s the economy, stupid: akkor nem lesz semmi baj. Amiért schiffer feljelentette ferinket , azt sem lehetett kellően bizonyítani. Bizonyítéka nem volt. Persze jogász és pontosan tudta, hogy ez és így fog történni....

6.Lenin 2012.08.22. 21:30:04

@hoplita:

Bocsi, de a bunkóságoddal nem tudok mit kezdeni. A 70-es években próbáltak 1 gazdasági nyitást, ami sajnos hamar befulladt.

Már akkor túlkínálat volt bunkókból.

Te sem tudsz mást, csak abban szűk világban mozogni, amit a megmaradt agysejtjeid még képesek feldolgozni.

aszekelyek 2012.08.22. 21:36:56

@inreallife: mihez képest lett az a veszteség , csókolom ? Ne engem hülyézzél. Erdei úr mondtan, nagy nyilvánosság előttn, igaz el is tűnt a székébőln, hogy tőlük a tulajdonosok elvárják azt a pénzt , a bankok vezetőitől , amit és azt nekik hozniuk kell. Bármi áron. no és az nem a 150-en felvett svájci frank 10 %-os, szokásos árfolyammozgása. Amit elvártak. Véletlenül nem lesz 250 a chf , minden ok nélkül....

6.Lenin 2012.08.22. 21:38:37

@graycivil:

Feltetted már azt az 1xű kérdést magadnak, hogy miért is tartunk itt?

Félsz a választól?
Vagy 1xűbb belinkelni az agymosó lapokból?
Fáraszt a gondolkodás?

Netán feltételezed, mindenki más hülye?
Túl 1xű a világról alkotott elképzelésed, szerintem.

panelburzsuj 2012.08.22. 21:41:21

@szoja122:

AkH szongya:

sztep v. sztyepp

visszakettopadlogaz (törölt) 2012.08.22. 21:56:12

Szerintem OV segitseg nelkul, egyedul, csupan retorikai eszkozokkel meg tudna nyerni az elso- es masodik vilaghaborut.

korábban ulrike 2012.08.22. 21:57:10

@hoplita: Örülök, hogy ismered őket. Próbálj a könyveikkel is ismerkedni.

6.Lenin 2012.08.22. 22:00:27

@visszakettopadlogaz:

Ha akkor is ilyen szinten lettek volna az ellenfelek, mint jelenleg, nem is jelentene túl nagy szellemi kihívást a győzelem.
Szerintem.

panelburzsuj 2012.08.22. 22:12:55

@6.Lenin:

Kávéházi Konrád von Hötzcsútdorf.

6.Lenin 2012.08.22. 22:21:03

@panelburzsuj:

1 hötzcsútdorfi kezében a kormány, a sok okostojás meg csak szív ezerrel.
Nekem fura, de ki tudja.
Ma már nem érdemes csodálkozni semmin.

6.Lenin 2012.08.22. 22:33:19

Az egész világ pöcsöl mindenféle gazdasági válsággal, miközben Mo -on túlkínálat van a mindentudókból, akik tisztában vannak a megoldásokkal, és talán 15 perc alatt képesek lennének megoldani mindent.

Csak már 1 kérdés megoldatlan:

Mi a toszért irányít még mindig ez a suttyó, kis mokány pacák?

Mindegy.
Pá!
Mindenkinek.

ménrót 2012.08.22. 23:06:25

@aszekelyek
:Ajánlom figyelmedbe így kell lealázni 3 "embert"!!!!!!!!

Volner János: "Ceglédi konfliktus" Ma reggel (2012-08-22)
www.youtube.com/watch?v=6z0lahvL24I&feature=colike

panelburzsuj 2012.08.22. 23:08:01

@6.Lenin:

"Mi a toszért irányít még mindig ez a suttyó, kis mokány pacák?"

Talán - mert belőled még a mindentudóknál is több van?...

teevee 2012.08.22. 23:41:51

@Hángérien feeritél rajongó dbeata: Nem, én nem érzem.
De biztosan nem tudok annyira angolul. A pride-ot fordítják, gőgnek, büszkeségnek, önérzetnek, a self esteem-et pedig önbecsülésnek és önérzetnek is.

De azért itt nem a fordítással van baj. Akinek a melegekről a természetesen alábbvaló, szemétdomb, rács mögé, ... stb. jut eszébe, annak hívhatod a felvonulásukat akárhogy, már a létezésüket is csakazértis dacosságnak fogja tekinteni.

Akik meg nem vitatják el a melegektől az önbecsülést, azok az önérzetüket sem tartják irritálónak.

Szerintem.

inreallife 2012.08.23. 00:16:39

@ménrót: volner nagyon kemény. :)
esküszöm imádom a palit. gyakorlatilag olyan tekintélyparancsoló mind a modoara, mind a beszédkészsége, hogy a sok zsidó még pillázni sem tudott, nemhogy kérdezni. teljesen jól elmondott mindent, ami az esettel kapcsolatban elmondható volt.

inreallife 2012.08.23. 00:28:12

@aszekelyek: nyanya. már mondtam, hogy az orbán 29 pontja miatt lett 6.7% a hiány. a társasági adó 10%-ra engedése csak többszázmilliárd forintos bevételcsökkenést eredményezett. azzal pedig számoltak év végéig. tehát orbán baszta el. és még volt 28 másik pont is... közben kósa meg a szijjártó bedöntötte a forintot, hogy sokkal többet kelljen fizetni a hitelek után...

inreallife 2012.08.23. 00:45:28

@aszekelyek: még mindig nem érted. elmagyarázom, hogyan működik, mert addig úgyse hagyod abba ezt a faszságot.
a bank, legyen mondjuk az otp svájci frankos hitelt kínál. bemegy a sötét paraszt, és olyan hitelt kér, aminek 50.000 forint a havi törlesztőrészlete, más nem is érdekli. az otp kiszámolja a feltételeket, megmutatja, majd megkötik a szerződést.

nézzük tovább a folyamatot. az történik, hogy az otp felvesz hitelt egy svájci banktól, erre vannak mindenféle swap eszközök. majd ráteszi a maga hasznát (ami olyan sok nem lehet, ha 4%-os hitelről beszélünk, vagy a 2%-os japán jenes hitelről) és továbbadja a sötét parasztnak. mi történt akkor itt voltaképpen? svájci frankos hitelt vett fel az otp, azt átszámolja forintra, és a sötét paraszt azt törleszti. minden hónapban teszem azt 300 svájci frankot kell törleszteni. 150 forintnál ez 45.000 forint, 250-nél meg 75.000 forint. ezért lett több a törlesztő, de ugyanúgy 300 svájci frankot kell fizetni.

erre te azt mondod, hogy "felvitték" a svájci frankot. először is, ez relatív.legalább a felét az tette ki, hogy bedöntötték a forintot. hogy kik? először a kósa meg a szijjártó. utána orbán meg az államosítások, majd jött a végtörlesztés. felelősöket keresel? ott vannak.

aztán tegyük azt is hozzá, hogy sose volt közvetlenül váltva a svájci frank és a forint. először euróra váltják. tehát az euróhoz képest is sokat vesztettünk. meg zlotyihoz is, meg a pesohoz is, lírához is, még mozambiki lófaszhoz képest is. ez mind az orbánék hibája, ezt ők kúrták el. bajnai egy növekvő gdp-jű, csökkenő államháztartási hiányú országot adott át. ezt orbán el is ismerte. most akkor az átadás pillanatától nézzük már meg mi történt? nézzük 2010 áprilisa, és 2011 augusztusa között nem egész másfél évet:

arfolyamkereso.com/?currency=CHF&one=1&start_date=2010-04-01&end_date=2011-08-10#graph

látod a június 10-nél a kiugrást? azt csinálták kósáék...
most mehetsz szájbabaszni magadat, utána az orbánékat...

inreallife 2012.08.23. 00:52:20

érdekes elemzés:

koznev.hu/cikk/kozneveles-online/melyik-a-legkevesbe-nepszerutlen-part/

"Bár a diákok közül sokan nyitottak az aktív társadalmi részvételre – a fiatalok fele már végzett önkéntes munkát – a politikával kapcsolatban tanáraikhoz hasonlóan kiábrándultak. Ugyanakkor az is megfigyelhető volt, hogy a tanárok mindenütt demokratikusabbak a diákoknál. Arra azonban nincs alkalmuk, eszközük, hogy a diákok figyelmét felhívják aktuális társadalmi kérdésekre, szempontokra, a társadalmi, politikai kérdéseket lehetőség szerint kikerülik. A demokratikusabb módon működő iskolák diákjai is javarészt nyitottak a tekintélyelvű állításokra szélesebb társadalmi kérdésekben. Körükben bár minden politikai párt népszerűtlen, a leginkább elfogadott a Jobbik, függetlenül attól, hogy az iskolának milyen a világnézete, működése."

inreallife 2012.08.23. 00:56:23

na ettől most aztán jól összefog az olajfa.

kuruc.info/r/2/100333/

"Húsz darab Szolidaritás-aktivista alkotta az Orbán háza közelében tüntető tömeget

A Szolidaritás Mozgalom mintegy húsz aktivistája tüntetett szerdán Budapesten, a miniszterelnök XII. kerületi lakhelye közelében. Tanos Áron, a Szolidaritás Mozgalom ifjúsági tagozatának elnöke közölte, hogy "emberi konzultációt" indítottak, ami a kormány nemzeti konzultációjának parafrázisa."

a képen jól látható, mekkora tömeg verődött össze. középen egy élnagyságú orbán kép van, azt kéretik levonni az összlétszámból...

inreallife 2012.08.23. 01:19:35

zajlik az élet cigányiában:

""Most mind a négyen megdöglötök!" - Láncfűrésszel támadt a lánya családjára egy cigány"

www.youtube.com/watch?v=xgm_iEYINug&feature=player_embedded

érdekes az eljárás neve is. ha láncfűrésszel rádrúgja az ajtót, és rádtámad egy cigány miközben azt üvölti, hogy most mind megdögletek, akkor nem gyilkossági kísérlet 4 ember ellen, hanem felfegyverkezve elkövetet magánlaksértés gyanújával indítanak eljárást. fasza mi? 1:45 után megszólal a nő is, érdekes kérdést feszeget... vajon biztos jól működik a törvényi szabályozás ebben az országban?

szoja122 2012.08.23. 03:19:00

@panelburzsuj: Azt hiszem NEM én szoktam alapból a helyesírást emlegetni. :(

Itt és más blogokon SENKI sem ír állandóan helyesen, mert siet, elgépeli, kevésbé figyel, mert a mondanivalót fontosabbnak tartja.

Aki ez miatt állandóan ezen lovagol az bunkó.

Hoplitának az anyázáson, káromkodáson és a fröcsögésen kívül NINCS más mondanivalója.
Az a kevés ami esetleg néha van azt is behatárolja a kuruc.info-t.
Mellesleg ő is sok helyesírási hibát vét....

Ha Te másként látod írd meg, de csak példákkal. Kíváncsian várom találsz e valami érdemlegeset a pármondatos fröcsögések, káromkodásokon és anyázásokon kívül.
A kötőszavak nem számítanak! :)

szoja122 2012.08.23. 03:28:34

@inreallife: Programjuk... Semmit sem fejtettek ki részletesen.

Gazdasági "programjuk" pedig katasztrofális, mert nagyon tőke ellenes. Ezzel nem lehet társadalmat építeni.

Sokszor kértelek, hogy írd meg röviden (pár mondat) mi az a Jobbikos program amit Te támogatsz.

Milyen válaszokat adnak azokra a kérdésekre, amit általában helyesen szoktál felvetni?
Például társadalmi, szociális, gazdasági, külpolitika, nyugdíj, oktatás, egészségügy érdekelne, mert amit én tudok ezekről a Jobbik rettenetes válaszokat add.

Homályosíts fel....

inreallife 2012.08.23. 06:03:12

@szoja122: pont megírtam ezeket már a múltkor. visszakeresni nem fogom, ctrl+f inreallife, valamelyik mostani postban volt róla szó...

dbeata 2012.08.23. 06:05:27

@aszekelyek: "a leszbikus nőket jobban tolerálják.... :) Elgyönyörködnek bennük a felnőtt filmeken... "

Aha! Most már csak az a kérdés, mennyire leszbikusak azok a nénik, a felnőtt filmekben...

Haha

@teevee: Egyetértek. Csak tudod, nekem van egy olyan perverzióm, hogy szeretem beleélni magam a más helyébe, és megpróbálni az ő fejével is gondolkodni.
Ezzel együtt nekem semmi bajom nincs a homokosokkal, és nem zavar ha pride-olnak, és az se, ha nem pride-olnak.

Sőt! A legjobb bulik köztudomásúlag az Angyal-ban voltak, a legjobb műsor pedig a Capella-ban. ;)

inreallife 2012.08.23. 06:09:06

@szoja122: amúgy köszi, a fidesz meg az mszp gazdasági programja már földig rombolta az országot, azokkal én nem dicsekednék... azzal kurvára lehet társadalmat építeni, hogí mindent eladunk, és szétosztjuk a nyugdíjasok között. kurva nagy program. az üsszes kormányka a nyugdíjasok voltak a szent tehenei, az összes gazdasági program arról szólt, hogy mindenkitől vegyünk el mindent, és adjuk oda a 25-38 év alatt magukat "szétdolgozó" a gyárba bejáró nyugdíjasoknak. mellette fillérekért elosztogatták a tanácsi lakásokat, amiket hitelből építettek kádárék, és a mostani adózok fizetik a kamatait, mert visszafizetni sose fogjuk. remek gazdasági program. gondlom 3 millió aláírást össze is tudnál rá szedni, pedig ennél rosszabb nem is lehetne...

szoja122 2012.08.23. 06:32:43

@inreallife: "amúgy köszi, a fidesz meg az mszp gazdasági programja már földig rombolta az országot"

Ezzel egyetértek!

Mikor dicsértem a gazdaságpolitikájukat?

A nyugdíjasok mint szent tehén megállapításoddal már nem.

Tudod mennyi az átlag nyugdíj?
Megtudnál élni belőle?

Ők többet dolgoztak és szenvedtek a szocializmusban mint te és a jobbikosok többsége.

Becsülettel (többségük) fizették a nyugdíjjárulékot. Ők szenvedjenek ezért?

Nem ők lopták el!

szoja122 2012.08.23. 06:35:31

@inreallife: Megkeresem.
Letöltöttem a 2010-es választási programjukat, gondolom lényegileg nem változott.

panelburzsuj 2012.08.23. 10:06:44

@szoja122:

Én annnyit írtam le, amennyit a gyerek kötelező középiskolás segédkönyvében (A magyar helyesírás szabályai, 11. kiadás) steppe-témában leltem. Azaz: "akadémiailag" a sztyep és sztyepp is elfogadott.

"SENKI sem ír állandóan helyesen, mert siet, elgépeli" = érdemes a "helyesírási hiba" és az "elírás, elütés, elgépelés" fogalmakon elmeditálni - lehetőleg a nyilvános állásfoglalás előtt...

panelburzsuj 2012.08.23. 10:16:01

@inreallife:

Ugyanaza tanácsom, mint graycivil felé: az eredmények elé érdemes a "megkutatott" sokaság alapvető jellemzőit is letenni.

Egy darab kelet-magyarországi város négy középiskolájából szűrte le a Kurt Lewin Alapítvány a bölcsességeit - a módszertan említése nélkül.

(Jobbik népszerűsége a fiatalok közt: gyanítom, hogy a mai ifjúsági tarsolyviselés némileg rokon a 35 évvel korábbi szimszatyor-viseléssel... )

Khal Drogo 2012.08.23. 10:50:11

@inreallife: A magánynyugdíjpénztárat megszüntették, bevezették a családi adózást ( vagy valami hasonlót ) . Ezek szerepeltek a Jobbik programjában, mint ahogy be is linkeltem neked. A családi adózás 200 milliárdos tétel, a magánnyugdíjpénztár szétverése 3200 milliárd.
Ezek szerintem nem szimbolikus tettek voltak a Fidesz részéről.
De valószínű, hogy a Jobbik is kivetett volna banki, hipermarket, távközlési és energetikai különadókat.

A stratégiai energiahordozók állami kézbe vételéről írt a Jobbik programja. Nehéz azt elképzelni, bár kellő fantáziával mindent lehet pár fröccs mellett, hogy a Jobbik úgy államosította volna az oroszok MOL-pakettját, hogy nem fizetett volna érte semmit.
Én mégis azt mondom, ez nem ment volna. ha megpróbálják az oroszok elzárják a gázt és akkor ennyi.
Szóval ez csak úgy ment, hogy az állam megveszi, ezt a Fidesz megtette, ez 500 milliárdba került. Mindez azért fontos mert ez benne van a Jobbik programjában.

Szóval a FIdesz több programpontját megvalósította, több ezer milliárd forintot megmozgatva a gazdaságban ezáltal.
Szerintem kocsmai túlzás és tájékozatlanság, nemtörődömség azt mondani hogy ezek szimbolikus tettek lettek volna. Ezek nagyon súlyos döntések voltak és egytől egyig megfelelnek a Jobbik programjának.

Khal Drogo 2012.08.23. 10:52:11

@inreallife: Csendőrség helyett felvettek több ezer rendőrt és szigorították a szabálysértési törvényt, plusz a büntetőtörvénykönyvet, behozták a három csapás törvényt. Jelentősen szigorodott Magyarországon a büntetőpolitika.

panelburzsuj 2012.08.23. 11:00:18

@Khal Drogo:

Tanulság: a nemzeti radikális hívek a Fideszénél is több kollektivista/etatista indíttatású "megvédelmet" óhajtanak.

Az már a TG-tudósok gondja legyen, hogy "tudományosan" minek híjjunk egy alapvetően felülről vezérelt nacionalista, protekcionitsa, kollektivista társadalmi modellt.

(A "spontán" bonmotok közül a "nemzeti bolsevizmus" tűnik eddig a legsikeresebbnek.)

dr. Bubó 2012.08.23. 11:04:24

@panelburzsuj: gyere át a Varánuszra... ne kejjen má mindig CSAK miattad benéznem ide erre a döglött blogra, fides propaganda oldalra...

dr. Bubó 2012.08.23. 11:09:26

@visszakettopadlogaz: te is minek emeled ennek a hitvány fidesznyik blognak a fényét...

illetve ha ccsak simán fides propaganda lenne... de ez a halgatásaval és képességeivel még nagyobb bűnös mint akik elkövetik most a "bűnszervezetben kormányzást"

6.Lenin 2012.08.23. 11:13:31

@panelburzsuj:

"Talán - mert belőled még a mindentudóknál is több van?... "

Nos, ebben biztos voltam.

Itt 1 kisebbség tépi a száját minden különösebb eredmény nélkül.

És ez így van jól. Az irány jó, a kormányos a helyén.
A patkányok is a helyükön.

It’s the economy, stupid 2012.08.23. 11:29:39

@dr. Bubó:
"de ez a halgatásaval és képességeivel még nagyobb bűnös mint akik elkövetik most a "bűnszervezetben kormányzást""

Sajnos más is egyetért veled:

"Szentpéteri Nagy Richard: Sok elemzőről fillérre meg tudom mondani, hogy mennyiért mondja azt, amit mond. "
és
"A politikai elemzők oldalfüggősége patologikus jel. A nyilvános politikusi viták tudatos leépítésének következménye, politikai vitapótlék. Ma már nincs értelme a politikai elemzésnek, ahogyan tulajdonképpen már a jognak sincs, hiszen egyik napról a másikra változnak a szabályok, akár visszamenőlegesen is."

nol.hu/belfold/orban_dontheti_el_azt_is__meszaros_antonia_kerdezhet-e_a_kozteveben

Nagyon jó cikk, sok dolog szóba kerül benne, ajánlom mindenkinek.

6.Lenin 2012.08.23. 11:36:18

@panelburzsuj:

Talán megér 1 hosszabb elemzést is a kérdés.
Nos...

Néhány tucat többszörösen bukott okostojás tépi a szájacskáját, a sok hülye Népeknek + fingjuk sincs az egészről.

Ez az alaphelyzet jelenleg, és nem csak nálunk.

Nem kellene már 1x végre bizonyítani is valamit az okostojásoknak?
Hátha a sok hülye Népek 1x felébrednének.

Netán éberebbek lettek a Népek?
Vagy túl 1xű módszernek tűnik?
Vagy az okostojások nem értenek semmit az egészből?

Pá!
Van ennél értelmesebb időtöltés is.

panelburzsuj 2012.08.23. 11:43:16

@6.Lenin:

Én egyetlen dologra merek fogadni: pár év múlva nemhogy kevesebb, hanem jóval több "többszörösen bukott" szájtépő obsitost számlálhatunk majd.

6.Lenin 2012.08.23. 11:55:32

@panelburzsuj:

Átmenetileg elképzelhető (is lehetne), de a folyamat már megállíthatatlan, ez viszont már biztosan látszik.

Szerencsére eddig soha nem fordult vissza a fejlődés. A szereplők változhatnak, de a trend nem.
Ami elavult, az kibukik, csak idő kérdése.

Az idő kitermeli a megfelelő embereket is hozzá. A fuldoklók mindig igyekeznek megkapaszkodni valamiben/valakiben.
Néha magukkal ránthatnak másokat is.

A győztesekre az jellemző, hogy időben megértik a változás szükségét és nem ragaszkodnak 1 elavult/idejét múlt rendszer bütyköléséhez. Aki ezt nem látja meg, eleve bukásra van ítélve.

It’s the economy, stupid 2012.08.23. 12:08:04

@aszekelyek:

„ebben a stílusban a kedves mamával társalogj”

Nocsak, nocsak. Szóval NEKED szabad anyázni. Akkor nem vagy kultúrember?

„ezentúl ignorállalk, ne is erőlködj.”

Húvazz. Nyilván a jet-lag okozza (vö: szférák magassága, amelyekben kóvályogsz) hogy ez után perceken belül újabb kommentet címzel nekem… Vagy így ignorálsz? Vagy nem tudod, mi az ignorálás?

„Amiért schiffer feljelentette ferinket , azt sem lehetett kellően bizonyítani.”

Ennek ugyan semmi köze az esetünkhöz, (ez nálad persze alapértelmezett állapot) de legalább megszolgáltad a napi betevődet a napi gyurcsányozással.
Pedig lassan egyedül maradsz vele, nézd meg mik történnek a nerben:

Két és fél millió forintos büntetést kapott a Köztársasági Elnöki Hivatal a Közbeszerzési Döntőbizottságtól, mert versenyeztetés nélkül terveztetett volna meg több kitüntetést.

www.origo.hu/itthon/20120822-buntetest-kapott-a-koztarsasagi-elnoki-hivatal-egy-verseny-nelkuli-kozbeszerzes.html

Bűbájos. Ámbátor a kis öklömnyi agyacskáddal, melynek felszíni barázdáltsága nyilván egy biliárdgolyóéval vetekszik, ebből sem fogsz fel semmit. (Remélem kényes ízlésednek megfelelő formában írtam körül kognitív készségeidről alkotott nem épp elismerő véleményemet.)

It’s the economy, stupid 2012.08.23. 12:16:02

@6.Lenin:
"Itt 1 kisebbség tépi a száját minden különösebb eredmény nélkül."

Jereváni rádió esete:

Valóban tépi, de nem a száját, hanem a közvagyont, valóban minden különösebb eredmény nélkül, de ez a gazdaságra értendő, nem a saját gazdaGságukra, mert ott igenis van eredmény.

No és van itt egy többség, (85%) amely ezt döbbenten nézi. Egyelőre.

graycivil 2012.08.23. 12:27:06

"Orbán: pofánk lapos!

„Ha azt mondják, megadóztatjuk a bankokat, mondjuk, hogy persze, hogy meg. Ne azt mondjuk, hogy ez csak átmeneti, hanem azt, hogy ez a következő húsz év gazdaságpolitikájának szerves része.""

varanus.blog.hu/2012/08/23/orban_pofank_lapos?utm_source=ketrec&utm_medium=link&utm_content=2012_08_23&utm_campaign=index

"Mindezt úgy kell mondani, hogy Pi.csaszáj alig két hónapja, mikor a sógoréknál járt kunyerakörúton még a szája helyén hordott kőművesdekoltázzsal ezt trombitálta:

"könnyen lehet, hogy 2013. január 1-jével a bankadót nemcsak a megállapodás szerinti mértékig, hanem teljesen kivezetik az adórendszerből""

Az El Curo szájából áradó penetráns bűz alapján azt hihetnénk, már tényleg lerohadt a nyelve. Sajnos azért még van ereje így is a tömény hazudozásra. F.Y!DESZ

Khal Drogo 2012.08.23. 12:28:32

@panelburzsuj: A „falangista” Spanyol Állam (Estado Español) alapjában konzervatív hagyományokon nyugvó, autoritárius jobboldali ország volt, ami a legfontosabbnak a rendet és biztonságot tartotta, ám más tekintetben nem rendelkezett egységes elképzelésekkel. Amíg Franco hatalmon volt, a nem kormánypárti szakszervezeteket és az egyéb politikai ellenfeleit (az anarchistáktól kezdve a kommunistákon és a liberálisokon át a kisebbségi, baszk és katalán nacionalistákig terjedő széles skálán) kíméletlenül elnyomták. Minden városban jelen volt a paramilitáris politikai csendőrség, a Guardia Civil, aminek párosával járőröző géppisztolyos tagjai a legfőbb rendvédelmi szervet jelentették.

---

Pl. lehet ez az etalon is nekik. Vannak átfedések.

graycivil 2012.08.23. 12:33:49

"Nyert a munkaügyi bíróságon a kényszernyugdíjazott bíró

Jogellenesnek ítélte a köztársasági elnök és a Kaposvári Törvényszék felmentő határozatát, ezért visszahelyezte bírói tisztségébe csütörtökön a Zalaegerszegi Munkaügyi Bíróság azt a kaposvári bírónőt, akit júliusban életkora miatt mentettek fel bírói szolgálata alól. "

index.hu/belfold/2012/08/23/a_munkaugyi_birosag_jogellenesnek_itelte_egy_biro_korai_nyugdijazasat/

panelburzsuj 2012.08.23. 12:43:48

@Khal Drogo:

Nem akarok belebonyolódni, de ahogy a kádárizmus se biztos, hogy a ruszki tankok bábáskodása nélkül világra tudott volna jönni, úgy a Franco-rezsimről sem állíthatjuk biztosan, hogy a Luftwaffe nélkül is meg tudott volna teremni.

A mai radikálmagyaroknál ezt a "nyilvánvaló" (és nyilvánosan látható) "világhatalmi" erősségű keresztapát nem látom.

inreallife 2012.08.23. 13:38:11

@szoja122: tudod mennyi a most vagy az elmúlt években nyugdíjba menők átlagnyugdíja? 124.000 forint, amiből adót nem is vonnak. sokan 3 műszakos munkarendben nem kapnak ennyit hétvégi túlórákkal nettóban. azok meg tudnak élni belőle, plusz még gyereket is vállalnak, megugye lakásuk sincs, tehát arra is kéne fizetniük valamit? nem beszélve arról, hogy bérlet kell a munkábajáráshoz?

a komcsi érában meg tudjuk milyen volt a munkavégzés. csak be kellett járni, mert különben kmk volt az ember, de dolgozni azt már nemigazán kellett, elég volt a lapátnyelet támasztani. a cégek nagy részét tönkrelopták, mindenki vitte haza, amit nem sajnált, a panelházakhoz felvett hitelek a 70-es éek végétől kezdve millióknak lett szétherdálva bagó áron a lakások, mert politikailag nem volt megengedhető, hogy drágán adják. aztán a tanácsi lakásokat szintén messze ár alatt osztogatták el, az 55 éves nyugdíjkorhatár meg egy vicc volt.

jól elfáradhatttak a munkában. se műszakba nem jártak, se 24/7-es ügyeletben nem voltak orvosok meg egykét szakmán kívül, a túlórázás ismeretlen fogalom volt. tényleg össze akarod hasonlítani azt a teljesítményt a maival? kedves szüleink és nagyszüleink az állam asszisztálása mellett szépen szétlopták az országot, és hitellel döntötték meg a kommunistákat. a legvidámabb barakkban több pénzt kellett elszórni, hogy befogják a pofánkat, és mégis mi lázadtunk fel. szólj, ha nem így volt.

a 2010-es program az jó lesz, vona azt mondta két hete, hogy gyakorlatilag az összes kérdés ma is aktuális, egy az egyben ugyanazt a programot hajtanák végre...

inreallife 2012.08.23. 13:40:55

@panelburzsuj: ez igaz. szerintem is inkább divat a fiatalok között jobbikosnak lenni. amolyan antigay, anticigány parade. korunk nagy problémái. vannak aki normálisan szeretnének élni, nagy az igény, mi?

inreallife 2012.08.23. 13:48:03

@Khal Drogo: de akkor sem jól. a jobbik a családot egy adóalanynak akarta megtenni. tehát a két szülő csak 1 adóbevallást csinált volna. csökkent az adminisztráció, csökken az állami bürokrata létszám. nem jól csinálta ezt a fidesz, elbaszta.

nyugdíjügyben a jobbik pl azt mondta, hogy lenne egy alapnyugdíj mindenkinek, sokkal szűkebb határokon belül, mint most van, és az aktív kereső gyerek adójából kapnának a felmenők plusz kiegészítést.nézd meg a fidesz mit csinált. igazából semmit, azt is szarul.

a gyerektámogatási rendszer. a fidesz úgy csinál, mintha mindenkinek 2 gyereke lenne, csak a harmadikat nem akarnák megszülni. közben a 30-35-es krosztály felének nincs 1 gyereke sem. jól csinálta akkor? a faszt. akinek van két gyereke, az a 45-52 nm2-es panelba vállalja be a harmadikat, miközben alig keres minimálbér felett 15 műszakban? jól csinálta? a faszt, nem csinálta jól.

hiába mész végig a pontokon, teljesen más a megközelítés, elbaszott a müdszer is, ahogy seggel hozzáállt a fidesz. lehet, hogy a jobbik programja szerint haladnak, de elbasszák a jó terveket, mert átfazonírozzák, és pont ellentétes hatásokat váltanak ki.

panelburzsuj 2012.08.23. 13:49:05

@inreallife:

"csak be kellett járni, mert különben kmk volt az ember, de dolgozni azt már nemigazán kellett, elég volt a lapátnyelet támasztani."

Azért ezzel a dumával ne gyere hazai kocsmába.

Ekkora fasságokat biztosabb brit földről fröcsögni.

(Egyébként kiváló példa vagy a totálisan "önagymosott" hülyére: itt éltek a szüleid, rokonaid, barátaid. Ki lapátnyelet támasztott, ki megszakadt a gürizásbe - és te csak az előbbit látod, ami pedig a "konstrukciódba" nem illik, azt kitörlöd. Ironizálsz a bányászokon, kőműveseken, meggebedő segédmunkásokon - miközben a szemükben nem "mérnök úr", legfeljebb egy ócska aktakukac lennél; a lapáttasztónál is haszontalanabb és alávalóbb ingyenélő.)

Nem értezs te ebbeől az országból semmit, jóskapista.

inreallife 2012.08.23. 13:51:44

@Khal Drogo: hahaha. meg felemelték 50.000 forint összegig a szabálysértés összegét, ami ugyan már elzárással is büntethető, de (!!!) szabálysértésnél nem indul nyomozás sem. a szabálysértések felderítésének mutatója 1% alatt van. akkor kurvára szigorítva lett a btk mi? lobogtatni lehet, hogy milyen kibaszott kemény lett, valójában meg egy bánatos lepkefingnyi szigor se jött ki belőle, sőt az elkövetési értékhatár emelésével az ellopható tyúkok számát emelték. gyakorlatilag alkalmanként egy teljes gyömölcsfa leszedhető megtorlás nélkül. csak minden nap másikat kell leszedni. mekkora keménység... vicc. az is, hogy elhitted, hogy milyen kemény a btk...

panelburzsuj 2012.08.23. 13:51:45

@inreallife:

Divat - de csak kisebbségi.

Azért látszik nagynak, mert tömörül. A milliom szétszórt idióta szubkultúra, még több töküres kölyök közt egy nagyobb krumpli.

inreallife 2012.08.23. 13:59:03

@Khal Drogo: nem érted a helyzetet. nézd meg ménrót linkjét, csak 10 perc, volner tökéletesen elmondja mi a probléma, és a kérdezők is vakaróznak, először azt kérdezik tőle, hogy ő hogyan látja a rendőrség helyzetét, majd megoldási javaslatokat kérnek tőle, mint volt rendőrtől. itt van, ne is keresd.

www.youtube.com/watch?v=6z0lahvL24I&feature=colike

volner szerintem a leghasznosabb tagja a jobbiknak.

inreallife 2012.08.23. 14:06:10

@panelburzsuj: hiába, nagyvárosban nőttem fel, és itt azt láttam, hogy a gyárakból mindenki hordja haza a cuccokat. gyakorlatilag fusizni jártak be. voltak, akik a hátukon vitték a rendszert, apám pl gmk-zott, biztos sokan voltak ilyenek is. csakohgy nem tudod szétválasztani a rétegeket. a 25-35 ledolgozott év meg össze sem hasonlítható a mai helyzettel...

a divat mellett azért sokat tesznek a cigányok is. teáh takit rendszeresen inzultálnak, akár a baráti körben bárhol a cigányok, az nemigazán fog hajlani a liberális álláspontra, miszerint mégtöbb pénzt kell adni a cigányoknak, és akkor hátha akkor nem vadásszák le a többségi társadalom tagjait...

Khal Drogo 2012.08.23. 14:15:20

@inreallife: A legtöbb büntetési tétel emelkedett.

Khal Drogo 2012.08.23. 14:18:37

@inreallife: Nekem az rémlik, hogy az elkövetési érték halmozódik. Tehát ha ötször lopsz 10 ezret, akkor megvan az ötvenezer. Gyorsították az ítélkezést az a szab. sértési ügyekben, a bírósági titkárok járnak el gyorsított eljárásban.
Ez így sokkal gyorsabb mint korábban.

Khal Drogo 2012.08.23. 14:30:38

@inreallife: Jelentősen megemelkedtek az SZJA kedvezmények.

Két gyerek után a bruttó 300 ezerből megmaradt
2012-ben 212 ezer
2011-ben 206 ezer
2010-ben 185 ezer
2009.07.01-2009.12.31 169 ezer

Ez változatlan bérszínvonal mellett havi 43 ezer nettó növekmény, éves szinten 516 ezer nettó növekmény.
Ez szerintem nem kevés. Nem értem mi a problémád. A Jobbik javaslatát soha senki sem látta kidolgozva.
Az egy dolog hogy a család egységesen adózik. Kulcsokat, adózási technikai leírást soha senki nem látott. Feltételezem mert nincs is ilyen kidolgozva.

A Fidesz-adórendszer alapvető hibája az adójóváírás megszüntetése volt, azzal hazavágta a belföldi kereskedelmet.

Khal Drogo 2012.08.23. 14:37:10

@inreallife: Most is van alapnyugdíj. 28 500 Ft, 15 év szolgálati időre jár.

Khal Drogo 2012.08.23. 14:39:32

@inreallife: 2013.01.01-től szinte senki nem fog nyugdíjba menni Magyarországon. Nem lesz rá senki jogosult. Akik betöltik a nyugdíjkorhatárt jövőre, azok már korhatár előtt elmentek régen és a korhatár előtti ellátás megszűnik 2013-01-01_től.
Magyarán lesz egy két éves lyuk, amiben alig találtható jogosult.

inreallife 2012.08.23. 14:51:29

@Khal Drogo: nézd meg volner videóját. szabálysértéskor nincs nyomozás, csak ténymegállapítás. kap egy papírt róla, hogy igen tényleg ellopták 30 tyúkodat azt kész. tehát tettes sincs, azaz ismeretlen. így a halmazati elkövetéssel is kitörölheted. anonimusnak már 15.000 év letöltendő jött össze, de az meg sose fogja leülni.

a 300.000 forint az messze a nemzetgazdaság feletti bér. a múltkor belinkeltem neked a felső decilis éves keresetét, de megteszem, ismétlés a tudás anyja.

"A legfelső, a tizedik decilisbe tartozó egytized népesség egy főre jutó nettó jövedelme 2010-ben már legalább 1.559.439 forint volt.

Az alatta lévő kilencedik tized 1.073.413 forint és 1.559.439 forint közötti egy főre jutó nettó jövedelemmel rendelkezett. A két szélső, az első és a tízedik tizednek az egy főre jutó nettó jövedelme közötti különbség 2010-ben 7,2-szeres volt, magasabb az előző évinél."

tehát álságos az állításod, főleg mivel a 16%-os adórendszert kevered bele, mikor éppen mi mellett érvelsz. most pozitívnak tűnteted fel, máskor meg negatív felhanggal beszélsz róla.

a minimumnyugdíjra már és is jogosult vagyok, mert a 15 évem le van dolgozva. mostmár az angol nyugdíjra gyúrok, 30 év kell a kimaxoláshoz. mindkettőért megdolgozok. a mostani nyugdíjasok 25%-a ennek a felét nem dolgozta le. a nyugdíjasok 25%-ának nincs ledolgozott 25 éve. és a nyugdíjplafon hiányzik a magyar rendszerből. ha mondjuk 100.000 forintnál kimaxcolnák, és onnantól csak a gyerekei által fizetett adóból kapna még gyerekenként 10.000 forintot, az máris más helyzetet teremtene.... ez a kilúgozott fidesz rendszer köszönő viszonyban sincs a jobbik programjával, a nevén kívül...

Khal Drogo 2012.08.23. 15:09:38

@inreallife: Én nem támogatom a mai formájában az adórendszert, de elismerem hogy a gyermeket nevelők SZJA fizetési kötelezetségeit a kormány jelentősen csökkentette.
Ez támogatandó, a többi részével nem értek egyet. Az adójóváírás eltörlésével, az egykulcsos terheléssel. A családi adókedvezményt is lejjebb venném egyébként.
Van a magyar nyugdíjrendszerben plafon. Kb. 250 ezer forint kezdőnyugdíjnál többet nem lehet belőle kihozni.

inreallife 2012.08.23. 15:39:59

@Khal Drogo: remek. hogyan kaphat többet egy nyugdíjas egy aktív dolgozónál? itt angliában bármennyit fizetsz, ugyanannyi nyugdíjat kapsz, keresetfüggetlen, és kb az átlagkereset 30%-a, míg nálunk még mindig 80%-a kezdőnyugdíj. magyaroszágon a gyerekek száma családonkénti átlagban 1,3, angliában 2,0. minimálbér 37,5 óra munkáért cirka 800 font, magyaroszágon 100.000 forint alatt. a 800 font olyan kevés, hogy az állam heti 50 fonttal kiegészíti igénylés esetén. magyarországon 2 gyerek után 20.000+26.600 forintot adnak egy hónapra, angiálban egy gyerek után 125 font hetente, két gyerek után 200 font. egyéb támogatásokról nem beszéltem, mert bizonyos fizu alatt itt is van a gyerekek után adókedvezmény, támogatják a lakhatást, vannak emberek akik már 15+ éve kapják a heti 70 fontos munkanélküli segélyt, bár most ezen változtatni akarnak, felismerték a kontraproduktív hatását.

kezded kapisgálni, hogy mire van itt a hangsúly fektetve? aki nem támogatja a munkát végző embert és a gyerekvállalást, az úgy jár, mint magyaroszág. pedig a cigányság ugyanúgy, mint a börtönökben itt is vastagon felülreprezentált.

innen angliából nézve tökéletesen látszik mitől roppan meg a magyar rendszer. a korfából úgy öregedik ki a szülni képes nők száma (35+), hogy felének nincs gyereke. pride meg szingli tvműsorok, azok bezzeg vannak. a szülni képes nők száma pár év alatt a felére esik. tehát ha mindenki dupláját (!!!) szüli a mostani átlagnak, még az is kevés...

az pedig nem fog menni erőteljes állami ösztönzés nélkül. nagyobb gyerektámogatások, erőteljesebb munkatámogatások, mindegy mit dolgoznak az emberek a versenyszférában (!), az állam pluszba is megtámogatja, csak dolgozzanak. a harmadik gyerek már nem az 50nm2-es lakásba szülessen, támogatni kell a nagyobb lakásra való cserét is. az, hogy a nyugdíjasok kzött szórják szét a pénzt évtizedek óta, most kezdi megbosszuélni magát. a ratkó unokák korosztályának a gyermekvállalási kedvét rommá zúzták a voksvadászat oltárán.

azonnali beavatkozás az első, vagy második gyerek megszüléséhez a 35-40 közötti korosztálynak, már emelkedő egészségügyi kockázat mellett, azt felvállalva egy utolsó lehetőség lenne. csak a pénz, vagy a nagyobb ingatlan ígérete az, ami több tízezer gyerek megszületését hozná magával. befektetés a felélés helyett. kurva nagy aránytévesztés van magyarországon...

nyünyüge 2012.08.23. 16:15:18

@inreallife:
Lehetne Magyarországon is olyan nyugdíjrendszer, ami nem függ a befizetett járulékmennyiségtől.
De jelenleg nem olyan.
Át lehet térni egy olyanra, de ahhoz legalább egy generációnyi átmeneti idő kell.
De ordítanál a leghangosabban, ha miután a fizetésed felét befizetted munkás életed nagy részében nyugdij + eü járulékra, egyszer csak bejelentik, hogy kapod alapnyugdíjat mint mindenki más, oszt jónapot.

panelburzsuj 2012.08.23. 16:56:17

@inreallife:

"pride meg szingli tvműsorok, azok bezzeg vannak"

Az ormánsági önmagukat kiegykéző derék református magyarok - (akik helyén most a Mali Zoltán cigányai vitézkednek...) - melyik tévéadót nézték?

inreallife 2012.08.23. 17:08:37

@nyünyüge: legalább 1000 milliárdos átcsoportosítás lenne szükséges a nyugdíjrendszerből a gyermek és családtámogatás felé. ráadásul azonnal. ehelyett a "szakértők" azt mondják, 2025-ig nem kell hozzányúlni a rendszerhez. hány éves is lesz akkor a legnépesebb 35 feletti generáció? 45-50 között. ott nem lesz már gyerek. kivágtuk a korfát a nyugdíjasok és a politikusok aszisztálása mellett. majd 50-60 év múlva, amikor a ratkó unokák kihalnak, utána lesz majd legközelebb lehetőség a változtatásra. a rendszerváltó pártok elkezdték, orbánék befejezik a a nemzetpusztító politikájukat, ami 60 évre bebetonozza a szenvedést.

menekülés csak külföld fele van. nem véletlenül van kihalásra ítélve az ország. nem a magyarok halnak ki. azok szépen elmennek és szaporodnak tovább más országokban. az ország hal ki. az öregek, a cigányok és az adósság marad itt meg persze a természeti kincsek, amit a zsidók szépen felvásárolnak bagóért. 60 év múlva majd sokat fog érni. betelepülni sem fogja megérni. a társadalmi evolúció kegyetlenül dolgozik. 1,3 gyerek, az 65%-os reprodukció. az generációnként kétharmadolást jelent.

te is egy generációt akarsz várni a megoldásra? addigra már ez sem lesz elég. a 3000 milliárd mindig ott lesz nyugdíjtömegként, csak egyre kevesebb ember fog dolgozni. van szerinted egy generációnyi idő? pláne, hogy legalább 2000 milliárdra, de inkább 1500 milliárdra kéne csökkenteni? ez amolyan pató pál uras. jó lesz a nyugdíjreform, de csak utána kezdjenek bele, miután én már távoztam az élők sorából, hozzáállás. 30 év múlva nem lesz aki magyarországon dolgozik, mert a létfentartásra sem lesz elég a diplomás kereset, mert úgy tönkreadóztatják, hogy nyugdíjat lehessen fizetni...

panelburzsuj 2012.08.23. 17:10:06

@inreallife:

(lenyelte a blogmotor - új változat...)

"pride meg szingli tvműsorok, azok bezzeg vannak"

Az ormánsági egykézők melyik csatornát nézték?

1930-ban?

panelburzsuj 2012.08.23. 17:12:15

@panelburzsuj:

(közbe meg kiokádta a blogmotor - "Jónás cettye" Informatikai Kft..)

nyünyüge 2012.08.23. 17:19:42

@inreallife:
A generációnyi időt úgy értem, hogy egy generáció alatt (20-30 év) lehet fokozatosan áttérni az egyik végletből a másikba.
Természetesen közben mindennemű eszközökkel serkenti kellene az öngondoskodást, pl. akinek közel van a nyugdíj, az kedvezményesen tehessen félre jövedelméből az eddig várhatónál kisebb nyugdíjának kiegészítésére.

Próbáld már a másik érdekű szempontjából is elképzelni a helyzetet: akit tavaly vagy pár évvel ezelőtt saját akarata ellenére nyugdíjaztak és most "korhatár előtti ellátású megtűrt személlyé" vált (akármennyi járulékot is fizetett majd 40 évig), annak most azt mondanád, hogy coki!, neked ez nem jár, gondolj a fiatalokra.
A nyugdíjak, járadékok mértékét, azok emelését lehet valamennyire csökkenteni a nálunk nem létező válságra való hivatkozással, de elvágólag áttérni egy öngondoskodásra épülő rendszerre nem lehet! Mert nem mindenkinek van tartaléka attól, hogy volt rendes jövedelme. És mert ez így iszonyat igazságtalan volna a rendesen fizetőkkel szemben a járulékkerülők, csalók rovására.

panelburzsuj 2012.08.23. 17:40:21

@nyünyüge:

"Mert nem mindenkinek van tartaléka attól, hogy volt rendes jövedelme."

Egészen pontosan: a megtermelt tartalékait az állam vette kezelésbe, azzal az ígérvénnyel, hogy életfogytig fizetni fog - járulékarányosan.

Khal Drogo 2012.08.23. 18:26:33

@inreallife: A helyettesítési érték mindenkori kormánydöntés kérdése, a valorizációs szorzók meghatározása kormányrendeletben történik. Ennek megváltoztatása még parlamenti döntést sem igényel, a létező legkönnyebben, a kormány testületi döntésével elérhető a változtatás. Tehát a kormány bármikor, bármelyik kormány, akár egy kisebbségi kormány is dönthetne úgy hogy lecsökkenti az új nyugdíjak megállapításánál a valorizációt. Ennek függvénye a nyugdíjnál meghatározó átlagkereset.
Vagyis nem a magyar nyugdíjrendszer felépítése gátja a kisebb nyugdíjaknak, hanem a politikai gyávaság. Ezért új nyugdíjrendszerre felesleges áttérni.

Az angol modell éppolyan elavult mint a magyar.
Napjaink legkorszerűbb nyugdíjrendszere a svéd nyugdíjrendszer, melyben a járulékfizetés éves mértéke határozza meg kifizetést. Csak akkora nyugdíj kerül kifizetésre mint a befizetés. Ha csökken a befizetés, csökken a nyugdíj.

Másik kérdés, hogy a nyugdíjakon keresztül kell-e támogatni a családalapítást. Szerintem nem. Sokkal egyszerűbb az aktív korú biztosítottakat azonnali kifizetésekkel motiválni ( adókedvezmény, lakástámogatások ) mint egy 30-40 évvel később nyugdíjigérvénnyel, hogy majd akkor ez meg az lesz.
Nem kell keverni a szezont a fazonnal.

Khal Drogo 2012.08.23. 18:30:19

@inreallife: Magyarországot leírták már páran az elmúlt ezer évben mégis itt vagyunk a Kárpát-medencében. Nem rosszabb a helyzetünk mint mondjuk Mohács vagy Trianon után. Sőt, ahhoz képest jók az esélyeink.

dbeata 2012.08.23. 18:37:35

@6.Lenin: ?? Mesélj, érvelj, nem értem..

nyünyüge 2012.08.23. 18:39:08

@panelburzsuj:
Vagy nem fér hozzá a tartalékához még évekig.
Mert az mnyp-kre vonatkozó törvény szerint csak az öregségi nyugdíjasnak fizethető ki a megtakarítás...ha csak "rokkant" vagy más egyéb okból már nem aktív, akkor várjon türelemmel....
A selejt bosszúja ez az egész stabilitási törvény, csak a bosszú nem azokat éri, akiket megilletne.

dbeata 2012.08.23. 18:51:45

@aszekelyek: "nem lehet, hogy azünneplők szemetelték tele? :)"
A szemetelők próbáltak volna beleszemetelni a szemetesbe, ha lett volna benne hely. Helyette körbeszemetelték.

Remélem, a hatóságok macerálták azért az árusokat ;) (ÁNTSZ,helypénz meg hasonlók).

Cserébe az önkormányzat mit biztosított? Szemetesek ki nem ürítését, mobil WC-k gyomorforgató szagát, port, koszt, sarat. Az ÁNTSZ ilyenkor hol van?

Fotót kérésre küldök!

Az ünnepet a műsor mentette meg.

Ferretke nagyon gőgös lett, mióta megdicsérted, és ilyeneket mond, hogy nekem sose lesz olyan szép fülszőröm, mint neki... Ezt ugyan én nem is bánom, de nem szóltam neki. Szerinted? :)

inreallife 2012.08.23. 19:02:21

@nyünyüge: @Khal Drogo: hát igen, ez 15 évvel ezelőtt megoldható lett volna. mostmár nincs idő felkészülni. először is az öregségi átlagnyugdíj 104.000 forint 2011.január 1-én. elsőként a most nyugdíjba menők nyugdíját itt plafonozni kéne, 100.000 forintnál. ha a nagyátlag ki tud jönni belőle, akkor mindenki. pláne a dolgozó gyereket nevelő és lakáshitelt fizető dolgozó emberek 20 mászakban is keresnek ennél kevesebbet nettóban. az újonan nyugdíjba menőknél szintén kell a plafon. jelenleg a mindenkori átlagnyugdíjat kereső ember 40 év munkájával cirka 154.000-es átlagkerest jön ki, abból 124.000 forint nyugdíjra jogosult.

itt egy link átlagkeresetről:
www.ksh.hu/docs/hun/xstadat/xstadat_hosszu/h_qli001.html

ez meg a számításról:
adozona.hu/Kalkulatorok/TB_es_Nyugdij_kalkulator_B7G7TO

ez egy jelentős mennyiségű pénz szabadulna fel. 15 év 28.500 nyugdíjat "ér", 40 év pedig 100.000-et. ezt első körben tollvonással el lehetne intézni. ezeket a pénzeket villámgyorsan átcsatornázni a gyermekes családokhoz. utána meg lehet tovább faragni a rendszert a fenttartható irányba. mindezt már jövőre el kell kezdeni, mert a ratkó unokák orsozlánrésze 73 és 77 között született. tehát jövőre 40 évesek az elsők, de a később születettek is már 36. oda még beférhet mégegy gyerek. ha a kormányváltásig nem történik váltás, akkor ez a hajó elúszott, és 50 év múlva jön egy másik. lehet választani.

erről van szó, akarunk-e 1-2 éven belül változást, hogy ne dőljön be az ország 20-25 év múlva vagy sem. a "szakértők" úgy gondloják, hogy 2025-ig nyugodtan éljék fel a nyugdíjasok az ország összes forrását...

6.Lenin 2012.08.23. 19:10:05

@Hángérien feeritél rajongó dbeata:

"Érdekes inkább az a felfogás, amely úgy értelmezi a világot, hogy ha valakinek jó, hasznos valami, az valaki másnak szükségszerűen rossz, ártalmas. "

1) valakinek mi a jó, hasznos?
2)másvalakinek is ugyanezek jelenthetik a jót, hasznosat?
3)létezik mindenki számára etalon jó és hasznos?

Én ezekre gondoltam.

Azt én nem tudom, mit értesz a számodra jó és hasznos alatt.
Ez nem lehet meghatározó mások számára.

Azt elfogadom, hogy a valakinek jó és hasznos nem jelenthet mások számára szükségszerűen rosszat és ártalmast.
Lehetnek olyanok, akik bizonyos fogalmakat hasonlóan értelmeznek, hasonló értékeket értenek alatta, de ezek lehetnek mások számára nem elfogadhatóak is.

Isten is jutalmaz és büntet, de ő határozza meg, milyen értékek mentén. Bünteti a homoszexet és az állatokkal való érintkezést, ami ugyebár lehet jó és hasznos, néhány embertársunknak. írtad ezekben nem látsz kivetni valót, tehát ellenkezik az Isten által képviselt értékekkel a tiéd, pl.

Túl sokan vagyunk ahhoz, hogy legyenek mindenki számára azonos jó és hasznos értékek.

Nyilván a saját értékrended neked, az enyém + nekem jelent jót és hasznosat. Megegyezhetünk 1 közelítőleg mindkettőnk számára elfogadhatóban, de egyikünk sem kényszerítheti a másikra a sajátját, mint az egyetlen elfogadhatót.

Kb ezekre gondoltam.
A kiválasztottság=hazugság
A nemlétező nem választhat ki senkit, kiválasztottjának.

Az evolúció talán, de annak + olyan náci szaga van.
(az erős, életképes maradhat életben, a gyengéknek, elesetteknek bukniuk kell)Pfujj!

panelburzsuj 2012.08.23. 19:25:54

@inreallife:

És képzeld el, ha nincs komcsi, nincs Ratkó... És zavartalanul megy tovább az egykéző hagyomány...

Nem tűnik fel, hogy a "természetes" (nem kikényszerített, nem megfizetett) "gyermekáldás" a magyar nemzet körében már három-négy nemzedék óta nem elég az önreprodukcióhoz?

Nem tűnik fel, hogy a "magyar nemzet" igen nagy tömegei elképesztően önmaguk körül pörgőek, önzőek, maguknak valóak? Friss menyekeként is, nyugdíjas tataként is?

Nem tűnik fel, hogy a mostani "nyugdíj-idegesség" nem kis részben pont az állami beavatkozásoknak köszönhető?

Nagyon világosan fogalmazok: "tenyészhető" egy nemzet - mesterségesen, akarata ellenére?

(Disclaimer: náladnél biztosan sokkal többet és komolyabbat odatettem már azért, hogy ez a nemzet ne hulljon széjjel -úgyhogy ezt a szálat hanyagold.)

aszekelyek 2012.08.23. 19:34:37

@ménrót: ahaaa ......és az jó a recesszió ellen ? lesz tőle munkahely? Vagy mi lesz jobb tőle 150 lesz újra a chf? Ez a primitívség , hogy ez legyen , mint teljesítmény értékelve egy országgyűlési képviselőtől , igazán lehangoló. Komolyan azt hiszi Volner úr , hogy ezért van a parlamentben ?

aszekelyek 2012.08.23. 19:41:24

@panelburzsuj: há nemtom,,,, anyámék generációjában nem volt ritka a hat, nyolc gyerek....és apámék is 3 testvér voltak, ..., nem beszélve a vallásos családokról, ahol ugye amennyit Isten ad, annyi gyermeket kell a világra hozni. Kifejezetten egykék csak bizonyos társadalmi rétegekben voltak inkább találhatóak, ahol a vagyont nem óhajtották megosztani. Annyira nem volt azért ez pontosan így, ahogy állítod. A parasztságnál is a sok gyerek, sok munkáskéz dívott... kisgyerek koruktól eldolgozgattak a ház körül. A nagyon magas csecsemő halandóság mellett is elég sok gyerek volt. Széchényiék is hárman voltak testvérek. :) Pedig volt rendesen vagyonuk. Katonai , papi pálya és egyikük a gazdasági ügyek, a családi , birtok körüliek.

aszekelyek 2012.08.23. 19:48:54

@hoplita: szerinted kisiparosok csak azok lehettek.. , értem. Meg is mondom az ismerősömnek , akiknek kalapos volt a szülei szakmája , vásárokra jártak Csongrádban és környékén , hogy mik is vótak ők.....Egy vidéki iparos , mondjuk a suszter , órás , az a pártbizottságnak volt a macája. Értem. A magántanár , aki engem tanított , zenére , az is valami komcsi maca lehetett , igaz , hogy hetven körül járhatott és életében se csinált mást , mint zeneórákat adott... - az y-ra végződött családnevével.

panelburzsuj 2012.08.23. 19:59:04

@aszekelyek:

Jól látod - rosszul értelmezed.

A sok gyerek addig kellett, amíg hasznot hozott: a kisparaszti gazdaságban (ahogy mondod), az öregek eltartásában (ahogy nem mondod).

Ám attól a pillanattól, hogy a "gyarapodás" kétkezi munkán túli útjai is kezdtek megnyiladozni (gépesítés, bérbeadás, "nyugdíjas állás), és hasonlók), a "magyarság" rögtön a "cifrálkodás" felé fordult. Méghozzá tömegesen.

Nyilván nem mindenki. Ezért maradtunk még annyian, amennyien.

(Nagyon durva elemzést olvastam: már a 17. (!) században is föltűnő, hogy más népektől eltérően a "sikeresebb" magyar jobbágyok, iparosok nem gyerekbe, nem vállalkozásba, hanem tisztaszobába, kelengyébe, kerámiák tömegébe ölik a pénzüket. Mint a mai nyanyák a milliós kriptákba...)

aszekelyek 2012.08.23. 20:05:17

@Hángérien feeritél rajongó dbeata: a hiúság , ugye... Pszichomókus barátom szerint a legnehezebben leküzdhető :) Ezek szerint Ferretkének fejébe szállt a fülszőre... :)

Suztem a probléma azzal van , hogy nem úgy vannak nevelve a népek, mint én. Akinek mindig tele volta zsebe a közlekedés közben keletkezett szeméttel. míg hazaérve ki nem ürítettem. Keep England tidy -mond ez neked valamit? be kébne adnunk egy reklám kampány tervezetet a Fövároshoz ez ügyben. Tartsd tisztán Budapestet !
A mobil vécékhez volt szerencsém , nyáron építkeztek a telkünkön és a melősok nem máshová, a teraszaink alá rakatták le. Nem a kert végébe... Mobol vécé az eleve rosszul van kitalálva. Nem Volt egyáltalán a Kossuth téren sem , pld. Anno. Ezek szerint , ha van , akkor is büdös.....de nagyon. Véleményem szerint lehet a népeknek is nagyobb kulturáltságot mutatni. Mindent teleszemetelnek... nem csak akkor és ott. Az erdőket is. ha a hatóságok betartatják a szabályokat , az miért macera ? Az a dolguk. Szabálykövetés egyébként mind a két dolog. Az is, hogy nem szemetelem össze a környezetemet, hanem elmegyek egy gyüjtőig, ha a legközelebbi megtelt már. Vagy addig beteszem a táskámba az üres üdítős üveget. Régen, hatvanas években nem volt szemetelés. komoly pénzbüntetés és környezet megrovó pillantásai voltak a jutalma. A morális válságnak ez is része. Akkora tömegben takarítani....? Még a családot is elküldöm , ha takarítok.... Biztosan lehetne még több kukát kitenni. Attól még azemberek ugyanolyan ordenárén viselkednének. No és ezt látják a gyerekeik tőlük.

aszekelyek 2012.08.23. 20:15:06

@panelburzsuj: a kivagyiság persze a z elérhető javak és a státusz szimbólumok szintjén igazad van. Csak az összefügg az önértékeléssel és az értékek válságával. ez pedig egybeesik a sajtó elterjedésével is. Eszköz kellett ugyanis ahhoz, hogy valakinek egy vágyát egyáltalán keltsék, mondjuk a Meisseni porvelán iránt... aki el sem hagyta a jászsági szülőfaluját. A városba mentek a fiatalok. A lányok hivatalba, ápolónőnek... és az erkölcsök és a környezet elvárásainak megfelelés kényszere ott nagyon más volt. Amíg nem volt alternatívája a paraszti létnek, nem is volt alkalma a más személyiségűeknek, hogy másban gondolkozzanak. Mihasznák, naplopók voltak. Akkor is. Köztük is. Másként ez a 2 kifejezés sem élne.... Abban egyet értek, hogy a városiasodás és az iparosodás hozta magával ezeket a dolgokat. Pld. :) Kuplerájba kik jártak ? kímélni a nejüket? A több gyerektől ?

dbeata 2012.08.23. 20:18:15

@6.Lenin: Az ember alapvető sajátos vonása az egymásra utaltság. Az ilyen kifejezéseket, hogy "etalon", "meghatározó", a diktatórikus hajlamú társadalmakban szokják használni.

"Bünteti a homoszexet és az állatokkal való érintkezést, ami ugyebár lehet jó és hasznos, néhány embertársunknak. írtad ezekben nem látsz kivetni valót, tehát ellenkezik az Isten által képviselt értékekkel a tiéd"

Igen, ellenkezik. Én ugyanakkor nem követem ezt a példát. Tolerálom, aki ilyen, mert nem tehet róla. De tolerálom azt is, ha valakiben ez ellenérzést kelt.

Az állatszexről hol is írtam, hogy tolerálom?

"Túl sokan vagyunk ahhoz, hogy legyenek mindenki számára azonos jó és hasznos értékek."
Egyetértek. Ezért is fontos lenne,hogy megismerjük, a másiknak mi az érték, és hogy megtanuljuk elfogadni a másik értékrendjét, megtartva (vagy, opcionálisan) hozzáigazítva a sajátunkat,esetleg keresve egy harmadik utat, amelyik elfogadható mindkét félnek. Én ezt egy rugalmas dolognak képzelem el. Igyekszem nem bekövesedett dogmákban gondolkozni.

Ehhez viszont párbeszéd szükséges.

Te most nagyon kihegyezed értékrendekre, de én ennél gyakorlatiasabb konfliktushelyzetekre (is) gondoltam, amelyek a mindennapokban fordulnak elő.

De ha már értékrend: értékkonszenzus. Mond ez a szó neked valamit? Fel kell ismerni, hogy vannak általános emberi értékek. Ezen ugyanis a jövőnk múlhat.

"Megegyezhetünk 1 közelítőleg mindkettőnk számára elfogadhatóban, de egyikünk sem kényszerítheti a másikra a sajátját, mint az egyetlen elfogadhatót."
Esetleg egy olyan megoldás is lehetséges, amire nem is gondoltunk korábban. Az rémlik, hogy egy közösség több, mint a tagjainak számbeli összessége?

"Az evolúció talán, de annak + olyan náci szaga van.
(az erős, életképes maradhat életben, a gyengéknek, elesetteknek bukniuk kell"
A természetben ez így történik, és ott nincs nácizmus. A társadalomban viszont létezik olyan, hogy szolidaritás, igazságosságra törekvés.

Kétféle formája az osztó és kiegyenlítő.

Az osztó esetében a társadalmi javakból mindenki érdemei szerint kap.
A kiegyenlítő azokat a helyzeteket simítja el, ahol valaki önhibáján kívül negatív helyzetbe kerül.

Ezek pont hogy emberré tesznek bennünket.

Szólj, ha untatlak, mert erről órákat tudok rizsázni...:)

hoplita 2012.08.23. 20:20:03

@aszekelyek:
Szerintem beszélgess a férjurad fitymájának helyével.
Ha azt mondom, hogy ballisztikus ívben leszarlak, te libaganyé, akkor még érezd magad megtisztelve.
Van itt olyan ballibsi faszomfütty, akit jobban tűrök, mint téged, te tokásmalac.:(

hoplita 2012.08.23. 20:22:26

@panelburzsuj:
"....(Jobbik népszerűsége a fiatalok közt: gyanítom, hogy a mai ifjúsági tarsolyviselés némileg rokon a 35 évvel korábbi szimszatyor-viseléssel... )..."

Ne gyanítsd....nem ugyanaz. De jó teória....próbálkozz bátran tovább.:DDD

aszekelyek 2012.08.23. 20:25:00

@teevee: sztem a Büszkeség és balítélet még a proud szótőt használta... -irodalmi angol.... A pride pedig emlékeim szerint parádét jelent.. , mint mondjuk a légiparádé a minap... Hangzásában több a hasonlóság , mint az írásmódban , az tény. Van ahol gay parade-nek hívják....

hoplita 2012.08.23. 20:25:15

@Khal Drogo:
Nyihaha....neked ez jött le...?
Felemelték a szabsértési határértéket, te majom.
Az ítélkezési gyakorlatról van legalább valami lövésed....? Vagy csak dumálsz?????

Ehh......:((((((

hoplita 2012.08.23. 20:29:51

@panelburzsuj:

"..,..Az már a TG-tudósok gondja legyen, hogy "tudományosan" minek híjjunk egy alapvetően felülről vezérelt nacionalista, protekcionitsa, kollektivista társadalmi modellt...."

Hát nácinak, bazmeg....mongyad mán, mert oda akarsz kilyukadni, te köldökvizslató észkombány.

dbeata 2012.08.23. 20:30:41

@aszekelyek: Most megint terelsz, de jókedvemben találtál, nem csesztetlek emiatt. A szórakozásunkat rontotta el, rossz szájízzel jöttünk el, és úgy éreztük, az ünnep méltóságát ássa alá ez a szervezetlenség és káosz. Nem kell biztosítani szemetest, de akkor ne kérjék el az árusoktól a helypénzt, meg ne járjon a nyakukra az ÁNTSZ sem.

Bizony jobb volna eggyel, ha FKF Zrt. nem image kampányokba ölné a pénzt, hanem, ahogy régen, figyelemfelhívó kampányra (van téma dögivel: szelektív hulladék (pl. konkrétan milyen hulladékot hova lehet tenni?), város, természet tisztán tartása, komposztálás - hogyan, miért jó, esetleg megmutatni, hogy miféle szemetesek léteznek pl. kutyavégtermékgyűjtő, az utcai szemetesbe hova kell elhelyezni a szilárd hulladékot, és hova az égő csikket, hogyan kell elnyomni - bezony, nagyon sokan nem tudják ezeket, én úgy látom...:))

Na, több ötletet nem adok, majd ha fizetnek érte.

Hja, a hiúság, az. Ne tartsál műgörényt, én azt mondom! :)

It’s the economy, stupid 2012.08.23. 20:32:06

@6.Lenin:
" Isten is jutalmaz és büntet, de ő határozza meg, milyen értékek mentén. Bünteti a homoszexet és az állatokkal való érintkezést"

??? És hogyan teszi ezt isten???
(Nyilván nem bottal ver, a közmondás is mondja.)

"3)létezik mindenki számára etalon jó és hasznos?

Nem kell feltalálni, "közjó" a neve, és az emberiség eszmetörténetének minden irányzata foglalkozott a meghatározásával, eltéréseik dacára meglepően hasonló eredményekre jutva.

aszekelyek 2012.08.23. 20:32:14

@hoplita: lassan mondom , hátha fel bírod fogni. Panellel társalogtam. Közöd ? Nálad van lendvarnyú piros ceruzája újabban ?

hoplita 2012.08.23. 20:33:14

@6.Lenin:
Neked aztán van, lajkakutya...:)
Mi van, mán nem árt a napfény se, te retkes múmia?
Mán nappal is nyalod ovikád seggét, te majom?
Szép nap lesz az, amikor elpatkolsz a szójafélékkel, te haszontalan vén faszfej.:(

hoplita 2012.08.23. 20:39:02

@panelburzsuj:
"....úgy a Franco-rezsimről sem állíthatjuk biztosan, hogy a Luftwaffe nélkül is meg tudott volna teremni..."

Nyihahahahaha....túl sok marxista maszlagot, vagy Hunyadit olvastál, pöcsös.:))))))))

dbeata 2012.08.23. 20:40:37

@aszekelyek: Pride and prejudice volt a címe szerintem.
Pride=büszkeség.

hoplita 2012.08.23. 20:41:42

@aszekelyek:
Kuss. Anyád.
Zsüli 2.0 vagy a szememben, te szőke tokásmalac.:)

Egyébként eggyel felényomtam.....de ez nem nehéz, libaganyé'....

aszekelyek 2012.08.23. 20:44:07

@Hángérien feeritél rajongó dbeata: Amiért ilyen kegyes vagy ma, még megsúgom, hogy ÁNTSz vizsgám is van... mindiiidig tanultam valamit..., jó papként ... Ahol kiteleült, ott neki kötelessége a szemét gyüjtése is..... A környezetében. Egyetemleges a felelőssége itt az összes szereplőnek. Egyezzünk meg ebben. Több ötletet ne adjunk én is azt mondom:) Addig írogattam persze azt is , hogy országimázs , idegenforgalmi szempontból kéne nem csak magyar felirat a Lukácsba , meg legalább angolul makogó személyzet , hogy lett.... felirat is... több nyelven. Most ugyan megint muszáj valamit átépíteniük ... pedig elég sok pénzt számoltak el a felújítására, még az előző kurzusban. Nekem pl az nem tetszik, hogy kicsit megrángatni se lehet demszkyt... berlinben írogat arról, hogy mi milyen csúnyák is vagyunk.... Nem az, amit ők csináltak, áhhh.... Európa szégyene beruházást , nem is egyet.... Bíztisztító , 4-es metró...

hoplita 2012.08.23. 20:47:07

@panelburzsuj:
Nana...felhorgadt a proli öntudat, panel...?:)))
Én lehúztam pár évet abban a rendszerben is....és bizony nagyrészben igaza van.
Vö. ma nálunk mindösszesen a nyugdíjasok 18%-ának van negyven, vagy több évnyi szolgálati viszonya....
Ugye jól sejtem, hogy te is közalkalmazottként fintorogsz itt és kérdezed, minek dógozok, ha meleg van...?
Vagy nem, jóskapista?:)))

hoplita 2012.08.23. 20:50:08

@aszekelyek:
Neked ne lenne az is, libafos?:)))
A mekisorbanállóst mikor szerezted...?
Főleg, hogy állítólag veszélyeztetett vótál?

Bazmeg, jegyezd már meg, hogy mit hazudsz, mert irtó röhejes vagy, tokásmalac.:DDDDDD

aszekelyek 2012.08.23. 20:50:21

@Hángérien feeritél rajongó dbeata: mingyá megnézem... :) sztem a proudness is büszkeséget jelent. A prejudice tuti:) Angolban több azonos jelentésű van és helyzetfüggő.... , melyiket használják...

Ha megkérdeztem angol tanárnőmet , hogy miért , aszonta csak. Angolok.... --- lehet , hogy neked van igazad. Kiegyezünk döntetlenben , mint a fekete lovag a GYalog Galoppban? . Egy perc, megnézem...

Akinek műgörénye is van.... , annak igaza is lehet:)

panelburzsuj 2012.08.23. 20:50:52

@hoplita:

A "klasszikus" (német) nácizmus az élettér, a "Lebensraum" külső kiterjesztésének - reális! - ígérete mögé sorakoztatta a "társadalmat."

Ehhez képest akármekkora is a szád - azért azzal még te se próbálkoztál be, hogy holnaptól a "megájj, megájj, kutyaszerbia" a közvetlenül kitűzött pártprogram.

Más lényegi különbségeket is látok - de mondjam külön, hogy semmi ambícióm vauversenybe szállni veled, vagy magadtól is ki tudod következteztetni?

hoplita 2012.08.23. 20:52:28

@panelburzsuj:
Nem öreg...itt a krumpli te vagy...és valljuk be, hamarosan kihalsz.:))
Én meg szállítok 3 szavazót...:DDDDD

6.Lenin 2012.08.23. 20:53:28

@Hángérien feeritél rajongó dbeata:

Engem nem untat...

"Fel kell ismerni, hogy vannak általános emberi értékek. Ezen ugyanis a jövőnk múlhat."

Értékek?
Szerintem érdekek vannak, 1 biztos, élni/túlélni ameddig lehetséges.
Ennek a legfontosabb érdeknek a mentén lehet meghatározni/megegyezni valamilyen tól-ig mentén.

Értékek mentén való egyezkedés a mindenkori ellentétek/ellenségeskedések okozója, szerintem.
Természetesen mindenki a saját értékrendjét tartja egyedül elfogadhatónak és éppen ezért megpróbálja a másikra kényszeríteni. Randa emberi tulajdonság.

Erről szól ez az egész itt zajló is, ha a lényegre figyelsz.

1 közös érdek mentén kellene megegyezni, pl a válság túlélésében, de pont ez nem megy, mert értékrendekről hablatyolunk. Feleslegesen.

A Nívón már kezdtünk ezekről 1 elmélkedést, de abbamaradt az alapok tisztázásánál, szerintem.

Én a következő sorrendet tartottam fontosnak, ha 1 probléma megoldásához kezdtem.

Mit is szeretnék, és ez mennyire fontos
Milyen érdekek/értékek teszik ez fontossá
Érzek-é magamban elég erőt/kitartást a megvalósításhoz
Milyen eszközökkel szeretném ezt elérni

Amennyiben minden a helyére kerül, csak akkor kezdtem a megvalósítást.
A sorrend nálam nagyon fontos.

"A társadalomban viszont létezik olyan, hogy szolidaritás, igazságosságra törekvés. "

Igen, az ember rendkívül kreatívan képes megmagyarázni minden faszságot, hogy az érdekeit kellőképpen elrejtse a másik fél elől.

Voltam katona, ott szembesültem először azzal, hogy az emberek többsége képtelen az önálló cselekvésre/gondolkodásra. Azóta a helyzet ebben a kérdésben csak romlott, szerintem. Talán azért is szüntették meg, nehogy megtanuljon gondolkodni/cselekedni önállóan.
Létezik 1 ilyen érdek, minden érték nélkül.

A Blues viszont örök.

graycivil 2012.08.23. 20:53:29

"Kutron Katalin tudta, hogy alaptalanul tiltja meg az érintkezést Hagyó és egykori élettársa között

Amint arról már korábban is beszámoltunk Hagyó Miklóst előzetes letartóztatása alatt újabb, a „börtönben elkövetett” bűncselekménnyel vádolták meg. Akkori élettársát bízta meg ugyanis jogi képviseletével, a vád szerint azért, hogy kötetlenebb körülmények között tarthassák a kapcsolatot."

hagyodosszie.blog.hu/2012/08/23/kutron_katalin_tudta_hogy_alaptalanul_tiltja_meg_az_erintkezest_hagyo_es_egykori_elettarsa_kozott#more4724502

" Pedig polgári ügyekben egy fogvatartott is megbízhatja hozzátartozóját jogi képviseletével, az alaptalanul indított eljárás után tehát jogerősen felmentették."

Nagyon csökken az a pofaméret...!

F.Y!DESZ

dbeata 2012.08.23. 20:53:43

@It’s the economy, stupid: :DD

@aszekelyek: Azt gondolom, hogy ezzel a szervezetlenséggel, ami itthon jellemző, ugathatjuk ugyan a Holdat, meg akarhatunk olimpiát, de lássuk be: nevetséges álmok ezek...

ménrót 2012.08.23. 20:55:10

@aszekelyek: csuti duce-d mennyi munkahelyet teremtett????,a coca cola gyár is csak alibi,így tudták eladni az ásványvízkészletet teljesen a Natur Aqua-zalaszentgróti vízkészletet. nyvíz Zrt. tulajdonában van. Az 1923-ban indított vállalkozás számos változtatás, államosítás, majd visszaszolgáltatás után elindult az ismert privatizációs lejtőn. A rendszerváltás után mindössze 30 millió forintért angol befektetők szerezték meg a cég 50, kevéssel utána pedig a 100 százalékát. 2003-ban a Kékkúti Ásványvíz Zrt. teljes egészében a Nestlé Waters tulajdona lett, így értelemszerűen ugyanazon cég alá tartozik, mint amelyik alá a Nestlé Aquarel. Továbbá érdemes tudni, hogy a Zafír márka a Danone tulajdonában van, ők a lajosmizsei forrást használják, a Margitszigeti Kristályvíz pedig a Pepsié. A Fonyódi Forrásvíz horvát tulajdonú gyártóé, a Visegrádi pedig svájcié. "

Csuti duce-d a Volner nyomába sem léphet intelligens,nem előre megírt cetlikről beszél,nem lehet zavarba hozniA csuti duce remekül ért ahhoz,hogy elhitesse egy rakás szarról,hogy az egy dobos torta...
Zsideszes huth gergely mindig is egy aljas, hazug, jellemtelen gazember volt. Újságírónak pedig tehetségtelen. Bunkó ,neveletlenül beleugat nem várja míg befejezi a mondatot. seggnyaló biboldó.

A kért és kapott kétharmaddal mit sikerült megoldani? Elszámoltatás, munkahelyteremtés, közbiztonság, igazságszolgáltatás, szolgáltató állam, takarékos állam, infláció, értékálló nyugdíj, rezsiköltség befagyasztása, stabil forint, stb, stb.Miben reménykedsz ,ha a mostani kétharmaddal
nem tudta ezt megoldani,majd 2014 -ben 2/3 nékül megfogja??
A legjobban a teherelosztásról mondott dumája tetszett, az hogy nem csak az embereknek kell adót fizetni, hanem a bankoknak, multi vállalatoknak.Akkor mondott ilyen blődséget ez az zember, amikor adószakértők, akik állítólag értenek az adóhoz, meg közgazdászok állandóan azt magyarázzák, hogy előbb vagy utóbb minden adót a közember fizet meg!Ennek igazságát júliusban tapasztalhattuk a telefon adónál.A törvény szerint a törvény alanya a szolgáltató!A szolgáltató pedig a júliusi számlában érvényesítette a telefon adót.Hát ez a mi Igazmondó Bajnokunk , csuti duce igazsága!A maximált áras szolgáltatások árának alakulását is ismerjük!Ha a szolgáltató profit nélkül dolgozik , azt csak egy ideig teheti, mert magán cég lételeme a profit.Amit ma nem szed be,!efogja szedni jövőre, vagy azután, és így megint mi fizetünk!
..azt magyarázd már el, hogy mivel is kezelte olyan fa-szán a válságot amiért a nyugat is írígyelhet "minket"...?az elmúlt két évben amiért állandóan döngeti a mellyét ez a kerti törpe...?! Azt tudjuk, hogy ez a törpe vagy 600 ezerrel többet kap havonta a maguknak megszavazott 16% adóval, de az átlag sok millió magyarnak mivel is lett jobb...?

hoplita 2012.08.23. 20:55:26

@panelburzsuj:
Nem mondod?
Van nem német nácizmus...?
Mesélj...:DDDD

Amúgy a lófaszt az élettér volt a hívószó...,
Te tényleg csal ilyen komcsi maszlagot tucc visszaböfögni?
Bazmeg, igazából többet néztem ki belőled.:)

dbeata 2012.08.23. 20:59:25

@6.Lenin: Folyt köv holnap. (Látom, nem csak én tudok rizsázni.)

J8forall!

hoplita 2012.08.23. 20:59:28

@6.Lenin:
"...1 közös érdek mentén kellene megegyezni, pl a válság túlélésében, de pont ez nem megy, mert értékrendekről hablatyolunk. Feleslegesen...."

Jó ötlet.
Felére vesszük a nyugdíjad és leköltöztetlek Tiszabőre.
Így kiveszed a részed, te szemforgató, képmutató tetűláda.:(

aszekelyek 2012.08.23. 20:59:40

@Hángérien feeritél rajongó dbeata: Országh szótárban mindkettőnél van büszkeség. A főbűnöknél A hetedik c. filmben a prod-, mint a hiúság szerepelt... azzal keverhettem. A balítéletnél meg pride van. Mindkettőnél van olyan is, hogy pride kérkedik valamivel..., proud, önhitt..... a büszkeség mellett. Szemantikailag arra, amit a némelyik vonuláson voltunk kénytelenek látni , inkább a kérkedés a megfelelő szó. Ami a visszatetszést igazán keltette.

hoplita 2012.08.23. 21:01:39

@6.Lenin:
'....Voltam katona..."

Nyihaha.....!
Dehogy vótál, te selejt.
Csak beőtöztettek, oszt aszitted az vagy, te majom:DDDDD

panelburzsuj 2012.08.23. 21:04:15

@hoplita:

Gondolkodtató kérdés: csak a prolit "érdekelheti" a prolik állapota?

hoplita 2012.08.23. 21:06:34

@panelburzsuj:
Mittomén...?
Te tudod? Jobban tudod?
De igen sok igazság vót abban, amire ilyen vehemensen reagáltál......
Azt gondolná az ember, hogy valahun tanált az a kilőtt vessző...:DDDD

panelburzsuj 2012.08.23. 21:07:48

@hoplita:

Nem rémlik, hogy bármikor is pont a te elismerésedért bicikliztem volna.

6.Lenin 2012.08.23. 21:07:53

@hoplita:

Napközben van hasznosabb időtöltésem. Néha benézek 1 kis szörnyülködésre, egyesek mire nem képesek. Egész nap.

Este az más.

1 ablak zene, 1 ablak marhaság olvasás.
Néha már csak a zeneablak van nyitva.

Mindig szórakoztatott, hogy mennyi .......... él a földön, talán tök feleslegesen.
Mikor olvaslak néha elmerengek, 1 magömlésnél mennyi értékes ember mehet pocsékba, néhány marha + megszületik.

Érdekes ez az Universum a maga faszságaival. Zenét hallgatva még szórakoztató is néha.

Azért ne keseredj, hátha van pozitív üzenete is a létednek, önbizalmat adhat másoknak, hogy van náluk ........... is.
Ez mindenképpen pozitívan értékelhető.

Lehet ez akár 1 küldetés is, csak ne vedd túlságosan komolyan.

6.Lenin 2012.08.23. 21:13:55

@hoplita:

1966-ban a Magyar Népköztársaság kiváló katonája
1967-ben élenjáró katonája a hazának
68 januárban végre civil állampolgára

Az utóbbit mindig is jobban kedveltem.

panelburzsuj 2012.08.23. 21:17:48

@aszekelyek:

Én marha - minden fogagkozásom ellenére szóba álltam, veled ...

A megtollasodott 17. századi juhászok, amint mezőtúri köcsögök helyett meissenit vesznek (az újságok hatására), ápolónőnek taníttatják a lányukat, és pesti kuplerájba járnak dugni...

Te talán még belőlem is nácit tudnál faragni.

aszekelyek 2012.08.23. 21:19:59

@ménrót: nem lengyel vízből lesz. fujj csuti... A jogállamozókkal vitatkozz , ne velem. Meg azokkal , akik kerékkötői annak, hogy kedvére elszámoltathassa bárki azokat a nyomoroncokat , akik érinthetetlenek néven híresültek el. Neked biztosan meg fogják engedni. Volnernek meg pláne!

Nem húzzák ki neked a talajt Magyarország alól , ha hozzájuk nyúl valaki. A bíróságok meg függetlenek a kormánytól. Nem is igyekeznek ítélkezni tőlük elvárható elfogulatlansággal. A nyugdíjazásuk miatt is mekkora cirkuszt csaptak ! nekem elég, ma, ha senki de senki a teljesen eszementeken kívül nem szavaz rájuk. Soha többé. Nem elégedett velük ma sem a baloldal.
nekem nem ízlésem Volner. Papír nélkül , folyamatosan hablatyolt ferink is, a pápai táncos-tragi-komikus.Remélem kötelező sem lesz csak őt , Volnert imádni. Papír nélkül demagóg. Véleményem szerint.
Szapulni Orbánt kevés. Megoldásai , jók , hol vannak? Ami elfogadható ? Kivitelezhető ? "Jól beszél az elvtárs , a Volner elvtárs. " A beszédkészség még nem tesz alkalmassá feltétlenül valakit kormányzásra. Engem nem győzött meg. Szoktam őt hallgatni a parlamentben. Pontosan tudom , hogy beszélni éppen tud. Azt tudott a Duce is. . ...Hitler is. Lenin is. Sztálin is.

panelburzsuj 2012.08.23. 21:20:23

@hoplita:

Amennyire én tudom, prolik nagyapját viszonylag ritkán szólították méltóságosnak.

inreallife 2012.08.23. 21:26:50

@hoplita: hát nem szép dolog ilyet mondani, de nem véletlen, hogy 60 év kell a társadalom megváltoztatásához. az öregek már nem veszik észre, hogy mire kell reagálni, azt se tudják, hogyan reagáljanak rá. némelyiknek már a számítógép bekapcsolása is egy külön szertartás. nem hiába mondták, hogy a gyökeres társadalmi változásokhoz 60 év kell. ez annak a tapasztalati becslése, hogy kihalljon a feletted lévő generáció. már nem tudjuk azt játszani, amit a 60 évesek akarnak, elszaladt mellettünk a világ, de ők kapaszkodnak a régibe. reakció képességük 0. nem véletnül nem a 60 éves emberek csinálják a forradalmakat stb.

magyarország nehéz helyzetben van. a fiatalok felismerték, hogy radikális változásra van szükség, mert ez így SZAR. ellenben a nyugdíjas szavazók voksai nem engedik ezt a változtatást. tényleg meg kell várni, amíg kihalnak, addig kapaszkodnak az elbaszott életük elbaszott tapasztalataiba, hogy még mindig ott tartanak, hogy amikor mindenkinek volt munkája, akkor a cigány is dolgozott. bazdmeg az a világ MEGSZŰNT. ebben a világban a lusta, tanulatlan emberekenek NINCS HELYE. ha ezek cigányok, akkor nekik nincs. de tenni nem lehet ellenük, mert lefogják a kezünket...

aszekelyek 2012.08.23. 21:30:54

@panelburzsuj: Ha lenyugodtál olvasd el még egyszer. Kérdeztem , hogy kik jártak oda. Mert sztem nem a juhászok. Viszont ismerek olyan szegényparaszti sorból jövő nénit , aki goebels szörnyeket gyűjt és hasonlókat , mert a mamája olyan polgári családhoz járt takarítani, ahol olyan bútor és egyéb tárgyak voltak, aminek birtoklásától ő is olyannak érezhette magát , mint azok. Csak arra hajtott meg az autóra. Kivagyiság. Meg a rongyrázás. Gyereket meg nem akart. a lányának nincs is. Csak a javak. Individualizmus. Ő már ráadásul belelógott a kicsi vagy kocsi generációba is. 1111934-es születésű.

nyünyüge 2012.08.23. 21:31:26

@aszekelyek:
Mióta van angol felirat a Lukácsban és miről?
Arról, hogy a felújítás alatt zavartalanul lehet hallgatni a légkalapácsolást és hogy a bejárat most éppen a kijáratnál nincs?

---
Az Izek utcájára visszatérve, a híres nevezetes ország-torta mögötti asztalokon egy félnótás fiatalember volt az önkéntes szemétgyüjtő egész nap, aki az ételmaradékért és sűrű cigaretta kunyerálás közepette néha elvitte az asztalokról a szemetet és turkálta a zsákokat.
Az egész sétányon kilógott a szemét az összes tárolóból mindkét napon. NEM A RÉSZTVEVŐK HIBÁJÁBÓL.

Az 2006-os tüzijáték emlékére állított emlékmű alatt két többéves koszorú, a nap szétszítta, ember nem foglalkozott vel e azóta, amióta nem lehet emlékünnepségen gyurcsányozni egy jóízűt.

aszekelyek 2012.08.23. 21:37:10

@It’s the economy, stupid: Valakik ügyködtek volna a hivatalban olyat? Ráütöttek a kezükre? Ennek a hírnek örülhetünk. Működik a kontrolljuk. Nekem tetszik.

Nehéz lesz tőlem egy irgum , burgumnál erősebb kifejezést idézni. Anyázást különösen. Személyeskedést nem különben. Fenntartom , amiben olyan előfordul , azt ignorálom. Valami nem világos még ?

aszekelyek 2012.08.23. 21:44:32

@nyünyüge: Ki ment oda hatalmas szeméthegyet hátrahagyni ? Tarlós? :) Meg a zorbánördög, mer az cigányis. persze.

Ezelőtt meg még sosem volt szemét a tüzijátékon tolongó tömeg után, között. Ahhaaaa... hogyne.. Tudod, mikor nem volt? A hatvanas években. Amikor apámmal jártam ki megnézni . Persze akkor nem fogyasztói társadalom volt. Csak olyan nem szeméthegy gyártó és hátrahagyó.

aszekelyek 2012.08.23. 21:47:23

@nyünyüge: a felújítás előtt , a középső folyosón és a bejáratnál , a benti pénztárnál is volt. Mostanában nem voltam. Egy biztos. Amíg demszky vezette a várost , sehol nem volt semmi.

aszekelyek 2012.08.23. 21:54:25

@nyünyüge: ezért kellett volna az árusokat elmarasztalni. Az ő dolguk ugyanis a szemét eltakaryításáról is gondoskodni. Amit feritélrajongó blogtársunk macerálásnak minősített valszeg. Pedig ez a szabál.... Amit eszerint megspóroltak az ott kereskedők.

inreallife 2012.08.23. 22:04:27

@panelburzsuj: nem ekézlek, nem előre szaladni. amikor nem a személyeskedés megy, hanem téma is van, én partner vagyok. van igazságrésze annak, amit mondasz. de fontos dolgokat nem teszel mellé, amik nem kicsit többet nyomnak a latba.

a magyarok jellemzően legalább 1-el több gyereket szeretnének, mint amennyit lehetőségük van tisztességesen felnevelni. a ratkó unokák egészen biztos a filléres lakások és a szocpol biztosították. szüleim 1 hónappal a megszületésem előtt költöztek be a zsírúj panelba. a mellettünk lévő panelsorba katonatisztek kaptak szolgálati lakást, amit fillérekért vehettek meg később. durván adott volt minden a gyerekvállaláshoz, meg is volt az eredménye.

ma egy fiatal hova megy 25-évesen? és 30 évesen? még mindig anyunál lakik, mert lakásra esélye sincs? melyik gondlokodik reálisan, aki hiteleket vesz fel, és úgy vállal be gyereket, vagy amelyik odaszüli az anyja 50 nm2-es lakásába a gyereket, avagy amelyik ilyenbe bele se vág? nem adottak a körülmények sokaknak a gyerekvállaláshoz. csak a pelenka 20.000 ft havonta. számold már ki, hogy a nettó minimálbérből, miután megveszik a 10.000 forintos bérletet meg a gyerek pelenkáját, mennyi marad a családnak/fő.

a mai világban már senki nem úgy tekint a gyerekválalásra, hogy ahol 5-en tudnak enni, ott a 6.-nak is jut hely. régen potyogtatták a gyerekeket rendesen, azt felnőtek, ahogy felnőttek. mostmár nem eresztik szélnek őket hamubasült pogácsával 12-14 évesen, bár a cigányok még láthatóan ebbel a sötét középkorban élnek. régen munkáskéz kellett a földekre, most képzett mérnökökre van szükség. vedd észre, hogy nagyságrendekkel többe kerül már egy gyerek 21 éves korig tartó felnevelése és iskoláztatása, mint 30-50-100 éve. van aki megszüli most is a 6-7 gyereket, általános iskolának vége, és tartják a kezüket segélyért, mert nincs munka. ez nem rasszfüggő, ez iskolázottság függő.

igenis, amíg a gyerek iskolába jár, addig az államnak nagyon hathatósan transzferekkel kell segítenie a családot, hogy a gyerek tudjon tanulni, addig amíg képes. ha 21 éves korára megvan a diploma, akkor onnantól mehet a családtámogatási rendszerbe, hogy lakáshoz jusson és gyereket, gyerekeket tudjon vállalni. ezt szintén támogatni kell.

ehelyett odabasznak 20.000 forint adójóváírást és 26.600 forintot két gyerek után. télen a fűtésszámlára nem elég ennyi. ki kell mondani az államnak a szavazatok miatt fontosabb a nyugdíjas társadalomról "gondoskodni", mint az utódnevelés költségeibe beszállni. onnan ugyanis nem jön voks, mert a nagyon demokraták felhörrentek a gyerekek után adható szavazati jogon. egyből le lett volna törve a nyugger uralom, és előre lehetett volna lépni. helyette maradt a jövő felélése. botrányos, ami az országba megy...

aszekelyek 2012.08.23. 22:11:08

@nyünyüge: most a trendy a zorbánozás...., meg a zorbáncigányozás , meg a huszan ólálkodunk a háza körül. Nekem legjobban az tetszik, hogy atv-n mesélte valaki , hogy a feriékhez be is csöngetett kajáért a bácsi , aki mindig ott ült , mint tüntető... , ha éhes lett. Jó sztori... Akkor azért ment el olyan sok pénzük, nagy a családra..., hogy egy fillér se vót Magyarországon tartalék... , még kosztosuk is volt...

Bár a sajtó csak arról írt , hogy a környéket is lezárták egy időben... közel lakom mindkettőhöz. Egyszer láttam a marha nagy palotát a Szemlőhegyin..., -vittem valahová a fiamat és ott kellett lekanyarodni...- Aztán minap nézem , hogy helyes kis házikóban , szolíd kerítéssel ,- nem ám kőfallal , mint feriéknél - családi ház , oszt jónapot.

panelburzsuj 2012.08.23. 22:17:53

@inreallife:

Leírom neked a gyerekeim és unokatestvéreik életkorát, ömlesztve:

26, 22, 22, 21, 19, 18, 16, 15, 12 évesek.

Szóval először hadd rögzítsem: (nagy)gyerekileg képben vagyok ... :)

aszekelyek 2012.08.23. 22:21:37

@inreallife: Az a helyzet , nyikhajka, hogy akik ma nyugdíjasok, sokkal nehezebb lakáskörülmények között, nem kevesen, szoba-konyhában, neveltek fel tisztességesen több gyereket is. Munkával. Diktatúrában. Csak akkor a család még nem valami divatjamúlt és eltörlendő dolog volt a fejekben. elég kevés rendes lakás maradt meg és azt is társbérletté faragták az elvtársak. Aztán meg panelt építettek. Azt is jó xart. Meg keveset. Egymásnak osztogatták azért. Azt a kevés jó lakást. érdekes, hogy akkoriban , aki építkezésbe fogott, sajátba, ha segítették a szülők is , nem ment bele tönkre és nem adósodott el mérhetetlenül. nem tiltották a kalákát sem... Ha hagyják , az emberek építenek maguknak ám hajlékot... Nem mind várja , hogy kihaljon a szülője. A gyerekekre is a nagyik vigyáztak. próbáld meg elképzelni. Család... Tudod , az mi ? Abban nem várják , hogy haljon meg a hatvan éves.

inreallife 2012.08.23. 22:24:18

@panelburzsuj: remek. akkor már csak a tettetett értetlenségeddel van probléma. hogy álltok a futószalagon álló lakásvásárlásokkal és az unokákkal?

panelburzsuj 2012.08.23. 22:26:16

@inreallife:

(2: A nyuggeruralmat mi családon belül úgy toljuk helyre, hogy a jobban dotált nyuggerok elég derekasan támogatják az unokáikat.)

inreallife 2012.08.23. 22:29:45

@aszekelyek: ez lófasz nyanya. mostmár 2012-őt írunk. szobakonyhában már nem mérnököket képeznek a nagymamák. mostmár nem munkás kell a gyárba meg a földekre, akiknek elég az elemi azt kész. ha majd odáig eljutsz, hogy a vakongépelést a szobakonyhában hogyan tanulja meg a 6 gyerek a nem létező számítógépen, na akkor majd rájössz, hogy a generációdat miért tekinti halottnak a piac. sokan vagytok, képzetlenek, és kétkezi munkára kínaiak vannak, de már azok se, jönnek a robotok. most nem a 90%-át teszi ki a gdp-nek a mezőgazdaság, vedd már észre, hogy teljesen más korról beszélünk...

aszekelyek 2012.08.23. 22:33:25

@inreallife: A pelenka? Az jól jövedelmez a gyártóinak. Ezelőtt tizenöt évvel , kb mindenki textilpelenkával nevelte fel a gyerekét. 2000 évig biztosan. :DD

Látom , hogy főzni sem akarnak az ifjú asszonyok. Még valamihez hozzá kellene nyúlni a végén. Ami évezredekig természetes volt , mint ahogy felkel a nap...

inreallife 2012.08.23. 22:33:38

@panelburzsuj: nem kétlem a szándékot. de ezt nem hátulról melbebaszva kéne megkerülni a rendszert, hanem a rendszert úgy alakítani, hogy a gyereknevelőtől ne vegyük el a pénzt feleslgesen, és ne a nyuggernak adjuk, aki meg visszafolyatja. miért kell egy egészséges ereje teljében lévő fiatalnak a szülei jófejségétől _függeni_. pláne ha a nagyszülők már nem élnek, akkor ki dotálja az unokákat? el se kéne venni azt a pénzt, attól aki megkeresi.

panelburzsuj 2012.08.23. 22:35:51

@inreallife:

Egyelőre a képzési program a főcsapásirány. (Átlagold a korokat, plíz....)

Ha az "országos helyzet" nem nagyon változik, akkor nagy valószínűségel helyesen gondoltuk, hogy a lehető legtöbbet az oktatásba/nevelésbe - aztán irány legnagyobb (26) után...

inreallife 2012.08.23. 22:37:27

@aszekelyek: te hülye vagy. mérmint, hogy ezt erölteted. lehet asszonyka már jobban keres, minthogy azzal bassza el az idejét, hogy pelenkákat mosogasson, vagy főzzön. most nem a műkörmös hülyepi.csákra gondoltam. még mindig nem vagy tisztában a világ mai állásával...

panelburzsuj 2012.08.23. 22:41:00

@inreallife:

Feleségem (50+ egy csipetnyi...) havi jövedelme fele az apósoménak. (80) Mindketten diplomások, mindketten a szakmájukban dolgoztak/dolgoznak.

Erre gondolsz, amikor "anomáliákat" vélsz felfedezni? :)

inreallife 2012.08.23. 22:46:03

@panelburzsuj: haladunk, haladunk. fog ez menni.

aszekelyek 2012.08.23. 22:51:18

@Hángérien feeritél rajongó dbeata: szét van esve. Össze köll fésölni:) Olimpiát nem, kösz... rendes higiéniát igen. Döbbenet volt nekem, angoloknál '86 ban, az utcán a sok szemét, zacskókban.... Sztrájkoltak a szemetesek... Ugyanez NYC-ben is megvolt.... @inreallife: persze , nem az van. Ettől te még nem nyithatsz egy Tajgetoszt , hogy onnan ledobáld , akit te nem óhajtasz "leben lassen". Te nem a kocsmai három IQ-val hőbörgő szélsőség vagy, hanem az önhitt, magát túlértékelő, nárcisztikus , magasan képzett három EQ-val sem bíró. Mindig is tudtam, hogy ezek alkotják a jobbikot, így együtt.
Nyikhajkám , te is leszel nem fiatal. Veled bánjon úgy , a következő nemzedék , ahogyan te bánnál az előzővel. Az utánad jövők sokkal többet tudnak majd nálad. Le fogsz laassulni és követni sem tudod majd őket. Túl gyorsan beszélnek majd..., neked...pl.

inreallife 2012.08.23. 22:55:54

@panelburzsuj: vajon miért mondom, hogy nem vagyok meglepve? az egyetlen felelős döntés, ha az ember kiiskoláztatja a csemetét és világgá küldi. értsd el az országból. nem azért szerencséses azok az országok, akik tőlünk nyugatabbra vannak, mert ott nem voltak komcsik. legalábbis nem csak azért, hanem azért, mert képesek tömegesen gondolkozni. nálunk még mindig a tömegen van a hangsúly, a gondolkodáson nem, sőt, tenyésztett aszekelyekkel legeletetjük le a blogokat, megpróbálva kiírtani, elsorvasztani a gondolkodás képes egyedeket. szerintem itt egy remek válogatott társaság köpködi le őt, mégis milyen kitartó. nem a nézeteivel van baj, idejár a politikai spektrum tágas része, valamiért ő mégis kilóg a gondolkodó emberek sorából...

Khal Drogo 2012.08.23. 22:59:42

@hoplita: Nekem ez jött le igen. Az hogy a rendőrség szarik bele az egészbe, nem a jogszabály hibája.

aszekelyek 2012.08.23. 23:01:35

@inreallife: sokkal kevesebb a jól kereső , mint az , aki eladja a munkaerejét neki és felneveli helyette a gyerekét. mert nem juthatott magasabb képzettséghez. Mindenütt. Ez csak akarás kérdése. Ebből élnek a bevándorló nők pld USA szerte is. R engeteg magyar lány és kelet európai ment ki baby sitternek ánglusokhoz is, máshová is. Mert ők képzetten sem keresnek annyit, mint a túlfizetett banyák, akik még le is nézik őket.
Lehet úgy gondolni , hogy el..sza az idejét , ha csinál valamit , ételt a gyerekének és azt ő adja neki oda. bem több, mint fél óra ráfordítással meg lehet oldani, naponta. Csak akarni kell. Ép lelkű nők ebben örömüket lelik. Ez a nőknél normális ösztön. Általában.

Ökör főnököm szónoklását sokkal inkább éreztem időpocsékolásnak , mint a gyerekeimnek vacsit készíteni.

aszekelyek 2012.08.23. 23:07:13

@inreallife: rámutattam, hogy nem feltétlenül szükséges dolgokra költenek, akik sírnak, hogy ajajde mér a zöregeknek adnak egyáltalán valamit és nem csak nekem.

Khal Drogo 2012.08.23. 23:12:38

@inreallife: A gyerekvállalás nem csak pénzkérdés. Ennél mélyebben vannak a gyökerek. Nyugaton, 5-ször nagyobb jólétben is csökken a gyerekvállalás, tudom Angliában nem, mert ott a pakik, meg az afgánok meg a muszlimok tolják a gyerekeket rakásra.
Szóval visszakanyarodva, ha több támogatás lenne, a népesség akkor is csökkenne, nyilván azért valamit javulna a helyzet, mondjuk feltornáznák 1,3-ról 1,6-ra. Most mondtam egy számot.

A jelenség gyökerei a szexuális forradalomig nyúlnak vissza. A szex ma fogyasztási cikk, aki nem hiszi, nézzen meg egy reklámblokkot a tv-ben.
Emellett a nyugati társadalomban lehanyatlott a rom-kat. vallás, ami magával hozta a moralitások gyengülését.
Eleve a mai moralitások énközpontúak. Valósítsd meg önmagad, mert megérdemlem, stb.
A gyerekvállalás amellett hogy el is szegényít, átstruktúrálja az emberek életét. Erre sokan nem igazán akarnak belemenni.

Szóval szerintem a pénz csak egy tényező, nem is a legfontosabb. Az egész kulturális közeg eredményezi a hatalmas gyerektelenséget Nyugaton.
Azokban a nyugati országokban van megfelelő reprodukció, ahová beáramlanak az ilyen eszméktől kevésbé fertőzött afrikai, arab populációk.

aszekelyek 2012.08.23. 23:14:17

@inreallife: igen keveset tudsz rólam, viszont sok marhaságot bizton állítasz rólam. No és kigondoltad, hogy a neked baromira útban lévő nyugdíjasok mennyiből és meddig élhetnek? Gondolkodókám , állj elő vele! Az tény , hogy a legkevésbé tudják koruk folytán megvédeni az érdekeiket , jogaikat. Miért nem olyannak rontasz , aki veled egy szinten van ? Mondjuk és fosztogatja de csúnyán a nyugdíjkasszát , sok éve?

Khal Drogo 2012.08.23. 23:17:56

@Khal Drogo: A gyerekvállaláshoz új moralitás kellene. Feltehetően erre egy megújított egyház kellene, máshonnan én nem látok erre erőforrást. Vagy a médiatartalmaknak kéne átstrukturálódni. De azok nem fognak átalakulni maguktól.

aszekelyek 2012.08.23. 23:19:59

@inreallife: "a csemetét.".. ez egyes számban van. Kettőt nem is akarsz kiiskoláztatni és a nagy jólétbe kilökni?
@Khal Drogo: bizony ám....

aszekelyek 2012.08.23. 23:25:35

@Khal Drogo: mosmér? ollan fáintos re állat-i showkat néznek a fijatalok.... is. Atttól nem kapnak kedvet a szép családi élethez? pedig annál taszítóbbat elképzelni is nehéz, mint amik ott tálalva vannak... jóccakát... -ezt írtam én is, panelnek, még vagy két órája... az egyház szerepét.

panelburzsuj 2012.08.23. 23:29:08

@Khal Drogo:

Jövök akkor én is anekdotázás bizonyítási módszerrel, ha már itt ez az aduász:

Rokon leányka (közgazdász, OKTV, TDK - szóval okos és güzü egy fedél alatt) kezdte a pályát kaliforniai cég budapesti lerakatánál, aztán kikerült Los Angelesbe, ott összeházasosott egy pár évvel korábban ugyanezt az utat bejárt magyar legénnyel.

Most 34 éves, havonta 15-20 ezer dollárt keres (igen: havonta...), és jön a 3. gyerek, akit hat hét szülési után a másik kettőhöz hasonlóan a nörszre fog bízni.

Reggel-este szuper anyuka, napközben szuper munkaerő, az éjszakáit meg nem firtatom.

Az az önmegvalósítós-mertmegérdemlemes világ, amit ez a szerencsétlen, műveletlen, bunkó magyar nép "a Nyugatnak" hisz, az az ottani Patakyattilák meg más prolicelebek világa.

Szerinted ugyanakkora gond egy norvégnak, ha magyar gyereket neveznek ki geológia-tanársegédnek a bergeni egyetemre, mint amekkora óbégatást csapunk mi itt a kínai cipőfűző-árusok fölött??

inreallife 2012.08.23. 23:31:32

@aszekelyek: nyanya, olvassál már utána a taigetosznak, mert nem teljesen úgy van, ahogy a suliban tanították. csak gondoltam szólok, mertmár sokadszorra olvasom tőled ezt.

utéána ha ez megvan, akkor olvasd el az eq miből áll. nem abból, amiről te azt hiszed. nem attól magas valaki eq-ja, mert az érzelmi intelligencia, és 100-as eq fölötti emberek sírva fakadnak a titanic 20. ismétlésnél is. ezt valahonnan hallottad és faszán fogalmatlanul dobálózol vele. mondjuk nem mintha meglepő lenne, gyakorlatilag te egy pletykaszemetesláda vagy, és amit mások beledobálnak, te azt okádod vissza. sorrend, logikai kapcsolat, vagy mögöttes tartalomtól függetlenül. ezek valahogy nem szoktak zavarni téged...

veled ellentétben, nekem nem kell lenézni másokat, hogy fölényesebbnek tűnjek. amit te lenézésnek értékelsz, annak nagy része abból fakad, hogy a tudatlanságot a szemedre vetik. neked úgy tűnik, hogy mindenki okosabb nálad, és leiskoláz, de ez nem az ő, vagy az én hibám, te vagy hülye hozzánk képest. szomorú dolog ilyen korban ennyire elbutulva élni, egy felnőtt embertől sokkal megfontoltabb, alaposabb, precízebb gondolotokat várna el az ember, ennek te nyilvánvalóan nem tudsz még körülbelül sem megfelelni...

It’s the economy, stupid 2012.08.23. 23:35:03

@aszekelyek:
"sztem a Büszkeség és balítélet még a proud szótőt használta... -irodalmi angol.... A pride pedig emlékeim szerint parádét jelent.. , mint mondjuk a légiparádé a minap... Hangzásában több a hasonlóság , mint az írásmódban"

Kedves hallgatóink, aszékelyek professzorasszony előadását hallották "A lexikai morfémák a fonémák tükrében az angol irodalmi nyelvben" címmel.

(Amúgy a guglinak van egy fordító oldala, és akkor nem kell leírnod ekkora címeres ökörségeket.)

inreallife 2012.08.23. 23:39:41

@Khal Drogo: na, jó helyen turkálsz. én nem mondtam, hogy ez az egyetlen üdvözítő módja a gyerekek számának növeléséhez, de az 1,3-at igencsak lehet emelni. A magyarok általában 2-3 gyereket akarnak, ezeknek általában a pénz szab határt, az gördíti elé a legnagyobb akadályt. én is a második után azt mondtam, hogy több nem lesz, mert egymás elöl vennék el a lehetőséget. magyarán csak a másik 2 rovására lehetett volna meg a harmadik.

és igen, valósítsa meg önmagát. de akkor meg szedjük be tőle adóba két gyerek felnevelésének a költségeit. majd másnak kiutaljuk. 30 éves vagy és nincs gyerek, meg büszke pride-os vagy? fizess. egyből helyrezökkennének az önértékelési zavarok. 30 és 50 éves kora között szépen kifizetheti a gyereknevelés költségeit. aztán akkor dönthet, hogy gyerekkel vagy anélkül. csodát látnánk, aszem...

panelburzsuj 2012.08.23. 23:46:34

@inreallife:

Rondát mondok: erre a módszerre azok az országok fanyalodnak (vagy azon népek fantáziálnak...), ahová csak nigériai nóténekesek törekednek...

It’s the economy, stupid 2012.08.23. 23:46:40

@panelburzsuj:
"A megtollasodott 17. századi juhászok, amint mezőtúri köcsögök helyett meissenit vesznek (az újságok hatására), ápolónőnek taníttatják a lányukat, és pesti kuplerájba járnak dugni..."

:DDD Ezen kb. negyedórát röhögtem.
Kezdem értékelni aszékelyek blogtárs jelenlétét. Kölökkorunkban volt az a játék; úgy kellett szőni egy történetet, hogy az előtted levő mondatának a végét folytattad, anélkül, hogy az elejét hallottad volna. Abból se kerekedtek ilyen jó sztorik.

inreallife 2012.08.24. 00:08:36

aszem holnap új cikk lesz:

"Az MLSZ-t segíti Török Gábor is

Török Gábor, a közismert történész, politikai elemző szakember, a futball támogatója és elkötelezett híve, szerepet vállal a budapesti labdarúgásban. Az elnökség döntése szerint a Budapesti Társadalmi Elnökség elnökeként segíti a hazai labdarúgást."

panelburzsuj 2012.08.24. 00:16:15

@It’s the economy, stupid:

Önerőből, külön-külön bárkit megfikázok, ha úri gusztusom úgy szottyan - de efféle összeröhögősdihez keress mást.

inreallife 2012.08.24. 00:17:13

@It’s the economy, stupid: igen, kb ezt ecseteltem én is neki fent. az a baj, hogy én már nem bírok röhögni rajta, pedig vastagon benne van az irónia. szerintem aszekelyek azóta se fogta fel, hogy épp megint mekkora ökörséget mondott, azóta is azt keresi a guglin, hogy mi azok az a mezőtúri köcsögök, és mitől híresek... :)
az összefüggések meglátásra alkalmatlan, mert szijjártó árammal kezelte az agyának azt a részét. sajnos ez az íráskészségére is kihat rosszabb napokon, amikor fáj az értetlenség és pár feles legurul...

@panelburzsuj: talán azokban az országokban van ez az átmeneti állapot. ész nélkül már nem gyárt gyereket, de felnevelni normálisan meg nem tudja. ehhez várna segítséget, de a nagyi szavazata jobban ízlik a kormánynak...

It’s the economy, stupid 2012.08.24. 00:35:01

@Khal Drogo:
"Azokban a nyugati országokban van megfelelő reprodukció, ahová beáramlanak az ilyen eszméktől kevésbé fertőzött afrikai, arab populációk."

Ha mélyebben belegondolunk, az elmondottak mellett az is szerepet játszik, hogy ezek a családok tradicionális okok miatt nem bomlanak fel, ennek eredője viszont a női emancipáltság hiánya.
Európai családoknál a házasságok több mint fele válással végződik, tehát egy keresőssé alakul a család, általánosan megnőtt a bizalmatlansági index a házasság tartósságával szemben. És itt sajnos fel kell hánytorgatnunk a férfi szakasz válás utáni nem túl megnyerő magatartását is... Ez viszont szerintem szocializációs probléma, a minta (vö: felelösen viselkedő apukák) változóban van.

A nők nem akarnak gyermektelenek lenni, ellenkezőleg, 25-30 éves korukban olyan elementáris erővel támadnak a hormonok, hogy elkezdenek "a méhükkel gondolkozni", biztonságos fészek hiányában viszont az evolúciós gát akadályozza a szaporodási ösztönöket, nem beszélve a tanult viselkedésről: minél több gyerekkel maradok egyedül, annál nagyobb bajban vagyok.

panelburzsuj 2012.08.24. 00:41:54

@inreallife:

Hát ezért nem egyszerű kérdés, hogy hosszú távon mondjuk egy "fajtatiszta" Horvátország miért okosabb, előnyösebb, urambocsá: nemesebb cél, mint egy Európai Egyesült Államok.

Nagyon nyersen: elég nagy-e egy 5-10 milliós népesség ahhoz, hogy "teljesértékű", azaz minden téren versenyképes, ugyanakkor kellően kiegyensúlyozott társadalmat tudjon képezni.

Amerikából vagy Kínából nézve ugyanis elég dilisnek tűnhetünk pl. a magyardinnye, szlováktej, romándisznó vetélkedőinkkel...

It’s the economy, stupid 2012.08.24. 01:26:08

@panelburzsuj:
"és jön a 3. gyerek, akit hat hét szülési után a másik kettőhöz hasonlóan a nörszre fog bízni.
Reggel-este szuper anyuka, napközben szuper munkaerő"

Teljes tévedés. Ez nem szuper anyuka, ez egy un. mechanikus anya. Nyugodtan intézetbe is adhatja a kölkét, épp csak egy picivel lesz kevesebb a hatása a gyerek fejlődésére.
Vannak emberek, akik MINDENT meg akarnak kapni, - ez a karriert is, gyereket is felfogás is tipikusan a nyugatos önzés egy megnyilvánulási formája - egy seggel két lovat megülni viszont nem lehet. Ez esetben nyilvánvalóan a gyerek szenved hátrányt, mert valójában egy vadidegen neveli. Ha még csak nem is anyagi kényszerből hanyagolja, annál súlyosabb vétek a gyerekkel szemben.

Ilyen háttérrel nevelődött emberek vaskos kötődési zavarokkal cseperednek fel, nem is kell csodálkozni, hogy felnőtt életükben képtelenek tartós családi kapcsolatokat kialakítani, válnak egymástól a legkisebb problémák miatt is.

A főállású anyaság (vö: hagyományos családmodell) kiszorulása a társadalom gyakorlatából anyagi kényszer miatt alakult ki, s mint ilyen igen káros. Gyereket nevelni, úgy, hogy nem vagy vele, ugyanannyira nem lehet, mint telefonon keresztül valakit felcsinálni. Úgy öt éves korig fejlődéslélektani okok miatt a gyereknek az anyjával kéne lennie, max. pár órára célszerű gyerekközösségbe vinni. Normális országokban erre a célra vannak részmunkaidős állások, csak ehhez megint biztonságos egzisztenciális háttér kell (apuka).

It’s the economy, stupid 2012.08.24. 01:47:58

@inreallife:
" a rendszert úgy alakítani, hogy a gyereknevelőtől ne vegyük el a pénzt feleslgesen"

Még ez előtt célszerű lenne egy normál fizetést adni neki, utána meg nem elvenni tőle.
Családi adózás meg teljesen OK, ha az egy főre eső lóvé megvan. Én a támogatásoknak teljesen ellene vagyok, főleg nálunk, mert az melegágya a visszaéléseknek. Nézd meg, mi folyik pl. tankönyv fronton. Nem kell senkit támogatni, viszont békén kell hagyni. A kkv-kat is a halálba támogatták, a szó szoros értelmében, lassan mind beledöglik a sok támogatásba.

Jelenleg a társadalom alsó jövedelmi sávjába eső párok közül csak a romák szaporodnak, mert azok akár az utca közepére is lepottyantják a gyereket. A flat tax tehát a gyerekszülési hajlandóságnak is betette a kaput ennél a rétegnél, pedig az ő "szaporodási határhajlandóságuk" kedvező körülmények között biztosítalak, hogy nagyobb lenne, mint a felső tízezeré.
Aki viszont jól járt vele, az se szaporodni nem kezdett örömében, sem fogyasztani, mint ahogy vállalkozásokat sem indított, hogy legyenek munkahelyek, meg sok adó. Szóval kormányunk azt is totál benézte, melyik réteget kéne tolni.

Egyébként múltkori témára visszautalva, értesítelek, a fidesz megoldotta a kérdést, hogy lehet elvenni a purdékat a cigányoktól. Ma mondta a rádió, hogy a rendőrség eljárást indított a szülők ellen, mert nem járatták a gyereket suliba. Ha bekaszlizzák apukát meg anyukát, máris mehetnek a lurkók az intézetbe. Apró hiba, hogy a gyiviből is bűnözők kerülnek ki :S
És akkor még mindig nincsenek meg azok a munkahelyek, ahova az iparitanuló iskolából kikerülő roma fiatalok beállhatnának melózni.

inreallife 2012.08.24. 02:02:11

@It’s the economy, stupid: gond van a két érveléseddel. a női egyenjogúságot csúnyán mondva azért "találták fel", hogy a nők férfiaktól való anyagi függését megakadályozzák. ergó ha a néni dolgozik, nem gond, ha azzal zsarolja a bácsi, ha nem dugsz velem napi 10* akkor kibaszlak az utcára. így anyunak nem kell ott maradnia, ha ő húslevest kínál a férjének, az meg nyaklevessel "viszonozza". többek között leegyszerűsítve erről van szó. viszontm, ha már egyenjogúak, akkor apu elrugdalja anyut, hogy menjen dolgozni, hiszen így is alig élnek meg. megint mi sül ki belőle, nincs se idő, se pénz a gyerekre, mert a dupla létszámú munkaerő, lenyomta a béreket, apuét is.

tehát a szitu az, hogy szerencsétlen asszony megszüli a gyereket, kényszerítve van jól felfogot anyagi érdeke miatt, hogy visszamenejn dolgozni, és apu még így is ki tud babrálni vele. úgyhogy a visszacastolások után az látszik, hogy a női egyenjogúság kevesebb és retardáltabban nevelt gyerekeket eredményez. hacsak anyu nem egy biorobot, aki mindent megcsinál, vagy apu hozzáállása a maximális tökéletességet súrolja. de leginkább a kettő keveréke szükséges. ebből most levezetheted a válások számát is.

aztán vannak még vicces dolgok. pl több férfi születik mint nő, de olyan 50 éves korig körül már olyan mértékű a férfiak halálozása, hogy megfordul ez a tendencia. tehát az elején nem jut minden leendő apunak anyu, majd később meg ugyan lesz elég facér anyu, de akkor már valszeg utánfutókkal rendelkezik. evolúciós fricska.

most olvastam, hogy a 36 éves férfi dupla mutációt ad át az utódnak, mint a 20-as éveiben járó. tehát még az utolsó reménynek tartott ratkó unokáknál a férfiak felöl is felmerül a probléma, nemcsak a nőknél. a kormánynak rá kéne jönnie, hogy kell a gyerek, bármi áron. ha +1 gyerek miatt 10nm2-el nagyobb lakást biztosít, az még 2-3 millió árán is megéri. pesten kívül meg még kevesebb. inkább erre herdáljunk milliárdokat, mint soron kívüli nyugdíjemelésre...

inreallife 2012.08.24. 02:14:22

@It’s the economy, stupid: nanemá. alig van 40.000 ipari végzettségű cigány. azoknak nem lesz problémájuk az elhelyezkedéssel. sokkal inkább a 300.000+ 8 általánost végzettnek. meg a többinek, amelyiknek még ennyi se jött össze.

de nézzük, te azt mondod, hogy minden gyerek egyenlőnek születik. akkor a cigány gyerek is lehetne akár felsőfokú végzettségű nem? a körülmények adottak, középiskoláig simán bejárhat, és van diákhitel a főiskolai vagy egyetemi diploma megszerzéséhez. aztán mégse így alakul. lustaság, iskolakerülés, bűnözői életmód elsajátítása a nagyobbaktól. ez a "cigányút". én azt mondom, hogy hogy minden bűnözőt lőjjenek le. sokat javulna a közbiztonság pár év alatt.

most olvastam, hogy meghalt a 4. ember is a karambolban, ahogy előre meg lehetett jósolni. anyunak a vérében 1,5% ezrelék alkohol, meg ópiátszármazékokat találtak. bizony én ezt nem engedném ki legalább 20 évig, és mivel pénze van utána is csak akkor szabadulhatna, ha kicsenget az örökösöknek egy nagyobb halom lóvét. különben az életbe vissza nem engedném emberek közé... kedves volt a leírás is a családról:

" Három ember volt jelen, a nő izmos, kopasz barátja, néha magát elsíró édesanyja és egy öltönyös férfi, akiről kiderült, hogy egy szlovák ügyvéd."

"A hozzátartozók hamar eltűntek: beszálltak a Francia úton parkoló két, biztonságos BMW-monstrumba, és kis egy helyben állás után elhajtottak."

ők nem döglenek meg egy balesetben, mert pénzük van. és hamarabb is szabadulnak, mert pénzük van. remélem a pénzük nem fog érni semmit ebben az országban. na jó vicc volt, az egyik legkorruptabb ország vagyunk...

inreallife 2012.08.24. 02:18:15

@panelburzsuj: ma befejeztem és sikeresen leadtam a projektemet, amiről megkaptam a visszaigazolást. úgyhogy most önkényesen 3 nap szabira mentem. :)
ha nem válaszolok, és azt is sokára, az a fenti körülmények következménye, mivel gépet is alig fogok látni. gondolom páran örömtüzeket gyújtanak, pedig ilyen hőségben biztos tiltva van magyarországon.... :)
csak onnan tudom, hogy valaki belinkelt egy magyarországi hőtérképet, és volt rajta 40 fok is...

It’s the economy, stupid 2012.08.24. 02:44:34

@inreallife:
"gond van a két érveléseddel. a női egyenjogúságot csúnyán mondva azért "találták fel", hogy a nők férfiaktól való anyagi függését megakadályozzák." és "a női egyenjogúság kevesebb és retardáltabban nevelt gyerekeket eredményez"

Nem, sajnos ez ugyanannak a mérlegnek a két serpenyője. A nők kiverték az anyagi függetlenségüket, de mint mindennek, ennek is ára van: a pasasok könnyebben lépnek le, mert majd megél magától a banya, viszont ez hátrányba hozza a gyereket.

A nők férfiasodása viszont együtt jár a férfiak nőiesedésével (vö: nemi szerepek változása, állítom a sok homokos megjelenése is összefüggésben van ezzel), ma már nem csinál egy pali presztízskérdést abból, ha őt kirúgják, az ilyen kevésbé macsó faszik természetesebben tudnak a gyerkőcökhöz viszonyulni a válás után, nem ciki pisiltetni, játszani vele, főzni rá, stb. Szóval ha lassan is, de haladunk a kevéssé traumatikus válások irányába.
Az igazi azonban az lenne, ha visszaállna a hagyományos családmodell, első pár évet anyukával lehetne a gyerek, anyuka részmunkaideje megakadályozná, hogy leépüljön a gyerek szellemi színvonalára, nem szakadna ki a társadalmi közegéből, ebből eredőleg kevésbé megy rá a családja idegeire, és később vissza tudna térni rendes munkaidőbe, gyerek nem traumatizáltan kezdené az életet. Ha ezeket a hibalehetőségeket kiiktatod, máris egy csomó feszültség kiesne, csomó válás elmaradna, csomó gyerek normálisan nőne fel.

A baj, hogy a részmunkaidős modell Mo-n nem fér bele a rendszerbe: egy gyerekes anyát csak úgy lehet alkalmazni, ha valójában nélküle is megvannak a többiek, ha épp nem tud jönni, nem áll meg az élet, tehát afféle ballaszt. Ezt ma a vállalkozások anyagilag nem tudják maguknak megengedni.

Úgyhogy megint ott vagyunk, hogy pénz.

inreallife 2012.08.24. 02:44:45

@Khal Drogo: aszem te írtad a mávos zsidós amcsi bíróságos kártérítéses sztorit.

a rohadt büdös mocskos zsidók mindenből csak a kibaszott pénzt akarják kicsavarni. most őszintén, hitler számlavezető bankjának is fizetnie kell? meg a máv, miért fizetne, hány embert ölt meg? az, hogy elszállította őket, az nem kártérítés köteles. nem is értem, hogyan lehet ilyenért perelni. hogy basznák meg az anyjukat a ravatalon a metélt farkukkal. azért a 6 milliót itt is bemondták...

itt vannak a fejlemények:

www.portfolio.hu/vallalatok/penzugy/otp_es_mkb_rossz_ajton_kopogtattak_a_holokauszt_tuleloi.171793.html

"Illetékesség hiányában elutasította a holokauszt magyar túlélőinek az OTP Bankkal és az MKB Bankkal szembeni keresetét a chicagói fellebbviteli bíróság - számolt be az évek óta tartó ügy újabb állomásáról a Bloomberg.

A chicagói bíróság kimondta: nincs a két banknak elégséges kapcsolata az Amerikai Egyesült Államokkal, így nincs illetékessége a bíróságnak az ügyben. David Hamilton bíró a háromtagú testület döntéséhez hozzáfűzte: az amerikai szövetségi bíróságok nem ítélkezhetnek az ügyben, ez azonban nem zárja ki, hogy a holokauszt túlélői más fórumon keressenek jogorvoslatot.

A bankok elleni kereset szerint a társaságok bűnpártolóként és pénzügyi támogatóként vettek részt a 6 millió európai zsidó áldozatot követelő holokausztban, ezért 75 milliárd dolláros kártérítést követeltek a bankoktól. Az OTP és az MKB mellett az Erste Group Bankkal kapcsolatban is döntött a bíróság, esetében azonban csak formai okokra hivatkozva utasították el a keresetet.

A kereskedelmi bankokon kívül a Magyar Nemzeti Bankkal és a MÁV-val szemben is követelésekkel léptek fel a túlélők, ügyüket azonban a fellebbviteli bíróság visszautalta alacsonyabb szintre. Esetükben megvizsgálják, a felperesek kimerítettek-e minden jogorvoslati lehetőséget Magyarországon, és hogy a MÁV-nak volt-e elég kereskedelmi kapcsolata Amerikával ahhoz, hogy az USA-ban hozzanak róla bírósági ítéletet. "

inreallife 2012.08.24. 02:47:26

@It’s the economy, stupid: ez így van, ezt nem hiszi el panel...

inreallife 2012.08.24. 03:02:52

na, megint beilleszkedni akartak a cigányok. mily meglepő, ezek is bűntetett előéletűek voltak. megint majdnem sikerült megölni egy embert. miért nincsenek már lelőve ezek a PATKÁNYOK???

kuruc.info/r/2/100354/

"A férfi egy hódmezővásárhelyi kocsmában iszogatott, amikor ismeretlenek körbe vették, majd pénzt követeltek tőle. A sértett nem akart fizetni, ezért egy autóba kényszerítették, majd elindultak vele. Út közben bántalmazták, elvették tőle az értékeit: készpénzt, mobiltelefonját és iratait.

A férfit végül az egyik gyanúsított ópusztaszeri tanyájára vitték, ahol egy viperával ismét megverték, és egy kutyanyakörvvel, illetve kötelekkel az ágyhoz kötözték, és sorsára hagyták. Néhány órával később tudta magát kiszabadítani."

"A büntetett előéletű gyanúsítottak ellen csoportosan elkövetett rablás, személyi szabadság megsértése és súlyos testi sértés bűntette megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás."

"A bántalmazás során súlyos sérüléseket szenvedett áldozatot a Szegedi Tudományegyetem traumatológiai klinikáján ápolják."

It’s the economy, stupid 2012.08.24. 03:09:17

@inreallife:
"alig van 40.000 ipari végzettségű cigány. azoknak nem lesz problémájuk az elhelyezkedéssel."

Dehogynem. NINCSENEK munkahelyek.

"a cigány gyerek is lehetne akár felsőfokú végzettségű"

Igen, csak ugye ahogy te is mondtad, lehúzza a környezete, a "börtönviseltség kultúrája", tehát abból kellene a gyereket úgy kivenni, hogy ne legyen embertelen a megoldás.

"én azt mondom, hogy hogy minden bűnözőt lőjjenek le."

Bűnöző-e az az elhelyezkedni nem tudó cigány, aki nem akarja éhen halatni a porontyát?
Ismétlem, a kormány a mi (többségiek) faszunkkal veri a csalánt, mert az éhező, alvilágba menekülő cigányok a mi lakásainkat fogják kirabolni.

"kicsenget az örökösöknek egy nagyobb halom lóvét"

:DDD látom jó talajra hullott a reparatív megoldás reklámozása.
Igen, az elárvult gyerek felnevelésének költségeit igazán letétbe helyezhetné.

Egyébként engem az döbbent meg, hogy meg se próbált semmit segíteni a balesetnél, nyilván nem akarta, hogy letörjenek a körmei. Egy ilyen terepjáróban vajh nincs poroltó?
És egy nyavalyás kamion se tudott arra járni, azokban előírás a megléte. Egyszer láttam egy ilyen baleset eredményét, iszonyatos. Ott a hátsó ülésről egy ürge kikapta a kisgyereket, az apa lába viszont beszorult a sofőr ülésben, ezért őt fizikailag nem tudta kihúzni. De legalább megpróbálta, kicsit össze is égette magát.

It’s the economy, stupid 2012.08.24. 04:06:52

@Khal Drogo:
"A gyerekvállaláshoz új moralitás kellene. Feltehetően erre egy megújított egyház kellene, máshonnan én nem látok erre erőforrást. Vagy a médiatartalmaknak kéne átstrukturálódni."

Tökéletes meglátás. A posztmodern társadalomban a társadalmi kontroll szerepét - amit megelőzőleg a vallás töltött be - átvette a média. Óriási ismeretterjesztési potenciál lenne benne, ha nem valóságsók mennének állandóan. Emlékszem, az átkosban vasárnap délelőttönként olyan családi műsorokat adtak, amelyekben az akkori fiatalság problémáit szituációs helyzetekben, pszichológusok segítségével feldolgozták, átbeszélték, még szórakoztató is volt. Pedig ma sokkal nagyobak a kihívások, pl. drogozás megelőzése.
No persze, gyerekneveléshez nem kell jogosítvány.

dbeata 2012.08.24. 06:26:51

@6.Lenin: Jól van, a blues örök. ;)

"Értékek?
Szerintem érdekek vannak, 1 biztos, élni/túlélni ameddig lehetséges.
Értékek mentén való egyezkedés a mindenkori ellentétek/ellenségeskedések okozója, szerintem."

Jól értem, hogy az értékek csak viszályt okoznak a világban szerinted, és hogy a világ egy olyan hely, ahol mindenki csak a saját, önös érdekeit követi, akár a másik kárára, és ez így randa, de természetes egyben?

Remélem, nem teljesen így van! Lehet közösség-, és államszervező erő is (pl. USA megalapítása).
Te az értékeket azért akarod kidobni az ablakon, mert az emberek nem tudnak megegyezni rajtuk?

"Természetesen mindenki a saját értékrendjét tartja egyedül elfogadhatónak és éppen ezért megpróbálja a másikra kényszeríteni. Randa emberi tulajdonság."
Nem, ez nem természetes, ez egy anomália. A hatalom racionalizálása. A hatalom megront, és az abszolút hatalom abszolút megront.
A probléma az, hogy ki dönti el, mi szolgálja a társadalom érdekeit. Rengeteg olyan történelmi alakot ismerünk, akik mind azt hirdették, hogy hatalmukat azok javára használják, akik felett uralkodnak. (Én csak a ti érdeketekben teszem ezt vagy azt... - ismerős valahonnan, nem? :))
Aki hatalmával visszaél, tulajdonképpen csökkenti befolyását a többi ember felett, mivel az erőszak lázadásra indít (pont az ellenkezőjét teszi, mint amit vár tőle a hatalom).

"1 közös érdek mentén kellene megegyezni, pl a válság túlélésében, de pont ez nem megy, mert értékrendekről hablatyolunk. Feleslegesen."

Pedig nem felesleges, mert a társadalmi megosztottság nálunk már akkora, hogy szinte nem is értjük egymás szavát. Szimbolikus politizálásban ez a kurzus verhetetlen.
Bekövesedett kifejezésekben zajlik a közbeszéd (nyugger, ballib, náci, szélsőség, cigánybűnözés, stb.).
Ezek a szavak a jelenlegi, beteg közéletet tükrözik, megteremtik a valóságot, tele vannak érzelmekkel, előítélettel, tévhitekkel, dogmákkal.

A történelmi egyházak közösségformáló ereje, tudományokban betöltött helye, erkölcsi példamutató szerepe mára visszaszorult.
A helyébe pedig nem tudott belépni semmilyen, az egyházhoz hasonló komoly közösségformáló, értékadó erő.

Pedig az embereknek szükségük van erre. Keresik pártokban, más jellegű közösségekben, a tudományos közösségekben, stb.
Tehát értékválság van, nemcsak űr, hanem zűr is (fogyasztói társadalom vs. kollektivista szemlélet).
Erre egyfajta elidegenedés is rátesz egy lapáttal, amikor az emberi tevékenység eredménye szembefordul az emberrel (környezetkárosítás, munkanélküliség a technológiai fejlődés eredményeképpen, az élet továbbadása helyett saját életével és jólétével foglalkozó emberek, és ezekre rájátszó fogyasztást gerjesztő társadalom).

"A Nívón már kezdtünk ezekről 1 elmélkedést, de abbamaradt az alapok tisztázásánál, szerintem."
Ööö, én úgy emlékszem, hogy elköszöntél, és nem jöttél többet oda.

"Én a következő sorrendet tartottam fontosnak, ha 1 probléma megoldásához kezdtem."
Oké, ez egy problémamegoldási séma, de amiről kezdtünk beszélni, az a konfliktushelyzetek, emberek között, ezért nem értem, hogy jön ez ide.

"Igen, az ember rendkívül kreatívan képes megmagyarázni minden faszságot, hogy az érdekeit kellőképpen elrejtse a másik fél elől."
Úgy gondolod, hogy nincs közjó, és valójában mindenki csak a saját pecsenyéjét sütögeti?

"Voltam katona, ott szembesültem először azzal, hogy az emberek többsége képtelen az önálló cselekvésre/gondolkodásra. "
A katonaság egy hierarchikus szerveződés, ahol kifejezetten tiltott az önálló cselekvés, és gondolkodás, neem? :))
Mondjuk én nem voltam katona...
"
Azóta a helyzet ebben a kérdésben csak romlott, szerintem."
Szerintem is létezik egy olyan érdek, hogy az átlagember maradjon igénytelen, és ne akarjon túl sokat gondolkodni. :)

"Isten is jutalmaz és büntet, de ő határozza meg, milyen értékek mentén. "
És Isten szigorú? Vagy engedékeny?
Azt tudtad, hogy Istenről alkotott első fogalmunk (és sajnos, sokszor az utolsó is) valójában szüleink extrapolációja?
Biztos, hogy Isten jutalmaz és büntet, és ő határozza meg, felettünk, a ráhatásunk nélkül, mi az értékes? Ez lenne a valóság?

szoja122 2012.08.24. 07:10:06

@panelburzsuj: OK, hoplitának pedig a stílusán...
Az egy picit lényegesebb, ha nem tévedek...

szoja122 2012.08.24. 07:12:10

@panelburzsuj: Stílusán és a mondanivalóján...

szoja122 2012.08.24. 07:41:52

@6.Lenin: "Isten is jutalmaz és büntet, de ő határozza meg, milyen értékek mentén."

Jó neked, mert ezek szerint mindennel meg vagy elégedve, szerinted mindig, mindenütt jól mennek a dolgok. Isten NEM irányíthat rosszul!

Néz széjjel a világban! Minden OK? Mindenkinek minden OK? Nem hiszem! Akkor tehát katasztrofálisan végzi a munkáját.

Isten NEM LEHET a történelem ura! Mert ha igen, akkor mindenért Ő a felelős! Akkor nincs, nem is lehet szabad akarat! Úgyhogy nem büntethet és nem is jutalmazhat.

"Törtetők és renegátok"

"A vitában az alaptörvény is előkerül. Navracsics valami nagyon bölcset akar mondani: „Nem lehet olyan alaptörvényt alkotni, amely mindenkinek tetszik.” Megtudjuk, hogy „az előzőt is sokan vitatták”. Azt nem tudjuk meg, hányan. Öten, ötvenezren? A civilizált világban van olyan ország, ahol népszavazást tartanak az alkotmányról. Az alkotmány mégiscsak az ország népéről szól. Ha lett volna népszavazás, a többség esetleg kifogásolta volna, hogy az alaptörvényben az áll: „Isten a történelem ura.” A római egyház papjainak biztosan nagyon tetszik, ám ez is olyan, mint a balsors. Nem mi küldtük a halálba hatszázezer zsidó honfitársunkat, maga az Isten rendelte így..."

www.168ora.hu/bluzone/tortetok-es-renegatok-99916.html

mókáné 2012.08.24. 08:31:57

@nyünyüge:

"Az Izek utcájára visszatérve, a híres nevezetes ország-torta mögötti asztalokon egy félnótás fiatalember volt az önkéntes szemétgyüjtő egész nap, aki az ételmaradékért és sűrű cigaretta kunyerálás közepette néha elvitte az asztalokról a szemetet és turkálta a zsákokat."

Volt ott olyan is, aki munkaruhában görgette a kukákat. A szemét tényleg sok volt, de jómagam is a kuka mellé tettem az üres flakonokat.

Nem a szemétről szólt augusztus 20. Egy csodálatos nap, csodálatos éjszakáján az emberek néma csendben gyönyörködtek a fények játékában.

.. van egy ország, ahol álmomban jártam.. te vagy a szívembe írva..
www.youtube.com/watch?v=cPD0h5v8CK4

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.08.24. 10:33:44

@knausz: egy csodálatos nap csodálatos éjszakáján a gödi kövezésen álltam pergetőbottal a kezemben. Tőlem fél kilométerre teljes hangerővel üvöltött a parton a bu(l/z)izene, a környék türhői pedig jókora motorcsónakjaikkal fel s alá száguldoztak a jobb sorsra érdemes vízen. Később egy lokális jelentőségű AC/DC-imitátor zenekar is a húrok közé csapott...

panelburzsuj 2012.08.24. 10:51:36

@Hepci:

Én már régen láttam "a" tűzijátékot élőben, de akkoriban valahogy úgy ment, hogy a gyerekek visongtak, a fölnőttebbek meg olyan zajt csináltak, hogy hűűűű...., meg haaaa..., meg asztaaaa.....

Lehet, hogy a mai Budapest már csupa flegma, kifinumult arisztokratából áll, akik talán vetnek egy méla pillantást az efféle népi mulatságokra, de a sodrukból azért nem hagyják magukat kizökkenteni?

panelburzsuj 2012.08.24. 10:58:02

@szoja122:

Te attól teszed függővé a megszólalásod alaposságát, hogy egy hoplita nevű nink mennyire trampli?

Érdekes referencia-választás...

mókáné 2012.08.24. 12:35:19

@panelburzsuj:

"Lehet, hogy a mai Budapest már csupa flegma, kifinumult arisztokratából áll, akik talán vetnek egy méla pillantást az efféle népi mulatságokra, de a sodrukból azért nem hagyják magukat kizökkenteni?"

Nem gondolom. A nép egyszerű gyermekei voltak, olyanok, mint én. Idén láttam a tűzijátékot először és idén ámultam, és idén éreztem, hogy annyi ember, aki ott volt, velem együtt.. s együtt vagyunk veled mindannyian, kinek emberhez méltó gondja van (J.A. sorry!).

@Hepci:

"egy csodálatos nap csodálatos éjszakáján a gödi kövezésen álltam pergetőbottal a kezemben."

Ha felveszed akkor a telefont, bizony velem álmodod át azt az éjszakát.:)
www.youtube.com/watch?v=fpyxcVz9ds8

graycivil 2012.08.24. 13:31:59

"Fidesz-közeli ügyvéd csapott le az "Audi-földekre"

Igazi kincset érhetnek ma már a győri ipari parknál lévő földek, legalábbis az a részük, amelyeket tavaly ősszel még szántóföldként vásárolt fel akkori tulajdonosaiktól Borkai Zsolt polgármester közeli ismerőse, Rákosfalvy Zoltán."

hvg.hu/itthon/20120823_Fideszkozeli_ugyved_csapott_le_az_Audifol#utm_source=hirkereso&utm_medium=listing&utm_campaign=hirkereso_2012_8_24

"Ám az önkormányzattal szerződésben álló Rákosfalvy nemcsak azért szerencsés ember, mert éppen ott vásárolt magának szántóföldeket, ahol – az önkormányzat tervei szerint - az Audi logisztikai központja lesz, hanem azért is, mert a helyi hivatalok nem gördítettek akadályt a projekt elé."

Ha baloldali: Korrupció!
Ha fydeszes: Ügyes...!

Gyerekek, könyörgöm,...! F.Y!DESZ

graycivil 2012.08.24. 13:33:57

"Orbán már csak kapkodott a Coca-Cola után

Ha a kormány nem az unortodox gazdaságpolitikát forszírozná, akkor az Orbán Viktor miniszterelnök által egy hónappal ezelőtt felavatott gyártósornál akár hússzor nagyobb értékű beruházásra is esélyes lehetett volna a Coca-Cola magyarországi egysége − értesült a Napi Gazdaság."

hvg.hu/kkv/20120824_Orban_mar_csak_kapkodott_a_CocaCola_utan

dbeata 2012.08.24. 14:01:49

@inreallife: Jól értem, hogy azt propagálod, hogy szüljünk exportra? Egy Jobbik-szimpatizáns?

It’s the economy, stupid 2012.08.24. 14:11:04

@graycivil:
"hússzor nagyobb értékű beruházás"

Kuss, mi így szállunk le a lóról, akarommondani a multiról. Kiosztottunk nekik egy sallert, mindjárt tudták hol a helyük: Ausztriában meg Horvátországban. Utóbbiak köszönik szépen.
Na sebaj, majd behozzuk ezt a lóvét máshol:

www.napi.hu/magyar_gazdasag/a_tizszeresere_dragul_az_autopalya-hasznalat_magyarorszagon.518960.html

panelburzsuj 2012.08.24. 15:01:36

@knausz:

Hát akkor csak egy magyarázat marad: a nemzeti pirotechnika olyan szédületes fejlődése, amely a húsz éve még visongó, lelkendező, zajos "egyszerű népgyermekekbe" teljesen beléfojtja a szuszt.

(Azt nem mondom, hogy akartál írni valami szépet, felemelőt - és valami ügyesbajos oktondiság lett belőle, mert ez csúnya személyeskedés lenne...)

teevee 2012.08.24. 16:07:34

@It’s the economy, stupid:
"Vannak emberek, akik MINDENT meg akarnak kapni, - ez a karriert is, gyereket is."

Igen, méghozzá sokan, és régóta és meg is kapták. Az apukák.

aszekelyek 2012.08.24. 16:18:50

@Hángérien feeritél rajongó dbeata: tökéletesen érted. Magyar szülők által felnevelt fiatalok mennek oda adófizetőnek..... Olyan , mint az orvosképzés volt a magyar költségvetés kontójára.

It’s the economy, stupid 2012.08.24. 16:31:49

@teevee:
"Igen, méghozzá sokan, és régóta és meg is kapták. Az apukák."

No igen. :))
(Csak néha valamiért meggondolják magukat, és az egyik fele nem is kő nekik... általában nem a karrier...)

aszekelyek 2012.08.24. 16:47:04

@inreallife: beszélj arról , hogy a te szelektálásod , ember és ember között , ahogy elképzeled , miért jó , amikor embertelen. Taigetosz természetesen képletesen értelmezendő és ezt persze te is tudod.

panelburzsuj 2012.08.24. 16:52:48

@It’s the economy, stupid:

"A főállású anyaság (vö: hagyományos családmodell) kiszorulása a társadalom gyakorlatából anyagi kényszer miatt alakult ki, s mint ilyen igen káros. Gyereket nevelni, úgy, hogy nem vagy vele, ugyanannyira nem lehet, mint telefonon keresztül valakit felcsinálni. Úgy öt éves korig fejlődéslélektani okok miatt a gyereknek az anyjával kéne lennie, max. pár órára célszerű gyerekközösségbe vinni."

El tudnád ennek alapján magyarázni, hogy akiknek a "hagyományos" korokban volt elég pénze (pl: földbirtokosok), azok hogyan csinálták ezt a főállású anyaságot? Mária Terézia vagy Viktória királynő álló nap a gyerekeivel hancúrozott, úgy két évtizeden keresztül? Vagy ezek az azosztokraták egytől egyig a fejükbe vették, hogy nyomorult, frusztrált, szerencsétlen roncsot nevelnek a kölykeikből?

De fölidézhetem neked a másik végletet is: "hagyja a dagadt ruhát másra..."

Szóval mi a baj a példámmal? A sötét irigységen túl?

aszekelyek 2012.08.24. 16:55:53

@ménrót: ez az áthárítás szerintem úgy néz ki, hogy akik ebben az országban nagy profittal dolgoznak és visszaélnek a helyzetükkel , sem válságadót , sem akartak fizetni. Közteherből nem kérnek. Azt vidd te , meg én , meg a többi magyar adófizető a hatán és nyögjük mi. Arról szó se legyen , hogy ők kiveszik a részüket a terhekből. Ezért én nem vagyok hajlandó Orbánra vicsorítani és őt hibáztatni ezért.

Az ezzel kapcsolatos demagóg uszításra teljesen immunis vagyok , ne is fáradj ezzel.

panelburzsuj 2012.08.24. 16:59:48

@Hángérien feeritél rajongó dbeata: @aszekelyek:

Újdonságot mondok nektek: a szülők egy jelentős része olyan fura szerzet, hogy ha kutyaszorítóba kerül, akkor a saját gyereke javát a mindenféle "közösségek" érdeke elé helyezi.

aszekelyek 2012.08.24. 17:09:46

@It’s the economy, stupid: azokra valót is kifizetjük államadósságra. Tényleg. mennyivel is vették fel az államadósság sváájci frankban lévő részét? 150-en? 160-on? mennyivel is lett az több, mert valakik kitalálták, hogy a svájci frank ára nekik pont 260 körül a megfelelő? Gondolom, hasonló összeg a kettő. Eladni a termelő gyűrakat és nem taníttatni a romákat, sem mást, szakiskolákban, könnyebb volt... Igaz, nulla haszonnal sikerült megvalósítaniuk. te meg jól megérdemelt büntiről firkálgatsz itt...

hoplita 2012.08.24. 17:19:07

@panelburzsuj:
Ugye nem sok fejlődéslélektannal foglalkozó könyvet forgattál panel?
Olyannal kekeckedsz, aki szerintem hallott a témában harangozni valamit...:)))

teevee 2012.08.24. 17:22:58

@aszekelyek: [a pride főnév (noun) gőg, büszkeség, önérzet, a proud melléknév (adjective) gőgös, büszke, önérzetes jelentéssel.]

hoplita 2012.08.24. 17:24:06

Egyébként jó kis eszmecsere vót itt az este-éjszaka...tetszett, igazán tanulságos és építő háeszek születtek.

Na, pá, Berényben vagyok, megyek Kárpátiára...cigányozunk-zsidózunk-buzizunk egyet....ahogy kell.:DDDDD

Kedvcsinálónak...

www.youtube.com/watch?feature=player_detailpage&v=CPPLRDYPP0s

aszekelyek 2012.08.24. 17:25:05

@panelburzsuj: köszönjük.elé helyeztem. Kitaníttattam. Kiment és szenvedett , mint a kutya. Pedig minden klasszul ment neki. Szívet nem cserélt. Hazát próbált. Azt mondta , hogy el kellett mennie , hogy megtanulja becsülni , amije itthon van és ott nincs. :) Párja is élt külföldön, sok évet. Ő is itthon van és dolgozik. A nyugdíjamat pedig inkább ráköltöttem. Magán , önkéntes... :) Nem azért jött haza, mert nekem nyugdíjat kell adni...., majd , ha megérem egyáltalán. Nem egyformák az emberek. Erről hallottál már? :D

panelburzsuj 2012.08.24. 17:27:34

@It’s the economy, stupid:

Szóval: 24 órából 6-9-et tölt távol a gyerekeitől. Amikor viszont velük van, akkor teljes figyelmével velük van. A "hézagot" pedig nem "gyermekintézmény" tölti ki, hanem egy dadus (ugyanaz a nő, kb. nyolc éve).

Amit te "hagyományosnak" tiltulálsz, az a Kádár-kor gyeses-gyedes világa. Tarkítva pl. a panelbe zártságba belediliző kismamákkal.

Igazán "hagyományos" modellben az öregek (nagyszülők), és -(iskolába nem vagy alig járó) - nagyobb testvérek között "nevelődtek" az állandó felügyeletet igénylő apróságok. A "nukleáris család" (papamamagyerekek) tőrülmetszett polgári találmány. A szeretve gyűlölt kapitalizmus találmánya.

(Az egy másik kérdéskör, hogy ez a kommentfolyam a józan és tisztességes eszmecsere terepe-e, vagy demagóg hőzöngéssel, nagyotmondással, nyeglüléssel és más efféle kellékekkel berendezett önfoglalkoztató terápiás szakkör..... :)

aszekelyek 2012.08.24. 17:28:31

@teevee: pontosan. Köszönjük. :) Mostanra már nekem is összeállt. este nem volt érkezésem. Közbejött valami...

teevee 2012.08.24. 17:28:53

@panelburzsuj: Nem kell Mária Teréziáig visszamenni.
A "reggel-este szuper szülő, napközben szuper munkaerő" az apuka esetében ma is menő, anyuka esetében nyugatias önzés.
Pedig a gyereket elvileg nem csak az anyuka neveli, ugyebár.

aszekelyek 2012.08.24. 17:32:55

@panelburzsuj: ez szép de ki vezeti a házat ? Nem ő mos, takarít. Ahhoz meg az a jövedelem köll..., minimum. Magyarországon tömegesen megvalósítható alternatíva nincs . ? Ilyen....

panelburzsuj 2012.08.24. 17:35:30

@hoplita:

Nem, nem sokat.

Amint azt már többször leszögezted, én egy fogalmatlan félidióta vagyok.

Vitatkozzam? Veled?

aszekelyek 2012.08.24. 17:39:10

@panelburzsuj: nem is újdonság. Orbán apánk a kutyaszorítóban éppen ezt teszi a reá bízottakkal..... , quasi gyerekeivel , értsd Magyarország. Csak ha ő teszi , akkor ez fujj , rohadt unorthodox..... és lebontotta azt a demokráciánkat , ami nekünk , érdekeinknek kizárólag megfelelt. ...

teevee 2012.08.24. 17:43:40

@aszekelyek: Szóval, Orbán szerinted is kiskorúaknak tekinti az ország polgárait?

dbeata 2012.08.24. 17:46:00

@panelburzsuj: Magadra sikerült venni valamit a nem is hozzád címzett hsz-ből? Mesélj!

Nem kell a hamis dilemma. Amit írsz, józan magatartás, egy szükséghelyzetben.

Olvastam a hsz-eidet, és legmélyebb tiszteletem.

panelburzsuj 2012.08.24. 17:46:15

@aszekelyek:

Elfelejtetted a mese elejét: ez a mama kifejezetten okos kis kölyök volt, és emellé leányzó korában piszok keményen hajtotta a tanulást majd húsz éven át.

Amikor majd ilyenek tömegével teremnek Magyarországon, és tömegével is foglakoztatja őket a magyar nemzet és annak fenséges és bölcs állama - akkor majd lehet efféle tömeges családi berendezkedésben gondolkodni.

Amit ezen a blogon tapasztalok, az egyelőre nem ebbe az irányba mutat. Más blogokon se. Sőt - a való életbe se olyan egyértelmű a magyar társadalom meritokratikus gondolkodásmódja.

aszekelyek 2012.08.24. 17:49:15

@teevee: most ment el nagyon sok órát igélnylő munkába. Nem igazán európai fizetésért. Bár ugyanazt a munkát és minőséget kell nyújtania.... Két éves most a kisfia. Mind a ketten megszenvedik. No és a mamája is a gyereknek. Ha ő is visszamegy , nem oly sokára , lesz sok pénzük, maihoz képest, de nem tom, hogy a kicsi majd hogy veszi az akadályt .A lányom, amikor komolyan munkába álltam én is elkezdett lopkodni dolgokat az oviban.... A pszichológus mondta, hogy attól van, hogy sokkal kevesebbet van velem is. Sokat dolgoztunk rajta, míg már nem érezte , hogy kárpótolnia kell magát...

panelburzsuj 2012.08.24. 17:49:53

@Hángérien feeritél rajongó dbeata:

(Csak csöndben rá akartam mutatni, hogy a Jobbik-szimpatizánsságon azért felül kerekedhet az apaság érzete. És amíg ez bekövetkezhet, addig azért nincs minden teljesen lejátszva...)

panelburzsuj 2012.08.24. 17:57:06

@teevee:

Gyakorlatilag se csak az anyuka.

Sőt: olyan is előfordul, hogy anyuka szekere jobban szalad. Némely apukák ilyenkor bizalmasan összeismerkednek az írás-olvasástanulás, a szendvicskészítés, a mosogatás és más efféle macsó elfoglaltságok rejtelmeivel.... :)

panelburzsuj 2012.08.24. 17:59:46

@aszekelyek:

Az én apámat nem Orbánnak hívták.

És a gyerekeimét se.

dbeata 2012.08.24. 18:04:15

@panelburzsuj: Engem a sajnálat hiánya lepett meg, és a modor, ahogyan leírta, teljes hidegvérrel. Magyarul: aki itt marad, az buta, hülye, birka.

aszekelyek 2012.08.24. 18:05:10

@panelburzsuj: pedig a kormány a magasan kvalifikáltak gyermekvállalását favorizálja, honorálja. deklaráltan. D ezek nácikok és unortodox is. E gyetemen is csak a nagyon okos és güzüket támogatja közpénzen. Ezért hát lebontottaja demokráciját is...:) Ez a kis nyikhaj is valaki gyerek. Nem bántam volna, ha az illető inkább moziba megy helyette. Ezért pelenkázta , nevelte , taníttatta , hogy leselejtezze ? felezni akarja a nyugdíját..., fagyjon meg... , mer úgy is hülye a számítógéphez...

aszekelyek 2012.08.24. 18:14:53

@panelburzsuj: tudom , hogy érted , mit akartam ezzel mondani.
@teevee: megbocsáss az ember gyereke akkor is gyereke, ha bőven kétszer-háromszor nagykorú. Ebbe nem sétálok bele:) A miniszterelnöki eskü pontosan arról szól , hogy -felnőttségre való tekintet nélkül -érdekeit a rá bízott ország népének mindenféle közösség elé helyezi. Más közösségéé. Ahogyan panel fogalmazott. :) használtam a quasi szót is.

panelburzsuj 2012.08.24. 18:19:51

@Hángérien feeritél rajongó dbeata:

Szerinted mi a korektebb: Magyarországon devizás lakást venni - észleni a bebukás szelét -

1.külföldre menni megkeresni a rávalót?

2. itthon vernyogni, hogy kormány segíts?

dbeata 2012.08.24. 18:20:48

@panelburzsuj: "demagóg hőzöngéssel, nagyotmondással, nyeglüléssel és más efféle kellékekkel berendezett önfoglalkoztató terápiás szakkör..... :) "
Nem is értem, hogy tudsz minket elviselni, te szegény...:))

Bocsánat. Most esett le, hogy a külföldi példát pozitív példaként hoztad fel.

Ilyen van felénk is, ugyan kicsiben, de hasonló. Anyuka három gyerekkel, akiket reggel meg este lát, egyébként egy dadussal vannak, mert karrier van. De az jó, hogy legalább a dadus tisztában van vele, hogy melyik gyerekkel mi a helyzet éppen.

Nem lehet megülni két lovat egyszerre.

Nem kell a minden, nem kell a tökéletesség sem. Az elég jó is elég. Nekem ez a véleményem, még ha ez megbotránkoztat sokakat.

dbeata 2012.08.24. 18:24:46

@panelburzsuj: Sokismeretlenes példa, de elsőre könnyen vágnám rá, persze hogy az egyes.

De most miről beszélünk?

panelburzsuj 2012.08.24. 18:30:15

@Hángérien feeritél rajongó dbeata:

("Ti" a dobozban vagytok, és bármikor kikapcsolhatlak "benneteket". Ez sokkal-sokkal derűsebb szituáció, mint ugyanez - élőben. Úgyhogy sokkal-sokkal könnyebb "benneteket" szeretni ... :)

panelburzsuj 2012.08.24. 18:37:48

@Hángérien feeritél rajongó dbeata:

Hosszú volt az éjszakai traccsparti, de ha végignézed, akor láthatsz egy fordulópontot: addig oké, hogy a gyereket kitaníttatatjuk "itthon" - de hogyan tovább? Hogyan/miből lesz pár, lakás, gyerek, család?

És innentől józanul számoló emberként nem tudok mást mondani, mint hogy

- örökléssel (vs: szülők vagyonából - ahol van...)

- hitelből

- kivándorlással

Aszekelyek néni mondogat itt kormányzati preferálást: oké.

Te megmondanád, hogy a mai Magyarországon saját erőből meddig jut egy fiatal, tanult pár a családi fészekrakásban?

panelburzsuj 2012.08.24. 18:42:13

@panelburzsuj:

(A tanultat nem "hencegéssből " tettem ioda, inkább nyomatékul: és a tanulatlan?)

panelburzsuj 2012.08.24. 18:44:20

@aszekelyek:

Pontosan tudom, és pont annyira utálom is azt a hazug, büdös gyámkodást, amit ez a kormányzat mímel.

szoja122 2012.08.24. 18:55:25

@panelburzsuj: Most a megszólalásom alaposságára, azaz magyarul a mondanivalójára, vagy a helyesírásom miatt reagáltál???

Nem mindegy...

Egy kicsi figyelj oda arra, amit írsz. :)

Khal Drogo 2012.08.24. 19:25:54

@inreallife: A női egyenjogúság szerintem az első és második világháború eredménye javarészt. A két háborúban meghalt több tízmillió férfi Nyugaton. 1914-1945 között ez iszonyatos vérveszteség, plusz amíg a férfiak a fronton szolgáltak, a hadsereget etetni kellett, kellett lőszer stb.
Szóval a nőknek el kellett menni dolgozni, nem volt más választása az államnak, mint feladni a korábbi társadalmi kereteket. Rengeteg nő áramlott be a munkaerőpiacra, az esetleges ellenérzések amik nyilván lehetett, hiszen minden változás ellen vannak mindig ellenérzések, le lettek törve, a kényszer nagy úr volt.
Azok a nők akik dolgoztak, kaptak egzisztenciát, megszűnt a férfiaktól való óriási függőség.
Adót is fizettek, nőtt a politikai szerepük ezáltal.

Plusz mivel lett önállóságuk, nőttek az igények is. Választhattak, mondhattak nemet is. Kiléphettek a kapcsolatból, akár gyerekkel is. Ez korábban képtelenség volt, gyakorlatilag éhhalállal járt.

Szerintem valahol innen indult meg a változás. Ezek a gyökerei.

Khal Drogo 2012.08.24. 19:36:41

@panelburzsuj: Amíg sikerült a magyar forintot 150-es CHF-en tartani és beáramlott jelentős mennyiségű devizahitel, alacsony kamat mellett száguldozott az ingatlanpiac. Egyik sem volt fenntartható, mindkét rendszer bedőlt. Ha lesz megint egy ilyen rendszer, az is kimúlik pár év után.
Ki kell tudni mondani, ha a hollandok nem tudnak saját lakásban lakni, akkor a csóró magyarok sem fognak tudni.
Az hogy a szüleink egy másik gazdasági rendszerben OTP hitelekkel még tudtak építkezni, nem jelenti azt, hogy az ő gyerekeik és azok gyerekei is tudnak majd építkezni.
Nem fognak tudni. Ez van. Ez a világ elmúlt, kifújt, vége.

Még el lehet úgy húzni a folyamatot, hogy kimész egy magasabb kereseti szintű országba, ott megtakarítasz majd hazajössz és veszel egy magyar ingatlant ( mert nyugaton ez nem fog menni ).

A többségnek valóban marad a szülői ház amivel az a baj, hogy sokan vidéken ( tehát nem Budapesten vagy megyeszékhelyen laknak ) fognak örökölni. Ezek a települések vagy elcigányosodnak, vagy elöregednek, munkahelyek nincsenek, az ingatlan nem fog sokat érni és a gyerek sem akar majd ott lakni. Eladni meg nem tudja senkinek.

Marad Budapest és a jobb városok. Itt meg drágák az ingatlanok.

Javaslom mindenkinek az albérletet. Ha van pénze, akkor vegyen lakást, minimális hitel mellett. Ha nincs erre pénze, akkor lakjon albérletben.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.08.24. 19:48:19

@knausz: ha felveszem a telefont, egy csodálatos nap csodálatos éjszakáján a gödi kövezésen ketten álltunk volna... pergetőbottal a kezünkben...
(?)
S mit szólt volna ehhez a férjed?

dbeata 2012.08.24. 19:55:28

@Khal Drogo: Nyugaton az albérletesdi azért terjedt el tudtommal, mert meg tudták fizetni és sokkal nagyobb a mobilitás, mint nálunk. Ennek az is oka, hogy a városok között sincsenek akkora gazdasági egyenlőtlenségek, mint pl. Bp vs. vidék viszonylatában.

Nálunk viszont néhány nagyvárost leszámítva nincs hová menni dolgozni, nincs hová ide-oda ugrálni, ezért érthető a végleges letelepedés szándéka.

6.Lenin 2012.08.24. 19:57:35

@Hángérien feeritél rajongó dbeata:

Igen, ez 1 alapigazság, hogy a Blues örök, nálam.

Az emberek elsődlegesen az érdekeiket nézik, az értékekre hivatkozás csak álca.
Nagy általánosságban az értékekről hablatyolnak, de abban a pillanatban, mikor ezek ellentétesek az érdekeikkel, minden átrendeződik.

Szerintem erről szól az ember eddigi léte.

Ezt művelik az emberek egyénként/vezérként.

Az összetartozás is valójában az érdekek mentén történik, csak értékeknek hazudják, önmaguknak és a közösség tagjainak is. Nevezhetjük ezeket akár elveknek, ideológiáknak is, bárminek. Valójában a mögöttük megbúvó érdekek elfedésére szolgálnak.

Az ember rendkívül leleményes amikor igyexik megmagyarázni olyasmit, amiről fingja sincs.

Ennyit az értékekről.

A hatalom kérdése már bonyolultabb 1 kicsit, mert nem mindenki törexik a másik feletti uralkodásra és nem is mindenki képes rá.
Nagyon sokan (szerintem a többség) még önmaga felett sem képes uralkodni. Könnyebb számára mások útmutatásait elfogadni, hozzá igazodni.
Ez remekül látszott a katonaságnál. A hétköznapokban is világosan megfigyelhető.
Kivételek mindig voltak/vannak/lesznek (mielőtt még belekötnél).

A társadalmi megosztottság pontosan a fentek mentén olyan, amilyen. Nincsenek közösen elfogadott/elfogadható értékek, mert sokféle érdek szeretne érvényesülni.

A hatalom lehet fizikai kényszer és lelki kényszer.

A hülyék erőszakkal akarják mindkettőt megvalósítani, az értelmesebbek megpróbálják elfogadhatóbb mázzal leplezni.

Miért is kellene mindig először is az alapokat tisztázni?
Mert nélküle össze- vissza szaladgálunk.

Nos, mi is lenne az alapkérdés?

Mi a toszér is van mindez?

Nos, erre aztán olyan sok magyarázatot kitalált már az Isten teremtménye, hogy ihaj.
Oszt tudja már valaki a tutit?

Valóban megszűnőben van az egyház befolyása (lelki uralkodása a hívők felett) mert többen kezdenek hinni/reménykedni a tudományosnak tűnő magyarázatokban.

ezért kellenek más módszerek az hatalom gyakorlásához.
Törvénybe iktatni "értékeket", eladósítani az embereket.
szerintem jelenleg ezen más módszerek kísérlete zajlik.

A pusztításhoz sem kellenek már fegyverek. jó helyen indított vírusfertőzés már képes lehet megtizedelni a felesleges állományt. Láttunk rá példákat az elmúlt években.

Van az embernek az önzésen kívül még 1 randa tulajdonsága,
néhányan istennek képzelik magukat, de eddig szerencsére mindegyik elpatkolt, mit a többi, látszólag jelentéktelen fószer.

Kezdetben kitalálták a sok Istent, de ez nagyon sok bonyodalmat okozott, mert többen mégsem uralkodhattak az embertársaik felett.

Az 1 Isten mát jobb ötletnek tűnt, de ma már ennek sincs nagy jelentősége. Jobb módszerek vannak már kitalálva.
Eddig.
Persze ebből legtöbbször kialakul némi csihi-puhi, de az okosabbak kitalálnak majd más-más módszereket, az alapvető probléma azonban mindig megmarad, amíg nem lesz tisztázva a mivégre. Lehet soha, de legyünk optimisták, az derűsebb elviselését is megengedi ennek az átmeneti állapotnak, amit a születés és a halál közt vagyunk kénytelen elviselni.

Mindez természetesen, szerintem.

Ja, a Blues is segít az elviselésében.( Nincs idő más marhaságra figyelni)

Khal Drogo 2012.08.24. 20:01:37

@Hángérien feeritél rajongó dbeata: Elég drágák Nyugaton a lakások, szóval ez is biztosan belejátszik, de tényleg a mobilitás is. De majd a londoni különítmény kifejti hogy ez van UK-ban.

panelburzsuj 2012.08.24. 20:03:58

@Khal Drogo:

És itt zárul a csapda: egész Európában Magyarországon a legalacsonyabb a bérlakások száma. És ezen belül is az állami-önkormányzati "bérlakások" zöme lepusztult "kényszerbérlemény", amolyan csuka fogta róka.

Több (2-3) milliós nagyságrendű lehet az a népesség, amely saját elértéktelenedő "ingatlanvagyonának" fogságába esett. És erre nemhogy "program" nincs, de nem is nagyon fogtuk még fel a kérdés súlyát.

aszekelyek 2012.08.24. 20:08:58

@panelburzsuj: nekem kissé nehezen emészthető , hogy jujdejóállású mami, havi 15 ezres , dolláros , nurse-nek milyen képzettségű hölgyet alkalmaz? Mit lát és tanul el tőle a gyerek ? Állástalan gyerekpszichológust? Legalább hallgatót ? Mert a filmeken nem kifejezetten iskolázott Juaníták vannak mutogatva. mert a kuli munkát ugye nem a magasa képzettek és fizetettek végzik... Mrs Doubtfire-ben még rosszabbak is.... Mary Poppins viszonylag kevés akad... A legfontosabb kisded korban költenek a legkevesebbet a gyerekeik nevelésére, szerintem helytelenül. Miután tudjuk,, a műveltebbje, hogy 5 éves korára szépen tudattalanul megtanulja, amit lát, hall és beépül a személyiségébe, nagyon nem mindegy, hogy kivel tölti el a napból azt a kb 10 éver órát. Ha anyuka nem ment fodrászhoz , shoppingolni, vagy partyra... Az ő társadalmi helyzetében ezeket el is várják tőle... Szerintem nem rohannak fél 5-re munkából mind a gyerekért...No és azt a képmutatást is hanyagoljuk, mintha nálunk nem lenne hátszél nélkül komoly akadály néhány gyerek , egy jó állás elnyeréséhez. Vacaknál is....

panelburzsuj 2012.08.24. 20:15:44

@aszekelyek:

Valahogy eddig se gondoltam azt, hogy az ízlésvilágod hézag nélkül egybe fog vágni akár az enyémmel, akár a példámbeli asszonyságéval.

aszekelyek 2012.08.24. 20:16:30

@panelburzsuj: nálunk is derekasan támogatnak az előző, pelenkamosó generációk.... Attól boldogok. egyszóval normálisak.

@inreallife: te nyikhaj ! A jobbikosok bizti mind a piac elvárásának akarnak kizárólag megfelelni? Vagy csak az a része, amelyik kreálta azt ?

A piac a tudomásom szerint már panel kedves nejét is reszlibe rakja. Nem vásárlóerő már 49 éves kora után. Marketing szempontból is lejátszott. Nem fogyaszt annyit. Illetve nem a pörgetni akart globálszemetet fogyasztja és nem konzum idióta. Nem vesz három percenként új mobilt, ruhát,.... etc. egyéb, felesleges és drága, a piacnak sokat hozó kütyüt - eldobható pelenkát.

dbeata 2012.08.24. 20:22:01

@panelburzsuj: Nem vagyok megmondóember, de szívesen meghallgatlak.

A szocpolt azért ne feledjük, még ha nevetséges összeg is.

Vannak, akik most nagyon ajánlják az LTP-t (ez a lakáskassza).

Na jó, abbahagytam...:)

Nyilván, összehasonlításban teljesen nevetségesen egyszerű a racionális döntés.

Én egyet tudok. Mindenki hiányzik innen, aki elmegy.

Nincs ismeretem a válság óta eltelt időkről, hányan lettek gazdasági menekültek.

Az én barátaim, ismerőseim már régebben leléceltek, de ők nem gazdasági menekültek voltak. Vagy előre gondolkoztak, vagy kalandvágyból, vagy a sokkal jobb életszínvonal miatt mentek.

Mindenki maga kell, hogy eldöntse, merre tovább. Ebben más tanácsot nem adhat.

aszekelyek 2012.08.24. 20:23:38

@inreallife: engem egy dolog zavar. Még nem vagyok benne biztos, hogy alkoholista szülő gyereke vagy, aki le se szart, de most elvárná, hogy eltartsd, mert soha nem dolgozott és tanult, vagy valami más súlyos defekted van.... :) Tőlem fröcsöghetsz , amit akarsz rám... elég nekem , hogy a pszichológus barátom szerint tudom , mi az EQ. A Titanicon a szentimentálisok sírnak... , akik brutálisak is. Otthon, mondjuk a gyerekkel és férjjel...

It’s the economy, stupid 2012.08.24. 20:24:26

@panelburzsuj:
"a "hagyományos" korokban volt elég pénze (pl: földbirtokosok), azok hogyan csinálták ezt a főállású anyaságot? Mária Terézia vagy Viktória királynő álló nap a gyerekeivel hancúrozott, úgy két évtizeden keresztül? Vagy ezek az azosztokraták egytől egyig a fejükbe vették, hogy nyomorult, frusztrált, szerencsétlen roncsot nevelnek a kölykeikből?"

Nos. Nem vagy te annyira éles eszű, ahogy próbálod beállítani: mindkét példád rossz.

1. E két hölgy idején még nem találták fel a fejlődéslélektant. Jung még meg sem született Viktória idején, nem hogy publikált volna, Mária Terézia meg pláne. Tehát nem nevelhették tudatosan rosszul a gyerekeiket, mivel ezek a kutatások nem voltak hozzáférhetőek.

2. Mindkét hölgy a korabeli átlagnál több időt töltött a gyerekeivel, mert nagyon sokat voltak terhesek, azaz otthon ülők. Mária Terézia 12 élve születést produkált, Viktória 9-et, gyakorlatilag folyamatosan terhesek voltak vagy szoptattak. Emellett Viktória helyett az uralkodói tevékenységet gyakorlatilag Albert látta el.

Ami az arisztokráciát illeti, a beltenyészet miatt meglehetősen sok gyári selejt keletkezett, ember nem tudta megmondani, hol történt a baj: genetika vagy nevelés terén. Ilyet a Habsburgoknál is találsz, vegyük pl. Rudolf sikertörténetét Vetsera Máriával, amit a kaporszakállú öregisten se tudott kibogozni a mai napig.

Sokkal jobb példa néhány mai uralkodócsalád, ők nem mondhatják, hogy nem olvasták Jungot:

nézd meg a Viktória leszármazottakat: a közelmúltban EGYETLEN házasság sem maradt egyben az angol királyi házban, kivéve Erzsébetét, amelyről viszont tudjuk, hogy látszatházasság, mert őfensége a herceg igencsak áldozott a szépnem oltárán, csak pont megfelelően diszkrét módon.

Diana viszont ellenkezőleg; ő jó anya akart lenni, akár a kötelezettségek rovására, a protokoll felrúgása árán is. Kiváncsi leszek a gyerekei házasságára, minden esetre szurkolok nekik.

Avagy vegyük pl. a monacói famíliát: hercegi életvitel, filmművésznő és vallási tébolyult anyukával súlyosbítva: annyira jól sikerült gyerekeik lettek, hogy na. Albertet a hideg rázta a házasság gondolatától is, 52 évesen viszont elvett egy huszonévest, közben lett három zabigyereke a legkülönfélébb színű anyukáktól (Szerinted neveli őket? Nem: bravó.) A hugocskája mindent visz, nem csak nevelhetetlen hp, a legkomolyabb gyanú áll fenn arra vonatkozólag, hogy része volt saját anyja halálában.

Csupa jól sikerült nevelési sikertörténet, pedig gondolom nem guatemalai bevándorló „nörsz” foglalkozott velük.”

„Szóval mi a baj a példámmal? A sötét irigységen túl?”

A példád bajait leírtam, ami a sötét irígységet illeti, ne magadból indulj ki (vö: kivetítés), amit írtam, nem a konkrét személyről szól, hanem általánosságban, benned viszont úgy látom munkál a rosszindulat. Szar lehet ilyen keserűnek lenni.

Egyébként meg kit kéne irigyeljek? A mi családunkban nem hagyták magára a kölyköket, pénzért sem. Az is igaz, hogy „szakmai ártalomként” nálunk mindenki tisztában volt ennek jelentőségével. Szerencsére nem okozott anyagi áldozatot.

Azokat az anyukákat, akik anyagi kényszerből bumliztatják hajnalban a gyereket és hagyják ott nap mint nap valahol (vö: minden napra egy szeparációs élmény), azokat sajnálom, aki meg nem kénytelenségből, csupán az anyagi hasznot előbbre valónak tartja (még ha mindjárt 20k dollár is az), mint a gyereke fejlődését azt rossz anyának tartom, ha nem műveletlenségből ered ezen viselkedése (vö: tudja mit csinál) akkor meg még rosszabb.

Az anya az aki OTT VAN a gyereknek, Jung azt mondta az anya a gyermek első világa.

dbeata 2012.08.24. 20:24:56

@aszekelyek: "te nyikhaj ! A jobbikosok bizti mind a piac elvárásának akarnak kizárólag megfelelni? Vagy csak az a része, amelyik kreálta azt ? "

"nem a pörgetni akart globálszemetet fogyasztja és nem konzum idióta. Nem vesz három percenként új mobilt, ruhát,.... etc. egyéb, felesleges és drága, a piacnak sokat hozó kütyüt - eldobható pelenkát. "

:DDDDD Találat!

aszekelyek 2012.08.24. 20:29:37

@panelburzsuj: ízlésvilág? A gyerek jövőjéről, személyiségéről írtam! Pontosan mi az, ami nem a te ízlésed? talán, hogy meg mertem kérdezni, hogy kellő gondossággal választják-e ki a nurse személyét és eleget is költenek rá?

dbeata 2012.08.24. 20:35:28

@6.Lenin: Igérem, reggel válaszolok, de most megyek, a házi oltárhoz, áldozatot bemutatni. (két szem). :)

J8forall!

It’s the economy, stupid 2012.08.24. 20:35:41

@aszekelyek:
"mennyivel is vették fel az államadósság sváájci frankban lévő részét"

Mielőtt zőccségeket beírsz ide: a hitelekkel nem (csak) a svájci frank árfolyama tolt ki, hanem a munkanélküliség, meg az egykulcsos, meg ajóváírás kivezetése. (Ezt a tényt Csányi elvtárs is megpendítette!)

Ugyanis:a bedőlt lakossági hitelek több mint felét, 50,5 százalékát forintban vették fel az adósok.

Na erre varrjál gombot.

aszekelyek 2012.08.24. 20:36:17

@Hángérien feeritél rajongó dbeata: Ferretkére néztem , hogy ihletem legyen. :D Ha már sosem tanultam semmit..., -ezt sem:))

Eszembe jutott ma hazafelé, hogy valami imprinting cucc lehet ez a dolog... Mikuláskor egy műgörényes mutatványos fiú volt a bevásárlóközpontunkban az egyik fő szórakoztató elem. Piszok jól csinálta. Na, a vén fejemmel, mások is , úgy álltunk ott , fülig érő szájjal a gyerekek mögött, mintha 5 évesek lennénk és a mi szülinapunkon lenne a bohóc... Meg akartam venni tőle az unokámnak de nem adta.

6.Lenin 2012.08.24. 20:40:07

@It’s the economy, stupid:

"Az anya az aki OTT VAN a gyereknek, Jung azt mondta az anya a gyermek első világa. "

Milliók nőnek fel, akik soha nem látták az anyjukat

aztán lesz belőlük tisztességes-, netán gazember, mint azok közül , akik ismerték az anyjukat, vagy a nörszüket.
Lehet, számarányuk közt némi eltérés,de van ilyen is, olyan is, minden formációból.

Természetesen mindenki a saját példáját/elképzelését tartja az 1len jónak, mint minden másban.

6.Lenin 2012.08.24. 20:50:11

@Hángérien feeritél rajongó dbeata:

Nem kell ígérni semmit. Akkor sem haragszom meg, ha nem válaszolsz, de érdekel, ha mégis.

Jó éjt!

aszekelyek 2012.08.24. 20:50:58

@It’s the economy, stupid: amint válaszolsz az eredetileg feltett kérdésemre , varrok erre is egy -két gombot.

aszekelyek 2012.08.24. 20:57:05

@It’s the economy, stupid: ez olyan méltatlan , hogy rád is hagyom. Ha neked ez örömet okoz,... az is a te bajod. Jung is ezt mondaná. pedig ő sem volt és nem is hitte magát tévedhetetlennek. Az biztos , hogy pszichomókus vagy , vagy hasonló.

A szerencsém az , hogy sok van körülöttem , pszichiáter is , ahhoz , hogy tudja,. nem mentesek ők sem semmiféle gyarlóságtól. Ahogyan be is mutattad mindannyiunknak. Köszönjük. !

aszekelyek 2012.08.24. 21:01:21

@It’s the economy, stupid: érdekes még, hogy kiragadottat piszkítottál ide. . .Még akkor írtam , hogy megnézem azonnal , mert nem vagyok benne biztos. Bárcsak lenne egy fair play-t hozni is képes vitapartnerem !

graycivil 2012.08.24. 21:05:51

"Orbán: egy-másfél millióval több munkavállaló kell a következő két évben

Orbán Viktor szerint a jelenlegi négymillió helyett öt-öt és fél millió magyar munkavállalóra és adófizetőre van szükség a következő egy-két évben ahhoz, hogy ne maradjon törékeny Magyarország gazdasága."

www.nepszava.hu/articles/article.php?id=579467

" A miniszterelnök szerint ehhez mindenekelőtt azt kell elérni, hogy a gyerekek reggelente lássák munkába indulni szüleiket, hiszen jelenleg a dolgozó szülői példakép hiánya az ország egyik legnagyobb problémája."

F.Y!El Curo! A hajléktalam építsen magának házat, a munkanélküli meg csináljon magának munkahelyet...Mert te nemhogy két év alatt, de soha az életben nemhogy egymilliót, de talán egy plusz munkahelyet sem fogsz létrehozni! A gyerek meg szégyellje a szülőt, mert az nem tud munkát szerezni magának. "...az annyit is ér".

Gyerekek, könyörgöm, ez meghülyült! F.Y!DESZ

(Ha meg csak az álmait mondta el, akkor meg notórius hazudozó továbbra is.)

aszekelyek 2012.08.24. 21:08:59

@6.Lenin: lényinem neked adok igazat. A kis nyikhaj, aki a nyugdíjainkra pályázik, sztem biztosan ismerte a kedves mamáját.... Az eredményt meg látjuk.. Azt már sikerült megértetnem egy patronáltammal, hogy a legnagyobb szerencséje az életben, hogy nem vitte haza a kedves mamája, hanem azonnal államiba adta. Semmi rosszat nem látott , hallott... Később, megkereste az apját de önként visszament a gyivibe , olyan volt a helyzet ott... Ha egyiknél , vagy másiknál szocializálódott volna , biztosan elkallódik. Így meg rendes , dolgozó ember lett belőle. Munka közben beszélgetünk...

Az anya helye is be van töltve , egy nála idősebb élettárs személyében. Mindenben segítik egymást.

aszekelyek 2012.08.24. 21:16:20

@graycivil: gréczykém, már mindenki tudja, hogy hamisított , összevágott felvétellel sároztátok Lázárt..., MHvásárelyiek. szorgos munkájával. be is fejezheted. Talán nem kéne az a sok dolgozó és munkahely? Jól vagy? ez az ideális. nem ettől fogja szégyellni, ha szégyelli a szülőjét a gyerek. Azt is leszögezném. Volt egy fiú alkalmazottam. Soha nem vett a szájába alkoholt. Komoly , megbízható , pontos , munkabíró volt. Egyszer beállított apuka , nem józanon.... és volt neki munkája is. Szegényt nagyon szántam. Lila volt a feje.... Egy árva szót se szóltam akkor sem , azután sem. Van amiről nem kell beszélni , annyira nyilvánvaló.

romkocsma (törölt) 2012.08.24. 21:22:20

@It’s the economy, stupid:
" Az anya az aki OTT VAN a gyereknek,"
Szerinted csak az van OTT, aki évekig napi 24 órát fizikailag is ott van?
Ez az anyát és a gyereket is tönkreteheti.
Nem (csak) az együtt eltöltött idő mennyisége, hanem annak a milyensége a döntő. Ha a kevesebb idő érzelmileg jó és intenzív, a gyerek akkor is érzi a mama "testmelegét", ha kilométerekre van tőle.

6.Lenin 2012.08.24. 21:24:44

@aszekelyek:

Mindenre van sok millió példa, az ellenkezőjére is.
Szerintem nincsenek egyértelmű receptek, mint ahogy másban sem.

It’s the economy, stupid 2012.08.24. 21:27:48

@panelburzsuj:
„Szóval: 24 órából 6-9-et tölt távol a gyerekeitől.”

Éjszaka, mikor alszanak, akkor viszont neveli őket, ezerrel. Huh.

„Amikor viszont velük van, akkor teljes figyelmével velük van.”

Ez olyan szinten dilettáns érvelés, mint a viccbeli nagymama: gyorsan kötök, hogy elkészüljön a pulcsi, mielőtt elfogy a fonal.

A "hézagot" pedig nem "gyermekintézmény" tölti ki, hanem egy dadus (ugyanaz a nő, kb. nyolc éve).

Tök mindegy ki az: NEM az anyja. Jó esetben őhozzá fog kötődni a gyerek (engem már ettől is a hideg rázna), rossz esetben egyikőjükhöz sem igazán, ez a kétfelé szertés ebben az időben nehezen megy a gyerkőcnek.

„Amit te "hagyományosnak" tiltulálsz, az a Kádár-kor gyeses-gyedes világa. Tarkítva pl. a panelbe zártságba belediliző kismamákkal.”

Abból, hogy ezt a baromságot ideböfögted, látszik, hogy nem olvastad el amit írtam (vö: ideális helyzet, részmunkaidő, gyermekközösség), azaz megint próbálsz kötekedni. Ma ebben nem leszek partner, olvasd el amit írtam, vagy ne.

És bár tudom, hogy te mindent mindenkinél jobban tudsz, tehát fel se merülhet, hogy a témában bármi újat tudj hallani, (including a szakma kutatói és ismerői) azért javaslom, hogy kötekedés helyett nézz utána a „korai kötődés”, „szeparáció”, „minta”, „kötődési zavarok” témaköröknek.
Ma az az álláspont, hogy az első éveknek (meg a szoptatásnak) JÓVAL NAGYOBB a súlya, mint azt eddig gondolták. Egy gyerek nevelésének alapjait vagy lerakod 5 éves koráig, vagy az el fog maradni. Ha ennek ellenére te az ellenkezőjét akarod gondolni, nos, rendben, maradj hülye.

„(Az egy másik kérdéskör, hogy ez a kommentfolyam a józan és tisztességes eszmecsere terepe-e, vagy demagóg hőzöngéssel, nagyotmondással, nyeglüléssel és más efféle kellékekkel berendezett önfoglalkoztató terápiás szakkör..... :)”

Ezt magyarázd el, léccike, mert nem akarlak feleslegesen elküldeni melegebb éghajlatra. Azt látom, megint magadból indulsz ki. Annyit azért elárulok, én NEM mérlegképes könyvelő vagyok. Ha szűk agyaddal erre még nem jöttél volna rá. Ha valaki leírja, mint KÖVETENDŐ PÉLDA ezt a nörszös agyhúgykövet, nem tudok nem reagálni rá. Pont ez a nyegle nagyotmondás, tetejébe HAMIS.

Jóindulatom jeléül és épülésedre bemásoltam ide egy idézetet egy ösmerősöm könyvéből (Gáti Ferenc), aki elévülhetetlen érdemeket szerzett a magyarországi állami gondozotti rendszer bv szemléletének pszichológiai irányba történő eltolása terén (legalábbis nagyon próbálta):
„Az anya-gyermek kapcsolat átélése a gyermek legelső olyan élménysora, ami meghatározó lehet egész későbbi fejlődésére. A rossz minőségű kötődés súlyosan károsító hatása átívelhet a serdülőkorra, sőt a felnőttkorra is. Ezzel magyarázható, hogy azokban a gyermekvédelmi esetekben, amelyekben fejlődési vagy nevelődési károsodások mutatkoznak, mindenkor találkozunk a kötődés és a kötődőképesség időleges vagy már állandósult zavaraival.”

Tudod ezeket a zállami gondozattakat nem az anyjuk nevelte, ráadásul nem egy hanem TÖBB személy, ami mint írtam már rossz, ezek a kötődési zavarok az állami gondozottaknál KIVÉTEL NÉLKÜL megtalálhatók.

It’s the economy, stupid 2012.08.24. 21:39:19

@6.Lenin:
"Milliók nőnek fel, akik soha nem látták az anyjukat"

Peeersze, semmi jelentősége egy vacak anyának. Francba vele.

"aztán lesz belőlük tisztességes-, netán gazember, mint azok közül , akik ismerték az anyjukat, vagy a nörszüket
Lehet, számarányuk közt némi eltérés,de van ilyen is, olyan is, minden formációból."

Te csak tudod. Gondolom számadataid is vannak, úgy hasraütés jelleggel. Amilyen megalapozott vélemények szoktak itt belőled kiesni.

"Természetesen mindenki a saját példáját/elképzelését tartja az 1len jónak, mint minden másban."

Olvasni azt nem tucc: nem velem vitatkozol, hanem kutatókkal. Na de hogy jönnek azok hozzád (is). Hülyék azok.

Most még tedd hozzá: na és.
Én meg akkor

korábban ulrike 2012.08.24. 21:42:35

@It’s the economy, stupid:
"2. Mindkét hölgy a korabeli átlagnál több időt töltött a gyerekeivel, mert nagyon sokat voltak terhesek, azaz otthon ülők. Mária Terézia 12 élve születést produkált, Viktória 9-et, gyakorlatilag folyamatosan terhesek voltak vagy szoptattak. Emellett Viktória helyett az uralkodói tevékenységet gyakorlatilag Albert látta el."
- Ilyen családokban, mit említesz, a dajkák, nevelőnők töltötték el az idő javát a gyermekekkel, még akkor is, ha jó anyák voltak az érintettek.
- Cromwell óta az Egyesült Királyság uralkodóinak nem kellett igazán belegebedniük az uralkodásba, őfelsége kormánya és ellenzéke lerendezett gyakorlatilag mindent. Az uralkodó azóta is szolgáival kopogtattat a parlament ajtaján, bebocsátást kérve a házba, s csak az engedély után léphet be, hogy felolvassa, mit a PM kellő tisztelettel tanácsol neki.
- Mária Terézia viszont valódi uralkodó volt, uralkodó uralkodó, egyike a Habsburgok legjobbjainak, okos és praktikus is. Az Apjára ütött, III. Károlyra. Gyermekeit is ügyesen "használta", ha kellett. Pozsonyban a magyar rendek előtt kisírt szemekkel, s a szinte még csecsemő Józseffel karján jelent meg. Persze, hogy "vitam et sanguinem" lett belőle.
- Arisztokrácia elhülyülése: mende-monda. Az extravaganciát is annak értelmezték sokan, másrészt erről a rétegről hitelesebb adatok vannak, míg a köznépről koránt sem, az utóbbié tehát lehet ugyanakkora vagy nagyobb is akár, de látens. Elég csak a viszonylag tehetősebb paraszt családok egyke gyakorlatára (helyesebben, gyakorlatlanságára), a belterjes házasodásra, s ennek hatásaira hivatkozni.

It’s the economy, stupid 2012.08.24. 21:43:54

@aszekelyek:
"Még akkor írtam , hogy megnézem azonnal , mert nem vagyok benne biztos."

Először is nem a megnézéssel volt baj, hanem hogy értelmetlen zőccség volt.
Ha nem akarod, hogy hülyének nézzenek, ELŐSZÖR nézd meg, és akkor már le se fogod írni. Tudod, sorrend!

De ha megfelel, hogy hülyének nézünk, akkor máskor is írd le nyugodtan.

It’s the economy, stupid 2012.08.24. 21:47:52

@romkocsma:
"évekig napi 24 órát fizikailag is ott van"

Hol írtam ilyet?
Ne konfabulálj, és ne sarkíts, ha érdekel, olvasd el amit írtam, ha nem, tipli.

márta)) 2012.08.24. 21:53:05

Nahát! Nahát! Az elmúlt napokban (is) zseniális-, nagyon tartalmas kommentek íródtak.
:(

Bár a beígért egymillió új munkahelyet még időarányosan sem sikerült teljesíteni az elmúlt két évben – hiszen senki sem gondolhatja komolyan, hogy a meghatározott időre szóló közmunka az volna –, azért van egy hely, ahol háromszorosára nőtt a létszám. A miniszterelnök hivataláról van szó."

www.168ora.hu/velemeny/buszmegallo-101225.html

Az elmúlt két év kormányzati tombolását figyelemmel kísérve azon már nem csodálkozunk, hogy ember- és családbarát kormányunk a kisgyerekkel utazókat és a mozgáskorlátozottakat küldi a sor végére. Megrökönyödésünket az a tény váltja ki, hogy kormányrendelettel szabályozzák a buszra való felszállás rendjét! Bár az is lehet, hogy az új előírás sokakat megnyugtat, hiszen – állítólag – rendre vágynak az emberek. Mégiscsak jobb, ha nincs tülekedés, nyomulás, hanem szépen, rendezetten – ahogy a természetben is látjuk – a legerősebbek szállnak fel elsőnek, és a leggyengébbek maradnak utolsónak, hacsak közben meg nem telik a busz, mert akkor ott rekednek a megállóban. "

Na. Igen! Rendre, bizony arra. S egyáltalán nem a szegénységre, elszegényedésre. Na. Persze, most nem a "felső tízre gondoltam".
Hanem arra a társadalmi csoportra, kik- lassan de biztosan mennek tönkre.
Abból a kevéske jövedelemből, fizetik az adókat, miegyebeket, ha nem akarják elvesziteni lakásukat, lakhatásukat kifizetik rezsijüket, a végén már élelemre is alig futja. Tehát nem kell félni, Ők lassan már arra a bizonyos buszra egyébként sem tudnának, akarnak felszállni.
hm?

aszekelyek 2012.08.24. 21:53:30

@It’s the economy, stupid: dzsízösz... :DD , akinek 15 ezer dollár és jele van a szemei előtt , annak te kötődéselméleteket akarsz oktatni ? Arról max velem értekezhetsz itt. Dagobert bácsival bajos az...

márta)) 2012.08.24. 21:56:23

Jaj! Bocsánat! Elfelejtettem beköszönni "ide" .

Igaz a kutyát nem érdekli, de azért én elegánsan megteszem.

Jó estét! a hölgyeknek, vagy uraknak. mindegy.

hm?
:(

6.Lenin 2012.08.24. 21:57:03

@It’s the economy, stupid:

Én sem veled, sem kutatókkal, senkivel sem vitatkoztam, csak 1xűen leírtam, hogy mindenre van példa. Az ellenkezőjére is.

Mindenre láttam példát az életben, de nem írtam, bármelyik is jellemző lenne, sőt . Te is idézted.

"aztán lesz belőlük tisztességes-, netán gazember, mint azok közül , akik ismerték az anyjukat, vagy a nörszüket
Lehet, számarányuk közt némi eltérés,de van ilyen is, olyan is, minden formációból."

Azt már régebben észrevettem, hogy néha azt sem érted, amit te írsz.

Szerintem olvasd át még 1x, amit én írtam.

aszekelyek 2012.08.24. 21:58:06

@márta)): küldjenek ki valakit , aki legalább 87 IQ-val bír, Londonba a 168 órától. Ott már sok éve meghatározott, hogy kik, hol szállhatnak fel és le. Tobb, mint 12 millió, kicsit sem homogén lakos pedig betartja. Fanyalogni ,azoknak írni ezeket , akiknek fogalmuk sincs erről sem , persze lehet.....

romkocsma (törölt) 2012.08.24. 21:58:25

@It’s the economy, stupid:

„Az anya-gyermek kapcsolat átélése a gyermek legelső olyan élménysora, ami meghatározó lehet egész későbbi fejlődésére. A rossz minőségű kötődés súlyosan károsító hatása átívelhet a serdülőkorra, sőt a felnőttkorra is. Ezzel magyarázható, hogy azokban a gyermekvédelmi esetekben, amelyekben fejlődési vagy nevelődési károsodások mutatkoznak, mindenkor találkozunk a kötődés és a kötődőképesség időleges vagy már állandósult zavaraival.”

Nem hiszem, hogy bárkit győzködnöd kell az anya-gyermek kapcsolat jelentőségéről, a személyiség fejlődésében betöltött szerepéről.
Szvsz nem erről folyik a vita.
Arról folyik, hogy a kívánatos kapcsolatnak több járható útja van.

6.Lenin 2012.08.24. 22:00:52

@márta)):

Jó estét!

Éreztem, hogy valaki hiányoznak (nem elírás).
Örülök, hogy ismét itt.
Másként a büdös életben nem kattintanék a 168órára, csak a kedvedért (1 pillanatra).

márta)) 2012.08.24. 22:00:56

Az elmúlt két év kormányzati tombolását figyelemmel kísérve"..

Mondjuk ez egy kiemelt gondolat (is) lehetne.

Hát mit mondjak? pardon, írjak). Vannak sokan a fideszisták között (is) akik csak tombolnak............
:((

márta)) 2012.08.24. 22:02:56

Bocsánat! Egy kérdés, ha lehet)

Hová tettétek jjulikátokat? Talán csak nem bezártátok egy fránya kalitkába, ebben a nagy melegben?
Vagy hol van?
:((

márta)) 2012.08.24. 22:06:06

@aszekelyek:

Mi a problémád kedves? Itt vagyunk, ebben az országban, nem máshol.
Persze lehet, sok mindent lehet, csak kérdés, hogy meddig. Rád is vonatkozik.
Vigyázz kedves minél magasabban van valaki, akárki, annál nagyobbat tud majd esetleg esni.
hm?

márta)) 2012.08.24. 22:08:42

@6.Lenin:

Na. Ne már! Nem hiszem el. De azért köszönöm.

6.Lenin 2012.08.24. 22:15:13

@márta)):

Én mindig őrülök, ha itt vagy(tok).

Gyorsan el is köszönök, nehogy...

Jó éjt!
Mindenkinek.

márta)) 2012.08.24. 22:23:40

@6.Lenin:

Ennyi volt? Hát! akkor. jóccccakát!
:(

graycivil 2012.08.24. 22:29:55

@aszekelyek: "Talán nem kéne az a sok dolgozó és munkahely? Jól vagy?"

Én kérdem, hogy te vagy jól? Vagy megártott a hőség? Olyan feje tetejére állítod, amit írtam, hogy az már irigylésre méltó.

De. KELLENE sok dolgozó és munkahely. KELLENE épeszű kormány, aki nem pont ezzel ellentétes hatással kormányoz. Nem veszed észre, hogy az "ortodox polgár" (átlagpolgár) már nem veszi be az ilyen tömény félredumálást?

Amúgy "...a gyerek ne a lusta, munkanélküli, szégyenteljes szülőt lássa" elszólás tökéletesen rímel "...az annyit is ér" Lázár-féle fikázásra.

Amúgy El Curo beszólása nagyon találó volt, miszerint "...akkoriban mi tartottuk el a kutyát". Aktuális. Most is "...mi tartjuk el a Kutyát".

márta)) 2012.08.24. 22:37:21

„Félreértés volt” Mégse csökkenti az özvegyi nyugdíjakat a kormány"

. „Ez egy bonyolult történet tekintettel arra, hogy az együttfolyósítási összeghatárnak van egy szabálya. Ebbe került be az a hiba, ami alapján kiadtak olyan határozatokat, hogy az özvegyi nyugdíjat csökkenteni kell, de nem tervezte a kormány és nem is áll szándékában” – közölte az ATV-vel Asztalosné Zupcsán Erika, szociálpolitikáért felelős helyettes államtitkár."

atv.hu/cikk/20120824_felreertes_volt_megse_csokkenti_az_ozvegyi_nyugdijakat_a_kormany

Jó.

Nem birálat, csak megemlitem. Mondjuk a munkáltatók általában a tévedéseket, bocs. vélt- vagy valós tévedéseket, nem történetként értékelik. Kétlábbal rugnak ki munkavállalót, úgy) rövidke idő alatt...................
Azt mondják....................
hm?

It’s the economy, stupid 2012.08.24. 23:04:06

@korábban ulrike:

Te is read on vagy?
Ezt írtam:
"Mindkét hölgy a KORABELI ÁTLAGNÁL TÖBB időt töltött a gyerekeivel"

1. Ebből a mondatból hogyan következik, hogy nem voltak nevelőik, sőt tanáraik?

2. Most megnéztem pontosan, 19 év alatt 16 élve szülése volt, Szerinted ennyi terhességéből hány ment volna el, ha nem dekkol a seggén, hanem kavircol a nagyvilágban, nem éppen pullmann kocsin, ne adj isten lovon? A viszonyokra jellemző, hogy 6 gyerekét vesztette el. Nem a pusztából uralkodott, hanem otthonról. Ez kizárja a zsenialitását? Nem. Sőt, annál méltánylandóbb a teljesítménye, hogy nő volt, fiatal volt, pelenkahegyek között élt, mégis kivívta az uralkodónak járó tiszteletet .
Az életerejéről a 12 szülés mindent elmond, mások abban az időben ennek töredékébe belehaltak. És még egy-egy svadron huszárra is jutott ideje, meg ereje.

3. Mindkét hölgyről tudjuk, hogy szerette a gyerekeit, és sokat volt velük. Mária Teréziáról fennmaradt, hogy kifejezetten „polgári életvitelt” vitt: az étkezéseket a család mindig együtt költötte el, köztük mama „dolgozott”, de lovagolt, játszott is a gyerekekkel. Annyi, hogy a nadrágot ő hordta, nem a papa, akit szintén imádtak a kölkek. Az ilyen meleg családi légkör, nem volt jellemző akkoriban ezekben a körökben.

„Cromwell óta az Egyesült Királyság uralkodóinak nem kellett igazán belegebedniük az uralkodásba”

Hogy kerül a csizma az asztalra???

„Belterjes tenyészet”
nem írtam, hogy osztályfüggő. Viszont mindenhol jelen volt, ahol a birtokot/földet egyben akarták tartani. Parasztnál, úrnál. Az arisztokraták ütődöttsége viszont közmondásos volt. Mint minden alól, persze ez alól is volt üdítő kivétel, pl. Semsey Andor, (hogy már ne mindig Széchenyit emlegessük) istentelen méretű földbirtokai dacára geológus lett, MTA tag, a Nemzeti Múzeumnak, a Földtani intézetnek a kőzetgyüjteményeit ő ajándékozta, ma a fővárosban utca van róla elnevezve, ásvány van róla elnevezve. Nos, nem mindenki ilyen a családban. De vegyük Széchenyit, gondolom sejted, hogy a döblingi tartózkodás nem volt előzmény nélküli, nyilván terhelt volt a família, olyan furcsaságok történtek náluk, hogy az anyja az apja testvéréhez, majd az apjához is hozzáment. Pápai diszpenzáció is kellett a dologhoz, annyira nem volt mindennapos dolog.

Mi a kérdés?

It’s the economy, stupid 2012.08.24. 23:09:21

@romkocsma:
"Nem hiszem, hogy bárkit győzködnöd kell az anya-gyermek kapcsolat jelentőségéről"

Ha visszaolvasol: de igen.

It’s the economy, stupid 2012.08.24. 23:23:32

@aszekelyek:
"dzsízösz... :DD , akinek 15 ezer dollár és jele van a szemei előtt , annak te kötődéselméleteket akarsz oktatni ? "

Pardon, szólt a sündisznó.

"Arról max velem értekezhetsz itt."

Na jóvan, akkor veszem a bátorságot. Sajna kiugrott a komment a 100-ból, aztán már lusta voltam visszakeresni, de tegnap írtál valami olyat inriallife-nak, hogy nehogy visszakapja az "elveit" "nyugger"-korában az utódjaitól.

No, csak azt akartam írni, ne izgulj, tutira visszakapja, kamatostul: a viselkedésminták sokkal jobban hatnak a gyerekek alakulására, mint bármilyen írott/mondott malaszt.

graycivil 2012.08.24. 23:31:01

Még annyit! Könyörögve kérem a ballib média (át)szerkesztőit, nehogy szövegkörnyezetéből kiragadják és félreértelmezzék El Curo mondatait!

"Én falusi gyerek vagyok, és ott ahhoz voltunk szokva, hogy mi tartjuk el a kutyát"

Eszükbe se jusson, hogy ezzel El Curo a "léhűtő, lusta, önállótlan, emberszámba sem veendő, segélyen tengődő munkanélkülire" gondolt volna. Ilyet csak "borgőzös, becsavarodott, zavarodott" ember mondana. Gondolhat valaki arra, hogy Szeretett Vezérünk ilyen lenne?

It’s the economy, stupid 2012.08.24. 23:35:57

@romkocsma:
"a gyerek akkor is érzi a mama "testmelegét", ha kilométerekre van tőle."

??????
Wow. Hogy a túróba képes erre egy hét hónapos csecsmő? Rádijós távirányító van beleépítve?
Osztan gyereket láttál-e már? Legalább képen :))

hegyilány 2012.08.24. 23:55:43

@6.Lenin:

Gyorsan el is köszönök, nehogy..."

Hogy mi?van! Ne. nehogy már, véletlenül kibukjon belőled kedves valamiféle elegancia.
Kár lenne, nem kicsit, nagyon.
Elhiszed ugye?

Na ott" a vegyes ? bótodban, ott vagánykodjál. Ha kérhetem.

romkocsma (törölt) 2012.08.24. 23:58:57

@It’s the economy, stupid:
"Testmeleg"
))) Remélem, hogy nem C fokra gondolsz.
Ott az idézőjel.
Kell magyaráznom tovább?

hegyilány 2012.08.25. 00:02:46

Sorozatban harmadik hónapja csökken ismét a hazai boltok forgalma, főleg benzinre és műszaki cikkre költünk kevesebbet, mint korábban. Élelmiszerre és ruhára viszont több pénzünk megy el. Ez azt jelzi, hogy az emberek többsége már nem nagyon tud spórolni, csak a legszükségesebb dolgokat veszi meg."

Igen. Mondjuk, esetleg még azt sem veszi meg a nagybetűs nép egy hatalmas csoportja.
Mások" meg gond nélkül költekezhetnek, még most is, de még mennyire, hogy. IGEN.

www.mfor.hu/cikkek/Mar_nem_tudunk_hol_sporolni__lassan_csak_elelmiszerre_koltunk.htm

Vagyis) "Már nem tudunk hol spórolni: lassan csak élelmiszerre költünk"

Spórolni? Tessék mondani miből.
Nagyon sokan a tartalékaikat élik fel, vagy élték már fel.

*******
oppá" Olvasmány. Nem kell ballibbezni! A lényeg, a valóság.

hegyilány 2012.08.25. 00:05:24

Könyörögni, fohászkodni nem itt kell. Hanem ott"!!!
Mondjuk, attól még az elszegényedő réteg életminősége nem fog jobbá lenni, meg, aztán még lehetne sorolni. De nem teszem. Mert felesleges.
Csak szóltam.

hegyilány 2012.08.25. 00:14:36

"romkocsma"

Erről! Jut eszembe" "Túl a kocsmán".

Esetleg tudja valaki a folytatást ??

hegyilány 2012.08.25. 00:19:56

atv.hu/belfold/20120822_fordulat_orban_szerint_nem_kell_a_nagymelleny_nincs_atuto_si

Hogy! A ballibbek" miket nem írogatnak??!! :)
Hallatlan. :)
Csak a valóság. mármint amit megírnak. Szerintem.

It’s the economy, stupid 2012.08.25. 00:58:32

@romkocsma:
"Ott az idézőjel."

Jóvan, de idézőjellel se stimmel.
No mindegy, az első évet azért célszerű minél közelebb tölteniük egymáshoz. Azt, hogy az anya ott van a gyereknek, azt jelenti, ha szükség van rá, ott van, egy éves kor alatt ez gyakorlatilag az ébrenlétet jelenti. Nem állítom, hogy könnyű szülőnek lenni, vagy nem jár lemondással.
Régen a parasztasszonyok úgy mentek kapálni, hogy a gyerek a derekukra volt kötve: testmeleg kipipálva, együttlét kipipálva, "mellékhatásként" ismeretlen fogalom volt a csípődiszplázia, mert ez a testhelyzet pavlik-kengyelként rögzítette a lábát.
Eszükbe nem jutott másra bízni. A gyerek majd szól, mikor már szeretne egy kis önállóságot :)).
Az a vicc, hogy ha ezt a szoros együttlétet belefeccölted az ügybe az elején, a gyereked sokkal bátrabb, kezdeményezőbb lesz, könnyebben beilleszthető tágabb közösségbe. Vagyis magadnak is dolgozol :)

Az életet persze élned kell, nem merev szabályokba szorítva szervezel, hanem optimalizálod a feladatot: a lényeg, hogy a rendelkezésre álló lehetőségek közül a legkevésbé rosszat válaszd.

inreallife 2012.08.25. 03:06:39

@It’s the economy, stupid: hát szerintem bedrogozva, alkoholizálva, állítólag 200km-t vezetve karambolt okozni már az is sokkoló lehet. ha meg lángol az autó, ésa szag is megcsapja, leírni nem tudom, mennyire nem lehetett magánál...

a reperatív megoldás lehet jó. de a múltkor egy olyan cigányra mondtad, aki életében nem dolgozott, csak segélyeken élt. ott inkább a golyó és a felszabaduló segélyt átutalni az áldozat családjának a megoldás...

inreallife 2012.08.25. 03:23:34

@Hángérien feeritél rajongó dbeata: @panelburzsuj: rosszul közelítitek meg a dolgokat. elsősorban realista vagyok. másodsorban meg nem vagyok politikus. a jobbikra nem azért esett a választásom, mert divat meg jól passzol a metálzenéhez, hanem azért, mert felismer problémákat és megpróbál kezelni.

amíg az mszp-fidesz-lmp triumvirátus még ott tart, hogy nincs is cigánybűnözés, akkor ott vajon mi alapján várható, hogy meg is szüntetik? szarnak rá, nem is tesznek semmit. vagy ahol zsidóbűnözés megy? az etnobiznisz? a politikusbűnözés? az 1000 évre titkosított olajszőkítés meg a többi? ügynöklista takargatás? termőföld védelmének leszavazása?

nem véletlenül adom a voksom a jobbiknak. a többi pártot ezekre a kérdésekre adott válaszok nélkül számításba sem vagyok hajlandó venni. a jobbik foglalkozik ezekkel a súlyos kérdésekkel. láthatóan a pártból is kibasszák azokat, akik "nem férnek bele" az elképzelésekbe. ez good work. a többi sallang nem érdekes, vallás, korona, rovásírás, trianon stb. leszarom. de mit nyújt nekem a többi párt? pride-ot, zsidó kártalanítást, cigánybűnözés magasabb szintre emelését a további cigánytenyésztéssel egybekötve, nem betiltott valóságshowkat, gazdasági csődképző tevékenységük, meg egyenesen überelhetetlen... még szemernyi szikráját sem látom, hogy megremegjen a kezem x-eléskor... valahogy nem tepernek olyan programmal, ami nekem minimálisan elfogadható lenne.... most nem tudom, hogy mi lesz panel reményével. most megtámogattam, vagy elvetettem? :)

nem is értem, hogyan gondoltad a két dolog egymáshoz fűzését....

"Engem a sajnálat hiánya lepett meg, és a modor, ahogyan leírta, teljes hidegvérrel. Magyarul: aki itt marad, az buta, hülye, birka."
őszintén? azt kell mondjam igen. magyarország kifordított világ. nem a távozáshoz kell már a nagyobb bátorság, hanem a maradáshoz, szoktam volt mondani. vagy mintengedtessék meg az informatikus viccet, hogy csak a gyávák használnak linuxot, igazán kemány fasza gyerekek windowst használnak, vírusirtó nélkül. nemtom átmegy-e a vicc mondanivalója, kérdezz meg bátran egy informatikus ismerőst... :)

inreallife 2012.08.25. 03:27:46

@Khal Drogo: ezt mondom én is. ha asszonyka háztartásbeli, akkor ki van szolgáltatva férje kénye kedvére. ha karrierista, akkor ez ugye nem áll fent, de akkor meg a gyerek bukta. mit akarsz tenni, visszazavarni az asszonyt a konyhába egy nem túl hosszű lánccal, vagy megpróbálod kompenzálni a karrierhajhászásból való kiesést?

szerintem mindenképpen le kell venni a szülők válláról a gyereknevelés terheinek jelentős részét...

inreallife 2012.08.25. 03:50:29

@aszekelyek: megint hülyeséget beszélsz. nem tudom a jobbikos részt minek dumálod bele, amikor te szobakonyhába, középkori módszerekkel megvalósított, "50-60 éve is felnőttek a gyerekek" tipusú gyereknevelési koncepcióról írsz. a mai világban nem elég, ha "felnő" a gyerek és elbírja a vödör vizet. ez ma már nem munka, és nem is fizetnek érte. csak a tudás határozza meg az ember értékességét. el tudja-e adni a tudását, vagy sem. egy diplomás ember jó eséllyel el tudja adni, ha nem melegedőnek használta az iskolát. ha fogpiszkálóhegyezésből doktorált, akkor valszeg éhendöglik, mert papírja lehet, de tudása nincs mögé.

te is azért vagy értéktelen, mert nincs tudásod. azaz egyvalamire mégis képes vagy, propaganda dumák elsajátítására. amit egyféleképpen lehet hasznosítani, ha eladod a kormánynak. akkor értékes lesz ez a fajta tudásod. ha nem adtad el ezt sem, akkor értéktelen az egész világ számára. megjegyzem kontraproduktív. nem tudom, hogy két feles közben, hány embert térítesz meg a kocsmában, de kétlem, hogy a fidesz támogatóinak zöme a törzshelyedről származna.

és tévedsz, nem kell alkoholista szülő ahhoz, hogy valaki felismerje, hogy az egészségkárosítás bűn. ahogy a tudatlanság is bűn(!!!) nem is kicsit. a szüleim nem a devianciáknak élnek, ezért tartom értéknek azt, hogy valaki nem drogozik, alkoholizál, buzul ésatöbbi. édesnyám 42 év után ment nyugdíjba, pedig már jóval előbb elmehetett volna, és a furcsa csavar az egészben, hogy ugyanúgy dolgozik más nevében, csakmár a havi fixet nem kapja a cégtől, csak a teljesítménybér után járót. mert ő nem pénzért csinálja. én is gyakorlatilag éjjel nappal dolgozok, két projekt között, ami általában pár nap szünetet jelent, van idő kikapcsolódni.

most, hogy kvázi egyedül élek, hiszen a család magyarországon maradt, én is hazajöttem hozzájuk, az összes napomat reggeltől estig hétvégéket is beleértve végigdolgoztam. amíg a kódújrafordítás futott, addig meg osztottam neked itt egy kis észt, de fogantja nem lett úgy látom. egy szónak is száz a vége, kiváló mentalitású családból származom, értékek között nőttem fel, pont ez a deviancia utálatom alapja... ja és a hülyéket is lenézem, amit nagyon zokon szoktál venni, de vedd csak nyugodtan, megérdemled...

az eq-ról leírnád, hogy micsoda, és mi az alapja? mert úgy látom ordenáré nagy tévedésben élsz a fogalmat illetően. mintha valami szolidáris, birkatürelmű, állandóan bólogatok fasznak kéne lenni hozzá a megnyilatkozásaid szerint. biztosíthatlak, hogy az eq-m messze veri a tiédet. a hűvös tárgyilagosság, vagy a szándékosan élesre fogalmazott mondanivaló egyike sem az alacsony eq feltétele. most rakd össze ezeket, és szállítsd az eq definícióját, nyanya.

inreallife 2012.08.25. 03:57:35

@aszekelyek: ja, lemaradt, de még azt meg akartam kérdezni, hogy ez így mi?

"elég nekem , hogy a pszichológus barátom szerint tudom , mi az EQ"
ő a definició ősatyja? vagy a barátaid ugyanakkora tárgyi tudással rendelkeznek, mint te? különben hogyan is lehetnének a barátaid? téveszmékkel hódolnak, ráadásul az külön vicces, hogy rákérdezel a téveszmédre, és meg is erősítenek benne??? WTF? hova tart ez a világ? mond, hogy csak behazudtad olyan orbánosan, hogy nagyobbnak tűnjél a pongyola tudásoddal... de tudod mit? én nem hiszem el, hogy magyarországon van ilyen mélyre süllyedt orvos. az meg külön vicc, hogy egy orvost kell megkérdezni arról, hogy mi az eq. zavaros ez a magyarázat nyanya... nagyon...

esetleg ugyanaz a pszichológus barátod, aki az téged is meg az orbánt is kezelte grazban? mondjuk úgy nem nehéz, ha két egymás mellett fekvő szobában "foglaljátok" a helyet....

dbeata 2012.08.25. 05:38:57

@inreallife: Nekem úgy tűnik, elsősorban realista érdekemberként szavazol.

"még szemernyi szikráját sem látom, hogy megremegjen a kezem x-eléskor..."

Csak egy kérdés: haza is települsz, ha már az x-et olyan határozottan rakod, és pl. Jobbik kormány lenne hatalmon?
Vagy csak a biztonságos távolból fogod szemlélni a következményeket?

Nincsenek is elveid, érdekek mentén szavazol?

A Jobbik jól megragadja az általad említett problémákat, ez igaz.

De attól, hogy államosítsunk mindent újra, mer' a mi kezünkben aztán minden arannyá fog változni - hát, ezt már kötve hiszem. Túl sokat láttam ahhoz a szockóban.

Mint ahogy azt se hiszem, hogy a kizáró, kirekesztő poltikával bármit el lehet érni (és igen, vegye itt magára az MSZP, DK, meg mttudomén hogy hívják pártok a kritikámat).

Valamint elárulnád nekem, hogy milyen következményei lesznek annak, ha a Jobbik mondjuk kormányon kilépteti az országot az EU-ból?
Ezzel így tisztában vagy, és hajrá, belefér?
Vagy Te magad maradsz a jó öreg EU-tag Angliában, biztos ami ziher? Mert nem vagy az extrém sportok híve, ugye? :))

dbeata 2012.08.25. 06:19:42

@6.Lenin: "Az emberek elsődlegesen az érdekeiket nézik, az értékekre hivatkozás csak álca."
Kezdem jómagam is úgy látni, sajnos.

"Nagy általánosságban az értékekről hablatyolnak, de abban a pillanatban, mikor ezek ellentétesek az érdekeikkel, minden átrendeződik."
Ezt láthattuk OV köpönyegforgatásán, amit már eddig előadott pályafutása során.

"Valójában a mögöttük megbúvó érdekek elfedésére szolgálnak."
És azok az érdekek nem a közjót, hanem csak egyéni érdeket szolgálnak, szerinted?

"Az ember rendkívül leleményes amikor igyexik megmagyarázni olyasmit, amiről fingja sincs.
Ennyit az értékekről."
Azt tudtad, hogy amikor úgy beszél valaki, hogy "az ember", akkor valójában önmagáról beszél? :))
Ne vedd magadra azért, de nem tudtam kihagyni, bocs.

"A hatalom kérdése"
A kivétel, ami erősíti a szabályt...

"Nincsenek közösen elfogadott/elfogadható értékek, mert sokféle érdek szeretne érvényesülni."
Szerintem vannak értékek, amelyek elfogadhatóak. Abszolút vannak. (pl. maradjon meg a magyar nép, államadósságot csökkentsük, tegyük élhetővé az országot, stb.)
A politika bűne, hogy a különbségeket mesterségesen felszította, azért, hogy az átlagembert felhergelje, és látszatkülönbségekre adjon, aszerint szavazzon erre, vagy arra. Nyilván, a pártoknak ez az érdekük.

"Mi a toszér is van mindez? "
Mármint micsoda? Itt elvesztettem a fonalat...:(

"Valóban megszűnőben van az egyház befolyása (lelki uralkodása a hívők felett) mert többen kezdenek hinni/reménykedni a tudományosnak tűnő magyarázatokban."
Igen, az egy ok volt a sok közül.

"más módszerek az hatalom gyakorlásához.
Törvénybe iktatni "értékeket", eladósítani az embereket."
Igen, én is így látom.

"A pusztításhoz sem kellenek már fegyverek. jó helyen indított vírusfertőzés már képes lehet megtizedelni a felesleges állományt. Láttunk rá példákat az elmúlt években."
Mármint kinek felesleges állományt? Az ellenségnek?

"Kezdetben kitalálták a sok Istent, de ez nagyon sok bonyodalmat okozott, mert többen mégsem uralkodhattak az embertársaik felett."
Szerintem a vallást, egyházat nem csak azért találták ki, hogy azáltal gyakoroljanak hatalmat az emberek felett.

"amíg nem lesz tisztázva a mivégre" - ezt nem értem

"de legyünk optimisták..." Egyetértek. :)

dbeata 2012.08.25. 06:54:49

@inreallife: Majd' elfelejtettem: amikor majd a Jobbik kormány küldi a polgári szolgálatos behívót, ugye akkor nem fogsz felháborodni, meg kijelentkezni és erre biztatni másokat is..
Vagy pénzzel gondolod, megváltható lesz a szolgálat?

It’s the economy, stupid 2012.08.25. 09:50:35

@6.Lenin
„Én sem veled, sem kutatókkal, senkivel sem vitatkoztam, csak 1xűen leírtam, hogy mindenre van példa. Az ellenkezőjére is.”

Hát ja. Van. De minek írtad le. Ekkora általánosítást eleve kár leírni. Van példa egy karral született gyerekre is (Csernobil), annyi mindenre van példa, hogy nem fér fel a blogra, hogy felsoroljuk. Csakhogy nem biztos, hogy ezen példáknak a léte kívánatos. Ha fel tudod fogni a különbséget aközött ami VAN meg aminek LENNI KÉNE.

"aztán lesz belőlük tisztességes-, netán gazember, mint azok közül , akik ismerték az anyjukat, vagy a nörszüket

BIBLIAI MÉRETŰ sötétség, amit írsz: nem elég ISMERNI az anyját, sajnos annak az anyának a „milyensége” is tényező. Hogy még te is értsd: a múltkor a bulvárrovatok megírták, hogy meghalt egy kisgyerek a folyamatos bántalmazástól (vö: a szülei agyonverték); ez a gyerek „ismerte” az anyját, szerinted mire ment vele?! És hogy idézzelek: erre is lett példa. KÍVÁNATOS az ilyen példa?
No mármost az agyonverés meg a helyes nevelés között van még egy-két átmenet, attól, hogy nem mindegyik halálos módszer, még nem biztos, hogy kívánatos.

Azt már régebben észrevettem, hogy néha azt sem érted, amit te írsz.
Na ezt akkor gondold át újra a fentiek alapján. Van egy rossz hírem ugyanis: a te szellemi korlátaid nem engem akadályoznak.

panelburzsuj 2012.08.25. 10:02:43

@inreallife:

(Csak röviden, mert nálunk is épp hazalátogatós nap van...)

Reményrül:

Abban reménykedem, hogy ugyanolyan határozottsággal össze mered majd törni saját bálványaidat is, mint amilyen élességgel most mások hiedelmeire veted magad.

Az eszed már megvan hozzá - a bátorságod még nincs.

aszekelyek 2012.08.25. 10:04:59

@Hángérien feeritél rajongó dbeata: neked és leninemnek is ajánlom figyelmetekbe, amit a Szentírásban lehet olvasni a politikusokról.....) Az nem véletlen, hogy a totalitárius rendszerek, pld a kommunista rendszerek , betiltották.... :) , de legalább is nem nagyon propagálták. A parancsolatokkal nem nagyon foglalkoztak , szintén. Ez pedig érvényes nálunk rendszerv.- ka előtt és után is.... mindre.
Orbánt szentté nem avatják ugyan de nála sokkal rosszabakat zavart el bölcsen a magyar nép. Ki így , ki úgy.

graycivil 2012.08.25. 10:12:56

"Viktor és másfél millió munkahely

A tíz év alatt egymillió munkahely szöveget is a szellemileg hátrányos helyzetűeknek fenntartott elnéző félmosollyal kezelte mindenki, de ez a mostani másfélmillió egy-két év alatt kijelentés megkeseríti a nyálat a röhögő szájban."

varanus.blog.hu/2012/08/25/viktor_es_masfel_millio_munkahely?utm_source=ketrec&utm_medium=link&utm_content=2012_08_25&utm_campaign=index

"Úgy különösen furcsa ez a kijelentés, hogy január óta nyolc nagyvállalat - Car-Inside, Sanyo, Béres Gyógyszergyár, MKB, Tiszai Vegyi Kombinát, Nokia, Sanshin, Budapest Airport - jelentett be csoportos létszámleépítést."

aszekelyek 2012.08.25. 10:14:52

@panelburzsuj: van egy pszichológus ismerősöm, aki szerint akkor van nagy baj, ha anyuka többet keres, mint apuka.... egyébként a férjem lelkesen mosta a cumisüveget és éjjelre elkészítette a tápszert , hogy ő is tudjon valamit a kislányának nyújtani. Aztán elment éjjel pénzt keresni. Vannak normális apák , csak az nem a zöme. Tudok olyat , aki semmihez nem hajlandó hozzányúlni. Inkább az a többség. Ez meg valami hülye macsó dolog. Az nem férfimunka.., azok szerint az illetők szerint.

teevee 2012.08.25. 10:22:24

@It’s the economy, stupid: Biztos csak véletlenül hasonlítottad panel modelljét az állami gondozottakon végzett vizsgálatok eredményével.

Úgy látom a kérdés szakértője vagy, úgyhogy biztos tudsz válaszolni, hogy milyen kutatások támasztják alá, hogy pl. a kötődés nem alakul ki az előbbi modell esetén?

Vagy milyen nevelési problémákat okoz később, ha a kötődés nem a biológiai anyával alakul ki? Mondjuk annak fényében, hogy az apa esetében sem alakul ki, mégis a nevelésben betöltött szerepét nem vitatjuk.

Van-e annak akadálya, hogy az a kora gyermekkori kötődés az apával alakuljon ki? Van-e ennek káros következménye a gyerek későbbi fejlődésére?

Előre is kösz.

aszekelyek 2012.08.25. 10:22:45

@graycivil: csomóan meg létesítenek. Egyébként úgy vettem ki, hogy nem két év alatt mondta. Ez az első perctől kezdve egy ócska csúsztatás. először is tíz évet mondott. A gyengeelméjűekkel persze biztosan meg tudod etetni az atv-ben, hogy két évet mondott. Arról meg nem is esik ott szó, hogy az valóban a cél és a kívánatos. N bele szoktam nézni , óvatosan az atv-n a műsorokba. Vicsekébe is, akinek telefonálnak. Nem valami észlényekkel kénytelen társalogni. Az egyik...pl. először a jobbik agresszív fellépését kárálja és hogy nincs demokrácia, mer eztet lehet , két percen belül pedig azt ismételgeti , hogy agresszíven kell fellépnie az atv-nek , hogy odakényszerítse a kormánypolitikusokat és másokat , akiket ő akarna ott látni. Vicsek a legjobb megoldást választotta , atv- szempontból. Ráhagyta... de megmosolyogta a bajsza alatt , alig észrevehetően és lenyelte , amit mondott volna neki arról , hogy mekkora baromságot is sikerült összehoznia.

aszekelyek 2012.08.25. 10:28:23

@teevee: erről az jutott eszembe, hogy Rácz úr, Terry Black, lánykori nevén, magához vett gyeremek hozzá kötődik. nevetett a pszichológus barátom, amikor mondtam, hogy csak hagyják nála azt a kicsit, mert ő egy rendes, tiszta asszony. lehetett látni a felvételeken is. Az imprintinget olvasd el a googl-on. :) - meg fog világosodni előtted a lényege a kötődésnek. A szülőanyjánál , mondtam még akkor , csak egy rajtuk maradt árunak lesz tekintve és úgy is fognak bánni vele. Az is bizonyított , hogy a nem kívánt gyermekkel mostohán bánnak. Szülőik.

It’s the economy, stupid 2012.08.25. 10:28:38

@teevee:
"A "reggel-este szuper szülő, napközben szuper munkaerő" az apuka esetében ma is menő, anyuka esetében nyugatias önzés.
Pedig a gyereket elvileg nem csak az anyuka neveli, ugyebár."

Menőség mint olyan, nem játszik szerepet az evolúció (vallásosaknak: úristen) hátsó gondolatai között. :))

Menőség mint olyan, még az emberiség által létrehozott "maximák" között sem játszik szerepet, mert talmi, és főként mulandó kategória.

Ha az evolúciónak nem lett volna valami célja vele, nem teremt nemeket, hanem az emberiség is hímnős egyedekből állna.

Nézzünk szembe a tényekkel: az anya szoptatási képessége visszavonhatatlanul eldöntötte, hogy a korai időszakot kivel kell a gyereknek eltöltenie. Ez nem neveléselméleti problémakör, ez nem az apa szerepének ledegradálása.
Egyébként apuka "régebben" is így viselkedett: elment vadászni, amíg anyuka a barlangban dekkolt a csecsszopóval, hogy legyen kaja; ettől lett szuperszülő. Hogy úgy mondjam ez a természetes viselkedése.

"Nyugatias önzés"

Ez egy eufémizmus arra a magatartásra, ha anyuka kivonja magát az evolúció (vallásosaknak úristen) által REÁ RÓTT feladat alól, mindegy miért, mert tehertételnek érzi, mert gátolja a karrierjét, stb., ganz egal. Én szívesebben élnék durvább kifejezéssel.

A mai világban olyan is előfordult már, hogy apuka maradt otthon gyesen. Milyen okok miatt: természetesen ANYAGI okok miatt. Magam is ismerek ilyet: illető hím egyed elképesztő jól megbirkózott a feladattal (haverok ugratását is ideértve), egy kivétellel, emiatt korábban le kellett választani a kölket a szopizásról. Mondjuk ki: ez is egy kényszerhelyzet, jobb lett volna, ha anyuka marad vele, ellenberger még mindig jobb, mintha bölcsibe adják, vagy nörszre bízzák.

graycivil 2012.08.25. 10:30:36

@aszekelyek: Látom, te nem is olvasol, csak jár a szád!

"Orbán Viktor szerint a jelenlegi 4 millió helyett 5-5,5 millió magyar munkavállalóra és adófizetőre van szükség a következő egy-két évben ahhoz, hogy ne maradjon törékeny Magyarország gazdasága."

www.kormany.hu/hu/miniszterelnokseg/hirek/egy-masfel-millioval-tobb-munkavallalo-kell-a-kovetkezo-evekben

Fogod? KORMANY.HU

Kb. ennyire megalapozott minden ellenérved máskor is.

panelburzsuj 2012.08.25. 10:31:28

@aszekelyek:

No még ehhez a bölcsességözönhöz kell egy apró adat:

"A piac a tudomásom szerint már panel kedves nejét is reszlibe rakja. Nem vásárlóerő már 49 éves kora után. Marketing szempontból is lejátszott. Nem fogyaszt annyit. Illetve nem a pörgetni akart globálszemetet fogyasztja és nem konzum idióta. Nem vesz három percenként új mobilt, ruhát,.... etc. egyéb, felesleges és drága, a piacnak sokat hozó kütyüt - eldobható pelenkát."

A panel nejét a közalkalmazotti bértábla rakja abba a skatulába, ahol a magyar ifjúság középfokú oktatása ekkora értékre van bekalibrálva.

panelburzsuj 2012.08.25. 10:42:36

@It’s the economy, stupid:

És ha netán az elsőnél kiderül, hogy az anyának nincs elég teje, az ne is szüljön többet, ne szaporítsa a silány génjeit, igaz? De ha mégis erre vetemedik, akkor is maradjon a valagán, és éjjel-nappal szorongassa sk a cumisüveget?

Ha még nem mondták: inreallife elvakultságban tétova kezdő hozzád képest.

(Na, megyek gyerekkel viháncolni, csá ...)

aszekelyek 2012.08.25. 10:56:00

@Hángérien feeritél rajongó dbeata: nekem feltűnt, hogy a mindenütt európai téren bevett szokás, a bérelt lakás fel sem merült. Ami lényegesen könnyebben mobilizálja a fiatalokat. A család adott igényének és létszámának megfelelően cserélhető. 3 havi lakbér fejében. Marha okos bébit állami pénzen, magyar büdzsé kitaníttatni, aztán tipli.

teevee 2012.08.25. 10:58:20

@It’s the economy, stupid:
Az evolúciónak nincs célja és pláne nem ró semmilyen feladatokat senkire.
Az csak egy mechanizmus, amelyben az adott környezetben az ahhoz legjobban alkalmazkodó egyedek kiválasztódnak. A környezet a vadászó apukák és a barlangban dekkoló anyukák ideje óta alaposan megváltozott.

Például abban, hogy az érvényesüléshez nem szükséges feltétel a testi erő, ezért az a nők számára is járható. És ahogy egy férfitől sem várjuk el, hogy a gyerekvállalás és a hivatása között kelljen választania, a nők sem kívánják ezt megtenni.

Kérdés, hogy van-e ennek akadálya. A korai elválasztást említetted, ez jogos, de ez nem neveléselméleti problémakör.
Valamint, ebből a szempontból panel modellje és az gyesre ment apuka esete nem különbözik.

aszekelyek 2012.08.25. 11:04:37

@Hángérien feeritél rajongó dbeata: neked azért elmesélem, frissen szerzett infomat. Szakmabeli hölgy, amíg itthon dolgozott, ugyanabban a munkakörben, emeriken tulajdonú cégnél, addig se munkaidő vége, se semmi nem volt és a nap bármely órájában rászóltak, hogy most fél kilenckor vezetői értekezlet és akkor uzsgyi, aznap haza se ment...éjfél előtt. Addig sem. Senkit nem érdeketek a gyerekei, meg a munkajoga. vagy csinálja, vagy repül. kinevezték ennek a cégnek a ... európai ország, beli munkahelyén, ugyanabba a munkakörbe és egyrészt tízszeresét keresi, másrészt fel sem merül, hogy dolgoztassák a hivatalos munkaidején túl. Valamiért nálunk egyáltalán nem is akarták betartani, sok éven át, igen az előző kormányok idején a munkajogi szabályokat. Gondolom más hasonlóan nagy -képű cégeknél sem. kijelenthető, hogy ez itt, a munkaadók magatartása miatt lehetetlen. Család és gyerek is , meg karrier. Elméletileg is. Aztán meg ott van a nagyik hiánya. Aki mégiscsak családtag lenne, aki anyukát is nevelte. ha nem kell még dolgoznia, lehetne unokával... de kell, a legtöbb helyen 65 éves korig.

aszekelyek 2012.08.25. 11:16:41

@teevee: Arról esetleg beszélhetnénk, mert nem szokás..., hogy míg a dogma áll, hogy a kormány feladata megteremteni a munkaadóknak a jó környezetet , adózási és egyéb szempontokból, addig megteremteni a család számára a létezés és utódnevelés jó körülményeit, lehetőleg az iskolázott rétegek javára,... akik azt el is végzik, mintha valami eredendő bűn lenne. Úgy van kezelve. Vagy valami felesleges és kerülendő mellék körülmény. Három forint segílyke és lopjatok amennyit bírtok... Az előzőekben ez volt a trendy családmodell. nem pedig az, hogy lehet iskolába járni, tanulni és dolgozni. Abból megélni. Önbecsülést építeni. Társadalmi kohééziót... Valami sufnituning módon kezelték sokáig ezt a témát. Röhögtek az "Isten , haza , családon " , a legjobb esetben. @inreallife: talán te vagy az a vátesz , ki hivatott efelett ítélni ? Ne légy nevetséges...., idős gyűlölő létedre még pluszban. Piacnak feleljél meg , aztán szevasz. Neked , én nem akarok.

aszekelyek 2012.08.25. 11:21:48

@Hángérien feeritél rajongó dbeata: nekem nagyon jó dolgom volt, anyám nevelt. A gyerekekt sosem bíztam másra. Csak rájuk. Apám nyugdíjba menetele után főállású, hatunokás nagypapa lett. meg még dolgozott is egy pár évig mellé. természetesen még be sem mentem az ajtón, már ketten ontották az információt , hogy mi volt aznap a gyerekekkel. mi kell holnapra, ki van mosva, be van készítve a tornaruha, az uzsonnának való meg van vásárolva... Így eljutottam mindenhová. Tanulni is tudtam. Igaz, hogy vezetői állásba , két kis gyerekkel reménytelen volt ... Azzal nem is sokat foglalkoztam.

Viszonylag hamar felfogom , mi a stájsz egy szubkultúrában.

aszekelyek 2012.08.25. 11:28:13

@Hángérien feeritél rajongó dbeata: lehet , hogy ennek az én választásomnak a következménye volt az , hogy még 15 éves korában is belefeküdt az ölembe a lányom , barátoknál , ha neki épp olyanja volt , hogy anyaölbe vágyott. Mondtam , hogy sorry , szoptatási idő van.... Nevettek és nem rökönyödtek meg. - igyekszem intelligens barátokat szerezni. Otthon esténként hasrafeküdt a kanapén, tévéztünk és " utálgassál" felszólítással fordult felém. Ez a háta simogatását jelentette... Ezek nem kerülnek pénzbe. Semmiért nem is adnám oda.

aszekelyek 2012.08.25. 11:30:32

@Hángérien feeritél rajongó dbeata: ja és legalább szászszor kérdezte meg , hogy akartam-e őt. Mindannyiszor részletesen elmeséltem , hogy mennyire akartam , főleg egy lányt , pedig a két vetélés után mindenki rosszul volt az ötlettől is. Végig is feküdtem vele a 3. hónaptól.

aszekelyek 2012.08.25. 11:44:03

@graycivil: hogyne. Az is tény, hogy elsőre, anno tíz évet mondott, ne erőlködj gréczykém. Minden valamit is hozzáértő szerint, ezen kell dolgozni de gőzerővel. mert az fenntarthatatlan, hogy 2 millió tart el nyolcat. vagy három sem, hetet. vetted? nem azt mondta, hogy ő biztosan megcsinálja, hanem azt, hogy ez kell ahhoz, hogy gatyába rázódjon Magyarország. Ez itteni adófizetőket jelent. itthoni pénzből kiképzetteket. Szerintem pontosan ez kell legyen a cél. A megvalósítás meg sok más körülmény függvénye is. Mi a problémád ezzel , hogy ez a cél és a kívánatos? Te hogyan segíted ezt elő? Ezzel a kritikán aluli produkcióddal? nem támogatnám a kormányt , ha nem ilyen céljai lennének. Az állandóan ünneprontókat meg lesajnálom. Téged is. KÖTELES lenne minden párt ezért dolgozni. Képzeld el. Ha azt tennék, ami a dolguk. Bizony, a rossz hírünket széltében hosszában hirdetőknek is az lenne a dolguk .

aszekelyek 2012.08.25. 11:50:29

@panelburzsuj: a kettő egymástól független. mióta is olyan az a bértábla? Úgy tudom, hogy még az mkp óta. Nálunk a beamterek sosem voltak megfizetve. Akkor osszuk szét ennek a felelősségét is. Két év alatt, ekkora államadóssággal kellett volna ebben csodát tenni? ne már, panelkém. A piac és a z állami bértábla igen messze esnek egymástól. Szezont a fazonnal? Ami azt illeti , ez a "nácicigány " :D , ez a zorbán , ez 98-tól 2002-ig szépen felhúzta az oktatók béreit. Ami persze elértéktelenedett , nem sok idő múlva. Mennyi béremelést kapott a kedves nejed 2002 és 2008-10 között? Öt ki se rúgták akkor ? Mert sok közalkalmazott oktatót ki is rúgtak.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.08.25. 12:18:27

@aszekelyek: most annyi történt (a semleges néző szemszögéből), hogy pofára hulltál a vörös vince ellenében. Jobb lenne elismerni, de nyilván te se sportoltál soha, csak hablatyoltál, kádártól orbánig, mikor mit.
Most lehet folytatni, hátha több szerencséd lesz: afidszjócsakafideszjóorbánanagyhazafiaminemfideszmindszarblablablablablabla...

It’s the economy, stupid 2012.08.25. 12:20:52

@teevee:
„Biztos csak véletlenül hasonlítottad panel modelljét az állami gondozottakon végzett vizsgálatok eredményével.”

Nem véletlenül. Ugyanis a csecsmőnek nem tudod elmagyarázni, amikor elválsz tőle, hogy kicsikém semmi baj, ez nem a gyivi, csak egy nörsz. Ő csak annyit vesz le belőle, hogy elment az anyja a közeléből.

„milyen kutatások támasztják alá, hogy pl. a kötődés nem alakul ki az előbbi modell esetén?”

Nem biztos, hogy muszáj kutatásokat olvasgatni, ahhoz, hogy jól csináljuk: igyekezni kell a természeteshez minél közelebb kerülni. Volt egy profunk, az viccesen mindig azt mondta: hogy maguk milyen hülyék, bezzeg ha Mari nénit megkérdezném, tudná mit kell csinálni. És tényleg. Normál esetben az anya se akar elszakadni a gyerektől, hogy úgy mondjam, ki se tudod csavarni a kezéből, nem hogy önként odaadja valakinek. Ez is evolúció.

Ha olvasgatni akarsz, én nagyon ajánlanám Bagdy Emőkét, (kölönösen női hölgyeknek!), ő egy hungarikum, ha szabad szót alkotnom egy „feminikum” is, gyakorló anya, gyakorló tanár, a tudását nagyon közérthető módon tudja interpretálni, és fantasztikus derű járja át az egész lényét. Nála a család áll mindig a középpontban, hiszen társadalmi jelenségeket bajos egymástól elkülönített módon, „laboratóriumi” körülmények között vizsgálgatni, ez mindjárt választ is ad az apukákat érintő kételyeidre. :))

„Vagy milyen nevelési problémákat okoz később, ha a kötődés nem a biológiai anyával alakul ki?”

Mivel a gyerek az anyja méhében fejlődik ki, a gyerek természetesen ezer közül „megismeri” a biológiai anyját, de ez idővel halványul. Ha már a biológiai anya kiesik (persze inkább ne essen ki), fontos, hogy aki törődik vele, az ugyanaz a személy legyen, tehát a nem biológiai anya is képes kialakítani a gyerek kötődését, az állandóság biztosításával.

Hogy értsd, a nevelőotthonokban változnak a „nénik”, lejár a munkaidő, reggel más eteti, este más eteti, máshová helyezik, (vagy a nénit vagy a gyereket), világos, hogy így képtelen kötődni a gyerek. Ezért a nevelőotthoni gyerekek biztosan küzdenek ezzel a problémával, ráadásul a "rendszer" számára ezek a gyerekek rendszeridegenként tűnnek fel később, akik nevelhetetlenek, senki semmivel nem képes rájuk hatni.

Saját „praxisomban” volt egy gyerek (suli alatt dolgoztam megélhetésileg) aki három éves korára nem beszélt, (aszitték ért.fogy.), mert volt egy idióta részeges apja, aki állandóan kinyomozta, hol a gyerek, és emlékezetes látogatásokat tett az illető intézményekben, emiatt a gyereket félévente átrakták más intézetbe. Ez a gyerek érkezése után pár nappal „kinézte” az egyik nénit magának, belekapaszkodott a köpenyébe, és nem volt hajlandó elengedni. Fasisztoid főnöknő állandóan letépte a kölket, (komolyan felmerült bennem, hogy megütöm érte) mert ugye rendnek kell lenni. Ha ki akartuk vinni az udvarra a társaságot, és ehhez elkezdtük öltöztetni őket, ez a gyerek teljes erővel átkarolta a néni lábát, és szó szerint artikulátlanul üvölteni kezdett. Nem kellett pszichomókusi végzettség, hogy lesasoljuk, miért. Akkor fogtunk végleg gyanút, amikor a gyerkőc motyogva bár, de nevén szólította a „nénijét”, te jó ég nincs ezzel a kölökkel semmi baj, nem hülye, csak tönkre tették.
A kiscsaj „suttyomban”, főnöknő háta mögött szabad idejében foglalkozott a gyerekkel, láss csodát, hónapokon belül beszélni kezdett, megnyugodott, leszokott az örökös kapaszkodásról. Igen ám, de kialakult köztük egy olyan kapcsolat, ami igen nehéz helyzetbe hozta ezt a nénit: becstelenség lett volna megint sorsára hagyni a kisfiút. Jó vége lett az ügynek, ennek a „néninek” (20 éves kiscsaj) a szülei örökbe fogadták a gyereket, így együtt tudtak maradni, de nyilván az átélt traumáktól ezt a gyereket a magasságos se tudja megszabadítani. Ez mondjuk egy szélsőséges eset volt, de elárulom (így az évek távlatából nézve is!), nagyon leviselt engem is. Aztán persze az esetek többsége nem végződik „feritélként”.

Van-e annak akadálya, hogy az a kora gyermekkori kötődés az apával alakuljon ki? Van-e ennek káros következménye a gyerek későbbi fejlődésére?
Előző posztban erre nagyjából válaszoltam. Még annyit, az anya jelenléte nem jelent kizárólagosságot, nyilván a család többi tagja is létesít kontaktust a gyerekkel, ez kell is, mert nem az ingerszegénység a cél. Kismacskákról is bebizonyították, hogy ha pici korban emberek (!) rendszeresen kézbe veszik, ez a plusz inger bátrabbá teszi, könnyebben fedezi fel a környezetét, ügyesebb lesz. Mivel beszélgetni még nem tud, a kisgyerek nagyonis igényli a testi kontaktust, semmi ilyen irányú törekvés (még a nagyobb testvér nyúzása sem) kárba veszett tevékenység.

hoplita 2012.08.25. 12:35:13

@Hángérien feeritél rajongó dbeata:
Megtérít a libafosagyú....aztán fényesre nyalhatjátok egymást.:)
Az eszed neked is megvan hozzá...az kétségtelen.:DDD

aszekelyek 2012.08.25. 12:36:23

@It’s the economy, stupid: most volt érkezésem ezt is elolvasni. Bár nem kaptam választ a konkrét devizahitelről, ami az államadósság részének felvételi árfolyamát érintette. A cikkből kiderül. id: " boldog, boldogtalannak " adott hitelek, forintban, aminek igen merevek a feltételei, jegyzem én meg. elviszik, a befizetett pénzt sem számolják nagyon be és eladják elég szép pénzért, erősen pluszosan, ami a rá kiadott tényleges kölcsönt illeti. Ügyvéd barátomhoz mentem unokaöcsémmel egy ilyen esettel. Azt mondta, nem szabad visszaadni az autót... Fizetni valamennyit folyamatosan kell... és megpróbálni eladni és kifizetni a bankot. megnéztük a szerződést, amit aláírattak. Abban nincs részletezve , pontosan mi is van, ha nem tud fizetni illetve a mindenkor érvényes, változtatott belső szerződési feltételeik az irányadóak. Tehát ugyanúgy biankót írattak alá velük is, mint a svájci frank hitelesekkel. Azt hívén , hogy tisztességes kereskedőkkel van dolguk , alá is írták.
Már írtam róla , hogy ide soha nem adtak forint alapú , olyan fogyasztási hiteleket , amilyet mondjuk a 88-ban emigrált barátnőmék gond nélkül megkaptak. Amint betették a telefonkönyvbe, hogy ingener . xy. - még nem voltak állampolgárok sem. Szépen letörlesztették , havi, fix összegekkel. Fenntartották a rendszert ott. Ha mondjuk ezt a németeknél játsszák e l, hogy áh , semmi nem úgy van , ahogy ti hittétek , most fizettek vagy visszük mindeneteket , ott kő kövön nem maradt volna. Érdekük sem az volt , hogy ott játsszák el.
Ergo , a bankok , ez is köztudomású , egyszer csak normális hitelképesség vizsgálat és fedezet nélkül osztogatták a pénzt. Márpedig a bankok nem buta népek. Azt már akkor tudták , hogy a végén csak ők fognak jól járni ezZEL IS. tURPI LEDŐLT, PARDON. É rdekes, persze a marketing tanulmányaim , főleg a marketing pszichológiaiak , eleve kizárttá tették , hogy ilyesmibe még csak gondolatban is belemásszak. Nyilván kinőtt az egészséges bizalmatlanságom idejében. Ha valami túl szép , ahhoz , hogy igaz legyen , az bizony nem is az. A végén mindig kisül.
a cikkben leírtakhoz persze ehhez kellett a naiv , hitelre kiéhezett tömeg is , akik nem nagyon felelősen vették fel a hiteleket . A hitelkártyákat valóban tukmálják. Nekem is. Nagyon meg vannak sértődve, hogy a semmit érő biztosítást nem akarom hozzá megkötni. Jó adós lévén mindig emelik a keretemet.
Véletlenül sem szórom el a pénzt , törlesztés helyett. Nem nyújtózom tovább a takarónál.
Mindig hívogatnak , hogy még több hitelállományt szedjek már össze.... Mindenfélével kínálgatnak. Egyikük meg is rökönyödött , hogy miket kérdezek....meg. Mondtam hogy marketing... Ja , annyi volt a válasz... Ugyanis eszem ágában nincs kimeríteni közelítőleg sem a keretemet.
Probléma , hogy az erre hivatottak sem jogszabályban, sem felügyeleti szinten nem léptek közbe az ilyen forint hitelezésnél sem.

neked érdemes talán felidézni, hogy konkrétan "ha olyan hülyeee" párral reklámozták az egyiket..., a hihetetlen ajánlatot, amit butaképű apu nem is akart elhinni de toporzékolt neki Kováts Patrícia, és a kisfiú is elvonta a figyelmet egy fakarddal, vagy mással... A nyuszó, muszós reklám sem a professzorok részvételével ment.... Nem mellárt kérték fel , hogy mondja el , miért is lesz ez baromi jó a bankoknak , pardon , a hitelt felvevőknek. ... Persze véletlenül lehet , hogy nem őt , vagy Róna bácsit. Aki igazat mond , amikor azt mondja , sehol a világon nincs ilyen egyoldalú szerződésmódosítás , ő még nem hallott róla. Azért vele sem vagyok megelégedve.

hoplita 2012.08.25. 12:37:55

@aszekelyek:
Ó....nem kell ilyen diszkréten, szopd is le a vén majmot.:)
Nem áll már fel neki, de ez ne zavarjon:)

aszekelyek 2012.08.25. 12:43:03

@panelburzsuj: ugye az Úniós kormányzatról van szó? @romkocsma: a kétéves unokám, ha lemegy a mama a cba-ba, akkor három percenként kérdezi meg, hogy Anya?..... A konyha ablakból nézzük, hogy jön-e már. Kicsit játszunk , kicsit nézzük....

aszekelyek 2012.08.25. 12:46:42

@korábban ulrike: nem látták A királynő című filmet sem, minden csatorna adta nem régen... De okoskodnak. ebben mondja a drága, royal hihgness, hogy őt arra nevelték, jó régen,, hogy semmiféle érzelmet ne mutasson. Amikor a PM kellő tisztelettel javasolja neki , hogy szedje össze magát de gyorsan és Balmoralból tűzzön a Buckinghambe, míg nem késő...

hoplita 2012.08.25. 12:49:44

@Hángérien feeritél rajongó dbeata:

"....De attól, hogy államosítsunk mindent újra, mer' a mi kezünkben aztán minden arannyá fog változni - hát, ezt már kötve hiszem. Túl sokat láttam ahhoz a szockóban...."

Szart se láttál, kis pisis puncis voltál te még akkor....másrészt meg honnan ez az államosítási izé?
Vagy csak most is pisis vagy?:)

hoplita 2012.08.25. 12:56:43

@Hángérien feeritél rajongó dbeata:
Ugye ferretke írja ezeket...???
Mert ha nem....hanem te, akkor súlyos a helyzet.:))))

@It’s the economy, stupid:

".....Azt már régebben észrevettem, hogy néha azt sem érted, amit te írsz...."

Mondtam...lajkakutya konkurense volt, elcsípte az előkelő második helyet.
Ha kilőtték volna, akkor megsemmisíti a téridő kontinuumot...vagy valami hasonló.
Magyarul...hülye, na, mint a seggem.:)))

hoplita 2012.08.25. 12:59:39

@aszekelyek:
"..... egyébként a férjem lelkesen mosta a cumisüveget és éjjelre elkészítette a tápszert ..."

Nabazmeg, még szoptatni sem tudtál.....?
Kiderül, te minden téren egy selejt vagy, libafos.

aszekelyek 2012.08.25. 13:02:23

@korábban ulrike: terjesztették horváthágnesről is, hogy terhes, ne utáljuk már annyira.... .de az nem jött be.... Nem lett vitam et - vérünket sem...

@Hepci: nem hulltam sehova de a gréczynek nem hiszek.... Ha mondta is valaki ezt , esetleg Orbán . Akkor nem azt kezdem el ócsárolni , amit mondott , ahogy ő , hanem gondolkozom , hogy ez nem hülyeség , csak még nem látom , hogy lesz megvalósítva. No de én nem képzelem , hogy amit én nem tudok , az nem is lehetséges.... Az a vörösök pályája. :DD

aszekelyek 2012.08.25. 13:07:16

@hoplita: ott a hoplitalandban nem hallottak olyanról , hogy szoptatás és tápszer is? Mert az volt. Lassan mondom, hátha felfogod. Én szoptatam a gyereket , ezalatt a férjem elkészítette a kis pótlást , tápszerből. Később , mivel nagy baba volt , 3.80-nal született , letolt a védőnő, mondjuk három hónapos korában , hogy még éjjel is szoptatok egy ekkora gyereket.... Nem sajnáltuk tőle a tápszert sem. Kalamit abból is evett hozzá. beteg nem volt három éves koráig. Később kis teát kapott éjjel cumiból.

romkocsma (törölt) 2012.08.25. 13:07:19

@aszekelyek:
A lényeg, hogy nem szorong a gyerek, mert tudja, hogy a mama vissza fog jönni. Elmegy és visszajön. Örülj, hogy várja, örülj, hogy játszani is tud a mama távollétében.)))

márta)) 2012.08.25. 13:08:33

Nahát! Hogy mik vannak?!!

Úgy látom a székelyblognagyasszony elemében van, (másokkal együtt) mint mindig.
Nincs ebben semmi különös, nincs vele semmi probléma, csak sokszor már ízléstelen, és persze unalmas (is).
Csak szóltam.

hoplita 2012.08.25. 13:09:51

@aszekelyek:
Mit vezettél te, bazmeg....))))
Kecskét, vagy áramot....?

aszekelyek 2012.08.25. 13:14:04

@inreallife: no és hogy próbálja ezeket kezelni? Mert igazán azzal van a fő gond. Bűnözők minden etnikumban vannak. A tiédben is. Bármi is az. ezzel a gyűlöletkeltésel kezelik? Brávó!. egy ép kéz láb dolgot kéne produkálniuk. Nem ezt a militáns baromságot. zsidózást, cigányozást, etc. Egészen nevetséges , hogy úgy tüntetnéd fel, a felszínességeddel , mintha egy hajszállal is jobbat lehetne várni a hangoskodó jobbikocskáéktól , mint bármelyik másik párttól. Mi az alapja ennek? Szavak? Politikai érdekből előadott habltyuk ? teljesen megvezethetőknek. Tenném hozzá.

márta)) 2012.08.25. 13:15:00

Váratlan mondatok a Fideszes nagyágyútól: Nem fogunk mindig győzni
Kósa Lajos: „Nem fogunk mindig győzni" "

hetivalasz.hu/itthon/nem-ert-egyet-a-volt-allamfo-kritikajaval-53646

Hát! Persze, akármi is lehet.
Ha, véletlenül? bekövetkezne a bukás pardon) váltás, Ők (is) addig (is) legalább jól élnek.

www.hir24.hu/belfold/2012/08/24/ennyit-keresnek-orban-emberei/

hm?

márta)) 2012.08.25. 13:17:42

Mondjuk, az ízléstelenség netovábbja.
Ami itt, sokszor a kommentekből kiolvasható.

hoplita 2012.08.25. 13:22:53

@aszekelyek:
Nesze, libafosagyú némber...erre valók vagytok, de csecsre veszünk, öröm nézni.:)

Hülyét csináltak Pintér kutyáiból: több száz rendőr kereste Csókakőn a gárdistákat, mialatt más helyszínen megtörtént 130 fő felavatása
Kiderült, hogy mi volt az elképesztő készültség oka Csókakőn: 130 főt avatott ma az Új Magyar Gárda! A rendőrség azt az információt kapta, hogy Csókakőn lesz az avatás, ezért vonultak fel egy hadseregnyi emberrel.

További részletek: kuruc.info/r/2/100431/#ixzz24YWryQtI

Akkor a gyerekeidnek is van akkora tokája, mint neked?:DDD

Nebazz....3 nyócvan...?
A fiam 4 kilós volt....nabumm.

hoplita 2012.08.25. 13:25:36

@aszekelyek:
Nesze...egy kis piti fityiszes tolvaj, a napi termésből.

Nyaralni ment a görög tengerpartra a hivatali kocsival egy fideszes képviselő
Világot látni indult a hivatali autóval Bátonyterenye önkormányzati képviselője, Molnár Ferenc (Fidesz-KDNP). A politikusnak munkához adták a járgányt, de végül ötödmagával a görög tengerparton kötött ki.

További részletek: kuruc.info/r/2/100412/#ixzz24YXyZSu2

hoplita 2012.08.25. 13:28:19

Na, megyek....ennyi is elég vót mára a köcsögökből....főleg a székelyildikó nevű tokamalacból.:)

márta)) 2012.08.25. 13:31:30

Na. Ismét írogattam, persze, csak magamnak "itt".

További szép napot! Írogassák a zseniális kommentjeiket.

It’s the economy, stupid 2012.08.25. 13:32:38

@teevee:

„Az evolúciónak nincs célja”
Puff neki. Egy mozdulattal megoldottál egy – az emberiséget eszmélése óta gyötrő - kétséget. Teológusok holnaptól mehetnek közmunkára.

„és pláne nem ró semmilyen feladatokat senkire.”
Értem. Tehát direkt azért ragasztott csöcsöt a nőkre, hogy dísz legyen, annak semmiféle feladata (vö: funkció) nincs.

„Az csak egy mechanizmus, amelyben az adott környezetben az ahhoz legjobban alkalmazkodó egyedek kiválasztódnak.”

Nem, nem, nem!
Evolúció=fejlődés (Mindannyiunk közös nagymamája – a növényeké is! - egy nukleinsav óriásmolekula, amely létrehozta az életet (filogenezis), amely a törzsfejlődés során ágakra bomlott (vö: fajok), egyik ágának végén az ember.
Nagyon fontos: az evolúció nem az EGYED, hanem a POPULÁCIÓ fejlődése, méghozzá kizárólag a genetikai anyagra vonatkozóan!!!! (Vö: rekombináció, mutáció)

Természetes szelekció: az evolúció egyik tényezője, ami nem hoz létre új genotipust, így a szelekciót nem is az evolúció „csinálja”, hanem a környezet, azaz az evolúció által (vaktában) legyártott génkombinációk egyes eseteit kiirtja.
Amíg ilyen distinkciók nem állnak rendelkezésedre…:S

„A környezet a vadászó apukák és a barlangban dekkoló anyukák ideje óta alaposan megváltozott.”
Ja, nyilván változnak az idők, csak én nem veszem észre, mert öregszem: újabban a nők tudnak gyereket nemzeni, a férfiak megtanultak gyereket kihordani, egyiknek kinőtt a cerkája, másiknak az emlője…

„Például abban, hogy az érvényesüléshez nem szükséges feltétel a testi erő, ezért az a nők számára is járható.”
???Mi járható???

„És ahogy egy férfitől sem várjuk el, hogy a gyerekvállalás és a hivatása között kelljen választania, a nők sem kívánják ezt megtenni.”
Éppen ez a baj.
Aki nem tudja a gyerekének az életében a prioritást biztosítani, az tényleg ne nagyon szüljön. Márpedig a prioritás biztosítása valamilyen szinten bizonyosan a hivatása rovására fog menni.

It’s the economy, stupid 2012.08.25. 13:54:17

@aszekelyek:
Baszki, ez hosszú is meg értelmetlen is.
MI A KÉRDÉS?

A lakossági BEDŐLT hitelek több mint fele forint alapú, tehát NINCS KÖZE a svájci frank árfolyamához.

Vö: azért nem tudják fizetni, mert nincs munkájuk, visszaesett a jövedelmük az egykulcsos és a jóváírás kiesése miatt, megnőtt a rezsijük az ár- és áfa-emelkedések miatt.

Tegyük hozzá, az infláció miatt a forint hitelek kamata is emelkedett.

aszekelyek 2012.08.25. 13:55:56

@romkocsma: örülök is , mert vannak ez irányú ismereteim. .)
Amikor megjön a mama , akkor pedig izgatottan toporog az ajtó előtt , , míg felér a másodikra. Kifejezetten örül neki és nézi , mit vett , cipeli be két kis kezével a helyére. Mindennek tudja a helyét is. Semmi ambivalencia.... :) Csak az öröm , hogy anya megjött. Meg hozott kaját is. : ) Kikabálunk a kis ablakon , míg felér , hogy anya.... , persze ahhoz felveszem.

6.Lenin 2012.08.25. 13:56:43

@Hángérien feeritél rajongó dbeata:

Talán érdemes néhány dolgot tisztázni, mielőtt tovább tolnánk a "rizsát".

Észrevettem, hogy Téged is foglalkoztatnak ezek a kérdések, és érdekel a véleményed.

Nincs szándékomban meggyőzni téged, látom te sem ezzel a szándékkal válaszolsz (remélem nem tévedek).

"Azt tudtad, hogy amikor úgy beszél valaki, hogy "az ember", akkor valójában önmagáról beszél? :))"

Igen. Nem tartom magam kívülállónak, annak ellenére sem, hogy megpróbálok sok mindent kívülállóként szemlélni (lehető legkevesebb elfogultsággal)

1 pillanatra visszaugrom

"Nagy általánosságban az értékekről hablatyolnak, de abban a pillanatban, mikor ezek ellentétesek az érdekeikkel, minden átrendeződik."
Ezt láthattuk OV köpönyegforgatásán, amit már eddig előadott pályafutása során."

Ebbe még magamat is beleveszem, nem konkrét személyekre gondoltam.
A személyes érdek nem feltétlen negatív irányt jelent. Sok személyes érdeket lehet összeegyeztetni és ilyenkor hablatyolhatunk a közjóról is akár. Nem kizárt lehetőség.

"Mi a toszér is van mindez? "
Mármint micsoda? Itt elvesztettem a fonalat...:("

Nálam ezzel kezdődött minden.

Mi a toszér születtem?
Mivégre az egész Universum, benne az embernek (általunk) nevezett lénnyel. Ráadásul 1x konec .

Automatice jöttek a kérdések...

E két időpont között hogyan lehetne (a számomra) a legoptimálisabban kitölteni a rendelkezésünkre álló időt.

Ez határozza meg az érdekeimet (jó, legyen értékrendemet).
Ebben kénytelen vagyok alkalmazkodni is másokhoz, hiszen ha valakit megölnék (pl. a könnyebb pénzhez jutás érdekében), nyilván lecsuknak, de ez nekem nagyon nem egyezik az érdekeimmel, hiszen a szabadságomat mindennél magasabb érdeknek tartom a magam számára.
Másik, mivel a vállalkozásomban másokból éltem, kénytelen voltam/vagyok mások érdekeit is figyelembe venni, hogy hosszútávon is működjön a buli.

Namármost, ez nevezhetjük bárminek, nevezik is, akik ilyesmivel foglalkoznak, de ez a lényegen nem változtat.

"Mármint kinek felesleges állományt? Az ellenségnek?"

Izé, elég finnyás a természet, nincs aki embert zabáljon, ezért ezt a piszkos munkát az ember maga kénytelen elvégezni.
Ezért (is) találta fel a háborút, de ez már 1re veszélyesebb móka, mert a kezdeményező is könnyebben elpatkolhat ezen tevékenysége folyamán.

Kitalálunk 1 vírust, az ellenanyaggal beoltjuk magunkat, a felesleg + elhullik. Ez elég jó ötletnek tűnik jelenleg (valakiknek).

Természetesem ismét, szerintem.

A másik, hogy nem ítélek el senkit, ha ezeket nem így látja.
Felőlem bárki hihet bármiben, amit jónak lát, addig, míg nem próbálja másokra rákényszeríteni.
Felajánlani elfogadásra, az más tészta. Mindenki szabadon eldöntheti, elfogadja-é, vagy tojik rá.

Estig (?), Pá!

It’s the economy, stupid 2012.08.25. 13:56:52

@panelburzsuj:
"És ha netán az elsőnél kiderül, hogy az anyának nincs elég teje, az ne is szüljön többet"

Mivaaaan??

aszekelyek 2012.08.25. 14:06:40

@It’s the economy, stupid: no jó, akkor zanza. frászkarikát azért, amiket idetoltál. Kiadtak egy rakás olyan hitelt , amiről jól tudták , hogy nem lehetséges visszafizetni. Fogyasztásit. Normális fogyasztási hitelt pedig sosem adtak. Amit európai első körösöknek.

A nem hitelképesből hirtelen átcsapott a magyar kuncsaft a mindent kaphat , ha nincs megfelelő hitelképessége , akkor is státuszba. !?!

A bankok pedig nem hülyék , így jól tudták , hogy ez nekik csak hozni fog. Véletlenek náluk nincsenek. Az autókat elviszik és eladják és kifizettetik a hitelt felvevővel is. Duplán kapnak utána pénzt.

Írtam a PSZÁF és a kormány , akkori felelőtlenségéről és mulasztásáról. A reklámok szintjén sem avatkoztak be. Arról a cikkről írtam , amit belinkeltél. Továbbra sem adtad meg viszont , hogy mennyi volt a forint , amikor a svájci frankban felvették az államadósságot.

A forinthitelekről írtam az imént. Te kezdtél el erről beszélni , ahelyett, amit kérdeztem eredetileg. Szerintem sincs hozzá köze. Akkor várom , hogy mennyi volt a felvételekor a svájci frank árfolyama.

viszonylag magas az Ííííq-m, úgyhogy ne erőlködj. nem fogom elfelejteni, mit kérdeztem. ismered , ugye? " Az állatok a gyűlésre mentek.... " tesztet...

It’s the economy, stupid 2012.08.25. 14:08:32

@inreallife:
"már az is sokkoló lehet. ha meg lángol az autó, ésa szag is megcsapja, leírni nem tudom, mennyire nem lehetett magánál..."

Ő maga is szépen kikászálódott a kocsijából, tehát valamennyire csak magánál volt. Amikor meg látod, hogy kurva nagy baj van, egyből kijózanodik az ember. Ha meg baj van, akkor menteni próbálod a menthetőt. Lehet, hogy irracionálisan cselekszel, de VALAMIT megpróbálsz tenni.
A kocsi nem mindjárt lángol, azért írtam az érdi példát, nem sok idő van, de talán valamennyi van.

aszekelyek 2012.08.25. 14:08:34

Most el, majd jövök nem sokára.

It’s the economy, stupid 2012.08.25. 14:10:56

@inreallife:
"szerintem mindenképpen le kell venni a szülők válláról a gyereknevelés terheinek jelentős részét..."

No és ki lenne a "jelölted" erre a feladatra? A nörsz?

It’s the economy, stupid 2012.08.25. 14:20:31

@aszekelyek:
"van egy pszichológus ismerősöm, aki szerint akkor van nagy baj, ha anyuka többet keres, mint apuka...."

Akkor MÉG nincs, akkor kezdődik a baj, ha ez elkezd téma lenni. A baj csak akkor baj, ha nem oldják meg, és (akár tudat alatt) eszkalálódik. Nem ettől embör az embör, ugyebár. Ha ezen fennakadnak, akkor ott már előtte se volt minden gömbölyű.

"egyébként a férjem lelkesen mosta a cumisüveget és éjjelre elkészítette a tápszert "

Nyilván senki sem éreztette vele azt, hogy a cerkája rövidülne ettől a tevékenységtől :)

menőmano 2012.08.25. 14:25:18

Basszus! Totális helyzet, zűrzavar tapasztalható némelyeknél.
Ja. És persze, működik a totális lefedettség (is).
?????

It’s the economy, stupid 2012.08.25. 14:26:24

@hoplita:
De azért nyugtass meg, világos, amit írtam?
Én a saját gondolatmenetemet általában tudom követni... :))

menőmano 2012.08.25. 14:29:16

Most! Nem tudom?!
Esetleg itt" most már nem csak politikai eseményekről kell írogatni. Valamiféle szülészet-nőgyógyászat, pardon) azzal kapcsolatos dolgokról is szól a "történet".
Netán szexológiáról is??
Bocsika! Csak kérdés volt. Jelentősége nulla.
Totálisan lemaradtam. Mondjuk az egyáltalán nem is lényeges, és nem ügy.

It’s the economy, stupid 2012.08.25. 14:57:52

@aszekelyek:
„A nem hitelképesből hirtelen átcsapott a magyar kuncsaft a mindent kaphat , ha nincs megfelelő hitelképessége , akkor is státuszba. !?!”

Amiről itt írsz, az egy fajta korrupciós viselkedés eredménye volt: hitelközvetítő lecsípett a hitelből egy darabkát, és azon risztelt a banki alkalmazottal. Nem a bankkal!

„A bankok pedig nem hülyék , így jól tudták , hogy ez nekik csak hozni fog.”

Nem tudok nyilatkozni róla, hogy a bankok vezetése mennyiben ismerte a fenti közvetítő tevékenység valódi természetét.

„Az autókat elviszik és eladják és kifizettetik a hitelt felvevővel is. Duplán kapnak utána pénzt.”

Ez viszont egy –a tevékenységhez kapcsolódó - bűnözői magatartás, s mint ilyen az államnak kellene üldöznie. A lényege, hogy a hitel-bedőlés időpontjában érvényes katalógus-értéken eladják az autót a haver cégnek, az viszont piaci értéken értékesíti a szalonjában. Keletkezett többleten risztelnek a bank alkalmazottjával. Ismét nem a bankkal.
Közben a bank az ügyfélen végrehajtja a hitel kifizetetlen része, és a katalógus-ár közti különbözetet.
Normális állami szabályozással ez a tevékenység megelőzhető. Ezzel a szabályozással a kormány jelenleg is adós, őt nem az adós érdeke vezérli, hanem a bankadó beszedése. Az egyoldalú szerződésmódosítás sincs a mai napig megakadályozva, pedig már a pólyások is tudnak róla.

„A reklámok szintjén sem avatkoztak be.”

A reklámozás szabad piaci üzleti tevékenység, max. reklám-etikai szinten lehet beavatkozni, ha a fogyasztó direkt átverése nem bizonyítható. Jelen esetben nem bizonyítható. Ha más a véleményed, írd meg a főügyésznek, milyen gyatra jogi tudásuk van.

„Továbbra sem adtad meg viszont , hogy mennyi volt a forint , amikor a svájci frankban felvették az államadósságot.”

Mikor?
„az államadósság 2006-2011 között 64 százalékkal, 8.190 milliárd forinttal nőtt - jelentette ki Domokos László az Állami Számvevőszék (ASZ) elnöke csütörtökön sajtótájékoztatón”
Ez alatt az idő alatt folyamatosan gyüjtöttük az államadósságot (vö: folyamatosan növekedett, 2006 (választás) és 2008 (világválság) folyamán nem lineárisan, hanem ugrásszerűen nőtt), miközben 140 körüliről 260 körülire ment fel a svájci frank, az árfolyamveszteség 1.657 milliárd forinttal növelte az államadósságot.

Egyéb kérdés?

It’s the economy, stupid 2012.08.25. 15:11:07

@inreallife:
"kiváló mentalitású családból származom, értékek között nőttem fel"

Bocsi, de velem együtt azon rőkönyödtünk halálra, amikor valami olyat írtál, hogy apád nem is dolgozott rendesen, csak bejárt de lógott, géemkázott (mintha az nem meló lett volna a család érdekében), tehát ki se érdemelte a nyugdíjat.

teevee 2012.08.25. 16:15:48

@It’s the economy, stupid:
OK, akkor szerinted sem volt releváns panel modeljére az állami gondozottak példáját felhozni, hiszen amennyiben a dadus állandó személy, akkor a kötődés ugyanúgy kialakul.

OK, ha "...az anya jelenléte nem jelent kizárólagosságot, nyilván a család többi tagja is létesít kontaktust a gyerekkel, ez kell is,..." akkor nem probléma a dadus mellett az anya és az apa szerepe.

OK, akkor ezek szerint nincsenek arra vizsgálatok, hogy a dadás modell milyen következményekkel jár a gyerek fejlődésére.

OK, akkor az evolúció a véletlenszerűen létrejött génkombinációk környezet általi kiirtása. Rendben. De hol jön itt be a _cél_?
Milyen feladatot ró az emberre például a farokcsont?

OK, ha leegyszerűsíted a gyerekvállalást a gyerekszülésre, akkor igazad van, ahhoz elsődleges nemi szervek kellenek és semmi más, ez biológiailag meghatározott, és kész.

Ha azonban a gyerekvállalást a gyerek felneveléséhez szükséges _munkamegosztásnak_ tekinted, akkor alapvető változások álltak be.
Az ennivalót már nem a vadászó férfiak ejtik el, hanem az hozza haza a szupermarketből, akinek van pénz a kártyáján, az Y kromoszóma nem összeférhetetlen a mosógéppel, és a biliztetéssel, a nők is ki tudják hívni a villanyszerelőt és lehetnek a hivatásukban pótolhatatlanok, stb., stb.

Ebben a világban nagyon nehezen indokolható, hogy a nőknek a gyerekvállalás, a férfiaknak a hivatás kell hogy legyen a prioritás és hogy ez a két prioritás csak a férfiak esetében egyeztethető össze.

It’s the economy, stupid 2012.08.25. 16:20:49

@aszekelyek:
"neked és leninemnek is ajánlom figyelmetekbe, amit a Szentírásban lehet olvasni a politikusokról"

???? Nekem nem lett ugyan felajánlva, de ez az én érdeklődésemet is felkeltette.
Mit ír a Szentírás a politikusokról? És főleg hol?
Esetleg a négy evangélista irományában, aki a következő három: Péter és Pál? (Apám diákkori vicce.)

It’s the economy, stupid 2012.08.25. 16:54:01

@teevee:
"akkor az evolúció a véletlenszerűen létrejött génkombinációk környezet általi kiirtása."

Atyaúristen. Dyslexiás vagy?
Ezt te gondolod. DE NEM, evolúció NEM= természetes szelekció
Éppen azt írtam, ne keverd össze a kettőt.

"Ha azonban a gyerekvállalást a gyerek felneveléséhez szükséges _munkamegosztásnak_ tekinted,"

Lássuk be, ennek a mondatnak sincs értelme. A gyerekvállalást nem lehet munkamegosztásnak tekinteni. Még egy kutya vállalása is TÖBB ennél.

A gyerekvállalást gyerekvállalásnak kell tekinteni, és mindenek előtt felfogni az ezzel járó hihetetlen méretű felelősséget. Akkor talán nem fordul elő, hogy egy lapon említed egy "ki menjen a szupermarketbe " problémával.

Nem egyszerűsít senki semmit, a gyerek korai kötődéséről volt szó.
Ha neked az is gondot okoz, hogy a TÉMÁT megértsd, a mondatoknak ellenkező jelentést tulajdonítasz, akkor felesleges kutatásokat olvasni. Amiben persze senki nem akadályoz, nyugodtan keress utána. Egy blog nem alkalmas ilyesminek a kitárgyalására.

Ami meg engem illet, erről a témáról nem tudok, de nem is méltó "hány lába van a lónak" szinten társalogni.

korábban ulrike 2012.08.25. 17:32:57

@It’s the economy, stupid:
Akkor vegyük szépen sorban, ha nem érted.
1. "Mindkét hölgy a korabeli átlagnál több időt töltött a gyerekeivel"
Mennyi volt a korabeli átlag? Melyik társadalmi réteg átlaga? Milyen adataid vannak a kontroll csoportról?
Egy egy uralkodó család viszonyait hasonlítani akár még mai családokéhoz is, egyáltalán múltbeli viszonyok tendenciáinak ábrázolására felhozni kb. olyan, mint egy lótetűt hozni párhuzamba egy négymagos processzorral (mindkettő termel hőt).

2. „Cromwell óta az Egyesült Királyság uralkodóinak nem kellett igazán belegebedniük az uralkodásba”
"Hogy kerül a csizma az asztalra??? " Kérded. Hát úgy, hogy oda tetted:
"Emellett Viktória helyett az uralkodói tevékenységet gyakorlatilag Albert látta el" - mondád, helyesebben írtad vala. Másként megvilágítva, nemigen volt mit ellátni, mert az, ami az uralkodó személyéhez volt és van kötve, azt a házastársa nem végezheti helyette. Albert unatkozott, kitaláltak neki mindent, de az nem volt uralkodás. Koránt sem.

3. Az arisztokráciát illető elő és utó vélekedéseiddel kapcsolatban már nem is írok inkább semmit, magad is látod, belekeveredtél, csak nem akarsz formálisan is visszavonulni.

Még egyszer, azt mondtad valakinek, nem helytállóak az érvei, s ennek bizonyítására vezetted elő ellenérveidet. Csak jelezni óhajtottam, tényekkel nem tudod igazolni egyiket sem.

Khal Drogo 2012.08.25. 17:57:31

@inreallife: Neked egyébként mi volt a bajod a Bajnai-kormánnyal?
ÉVéghezvittek egy valódi SZJA-csökkentést ( senkinek nem nőtt az SZJA kötelezettsége, viszont az általad folyamatosan hivatkozott 90%-nak, akiknek a 1,5 millió alatt van a nettója, nőtt ).
Csökkentették a nyugdíjakat 8%-al, mindenkiét ( eltörölték a 13. havit )
A közszférában eltörölték a 13. havit
Döntettek egy sor szociális kiadás csökkentéséről, csökkentették a segélyekhez való hozzáférést, közmunka-programokban való részvételhez kötöttek több támogatási formát, elkezdték a rokkantsági nyugdíjak felülvizsgálatát stb.

Mai napig ezek írod le mint követendő példát. Nem értem, akkor mi volt ezzel a kormánnyal a gond? Kisebbségben kormányoztak, külső támogatás mellett, egy őrjöngő ellenzékkel a háttal mögött.

Emellett stabilizálták a forint árfolyamot, csökkentették a CDS felárat és nem vették fel maradéktalanul az IMF-hitelkeretet, mert az ország stabilizációja ezt lehetővé tette.
Mindezt egyetlen év alatt, pár szakember miniszterrel ( pl. Oszkó Péter ).

A Jobbik programjában a segélyezés további szigorításán túl szó sincs a nyugdíjcsökkentésről, továbbá nem látni a szakminisztereket. Ki lenne a Jobbik pénzügyminisztere? Kárpát Z. Dániel aki pont olyan unortodox hülye mint Matolcsy, ha nem unortodoxabb annál.
És lehetne folytatni a sort.

Ezt te nem érzed kettősségnek? Ellentmondásnak?

panelburzsuj 2012.08.25. 18:00:25

@It’s the economy, stupid:

"Egy blog nem alkalmas ilyesminek a kitárgyalására."

Ejjej, a cél előtt feladni, amikor már egy fél szakdolira valót lenyomtál itt egyetlen poszt alatt...

Ha motivál a valamennyire értő közönség: vizsgáztam szerves kémiából, botanikából (morfológia, taxonómia, cönológia, ökölógia), növényélettanból, általános és polulációgenetikából, (including némi gyakorlati növénynemesítés is).

Úgyhogy nem is szólok bele, csak gyönyörködöm az okfejtéseidben, oké?

aszekelyek 2012.08.25. 18:17:09

@It’s the economy, stupid: ez elég nagy összeg. Úgy tudom ez egy évi visszafizetésünknek kétharmadát teszi ki , hozzávetőleg , ezekben az években. Tudva , hogy már Járai idején figyelmeztették a kormányt , erre a kockázatra. Cseppet nem életszerű , hogy a bankok , anyabankok , nem tudtak volna arról a tevékenységről .Arra emlékeztet , amikor soros azt mondta, nem ő csinálta , amiért megbüntették, ha jól tévedek , shortolás volt , vagy ilyesmi , hanem az alkalmazottai....
életszerűnek inkább azt találom, hogy ez fizetéskiegészítésként volt megengedett...., illyetve, azért csináltak úgy, mintha nem tudnának róla. Ismereteim szerint eleve macchiavellistákat alkalmaznak ilyen munkakörökben. Ez annak az esszenciális változata volt. hallgatólagos beleegyezéssel, amit az autóügyekben te sem cáfoltál. egy botrányról tudok mindössze, ahol megütötték a bokájukat , mert saját zsebre dolgoztak.

Jó a vicc:) Minygyá megírom , hol találod. Szicsasz. Vagy beírom... Hátha nincs kéznél....:)

aszekelyek 2012.08.25. 18:19:52

@márta)): Ha esetleg nem hallottál volna róla, kedves, az angol mintát követik a tömegközlekedés átalakítása terén. Mivel az jól bevált. Demokráciában.

menőmano 2012.08.25. 18:27:01

Most jutott totálisan eszembe. Pedig már biztosan írtam itt is szerintem.

Nekem totálisan a magyar reménysugár, a politikai palettán) a Bajnai Gordon.

osztjónapot! kész. ennnyyyi.

:)))

menőmano 2012.08.25. 18:29:36

Totálisan jó a poszt címe! 'mínusz".

Maradhat is még jó sok ideig) ha a történéseket" akarjuk minősiteni.
Totális politikai, gazdasági zűrzavar és helyzet.
Szerintem. Bezony.
:))

menőmano 2012.08.25. 18:32:26

@aszekelyek:

Már bocsika! Mi a problémád kedves??!! Totális helyzet van nálad is, folyamatosan.
Hát komolyan................
:((

menőmano 2012.08.25. 18:35:01

oppá" le ne maradjon már!

Fidesziste elvakultságában össze-vissza írogat. szinte levegővétel nélkül.
De az is lehet, hogy a lapátnyeles kezelés ártott meg neki, vagy nem kapott!?? esetleg.
Hát a fene tudja, de valami van nála, az tuti biztos.
Szerintem.
:))))))

aszekelyek 2012.08.25. 18:39:40

@It’s the economy, stupid: nem Mózes öt könyvében van , kis hamis. Jézus mondja.. De közben Jeremiásnál találtam a bálványimádásnál gyermekáldozatot , égőáldozatot is...Pedig azt nem parancsolta az Úr...., az a Tófet áldozóhalmaihoz volt , megszokásból... brrr... Ez Dzseremájjá próféta nagyon szidja őket... okkal.

aszekelyek 2012.08.25. 18:43:17

@menőmano: komolyan, már kezdett hiányozni ez a színfolt.

menőmano 2012.08.25. 18:49:46

A kormány nem tervezi a kéményseprői díjak emelését, egyes településeken pedig éppen a jelenleg kiugró díjak ellen lép fel - reagált a közleményre a Kormányszóvivői Iroda. Mint ismertették, az Országgyűlés által korábban elfogadott kéményseprő-ipari közszolgáltatásról szóló törvény értelmében a kormány felhatalmazást kapott arra, hogy rendeletben határozza meg - egyéb kérdések mellett - a közszolgáltatási díj megállapításának elvi alapjait, a díj legalacsonyabb és legmagasabb mértékét. Hozzátették, hogy a szerdai kormányülésen a parlament által meghatározott kereteken belül hoztak döntést, úgy, hogy az nem jelent díjemelkedést a magyar családok, háztartások számára.
A szabályozás pedig nem azonnal, hanem átmeneti időszakot követően változik, és a díj mértékét az elvégzett munka arányában kell megállapítani."

hetivalasz.hu/uzlet/a-torveny-januarban-lep-hatalyba-53683

Hát ez egy totális helyzet már megint.

"átlagosan 3-4 ezer forint helyett 14 ezret kellene fizetni a kémények ellenőrzéséért."

Tessék mondani ? az a társadalmi csoport, ki lassan de annál biztosabban halad az elszegényedés felé, s már akik szegények, miből fogják ezt kifizetni? Ha valóban így lenne??

Elvégzett munka arányában". Ez több mint nevetséges. Akkor eddig sem kellett volna némely kéményseprőnek fizetgetni.
Maradjunk ennyiben.
Szerintem.
:((

menőmano 2012.08.25. 18:52:02

@aszekelyek:
Tessék? Milyen szinfolt? "én nem tudom" miről írogat. De nem is érdekes.
:(

menőmano 2012.08.25. 18:55:15

Na megyek a dolgomra. Megnézem, mik a további hírek.

Khal Drogo 2012.08.25. 19:12:56

@menőmano: Budapesten valami 24 ezer lesz, ha jól tudom a Közgyűlés a max.-ot fogadta el.
A szegény emberre is gondoltak, rosszul tudod. Első körben tavasszal megszavazta a Parlament, hogy aki nem engedi be a kéményseprőt, azt megvágják 50 ezerrel. Szóval a szegény ember fizetni fogja, vagy agyonvágják a bírsággal.

Szóval a rendszer összeállt:
Beengeded és fizetsz 14-24 ezret
Nem engeded be és fizetsz 50 ezret majd 14-24 ezret.

Mivel ez adók módjára behajtandó köztartozás, ha nem fizetsz, a kéményseprését felelős cég átadja a tartozását a NAV-nak, aki átadja a helyi önkormányzatnak, aki megkeresi az OEP-et, hogy hol fizettek utánad utoljára egészségbiztosítási járulékot. Ha ez megvan, megkeresik a céget, hogy vonja le a fizetésedből, vagy a cégnek kell kifizetnie.

Nos, ha nincs foglalkoztató, akkor jön az inkasszálás a bankszámládról. Írnak a bankoknak ( most azt nem tudom az összesnek tudnak-e írni vagy megelégednek egy-két bankkal ), hogy x y adók módjára tartozik, ugyanmár tiltsák le a pénzét. A bank letiltja és utalja a NAV-nak, az utalja a kéményseprő cégnek.

Ha minden próbálkozás behal, akkor vésztartalékként egy bizonyos összeghatár felett rányomják széljegyben az ingatlantulajdonodra.

Ha nincs foglalkoztatód, nincs bankszámlád és nincs ingatlanod, akkor megúsztad de ha nincs szerencséd, belefulladsz a szénmonoxidba.

Ilyen ez az Orbán-rendszer. Fizetni kell. Főleg a kis keresetűeknek, ők most szégyenpadra ültek.

Khal Drogo 2012.08.25. 19:15:32

Az E.ON-t is visszaveszi Orbán

Visszavásároljuk az E.ON-t a németektől - mondta Orbán Viktor.

A kétharmados többségét a kormány olyan konfliktusokra is használta, hogy "visszavettük a Mol-részvényeket az oroszoktól, visszavettük a vízművek egy részét a franciáktól, vissza fogjuk vásárolni pillanatokon belül az E.ON-t a németektől, visszavásároltuk a Rábát a malájoktól, a Fradit meg az angoloktól" - sorolta fel a kormányfő.

---

Na, de sok pénzünk lett hirtelen.

aszekelyek 2012.08.25. 19:23:07

@menőmano: bajnai és az aktuális atv-néző rémisztgetés... ezekkel a számokkal. Néni már tegnap előtt betelefonált vicsekékhez, készpénznek véve ezt a z összeget, mint tényt, hogy neki azt kéne fizetnie. Büntetném ezt, hogy ilyeneket terjesszenek és cukkolják vele a néniket.

Khal Drogo 2012.08.25. 19:49:20

@inreallife: Csak neked kikerestem Borsod megye himnuszát.

www.youtube.com/watch?v=Tc6tkbIhq6c&feature=related

Ezen kéne változtatni, ami nem lesz egyszerű.

aszekelyek 2012.08.25. 19:49:47

@It’s the economy, stupid: @Khal Drogo: csak a ragozás hibádzik. De sok pénzünk lesz hirtelen....nem voltak nagy bulik a költségvetésnek, ezeknek az eladásai. EOn-é főleg. Ma találtam a postaládámban a levelet, Amiben részletezik, hogyan gondolják a munkaerőket különböző eddig álláshoz alig jutókat visszasegíteni a munkába , hogy meglegyen az a millió is , ami hibádzik... képzetlenek, kismamák, 55 év felettiek... kisvállalkozóknak, félmillió euró árbevétel alatt és nemtom 55 fő alatt talán... , még csak átfutottam de már leesett...- adókedvezményekkel.

Erről jut eszembe. Fogalmatlan néni a minap , betelefonált atv-be és miután jól kizorbánozta magát , benyögte , hogy van ez amunkahelyvédelmi program és ő pályázott is.... :DD Most komolyan, sírjak vagy nevessek ilyenkor?
nem tudta a műsorvezető sem. Kicsit elhűlt...

aszekelyek 2012.08.25. 19:55:34

@Khal Drogo: ugye azt is hallottad, mert én láttam is tegnap, amikor részletezte, hogy mely részeit lehet non profittá tenni az energia előállításán kívül annak sokrétű folyamatnak, amíg te, fogyasztó, megkapod a zt az energiát. Ami attól olyan drága, amilyen, nálunk, hogy sok benne a köztes profit rész. : ) Így értettem, hogy de sok pénzünk lesz. eddig csak emelni nem engedték , már kilátás van a csökkentésére is. okostojás bácsi szerint meg differenciálni kellene, rászorulási alapon is. Van témánk..., nem mondhatod...

aszekelyek 2012.08.25. 19:58:08

@It’s the economy, stupid: nem izgultam, próbáltam rávezetni... Tudom, hogy ez így van. ezért feltételeztem, hogy ő is kapta ezt a vérönző , csakénszámítok viselkedésmintát, szülőtől. ezért is gondoltam arra, hogy talán alkoholista szülője volt. vagy más függő. róluk tudom úgy, hogy vérönzők és senki nem számít...

aszekelyek 2012.08.25. 20:00:47

@It’s the economy, stupid: ezt annyira tudom , hogy amikor elvittem elbúcsúzni a lányomat anyámtól , míg még lehetett , miután én megcsókoltam a homlokát és elköszöntem , odalépett és pontosan ugyanott , ugyanúgy csókolta meg és jött utánam....

aszekelyek 2012.08.25. 20:13:53

@It’s the economy, stupid: A politikusokról :: Pál apostol , római levél... ha érdekel. ... :) Jóccakát!

Khal Drogo 2012.08.25. 20:18:36

@aszekelyek: Erre befizetek ahogy a magyar kormány megveszi az EON magyarországi részlegét. Ez pénzbe fog kerülni. Nem kevés pénzbe.

graycivil 2012.08.25. 21:22:30

@aszekelyek: "eddig álláshoz alig jutókat visszasegíteni a munkába , hogy meglegyen az a millió is , ami hibádzik... , még csak átfutottam de már leesett...- adókedvezményekkel."

Zseniálisan egyszerű gondolkodás...mint a faék! S szerinted megrendelés honnan lesz? S szerinted a versenyképességhez szükséges a technológiai beruházásokat rabszolgamunkával helyettesíteni lehet? Meg a kismamák kedvezményén elmaradt adóbevételt szerinted nem a kismamák szociális támogatásából veszik el?

Bár az "egykulcsos édesgyermekei" számára minden elfogadható, ami a pluszpénzt megtartja számukra. Persze vak szemeikkel nem látják, hogy egy normális gazdaságban az "egykulcsos" nélkül is ugyanilyen jól meglennének, miközben az "egykulcsos mostohái" sem halnának éhen.

Gyerekek, könyörgöm,...! F.Y!DESZ

graycivil 2012.08.25. 21:25:30

@Khal Drogo: "Ez pénzbe fog kerülni. Nem kevés pénzbe."

Mit akadékoskodsz? Pénzt MI majd "adunk". Mert a "mi oligarcháink megérdemlik".

Elég, ha csak egy "világszínvonalú oligarchát is" ki tudunk termelni. Inkább éhen halok, de büszke leszek a "mi Kutyánk kölykére". F.Y!DESZ

menőmano 2012.08.25. 21:29:15

@Khal Drogo:

A szegény emberre is gondoltak, rosszul tudod. "
Hát! "én nem tudom" mit értettél félre. Az, hogy eddig sem kellett volna fizetni, ha az elvégzett munkát vesszük alapul) volt már rá példa, nem kevés, sok, hogy nagyon sokszor nem is végeznek részletekbe menő kémény,- készülék vizsgálatot. A lényeg hogy fizessen a paraszt. Az már a kutyát sem érdekli, hogy szerencsétlennek esetleg nincs egy kibaszott fillérje sem.
Vagy éppen eddig is az utolsó forintjait adta oda.................
De mindegy.
Szóval, én egy percig sem gondoltam, hogy nem a szegény- elszegényedő réteget fogják sújtani (ezzel is).

Magyarul) ráterhelik, ezt is az ingatlanodra, persze csak akkor, ha van. Aztán szépen fillérekért elárverezik, és mehetsz a fenébe lakni, vagy lehet ugrani a legközelebbi folyóba, vagy akármi is történhet..........
Ez a valóság. Egyébként nagyon jól látod a dolgokat.
Ennyi.

menőmano 2012.08.25. 21:34:46

@aszekelyek:

Figyelj már kedves egy picikét! Nem kell itt neked a Bajnairól írogatni. negatívumot egyáltalán nem.
Mi a problémád?
Az a baj, hogy a kormány részéről mindig is olyan volt a népek felé (is) a kommunikáció, amilyen. Pontosítok) egyszerű parasztvakítás.
Világos, egyenes beszéd kellene, és akkor a nénike (is) sőt! a nénikéd is megértené.
Sokszor nem előny a fideszista elvakultság. Erre elég sokan rájöttek már. Sajnálom, hogy te kedves még nem.

menőmano 2012.08.25. 21:42:40

@aszekelyek:

Még annyit! Nálad kedves, változatlanul totális a helyzet. Szerintem.
Meg kell próbálni, ki kell próbálni, milyen a mai Magyarországon szegénynek lenni. Aztán majd lehet a tutit írogatni.

Más volt anno szegénynek lenni, s más most, nagyon, nagyon nem mindegy.

Nem kérek reakciót választ.
Ennyi.

graycivil 2012.08.25. 21:44:41

@aszekelyek: "nem azt mondta, hogy ő BIZTOSAN megcsinálja, hanem azt, hogy ez kell ahhoz, hogy gatyába rázódjon Magyarország. "

De nem tette hozzá, hogy "...azonban ehhez én hülye vagyok". Amúgy jól mondod, nem azt mondta, hogy "szükséges lenne", hanem azt mondta, hogy "szükséges". Ez pedig El Curo esetében egyértelműen "duplafenekű kampányígéretet" jelent. Tipikus kettős beszéd: A hozzád hasonló elvakultaknak ÍGÉRET, tisztán gondolkodóknak pedig BLÖFF!

Szerintem El Curo részéről ez már a "lapot húzni HÚSZRA" típusú "pánikblöff". Biztos benne, hogy saját "vakjai" nem fognak utánaszámolni!

Ne járasd már le magad! Visszavárunk a Való Világba! :-)

Khal Drogo 2012.08.25. 21:48:43

@menőmano: Egy csak egy újabb lépés a fix összegű, állami döntéssel emelhető díjemelések sorában. Jövőre jön pl. a chip a kutyuskákba. A chip önmaga lesz pár ezres, aztán az oltás ára.
Ha pedig van chip és oltás, egyből lehet ebadót is fizetni, hiszen regisztrálják hogy bizony neked van adóköteles kutyád, tehát lehet a kasszához fáradni.

Tehát az eddigi oltási díjon kívül kell majd chipet és ebadót is fizetni. De élelmes honfitársainkat kell sem félteni. Cseles magyar észjárással nem fogják elvinni a kutyát oltatni. Így a három adótétel egyikét sem kell megfizetni.

Persze erre ha így lenne, még mindig megvan a pénzbehajtási terv. Végigjárják a házakat szkennerekkel van-e kutyusban chip ( mert lennie kell hisz a kötelező oltáson meg kellett venni és be is ültették ) ha nincs, akkor oltást sem kapott, tehát bírság+oltás+chip.

És ez még mindig csak a kéményseprés és az eboltás volt a téma.

Vihar közeleg...

Khal Drogo 2012.08.25. 21:51:55

Sajnos újabb és újabb díjemelések és adóemelések lesznek. A költségvetés jövő éve forráshiányos.

márta)) 2012.08.25. 21:52:03

Na.Igen! Sokaknak az való, az a bizonyos Való Világ! villa.
Ott aztán lehet hozni a formát. Volt már itt" is olyan, akárki, kinek a látvány kibaszottul szórakoztató volt.
Nap, mint nap írogatott itt" róla, az elegancia-, a jó ízlés teljes hiányával.
De mindegy. Csak úgy eszembe jutott. Gondoltam, megosztom másokkal is. azokkal is, akik esetleg elfelejtették.
Ez is mindegy.

márta)) 2012.08.25. 22:00:02

"Orbán Viktor azt is elárulta: „pillanatokon belül" visszavásároljuk az E.ON-t a németektől. A kétharmados többségét a kormány olyan konfliktusokra is használta, hogy „visszavettük a Mol-részvényeket az oroszoktól, visszavettük a vízművek egy részét (...) a franciáktól, vissza fogjuk vásárolni pillanatokon belül az E.ON-t a németektől, visszavásároltuk a Rábát a malájoktól, a Fradit meg az angoloktól" - sorolta fel a kormányfő.

A magyar kormány „keleti nyitása" kapcsán leszögezte: ezt a politikát olyan EU-tagállamokból - Franciaországból, Németországból - kritizálják, amelyek sorra kötik az üzleteket keleten - elsősorban Kínában.

„Idióták vagyunk (...) már most egy szaladó vonat után futunk" - mondta a miniszterelnök"

hetivalasz.hu/itthon/mar-most-egy-szalado-vonat-utan-futunk-53687

Na.Igen! MOL. csomag.
hm?

Khal Drogo 2012.08.25. 22:03:46

És a legjobbat a végére hagytam. A két éve tartó folyamatos adóemelések és a lakosság többségénél tapasztalható életszínvonalemelkedés, a gyorsuló kivándorlás és romló közbiztonság, a széteső közigazgatás mellett, a Fidesz röhögve fogja megnyerni Hódmezővásárhelyen a választást.
Ha megnézzük hogy 2010 után a magyar ellenzéki politika mit ért el, kijelenthető hogy a teljesítményük siralmasabb mint a kormánypárté.
Az MSZP-ben ugyanazok a leharcolt arcok ülnek mint 10 éve, a párt újjítása érdeklődés hiányában elmaradt. Az MSZP-nek jelenleg semmiféle komoly programja nincs semmire.
A Jobbik a rendvédelmi kérdéseken kívül másban képtelen két értelmes mondatot mondani.
Az LMP támadja legjobban a Fideszt, de ez láthatóan senkit sem érdekel, komoly programjuk nekik sincs, csak lózungokra futja.
A Fidesz kormány pedig, nos ezt inkább hagyjuk.

Új pártok 2010 óta : 4K!. Ennek szerintem 4 fős tagsága van.
Vicc kategória. Milla: Dopeman mint alternatív köztársasági elnök. Ez a Milla ennyi volt. Egyébként sem tudom mi az a Milla. Egy párt? Egy mozgalom? Egy Facebook oldal?
Nos ezzel ki is merült a választás.

És még ott kóborol a ködben Bajnai akiben lenne fantázia. Neki legalább vannak emberei, lenne programja, de pártja nincs neki.

Tragikomédia, csak senki sem nevet.

graycivil 2012.08.25. 22:04:06

@Hepci: Miért, azt hogy kell? Te láthatólag tudod... :-)

Khal Drogo 2012.08.25. 22:06:10

Közben a kormányzat teljesítménye riasztóan gyenge... És ezzel a teljesítménnyel első, mert az ellenzék még náluk is szarabb. Ez a nem semmi.

Khal Drogo 2012.08.25. 22:08:05

@márta)): Hamarosan újabb nagy dolgok fognak történni. Orbán nagyon lelkes. Ez valami aktivitás előszele nála. Valami nagy dobásra készül. Rosszat sejtek.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.08.25. 22:09:13

@graycivil: kérdezd mög a pártközpontban!
Majd ott elmagyarázzák, oszt beírhatod ide.
Mint a többit.

panelburzsuj 2012.08.25. 22:11:03

@Hepci:

(Asszem pont efféle elmútnyócévezős mélységű riposztokkal keltetted nyalonci híredet. De nincs visszaút! ... :)

márta)) 2012.08.25. 22:19:04

@Khal Drogo:

Rosszat sejtek. "
Tényleg? A társadalom egy hatalmas csoportja számára, még ezidáig semmi jó nem történt. Már ami a kormány tevékenységét illeti.
Szóval, meglepne, ha valami jó történne.

graycivil 2012.08.25. 22:20:58

@Hepci: Látom, jól leittad magad, beálltál a vadnyugati kocsmaajtóba, és akit érsz, gáncsolod. Sok erőlködést nem kíván tőled... De máskor ne turkáld közben az orrod...:-)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.08.25. 22:21:07

@panelburzsuj: én már itten kívülálló vok, mer' Berágtam a nyuszifejű bloggazdára, de azért ne keverj az alemberekkel, akik humortalan pártközponti propagandát nyomatnak.

panelburzsuj 2012.08.25. 22:25:47

@Hepci:

Nyomatnak - de mér pont ide?

Hiszen Nyuszifej maga fűrészeli a blogot a párhuzamos faccbukkozással, meg a kéthetilappá "bővüléssel".

("unortodox marketing")

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.08.25. 22:34:13

@panelburzsuj: a faszbukkon a f*szok verik.
TG 1 f*sz?
Ennyire rosszat nem gondolok róla... szerintem unnya a banántot... mögszerezte a goldenblogot, azóta sz*rik a zegészre...

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.08.25. 22:36:36

@graycivil: említettem, hogy negyvennyolcas az lábam... ha valamit akarsz, mögtalálsz... oszt möglátod, mire megyünk... addig ne orrtúrózz, kicsiny maszopféreg... :)

márta)) 2012.08.25. 23:14:10

Hogy mik vannak?!? Hát! Én ezt nem is értem?!. De mindegy.

panelburzsuj 2012.08.25. 23:17:53

@Hepci:

Semmi szikbele.

Pont úgy osztogatja a linkeket OTT, mint graycivil ITT ... :)

korábban ulrike 2012.08.25. 23:27:49

@Hepci: Azért remélem egy szakmai elemzést a gasztronómia új bp.-i fénypontjáról rövidesen olvashatunk majd. Hmmm, Hemingway. Nem semmi. És bemegy a még nem teljesen öreg halász 48-as kishajójában. Ez lesz a literatúra.

teevee 2012.08.26. 00:16:59

@It’s the economy, stupid:
Nagyon fájlalom, hogy nem szórod tovább a gyöngyeidet elém.
Mindenesetre, annyit még megtehetnél, hogy az evolúció _célját_ bemutató szakirodalmat ajánlasz. (Meg amiben kiderül, hogy az evolúció milyen feladatokat ró az emberre.)

Előre is köszönöm!

dbeata 2012.08.26. 06:14:56

@6.Lenin: "Mi a toszér is van mindez? "
Mármint micsoda? Itt elvesztettem a fonalat...:("

Nálam ezzel kezdődött minden.

"Mi a toszér születtem?
Mivégre az egész Universum, benne az embernek (általunk) nevezett lénnyel. Ráadásul 1x konec ."
Nem tudom, de állítólag még a fizika törvényének is ellentmond, hogy az élet kialakulhatott a Földön.
Van erre vonatkozó irodalom, rengeteg.
Az életet megkapjuk úgy, hogy nem kérjük, és továbbadjuk úgy, hogy nem kérik.

"E két időpont között hogyan lehetne (a számomra) a legoptimálisabban kitölteni a rendelkezésünkre álló időt." - szólt a hedonista kisgyerek...:))

"kénytelen voltam/vagyok mások érdekeit is figyelembe venni, hogy hosszútávon is működjön a buli." - hát ja. Nem mindenki jut el idáig. Volt olyan főnököm, akinek végül semmi sem maradt a markában, úgy szorította.

"Mármint kinek felesleges állományt? Az ellenségnek?"

Izé, "elég finnyás a természet, nincs aki embert zabáljon" -
Az emberiség saját magát, gyerekeit és jövőjét zabálja fel éppen. Mit gondolsz erről?

"Kitalálunk 1 vírust, az ellenanyaggal beoltjuk magunkat, a felesleg + elhullik." - Izé, van ez így, biztos. De akkor kit lehet majd rabszolgaságban dolgoztatni, hogy hasznot hajtson? Vagy már ezen is túl vagyunk?

"Felajánlani elfogadásra, az más tészta. Mindenki szabadon eldöntheti, elfogadja-é, vagy tojik rá."
Egyetértek.

dbeata 2012.08.26. 06:27:51

@aszekelyek: Nem vagyok tisztában annyira a multik dolgoztatási szokásaival, de egy barátnőm kint van az USA-ban és brutális a munkatempó. Ott nincs gyed, meg gyes, 6 hét szülési szabadság, aztán mehetsz vissza dolgozni.
Megoldották családon belül a gyereket, egyelőre.
Olvastam egy angol gyereknevelős könyvben, hogy be vannak ám tojva a kismamák, hogy az au-pair elszereti a gyereket, meg hogy ahhoz fog kötődni.
Jó, hogy leírtad, amiket. Megérintett, köszönöm. Szerencsésnek mondhatod magad.

dbeata 2012.08.26. 06:31:28

@hoplita: Látom, odaát is súlyos a helyzet. :))
Nem tudlak komolyan venni, vagdalkozó, indulatos kisfiú...:))

"Vagy csak most is pisis vagy?:) "
Tudod mit? Nyasgem, azt' megtudod, haha!

Khal Drogo 2012.08.26. 08:40:04

@panelburzsuj: Már van. Úgy hívják biztosítási adó.

márta)) 2012.08.26. 10:08:49

Egyelőre nem világos, miből finanszírozná Magyarország az E.ON visszavásárlását – írja a Reuters. A hírügynökség szerint Magyarország legnagyobb földgázkereskedőjének képviselője nem kívánta kommentálni a hírt, a Miniszterelnökség pedig nem tudott mit hozzátenni. "

www.168ora.hu/buxa/eon-foldgaz-visszavasarlas-orban-reuters-101453.html

Vagyis) "Gázos: Azonnal lebukott Orbán szombati nagyotmondása"

hmm. Talán? mindegy is az" , a lényeg, hogy a nagy bejelentés megtörtént.

Ettől" még a némelyek mindennapi életminőségükben csak vegetálnak..................
hm?

6.Lenin 2012.08.26. 13:18:28

@Hángérien feeritél rajongó dbeata:

"Van erre vonatkozó irodalom, rengeteg. "
Lesz is még, rengetegebb.

" szólt a hedonista kisgyerek...:))"

Hmm, nem rossz megközelítés, de nem ilyesmire gondoltam.
Nagyon őszintén kell ismerni önmagad, hogy 1 valóban végrehajtható/elviselhető életet legyél képes megteremteni önmagadnak és közvetlen környezetednek. Szerintem.
Szingliként természetesen komolyabban esne latba a kérdés.

"Az emberiség saját magát, gyerekeit és jövőjét zabálja fel éppen. Mit gondolsz erről? "

Az emberek nagy többsége 1 önző lény, csak a saját tyúxarosában (60-90 év kb) képes gondolkodni.
Eddig csak a kényszer volt képes kiváltani némi továbblépést.
Gondolom anno is már olyan kicsi volt a fa, hogy nem fértünk el, néhányan vagy lepottyantak vagy kénytelen voltak lemászni. Szemtanúval még nem sikerült beszélnem.

"De akkor kit lehet majd rabszolgaságban dolgoztatni, hogy hasznot hajtson? Vagy már ezen is túl vagyunk?"

Már most olcsóbbak a robotok (nincs nyugdíj, szakszervezet, eü ellátási kényszer stb), óriási a felesleges állomány. Ráadásul az amúgy is problémás részein a bolygónak.

Még a végén kiderül, nem is olyan bonyolult a kérdés, csak valamiért igyexünk túlbonyolítani.
Így lenne elviselhetőbb?
Mindegy.

márta)) 2012.08.26. 13:42:03

"Ősszel minden eldőlhet

Bár az MSZP pártvezetése a közelmúltban nyitott az ex-SZDSZ-es politikai körök irányába, mégis vannak olyanok, akik jelenleg csak egy Bajnai Gordon vezette új, széleskörű ellenzéki koalícióban látják az egyetlen lehetséges alternatívát a Fidesszel szemben.

„Egyetértek a tanulmány konklúziójával: a Fideszt csak egy nagyon széles ellenzéki koalícióval lehet leváltani” – nyilatkozta a Vasárnapi Híreknek Székely Sándor, a Szolidaritás társelnöke, aki szerint nagy kérdés, hogy mit tervez Bajnai Gordon.
Amennyiben a volt miniszterelnök visszatér a politikai színtérre, az meg fogja változtatni a helyzetet – hangsúlyozta. „Idén ősszel sok minden el fog dőlni a magyar belpolitikai életben” – fogalmazott a társelnök, aki elmondta, hogy szervezetük közvetítésével egyre több helyen képesek a párbeszédre olyan pártok, mozgalmak helyi vezetői, amelyek országos szintű vezetése még nem hajlandó egy tárgyalóasztalhoz ülni."

atv.hu/cikk/20120826_forro_osz_jon_felveszi_e_a_kesztyut_bajnai

**********

Tévedés azt hinni, hogy az MSZP. összefogás nélkül tudna nyerni.
Ellenzéki összefogással (is) meg kell tudni szólitani (időben) a nagybetűs népet. Személyesen (politikusoknak) el kellene magyarázni egy bizonyos társadalmi csoportnak, mi, miért is van, úgy ahogy.
A mantra :) Nem elég csak a fővárosban, néhány nagyobb városban énekelgetni! kiabálni.
Úgy gondolom.
hm?

Vagyis) "Továbbra is nagy az esélye annak, hogy egy ellenzéki összefogás élén Bajnai Gordon lesz a kihívója Orbán Viktornak 2014-ben,"

********

"Bajnai Gordon látszik ma a politikai paletta egyetlen olyan személyiségének, aki nemcsak világos képpel rendelkezik a jelenlegi gazdasági és társadalmi problémákról, hanem akinek víziója is van arról, hogy miképp kell a helyzetet kezelni."

atv.hu/cikk/20120207_halmai_bajnai_az_egyetlen_alkalmas_szemely_de_kellene_moge_egy

:)

márta)) 2012.08.26. 13:59:53

Igaz, az LMP-ben még érvényben van az a januári kongresszusi határozat, miszerint nem működnek együtt az MSZP-vel, illetve a Demokratikus Koalícióval, hisz épp a Gyurcsány vezette MSZP ellen szervezték meg a Lehet Más a Politikát. "

Ja. Igen! Talán, ha lett volna kampány anno) a választásokon a szocialisták részéről (megfelelő kampány) s nem a vidéki pártirodákban húzódtak volna meg (mert akkor ilyen dolgokról is beszéltek, a beszédesek)? akkor talán sok minden másként is alakulhatott volna. Magyarul) az LMP. esetleg be sem jut a parlamentbe.
Sokan hihették azt, hogy valamiféle megváltó párt lehet. S most nagyot csalódtak, nem kevesen, sokan. Azt mondják!
Csak emlékeztetnék, hogy a Gyurcsány vezette szocialisták, hogyan is nyerték meg a választásokat? Úgy, hogy a Gy. végigkampányolta szinte az egész országot!.....
S aztán hogyan is) hátráltak ki a Gy. mögül??
Véletlen volt e, hogy a Bajnai garanciát kért, hogy támogatják Őt (a szocialisták) egy éves kormányzása idején?

Tévtan él a fejekben, itt már rég nem a Gyurcsányról szól a történet.
Bocsánat! Hány? népszavazósdi volt a Gy. kormány idején?
Egyébként egyáltalán nem vagyok elfogult egyik irányban sem, s megpróbálom akármelyik oldalon látni a jót és a rosszat is.
hm?

márta)) 2012.08.26. 14:02:42

Látom! Ezen a forró napon (is) megtalálta kedves @Lenin a megfelelő kommentelő társát.
Zseniális! Azóta" már nem csak este jelenik meg itt a poszton.
Jó.
:((

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.08.26. 14:44:30

@korábban ulrike: csodás lett a Hemingway?
Egyszer jártam ott, még a mediterrán-tésztás korszak előtt. Olyan gyenge volt minden, hogy írni se volt kedvem róla.

korábban ulrike 2012.08.26. 16:34:46

@Hepci: A Hootersre (didibár) gondoltam, ebben is benne vannak a Hemingwayek. A dicséret pedig Ernő bácsira vonatkozott.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.08.26. 17:14:46

@korábban ulrike: bonyi ez a sok hemingvéj...
Abban a bizonyos Kosztolányi tériben tudtommal nincs érdekeltsége a családnak.
A didibár biztos jól jön kiegyenlíteni a focibefektetést.

menőmano 2012.08.26. 19:55:06

Mi történt? Mi a baj?, hogy még nincsen új poszt?
:))

korábban ulrike 2012.08.26. 22:02:30

@menőmano: Nincs itt semmi baj. @Hepci:-vel, például, komoly gasztro-irodalmi eszmecserét folytattunk. Krúdy, Berda nyomdokain. "A Kakukkban már csak egészen könnyű ételt fogyasztottunk. Flekken vagy fatányérost." (Tatay Sándor: Vendégünk, az angyal)

Khal Drogo 2012.08.26. 22:19:20

@márta)): Sajnos Bajnai visszatérése önmagában nem elég. Önálló pártot kellene Bajnainak alapítania, szerintem bár nyerni lehet hogy még nem tudna 2014-ben, de színesíteni a politikai palettát. A Fideszre veszélyt egy euróatlantista centrális párt jelentene, aki végső esetben nyitott lenne egy MSZP koalícióra.
Ez a mostani ellenzék szerintem reménytelen ebben a formában.

Khal Drogo 2012.08.26. 22:22:32

@márta)): Szerintem meg fogja venni az állam az EON magyarországi részét, az hogy miből, hát költségvetési trükkök százaiból. A magyar állam egyébként meg akarja venni az MKB-t is a németektől, de a vételáron megy a vita.

ménrót 2012.08.26. 23:04:24

@Khal Drogo: Mesélj már nekem a a libajnai programjáról,mi az ami tetszik neked, mitől lesz ő jobb, mint orbán,vagy gy.f volt ,várom becses válaszod!!???

dbeata 2012.08.27. 06:33:09

@6.Lenin:
"Hmm, nem rossz megközelítés, de nem ilyesmire gondoltam.
Nagyon őszintén kell ismerni önmagad, hogy 1 valóban végrehajtható/elviselhető életet legyél képes megteremteni önmagadnak és közvetlen környezetednek. Szerintem."
Az önismeret, igen. Amikor tükörbe nézel, és bemutatkozol magadnak. :) Olykor kijózanító lehet egy ilyen találkozás...

"Szingliként természetesen komolyabban esne latba a kérdés." Ööö, mármint?

"Az emberek nagy többsége 1 önző lény, csak a saját tyúxarosában (60-90 év kb) képes gondolkodni." Szerintem ezzel együtt az emberek egyre jobb természetűek lettek, szolidárisabbak, toleránsabbak. Most ez nevetségesnek hangozhat, de komolyan így gondolom.

"Már most olcsóbbak a robotok". Oké, igazad van! Akkor úgy módosítom, hogy kellenek az adófizetők, fogyasztók a rendszerbe. Ha nincs kinek eladni, akkor az hová vezet?

"Ráadásul az amúgy is problémás részein a bolygónak."
Igen, ők máshogyan nézik a gyerekkérdést. Egyrészt a magas halandóság, másrészt amiatt születik sok gyerek, mert azt remélik, hogy legalább egy majd kiemelkedik, és az segíti majd az egész családot.
Míg nálunk jellemzően a mennyit tudok tisztességgel felnevelni elv működik.
Mármint, van ilyen is.

dbeata 2012.08.27. 06:39:14

@6.Lenin: Bocs, ha nem tűnök túl ihletettnek. Épp a Jobbik programot olvasom. De néhány hét, és már minden a régi lesz...:)

szoja122 2012.08.27. 07:11:10

Kibújik a szög a zsákból!

"Fidesz, Jobbik – két jó barát"

"Együttműködést ajánlott a Jobbik elnöke a Fidesznek, hogy közösen takarítsák el a politikai színtérről a szocialistákat. Mindez az Erdélyi Magyar Ifjak borzonti táborában történt, Vona Gábor szerint ugyanis az MSZP nemzetellenes."

fsp.nolblog.hu/archives/2012/08/13/Fidesz_Jobbik__ket_jo_barat/

Elkezdődött, a jobbik megpróbál közeledni a Fideszhez.

Lehet hivatkozni arra, hogy ez csak az MSZP ellen van, de ez csak egy gyenge magyarázkodás, a tény az tény. A közeledés elkezdődött, vagy pontosabban folytatódik.

Folytatódik, mert a jobbik volt az akik a legtöbb Fidesz által benyújtott törvényt elfogadott az ellenzéki pártok közül.

Összenő, ami összetartozik!

Khal Drogo 2012.08.27. 07:29:32

@ménrót: A számon nem hazudnak kedves ménrót. Bár aggresszív stílusodból arra következtetek, hogy téged a makrogazdasági mutatók nem nagyon érdekelnek, gondolom én impluzívan éled meg a poliitkát, ahol hazaárulók ( zsidók ugyebár ) és hazaifak küzdenek ( ez lennél pl. te ) valami ördögien gonosz háborúban.
Ha mégis érdekelnek a gazdasági mutatók keresd vissza hogy Bajnai Gordon alatt milyen javulás következett be egyetlen év alatt, kisebbségi kormányzással és egy erős ellenzékkel a háta mögött.

Khal Drogo 2012.08.27. 07:37:35

@szoja122: Ez már régen elkezdődött. A Jobbik azzal hogy nyílt színen nem éget Orbán bábut, már régesen régen kitette az indexet, hogy a hívei által Likudnak nevezett párttal összebútorozzon.
A jelenleg folyó megszorításokhoz hasonló Gyurcsány-féle csomagok ellen őrjöngésbe csapó tiltakozási hullám indult annó a Jobbik körül. Most néma csöndben vegetálják végig a kormányzást, érdekes hogy Palesztina ügyében többet tiltakoznak az utcán, mint Orbán ellen.
Ez többeknek szúrja a szemét, hogy a Jobbik vezetése árulásra készül, mert a keménymag soha sem fogja megbocsájtani hogyha ez a koalíció létrejön. Nem véletlenül ment a kiszólogatás hétvégén is, a Hősök Terén.

Pedig a vidéki Magyarország nyomorog. És nem csak a bűnözés miatt. Orbán jövedelempolitikája nyomorba dönt százezreket. A Jobbik meg kussol. Ezért sem tud egyébként nőni a támogatottsága, mert a Jobbik végig kussolja a kormányzást, a megmondóemberek itt végig lázítanak a fórumokon, de látható megmozdulás az egy sincs.

szoja122 2012.08.27. 07:41:01

@Khal Drogo: Akik aktívan követik a politikát, mint mi akik blogokban írogatunk, azok többségének mély meggyőződése van, ideológiájában, vélt vagy valós igazában rendíthetetlen, ezért meggyőzhetetlen.

Legalábbis az általa fontosabb dolgokban szinte biztosan így van.

Még nem találkoztam olyannak akinél sikerült, legyen az bármilyen oldalhoz tartozó is...

aszekelyek 2012.08.27. 08:07:04

@hoplita: most aztán reszkessen a MOSZAD,... Xsókakőn , vagy másutt... -röhejes.

Akkor a kedves feleségednek rendszeresen kell ellenőrizni a vércukrát, ha ilyen nagy a bébi súlya. Pontosan nem tudják miért de statisztikailag bőven kimutatták, hogy a nagy súlyú ójszülöttek szűló anyái, sokkal gyakrabban lesznek kettes típusú cukorbetegek. Akkor is , ha ők maguk éppen nem kövérek. Idősödés közben kapják. Bár lehet, hogy a jobbikos feleségek fiatalodnak

Mindenesetre én szóltam. Kialakul bőven , mielőtt még tünete lenne.

aszekelyek 2012.08.27. 08:23:36

@márta)): az úgy is fog maradni, ha minden energia aellátásunk és haszna, külföldi kézben lesz és a haszna nem a magyar költségvetésbe folyik be. Előbb be kell terelni a pénzt az államkasszába, amit ma, a magyar fogyasztó fizet de nem a magyar költségvetés látja hasznát.

Mondjam lassabban, hogy odaát is értsék? Vélelmezem, hogy miből is vennénk.... Az nem egy olyan pénz, amit államadósságra vettek fel de senki nem tudja, hogy akkor most a bankoknál van, van hol van egyáltalán én kinek a nevén van be befektetve és hová.

Amiért ma nálunk ez a gazdasági helyzet alakult ki , 2010-re , amit reparálni muszáj , az éppen az , hogy ami hozott a költségvetésbe , azt valahogyan más csatornákon , másik zsebeibe terelték át.

Még akkor nem beszéltünk a makói gázmezőkről , amit ráadásul még titkosítottak is mi drágalátos ferikénk kormánya, koalícióban , az szdsz-szel.

Nekünk a lerágott csont jut a hírek szerint , a bányajog. Beszélgethetünk a neoliberális gazdaság híveinek áldatlan tevékenységéről a gáziparban , ha gondolod. Bontsuk ki a teljes igazságot ebben is !

aszekelyek 2012.08.27. 08:34:43

@márta)): pontosan mi lenne az, amire te azt mondanád, hogy jó? meglepne, ha mondanád bármire.... Mondjuk egy olyan felelőtlen pénzszórás, mint amit megyó kormányzás produkát? teljesen eltörölt túlzott deficit eljárás ? nem, azt nem lehet megenni... és számlára, meg gorenjére se lehet költeni. érdekelne, hogy te mit tartanál jónak. n Gondolom azt, amit a kedves kelet M magyarországi hölgy kárált, az adórendszerről. Igazságtalanságáról. neki speciel, ebben a rendszerben sem, a másikban sem adtak többet. Gondolom, az kéne. Mégsem két éve hallottuk, három gyerekes politikus asszony, jajdekevés a pénzünk sirámait. csak nem ebben a két évben születtek a gyerekei? nem kapott több családi pótlékot sem. egyébként nem a kormánytól kell több pénzt követelni, ha valaki vállalt három gyermeket. Sokkal előtte, hogy valamiféle családi adózás lett volna Magyarországon. mondja ez a drága, hogy nem tudja igénybevenni, mert ketten nem keresnek eleget hozzá. Erre meg én azt mondom, hogy akkor nem a tévében kell szerepelni, hanem pénzt kell keresni, kiegészítő jövedelemre szert tenni, hogy legyen elég bevallott jövedelem, az igénybevételéhez annak a családi adókedvezménynek. Öngondoskodni kell , kedves asszonyság , sokat hallottuk ezt a szocialistáktól. A pártban lehet ajánlani kozmetikumot , gyógynövénykrémeket , etv....és abból kiegészítő jövedelemre szert tenni. Vagy ami tetszik. Ott az amway ügynök , vegyen róla példát... eleget láthatja az atv-ben.

aszekelyek 2012.08.27. 08:41:48

@hoplita: lehet , hogy nem volt engedélye saját célú használatra de lehet , hogy gen. A hírforrás nekem nem elég hiteles. - ez Csókakón volt vagy nem?

aszekelyek 2012.08.27. 08:49:17

@It’s the economy, stupid: nyilván :) Annak , aki tette volna, nem kötöttük az orrára.

aszekelyek 2012.08.27. 08:51:39

@It’s the economy, stupid: tegyük hozzá , erzt nwm vitattam. Ahogy azt sem , hogy mindig vannak , akik elveszítik a munkájukat vagy elfogy a tartalék , vagy más esemény miatt dőlnek be. Pl. haláleset.

aszekelyek 2012.08.27. 08:54:24

@menőmano: manócska kedves itt az életről folyik a szó. Abban meg minden téren jelen van a politika.

mókáné 2012.08.27. 08:58:58

@korábban ulrike:

"komoly gasztro-irodalmi eszmecserét folytattunk. "

Jó is az! Én már frissen vágott csibéért is falura járok. Vissza a természeteshez! Már annak, aki megengedheti magának.

Tölgyes úr ajánlotta Túrós Emil szakácskönyvét. Aug. 20- as tűzijátékon volt antikvárium, rákérdeztem, mire nagyon műértőnek tűntem. Mégis a Tölgyes úrnak van egy kritikai ízlése, ami kritikán felüli. Könyvet nem kaptam, de bókot igen.:)
www.youtube.com/watch?v=IXV2s3sr-WQ

nyünyüge 2012.08.27. 09:24:38

@aszekelyek:
Ha egy Nógrád megyei kisváros önkormányzata a mai világban külföldi magánhasználatot is engedélyez egy képviselőnek adott autóra, az majdhogynem kimeríti a hűtlen vagy hanyag vagyonkezelés fogalmát.

graycivil 2012.08.27. 10:18:03

"Azeri gyarmat leszünk

Nem mást talált ki ugyanis a világhírű agysebész, mint hogy 2-3 éves futamidőre 2-3 milliárd euró értékben bocsátana ki devizakötvényt, ami tök jó bulinak ígérkezik az azeri helytartóknak is. Ezzel a lépéssel ismételten meglepjük a világot, hiszen az Orbán-kormány az utóbbi időben csak 10-30 éves lejáratra nyomott ki 6-8 százalékos kamatra devizakötvényeket, szóval most csak kapkodni fogják a fejüket a Wall Streeten is."

hvg.hu/velemeny.nyuzsog/20120824_azeri_kotvenyvasarlas#rss

Ez azt jelenti, hogy durva kamatra a következő kormányra tol egy nagy taliga szart.

Gyerekek, könyörgöm,...! F.Y!DESZ

It’s the economy, stupid 2012.08.27. 10:26:28

@korábban ulrike:
"Mindkét hölgy a korabeli átlagnál több időt töltött a gyerekeivel"
Mennyi volt a korabeli átlag. Egy egy uralkodó család viszonyait hasonlítani akár még mai családokéhoz is, egyáltalán múltbeli viszonyok tendenciáinak ábrázolására felhozni kb. olyan, mint egy lótetűt hozni párhuzamba egy négymagos processzorral (mindkettő termel hőt).”

Ezek szerint ismét nem olvastad el az előzményeket.
A két felvetésedre válaszként nézd meg panel hozzászólásait, ugyanis:

1. NEM ÉN hanem panelburzsuj hasonlította az uralkodó családok viszonyait a maihoz
2. NEM ÉN hanem panelburzsuj állította, hogy az említett két személy le se tojta a kölykeiket.

Ezzel szemben ÉN:
1- Azt állítottam hogy ilyen példát felhozni ROSSZ, ha már uralkodó családokat akar példaként állítani keressen maiakat, és két példát hoztam erre.
2- Azt állítottam, hogy a két személy az akkori gyakorlattal ellentétben igenis foglalkozott a gyerekeivel, főként Mária Terézia akiről kortársai feljegyezték a „polgári életvitelt” (vö: szoros családi kapcsolatok ápolása), ha a polgári és uralkodói életvitel különbségei gondot okoznak, javaslom életrajzok tanulmányozását.
Még egy ekkora tudálékoskodó barom is felfoghatja, hogy kontrollcsoportos kutatások nélkül (ami szintén nem volt még feltalálva akkoriban) is lehet fogalmunk elődeink életviteléről, egészen a pattintott kökorszakig visszamenőleg.

Ugyanennyire releváns a hozzászólásod többi része is. Viktória és Albert viszonylatában javaslom az alkotmányos monarchia fogalmát tanulmányozni, ami ezen belül lehetséges tevékenység az Alberttől származott (lehet, hogy a tanácsadóitól) de nem a zasszonytól.

Úgyhogy KÜLDD EL A KÖTEKEDÉSEIDET @panelburzsuj részére az épületes lótetűs „allegóriáddal” egyetemben, ami mindkettőtökhöz illik. És akkor mindjárt be is kaphattyátok egymáséit.
:DDDDD

It’s the economy, stupid 2012.08.27. 10:34:23

@teevee:
"Nagyon fájlalom, hogy nem szórod tovább a gyöngyeidet elém.
Mindenesetre, annyit még megtehetnél, hogy az evolúció _célját_ bemutató szakirodalmat ajánlasz."

Javaslom a teljes filozófiatörténetet:
Idealistákat kezdd Platónnal
Materialistákat kezdd Arisztotelésszel.

Ha kész vagy, szólj.

graycivil 2012.08.27. 10:38:07

"Financial Times Deutschland Orbánról: Miniszterelnök bizalom híján

Az államosítás azonban nem oldja meg az áramár problémáját. Egy állami vállalat ugyanis nem tud jobb kondíciókat kialkudni vagy erőteljesebben lenyomni a költségeket, mint egy magáncég. Nem is szólva arról, hogy gyengül az árverseny."

www.vg.hu/kozelet/politika/ftd-orbanrol-miniszterelnok-bizalom-hijan-384074

"Akkor hát az árak az adófizetők általi szubvenciók révén csökkenjenek az árak? Ez gazdasági őrültség – véli a lap."

It’s the economy, stupid 2012.08.27. 10:48:39

@aszekelyek:
"Annak , aki tette volna, nem kötöttük az orrára."

Megint nem tudom mire mondod, ha a hitelek körül kialakult törvénytelenségekre: az újságok foglalkoztak a dologgal mijafaszé nem kezdett hőzöngeni a t. ügyészség?! Az ILFERRO történet is úgy került a hatóságok látókörébe, hogy a media lehozta. Egyik esetben olvasnak, másikban nem olvasnak a hatóságok?

Hitelbedőlések: a svájci frank alapú hiteleket azért sulykolja a drága vezetés, hogy úgy tűnjön, nem az ő hibájuk a sok bedőlés.

Ha a forint-alapú hitelek is bedőlnek, akkor már nyilvánvaló az általános életszínvonal csökkenése, ennyi idő kormányzás után az emútnyócévezést a paraszt nem kajálja. Most majd az IMF lesz az új bűnbak (nyugdíjcsökkentés), mert a hiányzó százmilliárdokért NINCS HOVA nyúlni. Esetleg Azerbajdzsánba, oszt hogy mekkora biztonság van egy gyakorlatilag folyamatosan háborúzó országban...

www.hir24.hu/kulfold/2012/08/22/fegyveres-osszecsapas-az-ormeny-azeri-hataron/

It’s the economy, stupid 2012.08.27. 10:54:55

@panelburzsuj:
"vizsgáztam szerves kémiából, botanikából (morfológia, taxonómia, cönológia, ökölógia), növényélettanból, általános és polulációgenetikából, (including némi gyakorlati növénynemesítés is). "

Az én apukám meg sokkal erősebb mint a tiéd, bibibííííí....

Azon kívül, hogy ez a homokozóba való érvelés, ezek mind alkalmassá tesznek fejlődéslélektani megállapításokra?

Megjegyzem tényleg olyan a hozzáállásod, mintha az elveidet a borsó-stresszelés területén szerzett széleskörű tapasztalataidból ültetted volna át.

It’s the economy, stupid 2012.08.27. 11:04:54

@aszekelyek:
"A politikusokról :: Pál apostol , római levél... ha érdekel. ... "

Hát pont azért kérdezem, mert érdekel: HOL ír ilyesmit, mert én nem hallottam még erről. Persze nem járok szentmisére plébánosok okfejtését hallgatni, így lehet, kimaradtam valamiből.

Most újra átfutottam, továbbra is tanácstalan vagyok.

mek.oszk.hu/00100/00176/html/

It’s the economy, stupid 2012.08.27. 11:12:19

@Khal Drogo:
"Orbán nagyon lelkes. Ez valami aktivitás előszele nála. Valami nagy dobásra készül. Rosszat sejtek."

??? Ne kímélj minket!

It’s the economy, stupid 2012.08.27. 11:18:58

@aszekelyek:
"Ismereteim szerint eleve macchiavellistákat alkalmaznak ilyen munkakörökben."
Bank ügyintézői munkakörban? Hát ez azért elég nagyméretű eldobása a sulyoknak. Biztosíthatlak, a tetűk aránya ott is megegyezik a társadalomban tapasztalható átlaggal.

"Hátha nincs kéznél....:)"
A mi családunk papokat is adott a hazának! Szóval van, ne aggódj.

It’s the economy, stupid 2012.08.27. 11:24:35

@aszekelyek:
"nem Mózes öt könyvében van"

????? A négy próféta (Márk, Máté, Lukács, János) evangéliuma mikor volt Mózes öt könyvében?
Pont azért írtam a viccet is!

panelburzsuj 2012.08.27. 12:47:16

@It’s the economy, stupid:

Ezek a tanulmányok az evolúciós fejtegetéseid valamivel értőbb olvasására tesznek alkamasabbá az ilyen tanulmányokat nem végzőkhöz képest.

Apuka, homokozó, fütyihossz - ezeken te méred magad. Én csak olvasok.

Khal Drogo 2012.08.27. 13:15:28

@It’s the economy, stupid: Már körvonalazódik az új terv. Az energiaszolgáltatás non-profit alapon. Ez lesz az új nagy terv. Lefordítom : Áremelkedés jön hamarosan az energiaárakban.

teevee 2012.08.27. 15:12:30

@It’s the economy, stupid: Ahhhszóóóó...
Először jössz hogy neveléselmélet, meg tanulmányok, utána, nem, nem is, inkább az evolúció és a biológia, aztán nem, nem, inkább a teljes filozófiatörténet.

Bakker, igazán informatív vagy, mikor mondhatnád egyszerűen azt is, hogy mert CSAK.

márta)) 2012.08.27. 16:13:09

@aszekelyek:

Nahát! Nahát! Kedves, hogy mit vélelmez és mit nem az engem a legkevésbé sem érdekel. Én a tényeket írom, (ha írok egyáltalán valamit) s a valóságot. Nem pedig holmi képzelgésekkel tűzdelt gondolatokat.
hm?

Ja. Igen. MOL. csomag.

It’s the economy, stupid 2012.08.27. 16:21:21

@panelburzsuj:
"Apuka, homokozó, fütyihossz - ezeken te méred magad. Én csak olvasok."

Már megint kivetítesz, bár az agaraidat úgy látom hátrébb vitted. Csak nem a baráti tűz az oka? (Ulrike testvéred lelótetűzte a hétköznapi emberek szokásait Mária Teréziákkal összevető ötletedet)

Ha már így felvetetted a fütyihossz kérdését: csak nem onnan ered ez a borzasztó frusztráltság?

márta)) 2012.08.27. 16:25:31

@aszekelyek:

Nos, hát kedves nem tudom pontosan mire lennél kíváncsi.
De ennyit írhatok, hogy az egykulcsos adó bevezetésével a kormány a felső tíznek, a magasabb jövedelműeknek kedvez. Duplán sújtva a társadalom egy hatalmas csoportját) kik lassan, de annál biztosabban elszegényednek, a szegények, mélyszegények mellett, persze. Mert a boltok polcain kedves emlitett csoportnak" is az egekben vannak az árak.
Hogy mást, ne írjak!

A másik. Hát! Bizony ha nincs megfelelő jövedelem, nincs adójóváirás. Ki van ez (is) találva rendesen.
Mondjuk az ATV-t, meg más csatornát sem szoktam nézni.
Abban éppen egyetérthetek, hogy nem az államnak kell egy rakás gyereket összehozni. Magyarul) Aki rakás gyereket vállal, ne az államnak, a mindenkori kormánynak vállalja (így képletesen írva). Mert ez "máskor" sem volt úgy, normális" életfelfogásnál, általában annyi gyereket vállal a polgár, hogy tisztességesen fel tudja nevelni.
Csak az a baj, hogy ez "itt" ebben az országban nagyon sokszor nincs így.
Gondom kedves abban nincs vita, hogy éppen ezért nem vállalnak nagyon sokan gyereket, mert olyanok a társadalmi viszonyok, amilyenek. Hogy érhetőbb legyen) nincs megfelelő munkahely, nincs lakáshoz jutási lehetőség, stb.
Maradjunk ennyiben.

It’s the economy, stupid 2012.08.27. 16:42:08

@teevee:
"Bakker, igazán informatív vagy"

Amit eddig írtam se értetted meg, mi a biztosíték, hogy egy hitvitát érdemes veled lefolytatni?

Aki egyenlőségjelet tesz evolúció és természetes szelekció, gyerekvállalás és munkamegosztás közé, aki kutatásokról érdeklődik korai kötődés tárgyában (mit gondoltál, direkt elvettek gyerekeket a családjuktól, hogy kísérletezzenek velük?) de az ajánlott szerzőt meg se nézi, az annyira fogalmatlan, hogy nincs mit kezdeni vele.

A tudatlanságon sok-sok könyvek fölé görnyedéssel lehet ám segíteni, nem kell rám várnod. (Persze a teremtés v. evolúció vitára ne keress megoldást, még nem sikerült véglegesíteni az álláspontokat.)

A viselkedésed meg egy négyévesére emlékeztet, amikor valamit nem akar megcsinálni, és mindenre a "de miért" válasszal reagál.
Mosd meg a kezed- de miért?
Mert piszkos lett - de miért?
Mert négykézláb mászkáltál - de miért?
Ésígytovább.

menőmano 2012.08.27. 16:58:47

@aszekelyek:

manócska kedves itt az életről folyik a szó. Abban meg minden téren jelen van a politika. "

Na! Ne mondja drága! Hát! Azt kell írnom, hogy eléggé egyoldalúan látja az életet. Pontosítok) Egy bizonyos társadalmi csoport életét.

Magasságos egek ura! Talán csak nem! ön is orvos??!!
Hát! akkor a @jjulikája nagyon nagy biztonságban lehet, picike panasza sem lehet, minimum kettő orvos vigyázza nap, mint nap??!!

Hát persze! az ön nagy életéről, többek között, arról folyik a szó! Szerintem.

Hát ! már elnézést! De miből gondolja, hogy önnek joga van minden kommentem után engem helyretenni"?? Árulja már el, ha kérhetem.

osztjónapot! önnek drága.
:(

menőmano 2012.08.27. 17:01:34

Nekem is "hiányzott már ez a színfolt". Komolyan.

menőmano 2012.08.27. 17:18:19

@korábban ulrike:

Nincs itt semmi baj." Hát akkor jó.

Mondjuk nem erre gondoltam konkrétan. Hanem arra, hogy talán csak nem történt valami a Török Gáborral, hogy nem ír új posztot.
De aztán totálisan eszembe jutott :) , hogy biztosan csak nagyon sok, más feladata, elfoglaltsága van.

Csak ennyi lett volna.
:)

menőmano 2012.08.27. 17:20:58

@korábban ulrike:

Bocs. Még annyit. Látja, látja! totálisan hasznos volt a kérdésem. Egyből előugrott a "menyecske" is, hogy fényezze magát. Holmi csirkével, meg miegymással. :(((
:(

It’s the economy, stupid 2012.08.27. 17:56:21

@Khal Drogo:
"Szóval a rendszer összeállt:
Beengeded és fizetsz 14-24 ezret
Nem engeded be és fizetsz 50 ezret majd 14-24 ezret."

Tegyük hozzá, nem azért nem engeded be, mert ilyen rohadék vagy, hanem mert napközben a munkahelyeden cseszed el az idődet. Ahelyett hogy otthon repesve várnád a kéményseprőt, melyik nap lesz szives beesni és jól megvágni.

korábban ulrike 2012.08.27. 20:07:42

@It’s the economy, stupid:
"Ezzel szemben ÉN:
[..] Még egy ekkora tudálékoskodó barom is felfoghatja [..]Úgyhogy KÜLDD EL A KÖTEKEDÉSEIDET @panelburzsuj részére az épületes lótetűs „allegóriáddal” egyetemben, ami mindkettőtökhöz illik. És akkor mindjárt be is kaphattyátok egymáséit." - mondod.

Gratulálok, sokatmondó az argumentációd.

It’s the economy, stupid 2012.08.27. 20:10:41

@panelburzsuj:
Újabb tanulmányok a láthatáron, okosodni fox :))

Közel 10 ezer olyan könyvelőt keres meg levélben a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM), akikről nem állapítható meg egyértelműen, hogy rész vettek-e a kötelező továbbképzésen. Akik ezt nem tudják bizonyítani azokat a tárca törli a nyilvántartásból - mondta Balog Ádám, a tárca adóügyekért felelős helyettes államtitkára a szak-ma.hu honlapnak adott interjúban.

www.nepszava.hu/articles/article.php?id=580060&referer_id=friss

korábban ulrike 2012.08.27. 20:14:11

@menőmano: Minek annyi új poszt, mikor a régi is termel egy rakás off topic a csevelyt.

It’s the economy, stupid 2012.08.27. 20:41:50

@korábban ulrike:
"Gratulálok, sokatmondó az argumentációd."

Nézd meg pontosan, mi az "argumentáció" jelentése, mielőtt megint hüleséget írsz!
Ez egy szerény javaslat volt, amivel magasröptű allegóriádra (lótetű) reflektáltam, s egyben rávílágítottam a helyrehozás lehetséges irányára, lévén célt is tévesztettél vele (a haverod, akit meg akartál védeni, mondta azt a hülyeséget amire írtad) ..

Egyébként egy ilyen lótetűs hasonlat nem annak a lelkivilágáról állít ki szegénységi bizonyítványt, akinek adresszálták, hanem a kitalálójának "emelkedett" gondolkodására világít rá (baljós fénnyel).

Kann ich sonst noch etwas für Sie tun, mein Herr?

graycivil 2012.08.27. 21:05:03

"Tóta W.: Gyökerek

"A magyar nép olyan történelmi gyökerekkel rendelkező közösség, amelynek tagjai azonos módon viszonyulnak teremtő, mindenható Istenükhöz.""

hvg.hu/w/20120827_Gyokerek#utm_source=hirkereso&utm_medium=listing&utm_campaign=hirkereso_2012_8_27

"A magyar nemzet új meghatározása. Elfogadta a Magyarok Világszövetségének VIII. kongresszusa"

Az Isten verje meg azokat, akik ezt leírták! Tartsák meg a maguk "magyarságát". Ezek szerint én "más dimenziójú magyar" vagyok.

graycivil 2012.08.27. 21:09:27

@graycivil:

"Nem igaz, hogy ártalmatlanok: a Szent Koronával, szkítákkal, boldogasszonnyal ékesített baromságok azért fertőzhetnek, mert ezekkel a penészes lózungokkal senki sem mer szembeszállni. Főleg nem a jobboldalon, pedig ez az elmebaj elsősorban őket fenyegeti."

Találó!

jjulie 2012.08.27. 21:43:28

mivanitt, már nagyitóval is alig találni fideszgyíkot, csaknem doklgozik a szívlapát?

panelburzsuj 2012.08.27. 21:55:33

@korábban ulrike:

Annyira összementél szégyenedben, hogy ebben a kommentkazalban alig lehet megtalálni ...

Te tű!!

panelburzsuj 2012.08.27. 21:57:31

@jjulie:

(Na látom, te is épp most álltál optikusnak....)

dr. Bubó 2012.08.27. 21:58:19

@panelburzsuj: :)))) nagyon jo a humorod... megérte belesni... látom varánuszt meguntad... ne féjj én is csak a posztyait olvasom...

már a jogszabájváltozásokat sincs kedvem követni... elfásultam...
el kell menni innen a pics@ba... amig lehet:)

korábban ulrike 2012.08.27. 22:14:06

@jjulie: Isten nem (csak) fideszgyíkkal ver.

panelburzsuj 2012.08.27. 22:17:49

@dr. Bubó:

Délután beleolvastam a Wekerle Tervbe.

Zöldgazdaság, élemiszergazdaság, agrárium...

Aszongya: "tájazonos növényi kultúrák által kínált biomassza"

Na most lehet mondogatni magamban: igen pajtás, ez nem paródia, nem valami jókedvű hacker nyomta föl a kormany-hu-ra; ez Magyarország kormányának programja, a te kormányodé, amivel legyőzzük az untergangos ábendlandokat.

Akkor má mégis inkább röhögök.

dr. Bubó 2012.08.27. 22:21:34

@panelburzsuj: az építéshatóságokat megháromszorozzák tekintettel arra hogy nincs építkezés...

lesz jogköre a jegyzőnek, polgármesternek és a járási tanácsnak uppsz hivatalnak

de jogilag nincs lekövetve... ahogyan a járás sincs alkotmányban... de ez nüansz

most az országos építési szabájok módosultak... szokás szerint az összes hejiépítésiszabájzat alól kihúzták a szőnyeget... plusz pár "apróság". de lexarom... már ugyis csak a cba fog építkezni

panelburzsuj 2012.08.27. 22:31:07

@dr. Bubó:

Szellemi szabadesés.

Soakta törtem a fejemet, hogy vajon mennyi a szándékosság az "elmútkétév" attrakcióiban, de idén nyárra be kellet látnom, hogy ezt ilyen szinten nem lehet mímelni.

Őszintén, kőkeményen - hülyék.

dr. Bubó 2012.08.27. 22:34:33

@panelburzsuj: mindennel spirálba került don vittórió a felcsuti csodacsatár...

hitványság spirál... minél több a hüje annál több okos haggya ott őket...

adó spirál... minél több és nagyobb az adó annál kevesebb az adóbevétel...

nagyon erőlködtek... bexarás lett a vége...

a következő kormánynak is 2/3 kell hogy takaríccson... ezerrel...

dr. Bubó 2012.08.27. 22:36:59

@panelburzsuj: de mondom le kell xarni... majd ha a félázsiai 2 706 292 felkoncolta őket majd mi jövünk, újjáépíteni a romokon...

addig se unatkozz... nagyon élvezem a technikát... csodálatos...

totalcar.hu/magazin/technika/2012/08/27/mindent_tudunk_az_uj_golf_7-rol/

menőmano 2012.08.27. 22:39:21

@korábban ulrike:

Mi a baj? Hát ha nem lesz új poszt, nekem az is mindegy.

menőmano 2012.08.27. 22:41:33

Egyébként is fáradt vagyok, és picikét szomorú.
Nem is érdekel semmi sem.

jócccakát!

korábban ulrike 2012.08.27. 22:43:18

@menőmano: De lesz, de nem fogja felvidítani.

menőmano 2012.08.27. 22:58:49

@korábban ulrike:

Nem is reméltem, hogy felvidít.
Sőt!, hogy bármi itt" engem felvidítana. Ez" nem az a hely, vagyis hát nincs is olyan hely.
Az utálkozás, a kirekesztés, egyebek általában lehangoló szokott lenni.
De mindegy, nincs túl sok jelentősége, csak írtam, hogy tudja ön is.

márta)) 2012.08.27. 23:26:04

Nem láthattuk, mi fog történni?"

fn.hir24.hu/itthon/2012/08/16/nem-lathattuk-mi-fog-tortenni/

hm. De gondolatok lehettek volna. Némelyeknél. Igen.
hm?

márta)) 2012.08.27. 23:28:18

@jjulie:
Ugyan, ugyan. Nem kellene.................

inreallife 2012.08.27. 23:46:02

@Hángérien feeritél rajongó dbeata: elvek vagy érdekek? em hiszem, hogy léteznek 100%-os elvek. igazából az arányok a fontosak. vannak körülmények, szituációk, amikor az ember feladja az elveit valszeg jól felfogott érdekéből. tipikusan igaz az a mondás, hogy soha nem mond azt, hogy soha, meg az is, hogy nincs olyan ember, aki nem korrumpálható, csak az összeg a kérdéses. elvek szerintem csak elméletileg létező sziklaszilárd dolgok, a gyakorlatban ilyenekben nincs. mindenkinek van olyan elve, amiről kénytelen lemondani, vagy a saját jól felfogott, vagy valamilyen csoport, közösség érdekéből. igazából az arány a kérdéses, vannak akik egy 20-asért eladják bármelyik elvüket, mások meg minimális engedményt is alig tesznek érte. pl ha hitler dadusa soksok évvel ezelőtt kapna egy ma nyomtatott törikönyvet, vajon megfojtaná-e kölköt, az elvei ellenére?

inreallife 2012.08.27. 23:48:51

@Hángérien feeritél rajongó dbeata: náluk önkéntes alapon is 100.000 feletti létszám összeverődik. nézd meg az őrsereg, szjpe, meg egyéb szervezeteknek mekkora tagságuk van. pisztollyal a kezükben, már rég puccsra is képesek lennének...

inreallife 2012.08.27. 23:50:50

@panelburzsuj: nem hiszem, hogy bálványimádó vagyok. elvakult is csak egy bizonyos szintig. inkább a témákat hangsúlyozására szoktam élesebben fogalmazni.. :)

inreallife 2012.08.27. 23:52:57

@aszekelyek: na mi van, mégse azt jelenti az eq, amit gondoltál? nem búj ki a válasz alól...

inreallife 2012.08.27. 23:55:07

@It’s the economy, stupid: elsősorban anyagiakra gondoltam. az időm, mint gyereknevelésre fordított társadalmi munka csak kvázi kerül pénzbe, amolyan társadalmi munka....

inreallife 2012.08.27. 23:57:18

@It’s the economy, stupid: ilyet biztos nem írtam. valami félreértés lehet. nem korosztályt írtam, vagy ilyesmi?

hoplita 2012.08.28. 05:52:42

@aszekelyek:
A nejem ápolónő, te barom.
De adjál neki is tanácsokat nyugodtan...mi az neked?:DDDDD

Ennyi jött le Csókakőről, droid? Sejtettem, hogy többet nem fog fel az a libafoshalom, amit a koponyádban hordasz.

dbeata 2012.08.28. 06:27:22

@inreallife: "pl ha hitler dadusa soksok évvel ezelőtt kapna egy ma nyomtatott törikönyvet, vajon megfojtaná-e kölköt, az elvei ellenére?" Ez egy kiváló görög dráma téma. :)
Jut eszembe, mit is tett Hitler? Hogy meg kéne fojtani? Hiszen te épp bőszen tagadtad a holokausztot...

Mondasz valamit, ugyanakkor ha egy extrém példaképpen mondjuk a kedvenc pártod, kormányra kerülve kilépteti az országot az EU-ból, és ezzel pl. megszűnik a munkaerő szabad áramlása, és ezzel a későbbi kijutás legális lehetősége Angliába, nem éreznél egy csepp lelkifurdalást se a dolog fölött, hogy te, úgy szavazol, hogy gyakorlatilag nem is kell a kellemetlen következményekkel számolnod (nem tudom, csak feltételezem)?

Lehetőleg úgy kell cselekedni, hogy a legtöbb embernek a legtöbb jót tegyük (vagy legkevesebb rosszat) szvsz.

Nyilván, az embernek rugalmasnak is kell lennie, nem csak mindig az igazát hajtogatnia, pont ezért nem is szabad konokul kitartani valami mellett.

Amit hiányoltam tőled, az az a szó, hogy "sajnálom". Sajnálom, hogy így kell, hogy gondoljam, érezzem, stb.. Ennyi. Nyugodtan racionalizálhatsz, és azt ráadásul el is fogadom az érveidet.

Ah so, aztán majd ezeket a paramilitáris izéket legalizálni fogják... Csodás. :)

aszekelyek 2012.08.28. 07:54:05

@graycivil: te gréczykém, mondd csak, ezt a vbaromságot egyedül találod ki, vagy terjesztésre kapod? A magyar papírok kamatait nem a FIDESZ állapítja meg. Sokkal de sokkal többet is fizettek a magyar állampapírok, amikor a ballibbantak kormányoztak. Fordulj bizalommal az MNB elnökéhez, vagy valamalyik váteszhez az atv-n. hátha elmagyarázzák neked, hogy és mint és kik határozzák meg ezt a kamatot. A piac, konkrétan szokott erre erős nyomást gyakorolni.

Lassabban mondjam ? A piac , meg a Magyar választói akarattól teljesen független jegybank elnöke ... és van erre egy összeülő tanács , amely vagy hagyja , vagy emeli , vagy csökkenti.

Ezért is kardoztak olyan nagyon , hogy semmi beleszólás és póttag a kormány részéről , merakkormá nem is független a jegybank... Valójában pedig a magyar költségvetés nem független a jegybank tevékenységétől. Amit az eu főbank határoz meg. mert amit elmulatnak simorék, MNB mínuszt, azt is mi álljuk az adóinkból....

Most, hogy nagyon sok állampapírba tették a magyar emberek, hogy ne más zsebébe kerüljön a megtakarításaikat, mindjárt jajveszékelni kezdett gréczykém , összes barátja és üzletfeleik.... Veszik is, meg zsebben is marad nekik a pénz... borzalom lebontottaja demokráciját mind...

aszekelyek 2012.08.28. 08:00:00

@hoplita: remek , ha ápolónő , akkor is előfordulhat vele ez. Akkor nyilván tudja a kedves nejed , miről van szó. Azért te is odafigyelhecc rá....

nyünyüge 2012.08.28. 08:20:38

@aszekelyek:

Szíves tájékoztatásul:

".... Talán ennél is fontosabb, hogy amikor az államkötvények hozamai a jegybanki alapkamat fölött stabilizálódnak, akkor azok a gyakorlatban átveszik annak szerepét a kamatcsatorna működésében. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy egy 8-9-10%-os államkötvény 80-90% feletti mértékben kockázatmentesnek tekinthető, azaz a banki hitelezés ezen hozamszintek + banki költségek[iii] + vállalati kockázat + profit szinten állnak be. Ez hozza létre a gyakorlatban 11-18%-os vállalati hitelezést. Ilyen magas profitszintű vállalkozások Magyarországon gyakorlatilag nincsenek. Nem meglepő módon tehát leállt a banki hitelezés, ..."

Pogátsa Zoltán:
pogi.blog.fn.hu/index.php?view=bejegyzes_oldal&bejid=175063

aszekelyek 2012.08.28. 08:27:16

@It’s the economy, stupid: " ottfelejtett " barátnőm , szülés után...., csecsemőkorában került , szerencséjére , nagyon kis csecsemő korában a nevelő szüleihez. A kötődése nagyon erős ma is , elhunyt nevelő szülőihez. Egy néni , egy bácsi. Nagyon rendes emberek , akiknek addigra már kér gyerekük halt meg , pár naposan. Igaz, hogy felnőtt , volt , sőt már családos , amikor megtudta , hogy örökbe fogadták de nem is ment nagyon utána a dolgoknak. Úgy döntött , hogy neki a nevelő szülei voltak a szülei. Pont.
Racionalizált egy kicsit azért. Addig morfondíroztunk rajta , hogy a bánatba kaphatták meg olyan gyorsan és egyszerűen a szülők , hogy senki nem is sejtett semmit még a lakókörnyezetben sem. Hiszen szült is a mamája , meg hamarosan haza is vitt egy kislányt. Mintha csak koraszülött lett volna... Arra jutott , ő , hogy mivel apukája katonatiszt volt de nem elég magas rangban , lehet , hogy volt neki balkézről is egy babája , aki ő . Ha elismerte az apaságot , akkor úgy talán lehetséges volt ez. Anyuka pedig lemondott a javára a szülői jogairól. Készültünk egy ideig , hogy elmegyünk , együtt , gyerekkori barátnők és csak megkérdezzük , amit nem javasoltak neki firtatni.
Aztán letett erről. Mert a szülei felnevelték és nagy szeretetben. A többi meg már nagyon nem érdekes. Most azon morfondírozok , hogy azért nem tud leszokni a dohányzásról , mert ez ott hever feldolgozatlanul és mégis csak toljam el a hivatalba , vagy ne emlegessem.

teevee 2012.08.28. 08:31:14

@It’s the economy, stupid: Értem.

Tehát abból az állításodból, hogy az evolóciónak célja van, és feladatokat ró ki, (a nemmuszály kutatásokon, a nukleinsavon és a filogenezisen, a csöcsökön és cerkákon, a vadászó apuka és barlangban dekkoló anyuka munkamegosztásán, valamint mindenki más lekezelésén keresztül) eljutottál egy le nem folytatandó hitvitáig, amiben "még nem sikerült véglegesíteni az álláspontokat".

Igazán gratulálok, az érvelés csúcsa. Egy élmény volt.

aszekelyek 2012.08.28. 08:35:58

@nyünyüge: köszönjük. remélem az is elolvassa, aki sosem hallott , nem olvasott Pogátsa Z. úrtól semmit. valamint meg is érti. Az nagyon érdekes, hogy nálunk, paradox módon az is éppen fordítva volt 2009-ig mondjuk de 08-ig biztosan, hogy ennél még magasabb kamatszintek mellett a hitelezés túlzottan nagy arányú is volt , nem, hogy akkor nem állt le. AMimap beszéltünk itt róla, hogy a forinthitelek nagy része bedőlt, mert egyrész nem vizsgálták a hitelképességeket, szokásos módon, áruvásárlásra, autó és hasonlók, nagyon nagy hitelállományt adtak ki, olyanoknak, akikről elsőre lehetett tudni, nagyon kockázatos a dolog. Ezt persze, a kockázatot kiiktatták a bank részére, a szerződésekkel. it1s the economy, stupiddal beszéltem erről. Nem csak a svájci frank alapú lakáshitelek és az eurós, az, ami cseppet bizarr módon zajlott ebben az országban. A cégeket is hitelezték akkor még. rá is ment sok élet munkája, mindenüket elárverezik , vagy már megtörtént.

Erről nem olvastam , hallottam semmit Pogátsa úrtól. Sem. Ez nagyon meleg pite , ha valaki nem akar egy skatulyát.... - érte pedig kár is lenne.

dr. Bubó 2012.08.28. 08:38:31

@nyünyüge: hozzátenném: a 8-9-10% os álamfinanszírozás az gyakorlatilag ÁLAMCSŐD

aszekelyek 2012.08.28. 08:41:40

@teevee: most akkor szerinted determináltak vagyunk vagy szabadon választunk? :) ez nem derült még ki nekem a vitátokból.

inreallife 2012.08.28. 08:43:34

@Hángérien feeritél rajongó dbeata: én mondtam, hogy nem ragaszkodok a jobbikhoz. de amíg a fenti kérdéskörben a öbbi párt még megszólalni sem hajlandó, addig nyugodtan képviselhetik az emberek véleményét, az enyémet nem fogják. és nem azt mondom, hogy sajnos ők nem, hanem azt, hogy végre van egy olyan párt, a megannyi hibája ellenére, amelyik igen! én örülök, nem pedig sajnálkozom...

a választásom következményeit rajtam számonkérni vicces, amikor ezt a fidesz kormány is a nyakunkba szavazta megannyi külföldön élő ember. csak 2004 óta legalább félmillió felnőtt él és dolgozik külföldön...

a hitlert meg pont azért említettem meg, hogy mindenféle erkölcscsőszök, tamtamdobolók meg stb-k, ne jöjjenek mutogatni, hehe nincsenek is elveid... ebből ők is értenek. a holokausztot meg nem tagadom, csak a számok nem stimmelnek...

inreallife 2012.08.28. 08:46:34

@Khal Drogo: bajnaival nem volt problémám. ennek ellenére mégis van egy apró bibi vele szemben. senki nem választotta meg. nem hiszem, hogy a fenti módszereket a kampányba emelve az 5%-os küszöböt megugraná...

aszekelyek 2012.08.28. 09:20:23

@Khal Drogo: ezeket folytatta a FIDESZ:) Az első részben felsoroltakat. Viszont tartotta a nyugdíjak értékét. Az ortodox az, amikor mindent az öregektől kell elvenni? .) meg a legszegényebbektől? :) mert bajnaiéknál ez volt ugye a ternd. Amiért nagyon fel van magasztalva. IMF -nek tett vállalás egyébként, nem ilyen-olyan szakemberség... Amelyet pedig a dr Bubó által itt említett államcsőd elkerülése miatti azonnali IMF kölcsönmegkapásáért vállaltak, ahogyan a válságövezet összes országaiban , napjainkban. hozzátenném még, hogy cinikus ferinc, aki 2008 márc 9 re azt mondta, másnap majd 10.-e lesz, ha a népszavazás elkaszálja az idióta reformnak becézettjeiket, nem említette, hogy akkor bizony hamarost szaladunk az IMF-hez, ha ezt elbukjuk. Mert akik ettől nem kapják meg a zsákmányt, megfosztanak minket a befektetői bizalomtól is. Alighanaem azonosak az illetők. olyan volt az a "reformcsomag" is, mint az energia iparunk privát izélése. Unortodox...... hornék akkor is garantáltak 8 %-os nyereséget, ha egyébként veszteséges lenne.... Ez biztos, hogy nem ortodox kapitalista szokás. Állami kézből így kiadni az energiaipart. Főleg, hogy más államok kezébe adták..., még csak nem is privátba... Nem elég erős kifejezés erre az , hogy kiárusították a javainkat. Nicsak, hát tettek a drága szocikáink elég sok unortodox dolgot. Csak nem tudott róla a szavazótáboruk. azt nem is értem, hogy a jobbik miért nem ezen dolgozik, támogatja a kormányt ebben, hogy a vétkesen elprivátizélt energia szolgáltatást olcsóbbá tegyék... Szili KAtalin biztosan támogatja ebben. Ő pl. elég régen mondta, hogy felül kéne vizsgálni a privatizációs szerződéseket. Ki is utálták érte....

Ne tüntessük fel bajnait és kormányát úgy , mintha az eredetileg a csődhöz vezető utat nem ő , személyesen kövezte volna ki ferinkkel együtt. Oszkótól sem vagyon feltétlenül elájulva.

márta)) 2012.08.28. 09:27:03

Vértes: nem az E.ON-ra kellene költeni az állam pénzét"

"Miközben az sem világos, hogy miből fedezzük majd a nemzetközi kötelezettségeinket. Még az is lehet, hogy IMF-pénzből vásárolunk majd, ahogy a MOL-részvények esetében is.

Egyetlen hasznot jelenthet ez, a politikait- mondta Vértes. Ez abban állhat, hogy a háztartáshoz tartozó energiadíjakat alacsonyabban tartják.

A villamos energián egyébként van profit, de azt nem gondolja, hogy például az MVM hatékonyabban fogja majd üzemeltetni a gáz, és a villamos üzletágat, mint az E.ON. Magyar állami vállalat ugyanis majdnem kizárt, hogy jobb üzletet kössön a Gazprommal, mint a hatalmas tőkével rendelkező E.ON"

atv.hu/belfold/20120827_vertes_andras

Lehetséges megoldás mutatkozik az E.ON hazai gázüzletágának megvásárlására, amennyiben a kormányzat "ismét" hozzányúl az MNB-nél lévő betétjéhez."

www.portfolio.hu/vallalatok/energia/megvan_a_penz_az_eon-vasarlasra.171926.html?utm

Ugyanis) "Régen ült már annyi pénzen az állam, mint most"

Amint júniusi elemzésünkben rögzítettük: amennyiben a következő bő egy évben sem lenne EU/IMF-megállapodás, de forint alapon 2013 végéig nagyjából be tudna vonni a tervezett összegeket az aukciókon a magyar állam, akkor elméletileg onnantól aukciós forrásbevonás nélkül is "ki tudja húzni" a 2014 tavaszi választásokig, azaz rendben tudná törleszteni adósságait, nem lenne csődesemény"

www.portfolio.hu/deviza_kotveny/akk/regen_ult_mar_annyi_penzen_az_allam_mint_most.

"...ami még megmaradt abból a hatalmas vagyontömegből, amit a magánnyugdíjpénztárak államosításakor megkapott "

Na. Igen! Hát valahogy így nézne ki a helyzet.
hm?

menőmano 2012.08.28. 09:34:17

Pontosítok! pardon) Ez a lényeg szerintem.

""ki tudja húzni" a 2014 tavaszi választásokig, azaz rendben tudná törleszteni adósságait, nem lenne csődesemény" "

osztjónapot!

:)

menőmano 2012.08.28. 09:36:16

Elnézést! Lemaradt.

Utána esetleg totális helyzet (mondjuk az most is van) :) , káoszt, zűrzavar??
Hát komolyan.............
:)

aszekelyek 2012.08.28. 09:41:47

@nyünyüge: az IMF hitel felvétele és felhasználása is érdekes ebből a szempontból. Elsőre ugye , fogadkozás , ígérgetés , hogy nem nyúlnak hozzá. Majd amikor hozzá is nyúltak , mégis , annak semmiféle látszata nem volt a magyar gazdaságban. Pedig a kormány azt állította , ők nyúlhattak csak hozzá ugyanis , hogy ők azt bankoknak adták , hitelezésre. Ami nem történt meg. A bankszövetség akkori elnöke állítása szerint. Magyar vállalkozásokat hiteleztek volna ? Hazaiakat , melyek a hazai költségvetésbe tolták volna a pénzt és munkahelyeket teremtettek vagy tartottak volna meg azáltal ? Nem tudok ilyesmiről. Pápai húséknak adott feri nagy csinnadrattával valami kis lóvét és még egynek , keleten. Aztán hallottam , hogy Vietnamba küldött bajnaikám elég nagy lét..... Ami nem magyarázható jó lépésnek abban a helyzetben.... Már a magyar államadósság felhasználása és a rövid visszafizetési határidő ismeretében. Még ha az a befektetés egyszer majd tényleg fog valakinek , sorost említették azzal kapcsolatban is , valami hasznot hozni. Visszafizetnünk most kell.

menőmano 2012.08.28. 09:45:12

Tavaly május-júliusban a 15-64 éves korosztályban hárommillió 800 ezer foglalkoztatott volt, amely 56,1 százalékos foglalkoztatási aránynak felelt meg, szemben a 2010 azonos időszaki 55,5 százalékkal."

atv.hu/penztarca/20120828_ksh_nott_a_munkanelkuliek_szama

"Nőtt a munkanélküliek száma".

Most totálisan az jutott eszembe. Hogyan is adta át a Bajnai kormány az országot?? :)

***********

Most nem tudom? az a "fránya" gazdaság miért (is) nem akar működni??

Én annyira szeretnék már minden szépet és jót olvasni, és persze írogatni. (legalább egy picikét)

:))

Khal Drogo 2012.08.28. 09:49:43

@inreallife: Ha most indulna, akkor majd kiderül mekkora támogatottsága lesz. Remélem indul és remélem nem MSZP jelölt lesz, hanem lesz egy önálló pártja.

aszekelyek 2012.08.28. 09:49:55

@Khal Drogo: mivel a bankok és a biztosítók egy cég , a végén , logikus ez is. A kilencvenes években, hadd emlékeztsselek, amikor a piacunkra bevonultak, minden településen a legnagyobb épületet vagy bank vagy biztosító szerezte meg. Az nagyon ki lett pofozva. Gondolod, hogy nem a mi pénzünkből? ne vicceljünk már.... Egy huncut garast sem tettek oda ők. Már a bankok és biztosítók tulajdonosai. Ami kis léért megkapták az épületeket, annak már az elején a soszorosát realizálták haszonban. talán fel kéne már fogni, eltelt 22 év, hogy sem bank, sem biztosító nem dolgozik úgy, hogy rendesen fektessen be ebben az országban. Emlékeztetnék , hogy az egészségügyi piacunkat is befektetés nélkül óhajtották volna megkaparintani. Az volt ferink reformjának valódi értelme. Az ő feladata. Az állami lerombolásával teremtették meg az igényt arra, hogy majd a külhoni tulajdonú egészségbiztosítók azt a piacot is uralják.

aszekelyek 2012.08.28. 09:58:16

@graycivil: épülésedre:) elmondom, hogy a farizeusok között is voltak szadduceusok , Ők sem homogén társulat voltak:) egyik részük hitt az angyal, lélek, létezésében, másik részük tagadta azt. . Hitbéli eltérések tehát ilyen több ezer évesek már az írástudók között. neked mondjuk előbb tudnod kéne , mit mond az írás..., hogy írástudó legyél. Most még tagadod csak az Írást. nem tudod. Viszont a legokosabbnak is hiszed mellé magad. Nagy tudású , kedves kommertárs.

aszekelyek 2012.08.28. 10:02:20

@márta)): most ez hír? régen megígérték az mszp-nek ámeriken urak, hogy összefognak velük a gazorbán leveréséért. tegnapelőtti hír. Most kérdés az, hogy mit tervez bajnai? Miután több éve taníttatják pont erre, hogy mit csináljon a John Hopkinson amerikai pénzen? nem, ez nem kérdés. Az kérdés, hogy sikerül-e nekik. Vagy, ahogyan csharles gati 5. pontja szerint, ha választáson nem sikerül átvenniük a hatalmat, igen amerikaiaknak, akkor kő kövön nem marad, úgy leszünk felszabadítva , mint IRAK..., afganisztán ,...

graycivil 2012.08.28. 10:04:11

"A svájci neonáciknak nagyon tetszik Orbánék alaptörvénye

A "faji azonosságot" hirdető neonáci Hazamozgalom az Orbán-kormány alaptörvényének nemzetfogalmát érzi magához a legközelebbinek. A hazások álláspontja az, hogy a nyilasok hagyományait ápoló Jobbik jobban elkötelezett lenne "Magyarország etnokulturális egysége mellett"."

nol.hu/belfold/a_svajci_neonaciknak_nagyon_tetszik_orbanek_alaptorvenye

Na, végre "helyére került" a Tákolmány! F.Y!DESZ

aszekelyek 2012.08.28. 10:06:41

@márta)): vértes , ahaaa... a tévedhetetlen. Valami elementárisan taszít engem de elejétől fogva abban az emberben. Oké, hogy használt autó kereskedő stílusa van, minden téren de nem az , ami annyira taszít benne. Azt hiszem, hogy az a metakommunikáció, ami a m imikáján látható, hogy folyvást pénzért hazudik. Ő sem hiszi , amit mond. -magyarul. :)

menőmano 2012.08.28. 10:08:12

@aszekelyek:

Hát! Már elnézést drága! hogy beleszólok.

Na! ne már!

, mint IRAK..., afganisztán ,... "
Totális elvetemült népség egyébként, aki a sajátjait is öldökli. Képtelenek lennének egyébként (is) a valamikori demokratizálódásra (is).
Szóval! ne rohanjunk ennyire előre. Ha kérhetem.

Egyelőre maradjunk meg csak a mostani, hazai politikai, gazdasági helyzeteknél.

menőmano 2012.08.28. 10:12:00

@aszekelyek:

Figyeljen már picikét!

Lehet, hogy a @jjulikáját el tudja kábitani, nap, mint nap. De sokakat nem.
Elhiszi ugye??

Önnél drága totális a helyzet. szinte mindig.

osztjónapot! önnek!!

:)))))

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.08.28. 10:15:31

@aszekelyek: ha azt mondaná, hogy csakafideszjóésgyurcsótányegysz*r, akkor bezzeg tetszene.
Mert ilyen vagy.
Egyébként Vértes természetesen 1 f*szkalap.

menőmano 2012.08.28. 10:16:50

@korábban ulrike:

Remélem jól aludt kedves. Felvidította saját magát, miután sikeresen?? "beszólt" nekem.
:((

menőmano 2012.08.28. 10:20:12

@Hángérien feeritél rajongó dbeata:

@korábban ulrike: ;) "

Minek tetszik annyira örülni??!!!

menőmano 2012.08.28. 10:23:00

@jjulie:

Én kezdek aggódni magáért! Mi történt? már normálisan írni sem tud. Úgy látom.
Totális lehet a helyzet önnél is.
Szerintem.
:))

inreallife 2012.08.28. 10:34:47

@aszekelyek: azt te hogyan hívod, hogy akkora várólisták vannak, mert a kormány kevés pénzt ad a kórházaknak, hogy sokan kénytelenek fizetős helyekre menni, hogy időben kés alá tudjanak feküdni? pedig régen várólista nélkül is ellátható volt a teljes lakosság, most pedig még többet is vonnak az adónkból. mégis várólisták vannak? a kórházak röhögve meg tudnák csinálni a dupláját is az adott vizsgálatoknak, ha fizetné az állam...

hegyilány 2012.08.28. 10:38:41

Na! Ne már! Ő" a "láthatatlan ember". Ő az aki "Reggel és este mindig itt vagyok, ha nem írok akkor olvasok".

Ő" az aki) "Mindig a gyengébbnek szurkolok, a művészeket szeretem".

Többek között. Nem kell aggódni érte, "megéri a pénzét."
(szokták mondani).

nyünyüge 2012.08.28. 10:45:29

@aszekelyek:
"Az első részben felsoroltakat. Viszont tartotta a nyugdíjak értékét. "
Tartotta a nyugdíjak értékét. Mármint azokét, akiket nem minősített át járadékossá. A többieké (pl. rokkantaké), drasztikusan csökkent. Függetlenül attól, hogy hány év munka után, mennyi járadékfizetés után rokkant meg az illető.
Akik egyben elveszítettek mindennemű nyugdíjaskedvezményt is.
Amúgy köszönik, jól vannak :(.

menőmano 2012.08.28. 11:18:26

Hát! Ja! Totálisan jó ! Egyre másra repkednek" a magyar politikusok (is) Amerikába. Szinte "minden" politikai oldalról".

osztjónapot!

:)))

menőmano 2012.08.28. 11:21:11

Na megyek a dolgomra. majd később visszanézek. Ha tetszik, ha nem önöknek.
ennnnyyi.

:)

It’s the economy, stupid 2012.08.28. 11:21:14

@inreallife:
Kikerestem:
"nagyvárosban nőttem fel, és itt azt láttam, hogy a gyárakból mindenki hordja haza a cuccokat. gyakorlatilag fusizni jártak be. voltak, akik a hátukon vitték a rendszert, apám pl gmk-zott, biztos sokan voltak ilyenek is. csakohgy nem tudod szétválasztani a rétegeket. a 25-35 ledolgozott év meg össze sem hasonlítható a mai helyzettel..."

márta)) 2012.08.28. 11:27:32

@aszekelyek:
Költői kérdés) Ön drága elhiszi, amit itt" nap, mint nap írogat! Önnek mennyit fizetnek ezért?
Nem kell írnia semmi, csak emlékeztetem.
:((

márta)) 2012.08.28. 11:31:58

@aszekelyek:
Ne butáskodjon már! Mi az, hogy "Orbán leverése". Senki sem akarja leverni, főleg nem a nagy Amerika".
Esetleg leváltani szeretné, úgy demokratikusan) valamely politikai erő.

"Most kérdés az, hogy mit tervez bajnai?"

Nyugi, nyugi. Időben meg fogja tudni ön is. gondolom.
:))

inreallife 2012.08.28. 11:32:37

@It’s the economy, stupid: kimaradt egy és szó, akkor talán jobban szétvált volna, bár szerintem így is ugyanazt jelenti, mert változott az alany... :)

...jártak be. és voltak...

It’s the economy, stupid 2012.08.28. 11:44:40

@teevee:
"nemmuszály"

Most őszintén: aki ilyet leír, azzal mi a francot lehet kezdeni? Lássuk be, minden újabb fröcsögéseddel csak mélyebbre ásod magad. Ez jó neked?
Szerintem kezdd itt a tanulmányaidat :
muszaj.hu/

Főemlősök képesek az un. kétfázisos jellegű tevékenységre: pl. táplálék megszerzését eszközhasználat közvetíti. Megpróbálkozom vele, hátha te is vagy egy bonobo szintjén: az eszköz ez lenne:
www.google.hu/

Ezzel sajnos inkább csak szellemi táplálékot tudsz keresni, ide beírod a téged érdeklő szavakat, legyen ez most EVOLÚCIÓ és CÉL, és láss csodát, csomó linket fog kidobni. (Hogy mennyit értesz meg belőle, az más lapra tartozik.)

Pl.: György Lajos: Véletlen vagy céltudatos evolúció?
bocs.hu/3part/gyorgy-02-10.htm

Ezzel a módszerrel hármas célt érsz el:
1. Valami rád ragad, ami nem kosz.
2. Nem kell engem zaklatnod a hülyeségeddel, ugyanis ahhoz nem vagy elég intelligens, hogy az "érdeklődéseid" valódi természetét álcázni tudd: ostoba és értelmetlen kötekedés, (vö: troll)
2. Nem égeted magad nyilvánosan otrombaságodat csak setétségeddel felülmúló beírásokkal.

Peace.

It’s the economy, stupid 2012.08.28. 11:48:44

@korábban ulrike:
"Isten nem (csak) fideszgyíkkal ver."

:DDDD
Igen, ott vagy pl. te magadnak.

márta)) 2012.08.28. 11:53:50

Nem azért ment a Bajnai Gordon Amerikába, hogy hadsereget "hozzon be". :)
Hanem ezért (is).

"Bajnaiért máris kapva kapott egy másik intézmény is: a washingtoni Johns Hopkins Egyetem is megkereste.

A volt kormányfőt még év elején kérte fel a Columbia vezetése, hogy oktasson náluk, így New Yorkba is költözött. Bajnai egyébként az Európai Unióval és az uniós gazdaságpolitikával kapcsolatban tart előadásokat.
A megbízás letelte után az egykori miniszterelnök nem hagyja faképnél Amerikát.
A Johns Hopkins Egyetem Nemzetközi Tanulmányok Iskoláján ugyanis évi négy alkalommal tanít majd; ott jelenleg is számos illusztris volt politikus tart órákat.
Ehhez már nem kell huzamosabb ideig ott laknia, alkalmanként elég néhány napot Washingtonban időznie."

vagyis) "Meghódította Amerikát Bajnai" vagyis) Magyarország volt kormányfője.

***********

Bajnai politikai szerepvállalásáról ezt mondta: ”Nem gondolom magam politikusnak.

Politikus az, aki hivatásszerűen azzal foglalkozik, hogy a közhatalmat megszerezze és megtartsa.

Én soha nem akartam sem megszerezni, sem megtartani a hatalmat.

Nem vagyok párttag. A válságkezelésből fakadó sajátos attitűddel viseltem átmenetileg az ország egyik legfőbb politikai tisztségét." "

Van ilyen is.
hm?

További szép napot!

dbeata 2012.08.28. 12:57:38

@inreallife: "én örülök, nem pedig sajnálkozom..." Félreértesz. Sajnálni, hogy itt hagyod az országot, ami a szülőfölded, én így értettem.

Én örülök, ha valaki el tud köteleződni egy párt mellett, amire én nem vagyok képes jelenleg. Remélem, nem baj, ha olykor - kisebb-nagyobb vehemenciával - rákérdezek, hogy miért, milyen alapon?

"a választásom következményeit rajtam számonkérni vicces,"
Nem tudom, ha én nem itt élnék, nem szavaznék, és nem azért, mert nem érdekelne az ország sorsa. De elfogadom, hogy másképp látod.

A Bajnai egy tehetséges üzletember, ért a gazdasághoz. Ezzel együtt ő tényleg nem politikus, és a csapatában nem is igen látok túl erős ideológiát, vagy értékrendet, ami kötőanyag lenne. Izé, meg hát, az offshore tevékenységet se vetette meg, ami nálam eléggé kizáró ok (ne akarjon államférfi lenni, hirtelen).

@menőmano: Kedvelem ulrike-t és küldtem neki egy mosolyt. De ha gondolja, Önnek is küldök egyet: ;)

menőmano 2012.08.28. 13:51:43

@Hángérien feeritél rajongó dbeata:

Csak nyugodtan kedvelje. Nem zavar. Én nem kérek az ön mosolyából.

It’s the economy, stupid 2012.08.28. 13:58:53

Nagyon érdekes dolog jutott ma tudomásomra:

Helyi oskola igazgatóját (is) kirúgták a múltkorában, mire a szülők+tantestület írt egy petíciót, amit egy választott küldöttség vitt be a képviselőtestület azon ülésére, ahol erről a kérdésről döntöttek.

Eltelt pár hét, a választott küldöttség minden tagja behívót kapott polgári szolgálatra, kivéve két hapsit, akik nem ide bejelentett lakosok. A behívottak közül ketten nők, az egyik tetejébe elvált.

Most a két srác várja, hogy utoléri-e őket a ner keze önkormányzatokon átívelően. :S

márta)) 2012.08.28. 14:09:32

@It’s the economy, stupid:

Bocsánat! "polgári szolgálatra, "
És? béke időben, mit csinálnak ezek a szolgálatosok?
Mert "én nem tudom". De esküszöm, hogy holnap estére utánajárok, hogyan is működik ez valójában. Mármint ez a behívósdi.
:(

It’s the economy, stupid 2012.08.28. 14:57:28

@inreallife:
"...jártak be. és voltak..."

Nemtom hány éves vagy, dolgoztál-e "a zelmút rencerben"...
Először is nem volt ám mindig öt napos a munkahét. Másodszor nem mindenhonnan lehetett bugázni, mert motozás volt kilépéskor. (Jó, erre is születtek városi legendák, nem mind valóság.)
Harmadszor nem mindenhol lehetett végiglógni a napot.
Ráadásul aki meg is akart élni, az mind vállalt másodállást, nekem is volt két állásom hétköznapra, plusz egy a vasárnapra. És mikor nagyon szarul ment, még éjszaka is mentünk, rendszerint pékségbe, vagy nyomdába segédmunkásnak. Nem biztos, hogy elcserélnéd a mai helyzetet az akkorira.
Szóval az akkori 2x6 napos munkahéttel hidd el, "ér annyit" egy munkaév, mint ma.

graycivil 2012.08.28. 15:02:47

@aszekelyek: "...mondd csak, ezt a vbaromságot egyedül találod ki, vagy terjesztésre kapod? A magyar papírok kamatait nem a FIDESZ állapítja meg."

Te beszélsz vadbaromságokat. Valóban nem a FYDESZ állapítja meg, de a FYDESZ kockázatos vadbaromságai miatt lehet csak ilyen magas hozamígérettel eladni.

Másrészt a ballib magas kamatai egy globálisan jóval válságosabb időszakban voltak ilyen magasak.

Amúgy csillapodj, mert a hülyeség a dühvel keveredve rendkívül undorító elegyet alkot. :-)

It’s the economy, stupid 2012.08.28. 15:04:44

@márta)):
"És? béke időben, mit csinálnak ezek a szolgálatosok?"

Azt még nem tudjuk, mert még csak a behívókat küldözgetik, de állítólag 60 nap kiképzésben is részesíthetik az embert. Az egyenlő a munkahely elvesztésével.

panelburzsuj 2012.08.28. 15:35:14

@inreallife:

Az önismeret lassan érik.

Van időd.

korábban ulrike 2012.08.28. 15:59:06

@menőmano: Nem beszólásnak szántam, csupán csak jelezni akartam, emberi hiba, hogy az ember mindig jobbat vár. Ezért csalódik. Olykor még az is, aki csak nem sokkal rosszabban reménykedik.

It’s the economy, stupid 2012.08.28. 16:10:32

@aszekelyek:
"az IMF hitel felvétele és felhasználása is érdekes ebből a szempontból. Elsőre ugye , fogadkozás , ígérgetés , hogy nem nyúlnak hozzá. Majd amikor hozzá is nyúltak , mégis , annak semmiféle látszata nem volt a magyar gazdaságban."

Megint a veteményeskertben jársz, bogaram! (Vö: zőccség)
"Elismerte a Magyar Nemzeti Bank, hogy kevés volt a magyar devizatartalék, és többek között ez vezetett az IMF-féle mentőcsomaghoz [2008-ban]", azaz nem volt akkora a valutatartalék, hogy a Guidotti-Greenspan szabály szerint a rezidensek (devizabelföldiek) nem rezidensekkel (deviza-külföldiek) szembeni teljes éven belüli bruttó adósságszolgálatát fedezze.

Na ez magyarul kb. annyit jelent, hogy mivel ugye konvertibilis a forint, az mnb átváltja valutára azt a hitelt, amit a magyar forintban fizet a banknak, hogy a bank haza tudja küldeni az anyabankjának, a többi vállalkozás (multi) is valutában viszi ki a jövedelmét, meg a magyar importőrök is kénytelenek valutára váltani a forintjukat, hogy a szállítóikat kifizessék stb... Erre a célra nem állt elegendő valuta rendelkezésre 2008-ban. A szabad piacion meg akkor is drágán és nem elég gyorsan tudtak volna valutát szerezni. Nem magyar vállalkozások részére vették fel az imf hitelt, senki nem is mondott ilyesmit.

Az ilyen helyzet elkerülése miatt döntöttek úgy később, hogy megnövelik a valutatartalékot.

hvg.hu/gazdasag/20081117_guidotti_szabaly_mnb_tartalek_szint

UI: mindig várom, mit mondott Szent Pál a politikusokról!!!

inreallife 2012.08.28. 18:06:48

@Hángérien feeritél rajongó dbeata: sajnálni sajnálok sok mindent. nem költöznék, ha nem éreznék kényszert. az elmúlt 20 évben feléltették a korrupcióval a cigányokkal és a nyugdíjasokkal az ország jövőjét. most már nincs jövője az országnak, többször mondtam, hogy itt már kis vágásokkal nem lehet előrébb lépni, csonkolásokra meg láthatóan nem mernek a pártok beruházni.

külföldön nem tudok szavazni, mert állampolgárságom nincs még meg hozzá. így a hazaiaknak, akik nem jönnek velem, fogom az érdekeit nézni...

inreallife 2012.08.28. 18:11:24

@It’s the economy, stupid: nehezen tudom megítélni, mert én nem dolgoztam az átkosban. ennek ellenére mindenhol gyárból kihordott alkatrészeket láttam, szinte az összes családnál, ahova bejáratos voltam, sőt a felnőttek soxor még hencegtek is ezzel. mondjuk ez ma sincs másképp, szvsz...

nyünyüge 2012.08.28. 18:42:12

@inreallife:
Azért tényleg jó volna, ha utánanéznél rendesen - objektív adatok alapján, nem "érzésből" meg "politikai nyilatkozatokból, hogy ténylegesen mennyit éltek fel azok a rettenetes nyugdíjasok, és mennyi ment el jól-rosszul segélyezésre, azon belül cigány családok támogatására a nagy közösből.
Nem kellene felülni a 6-800 ezer rokkant, meg az újszülöttek 10-20 százaléka gyerektámogatásért születik, .... és hasonló, a politikusok és professzionális vagy amatőr propagandistáik által kitalált, hangulatkeltésre kitalált szövegeknek.

korábban ulrike 2012.08.28. 20:07:55

@nyünyüge: Nem felülés, ez a felültetés blogverziója. Persze igen-igen egyszerűsített üzenetekkel (vagy propaganda, vagy ellenpropaganda). Mivel az üzenetek tényleg egyszerűsítettek - hogy mást ne mondjak - , közvetítésük pedig sulykoló jellegű, egyre komolyabb esélyt adok az utóbbinak is.

dbeata 2012.08.28. 20:17:39

@korábban ulrike: Gern geschehen! Ich bin doch geehrt.. (vagy vmi ilyesmi, ha jól emlékszem).

panelburzsuj 2012.08.28. 20:27:14

@nyünyüge:

"meg az újszülöttek 10-20 százaléka gyerektámogatásért születik"

1 csalpótért, 1 adókedvezményért, 8 meg "csak úgy"...

Ha van "nemzeti hagyományunk", akkor az az, ahogy a mindenkori magyar kormányzat hadakozik az "elfogyás" rémképével.

Közel ötven éve a gyerekvállalás - közvetlen vagy közvetett - anyagi jellegű támogatása a fő-fő csapásirány.

Most a rendszer "finomszabályozása" van terítéken. Az már nem elég, hogy magyar állampolgár születik, azt is irányítani szeretné a kormányzat (és a "közvélemény"...), hogy azon belül milyen jellemzői legyenek annak a gyereknek, amiért olyan sok közpénzt áldozunk.

És nehogy összekeverd: ez már nem korrupció (=megrontás) - ez nemzetpolitika.

dbeata 2012.08.28. 20:32:06

@inreallife: Az megvan, hogy Ikarus busz ajtóból összeállított kalyiba az udvaron? :))

Szerintem a legnagyobb rákfene a korrupció Mo-n. Itt pedig az egész rendszer romlott, a pártfinanszírozástól, megvesztegetett politikusoktól kezdve a feketéző adófizetőkön át az egyházakig.
Az átláthatóságot kellett volna/kellene megoldani, és ezután lehetne tisztábban látni a helyzetet.

Ha Bajnainak lenne bátorsága, ennek a feltakarításához.

"most már nincs jövője az országnak" Húha, ez marha szkeptikus lett. Elment az életkedvem is...:(

dbeata 2012.08.28. 20:35:09

@panelburzsuj: A szocpolt (Fészekrakó) kihagytad... Az pedig akár 2 millió is lehet...

szocpol.bankarnet.hu/szocpol-2012

korábban ulrike 2012.08.28. 20:37:18

@Hángérien feeritél rajongó dbeata: Jaj, mindenfajta rendhagyó igékkel!
Erről mindig Brian élete jut eszembe, mikor falfirkálás közben elkapják a rómaiaik, s tartanak neki kis latint. Marha jó.
www.youtube.com/watch?v=QYGInEXBhAg&feature=related

inreallife 2012.08.28. 20:51:56

@nyünyüge: tessék. 1-es ábra:

"A magyar költségvetés kiadásai 2007-ben közel 10 százalékponttal magasabbak a GDP
százalékában, mint a hozzánk hasonló fejlettségű európai országokban"
www.bankszovetseg.hu/anyag/feltoltott/HSZ6_karman_665_677.pdf

"NGM: Túl sok a szociális kiadás, nem növekedésbarát az "
hirszerzo.hu/profit/2011/2/18/20110218_ngm_allamhaztartas_kiadasok

"az elsődleges kiadásaink is magasabbak a régiós versenytársainknál. Az államháztartás jelenlegi kiadási szerkezete nem növekedésbarát: alacsony a beruházási kiadások és magas a folyó kiadások, ezen belül is a szociális juttatások aránya."
www.kormany.hu/download/6/7d/10000/Gazdas%C3%A1gra%20teleped%C5%91%20%C3%A1llam.pdf

nem kell hozzá sok kulcsszó a gugliban. a szociális kiadások nagyon nagy része olyan pénz, ami soha nem térül meg. emiatt magas az adóteher, az pedig folyamatosan behúzott kéziféket jelent a gazdaságban. ha kinyírjuk a gazdaságot, nem lesznek adófizetők, nem lesz nyugdíj se. most ott tartunk, hogy az adófizetők eltűnnek, a nyugdíjasok meg felélnek mindent, mert csak 15-20 év múlva omlik meg véglegesen a rendszer, azt meg pont leszarják, kik élnek akkor és hogyan, meg miből. a cigányok sem terveznek hosszú távon, legalábbis mindig a köv hónapban kapható segélyt karikázzák a naptárban. ennyi.

dbeata 2012.08.28. 20:53:19

@korábban ulrike: Egyszer láttam csak. Nagyon lefáradtam tőle...

www.youtube.com/watch?v=jHPOzQzk9Qo

Főleg ezen a részen.... Sírva nevetve.

ménrót 2012.08.28. 20:55:56

@inreallife:
Ezt olvastad????!!!!! Itt olvasható betiltott Csurka :A hatodik koporsó drámája ,nagyon jó és( tetszett ) a dráma ,érthető miért tiltották be a zsidók és a komcsik !!!!!!
radicalpuzzle.blogspot.hu/2012/08/megint-megy-hiszti-hatodik-koporso.html

panelburzsuj 2012.08.28. 21:04:12

@Hángérien feeritél rajongó dbeata:

10-ből 3 az már nem fért volna a 20 százalékba...

("Ellenpróbát" szándékosan nyilván senki sem fog csinálni. Így aztán sose fogjuk megtudni, hogy valójában hány gyerek is születik minden támogatástól függetlenül "akarva", és mennyien születnek meg - pénzért ... )

korábban ulrike 2012.08.28. 21:14:52

@Hángérien feeritél rajongó dbeata:
"Well, I think I know what song will be played at my funeral"
Ez volt az egyik komment. Mindig kap valami jó ötletet az ember.

korábban ulrike 2012.08.28. 21:19:43

@panelburzsuj: Számoljunk.
- 2 a reprodukcióra;
- 1 a hazának (a szabadságharcokra);
- 1 a hazának (ha a szabadságharc elbukna, mit megszoktunk);
- 1 meg azért mert aznap este valami miatt éppen megérte (míg nem jött a Wekerle 42 terv).

dr. Bubó 2012.08.28. 22:05:34

"TiK TaK TeK, über ciki ismét :D"

"Mondjál kevesebbet, akkor nem tudnak belekötni"

"Súgta oda Hajdú János, a TEK vezetője a Szíriában kiszabadított magyar túsznak a sajtótájékoztatón."

index.hu/belfold/2012/08/28/mondjal_kevesebbet_akkor_nem_tudnak_belekotni/

inreallife 2012.08.28. 22:08:15

@ménrót: azt nem, de helyette itt egy ilyen a zsindexen:

index.hu/belfold/2012/08/28/zsido_alapitvanyok_vettek_meg_az_arany_alkonyt/

kóser kaját meg rabbikat a népnek, agymosás v2.0 indul...

panelburzsuj 2012.08.28. 22:46:24

@korábban ulrike:

Ezt én is kiszúrtam, és rögtön be is ugrott két dolog:

- eddig miből számoltak, ha egyetlen kutatócsoport hatévi kotrásai a töredét se találják az összes korábbinak?

- ez vajon hogy hat mindenféle szénmérlegekre?

(+ csak nem a plankton is magyar?...)

panelburzsuj 2012.08.28. 22:54:11

@dr. Bubó:

Mondtam is asszonynak:

- Méghogy nem Mária országa... Ilyen megvédnökség mellett már rég por és chomuv vogymnánk, ha nem lenne valami extra protekciónk odafönn...

dr. Bubó 2012.08.28. 23:00:42

a fides mafia tanácsokat ad a szír kormánynak hogyan kell elnyomni és (le)kezelni egy félázsiai származék csürhét... tehát első lépcső volt: TEK civilekbe lövési tanácsai...

a fides mafia az akció további lépcsőiben:

második: demokrácia tanácsokat fog adni drkubatov
harmadik: nyugdíjrencer megvédési tanácsok drselgeci
negyedik: gazdaság azonnali gyors fellendítése drmatolcsi
ötödik: a közbiztonság megszilárdítása "kéthétalatt" program... drpintér
stb

panelburzsuj 2012.08.28. 23:17:52

@inreallife:

Jaja, öregotthonok sírszéli lakóit manipulálni - nehogy a keresztyén mennyországba kerüljenek... Vagy mi a pláne benne?

(Még ha azzal jönnél, hogy biztos a vagyonkájukat akarják a hitközségre hagyatni... Ebbe még lenne valami éca... )

inreallife 2012.08.28. 23:40:31

@panelburzsuj: az a része nem megy, az előző vezetés elkaszinózta. gondolom az új kuncsaftokat akarják megfejni. lehet a kóser kajától hamarabb feldobják a pacskert az öregek, mert az nem rentábilis, hogy 30 éveket kártyázzanak a rabbival... de az is lehet, hogy csak sima ingatlanspekuláció van benne, ha jól emléxem 1500 körüli ingatlanról van szó, de nem nézek utána... :)

mindegy, tarlós átpasszolta a nyuggereket a zsidóknak, valszeg busásan megérte nekik, és valaki csúnyán fizetni fog érte...

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.08.29. 01:50:11

@panelburzsuj: öregkorukra majd megkedvelik a flódnit...

hoplita 2012.08.29. 06:28:11

@Khal Drogo:
Én is remélem....:DDDDDDD

hoplita 2012.08.29. 06:31:54

@graycivil:
Nyomd a pöcsöd a nolodba, vince.:)
Meglátszik rajtad, hogy azt búvod naphosszat, nyilván azé' vagy ilyen hülye.:)

hoplita 2012.08.29. 06:56:44

@dr. Bubó:
Az nem semmi vót....
Az a tapló hajdú bevetési göncben, barettel a fején, stukkerrel az oldalán sajtótájékoztat...:))))
Dőltem a röhögéstől...mekkora egy untermajom a csutitörpe házi uszkárja...:DDDD
Mert komondornak nem nevezném....megsértődnének a komondorok.:)

hoplita 2012.08.29. 07:00:00

@inreallife:

- Na, fiam, tudod-e mitől édes a kávé...?
- Hát a cukortól apám.
- Nem fiam, a kavarástól.

hoplita 2012.08.29. 07:02:30

@Hepci:
Azt én is szeretem, pedig se öreg, se filoszemita nem vagyok..:DDD
A sóletet meg kimondottan csipázom..jöhet bármikor.
Lehet hogy kriptozsidó vagyok?:)))

teevee 2012.08.29. 07:42:40

@It’s the economy, stupid:
Komolyan érdekelne, hogy melyik megnyilvánulásomat tartod fröcsögésnek, különös tekintettel arra, hogy te miket írtál nekem (tudatlan, fogalmatlan, bonobonó szintje, négy éves gyerek, nem vagy elég intelligens, ragad rád más is mint a kosz, otrombaságod, stb.).

Ha egy ilyen egyszerű és könnyen ellenőrizhető kérdésben is ilyen elfogultan ítélsz, akkor hogyan lehetne komolyan venni a bonyolultabb dolgokról kifejtett véleményedet?

Ha korábban a teljes eszmetörténettel és a filozófia egészével akartad állításodat alátámasztani, akkor György Lajos cikkének belinkelését viccnek szántad, ugye? Arisztotelész vs. György Lajos?

aszekelyek 2012.08.29. 07:55:31

@inreallife: a számok nem stimmelnek... sztem a holocaustot sem köbméterre, sem rőfre mérik. tegnapp olvastam, hír, hogy visszakérik a pénzt a ... amerikai székhelyű intézménytől, mert nem számoltak el a pénzzel, ami a túléláket illette volna.... Ami ugye a túlélőkkel szembeni gazemberség. ezt pedig ez a kormány kéri vissza. A szövegben, amit ideröfiztél, a külföldön élőkkel van valami gond, hogy ők szavazták volna meg a FIDESZ kormányt..., amit alá kéne valamivel támasztani. 2004 óta valóbsn sokan mentek el dolgozni, főleg a fiatalok. nyilván azok mentek el, akik itt nem kaptak rendes állást vagy fizetést. 2004-ben pedig szocik kormányoztak.még utána hat évig. Ami alatt mindenki mehetett , amerre látott.... HA nem tetszik, el lehet menni, szólt a ferink, a munka adóknak is....

Most úgy vélem , abból , amit megkaptam a munkahelyvédelmi terv részleteiről , levélben , hogy komolyan leültek tárgyalni a munkaadókkal ebben a kormányban. Addig tárgyalgattak, míg kisütötték, hogy és milyen körülményeket kell a kormánynak a gazdaság szereplői számára kialakítani, hogy tudjanak több embert foglalkoztatni.

Ez nagyon messze van attól a stílustól, kormányzati kötelesség szegéstől, amit feriék csináltak. eszük ágában nem volt olyan körülményeket kialakítani a vállalkozások számára , melyek között növelni tudják a foglalkoztatást. Azért, mert valaki külföldön él, nem veszíti el a jogát, hogy jobb kormányt szavazzon meg , a hatalom gyakorlására, mint az, amelyik miatt inkább külföldre ment. Orvost sem képezünk már a külföldnek , kizárólag. A mi adóinkból, hogy aztán nekünk meg ne legyen egy szál orvosunk sem.... No és már nem szlovákiában 16 % a jövedelemadó, hanem itthon, úgyhogy visszatelepülésről is lehet szó. Azoknál a vállalkozásoknál, kétszáz minimum , akik azóta nem itt adóztak , hanem a szlovákoknak.

A kármentés zajlik. Erősen. Söprögetik vissza a bevételt a magyar büdzsébe , amit a szoci évek alatt kihánytak onnan.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.08.29. 08:06:00

@hoplita: én is szeretem a flódnit.
Legfeljebb az a bánatom, hogy ritkán lehet igazán tökéletes (kellőképpen szaftos, nem túl édes, a lehetőségekhez képest könnyű) példánnyal találkozni.
De ez a somlói vagy a Gundel palacsinta esetében sincs másként...

aszekelyek 2012.08.29. 08:12:02

@inreallife: ezért hát nincs fegyverviselés. Senkinek. helyesen. rendkívül primitív 100 ezernek sem. Aki úgy összeverődik, puccsozni... persze vannak, mi is tudjuk, akiknek ez éppen kapóra jönne.... ha a piszkos munkát velük végeztetnék el. Ilyen már történt azért a világtörténelemben. Kösz, nem kérünk olyat. Az, hogy az erőszakra hajlamosak, összeverődnek, nem jelent jót, egyáltalán. Az éppen semmiben nem különbözik attól, ha a kisebbségiek összeverődve és felfegyverkezve lépnek fel.... Pont semmiben nem különbözik. Mind a kettő aszociális , csoportos erőszakot elkövető , törvénysértők , bűnözők serege.

aszekelyek 2012.08.29. 08:29:16

@graycivil: nahát, svájci neonácik? há nem csak a zorbáncigánynácifasiszta egész európában? Svájciak is ? Mit nem mondsz gréczykém és népszamárság ! :) Ezek nem fognak ugyebár itt masérozni a Lizsében..., mint demszkyék alatt a német neonácik... Arról mit írt a népszamárság? Mindenkinek vannak tehát európában , az egyre szaporodó hírek szerint erről...., noenácijai .Kisül a végén, hogy egyik se jobb nálunk , ha nem vigyázol.... és kommunistáik is ott nyomulnak az EP-ben...

Egyébként pedig te vagy a hibás, mert nekem tetszik a zorbán kormányzása. :D
Ilyen " logikával "dolgoznak a népszamárságnál... -ami ugye elég nevetséges... Kicsit értelmes emberekre nem úgy hat , ahogy ők akarják. Uszíccsá még gréczykém, mer puha vagy!

aszekelyek 2012.08.29. 08:42:24

@inreallife: NA és? Jártál már a zsidó öregotthonban vagy az árvaházukban? Van róla pontos ismereted vagy csak előítéleted van?

aszekelyek 2012.08.29. 09:13:40

@inreallife: rasszista előítéleteket hőbörgő nyikhajkám , az van , hogy nem kollektíven bűnös senki. Se cigány, se magyar, se zsidó.

Ha ezt be tudod építeni a gondolkodásmódodba , akkor jelentkezhetsz ...... nálam. Esetleg beszélgetek majd veled EQ-ról.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.08.29. 09:21:00

@aszekelyek: az is ritka, ki bűntelen.
Egy biztos: csak fideszes lehet. :D

aszekelyek 2012.08.29. 09:22:18

@dr. Bubó: Akkor jó. Volt egy évtized , amikor csak magyar cég nem tudott építkezni. Vagy kettő ....@korábban ulrike: írjatok Tony Blair-nek , meg a mi ferinknek is , hogy minek is az a négy gyerek ? nekik.... ferié , első, simán menne az elbukott szabadságharc áldozatának,.... amilyen sokat vesződött vele , önként..., míg nem szóltak rá.

aszekelyek 2012.08.29. 09:28:42

@márta)): vértes jósda megmondta.... , akkor biztos úgy is van... kevéssé szimpatikus amway ügynökhöz mennék én is ezt kérdezni.... , biztosssss is... No de félre a tréfát. A portfoliot kissé komolyabban lehet venni. Tény, hogy megvan rá a pénz. Amennyiben sikeresen visszavásárolják, attól fogva az hoz az államkasszába. bele. nem kiviszi onnan. magyarázzam el külön, hogy ez miért lesz jó, esetleg Vértes őúrnak is, meg agresszolgának is? Annak a piszok nagy pénznek csak az áfa tartalma is igen sok pénz , amit a magyar fogyasztók havonat befizetnek majd akkor , fenntartani a magyar költségvetést. Szépen , azon a hiányszinten , amin kell. Mondjam lassabban ?

aszekelyek 2012.08.29. 09:46:05

@menőmano: hogyan is adta át ? üres kasszával, kifosztva és eladósítva. Konkrétan. Még ők is meglepődtek , hogy egyáltalán volt 0.9 növekedés, mert nullát ígértek. Meg azt, hogy mindenkinek fájni fog. Fáj is. Ma is. Az az adósság, amit ők vettek fel de mindannyian törlesztjük. Bajnai úgy kezelte a válságot, hogy csak a szegények zsebeit forgatta ki. Ezt nem folytatta a FIDESZ. Már dolgokat pedig , amit elkezdett már az a kormány , pld , előírta a rokkantak felülvizsgálatát, folytatta is a FIDESz. Mondjuk azt sem pontosan úgy, ahogy a szocik szája ízének lett volna jó.

No és a legfontosabb. bajnai kormány idején akarták odaajándékozni végleg azt a háromezer milliárdot a kötelező magánnyugdíj tőkét , amit Orbán inkább a magyar költségvetésbe kért a tulajdonosaiktól és meg is kapta.

Még nem hallottuk egyiküktől sem, a haza és haladástól sem, miért lett volna jobb, ha az a pénz soha többé nem került volna a magyar költségvetésbe, amit a nyugdíj céljára a magyar adófizetők oda befizettek és annak átutalása miatt, plusz adórészt kellett befizetnie mindenkinek a költségvetésbe, amivel azt ki is kellett pótolni a nyugdíjkasszában.

Ezt , ha mondjuk megvilágítaná vértes , bajnai vagy oszkó. Hogy értsük ideát is.... Végelszámolást ők is törvényben rögzítették. Semmiképpen nem ment volna tovább az a rossz rendszer. Csak kiesett volna további 3 ezer milliárd a nagy kölcsön visszafizetésének fedezetéből .

@Hepci: :DDD mindenesetre , ahogy elnéztem a kétharmadot , velük van.... , nem az istentelenekkel. :D

aszekelyek 2012.08.29. 10:00:11

@It’s the economy, stupid: azt írta, hogy nem is kellett dolgozni rendszerváltás előtt..., amire panel írta neki, hogy ezzel a dumával azért ne menjen be menőzni egy rendes magyar kocsmába.... értékek közt nőtt fel egyébként sok rasszista és kiváló mentalitású is..., mind, a ku klux klánból ezt mondaná és a dél- afrikai fehér apartheid pártiak is..... de szerintem breivik is.... és akik megölették azt a keneddyt..., meg Martin Luther Kinget. Az értékeit látjuk, olvassuk és rökönyödünk meg rajta. Mondjuk én nem annyira, mert tudom és szem előtt tartom, hogy a német vezérkar a hitleré, magasan képzett , kimondottan művelt fockókból állt.... mengele is ugye orvos volt egyébként... csak ugye a defektek.... , meg a hasfelmetsző is orvos volt.... , ami csak így eszembe jut....

aszekelyek 2012.08.29. 10:08:12

@menőmano: egyrészt adtak nekik hozzá fegyvert , másrészt ugyanolyan elvetemült, aki nem hagyja, hogy a belügyeiket maguk intézzék. Sajátjaik öldöklésére meg itt van nekünk a szadistapárt, mega z 50. évforduló embertelen rendvédelmi működése. Semmi de semmi különbség. Vétlen és fegyvertelen emberekre lövettek, törvénytelenül. Aztán kitüntették érte azt a vérebképű gergényit. Feri meg nagyon elégedett volt. A törvénytelen és embertelen öldökléssel. Brávó. teccik még valamit vakkantani? Kik hívták vissza az épp távozni készülő oroszokat a sajátjaikat öletni , 56 -ban ? -40 évig ideiglenesen itt állomásozni ? Amerikaiak a Catrina idején éles lővés paranccsal , nem mentési paranccsal küldték a járőröket , sajátjaikat leöletni , mert szegények voltak , hogy elhagyják a helyet idejében...és vízhez vagy élelemhez próbáltak volna jutni. Azt se küldtek nekik. Csak éles lőszert , beléjük. Miről teccik makogni ?

aszekelyek 2012.08.29. 10:12:41

@panelburzsuj: azt viszont megtudtuk, hogy csak olyan kap gyest, aki dolgozott egy évet legalább....

aszekelyek 2012.08.29. 10:15:39

@graycivil: @márta)): charles gati butáskodott, nem én... gréczykém, na mi a fene.. , hát amikor sokkal több volt ennél? Akkor kinek a kockázatos ferisége miatt volt annyira magasa kamattal eladható csak? :D

aszekelyek 2012.08.29. 10:19:40

@graycivil: globálisan ennél is szarabb volt ? Röhejes vagy , te gréczykém , nem kicsit , nagyon... - és milyen ócska , devalvált szöveg ez már... Sem ekkora államadósság nem volt , sem más , egészen 2008-ig. Amikorra nekünk már a seggünk kint volt a gatyából és közel sem volt ennyi tartalék sem. ferikéd szerint pedig minket el is került a válság..... :DD ekkora marhaságokat is képes volt mondani...., aztán másnap meg az ellenkezőjét.

aszekelyek 2012.08.29. 10:22:34

@Hángérien feeritél rajongó dbeata: tévedés , nem azt a kis osztrák selejtet kellene megfojtani a bölcsőjében..., hanem aki üzletében őt felhasználta. Finanszírozóját. Anélkül kocsmai hőbörgő maradt volna , mint itt nálunk a kis nem megfojtottak. Ugye te sem hiszed, hogy ő tudta volna eltenni az útból Hindenburgot ?

aszekelyek 2012.08.29. 10:26:41

@Hepci: ez érzelmi alapon nyugvó vélemény rólam , úgyhogy spongyát rá....., nem köll komolyan venni , sem magamra. Vértes tényleg az.. Mi másért tágítana fejet ő az atv-ben ?

aszekelyek 2012.08.29. 10:28:55

@graycivil: mindenki tudja , hogy ők nálunk a hülyeségig nácikok..., köszönjük a svájci nácikoknak a megerősítést.

Khal Drogo 2012.08.29. 10:29:52

A jegybanki tranzakciós adóval kapcsolatos számokat elfogadja a Költségvetési Tanács, de vannak olyan intézkedések, amelyek bevételeivel kapcsolatban további számításokat kérnek az adóhivataltól - mondta Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács (KT) elnöke szerdán a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.

---

Elszabadult Kovács Árpád a NER rendszerében. Lassan annyit akadékoskodik, hogy feloszlatják újra a Költségvetési Tanácsot.
A világhírű számolóbűvész Matolcsy azt mondja, hogy ennyi lesz, akkor ennyi lesz. Igaz, még soha semmi nem lett úgy, ahogy Matolcsy mondta, de majd most.

aszekelyek 2012.08.29. 10:39:01

@nyünyüge: VAlóban, voltak, akik el sem mentek. Voltak akik valami hajmersztő fiatalon kaptak nagy nyugdíjat. Voltak, akiket eldugtak a munkanélküli statisztika elől. egyébként tudod, hogy bajnaiék, akik elrendelték a felülvizsgálatot, pontosan milyen kritériumok alapján állapítottak volna meg nem jogosultságot? A nyugdíj az nyugdíj. bele volt abba gyömöszölve mindenféle más jogcímen és kreált alapon való járadék is. Szerény tudomásom szerint. nagyon sok olyan ismerősöm van és rokonaimnak is, akik csak megvették a státuszt. Hogy ne kelljen adót fizetniük, sőt nekik adjon pénzt az államkassza. ezt nem tudom támogatni. Meg azt , ahogy eldugták a munkanélkülieket. Aki munkaképes, miért ne dolgozhatna? Most hozzáteszik a munkaadóknak azokat a kedvezményeket is, amikkel alkalmazhatják is őket. meddig kellett volna cipelni a nem nyugdíjas korukig aktív befizetőinket a nyugdíjkassza terhére, amellett, hogy még a kötelező magánnyugdíj összeget is kiszedték abból... ? Mind a két döntést meghazta a bajnai kormány, szocik. A kötelező magánnyugdíj kasszák végelszámolással történő megszűntetését is és azt is, hogy bizony felülvizsgálják a rokkantakat. Mindenütt Európában egyébként így tesznek. Nincs nagyon mód kamu rokkantságra. Túl sokan optimalizálták úgy az adóikat , hogy a többiek fizessenek nekik , miközben ők aktívak , csak a státuszuk nem az. A milliárdok is optimalizáltak. A marhákkal meg finanszíroztatták az egészet..., akiket dolgoztattak és adóztattak. Ennek szerintem véget kellett vetni. Meg a munkát terhelő-éppen ezért!- nagy adóknak.

aszekelyek 2012.08.29. 10:43:08

@inreallife: a te adódból biztosan nem vonnak többet, nyikhaj. Régen, ami előtt a ferink szabad kezet adott szétverni a szadistapártnak a mi kis jó vacak ellátásunkat, az régen volt. A FIDESz elvetette ennek minden lemodellezett formáját, mely tanulmányokat ellopták az OGY irattárából és megcsinálták a szadisták, keresztül verve azt a szocikon. Akik húzódoztak is tőle. Azt kérlek én a szadistapárt és ferink és a szocik elévülhetetlen bűnének nevezem. Mivel egyidőben ezzel, hatalmas adósságot is terheltek a lakosságra. Ami megakadályozza, hogy többet költhessenek az egészségügyre.

It’s the economy, stupid 2012.08.29. 10:43:41

@teevee:
"Ha korábban a teljes eszmetörténettel és a filozófia egészével akartad állításodat alátámasztani, akkor György Lajos cikkének belinkelését viccnek szántad"

?????MILYEN ÁLLÍTÁSOMAT?????
Sajnos az eszmetörténet egyelőre csak vitatkozik azon a kérdésen, hogy van Alkotó (van célja a fejlődésnek), vagy csak úgy véletlenül lett a világ (fejlődik bele a vakvilágba). Egyik oldal (vö: idealisták) erre esküszik, másik (vö: materialisták) arra.

Te erről se hallottál?
Persze miért hallottál volna, ha az evolúció fogalmával sem vagy tisztában.

Bizonyosság hiányában, ki mit hisz: világnézeti kérdés, az erről való vitatkozás HITVITA.
Mit kéne nekem ebben a hitvitában - ahogy írod - ALÁTÁMASZTANI?

Ami a teljes eszmetörténetet illeti: Nietzsche azt mondta, a filozófiatörténet a platonizmus története, műveletleneknek a vallás, művelteknek a filozófia formájában. (Vö: az alapok nélkül nem érthető az egész: egymásra épül.)

Arisztotelész vs. György Lajos: Ez megint az ostoba troll kérdése.
A cikk arra válasz, hogy mai emberek is hisznek abban, hogy van célja az evolúciónak, de te vagy nem fogod fel, VAGY NEM AKAROD FELFOGNI – trollkodsz.

Egyébként mi lehet setét agyad mélyén: hogy talán György Lajos BUTÁBB, mint Arisztotelész???
Biztosíthatlak hogy nem, hiszen bölcsészettudományból nem csak egyetemi végzettséget, hanem doktorátust is szerzett. Ismeretelméleti szempontból nézve, Arisztotelész az ő tudásának részhalmaza. Hozzád képest meg maga az Empire State Building.
hu.wikipedia.org/wiki/Gy%C3%B6rgy_Lajos_(irodalomt%C3%B6rt%C3%A9n%C3%A9sz)

Még egy gyöngyömet eléd vetem: a HELYESÍRÁSUNK úgy válik biztossá, hogy sokat olvasunk, méghozzá KÖNYVEKET, ahol a lektorok gondoskodtak a megfelelő helyesírásról, és ez VIZUÁLISAN megerősíti a tanító nénitől tanultakat. Te bebizonyítottad, hogy olvasott sem vagy.

Na akkor a kacsa hasonlat alapján: csőre van, mint egy kacsának, hápog mint egy kacsa, totyog, mint egy kacsa – ez egy kacsa.

Esetedben: olvasatlan vagy (helyesírás hiánya), nem vagy tisztában a használni akart fogalmakkal (tanulatlanság jele), a mondatok értelmének ellenkező jelentést tulajdonítasz (ostobaság jele), lenézel másokat, anélkül, hogy a cipőjük sarkáig érnél (ostobák magabiztossága) és végül nem veszed észre magad (otrombaság jele): én lennék hülye, ha ÉRTELMESNEK tartanálak.

Úgyhogy ellenkező bizonyításig fenntartom magamnak a jogot rólad azt a véleményt kialakítani, mi szerint olvasatlan, műveletlen, ostoba és otromba troll vagy.
Eme véleményem a megnyilatkozásaidra alapozom, kinyilvánítására meg te KÉNYSZERÍTESZ, azzal, hogy nem vagy hajlandó leakadni rólam.

márta)) 2012.08.29. 10:58:18

@aszekelyek:

Milyen jó kedves, hogy te annyira tájékozottnak képzeled magad.
Nem probléma egyébként, az sem ha lassan írod, az sem ha akárhogyan.
Önnek kedves mindig igaza van. gondolja???

Na.Ja. Teszi a pénzt egyik zsebéből a másikba az állam. Volt már ilyen.......................
hm?

márta)) 2012.08.29. 11:02:54

@aszekelyek:
hm. Kedves? most akkor feri, vagy ferenc???
Látom, állandóan körülötte forog önnél minden, egyszerűen nem tudja kiverni abból az okos fejecskéjéből.
hm??

inreallife 2012.08.29. 11:08:20

@aszekelyek: nyanya. pont a számok miatt fizetjük a többszörösét. az nem zavarja a pénztárcádat?

cserében az eq-ról még mindig nem sikerült írnod, a várólistákkal kapcsolatban is lapítasz, mint szar a gazban.

a fegyverviselés most a cigányság sajátságossága. aki meg a saját tulajdonát védi az had ne legyen már bűnöző... amicsban is szabad a fegyverviselés, ott mindenki bűnöző?

It’s the economy, stupid 2012.08.29. 11:09:29

@aszekelyek:
„tegnapp olvastam, hír, hogy visszakérik a pénzt a ... amerikai székhelyű intézménytől”
Léteznek gazemberek? Hű. Remélem ez a te korodban nem meglepő.
Jó pár éve volt egy 1 eurós keresztény akció: afrikai gyerekek segélyezésére havi 1-1 ojrót kértek (főként német) családoktól, akik ezzel kvázi „megvásárolták” a lelkiismeretük nyugalmát, amolyan jó farizeus módjára. Pár év múlva kibukott, hogy a penna, aki szervezte, kastélyt vett, drága autókat, utazgatott osztályon felüli szállodákban megszállva, összességében igencsak nagy lábon élt a pénzből. Lehet, hogy valamennyit Afrikába is eljuttatott… :S Őt, meg a közreműködőket azután persze lecsukták, elkobozták a kastélyt. Emberek bizalma béka segge alá le. Lelkiösmeret 1 ojrós megváltása bukta.

Apropos, hova lett a zsé. amit a vörösiszap katasztrófára befizettünk? Mikor lesz kint a neten az elszámolás, amúgy üvegzseb módon?

„amit megkaptam a munkahelyvédelmi terv részleteiről , levélben”

Nocsak, nocsak. Megjött, hogy mit kell kommunikálni róla?
A hátterét ismerjük, ne félj, majd a ner-kompatibilis vállalkozásoknak fogják odaadni. Tudod, egyenlő pályák, egyenlő esélyek.
Úgyhogy maradjunk annyiban, ez egy újabb költséges gaztett a gazdaság ellen, kifejezetten feri JAVÁRA kell írni, hogy nem avatkozott be ilyen torzító ötletekkel a gazdaságba.

„No és már nem szlovákiában 16 % a jövedelemadó, hanem itthon, úgyhogy visszatelepülésről is lehet szó.”

Ez a legviccesebb… Szlovákiát akarod hozzánk hasonlítani? Mi vagyunk az „ezer adó országa”, finn mintára, csak náluk TÓBÓL van ugyanennyi. Haha.

inreallife 2012.08.29. 11:10:32

@aszekelyek: érdekes gazdasági meglátásaid vannak. az eon gázüzletága csak 2007-ben volt nyereséges, mióta megvették a moltól. tehát nem nyereséget hozna az államnak, hanem veszteséget... már megint dilettáns voltál gazdasági kérdésben, ahogy az orbán is. nem unjátok?

inreallife 2012.08.29. 11:13:49

@aszekelyek: meséld el, melyik kormány adta át pluszpénzzel a kormányzatot? mikor nem volt költségvetési hiány? miért mondta orbán azt, hogy elődje egy jó állapotban lévő országot adott át? ha júniusban hiány volt, akkor júliusban 29 pontban miért engedett el többszázmilliárd bevételt többek között a társasági adó csökkentéssel? és miután sikeresen 7,6%-ra növelte a hiányt a fenti intézkedéssel, akkor miért a nyugdíjpénzemmel tömte be azt?

teevee 2012.08.29. 11:18:52

@It’s the economy, stupid:
Csak szólok, hogy az a György Lajos, akit most belinkeltél (és akinek bölcsészeti doktorátusa volt), NEM az a György Lajos, akinek az evolúció céljáról értekező cikkére korábban hivatkoztál.
Szóval, fogalmad sincs kire hivatkozol, de fölényeskedsz. Ismét gratulálok.

inreallife 2012.08.29. 11:19:06

@aszekelyek: azért mert te egy hülye birka vagy, akit irányítanak, az emberek egy viszonylag nagyobb részére ez nem jellemző. ezek az emberek elérnek valamit. te a skizofréniádat itt éled ki a blogon, mert a kocsmában már 3. adag feles után elkergetnek a sok halandzsáddal együtt. ettől függetlenül vannak emberek, akik elérnek dolgokat, mindenféle háttértevékenység nélkül...

It’s the economy, stupid 2012.08.29. 11:23:56

@Khal Drogo:
"Elszabadult Kovács Árpád a NER rendszerében."

Hahaha! Meg a zombucman is! Aszonta, 20-25 alkotmánybírósági beadványon dolgoznak jelenleg, a hamar kész törvények tömegesen ütköznek beléje a hamar kész zalaptörvénybe.
Sajnos nincs elég kapacitásuk, hogy gyorsan összerakják az utóbbi időben formai szempontból igencsak obskúrus alkotmánybírák igényeit messzemenőkig kielégítő beadványokat, ezért kicsit lassan haladnak.

Csikorognak az olajozatlan fogaskerekek...

Hajrá Árpád! Hajrá Máté!

inreallife 2012.08.29. 11:27:53

@aszekelyek: nanemá. eonra, meg közgépre, meg a teljes hirdetési piacra van pénz, a várólistákra most éppen nem jut? nem lehet, hogy a nyugdíjemelés helyett mondjuk a várólisták csökkentésére csoportosítsa át az állam a pénzeket? ne mond azt, hogyha a gyógyszerkasszát 100 milliárddal csökkentették, akkor a várólistákat ne lehetett volna megszüntetni. ostoba kifogás. olyan a rendszer, amilyet ők csinálnak belőle. most hosszabbak a várólisták, mint az elmúlt8évben. orbánék még rosszabbul csinálják...

inreallife 2012.08.29. 11:32:30

@aszekelyek: "No és már nem szlovákiában 16 % a jövedelemadó, hanem itthon, úgyhogy visszatelepülésről is lehet szó. "

erre én is felkaptam a fejem.

www.portfolio.hu/vallalatok/penzugy/felezodott_a_raiffeisen_profitja_hitelgondok_magyarorszagon_3.171993.html

megnézheted a táblázaton, hogy mennyi hitel bukik be magyarországon, és mennyi szlovákiában. valahogy orbánéknak sikerült a manyup államosítás óta 15%-ról majdnem 30%-ra tolni a nem fizető hiteleket. tudod kik nem fizetnek? a szegényeid, akiket megmentettél...

It’s the economy, stupid 2012.08.29. 12:03:28

@teevee:

:DDDD
Jóvan, elrontottad a játékomat, hogy hülyét csináljak belőled, de azért megnyugtatlak, "az igazi György Lajos" se egy hülyegyerek.
vm.mtmt.hu/search/slist.php?lang=0&AuthorID=10005780

Na akkor tovább a lenini úton! Ugyanezzel a módszerrel most nézd meg, mit jelent evolúció, természetes szelekció, hogy kell írni a muszájt, és így tovább. Fog ez menni egyedül is! Főként az én kihagyásommal!

teevee 2012.08.29. 12:24:44

@It’s the economy, stupid:
Az "igazi György Lajosról" van könyv is, én olvastam. És te?

It’s the economy, stupid 2012.08.29. 12:29:20

@inreallife:
"tudod kik nem fizetnek? a szegényeid, akiket megmentettél..."

Igen, és ezek jellemzően valóban a lakáshoz, kocsihoz, (na jó, plazmatv-hez is) vették fel a hitelt, nem spekulációs céllal, mint a végtörlesztésesek döntő többsége.

A napokban már írtam, a bedőlt hitelek több mint fele ráadásul forint alapú, tehát a svájci frank árfolyamára se lehet a dolgot rákenni, KIZÁRÓLAG a szegények "megmentése" az oka.

márta)) 2012.08.29. 12:30:38

Összességében természetesen nem vitatható, hogy mindig kedvezőbb, ha egy hazai vállalat felel egy ország energiaellátásért, de a túlzott állami kontroll magában rejti annak kockázatát, hogy torzulnak a piaci viszonyok, és az energiaellátás az újraelosztás részévé válik, ami a gazdaság számos egyéb szektorának működését is torzíthatja.

A kevésbé fizetőképes rétegek megsegítésére, energiaellátásuk biztosítására sokkal szofisztikáltabb és hatékonyabb eszközök is rendelkezésre állnak, mint a "forrás" általi beavatkozás.

A várható tranzakció nemzetközi megítélését mindenképpen beárnyalja az elmúlt két évben lezajlott, a működési környezetet nehezítő szabályozásváltozások sora, ami eltántoríthatja a külföldi szereplőket a további magyarországi beruházásoktól."

www.portfolio.hu/vallalatok/energia/eon-sztori_mire_megyunk_az_ujabb_nagybevasarlassal.171984.html

Vagyis) "E.ON-sztori: mire megyünk az újabb nagybevásárlással?"

Most nem tudom?! Esetleg lemaradtam volna!? Úgy gondolom, hogy nem túl nagy a tolongás a külföld részéről, vagyis hát! nem akarnak tömegével itt" befektetni. nagyberuházni. :(
Már most is olyan a helyzet, amilyen................
Szomorú valóság.
hm?

márta)) 2012.08.29. 12:34:27

Bizalmas részletek az óriási elbocsátásról"

www.portfolio.hu/vallalatok/munkaugy/bizalmas_reszletek_az_oriasi_elbocsatasrol.172014.html?utm_source=hirstart&utm_medium=portfolio_linkek&utm_campaign=hiraggregator

Hogyan lesz így egymillió új munkahely?
Ha valaki esetleg tudja, segitsen már megérteni?! ha kérhetem.
Igen.

It’s the economy, stupid 2012.08.29. 12:35:39

@teevee:
Nem olvastam könyvet György LajosRÓL. Hallgattam viszont előadást, meg olvastam cikket György LajosTÓL. (GABA-ügyben, 70-es évek vége).

Ráadásul egyik legjobb barátunk farmakológiából kandidált, (ma a Sandozt boldogítja) így futólag magánéletben is ismertem.

inreallife 2012.08.29. 13:55:17

@It’s the economy, stupid: hát igen, úgy mentik a szegényeket, mint ahogy a nyugdíjamat is megmentették... ...tőlem, hogy odaadják másnak. az életben nem lesz értékálló nyugdíjam, de ezt egy hithű fidgyülis birkát a legkevésbé zavar... hülye birkája, jövőre kezdődtek volna a kifizetések belőle, és onnantól csak 75%-át kellett volna fizetnie az államnak....

inreallife 2012.08.29. 14:18:56

""Megdöglötök, ahányan vagytok!" - Cigányterror Pápán

Ferenczi Gábor, a Jobbik Veszprém megyei elnöke egy elkeseredett pápai házaspártól kapott levelet. A képviselő jelezte, az asszonnyal telefonon beszélt, kérésére a hölgy összefoglalta panaszait e-mailben. A levelet némi stiláris korrekcióval, a házaspár személyes biztonsága érdekében nevük elhagyásával közöljük."

kuruc.info/r/26/100604/

pörög a kampány....

dbeata 2012.08.29. 14:34:42

@inreallife: Engem az zavar ezekben a táblázatokban, hogy a GDP arányában nézi, és nem látom sehol azt, hogy melyik országban mennyit adóznak (nyugdíjjárulék, eü járulék, stb.).

Megtévesztő, hogy szociális juttatásnak hívja azt, amit elvileg már előre befizetett az ember, tehát nem ingyé' van az a nyugdíj, meg eü ellátás).

"Család- és gyermektámogatásra fordított kiadásaink a többi visegrádi országénál a GDP közel 1,5 százalékával bőkezűbbek, sőt még az EU-27, EU-15 összehasonlításban is nagyobbnak bizonyultak."

??

inreallife 2012.08.29. 14:58:18

@Hángérien feeritél rajongó dbeata: valahogy össze kell hasonlítani a kiadásokat. a gdp nem a legtökéletesebb mérőszám, viszont könnyen és gyorsan számolható, és nagyjából pontos is. az arányosított kiadások meg azért szükségesek, mert különben az jönne ki, hogy a németek költenek a legtöbbet, és a máltaiak a legkevesebbet, mivel ott laknak a legkevesebben.

a családtámogatást nálunk nagyon megdobja az egy összegben adott szocpol, már amennyiben valaki igénybe tudja venni. teszem azt, én két gyerekkel már nem voltam jogosult...

dbeata 2012.08.29. 15:13:50

@inreallife: Az viszont tény, hogy attól, mert recesszió van Mo-n, az én nyugdíjjárulék fizetnivalóm nem csökkent...:(

Khal Drogo 2012.08.29. 21:04:46

@márta)): 1 millió új közmunkás lesz.

Khal Drogo 2012.08.29. 21:09:29

@inreallife: Láttam tegnap Volnert a tv-ben, arról nyilatkozott hogy fel kell számolni a Fidesz gazdagokat támogató adórendszerét. Azt ugye tudjuk mit jelent...
Mi a véleményed arról hogy a Jobbik nem akar egykulcsos adót?

Khal Drogo 2012.08.29. 21:17:24

@inreallife: Egyébként megnéztem az a videót, amit belinkeltél. Volner valóban higgadtan és érthetően válaszolt, a kérdezők félelmetesen bénák voltak.
Ha Volner vezetné a Jobbikot, mint ahogy csak alelnöke, és ha ez lenne a párt hivatalos ideológiája, mint ahogyan a buzizás és zsidózás és primitívség lásd a bunkó Zagyvát, a ripacskodó Pörzsét, akkor még azt mondod egyszer vihetné valamire a Jobbik.
Volneron kívül a Balczó tűnik értelmesnek és nyilatkozóképesnek, Vona szerintem gyenge eresztés mind radikálisnak, mind pedig középre tartó politikusnak.

Khal Drogo 2012.08.29. 21:20:34

Na ma a NKH új elnöke, az egykori ifi súlyemelő EB győztes fószer elejtette hogy lehet hogy mégis csak lesz a százszor letagadott rendszámcsereprogram. A nemzet üdvére.
Nekem nincs kocsim, de jól gondolom ugye, hogy a rendszámcsere miatt több okmányt ki kell cseréltetni és szerződéseket kell módosítani stb.
Ez rengeteg időbe és pénzbe fog kerülni, haszna az állampolgárnak nulla.

teevee 2012.08.29. 21:24:20

@It’s the economy, stupid:
Akkor ezek szerint tudtad, hogy derék farmakológus, de filozófusnak laikus.
De nem számított, ezt dobta a gugli.

inreallife 2012.08.29. 21:26:22

@Khal Drogo: hát igen, volner jobb volna, de a tömegeknek az kevés. vona viszont bátran vállalja a kényes témákat. nekem szegedi már nem tetszett, ellenben novák telitalálat. a tipikus polgárpukkasztó figura. ők együtt a jobbik.

az egy kulcsos adó szerintem jó. az adójóváírás szerintem rossz. egy normális szakirányt választó mérnök simán kap 300.000-es fizetést magyarországon, minden magyar fiúcska mehet az iskolapadba, 30%-nak diplomát kell úgyis szereznie. a kertészeti diploma királyi család hiányában sokat nem ér. a 16%-os adó arra sarkalja az embert, hogy ne legyen szégyen, hogy valaki 20 éves kora után is iskolába jár. ugyanis az fog normálisan keresni...

Khal Drogo 2012.08.29. 21:29:15

@Hángérien feeritél rajongó dbeata: A Fidesz felemelte a nyugdíjjárulékot amióta kormányon van. Szerencsére ezzel szinkron az egészségbiztosítási járulékot is megemelte. Az ÁFA-val egyetemben és kivételes kegy ért bennünket, magyarokat, mert a jövedéki adót is sikerült megemelni. Hála Istennek az adójóváírás is megszűnt, így a legális foglalkoztatotti milliós tömegnek az SZJA-a is megnőtt.
Lett új baleseti adónk és van már chips adónk is, összesen 26 új adót sikerült bevezetni röpke 2 év alatt.
Szerintem nem tévedünk nagyot, ha azt mondjuk a rendszerváltás óta volt legnagyobb mértékű adóemelését hajtotta végre a kabinet, de még nincs vége.
Januártól a kéményseprő díj nő ötszörösére, és lehet fizetni a fővonalas buszokon minőségi felárat, kötelezően, afféle IC pótjegy utánzatként.
Szóval neked a recesszióban nemhogy csökkent a fizetési kötelezettséged az állam felé, hanem jelentősen nőtt.

Khal Drogo 2012.08.29. 21:34:06

@inreallife: Az adójóváírás egyetlen előnye : A képzetlenek és alacsony képzettségűek bérének nettóját úgy növeli, hogy a munkáltatónak az nem kerül többe. Egyébként annyira alacsony a minimálbér, hogy nem éri meg ennyiért napi 8 órába dolgozni. Heti 40 órás munkabérért cserébe nem tudod fedezni a munkába állás költségeit, úgymind rezsi, ruházat, étkezés.
Az hogy a fiatal mérnökök 300 ezres fizetése ne essen magasabb kulcsba, tévedés hogy csak egykulcsos adóval tehető meg.
A második kulcs Magyarországon nagyon alacsonyan volt meghúzva, magasabbra kellett volna tenni.

inreallife 2012.08.29. 21:34:45

közben megy a kampány:

"Lövöldözés volt a VIII. kerületben - ezúttal sem holland kertészek az elkövetők"

kuruc.info/r/1/100591/

a híradóban megemlítették, hogy szamurájkard volt a másik oldalon...

márta)) 2012.08.29. 21:37:20

@Khal Drogo:

Na! Ne már! Attól, mármint a közmunka programoktól, közfoglalkoztatástól nem fog a gazdasági növekedés beindulni.
De azért lehet...........már csak azért is, mert nem igazán látható, hogy tömegével teremtődnének valódi", új munkahelyek.
Gondolom.

Khal Drogo 2012.08.29. 21:39:33

Ha egy bérszínvonal nem fedezi a fizikai szükségleteket, több következménnyel jár:
- Nem lesz fogyasztás, sem élvezeti cikkekben, de még alapvető élelmiszerekben is visszesés lesz, ahol silány termékeket fognak enni a droidok, az itthoni kurvadrága élelmet mellőzve.
- A munkaerő elvándorol, nincs értelme itt maradni, ha a fizetéséből ruházni sem tudja magát, azért minek dolgozni hogy turkás ruhába járjon az ember és szemét értékű ételt egyen?

márta)) 2012.08.29. 21:43:35

A Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége a Deák téren tüntetett a szélsőjobb térnyerése ellen, az incidens a megmozdulás után történt. A MEASZ elnöke azt mondta: lincselő hangulatot érzett, amikor körbevették, attól tartott, hogy leteperik és eltapossák. Hanti Vilmos azt mondja, elszántságot és nem gyűlöletet látott annak a szemében, aki megütötte. A MEASZ elnöke szerint felháborító, hogy ilyen megtörténhet Budapest utcáin."

atv.hu/cikk/20120829_fekete_ruhasok_bantalmaztak_a_budapesti_antifasiszta_tuntetes_szervezojet

Mondjuk , több mint felháborító. Most nem tudom? ott fogunk, - fog az ország bizonyos társadalmi csoportja tartani, hogy azt csinálnak amit éppen akarnak? Magyarul) aki nem ért egyet a szélsőjobb "kiáltmányaival", ki nem gyűlölködő, annak félni kell?
hm?

Khal Drogo 2012.08.29. 21:43:39

@márta)): Ez a cél sem fog teljesülni, ahogyan a többi sem. Nem lesz se 1 millió új munkahely, nem lett megvédve a magánnyugdíj, nem lesz magyar bankrendszer és nem lesz nonprofit energiaszektor és a magyar közigazgatás sem újult meg, ahogyan adócsökkentés helyett is adóemelés lett, tandíjmentesség helyett meg tandíj stb.
A Fidesz minden stratégiai célját elbukta és elbukja. Sajnos a kormány mögött úgy látszik ennyi kraft van.

Khal Drogo 2012.08.29. 21:47:41

@inreallife: Ha annyira jó az egykulcsos adó, miért nem Magyarországon dolgozol? Szerintem ez egy óriási átbaszás, hogy ez bárkit is hazahozna, lófaszt hoz valakit is. Mint ahogyan egyetlen embert sem fog megakadályozni abban hogy itt maradjon.
Teljesen mindegy hogy Londonban 450-ezerrel vagy 430 ezerrel fog többet kapni egy mérnök. Nem ez fogja, a havi 20 ezer differencia eldönteni hogy marad vagy megy. Ez lényegtelen, a fizetés így is úgy is nagyságrendekkel más.
Magyarországról a bedőlés miatt menekülnek az emberek, az újabb és újabb adók miatt, a kiszámíthatatlanság miatt.
Ez nagy részben az egykulcsos adó terméke, ami miatt az állam forráshiányossá vált, korábban is az volt, de ez most még erősebb.

márta)) 2012.08.29. 21:52:12

@Khal Drogo:

Ha egy bérszínvonal nem fedezi a fizikai szükségleteket,"

Már pedig a társadalom egy hatalmas csoportjánál nem fedezi.

Na. Igen. Említett társadalmi csoportnak mindennapi életminőségében csak vegetálás.
Nagyon rossz hangulatú (lett) a magyar társadalom (érintett csoportja). Hatalmas feszültség van felhalmozódva sokakban.......
Meg kell kérdezni a nagybetűs népet, így van e? Sajnos így van.

Khal Drogo 2012.08.29. 22:02:53

@márta)): Szerintem a Fidesz a létezésével játszik. Ha elbuknak, itt nem választási vereség lesz majd. Hanem a Fidesz atomjaira fog hullani, zárójelbe fog kerülni a párt. A kormányt elképesztő mértékben utálják az emberek. Csak ki kell menni az utcára. Ez gyurcsányi méreteket ölt már.

márta)) 2012.08.29. 22:15:38

@Khal Drogo:
Ez így igaz.
utálják az emberek." Ez egyfajta szomorúsággal, kilátástalan érzéssel keveredett gyűlölet. S valahol ott vannak a miértek (is).
S ez sajnos a valóság.

panelburzsuj 2012.08.29. 22:33:48

@Khal Drogo:

Igazándiból az a kemény, hogy minden "rétegből" azok mennek el, akik személyükben "különbek" a rétegük átlagánál, illetve a "szakmájukban", "ágazatukban" kialakult informális elvárásoknál. (A Londonban ragadt szakács, aki rendes körülmények között, rendes anyagokból itthon is rendesen tudott főzni, de "itthon" nem ezt várták el tőle a főnökei, hanem hogy szarból építsen várat...)

Betanított munkástól a csúcsmatematikusig mindenhonnan a "krém" menekül el. Azok, akik azért "versenyképesebbek" külföldön, mert kialakultabb, világosabb, "célszerűbb" feltételek között versenyezhetnek az ottani "közepesekkel", mint az itthoni katyvaszban. Nem a lojalitásuk, a cinkosságuk, a sumákságuk a "szerződés" tárgya, hanem a "szakmai" tudásuk.

hoplita 2012.08.29. 22:36:26

@aszekelyek:
Baromlibafosanyád.:(

Hé... a csutitörpéd, meg a fityiszed hány gecit ültetett le?
Átvettétek az összes görény ávóst és most bennönket vadásztattok velük...
Takaroggy a zanyádba...:(
Egyébként se vakogj, ott se vótál, még arra sem telt a nagy fityiszbátorságból, libaganyé'..:DDD

hoplita 2012.08.29. 22:39:36

@aszekelyek:
"....a számok nem stimmelnek....'

Ááááááááááááá.....holokamutagadó....a sittre vele...!!!!!!
:))))))

hoplita 2012.08.29. 22:42:31

@aszekelyek:
Kurvatokásmalacanyád.
Ja..meg csőcselék vót apád, meg anyád.....mert csak ilyen szart tudott a világra szabadítani.

hoplita 2012.08.29. 22:57:02

@Khal Drogo:
Szerencsére azé' nem egy lámpás buzi osztya nálunk a zészt, meg a pozíciókat.:DDDD

Te akkor szavaznál ránk, ha a libásgordont választanánk listavezetőnek.:)
Megleszünk mi a voksod nélkül, öcsipöcsi.

menőmano 2012.08.29. 23:02:26

Magasságos egek ura!!! Bajnai Gordon "listavezetőnek" ott??!!!
Hát! ezt már nem is lehet bírni!! Még ilyet?!!
:((

inreallife 2012.08.29. 23:04:33

egy remek válaszvideó a cigányéknak:

"Küldöm azoknak, akik szerint a hat lelőtt cigány a legszörnyűbb esemény hazánkban. Küldöm azoknak, akik nem tudják, mi folyik az országban, mert a hivatalos médiából tájékozódnak. Küldöm minden alvó magyarnak. - írja a klip készítője."

www.youtube.com/watch?v=nS2y7s6Ja3Q&feature=player_embedded

hoplita 2012.08.29. 23:09:55

@menőmano:
Na jó...vezethet áramot is...sót.
Olyan 380-at, amíg nem mondom, hogy elég.:))))

márta)) 2012.08.29. 23:10:11

@hoplita:
Én ezzel nem igazán tudok mit kezdeni. Illetve nem is akarok.
Sajnálom.

Khal Drogo 2012.08.29. 23:12:57

@hoplita: Mi volt ez a beugatás Vona Gábornak a Gárda évfordulón? Hát micsoda dolog ez. Az előző kapitány is kritizált, gyorsan ki is derült róla, hogy asszony pajtás nem elég neki. Aztán kibaszták.
Most mi lesz a forgatókönyv? Vagy most Vonát basszák ki?
Izgulok mi lesz a vége.

Khal Drogo 2012.08.29. 23:16:19

@panelburzsuj: Egyébként erről kevés szó esik, de Nyugaton is menekülnek több országban, mármint ez a réteg, akikről írtál. Portugáliából, Spanyolországból és Görögországból menekülnek a fiatalok.

márta)) 2012.08.29. 23:17:42

@hoplita:

Bocsánat! Ezzel) "kuruc.info/r/6/100622/" Nem.
Ugye, ugye?
:)

Khal Drogo 2012.08.29. 23:19:14

@inreallife: Elég demagóg dolog összemosni dolgokat. Az hogy cigány gyerekeket lőttek agyon sörétes puskával, alávaló moslék tett volt. Az elkövetőket felakasztanám.

hoplita 2012.08.29. 23:21:27

@inreallife:
Egy kis nonpécé háesz...

"...Megölni mind! Egynek se kegyelmezni! Nőt,férfit és a korcsaikat is! Felgyújtani a putrikat! A tetemeket a románoknak és szlovákoknak átdobni,hogy tudják ők a következők!..."

De sok ilyet ismerek....ha egyszer jön a reccs....itt igen érdekes dógok lesznek....Vukovár vagy Srebrenica babazsúrrá válik majd utólag.

Akinek van fölös pénze stukkerre kőti....nem elcédére, vagy seggáztatásra a tengernél....

Khal Drogo 2012.08.29. 23:22:42

@inreallife: Mindenki tudja mi folyik egyébként az országban. Azt bírom ahogyan a kuruc feltárja azt amit mindenki tud. Azt hogy vannak brutális gyilkosságok amiket cigányok követnek el, jellemzően kisértékű rablások. Ezt mindenki tudja.
Óriási tényfeltárás.

hoplita 2012.08.29. 23:23:27

@Khal Drogo:
Ne izgulj, öcsipöcsi. Nálunk lehet beugatni is.:)
Nem úgy, mint más 'demokracicus' helyeken.

Khal Drogo 2012.08.29. 23:26:42

@hoplita: Jön a Juhász Oszis féle polgárháború, ugye? Már csak az a kérdés, hogy a romák mivel fognak harcolni? Botokkal?

menőmano 2012.08.29. 23:27:20

"Beugatni"
Hát! ez totálisan jó.
:)))))))

hoplita 2012.08.29. 23:28:04

@Khal Drogo:
Hazudsz, köcsög.
A digitális analfabéták nem tudják. De még az itt lógó faszfejek jó része is mismásolja, tagadja, szépíti, jelentékteleníti. Olyan például, mint te.

Hat dögrelőtt cigány, versus havi ugyanennyi magyar.
Nálam még mindig ferdén áll a mérleg nyelve.

Felakasztanád a cigány tetveket is?
Vagy csak hirtelen felhorgadás, lámpáskám?

Khal Drogo 2012.08.29. 23:28:45

@hoplita: Láttam, lehet beugatni. Az előző kapitány is megtette, hirtelen felkerült a youtube-ra a videó, ahol egy kapós szőke csajt csókolgatott, aki nem a felesége volt. Mert nálatok lehet beugatni. Mi lenne ha nem lehetne? Akkor agyonverték volna?

hoplita 2012.08.29. 23:31:34

@Khal Drogo:
Azt én leszarom, nekem vasam van, lesz. És Istennél a kegyelem, mert nálam nincs, nem lesz.

Khal Drogo 2012.08.29. 23:31:47

@hoplita: Őket is kivégeztetném, ellentétben veled, aki biztosan örült neki hogy fejbelőtték a szerencsétlen gyereket sörétes puskával.
Nekem tökmindegy kinek mi a bőrszíne, ha minősített gyilkosságot követ el, nyírják ki.
Megerőszakolt egy nagymamát és megfojtotta? Végezzék ki, nem fog hiányozni.
Kezdhetik azzal a tetűvel, aki kinyírta a csajt Pécsen. Aljas indokból tette, kötelet neki.

menőmano 2012.08.29. 23:35:53

@hoplita:
Figyelj csak! Én nem félek tőled.
Úgyhogy, nagyon jó lenne ha visszafognád magad. Még olvasni is borzalom, amiket ide írkálgatsz.
Mindenki tudja, akinek van még józan esze, hogy bűnözők mindegyik oldalon vannak.
Nincs elég jogi, visszatartó erő. azért olyanok némely cigányok is, amilyenek. Mondjuk tudjuk milyenek a cigányság egy csoportja is.
De azért mégis, lennének határok. Szerintem.

Khal Drogo 2012.08.29. 23:36:02

@hoplita: Én nem hiszek ebben a polgárháborús dogmában. A cigányságnak fegyver kéne, ami nincs nekik. Kapákkal nem lehet háborút folytatni. A belügy és hadügy 100%-a nem cigány. Ez egy rémmese, amit bekajáltál rendesen ahogyan látom.
Azt nem mondom, hogy oktalanul van nálad fegyver, ha megtámadnak, védd magad. Az hogy két cigány bemegy lopni és megölnek egy idős embert, az nem polgárháború.
Ami Szíriában van, az polgárháború. Kevered a fogalmakat.

hoplita 2012.08.29. 23:36:21

@Khal Drogo:
Lehet...de akinek vaj van a fején, ne mászkáljon a napon.
Mellesleg elhárítási video volt, nem saját termés.
Úgy látom nem vagy te igazán képben, csak beledumálgatsz.

inreallife 2012.08.29. 23:36:40

@Khal Drogo: nem jól látod a dolgokat. alapból úgy kéne kinéznie az adórendszernek, hogy van 10 millió ember magyarországon. ebből dolgozik amennyi dolgozik. ezután azok, akik dolgoznak, összedobják a pénzt olyan mindennapos dolgokra, mint utak, rendőrség, orvosok, oktatás stb. és akkor aki nem fizetett attól meg hídpénzt szednek stb. kell a mecénás.

ez így szinte bármennyien is dolgoznak, bőven alacsony adóterhelést jelent. onnantól jöhetnek a további éhes szájak, ha ez az alap működik. lehet szórni a lóvét kultúrára, környezetvédelemre, papokra, nyugdíjasokra, cigányokra stb, igazából a pénzt befizetők akarata szerint kéne eljárni. most meg az van, hogy a "mindenki egyenlő" emberek megmondják, hogy mennyit akarnak kapni abból az adóból, amit mások befizetnek, mert ők vannak többségben. ez addig működik, amíg az állam is működőképes. amint az állam megszűnik, egyből megszűnnek ezek a kiadások, hirtelen megint fontos lesz, hogy ki tud dolgozni és adót fizetni, a többit meg leszarják.

a 16%-os adó egy jó irány. nézd meg, a környező államokban mindenhol bevezették. a románok mellette nyugdíjat csökkentettek, a szlovákok a szoc segélyt felezték. nálunk meg 26 új adót találtak ki. nem működik ekkora újraosztás az országban, a látható szakértelem hiány azt sugallja, hogy az emberek vegyék a saját kezükbe a sorsukat, és minél kevesebb adót fizessenek, az állam meg minél kevesebbet költsön, kompenzáljon stb.

az egy bődületes hülyeség, hogy szétszórjuk a pórnép között, azok meg elköltik, és az dejó a gazdaságnak. nem jó. nem sarkall magasabb teljesítményre, az átmenet a régi és az új rendszer között automatikus gdp csökkenést okoz. kevesebbel csökken a gdp, mint amennyi pénzt így kivonnak belőle, tehát az út jó, hatékonyság növelő. kevés pénzből kell sok gdp-t csinálni. nálunk nagyon sok pénzből alig csináltak gdp-t a szocik, pont ezzel az adómentes minimálbérrel és nyugdíjturbózásokkal. a probléma az, hogy fingjuk se volt arról, hogy mire költsenek pénzt, ami többet hoz vissza, mint amennyi kiment. a transzefereknél kevesebb jött vissza, mint amennyibe került, ez volt a spirál, 100 forint kiadással 95 forintnyit nőtt a gdp. nem lehet kinőni így az adósságot, még arányosan sem, nominálisan meg egy vicc...

hoplita 2012.08.29. 23:38:50

@Khal Drogo:
Fingod nincs miről és miket dumálsz....ez így csak a süketek párbeszéde.

Húztam aludni.

@menőmano:
Akkor ne olvass.
Én csak azt mondom, amit gondolok.:)

menőmano 2012.08.29. 23:40:29

aki kinyírta a csajt Pécsen."

Azt meg nem elfogni kellett volna, hanem lelőni. Nem pedig őrizgetni. Az lenne az igazi visszatartó erő.
Szerintem.

Na. megyek a dolgomra.

jócccakát!

Khal Drogo 2012.08.29. 23:40:56

@menőmano: Már hogyne lennének. Volt egy szegedi ex-Jobbikos fiatal srác akit elhagytak és levágta az exbarátnője fejét. Emlékszem más esetre, ahol a derék magyar férfi kinézett magának egy csajt vidéken, megerőszakolta és felgyújtotta az erdőben, volt egy harmadik, aki megerőszakolt egy csajt és meszes gödörbe dobta. De említhetjük az az esetet, amikor a srác kinyírtja a színésznő anyját majd feldarabolta és megetette a kutyákkal de előtte megsütötte és így tovább.
Az elkövetők mind magyarok voltak és magyart öltek. Ahogy Mórban is valszeg fehér ember gyilkolta le a bankban lévőket. A családirtásokról nem is beszélve, ami havi szinten van, apuka bekattan, lelövi szúrja anyukát és a gyerekeket.
A Jobbik óriási csúsztatása hogy ilyet csak cigányok követnek el. Úgy van beállítva, mintha lennének a gyilkos cigány hordák és a talpig becsületes magyarok.
A lófaszt.

menőmano 2012.08.29. 23:42:35

@hoplita:
Ha úgy akarod, akkor nem olvaslak.
Nincs belőle semmi probléma.

Én meg akkor írok ide, amikor akarok, és én is azt amit gondolok.

jócccakát!

hoplita 2012.08.29. 23:42:39

@Khal Drogo:
Na, utoljára...

Nem örültem neki, sőt.
És kicsit nálad jobban ismerve az egész sztorit, hát messziről bűzlik a szolgálati szag.
Nem megyek bele, se kedvem, se időm. Mondom, szolgálati buli volt, nem véletlen az immár 3 éve tartó, igencsak érdekes fordulatokat hozó eljárás.....
De szerintem te ehhez a szálhoz sem sokat konyítasz.

Khal Drogo 2012.08.29. 23:44:00

@hoplita: Elhárítás videó? :) Beépültek a soraitok közé? Ezek a Hajdú féle amatőrök?

hoplita 2012.08.29. 23:45:12

@Khal Drogo:
Hazug és csúsztató köcsög vagy, olyan igazi bajnaibuzi lámpásgeci.
Na, köss pelenkát, este van, be ne szarj, kisbuzi majom.

menőmano 2012.08.29. 23:45:36

@Khal Drogo:

Már ne is haragudj. Én pontosan ezt írtam, csak röviden, és finoman.
De nekem ebből a borzalmakból elég is volt mára.
Nem újdonság. Szomorú valóság.

inreallife 2012.08.29. 23:47:16

@Khal Drogo: amúgy szerintem aki vette magának a fáradságot és elment az országból, annak nagyon nagy motiváció kell, hogy hazamenjen. mertugye pénzben és karrierben hatalmas bukás.

a 16%-os adó azokra irányul, akik még nem mentek el. mert elmenni is szopás... egy darabig. aztán hirtelen beállnak a dolgok, elindul a kinti élet és soha többé magyaroszág érzése támad az embernek. és itt nem csak az anyagiakra gondolok. sokan a miliőt nem bírják már. gondolom 10000 példát is lazán összeírnánk negyed óra alatt. nem vagy te hülye gyerek, pontosan érted miről van szó. ha két felsőfokú végzettségű ember 2 gyerekkel vegetál a fizetéséből, akkor az az ország halott. az alsó pár decilis (aka pórnép) úgyse megy sehova, ahhoz is hülye, hogy eljusson a thank you-ig. aki ér valamit, az fog elmenni. ha egy asztalosról van szó, azzal már bőven királyul meg lehet élni külföldön. de bármilyen szakmával és józan paraszti ésszel el tudsz menekülni. a többiek maradnak...

hoplita 2012.08.29. 23:48:28

@Khal Drogo:
Te tényleg ilyen sötét vagy ezen a téren, vagy csak megjátszod a bazárimajmot?
Mongyuk nekem mindegy...

na, télleg pá.

Khal Drogo 2012.08.29. 23:50:11

@inreallife: Az hogy az állam és társadalom működjön, pénzbe kerül. Az nem fog menni, hogy legyenek alacsonyak az adók, de legyen minden fasza.
Kiadáscsökkentés nélkül nincs adócsökkentés. Orbán ezt elkúrta. Nem hajtott végre kiadáscsökkentést, adót emelt.

inreallife 2012.08.29. 23:55:28

@panelburzsuj: szép összefoglaló, nagyon is fején találtad a szöget. talán még azt hozzáteszem, hogy a magyar átlagos joe is versenyképes a nyugati közepesekkel szemben, mert nálunk nem számít alapnak, hogy napi 20 fontot elkajálgassunk az éttermekben, a magyar faszán megfőzi otthon a kajáját 2 fontból, stb. olyan alacsony életszínvonalról indulunk, hogy a magyar bevándorlónak a 6.08-as óránkénti minimálbér a mennyországgal egy kategóriás, míg egy angol meg se mozdul érte. sőt, ha esik az eső, akkor nincs kedve dolgozni menni...

ja, a múltkor valamelyik adón pont azt elemezték az angolok, hogy 6.08-ra emelték a minimálbért, és nem történt semmi. az angolok nem mentek el dolgozni, a bevándorlók meg köszönik szépen és elrakják zsebre...

márta)) 2012.08.29. 23:56:53

Aha! Ez a bazárimajmozás" valahonnan ismerős!
Egyébként már nincs jelentősége, semmi, csak szóltam.

inreallife 2012.08.30. 00:01:06

@Khal Drogo: bezony. a múltkor bohóckodtak, hogy összeírják az állam hány területért felelős. legalább a fele egyből törölhető lenne. nem kell az államnak a papságot fizetnie, haszna semmi, templom helyett lehet meccsre menni, pont annyit is ér, nyuggereknek mindegy hol ücsörögnek, mert valljuk be, ezt is nekik tartjuk fent, az ingyenutazással, az orvosi ellátással (alias társadalombiztosítás) stb. bőven van faragnivaló, és bőven sokan fognak jajgatni. én azon csodálkozom, hogy 3 millió dolgozó embereknek küldött egy fejberúgást, a manyup államosítással. ezt rossz ómennek tartom... innen is látszik, hogy a nyugger voksok kegyeit lesi itt mindenki...

panelburzsuj 2012.08.30. 00:07:47

@inreallife:

Sok (túl sok...) ismerősöm van ebben a körben...

Kérdés: "Cheese or chicken?"

Válasz: "Yes."

Na most ha Budapesten, egy orrba-szája hirdetett nyelviskolában kínzod magad ilyen kérdezz-felelekkel, akkor óránként 700-800 forintot kapsz - két-három hónap késéssel, ha elég erőszakos vagy kitaposni.

Egy svájci röpülőn ugyanezért a gyakorlatért óránként 4000-5000 forint üti markod - és svájcióra pontossággal.

inreallife 2012.08.30. 00:10:38

@Khal Drogo: a kuruc azokat a híreket, tényeket teszi az előtérbe, amelyek kimaradnak a mainstream médiából. a nyanya a faluban a cigánybűnözésre kapja fel a fejét, a fiatal meg az interneten látja a cigányterrort. aztán vannak, akiknek a tv2 meg az rtl a mindennapjuk fő eseménye, na ők annyit látnak, hogy a nácikoktól félnek a jajgató cigányok. egyelőre az utóbbi kategória a legnépesebb, de rohamosan fogy. nem lehet a cigányterror következményeit eltusolni, lévén már akkor létszámú, hogy csak át-átmegy a médián is valamelyik. már a királyi tévében is a riporter a cigánybűnözésről kérdezett. nem megkerülhető, és már a szőnyeg alá sem söpörhető. és durvulnak a szituációk is. meglehetősen kevesen szimpatizálnak a cigánysággal az országban. előbb fizetnék ki a segély 5*-ösébe kerülő jegyet vissza indiába, mint a további segélyeket, és ez sok mindent elmond...

inreallife 2012.08.30. 00:15:41

@panelburzsuj: hát igen. valahogy az elitet kell itthon tartani, a 8 általánosos nem norvég cserediákok meg menjenek a a demokrácia mintaállamaiba, nem kár értük. orbánék meghúzták azt a szintet, ami alatt mindenki felesleges, amolyan lézerjanisan. nekik tipli van, ha van hozzá tudásuk. a felette lévő, általában jól képzettek, meg maradjanak, ha egy mód van rá. ez volt a 16%-os adó...

panelburzsuj 2012.08.30. 00:29:10

@inreallife:

Elsütöm neked egy másik blogba szánt kérdéssemet, kicsit megfejelve:

Így szól az eredeti:

"Talán hallottál már arról a jelenségról, amit pontatlanul, ám mégis lényegretörően így lehetne megnevezni: az Alföld kiszáradása.

Ilyen jelenségek okainak kutatására többek között olyan elnevezésű egyedek vannak kitalálva, hogy okleveles környezetkutató. (Idegenül: ökológus, diákul: környész.) Ilyen kutatót környezettan Bsc-ből lehet előállítani további min. két év Msc-megmunkálással.

Írd le nekem, hogy a piac hány ilyen környezetkutatót igényel, továbbá hány helyen és konkrétan hol képezzenek belőlük ennyit és ennyit, hogy ne legyen belőlük se sok, se kevés, se alkalmatlan, se túlképzett!"

A fejelés:

Potenciálisan része-e az elitnek az a környész, aki hat év ELTE TTK és Eötvös Collegium után semmiféle szakmai munkát nem talál ebben a (potenciálisan kiszáradó...) országban, és a puszta betevőért nyelviskolákban kénytelen haknizni?

Fejelés 2:

Hány környészt tart itthon a 16 %?

nyünyüge 2012.08.30. 07:17:37

@panelburzsuj:

Este hallgattam Hoffmann Rózsát a Inforádióban.
Elképesztő magabiztossággal dőlt belőle szó többek keretszámokról, a néhány szakma kivételével bevezetendő teljeskörű önköltséges oktatásról.
Ilyenkor sohasem tudom eldönteni, hogy önmagát is szuggerálja az illető politikus, a kétségeket, kérdéseket nyomja el a folyamatos dumával, vagy mi.
Szerintem az egyetemi oktatás "universitas" tartalmának megszűnését hozhatja, ha mesterségesen ilyen éles határokat húzunk az állam által finanszírozott és nem finanszírozott helyek között. Ez beláthatatlan szelekciót hozhat a diákok és oktatóik, karok és kutatóhelyek területén.
Nem kétséges, hogy van-volt mit rendet vágni a felsőfokú képzésben, de a fiúk e témában is vastagon átestek a ló túl oldalára.
A diákhitel2 konstrukció meg egy óriási időzített bomba a következő évtizedekre a felvevőjének és az államnak egyaránt. Rövid távon meg éppen gazdagék fogják élvezni a támogatott hitellehetőséget, hiszen semmilyen szülői jövedelemkorlát sincs beépítve a rendszerbe.

graycivil 2012.08.30. 08:15:34

"Kéri László: A csalódottak tábort keresnek - A Fidesz legyőzhető!

Jobb lenne, ha Mesterházy azt mondaná: a szocialisták szeretnék egyedül megverni a Fideszt, ám ha ez nem reális, készek összefogni másokkal. Kormányzóképes alternatívát kellene mutatniuk – programmal. Ez lenne az ellenzéki összefogás alapja is."

www.168ora.hu/itthon/fidesz-bajnai-gordon-valasztas-levaltas-keri-laszlo-orban-viktor-101627.html

"Az ellenzéki erőknek szűk egy évük van eldönteni, hogy külön-külön induljanak-e a választáson. De rá fognak jönni: ha nem állnak össze, és nem mutatnak kormányzóképes alternatívát, marad az Orbán-kormány."

Khal Drogo 2012.08.30. 08:26:38

@inreallife: Én az ismerettségi körömben egyetlen egy embert sem ismerek ( kb. mondjuk 100 ember ) aki úgy látja a helyzetet, hogy "a nácikoktól félnek a jajgató cigányok". Sőt még csak nem is találkoztam soha olyan emberrel aki ezt így látná.
Elég nagy csúsztatás, hogy itt felvilágosító kampányt kéne folytatni és ez valami óriási hiánypótló dolog lenne.
Az embereknek megvan a véleményük a cigányokról és leszarják hogy mi van a híradóban. A véleményüket pedig nem a hiánypótlónak kikiáltott kuruc alakítja ki, hanem a mindennapi tapasztalás.

Mutass egyetlen embert, aki azt hiszi ebben az országban, hogy a cigány-magyar együttélés harmonikus és minden a legnagyobb rendben van, de mikor eljut hozzá a kuruc, azt mondja, azt ez tényleg így megy?
Szerintem egyetlen ilyen ember sincs, még a kisiskolások között sem. Ennyit a hiánypótlásról.

Ez az emberek nem tudnak a cigányok által elkövetett bűncselekményekről, pont olyan urban legend mint a többi ami a radikálosok között megy.

Khal Drogo 2012.08.30. 08:28:44

@inreallife: A kivándorlás a 16%-os adó bevezetése óta nem csökkent, hanem nőtt. Pont ennyit ért ez az intézkedés.

dr. Bubó 2012.08.30. 08:46:25

@nyünyüge: a buta ember magabiztossága... nincs benne szemernyi kécség sem...

dbeata 2012.08.30. 09:45:27

@Khal Drogo: S ráadásul meg is értse, elfogadja, hogy részben ez azért is van, hogy most a kormány a jobban keresőket támogassa, L'Oréal, mer' ők megérdemlik...
IRL-t se tartja vissza a kivándorlástól az egykulcsos.

Ráadásul az eredeti célt se érte el (belső fogyasztás élénkítése).

Ez az egész egykulcsos adó szavazatvásárlás, semmi egyéb.

@inreallife: De egy szó nem esett mondjuk a kamu-minimálbéresek elleni harcról (vagy az én figyelmemet kerülte el), és ez így viszont totális öngól (a kivándoroltak nem itt adóznak, nem itt fogyasztanak, nem itt reprodukálják magukat). Persze, magas labda lett volna a gazdaság kifehérítés célkitűzése, egy ilyen korrupt országban...:).

panelburzsuj 2012.08.30. 10:19:20

@nyünyüge:

Hogy illusztrációért ne kelljen messze menni: nézd meg TG "referenciagyűjteményét" itt a jobbszélen.

És hogy egy "rétegspecifikus" példát is mondjak: az 1980-as Beatrice-LGT-Omega koncertsorozat egyik "fénypontja" volt az a húzás, amikor a Ricse "meglepetésként" a Neoton-féle Santa Mariát kezdte kántálni "Sánta Mária" átiratban. Aligha véletlen, hogy a jó háromórás koncert talán egynegyedét rögzítő lemezre is felkerült, méghozzá a "rocker" közönség acsargására reagáló Nagy Feró "zárszavával" együtt:

"NE TESSÉK FÜTYŰNI, EZ IGENIS JÓ VÓT!!"

Valahogy ezt érzem szinte minden magyar produkcióban: a dacos, csökönyös provincializmust. Csakhogy amíg a Ricse pimasz tükröt tartott a jelenség elé, addig TG láthatóan tényleg büszke az őt ért "támadásokra"...

Ráadásul két, egymással bőszen rivalizáló változatban is megy ez a műsor. Hogy két "neves személyiséghez" kössem: gyurcsányista "nyugatmajmolás" kontra orbánista "mi így szállunk le a bicigliről". A közös jegy - sok sóvárgás kevés képességgel, ami aztán hitvány másolatok, utánzatok, pótlékok tömkelegében ölt testet. Azt a kevéske többletet, amit a nagyovilág és a "saját valóságunk" alaposabb megismerésére, reális összevetésre költhetnénk, azt is inkább porhintésre, áltatásra, önigazolásra, kicsi-savanyú-deamiénk idotizmusokra verjük el.

Nem tudom, hogy "össztársadalmilag" lesz-e erőnk ebből a szisztematikus önhülyítésből, ebből a "kétoldali negatív kiválasztódásból", "dupla lehúzó szellemi örvényből" valaha is kikeveredni. Itt volt majd egy nemzedéknyi "kegyelmi korszakunk" - és úgy elcsesztük, hogy a jobbak már megint keserűen, de hanyatt-homlok menekülnek...

Khal Drogo 2012.08.30. 10:22:08

@hoplita: Szegedi Márton kizárásával elvileg megszűnt a párt önkormányzati képviselőcsoportja Miskolcon – írta az Észak-Magyarország. Szegedi Csanád testvére korábban már kilépett a Jobbikból.

A Jobbikból szintén kilépett Szegedi Csanád EP-képviselő testvére, az ellenzéki párt miskolci frakcióvezetője már korábban kilépett a pártból, és akkor azt is közölte, hogy a jövőben független képviselőként, de a háromfős frakció tagjaként kívánja munkáját végezni.

A cikk szerint a Jobbik országos elnöksége mandátumának visszaadására szólította fel a politikust, aki ennek nem tett eleget. Ezért a frakció másik két tagja, Jakab Péter és Pakusza Zoltán kizárta őt. Miután a miskolci közgyűlésben a frakcióalakításhoz három képviselő szükséges, ezzel elvileg megszűnt a miskolci Jobbik-frakció – olvasható a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei napilapban.

---

Nem jó idők járnak a radikálos erőkre. Beugatások ,kizárások, pártalapszervezet bedőlések Hát mivé lesz így a szebb jövőddel?

Khal Drogo 2012.08.30. 10:24:11

@inreallife: A Jobbik adópolitikáját szerintem te teljesen félreérted. Úgy visszavágnák a többkulcsos adót, hogy csak na. Magyarországon a Fideszen kívül nincs párt ( leszámítva az SZDSZ-t, ami állítólag még létezik ) aki ezt az egykulcsos csodaadót támogatja.
A legjobb hogy jövőre már Szlovákiában is megszüntetik.

inreallife 2012.08.30. 10:39:11

@panelburzsuj: jó a duma. csak rossz a hozzáállás. lehet, hogy valamikor majd szükség lesz ilyen szakemberre. elsősorban államilag tudom elképzelni, de akár valami kiszervezett magántársaságba is jó lehet. mindenki saját maga választja meg a szakot, amit tanulni szeretne. ennek a döntésnek lesznek következményei, amit viselni kell. ha szarul választ, akkor nem fog tudni elhelyezkedni, vagy keveset fizetnek majd neki. lehet, hogy 10 év múlva hirtelen kellennek majd a szakemberek, akkor ő már jó helyzetben lesz, mert ugye több év a képzési idő, de ilyen rizikós dolgot bevállalni, csak milliomos csemetéknek tanácsos. ha kell, akár egy évtizedet is kihúz munka nélkül, vagy valami társadalmi munkában, fizu nélkül. gondolkodni ember, gondolkodni! egy életed van, nem fecsérelheted el nem létező igényekre...

a másik az, hogy nyugodtan csinálhatna másoddiplomát, az már nem akkora plusszenergia...

dbeata 2012.08.30. 10:43:35

@inreallife: "nem kell az államnak a papságot fizetnie, haszna semmi"

Közhasznú tevékenységet is végeznek, ezt azért ne feledd! Bár én is visszavenném a támogatás mértékét, mert árukapcsolásként térítenek is, ami nem a társadalom egésze, hanem az egyház és tagjainak érdeke.

Szerintem is a hívők támogassák, + az 1%-ból kéne megoldaniuk. A vallás magánügy, az államnak ebben szerepet vállalnia nem kellene.

inreallife 2012.08.30. 10:44:51

@Khal Drogo: barátocskám, hány áldozatot ismertél fel a videón? gondolom a szögi lajos, meg a marian cozma megvan, a többiről már nem nagyon tudsz. hány ilyen gyilkosság van, pár évente 1? dehogyis. amíg álad ez a minimális nem fontos témakörbe tartozik, mert azt gondolod az esetszám miatt, addig ez egy egyre gyorsuló probléma, folyamatos halálesetekkel. ezért hiánypótló a kuruc. mert ott az össze ilyen eset megjelenik, nem csak néhanéha egy...

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.08.30. 11:10:51

@nyünyüge: a frankhitelt is a gazdagok élvezték, a rászorulók meg szoptak vele... ez egy ilyen világ: a gazdag élvez, a szegény szopik. :)
A Fidesz újdonsága, hogy ők a középosztály helyzetbe hozásának nevezik a saját leisztingertamások feltőkésítését.

inreallife 2012.08.30. 11:21:03

@Khal Drogo: dehogy értem félre. az a poén a 16%-osban, hogy visszacsinálni már nem lehet, olyan mértékű érdeksérelemmel járna a legjobban képzettek, komoly véleményformálók között. a jobbik politikáját nem értem félre. valamit valamiért. a jobbik programját egészében még mindig jobban el tudom fogadni, mint a többiét. a fidesz nincs is programja, csak amolyan matolcsy fiókja, az mszp az inaktívakat támogatná (jelzem te is), a lmp meg nem is országos párt. te úgy gondolod, hogy nekem a szimbolikus kormányzás lenne az álmaim netovábbja?

egyébként nem tudom miért haragszol az egy kulcsra. ki hallott már olyat, hogy egy adócsökkentés miatt ordít a nép? azon mindenki nyert....

neked a adójóváírás eltörlése nem tetszik, azon lehet vitatkozni. szerintem durva gazdaságtorzító hatása volt, ráadásul felesleges is volt. pénzosztással nem pörgetünk gdp-t. ha ezt nem érted, akkor lapozgass tankönyveket. most megvonták a pénzeket (sajnos 2 év alatt), ezért csökken a gdp, de eléri a mélypontot és onnantól felfelé indul majd a fenntartható növekedés. sajnos a 2 évre széthúzott vágás, tovább tartó agóniát okoz, egy radikálisabb beavatkozás ugyanezt eredményezte volna, csak 1 év alatt lezajlott volna.

és ne feledd, a képzések mire hozzáigazodnak az adórendszerhez, az sok idő. mire a 8 általánost végzett emberke kiszenved egy szakmunkást az 3 év. a szakmunkás érettségi különbözet, régen szintén 3 év volt, nemtom azóta javult-e as helyzet, 1-2 évre. egy diploma is minimum 3 év. egy nyelvet normálisan megtanulni is 1-2 év. csakhogy ezeknek innentől kezdve lesz értelme. nem leszel büntetve 40%-os adókulccsal, mert többet tudsz.

ess neki, használd ki a rendszert. tanulj és keress sokat. egyik se szégyen. mindenkinek ezt az utat kéne járni. ha nem jó a szakmád, akkor váltani kell. ha valamelyik idegen nyelvet kell megtanulnod, akkor tanuld meg. ha diploma kell a sok fizuhoz, akkor nincs mese végig kell seggelni az oktatást. ezzel te is nyersz, a cég ahol dolgozol az is, és az ország is. nagyobb hozzáadott érték, több fizu, magasabb gdp. lásd meg az összefüggéseket.

ja és a szlovákokra visszatérve, rossz populista döntés. nem működik a felső rétegek adóztatása. mert ott már ők döntenek, hogy mennyit hajlandóak adózni. ha magas az adószint, egyből átrakják a céget a határon túlra. de irl példát, friss. öcsém most zárja be a magyarországi cégét, volt neki vagy 10-12 alkalmazottja. most jutottak el arra a szintre, hogy már alig van nyereség, gyakorlatilag pénzt kivenni a cégből már nem tudnak, cserében viszont minden nap foglalkozni kell vele. bezárják. bukják az ügyfélkört, a cég nevét stb, de ha nem éri meg, akkor nem éri meg...

tavaly ugyanilyen profillal nyitottak cégeket szlovákiában és romániában. ott olyan az adószint, hogy nyereséges a működés. neki teljesen mindegy, hol vannak a cégei, a szlovákokhoz autóval meg, a románokhoz repülővel. macera. de még így is megéri neki.

érted mit akarok mondani ugye? csak az fizet többet, aki nem tudja megtenni, hogy elmegy innen. ez pedig az teljes alsó réteg, meg a közép réteg jórésze, esetleg a szentimentális emberek tűrnek. a vicc az, hogy mindenhol felmerül, hogy adóztassuk meg a gazdagokat, mert a nép kurvára örülne nekik, azok meg elviszik az összes vagyonukat azt kész. nem adják oda, amit már megkerestek. a 16%-os adó is ilyen, ha felemeled valahol 30%-ra, akkor az azonnal többtízezer nettó csökkenést fog okozni. és akkor az ember dönthet, hogy marad és lenyeli, vagy elmegy innen. az nem kérdés, hogy anyagilag mindenképpen jobban járna a távozással. de ezt kikényszeríteni egy felelős kormánynak populista voksokra lesve...

inreallife 2012.08.30. 11:44:23

@Hángérien feeritél rajongó dbeata: 60 milliárddal több szja folyt be, mint amivel számoltak. ez elég sok. valszeg csökkent a kamu minimálbéresek aránya. csökkent a bejelentelek 200-ra, a többit kézbe adom rész is, meg valszeg az utalványosdit is visszacsinálták valamelyest a munkáltatók. ez hívják a gazdaság fehéredésének. minél több az adó, annál erősebb a feketegazdaság. ha csökkennek az adók, fehéredik a gazdaság. igazából az optimális határt kell belőni...

a zegyházas kérdésnél hasonlóképpen vélekedünk. nem állami feladat. egy érsze van, amit el tudok fogadni, az általuk felügyelt iskolák normatív támogatása. de ott meg pluszpénzt is adnak nekik az önkormányzatihoz képest... burkolt transzfer az egyháznak. bármennyit lehetne faragni rajta...

korábban ulrike 2012.08.30. 12:11:57

Hogy milyen országok vannak!
"Americans realise their country has been mismanaged by both parties in all branches and levels of government and are frustrated that sweeping out the incumbents has not produced better politicians. This race is between a president most Americans think has done a poor job and a challenger most Americans think is not up to the great office he seeks."
(Az amerikaiak rájönnek, hogy országukat rosszul vezette mindkét párt meg a kormányzat valamennyi ágazata, és csalódottak, mert a hivatalban lévők kiseprése nem teremtett jobb politikusokat. Ezt versenyt [a jelenlegi választási] egy olyan elnök vívja, kiről az amerikaiak többsége azt gondolja, gyenge teljesítményt nyújtott, kihívójának pedig túl magas a nagy tisztség, melynek elnyerésére törekszik.)
FT mai online, comment/opinion rovat
Republicans can end 15 years of US stupidity
www.ft.com/intl/cms/s/0/b24ddb70-f120-11e1-a553-00144feabdc0.html
Az eleje még jobb, érdemes elolvasni. Nem kell előfizetni, elég regisztrálni, havi pár cikkre az is elég.

Khal Drogo 2012.08.30. 12:27:23

@inreallife: "öcsém most zárja be a magyarországi cégét, volt neki vagy 10-12 alkalmazottja. most jutottak el arra a szintre, hogy már alig van nyereség, gyakorlatilag pénzt kivenni a cégből már nem tudnak, cserében viszont minden nap foglalkozni kell vele. bezárják. bukják az ügyfélkört, a cég nevét stb, de ha nem éri meg, akkor nem éri meg..."

Ez az egykulcsos adó miatt van részben. A kormány nem teremtette meg a forrását az adócsökkentésnek, annak pedig láthatóan nincs sok értelme, hogy adok valamit SZJA-ban és elveszek ennél többet az összes többi tényező megváltoztatásával.
Meg mint írtam az adójóváírás miatt, ami keresletszűkítő hatással ért fel, miközben eleve válsághelyzet adott Európában.

A kormány az egykulcsos adót úgy állítja be mintha azzal az átlalános adóék csökkent volna, ami természetesen nem igaz.
Ma a magyarok több adót fizetnek mint a kormányváltás előtt.
Csak szétdarabolva, több adón keresztül fizetik, ez a nagy trükk.

Egyébként egész Európában nőni fognak az adóterhek. Amiről te jogosan beszélsz, hogy csökkenteni kellene az inaktívak juttatásait, kivitelezhetetlen. Adót fognak emelni a kormányok, valamekkora kiadáscsökkentés mellett.
A radikális kiadácsökkentések szétzilálnák a társadalmi kohéziót.

A franciáknál most jön a 75%-os adókulcs évi 1 millió euró felett.

Angliában is adót fognak emelni, minden országban adóemelések lesznek a fejlett Nyugaton. Ha tetszik, ha nem, ha reális, ha nem, ezt fogják választani.
Alacsony hiány kell és csökkenő államadósság. Ehez forrás kell valahonnan.

A Fidesz elkúrta az egykulcsos adóját. Vele elkúrta a szerény növekedési kilátásokat, nem nyert a magyar társadalom ezzel semmit, viszont cserébe elveszítette a növekedését.

Ezt az egykulcsot 2002-2006 között kellett volna behozni, akkor lett volna rá lehetőség. Most nem megy, ez jól látható.

Khal Drogo 2012.08.30. 12:32:05

@inreallife: A 16%-os kulcs biztosan nem fehérített. Egyrészt a 0%-nál ez 16%-nál nagyobb másrészt a munkabértehet többi része nőtt, lásd nyugdíjjárulék és eü járulék.
Szerintem ha a választás így néz ki, akkor borítékolható a kimenetel is :

0% vagy mondjuk 40% ( ebben benne van a második nagyobb kulcs )
0 % vagy mondjuk 32 % ( mondjuk ez az egykulcs)

Teljesen mindegy hogy 40% v. 32% a különbség, ez nem fog fehíreni semmit. Ha 5% lenne a diffenencia, akkor talán érne valamit.

dbeata 2012.08.30. 12:49:36

@korábban ulrike: Nna, ezt is csak egy angol mondja... (ld. tegnapelőtt). Kérdés már csak az, vajon kiről/kikről szól egy temetés? Az elhunytról, vagy a gyászolókról?

dbeata 2012.08.30. 12:59:46

@inreallife: Hadd idézzek egy másik kommentből, mert ő (Mariann19) nagyon józanul, és korrektül írja a véleményét:

"Az egykulcsos adó mellé teszed le a voksodat azzal, hogy a ráérdemesülő emberek birtokoljanak több jövedelmet, mert ezek tudják a gazdaságot eredményesen működtetni. Igen, a kormány az egykulcsos adó bevezetésekor is ebben bízott. Remélte, hogy növekszik a beruházások száma, emelkedőben lesz a fogyasztás, mellyel több adó folyik be a költségvetésbe.Ez nem jött be! Azért nem, mert Te és az ezeket az elveket vallók sem fogyasztásra, sem beruházásokra nem használták fel a többlet jövedelmeiket, hanem megtakaritásokba fektették, jó részük külföldi bankba helyezve azokat.Addig, amig a vállalkozók és a nagyobb jövedelemmel rendelkezők nem állnak gondolkodás módjukban a felkészült üzletemberek szinvonalán, addig egyelőre nincs helye az egykulcsos adónak.

Annyit még hozzá tennék az egykulcsos adó elfogadásához. Az is egy érv volt mellette, hogy aki többet dolgozik, többet is érdemel.Na, ezen lehet vitatkozni! Van-e jelenleg valós teljesítményhez mért, megérdemelt jövedelem, vagy valamiféle mérése. Olyan torz teljesítmény és jövedelem arányok vannak jelen, amelyek elfogadhatatlanok, mert nem fejezik ki a végzett munka pénzben mérhető értékét."

Etcetera, rákereshetsz, ha gondolod..

inreallife 2012.08.30. 13:02:51

@Khal Drogo: de nincs igazad. az a rendszer nem volt működőképes. ahogy a 13. havi nyugdíj sem. több pénzt adni ugyanazért a munkáért eleve egy vicc. ha ez támogatás formájában megy, ugyanarról beszélünk. a hozzáadott érték az egyedüli, ami nem torzítja a versenyt. magyarország belefullad ebbe az osztogatósdiba, mert nem sarkall teljesítmény növelésre.

a 16%-os adó akkor hozza meg a remélt a hasznot, ha a jobb, magasabb képzés beérik. szar dolog 40 éven felülinek lenni, ott már nem egyszerű magasabb képzettségre váltani, de mondjuk fater is másoddiplomázott ötvenvalahány évesen, amit egy jobb pozícióért vállalt be. ez így működik.

de fordítsuk meg a kérdést. melyik a sikeresebb társadalom, ahol szétnyílik a jövedelmi olló, vagy ahol nem? te gondlom az utóbbira szavazol, cserébe veszni hagyod a legjobb embereket, akik méltánytalannak érzik, hogy többszörös adót fizetnek, és mihasznákat mentenek meg belőle.

és igen, kiadáscsökkentés kell minden téren. aztán majd aszekelyek is eldöntheti, hogy a feleseket borogatja magába, vagy gyógyszert vesz abból a pénzből, ami megmarad a csökkenő tb miatt. én akarom megvenni a szolgáltatásokat, nem pedig a nagy közösbe bepakolni és ellopatni...

inreallife 2012.08.30. 13:05:04

@Khal Drogo: 500 milliárdos egyenleg kieséssel számoltak, és csak 440 milliárd lett. te ezt minek neveznéd?

Khal Drogo 2012.08.30. 13:10:38

@inreallife: Tekintve hogy az összes bevételt alá vagy fölétervezték, tervezési hibának gondolom, nem pedig bevételnövekedésnek. Matolcsy szakmailag alkalmatlan, az embereivel egyetemben.
Az idei költségvetést négyszer írták eddig át. Ennyit a tervezés minőségéről.
Itt éppen alábecsülték a bevételi forrást és ezt akarják eladni győzelemként.

Khal Drogo 2012.08.30. 13:15:37

@inreallife: Magyarország középre húzó társadalom. A Fideszt leszámítva senki sem akar széthúzó jövedelmi viszonyú országot. A Jobbik sem.

inreallife 2012.08.30. 13:20:01

@Hángérien feeritél rajongó dbeata: mariannak üzenném, hogy eddig aki másodállást vállalt, az szarul járt, mert nem érte meg. a torzított adórendszer sokkal több terhet rakott a többletmunkára, mint a rendes 8 órai munkára. aztán nem érte meg túlórázni sem, mert az szintén ugyanebbe a kategóriába esett. aztán nem érte meg ügyeletet vállalni sem, mert ugyanez volt a "büntetése". aztán aki többet tanult, jobb képzettséget szerzett, ezáltal többet is kereset, az szintén jóval többet adózott.

nem mond azt nekem, hogy az egy jó adórendszer, ahol a 8 általánossal rendelkező utcasöprő 125.000 bruttót kap, a rezindens orvos meg annál kevesebbet. ha meg többet kapna, olyan sokat vesznek el tőle adóban, ahol a két ember közötti zongorázható különbség alig látszik.

aki minimálbért keres, azt nem kell sajnálni, valószínűleg pont annyit tanult érte az iskolában. vagy ti nem veszitek észre az iskolázottság és a későbbi jövedelem kapcsolatát? ha nincs diplomád vagy pedig olyan kapcsolatod, ahol be tudnak "nyomni" valami csókos állásba, akkor kizárt, hogy 300.000 bruttó fölé kerülj fizetésben. az csak nagyon keveseknek sikerül. ha valaki hülye tanulni, akkor marad neki a magyaros urambátyám rendszer. ha ahhoz is hülye, akkor meg lehet készülni a koplalásra.

az üzenet: nem fog eltartani senki téged, ha saját magad nem vagy képes rá. képezd magad, tanulj nyelveket, más kiút nincs. nemcsak magyarországon, máshol sem...

inreallife 2012.08.30. 13:26:48

@Khal Drogo: kicsit több az, mint tervezési hiba. az előző évi kereseti számokból viszonylag könnyen kiszámítható az egyik kulcs elengedése, mekkora kiesést generál. gyakorlatilag olyan, mintha a felső kulcsot is átírták volna 16%-ra. hogyan lett ebből ekkora eltérés? ez nem matolcsy kategóriás lázálom, egy sima excel képes rá...

a középre húzás szar dolog. észre kell venni, hogy nem azok viszik előre a társadalmat, akik átlagosak. ráadásul nem is igazságos, hogy a hülyéket és a lustákat etessék a többiek. konkrétan dögöljenek éhen és lehetőleg ne szaporodjanak...

dbeata 2012.08.30. 13:53:14

@inreallife: Örülök, hogy neked a túlórázásról az jut eszedbe, ja, az nem éri meg, mert nem kapok annyival többet.
Ahol én dolgoztam, abban a szakmában teljesen természetes volt a túlóra, vagy az, hogy hajnalig írtuk a prezit, és másnap délelőtt onnan indultunk az ügyfélhez, és utána vissza az irodába, mert a futó ügyeket nem lehet otthagyni...
Igaz, én szeretem/szerettem azt a szakmámat, és fiatal voltam, kit érdekelt, hogy aznap nem aludtam, majd kibulizom magam pénteken és szunya szombaton...

Utcaseprős hasonlat jól hangzik, majd felvetem a férjemnek, ha minden kötél szakad... :))

A tanulás szükségességét én sem vitatom egyáltalán, mielőtt még ezt gondolnád. Valóban, túl sokan adják fel könnyen, nem szánnak időt tanulásra, azt mondva, ez nekem már nem megy, öreg vagyok hozzá, félelem, lustaság, ezek ellen nap mint nap kell küzdeni.

Értékrendekről vitázunk, és azt mondom, hogy a pénz nem mindig ideális értékmérő. Koplalás és dőzsölés között van azért átmenet, és nem baj, ha valaki nem csak a megtermelt gdp-vel méri az értékét.

Léteznek segítő foglalkozások is, igen, pl. az eü dolgozók, pedagógusok, stb. akiknek megalázóan kevés fizetésből kell élni, (ezzel együtt, ha elmégy egy kórházba, mondjuk a szülészetre, és elkérnéd a dokibácsik slusszkulcsát, lehet, meglepődnél... Vagy dereng valami? :)..). Rendszerhiba?

Ha azt alapnak vesszük, hogy teljesítményalapú világban élünk, és nem jólétiben, akkor viszont azt is kell látni, hogy ez a rendszer mennyire nem fenntartható, milyen pazarló, és hogy pontosan az utódoktól veszi el a jövőt. Ne legyen igazam, de az 1929-es világválság visszatekintve babazsúrnak fog tűnni.

graycivil 2012.08.30. 14:02:10

@graycivil:

"Az MSZP nem készül választási bojkottra

Az MSZP - önállóan vagy egy demokratikus összefogás részeként - indul a 2014-es választáson - válaszolta a szocialista párt sajtóosztálya az MTI érdeklődésére,..."

nol.hu/belfold/az_mszp_nem_keszul_valasztasi_bojkottra

Khal Drogo 2012.08.30. 14:41:30

@inreallife: A legtöbb munkahelyen betanított droidmunkát kell végezni. Arra pedig nem kell több nyelven beszélő munkatárs. Egy kenyér kisütéséhez nem kell diploma de kurvára nyelvtudás sem kell hozzá. A malac megetetéséhez sem kell ez. Viszont a fejlett tudással létrehozott terveket nem tudod megenni. Ahogyan a programodat sem tudod megenni.
De még a multikatonák 90%-a is betanított szellemi segédmunkás, excel táblákat töltöget ki meg SAP programot, a benne rejlő tudás 99%-át nem hasznosítja, feleslegesen túlképzettek.

Khal Drogo 2012.08.30. 14:48:56

@Hángérien feeritél rajongó dbeata: Én attól tartok hogy előbb-utóbb óriási rendszerkorrekció fog jönni.
Egy filmben láttam és elgondolkodtató :

Vihar közeleg, Mr. Wayne. És jobb lesz, ha ön és a barátai felkészülnek rá, mert ha ideér, mindannyian azon tűnődnek majd, hogy tudtak ennyi ideig ilyen nagy lábon élni, és nekünk, a többségnek olyan keveset adni.

---

A társadalmi különbségek ha tovább nőnek, fel fog robbani a társadalom a feszültségtől. Ha megdől a középre húzó társadalom Európában, itt lázadás lesz.

graycivil 2012.08.30. 15:12:00

"Az elszámolás kötelességét nem lehet vitatni, amikor eljön a pillanat, akár 2014-ben, akár 2018-ban, akár később, a leköszönő fideszes kormány vállalni fogja az elszámoltathatóságot – mondta Lázár."

www.vg.hu/kozelet/politika/budai-a-dinnye-vizsgalatrol-tiszteletben-tartjuk-a-gvh-eljarasat-384582

Ezért kellenek nekik az általuk, saját használatra kinevezett "bérbírók, béralkotmánybírák, bérügyészek", hogy "döntési szinten elszámoltathatatlanok" legyenek.

Gyerekek, könyörgöm,...! F.Y!DESZ

inreallife 2012.08.30. 15:14:02

@Hángérien feeritél rajongó dbeata: én mostanában nem órabérben dolgozom. de a túlóra túlóra. a munkavállaló pedig egy zsoldos, akit megfizetnek adott munkáért, vagy rendelkezésre állásért. és itt meg a másodállásnál már nincs adójóváírás. tehát hiába dolgozol sokkal többet, alig keresel többet vele. ezáltal büntetsz minden a 8 óra feletti munkát vállaló embert. nem a túlóra intézményével van baj, hanem az érte járó összegből, miért kéne az államnak többet elvennie?

nyilván ezt nem éri meg az, aki 8 órában ellébecol egy munkahelyen 0 teljesítménnyel, ezért a 16%-os adó is értelmetlennek tűnik neki. aki keveset keres, vállaljon túlórát és másodállást. ha már tuanilni hülye volt, akkor dolgozzon, mint a kisangyal. mostmár meg is éri neki.

és bizony a jóléti társadalmak kezdenek megzuhanni. az emberek hozzászoktak, hogy nekik jár a jólét. kiábrándulás fog következni, csak annak fog járni, aki tesz is érte. aki 12 év tanulással (6-18) le akarja tudni az életét, az készüljön fel a súlyos következményekre. alig fog keresni, és örülhet, ha van munkája...

"A tanulás szükségességét én sem vitatom egyáltalán, mielőtt még ezt gondolnád. Valóban, túl sokan adják fel könnyen, nem szánnak időt tanulásra, azt mondva, ez nekem már nem megy, öreg vagyok hozzá, félelem, lustaság, ezek ellen nap mint nap kell küzdeni."
hát én mindig azt hallom, hogy "kevés a fizetés", meg "ilyen árakhoz nem ilyen fizetés passzol", meg ezekhez hasonlókat. mintha a fizetéseknek az árakat kéne követniük... tipikus gazdasági analfabéta szöveg. magyarország a bukott főiskolások országa. alig 20% szerez diplomát a kezdők közül, ráadásul jórésze nem 3-4 év, hanem 5-7 év alatt. most őszintén, ha felmérést csinálnál, hogy az ország felnőtt lakosságának mekkora része jár iskolába, szerinted hány % lenne?

dbeata 2012.08.30. 15:14:12

@Khal Drogo: Jaja:
"- Úgy beszél, mintha maga várná ezt a vihart.
- Tudok alkalmazkodni."

Szerintem sokakat foglalkoztat ez a kérdés, és tipikusan személyiségfüggő, hogyan reagálja le, ezt az eléggé nyugtalanító tényt: nincs fenntartható fejlődés. A politikusok még szeretik ezt hazudni a népnek azért.

Egyszer járt itt egy fickó, bizonyos Kedves Loránd. Itt van a könyve, ajánlom szíves figyelmedbe:
www.vortaro.hu/mondaur.pdf

aszekelyek 2012.08.30. 15:24:23

@inreallife: ott se saját elhatározásból és kontroll nélkül lehet fegyvert viselni. állj le nyikhaj. A várólistát leírtam részletesen. N na KI AKADÁLYOZTA MEG, HOGY KERESZTÜL VIHESSE FERI, MINT HELYI ÜGYNÖK, A Z EGÉSZSÉGBIZTOSÍTÁSUNK PIACÁNAK EGY FILLÉR BERUHÁZÁSA NÉLKÜLI MEGSZERZÉSÉT? NEM VONA-KODÓ.

aszekelyek 2012.08.30. 15:29:26

@Hángérien feeritél rajongó dbeata: AMIKOR ELKEZDTEM EZT MONDANI , M MINtHA AZT MONDTAM VOLNA, HOGY fÖLD LAPOS ÉS KÖRÜLÖTTE FOROG MINDEN... kB ÚGY REAGÁLTA LE TÖBBSÉG. EGYÉBKÉNT MINEK A FEJLŐDÉSE FENNTARTHATÓ, VAGY NEM? :) MILYEN ÁRON ? KÉRDEZI A MARKETINGES .., -akit nehezebb kissé megvezetni.

A másik hazugság, amit szeretnek nyomni, németeknél még ma is, a welfare.... , mint azon az áron fenntartható fejlődés, amit a dél-európai, és egyéb nagy xarban lévők nyomora árán lehet csak fenntartani.

inreallife 2012.08.30. 15:47:30

@Khal Drogo: tévedsz. egyre kevesebb helyen kell betanított robotmunkát végezni. az amerikai lakosság 2%-a foglalkozik mezőgazdasággal, és jól tudnak lakni, sőt még exportra is futja. kínában a melósokat robotokra cserélik. képzetlen mihasznákra már sehol nincs szükség...

a túlképzett meg egy szitokszó nálad. a túlképzettség egy állapot. azt jelenti, hogy az adott pozíciónál tud feljebb is lépni az illető. ez mutatja, mennyi növekedési tartalék van a rendszerben. ez egyébként ugyanúgy jelentkezik tapasztalati szinten is. ha sok jólképzett munkaerő van, ráadásul parlagon, az egy nagyon fontos tényező a cégeknek, bővítésre, terjeszkedésre. helyette meg ez van:

" Kifejtették: a népesség iskolai végzettsége az elmúlt években tovább javult, és a munkaerő-felmérés adatai szerint 2011-ben a 25-64 évesek több mint egyötöde rendelkezett főiskolai vagy egyetemi diplomával, 31 százalékuk legmagasabb iskolai végzettsége az érettségi, ennél valamivel alacsonyabb a szakiskolai vagy szakmunkás végzettségűek aránya (29 százalék). Alacsony képzettséggel, azaz legfeljebb befejezett általános iskolai végzettséggel a népesség 18 százaléka rendelkezett. "

aztán ezt is elolvashatod:

nol.hu/belfold/20120114-nem_tul_sok_a_diplomas

"A diplomás munkanélküliség 4 százalék, ami jócskán elmarad a teljes átlagtól, de az érettségivel rendelkezők 7, illetve a szakképzettek 9 százalékától is."

aztán ezt:

"Még mindig a diplomás fiatalok találnak a legkönnyebben munkát, derült ki a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézetének (GVI) tanulmányából – írja a Figyelő."

"A diplomások aránya folyamatosan növekszik a KSH adatai szerint, a munkaerőpiacon viszont egyre magasabb fokú végzettséget igényelnek, így az fel is szívja a diplomásokat. A felsőfokú végzettségűek anyagilag is jobban járnak, az OECD adatai szerint átlagosan kétszer annyit visznek haza, mint a középfokú végzettséggel rendelkezők."

hvg.hu/itthon/20120628_romkocsma_orban_viktor
"Ha a pécsi példánál maradunk, akkor a Munkaügyi Központ dél-dunántúli statisztikája sem elhanyagolható. Eszerint 2011-ben a Dél-Dunántúlon 72 272 regisztrált munkanélkülit tartottak nyilván, amiből a diplomások száma mindössze 3028 volt "

egy egész régióban 3000 diplomás munkanélküli. az északi régióban az audi és az opel bővítése előtt kevesebb diplomás munkanélküli volt, mint amennyivel a diplomás állások számát növelték. robotmunka mi?

inreallife 2012.08.30. 15:50:33

@aszekelyek: már megint részeg vagy. és még mindig nem magyaráztad meg, hogy 2012 augusztusának végén, miért van szükség többhónapos várólistákra. csak pénz kérdése. ha a gyógyszerkasszából meg a tb járulékból kivették a pénzt, miért nem ide csoportosították át? ez a mostani kormány műve, az ő döntésük következménye, hogy ide nem adtak elég pénzt. a mostani kormány döntése, az egyre hosszabb várólisták, nem a régieké...

aszekelyek 2012.08.30. 16:12:36

@Hángérien feeritél rajongó dbeata: valóban, az enyém sem. Az ugyanis inkább nőni szokott. A z önkéntes magánnyugdíjé meg még inkább.... Mihez kérted a linket? Hindenburg megbuktatásához , illetve eltávolításához? Hogyan is jutott hatalomra az a selejt osztrák végül? beszélgettünk róla, mit tanítanak a németeknél erről. Hogyan is nem tudtak felállni az első világháború után és valóban milyen és mekkora válság és szegénység, 33-as nagy világválság, vezetett oda, hogy rá bírták a németeket , hogy a szerzés és a nyomorból kimászás érdekében hajlandóak legyenek magukat rávetni mások javaira , kijelölt népére. A vásárlóerő gyakorlatilag nulla volt, mert a pénzt valahogyan sikerült begyűjteniük egy helyre azoknak , akik azt aztán saját elképzelésüknek megfelelőenhasználták azt fel. Háborúra. Ahhoz pedig el kellett távolítaniuk Hindenburgot. Átvenni a hatalmat. Ahhoz pedig pénz és befolyás és a német nép kiéheztetése feltétlenül kellett. Egy majom a kocsmából nem lett volna elég. Nagyszabású terv volt. nem tudom, hogy így, olvasható e valahol, ebből az aspektusból. Elég sokaknak származott belőle komyoly hasznuk. Lista nekem nincs, amit linkelhetnék de meg fogom kérdezni egy rokonomat, hogy mit ajánl, aminek olvasása megvilágítja a világgazdaságban történteket és a politikában, ennek a megértéséhez. Részemről egy könyvtárnyit olvastam, míg erre az álláspontra jutottam. Meg ezer emberrel beszéltem. Olyanokkal , akik akkoriban éltek. Információkat tudtak adni. Mi, hogyan is alakult, hogyan követte egymást a sor esemény, ami végül a II. világháborúúlett. európa lerombolása. ezt kihangsúlyoznám. Allierte, akik a szövetségesek, azután pedig marsall segélyt adtak de gyanítom , hogy annak igen nagy ára is van. A mai napig.... Tanulmányaim és élettapasztalatom miatt nem hiszek abban, hogy ilyesmit adnak csak úgy.... Ahhoz ez túl nagy pénz , hogy a befolyást is ne akarnák megkapni hozzá. Valószínűsítem , hogy ezért utasították vissza rákosiék. Ők a szovjettel akartak tartani és azt a befolyást preferálták. Jaltában lehet, hogy erről még nem is állapodtak meg. Csak később lettünk véglegesen nem az amcsik , hanem a szovjet uralma alá rendelve. Mindketten szövetségesek voltak, a háború vége felé. Még akkor nem ellentétes oldalon álltak.

aszekelyek 2012.08.30. 16:27:09

@inreallife: részeg esetleg te vagy. A volumenkorlátot bevezette a szadistapárt. Pénzt meg nem hagytak a kasszában , hogy sokkal javítsa ez a kormány. Egyébként ha nem bérfejlesztésre költik , akkor orvos sem lenne aki a várólistáról a következőt megoperálja. Mert rendes fizetést sem akartak adni az orvosoknak de a zsebeikben kotorászni , ahhoz volt pofájuk. Uszítani az orvosokra. Aki maradt és itthon dolgozik , közellátásban , egyébként ma hallottam , 14 %-kal többet költenek az ellátásra...., azt meg kell fizetni. El kell látnia ugyanis azt a beteg tömeget , akik nem is tudnak hálapénz hegyeket adni. Sőt. Semmit.

Próbálhatod rátolni a FIDESZ-re ezt a gyalázatos eü reformot , annak összes következményét , meg a terhükre vállalt hiánycélt még mellé de velem ugyan semmire nem mész. Lassan mondom. A FIDESZ EGYÁLTALÁN NEM AKARTA MEGCSINÁLNI EZT ÉS EL IS TETTÉK AZ IRATTÁRBA A HATÁSTANULMÁNYOKKAL EGYÜTT , MINT ELVETENDŐT. AMIT ONNAN ELLOPTAK ÉS BRUTÁL MÓDON KERESZTÜL VERTEK A SZADISTÁK a magyar népen. A rávalót meg elzálogosították.

Csak tökfejek és olyan szemforgatók hablatyolnak erről , hogy afidesz ménem , meg pénzkérdés.., akik ezt politikai érdekből teszik.
Mindenki más , akinek van egy csepp józan esze , tudja , hogy mi történt és ezért is hajították ki a szadistákat. Akiket kidobtak az ajtón de visszamásztak az ablakon. Jobbiknak öltözve. Akiknek a szekerét tolod , nyikhaj.

2012.08.30. 16:28:57

Hát van itt Élet, megy a csépelés!:) Halló pajtikáim! (idézve a klasszikus Kemény Henrik bábművészt...:)!

aszekelyek 2012.08.30. 16:39:10

@Khal Drogo: igen ám , csakhogy a tömeget , a bunkót , a primitívet meg nem hozná a Volner... Ahhoz ez a vonakodó kell , a gyerekes és oda nem való parlamenti hepajkodásával , a mellényes "truvájjal" :D , meg a zagyva fejű szamuráj kard becipelésével a parlamentbe..... , meg azzal, amit aug. 20. előestéjén is műveltek. Akiket ők a célcsoportjuknak meghatároztak , tömegbázisnak , az nem a másfél % szadeszos.., hanem a nem kifejezetten intelligens de annál erőszakra hajlamosabbak. véleményem szerint ezért van ott egy olyan karakter, mint vona.
Volner demagógiáját , amit valóban a vontatott stílusában ad elő , kellően lassan , hogy az eddig említettek is megértsék ,... mivel egyáltalán nem értenek hozzá , kritika nélkül veszik meg. Árukapcsolás:))) Nagyon ki van ez találva , bizony ám... Csak nem képzeled , hogy az utcai hőbörgők csak úgy bejutottak a parlamentbe Erről írtam az imént Beácskának, hangérien fairytale rajongónak... Hitler sem egyedül a haverjaival távolította el Hindenburgot...., se nem tudta volna véghezvinni azt a gylázatot, ha mögötte nem áll egy hatalmas financiális és politikai erő...

Van a KFT-nek egy száma,... örökzöld, A BÁBU VAGY ... Ismered ?

aszekelyek 2012.08.30. 16:49:43

@Khal Drogo: Szerinted kitől kellett volna kérni a fedezetét annyk, amit ki kell köhögni és mellette a z egyensúlyt is tartani, recesszióban ? Valahogy az a benyomásom, emberek abban a tévedésben élnek, tömegesen, hogy azokat a terheket, amiket ránk hoztak a nyolc éves nem kormányzás és felelőtlenkedés alatt, nem MINDENKÉPPEN a magyar lakosságnak kell kinyögnie. Az nem mindegy, hogy hogyan. Azt csinálják unortodox módon. Tudsz esetleg mondani egy pártot, aki ezt a pénzt, ami kell a finanszírozásunkhoz, előteremtette volna anélkül, hogy búcsút int a költségvetés a manyup pénznek, örökre, a z államadósságot rendesen pontosan fizetjük, mert ha nem, akkor zálogjogukkal élve azt zabrálnak el a vagyonunkból, amit akarnak, ezt írták, alá veres és simor, ugyanis... tehát ők ezt be is vállalták volna , élesben... És nem lett volna ennél sokkal rosszabb, a nyugdíjas, és szociális ellátásból valóban rászorulóként élni kényszerülőknek?

A nem fizetés , amit állandóan nyom a jobbik , azzal jár , -mondjam lassabban ? -, hogy elvehetik , amit csak akarnak tőlünk. IMF-EU - a kölcsönt adók. Jó lenne , ha sikerülne ezt felfognia teljes mélységében azoknak , akik a jobbik szírén hangjainak felülnek.

Még ha saját logikai képességük nincs is meg hozzá vagy tárgyi tudásuk, hogy önállóan átlássák , mit adnak el nekik , a gazok , mint egyedül üdvözítő megoldást. Éppen a halálos ítéletünket.

korábban ulrike 2012.08.30. 16:49:57

@Hángérien feeritél rajongó dbeata: A temetés mindig az azt megrendelőkről szól, célközönség a látogató. Valaki elhunyta az alkalmat szolgáltatja.
www.yellowbullet.com/forum/showthread.php?t=335694

korábban ulrike 2012.08.30. 16:59:30

@Letícia: Vitéz László - vagy akit akarsz - ott is levasvilázza a gonosz ördögöt.
www.youtube.com/watch?v=pkXV0M26A4s

aszekelyek 2012.08.30. 16:59:45

@Khal Drogo: no ésmióta nem fedezi? nem két éve... dem is három... Egyáltalán nem volt sem szándék, sem cél, hogy olyan bért adjanak itt, amiből jól élhetsz. Rorbán emelni akarja és csak ő emelte jelentősen a minimálbért és értelmiségiek bérét ezalatt. Mégis rá vicsorít mindenki. érdekes, nem? A rendszerváltásnak nevezett eseménysor óta nem volt az a cél, kivéve azt a négy évet, amikor első Orbán kormány volt. Ezen is kéne gondolkodni. A kutyaszorítóban is ezen dolgozik. ezen is lehetne gondolkozni. A többiek csak összetákolták a kutyaszorítót neki és mindenkinek, aki magyarországon bérből és fizetésből él.

@inreallife: akkor Zagyva is ott volt? Ő pl a parlamentbe is ment olyannal...

aszekelyek 2012.08.30. 17:07:50

@Khal Drogo: lehet, hogy ez a jobbiknál így menne. de asszem, Kovács íárpád inkább kap további számításokat. Olyan utálatos kultúremberek módjára számolgatnak... meg beszélgetnek erről. Mi is lehet reálisan tervezhető. heim Pétert érdemes lenne, meghallgatni, a heti Csermely Péterrel beszélgetését. Eloszlatja azt, hogy valami csak totál jó, vagy csak totál rossz lehet a gazdaságpolitikában. pedig a pártok és politikusok ezt akarják becumiztatni a tömegekkel..., mert érdekük. Kovács árpádra egyébként nem hallgattak, a szocik. Amikor ÁSZ elnök volt és ezt-azt kifogásolt... nem csak további számításokat kért, hogy megvizsgálja a tervezettek megvalósulásának realitását.

2012.08.30. 17:09:10

@korábban ulrike: ja, ja. Hát nem ez megy itt?:D

Szerintem szenzációs volt az öreg, és a susugós mackókban is visszaköszön: www.youtube.com/watch?v=Xubro8L1O6A

:))

aszekelyek 2012.08.30. 17:10:37

@márta)): engem az érdekel , hogy mennyit kaptak zsebbe a fekete ruhások és kiktől...

aszekelyek 2012.08.30. 17:15:58

@márta)): erről siránkozott minap , egy drága gyógyszállóban egy nagyon gazdag ismerősöm ,... aki nem kimondottan orbánrajongó és eltöltött ott egy igen jó kis összeget kóstáló időt. Egy forintot nem ad persze soha , senki , szegénynek. Nem is gyűjt nekik. Propagandista.

@Letícia: nicsak Leti , hellóka!

korábban ulrike 2012.08.30. 17:18:48

@Letícia: De igen. Virtuális palacsintasütőkkel és vasvillákkal. Kemény Henrik védelmében meg kell jegyezni, az ő mutatványában volt valami báj.

aszekelyek 2012.08.30. 17:21:02

@hoplita: valamiért azt képzelik azok a fekete ruhások, akik tettleg bántalmazták Hantit, hogy ők bezzeg bántalmazhatnak másokat. Maguknak megengedték. Ahogyan azok a verőemberek is, akik az antifák között vannak. csak ők ÁVÓ-n vertek. nem látom az eltérést aközött és eközött. Ha meg tudnád nekem magyarázni , hogy amit elítélek náluk , azt miért kéne helyeselnem az utcai harcosoknál , akik önhatalmúlag és önjelölten akarnák az általuk kreált igazságukat rákényszeríteni a többiekre ?

aszekelyek 2012.08.30. 17:32:54

@Khal Drogo: nem kiadáscsökkentés az, hogy nem tömmmmmmmmmik a pénzt a nyugdíjkasszába, pótolni amit elvisz a kötelező magánnyugdíj? nemmondod... Aztán elválasztani az öregségi nyugdíjat az ilyen , olyan jogon , esetleg felülvizsgálatkor kamunak bizonyulókat és az arra költött pénzt csökkenteni? ismered a számokat? mert anélkül miről beszélünk. Harmincezren, jól tudva, hogy nincs esélyük, mert kamuztak, el sem mentek a felülvizsgálatra.... Az már zsebben van , kiadás csökkentés. Az állam azt többé nem finanszírozza. Igaz , annak kiválasztása , mit , kiknek és hogyan csökkentsenek , az eddig bevezetettekhez nálunk! , -máshol nemigen - unortodox volt , nem az elvárt , fűnyírós nyugdíjcsökkentés , a megérdemelt, öregségi nyugdíjasoké..

Khal Drogo 2012.08.30. 17:37:09

@inreallife: Értem tehát majd az építészmérnök fogja rakni a falat és ácsolja a tetőt, a tervezőmérnök hegeszt és majd az élelmiszermérnők fog kenyeret sütni. Jaj, ez így nem lesz jó...
Alábecsülöd a munkaerőpiac szintezettségét.
A legtöbb munkakört már most is túlképzett emberek töltik be. Ismerőseim multiknál fehérgallérosok. Betanított szellemi segédmunkások mind egy szálig, jól keresnek, a munkájuk betölthető lenne értettségivel is, teljesen felesleges a munkakörükhöz a közgazdaságtan bármilyen szintű ismerete is.

A közgazdászok kb. 1 % hoz közgazdasági döntéseket, ők a közép és felsővezetés. A többiek droidok. Végrehajtó senkijóskák. A legtöbb cégnél ez így megy.

Egy haverom gyengeáramú villamosmérnök. A GE-nél dolgozik és egy tervezőprogramban kapcsolódobozokat tervez. Ezt kb. egy technikus is meg tudja csinálni azzal a programmal. Nem erőművet tervez, ahol bonyolult számításokat kell elvégezni.

Vagy vegyük a jogászokat. Legtöbbje perképviselik nem jut, feleslegesen képzik ki őket, hivatalnokok lesznek, vagy egy-egy jogi részterülre specializálódnak, én értem pl. a tb-joghoz, találkoztam olyan polgárjogásszal aki segghülye volt a tb-hez, pedig tanulta, vizsgázott belőle. Azt sem értette mi az a nyugdíj. De nagyon tudta mondani hogy ők a jogok doktora, én felvilágosítottam, nem hitt nekem, elment munkaügyi bíróságra és beszopta a nagy elméletét. Úgy elbukta a pert, ahogy kell.

A képzési szintek eltolódtak felfelé summa summárum. Ma technikusi, érettségi, aszisztensi munkákat látnak el diplomásokkal mert túlképzés van.
A foglalkoztató pedig előnybe részesíti a diplomást, mert biztosan szélesebb a látóköre és talán többmindenre tudja használni. De felesleg legtöbb esetben a szélesebb látókör.

Végletekig leszabályozott munkakörök vannak a világban, ahol betanított szellemi segédmunkát végeznek a diplomások.
Kivéve a döntéshozókat, stratégákat, fejlesztőket, stb. Ők kb. 1 %.
A végrehajtás óriási nagy kreativitást legtöbbször nem igényel ha jól kiépített a rendszer. Standardok vannak és azok alapján kell eljárni.

aszekelyek 2012.08.30. 17:37:29

Most el, a palacsintasütőmmel,., majd jövök, később.

Khal Drogo 2012.08.30. 17:39:52

@inreallife: Továbbra is fenntartom, egy péknek nem kell nyelveket beszélnie. Felesleges pénzkidobás. Nem végez ügyfélforgalmat, beteszi a kenyeret megsüti. Ehez nem kell angolul tudnia egy büdös szót sem.
Ha nem így lenne, Magyarországon éhenvesztek volna az emberek, mert a pékek nem beszélnek ugyanis jellemzően a magyar nyelven kívül mást.

Ha egy pék pedig megtanul nyelvet, akkor feltehetően azért teszi mert nem akar a továbbiakban pék lenni. Mert a munkájához ez nem kell.

2012.08.30. 17:40:47

@aszekelyek: sziaszia!:) Látom, a népnevelésben rendületlen vagy! Kitartásod csodálom!:) Én ehhez képest hamar feladtam...

Khal Drogo 2012.08.30. 17:42:10

Magyarországon és Nyugat-európában is gondot okoz a szakmunkáserő hiánya. Az egy mese, egy leegyszerűsítés hogy robotok csinálnak mindet. A lófaszt csinálnak mindent robotok.
A legrobotizált gyárakban is százak dolgoznak.
Audi pl. Több ezer szakmunkás dolgozik, ők kezeli a robotokat.

2012.08.30. 17:43:26

@korábban ulrike: hát igen. Szerintem itt is bájosak, csak kicsit bumfordiak, de ebben is van valami báj...;)

Khal Drogo 2012.08.30. 17:44:36

@inreallife: Egy kiváló szakmunkás ma többet kereshet az EU-ban mint egy senkijóska fehérgalléros munkavállalóként, a 156 irodaház negyedik emeletének számítógépe mögött, exceltáblákat böngészve. Mert megfizetik a szakmunkáját, egy vízszerelő 10 ezer forintot kér, legtöbbször 10-20 perc munkáért. Ez elképesztő.
Én voltam a hülye annak idején, hogy két diplomát szereztem. Szakmunkásként rommá kereshetném magamat.

Khal Drogo 2012.08.30. 17:47:35

@aszekelyek: Kétezren nem mentek el a felülvizsgálatokra. Többnyire azért mert vagy szellemileg olyan sérültek hogy fel sem fogták mi van a levélben írva ( a lakosság egy jelentősebb része funkcionális analfabéta ), vagy mert a levelet fizikailag meg sem kapták, esetlegesen más vette át de nem adta át nekik stb.

Mi vesztenivalójuk van ha kiderül hogy nem rokkantak? Megmondom semmi. Nem jelentik fel őket csak elvonják az ellátást. Tehát aki elmegy, az ég világon nem veszít semmit.

nyünyüge 2012.08.30. 18:02:55

@aszekelyek:
bakker, állj már le ezzel süketeléssel!
Még egyetlen számot nem bírtál leírni, hogy hány százalék (ezrelék!) a kamu rokkant nyugdíjas és hány az igazi.
Arról sincs fogalmad, hogy az a bizonyos "manyup rablás" úgy szól, hogy 75% állami nyugdíjat kap a manyup tag, függetlenül attól, hogy hány évig fizette az államnak a nyugdíjjárulékot.
Az is 75%-ot kap, aki munkás életének nagy részében 100%-ot fizetett az államnak teljes összegű nyugdíjjárulékot, és csak annak negyedében fizette a járulék kb. harmadát a manyupnak.
(Magyarul a 75%-os mérték nem függ attól, hogy hány évig volt valaki manyup tag- egész életében, vagy csak rövidebb ideig!)

Egyébiránt meg a manyup egyelőre nem fizethet (törvény tiltja!) semennyit az öregségi nyugdíjkorhatár alatt levő tagjainak, légyenek azok rokkantak vagy bármi más okból "járadékosok".
Úgyhogy ők megszívták, mert nem érezték meg idejében az idők szavát, hogy a manyupnak annyi.

korábban ulrike 2012.08.30. 18:41:04

@Hángérien feeritél rajongó dbeata:
Hivatkozás: "Republicans can end 15 years of US stupidity (A republikánusok véget vethetnek az US 15 éves ostobaságának"
Megjegyzendő:
1. A Fidesz is valami ilyesmire gondolt - véltem én, marha - , nem is 15-nek, 20-nak. Aztán a véget vetés helyett erős folytatást csináltak. Erre futotta. Nézd meg, milyen fejekkel operálnak. Tisztelet a kivételnek. Nem is a célokkal volt (legalább is némelyikével) baj, hanem azzal, hogy képtelenek voltak terveiket a hirtelen megváltozott környezethez igazítani, s emellett erős, de buta ideológiával is keverték az egészet. A valóra váltás az ostobaságukon bukott el, nem a nehéz külső körülményeken.
2. Azt azonban el kell ismerni, az az ember, aki a Fideszen - vagy bárki máson - a régi (kvázi) "jó világot" kéri számon, az balga. Az 1998-at megelőző világ nem fog már visszajönni, sem itt, sem máshol, semmilyen tekintetben. Az a világ eltűnt, nem a fidesz, nem a maszop, s nem is a magyarok tüntették el. De a magyarok nehezen akarják tudomásul venni, hogy a gulyáskapitalizmusnak is vége. Magyariak a változást nehezen tolerálják. Ezért sokan valami bűnbakot - fidesznyik, libsi, komcsi, zsidó, cigány, bankár, stb - állít. Kinek mire futja esze vagy eszetlensége szerint. Amúgy is szeretünk parókiálisan gondolkozni.
('Extra Hungariam...'). Felesleges és nem is helyénvaló a mai gazdaság összes problémáját, kiváltképp a kilábalás lassúságát és kínkeservét kizárólag erre a kormányra hárítani, s azt gondolni, valaki más sokkal kedvezőbb eredményt érhetett volna el, vagy majd sokkal kedvezőbbet ér el. Önámítás. Csupán csak annyi történt a balsors most a fideszt érdemesítette arra, hogy ledarálja magát, ha már szeret darálni. A jó sors meg arra, hogy ezt 2/3-os többség birtokában, akadálytalanul teheti. Nem Antalé, nem is Bajnaié volt az utolsó magyar kamikaze kormány.
3. OV viszont gondolhatta, ha már amúgy is jól megrázza a sors a nemzetet, ennek fedezete alatt a saját megrázni valóját - sok jogosat is - le kell gyorsan rendezni, mert később nehéz szétválasztani melyik megrázásnak ki is a gazdája, illetve - ha már megrázás - jobb azt egyszerre, mint szakaszolva lerendezni. Ennek támogatására a befolyásolás összes korszerű lehetőségét integrált, szervezet rendszerben kombinálva alkalmazza:
- pszichológiai akciók;
- megtévesztés;
- propaganda;
- ellenpropaganda;
- PA, PI, stb.
A problémát az okozza azonban, hogy túl sokszor, túl sokat és túl bárgyún tálaltak a befolyásolás keretein belül. Kilóg már a lóláb, a hitelesnek látszani az egyik legfontosabb követelmény a befolyásolásban, ami egy mesterség. Nem maradtak hiteles mesteremberek a fideszben, s nem csak e területen.

márta)) 2012.08.30. 19:06:45

@aszekelyek:
Nem tudom pontosan miről írogat. De, hogy őszinte legyek nem is nagyon érdekel. A gazdag ismerőse meg főleg nem.
És az sem, hogy propagandista, avagy "más" valaki, mármint foglalkozását tekintve.
Nem ad a szegényeknek? A szegények nem is könyöradományt várnak. Nekem elhiheti.

És? Hol írtam, hogy engem érdekel kapnak e valamit a fekete ruhások.
Maradjunk ennyiben.

inreallife 2012.08.30. 19:06:59

@aszekelyek: te, ez nem úgy megy, hogy az állam beszedi a 16.000 milliárd forint adót, és azt osztja vissza? ha az szdsz elszórta más tárcákhoz, akkor a fidesz miért nem veszi vissza? állítsák vissza az eredeti állapotot, várólista nélkül. 16.000 milliárdból csak futnia kéne, nem? de én úgy látom, hogy amíg a szocik a bkv-n keresztül lopták ki a pénzt, addig a fidesz közgépen keresztül csinálja. a várólista meg nemhogy rövidebb, de hosszabb is lett. nem adnak elég pénzt. ez a kormányzat döntése és hibája...

márta)) 2012.08.30. 19:09:59

Mi történt? Borítaná a bilit Lázár János - fideszesek is érintettek
Lázár János minden állami intézmény bérlistáját nyilvánossá tenné"

hetivalasz.hu/uzlet/szabadon-hozzaferheto-lesz-az-osszes-berlista-53956

Miért is? Csak azért, hogy még jobban "hergeljék" a közvéleményt?
Nem sok értelme lenne, attól a társadalom szegény, elszegényedő rétegének nem fog jobb lenni a mindennapi életminősége.
Úgy gondolom.

dbeata 2012.08.30. 19:59:57

@inreallife: Nehogy félreértés legyen köztünk, ezért előre mondom, hogy mindenkinek a saját képessége szerinti legjobbat kell kihoznia magából. Nem gondolom, hogy itt a diplomások országára lenne szükség, persze jó, ha van.
A szakmunkásképzőket elsorvasztani azonban bűn volt, a jó szakemberekre ma is szükség van, lenne.
Számomra érték még a diplomán felül a találékonyság, ötletesség, problémamegoldás, a DIY (do it yourself) képesség, a rugalmasság.
Akkor most szörnyülködj, mert én is szoktam mondani, hogy nyugati árak, kelet-európai bérszínvonal.

@aszekelyek: És rájöttél, miért szedtek szét miatta? Nem két ferizés közé bújtattad? Kommunikáció i. óra: az emberek nem arra reagálnak, amit mondanak nekik, hanem ahogy mondják. Már egyszer írtam, unalmas, tudom, de attól még úgy van.
Hindenburg parkolópálya akkor. Összeesküvés elméleteket nem tudok értelmezni, bárhogy is szeretném.

@korábban ulrike: Szerintem korábban kezdődött ez. Én 2001 szeptember 11-et mondanám nevezetes dátumnak. De lényeg a lényeg, bűnbakra szükség van!

dbeata 2012.08.30. 20:11:12

@korábban ulrike: "a hitelesnek látszani az egyik legfontosabb követelmény a befolyásolásban, ami egy mesterség"
Hitelességi problémák? Orbán Viktor egy hitelesített köpönyegforgató, ő ehhez ért. Ez is egy "mesterség".

korábban ulrike 2012.08.30. 20:25:15

@Hángérien feeritél rajongó dbeata: Nem kérek erkölcsi követelményeket számon. De szakmait igen. Ezért nem kárhoztatom mert nem hiteles, de azért, hogy még annak látszani sem tud, már igen. Egyébként a hitelesség és annak látszata inkább a szervezetre (pártra, kormányra), mintsem egy személyre vonatkozott e tekintetben. Cserélni kell a hiteltelen embereket, mert aki kompromittálódott, már nehezen tud hitelesnek látszani.

aszekelyek 2012.08.30. 20:27:44

@Hángérien feeritél rajongó dbeata: speciel lehet , hogy volt benne ferizés , mivel ennek a mi történelmileg nagy hősünknek , bizony mániája volt ez és sokat nyomták , míg ők voltak hatalmon. Nem esküdnék meg , hogy államtitkári rangban -e , vagy másban de volt ennek a nem létező dolognak egy külön , kijelölt futtatója is:) , ezen a címen. Komolyan. Ha feriztem , talán ezért. Ami hazugságot összehordott , bizony lehet , hogy ezért is megemlékeztem róla. Összeesküvés elméletem nincs , a világtörténelem viszont létezik és amit leírtam , bizony megtörtént. Linkre nem készültem , amikor összeolvastam egy könyvtárnyit erről. De a következő blogban megkérdezhetem a kedves bloggazdát , kérdést lehet feltenni , hogy ő , mint politológus mit ajánl ehhez hozzáolvasni. Neki speciel nyilván az átlagosnál több ismerete lehet a múlt század gazdaságának történéseiről , áttekintve az egész európait. Meghívhatna történészeket , erről beszélgetni. Összevetni a folyamatokat , több történésszel is , az ebben a században történtekkel. Ez izgalmas téma lenne sztem. Professzorok Batthyány köréből is lehetne meghívni a tárgyban tájékozottakat. Szigorúan a tényekre alapozott beszélgetéseket gondolok. Nem olyat , amit szegény Romsits Ignác szervezett és végül megkapta a magáét a meghívottaktól. Persze Gábort is zaklatták az egyetemen a sorozatért... Ez egy ilyen ország de mi azért ne hagyjuk magunkat szétzaklatni.) Ennek ismeretterjesztő haszna is lenne. Érdeklődés van rá , te is érdeklődsz... :) Sok tévhitet és demagógiát lehetne eloszlatni , cáfolni. Addig is azt tudom javasolni , hogy üsd be a googl-ba, hogy Hindenburg.... és olvasgassál... . Részemről a te véleményedre lennék abban kíváncsi , hogy tudott-e akkora pusztítást véghezvinni, németeket megbolondítani egy olyan csökött kis selejtes osztrák szobafestő , ha nincs mögötte olyan háttér , amiről írtam. Azt a közhelyet , hogy a háború üzlet bizonyos illetőknek , gondolom , hogy nem vitatod.

aszekelyek 2012.08.30. 20:35:02

@inreallife: oké , tudomásul vettük , hogy te le se ...a hazádat és nem is érdekel , mi lesz vele. Akkor ne ugatgassál bele . Lényeg, hogy vetted a fáradságot és az alsó decilis pénzén kitaníttattunk és le tudtál lépni. Hálából nem kérünk ilyen ugatást az itthon maradók milyenségéről. Mi dolgod neke dazzal. ? Semmi. Re élvezd a karrieredet és hátra se nézz ! kalandványból itthon maradók nem különösebben kíváncsiak az olyan nyikhajok degradáló szövegére , amit te tolsz.

dbeata 2012.08.30. 20:36:34

@korábban ulrike:
Orbán úgy képzeli a hitelességet, ill. annak látszatát, hogy ha nem mondja ki, hogy hazudott, tévedett, akkor senki sem fogja észrevenni azt. (vö. Matolcsyhoz való ragaszkodás, SP melletti végsőkig kiállás).

Minthogyha afeletti igyekezetében, hogy elkerülje az "öszödi-szindrómát", épp ezzel esne a ló túloldalára, és veszít hitelességet.

Az viszont tény, hogy mindezen hitelességi defektusok ellenére nincs kormányváltó hangulat, utcára vonulás.
Totális az apátia.

aszekelyek 2012.08.30. 20:43:35

@inreallife: Az amerikai lakosság fmo-t eszik... mi meg nem és európa sem akar azt enni. maradjunk a magyar viszonylatoknál. nekünk saját élelmezésünkkel kell foglalkoznunk és a külkereskedelmi mérlegünkkel. nem azzal, mit csinálnak hányan amerikaiak.

aszekelyek 2012.08.30. 20:56:35

@inreallife: pardon. GMO s kaját eszik. ToNos ami azt illeti, unjuk, annyit mondtad, hogy inkább a 3 millió nyugdíjast rúgjuk fejbe... csak egy kérdés. teszem fel, a maszop-szadesz törvényt nem küldi azonnal Sóéyom elnök úr normakontrollra, hanem végelszámolással megszüntetik, ahogyan az a törvény rendelte a kötelező magánnyugdíj pénztárakat és a költségvetés sem kapja meg, az miért is lett volna jó bárkinek is Magyarorsuágon? A költségvetésnek? A nyugdíjasoknak, az aktívaknak? mert a rendszer rossz volt. A különbség mindössze annyi, hogy a külhoni magánnyugdíj biztosítóktól , fejberúgást ők kapták.....DDD , bezony , a magyar büdzsébe került a maradéka annak , amit befizettek a magyar dolgozók és amit nem kifejezetten jól fektettek be nekik , így aztán a 40 %-a ugrott is még 2008-ban. A maradékra valami kis hasznot tudtak felmutatni de a tőke sem volt meg a legtöbb helyen. nem hogy hozadéka , amiből tényleg lehetett volna járadékot fizetni. emiatt is akarták már bajnai kormánya idején végelszámolással megszüntetni. A pénzhez való valaha hozzáférésünkkel együtt.

Ha akarsz egy fejberúgást a dolgozóknak is , hát az a 2008-as eltűnése a pénznek és az , hogy a maradékot is el akarták tüntetni előlük bajnai kormánya idején.

aszekelyek 2012.08.30. 21:01:38

@Hángérien feeritél rajongó dbeata: bocs de mindenkinek az hiteles, aki neki az. Ha sikerül elhitelteleníteni, akkor mondhat igazat is, akkor sem lesz hiteles. Pontosan ezt a hitelességet játszották el a szocik. Ha a hiteles hazudik, neki elhiszik. Addig el is hitték, míg ki nem sült, hogy az igazságbeszédben azt mondja, hazudtunk reggel, éjjel, meg este. Attól kezdve nem volt hiteles és akkor kellett volna lecserélni. Csak akkor ugye ugrik a koalíció is.... Inkább gergényit választották meg a zavargásokat , kordonokat, műveleti területet.... nem jött be ez a befolyásolás, mondhatni....

aszekelyek 2012.08.30. 21:13:09

@Hángérien feeritél rajongó dbeata: nem mondanám apátiának. Sokan tudják, hogy akkor is ki kellene fizetnünk a terheket, ha nem orbán móccerrel tennék azt, más kormányok. Amire nincs garancia, hogy nem lenne ennél súlyosabb szociális borzalom akkor. mert ha IMF kormányzásos van már 2010-ben, akkor régen sokkal nehezebb a z idősek, szegények helyzete. rengeteg sok lenne, nem enyyi! a kilakoltatottak száma. Hadd emlékeztesselek, hogy a z Orbán kormány beiktatása elé tették a moratórium végét és amikor még nem tudtak tenni ellene, már elkezdték , nagy média harangozás mellett , jobbikos eksönnel a kilakoltatást...
Eszük ágában nem lett volna , hogy bárkit is megmentsenek , lehetőséget adjanak forintra váltani a kölcsönt, , vagy végtörleszteni. Ők szépen hagyták volna , hogy a bankok elsétáljanak a manyup pénzünkkel , ők használják azután kizárólag , és a nagy ingatlan vagyont is megszerezzék , amibe beleköpött Orbán. Utálják is érte. Ez nem gondolom , hogy köpönyegforgatás vagy hazugság lenne. Borsot tört az urak orra alá. Már a bankok és biztosítók tulajdonosainak orra alá. na ki tudja, kik a tulajdonosai a magán nyugdíj biztosítóknak? naaa?

aszekelyek 2012.08.30. 21:21:04

@korábban ulrike: ezt az DT írja? :D nem rossz.. Mitt Romney valóban elég riasztó egy darab. A first lady jelölt meg nem tűnt éppen józannak a hurrikán miatt elhalasztott dzsembori napján, .. azon a felvételen, amit láttam. Ziláltnak annál inkábbb... Még egy nancy reagan?

@Letícia: Igen , jól látod ! Turpi is üdvözöl. Épp ideült.

aszekelyek 2012.08.30. 21:38:08

@inreallife: én, mivel normális vagyok, megveszem a szolgáltatásokat magamnak. Fogorvos, nőorvos , magánpraxis. A betegségek meg ugye kivétel nélkül lelki eredetűek , úgyhogy arra vigyázok inkább , mint a külhoni nyugdíjbiztosítók hasznára. A lelki egészségemre. Hanem azt meg kell jegyeznem , hogy míg a migrénre semmit nem használ a fejfájás csillapító , csak a gyógyszeriparnak használ , hogy veszek, addig egy Henessy, teljesen képes elmosni a kínzó fájdalmat. GYorsan. Alkoholt kizárólag görcsoldóként veszek magamhoz. Szülinapon fél korty nagyon jó pezsgőt , mert attól meg elalszom. Gyomorpanaszra kis unicum . A sört nem szeretem, a bort se nagyon. Whiskeyből a Bourbon jöhet szóba de csak kólával , ha nincs Henessy. Migrénre. Amit a TB-be fizetek , az szolidarítási adóként tekintem. Meg a háziorvosi ellátásom fenntartására. Járóbeteg , pld szemészeti ellátásra. Így aztán megveszem azt is. Ha jobbat akarok , azért fizetek. Nem követelem a kormányon , hogy azt is fizessék nekem. Rengeteg magán orvos és csoportok is jól megélnek abból , hogy a normális nem koldusok nem az alapellátásból akarnak mindent kicsikarni. Van olyan ismerősöm , aki nagyon nehezen adna ki magáért pénzt persze. Olyanok is vannak sokan. Hozzá vannak szokva , hogy nekik jár...

aszekelyek 2012.08.30. 21:42:11

@Hángérien feeritél rajongó dbeata: ebben igaza van. Ki dönti el és ki döntötte el eleddig, hogy milyen munka, mennyit ér? mondjuk a második világháború vége óta. Ez is izgalmas téma. nekem is szúrja a szememet, hogy termelő munka a töredékét éri, mint a papíron pénzt csinálók....pld.

aszekelyek 2012.08.30. 21:46:01

@inreallife: nem írtam olyat, hogy más tárcákhoz szórta el. Kivette a rendszerből és amikor átadta a kormányt végül, csak adóslevelet tudtak volna cserélni a tárcák...

aszekelyek 2012.08.30. 21:49:20

@inreallife: a rendszerben vannak tartalékok és azt inkább szervezéssel oldják meg, hogy az elköltött pénz jobban hasznosuljon. Melyik várólisták hosszabbak? mikorihoz képest? bele így a világűrbe itt, hogy hosszabbak? minél? A görbebotodnál? Vannak olyan körházak, és voltak, ahol nem optimálisan gazdálkodtak éppen. .) Több vidéki kórháznál is... voltak, khmmm anomáliák.

korábban ulrike 2012.08.30. 21:53:38

@Hángérien feeritél rajongó dbeata: OK. Én csak annyit akartam mondani, hogy van olyan, hogy befolyásolás (Influence Operations), minek az a célja, hogy a célközönség véleményét kedvezően befolyásolják annak érdekében, hogy az valami olyasmit tegyen vagy ne tegyen, ami számomra kedvező. Legitim eszköz, sokan használják, van, ki tudatosan, van, ki nem tudatosan.

Ennek gyakorlása egy szakma, szakértelmet, hozzáértést követel. A háttérben kell maradjon - tehát egyfajta támogatás, mintsem a fősodor - mert az emberek valami miatt nem kedvelik, ha rájönnek, 'Az anyjába, engem meg itten éppen befolyásolnak!'. Szóval finoman kell csinálni, érzéssel, finom emberekkel.
A Fidesz bár tudatosan csinálja ezt a befolyásolást, de nem hozzáértően, nem finom emberekkel és nem finoman, nem érzéssel, hanem többnyire, és egyre jobban úgy , mintha lovat coitálnának. Nem támogató - kiegészítőnek - tűnik, hanem a fősodornak. Szóval, hülyén csinálják, messze a vérprofizmustól. Ezt kifogásoltam, mert "dolgozni csak pontosan, szépen..", ha már közel milliókat vesznek fel érte az összeadózott pénzből.

korábban ulrike 2012.08.30. 21:58:39

@aszekelyek: Ezt az F(inancial)T írja. Az ánglius, a juropnak szóló kiadásában. Náluk kiadni igyekeznek, nem beadni.

panelburzsuj 2012.08.30. 23:08:04

@inreallife:

Ugye említettem már, hogy önmagában szép kerek elméleteket tudsz gyártani - és hogy egyetlen szépséghibájuk az, hogy valósághoz sehogy sem kapcsolódnak? :)

1. Magyarországnak nem tíz év múlva lesz szüksége a környezeti állapotának felmérésése, a várható változások modellezésre, a kedvezőtlen irányok elleni védekezés terveire, hanem már évtizedek óta nyakig be kellett volna ásnia magát ezekbe. (Nehogy félregondolj: a "globális klímaváltozás" csak a hab a tortán, az első lépcső a vitán felül emberi beavatkozás: a földalatti vizek túlhasználata a felszíni vizek elpocsékolása mellett.)

2. Ha van valamiben "teljes jobboldali egység", akkor a "magyar föld" és "magyar vízkincs" körüli nyígás és hisztéria mindenképp ennek az egységnek a magjában található. Ehhez képest a jelenlegi kormányzat az összes SAJÁT "ökológiai vénájú" figuráját kihajigálta a kormányzásból.

3. Egyetlen valamirevaló ember se fog a "magyar társdalom" és magyar állam kegyeire lesni, ha a képességeit-képzettségeit máshol jobban megbecsülik. És ha jól beásta magát máshol, nem fog egy füttyentésre hazarohanni ürgét számlálni és tokos/tokás tanácselnökökkel kínlódni - ötödannyi pénzért.

panelburzsuj 2012.08.30. 23:55:57

@panelburzsuj:

Na tessék, itt is a nemzeti szirénkórus legutóbbi fellépése:

"A miniszter kiemelte: a kormány mindent megtesz annak érdekében, hogy a nemzetközi élvonalba kerülő kutatók itthon, Magyarországon is boldogulhassanak, „azaz ne kényszerűségből döntsenek külföldi kutatói karrier mellett, hanem menjenek ki, szerezzenek tapasztalatot, de jöjjenek haza, amikor már beérett a tudományos munkásságuk”.

Mezey Barna, a Magyar Rektori Konferencia elnöke megnyitó beszédében reményét fejezte ki, hogy a jövőben Magyarországon nagyobb presztízse lesz a PhD-fokozatnak. Nincs különbség tudás és tudás között, minden tudásnak megvan a helye a társadalomban és mindegyik hozzájárul a termeléshez – mondta, azokra a vitákra utalva, amelyek szerint vannak tudományok, amelyek segítik, és vannak, amelyek nem segítik a termelést."

inreallife 2012.08.31. 00:10:32

@Khal Drogo: nézd meg a kettő között látsz-e különbséget, és vajon a végzettség megkívánja-e a kvalifikáltabb munkaerőt...

www.youtube.com/watch?v=p9F1NW8xXuM

www.youtube.com/watch?v=U0ac7wqXtjQ&playnext=1&list=PL20B7253D2E480D2C&feature=results_main

egy esztergályosnak sem fog megártani egy érettségi, mégha sose használja akkor se. vagy jobb esetben egy technikusi. lehet belőle cnc-s, vagy csoportvezető. a péknek sem árt az érettségi. talán viszi annyira, hogy saját pékséget üzemeltessen, ne pedig egy tescóba süsse a kenyereket...

dbeata 2012.08.31. 05:52:14

@aszekelyek: www.bibliai.com/hitelesseg/

Te pl. egy hiteles Fidesz-rajongó vagy. Abszolút hozod magad, minden kellékkel.

OV viszont nem hiteles, amikor egyszer chips-adó, mer' az egészségtelen, másik nap meg cocacola gyárlátogatás, mer' az jó multi.

Soroljak még "ügyeket"? Itt ragozzuk már hónapok óta...

dbeata 2012.08.31. 06:06:58

@korábban ulrike: Ez a te fordításod?

korábban ulrike 2012.08.30. 21:53:38
Igen, egyetértek. Bár ebben a szakmában úgy mondják: jót csinálni-jól kommunikálni az elv, tehát lehet ott bármilyen profi kommunikátor, ha nincs meg a mondat első fele.

Bocsánat, nem tudok objektív maradni, én annyira úúútálom OV-t! Olyan irritáló! :(

graycivil 2012.08.31. 08:22:06

"Lázár: disznótól disznóig terjed Budai portfóliója

„A disznók jóléti körülményeinek a meghatározásával foglalkoztunk közösen az elmúlt 10 évben, bocs, 10 napban. Elég széles a szortiment, amivel foglalkozunk az egyik legintelligensebb magyar haszonállatok, a disznók felkarolása legalább olyan fontos Budai államtitkár úrnak, mint a politikai disznók fölkutatása volt az elmúlt másfél évben. Tehát disznótól disznóig terjed a portfólió” – mondta Lázár."

atv.hu/cikk/20120830_lazar_disznotol_disznoig_terjed_budai_portfolioja?source=hirkereso

Mi...hogyan...ki...? Miről beszél a disznó?

Khal Drogo 2012.08.31. 08:31:25

A Magyar Hírlap információi szerint a Jobbik-frakcióból kizárt, majd a pártból a zsidó származása körül kialakult "bonyodalmak" miatt kilépett Szegedi Csanád beiratkozott a Zsidó Tudományok Szabadegyetemére, s jár is az előadásokra. A napilap pénteki száma arról is ír, hogy Szegedi Csanád az óbudai zsinagógát is felkereste.

A Magyar Hírlap felidézi, hogy a korábban radikális nézeteiről elhíresült jobbikos politikus meglátogatta Köves Slomót, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség vezető rabbiját, és - közlése szerint - elnézést kért azért, ha az elmúlt időszakban olyan kijelentést tett, amellyel esetleg megbántotta a magyarországi zsidókat. "Elmondtam neki azt is, még az idén ellátogatok Auschwitzba, hogy lerójam kegyeletemet az áldozatok előtt" – nyilatkozta akkor.

---

Ez óriási :)
Hogyan átértékeli egy meggyőződéses antiszemita a gyűlöletkamányt, amint kiderül róla hogy ő maga is zsidó.
Fantasztikus. Az ember csak hátradől és teleszájjal röhög a Jobbikon, azokon akik vörösre tapsolták a tenyerüket 1 éve, mikor még Szegedi Csanád szónokolt nekik.

korábban ulrike 2012.08.31. 11:48:19

@Hángérien feeritél rajongó dbeata: Igen, az enyém.
"jót csinálni-jól kommunikálni az elv".

Persze, ez az origo, de ez nem mindig jön össze így, sőt. Ámde kommunikálni mindig kell, akárhogy is sikeredik a csinálmány. Persze az, hogy mi a jó csinálmány és mi számít jó kommunikációnak erősen izlés vagy ~telenség) kérdése. Ezért aztán egzaktabb a kommunikáció sikerkritériumaként azt beállítani, hogy a megcélzott közönség miként reagált a főzetre annak elfogyasztása után.

"Jót s jól! Ebben áll a nagy titok. Ezt ha nem érted,
Szánts és vess, s hagyjad másnak az áldozatot."
Volt ez itt már idézve jó párszor. Ebben teljes a nemzeti egyetértés. Abban van viszont erős vita, mi a jó, hogyan a jó, valamint abban (főleg), hogy ki is legyen ennek a sok jónak a jól tevője, s hogy mit is tegyen a kiválasztott azokkal, akik a jót nem jól értelmezik.

inreallife 2012.08.31. 13:02:57

@Khal Drogo: szerintem többet kap érte 1 év alatt, mint amennyit az eu parlamentben kap 5 év alatt. valaki egyszer emlegette, hogyha visszavonul fél évig töpreng, újraépíti magát stb, és utána azt mondja, hogy megváltoztam és így szeretnék élni az ok. az egyik napról a másikra való megváltozás sokkal inkább érdek, mint értékvezéreltnek tűnik. legalábbis számomra...

dbeata 2012.08.31. 13:14:11

@korábban ulrike:
"Egy öreg kínainak olyan csodálatos fehér lova volt, hogy az ország leggazdagabbjai irigykedtek rá. Valahányszor sok pénzt ajánlottak fel neki a lóért cserébe, az öregember csak a fejét rázta.
- Nem, nem. Ez a ló sokkal többet jelent nekem, mint egy állat, ő inkább barát, nem adhatom el.
Egy napon a ló eltűnt. Az üres istálló előtt összegyűlt szomszédok máris ítélkeztek:

- Látod, milyen bolond vagy!? Sejthetted, hogy el fogják lopni tőled ezt a csodás állatot. Ha eladtad volna, most legalább a pénzed meglenne.
A paraszt megint a fejét rázta.
- Ne túlozzunk! Mondjuk csak azt, hogy a ló nincs az istállóban. Ez tény. Minden más csak a ti értékelésetek. Honnan lehetne tudni, hogy ez szerencse vagy szerencsétlenség? A történetnek csak a töredékét ismerjük. Ki tudja, mi fog történni?
Az emberek kinevették. Jó ideje már bolondnak tartották.
Meghálálta a szeretetet
Két hét múlva visszajött a fehér ló. Nem lopták el, csak kiszabadult, és tizenkét vadlóval együtt tért vissza szabad portyázásáról. A falusiak újra összegyűltek:
- Igazad volt, nem szerencsétlenség történt, hanem áldás!
- Én azért ezt nem mondanám még. Elégedjünk meg annyival, hogy a ló visszajött. Honnan tudhatnánk, hogy ez szerencse-e vagy baj? Ez csak egy mondat. És vajon meg lehet-e ismerni egy könyv tartalmát egyetlen mondat elolvasása után?
A falusiak szétszéledtek, meg voltak győződve arról, hogy az öreg összevissza beszél. Kap tizenkét gyönyörű lovat, szinte ajándékba, és nem örül neki.

A paraszt fia elkezdte betörni a vadlovakat. De az egyik ledobta a hátáról és összetaposta.
A falubeliek megint összegyűltek, hogy elmondják véleményüket:
- Szegény öreg, igazad volt! Ezek a lovak nem hoztak neked szerencsét. Lám, az egyetlen fiad nyomorékká lett. Ki segít majd neked idős napjaidban? Igazán sajnálatra méltó vagy.
- Ne szaladjatok ennyire előre - válaszolta nekik a paraszt. A fiam nem tudja többé használni a lábát, ez minden. Ki tudja megmondani, mit hoz ez majd nekünk? Az élet apránként mutatkozik meg, senki nem tudja megmondani egy cserép láttán, milyen is a váza maga?

Nemsokára kitört a háború, és a falu összes fiatal emberét besorozták, kivéve az öreg nyomorék fiát.
- Nahát, öreg, megint igazad volt. A fiad ugyan nem tud járni többé, de legalább melletted marad. A mi fiaink pedig mennek a halálba.
- Kérlek benneteket - válaszolta a paraszt -, ne ítélkezzetek rögtön. A fiaitokat besorozták a hadseregbe, az enyém itthon maradt. Ennyit tudunk csupán. Isten tudja csak, hogy ez jó-e vagy rossz?."

Igen, ez jutott eszembe arról, amit írtál.

Valamint:

Thomas d’Ansembourg magyarul is hamarosan megjelenő könyvében (Elég a kedvességből, legyél igaz!) idézi ezt a Lao-cének tulajdonított, igen régi történetet a szerző annak okulására, hogy:

„…milyen nagy eséllyel tévedünk, ha ítélkezünk. Ez a mese az eljárás első állomását, a megfigyelést világítja meg. A mindig fejlődésben lévő valóság befogadását olyannak, amilyen, és nem pedig olyannak, amilyentől félek, vagy olyannak, amilyennek hiszem. Ez a mese mindemellett nem veszi figyelembe az érzés, szükséglet és kérés szempontjait, amelyek a dolgokhoz és eseményekhez való ítélkezés nélküli viszonyulás módszerét alkotják. Az öreg kínai hidegnek és érzelem nélkülinek tűnhet. Mégis mindezek ellenére szeretem idézni ezt a mesét, mert a főszereplő visszautasítja, hogy bezárják a valóság megmerevedett és megmerevítő felfogásába. Mindvégig mozgásban marad, készen az érkező dolgok befogadására, és szemben a nyüzsgő, hangos falusiakéval, az ő viselkedése a csöndes és bizalmas békéből ered.”

dbeata 2012.08.31. 13:27:14

@korábban ulrike: Profi (a fordítás)! :)

@inreallife: Nekem se hiteles egyáltalán (bár létezett pálfordulás), de nem tudom, ez nekem kicsit gyors váltás...

panelburzsuj 2012.08.31. 13:36:42

@inreallife:

Itt azért egy bőven minden politikán felüli szálat kihagyunk: a nagyit.

Semmi bizonyítékom nincs rá, hogy Csanádka esetében megtörtént, de milyen lehet már, amikor a mamából kibuknak az évtizedekig visszatartott történetek, emlékek, sérelmek...

Szóval durva lehet, amikor valakit a saját öreganyja szembesít az önmgáról jól megkreált hitvilágával...

dbeata 2012.08.31. 14:13:17

@panelburzsuj: De emlékszel-e, amikor én is ezt pedzegettem itt, pont tán @inreallife: -rel beszélgetve erről...

Hogy lehet, hogy a nagyi eddig ezt eltitkolta? Miért? S most miért zúdította az onoka nyakába?

panelburzsuj 2012.08.31. 14:36:54

@Hángérien feeritél rajongó dbeata:

1. Próbáld kisakkozni, hogy miért. Ha egy önmagát európai kultúrnemzetnek tartó népség államának tevőleges közremőködésvel - (akár csak néhány száz...) - kisgyereket anyakönyvi bejegyzésekre hivatkozva ki lehet irtani, akkor te mennyire bíznál abban, hogy ugyanitt "ilyet aztán soha többet"?

2. Mondtam: fogalmam sincs, hogy zúdította-e. De ha már fél oszág a szájára vette az onoka származási ügyeit, az azért egy másik szituáció, nem?

korábban ulrike 2012.08.31. 18:12:10

@Hángérien feeritél rajongó dbeata: Hú, ez nekem bonyi. Nekem ilyesmi végképp nem jutott volna eszembe, csak száraz technikai teendők - mondjuk arról - hogy, miként kell hatékonyan embereket befolyásolni. Az emberek ugyanis elfogadják a befolyásolást szívesen. Azt viszont utálják, ha rájönnek.

De ha már távol-keleti filozófia, akkor viszonzásul egy nagy interpretátora:

Kertben
(Haj-Hagy-Ma, kínai költő, a Link-dinasztia korából. Kr. e. 1425 febr. 9-én, délután félhatkor.)
Sétálok kis kertemben
A cseresnyefa virágzik
Egyik lábam a másik előtt
A másik az egyik után
Jó hogy nincs harmadik
Nem tudnám hová tegyem
Vannak ilyen örömök az életben
Ez csak egyszerű?
(Karinthy)

dbeata 2012.08.31. 18:35:22

@panelburzsuj: Azt látom, hogy szinte "szentségtörés"nek tartod, hogy ezt firtatom. Ezzel együtt, én továbbra sem tartom életszerűnek ezt a történetet így.

dbeata 2012.08.31. 18:43:49

@korábban ulrike: "Az emberek ugyanis elfogadják a befolyásolást szívesen. Azt viszont utálják, ha rájönnek." Veled volt már olyan, hogy azért vettél meg valamit, mert szimpi volt az eladó, bár magára a dologra nem volt szükséged?

A Fidesz még mindig jobban kommunikált, mint az MSZP.

No igen, visszatérve a PR szakma szépségeire és buktatóira, részben pont ez volt, ahol az én sorsom eldőlt (túl idealista vagyok, amivel nem értek egyet, nem tudom eladni).

panelburzsuj 2012.08.31. 18:49:15

@Hángérien feeritél rajongó dbeata:

Cica: könyvtárakra rúgó irodalma van a második világháború előtti-alatti-utáni zsidósorsnak. Ne nekem hüledezz meg hitetlenkedj, hanem fogalmazd meg pontosan a problémádat (pl: a sztrori melyik része "életszerűtlen") - és próbálj irodalmazni. Neten is vaknnak azért kapaszkodók...

(Egyébként nincs semmi "szentségtörés" abban, hogy kérdezősködsz, tanakodsz - ha világos, hogy mi a bánatod. Azt viszont jól sejted, hogy bosszant, amikor nekem kell kitalálnom, (és kérdezgetnem!) hogy te mit nem értesz... :)

dbeata 2012.08.31. 19:05:49

@panelburzsuj: "Cica" :S Na jó, hagyjuk..
Mindenesetre jó lenne, ha az emberek tisztában lennének/lehetnének a múltjukkal.

korábban ulrike 2012.08.31. 19:11:31

@Hángérien feeritél rajongó dbeata: Nem, olyan nem volt. A befolyásolás ennél azért bonyolultabb, összetettebb is lehet.
A marketing is része, például, és abból is sok van, egészen a cipőt a cipő boltbóltól odáig, hogy Angelina Jolie elveszi Brad Pittet.
en.wikipedia.org/wiki/Stealth_marketing
oregonstate.edu/instruct/comm321/gwalker/influence.htm

panelburzsuj 2012.08.31. 19:19:10

@Hángérien feeritél rajongó dbeata:

Mibe fogadjunk, hogy a "Görényke!" megszólítást se csípnéd? ...

Hát én bújtattalak ebbe a szőrösfülűbe? .... :)

dbeata 2012.08.31. 20:04:48

@korábban ulrike: Köszönöm az értékes linkeket, meg fogom nézni. Azt a könyvet is megnéztem, amit korábban linkeltél (How to be an Alien) bár végig nem olvastam, időhiányban, de rögtön egy hullámhosszra kerültem a szerzővel...

Na igen, lehet tudományos, sőt, az jó is volna. Most csak azon mosolyogtam, hogy itt Mo-n ezt kevés nagyvállalattól eltekintve nincs, aki megfizesse. Tehát marad a "főnöknek jobban tetszik a kék, verlaufos hátteres verzió, tehát azt okézva visszaküldjük, és két nap alatt legyen meg a nyomdai kivitelezés" típusú csapjuk össze csak legyen már valami. Ez pedig a jobbik eset, mert általában már készen jön a zanyag külföldről. Te ezt hogyan látod?

dbeata 2012.08.31. 20:10:26

@panelburzsuj: Attól függ, ki és hogyan mondja!
A Ferretke koncepció kicsit döcögősen ugyan, de a feeritélre akart rímelni. A rím nem lett jó, de sajnáltam kidobni a figurát, + nem akartam már vele foglalkozni.

graycivil 2012.08.31. 20:39:54

"Hargitai Mikós: Lex Vásárhely

A törvény úgy szól, hogy amennyiben adósságrendezési eljárás indul egy önkormányzat ellen, úgy az eljárás megindulásakor hivatalban lévő képviselőtestületi tag, polgármester, külsős alpolgármester elveszíti választhatóságát a soron következő két helyhatósági választáson."

nol.hu/velemeny/hargitai_mikos__lex_vasarhely

"A kormánypárt a hét végi választáson azt az Almási István alpolgármestert indítja, aki Lázár árnyékában, szürke eminenciásként tevőlegesen hozzájárult a "görög léptékű" vásárhelyi adósságcsapda felállításához."

El Curo szája már tökéletes seggé rohadt! Tényleg sajnálom azokat, akik ennek ellenére még mindig El Curo "alsó seggére" tapadnak. F.Y!DESZ

korábban ulrike 2012.08.31. 20:49:50

@Hángérien feeritél rajongó dbeata: Igazából nem tudom, hogyan van, de tartok tőle, úgy van, ahogy mondod. Legalább is a produktumok láttán. Nem gondolom azt, hogy az emberek könnyen manipulálhatók, de azt igen, hogy az, aki a teljes pályán, annak minden dimenziójában okosan játszik, nagyobb esélye van a sikerre

dbeata 2012.08.31. 20:55:25

@korábban ulrike: ....Megtettem...??

Az én kedvencem tőlük: Perfect World
Extrém a csaj, a hangja is tetszik!

www.youtube.com/watch?v=A8mw5i43-uQ

Köszönöm a beszélgetést!

J84all!
süti beállítások módosítása