„Az pedig pusztán hit kérdése lesz, hogy hazudott-e a kormány, vagy megvédte ismét az embereket az IMF-től. A beszélő bot náluk van” – írta tegnap egy olvasóm, aki szerint elkapkodott volt azt gondolnom, hogy Orbán Viktor sárvári videózása után csak két kimenet lehetséges. Abban kétségtelenül igaza van, hogy egy ilyen aszimmetrikus tárgyalási helyzetben – ahol a Valutaalapnak nem a választókat kell meggyőznie, ezért nem is a beszéd az erőssége - a kommunikációs előny a magyar kormányé. A kérdés csak az, hogy azt a botot mire használják.
Nem állítom, hogy minden politikusi megnyilatkozás értelmezhető, Orbán Viktor sárvári megszólalása azonban kifejezetten azok közé tartozik, ahol minden bizonnyal kell lennie valamilyen tervnek, célnak, szándéknak. A kormányfő és stábja feltehetően tisztában volt azzal, hogy a videó megjelenését követően azonnal óriási vita kezdődik arról, valódi-e a lista, s azzal is kalkulálhatott, hogy huszonnégy órán belül eljutnak majd a lapokhoz azok a dokumentumok, amelyek más megvilágításba helyezik az ügyet. De akkor miért dönthettek úgy, hogy ebbe az irányba fordulnak?
1. Figyelemelterelés. Van pár kifejezés, amelyet a politikai elemzésben a gondolkozás megspórolásának tartok, ezek között előkelő helyen szerepel ez a szó. Az elmúlt években nem nagyon akadt olyan ügy, amelynek kapcsán ne merült volna fel, hogy azzal valamiről el akarják terelni a figyelmet. Ettől persze még időnként akár igaz is lehet, ráadásul most tényleg van, lenne miről: a Safarov-ügy kellemetlensége szinte figyelemelterelésért kiáltott. Más kérdés, hogy a politikai machinációs gyakorlatban kétségtelenül unortodox megoldásnak tűnne egy kényelmetlen témát egy másik önveszélyes bejelentéssel felülírni. Hibázni azonban lehet – ha tényleg csak figyelmet akart elterelni a kormány, akkor – annak ellenére, hogy a reflektor idehaza tényleg váltott (bár az örményekre ez feltehetően nincs hatással) - erősen vitatható az eredményesség.
2. Közvélemény felkészítése. Kézenfekvőnek látszik, hogy a kormány előkészít, előhangol: nem ez lenne az első eset, amikor egy váratlan bejelentésnél már sejthető, hogy milyen választ ad majd a politika a maga által értelmezett kihívásra. Van benne logika: a negatív döntéseket könnyebb úgy tálalni, ha egy még negatívabb elváráshoz viszonyítunk. Amikor a kormányfő azt mondja, hogy egy alternatív tárgyalási csomagot készítünk elő, azzal akár azt is mondhatja, hogy ehhez képest örülnünk kell majd a kisebb kellemetlenségeknek (ez egyaránt lehet a megállapodás utáni, de a megállapodás elmaradása miatt bekövetkezett helyzet is!). Ugyanakkor ebbe a képbe belezavar, hogy a nagy nézettségű híradókban már az első hírek is „állítólagos” listáról szóltak, ma pedig sorban érkeztek a lista tényét cáfoló nyilatkozatok. Így legfeljebb abban bízhat a kormány, hogy legelkötelezettebb hívei elfogadják valóságértelmezését: ez nem kevés (ahogy az eheti Heti Válaszban érvelek is mellette: ma ennek a körnek a meggyőzése a kormányfő első számú célja), de nem vagyok benne biztos, hogy önmagában ezért megéri.
3. Tárgyalási pozíció. A listáról szóló vita elindításának leginkább racionális magyarázata szerintem a tárgyalóasztal környékén kereshető. Ez az értelmezés onnan indul, hogy a kormányfő ugyan a nyilvánosságot használja, de elsősorban nem a nyilvánosságnak beszél. Ezért is fogadható el számára veszteségként az, hogy „lebuktatható”: akikhez valójában szól, úgyis tudják, hogy mi az igazság – mint ahogy azzal is tisztában vannak, hogy a politikusok trükköznek. Ugyanakkor egy olyan terepre megy, ahová a tárgyalófelek úgysem követik, részben, mert nem érdekük, részben, mert nem jók ebben, nem itt van versenyelőnyük. Orbán itt próbál tehát manőverezni, talán pontosan nem is igazán tudva, hogy mit érhet el vele. Az elképzelés gyenge pontja ugyanis éppen a cél: vajon miképpen javíthatja a magyar tárgyalási pozíciókat egy ilyen bejelentés? Színvallásra kényszeríti az IMF-et, kiugrasztja a nyulat a bokorból – ilyesmire lehet esetleg gondolni, de talán valószínűbb, hogy egyszerűen Orbán – ahogy a belpolitikában is megszokta – lépni akar, kimozgatni az ellenfelet, új pozíciókat felvenni. Hátha jó lesz valamire – ennél többet én sem látok ebben, de ennél életszerűbb, racionálisabb magyarázatát sajnos nem találom ennek a kommunikációnak.