Facebook oldaldoboz

Olvasottság

A blog indulása óta: 16'157'242 lapletöltés (2020.12.28.)

A legerősebb nap: 188'742 lapletöltés (2010.04.11.)

A lakott sziget

Vélemények

"Igazán elkeserítőnek és érthetetlennek ezt a tudatlanságnak tűnő, vagy annak álcázott, de inkább elszánt képmutatást tartom, amivel magasan képzett értelmiségiek igyekeznek kibújni a felelősség alól." (Mészáros Tamás)

 

"A sértésen túl Török valóban nem ért velem egyet, és mint ilyen persze választ igényelne, ha lennének írásában komolyan vehető szubsztantív érvek." (Halmai Gábor)

 

"Alapvetően érti félre a politikai elemzés tudományát, nagyvonalúan eltekint az eszmék, a politikai gondolatok, a megvalósult tényálladékok jelentőségétől, nem kevesebbtől tehát, mint a politikai cselekvés esszenciájától, így kizárólag formális, technokrata érveléssel legitimálja a kormánypárt ténykedését." (Seres László)

 

"Török Gábor blogpolitológus azon megállapítása, hogy a Fidesz október elején elért a csúcsra, amely után nem sok minden meghódítandó cél marad, a szokásos semmitmondás és elemzői felületesség terméke volt." (Békés Márton)

 

"A hatalom elzárkózása ma már olyannyira nyilvánvaló, hogy a kormány egynémely támogatójának is csípi a szemét, sőt még az Orbán-rezsim „törekvései” iránt feltűnő megértést mutató Török Gábor politológust is felébresztette eddigi magabiztos szunyókálásából." (Zádori Zsolt)

 

"Török, aki az értéksemlegesség jegyében erősen hajlik arra, hogy a politikát döntően hatékonysági szempontból elemezze (ahogy egy kritikusa nem finomkodva megjegyezte: az ő elemzései kb. olyanok, mintha a harmincas évek Németországában azt mondta volna valaki: Hitler ügyesen tematizálja a politikát a zsidókérdés napirendre tűzésével)." (Pető Iván)

 

"A magyar tudásról mint kurrens termékről meg mindent elmond, hogy még Török Gábornak is van diplomája." (Hont András)

 

"Török Gábornak például nagyon jót tett volna, hogyha mélyebben elsüllyed (sic!) mondjuk a magyar alkotmányjogban, és akkor, abban az esetben az elemzései, hogy is mondjam, a felszínességnek kevésbé mutatják a tüneteit." (Hont András)

 

"Ha egy kormánynak az a feladata, hogy megmentse az emberek nyugdíját, akkor nem blogoló politológusok véleményét kell előzetesen kalkulálnia." (Szijjártó Péter)

 

"Török szerint az a politikus viselkedik demokratikusan, aki nem törődik mások véleményével, aki nem akar önkritikusan gondolkodni, és aki képtelen felismerni, hogy zsákutcában van, és végre vissza kellene fordulnia." (Krémer Ferenc)

 

"Egyedül Török Gábor politológus gondolja azt, hogy a Fideszt a jó szándék vezeti, csupán politikai vaksága miatt rohan teljes erejéből a falnak." (Bartus László)

 

"Elolvastam ma Török Gábortól Piroslapig valamennyi blogbejegyzést a készülő új Alkotmányról. Homály, indulat. Mélyéről párolog a bögre. Nagyon." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor megkerüli a problémát." (Lánczi András)

 

"Lárifári." (Gyurcsány Ferenc)

 

"Török Gábor minimum téved." (Mráz Ágoston Sámuel)

 

"Török wasn't looking at the speech from the outside but from the inside. Almost as if he had been the speech writer of Viktor Orbán." (Eva S. Balogh)

 

"A Török Gábor-féle, lazának tekinthető, minden jöhet típusú hozzáállással szemben én a gyakorlatban is jól levezethető, szigorú megközelítésben látom a szélsőségekkel szembeni harc esetleges sikerét" (Somogyi Zoltán)

 

"Török Gábor csak egy a kollaboránsok közül" (Krémer Ferenc)

 

"Naná, hiszen a törökgáborok döntik majd el, hogy a cáfolat hitelt érdemlő volt-e" (Lánczos Vera)

  

"Az ezerkezű sms cézár kiismeréséhez azonban nem elégséges Török Gábor köpönyegébe bújni, és úgy előadni a nyilvánvalót, mintha annak bármilyen tudományos értéke volna." (Puzsér Róbert

 

"Régóta figyelem Török Gábor politológusi tevékenységét, és egyre erősödik bennem a viszolygás." (Andor Mihály)

 

"Nos, ha a seggnyalás és a helyezkedés olimpiai szám lenne, most indíthatnánk egy potenciális dobogóst: Török Gábor politikai szakértõt, korábban szabadúszó értelmiségit, ma már inkább Jobbik közeli tanácsadót." (G. Fodor Gábor)

 

"Énszerintem nem jó, ha egy politikai elemző nem elemez. Ez ugyanis benne van a munkakörében, elvileg. Ami pedig nincs benne, az a sunyi hatalombarát cinizmus, a távolságtartás félreértése, az apolitikus elkenés, az alapvető problémák tudomásul nem vétele, az állandó megfelelési kényszer. Ehhez a teljesítményhez képest még a Nézőpont is elemző műhely." (Seres László)

 

"Török Gábor (...) arról lett híres, hogy az összevissza beszélést az egyrészt, másrészt” fordulatokkal marketingeli értelmesnek tűnő gondolatmenetté." (Vizvári Soma)

 

"Nagyszerű Békemenet volt, vidám, erőt adó, lelkesítő! És nincs annál nagyobb elismerés, mint amikor Török Gábor egy ekkora siker kapcsán a kampány dinamikájáról hohmecol. Ennyi." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor évek óta azt a játékot játssza a nyilvánosságban, hogy a "függetlenobjektív" elemző szerepében a Jobbik szekerét tolja, de nyíltan soha nem merte bevallani, hogy a Simicska-párt tanácsadója és Vona személyes spindoctora."  (Vizvári Soma)

 

"Az utóbbi időben megfigyeltem: számos sajtószerv rendszeresen beszámol róla, hogy Török Gábor – akiről én sose hallottam tavalyig, és aki sokak szerint politikai elemző – éppen mit gondol. Török Gábor elképesztően nagy rajongótáborral (nem olvasótáborral, hiszen ő nem ír) rendelkezik, és – mint ilyen – fölhívja magára a társadalombírálat figyelmét, hiszen az egyik leghatásosabb közszereplő." (Tamás Gáspár Miklós)

 

"Érdekes módon Török Gábort sosem izgatták a külföldön zajló események. Úgy is mondhatnánk, hogy politikai farkasvakságban szenved (...). (Lánczi Tamás)

 

"Török Gábor nem független politikai elemző, hanem jobbikos propagandista." (Kubatov Gábor)

 

"A sokat sejtető semmitmondását könnyű kézzel gyurcsányista agitációra váltó egykori politológus oly kellemetlenül nyalizik, mintha feledtetni akarná azt a zavarba ejtő tényt, hogy „független” elemző létére Csányi Sándor szárnysegédjeként az MLSZ elnökségében foglal helyet, s így személyében a magyarok az Orbán-rendszer futballbirodalmának egyik befolyásos főurát tisztelhetik." (Puzsér Róbert)

 

"Ugyanis Független Szakértőink Legjéről köztudott, hogy nem beszélni angol" (Megadja Gábor)

 

Az 5 legnépszerűbb

  1. 508. Miért nyert (ennyire) a Fidesz? 2014. április 07. 09:18A tegnapi választást a Fidesz a világ minden választási rendszerében megnyerte volna. Nagyon komoly többsége lenne a korábbi magyar rendszerben is, és a tisztán arányos rendszereket leszámítva minden...
  2. 2018/9 Miért nyert (ennyire) a Fidesz? 2. 2018. április 09. 02:03A politikai számítás tehát szinte hibátlanul bevált – írtam négy évvel ezelőtt a Miért nyert (ennyire) a Fidesz? című blogbejegyzésben. Most ennél többet kell állítanom: a Fidesz ugyanis nagyobb...
  3. 2018/8 Választási előrejelzés 2018. április 05. 10:02Az előző bejegyzésben megindokoltam, hogy az áprilisi választás előtt miért nem lehet igazán komolyan vehető előrejelzést készíteni. Ebben az írásban nem ismétlem meg ezeket az érveket, és nem...
  4. 514. A tét 2014. december 04. 02:11Orbán Viktor természetesen nem újfasiszta és nem is diktátor. Az elkötelezett antikommunista, konzervatív és korábban a magyar jobboldallal kifejezetten jó viszonyt ápoló republikánus amerikai...
  5. 510. Mindenki lehet kőműves 2014. szeptember 26. 00:40Régóta nem jelentkeztem elemzéssel. S ez sem igazán az lesz. Van azonban valami, ami foglalkoztat. Semmi eget rengető, de nekem azért fontos. Egy ideje már kerestem hozzá a hangot, a formát. Ez...

Korábbi bejegyzések

Címkék

1904 (1) 1912 (1) 1956 (1) 1989 (2) 1990 (2) 1991 (1) 1994 (6) 1994 1998 (1) 1998 (5) 2002 (2) 2004 (1) 2005 (2) 2006 (2) 2007 (1) 2008 (1) 2009 (1) 2010 (3) 2012 (2) 2014 (2) 2014-es parlamenti választás (1) 2014-es választás (1) 29 lépés (1) 4k! (1) 56 nap (1) 800 (1) adatbázis (2) áder jános (9) adócsökkentés (3) adóemelés (1) adópolitika (1) afganisztán (1) ágh attila (5) ajánlószelvény (1) ajánlószelvények (14) akadémia (1) akarat (1) akció (1) aláírás (1) alakuló ülés (3) alapkérdés (1) alaptörvény (1) albertirsa (1) álesemény (1) alkalmazkodás (1) alkotás (4) alkotmány (22) alkotmánybírók (1) alkotmánybíróság (14) alkotmányellenes (1) alkotmánymódosítás (13) alkotmányozás (13) állam (2) államadósság (1) államcsőd (1) államfő (16) államháztartás (1) állami pénz (1) állami számvevőszék (2) állampárt (1) álláspont (1) alsóörsi gyilkosság (1) általános vita (1) alternatíva (3) Ángyán József (1) antidemokratikus (1) antipolitika (1) antiszemitizmus (1) antitézis (1) anti establishment (3) apátia (1) arányosság (4) arend (1) arend lijphart (1) árfolyam (1) árok kornél (1) árvíz (1) aszófő (1) átértelmezés (1) átláthatóság (1) átmenet (1) augusztus 20 (1) Azerbajdzsán (2) b. nagy lászló (1) baja (1) bajnai gordon (15) Bajnai Gordon (2) balogh andrás (3) Balogh József (1) balog zoltán (1) baloldal (17) baloldali (1) baloldali körzetek (3) baló györgy (2) balsai istván (3) bálványos (1) bánó andrás (1) barroso (3) bauer tamás (2) befolyásolás (1) beiktatás (1) belháború (1) belharc (1) belső konfliktus (1) bencsik andrás (1) Benetton-kampány (1) Beppe Grillo (1) beszéd (4) beszédolvasás tilalma (1) bihari mihály (3) bíróság (2) bizalmatlanság (1) bizalom (2) bizonytalanok (2) bizottságok (2) bkv (5) blog (3) blokád (1) bod péter ákos (1) bogdan góralczyk (1) bohács zsolt (1) bőhm andrás (1) bojkott (1) bokros lajos (10) borkai zsolt (1) borókai gábor (1) boross péter (1) borsod (1) botka lászló (6) botrány (7) bozóki andrás (1) brüsszel (2) budapest (7) budapest7 (1) budapesti olajfa (1) bukás (1) bukási spirál (4) buldózer (1) bulgária (1) bulvár (3) ByeAlex (1) célok (1) centrális erőtér (4) centrális pártrendszer (2) centralizáció (1) centrista (2) centrumpárt (1) cieger andrás (1) cigánybűnözés (1) cigányság (2) cinizmus (1) civil mozgalom (3) corvinus (1) család (1) csalódás (3) csapatkivonás (1) csapda (1) csehország (2) cselekvés (1) csépe béla (1) csermely péter (1) cser palkovics andrás (1) csigó péter (1) csodavárás (1) csomag (1) csúcsminisztériumok (2) csurka istván (2) czuczi mihály (1) daher pierre (1) daniel boorstin (1) dan nimmo (1) dávid ibolya (2) debreczeni józsef (3) demagógia (1) demokrácia (5) demokratikus centrum (1) demokratikus koalíció (2) démonizálás (1) demonstráció (1) demszky gábor (2) dessewffy tibor (1) deutsch tamás (1) devizahitelesek (1) de gaulle (1) dhondt (1) diáktüntetések (1) diktátor (2) diktatúra (4) dinamika (2) diplomácia (2) dk (1) döntés (1) duális erőtér (1) duna tv (1) dúró dóra (1) Duverger (1) economist (1) edelény (1) éden hotel (1) egyéni választókerület (2) egyéni választókerületek (24) egykulcsos adó (5) egypárti kormány (1) együtt (1) együttműködés (3) együtt 2014 (2) egy a tábor egy a zászló (2) elek istván (2) elemzés (4) élet és irodalom (1) elfordulás (1) elhatárolódás (1) elitváltás (1) ellenakarat (1) ellenerő (2) ellenfél (1) ellensúly (2) ellenzék (17) elnökjelölt (1) elnökválasztás (6) előrehozott választás (7) előrejelzés (5) előválasztás (6) előzetes regisztráció (3) elrugaszkodás éve (1) első forduló (1) elszámolás (1) elszámoltatás (2) elv (2) elveszett szavazat (1) elvtelenség (1) ep választás 2009 (3) érdek (9) erkölcs (1) erő (1) erőforrások (1) erőpolitika (3) erőszakosság (1) erőtér (1) erózió (1) értékelés (3) értelmezés (2) érv (1) érvek (2) érvrendszer (1) esélyek (5) esettanulmány (1) eszközök (1) eu (3) európai parlament (1) európai parlamenti választás 2014 (1) európai unió (2) évértékelő (2) évértékelő beszéd (4) facebook (2) falunap (1) fék (1) fékek és ellensúlyok (1) felcsút (2) félelem (1) félelnöki rendszer (2) felelős (3) felelősség (2) felelős döntés (1) felező válság (2) felhatalmazás (3) feliratkozás (1) felkérés (1) fellegi tamás (2) felsőoktatás (2) fiatal politikusok (1) Fidesz (2) fidesz (130) fidesz jobbik viszony (13) fidesz kdnp (1) fidesz mdf koalíció (3) fidesz mszp viszony (1) fkgp (2) foci Eb (1) fodor gábor (2) földesi szabó lászló (1) földtörvény (2) főpolgármester (3) főpolgármester jelölt (1) forgatókönyv (1) forgatókönyvek (5) forint (1) forradalom (4) forró ősz (1) forsense (1) frakcióalakítás (1) frakciófegyelem (1) franka tibor (1) frei tamás (1) fricz tamás (2) friderikusz sándor (1) frizbi (1) függetlenség (1) független jelölt (1) fűrész gábor (1) g. fodor gábor (3) gallai sándor (1) gallup (3) garancia (1) gát (1) gátlástalanság (4) gazdaság (5) gazdasági növekedés (1) gazdasági válság (1) gazdaságpolitika (6) GDP (1) gerbeaud liberalizmus (1) gergényi péter (1) gesztus (1) giró-szász andrás (1) giró szász andrás (9) goldenblog (1) göncz árpád (2) gondolatmankó (4) Goodfriend (1) google pártfigyelő (1) görög válság (1) granasztói györgy (1) gulyás gergely (1) gúr nándor (1) guvernamentalista felfogás (1) gy. németh erzsébet (1) gyarmat (1) gyávaság (1) gyenesei istván (1) gyöngyöspata (2) győzelmi stratégia (1) győztes (1) győzteshez húzás (2) gyűjtőpárt (2) gyurcsány ferenc (49) Gyurcsány Ferenc (1) habonyizmus (1) habony árpád (2) Habony Árpád (1) hack péter (1) hagenbach bischoff (1) hagyó miklós (3) hajdú péter (1) halasi endre (1) halmai gábor (2) harc (1) harmadik köztársaság (3) harrach péter (2) hasznos szavazat (1) haszon (1) haszonmaximalizáció (1) hatalmi harc (2) hatalmi kormányzás (2) hatalmi logika (1) hatalom (6) hatalomgyakorlás (1) hatalomkoncentráció (1) határon túli magyarok (1) hatékonyság (1) hatpárti vita (1) háttér (1) háttérvilág (1) havasiné orbán mária (1) hazaszeretet (1) házelnök (1) házmester (1) hegedűs lorántné (1) helyi politika (1) heti válasz (1) Heti Válasz (1) heves (1) híd (1) hideg polgárháború (2) hírblog (1) hír tv (1) hisztéria (1) hit (1) hitel (4) hitelesség (27) hitelszerződés (1) hiteltelenség (1) hit gyülekezete (1) Hódmezővásárhely (2) hoffmann rózsa (2) horn gyula (4) horn orbán vita (1) horthy miklós (1) horváth aladár (1) Horváth András (1) horváth csaba (3) horvátország (1) house of cards (1) hozzáértés (1) húsvét (3) identitás (2) ideológiai kulturális (1) ideologikus (1) időhúzás (1) időközi választás (3) időzítés (1) igazság (1) igazságszolgáltatás (2) ígéret (2) ígéretek (1) illékonyság (1) illiberális demokrácia (2) illúzió (1) imázs (2) imf (12) információ (2) ingatlanadó (1) inkubátor (1) inkumbencia (1) inkumbens hatás (1) instabilitás (1) internet (1) intézet (1) intézmények (2) ipsos (2) irak (1) irány (1) irracionalitás (1) isaura effektus (1) james carville (1) james combs (1) jász nagykun (1) javaslat (1) jávor benedek (3) Jávor Benedek (1) jegybank (1) jelkép (1) jelölés (1) jelöltállítás (3) Jobbik (1) jobbik (76) jobboldal (10) jobboldali (2) jobboldali kétpártrendszer (1) jogállam (1) jogállamiság (1) jóléti állam (1) jóléti rendszerváltás (1) jövő (3) jövőkép (1) juhász ferenc (1) juhász oszkár (1) káli sándor (1) kampány (11) kampánycsend (1) kampánytéma (1) kampánytsratégia (1) kapituláció (1) Karácsony Gergely (1) karácsony gergely (3) karakter (2) karakter (ön)gyilkosság (1) karantén (2) karizma (2) katasztrófa (1) katolikus egyház (1) katona (1) katonai szerepvállalás (1) katona béla (1) katona kálmán (1) kaufer virág (1) kdnp (10) keller lászló (1) kényszerpálya (1) képviseleti demokrácia (1) képviselő (2) képviselői eskü (1) kerekasztal (1) kerekasztal tárgyalások (1) kerék bárczy szabolcs (2) keretezés (1) kéri lászló (1) kétfarkú kutya párt (1) kétfejű ellenzék (1) kétharmad (26) kétharmados törvények (1) kétkamarás parlament (1) kétpártrendszer (2) kettős állampolgárság (3) kettős beszéd (2) kettős mérce (2) kiábrándulás (1) kiadácsökkentés (1) kiadáscsökkentés (1) kihelyezett kormányülés (1) kína (1) kirekesztés (2) kisebb parlament (1) kísérlet (1) kispártiság (1) kiss péter (1) kiss viktor (1) kis pártok (3) kitartás (1) kitiltás (1) kitiltási botrány (1) kitta gergely (1) kiválás (1) klein ödön (1) koalíció (1) koalíciós vita (1) kóczián péter (1) kognitív disszonancia (1) kóka jános (2) Kolláth György (1) kolontár (1) költségvetés (6) költségvetési tanács (1) kommunikáció (15) kommunikációs (1) kommunikációs hiba (1) kommunikációs paradigma (1) kommunista (1) kompetencia (4) konferencia (1) konfliktus (3) kongresszus (1) konrád györgy (1) konstruktív bizalmatlansági indítvány (1) konszolidáció (4) konszolidált gazdaság (1) kónya péter (1) konzervatív liberális (3) koordinált indulás (2) kordonbontás (1) kormány (2) kormányalakítás (8) kormányfő (2) kormányfő csere (1) kormánypárt (1) kormányprogram (4) kormányszóvivő (1) kormányzás (1) kormányzati teljesítmény (2) kormány ellenzék (1) körmend (1) körösényi andrás (2) korrekció (2) korrupció (8) korzenszky richárd (1) kósa lajos (4) kötcsei beszéd (1) kovács árpád (1) kovács lászló (2) kövér lászló (11) következetesség (2) következmény (2) közbiztonság (1) közgép (2) közhangulat (1) közjog (1) közlekedés (2) közösségi média (1) közös jelöltállítás (1) közös lista (3) közpénz (1) közszolgálati televízió (1) köztársasági elnök (3) közvélemény-kutatás (9) közvélemény kutatás (15) közvélemény kutatások (1) közvetlen elérés (1) kremlinológia (1) krizsó szilvia (1) kronen zeitung (1) kubatov gábor (2) kudarc (3) kukorelly endre (1) külpolitika (1) kultúrharc (1) kultusz (1) kumin ferenc (1) kuncze gábor (4) kurzusépítés (1) küszöb (1) kvázi kétpártrendszer (3) l. simon lászló (1) labdarúgás (2) lak (1) lakner zoltán (1) lakoff (1) lamperth mónika (2) lánczi andrás (3) lánczi tamás (1) lánczos vera (1) láthatósági küszöb (3) látogatás (1) latorcai jános (1) latorczai jános (1) lázár jános (23) legalitás (1) legenda (1) legfelsőbb bíróság (1) legitimáció (2) legitimitás (4) leminősítés (1) lemondás (7) lendvai ildikó (5) lengyelország (3) lengyel lászló (2) lengyel minta (1) lengyel választások (1) lettország (2) levél (1) liberális (3) liberalizmus (1) lijphart (1) lista (1) litvánia (1) lmp (69) lmp jobbik csalodas ketpartrendszer uj jobboldal uj baloldal (1) logika (1) lojalitás (1) loppert dániel (1) lottóötös (1) luther (1) machiavelli (1) mádi lászló (2) mádl ferenc (4) magánnyugdíjpénztár (2) magánnyugdíjpénztárak (5) magyar (1) magyar bálint (1) magyar demokratikus charta (1) magyar liberalizmus (1) magyar narancs (1) magyar nemzet (4) magyar olajfa (3) majális (1) makay zsolt (1) makó (1) mandátum (1) mandiner (1) manipuláció (1) március 15 (2) Márki-Zay Péter (1) második forduló (6) második hely (1) matolcsy györgy (10) max weber (1) McCain (1) mdf (49) mdf szdsz (1) mdnp (2) meciar (1) mécs imre (1) medgyessy péter (4) média (7) median (1) medián (9) médiatörvény (2) media hungary (2) megállapodás (4) megbízás (1) meglepetés (2) megoldás (2) megszorítás (7) megújítás (1) megújulás (2) megyei jogú (1) menekültkérdés (1) mensa hungariqa (1) mérsékelt jobboldal (1) Mesterházy Attila (3) mesterházy attila (34) mesterházy ernő (1) mészáros tamás (1) mezőtúr (1) miép (1) miép jobbik (1) migráció (1) miklós árpád (1) milla (1) minisztercsere (1) miniszterelnök (2) miniszterelnök-jelölt (1) miniszterelnök csere (1) miniszterelnök helyettes (1) miniszterelnök jelölt (8) miniszterelnök jelölti vita (6) minőségi sajtó (1) miskolc (1) mkp (1) MNB (1) modell (1) módszer (1) molnár csaba (2) molnár oszkár (1) morál (1) morvai krisztina (2) moszkva (1) mozgalom (1) mráz ágoston sámuel (1) mszdp (1) mszmp (1) MSZP (1) mszp (104) mszp lmp együttműködés (1) mtv (2) munkáspárt (1) nagykoalíció (1) nagypártiság (2) nagy anna (1) nagy kép (1) nagy lászló (1) nagy tamás (1) NATO (1) NAV (1) navracsics tibor (20) negyedik köztársaság (1) németh miklós (1) német lapok (1) nemzetbiztonság (1) nemzeti bank (1) nemzeti egység (1) nemzeti együttműködés rendszere (2) nemzeti érdek (1) nemzeti konzultáció (1) nemzeti szuverenitás (1) nemzetközi (1) nemzetközi környezet (2) nemzetközi kritika (1) nemzetközi státusz (1) neokonzervatív (1) neoliberális (1) népszabadság (2) népszava (2) népszavazás (7) népszerűség (2) népszuverenitás (1) ner (1) nézőpont (5) nógrádi lászló (1) normativitás (1) novák előd (1) nyakó istván (1) nyerges zsolt (3) nyirő józsef (1) nyugat (1) nyugdíj (3) obersovszky péter (1) objektivitás (1) obstrukció (1) ökológiai tévkövetkeztetés (1) ökopárt (1) oktatáspolitika (1) október 23. (1) olajfa (2) oligarcha (1) ómolnár miklós (1) önállóság (1) önkép (1) önkormányzat (1) önkormányzati választás (16) önkormányzati választási rendszer (1) önkormányzati választás 2010 (2) önkritika (1) opera (1) orbán (1) orbán-nastase megállapodás (1) orbán-putyin megállapodás (1) orbánista (1) orbán kormány (4) Orbán Viktor (9) orbán viktor (114) őrkutya (1) Örményország (2) országértékelő (1) országgyűlés (1) országos lista (7) összeesküvés (1) összeférhetetlenség (1) összefogás (1) összefogás párt (2) őszinte (1) oszkó péter (1) őszödi beszéd (8) ötödik köztáraság (1) ovb (1) ózd (2) paczolay péter (1) paks (1) pálffy istván (1) palotaforradalom (4) pályázat (1) pápa (1) papcsák ferenc (1) paraván (1) parlament (14) parlamenti felhatalmazás (1) parlamenti felszólalás (1) parlamenti választás (2) parlamenti választás 2010 (43) parlamenti választás 2014 (6) parlamenti választás 2018 (9) parlamenti választás 2022 (2) pártfinanszírozás (2) pártharcok (1) pártosodás (1) pártosság (1) pártpolitikus (1) pártrendszer (11) pártrendszer koncentrációja (1) pártrendszer változása (1) pártszakadás (2) pénz (1) pénztárca (1) percepció (3) pesti sándor (1) pető iván (1) pintér sándor (4) plágium (5) pluralizálódó pártrendszer (1) pokol béla (2) pokorni zoltán (6) polgári magyarország (1) polgári platform (1) polgármester (2) politika (4) politikai (1) politikai (1) politikai bozótharc (1) politikai elemzés (11) politikai elemző (9) politikai elit (1) politikai erőtér (1) politikai érzék (1) politikai gondolkodás (1) politikai hasznosság (1) politikai haszonszerzés (1) politikai hiba (2) politikai inga (1) politikai innováció (2) politikai kormányzás (2) politikai korrekció (1) politikai közép (2) politikai logika (5) politikai napirend (1) politikai nyilatkozat (3) politikai stratégia (1) politikai szereplő (1) politikai színpad (1) politikai tér (1) politikai tudás (1) politikai vétó (1) politikai vezetés (1) politikai vita (1) politika elemző (1) politika tér (1) politikus (2) politikusi beszéd (2) politikusok (1) politológus (2) politológus védegylet (1) pólus (1) populizmus (1) pörzse sándor (2) poszt politikus (1) pozíciók (1) pozícionálás (1) pozsgay imre (1) po fi (1) pragmatikus (1) predomináns pártrendszer (1) prezidenciális (1) primary colors (1) probléma (1) problémamegoldás (1) prognózis (1) program (1) pszáf (1) pundit (1) punditokrácia (1) racionális (1) racionális választó (1) racionalitás (3) radikalizálódás (1) radikalizmus (1) radiszoci (1) radnóti sándor (1) recesszió (1) reform (4) regionális eltérések (2) regisztráció (2) régi új törésvonal (1) rekrutáció (1) rendőrség (1) rendszerellenes párt (2) rendszerkritikus (1) rendszerváltás (3) rendszerváltás forgatókönyve (1) republic (1) republikon (3) részvétel (2) réthelyi miklós (1) retkes attila (2) rétvári bence (2) rezsicsökkentés (2) rivális (1) riz levente (1) robert denton (1) robert fico (2) rogán antal (8) románia (2) róna dániel (1) röpirat (1) rudi zoltán (1) Safarov (2) sajóbábony (1) sajtó (1) sajtószabadság (2) salamon lászló (2) sávelhúzás (1) schamschula györgy (1) scheiring gábor (1) schiffer andrás (9) Schiffer András (1) schmidt mária (1) schmitt pál (20) schmuck andor (1) selmeci gabriella (1) selmeczi gabriella (1) semjén zsolt (3) seres lászló (1) siker (5) sikerpropaganda (1) Simicska Lajos (2) simicska lajos (3) skorpió (1) slota (1) söjtör (1) sólyom lászló (11) somogyi zoltán (3) sportújságírás (1) stabilitás (1) stabilizáló apátia (1) stadion (2) state capture (1) steiner pál (1) stílus (1) story (1) strabag (1) stratégia (20) stratégiai szavazás (1) strukturáló dimenzió (1) stumpf andrás (1) stumpf istván (6) süveges gergő (2) szabadelvű konzervatív (1) szabolcs (1) szabó albert (1) szájer józsef (2) szakadás (2) szakértő (1) szakkommentátor (1) szakszervezet (1) szalai annamária (1) szanyi tibor (2) szápár (1) szász károly (1) szavazás (2) szavazások (1) szavazatmegosztás (2) szavazatszerzés (1) századvég (11) szdsz (20) szeged (4) szegedi csanád (2) szegénység (1) székely péter (1) székely zoltán (1) szekeres imre (2) szekértábor politika (1) szelekciós pontok (1) szélsőjobboldal (3) szélsőséges (1) személyre szabott kormányzás (1) személyzeti politika (1) szepessy zsolt (1) szerbia (1) szerencs (1) szerep (1) szerepcsere (1) szerepfelfogás (6) szervezet (2) szijjártó péter (6) szíjjártó péter (1) szili katalin (8) szilvásy györgy (1) szimbolikus (1) szimbolikus politika (1) szimbólum (1) szlavofil (1) szlovákia (2) szlovák magyar viszony (1) szlovák választás (1) szlovénia (1) szociális kérdés (1) szociális népszavazás (1) szociálliberális (1) szolidaritás (2) szombathy pál (1) szonda (5) szonda ipsos (1) szövetségi politika (4) sztálingrád (1) sztereotípia (1) sztereotípiák (1) szubjektív vélemény (1) szűrös mátyás (1) szuverenitás (1) tábor (1) taktika (1) taktikai szavazás (2) támogatás (2) támogatottság (3) tanácsadás (1) tanácsadó (1) tandíj (1) tárcatükör (1) tárgyalás (5) tárgyalástechnika (1) tárki (8) tarlós istván (9) társadalmi szerződés (1) társadalmi támogatás (1) tekintély (1) teljesítmény (2) területi lista (6) területi listák (2) tervezés (2) tét (3) tétényi éva (1) tét nélküli választás (2) tévedés (1) tévéostrom (1) tiszavasvári (2) tisztelet társasága (1) titkos (1) többpártrendszer (1) többség (1) többségi demokrácia (4) Tocsik-ügy (1) tocsik márta (1) tojástánc (1) tőkés lászló (1) tőkés rudolf (1) tölgyessy péter (7) toposz (1) töredékszavazat (2) törésvonal (1) torgyán józsef (2) torgyán kisgazda (1) torkos matild (1) törvényjavaslat (1) torzítás (1) trafik (1) trianon (1) tulajdonos (1) túlélési stratégia (1) túlhatalom (1) tüntetés (4) tusnádfürdő (1) tv2 (1) tv3 (1) ügybirtoklás (3) ügyészség (2) ügynökkérdés (1) újfasiszta (1) ujhelyi istván (1) újraválasztás (1) új alkotmány (1) új baloldali párt (1) új párt (2) új pártok (4) uj péter (1) ülésrend (1) ungár klára (2) uniós csúcs (1) ünnepi beszéd (2) ünnepség (1) USA (2) utódlás (1) utólagos normakontroll (1) utópia (1) vágó gábor (1) vagyonadó (1) vákuum (1) választás (2) választási együttműködés (2) választási eredmények (3) választási esélyek (5) választási hibák (1) választási kampány (1) választási műsor (3) választási rendszer (16) választási részvétel (6) választási törvény (1) választás időpontja (1) választó (3) választói reakció (1) választók (1) valence issue (1) valóság (2) valóságértelmezés (2) valóságérzékelés (1) valóságmagyarázat (2) valóságshow (1) válság (7) válságadó (3) válsághelyzet (1) válságkommunkáció (1) váltás (1) váltógazdálkodás (1) váltópárt (3) változás (4) változtatás (1) valutaalap (3) várakozás (1) várakozások (1) varázstalanítás (1) varga mihály (7) városok (1) varsói gyors (2) vastagh pál (1) veiszer alinda (1) véleménykülönbség (1) Veszprém (1) veszprém (1) vétó (3) vezetés (1) vezető (2) videóblog (1) viktor (1) visszalépések (2) visszatérés (1) vitányi iván (1) vízió (1) vizsgálóbizottság (1) voks10 (1) voks2010 (1) volner jános (1) voluntarizmus tere (1) vona gábor (15) vörösiszap (1) vörösiszap katasztrófa (1) warvasovszky tihamér (1) war room (1) wittner mária (1) xiii. kerület (1) zagyva györgy (1) zanzibár trükk (1) zapadnyik (1) záróra (1) zászlóégetés (1) zsákmányelv (1) zsákutca (1) zsinka lászló (1) Címkefelhő
12:50

A bejegyzés trackback címe:

https://torokgaborelemez.blog.hu/api/trackback/id/tr744743794

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Szavazási lehetőségek 2012.09.01. 10:25:01

Ha a geometriát szó szerint értelmezzük a két egymást metsző vonal nagyon sok helyes lehetőséget adhatna ki szavazásra. A zindex egyik cikke alapján mi se maradjunk le erről a lehetőség özönről, amelynek íróját minden bizonnyal ezen blog olvasgatása ...

Trackback: Hová bújik Orbán Viktor a magyarok elől október 23-án? 2012.08.31. 17:20:28

Orbán retteg. Nem jelenik meg az állami ünnepségeken, nem mond beszédeket nyilvános helyen, nem konzultál, hanem értesít, és kordonnal vetette körbe a miniszterelnöki villát. Retteg attól, hogy megint kifütyülik, hogy megint lebuzizzák, retteg, hogy me...

Trackback: Nagyon átvernek minket Orbán manipulált fotóival 2012.08.31. 17:18:50

Sokkal öregebb, sokkal kövérebb és sokkal bunkóbb az életben, mint amilyennek a kormánypromókhoz használt, retusált fotókon láttatják. Ha nem röhögted magad halálra Orbán fizimiskáján a kérdőívéhez csatolt levélben, és a munkahelyvédelmi levelét kinyit...

Trackback: Egyikre pártra sem. Legyen az is egy érvényes szavazat! 2012.08.31. 16:45:07

Mik is a legnagyobb és alapvető fő gondok hazánkban? Már régebben felsoroltam és most a szavazási feliratkozás mizéria miatt talán elgondolkoznak rajta egyesek. Mert nem csak én, hanem egyre többen ebben, vagy hasonló változásokban látják a kiút egyik ...

Trackback: A láthatatlan ellenzék diadala 2012.08.31. 16:23:00

Már azt hittük láthatatlanná váltak. Pedig vannak. Sőt, értünk harcolnak és a végén meglátjuk, még diadalt is aratnak. Unortodox módon, ahogyan az mostanság divat....

Trackback: Jó ötlet-e a választás bojkottja? 2012.08.31. 15:06:01

Beszélni érdemes róla, megcsinálni szép nagy őrültség.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

inreallife 2012.08.31. 13:00:05

ja. ha nem indul az mszp, mások eliszik a voksaikat. kb lehúzzák magukat a wc-n. mondjuk ennyit megérne, mert azért ez nagy oldalbarúgása is lenne a fidesznek, egyikért sem kár. legyen mszp bojkott! :)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.08.31. 13:32:50

Tényleg leült a blog, már 3/4 órája kint van ez, még senki se szólt hozzá.

Az érdemi részéről: Kolláth 1 f*szkalap. :)
A választás meg akkor lenne jó, ha se pártok nem indulnának, se a választók nem jelennének meg. ekkor be lehetne vezetni I. Viktátor Magasságos Prokonzulátusát.
Aminek Aszekelyek nagyon örülne, mer' nincsenjobbmintafideszésviktoralegnagyobbkistermetűhazaffy.

2012.08.31. 13:45:43

@inreallife: :)

@Hepci: látod ez is egy jó módszer. Annyit nyaggatod a másikat, hogy neked van igazad, hogy az beleun, rád is hagyja és akkor tényleg neked lesz igazad!:)

Viccet félretéve: ha nem indul az mszp, akkor gyávának lesz kimondva, mert fél megméretni magát. Mondjuk nem tudom mit csinálnak, mert azon kívül, hogy az oktatást akarják visszaállítani, mint rég, én más nem hallok. (Ezzel meg el is veszítik, mert a liberalizmus az oktatásba Mon nem tud gyökeret verni, főleg ha ennyire erőltetik. )

Ha meg úgy közelítem, hogy mit hagy maga után a fidesz, akkor az a véleményem, hogy épeszű párt nem akar nyerni 2014ben. Matolcsy etás unortodoxiája után ki az normális ember, aki beleülne a kormányba? Eleve bukásra van ítélve, Csak munka ne lenne vele, szóval nem akar az ellenzék szerintem győzni, ebbe tán még a bojkott is belefér. Van miből eltartani magukat még 4 évig, nem igaz?:D

graycivil 2012.08.31. 13:46:46

Kétélű fegyver a bojkottfenyegetés már jóval a választás előtt is. Hiszen ki foglalkozna egy olyan párttal, amely később indulni sem akar majd? Ez pedig már cikluson belül is visszatarthatja a választókat, hogy a bojkottot hirdető párt szimpatizánsaként jelöljék magukat a közvéleménykutatásokban.

Én inkább az "időben bejelentett választási együttműködésben" látom a demoellenzék esélyét a győzelemre. Még egy ideig lehet létjogosultsága, hogy külön-külön indulgatnak helyköziken. mert itt demonstrálhatják, hogy voksaikat összeszámolva már többségben vannak. Ez pedig egy idő után a "szövetségelleneseket" is meggyőzheti arról, hogy érdemes "összeadni az erőket".

Bár ehhez az is kell, hogy addig se egymást ekézzék a demopártok, illetve egy kormányzásra alkalmas közös programminimum kialakítását is elvárják tőlük. Most már egyre kevesebb idő van "hatásvadász blöffökre".

Mindezt amellett mondom, hogy "erkölcsileg" lenne létjogosultsága egy bojkottnak. De az "impotens büszkeségből" nem lehet megélni.

bóra77 2012.08.31. 13:58:56

a blogot a Nike szponzorálja:) b..sszus olyan kíváncsi vagyok, de nem tudom meghallgatni most.

graycivil 2012.08.31. 14:01:05

"Bajnai neve is felmerült az elszámoltatáskor?

Budai Gyula valóban gyakran emlegette Bajnai Gordont és Gyurcsány Ferencet. Az utóbbi ellen indult nyomozás, de az ügyészség ejtette a vádat. Bajnai ellen még csak nyomozást sem indítottak."

index.hu/belfold/igazamiigaz/2012/08/31/bajnai_neve_is_felmerult_az_elszamoltataskor/

"Budai ugyan százszámra indította a vizsgálatokat, de az ügyek elenyésző hányadában indult nyomozás, még kevesebb jutott bírói szakaszba, és eddig senkit sem ítéltek el Budai Gyula feljelentése alapján. Őt viszont már marasztalták el, amiért valótlanságokat terjesztett."

Unortodox siker! F.Y!DESZ

Bedi 2012.08.31. 14:49:41

Tényleg jó ötlet a videoblog?

Bocs Gábor, de téged az eszedért tartunk, nem a szépségedért.

Ha tényleg fel akarod pörgetni a blogot, akkor rövid, de merész, provokatív írások kellenek.

SzaszaG1 (törölt) 2012.08.31. 15:37:25

Ajvékolni, hisztizni lehet és a bilihez is odaláncolhatják magukat, de megcsinálni őrültség.
Szólhatnának az EU-nak, hogy nekik milyen rossz, vagy az AI-nak, eléggé kissebbségben vannak és csak 'báncsák' őket.

Putyilov gyári melós 2012.08.31. 15:52:42

Török, nekem baromira tetszik, hogy egyre jobban kezdtek beszarni, hogy nem tudjátok orránál fogva vezetni a népet és nem tudjátok birka módjára tét nélküli választási bohóckodásra rávenni, hogy a megjelenésével, voksaival legitimizálja a diktatúrátokat :O))))

Tegnap Poldi fater győzködte a parasztokat, ma meg te, Orbán elvtárs páholyából :O))))

kvark2 2012.08.31. 15:56:40

Bocsánat, de tényleg sokkal jobb olvasni, mint a a videót HALLGATNI.
A videó műfaj, sok minden elképzelhető benne, de a beszélő fej nem a legjobb megoldás!!!!!

profilo 2012.08.31. 16:01:30

@Putyilov gyári melós:

Még hogy nem tudják orruknál fogva vezetni...
Dehogynem tudják!
Az elmúlt két évtized a példa rá!

És ha te azt hiszed,hogy majd most kinyílik a zemberek szeme és megfontolt okos döntést hoznak,akkor csak ennyit tudok mondani:

JÓ REGGELT!
IDEJE LENNE MÁR KIHÚZNI A KEZEDET ABBÓL A BIZONYOS BILIBŐL!!

lorien · http://lorien.blog.hu 2012.08.31. 16:03:03

Nem biztos, hogy jó a videoblog, nem mindig van olyan helyzetben az olvasó, hogy halgassa a szöveget, urambocsá nézze is. Olvasni egyszerűbb.

is 2012.08.31. 16:03:57

Így talán még világosabban látszik, mint írásban. TG a 3 percből 2:40-ig anekdotázik és ítélkezik, és 0:20-ban elejt egy félmondatot, hogy 'talán lenne nemzetközi felháborodás...', de csak olyan magyaros, legyintősen,

megeszem a kalapom, ha ez a politikai elemzés. én igenis vagy másfél percig a háromból szeretném hallani, hogy amikor bevonulna 200 FIDESZes képviselő a parlamentbe (nyilván teljes összpárti bojkott játszik csak, az MSZP egyedül nem), az összes külföldi meg kimenekítené a pénzét, a beruházásait, az exportmegrendelését; az EUban minden politikai hitelünket elveszítenénk, és a szlovák, román és szerb politikusok azt csinálnának velünk, amit akarnak nyelvtörvény és kisebbségi politika területén - hogy ez miért is intézendő el egy kézlegyintéssel, hogy á, hát ez nem valós, ilyen nem lesz, őrült aki ezt elhiszi, hogy ezek lennének, ettől a FIDESZ nem rettenne meg, hanem szépen végigvinné úgyis ezzel a törvénnyel, körzethatárral, szabályokkal a választásokat. mert csak ezzel az érveléssel együtt fogadok el ítélkezést, ilyen legyintős félmondat a szakma szégyene.

dr. Bubó 2012.08.31. 16:04:24

a fides simán kormányozna 2% os támogatoccsággal is...

panelburzsuj 2012.08.31. 16:06:49

@kvark2:

(Negyven évnél is régebben rájöttem, hogy az elöl bölcselekedő kopasz uncsit csak a padalatti párhuzamos olvasásával lehet elviselhetővé tenni... Erre most jön ez a legrosszabb tantóbácsis fílinget árasztó a "videoblog"...)

profilo 2012.08.31. 16:08:12

@dr. Bubó:

Hát az úgynevezett baloldali vagy liberális...vagy tököm tudja...milyen blogok kommentjeit olvasva most is így kormányoz.
Tehát ez nem igazán probléma nekik.

Balt 2012.08.31. 16:09:15

Na, ezt most lusta vagyok elolvasni. Mindenesetre: elvtársak, bojkottra fel! :))

gentry 2012.08.31. 16:10:14

Kíváncsi vagyok milyenek a visszajelzések arról, hogy szöveg helyett videoblog van most már, de nekem nagyon nem tetszik. És speciel még egyik videot sem néztem meg. Két okból nem néztem/nézem meg:
- az irodám közvetlenül a tulajdonos/ügyvezetők irodája mellett van, és nincs tiltva, hogy az ember erre-arra elkalandozzon a neten, de nem vetne rám jó fényt, ha rendszeresen hang szűrődne ki a szobámból (ez azoknál is gond lehet, akiknek meg eleve nem is szabadna a mhelyen csak dolgozni),
- technológiagyűlölő vagyok, ezért az otthoni gépen szinte kizárólag csak pókerezek, napokon át meg sem nyitom a böngészőt. Ráadásul - ezt a negyven alattiak nem nagyon fogják érteni - az a véleményem, hogy film/video a tv-be való, bármi is a téma, azt kényelmesen ágyban/kanapén kell megnézni, nem pedig egy laptop képernyőjén az íróasztalnál (mielőtt valaki azzal jönne, hogy vigyem be a gépbe a laptopot, szólok, hogy nem fogom hurcolászni, össze van rakva az íróasztalon, oszt jónapot).
Szóval én személy szerint sajnálom, hogy ez van, de azért könnyeket nem fogok ejteni azért, mert búcsúzom a blogtól.

Putyilov gyári melós 2012.08.31. 16:13:16

@profilo:

Talán tanulmányozd az időközi választások részvételi arányait.
Talán nézegesd a közvéleménykutatások azon sorait, amelyek a politikai pártoktól való elfordulást jelzik.

A magyar ember nem hülye, csak a szarházi janicsárelitek szeretik annak nézni.

Török és a többi vélemányalakító manipulátorkisiparos nem véletlenül van beszarva.

Tudják, hogy a hatalmat, egy képviselői mandátumot a szavazatok legitimizálnak.
Ha nincs, vagy kevés a szavazat, akkor az bizony diktatúra.

Legyen csak nyílt a diktatúra, mert az ellen mindenkinek erkölcsi kötelessége felkelni, hacsak nem a diktatúra híve, támogatója!

Na ettől vannak beszarva a Török félék!

dr. Bubó 2012.08.31. 16:15:07

@Putyilov gyári melós: eyget értek...

török nemcsak némán cinkos, hanem fides szekértoló...

a tatár, török dűlás után itt a török fides dúlás... kb hatásában is...

Putyilov gyári melós 2012.08.31. 16:15:55

@Gondolkodni Próbáló Birca:

Hehe, ez nagyon jó :O))))

Nesze fater, ezt tegnap Poldi faternak írtam:
"Mi adja a hatalom, egy képviselői mandátum legitimációját, még a képviseletinek hazudott áldemokráciákban is?

A NÉP!

Szűkítheti Orbán elvtárs a részvételi lehetőséget, csak épp ezzel az uralkodó elit DEMOKRATIKUS LEGITIMÁCIÓJÁT szünteti meg.

A mostani közveleménykutatások szerint jó eséllyel 50%ot se fogja elérni a szavazók aránya.
A kormányt alaktó győztes párt jó eséllyel max. 10-15%os legitimiációval fog rendelkezni.
EZT PEDIG BIZONY A KISEBBSÉG DIKTATÚRÁJÁNAK NEVEZIK!
Ugyanígy uralkodott Kádár is a 800 ezer párttaggal.

A részvételi küszöb eltörlésével Orbán elvtárs és a bolsevik csürhéje önmaga mondta ki azt, hogy diktatúra van, leszarják a nép akaratát, véleményét!"

Putyilov gyári melós 2012.08.31. 16:18:02

@dr. Bubó:

Nemcsak a Fidesznek, hanem ennek a végtelenségig elrohadt és züllött rendszernek is a kegyeltje, agymosodás manipulátora.

mókáné 2012.08.31. 16:20:06

@bóra77:

"a blogot a Nike szponzorálja:)"

Tök érdekes volt. Én is Nike felsőben hallgattam, csak az enyém piros és ujjatlan, nincs nyaka.

Bóra!

Mi, amint korábban mindig, jól leragadunk a ruházatnál. Megcsinálni jó nagy őrültség - mondja Török Gábor. Ezt többször meghallgattam, a többire képtelen voltam figyelni. Majd megszokjuk, lesz valami, szerintem egyébként van benne fantázia. Mármint videóblogban.

A választásról: be kéne vállalni, hogy legyen regisztráció. Biztosan regisztrálnék és akkor kötelezően választanék, aztán elmennék Fradi meccsre.

Balt 2012.08.31. 16:20:12

@Putyilov gyári melós: Pedig abban nagyjából biztos lehetsz, hogy a stílusod minumum kéttucat szavazatot jelent a Fidesznek... Tisztára mint Fletó kicsiben. Gondolom Birca is ilyesmire gondolt.

graycivil 2012.08.31. 16:22:44

"Nyirő József emlékest a RADNÓTI MIKLÓS művelődési házban Csepel polgármesteri védnökséggel?Mekkora bunkó vagy te FIDESZ!

De lesz még itt iskolásoknak műveltségi vetélkedő is Nyirőből, csak még keresik azokat a gyerekeket, akik egyáltalán le tudják írni a nevét ennek a nyilas képviselőnek! "

banditapolitika.blog.hu/2012/06/15/nyiro_jozsef_emlekest_a_radnoti_miklos_muvelodesi_hazban_csepel_polgarmesteri_vednokseggel_mekkora_bunko_vagy

Ez volt a "rémálommal fenyegető" közelmúlt. (2012.06.15)

És ezt a rémálmot a jelen megvalósította:

"„Nyirő József Kárpát-medencei irodalmi és műveltségi verseny”

A verseny aktualitását a Nemzeti Alaptanterv kibővítése, Nyirő József halálának 60. évfordulója és a nemzeti összetartozás iskolai programjának erősítése indokolja."

www.csepel.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=3407:nyiro-jozsef-karpat-medencei-irodalmi-es-muveltsegi-verseny&catid=1:helyi-hirek

Hülyeország baromjai!

Gyerekek, könyörgöm,...! F.Y!DESZ

dr. Bubó 2012.08.31. 16:23:20

@Putyilov gyári melós: az ugyanaz

fides = pártok = rencer = diktatúra ...

majd akkor fog sipákolni törö kúr amikor
-a gyerekeit viszik polgárvédelmi cserkésznek
-vagy álamosítyák a cégét... stb

Nyekenyóka · http://www.hir24.hu/elet-stilus/2014/02/19/itt-a-bizonyitek-a-netes-trollok-pszichopatak/ 2012.08.31. 16:24:16

Fidemszp elmehet a faszba. 22 éve megy a faszakodás, és még mindig hátrafele megyünk (amit természetesen az mno, Hetiválasz,Hirtv) nem is mer el...no comment.

Nem Penny hajója 2012.08.31. 16:24:26

A háttérben az valami várrom?

Putyilov gyári melós 2012.08.31. 16:28:02

@Balt:

Majd pont egy hozzád hasonló janicsárkommunistát kell rávenni,hogy elmenj tét nélküli szavazási bohóckodást játszadozni :O)))

Kádár alatt is lehetett szavazni, sőt, az NDKban, lengyeleknél többpártrendszer is volt.
A kínai kommunista diktatúrában is van vagy 30 párt, amely hülyíti a parasztokat.
A tét nulla, csak a népen való uralkodás legitimálása a lényeg.

Erre a magyar nép a jelek szerint egyre kevésbé vevő:O))))

panelburzsuj 2012.08.31. 16:28:14

@Nem Penny hajója:

Nem, azt TG félbemaradt tájjellegű építkezése.

Most arra gyűjt a videóval...

dr. Bubó 2012.08.31. 16:29:14

@panelburzsuj: a TEK rátörte az ajtót az elsvájcifrankolt házára... az a rom...

Putyilov gyári melós 2012.08.31. 16:30:21

@dr. Bubó:

A cégei államcsöcsre vannak bekötve, tehát állami cégek, mert mindenben tőlük függ.

A kölkeit meg kibulizza korrupcióval, uram-bátyám, elvtársúri nyalizással.
Így csinálják ezek évszázadok óta.

dr. Bubó 2012.08.31. 16:31:55

@Putyilov gyári melós: akkor csak simán belemegy a kocsijába orbángazsi bedrogozva részegen a telepjárójával...

utoléri ne féjj... csak most van nagy szája... minden nagyon szép és jó...

dr. Bubó 2012.08.31. 16:33:53

@Putyilov gyári melós: reméjjük hogy épp nem ül benne a tejjes csalágya és a kis volvója is bír annyit mint a gazsi 4tonnás kocsija 220 szal nyomulva...

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2012.08.31. 16:40:37

A szöveges blog jobb volt. Nem kell "megújulni". Ha "leült" a blog, azon nem segít, hogy írott szöveg helyett mostantól Török Gábor beszélő fejét látjuk. Egyébként persze, hogy leült, uborkaszezon van. Ha esetleg ősszel is ülve marad, akkor a tartalmon kell változtatni, nem a formán.

Putyilov gyári melós 2012.08.31. 16:42:51

@dr. Bubó:

Majd kap egy dísztemetést a Párttól, sőt, hősi halottja is lehet.
Tán még kinevezik posztumusz főtanácsadónak is :O)))

profilo 2012.08.31. 16:42:58

@Putyilov gyári melós:

Figyelhetnél arra,hogy mit írsz!

Ha a szavazatok legitimizálnak,akkor korunk Orbi diktatúrájánál legitimebb nem is létezik.
Az otthon maradt szavazónak pedig Kuka a neve.Ha már szeretjük piciny kis demokráciánkat,akkor az a legkevesebb,ami egy átlag szavazópolgártól elvárható lenne,hogy az aktuális országgyűlési és helyhatósági választásokon méltóztatik megjelenni és véleményét egy odafirkantott iksz formájában kifejezni.Ha ezt nem teszi akkor semmivel sem különb a lebirkázott Fidesz vagy MSZP törzsszavazónál.És ha birkaság egy politikai párttól a választás bojkottja(lásd MSZP ökörség...),akkor az a választótól is.

Az pedig kifejezetten szomorú,hogy 2012-ben még van aki hisz az időközi közvéleménykutatások "mért?" adatainak.

És ha már diktatúra......ha itt most az lenne,akkor tényleg igaza lenne TG-nek,mert a rendszer sajátosságaiból adódóan nem lenne esély a diktátor leváltására.
Forradalom elnevezésű esemény pedig szóba sem jöhet,hisz tudjuk 2006 óta,hogy az csak a csőcselék fegyvere,és ki akar a kukagyújtogatók közé tartozni...

béla a görög (törölt) 2012.08.31. 16:43:23

@Putyilov gyári melós: +1
Erre irtam máshol, hogy ha valami szerencsétlent belöknek az utcáról mert más nincs akkor arra a szerencsétlenre szavazok! :D Ennyit a bojkott dologról is. Tényleg nem érdemes mert Orbán elmegy leszavaz magára és közli, hogy 100%-os támogatottsága van (talán ennyit a jamaicai párhuzamról). Már az óvodában is szalonnát falatozó óriás volt a jele - szóval az a fajta.

nemecsekerno_007 2012.08.31. 16:44:27

Ez az egész egy vicc színjáték, amin már nincs kedvem nevetni. Az egész választási rendszerünk az "rendszerváltás" ellenzéke és az állampárt közötti alkun alapszik. Erről azonban nem sokat lehet tudni, mert a jegyzőkönyvek titkosak.
A kopogtatócédula rendszer gyakorlatilag egy név szerinti szavazás ami alapból nem demokratikus. Négyévente kikérik a véleményünket, utána meg szarnak ránk. Most is kb. 3,5 millió nyugdíjas dönti el az ország jövőjét, így nincs értelme részt venni ebben a bohózatban.
Ez a regisztráció a csúcsa a színjátéknak. Mostantól én nem megyek el szavazni. A következő az lesz, hogy egy másik államnak fizetek adót. Elegem van abból, hogy finanszírozzam ezt a demokráciának csúfolt operettet : ((((

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2012.08.31. 16:48:42

@Bedi: Ez igaz:-)

miért nem beszél, vagy ír inkább ilyesmiről:

3. Bármilyen választáson, szavazáson lennie kell igen, nem és tartózkodom lehetőségnek. Tehát a listás szavazásnál is, az egyik pártra, egyik képviselőre sem választásnak. Az e nélkül lefolytatott választások lényegében választási csalások.

4. Hasonlóan, mint a gazdaságban a monopolellenes törvények, a politikában sem lehessen egyik pártnak és semmilyen tömörülésnek, vagy egyénnek sem 48%-ot meghaladó törvényalkotói és hatalmi befolyása. Ezzel el lehet kerülni a 1948-1989 tartó egypárti és a jelenlegi 2010-től tartó többpárti diktatúrát. A pártok inkább csak akadályozzák a közmegegyezést.

5. A parlament és a közvetett demokrácia egy elavult intézmény. Helyette meg kell teremteni a közvetlen és kiszélesített demokráciát. 200-400 ember sohasem dönthessen egy ország érdeke felől.Azok maximum a szavazásra feltett változatokat előkészíthetik és megvitathatják. Minimum 250 000 fő, sokkal gyakoribb váltásban, mint 4 évenkénti választás, szavazzon meg minden egyes fontosabb törvényt. Ennek lehetőségei már régen megvannak.

6. Ameddig átmenet van a közvetettből a közvetlen demokráciába, addig is az országgyűlésben minden szavazás titkos. Tilos és súlyosan büntetendő a frakciófegyelemből elvárt, vagy elrendelt szavazási rend. Jelenleg, a kötelező szavazás elrendelése miatt, elég lenne 4 embernek, egy-egy pártonként, ülni szavazáskor. A többi csak díszletnek ül, vagy alszik bent.

nemecsekerno_007 2012.08.31. 16:48:50

@profilo:

Jajj mér' vetődtök árnyékokra. Aki elmegy szavazni, az egész rendszert legitimálja. Kopogtatócédulástól, pártostól, Orbánostol, Törökgáborelemezőstől, korrupcióstól ..... mindenhogy.
Akkora parasztvakítás ez az egész amit mi itt demokráciának csúfolunk, hogy neki lehet támaszkodni.
Amit mondanak: tündérmese, pannon puma, gyorsnaszád, megvédjük a nyugdíjakat, munkahelyeket etc..
Ami van: kb. 2,5 millió emberrel akarják finanszíroztatni a "maradék" 7,5-et, szénné vagyunk adósodva, a közigazgatásunk versenyellenes, eü. ellátás fizetős, igazságszolgáltatásunk inkább jogszolgáltatás és még sorolhatnám.

Putyilov gyári melós 2012.08.31. 16:49:55

@béla a görög:

Vazze, demokráciában a hatalmat a NÉP megjelenése, voksa legitimálja.

Orbán szűkítheti, akár úgy is, hogy csak ő egyedül szavazhat, ez esetben ki kell irtania 9,999 milla magyart, hogy legitim legyen a hatalma.

Vagy be kell vallania, hogy a rendszere diktatúra.
Ha nem vallja be, attól a nép legimiációja nélkül az!

A nép pedig szarik az egész rühes bandájára, az összes álpárttal egyetemben.

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2012.08.31. 16:55:49

@Putyilov gyári melós:

Bezony. Nem járok szavazni és addig nem is fogok, ameddig nem lesz Egyik Pártra Sem érvényes szavazási lehetőség.

Másnak is ezt javaslom.

profilo 2012.08.31. 16:56:09

@nemecsekerno_007:

Bakker!

Ez a demokrácia!A választott uralkodók hatalma a megválasztóik felett.
Megrögzött idealistáknak ott a diktatúra.
Amit pedig a végén írtál az 22 éve állandó.És még senki sem kampányolt ennek a megváltoztatásával,mert az említett eltartott tömeg több behúzható iksszel rendelkezik.

Nyekenyóka · http://www.hir24.hu/elet-stilus/2014/02/19/itt-a-bizonyitek-a-netes-trollok-pszichopatak/ 2012.08.31. 17:01:44

@profilo:
Attól még valami bűzlik, hogy majd legközelebb kb. 30-40% fog szavazni. Ez már nem a nép hibája, hanem a pártoké. Mindegyiké. Nem lustaságból nem szava több millió, hanem mert nincs kire. Persze van aki lustaságból, de nem ez az általános.

török gábor 2012.08.31. 17:06:21

@Holger Hartland: megismétlem: a szöveg nem szűnt meg, van remény azoknak is, akik látni sem bírnak, de azért el-elolvasnak. hamarosan jönnek majd szövegek is.

graycivil 2012.08.31. 17:07:52

"Csúnyán átverhették az azeriek a magyar kormányt

...az történhetett, hogy a magyar kormány tudatosan felvállalta azt a diplomáciai veszteséget, amit a döntés okoz. „Kiadtuk a ’baltás gyilkost’ az autoriter Azerbajdzsánnak, ahol nemzeti hőst csináltak belőle, ezt a nyugati közvélemény és diplomácia előtt nagyon nehéz lesz megmagyarázni” – mondta Rácz András"

hvg.hu/itthon/20120831_Csunyan_atverhettek_a_magyar_kormanyt#utm_source=hirkereso&utm_medium=listing&utm_campaign=hirkereso_2012_8_31

"A kormány egyelőre nem válaszolt azt firtató kérdéseinkre, vajon van-e összefüggés a kiadatás és azon terv között, hogy Azerbajdzsán magyar államkötvényeket jegyezne."

Nágyábáj', ha már gyilkosokat adunk ki egy kis kegyelempénzért!

Nyekenyóka · http://www.hir24.hu/elet-stilus/2014/02/19/itt-a-bizonyitek-a-netes-trollok-pszichopatak/ 2012.08.31. 17:10:41

@török gábor:
Gábor! Maga szerint mentalitás kérdése, hogy egy adott nép mekkora arányban szavaz XY választáson, vagy a pártok hibája, hogy kevesen szavaznak?
Mert szerintem az utóbbi. Tehát logikai arányosság: minél többen szavaznak egy országban, amiből látszik, hogy komolyan vehető pártok vannak és fordítva.
Maga hogy látja ezt? Minek az oka, az, hogy nálunk nagyon kevesen szavaznak más országhoz képest? (pl. Franciao)

profilo 2012.08.31. 17:11:08

@Nyekenyóka.:

Ha nem mégy szavazni,akkor a rendszer írott-íratlan szabályai szerint elfogadod a megjelent 30% választását döntését.

És nincs semmi alapod döntésüket bírálni,mert nem mentél el és nem ikszeltél úgy,hogy ne X,hanem Y legyen inkább.
Ha pedig úgy gondolod,hogy az indulók között nincs "megfelelő választás",akkor pedig pláne nincs okod hőbörögni a megjelentek döntés miatt.

Egyébként van aki szerint mindig van választás,mert a szar és a szarabb között is van árnyalatnyi és szagnyi különbség.És hát ne legyen annyira elkényeztetett és finnyás az a szavazó.

aszekelyek 2012.08.31. 17:17:40

@Hepci: nem ennek nem örülnék, ha a maszop nem indulna. Ezzel tudják aláásni a zt, ugyanis, hogy demokratikus választáson nyerrjen a jelen kormány. bls, bla, lebontottaja demokráciját és viktátor, mer mink nem is indultunk, úgyhogy egypárti uralom van, ergo diktatúra. Ezzel tudnak a legjobban megfelelni a gazdáiknak... Ennél jobb szándékot sem feltételezek róluk. Baloldai szavazók mszp nélkül pedig szélsőség felé fognak elmozdulni. Véletlenül sem Orbán felé. Minél populistábbak lesznek, annál inkább. Sz6égyentelenék nem voltak szégyenlősek akkor sem , amikor az alkotmány , az új megalkotását bojkottálták és aztán azt vakkantgatták, hogy az egypárti. ez esetbrn jön a kicsit sem baloldali bajnai és majd ő köré raknak sok szerencsétlent, aki azt hiszi, hogy balra szavaz. Balközép meg nem is lesz. Csak a két szélsőség. meg Orbánék. mondjuk ennyire nyilvánvalóan eddig-pedig ez tötént eddig is- még nem mutatkozott ez meg. Úgy látom, komoly stratégiai változtatás van, mivel esélytelen összeszedni a szétszaladt mszp tábort. BAjnait meg ránk kell ültetni valahogy. Több szavazó jut a jobbikra is elvben, így lehet hangosabban fasisztázni, nácizni, Orbánt. Akinél előfordulhat, hogy a választáson elinduló pártokra annyian szavaznak, ahányan szabad akaratukból éppen arra akarnak. Majd kap megint levelet az 555 izétől, akinek ugyan köze semmi ehhez, de nem azt fogják leszűrni, ne félj, hogy demokrácia van nálunk.
Hadd idézzek egy régi sláfgert..DD " Új műsorhoz, új férfi kell és ő ezt nem felejti el, gyerünk, gyerünk , mert gyors az élet.... Így nyer értelmet az is, miért olyan jól ápolt az a kapcsolat a republikánusokkal.... Amin úgy kiborult a bánó bácsi... Somonyi úr azért elrendezte őt , este láttam. A demoo establishment , bajnai futtatói, charles gatiék ba...ták folyton Orbánt. MAjd meglátjuk, mi lesz. Az meg csa k bánó bácsit minősíti, hogy ezen fennakad. Ami a legtermészetesebb dolog és kívánatos is, hogy a lehető legjobb kapcsolatokra tegyen szert Magyarország , ott is.

Kicsit vénülés miatt lehet , hogy meg akarná szabni , vagy ez egy élethosszig tartó sémája szted, bánó bácsinak , hogy kivel barátkozhat a kormánya Magyarországnak ?

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2012.08.31. 17:17:47

@profilo:

Tévedés az álláspontod. Mert amennyiben lenne olyan szavazási lehetőség, hogy egyik pártra sem, akkor eddig is sok minden más lett volna. A jövőben meg pláne más lehet. Mert ha egyik párt sem haladja meg szavazatok számában az egyiket sem választ, akkor egyik párt sem legális a hatalomra.

Másrészt mennyibe kerül egy Egyik Pártra Sem Pártot megalapítani? Szerintem nem nagy dolog és kopogtató cédulák is lennének bőven.

Nyekenyóka · http://www.hir24.hu/elet-stilus/2014/02/19/itt-a-bizonyitek-a-netes-trollok-pszichopatak/ 2012.08.31. 17:21:02

@profilo:
Természetesen elfogadom, hogy ha 10% megy el szavazni akkor is érvényes.
Én az okra vagyok kíváncsi.
De az nem érv, hogy több millió ember majd lustaságból nem megy el szavazni, vagy azért nem, mert több millió ember csodát vár.
Az ok bizony a pártokban van nem a népben.

Khal Drogo 2012.08.31. 17:21:38

Nem lesz bojkott. Ez egy nyomásgyakorlási eszköz, amivel fel akarják rázni a saját táborukat a szocialisták.
Egy percig nem kell ezt komolyan venni.

Khal Drogo 2012.08.31. 17:21:39

Nem lesz bojkott. Ez egy nyomásgyakorlási eszköz, amivel fel akarják rázni a saját táborukat a szocialisták.
Egy percig nem kell ezt komolyan venni.

béla a görög (törölt) 2012.08.31. 17:23:00

@Putyilov gyári melós: ÉN tisztában vagyok vele, hogy mi a nép szerepe egy demokráciában. Orbánt szarik a legitimációra szarik az mindenre, őt csak a hatalom érdekli az ára számára lényegtelen.

"A nép pedig szarik az egész rühes bandájára, az összes álpárttal egyetemben. "

Ez a megállapitás igaz volt a MANYUP államositásig. Egész addig nem volt se nekem se másnak semmilyen közvetlen károm egy politikai pártból vagy álpártból sem nevezd ahogy akarod. Ez a helyzet az államositással megszűnt.

profilo 2012.08.31. 17:23:55

@IGe:

Gondold végig...

Mondjuk a választók 55%-a arra ikszel,hogy egyik se,akkor mi következik?

Új választás,anarchia,lépj egy mezővel vissza....vagy kimaradsz a dobásból?

Az egyébkén megalapított "Egyik Pártra Sem Párt" már majdnem megalakult(lásd Milla...),de amikor az alapító atyáik rájöttek,hogy van némi támogatottságuk egyből úgy kezdtek viselkedni mint a többi "nemakart párt" és egyből veszítettek támogatottságukból..

Gondold át újra...

Khal Drogo 2012.08.31. 17:23:58

@graycivil: Nem hiszem hogy lenne összefüggés, mármint Azerbajdzsán kizárólag ezért venne nagy mennyiségben magyar állampapírt. Egyébként szerintem az azeri jelentős állampapírvásárlás kamu.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2012.08.31. 17:25:16

@török gábor: Jól van, na, nem úgy gondoltam. :) Engem sem a szépségemért szeretnek. Az viszont nem "megújulás", hogy írott szöveg helyett kamerába mondás van. De szerintem a blognak nincs is kimondottan szüksége megújulásra. Az más, ha te unod már, vagy ha valami új ötleted van.

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2012.08.31. 17:28:51

@profilo: Itt a Egyik Pártra Sem Szavazok Párt programja:

II.§. Hasonlóan, mint a gazdaságban a monopolellenes törvények, a politikában sem lehessen egyik pártnak és semmilyen tömörülésnek, vagy egyénnek sem 48%-ot
meghaladó törvényalkotói és hatalmi befolyása. Ezzel el lehet kerülni a 1948-1989 tartó egypárti és a jelenlegi 2010-től tartó többpárti diktatúrát. A pártok inkább csak akadályozzák a közmegegyezést.

III.§. A parlament és a közvetett demokrácia egy elavult intézmény. Helyette meg kell teremteni a közvetlen és kiszélesített demokráciát. 200-400 ember sohasem dönthessen egy ország érdeke felől. Azok maximum a szavazásra feltett változatokat előkészíthetik és megvitathatják. Minimum 250 000 fő, sokkal gyakoribb váltásban, mint 4 évenkénti választás, szavazzon meg minden egyes fontosabb törvényt. Ennek lehetőségei már régen megvannak.

IV.§. Ameddig átmenet van a közvetettből a közvetlen demokráciába, addig is az országgyűlésben minden szavazás titkos. Tilos és súlyosan büntetendő a frakciófegyelemből elvárt, vagy elrendelt szavazási rend. Jelenleg, a kötelező szavazás elrendelése miatt, elég lenne 4 embernek, egy-egy pártonként, ülni szavazáskor. A többi csak díszletnek ül, vagy alszik bent.

profilo 2012.08.31. 17:30:05

@Nyekenyóka.:

Egy nagy túróst!

Ők olyanok mint mi.Mi is hazudunk,adót titkolunk el,ha lehetőségünk van rá,...nem kérünk,nem adunk számlát,...csalunk,..kiskapukat használunk...stb...Közülünk kerültek ki...olyanok mint mi(bár nekik a döntésünk miatt kicsit jobbak a lehetőségeik) .Nem csak bennük van a hiba.

Ha változást akarsz ne csak tőlük várd!Változz te is!

profilo 2012.08.31. 17:34:18

@IGe:

Poénnak jó.

Amúgy hülyeség.

(de nagyon kíváncsi lennék a kimaradt első paragrafusra...)

aszekelyek 2012.08.31. 17:34:29

@Hepci: na de kérlek, hepcikém,... mégis csak egy volt alkotmánybíró! Mondjuk, nem tévedhetetlen... @török gábor: remek. @graycivil: nem hiszem, hogy a kiadatási egyezmény valahol is előírja, mit is kellene tenniük azzal, akit kiadtak nekik. Ha már diplomáciát vettél az ujjaidra. lehet, persze, hogy a hvg előírta volna, hogy fel kell négyelniük de lehet, hogy az diplomáciailag nem kóser.

Csúnyán átverni viszont ez alkalmas , a se kiadatáshoz , se diplomáciához nem értőket. átverhették... megfogalmazás, nagyon nem állít, csak lebegtet. tessék figyelni. Állítani nem merik , hogy az történt volna konkrétan.

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2012.08.31. 17:37:05

@profilo:

Semmivel sem rosszabb, mint az "Unjuk már a banánt szavazz a narancsra" dolog. Tanultam politikát, jelenleg ezzel simán választást lehet nyerni és simán valódi és békés fotelforradalmi rendszerváltást lehet végrehajtani.

bioLarzen 2012.08.31. 17:37:45

Azért elképzelem, ahogy Aszófőn téma az a bizonyos jamaicai választás - pölö a kocsmában :)

- Te, gyuszi, b***eg, emlékszel a jamaicai választásokra, b***od?
- Háhogyne emlékeznék, g**i, azóta is arról beszélünk a Margittal otthol!

bio

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2012.08.31. 17:39:37

@IGe:

Itt a teljes szöveg és az Egymilliót Álmodtunk a sajtószabadságért dologban igazad van és elsők közt olvastam be nekik, amit te is.

vilagnezet.blog.hu/2011/12/31/nem_kell_elnok_magyarorszagnak_1

bioLarzen 2012.08.31. 17:40:20

@graycivil: "Őt viszont már marasztalták el, amiért valótlanságokat terjesztett."

Még mindig jobb, mint ha ebolát ;)

bio

profilo 2012.08.31. 17:41:47

@IGe:

Hát ahogy Pelikán mondta Virág elvtársnak:

-Ebben azért én nem lennék olyan biztos.

aszekelyek 2012.08.31. 17:42:27

@Letícia: érdekes, amit mondasz. Szerinted megvárják, míg egész símára csiszolják a jóba beleülés pályáit nekik a jelen kormányék? lehet. Ellenzékben sokkal kényelmesebben "oldják meg sokkal jobban ":D,- a mindegy mit , amit csak tesz a kormány... 2014-ben még csak éppen a legnehezebben leszünk túl. Valóban tudni kell kormányozni ahhoz, hogy akkortól legalább azt tudják tartani. Ha viszont neki állnak megint osztogatni, amit várnának a szavazóik, nekik, akkor megint elmenne a hiánycél a jó fenébe. Ez a két év elég meleg lesz, európai szinten. nem való az nekik...

bioLarzen 2012.08.31. 17:43:21

@Gondolkodni Próbáló Birca: @Bedi: Te figyu, a blog - komemntek száma alapján vélhető - látogatottsága nem azt sugallja, hogy tanácsra szorulna a szerzője...

bio

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2012.08.31. 17:43:47

@profilo:

Csak csinálni kell, semmi több. Működik.

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2012.08.31. 17:47:25

@profilo:

Alig indult el és már jönnek az emberek szépen.

Egyik Pártra Sem
194 ember kedveli · 1.513 ember beszél erről
www.facebook.com/EgyikPartraSem

egyik általam adminolt oldal sem indult ilyen nagy kezdéssel, pedig van olyan is, amely már majdnem 200K-nál jár.

Nyekenyóka · http://www.hir24.hu/elet-stilus/2014/02/19/itt-a-bizonyitek-a-netes-trollok-pszichopatak/ 2012.08.31. 17:50:08

@IGe:
Ne haragudj, de ez nagyon kevés. Ha én indítanék egy olyat, hogy "kedvencem a búzasör" egy hét alatt már több ezer kedvelő lenne.

Viszont a facebook egy kurva nagy kampányfészek lesz 2014 elején.

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2012.08.31. 17:55:37

@Nyekenyóka.:

Mi kevés? Orbán Viktor Fb oldala az valóban kevés. Nincs benne az első magyar százban sem.

Mariann19 2012.08.31. 17:55:43

Az szavazati jog a legmagasabb szintű alkotmányos jog.Az alkotmányban szerepel, hogy ezt a jogot csökkenteni, korlátozni nem lehet. Márpedig a regisztrációs kötelezettség korlátozó elemeket hordoz magában. Ehhez vegyük hozzá a hazai sajátosságokat és a szavazók eddig megszokott gyakorlatát.Nagy a valószínűsége, hogy a szavazók jó része nem vesz részt a kétszeres procedúrában. Ezt a tényt nyilvánvalóan tudják azok, akik a regisztráció bevezetésén munkálkodnak. Ebből az következik, hogy a szavazati jogukkal azok fognak élni, akik elkötelezettek valamely párt felé.
Vannak olyan deklarált indokok, hogy ezzel elérhető, hogy a tudatos, jól informált, a politikához szellemileg felemelkedett szavazók döntsék el az ország sorsát. Ebben a teóriában van igazság, de nemigen ismert az, hogy a világon osztályozzák felkészültség tekintetében a szavazókat.
Nehéz is lenne, mert mely ismeret halmaznak van prioritása egy ilyen minősítésnél. Nálam például a gazdasági hozzáértés élvez első rangú besorolást, azonban ezek az ismeretek nehezen értékelhetők a laikusok számára. Más felállás szerint a társadalompolitikai kérdések igénye és ismerete a fontos szempont. Akkor milyen is legyen a tudatos szavazó?

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2012.08.31. 17:58:30

@Mariann19:

Már ilyen is van:

Mozgalom a Regisztráció Ellen
1.294 ember kedveli · 3.021 ember beszél erről
www.facebook.com/mozgalomaregisztracioellen

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2012.08.31. 18:00:37

@Nyekenyóka.: Pontosan, de az az oldal, ahol oldaltulajdonos és admin is vagyok és politikával is foglalkozunk, az benne van.

Nyekenyóka · http://www.hir24.hu/elet-stilus/2014/02/19/itt-a-bizonyitek-a-netes-trollok-pszichopatak/ 2012.08.31. 18:00:52

@IGe:
Van ilyen, hogy "kormányváltó népszavazás"
Amikor indult naponta több ezer rajongója volt, aztán már egy hónapja megállt 50 ezer alatt.

Miért?

dr kíváncsivagyok 2012.08.31. 18:02:10

Közváleménykutatások szerint MA Magyarországon 100 - ból 1 ( Kiírom : egy !) ember mondja azt hogy jó irányba mennek a dolgok a gazdaságban !
Kedves T G ,...ezt tessék cifrázni...amolyan fideszgyík módon !

profilo 2012.08.31. 18:03:30

@IGe:

A probléma csak az,hogy ezeknek "lájkoknak" egy szavazólapon kellene realizálódnia.De míg a faszbúkon poén lájkolni egy ilyen csoportosulást,addig a választás már egy picit komolyabb dolog...

:)

Nyekenyóka · http://www.hir24.hu/elet-stilus/2014/02/19/itt-a-bizonyitek-a-netes-trollok-pszichopatak/ 2012.08.31. 18:04:07

@Nyekenyóka.:
Ebből is látszik, hogy a legtöbb ember protest szavazó, illetve nyugdíjas, de azok ritkán neteznek.
Fiatal, és középkorú politikai elkötelezett, mely kiáll egy párt mellett nagyon kevés van.
A Fidesz és az MSZP párt magját a nyugdíjasok adják. Nem a középkorúak, végképp nem a fiatal első szavazók, hanem a nyugdíjasok. Ha bármelyik kormány kibaszik a nyuggerekkel, annak a kormánynak annyi. Épp ezért nem fog Orbán sem kibaszni velük nagyon.
Nem a rokikra gondolok, hanem a 60-65+ fölöttiekkel.

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2012.08.31. 18:04:21

@Nyekenyóka.: Mert hülyeség. Azért. Népszavazni viszont lehetne és bajban is lenének miatta az Ügynöklisták kérdésében.

Orbán is menne a süllyesztőbe egyből, meg a KDNP is a paok miatt.

alte trottel 2012.08.31. 18:06:26

@Bedi:
Inkább építsen a szépségére, ha szabad kérnem!

Nyekenyóka · http://www.hir24.hu/elet-stilus/2014/02/19/itt-a-bizonyitek-a-netes-trollok-pszichopatak/ 2012.08.31. 18:06:40

@Nyekenyóka.:
Józsi bácsi, vagy Mari néni addig Fidesz, vagy MSZP fan, amíg ingyen utazhat, és nem nyirbálják meg a nyugdíját.

Független attól, hogy egy Angyalföldi lakótelepen él, vagy Hódmezővásárhelyen.

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2012.08.31. 18:07:30

@profilo:

A világon semmi sem komoly dolog. Lásd a most alakult Kalózpártot. Amit itt egy videóban le is reagálnak:

A politika mondjon le!

youtu.be/-K0SXdbdsUo

Guillaume sous guillotine 2012.08.31. 18:22:25

most jutott eszembe: ha bojkottálnák a választást akkor ugrana az állami támogatás is ami több milliárd forint évenként. miből élnének a szocik és médiájuk? elmennének dolgozni?

conmorientes 2012.08.31. 18:23:14

Egyáltalán nem érdekel, hogy videoblogon, vagy jól megformált írásokon osztódik meg a mondandó, mert annak aztán az ég egy adta világon semmilyen jelentősége sincs, mint ahogy annak sincs, hogy valójában egy ilyen jellegű protest fejthet-e ki 2014-ben kormányváltást....

Ezzel szemben viszont TG mondandójának és a mögötte általam vélt hatásoknak, illetve annak a gondolatkörnek ami ma az elemző közgondolkodásban jelen van és nekem ebből a videoblogból elő is tört, nagyon is van.

TG és majdnem minden hozzá hasonló politikai elemző, szakértő, és politikus túlnyomó többségben egyszerűen reálgondolkodónak tartja magát. Ez kitűnő is, mivel a társadalomban biztonságra békére kell törekedni, nem pedig hőzöngésre és forradalomra, amitől nem teljesen indokolatlanul de mindenki tart. Az is igaz, hogy amennyire birkának nézik bot és maguk csinálta politikusaink ugyancsak nem indokolatlanul minket a népüket, mint egyfajta nyájat, pont ugyanennyire bújnak a mai közgondolkodók a realitás jelemeze mögé a félelmükből és a szakmájukhoz kötött túlbonyolítás, túlokoskodás igényéből.

Persze ne tartsuk kizártnak hogy bárki, nem csak TG az objektivitás álarca mögött bármely önös érdekből egyik vagy másik oldallal szimpatizál, de ezt most csak a gondolatok megosztása végett nem veszem figyelembe.

Az pedig hogy valakinek akár folyamatos elemzőnek mint TG is van lehetősége nagyobb tömegek gondolatait szavaival megmozgatni, tudásával új perspektívák befogadására ösztökélni, az bizony felelősséggel jár, és pont ez az amit a közgondolkodók, akárcsak a politikusok nem képesek és nem is akarnak felvállalni.

Magam pontosan aktivitáshiány azaz langyos lábvíz helyzet kialakulásához vezető legfőbb tényezőnek ezt tekintem. Ennek alapján pedig azt hogy senki nem mer mellszélességgel támogatni olyan kezdeményezést ami bárhogyan is de szellemileg felkavarhatja a birkanyájat, ezzel elég erőt és pontenciált hozva tényleg valami újszerű élhető és demokratikus nagyon nehéz és göröngyös úton való létrehozásához. Mert változás egyszerűen kell. Az meg minden jelenlegi hatalmi centrum céljaival teljes mértékben ellentétes, mert itt mindenki maga akarja gyakorolni azt a hatalmat ami képviselőként nem az övé hanem a társadalomé.

A bojkott ötletének tényleges politikai eredményessége megítélés kérdése, viszont legalább megmozgatna a milliónyi begyöpösödött agyat, de nem ez van hanem csak minden váratlan ötlettel szembeni fanyalgás, tudományoskodás, elemzés és nem változik semmi, holott nem a pártok rendszerén kellene változtatni hanem a néphatalomhoz gyakorlásához való személyes hozzálláson, az ugyanis ebben az országban hiányzik.

Ehhez a tényhez képest amikor így lamentál és mellébeszél a szakértő az nekem azt jelenti hogy fosik mint a lakodalmas kutya. Ezzel pedig minden tudományoskodással egyszerűen hiteltelenné válik, amt sajnálok mert eddig az egyik leghitelesebb elemzőnek tartottam.

Ezt meg nem várnám TG-től, ezért mondanám hogy TG "monnyon le" de hát jelenleg neki nincs is miről :)

Emilke mesél 2012.08.31. 18:23:46

Csak a Kétfarkú Kutyákra!

panelburzsuj 2012.08.31. 18:25:44

@Mariann19:

"Akkor milyen is legyen a tudatos szavazó?"

Tudja, hogy melyik rubrikába kell tenni a körösztöt.

(Most komolyan: még a "bázisdemokrata" szemléletű újbalolajfát is beleértve melyik magyar párt kívánja igazán azt, hogy te a preferencianyilvánításon és a szekértoláson túl opertíve beleüsd az a orrod akár a párt folyó ügyeibe, akár az irányvonalába, programjába? Pl: melyik csinált könnyen, célszerűen használható online felületet, ahol legalább rendszeres "audienciát" tartanának?)

aszekelyek 2012.08.31. 18:27:01

@Putyilov gyári melós: Na ugye, na ugye... , mondom én, hogy a legitimitást aláásandó ötlet ez.... Valahogy rá kell kenni Orbánra , hogy annyira semmi a szocik támogatottsága , hogy azzal elindulni is szégyen. Inkább arról kell beszélni , hogy nem legitimáljuk , azé nem szavazunk...

Nézzük akkor. Demokratikus választáson önként nem indulnak. Mások igen. Esetleg a demokrácia alap szabálya szerint mások fognak nyerni , ahhoz meg elég szavazatot emiatt beseperni , olyan arányban , hogy koalícióban kelljen Orbánnak kormányoznia. Erre is játszhatnak. mondjuk a jobbiknak biztosan áttolnak ezzel sok szavazót. őket fogják indirekt legitimálni. Ahogyan a 2010-es kampányban is csak róluk dumáltak , meg az szdsz is.Van egy szélbal része a jobbiknak, ne feledjük. Így elkerülik azt, hogy be kelljen mondaniuk, kikkel akarnak összeállni. Majd a jobbik a ! k-val is szövetségre lép. csak ilyen okai lehetnek ennek , hogy felmerülhetett az , hogy nem indulnak. Kóstolgatása ez a népeknek. Aztán az is lehet , hogy a szlömöt erősítik meg. Bajnai pártnak. Őt legitimáltatják. Ő a szoci fejekben az istenkirály, aki a legjobban kormányzott...., brrrrr...

korábban ulrike 2012.08.31. 18:28:38

Egyetértek.
Isten óvja a politikusokat az alkotmányjogászoktól. Isten óvja az alkotmányt a politikusoktól. Isten óvja az alkotmányjogászokat. Úgy látszik rájuk fér. Egyre mindenképpen.

Mariann19 2012.08.31. 18:29:55

@IGe: Kösz! Most néztem meg, hogy felhívtad rá a figyelmemet, vissza megyek, tanulmányozom.

conmorientes 2012.08.31. 18:33:16

@IGe:

Több helen is olvastam már fenti szummázásodat, becsülöm is hogy végre vannak reális alternatívákkal kereskedő igehirdetők, de egyes részeivel érdemes volna kicsit tovább foglalkoznod, csiszolgatnod az elgondolást.

Ugye majdnem mindegy hogy 200, vagy 250.000 ember dönt, amennyiben a legitimitásuknak nincs egy alátámasztott és társadalmilag kellően heterogén reprezentációval ellátott rendszere. Igaz, hogy sokkal kevésbé lehet egyszerű eszközökkel befolyásolni 250.000 ember döntését, mint 200-ét, éppen ezért egy ilyen rendszerben a kiválasztásuk kérdése az ami lényeges erről meg soha nem láttam semmit tőled :))

Vátésznek önmagában jó lenni, csak akkor van gáz ha a felidézett képeket mások meg is szeretnék valósítani.

aszekelyek 2012.08.31. 18:36:47

@Mariann19: egy ilyen bizonyosan van európai... és akkor már oké is..., ahol van regisztráció és felmérik, hogy tudja-e a delikvens, egyáltalán miről van szó. Nincs semmilyen korlát. Aki nem él vele, az önmagát korlátozza. Eddig is azt tette. ha első és amásodik alkalommal nem szavazott. Itt valakiknek érdke, hogy nagyon alacsony legyen a részvétel. Egyik pártra sem szavazati érvényes jogot -demagóg módon- akarna. Ami már van, jó régen. Kádár kor vége óta. Annyi ostobaságot , amit itt összehordanak... itt is ritkán látni.

Sztavrosz_ (törölt) 2012.08.31. 18:42:35

Komoly ismeretség nélkül nem is lehet igazi pártot alapítani, ha megpróbálod "megfolytanak", ezért inkább a közelébe se engednek. Egy zárt csoport az egés bagázs 20-30 éve. Demokrácia csak papíron létezik.
A valóságban farkastörvények uralkodnak. (munkaerőpiac, vállalati stratégia, világpolitika)

conmorientes 2012.08.31. 18:46:51

@Jari Litmanen:

Az a baj a focistákkal hogy tisztelet a kivételnek de gyengeelméjűek. Nem azért mert úgy általánosan hülyék hanem mert valamiért nem képesek tanulni, gondolkodni.

Neked is csupán indexet kellene olvasnod hogy ilyen kijelentésekkel ne trollkodd tele az étert, mert pont az pártunk és kormányunk elég friss és jelenleg még mérlegelés alatti terve hogy a pártfinanszírozást a rossz gazdasági helyezetre figyelemmel egyszerűen megszüntetik.

Lásd:
index.hu/belfold/2012/05/17/ket_evre_felfuggesztenek_a_partok_allami_tamogatasat/

Már terszik kapizsgálni ???

Gondolkodj el a nicked finnesítésén, mondjuk Matti Nykänent javasolnám.

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2012.08.31. 18:47:12

@conmorientes: Jogos és tudom magam is. Éppen ezért emeltem fel a 200K 250K-ra. Azt is odaírtam az első variációba, hogy ez amolyan irkafirka csak.

A Kalózpárt úgynevezett likvid demokráciájánál ez járhatóbb út.

@panelburzsuj: A netes demokráciától fél minden párt mint az ördögtől. Ezt már 2001 -től tudom, amikor alapító tagja voltam az úgynevezett NetPártnak, amely pártoktól függetlennek indult, de aztán rátelepedett az SZDSZ. Persze én már akkor kiléptem, a már akkor tapasztalt SZDSZ-es belső választási csalások miatt.

aszekelyek 2012.08.31. 18:47:37

@is: miért ő keltsen pánikot édes is úr ? Itt van erre Ön. :) Mármeg összpárti bojkott...- de bájos. Képesek lennének ezt is megtenni Magyarországgal Ön szerint. Aminek vázolta a következményeit. Nincs valami jó véleménnyel a pártokról , akiket bojkottra ingerelne. N em Orbánt tennék tönkre , Magyarországot . Azután ki szavazna rájuk?

Mariann19 2012.08.31. 18:53:13

@panelburzsuj: Nagyon jó gondolat! Ha eltűnődöm azon, hogy vajon emberközelinek érzem-e valamelyik pártot, nemmel kell felelnem, bármilyen is a pártprefrenciám. Tovább menve ezen a vonalon, felmerül a kérdés, hogy a pártok miért nem keresik az emberibb léptékű és jellegű kapcsolatot.A pártéletből az látszik, hogy sajátosan izoláltak, szinte kirekesztőek, érzékelhetően a "ez nem rátok tartozik" atmoszférát teremtik meg.
Sokszor a legkézzelfoghatóbb fogásokkal lehet embereket megnyerni. Tanácsadó hegyek vannak jelen a pártoknál, és képtelenek kiválasztani azokat a módszereket, melyekkel szimpátiát nyerhetnének.

aszekelyek 2012.08.31. 19:00:09

@Sztavrosz_: nahát, egy okos ember! légy üdvöz! nem alulról szervezettek, aszondod? jobbik és szlömp sem, a 4 K!? sem, és a dk sem... NAhát, nahát.. pedig azt hinné az ember, hogy ketten a konyhában összedobnak a lekvárbefőzés közben egy pártot... és a rokonság elég is hozzá. :) Sztem nekünk az a mázlink , hogy az elftik elnézték és odatették beszédet mondani Orbánt , Nagy Imre újratemetésén. Aztán már csak ismered , hogy volt....

Mariann19 2012.08.31. 19:03:10

@aszekelyek: Amennyiben egy országban olyan szavazási rendszer van érvényben, amely a résztvétel teljeskörüségét biztosítja a kialakított nyilvántartási rendszer alkalmazása mellett, ott nincs szükség sem változtatásra, szelekciós szándékú kirekesztésre különösen nincs. Márpedig Magyarországon kíváló a szavazói nyilvántartás, a rendszer gondoskodik a külső és belső állampolgári mozgások szavazásának megoldásáról, nem szólva arról, hogy az önhibájukon kivül meg nem jelenőknek is lehetőséget a szavazásra.
Mindebből az következik, hogy nem az eddig kialakított gyakorlat elégtelensége, hanem sajátos pártérdekek indokolják a 8 millió szavazó nyájként való terelgetését.

hegyilány 2012.08.31. 19:04:18

Még itt Aszófőn is hallottunk róla"

Elnézést! Na, ne mondja?! Kedves Török Gábor.

:))

panelburzsuj 2012.08.31. 19:05:17

@IGe:

Én meg még a '94-es választásokban vállaltam olyan szerepet, ami tökéletesen elegendő volt az összes akkoriban kurrens párt helyi lerakatainak kiismerésre. (Afféle "mediátori" szerep osztódott rám mind az országyűlési, mind a helyi választásokban. (Azaz: rajtam kersztül üzengettek.) Utóbbinál a nyertesek bizottsági helyosztósdiját is jórészt én koordináltam: na, az volt a legvisszataszítóbb menet...)

dr. Bubó 2012.08.31. 19:05:46

@Sztavrosz_: +1

"farkastörvények uralkodnak"

vagyis bűnözők (politikusok), mafia/bűnszervezetek (pártok)

hegyilány 2012.08.31. 19:09:05

Egyébként a szocialisták (MSZP) magát, a párt megújulását is bojkottálják. :)
Nem lenne abban semmi különös, a választással" is ugyanezt tennék.
Annyi biztos, hogy az ilyen ötletelésekből sem lehet politikai tőkét kovácsolni.
Szerintem.
:(

panelburzsuj 2012.08.31. 19:11:35

@Mariann19:

Pontosan erre az izoláltságra mutatva vélem azt, hogy semmi sincs lefutva 2014-ből. Bárki hetek alatt boríthatja az asztalt, aki kilép a ma "természes" színfalak mögötti huzivoniból. (Azaz: fölrúgja a máig elő "rendszerváltó konszenzust", az önjelölt elitek kerekasztalosdiját.)

hegyilány 2012.08.31. 19:17:06

Már megcáfolták, illetve bejelentették) Indul az párt a választásokon.
Választói körzetenként egyéni jelölteket is állitanak.
A magabiztossággal sincs semmi probléma...............
Vagyis, a jelek" most azt mutatják. Aztán majd kiderül, valóban úgy gondolják e a jövőben is, hogy egyedül is lehet nyerni.
Szerintem nem. De én nagyon várom mikor következik be a fordulópont."
:)

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2012.08.31. 19:20:54

@panelburzsuj: Akkor te is tudod miről írsz. Valóban értelmes ember nem lesz politikus. Magam sem lépek be egy olyan szervezetbe sem, ahol a sorsom esetleg szavazástól függ.

Amit most csinálok az sem más, mint másoknak segítek. Be nem lépnék ebbe sem, amit most ösztönzök, hogy jó lenne ha lenne.

Khal Drogo 2012.08.31. 19:21:31

@IGe: Ez nem ér semmit. Az sem érne semmit ha 32 millió követőd lenne a Facebookon.
Önámítás azt hinni, hogy egy-két Facebook oldallal bármit is meg lehet választatni.
Politikai sikereket azzal lehet elérni, ha összegyűjtesz egy felkészült csapatot, az kiépít egy országos hálózatot, keresel forrást a programokhoz és tartasz minél több személyes találkozót az emberekkel, mivel a médiába úgysem tudsz bekerülni. Készítesz egy programot, megnyered a helyi véleményvezéreket stb.

Egy ilyen protestoldal létrehozása ( amiből több tucat biztosan létezik egyébként ) nem ér semmit.

hegyilány 2012.08.31. 19:24:15

Óh' pardon) Jut eszembe nekem is a Századvég)

"Az augusztus 23. és 27. között, ezer ember megkérdezésével készített kutatás szerint a Fidesz támogatottsága a teljes népesség körében 24 százalék, az MSZP-é 14 százalék, míg a biztos szavazó pártválasztók között a nagyobbik kormánypárt jelenleg 40 százalékon, a szocialisták pedig 26 százalékon állnak.

A teljes népesség körében a Jobbik támogatottsága 10 százalék, az LMP-é 6 százalékos, a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció (DK) 1 százalékon áll a Századvég szerint. Míg a választásukban biztos szavazók 20 százaléka adná voksát a Jobbikra, addig 8 százalékuk az LMP-t juttatná a parlamentbe, a DK viszont csak 3 százalékon áll, azaz egy most vasárnap tartandó választáson nem érné el a parlamentbe jutási küszöböt.

A Századvég friss kutatása során a választókorúak 46 százaléka nyilatkozott úgy, hogy biztosan részt venne egy most vasárnap tartandó parlamenti voksoláson, azaz a választási aktivitás az elmúlt hónaphoz képest stagnál. A pártszimpátiájukban bizonytalanok aránya júliushoz képest nem változott, a megkérdezettek 43 százaléka tartozik ebbe a körbe."

www.hirextra.hu/2012/08/31/a-szazadveg-szerint-igy-allnak-a-partok/

Vagyis) A Századvég szerint így állnak a pártok.

Ne rohanjunk annyira előre". Sok-sok minden fog még változni. Van még idő, ha nem is túl sok.
:)

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2012.08.31. 19:24:35

@Khal Drogo:

Persze, mert még a zsebekben dőlnek el a dolgok, de nemsokára a Fejekben fog:-)

Nem baj ha még nem érted.

Khal Drogo 2012.08.31. 19:25:10

@hegyilány: Nem feltétlenül kell nyernie az ellenzéknek 2014-ben. Ha protest Fidesz-ellenes hangulat mellett a Fidesz mégis tud nyerni 2014-ben, annak következményei lesznek.
Gyurcsány 2006-ban simán nyert és elfogyott totálisan a választói támogatása 2006 őszére. Orbán is így járhat könnyen 2014-ben.

Ha nem lesz formajavulás a kormányzat minőségében, akkor a Fidesz így vagy úgy de elveszíti az irányítási jogát az események felett. Túllép rajtuk a történelem.

panelburzsuj 2012.08.31. 19:25:38

@IGe:

(Ne tudd meg, miket éltem már át... Még egy Adatrombolóval is végigtaliztam egy estét...:))

Mariann19 2012.08.31. 19:26:51

@panelburzsuj: "Semmi nincs lefutva 2014-ből." Magam is úgy látom a politika színpadára újólag fellépni szándékozók megjelenéséből.Elképzelhető, hogy a színfalak mögött nagyon is jól szerveződő új arcok bukkannak fel, szándékaik előre haladott készültségi fokot sejtetnek.
Magyarország számára egy szakértői kormányzás lenne a leghatékonyabb megoldás annál is inkább, mert az állampolgárok társadalmi elkötelezettsége olyan alacsony fokon áll, hogy a gazdaságpolitika preferenciája lenne indokolt, és a leginkább elfogadott.

Khal Drogo 2012.08.31. 19:29:20

@Khal Drogo: Persze ez a folyamat még csak a kezdet kezdetén tart. A Fidesz jelenleg kontrollálja az irányítást és tud reagálni a különböző helyzetekre, igaz egyre kevesebb eredménnyel.
De még a társadalmi bázisa megvan, bár fogyatkozik.

dr. Bubó 2012.08.31. 19:30:55

nagyon szomorú vagyok... ennyire primitív GERINCTELEN, ALJAS, ALKALMATLAN (szumma: hitvány!) kormánya hazánknak még sosem volt...

pillanatnyi azeri előnyök miatt a hosszútávú jogelveket feladva, két ország komfliktusába BEAVATKOZVA...

futni hagynak és nemzeti hőst csinálnak egy BALTÁS GYILKOSBÓL...

ezeknek már semmi sem szent...

és tessék még ráadásnak az örmények is... sajnos JOGGAL...

kérem a kormányt hogy a NEVEMBEN és a magyar nép nevében
PORBACSÚSZVA kérjen bocsánatot és azonnal mongyon le...
jelezve hogy ez csak a HITVÁNY KORMÁNY, vagyis egyes emberek
megbocsáthatatlan hibája volt és nem a magyar nemzeté

nagyon szomorú vagyok... ennyire primitív GERINCTELEN, ALJAS, ALKALMATLAN (szumma: hitvány!) kormánya hazánknak még sosem volt...

pillanatnyi azeri előnyök miatt a hosszútávú jogelveket feladva, két ország komfliktusába BEAVATKOZVA...

futni hagynak és nemzeti hőst csinálnak egy BALTÁS GYILKOSBÓL...

ezeknek már semmi sem szent...

és tessék még ráadásnak az örmények is... sajnos JOGGAL...

kérem a kormányt hogy a NEVEMBEN és a magyar nép nevében
PORBACSÚSZVA kérjen bocsánatot és azonnal mongyon le...
jelezve hogy ez csak a HITVÁNY KORMÁNY, vagyis egyes emberek
megbocsáthatatlan hibája volt és nem a magyar nemzeté

index.hu/kulfold/2012/08/31/ormenyorszag_szakit_magyarorszaggal/

Khal Drogo 2012.08.31. 19:31:37

@Mariann19: Új arcok nélkül szerintem 2014 a Fideszé. Mesterházy, Lendvai stb nem fogja megverni a FIdeszt. Elitcsere kell baloldalon. Olyan új emberek, akiket nem koptak el 2010-ig.

hegyilány 2012.08.31. 19:32:15

Még, hogy ül a blog"?! Úgy látom, olyan" tisztelt kommentelő is ír most ide, kit eddig még itt" talán soha sem láttam. vagy legalább is nagyon ritkán.
"Jól van."
:)

malloc (törölt) 2012.08.31. 19:32:35

Orbánék már megbuktak. A szerencsétlen jobboldal is csak azért kussol mert nagyon nekik sincs kire voksolni, így marad a futballhuligán. Amint megjelenne egy normális jobbközép párt mindjárt más lenne a helyzet. Addig meg marad ez a nemzeti színbe csomagolt kommunista Fidesz.

panelburzsuj 2012.08.31. 19:33:36

@Nyekenyóka.:

Mubarakkal is pacsiztak, egész az utolsó napjáig, nem? Ugyanazok, akik az űrből is szabad szemmel, hónapokkal előre látható nagyarányú nyerésüket csak utólag merték fülkeforradalmasítani...

dr. Bubó 2012.08.31. 19:34:10

ez valami döbbenet... ez példátlan... azonnal mongyon le a fides

és legyenek előrehozott választások !

nyilvánvalóan "alkalmatlanok" a kormányzásra

még mielőtt háborút is kirobbantanak és egy ujabb mohács-trianon stb lenne !!!

Khal Drogo 2012.08.31. 19:35:24

@dr. Bubó: Most olvastam el a hírt a hvg-n. Felül kell bíráljam a korábbi véleményemet, lehet hogy mégiscsak az állampapírvásárlás állhat az ügy mögött. Az hogy azeriek kiengedik a fickót, tudnia kellett a KIM.nek és külügynek. Ha nem tudták, ki kell rúgni a felelős vezetőt, akár Navracsics alkalmassága is felvethető.
De szerintem tudták hogy ez lesz. Mindazonáltal szerintem átverték a kormányt az azeriek, nem fognak venni állampapírokat.

hegyilány 2012.08.31. 19:37:59

@Khal Drogo:

Úgy bizony simán, megnyerte a választásokat a szocialistáknak (is) a Gyurcsány.
Csak hát ott" is az elhibázott kormányzás, gazdaságpolitika, amolyan se hús, se hal" helyzet.
Ugyanez bekövetkezhet 2014-ben is.

dr. Bubó 2012.08.31. 19:38:08

@panelburzsuj: így van...

drorvbány külpolitikája... mubarak... szírek... majd most az azer-örmény...

@Khal Drogo: ez tejjesen nyilvánvaló...
PONT most "lesznek" nagy gazdasági kapcsolatok...
az is nyilvánvaló hogy az azeriek még nagyobb dakoták mint orvbány...
nyilván lexarják mit igértek... még jobban CIGÁNYKODNAK...

de akkor is... ez a külpolitika már káros az országnak...
-mubarak
-szírek
-azer-örmény
+a beavatkozó usa...

ez valami elképesztő dilettantizmus

panelburzsuj 2012.08.31. 19:38:16

@malloc:

Te is úgy véled, hogy a TEKkel, UDvel, Budaikkal egyesített Habony Művek másfél év alatt alatt azért "felderítené", hogy miféle szerzetek is az egyzászló alól elhajlók?

Kormányváltás, önáltatás. Volt, lesz. (törölt) 2012.08.31. 19:41:40

Szóval valamilyen szálon T.G. is a rendszer elkötelezttje, azt szolgálja. Mindig sejtettem, ez most a bionyíték.

Ugyanis mellébeszél, mint mindenki aki témában nyilvánossághoz jut. Valamelyik párt oldalán, valamelyik párt ellen, persze, hogy nincs semmi értelme választás bojkottnak. Viszont ez az amivel le lehet győzni a 23 éves rendszert, ha a magyar nép megfelelő százaléka erre elhatározza magát.

Itt lehet olvasni róla, hogyan és miért:

www.kibulizottorszag.net

Arról van szó, hogy egy egymással látszatra szembenálló, de összedolgozó kis társaság, a magyar nép tömegeit megosztja, a megosztott feleket egymásra uszítja, a saját nevében, miközben azok akiknek a nevében a táborok már gyűlölik is egymást, a legjobb barátok a színfalak mögött, rejtetten. Azért vannak jelek, amikből annak aki odafigyel látható, hogy így van. Ezt keresse meg gondolataiban mindenki maga. Meg fogja találni.

Az egész rendszer arra épül, azzal legitimálja magát, hogy demokratikus, aki kormányon van, azt a választók tették oda. Igenám, de nincs más kormányon, csak az együttműködőknek, hol az egyik, hol a másik fele. A többfejű sárkány fejeire lehet szavazni és csodálkozunk, hogy a sárkány kormányoz, újra és újra.

ENNEK lehet végetvetni mindenféle szavazás bojkottjával. Ez nem jogi szőrözés kérdése, hanem társadalom-lélektané és legitimációé. Ha elegen nem mennek szavazni, végetér a rendszer legitimációja, lebomlik magától. Ebben lehet kételkedni, lehet ellene okoskodni annak, aki meg akarja védeni a fönnáló de egyre romló viszonyokat, anak aki ebből él, de akkor is biztos. Csak a magyar nép összefogása segíthet és ennek a közös nem szavazás az első lépése, minden, MINDEN párttal szemben. Majd lehet más alapról új pártokat, valódiakat indítani, később, a mostani áldemokrácia összedőlése után. Ez az út nyitva áll még a magyar nép előtt, hogy javíthasson a sorsán.

conmorientes 2012.08.31. 19:44:30

@Mariann19:

Igazad van abban hogy nem kizáróag az ismerethalmaznak kell minősítő egységként szolgálnia, mert az pontosan nem mérhető fel.
Ugyanakkor mégis el kellene kerülni a funkcionálisan analfabéta tömegek sörrel és autóbuszos utazással való befolyásolását a választásokon.
Nem is az a kérdés, hogy milyen az ideális választó, hanem hogy milyen az ideális mondjuk úgy elektor, és hányan legyenek.
Értelmes mondjuk IGe javaslatában az az igény hogy a platform megfelelően nagy legyen, úgy 250-500.000 fő között már ilyen.
Magam azt javasolnám hogy bármely mai szabályok szerint aktív és passziv választójoggal rendelkező magyar állampolgár önkéntesen jelentkezhessen elektornak az alábbi feltételek mellett:
1) Van Magyarországi lakcíme és évente legalább hat hónapig életvitelszerűen magyarországon is lakik esetleg dolgozik, valamint van magyar adószáma.
2) Ki van zárva az aki az elmúlt 10 évben bármely jelenlegi pártnak tagja, képviselőjelöltje volt, valamint az is aki az elmúlt 10 évben olyan társadalmi szervezetben, gazdasági társaságban tevékeny szerepet vállalt, amely bármely jelenlegi magyarországi párthoz kötődik.
3) Ki van zárva az is aki az elmúlt 10 évben tényleges végrehajtó hatalmat gyakorolt, költségvetési szervnél osztályvezető szintig eljutott, állami vállalaltnál vagy bármely nagyobb részben költségvetési támogatással működő szerv képviselője, érdemi döntéshozója volt. Ide értve tágabb körben az állami alapítványokat, egyéb gazdasági társságokat és non-profit szervezetekt ugyanúgy mint a történelmi egyházakat.
4) Ugyancsak ki van zárva az a személy az elektori körből, aki a 2) pontban foglaltak hiányában politikai párt egyértelmű támogatásához személyével nagy nyilvánosság előtt hozzájárult.
5) Az sem lehet elektor aki objektíve a feladatok ellátására fizikai, vagy egyéb tényleges okból alkalmatlan. (analfabéta, pszichiátriai kezlés alatt áll, stb.)
6) A tilalom az 1-4 pontokkal érintett személyek közvetlen hozzátartozóira is kiterjed, házastárs, felmenő, lemenő.
7) Elektorságról bárki korlátozás és szankció nélkül lemondhat a választást megelőző 8 napig, helyette teljesen véletlenszerűen választódik ki elektor, erről később.

A választást megelőző 30 napig a jelentkezők rangsorából bárkit automatikusan vissza kell hívni, ha a fenti tilalmak megszegésére tényszerű és igazolható bizonyítékot terjeszt elő az elbírálásra kijelölt bizottsághoz, amely természetesen kevés és csak olyan számú tagból áll aki egyebekben elektornak jelentkezik. Az Ő kiválasztásuk szerencsejáték rendszerben történne.

Ezzel minden pártkatona és az elvakult szimpatizáns, valamint akiknek elemi anyagi, vagy egyéb érdeke bármely párthoz köti ki van lőve.

Ráadásul az elvakult szimpatizánsok vadászjatják az egymás elektori jelentkezői közül a kakukktojásokat.

Az elektoroknak vállalniuk kell:
- szavazáskor történő feltétlen rendelkezésre állást,
- minden kizárólag részükre megküldhető pártprogram elolvasását, de megértését már nem:)
- illetve a választási időszak alatt, ami legyen jóval hosszabb mint a mostani, heti mondjuk 4 órányi fogadóidőt arra, hogy bármely szavazópolgár akár elektor akár nem, max 10. percben személyesen felkereshesse őket és előadja álláspontját a pártok programjára, illetve az általa leadott szavazat mikéntjére.

Az elektorok bejelentésre történő kizárásuk, valamint befolyásolásuk bebizonyosodása esetén büntethetőek lennének, valamint automatikusan a következő 20 évre el lennének tiltva az elektorságtól.

Számuk attól függ hogy mennyien jelentkeznek. Ha tegyük fel beérkezik 1.000.000 ellenörzött elektori jelentkezés, akkor ugyancsak sima véletlengenerációs választással kiválasztódik az a 250.000 aki valóban elektorrá válhat.

Azt hiszem ez a jelenlegi helyzetben egy ehhez hasonló rendszer teljes mértékben igazságos volna.
Bizonyára naív vagyok de nem hiszem hogy ehhez hasonló szabályok mellett ne jönne össze megfelelő számú elektor, hiszen a pártoknak is elemi érdeke szimpatizánsaikat mozgósítani az elektorság eléréséért. A véletlen generáció pedig egyenlő elosztást biztosítana a biztos pártválasztók, és a bizonytalanok közt.
Aaz ilyen rendszer személyessé tenné a választást, teljesen értelmetlenné a választási matematikát, bárkinek lehetősége nyílna az elektorok véleményének kialakítására, persze az agresszió és a megvesztegetés esetén kívül, mert az szigorúan büntetendő lenne, és ténylegesen tudás, vagyoni helyzet, társadalmi megbecsülés stb. függetlenül azon nagy tömegek kezébe adható a választás akik aktívak, döntési kompetenciával rendelkeznek és ezért hajlandóak is idejükből erejükből a köz érdekében tenni.

Nem számoltam de ilyen rendszer megalkotása és fenntartása szerintem jóval olcsóbb mint bármely népszavazásnál amelyet eddig tartottak.

Ugyanakkor népszavazási, vagyis jelentős döntések vonatkozásában is aggálymentesen alkalmazható, persze amennyiben nem oyan mértékben kerül korlátozásra a kiírható népszavazás köre, mint jelenleg, hja de az már demokrácia....

Kiváncsi lennék egy ilyen rendszerű választás eredményére.

Putyilov gyári melós 2012.08.31. 19:50:22

@profilo:

Aha, tehát te szerinted az a demokrácia, ha a szar és a fos jó ízzel való fogyasztása között választhatsz :O)))

Elvtársam, ugyan olvasd már át a képviselői eskü szövegét, aztán nézd meg, hogy az első adandó pillanatban hogy szarja le a képviselő az esküjét és hogy röhög a képedbe, hogy neked mostantól négy évig kuss a neved, ha már olyan marha voltál, hogy legitimizáltad a pártokrácia, az elit diktatúráját!

"Ha a szavazatok legitimizálnak,akkor korunk Orbi diktatúrájánál legitimebb nem is létezik."
Lószart babám!
Orbán elvtárs egyetlen szavazatot se kapott,mivel szokásához híven beszari gyáva nyúl volt és csak listán indult.
Egy egyénileg nagy többséggel megválasztott képviselő sokkal nagyobb legitimitással bír,mint a parlamenti csürhe jóvoltából diktátorként fungáló putris cigánygyerek, akinek a legitimitása megegyezik Kádár elvtársáéval.

Putyilov gyári melós 2012.08.31. 19:54:00

@aszekelyek:
Ide figyelj te vén pártkurva, itt már rég nem a szocik a lényeg.
Nézd már meg az időközi választások részvételi arányait vagy a közvéleménykutatók adatait a választásokon részt venni kívánó pártválasztók arányáról.

Ma a kommunista, hazaáruló janicsárcsürhétek csürhétek ugyanakkora, mint Kádár és a 800 ezer párttag.

Putyilov gyári melós 2012.08.31. 19:58:02

@aszekelyek:

"Sztem nekünk az a mázlink , hogy az elftik elnézték és odatették beszédet mondani Orbánt , Nagy Imre újratemetésén. Aztán már csak ismered , hogy volt...."

Broafff, úgy látom, hogy az elvtársnőnek összekeverték a szolgálati narkót egy kis igazságszérummal.
Évek óta az első igaz dolgot írta le :O))))

Igen, Orbán elvtárs egy mocskos, szaros besúgó volt, akit a Párt baszott oda a Nagy Imre temetésre és így futtatták be a kommunisták ügynökét a plebsznek.

dr. Bubó 2012.08.31. 20:01:16

a TEK örülhet... az első komoj ellenség megvan...
bár ha az egyiptomi és a szíriai új kormányok ráérnek majd
akkor lehet hogy a harmadik... háborús álapotot hoznak létre...

már csak azt tudom kívánni hogy az örmény vendetta célt érjen...
én bocsánatot kérek ! semmi közöm... mindenért a fides és azon belül
drsimicska - drorvbány a felelős! címüket lásd telefonkönyv....

pillanatnyi gazdasági előnyökért (nem az országé... hanem a fides é)
nyilván amíg azeri pénzt reméltek, addig sincs imf-eu kontrolll
egy pár hónappal többet tudnak lopni !!!

látom nemcsak nálam verte ki a biztosítékot az UNORTODOX KÜLPOLITIKA...

hvg.hu/velemeny.nyuzsog/20120831_azeri_gyilkos

Nyekenyóka · http://www.hir24.hu/elet-stilus/2014/02/19/itt-a-bizonyitek-a-netes-trollok-pszichopatak/ 2012.08.31. 20:01:54

@Putyilov gyári melós:
Pártemberből nagyon kevés van(szinte csak a nyuggerek), a nép nagy része még mindig protest szavazó, aki kampányra ugrik.
Az időközin azért alacsony a részvétel mert csak pártnyaloncok szavaznak, akik bármikor elmennek, még akkor is, ha csak a templomban hirdetnék meg, hogy "jövő vasárnap akkor választás"...de egyébként lófasz visszhangja nem lenne máshol.

dr. Bubó 2012.08.31. 20:04:24

unortodox külpolitika =
1/2 világgal hadban álunk + másik 1/2-től kölcsönt kérünk...

conmorientes 2012.08.31. 20:04:33

@ByA:

Féligazságodban az a baj, hogy a legitimáció egy megfogható és ellenörzött, igazságosnak tekinthető választási rendszeren kellene hogy alapuljon.

Ez most egyáltalán nem az, a tervezett pedig még sokkal kevésbé.

Egyáltalán nem kardoskodom a bojkott ellen, sőt Kolláth Úr gyakran logikátlan fantazmagóriáitól eltérően briliáns elméletnek tartom, azzal a kitétellel, hogy a jelenlegi rezsim legitimációjának megszüntetésére gyakorlatilag alkalmatlan ugyan, de abban az esetben ha minden magát demokratikusnak valló párt tartózkodna a jelöltállítástól, arra teljes mértékben viszont megfelelő, hogy kiderüljön a demokráciát nem annyira szerető erők tényleges aktív támogatottságának mértéke.
Az pedig valóban és azért hasznos mert egyértelműsödne a marketingpolitizálással szemben, hogy ott és akkor hány magyar választópolgárnak tetszik a jelenlegi irányvonal.

Amennyiben többséget szereznek, áldás békesség, kormányozzanak. Ha viszont nem akkor kiderül hogy a király meztelen, és akkor tényleg nagy tömegeknek el kell gondolkodniuk vagy az aktivitásuk beindulásán, vagy a változás kikényszerítésén......

Még egyetlen tényező jelent nekem némi problémát, és a bojkott eredményét jelentősen deformálhatja, az pedig a választójogi kör jelenlegi kiterjesztése, olyan személyekre is akik magyar állampolgárságot kaptak anélkül hogy ténylegesen Magyarországon élnének és hatásuk lenne tevékenységükkel az itteni életre és folyamatokra.

Kormányváltás, önáltatás. Volt, lesz. (törölt) 2012.08.31. 20:15:34

@conmorientes:

Bocs, te ilyen troll izé vagy, vagy mi? Olyasmiket mondsz aminek nulla közük van ahhoz amiről beszéltem. Ne tégy úgy, akárki vagy, mintha én azt a Kolláth hülyeséget védeném. NEM LÁTOD, hogy másról van szó nálam? Vagy csak hasznos neked elterelni a figyelmet, megzavarni másokat? Túl jól iserem ezt az aljas technikát.

Putyilov gyári melós 2012.08.31. 20:17:47

@Nyekenyóka.:

Nem igaz!

Egy kistelepülésen, ahol az emberek ismerik egymást és SAJÁT MAGUK KÖZÜL VÁLASZTHATNAK, nem felülről odabaszott pártszarjankók közül, ott bizony elmennek az emberek és szavaznak, a SAJÁT VÁLASZTOTTJUKRA!

Nyekenyóka · http://www.hir24.hu/elet-stilus/2014/02/19/itt-a-bizonyitek-a-netes-trollok-pszichopatak/ 2012.08.31. 20:21:15

@Putyilov gyári melós:
Oké, de egy nagyvárosban már más a helyzet - ott pártra szavaznak és nem emberre. Debrecenben nem sokan ismerik Kósát, csak a szomszédtól hallják, hogy a Fidesz az jó!
Vagy a pestiek Tarlóst.
Egyébként az is igaz, amit te írsz.

De pl. Hmvhelyen vajon "éljen Lázároznak, vagy éljen Fideszeznek" az emberek?

Putyilov gyári melós 2012.08.31. 20:28:22

@Nyekenyóka.:

Egy kistelepülésen, kisközösségben valódi demokrácia van, számonkérhetőséggel egyetemen.

Városban vagy országos masszában médaivezérelt álválasztás és diktatúra.

Ugyan ki ismeri az itt kommentelők közül a képviselőjét?
100ból egy-kettő.
Ugyan hányan tudják ebből a kettőből, hogy hogyan lett ebből a faszból képviselő?
Egy se!

Hányan tudják számonkérni, elszámoltatni?
Meg se fordul senki fejében!

Egy kis faluban pofánverik a Jóskát, ha lop vagy túl sokat sumákol és hazudozik, de minimum elkapják az utcán, a kocsmában és leordítják a fejét!

is 2012.08.31. 20:30:43

@nemecsekerno_007: "Erről azonban nem sokat lehet tudni, mert a jegyzőkönyvek titkosak."

Ebben te annyira biztos vagy: www.osaarchivum.org/index.php?option=com_content&view=article&id=174&Itemid=203&lang=en ? Más hülyeségeket is ilyen magabiztosan tolsz?

6.Lenin 2012.08.31. 20:31:15

@ByA:

"Csak a magyar nép összefogása segíthet és ennek a közös nem szavazás az első lépése, minden, MINDEN párttal szemben. Majd lehet más alapról új pártokat, valódiakat indítani, később, a mostani áldemokrácia összedőlése után."

1) Ezt a néhány száz, vagy ezer évet, miként fogjuk túlélni, ha most senki nem szavazna, senkire?

2) a baloldali-, liberális-, jobboldali-, széleken tántorgó nép érdeke mikor lesz azonos, hogy a fentiek mentén döntsön?

3) mindenki azonos érdekek mentén döntsön az = 1 jó nagy faszság, már bocs. Sose lesznek azonos érdeke és nem csak Mo-on.

Milyen új alapokról kellene indulnia az új pártoknak?

Mondjuk egy 10 millás országban mindenkinek az érdekeit kielégítik ?

Majd a kommunizmusban, talán. Mindenki 1ért, 1 mindenkiért.

dr. Bubó 2012.08.31. 20:32:30

a fides nagyon debil... most sírok... magyarzászlót "éget"nek

követelem azonnal monnyon le a fides !
és takaroggyon a közéletből örökre !
ez még megoldhattya a hejzetet !
engem ezek a hitvány senkiháziak nem képviselnek !
totálisan alkalmatlanok !

hvg.hu/vilag/20120831_Igy_teptek_le_a_magyar_zaszlot_Ormenyorsz

6.Lenin 2012.08.31. 20:33:37

Érdekesnek ígérkezik az új forma.

Kár, hogy a lényegen nem változtat semmit.

dr. Bubó 2012.08.31. 20:36:05

"Az azeri lépést is megdöbbentőnek tartja Balázs Péter. „Életfogytig börtönbüntetés volt az ítélet, amit azonnal elnöki kegyelem követett." "

köztudomású volt hogy
NEMZETI HŐSTETT egy azerinek örményt gyilkolni...
a tárgyaláson is ekörül fojt a szó...

alkalmatlan fides.... azonnal monnyon le!

Putyilov gyári melós 2012.08.31. 20:37:05

@6.Lenin:

Tehát ti elmentek és szavaztok az elnyomóitokra, nekünk viszont marad a barrikád és fellógatni a lámpavasra azokat, akiknek ti aprópénzért segédkeztek elnyomni bennünket :O)))

Hol zsarnokság van,ott mindenki szem a láncban!

Csak ne csodálkozz, ha a nagy kavarodásban neked is kijut egy lámpavas :O))))

6.Lenin 2012.08.31. 20:37:26

@Putyilov gyári melós:

Láttál már 1 vidéki választást?

6.Lenin 2012.08.31. 20:39:50

@Putyilov gyári melós:

Csak ilyen válaszokat vagy képes kipréselni magadból?

Putyilov gyári melós 2012.08.31. 20:40:06

@dr. Bubó:

Broafff,úgy látom épp becsődölőben Orbán elvtárs keleti politikája. :O)))

Nem véletlenül nyalja mostanában Szíjjártó Debil az amerikai zsidó konzervek seggét.

dr. Bubó 2012.08.31. 20:40:35

@Putyilov gyári melós: a dakotánál is vannak dakotábbak...
mégsem vagyunk CIGÁNYKODÁSban császárok...
drorvbány fődakotát átdobták a palánkon...

alkalmatlan fides.... azonnal monnyon le!

követelem hogy külgyék ki a TEK-et
azok hozzák vissza a böribe a baltás gyilkost!

graycivil 2012.08.31. 20:42:19

"Hargitai Mikós: Lex Vásárhely

A törvény úgy szól, hogy amennyiben adósságrendezési eljárás indul egy önkormányzat ellen, úgy az eljárás megindulásakor hivatalban lévő képviselőtestületi tag, polgármester, külsős alpolgármester elveszíti választhatóságát a soron következő két helyhatósági választáson."

nol.hu/velemeny/hargitai_mikos__lex_vasarhely

"A kormánypárt a hét végi választáson azt az Almási István alpolgármestert indítja, aki Lázár árnyékában, szürke eminenciásként tevőlegesen hozzájárult a "görög léptékű" vásárhelyi adósságcsapda felállításához."

El Curo szája már tökéletes seggé rohadt! Tényleg sajnálom azokat, akik ennek ellenére még mindig El Curo "alsó seggére" tapadnak. F.Y!DESZ

Putyilov gyári melós 2012.08.31. 20:42:30

@6.Lenin:

Örülj neki, hogy ilyenekre fussa Molotov koktél töltögetése közben :O))))

Putyilov gyári melós 2012.08.31. 20:45:42

@6.Lenin:

Még azt is tudom,hogy hány vodkába+sörbe került egy békési faluban egy Fideszes fasz képviselői széke :O))))

graycivil 2012.08.31. 20:55:04

@Khal Drogo: Pedig a helyzet szerintem az. Az azeriek egyszerűen kihasználták a "magyar nyalonc" kétségbeesett ácsingózását az azeri pénz iránt, és "előremutató gesztusnak" említhette meg a baltás gyilkos kiadását.

Szerintem El Curo nem foglalkozik már olyanokkal, mint a "nyugat rosszallása". Pontosan tudták, hogy az azeri kormány már az elítélésekor is nemzeti hősnek nyilvániította. Akkor minek kérte volna haza újra börtönbe egy ilyen "derék embert".

Akit már így is, úgy is leszarnak, annak már mindegy még egy adag a fejére. El Curo minden lépésén látszik, hogy csak egy célja van: Minél tovább hatalmon maradni, mert bukása esetén hamarosan a politikai pöcegödörbe fog kerülni. És ilyen embernek csak a jóban van barátja, a rosszban már nem lesz.

dr. Bubó 2012.08.31. 20:57:48

azt hiszem ez jelentős pont megint....
ez az unortodox külpolitikai cunami...

azt hiszem külön jelentése van hogy a félázsiai magyar
nem a keresztény SZEGÉNY "rokonok" mellé áll...
hanem a GAZDAG ázsiai diktátor mellé...
pedig csak az igazság mellett kellett volna végig álni...
a duplacsavar hogy az azeriek átb@szzák a palánkon (duplán)...

mérhetetlenül szánalmas...

6.Lenin 2012.08.31. 20:58:31

@Putyilov gyári melós:

Szerintem lennének olyanok is, akik még téged is képesek lennének megválasztani. Nincs ebben semmi szégyellni való.
Ülnek a Parlamentben más pártok képviselői is.

90 előtt se volt más a Nép, azóta sem sokat változott, csak néhány hülyével lett kevesebb, de ez nem hungaricum.
Talán máshol másként van?

Most kezdődik a jueszában is a "néphülyítés", csodálkozz.
Ott sem megy másként.

6.Lenin 2012.08.31. 21:01:37

@dr. Bubó:

"pedig csak az igazság mellett kellett volna végig álni..."

Gondolom az amerikai katonák is az igazság mellett állva vizelték le az afgán hullákat.

dr. Bubó 2012.08.31. 21:02:09

az örmények 99%-a keresztény... római katolikus és keleti katolikus !!!

www.orszagosormenyonk.hu/index6.html

"Rotundák a Kaukázusban [szerkesztés]

Az érdekes kapcsolat a Közép-európai és a kaukázusi rotundák között a 9-11. századi örményországi építések között figyelhető meg. A legvilágosabban ez a hatkaréjos rotundák esetében ismerhető föl: Karcsa, Gerény, Kiszombor ezek a Kárpát-medencében és ezek és rokonságukba a következő kaukázusvidéki örmény templomok tartoznak: Aragatz, Bagaran, Bagnayr, Botshor, Kiagmis Alti. Bagaran egykor főváros is volt. Megtalálhatók azonban a nyolckaréjos, nyolcosztású centrális épületek is az örmény művészetben: Aniban, Irindben, Varzhahanban, Ninozmindában. Csemegi József építész az elsők között mutatott rá a Közép-európai és a kaukázusi építészeti kapcsolatokra."

hu.wikipedia.org/wiki/K%C3%B6rtemplom

graycivil 2012.08.31. 21:06:07

"A pénzért bármit

Remélem Navracsicstől Orbánig mindenki jól fog ma is aludni, hogy kiengedték egy életfogytos gyilkost, mert már csak egy kibaszott Borat-klón diktátortól remélhetnek pénzt, mivel a hárombetűs intézményre továbbra is szarunk."

vastagbor.blog.hu/2012/08/31/a_penzert_barmit?utm_source=ketrec&utm_medium=link&utm_content=2012_08_31&utm_campaign=index

dr. Bubó 2012.08.31. 21:06:13

@6.Lenin: a baltás gyilkos életfogytot kapott, leült... eddig rendben...

nem lett volna szabad hazug cigányoknak kiadni egy kis baksis reményében...

természetesn örömell tölt el hogy DUPLÁN átbaszták a fődakotát...
se pénz +nemzeti hős azeri

szánalmas !!!!!!!

Putyilov gyári melós 2012.08.31. 21:13:05

@dr. Bubó:

Szerintem épp itt az ideje, hogy hadat üzenjünk Örményországnak, remélem a köcsög gárdistáink önként jelentkeznek desszantosnak :O)))

"Így tépték le a magyar zászlót Örményországban - videó"
hvg.hu/vilag/20120831_Igy_teptek_le_a_magyar_zaszlot_Ormenyorsz

Kíváncsi vagyok, hogy a jobboldali vén kurva Lányi Zsolt, a II. kerületi örmény kisebbségi önkormányzat híresen-hírhedt díszmagyarkodó alte trottel tagja miccól ehhez?!

Zsótikám, 1 magyar szurony hány örmény rakéta?

6.Lenin 2012.08.31. 21:14:11

@dr. Bubó:

Nem azt írtam, hogy 1et értek vele, de unios törvények is lehetővé teszik a kiadatást.

1 izraeli katona, mikor bombát dob 1 menekülttáborra, otthon 1 hős, a másik oldalon gyilkos, akár elítélik, akár nem.

Az azeri gyilkos otthon hős, az áldozat szülőföldjén gyilkos.

Az amerikai & tsai katonák Afganisztánban gyilkosok (nak) számítanak. Itthon hősök.

Ilyen ez a világ.
Olyan, ami neked tetszene, talán még a mesében sem létezik, csak 1 bomlott agyban, talán.

Putyilov gyári melós 2012.08.31. 21:16:19

@6.Lenin:

Tata, az USA csak Orbán kedvenc fasszopójának, Szíjjártó Debilnek számít demokráciának, de neki is csak akkor, amikor az amerikai zsidókat akarja lehúzni egy kis hitelre.

Anti Anyag (törölt) 2012.08.31. 21:17:22

Már várom, hogy az SZDSZ is bejelenti a bojkottot.

lobster thermidor 2012.08.31. 21:20:16

Török Gábor "független" elemző végképp eljátszotta a hitelét!
Ez a kép nyilván nem azért készült, hogy kiderüljön eme általunk jól ismert tény, de most legalább kézzelfogható bizonyítékát adja annak, hogy Török valójában kinek a tányérnylója.
A fotó a Vidi meccsén készült, az orbán mögött szervilisen vigyorogó T.G.-ról.

nol.hu//belfold/orban_viktor_19_eves_csikos_ingje

Putyilov gyári melós 2012.08.31. 21:20:32

@6.Lenin:

Jól van fater, tudjuk, hogy nektek egy kis aprópénzért semmi sem számít.
Még a gyilkos is jó elvtárs, így volt ez régen is a Pártban, ugye?

panelburzsuj 2012.08.31. 21:23:29

@6.Lenin:

Bölcs meglátás: a kormányunktól is kábé annyi diplomáciai érzéket, körültekintést, józan mérlegelést várhatunk, mint a háborúzástól megkattant törzsőrmesterektől.

6.Lenin 2012.08.31. 21:26:21

@Putyilov gyári melós:

Neked akkor jön el a demokrácia, amikor kopasz idióták cigányokat ölnek, átmenetileg, míg mások is sorra kerülnek?

Azt még megérteném, hogy hatalmukat vesztettek hörögnek a hatalomért, különösen, mert sem esélyt, sem tehetséget nem éreznek a visszaszerzéséhez.

Azt nem értem, miért kell ehhez ennyi marhaságot összehordani/írni?

Nem tűnik ez olyan bonyolultnak, megérteni.
Mindig az nyüszít, akinek a farkára léptek.
Ez még talán 1 jobb óvodában sem jelent szellemi kihívást, mármint a megértése.

A vesztes szeretne nyerni, de hülye hozzá, ezért kitalál minden faszságot.
1 kocsmai pofonnál is 1xűbb.

dr. Bubó 2012.08.31. 21:26:22

@lobster thermidor: tényleg ott nyajja a seggét a kövér félázsiai fődakotának....

Húsleves 2012.08.31. 21:27:57

Ebből most már a leglibbantabbak is láthatják, hogy mi a különbség az életfogytiglan és a halálbüntetés között.

6.Lenin 2012.08.31. 21:32:14

@panelburzsuj:

Hát persze a "művelt nyugati világban" ez úgy működik, hogy a háborúban megzakkant törzsőrmesterek a vasárnapi iskola után, levezetésként 1 kicsit háborúznak, a jobblelkűek + nem győznek rökönyödni ezen.
Természetesen.

Putyilov gyári melós 2012.08.31. 21:33:41

@6.Lenin:

Papa, én már azt várom, hogy mikor kerül sorra a politikai elit!

Remélem százasával lesznek elevenen megnyúzva, esetleg felnégyelve, karóba húzva, a palotáik rájuk gyújtva és szénné égnek családostól!

A túlélők majd talán tanulnak, és rájönnek, hogy a magyar nép fasza nem csúzligumi, amivel büntetlenül játszadozhatnak!

2012.08.31. 21:33:50

@lobster thermidor: nincs pénze, na! Mit van ezen nem érthető??? 19 éve nem volt ideje új inget venni. Úgy néz ki benne, mint ha magára rántotta volna a brit lobogót. :) Lehet ez a fedőnevemjamesbond001 inge?:D

dr. Bubó 2012.08.31. 21:35:24

igaza lesz töröknek a drzorvbán bekerül a történelembe...
csak győzze megvédeni a drselgeci és a TEK... meg drszígyártó kimagyarázni

"Az örmény hadsereget a legmagasabb készültségbe helyezték. "

Putyilov gyári melós 2012.08.31. 21:36:28

@Letícia:

Nem, ez a kolbásztöltő inge!

Tíz éve Békéscsabán ebben okádta össze magát, meg a testőreit, remélhetőleg kimosta azóta Lévay őnagysága :O))))

Putyilov gyári melós 2012.08.31. 21:41:04

@dr. Bubó:

Hehe, ezen a tájékon nagy divat a bérgyilkos, öngyilkos merénylő, szerintem Hajdú elvtárs is harckészültséget rendelt el a töketlen TEKnek.

Vajon Orbán eddigi gazdája, Putyin elvtárs tudja már, hogy vége a keleti szélnek és ma már újra az amerikai segg nyalása a menő Orbán elvtársnál?

2012.08.31. 21:44:06

@Putyilov gyári melós: opsza, nem tudtam, nem voltam Csabán még, pedig nagyon vonz a dolog, mert imádom a kolbászt!:)

@dr. Bubó: :D Oxfordvitya007!:D

Mariann19 2012.08.31. 21:46:35

@Khal Drogo: Új arcokra van szükség az MSZP-ban, mondod, amivel teljesen egyet értek. Ezt saját maguk is tudják szerintem. Azonban - hogy finom legyek - őskövületként őrzik parlamenti helyeiket annak árán is, hogy a baloldal kiíródjon a magyar politikai életből. Ennek az egzisztenciális okokon túl a kapcsolati rendszereiknek a feladása jelent pőtolhatatlan hátrányokat.
A közhangulatból pedig ismerniük kéne azt, hogy a regnálásuk alatti gazdaságpolitikai következmények felelőseiként őket jelölik meg.Ilyen múltbéli cselekedeteik miatt elfogadásukra nincs esély a régi kádereket illetően.
Utánpótlás pedig van a soraikban, azt el kell ismerni.Fiatal, energikus, jó svádájú plitikusok ülnek a soraikban. Meglehetősen nagy cinizmus kell ahhoz, hogy nem lépnek hátra, és az ország valamint a pártjuk érdekeit háttérbe szorítják.

Pók · http://poooOOoook.blog.hu 2012.08.31. 21:48:05

Gépeljétek le, most ugye ez vicc, hogy videó lesz csak?! Hogyan futom át? Hogyan idézek belőle? WTF?

Putyilov gyári melós 2012.08.31. 21:49:30

@Letícia:

Éveken keresztül tele volt a net a 2002 őszi lerészegedésével.
Azt is több százan látták, ahogy a végére annyira eszméletlenre berúgott, hogy leokádta magát és a környékén mindenkit és beleesett a kolbászdagasztó teknőbe :O)))

Úgy vitték ki a testőrei, mint egy hullát.

Azóta ezeket a képeket kigyalulták a csicskásai.

6.Lenin 2012.08.31. 21:51:43

@Putyilov gyári melós:

Rendben.

És?
Jönnek a Novák Elődök?
DK-sok?
Libatolvajok?
Zöldszemű lánccsörgetők?
30 éves aggastyán rendőrök/tűzoltók?
Százfarkú idióták?

Mi lesz akkor jobb?
Nem lesz mit enni, de majd jókat nevetünk?
Mindenki nyugaton fog utcát söpörni ?

Mi hiányzik neked?
Arról írj már néhány értelmes sort.

Kiket utálsz, azt már ismerem.

Miért kevés az a néhány tucat talajtvesztett, aki már 2 éve hörög, minden látványosabb eredmény nélkül?

Miért nem tudjátok már valami értelmessel meggyőzni a tömegeket?
Olyan választási rendszerről álmodozni, hogy most csak a hülyék nyerhetnek, nem elég reménykedve sóhajtozni, tenni is kellene már valamit.

Majd 1x valaki jő, az éj sötétjéből előbukkanva, váratlanul, a Nép + majd ujjong?
Ez nem 1 nagy faszság?

Ja, hogy pont ez nem megy? Tömegeket meggyőzni?
Istenem, ehhez kellene némi tehetség is.

Balt 2012.08.31. 21:52:23

@Putyilov gyári melós: Engem nem kell győzködni, ott leszek a választásnál. Nem utolsó sorban azért, hogy a hozzád hasonló frusztrált szarzsákok azok maradjanak, amik...

dr. Bubó 2012.08.31. 21:55:02

a következő nemzeti konzultáció miről lesz?

hogy kiknek üzennyünk hadat? jelszó: "1 szurony = 1 rakéta" (sőt)

jjulie 2012.08.31. 21:57:10

@Balt:

nana, a szívlapát addíg még meggyógyírhat fideszgyík

Putyilov gyári melós 2012.08.31. 21:58:20

@6.Lenin:

Nm értesz te semmit, a tömegeket már meggyőztétek, hogy a rendszeretek hazug és elnyomáson alapul.

"A MAGYAR FIATALOK 80%-A SZERINT NEM ÉRI MEG MA BECSÜLETESNEK LENNI"

"A politikusok rendkívül alacsony népszerűségnek örvendenek a magyar fiatalok körében, ugyanis a válaszadók 90%-a gondolja úgy, hogy nem mutatnak jó példát, egyáltalán nem tartják a politikusokat követendő példának."

www.transparency.hu/Fiatalok_es_korrupcio?bind_info=index&bind_id=0

EZ A RENDSZERETEK CSŐDJE!
Majd jön egy polgárháború, akkor a patkányaitok úgy is lelépnek.
Ha nem, akkor remélem az általad említett Novák Orbán és Gyurcsány közt lesz elevenen megnyúzva, aztán a cigányoknak adjuk, csináljanak belőle dögpörköltet :O))))

2012.08.31. 21:58:36

@Putyilov gyári melós: mondjuk naponta ezrek rúgnak be, főleg egy disznóvágáson! Szóval nekem ez nem olyan dráma, hisz ez előfordul a legjobb családban is. :))) Soha sem foglalkoztam OVvel, most se akarnék, de a birkák miatt sajnos kénytelen vagyok. És ő még csak-csak, tisztelem, hogy van akarata és végigviszi, amit akar. Csak ezt a szélhámos Matolcsyt nem tudom neki megbocsátani!!!:(((

Mariann19 2012.08.31. 21:59:11

@conmorientes: Meglepő megoldást látsz kivezető útként a jelenlegi választási rendszer megváltoztatására.Nyilván abból indultál ki, hogy a teljes apátiába süllyedt választók közvetlen voksolását kiváltaná az elektori jelölés. Dobbantónak is jó ötlet, mert abban a pillanatban, amint egy ilyen változást kilátásba helyeznének a választók részére, felkapnák a fejüket és létrejönne a hőn áhított közéleti szereplés szándéka, egyben egy bizonyos fokú aktivitás is.
Ha nem haragszol, a kizáró tényezőkre taxatíve nem reagálnék, hiszen sszintetizálva az általad felsoroltakat, világosan látszik, hogy olyan makulátlan, tiszta kezű elektorokról van szó, akikre kizárt stigmákat rakni .
A kérdés az, hogy az elektorok milyen módon képesek a szavazók akaratát megismerni és képviselni. Hiszen az elektori státusz egy képviseleti szavazás, mely feltételezi az egységes választói elvek megjelenítését.

6.Lenin 2012.08.31. 22:01:36

@Balt:

Ez 1 nagyon jó és meggyőző érvelés Szerintem sokan lesznek, kik hasonlóan gondolkodnak majd. Remélem megint többen.
Talán nem is a Fidesz miatt. A kisebbik rossz miatt is.

lobster thermidor 2012.08.31. 22:02:21

@Letícia:

Ember vedd fel a szemüveged, és nézd meg jobban a képet!
Nem az orbán inge ott a lényeg, az csak a show-elem. Hanem a háttérben ott somolyog a mindhalálig "pártatlan" Török Gábor.

Putyilov gyári melós 2012.08.31. 22:04:56

@dr. Bubó:

Csak pontosan!

Lányi elvtárs(aki mostanság a II. kerületi örmény kisebbségi önkormányzatban lopja a napot) pontosan így mondta:

"1 magyar szuronyos katona felér 500 amerikai rakétával"

Na most akkor egy magyar gárdista, narkós fradista, alkoholista focihuligán hány örmény rakétával ér fel?

Khal Drogo 2012.08.31. 22:06:28

@Balt: Ez a baj, hogy ilyen emócionális a politika.
Pedig ki kéne tudni mondani dolgokat, pl.
Gyurcsány-kabinet egy nulla volt
2006-ban a tömegeket brutális túlkapásokkal szétverették
Orbán 2.0 egy nulla.
stb.

Nem tudom elképzelni, hogy értelmes konzervatív szavazóknak bejön ez az ámokfutás amit művel a kormány. Azt elhiszem, hogy mondjuk ezt tartják még mindig a kisebb rossznak bármi miatt, de hogy ez az egész kormányzati attitűdöt nem tartják vállalhatatlannak, azt nem hiszem el.
Nem csak a gazdasági tehetetlenségre gondolok, ami nyilvánvaló, a kormányzat elképzeléseiből szinte semmi sem jön össze, hanem ez az arrogáns, bunkó, primitív politizálás, amit a Fidesz kormányon művel. Ez még undorítóbb mint önmagában a sikertelenség.

Láttam Lázárt vigyorogva nyilatkozni. Hogy disznóóltól disznóólig ér Budai MitkeresOszkóPéteraWizzAirben Gyula mandátuma.

Megérteném a fölényeskedését, ha nem lenne 20 milliárd forint adóssága Hódmezővásárhelynek. Így azért nagyobb szerénységet kéne mutatnia, az a város pár éven belül tönkremegy állami segítség nélkül, köszönhetően az ő döntéseinek.

Putyilov gyári melós 2012.08.31. 22:07:21

@6.Lenin:

Fater, a jelen helyzet az, hogy a magyar választóképes lakosság nagyobbik fele elutasítja az összes pártot.

Ez az apátia, ez után jön a társadalmi robbanás...

conmorientes 2012.08.31. 22:09:14

@ByA:

Jól látod Sasszem. Olyanforma troll izé vagyok. Az sem baj ha neked mindenki az akinek veled nem azonos a véleménye. Ezért kérlek a továbbiakban ne fáraszd magad az etetésemmel és ha lehet a megváltó és egyetlen lényeggel se homályosíts fel aminek birtokába kerültél.
Ìgérem messzire kerüllek mint minden hozzád hasonlót aki a konstruktív párbeszédre alkalmatlan.

Putyilov gyári melós 2012.08.31. 22:09:26

@jjulie:

Egy-két éhséglázadás, amelyikben kicsit megszorongatják a gigáját, rágyújtják a házát is elég hatásos gyógymód :O))))

2012.08.31. 22:10:54

@lobster thermidor: sosem volt TG Mesterházy Attila vagy Fletó híve. Nyugat-magyarországi, ott általában keresztyén-konzervatív népek élnek. És ha rossz időben rossz helyen volt? :)

lobster thermidor 2012.08.31. 22:11:14

@Putyilov gyári melós:

Nekem nem új, de olyan serényen tagadta mindig a nagy ártatlan bociszemeivel, hogy az emberfia néha hajlik arra, hogy talán most nem hazudik akkorát...

"Persze élni kell, sokba kerül a gyerek, meg az asszony, az a sok utazás. Megaztán a Gíró-Szásznak is felvitte az isten a dolgát, pedig együtt kezdtük az ipart nyomni. Neki nagy állami autó jár, nekem meg csak egy saját Volvora telik. Egy szó mint száz, jól jönne a Török családnak is valami jó zsíros milcsiket tejelő állami szakértés, vagy tanácsadás."
Nem igaz...?

6.Lenin 2012.08.31. 22:11:33

@Putyilov gyári melós:

Tévedésben vagyol.

Bárhol megkérdeznék a fiatalokat hasonló kérdésekről, hasonló válaszokat adnának. Gyermekként hallgatott mesék számától függően.

Kikből lesznek a politikusok?

A lázadó fiatalokból. Ezt elfelejtetted?

A mai eu-s politikusok nagy része maoista + mindenféle lázadó seggfejből lett utált politikussá.

Ismered?
Szerencsére minden nőt utál valaki.
Sokan bíznak/hisznek ebben.

Miért is lenne bármiben is más az emberek felfogása?
Több, mint 7 milliárdan vagyunk már ezen az 1re szűkösebb helyen. Miért is gondolkodnánk 1formán?

Khal Drogo 2012.08.31. 22:12:31

@Putyilov gyári melós:
Kb, ez a folyamat

Műszerekkel mérem, a nagy közömbösséget,
Túlcsordulnak a skálán a kapott eredmények.
Az otthon nevű részen, a panelrengetegben,
Embergépek élnek zavartalan csendben.

A szájukon lakat van, minden ablak zárva.
Kattanásig húzva a szívüknek cipzárja.
Ha éreznek is bármit, azt elcsomagolják,
Masnis dobozokba, majd szekrénybe szórják.

Ref.:
Ott egymásra torlódik a fájdalom, s a bánat,
Végig söpör rajtunk, ha utat tör magának.
Utat tör magának, minden szorongásom,
Az összes lenyelt könnyem, az összes csalódásom.

Szóra nyílnak az ajkak, de a levegőbe fagynak.
Rozsdás reflexszel még tagadni akarnak.
De kivetkőznek mégis a makacs hallgatásból,
És dobhártyák szakadnak szét az ordítástól.

lobster thermidor 2012.08.31. 22:15:23

@Letícia:

Ja!
Rossz időben, rossz helyen, gondosan előre leszervezve. :)
Mint a CBA-s Baldauf.
Azóta sem tud az a szegény ember elmenekülni a rázuhanó milliárdok elől.

Balt 2012.08.31. 22:16:32

@IGe: Li mondta, hogy nincs "nem szavazok ezek közül senkire" opció? Bedobod üresen ("szavazzfasszal" etc.) a szavazólapod, és pont ez az eredménye.

Putyilov gyári melós 2012.08.31. 22:20:22

@lobster thermidor:
Giro, Kumin, Török, mindet Stumpf elvtárs és az MSZMPs agytröszt micsurinozta ki a Századvégben.

Kilós ára van mindnek a nagybanin :O)))

Demszky és a szocik is pénzelték anno, még a BKVból is :O)))

conmorientes 2012.08.31. 22:23:24

@Mariann19:

Nézd, ezt küszöböli ki a rendkívül magas szám, mondjuk a teljes lakosság ötvened része. Ez egyben azt is jelenti hogy nem feltétlenül kell befolyásolnia minden elektort a további 49-nek mert a minta már magától reprezentativ és reális képet mutat.
A befolyásolás lehetősége pont annak szól hogy a statisztikák szerint nagyon magas a bizonytalanok száma, őket pedig csak ezért nem illene a hatalomgyakorlásból kiszorítani.
Ezért nem igazából jó az elektor kifejezés, mert az általában jóval nagyobb platform egyszemélyes megjelenítése.
Mondj rá nyugodtan alkalmasabbat.

Putyilov gyári melós 2012.08.31. 22:24:21

@6.Lenin:

"A mai eu-s politikusok nagy része maoista + mindenféle lázadó seggfejből lett utált politikussá.

Ismered?"

Papa, nekem ne mutasd be a szélsőséges kommunista Orbán Viktort és a szélsőbalos múltját:O))))

Kormányváltás, önáltatás. Volt, lesz. (törölt) 2012.08.31. 22:24:48

@conmorientes:

Értem. Konstruktív Párbeszéd más közlésének durva kiforgatásból, szájába általa nem mondott dolgok adásából áll. És aztán minden magatartásod rávetítéséből, közönséges piszkoskodásból. Abban viszont megegyzünk, hogy tárgyalnivalónk személyes szinten nincs.

Most mondhatsz gyorsan valami szemetet, hogy tied legyen az utolsó szó, mert kivehetően ezen a szinten állsz, az előződ is csak azt szolgálta és nem szeretném elvenni tőled azon túl, hogy mindennek közlését szükségesnek tartottam. Meg, hogy mert nem fogsz te megszabni nekem semmit. Szóval átkozódj nyugodtan, nem foglak zavarni, OK?

6.Lenin 2012.08.31. 22:28:45

@Putyilov gyári melós:

Amennyiben 2012 nyarán, 2 évvel a választás előtt valaki arról faggatna, hogy mi lesz 2014-ben az eu-ban, vagy csak úgy általában, azt én is elküldeném valahová.

Idén januárban sem jött be az "apátia", csak néhányan szerették volna, ha igaz.

Aki a magyar helyzetet önmagában igyexik értelmezni, figyelmen kívül hagyva a körülöttünk zajlókat, az...

1) hülye
2) 1 bárgyú provokátor
3) 1 mindig másokra váró seggfej
4) ezek kombinációja

Nincs összehasonlítható (a valóságban), követhető példa jelenleg az eu-ban, sem
Lehet hasonlítgatni a dinnyét a körtéhez, de szerintem semmi értelme.
Lehetne jobban is csinálni? Lehetne.
Lehetne rosszabbul is? Lehetne.

Valahogyan csak előállt a jelenlegi helyzet. Máshol is keresik a megoldásokat. Mi is keressük.

1-1 kiragadott példával dobálózni, mikor rendszerek omlanak össze, szerintem egyértelműen 1 hatalmas nagy faszság, bárki is követi el.

Rendszert, csak rendszerben gondolkodva lehet váltani. Tévedhet, aki ezzel szórakozik?

Nem erről szól a történelem?
Nem ilyesmikre keressük a megoldást már évezredek óta?

Putyilov gyári melós 2012.08.31. 22:30:36

@Khal Drogo:
A pszichológia jobban leírja az apátia utáni történéseket, de nagyjából így fog történni.

Valszeg egy totálisan jelentéktelen dolog fogja kiváltani az össznépi dühöngést, a lefojtott indulatok robbanásszerű felszabadulását, az elszabadult őrületet.

6.Lenin 2012.08.31. 22:32:14

@Putyilov gyári melós:

B+, te csak orbán v-ben vagy képes gondolkodni?
Ennyire utálod, ha valaki tehetségesebb nálad?

Nagy lúzer lehetsz az életben.

Putyilov gyári melós 2012.08.31. 22:37:25

@6.Lenin:

Papa, te elmehetnél Matolcsy elvtárs mellé tanulmányírónak :O))))

márta)) 2012.08.31. 22:37:41

Kedves Török Gábor!

Ön legalább nem "láthatatlan ember, kellemes a hangja a videón.
:)

Khal Drogo 2012.08.31. 22:39:46

index.hu/kulfold/2012/08/31/ormenyorszag_szakit_magyarorszaggal/http://index.hu/kulfold/2012/08/31/ormenyorszag_szakit_magyarorszaggal/

A gazdasági bénázás és dilletentizmus átszivárgott a külügybe is. A fertőzés egyre nagyobb méreteket ölt.
Egyre biztosabban állíthatjuk hogy ez a rendszerváltás óta eltelt évtizedek legtehetségtelenebb és dilettánsabb kabinetje.

Reménytelenek, úgy látszik a kontraszelektált embereik ennyit tudnak. Ez az egész örmény ügy valami fogalmatlan, de annál befolyásosabb idióta barom döntésének az eredménye lehetett, aki úgy állapodhatott meg az azeriekkel hogy fogalma sem volt arról mit csinál.

Orbán szerencsétlen hülyékkel van körülvéve, akiket és ez a legjobb benne, maga válogatott ki.

Putyilov gyári melós 2012.08.31. 22:41:06

@6.Lenin:

Hátmost mit csináljak, te emlegettél szélsőbalos lázadókat.

Orbán elvtárs az volt, sőt,ma is ugyanazt a sódert nyomja,amit a nyolcvanas években beleégettek az MSZMP káderképzőiben.

Egy szarból, mocsokból kivakart agymosott janicsár, akit ma már ugyanúgy csak a hatalomért való rettegés éltet, mint az elhülyült Kádár elvtársát.

2012.08.31. 22:44:37

@lobster thermidor: hidd el, sokban van neki, ha milliomos. A strómanok könnyen halnak vagy sokszor mennek a sittre...Mesterházy Ernő is (szdsz) nagykanállal ette az életet. Most meg remeg érte...Nem könnyű gazdagnak és lekötelezettnek lenni a politikusok által.

TG még nem államtitkár, szóval van azért mentsége!:)

Putyilov gyári melós 2012.08.31. 22:46:12

@Khal Drogo:

Bizony, Orbán maga teremtette maga köré a kontraszelekciót, ma már a foglyuk, ha akarna se tudna szabadulni tőlük.
Nem engedik, mert a kontraszelektált pontosan tudja, hogy egyedül a gazdatesttől függ a jólétje.

Ez a rendszer beszart.

6.Lenin 2012.08.31. 22:46:47

@Putyilov gyári melós:

Szerinted mi az "eredménye/sikere" az "arab tavasznak" ?

Még több falat kénytelen Izrael maga köré építeni?

Felfordulást nem nehéz előidézni, de azért annál kicsit messzebbre is tekinteni, nem ártana. Az őrület valóban könnyel elszabadulhat, ha őrültek az irányítók/kezdeményezők.

Igaz, jól fogy az építőanyag, nő a GDP, ez már azért haladás(is lehetne).
Látszik már ott valami "demokrácia" féleség? Netán több lett a probléma? Főleg nem az araboknak.

Néha talán gondolkodni sem ártalmas.

márta)) 2012.08.31. 22:48:20

A közigazgatási és igazságügyi miniszter szerint az ellenzék úgy döntött, ha már nem tudják megnyerni a választásokat, akkor „Dugovics Tituszként magukkal rántják azt a mélybe”.

Nem a pártok közötti versengésre készülnek, hanem azt kommunikálják, hogy nem lesznek tisztességes, demokratikus választások Magyarországon. Mivel a választási törvényt érdemben nem tudják értékelni, inkább drasztikusan elutasítják – fejtette ki Navracsics"

A miniszter kitért arra is, hogy az ellenzék kis pártiságából adódóan „gerillastratégiát” folytat. Az elsődleges célja, hogy olyan látványos megnyilvánulásokkal álljon elő, amivel bekerülhet a médiába."

********

Na.Igen. Most azt kell írnom, valahol itt" van az a határ mikor az ellenzéki pártok kezdenek röhejessé válni. Finomabban fogalmazva talán komolytalan politikát folytatnak, a választásokkal kapcsolatban.

Nem "ezen" a témán kellene rágódni, meg kellene erősödni, kiépiteni azt a bizonyos országos hálót, megszólitani a nagybetűs népet. Személyesen. Nem pedig a médián keresztül (esetleg) üzengetni.
Gondolom.
hm?

Putyilov gyári melós 2012.08.31. 22:48:45

@Letícia:

"TG még nem államtitkár, szóval van azért mentsége!:)"

Gondolod, hogy a TEK odaenged Orbán elvtárs hátsó fertályához valakit, aki legalább nem Titkos Főtanácsos? :O)))

nol.hu/kep/778375

conmorientes 2012.08.31. 22:49:27

@ByA:

Csak udvariasságból, válaszolok hogy mindenképp neked legyen igazad :)

A permanens és értelmetlen sértődöttség, minden esetben korlátoltságot takar. Veled ellentétben engem pedig ez nem jellemez, úgyhogy pajtás ha nem találsz jobb szórakozást fröcsögj tovább nyugodtan.

panelburzsuj 2012.08.31. 22:51:09

@Letícia:

Neked is föltűnt, hogy erre a videósdi újításra hogy felpezsdült a női kommentátorok aktivitása? :)

márta)) 2012.08.31. 22:55:42

Ugyanakkor az elemzők nem tartják különösebben „földöntúlinak” például az előzetes regisztrációt, hiszen az más országokban is bevett gyakorlat.

A miniszter úgy véli, nem a választási feliratkozás az igazán fontos kérdés, hiszen korábban is kellett regisztrálni azoknak, akik nem a lakóhelyükön szavaztak.

„Nem földöntúli” "

" Navracsics szerint az igazán lényeges kérdés a feliratkozás milyensége. A regisztrációnak könnyen érthetőnek, könnyen hozzáférhetőnek kell lennie, és senki „nem eshet ki” belőle – magyarázta a politikus. Vagyis a részletek az igazán fontosak; a feliratkozásnak egyszerűnek és hitelesnek kell lennie."

mno.hu/ahirtvhirei/az-ellenzek-mar-lemondott-a-gyozelemrol-1102659

Ha már így van?! Arról kellene meggyőzni a nagybetűs népet, hogy minél többen regisztrálják magukat.
Egyébként úgy gondolom, vége van már annak az időnek, mikor sokan, tömegesen, csak úgy szavazgatnak, egyik- vagy másik politikai erőre.

Nekem nincs rózsaszin szemüvegem, :)) de ezzel szinte teljes mértékben egyet kell értenem.
hm?

Khal Drogo 2012.08.31. 22:57:12

@6.Lenin: Szerinted érdekelte az embereket akkor és ott hogy mi lesz. Az érdekelte őket, hogy elég volt. Semmi más. Ha itthon is akkora lesz az elkeseredés itt is hasonló lesz a válaszreakció. Majd gondolkodnak az emberek a tombolás után.

6.Lenin 2012.08.31. 22:57:19

@Putyilov gyári melós:

"Egy szarból, mocsokból kivakart agymosott janicsár, ..."

A sok "okos" + csak szív, már lassan több, mint 2 éve. Jókora külső támogatással megtámasztva.

Mondjuk én a helyetekben ezzel nem dicsekednék. Ez inkább 1 jókora szegénységi bizonyítvány, ha nem vetted volna észre.

Igaz, ezt nem csak te nem érted, manapság.

márta)) 2012.08.31. 22:58:06

Mi?van? Talán a blognagyasszony férfi.
hm?

Putyilov gyári melós 2012.08.31. 22:58:36

@márta)):

Meghallom ezt az MSZMP pártfunkcis apuka ellen lázadó anarchistából konzervatívvá vedlő faszt, és rámjön a hányás :O)))

Egyszer még a nőjét is lecsaptam ennek a szerencsétlennek :O)))
Na, az külön sztori lenne, hogy miket mesélt erről a töketlen faszról, aki már évekkel ezelőtt belehülyült abba, hogy miniszterelnök akar lenni.

Baromira nagyokat tudok röhögni,amikor Orbán felmossa vele a padlót :O)))

Khal Drogo 2012.08.31. 23:02:18

@márta)): A mai örmény események miatt legalább egy államtitkár szintű embert azonnal ki kéne rúgni, akihez tartozik ez az egész, azzal egyetemben, aki ezt a kiadást engedélyezte. De még helyesebb lenne ha a KIM vezetőjét váltanák le, Navracsicsot.
Ez nem gyerekjáték ám, ami itt történt. Budapesten gondolom senki nem akar meghalni egy örmény pokolgéptől.

2012.08.31. 23:03:00

@Putyilov gyári melós: én nem vagyok paranoid...:)) És hiszek a véletlen találkozásban, ahogy M. Róberttel is lekapták Vityát, szegényt...:) No itt Vitya volt rossz helyen rossz időben!:)

hirekhirek.network.hu/blog/hirek_hirek_hirek_klub_hirei/orban-viktor-es-az-alvilag-egy-foton-a-fekete-sereg-szokesben-levo-vezerevel

Putyilov gyári melós 2012.08.31. 23:03:17

@dr. Bubó:

Háááát, ez nekem úgy tűnik, mint egy HADÜZENET!

Remélem nincsenek az örmény hadseregnek hosszú távú nehézbombázói, néhány stika atomraketta, mert a mi légierőnk mára már felszállásképtelen.

Remélem behívják a sörhasú, puhos gárdistákat, hogy valaki megvédje az országot, ha megjelennek az örmény elvtársak biciklis hadosztályai :O)))

márta)) 2012.08.31. 23:03:48

@jjulie:

Mi?van kedves?!! A blognagyasszony jelenléte elő csalogtatott??
Vedd elő a régi műsorfüzetet! Mindjárt nem fog a blog ülni"!!
De ! legyen ám benne kellő mocskolódás és sarazás is. Ha kérhetem.
Nem kérek reakciót, választ.
Köszönöm.
hm?

dr. Bubó 2012.08.31. 23:04:50

vajon a drogos gyilkos 200zalmenő rezesováért mennyit kérünk?
négy megpörkölődött félázsiai élete értelmet nyer...
vajon menynire tuggya lehúzni a szlovák álamot a fődakota ?
remélem ezen is huzunk egy nagyot ... pár millió eurót...
de legjobb lenne visszakérni Rozsnyót (Kassát má mégse, mert akkor hirtelen szomszédok lennének a lengyelek...)

Putyilov gyári melós 2012.08.31. 23:06:07

@6.Lenin:
Jól van papa, ezt is elteszem a Matolcsy összes mellé :O))))

A következőbe tegyél bele pár Selyemutas banán rajzot és néhány Kárpát Nagyhazás lózungot is, mert arra jobban harapnak a majmok :O)))

2012.08.31. 23:06:31

@panelburzsuj: hát lehet!:) :D Van itt márta, hegyilány, meg én is...szóval minden lehet!:D

Putyilov gyári melós 2012.08.31. 23:08:02

@dr. Bubó:

Várjál vazze, én jobb üzletet tudok!
Ceausescu is nagyot bizniszelt a szászokkal, nálunk is van pár tízezer örmény!

Pénzük is van, mint a pelyva!

2012.08.31. 23:09:02

@Putyilov gyári melós: hát ez nem annyira vicces...:S Sajnos, volt ilyen és lesz is a történelemben.

márta)) 2012.08.31. 23:12:51

@Khal Drogo:

Álljon meg a gyalogmenet.! Már ne is haragudj, de egy kicsit finomabban is lehetne fogalmazni.
Az, hogy kinek a nőjét, és hogyan csaptad le a legkevésbé érdekel. Ez leszögezhetjük. OK?

Ez nem gyerekjáték ám, ami itt történt. Budapesten gondolom senki nem akar meghalni egy örmény pokolgéptől. "
Az én kommentemben nem volt a téma.

Pontosan igy van. S ez sokkal komolyabb téma, egyébként mint azon rágódni, hogy legyen e akármilyen választási bojkott, avagy sem.

Az, hogy én egyetértek azzal, hogy ez a választási bojkott téma már megint olyan-amilyen. Kit zavar???

Komoly politikai erő nem így készül a választásokra.

6.Lenin 2012.08.31. 23:14:11

@Khal Drogo:

Én azért soha nem becsültem le a választókat, igaz sok emberrel beszéltem is.
Nyilván sokan voltak olyanok is, akiknek elegük volt a ballib töketlenkedésiből.
Voltak csodavárók is, és lesznek is mindig. A választási rendszerektől függetlenül.
Vannak/lesznek, akik reménykednek néhány gazember visszatérésében is.
Vannak/lesznek messiásra várók is.
Vannak/lesznek, akik az összeomlásban reménykednek/hisznek
Vannak/lesznek, akik kalózpártokban, sokfarkó kutyákban vélnek megváltót felfedezni.

Az emberek többsége mindig/legtöbbször másokra vár, másoktól várja a megoldást.
Vannak olyan országok, ahol ezeket többen/kevesebben másként látják, vagy maguk is próbálnak megoldást keresni.

Hamarább voltak rákényszerülve a megoldáskeresésre.

Minket 60 évig arra neveltek, nem kell gondolkodni, majd mások megoldanak mindent. Erről nagyon nehéz lesz rövid idő alatt leszokni. Látszik is, nem kell különösebb éleslátás.
Idő kell a megtanulásához, de csak handabandázni, sehová nem vezet. Szerintem.
Sokan vagyunk, sok érdekkel/kívánsággal, de senki nem fogja helyettünk megvalósítani.

Mások fikázása, kevés ehhez.

2012.08.31. 23:15:40

@márta)): oppá, mennyire igazad van! Örmény vallási fanatikusok lesznek Pesten...:S

Putyilov gyári melós 2012.08.31. 23:15:44

@Letícia:

Ennyire utálod a Törököt?

A Pintér sorra csukja le a régi olajos haverokat, hogy ne tudjanak beszélni, ezek szerint Török is sitten végzi előbb-utóbb :O)))

Gondolom Pintérnek jobb fotói vannak, olyanok, amelyeken Török kezében Nokiás dobozok vannak :O))))

márta)) 2012.08.31. 23:16:05

Én már csak abban bízom, hogy jön egy új politikai erő. Komolyan.

Khal Drogo 2012.08.31. 23:17:14

A nagy sikerű szír kutyakiképző program után most ez az örmény kiadatás. Orbán Keleti Szél programja elkezdődött.
Csak hát nem várt fordulatok jöttek, a lázadók elfogták a rendőröket és hát az örmények is megtudták titkos cselünket a kiadatásról.
Jól végig vannak gondolva a dolgok, ez tetszik a Fideszben. Ja és biztos hogy beszopjuk az EU-val az összes különadót is, mehet majd kártérítés.

Csak így tovább. De legalább már a gazdaság is recesszióban van. Szóval egységesen szar minden.

márta)) 2012.08.31. 23:18:38

@Letícia:
Ki kérdezett??!!! Mert én nem. Maradjunk ennyiben. OK?

dr. Bubó 2012.08.31. 23:19:52

bejött a dakota tak tik teka tak teke... tek tak-tik-a...

azeriek és örmények secperc alatt elpusztíccsák egymást
mi meg bevonulunk pár lovas-szuronyossal és az olaj-gáz mezőket birtokba vesszük...

Khal Drogo 2012.08.31. 23:20:37

@márta)): Ezt elnézted. Szerintem ezt nem neked akartad írni. Én senkinek sem nyúltam le a nőjét, főként nem Orbánnak. Életkorilag se jönne össze, nem vagyunk egy generáció Viktorral, én kicsit fiatalabb vagyok nála, egy 20 évvel.

Khal Drogo 2012.08.31. 23:23:49

Viszont így legalább van értelme a TEK-nek. Ha eddig nem is volt terrorveszély, hát most tettünk érte hogy legyen. És már van elhárításunk is. Zseniális.
A végén pedig az lesz a legjobb, ahogyan az azeriek nem fognak venni semmiféle magyar állampapírt. Ahogy a kínaiak sem hoztak ide semmit. Orbánnak megigértek mindent, aláírtak egy csomó megállapodást és azóta sem történt semmi és nem is fog történni semmi.

Putyilov gyári melós 2012.08.31. 23:24:38

@Letícia:

A nálunk levő örmények elég befolyásosak.
Tele vannak lóvéval, szerintem első lépésben kivonják.
A második lépésben meg mozgósítják az orosz dezsvíreket, hogy kicsit csavargassák meg a tökeinket.

Ez az egész buli nagypolitikai játszmának tűnik, amelyben ránk osztották ki a politikai pofozóbábú szerepét.
A szerencsétlen istenbarma Orbán meg készséggel bele is viszi az országot az USA és az oroszok játszadozásába.

Eddig Putyin, Kína és az oroszok seggét nyalta látványosan, most meg segget váltott, mert nem adtak neki lóvét.
Most megint az USAnal és a zsidókhoz könyörög egy kis alamizsnáért.

márta)) 2012.08.31. 23:25:39

Baltás gyilkos-ügy: Örményország minden kapcsolatát megszakítja Magyarországgal"

atv.hu/cikk/20120831_baltas_gyilkos_ugy_ormenyorszag_minden_kapcsolatat_megszakitja_ma

Már így is ... olyan a diplomáciai megitélésünk amilyen.
De mindegy.

6.Lenin 2012.08.31. 23:26:53

@márta)):

"Én már csak abban bízom, hogy jön egy új politikai erő. Komolyan. "

Én is mintha látnék ilyesmit, itt állnak előttünk, kereket cserélnek, de hiányzik néhány, keresik a sötétek, vagy sötétben, ezt nem látom tisztán. Pedig nincsenek sokan. 2-3 embernek látszó + elszabadult libák, de ők sem lának tisztán a sötétben.

Jó éjt!
Mindenkinek.

Izé, változott itt valami?
Pedig szimpi a videó.

1 romhalmaznál beszél valamit, 1 ígéretesnek látszó pacák.
Nem valami jó jel, előretekintve.

2012.08.31. 23:27:34

@Putyilov gyári melós: Én dehogy! Csak arra mutattam példát, hogy OV is keveredhet rossz társaságba, ahogy TG is!:D

Dehogy lesz neki nokiás doboza, annál több esze van. Tanár és tudós ember, tudja, hogy becsületesnek hosszútávon szabad lenni és az nem pénzben mérhető.

@márta)): ójaj! Megint bepörögsz? Ápolóknak csengess, és vagy hegyilány vagy a másik majd kisegít!:P (Jó tanács és ingyen: ha gyengék az idegeid, ne politizálj! Kergess lepkéket a réten, jobb lesz a jó levegőn, az megnyugtat!)

Putyilov gyári melós 2012.08.31. 23:29:02

@Khal Drogo:

Az AKK egy hete már benyögte, hogy az azeri kötvénykibocsájtás csak kamu volt, az IMFet próbálták volna zsarolni.

De azok se hülyék.

Szerintem 1-2 hónapon belül mindent aláír Orbán az IMFnek vagy itt az államcsőd.

Október 23ra szép műsor néz ki :O))))

2012.08.31. 23:29:57

@Putyilov gyári melós: hát a zsidókhoz szerintem hiába..az büszke nép, mint az örmény, kereskedők, a szavukból élnek, szóval nem csinálnak magukból hülyét! Ráadásul Magyarország gyenge bolt, azt is lenyúlják a dzsentrik, szóval magunkra maradunk...:S

Putyilov gyári melós 2012.08.31. 23:31:59

@Letícia:
"tudja, hogy becsületesnek hosszútávon szabad lenni és az nem pénzben mérhető. "

Aha, csak szerintem amikor az asszony kicsit megrugdossa, hogy ideje volna már nyaralni menni meg kéne pár cipő a kölköknek, akkor Ferike vigyázba vágja magát és azt mondja IGENIS, PARANCS ÉRTETTEM!:O)))

márta)) 2012.08.31. 23:33:44

@Khal Drogo:
Bocsánat ! tényleg elnéztem. S elnézést.
@ Putyilov gyári melós " Neki szántam. De remélem elolvasta!
Van ilyen.

Putyilov gyári melós 2012.08.31. 23:35:14

@Khal Drogo:

Hát igen, ha a színpadon ott a puska, akkor az előbb-utóbb el fog sülni.

A TEK megteremti a terrort, jó is az, ha rendkívűli állapotot kell elrendelni, mert mondjuk lázadozik a nép.

Vajon képzik már a parlamenti kupoldába berepülőket?

márta)) 2012.08.31. 23:37:25

@Letícia:
A legkevésbé tatozik rád, hogy én mit csinálok. Maradjunk ennyiben.
Nem írok többet, mert az csak puszta szószaporitás lenne. S nem ér annyit az egész.
Csak nyugodtan tessék "vergődni" a legkevésbé sem érdekel.
Nagyon remélem világos.
hm?

2012.08.31. 23:37:59

@Putyilov gyári melós: hát ha eladja magát egy nyaralásért, akkor lehet. Nem mindenki ilyen! Van, aki inkább lecseréli az asszonyt az meg nem érti, mi a pálya, ami Katinak/Sárinak megy, neki miért is nem? És én a Jóemberrel értek egyet, nem az asszonnyal...

Putyilov gyári melós 2012.08.31. 23:39:03

@Letícia:

Hát igen, ez tipikusan a két szék között a pad alá esés esete.

Teljesen ki leszünk szolgáltatva az IMFnek.
Csak épp abban is ott vannak már az oroszok,kínaiak.

Meg szerintem a Templeton is orosz-kínai pénzeket hitelezett nekünk.

Hétfőn nagy buli lesz a pénzpiacon.

márta)) 2012.08.31. 23:39:36

@Letícia:
Drága! Én nem az a fajta vagyok, akinél az ilyen" jópofizás bejön. Vannak itt olyanok" akik ugranak rá! Szóval azoknak tessék írogatni.
ott a pont.
:(((

márta)) 2012.08.31. 23:42:16

@6.Lenin:
Hogy Te mekkora bunkó van. És ráadásul sötét is.
Liba a nénikéd, maradjunk ennyiben.

Putyilov gyári melós 2012.08.31. 23:43:35

@Letícia:

Egy családban az asszony a Főnök, meg a bőgő gyerek...

márta)) 2012.08.31. 23:44:35

@6.Lenin:
Keressed inkább basszus a "CB".-ket a sötétben!!! Amit anno oly nagy hévvel emlegettél.
hm?

2012.08.31. 23:46:30

@Putyilov gyári melós: elég gáz ez nekünk...hogy csak ennyire futja.

Putyilov gyári melós 2012.08.31. 23:47:38

@Letícia:
Egyszer melóztam a Marina parton egy örmény trónkövetelőnek.
Olyan konyakkal kínált hogy ihaly.

márta)) 2012.08.31. 23:48:11

Nem tudom a jópofaság, a közönségesség mióta egy??

Tetszik hallgatózni.
Kinek tetszik dolgozni?

Na jóccakát!!!

2012.08.31. 23:49:51

@Putyilov gyári melós: hááááát, akkor én rosszul vagyok szocializálva. Nálunk a pasi dönti el, hogy merre van az előre, a többi igazodik. :)

6.Lenin 2012.08.31. 23:50:45

@márta)):

Izé, nem így értettem, de most, hogy visszaolvastam, talán belefér 1 ilyetén értelmezése is az "új" politikai erőnek és kedvenc szárnyasainak.
Hmmm!
Maradjunk annyiban, elírtam, talán.

Még 1x, Jó éjtet!

Putyilov gyári melós 2012.08.31. 23:51:03

@márta)):

Ne féltsd te a Navrát, ez már régi sztori, 2006os.

Azóta Navra elvtárs benősült a Fidesz külügyi tagozatába.

A kiscsaj meg elment és mindent kitálalt Navráról a szociknak :O)))

Mariann19 2012.08.31. 23:52:30

@conmorientes: Mondjak jobbat a választási metódus megváltoztatására?A változtatás mindíg egy jobb, magasabb szint elérése érdekében megjelenő szándék, valamint a káros, hátrányos gyakorlat megszüntetését célozza meg. Ebből a logikából kell kiindulni.
Miután a jelenleg regnáló pártok proritása a mindenáron való hatalom fenntartása, és emiatt háttérbe szorul küldetésük lényege, az ország optimális szintű irányítása feladata, ebben a körben célszerű pajzán gondolatokat kiötleni.
Miután magabiztosan léteznek a parlamentben, mindegy, hogy kormányzó vagy ellenzéki pártként, én ezt a dölyfös és kevély érzetet szüntetném meg azzal, hogy a parlamenti képviselőség időtartamát egy ciklusra redukálnám.Pont. Igy kiderülne, hogy kinek van küldetés tudata, és ki az, akit mellőzni kell.
Ugyanis nálunk a képviselők a politikai szereplést nem egy kizárólagos életpályának tekintik, hanem gazdasági tevékenységük kiegészítő eszközeként a kapcsolati tőkén át a számukra előnyös törvényhozási gyakorlat mellett.
Eretnek gondolat, belátom, azon lehet még gondolkodni, hogy a ráérdemesültek kapjanak-e a választóktól még egy ciklust bónuszként.

2012.08.31. 23:53:09

@Putyilov gyári melós: "ihaly" konyak? Nem ismerem a konyakokat!:)

Ejha,idő van, jó éjt mindenkinek!:)

Putyilov gyári melós 2012.08.31. 23:53:25

@Letícia:

Hááát, akkor te legalább meghagyod neki a döntés ILLÚZIÓJÁT :o))))

menőmano 2012.08.31. 23:56:00

Jöttem már, hogy teljes legyen a kép. Persze csak némelyeknek.

Hát! Nekem változatlanul a "reménysugár"a politikai a Bajnai Gordon.
Nagyon remélem, hogy alapit egy új pártot.

Ami most történik, az maga a szánalom.
Szerintem.

menőmano 2012.08.31. 23:59:34

Totális helyzet és zűrzavar.

Karácsony G. "Bojkottálni kellene a választásokat. Fel kellene rá hívni a nagybetűs nép figyelmét". No. meg persze az utcai politizálás.
Persze ezt nem szó szerint idéztem. (média hirek).

Hát szánalom, komolyan.

Putyilov gyári melós 2012.08.31. 23:59:35

@Letícia:
Echte 60 éves ARARÁT konyak volt az :O)))

panelburzsuj 2012.09.01. 00:00:23

@Letícia:

"Tanár és tudós ember, tudja, hogy becsületesnek hosszútávon szabad lenni és az nem pénzben mérhető."

Bezony. Az egyetemi karruier szép.

Úgyhogy ha TG jól viselkedik, idővel akár még Lánczi is lehet belőle ...

Putyilov gyári melós 2012.09.01. 00:01:43

@menőmano:

Nix beszaren, egy kis forradalom,mindig jót tesz a politikai elit cseréjéhez.
Ha pár tucat politikust fel is lógat a nép, legalább a többit ez visszatartja egy kis időre.

menőmano 2012.09.01. 00:03:18

Kolláth Gy. uo. hírek)

Ez olyan, mintha a Fidesz verseny biciklivel, a Jobbik háromkerekű biciklivel, a szocialisták pedig szobabiciklivel" indulna választásoknak. ..................

Mondjuk röhej.

Pontosan ezért kellene dolgozni a pártoknak.

Putyilov gyári melós 2012.09.01. 00:05:29

@panelburzsuj:

Broafff, látom te is utálod Törököt :O)))

A Lánczi akkora méretes sztálinista fasz, mint ide Lacháza.
5-6 éve olvastam egy tanulmányát a tekintélyelvű társadalom és a politikusok isteni tekintéllyel való felruházásának szükségességéről, a szőr állt fel a hátamon.

De ezt valósították meg!

menőmano 2012.09.01. 00:06:33

Szóval egyelőre így" az egészből nincsen semmi.......
Bojkott ide, vagy oda...... ha így haladnak az ellenzéki pártok a Fidesz győzelme már most boritékolható.
Szerintem.

Jóccccakát!

Putyilov gyári melós 2012.09.01. 00:11:10

@menőmano:
Csihadj már, 22 éve mást se tesznek, oszt egyre xarabb a népnek!

Inkább semmit ne csináljanak, SZÜNJENEK MEG!

hegyilány 2012.09.01. 00:12:47

Na. Ja!

Ha netán elkészül a TELJES KÖRŰ BEMÉRÉS FELMÉRÉS!!! a listát jó helyre küldjék !!!

Kinek, - és minek az érdeke???
pont.

hegyilány 2012.09.01. 00:18:30

Óh! Jut eszembe! Igaz még délelőtti üzenet volt!!

Nos hát kedves! "magas sarok, legyező, vörös bor, mulatás"......
Ja! Ezt szokták jobb " körökben, az ilyeneket) kitartottnak nevezni. (most nagyon finoman akartam fogalmazni).
De nincs ezzel semmi probléma. Persze, mondjuk ettől a világ nem fog előre menni. De hát illllyenek is kellenek?? sokaknak.
Az ilyen- és hasonló dumáktól kíméljen meg a jövőben, vagy legalább is ne nekem címezze. Biztosíthatom nem fogom olvasgatni.
Köszönöm.

panelburzsuj 2012.09.01. 00:21:04

@Putyilov gyári melós:

Török Gábort nem ismerem - nincs is róla véleményem.

TG, a népszerű médiaelemző, a tudomány lépcsein fölfelé baktató középifjú titán - az egy másik műsor. Az hányingerig emlékeztet meghaladottnak, sőt kiirtandónak beállított korszakok "társutasainak" fazonnyaira.

hegyilány 2012.09.01. 00:21:46

Még annyit! Ha olyan zseniálisan néz ki, mint az avatar fotóján! Nem csodálkozom, hogy buknak önre, azok a bizonyos pasasok.
Nem jut eszembe a nick neve! de remélem magára ismer.
pont.

jó éjszakát!!!
:(((

conmorientes 2012.09.01. 00:27:18

@Mariann19:

Elnézést, de félreértettél, bizonyára az én hibám. Az elektori kifrjezésre mondtam, hogy javasol jobbat :)))))
De ha már megtiszteltél egy alternatívával, engedd meg hogy véleményezzem.

Mindamellet hogy bizonyosan az emberi tényező mindennek az alapja, számomra az látszik hogy a képviselők nagy többsége egyszerű báb az őket fenntartó hatalom kezében. Vannak olyan választókerületek ahol egy cerkóf is nyerne megfelelő párt támogatással.
Ezért ötleted vonzónak tünne ha hetente lennének vàlasztások ezért néhány évtized alatt eseteg diszkvalifikálódna, kikopna a legrosszabb politikai gerinctelen réteg is.
A fejlődés lehetőségét a döntést hozók radikális méretű kiterjesztésében, amelyet az elmúlt húsz év technológiai robbanása lehetővé tesz, és a kézzelfogható politikai felelősség megteremtésében
látom, de ez utóbbi egy a választási rendszer reformjánál is nagyobb falat, ráadásul tényszerűen és egyértelműen azon alapszik, mivel a hatalom gyakorlásával kapcsolatos következmények korlátok közti alkalmazása csak ugyanazt a széles kört illeti akik a hatalmat biztosították.
Ez pedig nem fantazmagória, mert már van példa, lásd Izlandot.

Mivel az írásodból jogi képzettség tör elő, egyszerű indokolásul hivatkoznék a méltánytalanul elfeledett népfelség fogalmára...

Putyilov gyári melós 2012.09.01. 00:30:28

@panelburzsuj:

KI lehet az a rózsaszín pólós beltenyésztett bambamarha Török mellett?

nol.hu/kep/778375

Az arca alapján legalább annyira le van épülve szellemileg, mint Orbán.

Pár év elvtársúri pálinkázás, think-tank beli drogozás után Török is ugyanígy fog kinézni, ez ám a nagykarrier :))))

panelburzsuj 2012.09.01. 00:43:29

@Putyilov gyári melós:

Tipp: pár hete valami ákombákom fodbalszervezetet emlegetett TG. Hogy annak is adományozna a reá záporozó fényből...

Úgyhogy azt a markánsarcút inkább fociban keresd, ha ennyire rá vagy cuppanva.

Putyilov gyári melós 2012.09.01. 00:44:59

Hehe, mondom én, hogy Orbán elvtárs elszegődött a Világ pofozóbábujának!

"Press StatementPatrick Ventrell
Acting Deputy Spokesperson , Office of Press RelationsWashington, DC
August 31, 2012

The United States is extremely troubled by the news that the President of Azerbaijan pardoned Azerbaijani army officer Ramil Safarov, who returned to Baku today following his transfer from Hungary. Mr. Safarov had been serving a life sentence in a Hungarian jail for murdering Armenian officer Gurgen Margaryan during a 2004 NATO training event in Budapest.
We are expressing our deep concern to Azerbaijan regarding this action and seeking an explanation. We are also seeking further details from Hungary regarding the decision to transfer Mr. Safarov to Azerbaijan.
We condemn any action that fuels regional tensions.

www.state.gov/r/pa/prs/ps/2012/08/197250.htm

conmorientes 2012.09.01. 00:52:15

@Putyilov gyári melós:

A jelenlegi politikai elit megszűnésére tényleg volna tömegigény :))

De valamiért úgy tűnik, csak úgy maguktól belátásból ezt a szivességet nem fogják megtenni.

Az is nagy igazság hogy a politikai elitet általában csak valami forradalom jellegű forma szokta egyszerre és teljes mértékben lecserélni valamint a társadalmat észhez téríteni, de ezzel meg az a baj hogy senki nem tudja előre figyelmeztetni a későbbi ártatlan áldozatokat, meg azokat akik nem kívánnsk benne résztvenni, hogy a tartama alatt békésen elmehessenek nyaralni :))))

Viccen kívül ebben is van már egy követhető példa, az pedig a Franco diktatúra utáni Spanyolország és egy János Károly nevű született és nem választott király. Ő elérte a leszámolás helyett egy össztársadalmi megbékélès bekövetkezését. Ennek eredményeként 25 év alatt a mérhetelenül szegény Spanyolország felzárkózott a fejlett Európához......

Nekübk sem ártana egy ilyen személyiség mindegy mi volna a titulusa. De itt csak mini Fracokat látok....

Putyilov gyári melós 2012.09.01. 01:08:37

@conmorientes:

Szerintem épp ideje egy akár véres elitcserének, 25 éve se szabadott volna a valódi forradalomtól megijjedni és átadni az országot az elitek egymás közti zártkörű mutyijának.

A magyar elit egyszerűen nem féli a népet, azt hiszi bármit megtehet velünk, mindent lenyelünk, mert birkák vagyunk és örülünk, ha acsarkodhatunk egymásra.

Itt az ideje, hogy megtanulják az ellenkezőjét, ha véres lecke kell ehhez, lámpavasak, akkor legyen!

márta)) 2012.09.01. 07:22:30

A nemzetközi sajtó kiemelten foglalkozik azzal a pénteki eseménnyel, miszerint Örményország megszakította diplomáciai kapcsolatait Magyarországgal az azeri "baltás gyilkos" kiadása miatt.

Barack Obama amerikai elnök közleményt adott ki ennek kapcsán, amelyben mélységes aggodalmát fejezte ki, hogy Azerbajdzsán elnöke kegyelemben részesítette a Magyarország által pénteken kiadott, életfogytiglani börtönbüntetésre ítélt Safarovot.

Magyarország ezzel egy feszültségekkel teli térség problémáinak kellős közepébe csöppent bele. "

www.portfolio.hu/gazdasag/bekerultunk_a_nemzetkozi_hirekbe_obama_is_megszolalt.172175.html?utm_source=hirstart&utm_medium=portfolio_linkek&utm_campaign=hiraggregator

Emellett az Egyesült Államok magyarázatot vár Magyarországtól Safarov Azerbajdzsánba történő elengedése kapcsán. "

(kommnetár nélkül, részemről)

hegyilány 2012.09.01. 07:32:00

Rövidke segitség a gyorsabb" megértéshez) :)

Az azeri-örmény feszültség forrása
Karabah miatt az Örményország és Azerbajdzsán közötti viszály a posztszovjet térség egyik legrégibb, úgynevezett befagyott konfliktusa - írja az MTI. Sztyepanakertben 1991. szeptember 2-án kikiáltották a Hegyi-Karabah Köztársaságot. Ezt Baku nem ismerte el. Az Azerbajdzsán, valamint az Örményország által támogatott Karabah között ezt követően megkezdődött háború különböző becslések szerint 15-25 ezer ember életét oltotta ki, 25 ezren sebesültek meg, több százezer ember elmenekült lakhelyéről. 1994 májusában fegyverszünet jött létre, amelynek nyomán Azerbajdzsán gyakorlatilag elvesztette az ellenőrzést Hegyi-Karabah felett.

Azóta Azerbajdzsán és Örményország között folynak a tárgyalások a konfliktus békés rendezéséről az Oroszországot, Franciaországot és az Egyesült Államokat tömörítő úgynevezett Minszki csoport közvetítésével. "

Miért is? Hát ezért.
:(

Khal Drogo 2012.09.01. 07:55:06

@Putyilov gyári melós: A TEK már kapott két BTR-t, azaz páncélozott csapatszállítót. Pintér szerint ez nem katonai fegyver, mert nincs rajta fegyverzet. Nyilván nem is lehet átalakítani, rárakni a golyószórót.

www.origo.hu/itthon/20120831-nem-kap-tankokat-a-tek.html

Szóval készül a TEK a zordabb időkre.

hegyilány 2012.09.01. 08:51:49

„Agyhalott” Kemény választ kapott @dajcstomi
Mindenki mást mond: eltérően ítélik meg a pártok Kolláth György kijelentéseit. Az alkotmányjogász azt mondta, hogy a választási rendszer átalakítása során eljöhet az a helyzet, hogy a demokratikus ellenzéknek meg kell fontolnia a választástól való távolmaradás lehetőségét.

Az MSZP indulna a választásokon, az LMP frakcióvezető-helyettese szerint viszont nem zárható ki, hogy a kormány intézkedései miatt az ellenzék nem vesz részt egy választáson. Kolláth György közben agyhalottnak nevezte válaszában Deutsch Tamást, aki tegnap lehülyézte az alkotmányjogászt. "

atv.hu/cikk/20120831_agyhalott_kemeny_valaszt_kapott_a_hulyezo_dajcstomi

Hát! Ja. A politikai kultúra...............
:(

menőmano 2012.09.01. 08:58:23

Hát! Totális a helyzet.
A "Fidesz fenegyereke" :)) meg a Twitter.
Hát! Komolyan.............

Én már azt sem tudom, hogy nevetni kell e , vagy sírni?!!

:))

menőmano 2012.09.01. 09:01:34

Egy választási bojkott esetén – mint mondta – a demokratikus harcot az utcán kéne megvívni. Karácsony Gergely szerint az LMP továbbra is önállóan készül a választásokra."

Hát! csak tessék harcolgatni. S tessék megfelelő létszámú híveket is gyűjteni hozz.

Hát! komolyan..............

menőmano 2012.09.01. 09:03:50

oppá" "hozzá"

Na megyek a dolgomra.

dr. Bubó 2012.09.01. 09:04:21

"President Obama is deeply concerned by today's announcement that the president of Azerbaijan has pardoned Ramil Safarov following his return from Hungary," said National Security Council spokesman Tommy Vietor.
"We are communicating to Azerbaijani authorities our disappointment about the decision to pardon Safarov," Vietor added in a statement.
"This action is contrary to ongoing efforts to reduce regional tensions and promote reconciliation. The United States is also requesting an explanation from Hungary regarding its decision to transfer Safarov to Azerbaijan."

dr. Bubó 2012.09.01. 09:37:19

micsoda galádságot próbálnak takargatni hogy az IMF et MINDEN ÁRON ELKERÜJJÉK... vajon mit nem láthatnak avatatlan szemek???? hova mennek a hitelbe felvett csilliárdok ???

ha még a III. világháborút is képesek egy pár hónap előnyért kirobbantani

a jó viszonyt felépíteni évtizedek voltak...
aztán jön egy HITVÁNY (alkalmatlan+gerinctelen) BŰNSZERVEZET
és sec perc alatt hazavág mindent...

ki a felelős? CSAK-A-FIDES

Khal Drogo 2012.09.01. 09:58:46

@hegyilány: Ha tudnád hogyan töltötték fel a felsővezetői állásokat a kormányban, kikkel, akkor nem csodálkoznál rajta hogy feltehetően erről nem is tudtak semmit. A Fidesz tele van hülyékkel, minden szinten.
A hülyék jellegzetessége hogy selejt döntéseket hoznak.

Khal Drogo 2012.09.01. 10:16:41

@dr. Bubó: Kíváncsian várom ezek után lesz-e azeri bevásárlás. Mert őket semmi sem kötelezi erre. Az azeri szó elszáll, mint azt láttuk.

dr. Bubó 2012.09.01. 10:18:02

@Khal Drogo: cigányokat átb@szni nem bűn... meg érdemli a dakota...

és a fides szavazók is... 2 706 292 félázsiai birka... szánalmas ország...

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2012.09.01. 10:29:07

@Balt:

Faszon kívül annyi mindennel lehet még érvényesen szavazni. Lásd fenn a tragbakkok közt a Szavazási lehetőségek írásom.

Khal Drogo 2012.09.01. 10:29:20

A magyar Pravda netes honlapján ( gyengébbek kedvéért mno.hu) az örmény események nem címlapos sztori. Futottak még hírek között lapul meg.
Éljen a kiegyensúlyozott tömegtájékoztatás! Éljen a Párt! Éljen a Kedves Vezető!

Balt 2012.09.01. 11:24:38

@dr kíváncsivagyok: Tegyük fel ugyanezt a "jóiránybamennek" kérdést akkor Európa- vagy világszinten. Ha a "közérzet" jobb is esetleg, mint itthon, én bizony - mint minden racionális, környezettudatos Földlakó :) - azt alább pontoznám, mint a hazait...

szoja122 2012.09.01. 11:41:34

Tisztelt Török Gábor!

"Arról pedig hogy mit jelent a 2/3-os többség tudnánk sokat mesélni"

Mondod célozva az MSZP esetleges 2/3-ára...

Rövid az emlékezeted, volt már nekik 2/3-uk, sőt nagyobb mint a Fideszé!

Ugyanazt tették, mint most a Fidesz?

Azért Gábor legyünk tárgyilagosak, mint kívülállónak ezt tudnia kellene...

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.09.01. 11:42:43

@Khal Drogo: minden párt tele van hülyékkel... ez a lényegük...

szoja122 2012.09.01. 11:50:55

Kedves Gábor!

A bojkott, amúgy tényleg őrültség.

De nem ezt kérdezték tőled a legtöbbet, hanem a VOSZ-on elhangzott Orbán beszédet.

Miért nem erre reagáltál????

Ha nem teszed közre a kérdéseket, akkor nyugodtan lehet ilyet állítani.

Ez nem bizalmatlanság, ez demokratikusabb...

szoja122 2012.09.01. 11:53:15

@Khal Drogo: Pontosan azért, mert így nem nőhetnek a fejére...

Az ország (beleértve a jobb oldalt) sorsa pedig abszolúte nem számít.

szoja122 2012.09.01. 12:00:16

@Hepci: Miért? Mert emberek ők is.

Az ember pedig ilyen, nem Homo Sapiens...

dr. Bubó 2012.09.01. 14:11:28

ez gondolom csak vicc... vagy a kedéjeket ezzel hűtik az erek?

"Ma délben őrnaggyá léptette elő a Budapesten örmény katonatársát megölő Ramil Safarovot Safir Abiyev azeri védelmi miniszter."

graycivil 2012.09.01. 16:27:11

@Khal Drogo: Szerintem egy árva kanyit sem fogunk kapni az azeri diktátortól.

És nem is igazából azért, mert az azeriek ebben ne lennének esetleg szavatartóak. Hanem azért, mert ha pénzt kapunk egy "gyilkostámogató" rendszertől, akkor semmi sem mossa le El Curoról a "diktátorok megvesztegetettje" bélyeget. És akkor veszélybe kerülhetnek akár az EU-s pénzek is. Nem jogilag, hanem morális megfontolásból.

graycivil 2012.09.01. 16:29:39

@Khal Drogo: Hiszen Pintér már 2010-ben megmondta, hogy fel kell készülni az éhséglázadások leverésére.

graycivil 2012.09.01. 16:32:14

"Azerbajdzsán: döntő szerepe volt a kiadatásban Orbán Viktor látogatásának

Novruz Mammadov, az azerbajdzsáni elnök külügyi vezetője egy azeri hírportálnak elmondta, hogy egy évig folytak a titkos tárgyalások Magyarországgal és Ramil Safarov kiadatásában döntő szerepe volt a magyar miniszterelnök azeri látogatásának."

atv.hu/cikk/20120901_azerbajdzsan_donto_szerepe_volt_a_kiadatasban_orban_viktor_latogatasanal?source=hirkereso

graycivil 2012.09.01. 16:34:25

@graycivil:

"„Ezzel egyidőben Ilham Aliyev elnök felügyelte az egyeztetéseket a magyar és azeri rendészeti erők között. Az ügyben döntő szerepe volt annak a megegyezésnek, melyet Orbán Viktor magyar miniszterelnök azerbajdzsáni látogatása alatt értek el”- magyarázta Mammadov"

Ezt már nem lehet tagadni! F.Y!DESZ

Mariann19 2012.09.01. 16:45:34

@conmorientes: "A képviselők nagy többsége egyszerű báb az őket fenntartó hatalom kezében."
Tudod, van a "pártfegyelem", mely kifejezés elfedi a képviselők valódi funkcióját. Ugyanis klasszikus feladatuknak két nagy csoportja létezik, mégpedig a társadalompolitika és a lokális érdekképviselet.
A társadalompolitikai kötelezettségek teljesítése, úgy mint alkotmányos jogok, demokrácia, jogegyenlőség nálunk a törvényhozás tapasztalatai alapján nem valósul meg. Kár lenne példákat felsorolni, úgyis tudod az utóbbi idők gyakorlata alapján, hogy melyek ezek. Nem kell csak például az únió általi kötelezettszegési eljárásokra gondolni, de bizonyos szabályozások az állampolgárok körében is ellenszenvet és az igazságtalanság érzetét keltették.
A választott körzetek képviselői a lakossági érdekképviseletet kénytelenek alárendelni a protekcionista gazdasági gyakorlatnak. Ezzel a kör bezárult.
Ilyen előzmények és felismert hibás kormányzási hibák alapján lehet elindulni tételesen a korrekciók kérdésére. Itt meg az a kérdés, hogy kit válasszunk döntéshozóknak a javítások megkezdésére.Véleményed alapján a döntéshozók radikális kiterjesztése lenne a megoldás. Ezt hogyan érted, valamint milyen összefüggést látsz a technika robbanásszerű fejlődése és az előző mondatomban foglaltak szerint?
Utolsó mondatodra és benne a népfelség felemlegetésére Pozsgay Imre jut eszembe, aki virágkorában használt ilyen veretes szavakat, melyek azóta kikoptak a szóhasználatunkból, valamint a tartalma is érvényét veszítette.
Végül elnézést a kései reagálásomért.

conmorientes 2012.09.01. 17:02:33

@Mariann19:

Bármely gondolatom szívesen megosztom, de a feltett kérdéseidre adandó válasz ezt a komment adásra létrehozott keretet egyrészről meghaladja, másrészről pedig a mai megnyilvánulása okán Török Gábor látogatottságát és kattintás számát soha többé nem kivánom növelni.
Privátban küldhetsz bármit a "szabadlevélre". Remélem érted...

graycivil 2012.09.01. 17:07:07

@Khal Drogo: Azért arra kíváncsi lennék, hogy ebben a gyalázatban mekkora Martonyi szerepe. DE lényegtelen is.

Ha ettől nem mond le, akkor örökre elásta magát külföldön is. Bár sajnálom, hogy ebbe a szarba belerángatták. Őt még (eddig) egyértelműen az elfogadható fydeszesek közé soroltam.

Kormányváltás, önáltatás. Volt, lesz. (törölt) 2012.09.02. 19:17:50

@conmorientes:

Újraolvasásra (visszatértem megnézni, hátha tévedtem), viszavonom az „aljas ” szó használatát. Ez indkolatlan volt és csak még jobban kisiklató. De akárhogy nézem, nem értem mi köze ahhoz a kommentérodnak amit mondtam. Valami egész másról szól az egész.

Nem várok erre semmit, tényleg nem, csak helyesnek tartottam elismerni a reakcióm túzottságát.

conmorientes 2012.09.02. 20:52:22

@ByA:

Az önkritikát akceptálom.
Tudás, tisztánlátás azonban csak annak osztható aki nem merült még annyira el saját talmi tökéletességében hogy nem képes más álláspontját végig gondolni.

Ha nem értek valamit akkor egyszerűen megkérdezem, nem pedig megsértődve támadok.

Mivel képes voltál a magatartásod átgondolni, nekem is képesnek kell lennem megmagyarázni ha valami nem tiszta, vagy nekef írásomban félreérthető volt. Tehát ha az átolvasás után van kérdésed, állok rendelkezésre.

Ultracivil 2012.09.05. 11:03:53

@conmorientes:
@török gábor:

Kedves Gábor!

Bár elemzéseid érdekesek és nagyrészt helytállóak, de azért vannak olyan dolgok. amiből erősen kiviláglik, hogy az a környezet, amiben mozogsz, az pont nem az, amiről időnként kritikát fogalmazol meg.
Nem jársz gyalog az utcán, nem vesz körül téged, (pl. a munkahelyeden) egy nagyobb tömegű közép, alsó közép, szegény, mély szegény réteg. Érezhető, hogy nem elegyedsz szóba azokkal az emberekkel, akik a választások több mint egyharmadát képviselik. Ezek pedig azok, akik a lakosság néha több mint egyharmadát képviselik, azaz a „Nem szavazók”.
Az elmúlt parlamenti választásokon, volt szerencsém kopogtató cédulát gyűjteni egy alulról szerveződő pártnak. Alapos ember révén nagyon fontosnak tartottam azt, hogy ne csak gyűjtsek, hanem megismerjem az emberek problémáját, elbeszélgessek velük. Valahogy erősen érdekelt az, hogy mitől passzívak az emberek akkor, amikor a saját jövőjük a tét. Ugyanakkor a munkahelyi beszélgetések is érdekesek voltak, ahol egy viszonylag széles vertikum véleménye jelent meg. Nem vagyok szociológus, elemző, nem vezettem ezekről a véleményekről statisztikát és a mintavétel sem reprezentatív. Számomra az eredmény azonban nagyon világos.

A „Nem szavazók” nem lusták. A nem szavazóknak pusztán elegük van, megfáradtak, dacolnak vagy sodródnak és sajnos sokan beletörődtek. 22 éve nem azt kapják, amiért érdemes lenne küzdeni, amiért érdemes lenne akárkire is szavazni. 22 éve azt tapasztalják, hogy kisemmizik Őket, hogy így vagy úgy megszűnik a munkahelyük, folyamatos a fenyegetettségük, a kiszolgáltatottságuk. 22 éve tehetetlenül látják, hogy van viszont olyan réteg, akik teljesen érdemtelenül, nem a tehetségük vagy kitartásuk, de inkább mások, a legtöbb esetben az ország terhére zsebelnek be milliárdokat. 22 éve tapasztalják, hogy az általuk vagy mások által megválasztott parlamentben a dilettantizmus, az önzés, a széttartás, a hatalom eszetlen gyakorlása, a pazarlás, a korrupció és ezek bűnös keveréke dominál.
22 éve nem érzékelhető a Népfelség szolgálata.

Szomorú, hogy ezek után egy politikai elemző azt a következtetést vonja le, hogy ezek az emberek bojkottálnak, kvázi bűnösek.
Nem Gábor! Más a gyökér ok!
A hiteltelen politikusaink tették azzá ezt a több milliós tömeget, amivé lett. Mert bízhatsz benne, hogy a „Nem szavazók” túlnyomó része elmenne szavazni, ha volna alternatíva, ha volna olyan hiteles szervezet, akiben meg lehetne bízni.
süti beállítások módosítása