Facebook oldaldoboz

Olvasottság

A blog indulása óta: 16'157'242 lapletöltés (2020.12.28.)

A legerősebb nap: 188'742 lapletöltés (2010.04.11.)

A lakott sziget

Vélemények

"Igazán elkeserítőnek és érthetetlennek ezt a tudatlanságnak tűnő, vagy annak álcázott, de inkább elszánt képmutatást tartom, amivel magasan képzett értelmiségiek igyekeznek kibújni a felelősség alól." (Mészáros Tamás)

 

"A sértésen túl Török valóban nem ért velem egyet, és mint ilyen persze választ igényelne, ha lennének írásában komolyan vehető szubsztantív érvek." (Halmai Gábor)

 

"Alapvetően érti félre a politikai elemzés tudományát, nagyvonalúan eltekint az eszmék, a politikai gondolatok, a megvalósult tényálladékok jelentőségétől, nem kevesebbtől tehát, mint a politikai cselekvés esszenciájától, így kizárólag formális, technokrata érveléssel legitimálja a kormánypárt ténykedését." (Seres László)

 

"Török Gábor blogpolitológus azon megállapítása, hogy a Fidesz október elején elért a csúcsra, amely után nem sok minden meghódítandó cél marad, a szokásos semmitmondás és elemzői felületesség terméke volt." (Békés Márton)

 

"A hatalom elzárkózása ma már olyannyira nyilvánvaló, hogy a kormány egynémely támogatójának is csípi a szemét, sőt még az Orbán-rezsim „törekvései” iránt feltűnő megértést mutató Török Gábor politológust is felébresztette eddigi magabiztos szunyókálásából." (Zádori Zsolt)

 

"Török, aki az értéksemlegesség jegyében erősen hajlik arra, hogy a politikát döntően hatékonysági szempontból elemezze (ahogy egy kritikusa nem finomkodva megjegyezte: az ő elemzései kb. olyanok, mintha a harmincas évek Németországában azt mondta volna valaki: Hitler ügyesen tematizálja a politikát a zsidókérdés napirendre tűzésével)." (Pető Iván)

 

"A magyar tudásról mint kurrens termékről meg mindent elmond, hogy még Török Gábornak is van diplomája." (Hont András)

 

"Török Gábornak például nagyon jót tett volna, hogyha mélyebben elsüllyed (sic!) mondjuk a magyar alkotmányjogban, és akkor, abban az esetben az elemzései, hogy is mondjam, a felszínességnek kevésbé mutatják a tüneteit." (Hont András)

 

"Ha egy kormánynak az a feladata, hogy megmentse az emberek nyugdíját, akkor nem blogoló politológusok véleményét kell előzetesen kalkulálnia." (Szijjártó Péter)

 

"Török szerint az a politikus viselkedik demokratikusan, aki nem törődik mások véleményével, aki nem akar önkritikusan gondolkodni, és aki képtelen felismerni, hogy zsákutcában van, és végre vissza kellene fordulnia." (Krémer Ferenc)

 

"Egyedül Török Gábor politológus gondolja azt, hogy a Fideszt a jó szándék vezeti, csupán politikai vaksága miatt rohan teljes erejéből a falnak." (Bartus László)

 

"Elolvastam ma Török Gábortól Piroslapig valamennyi blogbejegyzést a készülő új Alkotmányról. Homály, indulat. Mélyéről párolog a bögre. Nagyon." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor megkerüli a problémát." (Lánczi András)

 

"Lárifári." (Gyurcsány Ferenc)

 

"Török Gábor minimum téved." (Mráz Ágoston Sámuel)

 

"Török wasn't looking at the speech from the outside but from the inside. Almost as if he had been the speech writer of Viktor Orbán." (Eva S. Balogh)

 

"A Török Gábor-féle, lazának tekinthető, minden jöhet típusú hozzáállással szemben én a gyakorlatban is jól levezethető, szigorú megközelítésben látom a szélsőségekkel szembeni harc esetleges sikerét" (Somogyi Zoltán)

 

"Török Gábor csak egy a kollaboránsok közül" (Krémer Ferenc)

 

"Naná, hiszen a törökgáborok döntik majd el, hogy a cáfolat hitelt érdemlő volt-e" (Lánczos Vera)

  

"Az ezerkezű sms cézár kiismeréséhez azonban nem elégséges Török Gábor köpönyegébe bújni, és úgy előadni a nyilvánvalót, mintha annak bármilyen tudományos értéke volna." (Puzsér Róbert

 

"Régóta figyelem Török Gábor politológusi tevékenységét, és egyre erősödik bennem a viszolygás." (Andor Mihály)

 

"Nos, ha a seggnyalás és a helyezkedés olimpiai szám lenne, most indíthatnánk egy potenciális dobogóst: Török Gábor politikai szakértõt, korábban szabadúszó értelmiségit, ma már inkább Jobbik közeli tanácsadót." (G. Fodor Gábor)

 

"Énszerintem nem jó, ha egy politikai elemző nem elemez. Ez ugyanis benne van a munkakörében, elvileg. Ami pedig nincs benne, az a sunyi hatalombarát cinizmus, a távolságtartás félreértése, az apolitikus elkenés, az alapvető problémák tudomásul nem vétele, az állandó megfelelési kényszer. Ehhez a teljesítményhez képest még a Nézőpont is elemző műhely." (Seres László)

 

"Török Gábor (...) arról lett híres, hogy az összevissza beszélést az egyrészt, másrészt” fordulatokkal marketingeli értelmesnek tűnő gondolatmenetté." (Vizvári Soma)

 

"Nagyszerű Békemenet volt, vidám, erőt adó, lelkesítő! És nincs annál nagyobb elismerés, mint amikor Török Gábor egy ekkora siker kapcsán a kampány dinamikájáról hohmecol. Ennyi." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor évek óta azt a játékot játssza a nyilvánosságban, hogy a "függetlenobjektív" elemző szerepében a Jobbik szekerét tolja, de nyíltan soha nem merte bevallani, hogy a Simicska-párt tanácsadója és Vona személyes spindoctora."  (Vizvári Soma)

 

"Az utóbbi időben megfigyeltem: számos sajtószerv rendszeresen beszámol róla, hogy Török Gábor – akiről én sose hallottam tavalyig, és aki sokak szerint politikai elemző – éppen mit gondol. Török Gábor elképesztően nagy rajongótáborral (nem olvasótáborral, hiszen ő nem ír) rendelkezik, és – mint ilyen – fölhívja magára a társadalombírálat figyelmét, hiszen az egyik leghatásosabb közszereplő." (Tamás Gáspár Miklós)

 

"Érdekes módon Török Gábort sosem izgatták a külföldön zajló események. Úgy is mondhatnánk, hogy politikai farkasvakságban szenved (...). (Lánczi Tamás)

 

"Török Gábor nem független politikai elemző, hanem jobbikos propagandista." (Kubatov Gábor)

 

"A sokat sejtető semmitmondását könnyű kézzel gyurcsányista agitációra váltó egykori politológus oly kellemetlenül nyalizik, mintha feledtetni akarná azt a zavarba ejtő tényt, hogy „független” elemző létére Csányi Sándor szárnysegédjeként az MLSZ elnökségében foglal helyet, s így személyében a magyarok az Orbán-rendszer futballbirodalmának egyik befolyásos főurát tisztelhetik." (Puzsér Róbert)

 

"Ugyanis Független Szakértőink Legjéről köztudott, hogy nem beszélni angol" (Megadja Gábor)

 

Az 5 legnépszerűbb

  1. 508. Miért nyert (ennyire) a Fidesz? 2014. április 07. 09:18A tegnapi választást a Fidesz a világ minden választási rendszerében megnyerte volna. Nagyon komoly többsége lenne a korábbi magyar rendszerben is, és a tisztán arányos rendszereket leszámítva minden...
  2. 2018/9 Miért nyert (ennyire) a Fidesz? 2. 2018. április 09. 02:03A politikai számítás tehát szinte hibátlanul bevált – írtam négy évvel ezelőtt a Miért nyert (ennyire) a Fidesz? című blogbejegyzésben. Most ennél többet kell állítanom: a Fidesz ugyanis nagyobb...
  3. 2018/8 Választási előrejelzés 2018. április 05. 10:02Az előző bejegyzésben megindokoltam, hogy az áprilisi választás előtt miért nem lehet igazán komolyan vehető előrejelzést készíteni. Ebben az írásban nem ismétlem meg ezeket az érveket, és nem...
  4. 514. A tét 2014. december 04. 02:11Orbán Viktor természetesen nem újfasiszta és nem is diktátor. Az elkötelezett antikommunista, konzervatív és korábban a magyar jobboldallal kifejezetten jó viszonyt ápoló republikánus amerikai...
  5. 510. Mindenki lehet kőműves 2014. szeptember 26. 00:40Régóta nem jelentkeztem elemzéssel. S ez sem igazán az lesz. Van azonban valami, ami foglalkoztat. Semmi eget rengető, de nekem azért fontos. Egy ideje már kerestem hozzá a hangot, a formát. Ez...

Korábbi bejegyzések

Címkék

1904 (1) 1912 (1) 1956 (1) 1989 (2) 1990 (2) 1991 (1) 1994 (6) 1994 1998 (1) 1998 (5) 2002 (2) 2004 (1) 2005 (2) 2006 (2) 2007 (1) 2008 (1) 2009 (1) 2010 (3) 2012 (2) 2014 (2) 2014-es parlamenti választás (1) 2014-es választás (1) 29 lépés (1) 4k! (1) 56 nap (1) 800 (1) adatbázis (2) áder jános (9) adócsökkentés (3) adóemelés (1) adópolitika (1) afganisztán (1) ágh attila (5) ajánlószelvény (1) ajánlószelvények (14) akadémia (1) akarat (1) akció (1) aláírás (1) alakuló ülés (3) alapkérdés (1) alaptörvény (1) albertirsa (1) álesemény (1) alkalmazkodás (1) alkotás (4) alkotmány (22) alkotmánybírók (1) alkotmánybíróság (14) alkotmányellenes (1) alkotmánymódosítás (13) alkotmányozás (13) állam (2) államadósság (1) államcsőd (1) államfő (16) államháztartás (1) állami pénz (1) állami számvevőszék (2) állampárt (1) álláspont (1) alsóörsi gyilkosság (1) általános vita (1) alternatíva (3) Ángyán József (1) antidemokratikus (1) antipolitika (1) antiszemitizmus (1) antitézis (1) anti establishment (3) apátia (1) arányosság (4) arend (1) arend lijphart (1) árfolyam (1) árok kornél (1) árvíz (1) aszófő (1) átértelmezés (1) átláthatóság (1) átmenet (1) augusztus 20 (1) Azerbajdzsán (2) b. nagy lászló (1) baja (1) Bajnai Gordon (2) bajnai gordon (15) balogh andrás (3) Balogh József (1) balog zoltán (1) baloldal (17) baloldali (1) baloldali körzetek (3) baló györgy (2) balsai istván (3) bálványos (1) bánó andrás (1) barroso (3) bauer tamás (2) befolyásolás (1) beiktatás (1) belháború (1) belharc (1) belső konfliktus (1) bencsik andrás (1) Benetton-kampány (1) Beppe Grillo (1) beszéd (4) beszédolvasás tilalma (1) bihari mihály (3) bíróság (2) bizalmatlanság (1) bizalom (2) bizonytalanok (2) bizottságok (2) bkv (5) blog (3) blokád (1) bod péter ákos (1) bogdan góralczyk (1) bohács zsolt (1) bőhm andrás (1) bojkott (1) bokros lajos (10) borkai zsolt (1) borókai gábor (1) boross péter (1) borsod (1) botka lászló (6) botrány (7) bozóki andrás (1) brüsszel (2) budapest (7) budapest7 (1) budapesti olajfa (1) bukás (1) bukási spirál (4) buldózer (1) bulgária (1) bulvár (3) ByeAlex (1) célok (1) centrális erőtér (4) centrális pártrendszer (2) centralizáció (1) centrista (2) centrumpárt (1) cieger andrás (1) cigánybűnözés (1) cigányság (2) cinizmus (1) civil mozgalom (3) corvinus (1) család (1) csalódás (3) csapatkivonás (1) csapda (1) csehország (2) cselekvés (1) csépe béla (1) csermely péter (1) cser palkovics andrás (1) csigó péter (1) csodavárás (1) csomag (1) csúcsminisztériumok (2) csurka istván (2) czuczi mihály (1) daher pierre (1) daniel boorstin (1) dan nimmo (1) dávid ibolya (2) debreczeni józsef (3) demagógia (1) demokrácia (5) demokratikus centrum (1) demokratikus koalíció (2) démonizálás (1) demonstráció (1) demszky gábor (2) dessewffy tibor (1) deutsch tamás (1) devizahitelesek (1) de gaulle (1) dhondt (1) diáktüntetések (1) diktátor (2) diktatúra (4) dinamika (2) diplomácia (2) dk (1) döntés (1) duális erőtér (1) duna tv (1) dúró dóra (1) Duverger (1) economist (1) edelény (1) éden hotel (1) egyéni választókerület (2) egyéni választókerületek (24) egykulcsos adó (5) egypárti kormány (1) együtt (1) együttműködés (3) együtt 2014 (2) egy a tábor egy a zászló (2) elek istván (2) elemzés (4) élet és irodalom (1) elfordulás (1) elhatárolódás (1) elitváltás (1) ellenakarat (1) ellenerő (2) ellenfél (1) ellensúly (2) ellenzék (17) elnökjelölt (1) elnökválasztás (6) előrehozott választás (7) előrejelzés (5) előválasztás (6) előzetes regisztráció (3) elrugaszkodás éve (1) első forduló (1) elszámolás (1) elszámoltatás (2) elv (2) elveszett szavazat (1) elvtelenség (1) ep választás 2009 (3) érdek (9) erkölcs (1) erő (1) erőforrások (1) erőpolitika (3) erőszakosság (1) erőtér (1) erózió (1) értékelés (3) értelmezés (2) érv (1) érvek (2) érvrendszer (1) esélyek (5) esettanulmány (1) eszközök (1) eu (3) európai parlament (1) európai parlamenti választás 2014 (1) európai unió (2) évértékelő (2) évértékelő beszéd (4) facebook (2) falunap (1) fék (1) fékek és ellensúlyok (1) felcsút (2) félelem (1) félelnöki rendszer (2) felelős (3) felelősség (2) felelős döntés (1) felező válság (2) felhatalmazás (3) feliratkozás (1) felkérés (1) fellegi tamás (2) felsőoktatás (2) fiatal politikusok (1) fidesz (130) Fidesz (2) fidesz jobbik viszony (13) fidesz kdnp (1) fidesz mdf koalíció (3) fidesz mszp viszony (1) fkgp (2) foci Eb (1) fodor gábor (2) földesi szabó lászló (1) földtörvény (2) főpolgármester (3) főpolgármester jelölt (1) forgatókönyv (1) forgatókönyvek (5) forint (1) forradalom (4) forró ősz (1) forsense (1) frakcióalakítás (1) frakciófegyelem (1) franka tibor (1) frei tamás (1) fricz tamás (2) friderikusz sándor (1) frizbi (1) függetlenség (1) független jelölt (1) fűrész gábor (1) g. fodor gábor (3) gallai sándor (1) gallup (3) garancia (1) gát (1) gátlástalanság (4) gazdaság (5) gazdasági növekedés (1) gazdasági válság (1) gazdaságpolitika (6) GDP (1) gerbeaud liberalizmus (1) gergényi péter (1) gesztus (1) giró-szász andrás (1) giró szász andrás (9) goldenblog (1) göncz árpád (2) gondolatmankó (4) Goodfriend (1) google pártfigyelő (1) görög válság (1) granasztói györgy (1) gulyás gergely (1) gúr nándor (1) guvernamentalista felfogás (1) gy. németh erzsébet (1) gyarmat (1) gyávaság (1) gyenesei istván (1) gyöngyöspata (2) győzelmi stratégia (1) győztes (1) győzteshez húzás (2) gyűjtőpárt (2) Gyurcsány Ferenc (1) gyurcsány ferenc (49) habonyizmus (1) habony árpád (2) Habony Árpád (1) hack péter (1) hagenbach bischoff (1) hagyó miklós (3) hajdú péter (1) halasi endre (1) halmai gábor (2) harc (1) harmadik köztársaság (3) harrach péter (2) hasznos szavazat (1) haszon (1) haszonmaximalizáció (1) hatalmi harc (2) hatalmi kormányzás (2) hatalmi logika (1) hatalom (6) hatalomgyakorlás (1) hatalomkoncentráció (1) határon túli magyarok (1) hatékonyság (1) hatpárti vita (1) háttér (1) háttérvilág (1) havasiné orbán mária (1) hazaszeretet (1) házelnök (1) házmester (1) hegedűs lorántné (1) helyi politika (1) heti válasz (1) Heti Válasz (1) heves (1) híd (1) hideg polgárháború (2) hírblog (1) hír tv (1) hisztéria (1) hit (1) hitel (4) hitelesség (27) hitelszerződés (1) hiteltelenség (1) hit gyülekezete (1) Hódmezővásárhely (2) hoffmann rózsa (2) horn gyula (4) horn orbán vita (1) horthy miklós (1) horváth aladár (1) Horváth András (1) horváth csaba (3) horvátország (1) house of cards (1) hozzáértés (1) húsvét (3) identitás (2) ideológiai kulturális (1) ideologikus (1) időhúzás (1) időközi választás (3) időzítés (1) igazság (1) igazságszolgáltatás (2) ígéret (2) ígéretek (1) illékonyság (1) illiberális demokrácia (2) illúzió (1) imázs (2) imf (12) információ (2) ingatlanadó (1) inkubátor (1) inkumbencia (1) inkumbens hatás (1) instabilitás (1) internet (1) intézet (1) intézmények (2) ipsos (2) irak (1) irány (1) irracionalitás (1) isaura effektus (1) james carville (1) james combs (1) jász nagykun (1) javaslat (1) jávor benedek (3) Jávor Benedek (1) jegybank (1) jelkép (1) jelölés (1) jelöltállítás (3) Jobbik (1) jobbik (76) jobboldal (10) jobboldali (2) jobboldali kétpártrendszer (1) jogállam (1) jogállamiság (1) jóléti állam (1) jóléti rendszerváltás (1) jövő (3) jövőkép (1) juhász ferenc (1) juhász oszkár (1) káli sándor (1) kampány (11) kampánycsend (1) kampánytéma (1) kampánytsratégia (1) kapituláció (1) Karácsony Gergely (1) karácsony gergely (3) karakter (2) karakter (ön)gyilkosság (1) karantén (2) karizma (2) katasztrófa (1) katolikus egyház (1) katona (1) katonai szerepvállalás (1) katona béla (1) katona kálmán (1) kaufer virág (1) kdnp (10) keller lászló (1) kényszerpálya (1) képviseleti demokrácia (1) képviselő (2) képviselői eskü (1) kerekasztal (1) kerekasztal tárgyalások (1) kerék bárczy szabolcs (2) keretezés (1) kéri lászló (1) kétfarkú kutya párt (1) kétfejű ellenzék (1) kétharmad (26) kétharmados törvények (1) kétkamarás parlament (1) kétpártrendszer (2) kettős állampolgárság (3) kettős beszéd (2) kettős mérce (2) kiábrándulás (1) kiadácsökkentés (1) kiadáscsökkentés (1) kihelyezett kormányülés (1) kína (1) kirekesztés (2) kisebb parlament (1) kísérlet (1) kispártiság (1) kiss péter (1) kiss viktor (1) kis pártok (3) kitartás (1) kitiltás (1) kitiltási botrány (1) kitta gergely (1) kiválás (1) klein ödön (1) koalíció (1) koalíciós vita (1) kóczián péter (1) kognitív disszonancia (1) kóka jános (2) Kolláth György (1) kolontár (1) költségvetés (6) költségvetési tanács (1) kommunikáció (15) kommunikációs (1) kommunikációs hiba (1) kommunikációs paradigma (1) kommunista (1) kompetencia (4) konferencia (1) konfliktus (3) kongresszus (1) konrád györgy (1) konstruktív bizalmatlansági indítvány (1) konszolidáció (4) konszolidált gazdaság (1) kónya péter (1) konzervatív liberális (3) koordinált indulás (2) kordonbontás (1) kormány (2) kormányalakítás (8) kormányfő (2) kormányfő csere (1) kormánypárt (1) kormányprogram (4) kormányszóvivő (1) kormányzás (1) kormányzati teljesítmény (2) kormány ellenzék (1) körmend (1) körösényi andrás (2) korrekció (2) korrupció (8) korzenszky richárd (1) kósa lajos (4) kötcsei beszéd (1) kovács árpád (1) kovács lászló (2) kövér lászló (11) következetesség (2) következmény (2) közbiztonság (1) közgép (2) közhangulat (1) közjog (1) közlekedés (2) közösségi média (1) közös jelöltállítás (1) közös lista (3) közpénz (1) közszolgálati televízió (1) köztársasági elnök (3) közvélemény-kutatás (9) közvélemény kutatás (15) közvélemény kutatások (1) közvetlen elérés (1) kremlinológia (1) krizsó szilvia (1) kronen zeitung (1) kubatov gábor (2) kudarc (3) kukorelly endre (1) külpolitika (1) kultúrharc (1) kultusz (1) kumin ferenc (1) kuncze gábor (4) kurzusépítés (1) küszöb (1) kvázi kétpártrendszer (3) l. simon lászló (1) labdarúgás (2) lak (1) lakner zoltán (1) lakoff (1) lamperth mónika (2) lánczi andrás (3) lánczi tamás (1) lánczos vera (1) láthatósági küszöb (3) látogatás (1) latorcai jános (1) latorczai jános (1) lázár jános (23) legalitás (1) legenda (1) legfelsőbb bíróság (1) legitimáció (2) legitimitás (4) leminősítés (1) lemondás (7) lendvai ildikó (5) lengyelország (3) lengyel lászló (2) lengyel minta (1) lengyel választások (1) lettország (2) levél (1) liberális (3) liberalizmus (1) lijphart (1) lista (1) litvánia (1) lmp (69) lmp jobbik csalodas ketpartrendszer uj jobboldal uj baloldal (1) logika (1) lojalitás (1) loppert dániel (1) lottóötös (1) luther (1) machiavelli (1) mádi lászló (2) mádl ferenc (4) magánnyugdíjpénztár (2) magánnyugdíjpénztárak (5) magyar (1) magyar bálint (1) magyar demokratikus charta (1) magyar liberalizmus (1) magyar narancs (1) magyar nemzet (4) magyar olajfa (3) majális (1) makay zsolt (1) makó (1) mandátum (1) mandiner (1) manipuláció (1) március 15 (2) Márki-Zay Péter (1) második forduló (6) második hely (1) matolcsy györgy (10) max weber (1) McCain (1) mdf (49) mdf szdsz (1) mdnp (2) meciar (1) mécs imre (1) medgyessy péter (4) média (7) medián (9) median (1) médiatörvény (2) media hungary (2) megállapodás (4) megbízás (1) meglepetés (2) megoldás (2) megszorítás (7) megújítás (1) megújulás (2) megyei jogú (1) menekültkérdés (1) mensa hungariqa (1) mérsékelt jobboldal (1) Mesterházy Attila (3) mesterházy attila (34) mesterházy ernő (1) mészáros tamás (1) mezőtúr (1) miép (1) miép jobbik (1) migráció (1) miklós árpád (1) milla (1) minisztercsere (1) miniszterelnök (2) miniszterelnök-jelölt (1) miniszterelnök csere (1) miniszterelnök helyettes (1) miniszterelnök jelölt (8) miniszterelnök jelölti vita (6) minőségi sajtó (1) miskolc (1) mkp (1) MNB (1) modell (1) módszer (1) molnár csaba (2) molnár oszkár (1) morál (1) morvai krisztina (2) moszkva (1) mozgalom (1) mráz ágoston sámuel (1) mszdp (1) mszmp (1) mszp (104) MSZP (1) mszp lmp együttműködés (1) mtv (2) munkáspárt (1) nagykoalíció (1) nagypártiság (2) nagy anna (1) nagy kép (1) nagy lászló (1) nagy tamás (1) NATO (1) NAV (1) navracsics tibor (20) negyedik köztársaság (1) németh miklós (1) német lapok (1) nemzetbiztonság (1) nemzeti bank (1) nemzeti egység (1) nemzeti együttműködés rendszere (2) nemzeti érdek (1) nemzeti konzultáció (1) nemzeti szuverenitás (1) nemzetközi (1) nemzetközi környezet (2) nemzetközi kritika (1) nemzetközi státusz (1) neokonzervatív (1) neoliberális (1) népszabadság (2) népszava (2) népszavazás (7) népszerűség (2) népszuverenitás (1) ner (1) nézőpont (5) nógrádi lászló (1) normativitás (1) novák előd (1) nyakó istván (1) nyerges zsolt (3) nyirő józsef (1) nyugat (1) nyugdíj (3) obersovszky péter (1) objektivitás (1) obstrukció (1) ökológiai tévkövetkeztetés (1) ökopárt (1) oktatáspolitika (1) október 23. (1) olajfa (2) oligarcha (1) ómolnár miklós (1) önállóság (1) önkép (1) önkormányzat (1) önkormányzati választás (16) önkormányzati választási rendszer (1) önkormányzati választás 2010 (2) önkritika (1) opera (1) orbán (1) orbán-nastase megállapodás (1) orbán-putyin megállapodás (1) orbánista (1) orbán kormány (4) Orbán Viktor (9) orbán viktor (114) őrkutya (1) Örményország (2) országértékelő (1) országgyűlés (1) országos lista (7) összeesküvés (1) összeférhetetlenség (1) összefogás (1) összefogás párt (2) őszinte (1) oszkó péter (1) őszödi beszéd (8) ötödik köztáraság (1) ovb (1) ózd (2) paczolay péter (1) paks (1) pálffy istván (1) palotaforradalom (4) pályázat (1) pápa (1) papcsák ferenc (1) paraván (1) parlament (14) parlamenti felhatalmazás (1) parlamenti felszólalás (1) parlamenti választás (2) parlamenti választás 2010 (43) parlamenti választás 2014 (6) parlamenti választás 2018 (9) parlamenti választás 2022 (2) pártfinanszírozás (2) pártharcok (1) pártosodás (1) pártosság (1) pártpolitikus (1) pártrendszer (11) pártrendszer koncentrációja (1) pártrendszer változása (1) pártszakadás (2) pénz (1) pénztárca (1) percepció (3) pesti sándor (1) pető iván (1) pintér sándor (4) plágium (5) pluralizálódó pártrendszer (1) pokol béla (2) pokorni zoltán (6) polgári magyarország (1) polgári platform (1) polgármester (2) politika (4) politikai (1) politikai (1) politikai bozótharc (1) politikai elemzés (11) politikai elemző (9) politikai elit (1) politikai erőtér (1) politikai érzék (1) politikai gondolkodás (1) politikai hasznosság (1) politikai haszonszerzés (1) politikai hiba (2) politikai inga (1) politikai innováció (2) politikai kormányzás (2) politikai korrekció (1) politikai közép (2) politikai logika (5) politikai napirend (1) politikai nyilatkozat (3) politikai stratégia (1) politikai szereplő (1) politikai színpad (1) politikai tér (1) politikai tudás (1) politikai vétó (1) politikai vezetés (1) politikai vita (1) politika elemző (1) politika tér (1) politikus (2) politikusi beszéd (2) politikusok (1) politológus (2) politológus védegylet (1) pólus (1) populizmus (1) pörzse sándor (2) poszt politikus (1) pozíciók (1) pozícionálás (1) pozsgay imre (1) po fi (1) pragmatikus (1) predomináns pártrendszer (1) prezidenciális (1) primary colors (1) probléma (1) problémamegoldás (1) prognózis (1) program (1) pszáf (1) pundit (1) punditokrácia (1) racionális (1) racionális választó (1) racionalitás (3) radikalizálódás (1) radikalizmus (1) radiszoci (1) radnóti sándor (1) recesszió (1) reform (4) regionális eltérések (2) regisztráció (2) régi új törésvonal (1) rekrutáció (1) rendőrség (1) rendszerellenes párt (2) rendszerkritikus (1) rendszerváltás (3) rendszerváltás forgatókönyve (1) republic (1) republikon (3) részvétel (2) réthelyi miklós (1) retkes attila (2) rétvári bence (2) rezsicsökkentés (2) rivális (1) riz levente (1) robert denton (1) robert fico (2) rogán antal (8) románia (2) róna dániel (1) röpirat (1) rudi zoltán (1) Safarov (2) sajóbábony (1) sajtó (1) sajtószabadság (2) salamon lászló (2) sávelhúzás (1) schamschula györgy (1) scheiring gábor (1) schiffer andrás (9) Schiffer András (1) schmidt mária (1) schmitt pál (20) schmuck andor (1) selmeci gabriella (1) selmeczi gabriella (1) semjén zsolt (3) seres lászló (1) siker (5) sikerpropaganda (1) Simicska Lajos (2) simicska lajos (3) skorpió (1) slota (1) söjtör (1) sólyom lászló (11) somogyi zoltán (3) sportújságírás (1) stabilitás (1) stabilizáló apátia (1) stadion (2) state capture (1) steiner pál (1) stílus (1) story (1) strabag (1) stratégia (20) stratégiai szavazás (1) strukturáló dimenzió (1) stumpf andrás (1) stumpf istván (6) süveges gergő (2) szabadelvű konzervatív (1) szabolcs (1) szabó albert (1) szájer józsef (2) szakadás (2) szakértő (1) szakkommentátor (1) szakszervezet (1) szalai annamária (1) szanyi tibor (2) szápár (1) szász károly (1) szavazás (2) szavazások (1) szavazatmegosztás (2) szavazatszerzés (1) századvég (11) szdsz (20) szeged (4) szegedi csanád (2) szegénység (1) székely péter (1) székely zoltán (1) szekeres imre (2) szekértábor politika (1) szelekciós pontok (1) szélsőjobboldal (3) szélsőséges (1) személyre szabott kormányzás (1) személyzeti politika (1) szepessy zsolt (1) szerbia (1) szerencs (1) szerep (1) szerepcsere (1) szerepfelfogás (6) szervezet (2) szijjártó péter (6) szíjjártó péter (1) szili katalin (8) szilvásy györgy (1) szimbolikus (1) szimbolikus politika (1) szimbólum (1) szlavofil (1) szlovákia (2) szlovák magyar viszony (1) szlovák választás (1) szlovénia (1) szociális kérdés (1) szociális népszavazás (1) szociálliberális (1) szolidaritás (2) szombathy pál (1) szonda (5) szonda ipsos (1) szövetségi politika (4) sztálingrád (1) sztereotípia (1) sztereotípiák (1) szubjektív vélemény (1) szűrös mátyás (1) szuverenitás (1) tábor (1) taktika (1) taktikai szavazás (2) támogatás (2) támogatottság (3) tanácsadás (1) tanácsadó (1) tandíj (1) tárcatükör (1) tárgyalás (5) tárgyalástechnika (1) tárki (8) tarlós istván (9) társadalmi szerződés (1) társadalmi támogatás (1) tekintély (1) teljesítmény (2) területi lista (6) területi listák (2) tervezés (2) tét (3) tétényi éva (1) tét nélküli választás (2) tévedés (1) tévéostrom (1) tiszavasvári (2) tisztelet társasága (1) titkos (1) többpártrendszer (1) többség (1) többségi demokrácia (4) Tocsik-ügy (1) tocsik márta (1) tojástánc (1) tőkés lászló (1) tőkés rudolf (1) tölgyessy péter (7) toposz (1) töredékszavazat (2) törésvonal (1) torgyán józsef (2) torgyán kisgazda (1) torkos matild (1) törvényjavaslat (1) torzítás (1) trafik (1) trianon (1) tulajdonos (1) túlélési stratégia (1) túlhatalom (1) tüntetés (4) tusnádfürdő (1) tv2 (1) tv3 (1) ügybirtoklás (3) ügyészség (2) ügynökkérdés (1) újfasiszta (1) ujhelyi istván (1) újraválasztás (1) új alkotmány (1) új baloldali párt (1) új párt (2) új pártok (4) uj péter (1) ülésrend (1) ungár klára (2) uniós csúcs (1) ünnepi beszéd (2) ünnepség (1) USA (2) utódlás (1) utólagos normakontroll (1) utópia (1) vágó gábor (1) vagyonadó (1) vákuum (1) választás (2) választási együttműködés (2) választási eredmények (3) választási esélyek (5) választási hibák (1) választási kampány (1) választási műsor (3) választási rendszer (16) választási részvétel (6) választási törvény (1) választás időpontja (1) választó (3) választói reakció (1) választók (1) valence issue (1) valóság (2) valóságértelmezés (2) valóságérzékelés (1) valóságmagyarázat (2) valóságshow (1) válság (7) válságadó (3) válsághelyzet (1) válságkommunkáció (1) váltás (1) váltógazdálkodás (1) váltópárt (3) változás (4) változtatás (1) valutaalap (3) várakozás (1) várakozások (1) varázstalanítás (1) varga mihály (7) városok (1) varsói gyors (2) vastagh pál (1) veiszer alinda (1) véleménykülönbség (1) Veszprém (1) veszprém (1) vétó (3) vezetés (1) vezető (2) videóblog (1) viktor (1) visszalépések (2) visszatérés (1) vitányi iván (1) vízió (1) vizsgálóbizottság (1) voks10 (1) voks2010 (1) volner jános (1) voluntarizmus tere (1) vona gábor (15) vörösiszap (1) vörösiszap katasztrófa (1) warvasovszky tihamér (1) war room (1) wittner mária (1) xiii. kerület (1) zagyva györgy (1) zanzibár trükk (1) zapadnyik (1) záróra (1) zászlóégetés (1) zsákmányelv (1) zsákutca (1) zsinka lászló (1) Címkefelhő
2012
okt 03
18:44

Szokatlanul erős állítással kezdem. Az elmúlt időszakban egyre inkább dolgozik bennem az a gondolat, hogy a kormányt félreismerik és félreértelmezik politikai ellenfelei: nem félelmetes, hanem időnként félelmetesen béna. Itt van például az előzetes regisztráció kérdése…

473regiszt.jpg 

A regisztrációval kapcsolatban két hónappal ezelőtt írtakhoz most sem nagyon tudok mit hozzátenni. Az új intézményt ma sem látom a demokrácia és a szabad választás végének, inkább feleslegesnek és értelmetlennek gondolom. Ennek ellenére a regisztrációról szóló vitában a kormány nem indult eleve vesztes helyzetből. Lehetett volna jól kigondolt érvrendszert találni és tudatosan használni, s ennek megfelelően viszonyulni az egyes részletszabályokhoz.  Ami azonban ezen a téren történt, az egyelőre maga a teljes káosz.

Ma már előttünk fekszik a törvényjavaslat, jönnek a szokásos kormánypárti módosítók, hallgathatjuk az érveket, tegnap éjjel pedig alkalmam nyílt órákon keresztül követni a parlamenti vitát. Mindezek alapján úgy tűnik, hogy nincs az a nehezen védhető javaslat, amit a Fidesz ne lenne képes még nehezebben védhetővé tenni. Össze-vissza érvek, egymást kioltó irányok, korábbi pozíciókat felülíró cselekedetek. Mindennek megkoronázásaként itt a friss alkotmánymódosító javaslat: ami egyrészt a korábbi alaptörvény-módosítónál is erősebben mutatja a „majd az alkotmánybíróság előzetes normakontrollban megvizsgálja” mondat cinizmusát, másrészt pedig – miután a Magyarországon voksolóktól elvenné a levélben szavazás lehetőségét - ássa alá az összes előző érvet a „postára mindenki el tud menni” igazságáról és az egyenlő eljárás fontosságáról.

A regisztráció intézményét egyelőre nem szeretik a választók. A Medián adatai szerint a lakosság 80 százaléka ellenzi, köztük a fideszesek 51 százaléka is. A pártok azonban képesek arra, hogy az ügyek megítélésén gondolatmankóik segítségével változtassanak, akkor is, ha olyan ügyről van szó, ami mindenkit (aki szavazni akar) érint. Ám ha rosszul teszik a dolgukat, az ügy (kapcsán kialakult választói álláspont) is, különösen, ha olyanról van szó, ami mindenkit érint, alkalmas lehet arra, hogy a pártok megítélésén változtasson.

A bejegyzés trackback címe:

https://torokgaborelemez.blog.hu/api/trackback/id/tr604818368

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A legostobább érv a regisztráció mellett 2012.10.09. 03:11:39

A regisztráció fölösleges és drága, de a demokráciának nem lesz tőle vége. Ami igazán antidemokratikus, az a folyamatos buta, cinikus "érvelés", ami hülyének tetteti a politikust, és hülyének nézi a választópolgárt. Amikor először felmerült a választó...

Trackback: "Crack"en, a mélység hendikeppes csápja 2012.10.04. 07:05:32

Miután szerencsésen túljutottunk a zsebmedence beszerző körúton, kicsit későn, de folytattuk immáron jól megszokott vízvezeték építési külön foglalkozásunkat. A méretek immáron ismertek, pontosan, így fektettük tovább a biológiai adásstruktúrával felru...

Trackback: "Crack"en, a mélység hendikeppes csápja 2012.10.04. 07:05:16

Miután szerencsésen túljutottunk a zsebmedence beszerző körúton, kicsit későn, de folytattuk immáron jól megszokott vízvezeték építési külön foglalkozásunkat. A méretek immáron ismertek, pontosan, így fektettük tovább a biológiai adásstruktúrával felru...

Trackback: "Crack"en, a mélység hendikeppes csápja 2012.10.04. 07:04:57

Miután szerencsésen túljutottunk a zsebmedence beszerző körúton, kicsit későn, de folytattuk immáron jól megszokott vízvezeték építési külön foglalkozásunkat. A méretek immáron ismertek, pontosan, így fektettük tovább a biológiai adásstruktúrával felru...

Trackback: Salamon László a legaljasabb élő magyar politikus szerintem 2012.10.03. 22:00:12

A választási névjegyzékbe csak személyesen vagy ügyfélkapun át lehessen regisztrálni – ezt akarja elérni alaptörvény-módosító javaslatával Salamon László KDNP-s politikus. Az, hogy a választói névjegyzékbe kerüléshez regisztráció kell, az önmagáb...

Trackback: 120 ok, ami miatt nem szavaznék a Fideszre 2012.10.03. 21:53:41

Fülkeforradalom, gyorsnaszád, alaptörvény, manyup, békemenet, választási regisztráció… Bűnlajstrom 2010 áprilisától 2012 augusztus elejéig. Ha kihagytam valamit, írd meg kommentben! * 1. A Kubatov-lista 2. Pintér Sándor belügyminiszteri kinevezés...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

K úr 2012.10.03. 18:53:16

szóval nincs is benne fifika, csak egy hülye örlet, amit a tetejébe el se tudnak adni?

MLaszlo 2012.10.03. 18:57:22

Tökéletes meglátás. nem lehet mit hozzátenni... Sajnos.

korábban ulrike 2012.10.03. 19:01:24

Egyetértek, félelmetesen béna. Nem képes valóra váltani azt, amit szeretne. Gyenge és tehetetlen a végrehajtásban. Persze a végrehajtás és tervezés kéz a kézben jár. A tervezéssel is bajok vannak, a kommunikációról nem is beszélve. Nem tudom, mi okozhatja ezt.
1. Talán az, hogy olyan réteg került első vonalba, melynek nincs túl sok tapasztalata abban, hogyan kell dolgokat megtörténté tenni. Nem megtörténté kommunikálni, hanem tenni.
2. Némi egyensúlyvesztés, s az ezt követő kapkodás, mi jelezheti, kezdenek kifutni az opciókból.
3. Orbánnak fontos egy következő négy éves kényelmes Fidesz fölény a parlamentben, enélkül nincs konszolidáció. Nem elsősorban az a rizikó a Fidesz számára, hogy megverik, hanem az, hogy győz, de az ellenzék megerősödve kínszenvedéssé teszi a Fidesz kormányzás következő ciklusát. Ez rosszabb, mint egy vereség. Muszáj mindent elkövetni, a szavazó környezet alakítása érdekében. Ez tűzoltás, roham mentő munka, nem pedig jól megfontolt, jól megrágott hosszútávú lépés. Kezd a kocsi beragadni, valahogy meg kell tartani az esélyt legalább a kirángatására.

α Ursae Minoris · http://noreg.blog.hu/ 2012.10.03. 19:08:10

"a Magyarországon voksolóktól elvenné a levélben szavazás lehetőségét"
Nem is csak azoktól, hanem például azoktól is, akik (mint mondjuk én is, ezért figyeltem fel erre...) gyakorlatilag külföldön laknak, de (még) magyarországi lakóhellyel (is) rendelkeznek.
Pont ennek a csoportnak nagyon nem mindegy, hogy nem lehet levélben regisztrálni, valószínüleg nagyrészt ki is fogunk maradni a szórásból.
Ami akár logikus is lehet a Fidesz szempontjából, hiszen ide tartoznak a frissen külföldre költözött fiatalok is, akik valószínüleg többségben amúgy is azért jöttek el Magyarországról, mert nem voltak megelégedve a dolgok otthoni folyásával.

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2012.10.03. 19:11:05

Ez nem sima bénaság. Ez címeres szegénységi bizonyítvány a kétharmad szellemi képességéről. Volt 8+2 év átgondolni az egészet - de ahogy ez az eset is mutatja - nem tették, se a vezetés, se a holdudvar, max egy kedélyes sör melletti filózás szintjén. És ha egy párt és vezére 22 (!) évvel a rendszerváltás után sem volt képes felfogni, milyen kiemelt súlya van egy választási rendszernek, az őszintén szólva nem tudom mennyire vehető komolyan.

Röhögni olcsóbban is lehet a kétfarkú kutya párton.

cincinnatus 2012.10.03. 19:15:47

Erős állításnak nem nevezném. Attól mert bénán teszik és kilóg a lóláb, nagyon is félelmetes egy demokratikus (elvileg) párttól, amit tesz. Azt gondolják, jogot alkotni annyi, hogy jogszabályi formába öltenek valamit és megszavazzák. Mert ugye a kétharmad, az kétharmad, az AB meg nyaljon sót. Szégyenei a jogászoknak. Esetleg húzzanak szögesdrótakadályokat a szavazóhelyiségek köré....vagy ne tartsanak választást. Demokráciabohózatra nincs szükség, ez nem biztosít legitimitást a győztesnek.

rovidesz 2012.10.03. 19:15:48

Torokgabor: Mikor mondanad azt, hogy a "demokracia vege" egy valsztasi torvennyel kapcsolatban? Ha betiltanak a valasztasokat, vagy mar kicsit hamarabb is eleri az ingerkuszobodet?

A folsoleges egy igen arnyalt gyava kifejezes, de te tudod, hogy a creditedet mire hasznalod fel. Nalam mar leirtad magad egy ket honapja mint hiteles szemely. Ennek ellenere erdekel, hogy mi csapna ki a valsztassal kapcsolatosan az amugy "partatlan" elemzoi lelked biztositekat?

Egyiptomban is "szabad valasztasok" voltak mubi idejen vegig, ha esetleg az lenne az erved, hogy amig vannak valasztasok....

szoja122 2012.10.03. 19:18:44

Kedves Gábor!

Csak végletekben tudsz gondolkozni? Vagy van demokrácia vagy nincs? Ilyen alapon Hitler Németországa, Sztálin Szovjetuniója is demokratikus volt, mert ott sem volt totális és teljes diktatúra, valamit ott is szabad volt csinálni.

A demokráciában, ha tetszik a diktatúrában -mint az életben bárhol- vannak fokozatok.

Annyit megállapíthatunk, hogy erős demokrácia deficit jellemzi az Orbán kormányt, akár abszolút akár relatív -a 90 utáni kormányokkal összehasonlítva- értelemben vizsgáljuk.

graycivil 2012.10.03. 19:21:04

Bár a kormány minden rokkantat munkára alkalmasnak minősít, én mégis nagyon tündérkedves leszek a kormányhoz és El Curohoz:

Csak a saját érdekükben nyilvánítsuk őket szellemi rokkantaknak, még ha "pedigréjük" ezt nem is papírozza le. Mert mi ilyen jók és könyörületesek vagyunk azokhoz, akik
könyörtelenek velünk (választókkal) szemben, és nagy ívben szarnak ránk.

(Amúgy a fokozódó helyzetre való tekintettel javaslom a bloggazdának, hogy engedélyezze bizonyos eddig tiltott "hangulatszavak" használatát. :-) )

Gyerekek, könyörgöm,...! F.Y!DESZ

Link Elek 2012.10.03. 19:21:07

Nem letezik olyan ugy.eset, amikor a fidesz kormanyon valamit normalisan csinalt volna meg.
Meg azokban az esetekben is balfaszkodtak, amik az elozetes tervek alapjan jonak tuntek.

nem sok jovojuk van Mo-n, a 3000milliardos nyugdij lopast jo 20-30 evig senki sem fogja elfelejteni.

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2012.10.03. 19:24:41

@cincinnatus:

valahol szibériában egy hosszú vasútvonal szakasz iszonyatos emberáldozatok árán, de nyílegyenesen épült meg.

sztálin efftárs személyesen húzta meg a térképen a nyomvonalat és a mérnökök nem mertek egy centivel sem eltérni, hiába lett volna reális értelemszerűen eljárni

a kedves vezír suhint a pálcával, a jó alattvaló (talpnyaló) ilyenkor szó szerint végrehajtja az ukázt, hisz utána maga is mentegetőzhet, hogy hát ő pontosan a parancsot követte...

az agitprop meg majd jól megmagyarázza, hogy a jóságos párttitkár efftárs nem olyaaaan, csak a tanácsadói rosszak

ez kérem szépen már nem félázsia, kezdünk alá licitálni

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2012.10.03. 19:30:43

@rovidesz:

ha ez a szarkupac választási reformnak hazudott bóvlibeton ebben a formában életbe lép, na akkor valóban vége, avagy minimum megroggyan a demokrácia minősége

MÉG rendben működik a dolog, ahogy nemrégi vidéki ellenzéki győzelem is példázza

de ha az alagút végén látszik a fény és az az előzetes jelek szerint sajna nem a kijárat, hanem a mozdony, akkor azt nem szokás bizakodva várni, hogy majd talán mégis kitér...

graycivil 2012.10.03. 19:31:26

"Ángyán: Csőd felé viszik a vidéket

Tisztességtelenebb a mostani helyzet, mint a szocialisták alatt, ők legalább nem is ígérték, hogy a kis és közepes gazdaságokat támogatják - mondta Ángyán József fideszes képviselő. "

index.hu/belfold/2012/10/03/rosszabb_a_helyzet_mint_a_szocialistak_idejen/

Calwer 2012.10.03. 19:32:32

Szemmel láthatóan a Fidesznek nagyon fontos a választói regisztráció. Minden áron szeretnék ezt bevezetni.

Azt viszont nem tudják megmondani, hogy miért. Illetve mondanak hol ezt, hol meg amazt, néha egészen ellentmondásosan, de nyilvánvaló, hogy ezek nem a valós okok.

Pedig az is egészen nyilvánvaló, hogy van valami ok; ha nem lenne, nem ragaszkodnának ehhez a lépéshez ennyire.

Csak hát ugye ezt az okot nem lehet kimondani, nem lehet megnevezni. Hisz az maga lenne a beismerés.

cincinnatus 2012.10.03. 19:41:40

@Herr SturmLikudnik: szerintem az alaptörvény alkotmányellenes. Kárhoztatják a Sólyom-féle láthatatlan alkotmányt, nem bírják megérteni, hogy az alkotmány tágabb, mint maga az írott szöveg. Azt gondolják, beleírnak valamit és onnantól rendben van? Vegyék bele a lopást, hogy holnaptól szabad. Talán a Velencei Bizottság.....

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.10.03. 19:43:19

A félelmetesen béna is félelmetes, ha kétharmadot kap. Ennek az egész rétestésztának, amit elemzés címén kapunk, egyre kevesebb értelme. Tényleg.

Nem közöl többletinformációt, nem foglalkozik politológiai folyamatokkal, nem próbálja elmagyarázni az olvasónak a politikai történéseket, hanem leírja az újsághírt, és odabiggyeszti, hogy "ez lehet jó is meg rossz is X-nek vagy Y-nak".
Nagyszerű. És?

mókáné 2012.10.03. 19:45:23

"tegnap éjjel pedig alkalmam nyílt órákon keresztül követni a parlamenti vitát."

Én is szívesen meghallgattam volna az ellenérveket. A regisztráció ugyanis nekem szimpatikus.

- az szavaz, aki követi az eseményeket és nem az, aki éppen odatéved.

Aki azt mondja demokráciával nem egyeztethető össze, attól kérdezném: - Mitől antidemokratikus?

Mindenki regisztrálhat, sőt 17 éves kortól már lehet. (Ez alighanem új szabály.)

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2012.10.03. 19:50:46

"A regisztráció intézményét egyelőre nem szeretik a választók. "

Egyelőre? Miért, később mitől szeretnék meg?

Vaszon Vaszonovna 2012.10.03. 19:52:41

Az a baj, hogy a szakmai inkompetencia félelmetes. Nem lehet mindig mindent a rossz kommunikációra fogni, hiába az okosabb érvelés, ha az igazolandó eleve kétséges, ha a kommunikáció hazug. (Mert ugye nem látszik kilométerekről, hogy a reménybeli erdélyi Fidesz-szavazatok biztosítása a cél?) Minden hazugság megbukik egyszer, ezt maga a hazudó is tudja. És veszte közeledtével egyre jobban belebonyolódik a saját hazugsághálójába.

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2012.10.03. 19:55:13

@knausz:

szerintem tedd le a jogsit is 4 évenként, ezzel semennyire se zárunk ki a forgalomból, sőt valójában egyszerűbbé tesszük a részvételed a közlekedésben

akinek fontos autókázni, az majd leteszi újra és újra, vagy ne nyafogjon, nemde?

sőőőőt... minden egyes comment előtt is regisztrálj újra és újra a blogon, hisz akinek fontos a részvétel a blogfelületen, annak semmiség, picit sem korlátoz senkit

:DDDD

bariga 2012.10.03. 19:56:24

Csak ámulok ennyi naivitáson. Még itt is sokan keresitek az értelmet egy kusza elme csapkodásaiban.

jt · http://jakabfytamas.blog.hu 2012.10.03. 19:59:49

Egyetértek.
Továbbá úgy látom, hogy igencsak sűrűsödnek ezek a blamák. A családon belüli erőszak csak egy kicsinyke volt, az igazi durranás a baltás gyilkos meg a regisztráció. Most már kéthetente vannak olyan botrányok, ami eddig csak elvétve/ritkán/néhány havonta (pl Schmitt, médiatörvény, MNB adó, ügynöktörvény, stb).

szoja122 2012.10.03. 20:01:12

@knausz: " az szavaz, aki követi az eseményeket és nem az, aki éppen odatéved"

Ne haragudj de te nem a földön élsz!
Olyat el sem tudsz képzelni, hogy az MSZP, DK, Fidesz és a Jobbik szavazói között vannak olyanok is akik akkor is az adott pártra szavaznak ha kis balták hullnak az égből, ha szeretett vezérük és pártjuk elképesztő baromságokat beszél és cselekszik?
Sajnos a pártok törzsszavazói többsége ilyen. Fogalma sincs arról, hogy mi történik az országban, mit csinált a szeretett pártja.

Másrészről csak egyféle állampolgár van, akik egyenértékűek. Nincs első és másodosztályú állampolgár.

Sőt aki az utolsó pillanatban dönt az azért is dönthet az utolsó pillanatban, mert mindent mérlegre tesz és az utolsó megszólalásokat, cselekedeteket is figyelembe veszi.

Úgyhogy aki a regisztráció mellett érvel annak fogalma sincs a demokrácia lényegéről!

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.10.03. 20:03:59

@szoja122: A regisztráció épp ezeknek a tűzön-vízen párthű szavazóknak a súlyát növeli meg. Hiszen tőlük várható a nagyobb arányú regisztrálás, tehát a regisztráltak sokaságában nagyobb arányuk lesz, mint a függő választójogúak sokaságában.

Tájékozottság, érdeklődés... ugyan.

korábban ulrike 2012.10.03. 20:04:09

Egyébként a Fidesz erkölcsi viszonyairól + valóban szorult helyzetéről az mond talán a legtöbbet, hogy a saját maguk által gyorsfaragott és oktrojált alaptörvényüket sem átallják napi politikai célokból megint továbbfabrikálni ('Mi lesz belőle, édesapám? Fogpiszkáló, ha el nem b@szom.'). Ez minden, csak nem alkotmányos, ez minden, csak nem tisztességes. Sőt mi több, ez minden, csak nem hasznos a Fidesznek (sem).

bariga 2012.10.03. 20:05:32

index.hu/gazdasag/magyar/2012/10/03/lyukas_fogu_kulfoldi/

Épp itt egy példa, mondom én, hogy valami megszakadt....

szoja122 2012.10.03. 20:06:34

@Counter: Így van, birkák előnyben...

tamareaf 2012.10.03. 20:12:11

@knausz: alá kell írnod egy okmányt, hogy egy harmadik személy regisztráljon a nevedben. Kell egy névjegyzék, a biztos pártszavazókról meg egy kocsi. Beülsz, és körbejárod a címeket, mindenkivel aláíratod a papírt, és helyettük regisztrálsz.

Nem tudasosságot növeli, hanem a vak párthűséget részesíti ez előnyben.

Az öszödi beszéd és az önkormányzati választások között 2 hét sem volt. Hány bizonytalant bírt ez rá a szavazásra?

Arra szoktak hivatkozni, hogy kamubotránnyal viszont félre lehet vezetni a választókat. Én meg erre azt mondom, hogy inkább egy kamubotrány miatt ne szavazzanak az emberek egy illetőre, minthogy kiderüljön, hogy a botrány valós, de megválasszák azt az illetőt.

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2012.10.03. 20:14:38

@cincinnatus:

a VB a méltányos regisztrációs rendszereket kipipálja, ám a jó/rosszhiszemű okok miatt, de indokolatlan akadályokat tartalmazókat meszeli - a mostani állapot egyértelműen utóbbi és el fog hasalni, korlátlan sörben fogadok

méltányos regisztrációs rendszer jelen esetben az lenne, hogy aki eddig is választhatott, alapból felkerül, az újonnan belépőket meg minden módon segítik, akár szavazásnapi regisztráció lehetőségével is - persze akkor felmerül, hogy minek az egész...

ja hopppsz, hogy a néhai bázis, a vidék tele van csalódott emberekkel? és akiknek sokszor utaznia kéne a jegyzőhöz/okmányirodához? a kubatov pozitívakat meg persze legfeljebb buszozzák? minek is nekik levélben regisztrálni...

nem zörög... nem zörög...

korábban ulrike 2012.10.03. 20:20:45

@knausz: Ne csináld ezt! A következő majd az lesz, hogy az szavaz, aki helyesen követi az eseményeket? E kivételeknek ennek nyomán már nem lesz vége. Vagy van általános szavazati jog, vagy nincs.

Egy olyan országban, ahol azonnal nyilvántartásba vesznek, mikor megszületsz, és számot is kapsz az államtól, és ahol addig nem vagy de jure halott, mig drága pénzen ugyanez a hivatal nem nyomtat ki egy halottnak, ott nem indokolható a regisztráció. Kezdenek félni a választópolgártól, ez azt jelenti. Rossz üzenet ez a regisztrálás rájuk nézve, nagyon rossz. Rezgéskijelző

BŐS 2012.10.03. 20:22:43

szerintetek még hány hónap van hátra addig, amíg Török Gábort kinevezik kormányszóvivőnek?

komplikato 2012.10.03. 20:25:55

@Herr SturmLikudnik:
OFF: "valahol szibériában egy hosszú vasútvonal szakasz iszonyatos emberáldozatok árán, de nyílegyenesen épült meg.

sztálin efftárs személyesen húzta meg a térképen a nyomvonalat és a mérnökök nem mertek egy centivel sem eltérni, ..."

Eredeti verzió szerint pont benne hagyta az ujját, ezért volt benne egy bazi nagy értelmetlen körív ...

rockjano 2012.10.03. 20:26:09

"Lehetett volna jól kigondolt érvrendszert találni és tudatosan használni, s ennek megfelelően viszonyulni az egyes részletszabályokhoz"

Mégis mik azok az érvrendszerek, érvek amik igazolják ezt a rohadtságot????

korábban ulrike 2012.10.03. 20:28:57

@komplikato: Nem, nem, az direkt volt úgy. Vasúti körforgalom a balesetek csökkentése érdekében. A világon elsőként.

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2012.10.03. 20:29:56

TÖRÖK GÁBOR ELEMEZ:

Az 1x1 kérdésben én nem venném a bátorságot, hogy határozottan állást foglaljak a sokak által többé-kevésbé egyezményesen elfogadott 1 mellett, hiszen fennáll a megingathatatlannak hitt véleménybe való bemerevedés, már-már tévedhetetlenségnek látszó úgynevezett vaskalaposság veszélye. Mások mást állítanak, de mit is jelent állítani, és kik is azok a mások?
Ha valaki hisz a 2-ben, vajon nem felelőtlenség megingatni az akár boldogságot is generáló optimista hitében, másrészről viszont a 0 (null?, nulla?, zéró? - ilyen horderejű kérdés eldöntésébe most ne menjünk bele, hiszen holnap is meg kell töltenem a hasábomat!) is elfogadható, ha van, akinek érdekében áll elfogadni.
Egyszóval én nem mernék biztos lenni semmiben, de a véleményem mellett szeretnék kitartani, hacsak valaki nem gondolja úgy, hogy az ellenvéleménnyel globálisan jobban járhatnánk. Mi? Ti? Ők? Ki tudja?
Szóval mennyi legyen 1x1? Lényegében mindegy, de fontos a konszenzus és egymás lényegtelen véleményének aprólékos elmismásolása. Azt hiszem...

ILLUSZTRÁLVA:
fradyendre.blogspot.hu/2012/09/torok-gabor-elemez.html
:)

2012.10.03. 20:31:07

@Herr SturmLikudnik: Egyrészt nem Szibériában hanem Moszkva és Szentpétervár között, másrészt nem Sztálin, hanem a cár, harmadrészt nem igaz, hanem csak urban legend.

en.wikipedia.org/wiki/Moscow_%E2%80%93_Saint_Petersburg_Railway#The_Tsar.27s_Finger

korábban ulrike 2012.10.03. 20:31:26

@rockjano: Hát egyedül az, hogy valahogy ki kell rostálni a számukra veszélyesen szavazókat, mert másként bajok lesznek. Ez elég súlyos érv.

Jaffar 2012.10.03. 20:32:30

Ez a banda 2002-ben is elhitte, hogy amit ök vízionálnak, az megegyezik a választók akaratával is. A maflást már most készítik nekik és miután 2/3-dal a seggük alatt nem azt teszik, ami a dolguk volna, ez még nagyobbat fog csattani. Talán még a szocik maflásánál is nagyobbat...

rockjano 2012.10.03. 20:32:41

@korábban ulrike: A cinizmusnak nincs teteje....

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2012.10.03. 20:34:23

@Lrdx: szintén thx, de a szemléltetéshez attól még jó, a nagyobb korhűség kedvéért persze számtalan nem legend példa meríthető polt-pot, mao ce tung és egyéb grandiózus forradalmárok művességéből

Lollle 2012.10.03. 20:35:18

@knausz: attól, hogy követed az eseményeket, te helyesebben döntesz és több jogod van választani?

barázda_billegető 2012.10.03. 20:35:57

Mit is várhat az ember egy magát független politikai elemzőnek gondoló - egyébként a Heti válaszban a Pinokkió-díjas kormányszóvivővel cikket író szakembertől a választási regisztráció kapcsán?

Azt még véletlenül sem, hogy ebben a kormányzati törekvésben a meglévő állampolgári alapjogok csökkentését vélje felfedezni. Különben esetleg ugrana a belépő a Miniszterelnöki páholyba a dísztribünön, és akkor oda a Heti válasz, oda az önállóság (ami egyebek mellett abban a csudálatos lehetőségben is manifesztálódik, hogy akár már néhány nap elteltével lehozhatja a saját blogjában is a saját Heti Válaszos cikkét..)

Szívből gratulálok, csak tovább a giró-szászi úton!

(Kíváncsi lennék, mikor fog elrepedni otthon a fürdőszobában a tükör, amikor reggel belenéz..)

dr. Balta$ár 2012.10.03. 20:36:05

"kormányt félreismerik és félreértelmezik politikai ellenfelei: nem félelmetes, hanem időnként félelmetesen béna"

és én nem ezt mondom 12 éve ???? minden politikus KUKA...

a legHITVÁNYABB, azaz legalkalmatlanabb és leggerinctelenebb a fides mafia...

azért ne kicsinyíccsük az érdemeiket azzal hogy inkompetensek...
attól ez egy előre megfontoltan, bűnszervezetben a HAZA ELÁRULÁSA és túszul ejtése a hatalom minél nagyobb és hosszabb megkaparintása BÁRMI ÁRON

büntetésük: HALÁL

rockjano 2012.10.03. 20:38:32

Török Gábor azt írja hogy lehetett volna okosan ésszerű érvekkel indokolni a regisztrációt!!!!????

SZERETNÉM ŐKET HALLANI!!!!????

Nem lehet hogy azért nincsenek okos érvek mert nem tud ilyet senki, mert mondjuk nincsenek.

Mi volt az okos ésszerű indoka 6 millió zsidó elgázosításának?
Szeretném megtudni...

Kallisztó 2012.10.03. 20:38:36

Ez a kormány azért félelmetes, mert a félelmetes bénasága félelmetes hatalommal és még félelmetesebb önfejűséggel párosul.

kishusom 2012.10.03. 20:38:37

Hááát,

kedves Gábor, ne csodálkozz, hogy a kommentek száma közelít az 50- hez, hogy a hirdetési felületed üres, és az eddig téged feltétlenül támogató magyar cég lelépett...

korábban ulrike 2012.10.03. 20:40:11

@rockjano: Volt, de egy őscinikus megszavaztatta a parlamentben, hogy nincs is olyan, hogy cinizmus.

panelburzsuj 2012.10.03. 20:40:15

@rockjano:

Na ezeket az érveket szeretné TG pénzért eladni.... :)

Bulat Okudzsava 2012.10.03. 20:40:16

Szerintem a Fidesz-kormány hozzáállása az előzetes regisztráció kérdéséhez egyáltalán nem félelmetesen béna, hanem ez igenis a józan ész jele, ha lehet ezt a kifejezést egyáltalán használni velük kapcsolatban... A Fidesz döntéshozói nagyon is jól ismerik a választóikat: tudják, hogy kik azok, akiket az "új többség" hívószavával, meg a "300 forinttal sokat spórolhat" tipusú jelszavakkal magukhoz csábítottak, aztán 2010 tavaszáig mindent - meg annak az ellenkezőjét is - megígértek nekik, azért mert "egyszer kell győzni, de akkor nagyon". Nem hiányzik, hogy ez a "borzalmas" szavazótábor még egyszer elcsábuljon és kikössön egy hasonlóan gátlástalan, populista népvezér mellett. Ezért kell most védhetetlen törvényjavaslatokat meg alkotmánymódosítást beterjeszteni, nem másért. Ami most bénázásnak tűnik, az egyszerű cinizmus, szavazatarány-maximálás minden áron.

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2012.10.03. 20:41:22

@rockjano:

tényleg lett volna egy szem értelmes indok, de ezt a lehetőséget végérvényesen lelőtték a hetente változó egyéb indoklásokkal és a puszta kérdés elől menekülő képviselőikkel

mókáné 2012.10.03. 20:43:25

@korábban ulrike: @Lollle:

"attól, hogy követed az eseményeket, te helyesebben döntesz és több jogod van választani?"

Legalábbis nagyobb rá az esélyem, mint annak, aki betéved vagy odairányítják. Tudatos fogyasztó vagyok és tudatos választó és tudatos mindenben. Nincs ellenemre, hogy a szavazásban is az legyek, mert a szavazás mindig fontos volt nekem!

korábban ulrike 2012.10.03. 20:46:48

@knausz: Tévedsz. Ebben is lesz bőven kevésbé tudatos, meg kivezényelt szavazó is. De a legnagyobb baj egyébként nem a szavazók min őségével van, megvan a magához való esze még a legelesettebbeknek is. A baj a pártok minőségével van.

rockjano 2012.10.03. 20:46:57

@Herr SturmLikudnik: Mégis mi lett volna az???
Tényleg kiváncsi vagyok

Mert az sem igaz hogy a láncszavazásoknak meg választóelvitelnek/lefizetésnek ezzel vége van mert nincs.

Legfeljebb nehezebb lesz mert kétszer kell majd elvinni a népeket egyszer regisztrálni, egyszer meg szavazni.

Én elismerem TG -nek azt a szándékát hogy nem akar véleményt nyílvánítani de itt már nincs apelláta, Itt dönteni kell.

Nem az a kérdés hogy milyenek voltak a szocik vagy milyenek nem hanem hogy valaki demokrata-e vagy nem???

Mert Gyurcsány minden hibája ellenére demokrata, ezek meg nem azok.
Tudom ez merész kijelentés, de ezek után én már így látom.

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2012.10.03. 20:47:04

"Az új intézményt ma sem látom a demokrácia és a szabad választás végének, inkább feleslegesnek és értelmetlennek gondolom. "

Tettem rá egy ezrest, hogy ezt a mondatot le fogod írni...

Te azt sem fogod a szabad választás végének gondolni, ha bevezetik, hogy nyolc centi hajméret felett nem lehet elmenni szavazni, hiszen bárki megnyiratkozhat!

panelburzsuj 2012.10.03. 20:47:49

@Bulat Okudzsava:

Nem a cél béna, hanem ahogy fenségesen botladoznak feléje...

Milyen má egy hebegő-habogó megváltó?

WOW! - ja nem..., HEURÉKA! - de mégse pont így...,

Szarógalambként tipródó turul?...

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2012.10.03. 20:49:39

@Frady Endre:

Talán most érkeztünk el oda, hogy van esélye annak, feltételezve a lehetőség valószínűségét, megkockáztatva az elképzelést olyan esetben is, ha a macska mégis fel van mászva a fára...

na de kérem ez adja a blogmájszter szórakoztatási értéket, hisz mindenki más olyan határozottan tudja a tutit (én meg pláne) :))))

béla a görög (törölt) 2012.10.03. 20:51:07

"Az új intézményt ma sem látom a demokrácia és a szabad választás végének, inkább feleslegesnek és értelmetlennek gondolom."

"A regisztráció intézményét egyelőre nem szeretik a választók. A Medián adatai szerint a lakosság 80 százaléka ellenzi, köztük a fideszesek 51 százaléka is."

Ennyi. Innentől kezdve nincs miről beszélni. Nem az a kérdés, hogy lehetne eladni. NEM!
A hatalom bocsánatkéréssel tartozik a társadalomnak mert megfeledkezett magáról, mert mindig azt hiszi hogy mi vagyunk értük. NEM! Forditva!

Egyre inkább az az érzésem, hogy meg kell keresni a képviselőket és értésükre adni hogy nem ők a hatalom, hanem az állampolgár. Ők képviselnek. És haz állampolgárok azt akarják hogy a hatalom vegyen vissza a hülyeségből akkor választott képviselői útján fogja értésére adni ezt a hatalomnak. Csak erősebb a képviselőkben az életösztön bármi másnál.

EsteeSatmary 2012.10.03. 20:53:22

Szomorú lettem kedves Török Gábor! Én nem látok semmilyen bénázást, ha pénzről van szó. Nem látok gomdolkodásra utaló jeleket, ha pongyolán megfogalmazott jogszabálynak nevezett bármiről kell szavazni, ha a pártérdek vagy pár vezetőnek kikiáltott személyiség úgy akarja. Nem látok bénázást a történelem meghamisitásában, És még hosszan sorolhatnám. Egyetlen dologban bénáznak. ha külpol. -ban kell lépéseket tenni. Ehhez még tánctanáruk sincs, nemhogy tudásuk v.érzékük. Sajnálom, hogy ez a blog a semmit bizonygatja- hogy van, pedig nincs. A kényszerű regisztráció bizony jókora szűrést fog eredményezni, mert ha kenyérre nincs pénz, akkor busz és vonatjegyre kétszer retur hogy lenne? És ez csak egy opció a sok közül.

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2012.10.03. 20:54:22

@Herr SturmLikudnik: Nopláne, hogy mindazonáltal és majdnem is talán, ha...
Persze-persze, neki ez a stílusa, amiért hálás is vagyok, hiszen jól lehet parodizálni! :)))

korábban ulrike 2012.10.03. 20:55:07

@Herr SturmLikudnik: Igen, az sem rosz, de a jackpotból sok ilyet lehet venni. Bár az ötödik, hatodik, esetleg hetedik után akadozhat a hozzászólás.

márta)) 2012.10.03. 20:55:08

Na: Igen! A regisztráció intézményét" persze, hogy nem szeretik a választók". Már csak azért sem, mert nem értik.
A nagybetűs népről. pardon) a választók egyébként is készültek/készülnek ilyen - olyan ? listák.

Egyébként, úgy gondolom, hogy a többség regisztrálni fogja magát. Már csak azért is.
Hatalmas feszültség van a társadalom hatalmas csoportjában, véleményüket ki fogják nyilvánitani. szerintem.
hm?

biobender 2012.10.03. 20:56:27

@knausz: hat pl. En kovetnem az esemnyeket De nincs egy teljes napom sorban allni az onkormanyzatnal csak mert ezek a barmok nem tudjak milyen az ha valaki nap kozben dolgozik. Sot a hetvegemet sem azzal szeretnem tolteni. Azt meg, hogy a hataron tuliaknak akiknek egyebkent is kuss kellene legyen a magyar belugyeket illetoen, konnyebb ezt elintezni mint a belfoldieknek, az olyan orbitalis szemetseg amit mar minositeni sem lehet. Neked ugye ez is szimpatikus? Es megis miert?

biobender 2012.10.03. 20:58:56

@márta)): a szavazofulkeben? Vagy elotte, az utcan?

márta)) 2012.10.03. 20:58:56

Ha a regisztrációval az lenne a cél, hogy az a bizonyos csoport" ne menjen szavazni) tévedés.
Már csak azért is, mert senki sem gondolhatja komolyan, hogy a "menniységi" szavazók nem fognak élni a lehetőséggel.
De még mennyire, hogy fognak) élni vele.
:)

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2012.10.03. 20:59:02

@rockjano:

"Mégis mi lett volna az???"

mivel az a bizonyos indok nem jolly joker alibi bármilyen regisztrációs rendszerre, hanem csak a jelenlegivel ellentétben méltányos variációkra, úgyis mindegy ill. mi a faszért is adjak kéretlenül mentséget a szemétséghez... majd ha saját kútfőből komplett hülyét csináltak magukból a nem-oligarcha nariefftársak, szabad a gazda

dr kíváncsivagyok 2012.10.03. 20:59:18

" inkább feleslegesnek és értelmetlennek gondolom. "

Tisztelt T G Úr ! ha valami felesleges és értelmetlen,....nem gondolja mégiscsak kell lennie valamilyen oknak a bevezetésére ?!
Maga ennyire naiv,...vagy ennyire benn van még a feje Orvbán seggében ?!

rockjano 2012.10.03. 21:01:21

@Herr SturmLikudnik: Hű lehet hogy már késő van de ezt most nem értem kartárs :-)

Chigavera · http://pezsma.blog.hu/ 2012.10.03. 21:01:46

Már bocsánat, de itt valami félreértés van. Már miért lenne béna?

A regisztráció célja kezdettől fogva az volt, hogy minél kevesebben szavazzanak (mivel ez szolgálja a Fidesz érdekét). Máskülönben egyáltalán fel sem merült volna a regisztráció ötlete, hiszen az mindenképpen szűkteni fogja a szavazásra jogosultak körét a címjegyzék alapú automatikus joghoz képest.

Tehát éppenséggel hogy nagyon is a kitűzött szándék mentén érkeznek a módosítók: igen, így még kevesebb ember fog szavazni. Hol itt a bénaság?

Ha a dologgal baj van (márpedig van), akkor a gyökerénél van baj, kezitcsókolom, nem itt az ágvégen, ahol az elkúrás kalocsai mintáját festegetik szépen kézzel. Esetleg fel vagy el kellene ezt ismerni, már úgy elemzőileg. Persze lehet ezt észre sem venni, úgy nyilván elegánsabb.

Addig pedig marad Kafka és A törvény kapujában:

pezsma.blog.hu/2012/10/03/a_torveny_kapujaban_390

márta)) 2012.10.03. 21:02:39

@biobender:
Csak remélni tudom, hogy demokratikusan, a szavazófülkékben és nem az utcán. nyilvánitanak véleményt. (erre gondoltam).
Vagyis, hogy nem lesz kukaborogatás, miegymás.
hm?

Makkasz 2012.10.03. 21:02:46

@knausz: Biztos csak provokalsz. Az aki szavazasra jogosult, es elmegy szavazni, az nem "oda teved", hanem egy tudatos, jogait gyakorlo allampolgar.
Ez egy igen bena erv az elozetes regisztracio mellett. Ezutan jon a vizsga az allampolgari ismeretekbol, vagy az akadalypalya, hogy a nem kisportolt, egeszsegukre figyelok ne szavazhassanak.
Az elozetes regisztracio nyomi dolog.

A fura inkabb az, hog a maganvagyonok allamositasat, jovedelmunk 80%anak elherdalasat, korrupciot tetlenul nezi mindenki, nem kovette nepszerusegcsokkenes, miert pont ezt, mikor az emberek 40% el sem megy szavazni, regisztracio nelkul sem. Ezt nem ertem.

panelburzsuj 2012.10.03. 21:04:08

@rockjano:

Szigorúan csak megérzés, de a 2002-2006-os pengeélen táncoló választásak azokon dőltek el, akik nem a baloldalRA szavaztak, hanem a "nemorbán" jelölteket afféle Orbánmentesítő torlaszba dobálták bele.

Aki egyik félbe sem szerelmes, annak nem nehéz meglátnia kockázat MINŐSÉGI különbségét egy többé-kevésbé racionálisan és kiszámíthatóan működő lehúzós galeri, és egy misztikus "igazságtevéssel" súlyosbított állapotú, a saját gengszterségét önmaga előtt sem válalló bandavezér között.

Aztán csak telibe kaptuk, ami nyolc éven át gyülemlett a gát mögött.

panelburzsuj 2012.10.03. 21:06:41

@Makkasz:

Nem provokál - tényleg ilyen virulóan khmmmm... mélyenlátó...

márta)) 2012.10.03. 21:06:44

Nyugi, nyugi. Nem fognak kevesebben menni szavazni.

rockjano 2012.10.03. 21:07:24

@panelburzsuj: 2002-őt és 2006-ot nem a szocik nyerték hanem Orbánék vesztették el.

Gondolom ezt akarják most elkerülni, biztos kiszámolták miért éri meg ez a nagyon ciki dolog...tuti hogy megéri.

Az hogy bénán adják elő az egy más kérdés...

szamarhegy 2012.10.03. 21:07:56

@korábban ulrike: "Orbánnak fontos egy következő négy éves kényelmes Fidesz fölény a parlamentben, enélkül nincs konszolidáció."
Konszolidáció?! Mire vonatkozóan és főleg miből?! GDP 10% közeli Mnyp vagyont úgy elkonszolidáltak 1,5 év alatt, hogy se államadósság csökkenés, se növekedés, pedig kényelmes 2/3-ad van.... Nem tudom, hogy ki jönne utánuk, de mindegy is, aki ekkora árat fizettetett 3 millió munkavállalóval a semmire, az szerintem ne konszolidálgasson tovább, ez nálam elég alap, függetlenül, hogy melyik béna csapat jön utánuk.

ftk 2012.10.03. 21:09:09

@Makkasz: Dehogynem követte. A felére esett még a nőklázadása meg a baltásgyilkos előtt.

márta)) 2012.10.03. 21:12:53

"A feliratkozással tehát nem a politikusokról döntő választók lesznek okosabbak, hanem ellenkezőleg, a politika tud majd többet rólunk, választókról. Ami nem tragédia, nem is lenne hungarikum, s az is igaz, hogy ettől még egyaránt lehet kormányt váltani és megtartani. Ám aki érvelni akar az új rendszer mellett, nem árt, ha tisztában van vele, hogy pontosan mit is támogat."

Na. Igen! A választók esetleg attól lesznek okosabban, ha a pártok, eljuttatják az ország minden szegletébe üzeneteiket.
"hunkarikum") abból meg van már éppen elég. :))

:)

2012.10.03. 21:14:23

"egymást kioltó irányok"

Tökéletes megfogalmazás, azonban idejétmúlt. A fidesz sosem tartozott az elv, és ideologia alapon működő politikai tömörülésekhez, a pártot sokkal inkább a túlélőszellem mozgatja, mindegy merre, milyen irányba, az sem probléma ha szembe kell köpni saját magunkat, és ellenkezőjét tenni, amit tegnap mondtunk, ill. ellenkezőjét mondani, amit holnap teszünk...

dr. Balta$ár 2012.10.03. 21:15:37

nem értem mit rugóznak a választási törvényen
nyilvánvalóan megválasztyuk őket 2014-ben is
sokkal jobban élünk mint 2,5éve, az EU országokat előzzük...
kellemes barátságos, nyugodt életet hozott a fides az országra...
minden kiszámítható, az intézmények jogszabályok tökéletesek
és még az álam és a politikusok iránti bizalom is a csúcson...
amugy is a nemzeti konzultációval a demokráciát is felfuttatták
szinte édeni, tökéletes állapotokról lehet beszélni (csak)...
nem is értem minek szavazni,
anynira egyértelmű, hogy a fides a legalkalmasabb...
egyébként is ellenzékben lenne a fides akkor az országnak vége...
ha jobban belegondolok Isten is velük, a turul is őket támogattya...
amugy is a történelem az ősi szittya múlt letéteményesei,
róluk szólnak a regék és a régi hagyományok...

szóval: jajrá fides ! jajrá magyarock !

Andal 2012.10.03. 21:15:44

Nem erős állítás, hanem gyenge és értelmetlen. Kár, hogy ilyen színvonaltalan posztot kell olvasnom itt.

"Lehetett volna jól kigondolt érvrendszert találni és tudatosan használni, s ennek megfelelően viszonyulni az egyes részletszabályokhoz"

A jól kigondolt érvrendszer hiánya nem a rossz kommunikációból, hanem abból fakad, hogy nem is lehet értelmes érvet találni hozzá. Illetve egyet igen: 2002-szindróma, nehogy már megint a bizonytalanok váltsák le őket 2014-ben. Ha ennek az az ára, hogy Európa (választási részvétel 75% átlag) helyett irány az USA (50-55% vagy esetleg még kevesebb), akkor ez sem drága.

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2012.10.03. 21:17:18

@rockjano:

tessék szépen felidézni szájerné férje feleségének az esetét... balról-jobbról mondta minden kicsit is gerinces, kicsit is hozzáértő emberke, hogy az igazságügyi reform egy rossz vicc. sértődött hisztin kívül másra nem futotta a Kiválasztott Élcsapatnak, aztán nééédda, nemzetközi kokisaller, szégyenben visszább lépés lett a vége, pedig ugyebár lehetett volna kapásból tűréshatáron belülre belőni a taktikát

na ez lesz most is. aztán újra és újra.

egy kutyának is hamar kifejlődik a pavlov reflex, hogy mikor ráz az áram és mikor jön a hami, de a nemortodox forradalmár az ugye addig dugja az ujját a konnektorba, amíg ropogós pecsenyére nem sül a keze és akkor is diadalittasan kiált, hogy végülis megvan a sült husi, nyamm-nyamm!

capisce?

Mohican 2012.10.03. 21:19:47

Lassan már arra sem találok "érvrendszert" hogy törökgábort olvassak ... nemhogy a választási regisztrációra. Elképesztő mélyrepülés ... értékmentes nesze semmi.

menőmano 2012.10.03. 21:20:06

Hát! Ja!
Totális helyzet, gazdasági,- politikai zűrzavar.

:))

rockjano 2012.10.03. 21:20:50

@Herr SturmLikudnik:
És mi van ha az EU megvétózza de már benne van az alkotmányban???

Alkotmánybíróság az már átugorva ugye???

És az is megvan ugye hogy ha lesz 14-ben kormányváltás akkor az új hatalom kénytelen lesz nem betartani az alkotmányt????

Az hogy fog működni????

bioLarzen 2012.10.03. 21:20:51

@Herr SturmLikudnik: "Röhögni olcsóbban is lehet a kétfarkú kutya párton."

A baj az, hogy lassan már azt is kezdi hinni az ember, hogy magában az érdemi kormányzásban se lennének bénábbak...

bio

menőmano 2012.10.03. 21:22:33

oppá" bocsika!

Én továbbra is hiszem azt, hogy a cél jó lett volna, csak az eszközöz, az nagyon, nagyon nem jó.
Egyenes beszéd, kommunikáció egyfajta hiánya. mérhető. S ez nagyon nem jó.
Politikai öngól, szerintem.
osztjónapot!

aszekelyek 2012.10.03. 21:22:41

@korábban ulrike: azt a szót két tével kéne irni , hogy "megtörténtté "

Azt írta a nol, hogy a szerintük jó választói névjegyzéket itthonit, remekül lehet használni. Vagy mi a frászt. Viszont hallottunk olyat, hogy elhunytak is szavaztak... , Nem is egyet. Olyat is, hogy élő ember meg holtnak volt nyilvántartva. lehet, hogy még alakítgatnak rajta de igazán ütős ellenérvet senki nem bírt elővirítani. Bizonyíthatót. Arról, hogy ez valamivel is rosszabb lenne az eddiginél. Amit még csak ilyen vita sem előzött meg. Ha jól tévedek, igen szűk körben készült a választási törvény is. meg nagyon régen is. Akkori érdekcsoportok dominánsainak pont megfelelően. Ha nem , szólj! Nekem az is gyanús , hogy a FIDESZ-esek 51 %-a van ellene. Még élő embert nem találta,mm, pokorni kerületben , aki ellenezné...

Ha mondjuk nem tárgyalgatnának erről és az ellenzék nem ordenáréskodhatna, hanem odatennék az asztalra, hogy tessék, ezt kell megszavazni, , akkor meg az lenne a baj. Nem a bénázás. Mindenki a maga pecsenyéjét óhajtaná sütni emellett, az látható. LMP 3 %-ra levitt küszöb javaslata. ....is. Az ellenzék esetleg nem bénázik? :))) nekem nem úgy tűnik...

Kelma 2012.10.03. 21:22:45

Mit szóltok a következő elmélethez: Magyarországon a társadalom szerkezete és összetétele miatt a választásokon túlzottan nagy súlya van az inaktív társadalmi rétegeknek, mint a nyugdíjasok és a hátrányos helyzetűek - munkanélküliek segélyből élők stb. Ebből következően a pártok, ha eredményt akarnak elérni kénytelenek ezeknek a tömegeknek a kedvében járni - függetlenül attól, hogy az ország érdeke racionálisan mit kívánna meg. Magyarán a siker feltétele a populista retorika, valamint az, hogy ezeknek a populista ígéreteknek legalább egy részét kénytelen-kelletlen be is kell tartani. A regisztráció ezen csoportok nem jelentéktelen részét, nem adminisztrative, de szinte automatikusan kizárja a voksolásból. Mivel a regisztrációs adatokkal szinte bizonyosan rendelkezni fog a Fidesz, ennek alapján állíthatja össze a kampányt.

Chigavera · http://pezsma.blog.hu/ 2012.10.03. 21:22:59

Amikor már ennyire a nem figyelnek a látszatra sem, az már nagyon a végjáték, a sejtek felbomlása, a teljes morális széthullás. Nem biztos, hogy brkinek követni kellene őket ebbe a mélyésgbe.

Természetsen tudjuk, hogy törökgábori értelmeben a demokrácia sosem lesz veszélyben, éppen csak semmi értelme nem lesz olyan legitimációs arány mellett, amit ez a gusztustalanság előállít. Amikor a lakosság kb. 10%-os támogatottságával fog nyerni a következő győztes, azt a demokráciát már elvitte a cica.

dr kíváncsivagyok 2012.10.03. 21:23:04

" Az új intézményt ma sem látom a demokrácia és a szabad választás végének, "

Nem. A végének Én sem látom . De az egyik út hozzá !!!!
Nem csalódtam Önben.... magyarázza , elemezgeti a magyarázhatatlant ,...elemezhetetlent !

dr. Balta$ár 2012.10.03. 21:23:39

@Mohican: "Lassan már arra sem találok "érvrendszert" hogy törökgábort olvassak ..."

pedig érdemes követni... ha olvasni nem is... már hónapokban is lehet számolni azt a közeljövőt amikor lesütötött szemmel fog bulykálni és menekülni az emberek elől...

és a lelkiismeretfurdalás még a legenyhébb lefojása az "ügynek"

csak be ne agyga kulcsot idő előtt mint mikovec... sajnálom hogy nem érhette meg a fides mafia és a tejhatalmú kormányzó villámgyors szellemi-erkölcsi-fizikai méjrepülését...

nagyon sajnálom...

Megfigyelo 2012.10.03. 21:23:47

A regisztráció egy bukott rezsim kétségbeesett kísérlete a hatalom megtartására. Pedig, ha a bukott kormányokat nem lehet normálisan leváltani az urnáknál. akkor előbb-utóbb a guillotine jön...

korábban ulrike 2012.10.03. 21:23:57

@szamarhegy: Nem ugyan azt értjük konszolidáció alatt.

bioLarzen 2012.10.03. 21:24:02

@Herr SturmLikudnik:
"valahol szibériában egy hosszú vasútvonal szakasz iszonyatos emberáldozatok árán, de nyílegyenesen épült meg.

sztálin efftárs személyesen húzta meg a térképen a nyomvonalat és a mérnökök nem mertek egy centivel sem eltérni, hiába lett volna reális értelemszerűen eljárni"

Az anekdota szerint még azt a kis "pattanást" is beleépítették, ami azért keletkezett az amúgy nyílegyenes vonalon, mert a cár úgy fogta a vonalzót a vonal ünnepélyes berajzolásakor, hogy az egyik ujja kicsit belelógott a vonalba...

Mondom, anekdota.

bio

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2012.10.03. 21:25:41

@márta)):

"Nyugi, nyugi. Nem fognak kevesebben menni szavazni."

dehogynem, ez törvényszerű. ha valami automatikusan kijárt, mindig többen mennek, mintha körülményesebb lenne. hiába jön most hozzá egy talicskányi külföldi szavazat, a belföldi részvétel a régihez képest elkerülhetetlenül csökkenni fog, amin csak az változtatna, ha az elkötelezett szavazók lennének többségben a bizonytalanokhoz képest - ettől nagyon messze vagyunk

unionista (törölt) 2012.10.03. 21:26:15

@panelburzsuj:
na akkor ide figyeljél. az ellenzéki jelöltek a regisztrációs időszakban (ha lusták, akkor csak tavasszal, mert télen hideg van) egy pulttal kiállnak. (télen lehet menni a fűtött plázába)

kiáll a szocialista, liberális, zöld és haza és haladásos uniópárti jelölt, vagy egy stábtagja. esetleg párton kívüli lokálpatrióta civil. akit ezeket a formációk befogadnak. kerületenként max 5-6 ellenzéki. ott állnak a jegyző előtt a térre. ahová ugye a választani akaró népek mind odamennek. és azt mondják, hogy ha demokrata vagy, akkor töltsél ki egy kérdőívet. és a jelöltekre voksoljál. szerinted ki lenne a legjobb a kerületben.

ezt úgy hívják a jenkik, hogy primary election. csak ők ezt nagy tétre játsszák. sokkal több pénzzel, sokkal több kultúrával. ezt kell megcsinálni kicsiben. körzetenként mini előválasztást tartani. a regisztrációs időszakban. aminek a végén kiderül, hogy az adott kerületben melyik demokrata jelölt nyert. hány feliratkozó ajánlotta az A, B, C, D, E párt jelötjét.

egy párt akkor indul önállóan ha a megyék felében, a körzetek negyedében megnyeri az előválasztást, azaz van önálló jelöltje. akkor elindulhat egyedül is. mert ez a szabály. ha nem, akkor csatlakozik valamilyen pártszövetséghez.

tehát ha a zöldek 106 körzet negyedében egyéniben megverik a szocialistákat, akkor nyilván önállóan érdemes elindulniuk. ha meg nem, akkor meg nem. tehát így fair módon lehet különállni. és közben közös jelöltet indítani. és ezt az egészet a regisztráció segíti. mert arra a pártoknak muszáj előkampányt szervezni.

az utolsó két hétben bajnai gordont betolják. és ezzel az ellenzék elvben úgy nyomja le a jelenlegi kormányt, ahogyan kell. szerintem itt nem az a kérdés, hogy az ellenzék hogyan nyer. ahogy akarnak. úgy. tehát ha ehhez nincs tehetségük, akkor mihez van. ha karácsony gergő nem látja, hogy a kötelező regisztráció egy remek közvéleménykutatási lehetőséget teremt, akkor mégis mit vesz észre a politikából? erre csak rájön magától is. vagy dupla fenekű itt a kommunikáció. és tudják, hogy ezt végtelen könnyű lesz kihasználni. csak most ellene kampányolnak, hogy a végén a kormány vissza ne lépjen. még ezt is el tudom képzelni.

de a kérdés itt régen nem az hogy nyer az ellenzék. hanem az, hogy mit csinál a hatalommal. mi végre akar feles, kétharmados, négyötödös többséget.

menőmano 2012.10.03. 21:26:46

Hatalmas probléma, hogy nagyon sokan, nagyot "estek". S persze nem a felső tíz".
Tehát nem kell félni! Tömegek fogják regisztrálni magukat. Azok" akiket esetleg távol szeretnének tartani...........
Szerintem.

Lehetett volna másként is. S lett) szomorú valóság.

bioLarzen 2012.10.03. 21:27:06

@knausz: Egyszerűen nem vagyok hajlandó elhinni, hogy komolyan kérdezed.

bio

Lollle 2012.10.03. 21:27:12

@knausz: nem érted a lényeget, és valószínűleg soha nem is fogod.

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2012.10.03. 21:27:51

@bioLarzen: thx, de már ketten is korrigálták előtted, így jártál :)

aszekelyek 2012.10.03. 21:28:01

@Herr SturmLikudnik: látom alacsonyan vcan nagyon a kerítés...

harmincas 2012.10.03. 21:29:47

Szóval Török Gábor szerint a kormány nem félelmetes.

Kérdezd már meg a szerencsejátékgép-iparban dolgozókat, akiknek egyik napról a másikra elvették a megélhetését. Kérdezd meg a dohányboltosokat, akiknek szintén. Kérdezd meg a bankoknak vagy bankokban dolgozókat, akik jó ideje rettegnek az állásukért. Kérdezd meg a RENGETEG embert, akinek elvették a törvényben garantált magánnyugdíj-megtakarítását. Ez a kormány gátlástalan, életveszélyes banda.

HOL ÉLSZ TE, TÖRÖK GÁBOR, HOGY EZT MÉG MOST SEM VAGY HAJLANDÓ MEGLÁTNI?

biobender 2012.10.03. 21:31:51

@márta)): ja, de ha sokakakt kizarnak avalasztasbol es helyettuk a hataron tuliak dontenek, szerintednminfog tortenni? Hm?

G. Wolf 2012.10.03. 21:32:08

TG! Azért a politikába mindennek oka van... Nem érnek rá az Urak és az Asszonyok ott csak úgy unalmukban új törvényeket kitalálni.

"Az új intézményt ma sem látom a demokrácia és a szabad választás végének, inkább feleslegesnek és értelmetlennek gondolom." - azért szerintem ezt így nem önmagában kell nézni. Nem önmagában a demokrácia vége egy ilyen törvény tervezet (vagy lehet már törvény?), hanem inkább maguk a törvények sokasága (AB, új válaszót kerületek, stb stb stb) ami túlontúl egy irányba (Csak a Fidesz!) mutat. De persze mindez egyáltalán nem azt jelenti hogy a Fidesz nem leváltható következő választásokon, csak azt hogy sokkal nehezebb.

Ha az összes korábbi intézkedésuknél nem merült volna fel demokratikus visszalépés (és egyelőre ne visszaélésről beszéljünk) akkor ez belefér. De sok kicsi sokra megy.

Ha fordítva nézed meg, mi az eredménye, akkor látható hogy van olyan nézőpont (Fidesz, 2014) amiből nézve egyáltalán nem hülyeség és egyáltalán nem felesleges ez a törvény.

dr. Balta$ár 2012.10.03. 21:32:21

@harmincas: mostmár csak köpőcsésze a TG blog... ezér kapja a JÚDÁS pénzt, hogy az ellenvélemények itt csapóggyanak...

pedig a provokációja fordított hatást ér el...
a kollektív bölcsesség irányába, a pártok utáni rencer megoldása felé visz...

menőmano 2012.10.03. 21:33:13

"A tanulságok között említette, hogy Magyarország egy nemzetközi viszonyrendszer része, érdekeit csak azon belül érvényesítheti.

Tanulság az a régi igazság is - folytatta -, hogy "növeli, ki elfedi a bajt", s ha a pártok éveken át hamis világot vetítenek a választók elé, idővel azzal szembesülnek, hogy illúziókat kérnek rajtuk számon.

A krízis a volt kormányfő szerint arra is rámutatott, hogy megfelelő kontroll nélkül a politikusok előbb vagy utóbb saját érdekeiket kezdik el képviselni a közérdek helyett, ezért van szükség ellensúlyokra." ( Igen. Ő" a Bajnai Gordon, mondá) :))

*****************

Hát! Ja! Nem kell/kellene ilyen-olyan? módon menekülni egyetlen politikai erőnek sem. Mármint, hogy az esetlegesen megtévesztett szavazók, kinyilvánitják véleményüket. ott" a szavazófülkékben.
szerintem. ennnyyi.
:)

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.10.03. 21:34:01

@aszekelyek: Én olyanról is hallottam, hogy Pataky Attilát elrabolták az ufók, de aztán sajnos mégsem volt igaz.

Hallomás alapján nem szabad valóságot alakítani, ahhoz tudomás kell. Nem tudom, tudja-e, mi a különbség hallomás és tudomás közt.

Ellenérv, tessék:
Felértékeli a társadalom kisebb részét adó fanatikusok szavazatait.
Leértékeli a társadalom döntő többségét adó ingadozó (köztük tehát a racionálisan meggyőzhető) szavazók szavazatait.
Kizárja az adott időben történő események részvételt befolyásoló hatását. Gondoljon bele, 2006-ban a választásokat közvetlenül megelőző hetekben derült ki, hogy a PM visszatartja a költségvetési adatokat. Ha akkor lett volna regisztráció, akkor aki ezen felháborodva döntött volna úgy, hogy ezeket mégis le kell váltani, az nem szavazhatott volna.

Mellette szóló érv mi van?

Ja és ne hazudjon. Semmiféle tárgyalgatás nem volt, a javaslat vitája már le is zárult. Ott van az asztalon, hogy ezt kell megszavazni.

Megfigyelo 2012.10.03. 21:35:02

@dr. Balta$ár: A helyzet picit bonyolultabb. Akik 500 eFt bruttót, vagy pláne jóval afölött keresnek, különösen, ha van 2-3 kiskorú gyerekük, azok tényleg sokkal jobban élnek, mint 2,5 évvel ezelőtt -- erről szól az egykulcsos adó története. (2013-ban is csak a magasjövedelmúek adója fog tovább csökkenni.) Viszont a többség rosszabbul él -- és őket akarja a rezsim távoltartani az urnáktól...

panelburzsuj 2012.10.03. 21:35:52

@Kelma:

Továbbá áfacsalóknak, minimálbéres vállakozóknak és zsebbe fizetett dolgozóknak, vízfejközhivatalnokoknak, 260 felvételi pontos tanároknak, államsegélyen penészként kiviruló egyházaknak, hálapénzen nyaraló orvosoknak, jattból berúgó rendőröknek és még számtalan "érdekcsoportnak" túlzottan nagy súlya van...

Plusz a mindezt koronázó "politikai osztály" és közvetlen érdekköre.

Chigavera · http://pezsma.blog.hu/ 2012.10.03. 21:37:36

@Herr SturmLikudnik: Magam is pont erre a következtetésre jutottam :)) Bár azért szerintem vannak még itt tartalékok:

pezsma.blog.hu/2012/10/02/tartozkodo_kerelem_880

bioLarzen 2012.10.03. 21:37:45

@knausz: De, ha esetleg mégis komolyan gondoltad volna (a mai magyar politikai újságírás - ha jól tudom, te is újságíró lennél - általános színvonalát tekintve... akár elő is fordulhat.

Szóval: ugyebár, "technikailag" az sem korlátozza a szavazás szabadságát, ha azt írják elő, hogy csak az szavazhat aki lenyom 100 fekvőtámaszt. "Aki igazán komolyan gondolja a szavazáson való részvételt," - szólna az érv - "az kezdjen el edzeni, van X hónapja. Aki erre lusta, az nyilvánvalóan nem igazén elkötelezett!"

Vagy... ki szavazni akar, az vállalja, hogy kap két irtózatos pofont - és nem adja vissza. Hisz, egy pofon csak úló fájdalmat okoz, max egy egész kis arcdaganatot, ami pár nap múlva már nem is érződik/látszik... A választás iránti elkötelezettségbe és a demkratikus jog gyakorlásának igényébe csak belefér ennyi kis fájdalom...

Aztán, lássuk csak... Lehetne az is, hogy csak Viktor és Viktória nevű állampolgárok szavazhatnak. Magyarországon szabadon lehet nevet változtatni, aki még erre sem képes csak azért, hogy szavazhasson, az tuti nem is akar igazán szavazni, nem megfontolt... Ha meg nem tetszik neki a név, a szavazás után legfeljebb visszaváltoztatja.

Ötletem van még jópár, hidd el, az "aki elég komolyan gondolja a szavazást, ennyit megtehet" kaptafára.

bio

Megfigyelo 2012.10.03. 21:40:13

@bariga: Sajnos ebben az őrületben van rendszer. Az alacsonystátusú választópolgár, aki a NER rendszer vesztese, nem nagy valószínűséggel szánja el magát, hogy sorbanálljon a jegyzőnél, hogy regisztráljon... Egy protesztszavazat leadása még épp kitelne tőle...

dr. Balta$ár 2012.10.03. 21:41:03

@Megfigyelo: "sokkal jobban élnek, mint 2,5 évvel ezelőtt akik... 500 eFt bruttót... különösen, ha van 2-3 kiskorú gyerekük"

:)))) hihihi...

meg
HA nem járnak hivatalokba
HA nincs dolguk jogszabájokkal
HA ojan szakmában dolgoznak ami nem szűnhet meg egyiknapról a másikra
HA vagy a gazdaság álapota miatt nincs kockázatuk
HA a jókormányzás jogszabájok nem veszéjeztetik
HA az uccán át tuggyák ugrálni a sok szerencsétlen éhezőt
HA nem mozdulnak ki boltba...
HA minden rokonuk ugyanígy él
HA a nyugger roki rokonaikat el tuggyák tartani
HA ki tudnak járni bankolni határon túlra...
HA épp nem betexenek meg...
HA épp nem rabolják/ölik/törik be valamijüket
HA épp nem viszi el a házukat a szenny vagy vmi kata strófa
HA épp ismernek valakit a bölcsi/isi/egyetemi felvételinél
HA épp van ismerősük a hatóságoknál
HA ...
...

ha ha ha ha ...

aszekelyek 2012.10.03. 21:41:04

@korábban ulrike: számukra? nem Magyarország számára? De tényleg, ön szerint "számukra" kik szavaznának teoretikusan rosszul ? Honnan lehet azt most tudni ? Eltántoríthatja őket az, hogy regisztrálni köllene , a rosszul szavazástól ? Ugyan hogyan ?

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2012.10.03. 21:41:58

@rockjano:

attól, hogy pölö beemeled az alkotmányba, hogy holnaptól tarkón lőhető minden bérdroid, még nem lesz törvényes, mert van egy sor fránya nemzetközi tételes és "puha" szabály ami tiltja

a regisztrációval kapcsolatban van egy marék nemzetközi szabály és ajánlás, mely kiköti, hogy ilyesmi csak akkor okés, ha nem tartalmaz indokolatlan akadályokat, nem korlátozza a választójog általánosságának érvényesülését. ezt ráadásul kontextusfüggően nézik, milyen volt a megelőző rendszer, milyen helyzet, egyéb alkotmányos érdek indokolja ilyesmi bevezetését stb.

a finessz pechére se az EBESZ, se Strassbourg nem hatódik meg a botcsinálta magyarázatoktól és bizony a választójog minél nagyobb általánossága a fix mániájuk, kissé már túlzóan is, de ez nem kívánságműsor - kereten belül lehet trükközni, kereten kívül érvénytelen eredmény - nem olyan régen volt a narancsos forradalom ukrajnában, nem tanultak belőle a fijugg. hiába variálta agyon ott a rendszert és az urnák tartalmát a régi rezsim, pont ezáltal vált se perc alatt semmissé a "győzelmük" (hogy aztán az utódok milyen balféknek bizonyultak, más téma)

Kelma 2012.10.03. 21:43:34

@panelburzsuj: Nem. Nincsen, mert sokkal kevesebben vannak. Relatíve persze sokan vannak, sokkal többen,mint kellene, de ahhoz kevesen, hogy választást döntsenek el.

márta)) 2012.10.03. 21:44:11

@Herr SturmLikudnik:

Van még idő! El fognak menni, többen mint azt nagyon sokan gondolják. Ebben szinte biztos vagyok.
Emlékezni fogok a kommentemre, s kiderül, az idő kit/kiket igazol.
:(

Lollle 2012.10.03. 21:45:30

@knausz: hát elég félelmetes gondolat, hogy csupa ilyen tudatos hülye pi@csa döntsön az ország sorsáról, mint te.
nincs olyan, hogy helyes döntés. a fidesz morális határokat feszeget.

rockjano 2012.10.03. 21:46:59

@Herr SturmLikudnik: Ok de ha már bent va az alkotmányban?? és azt csak 2/3-al lehet módosítani???

És nem lesz 2/3-a a következő hatalomnak???? Akkor hogyan???

Mi van ha egy hatalom nem engedelmeskedik az ALKOTMÁNYNAK???

Nem tartja be???? Az a gond hogy ezt a hatalmat csak alkotmányon kívül lehet felszámolni... és ez nagyon gáz....

bioLarzen 2012.10.03. 21:47:19

@knausz: Azt hiszem, te tökéletesen félreértelmezed a "szabad választás" fogalmát. Az, kérlek, azt jelentui, hogy egyetlen szavazatom van, és azt úgy használom fel, ahogy én akarom - és ebben semmi, de semmi nem korlátozhat, különben nem demokratikus a választás.

Az alkotmány a szabad választást garantálja nekem, nem a "szabad és megfontolt" választást. Ha akarom, pénzfeldobással döntöm el, kire szavazok. Ha akarom, arra, aki előbb következik az ABC-ben. Ha akarom, arra, amelyiket a szomszéd javasolja. És ez mind ÉRVÉNYES és jogilag megkérdőjelezhetetlen szavazat - tehát, egyetlen demokratikus kormánynak sincs joga ebben engem korlátozni. Amennyiben tehát a kormány ki akarja zárni a szavazásból azokat, aki nem "megfontoltan" szavaznának, akkor a demokráciát sértik. Nekem, kérem jogom van az utolsó pillanatban eldönteni, akarok-e szavazni vagy sem. Nekem akkor is visszavonhatatlan és (ilyen szempontból) korlátozhatatlan választói jogom van, ha egész a választás délutánjáig meg vagyok győződve róla, hogy nem fogok elmenni - tehát nem regisztrálok, mert akkor meg minek.

Hogy az volna a kívánatos, ha minél több ember szavazna megfontoltan? Ja, kérem, az egy másik tészta. Akkor tessenek úgy politizálni, hogy az embernek kedve legyen érdeklődni iránta. Akkor tessenek úgy kommunikálni, hogy megtudhassuk, ki mit akar.

Tudod, ha nem akarom, hogy a gyerek AIDS-es legyen, akkor tehetem azt is, hogy felvilágosítom, odafigyelek rá és igyekszem gondoskodni, hogy okosan tudjon dönteni.

No és, persze tehetem azt is, hogy eltiltom a szextől.

Neked melyik megoldás a szimpatikusabb?

bio

Chigavera · http://pezsma.blog.hu/ 2012.10.03. 21:47:38

@dr. Balta$ár: Szerintem az események egyszerűen kikerültek a TG-féle kommunikáció által kezelhető rádiuszból. A finom bokaösszekoccintást vagy akasztást még jóindulatúan be lehet nézni: a bíró megteheti, hogy nem fúj büntetőtt. De ha valaki belebasz egy jégcsákányt az ellenfél tarkójába, és annál fogva lehúzza a pályáról, ott már necces olyan érveléssel előállni, hogy nem túl elegáns, hogy nem steril eszközt használt, de azért ez még nem sérti a futball szellemét.

A fiúk túllelkesedték azt a szintet, ahol még hiteles védelmet tudna nekik nyújtani. Így meg csak húzzák egymást egyre lejjebb.

aszekelyek 2012.10.03. 21:47:58

@szoja122: az lebnne a lényeg, hogy mit kaffogtak neked az utolsó pillanatokban ? nem szójácska, nagyon nem. Bár szerették ezt a dolgot a két forduló között..., ezekre jól kihasználni. Aki odáig nem szerzett elég bizonyosságot, ott esetleg jóvátehetetlen hazugságra szavaz. Ahogy a ferink és a vizitdíj esete is példázta de a megyós menetben is a két választás közt dobtak be olyan aljasságokat, amik megfordították az eredményt. Ami nagyon szoros is volt egyébként.

Robinzon Kurzor 2012.10.03. 21:48:03

"Az új intézményt ma sem látom a demokrácia és a szabad választás végének, inkább feleslegesnek és értelmetlennek gondolom."

Ez tényleg erős mondat.
Sőt, árulkodó.

Értem én, hogy az elemzéseid nem értékválasztások, és nem erkölcsi szempontból vagy a saját ízlésed szerint, hanem a politika saját logikája szerint próbálsz elemezni.

De ha már egy ilyen mondat erejéig mégis csak értékekről (demokrácia) ejtesz szót, akkor egyszerűen nem értem, hogy miért nem lehet leírni azt az egyértelmű, senki által érdemben nem vitatott tényt, hogy a regisztráció a választójog gyakorlásának (jelenlegi megvalósulásához képesti) korlátozása, amely korlátozás súlyossága az eljárási szabályok és a megvalósítás gyakorlata (hány órát kell sorban állni az okmányirodában) alapján értékelhető ténylegesen.

Ha valaki egy túlzó ellenérv cáfolatával próbál meg érvelni, az bizony legbelül érzi, hogy nincs igaza ... hiszen akkor a valódi érvekkel foglalkozna.

panelburzsuj 2012.10.03. 21:48:24

@unionista:

Azt én is egyértelműnek látom, hogy "játékszabályelemzési" alapon még soha nem volt ekkora sansz egy teljes váltásra.

Szóval ha nem egy-két nappal, hanem pár hónappal a választásások előtt tényleg szilárdan rögzül, hogy egyfordulós, érvényességi küszöb nélküli választáson fogunk dönteni, akkor csakis az ellenzék primitívségén/töketlenségén fog múlni, ha egy 20 % körüli elfogadottságú kormánypártot nem tud akár maradék nyom nélkül kiseprűzni.

cincinnatus 2012.10.03. 21:51:35

Török Gábort egyre inkább fenyeget egy dolog: gondolkodóba estem, hogy visszavonjam a lájkom. Kezdeti lelkesedésem után egyre idegesítőbb a naivitás, eufémizmus a kormánnyal kapcsolatban. Lassan úgy olvasom, mint a Magyar Nemzetet...:)))

aszekelyek 2012.10.03. 21:55:16

Kedves Gábor! Ami azt illeti , szeretni a húst , halat , zöldséget, édességet , szerzőket , művészeket , a napfelkeltét , ilyesmit szoktak az emberek. :) Az egy érzelmi viszonyulás ugyanis.

Amióta kiejtette a száján az első kormánypárti , hogy regisztráció , azóta harsogó érzelmi ellenpropaganda , ellene hangolás folyik. Leginkább az üres fajtából. Egyrészt , nem kóstoltak még olyat , ergo nem tudhatják , hogy szeretik-e. Se nem láttak , hallottak.

Mielőtt még a részletei tervezetéről el kezdtek volna beszélni a kormányoldalról , el volt Döntve az ellenzékben , hogy az fujj. Miről beszélünk ?

panelburzsuj 2012.10.03. 21:56:39

@Kelma:

Pártokat és jelölteket döntenek el. Még mielőtt bármit is látnál belőlük a színpadon.

Ismersz legalább néhány "pártalapszervezetet"? Ha nem is belülről, de legalább olyan távolságból, hogy a tagságukat fölismerd?

dr. Balta$ár 2012.10.03. 21:57:22

@cincinnatus: hogyan lehetne kevésbé hitvány?

már az MLSZ elnöki tanácsának elnöke...
felsz*pta magát... minek báncs a fidest?

Pipas 2012.10.03. 21:57:22

@bioLarzen: "Az, kérlek, azt jelentui, hogy egyetlen szavazatom van, és azt úgy használom fel, ahogy én akarom - és ebben semmi, de semmi nem korlátozhat, különben nem demokratikus a választás."

Nem, nem korlátozhat semmi, de semmi az ég világon. Kivéve, ha túl fiatal vagy, vagy eltiltottak a közügyek gyakorlásától. Vagy ha nem igazolod magad a választáskor... vagy ha nem a megfelelő időpontban mész a szavazóhelyre... vagy ha nem a számodra kijelölt szavazóhelyre mész.

Igazad van, egy demokráciában semmi, de semmi nem korlátozhat a szavazásban, nagyon helyes. Aggódjunk együtt, vége a demokráciának!

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2012.10.03. 21:59:09

@rockjano: az alkotmány nem áll a nemzetközi szerződések fölött, ha azokkal ellentétes szabályozás marad benne, akkor az hallgatólagos beleegyezés híján támadható

egyszerű példa:

1.) alkotmányba öntöd egyoldalúan, hogy te vagy a király, oszt jónapot
2.) mivel ez ellenkezik az ország érvényes szerződéseivel, a külföld ezt nem köteles elismerni
3.) ha ez nem is érdeke, nem is fog, akár elkobozhatja külföldi érdekeltségeidet, kitilthat, letartóztathat, egyenest azt antikirályista ellenzékedet kezdi full támogatni stb

a fehérorosz elnök és klikkje ebben a fázisban van, EU-n belül zárolták számláit és lesittelik ahogy betenné lábát

mivel mi alaposan benne vagyunk a nato térségben, a "haldokló" nyugat a közeljövőben nem fog itt megtűrni mini-lukasenkókat

unionista (törölt) 2012.10.03. 21:59:50

@kolbászoszsömle:
ebben az egy kérdésben (de csak ebben az egyben) töröknek tökéletesen igaza van. azért, mert ez szimplán politikai természetű kérdés. török általában véve össze-vissza beszél. de ha én politikus lennék kifejezetten örülnék, hogy a választókörzetben lesz egy vagy néhány pont, ahová a teljes lakosságot egy birka pásztor odatereli. mert én a kerületnek pont arra a pontjára állnék. szórólapokkal, kérdőívekkel, pom pom lányokkal, stb. te feliratkozó gyere csak ide. válasszad ki, hogy melyik ellenzéki legyen a kerület első polgára. én, vagy ez a másik derék szocialista, vagy a liberális, vagy a zöld, vagy én az uniópárti. vagy civil. döntsd el, vagy ha nem tudod, akkor kapsz egy borítékot, benne egy ellenzéki ajánlószelvénnyel. és azt majd postázd el az el demokrata választási központba.

na most én nem akarok politikus lenni a világnak (és török gábornak) nagy szerencséjére. de erre nem olyan nehéz rájönni. hogy itt a választási időszakban egy amerikai típusú előkampányt kell szervezni.

aztán lehet, hogy a faluba ki kell menni. és a jelölteknek marika nénit kézenfogva be kell vinni a teleházba. azért, hogy ott ügyfélkaput nyissanak neki. de akkor majd elvégzi a hivatali apparátus. mert ők is nagyon fognak örülni a kormány remek ötletének. lehet, hogy mesterházy attilának fel kell emelni a seggét. azért, hogy csókoljon kezet a mamiknak. abban igazad van, hogy ez a polgárságnak macera. de a politikusoknak lehetőség, hogy választókkal személyesen találkozzanak.

mert ugye jóska ilyenkor azt mondja, hogy mesterházy vagy schiffer elvtárs. az van minálunk itten, hogy. és akkor fülelni kell ám. mert ez a demokrácia. hogy hugyos józsi véleménye is számít. súlyozni kell ezeket persze. tudni kell, hogy mit osszál el kettővel, és ki vagy mi az, ami duplán számít. de mindenkit meg kell hallgatni egyesével.

az ellenzék a semmivel nem nyerhet. de bármit csinál, akkor szinte biztos befutó. szinte bármilyen kampánnyal. azért, mert orbán egy béna kacsa. és bele se nagyon kell rúgni, mert magától eldől.

Megfigyelo 2012.10.03. 22:04:00

@dr. Balta$ár: Ez mind igaz. De havi egy-kétszázezer plusz nagyon sokat jelent annak, akinek hirtelen ennyivel több jutott..

aszekelyek 2012.10.03. 22:04:40

@Kelma: és ? Mit kell ehhez szólni? Minden párt kialakítja és már meg is tette az inaktívakkal kapcsolatos álláspontját. A nyugdíjasokkal is. Minden társadalmi csoporttal. Mondasz is valamit?

dr. Balta$ár 2012.10.03. 22:05:14

@Megfigyelo: hát HA nem jön be több HA... mert akkor b@szHAttya...

márta)) 2012.10.03. 22:06:45

Az új választási törvény-tervezetben előírt regisztráció intézményét próbálta védeni Kósa Lajos, a Fidesz alelnöke a jogi karon tartott beszélgetésen Karácsony Gergellyel, az LMP politikusával szemben, kevés sikerrel. Kósától ezúttal sem futotta többre, mint az unásig ismert és sokszorosan megcáfolt érvek szajkózása."

www.stop.hu/belfold/kosa-szerint-valasztasi-csalassal-nyertek-a-szocialistak-2002-ben/1088296/

Karácsony Gergely első nekifutásra inkább azt kifogásolta, hogy a Fidesz a széles társadalmi vita és kompromisszum-keresés helyett a pártérdekei által diktált, manipulált törvényalkotási módot választotta.

Hozzátette: az új rendszer eddig megismert elemei között az egyetlen összetartó erő a Fidesz önös érdeke.

Ezeket a megjegyzéseket Kósa lényegében válaszra sem méltatta, majd megjegyezte: pocskondiázni maga is tudja vitapartnerét. Utóbbit bizonyítva gyorsan le is hülyézte az LMP-t."

Karácsony Gergely sokadszorra is feltett kérdésére, miszerint a külföldön élők esetében szükséges regisztráció intézményét miért kell a magyarországi lakosokra is kiterjeszteni, Kósa Lajos következetesen nem válaszolt. Miként arra sem, miért lenne könnyebb az új rendszer, mint a korábbi, amikor csak be kellett sétálni a szavazókörbe és ikszelni.

Okosabbak megint csak nem lettünk, és kezdjük unni Kósa Lajos szenvedő ábrázatát is, amikor a védhetetlent próbálja védeni."

www.stop.hu/belfold/kosa-szerint-valasztasi-csalassal-nyertek-a-szocialistak-2002-ben/1088296/

Most nem tudom, nem lenne esetleg jobb", a világos, egyenes beszéd, mint inkább a támadás?
hm?

aszekelyek 2012.10.03. 22:07:07

@Counter: kőbányán
történt és ez tény. Igen szégyenletes tény. Szocik, naná...

graycivil 2012.10.03. 22:09:23

Mondjuk ki: Ez a regisztráció tul'képpen LISTÁZÁS, amelyet csak az információ birtokosa - a FYDESZ-kormány - tud fel(ki)használni.

A választói körzetek kialakítása, a korábbi választási eredmények, arányok ismerete, és a regisztráció adatai együtt tökéletesen alkalmasak a "rosszhiszemű belterjes információra épülő választásbefolyásolás" tényállásának megvalósítására.

Különben valóban igaz: A regisztráció ilyetén tervezete maximálisan egy "rettegő kormány" szindrómát ábrázol tökéletes formában.

RSteve 2012.10.03. 22:09:41

Kedves Gábor!

"Az új intézményt ma sem látom a demokrácia és a szabad választás végének, inkább feleslegesnek és értelmetlennek gondolom."

"A regisztráció intézményét egyelőre nem szeretik a választók."

Már egy jó ideje teljesen hiteltelen bértolnokká váltál Te is. Sajnos. Hogy vagy képes még ezek után is így írni erről. Hogy lehet bármivel is megmagyarázni hogy a világon egyetlen hely lesz szeretet hazánk ahol évekkel a választás előtt kell regisztrálni nehezebb módon mint egy külföldön élő magát magyarnak valló egyénnek.

Menj meccset nézni Vikivel. Eladtad magad Te is ezeknek a semmit érőknek. Ennyit érsz. Egy nulla vagy.

Kelma 2012.10.03. 22:10:52

@panelburzsuj: Az lehet, hogy a pártokat ők csinálják, de mire mennek a pártjaikkal, ha csak a saját rétegük szavaz rá. A tömeg meg nem. A szavazat darabra megy. A "demokrácia" alapja ugye, hogy egy darab vagy 10000 darab szavazat ugyanúgy 1 vagy 10000, akárki is szavazott. Pont ez zavarja őket, szeretnék kicsit súlyozni a dolgot. Elég macera kivacakolni azt, hogy nekik megfelelő szervezetek alakuljanak. Ne kelljen már nyalni a számukra teljesen lényegtelen rétegeknek is, csak hogy meglegyen a többség. Sokkal egyszerűbb kirekeszteni őket.

aszekelyek 2012.10.03. 22:11:10

@Counter: hazudik valaki? Ön. Volt vita. Már lezárult. Mondom volt erről vita. Sarat meg kenje magára inkább. ha van mázlija, jó a köszvényére...
Szerintem senkit nem értékel le vagy fel. Mindenki úgy szavaz , ahogy ő azt tenni óhajtja. Senkit nem zár ki semmiből. Van egy adott időpont , ameddig szabadon dönthet. Az eddig is volt.

márta)) 2012.10.03. 22:11:54

Bocsánat!

Aki esetleg még nem tudta. "választási csalással nyertek a szocialisták".
Hát! Ez nekem, de azt hisze sokaknak, ÚJ!

Tessék mondani? Mi lesz még? s mi lesz a választásokon?
Mert "én nem tudom". Elképesztő.
hm??

graycivil 2012.10.03. 22:17:29

@aszekelyek: Téged inkább "átadlak" Hoplitának vagy JJulienak, mert ők könnyebben "találnak szavakat" arra, ahogy te itt "bérvéded" Kedves Vezetőd "talajmenti szellemi akciózását".

panelburzsuj 2012.10.03. 22:18:52

@Kelma:

Akkor egyszerűbben mondom: ebben az országban "csak" az összességnek lenne érdeke, hogy szabálykövetés, kiszámíthatóság, rend legyen. A jelenlegi "eliteknek" - falusi polgármestertől a pályázati táskás emberen keresztül a minisztériumi főosztályvezetőig, a "beszállítók" hadáig viszont személy szerint kevesen járnának jobban - legalábbis rövid távon.

Túl sok az ebül szerzett jószág és járandóság.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.10.03. 22:19:58

@aszekelyek: Ha ez tény, bizonyára van róla valahol említés a kommentjén kívül is.
(Pataky Attilát is elrabolták az ufók. Ez tény. Tény. Nagyon tény. Persze, zacis maffiózó, gyalázat. De tény.)

Vita nem volt, a javaslatot benyújtották, beszéltek róla a Parlamentben valamikor éjjel és befejezték. Ez tartalmilag nem vita, ez egy vitának nevezett jogintézmény.

"hanem odatennék az asztalra, hogy tessék, ezt kell megszavazni" - mint mindenki láthatta, ez történt. Miért hazudja le a csillagot az égről?

Egy kis általános iskolai matematika következik:

Természetesen a regisztráció azzal, hogy a nem regisztrálók szavazatának az értéke pontosan 0 lesz, megnöveli a regisztrálók szavazatának a súlyát, hiszen a torta ugyanaz marad (a négyévi kormányzás), csak kevesebb szeletre vágjuk.
Az könnyen belátható, hogy a nem regisztrálók között szinte nem lesz elkötelezett pártválasztó, ún. "fanatikus". Ezek kivétel nélkül a regisztrálók között lesznek.
Ha van egymillió ilyen szavazó, akkor relatív súlyúk 8 millió szavazóhoz képest: 1:8.
Ha csak egymillió ember nem regisztrál, a fanatikusok súlya 1:7-re javul, tehát a regisztráció intézménye felértékelte a szavazatukat.

etwas kultur muss sein 2012.10.03. 22:20:52

Aszekelyek, kurvára tudlak irigyelni. Bármit is tesz éppen fidesz kormányunk, te mindig maximálisan elégedett vagy vele. Bazdmeg, nekem mikor lesz olyan szerencsém, hogy a kormány minden kívánságom teljesíti? Nem vagy te egy kicsit megzakkanva?

dzsugasvili 2012.10.03. 22:20:58

Mindenki azt ír a blogján, amit akar, de ezen beröhögtem. Még hogy "béna". Persze majd ha az ellenzéki képviselőket letartóztatják, az "faragatlanság" lesz, ha az ÁFÁ-t 39%-ra emelik, az "arcátlanság", amikor pedig a kivégzések kezdődnek majd, az pedig nyilván "erősen megkérdőjelezhető, sőt vitatható". Zseniális csűrés és csavarás.

Roppant kíváncsi volnék, hogy Gábor így ad-e tanácsot is az ügyfeleinek? Attól tartok, ha igen, akkor nem sokra mennek vele.

unionista (törölt) 2012.10.03. 22:21:21

@panelburzsuj:
mindegy, hogy mi a szabály. demokrata előválasztást kell tartani. ezt egy tóth zoltán nevű "választási szakértő" a mainstream médiában nagyjából akkor mondta be, amikor karácsony gergő perverz koalícióról beszélt. lehet, hogy nem pont azt, amiről regélek. mert csak a szalagcímeket szoktam elolvasni. de mindjárt megkeresem.

De hová tűnt Columbo felesége? 2012.10.03. 22:22:11

@knausz:

Többen reagáltak már kommentedre - én is csak ezt mondhatom: bocsánat, de azt javaslom, fuss neki újra e témának és gondolkodj el rajta egy kicsit.

"- az szavaz, aki követi az eseményeket és nem az, aki éppen odatéved."

Biztos vagy ebben?
Igen sok szavazó "hívő szavazó" (akit semmilyen érv nem hat meg, kár is követnie az eseményeket), másrészt ismerek büszke mszp és fidesz szavazókat, akiknek egy piros postai csekk kitöltése is erős stresszt jelent.
Nos, pont ez a két halmaz lenne az, akik e szavazati rendszerben a tehetetlenségi nyomatékot képviselik - ha valakik, akkor teoretikusan leginkább ők lennének ebből az egészből kiszűrendők - de pont ők azok, akik tuttira regisztrálni fognak.

"Aki azt mondja demokráciával nem egyeztethető össze, attól kérdezném: - Mitől antidemokratikus?"

Erre igen egyszerű a válasz.

A regisztráció nem tiltja meg, hogy szavazz, csak puszta léte okán feltételhez köti - khm...egy állampolgári alapjogot.
Kérdezem: miért is?
Miért kell regisztráltatni egy olyan jogot, (ti, hogy titkosan, név nélkül szavazhass) amivel eddig már hatszor éltél, ha akartál, mindenféle előregisztráció nélkül?
A mostani kormány megalakulása is egy regisztráció nélküli szavazás eredménye.
Kérdezem: most miért is kell másként?

Egy választás demokratikussága azon is múlik, hogy milyen felhatalmazás áll mögötte, mekkora a győztes legitimitása (a fidesz most 2/3-ot hazudik nekünk).
A résztvevők számának - akár csak indirekt módon való - korlátozása pont a legitimitás ellen hat, ergo kvázi hatásában antidemokratikus.
(Meg kell adni az esélyt arra, hogy minden, törvény szerint szavazásra jogosult szavazhasson akkor is, ha az utolsó félórában döntötte el, kire voksol, illetve, hogy voksol-e egyáltalán. Ezt lehet úgy is, ha a szavazás napján, helyben kérheti regisztrálását.)

A regisztráció szükségességét szerintem semmilyen érv sem támasztja alá. Hiába írja Török Gábor, hogy:
"Lehetett volna jól kigondolt érvrendszert találni és tudatosan használni..."

Ugyan! Lehetett volna? Akkor miért nem találták meg? Pláne, hogy Kósa 5 éve már beszélt ilyesmiről...azért nincs mögötte konzisztens és védhető érvrendszer, mert ilyen nem létezik.

Hazánkban igen pontos lakónyilvántartás van, több személyazonosító létezik, a mondjuk amerikaihoz képest nem mobil a lakosság, általános regisztrációra (nem lakhelyváltozás miatt bejelentkezésre) ergo semmi szükség, ráadásul az előzetes regisztrálással nem a tudatos szavazók tábora nő, hanem a bigott pártelfogultsággal rendelkezők aránya emelkedik.Tényleg ezt akarjuk?

Azok, akik a választás utolsó órájában döntenek, kire voksolnak (regisztráció nélkül ugye nem szavazhatnának) - de az ő szavazataik semmivel sem gyengébbek, semmivel sem érnek kevesebbet azokénál, akik büszke mellel, már az első lehetséges napon személyesen regisztrálnak (és azt hiszik, tudatosságuk okán ők jobb szavazók, mint azok, akik TUDATOSAN nem találnak maguknak pártot, akire voksolnának és esetleg végül protest szavaznak).

Másrészt: relativizál, hogy csak a külhöni magyarok regisztrálhatnak levélben. Micsoda egy agymenés ez? Nem elég, hogy számukra ez nem közvetlenül saját bőrre megy, még könnyebben regisztrálhatnak is?

Ha okvetlenül akarjuk a regisztráció intézményét, akkor magyarországi magyar állampolgárok számára ezt kétféleképpen tartom eflogadhatónak:
1.
a szavazáson való részvételt regisztrálni a személyazonosság és lakcím igazolásával a választás zárásáig lehet, a szavazókörben. De ugye gyakorlatilag majdnem ez történt eddig, hiszen aki megjelent, annak alá kellett írnia azt a már kész névsorban.
2.
a manyup-nyilatkozatok mintájára (ill. logikája alapján) csak azoknak kellene regisztráltatni magukat, akik NEM KÍVÁNNAK élni alapesetben már meglévő szavazati jogukkal - őket egyszerűen ki kellene húzni a MÁR LÉTEZŐ névsorból: kiábrándultak, a dönteni nem tudók, az esenményeket nem követők, akik úgyse mennének el, satöbbi, satöbbi...
Vélhetően sokkal kevesebben lennének az így regisztrálók (így volt ez a manyup nyilatkozatoknál is, mintegy 103ezren mentek el nemet mondani).

Ha esetleg van egyetlen félkézláb érved a regisztráció szükségessége mellett, akkor kérlek, légy szíves, tedd közzé, valóban érdekelne... Köszönöm!

Kelma 2012.10.03. 22:22:15

@aszekelyek: Biztos, hogy nekem akartál válaszolni? Elég értelmezhetetlen, amit írtál. Legalábbis nincs sok köze a bejegyzéshez...

bioLarzen 2012.10.03. 22:23:04

@Pipas: "Nem, nem korlátozhat semmi, de semmi az ég világon. Kivéve, ha túl fiatal vagy, vagy eltiltottak a közügyek gyakorlásától. Vagy ha nem igazolod magad a választáskor... vagy ha nem a megfelelő időpontban mész a szavazóhelyre... vagy ha nem a számodra kijelölt szavazóhelyre mész."

Persze, meg ha meghaltam. Vagy ha egy kutya vagyok. Vagy asztal.

bio

Pipas 2012.10.03. 22:24:18

@bioLarzen: Ezek is jók, ezek nem is jutottak eszembe. :)))

márta)) 2012.10.03. 22:24:45

Adatvédelmi aggályokat vetett fel a levélben való regisztráció terve"

atv.hu/cikk/20121003_adatvedelmi_aggalyokat_vetett_fel_a_levelben_valo_regisztracio_terve

Hát! ez valóban "teljes káosz".
:)

bioLarzen 2012.10.03. 22:27:06

@Herr SturmLikudnik: Igazából nem korrekció akart lenni, hanem kiegészítés - de ja, így jártam :)

bio

panelburzsuj 2012.10.03. 22:29:49

@unionista:

Azért nem mindegy a szabály, mert több fordulónál nincs előválasztási kényszer. Pontosabban: ott az első forduló tölti be az előválasztás szerepét.

dobzse.laci 2012.10.03. 22:30:04

Ööööö....
Ez mind szép és jó, hogy ilyen intenzíven rágjuk a regisztrációs gumicsontot, de senkinek nem b*ssza a csőrét a levélben SZAVAZÁS?

Ugyanis abból lesz a következő 2/3, nem a regisztrációban.
Már megint beetettek egy fél országot.
A nagy hörgés közepette a regisztrációból ki is tolathatnak, mert ők figyelnek az istenadta véleményére.
De a nagy tuti bennmarad.

etwas kultur muss sein 2012.10.03. 22:31:09

Török Gáborhoz:

" Az új intézményt ma sem látom a demokrácia és a szabad választás végének"

"A regisztráció intézményét egyelőre nem szeretik a választók. A Medián adatai szerint a lakosság 80 százaléka ellenzi, köztük a fideszesek 51 százaléka is."

Adott egy párt, ami elsöprő többséggel nyerte meg az előző választást. Mondhatni, tényleg a többség akarata érvényesül azáltal, hogy ők vannak kormányon. Na, ez a párt gondol egyet és rendre olyan intézkedéseket hoz, olyan módon változtatja meg a demokratikus választások szabályait (tehát, aminek önmaga is köszönheti a győzelmet), amit a társadalom többsége (tehát, akik hatalomra juttatták a fideszt) ellenez. Mégis mi ez, ha nem a demokrácia vége (felé vezető egyenes út)?

Mondjuk kár a szócséplésért, a lényeg továbbra is ez marad:

"Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel."

Exminden 2012.10.03. 22:32:58

Csak a posztot olvastam, a kommenteket nem, elnézést, ha valaki már mondta és elnézést, hogy kissé felidegelődtem azon, hogy valaki képes ezt védeni. Nem, nem! Török Gábor, bszki, nem! Nem tud mindenki elmenni a postára. És regisztrálni sem tud mindenki elmenni. Én el tudok és el is fogok, mert Budapesten lakom és mert hála istennek olyan munkahelyem van, ahol elfogadják, hogy néha munkaidőben kell intéznem a saját ügyeimet (pl. nyugdíjpénztári nyilatkozás), vagy legalább kivehetek szabadságot ilyen marhaságok elintézésére, amit a zemberek kormánya miatt kénytelen vagyok. De mit csinál a tanyán élő? Mit csinálhat az, aki egy olyan faluban lakik, ahol nemhogy okmányiroda nincs félnapi járáson belül, de még posta sem? Vagy akit azonnal elbocsátanak, ha öt percet késik a gályáról? És a mozgássérült sem tud elmenni! És ha Mari néninek nincs otthon internettye, és tanyán él és még mozgássérült is? Előzetes regisztráció? Miért? Magyarországon ezzel megszűnt az általános választójog, ez van. Oszt magyarázod, hogy ájjj, csak béna a kommunikáció. Idióta.

jjulie 2012.10.03. 22:35:21

tökmindegy

a seggszájú felcsuti sántakutya és a pártja már megbukott

unionista (törölt) 2012.10.03. 22:37:48

atv.hu/cikk/20120216_laszlo_robert_es_toth_zoltan
tóth zoltán azt mondja, hogy előválasztás kell. a political capital meg azt, hogy lehetne mindenhol közös jelölt. de nem kell közös lista. a riporternő elmondja, hogy ez nagyon klassz. csak vissza lehet ezzel élni. mert mi van ha a kormánypártiak direkt "rossz" jelöltre voksolnak. a szakértők arra nem jönnek rá, hogy egyrészt a kormány, és nem a kormánypárti szavazó a bunkó. másrészt ha az előválasztás eredménye kétséges, akkor még mindig ott a reprezentatív felmérés lehetősége.

szerintem nyilván ezt kell csinálni. ha regisztráció van, akkor meg pláne. akkor a feliratkozási előkampány egy előválasztási kampány is egyben. ahol kiválasztják a "demokraták" a közös jelölteket. és az előválasztások eredménye majd eldönti, hogy hány párt indulhat külön, és kiknek kell szövetséget kötniük.

De hová tűnt Columbo felesége? 2012.10.03. 22:41:39

@aszekelyek:

Gondolatkísérlet a kedves vevőről, a boltosról és a jégkrémről...

A bolt előtt még nem tudod, hogy veszel-e jégkrémet (narancsos?, szegfűs?, zöldmoszatos?, stb...) de ezt amúgy is a bolt előtt, kint kell regisztrálnod (korábban, mert a boltos így dönt).

Nem regisztrálsz, mert bár van rá pénzed, akkor éppen nincs kedvedre egy jégkrém se (se narancsos, se szegfűs, se zöldmoszatos).
Aztán a regisztráció lejárta után egyszer bemész a boltba és bent mégis úgy érzed: "Húúú, de megennék egy jégkérmet (mondjuk narancsosat), nyami!", de már nem vehetsz (hiszen nem regisztráltál erre korábban), így jégkrém nélkül távozol).

Ha nem regisztráltatanak előre, akkor a boltban a fagyishűtőnél is dönthetsz, (sőt, még a pénztártól is visszafuthatsz, amíg nem fizetsz), hogy mégis veszel jégkrémet.

Szerinted mikor jár jól el egy boltos: ha regisztráltat, s így egy jégkrém eladása utáni haszonról vélhetően sok esetben lemond, vagy ha nem regisztráltat, s így van esélye, hogy minden kedves vevő, aki megkívánja, egy jégkrém megvásárlásával járuljon hozzá profitjához?

Ugye, nem kell mondanom: a bolt az állam, a jégrém a szavazatod, a pénzed a szavazati jogod, a boltos profitja pedig az a társadalmi hasznosság, hogy a szavazók igen nagyszáma szavazhat, ergo a végső eredmény szélesebb társadalmi véleményem nyugszik, legitimitása igen erős.

/Alapesetben még nem találkoztam olyan boltossal, aki regisztrációhoz kötötte volna, hogy vásárolj nála jégkérmet, ha egyébként van pénzed./

Ha viszont az történik, hogy regisztrálni a választás napján és helyszínén is lehet (a példában a boltban a fagyis hűtőnél), akkor minek ez az egész?

2012.10.03. 22:42:28

Lehetséges egyáltalán bármilyen mércével mérni, valamivel összevetni a magyar kormány tevékenységét? Mert már nem lehet összevetni a nyugati demokráciák mércéjével, de még nem értünk el a diktatúra állapotához, amikor feleslegessé vagy értelmetlenné válik mindenféle racionális elemzés, mert sajátos törvények alapján működik.
Valami azért mégis kezd világossá válni: a hatalmon lévők önképe (kinek kedvez) és ellenségképe (kitől vesz el).

ati27 2012.10.03. 22:43:59

jut eszembe: "De hova tűnt malacka69, ősfideszes cimboránk?" Ha jól láttam László56 még tartja magát.. Ja és egy előző hozászólásban leirtak már az én felyemben is megfordultak: Mikor lesz Török Gábor kormány-szóvivő.. Gondolom Giró-szász "használódik" rendesen.. Egyáltlán még ő van prorndon?

It’s the economy, stupid 2012.10.03. 22:46:41

@törökgabor

Tisztelettel érdeklődnék, mi lenne az a "jól kigondolt érvrendszer", de legalább egy-két példa, ami a regisztráció mellett elmondható. Momentán nekem semmi épkézláb nem jut eszembe.

A másik, ami qurvára "érdekes", hogy elektronikus úton meg személyesen regisztrálva előírás, hogy azonosítható legyek, levélben meg nem??? Hát ez meg így hogy?

panelburzsuj 2012.10.03. 22:50:32

@Zébácsi:

A példa szép - de nem jó.

Ha a boltos azt sejdíti, hogy a betérők nagyjából azonos eséllyel húznak elő bukszát és pisztolyt, akkor inkább ki se nyit.

(A pénznek nincs szaga - ellentétben a vokssal... )

török gábor 2012.10.03. 22:55:25

"Az Alaptörvény említett rendelkezései és választási feliratkozásra vonatkozó Alaptörvényt módosító javaslat közötti ütközést, ellentmondást megítélésem szerint az Alkotmánybíróság vizsgálhatja..."

jogiblog.wordpress.com/2012/09/27/ficzere-lajos-megjegyzesek-az-elozetes-valasztasi-feliratkozas-valasztasi-regisztracio-tervezett-bevezetesehez/

It’s the economy, stupid 2012.10.03. 22:55:44

@unionista:
"marika nénit kézenfogva be kell vinni a teleházba. azért, hogy ott ügyfélkaput nyissanak neki."

Sajna nem elég, ahhoz hogy ügyfélkapud legyen, az ÖKM-hoz is be kell menni igazolni magad.

Tehát ha ma valaki elektronikusan akar regisztrálni, az se ússza meg az ÖKM felkeresését előzetesen. Ha meg ezért odamegy, mindjárt regelhet is.

It’s the economy, stupid 2012.10.03. 22:59:19

@bioLarzen:
"Röhögni olcsóbban is lehet a kétfarkú kutya párton."

Bocsűáss meg, azok legalább egy dologhoz (röhögtetés) TÉLLEG ÉRTENEK :)))

biobender 2012.10.03. 23:03:16

@SzélsebesVelorex: "Adott egy párt, ami elsöprő többséggel nyerte meg az előző választást. Mondhatni, tényleg a többség akarata érvényesül azáltal, hogy ők vannak kormányon. Na, ez a párt gondol egyet és rendre olyan intézkedéseket hoz, olyan módon változtatja meg a demokratikus választások szabályait (tehát, aminek önmaga is köszönheti a győzelmet), amit a társadalom többsége (tehát, akik hatalomra juttatták) ellenez."

1933, Nemetorszag.

It’s the economy, stupid 2012.10.03. 23:04:46

@unionista:
"tóth zoltán azt mondja, hogy előválasztás kell."

Még igaza is lenne, ha megmondaná ki fizesse a révészt. :S

unionista (törölt) 2012.10.03. 23:06:35

@panelburzsuj:
persze ha kétfordulós rendszer van, akkor nem feltétlen kell ez. de még lehet, hogy akkor is megéri.

mert nagyon sok a se a kormánnyal, se az ellenzékkel nem szimpatizáló szavazó. és ha ő azt látja, hogy ezek télen bementek a plázába. tavasszal ott vannak a téren. oda lehet hozzájuk menni és lehet közülük válogatni. akkor az menő. ha nem csak egy ül ott magában, hanem ott ül a szoci, a liberó, a zöld, az uniópárti, vagy a semmilyen civil. akkor ebből a kínálatból megtalálhatja a neki leginkább szimpatikusat. függetlenül a beszűkült országos kínálattól.

flort 2012.10.03. 23:08:03

@Exminden: ne húzd fel magad, nem éri meg.

Én egy idő óta már csak azért olvasok NÉHA T.G. írásokat, hogy viszontláásam a paneleit (nincs vége a demokráciának és hasonlókat). És mindig az az érzésem, hogy Bajor Imre számát hallom, ahol néha elmondja: Én, a Gyula, meg az Ottó. A Tóth Ottó.

Na, ennyit tud TG. Egy ripacs. A különbség, hogy Bajor ezt valószínűleg tudja is magáról, ennek a pojácának még nem szóltak, hogy tulajdonképpen a véres taknyot kenegeti vékony rétegben nap nap után.

It’s the economy, stupid 2012.10.03. 23:09:07

@Fedor:
""A regisztráció intézményét egyelőre nem szeretik a választók. -
Egyelőre? Miért, később mitől szeretnék meg?"

:DDDDD
Kisorsolnának a résztvevők között 100-150 Ódi S8-at, mindjárt más szemmel nézne a jónép erre az"intézményre". :)))

bioLarzen 2012.10.03. 23:09:12

@It’s the economy, stupid: Egyetértek, de amit idéztél, azt nem én írtam, én csak beidéztem - mert arra válaszoltam ;)

bio

Zerwikaptur - Hármat egy csapásra! 2012.10.03. 23:11:12

Én azok közé tartozom, akik a regisztrációt önmagában kifejezetten támogatnák is. HA, egyszerűvé tennék a folyamatot, levél, sima internetes jelentkezés (nem ügyfélkapu!!!), okmányiroda-jegyző kombó már szerintem elég lenne. Így, ilyen formában, hogy még a leveles szavazás jogát is elveszik, számomra elfogadhatatlan.
Akkor már hagyjuk is az egészet a p*csába, ha a kormány az aktív korosztályt akarja támogatni, akkor ne nekik nehezítse már meg legjobban a regisztrációt!
Ekkora elszántságot a gyermekek után járó szavazati jog esetében kellett volna mutatni, fiúk! Az sem tetszett sokaknak, de legalább megfontolandó érvek voltak mögötte.

dzsugasvili 2012.10.03. 23:14:15

@biobender: Bocsánatot kérek, de én ilyenkor mindig nevetek, amikor ezt felhozzák példának. Ez a Fidesz olyan fokú túlértékelése, amit egyszerűen nem érdemelnek meg. Az NSDAP-nek volt egy komoly támogatottsága, mellette egy jól körülírható ideológiája (mindegy, mit gondolunk róla), és már a megerősödése is igen nehéz körülmények mellett ment végbe. A Fidesznek és KDNP-nek semmiféle ideológiája sincs, amihez ragaszkodhatnának, ráadásul abszolút nagyon jó körülmények között erősödhettek meg 2002-2010 között, illetve a rendszerváltás óta. A nácik sokkal inkább a mai Jobbikhoz hasonlítottak a megítélés tekintetében, így az elért 40% körüli eredményük duplán komoly szerintem 1933-ban abban az ellenszélben. Tovább a következő években olyan szociális intézkedéseket hoztak, amik még növelték is a népszerűségüket a széles tömegek körében (kb. a háborúig), nem pedig szembefordították őket magukkal. Ez a mai őrült megszorítások és korlátozások közepette igen nagy különbség szintén.

Így aztán e német mozgalmat összevetni a Fidesz kormányzásával igen nagy marhaság. Azok nagypályás diktatúra építők voltak, komolyan berendezkedtek hosszútávú működésre, valamint aztán a hatalmas háborúra. Fideszéket inkább valami kis putri dél-amerikai diktatórikus csoportocskához tudnám hasonlítani. Sosem engednek igazi tömegmozgalmat építeni, mert mindent maguknak akarnak páran, nincs ideológia, csak hatalommánia, stb.

ati27 2012.10.03. 23:16:57

@márta)):
Khm.. Ha a szocik választási csalással nyertek, akkor EZ MI? Ugy meghúzni a határokat, hogy "nekünk" kedvezzen, regisztrálni, sallala, sallala.. És mi van akkor ha kihirdetik választás előtt 2 héttel hétfői napon lehet regisztrálni 10-12 óráig.. Az mi lesz? :D Aki meg sorban áll 12 után elzavarják... Sorry, de miért nem teccetek előbb sorban állni.. Végül is TG ezt is meg tudja majd védeni: "mert ugye alapvetően a rövid regisztrációs idő alkalmazása nem ellenkezik a demokrácia rendszerével.."

It’s the economy, stupid 2012.10.03. 23:21:00

@bioLarzen:
"amit idéztél, azt nem én írtam"

Öööö... lustaság fél egészség... nem kerestem vissza :)

dark future · http://www.andocsek.hu 2012.10.03. 23:23:32

A regisztráció szerintem annyira nem is rossz az ellenzéknek, sőt...

Egyrészt a fidesz elfelejt egy fontos dolgot: ha valakit rá akarunk venni valamire (esetünkben arra, hogy ránk szavazzon), akkor feleslegesen nem baszogatjuk. Ez alapszabály. Aztán majd csodálkoznak, ha a fagyi visszanyal...

Másrészt a 2014-es választás (jó magyar szokás szerint) indulatból fog menni megint, indulatból viszont sokkal hamarabb ráveszik magukat az ember bosszantó és felesleges dolgok elvégzésére (esetünkben a regisztrálásra), mint azok, akik rezignáltan veszik tudomásul, hogy a sok rossz lehetőség közül még mindig a fidesz a legkisebb rossz. Az ellenzéki szavazókat sokkal könnyebb lesz felhúzni, mint a saját tábort megmozdítani.

Én szóltam... :)

It’s the economy, stupid 2012.10.03. 23:26:02

@rockjano:
"mi van ha az EU megvétózza de már benne van az alkotmányban"

Fokoznám: megvétózza az eu pár nappal választások előtt...
Esetleg elhalasztják a választást, mert újra kell írni a törvényt...

biobender 2012.10.03. 23:26:16

@dzsugasvili: oszinten remelem, hogy igazad van. De nem hiszem.

ati27 2012.10.03. 23:27:53

@dzsugasvili:

Igen, mondasz valamit.. A fidesz jelenleg egyre kétségbeesve próbálja meg megtartani a hatalmát, amit szerzett.. Egyszerűen túlnyerték magukat, bazira felhigultak.. Sok "megélhetési" került közésjük.. Sőt aki nem az volt, talán ki is kopott közülük. Bizony, jól látják a mostaniak, ha kicsit is kevesebbel nyernek 2014-ben, akkor borulni fog a dominó.. Túl sok az "éhes" száj, és etetni kell őket.. Bizony előbb utóbb ki fognak hullani sokan.. Ha a gátlástalanabbja marad a pixisben, akkor azért buknak.. Ha meg forditva, akkor azért.. Szóval a sztorijuk bukásra van itélve... Aztán minél jobban ragaszkodnak a hatalomhoz, annál jobban kicsúszik a kezükből...

márta)) 2012.10.03. 23:28:09

@ati27:

Ilyenkor érzem azt, hogy már nem tudom, nevetni kellene e , avagy inkább sírni.
Össze-vissza kapkodás a hatalom megtartása érdekében?
Na. Igen. "sorban állás") volt ilyen régen is, csak akkor kenyérért, meg miegyebekért. Azt mondják. :)
Mostanában nincs ilyen, rendszeresen, de úgy látszik, hogy lesz??
:)

punkfrog 2012.10.03. 23:29:38

Amikor a MNYP pénzemet akarták elvenni rögtön tudtak azonosítani regisztráció nélkül automatikusan.Van még kérdés?

márta)) 2012.10.03. 23:31:00

Egyébként addig nincs baj, mig a Török Gábor "védi". :))

Akkor lesz/lenne a baj, ha végleg elfogyna a türelem a társadalom egy hatalmas- vagy bizonyos csoportjainál.......... Nem kell/kellene elfelejteni :), hogy az alvó elmék itt vannak közöttünk.
Szerintem.
hm?

rockjano 2012.10.03. 23:32:53

@It’s the economy, stupid:

Ja hát egyszerűen akármi lehetséges

A fidesz legnagyobb bűne nem a gazdaság tönkretétele vagy a demokrácia lerombolása. Hanem ez hogy a gátlástalanságukkal a társadalmi normákat teszik tönkre.

Ha nekik lehet akkor másoknak is lehet, sőt a következő hatalomnak kell is. Mindent lehet, nincsenek határok, törvények. Vannak kimondatlan viselkedési normák a politikában is, még nálunk is. Ezek most mind felrugásra kerültek

Ehhez képest már csak egy lépés az hogy ellenfeleinket meg is lehet öletni, vagy az újságírókat mint moszkvában...

panelburzsuj 2012.10.03. 23:34:04

@ati27:

És eztán jön még a járáshivatalok kialakítása (ki megy, ki marad a régi helyén, ki aesik kia két szék között...), az iskolaállamosítás (és tantestületrostálás...): tengernyi lehetőség kegyencek elhelyezésre - és még több a kőből is ellenség fakasztására...

panelburzsuj 2012.10.03. 23:38:47

@rockjano:

Erre mondtam én valami olyasmit pár napja, hogy eljátszották azt az igényüket, hogy velük bárki is méltányosan bánjon.

"Kívül helyezték magukat a társadalmon."

Még ezen a rongyos, szakadt, sumáksággal zsúfolt magyar társadalmon is.

Nem kis teljesítmény.

török gábor 2012.10.03. 23:39:00

@márta)): nem akartam közbeszólni, mert tényleg szórakoztató olvasni, hogy egyesek már kormányszóvivőnek látnak, ami igazán kedves megközelítés. de most már azért megkérdezem: melyik az a mondat ebben vagy a korábbi írásban, amellyel védem a regisztrációt, érvelek hasznossága mellett? tényleg annyira elborulhat az agy, hogy a felesleges és értelmetlen szavakat jónak és hasznosnak olvassa valaki? az persze kétségtelen, hogy nem érvelek amellett, hogy a regisztráció véget vetne a szabad választásnak, ahogy GYF ma mondta, de talán e két véleményen kívül lehet azért még más álláspont is...

korábban ulrike 2012.10.03. 23:40:46

Annyit módosítanék álláspontomon, hogy ez nem kapkodás. Valószínűleg régen elhatározott dolog. A kérdés, hogy adják be. A kockázat pedig az, a külföld nem fogja legitimnek tartani a választást.

bariga 2012.10.03. 23:41:10

@korábban ulrike: Aki nem tudatos, azt meg ledobjuk a Tajgetoszról, oszt jónapot

rockjano 2012.10.03. 23:42:34

@panelburzsuj: Igen sajnso teljesen egyetértünk

És az én félelmem hogy ennek hosszútávú következményei lesznek.

Még ha le is váltják őket 14-ben vagy akármikor az őket leváltók sem viselkedhetnek úgy ahogy az én izlésemnek az a legmegfelelőbb lenne.

Tényleg eljátszottak minden lehetőséget arra hogy tisztességesen bánjon velük akárki...

It’s the economy, stupid 2012.10.03. 23:45:29

@rockjano:
"akármi lehetséges"

Van egy olyan gyanúm, hogy direkt csinálják, mert ezzel az ürüggyel tényleg el lehetne halasztani a választást. Nézd meg a többi eu-ellenes törvényüket, pontosan tudták, hogy eu-ellenesek, mégis megcsinálták, és ezzel húzták a tárgyalásokat, mint a szláv nótát. Ez a "harcmodoruk".

"fidesz legnagyobb bűne nem a gazdaság tönkretétele"

Nono, azért meg ne dicsérjük őket érte! :))
De egyetértek, azzal, hogy megmutatták a jónépnek, hogy a jogrendszer - a kotmányt is beleértve - egy seggtörlő, kihúztak a társadalom lába alól egy fajta biztos talajt.
És akkor még arról nem beszéltünk, hogy a szakmányban hozott törvények inkompatibilitása majd csak a "használat" során derül ki, lehet majd faragni a rendszert, amíg összecsiszolódik, mint 90 után; kb. 10 évbe telt, mire kimosódtak az egymásnak ellentmondó törvények. Persze akkor volt egy alkotmánybíróság is, amely komoly szerepet vállalt ebben.

dr. Balta$ár 2012.10.03. 23:46:55

@török gábor: nagyon buta vagy...

tegyük fel hogy igazad van. (ami persze kizárt, de mégis tegyük fel)

ha se ellene se mellette nincsenek érvek, vagy KÖZÖMBÖS hogy mi van a választójoggal...

akkor érdemesebb és mindenki érdeke hogy NE VÁLTOZZON !!!
közvetve: ez is a demokrácia egyik pillére a KISZÁMÍTHATÓSÁG...
a jogszabűjok megalázása a napi változtatgatása totál ERKÖLCSI-JOGI VÁLSÁG...

ennyi eszed nincs??? a diplomád drdajccsal együtt szerezted?

korábban ulrike 2012.10.03. 23:47:25

@bariga: Igen. Meg azt is, aki nem úgy tudatos, ahogy kell, vagy túl tudatos. Vagy valahogyan kiderült - persze törvényesen derült ki - , hogy nem jól szavazott (visszaélt a bizalommal), azt is. De ki bírja ezt Tajgetosszal. Lenin ezentúl nem azt mondja, 'mi a tosz', hanem azt, hogy tajgetosz. Ezt hivják a kultúra klasszicizálódásának.

rockjano 2012.10.03. 23:49:29

@török gábor: Kedves Török Gábor

Sok posztolónak az a gondja veled hogy a regisztrációt nem egyszerűen feleslegesnek és értelmetlennek látják hanem egyfajta politikai erőszaknak.

Én sem gondolom hogy emellett már nem lehet szabad választásokat tartani azt viszont gondolom hogy egy olyan választás ahol a választók számát ilyen mesterséges és véleményem szerint mélyen tisztességtelen eszközökkel korlátozzák már sosem lesz ugyanaz, sosem lesz úgy és annyira legitim, győzzön ezen akárki is. Tehát ha pl. Bajnai győz egy esetleges pártszövetség élén még neki sem lesz ugyanolyan legitimitása mint az eddigi körülmények között.

Amit a hatalom csinál az nem szimplán egy nagyon elrontott marhaság hanem annál sokkal súlyosabb és sokkal nagyobb károkat okozó aktus.

De persze lehet hogy te ezt máshogy gondolod.....

Nagyon köszönjük a posztokat ezentúl is, jó itt vitázni (és köszönjük hogy követed a csevelyt)

jano

Patreides · patreides.blog.hu 2012.10.03. 23:51:27

Egy olyan rendelkezés, ami hatásában nyilvánvalóan csökkenti a választáson résztvevő szavazók számát, az már önmagában csökkenti a demokráciát. Főleg úgy, hogy az a párt hozza meg ezt a törvényt, amelyiknek a szavazói a legjobban mozgósíthatók.
Az pedig, hogy a meghozott jogszabály már a következő választáson alkalmazásra kerül, a következő botrányos dolog, ami a demokráciát szűkíti. Ilyen módszerekkel demokratikus úton magát a demokráciát meg lehet szüntetni, ezért nem változtat tisztességes párt a választást alapvetően befolyásoló szabályokon úgy, hogy az már a következő választásra is vonatkozik. Legfeljebb akkor, ha azzal a pártok döntő többsége egyetért, azt megszavazza.
Ez vonatkozik a parlamenti képviselő létszámának csökkentésére is, ennek sem szabadna normális országban már a következő parlamentre vonatkoznia. Azért nem, mert ezzel a képviselők simán és tömegével zsarolhatóakká váltak: "ha nem szavazod meg azt, amit parancsolok neked, mész a levesbe". Hiszen a következő választáson már csak a képviselők töredékére lesz szüksége "a Pártnak".
A szokásjog és az un. íratlan törvények nem véletlenül létezik, és nem véletlenül alakult olyanná, amilyen eddig volt a demokráciákban.
Ezen az egészen (a demokrácián, a szokásjogon, az írott értelmes jogszabályokon, és rajtunk, embereken) a hatalmi arroganciával és a zugügyvédi mentalitással fejtetőig átitatott jelenlegi vezér (és a kiválogatott, rövid pórázon tartott sleppje) minden gond nélkül úgy dübörög át, ahogy a tank hajt át egy fekvő emberen, simán, minden tétovázás nélkül, úgy, hogy közben meg sem döccen...
Ami marad utána, az valami ocsmány förtelem, az embernek a gyomra kifordul.

török gábor 2012.10.03. 23:53:17

@dr. Balta$ár: már hogyne lennének ellene érvek. itt van, ennél egyértelműbben hogyan írjam le?

"Sajnos azonban itt egy arzenálnyi politikatudományi kutatás, kísérlet, munka áll mögöttünk, amelyek többé-kevésbé mind ugyanazt bizonyítják: az elkötelezettebb és felkészültebb választók nem hoznak okosabb, bölcsebb, igazolhatóbb döntéseket, mint kevésbé informált, politikailag kevésbé művelt társaik. Összességében így a politikai rendszer szempontjából kedvezőtlen a mérleg: a feliratkozás (nem általában, hanem az alkalmazása ott, ahol használható választói névjegyzék létezik) nagy valószínűséggel csökkenti a politikai részvételt, ami pedig a választás legitimációs funkcióját gyengíti. A politikai akadályverseny valódi tudásban megjelenő haszna így csak a politikai pártok szervezeti oldalán jelentkezik: ők tényleg rá lesznek kényszerítve arra, hogy még jobban ismerjék választóikat, még professzionálisabb listákat gyártsanak és végső soron még többet költsenek a közvetlen elérésre. A feliratkozással tehát nem a politikusokról döntő választók lesznek okosabbak, hanem ellenkezőleg, a politika tud majd többet rólunk, választókról. Ami nem tragédia, nem is lenne hungarikum, s az is igaz, hogy ettől még egyaránt lehet kormányt váltani és megtartani. Ám aki érvelni akar az új rendszer mellett, nem árt, ha tisztában van vele, hogy pontosan mit is támogat."

bocsánat, ha persze az kell, hogy fúj és felháborító és mondjon le, akkor tényleg nem ezt az oldalt kell olvasgatni...

campobaszo 2012.10.03. 23:53:40

@török gábor: " jogiblog.wordpress.com/2012/09/27/ficzere-lajos-megjegyzesek-az-elozetes-valasztasi-feliratkozas-valasztasi-regisztracio-tervezett-bevezetesehez/ "

Nagyszerű a cikk!Ha belinkelted,akkor gondolom el is olvastad.Ha elolvastad,akkor pedig újragondolod,hogy a választójog korlátozására tett kísérlet nem csupán "felesleges és értelmetlen",hanem a szabad választás,a demokrácia legalapvetőbb intézménye elleni durva támadás,amely Ficzere Lajos végkövetkeztetése szerint is magába az alkotmányba ütközik,nemzetközi szerződéseket,egyetemes emberi jogot sért.Külön-külön se lenne jó,de így együtt józan ember nem gondolhatja "bénázásnak"!

rockjano 2012.10.03. 23:54:23

@It’s the economy, stupid: "Nono, azért meg ne dicsérjük őket érte! :))"

nKem akarnám semmiképpen sem, tekintettel már csak arra is hogy az én kis személyes mikro-gazdaságomat rendesen tönkretették.

Pedig én viszonylag fiatal vagyok és vállalkozó akár célközönség is lehetnék...

Én egy tökéletes példa vagyok arra hogy a vállalati különadók hogy teszik tönkre az ezeknek a cégeknek bedolgozó magyar kisválllakozásokat. Olyan szinten van jegelve minden hogy az már szinte röhej...

Exminden 2012.10.03. 23:54:46

@flort: kösz a vigasztalást, a "tulajdonképpen a véres taknyot kenegeti vékony rétegben nap nap után" különösen jó volt :-)) Sajnos továbbra is mérges vagyok, haragszom, satöbbi, de legalább nevettem egy jót, köszi.

bariga 2012.10.03. 23:57:15

@Megfigyelo: szerintem ha valaki szegény, még nem jelenti azt, hogy hülye is lenne. Miután őrületes iramban szegényedünk el, regisztrálni fogunk az őrült rendszer ellen.És amíg ottan ácsorgunk a regisztrációnál, gondolkodunk, hogy biztosan nem szavazunk arra az őrültre, aki ide küldött bennünnket. Én már írtam egyszer, hogy nem is kell ellenzék, a Fidesz saját magát buktatja meg.

It’s the economy, stupid 2012.10.03. 23:57:15

@Zerwikaptur - Hármat egy csapásra!:
"Így, ilyen formában, hogy még a leveles szavazás jogát is elveszik, számomra elfogadhatatlan."

Nem sokat veszítesz, az eredeti javaslat szerint a magyarországi lakhellyel rendelkező választóknak mindössze 15 nap állt volna rendelkezésükre úgy, hogy a 15 napon belül be is kellett volna érkezzen a leveled...

Exminden 2012.10.04. 00:01:03

És az megvolt már, h. a legújabb javallat a T. házban, hogy ne legyen boríték a szavazólapokhoz?

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.10.04. 00:01:30

@cincinnatus: jézusom, mi lesz a Gáborral a lájkod nélkül... nem lennék a helyében, na...

márta)) 2012.10.04. 00:02:36

@török gábor:

Bocsánat! Kedves Török Gábor, de most én sem értem, hogy én miért látnám Önt kormányszóvivőnek. Én Önt kiváló politikai elemzőnek tartom.

Hogy egyesek mit értenek félre és mit nem én arról nem tehetek.
Hát! Én egyáltalán nem szoktam félreolvasni az Ön szavait, gondolatait.

Nem, az én agyam annyira nem borul el.

"Az új intézményt ma sem látom a demokrácia és a szabad választás végének, inkább feleslegesnek és értelmetlennek gondolom. Ennek ellenére a regisztrációról szóló vitában a kormány nem indult eleve vesztes helyzetből"
@ati27: Szerintem ezt értelmezte félre. Vagy, nem tudom, Őt kellene kérdezni.
Én nem akartam Önt megsérteni. Valami nagyon félreértett. Úgy gondolom.

dr. Balta$ár 2012.10.04. 00:03:26

@török gábor: "a politikai rendszer szempontjából kedvezőtlen a mérleg: a feliratkozáscsökkenti a politikai részvételt, ami pedig a választás legitimációs funkcióját gyengíti... A politikai akadályverseny valódi tudásban megjelenő haszna így csak a politikai pártok szervezeti oldalán jelentkezik..."

vagyis TÁRSADALMILAG ROSSZ... a pártoknak jelent csak előnyt...

akkor mi a lóf@szér nem ezt írod le, hogy az ügy egyértelműen VÁLLALHATATLAN
felesleges energia kommunikációval leplezni,
enynire nyilvánvalóan blődséget a fides mafia sem csinál... ez: TERELÉS (gumicsont)...

eccer írj má valami konkrét álásfoglalást...

ha csak 100ad anynira értenél a szakmádhoz és lennél tisztességes mint Ángyán (viszonyul a sajátjához) már te lehetnél a politológusok kirája...

index.hu/video/2012/10/03/angyan_onfoglalkoztatas_vagy_halal/

unionista (törölt) 2012.10.04. 00:04:02

@It’s the economy, stupid:
mibe kerül télen beülni egy plázába? mibe kerül tavasszal kimenni a térre? sok pénz a pártközpont országos kampányához kell. mert meg kell venni a médiafelületet. de ehhez nem kell semmi, vagy alig valami. oké, lehet, hogy rengeteget kell a jelöltnek ülni, állni a legforgalmasabb tereken. de a regisztráció ebben azért nagy segítség, mert egy, vagy néhány helyre kell odamenni. a jegyző elé. és azt nem lehet betiltani. mert akkor az van, mint 88 március 15-én. hogy nem lehet gyülekezni, mert nincs engedély. a békés gyülekezés joga mindenkié. rendőrt hívnak, hogy a jegyzővel szemben a kávéházban ne lehessen ellenzéki. vagy mi? az ellenzékből a minimális politikai rátermettség hiányzik.

korábban ulrike 2012.10.04. 00:07:07

Egyébként még az is lehet, hogy a nemzetgazdaság óvása érdekében csinálják ezt a regisztrációt. A legelesettebb rétegek - tegyük fel - nem regisztrálnak tömegesen, akkor a pártok választások előtti meleg levessel vendégelési, mosópor ajándékozási, stb költségei nagy mértékben lecsökkennek. Az állandó lakcímet hirtelen változtatók számának csökkenése miatt kisebb lesz lesz az bürokrácia túlterhelése. Szóval ez a fellendülést szolgálja.
Arról nem is beszélve, hogy a lecsökkent halmazt Kubatov egy régebbi egymagos gépen is simán futó ingyenes adatbázis kezelővel - mondjuk egy My SQL Server Express version próbaváltozata - is megmondja, hol, mi lesz az eredmény.
Vagy nem, és jól pofára esnek.

panelburzsuj 2012.10.04. 00:07:52

@török gábor:

Felesleges és értelmetlen a dísztárcsa a kispolszkin.

Káros, vagy hasznos-e a feliratkozás megkövetelelése egy már meglevő (de valaha igen sok áldozattal kiverekedett...) alapjog megtartásához - a választókra nézve?

Vagy ez a szempont tényleg nem tartozik a politikai elemzés tárgykörébe? Csakis az, hogy a választandókra hogyan hat - vissza?

dr. Balta$ár 2012.10.04. 00:08:20

már csak azt nem értem hogyan ment át a 1/2csuti szűrőn Ángyán ?
amikor a fides mafia meghalgatás pedig szinte tökéletesen funkcionált
egy szakmailag kompetens és/vagy tisztességes embert sem engedtek be a frakcióba...
kivéve Ángyán ! vajon hogy történt ez??? skandallum ! vagyis OV se tök életes !

török gábor 2012.10.04. 00:08:54

@dr. Balta$ár: a világért sem szeretnék vitatkozni, de biztos, hogy csak úgy lehet fogalmazni, ahogy más jónak gondolja? csak az az egyetlen megközelítés az okos és tisztességes? ha azt mondom, amit gondolok, hogy ebben a formában csökkenti a választás legitimációs funkcióját, akkor addig nem vagyok tisztességes elemző, amíg nem írom mellé, hogy rossz, vállalhatatlan, maffia? bocs, de ez szánalmas.

punkfrog 2012.10.04. 00:10:02

@török gábor: Aki Orbán Viktorral egy páholyban ül egy meccsen, sőt még akkor is ott van mikor Sousa meglátogatja a "vezért" attól természetes ha Gyúrcsányozik!De nem GYF az egyetlen aki szerint a regisztráció véget vet a választási szabadságnak.Te is leírtad:a lakosság 80%-a ellenzi, felesleges és értelmetlen!A következő meccsen elmondhatnád Viktornak is!

It’s the economy, stupid 2012.10.04. 00:11:13

@rockjano:
"az én kis személyes mikro-gazdaságomat rendesen tönkretették."

Én sajnos már nem vagyok annyira fiatal, és amondó vagyok, hogy az élet (vö: kenyér) mindennél előbbre való. Ha valakit olyan helyzetbe hoznak, hogy nem tud rendesen enni adni a gyerekének, annál nagyobb gaztettet nem lehet ellene elkövetni.
A eccerű paraszt arra ébredt rá, hogy "ezeket" rohadtúl nem érdekli, hogy ő él-e, hal-e. Miközben kéthavonta emelgetik a saját, amúgy sem alacsony juttatáskáikat. Ebbe fognak belebukni.
Az átlagember tojik a közjogi rendszerre. A munkaügyi változásokat (műszakpótlék eltüntetése pl.) is csak akkor "vették észre", mikor 10 rugóval kevesebb volt a borítékban pedig az LMP népszavazást akart az ügyben, csak ugye nem érte el az ingerküszöböt az aláírásgyűjtés.

török gábor 2012.10.04. 00:12:25

@punkfrog: itt az ultima ratio. gratulálok :) most majd megint csendben maradok.

bariga 2012.10.04. 00:13:53

@korábban ulrike: :-) Meg persze hogy ki a tudatos, azt majd Orbán dönti el

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.10.04. 00:14:19

@rockjano: hihi, ha jobban megnézed ezt a - potenciális leváltó - csapatot, mondjuk Józsától Szanyin át a Lendvaiildinéni utódának tűnő, csinos seggszájú nőig, nem is értem, hogy jut eszedbe az "ízlés" szó...

rockjano 2012.10.04. 00:14:45

@török gábor: No most én kérek punkfrog nevében elnézést!!!

panelburzsuj 2012.10.04. 00:15:25

@bariga:

Az önbuktatás sok évszázados magyar hagyomány, úgyhogy te csak ne idegenszívkedjél itten, jó?

-HVC- 2012.10.04. 00:15:38

TG smiling behind people...

"A regisztráció intézményét egyelőre nem szeretik a választók."
Így is lehet mondani. Meg úgy is, hogy a t. barátaid (és munkaadóid) a maguk ravasz és pofátlan módján szépen felszámolják a rendszerváltás legnagyobb érdemét, a demokráciát.

A szocikat ilyen lépések miatt már rég keresztre feszítették volna. (Mint a reg., a bírók s...berúgása, jóbarát feleségét a kúria élére, ismert politológusokat maguk mellé állítani €€€, stb.)

Nem jósolok túl szép jövőt a barátaidnak. És sajnos a volt (...) Magyar Köztársaságnak sem.

dr. Balta$ár 2012.10.04. 00:16:47

@török gábor: "csökkenti a választás legitimációs funkcióját"

= csökken a demokrácia = haladunk a diktatúra felé ugyebár... de ez nem gond ?...

a fides szándéka nyilvánvaló... a külhoni szavazatokkal 20év hatalom... (mikola)
mindenáron megakarlya tartani a 6almat...
ez csak 1 felszíni jel... hogy össze-vissza Qrja a választási törvényt...
nyilván nem is ez fővonal...
bár a külhoniak vásárlása-segítése kontra hazaiak kizárása persze jól jön nekik...

hogyan lehet 1 ijjen ajjas társasággal bármijen közösséget vállani? van az a pénz?

rockjano 2012.10.04. 00:16:52

@It’s the economy, stupid: No meg az LMP-sek is iszonyú bénák ám.

Van egy kedves LMP-s barátom, mondta hogy a kongresszusok után annyira el van keseredve hogy legszivesebben azonnal kilépne a pártból :-)

márta)) 2012.10.04. 00:18:26

@török gábor:

Még annyit! Már bocsánat! Nem az volt a lényeg a kommentemben, hogy Ön véd e valamit, avagy sem.
Hanem esetleges szélsőséges megmozdulások.

punkfrog 2012.10.04. 00:19:30

@török gábor: inkább próbáld néha meggyőzni a Viktort!Hogy miről azt rád bízom!:))))Mondjuk, hogy "monnyon le!!!":)))))

rockjano 2012.10.04. 00:20:05

@Hepci: Hepcike láttad már kedvenc fideszes képviselőidet nyilatkozni..pl. a Budait árrghhhhhh mega többit.... harakiri...

Ne hepciáskodj itt nekem légyszi....

korábban ulrike 2012.10.04. 00:20:21

@panelburzsuj: "Felesleges és értelmetlen a dísztárcsa a kispolszkin."
Ha már a halálba, szép lovon - mondják a szlovákok. De ez a kispolszki ló egyre randább.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.10.04. 00:22:28

@dr. Balta$ár: nem koncz-entrállsz elégé... ijen kés-őnn iss figyellni kel...
Szóval: lyel.

korábban ulrike 2012.10.04. 00:22:32

@Hepci: Látom neked is van egy pár díszlájkod, vagy hogyan mondják.

It’s the economy, stupid 2012.10.04. 00:22:51

@unionista:
"de ehhez nem kell semmi, vagy alig valami"

Azért rengeteg aktivista kellene hozzá. A jelölt nem tud minden kis 3,14csányi faluba személyesen elmenni. Az aktivista mellé kellhet még autó, benzin, szóval azért nincs ingyé. Karácsony panaszkodott, hogy nincs ilyesmire elegendő tartalékuk, sőt, van még adósságuk, a maszopnak persze nem gond.
A média-felület a köztévében elvileg mindenkinek egyenlő mértékben ingyen járt, a város teleplakátozása, meg a hidak zászlócskázása, az tényleg baromi sok pluszba kerülhetett, nem tudom a hatása mennyire arányos az árával.

bariga 2012.10.04. 00:24:16

@unionista: akkor már lehet a piacra is menni, a politikus leül a kofák közé, és lasszóval fogja delikvenseket. Itt a finom friss regisztrációra való, Jöjjön vegyen! Viszem!
Talán mégis röhögni kellene az egészen és nem foglalkozni vele többet.

törökülés 2012.10.04. 00:24:55

@török gábor:

A Fidesz az eddig jól működő egész választási rendszert átszabta a saját vélt érdekei szerint. És a változtatgatást a regisztráció lezárulása után - a regisztrációs eredmények ismeretében - korlátlanul folytathatja. ( Ahogy az alaptörvényt is módosítgatja.)
Erről mit gondol egy elemző, aki például végighallgatta Sólyom László Aszófőn elmondott nagyon éles kritikát megfogalmazó beszédét a Fidesz ténykedéséről?

Szóval ha már a Fidesz két évi gátlástalan kormányzásával leverte a lécet, elég annyit mondani, hogy " időnként félelmetesen béna"?

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.10.04. 00:25:31

@rockjano: ha esetleg aggódnál, hogy az ellentáborod gyarapítom, megnyugtatlak: ezúttal se megyek majd szavazni. :)

Budai Gyuszi még bepróbálkozhat, ott vannak az adataim a blogon - pl. kinyalhatja a sheggem.

dr. Balta$ár 2012.10.04. 00:25:32

@Hepci: ha felspanolom magam akkor nem tudok a hejesírásra figyelni...

pl a "vidi páhoj" ban azt kérdezném a 1/2csutitól, hogy ő hány L-lel írná a zálamfőt?

és hogy a szotyizást azt mejik egyetemen taníccsák?
aztán meg hogy a vidi kőcségvetése anyni mint a többi nb1es csapaté szumma:
"mi van viki kém (mert ügynök volt!), NAGY PÉNZ KIS FOCI ?"

It’s the economy, stupid 2012.10.04. 00:28:05

@török gábor:

Nono, ha kimegy az ember a parkettre, ne sértődjön meg, ha felkérik...:))

Inkább a "jól kigondolt érvrendszer" ügyében hallanánk valamit szívesen, azaz hogy egy "profi" mivel tudta volna eladni a jónépnek ezt az ötletet.

Profi ugyebár az, aki bármire, meg az ellenkezőjére is rá tudja dumálni az embert :))

bariga 2012.10.04. 00:29:50

@panelburzsuj: az tuti, hogy én már kaptam egy nagy feketepontot a Kubatov-listán.

panelburzsuj 2012.10.04. 00:29:54

@dr. Balta$ár:

A tatabányai polgi se tökhülye az energetikához.

Vagy Font Sándor szintén a földhöz. (Budaihoz képest legalábbis...)

Csak ha szakma és politika ellentmondana, akkor nem kérdéses, melyik mellett kell kiállniuk.

A Fidesz mindaddig kockáztatni kénytelen, amíg föl nem találják a klónozható Szíjjártót.

-HVC- 2012.10.04. 00:30:15

@törökülés: "A Fidesz az eddig jól működő egész választási rendszert átszabta a saját vélt érdekei szerint."

TG valószínüleg ezt maga is tudja. Csak perpill jobban megéri "semlegesen elemezgetni".

"Mert biztos, hogy mindenben van valami jó is." Hát ja. Ebben igaza is van. Csak, hogy kinek jó...

Exminden 2012.10.04. 00:30:54

@török gábor: Lassan mondom, hogy megértsd: az előzetes regisztrió a tervezett (és tovább, és még tovább nehezített) formában azt jelenti, hogy megszűnt az általános választójog kis hazánkban. Milyen ország az, ahol nincs általános választójog? Na?
Engem is baromira bosszant, h. olyanok is szavazhattak eddig, akiknek fingjuk nincs a világ dolgairól. vagy 2e Ft-ért átjelentkeznek hirtelen másik körzetbe botrányt csinálni. De első esetet el kell tudni viselni (vagy tetszettünk volna rendesen oktatni őket), második esetet pedig majd az OVB kivizsgálja. Jahh, hogy már nincs OVB. Bocsika, erről megfeledkeztem.

dr. Balta$ár 2012.10.04. 00:31:48

@panelburzsuj: ???? hitványabbakat nem talált OV? vagy még nem volt idő idomítani őket ? vagy csak "időnként félelmetesen béna"?

tűrhetetlen hogy értelmesebb emberek ott lehetnek... ki kell b@szni őket mint Mádit

It’s the economy, stupid 2012.10.04. 00:35:08

@bariga:
"a politikus leül a kofák közé"

:DDDDD

Elképzeltem, amint a kormánypárti politikus tekkel körítve, a párolt zőccségről hercigeskedik a kofákkal. :))

De unionistának igaza van, nem szembe-huggyantani kell a szelet, hanem a vitorlát fúvatni vele, ha ez az adottság, akkor ki kell aknázni a benne rejlő lehetőséget.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.10.04. 00:36:12

@dr. Balta$ár: ez lyó, úly ért-elme lett:
felspanolom magam = találkozom barátaimmal.

rockjano 2012.10.04. 00:36:39

@Hepci: Nem aggódom és szerintem menj el szavazni, mégha ezekre is szavazol. Fontos a részvétel...

török gábor 2012.10.04. 00:37:03

@It’s the economy, stupid: ha ilyesmit szeretnék csinálni, valamelyik párt tanácsadója lennék. de nem szeretnék.

@törökülés: tényleg csak ennyit mondtam volna? javaslom újra- vagy elolvasni a 468-as bejegyzést.

@Exminden: gyorsan is értem, de azért szabad nem egyetértenem, ugye? szerintem ezzel még nem szűnik meg az általános választójog, viszont csökken a választás legitimitása, ha kevesebben mennek el, mint mentek volna regisztráció nélkül.

mindenkinek jó éjszakát!

It’s the economy, stupid 2012.10.04. 00:37:11

@bariga:
"kaptam egy nagy feketepontot a Kubatov-listán."

Honnan veszed, csak nem behívtak pol-szolgálatra...? :))

pad78 2012.10.04. 00:38:45

@török gábor: Kedves Gábor! Szerintem ne húzd fel magad! Közel három éve olvashatsz ilyen és ennél még szánalmasabb hsz-eket a blogodon. Inkább vond le a nyilvánvaló tanulságot: hiába kötelező regisztrálni a hozzászólás írásához, az aktív hozzászólók ettől még nem értik meg feltétlenül (néha nagyjából sem), hogy mihez szólnak hozzá. :-) Kell ennél erősebb példa arra, hogy a regisztráció önmagában semmit nem visz előre?

panelburzsuj 2012.10.04. 00:41:21

@It’s the economy, stupid:

Harangoztak már arról, hogy jelöltenként adnának 2-3 állami milliót. 200 ajánló aláírás ellenében.

Amúgy meg tényleg az van, hogy akinek semmiféle támogatottsága nincs (nem hívják meg egy zsíroskenyérre a felkeresett mamák, nem kap fél tank benzint egyik-másik haverjától, nem csinál neki honlapot az unokaöccse) az ne akarjon törvényt hozni egy országnak.

It’s the economy, stupid 2012.10.04. 00:41:34

@török gábor:
"ha ilyesmit szeretnék csinálni, valamelyik párt tanácsadója lennék"

Bocsánat, de amatőr vagyok, nem lehet az ötleteket ingyé' szórni...
Akkor bele kell nyugodnom, úgy halok meg, hogy nem hallottam meggyőző érvet a regisztráció mellett.

bariga 2012.10.04. 00:42:06

@It’s the economy, stupid: egyetértek, nem is kell már olyan nagy szél, szellőcske is elég lesz.
Csak az alpáriságra akartam célozni, mert tényleg megvásárolhatók leszünk. Vagy benne van a törvényben, hogy tilos egy kis kellemes városnézéssel és ebéddel összekötött ingyenes regisztrációs túrát szervezni?

bioLarzen 2012.10.04. 00:42:07

@jjulie: "a seggszájú felcsuti sántakutya és a pártja már megbukott"

Hát, sajna még minden közvéleménykutató szerint vezetnek...

bio

bariga 2012.10.04. 00:45:42

@It’s the economy, stupid: csak nem gondolod, hogy nem olvassák ezt blogot? A francba erre nem gondoltam, még a végén tényleg szolgálnom kell

bioLarzen 2012.10.04. 00:45:58

@It’s the economy, stupid: "lustaság fél egészség."

Akkor én teljesen egészséges vagyok ;)

bio

bioLarzen 2012.10.04. 00:47:56

@pad78: Mondjuk, az egy érdekes kísérlet lenne, ha csak úgy lehetne a blogba írni, hogy előbb regisztrálni - majd azután csak két hónap múlva kommentelhetsz legelőször.

Fogadjunk, hogy az egybitesek felét megúsznánk?

bio

bariga 2012.10.04. 00:49:16

@Exminden: de hát miért pont az OVB-t keresed, már a többi demokratikus intézmény sincs meg régen, elég csak az Alkotmánybíróságra gondolni.

It’s the economy, stupid 2012.10.04. 00:49:47

@panelburzsuj:
"jelöltenként adnának 2-3 állami milliót"

Micsoda-a-a-a? Nehogy elinduljak! :DDD

Van egy barátunk, aki eccer úgy berágott a helyi ÖKM-ra, hogy elindult a választáson: összeszedte a kopicédulákat, járta a körzetét, mi haverok is segítettük ezzel-azzal, szórólap nyomtatás, plakát, stb., de így is elcseszett egy valag pénzt, a zasszonyt a guta ütögette, hogy a "vén marha" ilyenekre szórja a zsozsót. Aztán nem került be, de a kalandjaival hónapokig szórakoztatott minket.

panelburzsuj 2012.10.04. 00:51:27

@bioLarzen:

Na nem biztos:

merugye ha a komment is csak két egymást metsző vonalkából állhatna ... :)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.10.04. 00:55:56

@bariga: itt van helyette Aszekelyek.
Nem elég?

It’s the economy, stupid 2012.10.04. 00:56:23

@bioLarzen:
"Fogadjunk, hogy az egybitesek felét megúsznánk?"

Pont fordítva: csak azok maradnának. Aki nem megátalkodott, az továbblép, mert az események is haladnak tovább.

panelburzsuj 2012.10.04. 00:57:01

@It’s the economy, stupid:

Pár hete szellőztetgettek ilyet. Lesz zsozsó - de szigorúan el kell vele számolni. Szóval természetét tekintve inkább utalvány, mint pénz.

Elő is jöttek rögtön olyan ötletek, hogy nyilván állami pénzből akar majd a Fidesz "álellennzéki álcivileket" indítani a jónép összezavarására. Aki aztám majd tuti nem alkusznak senkivel, de nagy barátjai lesznek a szegényeknek és kisemmizetteknek...

Exminden 2012.10.04. 00:57:54

@török gábor: "szerintem ezzel még nem szűnik meg az általános választójog, viszont csökken a választás legitimitása, ha kevesebben mennek el, mint mentek volna regisztráció nélkül."
Volna, volna. Ha sínen járnék, én lennék a villamos. És majd a Századvég jól felméri, hogy pont elegen mentek el, majd mibe kerül beleírni a hetente átírt alaptvbe, hogy ez így legitim.
Jó éjt neked is.

Exminden 2012.10.04. 01:00:10

@bariga: öreg vagyok és lassú. azért. Néha eszembe jutnak a régi jaó daógok.

jet set 2012.10.04. 01:00:21

@Exminden: És ezek a szerencsétlenek hogyan cserélik le a személyi igazolványukat? Ha azt meg tudják oldani, akkor a regisztrációt miért nem?

It’s the economy, stupid 2012.10.04. 01:00:38

@Hepci:
"Aszekelyek - Nem elég?"

Micsoda? Nagyon is. Sőt: mikor benyom, még sok is.

Hogy van az epikondilytised?

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.10.04. 01:03:17

@It’s the economy, stupid: gyógyulóban.
Bár ma rémesen teniszeztem így is.

It’s the economy, stupid 2012.10.04. 01:05:48

@panelburzsuj:
"álellennzéki álcivileket"

Hahaha! Mit mondjak: minden megoldás érdekel...?!
Persze az ilyen ragyogó melók úgyis a bennfenteseké lesznek: mint a svejci takarítás... :DDD

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.10.04. 01:05:53

@bariga: bocs!

Még felébred és újra munkába áll...

Exminden 2012.10.04. 01:06:05

@jet set: hány évenként kell sz.ig.-et cserélni?

bariga 2012.10.04. 01:10:13

@jet set: na látod, ha van személyigazolványuk, akkor már regisztrálva vannak kis hazánkban, sőt lakcímkártyánk is van , tehát kétszeresen is regisztrálva vagyunk. Jogosítvány, TB kártya , útlevél, Kubatov-lista...
De az tuti, hogy meg fogjuk nyerni a regisztrálási világbajnokságot. Végre valamiben elsők leszünk.

It’s the economy, stupid 2012.10.04. 01:12:37

@Hepci:

Ismerem a problémát :))

Amit el tudsz képzelni, a szteroidoktól az ultrahangig, minden csak annyi ért, mint halottnak a beöntés. Mindaddig, amíg nem hallottam a lökés-terápiáról. Amit én aztán egy db. gumikalapácsra egyszerûsítettem :)) Most épp a hüvelykujjam alapizületét "kezelem", már egész jó.

Ismered?
www.dolomit-med.hu/tevekenysegek/lokeshullam-terapia/27-sokkterapia-lokesterapia-ismerteto.html

bariga 2012.10.04. 01:16:37

@Hepci: Hú akkor megyek, mert ma tuti kihúztam a gyufát megint.

Jó éjt!

JosephSmith 2012.10.04. 01:16:50

@dr. Balta$ár: " politológusok kirája..."
Tanuljál már meg helyesen írni, te szerencsétlen.

WLaci 2012.10.04. 01:17:53

"Az új intézményt ma sem látom a demokrácia és a szabad választás végének, inkább feleslegesnek és értelmetlennek gondolom."

Micsoda egy minősíthetetlen senki vagy te, b+

Exminden 2012.10.04. 01:22:11

@bariga: @jet set: április 28-án költöztem, a villanyos cég még három hónapig nem bírt (az átjelentés ellenére) a nyomomra akadni, de egy konzultációs levél már május 31-én a postaládámban volt. Szóval, miért és hova regisztráljak még? Szívesen, megoldom.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.10.04. 01:22:37

@It’s the economy, stupid: nem.
Amikor már nem fájt nagyon, kaptam egy komplex kezeléssort lézertől mélyhűtésig k. drágán egy híres fizikoterapeutánál.
Úgy tűnik, használt, vagy legalábbis nem hátráltatta a gyógyulást. :)

It’s the economy, stupid 2012.10.04. 01:23:59

@panelburzsuj:
"amíg föl nem találják a klónozható Szíjjártót."

Alakul a dolog, nézd meg a giroszt. :))

Errõl a szakállas vicc jut eszembe: orosz pályaudvarokon felszerelnek új készülékeket: automata borotválkozó-gépeket. Külföldiek nem értik: hogy lehet ezt használni, mindenkinek más formájú/méretû a zifferblattja.
Válasz: kezdetben...

Bárkit raksz be erre a remek munkára, elõbb-utóbb szíjjártó lesz belõle.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.10.04. 01:27:50

@JosephSmith: tudd ő, csakk unor-tódokszikusan igyekkszik kifelyezni magátt.

unionista (törölt) 2012.10.04. 01:28:47

@panelburzsuj:
akkor tudod mi lesz? egy faluban, vagy a tömbházban (cca. 200 lakos) mindenki körbeajánl mindenkit. ha ezért 20 ezer forintot fizetnek, (nem 2 milliót, hanem 20 ezret), akkor ebből botrány lesz.

It’s the economy, stupid 2012.10.04. 01:29:00

@bariga:
"még iszik is?"

Szerinted józanul lehet akkora baromságokat, annyi hibával elõvezetni?
Valamelyik este olyan fordulaton nyomatta a bullshit-generátort, hogy csak néztem, reggel meg relatíve normálisakat írt, de legalább is sokkal lassabb tempóban. Sõt, jelezte, hogy megtalálta a szemüvegét, (!!) szerintem elõzõ este észre se vette, hogy nincs rajta...

Chigavera · http://pezsma.blog.hu/ 2012.10.04. 01:37:00

@török gábor: Kedves Gábor,
teljesen értehető, hogy nem akarod venni a célzást, de a helyzet mégis az, hogy amire a legtöbben utalnak, az nem más minthogy teljesen figyelmen kívül hagyod a nyilvánvaló politikai szándékot.

Ha csak annyit írsz, hogy „felesleges és értelmetlen”, az az igazságnak csupán a fele. Ettől ez az egész leiratkozósdi még lehetne valamilyen véletlen botlás vagy technikai malőr is, aminek politikailag egészen más a konnotációja. Akár a jószándék félrecsúszása is lehetne, mondjuk.
Viszont mivel olyan sokat foglalkoztál már ezen az oldalon „Orbán megértésével”, ezért pont tőled legalábbis furcsa, hogy fel sem merül, hogy megértsd a regisztráció mögötti Orbán-szándékot. Holott eléggé nyilvánvaló, mondhatni nyerítve lóg ki ennek a sztorinak minden egyes fordulatánál.

Hát emiatt van, hogy a többség hiteltelennek tartja ezt a tálalást

unionista (törölt) 2012.10.04. 01:41:25

@bariga:
a választókkal személyesen kell találkozni. ha van feliratkozás, akkor arra előkampányt kell szervezni. de nem országos kampányt. hogy iratkozzál fel, mert majd jön az lmp, és minden jó lesz. mert ezt nem hiszi el senki.

hanem azt mondani, hogy itt van a kerületben az 5-6 kerületi ellenzéki ász, és akkor miattuk. erre persze a nép azt mondja, hogy ha-ha-ha. de hátha találnak egyet, aki mégis csak értelmes. mert az előkampányban kitűnik. hogy jé ő érti a körzetet. és mindegy, hogy milyen párti. te azt nem érted, hogy a placcon nem klasszikus pártkampányt kell vinni. hanem személyesen kell meggyőzni a népet, hogy az adott fazon a megfelelő monsieur vagy madame. és akinek ez kurválkodás az ne menjen politikusnak.

It’s the economy, stupid 2012.10.04. 01:45:22

@Hepci:
"Úgy tűnik, használt"

Kiderül a vallatásnál: ha kiújul, akkor veszel egy gumikalapácsot (500 HUF), és két naponta megkopácsolod az epikondylust, gyors apró ütésekkel, kb. mint egy ötvösmûvész. :))
Csoport-terápiás változat: felkéred az asszonyt.
Delux változat: nõvérke a géppel vezeti elõ, 5 rugóért.

Nekem volt egy 5 éves tenisz-könyök kínlódásom, aminek így sikerült véget vetni, már nekrotizált a kötõszövet a sok szteroidtól, és feszt kiújult; mivel nem volt idõm járkálni a kopácsolós dokihoz, otthon megoldottam okosba a gumikalapáccsal. Utána lett egy kezdõdõ golf-könyököm, akkor már nem is vacakoltam, eleve kopácsolni kezdtem, még idõben, csírájában el is fojtottam. A dokis változat persze kicsit kíméletesebb, kevésbé fáj, de lassabb is.

It’s the economy, stupid 2012.10.04. 01:56:51

@unionista:
"mindenki körbeajánl mindenkit"

Faguriga legyek, ha nem ez fog történni. Élelmes népség ez a miénk, számlagyáraink is vannak ugyebár (lassan már csak ilyen gyáraink vannak :DDD), szóval vissza fogja szerezni a jónép az összes füstadót, áfát, bármit, amit elszedtek tõle.

mókáné 2012.10.04. 03:49:41

@török gábor:

"ha kevesebben mennek el, mint mentek volna regisztráció nélkül. "

Én is elmegyek ma regisztráció nélkül aludni és viszont jó éjt kívánok a blogtársaknak is! Hosszú, de izgalmas éjszaka volt.:)

Guillaume sous guillotine 2012.10.04. 05:45:58

ezt a hokizást ami levág az ellenzék. amennyi posztot írnak kommentelnek, fele annyi (negyed) ráfordított energiával lehet majd feliratkozni a magyarorszag.hu-s ügyfélkapun.

szoja122 2012.10.04. 05:58:54

@török gábor: Igen valóban amit mellette felsoroltál az legitim, de az ellene felhozott érvek sokkal súlyosabbak:

1. Bárhogy is csűrjük csavarjuk ez akadályt jelent egy alapvető demokratikus jog gyakorlásában:
a) Nem engedi a választóknak az alapos megfontolást. Elmenjenek e szavazni, vagy távolmaradásukkal tiltakozzanak, mert az utolsó pillanatokban is történhetnek események.
b) Vannak idős beteg emberek akiknek a regisztráció megtétele felesleges akadály.
c) A nincs kétféle állampolgár mindenkinek alapvető emberi joga, hogy a lehető legegyszerűbb módon gyakorolja az egyik legfontosabb demokratikus jogát.

2. A gyakorlati megvalósítása is problematikus, pl.: A külföldiek szavazhatnak levélben az itthoniak nem.

3. Regisztrációra kérlek hozz külföldi példákat, mert ilyen típusú amit terveznek nincs. Ott van regisztráció, ahol nincs megfelelő választási névjegyzék, mint az USA egyes államaiban. Illetve, a nyugati demokráciákban már sokkal hosszabb éve van demokrácia, így sokkal kiforrottabb a rendszer.

4. Amit az alkotmánybírósággal csinálnak ez ügyben is az több mint felháborító. A demokrácia megcsúfolása...

nu pagagyí 2012.10.04. 06:46:37

Török Gábor ismét nagyon megértő. Egy értelmetlen intézmény béna kommunikációja, ennyi lenne csupán a Fidesz bűne.
A regisztráció nem értelmetlen, hanem végtelenül sunyi intézmény.

Hogy kire lehet szavazni, csak pártra, vagy egyéni képviselőre is, pontos lakossági nyilvántartáson alapul. Akinek van bejelentett állandó lakhelye Magyarországon az egyéni képviselőre is szavazhat. A regisztráció tehát nem ahhoz kell, hogy a választási bizottság ne érje meglepetés, ha valaki szavazni óhajt. Az egységes lakossági nyilvántartás tehát nem fog megszünni, az állam továbbra is mindent tudni akar polgárairól és pontosan tudja, hogy ki élhet azzal az alapvető jogával, hogy megválaszthassa képviselőjét. Így a regisztráció a magyarországi lakcímmel rendelkező állampolgárok számára alapvető jogának szükségtelen korlátozását jelenti, ami a Fidesz sajátgyátmányú alaptörvényébe is ütközik. Íme:

I.(3)
"Alapvetõ jog más alapvetõ jog
érvényesülése vagy valamely alkotmányos érték védelme érdekében, a feltétlenül szükséges mértékben, az elérni
kívánt céllal arányosan, az alapvetõ jog lényeges tartalmának tiszteletben tartásával korlátozható."

Ez egy olyan pont, amit minden diktatúra is elhelyez az Alkotmányába, szalonképességének bizonyítékaként, függetlenül attól, hogy a Fideszhez hasonlóan alkalmazhatatlanná teszi az alapvető jogok gyakorlását.

A választás joga is alapvető emberi jog. A regisztráció akkor nem lenne korlátozás, ha egyúttal megszüntetnék a lakosság állami nyilvántartását. Erről ugyebár, nincs szó, sőt az állampolgárok gondolatait, szándékait is elkezdték nyilvántartani, lásd a szegedi halászcsárda esetét Orbánnal. A regisztráció csak azoknak a jogait nem korlátozza, akik nincsenek nyilvántartva lakhely szerint (külföldön élők), illetve lakhelyüktől eltérő körzetben akarnak szavazni.

Az általános regisztráció tehát nemhogy szükségtelen, hanem nemzetközi szerződéseinkbe és az alkotmányba is ütközik. Pontosan tudja ezt a Fidesz, hiszen minden vezetője jogász. Ennél fogva nem lehet jó indulatúan szemlélni újabb kisérletüket egy alapvető jog korlátozására. Sajnos puccs történt Magyarországon, nem a kommunikáció béna. A banánköztársaság írástudói pedig apró részleteken cicóznak.

Az általános regisztráció intézménye kb. olyan, mintha minden blog megírása előtt be kellene jelentkezni Szalai Annamáriához. TG szerint az is csak egy szükségtelen intézkedés lenne, melynek szintén csak a kommunikációja hagyna kívánnivalót.

2llkedő 2012.10.04. 06:55:02

Kedves Gábor!

„Az elmúlt időszakban egyre inkább dolgozik bennem az a gondolat, hogy a kormányt félreismerik és félreértelmezik politikai ellenfelei: nem félelmetes, hanem időnként félelmetesen béna.”
„Az új intézményt ma sem látom a demokrácia és a szabad választás végének, inkább feleslegesnek és értelmetlennek gondolom.”

Írásaidban mindig azt látom, hogy egy-egy konkrét esetet próbálsz boncolgatni, és mint írod „nem félelmetes”, „ma sem látom a demokrácia végének”.

Pedig igen is félelmetes, mert egy régebbi időszakot idéz új köntösben.

Ez egy Puzzle játék. A fidesz kiöntötte az asztalra a darabokat, és azt mondta, ebből a halmazból egy nagyon szép Tündért fog összerakni a Tündérmeséből. Az asztal egyik oldalán van a kormány és a kormánypártok, a másikon a választók. Szépen kezdik Önállóan nézve a darabokat nincs semmi félelmetes bennük, a fidesz pedig el is próbálja magyarázni, hogy az a Tündérnek mely része. Az egyszerű ember pedig a részlethez hozzá képzeli az egészet. Aztán ahogy szaporodnak az elemek, egyre jobban fogy a képzelőerő, egyre érthetetlenebb, hogy ebből hogyan lesz Tündér. Amikor már nem lehet megmagyarázni, hogy az adott elem mi is, akkor majd egyszerűen megfordítják a képet, hogy lássuk mi is alakul ki. És akkor szembe találjuk magunkat egy kis bajuszos, nem túl bizalomgerjesztő, rossz emlékeket idéző pasassal.
Sokan vannak, akik fejjel lefelé is tudnak tervet olvasni. Ők azok, akik most szólnak, hogy mi is lesz a játék vége, de ezek az emberek hiába próbálják elmondani azoknak, akik csak szemből tudják nézni a képet, nem tudják meggyőzni őket. Mint ahogyan nehéz egy vak embernek elmagyarázni a színeket.

Egy másik megközelítés:
Van egy hosszúkás tó, ami a szabadságot jelképezi. A déli oldalon azt mondja a kormány, hogy feltölt egy métert, mert kell a strand védelme érdekében. Mindenki örül. Aztán jön a következő egy méter, mert akkor szükséges padoknak a hely. mindenki örül. Aztán jön a következő egy méter, mert milyen jó is lesz, ha oda csúszdát építünk. Az egyszerű ember pedig örül, hogy egyre szebb a strand. Csak vannak, akik szólnak, hogy oké a part, de a vízfelület egyre csak csökken. A válasz az, hogy de van még sok víz, miért is a károgás? Aztán azt vesszük észre, hogy már csak egy pallót kell átfektetni, és az északi parton vagyunk.

Szóval ennyit szerettem volna írni az elemzéseiddel kapcsolatban.

Piktor is megmondta, hogy olvassunk a jelekből.

dr. Balta$ár 2012.10.04. 07:00:38

@bioLarzen: "@jjulie: "a seggszájú felcsuti sántakutya és a pártja már megbukott"
"Hát, sajna még minden közvéleménykutató szerint vezetnek..."

az UCCSÓKAT rúgják (az országba)

dr. Balta$ár 2012.10.04. 07:05:05

@JosephSmith: " politológusok kirája..." "tanuljál már meg helyesen írni, te szerencsé..."

hm... mit írtam ell? van egy könyvem, az alapján írok: "unortodox hejesírás"

amugy sem akarok magasabb rangot mint 1 álamfői...
és szotyizni is tudok az én kis *gysejtemmel...
nem értem miért inkáb nem magadal tör őcc...

mókáné 2012.10.04. 07:26:43

@török gábor:

"bocsánat, ha persze az kell, hogy fúj és felháborító és mondjon le, akkor tényleg nem ezt az oldalt kell olvasgatni..."

Jól megmondta tegnap éjjel a @dr. Balta$ár: -nak! De azért mégis ide ír, és ezt olvassa. Nem sérül a demokrácia!

És az ilyen szeretne "álamfő" lenni..

Kakaskukorékolós, szép reggelt kívánok a Blogtársaknak és megyek edzeni (aki éjjel legény, nappal legyen leány)!:)

nincs1itt 2012.10.04. 07:30:39

@török gábor: Török úr, magácska tanult ember, mi több "politológus", vagy mi a szösz... Megtenné, hogy elmondja, miért választás az, ha a xar és a f@s közül lehet csak???
Mert szerintem a polgár csak szavaz, Magyarországon, nem választ. Nem szeretjük a zemeszpét, de már fidesztet se nem... Regisztráció, háthogyne, amit kutatások támasztanak alá, peeeersze, hol kutatták? Volt már valahol ilyesmi, demokráciának csúfolt, 4 éves diktatúrák sorozatában?

jjulie 2012.10.04. 07:33:23

@pad78:

a regisztráció nem is azért lenne hogy előre vigyen valamit, hanem azért, hogy növelje az orbánférgek esélyeit, mivel nagyon nem akaródzik a nagy felhatalmazásból eredő nagy változás sikertörténetté alakulni

és mivel a sikertörténet elmaradása jogos aggodalommal tölti meg a fideszféreg hétköz és ünnepnapokait, próbálják a játékszabályok változtatásával bepótolni

így ez a "hazudtunk éjjel nappa"l azért hogy választást nyerjünk fideszféreg verziója, addíg farigcsáltuk a választási szabályokat, amíg nem nyertünk a segítségükkel, hamár az elért eredményeink kiváltotta támogasra nem számíthatunk

egyik kutya, másik meg egy híján 20

mókáné 2012.10.04. 07:36:04

@nincs_itt:

"Nem szeretjük a zemeszpét, de már fidesztet se nem..."

Regisztrálsz. Kettő perc, ahogyan @Jari Litmanen: blogtársunk kifejtette és elmész, berajzolsz egy mosolypofát. Vagy lekonyuló rózsát oda, a lapra. De persze benne a rizikó, hogy a Fidesznek kedvez a részvétel miatt és ha győz, mert ugye győz.

László56 2012.10.04. 07:36:13

Szép jó reggelt Mindenkinek

Erős állítás írja az elemzőnk és felemlíti a kormányzati erők bénaságát és a regisztrációs kérdésen keresztül próbálja ezt a bénaságot bemutatni. Nem csodálom az érzéseit és biztos vagyok benne hogy nincs egyedül, hiszen nagyon sokszor nekünk is ez az érzésünk. Ez a téma felkavarja az embereket és erről is, ahány ember, annyi vélemény és javaslat. Úgy ellene, mint mellette. De, a problémák megoldásához nem segít bennünket hozzá, ha ezt a kérdést csak politikai és technikai vagy akár csak jogi kérdéssé degradáljuk.

A bizalmatlanság a kormánnyal szemben főképpen abból jön, hogy ki mint él és élt úgy ítél. Mi sokáig a kommunistáink korrupciós és végtelen erkölcstelenségének a mocsarában éltünk és ezáltal a bizalmatlanságunk majdhogynem természetes. Egyeseknél, lehetne mondani, hogy beteges formákat vett fel. Hiszen, eddig, úgy kellett élnie a magyar polgároknak, hogy a sorok között kellet írnia és olvasnia a kommunistáktól való repressziós félelme miatt. Ez a bizalmatlanság a kommunistáink tevékenységéből fakad és nem lehet kiölni az emberekből egy két generáció alatt sem. Különösen nem, ha a kommunistáink a mai napig fenn akarják tartani ezt az állapotot, mert ez a kedvező nekik és feltétel ahhoz hogy az országot újra kirabolhassák.

Ugyanezek az erők félnek a nemzeti összefogástól is, mert ez elősegíti a magyar nép felvilágosodását és ezáltal a kommunista butítás folyamata nem tud érvényesülni. A kommunistáink pedig ebből élnek. Ezért tudtak rabolni évtizedeken keresztül. A nemzet összefogásával viszont egy olyan helyzet alakul ki, ahol már a nyugati világban felvilágosult magyar polgárok is elmondhatják a véleményüket és szavazhatnak, ami automatikusan a proletárjaink primitívsége ellen beszél.

Ennek ismeretében, valamint annak ismeretében hogy a jelenlegi magyar kormány eltökélt a nemzetünk összefogására, jobban mondva a nemzeti összefogás körülményei megteremtésére, szükségünk van egy olyan regisztrációs rendszerre, amely lehetővé teszi az identifikálást az egész világon szétszórtan élő magyarság számára. Hiszen a regisztrálás maga és az ehhez kapcsolódó identifikálás kiszűri és erősen csökkenti a választási csalás lehetőségét. Nem véletlen hogy kommunistáink, Poncius Pilátushoz szaladnak ellene. Egy kommunista és nem csalhat ? Hol élünk mi, jelszóval.

Tehát a választó polgárok regisztrálása, a nemzeti összefogás körülményeit megteremtő természetes folyamat. Az evvel járó technikai, jogi és politikai problémák megoldása azonban sokféle lehet. A fontos mindegyiknél azonban csak az, hogy nem lehet alkotmányellenes, nem ütközhet az EU-s és más nemzetközi egyezmények normái ellen, továbbá a lehető legkevésbé lehessen visszaélni evvel a választási rendszerrel.

Ennek teljesen tudatában van a magyar kormány és teljes adminisztrációja is. Tehát biztosak lehetünk benne, hogy mindezt figyelembe veszik és a parlamenti vitánál és csak olyasmit engednek keresztül, ami lehetővé teszi a nemzet egyesítését, anélkül hogy valamilyen törvénybe vagy nemzetközi egyezménybe ütköznének. Hogy annak ellenére, tudatlanul előfordulhat ilyesmi ? Igen, az lehet, mint ahogy a közelmúltunk is mutatta már. De, a félelem ettől nem lehet nagyobb, mint az eltökéltség, nemzetünk polgárai akaratának egyesítéséhez.

Ez a magyar kormány, feltételek nélkül védi a magyar népet, nemzetét és polgárait. Nem vitás azonban, hogy a magyar nép történelmében ritka, hogy a kormány védi őt és ezért a bizalmatlanság nagy. Hiszen a kommunista kormányok, minden esetben kiárultak bennünket. Tanuljunk meg bízni, hiszen a tények azok, amiknek hinnünk kell. A tények viszont, -minden sunyi kommunista ellenvetés ellenére -, kivétel nélkül a jelenlegi kormányunk mellett szólnak.

dr. Balta$ár 2012.10.04. 07:36:42

@knausz: tévedés azt hinni hogy a posztot olvastam...

csak a nettársak által idézett mondatokat fogtam...

"És az ilyen szeretne "álamfő" lenni"... ez meg nevetséges...

az álami intézmények kiüresedtek, minnd egy nagy sz@rkupac...

persze van az a rencer amiben INGYEN, a közösségért SZOLGÁLATOT válalnék

"fúj és felháborító és mondjon le"... szerintem ha 1 párt (sőt az egyetlen, lévén kiirtotta a többit...) a demokráciát csorbíttya és halad a diktatúra felé akkor akár ijjen félmondatok is kicsúszhatnak, hogy mongyonle...

bár én ezt sose mondtam, mert szemben törökkel a hejzetet fel tudom mérni...
a fides önként semmi értelmeset ez irányba nem fog tenni...
sőt a választást is megnyeri a választói akarat ellenére...

a fides mafia csak erőszakkal váltható le...
de a megalakulásuktól mivel a hatalom koncentráció alkotmány ellenes
ezért nemcsak JOGUNK, hanem KÖTELESSÉGÜNK is elzavarni... akár erőszakkal is...

aki ezekkel a 10-12 éve nyilvánvaló tényekkel szembe megy, az egy bukásra ítélt rencer pillanatyni hasonélvezője és szerkértolójja...

Harmony12 2012.10.04. 07:37:06

Kedves Gábor, a kormány szándékait nem értelmezik itt félre, legfeljebb nem egyértelmű még a szándék. Mert az van. Politikai vagy gazdasági haszon reménye nélkül csak bénaságból ezek semmit nem csinálnak, eddig sem tették, és ezután sem fogják. Csak jelen esetben nem képesek a szokásos népnemzeti jóléti akármilyen maszlagba beleöltöztetni, mert lássuk be, elég nehéz bármilyen jó érvet találni az előzetes regisztráció értelméhez. A legjobban talán az "USÁ-ban meg más nyugati demokráciákban is van ilyen" közelítene ehhez, csak eddig mindig leszólták azokat a rusnya demokráciákat, így nehéz ezzel most hitelesen előjönni.

Visszatérve a haszonszerzésre:
Csak gondolatindítónak:

1. regisztrációhoz elő kell készíteni megint rettentő mennyiségű papírt, nyomda, kampány tévében újságban, hisz nemzeti kötelesség minél több embert felkészíteni, egyenlő NAGYON sok pénz nem párt hanem állami költségvetésből Simicska médiabirodalmán keresztül.

2. ügyfélkapuhoz regisztráció az okmányirodákban: a megnövekedett munkaerőigényen túl informatikai, elsősorban hardver beruházás kell. Röpke fejszámolás után a jelenlegi okmányirodák és ügyintézők számát figyelembe véve ha közel nyolc millió ember akarna ügyfélkapus kódot, akkor az 132 hétig tartana átlag 10 perces ügyintézési idővel egyenletesen beosztott megjelenéssel. Nos, ezt mondjuk huszárosan 3000 új gép beszerzésével (hozzá szoftver és licencdíjak) és ember képzésével meg is lehetne oldani, de akkor mindenki időre érkezik. Ez ismét NAGYON sok pénz...

3. ügyfélkapus jelentkezés egyenlő NAGYON sok pénz informatikai fejlesztésre (jajj, szegény rendszer nem bírja el a megnövekedett forgalmat majd a regisztrációs időszakban) ugyancsak királyi IT cégek bevonásával.

Ezekhez nem kell megerőltetni az agyat, és máris néhány milliárdról van szó. Természetesen kreatívabbak találnak még pénzt ebben...

delfinem 2012.10.04. 07:37:18

"Elmebeteg emberek irányítják világunkat elmebeteg célokkal.
És az egészben az a legelmebetegebb, hogy aki erről beszél,
azt azonnal elmebeteggé nyilvánítják." (John Lennon)

mókáné 2012.10.04. 07:41:09

@dr. Balta$ár:

"sőt a választást is megnyeri a választói akarat ellenére..."

Megnyeri. De nem a regisztráció miatt, hanem a választókerületek áttérképezése végett.

"bár én ezt sose mondtam, mert szemben törökkel a hejzetet fel tudom mérni..."

Nekem nem úgy tűnik.

lobster thermidor 2012.10.04. 07:45:51

Egy cseppet sem független elemző mi mást írhatna?
Egyrészről nincs min csodálkozni, Török Gábor már régen az orbáni propagandagépezet egyik, magát semlegesnek álcázó munkatársa. Az ő feladata azoknak a párthoz nem kötődő, jobboldali szimpatizánsoknak a megdolgozása, akiknek kételyei vannak a kormány antidemokratikus intézkedéseivel szemben. Török jófiú modorban írott elemzései nem szólnak másról, csak a valóság valamilyen rózsaszín fátyolként lebegtetett, könnyített habzású változatáról. Írásaiban, még a híg ürülék is kívánni valóan illatos lenne, T.G. legfeljebb egy kicsit nyirkosnak találná, felhívván a figyelmet arra, ha nem vigyázunk akár még náthásak is lehetünk. Persze ez a tétel is csak akkor érvényes, ha a fidesz önti a nyakunkba fekáliát. Más pártalakulatokkal nem ennyire elnéző.

Másrészről a posztban hangoztatott felfogás nagyon hasonló, azzal a Demján Sándor által nemrég előadott blődséggel, amely úgy szól, hogy "orbán ugyan jól látja a helyzetet, csak a mindent megfojtó bürokrácián siklanak ki a kezdeményezések...".
Ez az érvelés kísértetiesen emlékeztet a "Kádár elvtárs jót akar a népnek, csak nem tud róla, hogy a többi elvtársak mit művelnek a háta mögött..." című korabeli népbutító szlogenre.

Ennél azért egy kicsit jobb érvek kellenek!

jjulie 2012.10.04. 07:49:21

@delfinem:

hosszabban és érdemben foglalkozni egy ilyen újabb fideszféreg ötlettel nem normális, mintahogy

- vitatkozni azon, hogy a simicska elnyert megbízásai rendben lévőek vagy sem

- vitatkozni azon hogy a földbérlet téma ok vagy sem

- vitatkozni azon hogy a szijjártó hazudik e vagy sem

- hogy a kayaibrahim ok vagy sem

- hogy a kubatov lista ok vagy sem

- hogy a smittpali ok vagy sem

- batás ügy ok vagy sem

és így tovább a fideszflreg ügyek

na a fideszférgeket egészében maradék nélkül lehúzni a wc-n, na az ok

dr. Balta$ár 2012.10.04. 07:50:00

@knausz: "sőt a választást is megnyeri a választói akarat ellenére..."
"Megnyeri. De nem a regisztráció miatt, hanem a választókerületek áttérképezése végett."

ezt híjják választási CSALÁSNAK, vagy kevésbé finoman BOLSE VIKI diktatúrának...
amikor pedig ők a mensevikek... mind1 mejik pont apróság segíti ezt...
szerintem a választási regisztráció is... egyértelműen... hisz a célja a TORZÍTÁS
a hazai csoportok hátrányba hozása a külhoni ÚJ ÁLAMPOLGÁROKKAL szemben...

de a cél a lényeg a BŰNCSELEKMÉNYNÉL...
az eszközök "csak" sújos bitó körülmények...

lobster thermidor 2012.10.04. 07:53:51

@László56:

Van még néhány hasonló vicces írásod?
Remélem írsz még, mert ez a mostani nagyon mulatságosra sikeredett.

nincs1itt 2012.10.04. 07:54:09

@knausz: Kedves Hölgy! Regisztrálok "kettő perc", aha elmondanád, hogy hol és mi módon kettő perc az??? Hm??? Ugyanis az elektronikus regisztrációhoz szükséges hozzáféréssel - ez pontos adta! - 300.000 választó rendelkezik, ebből is sok az "inaktív"...
Szóval, csak azért nem megyek el, hogy jópofizzak, mert szeretném komolyan gondolni és tenni! De ezt a "politikai elit" - a mindenkori - nem teszi lehetővé, éppen a "munkásságuk" miatt! Akkor inkább maradok a megszokott és bevált lexarom álláspont mellett, ez legalább őszinte. NEm ilyen jól fizető himi-humi mellédumálás, mint amit a Török úr hajt végre!

Pékszakállú Henceg 2012.10.04. 07:55:18

Kedves Gábor, nagyon óvatos tudsz lenni a Fidesszel kapcsolatban, persze tudom, nem véletlenül...
Szóval a regisztrációt "ma sem látom a demokrácia és a szabad választás végének, inkább feleslegesnek és értelmetlennek gondolom." Igazad van, ez nem a demokrácia vége, legfeljebb a vég kezdete.
Szeretném a véleményed kikérni, szerinted mennyire "demokrácia vége" az, hogy a határon belül élők nem regisztrálhatnak levélben, ellenben a határon kívül élők szavazhatnak úgy? Mennyire "a demokrácia vége" az, hogy akadályt gördít a kormány a szabad választások elé?

Mert a választás szabad, de előbb menj el a jegyzőhöz/okmányirodába, állj sorba munkaidőben, hogy később a jogaidat gyakorolhasd! Ez a rendszer igyekszik kiszorítani a protest szavazókat, azokat a szavazókat, akik az eddigi hat választásból négyszer eldöntötték a választást. Aztán kiszorítja azokat is, akiknek nem lesz idejük arra, hogy regisztráljanak, maradnak tehát a közszférában dolgozók, a segélyen élők, a nyugdíjasok mobilizálható része, magyarul azok, akik nagyban függnek a kormánytól! Nekik lesz idejük munkaidőben felkeresni egy-egy regisztrációs pontot, merthogy ezért senki nem fog szabadságot kivenni az is biztos!

Szóval kedves Gábor csak ismételni tudom magam: nem a demokrácia vége, de a vég kezdete!

dr. Balta$ár 2012.10.04. 07:55:25

@jjulie: a köztörvényes lista fojtatása...

+manyup álamosítás
+magáncégek álamosítása
+malév
+szájerfanni-orbánráhel-orbángazsi
+szájer 1/2sege főkúrja asszonys*g
+sortolások a forint árfojamon
+az önkormányzatok (városok és megyék) eladósítása 2006tól
stb

dr. Balta$ár 2012.10.04. 07:57:37

@Pékszakállú Henceg: ennél már durvább a hejzet...

lassan az össszes hazai választót ki kell zárni...

és szórni a mannát a külhoniaknak... mindért álami kéklámpás audit küldenek...

jjulie 2012.10.04. 07:58:06

@lobster thermidor:

á, nem jól látod

az orbánnak van egyszűk körben ismert zseniális csodaszere arra vonatkozóan, hogy a félázsiai kis országból hogy lesz világhatalom, és hogy lesz tízmilló kobászkerítés mögott lakó polgára

csak ez nem hozható nyilvánosságra, és csak titokban lehet megvalósítani, de egyszer majd megvilágosodik mindenki, és megtapasztalja a saját bőrén is, hogy az orbán mitől a magyarság világraszóló csodája

a törökgábor pedig beavatott

dr. Balta$ár 2012.10.04. 08:02:12

a fides szavazók számát itt lehet mérni:

"Bár korábbi sajtóhírek 6-8 ezres létszámleépítésről szóltak, Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője már egyenesen évi 20 ezres leépítésről beszélt, szerinte ez a szám pusztán abból összejön, hogy a nyugdíjba vonuló közszolgák helyét nem pótolják új emberekkel. Igaz, egy ekkora lefaragással is nagyjából csak a 2008-as mérethez jutna vissza a kormány, a KSH adatai szerint ugyanis a költségvetési intézményeknél dolgozók létszáma éppen a 2010-es kormányváltás után ugrott meg."

a hűbérbirtokok száma csökken... NINCS PÉNZ...
mert elmegy 10% kamatra, IMF+EU meg fuj rossz mert ELLENŐRIZ...
ez gyakorlatilag álamcsőd...
áfemelés??? 27% re lapot huzni? jo vicc:)))) az meg az adóspriál...

a választást csak ADMINISZTRATÍV eszközökkel tuggyák megnyerni...

jjulie 2012.10.04. 08:03:29

@László56:

nabaszki, meglódult a klaviatúrád

Pékszakállú Henceg 2012.10.04. 08:10:58

Ja, egyébként az infláció sem 6 %, a GDP növekedés sem -1,3% csak "félreértik a kormányt", amelyik "bénán kommunikálja"! Menj a francba Gabi!

balfék 2012.10.04. 08:14:51

@lobster thermidor: Én sem tudom eldönteni, hogy L56 ironizál-e, vagy tényleg komolyan gondolja azt , amit ideírt.

makacs szennyeződés 2012.10.04. 08:17:35

"Szokatlanul erős állítással kezdem. ...nem félelmetes, hanem időnként félelmetesen béna."

ejnye, de kemény állítás! :)

gábor, nagyon jó úton haladsz affelé, hogy random bullshit-generátort készítsenek a szavaidból. :)

észrevetted, hogy itt-ott már feltűntek különböző hírek kommentjeiben a paródiáid?

"törögáborosan" kielemezni valamit ma annyit tesz, hogy a tények súlyát, valóságtartalmát, erkölcsi vonzatait, AZ EGYSZERŰ IGAZSÁGOT tökéletesen figyelmen kívül hagyva sztratoszférai magasságból állapítjuk meg, hogy "MÁSRÉSZRŐL VISZONT" az aljasság, szemforgatás, egyszerű csalás, reccsenős hazugság IS ÉRTHETŐ, MÉLTÁNYOLHATÓ, MERT.

mert rosszul kommunikálták. persze.

új fogalmat jelent a neved.

úgyhogy légyszives, ne kérd ki magadnak, hogy te fizetett fidesz-tanácsadó vagy, a heti válaszos munkáddal de, pontosan, hivatalosan is az vagy.

giró-szászi züllést mutatsz be, csak kicsit rosszul időzítesz, abból most kéne elkezdeni kihátrálni.
azért kösz, én jól szórakozom. :)

dr. Balta$ár 2012.10.04. 08:21:20

@balfék: ő valójában Mogács Dániel... a fides mafia bukásáig tart a vicc...

@Pékszakállú Henceg: "infláció sem 6 %, a GDP növekedés sem -1,3% "

ezt el lehet adni sikernek... TALÁN találnak a világon 1 országocskát aminek rosszabbak a mutatói... persze csak egyesével...

mert ijjen hogy mindenben a világ uccsói vagyunk azer ez nehézzé teszi

a kuminikációt...

@tusk82: naívság ezt gondolni... totál racionális és tudatos...

csak te neked azer nem áll össze
mert mint VÁLASZTÓ az ország szempontjait mérlegeled...
ők nem...

balfék 2012.10.04. 08:21:40

@makacs szennyeződés: Tulajdonképpen Török nem Orbán szekértolója csak rosszul kommunikálja!

makacs szennyeződés 2012.10.04. 08:23:26

bocs, a helyesírási hibákért most bootolok a kávém fölött.

dr. Balta$ár 2012.10.04. 08:23:36

@makacs szennyeződés: :))) igen török egy külön kategória...

ojjan mint navracsicska... aki szakmailag is elért valamit és onann zuhant...
szimpatikus emberek akik felmásztak valahova hogy még nagyobbat zuhanhassanak...

ezért érdekesebb...

bár gerince az mielőtt kifejlődött már el is mult... de ez más tészta...

nu pagagyí 2012.10.04. 08:25:35

@László56: Tisztelt László!

Biztosan nagyon megijedtél a kommunistáktól, ha húsz éven keresztül nem sikerült észrevenned, hogy nincsenek. Most viszont felbukkantak ismét, emberi jogokat korlátozgatnak, regisztrálgatnak, listázgatnak, titkosszolgálatok garmadáját hozzák létre megfigyelésedre stb. De tudod, Te ezt. Bajod csak annyi lehet, hogy húsz év alatt, egy szabad országban semmire se jutottál magadtól, így alig vártad, hogy ismét visszatérjen a félelmetes rendszer, melyet rettegve szeretsz.

Itt van neked. Örülj!
A regisztráció pedig semmilyen választási csalást nem szűr ki, viszont lehetővé teszi az állampártnak, hogy intézményesen csaljon, a jog alkalmazását tetszőlegesen nehezítve szűrje ki a kívánatos választókat.

A "nemzetegyesítés" fidesz féle módja a nemzetből való kirekesztés. Csak őket halljuk nemzetárulózni, genetikázni stb. Még egy ostoba karibi diktatúra sem szórakozik azzal, hogy minél kisebbre darabolja saját nemzetét.

A szöveged többi része: névelők, vesszők, pontok rendeben van.

makacs szennyeződés 2012.10.04. 08:27:21

@Pékszakállú Henceg: nem vagy elég friss. eztet már lekommunikálták:
"ez is növekedés, csak negatív növekedés."
totális a siker, tündérmese van.

lobster thermidor 2012.10.04. 08:32:59

@jjulie:

Ennek a zseniális csodaszernek lehet valami köze az otthon főzött pálinkához?

De komolyra fordítva a szót, erről a csodaszerről a Magicoturmix nevű druida jut az eszembe, aki az Asterix, és Obelix című szórakoztató filmben teszi legyőzhetetlenné hőseit. Orbánnak lehet egy ilyen vajákos erőnövelő varázsszert készítő druidája, csak velünk nem osztja meg a szert. Persze lehet, hogy ő sem erősebb tőle, csak a szeme káprázik, és látomásai vannak. Az a gyanúm, hogy matolcsy már ihatott az italból néhány kortyot, mert ő saját állítása szerint már egy jó ideje tündérmesékben él, ami az ő korában már csak a tudatmódosító szerek használatával érhető el.
Arra gondolni sem merek, hogy más bajuk van, mert akkor az a hely ahol élünk nem Magyarország, hanem egy elmeháborodottak számára létesített gyógyintézet.

ob.szerver 2012.10.04. 08:36:14

Egy dologban egészen biztos: ha az összes választási trükk (ht magyarok, regisztráció, választókörzetek átszabása stb.) csődöt mond, akkor a szavazatszámlázást fogják elcsalni.
Efelől senkinek ne legyen kétsége.

Dr. foolproof 2012.10.04. 08:42:36

Remélem a következő erős állítás a falhoz lesz, a kivégzőosztaggal szemben. De te csak magyarázd a bizonyítványt, kedves TG.

inreallife 2012.10.04. 08:42:52

na ezt nézzétek meg nyuggertámogató kommentelők:

www.portfolio.hu/gazdasag/egyre_tobb_a_szegeny_magyarorszagon.173748.html

a grafikont. a szegénységi küszöb. akinek gyereke van az szegény, aki nyuggerként él, azok meg nem. nagyobb családtámogatást és kisebb nyugdíjakat kell bevezetni. szét kell baszni ezt a kizsákmányoló nyugdíjrendszert. nincs nyugdíj 70 éves kor alatt senkinek, lehet menni tanulni meg dolgozni...

lobster thermidor 2012.10.04. 08:44:39

@balfék:

Attól tartok, ő maga sem tudja, hogy milyen nevetséges.
Persze simicska korábbi bon-motjából tudhatjuk, hogy minden magyar állampolgárnak joga van hülyének lenni.
Élnek is vele vastagon!

horgi1 2012.10.04. 08:44:43

Persze,hogy csak "jót akar" a kormány. Elsősorban magának!Komoly fogalmi tévedésekben van a kormány és Török úr is azt illetően, hogy az állampolgárok milyen céllal választanak és a megválasztott politikusoknak mi a feladata. Nem az, hogy minket választópolgárokat a pénzünkért jogainkban korlátozzon és mint a birkákat terelgessen, megszabja miről hogyan vélekedjünk. Ez utóbbi az életben maradás alapfeltétele jelenleg.Elegem van abból, hogy az én pénzemből kiskorúsítsanak nálam intellektuálisan sokkal gyengébb vezető politikusok! Ez nagyon béna magyarázat kedves Török úr.

aww 2012.10.04. 08:46:13

@László56: elgurult a gyógyszered?

agresszív hájfej, legalább mozgott aznap valamit 2012.10.04. 08:47:28

"Az új intézményt ma sem látom a demokrácia és a szabad választás végének, inkább feleslegesnek és értelmetlennek gondolom."
Nos én ezzel az állítással szembemennék egy igen egyszerű matematikai példával.
Feltételezhetjük együtt, hogy a feldobott pénzérme 50% eséllyel fog fej-re érkezni, tehát elfogadhatjuk azt, hogy a pénzérme dobálásával az igazságos érték az 50-50% fej vagy írás.
Nos ha én egyszerre 3 pénzérmével dobok akkor jelentősen el fogok térni az IGAZ-nak vélt 50%-tól. Ha 5000 pénzérmét dobok fel már sokkal jobban megközelítem az 50%-ot, de ha 10 millió érmével dobok egyszerre, akkor elméletileg az előző két esetnél sokkal jobban megközelítem az 50%-ot. Ebből következik, hogy minél kevesebb érmével dobok annál nagyobb távolságba kerülhetek az 50%-os IGAZ állításunktól.
Ez a választásokra is igaz. Ha korlátozom a választók számát, akkor: 1. csökken a demokrácia, mert az igaz eredmény megközelítését is csökkentem, 2. A nyertes legitimációja is csökken.
Q.E.D.

Rive 2012.10.04. 08:54:13

"...nem félelmetes, hanem időnként félelmetesen béna..."

Izé...

A legfélelmetesebb jelenségek egyike a szorgalmas idióta, nem tudtad, miszter?

Khal Drogo 2012.10.04. 08:54:37

@ob.szerver: Nem tartom kizártnak, hogy ha trendforduló lenne és a Fidesz biztosan veszítene az előrejelzések szerint további választójogi barkácsolás következne. Gazdasági vészhelyzet miatt elhalasztanák a választást, vagy ahogy írod manipulálnák a szavazatszámlálást esetlegesen koholt vádak alapján letartóztatnák az aktuális ellenzéki, győzelemre esélyes párt miniszterelnökjelöltjét, vagy az elveszített választást törvénytelennek nyilvánítják és újat írna ki, ezalatt megpróbálják bármi áron megfordítani a helyzetet.
Nem gondolom, hogy a regisztrációval, a Kubatov-listával, a külhoni választójoggal, az egyfordulóval minden puskaport felhasználtak volna.

Bármit megtehetnek. A FIdesz képviselői bármit meg fognak szavazni a Parlamentben. Feltéve ha a képviselők vagyongyarapodását garantálják.

lima31 2012.10.04. 09:00:51

@Khal Drogo: "Bármit megtehetnek." - Tévedés. Azt teszik amit megtehetnek. Amíg senki, de senki nem lép fel a tetteikkel szemben jól is csinálják.

Ringlósztár 2012.10.04. 09:03:53

Ezt a fos blogot még mindig ennyien kommentelik?

liberaliskonzervativ 2012.10.04. 09:05:49

"A regisztrációval kapcsolatban két hónappal ezelőtt írtakhoz most sem nagyon tudok mit hozzátenni. Az új intézményt ma sem látom a demokrácia és a szabad választás végének, inkább feleslegesnek és értelmetlennek gondolom. "

erről megint eszembe jutott az a poszt, amit nemtomki írt, a lényeg, hogy t.g. még a hitleri döntéseket is meg tudta vna úgy magyarázni, hogy az ne tűnjön annyira gáznak

DE

az írásaid 99%-a nem ilyen gábor, hajrá, csak néha ne ess át a ló túloldalára.

Khal Drogo 2012.10.04. 09:09:10

@lima31: Jogi értelemben bármit megtehetnek.

kzoltana 2012.10.04. 09:12:53

Nem más, hanem Orbán Viktor, a kormánya és az országgyűlési kétharmada a nemzetbiztonsági kockázat. A parlamenti szavazógép az igazán és nagyon veszélyes játékgép most Magyarországon.
www.vagy.hu/tartalom/cikk/3074_orban_viktor_a_nemzetbiztonsagi_kockazat

trifid 2012.10.04. 09:13:43

Kedves Török Gábor! Az egyik hsz-ben egy nemtelen váddal illettek, miszerint együtt mutatkoztál egy futball mérkőzésen a közelmúltban a VIP páholyban Orbán Viktorral. Ez igaz, vagy szemenszedett hazugság?

ob.szerver 2012.10.04. 09:14:57

@Khal Drogo:

"Nem gondolom, hogy a regisztrációval, a Kubatov-listával, a külhoni választójoggal, az egyfordulóval minden puskaport felhasználtak volna."

Egyértelműen nem, a fideszes agytrösztöknek még számtalan ötlet lehet a tarsolyukban. Ezért volt értelmes dolog a bojkott felvetése, hogy jelezzék, hogy van határ, amin túl már nem lehet szabad és tisztességes választásokról beszélni és amihez a demokratikus ellenzék nem asszisztálhat. A kérdés, hogy átléptük-e már, de hogy a fideszmaffia a határt tovább fogja feszegetni, biztosan nem az.

2llkedő 2012.10.04. 09:15:43

@Khal Drogo: """"""A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség húsz éve következetesen képviseli azt a politikát, melynek alappillére a szolidaritás, a szabadság, az állampolgári jogok és az emberi méltóság feltétel nélküli tiszteletben tartása, valamint a jogbiztonság .
Meggyőződésünk, hogy minden olyan politikai törekvés, amely a szabadság korlátozása mellett kecsegtet a jólét hamis illúziójával, csak hazugságra épülhet .
Valódi jólét szabadság nélkül nem képzelhető el. A szabad élet legfőbb garanciája pedig a törvényes rend, éppen ezért a mindenkori kormány alapvető feladata, hogy a kiváltságok helyett polgárainak tulajdonát, a jogbiztonságot és a törvényességet védelmezze. Mindennek kiindulópontja, hogy maga az állam is törvénytisztelő legyen. A normakövetés nemcsak az állampolgároktól elvárt kötelesség, hanem a hatalomgyakorlókkal szemben is alapvető követelmény . A jogállami keretek között elfogadhatatlan, hogy parlamenti többsége birtokában a kormány alkotmánysértő törvények sorával bizonytalanítsa el állampolgárait, sodorja veszélybe a jogbiztonság alapelvét."""""

lima31 2012.10.04. 09:16:13

@Khal Drogo: A jog pedig nem holmi fejlett intelligenciával megáldott ember feletti lény kitalációja. - Amíg Te mindent lenyelsz és alkalmazkodsz addig bizony ez így fog menni a végtelenségig, és ezzel nincs semmi baj. Nem tartanak az emberek homlokához fegyvert és mégis ma jobban be vannak szarva, mint 40 évvel ezelőtt. Ugyan miért is? Kitől is?

etwas kultur muss sein 2012.10.04. 09:17:15

@biobender: OV csak szeretné, ha a hasonlatod igaz lenne. Hitler és az akkori Németo. teljes mértékben más kategória, mint OV és Magyaro. Hitleren egyértelműen látszott, hogy akar valamit kezdeni az országgal és a német nép 1 VH utáni helyzetével, viszont OV semmit sem akar, csak a hatalmat gyakorolni. OV és a fidesz NEM nemzeti párt, céljai a magyarsággal kapcsolatban nincsenek, még ha ezt sikerült is elhitetnie milliókkal. SEMMI jel nem utal arra, hogy a fidesz a magyarság érdekeit akarná képviselni. Sem a gazdaságpolitikában, sem a külpolitikában, sem pedig a belpolitikában. Hitlernek volt egy markáns ideológiája (most az legyen mindegy, hogy jó-e vagy rossz), OV-nak nincs és nem is volt. OV és a fidesz fennállása óta egy hullámon lovagol: 'le a kommunistákkal'. Marha nagy mázlijuk van, hogy ezt a hullámot GYF 2010-re olyan mértékben felerősítette, és emellett volt olyan balfék a magyar szavazó, hogy összejött a 2/3.

2llkedő 2012.10.04. 09:18:42

@lima31: "Nem tartanak az emberek homlokához fegyvert és mégis ma jobban be vannak szarva"

A jogok egyéni értelmezése, és a célhoz történő szabályozása is fegyver. Tömegpusztító fegyver.

lima31 2012.10.04. 09:22:17

@félázsiai 2llkedő: Legyél magadhoz őszinte: A pofázás csak pofázás, a puska meg lőszer anyagi természetű történet. A kettő nem ugyanaz.

inreallife 2012.10.04. 09:25:35

@szoja122: a demokrácia halott. a 21 században a mindenki egyenlő és mindenkinek ugyanannyi joga van értelmezhetetlen. és vannak másodosztályú állampolgárok. az általános választójog több kár okoz, mint amennyi hasznot fel tudsz mellette sorolni. egész egyszerűen tűrhetetlen, hogy olyanok is szavazhatnak akik, adót nem fizetnek cserében viszont az állami apanázsok nagy részét hozzájuk csoportosítják. csak az szavazhasson, aki a jövedelme után adózik. a többinek nem kell se képviselő, sem képviselet. aki fizet, az mondja meg, mi legyen a menü, nem pedig a kibicek...

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.10.04. 09:26:08

@trifid: Ez természetesen nem igaz. A dísztribünről Orbán Viktor társaságában megtekintett eseményt méltatlan dolog futballmérkőzésnek nevezni.

Trejo 2012.10.04. 09:26:36

Kumin tanítványa Török Gábor vagy fordítva? Ilyen hablatyot még nem olvastam, ez a legalja.

Gábor U mad?

szonár 2012.10.04. 09:28:00

Sokáig nem értettem egyet a regisztráció gondolatával, de a héten rájöttem, hogy a regisztráció egy értelmes dolog.
Szokatlan módon, a Népszabadság egy cikke vezetett rá.
Az, amelyik Budai Gyula távoli rokonának földvásárlását feszegette. Mert ugye maga a hír - nem hír, nincs ezzel semmi baj: mégis alkalmas a dolog arra, hogy számos embert kiborítson.

A regisztráció azért kell, hogy ne ismétlődjön meg 2002 és 2006. Hogy populista demagógiával, irigységre és frisutrációra épülő gyűlöletkeltéssel ne nyerhessen többet senki - a mi érdekünkben.
2002-ben ez bejött: a választók akkori téves döntésének eredményeit máig érezzük. A hatalomra kerülő új kormány 15-20 évre tönkretette ezt az országot. Gazdaságilag és morálisan is.

Félreértés ne essék, azt gondolom, hogy a fideszt le szabad váltani, bizony esetek miatt le is kell. De ami 2002-ben és 2006-ban történt, az elfogadhatatlant: a fideszt nem zsigeri, hanem észérvekkel kell legyőzni. És nem lehet többé BÁRMIT megtenni, illetve megígérni a győzelem érdekében.

Alkalmas-e a regisztráció a fenti bűnök megismétlődésének kizárására? Számomra ma már inkább ez a kérdés. A válaszom igen.

2llkedő 2012.10.04. 09:29:28

@lima31:

Illés együttes: A szó veszélyes fegyver

A szót kimondják
ki tudja, ki hogyan érti
A szót leírják
ki tudja, ki mire gondol

A szó veszélyes fegyver
és van, aki fegyvertelen

A szót hallgatják
ki tudja, ki hogyan érti
A szót olvassák
ki tudja, ki mire gondol

A szó veszélyes fegyver
és van, aki fegyvertelen

A szó elrepül
ki tudja, kit hogyan talál
A szó messze száll
ki tudja, hol áll meg végül

A szó veszélyes fegyver
és van, aki fegyvertelen

rockseiaXLL · http://nemfasza.blog.hu/ 2012.10.04. 09:29:36

A regisztráció egyetlen célja, hogy ne arról beszéljenek az emberek, hogy románokkal fogja újraválasztatni magát a debil.

kpetya 2012.10.04. 09:31:24

az 5s pont a legszebb az egészben. előre hozott választásnál az időközben nagykorúvá lettek nem szavazhatnak viszont akik elhaláloztak azok nevében lehet majd szavazni. szép.

dzsaszper 2012.10.04. 09:31:26

Szerintem a félelmetes és a félelmetesen béna nem zárja ki, sőt, olykor erősíti egymást...

viszont a demokráciaféltőknek: humanum errara est, a Salamon féle javaslat mint javaslat szerintem még belefér a demokráciába, annak a többség általi elfogadása és pláne köztársasági elnök általi aláírása már valóban problémásabb.

2llkedő 2012.10.04. 09:31:36

@inreallife: "egész egyszerűen tűrhetetlen, hogy olyanok is szavazhatnak akik, adót nem fizetnek cserében viszont az állami apanázsok nagy részét hozzájuk csoportosítják"

Ez nem az ő hibájuk.

lima31 2012.10.04. 09:32:28

@félázsiai 2llkedő: A szó esetleg lőszer, a fegyver talán Te magad lehetsz. Nem mindegy honnan ered, kifelé irányul, nem mindegy a cél.

felcsutisuttyo 2012.10.04. 09:32:34

@It’s the economy, stupid: SzíjÁrtó vagy Girosz vagy ferdeszájú Kumin...( aljas seggnyaló mind)
tök mindegy GiroszÁsz a KormánySZARvivő... és azt tálalja a Népnek , millióért havonta...( és sunyiban a Századvégnél (Fidesz boszorkánykonyhája, avagy Propaganda irodája)és a saját tanácsadói cégeinél is kaszálja a Parazita működéséért a pénzt.....

dzsaszper 2012.10.04. 09:33:26

@szonár: most már arról van szó, ki regiszrálhat postai levélben és ki nem...

felcsutisuttyo 2012.10.04. 09:35:30

Korruptisztán Diktatúrája hamarosan meg lesz döntve...nem lesz itt Fidesz gyártotta választás!!!!!!!!!!!!!!!
A Diktatúrát ( még ha az Parlamenti diktatúra) meg szokták dönteni....demokratikus úton nem lehet leváltani ezt a Fidesz Maffiát....hamarosan rájön a Nép és már nem a regisztrációról és választási Fidesz csalásokról szólnak majd a viták, megbeszélések..:))))

lima31 2012.10.04. 09:38:10

@felcsutisuttyo: Nem szabad ilyesmiket írni, mert félre értelmezik egyesek. Nyugalom.

aszekelyek 2012.10.04. 09:38:13

@It’s the economy, stupid: elnézést, hogy beleszólok de két évig hallgattuk, hogy jaj a választók fele, sőt többen, apatikusak, nem tudnak választani és nem is akarnak. Mielőtt még egy mukkot is szólt volna valaki a regisztrációról. Tényleg ez fogj a távoltratani Őket? naneee, kedves urak...

felcsutisuttyo 2012.10.04. 09:40:13

@lima31: félreee????? JÓL ÉRTETTÉK:))))

bariga 2012.10.04. 09:41:01

@Jari Litmanen: nem tudom hol laksz, de szerinted hány embernek van arrafelé ügyfélkapuja, sőt egyáltalán PC-je

dr. Balta$ár 2012.10.04. 09:43:19

@aszekelyek: na megjöttél? eddig volt 99% a kommentek aránya a TG elmarasztaló javára...

most ez megfordul a kommentfosásoddal...

bariga 2012.10.04. 09:43:31

@unionista: Igen ebben igazad van, én is inkább csak a jelenséget akartam kifigurázni.
Sok pénzbe kerül a kapcsolattartás, itt sincsenek egyenlő viszonyk sajnos.

aszekelyek 2012.10.04. 09:44:41

kedves Gábor! Most átrágtam magam azon, amit belinkeltél. keresve, hogy mit tarthatsz bénázásnak. A törvény szövegben. VAn tippem de az lenne a legjobb, ha magad világosítanál meg. :) Köszönöm. Szakadjunk el a civakodástól, hogy maga az intézmény és törvény kell, nem kell, lehet vagy legitim-e.-. persze , hogy az. Akárki is mondja, hogy nem. A mai ellenzék meg -saját tehetségtelensége és semmi érdemlegeset nem produkálása teljes tudatában- mindent de mindent hajánál fogva ragad meg és húz a földre, hogy ott megtapossa, amit csak a kormánypártok kiejtenek a szájukon. mert ez minden , amit tudnak. Akkor a törvény szöveg témában kérlek, hogy világosíts meg. Azután kifejtem róla én is a véleményemet. Még rágom. Azt nem vettem észre, hogy bárki is foglalkozott volna magával a törvény szövegével itt.

trifid 2012.10.04. 09:51:25

@Counter: Hmmm! Csak részben kaptam választ a kérdésre.

Khal Drogo 2012.10.04. 09:53:59

@lima31: A feszültség halmozódik a társadalomban, ha kormányváltó hangulat lesz de elmarad bármilyen trükközés miatt a kormányváltás, fizikai erőszakba fognak torkollani az események. Effelé robog az ország.
Vagy egy csakazértis hangulat alakul ki és sok protest szavazó regisztál ( erre igen kevés az esély ) vagy egy rendkívül alacsony részvétel mellett tud nyerni a Fidesz, annak ellenére hogy a többségi társadalom le akarja őket váltani. Ebben az esetben kormányozhatatlanná fog válni az ország. Zavargások fognak kitörni, ha a kormány nem mond le és fizikai erőszakot alkamaz a zavargások elfojtására, akkor pedig eszkaláció sem kizárt.

De az sem biztos, hogy a kormányzat képes elvánszorogni 2014-ig. A 2013-as év nagyon durva meglepetések fog hozni a lakosságnak. Tovább fog zuhanni a plebs életszínvonala, míg a felső 200 ezer nyertese lesz a jövő évnek.

aszekelyek 2012.10.04. 09:54:27

@bariga: milyen meggyőződéssel tud kegyed valótlant állítani ! Magyarországon ma is létezik ez az intézmény. Meg is semmisített , elkaszált számos törvényt , ha esetleg lemaradt volna erről is.

Az egy dolog , hogy nem a baloldali szájíz szerint van az sem és cseppet más felállásban. Például nincs betöltetlen hely benne hosszan , van elnöke és működik. Olvastam , itt mondják , hogy én lennék helyette...
Szerintem inkább csak tudósító vagyok róla.

Khal Drogo 2012.10.04. 09:57:50

@szonár: A regisztrációs semmi ilyen célt nem szolgál. A lényege és egyben óriási kockázata, hogy alacsony és lehetőleg minél alacsonyabb legyen a választási részvétel.
Kockázata, hogy minél alacsonyabb, a lakosság annál kevésbé fogja legitimnek tekinteni a győztest.
Káosz jöhet. Ha a szavazók nem vesznek részt a választásokon, nincs értelme a választásoknak. 20%-os választás értelmetlen, akkor is ha jogilag érvényes lesz.

aszekelyek 2012.10.04. 10:00:26

@bariga: lopják a személyiket is, tárcával együtt. Meg fog emelkedni a feketepiaci árfolyama sztem. Mivel igazolja majd magát , ha ellopják tőle a megfelelő időben ? Az a cetli , amit kaptam , megújításkor , nem tudom , érvényes lesz-e?

Ezen kívül javaslom , hogy aki akar szavazni , nézze meg az érvényességét azoknak az igazolványoknak. Viszonylag kevesen tudták megmondani azok közül , akiket kérdeztem.

lima31 2012.10.04. 10:01:37

@Khal Drogo: Én erre annyit mondanék: Akinek nem tetszik a rendszer azt fokozatosan kikapcsoljuk belőle. Akarsz-e nép az interneted nélkül élni? Akarsz-e nép a tévéd nélkül élni? Akarsz-e nép a mosógéped nélkül élni? Akarsz-e nép a tamponod nélkül élni? Akarsz-e nép? Akarsz-e nép? Na és nagyjából ezzel bármiféle nem tetszést alapjaiban el lehet lehetetleníteni.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.10.04. 10:02:47

@It’s the economy, stupid: ez afféle mazochista ténykedésnek tűnik. :)
Amikor kezdődött, annyira fájt, hogy nem tudtam volna ráütni.

lobster thermidor 2012.10.04. 10:03:13

@trifid:

Nem az ujjából szopta!
Talán az origón, de lehet, hogy az indexen megjelent íráshoz mellékelt fotókon látható az orbán-sleppel mosolygó Török Gábor.

aszekelyek 2012.10.04. 10:03:54

@bariga: szerinte igen és inreallife az értelmi szerző. Mert ha nincs rajtam a szemüvegem , vagy nagyon sietek , sokat ütök mellé... de nem érdekel. A sok xar között ez is elfér , amiket itt rám dobálnak. Csak mert nem velük fújok egy követ. Írtam már korábban, hogy nem csak a kisebbség nem ismeri a tisztelet szó jelentését és nem is gyakorolja azt. A legkevésbé sem érdekel. Őket minősíti, nem engem.

dzsaszper 2012.10.04. 10:04:40

@aszekelyek: elég frissen foglalkoztam vele @dzsaszper:

az alapproblémát kifejtve ld. itt: magyarinfo.blog.hu/2012/10/03/a_fidesz_modosit_nem_lehet_majd_levelben_regisztralni

elég gáz, ha Alaptörvényben akarják megnehezíteni a hazaiaknak a szavazást és megkönnyebbíteni azt a határon túl élőknek.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.10.04. 10:05:03

@aszekelyek: hogy hívták a gyurcsányista p*csát, tán Rytkó Emília?
Veled jobban jár a zország. :)

puffatag 2012.10.04. 10:07:29

@aszekelyek: bozgorkám, az alkotmánybíróság pl. megvárta július elsejét, amikor elbocsátották a 62 év fölötti bírókat, majd kimondta az alkotmány-ellenességet... értöd? amikor már késő volt

trifid 2012.10.04. 10:08:09

@lobster thermidor: Én ennek ellenére várom Török Gábor cáfolatát.

aszekelyek 2012.10.04. 10:11:58

@Khal Drogo: nem értelmetlen és nem akkora lesz a részvétel. Ez is olyan, mint a többi, hogy jó előre bele van rágva a szájába a "lakosságnak" brrr, hogy mit kell gondolnia erről.... Kitaláljátok, hogy ha nincs 75 % , akkor értelmetlen , meg illegitim. Előre. Gratulálok.! Mintha az ellenzék félne attól, hogy a rengeteg támogatója el sem megy rá szavazni....

Mi másért mondanának előre ilyeneket , hogy 20 % -os részvétel vagy bármennyi, akkor is illegitim lesz? Ez szánalmas.

Persze én is ismerem azt a hosszú ideje ismert eredményt a közvélemény kutatásokból , hogy nagyon sokan nem tudják vagy nem vállalják a pártszimpátiájukat. Programot nem láttak de még csíráját sem egyiktől sem , amire azt mondanák , az lesz a jó...

Miért is lenne kialakult pozitív képük bármelyik ellenzéki pártról tömegeknek? Esetleg amit láttak , hallottak tőlük , értékelhetetlen érdemjegyet kapott és azért nem határozott , biztos szavazók...

lobster thermidor 2012.10.04. 10:12:15

@trifid:

Még az is megtörténhet, hogy T.G. posztot ír arról, hogy a megjelent fotókat csak félreértettük, és béna kommunikációnak fogja nevezni azokat.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.10.04. 10:12:44

@trifid: nem cáfolja.
Eccer leírta, hogy régen spanok a Vidi tulajával, tehát nyilván a legkényelmesebb helyre ültetik őt is.
Nyilván ott ül Orbán Viktor is.
Tehát nyilván láthatók egymás társaságában.
Most, hogy TG foci-főizé lett, úgyis köll beszélnie a Magyar Csapat kapitányával...

Khal Drogo 2012.10.04. 10:13:25

@aszekelyek: Sokkal könyebb elfogadni egy döntést, ha azt a sokaság hozza meg, mintha a minoritás. Ez nem túl bonyolult lelki dolog.

aszekelyek 2012.10.04. 10:15:07

@Megfigyelo: fenyegetőzünk, mint charles gati?

Khal Drogo 2012.10.04. 10:16:25

@aszekelyek: Az ellenzék 2006-ban és 2002-ben is illegitimnek tartotta a választási eredményeket. A 2002-es rekordrészvétel mellett ment le, 2006-ban is megvolt az 50%-os részvétel.

lobster thermidor 2012.10.04. 10:18:13

@trifid:

De hogy nem legyenek kétségeid, bár a poszt nem ezt taglalja, ezen a linken megnézheted az ominózus fotót.

hungarianvirus.wordpress.com/2012/09/03/facebook-foto-buktatta-le-orbant-bunozovel-unnepelte-a-vidi-gyozelmet/

high up! 2012.10.04. 10:18:24

TGabi olyan mint kúrtcsány: minél jobban exponálja a tehetségtelenségét, annál jobban élvezi.

És akkor jööjn TG kreatív módszere:

"A kormány intézkedése visszahullhat saját magára. De az is lehet hogy az előnyére válik - Törökgábor elemzett."

felcsutisuttyo 2012.10.04. 10:19:36

NEM LESZ DEMOKRATIKUS VÁLASZTÁS..ILLEGITIM LESZ..VEGYÜK MÁR ÉSZRE!!!!
"Ki meri ezek után azt mondani, hogy demokratikus lesz a 2014-es választás? Meddig akar még a demokratikus ellenzék a parlamentben vitatkozni minderről a Fidesszel?
"Fel kellene ébredni és október 23-át az Orbán rendszerét elsöpörni akaró milliók közös ügyévé kellene tenni. Értik ezt a Millában, a Szolidaritásban, az LMP-ben, az MSZP-ben? Vagy még szórakozunk egy kicsit? Vagy még erőlködünk egy kicsit pár százalék voksért?"

igenember 2012.10.04. 10:19:36

Elektronikusan is fel lehet iratkozni, úgyhogy engem se nagyon izgat. Viszont azt el tudom képzelni, hogy ez valakinek átugorhatatlan akadály lesz.

trifid 2012.10.04. 10:20:36

@lobster thermidor: Én még most is azt hiszem, hogy ócska hazugság az egész, hiszen nem kaptam érdemleges választ az érintettől. Én csak itt ülök az asztalnál, és várok, ....

lobster thermidor 2012.10.04. 10:21:01

@Khal Drogo:

Közismert, hogy a székely legendásan nehéz fejű népség, ezért az értelmes magyar szót nem értik.

Diocles 2012.10.04. 10:22:34

@Khal Drogo:

Káosz akkor is lehet (sőt, felettébb valószínűbb) ha netán az isteni Bajnai nyerne a heterogén MSZP-Szoli-Milla-4K-LMP-DK-féle "demokratikus ellenzék" élén.

2014 őszére már hatalmas csalódás lenne (a protesttöbbség villámgyorsan csalódna), hiszen Bajnai törvényszerűen nem tudná teljesíteni a felfokozott jóléti elvárásokat.
Sőt, ha - Medgyessyvel ellentétben - komolyan venné a feladatát, és mondjuk hozzálátna a "nagy elosztó rendszerek", azaz a nyugdíj- eü- közlekedés terén arra, amit a hívei jó része igazán elvárna tőle, akkor lenne ám igazán puskaporos hordó.

A kedvenc témád, a "gazdagok megadóztatása" pedig, mint már a múltkor is megdumáltuk, enyhén szólva sem hozna annyit, hogy kihúzza az országot a kátyúból, sőt.

Egy hanyatló társadalomban nincsenek csodák, regisztráció ide, Orbán oda, "demokratikus ellenzék" amoda.

lobster thermidor 2012.10.04. 10:24:05

@trifid:

Na akkor szerezz be magadnak sok tartós élelmiszert, innivalót, tüzelőt télire, és rendezkedj be a hosszú várakozásra! :)

bariga 2012.10.04. 10:24:13

@Exminden: Hát maj szépen leszokol Te erről. Ugyanis elég hamar meg fogod tanulni a magyarok és a turulok Istenét.
Jobb lesz igyekezni, mer még baj lehet belőle, ha ácsingózól ilyen maradi demokratikus csökevény intézményekhez.

aszekelyek 2012.10.04. 10:26:12

@Jari Litmanen: egy ezreléknyivel. na de ha semmijük nics ezen kívül a világon? Hát akkor ezt turbózzák... :)

@Khal Drogo: igen , ezzel így vagyok én is. Nekem azért nincs kifogásom a kollaboráns minoritás alkotta választási törvény megváltoztatásával.

A 2002-esnél nem illegitimnek tartották, hanem konkrét választási csalást reklmáltak, amit nagyon gyorsan elsikáltak OVB és megsemmisítettek,.. már a bizonyyyyyyítékot. A 2006-os pedig annyira illegitim módja volt a hatalom megtartásának, amennyire azt a nem sokkal azt követő, októberi önkormányzati választás eredménye m országosan kifejezett , megsemmisítő eredménye mutatta. Nem véletlenül nyúltak utána a törvénytelen rendőri erpszak-ez bíróság által kimondott!- eszközéhez.

nem én találtam ki, hogy a legitimitásukat elvesztették, mert csalással, hazudozással szerezték. A "lakosság" és itt ez tény! nem bemondás, véleménye szerint. Tudod, ezután mondta a volt belüsgyminiszter, akkor önkormányzati, hogy nem fog itt a FIDESz pénzt osztani, tudom a dolgom, bízzatok bennem. Ez a dolga pedig az volt, hogy a legitim g hatalmat, amit a FIDESz nyert el a választóktól, a pénzosztásra, megkaparintsa, egyéni módosítóval!, amiért ma kornyikálnak!, hogy akkor is ők osszák a pénzt, ha a szavazók egészen másképpen döntöttek. El is adósodott piszkosul a rengeteg önkori. mert tőlük nem sok pénzt láttak. Annál több rájuk tolt, méregdrága kötelező feladatot. MMKi merik ejteni a szájukon, hogy illegitim valami? Amikor az őő hatalmuk 2006-ban ebül szerzettnél csak az mkp-é volt illegitimebb. A háború után.

A legitimitás nem részvétel függvénye csupán,. Jó reggelt.! Az demagógia ,olyat állítani , hogy az lenne.

trifid 2012.10.04. 10:27:40

@lobster thermidor: Köszönöm, de ez lehet montírozás a rosszakaróktól, én Tőle szeretném hallani, hogy nem igaz. Függetlenül attól, hogy a fenti tárgyhoz tartozik-e, vagy sem. Vagy nem is olyan "független" ?

felcsutisuttyo 2012.10.04. 10:30:36

Egyet értek dr Balta Sár-al :a fides mafia csak erőszakkal váltható le...
de mivel a megalakulásuktól l a hatalom koncentráció alkotmány ellenes, ezért nemcsak JOGUNK, hanem KÖTELESSÉGÜNK is elzavarni... akár erőszakkal is...
TEHÁT, DEMOKRTÁK? ( a Törpe úgyis szeret harcolni...:))) hehe

873ujr3rk 2012.10.04. 10:32:51

"gondolatmankó" kurvajó :)

Diocles 2012.10.04. 10:35:11

off

Fentebb látom, hogy TG-t is elérte a balos gyűlölethullám.
(Persze van jobbos is, a fene sem akarja annak létét vitatni.)

Tölgyessynek volt 2010-ben egy elemzése, hogy akkor fog igazán felerősödni a gyűlölet, amikor a baloldal újra visszaerősödik, no persze nem azért, mert a "baloldal" valami gonosz, hanem mert nő a tét, mindenkit le kell gázolni, aki nem áll be a "demokratikus ellenzék" sorába.

Nos, kedves Török Gábor, ha Ön (SZDSZ-es múlttal, Medgyessy-tanácsadással) ilyen kirohanásokat tapasztal, akkor képzelje el, hogy mit fognak majd csinálni a jobbosokkal.

Ami már most is elkezdődött, a mandiner.hu szerzőinek neveit, munkahelyeit kiposztolták egy balos blogon (amelyik egyébként most is index címlapon van), az egyik szerzőt kirúgatták az egyetemi állásából (mindezt jobbos kormányzás idején!), egy másik nevét (aki nem mellesleg Magyarország legelismertebb Kína-szakértője) és munkahelyét egyenesen a hvg címlapján posztolták ki, stb.

Sz'al valóban, elég rossz irányba megyünk.

aszekelyek 2012.10.04. 10:35:31

@knausz: az a z érzésem, hogy azok után is, hogy az2006-os önkori választáson megmutatta a lakosság, mit gondol róluk, meg az után is, hogy hiába volt a karhatlmi megfélemlítérészükről, azután is hatalmasat buktak , kétharmadost, a a FIDESZ-szel szemben és azután is, hogy a kötelező magánynugdíjpénztárról önálló , személyes döntésükkel , 90 %-os engedélyt adtak a kormánynak azt a magyar kasszába visszatenni , még mindig gyereknek nézik a magyar választót. A lakosságot. Pedig ebbe buktak bele.

Khal Drogo 2012.10.04. 10:41:59

@Diocles: Érdekes, hogy a Fidesz is pedzegeti a tehetősek nagyobb bevonását a közteherviselébe, konkrétan eltörölnék a nyugdíjjárulék plafont. Bár kevesen keresnek MO-ban havi 650 ezer felett, mégis 50 milliárdot vár a kormányzat abból hogy ezen emberek fizetésére évi 7,6 millió felett rányomna egy plusz 10%-os járulékot.
Szóval vannak itt tartalékok a tehetősek adóterhelésében.

lobster thermidor 2012.10.04. 10:47:22

@trifid:

Speciel nem gondolom, hogy T.G. lejáratására ekkora erőket vetnének be, hiszen kisnyúl ő ahhoz, ebben az állatkertben.
Ez nem Photoshop!

Ellenben a szinte minden számottevő portálon megjelent fotót tudomásom szerint eddig nem kommentálta a "független elemző".

Ha lejáratási kísérlet lenne, nyilván a saját tisztessége védelmében már megszólalt volna, amennyiben autentikus a kép, akkor természetesen jobb ha csendben marad, és megpróbálja elsumákolni a dolgot.

dr. Balta$ár 2012.10.04. 10:48:58

@felcsutisuttyo: dr Balta Sár-al

nem S betű hanem dollárjel: $

sokrétű a nikkem, mint mindig :)

Diocles 2012.10.04. 10:53:23

@Khal Drogo:

Nyilván a Fidesz is mindent megtesz, hogy elkerülje a szent tehén nyugdíjkérdéssel való szembenézést ebben a ciklusban, ha kell, még az szja-t is többkulcsossá teszik.

Ám mindez (ha összesítjük is az összes "gazdag"-fejést) évi pár százmilliárddal aligha hoz többet (miközben már most sűrű sorokban lépnek le a "gazdagok"), érdemi fordulathoz édeskevés, ráadásul mindezen pénzek nem beruházásokra, hanem a fenntarthatatlan rendszerekre (nyugdíj, eü, közlekedés) mennek, mennének el.

Ha netán győz az ellenzék, akkor ezzel kell szembenéznie, ugyanúgy rá fognak menni ők is, mint Gyurcsány, vagy, mint Orbán mostani ciklusa. Orbán pedig gyorsan stabilizálhatja majd a helyzetét az ellenzékben, mint 2006 nyarán.

Nem a politikusok itt a hibásak (ők csupán kiszolgálják a mindenkori többséget), hanem a többség (kábé az ország háromnegyede!) ellenérdekelt a változtatásokban, amelyet viszont az ország versenyképessége sínylik meg, és ezzel a kör bezárult.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.10.04. 10:58:35

@lobster thermidor: de, kommentálta, mint fentebb említettem.

@Diocles: szerintem nincs abban semmi probléma, hogy valakinek leleplezik a kilétét. Tudom, ellenkezik a netikettel stb., de az is ellenkezik vele, amit egyesek - netán munkaidőben, a munkahelyüktől írogatva - művelnek. Mindenki vállaljon minden fost, amit művel, akár a huszonhatodik nicknevén is.
Biztos emlékszel még a minisztériumi faszira is, aki bunkó megjegyzéseket tett valakikre a mandineren, szerzői (RM) munkássága részekét - tán nem véletlen, hogy véletlenül azt nem említetted, csak g*civincenték ténykedését...

trifid 2012.10.04. 11:03:13

@lobster thermidor: Helyettem beszélsz. Ennek ellenére még most is várom az elismerő, vagy tagadó válaszát az érintettnek.
Azok után van miről beszélni.

Diocles 2012.10.04. 11:06:55

@Hepci:

nem, a fene sem védte azt a barmot, de egy fickót kirúgattak az állásából, egy másikat (Kínait, akinek szakmai hozzáértésével aligha lehet gondja bárkinek) meg kirúgással fenyegettek meg, mert nem teccett az arca a másik oldal pár befolyásos megmondóemberének.

nyilván ez csupán egy minta, el lehet képzelni, hogyha ilyen messzire elér a kezük "ellenzékben", akkor miként fog folyni a "vér" a diadaluk órájában.

és hidd el, nem magam miatt aggódom, én a vérbalos rokonaimmal vagyok vállalkozásban, nem magamat féltem, nekem nem tudnak ártani, nekik meg aligha akarnának, mert minek.

Chigavera · http://pezsma.blog.hu/ 2012.10.04. 11:09:22

@Diocles: Csak a korrektség kedvéért: Bajnai nem a megváltó vagy a mikulás, nyilván. Viszont nem próbált szociális demagógiával népszerű lenni, mint kb. mindenki más Medgyessytől, Gyurcsányon át Orbánig.
Konkrétan ezt mondta: „Nyíltságra, egyenességre van szükség. Fájni fog, minden családtól áldozatot és lemondást kíván a válságkezelés. Minden magyar családot, minden embert érinteni fog, de lesz eredménye”.

És ezzel együtt nem volt balhé alatta. A jelenlegi mezőnyhöz képest ez nem is rossz teljesítmény.

hower 2012.10.04. 11:11:56

@László56: Szerintem alhattál volna még, ahelyett, hogy letámadod a klaviatúrát. Ha humorosnak szántad az írást - és minek másnak szánhattad volna - akkor azért ez annyira nem sikerült jól, ki kell, hogy ábrándítsalak. :)

Az irónia meg - ez a másik lehetőség, ironizálsz - rendeszerint nem nagyon jön át az interneten. Na, mindegy, én azért röhögtem egyet legalább. :)

unionista (törölt) 2012.10.04. 11:13:03

@Hepci:
ha véletlen bajnai gordon lesz a góré, akkor török gábor fel fogja ismerni a visszafogott kommunikáció szükségességét. valószínűleg a videoton iránti vonzalma is alább hagyna hirtelen. rájönne, hogy ő mindig is a haza és a szombathelyi haladás drukkere volt. és arról írna, hogy milyen fontos a fociban a kapus. ha a nép inkább vona gábort választaná, akkor felismerné, hogy radikális kommunikációra helyességét. stb. stb. ő mindenkori hatalom lieblingje szeretne lenni. ennek az a veszélye, hogy egy idő után mindenhol árulónak tartják.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.10.04. 11:14:15

@Diocles: a Tölgy nevű pacák elég nagy fasságot írt szerintem... az nagyon nem szép, hogy kirúgatták, bár kissé nehezemre esik elképzelni, miként rúg(at)nak ki csak a ballerek valakit pont a Pázmányról ok nélkül... tehát azért némi belátással elképzelhető, hogy maga az a pár mondat még jobbos körökben is durvának tűnt...
Lehet, persze, hogy a Pázmány rektora vérbolsi vagy gyurcsányista, már rég elhagytam az oktatást, fingom nincs a viszonyokról a Pázmányon. De azért ez OV újabb keletű "személyzeti politikájának" idején meglepne...
Szóval megismétlem: ha valaki gusztustalanságokat művel álnéven bármelyik oldalon, igenis aggódjon nyugodtan, hogy következménye lehet, mivel a túloldaliak legalább akkora g*cik, mint ő. :D

Diocles 2012.10.04. 11:15:38

@Chigavera:

a "korrektség kedvéért" :)
Ja, nem volt balhé, mert

- alig egy röpke év volt hátra
- nem akart újraindulni
- a Fidesz sem támadta pont emiatt

Na most ezt a képletet játsz le úgy, hogy 2014-ben az isteni Bajnai megörököl egy rossz gazdasági helyzetet és szembekerül a Fidesszel és a Jobbikkal, úgy kábé biztos saját háttér nélkül.

Diocles 2012.10.04. 11:18:00

@Hepci:

és a Kínai milyen durvaságot művelt, amiért megadták rá a kilövési engedélyt?

nem teccett a pofája a hvg megmondóinak, ennyi elég is.

Chigavera · http://pezsma.blog.hu/ 2012.10.04. 11:21:28

@Diocles: Ha még emlékszel: a Fidesz nem szavazott ellene, tartózkodtak. Kormányváltás után elismerték a melóját (igaz. utána ezt megpróbálták visszaszívni). Egyébként pedig nem folytatta azt a nyálverést, ami Gyurcsányra és Orbánra egyaránt jellemző volt. Érdekes módon a diliflepnis jelöltek közül Bajnai elfogadottsága a legnagyobb. Van egy olyan érzésem, hogy a népek értékelik a fazon visszafogottságát az ámokfutó marhákkal szemben. Mondhatjuk úgyis, hogy a tomboló ostobaság közepette ennek most van piaca.

lobster thermidor 2012.10.04. 11:21:33

@Hepci:

Én sajnos nem olvastam ezt az írást, de hiszek neked.
Viszont ezzel cáfolhatatlan bizonyosságát adta, hogy a felcsúti bandájának fekete öves beltagja.

mókáné 2012.10.04. 11:23:15

@Khal Drogo:

"Tovább fog zuhanni a plebs életszínvonala, míg a felső 200 ezer nyertese lesz a jövő évnek."

Csak rajtad áll, melyik csoportba tartozol. Légy a felső 200 ezerben és az országnak is könnyebb lesz!

Az életed minősége és színvonala egyedül Tőled függ.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.10.04. 11:23:52

@Diocles: nem vagyok vincenték ügyvédje, honnan tudjam, ki miért nem tetszik?
Nyilván a legnagyobb pofájúakat szúrják ki legelébb, s Salát Gergely ezek közé tartozik.
Szerintem jobb lenne, ha a véres verbális ellentéteket a téren rendeznék, egy alapos verekedés megnyugtatja a lelket. Ennek egy komoly akadálya van: a legnagyobb pofájúak szinte kivétel nélkül kis, beszari törpincsek. :)

Diocles 2012.10.04. 11:25:04

@Chigavera:

Szép kampányszöveg. Meglátjuk.

Guillaume sous guillotine 2012.10.04. 11:26:17

ma voltam diákigazolványt csináltatni egy vidéki (megyei jogú város) önkormányzati hivatalában. előttem egy fazon (igen kisebbségi, de épp lehetne magyar is) akart új személyit csináltatni. az nem zavarta hogy 1 éve lejárt az előző és semmilyen más igazolványa nem volt, anyakönyvi kivonat se. na az ilyen emberek kiszűrésére való többek között a feliratkozás!

Chigavera · http://pezsma.blog.hu/ 2012.10.04. 11:28:02

@Diocles: Nem kutyám, nem macskám. Viszont mutass jobbat. Mármint reálisan. Persze, ha a maszopot a nyakába venné, valszeg zuhanna, mint egy kő.

Chigavera · http://pezsma.blog.hu/ 2012.10.04. 11:30:33

@Jari Litmanen: Ő szavazni sem tudna.

A regisztráció pedig nem szűri az egybites droidokat. Sőt, rájuk lehet számítani a legbiztosabban, így felülreprezentáltak lesznek a rendszerben.

mókáné 2012.10.04. 11:33:21

@bioLarzen:

"Hogy az volna a kívánatos, ha minél több ember szavazna megfontoltan? Ja, kérem, az egy másik tészta. Akkor tessenek úgy politizálni, hogy az embernek kedve legyen érdeklődni iránta. Akkor tessenek úgy kommunikálni, hogy megtudhassuk, ki mit akar. "

Felteszem a kérdést, bár nem vagyok újságíró:- A rendszerváltás óta mikor volt egy kormánynak világos és őszinte programja, amit végül be is tartott?

"Tudod, ha nem akarom, hogy a gyerek AIDS-es legyen, akkor tehetem azt is, hogy felvilágosítom, odafigyelek rá és igyekszem gondoskodni, hogy okosan tudjon dönteni."

No és, persze tehetem azt is, hogy eltiltom a szextől.

Neked melyik megoldás a szimpatikusabb?"

Odafigyelek és felvilágosítom. Majd, amikor érett lesz az ország egy liberális pártra, akkor megkapja. Addig azonban nézzük meg mire képes a Fidesz, konzervatív-keresztény párt.

Egyszer már kaptak esélyt és nem csalódtunk.

Diocles 2012.10.04. 11:33:36

"Persze, ha a maszopot a nyakába venné, valszeg zuhanna, mint egy kő."

Márpedig a nyakába fogja venni.
És még nem is a pragmatikus-cinikus MSZP a legrosszabb, hanem az ökoszocialista-antiglobalista LMP, akik tényleg őszintén hisznek a baromságaiknak.

"Viszont mutass jobbat. Mármint reálisan."

Nem tudok jobbat mutatni, ez egy hanyatló társadalom, függetlenül attól, hogy éppen ki ül a csúcsokon.

Az én hovatartozásom, értékrenden TG blogján eléggé ismert, de azt sem tudom mondani, hogy ők megoldották volna/ meg fogják oldani a dolgokat. Viszont a "demokraták" még kevésbé kellenek.

Talán az útlevél a legjobb választás annak, aki teheti. Ennyi.

unionista (törölt) 2012.10.04. 11:44:45

@Diocles:
ha leveszed a szemellenződet, akkor észrevehetnéd, hogy ez nem a balos gyűlölethullám, hanem a népharag.
kepfeltoltes.hu/121004/1_grafikon_www.kepfeltoltes.hu_.png
a többség az összes párt ellen van. török meg arról híres, hogy eddig mindegyik mellé odaállt.

Disintegrator Rising · http://disintegrator.blog.hu/ 2012.10.04. 11:46:09

azon gondolkodom, hogy engem mint szavazópolgárt, egyáltalán nem zavarnak ezek az intézkedések. szavazni akarok, és fogok is. ha csináltatnom kell egy ügyfélkaput, vagy be kell fáradnom az önkormányzathoz feliratkozni, akkor befáradok aszt kész. ez nem végbéltükrözés, hanem feliratkozás. akit ennyi procedúra meggátol abban, hogy szavazzon, az tényleg jobb, ha nem is szavaz. hőbörögni, semmittenni sokkal könnyebb, szerintem pont ezért nyújtották be ezt a módosítót is. az ellenzékiek nagy része az elmúlt két évben szinte egyetlen cikkben, blogban, kommentben értelmes alternatívákat nem tudott felmutatni, a hőbörgésen kívül kimondhatjuk, hogy nem csináltak / dolgoztak gyakorlatilag semmit annak érdekében, hogy egy értelmes reális alternatívát képesek legyen felmutatni. ehhez jön hozzá ennek az ellenzéknek az un. "szavazótábora", akik a hőbörgésen kívül szintén semmi érdemlegeset nem produkáltak. most úgy néz ki, regisztráció helyett is csak hőbörgésre telik tőlük, így a fidesz egy laza csuklómozdulattal le is bénítja az egész ellenzéket, csupán egy regisztrációs procedúrát eléjük tolva, mert nagyon jól tudja és számít arra, hogy ez a sok hőbörgő ember valójában világ életében csak azt várja, hogy a szájába repüljön a sültgalamb, de tenni érte nem képes, még egy regisztráció erejéig sem. ezért a fidesz szépen megnyeri a választásokat, ami nem is baj, hisz gondoljuk el mi lenne, ha a teszetosza hőbörgő, alternatívát felmutatni és tenni képtelen ellenzék nyerne? ugyanaz mint gyurcsányék idejében. virágzó korrupció, hitelből élés, ország leamortizálása. mi következik tehát a fentiekből? csak az a párt fogja így tudni megdönteni a fideszt, akinek a szavazói tettrekészek, tenni akarnak, nem pedig egy olyan párt, aki a semmitmondó hőbörgésen kívül mást nem képes felmutatni, csak hergelni tudja az embereket. így hát a szavazás regisztrációhoz való kötése valójában az országra nézve hasznos és jó dolog.

mókáné 2012.10.04. 11:49:23

@nincs_itt:

"Akkor inkább maradok a megszokott és bevált lexarom álláspont mellett, ez legalább őszinte. NEm ilyen jól fizető himi-humi mellédumálás, mint amit a Török úr hajt végre!"

Kedves Uram!

Tegye azt, ha kedve van, de én azt mondom: inkább menjen el választani! Szavazzon az Önnek legkedvesebb pártra vagy emberre vagy irányra!

De Török Gáborra kitérni, mint konklúzió, végső és utolsó érv, vicces.

Felnőtt emberek vagyunk, már kinőttünk a hajhuzigálást. Vagy még mindig nem és ezért sivítanak a férfiak is úgy, mint a lányok az oviban?

bariga 2012.10.04. 11:49:40

index.hu/belfold/2012/10/04/kosa_lajos_nem_ismeri_a_sajat_torvenyet/

Ez volt már? Hogy lehet ilyet mondani? Kósa ismét alpári és primitív. Ha ennyi analfabéta van, akkor inkább talán rendes oktatás kellene, nem "Tajgetosz" Hihetetlen.

Disintegrator Rising · http://disintegrator.blog.hu/ 2012.10.04. 11:54:21

@unionista: azt felejted csak el, hogy a "nem szavazók" nem képviselnek pártot, így a szavazásnál ők nem számítanak, mindegy, hogy 1 ember nem szavaz vagy 100, nincsenek beleszámolva a versenybe.

mókáné 2012.10.04. 11:59:58

@Disintegrator Rising:

"szavazni akarok, és fogok is. ha csináltatnom kell egy ügyfélkaput, vagy be kell fáradnom az önkormányzathoz feliratkozni, akkor befáradok aszt kész."

"az ellenzékiek nagy része az elmúlt két évben szinte egyetlen cikkben, blogban, kommentben értelmes alternatívákat nem tudott felmutatni, a hőbörgésen kívül kimondhatjuk, hogy nem csináltak / dolgoztak gyakorlatilag semmit annak érdekében, hogy egy értelmes reális alternatívát képesek legyen felmutatni."

"csak az a párt fogja így tudni megdönteni a fideszt, akinek a szavazói tettrekészek, tenni akarnak, nem pedig egy olyan párt, aki a semmitmondó hőbörgésen kívül mást nem képes felmutatni, csak hergelni tudja az embereket. "

Egyetértek. További szép napot kívánok!:)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.10.04. 12:03:54

@lobster thermidor: kommentben írta valamelyik poszt alatt, amikor megjelent az a fotó.
Feketeöves: szerintem nem kell végletekben gondolkodni, egy politológusnak munkaköri jellegzetessége a politikai-(pol)vállalkozói körökben forgolódás, informálódás, jópofizás, felszopás, önkiárusítás, bűncselekményekben való passzív/aktív részvétel.
Nyilván egyedenként lehet vizsgálni, ki melyik fokozatig jutott, TG és Zsiró100 vagy éppen Somogyi Zoltán között azért kreatívabb elmék még bőven találnak minőségi eltéréseket...

inreallife 2012.10.04. 12:03:57

na tessék, sokasodnak a felhők a nyugdíjak körül. egy újabb nyugdíjtanulmány:

"Ha nem akarjuk, hogy maga alá temesse az egész fejlett világot (Magyarországot is beleértve) a demográfiai válság hatására felduzzadó államadósság, akkor óriási lépéseket kell tennünk. Akkorákat, ami a mai társadalmi rendünkben is hatalmas változásokat hoz. Egy tanulmány szerint ahhoz, hogy ne romoljon az adóssághelyzet a következő néhány évtizedben, vagy a nyugdíjakat kell a felére csökkenteni, vagy a teljes munkaképes korú lakosságnak kellene szigorúan napi 10 órában dolgozni, vagy 10 hazai munkás mellé 10 bevándorlót kell betelepíteni. Vagy ezek tetszőleges kombinációja. "

www.portfolio.hu/gazdasag/on_mit_szeretne_nyugdijfelezest_vagy_3_millio_vendegmunkast.173770.html

nem kérdéses, hogy magyarországon inkább választják a napi 10 órás munkát, mintsem a nyuggertársadalom lelki nyugalmát megzavarják mindenféle nyugdíjkorrekcióval, agy nyugdíjplafonnal...

Chigavera · http://pezsma.blog.hu/ 2012.10.04. 12:05:35

@knausz: "olyan párt, aki a semmitmondó hőbörgésen kívül mást nem képes felmutatni, csak hergelni tudja az embereket"

Azt hiszem, ennél tökéletesebb jellemzést nem is lehetne adni a Fideszről.

kifordított nagyanyó 2012.10.04. 12:08:45

Úgy néz ki TG még mindig némi jóindulattal,kicsit naivan szemléli a kormány tevékenységét.
De a fidesz annyira elszúr mindent,hogy a regisztráció ellenére pofára fognak esni.

Diocles 2012.10.04. 12:10:33

@inreallife:

természetesen a bevándorlás Magyarországon nem jöhet szóba, sőt, annál súlyosabb probléma lesz a kivándorlás.
(a 10 órás munka sem, nem fog itt maradni az nyuggerrabszolgának, akinek lesz lehetősége elmenni.)

és ugye a felnövekvő ifjúság számaránya nem elég, h csökken, de a "minősége" sem a legbíztatóbb, akik elvileg kitermelnék a nyugdíjakat.

persze a sajtóban a nyugdíjkérdés még nagyobb tabu, mint a roma-magyar "együttélési problémák", lészen itt még hatalmas pofáraesés és csudálkozás, nagyon-nagyon rövid időn belül.

dbeata 2012.10.04. 12:10:42

Szerintem szánni való a Fidesznek ez az igyekezete, hogy már több energiát öl bele abba, hogy "Jól helyezkedjen", minthogy arra törekedjen, hogy kiérdemelje az újraválasztást.

Gyerekek, ilyen győzelem kinek kell?

Khal Drogo 2012.10.04. 12:14:54

@knausz: Szerintem ez gondold még át.

bgp 2012.10.04. 12:20:47

@lima31: Aztár rátör a TEK.

unionista (törölt) 2012.10.04. 12:22:17

@Disintegrator Rising:
ha ez a két görbe tartósan elszalad egymástól, akkor abból egy ügyvezető kormányzás és rendszerváltás következik.

makacs szennyeződés 2012.10.04. 12:23:10

@Diocles:

A kétszeres olimpiai bajnok Petschauer Attila meggyilkolásáról írta ezt "tölgy", azaz a Molnár Attila Károly nevű lény a mandineren:

"Ezt a szegény vívót szívatták, belehalt. Csúnya dolog, nem kérdés. Volt maguk közül valaki valaha katona? Tudja, az állampolgári kötelessége minden demokratának és köztársaságpártinak. Ha talál egy katonaviselt őröltvinszentet, kérdezze meg, hogyan szokták szívatni a katonák _egymást_. Bizony, a férfitársaságok ilyenek.

A maga példája egy durva és rosszul elsült szívatás. Még várom a beszámolókat arról, hogy magyar katonák ölték a muszosokat, módszeresen, tervezetten, szándékosan. "

egy kis férfias szívatás.
mondta egy hallgatókat tanító ember.

a dékánnak ezt felfedték, dékán kirúgta.

ha itt valaki kirúGATOTT valakit, akkor az Molnár Attila Károly volt, és saját magát.

ennyit arról, hogy (hagyományosan) ki gyűlölködik.

(ja, és nem vagyok balos, csak hogy végképp összezavarjalak a tényekkel.)

unionista (törölt) 2012.10.04. 12:24:29

úgy értve persze, hogy a parlamenti képviselet nélküliek alkotják a többséget.

bgp 2012.10.04. 12:25:11

@Disintegrator Rising: ez így van, ezért fpg működni ez a regisztrációs biznisz a fidesznek. Nagyon kevés emberrel meg lehet nyerni a választást, csak meg kell akadályozni, hogy a többi jelölt kapjon elég szavazatot. Ezért jó a fidesznek a több ellenzéki jelölt, a külföldiek szavazata és a regisztráció.
Biztos van még más trükk is, de ezek is elég rondák.

nincs1itt 2012.10.04. 12:27:41

@knausz: Kedves Hölgyem!! Török Gábor nem konklúzió és nem is "végső érv", hanem kortünet, hogyan magyarázzuk meg a magyarázhatatlant, védjük a védhetetlent...
Választás nincs, mert eleddig egyetlen politikai szereplő sem teljesített az elvárásoknak megfelelően - kis populizmus: a juttatásaihoz méltón! - , magyarul legfeljebb szavazni lehet. De végre szeretnék valami, valaki mellett szavazni, regisztráció és egyéb bohóckodás nélkül, pusztán állampolgári, adófizetői jogomon, a teljesitmény alapján amit adott politikai tömörülés letett az asztalra!!! Majd akkor oktasson ki, ha ilyet tud mutatni! Addig pedig lexarom a politikát és a politikusokat, ugyanis az én pénzemből hülyék, hazugok, tolvajok!!

makacs szennyeződés 2012.10.04. 12:27:45

@Diocles:

a mandineren posztolók valódi személyének felfedése pedig azért volt érdekes, mert kiderült, hogy pártállami alkalmazásban vannak.

Khal Drogo 2012.10.04. 12:32:03

@Diocles: Hová fognak kivándorolni az emberek? Mert Nyugaton is ugyanez van, mint azt te is bizonyára tudod. Öregszik el a társadalom egész Europában, ez nem magyar specifikum.

Khal Drogo 2012.10.04. 12:34:14

Aki azt hiszi hogy 30 év múlva a helyzet a maihoz lesz hasonló, az feltehetően téved. Óriási változások várhatóak. Nyugaton ugyanúgy mint Magyarországon.
Ha lesz brutális elszegényedés, az egész Európában be fog következni. Magyarországon kevésbé, mert itt már eleve majdnem mindenki nincstelen csóró nyugati szemmel nézve.

Diocles 2012.10.04. 12:34:39

@makacs szennyeződés:

jah, persze, senki sem balos.
Magyarországon csak függetlenek és jobbosok vannak, ugyebár.

akkor megmondanád, hogy a mandineres Kínai Kálmán (aki Magyarország vitán felül legelismertebb Kína-szakértője) milyen párt- vagy minisztériumi posztot tölt(ött) be, és miért is kell(ett) levadászni, címoldalon fenyegetni?

mókáné 2012.10.04. 12:35:34

@nincs_itt:

"De végre szeretnék valami, valaki mellett szavazni, regisztráció és egyéb bohóckodás nélkül, pusztán állampolgári, adófizetői jogomon, a teljesitmény alapján amit adott politikai tömörülés letett az asztalra!!! "

Kedves Uram!

Milyen pártra szavazna? Mik a párt ismérvei? Milyen irányvonallal rendelkezzék?

Konkrét dolgokat kell megfogalmazunk, hogy tudjuk, mit akarunk valójában. Általában a politikusok olyan - nincs.

unionista (törölt) 2012.10.04. 12:35:40

@Diocles:
a kérdés legalább egy évtizede az, hogy 3 millió kispolgár, 3 millió kisparaszt, a 3 millió kisnyugdíjas országa hogyan kerülhető el. magyar államisággal nyilván sehogy.

CSENDES 2012.10.04. 12:42:50

@Jari Litmanen: "ma voltam diákigazolványt csináltatni egy vidéki (megyei jogú város) önkormányzati hivatalában. előttem egy fazon (igen kisebbségi, de épp lehetne magyar is) akart új személyit csináltatni. az nem zavarta hogy 1 éve lejárt az előző és semmilyen más igazolványa nem volt, anyakönyvi kivonat se. na az ilyen emberek kiszűrésére való többek között a feliratkozás! "

Az önkori hivatalban egyébként elképzelhető, hogy a régi személyi alapján megtalálják az adatait, erre való ugyanis a nyilvántartás. Az csak egy plusz dolog, hogy megnehezítették a dolgot azzal, hogy legalább egy érvényes okményod alapján, vagy születési anyakönyvi kivonattal kell igazolnod magad, hogy te vagy te.
És bizony az is előfordulhat, hogy nem nagyon nézegeted az igazolványod lejáratát, s egy esetleges ellenőrzés alkalmával felhívják rá a figyelmet, hogy hé lejárt. No és akkor mi ezzel a gond.

Ezért ne szavazhasson, és ne legyen képviselete sem.

Szerintem csak tanulgassál még egy darabig.

nincs1itt 2012.10.04. 12:43:30

@knausz: Ellent kell mondjak!! Ugyanis a párt, mint gyűjtőfogalom és a politikus mint gyűjtőfogalom, Magyarországon elveszítette minden jelentését. Olyan pártot szeretnék, amely a hazánkért tevékenykedik, nem valami ködös, elvont fogalmak mentén határozza meg magát, mert abból bármit ki lehet hozni!
Ön kire fog szavazni? Tud olyat, ami/aki eddig nem járatódott le?
Nem visszakérdezni kell, Hölgyem, hanem vitára alkalmas felvetést tenni!
Magam kijelentettem, hogy a teljes politikai "elit", lejáratódott, korrupt, hazug, tökéletesen elszakadt a valóságtól és életében nem dolgozott semmit!
Ha tudja, cáfolja...

dr. Balta$ár 2012.10.04. 12:46:01

@CSENDES: +1

kívánom ennek a rohat bunkónak, hogy járjon le a vezetői engedéje
és ne lehessen soha többet csináltatni... csak ha ujra vizsgázik...

hogy lehet érzéketlen enynire vki... mintha vele SOHA nem történne ijjesmi...

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.10.04. 12:47:01

@makacs szennyeződés: csak a Robin Masters "nevű" pacák minisztériumi dolgozó, a többi egyetemi arc.
De mondom, nincs ezzel semmi gond, leplezzék le a jobb- és baloldali seggarcokat egyaránt, legalább meggondolják, milyen baromságokat írdogálnak.

nincs1itt 2012.10.04. 12:47:32

@knausz: A párt ismérvei:

"A politikai pártok az állampolgárok és az állam között szerepet játszó köztes struktúrák. A politikai párt olyan társult csoport, mely egy államon belül szerveződik, tagjai ugyanazon ideológiai preferenciákkal rendelkeznek, és amely a választásokon más hasonló csoportokkal verseng azzal a céllal, hogy képviselőkhöz jusson a kormányzatban, akik e párt nevében fejtik ki tevékenységüket. A pártok azzal az igénnyel lépnek fel, "hogy az így elnyert politikai hatalmat a köz érdekében gyakorolják" (Lawson, 1989)."
Kiegészités tőlem:
A pártok célja, a hatalom megszerzése!

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.10.04. 12:49:47

@nincs_itt: Knausz mostanában - részben magánéleti okból - újra keblére ölelte a Fideszt. :D

makacs szennyeződés 2012.10.04. 12:50:04

@Diocles:

sejtettem, hogy nincs válaszod. fideszes retorika. csúsztatsz valamit, aztán beszéljünk másról, ha ez kiderül.

'akkor megmondanád, hogy... '

nem, fogalmam sincs, ki az illető és mit csinált.

lobster thermidor 2012.10.04. 12:54:15

@Hepci:

Ez mind igaz!
De az is, hogy a pártok holdudvarában szédelgő, mismásoló megélhetési pol. elemzők helyett nekünk magunknak kell megtalálnunk, és kimondanunk a keményebb igazságokat, mert tőlük legfeljebb a posztban is leírt értelmezhetetlen mondatokra telik.

mókáné 2012.10.04. 12:58:14

@nincs_itt:

"Ön kire fog szavazni? Tud olyat, ami/aki eddig nem járatódott le?
Nem visszakérdezni kell, Hölgyem, hanem vitára alkalmas felvetést tenni!"

Konzervatív-liberális vagyok. Ilyen párt nincs, de kizárja a baloldalt. A Fidesz visz egy konzervatív vonalat.

Arra a pártra szavazok, mely képviseli az értékrendemet. Ha Ön másképpen gondolkodik, mint én, akkor ki fogja képviselni, Uram?

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.10.04. 13:08:15

@lobster thermidor: az igazságot mindenkinek magának kell(ene) meglátni, aztán kimondhatja, vagy nem.
Ugyebár, ha mindenki képes lenne önálló gondolkodásra, az elemzők-közvéleménymatatók-polpublicisták nem feszítenének Volvókban és Audikban, a politikusok meg roppant nagy szarban lennének...

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.10.04. 13:11:09

@makacs szennyeződés: nagyjából 3 paliról volt szó, ha jól értettem Dioclest.
Ebből 1 egyetemi adjunktus, 1 megbízásos egyetemi óraadó (volt), míg a maradék minisztériumi középvezető.
Tudtommal egyiknek sincs köze a Századvéghez.

panelburzsuj 2012.10.04. 13:13:37

@knausz:

Te még nem hallottad?

Országgyűlési és önkormányzati választásokon nem pártlistákra szavazunk. Hanem személyekre, akik vagy kötődnek párthoz, vagy nem.

És a regisztráció az önkormányzati választásokról is szól. Ahol a jelölteknek vagy kétharmada "párttalan". A "programja" pedig a legritkábban ideológia, hanem leginkább valami helyi ígéretcsokor + énvagyokalegfaszább keveréke.

(Oké, tudom, téged ilyen tényszerű izék eddig se nagyon billentettek ki a boldog önimádatodból - és eztán se igen fognak.)

Diocles 2012.10.04. 13:19:24

@makacs szennyeződés:

mit is cáfoltál meg, te bőszen fideszező "nem balos"? :)

kirúgták a nevezett fószert? igen.
vagy a te megfogalmazásod szerint: "magát rúgatta ki".

hát ezen lehet vitázni, nyilván ehhez ki kellett kutatni, fel kellett jelenteni, stb., sz'al kellett hozzá pár "jóakaró".
nem mondom azt, h elegáns, amit tölgy írt, de ha ki akarsz nyírni valakit, akkor ürügy az mindig van. Itt is volt.

Kínai és a többi esetet azért írtam, hogy ott aztán végképp nincs szó párt- és kormánytisztségről, mégis beindult a levadászás csupán a politikai nézeteik miatt. Címlapon.

panelburzsuj 2012.10.04. 13:24:35

@panelburzsuj:

Elöregedett magyar falukban előfordul, hogy a népességnek 95-98 százaléka választó volt eddig. (Az ellenekező póluson a sokgyerekes cigányfaluk állnak, ahol 60 százalék körül van a szavazók aránya.)

Milyen mutatós lesz, hogy magyarorzsági magyar nénikék majd bebuszoznak-bebotoznak ügyfélkapuért sorbaállni, a határontúli mamák meg otthontól levelezgetnek.

Igazi nemzetegyesítő idea. Biztosan fölülmúlja a 23 millió románozás hatékonyságát.

makacs szennyeződés 2012.10.04. 13:32:03

@Diocles: hát igen, nehéz lehet ezt felfogni, de aki nem szektatag, az nem automatikusan balos meg "ballib", ez van. :)

"...ürügy az mindig van. Itt is volt. "

ezek szerint a dékán szemét balos, csak ürügy kellett neki.
:))

inreallife 2012.10.04. 13:40:49

@Harmony12: te viccelsz. az ügyfélkaput nem most találták fel. tudtad, hogy az adóbevallásodat is el lehet küldeni rajta? én angliából küldtem el. sok évvel ezelőtt regisztráltam 2-n voltak előttem, amikor odamentem, 5 perc kellett hozzá. vékony kifogás...

panelburzsuj 2012.10.04. 13:43:02

@panelburzsuj:

Továbbá: a feliratkozás elmulasztásával a magyarországi választók négy választási részvételtől esnek el - a határontúliak egytől. (Bár arra még nyomot se láttam, hogy az uniós képviselők választásakor hova szavazhatnak majd határontúli újrahonfitársaink.)

inreallife 2012.10.04. 13:47:12

@nincs_itt: ezek a 2010-es adatok így hirtelen:

"Emelkedett az elektronikus úton beküldött adóbevallások száma. 25-25 százalékra tehető azok aránya, akik elektronikus úton készítették és küldték el, illetve akik papír alapon töltötték ki a nyomtatványt."

tehát a 300.000-es szám rendesen alá van becsülve. és akkor még nem beszéltünk azokról, akiknek ugyan megvan a regisztrációjuk, de nem csináltak adóbevallást....

panelburzsuj 2012.10.04. 13:47:55

@inreallife:

Tudom, hogy a magyar politikai rendszernek a külföldről ágáló kisgyermekes informatikusokat kellene leginkább, sőt kizárólag (merjünk nagyot...) szolgálni - de az helyzet, hogy még sokat kell ahhoz szorgoskodnod, hogy ezt az igényt általánosan elfogadottá tegyed.

makacs szennyeződés 2012.10.04. 13:48:41

@Diocles: egyébként meg pont az mszp napvilágot látott választási stratégiájában van benne ez, hogy erőltetni kell ezt a két virtuális pólust, hogy kizárólag balosok és jobbosok vannak.

nem vagy te véletlenül mszp ügynök? :)

persze, nem. :)
hanem te is elhitted a szektádnak azt, hogy aki nem fideszes, az balos, tehát biztos mszp-s, te szegény. (mszp-oldalról inverz a rigmus.)

a világ összetettebb annál, mint ahogy a pásztorod azt beadja neked.

ráadásul a "jobbos" pártod dugig van "ősbalos" MSZMP-sekkel, és az a nagy leleplező "balos-ügynöktörvény" se tud sehogy megszületni érdekes módon.

ezzel nincs bajod?

inreallife 2012.10.04. 13:53:56

@nu pagagyí: tegyük hozzá, hogy a regisztrációnak többféle csalás ellen is van szerepe. pl azt sehol sem olvastam, hogy a valamilyen útonmódon hozzácsalt papírok is ki fognak tűnni, hiszen ha 2.000-en jelentkeztek egy 8.000-es körzetben, aminek jó eséllyel 2.000 körüli szavazatleadása lesz, akkor oda nem lehet betolni még párszáz kamu szavazatot. ezt nem olvastam még eddig sehol...

Diocles 2012.10.04. 13:55:22

@makacs szennyeződés:

Érv persze nincs, ugye? :) Sz'al miért is kell levadászni nem pártembereket? Akár most pl. TG-t? Mert ahogy látom őt is kikezdték...

A "balos" az a honi politikai küzdelemben értelmezhető, hiába ciki, vagy kínos, akármi, elvégre mégsem írhatok mondatokat valaki jellemzésekor, hogy "ugyan Amerikában saját bevallása szerint a a Tea Party-t is támogatná, de Magyarországon annyira gyűlöli a létező jobboldalt, hogy bárkire voksolna ellene, viszont kikéri magának a balos jelzőt, ezért jobbosnak titulálandó".

Fájdalom, az egyszerűség kedvéért Magyarországon - akár a világon - továbbra is politikai bal- ill. jobboldalra osztják a tagoltságot.

panelburzsuj 2012.10.04. 13:59:40

@makacs szennyeződés:

A magyar pártok zöme nem a közösségi cselekvés kerete, hanem fóbiák és félelmek gyűjtőmedencéje.

Egyedüla a pártofóbiát nem tudják becsatornázni - ezért is vannak újabban szarban.

De már ennek az undorfajtának a hasznosítására is alakult egy Milla... :)

inreallife 2012.10.04. 14:04:44

@aszekelyek: nyanya, ha a sokat ütnél félre, már az is borzasztó, de amikor olyan mondatokat írsz, amiben a szavak sincsenek kontextusban egymással sem, meg a témával sem, amire reagálsz, az vagy egy lenyugtatózott idegroncsra, vagy egy bedrogozott idegroncsra, vagy egy részeg idegroncsra hajaz. én finom voltam és az utóbbit jelöltem meg lehetséges magyarázatnak, mert annak a legkevésbé rossz a társadalmi megítélése...

józanul is érthetelen vagy, olyan mintha a macska szaladgálna a billentyűzeten, de amikor beiszol, akkor egy szólegó féle okádást produkálsz, ahol a 16.000 beömlesztett karakterből az téged olvasónak kell kitalálnia, hogy mit akartál írni. idézzek is a borvirágaidból alátámasztásul?

inreallife 2012.10.04. 14:07:52

@panelburzsuj: itt van a kutya elásva. mármint nem a ködös albionban, hanem abban, hogy élhetetlenné tették az országot. hidd el, nem a gyermeki álmom teljesült a kivándorlással, hanem ez egy kényszer volt...

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.10.04. 14:08:53

@inreallife: kíméletes vagyol. :D

De mijafaszt köllene értelmezni Aszekelyek szövegein?
Csakafideszjó - ennyi a megfejtése minden körmondatának.

panelburzsuj 2012.10.04. 14:15:47

@inreallife:

Az élhetetlenné tevés kalákában megy.

Lehet persze, hogy te csakis jót tettél - amíg "hagyták".

Dea hozzászólásaidból azért nem föltétlenül az jön le, hogy te lennél a konszenzuskeresés angyala.

inreallife 2012.10.04. 14:21:39

@aszekelyek: az angliai jogsim 70 éves koromig érvényes. :)
ott nem szaroznak lejárattal, meg bürokráciával... egyébként az a "fecni" hivatalos okirat, mindenhol el KELL fogadniuk, pláne egy állami intézménynek....

inreallife 2012.10.04. 14:27:54

@panelburzsuj: nem is. ki mondta, hogy a konszenzus a legtutibb megoldás a világon? a sok hülye (81%, ha jól emléxem) a 300 ft-os vizitdíjat is leszavazta, az elég konszenzusos alapon történt, egy országban 81%-nál nagyobb arányban egyetérteni lehetetlenség, mostmeg fizeti a 0,5%-al megemelt tb-t minden hónapban, ami a minimálbérnél havi 500 ft-ot jelent orvoslátogatás nélkül(!!!), mindenféle konszezusfelrúgási büntetőösztön nélkül.

akinek van esze, az látja hova kell vágni, és pláne, hogy kivel NEM kell konszenzust keresni... amúgy szoktam komálni a hozzászólásaidat, de te tényleg ilyen hülye fantazmagóriák hajkurászásában leled örömöd?

inreallife 2012.10.04. 14:43:54

@Khal Drogo: gondlom akkor azt is olvastad, hogyha elkezdik pedzegetni a havi 650.000 ft feletti keresőket, akkor alapítanak egy szlovák céget és utána oda utalják a fizut... és akkor se a 16%-os szja, se a 10+24%-os tb, se az egyéb járulékok nem csorognak be az államkasszába....

mondtam már példának, az olaszok jachtadót emeltek, és másnapra 30.000 hajó tűnt el a kikötőkből egy másik ország kikötőjébe. a maradék meg a megemelt adóval sem fizetett annyit, mint amennyit addig az összes. a tanulságot levonhatod.

az utolsó lökés a maradék szakembergárda kivándorláshoz, amikor a szocik visszaállítják az "igazságos" progresszív rendszert. márpedig ezt mondogatják, hogy az 500 milliárdot visszaszerzik...

inreallife 2012.10.04. 15:04:09

@Khal Drogo: rosszul gondolod. ahol többszöröse a kereset a tiédnek, ott a fele annyi pénzem marad nem lesz annyira húsbavágó mint neked. a fejlett nyugati államok orbitális behozhatatlan előnyben vannak hozzánk képest, de már a szlovákok is "megúsztak". nálunk meg tombol a populizmus. az idióták ünneplik a 300 ft-os hülyenépszavazást, a manyup államosítást és nyuggerüberallest. így nem lehet behozni a hátrányt...

mókáné 2012.10.04. 15:22:53

@panelburzsuj:

"Hanem személyekre, akik vagy kötődnek párthoz, vagy nem."

Önjelölt géniuszokra? Nem. Valóban nem tudtam.

kakukk12 2012.10.04. 15:24:10

@igenember: Ne magadból indulj ki, nagyon sok embernek bizony komoly akadály, kb. egymillió embernek van ügyfélkapus regisztrációja a nyolcmillióból, a többi elballaghat személyesen. Felesleges vegzálás, akadályfutás, remélem, hogy bumeráng lesz.

panelburzsuj 2012.10.04. 15:26:41

@inreallife:

Rossz a példád.

Konszenzust keresni csak a "kétállapotú" helyzetek környékén érdemes. Ilyen "kétállapot", hogy valaki a magyar állam polgára/(alattvalója), vagy nem az. És ha automatikusan beleszületik egy olyan állapotba, amely külön kérése, sőt értesítése nélkül a kiságyát sokszorosan kitöltő rendelkezéshalom alanyává teszi, akkor lehessen-e ugyanennyire automatikus beleszólása abba, hogy mi álljon ezekben a rendelkezésekben.

Jópár folyamatos skála metszésponjai meghatározáskor (kinek milyen végső egyenlege legyen a közösben?) konszenzust keresni egyszerűen baromság lenne. Pont ezért kellett volna az Alkotmánybíróságnak megakasztania a "szociális népszavazást". Amire nemcsak jogosult, de kötelezett is - lett volna.

panelburzsuj 2012.10.04. 15:31:04

@knausz:

Eddig cédulákkal, eztán talán aláírásokkal jelölt géniuszokra.

Ez is kimaradt? Vagy mégse rólad mintázzák a "felelős, tájékozott" polgárt?

mókáné 2012.10.04. 15:52:27

@panelburzsuj:

"Vagy mégse rólad mintázzák a "felelős, tájékozott" polgárt?"

Amit eddig lehetett, azt elolvastam a témában. Linkeltem alanti cikkeknél már a kezdeti lépésektől. Még van idő ezt rágni, emészteni.

Most, hogy talán kevesebben követik már a blogot, szeretném elmondani, ha benne lennék a Fideszben és döntési lehetőségem volna, akkor azt javasolnám: kössük jövedelemhez a szavazást. Csak azok szavazhatnának, akiknek a nettó jövedelmük eléri a 300 ezer forintot.

Könnyebben alakulna ki az a helyzet, melyről a Politológus írt a blogjában.
politologus.blog.hu/2012/09/24/kadertuning_avagy_a_lejart_politikusok_ujrahasznositasa#comment-form

Khal Drogo 2012.10.04. 16:01:16

@knausz: Ezzel azt érnéd el, hogy pár évvel később csodálkoznál azon, hogy miért erőszakoltak meg a saját lakásodban, miután leütöttek és kiraboltak.
Ugyanis azzal, hogy kizárnád a politikából a nettó 300 ezer alatt keresőket, azzal az ő érdekérvényesítő képességük a zéróra zuhanna. Óhatatlanul további jövedelemátcsoportosítás valósulna meg a nettó 300 ezresek felé, a politikai az ő szavazatukra utazva alakítaná az adó és más törvényeket.
Mivel a jövedelemtranszfer átalakulna még inkább, nőne a nyomor, vele egyenesen arányos a bűnözés.
Te pedig szétvert fejjel, kibőgött szemmel a felforgatott lakásodban nem értenéd, hogy a plebs miért nem döglik éhen a szaros kis nyomortelepén.

A cenzusos rendszer következtében vagy újra kommunizmus lenne, vagy anarchia. Lehet választani.

mókáné 2012.10.04. 16:12:37

@Khal Drogo:

"A poszt végén is ki kellett mondanom, de jöjjön újra: ennyi év kapitalizmus után már be kellene fogadnia a magyar társadalomnak, hogy az menjen politikusnak, akinek megvan a polgári egzisztenciája, és pénzt visz a politikába, nem hozza onnan.

Igen, ez azt is jelenti, hogy a felső társadalmi osztályok felülreprezentáltak lesznek a képviseletben. "- írja a Politológus, amit én továbbgondoltam nem csupán a politikus, hanem a választási rendszer irányából.

Finomítanám is. Egy családon belül annyian szavazhatnának, ahányszor havi nettó 300 ezer forintot keresnek. Tehát, ha a családfő havi netto 900 ezer forintot keres, akkor a családból 3- an lennének jogosultak szavazni, 17 éven felül.

Akik anyagi előnyökért szavaznak, őket kizárnám a rendszerből. Teljesen.

CSENDES 2012.10.04. 16:13:06

@inreallife: Az elektronikusan elkészített nyomtatványról csakannyit, hogy mint munkáltató a magam részéről elektronikus úton minden évben elkészíttetem a munkavállalók adóbevallásait. Egyszerűen azért, mert minden adat rendelkezésre áll munkáltatóként (már egy remek számítógépes bérszámfejtés és online adatszolgáltatást feltételezve), és ez legalább segítséget nyújt azoknak a munkavállalóknak, akik a bürokrácia útvesztőit rühellik.

Nos ezt játssza ki a FIDESZ a közvetlen (vagy online) részvétellel történő előzetes regisztrációval.

Az egyszerűbb emberek már akkor kínban vannak ugyanis, amikor egy Egészségpénztári levelet kapnak.
De, mondjuk érzelmeik vannak.
Ellenben azt is értelmezik, hogy ez a kormány elengedte a kezüket. Ne szépítsük, mert ez a tény szociológiai és statisztikai adatokkal is igazolható.

És akkor ilyen módszerekkel próbálják kiszorítani őket az egyetlen még meglévő alapvető jogukból?

dbeata 2012.10.04. 16:17:26

@knausz: Oké, lehet így gondolni, a vélemény szabad.
Viszont tényleg érdekelne, mi az érved erre, valamint hogy milyen következményekkel számolsz, ha ezt bevezetnék.
Régebben többet vívódtál, valahogy ez most eltűnt, nem látom... és hiányzik.

CSENDES 2012.10.04. 16:21:54

Azoknak pedig, akik a nyugdíjas szenttehenekről és azok nyugdíjának megvágásáról prédikálnak:

A szüleim több mint negyvenöt év szolgálat után (15 évesen kezdetek dolgozni) 2012-ben az inflációval növelten is 80000 Ft/hó alatti nyugdíjjal rendelkeznek. Ez a minimálbért sem éri el. A dologban egy jó van, hogy még ketten élnek, s ez a háztartásukat azért nagyrészt ellátja.

Azok, akik a nyugdíjak visszavágását követelik, vajon az ő nyugdíjukra céloznak? Nyilván nem.

Ellenben azok a, nevezzük nevén, pofátlanul magas nyugdíjak, amik a jelenlegi átlagkeresetet meghaladják, valóban visszavághatók.

Mégsem ezek a nyugdíjasok mondták anno az IMF hitel, továbbá a konvergenciaprogram elkészítésekor, hogy megértve a jelenkor társadalmi anyagi problémáit, természetesen megértve a költségvetés szorító helyzetét, lemondanak a továbbiakban a13. havi nyugdíjról, stb.

Vissza kellene olvasni a 2008-2009. évi sajtót.

mókáné 2012.10.04. 16:27:02

@Made in Unortodoxia (dbeata):

"milyen következményekkel számolsz, ha ezt bevezetnék."

Egy sokkal erőteljesebb polgárosodási folyamattal számolnék. Komolyabb reformokat várnék. Aki szavaz, ő nem csupán a jogával él, hanem kötelezettségei is lennének. Valamilyen szinten alakíthatná a politikát.

"Régebben többet vívódtál, valahogy ez most eltűnt, nem látom... és hiányzik."

A vívódásom egyfajta bizonytalansággal járt együtt. Nem bánom, hogy ez múlóban van. Így nagyobb hasznára vagyok a körülöttem élő embereknek.

Ettől a szociális érzékenységem nem változott.

CSENDES 2012.10.04. 16:30:24

TG. részére csak annyit mondanék, hogy nem szerencsés oly korban, időszakban társadalmi szerepvállalást vállalni a futball magyarországi vezetésében független politikai elemzőként, amikor az ország vezetője(kormányfő) épp ésszel meg nem ideologizálhatóan vonzódik egy kivételes sportághoz, a focihoz, annak minden sikertelensége ellenére.

Khal Drogo 2012.10.04. 16:51:31

@knausz: Akkor csalódnál. A politikából kiszoruló tömegek radikalizálódnának. Mondom, ez már volt a világon. A XIX században és a XX század elején működtek cenzusos rendszerek. Olyan reformokat sikerült megvalósítani mint :
- Első világháború, ahol meghalt több tízmillió ember
- Kommunista mozgalom, ami megölt több tízmillió embert
- Gazdasági világválság, ami kirobbantotta a második világháborút.

Hasonló reformfolyamatok indulnának el. Pár ciklus alatt olyan mértékű társadalmi radikalizálódás és társadalmi egyenlőtlenség alakulna ki, melynek következtében a kitörne egy forradalom amelyben fizikai erőszakkal megsemmisítenék a vagyonosokat.
Ennyit ér a nagy terved, kipróbálták, megbukott.

panelburzsuj 2012.10.04. 17:00:34

@knausz:

Konkrétan annyi volt kérdésed, hogy ki jelölte a jelölteket, ha nem a pártjuk?

A válasz ismeretéhez túl sokat nem kellett olvasnod a közelmúltban a "témához". Elég lett volna azt a tucatnyi szavazást megértened, amiben már részt vettél, és akaratot nyilvánítottál.

Szóval egyelőre leginkább úgy tekinthetünk rád, mint a regisztráció áldásainak önkéntes élő cáfolatára.

szoja122 2012.10.04. 17:07:53

@inreallife: Egy mellékszál miért tiltakoztatok akkor amikor Vona kijelentését úgy értelmezték, hogy nem demokrata?

A jobbik és igazi hívei -nem az elkeseredett kis ember- valóban nem demokraták.

Még mindig nagyon igaz Churchill állítása aki azt mondta: a demokrácia nem jó dolog, de nincs nála jobb.

Bármilyen válság is van a világban a legmagasabb átlagos életszínvonalon a valódi demokráciák állnak. Ez pedig minden ellenérvet elsöpör.

Másrészt a valódi demokrácia nemcsak magasabb életszínvonalat jelent, hanem egy erkölcsöt, emberi tartást, filozófiai állásfoglalást is.
Azt, hogy minden ember egyenértékű, mert csak egy életünk van.

mókáné 2012.10.04. 17:08:01

@Khal Drogo:

"Mondom, ez már volt a világon."

Nem gondolom, hogy új dolgokat kell feltalálni, hanem ami már a történelemben megesett, azt tanulságképpen felfogni és átgondolni.

Reform fogalma:

Társadalmi, gazdasági és politikai berendezkedés részleges megváltoztatása politikai eszközökkel.

A múlttal gyökeresen nem szakít, a megváltoztatott körülményekhez alkalmazkodva alakítja át a társadalmi rendszert.

"Pár ciklus alatt olyan mértékű társadalmi radikalizálódás és társadalmi egyenlőtlenség alakulna ki"

A társadalmi egyenlőtlenség így is kialakul. Jelen helyzetben. Ez kellő átgondolással hasznossá tehető. Erős középosztály kell és felelős gondolkodás a közösség javairól.

bariga 2012.10.04. 17:17:03

@knausz: nem ez lett volna a kommunizmus?
Nem is gndotam volan, hogy ennyi sok ember direkt nem akar rendesen élni a világon, pedig csak tőle függene.

szoja122 2012.10.04. 17:18:02

@Hepci: Kedves hepcikém az ilyen általánosítások semmit mondóak, ami maximum feltűnési viszketegségből, jópofaságra való törekvésből és hülyeségből erednek.

Ezekhez hasonló állításokat -bizonyítékok nélkül- bárkire és bármilyen foglalkozásra tehetők.

bariga 2012.10.04. 17:23:29

@panelburzsuj: én nem fogadnék nagy tétben, hogy a határon túlról a Fideszresokan szavaznának. Az ottani szavazások más eredményt muatatnak. Nem kérnek a fideszesekből. Mondjuk Kövér meg Németh láttán ezt meg is értem.

szoja122 2012.10.04. 17:23:29

@knausz: Elvagy te varázsolva.

Az emberek sorsának alakulása NEM akarat kérdése, kell hozzá tehetség, kitartás és nagy adag szerencse.

Bizonyítja ezt a Te sorsod is!

Nagyon magas pozícióban vagy, nagyon gazdag vagy? Nem hiszem...
Vagy csak azért mert kis hitű vagy?

mókáné 2012.10.04. 17:24:30

@bariga:

"nem ez lett volna a kommunizmus?"

Csak nem a kommunizmusról beszélek! Ej.:)

Az emberek gyakran önmaguk ellen cselekszenek. Van a szabadság, amit nem ismernek, mert helyette szabadosan élnek. Nagy különbség! A mentalitás, aminek változnia kell. Szerényen és jól élni. Nem lehetetlen vállalkozás.

Szerinted hogyan lehetne jól élni a XXI. században, hogy a társadalom javát is szolgáljuk?

mókáné 2012.10.04. 17:28:03

@szoja122:

"Nagyon magas pozícióban vagy, nagyon gazdag vagy? Nem hiszem..."

Mit jelent a nagyon gazdag nálad? Ez attól függ.

Továbbá: szerinted mennyire kell gazdagnak lenni ahhoz, hogy stabil középosztály alakulhasson ki Magyarországon?

2llkedő 2012.10.04. 17:34:23

@knausz: Hallottál már arról, hogy élni, és élni hagyni?

aszekelyek 2012.10.04. 17:35:54

@Diocles: eddig is szenyázták persze de határozottan beleerősítettek , mióta megy a kampány. Tölgyessy nagyon jól ismeri őket..., szintén. Írtunk itt ilyesmiről VI: Leninnel. Amit ők a legmahátólértetődőbben megengednek maguknak, a baloldali gyálülködők, azt , annak tizedéért már azt kajabálják, hogy a"lebonttoja demokráciját azorbánördög de majd mink megmencsük ! Vagyis visszaállíccsuk ami nekünk jó. "

Nem tudom , feltűnt -e de jólétet egyáltalán nem ígérnek és csakis a kicsit jobban keresők , csak kicsit ! , pénzére pályáznak a nyomorult adózási követelésükkel , hogy törölje el az egykulcsost Orbán de azonnal. Ők aztán egy törpepapagáj méretű középosztályt sem akarnak , sosem akartak. Nemhogy olyat , amelyik birtokol bizonyos mennyiségű állampapírt ! és nem közülük van !!! Akinek Orbánék eladtak nagyon nagy részt, hitelezőnk, azt is köpködik. Mert az az úr sem az ő sorukban áll... Ezeket is kéne elemezni, nem gondolod? Milyen mootívumaik lehetnek azoknak, akik ezelk ellen a tények ellen akarnbak fellépni. MAgyarország minél nagyobb kitettsége mellett szállnak síkra. Ma néztem meg Csermelyúr és a volt ÁSz Elnök úr, kKovács Árpád beszélgetését. NAgyon diplomatikusan válaszolgatott, minden férdésre, el is nézem neki de egy dolog megfogott, illetve elgondolkodtatott. Éppen ő ecsetelte, hogy amikor valóban jézusmária volt, egy éjjel alatt betámsdták a forintot... Itt hiányzik az alany, tárgy, minden,... akkor nagyon üdvös volt, hogy ugye segítettek a stabilitást helyre állítani. engem érdekelne, hogy kik destabilizálják a forintot, kik támadnak rá egyes nemzeti valutákra, egyáltalán, kik csinálják azt a destabilizáxiót és miért engedhetik meg maguknak? Ami után aztán népek szegényednek el. holott semmi ilyesmire nem lenne szükség, ha nem támadnának rá a nemzeti valutánkra, illetve másokéra. Hogy nincs ennek szankciója? Köteles ezt a világ eltűrni? Miért? Nemrégen kiokosítottak engem itt, illetve korrigáltak, hogy nem is fogadott a rotschild lord az euro ellen, hanem spekulál. Bos a spekulánsok dosztogatása ellen, nem tudom, hogy mit is fog tudni tenni majd az a grémium, amit most akarnak létrehozni. Meg tudja-e azt akadályozni , vagy akarja-e? Momentán még ezt sem lehet biztosan megállapítani. Mondani mondanak sok mindent. Főleg azt , hogy ide a függetlenségetek maradékával is ! A görögkkel kapcsolatban is feltette a kérdést CSermely , hogy AKKOR KIK IS CSINÁLTÁK AZT, AMI OTT TÖRTÉNT ÉS AZ eu MIÉRT TŰRTE ÉS HALLGATOTT LS UGYANAZT TETTÉK NÁLUNK IS. KINEK AZ ÉRDEKE VOLT AZ ? ELVINNI ODÁIG A HELYZETET, AHOL MÁR CSAK EGY LEGFELSŐ FRÉMIUM SEGÍTHET. oLVASON, oRBÁN MEGKÉRI MERKELT, HOGY ÁLLJON maGYARORSZÁG MELLÉ A KOHÉZIÓS PÉNZEK ELVÉTELÉNEK INDÍTVÁNYA , ÚJABB!, ELLENÉBEN. vALAKIK AZON A MÓDON IS ROSSZAT AKARNAK A MAGYAR NÉPNEK. mAGYAR ORSZÁGNAK. PERSZE HA A BALLIB LENNE MÁR KORMÁNYON, ESZÜKBE SEM JUTNA ILYESMI. HA BÁRMIT IS TENNÉNEK... fenébe , beragadt , elnézést , ballal főzök közben:))

szoja122 2012.10.04. 17:35:58

@knausz: Olvasd át amit írtál és amit én írtam. Nem a kérésemre reagáltál.

Én ezt az állításodat tartom védhetetlennek, ezzel vitatkozom:
"Csak rajtad áll, melyik csoportba tartozol"

aszekelyek 2012.10.04. 17:38:44

@Chigavera: BAlhé most sincs. elő is volt készítve a brutális megszorítások véghez vitele. Tudta a magyar nép, hogy IMF akkor is leveri tajtuk, ha fene fenét eszik. Alá volt írva. Mire balhéztak volna? Még nagyobb bajba tudtunk volna csak kerülni. Azt meg nem akarták. nehogy érdem legyen, hogy szenvtelenül belemondta az arcukba a szegényeknek, hogy ha tetszik, ha nem tőletek fogjuk elvenni , mert a bankoknak adni muszáj , nektek meg nem.

Harmony12 2012.10.04. 17:41:23

@inreallife: Milyen kedves vagy, hogy a mondandóm helyett a digitális műveltségemmel vagy elfoglalva. :) Köszönöm, ismerem az ügyfélkapu adta lehetőségeket, de nem erről beszélek, hanem az okmányirodai regisztrációról.
A modellemet kedvedért változtattam, a 10 helyett 5 perces ügyintézéssel számolva (lássuk be, vannak lassabb ügyfelek és lassabb ügyintézők is), így ha feltételezzük, hogy futószalagon minden irodában minden lehetséges időt egy ügyfél kihasznál, akkor már csak 66 hétig, azaz kicsit több mit egy évig tart a dolog, de ehhez az kell, hogy egyenletes legyen a terhelés, különben ha kimarad egy 10 perc, amikor senki nem megy az ablakhoz, akkor az elnyújtja a dolgot.
Pusztán arra próbáltam rávilágítani, hogy a jelenlegi infrastuktúra messze nem alkalmas egy ilyen dömpingszerű látogatásra, ahhoz komoly fejlesztés kell, különösen, ha az emberek, mint általában, az utolsó héten kívánják ezt elintézni. Itt jöhet a képbe a Szerencsejáték Zrt., aki sorsol majd minden héten az aktuális regisztrálók között mondjuk egy autót, arra ösztönözve a népeket, hogy ne várjanak az utolsó napig.:) Arról már nem is beszélve, hogy mondjuk a háztartások felében van otthon PC, és mondjuk a lakosság 65 %-a használ mondjuk netet, nekik lehetne kedvezményes otthoni gépet, adsl-t és persze oktatást is szervezni. Különben mennek a jegyzőhöz mind. És kezdjük akkor a jegyzőket is megszámolni, ügyfélfogadási idővel, átlagos ügyintézési idővel...Szerinted hány választópolgár tud feliratkozni reálisan a jegyzőknél a megadott időtartamban??????

mókáné 2012.10.04. 17:42:45

@szoja122:

"Olvasd át amit írtál és amit én írtam. Nem a kérésemre reagáltál."

Te reagáltál a kérdéseimre? Alig-alig kapok válaszokat, mindig inkább kérdeztek. Nekem is kellenek válaszok! Köszönöm. Nem csupán hozzád intéztem ezt. Én elhiszem egyébként, hogy kérdezni kényelmesebb.

"Csak rajtad áll, melyik csoportba tartozol"

A sorsomat önmagam alakítom. Csak rajtam áll nyertes vagyok avagy vesztes. Ebben hinni nem balgaság.

Egy pártnak bizalmat szavazni, ez is lehetséges és akkor ciklus végeztével véleményt mondani a munkáról. Itt az a kérdés: Valóban kezünkbe-e a bölcsek köve vagy léteznek más szempontok is a mieinken kívül?

aszekelyek 2012.10.04. 17:43:00

@Made in Unortodoxia (dbeata): Édes Beám , Magyarországnak kell. Ps.: nem tetszettek nagyon finnyásak lenni éppen a milyenségén a 2006-os győzelemnek , ha jól emlékszem és jól szoktam :)
Az kicsit súlyosabb volt, mint a jól helyezkedés. Meg ami utána jött.

@félázsiai 2llkedő: hitlertől , hogyne , na és ? Mi van akkor ? Kinek kell már megint a mi lebensraumunk ?

aszekelyek 2012.10.04. 17:47:11

@Diocles: a jobbikkal nem nagyon biztos. sokan támogatják nekem abszurd módon bokros t náluk és ezek ha összeállnak, azt támogatni dogják.. na nem a szavazóik... a vezetők! Az euroszkeptikusokhoz ültek ne morvaival mind a ketten.

szoja122 2012.10.04. 17:51:55

@knausz: "Te reagáltál a kérdéseimre?" Ez igaz lenne ha az igaz: azzal kezdődőt, hogy visszakérdeztél...

A kérdést én tettem fel elsőnek, a te visszakérdezésed csak kibúvó a kérdésem alól.

szoja122 2012.10.04. 17:57:19

@knausz: "A sorsomat önmagam alakítom. Csak rajtam áll nyertes vagyok avagy vesztes."

Ebben az állításban implicite benne van az is, hogy a szegények csakis kizárólag saját maguk felelősek a sorsukért.

Ezzel az állítással emberek milliárdjai ítéled halálra.

Úgyhogy gondold át még egyszer.

mókáné 2012.10.04. 17:58:19

@szoja122:

"A kérdést én tettem fel elsőnek, a te visszakérdezésed csak kibúvó a kérdésem alól."

A kérdésedre feleltem, még akkor is, ha ez Neked nem tűnt fel. Először és másodszor is feleltem.

aszekelyek 2012.10.04. 18:00:18

@knausz: Timikém, hogy gondolod, hogy nem tálcán adják oda nekik? a jólétet? tervezik, hogy lakástámogatást kapnak, ha hajlandóak elmenni munkát vállalni, ha mobil az országon belül a munkaerő. ettől aztán le fog romlani az életszínvonaluk, érted. Dolgozni kell majd menni. Ahol van munka, oda. ez meg rugalmasságot és intelligenciát ifényel. Honan vennék azt hozzá ? Gyors reagálást a megváltozott körülményekre. tudod, mennyire erős motívum a megszokás? Van , aki nem képes kitörni belőle. A hibás azért persze más. Szerintem sok szociális munkás kell majd ehhez, aki átlöki a küszöbön az egyébként alkalmasakat...

@Chigavera: Agyondícsérni nem dícsérték , mindössze az elemi úriemberség gesztusa volt. Politikailag korrekt és semmivel sem több. Tudom , hogy sokaknak ez magas.

mókáné 2012.10.04. 18:01:59

@szoja122:

" hogy a szegények csakis kizárólag saját maguk felelősek a sorsukért."

Ki a felelős a szegények sorsáért? Létezik-e közösségi felelősségvállalás? Ha igen: milyen?

"Ezzel az állítással emberek milliárdjai ítéled halálra."

Meddig terjed az egyén felelőssége a saját élete iránt?

inreallife 2012.10.04. 18:08:05

@panelburzsuj: továbbra sem értem mi a problémád. a fenti példa a hülyenépszavazásról azt jelenti, hogy 81%-nak teljesen feleslegesen van joga szavazni, mert hülye ahhoz, hogy alapvető összefüggéseket felismerjen. na most megnéztem, rosszabb a helyzet:

"A népszavazáson a szavazópolgárok 50,1%-a vett részt, és a szavazók 82,62%-a a vizitdíj eltörlésére, a teljes körű társadalombiztosítás visszaállítására szavazott."

tehát bőven van mit visszametszeni a választójogból. felnőtt cselekvőképes, beszámíthatónak mondott emberek nem tudtak eljutni odáig, hogy átverik őket. ennyi erővel mehetnek itt a piros hol a pirost játszani. ide nem konszenzus kell, hanem a hülyéket kell korlátozni...

na meg a nyugdíjpiramisjátékot megszüntetni....

mókáné 2012.10.04. 18:08:17

@aszekelyek:

"- hogy nem tálcán adják oda nekik? a jólétet?

- tervezik, hogy lakástámogatást kapnak, ha hajlandóak elmenni munkát vállalni, ha mobil az országon belül a munkaerő.

- Dolgozni kell majd menni. Ahol van munka, oda. ez meg rugalmasságot és intelligenciát igényel. Gyors reagálást a megváltozott körülményekre. tudod"

16 évvel ezelőtt is tudtam. Mobilnak kell lenni és maradni. Ahol a munka oda menni és úgy élni, hogy ne más kárára, hanem a hasznára, amiként erőnkből telik. Ha én átláttam és Te is, más miért nem látja át?

panelburzsuj 2012.10.04. 18:10:24

@bariga:

Hogy kire szavaznak, az a következő fejezet.

Én annyit mondtam, hogy a határon túliakra mutogatva bonyolítják a határon inneniek életét. Miért kell regisztráció? Mert visszatért polgáraink vannak.

Ez az a pont, ahol csak kár keletkezhet. Egy olyan újabb törés, amit megint a Fidesz okoz, de még maga se tud belőle profitálni.

inreallife 2012.10.04. 18:13:26

@CSENDES: de az egyszerűbb emberek azzal is gondban vannak, hogy a 13. havi nyugdíj az hívószó, nem pedig átverés. nem kell, hogy az "egyszerű emberek" szavazatai befolyásolják a választásokat, mert hülyeség lesz a vége. az egyszerű emberek már választottak párat, látjuk a következményeit. és jelenleg az egyszerű emberek keresik azokat, akik megígérnek nekik valami szép rózsaszínű lófaszt. ez népbutítás, hogy 18 éves kor felett mindenkinek szavazni kell, és akkor van demokrácia. ha pedig ez az egyetlen feltétel, akkor a demokrácia rossz...

szoja122 2012.10.04. 18:13:27

@knausz: Miért nem vagy nagyon gazdag? Pedig gondolom szeretnél.
Miért nem vagy nagyon magas pozícióban? Gondolom szeretnél.
Miért nem vagy a világ egyik legszexisebb nője? (nem személyeskedésből mondom!) Gondolom szeretnél.
Mért nem vagy milliárdos? Gondolom szeretnél.

Ennyire kis hitű lennél? Nem hiszem. Akkor miért?

Válaszolok, mert van sors is, véletlenek sorozata, amit nem tudunk, mert nem rajtunk áll, befolyásolni. Nagyon unalmas lenne az élet, ha csak akarni kellene és már minden teljesülne.

inreallife 2012.10.04. 18:16:29

@knausz: rákötötted magad egy fideszes faszra, onnan szopod a hülyeséget. érdekes, aszekelyek is hasonló tüneteket mutat, mint te. lehet, hogy ugyanahhoz a "messiáshoz" jártok szeánszra?

szoja122 2012.10.04. 18:20:30

@knausz: "Meddig terjed az egyén felelőssége a saját élete iránt? "

A lehetőségekhez képest tegyen meg minden. Ez a maximum, amit elvárhatunk egy embertől. A lehetőségek pedig minden országban korlátozottak, nálunk pedig különösen azok.

panelburzsuj 2012.10.04. 18:20:35

@inreallife:

Ha nem érted, annyi baj legyen.

Én többet nem szánok a témára, te meg legfeljebb úgy maradsz.

mókáné 2012.10.04. 18:20:59

@szoja122:

"Mért nem vagy milliárdos? Gondolom szeretnél."

Rosszul gondolod. Csak a gond van azokkal a nagy pénzekkel! Ennél szexisebb is minek lennék? Így is elég. Bőven!

Az én kérdéseim sokkal mélyebbek voltak és nem kaptam rájuk választ. Egyikre sem.

MolnarErik · http://heraldika.blog.hu/ 2012.10.04. 18:21:37

Tehát TG nem tartja a demokrácia végének az egyik legfontosabb demokratikus alapjog súlyos korlátozását, nagyszerű. Akkor vajon minek tartja, a demokrácia elejének v közepének?
Arról azért felvilágosítanám, h kevésebb veszélyesebb dolog van az összevissza vagdalkozásnál, amit a kormány csinál (TG szerint is).
Az is érdekes, h az ellenzékről egy egész kis helyre elemzést össze tudott ütni
torokgaborelemez.blog.hu/2012/09/22/472_nem_no_ossze
A kormányról ez valahogy továbbra sem megy.

szoja122 2012.10.04. 18:25:35

@knausz: Ezek szerint mindent el tudnád érni, amit írtam, csak éppen nem akarod.

Nem vagy Te egy kicsit nagyon beképzelt?

inreallife 2012.10.04. 18:26:43

@Harmony12: az erőforrásgondokat mindig a munkáltató dolga megoldani. majd átcsoportosítanak, emiatt ne aggódj. én nem hiszem, hogy tömegek maradnának a kiesők között. és le is szarom. ha valaki a 21 században ilyen szinten intézi az ügyeit, hogy nem jut el egy regisztrációig, az még véletlenül se akarjon beleszólni az ország dolgaiba. sőt ha lehet, akkor sose.

amúgy nem értem az aggódásodat. el tudsz menni regisztrálni, és szavazni? más miatt meg ne aggódj, azt oldja meg maga, vagy kérjen segítséget. nem neked kell a funkcionális analfabéta seregeket hozzásegíteni egy regisztrációhoz... ez álaggódás.

aszekelyek 2012.10.04. 18:30:34

@bariga: oké de akkor lökdösd utána többit , a maszoposokat és a másokat is , akik semmit nem ismerve dumáltak akkora baromságokat , mint a Himalája... de az persze nem volt se alpári , sem más hasonló a jelzőid közül.

Nálatok se került elő az egyenlő mérce látom.

Index fikázza Kósát ? Azért nem adnék két fillért sem , hogy pontosan úgy van , ahogy ők előadják. Mindjárt megnézem , miket írtak megint.

mókáné 2012.10.04. 18:34:54

@szoja122:

"Ezek szerint mindent el tudnád érni, amit írtam, csak éppen nem akarod."

Mindent, amit eddig akartam, azt elértem. A történet most nem rólam szól. A személyeskedés nem vezet sehová, ezért az időt nem vesztegetem arra, aki személyeskedik, mint @inreallife: és @félázsiai 2llkedő: és @panelburzsuj: blogtársak. Minek tenném?

Szóval az egyén, aki nem képes megvalósítani a legalapvetőbb dolgokat az életében, abban kell legyen valamilyen fék és hitetlenség - önmagában.

Mert nem lehet mindent a körülményekre fogni. pl. Ezer kifogást találhatnék arra, miért nem vagyok boldog, pedig csak rajtam áll. Helyettem senki nem lehet boldog. pl. Ezer kifogást, miért nem azzal foglalkozom, amit szeretek és ezer kifogást, miért nem sportolok minden nap, miért nem táplálkozom egészségesen.

Ezer kifogás helyett szembe kellene néznie mindenkinek - önmagával. Először szokatlan, később rutinná válik.

A szabadság sem automatikusan jár. Ki kell harcolni. Ki kell érdemelni.

inreallife 2012.10.04. 18:35:57

@szoja122: észre kell venni, hogy a múlt század közepe, és a mai világ még körvonalaiban sem hasonlít egymásra. más az oktatási rendszer, mások a lehetőségek, és mások a kihívások. a tömegdemokráciák kora lejárt. amíg régen az fánkzabáló átlagamerikai volt a meghatározó, aki egy autószalonban nem tud dönteni, hogy sötétkék, vagy ezüst színű benzinfaló szörnyet vegyen hitelre, addigra a mostani állapotok között már egyenesen károd, ha az ő "meglátásai" érvényesülnek egy választás során. mert hülye. az átlag és az az alatti emberek inkább ne szóljanak bele az ország irányításába. még a saját életük alakítása is meghaladja a képességeiket.

aztán a tömegdemokráciának van egy másik hozadéka is. az 1:8-hoz arányról a nyuggerek száma 2:1-re változott. amíg a költségvetés kis szelete volt csupán a nyugdíj, senki le se szarta, hogy ilyen rendszert létrehoztak egy olyan korban, amikor az oktatás kimerült a a 10-ig való számolban, vagy még abban se. társadalmilag hasznos VOLT. mostmár nem az, az embereknek kell gondoskodniuk magukról az államnak már csak a minimális megélhetés (kiló kenyér, liter tej) a feladata, a többit lakás, autó, kutya, macska stb fenntartását már az egyénnek kell biztosítania. de itt a cikk róla, te melyiket választod?

"Ha nem akarjuk, hogy maga alá temesse az egész fejlett világot (Magyarországot is beleértve) a demográfiai válság hatására felduzzadó államadósság, akkor óriási lépéseket kell tennünk. Akkorákat, ami a mai társadalmi rendünkben is hatalmas változásokat hoz. Egy tanulmány szerint ahhoz, hogy ne romoljon az adóssághelyzet a következő néhány évtizedben, vagy a nyugdíjakat kell a felére csökkenteni, vagy a teljes munkaképes korú lakosságnak kellene szigorúan napi 10 órában dolgozni, vagy 10 hazai munkás mellé 10 bevándorlót kell betelepíteni. Vagy ezek tetszőleges kombinációja. "

www.portfolio.hu/gazdasag/on_mit_szeretne_nyugdijfelezest_vagy_3_millio_vendegmunkast.173770.html

nem kérdéses, hogy magyarországon inkább választják a napi 10 órás munkát, mintsem a nyuggertársadalom lelki nyugalmát megzavarják mindenféle nyugdíjkorrekcióval, agy nyugdíjplafonnal...

inreallife 2012.10.04. 18:38:23

@knausz: az a baj, hogy egyenesen fájdalmas az nagyfokú butaság, amit vetítesz. álönnaivitás keverve a dicshimnuszoddal. ne csodálkozz, ha néha rádhánynak, irritáló ugyanis... nagyon.

aszekelyek 2012.10.04. 18:40:33

@Hepci: tájékoztatlak. megzsarolják azt , aki a döntéshozó. Van a rokonságomban ilyen kirúgatott, ballerék által, azzal a móccerrel. Aműgy nem állt a sorukba , oszt jónapot. Más baj nics vele. Kicsit problémásabbak vígan a sorban és a homály fedi a többit...

Elképzelni , aki nincs benne , annak nehéz azt is , hogy lehet a rendőrségnél törvénytelenül randalírozni aztán meg fedezni egymást. egyébként emlékeztetlek, hogy ellehetetleníteni, állást nem adni, kirúgatni , bebörtönöztetni, arccal lefele temetni tömegsírba , Szibériába küldeni kiknek is volt szokása ? Ja , azt nem tudhatjuk ma sem pontosan csak néhány túlélőtől.

Mivel emiatt senkinek azt nem lehetett mondani, ejnye, evidens, hogy csinálják tovább a szokott móccereikkel.

legutóbbi Civil kszinó adásban mondta el az egyik meghívott, egyetemeken ismerős de a Tudományos Akadémiának is volt 20 évig tagja, úr, hogy aki ott nem fójja a megfelelő követ és szót emel, a semmiféle alap nélküli doktori címekre és juttatásokra, pl. vagy hasonló kritikát egyáltalán kiejt, azt kivágják. Slusssz. nehéz elképzelni? Sztem nem. Aki nézte a hírtv-t sok éve már, annak nem.

mókáné 2012.10.04. 18:40:35

@szoja122:

"A lehetőségekhez képest tegyen meg minden. Ez a maximum, amit elvárhatunk egy embertől. A lehetőségek pedig minden országban korlátozottak, nálunk pedig különösen azok."

Amikor azt mondod: lehetőség, miért jelenik meg a gondolatodban azonnal a korlát?

Ha van lehetőség, akkor azzal élni kell. A korlátokat pedig ledönteni.

szoja122 2012.10.04. 18:48:07

@knausz: Nincs lehetetlenség csak tehetetlenség. Ugye?

Miért nem vagy Te az angol királynő? Könnyű azt válaszolni, hogy csak azért mert nem akarsz.

Persze az is igaz, hogy már rég lehetnék akár 10x Nobel díjas és 25x Olimpiai bajnok, csak éppen nem akartam.

Amúgy több nőm lehetett volna mint Casanovának, Don Juanak és Marlon Brandonak együttvéve, csak épp nem volt hozzá kedvem.

dbeata 2012.10.04. 18:48:20

@aszekelyek: Magyarország=FIDESZ+NER-kompatibilisek seggnyaló tábora+közönyösek+csodavárók+ál-rebellisek?

Persze ez esetben igen, igazad van.

Érvelésed súlytalan.

inreallife 2012.10.04. 18:51:05

@knausz: aha, akkor miért nem vagy okosabb? hányszor álltál sorba, amikor az észt osztották? vajon van diplomád? egyetemi? phd is megvan? miért nem képezted magad tovább, hogy hasznosabb legyél saját magad, a családod és az országod szempontjából is? csak akarni kell, meg a korlátokat ledönteni....

vagy hülyének lenni is akarni kell? nagyon okos vagy, de te inkább hülye akartál maradni? sikerült... de nem az akaratod miatt. ez csak sima agyi defektus...

mókáné 2012.10.04. 18:53:15

@szoja122:

"Persze az is igaz, hogy már rég lehetnék akár 10x Nobel díjas és 25x Olimpiai bajnok, csak éppen nem akartam. "

A nemakarásnak nyögés a vége. A mondások ilyennek. Igazságtartalmuk jelentős. Irreális vágyak helyett érdemes azonban a realitásban gondolkodni. Mi az, amit az egyén tehet a saját boldogulásáért?

"Nincs lehetetlenség csak tehetetlenség. Ugye?"

Igen. Pontosan ezt gondolom.

etwas kultur muss sein 2012.10.04. 18:56:14

@knausz: Te vagy az élő bizonyíték arra, hogy intelligens, a politikával napi rendszerességgel foglakozó egyén is lehet teljes mértékben elvarázsolt.
Ezzel együtt magam is úgy gondolom, hogy a választójog ésszerű feltételekhez kötése nagyon is indokolt lenne.

dbeata 2012.10.04. 19:09:44

@knausz: "Egy sokkal erőteljesebb polgárosodási folyamattal számolnék. Komolyabb reformokat várnék. Aki szavaz, ő nem csupán a jogával él, hanem kötelezettségei is lennének. Valamilyen szinten alakíthatná a politikát. "

Egy polgár legfőbb ismérve, hogy 300 ezernél többet keres?
Mi van azokkal az értelmiségiekkel, akik nem keresnek ennyit?

Akkor mondjuk legyen a feltétel a diploma, nem?

De mindegy is, mert ez kirekesztés, szerintem nem lehet megtenni, mert akkor milyen alapon nevezzük onnantól magyar állam polgárának, milyen alapon lesznek ezek után jogai és kötelességei, ha már saját választása se lehet.

Ezzel a lépéssel kábé tiszta sor lenne, hogy nekem ebben az országban semmi keresnivalóm sincs. De akkor elvárásai se legyenek velem szemben az államnak. Elvégre nem én választottam őket, mi közöm hozzájuk?

szoja122 2012.10.04. 19:16:55

@knausz: Ezért írtam, hogy a tehetségem alapján én lehetnék a minden idők legokosabb, legügyesebb, legerősebb, leggazdagabb és egyáltalán minden létezőben a legjobb, legnagyobb ember, csak éppen nem akarok.

Végül is meggyőztél.

Nemzetközi hírű szépségemnél, csak a világhírű szerénységem nagyobb. :)))

mókáné 2012.10.04. 19:22:21

@szoja122:

"Nemzetközi hírű szépségemnél, csak a világhírű szerénységem nagyobb. :)))"

:):) és akkor nem beszéltünk arról, mekkora Casanova lehettél volna, ha előbb ismersz engem és tudod meg ezt az igazságot!

6.Lenin 2012.10.04. 19:23:30

@knausz:

Hmm.
Nagyon érdekes témát feszegettél ma.

Érdekes, hogy mennyi ember nincs tisztában saját magával/képességeivel/céljaival.
Azért a türelmed, hogy próbáltad itt elmagyarázni 1eseknek, mi is a lényeg, mindenképpen dicséretes.
Érdekes és tanulságos volt.

mókáné 2012.10.04. 19:24:44

@SzélsebesVelorex:

"Ezzel együtt magam is úgy gondolom, hogy a választójog ésszerű feltételekhez kötése nagyon is indokolt lenne."

Milyen irányba változtatnál rajta? 8 általános megléte, mint azt a Jobbik mondja vagy volnának más ötleteid?

6.Lenin 2012.10.04. 19:26:13

@6.Lenin:

Vagyis még zajlik a téma boncolgatása. Korai volt a múlt idő.

mókáné 2012.10.04. 19:27:44

@6.Lenin:

Köszönöm. Te is elmondhattad volna ugyanezeket, hiszen hasonlókat tapasztaltál. Sok bennünk a közös.

A blues pedig @Made in Unortodoxia (dbeata): - val, amit nem vitatok el Tőletek.:)

www.youtube.com/watch?v=txrn5TWay_U&feature=related

6.Lenin 2012.10.04. 19:38:45

@knausz:

Azért szóltam bele. Természetesen vannak olyan dolgok, amiben eltérések is lehetnek, hiszen nem vagyunk egyformák, de a lényeges kérdésekben azonosan gondolkodunk, szerintem.

mókáné 2012.10.04. 19:51:41

@Made in Unortodoxia (dbeata):

"Egy polgár legfőbb ismérve, hogy 300 ezernél többet keres?"

Merész dologba fogtam, mert próbáltam mondani egy összeget, amiből élni is lehet, de már adni is. Magyar bank volt segítségemre. Ott van egy ilyen, hogy aki 300 ezer nettót keres, őneki minden egyéb szolgáltatás ingyen van. Átutalások, sms.. és a többi.

"Akkor mondjuk legyen a feltétel a diploma, nem?"

Másról beszéltem. Diplomás ember is kereshet ennyit és nemdiplomás is. Egy szakmunkás vállalkozó lényegesen többet - akár.

A társadalom szempontjából az önállóság, ami fontos lenne. A boldogulás feltételeit megteremteni. Erre motiválni.

bariga 2012.10.04. 19:51:46

@aszekelyek: nem tudom, hogy többi úr mit mondott és mikor, nem írtad le miről beszélsz. Az sem érdekes , hogy mit mondott az Index. Ami a lényeg, hogy mit mondott Kósa úr, aki vezető politikusa ma a magyarságnak. Mit mondott az analfabétkról és 8 általánost végzettekről. Na ez a primitív és ő (is)az aplári . Járj utána mit mondott, ha egyetértesz az a Te magánügyed, lelked rajta

bariga 2012.10.04. 19:56:26

@panelburzsuj: igaz, indoknak használják szegényeket, de ők ezt érzik szerintem

Harmony12 2012.10.04. 19:56:48

@inreallife: Figyu, ez csekély arrogancia részedről, merthogy Te nyilván mondjuk Mensa tag vagy, és szerinted az összes többi kevésbé tehetséges és persze a funkcionális analfabétáknak nem hogy szavazni ne legyen joga, de még éhen is dögölhet, mert majd a kevés okos eldönti, hogy mi a jó nekik.
Szerintem ez nem így van. Gyere haza, és nézz el egy-két fogyatékos gyermekotthonba, mondjuk pl Paradicsompusztára, aztán gondold át azt, hogy vannak, akik behozhatatlan hátránnyal indulnak ebben az élet című versenyben, hiába mondjuk azt, hogy mindenki oda jut, ahová megérdemli.
Vagy: ha élnek a szüleid, nagyszüleid, ugye nem várod el, hogy 80 évesen szórakozzanak az ügyfélkapuval???? A 60 feletti lakosság jó részének már egy mobiltelefon is gondot okozott, nemhogy egy laptop.
Na mind1. Ez csak mellékszál, én szakmai érdeklődésből vázoltam fel az irodák kapacitását, és szakmailag a jelenlegi kapacitás nem alkalmas ennek a lekezelésére, ergo kell egy kazal beruházás, ami pénz, pénz, pénz, amin valaki megint nagyon sokat keres majd...

6.Lenin 2012.10.04. 19:57:08

A poszthoz is valamit...

"Az új intézményt ma sem látom a demokrácia és a szabad választás végének, inkább feleslegesnek és értelmetlennek gondolom."

Én + inkább 1 olyan lépésnek tartanám, ami talán elindítaná azt a gondolkodást a polgárok részéről, hogy a saját sorsának alakulásáért nem olyan nagy áldozat 1-2 lépést is megtenni, én nem mindig másoktól várni a megoldást.

Netán, mint sokan is teszik, szinte dicsekednek, hogy még soha nem éltek a szavazati jogukkal, de tépik a szájukat naponta, rossz a rendszer, idióták kormányoznak.

Ezért is tartom nagyon érdekesnek és hasznosnak a @knausz által feszegetett témát.

A reakciók pedig világosan mutatják, miért is tartunk itt. Mit is lehetne mást várni jelenleg? Nincsenek még nálunk önálló polgárok, még nagyon mélyen be van égve, ne törődj semmivel, majd mi gondolkodunk helyettetek is.

Kell még néhány évtized, mire itt komolyabb változások, netán eredmények is lesznek.
Szerintem.

bariga 2012.10.04. 20:01:09

@knausz: én jól élek, mert rendes családom volt és van, tehetséges vagyok és szorgalmas. De nagyon sokan nem ilyen körülmények közé születtek, vagy betegek, vagy nem elég okosak, lehet, hogy lusták is. De most akkor mit kezdjünk velük Afrikától Indiáig, sőt a mai Magyarországon is.
Nem magyarok? Nem segítjük őket? Nem próbáljuk tanítani őket? Vigyük őket valahová?

inreallife 2012.10.04. 20:11:28

@Harmony12: de most őszintán, kinek kell megoldani, hogy üszőbarmokkal van tele az ország, akiknek egy mobiltelefon egy varázslattal ér fel, és körbenéznek, hogy honnan jön a hang? ezekkel kinek és a mi a faszt kell kezdeni? és miért pont neki? aki önerőből odáig nem jut el, hogy egy regisztrációt nyélbeüssön az nálam megbukott életrevalóságból. evolúciós zsákutca. most tényleg ilyeneknek kell eldönteni a választásokat?

az is vicces, hogy az utolsó nap akar mindenki regisztrálni. az megint a gondolkodás netovábbja. erre méretezni egy intézményt dőreség. aki lemarad az kimarad. telefonáljon és kérjen időpontot a regisztrációra, én is így kerültem sorra, annó...

6.Lenin 2012.10.04. 20:12:02

@bariga:

Pl. el kéne magyarázni, itt az alkalom, hogy próbáljanak mozdulni. Első lépésként menjenek regisztrálni, utána szavazni 1 olyan pártra, akinek elhiszik, hogy segíteni akar nekik, vagy közösen velük, megtalálják a megoldást.

Szerintem az egész regisztráció ellenesség arra irányul, nehogy véletlenül is megpróbáljanak az emberek gondolkodni önállóan, nehogy átcsapjon esetleg cselekvésbe is.

A regisztrációnak semmi köze, kire is kellene szavazni. Ezért is tartom ezt is 1 nagyon sunyi érvnek, hogy korlátozná a szavazati jogot. Nem korlátoz semmit.

Aki akart szavazni elment, aki akar regisztrálni az is elmegy. Nincs kényszerítve senki, semmire.
Semmi sincs ingyen, harsogták 2-3 évvel ezelőtt, de amint látszik, ezt sem gondolták komolyan, mint minden mást sem.

Harmony12 2012.10.04. 20:12:53

@knausz: Kedves, rád is férne egy látogatás Paradicsompusztán már a korlátok tekintetében...Teljesen igazad van abban, hogy sokaknak a saját elméjük a korlátja annak, amit elérhetnének az életben. De ha ezen a szálon mozgunk tovább, akkor nekik ennyi hitet és ezzel pont ennyi korlátot adott a saját mindenhatójuk, ki mifélét választott istenének. És kezd itt csúnyán összekeveredni a boldogság, elégedettség és az anyagi javak kérdése. 300 alatt is vannak boldogok, és felette is boldogtalanok. A felelősségvállalásra meg egyelőre nincs adekvát mérőszám.

unionista (törölt) 2012.10.04. 20:13:07

@inreallife:
a politikusokat kell korlátozni te szerencsétlen barom.

dr. Balta$ár 2012.10.04. 20:14:46

öveket bekötni, holnap emelkedés lesz...

pl az ÁFA... szerintetek? 28? 29? vagy rögtön 30? miiii 30 ?

nagyon kreatívak, gondolom más ötletük nem nagyon lesz...

a közlustákhoz nyulni nem mernek, így marad a 800ezer léhűtő...

6.Lenin 2012.10.04. 20:20:06

@inreallife:

"aki önerőből odáig nem jut el, hogy egy regisztrációt nyélbeüssön az nálam megbukott életrevalóságból. evolúciós zsákutca. most tényleg ilyeneknek kell eldönteni a választásokat? "

Ezzel akár 1et is lehetne érteni.

mókáné 2012.10.04. 20:27:52

@bariga:

"De most akkor mit kezdjünk velük Afrikától Indiáig, sőt a mai Magyarországon is."

Indiától Magyarországig nem dolgunk megoldani. A saját bajainkra megoldást találni éppen elég feladatot ró a társadalomra.

Ha azon a szálon maradunk, hogy kialakul egy erős középosztály, Orbánnak sikerül munkahelyeket szerezni, elsődleges volna, és rajta van, szinte görcsösen hozna ide bárkit, aki munkát ad. Szóval látva ezt az igyekezetet a kormány részéről, a remény megvan.

Ha kialakul egy erős középosztály még a legelmaradottabbaknak is jut kenyér. De boldogok a magyarok, mert rengeteg az ivóvízkészletünk. Minden adott.

Ha saját lábára áll ez a nép, csodákra lesz képes!

Harmony12 2012.10.04. 20:30:13

@inreallife: Tudod mekkora call center kell ahhoz, ha elkezd 7,7 millió ember telefonálgatni időpontért? Kiszámolom neked szívesen. :) Sőt, megmondom mekkora beruházás. Sok, sok pénzt lehet ezzel is elkölteni. :)
Nézd, én értem mit mondasz, de ha így gondolkodnék, akkor a nálam kisebb IQ-jú magyarokkal a lakosság 99,96%-át dobhatnám ki a választás jogából. :) Mi lesz, ha a gyermeked majd kevésbé tehetséges, nem jut el Londonba, vagy csak szimplán lusta lesz, vagy netán fogyatékos? Taigetosz? Agyonvered, hogy ne kelljen eltartani? Vagy azt mondod majd neki, hogy majd te megmondod hogy miben járjon, hová menjen, kivel házasodjon, hogyan éljen????
Egyetértek veled részben, szerintem a fidesz azért nyert, mert a hülyék szintjén képes volt behergelni tömegeket, akik most bámulnak, hogy jé, átb@sztak. Az értelmesebbek meg nem hajlandók elfogadni, hogy bizony átb@szták őket, mert hiszen ők okosak, ezért mániákusan ragaszkodnak az igazukhoz, ami már tragikomikus, de sima kognitív disszonancia kérdés. Ezen az alapon én sem támogatnám a tömegek választói jogát. De egyelőre nincs jobb. És arra sincs garancia, hogy egy okos, ám gátlástalan miniszterelnök lesz a következő is, akkor sem, ha csak az okosak választhatnak, akkor meg végképp nem, ha a gazdagok...

bariga 2012.10.04. 20:31:12

@6.Lenin: hát ez igaz, de akkor mi a fenének kell regisztrálni? Felesleges vegzálás és sok plusz pénzébe kerül a csóró államnak

unionista (törölt) 2012.10.04. 20:32:13

@6.Lenin:
ehhez képest a fidesz választók fele is ellenzi a regisztrációt. vajon miért. ők is sunyik?

amúgy a rendszer nyilván fel fogja erősíti a spekulációt. nyilván minden párt felállít majd egy monitoring rendszert. tudni fogják, hogy kik iratkoztak fel. és nagyjából azt us, hogy ki kire szavazna. (a szociknak is van "kubatov" listájuk.) ebből ugye az lesz, hogy az adott kerületben még X számú szavazatot kellene összegyűjteni. ugyanúgy elkezdődhet a populista és a demagóg ígérgetés, és a konzerv osztogatás.

Harmony12 2012.10.04. 20:34:28

@knausz: Bocsáss meg, de Orbánnak nem kéne olyan görcsösen akarnia, hogy bárki idejöjjön munkát adni, elég lenne, ha nem riasztana el mindenkit attól, hogy itt akarjon befektetni...

6.Lenin 2012.10.04. 20:39:36

@bariga:

Hogy mozduljanak meg már végre.

Nehogy valaki azzal próbáljon etetni, az a felelős polgár, aki képtelen néhány hónappal hamarább eldönteni, mit is akar az életben?

Vannak akik az utolsó nap sem tudnak dönteni? igen, vannak, sajnos.
Miért is kellene az ilyen emberekre bízni 1 ország sorsát?

Hogyan lehet az embereket a munkára szoktatni?

B+, dolgozz már végre, lécci. Próbálj meg már gondoskodni magadról, akkor mi is segítünk 1 picit.

Adjunk segélyt? Mennyit akarsz?
Azért majd dolgozni akarsz, esetleg?

jjulie 2012.10.04. 20:45:27

@6.Lenin:

jaj birka, te még akkor is birka leszel amikor az orbánsántakutya már csak egy rossz emlék

mindhalálig birka

hahahaha

aszekelyek 2012.10.04. 20:45:35

@bariga: sokat levon ebből, hogí nibs cideo hozzá és az, hogy ez sztori. Minden alátámasztás nélkül. Szóbeszéd. Ahogy elég sok dolgot tálalnak indecék. Pl azt, hogy az IMF eltávozott, még 2010 őszén, amikor tájékoztatták őket arrról, hogy ha megvannak az ellenőrzéssel, , akkor köszönik a megjelenést de hitelt most nem kérenek. Ha lesz rá szükség, majd jelentkeznek. ez ugye összhangban van azzal, hogy az IMF nem diktál, hanem, ha felkérik, akkor segítséget nyúkt. Annak viszont már vannak fel, pradon, ajánlásai. A kormányok felajánlanak intézkedéseket, amikkel meggyőzni óhajtják őket róla, vissza is kapják a pénzüket. Külön ki is emelte ezt Kovács Árpád , a beszélgetésében Csermely Péterrel, hogy Magyarország mindig , mindenben a legpontosabban fizető adós volt eddig. :)

Néztem este a híradót és azt mondják , nem kér több megszorítást az IMF... :)) -rtl -en láttam...

Kovács Árpád azt is kiemelte , abban a beszélgetésében , amit említettem , hogy egyszerre csinálni azokat a dolgokat , amiket ez a kormány csinál , a stabilitás őrzését , fenntartani a bizalmat , alacsonyan tartani a hiányt is .... piszok nehéz dolog , főleg a mai viszonyok közt.

Az előző ZShvetési TAnácselnök nem kimondottan ezeket mondogatja,..., ha jól értettem őt. :) Többször is atv-n. Egészen ellenséges és lekicsinylő a hozzáállása ehhez. Közel sem olyan tábolságtartó és politikailag korrekt , mint Kovács Árpád.

Rgészen mások a szempontjai is.

6.Lenin 2012.10.04. 20:46:58

@unionista:

Most 1 szót sem írtam, melyik táborra gondoltam.

A választásról miért elsőként a csalás lehetősége ugrik be neked?

Természetesen, ha a pártok abban gondolkodnak, a választók a lehető legkevesebbet foglalkozzanak a választások lényegével, a saját sorsukba való közvetlen beavatkozás lehetőségével, addig mindig manipulálhatók is maradnak.

Most is ez a céljuk sokaknak.
Szerintem.

jjulie 2012.10.04. 20:49:06

mi volt ma, mekkora öntököndöfést csináltak a fideszférgek?

6.Lenin 2012.10.04. 20:51:11

@jjulie:

1x biztosan, de te is.
Ellenben nagy megkönnyebbülés lesz rádöbbenni a léted hiányára. Először talán nem is fogjuk érteni, miért is ragyog olyan szépen minden körülöttünk.
Remélem hamar megszokjuk a hiányodat. A jót könnyebb megszokni , úgy általában is.

aszekelyek 2012.10.04. 20:51:17

@unionista: igen , egyetértek. Még felhívnám a figyelmet arra , hogy a lesepert neoliberális akarat szólott elmarasztalva a szabad véleményt nyilvánítókat , a véleményük , akaratuk miatt. Ami semmiképpen sem lehet egy demokrata által elkövetett cselekmény. Még a 89-es alkotmánnyal sem fér össze, nem , hogy a jelen érvényessel. Akik emiatt kaffognak azóta is , a leszerepelt és kihajított neoliberális , bukott eszme erőszakos hirdetői. ... -ami szintén megér egy olyan jelzőt , amit kiutaltál neki. :)

Harmony12 2012.10.04. 20:58:52

Azért én bevezetném, hogy csak a helyesen írók szavazhassanak...;-)

aszekelyek 2012.10.04. 21:00:32

@inreallife: szükségtelen. mMInden állítólag finomkodéásod lepattan rólam tüstént. Mivel nem ingem, nem veszem magamra. Még eredeti sem vagy. Anno én morfondíroztam azon, először, hogy milyen rémségesen egoista szülő mellett nőhettél fel, aki olyanná formált, amilyen vagy. jellemzően a valamilyen függőségektől szenvedők olyanok , hogy kizárólag csak maguknak akarnak jót. Mindenkit , aki egyébként vastagon megérdemelné tőlük a törődést , tiszteletet , le se ...nak. Ekor írtam hogy még nem vagyok biztos , hogy alkoholista nevelt-e fel. Ilyennek láttalak már akkor és ezért merült fel bennem , hogy milyen közegben is szocializálódhattál, hogy ilyenné lettél. Ezután jöttél ezzel a szánalmas xarral itt. persze ilyenné lehet válni más , általam ismert közegben szocializálódva is. Ami biztos, hogy a defektusod hatalmas. Ami a szociabilitást illeti. meg a politikai jogokat illetően a tudásod is. Tényleg nem mondták neked , akik neveltek , hogy tiszteletben kell tartani a választók szabadságát ?

bariga 2012.10.04. 21:00:56

@6.Lenin: én dolgozom, nem kell segély , tudok dönteni, elmegyek szavazni, de minek ahhoz regisztrálni?

korábban ulrike 2012.10.04. 21:01:10

@Made in Unortodoxia (dbeata): Egy polgár legfőbb ismérve, hogy 300 ezret keres. De ez nem elég, plusz legyen nála mindig egy tiszta fésű zsebkendő meg 9 euró 50 cent.
p.s. Hogy mennyit talál, nem érdekes.

inreallife 2012.10.04. 21:05:10

@Harmony12: szerintem jó, ha egyszerre max 3 millió mber áll neki telefonálni, de gyanítom ennek a fele se fog. helyette elkullog. mert ennyi esze van. ahogy az akciós mosópor is elfogy, ha az ember az utolsó nap megy megvenni. ezek az egyén hibái, nem a társadalomé...

a választáshoz meg igenis be kell vezetni egy minimum rendszert, hogy a jogosultság meglegyen. a betöltött 18 év mivel jobb a betöltött 17 évnél? csak nem egy mesterséges korlátozó eszköz? dehogynem. a 20. században elég volt, a kornak megfelelt, mint szűrő. azóta kicsit bonyolultabb lett a világ, és nem a valóságshowk miatt.

a 21. században már a 18. betöltött életév messze nem elég az életben maradáshoz. más dolgok is szükségesek. ezek:
- szakma vagy érettségi amivel pénzt tud keresni
- mobiltelefon, ez alap elérhetőség
- emailcím, dettó
- jogosítvány, se az ára, se a tudásanyag nem lehet akadály
- számítógéphasználat
- angol vagy német alapfok
ezek nélkül halott ember vagy. van pár kivételes tehetségű, aki valamelyik nélkül is "elboldogul", kvázi mehet koldulni, de ezeknek az eszközöknek az el nem sajátítása az olyan, mintha az őskorban valaki nem tud dárdát faragni, meg tüzet gyújtani. nem a társadalom ítéli őket nyomorra, hanem ők saját magukat. és még felfogni sem képesek...

Khal Drogo 2012.10.04. 21:08:54

@unionista: A cél nem a tudatosság segítése, ennek semmi értelme nincs ugyanis, olyan kategória nincs hogy tudatos szavazó, ez egy baromság. Mindenki arra szavaz, amire akar. Elég tudatos az, aki elmegy a szabadidejében és szavaz. Ennél több tudatosság nem kell. Egyébként aki regisztrál az mitől lenne tudatos. Primitív gyűlölettől vezetve ugyanúgy lehet majd regisztrálni.
A cél természetesen a részvételi arány lefelé mozdítása. Minél több adminisztratív akadály gördítenek, annál kevesebben fognak szavazni.
A Fidesz fél a magas részvételtől. Ez nyilvánvaló. Dunaföldváron is a szokásosnál magasabb volt a részvétel, 40% a többi 25-30%-hoz képest és a Fidesz kikapott.
Az ő céljuk az alacsony részvétel.

inreallife 2012.10.04. 21:09:24

@unionista: a politikusok elvileg keresik azt, hogy mire van igény. ha a választók hajlanak arra, hogy faszságok legyenek megszavazva, akkor a jó politikus azt fogja képviselni. ha pedig nem azt csinálják, amit várnak tőlük, akkor el fogják zavarni őket. ahogy széchenyi megmondta. a fidesz az agymosottak érdekeit szolgálja ki, mert ők gerjesztik a legnagyobb keresletet. az ő igényeik vannak érvényesítve. ezt csak 4 évente lehet visszafogni...

Khal Drogo 2012.10.04. 21:14:13

@inreallife: Most olvasom hogy a franciáknál micsoda SZJA kulcsok vannak. 40% meg jön a 75%. Ömleni kéne ide a francia menedzsereknek, hogy itt 16%-al adózzanak. Mégsem jönnek.
Szóval ez nem olyan egyszerű árukapcsolás.
Jelentős számú magas keresetű nem fog kiáramlani. Ez a pánikkeltés a magas keresetű managerek kapcsolati hálójának köszönhető, nyomásgyakorlás. Ha ez így menne, minden magyar manager Máltán vagy Cipruson lenne átjelentve, ahol jóval alacsonyabbak a közterhek.

Egy-két száz ember lehet hogy átmegy, de ez marginális lesz szerintem. Ráadásul Szlovákiában magasabb az egykulcs mint nálunk. 19% talán.

graycivil 2012.10.04. 21:15:52

"Nem mer ringbe szállni Orbán

Jól mérte fel a helyzetét Orbán Viktor, vélhetően ezért döntött úgy Balázs Péter szerint, hogy nem jelölteti magát újra az Európai Néppárt (EPP) alelnöki tisztségére. A korábbi Európai Uniós biztos úgy véli, a magyar miniszterelnök nem lenne könnyű helyzetben, ha ismét elindulna ezért a posztért."

www.nepszava.hu/articles/article.php?id=589661&referer_id=toplist

6.Lenin 2012.10.04. 21:16:45

@bariga:

Nem is miattad lesz, ha lesz.
8 millió választásra jogosult hazánkfia él ebben az országban, kb.

Valamikor el kell kezdeni, hogy ebből a masszából a lehető legtöbb legyen az önállóan is gondolkodni/dönteni képes polgár. Nagy baj lenne?

Ahhoz pedig a választásra jogosultnak is lépnie kellene.

Hogyan várunk felelős döntést az országról/közösségről, ha az emberek többsége még önmagáról sem képes felelős döntést hozni, vagy csak az önös érdekeiben képes gondolkodni?

Kérjük meg?
Lécci, csinálj már valamit, B+.
Működne?

aszekelyek 2012.10.04. 21:19:58

@panelburzsuj: ez is vuki.. Aki egész életében dolgozott, az ugyanúgy fizessen minden alkalommal, mint aki soha? mert ezt így vezették be. Ami miatt leszavazták. Pont az nem tetszett, amit írtál. Emlékszel még panel , mikor a szoci-szadista kormány betiltotta a kalákát ? :) Súlyos büntetés terhe mellett!!!

@bariga: Miek? Aminek a két forduló kellett , dolgozó , felnőtt , nem segélyre apelláló választásra jogosultaknak eddig .

Khal Drogo 2012.10.04. 21:21:35

@inreallife: A választói tudatosság nem függ a képzettségtől. Minden épelméjű választó a saját érdekein keresztül szemléli a politikát. Egy diplomás érdekei nem biztos hogy egybecsengnek az ország érdekeivel.
A XX század gazdasági sikertörténetei Nyugaton nem azért történtek meg, mert korlátozták a szavazójogot.
Nincs összefüggés, kevés dolgot leszámítva, teljesen mindegy ki kormányoz. Egy-két hangsúlyeltolódás létezik, pl. a Fidesz most páros lábbal tapossa el a magyar aktív középosztály alját az adójóváírás kinyírásával.
De a rokkantsági nyugdíjak felülvizsgálata megkezdődött Bajnai alatt is, csak nem ilyen embertelen és szerintem alkotmányellenes módon.

A pártok tudáskészlete kb. azonos. Egy-két társadalmi csoportot preferálnak, mások hátrányára. Az a kérdés, hogy melyik a jobb, nehéz objektíven előre eldönteni.
Ezért hát teljesen mindegy kinek milyen az iskolai végzettsége.

Ha egy olyan párt vesz szavazatot konzerven, aki később az országot sikeressé teszi, akkor a konzervért szavazó is jó döntést hozott.

6.Lenin 2012.10.04. 21:22:31

@Khal Drogo:

"A Fidesz fél a magas részvételtől. Ez nyilvánvaló. Dunaföldváron is a szokásosnál magasabb volt a részvétel, 40% a többi 25-30%-hoz képest és a Fidesz kikapott. "

Akkor nem ez lenne az ellenzék érdeke ia, hogy minél többen regisztráljanak, és menjenek el szavazni?

Vagy most olyan törvény lenne csak elfogadható, 2010-ben a fidesz nyert, most csak mi nyerhetünk?

Sehogyan nem értem ezt a logikát.
Hogyan szeretne nyerni az ellenzék tulajdonképpen?

dbeata 2012.10.04. 21:23:10

@korábban ulrike: Ettől a mai adagtól elgurult az ajrócentem.

aszekelyek 2012.10.04. 21:23:54

@6.Lenin: te ismered azt a felmérést , amiről Gábor írt? Amiben a Medián kihozza , hogy 80 %- ellenzi a regisztrációt ? Mekkora minta és hol , mikor volt ez mérve ?

korábban ulrike 2012.10.04. 21:24:57

@dr. Balta$ár: A XOR egy boolean logikai függvény (kizáró vagy). Akkor ad Igaz értéket eredményként, ha a bemenő értékek - jelen esetben ME és ITÁS logikai értéke nem azonos. Egyébként az eredmény Hamis. (pl.: I XOR I=H, I XOR H=I, stb)
ME XOR ITÁS= na, akkor ennek mi is az értéke?

panelburzsuj 2012.10.04. 21:25:49

@inreallife: @6.Lenin: @knausz:

Szerintem bekukkanthatnátok erre a lapra az ideáitokat terjesztendő/tesztelendő:

www.facebook.com/startprogram.dombovar?fref=pb

Lehetne osztani az észt akaratról meg szorgalomról - aztán megnézni a válaszokat.

bariga 2012.10.04. 21:26:12

@6.Lenin: na most már teljesen összezavartál. Elmegy a "massza" regisztrálni és ettől másnap már önállóan tud gondolkodni, meg dönteni?
A sok hülye meg, aki magáról sem tud gondoskodni az ne pofázzon bele?

dbeata 2012.10.04. 21:28:16

@6.Lenin: Esetleg a politikusok magukon kezdhetnék ezt a dicséretre méltó törekvést, nem?

@knausz:
Az önállóság és motiváció meg boldogulás oké, és egyet lehet érteni vele, persze, határokkal (más ember boldogulása, a környezet, amiben élünk). De azért látod, ezt a gondolatmenetet még lehetne csiszolgatni.

Ha egyszer találkozol a górékkal, üzenem, hogy legalább ne rontsák a gazdasági környezetet, hanem inkább ne csináljanak semmit (ha már javítani nem tudják).
Valamint ne üljenek a zállampolgár nyakára, mer' akkor már nem érti, hogy ő most önálló legyen, vagy egy akolba terelt birca.

korábban ulrike 2012.10.04. 21:29:18

@Made in Unortodoxia (dbeata): Nem baj, 10 eurós is jó, a többi trinkgeld a kisasszonynak.

bariga 2012.10.04. 21:33:14

@aszekelyek: én eddig azt hittem, hogy minden 18 éven felüli magyar állampolgárnak van szavazati joga. Ha kap segély, ha nem. És mi van azzal, aki csak néhány hónapig kap segélyt, az se ? vagy mi azzal, aki a szavazás másnapjától segélyt kér, azt majd levonjuk?
Mi a fenéről beszélünk itt a XXI. században?

etwas kultur muss sein 2012.10.04. 21:34:21

@knausz: A jobbik nem 8 általánoshoz, hanem elemi iskolai végzettséghez kötné. Ez sztem is egy helyes lépés lenne. Az indoklással is egyetértek: aki az elemit sem volt képes elvégezni, annak 100% nem képes átlátni a politika alapjait sem.
A másik jobbikos ötlet is bejön: vegyük el a pártállami időkben vezető tisztséget betöltőktől a szavazati jogot. Aki a diktatúra kiépítésén/fenntartásán dolgozott, az felejtse el a demokratikus jogait.
Továbbá örökre elvenném a szavazati jogot az erőszakos bűncselekmények elkövetőitől. Egy gyilkos (mondjuk ezt ki is végezném), nemi erőszakoló, feleségverő, időseket rablás közben/után félholtra verő állat ne rendelkezzen szavazati joggal.

Fontos: mivel ezek a változtatások a demokratikus rendszer alapjait érintik, csak és kizárólag akkor legyenek törvénybe iktathatók, ha az ezeket megszavazni kívánó párt(ok) a törvénykezést megelőzően úgy nyert(ek) demokratikus választást, hogy ezeket a változtatásokat ELŐRE közölték a kampányban a választókkal.

Na ez az egyik nagy baj a fidesz mostani tervével: úgy akarja megváltoztatni a demokratikus szabályokat, hogy a kampányban ezt előre nem közölte. Csak és kizárólag akkor legyen megváltoztatható a választójog, ha azt a választók többsége minden kétséget kizáróan akarja.

6.Lenin 2012.10.04. 21:34:58

@aszekelyek:

Nem olvastam, nem is kerestem.
Pontosan az ellenkezőjét tartanám kívánatosnak, mint ilyesmikkel operálni.
Nagyon kemény érdekek ütköznek a háttérben, szerintem.

Ma már 1re kevésbé kívánatos , hogy az emberek gondolkodjanak a saját sorsuk felett. Irányított/irányítható tömegekre van szükség, néhány embertársunk szerint.

www.youtube.com/watch?v=wbhqn7mBmbo

jjulie 2012.10.04. 21:36:23

@6.Lenin:

mi van egyszer főbirka?

hiába gyakorlod a fidesziksz rajzolást birka, 2014-re szégyenükben szerteszét futnak addigra a fideszférgek, nem lesz hova fideszikszet rajzolnod

aszekelyek 2012.10.04. 21:37:16

@CSENDES: Az egyszerűbb embereknek soha fogalmuk se volt róla , hogy mennyi jövedelem után vannak fizetve és a munkaadó 19 ezerre jelentette be őket de nagyon bérszámfejtette és bevallást is csinált , hogyne. Csak akkor jött a meglepetés, hogy három forint hatvan lesz a nyugdíjuk, tömegeknek, amikor egyszer megnézték, az egyszerű emberek, hogy mi az istent műveltek velük ? Amikor ők 30-50 ezret kaptak , ha nem többet.

Nekem volt úgy 3 és fél éve egy beszélgetésem egy biztosítási ügynökkel. Aki remek kínai papírokba fektetni javasolta a magánnyugdíj megtakarításomat. Akkor gondoltam rá először , hogy mi is van az én kötelező magánnyugdíjammal , amit állandóan fizetek. Magam intéztem a rühellt adminisztrációmat . Mindig tudtam , mit és kinek fizetek és az mire jogosít fel. Az ügynökkel beszélgetés közben jöttem rá , hogy fogalmam nincs róla , hogy is áll az , mikor és mit fog hozni , hová van befektetve és alig emlékszem a felére annak , amit akkor ígérgettek , hogy majd micsoda fincsi is lesz , ha elérem , az akkor sokkal alacsonyabb korhatárt . Meg arra , hogy a kötvényben mi is áll és az hol lehet . Ha kaptam egyáltalán. Pedig minden cuccom megvan , amit valaha csináltam.

jjulie 2012.10.04. 21:39:11

@SzélsebesVelorex:

jaj jobbikfertőzött, miket nem képzelsz, a fideszférgek sem mindennapi kretének, de ti aztán igazán tökkelütöttek vagytok

inreallife 2012.10.04. 21:39:13

@Khal Drogo: szja-ban magasabb. a többi járulék ismerve, hogy ott jó 10%-kal alacsonyabb az elvonás, szerinted megérheti? és pont, hogy nemcsak a manager, hanem maga a cég is forszírozni fogja az átlépést. és akkor oda folynak be a járulékok. van az a határ, ahol tömegessé válik, nézd meg a rendszámoknál a regisztrációs adót. miért nem a suzukikon van sk rendszám, szinte kiírthatatlanul? ha rájöttél írhatsz még....

6.Lenin 2012.10.04. 21:40:25

@bariga:

Az egész úgy indult, hogy néhányan lejöttek a fáról, piszok régen, és meg semmit sem oldottunk meg, azóta sem.

6.Lenin 2012.10.04. 21:43:09

@Made in Unortodoxia (dbeata):

"Esetleg a politikusok magukon kezdhetnék ezt a dicséretre méltó törekvést, nem?"

Miért is kezdenék magukon? (ha az emberek mindent úgy fogadnak el, ahogy van)

korábban ulrike 2012.10.04. 21:43:39

@6.Lenin: Iljics, a te fád igen rossz környéken lehet. Menj odébb egy kicsit, meg fogsz lepődni.

Harmony12 2012.10.04. 21:44:19

@inreallife: a 3 millió telefonáló egyszerre ugyanúgy lehalaszt bármilyen rendszert, mint 100 ezer. Amúgy ha figyeltél, az okmányirodákat teljesen egyenletes terhelésre számoltam, ha mindenkinek lenne egy fix időpontja elosztva és pont akkor menne (ahogy nem fog), akkor tartana 66 hónapig a jelenlegi kiszolgálás létszámával, nyitvatartással, stb. Az egésznek olyan irgalmatlanul nagy terhelése van a rendszerre, hogy igen nagy kihívás az okmányirodákban és a jegyzőknél ezt lebonyolítani. Csak vedd alapul, hogy amikor tényleg választás van, hány szavazókör van, hányan ülnek ott, nem kell gép, és kb 20 másodpercet töltesz a fülkében. Aztán számolj.

A 21. században még élnek a szüleink, nagyszüleink. Akkor vegyük nagymamit. Érettségije nincs, akkoriban nőknek nem volt divat flancos iskolákba menni, férjhez mentek 18 évesen. Mobilja nincs, amit megbeszélünk az van, vezetékesen néha eléred, ha nem a kertben van. Email címe nincs, számítógépe sincs, egyszer futottam neki a kérdésre, hogy mit is csinálsz aranyom, hogy elmagyarázom mi a szoftver, aztán ezt a témát befejeztük, elég, hogy jó nagy az autóm. Jogosítványa nincs, csak biciklije van. Ősmagyar, még csak nem is sváb, angolul és németül sem beszél. Viszont pontosan megmondja, hogy egy négyzetméteren mennyi karfiolt tud megtermelni, és hogyan lehet a hozamot növelni, és a házon kinn van a tiszta udvar rendes ház felirat. Semelyik feltételednek nem felel meg, de többet tud az életről, mint te, mert ő még menekült az orosz katonák elől, nehogy megerőszakolják, és gürizett a konzervgyárban is, amikor épp az volt. Ja, hogy el ne feledjem, bankkártyája nincs, átlag 2 milliót tart a fiókban, a többi aranyban, bankárban nem bízik, na meg a jogászokban sem. Na, ő akkor pl ne szavazzon? Persze, majd idővel elmegy ő is, a vidék is tönkremegy, mert mobiltelefonos emailcímes taplók szerzik meg épp a földeket. Akik meg értenek hozzá, nos, olyanok nem lesznek. Pedig hidd el nekem, felelősségteljesebben és jóval hosszabb távon gondolkodnak, mint sokan mások, akik a te kritériumrendszerednek megfelelnek...

aszekelyek 2012.10.04. 21:45:59

@bariga: rosszul hitted. :) ma felsorolta délután egy blogtárs, hogy kik nem szavazhatnak.... A közügyektől eltiltottak,, a nem cselekvőképesek ... elég sok a kizárt kategória. ez mind a kétfordulósból volt kizárva. Aki nem tudta magát a gelyszínenen érvényes papírral igazolni. mert eszébe se jutott megnézni , nem járt-e le a személyije..., aznap derült ki... akit éppen aznap hajnalban tartóztattak le és kihallgatták, fogvatartották urnazárásig... Nézd csak meg , hogy milyen sok volt a kizáró ok eddig is.

Egyébként olyan butaságokat ne írtam - más sem ha jól láttam , amiket itt sorolsz a segélyekről.

6.Lenin 2012.10.04. 21:47:56

@panelburzsuj:

Drága panel, a világon nem létezik olyasmi, amire nem lehetne példát/ellen példát felhozni. Ez olyan gyerekes. Pláne ha helyi példákról van szó (nem olvastam, nem is fogom az ajánlott linket).

dbeata 2012.10.04. 21:50:10

@SzélsebesVelorex: ez korrekt, azzal a kitétellel, hogy utópia azt gondolni, hogy majd azok az állampógárok, kik ki lettek zárva a szavazásból, ilyen-olyan indokkal, legközelebb majd jobban igyekeznek. (ezt most az elemi iskolai feltételhez írtam).

6.Lenin 2012.10.04. 21:50:56

@korábban ulrike:

Miért, van ahol már minden ok?
Tényleg?
Hol is?

bariga 2012.10.04. 21:53:14

@aszekelyek: ez nem tartozik a kérdés lényegéhez. Amúgy meg feltételezem, hogy akiket itt felsoroltál, azok regisztrálni sem tudnak.
A segélyes emberekről pedig nem én beszélek egyfolytában, hanem Te és a sorstársaid. Humor nélkül már nem lehet ezt a témát fokozni.

Khal Drogo 2012.10.04. 21:53:50

@inreallife: A szlovákok is be fogják vezetni a regisztrációs adót. Mindenkinek kell a pénz. A liberális kis állam koncepció sehol sem működik. Egész Európa adót emel.

aszekelyek 2012.10.04. 21:54:53

@szoja122: tanultál-e , dolgoztál-e , igyekeztél-e? Azokon múlik. Komolyan vetted -e magad és a sorsodat. megtettél-e mindent vagy nem nagyon erőlködtél...., csak vicsorítottál másokra. akik megtették, amit te nem.

@Made in Unortodoxia (dbeata): Édes Beám , szabad-e megkérnie Orbánnak Merkelt , hogy azok ellenében , akik csak rontani akarnák a mi helyzetünket és a kohéziós alapok megvonását erőszakolják megint , Magyarország mellett álljon ki? remélem ezt többre tartod, mintha nem csinálnának semmit, ahogyan a szocik-szadisták a kormányban, ahogyan azt az igazságbeszédben hallottuk. Szerinted kiknek érdeke, hogy ellenünk állandóan akciózzanak, hogy elvetessék a koholt vádjaik alapján tőlünk a kohéziós pénzeket ? Hogy a zorbánnak nehogy legyen miből fejlesztenie....

inreallife 2012.10.04. 21:54:55

@Khal Drogo: de pedig igen nagy a hatásuk. gondolom addig eljutsz te is, hogy a legfelkészültebb szakemberek viszik a hátukon az országot, legyen az orvos, mérnök stb. gondolom az is leesik, hogy ezek nélkül csak a lemaradásunk nőne, mivel az átlagképzettség és a vele járó versenyképességünk gyalázatos.

nézzük tovább, innen már nem nagy lépés. ezeket az embereket kell maximálisan támogatnia az országnak. vajon a második adókulcsod odabaszna nekik? hát persze. szükség van ezekre az emberekre? hát persze. tehát oda kell csoportosítani az ország erőforrásait. ha ők meg vannak elégedve, emelik az országot a kvázi megfizethetetlen tudásukkal, akkor lehet lejjebb menni és ott is rendet tenni. ez nem felülről építkezés. ez az alapja az egésznek.

gondolom hallottál róla, hogy leszivárog a jövedelem az alacsonyabb rétegekhez. ha megfigyeled külföldön sem azzal kezdték, hogy minden mihasznának elkezdték szórni a pénzt, hátha a nagy esélyegyenlőségből kisül valami. dehogy. az ilyesmiből általában a henyélés sül ki...

jjulie 2012.10.04. 21:55:51

@6.Lenin:

mit gondolsz főbirka, lesz még fidesz holnap reggel is?

bariga 2012.10.04. 21:55:52

@6.Lenin: Na végre meg van a közös pont, emberekké lettünk majomból, legalábbis Darvin szerint

inreallife 2012.10.04. 21:58:14

@panelburzsuj: faszbookot biztonsági okokból már több éve deaktiváltam. túl sok személyes infót akartak mindenféle belegyezés nélkül kiteregetni, és mint ilyet az informatikus lelkem nem vette be, így a profil megszűnt. (akkor törölni még nem lehetett)

dbeata 2012.10.04. 21:58:38

@6.Lenin: Hát a népi gyógyászatban is úgy szokták mondani, hogy "magamon próbáltam". Azt jobban elfogadja a NÉP...:DD

jjulie 2012.10.04. 21:58:45

@inreallife:

atyafi, a legfelkészültebb embereket nem kell támogatni

pont ez a bizonyítéka annak, hogy a legfelkészültebbek, az említett támogatás olyan kádárvakarrékosdi

panelburzsuj 2012.10.04. 21:58:54

@6.Lenin:

Gyerekességért viszonylag ritkán karmolják le az ember pofájáról a bőrt. Gyávák ezért választják.

Te bátor vagy, ezért inkább a geciséget választod.

Teljes inkognitóban.

bariga 2012.10.04. 21:59:28

@6.Lenin: na végre meg van a közös pont, emberré lettünk majomból, legalábbis Darvin szerint

6.Lenin 2012.10.04. 21:59:47

@bariga:

Miből gondolod, hogy akik segélyen élnek azok 1ben buta emberek is? Lehet, hogy van köztük néhány, de biztos, kevesebben, mint ahogy itt sokan feltételezik.

Szerintem sokkal többen vannak, akik remekül kihasználják a lehetőséget. Többet kellene itt sokaknak a valós, mindennapi életben is körülnézni 1 kicsit.
Szerintem.

aszekelyek 2012.10.04. 22:00:39

@Made in Unortodoxia (dbeata): ezt meg mi a fenére sikerült írnod édes Beám ? Egészen másról írtam neked. Jobb lett volna , ha kihagyod :))) Nem érvelés volt. Megnéztem:) @jjulie: sztem csak az államcsőd jön egy éjszaka alatt. A FIDEsz elpárolgása nem olyan gyors.

panelburzsuj 2012.10.04. 22:01:14

@inreallife:

Akkor hívjam meg ide a csapatot?

Vagy csináljunk egy TG-talit, és te is becsatlakozhatsz skype-on?

6.Lenin 2012.10.04. 22:02:26

@Made in Unortodoxia (dbeata):

Nem hinném, hogy nagyon sokat dicsekedett valaki azzal, én kóstoltam meg elsőként a gyilkos galócát.

dbeata 2012.10.04. 22:03:43

@aszekelyek: A mércéd nem tud túllépni az elmúltnyócéven? :)

dbeata 2012.10.04. 22:06:06

@6.Lenin: :D De most hogy jön a gyilkos galóca az önállóan is gondolkodni/dönteni képes polgárhoz?

etwas kultur muss sein 2012.10.04. 22:06:32

@jjulie: Háát, meglepődnél, ha tudnád, hogy milyen kicsi az esélye annak, hogy a jobbikra fogok szavazni. Illetve eleve annak is, hogy elmegyek szavazni.

6.Lenin 2012.10.04. 22:08:53

@panelburzsuj:

Panel, soha nem állítottam, hogy vannak csak szentek,az 1ik, és csak nyavalyás gecik a másik oldalon. ezeket az adott helyen élőknek kell megoldani, de vannak általános dolgok, amit a lehető legtöbb polgárnak kellene.

Olyan soha nem volt/van/lesz, hogy 1 valamiben mind a 7 milliárd ember 1et fog érteni, minden feltétel nélkül.

Ennyire ne rugaszkodjunk el a valóságtól.

inreallife 2012.10.04. 22:08:56

@Harmony12: hát pedig nem véletlen a kritérium. a választás nem arról szól, hogy ki mit tud a kiskertjében megtermelni, hogyan tud elúszni a cápák elöl stb. a 21. századi kihívásoknak megfelelő kormányt kell választani. mit kezdünk a mobil és számítógép fóbiás emberek szavazataival? vajon releváns döntést hoztak, vagy pedig olyan szempontok alapján döntenek, ami bár kedves a lelküknek, de egy tök alkalmatlan csürhe megválasztáshoz vezet? és az a baj, hogy fel se fogja, hogy itt nem a színek meg jelmondatok számítanak, hanem az, hogy képesek-e a kor kihívásainak megfelelni, vagy sem. ha kérhetem a kedves nagyit ne szavazzon ez már nem az ő világa...

inreallife 2012.10.04. 22:14:57

@Khal Drogo: rosszul csinálják. egész európának nyugdíjat kéne csökkenteni és a nyugdíjhatárt emelni, de ezt meg nem merik a tömegdemokráciákban, ahol a nyugdíjas társadalom az 8:1 arányhoz képest már 2:1 arányban van. több, mint az emberek 30%-a kap nyugdíjat szerte európában, brutális választói tömeg, ami nincs szűrve, de választásokat meghatározó ereje van. könnyebb az adókat emelni egy darabig... de olvasd el a portfolio-s cikket, le van írva feketén-fehéren. a mostani nyugdíjasgeneráció olyan bőséges kifizetésben részeesül, ami soha előtte és utána nem lesz. valamiért nagyon belenyúltak a jackpotba, de senki nem meri megmondani nekik, hogy ezzel felélik az utódaik jövőjét....

graycivil 2012.10.04. 22:17:16

"Az MSZP-vel is összefognának a fideszesek Tarlós ellen

Annyira eldurvult az elmúlt hetekben a fővárosi fideszesek és Tarlós István konfliktusa, hogy a Fidesz a budapesti szocialistákkal is összefogott volna Tarlós ellen - tudta meg az [origo]. Tarlós helyettese és a Fidesz fővárosi frakcióvezetője a budapesti helyzetről egy titkosan kezelt levélben Orbán Viktort is tájékoztatta. A héten közben Rogán Antal kezdeményezésére újabb fórumot alakítottak a fideszesek."

www.origo.hu/itthon/20121003-eldurvult-tarlos-istvan-es-a-budapesti-fidesz-konliktusa.html

Pánikszoba kiadó... F.Y!DESZ

6.Lenin 2012.10.04. 22:18:02

@Made in Unortodoxia (dbeata):

a "magamon próbáltam" -hoz. Miért hoznának 1 ilyen öngyilkos lépést a politikusok, ha mindig van,aki elfogadja őket.

Miért lépne ki a közéletből Gyurcsányi, Bajnai, vagy bárki más?

Az egyik oldalnak az Orbán a lopós, a másik oldalnak + a fent felsorolt urak azok.
Mi harcolunk itt egymás ellen, elfogadva a mi lopósunkat, a másikat ellenezve.

Miért is lépnének le?
Mert valaki kipróbálta a gyilkos galócát és neki használt?
(kicsit torzítva)

inreallife 2012.10.04. 22:18:06

@panelburzsuj: hát a skype, az remek ötlet, nem kell annyit gépelni. bár már hozzászoktam, beszélni gyorsabban beszélek, és az érvelés fonala is konzisztensebb marad a végére. :)

Harmony12 2012.10.04. 22:24:30

@inreallife: Átírlak irreallife-ra. :)
Nagyinak vág az esze, mint a borotva, szabadidejében verseket ír és utazgat, bár asszem még cápákkal nem találkozott. :)
Tényleg valami baj lehet a családi háttereddel, ezek az emberek akikről beszélünk neveltek fel bennünket, kerestek pénzt, hogy mi tanulhassunk, hajnaltól estig gürizve a földön vagy máshol, és te most lekukáznád őket, mert nincs számítógépük? :) Attól még nem hülyék!!! Például a fidesz hülyeségeit nem eszik meg, pedig olyan fess fiatalemberek voltak nemrég. :)
Mi lesz, ha a következő napkitörés kinyírja az elektronikus rendszereket? Kidobhatod a mobil és IT műveltségedet a kukába, és az általad alkalmasnak tartott csürhe a helyzettel mit sem tudna kezdeni. Szóval maradjunk a realitások talaján, nem véletlenül vannak mindenféle emberek reprezentálva a választáson is...

6.Lenin 2012.10.04. 22:27:56

@inreallife:

Látom nem tudsz szabadulni a nyuggerek kiirtásától.

Rendben dolgozzanak az emberek életük végéig.

Mi motiválná őket erre?
Milyen teljesítményt tudna nyújtani valaki, 60,70,80 évesen?
Megérne foglalkoztatni 80 éves embereket? Gazdaságos lenne?
Mit csinálnának a 20,30,40 évesek?
Addig tanulnának?
Minek?
Kinek a pénzén?
Milyen gazdasági haszna lenne ennek az egésznek?

Nem jó a jelenlegi rendszer, ebben nincs vita, de a korhatár emelés a legjobb megoldás?

Khal Drogo 2012.10.04. 22:36:51

@inreallife: A legfelkészültebb szakembereket már régen elveszítettük. Ez az igazság, ez az egykulcsos adó egyetlen egy szakembert sem Magyarországon tartani. Te sem jöttél haza. Nem jött haza emiatt senki és továbbra is akinek van lehetősége, elmegy.
Az egykulcsos adó bevezetése óta nem csökkent a kivándorlás, hanem nőtt. Nem emiatt, de semmit sem ért hogy megállítsa.

Viszont az egykulcsos adó finanszírozására szétverte a kormány a belső fogyasztást, a magánnyugdíjrendszert és a növekedési kilátásokat.

Ebben a formában így, ezzel ami körülveszi, ez működésképtelen. Amíg a bankadó és az alacsony keresetűek magas adóterhelése ( 16%, míg Angliában és Németországban a minimálbért alacsony adóterhelés sújtja ) fennmarad, nem lesz növekedés. Ha nem lesz növekedés, game over.
Egykulcsos adóval és anélkül is game over.

Kiadáscsökkentés kéne, célzott. Ahogy írod, vagy nyugdíjplafon kellene ( egyébként van nyugdíjplafon a mai rendszerben is, 300 ezernél nagyobb kezdőnyugdíjat lehetetlen ma kihozni, tehát alacsonyabb nyugdíjplafon kell ) és differenciált emelés. Utazási kedvezmények eltörlése stb.
Azt is látni kell, hogy van több százezer kisnyugdíjas, rajtuk értelmetlen spórolni. Ha az ő nyugdíjuk lecsökken, még betegebbek lesznek, szar gyógyszereket kapnak, túlterhelik az eü rendszert és végül az egész még több pénzbe kerül mint amit megspórolsz.

Pénzt csak attól lehet elvenni akinek van pénze. Akinek nincs attól nem lehet. Ezért emelnek adókat világszerte. Mert nincs más választás. A társadalmi béke maradványát fenn kell tartani. De igazad van, a jelenleginél több nyugdíjkiadást kell csökkenteni.

6.Lenin 2012.10.04. 22:49:28

ado.hu/rovatok/ado/hazank-rejtett-adoparadicsom

Néhány éven belül 70, 80 éves emberek fognak dolgozni, valószínűleg igen alacsony termelékenység mellett, mialatt 20-30 éves fiatalok, frissen diplomázott fiatalok hatalmas tömege jelenik meg a munkaerő piacon, 1re kevesebb eséllyel a munkához jutáshoz.
a kormányok 1re nagyobb összegeket kénytelen az említett fiatal munkanélküliek segélyezésére fordítani. A minden remény nélkül tengődő fiatalok 1re nagyobb része fordul a tudatmódosító szerek felé, ami ismét csak a kormányok kiadásait növeli.

A kígyó beleharap a farkába. Szép és biztató jövő.

inreallife 2012.10.04. 22:51:56

@6.Lenin: rémlik, hogy szépen emelgeti 67 évre a nyugdíjkorhatárt mindenhol? akkor egy mai 60 éves hogyhogy ledolgozta az adagját és tartsuk el halála pillanatáig? neki miért elég csak 60 éves koráig dolgoznia? sőt sokan csak 55 éves korukig dolgoztak. mások meg fél életükben nem dolgoztak, csak öregek. ezeket is mi tartsuk el? baszkikám nincs már 100%-os foglalkoztatottság, és nem mindenki tette bele a közösbe amit kellett. és csak 20 éve volt rendszerváltás....

www.portfolio.hu/gazdasag/on_mit_szeretne_nyugdijfelezest_vagy_3_millio_vendegmunkast.173770.html

"Mit lehetne tenni?

Ezzel el is jutottunk a mai írásunkban tárgyalandó fő kérdéshez: hogyan lehet elkerülni, hogy ebbe a nyilvánvalóan végzetes adósságörvénybe bekerüljünk? Az ugyanis ma egyértelműnek látszik, hogy a fejlett világ ezen kiadásait tartósan nem tudja senki megfinanszírozni. A lehetséges megoldásokat nyilván az alapösszefüggés körül érdemes keresni. Az eltartók körének bővítése, illetve az eltartottak számának csökkentésén túl a fajlagos befizetések és kiadások változtatása jöhet szóba.

A fent idézett tanulmány négy forgatókönyvet vizsgál részletesen. Az egyik szerint egyszerűen (1) az egyensúlyt újra megteremtő kiadási szintre kell hozni a nyugdíjakat. A másik, kevésbé fájdalmasnak tűnő mód, hogy (2) a munkaképes korúak aktivitását növeljük addig, hogy a költségvetés bevételei fedezetet nyújtsanak az öregkori ellátásra. Persze ahelyett, hogy az ország jelenlegi lakosai dolgozzanak többet, (3) a bevándorlás is segíthet. A legnagyobb sikerrel első pillantásra (4) az idős korúak foglalkoztatásának növelése kecsegtet, hiszen ez mindkét oldalról (több aktív, kevesebb nyugdíjas) javítja az egyensúlyt. "

nyugdíjfelezés:
" A szerzők számításai szerint 2040-ig több mint 35%-kal kellene csökkenteni a nyugdíjakat, a következő évtizedekben pedig a 2010-es szint felére süllyedne az "egyensúlyi nyugdíj". Ráadásul a szerzők megjegyzik, hogy a nyugdíjat nominális értéken számolták. Két százalékos éves átlagos inflációt feltételezve kiszámolhatjuk, hogy 2040-re a nyugdíjunk a mostani harmadát érné el. "
nálunk mennyi is az infláció?

munkaerő:
"A hazai népesség aktivitásának növelése

A szerzők a másik oldal egyoldalú alkalmazkodását is vizsgálták, nevezetesen, hogy mennyivel kellene többet dolgoznia a 15-64 éves népességnek, hogy a demográfiai folyamat súlyos determinációját ellensúlyozza. Ez persze a modellből kicsit "kinézve" több minden lehet: kevesebb képzési, tanulási időszak, több munkaóra, kevesebb korai nyugdíjba vonulás stb.

Az eredmények rávilágítanak, hogy ez az eszköz önmagában biztosan nem elegendő a probléma kezelésére. Az aktivitási rátának már 2025-re 75 százalékra kellene emelkedni (ez elég feszes célnak mondható), de a következő évtizedekben a csak 100% feletti mutatóval "jönne ki a matek". Vagyis az országok többségének egyszerűen nincs akkora munkaerőtartaléka, hogy akár megfeszülve is előteremtse a mostani nyugdíjszintet. "

"Munkaerő növelése a migráció engedésével

Ha nincs elegendő munkaerő, hogy a demográfiai változások okozta költségnövekedést elbírja, akkor felmerül a bevándorlással történő pótlás lehetősége. Amennyiben a munkapiacról való nettó kivonulást az külföldi munkavállalókkal pótolják, akkor óriási változások következnének be az adott ország munkaerőpiacán. Az Európai Unióban 2040-re átlagosan 10 bevándorlónak kellene dolgoznia 10 hazai foglalkoztatott mellett. Van olyan ország is, ahol 2060-ra 10 hazai foglalkoztatottra már 40(!) bevándorlónak kellene jutnia. "

"Időskorúak foglalkoztatása

Ahogy fentebb már említettük, az időskorúak bevonása azért kecsegtet a fentieknél több eredménnyel, mert az adó- és járulékfizetők, illetve a járadékot kapók oldaláról is csökkenti a költségvetési nyomást. A szerzők azt próbálták megbecsülni, hogy hány idős korút kell a jelenleg dolgozók arányában a munkapiacon tartani (vagy oda visszaterelni), hogy a helyzet ne romoljon. Az eredmény: 2040-ben 10 foglalkoztatott mellé 2 "új" időskorú foglalkoztatottra van szükség, 2050-ben pedig már 3. "

mond te kit választanál?.....

inreallife 2012.10.04. 22:55:09

@Harmony12: szüleim nyugdíjas korúak, dolgoznak, és a fenti ismertek birtokában vannak. képzeld lehet dolgozni 65 évesen is. persze kell hozzá egy jó tudásanyag...

6.Lenin 2012.10.04. 22:57:24

Azért nem reménytelen a jövő.

Biztató, hogy az itt kommentelők közül sokaknak semmi közük sincs az ország irányításához, és reményeink szerint, soha nem is lesz.

www.youtube.com/watch?v=BiRh2hjHcno

panelburzsuj 2012.10.04. 23:00:22

@Khal Drogo:

Kinek szólt akkor a 16 százalék? Kik azok, akik eleget keresnek ahhoz, hogy az egykulcsot ölükbe pottyantott ajándékként éljék meg, de nem olyan versenyképesek, hogy valódi piaci körülmények között (itthon vagy máshol) is produkálni tudnák az előny érvényesüléséhez szükséges jövedelemalapot?

Tippem: az állami/önkormányzati intézmények vezető rétege.

6.Lenin 2012.10.04. 23:03:31

@inreallife:

Nem olvastam végig. Lehet, hogy emelik, de pl Spanyolországban 20% fölött van a munkanélküliek száma, a fiatalok közt állítólag közel 50%-os az arány.

Sok idős ember dolgozni fog, akiknek már nagyjából rendezett az életük 60 éves korukra.
A fiatalok meg munka nélkül, semmi nélkül, esetleg segélyen. Tipikusan adunk 1 pofont a szarnak, hosszútávon.

Harmony12 2012.10.04. 23:09:21

@inreallife: Képzeld, az én szüleim is nyugdíjaskorúak, és dolgoznak. Sőt, van mobiljuk és emailcímük is, és lehet, hogy tudásanyaguk is van, ezt a kandidátusi fokozatból azért feltételezem. ;) Nagyiról volt szó, aki ma már nehézkesen kapál, de szellemileg teljesen ok...

Khal Drogo 2012.10.04. 23:09:55

@panelburzsuj: Nekik szólt, de annyira kevés hogy ezért nem jönnek haza vagy maradnak itthon. Ha az a kérdés, hogy nettó 300 helyett kapok 340-et ha maradok, illetve ha kimegyek kapok 780-at, akkor bezony akkor is kimegy ha 300-at kap meg ha 340-et. Tökmindegy.

Ami nem mindegy, amivel haza lehetne hozni az embereket, egy rendezetebb ország. De az országot oligarchák és urambátyám rendszer irányítja, a közszolgáltatások pedig nagyon gyatrák. Nincs jövőkép itthon. A szaros egykulcsosért nem fognak hazajönni, minek? Egyre több a koldus, nő a bűnözés, világrekord ÁFA van stb.

6.Lenin 2012.10.04. 23:15:30

Ma reggel 06:25:14- kor közölték az Universum hírközlő szervei, az örömittas jelentést, hogy a Földön munkába lépett 7 milliárd informatikus, 1 kivételével.
6.lenin nevezetű nyugger az istennek sem akart informatikusként tovább dolgozni.

23:15:24-kor elindult hunyni.

Jó éjt!
Mindenkinek.

panelburzsuj 2012.10.04. 23:21:06

@Khal Drogo:

Nem gondoltál bele alaposan: a költségvetési szféra vezető állásait ma sem föltétlenül olyanok töltik be, akik képesek vagy hajlandóak lennének elcserélni az állásukat egy másik országbelire.

Hol keresnek magyar hivatalnokot 15-30 éves magyar praxissal?

panelburzsuj 2012.10.04. 23:23:52

@Khal Drogo:

Szóval nem piacképesek megfogásáról, hanem a kápók megvásárlásáról szól az egykulcsos.

És ez a vetülete működni látszik.

6.Lenin 2012.10.04. 23:24:17

@panelburzsuj:

Pedig Spanyolországban, Görögországban stb kapás van pont az ilyenekre.

panelburzsuj 2012.10.04. 23:26:50

@Khal Drogo:

Nézz utána, milyen figurák, milyen támogatással vettették rá magukat a megüresedő iskolaigazgatói helyekre.

A kádári káderpolitika kutya fasza volt ehhez képest.

panelburzsuj 2012.10.04. 23:30:02

@6.Lenin:
Má megint csak rizsálsza tentéről, aztán meg itt kukkolsz?

De süketelés helyett inkábbb nyomathatnád a magyar bürokratákat elcsábító mediterrán álláshirdetéseket.

Khal Drogo 2012.10.04. 23:32:16

@panelburzsuj: Egyetértek. Kádár emberei között több szakértő volt mint ma a kormányban és a felső hivatalnoki rétegben. A kedvencem, az aktuális a MÁV-tól kirúgott csávó. Orbán kikúrta, mert nem csinált semmit a MÁV-nál, erre láss csodát, BKV vezérigazgató lett. A csávó átképezte magát.

6.Lenin 2012.10.04. 23:38:58

@panelburzsuj:

Visszajöttem.

Éppeg , hogy lefeküdtem, indulatosan feltámadt bennem a lelkiismeret
DOLGOZNI AKAROK, now!

Ki a tosz kopog?
Ja, a szomszédok.

OK! Nem now, majd, valamikor, talán.

mégis inkább ipi-apacs!

panelburzsuj 2012.10.04. 23:47:44

@Khal Drogo:

Nem kell ilyen magasra mászni.

Lejárt a kórházigazgató szerződése: a dolgozók és az orvosok is újra őt választották - volna. A helyi Fidesz-domináns képviselőtestület (mint "fenntartó"...) viszont 250 kilométerről akart importálni egy olyan zsenit, aki az eredeti helyén is, meg emitt is igazgatott volna. Két nap ott, két nap itt, a maradék idő meg kell az utazásra. (Szolnok-Dombóvár: ideális a közlekedés...)

Mindezt persze teljes dupla gázsiért.

És hónapokig ment a vicsorgás, és itt se értik a "fijugg", hogy miért a közutálat...

panelburzsuj 2012.10.04. 23:49:53

@6.Lenin:

Dolgozz magadon. NOW.

Hátha összejön, és akkor talán még édesebben alszol.

ati27 2012.10.04. 23:50:55

@inreallife:
Jam, most kértem svéd jogsit.. Ugye jött a mail, hogy 2 hónap mulva lejár a magyar jogsim, no nincs kedvem csak ezért hazautazni.. Szal rátelefonáltam az itteni közlekedésiekre, mégis hogyan... Semmi extra, küldjem be a magyar jogsit, addig amig érvényes, ki kell tölteni egy nyomtatványt, amit le lehet tölteni a netről, de ha megadom a cimem postázzák.. Pár nap mulva megjött a nzomtatvány, ami kb olyan bonyolultságú volt, hogy név, cím, aláirás. Plusz az adóhivataltól kellett kérni egy határozatot, hogy van svéd címem.. Kérdem, hogy mégis mennyi az átfutás? 2-3 hónap.. Hogy vezetek addig jogsi nélkül? Fénymásoljam le! Mi? igen. Orvosi vizsgálat? A honlapon fent van, mely betegségek zárják ki az alkalmasságot.. Azzal, hogy én megigénylem, beismerem, hogy egészséges vagyok. (persze ha valamit eltitkolnák és kiderül...) Szal Adóhivatalba be, 5 perc alatt megvolt az szükséges irat, rákérdeztem a csajra, hogy ugyan nem fénymásolná e le a jogsim? Persze természetesen! Sőt, lepecsételte, és aláírta.. Tehát kvázi van egy hivatalos fénymásolt jogsim.. A mult héten, kb 3 hónappal az után hogy elküldtem kijött egy levél, amiben egy nyomtatványra rá kellet ragasztani egy szabvány képet, és aláírni.. (Persze a magyar jogsim már leárt 2 hónapja..) Szóval lehet holnap, de valószínű jövő héten megjön a friss ropogós 10 év érvényességü Svédre honosított jogsim.. El sem tudom képzelni, hogy otthon mit kellett volna intézkedni ahhoz, hogy külföldi jogsi helyett pl magyart kapjak... :D Akkor az autó műszakiztatásról nem is mesélek, mert tuti kiakadnátok... :D

inreallife 2012.10.04. 23:52:01

@Khal Drogo: az egykulcsos adó nem a hazacsábítás eszköze, akik elmentek a legritkább és más okok miatt jönnek csak haza. azokat a feltörekvő embereket kell magyarországon tartani, akik még nem szakadtak ki és nincs megalapozott helyük külföldön. amíg nem mennek ki, addig van remény, hogy maradnak és viszik az országot a hátukon...

a fideszes elkúrásokat, amiket tettek azt ne az egykulcsos nyakába varrd. egy sima nyugdíjbefagyasztás 2010-ben tavaly 150 milliárdot javított volna a kasszán, tehát a teljes szeptemberi különadó matolcsy2.0 csomag felesleges lett volna, idén már 300 milliárd pluszt hozott volna, ergó mindenféle percdíjak és egyebek nem kellettek volna, jövőre meg már 450 milliárddal lenne kevesebb ez már közelít az imf által elvárt számhoz, a 2,8%-os hiánnyal együtt meg is lenne a várt 600 milliárd csont nélkül, fenntartható alapon. most ehhez képest nézd meg mit nyomnak le majd az emberek torkán...

az összes pénzügyi gondunk a nyugdíjpiramisjáték túlterjedésén alapul. ezt tudja is az összes politikus, csak nincs aki megmondja nekik. és amíg nincs aki megmondja nekik, addig elüldözzük a járulékbefizetőket. a fasz fog várni még 4 évet, ha lábbal is lehet szavazni... érzelmileg szarul jár az adott ember, pénzügyileg meg maga a paradicsom. aztán majd az érzelmi szint is helyrebillen a külföldi ismerősök és barátok révén, nagyit látogatni meg repülővel kell menni nem autóval, ennyi.

inreallife 2012.10.04. 23:57:27

@Harmony12: ja, vágom. nagyi ne szavazzon, kapálgasson. :)
neki már nem dolga a világot kibillenteni a sarkából...

inreallife 2012.10.05. 00:02:13

@Khal Drogo: hát igen, ezt az urambátyám rendszert kéne gyökerestől kiírtani. de ahol szájer felesége pozícióba kerül, ahol a lendvai helyet bérel a bkv-nál a sokadik oldalági rokonának, addig ez az ország tehetetlen. törvény és kőbevésett büntetési tételek kellenének ennek megakadályozására. erre is van irl sztorim, de nem írom le...

angliában ha fényképet ragasztasz az önéletrajzra, lendületből kidobják a kukába. ott nem merik felvállalni, hogy olyan embert vettek fel, aki fényképes önéletrajzot küldött be, mert az egyből megkülönböztetésre ad okot. azt se írjuk bele az önéletrajzba, hogy mikor születtünk, hány évesek vagyunk. gyakorlatilag az összes visszaélési lehetőség ki van szedve a rendszerből. nem véletlenül...

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.10.05. 00:06:18

@panelburzsuj: maszturbálásra biztatsz 1 nyugdíjast nyilvánosan?
Ejnye!
Mit fog ehhez szólni Semjénzsót...

szoja122 2012.10.05. 05:30:42

@knausz: Két rendkívül nagy egójú miniszterelnöke volt és van az országnak Gyurcsány és Orbán. Ők aztán igazán akarták és most Orbán igazán akarja a hatalmat és a sikert.

Gyurcsányt elfújta a történelem, nem volt elég az akarata.

Orbán szíve és akarata szerint Magyarországot világhatalommá tenné. Hol állunk ebben? Sehol. Lesz belőle valamikor valami? Talán Május 35.-én.

2llkedő 2012.10.05. 05:54:58

@Khal Drogo: "Utazási kedvezmények eltörlése stb.
Azt is látni kell, hogy van több százezer kisnyugdíjas, rajtuk értelmetlen spórolni. Ha az ő nyugdíjuk lecsökken, még betegebbek lesznek, szar gyógyszereket kapnak, túlterhelik az eü rendszert és végül az egész még több pénzbe kerül mint amit megspórolsz."

Utazási kedvezmények eltörlésével mit oldasz meg? Megoldod, hogy ne tudjon kimozdulni a lakásából? Mert a kisnyugdíjas nem fogja tudni megvenni a bérletet. A busz, villamos meg mindenképp jár, ha van utas, ha nincs. Ettől nem lesz több pénze a BKV-nak, vagy a MÁV-nak.

dbeata 2012.10.05. 06:35:32

@6.Lenin: Csak mert így a népre erőltetett változás, bármilyen jó vagy rossz szándékú, nem fog bekövetkezni.
(a gyereknevelésben se működik, hogy tégy úgy ahogy mondom, és ne úgy, ahogy teszem.)

Orbán hálával tartozik a "ballib" oldalnak. Nélkülük nem jutott volna eddig...:)
Ugyanígy a ballib oldal, anno, Orbánnak. Így megy ez...
Ezek az ellentétek látszólagosak. Nem tudnak kilépni abból a gondolati keretből, amire Te is utalsz. Vagy bal, vagy jobb.
Más lehetőséget észre se vesz.

És akkor még nem is beszéltünk a bal és jobb fogalmának sajátos, magyarosh értelmezéséről.

@SzélsebesVelorex: az viszont úgy kirekesztős

aszekelyek 2012.10.05. 08:05:38

@Khal Drogo: már több de amikor náluk volt az egy kulcs 16%, akkor kétszázezer magyar vállalkozás jelentkezett oda át. Az pedig éveken keresztük hatalmas lyukat ütött a magyar költségvetés bevételein. -hogy a szocik kedvenc szólását említsem.

aszekelyek 2012.10.05. 08:13:20

@6.Lenin: épp látom atv-n az imént a cseles trükköt, valamilyen zsolt, beszélgető meghívott, aszongya , hogy így a PPolip, meg úgy és tejbetökmód vigyorog mert húdebüszke magára, mert összeírtak valamit, hogy felesleges autópályaépítés mert le lehetett húzni a lét róla és ez a polip.,, mintha már nem régóta lenne ez a szocik által bedobva... és persze ezt nem tudjuk, teszi hozzá, hogy így van-e , amikor völgyhidas , meg semmibefúrt alagutasnál tart... De tudjuk. Kókát ezért dobatta ki az EU. Az autópálya tender miatt. Aztán, tovább mondja, akkor már a demokrácia lebontást, hogyaszongaya mer a FIDESz főideológusa, LÁnczi András mondta -vola- szerinte de ez Platon!!, hogy az emberek nem viselik el az igazságot. Mellesleg jól mondta. A szocik éceszgéberei is olvasták Platont és éppen ezért alakították úgy, hogy végighazudjanak másfél-két évet. Nehogy kiderüljön idő előtt, mi a valóság. Mielőtt még a hatalmat megint megszereznék a hazudozásaikkal. Mert az emberek nem viselték volna el az igazságot. Ez a tökfej zZsolt nevezetű, meg bemondja, hogy meraFIDESZ meraz lebontottaja... Komolyam mondom, már reggel kifordul ezektől a belem.

jjulie 2012.10.05. 08:14:40

@aszekelyek:

banya, a helyükön vannak még a fideszférgek, vagy megszöktek már az éjszaka?

te még a jelen vagy vagy már az utóvád vagy vagy a menekülő helikopterről elektronikusjeszemetelsz?

jjulie 2012.10.05. 08:16:43

@aszekelyek:

hűha banya ekkora a baj, már a főbirka kommenteket is felühlugyoztatja veled a pártközpont?

Khal Drogo 2012.10.05. 08:39:31

@félázsiai 2llkedő: Az a jószág, amiért nem kell fizetni, az nem ér semmit. Így vannak ezzel a nyugdíjasok is a tömegközlekedés terén. Semmi sem indokolja az ingyenességet. Annak is ingyenes, akinek 300 ezer a nyugdíja és annak a külföldinek is, ha EU-s állampolgár, ha annak 1,5 millió a nyugdíja.
Nyugaton nincs ilyen széles körű ingyenesség.
Ehez hozzá kell nyúlni. Én szociális alaphoz kötném. A NYUFIG számára mindenkiről megvan az adat, mennyi a nyugdíja.
X összeg alatt küldenék a nyugdíjszelvény mellé szociális kedvezményes lapot, amivel tud kedvezményesen utazni.
Meg lehetne csinálni, új adatbázis sem kellene hozzá.

Hogy hol az X összeg, nos én a minimálbér nettójához kötném. Akár lehetne kifutó rendszerben is. Aki több nyugdíjat kap mint a KSH átlagbér nettója, annak semmiféle kedvezményt nem adnék.

2llkedő 2012.10.05. 08:55:42

@Khal Drogo: "akinek 300 ezer a nyugdíja és annak a külföldinek is, ha EU-s állampolgár, ha annak 1,5 millió a nyugdíja. "

Nem vaok benne biztos, hogy Ők tömegközlekednének, és abban se, hogy éppen miattuk megy csődbe a MÁV, BKV, stb.

A nyugdíjas "tömegnek" nagyrésze jóval kevesebből él.

De mint írtam, ha üresen megy a kicsi kocsi, ha tele, akkor is ugyan annyit kell fizetnie a fenntartónak. Ha esetleg teltházzal mennének a jármúvek, akkor már megfontolandó a dolog, de amíg csak lézengenek az utasok, addig tök mindegy, hogy utazik rajta ingyen hérom nyugdíjas, avagy se. Ezért elgondolkodtató az az ötlet, hogy a csúcsforgalom idejére nem érvényes az ingyenes utazás.

Khal Drogo 2012.10.05. 09:17:35

@félázsiai 2llkedő: Minden általános kedvezményt fell kellene számolni, akkor is ha önmagában nem jön be belöle több száz milliárd. Felesleges azokat támogatni, akik nem szorulnak rá.

Egyébként utaznak a BKV-al a külföldi nyugdíjasok is, illetve a magyar jobb módú nyugdíjasok is. Miért ne tennék? A belváros metróvonalai gyorsabbak mint az autók.
Ugyanez áll a vonatra is. Miért menne egy 150 ezret kapó nyugdíjas autóval le vidékre, ami neki belekerül 10-15 ezer forintjába, ha ezt megteheti ingyen?
Az emberek ott csökkentik a költségeiket, ahol tudják.

Valójában leginkább a tehetősebbek utaznak. A csóró nyugdíjasoknak leginkább nincs miért vonatra ülniük vagy buszra. Nem mennek belföldi turizmusra, mert nincs rá pénzük. De nekik adnék támogatás, ha kimozdulnak bármi miatt, meg tudják tenni.

A magyar középosztály nyugdíjas tagjait nincs értelme támogatni. Minek? Éljen meg a nyugellátásából.

Khal Drogo 2012.10.05. 09:22:03

Magyarországon perverz újraelosztás van. Jobbára azokat támogatják aki nem rászorult, és aki réászorult, azt nem támogatják. Ez rengeteg pénzt felemészt és csak fokozza a társadalmi nyomort.
Családi pótlékot sem adnék egy kerethatár felett. De ez már bonyolultabb mint a nyugdíj, mert a családi pótlékot folyósító szerv nem tudja ki mennyit keres. ott lehetséges hogy nem folyna be annyi amennyit meg lehetne takarítani. Igazából a legjobb az lenne ha eltörölnék az egész családi pótlékot és új családtámogatási rendszert építenének ki.
A nyugdíjnál azonban a nyugdíjfolyósító mindent tud, ki mekkorát kap, hiszen ő utal és ő állítani ki egyben a kedvezményre jogosító igazolást. A differenciált emelés is egyszerű lenne, csak meg kell nézni a programban a folyósított összeget. Minimális befektetéssel 100%-os biztonsággal működethető a rendszer, nem igényelne újabb erőforrásokat.

2llkedő 2012.10.05. 09:36:14

@Khal Drogo: "Miért menne egy 150 ezret kapó nyugdíjas autóval le vidékre, ami neki belekerül 10-15 ezer forintjába, ha ezt megteheti ingyen? "

És ha lekerülnek ezek a nyugdíjasok a vonatról, az miért jó? Mit spórolunk rajtuk? Ha pedig nem spórolunk semmit, akkor sajnáljuk tőlük?

inreallife 2012.10.05. 09:46:58

@félázsiai 2llkedő: nincs olyan, hogy kisnyugdíjas, legalábbis a minimálbér nettójánál biztosan többet kap a jelenlegi nyugdírendszer szerint. az a kisnyugdíjas, aki nem dolgozott 35-38 évet. az meg nem kisnyugdíjas, hanem naplopó.

de nézd meg hány nyugdíjas él a szegénységi küszöb alatt és hány aktív dolgozó ember. meg fogsz lepődni...

www.portfolio.hu/gazdasag/egyre_tobb_a_szegeny_magyarorszagon.173748.html

a nyuggerek kevesebb, mint 5%-a él szegénységben, ráadásul a nyugdíj összege sose változik, mint a munkabérnél a táppénz vagy pedig a munkahely elvesztése okán. az mindig jön és mindig van.

de nézd meg a köv sort is.
1 gyerek 2 felnőtt: 11,8%-k szegénységi küszöb alatt él
2 gy, 2 f: 14,5%
3+ gy, 2f: 33%

kicsit több, mint a nyuggerek nem? akkor nyugdíjakat kell emelni, vagy a családtámogatást növelni? a nyuggerek kibaszottul sokat vesznek ki a közös kasszából, méltánytalanul sokat. és akkor eddig csak a nyugdíjról beszéltünk, de ezen kívül még ott az utazás és az ingyenes orvosi ellátás. de inkább a gyerekek és az őket vállaló családok éljenek a szegénységi küszöb alatt, csak a nyugdíjacska mindig emelve legyen és hozz a postás.... ez ma a magyarországon a legfontosabb, a nyuggerekkel felélni a gyerekek jövőjét, feletetni velük a gyerekek kajáját...

Khal Drogo 2012.10.05. 09:54:12

@félázsiai 2llkedő: Az a baj hogy szélsőségesen gondolkozol. Az autó egy személy esetén drágább mint a vonat. A példában szereplő nyugdíjas tehát az alábbi döntés előtt ál majd :
Vesz egy jegyet mondjuk 5000-ért vagy lemegy kocsival 10 ezerért. ( Autópályamatricástúl mondjuk ).
Az államnak mindkét opció bevételt jelent.

Ma az a döntés : Ingyen vonattal vagy kocsival 10 ezerét.

Amúgy meg a kérdésedre is reagálva: Tehát az a megoldás, hogy ingyenes legyen a teljes tömegközlekedés. Mert hát ne legyenek üresek. Ennyi erővel legyen mindenkinek ingyenes.
Mert akkor majd telelesz. De jó lesz.

inreallife 2012.10.05. 09:56:27

@félázsiai 2llkedő: bazdmeg igen, sajnáljuk tőlük. ha már egy fizetne a megannyi emberből, akkor már annyival több jönne be belőle. miért, a munkanélküliek se tudják megfizetni, sajnáljuk tőlük? és még kiktől sajnáljuk? nem lehet ingyen adni semmit. pláne nem egy tökig adósodott országban.

és képzeld, amikor reggel megy a nagy tülekedés, mert mindenki szeretne beérni dolgozni, akkor a nyanyák a húzós kocsijaikkal, meg a kosaraikkal ott tobzódnak a bkv-n. miattuk kell sűríteni a járatokat, mert ők pont akkor mennek piacolni. pénzkidobás és veszteség. ráadásul a komfortérzet is más, amikor tömve van egy busz vagy metró, sokan pont erre fogják, hogy ezért nem fizetnek, mert nyomorogni kell a buszon, vonaton stb. a közösségi közlekedés egy ingyenes plusz szolgáltatás a nyuggereknek ezt fogd már fel. pénzbe kerül és felesleges.

Khal Drogo 2012.10.05. 09:58:01

Ahogy mondtam, Orbánék ismét adót emeltek.
Megint belerúgtak a kibaszott ATM adóval a kis és középkeresetűekbe, ez már megszokhattuk 2010 nyara óta szopatják a dolgozókat, ami talán új elem, hogy végre a tehetősöknek is telejni kell, elbukják a nyugdíjplafont.

Így elvileg éveken belül megjelenhetnek a 900 ezer forintos kezdőnyugdíjak is. A plafon miatt ma 310 ezernél nemigen lehet nagyobb kezdőnyugdíjat gründolni.
Gondolom valami brutális degressziót hoznak be, hogy ezt kivédjék. Vagy el fog szállni a nyugdíjkassza 10-15 év múlva.

2llkedő 2012.10.05. 10:07:11

@inreallife: "és képzeld, amikor reggel megy a nagy tülekedés, mert mindenki szeretne beérni dolgozni, akkor a nyanyák a húzós kocsijaikkal, meg a kosaraikkal ott tobzódnak a bkv-n. "

Ha a fröcsögésen kívül olvasni is tudnál, akkor ezt nem írtad volna.

dr. Balta$ár 2012.10.05. 10:16:26

Véleményvezér a 1254. kiigazításról:

"Nehéz a gúnyolódást mellőzve írni erről a jelenségről.

Ehelyett azonban inkább szögezzük le: ez a csapat tényleg ennyit tud. Nem arról van szó, hogy rossz tanácsadók félrevezetik a jóságos cárt, és még csak nem is arról, hogy az ellenfél tudatos aknamunkájának köszönhetően kerülne folyton nehéz helyzetbe a kormány.

Nem, ők egyszerűn önmaguk legnagyobb ellenségei. Kormányzásnak nevezik a heti szintű politikai taktikázást, miközben teljesen minősíthetetlen színvonalon próbálnak létfontosságú kérdésekben dönteni. Amit ők gigászi küzdelemként élnek meg, az valójában csak a saját képességeikkel való birkózás. A valóságban csak egy felkészületlen csapat szerencsétlenkedik az általuk kormányzásnak nevezett színdarabban. "

mókáné 2012.10.05. 10:23:06

@török gábor:

tudomásom szerint meg igen, amúgy nem is egyszer: hvg.hu/sport.foci/20121004_torok_gabor_interju

Nem tudom, Ön kinek felelt vissza, egyszerűen nem találom az illetőt. Valaki fiktív..? Köszönjük a linket! Elolvasom.

Hétvégén Fradi-Vidi vasárnap 4,30- kor - Székesfehérvár
Eto-Paks szombaton 4 órakor - Paks

Ha nem a VIP- ben ül, én megint ott leszek a nép között. Bemutatnám a férjemnek.:)

dr. Balta$ár 2012.10.05. 10:23:51

@török gábor: ELTŰNT A KOMMENTEM ? már kommentet is lopsz ?

amiben azt írtam hogy
-fogod még szégyelni ennek a hitvány fides mafiának a társaságát
-büszke lehecc hogy szétb@sztok egy egész országot...
-még nem késő a lemondűásukat követelned...
-még az elsők között izléses "Kifarolnod", hogy bocs tévedtél...

de hogy egy semmi különöset nem tartalmazó kommentet törölgecc...
hát ez a hitvány gyávaság jele... bűnrészes vagy...
a vért és a bűneidet ijjen eccerűen nem fogod tudni "moderálni"
rád fog száradni...

a fides utáni idők eszedbe se jutnak? neked az se volt elég amit az elmúlt 2 hónapban azért kaptál hogy (kevés szakmai tényező egyikeként) a 1/2csuti 1/2ázsiai bűnözővel mutatkozol?

kicsit ájj meg és gondolkozz el ezen...

annyira csá BÍTÓ neked hogy ott vigyorogj a parlamentben mint a többi fidescsicska (gíró100, kumin stb)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.10.05. 10:38:33

@knausz: tán hűvös lesz... inkább süllőzni kéne...

@dr. Balta$ár: aztat láttam én is, tényleg eltűnt (2 darab).

Mongyuk le is hüjézted a házi-gazdát, tánn az sújjosan eset a lattban.

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2012.10.05. 10:40:04

@dr. Balta$ár:
Nem, nem igaz!
Független politikai elemző! :DD
Mint a Girosz pajti...

dr. Balta$ár 2012.10.05. 10:41:38

@Hepci: nem volt trágár és nem volt gyalázkodó...

sőt... őt kiemeltem a HITVÁNYAK (gerinctelen és alkalmatlanok) közül...

kiemeltem hogy ő (pont mint navracsicska) magasabbra mászott fel leesni...
egy hitvány fides politikust az ember nem sajnál... azok meggebedhetnek...
de török az fog küzdeni a lelkiismeretével... és ez még a legenyhébb lefojása...

inreallife 2012.10.05. 10:42:14

@knausz: törtető cafka. fideszellenességből nem tudtál megélni, most fideszseggnyalással és tg tutujkodással akarsz pozícióhoz jutni? tanulni kéne nem benyalni, ráadásul nyilvánosan... ezt nevezed te az akarás kérdésének? szerencsétlen nímand...

dr. Balta$ár 2012.10.05. 10:43:52

@Hepci: mellesleg meg ha csak dicsérő komment lehet, akkro már a kommentelők 99%-át kell kimoderálnia... aszékejek/lenin egyedül marad törökkel...

mókáné 2012.10.05. 10:44:36

@török gábor:

"hvg.hu: Mit keres ebben a közegben? Nem jobb ezt az egészet futballközeli szakemberekre bízni?

Török Gábor: A foci túl fontos ahhoz, hogy kizárólag focistákra kelljen bízni. Szerintem több ember kellene a labdarúgás közelébe, aki a fociért él, és nem a fociból."

Sokan vannak. Sokan vagyunk. Az Eto most a tabella elején és rengetegen kijönnek a mérkőzésekre! Látja, én Székesfehérvárra, Paksra is elmegyek, ha van ott egy olyan csapat, mely miatt érdemes!

Figyelemmel kísérem az utánpótlást is. A hétvége a meccseké, abszolúte.

Ha mindig a VIP-ben ül, ismerőse révén, akkor bajos lesz elérni engem. A legjobb kilátás helyett ajánlom a legjobb hangulatot.:)

inreallife 2012.10.05. 10:45:58

@félázsiai 2llkedő: felesleges rászorulókkal megtölteni az üres járatokat. ez nem helykihasználási előny. semmi előnye nem származik a vállalatnak belőle, ellenben kiadása igen. mert egy tele busz nem annyit fogyaszt, mint az üres. a fékek nem úgy kopnak, mint az üres, és a menetidő sem annyi, mint üresen. vegyenek jegyet, ha utazni akarnak. ha nem akarnak, az nem baj, akkor nem vettünk el tőlük semmit... vagy csak utazni akarnak, de fizetni meg nem? na olyanból van jó sok az országban, mitől lenne már megint ez a célcsoport a kedvezményezett?

dr. Balta$ár 2012.10.05. 10:50:02

@Hepci: @Félázsiai fahéjas Boli – Ch.T. is, meg’há...: ezen a képen fennakadtam...

-Látja Miniszterelnök Úr! Ez az sms. Vagyis rövid szöveges üzenet. Itt lehet megnézni.
-lyó lyó azt értem. de mejik vezetéken gyütt má ??

img6.hvg.hu/image.aspx?id=d8bac2af-752e-4a17-b759-112e81661f97&view=7fcefbf8-ac48-4ee6-aef5-32203afa118c

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.10.05. 10:52:57

@inreallife: ne bántsd!
Most a focis-fideszes korszakát éli...

dr. Balta$ár 2012.10.05. 10:55:35

bruhhahhahahhaahahahahhaa:))))))) hírcsárda? vörösturnén? dániel?

index.hu/belfold/2012/10/05/maris_leontottek_a_kemal_ataturk-szobrot/

@Hepci: @inreallife: véletlen törökkel eccere felfedezték a foci páhojban szotyizás szépségeit :))))

Lollle 2012.10.05. 11:26:55

@knausz: szerintem vegyél fel valami feltűnőt, hogy messzire el tudjon kerülni :)

teevee 2012.10.05. 12:55:36

@inreallife: Vicces látni, ahogy az értékek definícióját abból meríted, hogy aznap reggel éppen mit láttál a tükörben.
A tükör most pont fiatal, képzett, versenyszférában dolgozó, kétgyermekes, fehér, nemcigány, nemzsidó férfit mutat, tehát szerinted pont ezekkel a tulajdonságokkal írhatók le azok az állampolgárok, akik az országot a hátukon viszik, és akiknek a jóléte elsőrendű érdeke mindenkinek, olyannyira, hogy akik nem ilyenek, azoknak sem az érdekeik sem a szavazatuk nem érdekes.
Hát, egy francokat, bébi!

Mire mennél a mostani "megfizethetetlen" tudásoddal egy lakatlan szigeten, vagy mondjuk a 1oo évvel ezelőtti Londonban?
Neked attól magas a fizetésed, hogy van akinek a munkádat ilyen áron is el tudod adni, mert van a létrejövő termékre fizetőképes kereslet, van belső fogyasztás. Ha ilyen csak külföldön mutatkozik, akkor lehet akármilyen alacsony a személyi jövedelemadó, nem fogja a magadfajtákat itthon tartani.

Fájhat a fogad a nyugdíjasoknak (akik annak idején pl. a "megfizethetetlen" tudásod megszerzéséhez szükséges oktatásodat finanszírozták), a szegényeknek (akik jó része hozzád képest jókora hátrányból indul) vagy a cigányoknak (akik a számodra elképzelhetetlen nyomoron kívül, még a szegregált oktatással és faji megkülönböztetéssel is meg kell küzdeniük) juttatott transzferekre, a te prémium fizetésed többek között az ő sokkal-sokkal alacsonyabb szinten kielégített igényeikből akkumulálódik.
Jól tudta ezt például Henry Ford.

etwas kultur muss sein 2012.10.05. 13:30:00

@Khal Drogo: Tök igazad van, de ezek a dolgok eddig sem azért nem valósultak meg, mert nem lett volna, aki feltalálja a spanyol viaszt, hanem egyik párt sem akar elbukni 3 millió potenciális szavazatot.

Látható is, hogy a demokrácia legnagyobb hibája, hogy a megválasztott vezetők elsődleges céljává válik a hatalom megtartása. Minden egyéb ez alá van rendelve.

hoplita 2012.10.05. 15:30:18

@Lollle:
Lófaszt...követni véli.

Hogy kedvenc bandája egy sorával válaszolja,..."....mennyit ér, aki nem tud, csak tudni vél..."
:)

hoplita 2012.10.05. 15:53:48

@László56:
Az lenne mán a szép jó reggel, ha rád lenne hűlve a bőr, te seggfej.:(

hoplita 2012.10.05. 16:04:58

@Harmony12:
...és utazgat.

Ja, ingyen. És vág az esze....csoda, hogy a karfiolok kibírják az ilyen vágásokat.
A mobillal nem boldogul, fiókban a suska...gondolom nem cigányfertőzött a környék, mert akkor már felvette vóna a néhai előnevet.
És ha a kormány, mindegy melyik, nem emeli a nyögdíját, akkor átkozódik és jól ellene szavaz.
Mesterházy is jóvágású a mamád szerint....nemde?:)

aszekelyek 2012.10.05. 16:09:53

@kpetya: tudnád ezt szó szerint idézni? Ki szavazhat az elhunyt helyett? Aki besétál a papírjaival ? Az ellen a régi választási törvény sem védett.

@hoplita: valószínűsítem , nem vagy tisztában vele , hogy ez a megnyilvánulásod is csont nélkül komenista :) attitűdöt tükröz. Rájuk jellemző , halálát kívánni és okozni is , a velük nem egy követ fújóknak.

hoplita 2012.10.05. 16:11:14

@6.Lenin:

"...23:15:24-kor elindult hunyni...."

Elindult elhunyni....na, az lenne mán egy jó hír.

hoplita 2012.10.05. 16:15:15

@aszekelyek:
Kuss, hülye kurva.
Mitől lenne az kommunista hozzáállás, hogy meredten szeretnélek benneteket látni?

Engem te ne kommunistázz, te komcsifaszszopó retek, ingyenélő ribanc...
Téged agyonbasználak szórakozásból is, te haszontalan jószág.

aszekelyek 2012.10.05. 16:18:02

@bariga: aki nem képes még arra sem, hogy a választás miatt odacammogjon az önkoriba, ahová a segélyért pl , az ne a kormányra mutogasson és a szószólóik sem, akik már megint báboznak egy teljesen ismeretlen csoporttal. Merakaiknek nehéz elmenni az önkoriig, azokat ők védik. Hogy mennének el akkor kétszer szavazni? Kérdem tisztelettel. Ahogy vinni szokták őket és annyit?

László 56-nak igaza van..., sajnos. A morális válságot kimondó Sólyom elnök úrnak is. Még mindig nem jöttünk ki a morálisan válságos helyzetéből a magyaroknak 2006 óta. Itt harsognak a morált másokon számon kérők lépten nyomon, akik magukkal szemben ilyen elvárásokkal nem léptek fel és ma sem teszik. Az ingoványos moralitásúak szirénhangjaira figyelnek , nem lévén erről semmiféle saját , határozott tudásuk és véleményük , akiket az orruknál fogva vezetnek - meg... a demokrácia mibenlétéről sem.

Azért hát könnyű nekik bedumálni azt is a hogyazorbán lebontottaja demokráciját.

hoplita 2012.10.05. 16:19:01

@Hepci:
Semmit. Besegít a buzija.

mókáné 2012.10.05. 16:21:19

@hoplita:

"Hogy kedvenc bandája egy sorával válaszolja,.."

Én nem szeretem, ha valaminek a része vagyok, mert mindig az Egészre törekszem.

A képekkel együtt a Tiéd (is):
www.youtube.com/watch?v=HLs1grse7Nw&feature=related

aszekelyek 2012.10.05. 16:33:05

@Made in Unortodoxia (dbeata): ki lettek zárva? beám édes. MAgukat tudják kizárni, ahogyan eddig is. nem mennek el regisztrálni. Mintha csak nem mennének el az első fordulóra. eddig is tömegek maradtak távol az első fordulótól, önszántukból. Senki nem gondolta, hogy ők ki lennének zárva. Szerintem írjuk ki, hogy első forduló, aki mer nyer és tombolát is csináljunk..., :) tárgynyereményt, az ekső szát olyan illetőnek, aki a z ellenzők szerint távol lenne tartva a regisztrációval az egyébkénti vehemens szándékától. Aki nem tudja, mit akar, az ne másokra mutogasson , hogy őt kizárták. nem fair. A szociktól nem várunk csak nem fair dolgokat. A választókról meg ide van téve valami adat..., ami elsőre is elég vad de ha még gondolkodom is rajta , még vadabb.

A választás ugyanis érzelmi kérdés. Azt egy fecni ugyan nem tudja kioltani. Szerintem jó, hogy valami ordas szenyaságot nem engednek meg az utolsó percben, ... amikor már nincs idő tiszta vizet önteni a pohárba. Láthattuk a ferink féle tévé vitában is, mire nem vetemednek... A csillagot az égről letagadni és aztán ránkkkerőszakolni, az nekik legitim. részemről az az álláspontom, hogy akkor már , utolsó két hét, senkinek ne legyen módja, ocsmányságokat tenni. Illetve azzal nagy kárt okozni. Ahogy MAgyarország nagyon nagy kárt szenvedett, mert már 2006 tavaszáig hazudtak nekik, reggel, éjjel, meg este és van pofájuk azután a "jaj de a válság egy éj alatt jött "-re hivatkozni. Akkor már majd négy évet hazudoztak végig. Csókolom. Ezekre egy voksot leadni még egyszer ??? Csak Magyarország sírásói.

hoplita 2012.10.05. 16:37:53

@félázsiai 2llkedő:
Én is szívesen felülök ingyen a vonatra....
Ha nem, akkor mit spórolnak, így is, úgy is elindul az a vonat, nem?

Elmész te a faszomba..

hoplita 2012.10.05. 16:41:21

@knausz:
Nézd Timi...én már akkor ismertem őket, amikor te még szerintem azt sem tudtad, hogy a világon vannak.
Ne nekem linkelgesd ezeket..:)

@aszekelyek:
Csak te ne moralizálj, szájbakúrt libafos.
Szopd le lászlót.

hoplita 2012.10.05. 16:44:18

@Hepci:
:DDDDDD

Mondtam mán valamék nap, hogy kemény dolog a klimax..:))))

etwas kultur muss sein 2012.10.05. 16:54:40

jjulie, jó bringája van a haverodnak:

http://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=arNoEMEqJ7Y#!

aszekelyek 2012.10.05. 17:09:00

@bariga: de a lényeghez tartozik. ezek közül sokan akarnának is szavazni de nem tudnak ,mert el vannak tiltva , akadályoztatva vannak. A lényeg pedig az , hogy állítólag semmilyen módon nem lehetett akadályozni senkit a joga gyakorlásában. Az előzőekben , amiket én felsoroltam , azok konkrét kizáró okok. Amikkel meg az ellenzék bábozik , az meg fikció , bemondás. Hivatkoznak valakikre, nem tudni kikre, hogy őket valahogy kizárnák de hogy és kiket? Csupa semmitmondás az egész , ami az ellenzékből dől.

Ps :akkor kapcsolódtam be ebbe, amikor írtad másnak, hogy dolgozol, segélyt nem kérsz ... :) , így nem én kezdtem... de azért szemrebbenés nélkül állítod ennek az ellenkezőjét. a szót is a legkevesebbszer írtam le, az is biztos.

@hoplita: attól , hogy ők is szórakozásból voltak verőlegények és nőket is vertek , hogyne. Ez egy típus. Mindegy , hogy milyen rezsim használja őket egyébként a céljaira , melyek olyanok amiket írsz. Ez a gergényi féle verőlegényeknek is mentalitása egyébként.

Khal Drogo 2012.10.05. 17:09:50

@dr. Balta$ár: Ez a pénztárgépekbe épített chip ami a NAV-ba jelent, nos ebből nem sok minden lesz. Egyrészt ha a technológia rendelkezésre is áll jelenleg, azt ki kell építeni, a boltoknak azt fel kell szerelni. Méghozzá igen gyorsan, hogy jövőre ez működőképes legyen. Erre itt már idő nem lesz idén, szerintem ez több éves folyamat.
Fel kellene szerelni több tízezer boltot, ha nem százezret.
A SZÉP Kártya elfogadó terminál kiépítése 10 hónap alatt érte el a 40 ezer elfogadóhelyet.

Arról nem is beszélve, hogy a legtöbb nagy boltban, ahol nagy a forgalom, a bevásárlóközpontokban beütik a pénztárgép a terméket. A kisebb boltokban talán nem ütik be, de ezt a chip sem fogja tudni kivédeni.

Elég esélyes, hogy az intézkedés kamu, bevételi többletet nem fog hozni. A tranzakciós adó az első becslések szerint 300%-al túltervezett, a 22 ezres létszámleépítés is túl merednek hangzik, ezt nem fogják felvállalni.

Érdemes úgy számolni, hogy a bevételek 80%-a jó a teljesül, a kiadáscsökkentéseknek meg a fele. A Szél-Kálmán 1.0 kb ennyit hozott, a 2.0 talán még ennél is szarabb mutatókat hozott. Ezért is kell ez a mostani megszorítás.

Amit követni fog tavasszal egy újabb kisebb kiigazítás és jövő ősszel a szokásos újabb adóemelés.

Nem értem az első kommentárokat, miért olyan lelkesek. Ez a csomag dilletáns, nincs alátámasztva, javarészt bemondásokon alapul. Meglátjuk mi lesz, én szkeptikus vagyok.

Ha most bejelentettek volna egy 700 milliárdos kiigazítást, abból lenne talán 400 milliárd teljesülés. Mivel 400 milliárdot jelentettek be, lesz 200-300 milliárdos teljesülés.

Khal Drogo 2012.10.05. 17:12:03

AZ idei évben pl. betiltották Magyarországon a netes fogadást. Illegális, a NAV feladata az oldalak blokkolása, kivéve ha a cégek fizetnek adót. Egyetlen oldalacskát sem képes a NAV természetesen blokkolni. A várt 30 milliárdos adótételből eddig 0 t teljesült.
Ez a dilletáns Matolcsy-program mintapéldánya.

hoplita 2012.10.05. 17:17:11

@aszekelyek:
Jaj, unalmas vagy és hülye, mint seggem.

Tényleg, s ragyásgeci pintéred miért nem csukta még le azt a büdös zsidógeci görényit..?
Csak nem érinthetetlen fajta....szopjál le egy talicska gorillát..:(

aszekelyek 2012.10.05. 17:21:45

@Made in Unortodoxia (dbeata): meg a tudomány is de az empirikus tapasztalatnak híja : )tapasztalatból ért meg a humanoid teljes mélységében mindent. Addig lehet mesélni róla neki, akármit is.

aszekelyek 2012.10.05. 17:26:22

@inreallife: odaát ködös Albionban 21 éves kor a választásra jogosultság életkori minimuma , ha jól tudom. Meg minden másra is. Nem nagykorú egy 18 éves. , ugye ?

aszekelyek 2012.10.05. 17:32:15

@jjulie: a támogatást itt magasabb jövedelem adó útján el nem szedésének kéne érteni. Azért nem , hogy kiosszák a nem kifejezetten igyekvők között , akik azt akkor is szétszórták , amikor kiosztották köztük. Egy részét. Mert a másik részét azok a politikusok osztották el maguk között , akik ezt a népeknek, a nem a minimum felett teljesítőknek annyira ígérik, merazigazságoss....

Ugye vén fütty,. a szoci szenteknek is maguk felé hajlik a kezük....) ? Nem érdek nélkül pumpálják a fejekbe ezt a marhaságot.....

dr. Balta$ár 2012.10.05. 17:35:24

@aszekelyek: mi van drága...

a nyögdíjadból 300 palotaőrnek vesznek 350ezer Ft/darab áron egyenruhát ?

egyem a szíved micsoda kakastollak lesznek egy ijjen drága ruhán ?

aszekelyek 2012.10.05. 17:35:37

@hoplita: az a helyzet jobbik verőlegény jelölt kém, hogy a katonai bíróság tehet valamit ellene. Pintér nem. A katonai bíróság meg nem tett. HAgyták, haddbetegeskedjen , miközben a PSZÁF-hez tolták be, nagy pénzzel. egy évig. Eljogászkodták ők azt kérlek. A Katonai bíróság. Elég lassan mondtam ???

aszekelyek 2012.10.05. 17:39:50

@knausz: gondolom teljesen érthetetlen bizonyos beállítódásúaknak, hogy valaki nem akar milliárdos lenni. Ők pl magányosak. Éppen a sok pénz miatt. Sosem tudhatják, ha nem lenne pénzük, akkor is elfogadnák-e őket ugyanazok. Vagy nincs, vagy csak igen kevés valódi érzelmi kapcsolatuk van. persze akik ebbe szocializálódtak bele, azok más tészta. NA olyan meg végképp nem szeretnék lenni. Brrrr...

aszekelyek 2012.10.05. 17:45:53

@dr. Balta$ár: várjál, mindjárt megnézem, hogy a medvekucsma-e a drágább , amit az z áánlius palotaőrök kapnak viselésre, meg a sok bojt és vasalat , avagy ez a kis szerény anzug. :) nem kööll se hadsereg, se palotaőrség... Tényleg a turisták ki nem állhatják az őrségváltásokat. Csomón utálkoztam én is , jó drága belépődíjakért. Pl az angol koronaékszerek - másolatainak- megtekintésekor is.
Minek az az idegenforgalom... , látványosság. Valami szedett-vedett dopeman banda kiáll oda , oszt jónapot. Alternatív közt.elnök jelmezben. legjobban váradi júlia fog mutatni bőrszerkóban , ostorral...

aszekelyek 2012.10.05. 17:50:35

@dr. Balta$ár: ki készíti? mert érdkelne a dizájn. Ha valami, kakastoll biztosan nem lesz rajta. de túl magyaros lesz, az biztos. Mutogatták a huszárokat is , lovon, abban a mocsokra összevágott filmbe Lassan mondom. A palota őrség nem a csendőrség. Persze műveletlenek honnan is tudnák ? Nekik nyomod ezt ugye?...

@Made in Unortodoxia (dbeata): tudna, ha nem ugyanazokat kéne vele mérnem.

aszekelyek 2012.10.05. 17:55:49

@6.Lenin: abban a világban, amit ő üdvösnek tart, semmilyet. hanem a való életben, ahol a csigák másznak a harmatos reggeli leveleken, ott, amíg a kapát fel bírja emelni és odébblépni a 70-80 éves. , meg a slagot tartani, vagy akannát a locsoláshoz, addig nem megy hozzá enni kérni , mert ért hozzá és csinálja, mert munkához van szokva. Úgy láttam , ezeket az embereket , csak a semmittevés kényszere tudja megölni. De az gyorsan. érdkes lenne, adni agyereknek pár négyszögölt, hogy ugyan termeld már meg akajádat... Mondjuk számítógéppel... , mobillal... áram nélkül.

Harmony12 2012.10.05. 17:57:32

@hoplita: A környék fertőzött, de mégsincs balhé arrafelé sok, csuda se érti...És mivel egész életükben földből éltek, soha nem is a nyugdíjra gyúrtak, így ez nem szempont. Ők megszokták, hogy néha elveszik a földeket, vagy ha azt nem, akkor kötelezően beszolgáltatsz a la Nagy Imre. Van az a fajta, aki akkor is talpra áll, és összerakja újra magát, házát, vagyonkáját. Csak szorgalmasnak kell lenni hozzá...

aszekelyek 2012.10.05. 18:01:21

@hoplita: asszem a gorillák sokkal finomabb szexussal élnek , mint az ilyen főemlősök , mint te is. Eszükbe nem jut ilyen.

aszekelyek 2012.10.05. 18:08:05

@Harmony12: ez velük abaja, sokaknak.... hogy olyan szorgalmasak és ragaszkodnak a kis följükhöz. pedig rég el kellett volna onnan már takarodniuk, városba. VAgy a föld alá... Mihályi nevű szdsz megmondóóóó szerint. Az aztán a nagy közgazdász és mindentlegjobbantudó.. Sikítófrászt lehet tőle kapni. nem tudom, lttad-e már de tévében is átjön a sunyisága. Aaaaaaaaaaafejtartása, lapos pillantások... brrrr. nem hogy beszolgáltatni.... takarodni a földről. nem, azt nem fejettte ki, a teljes igazságot, hogy az kiknek és miért is lenne olyan kívánatos és jó... Atv-n nem vegzálják őket ilyesmikkel. előzőekben pedig a napkeltében nem vegzálták őt ilyesmikkel. Azt nem tudom, Ángyán úr jól hozza-e a szerepét. Köztudomású, hogy budapesti Sztár? ügyvédek de Törökferi biztos, vásároltak fel nagybirtotkokat ország szerte. Ami elgondolkodtató. Ehhez képest ordibálni, hogy rosszabb, ha magyar gazdálkodó nyeri el a pályázatot, aki mondjuk állatot is tart , vállal. Biztosan nem hibátlan az sem de ennyire se rémes , amekkorára fel van fújva.

aszekelyek 2012.10.05. 18:12:02

@Khal Drogo: @inreallife: elvennéd tőle a vlágot is. brávó. Nálunk a nagyi megtanulta a számítógépet és a mobilt is használni. Akkor őt ne lőjük le? Viszont aki kalandvágyból itthon maradt , azokat ne üldözzük el azzal , hogy mindent róluk szedünk le. A tényleg érdemtelenek javára.

aszekelyek 2012.10.05. 18:16:22

@inreallife: figyelj, hátha felfogod. Ahol 67 év a korhatár, ott nem hajtották el a hathetes gyerek mellől kötelezően dolgozni az anyákat a kommunisták, a háború után.- Sokkal később állhattak munkába azok a nők pld. A férfiak meg katonák voltak vagy tanulhattak és ezért nem 16-18 , 14 évesen kezdtek el dolgozni. A nyugati életmód sokkal kevésbé volt megterhelő és sokkal kevesebbet vett ki az ott élőkből, mint ami nálunk ment. Sokkal magasabb a várható életkoruk is. Ennek következtében. Nálunk az utóbbi huszonév ezen még rontani is tudott.

hoplita 2012.10.05. 18:18:02

@aszekelyek:
Semmi köze a katonai bírósághoz, libafos...nézzél utána, mielőtt vaktában lődözöl, te majomparádé.
Csak annyi a bibi, hogy a ragyásgecisintéred a kinevezése után 2 perccel már azt mondta, hogy szerinte semmi törvénytelent nem tett a kebelcimbi askenázi szemétláda.
Gondolom azt sem tudod mit jelent, te hámozott faszt szopogató majomfos.

Nahát...ennyire otthon vagy a majomszexben...?
Gondoltam, galíciai a párod, te aztán tudhatod...:DDD

aszekelyek 2012.10.05. 18:19:01

@graycivil: vlna,,, ahahah de nem tették... mámegint intimpistáskodsz gréczykém... tegnap szántam a műsorvezetőt, akinek betelfonált egy bácsi, akinek unokája született és megkérdezte, hogy kicsinálta a több, mint kétmillió ft adósságot a frissen született unokája kontójára..... Jó nagy hebegés-habogás volt...., hogy énnemtudom és mit akart mondani ezzel...

etwas kultur muss sein 2012.10.05. 18:21:49

@aszekelyek: "Nálunk a nagyi megtanulta a számítógépet és a mobilt is használni."

És téged ki tanított meg? Vagy szolgálati gépről tolod a sódert, amihez bónusz számtech tanfolyam is jár, bérkommentelőkém?

hoplita 2012.10.05. 18:24:58

@aszekelyek:

"....Azt nem tudom, Ángyán úr jól hozza-e a szerepét...."

A kurva, kibaszott majomfos anyádat, te riherongy, te vágnivaló tokásmalac, te kiszőkített fasztarisznya.:(
Ezt adta a fityiszed, hogy egy Ángyánt ekézz, te geciputtony...?
Honnan veszed te nyóckeres proli létedre a bátorságot, egyáltalán a szádra venni a nevét....te szanaszétbaszott vén büdös kurva?????

dbeata 2012.10.05. 18:28:00

@aszekelyek: Ezek szerint egyetértesz? :)) (jól gondold meg, vagy inkább olvasd el az egész beszélgetést)...

hoplita 2012.10.05. 18:28:06

@aszekelyek:
Nesze, ezt olvasgasd, te rohadtlelkű bérgeci.....

www.kielegyenafold.hu/a-k69.html

@SzélsebesVelorex:
Jaj, haggyad mán...ez úgy hazudik, mintha olvasná.
Olyan igazi fideszes....

aszekelyek 2012.10.05. 18:28:43

@hoplita: akik foglalkoztak az üggyel, az övével, az a katonai bíróság volt. görényi mit tett, nem tudni. Azt sem, ki adta aparancsot, hogy azok a készenlétisek, miként tartsák be a rendőrségi törvényt. egymást sokan fedezik abban a történetbe. Görényi mondjuk megpróbálta tagadni, az azonosítók nem létét Viperákat. Kérte, hogy mutassák meg. megnutatták neki. Kidumálni megpróbálta a sarat de az tényleg nem olyan törvénybe ütköző, mint fekmagasságban k lövöldözni, amikor jól tudja a kiképzett készenlétis, hogy az bizony bűncselekmény. A bíróság azokról ki is mondta az elkövetést de mivel fedezték egymnást, nem tudták beazonosítani mindet. Több személyt kéne elővenni és lehet, hogy most éppen az zajlik csak nem kötötték az orrodra. Azonosítók leestek mind egyszerre. Ez sincs viszont bizonyítva , hogy ő parancsolt adott volna erre. el tudom képzelni, hogy a tudtán kívül voltak mások is a fellépő rendőrnek látszók között. Mivel sokan mondják, hogy hallottak nem magyar beszédet is. Egymástól függetlenül állítják.Igazi törvénytelenségeket azok csináltak , akik ott tevőlegesen működtek. Személyesen. Mondjuk volt , aki megtagadott parancsot. Erzsébet térrel kapcsolatban. Is.

etwas kultur muss sein 2012.10.05. 18:34:37

@hoplita: "Jaj, haggyad mán...ez úgy hazudik, mintha olvasná.
Olyan igazi fideszes.... "

Ezalatt értsem azt, hogy úgy is gondolja, amiket leír?

aszekelyek 2012.10.05. 18:37:11

Front jön , hideg. érzem a bal könyökömben és a blogtársak kiemelkedően hisztérikus és durva, közönséges hozzászólásain.

hoplita 2012.10.05. 18:38:25

@aszekelyek:
Anyád pitsáját, beszélsz összevissza, te majomfos.
Fingod sincs semmiről, csak mosod a narancsszart.
Ki van hatalmon kétharmaddal..?
Most kúrják szét a választási rendszert és nem tudnak beazonosítani pár rendőrbakát?
Te tényleg ilyen hülye vagy.....vagy van az a pénz, amiért ennyire libafos legyél?

hoplita 2012.10.05. 18:40:54

@SzélsebesVelorex:
Nem feltételen, de elég primitív és buta....hogy a válasz igen legyen.

@aszekelyek:
Nekem a zacskóm ereszkedett meg....nincs kedved visszanyalni a helyére..?:DDDD

mókáné 2012.10.05. 18:41:22

@aszekelyek:

"gondolom teljesen érthetetlen bizonyos beállítódásúaknak, hogy valaki nem akar milliárdos lenni. Ők pl magányosak. Éppen a sok pénz miatt."

Vagy unatkoznak. Nincsenek céljaik. Éppen ezért lelkesíteni kell őket, hogy a közösségben jól érezzék magukat, alkalmasint azonosulni tudjanak és támogassanak bizonyos célokat pl. az MLSZ-t. Mint amikor én is támogattam a polgári körök mozgalmat.

mókáné 2012.10.05. 18:47:47

@aszekelyek:

"Front jön , hideg."

Vettem egy jó, meleg kardigánt. Abban megyek a meccsre holnap, de marha meleg! Tegnap éjjel még cseteltem és videóztam egy kedves ismerősömmel, mondom, fölveszem az új kardigánt, hát majdnem lerothadt rólam. Akkor bekapcsoltam a ventilátort, fújta a hajamat, de kegyetlenül. Újra fölvettem a kardigánt, aztán megint melegem lett.

@hoplita:

"Mondtam mán valamék nap, hogy kemény dolog a klimax..:))))"

De ez még nem a klimax! Ha Te engem meglátnál, az én gyönyörű hajamat.. Elájulnál.:)

hoplita 2012.10.05. 18:50:26

@knausz:
Negyven fölötti csajokon nem szoktam ájuldozni...ezt elhiheted.:)
Vagy legalábbis nem emlékszem, hogy lett vóna ilyen....

mókáné 2012.10.05. 18:52:13

@hoplita:

"Negyven fölötti csajokon nem szoktam ájuldozni...ezt elhiheted.:)
Vagy legalábbis nem emlékszem, hogy lett vóna ilyen...."

Ha Te vagy bárki engem 35- nél többnek néz.. csodálkoznék! Inkább 30. Ezt garantálom Neked.

etwas kultur muss sein 2012.10.05. 18:52:36

@hoplita: Csak mert az igazán mélyen hívő fideszbirka rendszerint el is hiszi a saját hazugságait. :-(

hoplita 2012.10.05. 18:53:26

@knausz:
Amúgy konyítasz te valamit a focihoz....vagy csak most trendi a vidi meccsekre járni, mert ott lebzsel a csutitörpecigánygeci is?:)

Szerintem a lesszabály megfingatna...:DDD

mókáné 2012.10.05. 18:59:46

@hoplita:

"vagy csak most trendi a vidi meccsekre járni, "

Fradi drukker vagyok. Török Gábor pedig Haladás. Orbán Videoton. Ezeket jó tudni. Habár nem egy hajóban evezünk, de a flotta egy irányba húz.

Nézd, a meccs engem kikapcsol. A polgári körök mozgalom is kikapcsolt, amikor bekapcsolódtam. Kell egy ilyen tér, ahol kellemes körülmények között, lazán lehet létezni.

Balról sose voltak közös tevékenységek. Nálunk mindig vannak és én ennek örülök. Az ember kicsinosítja magát és szurkol, drukkol, élvezi. Szeretem a közösségi dolgokat!:)

hoplita 2012.10.05. 18:59:46

@knausz:
Azt szokták mondani, hogy én is letagadhatok pár évet, de azért csak 47 vagyok...ha tagadom, ha nem.:)

hoplita 2012.10.05. 19:03:35

@knausz:
Kicsinosíííítom magamat, a fejemet jól feltartom.....:))

A focihoz érteni is kell.
Én sosem ölöztem túl egy meccset...sose tuggya az emberfija, mikor kell egy kis bunyóba beszállni. Mert az is hozzátartozik egy jó kis meccshez...

mókáné 2012.10.05. 19:04:47

@hoplita:

"Azt szokták mondani, hogy én is letagadhatok pár évet, de azért csak 47 vagyok...ha tagadom, ha nem.:)"

Nem szoktam tagadni, de már mondani sem merem, mert az emberek roppant irigyek és akkor feltételezik, hogy jómódomban nézek ki így és nekem milyen könnyű.. jönnek a szöveggel.

Nem mondok kort sose, ha előjönnek a gyerekek, mégis csodálkoznak! 3? És mikor szültem? Mi és ki vagyok én?

mókáné 2012.10.05. 19:06:51

@hoplita:

"Kicsinosíííítom magamat, a fejemet jól feltartom.....:))"

Majd valaki belém szeret, odalent a Duna parton. Csak nem máris?:)

Szimba 2012.10.05. 19:08:20

Ez valóban erős állítás, ugyanis eddig is tudtuk, hogy a Fidesz béna.
Ugyanakkor mégis félelmetes, mert egy béna, önző, saját hatalmáért mindenre képes csapat talán rosszabb, mint egy okos, ügyes és a hatalomért ugyancsak mindenre képes MSZP.

Bár ez meg tőlem erős állítás, mert eddig azonosan kártékonynak tartottam mindkét felet.:-(

Szimba 2012.10.05. 19:10:52

@knausz:

Valld be, hogy nem is vagy nő, hanem férfi. Jól felcukkolod itt a pasikat, és aztán a térdedet csapkodva nevetsz a reakciókon.:-)

hoplita 2012.10.05. 19:19:05

@Szimba:
Figyu...nem vagy te egy kicsit skizó. ..?
Szimba oroszlánt jelent és tigris az avatarod....
Valld be...de cinkebaszogatás nélkül.:)

mókáné 2012.10.05. 19:22:57

@hoplita:

"Nesze...ez nem IA....:))))"

Ha kijössz a Vidire, ott is adják ezt a légkört a bikák. Kerül az ember helyzetekbe, találja magát úgy.:)

Szólj, mikor jönnél, vagy jössz és akár ezen a hétvégén Paks vagy Székesfehérvár - nekem rendben.:)

" Te, aki parancsra fogtad védtelenre a fegyvert.. 2006- ban emberből volt az állat.."
www.youtube.com/watch?v=_gePWDoUgzk&feature=related

mókáné 2012.10.05. 19:25:31

@Szimba:

"Valld be, hogy nem is vagy nő, hanem férfi."

Nő vagyok, de a látszat csal, mert férfi aggyal - azt mondják.:)

hoplita 2012.10.05. 19:37:58

@knausz:
A vidi ultrák nyurnyók, meg sok is köztük a komcsi. Egyedül feloszlatom a felét.:)
Ha már ultrák, akkor a Fradi, vagy az Újpest. Azokkal már legalább harcoltam vállvetve, azok valakik.:)
A vidi meg a csutitörpecigógeci házi ölebei.:DD

Jó az IA...de a RomEr mellett csak egy tücsökzene, az értékei ellenére is.
A RomEr-re zúzol...az IA-ra meg csak iszol, búsan, melankolikusan. Az se rossz, de zúzni jobb. A harcosnak induló kell, nem altatódal.:)

mókáné 2012.10.05. 19:46:12

@hoplita:

"Ha már ultrák, akkor a Fradi, vagy"

Nincs vagy. A Fradi. Pályára lép a Vidivel. Lemossuk őket vasárnap. Saját pályán szaggatjuk szét őket!

Török Gábor pedig majd a VIP- ből nézi és mosolyog.:)

bariga 2012.10.05. 20:00:19

@aszekelyek: bocsánat, de rajtad van a szemüveged? Mert olvasáshoz kellene.

bariga 2012.10.05. 20:04:05

@aszekelyek: honnan van ennyi gyűlölet benned? Miért utálsz ennyire embereket, akik szerencsétlenebbek , mint Te, vagy mást gondolnak , mint Te?. Mit old meg meg, ha megalázod őket? A te zsebedben van a bölcsek köve és tökéletesség?

márta)) 2012.10.05. 20:18:06

A z előzetes regisztráció bevezetésével, a cél, állítólag? az aluliskolázottak, analfabéták, pardon) politikai analfabéták kiszűrése, vagyis távol tartása a szavazástól a cél.
Melyek a baloldal szavazóbázisához tartoznak.
............
Hogy mik vannak?? hát én ezt eddig nem is tudtam. Mármint, hogy ez" a társadalmi tömeg, a baloldalhoz tartozik. S csak a baloldalhoz tartozhat?
Hát én ezt nem is értem?!.
hm?

Krutzifix 2012.10.05. 20:22:18

@aszekelyek kommentjeiről nekem a Merlin film jut eszembe, ahol a Mabe-t, a szarkeverő boszokrányt úgy semmisítik meg, hogy elfordulnak tőle, elfelejtik.
Ezt kell tenni ezzel az elmeroggyant bérkommentelővel is. Van itt elég érdemi, vitára vagy éppen csatlakozásra ösztönző hozzászólás, felesleges az ilyenek miatt elkanyarodni az eredeti témáról.

6.Lenin 2012.10.05. 20:29:07

@márta)):

Kiket vezettek meg az elmúlt 60 valahány évben?
Kikkel próbálják megint elhitetni, hogy most már aztán...
És csak azok, akik eddig soha...

Csak oda kell figyelni, 1 picikét.

mókáné 2012.10.05. 21:01:16

Azzal a barátommal beszélgettem, akivel tegnap az új kardigánomban, azt mondta, legyek író, mire én jöttem a kifogásaimmal és akkor, ide aktuális:

én: De értek a kommunikációhoz, lehetnék politikus is. Olyan, mint Gandhi.

Gábor: Na azt inkább ne....nem tudnának elviselni....túl őszinte vagy, és emberi....van szíved és mindennek tetejébe még gondolkozol is....

én: Egy ilyen hiányozna a politikából. Nem?

Gábor: Elég erőteljesen hiányoznak...ezek alapvető értékek.

én: Látod. Hiánypótló volnék. Egyedi a magam nemében.:)

aszekelyek 2012.10.05. 21:06:09

@dr. Balta$ár: mondja kedves dr bélsár, aztán kik támadják az euro-t és spekulálnak ellene és kik támadták meg a forintot egy éjszaka, hogy attól koldulnak ma is sokan? Aztán ezek véletlenül nem ugynazok-e , akik itt a banszektor példátlan aljasságát is kieszelték és végrehajtatták? Csak szépen sorban. ma ugye arra kell felkészülni, amire nem voltunk felkészülve 2008-ban. Van spekuláció az euro ellen? VAn. érint az minket ? Igen.- Ezekre a kérdéseimre kéne akkor válaszolni. Kik támadják állandóan az európai rendszereket, nem csak MAgyarországot de minket is cudarul...? Oké, hogy ezt a véleméynvezéres seggarcok sosem fogják taglalni de talán ön, aki ugye mindent tud és jobban.... Ön bizonyosan tudja. Ma mondta reggel dr Csath MAgdolna, hogy annyi pénzt tartanak vissza a nagyon nagy profitra szert tevő cápák a válság aéatt ám!, amennyi a fele a teljes adósságállománynak az EU ban. NAgy konszernek ezek. Az Apple -t ki is emelte. Több pénzzel rendelkeznek, mint az elnök... likvid pénzzel. Ami vel még nagyon hatalomra akarnak szert tenni, sarokba szorítva sok kormányt , hogy azt tegyék, amit ők akarnak, különben nincs lóvé és őket elzavarják... MAjd aki kiszolgálja pénzfelhalmozó-visszatartóékat, az lehet kormányon. ehhez is valami érdemlegeset. No és ezt nem a kedves MAgdolna találta ki, hanem hozzáértők , külhoniak hozták össze, olyan adatokból, amik nyilvánosak és összerakva kiadnak egy összeget, ami nincs a gazdaságban, hanem számlán van , ott fellelhető. Ön hogy tzdja, nem ezt csinálták esetleg a múlt századvabn is? a végletekig. Amikor aztán már végképp nem volt vásárlóerő és nagy volt a szegénység, lehetett háborút elfogadtatni. Bűnbakokat felmutatni. Közben tovább gazdagodni.... Na jó , hát elpusztult fél Európa . ki is rabolták de ki bánta ? A pénztulajok nem. Az allierte nem. pardon , a szövetségesek és ahozzájuk átálltak nem . Nekik volt zsákmány bőven.

márta)) 2012.10.05. 21:10:57

@6.Lenin:
Persze, persze. Figyelek. S mindentől függetlenül (mivel én nem vagyok elkötelezett egyik politikai erő irányába sem, vagyis még nem) :( azt (is) megfigyeltem, hogy valamikor talán, nagyon jól jött", számitott ! annak a bizonyos társadalmi csoportnak a szavazata is.

márta)) 2012.10.05. 21:14:06

@6.Lenin:

Még annyit! Nem biztos, sőt!, hogy a baloldalra adták Ők" a szavazataikat. mindig.....
Látja, látja! kedves @Lenin ilyen ez. Érti ugye?
hm?
:(

jjulie 2012.10.05. 21:17:57

@hoplita:

hát bugris a szövegeidet olvasva három dolog történhetett veled

1. túl sok kannás bort ittál

2. nem kaptál elég suskát a kéthavi melódért

3. megitt megbaszott az orbánsántakutya akiért 2006-ban részegen megveretted magad

vagy mind a három megtörtént veled

márta)) 2012.10.05. 21:18:27

Na. Igen! "Erős állitás......'"
Így leminősiteni egy társadalmi csoportot. De mindegy.

inreallife 2012.10.05. 21:21:35

@knausz: nemrég vacsoráztam, most mehetek hányni. minek ide ezek az ömlengős önfényező szarok? ki a fasz kíváncsi a nyomulásodra? fehérváron az országalmánál kit akarsz leszopni? orbánt, tg-t, vagy kubatovot? hányingerkeltő pi.csa vagy, már sokadszorra említem meg. igazából rosszabb vagy az őstulok aszekelyeknél, az csak szimplán ökör, ennyire futja neki, de te még futtatod is magad, mindezt nyilvánosan. fúj de rühellem a fajtádat...

inreallife 2012.10.05. 21:24:53

@aszekelyek: na azért átlag 17 évvel túlélni a nyugdíjkorhatárt az nem biztos, hogy összejön azzal, amit mondasz. a méásik, hogy sehol se fordítják az ország összbevételének több, mint 20%-át nyugdíjra. óriási aránytévesztésben élsz...

ja, te még nem mondtad, hogy melyiket választod?
- felezzük a nyugdíjakat
- napi munkaórát 10 órára emeljük
- a foglalkoztatottságot 100% fölé
- vagy minden ember mellé importálunk egy bevándorlót, aki dolgozik és adózik.

melyik a járható út szerinted?

inreallife 2012.10.05. 21:27:11

@aszekelyek: inkább azt lőjjük le, aki neked megmutatta, hol kell bekapcsolni a számítógépet. meg aki elvitt a fidgyülire a lelki megnyugvásodért. meg azt, aki folyamatosan összetapossa a szemüveged. meg aki nem tett lakatot a bárszekrényre...

inreallife 2012.10.05. 21:31:45

@teevee: mutass mégegy olyan országot, ahol a felemelkedés eszköze volt, hogy a cigánytenyésztést bevezették. ja, hogy nincs ilyen? vajpn melyik országban nincs gond a cigányokkal? hopp ilyen sincs. akkor más megoldás nincs, az egész világ rasszista...

és félreérted a szitut. nem az a bűn, ha kimondják, hogy a cigányok lopnak, csalnak, rabolnak, fosztogatnak, gyilkolásznak, hanem az, amit előtte rengeteg alkalommal megtettek. az a bűn, nem pedig az igazság kimondása...

inreallife 2012.10.05. 21:34:41

@aszekelyek: a forintot a kósa és a szijjártó támadja. hatalmas pénzeket kerestek rajta, a választás után a fidesz 3 milliárdos adósságba úszkált, valahonnan vissza kellett szedni. amikor ez nem volt elég, akkor épp kapóra jött kolontár, 3 nap alatt az orbán bányáiból odahordott dolomitból építettek egy gátat a semminek a semmi ellen, de jó sok pénzért. mert a zagy a katasztrófa napján lefolyt...

inreallife 2012.10.05. 21:39:44

na, cigányok megint elemükben:

kuruc.info/r/35/102234/

"Kis híján Olaszliszkává fajult az encsi baleset"

"Közvetlenül a vasúti átjáró előtti elágazásnál jobbra kanyarodó autóbusz alá, vélhetően az álló kocsisorral takarásban, párhuzamosan haladó gyalogos lépett egy idősebb, cigány származású nő személyében. A gyalogos kb. az autóbusz háromnegyedénél léphetett a kanyarodási vonalába, így az elsodorta, és átment rajta a hátsó kerekével. Az áldozat a helyszínen életét vesztette sérülései miatt."

"A helyszínen - mivel közel van a város cigányok által lakott területéhez - hirtelen több tucat cigány gyűlt össze, és a busz sofőrjén "elégtételt akartak venni".
A járókelők elmondása alapján több rendőrautó és 10-15 rendőr érkezett a helyszínre, és a járművezetőt sün alakzatban védve menekítették ki a helyszínről. A cigányok a sofőr védelmezése közben körbevették és ráncigálták a járművezetőt, sőt támadóan léptek fel a rendőrökkel szemben is, így azok figyelmeztető lövés leadásával tudták csak megfékezni a őket. Természetesen az RTL Klub hirtelen megjelent riporterei erről a cselekményről már nem számoltak be a "teljes körű" tájékoztatás keretén belül.
A balesetnél önbíráskodni akaró tömeg garázda magatartása ismét életveszélyt jelentett. Örvendetes, hogy rendőrkapitányság működik a városban, gondoljuk el, amennyiben nem így lenne, újabb olaszliszkai esetként vonulhatott volna be a történelembe ez az elfogadhatatlan eset - írja olvasónk."

aszekelyek 2012.10.05. 21:42:59

@Khal Drogo: képzeld , néztem agresszolgánál bokroslajcsit , aki lelkesedett ezért. Máshol is bevezették ezt , nem nagy ügy. Itt most nem taglalom , hogy miért fog ez sztem hozni de fel kell mutatni valamit , amivel kifehéríteni akarják a jövedelmeket. Bokroslajcsi aszonta , hogy érdemes lenne ezt a NaV-nak finanszíroznia , mert az busásan megtérülne. Szóval az árak a helyükre kerülnének. Mindenhol. Nem adózatlanul menne a nagy része. Ami persze azt jelenti Azt sztem senki nem tagadja, hogy igen találékonyan kerültük az adókat már 89 óta , hogy minden drágább lesz. Sztem ezzel egy időben a legális adókerülést viszont meg kéne fogni de nagyon. Csak így lesz elfogadható a dolog. Ha valóban az önfoglalkoztató tényleg mikrovállalkozást csak 50 ezer adóval terhelik , akkor tehetnek oda egy online pénztárgépet. A vevőkkel több baj lesz , mint a vállalkozókkal sztem. Mire felfogják , hogy ez végső soron az ő érdekük és az országé....., hogy valós forgalom utáni adózás legyen..... az lesz a nehéz. Az átlag magyar fogyasztónak fogalma sincs a kiskereskedelemről. Arról sem , hogy mi , miért kerül annyiba , amennyibe. Hogy a bolt neki nem ingyen van ott és nem a jézuska fizeti a fenntartását és az adóját és a munkabért , a szállítást és a többit , ami még van. Sokat voltam pult mögött és ezt tapasztaltam . Hatalmas sötétséget. Meg azt , hogy egy frászt fogok én adózni....

Márpedig adót csökkenteni csak azután lehet, ha mindenki szépen befizeti azt , ami jár. B Nálunk az adózás olyam mérhetelen ül el volt cseszve a rencermódosításkor , hogy azt piszok nehéz lesz gatyába rázni. Szocik próbálkoztak azzal, hogy dupla minimálbér után muszáj adózni. Az megbukott. mert fűnyíró elven ment. Az úgy nem megy. Társadalmi elfogadottságot csak annak lehet teremteni, ami differenciáltan megy. Ha a bevételek nőnek , az elvonások tudnak csökkenni. Anélkül nem. Olvason, hogy mindárt indul egy kapmpány de nem tudni miről... Gondolom arról, hogy az adózás mindannyiunk érdeke. Egyszer tiszta vizet kell önteni a pohárba. A hallgatólagos mindenki csal , akkor én is , kinőni javasolt kádári hagyomány.

inreallife 2012.10.05. 21:43:30

na tessék, bulizó fiatalok. fogadjunk, hogy most 3 golyóval több ember életét megmenthetnénk 5 éven belül....

kuruc.info/r/46/102257/

ezek embereket fognak ölni. megelőlegzett halálbüntetés mellett is kéne kampányolni....

inreallife 2012.10.05. 21:46:25

@aszekelyek: egyszerű, a készpénz forgalmat kéne megszüntetni. még a piacon is terminálok kellenének... cserében nincs többé fekete munka, vagy maximum pénzt helyettesítő eszköz, aranyrudak, ékszerek stb...

aszekelyek 2012.10.05. 21:48:34

@Khal Drogo: Akkor ez úgy fog működni, hogy a 8 millát keresők nem annyit fognak befizetni , mint akik 400 ezret kerestek. Mint a magánbiztosításnál:) Aki , amennyit betesz , annyit vehet ki is. @inreallife: ez egyszerű . Kilenc után legyen érvényes a nyugdíjas bérlet. Mondjuk négyig. A csúcsban nem.

aszekelyek 2012.10.05. 21:53:55

@inreallife: ha mondjuk megbízható lenne az online , teoretikusan jól hangzik ez .Hasonló rendszert láttam a Bayern München stadionban. Analfabétáknak van az is fejlesztve. Vannak azért veszélyei.

aszekelyek 2012.10.05. 21:59:45

@bariga: dolgom volt. Mit kéne elolvasni?
@inreallife: ne röhögtess nyikhaj....

dbeata 2012.10.05. 22:08:03

@aszekelyek: "ne röhögtess nyikhaj...." :DDD

mókáné 2012.10.05. 22:13:03

@aszekelyek:

Erős állítás ez a nyikhaj dolog, de nem alaptalan.

jjulie 2012.10.05. 22:14:31

@aszekelyek:

"kinőni javasolt kádári hagyomány."

hahaha, kádárvakarék, feküdj le hátha kialszod végre a fideszfertőzést

vagy csak a szívlapátban bízhatsz

mókáné 2012.10.05. 22:30:52

@jjulie:

Jövő héten turbó sebességre kapcsolok az angollal. Péntektől indul. Ha itt lebzselnék, szólj rám!

Köszönöm.

@inreallife:

A mások okosítása csak akkor működik, ha mi már tudunk valamit. A gond az, hogy se szociális érzékkel, se intelligenciával, se jó modorral nem áldott meg téged az Isten.

Namost ebből hogyan gazdálkodj? - kérdezhetnéd tőlem és megfognál vele.

ménrót 2012.10.05. 23:24:17

"Nézz végig a lövészárkok
végtelen során. Tudod mi az? Temető. Tudod
mit temettek négy év alatt a földben áskáló
emberek?! A kapitalista rendiséget, a faji ortodoxiát.Mert hiába ugatták a régi jelszavak az egyenlőséget meg a szabadságot, itt
rendiségről volt szó. A polgári demokrácia
kíherélte a francia forradalmat s a vér rendisége helyett behozta a pénz rendiségét, mely
még piszkosabb volt, mint az elődje. Az állam
feudális piócából kapitalista pióca lett s a fajiság, az úgynevezett nemzeti ideológia éppen úgy odatartotta a tömegek testét az új
étvágyaknak, mint a hit a réginek. Láttad
azokat az amerikai képeket, melyek a népet
elriasztják az alkoholtól? A háború egy ilyen
gigászi arányú rémítő kép, mely kidöbbent
mindenkit minden fajú viiézjánoskodásból,
minden nemzeti vakságból. A háború a nemzetközi szociáldemokrácia óriási verbunkosa
volt. Az egyházi-rendi társadalom nagy íté-
lete a francia forradalom volt. A polgári kapitalista rendiség, mint még förtelmesebb és
természetellenesebb társadalom, egy még
szörnyebb és általánosabb végítéletben döglött el. Most mi következünk. Nem lesz Montenegró, Szerbia, Oroszország többé, nem lesz
haza, lesz Európa, lesz a világ. A haza meghalt, minden haza ott fekszik tízmillió összeroncsolt arccal, egyberothadt szívvel Európa
lövészárkaiban. A balek milliók nagy igézöje.
a kizsákmányolók nagyszerű pumpája a halál
múzeumában van. Oh, nagyszerű a halál,ő a
jó, az igazi segítő, az eligazító, ő viszi a
zászlót az emberiség barázdája előtt,ő veti az
életet. Ugyanaz a nevelési rendszer, ugyan*
azok a politikai, gazdasági, erkölcsi és művészi elvek fogják egyetlen agyvelővé, egyet
len akarattá tenni a világot. A szép az igaz,
a jó lesz az egyetemes haza s mi honfitársai
leszünk minden gondolatnak. Egyformán ne
velt, egyenlő jogú, egyenlő erkölcsi alapon,
élő, azonos nyelven beszélő emberek nagy öszszefogása lesz a világ. Mindenki teljes emberi
kozmosszá lesz és be fog fogadni minden embert. Az ember egyforma és nemzetközi lesz,
mint a méter, egyenlő méltányos mértéke
minden emberinek. A holt hazát követni fogják sírjába volt lázas, beteg álmodói, a Schillerek, a Petőfik, az egész döglött ideológia,
irodalom, művészet föld alá kerül, mint ahogy
a régi vitézzel eltemették a lovát és evőeszközeit. Most Európa földjében tízmillió gyilkos és gyilkolt dermedt szeme néz egymásra.
Ők megölték a hazát, a tőkét, a rendiséget és
megtrágyázták az új Európát. Az egyenlő
rend, egyenlő jog, nyelv és szív. a megtalált
igaz, szép és jó általános emberi világa megszületik."
Szabó Dezső:Az elsodort falu részlet

inreallife 2012.10.05. 23:44:08

@knausz: én más módon vagyok hasznos tagja a társadalomnak. ők pontosan melyik részén termelik a hasznot? és mennyit is öltünk bele. ha már ennél a szónál tartunk, öltünk, hány embert fognak megölni, akik szintén hasznos tagjai a társadalomnak? mert ezek véletlenül sem egymást irtják....

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.10.05. 23:57:38

@knausz: a Dunaparton(Tahitótfalu) ma nemhogy 30-nak látszó 40-es nőkkel nem találkoztam, hanem még egy arasznyi domolykóval se.

dbeata 2012.10.06. 06:11:05

@aszekelyek: én megnézném azt a mércét is (hátha ott nem stimmel valami) ;)

Khal Drogo 2012.10.06. 07:26:20

@aszekelyek: Ez meg fogja dobni a nyugdíjukat. Mégis többen azt jósolják, hogy elmennek az országból papíron, ami hülyeség szerintem. Ellentétben egy sima adóemeléssel, amiért cserébe közvetlenül a manager-mérnök nem kap semmit, ezért a plafoneltörlését cserébe magasabb nyugdíjra lesz jogosult.
Ez egy zseniális lépés egyébként, 2013-2015 között nagyon kevés ember fog nyugdíjba menni, a korhatár előtti ellátások eltörlése miatt, szóval rövid távon ez jelentős bevétel, úgy hogy annyira nem fogja megterheli a büdzsét, mert annyira azért nem sokan érintettek és közülök is szerintem minden 3. legalább meghal mielőtt nyugdíjba menne.

Ez egy jó lépés a kormány részéről. Én már régen eltöröltem volt a nyugdíjplafont.

Khal Drogo 2012.10.06. 07:28:28

@aszekelyek: Ez az időbeli igényessége miatt nem fog annyi pénz hozni, mint amire gondolnak. Nem hiszem hogy év végéig ez a rendszer ki fog épülni.

aszekelyek 2012.10.06. 07:40:39

@teevee: szép. legalább már nem egyedül oktatom a bébit.:)

@Khal Drogo: Meglátjuk. Az nem tudjuk , mennyire van ez előkészítve de nem hinném , hogy tegnapelőtt jutott eszükbe.

szoja122 2012.10.06. 07:46:57

Egy kérdés mindenkinek!

Ki tudja, hogy az idei megszorítás, az a 133-134 milliárd forint, hogyan, milyen elosztásban érinti a közszférát?

Én nem találtam erre infot.

Köszi a válaszokat!

aszekelyek 2012.10.06. 07:47:49

@SzélsebesVelorex: a hatalom megtartása nem kifejezetten rossz cél, minden esetben. Pl ha ez annak érdekében történik, hogy a hiánycélt tovább is tartsa Magyarország, rendbe tegye fokozatosan az adózási morált, a lassú viselkedésváltozásokhoz is legyen elég ideje, hogy elérje... és azért, hogy nem tudja összerombolni az eddig felépített törékeny egyensúlyt , akkor ez a cél nem rossz. Ha megóvni törekszik a javainkat , nem pedig herdálni , jött-menteknek. Mert , ahogy te is tudod, ide a befektetők úgy jöttek, hogy ha egy fillérrel drágábbak lettünk , már mentek is. A munkehelyteremtők.... , akiket úgy védenek, mintha tőlük kapnák a fizetésüket ezért némely megmondók. elmondta Orbán , magyarul, érthetően, ennek is véget óhajt venni. Ezer új jött egyébként de azokról te nem fogsz hallani az ellenzéki szócsövektől.

aszekelyek 2012.10.06. 07:55:26

@SzélsebesVelorex: nálunk családi élet van. Ennek keretében az unokája , a mérnök informatikus fiam , aki sok éve oktat estin felnőtteket erre , tanította meg rá a nagymamáját. Aki érezte ennek szükségességét. Az unokája pedig türelmesen és szeretettel magyarázgatta neki. Szépen haladtak is. Nem kell ehhez semmi extra a szereteten és egy PC-n kívül. Legfeljebb akarni. Mami akkor már majdnem hetven volt.

jjulie 2012.10.06. 07:56:15

@ménrót:

jaj igazságkereső nemzeti bolseviki, felböfögtél valami emésztetlent úgy 90 évvel ezelőttről

de mijafaszt kezdesz vele pajtás?

lásd kivel van dolgod, adok neked igazgyöngyöt ingyen: igazság sohasem volt, csak egyszer budán kutyavásár

jjulie 2012.10.06. 08:03:22

@aszekelyek:

látom banya, nincs változás: a fideszfertőzőtt fűbehugyos seggszád nem gyógyult be az éjszaka

nembaj banya, majd a szívlapát meggyógyítja, addíg meg jártasd szorgalmasan, nehogy elfelejtődjön a förtelem, amit az orbánszíjjártó hozott divatba és tett hivatalos modorrá

ha más kártétele nem lenne a felcsuti kádárvakarék orbánféregnek, mintahogy végtelen sok van, ez az egy is elég indok az elevenen való szép lassan történő megnyúzásához

jjulie 2012.10.06. 08:07:20

@aszekelyek:

mi az az "estin oktatás, banya, mijafasz az ha nem valami kádárvakaréksági fűbehugyos elnevezés

hess vissza a putriba banya, ahonnan a kádár kivakart, hess, ott fűbehugyozz a többi orbánista putrilakónak

ssi 2012.10.06. 08:11:28

a közalkalmazottak kötelezően bankszámlára kapják a bérüket ...
- csökken a bankszámla kamata (MNB-alapkamat miatt)
- nő az infláció (és nemcsak a szárazság miatt)
- nő a bérük egy részét készpénzben kivevők adója (mostani Matolcsy bejelentés)

a járulékplafon eltörlése sok országban van, de ezekben nyugdíjplafon sincs .. mi lesz a következő lépés és az kinek lesz jó?
www.portfolio.hu/gazdasag/nyugdij/vamosi-nagy_a_nyugdijplafont_is_meg_kell_szuntetni.173875.html

aszekelyek 2012.10.06. 08:14:01

@6.Lenin: Igen , ez a törekvése bizionyos érdekcsoportoknak erősödően és fenyegetően kézzelfogható. nem azon a szinte mindössze, mint a kádári , paternalista állam tette. Sokkal durvábban és ellentmondást nem tűrően. Vagy azt csináljátok, ami az elvárt -ortodox- követelményünk, vagy megnézhetitek magatokat. Ma ez van. tegnap esete magyaráztam el egy jó ismerősömnek, akinek a z osztrák munkaadója lelépett, miután a lelket is kihajtotta belőle, hogy egész nyugodtan zorbánozzon de neki, aki közgázt végzett , azt is látnia kéne, hogy kiktámadták meg Magyarországot már régen, ahogy mondják veresék, egy éjszaka. nekünk és benne neki is ezt a sorsot azok szánták, akik azokat a pénzeket mozgatják , amikkel ilyen akciókat követnek el. Csak tudjon róla, hogy nem lenne több pénz, munkahely, semmi , jobb kilátás, ha nem orbán lenne kormányon. Akkor régen IMF irányítás alatt , mai görög , spanyol módra lennénk karhatalommal féken tartva. Tömegek lennének az utcán , nem ennyien. nem mondott ellent. értelmes nő, régen ismerem. Orbánra szavazott ő is. Azt mondja, van benne egy düh, aminek nem is igazán orbán a célpontja. Csak elfogadhatatlannak tartja ezt a helyzetet. Viszont képes meglátni, amit az orra elé teszek. Azt, hogy legalább annyira hibás ebben az előző kormányok sora, akik lehetővé tették a könyörtelen pénzimádóknak , hogy ezt megetj
hessék MAgyarországgal, mint azok, akik ma a környékünkről is elriasztják, akik ide befektetni akarnának. Azokkal a szövegekkel, hogy nincs jogbiztonság, meg demokrácija és bla, bla... Híresztelnek rólunk sok aljasságot, ezzel is átva MAgyarországnak. Mely kilökte őket a hatalomból., akárhol is csimpasztkodtak akármelyik felébe. kócosasszonyék, pl.

Azzal egyetértek és Sólyom úrnak ezzel a kijelentésével is, hogy méltánytalan vádaskodásanak vannak itt következményei, amiket ő i s és mindannyian megszenvedünk.

Az ellenszél , amelyik külföldről fúj.... , nem akar jobbat nekünk. ebben megegyezve váltunk el.

Majd ha szépen besunnyogunk a nyakunkkal a talpuk alá, akkor esetleg de nem sokkal lesz jobb, az is látszólag. Semmi unortodox..., kérem..., finánctőkések vagyunk.

jjulie 2012.10.06. 08:19:20

hahahaha fideszférgek, hahahahah

"Azt most hagyjuk, hogy a magánnyugdíjpénztári megtakarítások államosítása, az állami mobilszolgáltató gründolása, a hulladékgazdálkodás államosítása, a Rába államosítása, a Mol részvények visszavásárlása és egyéb paternalista húzások után a paternalizmust szidalmazni minimum pikáns. És azt is hagyjuk, hogy egy olyan párt, aminek Kubatov Gábor a kampányguruja és amely törvénysértő módon végzett Nemzeti Konzultációt, az ne akarjon már az állampolgárok személyes adatbiztonságának védelmezője lenni."

a fideszféregség eljutott a csúcsra: értelmetlen bohózattá alakították a törvényhozást, a gazdaságpolitikát, és minden állami feladatot, és így teljes a siker, támadhatatlan

értelmetlen bohózat ellen nem érnek semmit az észérvek

aszekelyek 2012.10.06. 08:19:51

@jjulie: Na most meg ezzel van bajod vén fütty. Márpedig a beszélt nyelv az ilyen. megtart szavakat. Írtam, hogy felnőtteket oktatott , akiket a munkahelyük, ritkábban saját elhatározásuk vitt a munka utáni tanulás útjára. Nem a kocsmába , játékgépezni. :) -nem lumpenprolikat oktatott. Ez így jó lesz? :) erről is mindenki tudja , mit jelent. Na pá , most megyek , mert dolgom van.

szoja122 2012.10.06. 08:26:03

@manyike: Abban biztos lehetsz, hogy nem az olyan szakértők véleményét fogadják el, mint Vámosi-Nagy Szabolcs-é.

Matolcsy dönti el Orbán utasítására. Úgy, hogy kimondottan a a gazdagoknak -nem a szegények és a középrétegeknek- kedvezzen. Középréteg szerintem 300 ezer és 600 ezer forint bruttó között van, legalábbis abszolút értelemben, mert Magyarországon már egy 500 ezer forintos jövedelem is nagyon sok.

Amúgy az előbb feltett kérdésemre tudsz válaszolni?

Egy kérdés mindenkinek!

Ki tudja, hogy az idei megszorítás, az a 133-134 milliárd forint, hogyan, milyen elosztásban érinti a közszférát?

Én nem találtam erre infot.

Köszi a válaszokat!

jjulie 2012.10.06. 08:27:18

@aszekelyek:

ez az banya, fűbehugyozd le a főbirka kommentjét, rajta, rajta

amúgy mit gondolsz, a lenin főbirka nem szégyell téged, mint fideszikszelő szellemi testvérét?

belegondolok, hogy a törökgábor mint fideszikszelő hogy érzi magát, hogy van valami ami közös bennetek, brrrrrrr.......bizonyos szempontból olyan mint te...brrrrrr........kirázott a hideg, ahogy az ö helyébe képzeltem magam... brrrrrrr...förtelmes vagy banya, azt hiszem fölrúgni sem tudnálak annyira de annyira undorító vagy

aszekelyek 2012.10.06. 08:32:29

@jjulie: ki ez a majon, aki ezt rikácsolta, amit idéztél? A paternalizmus nem azt jelenti, hogy az állam visszszerzi a jogos bevételeit. Hogy létezni tudjon. Főemlőském, aki ezt makogta, kiknek dumál? mert akinek egykis esze van, tudja ezt. A gyenge és kifosztott állam, nem képes egyensúlyban tartani egy országot. Sok főemlőst hallottam persze mostanávban ezt makogni. A gyenge állam híveit. Akik maguk akarnak tulajdonolni mindent és amit nem azt meg mnás magántulajdonosoknak adnának. Stratégiai fontosságú dolgokat különösen előszeretettel. nem erre vágyik a választók nagy része. lehet ezen a véleményen lenni. Azzal együtt hajította ki őket Magyarország. Ez így demokratikus. Naná, hogy onnan kívülről vicsorítanak... befelé..., az aktuális hatalomba emeltek tevékenysége ellen. Ami éppen az ellenkezője és arra szavazott a többség. Ettől még nem lesz igazuk persze , hogy kígyót-békát és ami eszükbe jut, kiabálnak rájuk. Pl ezt a paternalista maszlagot. Kárácsony? vagy hasonló , szadista észkombájn ez ? -ballib az tuti. Ha álruhában van , akkor is. Komoly emberek ilyen ökörségeket már a jó hírük miatt sem ejtenének ki. Pont abba szegényedtünk el de pocsékul, hogy állandóan kitéptek egy darab állami tulajdont és nem tettek a kaszzába közel sem olyan ellenértéket , mint ami annak hiányát , legalább a nullán tartotta volna. nem hogy nem voltak azok jó üzletek Magyarország számára, A magyar adófizetők számár.a Akiknek a fincsiből nem , hanem csak az adósságból jutott. A magas adókból emiatt és amagas munkanélküliségből , elszegényedésből , emiatt szintén.

Khal Drogo 2012.10.06. 08:39:43

@manyike: Nincs nyugdíjplafon, itt valami rossz fogalmazásról lehet szó. Az a szabály 1992 óta hogy a a munkavállalói nyugdíjjárulék levonása egy a kormányzat által évente meghatározott értékig történt meg, e felett a járulékot nem vonják le, tehát ezt megkapja a munkavállaló.
A nyugdíj kiszámításánál pedig a járulékköteles jövedelemből számítják az életpályaátlagkeresetet. Mivel a járulékplafon felett nem vontak járulékot, ezért csak az éves járulékpfalonig számítotanak be a nyugdíj kiszámításánál.
Aki 1992 óta járulékplafon felett keresett, annak jelenleg kb. 270 ezres nyugdíja van feltéve ha van legalább 40 év szolgálati ideje.
De ez nincs maximalizálva törvényben, ez a számítási képletből fakad, ilyen nincs Magyarországon hogy nyugdíjplafon.
Mivel 1988-1991 között bármennyi beszámíthatott, bármekkora kereset, nem tudjuk megmondani, mennyi jelenleg a maximális kezdő nyugdíj. Elméletileg lehet akár 1 millió forintos kezdőnyugdíj is, ha valaki 1991-ben mondjuk 150 millió forint járulékköteles jövedelmet vett fel. De ez nyilvánvalóan max. pár tucat ember lehet.

Szóval amit mond Vámosi, az nem lehet eltörölni, mert nincs. Amire utalhatott és szerintem a hülye újságíró értette félre, az a degresszió. A kereseteket degresszálják ez bizonyos, a kormány által évente meghatározott érték felett.
A degresszió beépített csökkentés, fék. Egy keresethatárfelett a kereseteknek csak 90-80-70%-át veszik be. Ahogy eléred a plafont,a plafon közeli keresetednek tehát nem a teljes része megy bele az átlagkeresetszámításba.

Summa summárum: Nincs Magyarországon nyugdíjplafon. Elméletileg bármekkora lehet a nyugdíjad. Gyakorlatilag 300 ezer feletti kezdőnyugdíj ritka mint a fehér holló.

Khal Drogo 2012.10.06. 08:44:01

@szoja122: Erről majd a kormányhatározat fog szólni, most a minisztériumoknak kell összeszedni a pénzt. Meghatározzák melyik minisztériumnak mennyi pénzt kell zárolni ( nem kifizetni, megspórolni másként szólva ). A minisztérium ezek után szétterítik a pénzt az általuk irányított szervezetek között. Ők megmondják hogy melyiknek mennyit kell megtakarítani év végéig.
Mivel igen kevés idő van már hátra, ezek javarészt közüzemi számlák ki nem fizetései, vállalkozók ki nem fizetései lesznek. Érdemi megtakarításra már nincs idő menet közben.
Illetve a zárolások miatt több intézmény majd bezár, csődbe megy. Pl. kultúrházak, könyvtárak, múzeumok, segítő szolgálatok, állami támogatást kapó civil szervezetek.
Legrosszabb esetben pedig mondjuk a decemberi béreket az érintett szervek majd januárban fizetik ki.

aszekelyek 2012.10.06. 08:44:44

@Made in Unortodoxia (dbeata): szia , visszaolvastam és azt tudom mondani , hogy ők elkezdték -ez a kormány- a felelős és azt vállaló módon kormányzást. Most a választókon a sor.
Szakítottak azzal a rossz ortodoxiával, ami minket ekkora államadósságba hajtott. .) felélve előre sok évet. ezeket, pl amiket most élünk. ezért nincs most semmi látványos mód feljebb menni, csak az a csoda, hogy nem vagyunk sokkal lejjeb. No de ezt a többsége a nem nagyon felelősöknek, nem akarja elismerni, mint teljesítmény. Mivel nem tapasztalta meg , milyen sokkal rosszabb lenne neki, és MAgyarországnak, ha nem ez a kormány lebnne. Hiába látja a tévében. csak a hátomhatvanas kenyérre áhítozik ésarra akar szavazni, aki azt neki ígéri. Mintha az teljesítmény lenne. Olyat ígérni. JA és nem tanulnak semmiből. Ígéret és aztán a gyomros.., fejmagasságban lövőldözés helyette. A mérce a hibás? meg a tükör, ami azt mutatja, amit nem esik jól látni?? Azt javaslom édes Beám , gondoldc csak át mégegyszer ezt. :))

Sztem ez remek lehetőség a amagyar szavazók számára, hogy megmutassák, ők nem azok a gyerekek, akiknek meghaladja a képességét egy regisztráció. felnőttként tudnak állni a saját és az ország dolgaihoz. :) Az első elemiben is el kell sajátítani a szabályokat:) Vannak, akik nem szabálykövetők és vannak, akik arról lebeszélnék a választókat. De egy marketiinges tudja, hogy azt is érdekből teszik. Abban érdekeltek , hogy utáld a gondolatot is. ez a ne vegyen másik mosóport , mert az szar móccer és megfosztja az illúziójától és ez bizony nem elfogadott..... :) Ráadásul ugyanazt a mosóport dícsérik és tukmálják helyette más csomagolásban. Vörös színnel , agresszív színkommunikációval:)

aszekelyek 2012.10.06. 08:48:47

@jjulie: te itt gyalázod a szabad választás jogával élőket, véleményük miatt. Gratulálok. Igazi ballib -demokrata mentalitás. Az ilyen orrfacsaró .

jjulie 2012.10.06. 09:01:14

@aszekelyek:

a fideszidiótaságot ne keverd össze semmivel

és a fideszseggszájúságot se

na a fideszféregséget meg pláne ne

jjulie 2012.10.06. 09:05:40

@aszekelyek:

banya, ennek a fajta fűbehugyos dumagyartásnak amit te művelsz, egyetlen egy haszna van

el ne felejtse az ember, hogy ezt a rettenetet egy felcsuti sántakutyaféreg tette a hivatalos nyelvezetté, akit ezért a bűnéért először szívlapátos kezelésnek kell alávetni, és csak utána következhet az elevenen való megnyúzása

szoja122 2012.10.06. 09:06:23

@Khal Drogo: Igazából engem ezek közül a felsőoktatás érdekel. Már az idén is rendkívül nagy elvonások voltak. Vajon minket is érinteni fog (mármint a felsőoktatást)?

jjulie 2012.10.06. 09:09:12

@aszekelyek:

nameg még egy fideszlófasz a fideszseggedbe fideszbanya, a szövegemrólad csak rólad szól negatíve, mijafaszról írsz többeszszámban fűbehugyos fideszféregseggszáj?

szoja122 2012.10.06. 09:09:38

@Khal Drogo: Másrészt idő hiányában rendkívül gyorsan kellene dönteniük a részletekről, a terhek pontos elosztásáról. Akár már a jövőhéten kiderülhet?

szoja122 2012.10.06. 09:14:57

"Meghúzta a parlamentben egy nő haját egy MSZP-s képviselő "

"Az Országgyűlés elnökéhez fordult a Fidesz női tagozata azzal kapcsolatban, hogy egy a napokban nyilvánosságra került jegyzőkönyvrészlet szerint a parlament egyik bizottságának ülésén az MSZP-s Józsa István megrántotta a bizottsági főtanácsadó Kubovicsné Borbély Anett haját - közölte a fideszes Rónaszékiné Keresztes Monika és Bábiné Szottfried Gabriella pénteken Budapesten, újságírók előtt. "

hvg.hu/itthon/20121005_Meghuzta_a_parlamentben_egy_no_hajat_egy_#utm_source=hirkereso&utm_medium=listing&utm_campaign=hirkereso_2012_10_5

Érdekes, miért most hozták most a nyilvánosság elé, eddig is tudták, ha egyáltalán igaz.

A megszorítási csomag elterelési akciójának egyik állomása?

Gyenge próbálkozás.

Khal Drogo 2012.10.06. 09:22:04

@szoja122: Egy-kéten belül ezt le kell papírozni. Szerintem hónap végére legkésőbb meg kell tenni a szükséges intézkedéseket. Az hogy Matolcsy ezt most bejelentette, annyi hatással van, mintha én pukiztam volna egyet.
Majd ha le lesz írva, hogy konkrétan ki mennyit ad bele, hogyan, na majd az lesz az izgalmas.
Felsőoktatás - Biztosan onnan is vonnak ki pénzt. Szerintem mindenhonnan fognak kivonni. Kivéve persze Miniszterelnökség személyi jutattások és TEK személyi jutattások. Azokra mindenképpen biztosított a forrás.

Khal Drogo 2012.10.06. 09:26:52

@szoja122: zárolások a központi költségvetési szervek és fejezeti kezelésű előirányzatok kiadási előirányzatainál (49 milliárd forint),
 rendkívüli kormányzati intézkedések fedezetére szolgáló általános tartalék egy részének zárolása (20 milliárd forint),
 zárolások a PPP és az EU Önerő Alap előirányzatoknál (3+20 milliárd forint),
 megtakarítás a vagyonfejezetnél és a Nemzeti Földalap kiadásainál (együttesen 5 milliárd forint),
 a Nemzeti Foglakoztatási Alapnál egyenlegjavítás (16 milliárd forint),
 Nemzeti Kulturális Alap, Kutatási és Technológiai Innovációs Alap egyenlegének javítása (együttesen 4 milliárd forint),
 a dohánygyártmányoknál a jövedéki adó emelésének előrehozása december 1-re (2 milliárd forint),
 innovációs járulék szabályainak változása (15 milliárd forint).

Eddig ennyi nyilvános. Ebből a felsőoktatást a 49 milliárd érintheti, az EMMI-n keresztül.

mókáné 2012.10.06. 09:29:33

@Hepci:

"a Dunaparton(Tahitótfalu) ma nemhogy 30-nak látszó 40-es nőkkel nem találkoztam, hanem még egy arasznyi domolykóval se."

De velem találkoztál és abból vonjál le 10 kg- ot és képzelj el egy másfajta stílust: csipke felsők, feszülős-fényes nadrág, szexi megjelenés. Ez vagyok én. Nem 40-es. 30-as.

@inreallife:

A NŐ, aki tudja, mit akar, miközben hasznos tagja a társadalomnak.:)

dbeata 2012.10.06. 10:00:08

@aszekelyek: Na hagyjál már! Komolyan, ezeket el is hiszed? Amiket összeirkálsz?
Tudjuk már rég, hogy te csak az Orbán kezéből fogadod el a keserű pirulát, sőt, tapsikolsz is örömödben, hogy az csak ennyire keserű. Képzeld, Orbán vezíred ellenzékben még nem volt akkora híve a felelős kormányzásnak... És pont olyan maszlaggal etette meg a rászavazó kétharmadot, amit most köpködsz.

szoja122 2012.10.06. 10:04:45

@Khal Drogo: A 49 milliárd 2 hónapra rendkívül soknak tűnik. Bezárhatjuk az egyetemeket?

dbeata 2012.10.06. 10:05:20

@knausz: Megihlettél... Ma Fradi ebéd lesz nálunk :)
Zöld-fehér z9ldséggel.

jjulie 2012.10.06. 10:06:44

@Made in Unortodoxia (dbeata):

repedtsarkú szijjártósúlyosbította idült orbánfertőzése van

szerensére már nem fertőr, csak mániákus fideszfalubolondja

Khal Drogo 2012.10.06. 10:09:27

@szoja122: A 49 milliárd az összes minisztériumra vonatkozik. Ezen belül érheti valamennyi a felsőoktatást. De ebbe a 49 milliárdos körbe sok intézmény beletartozik, lehet hogy a felsőoktatást egyátalán nem fogja érinteni.

szoja122 2012.10.06. 10:09:45

"Orbán: Fizessenek a gazdagok!"

"Világossá tesszük, hogy nincs Európai Unió közös európai fejlesztések nélkül", nincs Európa, ha a később csatlakozott, szegényebb országok nem kapnak támogatást a gazdagabbaktól – mondta.

Jó vicc! Európa gazdag országaitól pénz várunk,
hogy odaadhassuk a mi gazdagjainknak.

szoja122 2012.10.06. 10:13:21

@szoja122: Végül is igaza van. A szegény ember, a tanulatlan ember az NEM magyar ember.

Persze minden elkövetnek, hogy minél több szegény (gazdaságpolitikájukkal, munkatörvénykönyvvel) és minél több tanulatlan ember legyen (lásd. az oktatáspolitikájukat).
Így exponenciális sebességgel fog fogyni az "igaz" magyar ember.

szoja122 2012.10.06. 10:26:42

@szoja122:

"Kósa-Karácsony Vita a Regisztrációról Önalázás"

"A végén Kósa arról beszélt, hogy van egy másfél milliós tudatlan réteg, aki eldönti a választásokat, mert nem értenek a politikához, nincs politikai képük, nincs jövőképük. "

Magyarországon csak az "igaz" magyarok szavazhatnak ez a 1.5 millió nem igaza magyar, sőt ezek nem is emberek a Fidesz és a Jobbik politikája szerint.

Ahelyett csinálnak ilyen megalázó, bicskanyitogató dolgokat, hogy a tényleges megoldásokon, a szegénység csökkentésén dolgoznának.
Persze az nehezebb, ahhoz dolgozni is kellene, nem csak pofázni.

Felháborító! De ez még nagyon visszafog ütni.

Ők a nemzetvesztő magyargyűlölő hazaárulók!

szoja122 2012.10.06. 10:47:10

@Khal Drogo: Szerintem arányosan a legnagyobb mértékben az oktatást fogja érinteni, mert a legkisebb ellenállás tőlük várhatók.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.10.06. 10:48:36

@aszekelyek: Orbán ellenzékben kétségtelenül új szintre emelte a felelőtlenséget.
Most ennek issza a levét s kényszerül újabb és újabb hazugságokra, szellemileg-erkölcsileg egyre jobban leamortizálva magát és csapatát (a beszélő makákók, Szijjártótól Zsiró100-on át KiflisGabikáig).

panelburzsuj 2012.10.06. 10:52:16

"legnagyobb érvünk és a legnagyobb szövetségesünk éppen a valóság"

Na ki mondta ezt, pelikánok? ...

László56 2012.10.06. 11:09:42

@László56:
Nagyon szép hétvégét kívánunk Mindenkinek,

Hiszek egy istenben......., kezdődik egy ima, amit mi nagyon komolyan veszünk. Mert a hitünk hozzásegít bennünket a problémáink kezeléséhez és életünk megkönnyítéséhez. Mi azonban nem csak ebben és ennek hiszünk, hanem Ángyán professzor Úrnak is. Számunkra az egyik legszavahihetőbb államtitkárok közé tartozik és ismerve a politikai nyerészkedések útvesztőjét, számunkra hihető, hogy nem találja az útját ebben az útvesztőben. A problémái nem csak hihetőek, hanem kézenfekvőek és nagyon is realisztikusak. Minden szavát komolyan kell venni és el is lehet hinni.

Hideg lett körülötte a levegő a FIDESZ -ben, jelentik a médiáink. Aminek önmagában még nem lenne jelentősége, ismerve a magyar média korruptságát. De, nem kell hozzá a média sem, hogy tudja az ember, ki nem akar áramvonalasan viselkedni a pártjával szemben, az találkozik a szembejövő széllel, amiből könnyen vihar is lehet. Ez az ismeret azonban nem pártfüggő, hanem minden politikai párt közös jellemzője.

Ezáltal tudták befogatni a proletárjaik pofáját a kommunistáink, Bajnai egy éve alatt. Ezáltal lehetett lehetett Esztergomot csődbe zavarni az egyik legerkölcstelenebb és leg- undemokratikusabb FIDESZ -es, képviselő segítségével. Ezért tudták Schiffert elmozdítani a posztjáról az LMP -sek. Ugyanebből adódnak a Jobbik pártpolitikai problémái is és lehetne tovább sorolni, minden politikai párt problémáit a végtelenségig.

Mi sem mutatja jobban, hogy a politikában kevésbé az igazságosság elvének a megvalósítása, mint az érdekérvényesítés elve az, ami politikai irányt megszabja. Ez megint csak nem magyar tulajdonság, hanem minden ország, minden politikai pártjának a tulajdonsága. Organizációk, melyek ezt nem veszi figyelembe, azokból soha nem lesz politikai párt.

Ángyán professzor Úr keresi az igazságot a politikában. Szélmalomharc, mert a politikában nem létezik, csak egy igazság. A politikában, mindig több igazság létezik. Ez azonban, nem jelentheti azt hogy az ember nem harcolhat a saját gondolatai megvalósításáért. Sőt, azért mindig és minden esetben harcolni kell. Hiszen, enélkül a világ sohasem léphetne előre. De, a demokratikus politikában csak akkor lehet az igazságodból valóság, ha többséget szerzel hozzá. Ángyán professzor Úrnak ehhez viszont esélye sincs. Az idő még nem érett meg rá.

Ezért van az, hogy a professzor Úr harca, - bármilyen igazságos is -, többet használ az ország ellenségeinek, mint amennyit a pártján segítene. Így kerül ki, egy igaz ember, igazságos harcából egy összetört és megtört ember, mikor megérzi, hogy elfogyott körülötte a levegő. Kár lenne a professzor Úr -ért. Mert még nagyon is szükség lesz rá. Amikor ennek eljött a politikai és gazdasági ideje. Valamikor az időleges visszavonulás és háttérépítés az, ami előbbre viszi az embert ideáljainak a megvalósításában, nem pedig a harc. Azonban ezt felismerni nem elég igaz és őszinte embernek lenni, hanem politikusnak kell születnie is. Ezt viszont, nem mindenki gyomra veszi be. Ki ezt nem bírja, az viszont ne menjen a politikába, mert összetört embert csinálnak belőle a politikai és gazdasági farkasok. Kár lenne egy olyan igaz és igazságot kereső emberért, mint Ángyán professzor Úr.

Khal Drogo 2012.10.06. 11:12:01

@szoja122: Al egkisebb ellenállás a hivataloknok részéről várható. Ők a kormány lábtörlői.
Aki felemeli a szavát kirúgják.
Ráadásul mivel a hivatalnokok az állampolgárok szemében tetvek, ezért a rajtuk való spórolás igen népszeű gondolat.
Még a tanárok esetében a gyermek nevelőknél talán van valami szolidaritás, ez a hivatalnokoknál nincs meg.
A hivatalokokba tehát páros lábbal fog belerúgni a kormány.
Ahogy teszi ezt azóta amióta kormányon van.

A 22 ezer fős leépítés garmadáját az önkormányzati hivatali réteg fogja elvinni a hátán.

jjulie 2012.10.06. 11:28:50

@László56:

mi lett veled jóember, meggyógyított a szívlapát?

hol van a kismagyarország nem ország, orbánia mennyország, isten áldja meg pártunk és kormányunk orbániai mennyországát?

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.10.06. 11:29:01

@László56: látható a lényeg: rendes embernek nincs helye a politika élvonalában.
Tán az lesz a vége a történetnek, hogy az ellenoldali g*cik címerállata lesz, mint szegény Solymosi professzor, s sorozatban publikál majd a Népszarában és a Népszagosságban, valamint állandó interjúalanya lesz a 168 hazug Óra stábjának.
A másik lehetőség, hogy úgy tesz, mint Tulassay Tivadar.
Remélhetőleg az utóbbit választja.

jjulie 2012.10.06. 11:41:35

@Hepci:

nemár, a törökgábor felületén semmi helye ilyen nyavajgásnak

iaz orbán hatalom megtartó technikája igenis hatákony, mert varamile való ember nem koszolja össze a kezét a felcsuti kádárvakarékkal, így érdemi kihívó híján a címvédő mérkőzés elmarad

mijafaszt keresel itt ha ezt sem tudod, irányk sütit cikizni

szoja122 2012.10.06. 12:03:39

@Khal Drogo: Hát... Ha kirúgásokkal akarnak pénzt szerezni, az nem fog rövidtávon menni, mert a végkielégítések és a munkanélküli segélyek elviszik rövidtávon a hasznot, az idén ebből nem lehet bevételt (megtakarítást) csinálni.

szoja122 2012.10.06. 12:24:09

@Khal Drogo: Kirúgásokkal az idén már nem tudnak pénzhez jutni, az inkább növelné azt.
Inkább az intézményrendszerek működési költségéből lehetne a legegyszerűbben lefaragni.
A hivatalok szerintem kevésbé tartoznak ide, mert az a kormány a minisztériumok és az önkormányzatok, azaz a saját munkájukat nehezítenék meg.

Marad az oktatásnál és az akadémiai intézetek beruházásainak, infrastruktúra, fejlesztési, kutatások leállítása.
Szerintem a legkisebb közvetlen fájdalommal, ellenállással ez jár.

inreallife 2012.10.06. 12:24:19

@szoja122: az bele van számolva. ráadásul nyuggerket akarnak kigolyózni, akik saját maguk mondanak fel. hiszen ha kapnak egy 140.000-es nyugdíjat, meg egy nettó 160.000-es fizetést, eddig mindkettőt megkapták, jövőre csak az egyiket. és 20.000 forint pluszért nem fognak bejárni, tehát ők mondanak fel... több ilyen emberről is tudok a környezetemben, és a családban is...

panelburzsuj 2012.10.06. 12:37:11

@Hepci:

Úgy köllött annak a Batthyányinak is, maradt volna otthon a cselédlányokat hajkurászni...

Meg az a sok tiszt is lám, hova jutott az ugrálással?

Igazán nemes gondolat október hatodikán: bizony, a politika a szemetek vigaszága, rendes ember nem piszkítja vele magát.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.10.06. 12:49:39

@panelburzsuj: változnak a zidők, durnyogonc.

Még 10 éve is ismertem legalább 3 helyet a Dunán Budapest közelében, ahol tetszőleges időben tudtam süllőt fogni...

jjulie 2012.10.06. 13:26:23

@Hepci:

és milyen érzés jeti, hogy nem kapják be a mai sellők a kukacod?

nem jó a marketingje?

panelburzsuj 2012.10.06. 13:28:43

@Hepci:

Hát bizony változnak...

Már a süllők is gyorsabban tanulnak nálad.

jjulie 2012.10.06. 14:01:42

hát kijelenthetjük bizonyossággal: a fülkeforradalmi orbánrendszer mára megdöglött, már egy férge sem tolja ide az üzeneteit

születése sem volt katarzis, kimúlása sem

Terniak 2012.10.06. 15:10:25

A szerző ráébredt valamire, amivel elég sokan elég régóta tisztában vannak.

A Kormány valóban nem azért félelmetes, mert valami hihetetlen zsenialitás irányítja a munkájukat, hanem azért, amilyen felelőtlenséggel és butasággal képesek belerondítani a dolgokba.

Jól kigondolt érvrendszerrel csak akkor lehet operálni, ha legalább valamiféle racionális alapja van egy-egy döntésnek. Itt azonban nehéz ilyet találni a jelenlegi jogi körülmények között.

Talán azon gondolkodjon el a szerző, hogy az egymásnak ellentmondó érvrendszerek éppen azért lehetnek, mert maga a bevezetendő rendszer sem következetes, egyszerűen nincs racionális és indokolható oka.

Én azt tartom félelmetesnek, hogy a képen szereplő módosítót az Alkotmányügyi bizottság nevében egy Pázmányon tanító alkotmányjogász nyújtotta be. Hogy volt-e benne némi kétely, esetleg gondolkozott-e azon, hogy hogy fog a tanítványai szemébe nézni, amikor az alkotmányosságról kell beszélni, hogy mit mond az Alkotmány funkciójáról, amikor rendeletbe való technikai szabályokkal szemeteli tele az ország legfontosabb törvényét.

Eddig is láttuk, hogy bénák, aki figyelt, az láthatta, hogy max. odáig volt koherens egy szakpolitika, amíg a szóvirágok mentén kellett róla beszélni.

dr. Balta$ár 2012.10.06. 17:47:44

@Krutzifix: de ő akkor is "válaszol" neked ha sose olvasod... pl nekem is...

6.Lenin 2012.10.06. 17:49:02

@Teremszolga:

"mert maga a bevezetendő rendszer sem következetes, egyszerűen nincs racionális és indokolható oka. "

Amikor 1 régi, soxorosan megbukott rendszer után keresünk 1 bevezetendőt, akkor minden estben az első lépések csak bukdácsolások lehetnek, hiszen, nincsenek előre kidolgozott kész receptek. Honnan is lennének?

A bukott rendszer leváltásának okát nem nehéz racionálisan indokolni.
Megbukott. Ennyi.

A problémák a bevezetendővel vannak/voltak/lesznek, hiszen előre nem láthatóak a világos következmények.
A bukott rendszer képviselőinek magyarázatai meg kissé nevetségesnek is tűnhet, mert akkor miért is buktak meg valójában?

Az, hogy a bukott rendszer képviselői kapaszkodnak, valójában nem nehéz indokolni, racionálisan magyarázni.

Érthető, elvesztették a hatalmat. Szeretnék visszaszerezni.
Szerintem.

dr. Balta$ár 2012.10.06. 17:51:29

@jjulie: mér mit ír? valami fordulat van? őt nem vagyoki hajlandó csak 100 naponta olvasni max... aszékejek színvonal... hitvány buta parasztok ezek...

dr. Balta$ár 2012.10.06. 17:55:33

@Teremszolga: nagy tiszteletem az írásaid iránt, de kicsit kötekednem kell

"felelőtlenséggel és butasággal"

ez így kevés... szándékos hatalom megtartás-megszerzés vezet mindent...

vagyis BŰNSZERVEZET, BŰNÖZŐKKEL

de a minimum megfogalmazás: GERINCTELEN + ALKALMATLAN (=hitvány)

aszekelyek 2012.10.06. 18:13:29

@László56: Önnek is hasonlóan ! Ezt a végtelenül egyszerű dolgot , ebben a szerencsétlen országban csak nagyon kevesen tudják értelmezni , hogy abszolút igazság nincs. Nem csoda , hisz volt egy jó fél évszázad , amíg azt ordították a fülükbe , hogy van. Csakis az , amit az ordítók állítanak. Ma is ezt ordítják bele a fülükbe. Ebben is lassú a változás.

szoja122 2012.10.06. 18:14:38

@inreallife: Egyben egyetértünk, ami szerintem az alapvető problémát okozta és emiatt nyuggerezel. Nem lett volna szabad azt megengedni, hogy valaki egyszerre kapjon teljes nyugdíjat és teljes fizetést. Ezt még a leggazdagabb államok sem engedhetik meg nemhogy mi.

De azért ne hidd, hogy bármit is megoldana, ha drasztikusan csökkentenék a nyugdíjakat. Ezzel nettó szinte semmivel sem növelné a munkavállalók fizetését. Bruttó természetesen igen. De legtöbb nyugdíjashoz tartozik egy vagy több gyerek, akinek ilyen esetben ki kellene a csökkent szülői nyugdíjat pótolni. Tehát lényegileg ott lennénk ahol a part szakad.

Nem ez a megoldás.

Egy igazi megoldás van csak, az unortodox gazdaságpolitika feladása és végre egy normális IGAZI konzervatív-liberális gazdaságpolitika elindítása.

6.Lenin 2012.10.06. 18:17:29

@jjulie:

"lásd kivel van dolgod, adok neked igazgyöngyöt ingyen: igazság sohasem volt, csak egyszer budán kutyavásár "

Ez olyan jellemző, leírnak 1esek ilyesmit, aztán habzó szájjal hörögve kérik számon a legyőzőiktől az igazságot.

Szellemi zokni, hatalmas lábszaggal.

dr. Balta$ár 2012.10.06. 18:17:49

én azt gondolom hogy a 3 DÍSZ fideszgyíkra MEMENTÓul nagy szükség van

lászló56 a komcsiból lett vallásos nemzetire átváltott
aszékejek a rencer kiművelte dísznyugger
lenin6 a most is komcsi vezetőt követő örök kommancs

ez a fides ? és ebből a 3 típusból van kb 300-300 ezer? köménymag?

aszekelyek 2012.10.06. 18:20:08

@jjulie: Látom , nem bírod felfogni , hogy lehet valakinek azon belül is véleménye , ami nem kritika nélküli , ha a kormány törekvéseit támogatja is. Nem divat a balliben , ez tény. Tanulgassad, próbálgassad azért.... kis demokrácia kóstoló.... nem árt meg , ne félj !

Putyilov gyári melós 2012.10.06. 18:20:50

"Az új intézményt ma sem látom a demokrácia és a szabad választás végének"

Háááát Török elvtárs, képzett, tudós "politológus" ritkán esik így pofára, ritkán hagyják így cserbe a kenyéradó gazdái :))))

Kósa elvtárs egyérteműen elárulta, hogy mi regisztráció célja, társadalmi csoportok kizárása, a választásokból, embertömegek megfosztása a választási lehetőségtől. Azóta Salamon elvtárs már rá is tett egy lapáttal, ő legszivesebben a társadalom nagyobbik felét zárná ki.
"Kósa-Karácsony vita a regisztrációról: önalázás"
magyarinfo.blog.hu/2012/10/04/kosa-karacsony_vita_a_regisztraciorol_onalazas

Persze mindezt a "töröki" értelemben vett demokrácia nevében!
Ja, és talán olvasol blogokat, ma már Girószkóp barátoddal egy szinten emlegetnek a legtöbb általam olvasottban.
Remélem jól megfizetik, hogy ugyanakkora bohócpojácát csinálsz magadból, csak ne lepődj meg, ha egyszer ott Aszófőn vasvillával kergetnek meg az általatok lenézett, megvetett, szarba sem vett vidékiek vagy az egyetemen a tanítványaid! :O))))

aszekelyek 2012.10.06. 18:24:25

@bariga: gyűlölet? véleményem van kedves,. ne sarazzál, ha jól esik, akkor sem. az a véleményem, hogy felhasználják őket, megint és ocsmány dolognak tartom rájuk hivatkozni. nem is tudni, hogy kikre hivatkoznak egyébként , mint megírtam. Utálni utálom ezt a szemforgatást... Azt elismerem.

aszekelyek 2012.10.06. 18:29:35

@knausz: :)))

@Krutzifix: éljen a szólásszabadság és véleménynyilvánítás szabadsága !

aszekelyek 2012.10.06. 18:35:21

@jjulie: köszönjük az ország és jövő építő hozzászólásodat ! Ma ismét sokat lendítettél azon, hogy Magyarország stabilan álljon a saját lábán és ne adósságok hegyeitől sanyargatva kelljen léteznie.

Éljen a z ordenáré vén fütty , aki mocskolódáson kívül még nem sokat mutatott de az ígéretes.......

aszekelyek 2012.10.06. 18:42:20

@Putyilov gyári melós: atem még azt sem sikerült felfognod, hogy a barátjának tartja Gíró Szászt, pedig leírta. :) Ide. Csak eltelhetett az a három nap.... és nem emlékszel. neked lehet, hogy fibncsi sértésnek tűnik, hogy együtt emlegetik őket. Azért ne gondold, hogy mindenkinek az! :)

Nagy gáz akkor lenne, sztem , a karácsonnyal emlegetnék együtt:)))

korábban ulrike 2012.10.06. 18:44:38

http://blog.mtakti.hu/blog_cikk/?cikk[cikk][keyvalue]=239

jjulie 2012.10.06. 18:47:24

@aszekelyek:

minél kevesebb orbánia, annál több országépülés

te meg a leépülés

6.Lenin 2012.10.06. 18:56:36

@jjulie:

"minél kevesebb orbánia, annál több országépülés"

Ez világosan látható is, minden tisztánláto zokni számára, 2010-ig

aszekelyek 2012.10.06. 18:58:56

@knausz: aranyom, írhatsz ide angolul is. Akkor bírod a nyelvet , ha azon tudsz már gondolkodni és álmodsz is , angolul... :) majd kijavítjuk a röpdogádat:)

aszekelyek 2012.10.06. 19:19:52

@jjulie: mindig mondtam , hogy szadisták vagynak hatalmon, , 2010 májusig.

@dr. Balta$ár: tisztázzunk valamit. Az sértés ön szerint dr bélsár, hogy a "rencer kiművelte "? :)
Ön a memento felelős vagy a tánctanár ? ?

aszekelyek 2012.10.06. 19:23:51

@jjulie: elgurult a nefelejcsed zsülikém? Folyvást gyalázod lényinemet is , meg aki még nem habzó szájjal zorbánozik itt :)

aszekelyek 2012.10.06. 19:36:17

@szoja122: már régen nyilvános ez. Nekem nem újság , csak nekik. A kétségbe vonása aktuális. Pedig elég sok tanúja is volt az esetnek. Egy olyan helyen , ahol történt , dolog ilyet tenni , regresszív állapotra utal. Akkor szoktak ilyen gyerekkori módszerekhez visszanyúlni a betegek , ha valami trauma éri őket. Talán a hölgy nem veszi észre őt.... :)

De komolyan. általános ötödikig bezárólag szódával megy el a hajhúzás retardált kisfiúknál. A jól fejlődő elkéri a mobilszámot , bejelöli a facebookon a lányt , meghívja fagyizni...

ps. Halló doktor bélsár , szóljon ha tévednék ! :)

Józsa úrnak szüksége lenne egy jó pszichiáterre. Átbeszélni, mitől is van ez.

jjulie 2012.10.06. 19:37:52

@6.Lenin:

kinek akarsz bizonyítani birka, már mindenki ismer......

aszekelyek 2012.10.06. 19:39:28

@szoja122: nem vázolnád fel , hogy az milyen ?

dbeata 2012.10.06. 19:50:31

@László56: "Ezáltal tudták befogatni a proletárjaik pofáját a kommunistáink, Bajnai egy éve alatt. " Mondja ezt egy újkomcsi.
Pofáját, ez igen! Önmagáról is kiállítja ezzel a szegénységi bizonyítványt, Tisztelt László úr!

A levezetett gondolatmenet alkalmasint a másik oldal védőbeszédjében is felhasználható :)

Ne tévedjen, nem az örök igazságot keresi Ángyán, csupán a Fidesz választási ígéreteinek betartását.

6.Lenin 2012.10.06. 19:55:50

@jjulie:

Nekem nem kell bizonyítanom semmit, ti bizonyítjátok a zokniságotokat, naponta.

Hörögtök a demokráciáért, de aki másként gondolkodik, mint ti, az birka, + hasonló.
Te bizonyítod nagy hanggal, hogy még azt sem érted, amit te írsz, hogyan lenne elvárható, azt is megértsd, amit mások írnak.
Tök reménytelen, de azért erőlködsz rendesen.

aszekelyek 2012.10.06. 19:57:39

@szoja122: nem vázolnád fel , hogy az milyen ?

Minta európai országban , két napig kell kupálódni , hogy részt vehess a választáson. Ők is tudják , hogy minden országban vannak , akik alap dolgokkal sincsenek tisztában. Erre varrjál gombot szójácska ! karácsony is. Tudja ő vagy te esetleg ezt cáfolni, hogy olyanok is szavaznak, akiknek fogalmuk nincs róla , miről van szó ?

jjulie 2012.10.06. 20:01:12

@6.Lenin:

én nem "ti" vagyok, mégha erre a stilusra is vagy idomítva birka

saját jogon vagy fideszselejtféreg

6.Lenin 2012.10.06. 20:06:35

@jjulie:

Szeretem ezt a stílust, én 1 önállóan "gondolkodó" polgár vagyok, független, mindentől és mindenkitől, közben ordít belőle a hovatartozása, igaz 1re szűkülő ez a réteg.
Mivel 1 kisebbséget képviselsz, nem sok vizet zavarsz.
Ennyi még belefér 1 valódi(?) demokráciába is.

aszekelyek 2012.10.06. 20:10:34

@inreallife: @Made in Unortodoxia (dbeata): Ami azt illeti , a maszop szemrebbenés nélkül egy emberként állva , amögött a kijelentés mögött , hogy Orbán Viktor fogja be.... nem dicsekedhet jobb stílussal... :) Ez megtörtént. Az ellenzékben lévő orbánt így méltatták. Nagy nyilvánosság előtt . Ez olyan maszoposan demokratikus biztosan. Ez egy szabadabb légkört és stílust megengedő hely... Sólyom közt. elnök úrral kapcsolatban is megengedett magának hasonlót lendvarnyú . Amikor megszólalt egy ügyben. Nincs nagyon mit számon kérni a mi László56-unkon. Az nem megy , hogy csak a jobboldal legyen mindig disztingvált és jó modorú. A baloldal meg onthatja a mocskot zsákkal. édes beám, ez konfliktuózus elvárás. :)

A jelentése , ha úgy írom , hogy a nagyon elszegényített de el nem tántorodott szavazóiknak felháborodását tompítandó , hangoskodástól kedvüket elvevő módszer .. , ugyanazt jelenti.

Gondolom az ennél erősebb állítása nyomtékot adott rosszallásának amiatt , hogy bajnai idején a ma zúgolódók nemigen zúgolódtak.

jjulie 2012.10.06. 20:11:52

@6.Lenin:

nemár birka, a hovatartozást kijelölő fideszféregvizsgát mikor tetted le?

ne feledd a vélasztásra jogosultak harmada vette a fáradságot a fideszikszelésre 2010-ben birka

házi feladat: az 1/2 több e mint az 1/3 a fideszféregszámtan szerint?

aszekelyek 2012.10.06. 20:14:05

@jjulie: mér nem a fideszférgező párthoz tartozol? akkor? A zorbánozóhoz? :) Szende kis vén füttyös... , ki vele? Magánban nyomod? Egyszemélyes ? @Made in Unortodoxia (dbeata): No és Te milyen alapon újkomcsizod egyébként őt ?

6.Lenin 2012.10.06. 20:16:07

@jjulie:

Dunaföldváron mennyinek a mennyije volt az 57%?
Amikor a független mszp-s megyei elnök legyűrte a gaz Fideszt?
Nálad is megindult a nyálképzés, igaz?

jjulie 2012.10.06. 20:17:51

@aszekelyek:

nyugi banya, a szívlapát nem csak a fideszseggszádat gyógyítja, de a fideszféregtelenítést is elvégzi

jjulie 2012.10.06. 20:21:48

@6.Lenin:

nocsak erre is beidomítható vagy birka, kérdésre kérdéssel válaszolni?

hahahaha

használd inkább a hovatartozást kijelölő fideszféregvizsgán szerzett jogosítványod

bariga 2012.10.06. 20:22:05

@aszekelyek: szerintem meg a véleményed ocsmány, de ezzel Neked kell együttélned

bariga 2012.10.06. 20:25:33

@Teremszolga: Ilyen szürreális viszonyok között nagyon sok embernek kellen tükörbe néznie, akik támogatják ezeket borzadályokat. Szívesen olvasnám majd az emlékirataikat. Bár lehet, hogy előbb kipakolnak majd.

bariga 2012.10.06. 20:27:43

@6.Lenin: ez a "hörögtök" ez tök jó. Akkor most van demokrácia, vagy nincs?

6.Lenin 2012.10.06. 20:30:39

@aszekelyek:

Van 1 régi trükk, érdemes rá figyelni.

Simán elindítanak 1 jjulie stílusú írást, aztán, ha hasonló stílusban válaszol a megszólított "na ilyenek vagytok ti" jön a válasz. Ezek már régen kidolgozott/kipróbált módszerek.

Soxor kipróbáltam már itt is, ha hasonló stílusban válaszolsz, rögtön a szemedre vetik.

Pl. @hoplita beleszólt, amikor panelnek szóvá tettem 1 rasszista megjegyzését. Kérdőre vont, hogy nekem az miért rasszista, hiszen a panel által lekicsinylett egyén, a Fideszhez tartozik. Az ok.
Amikor leköcsögöztem minden kőművest, fel volt háborodva.

Ez így működik itt (is).
Már észre sem veszik.

graycivil 2012.10.06. 20:30:43

"Pedagógusnak nem jár konyak!

A kormány plusz terheket rakott a pedagógusokra. Ennek fejében fizetésemelést ígért nekik Hoffmann Rózsa. Voltak létszámbeli leépítések is és Hoffmann azt mondta, az így megspórolt pénzből emelik a többi pedagógus pénzét. De a béremelés kamu volt, hogy ne lázadozzon a pedagógus. "automatizmus volt, hogy megy a kukába".-nyilatkozta valaki az illetékes elvtársaknál. Na ennyit az életpálya- modellről."

magyarinfo.blog.hu/2012/10/06/pedagogusnak_nem_jar_konyak?utm_source=ketrec&utm_medium=link&utm_content=2012_10_06&utm_campaign=index

Ritka tahó beszólás volt ez Girosztól...mondanám, ha ez már nem lenne mindennapos! Ha meglátom az "önelégült szakmaiságtól csöpögő" képét, már feláll a hátamon a szőr! Az biztos, hogy ritka nagy hazudozó...órabérben!

Gyerekek, könyörgöm,...! F.Y!DESZ

graycivil 2012.10.06. 20:36:34

"A Fidesz mint egyház

Aki mindmáig nem tudta elhinni, hogy a Fidesz valójában nem politikai pártként, hanem követőitől feltétlen odaadást követelő vallásként működik, az meggyőződhet erről a "Nemzeti Könyvtár" című könyvsorozathoz kötődő szóhasználatból. A kormány (és az ő képviseletében Kerényi Imre) ezt a sorozatot ugyanis "hívei és leendő hívei számára" ajánlja. "

szekularisfigyelo.blog.hu/2012/10/05/a_fidesz_mint_egyhaz?utm_source=ketrec&utm_medium=link&utm_content=2012_10_06&utm_campaign=index

6.Lenin 2012.10.06. 20:37:10

@bariga:

Azért írtam, hogy én úgy vélem 1esek hörögnek, mert az alpári jelzőt már lefoglaltad.

Van-é demokrácia, hát ez 1 nehéz kérdés. Tisztázni kellene mit értünk alatta.
Gondolom szerinted, nincs, mert minden olyan alpári.
Szerintem, + van, mert akinek nem tetszik az alpári stílus, nyugodtan hörög ellene.

bariga 2012.10.06. 20:53:11

Bocs, csak kérdeztem, mert a nekem a halálhörgés jutott eszembe. De tökéletesen igazad van, amíg szabadon lehet hörögni, addig van.

trifid 2012.10.06. 20:53:11

Mélységesen tisztelt "a székletek"! Hanyas vagy? Mert félszavakból sem értelek.

jjulie 2012.10.06. 20:55:11

@6.Lenin:

nulla vagy

jelentkeztél már a legközelebbi fideszikszrajzoló tanfolyamra?

nulla vagy, tökéletes célpontja a fideszhablatynak

bariga 2012.10.06. 20:56:02

@graycivil: a tahó az hasonló, mint az alpári?

6.Lenin 2012.10.06. 21:02:29

@bariga:

Szerintem elég, ha valaki azt írja, nekem nem tetszik, nem értek vele 1et, nem értem, amit mond stb. Minek cifrázni olyasmivel, ami visszaüt?

dr. Balta$ár 2012.10.06. 21:04:04

én ezzel a szímpatikus fiatalemberrel értek egyet...

www.kormanyozz.hu/wp-content/uploads/2010/03/kover_tuntet.jpg

amugy meg a pedagógus tényleg ne igyon KONYAKot
igyon KECSKEtejet ! az amugy is ingyen van az otthontartottból...

bariga 2012.10.06. 21:05:04

@graycivil: Ígértek, nem teljesítették, tehát hazudtak. De ez előfordult már mással is. Miért ne lehet intelligensen csak annyit mondani, hogy tisztelt pedagógusok, nagyon sajnáljuk, de mi sem nem tudjuk teljesíteni amire már néhány éve várnak. De igyekezni fogunk...

6.Lenin 2012.10.06. 21:09:47

@jjulie:

Áruld már el, te szerencsétlen, miért is kellene bárkinek is hozzád igazodnia?
Miért demokrácia ellenes, ha valakinek más a véleménye?
Ki a toszt érdekel a te tehetetlenséged, 1 olyan világban, ahol állítólag mindenkinek magáért kell felelősséget vállalnia?
Ki a toszt érdekel a nyomorod?

graycivil 2012.10.06. 21:10:21

@bariga: Az alpári csúnyán fejezi ki magát. A tahó maga a megszemélyesített alpáriság...Így jellemezném, hogy a tahó mennyivel rosszabb az alpárinál.

Az biztos, hogy Girosz lett a "polkurva"-jelenség egyik legprominensebb megtestesítője. (Polkurva: Politikai célokból eladja a szakmaiságát).

panelburzsuj 2012.10.06. 21:10:43

@bariga:

Kormányon krákográcia.

Ellenzékben kárográcia.

Ez a magyar politikai rendszer, ami akár még tudománnyá is nőhet, ha eléggé vastag könyveket írnak köréje.

dr. Balta$ár 2012.10.06. 21:12:25

@graycivil: alig várom már hogy TG is lehessen gyalázni mint zsíró100at...

nem érzi mijjen veszéjes vizeken evezget...

hosszu nagy evezés után a vezér farvizén egy darabig könnyebb volt...
de nemsoká a 2/3karúrablóval együtt vízesés következik... zuhannak a méjbe

márta)) 2012.10.06. 21:13:19

Senki sem kétli, hogy a teljesen elavult magyar választási rendszerre ráfért a reform. A Fidesz azonban jó szokásához híven nem reformál, hanem gátlástalanul saját pillanatnyi érdekeinek rendel alá mindent"

www.pecsistop.hu/velemeny/ne-szavazzal-paraszt-hanem-elezd-a-kaszat/1088729/

Vagyis) "Ne szavazzál paraszt, hanem élezd a kaszát!"

Na. Igen. Mert, hát, ugye? Ők" a mennyiségi szavazók.
Ne szavazzanak? menjenek inkább kaszálni? vagy ahová csak akarnak, csak a szavazófülkéket kerüljék el.
S, ez szomorú valóság.

Mondjuk nem íródnának ilyen- és hasonló elemzések, cikkek, ha ez egy jól"kidolgozott változtatási tervezet lenne.
.....................

"Ami azonban ezen a téren történt, az egyelőre maga a teljes káosz."

Bezony.
:(

graycivil 2012.10.06. 21:13:22

@bariga: Tudod, az a nagyobb bűn, ha valaki azzal nyer a másik felette, hogy annak hibáinak kijavítását ígéri, majd maga is ugyanazokat vagy nagyobb hibákat tudatosan elköveti, és ezt a "kiváltságát" még be is akarja betonozni a Tákolmányba.

bariga 2012.10.06. 21:19:49

@panelburzsuj: :-) készül itt valami magyar modell, de egyre jobban kezd hasonlítani egy régire, aminek nem lett jó vége

jjulie 2012.10.06. 21:20:56

@6.Lenin:

nyugi birka, már rég leosztályoztalak, nulla vagy

ami ér belőled valamit az a fideszikszed, orbán hablatyolni fog neked érte, ebben biztos lehetsz

menj aludni orbánhablatyfogyesztó fidesznulla, hogy megérd még a következő fideszikszrajzolást

6.Lenin 2012.10.06. 21:22:40

@graycivil:

Nos, az ilyen megállapításokért érdemes reggel felkelni. Igaz, néha kénytelen az ember késő estig várni.

Elképesztő. Észre sem veszi, mekkora marhaság az ilyesmi.

Mert ugyebár aki a mi oldalunkon csinálja ezt, az teljesen más.
Természetesen.
Mindenki, aki 1etért a kereszténységgel, vagy más vallással, az Isten seggét nyalja, 1 ateista szerint.

6.Lenin 2012.10.06. 21:25:18

@jjulie:

Te már így fox elpatkolni.

6.Lenin 2012.10.06. 21:28:28

@6.Lenin:

Bocsi lemaradt

"Az biztos, hogy Girosz lett@graycivil: a "polkurva"-jelenség egyik legprominensebb megtestesítője. (Polkurva: Politikai célokból eladja a szakmaiságát). "

graycivil 2012.10.06. 21:10:21- re válasz.

jjulie 2012.10.06. 21:29:34

@bariga:

a régivel az volt a baja a felcsuti kádárvakarék legénykének, hogy nem ő volt a kádár, pedig hogy szerette volna

ugye, @6.Lenin: fidesznullásbirka?

6.Lenin 2012.10.06. 21:41:55

@jjulie:

A te életedre ekkora befolyással van, hogy éppen ki az aktuális vezér? Mindig is lúzer voltál, szerinte, a hozzáállásodból ítélve.
Engem ez nem igen zavart, most már annyira sem.

jjulie 2012.10.06. 21:46:12

@6.Lenin:

mi ez az önkielégítés nullásbirka, ha a seggszájú orbánsántakutyatól nem kapsz friss hablatyot, csinálsz magadnak?

büszke lehetsz a fidesznulla lelkedre

6.Lenin 2012.10.06. 21:57:57

@jjulie:

Csinálhatnánk 1 közös vállalkozást.

Pénzért mutogatnálak, a lóvét + elosztanánk. 30% a tiéd.
Tudod ez nagy felelősség lenne a részemről, mert a nagyobb rizikó az enyém.
Bólints, ha beleegyezel.
Dr. bélsárt is bevonhatnánk, ő is van akkora, mint te. Lehet a mutatvány is jobban menne. 2 drb együtt, akár világszám is lehetne.
Elosztanátok a 30%ot. 15-15% is már 1 jó arány lenne, túl lennétek fizetve. szólhatnál neki is, ha te benne vagy.

6.Lenin 2012.10.06. 22:10:52

@6.Lenin:

jjulie

Holnap itt megtalálsz, megbeszélhetjük a biznisz részleteit

www.regisegvasar.hu/aktualis.html

1 kicsi, kb 2x3 méteres lenin kép lesz a sapkámon, arról felismerhetsz.
A jelszó legyen mondjuk, Orbán a sátán kutyája.

Jó éjt!
Mindenkinek.

márta)) 2012.10.06. 22:34:18

Már bocsánat!

De, ha én, némelyek szerint szórakoztató vagyok, mármint a kommentem! Akkor árulják már el nekem, hogy mondjuk amik ma íródtak kommentek, melyek egy része minden eleganciát, és kultúrát mellőz ) minek nevezhetőek?
Ha kérhetem.

jócccakát!

dr. Balta$ár 2012.10.06. 22:42:50

kik miatt tart most itt az ország? na ugye...
kik tanították a mai politikusokat?
tanárok/pedagógusok stb ... na ugye...
jár nekik fizu emelés? vagy konyak? na ugye

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.10.06. 22:46:13

@graycivil: Zsiró100 nem tahó, ő 1 kiművelt emberfő.
Ő 1 barátja TG-nek.
Van 1 szép seggű felesége.
Van 1 hatalmas fizuja.
Lehet irigykedni. :)

Putyilov gyári melós 2012.10.06. 22:50:35

@aszekelyek:

Mama, llátom részeg vagy :o)))
Há, mos már én is siker vagyok, oszt Török elvtárs és Giró férfiszerelméről röhögünk itt :O))))

Putyilov gyári melós 2012.10.06. 22:57:31

Hoplita vazze, megdugtad-é a Baszatlan Pitsát vagy csak itt a neten kúrtok mások előtt? :O)))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))

Putyilov gyári melós 2012.10.06. 23:00:18

@Hepci:
Apád faszát, látom te is a férfiszerelmi háromszög egyik sarka vagy :O)))

A faszért kell nyilvánosan baszni :o))))

RENDŐRT!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Putyilov gyári melós 2012.10.06. 23:09:52

@6.Lenin:
Vén sztálinista köcsög, most épp nincs ráérő időm arra járni.
Addig is ajánlom neked:

Ceausescu tárgyalása és kivégzése 9/1. rész
www.youtube.com/watch?v=4ZI1vPNdHRY

Putyilov gyári melós 2012.10.06. 23:13:45

KÖCSÖG TÖRÖK, AZ ELSŐRENDŰ VÁD NÉPÍRTÁS!

szoja122 2012.10.07. 04:23:49

Mellár Tamás, Chikán Attila, Bod Péter után újabb kommunista közgazdász, Csaba László cáfolja a Fidesz unortodox politikájának egyik alappillérjét:

" Optikai csalódás például az, hogy "a bankok bőre alatt is pénz van". Hitelezés nélkül nem megy, ez a növekedés korlátjává válhat - figyelmeztetett a szakember."

www.napi.hu/magyar_gazdasag/csaba_laszlo_ezt_az_orszagot_jol_felrekezeltek.533334.html

atv.hu/cikk/20121006_csaba_laszlo_ugy_tunik_vege_a_valsagnak_megsem_hiteleznek_a_bankok?source=hirkereso

privatbankar.hu/makro/csaba-laszlo-az-eu-ban-radikalis-atalakulas-elojelei-erzekelhetok-251307

Már csak a századvég az aki a kormány mögött áll teljes mellszélességben?

szoja122 2012.10.07. 04:33:51

@aszekelyek: Igazad van minden országban vannak.

Például a Fideszes birkák akik már 20 éve a Fidesz mögött bégetnek, pedig kezdetben masszívan liberálisok voltak (sic).

Bár nehéz elismernem, hogy ők is emberek nekik is joguk van minden korlátozás nélkül szavazni, mert az ő sorsukat is befolyásolja a választás.

Amúgy egy fideszes oligarcha mondta (találós kérdés: kicsoda?) Mindenkinek jogában áll hülyének lenni. Az ellenkezője nincs az alkotmányban (bocsánat az alaptörvénynek nevezet fércműben), teszem hozzá.

De lehet, ami késik az nem múlik...

hoplita 2012.10.07. 06:06:33

@6.Lenin:
Emlékszel rá, hogy mikor küldtelek el először a zanyádba és miért...????
Mond már el a lelki társadnak, ennek a baszatlan hülyepitsának.....aztán példálózz vén bazáriköcsög...

hoplita 2012.10.07. 06:19:26

@aszekelyek:
Jaj, tokásmalac.....:(
A fityiszed most ad szavazati jogot a diliflepniseknek...olyanoknak, akik azt sem tudják melyik világon élnek, gyámság alatt vannak és a legnagyobb sikerélményük, ha nem szarják össze az udvart, mint a tyúkok.

Na...erre valamit, hülyepitsa?????

hoplita 2012.10.07. 06:24:36

@László56:

Nesze droid, egy kis komcsizni való....
Legalább ne bolsiznátok, bazmeg...:(((

Újbudai találós kérdés: miként lehet valaki MSZP-s polgármester-jelöltből Hoffmann Tamás kabinetfőnök-helyettese?

További részletek: kuruc.info/r/2/102295/#ixzz28aGMVOjp

dbeata 2012.10.07. 06:36:37

@graycivil: Ez emlékeztet arra, amikor a "mesterember" eljön hozzánk, és azzal nyit, hogy az előző szerelő munkáját kezdi szapulni.
Akkor már tudom, hogy ő is ugyanolyan szarul fogja megcsinálni.

dbeata 2012.10.07. 06:43:48

@aszekelyek: Ne kotnyleskedj, inkább foglalkozz a hozzád címzett hsz-ekkel. :)

jjulie 2012.10.07. 07:36:47

@hoplita:

hát ezért rohangáltál félrészeg forradalmárként az ucákon 2006-ban bugris

utcai biodíszlete voltán a felcsuti sántakutyának

graycivil 2012.10.07. 09:23:53

"Kis traktátus a hülyeségről

És hát Rogán Antal… most intézzük el egyszerűen azzal, hogy „hülye”? Hát mégiscsak a parlament legnagyobb frakcióját meg egy központi budapesti kerületet vezet, hülye nem lehet. Az, hogy egy köztéri szoborra, ami a múlt század elejét van hivatva megidézni, ráíratja egy mai bulvárlap nevét…"

magyarnarancs.hu/elso_valtozat/kis-traktatus-a-hulyesegrol-81975

graycivil 2012.10.07. 09:27:45

"Rendkívüli kormányülés: egy nagyon furcsa döntés Orbán Viktortól

Lázár János miniszterelnökségi államtitkár arra a kérdésre, hogy miért kellett ilyen sürgősen megtárgyalni ezt a kérdést, azt válaszolta: nem lehet hónapokon keresztül vitázni erről a témáról, ellenkező esetben félő, hogy felpuhulnak a törvényhozás szándékai."

www.femina.hu/hirhatter/rendkivuli_kormanyulesek_bajnai_gyurcsany_orban

"A törvényhozás szándékai viszont leginkább úgy puhulhatnak fel, ha a képviselőket valamivel - leginkább pénzzel - meggyőzi a játékautomata-lobbi. Az mindenesetre nagyon furcsa lenne, ha tényleg azért kellett a játékautomaták betiltásáról rendkívüli ülésen rendkívüli gyorsasággal dönteni, hogy ne tudják a korrupt képviselőket lefizetni."

F.Y!DESZ

szoja122 2012.10.07. 09:33:18

"Vörösiszap-katasztrófa: két éve bankban fekszik az adományozók pénze"

"Lekötve áll a vörösiszap katasztrófa után két évvel több mint egy milliárd forint a kármentő alap számláján - tudta meg lapunk a pénzt kezelőktől. Az alap kezelői szerint a későbbi adományozás miatt használják ki a banki kamatokat. Egy civil egyesület eközben még mindig újabb kártérítésekért harcol."

Felháborító, hogy miket enged meg magának a Fidesz, még a szerencsétleneken is gazdagodni akar.

hvg.hu/itthon/20121006_karmento_alap_penz_vorosiszap_lekot#utm_source=hirkereso&utm_medium=listing&utm_campaign=hirkereso_2012_10_6

szoja122 2012.10.07. 09:41:10

"Nyerőgépekkel és 400 milliárdos csomaggal sokkolt a kormány"

www.figyelo.hu/cikkek/377172_nyerogepekkel_es_400_milliardos_csomaggal_sokkolt_a_kormany

Ez egy rendkívül kétszínű lépés. Az alkoholnak és a cigarettának nagyságrendekkel több kárt okozó hatása van.
Azokat miért nem tiltják be?

Másrészről az ilyen tiltások erősítik a fekete gazdaságot.
Lásd az alkohol betiltását Amerikában, ami a maffia megerősödését hozta.

jjulie 2012.10.07. 09:45:43

@graycivil:

tök fölösleges a fidesz újabb és újabb részegységét vizsgálni, és megbizonyosodni róla hogy selejt

a fidesz bármely irányú teljes keresztmetszetében homogén selejt

a fidesz egyben maradék nélkül kuka, csupán egy népbutitásban tehetséges szélhámos égvilágon semmitsem érő szemete, egyetlen említésre méltó vívmánya az előre kitervelt bűnszövetségben elkövetett törvényes bűnözés hivatalossá tétele nagy nyilvánosság előtt

menőmano 2012.10.07. 09:52:22

Viszik az autót, lakást, nyugdíjat - mihez nem nyúlhat a végrehajtó?"

"Amihez nem nyúlhatnak"

"Az egyes ruházati cikkek közül 3 felsőruházat, 1 télikabát, 1 felöltő, 3 pár lábbeli van tiltólistán, de a törvény szerint megtarthatjuk még a szükséges ágyneműt (személyenként 1 készlet a hozzávaló 2 huzattal), az adós háztartásához tartozók számának megfelelően szükséges bútort, legfeljebb 3 asztalt és 3 szekrényt vagy azonos célt szolgáló más bútort, személyenként 1 ágyat vagy más fekvőhelyet és 1 széket vagy más ülőbútort, a szükséges fűtő- és világító eszközöket, az adós háztartásához nélkülözhetetlen konyhai és háztartási felszerelések, továbbá 1 hűtőgépet vagy fagyasztószekrényt és 1 mosógépet."

www.napi.hu/magyar_vallalatok/viszik_az_autot_lakast_nyugdijat_mihez_nem_nyulhat_a_veg

Most nem tudom?! Nem tér ki a cikk arra, hogy például, a fehérneműt viszik-e avagy sem.

Totális helyzet ! Hát komolyan............

Mondjuk nem nehéz picike keresetek mellett, egy pillanat alatt mindent elvesziteni.
Szomorú valóság, hogy illlyyyen időket" kell megélni.
Szerintem.

menőmano 2012.10.07. 09:56:47

Elnézést! lemaradt)

Legyünk nyugodtak! A gyógyszert sem vihetik el!!

jjulie 2012.10.07. 09:57:35

@szoja122:

nem a "szerencsétleneken is gazdagodni akar"

a fideszmagyarkodó kereszténykedő törvényes bűnözés bármi árongazdagodni akar, mivel a magyarkodó kereszténykedő sántakutyaság érdeke az ország, a haza, a magyarság érdeke, ergó a fidesz törvényes bűnözés általi gazdagodása jogos, megérdemelt és nagyszerű

a fidesz törvényes bűnözés jelszava: magyarok ide nekem amitek csak van, aztán majd jól megvédelek benneteket az idegenszívüektől, csak ide nekem mindeneteket, vagy elveszem, hogy megvédjem azt az idegenektől

hahahahaha, fidesz törvényes politikai bűnszervezet, hahahaha

vagyis:

fidesz típusú politikai eszközökkel való gazdasági bűnözés jóbűnözés, nem fidesz típusú politikai eszközökkel való gazdasági bűnözés nemjóbűnözés

hahahahahahaha

és

hahaahahahaha

jjulie 2012.10.07. 10:45:14

fideszférgek, hahahahaha

"A fideszt utáló aktív fiatalok fognak regisztrálni.
A dédelgetett nyugdíjasok kevésbé.
A sokat basztatott Vállalkozók fent vannak ügyfélkapun, nekik egy klikkelés, ők fognak.

Ez ilyen repül a nehéz kő jellegű helyzet lesz sokkal inkább mint bármi más."

és

hahahahaha

még szerencse, hogy sok idő van hátra, addíg még ezerszer öntökönszúrják magukat a fideszférgek

menőmano 2012.10.07. 11:37:28

Hát! Ja! Amit eddig tudni lehet, az előzetes regisztrációról, az nem más mint egy átláthatatlan tervezet halmaz. Vagy mi a csuda? Mert én egyelőre nem is értem?! :(

Szomorú valóság, vagy felháboritó egyébként, hogy pontosan azokat az embereket akarják távol tartani a szavazástól? meg analfabétának nevezik- kik - talán - hittek a mindenkori kormányoknak, mondjuk a választási kampányban. Ugye, ugye?
azok" a mennyiségi szavazók?
osztjónapot!
:(

menőmano 2012.10.07. 11:43:59

Jaj! Míg el nem felejtem!

Kedves Török Gábor!

Gratulálok Önnek, sok sikert kívánok. Megbízatása kapcsán az Önre háruló feladatot végezze erőben, egészségben.
Olvastam az ide belinkelt cikket (is). Csak nem volt időm reagálni akkor, de most megtettem.
:)

mókáné 2012.10.07. 12:53:52

@aszekelyek:

Fogadjuk nyitott lélekkel a hozzánk közeledőket és tessen kérem ne zaklatni a közeljövőben Gréczy Zsolt újságírót! Köszönöm.:)

greczy.blog.hu/2012/10/06/szorenyi_brody_alfoldi#comment-form

menőmano 2012.10.07. 13:12:00

Na! Akkor én meg megyek. További jó írogatás Önöknek.

ennnyyyi.

mókáné 2012.10.07. 13:13:11

@aszekelyek:

"Az István, a király az enyém is. Ott voltam a premieren a Királydombon, az 1990-es népstadioni bemutatón, sajtófőnöke lehettem a csíksomlyói, ötszázezres csodának, a színpad mellett én kiálthattam világgá és szólíthattam színpadra egy ki-kihagyó mikrofonba az ünneplés közben a szereplőket, a társulatos feldolgozásban a fiaim szereplők lehettek. " - írja Gréczy Zsolt és az ember lelke ilyenkor elszorul.

És szeretnék neki egy dalt linkelni, de még gondolkodom rajta. Nagyon szeretném, ha meghallgatná és értené.
www.youtube.com/watch?v=pYzQTiVQrR8&feature=related

márta)) 2012.10.07. 13:29:25

Hűha! Na még ilyet!

Sokkal jobban tenné naccccsága! Ha oda" a Gréczy Zsolt blogjára írogatna. Legalább Ő is "egyből" venné az üzenetet.

Arra meg nagyon vigyázzon már, (nagyképűségében) nehogy kizuhanjon abból a fránya karosszékéből.
Nem kell reagálni, mert azt nagyon nem szeretném. köszönöm.

mókáné 2012.10.07. 13:41:43

Mély levegőt vettem és belinkeltem Gréczy Zsoltnak a dalt.

Jut eszembe. Tegnapi helyzetjelentés Paksról!

Vásároltam egy Demokratát. Bencsik András éppen úgy gondolkodik a regisztrációról, mint én, idézem, mert az ő tolla azért erőteljesebben fog, mint az enyém:

"A lumpenproletárok távoltartása a választástól az egész társadalom érdekét szolgálja."

Ha újságot veszek, az még mindig a Demokrata és nem a Heti Válasz. A Demokrata pont azt mondja, amit gondolok és megtalálja hozzá a hangot is.

8-9. oldalon Kubatov Gáborral összetartó közösséget alkotunk. Ő is Fradi drukker. Sőt! A Fradi elnöke és pártigazgató.

Ma Székesfehérváron: Fradi-Vidi meccs. Én ott leszek a Fradi szurkolók között! VIP jegyet egyelőre senki nem küldött. Se Török, se Kubatov.:)

jjulie 2012.10.07. 14:08:38

@knausz:

ez jó

most már csak az a kérdés, hogy te teszed undorítóbbá a orbánrendszer orbánkutúráját vagy az aszékletek fideszbanya

a lenin és a lászló atya gyenge tehetségtelen kezdők hozzátok képest

a bencsik nagyon vicces, amúgy a lumpenprolik rég a jobbikban és orbániában vannak

aszekelyek 2012.10.07. 14:24:40

@Teremszolga: nekem feltűnt , hogy a szövegben Átmeneti megjelölés szerepel. Az előző , ' 89-es alkotmányunknak , mely ideiglenes /átmeneti voltát 23 évig őrizhette , annak súlyos hiányosságaival egyetemben. A be nem tartása sem volt egyáltalán szankcionálva , nagyon fontos dolgokban.
Lehetségesnek tartom , hogy az átmeneti jelző nem egy szemétdarabka mégsem , ebben a szövegben.

A jogrendszer nem statikus intézmény az én legjobb tudomásom szerint. Ha tévednék, kérem feltétlenül közölje , miben.

aszekelyek 2012.10.07. 14:39:39

@jjulie: ezért a zagyvalékért, mert vitattam, kulturáltan, másik kulturemberrel együtt, tiltottak ki a drága jó index megmondóék az egyik blogjukból. körömszakadtáig és valószínűleg a ravatalon is fel fogsz szólalni, hogy az a kétharmad nem is kétharmad volt. értem én, hogy aki akkora zakót, kapott, ami 5 XL-es méretű, az nagyon igyekszik elhitetni másokkal, hogy ő tulajdonképpen éppen csak szűken XXXl-es méretűt visel momentán. Lehet látni hölgyeket, elég szánalmas látvány , pl. bulvári Tüncikénk , akik belepréselik magukat két számmal kisebb holmikba de itt , ott kilóg a lóláb méretű zsír. Ezt adod elő te is vén fütty. Szánalmasan.

A zakó simán 5 XL-es volt. A 2006-os baloldali szavazótábornak nagyon kis része ment el szavazni még egyszer az mszp-re , annál is kevesebb pedig a szadistákra. Ha jól tévedek , 1 millió alatt voltak erősen de felkerekítették. A szdesz meg hoppon maradt , ezért gyorsan csináltak egy szlömöt. LMP -néven. Schiffer kirakatba helyezésével. Milyen érdekes, hogy most meg karácsony nyumul náluk .... biztosan csak véletlen , hogyne. karácsony nevével ugyan el nem adtak volna pártot. Nulla támogatottságuk lett volna.

aszekelyek 2012.10.07. 14:48:53

@6.Lenin: de van kész rendszer. Azt akarnák ráerőszakolni a kormányra... azért sipítoznak, hogy nem azt teszi. Alternatív és rugalmas módon , nem ortodox , bukott xarságot nyomat ő is. @jjulie: beléptél a jobbikba vén fütty ? Lumpen prolikhoz , akik a FIDESZ-re kaffognak és vicsorognak ? Akkor már csak a hatszézszor hülyére vehetők vannak a szocik mögött. Ha volt is olyan, aki lumpen és mégis a léért inkább most a FIDESZ-re szavazott , az rég elszelelt. Na nem nyugatabbra , mert ott dolgozni tudni kell és akarni is. nekik ígérgetnek itt jólétet , már megint a bukotték.

Persze csak lebegtetik de ezt úgysem veszi észre a célközönség.

jjulie 2012.10.07. 14:50:35

@aszekelyek:

te mint lumpenproli aszékletek fideszbanya ezt az újabb fideszférges szövegedet miért nekem címezted

ne feledd neved mostantól: aszékletek fideszbanya

firkálj csak aszékletek fideszbanya, nehogy elfelejtődjön milyen undorító is a felcsuti kádárvakarék szellemi szutyka

jjulie 2012.10.07. 14:53:19

@aszekelyek:

tegnap a lenin végzett itt önkielégítést, most meg te

nem gyárt neked az orbánszíjjártó hablatyot, hát gyártasz magadnak

gyönyörű vagy aszékletek fideszbanya

aszekelyek 2012.10.07. 15:00:01

@graycivil: egyébként jár? Kinek jár és kinek nem? Ki adott nekik eddig? elég sok évig csak elvettek abból a szektorból, azok, akik most erre vonítanak. te is itt, pl. nem emlékszel esetleg, a PDSz veztőjére? :) Nem a ránkszáradt elvtársnőre.., az úrra. A kulturált , finom beszédű úrra. kitől vettek el a szocik minden béren kívüli juttatást? Naaa??? Igen. A közalkalmazottaktól. Erőltesd meg azt a pár agysejtedet , ami a memóriádból még megvan. A pedagógusok cafeteriájára 98%-os adót vetettek ki bajnai féle szoci kormányzat idején. Valamint megszüntették a 13.havit. nagyon rövid idő alatt. Talán ez ma is így van? Ja neeem, merarohadtorbán....???

Egy nagy büdös pacihimbáltat kapott a pedagógus közösség a szociktól. Mit vinnyog az elvtársnő most agresszolgánál , hogy "nem hiszem el..." akkor is láttam, nem vinnyogott, hanem nagyon megértő volt.., szuper belátó ,mikor kizsebelték a közalkalmazottakat % pedagógusokat a szocik.

dr. Balta$ár 2012.10.07. 15:03:11

"Nem tudom kiverni a fejemből a gondolatot, hogy Magyarország se különb hely, mint Azerbajdzsán. Rajongók serege veszi körül mindazokat, akik baltával támadnak jogállamra, közvagyonra, emberségre. Nemzeti Hősök. Esetleg Európai Értelemben Vett Demokraták. Egyre megy. A politikus nem csak a törvény fölött áll, de a közmorál fölött is. Az éljenző tömegek ott állnak mögöttük, éppen úgy, ahogy a Baltás mögött a bakui reptéren virágot lobogtató gyermekek serege." (Puzsér)

aszekelyek 2012.10.07. 15:04:28

@jjulie: ne zavartasd magad , csak nyugodtan légy oly "tahó , alpári " , amilyent nem szégyellsz. Minden ilyennel bizonyítod , hogy halvány lila gőzöd sincs demokráciáról , véleményszabadságról , tiszteletről. Csak bátran. Nekem nem ártasz vele. Magadnak igen. Ahogy gondolod....

aszekelyek 2012.10.07. 15:09:02

@6.Lenin: nekem is nekem rontott, hogy ne nyikhajozzam, akit szoktam. érdemei elismeréséül. :) de ő teleszájjal közönségeskedik. nem, ebbe nem szoktam belesétálni:) Ha megkérdezem, hogy pontosan mi isaz, ami kifogásolt náluk, pl egyikük állítja, hogy Orbán alpári , másikuk , hogy Gíró Szász tahó, arra nem is kapok választ.

Ps. Szerintem észreveszik , meg be is épült nekik a rutin és direkt alkalmazzák a móccert. Gyengébb versenyzőknél bejöhet.:))

aszekelyek 2012.10.07. 15:14:59

@dr. Balta$ár: Puzsér nem néz tévét ? Az európai értelemben vett demokratáknak igen nagy tömegek nem éppen tetszésüket fejezik ki tömegesen , sok országban egyszerre. Akikről éppen azt mondják, hogy visszaélnek a demokráciával. Ahogyan az másik kontinensen is megvan. Mitől is lennének különbek egymásnál a földlakó népek? Minden másképp egyforma. Mérőnek van igaza. Csak nem esik jól ezt vállalni. A pszichológiai és szociológiai , viselkedéskutató tudományok sem tesznek különbséget népek között. Ecce homo van , slussz.

jjulie 2012.10.07. 15:16:04

@aszekelyek:

nem számítasz aszékletek fideszbanya

nulla vagy, mint a lenin, nulla, a kádár kivakart a cselédsorból, most majd visszakerülsz a helyedre aszékletek fideszbanya

aszekelyek 2012.10.07. 15:22:51

@bariga: hörögni is lehet. Az is demokratikus. Hogyne. Csak marhaság és erkölcstelen. Látod kedves, neked is jogod van a véleményedhez. ha szerinted az én véleményem az ocsmány, akkor neked van hozzá jogod, hogy ezt mondd. Ahogy nekem is ahhoz , amit én tartok a nem tudni kikre hivatkozással ágálásról.

Csak eljutunk a demokratikus véleményszabadsághoz. Részemről nem óhajtom eliminálni a más véleményen lévőket de sértegetni sem. Elmarasztalni lekicsinyelni és dehonesztálni sem. Azt lehetne még utánam csinálni:)))

Hálás lennék, ha megvilágítanád nekem, pontosan kikről is van szó, abban, amikor KIZÁRTAKRÓL beszélnek , meg jogfosztottakról. Köszönöm. Sosincs konkrét alany. Nekem ez feltűnt.. . Neked ?

aszekelyek 2012.10.07. 15:26:21

@jjulie: hogyne, emlékszem , csak a piac , a pénzpiac irányítóinak ér bármit is véleményük és akaratuk. A bankcsoportok hitelminősítőié. Néztem tegnap is , tévében , hogy európai államok fiatal tüntetői ez ellen tiltakoznak. Hogy a kormányaik kizárólag nekik akarnak megfelelni.

Úgy néz ki, ez nem csak néhány maroknyi magyarnak csípi a szemét és csavarja az orrát.

aszekelyek 2012.10.07. 15:43:52

@graycivil: kénytelen volt kormánynál szót vinni , mert az atv-n , ha meg akart volna szólalni , a második szónál fojtották bele a szót bánóék ,...

Havasnál is ugyanez megy , ha nem jól beszél az elvtárs.... , reklám azonnal és utána másról beszélnek. @knausz: küldjük ezt akkor braun robikának is , eddig jegybank elnöki tanácsadó , most 1 éve már mszp-tagnak , aki pedig Orbánék FIDESZ színekben legelső , fél egális sem sajtótájékoztatóján volt a tolmács. pesty szerint, ott volt a világsajtóból , aki számít. gréczy is használhatta volna jobban a tehetségét.

De tudod Timikém , ha valaki abból akar élni , hogy valaki politikai mosóporát árulja , akkor azt kell dicsérnie aki fizeti és a konkurenciától az arra vevőt elcsalnia. Szakmailag nem rosz grézykém csak hááát.... ööö , izé... nem mindenki alkalmas arra. Akkor inkább krumplit árulok a piacon , mint ezt csináljam , amit ő. :) Ő bevállalta, lelke rajta.

Trükknek jó ez a Királydombozás csak ott a bibi , hogy Szörényi és a Bródy azután mdf és szdsz -re szakadtak és sok ideig nem is álltak szóba egymással.

Megírták ezt a remekművet de még véletlenül sem értenek ma sem egyet alap kérdésekben.

Amikor művészeket nem műveik, hanem politikai hovatartozásuk miatt ítélnek el , vagy meg , ezért kapok én sikítófrászt. Meg azért , mert '89-ben beleírták az alkotmányunkba , hogy amiatt senkit , semmiféle bántalom nem érhet.

aszekelyek 2012.10.07. 15:51:39

@márta)): az biztos , hogy nem a parasztokat tartják a FIDESZ-ben tudatlanoknak. Nem is azok. ez inkábba magától elájult szürkeállomány és szociészkombájnok dilije. feri pl aszonta a búzaégetőőőőőőő képviselőnek, és most menj vissza büdös parasztjaidhoz. Aki használta az eszét, speciel földműveseket képviselt. Nagyon meg is fenyegette. Nem kapnak semmit , ha nem ír alá olyat , amivel nem ért egyet.

jjulie 2012.10.07. 15:56:31

@aszekelyek:

aszékletek fideszbanya ha itt már felülfűbehugyoztad az össze kommentet, menj át az új posztra ott elolvashatod mekkora fasz az orbán

panelburzsuj 2012.10.07. 15:58:19

@aszekelyek:

Hőőőőő!...

Ú poszt van, flugihugi, át kéne hurcolkodnod...

panelburzsuj 2012.10.07. 16:00:14

@jjulie:

dől belőlünk a humánum

aszekelyek 2012.10.07. 16:25:16

@panelburzsuj: olvastam , írtam is. Most el. Sógornőm szülinapja van. PÁ!

márta)) 2012.10.07. 16:30:52

@aszekelyek:
Mi a probléma? Nekem aztán teljesen mindegy, vagyis, sem időm, sem kedvem nincs ahhoz, hogy újra, és újra elemezgessem azt, amit Ön össze-vissza írogat.
Már ne is haragudjon, de amit Ön "művel" itt nap mint nap. az egy kicsit túlzás.
Részemről a téma lezárva. pont.

graycivil 2012.10.07. 18:33:32

"Orbán: talán a magyar a legnehezebben kormányozható nemzet

„Talán a magyar a legnehezebben kormányozható nemzet. Tízmillió szabadságharcos. Ennek vannak előnyei, de kormányzati oldalról ez nehéz” – jelentette ki Orbán Viktor, aki hivatalában nyilatkozott a szerzőnek."

torokgaborelemez.blog.hu/2012/10/03/473_erosallitas

És mondja ezt a főbarom a tízmillió birkáról...(Ha már háziállatos hasonlatnál maradunk.)

Gyerekek, könyörgöm,...! F.Y!DESZ
süti beállítások módosítása