Facebook oldaldoboz

Olvasottság

A blog indulása óta: 16'157'242 lapletöltés (2020.12.28.)

A legerősebb nap: 188'742 lapletöltés (2010.04.11.)

A lakott sziget

Vélemények

"Igazán elkeserítőnek és érthetetlennek ezt a tudatlanságnak tűnő, vagy annak álcázott, de inkább elszánt képmutatást tartom, amivel magasan képzett értelmiségiek igyekeznek kibújni a felelősség alól." (Mészáros Tamás)

 

"A sértésen túl Török valóban nem ért velem egyet, és mint ilyen persze választ igényelne, ha lennének írásában komolyan vehető szubsztantív érvek." (Halmai Gábor)

 

"Alapvetően érti félre a politikai elemzés tudományát, nagyvonalúan eltekint az eszmék, a politikai gondolatok, a megvalósult tényálladékok jelentőségétől, nem kevesebbtől tehát, mint a politikai cselekvés esszenciájától, így kizárólag formális, technokrata érveléssel legitimálja a kormánypárt ténykedését." (Seres László)

 

"Török Gábor blogpolitológus azon megállapítása, hogy a Fidesz október elején elért a csúcsra, amely után nem sok minden meghódítandó cél marad, a szokásos semmitmondás és elemzői felületesség terméke volt." (Békés Márton)

 

"A hatalom elzárkózása ma már olyannyira nyilvánvaló, hogy a kormány egynémely támogatójának is csípi a szemét, sőt még az Orbán-rezsim „törekvései” iránt feltűnő megértést mutató Török Gábor politológust is felébresztette eddigi magabiztos szunyókálásából." (Zádori Zsolt)

 

"Török, aki az értéksemlegesség jegyében erősen hajlik arra, hogy a politikát döntően hatékonysági szempontból elemezze (ahogy egy kritikusa nem finomkodva megjegyezte: az ő elemzései kb. olyanok, mintha a harmincas évek Németországában azt mondta volna valaki: Hitler ügyesen tematizálja a politikát a zsidókérdés napirendre tűzésével)." (Pető Iván)

 

"A magyar tudásról mint kurrens termékről meg mindent elmond, hogy még Török Gábornak is van diplomája." (Hont András)

 

"Török Gábornak például nagyon jót tett volna, hogyha mélyebben elsüllyed (sic!) mondjuk a magyar alkotmányjogban, és akkor, abban az esetben az elemzései, hogy is mondjam, a felszínességnek kevésbé mutatják a tüneteit." (Hont András)

 

"Ha egy kormánynak az a feladata, hogy megmentse az emberek nyugdíját, akkor nem blogoló politológusok véleményét kell előzetesen kalkulálnia." (Szijjártó Péter)

 

"Török szerint az a politikus viselkedik demokratikusan, aki nem törődik mások véleményével, aki nem akar önkritikusan gondolkodni, és aki képtelen felismerni, hogy zsákutcában van, és végre vissza kellene fordulnia." (Krémer Ferenc)

 

"Egyedül Török Gábor politológus gondolja azt, hogy a Fideszt a jó szándék vezeti, csupán politikai vaksága miatt rohan teljes erejéből a falnak." (Bartus László)

 

"Elolvastam ma Török Gábortól Piroslapig valamennyi blogbejegyzést a készülő új Alkotmányról. Homály, indulat. Mélyéről párolog a bögre. Nagyon." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor megkerüli a problémát." (Lánczi András)

 

"Lárifári." (Gyurcsány Ferenc)

 

"Török Gábor minimum téved." (Mráz Ágoston Sámuel)

 

"Török wasn't looking at the speech from the outside but from the inside. Almost as if he had been the speech writer of Viktor Orbán." (Eva S. Balogh)

 

"A Török Gábor-féle, lazának tekinthető, minden jöhet típusú hozzáállással szemben én a gyakorlatban is jól levezethető, szigorú megközelítésben látom a szélsőségekkel szembeni harc esetleges sikerét" (Somogyi Zoltán)

 

"Török Gábor csak egy a kollaboránsok közül" (Krémer Ferenc)

 

"Naná, hiszen a törökgáborok döntik majd el, hogy a cáfolat hitelt érdemlő volt-e" (Lánczos Vera)

  

"Az ezerkezű sms cézár kiismeréséhez azonban nem elégséges Török Gábor köpönyegébe bújni, és úgy előadni a nyilvánvalót, mintha annak bármilyen tudományos értéke volna." (Puzsér Róbert

 

"Régóta figyelem Török Gábor politológusi tevékenységét, és egyre erősödik bennem a viszolygás." (Andor Mihály)

 

"Nos, ha a seggnyalás és a helyezkedés olimpiai szám lenne, most indíthatnánk egy potenciális dobogóst: Török Gábor politikai szakértõt, korábban szabadúszó értelmiségit, ma már inkább Jobbik közeli tanácsadót." (G. Fodor Gábor)

 

"Énszerintem nem jó, ha egy politikai elemző nem elemez. Ez ugyanis benne van a munkakörében, elvileg. Ami pedig nincs benne, az a sunyi hatalombarát cinizmus, a távolságtartás félreértése, az apolitikus elkenés, az alapvető problémák tudomásul nem vétele, az állandó megfelelési kényszer. Ehhez a teljesítményhez képest még a Nézőpont is elemző műhely." (Seres László)

 

"Török Gábor (...) arról lett híres, hogy az összevissza beszélést az egyrészt, másrészt” fordulatokkal marketingeli értelmesnek tűnő gondolatmenetté." (Vizvári Soma)

 

"Nagyszerű Békemenet volt, vidám, erőt adó, lelkesítő! És nincs annál nagyobb elismerés, mint amikor Török Gábor egy ekkora siker kapcsán a kampány dinamikájáról hohmecol. Ennyi." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor évek óta azt a játékot játssza a nyilvánosságban, hogy a "függetlenobjektív" elemző szerepében a Jobbik szekerét tolja, de nyíltan soha nem merte bevallani, hogy a Simicska-párt tanácsadója és Vona személyes spindoctora."  (Vizvári Soma)

 

"Az utóbbi időben megfigyeltem: számos sajtószerv rendszeresen beszámol róla, hogy Török Gábor – akiről én sose hallottam tavalyig, és aki sokak szerint politikai elemző – éppen mit gondol. Török Gábor elképesztően nagy rajongótáborral (nem olvasótáborral, hiszen ő nem ír) rendelkezik, és – mint ilyen – fölhívja magára a társadalombírálat figyelmét, hiszen az egyik leghatásosabb közszereplő." (Tamás Gáspár Miklós)

 

"Érdekes módon Török Gábort sosem izgatták a külföldön zajló események. Úgy is mondhatnánk, hogy politikai farkasvakságban szenved (...). (Lánczi Tamás)

 

"Török Gábor nem független politikai elemző, hanem jobbikos propagandista." (Kubatov Gábor)

 

"A sokat sejtető semmitmondását könnyű kézzel gyurcsányista agitációra váltó egykori politológus oly kellemetlenül nyalizik, mintha feledtetni akarná azt a zavarba ejtő tényt, hogy „független” elemző létére Csányi Sándor szárnysegédjeként az MLSZ elnökségében foglal helyet, s így személyében a magyarok az Orbán-rendszer futballbirodalmának egyik befolyásos főurát tisztelhetik." (Puzsér Róbert)

 

"Ugyanis Független Szakértőink Legjéről köztudott, hogy nem beszélni angol" (Megadja Gábor)

 

Az 5 legnépszerűbb

  1. 508. Miért nyert (ennyire) a Fidesz? 2014. április 07. 09:18A tegnapi választást a Fidesz a világ minden választási rendszerében megnyerte volna. Nagyon komoly többsége lenne a korábbi magyar rendszerben is, és a tisztán arányos rendszereket leszámítva minden...
  2. 2018/9 Miért nyert (ennyire) a Fidesz? 2. 2018. április 09. 02:03A politikai számítás tehát szinte hibátlanul bevált – írtam négy évvel ezelőtt a Miért nyert (ennyire) a Fidesz? című blogbejegyzésben. Most ennél többet kell állítanom: a Fidesz ugyanis nagyobb...
  3. 2018/8 Választási előrejelzés 2018. április 05. 10:02Az előző bejegyzésben megindokoltam, hogy az áprilisi választás előtt miért nem lehet igazán komolyan vehető előrejelzést készíteni. Ebben az írásban nem ismétlem meg ezeket az érveket, és nem...
  4. 514. A tét 2014. december 04. 02:11Orbán Viktor természetesen nem újfasiszta és nem is diktátor. Az elkötelezett antikommunista, konzervatív és korábban a magyar jobboldallal kifejezetten jó viszonyt ápoló republikánus amerikai...
  5. 510. Mindenki lehet kőműves 2014. szeptember 26. 00:40Régóta nem jelentkeztem elemzéssel. S ez sem igazán az lesz. Van azonban valami, ami foglalkoztat. Semmi eget rengető, de nekem azért fontos. Egy ideje már kerestem hozzá a hangot, a formát. Ez...

Korábbi bejegyzések

Címkék

1904 (1) 1912 (1) 1956 (1) 1989 (2) 1990 (2) 1991 (1) 1994 (6) 1994 1998 (1) 1998 (5) 2002 (2) 2004 (1) 2005 (2) 2006 (2) 2007 (1) 2008 (1) 2009 (1) 2010 (3) 2012 (2) 2014 (2) 2014-es parlamenti választás (1) 2014-es választás (1) 29 lépés (1) 4k! (1) 56 nap (1) 800 (1) adatbázis (2) áder jános (9) adócsökkentés (3) adóemelés (1) adópolitika (1) afganisztán (1) ágh attila (5) ajánlószelvény (1) ajánlószelvények (14) akadémia (1) akarat (1) akció (1) aláírás (1) alakuló ülés (3) alapkérdés (1) alaptörvény (1) albertirsa (1) álesemény (1) alkalmazkodás (1) alkotás (4) alkotmány (22) alkotmánybírók (1) alkotmánybíróság (14) alkotmányellenes (1) alkotmánymódosítás (13) alkotmányozás (13) állam (2) államadósság (1) államcsőd (1) államfő (16) államháztartás (1) állami pénz (1) állami számvevőszék (2) állampárt (1) álláspont (1) alsóörsi gyilkosság (1) általános vita (1) alternatíva (3) Ángyán József (1) antidemokratikus (1) antipolitika (1) antiszemitizmus (1) antitézis (1) anti establishment (3) apátia (1) arányosság (4) arend (1) arend lijphart (1) árfolyam (1) árok kornél (1) árvíz (1) aszófő (1) átértelmezés (1) átláthatóság (1) átmenet (1) augusztus 20 (1) Azerbajdzsán (2) b. nagy lászló (1) baja (1) Bajnai Gordon (2) bajnai gordon (15) balogh andrás (3) Balogh József (1) balog zoltán (1) baloldal (17) baloldali (1) baloldali körzetek (3) baló györgy (2) balsai istván (3) bálványos (1) bánó andrás (1) barroso (3) bauer tamás (2) befolyásolás (1) beiktatás (1) belháború (1) belharc (1) belső konfliktus (1) bencsik andrás (1) Benetton-kampány (1) Beppe Grillo (1) beszéd (4) beszédolvasás tilalma (1) bihari mihály (3) bíróság (2) bizalmatlanság (1) bizalom (2) bizonytalanok (2) bizottságok (2) bkv (5) blog (3) blokád (1) bod péter ákos (1) bogdan góralczyk (1) bohács zsolt (1) bőhm andrás (1) bojkott (1) bokros lajos (10) borkai zsolt (1) borókai gábor (1) boross péter (1) borsod (1) botka lászló (6) botrány (7) bozóki andrás (1) brüsszel (2) budapest (7) budapest7 (1) budapesti olajfa (1) bukás (1) bukási spirál (4) buldózer (1) bulgária (1) bulvár (3) ByeAlex (1) célok (1) centrális erőtér (4) centrális pártrendszer (2) centralizáció (1) centrista (2) centrumpárt (1) cieger andrás (1) cigánybűnözés (1) cigányság (2) cinizmus (1) civil mozgalom (3) corvinus (1) család (1) csalódás (3) csapatkivonás (1) csapda (1) csehország (2) cselekvés (1) csépe béla (1) csermely péter (1) cser palkovics andrás (1) csigó péter (1) csodavárás (1) csomag (1) csúcsminisztériumok (2) csurka istván (2) czuczi mihály (1) daher pierre (1) daniel boorstin (1) dan nimmo (1) dávid ibolya (2) debreczeni józsef (3) demagógia (1) demokrácia (5) demokratikus centrum (1) demokratikus koalíció (2) démonizálás (1) demonstráció (1) demszky gábor (2) dessewffy tibor (1) deutsch tamás (1) devizahitelesek (1) de gaulle (1) dhondt (1) diáktüntetések (1) diktátor (2) diktatúra (4) dinamika (2) diplomácia (2) dk (1) döntés (1) duális erőtér (1) duna tv (1) dúró dóra (1) Duverger (1) economist (1) edelény (1) éden hotel (1) egyéni választókerület (2) egyéni választókerületek (24) egykulcsos adó (5) egypárti kormány (1) együtt (1) együttműködés (3) együtt 2014 (2) egy a tábor egy a zászló (2) elek istván (2) elemzés (4) élet és irodalom (1) elfordulás (1) elhatárolódás (1) elitváltás (1) ellenakarat (1) ellenerő (2) ellenfél (1) ellensúly (2) ellenzék (17) elnökjelölt (1) elnökválasztás (6) előrehozott választás (7) előrejelzés (5) előválasztás (6) előzetes regisztráció (3) elrugaszkodás éve (1) első forduló (1) elszámolás (1) elszámoltatás (2) elv (2) elveszett szavazat (1) elvtelenség (1) ep választás 2009 (3) érdek (9) erkölcs (1) erő (1) erőforrások (1) erőpolitika (3) erőszakosság (1) erőtér (1) erózió (1) értékelés (3) értelmezés (2) érv (1) érvek (2) érvrendszer (1) esélyek (5) esettanulmány (1) eszközök (1) eu (3) európai parlament (1) európai parlamenti választás 2014 (1) európai unió (2) évértékelő (2) évértékelő beszéd (4) facebook (2) falunap (1) fék (1) fékek és ellensúlyok (1) felcsút (2) félelem (1) félelnöki rendszer (2) felelős (3) felelősség (2) felelős döntés (1) felező válság (2) felhatalmazás (3) feliratkozás (1) felkérés (1) fellegi tamás (2) felsőoktatás (2) fiatal politikusok (1) Fidesz (2) fidesz (130) fidesz jobbik viszony (13) fidesz kdnp (1) fidesz mdf koalíció (3) fidesz mszp viszony (1) fkgp (2) foci Eb (1) fodor gábor (2) földesi szabó lászló (1) földtörvény (2) főpolgármester (3) főpolgármester jelölt (1) forgatókönyv (1) forgatókönyvek (5) forint (1) forradalom (4) forró ősz (1) forsense (1) frakcióalakítás (1) frakciófegyelem (1) franka tibor (1) frei tamás (1) fricz tamás (2) friderikusz sándor (1) frizbi (1) függetlenség (1) független jelölt (1) fűrész gábor (1) g. fodor gábor (3) gallai sándor (1) gallup (3) garancia (1) gát (1) gátlástalanság (4) gazdaság (5) gazdasági növekedés (1) gazdasági válság (1) gazdaságpolitika (6) GDP (1) gerbeaud liberalizmus (1) gergényi péter (1) gesztus (1) giró-szász andrás (1) giró szász andrás (9) goldenblog (1) göncz árpád (2) gondolatmankó (4) Goodfriend (1) google pártfigyelő (1) görög válság (1) granasztói györgy (1) gulyás gergely (1) gúr nándor (1) guvernamentalista felfogás (1) gy. németh erzsébet (1) gyarmat (1) gyávaság (1) gyenesei istván (1) gyöngyöspata (2) győzelmi stratégia (1) győztes (1) győzteshez húzás (2) gyűjtőpárt (2) gyurcsány ferenc (49) Gyurcsány Ferenc (1) habonyizmus (1) habony árpád (2) Habony Árpád (1) hack péter (1) hagenbach bischoff (1) hagyó miklós (3) hajdú péter (1) halasi endre (1) halmai gábor (2) harc (1) harmadik köztársaság (3) harrach péter (2) hasznos szavazat (1) haszon (1) haszonmaximalizáció (1) hatalmi harc (2) hatalmi kormányzás (2) hatalmi logika (1) hatalom (6) hatalomgyakorlás (1) hatalomkoncentráció (1) határon túli magyarok (1) hatékonyság (1) hatpárti vita (1) háttér (1) háttérvilág (1) havasiné orbán mária (1) hazaszeretet (1) házelnök (1) házmester (1) hegedűs lorántné (1) helyi politika (1) heti válasz (1) Heti Válasz (1) heves (1) híd (1) hideg polgárháború (2) hírblog (1) hír tv (1) hisztéria (1) hit (1) hitel (4) hitelesség (27) hitelszerződés (1) hiteltelenség (1) hit gyülekezete (1) Hódmezővásárhely (2) hoffmann rózsa (2) horn gyula (4) horn orbán vita (1) horthy miklós (1) horváth aladár (1) Horváth András (1) horváth csaba (3) horvátország (1) house of cards (1) hozzáértés (1) húsvét (3) identitás (2) ideológiai kulturális (1) ideologikus (1) időhúzás (1) időközi választás (3) időzítés (1) igazság (1) igazságszolgáltatás (2) ígéret (2) ígéretek (1) illékonyság (1) illiberális demokrácia (2) illúzió (1) imázs (2) imf (12) információ (2) ingatlanadó (1) inkubátor (1) inkumbencia (1) inkumbens hatás (1) instabilitás (1) internet (1) intézet (1) intézmények (2) ipsos (2) irak (1) irány (1) irracionalitás (1) isaura effektus (1) james carville (1) james combs (1) jász nagykun (1) javaslat (1) jávor benedek (3) Jávor Benedek (1) jegybank (1) jelkép (1) jelölés (1) jelöltállítás (3) jobbik (76) Jobbik (1) jobboldal (10) jobboldali (2) jobboldali kétpártrendszer (1) jogállam (1) jogállamiság (1) jóléti állam (1) jóléti rendszerváltás (1) jövő (3) jövőkép (1) juhász ferenc (1) juhász oszkár (1) káli sándor (1) kampány (11) kampánycsend (1) kampánytéma (1) kampánytsratégia (1) kapituláció (1) karácsony gergely (3) Karácsony Gergely (1) karakter (2) karakter (ön)gyilkosság (1) karantén (2) karizma (2) katasztrófa (1) katolikus egyház (1) katona (1) katonai szerepvállalás (1) katona béla (1) katona kálmán (1) kaufer virág (1) kdnp (10) keller lászló (1) kényszerpálya (1) képviseleti demokrácia (1) képviselő (2) képviselői eskü (1) kerekasztal (1) kerekasztal tárgyalások (1) kerék bárczy szabolcs (2) keretezés (1) kéri lászló (1) kétfarkú kutya párt (1) kétfejű ellenzék (1) kétharmad (26) kétharmados törvények (1) kétkamarás parlament (1) kétpártrendszer (2) kettős állampolgárság (3) kettős beszéd (2) kettős mérce (2) kiábrándulás (1) kiadácsökkentés (1) kiadáscsökkentés (1) kihelyezett kormányülés (1) kína (1) kirekesztés (2) kisebb parlament (1) kísérlet (1) kispártiság (1) kiss péter (1) kiss viktor (1) kis pártok (3) kitartás (1) kitiltás (1) kitiltási botrány (1) kitta gergely (1) kiválás (1) klein ödön (1) koalíció (1) koalíciós vita (1) kóczián péter (1) kognitív disszonancia (1) kóka jános (2) Kolláth György (1) kolontár (1) költségvetés (6) költségvetési tanács (1) kommunikáció (15) kommunikációs (1) kommunikációs hiba (1) kommunikációs paradigma (1) kommunista (1) kompetencia (4) konferencia (1) konfliktus (3) kongresszus (1) konrád györgy (1) konstruktív bizalmatlansági indítvány (1) konszolidáció (4) konszolidált gazdaság (1) kónya péter (1) konzervatív liberális (3) koordinált indulás (2) kordonbontás (1) kormány (2) kormányalakítás (8) kormányfő (2) kormányfő csere (1) kormánypárt (1) kormányprogram (4) kormányszóvivő (1) kormányzás (1) kormányzati teljesítmény (2) kormány ellenzék (1) körmend (1) körösényi andrás (2) korrekció (2) korrupció (8) korzenszky richárd (1) kósa lajos (4) kötcsei beszéd (1) kovács árpád (1) kovács lászló (2) kövér lászló (11) következetesség (2) következmény (2) közbiztonság (1) közgép (2) közhangulat (1) közjog (1) közlekedés (2) közösségi média (1) közös jelöltállítás (1) közös lista (3) közpénz (1) közszolgálati televízió (1) köztársasági elnök (3) közvélemény-kutatás (9) közvélemény kutatás (15) közvélemény kutatások (1) közvetlen elérés (1) kremlinológia (1) krizsó szilvia (1) kronen zeitung (1) kubatov gábor (2) kudarc (3) kukorelly endre (1) külpolitika (1) kultúrharc (1) kultusz (1) kumin ferenc (1) kuncze gábor (4) kurzusépítés (1) küszöb (1) kvázi kétpártrendszer (3) l. simon lászló (1) labdarúgás (2) lak (1) lakner zoltán (1) lakoff (1) lamperth mónika (2) lánczi andrás (3) lánczi tamás (1) lánczos vera (1) láthatósági küszöb (3) látogatás (1) latorcai jános (1) latorczai jános (1) lázár jános (23) legalitás (1) legenda (1) legfelsőbb bíróság (1) legitimáció (2) legitimitás (4) leminősítés (1) lemondás (7) lendvai ildikó (5) lengyelország (3) lengyel lászló (2) lengyel minta (1) lengyel választások (1) lettország (2) levél (1) liberális (3) liberalizmus (1) lijphart (1) lista (1) litvánia (1) lmp (69) lmp jobbik csalodas ketpartrendszer uj jobboldal uj baloldal (1) logika (1) lojalitás (1) loppert dániel (1) lottóötös (1) luther (1) machiavelli (1) mádi lászló (2) mádl ferenc (4) magánnyugdíjpénztár (2) magánnyugdíjpénztárak (5) magyar (1) magyar bálint (1) magyar demokratikus charta (1) magyar liberalizmus (1) magyar narancs (1) magyar nemzet (4) magyar olajfa (3) majális (1) makay zsolt (1) makó (1) mandátum (1) mandiner (1) manipuláció (1) március 15 (2) Márki-Zay Péter (1) második forduló (6) második hely (1) matolcsy györgy (10) max weber (1) McCain (1) mdf (49) mdf szdsz (1) mdnp (2) meciar (1) mécs imre (1) medgyessy péter (4) média (7) median (1) medián (9) médiatörvény (2) media hungary (2) megállapodás (4) megbízás (1) meglepetés (2) megoldás (2) megszorítás (7) megújítás (1) megújulás (2) megyei jogú (1) menekültkérdés (1) mensa hungariqa (1) mérsékelt jobboldal (1) mesterházy attila (34) Mesterházy Attila (3) mesterházy ernő (1) mészáros tamás (1) mezőtúr (1) miép (1) miép jobbik (1) migráció (1) miklós árpád (1) milla (1) minisztercsere (1) miniszterelnök (2) miniszterelnök-jelölt (1) miniszterelnök csere (1) miniszterelnök helyettes (1) miniszterelnök jelölt (8) miniszterelnök jelölti vita (6) minőségi sajtó (1) miskolc (1) mkp (1) MNB (1) modell (1) módszer (1) molnár csaba (2) molnár oszkár (1) morál (1) morvai krisztina (2) moszkva (1) mozgalom (1) mráz ágoston sámuel (1) mszdp (1) mszmp (1) MSZP (1) mszp (104) mszp lmp együttműködés (1) mtv (2) munkáspárt (1) nagykoalíció (1) nagypártiság (2) nagy anna (1) nagy kép (1) nagy lászló (1) nagy tamás (1) NATO (1) NAV (1) navracsics tibor (20) negyedik köztársaság (1) németh miklós (1) német lapok (1) nemzetbiztonság (1) nemzeti bank (1) nemzeti egység (1) nemzeti együttműködés rendszere (2) nemzeti érdek (1) nemzeti konzultáció (1) nemzeti szuverenitás (1) nemzetközi (1) nemzetközi környezet (2) nemzetközi kritika (1) nemzetközi státusz (1) neokonzervatív (1) neoliberális (1) népszabadság (2) népszava (2) népszavazás (7) népszerűség (2) népszuverenitás (1) ner (1) nézőpont (5) nógrádi lászló (1) normativitás (1) novák előd (1) nyakó istván (1) nyerges zsolt (3) nyirő józsef (1) nyugat (1) nyugdíj (3) obersovszky péter (1) objektivitás (1) obstrukció (1) ökológiai tévkövetkeztetés (1) ökopárt (1) oktatáspolitika (1) október 23. (1) olajfa (2) oligarcha (1) ómolnár miklós (1) önállóság (1) önkép (1) önkormányzat (1) önkormányzati választás (16) önkormányzati választási rendszer (1) önkormányzati választás 2010 (2) önkritika (1) opera (1) orbán (1) orbán-nastase megállapodás (1) orbán-putyin megállapodás (1) orbánista (1) orbán kormány (4) Orbán Viktor (9) orbán viktor (114) őrkutya (1) Örményország (2) országértékelő (1) országgyűlés (1) országos lista (7) összeesküvés (1) összeférhetetlenség (1) összefogás (1) összefogás párt (2) őszinte (1) oszkó péter (1) őszödi beszéd (8) ötödik köztáraság (1) ovb (1) ózd (2) paczolay péter (1) paks (1) pálffy istván (1) palotaforradalom (4) pályázat (1) pápa (1) papcsák ferenc (1) paraván (1) parlament (14) parlamenti felhatalmazás (1) parlamenti felszólalás (1) parlamenti választás (2) parlamenti választás 2010 (43) parlamenti választás 2014 (6) parlamenti választás 2018 (9) parlamenti választás 2022 (2) pártfinanszírozás (2) pártharcok (1) pártosodás (1) pártosság (1) pártpolitikus (1) pártrendszer (11) pártrendszer koncentrációja (1) pártrendszer változása (1) pártszakadás (2) pénz (1) pénztárca (1) percepció (3) pesti sándor (1) pető iván (1) pintér sándor (4) plágium (5) pluralizálódó pártrendszer (1) pokol béla (2) pokorni zoltán (6) polgári magyarország (1) polgári platform (1) polgármester (2) politika (4) politikai (1) politikai (1) politikai bozótharc (1) politikai elemzés (11) politikai elemző (9) politikai elit (1) politikai erőtér (1) politikai érzék (1) politikai gondolkodás (1) politikai hasznosság (1) politikai haszonszerzés (1) politikai hiba (2) politikai inga (1) politikai innováció (2) politikai kormányzás (2) politikai korrekció (1) politikai közép (2) politikai logika (5) politikai napirend (1) politikai nyilatkozat (3) politikai stratégia (1) politikai szereplő (1) politikai színpad (1) politikai tér (1) politikai tudás (1) politikai vétó (1) politikai vezetés (1) politikai vita (1) politika elemző (1) politika tér (1) politikus (2) politikusi beszéd (2) politikusok (1) politológus (2) politológus védegylet (1) pólus (1) populizmus (1) pörzse sándor (2) poszt politikus (1) pozíciók (1) pozícionálás (1) pozsgay imre (1) po fi (1) pragmatikus (1) predomináns pártrendszer (1) prezidenciális (1) primary colors (1) probléma (1) problémamegoldás (1) prognózis (1) program (1) pszáf (1) pundit (1) punditokrácia (1) racionális (1) racionális választó (1) racionalitás (3) radikalizálódás (1) radikalizmus (1) radiszoci (1) radnóti sándor (1) recesszió (1) reform (4) regionális eltérések (2) regisztráció (2) régi új törésvonal (1) rekrutáció (1) rendőrség (1) rendszerellenes párt (2) rendszerkritikus (1) rendszerváltás (3) rendszerváltás forgatókönyve (1) republic (1) republikon (3) részvétel (2) réthelyi miklós (1) retkes attila (2) rétvári bence (2) rezsicsökkentés (2) rivális (1) riz levente (1) robert denton (1) robert fico (2) rogán antal (8) románia (2) róna dániel (1) röpirat (1) rudi zoltán (1) Safarov (2) sajóbábony (1) sajtó (1) sajtószabadság (2) salamon lászló (2) sávelhúzás (1) schamschula györgy (1) scheiring gábor (1) Schiffer András (1) schiffer andrás (9) schmidt mária (1) schmitt pál (20) schmuck andor (1) selmeci gabriella (1) selmeczi gabriella (1) semjén zsolt (3) seres lászló (1) siker (5) sikerpropaganda (1) simicska lajos (3) Simicska Lajos (2) skorpió (1) slota (1) söjtör (1) sólyom lászló (11) somogyi zoltán (3) sportújságírás (1) stabilitás (1) stabilizáló apátia (1) stadion (2) state capture (1) steiner pál (1) stílus (1) story (1) strabag (1) stratégia (20) stratégiai szavazás (1) strukturáló dimenzió (1) stumpf andrás (1) stumpf istván (6) süveges gergő (2) szabadelvű konzervatív (1) szabolcs (1) szabó albert (1) szájer józsef (2) szakadás (2) szakértő (1) szakkommentátor (1) szakszervezet (1) szalai annamária (1) szanyi tibor (2) szápár (1) szász károly (1) szavazás (2) szavazások (1) szavazatmegosztás (2) szavazatszerzés (1) századvég (11) szdsz (20) szeged (4) szegedi csanád (2) szegénység (1) székely péter (1) székely zoltán (1) szekeres imre (2) szekértábor politika (1) szelekciós pontok (1) szélsőjobboldal (3) szélsőséges (1) személyre szabott kormányzás (1) személyzeti politika (1) szepessy zsolt (1) szerbia (1) szerencs (1) szerep (1) szerepcsere (1) szerepfelfogás (6) szervezet (2) szijjártó péter (6) szíjjártó péter (1) szili katalin (8) szilvásy györgy (1) szimbolikus (1) szimbolikus politika (1) szimbólum (1) szlavofil (1) szlovákia (2) szlovák magyar viszony (1) szlovák választás (1) szlovénia (1) szociális kérdés (1) szociális népszavazás (1) szociálliberális (1) szolidaritás (2) szombathy pál (1) szonda (5) szonda ipsos (1) szövetségi politika (4) sztálingrád (1) sztereotípia (1) sztereotípiák (1) szubjektív vélemény (1) szűrös mátyás (1) szuverenitás (1) tábor (1) taktika (1) taktikai szavazás (2) támogatás (2) támogatottság (3) tanácsadás (1) tanácsadó (1) tandíj (1) tárcatükör (1) tárgyalás (5) tárgyalástechnika (1) tárki (8) tarlós istván (9) társadalmi szerződés (1) társadalmi támogatás (1) tekintély (1) teljesítmény (2) területi lista (6) területi listák (2) tervezés (2) tét (3) tétényi éva (1) tét nélküli választás (2) tévedés (1) tévéostrom (1) tiszavasvári (2) tisztelet társasága (1) titkos (1) többpártrendszer (1) többség (1) többségi demokrácia (4) Tocsik-ügy (1) tocsik márta (1) tojástánc (1) tőkés lászló (1) tőkés rudolf (1) tölgyessy péter (7) toposz (1) töredékszavazat (2) törésvonal (1) torgyán józsef (2) torgyán kisgazda (1) torkos matild (1) törvényjavaslat (1) torzítás (1) trafik (1) trianon (1) tulajdonos (1) túlélési stratégia (1) túlhatalom (1) tüntetés (4) tusnádfürdő (1) tv2 (1) tv3 (1) ügybirtoklás (3) ügyészség (2) ügynökkérdés (1) újfasiszta (1) ujhelyi istván (1) újraválasztás (1) új alkotmány (1) új baloldali párt (1) új párt (2) új pártok (4) uj péter (1) ülésrend (1) ungár klára (2) uniós csúcs (1) ünnepi beszéd (2) ünnepség (1) USA (2) utódlás (1) utólagos normakontroll (1) utópia (1) vágó gábor (1) vagyonadó (1) vákuum (1) választás (2) választási együttműködés (2) választási eredmények (3) választási esélyek (5) választási hibák (1) választási kampány (1) választási műsor (3) választási rendszer (16) választási részvétel (6) választási törvény (1) választás időpontja (1) választó (3) választói reakció (1) választók (1) valence issue (1) valóság (2) valóságértelmezés (2) valóságérzékelés (1) valóságmagyarázat (2) valóságshow (1) válság (7) válságadó (3) válsághelyzet (1) válságkommunkáció (1) váltás (1) váltógazdálkodás (1) váltópárt (3) változás (4) változtatás (1) valutaalap (3) várakozás (1) várakozások (1) varázstalanítás (1) varga mihály (7) városok (1) varsói gyors (2) vastagh pál (1) veiszer alinda (1) véleménykülönbség (1) Veszprém (1) veszprém (1) vétó (3) vezetés (1) vezető (2) videóblog (1) viktor (1) visszalépések (2) visszatérés (1) vitányi iván (1) vízió (1) vizsgálóbizottság (1) voks10 (1) voks2010 (1) volner jános (1) voluntarizmus tere (1) vona gábor (15) vörösiszap (1) vörösiszap katasztrófa (1) warvasovszky tihamér (1) war room (1) wittner mária (1) xiii. kerület (1) zagyva györgy (1) zanzibár trükk (1) zapadnyik (1) záróra (1) zászlóégetés (1) zsákmányelv (1) zsákutca (1) zsinka lászló (1) Címkefelhő
2012
nov 02
12:58

Másfél évvel a parlamenti választás előtt megszületett a válasz. A Bajnai Gordon által bejelentett formáció, az Együtt 2014 ugyanis nem más, mint egy kísérlet annak a feladványnak a megoldására, amelyet a jelenlegi politikai helyzet fogalmaz meg a baloldali ellenzék számára. Leginkább két dologgal írható le a kiinduló állapot: egyrészt a Fidesz-KDNP domináns pozíciójával a jobboldalon belül, másrészt a kétharmados többséggel rendelkező kormánypártok politikai mérnökösködésével a választási rendszerben. E két tényező együttesen arra kényszeríti az ellenzéket, hogy egyrészt a lehető legszélesebb összefogást hozzák létre már a választás előtt, másrészt azonban úgy tegyék meg mindezt, hogy közben ne csupán összeadják a korábbi támogatottsági adataikat, hanem próbáljanak meg új szavazókat is bevonni táborukba.

hv-bajnaiorban.jpg

Elég világos, hogy a Fidesz-KDNP az eddigi politikai helyzetre szabta a választási rendszert és tervezte meg politikáját. A 2010-es támogatóinak közel felét elvesztő kormánypárt számára ugyanis a győzelem esélyét kínálja, ha fő ellenfele az az MSZP marad, amely a bizonytalan szavazók számára egyelőre nem látszik kívánatos alternatívának, illetve amellyel a baloldali, zöld és liberális új formációk láthatóan nem tudnak vagy akarnak együttműködni. Ebben a politikai erőtérben az előzetes regisztráció alkalmas arra, hogy az erősen el nem kötelezett választókat eltanácsolja a szavazástól, a korábbiaknál is többségibbé tett választási rendszer pedig megoldja, hogy a relatív többséggel rendelkező pártot abszolút többséghez segítse, azaz egyedül is kormányképessé tegye. Ez a konstrukció mindaddig, amíg a kitalálása idején valószínűnek látszó peremfeltételek nem változnak (1. továbbra is a kormánypártnak van a legtöbb szavazója, 2. az ellenzék nem egyesíti az erőit, 3. a bizonytalanok nem indulnak el az ellenzék irányába), garantálhatja 2014-ben a Fidesz-KDNP választási győzelmét.

A politika persze nem egyszereplős játék: a kormánypártok stratégáinak az új választási rendszer kitalálásakor is tudniuk kellett, hogy lépésük ellenlépésekhez vezethet. A politikai intézmények mindig kikényszerítik az alkalmazkodást: a kérdés csak az időpont (milyen hamar?) és a tartalom (mennyire adekvát a válasz?).  Nekem úgy tűnik, hogy Bajnai Gordon bejelentése egy nagyon nehéz helyzetben az elképzelhető reakciók közül kifejezetten a jobbak közé tartozik. A forgatókönyv – papíron – elég egyszerű: a megszülető új formáció előbb egyesíti a Fidesztől balra álló civil világot, közben olyan szavazókat is megszólítva, akik – bár a kormányban csalódtak – eddig nem tudtak maguknak új pártot találni, majd végül – határozottan nem elsietve - maga mögé állítja a baloldali ellenzék pártjait is. Így jöhet létre 2014-re egy olyan ellenzéki formáció, amely már eséllyel veheti fel a versenyt a Fidesz-KDNP-vel, sőt, ha képes arra, hogy relatív többséget szerezzen, a kormánypártra szabott választási rendszer előnyei már őt erősíthetik: azaz akár arra sem esélytelen, hogy kétharmados többséget szerezzen, és felülírja a mostani alkotmányos-intézményi változásokat.

A papír mindent elbír a tervezéskor, a megvalósítás azonban biztosan nem lesz egyszerű. Az út buktatókkal terhelt: kérdéses, hogy 1. Bajnai Gordon személye alkalmas lehet-e egyrészt új szavazók megnyerésére, másrészt az ellenzéki pártok egyesítésére, 2. az MSZP és az LMP vezetői az egyéni céljaikat háttérbe szorítják-e a közös siker érdekében, 3. sikerül-e megtalálniuk azt az együttműködési formát, amely egyesíti az erőket, de nem teszi lehetetlenné, hogy az új parlamentben külön frakcióban folytassák a munkájukat az egyes politikai erők. S akkor még nem beszéltünk az esetleges választási győzelem utáni együtt kormányzás problémáiról – bár azt hiszem, hogy erről egy darabig érdemben nem is fogunk. A következő hónapok – minden programokra, közpolitikai elképzelésekre és egyebekre vonatkozó kijelentés ellenére – valójában egyetlen témáról szólnak majd: a politikai hatalom megtartásáról vagy megszerzéséről. Az Együtt 2014 is erre, a hatalmi kérdésre válaszol, ezért is nevezhető hatalmi válasznak.

(Heti Válasz, 2012. november 1.)

A bejegyzés trackback címe:

https://torokgaborelemez.blog.hu/api/trackback/id/tr394885375

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A Bajnai-Blöff: nincs választás, egy-út-2014 2012.11.06. 12:52:31

Az ember mindenféléket hall mindenféle spirálokról, ilyenkor mindig el is képzelünk egy rendszert, ami ciklikusan, mondjuk évről évre, vagy 4 évről 4 évre egyre rosszabb állapotba kerül, egyre rosszabb választási lehetőségeket kínál. Amikor azonban a v...

Trackback: Elkúrtad Te is Viktor! 2012.11.03. 08:16:11

Orbán Viktor másodszor kapott hatalmas bizalmat és lehetőséget a magyar választóktól. Másodszoraa is visszaélt ezen lehetőséggel és csak a hatalom érdekli és nem a választók érdekei. Erkölcstelen, jellemtelen ember. Gyurcsány Fere...

Trackback: Hatalmi válasz 2012.11.02. 15:54:01

A kormánypártok stratégáinak az új választási rendszer kitalálásakor is tudniuk kellett, hogy lépésük ellenlépésekhez vezethet.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Stefánia kisasszony ✠ peenemündei tündérke ✠ · http://stefania.blog.hu/ 2012.11.02. 13:13:11

A Fidesz játszi könnyedséggel fogja megnyerni a 2014-es választást, s nem azért, mert állítólag magára szabta a választási törvényt és a választókerületeket, hanem egyszerűen azért, mert minden hibája és hiányossága ellenére a Fidesz-KDNP az egyetlen kormányképes erő ma Magyarországon.

A "demokratikus ellenzéket" alkotó pártok rövid jellemzése:"

MSZP: posztkommunista proli párt
Jobbik: nyilas proli párt
LMP: liberális hippi párt

Ha tiszta fejjel és kíméletlen éleslátással ítéljük meg a jelenlegi pártkínálatot, akkor természetesen arra a következtetésre jutunk, hogy Fidesz-KDNP az egyetlen komolyan vehető politikai erő ma Magyarországon.

hannawald 2012.11.02. 13:20:54

a 2. kérdéshez: ki kockáztatná azt, hogy elviszi a balhét, ha nem sikerül a kormány váltás?

Link Elek 2012.11.02. 13:24:56

Ha netan igy lenne, akkor a fidesz akar napokkal a valasztas elott is at fogja irni a valasztasi szabalyokat, ha kell akar alkotmanyt is modosit.
Nem tunnek olyannak, mint akik hajlandoak lennenek lemondani errol a habzsi-dőzsiről es biztos, hogy semmi sem tartja vissza oket attol, hogy visszaeljenek a 2/3-ukkal.

Link Elek 2012.11.02. 13:27:16

@Stefánia kisasszony ✠ peenemündei tündérke ✠:
csak azok szamara, akik reszesdest kapnak simicskatol, a tobbiek szamara a veletlen valasztas is jobb

András10 2012.11.02. 13:28:33

Stefánia kisasszony : ön úgy hülye, ahogy van. Jó, ha tudja, hogy a Jobbik hívei az összes párt hívei közül a legiskolázottabbak. Csak az ilyen tájékozatlan fideszbirkák állítják az ellenkezőjét.

www.urbanlegends.hu/2012/06/tevhitek-a-jobbik-szavazotaborarol

www.hir24.hu/political-radical/2012/04/25/tevhitek-a-jobbikrol-(3.-resz)-az-iskolazatlansag-feltetelezese/

Hogy a Zsidesz mennyire komolyan vehető, azt jól mutatja a tiszavasvári választás eredménye : a kilóra megvett és odaszállított cigányokkal sem tudta megakadályozni a Fidesz a Jobbik toronymagas győzelmét. Bízom benne, hasonlóan alakulnak majd az országgyűlési választások is 2014-ben.

fepe 2012.11.02. 13:28:47

@Stefánia kisasszony ✠ peenemündei tündérke ✠: Tegyük fel így van, de azért vezette már ezt az országot olyan vicc párt is, aki szerint jó ötlet az, hogy ha 10-es IQ-val nem bukik meg a gyerek, hanem inkább analfabétaként elmehet 5.-ig. Akkor is ha tényleg nem tud olvasni és/vagy 10-ig elszámolni.

Sőt ugyebár olyan ember is volt itt miniszterelnök, aki a szovjetek oldalán harcolt 56-ben.

Szóval ezeket is megszavazták már az emberek. Ez alapján meg lényegében ebben az országban bárki esélyes lehet...

Kandeláber 2012.11.02. 13:38:07

Számomra az utóbbi idők legszórakoztatóbb TV műsorai az ATV-s Egyenes Beszéd, illetve a Tét. Nagyon jókat szórakozok azon, ahogy a Bajnai-kortesek, Kálmán Olga és Bánó igyekeznek ezt az új népfrontot ellentmondást nem tűrően lenyomni a meghívott riportalanyok, illetve vitapartnerek torkán, méghozzá feltétel nélkül.
Ha akad olyan, aki ellentmond ennek, netán kritikus hangot merészel megütni a népfront-olajfával kapcsolatban, Olgi máris húzza a száját, Bánó pedig ráncolja a szemöldökét.
Magyarán egy akolba kívánják terelni a birkát és az ökröt, illetve egy zászló alá a zöldet és a vöröset, valamint a sárgás -kéket.

graycivil 2012.11.02. 13:46:53

Jé, látom Stefinek iderendelték szolgálatra a blogra.

Már igen hosszú a FYDESZ-ajnározó "irodalmi munkássága" mint kommentelő. És nemrég már mint "önálló haderő" is bevetették, mint blogírót. Bejegyzéseinek valóságtól elrugaszkodottságára a leggyakoribb komment: "Ugye, ez csak egy vicc?" :-)

graycivil 2012.11.02. 13:49:13

@Kandeláber: "Magyarán egy akolba kívánják terelni a birkát és az ökröt,..."

Igazad van, de az sajnos a "disznók" ellen szükséges. :-)

mókáné 2012.11.02. 13:50:54

Sok itt a kérdés és sok itt a "ha". De ilyen szép dolgozatokat, mint amiket Török Gábor ír a Heti Válasznak, még nem olvastam!:)

Nem tudom, muszáj-e belerágni az olvasóknak a szájába a mondandót, vagy mivel nem mindenki olvassa a blogot, foglalkozik intenzíven a politikával, nem érti az összefüggéseket (de tudom: muszáj, mert nem értik).

Egyébiránt a dolgozat 5- ös érdemjegyű. Benne van miért érdemes regisztrálni, benne van a pártok egymáshoz való viszonya és benne van, hogy miről szól a jövő politikája.

Egységes, szép munka. Én azt mondom: általános iskolai szint, de: el kell kezdeni valahol, nem lehet egyszerre középiskolás fokon taní-tani.

Geo_ 2012.11.02. 13:53:59

@Kandeláber: a hozzászólásodból az látszik, hogy TG-nak igaza lenne. Ez az egész messze nem hatalmi kérdés - elég megnézni, hogy azok közt,, akik le akarják váltani Orbánt, ezt miért is akarják. S ebben pedig igencsak széles egyetértés is található, olyan, amit TG is bizonyára fel tud vállalni.

graycivil 2012.11.02. 13:55:49

"Tranzakciós illeték: Jé, mégis az emberek fizetik meg

Ügyfeleikre hárítják a bankok a januártól fizetendő tranzakciós illetéket - írta a Népszabadság pénteken a pénzintézetek által közzétett kondíciós listák alapján. A lap összeállításában szereplő lakossági bankoknál emelkedik januártól az átutalási megbízások, a készpénzfelvétel díja."

privatbankar.hu/ado/tranzakcios-illetek-je-megis-az-emberek-fizetik-meg-252088

F.Y!DESZ

ssi 2012.11.02. 13:58:28

ellenhatalom nélkül nincs új hatalom és egyben eszköz/felhatalmazás a változtatásra, a meghirdetettre:
- kormány leváltása
- jelenlegi rezsim lebontása
- új, társadalmi, közös minimumban megegyezés és ennek mentén új építkezés

elképzeltem pl. 2014-ben önálló erők:
- Fidesz-KDNP
- Jobbik
- MSZP
- Együtt 2014 ... hogy ebben kik lennének? már most az elején a közös társadalmi minimumot fontosabbnak vélem, mint a mai kormány-ellenességet - pl. az LMP, DK tekintetében is .. és hogy pl. Juhász és Kónya se beszéljen kifele másfelé

pl. ha a Fidesz kapná a legtöbb voksot, de csak a Jobbikkal lenne 51%-a, meglépnék-e - főleg, ha az MSZP+Együtt 2014-nek több lenne 51%-nál?

s ha a legutolsó pillanatban is módosítják a választási tv-t, a kapkodás, egy adott pillanat érdeke majd jól sül-e el, s az ellenzék stabilabb lesz-e akkora vagy lesz-e tartaléka?

Stefánia kisasszony ✠ peenemündei tündérke ✠ · http://stefania.blog.hu/ 2012.11.02. 13:58:45

@András10:

"Hogy a Zsidesz mennyire komolyan vehető, azt jól mutatja a tiszavasvári választás eredménye"

Szánalmas kis kurucinfós álomvilágban élsz, drága barátom. A Fidesz továbbra is magabiztosan vezeti a közvélemény-kutatásokat. Ez azt jelenti, hogy a Fidesz-KDNP 64 hónapja a legnépszerűbb politikai erő Magyarországon. Orbán több embert vitt idén az utcára, mint az ellenzék, és a legfontosabb időközi választásokat (Hódmezővásárhely, Budapest II. kerület, Baja, Dabas, Szentendre) a Fidesz megdöbbentő fölénnyel és határozottsággal besöpörte.

Az időközi választásokon elért fölényes győzelmek egyértelműen bebizonyították, hogy az emberek már nem hagyják magukat félrevezetni, a különféle populista irányzatok már nem érintik meg őket és leperegnek róluk, a gátlástalan ígérgetés és az infantilis civakodás csak sajnálatot vált ki belőlük. Az emberek tárgyilagosságra, pragmatikus reformokra, romantikusan dagályos szónoklatok helyett pedig egyszerű cselekvésre vágynak. Ezért nyer mindenhol a Fidesz, és ezért lesz Orbán Viktor 2020-ig miniszterelnök!

A magyar választók végre megkomolyodtak!

mókáné 2012.11.02. 14:03:17

@Stefánia kisasszony ✠ peenemündei tündérke ✠:

"Ez azt jelenti, hogy a Fidesz-KDNP 64 hónapja a legnépszerűbb politikai erő Magyarországon."

Egy pillanatra megállnék itt és volna egy kérdésem:
- 64 hónapja és hány napja pontosan, hogy a Fidesz ennyire szépen produkál?

Ezt illene azért pontosabban tudni annak, aki érdeklődik a politika iránt. Szerintem.

András10 2012.11.02. 14:09:36

Stefánia kisasszony : Nem érdekelnek a hazug közvéleménykutatások és nem tegeződtünk össze és nem vagyok szerencsére a barátja sem! Ez az egyik. Az erőhatalommal és demagógiával elcsalt időközi választások pedig úgyszintén édeskevéssé érdekelnek, különösen a hódmezővásárhelyi nem, ahogy a Zsidesz elidította a Jobbik ellen a kilóra megvásárolt Magyarok Szövetsége jelöltjét. Ez elvitt kb. 8-10 %-ot a Jobbiktól. Egyébként azt tartom szerencsésnek, hogy önt is éppen úgy sújtják a hazug és becstelen Fidesz-qrmány megszorításai, mint engem, illetve a lakosság döntő többségét. Egyetlen választási ígéretet soroljon fel, amit a hazug pártja betartott 2010 óta. Két hét alatt rend, egymillió új munkahely, adócsökkentés, korrupció felszámolása, gazdasági növekedés, gazdasági szabadságharc, bla, bla, bla.

efhábé 2012.11.02. 14:14:29

@Stefánia kisasszony ✠ peenemündei tündérke ✠:

Megkomolyodtak :) Hogyne, aztán majd újra elhülyülnek, aztán újra komolyodnak, hülyülnek, komolyodnak, ilyen ez a demokrácia :)

efhábé 2012.11.02. 14:16:46

@András10: Se humorérzék, se értelem, se helyismeret (neten magázódni?), nem tanult jobbikos maga véletlenül?

mókáné 2012.11.02. 14:18:49

@efhábé:

"aztán majd újra elhülyülnek, aztán újra komolyodnak, hülyülnek, komolyodnak, ilyen ez a demokrácia :)"

Van minekünk erre még lehetőségünk? Van nekünk sanszunk?

Kandeláber 2012.11.02. 14:24:47

@Geo_: Ha nem vetted volna észre, ebben a definiálatlan összefogás-masszában máris megindult a tülekedés az egyelőre még más birtokában lévő húsosfazék melletti előnyösebb helyek megszerzéséért.
Leginkább Kuncze bejelentkezése, és a parkolópályára állítása fölötti vicsorgása a taszító ( "eltévesztette a házszámot, aki azt hiszi, hogy kérvényt fogok benyújtani"), de nyilván a többi dögevő is nehezen emészti meg, hogy az, aki egy követ fújt velük annak idején, most úgy tagadja meg őket, mint Péter Jézus Krisztust a kakaskukorékolás idején.

András10 2012.11.02. 14:31:46

Megígérem, ha észre lesz szükségem, önt fogom keresni legelőször.

Robinzon Kurzor 2012.11.02. 14:40:10

"a kétharmados többséggel rendelkező kormánypártok politikai mérnökösködésével a választási rendszerben"

A szó, ami keresel: buherálás.
Ami a választási rendszerrel most történik, az nem "mérnökösködés", hanem minden elemében igazi, autentikus ungárise sufnituning.

Kandeláber 2012.11.02. 14:41:30

Szerintem egyébként Bajnai tanácsadói (nem ő) már régen rájöttek arra, hogy:
1. A bizonytalan szavazók nagyobbik részét úgy lehet megnyerni, ha megtagadja a múltat ("elmúlt 22év", benne természetesen a Gyurcsány, illetve a saját miniszterelnökségének időszaka).
2. Az úgynevezett "baloldali" (értsd: MSZP-s), illetve "liberális" szavazók közül viszonylag sok MSZP-s és valamennyi "liberális" megnyerhető akkor is, ha levegőnek nézik Mesterházyt, Gyurcsányt, illetve Kunczét - utóbbi ugyan csak a nevét adta az újabb kertitörpe-egyesülethez, de talán néhány tízezren még rámozdulnának.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.11.02. 15:22:10

@Kandeláber: hát, az tényleg eltéveszti a házszámot, aki ennek a dörmögő. alpári f*szkalapnak kérvényt nyújt be. :)

Ha Kuncze megjelenik B. Gordon mögött, az önmagában mínusz 5%. Pont ezt a buta segget és a mögötte álló gusztustalan belvárosi brancsot szavazták ki a zemberek, s nem valószínű, hogy a vidéki-tahó-erőszakos fülkeforradalmárok totális alkalmatlanságának kiderülésekor pont őket vágynák vissza.

Velence19 2012.11.02. 15:34:40

@Stefánia kisasszony ✠ peenemündei tündérke ✠: "...Orbán több embert vitt idén az utcára, mint az ellenzék...". Anno Csurka 200.000 embert vitt ki a Hősök terére Horn idején és mire ment vele?

ubul2000 2012.11.02. 15:47:21

Bajnaiék színrelépése nem más, az elmúlt jónéhány évtized nemzetromboló politikájának restaurációs kísérlete, mely ismételten hatalmi pozicíóba kívánja emelni politikai és köztörvényes bűnözők seregét - nem csekély tengerentúli és közel-keleti támogatással, mely támogatók tovább várják (elvárják) az ország mérték nélküli kiárúsítását.

Isten óvja Magyarországot ezektől a szemetektől!

papi66 2012.11.02. 16:15:06

Enyhén szólva nem vagyok egy Horn Gábor rajongó, de meglepően egyszerűen, és logikusan beszélt az ATV Egyenes beszéd-ben az ellenzéki összefogás anomáliáiról. Ha nem is lehet egyetérteni politikai nézeteivel, szerintem jól fogta fel a mai és az elkövetkezendő helyzetet. Lehet, hogy jót tesz neki az, hogy nem akar további politikai szerepet vállalni (legalább is ezt mondta)

Geo_ 2012.11.02. 16:28:41

@Kandeláber: valamivel (ismétlem) valamivel tán jobb véleménnyel vagyok a politikusokról, legalábbis ebből a szempontból - de ez most lényegtelen is. Csak TG elemzései számomra nagyon leíróak - technológiai, technikai jellegűek. S pontosan az ő megközelítése miatt alakul ki az ilyesfajta értékelés, hogy most éppen ki van a húsosfazék közelében - pedig azért másról is szól ez az egész. Pl. hogy ezt végre ubul2000-nek és Stefikének is meg kellene értenie, hogy nem elég a másik fél pocskondiázása, valami eredményt illenék felmutatni.
A konkrét hozzászólásodra: tény, Kuncze és Gyurcsány is ütemet tévesztettek - hiszen épp azért kell valamiféle új erőt felmutatni, mert különben csak az MSZP maradna a legkisebb rossz elve alapján - ami távlatilag sem jelentene megoldást a kettéosztottság ellen.

stargate 2012.11.02. 16:39:29

Hol találhatnék leírást, az új választási rendszerről, (nem idézett paragrafusokban, hanem akár elemzők által leírtakból) melyből látható, hogyan értelmezhető, hogy :"ha képes arra, hogy relatív többséget szerezzen, a kormánypártra szabott választási rendszer előnyei már őt erősíthetik: azaz akár arra sem esélytelen, hogy kétharmados többséget szerezzen" vagyis ez hogy működik? Mekkora többség kell? Mennyivel kell "nyerni"?

Kandeláber 2012.11.02. 16:43:26

@Geo_: Most már három osztatú politikai színtérről beszélnek egyesek. Bajnainak valamelyik tanácsadója annyira a fejébe verte a "közepet", hogy ha kell, ha nem ezt emlegeti.

jjulie 2012.11.02. 16:59:08

@ubul2000:

ehhez melyik szálasi beszédben találtál gondolatmankókat, balga nemzetiféreg?

Guillaume sous guillotine 2012.11.02. 16:59:11

@manyike: az egyfordulós rendszernek épp az a lényege hogy relatív többséggel lehet egyéni mandátumot nyerni. így a keleti leszakadott részeken a Jobbik elviszi a protest-szavazatok felét. a nyugati fejlettebb megyékben meg simán nyer a Fidesz. Pesten persze visszajön az MSZP de pest hosszú idő óta vörös.

ubul2000 2012.11.02. 17:10:18

@jjulie: libajnaiék még nem is éltek szálasiék idején, ők rákosi, gerő, apró, és utódai emlőin nevelkedtek, te kis oktondi pondró...

ubul2000 2012.11.02. 17:12:52

@Jari Litmanen:
"de pest hosszú idő óta vörös."

inkább kék, meg vörösre festve álcázott kék

jjulie 2012.11.02. 17:14:58

@ubul2000:

jellemző nemzetiféreg primitivség

neked a gondolatmankért elmenni is gondolatmankó kell

inreallife 2012.11.02. 17:21:31

@stargate: nem nagy kunszt. a listás szavazás szinte mindegy, annak arányában osztják alistás helyeket. tehát a 30% és a 40% között csak pár mandátum különbség van. a lényeges az egyéni körzetek. 110 van belőle. ebből kell a sima többséghez olyan 65-70 körülit összeszedni és 95 körülit a a 2/3-adhoz. ez egy 30-35%-os listás eredményhez viszonyítva elég a 2/3-hoz, és a többséghez is. igazából akinek megvan a 70 egyéni hely, annak szinte minimális plusz mandátum kell a 2/3-adhoz....

tehát innentől csak az egyéni körzet számít. arra pedig jó lehet a regisztrációból származó adatok. mindenesetre a többséget neház lesz megszerezni, ha az megvan, akkor a 2/3-ad is könnyen meglehet....

jjulie 2012.11.02. 17:23:02

@ubul2000:

pest az egyetlen város magyarországon pajtás, ahol a csinosak leszarták mindigis az olyen nemzetieskedő csököttagyú bugrisok farkát mint te, aki pusztán a kiamagyarabb versenyból akar hasznot húzni, merthogy eladható tehetsége nincs, amúgy meg pató pál a példaképe

nem csodálom, hogy rühelled,és próbanyilas pingvinként próbálkozol kompenzálni

tölgyes 2012.11.02. 17:41:20

Kedves Török Gábor!
A megközelítése és megfogalmazása számomra még a legelfogadhatóbbnak tűnik, még akkor is ha nem mond semmi lényegesen újat: a politika (ez a mostani se kivétel) a hatalom megszerzéséről, megtartásáról és gyakorlásáról szól. (Biztosan le lehet ezt írni vajákosabban is, de mégis.:)) Nem mond tehát újat, de legalább kimondja a lényeget: a történet a hatalomról szól. Bajnai nem azért jött, hogy felszabadítsa a baloldali tömegeket, nem azért jött, hogy kedvezzen a ballib klientúrának, felvirágoztassa az országot, hanem azért jött, hogy megszerezze a hatalmat... Ennek érdekében ha kell úgy beszél, hogy az még a "centrális":)TG-nek is tessék, de elnyerje a ballib értelmiség tetszését és a baloldali tömegek sőt a lemorzsolódó jobboldal támogatóit is.

Aztán hallgatom a Klub Rádió reggeli adását, a nagy Bajnai beszéd másnapján és mit hallok?? Dési János arról beszélget, elmélkedik Závada Jadviga párnája Pállal, hogy ha győznek, akkor milyen fokú ás mértékű tisztohgatásba kell kezdeniük.. Vajon hol kell meghúzbi a határt? Szabad-e kegyelmet adni a csak szimplán igazodóknak, vagy ott is példát kell statuálni...? Dési kérdései a korlátlan számonkérést sugallják, Závada egy kicsit óvatosabb. Kicsit, de nem nagyon. Érthető az elmélkedés mert a rezsimváltás mindezt felveti, sőt jelenti. Nem lehet megállni az alkotmány és a demokrácia visszaállításánál, aki jobbosnak mondható azt a hatalmi logika szerint el kell takarítani.:) Závada taktikai okok miatt engedékenyebb de Dési szinte kimondja:"B"-listázást.

Az urak még életükben nem láttak medvét, (legfeljebb állatkertben, vagy kitömva) de már a levadászott, legyőzött medvén osztozkodnának és nagyban zsigerelik a szőrös drummogót.

Mindez szintén része a politika erőtérnek, amelyikben a nagy hatalmi játszma folyik. Vagyis: akar-e a régi rezsimeseket előtérbe helyező restaurációt?

tölgyes 2012.11.02. 17:43:48

@jjulie: Ezért lett aztán Budapest az összeverődő, mindenféle nációból a nyilas mozgalom központja..élén egy örménnyel:)

jjulie 2012.11.02. 17:46:07

@tölgyes:

tudsz olvasni kádárvakarék: pest

dr. Balta$ár 2012.11.02. 17:52:22

stefike nagyon elbaltázza ezt a blogot... belexart a ventilátorba...

már a komentek sem képviselnek értéket... már azokat sem tudom/érdemes olvasni....

tölgyes 2012.11.02. 17:52:46

@jjulie: Ha nagának így jobban tetszik..:) bár mi tudjuk, hogy a város elég régen egyesült.. és az általam idézett időszakban Budapest volt a neve... amit Ön persze nem tud.
Ezért a szövegem pontos volt már az előbb is: " Ezért lett aztán Budapest az összeverődő, mindenféle nációból a nyilas mozgalom központja..élén egy örménnyel:) "

jjulie 2012.11.02. 17:54:03

@tölgyes:

amúgy most akkor budapest nyilas, vagy vörös, vagy a magyarság fővárosa, vagy csak mindenféle náció összeverődése?

döntsd el seggszájú kádárvakarék

tölgyes 2012.11.02. 17:57:19

@jjulie: Magán kívül ki írta azt, hogy bolsevik?..Már halucinál is a nagy bennfentes információkkal seftelő, bukott könnyűszerkezetes és porszívóügynök.:)

jjulie 2012.11.02. 17:58:13

@tölgyes:

pestre válaszoltad a budapestet félremagyarázó seggszájú kádárvakarék

amúgy hányszor duzzadt ötszörösére az aranyad értéke ezen blog indulása óta?

lófasz a félremagyarázó fideszféregseggedbe, etesd valamelyik fideszkárosította fideszfertőzött kádárvakarék elvtársadat valamelyik régesrég bezárt polgári körödben

jjulie 2012.11.02. 18:00:28

@tölgyes:

semmitérő fideszféreg hablaty kádárvakarék módra

semmit sem érsz fideszféreg

stargate 2012.11.02. 18:00:40

@inreallife: Vagyis nehéz többséget szerezni, de ha az megvan akkor 90% eséllyel a 2/3-ad is...?

nyünyüge 2012.11.02. 18:02:16

@tölgyes:
Tölgyes úr! Ön az ihlet kedvéért hallgatja a Klubrádiót és emlegeti visszatérően ugyanazt a beszélgetést vagy alacsony a vérnyomása?
(bár megint kísértetiesen hasonlít a stílusa aszékelyek fórumtárséra, csak egy icipicit jobban figyel a tördelésre és az elütések számára. jelent ez valamit, vagy csak szaporítani kell a NER elkötelezett hozzászólók számát, mert a nemzetközi helyzet már megint fokozódik?)

fromdtod 2012.11.02. 18:03:44

@manyike: "pl. ha a Fidesz kapná a legtöbb voksot, de csak a Jobbikkal lenne 51%-a, meglépnék-e - főleg, ha az MSZP+Együtt 2014-nek több lenne 51%-nál?"

Ugye érzed, hogy ez így már 102% :)

tölgyes 2012.11.02. 18:04:45

@jjulie: Na látja, hogy milyen ostoba..:) A budapestiek tömegesen léptek be a nyilas pártba -aki belépett - mert kapott ingyen kenyérjegyet... aztán tömegesen léptek be a kommunista pártba - aki belépett-, mert kaptak ingyen kenyérjegyet. Az egyik csoport élén Szálasi állt aki örmény volt, a másik csoport élén Rákosi állt, aki soproni diák volt:)

stargate 2012.11.02. 18:05:58

@inreallife: Az mit jelent, hogy: "arra pedig jó lehet a regisztrációból származó adatok"?

tölgyes 2012.11.02. 18:08:37

@fromdtod: Szerintem nem jön létre fidesz-jobbik koalició. Én ezt kizártnak tartom. Ha abalodali formáció nyer akkor is csak kisebbségi kormányzásra lesz képes.

tölgyes 2012.11.02. 18:10:50

@nyünyüge: Nem az ihlet kedvéért hallgatom, hanem azért, mert érdekel, hogy miként gondolkodnak. Hallgasson Ön is többször Klubrádiót és meg fogja erősíteni, hogy pontosan írom le az ott elhangzottakat.

jjulie 2012.11.02. 18:19:52

@tölgyes:

tehát vörös is, megy nyilas is, te meg "ostoba" kijelölő fideszféregvizsgával és jogosítvánnyal rendelkező seggszájú kádárvakarék

az egyik nemzetisége örmény, a másiké meg soproni diák, a széchenyi gimiből

nyünyüge 2012.11.02. 18:20:44

@tölgyes:
Ne aggódjon, hallgatom.
Így aztán tudom, hogy erősen túldimenzionálja a Dési-Závada beszélgetést.
Dési nem a kedvencem, de Pikó, Szentpéteri, Szénási, pl. hallgatásra is érdemes, nemcsak kipécézésre.

jjulie 2012.11.02. 18:24:37

@tölgyes:

és kijafaszt érdekel, hogy szerinted mi lesz seggszájú kádárvakarék

most miért nem az aszékelyek nickedet használod ?

nyünyüge 2012.11.02. 18:25:46

@tölgyes:
Arra még nem gondolt, hogy általában egy nagyvárosi ember jobban rá van szorulva a kenyérjegyre, mint egy vidéki?
És hogy kenyérjegyet nemcsak a párttagságért adtak?

nyünyüge 2012.11.02. 18:38:38

@jjulie:
abban az osztályteremben tanultam egy ideig, de tutira nem értem így sem, miért fontos ennyire Rákosi soproni múltja...

jjulie 2012.11.02. 18:49:21

@nyünyüge:

rákosi nemzetisége "soproni diák"

nyünyüge 2012.11.02. 18:52:40

@jjulie:
tán csak nem provokál az Úr/Úrhölgy?

tölgyes 2012.11.02. 18:54:51

@nyünyüge:Önmagában az, hogy kenyérjegy, azt jelenti, hogy nem az elvek, vagy valamiféle szenvedélyes küldetéstudat volt a mozgató, hanem a nyomorúság. A kenyérjegy ebben az esetben szimbólum. Valamiféle kedvezést, kedvezményt jelez. Az egyik Sopronhoz közeli egyébként nevezetes faluban pl. a kommunista pártnak kizárólag olyan tagjai voltak, akik korábbban nyilasok voltak..:( Falu volt, tehát elvileg lett volna kenyér. Apám szülőfalujában az oroszok szedték össze a nyilasokat.. mindegyikről az derült ki, hogy a falu legelesettebbjeinek egyike volt és emiatt nagyon kellett neki az a kenyérjegy..
Miért a Jobbik támogató-szavazó-táborának legnagyobb része nem az ilyen elesett emberekből áll??Vagy azt gondolja, hogy a láncszavazásban a módos elit vesz részt?

Rákosi soproni múltja nem érdekes, de azt mégse írom, hogy moszkovita, mert azt még zsüli is tudja talán..:)

jjulie 2012.11.02. 18:56:23

@tölgyes:

csak nem a büszke parasztivadék szól belőled kenyérjegyet emlegetve kádárvakarék?

mókáné 2012.11.02. 18:56:35

@nyünyüge:

"(bár megint kísértetiesen hasonlít a stílusa aszékelyek fórumtárséra, "

100%- ban mondom, hogy Tölgyes úr nem= Aszékelyekkel.

A blogtalálkozó kapcsán sem egyformán szóltak és az egyik férfi, a másik nő. 100%.

tölgyes 2012.11.02. 19:01:51

@jjulie: Nem a tény szek ismerete szól belólem bennfentes információkkal seftelő balfácán porszívóügynökünk.
@knausz:Önnek persze igaza van, de egyébként nem mindegy, hogy fiú vagyok-e vagy leány?? Nem mindegy az, hogy minek gondol nyünyüge meg egy balfácán porszívóügynök?? Ők akkor sem bírnák felfogni amit írok, ha én lennék Julius Caesár:)!A lényeg az, hogy mást írok mint ők, ezért aztán láthatja, hogy milyen szép jelzőkkel illetnek::)) Ha tudnák milyen jól szoktam ezen szórakozni..:):):):)!

jjulie 2012.11.02. 19:01:51

@tölgyes:

bezzeg te elvből vagy a felcsuti seggszájú birkája, nem kenyérjegyért

hahahahahaha

tölgyes 2012.11.02. 19:03:53

@jjulie: Már megint a kenyérjegyes beszél magából..:) Nincs bennfentes információ.. ezért mindenki ellenség:)

jjulie 2012.11.02. 19:05:09

@tölgyes:

tények birka a tények ismerete birka hahahahaha

nem baj hogy a kádár vakart ki a falu végéről kádárvakarék, orbániában nem baj, a vezéred is kádárvakarék

de majd a szívlapát elintézi a nagy fideszfertőzött pofád

6.Lenin 2012.11.02. 19:07:45

Szerintem, akit komolyabban érdekel a jelenlegi politikai helyzet, az olvasson/nézzen/hallgasson politikusokat. Vannak köztük, akik talán többet sejtenek belőle, mint amatőrök, pénz-, és hatalom éhes szélhámosok.

atv.hu/belfold/20121101_horn_gabor

A népszavazáskor is ő látta a valós helyzetet, mi is volt a valódi cél, aminek meg is lett a következménye.

Aki a meséket szereti, olvasson/hallgasson/nézzen mesemondókat továbbra is.

jjulie 2012.11.02. 19:08:19

@tölgyes:

nocsak kádárvakarék, "kenyérjegyes" kijelőlő fideszféreg vizsgát mikor tettél?

tölgyes 2012.11.02. 19:12:19

@jjulie: Csak álmodozzon magában a kenyérjegy:)!

Az a baj magával zsüli, hogy egy ilyen hozzászólásra:

Kedves Török Gábor!
A megközelítése és megfogalmazása számomra még a legelfogadhatóbbnak tűnik, még akkor is ha nem mond semmi lényegesen újat: a politika (ez a mostani se kivétel) a hatalom megszerzéséről, megtartásáról és gyakorlásáról szól. (Biztosan le lehet ezt írni vajákosabban is, de mégis.:)) Nem mond tehát újat, de legalább kimondja a lényeget: a történet a hatalomról szól. Bajnai nem azért jött, hogy felszabadítsa a baloldali tömegeket, nem azért jött, hogy kedvezzen a ballib klientúrának, felvirágoztassa az országot, hanem azért jött, hogy megszerezze a hatalmat... Ennek érdekében ha kell úgy beszél, hogy az még a "centrális":)TG-nek is tessék, de elnyerje a ballib értelmiség tetszését és a baloldali tömegek sőt a lemorzsolódó jobboldal támogatóit is.

Aztán hallgatom a Klub Rádió reggeli adását, a nagy Bajnai beszéd másnapján és mit hallok?? Dési János arról beszélget, elmélkedik Závada Jadviga párnája Pállal, hogy ha győznek, akkor milyen fokú ás mértékű tisztohgatásba kell kezdeniük.. Vajon hol kell meghúzbi a határt? Szabad-e kegyelmet adni a csak szimplán igazodóknak, vagy ott is példát kell statuálni...? Dési kérdései a korlátlan számonkérést sugallják, Závada egy kicsit óvatosabb. Kicsit, de nem nagyon. Érthető az elmélkedés mert a rezsimváltás mindezt felveti, sőt jelenti. Nem lehet megállni az alkotmány és a demokrácia visszaállításánál, aki jobbosnak mondható azt a hatalmi logika szerint el kell takarítani.:) Závada taktikai okok miatt engedékenyebb de Dési szinte kimondja:"B"-listázást.

Az urak még életükben nem láttak medvét, (legfeljebb állatkertben, vagy kitömva) de már a levadászott, legyőzött medvén osztozkodnának és nagyban zsigerelik a szőrös drummogót.

Mindez szintén része a politika erőtérnek, amelyikben a nagy hatalmi játszma folyik. Vagyis: akar-e a régi rezsimeseket előtérbe helyező restaurációt?

csak ilyen szinten képes reagálni:
zsüli:"tények birka a tények ismerete birka hahahahaha

nem baj hogy a kádár vakart ki a falu végéről kádárvakarék, orbániában nem baj, a vezéred is kádárvakarék

de majd a szívlapát elintézi a nagy fideszfertőzött pofád "

zsüli:"bezzeg te elvből vagy a felcsuti seggszájú birkája, nem kenyérjegyért

hahahahahaha "

zsüli:"..és kijafaszt érdekel, hogy szerinted mi lesz seggszájú kádárvakarék

most miért nem az aszékelyek nickedet használod ?"

Ha legalább időnként volna egy elolvasható mondat, vagy gondolat... de olyanra maga nem képes:)

ubul2000 2012.11.02. 19:14:25

@jjulie, te takonypóc:

Ha csak gyalázkodni tudsz, minek rontod itt a levegőt? Csak provokálni?

jjulie 2012.11.02. 19:16:23

@tölgyes:

nem számít az orbánhablatyod fideszfertőzött kádárvakarék

menj el valamelyik polgári körbe és ott a @6.Lenin: törzsbirkát etesd orbánhablattyal, meglásd imádni fogja

a kádárvakarék sorsoddal meg számolj el magadnak

inreallife 2012.11.02. 19:16:34

@tölgyes: ez szinte törvényszerű. én igazából nem is bánom a politikai tisztogatást, amíg nem lép túl egy normális határt. tehát a felsővezetői szintet. mert egy választás megnyerése igenis felhatalmazza a megválasztott erőt, hogy a bemutatott programját hajtsa végre, és ha ehhez a saját emberei, tanácsadói stb kell, egyszóval hozza magával a csapatát, akkor azt váltson le, akit akar. de nem hiszem, hogy ennek végig kell szivárognia a teljes rendszeren, és az urambátyám elv érvényesülése azt eredményezze, hogy minden jólfizető pozíciót valakinek az ismerőse betöltsön....

de még az se lenne, ha lecserélik akár a középvezetőket is. de az ég szerelmére, ne a haver haverjára, hanem az előzőnél jobbra. tehát ne pártalapon történjen a csere, hanem a minőség javára... ez nem szokott összejönni... és ez egy nagy baj...

jjulie 2012.11.02. 19:18:31

@ubul2000:

hahaha nemzeti leszarfarkú mit keresel itt?

nem itt kell jelentkezni próbanyilasnak

jjulie 2012.11.02. 19:22:59

@inreallife:

itt ennek van csak hagyománya

mindig jön egy éhenkórász aki nagyon de nagyon jól akar lakni, horthy, kádár, orbán, stb

nyünyüge 2012.11.02. 19:24:30

@knausz:
Bizonyára.
Akkor csak idomulnak egymáshoz, mint a kutya a gazdájához.
Vagy egy kottából, oppárdon táncrendből dolgoznak.

inreallife 2012.11.02. 19:24:39

@stargate: hát a 90% az ütős, de kell találnia mindkét oldalnak vagy 20 olyan embert, aki hozz az egyéni körzetet a párt országos helyzetétől függetlenül. ha ez nincs meg, akkor könnyen borul 50% akár a 2/3-ad irányába. inkább a döntetlennek és a 2/3-nak van nagyobb esélye, amolyan mindent vagy semmit. ha a jobbik elvisz pár körzetet cirka 5 db, akkor a 2/3-ad szinte ki van zárva, és az 50% is kurva nehéz lesz...

6.Lenin 2012.11.02. 19:26:15

@jjulie:

Elég lazán kihagytál 1 csomó éhenkórászt, a piros/kék sarokból.
Ödönke, nagyon félrehúzol.

mókáné 2012.11.02. 19:26:38

@tölgyes:

"Nem mindegy az, hogy minek gondol nyünyüge meg egy balfácán porszívóügynök?? Ők akkor sem bírnák felfogni amit írok, ha én lennék Julius Caesár:)"

Igaz.

"Ha tudnák milyen jól szoktam ezen szórakozni..:):):):)!"

Ezesetben egy szót sem szóltam. Hanem Török Gábornak most hiába ír, tuti, hogy az Újpest-Eger meccset nézi most és közben politológiát olvas.:) Pedig megkérdezném, jön-e holnap Pápára, a Haladás meccsre, mert akkor én is irányt változtatnék.:)

stargate 2012.11.02. 19:28:27

@török gábor: Köszönöm. Átnézem.
inreallife-nek is.

nyünyüge 2012.11.02. 19:28:34

@tölgyes:

Tényleg mindegy, hogy Ön fiú-e vagy lány, de azért tényleg keresse elő a szemüvegét, az sosem árt.
Jelzőkkel meg nem illettem.

jjulie 2012.11.02. 19:29:25

@inreallife:

valamit ügyeskedniuk kell a fideszférgeknek, hamár egyszer a lakosság 80 százaléka rühelli őket

nyünyüge 2012.11.02. 19:33:02

@tölgyes:
Ettől függetlenül Sopron nem Jobbikos. MDF-es és MIÉP-es volt zömében, most meg valószínűleg tanácstalan.
A Fidesz mostani EU ellenes retorikájának ott nem sok híve lehet, a radikalizmusra nem nyitott, az mszp-t csak egy valamikor sikeres polgármester tartotta életben.

tölgyes 2012.11.02. 19:33:22

@6.Lenin: Horn egy illúziók nélküli hozzászólással állt elő, amelyik reménytelennek látja a saját oldaluk helyzetét...érthetően, mert neki ebben a világban épp úgy nem lesz már helye, ahogy Kucze macinak, Gyurcsánynak se lesz. Ő azonban már leszámolt az illúziókkal és ez egy nagy erény.
Persze a jövőt nem sejthetem, mert nagy erők mozognak össze vissza, de ha nem történik nagy leomlás akkor legfeljebb szoros(abb) lesz a harc.

jjulie 2012.11.02. 19:33:32

@6.Lenin:

szabad a pálya birka, okoskodj egy sort, jöhetnek a dembinszki diadalmas ütközeteinek helyszínei ábc sorrendben, aztán időrendben

várom birka, okoskodj

aszekelyek 2012.11.02. 19:42:25

Kedves Gábor !

Ez aztán a remek képválasztás !

Mindjárt olvasom tovább , egyelőre még a bajnai , a "projektmenedzser " - nél tartok :)

megkérdeztem ezt egy ismerősömtől, aki sokat serte-pertélt az mszp körül , valamit ért is a dologhoz.) és azt mondta, ha a munkakört, feladatleírást nézzük bajnai esetében most , akkor igen ez fedi a dolgot. Még egy gyengét próbálkozott azzal, de olyan vokális tónusban , mint aki fél , hogy legorombítom menten bbbbvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvv :) , hogy hááát , talán válságmenedzsernek jó ......

Mondtam , hogy kérdezzük meg erről a libatenyésztőket.... de ő volt gazdasági miniszter is , amikor csak úgy beszökött hozzánk a válság egy éjjel , mint Párizsba az ősz......

Tovább nem is erőlködött , hogy eladja nekem bajnait , csak még röhögtünk egyet azon , hogy ő nem akar miniszterelnök lenni , nem azé jött elő , hanem , - mondtam - talán három gombóc fagyiért lép fel...........

Még tesztelte , hogy 1 ft-ért a gyurcsány vállata - mondta ő - , várva a választ , tudom-e hogy nem a mi ferink dumája volt ez..De de tudtam , hogy bajnai volt :))

inreallife 2012.11.02. 19:42:28

@stargate: én úgy gondolom, hogy a regisztrációból brutális mennyiségű adatot ki lehet nyerni. hiszen név szerint tudják majd, ki a potenciális választó. pl minden párt retteg a nyugdíjasoktól, mert 3 millió van belőlük, és olyan urban legendek keringenek, hogy ők döntik el a választásokat. ezért játssza az összes párt a nyugdíjpiramisjátékot, ahol egymásra licitálnak, ki emel jobban nyugdíjat. vagy pl mennyi ors.ós regisztrál az orbán rokonain kívül. ha kevés, akkor lehet visszavágni a nekik küldött transzfereket, amiknek amúgy sincs semmi értelme. de fenyegetésként marhára lehet mozgósítani vele...

namármost, ha kiderül, hogy csak 1 milla nyugdíjas regisztrál, amire jó esély van, hiszen nekik az egyik legnehezebb regisztrálni, ráadásul tömegesen laknak vidéken, akkor elképzelhető olyan panelek összeállítása, ahol a nyugdíjelvonás teremtené meg a fedezetét mondjuk egy kiadós áfacsökkentésnek. 1 milla szavazó egy része bukik, cserében 3 milla szavazó jórésze örülni fog.

vagy ha kevés gyerekes jelentkezik, akkor a családi pótlékot megnyesik, vagy a szocpolt, és helyette dupla nyugdíjemelést ígérnek be. tehát lehet sakkozni, hogy melyik csoportokat részesítsék előnybe a többi kárára. szépen az utolsó 2 hétben célzott üzenetekkel és ígéretekkel lehet befolyásolni az arra hajlamosakat.

igazából az a kérdés, hogy ezek a listák nyilvánosak lesznek-e, és mennyire tudják a név alapján összefuttatni, hogy a tóth józsi az a 2 gyerekes családapa szegeden. vagy tudják mi a szakmája. mekkora az adóbevallása. stb. ja, és megkapja-e minden párt, vagy csak az éppen hatalmon lévő mazsolázgathat belőle a kedvére. egy ombudsman megvizsgálhatná a kérdést, bár tudjuk, mi lesz a sorsa a javaslatának....

jjulie 2012.11.02. 19:44:17

@tölgyes:

jaj kádárvakarék, nem tudod megsaccolni, hogy lesznek győztesek a fideszférgek, akiket rühett az ország 80 százaléka jogosan?

nemár kádárvakarék akkor mit tudsz, ha ezt sem?

mókáné 2012.11.02. 19:44:19

@aszekelyek:

"tudom-e hogy nem a mi ferink dumája volt ez.."

:):) hát tudna így fogalmazni Tölgyes úr, @nyünyüge: ?

tölgyes 2012.11.02. 19:45:22

@knausz: Az sem érdekel, hogy TG olvas-e. Szerintem ha olvassa a blogját csak időt pazarol:) és ez rám is vonatkozik. Ha érdekes is amit írok, túl sok a körülötte lévő ocsu..Inkább olvassa Norbert Eliast.. Én most Az udvari társadalom c. remek könyvét olvasgatom, már nem először.
@nyünyüge: Sopron 45 után kisgatda lett, majd győzött a Barankovics párt:).. méghozzá nem kicsit..később talán konzervatív maradt, a nyugati retorika meg addig volt vonzó, amig a sógor jött és vásárolt és hozta a csempész-árut:)
@inreallife:Ez az önmérséklet csak bizonyos típúsú demokráciákra jellemző. Az USA-ban pl. a zsákmány elv az érvényes. Ott mindenkit kirúgnak, az akivétel ha valaki marad. A portást is! Itt sem az a probléma, hogy ezen törik a fejüket, csakhogy ha ez így van, akkor miért fáj, hogy a fidesz kirúgta őket, ahogy ők is ezt tették a korábbi fideszesekkel:) A probléma az, hogy előbb le kell lőni a medvét, aztán meg kell nyúzni és csak azután vihetik haza a húst.

jjulie 2012.11.02. 19:47:34

@aszekelyek:

te tudod hogy fognak azok a fideszférgek diadalmaskodni akiket rühell az ország 80 százaléka?

áruld el a @tölgyes: fideszfertőzöttnek is

6.Lenin 2012.11.02. 19:48:39

@tölgyes:

Nem kedveltem sem a pacákot, sem a pártját, az utóbbit pláne nem.
Ellenben néhány dolgot reálisan ítélt. Látta a lényeget.

www.youtube.com/watch?v=tlA9wYJ4HIM

szerintem most is sok mindent reálisabban ítél meg, mint akik illúziókat kergetnek.
Korai volt, és hazugság Bajnai kezdése. Szerintem az idő sürgette őket.
Ebbe bele is bukhatnak, de amúgy sincs annyi esélyük, mint amiről jelenleg sokan álmodoznak.
Majd 1 év múlva világosabban is láthatóvá válik minden.

Jelen esetben sok mindenben 1et értek Horn G. helyzetértékelésével.

mókáné 2012.11.02. 19:48:48

@tölgyes:

"Az sem érdekel, hogy TG olvas-e. Szerintem ha olvassa a blogját csak időt pazarol:) és ez rám is vonatkozik."

Nem tudunk ma vitatkozni. Egyetértek. Itt újat nemigen olvas.:)

aszekelyek 2012.11.02. 19:49:49

bréking nyúz! A kedves külhoni aknamunkás magyarok eredményességének fényes bizonyítéka, hogy az imént hallottam, előzetesben a Péntek 8 adásából, ma este lesz 2005-től, hírtv-n, hogy BAlogh Zoltán nem kívánatos személlyé van minősítve abban a Lipcsében, ahová először meghívták, mint a 22 évvel ezelőtti remek beszéd elmondóját, de amikor megtudták, hogy ő bizony ennek a " nemdemokratikusnácifasisztautokrata - unortodox , nem talpnyaló " kormánynak a tagja , akkor közölték , hogy persona , non grata........... oh , tempora, oh mores !

A kedves baloldali és magukat liberálisnak nevezni merők , jól láthatóan tudnak külhonban is aranyból xart csinálni , csak nehogy a politikai ellenfelüknek valami pici jó híre maradjon Köszönjük szdsz !

jjulie 2012.11.02. 19:52:11

@aszekelyek:

hahaha törzsbirka, ahova csak nézel rühellik a férgeidet

jjulie 2012.11.02. 19:54:46

@6.Lenin:

te tudod hogy fognak azok a fideszférgek diadalmaskodni akiket rühell az ország 80 százaléka?

márta)) 2012.11.02. 19:55:03

Mondjuk éppen ideje volt, hogy történjen már végre valami. Alakuljon egy új? régi-új politikai erő.

Tudjuk, hogy a rendszerváltás óta olyan kormányok voltak, amilyenek. De a nagybetűs nép ahhoz volt szokva, hogy kormányoztak)? magyarul , nem hatalmi kormányzást folytattak.
Nem kell csodálkozni, hogy a többségnek elege lett abból, ami most történik a nagybetűs politikában, elege lett az elszegényedésből, hogy csak ennyit emlitsek.
Ezért is volt siker a Bajnai Gordon beszéde, avagy visszatérése a nagybetűs politikába (igaz valójában el sem ment).
"Együtt 2014". S ez jó".
hm?

tölgyes 2012.11.02. 19:56:38

@6.Lenin: Én úgy látom, hjogy az MSZP lassan elkezdett erősödni.Ezt a folyamatot most Bajnaiék megzavarták, mert megint megindul a táboron belüli harc annak eldöntéséért, hogy ki a legprettyebb fiú city-ben:)Még semmit se csinált Bajnai, de máris azt mondta: én jobb vagyok mint Mesterházy..:)vagyis el akarja orozni a pártot Mesterházy orra elől, aki a nehéz időket végigküzdötte.:)
OIgaza van Hornnak: ez így ügyetlen is sumák is és rávetül Feri árnyéka:)

Geo_ 2012.11.02. 19:57:44

@Kandeláber: a három vagy többosztatúság van annyira jó dolog, hogy érdemes legyen róla beszélni :-)

márta)) 2012.11.02. 19:57:52

Regisztráció ide,- vagy oda, a nemkivánatos" társadalmi csoport is regisztrálni fogja magát.
Ha esetleg az lenne a cél a választási törvény "fabrikálásával" , hogy bizonyos csoportok ne menjenek szavazni.
El fognak menni. Úgy gondolom.
:)

nyünyüge 2012.11.02. 19:58:57

@tölgyes:
A soproniak Ausztriában dolgoznak, Ausztriában vásárolnak, Ausztriába járatják a gyereket iskolába, a GYSEV vonatok Bécs és Bécsújhely elővárosi vonatjaként üzemelnek, Alsó-Ausztria, Burgenland és Győr-Sopron meg Vas megye nagy része egy jól működő régió, miről tetszik beszélni?

(Szájer úr sem a csempész árúk akadálytalan behozása érdekében kampányolt arrafelé emlékeim szerint :)

tölgyes 2012.11.02. 19:59:20

@márta)): Mint ahogy Angliában is ezt tesz 1823 óta!

dbeata 2012.11.02. 19:59:33

Látom, be vannak tojva a narancsosok rendesen ettől a kisfiús arcú gengsztertől..:D

Szomorú, hogy az internetes "ingyenpropaganda" felületen csak újabb trollok bevetésére telik a csapatnak, a parlamentben pedig a szokásos kiszorítós "jogállami" testreszabás folyik.

aszekelyek 2012.11.02. 20:01:04

@jjulie: ne legyen ekkora a szád vén fütty, mert az se tudtátok elképzelni , hogy valaha , valaki kaphat kétharmadot , a 89-es törvény alapján.
"Több dolgok vannak égen és földön , Horatio , mintsem bölcselmetek ......" , mely meredeken nem Horatio-é , képzelni bírna el.... :)

m Most, hogy már úgy néz ki, lesz valami ellenfél féle is , kezd a dolog izgalmassá vaálni, mert eddig dögunalmas volt. Első körben ez mozgósít :) -már bajnai felléptetése .

De nekem az is tetszik , hogy az a Field nyomta tele a millásokat pénzzel , ami nem pénz , finanszírozás ! vidéki haknié , aki az lmp-t is, hogy bejusson , szóval amerikai pénzen . hazai igény annyira nagy volt rájuk is, mint a millára országosan.....

Ez pont olyan, mint amikor az IMF-nek ajánlásai vannak , nem feltételei de ha nem az ő szájuk íze szerint csináljuk a szándéklevelet, akkor nincs időpont és nem nagyon óhajtanak stabilitást segíteni....., az éppen arra a célra állítólag kérhető hitelkerettel.............

tölgyes 2012.11.02. 20:02:06

@nyünyüge: Elég jól ismerem Sopront ahhoz, hogy tudjam: ez amit ír lakosság 80%-ára nem igaz.Az meg a helyi árusok szempontjából érdektelen volt, hogy Szájer mivel kampányolt... a városnak is az volt a nagy hívószó, hogy megsuzerzi a megyei jogú város címet. Meg is szerezte.:)

tölgyes 2012.11.02. 20:04:38

@Made in Unortodoxia (dbeata): Nem gondolom hogy HOrn Gábor félne Bajnaitól:)

márta)) 2012.11.02. 20:04:40

@tölgyes:

Mondjuk a legkevésbé sem érdekel hogy mi?van Angliában!!!
Nekem elhiheti, hogy a nagybetűs nép hatalmas csoportját az érdekli, hogy mi?van itt, Magyarországon.

Sőt ! az érdekli, hogy legyen egy kiszámithatóbb jövő, jövőkép, biztonság, s végre elinduljon valamiféle gazdasági növekedés, olyan hitelezési "forma", hogy hogy aki akar, s nem csak a fiatalok- lakást tudjon venni, de pedig akárkinek tömje a zsebét a bérleti díjakkal.
Nem tudom érti e? Vagy esetleg soroljam még??

Egyébként mi a probléma?

márta)) 2012.11.02. 20:07:28

Látom kevéske hiba van a kommentben, de a lényegen nem változtat. Gondolom.
:)

jjulie 2012.11.02. 20:08:22

@tölgyes:

hazudsz tények ismerője, hazudsz

aszekelyek 2012.11.02. 20:08:29

@graycivil: @Kandeláber: na de hogy gondolod, hogy nem teszik ez neked eléggé, hanem jól szórakozol azon az erőszakon, amit virág elvtárséktól láthattunk legutóbb, -nem jól beszél az elvtárs felkiáltással Arra nagy összegbe fogadnék, hogy bánó annak a rendszernek is erős bástyája volt ;)

ps:.gréczykém nem irigyeltelek ma délután sem , mert ami tahó betelefonál az atv-be azt nem lehet könnyű idegekkel bírni , aki szerint pld mások primitívek , mert nem ugyanazon a véleményen vannak , amin ő és bizonygatja a hogy beteg Orbán és eszébe nem jutna , hogy ferink se volt alkalmassági vizsgán de az sem, hogy hova bele kormányozta a szakadékba Magyarországot bajnaival együtt...........
Komolyan részvétet kell nyilvánítanom , mert amilyen anyagból kell , hozottból , ott dolgozni , az bizony rettenetes.

tölgyes 2012.11.02. 20:09:07

@márta)): A nagybtűs népnek azokat a csoportjait, akiket az érdekel, hogy mi van itt, elnenke regisztrálni.. és őket az is érdekli, hogy más demokratikus mintaállamokban is működik ez a rendszer.

A biztonság stb. mint olyan megszűnt.:) Tetszett volna harcolni a szocializmusért. Ott volt biztonság:)

mókáné 2012.11.02. 20:12:37

@aszekelyek:

"ps:.gréczykém nem irigyeltelek ma délután sem , mert ami tahó betelefonál az atv-be azt nem lehet könnyű idegekkel bírni ,"

Most ez komoly, hogy ő az ATV- ből ír ide?

márta)) 2012.11.02. 20:12:42

úgy beszökött hozzánk a válság egy éjjel ,"

Mondjuk egy szánalmasan röhejes.
:)))))

Most akkor, nem elég, hogy a Bajnai Gordon a gazdasági világválság idején stabilizálta, fejlődő pályára állitotta az ország gazdaságát) az Ő megrendelésére jött volna a válság?!
Akkor mi a probléma? Mindent megold.
Bízzanak benne ezután is, hogy legyen végre egy kiszámíthatóbb jövő!
Bezony.
:)))

aszekelyek 2012.11.02. 20:13:40

@Stefánia kisasszony ✠ peenemündei tündérke ✠: Ma láttam hogy egy elemző úr, kicsit oroszos neve van, említette a Hírtv-n, hogy az helyi specifikum ott, Tiszavasváriban, mivel már 2010 -ben is Szögi LAjos lánya, mint tiszavasvárii lakos, a jobbik mellett kampányolt pl országosan annak a térségnek a problémái hálisten nem jellemzőek , így aztán országos eredmény kihirdetésére sem lehet azt felhasználni. Objektíven álltak a dologhoz az elemző urak , mindketten , akik erről ott beszélhettek. Nem véletlen mászkálnak az AVAS -ra sem , ferink és a jobbikosok is..

Az ott fészket rakók szociális magatartása az , amit ottaniak erősen nehezményeznek, nem ok nélkül.

inreallife 2012.11.02. 20:13:57

@aszekelyek: bajnai májustól volt miniszter, a lehman pedig szeptemberben dőlt be. biztos hatalmas szerepe volt ebben bajnainak, az egész világ összeomlott miatta, magyarország meg mégjobban. vagy esetleg semmi köze sem volt a válsághoz? 4 hónap alatt 1 db hatástanulmány sem készül el, te birka....

mókáné 2012.11.02. 20:15:50

@aszekelyek:

Amikor blogtalálkozóra hívtam graycivilt, azt mondta, jönne, de vidéken él olyan 200 km-re Budapesttől. Szóval hagyd már, mert ideszól a valódi Gréczy Zsolt, aztán nézhetünk.

márta)) 2012.11.02. 20:16:00

@tölgyes:

Álljon már meg a gyalogmenet! Én soha sem voltam egyetlen kormánynak sem a "kegyeltje".
Úgyhogy harcolnom sem kell. Harcoljon Ön, ha nem tetszik valami?! vagy ha tetszik akkor meg azért!
Én csak teszem a dolgomat.
hm?
:))

inreallife 2012.11.02. 20:16:00

@tölgyes: mondom, hogy nem tekintem baknak. a felsővezetők legyenek a haverok, tanácsadók stb, akik az elnök és a kormány csapatát alkotják. de a portás személye ne pártszimpátiától függjön már, ha kérhetem. az csak a zsigeri faszszopók örömködése miatt van. aszekelyek meg knausz szokott ilyenkor tapsolni...

jjulie 2012.11.02. 20:17:35

@aszekelyek:

baszhatod banya, hatástalan már a ferizés, baszhatod

nade: mi lesz a trükk amivel diadalmaskodni fognak azok a fideszférgek akiket rühell az ország 80 százaléka?

nyünyüge 2012.11.02. 20:20:46

@tölgyes:
az akkor volt, tán 2006-ban.
Most viszont már (még?) nyitva az osztrák munkaerőpiac.

inreallife 2012.11.02. 20:24:20

@aszekelyek: nem balogh zoltánnak szól ez. bár elég szerencsétlen manus, elveszik a részletekben, ráadásul csak 1-1 kiragadott ügyben mer csak lándzsát törni, de ettől függetlenül általában nem képvisel elutasítható álláspontot. ha mégis kitiltják, akkor az az orbán kormány újabb eredménye. csodálkozol, ha leprásnak nézik, ha narancsot húz a faszára? én nem csodálkozom rajta. orbánék tettek eleget, hogy mindenki rühellje őket, és külföldön kicsit jobban érzékenyek a diktatórikus faszságaira, mint a féleszű félázsiaiak. mielőtt arra gondolnál, hogy én is félázsiai vagyok, hát köszönöm szépen nem, akármit is jelentsen.

mondjuk a teljesenázsiai indiai cigányokat azt be tudom azonasítani, ők az orbán a dajcs, meg a lézerjani. nem is csinálnak mást, cigánykodnak, verik az asztalt, fenyegetnek és lopkodnak... úriemberek, különösen külföldön erre a stílusra nem vevők. ezért kezelik leprásként azt, aki narancsfertőzött... jjulie most biztos örül... :)

aszekelyek 2012.11.02. 20:25:08

@tölgyes: @márta)): mivel nem képes megvádolni bajnait ?

Akinek ilyen támogatói vannak, nincs szüksége ellenfélre:)))) honnan a jó fenéből szedte ezt, hogy az ő megrendelésére? ha valahová valami beszökik, akkor az nem a tudtával és beleegyezésével történik azoknak, akiknek annak elkerülése lenne az esküvel fogadott feladatuk , kedves !

Szemantikailag bizony vagy elszólta magát , vagy nem ért magyarul :)))

menőmano 2012.11.02. 20:25:59

Hatalmi politikára, kormányzásra hatalmi választ kell adni. Üdvözlendő, hogy totálisan úgy gondolta a Bajnai Gordon, hogy mégis "politikus" lesz.
Szerintem.
:

jjulie 2012.11.02. 20:28:46

@aszekelyek:

nem számítasz már banya, hatástalan a fűbehugyod

menőmano 2012.11.02. 20:29:33

Totális helyzet, gazdasági, politikai zűrzavar. Némelyeknél totális sivalkodás, rettegés mérhető.
Nem kell félni, azért, hogy a Bajnai hatalmas tömeget tud megszólítani, maga mögé állítani. Csak remélni tudom, hogy valóban így is lesz.

****************
sok kis csillag)
:)

menőmano 2012.11.02. 20:32:33

@aszekelyek:

Figyeljen már picikét. "beszökik a válság éjjel". Már ne is haragudjon de ez egy butaság. Ilyen duma? Ott" a fideszistáknál lehet, hogy nyerő, de máshol nem igazán.

6.Lenin 2012.11.02. 20:32:52

@tölgyes:

Szerintem a 8 millió választópolgárból kb 2,5-3 millió nem szavazott az elmúlt 22 évben, és nem is fog.

A megmaradó 5 milló a lényeg. Közülük van már 1 stabil fideszes tábor.
A maradékon fognak marakodni a jelenlegi kis pártok és az alakulók.

Van 1 olyan verzió is, hogy a hatalom éhség összehozza őket esetleg, 1 minimális többséggel talán nyernének is, de max 1 éven belül belebuknának, 1 Fidesz, Jobbik ellenzékkel szemben.

2 okból is. Az új kormány megalakulása után kezdődne a marakodás a pozíciókért, koncért. 1994, 2002. de főleg 2004.

Második ok, hogy gazdaságilag sem tudnának csinálni semmit, a kölcsönfelvételen kívül. Abba pedig végleg belebukna az ország.
Miért is csinálnának valamit is jól? 1 pénzbő helyzetben vitték csődbe az országot, Bajnaival az élen.

Nincsenek csodák, lásd. Görögország, Spanyolország stb.
Érdekesen fog alakulni Olaszország is.
Ezeket az alakulatokat ma Mo-on tömegek soha nem fogják támogatni.
Szerintem.

menőmano 2012.11.02. 20:35:06

Totális a helyzet a székelyblognagyasszonynál is! Beszökött hozzá valami"?/ki? s azt hitte, hogy az a válság.
Vagyis lehetett akármilyen válság, csak nem a gazdasági világválság.
:(((

aszekelyek 2012.11.02. 20:35:56

@knausz: hófehérke , te még hiszel a mesékben? Az atv stúdiója hol van? 200 km-re Budapesttől? :))) Aki akar , amiért akar , eljut Pestre jó kifogás sosem rossz . Még sosem kérte ki magának egyébként :)))

@papi66: azt bajnai is mondta..............

@inreallife: de igen , a történetben az ő személye volt az inszinuáció tárgya , ellene ment. Látom te valami magasabb rendűségi komplexussal bíró bármiből származol nyilván .
Aki ennyire közönséges , az csak onnan jöhet.

Az is jó , hogy mivel Orbán a diktátumoknak ellenáll , amennyire csak tud , a diktátumokat mindenfelől rákényszeríteni akarók őt nevezik diktatórikusnak , autokratának , aki persze ahhoz , hogy független legyen , meg is kapta a kellő felhatalmazást , amit irigyei és rá sarat dobálók , -a sajátjukat- sosem kaptak , kapnának meg.

ubul2000 2012.11.02. 20:36:08

@márta)):
"Most akkor, nem elég, hogy a Bajnai Gordon a gazdasági világválság idején stabilizálta, fejlődő pályára állította az ország gazdaságát"

Áruld el, mit szedsz értelmes gondolkodás ellen? Mindenesetre nagyon hatékony.

jjulie 2012.11.02. 20:39:20

@ubul2000:

te már leszerepeltél próbanyilas, hess

márta)) 2012.11.02. 20:40:20

@aszekelyek:
Nos. Maga azt gondolja, hogy az ilyen- és hasonló, szerencsétlen megjegyzéseiből az "jön le",. hogy Ön szakmai?
Elárulom Önnek, hogy amiket ideömleszt naponta, az nagyon sokszor, csak egy hatalmas nagy szóhalmaz.
Minden alapot nélkülöző szocialisták elleni támadás.
Csak szóltam.
Ne fáradjon! Nem kérek reakciót, választ. Köszönöm.

mókáné 2012.11.02. 20:41:31

@aszekelyek:

"Még sosem kérte ki magának egyébként :)))"

Igaz. Egy időben, amikor Téged Seszták Ágnessel azonosítottak, Te sem ellenkeztél.:):)

márta)) 2012.11.02. 20:42:28

@ubul2000:

Nem árulom el kedves! Mert még a végén Maga is szedni fogja. És nem fog ilyen szerencsétlen kommentet írni.
Így röviden, tömören.

aszekelyek 2012.11.02. 20:43:39

@tölgyes: tudni éppen tudja...

@menőmano: drága manócska , ezt bizony a kedves simor és veres urak , mszp és jegybankelnök urak nyomták minap , - persze szerintem is egy nagyon ótvar duma , ezért is karikíroztam kissé még jobban , mint amennyire önmagában ez az állítás nevetséges.
Az ilyesmit híják iróniának , manócska . Irodalomban jártas embereknek van ilyen szerük , nem csak a trágárkodás.

Kis üvegben tartom itt a gépnél , mint a patikában a porokat szokás , irónia felirattal és amikor szükséges , kicsit hintek az soraimra belőle :))

jjulie 2012.11.02. 20:44:23

@6.Lenin:

nocsak törzsbirka, ez meg mijalófasz, okoskodás, de holvan a dembinszki belőle, te ostoba?

megy már a fideszikszelés birkaszarral?

márta)) 2012.11.02. 20:44:40

@ubul2000:

Ne fáradjon Maga sem!! Már régen nem érdekel, hogy itt" hogyan támadnak, rágalmaznak, "köpködnek".
Nem vette észre?
Nyugi, nyugi! Ha kérhetem.

mókáné 2012.11.02. 20:47:39

@jjulie:

"hatástalan már a ferizés, baszhatod"

A jobboldali szavazók szemében az sosem lesz hatástalan és @aszekelyek: blogtársnő jól tudja ezt.

Feri = hazudtunk reggel, délben és este + elkúrtuk

Ezt a választók nem bocsátják meg.

aszekelyek 2012.11.02. 20:47:52

@fromdtod: az már a bank sztoriknál kiderült, hogy nálunk a legtöbben egyáltalán nem tudnak számolni

@knausz: pardon , helyesbítenem kell , akkor azt írtam , megtisztelő de nem nyert : )

Azóta már voltam minden csak rendes asszony nem , -még Gíró Szász is :)))

ubul2000 2012.11.02. 20:49:05

@márta)): Nyugodj meg, semmi esetre se szedném. Nem szeretnék olyan badarságokat írni, mint Magácska!.

ssi 2012.11.02. 20:49:22

@fromdtod: köszi :) olyan jó érzés, ha figyelnek rám :) igen, elkapkodtam. sőt, beragadtam a régi rendszerbe és szemléletbe, értenem kellene az újat már @Jari Litmanen: 1-fordulós rendszer + a mai kormány választási rendszere (pl. a győztes jutalom többlet %-a is) => unortodox matematika lett. Szerinted a Fidesznek elfogadható lenne, ha több helyen a Jobbik tarolna?

inreallife 2012.11.02. 20:52:34

@knausz: írt valaha értelmes dolgot aszekelyek a blogra? volt valami más gyanusítgatáson meg összefüggéstelen szócséplésen kívül az írásában? akkor meg nem értem, min csodálkozol? a szokásos összeesküvéselméleteinek egyike. sokat beszél, keveset mond...

jjulie 2012.11.02. 20:53:09

@knausz:

lófaszt drága, lófaszt

ne keverd az orbántörzsbirkát a jobboldali szavazóval

márta)) 2012.11.02. 20:53:54

@ubul2000:

Látja, látja! Már megint milyen szerencsétlen kommentet írt?

De, hogy ne legyenek kétségei) Elárulom önnek.
Amit ÉN szedek , az nem más , mint az, hogy bátorkodom a nagybetűs nép véleményét meghallgatni, esetleg megkérdezni.
S hát, ez az ÉN véleményem egyik alapja.
Stimmel?? Avagy érti? Ha nem érti az sem probléma.
hm?

mókáné 2012.11.02. 20:55:22

@aszekelyek:

"Azóta már voltam minden csak rendes asszony nem , -még Gíró Szász is :)))"

Azon gondolkodtam, melyik politikus vagy közéleti személyiség bőrébe bújnék szívesen és akkor a régi kedvencem jutott eszembe és lennék G. Nagyné dr. Maczó Ágnes (kisgazda).

Érdekes, színes egyéniség volt, a politika nagyasszonya.:)

aszekelyek 2012.11.02. 20:56:12

@knausz: nem csak ezt nem bocsárják meg, sokkal több van azon a rováson, mintsem megbocsátható lenne az neki maga mondta, róla ítéletet már a nép mondott , amikor megtagadta az parlamenti bizottság előtti megjelenését, veressel együtt . 2 %-ot ha nekifutnék, még én is össze tudnék kaparni , amije neki ma van de nincs szándékomban .
VAn az az 50...évfordulós eseménysor, meg a feriféle hozzáállás, ami nem megbocsátható, Az arroganciája és az, hogy kitüntették, eg hatalmas nyugdíjakkal jutalmazták a törvénytelenül lövöldöző........., brutálkodókat , hogy " qrvaországot" kicsit megfélemlítsék és add hozzá azt, hogy letagadta, amit később mint reformot akart rajtunk keresztülverni de valójában amikor ferizek, akkor a mögötte álló szdsz-t méltatom akiknek ő szabad kezet adott a reformokhoz Nagyon hosszú a lista , amire melékeztetni kötelességemnek érzem:)))
gyarrrrrkran írom azt is, hogy köszönjük szdsz és azt is, hogy túl keveset beszélünk az ő szerepükről a történtekben, meg arról, hogyan terrorizáltéáák ők az mszp-t .

Most pedig sürgős hátmasszírozásom van , úgyhogy holnapig pá , jóccakát!

márta)) 2012.11.02. 20:59:07

Egyébként nincs abban semmi különös, s nincs ezzel semmi probléma, hogy nem érti "akárki", hogy Én mit írok.
:(

mókáné 2012.11.02. 21:00:28

@aszekelyek:

"Most pedig sürgős hátmasszírozásom van"

Követem példádat, de az SZDSZ- ről tényleg jó volna beszélgetni, mert nagyon a háttérből, egy ideig fogta a szocikat, aztán cserélődtek a szerepek. Érdekelne, hogyan láttad.

Szép éjt kívánok!:)

tölgyes 2012.11.02. 21:00:59

@6.Lenin: Az én érzésem szerint nem lesznek képesek az abszolut többségre. Emiatt csa kisebbségi kormányzás jöhetne össze nekik..:( A fidesz nem áll össze a Jobbikkal.. marad a vergődés.
A külföld bizonyos erőinek azonban az az érdeke, hogy valami összejöjjön, ezért valami össze is fog jönni, de az nem ez lesz.:) Ezek az erők azt szeretnék, ha visszajönnének azok az idők, amikor még Gyurcsány-Bajnai volt... nekik az jobban megfelelne, pedig nekik se volt érdekük már akkor sem:)

márta)) 2012.11.02. 21:02:48

Csak nehogy azt gondolja, hogy a válság szökött rá pardon) be. Mert az már végtelenül furcsa lenne.
:((

ménrót 2012.11.02. 21:02:59

Ajánlom figyelmedbe ezt az összefoglalót!!!!
A trianoni nemzeti tragédia után a csonka országot minden oldalról a kisantant mesterségesen összetákolt államai vették (veszik) körbe. A Wilsoni elvek szerinti népek önrendelkezési joga a magyarokra csak papíron vonatkozott, és ez a mai napig így van.
A nép első kirablása.
A Benes dekrétumok értelmében a felvidéki magyarokat (és a szudétanémeteket) az I. világ-háború után kollektív bűnösnek nyilvánították és elűzték szülőföldjükről. Az elkergetett em-berek százezreinek minden vagyona ott maradt, és a csonka ország pályaudvarain tehervagonokból kialakított vagonlakásokban kellett élniük. A Horthy rendszer a békeévekben (1920 – 1938) nagyon sok ilyen földönfutóvá tett családnak teremtett egzisztenciát. (Az emberi jogokra oly kényes E:U. szerint, nem probléma, hogy a Benes dekrétumok még ma is hatályban vannak.)
1944. március 19-én a német csapatok bevonulásával a csonka ország elvesztette függetlensé-gét, amelyet napjainkig sem nyert vissza.
A II. vh. után a párizsi békeszerződésben visszaállították a csonka ország határait, de még három újabb falut Csehszlovákiához csatoltak. A Trianonban összetákolt államok már nem léteznek, ezért a békeszerződés már hatályát vesztette (Pl. a Szovjetunió, Csehszlovákia és Jugoszlávia feloszlott) de a magyarokra vonatkozó pontok érvényességéről való tárgyalást a magyar diplomácia sohasem kérte. Pedig lenne okunk rá. mert a szerződés szerint Berlin so-hasem lehetne az egyesült Németország fővárosa, német katona sohasem mehetne külföldre harcolni, stb. Ez azt jelenti, hogy ugyan a békeszerződésen már több ponton átlépett az idő, de azok a magyarokra nézve még mindig hatályosak.
A nép második kirablása.
A háború utáni bolsevik diktatúra idején a társadalmat listázás alapján osztályozták. Az A lista, a politikailag megbízhatók névsora volt. A B lista, az arisztokraták, polgárok, értelmiségiek, klerikális reakciósok, volt katonatisztek iparosok, kulákok, stb. listája, ők a politikailag meg-bízhatatlanok. Ide tartozott mindenki, aki nem volt proletár vagy kommunista. A B listások vagyonát államosították, ami azt jelentette, hogy az ÁVO segítségével kitelepítették őket, 24 óra alatt el kellett hagyni az otthonukat és csak azt vihették magukkal, ami a két kezükben elfért. Az elhagyott ingatlanokba általában egy a rendszer számára megbízható kommunista került, aki az államtól „kapta” az ingatlant a teljes bútorzattal együtt.
1956 után a rendszer egyre gyengült, majd szétrohadt, mert lopásra és hazugságra épült, ezért módszert kellett váltani. A bolsevikok a politikai hatalmat időlegesen átadták, de a gazdaságit megtartották. Ez volt a rendszerváltás időszaka.
A nép harmadik kirablása.
Az állami vagyon szétlopását privatizációnak a kommunista párt felosztását látszólag több pártra demokráciának nevezték. A parlamentbe részben a régi elvtársak, részben pedig az ő leszármazottaik kerültek. A megszűnt Varsói Szerződés helyett egy elcsalt népszavazáson (amelyre a választójogosult polgárok kevesebb, mint a fele ment el, és azok sem mind szavaztak igennel) bevertek minket a NATO-ba. Így fordulhatott elő, hogy a Taszárról felszálló amerikai repülők a demokrácia védelmében bombázták Eszéket, ahol szintén magyarok élnek.
Majd egy másik hasonló népszavazás „eredményeként” a Szovjetunió helyett az EU-nak lettünk a gyarmata. Mivel ez már a közelmúlt, innen nézzük egy kicsit részletesebben.
1998 tavaszán a választási kampányban a Fidesz megígérte a törvénytelen privatizációk felül-vizsgálatát, a közélet volt MSZMP-s káderektől, munkásőröktől, ávósoktól, III/III ügynökök-től való megtisztítását. Ezekből semmi sem valósult meg.
2007. december 17-én, olvasatlanul felhatalmazás nélkül, szervilis módon elsőként és titokban az akkori parlament összes pártja, (az ellenzékiek is) aláírták a Lisszaboni Szerződést, amely a teljes és feltétel nélküli feladása a nemzeti függetlenségnek. ( Gazdasági, politikai, katonai, kulturális, vallási vonatkozásban egyaránt.)
Ezzel a tettével a Fidesz is elkövette a kollektív hazaárulás minősített és folytatólagos bűntett-ét, és méltatlanná vált a nemzet vezetésére. Egyszersmind lelepleződött, hogy csak egy álellenzéki pártról van szó.
2008. június 27. Orbán Viktor mondta:
A Fidesz hatalomra kerülése esetén „szálanként”vizsgálja majd azokat a korrupciós ügyeket, amelyeket a korrupcio.hu internetes honlapon gyűjtöttek össze. (Orbán Viktor 2008. Szilvásy György:”Tetszettek volna forradalmat csinálni,” 246. oldal)
2009 novemberében „Egyes energetikai tárgyú törvények módosításáról „címmel ötvenhét paragrafust érintő csomagot nyújtott be közösen a parlamentnek Fónagy János Fideszes és Podolák György szocialista képviselő. A parlament nagy többséggel 66 perc alatt megszavazta a módosításokat. Szakértők szerint 2011 és 2015 között a törvény 12.7 milliárd forinttal növeli az Energia Hivatal tervéhez képest az áram árát, az egyes erőműveknek járó támogatási kassza átrendezésével
A nép negyedik kirablása.
„Kilakoltatás nem lesz Magyarországon, senki nem találhatja magát a szabad ég alatt azért, mert nem tudja törleszteni a lakáshitelét.” ( M1. „Az Este” című műsor 2010. december 22 Orbán Viktor.)
A II. Orbán kormány a 275/2010. (XII. 15.) Korm. rendelettel engedélyezi a bankoknak a szerződésekben előírt kamat egyoldalú módosítását. Ennek értelmében bárki, aki hitelt vett föl, (lakásra, autóra, tanulásra, vállalkozásra stb.) és a bankok egyoldalú kamatmódosítási miatt azt nem tudja fizetni, bármikor „törvényesen” földönfutóvá tehető, miközben a kormányfő nemzeti együttműködésről beszél.
A nép ötödik kirablása.
Az I. Orbán kormány idején írták alá a Göteborgi Egyezményt, melynek értelmében a magyar föld külföldiek számára eladhatóvá lett. A témát nem a mezőgazdasági, hanem a tőke szabad áramlása című fejezetben tárgyalták. Ennek az egyezménynek az aláírása sohasem szerepelt az EU tagság feltételei között. Az egyezményt Martonyi János Fideszes külügyminiszter (volt MSZMP-s III/II - es besúgó) hozta ilyen módon tető alá. Majd 2010-ben azzal kampányoltak, hogy meg kell védeni a magyar földet
Orbán Viktor:
„Önök biztosak lehetnek abban, ha a Fidesz kormányon lesz, és az én munkám is ott lesz, addig Magyarországon külföldiek – akármit döntenek is Brüsszelben – itt soha termőföldet nem fognak vásárolni.
(Hajdúböszörmény, 2010. március 31)
Amikor a parlamentben a Jobbik név szerinti szavazást kért a magyar termőföld védelmére benyújtott törvény napirendre vételéről. A teljes Fidesz-KDNP frakció Orbán Viktorral együtt, egyenként, felállva nemmel szavazott.
A nép hatodik kirablása.
A második békemenet egyik jelszava az volt, hogy”Nem maradunk adósok.” Ez annyit jelent, hogy akik azt hiszik magukról, hogy a nemzeti ügyek kormánya melletti szimpátiájukat fejez-ték ki a meneteléssel, azok valójában azt ígérték meg az EU-nak és az IMF-nek, hogy ha be-ledöglenek, akkor is fizetni fognak. Azt az évtizedek alatt felvett hitelt, amelyet a kormánya-ink részben továbbadtak Vietnam, Kambodzsa, Kuba stb. kommunista pártjainak, részben pedig elloptak (és ezt a hitelezők is tudták) önként és dalolva, menetelve fogják visszafizetni.
A nép végleges nyomorba döntése.
Mindeközben idegen tőkéből épülnek a lakóparkok, amelyek többsége jelenleg még üres. Ezekben egyszer majd a hazánkba betelepült idegenek fognak lakni. És ha már itt vannak, akkor előbb-utóbb állampolgárságuk is lesz. Ha pedig lesz, akkor szavazni is fognak, mégpedig azokra, akik lehetővé tették nekik a dőzsölést a mi hazánkban, a mi kárunkra. Annál is inkább, mert a parlamenti többség megszavazta az uniós társulási szerződét, amelyet Norvégiával és Izraellel kötöttek. Ennek értelmében ezen országok polgárai is uniós jogokkal rendelkeznek, tehát szabadon vásárolhatnak ingatlanokat Magyarországon. Továbbá a múlt héten benyújtott javaslat elfogadása esetén bárki, aki 250 ezer euróért magyar államkötvényt vásárol, az soron kívül kaphat majd letelepedési engedélyt.
A 2010-es választásokon a Fidesz már használta az un. Kubatov listákat, amelyek alapján tartották számon a szimpatizánsaikat. Ebből az következik, hogy aki nem volt a listán, az nem Fidesz szavazó.
Aztán volt egy népszámlálásnak álcázott vagyonfelmérés. Ezen a kérdőíven sok olyan kérdés szerepelt, amelyek burkoltan a lakosság vagyoni helyzetére irányultak.
Közben különböző ürügyekkel folyik a nemzeti konzultációnak nevezett, vonalkódos válasz-borítékkal ellátott levelezés, amelynek céljáról a hatalom nem hajlandó beszámolni, viszont a kód alapján a válaszadók pontosan számon tarthatóak.
Ezek után következik majd a választási regisztráció bevezetése. Erre mondják, hogy ez már nem semmi. És hogy ellenvetés ne legyen,
kalasnyikov gépkarabély használatára, valamint harcászkodásra képzik ki a tűzoltókat Ma-gyarországon. Lázong a tűzoltó társadalom, hiszen a jövőben nem csupán a lángok oltásával kell törődniük, hanem gépkarabéllyal is tudniuk kell bánni, mert e nélkül senkiből nem lehet tűzoltó. A kéthetes kiképzéssel egy időben nyilvánosságra került az a módosító, ami szerint a tűzoltókat átvezényelhetik a rendőrség állományába. A tűzoltók szakszervezetének elnöke úgy nyilatkozott, hogy neki esze ágába se jutna lőni, a tűzoltók "életmentésre esküdtek fel, nem harcra!" Többen is jelezték, hogy inkább leszerelnek, mintsem részt vegyenek a kiképzésen. Kérdés, hogy a kiképzetteket kik ellen akarják bevetni a jövőben?

Mi lehet a megoldás?
Az unió minden országa lázong a helytartó kormányok megszorító intézkedései miatt. De azt is tudjuk, hogy a kormányok csak végrehajtó bábok. Az unió népeinek nemzeti radikális irányzatú szervezetivel kell összefogni. Ennek az alapja már létrejött, csak a sajtó elhallgatta.
A Győr melletti Héderváron rendezték meg az Európai Nemzeti Mozgalmak Szövetségének (AENM) tisztújító kongresszusát, ahol tíz ország (Lengyelország, Franciaország, Belgium, Olaszország, Spanyolország, Portugália, Szlovénia, Bulgária, Svédország és Magyarország, illetve megfigyelőként Japán) nemzeti radikális pártja képviseltette magát.
Az AENM 2009. október 24-én, a Jobbik VI. kongresszusán azzal a céllal jött létre, hogy Európa nemzeti mozgalmait valamilyen módon összefogja. Három évvel ezelőtt az alapítók közös nyilatkozatban kimondták: minden európai állam alapelve tiszteletben kell tartsa az identitások, a hagyományok, nyelvek és az őslakos kultúrák különbözőségét, tehát az EU politikáját is ez a törekvés kell vezérelje.
Szerintem nincs külön magyar út, mert ahhoz már gyengék vagyunk, és kevesen is vagyunk. A magyar nép, - azokra gondolok akik nem csak lakosság – már úgy lelki, mint szellemi vonatkozásban elfáradt, ezért kell szövetségeseket keresni.
És bízni istenben.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.11.02. 21:05:46

@knausz: mindenki vizionál valamit... valamelyik ökör 1 darabig azt állította, hogy az egyik itteni fidesznyik (Xasha?) maga Tarlós...

@jjulie: igyekezned kell, ha még ebben a hónapban el akarod érni a tizenhétezredik verbálfingot, de jó úton haladsz.
Törökgáborelemez nyilván büszke rád, egyik dísze vagy a blognak, nyomi.

mókáné 2012.11.02. 21:07:09

@Hepci:

"mindenki vizionál valamit... valamelyik ökör 1 darabig azt állította, hogy az egyik itteni fidesznyik (Xasha?) maga Tarlós..."

A Ménrót meg a Vona Gábor.:):)

aszekelyek 2012.11.02. 21:07:27

@inreallife: nem mondod , hát azelőtt? Libát tenyésztett vagy NFÜ vezér vagy mi volt ? Ha mondjuk semmit nem csinálna a mi NGM-ünk és Matolcsy április és szept között , ami megelőzi a már felsejlő bajokat , vagy tompítja , hogy hörögnétek? Egyébként nem , hogy nem készültek fel de még le is tagadták , hogy egyáltalán elérhet minket a válság .............. Az volt az ő hatástanulmányuk .., amit négy hónap alatt összehoztak , a masszív tagadás !

".................... .és közben nem csináltunk semmit ,..... majd beledöglöttem, hogy úgy kellett tenni , mintha kormányoznánk....... "

Már előtte is az ment , utólagos hatástanulmányában ferink el is mondta , miért kerültünk padlóra , már 2006-ra........

tölgyes 2012.11.02. 21:08:44

@aszekelyek: Ön túlértékeli ezt a figurát:) Leginkább a kocsi rúdjához tudnám hasonlítani.:)
Mindenkinek éjt!

mókáné 2012.11.02. 21:09:48

@tölgyes:

Viszont kívánom és Jó sportolást!:)

márta)) 2012.11.02. 21:11:14

www.stop.hu/belfold/ajjaj-selmeczi-gabriella-megszolalt/1096048/

Ajjaj: Selmeczi Gabriella megszólalt"

Ehhez nem igazán tudok mit hozzátenni. Csak annyit, ez egyszerűen zseniális.

De tényleg.

:((

6.Lenin 2012.11.02. 21:13:42

@tölgyes:

"nekik az jobban megfelelne, pedig nekik se volt érdekük már akkor sem:) "

Ez a ma kérdése valóban, és nem csak nálunk.
Jelenleg átmeneti időszakot éljük, de a folyamat már nem megállítható. Lehet , hogy visszatérnek 1 rövid időszakra, de akkor nagyobb lesz a bukás.
Szerintem a lehetőséget 2006 őszén rontották el, végleg.
Nem 2014-el kellene foglalkozniuk, ha hosszútávon gondolkodnának.
Ez a társaság nem az, akikre szüksége lenne az országnak, hosszútávon.
Az átmeneti idők mindig zavarosak.

Talán van némi igazság 12. dec. 21-ben. Új világ kezdődik, de, hogy mennyi idő lesz az átmenet, az még kérdéses.
Néhány évtized, netán száz években lesz mérhető?
Már nem az én legfőbb problémám, sajnos.

ubul2000 2012.11.02. 21:24:28

@knausz: Nemcsak Vona Gábor mond igazat ebben az országban.

HomicideWatch (törölt) 2012.11.02. 21:39:55

Sajnos nagyon úgy néz ki, hogy az mszp trójai falováról van szó.
Anonymous meglátom Bajnai mögœtt az mszp-t, engender elvesztettek. Fideszre és mszp-re semmilyen formáció esetében nem vagyok hajlandó.

hegyilány 2012.11.02. 21:51:00

Azt beszélték a népek a piacon, hogy a tüzoltók olyan egyenruhát fognak kapni, melyen cserélhető lesz a felirat.
T.Kommentelő irományának ezek szerint (is) van némi igazságtartalma.
Persze csak akkor, és csakis akkor, ha igazak a hírek. Márpedig nagyon úgy néz ki, hogy a hír "nem kacsa".

ubul2000 2012.11.02. 21:57:36

@hegyilány: inkább "libát" mondanál? :))))

beme1 2012.11.02. 22:01:39

az elkövetkezendő választási törvény és Alkotmány (úúú, bocsika, alaptörvény!!!) módosítások - mert nyilvánvalóan lesznek ilyenek - majd jól megpróbálják megakadályozni az Együtt 2014 bármilyen szervezeti indulását. Mert ilyen a FIDESZ és ilyenek a rabszolgái.

hegyilány 2012.11.02. 22:03:22

"
Bajnai Gordon látszik ma a politikai paletta egyetlen olyan személyiségének, aki nemcsak világos képpel rendelkezik a jelenlegi gazdasági és társadalmi problémákról, hanem akinek víziója is van arról, hogy miképp kell a helyzetet kezelni."

"Együtt 2014". Remélem sikerülni fog.

inreallife 2012.11.02. 22:05:15

@aszekelyek: az orbán tökéletes kutyaként viselkedik. lefele tapos, fölfele nyal. én emléxem még, amikor ott szökdécselt a nyugati államfők között, és bajnai gazdasági programját lobogtatta, hogy magyarországra mennyire lehet számítani. persze itthon meg köpködött rá. ahogy valaki leírta, hogy bajnai válságkezelése jó volt, egyből kirúgták. pedig az se volt akárki, azóta a pénzügyminisztériumot az a kancsal ökör vezeti, aki egy labirintusból úgy próbál kijutni, hogy folyamatosan leszegett fejjel rohan előre, neki a falnak, majd a csattanástól elterül és feltápászkodása után random irányba folytatja az ámokfutását.

az ilyen embereket, ha meglátják az a legkevesebb, hogy elhatárolódnak tőle. mint sajnos a viccben, amikor a külföldiek próbálják beazonosítani, hogy hungary.
-Where are you from?
-Budapest.
-Bucharest?
-No. Budapest, Hungary, Chain Bridge, Heroes' Square, Sziget Festival.
-Ah, Viktor Orban? ...
-No, no, no..... Bucharest.

itt tartunk most. mindenki, akinek köze van a viktorhoz és a fidesznek, az leprásnak számít külföldön. lassan már belföldön is. jjulie karanténfelelős majd gondoskodik a leprás birkákról... :)

inreallife 2012.11.02. 22:08:23

@aszekelyek: szerintem a tesco vodkával hintesz magadba kicsit túl sokat. az amit te iróniának hívsz, az valójában a tényalapokat nélkülöző látomásaid vetülete a szokásos írásképtelenséggel. futtatod itt magad, mintha knausz lennél...

inreallife 2012.11.02. 22:16:36

@aszekelyek: mi köze 2006-ban bajnainak a kormányzáshoz? vagy előtte lévő kormányzáshoz? te nem ismered a közpolitikai szereplőket? bajnai a válság előtt 4 hónappal lett kinvezve miniszternek, amikor adott volt már a költségvetés, és a fele le is ment. meséld már el szépen, hogy varga mihály nagytiszteletű szakember mit csinált, amikor a járait betolták a jegybankba trójai falónak, hogy később felkúrhassa a kamatot az égbe, mit tett akkor varga mihály, amikor megkapta a kétéves költségvetést, aminek a számai a matolcsy féle számokkal volt tele? olyan főszámok szerepeltek abban a költségvetésben, mint amit 2 hónapja megszavaztak eezek a gombnyomogató droidok. mostmeg a betonba öntött módosíthatatlan számokra kreálnak áltörvényeket, hogy saját faszságukat leplezzék. akinek van esze az átlát rajtuk. vajon neked megy?

hegyilány 2012.11.02. 22:21:44

Bajnai a legstílusosabb férfiak között"'

www.origo.hu/itthon/20121101-bajnai-gordon-a-legstilusosabb-ferfiak-listajan.html

Hát.Igen! Stilus és minőség) Óh.pardon) hozzáértő kormányzás, politikai kultúra, elegancia, nemzetközi ismertség, elismertség.
Van ilyen. (is).

dr kíváncsivagyok 2012.11.02. 22:23:09

Ezt nem T G írta...Ő nem szokott ilyen korrekt diagnózist adni...
Ha mégis , akkor ez pálfordulás.

dr kíváncsivagyok 2012.11.02. 22:26:52

Már az magában elég, hogy a zemberek unják a harcot , a hazugságokat és az arroganciát....egy nyugodt , csendesen kommunikáló hiteles ( külföldön is )ELFOGADOTT ember : Bajnai

inreallife 2012.11.02. 22:31:10

@tölgyes: az előző cikkben láttam válaszoltál. akkor nézzük át ezt a 2001-es cikket:

www.origo.hu/itthon/20011107januartol.html#

"Január elsejétől a gyülekezetei létszámtól függően havonta húsz-harmincezer forintos állami fizetéskiegészítést kapnak a történelmi egyházak papjai azokon a településeken, ahol a lakosság lélekszáma nem haladja meg az ötezret - mondta Balogh Zoltán református lelkész, a miniszterelnök főtanácsadója. A pénzt nem közvetlenül az érintettek kapnák kézhez, hanem az egyházon keresztül jutnának hozzá.

A főtanácsadó elmondta, hogy a fizetéskiegészítés ötlete a kormányfőtől származik. Orbán Viktor még júniusban 500 vidéki pappal a Parlamentben folytatott megbeszélésén vetette fel az állami apanázs lehetőségét. "

szóval, a papokat meg a templomokat nem tartják el a híveik. a football akadémiákat nem tartják el sem a bentlakók, sem a profi sportklubok. de az egyetemeket meg a főiskolákat tartsák el a hallgatók, mi?

értem, hogy félre akarsz beszélni, de felesleges. az első kettő felesleges kiadás, a tanulmányi támogatás meg az egyik legjobb befektetés az ország és a gazdasága szempontjából. elég ha annyit mondok, hogy valszeg 15 év alatt több adót fizettem be, mint te az egész életed alatt....

hegyilány 2012.11.02. 22:32:05

A volt miniszterelnök szerint az elmúlt tizenkét évben a mindenkori kormánypárt és ellenzék küzdelmének "áldozatul esett" a haladás kérdése.
Úgy vélte: el kell fogadni, hogy Magyarország nem sziget, hanem a világ része. "Versenyben vagyunk a világgal, és ebben a versenyben folyamatosan alkalmazkodnunk kell. Ha ezt állandóan vitatják, és erre építenek politikát, Magyarország nem tud előre menni" - jegyezte meg.
Bajnai Gordon hangoztatta, hogy meg kell állapodni Európa kérdésében is, mert az egyetlen esély az ország boldogulására, ha része tud maradni e hatalmas gazdasági erőt képviselő közösségek, és abban megtalálja esélyeit.

"Nem a baloldalnak kell a jobboldallal újra megküzdenie 2014-ben, hanem a normális országot akaróknak kell legyőzniük a hatalom megosztásából hatalmat építőket" - hangsúlyozta a volt kormányfő."

hir3.hu/magazin/1/97152/bajnai_gordon_ki_kell_jelolni_a_hosszu_tavu_haladasi_iranyokat

Óh. Igen! Már egyszer kijelölte a volt kormányfő a haladási irányt. S az jó volt. Na. azon az úton kellett volna haladni tovább, s nem pedig bekanyarodni abba bizonyos zsákutcába, gazdasági zsákutcába.........

Mérges 1234 2012.11.02. 22:34:52

@inreallife:

Papok állami apanázsa?????

Egyre lejebb megyünk. De milehet a cél?

hegyilány 2012.11.02. 22:36:25

Óh. Az igaz, hogy 2010. óta (negatív értelemben) bérelt helye van országunknak a világlapokban. Szomorú siker.

rockjano 2012.11.02. 22:36:48

Remek poszt, teljesen egyetértek vele.

Ha lesz elég önmérséglete és intelligenciája az ellenzéknek óriási erővel söprik majd el ezt az ocsmány, aljas cinikus hatalmat.

Nagyon nehéz menet lesz de nincs más út.

A Fidesz abba bukik majd bele amit rákényszerít az országra.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.11.02. 22:42:00

@hegyilány: totálisan.
Remélhetőleg még a buzi polgártársaknak is tetszik, mer' oly aranyosan pislog.

is 2012.11.02. 22:42:40

Nem remek poszt, bár majdnem egyetértek vele. Ugyanis a hatalom megszerzése két okból lehetséges:
- végcél
- eszköz az ország/nemzet/boldog jövő/felvirágzás/feltámadás stb. érdekében

A poszt ezt a kettőt összemossa, pedig a választási rendszer minden említésekor meg kell tenni ezt a distinkciót, mert a FIDESZdoridok máris örmmel nyúlnak a billentyűhöz, hogy hát lám, mindenki a hatalomért megy. De nem a mindenáron megtartásáért, és erre pontosan Bajnai a legalkalmasabb példa, aki előre bejelntve nem jelöltette magát, és Orbán Viktor a legnagyobb ellenpélda, aki 3 vesztes választás (1994, 2002, 2006) után sem adta át a hatalmát, és most az ország felett is meg kívánja tartani, akkor is, koalíció nélkül, 25% szavazattal is.

inreallife 2012.11.02. 22:46:52

@Mérges 1234: nem kétséges, néphülyítés. focizzál és imádkozz a tanulás helyett, és majd az orbán meg kihelyezett szócsövei: a buzi, pedofil papok megmondják, hogy hova fizesd be a következő tizedet. ja, és ettől érezze magát mindenki felemelkedve, akármit is jelentsen...

is 2012.11.02. 22:49:21

@nyünyüge: ja, ha van polgárváros Magyarországon, akkor Sopron az (még 5 másik is van, tudom, de több tényleg nincs). Szájer sokáig elhitette velük, hogy a FIDESZ az, de most már nem mer a városba se menni, kémeim szerint.

is 2012.11.02. 22:52:40

@aszekelyek: Orbán idején meg orosz válság volt, csak úgy, aztán leesett a tőzsde 9000 pontról 3800-ra. csak úgy beszökött az a válság is, mint Párizsba az ősz... sőt a Tisza is kiáradt, de nagyon, el kellett árasztani 4 falut is. ugye jól értem, hogy ezen a sugalmazó, hülye szellemi színvonalon próbálkozol ilyen gyengén?

Mérges 1234 2012.11.02. 22:55:46

@inreallife:

OKé sak gondoltam, hátha van valami magasztosabb szándék.

Pl. az oszág erkölcsi megújítása, vagy valami eféle jüszándék.

Persze sajnos én sem hiszem, csak gondoltam hátha. Mert a jobboldalik mindig szentnek átják ezt a hülyét és akarom érteni miért, illetve hátha én láto rosszul. Bár tévednék.

is 2012.11.02. 22:56:18

@HomicideWatch: akkor 2014-ben implicite a FIDESZre szavazol. és ez ugyanaz a felelősség, mintha bárkire is szavaztál volna.

2012.11.02. 23:08:57

@aszekelyek: Bizony! És Jeszenszki is egy bújtatott komcsilibsi, de most lebukott!

hegyilány 2012.11.02. 23:17:16

"Barack Obama levélben gratulált Bajnai Gordon leköszönt miniszterelnöknek a sikeres válságkezeléshez, az amerikai elnök szerint a volt magyar kormányfő intézkedései példaként szolgálhatnak a hasonló fenyegetésekkel szembe néző országoknak - tájékoztattot Bajnai Gordon titkársága.

Az Amerikai Egyesült Államok elnöke levelében nagyra értékelte Magyarország elkötelezettségét a transzatlanti szövetségi rendszer iránt. Barack Obama megköszönte, hogy a magyar kormány támogatatta az Obama-adminisztráció főbb törekvéseit, és külön köszönetét fejezte ki a guantanamói fogoly befogadása miatt.

Barack Obama gratulált Bajnai Gordonnak a Magyarországot sújtó gazdasági válság sikeres kezeléséhez. Az ön gyors és fegyelmezett intézkedései példaként szolgálhatnak azon országoknak, akik hasonló fenyegetésekkel néznek szembe - fogalmazott az amerikai elnök.

Barack Obama szerint a transzatlanti kapcsolatok iránti elkötelezettség és Bajnai Gordon európai államvezetői szerepe olyan örökség, amely Magyarországot az Egyesült Államok különleges barátjává tette.

Barack Obama jókívánságait fejezte ki Bajnai Gordonnak és családjának, és megköszönte a magyar-amerikai kapcsolatok fejlesztéséhez nyújtott támogatását."

www.hir24.hu/belfold/2010/06/04/obama-levelben-gratulalt-bajnainak-a-valsagkezeleshez/

Hillary Clinton telefonon gratulált Bajnainak"

www.hir24.hu/belfold/2010/05/12/hillary-clinton-telefonon-gratulalt-bajnainak/

Tehát ilyesmik" voltak. :) Avagy a Bajnai kormány egy évéről alkotott vélemény.

2012.11.02. 23:17:25

@aszekelyek:
Egyébként nem becsülöd te egy kicsit túl az mszp erejét?
Képesek a nemzetközi munkásmozgalom által mozgósítani a német, amerikai, sőt, a világ összes hatalmát OV ellen!
Vazze, az IMF is kommunista!!!
Meg Angela Merkel is az!
Sőt, a komcsik csinálták a világválságot!
Hú, te, ha lemégy a bányába, feljön a sötét!

2012.11.02. 23:20:29

@rockjano:
Nem kell ide ellenzék, rohad a narancs. Szét fog robbanni magától.

inreallife 2012.11.02. 23:22:42

@Mérges 1234: persze, bemondják azt is. amikor a lányomat írattam be az iskolába, a beiratkozás után mondták, hogy még oda kell mennem a következő asztalhoz. odamentem, egy csuhás volt. elkezdett halandzsázni, én meg visszakérdeztem, hogy noé a koalákat hogyan zsuppolta fel a hajóra, hirtelen nőtt egy és eljöttek az eukaliptuszsztrádán? láttam, hogy egy keresztet rajzol a gyerek neve mögé. kérdeztem tőle, hogy erre mi szükség van, és kijelentettem, hogy látni akarom a gyerekekről gyűjtött információk adatkezelési dokumentációját, mire az ökör csak bámult, és azt mondta, hogy ez csak egy lap. persze csak egy lap, amire információkat írnak és gyűjtik adatbázisokba. a vége az lett, hogy elhoztam a lapot a névsorral. dögöljön meg a csuhása, aki a kubatovnak listázza a kölköket...

orbán is kb ezt mondta 20 évvel ezelőtt, azóta viszont lopni jár a parlamentbe. az elmúlt 8 évben napot lopni járt, mert a parlamentben nem volt. akkor a grazi pszichiátrián volt vendégségben. nem vele együtt nevettek, hanem rajta. zsebnapóleonnak hívták... :)

2012.11.02. 23:23:27

@aszekelyek: @Hepci:" Remélhetőleg még a buzi polgártársaknak is tetszik, mer' oly aranyosan pislog. "

Ja. A papok fele már Bajnait ajánlja.

ubul2000 2012.11.02. 23:23:52

@hegyilány: az árulónak meg szokták köszönni a tevékenységét
liBajnai sorsa azon múlik, hogy az erőteljes amerikai és közel-keleti támogatással tud-e választást nyern 2014-ben. Ha nem tud - dobni fogják.

hegyilány 2012.11.02. 23:26:25

@ubul2000:

Na? És?
Nyugi, nyugi! Ne rohanjunk annyira előre.
:(

ubul2000 2012.11.02. 23:26:37

@Könnyen elkaptuk, uram!:
"Ja. A papok fele már Bajnait ajánlja."

mint elrettentő példa

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.02. 23:27:33

A szerző sokat KDNP-zik, de ők aztán sok minden, csak éppen nem domináns erő a jobboldalon.

a Fidesz-KDNP támogatottsága úgy jön össze, hogy abból minimum 99,9% Fidesz, maximum 0,1% KDNP.

---

Arra szerintem sokan mernének nagyobb összeggel is fogadni, hogy ez az Együtt 2014 ilyen névvel nem indul a választásokon 2018-ban, még akkor sem, ha 2014-ben nyernének.
Azaz ez egy ad hoc választási formáció, akármilyen formában is fognak működni az így is, meg úgy is, sőt amúgy is csupán ideiglenes, azaz tartósan nem lesz a magyar belpolitika szereplője.

De még a 2014-es indulás is erősen kérdőjeles, hiszen nem párt. Ha pedig párt lesz, akkor mi lesz az MSZP-vel?

Egy ilyen Együtt-2014+MSZP+LMP+DK formációnak pártszövetségként minimum 20%-os eredmény kellene elérniük, hogy egyáltalán bekerüljenek a parlamentbe. Ez pedig már túl nagy kockázat. S akkor még az egyéb szatellit szervezetek bele sincsenek számolva.

Vagy össze tudnak fogni egy, maximum kettő pártban vagy feleslegesen erőlködnek.
Az Együtt 2014 formáció alkalmatlan a tartós sikerre, inkább csak választási szlogennak jó egy ilyen jelszó, nem pártnévnek.

2012.11.02. 23:27:46

@aszekelyek: Hogy tetszik a "mondjanak egy számot, és mi előteremtjük!" szabadságharc?
Győzünk a jelben?
A felkelő narancs országa leszünk? Mi Viktorunk, tied az ország és a hatalom?
Térdre csuhások! Ki is mondta? Ja? OV? Hát most megcsinálta. Térden vannak.

bioLarzen 2012.11.02. 23:30:26

Az azért érdekes lenne, ha az az LMP zárkózna el az együttműködéstől, amelyik technikai együttműködést javasolt az összes ellenzéki párt (jobbik inkluzíve) között pár hónapja - mégha csak azért is, hogy a vállalhatatlan törvények visszavonása után "normális" váalsztásokat írjanak ki...

bio

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.02. 23:33:26

@manyike:

"pl. ha a Fidesz kapná a legtöbb voksot, de csak a Jobbikkal lenne 51%-a, meglépnék-e - főleg, ha az MSZP+Együtt 2014-nek több lenne 51%-nál?"

Ez így matematikusilag lehetetlen.
Nem lehetséges egyszerre 51%-a Fidesz+Jobbiknak és az MSZP+Együtt 2014-nek is.

Mert az így már 102, de csak 100 a lehetséges maximum.

inreallife 2012.11.02. 23:35:42

@Akitlosz: hát pedig választaniuk kell. mondjuk a 2014-et elhagyják, és bemondják az "együtt magyarországért" párt nevet. de ezzel nem oldódik meg a frakciók kérdése. a platform kevés a frakciókhoz 2/3-addal kell győzni. ha nem jön össze akkor kínos 4 évnek nézünk elébe. vagy a jobbikkal kell "kaptok egy turult, és megszavazzátok a frakciót szabályozó törvény _visszamódosítását_", vagy egyéb valamit kell felajánlani. ha nem, akkor meg érdekes lesz a belső platformok hogyan birkóznak meg a kihívással....

mindenesetre a mszp, mint pártnév egy elég jól lejáratott brand, kb szart sem ér, a pártvagyon viszont hatalmas. de talán arra elég lenne 4 év, hogy ezt a sötétbaloldali faszságokat levetkőzzék magukról...

inreallife 2012.11.02. 23:38:00

@bioLarzen: lmp nem kérdéses. bajnai úgy elviszi a szavazóit, mint a sicc. az lmp biankó háttérrel is alig jutott a parlamentbe, azóta meg csak rosszabb lett a helyzet, hogy megismerték őket... úgyhogy az a legkevesebb, hogy az lmp mit akar. senkit sem érdekel már...

bioLarzen 2012.11.02. 23:47:20

@inreallife: Hát, lehet... de engem spec azért érdekel - kíváncsi ember vagyok :)

bio

ménrót 2012.11.02. 23:50:31

bajnai vagy zorbán nem mindegy????? birkák ugyanazok(egyik balra ,másik jobbra béget)

íme itt vagytok:/www.facebook.com/photo.php?fbid=444244832277284&set=a.134288416606262.13410.133646306670473&type=1&theater

ssi 2012.11.03. 00:01:52

@Akitlosz: igen, jogos, köszi. mások is észre vették, sőt jelezték, hogy másként kell már gondolkodni/számolni is az 1-fordulós + sajátos új szavazási rendszerben. a "mérleg nyelve" státuszt a kormány senkinek nem osztaná ki, de jelen helyzetben eleve kinél merülhetne föl?

török gábor 2012.11.03. 00:07:16

@Akitlosz: 15 százalék kell.

Az országgyűlési képviselők választásáról szóló 2011. évi CCIII. évi törvény (hatályos: 2012. január 1-től)
14. paragrafus
(1) Nem szerezhet mandátumot az a pártlista, amely a pártlistákra és a nemzetiségi listákra leadott összes érvényes szavazat legalább öt százalékát nem érte el.
(2) A közös pártlista nem szerezhet mandátumot, ha a pártlistákra és a nemzetiségi listákra leadott összes érvényes szavazat legalább tíz százalékát, kettõnél több párt által állított közös pártlista esetében legalább tizenöt százalékát nem érte el.

ménrót 2012.11.03. 00:11:01

„A magyar genetikusan alattvaló. (…)hogy mindent másra hárít, hogy mindig másra mutogat, hogy boldogan dagonyázik a diktatúra pocsolyájában, röfög és zabálja a moslékot, és nem akar tudni róla, hogy le fogják szúrni."Ez mindannyiótokra vonatkozik kedves kommentelők,a böllérkés mindegy hogy bal vagy jobb oldali kézben van,a vége ugyanaz.

Balt 2012.11.03. 00:11:58

@hannawald: Ha viszont nem jön össze a Nagy Összefosásnak a parlamenti többség, 2018-ra a kimaradó lehet a Fidesz kihívója. (Egyébként meg a Jobbik egyedül.)

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.03. 00:21:41

@inreallife:

Vagy tudnak valakik egy pártban együtt dolgozni, vagy nem.
Ha nem tudnak, akkor több pártban sem tudnak. Főleg nem. Mivel úgy ugyanis még nehezebb.

Én csak annyi frakciót engedélyeznék az országgyűlésben ahány párt oda önállóan bejutott.
Ettől függetlenül persze minden párt bevihet a parlamentbe akiket csak akar/tud, de ne alakíthassanak külön frakciót!

A rendszer szégyene, hogy a választásokon önállóan el sem indult pártok frakciózhatnak az országgyűlésben.

török gábor 2012.11.03. 00:26:41

@Akitlosz:

ne felejtsük el, hogy idén ezek a szabályok is változtak. íme az új:

„II. RÉSZ AZ ORSZÁGGYÛLÉSI KÉPVISELÕCSOPORTOK
A képviselõcsoport megalakítása és mûködése
13. § (1) Képviselõcsoport alakítására a képviselõk elõzõ általános választásán országos pártlistát állító és mandátumot szerzõ, ugyanazon párthoz vagy annak jogutódjához tartozó képviselõk jogosultak. A képviselõk elõzõ általános választásán közös országos listát állító és mandátumot szerzõ pártokhoz, illetve azok jogutódjához tartozó képviselõk közös vagy önálló képviselõcsoport alakítására jogosultak.
(2) Az ugyanazon párthoz tartozó képviselõk csak egy képviselõcsoportot alakíthatnak.
(3) E § alkalmazásában azt a képviselõt kell párthoz tartozónak tekinteni, aki a) párt tagja, vagy b) párt jelöltjeként indult a választáson, vagy c) olyan független, illetve függetlenné vált képviselõ, akinek csatlakozását a képviselõcsoport elfogadta.
14. § (1) Képviselõcsoportot legalább tizenkét képviselõ alakíthat.
(2) Képviselõcsoportot alkothatnak az ugyanazon párthoz tartozó képviselõk akkor is, ha számuk az (1) bekezdésben meghatározott számot nem éri el, de pártjuk országos pártlistáról mandátumot szerzett, feltéve, hogy a párt országos listájáról mandátumot szerzett valamennyi képviselõ ehhez a képviselõcsoporthoz csatlakozik.
(3) A képviselõ csak egy képviselõcsoportnak lehet tagja.
(4) A képviselõ a képviselõcsoportból kiléphet. A képviselõcsoport a tagját kizárhatja.

balage_81 reloaded (törölt) 2012.11.03. 00:40:35

@Stefánia kisasszony ✠ peenemündei tündérke ✠: nem szoktam ilyet csinálni és egyébként sem vagyok benne biztos, hogy nem viccelsz, de most mégis megteszem. szóval neked aztán igazán ajánlom a blogomat, szeretni fogod:))

MACISAJT 2012.11.03. 00:58:05

Kétségkívül nem ez az Index címlapjára kirakott cikk/poszt a legszánalmasabb abban a nagy igyekezetben , amellyel a ballib média igyekszik életet lehelni a libaszakértő Dohány utcai lakodalmas kutyahányásra emlékeztető koalíciójába...
De ez után:
www.origo.hu/itthon/20121101-bajnai-gordon-a-legstilusosabb-ferfiak-listajan.html

bizony nem sokkal van lemaradva..:)

2012.11.03. 01:14:01

@ubul2000: Az elrettentő példát nem ajánljuk.
Magyar vagy-e?

ubul2000 2012.11.03. 03:21:01

@Könnyen elkaptuk, uram!:
"Az elrettentő példát nem ajánljuk."

Nem-e?

Mint elrettentő példa figyelmetekbe ajánljuk...

(Egyszer már elküldtem, de nem ment el)

rockjano 2012.11.03. 03:26:48

@Könnyen elkaptuk, uram!: Nem hinném.... Erős a héjja, de belül bugyog az valószínű...

rockjano 2012.11.03. 03:30:33

@MACISAJT: Apám, már csak te hiányoztál....

Az összes barom csak idetalál látom...

dbeata 2012.11.03. 06:20:24

@knausz: "A Ménrót meg a Vona Gábor.:):)"
Á, dehogy! Ő legalább tud linkelni ;)

dbeata 2012.11.03. 06:33:30

@inreallife: "noé a koalákat hogyan zsuppolta fel a hajóra, hirtelen nőtt egy és eljöttek az eukaliptuszsztrádán? "

Kegyetlen...:DD

2012.11.03. 06:44:48

@ubul2000:
A figyelembe ajánl azt jelenti, hogy felhívja rá a figyelmet.
Az ajánl azt jelenti, hogy követésre, cselekvésre ösztönöz.
Nem ugyanaz.

Ha azt írtad volna , hogy figyelmükbe ajánlja az elrettentő példát, akkor érthető, felhívja rá a figyelmet.
de azt írtad, ajánlja az elrettentő példát. Tehát azt ajánlja, hogy így kell cselekedni.

dr yetee 69 2012.11.03. 06:44:56

@ubul2000: Nyilván erre gondolsz!

"Lapunk 2007. február 10-i számában A nemzet példaképe – a Gyurcsány-kormány közelebbről című cikkben
– valótlanul állítottuk, hogy a felperes Bajnai Gordon a KISZ reformágából a rendszerváltáskor a Wallis Rt. első embere lett, a valóságban Bajnai Gordon 1999. december 30-án lett a Wallis Rt. vezérigazgatója;
– valótlanul állítottuk, hogy 1999-ben a Bajnai Gordon vezette Wallis Rt. a Hajdú-Bét Rt. Baromfifeldolgozó többségi tulajdonosa lett, a valóságban a Wallis csoport 1999. március 25-i tulajdonszerzésekor Bajnai Gordon még nem dolgozott a Wallis Rt-nél;
– valótlanul állítottuk, hogy a céget nem fejlesztették, csak a pénzt vették ki belőle, valamint ugyancsak
– valótlanul állítottuk, hogy 2003-ban Bajnai Gordont bízták volna meg a cég felszámolásával."

mno.hu/migr_1834/helyreigazitas-422201

Lapunk 2009. május 25-i számában a Bajnai a bizalmi háló őre című cikkben
valótlanul állítottuk, hogy Bajnai Gordon vezetése alatt a Wallis Csoport tetemes hátrányt okozott volna az államkasszának.
Azt a valós tényt, hogy a Dataplex megvásárlásából a felperes által irányított Wallis Rt.-re jutó vételár és eladási ár között különbség volt, abban a hamis színben tüntettük fel, hogy ezután az adott évben adót kellett volna fizetniük, de azt elkerülték volna. A céget az úgynevezett elhatárolt veszteségére figyelemmel nem terhelte volna adófizetési kötelezettség, ha ő a vevő és az eladó.
Olyan hamis látszatot keltettünk, hogy akár a felperes is lehetne tulajdonosa a ciprusi székhelyű Danilack Investmentnek.
Azt a valós tényt, hogy a felperes egyik részvényese volt a WEMS elnevezésű ciprusi cégnek olyan hamis színben tüntettük fel, hogy Bajnai Gordonnak több ciprusi cége lett volna.
Olyan hamis látszatot keltettünk, hogy Bajnai Gordon adóelkerülést igazoltan végzett volna."

mno.hu/migr_1834/helyreigazitas-249585

"Lapunk 2009. június 3-i számában „Saját lécét is leverte Bajnai” című cikkben
– valótlanul állítottuk, hogy Bajnai Gordon ismeretlen tulajdonosi körű, ciprusi bejegyzésű off-shore társaság igazgatója lett volna. A ciprusi cég nyilvántartásából a tulajdonosok személye megállapítható,
– olyan hamis látszatot keltettünk, hogy Bajnai Gordon a WEMS Ltd. résztulajdonosaként az onnan származó osztalék-jövedelme után nem fizetett volna adót. A valóságban az osztalékok után 54.358.000 forintot fizetett meg az APEH részére."

mno.hu/migr_1834/helyreigazitas-251284

"Helyreigazítás: A 2010. február 24. napján megjelent lapszámunk első és harmadik oldalán közölt „Adócsalás gyanújában a kormányfő” című cikkünkben valótlanul állítottuk, hogy Bajnai Gordonnak mint a Fleminghouse Ltd. Cipruson bejegyzett cég igazgatójának adóbevallás benyújtásáról kellett volna gondoskodnia a cég tekintetében a 2005. és 2006. évre vonatkozóan."

mno.hu/migr_1834/helyreigazitas-206717

"közleményünkben valótlanul híreszteltük, hogy Bajnai Gordon a HAJDÚ-BÉT Rt. kapcsán emberek haláláért lenne felelős.”

mno.hu/belfold/helyreigazitas-225902

2012.11.03. 06:51:37

@rockjano: Ekkora szervezetet nem lehet a végtelenségig egyben tartani. Itt az a kérdés, meddig tud pénzt osztani az összes érdekeltnek a vezír.
Mivel az összefonódások csak sejthetők, így nem tudom, de úgy látom, hogy valakinek mindig rálép a tyúkszemére.
És fogy a türelem. Ilyen a természete.
Egy dolog menthetné meg, ha olyan fellendülés következne be Németországban, ami magával rántana minket is.
Viszont a számok ismeretében, ahhoz, hogy 3 %-ot nőjön a gdp (ez már érezhető), Ménetország 5%-ot kell, hogy fejlődjön.
Hát, nem így néz ki. Bár most épp úgy alakult a világ, hogy kedvezett a gazdaság sarokszámainak(FED kamatvágás), ez megfordulhat, az USA választás lezajlása, illetve a hurrikán pusztításának rendbetétele visszavonzhatja a tőkét az amerikai gazdaságba.
És akkor kezdődik a tánc.

2012.11.03. 06:57:06

@MACISAJT:" Kétségkívül nem ez az Index címlapjára kirakott cikk/poszt a legszánalmasabb"

Nem. A legszánalmasabb te vagy. Aki a vezír seggnyalásának nagy igyekezetében nem veszi tudomásul. hogy október 31-e október 25.-e után van.

2012.11.03. 06:58:57

@ubul2000:" Nem-e?"

Ilyet sem írunk. Helyesen: nem?

Szóval nem vagy te magyar, mégse!

nu pagagyí 2012.11.03. 06:59:46

@Stefánia kisasszony ✠ peenemündei tündérke ✠: Elfelejtetted a Fideszt jellemezni, segítek:

FIDESZ-maffiapárt

balfék 2012.11.03. 07:55:13

@Könnyen elkaptuk, uram!: Szerintem a mostani összefogásnak egyetlen célja lehet , hogy 2/3-dal leváltsa a Fideszt, visszaállítsa a fékek és egyensúlyok rendszerét és egy új választással demokratikus körülmények között megversenyeztesse a politikai pártokat.

lima31 2012.11.03. 08:15:15

"Az Együtt 2014 is erre, a hatalmi kérdésre válaszol, ezért is nevezhető hatalmi válasznak."

- Ez mekkora egy baromság...

jjulie 2012.11.03. 08:18:38

@balfék:

ez nyerő választási programnak elég is lesz

ha még a fideszfertőzöttek karanténba zárását is megigérik, biztos a siker

László56 2012.11.03. 08:25:10

Nagyon szép hét végét kívánunk Mindenkinek

Hatalmi válasz....írja az elemzőnk. A válasszal egyetértünk, de hogy hatalmi e, azt először meg mutatni, jobban mondva, be kell bizonyítani. Egyenlőre törekvéseket lehet látni, ami a törékenysége miatt, kétséges és bizonytalan jövőt vetít elénk.

Ennek ellenére, komolyan kell venni. Mert hogy is mondta egy nagyon jó barátom ? Egy külföldi „királycsináló” iroda tulajdonosa: „ Tömd a zsebem tele pénzel és a legnagyobb ökröt is beviszem a politikába, akár miniszterelnököt csinálok belőle.” A tapasztalatainknál fogva ezt el is hiszem neki, arról nem is beszélve, hogy már bizonyított.

Kétségtelen, hogy Bajnainak lesz elég pénze, hiszen ő belé azok invesztálnak, kik az ország teljes gazdasági erejét szeretnék megszerezni. És itt nem fillérekről van szó. Még csak nem is hatalomról. Az ugyan igaz, hogy politika a hatalomról szól. Ez így van a világ minden országában és ezért, nem egy különleges dolog. Sokkal inkább azonban az a fontos, hogy a megszerzett hatalmat mire használják fel a politikusok.

Bajnainál tudjuk, mire használná fel a hatalmát. Elsősorban azok kifizetésére, kik hatalomhoz juttatták. Ez azonban nem a választópolgárokról szól, hanem azokról kiknek az érdekeit képviseli és a választását pénzelték. A választópolgár ebben az esetben egy eszköz, de nem a cél, a hatalomra törekvőnek. Ezt tudják a politikusok, de kevésbé tudják a választópolgárok. Éppen ebben nyugszik Bajnai reménysége a hatalom megszerzéséhez.

A magyar kommunistáknak meg ugyanaz a céljuk, avval a különbséggel hogy ők európai pénzadójukat és barátaikat szolgálnák ki az ország jövedelméből. Éppen ezért, kormányra jutás esetén, nem a magyar nép jóléte lenne a mértékadó, hanem az konc felosztásán való veszekedés lenne az, ami kormányzást lehetetlenné tenné. Hiszen a jó kormányzás alatt azt érti Bajnai, hogy ő osztja majd el az ország jövedelmét. Hogy a pénzéhes kommunistáink evvel egyetértenének, azt szabad kételkedéssel fogadni. De, egyenlőre nem is ez érdekli ezt a társaságot. A deviza: a második Orbán kormányt megbuktatni, a hatalmat megszerezni és utána majd meglátjuk. Itt azonban a „majd meglátjukban” van a buktató.

Ezt úgy kell elképzelni hogy Bajnai és Mesterházy bajtársiasan összeölelkezve, de a kezükben a disznóölő kés, arra várva, mikor döfhetik egymás hátába. Hogy, ez lenne az országunk jövője ? Ki ebben hisz, az segítse nyugodtan ezt a társaságot hatalomra. Azon úgy sem lehet segíteni.

hoplita 2012.11.03. 08:26:48

@tölgyes:
"....Miért a Jobbik támogató-szavazó-táborának legnagyobb része nem az ilyen elesett emberekből áll??Vagy azt gondolja, hogy a láncszavazásban a módos elit vesz részt?..."

Apukád szőrös-tojásos kolbászát, tőgyeském.
Mikor láncszavaztatattunk mi? És mikor a szájbakúrt fityiszed, olábornyúkat hurcolva szakmányban, pálinkával turbózva...?
Ja, 6 napja Vasváriban.
Ennyit rólad....kezdesz a libafos, meg a múmialeningeci szintjére süllyedni.

'...Rákosi soproni múltja nem érdekes, de azt mégse írom, hogy moszkovita, mert azt még zsüli is tudja talán..:)..."

Azt írd le, hogy zsidrák, baszki...ha már szálasit örményezed.
Ami mellesleg nem is igaz, egy történelmi hoax, még ezt sem tudod?
Horthy politikai rendőrsége gyártotta a genealógiát...már akkor is ismertek voltak az ilyen kis turpisságok.
Vö. Vona - Zazrivecz....ismerős, okostojás..?????

Ja...hogy ilyenkor beigazolódik, amit már rég mondtam rólad? Hogy gyáva, sunyi, gerinctelen és a végletekig opportunista vagy..?
Igen, az vagy.

jjulie 2012.11.03. 08:30:01

@hoplita:

egyszóval: seggszájúfideszfertőzöttkádárvakarék

tegnap egész nap vártalak, nem találtad a four seasont?

jjulie 2012.11.03. 08:33:06

@László56:

hahaha, te is mész a fideszfertőzötteknek fenntartott karanténba, és ott fogsz megdögleni

használd ki ezt a kis időt: hablatyolj míg hablatyolhatsz

jjulie 2012.11.03. 08:36:15

@László56:

"a pénzéhes kommunistáink"

itt az orbánféregre célzol, fideszhablatygenerátor?

jjulie 2012.11.03. 08:45:03

@hoplita:

a szálai is csak egy éhenkórász volt, illik a tegnap emlitett horthy, kádár, orbán sorba

tehár kiegészíthetjük az éhenkórászok listáját: horthy, szálasi, rákosi, kádár, orbán, vona, hoplita

hoplita 2012.11.03. 09:01:24

@jjulie:
Dehogy vártál te engem, anyád kankós pinájába is visszabújnál kínodban, ha megjelennék.
De ne aggódj, ami késik nem múlik.

balfék 2012.11.03. 09:02:07

@László56: "Elsősorban azok kifizetésére, kik hatalomhoz juttatták. Ez azonban nem a választópolgárokról szól, hanem azokról kiknek az érdekeit képviseli és a választását pénzelték. A választópolgár ebben az esetben egy eszköz, de nem a cél, a hatalomra törekvőnek. Ezt tudják a politikusok, de kevésbé tudják a választópolgárok."
Milyen szépen leírtad az elmúlt két év összes motivációját és történését.

hoplita 2012.11.03. 09:05:47

@jjulie:
Anyádék egy éhenkórász, vagyis rákosi faszát szopkodták, bő nyállal?
Hű, bazmeg...akkor minek neveznéd ezt a lelkes blowjob-ot művelőket?
De spongya rá....ha másként nem is, legalább gecivel jóllaktak.:)

jjulie 2012.11.03. 09:09:47

@hoplita:

erről a szálasiról van szó?

hollán ernő utca 10

"Az 1941-es népszámlálási lakásívek alapján Lugosi András levéltárossal vesszük sorra a ház tizenkilenc lakását. „Az ötödik emeleten 1939-től havi 50 pengős albérletben van bejelentve a magyar állampolgárságú, római katolikus vallású, ám francia anyanyelvű és nemzetiségű Reineck Emília, 1907-es születésű hajadon, lapkiadói tisztviselő.”

S hogy még abszurdabb legyen a történet: „A főbérlő dr. N. Ignácz nyugalmazott ügyvéd és felesége, N. Ignáczné. Mindketten izraelita felekezetű magyar állampolgárok.”

Vagyis elképzelhető, hogy az amúgy Lutz Gizellával jegyben járó Szálasi a negyvenes években zsidó főbérlők lakásába járt a szeretőjéhez. Nem csoda, hogy mindezt a lehető legnagyobb titkokban tette."

Blogger Géza 2012.11.03. 09:13:01

@hegyilány: És ehhez semmi mást nem lett tenni, mint itt elbújtatni illegálisan bebörtönzött foglyokat illetve az amerikai multik megadóztatása helyett elvenni a nyugdíjasoktól a 13. havi nyugdíjat és a közalkalmazottaktól elvenni a 13. havi fizetést. :) Naná, hogy mindkettő tetszett az amcsiknak.

jjulie 2012.11.03. 09:19:53

@hoplita:

éhenkórász az aki be kellett hogy álljon katonának hogy legyen mit ennie, ilyen volt a horthy miklóska, meg a szálasi ferike

meg éhenkórász az akinek a nagyszülei a háború után kapott aranyakból a maslow piramis alsó dobozában a lakhatást sikerült vágre megoldani

aki pedig 45 előtt egyidőben finanszírozni tudta két gyerek egyetemi tanulmányait míg a harmadik gimibe járt, azt éhenkórásznak nevezni pedig csupán frusztrált falusi jobbikfertőzött lúzer ostobaság

kzoltana 2012.11.03. 09:19:58

Ne szarozzunk. A kemény lényeg. Ahol kiválasztott választók vannak, ott szűkül az elme.
www.vagy.hu/tartalom/cikk/3246_48_es_ebbol_nem_engedek

jjulie 2012.11.03. 09:23:24

@Blogger Géza:

nyugi gejza, már nem kell bizonygatnod semmit

megszerezted már a helyet a fideszfertőzötteknek felállított karanténban, amíg nem lesz három egymásutáni negatív leleted, ott fogsz rohadni

aszekelyek 2012.11.03. 09:28:14

@is: azt mondd meg, hogy vitte-e Orbán addig az országot, míg már senki nem vette a papírokat és ezt ráfogta valamilyen beszökött éjjeli támadásra ! Ehhez hasonló sem történt és az adatokat sem hamisították meg állandóan. Szellemi színvonalad neked van igen alacsony, mert közel sem volt olyan osztogatás, fedezet nélkül, ami megyó idején felduzzadt és aztán már csak a hazudozással fedezése ment, nagyon sokkal a válság előtt már............... Amiért is nem lehet a válságra hivatkozni még pluszban. feri maga mondta, majd beledöglött, hogy úgy kellett tennie, mintha kormányoznának, -kizárólag a hatalom megtartása érdekében és közben nem csináltak semmi említésre méltót.

Mondjuk érdemben kormányzást, kiegyensúlyozni a költségvetést, megmondani, hogy elvtársak, xar van a palacsintában, most szépen fizessétek be az adót és akkor mehetünk mi tovább. Ehelyett lövettek a tévedésben tartásuk miatt felháborodottakra , mint 1956-ban. lemondásra okuk meg vagy ötször lett volna közben de súlyos. Miközben mindenáron a hatalmat akarták, az ország fizeti az árárt úgyis, nem ők, ebben a biztos tudatban kajabálták állandóan , hogy a hatalmat azt az Orbán akarja , -ők csak megtartják , kerül az országnak mondjuk plusz 20 milliárd IMF kölcsönbe és 80 % -os államadósságba , akkor is.... , végig. Olyan primitívek, hogy annyi eszük nem volt, mint hornnak, akit félretolt a paprikajancsi , aki kifordított zsebbel állt ki megkérni a népet , hogy akkor most szenvedjék bátran el a bokros csomagot. nem kellett lövöldözni hozzá és semmi komoly nem történt. Csak lehet, hogy vannak, akik alig várták már, hogy lövöldözhessenek a magyarokra, akiknek valami nem tetszik , -megint. azt a megoldást sem Orbán választotta a problémák megoldására.

Szimba 2012.11.03. 09:31:19

@török gábor:

Ezek a törvényi változások valóban kikényszerítik, hogy a kisebb pártok egy nagy közös koalícióban, pártban, egyesülésben indítsanak kampányt.

Számomra az is ijesztő, hogy a határon túliak is szavazhatnak (ha magyar állampolgárságot szereztek).

Bajnai Gordon a lehető legjobb választás, sajnos van egy rétege a választóknak, akik nem tudták még elfelejteni az MSZP rendszerváltás óta elkövetett hibáit, és ebbe a sorba beletartozik Bajnai működése is.

Szerintem nagyon nehéz lesz megszólítani a bizonytalan, fásult, érdektelen választókat. Még mindig nincsenek új és mégis meghatározó, korrektnek ható politikusok (politikusjelöltek).

Én inkább tudnék választani a Demokrata és a Republikánus párt között, mint itthon a régi rossz-rosszabb csapat között. :-)

lima31 2012.11.03. 09:31:43

@aszekelyek:

basszus....balkániaifanatik

jjulie 2012.11.03. 09:33:04

@aszekelyek:

meddő elektronikusjelszemétgyártás, ez nem oldja meg az egyre inkább kínzó kérdést:

hogyagecibe nyernek a fideszférgek választást úgy hogy az ország 80 százaléka mélységesen rühelli őket veled együtt?

menőmano 2012.11.03. 09:35:06

@László56:

Figyeljen csak picikét. A hatalmi kormányzás most van.
A Bajnai Gordon pedig arra használná az ország élén betöltött tisztségét, mint az ország kormányfője, hogy újra növekedési pályára állitaná az ország gazdaságát, hogy csak ennyit írjak Önnek.
Már ne is haragudjon, de Önnek kommunistázási fóbiája van. Szerintem.
osztjónapot! önnek.

jjulie 2012.11.03. 09:36:23

@Szimba:

nyugi az orbánféreg aktivizálni fog egy sereg most még passzívat

maga és a pártja ellen

a seggszájú fúbehugyos@aszekelyek: is ezt teszi

aszekelyek 2012.11.03. 09:46:34

@knausz: próbálnak belőled hüjjét csinálni , Timikém , légy óvatos , különösen ezzel a nyugdíjcsökkentő bajnokkal , aki sztem szadeszes. Visszaélnek bizonytalanságoddal és az itt is jól felismerhető befolyásolhatóságoddal.

Valamit félreértettél , gréczykémmel kapcsolatban:)
mondjuk kevesen tudják az én vicceimet helyükön értelmezni:) , mentségedre legyen mondva !

@lima31: nocsak, valami bosszúság ért? :) Ezekre mondjuk érdemi cáfolatot nehéz is lenne írni , inkább marad a személyeskedés, minősítgetés elmondanám azért, hogy akikre bajnai és kompániája vágyik, mint hatalomba őket emlők, legalább ennyire balkániak ám! csak befolyásolhatóak, lehet őket fenyegetni , rémisztgetni , befektetőkkel csalogatni..... Igazán helytelen dolog, hogy diszkriminálnád a kormánypárti magyarokat, amikor ugyanott élnek, balkániar lerontott viszonyok közt, azáltal, amit a szadista éra hozott nekik is , meg a baloldali vagy bizonytalan tábornak. Nem tudjuk , neked milyen jobb helyre sikerült születni de akkor boldogítsd őket tovább , pl Luxemburgban

lima31 2012.11.03. 09:46:44

@menőmano:

"A Bajnai Gordon pedig arra használná az ország élén betöltött tisztségét, mint az ország kormányfője, hogy újra növekedési pályára állitaná az ország gazdaságát"

Bizonyítékokat már az istenit neki! Most!

hegyilány 2012.11.03. 09:48:04

@Blogger Géza:

Ha ön a "felső tíz" akkor elhiszem, hogy önnek nagyon tetszik, az, ami most van ebben az országban.

Egy rövidke emlékeztető)

penzcentrum.hu/karrier/oriasi_adomany_a_gazdag_magyar_csaladoknak_heti_osszefoglal

:(

jjulie 2012.11.03. 09:53:16

@aszekelyek:

ezaz banya, csak le ne állj, kapapáld szorgalmasan a szeget a fideszkoporsóba

hahahahaha, fideszkoporsót szegelő, remélem azt is elkúrják a főfideszférgek, hogy mikor kell téged leállítani

már régóta kontraproduktív vagy putriszökevény kádárvakarék fideszproli

lima31 2012.11.03. 09:53:55

@aszekelyek:

Na, jól van, legyen!

Kormány meg van oké, oké, oké! Mint OV-odásnak, ha emlékszel még: sárga rúdon, piros kormány, kék dudával.

Hiányzik az összes többi, az a baj...

mókáné 2012.11.03. 09:57:34

@török gábor:

"idén ezek a szabályok is változtak. íme az új:"

A Corvinus egyetemi oktatója Ilonszki Gabriella készítette azt a tanulmányt, mely szerint egyre kevesebb a nő a politikában és ezen változtatni kell! 50-50% - ot kéne az alkotmányba iktatni, mivel a 199 fős parlamentben még rosszabb lesz az arány.

Ez érdekes fordulatot hozna a politikai életbe. Osho- t ha olvasott, ő nőkkel vette magát körül, éppen azért, hogy lágyabb, emberségesebb legyen a rendszer. (ez nem volt a tanulmányban, alant a kolléganő munkája a linken)

index.hu/belfold/2012/11/03/csak_mutatoban_akad_noi_kepviselo/

Szimba 2012.11.03. 09:59:25

@László56:

1. Az igaz, hogy a miniszterelnök személye csupán a jéghegy csúcsa, az őt mozgató erő - a pénzt adó gazdasági klikk - és természetesen az az érdekkör, amelyik tőle várja a megbízási lehetőségeket, a pénzt, a pozíciót.

2. A szavazók itt csupán a pénz által mozgatott reklámkampány "megtévesztettjei". Ill. egy réteg, amelyik egyik párt hatalomra kerüléséből sem profitál, de mégis elmegy szavazni, abban a reményben, hogy talán változik a helyzet az országban.

3. 20 év óta folyamatosan a pártok, a pártpolitikusok meggazdagodása volt az elsődleges cél, ill. a gazdasági élet meghatározó mecénásainak a saját oldalra állítása. Ez a folyamat egyáltalán nem állt meg, bár elég szépen kialakultak a támogatói körök. Pénz nélkül nincs választás!

4. Egyetlen dologra figyeltem fel az amerikai elnökválasztás kapcsán: a női szavazók megnyerése fontos, mert a férfiakhoz képest ők nagyobb számban mennek el szavazni.
A Fidesz nem kedvez a nőknek, a gyerekeknek, egyáltalán a családoknak. A gyermekneveléshez szükséges intézményrendszer megingatásával, az állandóan változó (főként csökkenő) családtámogatással, a női munkaerő, egyáltalán a nők lebecsülésével meglehetősen sok szavazatot veszíthetnek, ha nem fordítják meg a kommunikációjukat.

5. A nyugdíjasok a másik érzékeny szavazói réteg, valószínűleg őket is szeretnék a regisztrációval távol tartani az urnáktól. Valamint a cigányság mélyszegénységben élő, és általában a szegény rétegek azok, akik feltehetően kizárják magukat a választásokból.
Bár lehet, hogy éppen az ellenkezőjét fogják elérni ennek, ha a pártok nagyobb energiát tudnak fordítani a lelkesítésükre (akár megvesztegetésükre, utazás segítésére stb.).

Szimba 2012.11.03. 10:05:20

@jjulie:

:-D
Ebben első alkalommal a gyakorlatlanságuk, a beképzelt és szakmailag alkalmatlan pártfunkcionáriusok pozícióhoz juttatása, a nevetséges és látványos pénzpazarlás volt hibás.

Most inkább a hatalomra törekvésük közben mindenkit eltaposó figyelmetlenségük lesz/lehet a bukás oka.

És a fene egye meg, valójában azért kellene drukkolnom, hogy maradjanak még 4 évig, és sokkal csúfosabban bukjanak.
(Az országnak nem ez az érdeke. Bár én a baloldalban sem bízom.)

jjulie 2012.11.03. 10:06:27

miután rohamosan közeleg a már elbukott orbánia végének kihirdetése, felgyorsult a fideszfertőzöttek elkülönítésére szolgáló karantén felállítá négy kártékonysági kategóri lesz benne

1. mezei törzsbirka: nagygyűlésekre járt, tapsoló és viktorozó biodíszletként szerepelt, és fideszikszelő tanfolyamot sikeresen végzett, aktív orbánhablaty fogyasztó

2. aktív fertőzött: nemcsak orbánhablaty fogyasztásban bűnös, hanem terjesztésben is, szóban irásban

3. maradandó szijjártókárosodát szenvedett: nemcsak nagymennyiségű orbánhablaty fogyasztó és terjesztő, de kényszeres orbánhablatygenerátorként is funkcionál

4. orbánabb az orbánnál: a fideszfertőzés kifejlett formája, amely eredményeképpen nem csak hülyítésre használja az orbánhablatyot mint a felcsuti fideszvallásalapító, hanem tiszta szivéből hiszi is

a karanténba kerülést megelőzendő, önkéntesen lehet jelentkezni a szívlapátos kezelésre, amely az egyetlen ellenszere a fideszfertőzésnak

ssi 2012.11.03. 10:09:03

@Szimba: csupa megválaszolatlan kérdés vagyok :)

a politikusság is egy szakma. pl. orvosnak/pedagógusnak/színésznek/stb. se megy bárki?

ma az állam inkább egy vállalkozásra hasonlítson? ha valaki egy adott cég pl. tulaja/vezetője tudnia kell jól informáltnak lenni/irányítani/szervezni/menedzselni/át- és rálátással bírni/rugalmasnak, alkalmazkodónak lenni/stb. és még az adott szakterülethez is konyítania kell ... a jelenben is és a különböző tervek készítésénél is a múlt saját és mások hibáinak/tévedéseinek legalább zártkörű beismerése mellett (és ma már hazánkban is sok a vállalkozó). . és minden szinten ugyanaz a bűn/vétek/hiba/kár.. a következmény/szankció... felelősség/kockázatvállalási kényszer stb.?

milyen is a választó és tud-e eleget, hogy elvárjon vagy ítéljen? miért mérünk kettős-kettős mércével? önmagát fejlődőképesnek tartja és másokat, pl. politikai szereplőket vagy a főnökeiket is azonosan? önmagának mikor bocsájt meg és másoknak? önmagának új esélyeket szeretne, de hogyan is?

és kire szavaznál az USÁ-ban? ott kik a megélhetési politikusok és kik az önzetlen és jó (? /pl. hibáikból kellően tanuló, biztosan fejlődő, újra bizalmat érdemlő vagy priusszal nem bíró) szakemberek? ott a környezeti feltételeket gyorsabban lehet megváltoztatni, hogy segítse az átláthatóságot, a fejlődési pályára állást a gazdaságban vagy a társadalmi feszültségek enyhítését? mitől egyértelműbb számodra az USA?

Szimba 2012.11.03. 10:13:35

@knausz:

Én nem ragaszkodnék feltétlenül az 50%-hoz.
De az is biztos, hogy a Fidesz pártpolitikusai jórészt vidéki kiskirályok, akik amúgy sem nőttek ki még a dzsentri tempóból, a patriarchális kedélyes megvetéséből az asszonyállatnak.:-)

Ez Európa keleti felén eléggé általános, bár Amerikában is nehezen tudják elérni, hogy azonos munkáért azonos bért kapjon egy nő a férfiak mellett.

aszekelyek 2012.11.03. 10:15:18

@knausz: semmi nem cserélődött , úgy látom , akkor is úgy láttam. Amikor a márciusi népszavazáson eldőlt, hogy mennek a levesbe a reformnak csúfolt akaratukkal , érdekeikkel, kiálltak a szocik mögül és hagyták őket bukni csak előbb még felbvették az IMF kölcsönt , hogy biztos bukók legyenek a szocik Ezzel egy időben felhozták a jobbikot, meg ebolát bokrossal , hogy legyen képviselőjük az EP-ben........................ orbánt rühellik , olyan szcéna nem volt, hogy vele koalíciót alkossanak. nem olyan irányítható, mint a szocik......, akiktől el is vittek a jobbikhoz sok szavazót,hogy legyen mit ráfogniuk Orbánra, - a nácifasisztázáshoz a díszletet, biodíszletet is felépítették, meg ugye kacsingat is rájuk, hallottuk lendvarnyútól eleget, a kampányban és hadd emlékeztesselek, olyan nincs, ha nincs vele szándék, hogy az szdsz plakátokon a jobbikot reklámozzák, negatívban, ami bizonyos esetekben, amilyen az is volt, erős is tud lenni. befolyásolni tudja abba az irányba a tömeget, amerre akarják azt terelni. A túlszélsőre akarták , azokat , akik eleve hajlamosak balszél is lenni, meg jobb szél is. A tömegeket könnyebb mozgatni:) kiszámíthatóbbak és ezt ők jól tudták. Alkalmazni is. egyetemen lehet ezt tanulni. A népeknek nem kötik az orrára a móccereket... A kontra szelektált oktatásban pedig ügyeltek is rá , hogy akárkik ne is kerüljenek annak a tudásnak a birtokába. Az egyes emberek kiszámíthatatlanok, ezért nem bírtak el Orbánnal sosem, mert róla tudják és ezért rühellik, hogy nem tologathatják kedvük szerint.... Így, amit csak lehetett, felhasználtak ellene , a jobbikot is beleértve. Orbán lejáratására, -emlékeztetlek a póllendvai féle filmre, ami erre épül és más célja nem volt, mint Orbán kormányának lejáratása.
Ugyanezek az éceszgéberek azt is tudják, hogy a tévében hallottakat készpénznek veszik bizonyos illetők, -mióta az amerikaiak pánikba estek a rádiójáték miatt - anno ... Ezt is használják a médiában, erősen.Itthon és külföldön egyaránt. Külföldön messziről jött enberek ráadásul, azt mondanak, amit nem szégyellnek és egyáltalán nem ismerik a szégyent, csak az érdeket.............Ezeket tudom neked mondani első körben. Most is operálnak a móccereikkel Orbán ellen, ezt csak a vak nem látja. Bizonyos érdekekeszekértolói a médiamunkásaik is. íííííííí
íakikről mondta orbán az elején, hogy tisztában van vele, érdekeket fog sérteni, rájuk gondolt, ahogyan ő kormányozni akar. Éppen ellenérdekeltek a kormány változtatásait akarók és támogatók, amint akik Orbánt támadják a médián és a gazdaságon keresztül. Akik ideküldték bajnait is. ezek inkább anyagi érdekek , mint politikaiak de csak politikán keresztül érhetőek el. A békemeneten erről írták a z első sorban vitt hosszú szalagon, hogy nem leszünk gyarmat. Akkor most megvan a cél is, az eszközök is. Most pedig mennem kell, mert a nagyival gond van és oda kell szaladjak időre. Majd jövök és olvasom, amit írsz. meg amiket itt össze fognak rám -mocskot- hörögni:))

menőmano 2012.11.03. 10:15:26

@lima31:

Mi a baj? Támogassa "Együtt 2014"!! S akkor majd lesz bizonyiték.
Egyébként elég bizonyiték lehet, a Bajnai kormány egy éve.
Mit nem lehet ezen érteni, vagy megérteni?

lima31 2012.11.03. 10:17:22

@menőmano:

Ez egy nagy nulla, az a baj'.

aszekelyek 2012.11.03. 10:17:46

@hegyilány: világos, bizony, nekem is. De nem egy megoldás van. Érdekek mentén más és más megoldások lehetségesek... Demokráciában.

menőmano 2012.11.03. 10:22:28

@lima31:

Csak Önnek!

"Bajnai: lehet magyar csoda"

Bajnai Gordon leszögezte: kényszerű drukkere volt a két éve megalakult Fidesz-kormánynak, kezükben volt a lehetőség, hogy új irányba állítsák az ország szekerét. Ám a szavazóik nem kapták meg a kívánt változást, illetve amit kaptak, az nagyon rossz irányba vitte az országot.

A kormány azonban csak a demokrácia gerincét töri el csigolyánként, másban nem tudott sikeres lenni.
Azért indított munkahely-védelmi programot, hogy saját ténykedésétől megóvja az országot.
Most a 3-4 éve indított beruházások szalagjait vágják át, ugyanennyi idő múlva nagyon fognak hiányozni a munkahelyek, amelyeket most nem alapoznak meg."

www.pecsistop.hu/belfold/bajnai-lehet-magyar-csoda/1095577/

Persze, némely szavazók anno, vagyis 2010-ben azt hitték , hogy jön a kánaán, oszt az meg nem jött. Köszönhető némelyeknek ez a túlhatalmi kormányzás, ami most van.
Szegények és gazdagok.

Tehát tessék Őt, vagyis a Bajnai Gordont támogatni, hogy lehessen változás.
:)

jjulie 2012.11.03. 10:22:28

@aszekelyek:

aztakurva, mekkora szeg a fideszkopórsóba, aztakurva

ezzel már a döglött fideszt is hozzá lehet szegelni a koporsóhoz, makor ledobják a fideszkoporsót a fideszsírba, meg sem rezzen benne a döglött fidesz

aztakurva

Szimba 2012.11.03. 10:23:44

@manyike:

Ennyi kérdésre válaszoljon a Török Gábor vagy a lexikon!:-)

Politikusnak lenni szakma (jó legyen hivatás).
Egy ország kb. olyan, mint egy nagyüzem, és nem mindegy, hogy a vezetők, középvezetők mennyire látják át a lehetőségeket, a hibákat, a megoldásokat.

A választók nálunk erőteljesen apakomplexusosak. Kívülről várják a megoldásokat. A politikai vezetőt szeretik a haza atyjának, a nagy megmentőnek látni. (Erre maszkírozza a Fidesz kommunikációs csapata is OV-t. Bár elég könnyen sikerül, mert alapvetően ezt a messiás típust hozta magával.)

Az USA azért más, mert még a gazdasági válságban is messze jobban élnek, több lehetőséget nyújtanak a szavazóknak, mint itt a keleti országokban.
Obamára szavaznék, mert nem kíván (annyira:-)) háborút Iránnal, és az arab világgal, mert munkahelyeket kíván teremteni, mert figyelembe veszi a nők jogait, és tesz is értük.

viperakapitany 2012.11.03. 10:23:48

@dr kíváncsivagyok: véletlen kisiklás. 2013 lesz a gyávaság éve. TG akkor kezdi majd az igazodást. most még focirajongó

menőmano 2012.11.03. 10:25:17

@lima31:

Mi a nulla?

Na. Ja! Értem. Ami most van) az a gazdasági növekedés. NULLA.
Nagyon igaza van ebben.

Jó meglátás!! Üdvözlendő.

lima31 2012.11.03. 10:38:43

@menőmano:

"A kormány azonban csak a demokrácia gerincét töri el csigolyánként, másban nem tudott sikeres lenni. "

- Hidd el értelek, nagyon is. Szép szavak, konkrétumok nélkül, sajnos. Az egyszerű ember a fenti mondatot még csak nem is érti, na mondjuk nem is jelent semmit persze. Szép magyar szavak, lássuk mit is jelenthet az egyszerű gondolatokkal működő többség számára:

1.: kormány - megfoghatatlan, kivéve, ha arról a kerek izéről van szó amit tekergetni lehet.
2.: demokrácia gerince - tehát valami gerinces élőlényről lehet szó.

3.: A megfoghatatlan, biztos nem kerek izé, dudával a közepén egy gerinces élőlényt dolgoz éppen fel, talán, mert hentes.

4.: Bajnai tehát egy olyan eszköz kell legyen aki a darált húsból ismét össze rakja a malacot.

mókáné 2012.11.03. 10:52:27

@Szimba:

"Németh Lászlóné, Serényi Zsuzsanna (Budapest, 1953. július 16. – ) a második Orbán-kormány nemzeti fejlesztési minisztere 2011. december 23-ától."

Mennyi, de mennyi támadás érte! A neve miatt, a végzettsége miatt. Ha nem nő, mindez nem történik, és láss csodát: az MSZP részéről és a liberálisok támadták.

Ezért mondom én: nincs Magyarországon liberális párt! Nem értik ugyanis a liberalizmus lényegét. Üdvözölni kellett volna Némethnét, nem támadni.

graycivil 2012.11.03. 10:54:03

@menőmano: Persze, hogy lehet magyar csoda. ..Ha 2014-ben ezzel a (torzszülött) FYDESZ-hez igazodó választási torzszülöttel megnyeri az ellenzék a választásokat, és elkergeti El Curót a halál faszára. Szerintem is lesz magyar csoda! :-)

Szimba 2012.11.03. 10:55:06

Ami az államadósságot illeti, az nekem is mindig nehéz kérdés volt. Abban a Fidesz eléggé rosszul, sőt bunkón kommunikál (tömegeknek populista szöveg, az IMF-nek nem tudom, mi), viszont itt hosszú távon valóban az lenne a cél, hogy minél jobban csökkenjen a tartozás.
Ennek a módszereit nem tartom jónak hosszú távon. De nem vagyok közgazdász, így nem tudom a megoldást. Saját háztartásban szigorúan csökkenti a kiadásait az ember (semmit nem vásárol, ami nem alapvető élelmiszer, gyógyszer).

A Fidesz ellenben az oktatást és az egészségügyet is rossz irányba viszi. Ezeken nem kellene takarékoskodni, ill. csak nagyon okosan.

Mivel az államadósság nagyon nagy, ezért hosszú távon (évtizedek) nem lehet teljesen leállítani a növekedést, mert az emberek nem képesek ennyi ideig türelmesen stagnálni. (A munkanélküliek, nyugdíjasok szegényebb rétege, a fiatalok, a kiskeresetű családok nem élik ezt túl.)

Az MSZP valóban kiszolgálta a külföldi tőkét, bankokat stb. Nyilván megérte nekik. Ezt kellene módosítani, hogy adózzanak valamennyit nálunk, de még mindig megérje MO.-n befektetniük.

A végletek helyett egy reális út kellene. De hol van itt reálpolitikus?

hoplita 2012.11.03. 10:55:20

@jjulie: Ez ugyan mennyiben fűződik az általam említett dologhoz, szálasival kapcsolatosan?
Viszont adalék a cionbolsi történetírás hazugságaihoz, miszerint Szálasi zsigeri antiszemita zsidófaló lett volna...
Legyetek már konzekvensek a hazugságaitokhoz, te szarfaszú értelmi nyomorék..

A Horthy, de a Szálasi család is kilóra vette volna meg a kibaszott fajtádat, nekik a katonai pálya nem megélhetési menekülőút volt, hanem a haza iránti elkötelezettség megnyilvánulása.
Ja, most olyat mondtam, amit a magadfajta aljas féreg képtelen felfogni.
Haza...egyáltalán ismered ezt a szót, te tetűbánya gagyizsidó?

Istenemre mondom, adandó alkalommal úgy kötnélek az első fára, hogy a szemem sem rebbenne....golyót nem pocsékolnék rád, az már valamifajta megbecsülés jele lenne...

Szimba 2012.11.03. 10:59:20

@knausz:

Magyarország még mindig az az ország, ahol nőnek lenni másodrendű állampolgárságot jelent.

jjulie 2012.11.03. 11:03:52

@hoplita:

hahahaha

"a katonai pálya nem megélhetési menekülőút volt, hanem a haza iránti elkötelezettség megnyilvánulása.2

hahahahaha

értem ehenkórász, értem a nézőpontodat, hogyisne érteném,több mint tíz évig idomítottam és adtam munkát olyan falusi polietilén zseniknek mint te, akit most bedarál az orbánkirály kutyakajának

akárhány puskádlehet lúzer, akkor sem tudsz felkapaszkodni a maslow piramis magasföldszintjére és megteremteni az éhenkórász lúzer jobbikfertőzött lelked biztonságérzetét

mókáné 2012.11.03. 11:04:18

@Szimba:

"Magyarország még mindig az az ország, ahol nőnek lenni másodrendű állampolgárságot jelent."

Egyetértek. És közben készülődök a focimeccsre, a Hungária körúton lesz a Fradi és játszik az MTK- val.

Már képzeld el, hogy hoznak forralt bort és nem sört iszom.:) Szétnéztem a múlt héten a kemény magban és akkor voltunk olyan 3-4 nő. Ilyen az arány. És mondhatni egyre javul.

Jut eszembe Török Gábor, hogy ő preferálja a női focistákat. Azért ez egy kemény sport. Megkérdezném, miért nem a politikában menedzseli őket ennyire? Szavakban legyenek jelen a nők és tettekben a férfiak. Mit gondolsz?:)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.11.03. 11:05:20

@Szimba: "Még mindig nincsenek új és mégis meghatározó, korrektnek ható politikusok (politikusjelöltek)."

Nem is lesznek.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.11.03. 11:07:40

@knausz: mi a lóf*szt kellett volna azon üdvözölni, hogy egy teljesen alkalmatlan embert (nőt) kineveztek miniszternek (mutyizni)?
Ennyi erővel Selmeczi Gabriella lehetne az MTA elnöke.
Talán lesz is, ki tudja, itt bármi megtörténhet.

hoplita 2012.11.03. 11:09:04

@aszekelyek:
Mér nem a konyhában vagy, te lusta ribanc..???

Ezeket hiába püfölöd ide, minden oldalról csak annak tartanak, ami vagy.
Egy fidióta libafosnak, akin csak röhögni lehet.
Ha van ennek a blognak faszfeje, akkor az te vagy, tokásmalac székelyildikó.:)))))

jjulie 2012.11.03. 11:13:53

@hoplita:

"Nem volt váratlan, ami a minap a Hollán utcában történt. Ezekről a suhancokról bármit el tudok képzelni.
Családja 1937-től élt a Hollán 10.-ben, az ötödiken. A családfő, Hevesi Ferenc a Pesti Izraelita Hitközség rabbija volt.
– Gyakran találkozott Szálasival a kapuban, aki mindig nagy tisztelettel köszöntötte, főrabbi úrnak szólította. Csodálkoztam is, hisz tudta jól, kicsoda. Én egyszer futottam vele össze: Szálasi jó megjelenésű, gömbölyű arcú, magyar típus volt. Tetszett a nőknek.
Persze, hisz gavallér volt, tudjuk Kálló úrtól."

mit tudsz a háromkeresztes vérbajáról?

hoplita 2012.11.03. 11:14:03

@jjulie:
Neked egy stukker is elég lesz. Ha a szádba nyomom, úgy hogy vigye az elülső fogakat, akkor összeszarod-hugyozod magad és édes mosollyal a szádon felkínálod, hogy repetát követelve eszed meg a saját szarod, csak ne lyukasszam ki a rühes bőröd.
Úgy ismerem a fajtád, mint a tenyerem.:)
Ne félj, nem lőnélek le...inkább megnyúzlak élve, az mókásabb.

hoplita 2012.11.03. 11:20:38

@jjulie:
"...mit tudsz a háromkeresztes vérbajáról?.."

Olyanja vót anyádnak, ugye?

etwas kultur muss sein 2012.11.03. 11:21:46

@Szimba: "Magyarország még mindig az az ország, ahol magyarnak lenni másodrendű állampolgárságot jelent."

+1

hannawald 2012.11.03. 11:24:29

@Balt: Na de ki fogja kivárni _azt_ a 2018-at?

jjulie 2012.11.03. 11:28:08

@hoplita:

értem a tehetetlen dühödet jobbikfertőzött lúzer éhenkórász, 2006-os forradalmi veterán

add el az egyik lányodat, talán egy heti élelmet kapsz érte

jjulie 2012.11.03. 11:38:32

@SzélsebesVelorex:

amennyiben a "magyarnak lenni" a patópali és a nosztyferi leszármazást jelenti, miért ne így lenne

nézd meg a @hoplita: -t

a kádár életükben először jóllakatta a nagyszüleit, neki adott ingyenes lehetőséget fölvergődni a maslow piramis tetejére, de a patópali és a nosztyferi a szálasin keresztül üzent neki, hogy inkább folytassa a családi hagyományt legyen lúzer, és szaporítsa is a nyomorát és legyen rá büszka

graycivil 2012.11.03. 12:00:37

"Saját hatalmát akarja Orbán betonba önteni

Hatalomváltás esetén mi lesz ezekkel a több ciklusra megválasztott emberekkel, a kiépült káder-rendszerrel?"

www.nepszava.hu/articles/article.php?id=597103&referer_id=toplist

"- Én afelé gondolkodnék, amit Vörös Imre volt alkotmánybíró többször is megírt. Még az alaptörvény is tartalmazza ugyanis azt a passzust, amit ellenállási jogként ismerünk. Egy olyan hatalom ellen, amelyik egyeduralomra tör, minden állampolgár felléphet. Ezen az alapon 2014-ben, a választások után az új parlament - feltételezve, hogy nem egy Fidesz-Jobbik kormány alakul, hanem a demokrata összefogásé - akár egyszerű többséggel kimondhatja majd, hogy itt egyetlen politikai akarat, egy politikai centrum akart egyeduralomra törni. Így minden, ami a 2010-es választások után történt, alkotmányellenes volt, ezért azt el kell törölni, s egy új közjogi berendezkedést kell alkotni. Új alkotmánnyal és az új alkotmányból következő új intézményekkel, melyek élére új vezetőket nevezünk ki. Ez egy afféle "reset gomb", noha közjogi értelemben nehezen érthető ez a fogalom."

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.11.03. 12:06:10

@jjulie: napi 30 verbálfing és hó végére meglesz 17000.
Pirtyogj, nyomi!
Ezt az utolsót például kár volt ilyen terjedelmesre venni, lehetett volna belőle 3-4 verbálfing is. A tartalom hiánya bőven megvan hozzá...

Szimba 2012.11.03. 12:06:42

@knausz:

Ez azért eléggé perifériális dolog, hogy a focit hány nő kedveli. A sportban nincs (ott sincs) egyenlőség.

Meg aztán az egyenlőséget, mint eszményt nem úgy képzelem el, hogy kötelező legyen minden területén az életnek, és hogy statisztikákkal mutassák ki vagy erőltessék.

Egyenlőséget esélyegyenlőségként, törvény előtti egyenlőségként tartom fontosnak. Amúgy meg nyilván nincs egyenlőség (eleve nem születik mindenki azonos képességekkel, azonos helyzetű családba, azonos társadalmi csoportba/rétegbe, stb.)

graycivil 2012.11.03. 12:11:22

"Egy besúgó elfoglalta a tévészékházat

Kérdezném a fideszes képviselőket, egykori és jelenlegi tagokat: Titeket hogy érint, hogy a megfigyeléseteket elrendelő Horváth kiemelt nyugdíját nem piszkálja végül senki, a jelentés írónak meg így felvitte az Úristen a dolgát, hogy már székházat kordonoz magának? Jó érzés ilyenkor fideszesnek lenni? "

varanus.blog.hu/2012/11/03/egy_besugo_elfoglalta_a_teveszekhazat

F.Y!DESZ

Szimba 2012.11.03. 12:11:42

@SzélsebesVelorex:

Mert? Mért?

Kisebbségek több jogot élveznek?
Jah, cigánykérdés?! :-(

jjulie 2012.11.03. 12:15:36

@jjulie:

ha minden igaz a horthy apja a bach korszakban nősült, és a felesége hozta a vagyont a családba, 1500 holdat

de mennyit is érhetett ez a birtok a gyerekek jövőjét tekintve?

"Az első világháború elvesztésének traumája, a Monarchia felbomlása (1918) és a Magyar Királyságnak a Trianoni diktátumban történő megcsonkítása a nemesség megítélésben is némi változásokat hozott, különösen a forradalmak után (1919) kialakuló Horthy rendszer konzervativizmust és hagyománytiszteletet megteremteni akaró légkörében.

Mindazonáltal az ezer holdon felüli birtokkal rendelkező földtulajdonosok száma a határváltozások következtében megcsappant. A századelőn még több mint kétezer nagybirtokost, s ezen belül nyolcszáz arisztokratát mutattak ki a statisztikák. Ám 1930-ban azonban már 745-öt illetve 350-et.

A vagyonukat elvesztők közé tartozott többek közt Bethlen István, aki a háború előtt 5500 holdas földbirtokkal rendelkezett Erdélyben, s ebből származó jövedelme meghaladta az akkori miniszteri fizetést. Az imperiumváltozás és a romániai földreform következtében a szülői kastély, a kastélypark s némely ingóságai kivételével szinte mindenét elvesztette, s azért, hogy a földtől ne szakadjon el teljesen, 1923-tól 1500 holdas birtokot bérelt a Dunántúlon. Ugyanígy vagy ehhez hasonlóan járt Teleki, Apponyi, Károlyi Gyula s még sokan mások."

szóval a bethlen hobbiból bérelt akkorát mint amekkora a horthy apjának volt?

persze mivel az aranykorona értékben a bécstől való távolság is szerepelt, a horthy birtok márcsak ezért is szerényebb érték volt mint a bethlen hobbikertje

és igen a horthy mikike a hazaszeretet megnyilvánulásaként lett a ferncjóska szárnysegédje, tudod azé a ferencjóskáé akinek a megsegítésére jöttek a rüdiger vezetéséval az oroszok, aztán a haynauval intéztette a megtorlást, és meg először nem ment bele hogy" az a zsidó akire én azt mondom lauger" polgármester legyen bécsben

a világképed ugyan olyan koherens, mint a még levegőben lévő gólyafos

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.11.03. 12:15:42

@Szimba: ez a rendszer lényege.
Tisztességes ember a hatalom közelébe nem kerülhet, legfeljebb akkor, ha már elvesztette a tisztességét.
Az egész választási rendszer/ún. képviseleti demokrácia erről szól.

jjulie 2012.11.03. 12:18:55

@Hepci:

ez nem a süticikizés helye, de meddig is futja még rá az örökségből, tücsök?

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.11.03. 12:20:44

@jjulie: felesleges aggódnod, nyomi.
Adjak kölcsön?
Sokat lebzselsz itt, szarul mehet a biznic, nyomi.

jjulie 2012.11.03. 12:22:10

@Hepci:

ámen

beleértendő a naftalin illatú antall józsef és penészes kompániája?

tölgyes 2012.11.03. 12:24:36

@hoplita: Látom még nem heverte ki a múltkori kudarcát, amikor eliszkolt a blogról:)
Egyébként az idézett mondattal mi is a baja?? Az talán tény, hogy
1./Önök azokban a körzetekben erősödtek meg, ahol korábban az MSZP dominált.
2. Önök azokban a hátrányos helyzetű terekben erősödtek meg, ahol az MSZP dominált.
3. Az Önök megerősödése és az MSZP kb hasonló arányú visszaesése arra utal, -ezt egyes felmérések igazolták is - hogy az MSZP keleti térségben élő szavazóbázisa képezi az Önök szavazóinak bázisát.
4. Azt is tudjuk, hogy a láncszavazás itt és ezekben a térségekben dívott leginkább, amire épp az Önök szavazóbázisát jelentő társadalmi csoportok voltak a leginkább kaphatóak.. nem azért mert gonoszak, hanem azért mert kiszolgáltatottak voltak.

Arról pedig nem írtam és azt nem állítottam, hogy Önök láncszavazásra készetették őket.. bár a heves tiltakozását látva ez nem kizárt... és azt sem tudjuk mit hoz a jövő, mert a frazeológiában már alig van különbség Önök, Bajnai és Gyurcsány között.. de hisz ezért támogatta létrejöttüket Gyurcsány, még ha ezen Ön fel is háborodik:)

Ami pedig Rákosi zsidóságát illeti az olyan közhely, hogy még maga is tudja.. és gazemberségében nem a zsidóságának volt szerepe.. mint ahogy Szálasi se azért volt gazember, mert örmény volt.. így a magyarok se szarfaszúak.. vagy mik, amit zsüli emlegetette :)és a hozzá hasonlók emlegetik:)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.11.03. 12:24:51

@jjulie: Antall nem vesztette el a tisztességét.
Egyszeri jelenség volt, többet nem fordul elő ilyen magyar miniszterelnökkel.
Bár lehet, jobban jártunk volna, ha lop 1 keveset, viszont a Csepi Lajost és társait kinevezés helyett bezáratja If várába.

jjulie 2012.11.03. 12:25:14

@Hepci:

akkor jó, tehát eleget örököltál sütit cikizni, értem

de nem eleget ahhoz, hogy vegyél tőlem teniszleckét, hogy végre egyszer nyerj olyan ellen akinek csak kurvajó lába meg keze van?

graycivil 2012.11.03. 12:30:50

"Miért nem vesz Orbán Viktor Trabantot?"

stop.hu/belfold/a-memelok-nem-felnek-a-fideszen-rohog-az-orszag/1096079/

"Mert az kormányváltós." :-)))

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.11.03. 12:31:08

@jjulie: akarsz teniszezni?
Kipróbálhatjuk, hogy ki a jobb, fogadjunk valamibe. Jó lesz?
Bikás park vagy Poén alkalmas, de szívesen eljövök máshová is, ahol rendesen fűtenek és világítanak.
No, nyomi?

jjulie 2012.11.03. 12:38:32

@tölgyes:

hurrá itt vagy kontraproduktív fideszférge

az aszékelyekre rászóltak már a szijjártópártközpontból hogy hagyja abba a szegelését a fideszkoporsónak, de szerencsére jöttél és kézbevettedd a vele eldobatott kalapácsot

de

hogyagecibe fognak nyerni a fideszférgek úgy hogy az ország 80 százaléka szívből és jogosan rühelli őket, és még te is ártasz nekik?

tudod e a választ fideszférge? a kommunistázás, ferizés, ballibezés, és hasonló fidesiszta hablatyok kicsorbultak már seggfej

inkább szólj fel a párközpontba, hogy térjenek észhez

hoplita 2012.11.03. 12:39:40

@tölgyes:
Én eliszkoltam...?

Egyetlen kérdésemre nem adtál egyetlen választ, terelsz, mellédumálsz.
Azt hiszed, bazmeg, hogy kedvem lelem a kopácsolásban, hogy vitatkozzak veled a semmiről?

Túl nagy az orcád, pedig nincs mire...nagyon nincs.

Ja...a lakáskulcsodat meg add a cigányoknak, de fel is dughatod magadnak, seggfej.:)))

jjulie 2012.11.03. 12:43:55

@Hepci:

oké, gyere hétfőn a four seasonsba, hozd a kunsági kibucból a patronáltadat is

jjulie 2012.11.03. 12:47:36

@hoplita:

eddig visszamagáztad fideszcsicska, kiestél a szerepedből?

hoplita 2012.11.03. 12:49:03

@tölgyes:
".... Azt is tudjuk, hogy a láncszavazás itt és ezekben a térségekben dívott leginkább, amire épp az Önök szavazóbázisát jelentő társadalmi csoportok voltak a leginkább kaphatóak.. nem azért mert gonoszak, hanem azért mert kiszolgáltatottak voltak...."

Ott valahol a kommentfolyam elején egyébkén egy András10 nevű nick egyébként adott linket ennek az általad is szajkózott baromságnak a cáfolatára, de ne zavartasd magad, nyomjad csak tovább, seggfej.

Eddig a lehetőséghez képest udvarias voltam veled, de immáron elfogyott a legendás türelmem, takaroggy a gecibe.

hoplita 2012.11.03. 12:53:07

@Hepci:
Konfliktuskerülő volt és mivel tudta, hogy a halálán van, hívő pápistaként még inkább spirituális irányt vett.
Elévülhetetlen bűnei vannak. Isten talán megbocsát neki, én nem.

jjulie 2012.11.03. 12:56:09

@hoplita:

az istenért se zavard el, kopácsoljon csak itt is a fideszkoporsón

6.Lenin 2012.11.03. 13:06:35

@Szimba:

Gondolom a férjed nem 1 szószátyár, ritkán szólalhat meg melletted.
Valószínűleg mindenben neked van igazad, a férjed csak helyesel.
Mernék fogadni.

jjulie 2012.11.03. 13:14:30

@6.Lenin:

jajdejó, újabb kalapácsoló, biztosan készül a fideszkoporsó, a dög már megvan bele, fidesznek hívják

kalapácsolj törzsbirka, rajta, rajta

aztán ha kész, jelentkezz a szívlapátnál kezelésre, vagy irány a karantén

jjulie 2012.11.03. 13:22:51

csak nem ez lenne az orbániai állam modellje?

"Az úgynevezett középosztályba 1930-ban mintegy 360 ezer kereső, az eltartottakkal együtt pedig 780 ezer fő, tehát a kereső és az össznépességnek egyaránt mintegy 9%-a tartozott. A századelő történelmi középosztályának legfelső csoportjai, így például a 200 és 1000 hold közötti úri középbirtokosok – mintegy 2200 család – jelentős része, továbbá az államapparátus vezető tisztviselői – ugyancsak néhány ezer család – lényegében a nagybirtokosság és a nagypolgárság mellé emelkedtek, s az 1920-as évek elejétől az uralkodó elit harmadik nagy csoportját alkották. Közülük került ki a legfőbb állami hatalom birtokosa Horthy Miklós, s ők tartották kezükben a hadsereg, a csendőrség és a közigazgatás számos kulcspozícióját is. 1927-ben a nemesi, de nem arisztokrata származásúak töltötték be a miniszterelnöki hivatal vezető posztjainak 52%-át, a Külügyminisztériumban 45, a Belügyminisztériumban 43, s a Pénzügyminisztériumban 33%-át. A 24 alispánból ugyanekkor 13 minősült dzsentrinek."

vagy az orbánmennyországé

jjulie 2012.11.03. 13:40:53

najó, elégedett vagyok

egy héttel azután hogy abajnai makogott egy keveset, orbánia összeszarta magát

ma már elég egy korábban korlátlan nagypofával rendelkező orbánféregre szigorúan ránézni, és máris bújik ijedtében a földalá

ennyi volt orbánia, megdöglött, indulhat a fertőtlenítés

jjulie 2012.11.03. 13:55:55

hahaha

"A Horthy-korszak hivatalos állami ideológiájaként emlegetett „keresztény nemzeti gondolat” jellemzői közé tartozott a hagyományokhoz ragaszkodó konzervativizmus, a revizionalizmus, az egyházak támogatása és a nemesség megbecsülése, elsőbbségének biztosítása. Ennek egyik jele volt, hogy az 1926/22 törvény újra létrehozta a főrendi házat felsőház néven, és ebben abszolút elsőbbséget biztosított a főnemesség és egyházvezetők számára. (A felsőház 242 tagjából 152 –őt az arisztokrata családok maguk közül választottak meg, illetve 33 egyházi főméltóság is helyet kapott a testületben. Így elmondható, hogy a felsőház minimum 76%-a főnemesekből és főpapokból állt.)

A Horthy-korszak nemesi társadalmában különleges, és Európában sajátságosnak tekinthető formája volt a kormányzó által kezdeményezett nemesítés vagy nemessé tétel. Mivel a bárói és grófi címek adományozása szigorúan királyi felségjog volt, és Magyarország 1918 óta nem rendelkezett uralkodóval - lévén hogy államformánk 1920-tól király nélküli királyság volt - így nem volt olyan személy, aki a nemesítést megtehette volna. Viszont Horthy mindenképp ki akart alakítani egy személyéhez és rendszeréhez teljesen hűséges, és megbízható réteget, akiket részint múltbéli hűségük jutalmazása, részint a jövőbeni hűségük szavatolása miatt egy erős kapoccsal szeretett volna magához láncolni és megkülönböztetni. Így jött létre a vitézi rend 1920 augusztus 10-én.

Vitézi jelvény

Vitézi címet kormányzó is adományozhat, és ezzel is ugyanazon megkülönböztetési cél elérhető, mint a bárói-grófi címek adományozásával. Így kialakult a nevek előtt használható „vitéz” szó, a címmel adományozott vitézi birtok (50 hold) rendszere és az az új presztízs amellyel a vitézzé nyilvánított korábbi polgárok Horthy jóvoltából rendelkezhettek."

a birtokadományozáshoz még volt bátorsága a felcsuti seggszájú kádárvakaréknak, de a rendalapítást már nem újította meg a szegedi gondolatból

hahaha, a sablon 25 évig élt, a hamisítvány 2,5-t

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.11.03. 14:12:07

@jjulie: gondolom, tudod, hogy teniszmeccset telefonon szoktak megbeszélni.
A számom: 20-9880587.

Várom a hívásod, nyomi!

szoja122 2012.11.03. 14:22:06

@manyike: "s ha a legutolsó pillanatban is módosítják a választási tv-t, a kapkodás, egy adott pillanat érdeke majd jól sül-e el, s az ellenzék stabilabb lesz-e akkora vagy lesz-e tartaléka? "

Ez a legfontosabb, erről feledkezett meg TG!

A Fidesz hatalma megtartása érdekében semmilyen erkölcsöt nem ismer, ha kell mindent újra ír.

A jobb oldaliak maradék erkölcsén fog Magyarország sorsa nyugodni.

Meddig engedik ezt az ámokfutást???

jjulie 2012.11.03. 14:22:32

@Hepci:

eltévesztettél valamit, akár az étterembérlésnél

edző vagyok nem versenyző, tőlem edzést vegyél, hogy legyen esélyed nyerni, ha meccset játszanál valakivel

a többi stimmel

szoja122 2012.11.03. 14:30:03

@Hepci: Kedves Hepcikém kritizálni könnyű!

Nevezz meg egy általad erkölcsileg fedhetetlent, szakmailag kifogásolhatatlan embereket, akik kormányozhatnának és akiket az emberek és külföld nagy többsége el is fogad.

Megsúgom, nem tudsz!

A Fidesz mindenkit lecserélt, MSZP embereit nem lehet visszatenni, akkor mi és ki marad?

Az ország kicsi, abból kell főznünk amink van. Ha neked Orbán a kisebbik rossz akkor fröcskölődj tovább és ugyanúgy részese leszel mindennek ami most van, szövegeddel a Fideszt támogatod!

jjulie 2012.11.03. 15:27:49

mégsem jó így, fideszgyíkok riadó

már egy ideje nem kalapáltok a fideszkoporsón, hogy lesz így kész?

ubul2000 2012.11.03. 15:47:30

@Könnyen elkaptuk, uram!: Csak teszteltelek, hogy mire buksz rá. Van még mit tanulnod!

ubul2000 2012.11.03. 16:01:18

@jjulie, te taknypóc: tőletek kapta?

graycivil 2012.11.03. 16:07:03

"Deutschlandradio: A Fidesz és az ő oligarchái

Ha körülnézünk, hogy ki dönt az uniós és a közpénzből való támogatásokról, azt látjuk, hogy mindenütt Simicska Lajos és Nyerges Zsolt volt munkatársai aktívak. Simicska és Nyerges a Közgép tulajdonosa és igazgatója."

galamus.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=171763:deutschlandradio-a-fidesz-es-az-oligarchai&catid=79:kiemelt-hirek&Itemid=115

F.Y!DESZ

aszekelyek 2012.11.03. 16:11:13

@MACISAJT: de szép hasonlat ! :))) arra a pártra , amit csak akarnának szervezni

@hoplita: a hős hím soviniszta nem bírta ki , hogy ide ne böfögje ezt már megint. Az írod , hogy röhögni lehet csak , akkor mit vinnyogsz röhögés helyett ? Szépen kihagyod , ami nem tetszik , -nem fog rád fegyvert remélem senki , hogy olvasd el .

Hanem azt nem te határozod meg , ki , mikor , mit írhat ide.

Bármennyire is erőlködsz ezen .
Saját szemérdombodon vagy kakas. Ott kukorékolgassál szépen a tyúkoknak , kis kakasoknak , meg aki kíváncsi rá.

jjulie 2012.11.03. 16:11:39

@ubul2000:

mihez szóltál hozzá nemzetiféreg? láttam, nem sokat aludtál az elmúlt éjszaka, rossz a lelkiismereted?

aszekelyek 2012.11.03. 16:14:07

@balfék: ez tényleg balfékesre sikerült , mert az egészen pontosan " fékek és ellensúlyok rendszere" helyesen :)

Érdekelne , hogy pontosan mit is állítanának helyre. Biztosan tudnám támogatni , ha valami jót :)))

jjulie 2012.11.03. 16:16:09

@aszekelyek:

végre banya, már azt hittem leállított a pártközpont, mert felismerték milyen kontraproduktív vagy az orbánsimicska pártállam számára

de hála isten nem így történt, de még mindig kérdés a kérdés

hogyagecibe fognak nyerni a fideszférgek mikozben a lakosság 80 százaléka rühelli a fideszseggszájúságot?

aszekelyek 2012.11.03. 16:22:12

@jjulie: na és milyen kádári hagyományokkal fogjátok a megtorlásokat végezni? esetleg ÁVH-ssal? baueres körömletépéssel, tömegsírba lövöldözéssel, éjjel jön a fekete autó és soha többet nem jön hír arról, akit elvittek? Minden ilyesmit kinézünk ám azokból, akik ezt egyszer már művelték, törvényessé tették , annyira szerették , hogy az 50 évfodulón megint gyakorolták a magyarokon , akik őket ki akarták végre füstölni a hatalomból zsülikém, ilyesmikkel demokrata nem fenyegetőzik ám, azt tudod? Csak a véreskezűek és az ő retyerutyájuk... beleértve téged is. Akiről eddig is tudtuk , hogy meg sem közelíti a demokrata fogalmát.

Már alig várod , hogy megint szadizhasd , aki nem ért veled egyet ?

jjulie 2012.11.03. 16:23:07

@aszekelyek:

többeszszámozd a kurvaanyádat

6.Lenin 2012.11.03. 16:29:25

@jjulie:

Ha nem lennél köcsög, értenéd.

2 választás között általában csak a valóban érdeklődők aktívak.
A nagy hányad csak a választások előtt dönti el, melyik pártnak a meséjét veszi be.

Most van 1 biztos fideszes tábor, a többiek gólyafoschok, keringenek cseppekben.

A választások előtt a Fidesz visszahúz 20-25 %-ot a meglévőhöz, vagy többet.
A többiek meg majd marakodnak a 20-25 %-on.

Esetleg átmenetileg nyernek, nagyon kis %-os előnnyel, de néhány hónap után 1 előrehozotton ismét tarol a Fidesz, ezek a seggfejek meg végleg eltűnnek a szemétdombon, ahová valók valójában.

Ha lenne 1 csöpp, nem kellene ezt magyarázni, lehet tök feleslegesen, mert így sem érted, de hátha ma jó napod van.

jjulie 2012.11.03. 16:32:41

@aszekelyek:

kádári hagyományozósdi egy putriszökevény kádárvakarék fideszproli klaviatúrájából, hahahahaha

és hahahahaha kádározó kádárvakarék

amid van, azt a kádárnak köszönheted, ha itt a horthy maradt volna a főnök, cseléd nennél ma is mint az anyád

seggszájú kádárvakarék, szégyeld magad fideszférge

aszekelyek 2012.11.03. 16:34:30

@jjulie: gondoltam, hogy a többiben nem látsz kivetnivalót. egyedül fogsz karanténozni annyi FIDESZ-est? hűha, nem kellenek ahhoz sameszok neked mégis? A " betiltottnak hazudott klubrádióban egészen szégyentelenül tervezgetik, többen, hogy és mint akarják leverni a hatalmuk elvesztését a politikai ellenfeleken. Azt láttuk 2006-ban is, hogy mi minden gazmberségtől nem riadtak vissza és nem szörnyedtek el és kussoltak a klubrádiósok is. józan ésszel bírók nem feltétleznek mást,, mint hogy azt óhajtják csinálni újra és újra. ha te egyedül leszel valami karanténfelelős, dredd bíró vagy mi? :))) az más, akkor neked, azt amit te akarsz csinálni politikai ellenfelekkel, egyes számban lehet. Azért még egyformák lesztek azokkal, akik szeket lövöldöztettek ki és hazudtak, mint a vízfolyás , hogy vipera nem volt és be bírták mondani , hogy a vétlen járókelő is pszichikai bűnsegéd , meg hasonló tenyérbemászó aljasságokat is simán megtettek. Kordon mögül, mert olyan gyávák is , amilyen hazugok és erőszakosak.

jjulie 2012.11.03. 16:35:36

@6.Lenin:

ne okoskodj törzsbirka, addig amíg nem sorolod en a dembinszki gyözelmeinek szintereit, kuss a neved

a kezedet meg ki ne vedd a biliből, jó helyen van az ott

jjulie 2012.11.03. 16:39:05

@aszekelyek:

majd a szívlapáttal szájalj a fideszfertőzött seggszáddal

de

hogyagecibe fognak nyerni a fideszférgek mikozben a lakosság 80 százaléka rühelli őket?

6.Lenin 2012.11.03. 16:39:47

@jjulie:

Még azt sem veszed észre, hogy te álmodozol itt valami homályosról?
A bandád nem fog tudni még 200 000 szavazót sem összevakarni. Remélem 14-re nem marad már ennél több köcsög ebben az országban.

Szimba 2012.11.03. 16:41:42

@6.Lenin:

Lenin et.! Én itt politikai álláspontok között vergődöm, Te meg lélekbúvárkodsz?

Nem vagy Te egy Sigmund Freud! :-)

jjulie 2012.11.03. 16:44:06

@6.Lenin:

milyen bandámat vizionálsz fideszférgezett?

hol a dembinszkis lista eszetlen ostoba törzsbirka?

lista nélkül kuss a neved

Szimba 2012.11.03. 16:46:35

@Hepci:

Mindig megpróbálom magam meggyőzni, hogy a lehetetlen lehetséges. :-( Te meg jól fejbe kólintasz az igazságoddal. :-(

aszekelyek 2012.11.03. 16:46:51

@Blogger Géza: az meg nem nagyon tetszik, hogy ez a kormány nem akarja megint a nyugdíjasok pénzét és a közalkalmazottakét, valami állítólag olcsó finanszírozásért. kinek is lenne az olcsó? Akiknek nem fáj, hogy elveszik tőlük a pénzüket. Ergo nem a magyar adófizetőknek , akiknek semmi jó nem származna abból , ha ezt meglépnék. Mert amit az amcsik nem fizetnének , azt ők fizetnék be. Eltarthatnák a nyugdíjas ám abból élni nem tudó felmenőiket is, meg adót is fizethetnének. Hamar el lehetne szedni sok nyugdíjastól a lakását, mert nem bírná fenntartani. ezekről sosem beszélnek, akik állandóan csak az adósságról papolnak , meg , hogy az milyen drágán van finanszírozva. Ha mondjuk lemondtak és eltakarodtak volna, pl 2044-ben, hazudozás helyett, sem a Cds felár , sem az adósság szintje nem lett volna ekkora és a finanszírozás sem és az egész sanyargatás nem lett volna , mivel nem költött volna sokkal többet a FIDESZ kormány , mint ahogy azelőtt sem tette , mint amit be is szedett.
Ja és nem lenne túlzott deficit eljárás sem , meg bizalmatlanság sem , mert ők nem hazudoztak mindenről , míg kormányoztak , mindenkinek. Ez volt nagy csoda, amit most visszakarnának építeni, ahaaa...

6.Lenin 2012.11.03. 16:51:35

@Szimba:

Hát, izé...

Apró megfigyelés, kik is küzdenek a nők egyenjogúságáért...

1) akik rendkívüli szépség birtokosai (faluhelyen simán randa 1 szépség)

2) akik otthon 1 férfi nemhez tartozó rabszolgát tartanak, totál elnyomva (a szó legszorosabb értelmében, totál túlsúly)

Elnézést kérek azoktól, akik esetében tévesen ítéltem meg őket, bár az a néhány tucat talán még belefér a hibaszázalékba.
Nem kell komolyan venni, bár ritkán tévedek. Eddig soha nem fordult elő, de lehet, most tört meg a trend, talán.

Szimba 2012.11.03. 16:54:23

Aki korpa közé keveredik...

Megyek is iziben!:-)

Szimba 2012.11.03. 16:59:55

@6.Lenin:

Nem küzdök az egyenjogúságért. Nincs is hozzá kapacitásom, jogköröm, politikai vagy egyéb helyzetem. Viszont megfigyeltem, hogy a politikai választások idején az egyes országokban a választók mely rétegeit szólítják meg és hogyan.

Most zajlik az amerikai választás, és engem is meglepett, hogy a demokrácia hazájában szinte ugyanazok a bajok, mint nálunk, csak persze más szinteken. Több megfigyelő, politológus is elmondta, hogy Obama pl. a nőknek is ígéreteket tett. (Azonos munkabér.)

Ez azért szimpatikus kellene, hogy legyen egy férfinek is. Ha a feleség több pénzt visz haza, az egész családnak jobb.

6.Lenin 2012.11.03. 17:00:09

@jjulie:

Egyedül szeretnéd legyűrni a Fideszt?

Hallotta ezt már valaki a környezetedben?
Nem olvastam mostanában olyasmit, hogy a 8- kerben tömeges halálra röhögés történt volna.
Bár lehet, csak köcsögökkel vagy körülvéve, totál elzárva külvilágtól, 1 porszívót tologálva egész nap.
Kezdelek megérteni.
Kegyetlen evolúciós tréfa vagy, hmm.
Van ilyen is.

jjulie 2012.11.03. 17:01:11

@6.Lenin:

nesze korpás, politikailag is egy segg vagy, meg egyébként is

hallgass a seggedre, szavazz a fideszre

jjulie 2012.11.03. 17:03:39

@6.Lenin:

a fideszt nem kell legyürni

már megdöglött

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.03. 17:12:16

@török gábor:

Nagyon érdekesek ezek a változások, de ki mer manapság arra számítani, hogy 2014-ig így marad?

Az éppen aktuális helyzetre tekintettel alakítgatják a törvényeket.

Ha a Bajnai csoport kitalálna valami okos stratégiát a mostani törvények szerinti helyzetre, akkor a hatalom is kitalálhat még új választási törvényt.

Lépéselőnyben vannak, s maradnak is (legalább) 2014-ig.

Ebben az országban a (politikusok által hozott) törvényeknek már nagyon régóta nem lehet hinni sajnos.

Valami azt súgja, hogy ez a választási törvény nem lesz hosszú életű.

6.Lenin 2012.11.03. 17:15:36

@Szimba:

Miért lenne más bármelyik választási kampány a világon?

Mindenhol politikusok küzdenek.

Amikor szoros eredmény várható, akkor igének a nőknek többletjogokat, a süketeknek ingyenes hallókészüléket, a vakoknak titán szemüvegkeretet.
Ilyenkor kell megszólítani a holtakat is.

Amerikában pedig szoros eredmény várható.

Amúgy + elég sületlenségnek tartom, hogy arányosan legyenek nők, sánták, vakok, nemibetegek a parlamentben.

A parlamentbe odaillő politikusok kellenek.
Szerintem.

jjulie 2012.11.03. 17:22:46

@Akitlosz:

igazad van alekosz, a fideszidiótáknak végük

nézd inkább ezt:

1 Víctor Valdés
21 Adriano
14 Mascherano
18 Jordi Alba
4 Fábregas
6 Xavi
16 Busquets
8 Iniesta
17 Pedro
10 Messi
7 Villa

mindjárt kezdődik

6.Lenin 2012.11.03. 17:25:06

@jjulie:

Akkor ez olyan, mint az opera, megfojtják a hősnőt, de még kb 1,5 órát énekel. Drága volt a belépő, meg kell szolgálni érte, gondolom.
A Fidesz is megdöglött, de 14-ben még simán nyerni fog.

jjulie 2012.11.03. 17:25:55

@6.Lenin:

ne okoskodj amíg nem produkálod a dembinszkis listát ostoba

hát mire tanított a kósa, fideszparasztja?

jjulie 2012.11.03. 17:29:30

@6.Lenin:

helyes birka, addig ne vedd ki a kezed a biliből

aztán mehetsz a többi fideszfertőzöttel együtt a karanténba

6.Lenin 2012.11.03. 17:32:10

@jjulie:

Mi ez a dembinszkis izé nálad?

Forró lábvizet próbáltál már?
Vagy próbálj meg a bezárt budiajtónak fejjel nekimenni, hátha az segítene rajtad.
Most nem kell megköszönnöd, majd ha bevált.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.03. 17:34:28

@knausz:

Nem a törvényeknek kell előre előírniuk, hogy ki legyen politikus.
Vagy éppen részvénytársasági igazgatótanácsi tag.
Érdem szerint kellene. Másrészt az sem mellékes, hogy egyáltalán ki akar politikus lenni.

Ez a kvóta rendszer arra jó, hogy egyes nők érdem nélkül a társadalom csúcsára juthassanak. A hajléktalanok, a munkanélküliek között persze nem akarnak női kvótát bevezetni, csak a csúcsokon.

Ha az ilyen kvótarendszert bevezetik, és emiatt egy halom nő kerül hatalmi pozícióba, akkor mindenki tudni fogja róluk, hogy csak a kvóta kitöltése, a törvény betartása miatt vannak ott, nem azért, mert jók.

Nem tilos a nőknek politikusnak lenniük, sőt nem tilos a ni választópolgároknak sem nőkre szavazniuk. Több a nő, mint a férfi, ha csak a nők nőkre szavaznának már több lenne a női képviselő, mint a férfi az országgyűlésben.

Nem azért kevés a politikus nő, a katona nő, az autószerelő nő, a bróker nő stb. mert a gonosz férfiak elnyomják őket, hanem azért, mert a nőket más dolgok érdeklik jobban. Így a többségük saját szabad akaratából inkább más pályát választ magának.

Az óvóférfi sem azért kevés, mert a gonosz nők kisajátítják maguknak a szakmát és férfiakat nem engednek maguk közé.

Lehet nyugodtan pártot alapítani, politizálni, akár csak a nők érdekeit képviselve. Ha csak a nőket meggyőzik már választást nyernek.

jjulie 2012.11.03. 17:36:25

@6.Lenin:

dembinszki az akit a kósa példaképként állított eléd

igaz egyetlen csatát sem tudott megnyerni, de tudta a kósa hogy mekkora barom vagy és nem veszed észre ezt a kis szépséghibát, hanem bekajálod eszetlen

és milyen igaza van, segg vagy a javából, igazi tátott szájú törzsbirka

szoja122 2012.11.03. 17:39:45

@Akitlosz: Ebben sajnos nagyon igazad van, ezt mondom én is. A rendszer egyik nagy hibája -a nagyon sok nagy hiba között- épp a jogbiztonság teljes hiánya.

jjulie 2012.11.03. 17:40:10

@Akitlosz:

na alekosz ezt jó hogy leírtad

eddig csak gyanús volt, hogy te is csak egy leszartfaszú paraszt vagy, aki még csak a tvben látott okos nőt, de most már biztos

elárulom, sok jóról maradtál le örökre, az okos nőnek a húsa is sokkal finomabb

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.03. 17:42:28

@Szimba:

S miért csak egy férfi és egy nő kapjon azonos bért egy országban?
Az amerikai és egy mexikói miért ne?
Egy magyar és egy német miért ne?

Miért a munkavállalók neme kellene, hogy a legfontosabb szempont legyen a bérezésnél?

Már ott a tévedés, hogy ha hasonló munkakörben egy nő kevesebbet keres, mint egy férfi, hogy ez az illető neme miatt lenne így. Akkor eleve minek vennének fel férfiakat, akárhova is, ha ugyanazt a munkát ugyanolyan jól el lehet végeztetni nőkkel, csak garantáltan olcsóbban?

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.03. 17:50:55

@SzélsebesVelorex:

"Magyarország még mindig az az ország, ahol magyarnak lenni másodrendű állampolgárságot jelent."

+2

6.Lenin 2012.11.03. 17:50:57

@jjulie:

Tegnap este találkoztam 1 varázsló hölggyel, elesett, felemeltem

-Kívánj valamit, szólt kissé érdesen (gondolom kisüsti volt)
-Hát, izé, mindenem megvan már, válaszoltam, kissé betojva.
-Nem szeretnél jjuliére hasonlítani?
-Inkább veszítse el a Bajnai a választást.
-Azt nem lehet teljesíteni, mert sose fog nyerni.Valami mást.
-Legyen jjulie normális.
-Ekkora varázserőm nekem sincs.
-Akkor inkább kopj le.
-Ez menni fog, talán.

aszekelyek 2012.11.03. 17:58:36

@Könnyen elkaptuk, uram!: nem, nem a dolog egyszerűbb, a kommunistákat pénzelték azok az erők, kedves, már elejétől fogva, mondjuk úgy bizonyos finánctőkés körök. A mi bukottjaink az európai kapcsolataikat használták fel, hogy a lehető legrosszabb színben tüntessék fel az országot, nem ám, hogy hááát, van ez a miniszterelnökünk, aki lehetne jobb is, nem, hanem mindenki nácifasisztantiszemita és kész. Kivév őket, meg aki gyűlölködik rendesen még orbánra. Nem becsülöm őket mondjuk sokra, már helyi szociékat de az bizonyos, hogy akármelyik segget is kell nyalni, ők készek rá, ha cserébe ővék ahatalom. Írnak nekik levelt obamáék tól, hogy abajnai, az bezzeg, igaz , hogy nagyon nagyon elqrta de a kottánkat szépen lejátszotta utána. igen, Orbán is azt mondta, hogy az IMF--nek tetsző válságkezelés az, amit a bajnai idején kellett az országnak elszenvednie. Mintha előtte valami manók kormányoztak volna, nem is ők, ő. Olyan pocsékul, hogy a vége azonnali IMF kölcsön lett. Még ha a szándékosságot nem is állítom de akkar sem teljesítettek jól, kivéve a mindenkinek fájni fog típusú, már aki magyar és védtelen, válságkezelési módot. Példaként szolgál, ahogy írják, hegyilány be is tette a levelet, mert ugyanazokat csinálják másutt is és nagyon nagy felháborodás követi, portugáliától sapnyolországon ár , hogy a legnagyobb goldman sachs féle aljasságot ne is említsem, a görögök beléptetését, kéz a kézben az Únióval, annak tudtával, ahol tudjuk, milyen többség van. Annak a célja eddig nem volt kifejtve senkirészéről csak a hillary clinton féle külügy az, aki kijelenti, hogy bármit is állapított meg a svindlerekről a kongresszus, akkor sem lesz semmiféle retorziója és pont. A németek mindig is amerikaimádók voltak, már a médiájukés azon keresztül persze a kisembereket is beetették, hogy az milyen klassz. Aki nem járt ott a recesszióban, reagan idején, ahogy én igen, az el is hihette, hisz a tévében mondták neki, hogy az bezzeg.........

Leírtam én már többször , hogy a szocikat sokra nem tartom , akkortól meg semmi voltak , amikortól az szdsz kiállt mögülük. A szocik remekül kiszolgálják , amerikai potentát szerint őket is , mert bűntudatuk van? ! és bárkit, aki idejön és egy kis baksist ad nekik a magyar köztulajdonért. Annak ők odaadják azt. Erre pl a Sukorói ügy fényes példa volt. ezt csak akkor tudják persze megtenni, ha valaki, pld, bajnai újra a kormányhoz segíti őket.
Itt aztán meg is találtuk azt az érdeket, motívumot, ami miatt ők lehetséges partnerek, abban, hogy visszaalakítsák az ő céljaik és érdekeik szerint azt a változást, amit nekik jelentett Orbán két és fél éves kormányzása. Az EU bizonyos illetőinek szintén, úgyhogy együttműködésre van alapjuk, Orbán kormánya ellen. Kikacaglak, ah azt mondod, blum és tsai nincsenek olxyan politikai és gazdasági helyzetben, amiről írtam és nem képesek akár Obama adminisztrációján keresztül eltakarítani az akadályt a céljuk, a Velencei -tó partjának, természetvédelmi területnek, megszerzése m érdekéáben. Dehogynem képesek. Már csak bosszúból is de eleve az volt a szándék, hogy azt a földet megszerezzék.
Ahol az az édesvíz kincs van . meg még ki tudja mi minden . Mindenfélét el is követtek annak érdekében, bajnai tevőleges közreműködésével. Nagyon kinevetlek, ha azt mondanád, hogy simán letettek róla és csakis a magyar nép szegényeinek sorsa érdekli őket, meg a demokrácia.

jjulie 2012.11.03. 17:59:46

@6.Lenin:

fölös munka, fideszparaszt, nem kell bemutatkoznod újra meg újra

na dembinszki, tátottszájú bírka?

hoplita 2012.11.03. 18:01:38

@aszekelyek:
Figyelj mán libafos...!
Még ha én emlegetném 2006 őszét...de te, aki az orrát sem merte kidugni, mert féltette a malactokáját, meg a hájas seggét..????
Mijafaszomért emlegeted, te orbácsicska ?

jjulie 2012.11.03. 18:05:28

@hoplita:

te bezzeg futkároztál az orbánkirályságért....

ő meg fűbehugyozott, azóta sem hagyta abba

aszekelyek 2012.11.03. 18:07:18

@menőmano: fujj de szemforgató duma ! Na ezt utáltam benne mindig , ez olyan nem értettünk hozzá féle , okádék simlisség. !!!hehehe , ő mondja meg, hogy én nem kaptam meg , amire vártam ? Hát van a pofáján bőr ! , nem mondom.........

Ócska egy slemil , aki itthagyott egy rakás szemetet , adósságot és most rinyál, a FIDESz szavazói nevében , a görény.
Mondjuk ennyire aljasnak ismerem , tehát meg nem lep de felháborít , amit művel. Csodát ígér a balgáknak ?

Akiknek addig nincsen csoda , míg az ezzel zsarolásuk eredménye nem lesz a bajnai mögött álló lobby hatalomba szavazása.
Mit kapott ettől a bajnaitól eddig ez az ország ?
Semmi jót !

márta)) 2012.11.03. 18:08:05

Nahát, nahát! Hogy mik vannak?!

www.hirado.hu/Hirek/2012/11/03/16/A_Fidesz_udvozli_a_nyugdijemelesrol_szolo_korman

Na. Igen! Üdvözlik, biztosan nagyon sokan.

De üdvözlésre találna az is, ha bizonyos társadalmi csoportok nem szegényedtek volna el, azok, kik, becsületes, dolgozó tagjai ennek a társadalomnak. Fizetik az adókat, járulékokat.
Mindennapjaikban már csak vegetálnak. Arról nem is szólva, hogy valamiféle többletet, bérfejlesztést már csak hírből ismerik. Hogy csak ennyit említsek.

hoplita 2012.11.03. 18:11:20

@6.Lenin:
Marad. Itt leszel te is...bár ha szerencsénk van megdöglesz, vén hazug geci.

ubul2000 2012.11.03. 18:12:52

@Szimba: persze ha a feleség istápolja a családot, az még jobb.
Pl a gyerekeket nem az utca neveli.

aszekelyek 2012.11.03. 18:15:09

@graycivil: sokat írtam, hogy a csodavárók nem értékelik a kormány munkáját, akik azt képzelték, pénzeső fog hullani, ekkora adósság mellett rájuk. Különösebb erőfeszítés nélkül. Ráleltek erre a csodaváró célcsoportra a bajnait ide delegálók? Gratulálok! őket lehet kábítnai csodával, az biztos. Ők mindig a csodát várják, a pénzesőt, meg az ingyen ebédet. meg kéne kutatni, kik, mit várnak attól a bajnai csodától. nagyon érdekeseket mondanának a népek! Ami a kis fejecskéjükben általuk kívánatosnak tartott de bajnai persze egy szóval sem beszélt olyanokat. Ahogy orbán sem ígért nekik semmi olyat, amit mert nem kapták meg, most követik a bajnai sarut, attól a csodától várva azt, amit senki nem ígért és nem is ígérhet meg nekik.

menőmano 2012.11.03. 18:15:37

@aszekelyek:

Tessék? Mi?van már, megint! Talán rosszat álmodott? Állitsa már le magát! Ha kérhetem.
Valamiféle szereptévesztésben van, a fideszista szavazók nevében ön beszél. Szerintem.
ennnyyyi.

aszekelyek 2012.11.03. 18:18:12

@lima31: de jelent az, azt , hogy azorbán egy sátánördög, és éppen trancsírozza a csodaváróknak a zéletjit. Eeccerűek kb így értelmezik. Minden nyomorúságok a trancsírozó sátánorbán miatt van és volt, minörökké, ámen. oké, hogy ez baromság , b de el tudják adni bizonyos IQ alatt , hidd el. Akik hívogatják a tévéjósokat, látókat, majd erre is vevők lesznek. KI van ez találva.

hoplita 2012.11.03. 18:18:23

@jjulie:
Én sejtettem, hogy egy perverz állat vagy, egy vérnősző barom...de hogy még eszed is a nőket kúrás helyett?????
Bazmeg, ez még a gagyizsidóságnak is az alja..:))

Khal Drogo 2012.11.03. 18:19:42

@knausz: Németi Lászlóné Nyerges Zsolt munkatársa volt. Kinevezését követően tanácsadónak megtette az állatorvos Nyerges Zsolt testvérét. Kinevezése előtt és utána is természetesen az NGM által felügyelt pályázatokon is tarol a Nyerges kézben lévő Közgép Zrt.
Plusz Németi Lászlónénak semmiféle gazdasági végzettsége sincs, legmagasabb képzettsége érettségi.

Mindösszesen ezért támadták. Senkit sem érdekelt hogy nő.

menőmano 2012.11.03. 18:19:48

@aszekelyek:

Figyeljen már picikét! Ön valamiféle képzavarban is van. A csodát a Bajnai Gordon soha sem ígérte, s ezután sem fogja.
A csodát kedves azok várták anno) a választások előtt, kik azt sem tudják, hogy a politikát eszik e vagy isszák. többségükben. Azt hitték, hogy jön a kánaán. Csak az a baj, hogy az meg nem jött.
Jött helyette hatalmas társadalmi tömegnek, az elszegényedés.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.03. 18:23:23

@tölgyes:

Nem a wikipédiából kellene tanulni a történelmet, de annak hamisítását sem.

mókáné 2012.11.03. 18:23:45

@török gábor:

Kedves Török Gábor!

Fociügyben szólok Önhöz. Szégyen, ami ma történt az MTK- nál. Elfogyott a jegy, már ami a vendégeknek járt volna és akkor ott álltunk csapatosan, mi a Fradi szurkolói, jegy pedig nem volt!

Se átmenni nem lehetett az MTK szurkolói közé, se jegyet nem adtak sokáig, végül ami történt: felhasználták a 2012. október 19. péntek 17 órára szóló MTK-Videoton meccsre nyomtatott jegyeket úgy, hogy áthúzták rajta a Videotont egy filccel.

Az MTK stadionja borzalmas állapotban van! Ezeket a régi stadionokat fel kellene újítani, első lépés ez lehetne.

Sajnos a Fradi nem nyert, pedig kiváló játékot nyújtott és láttam utóbb, hogy a Haladás sem tudott nyerni Pápán.

Szóval jó lenne, ha kilátogatna Ön is a meccsekre és látná, milyen áldatlan állapotok vannak. Arról külön nem szólok, hogy félidőben a vendég szurkolóknál (nálunk) a sör is elfogyott és se dobozos, se poharas nem volt.

Tisztelettel várjuk a lelátók emberrengetegében!

hoplita 2012.11.03. 18:24:05

@6.Lenin:
Arra se vót eszed, hogy egy kis sütnivalót kérj..?
Jellemző. Igaz ez szintén csak a teljesíthetetlen kívánságokat szaporította vóna...igaz faszfej?

Khal Drogo 2012.11.03. 18:24:35

@knausz: Vajon melyik párt képviselője mondta hogy a gyerekszülés a nők első számú feladata? Ezt a rejtvényt magadnak kell megoldanod.

menőmano 2012.11.03. 18:25:32

@aszekelyek:

Bajnai be tudta rúgni a tizenegyest"

atv.hu/belfold/20121023_keri_laszlo

Senki sem tehet arról, a fideszen, a kormányon kivül, hogy a többségi kormány meg csak a kapufát találja el. :((
Mi a baja folyamatosan a Bajnaival? árulja már el?
ott a pont.
:(

mókáné 2012.11.03. 18:27:11

@Khal Drogo:

"Vajon melyik párt képviselője mondta hogy a gyerekszülés a nők első számú feladata? Ezt a rejtvényt magadnak kell megoldanod."

A Fidesz. Magam részéről megszültem a 3. gyermekemet 2000- ben az első Orbán kormány idején, és jövőre is kedvem volna szülni.:) Meglátom.

hoplita 2012.11.03. 18:28:24

@Khal Drogo:
".... Senkit sem érdekelt hogy nő...."

Hogy érdekelt volna bárkit is?
Megjegyzem én elsőre azt sem vettem észre, hogy nő...mér, te észrevetted?
Olyan ronda, hogy már csak azért a vízbe kellett vóna fojtani, nehogy szaporoggyon.

hoplita 2012.11.03. 18:31:11

@Akitlosz:
Én mindig mondom ezt az itteni, magukat kibaszott okosnak, meg műveltnek képzelőknek...de falra hányt borsó.
Csupa wiki-meg guglihuszár..:)

mókáné 2012.11.03. 18:33:24

@Khal Drogo:

"Mindösszesen ezért támadták. Senkit sem érdekelt hogy nő."

Na ez az! Támadni volt csak eszük!

Ha én bekerülnék a Fideszbe, hát lehessen látni, hogy szültem 3 gyereket a haza javára, és ne az iskoláimat firtassák, hanem a józan paraszti eszemet, az ötleteimet.

A papírra alapozott dolgok mind leomlanak lásd. USA.

hoplita 2012.11.03. 18:36:07

@ubul2000:
Mizújs Ubul...?
Üdv, rég láttalak..:)

@Khal Drogo:
"... hogy a gyerekszülés a nők első számú feladata? ..."

Hááát, Isten, vagy a természet - kinek-kinek ízlése szerint - a nőt elsősorban erre teremtette, nem pedig politikusnak, vagy vízvezetékszerelőnek.
Lehet ez ellen kapálózni, rinyálni, hőbörögni...de ez van.

jjulie 2012.11.03. 18:36:50

@hoplita:

most majdnem vicces voltál orbánkirálycsináló

menőmano 2012.11.03. 18:37:57

Domborodó kultúra, elegancia.

Na megyek, megnézem inkább mit írnak a Bajnai blogján.

ubul2000 2012.11.03. 18:39:50

@hoplita: szia!

Próbálom a frontot tartani, a "julie, a takonypóc" és hasonszőrű ivadékok ellen.....

jjulie 2012.11.03. 18:44:29

@ubul2000:

eszem a mihasznaa próbanyilas formádat oktondi leszartfaszu

aszekelyek 2012.11.03. 18:47:04

@jjulie: tegnap is ez volt számodra a legégetőbb kérdés , emlékszem.
Inkább érdeklődj arról , hogy fog a bajnai féle lakodalmas egybesült kutyahányásszerű valami nyerni :) - copyright MACISAJT.
Én csak az egybesültet raktam hozzá .

Van olyan aki azt is eladná , hogyne ! Szuper macchiavellista simán.

@menőmano: nem kedves , én mindig a magam nevében szólok. Bajnai viszont azokról beszél, akik nem kapták meg az elvárt habcsókot a FIDESz-től , őket édesgeti a csodájával , ami lehet - még csak nem is ígéri. !!!

valóban, a csodavárók tényleg nem tudják, mit esznek, vagy isnak de hogy az ő szegénységük nem Orbánnal kezdődött, az is biztos. Nyilván azért várták a pénzesőt, mert addig sem volt nekik de azt sem tudták felfogni, hogy abbaól, amink van, nem lesz nekik pénzeső , minusz az államadósság törlesztése.......... Vélhetően számolni is annyira tudnak, mint politikához értenek. Ezen kívül Orbán elmondta, hogy a középosztályt fogja erősíteni..... Nem nagyon gondolhatták, hogy azok ők lennének, sztem. Ezekben az években, Orbán ciklusa alatt, senki nem tudna több pénzt adni. Olyat, ami nem azonnal megy multikhoz, hanem a magyar államkasszába, a magyar állampapírokba és nem kifelé folyna el. Bajnai sem , bár neki ez nem deklrált célja, hogy az államkasszát és hiánycélt gatyába rázza, hisz akkor, amikor ez volt a feladat, be sem szállt a versenybe, ehhez a meccshez nem kívánt semmit hozzátenni.

Én is azt írtam, hogy lebegteti a dolgokat, még csak nem is ígéri a csodát, ezért csak a bizonyas IQ alattiak tekintik az ő szavait készpénznek. Akik tényleg azt hiszik, arról beszél, amit ők áhítoznak. egyébként miért nem ígér nekik valamit? Állítólag a szegényeknek akar ő a mmmm felemelője lenni. Hát akkor? befektetőt ígér de szegényeknek fél dollárt sem. Munkahelyet, ami nem biztos, hogy valami jól fizetett lesz, ha a befektetőket nézem. nem az vonzza őket ide, hogy nem olcsó munkaerőt kapnak, amelyik az ő zsbeikbe teszi a pénzét, konzumidiótaként a multiláncokba visszapörgetve , meg hitelekkel a bankokba , amit egyáltalán keres.... Mondja kedves, azok a befektetők mit és hogy is számolnak ki, ami jól kiszámítható és elvárásuk? mert ez lenne a lényeg. Nem a lehet csoda maszlag . Nos, mik az elvárásaik a befektetőknek akiket lebegtet bajnai és mit óhajtanak érte nyújtani? Komoly tárgyalópartnerek ilyesmiről beszélnek a kormányokkal , nem "lehet csodákat " hurcolnak körül.. a médiában . Nem kajnét keresnek , rászedhetőt. esetleg márkát adnak nekik, fizetésképpen , deutchmarkot ? ?
Na az csodás lenne , -utalok itt az Üvegtigris remek magyar tükör egyik szereplőjére , aki bizonyosan megtestesíti a célcsoportot , akire utazik bajnai.

Szimba 2012.11.03. 18:47:39

@6.Lenin:

Én sem az erőltetett arányokat látom megoldásnak a politikában. De vannak területek, ahol alkalmas jelöltek lehetnének a nők közül is.
Azt hiszem, a választók maguk sem bíznak a nőkben. Sok az előítélet.

Bár ott van Pokorni, akit sokkal szívesebben láttam volna oktatási miniszterként, mint Hoffmann Rózsát. És nem a nemük volt a döntő indok. :-))

aszekelyek 2012.11.03. 18:52:51

@Hepci: mondasz valamit ........ de az anaftalinszagú kompánia, az bizony megvolt előszedett molyette kagányban , történelmi családnevekkel, az akkoriban ELIT néven futó lapban lehetett is őket csodálni.

Gondolom , hogy az első bankkonszolidáció után már átöltöztek. Akkor már futotta új nercre.

Szimba 2012.11.03. 18:53:46

@Akitlosz:
Erről van szó! :-)

Azonos munkáért a mexikóinak és az amerikainak, vagy magyarnak is azonos bér jár, természetesen azonos országban.

És igen, bizonyos szakmák elnőiesedtek, mert az alacsony bér, az előrejutás lehetősége nélkül a férfiak nem választják. Pl.: pedagógus pálya. Pedig a kezdetekben, sőt meglehetősen sokáig nagyon előkelőnek számított tanárnak lenni. (Lásd Babits Mihály, Kosztolányi stb.)
Nem is volt szinte nő a középiskolákban, de még a kis falvak pedagógusai is férfiak voltak, és a szakállas óvó bácsik nem voltak ritkák. :-D

nyünyüge 2012.11.03. 18:54:36

@aszekelyek:
Nagyon becsípődött ez a Bajnai:)!

Csak a magad nevében beszélsz állítólag, aztán hosszan magyarázod, hogy ki mindenkit fog meghülyíteni, becsapni Bajnai programja.

aszekelyek 2012.11.03. 18:55:56

@tölgyes: igen, és nem veszi észre, hogy olyasmi ellen tiltakozik, amivel nem vádolták meg , az pedig a talált, süllyedt tipikus esete.

Minap éppen erről beszélgettem pszichológus ismerősömmel , hogy aki , amit másban kifogásolni valónak lát , mond , az bizony önmagáról mondja ki a frankót.

Mint ez a bajnai nevű is , ahogyan a saját "érdemeit" keni rá a jelen kormányra nagy elánnal.

6.Lenin 2012.11.03. 18:56:27

@Szimba:

"De vannak területek, ahol alkalmas jelöltek lehetnének a nők közül is. "

Szerintem azok ott is vannak, és ezzel semmi gond. Erőltetni semmit sem szabad(na).
Szerintem.

ubul2000 2012.11.03. 18:56:43

@Szimba: szerencsére nem pokor. lett a miniszter

Khal Drogo 2012.11.03. 18:57:38

@Hepci: Selmeczi jól fekszik a frakcióban valakinél. Mivel univerzális tehetség, bárhol bevethető.

hoplita 2012.11.03. 18:57:41

@aszekelyek:
Mutyisajt neked való anyabaszó faszfej...teccik is, igaz-e libafos..?

Kár hogy nem tudsz regelni a gondolára, pedig ott jól éreznéd magad, igazi hozzád hasonló droidok gyülekezetében.:))))
Elélveznél a gyönyörűségtől, ha zümi, gyöngy, huszárló, vagy karakán csiklandozná a politikai gépontodat.
Ha közben meg egy lófasz az igazit, akkor lenne minden tuti...:DDDDDD

Szimba 2012.11.03. 18:57:53

@ubul2000:

Ha a feleség azt választja/választhatja, hogy otthon marad és gyerekeket nevel, az nagyon jó.

Sajnos ezt Magyarországon és más országokban is kevesen tehetik meg. A férfiak ma már nem tudnak eltartani egy nagyobb családot. A válások miatt meg nem is egy életbiztosítás a gyerekek számára.

A megfelelő intézmények, a minőségi nevelés, oktatás azonban kiegészítheti a családi nevelést. (óvoda, iskola)

Szimba 2012.11.03. 19:00:03

@6.Lenin:

Erőltetni szerintem sem szabad, csupán a lehetőséget kellene megadni. (Utóbbiról nincsenek információim, de ahogyan ismerem a nőket, biztosan többen lennének. :-)))

nyünyüge 2012.11.03. 19:00:57

@knausz:
Hát én nagyon örülök, hogy annak idején anyám bennünket nem a "haza javára" szült. Hanem csak úgy. Szeretetből, szerelemből, anyai ösztönből.

hoplita 2012.11.03. 19:01:14

@6.Lenin:
Ne lógasd a heftidet, vén majomgeci...felvirradhat a te napod is eccer, ha a faszfejeknek is lesz kvótája.:DDD

aszekelyek 2012.11.03. 19:01:52

@graycivil: trabantot bajnainak! -országjáráshoz

mókáné 2012.11.03. 19:04:50

@Szimba:

"Ha a feleség azt választja/választhatja, hogy otthon marad és gyerekeket nevel, az nagyon jó.

Sajnos ezt Magyarországon és más országokban is kevesen tehetik meg."

Nagyon jó és örülök, hogy én ezt megtehettem és megtehetem! A 2. gyereknél még dolgoztam és olyan sok dolog kimaradt, ami óvodai pl. lampion készítés. Sose tudtam idejében odaérni és ez fájt nekem.

A 3. gyereknél már várandósság idején itthon voltam és zenét hallgattunk, nyelveket, szóval eldöntött tényként maradtam és nem bántam meg. Nem lehetett volna másképpen csinálni.

Két karrier nem fért volna bele. Most van egy sanszom, hogy akkor következem a karrieremmel, de vonz az anyaság is újra. Nem tudom.:)

Khal Drogo 2012.11.03. 19:07:11

@hoplita: A társadalom megváltozott, létrejött a kétkeresős családi modell ami lehetővé tette a fogyasztási javakból való nagyobb részesedést. Meg lehet nézni, hogy a második világháború előtt mennyi nő dolgozott, milyen voltak az életkörülmények egy átlagos, nem arisztokrata v. nagypolgári családban. Ma a cigányok jobb körülmények között élnek egy putriban, mint annak idején egy gyári férfi munkás tudott hazavinni a feleségének és 5-8 gyerekének. Ruházkodni alig tudtak.
Azonban azzal hogy elkezdtek dolgozni a nők, nemcsak az életszínvonaluk nőtt, hanem lett önálló egzisztenciájuk és bizony ma már ott tartunk, hogy egy dolgozó nő nincs teljesen kiszolgáltatva egy férfi kénye-kedvének, ha nem tetszik amit lát, el is mehet. ( Elsősorban a fehérgalléros női munkaerő teheti ezt meg, egy takarítónő nem képes a keresetében eltartani magát vagy ha igen, akkor rendkívül csekély szinten ).
Márpedig a nők rájöttek arra, hogy vannak jobb dolgok is a világban mint szülni 8 gyereket egy olyan embernek aki agyba-főbe veri, megcsalja stb.
Szóval ez a világ szépen elmúlt. Ha nem harcolt volna több milliós tömeghadsereg a WWII-ben, akkor nem lett volna fordulat. De lett, termelni kellett a gyárban, kiderült hogy a nők is jó munkaerők. Aztán jött is a szexuális forradalom, aztán meg a 90-es évekre megérkezett a szinglikorszak.

Szépen fel lehet fűzni az egészet egymásból következő dolgok láncolatára. Nem véletlen, hogy a muszlim férfiközpontú társadalmi elitek gyanakodva és ellenségesen szemlélik a nyugati életformát.

mókáné 2012.11.03. 19:07:43

@nyünyüge:

"Hát én nagyon örülök, hogy annak idején anyám bennünket nem a "haza javára" szült. "

Ez jellemző különbség a balliberális és nemzeti érzelmű emberek között.

Én büszke vagyok arra, hogy 3 gyermekem van és a haza javára.:)

aszekelyek 2012.11.03. 19:08:35

@hoplita: no akkor honnan mászott elő a cigánygyűlölő szélbaloldali része a jobbik táborának ?

A széljobbot kb lehet tudni , az nem kérdés , honnan van , pl inreallife......

Esetlegvalahol elbújva várták , hogy legyen már végre egy jobbik nekik? Mondjuk a szadesz plakátjai mögé bújva ?

te is biztosan mindig jobbikos voltál csak még nem csinálták meg neked előbb ....

6.Lenin 2012.11.03. 19:09:50

@Szimba:

Szerintem a lehetőség adott most is, talán.
Azt elfogadom, hogy többen szeretnének lenni, különböző okokból, de nem biztos, alkalmasak lennének, vagy az jó lenne.
Azt is elismerem, vannak előítéletek, lesznek is, de aki valóban politikus alkat, és alkalmas is, ott van a politikában és kellő tiszteletet is kiharcolt magának (Merkel).

Továbbra is fenntartom, ilyen kérdések mindig akkor lesznek előtérbe tolva, ha szoros eredmény várható és minden befogható szavazatra szükség van.
Aztán el lehet felejteni az egészet a következő választásig.

jjulie 2012.11.03. 19:10:36

@knausz:

és te mijafaszban is vagy a haza javára? az ostobaságod minek a javára is szolgál?

dbeata 2012.11.03. 19:10:51

@aszekelyek: Jaj, de tréfás kend!

@Szimba: szerintem a nők így is-úgy is irányítják a pasikat.
Ha máshogy nem, hát a háttérből...:DDD

@nyünyüge: Nagyon szeretem azt, amit írtál.

Khal Drogo 2012.11.03. 19:12:22

@knausz: A saját gyereknevelős buli két dolgon szokott elcsúszni. 1) Válás. Akkor kampó a nőnek, míg a férfi töretlenül építette magát anyagilag addig a nő kiesett a munkából és évtizedes lemaradásból kellene visszatérnie.
2) A másik rosszabb eset, ha a férj elhalálozik idejekorán. Ez esetben az asszony egy évig kap özvegyi nyugdíjat, aztán ha ő még nem rokkant vagy nyugdíjas, tehát mondjuk 38 éves, akkor ott áll a nagy semmiben, a két gyerekkel, munkatapasztalata 10 évvel korábbi.

Ez a két eset évente Magyarországon több tízezer nővel megtörténik. Azonban ezek nők többsége dolgozik, így nem omlik össze totálisan az élete. De akadnak százával, akik eltartottak voltak, na az ő életszínvonaluknak lőttek.

És ez nem sci-fi kategória. Ez a valóság.

aszekelyek 2012.11.03. 19:14:10

@knausz: igen, ez valóban nagyon meg tudja különböztetni a polgárokat...... Francokat a haza javára ! Saját zsebre! Mi az , hogy ! Nagyon is !

A haza javára mindig más tegyen mindent... Ha jó lesz , akkor majd mind élvezzük de őket inkább abból is ki kéne valahogy zárni , akik a haza javára tényleg tettek. Van ez a mentalitás, vastagon.

Még a kicsit köpködni is szokták a hazafiakat, úgy kerek. "merazok nácikok és főleg antiszemiták is de nem is értenek hozzá és demokrácijagerinc tördelők "

aszekelyek 2012.11.03. 19:17:35

@szoja122: a szociknak-szadistáknak túl sokáig engedte meg mindenki. Azon sápitoznál inkább. köbe vésett, 89-es alkotmányukkal és világbotrány korrupt disznó szdsz-szel együtt, pl autópálya teneder, amiért kidobatták azért kókát a székéből s de a kormányzát nem vették el tőlük. hagyták nekik, hisz érdekük volt, hogy függővé tegyék az országot a drága eucskától, ahol fura urak ülneké s hölgyek a bizottságokban. Most a szőrszálat is hasogatják persze.

Khal Drogo 2012.11.03. 19:18:07

@Szimba: Minőségi oktatásról beszélni egy olyan országban vágyálom, ahol a tanári fizetések nem érik el az utcaseprők fizetését vagy azzal egy szinten mozognak.
De nem kell aggódni, gőzerővel folyik és részben már létezik is ( a jövőben még jobban elterjed ) a fizetős magánovodai, iskolai, középiskolai rendszer.

Így a tehetősek megvásárolják majd a színvonalas oktatást, na nem állami bérezésű tanároktól, a plebsnek pedig marad a moslék.

Jó lesz nekik az is. A hatalmi elit már helyzetben van, nekik már az is jó, ha ezekután minden falusi gyerekből kondás lesz vagy szalagmunkás. Az ő gyerekének a jövője biztosítva van.

Csak a számításba ott csúszik a hiba, hogy a plebs képzettebb része képes felmérni, hogy itt neki a moslékot szánják, ezért pár országgal odébb áll.

mókáné 2012.11.03. 19:18:55

@Khal Drogo:

"1) Válás. Akkor kampó a nőnek, míg a férfi töretlenül építette magát anyagilag"

Ha mi elválnánk, akkor fizetné nekem a férjem a gyerekek után a 20%- ot + 30% asszonytartást kérnék a közösen felépített karrier okán.

"2) A másik rosszabb eset, ha a férj elhalálozik idejekorán. Ez esetben az asszony egy évig kap özvegyi nyugdíjat, "

És a gyerekek kapnak árva-ellátást (míg tanulnak jár). Az apjuk után jelentős pénzt. Biztosítások okán is.

Szóval ha van 1 tisztességes karrier, az a legjobb, ami lehet egy családban, arra anyagilag alapozni minden körülmények között.

hoplita 2012.11.03. 19:24:21

@nyünyüge:
Véletlenből...esetleg.:))))
A gyerek meg az eső akkor kell, amikor gyön.

@aszekelyek:
Biciklit inkább...
De neked is, csak leveszem a nyerget, hogy legyen valami örömöd a szánalmas életedben.:)))

nyünyüge 2012.11.03. 19:24:41

@knausz:
Hát persze:(.
Dől belőled a hülyeség, már megbocsáss.
Anyám 4 gyereket szült 45 és 52 között, az elsőt még a bombázások idején. Közben osztályellenség volt apámmal együtt, nem balos vagy liberális.

mókáné 2012.11.03. 19:24:52

@aszekelyek:

"Francokat a haza javára ! Saját zsebre! Mi az , hogy ! Nagyon is ! "

A balliberális szül 1 gyereket, tisztelet a kivételnek és akkor nem gondol a haza javára, hogy ki fogja majd megkeresni neki a nyugdíjat, hanem ÉLNI akar a MÁ- nak és kb. ennyi.

@hoplita:

Pedig 3 gyermeket vállalni hazafias kötelesség. Egy gyerek nem gyerek. Két gyerek fél gyerek. Három! Na igen.:)

Khal Drogo 2012.11.03. 19:26:15

@knausz: Ja, asszonytartást azt lehet kérni. Kérni mindent lehet, az nem kerül pénzbe. Már csak az a kérdés, hogy az ember lánya kap-e asszonytartás. Legtöbbször nem kap.
Apuska ugyanis általában új almot rak, és új asszonypajtás nem favorizálja ezeket az asszonytartásos dolgokat.

Árvaellátás. Óriási összeg. Az árvaminumum 2008 óta 24 500 Ft / hó. Azt gondolhatnánk hogy ez csak a minimum. Nos, az átlagos árvasági összeg is kb. ennyi.
Az árvasági nyugdíj az elhunyt nyugdíjvalorizációs átlagkeresetének rokkantsági nyugdíjhoz viszonyított szolgálati idő mérték táblázatának a 30%-a.
Magyarán egy nettó 300 ezres fizetéssel sírba szálló férfi után, ha be is volt jelentve, jár a gyereknek árvasági mimumnál több.

Tekintve hogy a teljes magyar férfi populáció 95%-a ennél kevesebbet keres, nos kijelenthető hogy a zöm árvaminimummal számolhat.

És nem árulok el titkot, de az árvaságit a jócselekedetek kormány, a gyerekbarát frakció egy fillérrel sem fogja emelni.

mókáné 2012.11.03. 19:27:18

@nyünyüge:

"Anyám 4 gyereket szült 45 és 52 között, az elsőt még a bombázások idején."

Ha követted édesanyád példáját bizony helyesen tetted.:)

Khal Drogo 2012.11.03. 19:28:49

@knausz: A cigányok vállalnak 5-öt is, ne aggódj.

6.Lenin 2012.11.03. 19:29:07

@Khal Drogo:

"Csak a számításba ott csúszik a hiba, hogy a plebs képzettebb része képes felmérni, hogy itt neki a moslékot szánják, ezért pár országgal odébb áll. "

Aztán ott is a moslék jut neki, mert, mint utcaseprő már nem tudja megfizetni az ottani magán-, magasabb díjait.

Ahány ember, annyi eset.

aszekelyek 2012.11.03. 19:29:39

@graycivil: ha körülnéztünk, ki döntött az úniós támogatásokról, azt láttuk, hogy bajnai, aki kutyakozmetikára adta, nem exportképes szerszámgépgyártónak , sőt, hazug disznaja el is vitette a folyosóról , mert ott akart várakozni , hisz érdemleges indokot nem kapott bajnaitól a pályázó cégtulaj , mint ahogy a libatenyésztők sem. mondom, hogy deutchlandrádió is Orbánt sarazza. Kik kapták a támogatásokat, amikor NFÜ vezér volt bajnai? NA kik? esetleg a közgép, Simicskáék? Yesss! Olvasható a Szabadság híd budai hídfőjénél elhelyezett táblán, Vegyépszer, Kötgép és egy harmadik cég. Gondolom, akik a lét kapták, puszira és most nem kapnak puszira, az a bajuk a galamuson nyivákolóknak. Tudod , a korrupció , amivel megyó szerint is tele volt az szdsz. Most meg nem jön onnan a korrupciós pénz , mert nem náluk van a hatalom , hogy kizsarolhassák.

hoplita 2012.11.03. 19:30:34

@Khal Drogo:
"...Szépen fel lehet fűzni az egészet egymásból következő dolgok láncolatára. Nem véletlen, hogy a muszlim férfiközpontú társadalmi elitek gyanakodva és ellenségesen szemlélik a nyugati életformát...."

Fel hát...mert így is le lehet vezetni.

Apropó...szerinted hosszútávon melyik a nyerő?
A nyugati individualista dekadens önpusztító, vagy a közösségközpontú atavisztikus keleti..?
Számomra nem kérdés...

mókáné 2012.11.03. 19:30:44

@Khal Drogo:

" Ja, asszonytartást azt lehet kérni. Kérni mindent lehet, az nem kerül pénzbe. Már csak az a kérdés, hogy az ember lánya kap-e asszonytartás. Legtöbbször nem kap. "

13 éve vagyok itthon és nevelem a gyerekeket, miközben a férjem hol külföldön, hol tréningen. Megkapnám a fizetése 30%-át alanyi jogon.:) Nem beszélve arról, hogy a karrierjét ezen túl is, bizonyíthatóan segítettem. De jelzem: nem fog elválni tőlem és én sem fogok. Jó csapat vagyunk mi együtt.:)

Khal Drogo 2012.11.03. 19:32:38

@6.Lenin: Hazajönnek majd sokan éppen ezért. Nyugaton aki nem tud íróasztalig eljutni, vagy szakképzett munkát kapni, az haza fog jönni. Nem lesz más választása. Ha jól csinálja, lesz megtakarítása annyi hogy tud lakást venni Magyarországon, ahol évek múlva is pont ilyen szar lesz a helyzet mint most, ebből kifolyólag olcsóak lesznek euróban / fontban mérve a lakások.

6.Lenin 2012.11.03. 19:35:59

@hoplita:

A mai helyzetre tekintettel, hosszútávon 1ik sem nyerő.
Igaz, tisztázni kellene, mit értünk "hosszútávon" alatt...
10-20-100 év?

hoplita 2012.11.03. 19:36:15

@aszekelyek:
Látod, még amikor kérdezel is hazudsz..?
Mióta a szélbal cigánygyűlölő????
A cigányság szaporodásával arányosan nő a velük averzióval viseltetők aránya, politikai meggyőződéstől függetlenül.
De te ehhez is hülye vagy, libafos.

aszekelyek 2012.11.03. 19:37:06

@jjulie: nem látom, hogy a karantén berendezését hol írtad le és amóccereket , amivel azt akarod működtetni..

A baromságaid már unalmasak de halálosan.

@6.Lenin: na de lényinem, hogy mondhatsz ilyet, hogy tömegesen csak kulimunkát kaphatnak és az ottani életszínvonal abból sem fényes? Csak itthon ér az a pénz annyit , amit énekelnek róla . Nem kolbászkerítés van odaát ? Hát nem de csitt ! Vásárlóerő ott sem a panelben max szakmunkás végzettségűektől van de nem ám ! Akkor még a munkanélkülieket, az ott honosakat nem is érintetteük. Nekik kéne adni rendes bért de inkább felvesznek keletről jöttet , feléért. Az meg teper , mert keleten annyira kell a pénz.

aszekelyek 2012.11.03. 19:39:01

@6.Lenin: szeretnéd, hogy úgy végezzék, mint a szadisták, akiknél kérdés volt, hogy lesz -e 200 ezer 1 jól emlékszem a plakátra. eddig sem volt kétségem afelől , hogy szadista párti tetszik lenni civilben:)))

Khal Drogo 2012.11.03. 19:41:48

@knausz: Ezt sok nő hitte így. Hidd el számtalan eset van amikor apuska elfelejt fizetni. Én elhiszem hogy a te házasságod erős, de itt én egy globális tendenciáról beszélek, nem a te házasságodról. Az csepp a tengerben.

hoplita 2012.11.03. 19:42:16

@6.Lenin:
Lófasz...max. 50 év. Hacsak nem lesz gyökeres változás. Mert akkor annyi sem kell....
Gazdasági összeomlásra és komolyabb, világméretű háborúra - nem világháborúra - gondolok.
De az individualista pusztul, a közösségközpontú, ahol az egyénnél fontosabb a mi-tudat, az a nyer.
De te ne aggódj, téged ez már nem érint. Majd az unokák megszenvedik a nagyapák ostobaságát és gyávaságát.

6.Lenin 2012.11.03. 19:42:38

@Khal Drogo:

Ez is 1 lehetséges verzió, és van még néhány százezer.

Khal Drogo 2012.11.03. 19:44:15

@hoplita: Azzal hogy a keresztény hit kilúgozódott az emberek életéből, nagy jövő nem vár erre a társadalomra. Vallási szervező erő nélkül a féktelen induvidialista társadalom össze fog omlani. Mivel nem tudja hozni a népszaporulatot és elöregszik.

Khal Drogo 2012.11.03. 19:47:12

@6.Lenin: A korosztályomból 10 emberből aki kiment, már 4 hazajött, mert kint nem tudott előrelépni a házicseléd, babysitter, takarító, krumplisütő bűvkörből. Ők közgazdász, jogász szakirányú diplomával rendelkeztek. Ez erre volt elég.
Akinek van szakképesítése az még nem jött haza. Egy se.

nyünyüge 2012.11.03. 19:49:22

@aszekelyek:
A kutyakozmetikára nagyon emlékszel, de nagyvonalúan elfeledkezel arról, hogy a mostani sikertörténetek, az éppen termelőre forduló autógyár beruházások nem 2010 tavaszán fogantak.
Hanem abban a bizonyos elmúltnyócévben.

6.Lenin 2012.11.03. 19:50:59

@hoplita:

"ahol az egyénnél fontosabb a mi-tudat, az a nyer."

Igen, ahol a "mi" egyenrangú/jogú feleket jelent, szerintem.

Engem valóban már nem érint, majdnem 40 éve olyan kapcsolatban élek, ahol a "mi" egyenrangú/jogú családtagot jelent, beleértve a gyerekeket, unokákat is.

6.Lenin 2012.11.03. 19:57:27

@Khal Drogo:

Mindenféle változat lehetséges. Az egyik lányom évfolyamtársa is kiment Angliába babysitterkedni, beházasodott 1 angol családba és továbbra is cselédként kezelik.
Minden lehetséges verzió megtörténhet.

mókáné 2012.11.03. 19:59:45

@Khal Drogo:

"Én elhiszem hogy a te házasságod erős, "

Egyik házasság sem erős. Az enyém is olyan, mint másé. Idén májusban akart tőlem elválni a férjem, azóta vagyok képben, mi jár, mi nem. De ami a lényeg: én nem akartam elválni, hanem küzdöttem a házasságomért és ezt minden asszony megtehetné!

Küzdeni nem könnyebb, mint hagyni elmenni vagy egyszerűen feladni. De, mint mindenért az életben, egy házasságért is naponta küzdeni kell.

www.youtube.com/watch?v=mHVKPQsCfZg

aszekelyek 2012.11.03. 20:01:37

@hoplita: azóta , mióta mondjuk készült egy tanulmány - a kisebbség erős bástyája a szerző, még a szocik rendelték jóval választás előtt 2010 előtt - , amiben az áll , hogy figyelembe köll venni , a baloldali szavazók köztudott cigányellenes attitűdjét is.

Nekem pl nincs olyan baloldali ismerősöm , aki ne rühellné őket. Egészen nyíltan , ki is mondják. Amikor kettesben vagyunk , vagy szűk körben. Aztán ott van az is , hogy az egyik kaszt , a legjobban utálja őket , épp közülük , a rájosok , a nem putrisok. Mi ez a hülyeség ezzel , hogy a számarányukkal nő az utálásuk is ? Attól függetlenül , hogy pártállás ide vagy oda..... ?

Ha akarod tudni, a korábban nagyon védelmezőik sem szívesen vannak velük egy helyen , ha valami malőr folytán odakeveredik egy roma lányka egy magyar családba..
Erre láttam példát egy fürdőhelyen.. Nagyon szép szőke kislány , apuka , nagyszülők és egy szép de láthatóan kisebbségi vonásokal bíró anyuka. Úgy bámulták a füdőhelyen , mintha leprás lenne.. és remélték , hogy több nem lesz ott.

Mivel törzsvendégek , pontosan tudom is , hogy milyen pártállásúak. Tudod fegyvereshős , az információ személyek közt terjed a legjobban. Azt a döbbenetet nehéz szavakba önteni , amikor mondtam egy Orbán gyűlölő szocifannak , nyugdíjas korú hölgynek , hogy Keresztes is bizony egy kis vonóval van megspékelve , és ott azsűriben pld kettő , kettő a leosztás. -persze a zsidókat se csípi. No , hát ebből lehetett meríteni a jobbik táborába .

aszekelyek 2012.11.03. 20:07:28

@Akitlosz: megérne egy kis diskurzust , hogy ahol úgy írták meg ugyanazok a 89-es alkotmányt , hogy senkit nem lehet semmiért felelősségre vonni és azt akarják vissza is állítani , azok hogy gondolják , hogy ezt a kormány pont lehet felelősségre vonni , mindenért , amit nem ők tettek , azért is.

Csókolom a kettős mércéjüket ....

aszekelyek 2012.11.03. 20:18:50

@nyünyüge: Az magyar közepes vállalkozások támogatása lett volna , mely piacképet tudott gyártani ? Naaa , neee , jó ?

mókáné 2012.11.03. 20:23:37

@6.Lenin:

Köszönöm.:) Nagyon jó dal. Erőssé tesz a válság. Minden házasság válsága és talán minden kormány válsága is, ha összefogunk és van kivel összefogni - egymásért.

6.Lenin 2012.11.03. 20:31:43

@knausz:

Ezt + én köszönöm.

" Erőssé tesz a válság."
"ha összefogunk és van kivel összefogni - egymásért. "

Nagyon igaz.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.03. 20:43:30

@Szimba:

"Azonos munkáért a mexikóinak és az amerikainak, vagy magyarnak is azonos bér jár, természetesen azonos országban."

Hogy mi?
Ha ébren vagy ne álmodjál!
Ez még a mesében sincsen így.

Szerinted idejönnének a németek, japánok, amerikaiak, franciák dolgozni magyarországi fizetésért?

Ugyanannál a cégnél ugyanabban a munkakörben a többszörösét kapják, mint a magyarok, az állampolgárság dönt a bérek mértékéről, nem a végzett munka.

De fordítva is így van. A magyar cégük dolgozója hiába dolgozik Németországban, Olaszországban, Angliában, akárhol, akkor sem az ottani béreket kapja, hanem az itthoni magyar fizetését +esetleg napidíjat

Nem a külföldi anyacégeikhez veszik fel a dolgozóikat, hanem az itteni magyarországi leányvállalataikhoz, s innen viszik ki őket Nyugat-Európába. Ezzel a módszerrel teljesen törvényesen dolgoztathatják a magyarokat magyarországi fizetésért Nyugat-Európában is.

Miközben itt Magyarországon is Nyugat-Európai fizetéseket adnak, illetve annál többet, mert szegények kénytelenek külföldön dolgozni, de csak a külföldi állampolgároknak.

Nem az dönt a béreknél, hogy valaki férfi vagy nő, hanem az, hogy milyen állampolgár. A magyar, ha fejre áll sem kap akkora bért, mint a német ugyanannál a cégnél, sem Magyarországon, sem Németországban.

Te valami nagyon eltévedt mesebeli álomvilágban élsz, nem a valóságban.

jjulie 2012.11.03. 20:50:02

@aszekelyek:

a hülye anyád unalmas kádárvakarék

meg fogsz rohadni a fideszfertőzött kapanténban, csak a szívlapát fog látogatni, de az gyakran

mókáné 2012.11.03. 21:03:35

@Akitlosz:

"Lehet nyugodtan pártot alapítani, politizálni, akár csak a nők érdekeit képviselve. Ha csak a nőket meggyőzik már választást nyernek."

Csipetnyit bonyolultabb a kérdés. @Szimba: mondta, hogy nincsenek annyira megfizetve, mint a férfiak, én azt is hozzáteszem, hogy megbecsülve sincsenek annyira, mint a férfiak, szóval ez az, amit erősíteni kell:

Valós értékükön kezelni és megbecsülni a nőket és akkor majd akarnak, mert mernek.

menőmano 2012.11.03. 21:10:52

@aszekelyek:
nem kedves" Hát.Ja!! Elárulom magának, hogy a vakapójé sem akarna magának kedves lenni.

Igen! A Bajnai Gordon arról a társadalmi csoportról beszél többek között, akik valóban azt hitték, hogy jobb lesz az életük. S akik nem figyeltek eléggé, s elég volt Nekik csak annyi, hogy lopott a másik.
S most Ők (többek között) a legnagyobb vesztesek.

Pontositva) Az egész társadalomhoz beszél, kik úgy érzik esetleg, hogy elegük van.
Fiatalokhoz, idősekhez, mindenkihez. S van aki meghallja, van aki nem. Ezt mindenki maga fogja eldönteni.

Önt egy percig se zavarja, hogy mit mond a Bajnai Gordon és mit nem. Nem kötelezi- és kéri önt arra, hogy hallgassa a beszédeit, vagy éppen olvasgassa az írásait. Szerintem. pont.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.03. 21:12:10

@aszekelyek:

Tragikus és egyben komikus a (poszt)kommunisták viselkedése.
Elképesztő is, de van, hogy nevetnek rajtuk.

Az 1989-es alkotmány-módosítás átmeneti időre, a következő választásokhoz készült. Legfeljebb 2-3 évre. Addig, amíg össze nem hívják az úgynevezett alkotmányozó nemzetgyűlést.

Ez soha nem történt meg, a mai napig sem. Az Antall kormány idején már látszott, hogy eléggé kisiklik a rendszerváltás, elkezdték a kommunista parlament által elfogadott 1989-es alkotmányt úgy kezelni, mint a rendszer stabil alapját. Az alkotmánybíróság is elkezdte védeni, a rendszerváltás befejezetlen maradt.

Mivel még ma is olyan párt van hatalmon, amelyik maga is érintett a rendszerváltás simlijeiben, az "ellenzéki kerekasztalban", s jól láthatóan ma is védi az akkori megállapodásokat, elveket, - lásd például ügynök törvény - így továbbra sem lehetséges a kommunista rendszer meghaladása.

Ezért lenne talán jó szerintem ha már csupán kizárólag 1990. után alakult pártok lennének a parlamentben, amelyeket nem terhel felelősség a rendszerváltásért, akik nem voltak ott.

Bár amikor azt olvastam az LMP honlapján, hogy "jogállami forradalomnak" hívják 1989-et, akkor azért kétségeim keletkeztek, hogy ezek az akkor még gyerekek mennyiben vannak egyáltalán tisztában az akkori magyar történésekkel, és azok máig ható következményeivel.

Persze nem az a gond, hogy 1989-1990-ben csak annyi történt amennyi, az érthető és megérthető az akkori viszonyok között. A gond az, hogy később sem történt több, miután hazamentek az oroszok, miután nem kommunista kormány alakult.

menőmano 2012.11.03. 21:15:24

@aszekelyek:
Ha nem tetszik amit írogatok, ne olvasgassa. Én soha sem kértem rá, arra meg főleg nem, hogy firkálgasson Nekem.
Végezetül, de nem utolsó sorban) nagyon megköszönném, ha a jövőben nem zaklatna a sokszor minden valós alapot nélkülöző irományaival.
OK?

mókáné 2012.11.03. 21:23:44

@6.Lenin:

Szívesen. Szép éjt kívánok!:)

jjulie 2012.11.03. 21:23:54

@Akitlosz:

kiváncsivá tettél alekosz, a kommunistázáson kivül mijafaszhoz érthetsz?

menőmano 2012.11.03. 21:26:35

Mondjuk már nem is nevetségesek némelyek itt", hanem inkább szánalmasan röhejesek.
De mindegy.

jóccccakát

menőmano 2012.11.03. 21:28:35

@jjulie:

Figyeljen csak picikét! Ön meg sokkal jobban tenné már, ha elvinné innen akárhová a blognagyasszonyait. Ha kérhetem.
OK?

Mondjuk nem kérek reakciót, választ. köszönöm.

6.Lenin 2012.11.03. 21:32:00

@knausz:

Jó éjt!
Mindenkinek.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.03. 21:42:50

@knausz:

Csak erre nem megoldás, nem megfelelő eszköz a kvótarendszer.

tölgyes 2012.11.03. 22:06:41

@hoplita: A láncszavazást az ország keleti részén sikerült felderíteni, vagyis azokban a térségekben, ahol önök erősödnek. A jobb és baloldali demagógia mindig a legelesettebb társadalmi rétegekre szokott hatni.. nem véletlen, hogy a 33-as válság után erősödtek fel a jobboldali mozgalmak, amelyek felhasználták az emberek elkeseredésének felhajtó erejét. Kár ezen izmoznia ez már sajnos csak így van.

Arról pedig nem tehetek, hogy Ön képtelen felfogni a kérdésre adott választ. Egyébbként is képes Ön felfogni bármit is saját szűklátókörű előítéletei és szélsőségességein kívül? Én úgy látom, hogy nem.

tölgyes 2012.11.03. 22:09:11

@Akitlosz: Mégis mire gondol, mert a hivatkozott bejegyzésben nem volt mit a wikipédiából "tanulni!

tölgyes 2012.11.03. 22:15:30

@aszekelyek: Nézze!
Hoplita és a Jobbik demagógiája ma már semmiben sem különbözik Gyurcsány- Bajnai szövegeitől.. A szavakat szinte be lehet helyettesíteni egymás mondataiba. Sajnálatos, de ez így van. Ezért találták ki őket..:( Gyurcsányék épp azért támogatták, mert a jobboldal megosztásának lehetőségét látták bennük. Ez 2010-ben kevés volt, de a mag érik:)Lehet külföldön és belföldön a kormánypártokat az együttműködéssel vádolni és lejáratni, miközben a kreatúrájuk ugyanazzal a demagógiával támad mint ők.
No de ez is a politikai játék része :) Én minden esetre élvezném - ha nem volna nagy baj belőle - hoplita-Vona arcát Bajnai takarítása alatt.
A legnagyobb baj az, hogy ezzel ezek az emberek nincsenek tisztában. Ahogy Marx elvtárs fogalmazta: "Nem tudják, de teszik!"

jjulie 2012.11.03. 22:38:58

@tölgyes:

lófasz a hazudós seggedbe kádárvakarék, ez itt ugyan olyan hazugság, minthogy ötszörösére duzzadt az aranyad értéke ezen blog indulása óta

semmitérő törzsbirka hablaty fideszfertőzött seggszájból

csak az nem világos, hogy a fideszkurvaannyától tanultál így hazudni, vagy a sajátodtól paraszt

jjulie 2012.11.03. 22:42:49

@tölgyes:

fideszféreg mondja zászlószökevénynek előítéletes szűklátókörő

hahahaha

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.11.03. 23:58:22

@szoja122: ha te a Kunczéből akarsz főzni, jó étvágyat kívánok hozzá!
Esetleg a mellehúsát próbáld, a hasa túl hájas, a segge meg büdös lehet.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.11.04. 00:03:24

@jjulie: hihi, nyomi, már rég nem játszom komolyabb szinten, ráadásul 25 kilóval vagyok a versenysúlyom fölött.

Még így se akarsz picit pénzbe ütögetni?

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.04. 00:16:20

@tölgyes:

Szálasi valószínűleg nem örmény származású.

Rosszakarói, politikai ellenfelei találták ezt ki, hamisítottak hozzá iratokat, és terjesztették el róla.

Ez manapság is használatos, s akkoriban is alkalmazott módszer volt.

Akkoriban sem volt és nem is lehetett más a politika.

szoja122 2012.11.04. 05:51:26

@Hepci: Kellemes fröcsögést, úgy amblokk mindenkire.

Amúgy köszi, hogy igazat adtál nekem, mivel érdemben nem tudtál válaszolni.

szoja122 2012.11.04. 06:05:14

@tölgyes: Én mélyen hallgatnék, mert bagoly mondja verébre, hogy nagyfejű.

A Fidesz elképesztően populista és sokszor demagóg politikáját csak a vakok és a süketek nem ismerik fel.

Például a megszorítások nem érintik az embereket. Nagyrészt azokat érintik.

1. Tranzakciós adókat a gazdagok könnyedén kijátsszák, másutt utalnak át, de a kisember erre képtelen.

2. A bankadók a gazdaságot fagyasztják le, miközben a bankárokat jutalmazzák a 16%-os jövedelem adóval.

3. A Chip adónak semmi köze az egészséghez, mert mi van a zsíros és fűszeres ételekkel, nem beszélve az alkohollal (pálinkafőzés).

4. Közműadó szintén a kisembereken csattan.

5. A telefonadó a beruházásokat lassítja, a telefonálást nagyon megdrágította.

Úgyhogy hátrább az agarakkal, előbb a saját portálján nézzen széjjel.

És egy kommunista párt (Fidesz) hívő pedig NE kommunistázzon.
Amúgy is populista, demagóg és terelő duma a kommunistázás 22 évvel a rendszerváltozás után.

szoja122 2012.11.04. 06:09:36

@Akitlosz: Az hogy szálasi milyen származású, annak hatodrangú a jelentősége. A tette a lényegesek, az pedig szörnyűek voltak, mint az emberek mint az ország számára. Magyargyűlölő, hazaáruló, nemzetvesztő volt. Az ország szégyene.

szoja122 2012.11.04. 07:37:42

@tölgyes: Kihagytam egy lényeges populista és teljességgel értelmetlen, mondhatni idióta adót:

6. Az államkincstár megadóztatása.

jjulie 2012.11.04. 07:45:51

@Hepci:

dehogynem, állandóan ajánlgatom, hogy pénzért adogatok neked és ütögetheted, mit nem értesz még, sorold, és elmagyarázom

amikor komoly szinten játszottál, a gumihalaktól kikaptál?

jjulie 2012.11.04. 07:58:01

@Akitlosz:

örmény vagy nem örmény, de az anyja tót, akivel egy háztartásban élt 47 éves koráig, aq lutz gizivel meg nem kefélt mert a vérbajét szégyelte

egy szerencsétlen éhenkórász volt, katona lett gyerekként, hogy legyen mit ennie, meg hol aludnia

"Gartner Pál pszichoanalitikus főorvos halálig praktizált. A háború után Szirmai Rezső újságíró engedélyt kapott, hogy beszéljen a börtönben a háborús bűnösökkel. Kérte a főorvost, kísérje el, segítsen megérteni a fasiszta lelket. Jobb szakembert keresve sem találhatott. Kétszer találkoztak Szálasival, a beszélgetések alapján született 1946-ban a Fasiszta lelkek című könyv, benne Gartner doktor diagnózisa: „Szálasi nem elmebeteg, hanem skizoid pszichopata, életidegen, kóros személyiség.”"

persze ez is hamisítvány

dbeata 2012.11.04. 08:07:51

@Akitlosz: "Ugyanannál a cégnél ugyanabban a munkakörben a többszörösét kapják, mint a magyarok, az állampolgárság dönt a bérek mértékéről, nem a végzett munka."

Ez hol van így? Arra gondolsz, amikor az anyavállalattól küldenek ide embert, akkor oké, aláírom, valószínű, lehetséges. De az hadd legyen az ő kénye kedvük és anyagi lehetőségük függvénye, hiszen liberalizált a munkaerőpiac is, és az is, ki mennyiért megy el dolgozni valahova.

"De fordítva is így van. A magyar cégük dolgozója hiába dolgozik Németországban, Olaszországban, Angliában, akárhol, akkor sem az ottani béreket kapja, hanem az itthoni magyar fizetését +esetleg napidíjat"
:DD Ez szintén, hol van így? Komolyan érdekelne...
Ha így lenne, hát, nem tudom, ki lenne az aki kimegy dolgozni, itteni bérért, ottani árszínvonalért, dolgozni....

Nem tagadom, hogy lehet ilyen, de igen furcsállom.

dbeata 2012.11.04. 08:34:50

@nyünyüge: Én is! Nagyon szeretem az anyukámat! :)

Khal Drogo 2012.11.04. 08:51:12

kep.index.hu/1/0/341/3413/34132/3413230_82467b30b1505863f50f37f6fc347fe9_wm.jpg

A tündérmese összefoglalója. Nagyívű álmok, kivitelezés pocsék, eredmény nulla közeli.

hoplita 2012.11.04. 08:52:08

@jjulie:
Nyomozzál csak faszfej wikihuszár, könyvet, főleg releváns irodalmat elő ne vegyél.:)
Mily meglepetés...egy zsidrák pszihomókus faszistázik egyet, ami nem hamisítvány...

Muhahahahahaha...!

Megsúgom, kicsit túlhaladottak ezek a böfögések..de te szabad akaratodból is meghalhatsz hülyén... illetve hát úgy is fogsz megdögleni, hisz úgy is éltél.:))

Egyébként meg a kommunizmusig a katonai pálya tiszteletreméltó foglalkozás volt, társadalmilag megbecsült, magas presztízsű pálya...
Akkoriban a hozzád hasonló fikagépeknek kiverték a fogát jobb esetben...bár magadtól is alapállásba állítanád te a bagólesőd, ha nem lehetne itt a neten anonim módon fröcsögni.
Hiszen alapvetően egy kibaszott, komplexusos, gyáva féreg vagy.
Egy telefonszámot sem mersz írni, hogy ledumcsizhassunk egy találkozót...miközben szívlapátról ábrándozol, te szarfaszú tapló.:DDDDD

menőmano 2012.11.04. 09:29:41

Bajnai Gordon: Aki csodát ígér 2014-re, az hazudik"

iwiw.hu/i/komment/hir?url=http://hvg.hu/itthon/20121031_Bajnai_Gordon_interju

Mondjuk az tudható, hogy csodák egyébként sincsenek, csak a mesében.
Anno, akik a nagy csodaváró hangulatban hitték, hogy jön a Kánaán - meg persze elég volt csak annyi, hogy hazudott a másik - rájöttek, hogy nem kell hinni, csak abban ami valós, látható eredmény. Szerintem. Igen.
:)

dr. Balta$ár 2012.11.04. 09:30:56

@menőmano: hát ő nem is lesz nagy csoda...

csak egy szürke kis komcsi ügynök egér...

a vénlányokra rápislog... oszt azok beka+behu....

menőmano 2012.11.04. 09:32:50

oppá" bocsika! elfelejtettem :)

A totális parasztvakításoknak sem kell hinni.

"Ne gondolja senki, hogy kolbászból lesz a kerités".

Igaz "akkor" azt beszélték a népek, vagyis némelyek, hogy már látni vélik azt a bizonyos kerítést (is).
oszt az sem volt/lett

:))))

dr. Balta$ár 2012.11.04. 09:34:09

@menőmano: ja ja... ő már hazudni+ígérni+rószaszín kánaánt festeni se fog...

könnyek és vér... és így is beszopod:))))

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.11.04. 09:36:56

@szoja122: nem fröcsögök en bloc mindenkire, már csak azért se, mert a személyazonosságom könnyen azonosítható - ellentétben pl. a tieddel.
Viszont bocsáss meg, nem bizonyítottad eddig, hogy eléred azt a szintet, hogy itt vagy máshol veled feltétlen vitáznom kellene...

A kérdésedre: remélhetőleg mindenki ismer kikezdhetetlenül tisztességes embereket. Ezek többnyire nem tagjai különféle pártoknak és a politikában nem vállalnak szerepet.
Biztos lehet valami mechanizmus mögötte, merengj el rajta.

dr. Balta$ár 2012.11.04. 09:37:23

@menőmano: :)))) ja ja bajnai a magyar csoda....

vagyis: C S O D A, hogy a magyarok megint beszopják ...
így maradhatnak ügynökök besúgók komcsik 6alomban 22év után is

menőmano 2012.11.04. 09:38:21

@dr. Balta$ár:

Megvalósithatatlan dolgokat nem is akar ígérni. Az nem az Ő" műfaja.
Az, hogy visszatért a nagybetűs politikába (mondjuk el sem ment) nem jelenti azt, hogy hitelvesztett is akar lenni.

"Együtt 2014" támogassa ÖN is.

:)))

dr. Balta$ár 2012.11.04. 09:40:08

@menőmano: támogassa őt a hóhér !

li-bajnai a dr zorvbűn iker te sója....

az lenne a legszebb egy címlapos ikertemetés...
dögöjjenek meg ottt ahon most épp vannak !
rohat büdös komcsi ügynök mindkettő !

menőmano 2012.11.04. 09:41:08

Mindig írtam , sokkal korábban is)

"Nekem totálisan a magyar reménysugár, a politikai palettán a Bajnai Gordon".

osztjónapot! kész. ennnyyyi.

:)))

dr. Balta$ár 2012.11.04. 09:42:10

@menőmano: "visszatért a nagybetűs politikába"

te tényleg nagyon buta vagy:))))
return of the jedi ? ja... mér hol volt és meddig?
mert nem volt tévéképernyőn egy félévig?
ez már visszatérés ? bruhhahhahaha?
el se ment! itt rontotta a büdös komcsi ügynok a levegőt!
csendben lop csal hazudik... biznic ez juzsöl...

dr. Balta$ár 2012.11.04. 09:44:05

@menőmano: tudom drágám...
még sok vénjány megfogható ezzel az arany delonnyal...
ezzel számolnak a vörös/narancs komcsik is... hogy beszopod...

ha már csak ennyi reményed van... hát... nem akarok rossz hírt közölni...

menőmano 2012.11.04. 09:50:55

@dr. Balta$ár:

Ne legyen már ilyen.

"Együtt 2014". Miért nem hisz benne, hogy sikerülhet???

:)

Először mondták ki: csak Bajnai Gordon lehet Orbán Viktor kihívója"

Azt is mondják, írják "Bajnai Gordon lehet 2008. Obama" (Obamája).

S ez jó"

:)

menőmano 2012.11.04. 09:55:16

@dr. Balta$ár:

Na! Ne már! Ha ÖN olyan nagyon okos, tudja a tutit írogatni!! Nevezzen meg már egy politikust, akit ÖN jónak tartana, arra, hogy kormányozza ezt az országot, hogy elinduljon végre valamiféle növekedés.

Persze kedves ÖN a felső tíz, igy, hát, Önnek mindig megy az a bizonyos szekér. Gondolom.

Halvány gőze sincs arról, hogyan élnek, vegetálnak emberek. Olyan társadalmi csoportok, kik fizetik az adókat, járulékokat. Közben meg a politika? elszegényiti Őket, mások meg nagymellénnyel élik fel befizetéseiket.?
Szerintem.

dr. Balta$ár 2012.11.04. 09:56:24

@menőmano: hiszek benne... hogy li-bajnai nyer... nem kell gágognod...

ez így van le PACSIZVA...

ha nem is magyarország obamája baj nai... de legalább a hamvas (orban) BARACK ja...

Barack Orban először csinált neked lempet... de nem teccet neked ! pedig a legjobb emberét kérte fel! drsiffer ügynököt ! aztán látta hogy a pártok nem jók! csinált neked "független" civil" millát... és látá az úr hogy az jó vala... a pislogóssal egyesítette és "együtt" már jók is... ezt beszoptad ! a hetedig napon meg pihene vala...

menőmano 2012.11.04. 10:01:31

@dr. Balta$ár:

Na. Jó akkor most ezt fejezzük be , de nagyon gyorsan.
Vagyis részemről az ilyen fajta kommentelés nem nyerő, befejezettnek tekintem.
Ennyi volt.
:(

dr. Balta$ár 2012.11.04. 10:01:58

@menőmano: megy... de nem a kormánytól megy a szekerem...

a kormányok mindig szembe szelet jelentettek ebben a zországban...

ha nem vigyázol a szekeredről... ellopják menet közben a kerekeket is....

amugy bárki jó aki normális programmal indul és tisztességes...
a mult csak anyniban érdekes hogy van egy dakota mondás:
az ügynökből nem lesz szalona !

pl Tétényi Éva, meg egy rakás más független nemügynök...

de a szeméj nem érdekes... a program számít... majd megismered a tisztességest, mert így indul a 12 pont:

ad1) aki valaha politikai párt tagja, vagy oszt vez felett álami léhűtő volt az LUSZTRÁLTASSÉK !

ad2) a maynup és más magán tulajdon álamosítás az BŰNCSELEKMÉNY (ahogy a padlássöprés is az volt),

ad3) a demokrácia felszámolása (alkotmány 2§ hatalom központosítés) az a legsújosabb ország ellenes BŰNCSELEKMÉNY... főleg ha előremegfontoltan, szervezetten, csoportosan...

stb

jjulie 2012.11.04. 10:04:09

@hoplita:

eszem azt a múltbarévedő gyermeteg lelked jelenben lúzer testedben nyilas misi, hahahaha, ugye milyen jó, és biztonságérzetet keltő melegség volt hallgatni az öreg parasztemberek beszédét az árokparton ülve a nyárfák árnyékában kisgyerekkorodban(merthogy a diófa nem nagyon él meg felétek a kunsági kibucban)

bezzeg a nagyapád idéjében meg a meséjében a világ még világ volt, az ember az ember, a tisztesség meg tisztesség, de megnőttél és csalódtál a felnőttekben nyilas misi, hahahaha, de valójában leginkább magadat nem látod olyan érett megbízható felnőtt férfinak és apának és férjnek, mint amilyenek a nagyapák meséiben szerepeltek, hahahaha

elkeseredett dühödbenmegveszekedett tévutakon keresed a kapaszkodókat szerencsétlen levegőben lévő gólyafoshoz hasonló életedhez nyilas misi

benőhetne már a fejed lágya lúzer, minek tetézed a bajt

dr. Balta$ár 2012.11.04. 10:04:13

de én lexarom... te gondolkozz te vagy szopóágon... az én szekerem már áramvonalas...

menőmano 2012.11.04. 10:04:49

@dr. Balta$ár:

Még annyit! Nálam a "szopós duma" nem jön be. Tőlem nagyon távol áll, és idegen.
Így hát az effajta eleganciát mellőzze . Ha kérhetem.
OK?

Egyébként! Figyeljen már picikét! Nem kell olvasgatnia amiket ÉN írogatok. Nem kértem rá soha sem. Ha nem tévedek.

dr. Balta$ár 2012.11.04. 10:07:11

@menőmano: "Figyeljen már picikét! Nem kell olvasgatnia amiket ÉN írogatok."

kedvesem ! ha azt akarlya hogy ne olvassák amit ír... akkor naplót írjon!

ne egy jol menő hírportál jól menő bloglya alá kummüntöket !

jjulie 2012.11.04. 10:09:14

@Hepci:

"remélhetőleg mindenki ismer kikezdhetetlenül tisztességes embereket."

túl sok naftalint lélegeztél be jeti, attól van a 25 kiló súlyfelesleged, meg a 48-as lábad, de ne csüggedj, csak az első nyolcvan év a megnemértettségben lesz csak nehéz, utána már egyre könnyebb lesz

menőmano 2012.11.04. 10:11:05

@dr. Balta$ár:

Akkor alapitson egy pártot kedves. Sorakoztasson fel néhány jelöltet. Hátha totális lesz a siker
.
Tudja! "A pálya szabad, tere helye van itt mindennek, és mindenkinek".

Rajta! meg kell próbálni!! Sőt 2010-ben is lett volna rá lehetőség.
Hol voltak a jelöltjei? Ki kellett volna állni az Orbán Viktorral szemben. Ott volt a lehetőség!
Csak ennnyyyit!!!

ostjónapot ! önnek.

dr. Balta$ár 2012.11.04. 10:13:58

@menőmano: ????

majd amikor többszáz kollégával Ön egyetemben KÖNYÖRÖG és KÉRLEL hogy
képvisejjem Önöket... na majd akkor esetleg a felelősség elválalását mérlegelem....
de amig ez nincs addig Önnek és a hasonlóknak.... nincs képviselete...

xar ügy... de ez van... amig kedveském álmokat és fiatalkori szerelmeket meg más plátókat üldöz a zország vezetőiben... na addig képviselete se lesz... addig szopóágon lesz !

dr. Balta$ár 2012.11.04. 10:15:59

@menőmano: szabad országban élünk :)

dakota m ondás: aki szopni akar, az szopjon !

2012.11.04. 10:35:49

@aszekelyek: Bocsánat, hogy ily sokára válaszolok.
Na, ezt nem értem. Komolyan gondolod, hogy Magyarország, a nyersanyag, piac, ipar, mezőgazdaság és politikai hatalom nélküli ország ilyen sokat ér a nyugat szemében?

Komolyan gondolod, hogy Orbán Viktor ellen az egész világ összefogott? Komolyan gondolod, hogy mindenki téved, de Orbán és Matolcsy soha?
Akkor te gyerek vagy. Vagy hívő. Lenni kell egy felsőbb hatalomnak, amely irányít téged, megmondja , hogy mit gondolj, mit tegyél, mi a helyes, mert magyad nem tudod eldönteni. Neked Orbán kell, aki sose hazuidik, mert genetikailag képtelen rá. Te tényleg félázsiai vagy, akit a horda szelleme tart egybe a többiekkel.
Neked tényleg naponta meg kell hunyásszkodnod , hogy tudd, hol a helyed.
Neked ellenségkép kell, hogy saját magad meg tudd határozni a világban.
Ha mégse, akkor elgondolkozhatnál: mi az, ami érdekes ebben az országban? Ásványvíz? Ne röhögtess. A globális felmelegedés több esőt fog hozni, tehát nem kevesebb lesz a víz, hanem több a folyókban.
A gond épp a viharokkal, a tenger szintjének emelkedésével lesz.
Szóval? Miért éppen( Alaszka) Magyarország?

2012.11.04. 10:39:11

@aszekelyek: " no akkor honnan mászott elő a cigánygyűlölő szélbaloldali része a jobbik táborának ? "

Rossz a megközelítés. A szélsőbal például Ózdon "bújt elő", ami eléggé kommunista beállítottságú terület, viszont erős a cigánybűnözés.
Tudod, Mari néni, aki sötétedés után nem mer kimenni az udvarra, mert fél a cigányoktól, sose szavazott még másra, csak a maszopra, kivéve legutóbb, mert a Jobbik rendet ígért cigánykérdésben.
Namost a fia ugyanott él.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.11.04. 10:41:14

@dr. Balta$ár: néhha len düll etbe jöszöl éss megfeletkezetel magg adról teh átt:
szoplyon

2012.11.04. 10:42:18

@aszekelyek: Az, hogy a maszop nyugati befolyását meg ennyire túlértékelitek, egy értelmű párhuzam a keresztény vallással: teremteni kell egy Sátánt, mert különben mi magyarázza, hogy Isten /Viktor tehetetlen a problémák megoldásában?

2012.11.04. 10:49:34

@aszekelyek:" Még a kicsit köpködni is szokták a hazafiakat, úgy kerek. "merazok nácikok és főleg antiszemiták is de nem is értenek hozzá és demokrácijagerinc tördelők ""

Mert miről is ismerszik meg a hazafi?
Lázár annyit érsz, Vigyorex majd én megmagyarázom szargyártó, kufirckiküldött pártkatona metélt Tamás, eladommagam két narancsért Giró, vagy alkotmánycsináló pozsgaielvtárs, esetleg a jövőt s múlandót egyszerre tekintő gazdasági zsenink, a genetikailag igazmondó juhász győző, na, melyik a demokrata-hazafi?

Mesében élsz, királylány.
Tudod mi a székely mesék vége?

menőmano 2012.11.04. 10:49:49

@dr. Balta$ár:

Sajnálom, hogy ilyen módon reagált le egy politikai kommentet.
Nem lett volna szabad.
A szopós dumáját a nénikéjének írja/mondja. Ha kérhetem.
Vagy a nagyon jó ismerősének!!!

További szép napokat Magának!

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.11.04. 10:50:36

@jjulie: no, fosol pénzbe teniszezni fogadásból, nyomi?
Sejtettem.

hoplita 2012.11.04. 10:52:30

@jjulie:
"...(merthogy a diófa nem nagyon él meg felétek a kunsági kibucban).."

Na, ezt honnan vetted, te agyon-nagyon művelt segglyuk?????
:))))
Meglehetősen sok diófa van felénk, még 15 hektáros ültetvény is van a határban...pedig az már nem kis darab föld.

menőmano 2012.11.04. 10:52:48

Némelyeknél domborodó elegancia és kultúra.

Ennnyi. Nem kevesebb és nem több.

menőmano 2012.11.04. 10:55:33

@dr. Balta$ár:
Azt" nevezze butának azt" kedves.!!!

hoplita 2012.11.04. 10:56:28

@Hepci:
Attól még lehet hogy nem fosna - bár tuti, hogy egy faszari harpagon-típus - hanem akkor ki kéne lépni a net jótékony homályából és az ilyen fröcsögő, ám roppant beszari faszfejek attól irtóznak.

jjulie 2012.11.04. 10:57:34

@Hepci:

kiszámítható vagy jeti, evolúciós hátrány, ki fogsz pusztulni, hiába a naftalin

jjulie 2012.11.04. 11:03:10

@hoplita:

jaj lúzer, nem az a kérdés, hogy bátor vagy e

hanem hogy van e hasznod belőle

tudod, ha már a katona példáknál tartunk az éhenkórász szálasi meg horthy apropóján, tudod a yossarian.........

aszekelyek 2012.11.04. 11:27:59

@knausz: EZ AZ EGYKÉVEL ELKEZDŐDÖTT MÁR ELŐZŐ GENERÁCIÓBAN, AMIKOR A KICSI VAGY KOCSIT ELKEZDTÉK NYOMNI azoknak az egykéknek, nagyobb valószínűséggel van egy gyerekeük, akik maguk is úgy nőttek fel, hogy nem tanultak meg semmit megosztani , minden csak egyedül körülöttük forgott. A szemlélet a hatvanas években arrafelé volt már írányítva, hogy anyagi javakban és ne családban lássák az értéket a népek. Kicsit messzebbre visz e, mert akkor még nem balliberálisoknak neveztettek, amikor büntették, ha valaki, isten, haza , családban gondolkodott és nem kell sok ész hozzá, hogy 56 után ez a gondolkodásmód szelídült afelé, hogy nem család , hanem kocsi , és más javak , semmi sem elég módra , nyugat majmolóan ráadásul! Mivel tiltott vol, ezért még jobban akarták... Vidéken a meg nem rontott lelkek, mai úgy kérdezik, hogy hány családod van , ezt véssük az eszünkbe !

ubul2000 2012.11.04. 11:40:50

@menőmano: hát ha niggernek nem is nigger, de .....

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.11.04. 11:59:00

@hoplita: á, nem tud ez a majom teniszezni, csak dumál, mint mindenről.
Persze, fosik attól is, hogy kiderüljön, ki ő.

aszekelyek 2012.11.04. 12:29:22

@tölgyes: igen, egyetértek! Kikanyarítottak maguknak a z Orbán utáni ciklusra és azalattra is egy jó darabot, az őket elhagyókból, akiket az orruknál fogva vezetnek. nekem személyes vitáim voltak erről holitával a az mno-n, nem ma jutott eszembe nekem sem:))) gyakorlatilag a bajnai féle formáció is erre a sémára van felépítve, hogy ahogy a bloggazda is mondja, a zokat próbálja meg összeseperni, akik nem hozzájuk, jobbik, hanem a FIDESz mellé álltak, ám azzal a balga gondolattal, hogy lehet ebben a négy évben nekik a csodaváró gondolataikat megvalósítani. A mag, a FIDESzé szervezkedni kezdett anno, hogy adjuk össze a pénzt, aki teheti, amennyivel teheti, alaulról jövő kezdeményezés volt!, hogy a z államadósság teljesen ne fojthassa meg az új kormányt. nem tudta persze senki, hogy a mozgásteret másként óhajtják helyesen növelni..... Nyilván nem tudták az emberek, hogy mi is helyzet és a kormány mit tehet majd meg a manyup körül.

Ezzel szemmben, az adakozni hazafiságból hajlandók kal szemben voltak a z új kormány támogatói között a csodavárók, akik adni nem de kapni nagyon akartak volna. Hazafiságból? ;) Az utóbbiakra utazhatnak bajnaiék, ezekkel a lebegtetésekkel, amiben megint el lehet szépen tévedni, a na majd most, majd a bajnai, majd az felszámolja itt a szegénységet álomba merülgetni abba a hintába beülni és magukat hajtani benne
Mert a bajnai kommunkációban nincs a világon semmi konkrét, ahogyan nem volt a gyurcsányéban sem. Pannon puma van nekik belengetve megint. Csak most a befektető jelmezében lóbálják nekik fentről, jó magasról, hadd hajtság maguk alatt azt a hintát, hogy egyszer elérjék... a délibábot . mert amit bajnai adhat nekik, az éppen hogy a fordítottja annak , amiről álmodozhatnak , míg rájuk nem szakad.

Az adakozni hajlandókat egyébként jól használták fel arra a szolidáris ügyre , hogy a mindengyereklakjonjól -hoz küldhetik a pénzt. - Amit is nem győznek szidalmazni és kötekedni vele.... Akik kapni nagyon de adni nem szeretnek. Hazafiságból. Inkább fegyverekkel fenyegetőzni, pld . ebben sem különböznek egyébként a gyurcsányi és jobbikos itt is megtalálható elemek.

BAjnai pontosan tudja, hogy mit hagyott it,, hogy abból ugyan nem lehetett jobbat de még ilyen jót sem kihozni, ha nem gondolnak egy nagyot és nem kérdezik meg a köt. manyup pénz tulajdonosait , hogy ugyan , nem tennék-e be azt inkább a magyar nyugdíjkasszába , ha már eleve a nyugdíjakra fizették be, mert akkor nem kell több hiányt sem elkönyvelni abban és akkor nem kell rögtön megszorítani , azonnali IMF kölcsönt kérni.

Ő kényszerűen drukkolt , - olvasta? Van bőr a képén........ Persze akikre utazik , azoknak mondhat ilyeneket , mert sztem a célcsoportja nem hördül fel azon , hogy merészel olyat mondani, hogy kényszerűen . Egy volt magyar miniszterelnöknek kötelessége drukkolni Magyarország minél jobb helyzetéért ha esik , ha fúj.. Mi az , hogy kényszerűen ?
Talán úgy gondolja, hogy minél jobban tud Orbán kimászni a neki, bajnai által itthagyott adósságcsapdából, annál jobb lesz neki, amikor majd idejön átvenni a hatalmat , a helyette már gatyába rázott pénzügyi helyzet felett. Addig csak kényszerűen drukkolgat. háta megett álló nem tudni milyen érdekekel és elvárásokkal készülő :))) befektetők, meg visszatartják addig a pénzüket. Ők nem drukkolnak kényszerűen sem Orbánnak és egy fillért sem fektetnek be, amíg ő kormányoz és szabja a feltételeket, hogy mit tehetnek meg ők MAgyarországon és mennyit szakíthatnak rólunk. Nem tudok szabadulni a gondolattól, hogy akik Sukoróról el lettek hajtva, bajnaival meg jól tudtak biznicelni , a maguk hasznára , a mi kárunkra , nem törvényes módon , nincsenek-e véletlenül azok között a befektetők között , akiket lebegtet a célcsoportjának . Visszamásznának a hátán, hogy itt a nekünk nem feltétlen jó céljaikat elérjék. Mi másért támogatnák, pénzelnék, ? Az ilyesmit feléjük csak anyagi érdekből teszik, nem puszira és nem a demokráciáért. persze az alatt ők lehet, azt értik, ők mindent megkapnak, a népnek meg pofa be, örüljön, ha takaríthat, mosogathat sukorón. ,, ígértek valami munkahelyeket a sosem látott tervű frászkarikájukban, amit ott akartak csinálni. Már csak ezért is nagyon nem lenne jó , ha bajnai bármilyen kis hatalomba is bejutna.

jjulie 2012.11.04. 12:34:32

@Hepci:

jeti, elaszékelyesedsz rohamos tempóban

először is számonkéred a névtelenséget egy névtelenségre kitalált felületen

vegyél inkább teniszleckét, van eladó, hozd a patronáltadat is, a porszívós tanfolyamból kaptok csoportos kedvezményt, ha a tenisztanfolyamot is végzitek közben

apropó, teniszleckét edzőként adok, nem játékosként, ha nem tudod mi a különbség fordulj az @aszekelyek:minta és tanácsadódhoz

aszekelyek 2012.11.04. 12:36:01

@Khal Drogo: te miért nevezed a mai tanárokat mosléknak?
Mindegyik az? VAgy hogy válogatod? Akiknek jó kapcsolataik révén sikerül a magánba bejutni, az mindjárt nem moslék? Irgum, burgum!

aszekelyek 2012.11.04. 12:44:04

@jjulie: nem az a kérdés , hanem , hogy mekkora haszna van belőle. Helyi menő csávó lesz-e vagy porszívóügynök belőle és teniszoktató a Four Seasons-ben . Tudom, hogy a pénznek nincs szaga de ennyire nem megy, hogy nem is válogatod a tanfolyamra jelentkezőket ? Vagy ennyire pénzéhes vagy ? Lehet , az utóbbi. Egy biztos , minél nagyobb hasznod legyen belőle , az világos. Teniszezni is tudok már , úgyhogy maradsz magadnak vén fütty! Elmondanám, hogy sem korcsolyázni nem tudok , sem biciklizni. Viszont mindkettőre megtanítottam a gyerekeimet !
Aki nem tudja , tanítja!

Khal Drogo 2012.11.04. 12:44:26

@aszekelyek: A vidéki iskolákban volt hogy nem volt fűtés, nincs kréta, nincsenek korszerű tantermek, sportcsarnokok, nincsenek modern és korszerű számítógépek, táblagépek, nyelvoktató programok stb.
De a tanári kar sem tudja megtartani ezekkel a fizetésekkel a tehetséges embereket. Pl. a nyelvtanárokat vagy matematika tanárokat, informatikusokat stb.
Láss, ne csak nézz. Az állami oktatás romhalmaz, az ott tanulóknak ha valamire vinni akarják, muszáj különórákat venni, amiket a csórók szülei nem tudnak kifizetni.

A kőr bezárul szép lassan, kialakul a magyar kaszttársadalom. Ha Borsodba vagy Nógrádba, Somogyba születik ma egy csecsemő és szüleinek nincs tízmilliós vagyona, akkor tudjuk mi lesz abból a gyerekből. Persze lesz minden ezredik gyerekből valami, mert különlegesen erős akaratereje lesz, de a többségre sok jó nem vár.

A FIdesz pedig nem akadályozza a magyar kaszttársadalom kiépülését, hanem vígan rakja annak alapköveit.

Khal Drogo 2012.11.04. 12:47:31

@Könnyen elkaptuk, uram!: Nyilván nem ezt gondolja, de hát Kumin Ferkó megírta, hogy elárasztásos technikával kell operálni. A vélemények helyett a pártkiadványok az irányadóak.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.11.04. 12:49:09

@jjulie: a felületet nem mások névtelen sértegetésére találták ki.
Aki ezt műveli, 1részt szereptévesztésben van, másrészt szarzsák.

No, akarsz fogadásból teniszezni, nyomi, vagy sem?

6.Lenin 2012.11.04. 12:55:19

@dr. Balta$ár:

"pl Tétényi Éva, meg egy rakás más független nemügynök..."

TÉ 1 porfészket is képtelen rendbe tenni.

Ilyenekről álmodozol?

Khal Drogo 2012.11.04. 12:55:40

@aszekelyek: Ügynöktörvény hogy áll? Nemzeti Emlékezet Bizottság? Valami? Mi történt?

jjulie 2012.11.04. 12:56:42

@Hepci:

minek teniszezzek veled, ha nyerek mi hasznom belőle, ha vesztek, mi hasznom belőle?

a naftalin utáni időkben az lett az evolúciós előny, hogy aki megsértődik annak úgy kell, neked hogy kell?

amúgy tudod mennyi volt a széchy tamás legjobb ideje 100 gyorson?

jjulie 2012.11.04. 12:59:34

@aszekelyek:

hűha banya, ez nagyon leninesre sikerült, tehát van még élet a fűbehugyozás alatti régióban

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.11.04. 13:02:38

@jjulie: ha nyersz, nyersz mondjuk 10 rugót.
Ha vesztesz, akkor meg vesztesz annyit.

Tudod, hány süllőt fogott egy este a Dunán Niki Lauda?

No, mi lösz, nyomi, lösz tenisz vagy nem lösz??

aszekelyek 2012.11.04. 13:08:16

@Khal Drogo: ejnye, nem bízol a lehet csodában,, a bajnai félénben? :)) @Könnyen elkaptuk, uram!: aaz éppen annyit ér, amennyire ki vannak borulva, hogy elzavarták a Suezt, amennyire ki vannak borulva, hogy mi mindenhez kötik a földtulajdon megszerzését, és prioritást jelölnek ki . az éép annyit érnekik, amennyire ki vannak borulva, hogy ezen a piacon nem csak nagyot kaszálni de kivételesen nehéz helyzetben adózni is kell nekik, hisz aprópénzért pottyant az a zsebükbe. Az éppen annyit ér, amennyivel a zt a hasznot csökkentette ez a kormány, éés a terheket szétosztotta, ténylegesen minden piaci szereplőre, hogy fájjon. Amit azelején írsz, mi minden nélküliek vagyunk, így aztán éppen csak egy szemforgató kijelentése. Komolyabban nem is gondolhatnám, mert mindezekért, amit nem engedett a kormány tovább kiszedni ebből az országból, ezért vannak annyira oda nyugaton, ezt nevezik eufémisztikusan a demokrácia lebontásának, újabban bajnai meg a demokrácia csigolyáinak eltörésének. Ezelőtt szépen folyt kifelé, nekik a pénzünk, az volt nekik a demokrácia. Persze, hogy nyivákolnak, hogy most nem folyik. Manyupokat beleértve, hogyne. Mindaz, ami a magyar állam talpra állítását szolgálta, erősen érdekeiket sértő. Komolyan veszik, annyira, hogy megtorolják. ebben nem látok semmi különöset, mert ott, ahol egyetlen érték van, a megszerezhető -elvárt- haszon, ott a legkisebb pénzcsap elzárása is nagy felháborodást okoz. Harpagon, DAgobert bácsi, akik egy dollárárt eladnák szeretteiket de inkább többért, nem szeretik, ha tíz cent is elgurul a kezük ügyéből. Ezt a jelenséget sok irodalmi mű ábrázolja, nem ma találták ki ezt sem. ortodox illetők szerint ennek csak így szabad lennie, hogy ők mindent meg kell , hogy kapjanak, lehetőleg aprópénzért. mert fizetni sem nagyon szeretnek. Már csak ilyen a természetük. Amiénk meg ilyen, pont ugyanolyan, mint az övék. A magunk érdekeire vagyunk elsősorban tekintettel de úgy nézem, hogy ezt nem tartják megengedhetőnek bizonyos szervezetek, szakértői irányok, megmondók és véleményforfálók. NYilván persze színtiszta hazafiságból, nem pedig gyáva, megalkuvásból, pláne nem baksisért, kufárkodásból.

Van még valami, amit nem értesz? Mindaz van ennek az országnak, aminek a hozzáférését számukra most megszüntették. helyesen.

Mert aminek nem szabnak gátat , az gátlástalan.

Ezt pedig a legjobban az példázza , amilyen kölcsönszerződéseket adtak , nagyon szegény embereknek.

Mást nem. Azok a bankok , akik úgy, ahogy akkor , nem baj, hogy nem hiteleznek.

jjulie 2012.11.04. 13:10:48

@Hepci:

na ezaz, ami összeköt téged a kunkibuci oldalvonalon kívülivel: az erölködés a semmiért

vegyél teniszleckét, van még eladó, és akkor lesz hasznom belőled

2012.11.04. 13:22:47

@aszekelyek:" Ezzel szemmben, az adakozni hazafiságból hajlandók kal szemben voltak a z új kormány támogatói között a csodavárók, akik adni nem de kapni nagyon akartak volna. Hazafiságból? ;) "

Te tényleg nagyon buta vagy.

aszekelyek 2012.11.04. 13:28:41

@6.Lenin: most látom, hogy félrecímeztem, neked írtam, zsüli helyett, a 200 ezer plusz 1-est! Bocsánat!
@Khal Drogo: ezzel nem értek egyet. kasztrendszer már volt a háború utántól, csak akkor kontraszelekciónak hítták. Folyamatosan volt, egyébként. Orbán, amikor kinyitotta az első ingyenes diploma előtt mindenki számára az ajtót, aki képességei és akarat szerint megszerezheti, épp a kasztokat rombolgatta le. Ugyanakkor emlte a pénzüket is de mégis csak a mocskot szórták rá. A kasztrendszer hívei. nem hülyéskedjünk, a tudás, hatalom. nem nagyon akarták, hogy Orbánból legyen több is:))) érthetően.) Aztán ezt Orbán első kormánya után szépen beseperték a maguk zsebeibe, büfészakokat oktattak és jól megfizették egymást, közpénzből. Nagyon felduzzasztva de az ájtatos dumát is nyomva közben. Most is foggal, körömmel védik de azért rengeteg pedagógust, elbocsátottak és bezártak rengeteg iskolát. mert azt a részét , az alapképzést "racionalizálták", nehogy legyen mód kitörésre , az abból kikerülőknek. A felsőoktatásban meg a nagy lét tolják ma is egymásnak. Azért sipákoltak de nagyon. Abban a nyolc évben tényleg eszkötztelenre alakították, beázósra a legtöbb iskolát. Pélyázni csak kóka kakaóbiztos számítógépére és a szekiégető digitális táblára lehetet, volt ahol kötelezték őket!, iskola igazgató helyettes matektanárnőtől tudom ezt, osztálytalálkozóról, hiába tiltakoztak és mondták , hogy egészen másra lenne égető szükségük . Ezért tartom jó irányú változásnak, hogy egy kézbe lesz vonva, nem kerületi kiskirály fogja eldönteni , mint Pesten , hogy mire kell , lehet költeni , a szakma ellenkezése ellenére. Így szerintem arra jut pénz majd, amire kell. Pl nyelvtanárra, testnevelésre, zeneoktatásra, Amit ugye széjjelvertek, abban a nyolc évben. Ami csak plusz kiadással elérhető ma. Balogh Zoltán erről beszélt tegnap a Péntek 8 -ban. Az ő személye erre garancia sokkal inkább , mint bármely elődjéé. a szadista vagy szoci körökből. A kiadási oldalon, megdöbbentő adatot mondott, hogy az egészségügyben csak az energián megspórolt pénz így, hogy nem helyi alkuk vannak egy milliárd . Gondolom, hogy az oktatásban is valami hasonló eredményből lesz fedezete a béremeléseknek. Nem 100 csapon folyik el a pénz.

2012.11.04. 13:30:32

@hoplita:" Hiszen alapvetően egy kibaszott, komplexusos, gyáva féreg vagy."

Általában az erőszakot támogató emberekre igaz ez, amennyiben nem érzik magukat erőfölényben. Például nincsenek többen, vagy nem jóval erősebb.
Az agresszió ugyanis gyerekkorban épül be a személyiségbe. Mikor egy konfliktus megoldását csak erőszakosan képzeli el a páciens. jellemző az erőszakos apa, aki rendszeresen elveri a gyereket, illetve a baráti kör, akik szintén elverik, így azt szűri le tapasztalatként, hogy akkor van igazam, ha ütök!

Te is ilyen vagy?

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.11.04. 13:32:45

@jjulie: tehát beszartál. :)
Fordulj a kedves feleségedhez bizalommal, kimossa.

2012.11.04. 13:33:24

@aszekelyek:" csak az energián megspórolt pénz így, hogy nem helyi alkuk vannak egy milliárd . Gondolom, hogy az oktatásban is valami hasonló eredményből lesz fedezete a béremeléseknek. Nem 100 csapon folyik el a pénz."

Ezzel szemben a kórházak fizetésképtelenek.
Te mindent elhiszel, amit a fidesz mond???
Jézus, mekkora vakság kell, hogy félretedd a józan eszed?

aszekelyek 2012.11.04. 13:36:32

@nyünyüge: egyébként azt deklarálta ez a kormány, hogy a nem rablóként viselkedő befektetőket szívesen láthuk. Mint az autóipari befektetők. Ő persze PC-n fogalmazta ezt meg. Egyik barátnőm férje Audinál kapott állást. Ott ki is fizetik a munkáját. Hazai viszonylatban jól. Adót is fizetnek. Miért lenne velük bármi gond ? ha nem akartak volna ide jönni, a fejére is állhatott volna ferink, meg bajnai is. jól képzett és dolgozni tudó munkaerő nem az ő érdemük, akiket meg tudtak itt szerezni a z autógyárat ide telepítők. Tűzhetik aa a hajtókájukra, sok közük nem lesz hozzá, csak az, hogy az ölükbe pottyant. Azokat a munkahelyeket a német ipar teremtette , nem gyurcsány , nem bajnai. Ha mnem lenne pont azokra a kereslet , akkor nézhetnének mind. No és kik a vásárlóerő az audi és a mercedes márkánál???

Azt nem tudom , mennyi munkahelyet jelentett a kutyakozmetika de hogy töredékét , mint a szerszámgépgyár , amit meg lehetett volna tartani , az bizonyos.

aszekelyek 2012.11.04. 13:39:52

@menőmano: Volt hitele ? Az olyanoknak van , akiknek érdemeik vannak. NEM az IMF ránk hozása , pocsék gazdaságpolitika által.
Az nem érdem.

aszekelyek 2012.11.04. 14:29:21

@Akitlosz: Sztem is kevés, hogy később alakult pártok lehessenek ott csak. mivel átmentették a teljes hatalmukat, médiát is beleértve , az igazságszolgáltatást is, tudomásom szerint nem akarták a Fideszt a kerekasztalhoz sem engedni. Orbánt díszletnek szánták az újratemetésen de alábecsülték..... Sztem, amit tudott tenni, egyáltalán ennyi idő alatt, azt megtette. Pld. Komndta, hogy nem történt meg a rendszerváltás. Fűnyíróval nem tartolnám le azért a valaha volt mszmp-tagságot , mert nem sok de van közöttük olyan , akik értékesek és nem a kiárusításban- kiszolgáltatottságban utazók . Akik nem minden xarra mondják, hogy csokoládé, mint azok az elvtársak, akik ma vissza akarnak mászni a hatalomba. Minden pártba beszerveződtek a mi ál kommunistáink. Sem előtte, sem utána, meg sem közelítették azt , eszmeiségben, ami a köztudatban a kommunizmus lényege lett volna . elméletileg , csak és kizárólag saját zsebre dolgoztak minden érában. Hívjuk őket ál - kommunistáknak , ahogyan ál - baloldaliaknak nevezem a szocikat és főképpen a szadistáknak. Plakátokon kívül sok közük nem volt egyikhez sem. Elvtelenül.
Az ügynöktörvényhez a z lmp javaslata a legrosszabb , mivel az akkoriban nem tartótisztek , hanem a kisember , beszervezetteket büntetné. meg instabilitásra sincs szükség. Láttuk, mit műveltek azok, akiknél a listák vannak, pld a legidőbsebb Bárándyval.Pokornival, aki maga nem is érintet, csak az édesapját kényszeríthették be , ahogyan az Eszterházy gróf urat is. Persze , hogy olvastam a Javított kiadást.
Ennek a kormánynak előre is jól megkötötték a kezét de másiknak is, azzal, hogy beléptettek akkor minket az Únióbaa
. Akik nincsenek felkészülve a kommunizmus bűneinek azonos kezelésére a fasiszta népirtáséval, pedig nincs különbség, mivel még szövetségesek is voltak. Ahogy elnézem , az únióban ott a másik lába a nem rendszerváltás , hanem kiárusítás mérlegnek. Mivel a politikai dolgoknak mindig van gazdasági oldaluk is ismereteim szerint. Olyan rendszerváltás nem volt érdeke a nyugatnak , amit mi elképzeltünk magunknak. Nem a fasiszta kommunizmusét. Fasisztázzák is rendesen Orbánt, akiknek az nyomja a lelkét , amiről írtam.. A jobbik oldaláról meg kommunistázzák. ezek a kollektív bűnösségen alapuló vádak nekem nem szimpatikusak. Az, ha valaki nem volt párttag, nekem nem elég, hogy megbízzak az illetőben. Olyat bízzak rá, mint ország, hazám vezetése. Bajnai pl szerintem nem volt párttag.

aszekelyek 2012.11.04. 14:37:57

@menőmano: a véleményemet azért kifejthetem róla, mivel az egész társadalomhoz bezél, mint kegyed is állítja:))) Tudja, nagy megértéssel vagyok azok iránt, akiknek még nem tudott jobbra fordulni a sorsuk. csakhogy az a másik, aki lopott, aki figyelt , tudja is, hogy bajnai és főnöke és üzletfelei és a " befektetők" meg a z őt ideküldők voltak. Ez a nagy szépség hibája bajnainak. A személyes érintettsége számos olyan ügyben , ami a szegények , általa is elszegényítettek nagy baját okozza.

Véleményem szerint pofátlanság ezek után idejönni és a szegényeket megint megpróbálni átverni. Lelkiismeretlenül , ahogyan mindent tett ezelőtt is.

szoja122 2012.11.04. 14:45:12

@Hepci: "A kérdésedre: remélhetőleg mindenki ismer kikezdhetetlenül tisztességes embereket"

Így van, de ahhoz nyilvánosságra kellene lépniük és pártot kellene alapítani. Árnyékban nem lehet országot irányítani.

Most ezek vannak, messze nem a legjobbak, de ez van ezek közül választhatunk csak. Vagy marad a Fidesz.

Pillanatnyilag nincs más lehetőség, ha tetszik, ha nem.

aszekelyek 2012.11.04. 14:47:19

@Könnyen elkaptuk, uram!: ezt tagadja hoplita. a jövőről van szó, a kórházak ban zajló dolgok fizetésképtelensége pedig nem újdonság, örökkkklött. Hiába katak pénzt, abból nem hozták magukat rendbe. önmagukat nem tudják úgy működtetni, hogy az ne legyen deficites, vagy nem akarják, nem tusom de az adósság további halmozása sem kívánatos. a veszprémi kórház mintáját nem bírták követni. Rácz Jenő pl tudta magát , kórházát jól finanszírozni. akit az szdsz félre tolatott, tudod. Az egészségügyi ellátásért a kormány a felelős, így a pénz felhasználását is a kormány irányítja.... nem magánszínház, közkórház. nem bizonyították a kórházak, hogy nagyrészt meg tudják oldani a gondokat. Újratermelték AZ ADÓSSÁGAIKAT . Mint a MÁV. A BKV. Valami olyasmi lehet a bibi ott is. Ami ezeknél a kifizetőhelyeknél volt túl sokáig.

aszekelyek 2012.11.04. 14:59:03

@menőmano: mondtam, hogy nem ígér ő semmit , csak lebegteti , hogy lehet csoda az meg elég is a bekábíthatóknak..

Ha ígérne , szaván lehetne fogni. Azt előre el akarja kerülni. Világos , manócska ?

aszekelyek 2012.11.04. 15:01:24

@menőmano: igaz is , agresszolga is tócsává olvad tőle!

márta)) 2012.11.04. 15:30:35

@aszekelyek:

Drága!! Segítek! Ha átverésről beszélünk, meg a szegénye átveréséről is!
Akkor tudatom Magával, hogy, igen, át lettek verve. 2010 óta folyamatosan. Csak az a baj, hogy van aki jól járt vele. A probléma az, hogy a társadalom egy hatalmas csoportja rosszul járt. Azok is , akik nem szavazták meg az átverési folyamatokat.
Csak szóltam.

márta)) 2012.11.04. 15:32:46

Na. Igen! Hatalmi politikára, általában "hatalmi válasz". Mint a gyűlöletre általában gyűlölet a válasz.
S ez így jó. Szerintem.
:(

márta)) 2012.11.04. 15:36:57

Zseniális lehet, ahogyan a T.Kommentelő lebegteti!! Mit is??
???
:((

Ja. bocsánat! Együtt Ők ketten lebegtetnek. Aha. zseniális páros!!

:((

jjulie 2012.11.04. 15:37:46

@Hepci:

nem az első téves következtetésed, naftalin

hegyilány 2012.11.04. 15:49:49

Csak egy rövidke tájékoztató, hogy ilyen is van.

"A kötlelező szavazás intézménye nem új jelenség Európában, Belgium és Luxemburg például már a 19. században kötlezte állampolgárait a választásokon való részvételre.
A világ több mint harminc országában találkozhatunk hasonló politikai jelenséggel, ugyanakkor csak nagyon kevés állam alkalmazza a gyakorlatban is.
A luxemburgi igazságügyi miniszter egy parlamenti vita során kifejtette, hogy jogilag törvényt sért, aki nem szavaz."

kitekinto.hu/europa/2012/11/04/tovabbra_is_kotelez_szavazni_luxemburgban

A voksolás kötelezővé tétele nagyon kevés országban működik a gyakorlatban, szakértők szerint néhány évtizeden belül halott jelenség lehet a kontinensen."

Aha! Félig-meddig már most is azt.

dr. Balta$ár 2012.11.04. 15:52:19

@hegyilány: helló drága!

ha kötelező lesz akkor elmegyek eccer szavazni szívesen:))))

rajzolok f@szt nekik !

Khal Drogo 2012.11.04. 15:54:14

@aszekelyek: Ügynöktörvény elakadásáról sikerült már valamit kiderítened? Már ha ennyire belelendültél a kommunistázásba.

hegyilány 2012.11.04. 16:08:30

Áááá' Hogy mik vannak??!

Egyelőre nem tette le a voksát a Hit Gyülekezete egyetlen párt vagy szövetség mellett sem. Németh Sándor ugyanakkor örül Bajnai Gordon visszatérésének, mert ezzel bővült a politikai kínálat. Szerinte ha a Fidesz nem jön vissza középre, ha nem állítja vissza a demokráciát, akkor kívánatos a kormány leváltása."

"Nem kérték tőlünk, hogy legyünk fideszesek" "

hvg.hu/itthon/20121104_hit_gyulekezete_interju#rss
:)

******

"A demokrácia azért stabil, mert a kormányzás egyetlen legitim formája." A demokráciában élők szabadon megválaszthatják, kik kormányozzák őket, kimondhatják véleményüket, szabadon gyakorolhatják vallásukat és mentesek az állam önkényuralmától - tette hozzá."

Ezt meg már Ő mondta, anno. nem is olyan régen) "Condoleezza Rice:"

www.nepszava.hu/articles/article.php?id=445050

2012.11.04. 16:12:59

@aszekelyek:" Ennek a kormánynak előre is jól megkötötték a kezét de másiknak is, azzal, hogy beléptettek akkor minket az Únióbaa"

Némi Cavinton: Orbán Viktor maga akart bevinni minket az Unióba. Az egyik nagy szívfájdalma ez volt, mikor nem választották újra. A NATO-ba ugyanis Ő vitt be. Talán emlékszik kegyed.
Azért ez a másra mutogatás már kóros. Miért érzi úgy, hogy a komcsik ennyire előrelátóak? Beépítenek évtizedekkel előre embereket...
Bezservezik Pozsgait, Orbán apukát, Pokorni apukát, mert hátha majd később...
ezzel már orvoshoz kéne fordulni.
Ha ennyire okosak a kommunisták, azt nem látták előre, hogy hogyan akadályozzák meg a fidesz nyerését a választásokon???
Mondjuk egyébként sem magyarázat a Bajer, Lovas, Kerényi, stb vonulatra.
Tudom, összehordja a szemetet a szél.

2012.11.04. 16:15:48

@aszekelyek:" Véleményem szerint pofátlanság ezek után idejönni és a szegényeket megint megpróbálni átverni. Lelkiismeretlenül , ahogyan mindent tett ezelőtt is."

I. Orbán kormány- Simicska- Joszip Tot, Kaya Ibrahim, Hosszú Bitek Éjszakája.

És most megint itt vannak.
Magácska nem tanul a történelemből.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.11.04. 16:25:21

@jjulie: persze, mert nem szívesen mossa ki, nyomi.

Ha szeretne valaki, nem itt eregetnél napi 50 verbálfingot.

jjulie 2012.11.04. 16:40:17

@Hepci:

a mosógép mos, naftalin, az asszony nem azért van

a mosogépet pedig szeretem és viszontszeret

Khal Drogo 2012.11.04. 17:05:30

@hegyilány: A HGY megorrolt arra, hogy mondvacsinált okból nem kapták meg az iskolát. A Jobbik addig verte magát a földhöz, hogy végül megtorpedózták. A leendő koalíciós partnerre is tekintettel kell lenni, na.

Khal Drogo 2012.11.04. 17:11:48

Lehet hogy a véleményvezér blognak lesz igaza és olyan legitimitási válság fog kialakulni 2014-ben a győztes Fidesszel szemben, hogy az könnyen ellehetetleníti majd a kormányzását.
Ez a regisztráció biztos hogy jelentősen fogja csökkenteni a választási részvételt. Szerintem a választók fele nem fog regisztrálni, de lehet hogy még a fele sem lesz meg.
A regisztráltak 2/3-ánál több nemigen fog elmenni szavazni.

6.Lenin 2012.11.04. 17:21:38

@Khal Drogo:

Eddig a szavazásra jogosultak hány %-a ment el szavazni?

A szavazatot leadók hány %-a szavazott 1-1 pártra?

Aki nem vesz részt/vagy nem hajlandó részt venni, mi a toszért tépi a száját?

Szavazni is el kell menni személyesen, a segélyért is és sok minden másért is.

Miért pont a regisztráció jelent megoldhatatlan feladatot 1 aktív/gondolkodni is képes állampolgárnak?

A szomszédot feljelenteni simán elmegy akár 10x is az önkormányzathoz bejelentést tenni.

jjulie 2012.11.04. 17:30:51

@6.Lenin:

nocsak paraszt, te leszel a ráfizetés

mire ezt mind kiveri belőled a szívlapát 100 normál fideszfertözöttel végezne

hoplita 2012.11.04. 17:36:32

@Könnyen elkaptuk, uram!:
Analizálgatunk, analizálgatunk?
Nemigen talált, apámnál jámborabb ember nem sok van, nem hiszem hogy kaptam tőle életemben 3 pofont...komolyan nem is tudom.
A baráti köröm meg vegyes volt, gimis jófiúk, meg féllábbal már akkor is a sitten lévő vagányok is akadtak köztük jócskán.:).
Komplexusaim meg nem nagyon vannak...talán csak annyi, hogy a zsüliféléktől viszketni kezd a tenyerem.
De a magukat kurva okosnak gondoló, botcsinálta pszihomókusoktól is.

jjulie 2012.11.04. 17:44:24

@hoplita:

lehet hogy nem is ismered az apád?

hoplita 2012.11.04. 17:48:21

@Könnyen elkaptuk, uram!:
"... Bajer, Lovas, Kerényi, ..."

Lovas nemigen illik ebbe a felsorolásba seggfej.

hoplita 2012.11.04. 17:51:18

@Hepci: Ezt még a zannya se szerette, bekente szarral, hogy legalább a legyek barátkozzanak vele.

Khal Drogo 2012.11.04. 18:36:56

@6.Lenin: Az első kérdés, minek a regisztráció. Minek?

ubul2000 2012.11.04. 18:42:13

@márta)):
"Csak szóltam."

Köszönjük, Emese! oppardon menőmanó...

6.Lenin 2012.11.04. 18:49:25

@Khal Drogo:

PL. A 8 millió szavazásra jogosult állampolgárok közül hányan is veszik komolyan ezt a jogukat.

A demokráciáról nem csak pofázni kellene, + a nincs ingyen ebédről, + az állam ne avatkozzon semmibe, de mindent oldjon meg.
Az elmúlt 50 +8 év után, hogyan tanulnák + az emberek, valóban rajtuk (is) múlik a sorsuk?

stb.

Khal Drogo 2012.11.04. 18:50:55

@6.Lenin: A regisztráció legalább 5 milliárd forintba fog kerülni, de lehet hogy még annál is drágább lesz. Ennyit az ingyenebédről. Remek hogy erre van pénz.

Khal Drogo 2012.11.04. 18:55:00

@6.Lenin: Ja sok múlik a választáson. Javaslom vesd össze a Fidesz választási programját és a kormányzati cselekvést. Nem sok átfedés van.

jjulie 2012.11.04. 19:01:15

@6.Lenin:

na ezt is beléd verte a wermer, a szívlapát meg majd kiveri

hoplita 2012.11.04. 19:06:31

@Khal Drogo:
Milyen választási programját..?

Csak a fityisz! Itt a zidő!

Ennyi volt a program.

Meg az ellenzéki vertyogás..ne a zemberek fizessék meg, azonnali adócsökkentést...etc.
A fityisz programja nagy átfedést mutatott megyó halhatatlan, több pénzt az embereknek refrénű örökzöldjével.:)

6.Lenin 2012.11.04. 19:07:23

@Khal Drogo:

A demokrácia a legdrágább faszság, amit eddig kitalált az ember.

"Ja sok múlik a választáson. "

Nos, igen. Mindenki csináljon, amit akar, minden és mindenki le van/lesz kakilva. Ez lenne a legjobb megoldás, vagy...

Szavazzon mindenki ránk, mert mi vagyunk a legjobbak, legokosabbak, legszebbek, igaz ebből eddig szart sem tudtunk bizonyítani, de most, hátha.
Lehet, hogy sokan ezt is beveszik. Ez is belefér.

2012.11.04. 19:08:51

@hoplita: mitől érzed úgy, hogy fenyegetőznöd kell? Érezhetnéd, hoy ez itt súlytalan, csak hülyének néznek általa. Olyan óvodás. Tudhatnád, hogy nem lesz se igazad, se respekted általa. Egy dolgot érsz el, a véleményed súlytalanná válik. Én, aki szimpatizálok a Jobbik cigánykérdés felvetésével, sajnos azt látom, hogy érvek híján mocskolódsz. Mert te eldöntötted magadról, hogy magyar vagy.
Pedig lehet, hogy dehogy. Sokkal inkább kun , vagy tirpák, szláv , vagy német.

6.Lenin 2012.11.04. 19:15:29

@Könnyen elkaptuk, uram!:

Most elkaptalak, uram...

"Pedig lehet, hogy dehogy. Sokkal inkább kun , vagy tirpák, szláv , vagy német. "

Ettől természetesem bármelyikük is mondhatja magáról, hogy magyarnak érzi magát, és ezt az országot tekinti a hazájának, nem csak ideiglenes lakhelyének.

2012.11.04. 19:19:46

@hoplita: miért ne illene bele? Ő is mindig oda állt, ahonnan hasznot remélt. Ha nem kell Csurkának, megy Izraelbe. Ha oda se, megy a Jobbikhoz. Csak azt tudnám, miből élt Kádár alatt.

jjulie 2012.11.04. 19:24:01

@6.Lenin:

na irjál még valamit paraszt, hátha benéz ide valaki, aki még nem undorodik eléggé orbániától

csak írd oda, hogy "szerintem"

azt nem kell odaírnod hogy fideszikszelő vagy, az ostoba tartalomból tisztán felismerhető

2012.11.04. 19:26:03

@6.Lenin: Ìgy van, de milyen jogon rekeszt ki bárkit? Miért mocskolódik? Tudom, ahonnan ő jön, ott ez a normális.
Szóval majdnem elkaptál, de ez igazándiból az ő ideológiája, nem az enyém.
Számomra magyar Széchenyi, Liszt, Neumann, Lázár, Horthy vagy Kádár is.

6.Lenin 2012.11.04. 19:29:12

@Könnyen elkaptuk, uram!:

Erről azért nem írtam, mert 1et értek veled, de talán jogában áll ilyennek mutatnia magát. Erre van igénye/lehetősége/....stb.

jjulie 2012.11.04. 19:40:20

@Könnyen elkaptuk, uram!:

azért a kirekesztő szöveg, mert a szerencsétlen mehet bárhova, szart sem ér sem a szava, sem a lénye, tehát keresnie kell valamit amire ráfoghatja hogy érték és az ő lényegi sajátja

aztán jönnek silányságból jelesek, és megszervezik a frusztrált nyomorultakat

így lett ez a @6.Lenin: -nel is, az orbán azt mondta neki hogy értékes, az meg elhitte, és hálából kemény munkával megtanult fideszikszet rajzolni

aztán most is megy a kiamagyarabb lúzerverseny, az orbán meg jót röhög a simicskával, bár nem érnek nagyon rá, mert alig győzik számolni a barmok segítségével szerzett zsét

6.Lenin 2012.11.04. 19:48:21

@jjulie:

Amit itt eddig magadról bemutattál, hát 1 igen magas sámliról lennel képes kinyalni @hoplita fenekét.
Szerintem.

hoplita 2012.11.04. 19:49:36

@Könnyen elkaptuk, uram!:

Érvek híján...?
Az elmúlt 3 évben citáltam én ide érveket zsákszám, mára meguntam.
De nehogy te okíts már engem.
Meg gondolod érdekel az, aki a formát nézi a tartalom helyett?
Nyavalygós köldöknézegetők véleményét leszarom..

"...Mert te eldöntötted magadról, hogy magyar vagy..."

Ez nem eldöntés kérdése, liberalizmustól meggárgyult kicsinyem, nem harmadik richard-féle dolog.

Vaktyúkként is találtál szemet, kun vagyok és még német vér is van bennem.

Mert mit gondolsz milyen helyről jövök, faszfej? A barlangból, köcsög?

MIből élt Lovas Kádár alatt?
Azt sem tudod, hogy nem itthon volt..?
Akkor mijafaszról beszélsz?

jjulie 2012.11.04. 19:53:19

@hoplita:

és a cigány véred honnan van?

hoplita 2012.11.04. 19:54:28

Na, csá a jófejeknek, lófasz a seggébe a faszfejeknek - főleg neked zsüli, ne aggódj, lesz gondom rád előbb-utóbb - megyek, dógom van.

Ha nem írok ne válaszoljatok.

aszekelyek 2012.11.04. 20:23:16

@dr. Balta$ár: dr bélsár, akkor azok nem is elmarasztalandók, akik a köt.manyupba befizetett pénzeinkkel úgy bántak , ahogy?
No és azok , akik egy induláskor is jelzett rossz rendszert erőltettek ránk ? Hogy van ez? csak a magyarokat kell büntetni? A nagyon mellé fogó IMF csocsi és köszi ? akik ezt a rossz tanácsot adták , fel vannak mentve tornából? Még kiderülne, hogy nem is tévedhetetlenek, sőt , kimondottan és előre jelzetten , - itthoni szakértők által - rossz dolgokat tanácsolnak ? Nem vettük észre, hogy a 2008-assal járó megszorítások rendszer szintűek lettek volna, vagy valami olyan eredménnyel jártak volna, ami a jövőnkre nézve frenetikusan jó hatással lett volna. Ezt egyébként egyik olyan európai államon sem lehet észrevenni , amelyiknek ők " ajánlanak "

jjulie 2012.11.04. 20:30:50

@hoplita:

erről a lovasról van szó?

hetek.hu/belfold/200105/csend_a_jobboldalon

de miből élt? hogy hogyan, az olvasható

aszekelyek 2012.11.04. 20:41:26

@Könnyen elkaptuk, uram!: műveletlenkém, nem csak a keresztények ismerik a gonoszt. De biztosan jól esik róluk valami rosszat írni. egyébként ajánlom a figyelmedbe, hogy ferink a szégyentelen, nagy nyilvánosság előtt mondta, hogy a zorbán a zördöggel cimborál - agresszolgánál. Suttogóban meg szintén a zorbánördög volt emlegetve nyolc évig, aki mindenről tehetett, mint tudjuk.. :)) Akiknek ellenségkép, meg Sátán kell, azok ott valának, a baloldalon és ott is maradtak. nekünk érdekvédelem van, jogos és nincs szükségünk sátának kinevezni a kisszerű , gyáva ,megvásárolt , más érdekeket képviselőket.. inkább lenézés illeti őket , megvetés. Itt érdekellentétek vannak, amikről megy a szó. Érdekek ütköznek. Vannak még ebben a dologban, irigység, kapzsiság, hazugság , és hasonlók, amiket mindenhol a világon megvetéssel illetnek a tisztességes emberek. nem kell nekik hozzá ellenségkép. Az a csekély érteműeknek van odamutogatva állandóan , -Orbán képe , mint bűnbaké.

aszekelyek 2012.11.04. 20:48:28

@Khal Drogo: eddig az se volt sürgős, nem tetszettek bejelentett rendezvényeken azt követelni, ami érdekes. legalább is. pedig állítólag ezelőtt volt a demokrácia. most meg már le is van bontva,... egyesek szerint, meg eltörve a csigolyái... oda a kordonhoz kellett volna magát láncolnia schifferéknek is , meg neked is , hogy azonnal de rögtön , mindent nyilvánossá tenni !

jjulie 2012.11.04. 20:50:46

@aszekelyek:

baszhatod banya a ferizést

a seggszájú felcsuti parasztod utálata friss élményeken alapul, és csak mélyül

baszhatod a ferizést, a fidesz megdöglött, a ferizés nem kelti életre

aszekelyek 2012.11.04. 20:59:34

@Könnyen elkaptuk, uram!: te nem is kicsit köpködöd őket , nyilván ezt is hazafiságból , hogyne.

Mondjuk a meghatározás egy eleme , aki nem kinyitja az állam bevételeinek elfolyató csapját , hanem elzárja , azért , hogy megállhasson a saját lábán Magyarország.

Valamint nem adja el törvénytelen körülmények között az állami földet. pl A velencei-tó partján , mert valakik idetolták a hazug képüket egy vacak tervrajz nélkül.
Vagy zsebszerződőket nem óhajt bejegyezni .. Megbízásukból vagy spekulációs céllal , semmi közük a gazdálkodáshoz foglalkozásúak , nagy birtokokat összevásárlónak sem ad zöld utat.
Vagy akik nem úgy kormányoznak , hogy megduplázzák a munkanélküliek létszámát. óriásira duzzasztják az államadósságot . Minden kiadást az államra hagyva és minden bevételt nem is hazai magánzsebekbe tolva.

jjulie 2012.11.04. 21:09:04

@aszekelyek:

jön a tél banya, majd szépen megfagy egy csomó hajléktalan, meg egy csomó magányos szerencsétlen egyedülálló öreg a fűtetlen házában, és a hiradásokban a mindennapi erőszakos halálok mellé ezek is bekerülnek.....

aztán az adócsökkentés kormányának közvetett adókivetése fokozódik, eléri az állampolgárt, hahaha

a nemzetközi nyomás fokozódik...halálhörgés siralom, orbánférgek hablatyolnak.... törvénygyári ötletelés folytatódik...

választási eselyek szublimálnak, elillannak, huss

hahahahaha, ferizz banya, ferizz

aszekelyek 2012.11.04. 21:10:42

@márta)): tudassa velem azt is , hogy mi volt a szegényekkel 2010 előtt! legyen olyan jó!!! Azzal ki járt jól ?
@Khal Drogo: a két fordulós sem olcsóbb de spórolhatunk azzal , hogy nem is lesz választás , ha gondolod. :)))

aszekelyek 2012.11.04. 21:16:29

@Könyen elkaptuk, uram!: csak a személyeskedés , sehol valami cáfolat ez mindent el is mond helyetted.bajnaiból dolgozom :))) ezzel ő akarja megszólítani a FIDESZ szavazóit , akik nem kapták meg tőlük , amit vártak... Bár Ő ugyan nem ígér semmit :DDD de várják mostantól inkább tőle, amit nem kapnak meg tőle sem. -na jóccakát , emésszed csak!

aszekelyek 2012.11.04. 21:20:21

@jjulie: lehet megint tiltakozni, hogy fedett helyre vigyék a hajléktalanokat, valóban.....

bezzeg, ha csökkentené engedelmesen a nyugdíjakat, többszöröse idős fagyhatna meg! -érdemes megfontolni , nem ? irgum, burgum !

Álmodozz csak zsülikém , nem sajnálom azt sem tőled !

jjulie 2012.11.04. 21:24:06

@aszekelyek:

hahaha

a fidesz megdöglött, tavasszal már oszlásnak indul a dög

graycivil 2012.11.04. 21:24:46

"- Mit szeretne Orbán Viktor elérni a parlamentben?
- A kilincset."

:-)))

márta)) 2012.11.04. 21:33:38

@aszekelyek:

tudassa velem azt is , hogy mi volt a szegényekkel 2010 előtt! legyen olyan jó!!! Azzal ki járt jól ? "

Mi?van?! Hát nem tudja? pedig Maga mindent tud és mindent lát. szerintem.
Nos, hát akkor tudatom önnel, hogy az a szegénység, nem ez a szegénység volt. Magyarul) Aki akkor szegénynek számitott, az is kifizette azoknak a bizonyos sárgacsekkeknek" az összegét.
Sőt képzelje el, még a gyereke tanulmányait is tudta finanszirozni, még ha nehezen, akkor is. Hogy mást ne emlitsek.
Most pedig az van kedves!?!, hogy a szegény- elszegényedő réteg olyan dolgokat kénytelen nélkülözni, ami egy normális életvitelhez szükséges lenne.
Olcsó, szar minőségü dolgokat tud csak megvenni, legyen az élelem, vagy tisztitószer, stb. vagy még azt sem.
Menjen ki a nagybetűs néphez, s kérdezze meg!!!
Ennnyyyyi. nem több és nem kevesebb. ott a pont.

inreallife 2012.11.04. 21:52:56

@aszekelyek: bocsi, de akkor megint hülyeséget beszélsz. mi köze az imf-nek, a válságnak és bajnainak egymáshoz, május előtt? azért lett válság, mert május előtt baknai egészen mást csinált? nem vagy kicsit dehogynem? rém tuskó módon próbálod trillázni a hülyeségeidet. nem bajnai miatt lett a 2008-as világgazdasági válság, az biztos. az is biztos, hogy nem az 4 hónapos munkája miatt lett a válság, magyarországon sem. ez is biztos. akkor már csak az a kérdés, hogy miért akarod rákenni? mondjuk azt tudjuk, félsz tőle mint orbán a semjénfüsttől...

ja, és a válság után pont kapóra jött, mert magyarországon ő volt az aki, elkezdte rendberakni a dolgokat. és képzeld nem kellett hozzá 16.000 milliárdos költségvetés, elég volt hozzá 13,8 ezermilliárd. csak szólok, hogy a kettő közötti összeget adóban szedik be. én 2010-ben is elég sok adót fizettem be, és gondolom sokan mások is úgy érzik. miért kell 2010-hez képest még 1000 milliárdokat befizetni? mi indokolja? a környező államokban sem fizetnek be ilyen sokat, pedig a gazdaság ott jobban is megy. nem az újraosztást kéne csökkenteni? nem kéne visszamenni 13,8 ezermilliárdra visszamenni? osszon el annyit az állam, ne 16 ezermilliárdot.... vágjuk le a felesleges dolgokat, ez lenne a kormány feladata nem a szembekötős seggbekuki az imf-fel...

graycivil 2012.11.04. 22:10:02

"Gál J. Zoltán: Türelemjáték

Elkezdődött hát, aligha várhattunk mást: Gyurcsányon gyakorolták évekig, most Bajnai Gordonon folytatják, meg persze mindenki máson, aki vele szóba áll."

www.vasarnapihirek.hu/szerintem/gal_j_zoltan_turelemjatek

A FYDESZ-ellenes, demoellenzéki oldalon nincs olyan politikus, akinél El Curo ne lenne százszor hazugabb, gátlástalanabb, hiteltelenebb!

F.Y!DESZ

inreallife 2012.11.04. 22:21:35

@Akitlosz: a rendszer szégyene a listás a rész, ahol olyanok jutnak be, akiket sose szavaztak be egy adott körzetből képviselőnek. tessék megnyerni a körzetet, nem kell nekünk lendvai meg orbán. emléxem hogy tologatták orbánt, hogy biztosan bejusson, rátették az összes listára, nehogy meg kelljen mérettetnie magát. először csak az országos listán volt rajta, majd kezdett necces lenni....

inreallife 2012.11.04. 22:45:31

@Szimba: a listás választás semmit nem ér. lesz 30% fidesz, 30% mszp, 20% jobbik, meg egyebek, ezek között szétosztana 90 helyet. tehát mindegy, hogy a fidesz 30, vagy 32%, talán 1 helyet sem fog jelenteni nekik. a durva mandátumokat egyéniben lehet megszerezni. tehát lakcímmel egyéni körzetben szavazókat kell megnyerni. ha a fidesz megint a jobbik lista, fidesz egyéni kampánnyal jönne, akkor brutálisan tarolhatna, miközben a jobbik meg nem jut mandátumhoz.

amúgy nagyon ütős lesz a rendszer. egy 5%-os párt kap kb 5-6 listás helyet a 200-ból. gondolj bele, minden választáson volt olyan egyéni jelölt, aki bejutott a parlamentbe. valamelyik évben 4-en is voltak. az most egy 5%-os pártnak is megfelelne. sokkal fontosabb lesz az egyéni a körzet, ott kell a pártoknak _hiteles_ emberekkel előrukkolnia. a listás szavazás úgyis hozza a maga százalékát, igazából figyelni sem érdemes. csak az egyéni rész számít. esetleg többet érne, ha a kvk-k megyére lebontva tudnának mutatni adatokat, az 10 mandátumot jelentene egybe. ott már látszana a pártok hol erősek, és hol kell egy ütős jelölt, hogy meglegyen a mandátum....

inreallife 2012.11.04. 22:50:41

@aszekelyek: "Visszaélnek bizonytalanságoddal és az itt is jól felismerhető befolyásolhatóságoddal."

most ez azt akarja jelenteni, hogy te is felfedezni vélted azt, hogy knauszka szájából pont az csöpög, amit belement előtte? nemrég még jobbikos volt, mert egy jobbikos szexuálta szájba, mostmeg a fideszest kapott be, így most az a menő nála. amolyan politikai nimfomániában szenved, valaki kell, hogy betegye neki...

2012.11.04. 22:56:07

@hoplita:" Ez nem eldöntés kérdése, liberalizmustól meggárgyult kicsinyem, nem harmadik richard-féle dolog.

Vaktyúkként is találtál szemet, kun vagyok és még német vér is van bennem.

Mert mit gondolsz milyen helyről jövök, faszfej? A barlangból, köcsög?"

Van zűr az űrben rendesen.

III. Richard a liberális.
Tehát aki nem kun, és német, hanem magyar (a Tiszazúg erősen egyállományú) az a barlangból jött?
Tehát, mitől vagy te magyarabb (mi az a magyarabb?) mint más? Mondjuk én?

inreallife 2012.11.04. 23:01:47

@manyike: azért azon kívül, hogy valaki politikus, valami máshoz is érthetne. mondjuk a gazdasághoz. a sok jogi analfabéta a parlamentben erősen hiányos. ha ehhez hozzávesszük, hogy politikusként is szarok, na az a legfőbb gáz... nem mondom, hogy legyenek polihisztorok, mert az lenne az igazi, de 2-3 szakirányban való jártasság jó lenne. legalább kössük 2 diplomához, hogy egy jórésze eltűnjön a semmiben...

2012.11.04. 23:12:45

@aszekelyek:" Van még valami, amit nem értesz? Mindaz van ennek az országnak, aminek a hozzáférését számukra most megszüntették. helyesen. "

Mi az? Mi az a vagyon, amije van az országnak?
Nagyon buta vagy. de ez általános jellemzője a hittel rendelkezőknek. Mert ugye egydolgot nem szabad: kételkedni.

Ha nincs hitel, nincs fejlődés. Ezt sajnos nem tudod megkerülni. Gondolom, a gyermekeidnek olyan jövőt szánsz, ahol a napi élelmet a földeken csiborászva keresik?
Figyelj, Magyarország nagyon kicsi, gazdaságilag kitett ország. Se olaj, se arany, se gyémánt a földekben.
Az iparunk külföldi, amúgy sem reális elképzelés a magyar vasgyártás.
A mezőgazdaság amit termel, nem eladható. Drága.
A feldolgozóipar megy tönkre, mert drága (húsipar épp most).
A szellemi tőke áramlik ki az országból, de a fidesz amúgy is gondoskodik a gyors leépítéséről. Tehát sose leszünk "két világháború közötti" szellemi nagyhatalom.

Tehát mit akar tőlünk elrabolni az ármánykodó libsi-komcsi-zsidó USA?

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.04. 23:15:34

@aszekelyek:

A sok kisember egyszerű párttag és beszervezett spicli.
Mindjárt megsajnálom őket!

Ők sem fogadták el soha azt a védekezést sem, hogy "parancsra tettem", míg ez az egyszerű párttagok sohasem voltam olyan kemény élethelyzetben, hogy méltányolható enyhítő körülmény lehetne egyszerű párttagságok. Nem kényszerítették őket, életüket nem fenyegette veszély. Ha nem elvből és meggyőződésből, akkor saját jobb boldogulásuk miatt léptek be.

Ma sokkal-sokkal politikusabb a társadalom, mint akkoriban, még sincsen talán százezer ember sem 130 pártban, míg akkoriban a csúcs időben 960 000 párttag volt egyetlen pártban, de még a végén is 800 000. Nélkülük nem működhetett volna úgy a rendszer, tehát felelősek.

Amikor pedig kiderült, hogy Vikidál Gyula ügynök volt Dalos fedőnéven egy világ omlott össze bennem.

Azért nem volt törvényszerű, hogy csak így lehetett boldogulni.

No meg az elfogadhatatlan kettős mérce, ugyan mi a túrótól szalonképesebb és elfogadottabb ma is a kommunizmus, mint akár a nacionalizmus, hogy durvábbat ne is mondjak?

Európa szerte.

Khal Drogo 2012.11.04. 23:16:07

@inreallife: Lungodrom Flóriánnak érettségije van. Ennyi. Ebben hasonlít a gazdaság motorjához, Németinéhez. A legjobb kádereket válogatja ki Orbán. Olyan aki ért is valamihez, na az kizáró tényező.

Khal Drogo 2012.11.04. 23:18:33

@inreallife: Nem biztos hogy Orbán valaha nyert egyéni körzetet.

Khal Drogo 2012.11.04. 23:21:41

@aszekelyek: Most is két fordulós lesz a választás. Az első fordulóban kizárnak 4-5 millió szavazót, aztán jöhet a második forduló.

Az ügynöktörvényről valamit sikerült már kideríteni?

Khal Drogo 2012.11.04. 23:24:51

@Könnyen elkaptuk, uram!: A Fidesz igazából örül annak hogy sok fiatal elhagyja az országot. Ez kitűnik a nyilatkozataikból is. Ennek oka, hogy az elégedetlenkedő fiatalok nem szavaznának a FIdeszre és külföldön pedig nem fognak a szavazással bíbelődni, másrészt meg a kemény mag itthon marad.
A FIdesz-nyugdíjas tábornak elég ha Orbán kiáll a pulpitusra, elmondja a szokásos semmitmondó szöveget, lelkesen szaladnak szavazni az ő hősükre.

Khal Drogo 2012.11.04. 23:30:30

@hoplita: Megvédjük a magánnyugdíjpénztárakat. Ez is benne volt. Még Pali bácsi is személyesen garantálta egy kampánylevélben, hogy ők bizony megvédik. Mert mint írták, a gonosz MSZP el akarja azt pusztítani.

2012.11.04. 23:31:17

@jjulie: Az érződik, hogy a fidesz hátterében valami pezseg. Már terjed a rothadás szaga. A narancs pedig igen büdös tud lenni...

Khal Drogo 2012.11.04. 23:36:08

@inreallife: Dehogy kell hiteles emberekkel előrukkolni. A választók nagy része soha nem is találkozott a képviselőjükkel, legtöbbje a nevét sem tudja hogy kire szavazott.
Szóval elég egy semleges fószert indítani. Valami doktort vagy tanárt, vagy jogászt.
Néha előfordult hogy széles körben gyűlölt embert indítottak, pl. Meggyes Tomikát, aki aztán veszített. De ehhez kellett az is hogy ő addigra nullára leépítette magát.

Akik eljárnak gyűlésekre, ismerik a jelölteket stb. az egy szűk réteg.

2012.11.04. 23:37:35

@aszekelyek:" Azt nem tudom , mennyi munkahelyet jelentett a kutyakozmetika de hogy töredékét , mint a szerszámgépgyár , amit meg lehetett volna tartani , az bizonyos."

Így van! Ezzel szemben sikerként könyvelhetjük el, hogy a II. Orbán kormány a sertéságazat felfuttatását tervezi jövőre, ebből eredő adókat is számolva, miközben a húsipar épp összeomlik.
Hisz sokkal jobb, ha a hazai feldolgozóipar tönkremegy, mert hazafiak vagyunk, mi, fideszesek, miközben a Coca-Cola, az Audi, a Mercedes szépen fejlődik.
Hajrá magyarok!!!

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.04. 23:37:35

@Made in Unortodoxia (dbeata):

Minden multinál így van.
Sőt te magad is így csinálnád, ha multi cégtulajdonos lennél, aki Magyarországon befektet.

Nyugat-Európai munkaerő nem jönne Magyarországra dolgozni magyar fizetésekért. Náluk a munkanélküli segély, illetve az autójukon a hitel törlesztőrészlete is több, mint itt a teljes havi fizetések. Szóval többet kapnak, mint odahaza.

Ha pedig magyarországi cég magyar állampolgár alkalmazottja vagy, akkor magyarországi bért kapsz. Akkor is, ha a munkád nyugatra szólít, illetve küldenek.

Ez megint csak természetes. Akkor sem fizetnek kevesebbet a magyarországi béreknél, ha Magyarországnál csóróbb országba szólít valakit a munkája.

Hogy ki menne ki nyugatra dolgozni magyarországi cég alkalmazottjaként? Sokan. Világot lát, szakmai tapasztalat, és kevesebbet költ addig is ott kint. Nem egyénileg megy ugyanis, hanem a magyarországi munkahelye küldi.

Amúgy a nyugati anyacégek nem veszik fel, el, át a kelet-európai leányvállalataik alkalmazottait természetesen. Nem hülyék. Dolgozni azt lehet náluk, a magyarországi fizetésért. A magyarországi befektetéseiknek tennének keresztbe, ha innen vennének fel embereket, s ők sem ellenségei a saját pénzüknek.

A kamionos sem az szerint kapja a fizetését, hogy éppen milyen munkabérű országban halad, hanem a származási országa szokásos fizetését kapja.

Khal Drogo 2012.11.04. 23:41:00

@inreallife: Itt csak azt kell majd mérlegelni, hogy ki vállalja el a jelöltséget. Mert az indulatok 2014-ben elszabadulhatnak, bármi is lesz az eredmény.
Ilyen siralmas gazdasági mutatók mellett a társadalomban elkezdenek forrni az indulatok.
A Fidesz szerintem nyerni fog, erre minden esélyük megvan. Kérdés, hogy ekkor mit fog lépni a Jobbik pl.
A választás után az MSZP választási csalást fog mondani.

2012.11.04. 23:41:56

@Akitlosz: Teljesen igazad van. A nyugati a magyar vállalkozással szerződik. Így a magyar oldalon a magyar bérszinvonal jelenik meg.
De mondanék még egy szempontot:
Adózás.
Csak összevetésként, Magyarországon a bérköltség 52%-a vándorol az állam zsebébe, míg nettóbér lesz belőle.
Angliában ez 36%.
És ugye, magyar vállalat alkalmazottjaként magarországon adózik utánad a cég, ha külföldön is dolgozol.

2012.11.04. 23:44:31

@Khal Drogo: Szerintem nem az ellenzék oldja meg a fidesz-kérdést. A kisgömböc túlfalta magát. Varrás mentén hasad. Már feszülnek az indulatok a háttérben. Minél több a "pénzkérdés", annál inkább reped a burok.
A kérdés az, hogy a választások előtt, vagy után robban-e szét a szövetség?

Khal Drogo 2012.11.04. 23:45:51

@Akitlosz: A nationalizmus elég elfogadott Európaszerte. Reneszánszát éli. Ami döglődik az a multikulti.

2012.11.04. 23:48:33

@Khal Drogo: " Ennek oka, hogy az elégedetlenkedő fiatalok nem szavaznának a FIdeszre és külföldön pedig nem fognak a szavazással bíbelődni, másrészt meg a kemény mag itthon marad. "

Logikus.
Megnyugtatásként közlöm, hogy aki külföldön dolgozik, sem szakadt el teljesen az országtól. Családja, vagyona van otthon. Vissza akar térni.
Szóval mi már szervezzük a csoportos londoni kirándulást a nagykövetségre.

Khal Drogo 2012.11.04. 23:48:46

@Könnyen elkaptuk, uram!: Mostanában lelép majd Ángyán és Bencsik. De ennél többet ne várjál mostanában.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.04. 23:49:56

@menőmano:

Nem a politikus személyén múlik, hanem a politikáján.

S manapság sajnos egyiknek a politikájában sincsen benne az, hogy belátható időn belül fejlett és gazdag országgá teszi ezt az országot.

A növekedést pedig nem kellene fetisizálni.
A mesterségesen erőltetett növekedés többet árt, mint használ, hosszabb távon többe kerül, mint amennyit rövid távon hoz.
Félnek a pénzrendszer összeomlásától, ezért akarják minden áron erőltetni a növekedést. Nem közérdekből. Hanem mert csupán folyamatos - kisebb cikk-cakkok ugyan lehetnek - növekedéssel tartható fent a jelenlegi pénzügyi világrend, ami hitelpénz teremtésre épül. Ha sokáig nincsen növekedés, akkor akkor a hitelezés leáll, így a régi hiteleket sem tudják törleszteni, a rendszer pedig összeomlik.

Előbb-utóbb persze mindenképpen ez lesz, eleve fenntarthatatlannak találták ki, de szeretnék olyan sokáig húzni, ameddig csak lehet. A kérdés csak az, hogy mikor omlik össze, hogyan omlik össze és hogy mi lesz utána.

Jön megint egy 2008-as szintű apró válság aztán mi lesz?
Még egyszer nem tudnak billió dolláros összegekből "válság kezelni."

2012.11.04. 23:50:58

@aszekelyek: " Az egészségügyi ellátásért a kormány a felelős, így a pénz felhasználását is a kormány irányítja.... nem magánszínház, közkórház. nem bizonyították a kórházak, hogy nagyrészt meg tudják oldani a gondokat. Újratermelték AZ ADÓSSÁGAIKAT . Mint a MÁV. A BKV."
Na, ebben egyetértünk.

Khal Drogo 2012.11.04. 23:51:49

@Könnyen elkaptuk, uram!: Orbán ügyesen keveri a kártyát. Aki kimarad az ogy-ból, az kap járási hivatalt, kormányhivatali pozícióit. Így megmarad a havi 1,2 milliós bruttó, egykulcsozva az elég jó pénz, jár a szolgálati autó, költségtérítés és még a teljes rokonságot is el tudja helyezni vezetőnek.
Az más kérdés, hogy ez mennyire lesz hatékony, de ez nem szempont egyelőre.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.04. 23:53:21

@dr. Balta$ár:

A múltról szólál, avagy a jövendőről bölcs effendi?

2012.11.04. 23:59:02

@hoplita: @Akitlosz:" Előbb-utóbb persze mindenképpen ez lesz, eleve fenntarthatatlannak találták ki, de szeretnék olyan sokáig húzni, ameddig csak lehet. A kérdés csak az, hogy mikor omlik össze, hogyan omlik össze és hogy mi lesz utána."

Háború.

2012.11.05. 00:02:35

@hoplita:
"MIből élt Lovas Kádár alatt?
Azt sem tudod, hogy nem itthon volt..?
Akkor mijafaszról beszélsz?"

Nos, Lovas 1976-ban költözött Kanadába. Tehát a szocializmus alatt lehetősége volt Montrealban, Los-Angelesben, Párizsban tanulni. Az én apám idehaza nem mehetett főiskolára, mert "osztályidegen volt".
Akkor hogy is van ez?

2012.11.05. 00:06:47

@Khal Drogo: A szakadás a háttérben lesz. A párt hatalomra kerülése, az "emúttnyócév" igen sokba került. Még egyszer ezt nem akarják megélni. Ezért fizetni kell a korábbi "lélegeztetésért" is, meg tömni kell a zsebeket a jövőre nézvést is.
A háttéremberek ráadásul egyre nagyobb potentátnak képzelik magukat, hisz dagad a zseb.
Óhatatlan, hogy ne lépjenek egymás tyúkszemére.
Óhatatlan, hogy a pénz fogytával ne marakodjanak a koncon.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.05. 00:08:30

@aszekelyek:

"Adót is fizetnek. Miért lenne velük bármi gond ?"

Mióta is fizetnek adót?
Az első központi adó, amit részben fizettek mióta itt vannak a Gyurcsány féle szolidaritási adó volt, de azt is lealkudták kb. a felére, beleszámoltatták a fejlesztéseket.
Adómentességet kaptak amikor ide jöttek.
Éppen ezért is kellett Gyurcsánynak új adófajtát kitalálnia, hiszen a létezők megemelésével semmit nem nyer az adómentességek miatt.
Sőt, még a magyar állam pénzeli őket az adófizetők pénzéből. Lásd Széchenyi terv és hasonlók.

Nem sok adót fizettek ők eddig. Messze bőven negatív a mérleg. A barátnőd férjének az adója ugye a barátnőd férjének az adója és nem a munkáltatójáé. Nem oda számolandó.

2012.11.05. 00:10:54

@hoplita: Tehát ajafaszról beszélek, te vakegér, hogy ha valaki 1945-ben született, úgy tanulhatott amerikai, kanadai, francia egyetemeken, hogy az állam (igen, a kádári is) engedte, sőt, támogatta.
Mivel 1976-ban költözött Kanadába, így logikus, normális embereknek legalábbis, hogy 31 éves koráig a kommunista Magyarországon élt.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.05. 00:17:00

@6.Lenin:

Drága? Hát a XXI. században, az informatika korában lehetne olcsóbb is.

Aztán meg lehet drága, de valahogyan csak el kell dönteni, hogy ki országoljon a népen.

A korábbi korok polgárháborús módszerei sem biztos, hogy olcsóbbak voltak, ráadásul mindig sok-sok emberéletbe is kerültek.

Nem jobb lett volna, ha 997-ben is inkább szavazást tartanak öldöklés helyett?

Ja, hogy akkor lehet nem Vajk nyert volna!

2012.11.05. 00:20:04

@hoplita: Szóval Lovas , aki szidja a zsidókat a Demokratában, letelepülési igénnyel fordul Izraelhez, mondván, hogy nagyszülei zsidók.
Majd átveszi a Palesztin állam elismerő oklevelét.

Gratulálok, szép karrier.

2012.11.05. 00:22:15

@Akitlosz: Sőt, támogatást kaptak, mert zöldmezős beruházás, meg bértámogatás. Ma is ingyért van itt a Mercedes, jól érzed.

inreallife 2012.11.05. 00:22:41

@Hepci: azbasznabe.... mégegy intézményt tönkretenne a fidesz... már lassan megszámolni sem lehet, mennyi minden ment a levesbe, hetente elbasznak valamit, de lehet többször is... ja, és ráfogják a nyuszira... vagy libára.... :)

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.05. 00:23:17

@inreallife:

Teljes mértékben egyetértek.
Ez a listás rendszer célja, és értelme, hogy a pártvezérek választás nélkül kerülhessenek be a parlamentbe biztosan.

A választási rendszer súlyosan diszkriminatív, nem biztosít egyenlő feltételeket és egyenlő esélyeket a képviselő jelölteknek.

A pártoknak persze így jó, nehogy már a szavazók dönthessenek!

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.05. 00:30:05

@Khal Drogo:

Akinek érettségije van és aki ért valamihez az nem egymást kizáró dolog.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.05. 00:32:36

@Khal Drogo:

Tito is így oldotta meg a munkanélküliség kérdését Jugoszláviában. Ki engedte a népet nyugatra dolgozni. A pénz egy részét úgyis hazaküldték a rokonoknak, s nem kellett annyi álmunkahelyet fenntartani a teljes foglalkoztatás látszatáért.

2012.11.05. 00:34:52

@hoplita: Lovas István a Beszélő legutóbbi (április 14-i) számában tisztességesnek minősíti a lap eggyel előbbi (április 7-i) számában megjelent, róla szóló írásomat. Cikkemben – 3,2 nevem volt – a következőket állítottam: 1. Lovas a Szabad Európa Rádió munkatársaként a még pártállami Magyar Televízióban leplezte le a „cenzúrázó” SZER-t, majd miután a német munkaügyi jogszabályok a nyilvánvaló illojalitás ellenére sem tették lehetővé a menesztését, 20 ezer dollár végkielégítés fejében önként távozott a kommunistákkal paktáló rádiótól. 2. A Kasza László és a Ribánszky László kontra Pesti Hírlap sajtóperben elfogulatlan tanúként lépett fel az alperes Pesti Hírlap védelmében; a bíróság előtt kijelentette, hogy a per tárgyát képező Báder Katalin-cikkben közölt – és a jogerős ítélet szerint jelentős részben valótlan – információk ismeretei szerint igazak, de nem tőle származnak. 3. A kormányközeli Pesti Hírlapban az SZDSZ-barát publicistákat „tollforgató funkcionáriusoknak” és „skriblereknek” tituláló újságíró az SZDSZ jogvédő szolgálatának ingyenes jogi segítségével folytat pert a belügyminiszter ellen. 4. 1992-ben „újabb forradalom” után áhítozik, ugyanakkor azonban vezető állást próbál megszerezni a Külügyminisztériumban.

Szóval a hős SzER-es a kádári TV-ben leplezi le a saját kenyéradóját, majd megbuktatná Antallékat, de közben szeretne ugyanott diplomata lenni.

tényleg gerinces ember volt! Büszke lehetsz rá, igazi jó magyar.

2012.11.05. 00:36:59

@Akitlosz: Azért gazdasági ügyekben nem ártana, ha nem a piac alapkategóriái című fejezetig jutna el.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.05. 00:43:05

@Könnyen elkaptuk, uram!:

Így van. Én csak azon csodálkozom, hogy valaki ezen csodálkozik, és nem hiszi el.

Abból meg van kisebbfajta feszültség a munkavállalók és a munkáltatóik között, hogy a nettó/bruttó arány Magyarországon nagyon rossz. Így a munkavállalók, akik a nettó bért nézik sokkal nagyobb bérkülönbségeket tapasztalnak, mint a munkáltatók, akiket a teljes bérköltség érdekel, és abban nincsen akkora különbség a magas magyar adók miatt, mint a nettó bérekben.

Ugyanakkora bérköltségből Szlovákiában is több nettó marad a dolgozónál.

Miközben a cégek már sokallják a magyarországi bérköltségeket a lengyel, szlovák, kínai stb. országhoz viszonyítva, a magyar dolgozók ugyan nem érzékelik ezt a "magas" bérköltséget.
A cégük és az állam jól keres rajtuk, míg ők csak a maradék aprópénzt kapják.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.05. 00:50:28

@Khal Drogo:

Hehe.
Azért szerveződik az európai unió, mert reneszánszát éli a nacionalizmus?
Össze akarják olvasztani politikailag is az EU tagállamokat egy birodalomba. Ennek pedig akadálya a nemzeteskedés.

Most ez a menetrend:
1. bankunió
2. költségvetési unió
3. gazdasági unió
4. politikai unió

Ha ez ellen nem lépnek fel az európai országok, akkor nekik befellegzett. Csak egy tartomány, illetve "régió" lesznek az európai unióban.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.05. 00:54:06

@Könnyen elkaptuk, uram!:

Egy részük.
Egy másik részük elveszik a magyar nemzet számára. Nem jön vissza, és a leszármazottai sem magyarok lesznek.

Lásd pl. a brazíliai magyarok, illetve már csak magyar származásúak helyzetét.

Minden Magyarország jelenlegi határain kívül élő magyart fenyeget az asszimiláció, vagy ha őt magát még nem is, de a leszármazottait már mindenképpen.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.05. 00:56:14

@Khal Drogo:

Hatékony mire?
Ami a cél vele az az, amit te is írtál. Arra hatékony lesz. A feladatok meg még ki sincsenek találva.
Eszményi munkahelynek tűnik.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.11.05. 00:59:34

@Könnyen elkaptuk, uram!: Lovas egy vicc.
Rossz vicc.
Viszont kétségtelenül tud írni, technikai értelemben.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.05. 01:07:42

@Könnyen elkaptuk, uram!:

Nem érzem.
Tudom.
Sz'al annyira nagyon nem kell örülni a multiknak, sok pénzébe kerül az a magyar adófizetőknek, hogy egy-egy itt gyárat építsen.
Foglalkoztatnak pár embert fehéren, ennyi az előnyük. Persze ezt is jó részt könnyedén ki tudják játszani, hiszen kiszervezik a munkát, és a beszállítóikra már nem vonatkoznak az ő kötöttségeik Persze tudja a multi, hogy abból a pénzből, amennyit ő fizet a beszállítónak képtelenség fehéren foglalkoztatni a dolgozókat, de ez már nem az ő gondja.
Aztán meg kölcsönözhet is munkaerőt, az sem akkora bérköltség, mint a saját ember.

Erős, magyar tulajdonú nemzeti gazdaság nélkül nincsen esélye Magyarországnak, hiába nyomatja a sok bolsevik a régi mantrát, hogy a tőkének nincsen nemzetisége. De a tőkésnek viszont van.

A multik fejeseinek automatikusan jár a magyar állami kitüntetés a magyar gazdaság fejlesztéséért végzett kimagasló tevékenységükért.
Ezt mindegyik megkapja, csak mert a munkáját végzi, ami hát ... izé ... nem pontosan az, amiért kitüntetik.

2012.11.05. 01:13:18

@Akitlosz: a bérre: megdöbbenve olvastam, hogy a szlovák bruttó mintegy 17-25%-kal magasabb a magxartól.
ACseh meg még erre is ráfejel.

2012.11.05. 01:16:43

@Akitlosz: a kivándorlásról: ez így van, már én is csak nyugdíjasként. De attól még szavazni fogok , mert otthon a család, meg a vagyon.
Egyébként nem így terveztem, mint sokan mások , vissza akartam térni, de már nincs mire.

szoja122 2012.11.05. 03:22:39

@Akitlosz: Ami most volt az elmúlt 10 évben és ami egyértelműen látható lesz a következő 10 évben itthon, annál az Unió szorosabb együttműködése több nagyságrenddel jobb. Szinte mindenben már utolsók vagyunk Európában. És ez pedig csak tovább fog romlani.

Mit féltsünk?

A "nemzeti kultúrát" -erőszakkal nem veszik el, magától viszont előbb utóbb így is úgy is vége lesz- megtarthatjuk akkor is ha szorosabb az együttműködés.

A gazdaságban pedig rosszabb már ennél nem lehet már az Európa legmélyén vagyunk. Legalább nem engednék az elmebeteg un-ortodox ámokfutásokat, aminek a lényege a beruházások teljes lefékezése a nyereséges szektorok nagyon nagy mértékű megadóztatásával, miközben a tulajdonosokat, a milliárdosokat 16%-os jövedelem adóval jutalmazzuk.
Ebben a szisztémában csak a középréteg és a szegények szívnak. Azok pedig nagyon.
Nyugaton legalább a középre jobban vigyáznak.

szoja122 2012.11.05. 03:24:52

@Akitlosz: Alternatíva ezzel szemben Kína és az arabok.

Tessék választani...

szoja122 2012.11.05. 03:35:45

@Akitlosz: "Erős, magyar tulajdonú nemzeti gazdaság nélkül nincsen esélye Magyarországnak"

Igen támogatni kellene.

De kiket?

Széles olcsó munkaerőt akar, az iskolázottságot nem értékeli.
Kínával, Indiával, távol kelettel ha megfeszülünk akkor sem tudjuk felvenni a versenyt a munkaerő olcsóságában.
Maradna az ami már régóta megvolt nálunk a szellemi erőforrás, amivel egy két iparágban kiemelkedőket lehet alkotni, de az iskola rendszert Magyar Bálint után Hoffmann Rózsa a teljesen szétzúzta.
Így a hosszabb távú kiemelkedési esély is megszűnt.

Ezért is írtam, hogy ennél az Unió szorosabb együttműködése sokkal jobb.

szoja122 2012.11.05. 03:59:51

@6.Lenin: Minden ami akár kicsit is csökkenti az alapvető jogot a választáshoz, az csökkenti a demokráciát.

Aki városban lakik annak is idejébe és energiájába kerül a regisztráció. Ha kicsit is hezitáló nem megy el.

A falun, tanyákon élőknek pedig sok pénzbe és idejébe kerül a regisztráció, akkor, amikor kenyérre sincs pénzük.

Ilyenkor azt mondani hogy a regisztráció nem probléma, demagógia.

Különösen akkor amikor teljességgel felesleges, mert tökéletes választási nyílvámtatásunk van.

szoja122 2012.11.05. 04:04:42

@6.Lenin: És még nem szóltam arról az alapvető igazságtalanságról, hogy a határon túliaknak könnyebb.
Azoknak, akiknek semmi közük az itt folyó dolgokhoz, mert választásuk következményeit sokkal kisebb mértékben érzékeli, ha érzékelik egyáltalán mint az itthoniak. Más farkával verni a csalánt nem szép dolog.

Nem a szavazással kellene őket támogatni!

mókáné 2012.11.05. 06:46:41

@török gábor:

Kedves Török Gábor!

A hétvége nagy csalódás volt (Eto- n kint voltam, szintén 0). Hallgattam a Haladás edzőjét, hogy le akar mondani és a szakembereket a Harmadik Félidőben, arról, miért kéne maradásra bírni.

A Paksnak nagyon örültem, hogy tudtak végre rúgni és utána odarohantak az egyetlen szurkolójukhoz.:)

És akkor az MTK libája. Azt mondják beterjesztik az MLSZ- hez, hogy mindenkinek legyen valamilyen bohócság a meccsén. Nekünk, a Fradinál lehetne ismét a Zöld Sas és ott járkálna, csinálná a parádét!:)

Az MTK libája is csinálta a feszültséget különben, zöld-fehér táborunkból jól odaszóltak nekik: Vigyétek le a libátokat! És hasonlók. Szóval jó ötlet ez az MTK- tól és mihamarabb teret kell biztosítani neki az MLSZ részéről.

Hétvégén mindkét érdekes meccsen ott leszek.
Szombaton: Eto-MTK 18,30 és a Liba
Vasárnap: Fradi-Debrecen 16,30 és besétálhatna egy Zöld Sas

Mazsolázzon a kínálatból és ne VIP, csak úgy, mint Mátyás király.:) Szerintem megéri.

dbeata 2012.11.05. 06:51:24

@Akitlosz: Ja, hát akkor persze, hiszen a multiknál úgy megy, hogy az importált vezetők az anyaországbeli fizetési színvonal szerint vannak bérezve, a belföldiek pedig a fogadó országé szerint.

Ugyanígy tesz/tehet egy magyar cég is, ha történetesen "multi".

"az állampolgárság dönt a bérek mértékéről" - ezt írod, de ez azért félrevezető önmagában, mert ez azt sugallja, eleve annak van valamilyen értéke, hogy valaki melyik országba született, és nem a hozzáértés.

Ha elmegy a magyar, hát elmegy, ilyen körülmények között is külföldre dolgozni.
Azt is említsük meg, hogy információt, tapasztalatot szerezhet, esetleg (ha szerződés nem köti), átmehet onnan egy másik céghez (és akkor már a kinti bérezés szerint) dolgozni.

De én még az előbbi esetről nem hallottam, az ismerőseim mind úgy mentek ki, hogy kint kerestek / találtak munkát (nem is jöttek haza, egy kivételével).

Örülök, hogy itt vagy egyébként, hiányoztál! :)

mókáné 2012.11.05. 07:20:00

@török gábor:

Kubatov Gábornak is írtam említett ügyekről:

Kedves Elnök úr!

Tegnap az MTK bejelentette, hogy a libájukat ezentúl mindig behozzák a meccsekre, mint kabalát, és akkor ott parádézik, csinálja a bohócságokat, hergeli a zöld-fehér szurkolókat.

Szeretném kérni, hogy mi pedig vigyük fel a Zöld Sasunkat, nem tudom, megvan-e még, ha nincs, úgy ember nagyságban már szombaton az ETO ellen!

Az MLSZ felé írtam pár keresetlen szót Török Gábornak is a blogjába, hogy üdvözölje e kezdeményezést. Még ugyanott említettem azt a kifogásomat, miszerint az MTK nem biztosított kellő számú belépőt a Fradi szurkolóinak a hétvégi meccsre és kiadta az MTK-Videoton FC 2012. október 19- ről megmaradt jegyét, filctollal áthúzva rajta a Videotont.

Amiként a szurkolók száma nő és a foci iránt az érdeklődés fokozódik, úgy érdemes lenne mindenre figyelni, ami kedvet csinál az embereknek. Tisztelettel üdvözlöm és köszönöm figyelmét!

HAJRÁ MAGYARORSZÁG! HAJRÁ FRADI!

mókáné 2012.11.05. 07:22:07

@knausz:

javítás: vasárnap a Debrecen ellen, természetesen, még jó, hogy ide a piszkozatot írtam.:)

mókáné 2012.11.05. 07:25:36

@knausz:

még javítás:

Szeretném kérni, hogy mi pedig vigyük fel a Zöld Sasunkat, nem tudom, megvan-e még, ha nincs kellene csináltatni és ember nagyságban már vasárnap a Debrecen ellen!

Kár, hogy skype- on vagy személyesen nem lehet még szólni az ügyekben, az interneten. Ezt nem írtam, mert ez azért inkább egyetemes-technikai kérdés.:)

jjulie 2012.11.05. 07:34:36

@Akitlosz:

igazad van alekosz, erős magyar nemzeti gazdaság kell

"A jégkrémgyártástól a biztosításon át az ingatlanfinanszírozásig a legkülönbözőbb iparágakban jelen lévő, világszerte negyedmillió embernek munkát adó Berkshire tagvállalatai közül az egyik legjobban a 2010-ben 26,5 milliárd dollárért felvásárolt Burlington vasúttársaság teljesített, a cég a tavalyi 766 millió dollár után az idei harmadik negyedévben 936 millió dollár nyereséget termelt (ez 206 milliárd forintnak felel meg, miközben a magyar állam jövőre 70 milliárdot költene csak a vasúti pályahálózat működtetésére, további 190 milliárdot pedig tömegközlekedési közszolgáltatásokra). Szépen hozott a konyhára a MidAmerican Energy Holdings Co. közműcég is, mely közel 500 millióval járult hozzá az időszak nyereségéhez."

nade, mijafasztól lenne itt erős magyar nemzeti gazdaság és hány évtized alatt?

ez a vonat már régesrég elment

jjulie 2012.11.05. 07:40:02

@jjulie:

folyt.

és amíg az erős magyar nemzeti gazdaságembrió kifejlődik, a világ mozdulatlanul vár

ugyanmár alekos, sokkal jobb egy kis rész egy jólműködő cégből, mint a teljes tulajdonrész egy haldoklóból

dr. Balta$ár 2012.11.05. 07:48:59

@Akitlosz: "A múltról szólál, avagy a jövendőről bölcs effendi? "

a jelenről... ez fojjik... erről van itt nagybaszó...

ha lenne tétye a választásnak akkor már rég betiltották volna...

2012.11.05. 07:54:24

@Hepci: Én Lovasról olyan értelemben emlékeztem meg, akire a jobboldal nem lehet büszke, mivel a gerincessége erősen kétségbe vonható. Szóval, mint magyar, nem gondolom, hogy ő mérce nekem, hogy a véleménye számomra adekvát.

2012.11.05. 07:58:43

@Hepci: Beleolvastam a gasztrojazz-ba.
Mivel mindkét témát szeretem. Sajna el kell , hogy mondjam, kiábrándultam. Az Újházi NEM úgy néz ki, tehát édesapád nem alkothatott véleményt az Újházi tyúkhúslevesről, mert az nem az! Különben is, mi az az ipari szar benne, tészta helyett?

2012.11.05. 08:01:42

@jjulie: Ezért kellett volna az, hogy a multiktól, mint beszállítók, lenyesni egy kis hasznot, közben tanulni a technológiát, és pénzt ölni a kutatás-fejlesztés tanulás témakörbe.
Itt épp az ellenkezője folyik, butítják a népet, a multikat kikergetik, a helyükre a kiválasztottak türemkednek be.

jjulie 2012.11.05. 08:09:35

@Könnyen elkaptuk, uram!:

és ez így van az egyesült európai államokkal is

dr. Balta$ár 2012.11.05. 10:18:19

választás le van xarva... lényeg hogy elindult a fellendülés, főleg a NEMZET fővárosában...
és ez a nemzet optimizmumusánk, a bizalomnak köszönhető...

"idén mindössze 6500 új lakás épült, ami négyötöde az egy évvel korábbinak. Budapesten 60 százalékos volt a hanyatlás"

amugy ez a "normális" 42-44 ezernek töredéke... de lényeg a trend...
ne akarjunk azonnal kacsalábat kolbászkörítést !

vallalkozoi.negyed.hu/vnegyed/20121105-otodevel-csokkent-az-uj-lakasok-szama-magyarorszagon.html

mókáné 2012.11.05. 11:12:29

@Made in Unortodoxia (dbeata):

"De én még az előbbi esetről nem hallottam, az ismerőseim mind úgy mentek ki,"

Gyere ki a Fradi meccsre, az lesz vasárnap 16,30- kor és kiadjuk a feszkót! Van kettő sálam, a Fradi Shopban vettem, és akkor megkapod az egyiket - kölcsön, csak lobogtatásra.:)

graycivil 2012.11.05. 11:12:36

"Választási csalás már pedig nem történt

A regisztrációs eljárás még mindig képlékeny, de a legújabb fideszes ötlet szerint nem a választópolgároknak kellene elmenni a jegyzőhöz regisztrálni, hanem a jegyző vagy valamelyik munkatársának kellene felkeresni a választópolgárokat ...

Mivel a jegyzők nagy részét a fideszes polgármester nevezték ki, én a következőkre számítok:
- a nem fideszes szavazókhoz egyszerűen be sem csöngetnek, ha reklamálnak, simán lehet azt mondani, hogy voltak kint, de nem voltak otthon
- a jegyző pontosan tudja, hogy melyik szavazó vesz részt a közmunkaprogramban, melyik kap segélyt az önkormányzattól, ha vonakodik az illető a regisztrációtól, akkor nyugodtan lehet arra célozni, hogy lehet mást találni a közmunkára ... "

vastagbor.blog.hu/2012/11/05/valasztasi_csalas_365?utm_source=ketrec&utm_medium=link&utm_content=2012_11_05&utm_campaign=index

dbeata 2012.11.05. 11:30:07

@knausz: Engem testidegen anyagként vetne ki magából egy ilyen Fradipályás focimeccsezés...
Lobogtatás... meg ugrabugrálás... jaaj, most elképzeltem...:S

Lendítő! Te minden szürreális dolgot el tudsz képzelni és kedvet csinálni hozzá? :)))

mókáné 2012.11.05. 11:50:58

@Made in Unortodoxia (dbeata):

"Lendítő! Te minden szürreális dolgot el tudsz képzelni és kedvet csinálni hozzá? :)))"

:) igen. Így jártunk régen a polgári körökbe is, EKKORA lelkesedéssel. Aztán egyre több irányba mentünk, hogy akkor még őt is, őt is meghallgatjuk + én kérdezgettem a politikusokat, újságírókat (Bayer és Lovas, akik előadásán voltam).

Most meg a meccsek és szinte minden csapatnak van prominens képviselője!:)

Férjem azt mondta, amikor nem tudtak nekünk jegyet adni az MTK- sok, hogy ő átmegy az MTK részére, mert ott kiváló a társaság, szurkolója Deutsch Tamás és akkor ő átmegy. Neki ennyi.

Én bezzeg nem mentem, hanem nyugtattam a Fradistákat, mert volt ideg bőven, hogy: a kormány népszerűsíti a focit és akkor miért nincs elég jegy? Így tisztában vannak az emberek a politikai törekvésekkel. Mondtam, nyugi, majd én szólok hétfőn (MLSZ) itt és az elnök úrnak, aztán helyre kerülnek a dolgok. És megnyugodtak. Szépen sorakoztunk újra.:)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.11.05. 12:09:01

@Könnyen elkaptuk, uram!: soha nem gondoltam magam gasztronómiai szakírónak... bár ehhez a szakmához nem osztanak diplomát... és gyakran ülök együtt sajtótájakon vagy promóciós evészeteken különféle lapok "szakíróival" és étteremkrikusaival, akik fizetést is kapnak érte... hümmm... nem hiszem, hogy nagyon szégyenkeznem kellene...
Nyilván rengetegen vannak, akik az ételhez jobban értenek nálam, például a szakácsok. Aztán olyanok is vannak viszonylag sokan, akik járnak ennyit étterembe. Jócskán kevesebben vannak, akikre mindkettő áll, ráadásul még írni is tudnak/hajlandóak legalább alapfokon. Biztos van köztük olyan, aki független, én nem sokat ismerek...
Ajánlok egy jobb blogot, Aczél Endre fia írja, bár úgy tűnik, befejezte/szünetelteti:
foodpolice.blogspot.hu/

A konkrét levest megnéztem, kétségtelen, hogy túlteng benne a tészta, borsó kevés, gomba pedig nem látható, de az is lehet, hogy elbújtak a tészta alatt, nem szoktam beleenni az asztaltársaim levesébe. Szerintem érdemes a realitásokból kiindulni, ugyanis ha a Michelin-csillagos szintet kérném számon egy vidéki csárda 790 forintos, fél liternyi adagban szervírozott levesén, az elég mulatságos lenne.
Elvárnád, hogy ott/ennyiért házi tészta legyen benne az egyébként adekvát finommetélt helyett?

inreallife 2012.11.05. 12:17:46

@aszekelyek: miről beszélsz féleszű nyanya? a mostani 40 év alatti generációra szakítja rá a plafont a kormány a felelőtlen költekezésével. a helyzet az, hogy nekünk kell eltartani 3 millió nyugdíjast, 2 millió gyereket, 1 millió cigányt, és 800.000 közalkalmazottat. elmondanád hogy a pic.sába? már 2010-ben is beledöglöttek az emberek és a családok az adózásba, azóta kéttucat új adót vezetett be a kormány, a meglévőket is felkúrta az égbe, jövőre mégjobban. közben befagyasztotta a béreket, kinyírta a gazdaságot és sokan a munkahelyüket is elvesztették. ez volt a nagy "change"? ez volt a változás, amit az emberek akartak? hogy a megtakarításait szétszórja a kormány, és a keresetüket szétadóztassa? biztos vagy benne, hogy erre szavaztak az emberek? mert ez lett belőle tagadhatatlanul....

de nézzük irl példával. miért kell többezermilliárddal több adót beszedni? miért nem a kiadásokat fogja vissza a kormány? nem, nem a felsőoktatás szétverésére gondolok. vannak még ott olyan tételek, amiket csökkenteni lehetne. nekik a 2013-as költségvetésük 17,24 milliárd euró.

www.napi.hu/nemzetkozi_gazdasag/a_szlovakoknak_mar_van_2013-as_koltsegvetese.533671.html

ha 300-al szorzod, még akkor is 5.172 milliárd forint. feleakkora állam, mint mi, sőt kicsit több 5,5 millióan laknak ott. nekünk tudod mekkora a jövő évi költségvetésünk? 15.500 milliárd.

www.mkogy.hu/irom39/07655/adatok/2013_tvjav_0615.pdf

ez hogyan lehetséges? nem vagyunk 2* annyian sem, mégis 3* annyit költünk, és 3* annyit vesznek el tőlünk? pedig náluk is vannak nyugdíjasok, működik a felsőoktatás stb. és valahogy jóval alacsonyabb adóztatás mellett is kiválóan működik az országuk. és ez a mostani kormány hibája. bajnaiék 13.800 millárdos költségvetéssel adták át az országot, amiben a manyup kiadások is benne voltak, anélkül 13.500 alatt lett volna bőven. az orbánék indokolatlanul 2.000 milliárddal több adót vesznek el a dolgozó emberektől, miközben a leépítik a felsőoktatást, kinyírják a bankrendszert, tönkreteszik az ország infrastruktúráját, megbaszták a tb-t és a munkanélküli segélyezést. már itt látható az ország nettó vesztesége, orbánék elszórnak/ellopnak 2.000 milliárdot tisztán, végülis mindegy, hogy melyik verzió az igaz, mindenképpen menniük kell! erről szól majd 2014. aki dolgozik az a pokolra kívánja őket...

dbeata 2012.11.05. 12:26:32

@inreallife: Ehhez nincs mit hozzátenni.

inreallife 2012.11.05. 12:29:52

@Szimba: ez kétélű dolog. a nők a házimunkával és a gyereknevelés miatt amúgy is többet dolgoznak. ha ugyanannyi fizetést akarnak, akkor az azt jelenti, hogy 8 órákat ők is lehúznak a munkahelyen, ami szintén nem túl igazságos. ha nők kiszállnának a munkából, és csak a családdal foglalkoznának, akkor egyből munkerőhiány lenne az országok nagy többségében, és a férjeik fizetése is nőne, és főleg amcsiban simán megvalósulna az 1 keresős családmodell. csakhogy ennek a másik végén meg az van, hogy nők függeni fognak a bevételi forrásuktól, nevezetesen gyermekeik apjától. mertha megromlik a kapcsolatuk, akkor a nő éhenhal, mert nem lesz aki eltartsa. nehéz szitu.

ugye munkák nagy része is olyan, hogy a férfiak jobban tudnak teljesíteni benne, mert így lettünk összerakva. ha valamit emelni kell, azt a férfiak jobban bírják, ha valami kreatívat kell csinálni, abban is jobbak. nem hímsovinizmus ez, hanem az evolúció erre predesztinálta a nemeket. elég megnézni, a feltalálókat, és összehasonlítani bármelyik sportot. a vízilabdában a férfiak térdig kiemelkednek a vízből, a kosárban kiugranak a placcról, de a sakkban sem lehet összevetni a két nemet. szerintem ez van beárazva a női fizetésekbe, nem pedig a megvetés. van olyan nő, aki képes olyan teljesítmányre, mint a legjobb férfiak, az valszeg meg is kapja az árát, de a nagyátlag a férfiak átlaga alatt teljesít. igazából az a kérdés, hogy a dohányosokat miért nem büntetik alacsonyabb fizuval...

inreallife 2012.11.05. 12:53:38

@aszekelyek: többet kéne beszélgetned a pszichológus "ismerősöddel", mert nagyon lassan haladsz... a megalapozatlan vádaskodásaid kb olyanok, mint a magyar nemzet helyreigazításai. nem tudom ki linkelte bent feljebb, kb ugyanazokat szajkózod te is. ja, a bocsánatkérés rád nem vonatkozik, írni kéne ennek a médiaelnyomó szervezetnek, hogy vágják el a netet felétek... :)

inreallife 2012.11.05. 12:56:30

@Khal Drogo: esze és hűsége knauszhoz és aszekelyekhez mérhető. ja, és vastag bőr van a képén, és gondolom szopni is szeret, mint knausz, csak ő sikeresebb... talán még az is szerepet játszott a felemelkedésében, hogy sikeresen átesett a beavatási szertartáson, ellopta a kiflit a tescóból.... :)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.11.05. 13:03:44

@inreallife: nem tudom, néhányan miért bántjátok állandóan Knauszt. Ő legalább vállalja a nevét, tényleg Knausz.
A vélelmezett kurvaságát pedig próbáld bizonyítani, ha ennyire foglalkoztat: sz*ptasd meg, vedd fel, aztán tedd fel jutyúbra és tedd be ide a linket. :)
Mindenki örülni fog, elsősorban a hallgatag Törökgáborelemez.
Végre 1 szenzáció a blogján...

inreallife 2012.11.05. 13:30:33

@6.Lenin: tényleg zokogok. ó én szegény már azzal beértem volna, ha megkapok annyit, mint otthon. hát nem dupláját adják? pedig direkt nem kértem sokat, hogy a nyelvtudásom ne legyen hátrány a helyiekhez képest. és ebből simán eltartom a családot. és ha minden jól megy, pár év alatt is még sok előrelépési lehetőségem lesz, még egy 10.000-20.000 fontot simán bekaszírozok évente. pláne ha ha belevágok, itt a nem messze lévő számtech egyetem képzésére. addigra lesz egy brutális kinti referenciám, kinti bizonyítványom, és a szakértelmem már régóta megvan. lehet megduplázom a fizetésem. az a hülye, aki takarítani meg mosogatni megy külföldre. az meg is érdemli a sorsát...

inreallife 2012.11.05. 13:33:24

@Hepci: csak szimplán irritál, ahogy itt fényezi, illegeti billegeti magát, miközben épp keresi a szájbavalót. a faszért éli az életét egy blogon. csináljon magának egyet, a kutya se lesz kíváncsi rá. itt sem kíváncsi rá senki. furcsa hasonlat, de kb felszopják egymást aszekelyekkel, és kurvára örülnek, hogy fidesz a pártunk. mi szükség erre? biztos nem szállok le róla, rühellem a fajtáját is...

dbeata 2012.11.05. 13:45:11

@Hepci: Tényleg, jó a kérdés. Engem is bánt ez az egész. (részben ezért sem írok már annyit ide, mint korábban).
Szóval ez egy csendes szolidaritás melletted, @knausz:
(azzal együtt, hogy azért tudsz magas labdákat adni...:)))

dr. Balta$ár 2012.11.05. 13:50:03

már nem soká tart !!! drorvbűn bexarhat...

bajnai elindította a hadműveletét,
mejnek fedőneve: "sok lúd disznót győz"

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.11.05. 13:56:08

@Made in Unortodoxia (dbeata): ez elsősorban Törökgáborelemez úr dolga, hogy lejutott ide a blog a korábbi viszonyokhoz képest, és páran egyre csak ontják a személyeskedést és tahóságot. A normálisabbja rég elmenekült, vagy csak néha néz be és megszemléli az állatkertet, Zsülit és társait.
Nyilván moderálnia kellene, de nincs hozzá kedve és/vagy ideje és/vagy elképzelése.
No mind1, ez 1 F.O.S.

Atyám összetörte a lökhárítót az egyik autómon, lehet, megkereslek megint. :)

graycivil 2012.11.05. 14:14:00

"Lesújt a tranzakciós illetékre a jegybank

A fejlődő országok leszerepelt adófajtáját vezeti be a kormány – állítja az MNB. Argentínában, Bolíviában, Kolumbiában, a Dominikai Köztársaságban, Mexikóban, Peruban, Pakisztánban és Sri Lankán használatos napjainkban a tervezett hazaihoz hasonló illeték."

ado.hu/rovatok/ado/lesujt-a-tranzakcios-illetekre-a-jegybank

Gyerekek, könyörgöm,...! F.Y!DESZ

inreallife 2012.11.05. 14:15:50

@szoja122: apropó, chips adó. pár hete beszéltem az egyik haverommal, és ő mondta, hogy az energiaitalokban a természetes összetevőt, a taurint, kicserélték 6-8 egyéb anyagra, hogy az új légbőlkapott adókörből kikerüljön. ergó ugyanolyan áron mostmár a deklaráltan nem egészséges löttyöt adják, aki maradt az eredeti receptnél az 160 helyett 400 forintos árkategóriában van egy fél liternél...

ezt hozta a népegészségügyi termékdíj. taps. az egészséges cucc helyett mostmár a egészségtelen lett a standard. és lefogadom, hogy az emberek 90%-a mostmár a egészségtelent issza...

dbeata 2012.11.05. 14:25:52

@Hepci: :(, megvan erről is a véleményem.
Jó (vagyis nem jó), gyere!

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.11.05. 14:48:29

@inreallife: azt honnan veszed, hogy egy energiaital valaha is "egészséges" (volt)? Kb. annyira, mint a kóla...

A chipadó szerintem nem rossz gondolat, csak
1) szociálisan erősen vitatható, mivel az egészséges élelmiszer nélküle is egyre inkább a felső (közép)osztály luxusa,
2) a lehetőségekhez képest se csinálták meg jól, mivel az adószedési szempontok természetesen felülírták a szakmaiakat.

mókáné 2012.11.05. 14:55:22

@inreallife:

"de kb felszopják egymást aszekelyekkel, és kurvára örülnek, hogy fidesz a pártunk. mi szükség erre? biztos nem szállok le róla, rühellem a fajtáját is..."

Nem tudok mit kezdeni az ízléseddel, hogy kit rühellsz és kit nem. A lényeg valójában inkább az, hogy kit olvas itt szívesen Török Gábor. Nyilván Téged igen, engem pedig nem.

Téged szívesen olvas Török Gábor, ugyanis soha nem törölt egyetlen, engem mocskoló hozzászólásodat sem. Evidens.

@Hepci: @Made in Unortodoxia (dbeata):

Nem számít a véleménye. Egy nevenincs akárki külföldről ideszól és akkor essünk hasra előtte, mert itt nem tudott boldogulni?

inreallife 2012.11.05. 15:01:39

@hoplita: bezzeg most lenin meg aszekelyek követeli bajnai programját, mikor ők még a szavazás után sem tudták megmutatni. aztán csináltak egy konvergenciaprogramot, mert azt már az eu kérte, a népet leszarták és beleírták, hogy
- gdp növekedés: 6%
- hiány: 2,2%
- infláció: 3% alatt valahol

pedig akkor már tudták a gazdaság állapotát, a sosem megtalált csontvázakat is beleszámolták. egyáltalán semmi tervük nem volt, a 8 év alatt nem tudtak semmi épkézláb dolgot összeütni kivéve azt, hogy elengedjük a hiányt.... mostmár érdekes módon a 2,2%-hoz sem ragaszkodnak, jó lesz 2,7%-nak is. igazából már nem is várok terveket tőlük, az első cigány kormány is 7%-os gazdasági növekedésről álmodozott közben meg 10%-on tartották az inflációt évekig... ha tervet csinálnak az fabatkát sem ér, ha nincs tervük az is ugyanannyit. ők csak a biankó csekket szeretik beszedni az emberektől, azután majd jól ráírják, hogy mennyibe került...

mókáné 2012.11.05. 15:14:09

@inreallife:

Halász János államtitkár éppen most felel Neked a Duna Tv-n, a parlamenti viszontválaszában.

Lehet ott fogni valamilyen magyar csatornát?

inreallife 2012.11.05. 15:14:25

@knausz: nem tudom mit szeretne benned török gábor a blogján. se szép nem vagy, se okos. ráadásul hülyeségeket írsz, amik nagyrészt az életed a blogra való kiteregetésével, vagy elsősorban azzal párosul. hol van egy tartalmas hozzászólásod, ahol nem éppen a magad fényezésével és erőszakosan mások torkán való letuszkolásával vagy elfoglalva? a személyeskedést pont a személyednek köszönheted, meg az ellenállhatatlan késztetésnek, ahogy valaki foglalkozzon már veled. inkább járnál dolgozni, nem pedig a férjed pénzén élősködnél...

az meg, hogy külföldön vagyok nem annak köszönhető, hogy nem boldogultam otthon. simán jól éltem, nem anyagi természetű volt a kiköltözésem, azaz csak hosszútávon. a mostani kormány nem törekszik másra, csak elveszi az emberek megtakarításait, rombolja az közoktatást, gondolom nem hallottál arról, hogy a kéttannyelvű iskolák tiltakoznak ellenük. közben az egészségügyet sosem látott várólisták övezik, mostmár rendszeres, hogy elfogynak orvosságok, injekciók stb. had legyen már elég okom ekézni őket, meg azokat a barmokat, akik rászabadították őket erre, és ezt tették az országgal. mert te is közéjük tartozol, csak még büszke is vagy rá.

ezért kapod két oldalról az ívet. hülye is vagy, meg pic.sa is. és még véletlenül se látlak se szépnek, se okosnak. gondolom ez így van a való életben is, azért éled ki itt magad. szar dolog, mert ez egy polblog....

nyünyüge 2012.11.05. 15:24:16

OFF

Hogy mi van?
Biztos, hogy egy német kutatás releváns a magyar gyerekek optimális nyelvtanulási sorrendjéről?

www.origo.hu/itthon/20121031-a-nemetet-javasolja-elso-nyelvnek-az-oktatasi-allamtitkarsag-a-nyelvoktatasi.html

mókáné 2012.11.05. 15:24:25

@inreallife:

"nem tudom mit szeretne benned török gábor a blogján. se szép nem vagy, se okos."

Török Gábor az MLSZ elnökségi tagja. Ebben a minőségében szóltam hozzá ma és van olyan, hogy szólok hozzá, mint politológushoz.

Ha elolvassa a problémát, mely miatt megkerestem pl. a hétvége folyamán és azt orvosolja, nekem elég. Nem szükséges, hogy szépnek is, okosnak is lásson és pláne, hogy szeressen - nem kérhetem tőle.:):) Elvégre nős.

inreallife 2012.11.05. 15:28:58

@knausz: neten sok mindent meg tudok nézni, meg a youtubera is felkerül ezmegaz. kábeltv van, azon nincs duna. egyébként mondhatnám, hogy érdekel, de az igazság az, hogy nem. gondolom az elvándorlásról van szó. pontosan tisztában vagyok vele, miért jöttem el, és miért nem fogok visszamenni. és azt is tudom, hogy hazudnak naphosszat. mármint ha arról van szó. ha nem, akkor passzolom a témát, írj bővebbet róla, ha van véleményem válaszolok.

de ha már itt tartunk, mit is tesz a kormány azon kívül, hogy 1 ember is visszamenjen magyarországra? mitől kéne hanyatt esnem és egyből rohannom haza? hogy ellopták a nyugdíjamat? hogy keressek fele annyit, és abból is adózzak dupla annyit? vagy mi az ami miatt tényleg haza kell indulnom? egy dolgot mondjál...

de mondom, ha nem ez volt a téma, akkor passzolom...

mókáné 2012.11.05. 15:37:25

@inreallife:

"mi az ami miatt tényleg haza kell indulnom? egy dolgot mondjál..."

Ez a Te hazád is. Kevés ez az egyetlen érv?
Szeretettel:
www.youtube.com/watch?v=p8NLkH4W-3g&feature=related

teevee 2012.11.05. 15:57:27

@nyünyüge: Orbán Viktor 2008-ból: „Nekem van egy nevelési elvem. Tilos az angolt tanulni első nyelvként. Nem akarom, hogy úgy járjanak (a gyerekei), mint én, aki jól-rosszul megtanult angolul, eligazodik ezzel az eggyel is a világban, és így számos kultúrából kimarad. (…) Ezért németet, olaszt, franciát tanulnak a gyerekek, és utána következhet az angol.”

Na bakker, mostmár mindannyiunknak ez lett a nevelési elvünk. Mert megérdemeljük.

Mennyire jellemző ez már. Őfelségének eszébe sem jutott venni a fáradtságot és az angol után megtanulni második nyelvet, de mások bezzeg vegyék... és ő lesz szíves kényszeríteni.

aszekelyek 2012.11.05. 15:59:44

@inreallife: ehhez két megjegyzésem van.Nem bajnai kezdte rendberakni,ugyanis feriék ígérték nagyon, sőt könyörögtek, hogy hadd rakják ők rendbe, még 2006 őszétől , kiigzításra csomag jött de semmi nem javult , sőt egyre rosszabb lett, mire a válság szele amerikát már megütötte és az, mint a domin dőlt át európai országokra. Obama megválasztása utáni egyik nyilatkozata szerint nem szeretné, ha ott is úgy mennének a dolgok, mint Magyarországon . Innen is elérhető az is. bajnai csak 2009 -ben vette át a nagyon brutál, szenvtelenül előadandó részét feritől de azelőtt már gazdasági miniszter volt jó ideje. nem állja meg a helyét, amiket mondasz. nekik bő két évük lett volna arra, hogy valami érdemit is csináljanak az elqráson kívül, önállóan. Az NFÜ pénzek pedig utóbb kiderült botrányos dolgokra voltak felhasználva. Többet vissza is kellett fizetni. Semmit nem tudsz mondani, ami bajnai tevékénységében ne lenne égbekiáltó a magyar vállalkozók, adózók, közvagyon ellen való vétek,de inkább bűn. a Wallis cégcsoportnál is a bankok megkapták a pénzüket, off shore-ba is küldött nagy pénzt , csak a magyar vállalkozók üthették bottal az átvett termék árát, a teljes életüket nem kevesen, ami romba dőlt. Be nem fogod nekem dumálni, hogy egy ilyen előéletű alak fog minket majd felemelni . Sokoró, HAjdú-bét, MTVA székházépítés, Az NFÜ pénzek, ugyan már, semmi pozitív nincs a munkájában. Nem teljesítmény, hogy miután átvett valamit , gazd . miniszterként, semmi a világon nem javult csak az IMF megszorításokat kellett folyvást végrehajtani és az adófizetők pénzét , amit a terhükre felvettek , odaadni a bankoknak. Semmit , konkrétan semmit javított az állapotunkon az is. Sőt.

Ami a büdzsét illeti, nyikhaj, azzal meg az van, hogy amióta Nem bajnai van, neki elhalasztották, őszre, amikor már Orbán kormányzott, törleszteni kell a tőkét is, nem csak a kamatot, abból, amit felvettek a teljes költségvetési bevételek terhére, az EU-IMF kölcsönt. Sokkal többet kell most fizetni. HA nem világos ez az összefüggés, akkor szólj, lassabban mondom. Miközben finanszírozni is kell mindent. Semmi jót nem találok abban, hogy kisebb büdzsével dolgozott az előző kormányok sora, mert gondoskodniuk kellett volna inkább az adóbevételek kellő mennyiségéről, hogy a hiány ne lehessen annyira nagy, amennyire az volt. Mert az vitt minket az adósságspirálba, hogy NEM SZEDTÉK BE AZ ADÓKAT! Még azt sem, amit lehetett volna, hagyták sokéig nagy összegekkel tartozni a bizonyos adósokat., meg eltüntetni a vagyonokat, adóelkerülést meg a gazdagoknak korlátozás nélkül. No akkor azt is tudod, miért kell beszedni annyi adót, hogy ne legyen marha nagy hiány. mert nem lehet. kivéve a kivételezetteket, a kettős mérce szerint. Nekünk viszont , nem lehet nagyobb hiányunk , most ne lehet. . Pont.

aszekelyek 2012.11.05. 16:07:02

@inreallife: arra is emlékszel, hogy feri a negyedik volt a listán, veres mellette egy kettővel? Őket se szavazta volna be senki , körzetben , ahogy lendvait sem, el sem indult, nehogy kiderüljön, ő is csak a listáról , a jómadarak mind , tudod , a megújult maszop, ami sokadszorra sem újult meg. A lipóvárosi-angyalföldi kerület vezető lett volna egyedül esélyes , a XIII. kerületé , tudod , aki szívózik ferivel , de annyira nem , hogy majd össze ne álljanak Orbán ellen. Az lmp-t bevásárolta Field, ők se kerültek volna be sehová, a jobbikról meg ismered a teóriámat, hogy az az szdsz kreációja, negatívban, másik légypapírra reptetett képviseletük . Gondolj csak szegedi csanádra, :) Aki negatív pálfordulást is bemutatta. No ehhez tudnod kéne, Pál apostol pontosan hogy és honnan, hová fordult , nézz utána, hátha felfogod , amit írtam. Ehhez kevés a gyermekbiblia.

mókáné 2012.11.05. 16:14:58

@teevee:

"Mennyire jellemző ez már. Őfelségének eszébe sem jutott venni a fáradtságot és az angol után megtanulni második nyelvet, de mások bezzeg vegyék... és ő lesz szíves kényszeríteni."

Ugyanmár! A gimnáziumok elve két nyelvet adnak ma már. Ha ilyen szempontból nézzük, egyszerűbb a némettel kezdeni és rá angolt tanulni.

Az én lányom némettel kezdte az óvodában, gimnázium első osztálya után leérettségizett német nyelvből + középfokú nyelvvizsgát tett, most készül a felsőfokra belőle és mellette szorgalmasan tanulja az angol nyelvet.

Ma is a szülőtől függ elsősorban mit taníttat a gyerekével, milyen irányba indítja el. Nem az oktatásügyi miniszter mondja meg, ahogyan az Index is tálalja ma. A szülő dönt. Egyébiránt nincs annyi német nyelvet tanító pedagógus sem, hogy át lehessen erre állni.

Orbán Viktor, mint szülő, úgy döntött, ahogyan először én, aztán a 3. gyerekemet angollal indítottam, és nehezebb lesz a második nyelv, ezt borítékolom, már most látom.

aszekelyek 2012.11.05. 16:15:07

@inreallife: a bizonytalan nálam azt jelenti, hogy bizonytalan, a befolyásolható meg azt, hogy befolyásolható. A mocskolódásodat tartsd meg, ne próbáld betenni abba, amit írtam. Tudod nyikhaj, kívánom neked, hogy téged kíméljen meg a sors a továbbiakban a minden normális embert jellemző , egészséges nemi vágytól. nehogy úgy járj, ahogy feltételezed azt másról. Minap láttam egy etióp, vagy szomáliai hagyományt , ahol durva műtéttel csonkítják meg a nőket , ne kívánják a szexet. nyilván fogalmuk sincs róla, hogy mitől kívánják. , hiszen férfiak, akik ezt eldöntötték. neked ott a helyed. ja, azt mondják, a csonkítástól lesznek erényesek a nők. Kb ilyen filozófiát hallunk tőled is. No és az ott tiltott már de csak csinálják, mert a hülyeség az nagyon erősen tartja magát, mivel igen iskolázatlan és tudatlan népek vannak arrafelé a falvakban. Érzelmek náluk szóba sem jönnek.

Az is hazudik, aki azt mondja , sok év házasságban nincsenek hullámvölgyek.

nyünyüge 2012.11.05. 16:16:10

@teevee:
Nem beszélve arról, hogy a gyerekek többségénél a maximum, amit el lehet érni általánosban, egy alapszintű nyelvtudás.
Ma már a német tulajdonú multiknál is az angol a hivatalos nyelv, a felhasználói szintű számítógép-ismereteket is az angol tudás segíti, ...

mókáné 2012.11.05. 16:20:13

@nyünyüge:

"Ma már a német tulajdonú multiknál is az angol a hivatalos nyelv,"

Az Audiban, Mercédeszben tudtommal a német nyelv a hivatalos nyelv. Ha valaki nem beszél németül, legfeljebb soron dolgozhat. Hiába mérnök, angollal nem kell!

Magyarországon még mindig jobban használható a német nyelv. Még akkor is, ha nekem szívem csücske az angol.:)

nyünyüge 2012.11.05. 16:23:09

@knausz:
A gyerekek túlnyomó többsége nem jár gimnáziumba.
Tehát egyáltalán nem mindegy, hogy melyik az első és jó eséllyel egyetlen nyelv, amit a közoktatásban elsajátít valamennyire.

nyünyüge 2012.11.05. 16:27:35

@knausz:
Hát a tudományos életben minden szakmában a németet használják, a számítástechnikai cégeknél ugyancsak, a gyógyszercégeknél ugyancsak, .... , a Deutsche Telekom magyar leányvállalatánál ugyancsak angol.
Legtöbb helyen azért, mert mindenütt nemzetköziek a team-ek, és az angol az "eszperanto".

teevee 2012.11.05. 16:31:10

@nyünyüge: Angol hátra, informatika hátra, hittan, foci előre fuss! Egyetlen ember preferenciái így határozzák meg a köz oktatását. Dermesztő.

mókáné 2012.11.05. 16:36:56

@nyünyüge:

"Hát a tudományos életben minden szakmában a németet használják, a számítástechnikai cégeknél ugyancsak, a gyógyszercégeknél ugyancsak, .... , a Deutsche Telekom magyar leányvállalatánál ugyancsak angol."

Akik a tudományos életbe kerülnek tőlük nem 1, hanem legalább 2 idegennyelv beszédszintű ismerete várható el ma már.

A Corvinus oktatói közül, akiket minap néztünk, ők kivételek, hogy szinte alig beszélnek 1 nyelven is, ha beszélnek. pl. Karácsony Gergely országgyűlési képviselő (LMP). Ne belőle induljunk ki, amikor a tudományos életre gondoljunk - úgy általában.

nyünyüge 2012.11.05. 16:41:32

@knausz:
pont fordítva írtam, helyesen:
Hát a tudományos életben minden szakmában az ANGOLT használják, a számítástechnikai cégeknél ugyancsak, a gyógyszercégeknél ugyancsak, .... , a Deutsche Telekom magyar leányvállalatánál ugyancsak angol a hivatalos nyelv a különböző leányvállalatok közötti kommunikációban.

Egyébként azok szempontjából nem tartom jó döntésnek, akik egy nyelvet fognak csak tudni egész életükben.
Természetes volna, hogy a nyugati határon németet tanítanak az általánosban, ahol meg van lehetőség rá, ott választanak német vagy angol között.
De országosan mereven előírni a némettel való kezdést bornírtság.
Nem az első, az oktatási kormányzattól.

mókáné 2012.11.05. 16:43:29

@teevee:

"hittan, foci előre fuss!"

Az erkölcs és a test egészsége fontosabb bármely másnál.

Egészség nélkül semmi nincs. Ez az alapja a nyelvtanulásnak is.:)

@nyünyüge:

A tudományos életben pedig legalább 3 nyelven beszéljenek az oktatók, ha az én gyerekem már gimnázium első osztályában hozza a 2- t. Nem logikus elvárás? Mitől fog felnézni az egyetemi oktatójára?

mókáné 2012.11.05. 16:49:12

@nyünyüge:

"Természetes volna, hogy a nyugati határon németet tanítanak az általánosban,"

Felejtsük el a régi sémákat! Miből gondoljuk, hogy aki a nyugati határon született, ő ott fogja leélni az életét?

A mobilitás lényeges. Oda kell menni, ahol munka van és nem lehet tudni, hol köt ki a gyerek felnőttként végül. A német nagyon jó alap. Bármikor játszva ráteszi az angolt, aki igazán tudja.

"De országosan mereven előírni a némettel való kezdést bornírtság. "

Mikortól lesz ez előírva és hol? Kőbevésve, ha én másképpen akarnám.

nyünyüge 2012.11.05. 16:52:36

@knausz:
KÖZoktatásról beszélünk egyelőre, nem az egyetemről.
Nem a Te gyerekedről, nem rólam.

És arról, hogy teljesen indokolatlannak tartom ezt a körülményektől, helytől, tanári lehetőségtől, akármitől független megkötést. Mi haszna van, azt mondjad?
Miért ártana, ha a gyerekek egy része angolt tanulna először, a másik meg németet?

mókáné 2012.11.05. 16:53:34

@nyünyüge:

"Miért ártana, ha a gyerekek egy része angolt tanulna először, a másik meg németet?"

Mi akadálya?

aszekelyek 2012.11.05. 16:57:08

@Könnyen elkaptuk, uram!: aki nem tűri a másságot :) -szerinte. No és szitokszónak is használja , ha liberális valaki. Neolibbantakat nem csípem én sem de nem azért, mert kevésbé magyarok...

Adta ez alá egyébként bizonyos illető úr, a nagy privatizátor, aki elmondta, hogy ő előbb valami más, aztán magyar. Mindennek szépen fel van építve mindkét lába, hogy fel ne boruljon. EEbbe beakasztották a másik szélsőség oldalát, ezeket a csekély értelműeket, akik túlmagyarkodják magukat. Kirekesztően szintén, ahogy az említett másik szélen is megtalálható ugyanaz. pl a magyar kultúra létezésének tagadása , .. hasonló elszólások. A kultúrharcról kieszelték, valakik, hogy most kezdődött. Holott nem , mert az már a háború vége óta zajlik , de mióta én a világon vagyok, már tapasztalom is.

Az indexre tette művek, a betiltott dalok, a pajtásba vagy máshová nyomorított írók... és most az Új színház.

egyébként meg nyugodtan elő lehet fizetni a Szombat-ra, az új életre, mert hivatalos cenzúráról szósincsen. Túlmagyarkodók is habltyolhatnak, meg a másik oldal is nyugodtak virágoz tathatja nálunk a kultúráját, minden évben, fesztivál van, sok éve. erre pedig azt hazudozzák a külhoni sajtóban, hogy antiszemitafasisztanáciorbánkormány van, nincs demokrácia és hasonló bornírtságok.
nemrégen beszéltem a Németországban élő barátnőmmel, aki szervezi magát és a szűkebb környezetét, gyermekruha gyüjtő akciót, alapélelmiszereket küldenek, , már meg is jött az első csomag, nagyon szegény gyerekek óvodájának, amit egy lelkészképző tart fenn, a fővárosi nyóckerben. facebookot erre is használják emberek:) Én szereztem meg neki a vezetőnő számát, hogy várja a csomagot. Ma mondta, hogy kiírták a postacsomagok felvevőhelyére, hogy ő gyűjti Ungarn-nak! , a gyerekholmit és felhívta a csomagos hölgy, hogy jöjjön, mert nem fér a rengeteg adománytól. A népek szolidárisak, adnak, amit tudnak.. Az az óvoda sem az IMF -től fog segítséget kapni. Ha deklarálja, hogy mennyire szereti és mekkora piedesztálra tolta fel, maga fölé. Ahogy Balogh Zoltán mondta, a sajtó firkák ellenére az utca embere bizony velünk van. Látják, hallják, mit csinálnak velünk. :)) érdekes, hogy egy sem akadt ott, aki azt mondta volna, mint a görögökről, hogy nem dolgoztak a magyarok eleget.... Vagy, hogy nácifasiszták, vagy valami hasonló idióta népbutítást , amit ott is a "médien"-ből kapnak. Nem is hivatalos közleményekből tájékozódnak. Az a másik. Abban a városban élnek mindenféle nációból, magyarok is, 56-osok is, akik ellenszélben felismerik póllendvaiékat, meg a hasonlókat a német újságokban. 50 év után is. Egyikük, aki Szombathelyi volt, jól beszélte az osztrák németet, most ott él, 56-os, kívülről tudta az Őszödi beszédet,... többször voltam náluk vendégségben... , a barátnőmmel. Ők is jártak nálam már. Szóval az a nagy helyzet, hogy ezeket a dolgokat tupírozhatják , mindenki nem lesz vevő rá , sem ott , sem itt. A magyar Gárdáról-egyesületről:)) ugyanezt gondolom , hogy nem bizonyosan alulról , beavatkozás mentesen szerveződött az. bizonyos céllal. Csak jobb , ha a hatalmat birtoklók mozgatják a bábok nagy részét , nem ?

Mikor úgy fordult a magyar történelemben , már az én életemben is , először 89-ben , hogy vesztésre álltak az elvtársék , akik 56-ról ma is nagyon bután tudnak beszélni csak , csőcselék , mondta külföldön lendvarnyú , "fasiszták " , mondta havas szófia itthon , de már 89-ben is azt terjesztették amerikai lapokban, hogy nálunk fasiszták veszik át a hatalmat. Feri nyomulásáról az antifa tüntetésen , azon a kis szűk utcában tömegesre megkomponálton , ahol ÁVH-s antifák is övezték őt , se feledkezzünk meg.
Nyilván tudták, hogy bizonyos hívószavakra majd odasereglenek a minden országban ugyanúgy megtalálható , elenyésző kisebbséget kitevő szélsőségesek , rasszisták , etc , akikre lehet hivatkozni , velük sározni az ellenfelet , hogy kikre kacsingat , pld. és hasonló mesterséges támadási felületeket gyártottak nem keveset orbánék ellen. Nem csak most, mindig, amikor ahatalom közelébe is került rajtuk kívül más. Pld az eredeti, jószándékú, naív MDF. Akiket módszeresen elimináltak is szisztematikusan abból a pártból is...

nyünyüge 2012.11.05. 17:00:19

@knausz:
Az lesz az akadálya, hogy a németet kell kötelezően először tanítani.
Erről szól az idézett stratégia.
www.origo.hu/itthon/20121031-a-nemetet-javasolja-elso-nyelvnek-az-oktatasi-allamtitkarsag-a-nyelvoktatasi.html
Szoktál olvasni is, vagy csak csípőből a kormány védelmére kelsz, ha rossz szó éri:)?

(az nem mobilitás, ha valaki Kőszegről átmegy Bécsújhelyre dolgozni?)

teevee 2012.11.05. 17:01:39

@knausz: Mi köze a hittannak az erkölcshöz, a focinak az egészséghez?

mókáné 2012.11.05. 17:07:38

@nyünyüge:

"A legfrissebb, 2012-es Eurobarometer-felmérés szerint a magyaroknak csupán 35 százaléka állítja magáról, hogy beszél legalább egy idegen nyelvet, 13 százalékuk mondta, hogy két idegen nyelven is megérteti magát."

Nem gondolod, hogy ez rossz adat és rossz felfogás eredménye? A cikkben gyakran szerepel a -ne szócska. Hoffmann Rózsa sem tud(na) elővarázsolni annyi némettanárt, ahányra szüksége volna.

"(az nem mobilitás, ha valaki Kőszegről átmegy Bécsújhelyre dolgozni?)"

Nagykanizsáról Győrbe jönni is mobilitás volt, pedig nyugati részen van mindkettő. Ha Békéscsabáról jönne ide valaki, hát nem tudom, mit kezdene az angol nyelvtudásával. Engem oktatna?:)

aszekelyek 2012.11.05. 17:08:35

@Könnyen elkaptuk, uram!: nem tudom, ha lovasról van szó, miért problémás, hogy az érdekeit felismerve aszerint lépkedett, amikor meg másról van szó, akkor másnál ez miért nem ekkora skandalum? ja és nem is tagata le. No ez aztán nem szokás nálunk!!! Szadesz-mszp oldalon különösen nem. Biztosan olvasta Woody Allent. " nem lennék tagja egy olyan klubnak , ahová engem felvesznek" . Beépült szépen , nem mondhatod :) JA, ha ez fordítva történik, mindjárt baj? jól eltanulta a szadesz móccereit. lehet mondani , hogy nem buta fickó. Ahová egy kóka be tudja magát vásárolni , kérem szépen! Pártelnöknek ! Csalással. Ott valami eredetileg sem stimmelt.

etwas kultur muss sein 2012.11.05. 17:09:53

Az angol az első számú világnyelv. Ennyi.

mókáné 2012.11.05. 17:13:55

@teevee:

"Mi köze a hittannak az erkölcshöz, a focinak az egészséghez?"

Nagyon az alapokról kell indulni, úgy látom. Akik hittel élnek, erkölcsösen élnek. Van (mihez)tartásuk. Legalább a 10 parancsolattal tisztában vannak.

A tömegsport, mint a foci fontos, mert:
- egészséges életmódra nevel
- közösséget alakít
- nézhetjük, csinálhatjuk, élvezhetjük, mentálisan is erősít

+ mi is járunk focira és politikusaink is. Abszolúte elérhető mindenkinek, legföljebb ők a VIP- ben szenvedik végig.:):)

nyünyüge 2012.11.05. 17:14:21

@knausz:
Az, hogy jelenleg baj van a nyelvoktatással, még nem jelenti azt, hogy annak bármilyen megváltoztatása helyes és előre visz.

mókáné 2012.11.05. 17:20:32

@nyünyüge:

"Az, hogy jelenleg baj van a nyelvoktatással, még nem jelenti azt, hogy annak bármilyen megváltoztatása helyes és előre visz."

De jelentheti azt, hogy annak megváltoztatása eredményt hoz.

Változást vártunk a kormánytól és nem stagnálást, egyhelyben toporgást. Kísérletező kedvet is. Hagyjuk a múltat és induljunk el legalább valamerre, aztán majd meglátjuk.

teevee 2012.11.05. 17:21:41

@knausz: A pedofil papok tanultak hittant, sőt még tanították is, én meg egyiket sem.
Akkor most légy szíves írd bele a képernyőmbe, hogy az előbbiek erkölcsösek én meg nem.

Azt egyébként tudtad, hogy a szakközépiskolákban a napi testnevelés órák számát a nyelvórák rovására csökkentették?
Továbbá a látványsportok lelátóról való élvezetének mi köze van az egészséghez?

aszekelyek 2012.11.05. 17:25:54

@Akitlosz: igen de miután megsemmisítették a hazai ipart, munkahelyeket, ezek meg nem szedték a sátorfájukat, amint lejárt a németh kormány által adott 10 év adüómentességük , mint a legtöbb multi , befektető , mifene , ezekkel tudunk főzni. Amennyiben nem ezt a sttttruktúrát örökli a kormány, akkor van neked igazad teljesen. De azt örökölte. Minden eladva, üres kassza és kevés munkahely. Ebből kell főzni. Sztem nem baj, ha van olyan munkahely, ahol van annyi a jövedelem, hogy adót is jelent az az államnak nem kiadást. Egy se jött volna ide, 89-óta, ha nem tudják kialkudni, hogy mi fizessünk nekik, hogy idejönnek. Sok magánzsebet is megtömve persze érte. Ezt meg kissé nehéz általános recesszióban tegnapról mára megfordítani. nem elvárható, hogy nagyon finom legyek. nyernénk valamit, ha azt mondanánk, alászolgája? nem. odébb mennének eggyel és mi meg nézhetnénk a munkanélküli tömeget. Igen, mióta fizetnek? Igen az elején van ez nagyon elrontva és még a horn érában is jócskán, ha nem az a több. ferink, hogy bezáratta acukorgyárakat, eladta a kvótát, azzal sokkal rosszabbat tett. Szerintem. Mint azzal , hogy ezek a munkahelyek létrejöttek.

A szerencsiek csokit gyártanak de olyan drága, pedig jó, pld a melódia, a cukor ára miatt, hogy az bizony nagyon fogja vissza a fogyasztását. Ami magyar vállalkozás, adózó fogyasztása és adója lenne, ha nem ilyen drágán kéne venniük a cukrot. Pld. Még senki nem mondta el , miért volt az pl. jó ennek az országnak. Sok munkanélkülit is hátrhagyott ez. Minuszt , pluszt meg nem hoz , sőt. Kevés dologba nem kell cukor, tudtad? Amit itthon gyártanak. Attól aztán nem is versenyképesek annyira, mint lehetnének egy árérzékeny országban. ez csak egy dolog, a cukor. Sokat tudnék még sorolni.

A córesz nem magától jön, mondta áldott emlékű apósom. Hát nem magától jött. A válság első része sem , a magyar bajok sem.

A németh kormány igen sok dolgot elrendezett de piszkosul előre, nekünk. Sokkal az első szabad választások előtt.

Erősen szűkítve az első MDF mozgásterét , meg még sokan mások is ;)

etwas kultur muss sein 2012.11.05. 17:27:11

@knausz: "Nagyon az alapokról kell indulni, úgy látom. Akik hittel élnek, erkölcsösen élnek."

Elképesztő ökörségek zúgnak az agyadban. :-(

nyünyüge 2012.11.05. 17:27:25

@knausz:
Bakker, a kisérletezés nem azt jelenti, hogy kötelezővé teszünk valamit!
A nénikéjükkel kísérletezzenek, ne egy egész korosztálynyi gyerekkel!

Egy ilyen apró kísérlet óriási befektetést követel az iskolák részéről, százezernyi családot érint, az esetleges eredménye - akár pozitív, akár negatív- évtized múlva derül ki.
Kísérletezni úgy szokás, hogy x db jól kiválasztottan "átlagos" iskolában bevezetik. És folyamatosan monitorozzák, hogy mi az eredmény. És ha jó felé halad, akkor szélesítik, aztán lesz belőle törvény.

aszekelyek 2012.11.05. 17:29:08

@Khal Drogo: elég sokáig fizettük a baloldal retye-rutyáját a
" fényes " produkciójukért. Pofátlan végkielégítésekkel , - melyeket maguknak törvényben előírtak - együtt. Azon kívül is, amit menet közben megkaparintottak, külföldre síboltak, előre eldugtak, maguknak, visszamászásuk idejére.

etwas kultur muss sein 2012.11.05. 17:29:27

@knausz: "Változást vártunk a kormánytól és nem stagnálást, egyhelyben toporgást. Kísérletező kedvet is. Hagyjuk a múltat és induljunk el legalább valamerre, aztán majd meglátjuk. "

Én _ettől_ a kormánytól konkrétan ezt várom: ne nyúljon semmihez, ne kísérletezgessen, ne akarjon változtatni semmin, mert jobb biztosan nem lesz. Ez a szomorú tapasztalat.

mókáné 2012.11.05. 17:30:11

@teevee:

"A pedofil papok tanultak hittant, sőt még tanították is, én meg egyiket sem. "

Arányaiban: mennyi homoszexuális ember él és mennyi heteroszexuális Magyarországon? - tudnál rá felelni?

Mennyi pedofil pap él Magyarországon és mennyi az olyan, aki alig győzi ellátni a körzetét és nem pedofil, hanem "munkamániás"? - tudjuk ez pontosan?

"Azt egyébként tudtad, hogy a szakközépiskolákban a napi testnevelés órák számát a nyelvórák rovására csökkentették?"

Növelni kellett volna a tornaórákat. Konzultálni kellett volna a néppel róla!

A foci mitől látványsport?- kérdezem. A leginkább űzhető, bár a stadionok állapotára ismét felhívnám Török Gábor figyelmét, ha olvassa a blogot, mert visszajelzés nem jön Tőle egyáltalán.

aszekelyek 2012.11.05. 17:33:20

@inreallife: akkor lopta volna el, ha fizetés nélkül elviszi. De odabenn törte le csücskét és nem távozott fizetés nélkül. Tudod, őt ez különböztette meg a multi fosztogatóktól, akiket meg sem állíthattak, mert mindig egyszerre kevesebbet loptak, mint az aktuális értékhatár. NA az meg szabálysértéssé volt minősítve. ha naponta mentek akkor is. csak egy bukott meg, mert számolni nem tudott. iskola nem szerepelt sokat a programjában. Most már tudod, mi a szabálysértés , mi a lopás , bizonyos illetők szerint.
Azt is , mitől függ , hogy minek nevezik éppen azok, akik ezzel kardoznak még mindig. De ócska , istenem!

mókáné 2012.11.05. 17:36:37

@SzélsebesVelorex:

"Én _ettől_ a kormánytól konkrétan ezt várom: ne nyúljon semmihez, ne kísérletezgessen, ne akarjon változtatni semmin, mert jobb biztosan nem lesz."

Csak jobb lehet annál a statisztikánál, mely az idegennyelvtudásunkat mutatja.

@nyünyüge:

"A nénikéjükkel kísérletezzenek, ne egy egész korosztálynyi gyerekkel!"

Nem volna probléma abból sem, ha mindenki megtanulná a német nyelvet, de ismétlem: ehhez nincsenek meg a feltételek, tehát a valóság mégis az marad, hogy sokan angolt fognak tanulni.

teevee 2012.11.05. 17:38:22

@knausz: Ne terelj. Nem a pedofil papok arányát, hanem a hittan és az erkölcs összefüggését vitatom.
Minden pedofil pap tanult hittant, én meg nem. Melyikünk az erkölcsös, erre légy szíves válaszolni! Előre is köszönöm.

Növelték a tornaórák számát, mégpedig a nyelvórák rovására. Mi a kérdés?

A foci törvény szerint látványsport. :) és ezen az alapon részesülhet TAO-ból. (Bár, és ez is mennyire jellemző, a lelkes focirajongók a fényességes minielnök szívének kedves alapítványban látták a legnagyobb fantáziát...)

Egyébként, aki azzal szeretné az egészségét védeni, hogy sörrel a kezében a lelátóról vagy csipsszel a markában a tévé előtt focimeccset néz, az a tudomány mai állása szerint csalatkozik.

etwas kultur muss sein 2012.11.05. 17:40:12

@knausz: "Csak jobb lehet annál a statisztikánál, mely az idegennyelvtudásunkat mutatja."

Tévedsz. A fidesszel szemben óriásiak voltak a várakozások (mondjuk nem részemről...). Jellemző volt 2 éve a lakosságra a "csak jobb lehet, mint eddig volt" gondolkodás. Hát nem lett jobb. Rosszabb lett.

dbeata 2012.11.05. 17:46:03

@nyünyüge: @teevee: @knausz: Függetlenül a kormánystratégiától, véleményem szerint a németet jobb elsőnek tanulni, és arra rá az angol már gyerekjáték.
De a kötelezőséget nem tudom elfogadni. Főleg, hogy sok gyerek jó, ha egy idegennyelvet el tud sajátítani.

Szóval szakmailag jó, de a módszer megint csak, Fidesz-szerű. Erőszakos és ostoba.

mókáné 2012.11.05. 17:46:05

@SzélsebesVelorex:

"A fidesszel szemben óriásiak voltak a várakozások (mondjuk nem részemről...). Jellemző volt 2 éve a lakosságra a "csak jobb lehet, mint eddig volt" gondolkodás. Hát nem lett jobb. Rosszabb lett."

Akik részéről várakozások voltak, tőlük kérdezem: milyen Messiást vártak? Aki 2 év alatt megváltja a világot?

Orbán Viktor nem messiás. Földi halandó és elindult egy úton, melyről nem látjuk még, hogy rossz, csak azt, hogy az út visz valahová.

De ha azt látod, hogy rosszabb lett, hát miben rosszabb, mint az előző kormány? Gyurcsány vagy Bajnai tevékenysége mitől volt jobb?

aszekelyek 2012.11.05. 17:46:56

@inreallife: csupa remek dolgok voltak, ahaaa

@knausz: sokkal többen nézik , mint csinálják:)) Pont , mint a pornóval..., úgy van ez.
A pedofilia pld állami gondozott intézetben is van , csak nagyobb ápoltak követik el a kisebbekkel. De nyilvánosan csak a keresztényeket támadják érte. Ez ebben a farizeusság. Nem pártolom a pedofíliát. Az meg, hogy mit tanultak, tanítottak! motass egy olyan lelkészt/ pszichológust /pszichiátert , akinek nincs valami defektje. Gyereket , nőknek is remekbe szoktak szabni reverendástul. Néhol elev tőle van a gyermekáldás, mert a férfi meddő.... a házasságban.) nem kéne prűdnek lenni sem. Támadási felületnek jó a keresztények ellen. A pedofília semmiképpen nem azon múlik, hogy valaki mit tanult , vagy mit tanított. De nem ám!!! A tudatlan népeket persze lehet hergelni a katolikusok ellen ezzel.

Esztergomban léptünk fel egyszer , a MRTV gyerekkórussal , süldő lányka koromban. Kispapok szolgálták fel a vacsoránkat. Virslit. Fiúk , lányok , majd megfulladtunk a röhögéstől , csak a szituáció miatt. Jól emlékszem , hogy a diakónusok hogy meresztgették a szemeiket a lányokra. Hasonló korú lányokra. :)

mókáné 2012.11.05. 17:50:26

@Made in Unortodoxia (dbeata):

"Függetlenül a kormánystratégiától, véleményem szerint a németet jobb elsőnek tanulni, és arra rá az angol már gyerekjáték. "

Magam részéről Veled, aki 3 nyelvet perfekt módon tud, nem vitatkozom erről.

"Szóval szakmailag jó, de a módszer megint csak, Fidesz-szerű. "

A Fidesz nem gondolkodhat másképpen, csak úgy, mint a Fidesz. Szerinted: a kormánynak hogyan kéne ezt tálalni (kommunikálni) másképpen?

aszekelyek 2012.11.05. 17:50:44

@Könnyen elkaptuk, uram!: a lengyeleknek meg elengedték a teljes államadósságát, amikor nekünk egy krajcárt sem. Ja és csehek közel sem úgy privát izéltek , mint a mi drága vezetőink. nem is voltak ekkora bajaik, mint nekünk.. nemtom, csináltak e egyáltalán bankkonszolidációt. Nem hallottam róla. Ezek irdatlanul nagy pénzek és mondom megint , a córesz nem magától jött.. ezek a tételek nagyon erősen belerondítottak a magyar állapotokba.

aszekelyek 2012.11.05. 17:52:52

@knausz: na de ezek megváltoztattak dolgokat! Hogy képzelik? nem kell azt csinálni, amit ígértek:) legalábbis a baloldalinak mondottak nem óhajtották azt tenni és közölték, hülye veszi komolyan, amit ígértek. Ennél szebben de ezt jelentette.

teevee 2012.11.05. 17:53:21

@Made in Unortodoxia (dbeata): Szakmailag sem lehet jó, ha sok gyereknél az is kétesélyes, hogy az elsőt megtanulja.
(Azt még a Fényességes sem vitatja, hogy az angol jobban használható.)

nyünyüge 2012.11.05. 17:54:38

@Made in Unortodoxia (dbeata):
Neked is azt írom, hogy a gyerekek nagy többsége nem fog két nyelvet tanulni. Ezért is logikusabb volna, hogy csak általánost, szakiskolát végzők között legyen németül és angolul tudó is.
Már csak munkaerőpiaci szempontból is logikusabb.

Az meg nagyon tanár, gyerek és tananyag -függő, hogy mivel jó kezdeni. Akinek nehéz a tanulás és a nyelvtan szabályaihoz sincsen érzéke, annak egy kicsit kockafejű tanárral az életre elmehet a kedve és önbizalma a nyelvtanulástól a német miatt. Ismerek ilyet. Fordítva, az angol "szabálytalansága" meg azt a gyereket idegesítheti, aki mindenáron a megfogható szabályt keresi. Az angol szabályainak felismeréséhez leginkább a latin kellene, de onnan nem indíthatnak a mai világban ötödikben.

etwas kultur muss sein 2012.11.05. 17:57:32

@knausz: "Akik részéről várakozások voltak, tőlük kérdezem: milyen Messiást vártak? Aki 2 év alatt megváltja a világot?"

Én elég sok ilyen embert ismerek. Nem azt várták, hogy megváltja a világot. Azt várták, hogy jó irányba fordulnak a dolgok. Értsd: a fidesz intézkedéseket fog tenni a közbiztonság érezhető javulásáért; lesz elszámoltatás (nem vicc kategória szinten); hatékonyabbá teszik a külpolitikát, különösen a szomszédos államok tekintetében; radikálisan csökken a cigánysegélyezésre elkúrt pénzösszeg; csökken a korrupció.

Ezekből SEMMI sem valósult meg. Mondjuk én nem is hittem benne.

etwas kultur muss sein 2012.11.05. 18:01:57

@knausz: "De ha azt látod, hogy rosszabb lett, hát miben rosszabb, mint az előző kormány?"

Rosszabb, mert: a fidesz a parlamenti 2/3 birtokában gyakorlatilag bármilyen pozitív változást könnyedén eszközölhetne. Ehelyett ők a hatalmat 100%-ban erre használják: saját hatalmuk bebetonozása, saját és haveri körük gazdagítása.

Nem történik semmi a népességfogyás és a kivándorlás okainak megszüntetéséért. Dilettáns gazdaságpolitika még annak is elveszi az esélyét, hogy majd egyszer a távoli jövőben jobb lehessen.

mókáné 2012.11.05. 18:02:21

@teevee:

"Ne terelj. Nem a pedofil papok arányát, hanem a hittan és az erkölcs összefüggését vitatom. "

Nem kenyerem a terelés. Visszakérdeztem olyan módon, hogy rávilágítsak arra a ferdítésre, amit a balliberális média sugall, mely szerint a papok és a pedofília egyenlő.

"Minden pedofil pap tanult hittant, én meg nem. Melyikünk az erkölcsös, erre légy szíves válaszolni!"

Kik a "minden pedofil pap"? Ki vagy Te? Mert összehasonlítást csak úgy tehetek, ha ismerek minden felet. Általában ez nem megy, általánosítani nem ésszerű és nem ajánlatos, mert torzít.

"A foci törvény szerint látványsport. :) és ezen az alapon részesülhet TAO-ból."

Megadom magam! Akkor legyen látványsport, de jusson pénz a focira, mert rossz állapotban vannak a stadionok, azt ne mondjam a Hidegkuti Stadion siralmas! Valamiből fel kell újítani.

"Egyébként, aki azzal szeretné az egészségét védeni, hogy sörrel a kezében a lelátóról .."

Ha rám célzol, mellette azért megvan a 15 km az ellipszis tréneren naponta és akkor nem vagyok egyedül ezzel - remélem.

Általában nem tudok felelni, ami tény, a magyarok rossz egészségi állapotban vannak, amin segíthetnek (-nek: egy lehetőség, mely adott) a sportok. A statisztikák azt mutatják: ha olimpia fut a tévében, jobban fogynak a sportszerek.

dbeata 2012.11.05. 18:02:27

@teevee: Én az angolt tanultam először, és a tanárom egy hippi egyetemista volt (ma Walforf suliban tanít). Ha ő nem úgy tanít minket, lehet, hogy sose szeretem meg a nyelveket.
Igen, amit linkeltél, pont úgy kell(ene). Igazi emberek/fiatalok beszélgetnek egymással, idegen nyelven. Különben nincs motiváció, csak egy absztrakt cél (egyszer nyelvvizsgázni).

dbeata 2012.11.05. 18:05:42

@knausz: "aki 3 nyelvet perfekt módon tud" költői túlzás :(

mókáné 2012.11.05. 18:09:11

@Made in Unortodoxia (dbeata):

"aki 3 nyelvet perfekt módon tud" költői túlzás :("

Engedtessék meg nekem, mivel ismerem a másik felet, hogy saját véleményt formáljak róla! Köszönöm.:)

mókáné 2012.11.05. 18:23:36

@SzélsebesVelorex:

"Nem történik semmi a népességfogyás és a kivándorlás okainak megszüntetéséért. "

Családi adózás? Az abortuszok nehezítése? A balliberálisok által emlegetett "röghözkötés"? A házasság, mint érték, visszaépítése a köztudatba? - ezeket minek neveznéd?

"Azt várták, hogy jó irányba fordulnak a dolgok."

A dolgok jó irányt vettek, hanem borzalmas a Fidesz kommunikációja még mindig. Hátha Kumin Ferenc javít a dolgokon, most, hogy ott van ő is.:)

nyünyüge 2012.11.05. 18:30:05

@knausz:
"A dolgok jó irányt vettek, csak borzalmasan kommunikálják "

Hát ja. A remény hal meg utoljára :).

mókáné 2012.11.05. 18:32:15

@nyünyüge:

Vagy a kis lepényhal. Nekem ez véleményem.:)

dr. Balta$ár 2012.11.05. 18:34:26

kaming aut !

gondolom az új poszt témája a "disznó" megszólalása...
nagyot mondott... ő nem akarta a diktatúrát megdönteni,
csak a szeméjek zavarták, vagyis hogy nem ő a diktátor...

szoja122 2012.11.05. 18:40:14

@inreallife: Röhej az egész, populista baromság.

Azonban az emberek döntő többsége felismeri és csak a hívők szopják be. Nekik viszont teljesen mindegy, bármit elhisznek.

etwas kultur muss sein 2012.11.05. 18:42:37

@knausz:
Családi adózás? --> ekkora adóterhek mellett, és ilyen mértékű kilátástalanságban gyereket vállalni és azt méltó körülmények közt felnevelni csak kevesen tudnak
Az abortuszok nehezítése? --> mennyire nehezítették meg? Erőszakkal, törvénnyel el lehet érni, hogy végül minden gyerek megszülessen, kérdés, hogy ezek olyanok lesznek-e, akikre társadalmat lehet építeni
A házasság, mint érték, visszaépítése a köztudatba? --> humbug, mármint az, hogy értékként visszaépítették a köztudatba

"A dolgok jó irányt vettek, hanem borzalmas a Fidesz kommunikációja még mindig. Hátha Kumin Ferenc javít a dolgokon, most, hogy ott van ő is.:)"

a szart nehéz ínycsiklandóan tálalni

mókáné 2012.11.05. 19:03:27

@SzélsebesVelorex:

"a szart nehéz ínycsiklandóan tálalni"

Próbálok másik aspektusból közelíteni, bár ez az oldalam ismert itt már. Az ember és a társadalom együttes munkálkodása. Te is kellesz ahhoz, hogy a házasságod flottul menjen! Te is kellesz ahhoz, hogy boldog gyerekek születhessenek, nevelődjenek!

A felelősség megosztása. A Fidesz-KDNP kormánynak egyedül nem megy. Ez a kiindulási alap. Erre tettek rá a balliberálisok egy olyan lapáttal, ha egyedül nem megy, majd mi még beteszünk nektek, menjen annál is nehezebben!

Hanem a polgárok zöme még mindig azt gondolja, a Fidesz nem volt rossz választás és megpróbál felelősséget vállalni a sorsáért siránkozás helyett.

Mire vállalkozott Orbán? Ha én lennék a kommunikátora azt mondanám: vadrózsából tündérsípot csinálni csak együtt sikerülhet!:)

Ehhez a dalhoz nem kell mást tudni, csak háromig számolni. 1,2,3..
www.youtube.com/watch?v=ZW07_m6AGtw

Lord Kilburn 2012.11.05. 19:03:42

„Ebben a politikai erőtérben az előzetes regisztráció alkalmas arra, hogy az erősen el nem kötelezett választókat eltanácsolja a szavazástól, …”

Kedves Török Gábor!

Fenti félmondatoddal ezúton szeretnék vitába szállni. Hétvégén ugyanis otthon jártam, és meginterjúvoltam nagyszüleimet a regisztrációval kapcsolatban. Magam is megdöbbentem, hogy három nagyszülőmtől egységesen nemleges választ kaptam arra a kérdésre, elmennek-e majd regisztrálni. A legfőbb ok a mobilitásuk korlátozottsága volt: Míg a kis távolság (a szavazókör kb. két háztömbnyire van mindkét családtól) könnyen lehetővé tette számukra, hogy részt vegyenek a szavazáson, de a városközpontba nem hajlandóak azért bezarándokolni, hogy regisztráljanak.

Tudom, hogy ez még a kampány hatására megváltozhat, végül vehetik a fáradságot, hogy részt vehessenek a szavazáson. Annak fényében ugyanakkor, hogy eddig minden szabad választáson, népszavazáson részt vettek, válaszaikon eléggé megdöbbentem. Ők eléggé elkötelezett választók, csak bizonyos betegségek (ízületi betegségek, hallásromlás) miatt már csak ritkán teszik ki a lábukat az otthonukból, főleg hosszabb távolságokra. Ki lehet számolni, hogy legszűkebb családi körben (két szülő, egy testvér, három élő nagyszülő) ez milyen arányú visszaesés a választási részvételben.

A leírtakkal kapcsolatban két észrevételt nem vagyok hajlandó elfogadni. Az egyik a nyuggerezés. Anyai nagyszüleim végigélték a Benes-dekrétumokat a kitelepítéssel, a Kádár-rendszert, nagyapám a Komáromi Bencés Gimnáziumban végzett az 1930-as években, tehát a korszakhoz mérten elég széles rálátással bírt fiatalkora politikai eseményeire, és ez az érdeklődése idős napjaiban is megmaradt. Apai nagyszüleim szlovák kisebbségként élték végig Magyarországon csaknem ugyanazokat az időket, úgyhogy senki ne próbálja meg elvonni tőlük a politikai választás jogát, csak mert már nem aktívak.

A másik észrevétel, hogy miért nem visszük el őket regisztrálni mi, fiatalok: én vagy a szüleim. Természetesen, valószínű hogy így lesz. De ez csak családunk problémájára jelent megoldást. Nagyon sokan lesznek, akiket nem fog elvinni senki, hogy regisztrálhasson.

6.Lenin 2012.11.05. 19:13:32

@Lord Kilburn:

A templom, kocsma, piac, pártközpont milyen messze van tőlük?

nyünyüge 2012.11.05. 19:20:50

@6.Lenin: ez egy igen nagyon bunkó reagálás volt.

6.Lenin 2012.11.05. 19:31:30

@nyünyüge:

Igen?
Mert ismerem ezt a süket dumát?

Nem ezt vártuk, haldoklik a demokrácia, miért is kellene nekünk törődni a saját sorsunkkal és hasonló faszságok.

Természetesen, én vagyok a bunkó.
Csak tudnám, miért jutottunk idáig?

ubul2000 2012.11.05. 20:02:29

@SzélsebesVelorex:

sajnos, ezekben a pontokban a fidesz kormány egyenes folytatása az mszp/szdsz csürhének

aszekelyek 2012.11.05. 20:07:41

@Khal Drogo: jól írod, a fogyasztás érdekében jött létre az. Nem azért , mert nagyon akarták volna a népek. Nálunk különösen, mert mindig nagyon kevés pénzből kellett itt élni. Ezen nem nagyon akartak változtatni sosem. A háború előtt is dolgoztak a szegény nők. Ne legyünk képmutatók. Ki, mit, hol de aki nem volt gazdag az bizony ment dolgozni. Ki házakhoz, ki gyárba, ki dajka, nevelőnő volt, ki prosti,.. a legősibb mesterség sem férfiaké :) A kapitalizmusban is dolgoztak a szegényebb nők, meg a szocializmusban is. Kommunizmus útján meg csak haladtunk állítólag.... de az se fix, azt is lebegtették nekünk . Kiváltságok mindig voltak, amióta világtöténelem van írva. Szakrálisban asszem nem volt olyan jellegű munka nőknek, mint ami az iparosodással jött de akkor is rengeteget dolgoztak. Szövőszékek , ruhák készítése , mindenféle mezőgazdasági , vagy begyűjtési munka , gyerekek ellátása , nevelése , csak akkor sztem nem voltak ennyire lenézve. Mindenki a maga dolgát végezte és az elég volt a megbecsültséghez. Pld nem volt kihirdetve, hogy csak a szép , fiatal és gyermektelen nők vihetik valamire. Aztán ők is mennek a levesbe. Kicsit korosabban. Mert a vén trotli pasiknak , akiké erről a döntés , mindig új nő kell. De nem akarnak ugyanolyan jólétet mindnek biztosítani, mert itt ezt a vallásuk nem írja elő. Mint a keleten.

szoja122 2012.11.05. 20:19:02

A törvények előkészítésnél hatástanulmányt kell készíteni.

www.jogiforum.hu/hirek/26068

Ezt, a saját törvényüket még egyszer sem tartották be.

Tehát a törvények döntő többsége az Ő jogrendszerűkben is jogsértő.

Itt tartunk, pártunk és kormányunk példát mutat jogsértésből.

etwas kultur muss sein 2012.11.05. 20:22:33

@knausz: Szerintem teljesen elvesztetted a realitásérzéked. Na, mindegy, kár beléd a szó.

aszekelyek 2012.11.05. 20:23:06

@Könnyen elkaptuk, uram!: nem hinném , hogy olyanok , mint a szoci szadesz:) , hogy csak úgy szétrobbannak.. - meg értelmét sem sokat látom.

@Lord Kilburn: nohát akkor ki lesznek szolgálva az állítólag távol tartottak is , minthogy még a helyükbe is mennek , csak szólni kell , hogy há' ha idegyünnek , akkó éppen szavaznék.
Mondjuk eddig nem mentek el azokért , akik szavaztak volna de túl messzinek találták a szavazó helységet de most , hogy vissza is lesznek tartva?! :DD , mostan a helyükbe is mönnek nekik. !!! Kész , vége a demokrácijának , utolsó csigolya is eltörve ! :) vagy lebontva , -mint a törvénytelen kordonja a most sipákolóknak.

Meg is kérdezhetnéd őket , hogy hát ha ide a sifonérra teszik a papirost , meg tetszik mondani a nevit , meg a lakcímet és még egyet akkó hajlandó lesz-e vagy se odaírni a nevit , hogy akarok regisztrálni /szavazni ? Vagy még ezt is távol tartásként értékelik-e ?
Esetleg le is térdepeljenek érte ? Vagy hogy lenne még kényelmesebb? Telefonozni se kölljön a jegyzőnek ? GYüjjék magátul?

teevee 2012.11.05. 20:33:28

@knausz: Terelsz, noha nem kenyered (?).

_Nem_ állítottam (soha nem is gondolom), hogy a papok és a pedofília egyenlő lenne, hanem vitattam azt, hogy a hittan és az erkölcs márpedig igen.

A pedofíliát a keresztény vallás nemcsak erkölcstelenségnek, hanem egyenesen bűnnek tartja. Mégis, vallásukat gyakorló, a hittannal tisztában lévő személyek, többek között és bizonyítottan papok is elkövették, mégpedig úgy, hogy a hitelvekkel szintén tisztában lévő, nagyon magas rangú egyházi vezetők fedezték őket.

Ebből azért elég egyértelműen látszik, hogy a hitelvek ismerete és az erkölcsös életvitel nem esik egybe.

Ha pedig Te sem tudsz ítélni erkölcsről a hittan tudásunk alapján (pedofil papok vs. szerény személyem), akkor ezzel Te is elismered, hogy az előbbi nem következik az utóbbiból.

aszekelyek 2012.11.05. 20:34:20

@SzélsebesVelorex: akkor tisztázzuk, hogy az-e neked a xar, hogy olyan helyeken támogatja a családok gyermekvállalását, ahol jól képzett, magas kultúrával bíró szülők vannak, ez pedig kiderül abból, meddig jutottak el a tanulmányaik és munkavégzésük alapján és ott nevelődjenek számosabban az új generáció tagjai ., állami hozzájárulással , ami az adó el nem szedése abban az esetben? Magától ugyan nem fog kiegyenlítódni az a helyzet, hogy oda nem születtek gyerekek, ahol jó kulturális és anygi és szociális helyzetben nevelkedhettek, de oda igen sok, ahol ezeknek inkább a hiánya de nagyon volt a jellemző és a minta , amit kényszerűen láttak , mást pedig nem. AHOL MÁR GENERÁCIÓK NEM DOLGOZTAK ÉS AZ ELŐZŐ KORMÁNY LOPNI KÜLDTE ŐKET , MINT SZOCIOKULTÚRÁLIS IRÁNY , A MEGÉLHETÉSÉRT.

AKKOR MI AZ A XAR , AMIT NEHÉZ ELADNI CSOKINAK VAGY ARANYNAK ? EDDIG A NEM DOLGOZÓK SZAPORODÁSÁT TÁMOGATTÁK ADÓFIZETŐK PÉNZÉBŐL , OLYAN JÖVŐT SZÁNVA A MAGYAROKNAK , AMIT AZ HOZOTT VOLNA EL. HA FOLYTATÓDHAT. BUTÍTSAM LE MÉG JOBBAN ?

aszekelyek 2012.11.05. 20:38:47

@dr. Balta$ár: MÉG MINDIG EGY CSOMÓ ÜRESEN ÁLL , AZ ELŐZŐEKBEN ÉPÍTETTEKBŐL IS. MA ÖRÜLNEK A NÉPEK, HA A ZT TUDJÁK FINANSZÍROZNI, AMIBEN LAKNAK. NEM KELL FELTÉTLENÜL ÁLLANDÓAN ÚJ LAKÁS. oppardon, turpit odébb toltam a capslockról . Verekedett a területért odakint , és most idehevert a sebeit nyalogatni , nem vészes. Könnyű a macskának. Nem kell arra figyelnie , mit enged meg az únió neki a területe védelmére :))

inreallife 2012.11.05. 20:44:44

"Munkabeszámoló egy sztahanovista roma brigád mai eredményeiről

Hétfőn két helyszínen is megrongálták a H6-os HÉV vonalán az áramellátási rendszer kábeleit, amely a vonatközlekedésben is fennakadásokat okozott - tudatta közleményben a BKK. Az összes kár emiatt mintegy 1,05 millió forint. A helyreállítási munkák idején a H6-os HÉV helyett a Közvágóhíd H és Pesterzsébet felső H állomások között pótlóbuszok szállítják utasainkat.
Az ismeretlen elkövetők hétfőn éjszaka lopták el a kábelt a H6-os HÉV vonalán. A 40 méter hosszúságú betáplálási kábelt a Közvágóhíd felé, Szigetszentmiklós-Gyártelepnél tulajdonították el. Ez a kábellopás a vonatforgalomban nem okozott fennakadást. Az anyagi kár kb. 300 ezer forint.
Ugyancsak november 5-én, hétfőn délután ismeretlen elkövetők betáplálási kábelt loptak a H6-os HÉV vonalán a Timót utca közelében. A kábellopással okozott károk helyreállítása idején a H6-os HÉV vonatai helyett Közvágóhíd H és Pesterzsébet felső H között pótlóbuszok közlekednek. Az ismeretlen elkövetők 147 méter hosszúságú betáplálási kábelt tulajdonítottak el. Az anyagi kár itt mintegy 750 ezer forint."

További részletek: kuruc.info/r/2/103625

teevee 2012.11.05. 20:45:04

@aszekelyek: Hogy mi a xar abban, hogy a gyerekek közötti esélyegyenlőtlenséget az állam tovább növeli? Ez tényleg kérdés? Gratulálok.

aszekelyek 2012.11.05. 20:47:40

@Made in Unortodoxia (dbeata): ez így van egyébként, pl ahol a barátnőmék élnek, ott a lengyel JAnos , meg ő a magyarországi mérnök nagyon szívesen vannak foglalkoztatva de képzeld el, hogy olyan munkaerőközvetítő által, aki rajtuk keres, nem keveset. Amolyan helyi fejvadász cég-szerűség. megvannak az információik a munkaerők tudásáról, a z éppen munkaadójukkal a viszonyukról és nemrégen történt, hogy már féllábbal kint is volt a cégétől a férje, aki nem keveset 12 ezer eurót keresett a kikölcsönzött munkerőn, két -három enbere-, akik kaptak kab hárman annyi fizetést, perhó, mint aki kölcsönadta egy projektre egy időre őket. Most egy ezzel foglalkozó cég , legálisan adózva, szerezte a helyet neki, az újat és nem törődtek az előző munkaadója szemétkedésével, meg a hazudozásával, híresztelésével. törvény írja elő ott, hogy be kell perelnie a munkaadót, hogy kapjon segítséget, jogit az államtól. Nem kirendelt védőt ám ! Egészen más munkajogi szabályok vannak de ezek a második kategóriás mérnökök, mert aki született német, jobb iskolában végzett ott, ennek a másfél, kétszeresét is megkapja , zsebbe , nem keres rajta közvetítő. persze nem a kezdők.. Viszont az irániakat kidobták, pedig jól fizettek és jól bántak a munkaerővel. hozzájuk is voltak kikölcsönözve, naná. Automata gyártósorokat , ilyesmit terveznek , szerelnek fel. Indiában is.

aszekelyek 2012.11.05. 20:52:41

@Made in Unortodoxia (dbeata): Ugyan már! kettőnk között remekül éreznéd magad:) Szoktam menni én is meccsre. Apjuk volt most kint a fradi-MTK-n és nagyon jó volt, azt mondta. Cukiság is volt. Van kabala állataaz MTK-nak, Gedeon, a gőgös gúnár , gondolom:) merhogy liba a szentem:) Na most őt a Zöld sas vezette fel a mérkőzés előtt. Sztem ezt így kell csinálni. Egy ilyen antiszemmitanácifasiszta országban főleg :)))
megjegyzem a BAyern és a Hamburg szurkolói végig ordítva énekelték az egymást cikiző rigmusokat, szomjasak se voltak már de ezt ott is mindenki természetesnek vette és vigyorgott, a középkorú és idősb utasok is , akik nem a meccsre mentek.

A bayern stadionban rengeteg asszony is és gyerekek, mind kint a meccsen. Családi program. Saját tapasztalat. :)))

inreallife 2012.11.05. 20:53:07

@knausz: rabszolgaként? ugyanis a keresetem több, mint a felét másnak kerestem meg, akik jódolgukban azt se tudták, hogy kinek ígérjék és adják oda. cserében ígértek tb-t, ami nem is tudom valami pár forintot ér naponta, mi az a kiesett jövedelemhez képest. ígértek munkanélküli segélyt, az is pár forint naponta, 3 hónapig jár, utána már a tb-t is magadnak kell fizetni. ígértek nyugdíjat, amit elköltöttek, és mire nyugdíjas lennék, megszüntetik a rendszert. a benzinben beszedik az útdíjat, az utak mégis romosak. beszedik a környezetvédelmi díjat, mégis meg lehet nézni, hogy sehol nincs hatása. elvesznek mindenféle címszó alatt mindenféle pénzeket, sose költik arra. az egész ország rabszolgasorba süllyedt orbánék alatt. egy biztos, ha neked ez a hazád, akkor az enyém biztosan nem lehet... egészen más elképzelésem van a hazámról. egyébként gondoltam, hogy ezt fogod megemlíteni. ez lenne a fidesz által kidolgozott program a hazatérőknek? szeresd a hazád és gyere haza? hát, maradtak bennem kételyek, hogy elindul-e legalább 1 ember vissza...

dbeata 2012.11.05. 20:53:21

@teevee: Eleve nem értem, mire jó a cölibátus. Szerintem sokkal egészségesebb ebből a szempontból akkor már a protestáns egyház, ahol házasodhatnak, sőt, nők is lehetnek lelkészek.

dbeata 2012.11.05. 20:55:41

@aszekelyek: Na jó, de csak akkor, ha nem fertőztök! :D
Bár valszeg immunis vagyok a hülyeségre...hehehe

szoja122 2012.11.05. 20:56:54

"Orbánt nem a diktatúra zavarta - a kormányfő kibukott a parlamentben"

"A '80-as években én nem a diktatúra ellen harcoltam, hanem azok ellen, akik csinálták, azok, akik most ott ülnek az ön pártjában, reagált Orbán Viktor, akik kiérte magának, hogy egy posztkommunista párt kioktassa demokráciából."

www.nepszava.hu/articles/article.php?id=597632&referer_id=friss

A legnagyobb problémája a kommunista rendszerrel az volt, hogy nem ő volt Kádár helyében.
Kommunista, pártitkár szülőkkel a háttéreben ilyeneket mond.

1. Ezért is baromság a kommunistázás a 22 évvel a rendszerváltozás után. Csak a dolgok elkenésére való.

2. Ráadásul a nyári VOSZ elhangzottak után ismét a diktatúrát dicsérte implicite.

Lord Kilburn 2012.11.05. 20:57:13

Nos hát, kedves fideszesek:

A jó édes anyátok/nagyanyátok regisztrál-e majd? Kérdezzétek meg tőlük bátran!

Egyébként a megoldás az, hogy nem kell a regisztráció. Miért? MERT EGY FELESLEGES FIDESZES F@SZSÁG. Azért. Egy aljas kis sunyiság, a választójogi törvényen való ezernyi barkácsolás emblematikus része. Csak hogy minél lejtősebb legyen a pálya.

Aki meg nem ért velem egyet, annak – Lenin példáiból merítve – innentől kezdve akár a templomba, akár a kocsmába, akár a piacra indul, nálam kell regisztrálni. Mert ÉN azt akarom. Nyugi, mindig meg fogom adni az engedélyt. De regisztrálj, különben nem mehetsz. --- Na, ez a Fidesz gyakorlata.

És nekem ne fanyalogj: én csak segíteni próbálok, hogy tudatosabb templomba, kocsmába és piacra járóvá válhass! ;-)

teevee 2012.11.05. 21:00:17

@teevee: Világos.

De nem akartam a pedofiliára kihegyezni a kérdést, mert az csak a legszélsőségesebb példa.
Hosszasan lehetne sorolni hittan tudással bőven bírók cselekedeteit egyéb cselekedeteit, amelyek ütköznek az órán tanultakkal.

Persze, a hittan nem ismeretéből sem következik az erkölcsös életvitel. :)

aszekelyek 2012.11.05. 21:01:24

@inreallife: te változatlanul nem tartasz el senkit, mert ide , a magyar büdzsébe nem adózol , már ha egy szó is igaz abból, amit összehordtál magadról , Az én gyerekeim itthon adóznak, dolgoznak és nincs ekkora pofájuk. NA erre varrjál gombot, meg a napi gazdaság is. Akik viszik a vándorcirkuszt a hátukon, tökfej, gyűlölködőkkel együtt, azoknak nincs ilyen ordenáré véleményük az őket előzőekben eltartó, kitaníttató, rendesen felneveők életének megnyomorításáról. neked van , nyikhaj Nyilván neked nem olyan család jutott , mint nekik , az én gyerekeimnek , unokaöcséimnek , húgaimnak. Mind tudja, saját bőréről , mi van azon a híres nyugaton. Sőr a barátnőim férjei is, akik kijárnak ugyan fél évre dolgozni, pl svédekhez de azt a percet várják , hogy hazajöjjenek végre az asszonyhoz , családhoz. Hozzák persze apénzt is a családnak. Ez az inverz gorenje , tudod ?

inreallife 2012.11.05. 21:02:59

@aszekelyek: pár kérdésem van, ha ilyen jól átlátod a dolgokat, 1. ugyan meséld már el, hogy az imf pénzből mennyit költött el az orbán? mert bajnai vette fel, hozzá számolod, mint hitelt, de az orbán vett belőle mol részvényt meg kurta el hülyeségekre.
2. mennyi pénzt fizetett vissza orbán a hitelezőinknek? ha a manyup pénzeket külön kezeljük, akkor hány forintot törlesztett?

csak azért kérdezem ezeket, mert immár jóideje legendás tájékozatlanságodon már nem mosolyognak az emberek, inkább bosszankodnak. te mindig azt "mondod", hogy orbán olyan sokat fizetett vissza, hogy csak na, de számot sose mondasz mögé. szerintem semmit nem törlesztett, a másodlagos egyenlegünk minden évben negatív volt. ami azt jelenti, hogy nemhogy nem törlesztett, de még több hitelt vett fel, mint amennyit törlesztett. halljuk a számokat, hogy ne a levegőbe beszéljünk....

aszekelyek 2012.11.05. 21:04:38

@Hepci: mennyémáá , hogy bírna el egy ilyen nyikhaj Knausszal ? Meg egy kamerával is. Ja , a nevemet én is vállalom :) Én se voltam még naccságosasszony , az is igaz:))

De az ingyen pornóhoz nem azt kell beírni , legjobb tudomásom szerint , hogy törökgáborelemez ;)

aszekelyek 2012.11.05. 21:07:13

@inreallife: mennyibe kerül a számtech egyetem? per félév. Hihető legyen! Nevét is kérném. Egy két angol intézmény tarifáit ismerem. Levelező ? Munka mellett hogy megy ott ?

mókáné 2012.11.05. 21:07:48

@teevee:

"Ebből azért elég egyértelműen látszik, hogy a hitelvek ismerete és az erkölcsös életvitel nem esik egybe."

Már meséltem a tanáromat, aki így figyelmeztetett:
- Ne a papot bíráld, ő csak közvetítő!

Az erkölcsös életvitel számomra, hogy betartom a 10 parancsolatot. Nem bonyolult egyébként, bár sokaknak fejtörést okoz. Íme:

1. Uradat, Istenedet imádd, és csak neki szolgálj!
2. Isten nevét hiába ne vedd!
3. Az Úr napját szenteld meg!
4. Atyádat és anyádat tiszteld!
5. Ne ölj!
6. Ne paráználkodj!
7. Ne lopj!
8. Ne hazudj,mások becsületében kárt ne tégy!
9. Felebarátod házastársát ne kívánd!
10. Mások tulajdonát ne kívánd!

Ami egyértelmű számomra, hogy mondod a számodra tetszőt és teszed fel a kérdéseket, bírálsz, ítélsz, miközben nem érteni jössz. Ez probléma, de nem nekem.

Jelet látsz gyűlni homlokomra? Te vagy magad ki e jelet vonja. Ítélsz rólam, mint bölcsről, badarról. Rajtam látsz törvényt saját magadról..
www.youtube.com/watch?v=v9AFhLn7ynU

inreallife 2012.11.05. 21:08:32

@aszekelyek: bocs, mesékkel nem foglalkozom. esetleg te vágod, hogy az eukaliptuszsztráda hogyan nőtt ki szegény koaláknak, amikor noénak meg kellett mentenie őket? félek félúton megdöglöttek volna. azaz 1 napi járóföldre az utsó fától...

de vannak még bibliai kérdéseim, igen érdeklődő voltam, amikor egy kedves ismerősöm előadta a kreacionista tanait, utánaolvasgattam egykét dolognak. a biblia egy egy mesegyűjtemény, az ember röhög rajta, amikor olvassa, és elképzeli közben az áhítatos fejedet, ahogy hajbókolsz a csuhásoknak.... és érdekes módon ezt még hívő emberek is elismerik. még a kdnps csóka is azt mondta, hogy nem szó szerint kell érteni a bibliát. na barátom, az aztán a nagy dobás! le van írva, de nem úgy kell érteni. miért nem úgy írták le, ahogy érteni kell? faszság az egész. babonás emberek bevedeltek egy csomó lőrét és egymást túllicitálva orbitális baromságokat meséltek egymásnak. ebből lett a biblia...

inreallife 2012.11.05. 21:11:11

@aszekelyek: tessék, itt kielégítheted a kíváncsiságod. ne mond, hogy nem válaszoltam gyorsan...

www.herts.ac.uk/courses/fees-and-funding/postgraduate/part-time-fees-uk-eu.cfm

aszekelyek 2012.11.05. 21:13:39

@inreallife: mit hasonlítasz te szerencsétlen, mihez? eszeden vagy? irgum, burgum! hogyne a mostani kormány, mindenrőlazorbántehet. merha bajnai lenne, vagy valaki más, akkor nincs államadósság, mi ? isten barma! Akkor jó lett volna a 6-7 % os hiány is az EU-nak, ugye? de osztogatás nem lett volna semmi! A szegények meg ugyanúgy megették volna, bármennyi pénzt is kapnak. VAgy bedobálják a játékgépekbe, hogy a maszopnak legyen pénze, az is jó és főleg az lett volna jó, hogy tömegek kilakoltatva és üresen álló olcsó ingatlanok tömegével. Sokkal jobb lett volna, mint hogy sok pénzt megkaptak cash-ben a bankok, végtörlesztésben, és m nagyon keveset engedtek kilakoltatni. Biztos ezt csinálta volna bajnai és a szocik is, Vonakodó meg pláne! ha ő lenne kormányon, már a koronát is elvitték volna, zálogba, a hüllye nem fizetése miatt. ökörségeket írsz, mondasz, linkelsz. Pont.

mókáné 2012.11.05. 21:15:09

@inreallife:

"egy biztos, ha neked ez a hazád, akkor az enyém biztosan nem lehet... egészen más elképzelésem van a hazámról. "

Milyennek képzeled el a hazádat, ha nem az a hely, ahol a nyelveden szólnak hozzád és értenek szó nélkül is?

Mit jelent neked a "haza", ha nem az a hely, ahol a szeretteid pihennek?

Ha a haza bennünk van, akkor milyen hazát hordozunk? Közösség nélkül miként éljük meg - egyedül?

Ezt nagyon szeretem, így klippel együtt a Tiéd:
www.youtube.com/watch?v=2Vf48D5ONa4

inreallife 2012.11.05. 21:16:27

@aszekelyek: ne hidd, hogy nem küldök haza pénzt. az adózásról meg már leírtam, 15 év alatt többet adóztam, mint te egész életed alatt. cserében ugyanazt a semmit kapom, mint te, nyugdíjban meg még azt a semmit se, de dolgozzak és adózzak még érte 30 évet. lófaszt. eltartod magadat, ahogy tudod, és amíg van elég birka, aki hagyja magát megnyúzni. gratulálok az utódaidnak, meg a barátnőidnek is. adózzanak csak sokat, sok az éhes száj arrafelé, ezért kell sokat dolgozni a rabszolgáknak...

aszekelyek 2012.11.05. 21:17:43

@inreallife: gondolom megvárták , hogy sötétedjen , vagy szerelőruhában csinálják ? Még azt kéne kitudnia a kurucnak, hogy kik veszik át tőlük azokat a kábeleket.

6.Lenin 2012.11.05. 21:18:53

@Lord Kilburn:

1 tudatosan felelősséget vállaló állampolgár=

"Egyébként a megoldás az, hogy nem kell a regisztráció. Miért? MERT EGY FELESLEGES FIDESZES F@SZSÁG. Azért. Egy aljas kis sunyiság, "

Olvasd el az ősződi beszédet...

Nem kell tudnotok mindent, elég ha mi néhányan ismerjük a trükkök százait...kb, nem szó szerint idézve.

Ez a ti demokráciátok, ez hiányzik. Nem kell gondolkodni, majd megoldják a "nagyok".

Tudom, most már nem ők a "kedvesek" mert buktak, persze, ezt már akkor is világosan láttátok, csak nem mertetek szólni.

Most visszavárjátok, más arccal, most jobb lesz, mert helyettetek fognak ismét dönteni, ugyan azok.

Mindenhová elmennek az emberek (nagy része), néha minden cél nélkül, de a saját sorsáért 1 lépést sem, az 1 fideszes faszság.

Miért nem mentek a milla tüntetésre 1 millióan?
Miért nem mennek az utcára 2 millióan, elzavarni ezt a kormányt?

Hátha nyugatról majd megteszik, mások?

Ezek vagytok, tehetetlen ........k.
Könnyebb itt hörögni. Sokkal kényelmesebb.

Lord Kilburn 2012.11.05. 21:19:07

@6.Lenin: Kedves Lenin, örülök, hogy látlak. Emlékeim szerint annak idején sokat vitáztam Veled, a magánnyugdíjpénztári rendszer szétverésével kapcsolatban.

Híreim vannak – bár már nem frissek. Tudtad-e, hogy minden visszaállt a régibe? Hogy már semmilyen hátrányos megkülönböztetés nem éri a maradókat? Sőt, úgy emlékszem, hogy nyugdíjba vonulásunk időpontjában miénk lesz a mérlegelés lehetősége is, hogy a számlánkon lévő pénzt kérjük inkább, vagy arra az időre is, amikor a pénz összegyűlt, a 75%-os helyett 100%-os állami nyugdíjat. A pénztárakat szívatják még, be is zár némelyik, de biztosan lesz túlélő.

Szóval erre azért még én sem számítottam. Hogy azután a minősíthetetlenül aljas, hazug zsarolás után, aminek eredményeképpen csaknem mindenkit visszakényszerítettek az állami rendszerbe, néhány év múlva visszaáll minden a régibe. Azt hittem, hogy legalább arra figyelnek, hogy a saját politikai ciklusukban ne lepleződjön le minősíthetetlen, páratlan hazugságuk. Hát még ebben is tévedtem.

A Fidesz minden képzeletemet felülmúlóan gátlástalan. A magánnyugdíjpénztári rendszerrel történtek, mint cseppben a tenger, tökéletesen szimbolizálják a jogbiztonság, jogállamiság helyzetét Magyarországon.

inreallife 2012.11.05. 21:19:54

@knausz: megértenek máshol is. azért nem kell hazamennem. nem vagy túl meggyőző, inkább mesélj a fidesz programjáról, hátha az jobban bejön. mit is kínál a fidesz a hazatelepülőknek? mik a hazatelepülés programpontjai, szabályai stb? röstellem magam, de semmi ilyesmiről nem olvastam, pls segíts, hol találok ilyen dokumentumot...

nyünyüge 2012.11.05. 21:22:42

@aszekelyek: nem inkább a rendőrségnek vagy a navnak kellene felderitenie?

6.Lenin 2012.11.05. 21:27:38

@szoja122:

A lényeget természetesen te is kihagytad.

A diktatúra ellen nem lehet harcolni, azok ellen lehet, akik a diktatúrát létrehozzák.

Igen, nekem nagyon tetszik, amikor a komcsik azzal magyarázkodnak, hogy a szocializmus megbukott, lószart mama,
a tolvaj gazemberek buktak meg, nem a szocializmus, mint ideológia.
Nem a liberalizmus bukott, hanem az azzal takaródzó Senkiházy banda, akik most megint szeretnének visszasunnyogni, más bőrben.

Rendszerszerűen kifelejted a lényeget, néha, soxor.

etwas kultur muss sein 2012.11.05. 21:28:02

@aszekelyek: Tévedsz! Magyarországon NEM támogatja a kormány a családokat! Magyarországon ez van: aki keresettel rendelkezik, leadózza a belét is. Van, aki atom durván, és van, aki 'csak' durván. Ez nem családtámogatás. Ez szopatás.

De pl. a cigánytenyésztésre elbaszott pénzekből valóban lehetne családokat támogatni. Vagy mondjuk az államadósság mániákus törlesztésére elbaszott manyupból is lehetett volna családokat támogatni.
Gyakorlatilag minden pénzt megérne a családok támogatása, mert ha nem születnek gyerekek, illetve nem gyarapodik a gyermeknevelésre alkalmas családok száma, sürgősen, nagyon nagy számban, akkor 100%, hogy összeomlik a magyar gazdaság, lévén nem lesz a jövőben, aki eltartsa ezt a rakás nyugdíjast, cigányt.

mókáné 2012.11.05. 21:29:05

@inreallife:

"megértenek máshol is. azért nem kell hazamennem."

Sok külföldön élő magyarral leveleztem és mind vágyott haza. Te olyan kivétel vagy, ha tényleg nem köt ide semmi, akkor semmilyen dokumentum nem győz meg arról, és talán nincs is miért hazajönnöd. Ki tudja? Akkor ott kell maradni, ahol jobb - ez a megoldás.

Viszont minek fizetsz ide nyugdíjat, nekem megfoghatatlan.

inreallife 2012.11.05. 21:30:14

@aszekelyek: "mit hasonlítasz te szerencsétlen, mihez? eszeden vagy? irgum, burgum! "

összehasonlítottam két ország költségvetését. a szlovákot és a magyart. hasonló gdp/fő, hasonló adottságok, ők a közvetlen versenytársaink. azért kell olyan adórendszert csinálni, mint az övéké, mert az sikeres, az orbánék féle meg sikertelen.

kis matekpélda:
5,5 millió szlovák 17,24 milliárd eurós költségvetés.
10 millió magyar vajon mennyi eurós?

ha 50 alatti szám jön ki, akkor orbán egy hitvány gazember, aki ellopja az ország pénzét. ha 50 feletti, akkor meg nem tudsz számolni...

teevee 2012.11.05. 21:31:23

@knausz: Mi ez a kenetteljes szósz?

Azt kérdeztem, hogy erkölcsös-e mind, aki hittant tanult, és erkölcstelen-e, aki nem.

És nem válaszolsz.

etwas kultur muss sein 2012.11.05. 21:31:32

@knausz:
"1. Uradat, Istenedet imádd, és csak neki szolgálj!
2. Isten nevét hiába ne vedd!
3. Az Úr napját szenteld meg!"

Az első három egyértelműen kiadja, hogy ez egy velejéig öntelt és önző isten. Ennyit az erkölcsről...

jjulie 2012.11.05. 21:32:17

@SzélsebesVelorex:

valamit nem értesz

orbán mondta, nagy felhatalmazás, nagy változás

nem látod, nem érzed, orbán mondta?

6.Lenin 2012.11.05. 21:37:12

@Lord Kilburn:

Szerintem ez még nem 1 lezárt téma. Még senki nem kapott nyugdíjat magánpénztártól, nálunk.

Majd amikor kiderül mennyi, az annyi, vagy kap-é.

Tudod az emberek többsége természetesen olyan, mi a toszért fizessek biztosítást, ha az ár elviszi a házam, majd ad az állam.

Elvitte a vörösiszap mindenem, adjon az állam.

Soha nem dolgoztam, nem fizettem adót, majd törődik velem az állam.

Csődbe ment a manyup, vagy nem ér annyit már a befizetettem, majd törődjön velem az állam.

Soroljam még?

Természetesen majd jön Bajnai, és az emberek másnap a Parlament előtt verekedni fognak a lapátokért, hogy végre dolgozhassanak.
Naná!

inreallife 2012.11.05. 21:37:55

@knausz: 2 dolog. nem ismertetted a hivatalos fideszes visszatelepülés programját. ne hagyd ki a lehetőséget, sokat tudok a magyar gdp-be is tenni. a másik, hogy 15 ledolgozott év után már jogosult vagyok nyugdíjra, nem kell többet befizetnem. veled ellentétben én ismerem a rám vonatkozó szabályokat. ja, és a manyupom is megmaradt valamilyen rejtélyes okból. sőt igazából a kivándorlásom elsődleges oka az volt, hogy a kormány kijelentette, hogy akármennyi nyugdíjjárulékot fizetek az államnak, nem fogok 2011-től 1 forintnyi jogosultságot szerezni. előrelátó ember erre azt mondja, hogy kvázi elüldöztek az országból. nem én voltam az egyedüli, aki ennek hatására elment, megnézheted a gdp-t, mit veszített az ország. vond ki belőle a merci gyár hatását is, mert az egymaga 3%-ot ad hozzá a gdp-hez, akkor megkapod, hogy 2011-es év óta mekkora veszteség érte magyarországot.... persze te tapsolsz, mert téged ugyanúgy más tart el, lófasz nyugdíjat nem kaptál volna, mások annyira nem tapsoltak. elmentek. nem lesznek rabszolgák a saját hazájukban, inkább lesznek idegenek egy más országban. nem volt könnyű döntés, de bőven volt a mérleg másik serpenyőjében, ami ellensúlyozta a "veszteségeket"...

mókáné 2012.11.05. 21:37:56

@inreallife:

Volt olyan levelezőtársam Amerikából, aki csak azért írt, mert magyar mondatokat szeretett volna látni és közben olyasmit hinni, hogy itthon van.

Te is túl sokat írsz. Keresed a kontaktust, ami nem baj, csak jelzem, hogy igény van a magyar szó iránt, ezt kitörölni nem lehet egy delete gombbal. Magyarnak lenni, az a mi sorsunk, életünk.

Mára búcsúzom. Szép éjt/napot, ahol éppen vagy és ott annyi idő van, úgy oszd le! Örültem, hogy beszélgettünk!:)
www.youtube.com/watch?feature=endscreen&v=D6RaU9n4ZuI&NR=1

aszekelyek 2012.11.05. 21:38:41

@knausz: nem is értem, hogy lehet ilyen kevés, amikor a remek szdsz-es oktatáspolitika már itt minden csodát elvégzett és elhozta a kulturális megváltást is az olvasni sem tudó fiataloknak:)) most hogy tanulna meg idegen nyelvet, ha az anynyelvét se érti? Komolyan, most mi a frászról beszélnek ezek?

Negyven évi kötelező orosz után is csak pénzért , sok pénzért tudtam taníttatni idegen nyelvekre a gyerekeimet. Meg kiküldeni tanulni. Jó nyelvtanárok se voltak , csak a magániskolákban , mert nem fizették meg őket az államiban. Köszönjük szdsz!
@inreallife: milyen 15 év ALATT ÉS TE AZT HONNAN TUDOD, HOGY ÉN MENNYIT ADÓZTAM ? SOKKAL TÖBB ÉV ALATT. MEG A CSALÁDOM. AMIT SZÉTSZÓRTAK AZ ELVTÁRSAK.

ÉRDEKES , SOK MÁS HÜJJE MESÉT MEG NYOMSZ ITT.
Mivel a bibliát írástudatlanoknak szánták , olyan szinten kellett előadni is a lényegét , hogy azt meg is értsék....... az a tökfej , aki szó szerint vesz mindent , pld a koalák eukaliptuszát. Nincsenek benne koalák , csak szólok. Egészen pontosan az akkor élt mindenféle állat , élőlény , van megnevezve. Egy hím , egy nőstény mindenből , a többiek elpusztultak az özönvíz alatt .
Na most ez a bárka lehetett bármi , értelmezni viszont csak így tudták írástudatlan emberek.

Ahogyan Illés szekerét is , ami ennél sokkal érdekesebb.

@Made in Unortodoxia (dbeata): ugyan már , itt edzésben vagy tartva:DDD

etwas kultur muss sein 2012.11.05. 21:42:26

@jjulie: Hát, szvsz olyan nagy változás nem lett. Az átlag ember számára folytatódik, kiteljesedik az a szopatás, amit a szocik elkezdtek. Kicsit persze átalakult ez-az, de fő vonalaiban jól illeszkedik a fidesz vezette ország az mszp-szdsz által kitaposott ösvényhez. A lényeg, hogy a hozzád hasonlókhoz képest a magyar még mindig másodrangú állampolgár... Örülj.

aszekelyek 2012.11.05. 21:42:43

@inreallife: ugye, hogy te már ebbe az országba nem akarsz adózni csak szidni, akinek a nyakára tették az egészet.

Kisült, hogy nem is lopta el senki a manyupodat sem. Alakul ez.

teevee 2012.11.05. 21:46:08

@6.Lenin: Húúúúú, bassszus, mi van ma itt? Front van, vagy telehold?

A regisztrációnak ezek szerint nincs más célja, csak az, hogy kijelölje, hogy ki elégé "érdemdús", hogy a választójogát gyakorolja? És ha valaki ezt az akadályt átugorja, akkor a Fidesz megengedi, hogy a szavazatát leadja?

Bakker, a választójog egyenlő és titkos, valamint állampolgári alapjog. Ezt korlátozni, vagy nehezíteni csak nagyon indokolt esetben lehet. Mármint demokráciában.

Meg kéne érteni, hogy mit jelent az _egyenlő_.
Bizony, azt. Hogy aki az utolsó pillanatban dönt azé is pont annyit, mint azé, aki aki már most bevésné a narancssárga ikszet.
Az utolsó prolié is pont annyit, mint a Fényességes Vezérlő Tábornoké.

aszekelyek 2012.11.05. 21:49:12

@teevee: Ahülyeséged dermesztő. Az. nekem a pártállamban volt sok tornaórám, angol órám, reáltárgyak is bőven. Írni is megtanultam és még a filozófiáról is hallottam a középiskolábanm meg a pszichológiáról is. kantról, ilyesmikről. Sokkal jobb színvonalú oktatást kaptam, 75 és 79 között a középiskolában, mint amióta a liberálisok uralták az oktatást. Írni meg 6 éves korában tudott nálunk mindenki és olvasni is. Az a dermesztő , hogy a fiatalok nem tudnak rendesen sem írni, sem olvasni, kevés kivétellel, akik már kijöttek a remek libbant oktatásból. Brrr.

Inkább konzumidiótájkat kellett nevelni, világos, mint tudással , önálló gondolatokkal teli fiatalokat , akik nem irányíthatóak könnyen. Van történelmi tudásuk , pld. Nem bla, bla, hanem tudás. Nem egy könyvet olvastak , vagy azt sem.
A plázatyúkot is ki kellett tenyészteni a plázákhoz , világos.

Lord Kilburn 2012.11.05. 21:49:45

@6.Lenin: „Nem kell tudnotok mindent, elég ha mi néhányan ismerjük a trükkök százait...kb, nem szó szerint idézve.”

Hát ez vicces. A tizenötödik költségvetési módosító/megszorító csomag után, az IMF-fel vívott szabadságharc harmincadik stációjánál még mindig az őszödi beszéd trükkjeinél vagy leragadva? Azt minek neveznéd, amit Viktor és Gyuri csinál, ha nem folyamatos, rögtönzött, kínkeserves trükközésnek?

„Tudom, most már nem ők a "kedvesek" mert buktak, persze, ezt már akkor is világosan láttátok, csak nem mertetek szólni.”

Ez egy kibeszéletlen kérdés. Mármint hogy a balliberális értelmiség miért miért volt annyira Orbán-fóbiás, hogy még akkor is felsorakozott Gyurcsány mögé, mikor már régen nem kellett volna. De hát utólagosan nem igazolta Orbán a balliberális értelmiség minden félelmét?

Hol egy gerinces köztársasági elnök? Hol egy tekintélyes alkotmánybíróság? Egyáltalán, hol egy konszenzuson alapuló, többpárti alkotmány? Az normális, hogy kb. két koliszobából töltötték fel Magyarország közjogi méltóságainak pozícióit? Az normális, hogy szabadságharcolunk a szövetségeseink ellen? Hogy páriaország lettünk Európában? Hogy legnagyobb szövetségesünk a lengyel Kaczynski párt, melynek regnálása idején Lengyelország töltötte be a soros „Európa Hülyéje” pozíciót?

„Miért nem mentek a milla tüntetésre 1 millióan?
Miért nem mennek az utcára 2 millióan, elzavarni ezt a kormányt?”

Ezt viszont, látod, nem tudom. Orbán pl. már 25-ször megfizettette a vizitdíjat mindenféle fisz-fasz adókkal, havonta, az egészségesekkel is, még sincs össznépi felháborodás, mint a vizitdíj miatt volt. Valószínűleg azért, mert Orbán Viktor Magyarország legtehetségesebb politikusa. A legtehetségesebb, és a leginkább felelős, az egész elmúlt huszonakárhány év minden bűnéért. Hiszen ő az egyetlen, aki kilencventől máig folyamatosan ott volt, vagy a kormány, vagy az ellenzék legnagyobb hangadójaként.

Ebben a ciklusában tulajdonképpen csak learatja a babérokat, amikért a hosszú évek során szívósan megdolgozott.

jjulie 2012.11.05. 21:52:11

@SzélsebesVelorex:

pajtás, ez a magyarkodó verseny szánalmas

akkor is ha te csinálod, akkor is ha az orbán

inkább kezdj valamit azzal a helyzettel, hogy megszülettél, a magyarkodó verseny semmitérő pótmegoldás, inkább add el a munkaerődet, az eszedet, jó pénzért, gyere, megtanítalak rá, hozd a hoplitát is, és adok kedvezményt

teevee 2012.11.05. 21:53:24

@aszekelyek: Ahssszó...
Tehát az önálló gondolkodásra serkentés az angol és az informatika háttérbe szorításával, a hittan és a foci előtérbe tolásával lehetséges.

Átnyújtok egy hangszórót.

6.Lenin 2012.11.05. 21:59:58

@teevee:

"Bizony, azt. Hogy aki az utolsó pillanatban dönt azé is pont annyit, mint azé, aki aki már most bevésné a narancssárga ikszet. "

Szerintem aki az utolsó pillanatban tudja csak eldönteni kire is szavaz, nos
az 1 seggfej, szerintem.

És ehhez semmi köze a Fidesznek.

A választójogod semmiben sincs korlátozva, csak tudatosabb hozzá állást vár el 1 állampolgártól.

Mennyivel "értékesebb" az a szavazat, amit arra pártra adnak, aki az utolsó pillanatban 19 ezer Ft-ot ígér a nyuggereknek?

A hazudozástól csak úgy lehet megszabadulni, ha a választó tudatosabban készül élni a jogával. Ez lenne valójában minden demokratikus párt érdeke.

Ez a regisztrálás azért szar egyeseknek, mert nem lehet majd az utolsó napon is ígérgetni mindenféle marhaságot.

1ik pártnak sem, beleértve a Fideszt is.

Természetesen 1 tudatos állampolgártól rettegett mindig is a ballib tábor.

aszekelyek 2012.11.05. 22:03:28

@nyünyüge: amikor nem kísérletezve bevezették, hogy 200 féle tankönyvből nem tanulnak meg a gyerekek semmit szinte, olvasni főleg nem, akkor én is azt gondoltam, hogy a jó anyjukkal kísérletezzenek. Miért kellett szétrugdosni azt a móccert , amivel a 90 % -a gyerkekenke megtanult időre olvasni , írni ?

A közoktatásban. Teccettek volna a kiválasztott x iskolában rongálni a színvonalat .

jjulie 2012.11.05. 22:03:39

@teevee:

az orbán mondta neki beszéljen össze vissza, és akkor orbánia örök lesz

inreallife 2012.11.05. 22:05:37

@aszekelyek: nem mondod, nem mentették meg a koalákat? vagy azok még nem éltek akkor? de érdekes kérdéseket vetsz fel. akkor pontosan hogyan kéne érteni az özönvizet noé bárkájával?

jjulie 2012.11.05. 22:08:21

@aszekelyek:

banya, lécci valami orbitális faszságot kopogtassle, ezek lepkefingok

valami orbitálisat, mert köddé válik orbánia, ha nem fűhugyozol teljes tehetségeddel

nosza banya, égesd le az orbánt ahogy csak bírod, ahogy a fideszkurvaannyától tanultad, meg a saját putriszökevén ostoba anyádtól

jjulie 2012.11.05. 22:16:02

@6.Lenin:

na orbán ostoba parasztja, még nem talált meg a szívlapát?

a dembinszki még a példaképed?

aszekelyek 2012.11.05. 22:16:38

@SzélsebesVelorex: elvesszük a segélyezéssi pénzt tőlük, attól majd javul a közbiztonság? Vagy mi van ?
Reálisak ezek az elvárások és átgondoltak is? Azok akik ezt várják, munkát is tudnak nekik adni vagy csak pusztuljanak? Ki kéne dolgozni ezeket , hogy a lábukon is megálljanak , mert ez így , tényleg a csodavárás kategória... Mai hír, hogy annyira bíznak a kormányban, hogy több száz bejelentést kaptak, név nélkül, mert félnek az uzsorások kopóitól, hogy vagyonosodásit hol kellene forszírozniuk , hogy azt megküldték a rendőrségnek, ahol ezután már nehéz lesz bármit is letagadniuk azoknak , akik esetleg le voltak fizetve eddig..

Gondolkodtam , hogy miért a NAV-hoz küldték előbb de nem kellett sokat gondolkodnom.

Jellemzően Borsod és Hajdú- Bihar megyei ügyekről van szó. A helyi kiskirályokat kiheréllni is ésszel lehet. Pl. Így.

Aki ezt a tanácsot adta nekik , okos ember lehetett. Ez így megáll a lábán. Hasonló jó megoldások kellenek, összefogva. nem széthúzva. Hőbörögve, hogy bezzeg nem pottyan semmi az ölünkbe , ha mi magunk nem tesszük meg amit kell érte.

jjulie 2012.11.05. 22:24:31

@aszekelyek:

ez lófasz banya, tudsz te ennál nagyobb faszságot is, reggel megnézem összesedted e végre magad orbániához méltó faszságkopácsolásilag

húzz bele mert a puriszökevény ortaba hülye anyádnak szégyenkeznie kell miattad seggszájú kádárvakarék fideszféreg

6.Lenin 2012.11.05. 22:24:47

@Lord Kilburn:

Amennyiben vizsgálni szeretnék az okokat, valójában miért is alakulhatott ki a jelenlegi helyzet, nem lehet semmiképpen kihagyni az elmúlt éveket, bármennyire is kellemetlen ez valakiknek.
Mindenképpen torz eredményre jutnánk. Persze ha nem az a szándék, hogy torzítsuk a lényeget.

Az IMF, EU tárgyalás előzményei komoly érdeksérelmet okoztak/okoznak mindkét oldalon. Szerintem mindkét oldal trükközik a jobb pozíciókért. Szerintem nincs benne semmi különös. Megszokott üzleti tárgyalás sorozat.

Természetesen a köznépnek mást kell beadni, szintén mindkét oldalon, úgysem nagyon érti a többség, mire is megy a játék. Ebben sincs semmi különös, így megy ez mindenhol.

Érdemes kicsit az amerikai kampányra is odafigyelni, tökre, mint nálunk.

Az elmúlt 23 évben végig kint volt a tábla, leszarva a köztársasági elnököket, AB-t + minden más soxor felesleges intézményt...

A rendszerváltás alatt, az ország kirablása zavartalanul folyik.

Keveseket zavart ez a tény , 2006 őszéig. Sőt utána is.

A vizitdíjról.
Az már akkor is köztudott volt, hogy nem az volt a tétje a népszavazásnak. Orbán is világosan megmondta már akkor is, nincs már más demokratikus lehetőség a kormány távozásának a kikényszerítésére.

Nem figyeltek erre sokan, elfelejtették, ciki volt, félremagyarázzák. Ebben sincs semmi különös.

Ilyen a politika, és ilyen is lesz, ha hagyják.
Eddig semmi komolyabb kilátás sincs, hogy ez megváltozna.

A szereplők változnak időnként.

Khal Drogo 2012.11.05. 22:30:37

@6.Lenin: Melyik párt vitte a leitatott cigányokat szavazni kocsival múlt héten. Melyik is volt? Ja a Fidesz volt az. Gondolom ez sem érdekel.

2012.11.05. 22:30:40

@aszekelyek: " nem hinném , hogy olyanok , mint a szoci szadesz:) , hogy csak úgy szétrobbannak.. - meg értelmét sem sokat látom. "

Ezt neked nem fogom elmagyarázni.
Egyszer már leírtam. Nincs rendszer, ami fenn tudna maradni stabil alapok nélkül.
politikai rendszer pedig nincs stabil. Az erőszak, vagy a jólét tart fenn bármilyen struktúrát. Itt jólét nincs.

etwas kultur muss sein 2012.11.05. 22:32:46

@aszekelyek: "elvesszük a segélyezéssi pénzt tőlük, attól majd javul a közbiztonság? Vagy mi van ?"

Rövid távon nyilván nem, de az sem mehet tovább, hogy az én adómból élnek, és szaporodnak.
ÉN NEM AKAROM A PÉNZEM CIGÁNYSZAPORÍTÁSRA KÖLTENI.

teevee 2012.11.05. 22:33:14

@6.Lenin: bla, bla bla.

A seggfej szavazata is ugyanannyit ér mint a tiéd. Képzeld el! (Én nagyon könnyen el tudom.)

Az államnak nincs joga meghatározni, kinek a szavazata mennyit ér, nincs joga érdemességi akadályversenyt hirdetni. Mármint demokráciában.

A hazudozástól meg a pártoknak kell megszabadulni, nem a választóknak. A regisztrációnak ehhez semmi köze, hazudni pártjaink tudnak bármikor, nemcsak a választások előtt két héttel.

2012.11.05. 22:34:01

@aszekelyek:" akkor lopta volna el, ha fizetés nélkül elviszi. De odabenn törte le csücskét és nem távozott fizetés nélkül. "

Értem. Tehát ha a Tescoban ebédelek, akkor az ingyen van?
magácska ennyire egyszerű?

6.Lenin 2012.11.05. 22:35:43

@Khal Drogo:

Nem az én dolgom.

Volt VB, működött is, ha jól tudom, megsemmisítettek két körzetben. Működik a demokrácia.

Aki csal, rácseszik, ez így van rendben.
A helybeliek döntöttek, mi jó nekik, ott helyben.

Khal Drogo 2012.11.05. 22:37:44

@6.Lenin: Lemaradtál egy kicsit. Másodfokon megsemmisítették az első fokú megsemmisítését. Jelen állás szerint nem történt csalás.
Demokrácia :)))) Az tényleg működik. Csak nem Magyarországon. A felkészülés a 2014-es csalásra már elkezdődött.

Khal Drogo 2012.11.05. 22:41:09

@SzélsebesVelorex: A kormány támogatja a családokat. Sorolom: Stumpf család. Orbán család. Nyerges család. Simicska család. Matolcsy család ( Matolcsy unokatesója múlt héten kapott állami kitüntetést, egy röpke 400 ezres pénzdíjasat, valami óriási előrelépést hozott a magyar-USA eü kapcsolatokban, állítólag ) stb.

6.Lenin 2012.11.05. 22:41:37

@teevee:

Nem értem, mi is valójában a gondod?

Miért ne hazudnának a pártok, ha az emberek megeszik még a szart is, ha a kedvenceik ígérték nekik?

Akkor mi is a baj tulajdonképpen a Fidesszel?
Hazudott, bevették.
Szerinted is ez a normális.

Ja, hogy nem tudtatok akkorát hazudni?
De, ehhez mi köze a Fidesznek?
Nem ti vagytok hatalmon?

Ehhez meg nekem mi közöm?

2012.11.05. 22:43:38

@aszekelyek:" a lengyeleknek meg elengedték a teljes államadósságát, amikor nekünk egy krajcárt sem. Ja és csehek közel sem úgy privát izéltek , mint a mi drága vezetőink. nem is voltak ekkora bajaik, mint nekünk.. nemtom, csináltak e egyáltalán bankkonszolidációt. Nem hallottam róla. Ezek irdatlanul nagy pénzek és mondom megint , a córesz nem magától jött.. ezek a tételek nagyon erősen belerondítottak a magyar állapotokba."

Na, ha ennek utánaolvas, kissé okosabb lesz a témában, és nem fog talán hülyeségeket beszélni.
Mi lehet mögötte?
Antallnak miért nem engedték el az adósságot?
Miért téma Csehországban a korrupció?
Maga mindig összevet, relativizál.
Mert a szadesz meg a maszop bezzeg...
Mert Lovas sem rosszabb, mint mondjuk Demszki.

Csakhogy ezzel azt ismeri el, hogy a fidesz összevethető a maszoppal, a szadesszel. Hisz nem azt mondja, hogy ugye, mennyivel különb, mert mostmár nincs csalás, a gazdaság fejlődik, hanem azt mondja, hogy a fidesz sem rosszabb, mint...

Lovassal ugyanez. Megbocsájtható, hogy köpönyegforgató, hogy annyi gerinc sincs benne, mint a takonyban, hogy a saját fészkébe szarik, mert más is van, aki ugyanilyen.

Még a pedofil papoknak is felmentést ad, mert vannak nem papok is , akik pedofilok!

MINDKÉT oldal megvetendő!

Szégyen, hogy így gondolkozik valaki. Maga sem magyar, sem keresztény. Szégyen saját nemzetére, vallására.

6.Lenin 2012.11.05. 22:46:27

@Khal Drogo:

Szerintem érdemben nem befolyásolta az eredményt. Gondolom ezért döntött így az VB is.
Valóban nem néztem utána.

Nyilvános volt minden. Nyugodtan höröghet bárki rajta.

A Jobbik fölényesen nyert. A Fidesz által is támogatott faszi csalt.
3 nap már eltelt.

2012.11.05. 22:47:03

@knausz:" De ha azt látod, hogy rosszabb lett, hát miben rosszabb, "

Saját magához képest. Az I. Orbán kormánynak voltak elképzelései.
A mai rögtönöz. Semmi elképzelése sincs a válságos évek átvészelésére.
Ideológia van, mindenki bűnös, mindenki az OV ellen tör, de ez nem kormánystratégia. Ez Skizofrénia.

Khal Drogo 2012.11.05. 22:49:33

@Lord Kilburn: Ha Áder nem írná alá a választási törvényt, az már valami lenne. Persze alá fogja írni. Pedig még EP képviselőként ellenezte a regisztrációt a 2010-es sajtóhírek szerint.

6.Lenin 2012.11.05. 22:53:33

@Könnyen elkaptuk, uram!:

"Semmi elképzelése sincs a válságos évek átvészelésére."

Hol is tolonganak azok a pacákok, akiknek van?

2012.11.05. 23:00:04

@aszekelyek: " Sokkal jobb színvonalú oktatást kaptam, 75 és 79 között a középiskolában, mint amióta a liberálisok uralták az oktatást. Írni meg 6 éves korában tudott nálunk mindenki és olvasni is. Az a dermesztő , hogy a fiatalok nem tudnak rendesen sem írni, sem olvasni, kevés kivétellel, akik már kijöttek a remek libbant oktatásból. Brrr. "

A kádári kor nagy találmánya volt a szó-kép módszer, te nagyonbuta. Ez vitte először félre a mai fiatalok írását.
A liberális módszerek közé tartozó Waldorf pedig egy Steiner nevű úr találmánya, aki többekkel együtt Hitler náci (innen is üzenem vezérdednek, hogy nem fasiszta) ideológiájának kidolgozója volt.

2012.11.05. 23:03:50

@knausz:" De ha azt látod, hogy rosszabb lett, hát miben rosszabb, mint az előző kormány? Gyurcsány vagy Bajnai tevékenysége mitől volt jobb?"

Gazdaság állapota. Nem fejteném ki, elég arra gondolnod, hogy a forintot OV 273 -as árfolyamon vette át, azóta sem volt ennyi.
Hogy a manyup pénzek egyszeri tételének figyelmen kívül hagyásával kiderül, hogy a hiány sosem volt még ilyen magas.
Miért hagyjuk figyelmen kívül? Mert egyszeri tétel, mert a Bajnai nem élt ilyen eszközzel.

Khal Drogo 2012.11.05. 23:07:10

@aszekelyek: A volt kommunista funkcionárius MTI elnök, aki kipróbált Fidesz-káder, 6 havi végkielégítéssel tolja el a bringát. Belefér. A lényeg hogy volt változás. Állítólag.

teevee 2012.11.05. 23:07:19

@6.Lenin: :DDD

Amikor beszorulsz a saját hazugságaid mögé, akkor jön ezzel a naccerű relativizálással. Persze, persze, mindenki hazudik.
A Fidesz is hazudott és bevetted, most te hazudsz és elvárod mások vegyék be. :DDDDD

Hát, a világ ennél egy kicsit bonyolultabb.

Nade, ezt csak Neked, csak most:

Fodor András: Erős vár a Mi Istenünk!

Erős vár a Mi Istenünk! Talán azt izeni nekünk:
Hogy maradjunk méltók arra, ahogy mellénk állt a bajba...
...Az első békemenetünk, megmentette, kit szeretünk:
Mózesünket, Kossuthunkat, a mi Orbán Viktorunkat.
Viktor Drága: Te se feledd: a Jó Isten addig Veled,
Míg az Ő útját követed, művedet tönkre nem teszed,
Hízelgőktől óvod Magad! A Jó Isten Veled marad.
De ha nem hallod meg szavát. elveszted Magad, s a Hazát!
Kétharmados felelősség: ez ígéret, ez reménység,
Addig, amíg Isten velünk. Addig - tényleg - ki ellenünk?
Kérjük hát, hogy el ne hagyjon, Orbán kormány megmaradjon!

6.Lenin 2012.11.05. 23:08:43

-Mit is szerettél volna 23-án, Gordonka?
-Hatalmat.
-Rossz volt a válasz, mint januárban.
-Hát, igen.
-És?
-Ők nem adnak, csak az amik.

Jó éjt!
Mindenkinek.

ubul2000 2012.11.05. 23:17:37

@inreallife: matekből (sem) vagy túl erős, próbálkozz inkább mással.

6.Lenin 2012.11.05. 23:22:43

@teevee:

Nem nézed az amcsi kampányt?

Úgy hazudnak, mint a vízfolyás. Miben is különböznek?

Nem kedveled a jelenlegi kormányt, rendben.

De az Istenért, mi közöm hozzá?
Nem tetszik, amit ezek csinálnak?

Természetesen, hiszen utálod őket, mert elvették a játékotokat.

Miért is venném be azt a sok sületlenséget, amit itt összehordanak?

Szeretnék visszaszerezni a hatalmukat azok, akik elvesztették. Találtak 1 manust, oszt tolnák befelé ezerrel.
A sok szarevő meg tolong mögötte.

Erről szól a nóta, nem másról.
Miért is kellene nekem ezen csodálkozni?

teevee 2012.11.05. 23:32:25

@6.Lenin: Kidobott az ágy? És most ott ülsz hálóingben? Papucs van rajtad? Nehogy megfázz!

Csak szólok, hogy az volt a kérdés, hogy minek a regisztráció. Erre minden francot összehordasz, csak indok nem kerül sehonnan.

ubul2000 2012.11.05. 23:32:57

@Khal Drogo: Bocsi, de az államfőnek nincs lehetősége megtagadni egy törvény aláírását, mert személy szerint nem ért egyet azzal. Jogi kifogások kellenek..

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.11.05. 23:48:30

@Khal Drogo: lemaradt a felsz*pásban, vagy valami ilyesmi. :)

Tudnád, mi folyik pl. a K. utcai házban...

2012.11.06. 00:29:21

@6.Lenin: értem, tehát a kormány ismérve, hogy fogalma sincs, mit tegyen.
Már látom, miért nem lehetek én gazdasági miniszter.
Egyébként sok jobboldali közgazdász meg tudja fogalmazni a jövöképet, Ami nem feritél.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.06. 00:33:45

@aszekelyek:

Persze, a helyzet az ami.
Éppen ezért is nincsen miért annyira tapsikolni a multi cégek Magyarországra települése okán. Persze bántani sem kell őket.
Nem árt reálisan szemlélni.

Cukorügyben meg ennyit sikerült összeírnom:
honunk.blog.hu/2011/02/28/edes_eletunk_az_eu_ban_keseru

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.06. 00:41:03

@knausz:
"A mobilitás lényeges. Oda kell menni, ahol munka van"

Ehhez akkora fizetések is kellenének ám, hogy megérje!

A magyar fizetések nem akkorák, hogy abból az ország másik felén lakást lehessen bérelni, fenntartani, utazgatni.

200 000 nettó alatt ugyan hogyan, miből legyen mobilis a munkaerő?

A minimálbér csak a töredéke a létminimumnak. Ez és csak ez a mobilitás akadálya. Érdekes Angliába könnyebben elmobilozik a magyar munkaerő, mint Magyarország más tájára. Ilyen alacsony bérek mellett nem elvárható a munkaerőtől, hogy mobilis legyen. Arra egyszerűen nem futja a keresetéből.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.06. 00:45:48

@knausz:

Ez így van szerencsére.
Így legalább van ahol az anglománok koppannak.

Azt hiszik az angollal mindenhol boldogulnak, német közegben is, de ez persze nem igaz.

Mi értelme lenne ott angolozni, ahol senki sem angol (anyanyelvű)?

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.06. 00:54:31

@nyünyüge:

"Ma már a német tulajdonú multiknál is az angol a hivatalos nyelv,"

Ez nem igaz. A német a hivatalos munkanyelv a komolyabbaknál.
Még a japánokkal való kommunikációban sem játszik semmilyen szerepet az angol nyelv. De a mexikóiak, szlovákok stb. esetében is működik a német.
A csak angolul tudók önáltatása, hogy az mindenhez elég, a többi nyelv, a német, a francia, az orosz, az olasz stb. meg le van tojva. Hát nem.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.06. 01:01:53

@dr. Balta$ár:

:-)
Hát ez igaz.
Csak színjáték.
Így sem, meg úgy sem szólhatunk bele, eredménytől, győztestől függetlenül.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.06. 01:09:13

@dbeata:

Mondom nem a hozzáértés dönt a bérekről, hanem az állampolgárság.
Két hasonlóan hozzáértő közöl a nyugati állampolgár keres sokat, a magyar keveset.

Ugyanannál a cégnél, ugyanabban a munkakörben. Ez jóval nagyobb különbség, mint az állítólagos férfi-nő bérek közötti különbség már ha van ilyen. Ha különbözik is kettő különböző nemű dolgozó bére az azért nem tuti, hogy a különböző nemük miatt van. Lehet egyik jobb szakember, jobban dolgozik, mint a másik. Míg a nyugati vs. magyar bérkülönbségeknél egészen biztosan nem ez az ok.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.06. 01:33:06

@szoja122:

Annyira nem kell támogatni.
Csak nem hátrányos feltételeket teremteni nekik a saját hazájukban.
Magyarországon sem versenyképesek a multikkal, itt is a multik felé lejt a pálya az állami szabályozás miatt.
Legalább a fair verseny lenne kívánatos.
De akkor meg ugye nem ide jönnének a multik. Nehéz ügy, de azért lehetne e fele haladni.

A szellemi tőke nem elég, igazi tőke nélkül. Akkor azzal csak a multik járnak jól. Külföldön fognak megvalósulni a magyar ötletek, vagy itthon külföldi tulajdonban.

Ötletem nekem is van, amivel szerintem sokat lehetne keresni, de valószínűleg soha az életben nem lesz belőle semmi. Sőt több is van. Nem az ötletekből van hiány, hanem pénzből, és emberekből, akik meg tudják valósítani az ötleteket. Bár ha van pénz, akkor embereket lehet találni.

Nyugaton a szellemi tőkés talál egy munkahelyet, eldolgozgat ott egy kicsit, félretesz, aztán a haverokkal alapít egy céget az ötletére, és irány a csúcs. És/vagy elmegy valaki gazdag emberhez az ötletével, akinek már sok a pénze, de kevés újabb jónak tűnő befektetésről tud.
Magyarországon ez nem igazán járható út, egyik sem. Itt a szellemi tőkések nem tudják valódi tőkére váltani a munkaerejüket, s mások ötleteit finanszírozó befektetők sem igazán vannak. Kockázati tőke vagy hogy is hívják. Na az is igen kevés.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.06. 01:44:36

@szoja122:

Amíg választhatunk.
A dolgok jelenlegi állása és a folyamatok jelenlegi haladási iránya alapján nem Európáé a jövő. Tovább fog veszíteni a súlyából. Kínáé a jövő, ha nem lesz háború.

Az arabokra nem tennék. Elfogy az olaj, aztán meg lesznek lőve. A kultúrájuk, társadalmuk meg nem olyan, hogy hagynák a szellemi tőkét nagyon kibontakozni.

A világraszóló projektjeiken külföldiek dolgoznak, ők csak pénzelik.

Jó buli lenne pár milliárd dollárból Alexandriában újra építeni a világítótornyot teljes életnagyságban. Több turista nézné meg, mint az Eiffel tornyot.

A turistákat jobban érdeklik a mesterséges, épített dolgok a természeteseknél.

Vö. Las Vegas vs. Grand Kanyon.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.06. 02:10:58

@szoja122:

Miért lesz a nemzeti kultúrának előbb-utóbb vége?

Az EU sem működik olyan jól, hogy nagyon bízni lehetne benne. Az ő gazdaság, pénzügyi politikájuk sem elég jó.
Nem hiszem, hogy ők fogják Magyarországot kirántani a bajból. Inkább hiszem azt, hogy az EU problémái mélyülni fognak, és a saját problémáikat sem fogják tudni megoldani.

Elodázzák a mai problémák megoldását a jövőbe, de ezek később még nagyobb problémaként fognak jelentkezni.

szoja122 2012.11.06. 04:31:59

@Akitlosz: Hosszabb távra gondoltam. Minden véget ér a történelemben előbb utóbb.

Az Unió bajban van, de egyedül semmire sem jutunk,mert ásványkincsünk nincs, segédmunkaerőben teljesen versenyképtelenek vagyunk, oktatási rendszerünket pedig módszeresen leromboltunk.

Akkor miben reménykedhetünk?

Az Unió akkor nagyot hibázott, amikor "felhígította" magát a fejletlenebb államokkal és ezek egy részénél is bevezettette az Eurót. Azonban a válság nem fog örökké tartani, középtávon megszűnik. A 34-es válság sokkal erősebb volt, mégis megszűnt.

szoja122 2012.11.06. 04:47:58

@6.Lenin: "mama" ???????? Ezt kinek írtad? Férfi vagyok ki kérem magamnak! :)))

A lényeg pedig:

A diktatúrát mint rendszert, ugyanúgy el kell ítélni, mert nem arról volt szó, hogy csak azok az emberek csinálták rosszul. Mi viszont sokkal jobbak vagyunk.

Arról nem is beszéltem, hogy egy volt KISZ titkár oktatott ki egy maxim egy Kisdobost, vagy még az sem volt.
Undorító terelés kommunistázni ilyenkor, ráadásul így.

A VOT-on elszólta magát a diktatúráról, demokrácia felfogásáról. Ha a helyzet úgy kívánja akkor más lesz a rendszer mondta.

De kimondja meg hogy mikor jön el a most?

Persze ők!

Ebben viszont egyetértek és örülök, hogy ezt írtad:

"Nem a liberalizmus bukott, hanem az azzal takaródzó Senkiházy banda"

De ne feledd Magyarországon NINCS normális jobb és bal oldal. Az igazi demokráciához sem vezet királyi út. A balnak nevezett oldal csúnyán leszerepelt, most a jobbnak nevezett oldal leszerepelését látjuk.
Mindkettő fog egy kicsit tanulni belőle, és a következő már egy picit -nem sokkal- jobb lesz, remélhetőleg, ahogy az idő halad, egyre jobb.

Csak ez történelmi léptékben. Legalább 50 év kell hozzá...

szoja122 2012.11.06. 05:03:17

@Akitlosz: "Legalább a fair verseny lenne kívánatos."
Tökéletesen igaz. Engem meggyőzött Róna Péter, egyenlő feltételek kellenek.

"A szellemi tőke nem elég, igazi tőke nélkül"
Ezzel is egyetértek.

De mivel nincs másunk csak ebből tudunk kiindulni. Pontosabban az oktatás fejlesztése mellett párhuzamosan fejleszteni, támogatni kellene a hazai kis és középvállalkozásokat, hogy a középréteg erősödjön meg.

De ez unortodox gazdaságpolitikával nem megy. Nézd meg tegnap este az egyenes beszédben részt vett Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) főtitkára is. Nagyon érdekeseket és elkeserítő dolgokat mondott.

szoja122 2012.11.06. 05:12:21

@Akitlosz: "Kínáé a jövő, ha nem lesz háború."

Szerintem ebben tévedsz. Maximum 10-15évre igaz. Azután robbanni fog a demográfiai bomba.
Mivel drasztikusan és sikeresen csökkentették a népszaporulatot, nyugdíjasok százmillióit kell majd eltartaniuk. Ha semmi nyugdíja sem fizetnek nekik -ezt pedig nem engedhetik meg-, a hozzátartozóik fogják támogatni őket. Így vagy úgy, ebbe Kína bele fog rokkanni.

A másik megjegyzésem az hogy létezik erkölcs is. Egy kommunista diktatúrával nem illik szorosabb kapcsolatba kerülni. Elég baj az, hogy Amerika megtette. Persze nekik ez sokkal de sokkal kisebb problémát jelent mint nekünk jelentene, mert mi egy picit kisebbek, jelentéktelenebbek vagyunk Amerikánál.
Ők a mellékhatást kivédhetik, nekünk esélyünk se lenne erre.

szoja122 2012.11.06. 05:16:44

@6.Lenin: @szoja122: Bocs rosszul írtam: "A diktatúrát mint rendszert, ugyanúgy el kell ítélni, mert nem arról volt szó, hogy csak azok az emberek csinálták rosszul"

Helyesen:

A diktatúrát mint rendszert, ugyanúgy el kell ítélni, mert arról volt szó, hogy csak azok az emberek csinálták rosszul...

dbeata 2012.11.06. 06:16:31

@Akitlosz: Annyi értelme lenne, hogy vannak olyan szakterületek (pl. informatika, filmgyártás, de akár a marketingkommunikáció is), ahol a szakszavak jelentős része angol. Tetszik, vagy sem, így van.
Semmi anglománia nem kell hozzá.
Ugyanígy pl. az orvosok, botanikusok közös nyelve a latin.

dbeata 2012.11.06. 06:34:08

@Akitlosz: Azt állítod, hogy egy Magyarországon jelen lévő mondjuk német céghez jelentkezik két ember, az egyik szintén német, a másik magyar, és a német több fizut kap majd ugyanazért a munkáért?

jjulie 2012.11.06. 07:25:15

@6.Lenin:

két és fél éve tolongott egy és azt ugatta neked, hogy nagy felhatalmazás, nagy változás, te meg boldogan ugattad hogy: viktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktorviktor

lett nagy felhatalmazás, anyádtól meg kérdezd meg , mi lett a nagy változással

de igyekezz a kérdeséssel, mertha rádtalál a szívlapát nem lesz több kérdésed ostoba parasztja orbániának

jjulie 2012.11.06. 07:45:34

@Akitlosz:

buta vagy fideszalekos, nemhiába maradtál biztonsági őr

de mondok neked olyat ami nem fog tetszeni: volt ugyebár egy háború európában, aminek a közepén volt kb 20 év hadműveleti szünet, namost amíg el nem kezdődött a háború berlin volt a tudomány központja a világon, és a zsidók németül beszéltek és írtak, aztán mire éáge lett a háborúnak, a zsidók kitelepültek a német nyelvből,és áttelepültek az angolba, és már régóta nem berlina tudomány központja.....

és budapesten ha bemegy egy ingatlanirodába egy született német, milyen nyelven szólal meg, na milyenen? hát angolul

a német nyelv nagyon nagyot veszített a jelentőségéből, szerepéből, a német befolyású régiókban is, magyarországon német tulajdonú, németek által vezetett cégeknél is gyakorta angol a munkanyelv

egy másik sztori: délafrikai házaspár mesélte, hogy franciaországban ha a picért angolul szólítják meg, kibaszásból úgy megvárakoztatják mint állat, aztán rájöttek a trükkere: hollandul beszélnek egymáskozt, és amikor odamegy a pincér, hollandul szólnak hozzá, mire a pincér vissza fog kérdezni: english? és máris mehet angolul a rendelés párizsban, franciaországban

örülj inkább, hogy a portásfülkébe kaptál beosztást, és nem a külső körletbe, és maradj magadnak biztatóm valál

jjulie 2012.11.06. 07:54:41

@dr. Balta$ár:

tökmindegy, az orbánpárt már megdöglött

dr. Balta$ár 2012.11.06. 07:55:48

@jjulie: ok ok....

de azért szellemes és okos vagyok ugye? :) bár ezt PANEL túl hallanám szivesen:)

most nemcsak a szeméjek hanem a rencer is megy...

jjulie 2012.11.06. 08:02:36

@dr. Balta$ár:

szerencsére van még közel másfél év, a felcsuti paraszt azalatt lebontja magát és a pártját örökre

végül még az is megeshet, hogy a sajátjai fogják be a seggszáját, már az sem fog segíteni rajtuk

aztán előbb jön a fertőtlenítés, aztán meg a szívlapát

mókáné 2012.11.06. 08:37:38

@teevee:

"Tehát az önálló gondolkodásra serkentés az angol és az informatika háttérbe szorításával, a hittan és a foci előtérbe tolásával lehetséges.

Átnyújtok egy hangszórót."

És akkor még mindig nem érted a fizikai- és szellemi aktivitás lényegét. A másik hangszóróért:

A hittan és foci (erkölcs és sport) alapozza meg a nyelvtanulást és az informatikát, miegyébtudást. Ha nincs erkölcs és sport, akkor megette a fene a nyelvtudást és informatikát is!

A nagy pénzek, melyek az egészségügybe folynak el, nem kéne, hogy így legyen, ha tudatosabban élnénk. Napi 1 óra az ellipszis tréneren, nem olyan óriási dolog és mégis: az ember már tett és nem elvett a közösből!

Az étkezéssel kapcsolatban Hepci megjegyezte, hogy a jómódúak kiváltsága, az egészséges táplálkozás. Vitatom. A betegség a legnagyobb luxus!

Az erkölcs. Házasságok bomlanak fel, családok zilálódnak szét. Miért? Sok oka lehet. Beugrik a képbe egy gyakornok. Ez. Hanem: miképpen vészeljük át a nehéz időket? Nekem fogódzó a hitem, a kereteim, a morális megmaradás és nem folyamodok olyan megoldáshoz, hogy kutyaharapást szörivel.

Bár:
www.youtube.com/watch?v=UICOUQe5loo

ssi 2012.11.06. 09:06:41

egyértelmű, de manapság kinek fontos?
LMP önálló pártként a parlamentben akar maradni
DK is a parlamentben maradna, de már önálló pártként

nem egyértelmű, de talán kevésbé fontos most:
Együtt 2014 ma ismert arcai (Juhász, Kóny? Bajnai) a parlamentbe készülnek vagy a választásokig szervezik az együttműködést és a társadalmi minimum kidolgozását, majd egy győzelem után akár csak külsősként segítik a mostani rezsim lebontását és egy új rendszer kiépítését?

nem egyértelmű, de talán manapság fontos lenne:
Kuncze, Ungár Klára stb., stb. csatlakozása, támogatása miért is történne?
1. szimbolikus létszámnövelés
2. nevüket adják és híveiket célzott választásra ösztönzik
3. parlamentbe készülnének?
4. szakmai műhelymunkákban vennének részt?
5. egy győzelem után kapcsolatokat, állásokat remélnének?

a képviselő politikus még ha független is? és a nem képviselők között ki a politikus?

2010: az össz szavazó 33%-a elegendő volt a parlamenti 2/3-hoz. azt beszélik, hogy 2014-ben ennél kevesebb is elegendő lesz ehhez. csak úgy elképzeltem, hogy a Fidesz, MSZP, Együtt 2014 külön-külön ugyanannyi szavazatot kapna .. igaz, a folytatást nem tudom már elképzelni

inreallife 2012.11.06. 09:15:35

@ubul2000: ne ugorj be a feladványnak. ha átszámolja a magyar költségvetés 15.500 milliárdját euróra, akkor bizony 50 feletti érték jön ki. amúgy fiatalkoromban országos matekversenyeken indítottak, és a főiskolán is 4-es volt legrosszabb matekjegyem. ha valami nem stimmel, akkor számold újra...

inreallife 2012.11.06. 09:17:59

@aszekelyek:
"Kisült, hogy nem is lopta el senki a manyupodat sem. Alakul ez."

érdekes, hogy te is a lopás szót használod a manyup államosításra. hogy stílszerű legyek, alakul ez.... a kisült pedig az agyad jelzője, menj töltesd fel egy kis szijjártó összessel...

inreallife 2012.11.06. 09:24:54

@aszekelyek: onnan tudom, hogy többet adóztam, hogy az értelmi képességeid messze átlag alattiak. erre pedig nem fizetnek sehol sokat. még keveset is alig. a fideszbikákat meg kifejezetten azért tartják mert olcsók. kivéve a valakinek a valakijét. szerintem nem járok messze az igazságtól, ha kijelentem, hogy magyarországon 1 hét alatt megkerestem azt a pénzt, amit te havi fizetésnek hívsz. tudod, én nem répát árulok a piacon... úgyhogy életedben nem fizetsz te annyit be a közösbe, mint amennyit én már befizettem. de valószínűleg a többszörösére tartasz igényt a közösből, mint amennyit én vettem ki. ez itt a probléma. tipikus komcsi fideszes mentalitás...

aszekelyek 2012.11.06. 09:41:57

@knausz: @dbeata: én is ezt állítom. Akkor is , ha már régóta német állampolgár az illető! Vannak kivételes esetek de nem az a jellemző. Tudják, hogy a magyarnak a kevesebb is több. Kapva kap rajta és legalább úgy teper , mintha német lenne , sőt. neked elmondom, hogy amit ma reggel ismételtek atv-n , a munkavállalókat sirató VOSZ elnökkel agresszolga, mennyire is álságos. Főleg az, hogy azt állították, hogy ők aztán sosem voltak ellenségesek . Csak nem akartak bért adni , miután rábólintottak a kb %-os emelésre. Valamintennek a VOSz elnöknek alighanem kezdődő alzheiemere is van. Tajtékozva ömlengett róla, hogy nade ilíet! hogy a széchényi pihenőkáéártyát, meg a béren kívülit megadóztatni 51%-kal! nem emlékszik talán, hogy bajnai kormánya idején 98 %-os áfával sújtotta ezeket a juttatásokat, gyakorlatilag kivéve ezt a zsebéből a munkavállalóknak????? Vagy csak szemétkednek, az is lehet. Tény viszont, hogy 2010 után a munkavállalók megkapták a z adó nélküli béren kívüli juttatásaikat,. az ÚNIÓ , amíg nem kezdte el a cöcögést, hogy majd úccse fogja tudni tartani a hiányt a kormány, eszük ágában sem volt erre adót kivetni. lehet, hogy az a két megmondó nem ismeri fel az okozati összefüggéseket ? ÍNem gondolom. ZAlán emlékszel, hogy amikor ez elején a pofátlan végkielégítéseket ez a kormány akarta megadóztatni, 98 %-os adóval, akkor pedig lobogtatták az előre, maguknak hozott törvényt, hogy azt semmiképpen nem lehet megadóztatni. A szegényeket persze lehetett, az is az ő törvényeik alapján, 98 % ot elvenni tőlük. A kajapénzükből. Étkezési jegyek.
kaffogott egy sort a szállodásokról is. Arról is van szép történetem. nem mentek azok az emberek ám a kis panziókba, akiknek olyan sok a pihenő kártya összegük , hogy nagyobb , patinás szállodába mehettek belőle.......... Dehogy. Ezt a célcsoportot megcélozták kérlek a danubius szállodalánc nem rosszul menő objektumai is. Hatalmas kampány......és olyan full teltház, hogy az elviselhetetlen lett. Sógornőm, a ki ott törzsvendég, és más ismerősök, akik szintén munkával keresték rá a pénzt, alig várták, hogy mehessenek ezen a négynaposon. hazamenekültek, nagy bosszankodva és elkezték keresni a lehetőséget 25 év után, hova máshova menjenek. rémes dolgokat meséltek arról, hogy az all inklusiv -ra átállított üzemben, hogyan viselkedtek az ott sosem látott, kultúrával ehhez egyáltalán nem rendelkező vendégek, tömegesen...... A személyzet se fogja sokáig bírni..... Egész nap vedelés, zabálás, minden összeszemetelése és igen, összerondítása, -pávatoll se kellett hozzá nekik, olyannyira, hogy a mindig tiszta és makulátlan hallban lévő toilettek megközelíthetetlenné váltak, fel kellett menni mindenkinek a saját szobájába, ha szükséges lett. És ez elméletileg egy gyógyszálló, ahová pihenni mennének a kultúrával bíró emberek. Igen ám de nem fizetnek azért a palatinuszt is bőven alulmúló közegért, annyit semmiképpen ki, hanem kijelentkeztek és el.. . Soha többetre. Úgy nézem, hogy többet veszítenek a vámon, mint nyertek a réven a marha marketingesek. Ezt ugyanis lehetett előre látni. Már ha van fogalmunk az emberi természetről. Különböző célcsoportok fogyasztói szokásairól. Viselkedés kultúrájáról. A széchényi pihenőkártyához kultúrát nem adta sajnos a munkavállalóknak. Azt hitték, abban a rossz kocsmában vannak , ahol addig is.
Amint azt Vosz úr előadta , ez a célcsoport , abból egy évben egyszer mehetett el pihenni. Erre meg nem lehet üzletet alapozni.
Illetve sokkal okosabban lehetne. Ezúton is gratulálok a danubiusnak ! Sikerült ezen a hétvégén a Macskajajt előadniuk a patinás , jó hírű , nem kimondottan rászoruló hotelben , pont nyugati határszélen. Erősen remélem , hogy nagyon kevés külföldi vendégük volt akkor.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.11.06. 09:49:33

@aszekelyek: na most akkor menjenek-e a prolik Bükfürdőre regenerálni a munkaerejüket vagy ne-e menjenek(-e) Bükfürdőre?
E zitt a kérdés.

inreallife 2012.11.06. 09:57:44

@Könnyen elkaptuk, uram!: a hitel témához hozzátenném, hogy nagyobb a bukta annál, mint látszik. legalábbis ha a bankok betéti kamataiból indulunk ki. már említettem, hogy anyósnak segítettem a pénzét rendezni. ha általánosnak mondható, márpedig a hírek alapján ez jön le, akkor összeáll a kép.

1. a bankok nem hiteleznek.
2. a betéti kamatok alacsonyak, szinte euróhoz hasonlóak.

ez azt jelentené, hogy beszedik a pénzt, de nem adják tovább. viszont ez egyértelmű veszteség lenne. szerintem valószínűbb, hogy beszedik a betéti pénzeket, átváltják euróra, zlotyira akármire, és ott hiteleznek belőle. ezért van euró szintű kamat. ha pedig így van, akkor a magyar gazdaság megtakarításit külföldön fektetik be, miközben idehaza megdöglik a gazdaság.

és hogy ráerősítsek a sejtésemre, szerintem kurvára látják orbánék lapjait. hiába hamiskártyáznak, hogyha átlátszó, amit csinálnak. nevezetes azt, hogy a forintot akarják gyengíteni. ezért van a jegybanki kamatcsökkentés is. a marhák akiket betoltak a jegybankba, beleszaladnak a késbe. nézd meg a jegybanki alapkamat már az infláció alatt van. ez azt jelenti, hogy 1 forintot sem éri meg betétben tartani az országban, mert veszteséges. ergó ez felhívás keringőre a spekulánsoknak. aszekelyek szerint valaki irányítja őket, pedig a kormány olyan balfasz, hogy helyzetbe hozza őket.

natehát, úgy néz ki egyelőre, hogy a spekulánsok kivárnak. ha pedig a spekulánsok betalálják a forintot, akkor hirtelen az árfolyam nagyot fog csúszni. ha megint lelökik 300 alá a forintot, sőt, annál szerintem lejjebb lesz az alja, akkor a bankok visszaváltják a forintot és kifizetik a betéteseket, brutális hozam mellett, ami után adózni sem fognak, mert más országban érték el a hasznot....

és orbánék mégegy bónuszt is adnak a spekulánsoknak. az imffel való kekeckedés. úgy gondlom az imf már leszarja mit csinál ez a teljesenázsiai törpe, megállapodás idén már nem lesz. mondhatni a fasorban sincs. ergó a következő évi költségvetés a tök hiteltelen és beszedhetetlen adóprésnek megfelelően fog elindulni. és minden egyes hónap rontja a 3%-os hiány elérését. ez pedig meg fog mutatkozni mind a forintárfolyamban, mind a cds-ben. és akkor kiesik 100 milliárdnyi megtakarításnak elkönyvelt tétel az államadósság kamataiból. ha tavaszig nem lesz imf megoldás, orbán magára gyújtja a házat, és akkor a jegybanki tartalék sem menti meg....

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.11.06. 09:58:12

@knausz: a hittan hasznosságában képes vagyok hinni, az a bibi vele, hogy kik ("Térdre, csuhások!") nyomják az igét.

A magyar fociba öntött pénz lényegesen jobban hasznosulna, ha mondjuk az idomított tevék tűzugrására költenék... világhírű teniszezőnk is lenne már 5-6 darab ennek a lóvénak a századából...

aszekelyek 2012.11.06. 09:58:30

@inreallife: feltételezések, feltételezések, rosszindulatú és dehonesztáló feltételezések , sarazás , komcsizás. Ebből állsz. Ha te olyan sokat kerestél , mi a bánatért mentél el ? Ez is felmerült bennem. Nyilván még többet akarsz , - megtartani. Adóelkerülés egyik módja ez. Ide meg köpködsz csak.
Kibicnek semmi nem drága , nyikhajnak sem. Magánügyed , ahogyan az is , hogy akik nem olyanok, mint te, maradnak és helyetted is fizetik a terheket , akikre köpködsz. Őket gyalázod , gratulálok!
Ismét bizonyítottad , mekkora is az az erkölcsi magaslat , amin terpeszkedsz. Gyáva , fukar , kíméletlen , tiszteletet nem ismerő , ateista , mocskosszájú , ki ha én nem , - nagyon nagyra vagy magaddal. Túl sok az "én" a mondókádban , tudsz róla ? Túl kevés a " mi" viszont. Ahogyan az érzelmi analfabétáknál az szokott lenni.

aszekelyek 2012.11.06. 10:00:47

@teevee: de nem ám! Csak valamiért mégis a keresztényeket bélyegzik meg amiatt. A nem erkölcsösen élők is , akik nem is keresztények.

aszekelyek 2012.11.06. 10:07:49

@inreallife: Hogyne, a bankok már kaptak belőle de nem hiteleznek. Az volt a hülyeség, azt felvenni barátocskám. Mi, az adóinkból fizetjük vissza ugyanis de nem élvezzük semmi hasznát, hanem fizetjük rá az MNB kamatot, plusz még, nekik. Akinek az hozott az az pár bank , akik kapták. Tegnap megint felhívtak, hogy vegyek már fel újabb kölcsönt a hitelkártyámhoz. De nem akarok. Tukmálják szinte , persze nagyon magas kamattal. emlegetik a karácsonyt hozzá. Nos annyiból lesz nálunk karácsony , amennyink van. Több mint hatszorosa lenne a kamat , mint a jegybanki alap. Minimum. Plusz zuschlagok. THM 40%. Úgy látom, ez a hitelkihelyezés éri meg nekik csak. Normális kölcsönnel nem kínálgatnak persze. Pedig jó adós vagyok.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.11.06. 10:10:02

@manyike: "Kuncze, Ungár Klára stb., stb. csatlakozása, támogatása miért is történne?"

6. Szeretnének újra lopni.

nyünyüge 2012.11.06. 10:20:23

@aszekelyek:
Megint elvitt a hév! 98%-os ÁFA kulcs?!?!?

Vagy most nekem kell hivatkozást hozni arról, hogy ilyen nem volt :)?

inreallife 2012.11.06. 10:22:44

@Khal Drogo: ugyanúgy nem ért semmihez. ez egyenesen bűn. ha már egy szaros rendszergazdai állásnál is követelmény, hogy idegen nyelv angol, releváns diploma, akkor egy képviselői mandátumhoz miért nem? biztos találna minden párt olyan képviselőjelöltet, ami megfelelne ezeknek. emléxem, amikor gusztos nekiállt hülyeségeket beszélni, ez lett belőle:

kuruc.info/galeriaN/hir/SZDSZ-oriasplakat-olv29b.jpg

egyszerűen elkerülhetetlen, hogy a parlamentben végre olyan emberek nyomogassanak gombokat, akiknek van valami közük a gazdasághoz... legyen követelmény a közgazd diploma.

mókáné 2012.11.06. 10:23:40

@inreallife:

Matolcsy György beszél most a parlamentben az államadósság és adósság szabadságharcáról, hogy azt meg fogjuk nyerni, ehhez kéri az állampolgárok segítségét.

mókáné 2012.11.06. 10:28:21

@Hepci:

"A magyar fociba öntött pénz lényegesen jobban hasznosulna,"

Legyen a magyar fociban az a pénz. A tenisz nekem nem tűnik olyan közösséginek, nem az a tömegsport-jellegű.

Itt lényeges, hogy az emberek újra összejöjjenek személyesen, beszélgessenek, és ehhez a polgári körök már kevésnek bizonyul.

inreallife 2012.11.06. 10:34:05

@Könnyen elkaptuk, uram!: 2 generáció és a nyelvet sem fogják beszélni. még a gyerekeim lehet néha hazatévednek majd nagykorukban magyarországra, inkább nosztalgiából, de a gyerekeik már szinte biztos, hogy nem. talán még a nyelvet beszélni fogják, de írni olvasni nem. és bár az ingatlan megvan, haza sem tervezek térni. eladom, ha visszamegy a lakáspiac valamennyire, jó lesz beugrónak egy londoni lakás árába...

mókáné 2012.11.06. 10:38:17

@inreallife:

Az államadósság felelősei, mondja Rogán Antal:

Medgyessy Péter
Gyurcsány Ferenc
Bajnai Gordon

És a mindenkori szocialista kormányok, azok pénzügyminiszterei. Veres Pétert megszólította személyesen.

- 4%- ot csökkent az államadósság a Fidesz 2 évében és ez csökkenő tendenciát mutat.

inreallife 2012.11.06. 10:44:55

@aszekelyek: kettőnk között az a különbség, hogy bár jóval idősebb vagy mégis én állok a valóság talaján. azt is megírtam, hogy nem a pénz miatt vándoroltam ki. sőt, ha a kivándorlók elsődleges okként mindig a kilátásokat jelölték meg. ezek pedig nem rózsásak, a bedőlő nyugdíjrendszerrel az egekbe emelt adókkal a romba döntött oktatással és a irracionális elképzelésekkel. ez a probléma. te hozod fel állandóan az adózást, erre válaszolom mindig azt, hogy többet fizettem már, mint te egész életedben fogsz. szar dolog a tények ellen hadakozni mi?

és mindezt nagyrészben köszönhetjük orbánnak, kisebb részben a szociknak. de mondhatjuk úgy is, hogy főleg az általad is támogatott komcsik miatt jutott ide az ország és kisebb részben az általad utált komcsik miatt.

a személyeskedő részhez még annyit, hogy azért szerepel az én a mondanivalómban, mert szubjektív dolgokról beszélek a magam szemszögéből. direkt nem úgy fogalmazom meg az írásaimat, hogy mi ezt meg azt tettünk stb, mert a királyi többes azoknak valók, akik egyedül semmit sem érnek el. te ilyen vagy. egy utolsó bolhafing a fideszes gatyában... ezért hadakozol az olyan dolgok ellen, ami másnak jó lenne, és ezért akarsz mindent elvenni azoktól, akik megdolgoztak érte, hogy neked jó legyen. kettőnk közül te vagy az, aki a közösből dézsmálgatva éli életét... komcsi szokás ez is, láthatóan élvezed...

nyünyüge 2012.11.06. 11:01:22

@knausz:
ugye tudod, hogy a "-4% csökkenés" az növekedést jelent :)?

Milyen árfolyammal jön ki az ez a 4%?
A kreatívan választottal vagy a jelenlegivel?

inreallife 2012.11.06. 11:05:12

@knausz: blabla. te kinek a kontójára számítod azt az utolsó két imf hitel részt, amit bajnai vett fel, de orbán költötte el és vett belőle mol részvényt, ami mára már a töredékét éri? gondolom nem orbánhoz, mert különben kiderülne, hogy az ellopott 3.000 milliárdos manyup vagyonnak köszönhetően sem csökkent az államadósság. de tényleg, ha ilyen nagy spíler vagy, mond meg mennyit fizetett vissza orbán az államadósságból? aszekelyek sem tudta megmondani pedig 3* rákérdeztem. mijafranc van? szerintem csak nőtt az államadósság...

a másik, hogy még mindig nem linkelted a fideszes hazaköltözés programját. hányszor kérjem? vagy ilyen sincs? csak a duma van? nagyon megy a szájkarate, de tényleges cselekedet egy szál se.

matolcsy hogyan akar harcot nyerni? recesszióba löki a gazdaságot? csak szólok, hogy recesszióban államháztartási plusz kell, hogy csökkenjen az államadósság. hiszen a kisebb gdp mellett a hitelből fedezett államháztartási hiány automatikusan növeli a hiányt. ilyenkor szoktak nálatok almázni meg körtézni... ja, és a hiány matolcsy által írt konvergencia programban megjelölt 2,2 helyett 2,7% lesz. vajon miért vélem hallani, hogy a háttérben az "ez a harc lesz a végső..." megy?

a helyzet az, hogy szarul csinálják. 20% nyugdíjcsökkentés, teljesen mindegy milyen módon és máris megvan a költségvetési többlet. na akkor csökken az államadósság nominálisan is. vagy a másik lehetőség, hogy gyorsabban nő a gazdaság, mint amekkora a hiány. erre szokták volt mondani, hogy kinövik az adósságot. na ennek sem vagyunk a közelében, ráadásul ez csak gdp arányosan igaz, nominálisan nem.

óriási tündérmeséket adnak elő neked megint. nem kell mindent elhinni, pláne amit politikusok mondanak... ja, összefogás. összefogás az, ha közteherviselés van. szent tehenek meg nincsenek. összefogás akkor van, ha a nyuggerek is kiveszik a részüket a balhéból a cigányokkal együtt, és az állam is radikálisan lecsökkenti a kiadásait. szlovákia 3-ad annyit költ az állam feladataira, pedig 5,5 milliós ország. a csehek, akik szintén messze előttünk járnak, a nyugdíjrendszer nélkül 10.000 milliárdot költenek az államra. nálunk jövőre a nyuggerek nélkül 12.500 milliárdot költünk, pedig a csehek többen vannak, 10,5 milliónyian. mindkét országhoz képest látszik, hogy 2.000-2.500 milliárddal többet költünk, a mire is? miben is vagyunk jobbak náluk?

bajnai amikor átadta az országot, 2.000 milliárddal kevesebbet költött az államháztartás, mint jövőre fog. akkor volt gazdasági növekedés, és nem kellett mindenféle balfasz adókat fizetni, meg égbekúrt adókkal sanyargatni a népet. valamire elvernek az orbánék egy csomó pénzt, de sehol nem látszik. és ez nem az imf hibája, harmadakkora kamatra ad pénzt, mint amiből az orbánék refinanszírozzák az adósságot. el baszva valami. nagyon el van baszva. most őszintén, hova kerül az a 2.000 milliárd, amit pluszba beszednek 2010 óta? két bokros csomagnyi. szépen törvényesen eltüntetik közgépes pályázatokon, meg a franc tudja még hány helyen...

etwas kultur muss sein 2012.11.06. 11:18:50

@inreallife: Én csak egyet nem értek: nem élsz itt és nem is akarsz visszaköltözni. Mégis hihetetlen mennyiségű időt baszol el ezen a fórumon. Minek?
Ha én egyszer lelécelek innen, vissza se nézek, nemhogy regényeket írogassak begyöpösödött fideszbirkáknak...

inreallife 2012.11.06. 11:37:08

@szoja122: el vagy tévedve. a 21 században már nem az számít, ki hol él. szüleim mindketten nem messze a szerb határtól születtek kis falvakban. én már az egyik megyeszékhelyen. és pestre költöztem, ott dolgoztam. kurvára nem számít hol élsz. az állampolgárság számít. vagy ha úgy tetszik a magyar útlevél.

itt angliában is így van. a helyi ügyekben 1 év után szavazhatok, akár képviselőkre is. de az országos választáson csak akkor, miután meglesz az angol útlevelem. és akkor mindegy, hogy onnantól kezdve hol élek, bármikor szavazhatok az országoson. a helyin, csak akkor, ha ott élek helyben.

nálunk hiányzik a regionális választás. azaz van egy helyhatósági lófasz, de az semmit nem ér. magyarországra önálló régiók kellenek, helyi parlamenttel és pénzekkel. orbánék meg pont fordítva a központosított hatalom felé mennek, mindent hierarchiába szervezve. pedig az eu nagyobb támogatásokat is adna a regionális rendszer miatt, plusz pénzeket tudnánk lehívni. mondjuk ezzel az impotens kormánnyal bennhagyunk 8.000 milliárdot, mert az nem számít, nem lehet ellopni...

szóval egy felesleges dolog ellen csápolsz. a világon minhol így megy. már nincsenek lezárva a határaink, bárki bármikor arrébb költözhet 100km-re, attól még szavazhat. a helyi dolgokba nem pofázhatna bele. ezért kellenének erős régiók. majd ők eldöntik, hogy akarnak-e mégegy hidat a tiszára, vagy szolnokot és kecskemétet összekötik autópályával. ehhez saját bevételek kellenek, természetesen az állami kassza rovására. tehát a régiók szednék az adókat, és abból kapna a központi költségvetés. ez lenne a cél...

inreallife 2012.11.06. 11:41:56

@SzélsebesVelorex: igazából törökgábor miatt jöttem ide, régebben jobb elemzéseket adott. aztán láttam ezt az űrt, ahol féleszű nímandok mondják a frankót, és nem hagyhattam szó nélkül. kicsit kinőtte magát a dolog... :)

a másik, hogy sok üresjárat van a melómban. de 5 percig belefogni bármibe is, amíg megint vissza nem kell térnem, semmibe se tudok. ilyenkor olvasgatok és írogatok... a politika és a gazdaság a két nagy kedvencem az informatika mellett. :)

graycivil 2012.11.06. 11:42:55

@knausz: Szerintem engedjük el Maeltolcsy minden személyes, és államiból ráeső adósságát, zárjuk be egy gumiszobába, kapjon teljes ellátást (kenyeret és vizet), és magában morfondírozzon azon, hogy milyen jó megszabadulni az adósrabszolgaságtól.

Mert, ha kinn marad, akkor nekünk annyi! F:Y!DESZ

inreallife 2012.11.06. 11:58:41

@Hepci: az energiaital hatóanyagként taurinból áll nagyrészt (fontos természetes hatóanyag, az anyatejben is sok van belőle) a másik része a koffein. először a koffeint kezdték el basztatni, mert a taurinra nem merték rámondani, hogy egészségtelen... :)
aszem már ez is sokat elmond. de ha megnézed egy presszókávé koffein tartalmát, akkor a kávét is adóztatni kéne. gondolhatod, mennyire nem merték bevállalni. pedig csak a fogyasztón múlik, hogy mennyit iszik. kávéból is vannak, akik akár 5-6-ot megisznak naponta, arra nem kell egészségügyi termékdíj?

most, hogy a taurint is bevonták az adókörbe, lecserélték többfajta hasonló jellegű cuccra. szinte biztos, hogy egy jórésze nem természetes, ha 6-8 komponensből apkolják össze. ergó az adó miatt, annak hatására, egészségtelenebb löttyöket isznak az emberek legalább 90%-ban. egy egészségügyi termékdíjtól nem rossz ez, nem? itt látszik a hozzánemértés, és a felesleges adóbeszedési hercehurca. ráadásul én nem tudom, mennyi pénz folyik be a chipsadó keretein belül az energiaitalokból és mennyi a chipsekből, de az energiaitalos rész nagyon vakvágányra futott. mármint ha az volt a cél, hogy az emberek egészségesebben éljenek. mert pont az ellenkezője történt. ha csak jellemzően a fiatalokat akarták megadóztatni, akkor elérte a célját, elszedik a pénzüket, és idő előtt dobják fel a talpukat... ismétlem mégegyszer, egészségügyi termékdíj...

inreallife 2012.11.06. 12:10:08

@Lord Kilburn: vidd el az öregeket egy közös regisztrációra, és akkor lesz digitális magyarságuk. ott már csak egykét kattintás a regisztrálás, nem nagy ügy. ahogy haladunk a korral egyre többször lesz rá szükségük...

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.11.06. 12:21:35

@knausz: szvsz barátoknak érdemes személyesen találkozni, nem polgári köröknek.
Az amatőr foci támogatása ellen semmi kifogásom, épüljenek grundok és focizzon mindenki kedvére. Ingyen.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.11.06. 12:25:02

@inreallife: itt van pl. a Burn nevű energiaital összetétele.

Víz
Taurin
Cukor
Tartósítószer (E202)
Maltodextrin
Guarana
Glükuronolaktón
Ginzeng
Ételszínezék (E163, E150d)
Szénsav
Koffein
B-Vitaminok
Aromák (Teobromin)
Arginin
Antioxidánsok (aszkorbinsav)
Savanyúságot szabályozó anyag (citromsav, nátrium citrát)

Szerintem gondold még át, hogy ez miért egészséges.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.11.06. 12:38:32

@nyünyüge: összekeverte az üldözendő végkielégítések 98%-os adójával...

Kulcs, adó, ÁFA, % - hasonlóak, oly mindegy neki. :)

inreallife 2012.11.06. 12:58:48

@Akitlosz: azért nem ilyen egyszerű a téma. én mostanában egyre többször beszélek németekkel angolul. hát úgy látszik nekik se könnyű megtanulni, hiába perfektek a saját nyelvükön.

a másik, hogy én tanultam oroszt is franciát is, németet és angolt is. olyan rosszul nem ment, az első kettőből 1 év alatt le tudnék középfokúzni, ha lenne értelme. de nincs. annó emléxem suli után közvetlenül, majdnem elmentem egy francia céghez dolgozni egy zöldmezős beruházás keretében, mert csak franciául tudó ember kellett nekik, a többi nem felelt meg. végülis semmi nem lett belőle, mert maradt a zöld mező... :)

szart sem ért azóta sem a nyelvtudásom, el is kopott rendesen. de pár hónap alatt vissza tudnám tornázni, ha lenne értelme. nincs. az orosszal ugyanígy vagyok. a német más tészta. azt sose tanultam meg. persze ha körbenézel találsz párszáz álláshirdetést, amihez németet kérnek, de ha jobban körbenézel az kb 1%-a az angolos állásoknak.

angol a világnyelv. több cégénél is az angolt használják közös nyelvnek, nálunk is. és a franciák, németek, spanyolok is mind angolul csicseregnek, ha tetszik nekik, ha nem. fordítva még nemnagyon észleltem ilyet, hogy egy angol franciára vagy németre fanyalodott volna. persze biztos van ilyen. de az első verzió teszi ki a 99%-ot...

inreallife 2012.11.06. 13:06:54

@Hepci: melyik része az ami szerinted káros? talán az aszkorbinsav? :)
de most tényleg, mitől egészségtelenebb egy nemzeti coca colánál? vagy mitől egészségtelenebb egy lekvárnál?

"Piacvezető termékünket nyolcféle ízben, 45 % gyümölcstartalommal kínáljuk a vásárlóknak. A termékcsalád tagjai a sárgabarack-, szamóca-, erdei vegyes-, málna-, feketeribizli, meggy, áfonya és vörösáfonya extra dzsem, valamint a fahéjas szilva lekvár."

basszus csak 45% gyümölcstartalom. vajon a maradék 55% mi lehet egy piacvezető termékben?

ez csak véletlenszerűen rábökött termék lett az energiaital. a fiatalok ezt isszák kávé helyett. azt nem merték megadóztatni, helyette nekimentek ennek. szopjanak a fiatalok alapon...

mókáné 2012.11.06. 13:08:07

@nyünyüge:

Nyünyüge!

Érdemes nézni a parlamentet ezen a napon, én azt teszem és meghallgatni minden felet a eladósodásról és az államadósságról.

Az emberekkel 400%- os kamattal vetettek fel kölcsönt. Hát minek vették fel? Rogán a Hantaboy című filmben lehetne főszereplő? A képviselők humorosabbak, mint mi, itt.

De a Jobbiknak az a problémája, hogy idén nem született több gyermek, nem az adósság.

inreallife 2012.11.06. 13:12:32

@Akitlosz: kína? arról az országról beszélünk, ahol az áramtermelés 50%-át szénből állítják elő? pontosan mitől is lenne világhatalom? ülnek a dollárukon, az amcsik meg sorban inflálják el. eq1-eq2-eq3. valójában ők hitelezték az amcsi adósságot, mostmeg egyre kevesebbet ér. morognak is miatta, szart sem érnek... örülhetnek, hogy a wto-ba bekerültek, azóta van 10% körüli növekedésük. ha onnan kipenderítik őket, akkor megint mennek vissza a középkori szintre... ne hagyd, hogy a tények megzavarjanak... :)

mókáné 2012.11.06. 13:24:28

@Hepci:

"szvsz barátoknak érdemes személyesen találkozni, nem polgári köröknek"

Ez úgy valósulna meg, mint blogtársak találkozása.:) Ha nincs mögötte komoly ráhatás, nem történik semmi.

A kormány támogatása nyomán azért ma már 6-8000 ember megy ki a meccsekre/meccs és ez jó. A közösséget építeni kell, különben nem működik! Ez nagyon jót tesz a polgároknak, rám jó hatással van, ugyanúgy, mint a polgári körök csak lazább.

Inspiráló mindkettő, mert arra mutat rá, mennyire lényeges és fontos a mozgósítás. Az emberek kimennek a szobából és közösségbe járnak újra.

inreallife 2012.11.06. 13:37:56

@szoja122: tévedsz, kínában nincs központi tb és nyugdíjrendszer. ergó a gazdaságukat nem érinti, akármennyi "nyugdíjas", (mertugye 1 sem lesz) is lesz az országukban. azaz náluk élethosszig tanulnak és dolgoznak az emberek, nem úgy, mint a dekadens demokráciákban...

de megvan a saját hibájuk, azt már leírtam korábban...

inreallife 2012.11.06. 13:49:09

@knausz: láttál már informatikust az életben? vajon erkölcsösek és sportosak? milyen világban élsz te, hogy álnaívságba taszajtasz gyerekeket? az erkölcsöt nem tanítani kell, az az egyén döntésétől függ, hogy mennyire él a korlátokkal és mennyire nem. amíg törvényt nem sért vele, azt csinál, amit akar. a nyelvtudást meg oktatni kell. az óraszámcsökkentéstől nem fogod tudni lobogtatni, hogy hányan tanultak meg így vagy úgy. nem jön magától a nyelvtudás, gyakorolni kell, nagyon sokat kell gyakorolni. a passzív nyelvtudásúakból van elég... az informatikai analfabéta képzés pedig bűn. senkit nem engednék ki az iskolapadból, amíg alapfokon nem megy neki a számítógéphasználat és a vakon gépelés. mostmár egy utcaseprő sem engedheti meg magának, hogy ezeket az alapkészségeket ne tudja. aszekelyek is azért hulladék, mert az orrával pötyögi a betűket, észre sem veszi az elütéseit, elírásait oldalakon keresztül...

dbeata 2012.11.06. 13:50:24

@knausz: "A kormány támogatása nyomán azért ma már 6-8000 ember megy ki a meccsekre/meccs és ez jó. A közösséget építeni kell,"

Ez jó, de mire? Egészségesebb leszek a lobogtatástól, ugrabugrálástól? :))
Most is a fociban van az a pénz, pont ez a baj!

Ha valakinek eleve van baráti társasága, családja, lehet, neki épp elég és kitölti idejét, energiáját.

Ezzel együtt nem ítélem el azokat, akik közösséget keresnek és építenek, a mi családunkban is van ilyen "buzgómócsing" :))

@Hepci: ámen! (de miért is zárták be, számolták fel, hagyták parlagon ezeket?)

inreallife 2012.11.06. 13:55:20

@manyike: ballaszt minden leszerepelt erő, ami mögött nincs támogatottság. kuncze hány embert tud vinni az e2014-be, aki nélküle nem menne? gyurcsány? lmp? ezek kevesek, az embereik nagy része simán szavaz bajnaira, ha ott lesz a szavazólapon. és ugye a kínos ballasztok nélkül. kuncze már nem lesz képviselő ebben a parlamentben. gyurcsány sem. az mszp igazából a kérdéses. a támogatóik kellenek, a pártfunkcik nem, vagy csak nagyon megszűrve 1-2 ember.

bajnai pont ezen dolgozik. távoltartani a hero-kat, de a szavazóikat elhozni. 2014 elejéig van ideje, akkor döntenie kell, hogy együtt, vagy külön. addig a jobboldalon kell keresnie a megerősödését, és távoltartani magát a baltól. csak akkor van esélye letörni az mszp-t...

dbeata 2012.11.06. 13:59:23

@aszekelyek: Jaaj, nem akarod inkább zanzásítani?
Élnem is kell valamikor...:S

inreallife 2012.11.06. 14:01:27

@aszekelyek: mennyi pénzt kaptak belőle a bankok? mert ez is visszatérő duma nálad. szerintem nem kaptak egy forintot sem, még átmenetileg sem. te máshogy tudod?

inreallife 2012.11.06. 14:06:30

@knausz: ó pedig aszekelyek zászlóján is rajta van a sok gyerek. ez volt az eredménye a kormánynak szerinte. hát már ez sincs meg? 2 és fél év alatt annyit sikerült elérni, hogy közmunkával színesítik a foglalkoztatási adatokat és a manyup pénz egy részét, amit nem loptak el, abból csökkentették az államadósságot? ez minden? ezt egy aszekelyek képességű is meg tudta volna csinálni. valszeg olyan is csinálta.... :)

inreallife 2012.11.06. 14:08:38

@knausz: inkább tanulnál, dolgoznál és adóznál a fizetett közösségépítés helyett... akkor nem élősködnél, és több hasznodat látná a társadalom...

inreallife 2012.11.06. 14:18:06

hoppá, diszkriminál a kormány:

" Elkaszálták Magyarországot
a bírák kényszernyugdíjazásáért
Az Európai Unió Bírósága szerint a korhatár leszállítása életkoron alapuló diszkrimináció."

index.hu/x.php?id=inxcl&url=http%3A%2F%2Findex.hu%2Fbelfold%2F2012%2F11%2F06%2Felkaszaltak_magyarorszagot_a_birak_kenyszernyugdijazasa_miatt%2F

mondjuk nem volt meglepő, inkább a fordítottja lett volna az...

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.06. 14:24:27

@szoja122:

Erkölcs létezik, de a pénz beszél, a kutya ugat. Az üzlet, az üzlet. Semmilyen törvényt nem sért kínaiakkal, Kínával üzletelni. A kapitalistákat nem is zavarja.

Az időseket majd ellátják a gondozó robotok, ha más nem lesz.

Bár nem úgy tűnik a számomra, hogy a kapitalizmus valaha is munkaerőhiánytól fog szenvedni. Ez nem az a termelési mód.

Az meg, hogy a politikai rendszer Kínában központosított gazdasági téren további előnyöket nyújt a számukra.
Náluk nem a piac dönt a jüan árfolyamáról, hanem a politikusok, mivel nem konvertibilis.
Aztán meg Kínának jelenleg van pénze, ha jól csinálják marad is. Ezzel szemben az EU és Amerika, a "fejlett világ" csak adóssághalmok tornyozása árán tud egyáltalán fennmaradni.
Azaz lehet, hogy Kínában pár évtized múlva gondok lesznek, viszont errefele már ma gondok vannak, így Kínának mindenképpen van pár évtized előnye. Nekik ma nem kell folyton pénzért kuncsorogniuk. Ők a teljesítményük alapján jobban is élhetnének, míg Európa, Amerika nem dolgozik meg kellőképpen a jólétéért.
De még ezt is rosszul csinálja Európa. Ha erős prezstizs pénzt csináltak volna az Euróból, ami az egész világnak kell, akkor abból nagy haszna lehetett volna az Európának.

De ha már a svájci frank is vonzóbb ez eurónál, akkor megette a fene az egészet.
Igazából kétlem, hogy az amerikaiak a saját módszereiket tiszta jó szándékból ajánlgatják Európának. A valódi érdekük az, hogy Európa ne legyen a versenytársuk, ne lehessen komoly tényező a világban. Ehhez pedig sok eszközt bevetnek.

Az EU egyszerűen nem olyan politikát folytat, nem olyan célokat tűz ki, amivel hosszabb távon lehetne esélye a világ többi részével szemben.

mókáné 2012.11.06. 14:30:54

@inreallife:

"senkit nem engednék ki az iskolapadból, amíg alapfokon nem megy neki a számítógéphasználat és a vakon gépelés. "

Most azt képzeld el, hogy 13 évvel ezelőtt, felnőtt fejjel, beültem az iskolapadba és megtanultam a számítógépkezelést. Kitűnőre végeztem és ECDL papírt is szereztem.

A Sikító Titkárnő programot, aki kitalálta, őt elküldtem párszor a sunyiba.:)

graycivil 2012.11.06. 14:34:12

"Egyre több bizonyíték cáfolja a vádiratot

Regőczi Miklós beszámolt a nyomozati kihallgatáson történt visszaélésekről is. Kijelentette, hogy vallomástételét a hatóság irányította. Az előzetes elkerülése, idejének lerövidítése végett "a liftben, a folyosón, de soha nem a hivatali helyiségben" mondták neki, hogy kire és mit kell vallania. "

www.nepszava.hu/articles/article.php?id=597821

""Gyurcsányra is vallomást kértek tőlem" - mondta. Regőczi nem érti, hogy a kihallgatásokról miért nem készült kép- és hangfelvétel, holott ennek minden feltétele adott volt. Úgy vélte, azért mert pszichikai kényszer hatása alatt, gyakori megszakításokkal kényszerítették ki a vallomását a hatóságok."

Gyerekek, könyörgöm,...! F.Y!DESZ

mókáné 2012.11.06. 14:35:19

@dbeata:

"Ez jó, de mire? Egészségesebb leszek a lobogtatástól, ugrabugrálástól? :))"

Igen.:) Mentálisan mindenképpen. De fizikailag csak az ellipszis tréner! Ott is megvolt a mai penzum?:)

"Ha valakinek eleve van baráti társasága, családja, lehet, neki épp elég és kitölti idejét, energiáját. "

A kettő között van különbség. Szívesen ismerek meg más és más embereket a különböző meccseken. Érdekes ez!

dbeata 2012.11.06. 14:38:01

@knausz: "Ott is megvolt a mai penzum?:)"
Naná! 4 km, erdőben. Nagyon jól lehet közben meditálni, és jó, hogy már nincs olyan sötét reggel. Szép az őszi levélhullás! :)

graycivil 2012.11.06. 14:41:17

""Üvölt a dilettantizmus!" A szövetségese is bepöccent a Fideszre

Ízléstelennek, cinikusnak, hozzá nem értőnek nevezte a Fidesz gazdaságpolitikáját, és annak alakítóit az ATV Egyenes Beszéd című műsorában Dávid Ferenc, a VOSZ főtitkára. Azért furcsa ez tőle, mert a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége deklaráltan Orbánék szövetségese. Vagyis: már a partnereknek is elegük van a kormánypártokból."

stop.hu/belfold/uvolt-a-dilettantizmus-a-szovetsegese-is-bepoccent-a-fideszre/1096795/

F:Y!DESZ

inreallife 2012.11.06. 14:44:12

@knausz: de mire fel kell ez a felnőtt fejjel? basszus 20 évvel ezelőtt nem volt informatika. legalábbis a köznépnek. meg kell tanulni, bármilyen korú is az ember. de már nem csak ezt. a pénzügyi ismeretek is folyamatosan kell, hogy frissüljenek, az információtechnológia is fejlődik. miért van, hogy itt kint a 70 éves nyanya simán lefényképezi egy tablettal az unokáját és a buszon mutatja a többinek? és nem arról van szó, hogy ő vehet, mi meg nem. itt ellenállás van. senki nem akar tanulni. felnőttfejjel. egy kibaszott programot nem tudnak felinstallálni a számítógépükre. és megtanulni sem hajlandók. az angol nyannyer meg felkapta az uncsinak a tabletjét miután megmutatta neki, hogyan műxik, és már nyomatja is 1000-rel. nem azt mondja, hogy ehhez már öreg vagyok.

francokat, senki sem elég öreg ahhoz, hogy megtanuljon valamit. a 60-70 éves doki is elmegy továbbképzésre, nem ragad le. képes rá bárki. csak egyeseknek derogál tanulni, mintha bűn lenne az érettségi után bármit is csinálni. tunya lusta népség. a semmire akarnak több fizetést és sok nyugdíjat. tanulni nem, élősködni meg igen. letagadhatják, attól függetlenül azt csinálják...

de ha már oktatás. ezt neked gyűjtöttem ki, mint szép jövő vár az államosított iskolákra:

"Milliárdokat költ az állam a rosszul működő mezőgazdasági szakoktatására. Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) ellenőrizte a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) fenntartásában lévő középfokú szakoktatási intézményeket. A Számvevőszék egyik fő megállapítása szerint a VM fenntartásában lévő mezőgazdasági szakképző iskolák működési feltételei nem járultak hozzá a feladatellátás eredményességéhez, vagyis sokkal többe kerülnek és kevésbé hatékonyak, mint önkormányzati fenntartású társaik. "

mókáné 2012.11.06. 14:45:31

@dbeata:

"4 km, erdőben. Nagyon jól lehet közben meditálni, és jó, hogy már nincs olyan sötét reggel. Szép az őszi levélhullás! :)"

Remélem, akad legalább a blogon belül követőnk!:)

dbeata 2012.11.06. 14:48:05

@knausz: "Remélem, akad legalább a blogon belül követőnk!:)"
Á, mi utolérhetetlenek vagyunk..:DD

mókáné 2012.11.06. 14:50:44

@inreallife:

"miért van, hogy itt kint a 70 éves nyanya simán lefényképezi egy tablettal az unokáját és a buszon mutatja a többinek?"

Tavaly ősszel voltam Londonban és tetszett nekem, hogy minden szabad percüket tanulásra, olvasásra fordítják az emberek úton-útfélen és akkor nem gond, hogy frissek és fittek, szinte a nap minden szakában sportolni láttam valakit kortól, nemtől függetlenül.:)

"senki sem elég öreg ahhoz, hogy megtanuljon valamit."

Egyetértek. Folyamatosan tanultam idáig, mindig valamit. Januártól, ha minden igaz, iskolapadba ülök megint, szóval mi ezen a téren nem fogunk vitázni.

inreallife 2012.11.06. 14:56:05

hoppá. fogadjunk, hogy 2014-es választásokon varga mihály lesz a fidesz elnöke. már többször is ő vezette elő a dolgokat szembemenve a hivatalos kommunikációval, de ez most nagyon ül:

"Varga beszédében többek között azt mondta: a magyar gazdaság potenciális növekedési üteme 2001 körül kezdett lassulni és évekig elmaradt a régiós versenytársak növekedési ütemétől. "

ekkora tolták be járait a jegybankba, mert úgy elbaszta a kétéves költségvetést, hogy valahova oda akarták rakni, ahol haszna is van a károkozásnak. és varga vette át a helyét és egy szétbaszott költségvetést adtak a kezébe. és ebben a saját felelősségét is elismeri. ő az új igazmondó juhász....

"Jelezte: nagyon bízik benne, hogy még idén folytatódnak a két nemzetközi szervezettel a tárgyalások a hitelkeretről. "

ez azt jelenti, hogy kurvára elvágtuk magunkat az imfnél, nagyot kell nyalni, hogy visszajöjjenek idén, és normális költségvetése legyen az országnak... és mégegy:

"Az állam nagyságáról azt mondta: Magyarországnak a közép-európai országokkal kell versenyeznie, azokkal kell összevetni az állam méretét. De nemcsak az a baj, hogy magas az adósság, mert európai szinten nem magas, az uniós átlag 80 százalék körüli, mondta. A nagy baj, hogy drága az adósság, évi 1200-1300 milliárdot fordítunk az adósságszolgálatra. Ennek ára van, ami a növekedésben jelenik meg, és a következő két-három évre sem lehet felelősen jóval magasabb növekedést ígérni. "

pont ezt pofázom, hogy a szlovákok meg a csehek is lenyomnak bennünket a takarékos állam sorában. és nem az államadósság szintje a magas, hanem a kamatok. azok a kamatok, amiket a járai baszott fel 2003 elején, és azóta is azt fizetjük. és orbánék meg ahelyett, hogy lecserélnék a nemegyszer 8-10%-os hiteleket 2,5%-osra, ehelyett bohóckodnak. mondjuk nem kérdés, hogy mire megy ki a játék, orbánék tolvajlása az utolsó felvonáshoz közeledik, mindent ellopnak, ami nincs betonba öntve. ami meg abba van öntve, mint a költségvetési számok, arról meg törvényt hoznak, hogy az is az övék....

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.06. 15:02:17

@szoja122:

1. Először is és mindenekelőtt felelősen gazdálkodó állam kell. Ha ilyen nincsen, akkor tök mindegy van-e ásványkincsünk vagy nincsen így sem, meg úgy sem megy az ország semmire.

Egy halom Afrikai ország tele van ásványkincsekkel, illetve csaknem monopolhelyzetben vannak bizonyos termékek esetén (pl. kakakó) aztán mire mennek vele?

Ha az első pont megvan, akkor túl rossz helyzetbe nem kerülhet az ország. Nem lesz államcsőd, nem lesz adósságcsapda, nem lesz olyan politika ami reménytelenné teszi az ország megerősödését.

2. Aztán pedig olyan pályára állítanám a gazdaságot, ami a magyar cégek megerősödéséhez vezet. Nem az az igazán jó nekünk, ha a külföldi cégek itt fektetnek be, hanem az, ha a magyar cégek meghódítják a világpiacot és haza hozzák a profitot. Ez az egyetlen, ami reményt nyújt, hogy Magyarországból belátható időn belül gazdag és fejlett ország legyen.

De amúgy nem preferálnák és nem büntetnék semmilyen szektort sem, sőt erősíteném az egész társadalomban az együtt sírunk együtt nevetünk elvet.

Szlovák mintára egy szintre hoznám a SZJA a Társasági adó és az ÁFA kulcsot. Természetesen maradna az egyetlen kulcs.

A közalkalmazottak javadalmazását pedig az átlagbérhez kötném. Igazából a nyugdíjakat, minimálbért is.
Ha jobban megy az országnak menjen egy kicsit mindenkinek jobban, ha rosszabbul, akkor húzzunk össze egy kicsit mindenhol. Ez nem csak gazdaságilag, de politikailag is hasznos, mert elkerülhető vele, hogy a társadalmi csoportok egymásra fújoljanak olyan mértékben, mint ma.

Az átlagbér azért kitűnő mérce, mert arról nem az állam dönt, az állam csak kis mértékben befolyásolni tudja.

S persze csökkenteném az adók számát. Elképesztő számú sarc van érvényben. Inkább legyen kevesebb számú, de magasabb adó, mint ez a töménytelen mennyiségű ilyen-olyan. Teljesen átláthatatlanná teszik az adórendszert.
Nem is tudja senki, hogy valójában mennyit is adózik. Persze lehet éppen ez a káosz most a cél.

3. A felelős gazdálkodás követelményén túl is tovább kellene bontani az államot, mert túl sok pénzt szív ki a gazdaságból, ami miatt az tőkeszegény lesz, másrészt alacsony lesz az életszínvonal. A környező országokkal sem tud már versenyre kelni Magyarország.
Szóval újra kellene gondolni az állam szerepét és feladatait, hogy a magyar cégek jobban fejlődhessenek, a magyar munkavállalók jobban élhessenek, a gazdaság jobban fejlődhessen.

Más hatékony reményt keltő módszert én nem ismerek, erre a fentire pedig nem v vő a politika. Szóval Magyarországból nem lesz semmi, középtávon sem. :-(

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.06. 15:05:42

@dbeata:

A szakszavak milyensége és a kommunikációs nyelv az kettő nagyon nagyon különböző dolog.

Láttál te már orvosokat egymással latinul társalogni? Én még soha.

mókáné 2012.11.06. 15:08:28

@graycivil:

Vágó Gábor (LMP) ma nagyon ott volt a parlamentben és végül azt mondta, hogy jó gazdaként kell bánnunk a ránk bízott javakkal. Ez maradt meg bennem.

inreallife 2012.11.06. 15:11:25

@knausz: az egy dolog, ha az ember képzi magát. de akkor lesz annak haszna, ha a megemelt tudásával pénzt keres. a saját javára és a társadalom javára. nálad a második hiányzik, kitart a férjed, te meg unalmadban nem tudsz mit csinálni...

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.06. 15:12:04

@dbeata:

Nem azt állítom, hogy jelentkezik, hanem azt, hogy dolgozik.
A németet otthonról hozzák. A magyart itt és csak itt veszik fel.
Mindegyik a saját hazájában szokásos bért kapja kb., akkor is, ha Magyarországon dolgoznak, s akkor is ha Németországban. Ugyanannál a cégnél.

Ezért multi.

inreallife 2012.11.06. 15:22:36

@Akitlosz: a nygdíjat hiába kötöd az átlagbérhez. csak akkor van értelme, ha a nyugdíjasok számát is az átlagbérhez kötöd. sőt, a 90 éves nénike 50.000-es nyugdíja helyébe két 124.000-es áll be a nyugdíjrendszerbe. a nyugdíjtömeget kell megszabályozni. évi 3.000 milliárd egy jóval fejlettebb államnak is sok lenne, de egy magyarországnak már többszörösen meghaladja az erejét.

2006-ban még minden 7. adóforintot fizettek ki nyugdíjra. ma már minden 5. adóforint oda jut, pedig nagyságrendekkel emelték az adókat. lassan már csak azért fizet mindenki adókat, hogy a nyugdíjasokat eltartsa az ország. se kórház, se rendőr, se tűzoltó, se tanár nem él meg mellettük. kötheted te akármilyen számokhoz, jelentősen csökkenteni kell. 1000 milliárdot kell szétosztani. ha sokan vannak, akkor mindenki befizetéstől függetlenül kap egy alapnyugdíjat azt kész. akinek nem elég, az dolgozik még pár évet...

etwas kultur muss sein 2012.11.06. 15:23:44

@inreallife: A téma, amit feszegetsz, nagyon messzire vezet. Sajnos ebben az országban iszonyat sok a proli. A proli, aki megakadt 20, de inkább 30 évvel ezelőtt. Ők azok, akik kifejezetten nem akarnak fejlődni. Semmilyen téren. Mérhetetlen igénytelenség jellemzi őket minden téren (érdeklődés hiánya az új dolgok iránt; táplálkozás minősége; ruházkodás minősége; értelmetlen, káros szokások; műveletlenség; iskolázatlanság, teljes tájékozatlanság pénzügyi téren, stb.). Emellett rendkívül okosnak hiszik magukat, és persze ennek hangot is adnak. Katasztrofális.

Sokszor hangoztatom, hogy a társadalom rákfenéje a cigányság, de ez csak félig igaz. A másik hasonlóan káros és veszélyes társadalmi réteg a prolik.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.06. 15:23:52

@inreallife:

Mert minden magyar állampolgár választó, és választható.

Olyan hülye feltételeket akarsz belegyömöszölni amelyeknek semmi köze sincsen a képviselői munkához.

Ha Te akarod előírni, hogy ki lehet képviselő és ki nem, akkor minek a választás?

Mi a rákért kellene a képviselőknek angolul beszélniük? Angolul vannak talán a törvényjavaslatok? Csak saját magát szívatná vele az ország, a képviselői munka rovására menne.

Olyan nyelven dolgozni, amelyik senkinek sem az anyanyelve a hatékonyság rovására megy.

Idegen nyelven nem azt mondja feltétlenül az ember, amit akar, hanem amit tud.

Amúgy szíved joga angolul beszélő közgazdászra szavazni a választáson.
De hadd döntse már el mindenki maga, hogy mik a szempontjai!

2012.11.06. 15:30:33

@inreallife: @aszekelyek:
Sajnos Székelyék alapfokon sem értik az összefüggéseket. Vagy le van neki tiltva.
Az sem lehetetlen, hogy a bankok a központjaiknak utalják ki az itteni marzsot, meg a tőkét, mondván, ne nyelje le a magyar állam. Annyi veszteséget okoztak, hogy most vissza kell lapátolni.

Szépen eléri mindenki a célját: a bank visszakapja a bukott pénzt, a fidesz kormány meg magyar bankokat fog látni csak a z országban. Mikor úgy látja a nyugati bank, hogy realizálta a maximális nyereséget, kiszáll a buliból.
És akkor jön majd a káosz, mert Magyarországon nincs annyi tőke, hogy finanszírozni tudná a gazdaság hiteligényét.

Innentől az MNB fog adni hitelt a banknak, aki továbbhitelezi. Ez viszont felveri a kamatot.
Ugyanis az MNB csak piaci áron kap majd hitelt.
Szép jövő!

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.06. 15:35:13

@inreallife:
A taurin mint adóztatandó egészségtelen ...
Az a macskavitamin.

Az adónak amúgy semmi köze az egészséghez. A pénzhez van köze, az állam több pénzt akar, a körítés pedig csak azt a célt szolgálja, hogy kevésbé lázadjon a nép a több adó miatt.

Ha már nem lesz elég dohányos, kávéfogyasztó, akkor megadóztatják jobban a csecsemő tápszereket is, mert úgyis egészségtelen, ha nem szopik, hanem tápszert eszik az a gyerek. Nem szívbajosak.

inreallife 2012.11.06. 15:35:42

@SzélsebesVelorex: a leírásod alapján valakire most ráismertem a blogról... :)
amúgy igen. én is találkoztam ilyenekkel. olyan örökbecsűeket mondtak, hogy még ma is elkap az ideg, ha eszembe jut. az egyik ilyet nyomott:

"én már 47 éves vagyok, sose fogom megtanulni az informatikát" mindezt arra, hogymegkérdeztem milyen felhasználónévvel jelentkezett be. fogalma sem volt.

aztán egy másik, felhívott egy főosztályvezető, hogy elfelejtette a jelszavát. mondtam neki, összesen két felhasználóneve van, mit lehet ezen elfelejteni? életében nem tudott 2 karaktersort megjegyezni, tiszta zokni, ja fideszes volt a csóka, szerintem ott van valami nagyon hatékony kiválasztási rendszer, mert állandóan ilyenekbe futok bele...

de egyébként igen. iszonyat módon le van épülve, főleg a 40 feletti korosztály, mentálisan. nekik csak a hit meg a remény marad, mert alkalmatlanok a 21. századra. ez pedig a viktorék korosztálya, nem véletlen, hogy az is informatikai analfabéta, be nem dugott számítógéppel fényképezkedik, mint aki nagyon dolgozik, és nem tud megtanulni egy nyelvet sem, amire elmondása szerint szüksége van... ők lesznek a tanítás világítótornyai... az államilag már nem támogatott jogászok... mert ő lehetett az állam pénzén jogász, és tanulhatott angolul, de senki más utána....

nyünyüge 2012.11.06. 15:49:54

@knausz:
És az önkormányzatok - nem a legszegényebbek, hanem a jobban szituáltak - miért vettek fel?
Mert hittek abban, hogy majd kitermelik, majd jobban alakul, majd az EU, majd az akármi.
Most, hogy másképp alakult, akkor meg segít nekik találni a politika bűnbakokat. Az akkor regnáló kormányokat meg a gonosz bankokat.
Akik persze nem ártatlanok, de a hitelfelvevő felelőssége is egyértelmű. Nem?

dbeata 2012.11.06. 15:52:54

@Akitlosz: Persze, hogy hallottam! Dokik között csak úgy repkednek a latin szakszavak! Ne bolondozz már! Te komolyan azt mondod, hogy még nem hallottál ilyesmiről?
Amúgy én olyan helyen dolgoztam, ahol egyfajta "kevert" nyelvet használtunk, pont emiatt. Idióta dolog, de ez van. Ettől még nem felejt el magyarul az ember.

Akitlosz országában hogy működnének az ilyen bérezések?

mókáné 2012.11.06. 15:54:54

@inreallife:

"iszonyat módon le van épülve, főleg a 40 feletti korosztály, mentálisan. nekik csak a hit meg a remény marad, mert alkalmatlanok a 21. századra. "

Ezzel is egyetértek. Amivel vitám van: az életünk közös a férjemmel, de boldogulnék külföldön is, és mehetek bármikor, bárhová, még a szomszédságodba is, bármily hihetetlen!

etwas kultur muss sein 2012.11.06. 16:04:29

@inreallife: Ezen a blogon nincs olyan, aki 100%-ban proli lenne. Az igazi proli nem ül gép elé. :-)
Mindazonáltal igaz az is, hogy a prolik nagyobb része nem az a tipikus mintaproli. Általában kisebb mértékben rájuk is hatással van a jelenkor. Tisztán proli közösségek nem nagyon vannak. Általában a családon belülről (gyerekek), vagy a környező emberektől (pl. jobban szocializált szomszédok, nagyváros hatása, jelentős idegenforgalommal rendelkező lakóhely hatása stb.) azért ragad rájuk ez-az. Őket így hívom: 'a 80%-os proli, vagy májer proli'. :-)

Nekik szemelvényszerűen van közük a modern világhoz. Pl. kicsit gagyognak valami idegennyelvet, vagy nagyrészt tudnak helyesen írni magyarul, vagy rendelkeznek digitális fotógéppel (amit rendeltetésszerűen nem, vagy csak alig tudnak használni), stb. De lényegében megmaradtak a tudatlanság és az igénytelenség azon szintjén, mint a 100% prolik, csak ők a májerek. :D

nyünyüge 2012.11.06. 16:11:08

@SzélsebesVelorex:
Bocs, de a technikával, a "modern világgal" való együtthaladás képességét, igényét azonosítani a prolisággal igen furcsa leegyszerűsítés.
Vagy a "proli" fogalom totális átértelmezése.

Szerintem.

inreallife 2012.11.06. 16:15:16

@Akitlosz: basszus nem tud elolvasni egy eu-s nyilatkozatot. lefordíttatják sok pénzért a haverok cégénél. de egy rohadt cikknek sem tud utánaolvasni. használhatatlan a német nyelvtudás pár speciális helytől eltekintve. egy olasszal se fog tudni beszélni tolmács nélkül, de egy spanyollal sem. nem is értem, mit erőlködsz a némettel, még európában is vert helyzetben van, európán kívül meg nem is létezik...

az meg hogy mindenki választó és mindenki választható az meg hülyeség. azaz a szoja féle demokrácia alapja, amiről mindenki tudja, hogy egy rakás szar. és nem név szerint előírni akarom, az az orbán stílusa, hanem alapfeltételeket szeretnék hozzá, amik ugyan nem garancia az értelmes embernek, de kiindulási alapnak már nem olyan rossz...

nyünyüge 2012.11.06. 16:17:08

Ez csúcs - az amúgy ma félreinterpretáltnak, nem aktuálisnak minősített nyelvstratégia "értelme" :)!

"...Első körben a hatalomról, mint vélelmezett pótszerről. Már a nyelvoktatási stratégia tavalyi változatában ott volt az árulkodó mondat: "az angoltanulás kezdeti, nagyon gyors és látványos sikerei azt a tévképzetet kelthetik a tanulókban, hogy idegen nyelvet ilyen egyszerű tanulni". Nehogy már a kis köcsög azt gondolja, hogy ez ilyen egyszerű! Hogy az idegen nyelv arra való, hogy csak úgy beszéljen rajta, miközben előtte nem is volt nagyon szar nekik!..."

alszentfazek.blog.hu/2012/11/06/nekunk_acht

etwas kultur muss sein 2012.11.06. 16:17:55

@nyünyüge: Lehet, félreérthetően fogalmaztam. A modern világtól való lemaradás általános jellemzője a proliknak.
Persze nem csak ők maradnak le, de ez már más kérdés.

inreallife 2012.11.06. 16:19:30

@Akitlosz: taurin:

"Csecsemők számára esszenciális aminosav. Az anyatejben is megtalálható.

A szervezet kéntartalmú aminosavakból (cisztein, metionin) a szükségleteknek megfelelően állítja elő enzimatikus oxidálás útján, így hiánybetegség emberben nemigen tapasztalható. A szívizom egyfajta megbetegedéséért újabb kutatások szerint a taurinhiány lehet felelős, de ezt még nem sikerült hitelt érdemlően bizonyítani. Macskák számára nélkülözhetetlen, esetükben az elégtelen bevitel súlyos hiánybetegségekkel jár."

amúgy ja. tudom én, hogy pénzbeszedésre találták ki, de minek hozzá a kurvaegészségesek leszünk szlogen? amúgy sem hiszem, hogy a felnövelt adminisztráció kiadásait fedezné a bevétel. nem beszélve arról az egészségtelen helyettesítő anyagokra, amiket helyette töltenek belőle a jövő munkavállalói. nem győzőm hangsúlyozni, egészségügyi termékdíj hívják...

inreallife 2012.11.06. 16:24:50

@Könnyen elkaptuk, uram!: tudod mi lesz az iszonyat nagy bukta? ha a végtörlesztést elmeszeli az eu és vissza kell majd fizetni. mert akkor a bukta már nem akkora bukta, ráadásul akkor egy kvázi hitel volt az egész hajcihő párszáz milliárdért, amit kínkeservesen kell visszafizetni egy későbbi időpontban. és emiatt döntötték be másodszor a forintot, és emiatt állt le a teljes bankrendszer, a hitelezés, és süllyedt recesszióba a gazdaság. vajon megérte pataki attila 50 millás hitelét végtörleszteni, hogy a közösből kelljen kifizetni? neki megérte...

a bankok meg köszönik szépen, megkeresik a maguk pénzét, csak egy másik országban... aminek nincs dilettáns kormánya és nem dől össze...

mókáné 2012.11.06. 16:27:33

@inreallife:

Energiaitalról. 6 évig ittam és tavasz óta nem fogyasztom. Megváltozott a nyál összetétele, gondolom, mert fogkőképződés sincs!

Azt gondolom az energiaitalról, hogy csupa színesítő és savanyító+adalékanyag. Ráadásul nem felfrissül tőle az ember, hanem elalszik.

inreallife 2012.11.06. 16:28:32

@SzélsebesVelorex: :)
na ezt a májer dumát nyúlni fogom, csak várom, hogy bejelentkezzen a gazdája... :)
sőt, műmájer... :)

graycivil 2012.11.06. 16:28:35

@knausz: Igazad van. :-)

"Az LMP-sek a portásnak adták Kerényi könyveit

Jávor Benedek és Karácsony Gergely kedden a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium portáján leadták a Nemzeti Könyvtár sorozatának első hét kötetét, amelyeket korábban Kerényi Imre ajándékként küldött el számukra."

nol.hu/belfold/az_lmp-sek_a_portasnak_adtak_a_kurzuskonyveket

"Az LMP-s politikusok szerint a "kurzuskönyvtárra" másfélszer annyi állami pénzt fordítottak, mint a teljes hazai könyvkiadás támogatására."

aszekelyek 2012.11.06. 16:29:21

@Akitlosz: annyira nem, hogy a z egyik nagyon neves cég, autógyártók, azért pont azt a fiatalembert alkalmazták, aki egy ismerősön rengeteg pénzből kitaníttatott gyermeke , mert úgy angol , mint inkább a német nyelvet is kiválóan bírja..., nagyon alapos előre is jutott már ennyi idő alatt ezzel a többlettudásával. Sokat keresgéltek pedig, míg ráakadtak, a pályázók között. Mindene megvolt hozzá neki de eredetilleg egy angliai mesterképzésre akart volna bejutni de mindannyiszor visszadobták a kint tanuláshoz szükséges nyelvvizysga eredménye miatt, amit nehezen tudtak értelmezni. .... Azt tudni kell , nem egy objektív é értékelés alapján veszik oda az aspiránsokat:)) Gondolom nem volt elég angol nekik. Túl elit már a nevük is ahhoz , hogy holmi magyar odaengedjenek:))) Így aztán a németek nyerték meg őt, mert nem voltak annyira finnyásak, hanem olyan valaki kellett nekik, aki a hazai és a kölhoni viszonyokkal is tökéletesen tisztában van és lehet számítani rá. valamint úgy beszél, mint akinek anyanyelve, sőt a szalmai, műszaki részét is:) harminckettő- 33 a fiatalember mostanra. Harmincig csak a taníttatása került sokba. de nagyon. Ezt bizony csak nagyon kevesen tudták biztosítani a gyermeküknek. Pénzt csak három éve keres. Mobilitása is van . Annyiból lehet is , amennyit kap tőlük. Ez meg a másik. Valami botrány az üzemi konyha, azt mondja a papája , aki ért hozzá:D - de valamiért nem cserélik le ;)

inreallife 2012.11.06. 16:33:59

@knausz: igyál monstert, kéket, ha cukormentest akarsz, ne valami szar löttyöt. a kávémérgezésben szenvedőkön is segít, meg átbulizott éjszaka utáni óralátogatásra is jó. ja, és pavlovi reflexként is működik a legújabb kutatások szerint. tehát egy idő után nem is kell 1 vödörrel meginni belőle, hanem már az illatától is egyből feljebb kapcsol a szervezet. akkor mondani vissza2 padlógáz.... :)

inreallife 2012.11.06. 16:39:43

@aszekelyek: szóval megint az én tudásommal műmájerkedtél!? (figyelsz velorex? :))
a kinti egyetemi szakokon c1-es szintet követelnek meg, ami elég magas a b2-höz képest.

www.google.hu/url?sa=t&rct=j&q=europass%20nyelvvizsga%20szintek&source=web&cd=1&cad=rja&sqi=2&ved=0CCAQFjAA&url=http%3A%2F%2Feuropass.cedefop.europa.eu%2Fhu%2Fresources%2Feuropean-language-levels-cefr&ei=jy6ZUIHaF5HBswb944HABA&usg=AFQjCNGddEcSUiBB0JCs0uV-gfluNnzxwA

itt meg tudod nézni mi kell a c1-hez nagyjából. amúgy szívesen.

nyünyüge 2012.11.06. 16:46:06

@inreallife:
Ez az egyik szcenárió. A másik, hogy simán kiutáljuk a külföldi bankokat, az ügyfelek meg behullanak a takarékbank meg az otp ölébe.
Hogy az átmeneti 5-10-20 évben tönkremegy a gazdaság? Sag schon. A forradalom áldozatokkal jár, az ügyletek nyertesei (nem az állam! ) meg köszönik, jól vannak.

nyünyüge 2012.11.06. 16:53:06

@aszekelyek:
Mobilról nyomod, vagy megint a macska?

Megtisztelhetnéd a beszélgetőtársaidat azzal, hogy nem szemetet teszel ide hozzászólásként!

inreallife 2012.11.06. 16:53:15

@nyünyüge: hát, szerintem ha 2014-ben maradnak az orbánék, sokan egyszerűen lakatot tesznek a bankra. majd visszajönnek, ha kitavaszodik... akarom mondani, elhajtották a birkákat. az biztos, hogy nem fognak még 4 évet itt leadózni, sőt már ígéreteknek sem dőlnek majd be.... ilyet, hogy egy ersté-nek akkor adót basz a nyakába a kormány, hogy a magyarországi ittléte alatt elért profitnál is többet fizessen be.... egy zoknigyártó cég sem dolgozik ingyen 15 éven keresztül, nemhogy egy bank. lassan a kivonulás és a brand újraépítés olcsóbb lesz, mint maradni...

aszekelyek 2012.11.06. 16:59:33

@szoja122: pedig ezt csinálják az atv-n a foteltöltelékeke, ma is hallottam az ismétlésnél. Különösen bolgár és avar uraktól nagyon bizarr ez..... , mészáros nem tudom mennyire volt nyakig benne de nem zárnám ki őt sem. Annyira szürke neki az állománya és annyira pózerkedik vele , hogy félő , onnan van neki ezt a felsőbbrendűségi kis komplexusa. Kinyilatkoztató stílusa. Azt firtatták, hogy merafidesz az befogadott olyanokat bezzeg, akik , ???? Konkrétan nem mondtak semmit , csak komcsiztak. Tudomásom szerint az mszmp éppen azért esett szét, mert egyáltalán nem volt homogén és bizonyos része cseppett einstandolta is a javakat a változás idejében , mivel ők voltak még akkor a hatalomban. Ebből pedig a baloldalnak nevezettek közt sokkal több van , mint a jobbnak nevezetten.

inreallife 2012.11.06. 17:00:36

megy kampány...

"Halálra verte a 87 éves asszonyt a cigány, majd ikszeket rajzolt a falra a vérével - 18 év múlva ő is szabadul"

kuruc.info/r/2/103661/

mókáné 2012.11.06. 17:03:37

@inreallife:

"átbulizott éjszaka utáni óralátogatásra is jó."

Rátértem a sörre, borra helyette. De csak minőségi!

Amúgy visszatérve az én álláspontomra és Szimbáéra: ha beleőszülök sem fogok annyit keresni, mint a férjem, havi egymilliót és tízmillió prémiummal, szolgálati autóval, szóval ez elérhetetlen - jelenleg.

Persze megcélozhatom és mondhatom azt, hogy befektetek, a saját lehetőségeimet tekintve: bármit csinálhatok, amihez kedvem van, szabad és független vagyok anyagilag, emberileg. És akkor nyitok egy tanácsadó irodát és/vagy majd előadásokat tartok külföldön. Mindig nagyszabású terveim vannak.:) De szülhetek 4. gyereket is. A döntésemtől függ.

@nyünyüge:

És nekem nem a kormány mondja meg, hogy német vagy angol! Erre mindig törekedtem. Ha most születne gyermekem, azonnal Helen Doron baba-mamás program.:)

www.helendoron.hu/

aszekelyek 2012.11.06. 17:05:59

@szoja122: Azt a díszmadarat én is kiszerkesztettem, olgájával együtt. Ő is csak asaját érdekei szerint beszél, el ne tévedj kedves! nem érdeke, hogy munkabérré tegye a közterhei miatt a z eddig béren kívülit. neki kerülne sokba. helyette jajveszékelt, mint egy szent, aki csak a szegény munkavállalókért él..... Hogyne. Ő aztán nem.Most legalább nem a jajdegyönyörű vagyok műsort adta elő , ahogy szokta tévében.

Megkajoltad, hogy ő a kis panziósokért aggódik? Meg hát. Az meg eszedbe se jutott, hogy bajnai 98 % os adót vágott rá ezekre a cafeteriákra., ugye? Amit Orbán azonnal megszüntetett és ha az Únió nem szívózna velük , nem is akartak volna hozzányúlni. Jó reggelt kívánok! Van ez olyan érdekes, mint amit a Vosz elnök énekelt , nem ? Úgy tudna válságot kezelni ez a kormány is, ahogy tette bajnai kormánya, IMF ajánlások mentén. Az volt pld a cafeteria 98 %-os adója. Emlékezetedre kéne szedni valamit!!

aszekelyek 2012.11.06. 17:15:43

@inreallife: anyatejet nem energia italként árulnak és valószínű , hogy nem olyan összetételben van benne , mint a kotyvalékaikban. Különben a bébik pörögnének állandóan. @nyünyüge: ezúton kérünk elnézést, a macska is , akire rájött az engem simizzél mert beleírok neked... Vagy az egéren ül , vagy a klavin és őt kell cirógatni.

aszekelyek 2012.11.06. 17:19:27

@inreallife: pardon , a lányom elsőre átment de ez a fiú jogi mesterképzésre akart menni . Spéci vizsgát kértek , ami a kint tanuláshoz kell , a lányomtól is. Azért is nem volt világos nekünk sem eleinte.

Viszont annyit sikerült kideríteni , hogy oda valami 98 % os eredmény kell , neki meg 97 volt. :))

inreallife 2012.11.06. 17:20:19

@aszekelyek: már megint meg akarod magyarázni, hogy a kormány hatástanulmánya szerint az energiaital egészségre ártalmas? mondjuk a kávék koffeintartalmázhoz hasonlítva? mert a taurint az elején nem is merték megadóztatni, csak a koffeintartalmat lecsökkentették a gyártók.... ne süketelj mutasd a tanulmányt....

aszekelyek 2012.11.06. 17:24:28

@inreallife: nyuszi te számtecre akarsz menni , mesterképzésre , mint mondtad Mi a te tudásoddal műmájerkedés ? aszondtade eddig, hogy a nyelvtudásod hátrányos helyzetbe hoz:))) , mer nem elég ánglis Akkor most mi van? C1 vagy hátrány?

inreallife 2012.11.06. 17:32:26

@aszekelyek: magyarországon is megcsinálhatnám, de két nagy előnye van a kinti diplomának. 1 év alatt is elvégezhető a mesterkurzus, ha bírom pénzzel és idővel. a másikat nem is kell elmondanom, hogy egy 1976 óta computer science diplomát adó intézmény mennyire veri az ismeretlen magyar egyetemeket... az pedig, hogy c1-es nyelvvizsgát kérnek természetes, most azon vagyok, hogy cirka 2 éven belül meglegyen, addig gyűjtöm a pénzt az egyetemre... :)

aszekelyek 2012.11.06. 17:32:36

@nyünyüge:
hozzád van egy kérdésem. Szted miért kéne nagyobb áhitattal tekintenünk az IMF ajánlásaira , amikor az a szerencsétlen, szerintük is csak rakás hiányt produkáló , kötelező manyup is az ő remek ajánlásuk volt ? Nem biztos, hogy csak azt lehet csinálni, amit ők ajánlanak. Sztem. Jobb lett volna nem bevezetni a köt. manyupot sem. pl. Aztán a 2008-astól se szárnyaltunk sehová, ha nem Orbán jön a hatalomba, akkor már sokkal eladósodottabban de semmivel jobban nem élnénk, beleértve a középosztályt is. Viszonyt akiknek erre volt a nyereségük kihegyezve , elégedettek lennének magukkal és az IMF-fel. Meg aztán elég sokat mondogatták nekünk, hogy azok nem feltételek, hanem ajánlások és a kormány dolga eldönteni, és joga is, hgyan óhajtja megoldani a problémákat. VAgy egy kész szándéklevelet kéne akkor szignálniuk , hogy az IMF ne sértődjön meg ? Amit eléjük toltak , ajánlásként ? Akkor lennének komoly partnernek tekintve? Bizarr ez így. Mind ezek egyszerre nem lehetnek igazak. Hogy nincs feltétel de ha nem csináljátok pontosan a mi kottánk szerint , akkor nincs biztonsági keret. Ez néz ebből ki most. Nulla tisztelet , full szemforgatás.

aszekelyek 2012.11.06. 17:36:11

@inreallife: ahaa nemtom, fiam egyik barátja ELTE-n végzett programozó, most amerikai cégnél van , jó pénzért ,. Előbb itthon dolgozott nekik , majd kintit ajánlottak , sokkal többért.Carolina :) Jártam arra, nem a krokodilos mocsarasban, a másikban laknak. JA , unokahúgomat vette el. Már ő is kint van a kislányával de járnak haza.

inreallife 2012.11.06. 17:41:36

@aszekelyek: csak nem menekülnek a kölkeid az országból? talán élhetetlen nekik, vagy pénzéhesek?

nyünyüge 2012.11.06. 17:43:20

off
Fejbevágták a döglött kutyát - kommentálta Orbán Viktor az EU bírákkal kapcsolatos döntését

Arról nem beszélt, levon-e ebből valami konzekvenciát az, aki a kutya megdögléséért felelős...

hvg.hu/itthon/20121106_Doglott_kutyat_vagtak_fejbe__Orban_az_EUb

aszekelyek 2012.11.06. 17:45:09

@Hepci: menjenek de próbáljanak meg úgy viselkedni , ahogy az minimum mindenkitől elvárható. nekem semmi kifogásom ellenük egyébként. nem prolik voltak egyébként. A vidékiek mindig nagyon tudnak viselkedni, 25 éve járok oda, az ország összes zugából jöttek normális emberek. A prolik is , ha olyan helyre kerülnek, próbálnak több-kevesebb sikerrel úgy tenni, mintha oda valók lennének. Hidd el, annyi újgazdagot, amit ott én már láttam , kevesen láttak. Ők se viselkedtek úgy , ahogy ez a közönség. Ne feledjük el , hogy nyóckerből gyöttem. Proliból is jeles vagyok. Tanakodunk mi is , honnan szedték ezt a közönséget. le akarják zabálni háromszor, ha vissza is jön, a befizetett összeget. egyáltalán nem figyelbve arra, mindenki más pihenését tönkre teszik. Mondom, hogy nagyon sokat láttunk már ott. Csörtető néniket, akik osztrák, svájci vagy más csoportokkal jöttek és hatkor az ajtó előtt álltak, nehogy valaki megelőzze őket a kajánál és ne a legnagyobb szeletet kaparintsák meg mindenből. All inkluzív is van, az összes tengerparton de ezt nem tapasztaltuk sehol. Apartmanosban meg különösen nem. Ahova még a lecsópaprikát is innen vitték a kis pénzűek.

A kultúra nélküliség egyébként nem prolikra jellemző. Nagyon tudják ők pld a mások viselkedését kritizálni.

dr. Balta$ár 2012.11.06. 17:46:08

@nyünyüge: 1et értek a baltás drorvbűnnel... a magyar jogálam = döglött kutya...

éjjel ölték meg, álmában !!! ... navajjonkik.... igen, a komcsik

nyünyüge 2012.11.06. 18:10:38

@aszekelyek:
Nem hiszem, hogy ezen a szinten kellene, nekünk kellene-lehetne megítélni az IMF -et.
Az IMF tényleges álláspontjáról minden információnk többszörösen közvetett, pártunk és kormányunk pávatáncol és sűrű nyilatkozatokban, propagandakampányokban közli velünk az IMF álláspontját és inti rendes viselkedésre és az erőviszonyok reális felmérésére ezt a szervet (amely egyébként "a mi bankunk".
Eközben ma a tárgyalásokért aktuálisan felelős, ügyeletes miniszter éppen arról nyilatkozik, hogy az IMF korrekt és szakmai, csak az EU cicózik velünk.

Úgyhogy ugorgyunk inkább, ez így több, mint komolytalan.

mókáné 2012.11.06. 18:23:31

@nyünyüge:

A németet javasolja a cikk, de a szemfüles szülők észrevették, hogy angol a világnyelv (egyébként pl. spanyolul többen beszélnek világszerte, mint németül.:)

Itt ugye még mindig a nyelvtanításról beszélnek az oktatási stratégiában, holott megfelelő módszerrel már ovis korban meg lehetne oldani az idegen nyelvtudás problematikáját NYELVELSAJÁTÍTÁSSAL, megkímélve gyermekeinket és nem mellesleg magunkat a későbbi verejtékes tanulástól.

Rendszerességgel akár 3 idegen nyelvet is el lehet sajátítani párhuzamosan!

A nyelv nem egy tantárgy kellene legyen az iskolában, hiszen a nyelv a kommunikáció eszköze, egy élő dolog.
www.helendoron.hu/

Ehhez annyit fűznék hozzá, hogy a némettel is lehet kezdeni ovis korban és amint arról beszéltem, megtérül, angol ráépül szinte magától, és teljesen ingyen volt - nekünk az ovi.

Miért kezdenék mégis a Helen Doronnal gyermekem 3 hónapos korában? Pusztán önzőségem okán.:) Ez az oktatási mód több mint angol és nem kevesebb, mint anyanyelvi tudás - itthon.

dbeata 2012.11.06. 18:43:52

@nyünyüge: index.hu/belfold/2012/11/06/hoffmann_viszakozott_nyelvoltatas-ugyben/

Ez már volt? Úgy látszik, Rózsi néni elolvasta a TGBlogot és egyből betojt. :)

mókáné 2012.11.06. 18:49:50

@dbeata:

"A magyarországi középiskolák mindegyikében az angol és a német nyelv az, amit tanítanak, ezért javasolják azt, hogy ez legyen az első két kötelező idegen nyelv – fűzte hozzá. "

Ez téves információ, mert a mi iskolánkban a német mellé angolt vagy olaszt vagy spanyolt lehetett volna választani. A spanyol anyanyelvi tanárral történik ráadásul.:)

Hanem. Aki némettel kezd, ő nem tud mást választani, mint angolt 2. nyelvnek, hiszen az a világnyelv. Szóval kikötöttem a gyerekemnek, hogy csak akkor mehet abba az iskolába, ha az angolt választja. Más kikötésem nem volt. Mondtam, hogy lehet belőle 2- es érdemjegyű. Ennyi könnyítést tettem.:)

aszekelyek 2012.11.06. 18:55:44

@inreallife: gyenge próbálkozásod ez is. Te használtad ezt a lopás szót , téged idéztelek , meg a maszopot mondjuk és az ágálókat emiatt .Részemről éltem a lehetőséggel , hogy visszalépjek a z államiba, ahogyan a maszop kormányzás idején is élt a férjem a lehetőséggel , hogy visszalépjen , mint a ratkó gyerekek többsége is megtehette. Akkor nem vinnyogtak a szocik , az az érdekes. A gyerekeim itthon nyomják, értékes , munkahelyet szerezni alkalmas képzettségekkel. ne csinálj úgy, mintha nem értenéd. Az Itthon, ELTE-n szerzett tudás is jól értékesíthető. nem feltétlenül kell kimenni tanulni de vannak szakmák, amiket itthon nem is lehet tanulni. :))) Vagy évi kettőt hármat vesznek fel nappalira és amellett nem lehet dolgozni , hogy enni is lehessen. Akkor el kell tartani kb 30 éves koráig a gyereket. Volt olyan a műegyetemen de kiszervezték, már nincs , amit a lányom kénytelen volt külhonban tanulni. Vannak vegyes válallatok ott van tere az itthon szerzett , minőségi tudásnak pl.

aszekelyek 2012.11.06. 19:06:39

@Hepci: később felnő aztán az illető és meglátja , miféle korpa közé keveredett , mielőtt lelépett a disznók elől... Aztán van aki meg tovább nyomja a keresztényellenest. Vallást, hitet felnött korban választ az ember. Mármost nálunk 30 alatt a fiúcskákat nem nevezném felnőttnek , de inkább kicsit több legyen az. ) Annyit kell élni, látni hallani, érteni, hogy valami mégis leessen. Addig lehet helyes fiúnak lenni , meg okoskának is , meg marhaságokat is mondani. Nagyon sok példát is tudunk ugye erre mondani.

Azt se kell elfeledni, hogy az én és az Orbán korosztálya erősen vallásellenes közegben nevelkedtünk, ahol valami egészen botrányosan tudatlannak is neveltek minket , ebben a témában. Is. Három év ha van köztünk , asszem. Akik 89 előtt is rühellték a keresztényeket, azok közül vannak, akik ma is ezzel elégítik ki magukat, hogy hasonlókat mondanak róluk. Árvaházat azért még egyik sem csinált. Nem járta a világot , hogy nekik fedélre gyűjtsön és élelemre. Mi elmentünk megnézni a " csuhás" által létrehozottat , Gyimesbükkre. Hol lehet megnézni, amit a ma is kereszténygyűlölők építettek ?

A legjobb azért mégis a mi ferink, aki kiogrott a papoktól és elszegődött mégis a mammont imádni. Ő nem mondta pld, hogy térdre , csuhások. Ő azt mondta , hogy nincs ingyen ebéd és hazudtunk reggel , éjjel , meg este. Látod , hogy semmit nem jelent , ha valaki ismeri is a Szentírást ? Attól ugyan nem lesz erkölcsös.

aszekelyek 2012.11.06. 19:21:52

@Akitlosz: *valami oktatáűskutatót láttam ma is a tévében, intézményt, vezetőjét. Biztosan csak én nem értem, minek az... De egyébként tgnap a négy foteltöltelék azt is nehezményezte, hogy csökkentik az állami szféra közigazgatási részének létszámát. Ha van rajta sapka, ha nincs, ... elven. Ha nem tennék, azért vinnyognának. Az eredményeiről nem hallok ennek az oktatáskutató intézetnek. megtudták -e a kutatásokból, hogy miért nem tudnak olvasni a nemrég kikerültek , sokan érettségivel sem ?

Vagy miért olyan pocsék színvonalú volt a lányom gimijében a német oktatás, a gyerek kiváló angolos volt!, hogy a mélyhűtött dobozokon látható, konyhanyelvet sem érti? " gehackte spinat blatten ", pld. Ami a svédeknél majdnem ugyanilyen írásképű. Most , hogy tanul svédül , érdekes , ezt mindjárt érti. Úgyhogy a képességeivel nincs gond. nagyon érdekelne, mit kutattak, biztos rengeteg pénzért egyébként. lehet, hogy csak nem volt publikus, amit találtak?

inreallife 2012.11.06. 19:23:56

@aszekelyek: tehát ők egy kamu indokkal, de itthagyták ezt az élhetetlen országot, ahol még a képzettség megszerzése is külön küzdelem, és 30 éves koráig kell taníttatni. remek... adózni se magyarországra adóznak, remek. egyáltalán meg szokták hallgatni anyucit, mit hadovál összevissza? hazajönnek meglátogatnak, mosolyognak, majd húznak vissza, mint a vadlibák... :)

aszekelyek 2012.11.06. 19:25:19

@nyünyüge: de bizony , hogy volt ! bajnai idején. Éppen azért akartak Orbánék az elején éppen 98 %-os adót kivetni a pofátlan végkielégítéseikre az állítólag baloldalaiknak. Nem csak gondoltak egy számot de nem ám!

aszekelyek 2012.11.06. 19:31:14

@inreallife: ne erőlködj nyikhaj, a z unokahúgomék is haza fognak jönni. Minden évben jönnek is. A másik ismerős fia, akit kellett 30 ig taníttatni, el sem ment. Néha kiküldik a német vezetéshez de itthon v an jó állása mert nagyon tud. beletett mindent és van eredménye. Itthon. Nagyon ragaszkodik a szülőkhöz , nem verekszik azért, hogy kinn maradjon. Minden hétvégén hazarohan. Vidéki lakásából. ahol csak 5-öt alszik. Ő se fogja elvetetni a szülei nyugdíját , beveheted rá a mérget.

inreallife 2012.11.06. 19:41:25

@aszekelyek: az a minden évben hazajön, az azt is jelenti, hogy minden évben elmegy, nem? sőt gyanítom, hogy hazajön egy kicsit, majd gyorsan elmegy és csak sokára jön megint... a jövőjükről meg ne te nyilatkozz a nevükben, ismerjük azt már... :)

aszekelyek 2012.11.06. 19:57:23

@nyünyüge: kicsit rákerestem és találtam is , meg közben eszembe jutott, hofgy pontosan mit vettek el , 98 % os kulcs okán. A hidegétel utalványok , a kékek, amivel bárhol tudott a kis pénzű, nem étterembe , hasonló meleg ételeket szolgáltatókhoz járni tudó cafeteriát kapók tömege, értsd a legszegényebbek, alapélelmiszereket vásárolni, hogy abból sokkal jobban , többet tudjon az asztalra tenni. A nagyon kis pénzéből. Találtam még olyat is, hogy bizonyos közszolgák, mint a HM és ilyesmik, különös elbánásban részesültek. Külön rendelet alapján. Ergo azt nem sújtották 98 %-os kulccsal , amit a legkevésbé tudtak jól kihasználni a legkisebb pénzűek. Gyakorlatilag azután nem is adtak a cégek olyan hideg étel utalványokat , mert az valóban nem ért egy fillért sem. Azt a pénzt eltolták egy bizonyos szektor irányába. Miért volt az jó az a nagyon szegényeknek , minimálbéreseknek ? Akikről tudjuk , hogy legtöbbet élelemre költenek. De nem a meleg étel szolgáltatóknál.

aszekelyek 2012.11.06. 20:00:29

@inreallife: te ne nyilatkozz róluk nyikhaj , mert még csak nem is ismered őket.- Nagyon unlak.

jjulie 2012.11.06. 20:01:53

@aszekelyek:

még van négy óra hátra a mai napbó, tehát még megtörténhet hogy jól szálba fog baszni téged valaki a szívlapáttal

mert megérdemled

jjulie 2012.11.06. 20:04:45

@aszekelyek:

húha banya, ma bőségesen lefűbehugyoztad a blogot

büszke rád a párt

már ami még maradt belőle

bariga 2012.11.06. 20:19:12

Ez a "döglött kutya" megint egy alpári mondat, ingerszegény környezetre utal és amúgy meg undorkeltő. Borzasztó!

aszekelyek 2012.11.06. 20:19:14

@SzélsebesVelorex: kamuzik , hogy jöttél rá? :))

@inreallife: hüjjegyerek , a családomról beszélek , amikor a mi szót használom. neked persze ez is magas.

@nyünyüge: A felelős miniszter mindig kifogástalanul nyilatkozik , nem tudom megfigyelted-e már:) míg az IMF kissé szűkszavú, hogy PC legyek, az eu cicózik, az is kétségtelen. Nélkülük meg nincs is IMF megállapodás.

Mindössze arra akartam rámutatni , hogy nem tévedhetetlenek ott a kedves IMF -nél sem. Biztosar veszem, ha majd lesz módja a felelős minsizternek komolyan tárgyalni is velük, akkor komolyan is fog velük tárgyalni. Amit közöltek, erről, nyilván az eu cicózást hivatott eltakarni:)) ez a közlemény az elvárásukról nem is közvetett. :)) Nem mondhatták , hogy amíg a bizottságok nem adnak zöld utat , addig nincs miről beszélni. Hát hogy venné az ki magát. megsértődni meg zokon venni sem jogos azokat a plakátokat, mert mindenhol azok a trendek mennek , hogy felvehetitek de nyugdíjat csökkentetek érte. Ez a kormány ezt nem óhajtja megtenni. Nem légből kapott , hanem nagyon is konkrét móccert nem óhajtanak ajánlásként lenyelni. Miért kellene zokon venni , ha igazat írnak róluk egy plakátra ?

ménrót 2012.11.06. 20:25:28

két idézet Szilvásy György " Tetszettek volna forradalmat csinálni " című könyvéből

2008. Június. 27.
" A Fidesz hatalomra kerülése setén 'szálanként' vizsgálja majd azokat a korrupciós ügyeket, amelyeket a korrupcio.hu internetes honlapon gyűjtöttek össze - nyilatkozta egy interjúban Orbán Viktor. "

2008. Július. 17.
" Kiderült, hogy köze van Mikola Istvánnak, a Fidesz szakpolitikusának a Hospinvesthez és a kiskunhalasi kórház egykori privatizációjához. A volt egészségügyi miniszter családi vállalkozása ugyanis kisebbségi részvényese annak a cégnek, amely privatizálta a halasi intézményt. "

Természetesen ezek (is) csak cseppek a fidesz-féle átverés özönből - hiszen napokon át lehetne sorolni mikor és miben hazudtak gátlástalanul - és nincsenek kétségeim afelől, hogy a lelkes békemasírozgatókat az ilyen apróságok teljesen hidegen hagyják.
Nem lennék a helyükben, hiszen nem engem köpött le ez az álnemzeti bagázs a hidegvérrel beadagolt aljas hazugságaival, hanem mindazokat, akik rájuk szavaztak.
Az viszont már tragikomikus, hogy tényekkel szemben sem képesek önvizsgálatot tartani, inkább vicsorogva, rikácsolva támadnak mindenkire, aki nem hajlandó velük együtt babusgatni ezt a hazaáruló söpredéket.

inreallife 2012.11.06. 20:26:12

@aszekelyek: ne sírdogálj, volt eszük, és a flúgos nagyit itthagyták. vagy nagynénit. leléptek, mert valamiért ez az ország nem felelt meg nekik. nem ők az egyedüliek. aki tud az menekül magyarországról. tudod mikor hagyták el ennyien az országot utoljára? 56-ban. menekültek a diktátor elöl mindegy hova. nem a fiatalokkal van baj. inkább a műmájer flúgos nagynénikkel, akik orbánnal poszterezik a nappalit, az étkezőt, a wc-t és a hálószobát... szerintem még enni sem mernek ott, mert elhányják magukat, ahányszor a képekre néznek... :)

inreallife 2012.11.06. 20:30:34

jaj de zajlik az élet. ezek az össznépi cigányverekedések mind családon belüli erőszaknak minősülnek, hiszen keresztül kasul kúrogatják, aki szembe jön velük, mindegy, hogy anyu, tesó, vagy a tulajdon lánya. a vérfertőzés a garancia, hogy a deviáns, korcs és értelmi fogyatékos tömeget kelljen eltartani a többségi nemzetnek...

"Vascsövek, kések, botok - két "népes família" csapott össze Sarkadon

Két, egymással rokonságban, de ugyanakkor haragban is álló népes família több fordulóban "csapott össze” tegnap Sarkadon. A harmadik felvonásban egy 46 éves nőt vascsővel találtak fejbe, aki súlyos sérülést szenvedett."

További részletek: kuruc.info/r/2/103668

ménrót 2012.11.06. 20:31:33

"Természetesen elismerem, hogy azoknak, akiket nem érdekelnek a tények, ez nem jelent semmit. Minden társadalomban vannak rajongók, akik egy színész, sportoló vagy politikus vonzáskörébe kerülnek és elveszítik a realitások iránti érzéküket. A film, vagy a sport világában ez nem probléma, de az emberek millióinak napi életét befolyásoló politikában ez sokkal súlyosabb dolog. Remélem, hogy eljön majd az idő, amikor azokat is el lehet számoltatni, akik elszámoltatást ígértek, de nem hajtották végre, noha a kellő parlamenti többségük megvolt rá.
Tud követni? Annak érdekében, hogy még több információja legyen, íme két apró tény a tisztán látáshoz:

„A választók úgy döntöttek, nyolc év kudarcainak és hazugságainak a politikai felelőseit meg kell nevezni, el kell számoltatni, még akkor is, ha az érintetteknek ez komoly probléma.”(Orbán Viktor, Leleplező, 2010/4 szám.)

2009 decemberében a Fidesz az MSZP-t segítve 2/3-os többséggel, ellenzékből megszavazta a titkosítások meghosszabbításáról szóló törvényt, (2009.CLV.tv.) amely 2010. április 1.-én lépett életbe. ( A választások előtt két héttel.)
Ebben megszigorították és meghosszabbították a nemzetbiztonsági és a közpénzes ügyekhez való hozzáférést.
Kiszavazták a javaslatból azt a bővítést, hogy a jövőben bármely állampolgár kezdeményezhesse egy titkosítás feloldását.
Az MSZP – Fidesz paktum szabadságvesztéssel bünteti azt is, ha valaki közérdekből hoz nyilvánosságra titkosított adatot.
Megszavazták, hogy egy titkosított dokumentum akkor sem hozható nyilvánosságra, ha jogtalanul titkosították, esetleg bűncselekmény takargatására.
Ezért merülhet feledésbe az elmúlt húsz év bűnöseinek a neve és felelőssége." V.M.

aszekelyek 2012.11.06. 20:32:39

@knausz: van ismerős , ahol a bébivel apa így , anya úgy beszél , de a bébi egy kukkot sem. :) Biztosan fog majd. .) - érteni érti őket. A legjobb az volt, hogy a magyarul tudó nagyobb lánya barátnőmnek, 4 éves, oviba ment,, amikor kimentek és csak németül beszélt , a húgával is. A szüleivel magyarul. Ő ért magyarul remekül de használja is beszél is , ha arról van szó. Hugi is , pedig ő kevesebbet tanult itthon meg. A szülők otthon viszont magyarul beszéltek velük. Ovi , suli , minden más németül ment.

dr. Balta$ár 2012.11.06. 20:37:57

@bariga: nekem is ez jutott először eszembe...

a (lelki)szegény gyerekkor... a hitvány szülők, hüje gyereke...
szerencsétlennek a családon belüli erős szak is kijuthatott...
a pártttitkár apuka kispo:csét otthon elensujjozhatta...

szoja122 2012.11.06. 20:38:21

@inreallife: "a helyi dolgokba nem pofázhatna bele"

Pont erről van szó a helyi dolgokba pofáznak bele, tehát ott vagyunk amit írtam, más farkával verik a csalánt. Semmi közük az itthon történtekhez, mert döntésük következményeit nem viselik. Ez olyan, mintha meghatároznám, hogy te mire költheted a pénzedet. Gondolom lelkesednél érte. :)))
Amúgy a mások hülyesége nem indok.

A szociális juttatások ellen ágálsz, akkor ez irányú magatartásod enyhén szólva furcsa. Választáskakor választási licit indul meg szavazatukért és az amúgy is rossz gazdaságunkat rendkívül megvághatják azok, akik semmit sem tettek érte. Ráadásul már most is nagyon sok közvetlen és közvetett juttatást kapnak.

Kínában VAN nyugdíjrendszer, csak nem teljes. Már ez is agyonvághatja őket, másrészt írtam azt is, hogy a rokonaiknak el kell tartani őket, ez is hatalmas súly az országra, mivel 100 milliókról lesz szó. Ennyi embert nem hagyhatnak éhen halni.

aszekelyek 2012.11.06. 20:38:47

@Hepci: :))) @ménrót: no és az nem jelent nemzetbiztonsági kockázatot , biztosan ? Két héttel a választás előtt az elég necces , ilyet beadni , mert pont felboríthat mindent. Bizonyosan volt , akinek érdeke lett volna az. Ki nyújtotta be azt ? Gondolom , akinek nem volt semmi esélye már és a többiekét is ki akarta nyírni. Ki ez a V.M.?

aszekelyek 2012.11.06. 20:42:06

@Hepci: nem egészen , mert annak ez az előzménye volt. Hideg étel utalványok adója lett ennyi. Nézz utána, mielőtt itt dehonesztálsz , mert már nekem kínos , hogy az kedves orrod alá kell dugnom , hogy tévedsz-megint. Kimehetett a fejecskédből , hisz már elég régen volt.

aszekelyek 2012.11.06. 20:45:43

@inreallife: ebben az a vicces , hogy az , hogy nem kell nyugdíjba menniük egy pozitív diszkrimináció. Kevés embert engednek dolgozni 70 -ig , ha esik , ha fúj. Sokan már 50 évesen nem kellenek sehová. Az nem diszkrimináció életkori alapon, mi? irgum, burgum!

Persze az lett volna meglepő , ha nem így döntenek.

ménrót 2012.11.06. 20:49:57

Parlamenti képviselők a halálbüntetés visszaállításáról

www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=qYOb3DOeOzk

Aki pedig csupa emberbaráti szeretetből a halálbüntetés ellen van, azoknak javasolnám, próbáljanak kicsit elmélyedni a különböző történelmi korokban, s nézzék meg, hogy a halálbüntetésnek igenis micsoda visszatartó ereje van, hogy az emberből ne törjön elő a vadállat!

szoja122 2012.11.06. 20:51:00

@Akitlosz: "Kínában központosított gazdasági téren további előnyöket nyújt a számukra."

Éljen a kommunizmus! :)))

Nem rossz egy magát jobbhoz közelebbinek való embertől.

A központosítás hátrányát a diktatúrák már épp eléggé bebizonyították.
Kínán kívül nem tudsz még egy tartós diktatúrát mondani ami fejlett gazdaságot hosszabb ideig fenntartott. Ott is csak azért mert rendkívül sok olcsó munkaerő van, és nagyon átmeneti ez. Max 10-15 év.
Nem beszélve arról, hogy a válság őket is érinti.

Ez csak akkor lehet jó, ha igazán okos emberek irányítják. A pártitkárokról sok mindent el lehet mondani, de hogy okosak azt nem és nem polihisztorok.

Másrészt semmit sem ér a fejlődés, ha az emberek döntő többségét nem érinti!
Majdnem 2 milliárd mély szegény ember él Kínában. Maximum néhány százezer ember mondható gazdagnak.

Ezt védeni nem semmi, hadd ne minősítsem...

aszekelyek 2012.11.06. 20:51:22

@inreallife: nemtom , lekvártól lesz-e valaki napokig ébren ? lehet abból annyit enni? Ja a lekvárnak mindig a fele cukor, a másik fele gyümölcs. pektin van benne még. Attól pörögnél ? Nem sztem két szelet vajaskenyérrel max jól is laktál , rajta kis lekvár.
A kávé hatása két óra alatt sehol nincs. Nem úgy az energiaitaloké.

inreallife 2012.11.06. 20:52:33

@szoja122: nézd. akinek útlevele van, ha tetszik neked, ha nem szavazhat az országos listára. mindenhol így van. eddig is szavazhatott, aki kiment például 2 évre németbe dolgozni. ugyanis magyar állampolgár. azok is magyar állampolgárok, akik kérték és megkapták az állampolgárságot, bárhol is élnek a világban. az amcsiban élő magyarok is vígan hazaszavaztak eddig, ha vettek egy repjegyet, és bejelentkeztek valahova. sőt a nagykövetségen is szavazhattak, ha előre jelezték. nincs ezzel semmi baj.

a baj azzal van, hogy a kormányzathoz megy az összes adó, így csúnyán befolyásolják a juttatások a szavazásokat. ha lenne délalföldi régió és oda folyna be az adó, akkor lófaszt nem kapnának belőle.

nem a szavazási lehetőséggel van tehát gond, hanem a regionális rendszer hiányával. nem mellesleg az eu is egy csomó támogatás keretet tart fent a régióknak, amik nagyrészéből ki vagyunk zárva, mert csak papíron léteznek a régiók, valójában nincsenek is...

inreallife 2012.11.06. 20:57:32

@aszekelyek: az lenne a pozitív, ha az emberek döntenének róla, hogy mit akarnak csinálni, nem egy ilyen mélynövésű bugris, aki egyik nap felkel az ágyból, és bemondja, hogy mindenki tanuljon németül. másik nap felkel, és bemondja, hogy aki nem adja a pénzét az nem kap nyugdíjat. harmadik nap felkel és bemondja, hogy hogy az összes létező adót a duplájára emeljük stb. ez az orbáni rend. az ő alkotmányukban is benne van, hogy hatástanulmányt kell csinálni. már annak sem felelnek meg, amit saját maguk férceltek össze? rühes banda, remélem a rács mögött végzi mind, téged csak simán xanax kúrára visznek, amikor a küszöböt rágod, mert azt hiszed jönnek érted. és igazad lesz, önbeteljesítő jóslat, menni fognak érted.... :)

szoja122 2012.11.06. 20:58:08

@Akitlosz: Rendkívül általánosságban írsz, vagyis nem mondasz semmit.

1."Először is és mindenekelőtt felelősen gazdálkodó állam kell." Igen és?????? Kível, miből, hogyan, mennyi idő alatt, stb stb.
Ilyet bárki mondhat.

2. "Aztán pedig olyan pályára állítanám a gazdaságot, ami a magyar cégek megerősödéséhez vezet." Igen és?????? Kível, miből, hogyan, mennyi idő alatt, stb stb.
Ilyet bárki mondhat.

3. "A felelős gazdálkodás követelményén túl is tovább kellene bontani az államot, mert túl sok pénzt szív ki a gazdaságból, ami miatt az tőkeszegény lesz, másrészt alacsony lesz az életszínvonal."
Igen és?????? Kível, miből, hogyan, mennyi idő alatt, stb. stb.
Habár ez a pont már többet mond el mint az előbbiek.

Sokkal jobbat mondok és egyszerűbbet.

Jól kell csinálni.

Egy kis túlzással ezt mondtad.

szoja122 2012.11.06. 21:01:10

@inreallife: Miért nem lépsz be Thürmer Gyula kommunista pártjába, nagyon sok közös dolgokat mondasz. Sokkal közelebb áll a politikai felfogásod hozzá, mint a Fideszhez, MSZPhez, Jobbikhoz.

inreallife 2012.11.06. 21:02:18

@aszekelyek: dózis kérdése. a napi 6 kávé miért nem adóköteles? akár kávébabszemenként is ki lehetne számolni. ha 1 liter energiaital miatt 500 forint adót kell fizetni... és aki csak 1 decit iszik? az is káros?

lófaszt. hadakozol valami ellen, amihez semmi közöd. olyan hülye vagy, hogy már a rokonságod is külföldre menekült, de még mindig vered a tamtamot. elmaradott komcsimaradvány vagy, aki irigykedik mindenkire, elvenne mindenkitől mindent, csakhogy ő maga elmondhassa, hogy mások nem különbek... pedig a helyzet az nyanya, hogy nálad sokan különbek. ugyanis te nagyon mélyen alászálltál a zombiskálán....

inreallife 2012.11.06. 21:07:11

@szoja122: attól, hogy valaki kommunista mondhat néha jót. most nem tudom mire céloztál, de én nem pártalapon alakítom ki a véleményemet. és a thürmerék féle társulat sem a szívem csücske... protezsáld be aszekelyeket, ő nem akadna fent az komcsi szűrőn.... :)

aszekelyek 2012.11.06. 21:09:51

@inreallife: nálad kissé szavahihetőbbek közölték , hogy milyen jól is tették , hogy azt a pénzt a bankoknak adták , hogy hitelezzenek.

-csak tagadd , nyugodtan , az semmin nem változtat.

Nem sírdogálok de te állandóan, mint egy fürdős.@ménrót: Azon elmélkedtem tegnap , hogy a lisszaboni szerződésben áll , hogy lehet halálbüntetést kiszabni , háború esetén.

Ez a kitétel van benne. Nagyon erősen ellenezte a jobbik , hogy azt aláírjuk.
Talán ezért ? Akkor nem fejtették ki pontosan , hogy miért.

Pszichopatákat ugyan nem fog az semmitől visszatartani. Ott sem tartja őket vissza ahol van villamosszék Sokan vannak a halálsoron , sok évig ott is. A történelmünk meg azt mutatja, hogy a véreskezű csalók, rákosiék, erősen vissza is éltek a halálbüntetéssel. Köszönjük , nem. Nem és nem. nem asszisztálunk olyanoknak a céljaikhoz többet.
Pontosan miért, azt nem.

graycivil 2012.11.06. 21:10:59

"Agyhalál a nemzeti bankban

Hat hete még nem akartam elhinni, hogy ez a négy ember egyszerűen pártutasításra bomlaszt és sodorja veszélybe az ország stabilitását. Olvasva a Bloombergnek adott nyilatkozatukat, nehéz másra gondolni. Ha ugyanis annyira hülyék, mint amilyennek tűnnek, ráadásul a négy marha beáll ugyanabba a csordába, akkor optimális esetben a főnökük rájuk szól, hogy ezt nem így kéne. Ilyen azonban nincs, a Vezér valószínűleg igen elégedett. Tevékenységük része az elmeháborodott kormányzati gazdaságpolitikának."

mentalisdeficit.blog.hu/2012/11/06/agyhalal_a_nemzeti_bankban?utm_source=ketrec&utm_medium=link&utm_content=2012_11_06&utm_campaign=index

F.Y!DESZ

inreallife 2012.11.06. 21:12:38

@aszekelyek: na mesélj, kik voltak azok a szavahihetők?

aszekelyek 2012.11.06. 21:16:04

@Könnyen elkaptuk, uram!: pontosan, ha azt a kárt, amit okoztak nekik, ha meg tudnád fogalmazni. A jobb megértésem okán. mindenáron elérendő nyereség amiről szólsz , ami sokkal több , mint másutt? Világosíts meg kérlek ! Ne csak rémisztgess ! ma voltam a bankunkban, ahol már sok éve vagyunk. No ott nem hogy nem hárítanak át, de egyenesen nullára megy bizonyos összegig az átutalás. Jó lesz az így. verseny. naná, hogy náluk fogom vezeni a lakossági számlát , minden közüzemi díjam befizetését. :) -semmi bajuk nem lesz:))

aszekelyek 2012.11.06. 21:23:48

@graycivil: A ganéj ügyvédeik se tettek bejelentést. De mindez a szocik idején történt. Bizony , sokkal azelőtt , hogy átvette volna az irányítását a dolgoknak az új kormány. nincs igazmondási kötelezettsége a vádlottnak , csak a tanúnak , ezt sem mondta el neki a védője? Csapnivaló lehetett.

Készült-e kép és hangfelvétel arról , amikor a szocik éjjel berángatták a FIDESZ embereit és fizikai kényszert is alkalmaztak, testüregmotozást ? A közpénzügyi görény akciói idején. Soha , semmiről nem csináltak a szocik-szadisták felvételeket.

Lassan még egyszer neked civil: A SZOCI KORMÁNY IDEJÉN TÖRTÉNTEK AZOK A DOLGOK , AMIKRE A VÁDLOTTAK NAGY HIRTELEN , ÉVEK MÚLTÁN HIVATKOZNAK !!

ménrót 2012.11.06. 21:37:31

@aszekelyek: Amit írtál a csúsztatás csúsztatása a Jobbikkal kapcsolatban

Felvetődött a halálbüntetés is/részlet/

A hétfői frakcióülésen több résztvevő szerint a Btk. vitatott pontjai mellett felvetődött a halálbüntetés visszaállításának kérdése is - igaz, nem konkrét szándékként, csak azzal összefüggésben, hogy a Jobbik egyik legfontosabb vesszőparipája várhatóan ez a kérdés lesz majd a törvényjavaslat szerdán kezdődő általános vitájában. A Jobbik már tavaly, az alaptörvény vitájában azt javasolta, hogy kerüljön bele a szövegbe egy olyan kitétel, amely bizonyos esetekben - a szándékos emberölés súlyosabb formáinál - lehetővé tette volna a halálbüntetés kiszabását, de a kormánypártok akkor ezt nem támogatták.

Lázár János frakcióvezető az ülésen részt vevő képviselők szerint Orbán Viktorra hivatkozva azzal érvelt, hogy a szerdán kezdődő vitában két választ lehet adni a Jobbik várható felvetésére. A kézenfekvő válasz a frakcióvezető szerint az lenne, ha a hatályos törvényekre és uniós szabályozásra hivatkozva (amely valamennyi tagállamban, sőt még a társult államokban is tiltja a halálbüntetést) egyértelmű nemet kellene mondani a legszigorúbb büntetés visszaállítására. Ez azonban - érvelt Lázár - kommunikációs szempontból vállalhatatlan a kormánypártoknak, ugyanis a választók - és az [origo]-nak nyilatkozó fideszes képviselők - többsége örülne a magyar jogrendből 1990-ben törölt szankció visszaállításának.

Eszük ágában sincs belemenni a vitába

Vagyis, ha a Fidesz ebben egyértelműen elutasító álláspontra helyezkedne, azzal nemcsak széles választói réteg szimpátiáját veszítené el, de akár kifejezetten a Jobbik felé is tolhatja az emiatt csalódottakat. A dilemmát, az [origo]-t tájékoztató kormánypárti képviselők szerint úgy lehet, illetve fogják feloldani, hogy a vitában azt fogja majd a Fidesz kommunikálni, hogy bár a kormány nyitott a halálbüntetés visszaállítására, nem rajta, hanem az Európai Unión múlik, hogy nem teheti meg ezt.

Magyarország ugyanis több nemzetközi szerződésben is vállalta, hogy nem vezeti be újra a legsúlyosabb büntetést. Az első ilyen az emberi jogok európai egyezménye, amelyet itthon 1992 óta kell alkalmazni. Az Országgyűlés 2004-ben ratifikálta az egyezmény 2002-ben aláírt úgynevezett 13. jegyzőkönyvét, amely végleg - a háborús időket is beleértve - betiltotta a halálbüntetés alkalmazását. Az Európai Unió Alapjogi Chartája - amelyet 2007-ben írtak alá, és amelyet a lisszaboni szerződés tett kötelező érvényűvé - ennek megfelelően már szó szerint kimondja, hogy "minden embernek joga van az élethez", illetve hogy "senkit sem lehet halálra ítélni vagy kivégezni".

A halálbüntetés tilalmát Magyarországon még 1990-ben megalapozta egy alkotmánybírósági határozat. A mára híressé vált határozatában az Alkotmánybíróság eltörölte a halálbüntetést, mert úgy találta, hogy az élethez és az emberi méltósághoz való jog lényeges tartalmát korlátozza, sőt annak teljes és helyrehozhatatlan megsemmisítését eredményezi, ezért alkotmányellenes. Egy, a kérdésre, illetve az új Btk. előkészítésére rálátó forrás az [origo]-nak az ügyről azt mondta, hogy Magyarország azon szerencsés országok közé tartozik, ahol az Alkotmánybíróság meghozta ezt a kényes döntést a politika helyett, és "ez így van jól, vagyis a kormánynak esze ágában sincs beleállni egy ekkora társadalmi konfliktussal járó vitába".

A büntető törvénykönyv előkészítése, illetve kormány előtti vitája során az [origo] információi szerint egyetlen alkalommal, még érintőlegesen sem merült fel a halálbüntetés visszaállítása, ami szintén arra utal, hogy a kormány komolyan nem gondolkodik a szigorításon. A halálbüntetés visszaállítását ugyanakkor tavaly tavasszal a nyilvánosság előtt maga a miniszterelnök is szóba hozta egy alkalommal.

Az új alkotmányról szóló 2011-es nemzeti konzultációban egyebek mellett a tényleges életfogytiglani szabadságvesztés kiszabásáról is kérdezte a választókat, majd az eredményére hivatkozva Orbán Viktor azt mondta, hogy a halálbüntetés azért nem szerepelt a kérdések között, "mert az Európai Unióhoz való csatlakozással mi lemondtunk a halálbüntetés bevezetésének lehetőségéről". "Egyébként ez a kérdés élő kérdés, és izgatja a magyar közvéleményt" - mondta a kormányfő, hozzátéve, hogy attól függetlenül, hogy a halálbüntetésről nem kérték ki az emberek véleményét, sokan kézzel írták rá az ívekre kérésüket, hogy a készülő új alkotmányba a kormány e szankciót is vegye bele.

www.origo.hu/itthon/20120514-kormanyparti-vitak-az-uj-bunteto-torvenykonyv-tervezeterol.html

aszekelyek 2012.11.06. 21:42:59

@inreallife: senki nem állítja, hogy a koffein veszélytelen. csomó gyógyszeren olvasom, hogyf figyelmezetetnek, csak ak offein hatására. Amit az tartalmaz. A guarana , ginseng , megdobja , vélhetően nagyon a dolgot. Akávémba max tejet teszek és kettőnél többet sosem iszom. Van , hogy csak egyet. Aludni szoktam , energiaital helyett. Életmód kérdése is.

ménrót 2012.11.06. 21:46:25

@aszekelyek: Egyébként a halálbűntetéstől,csak annak kell félnie,aki embert ölt.Te már öltél embert vagy a családodban vki érintett,hogy ennyire félsz tőle????? Egyébként a halálbűntetésellenzőknek kívánom hogy átéljék mindazt ami a kaposvári kisfiúval történt.

aszekelyek 2012.11.06. 21:48:05

@ménrót: nem tudom, mi a csúsztatás. nagyon jól lehet kardozni ezzel, akkor is, népszerűséget szerezni, olvasható nálad is, ha mindenki tudja, semmi konkrét lehetőség nincs egyébként a bevezetésére. A kormányfő nem tagadta, hogy ez a jelenség létezik. Két teljesen külön dologról van szó. Mit akartál volna bizonyítani? Olyan, mint a viccben a fadzsi kérdés. " fadzsi nincs de igény lenne rá.."

aszekelyek 2012.11.06. 21:50:39

@nyünyüge: igen , ugyanis az alkotmánybíróság már régen rendezte a dolgot. - árnyékra vetődtek :))

aszekelyek 2012.11.06. 21:58:24

@ménrót: szivási idézetek ??? MEGALOL! Erre hivatkozol ??? de ócska ez is, amit fel vagy képes erre használni, a gyereket is. Akinek pszichopata nevelőanya jutott. Oda van írva, te idézted, hogy miért nem támogatja , aki nem támogatja. mert ha pszichopaták kerülnek hatalomba, láttunk már ilyet, akkor nekiállnak vérengzeni. Az az első dolguk. Teszem hozzá én. Nem is egy pszichopata volt már nálunk hatalomban.

A gyanúsításidat meg tartsd meg azoknak , akik akarnak ölni , a halálbüntetéssel.

6.Lenin 2012.11.06. 21:59:00

@ménrót:

Minden élőlény-az ember is- születése pillanatában halálra van ítélve. Tehát létezik a halálbüntetés. Nem lehet eltörölni, sem bevezetni.
Aki súlyos bűncselekményt követ el, haláláig ki lehet rekeszteni a társadalomból.

ménrót 2012.11.06. 21:59:41

@aszekelyek: !Ha nem tudod mit írtál? Vegyél be agyfényesítőt.,szenilis vagy!
"Ez a kitétel van benne. Nagyon erősen ellenezte a jobbik , hogy azt aláírjuk.
Talán ezért ? Akkor nem fejtették ki pontosan , hogy miért. "
Erre válaszoltam:,hogy te a Jobbikot vádoltad azzal hogy ellenezte a halálbűntetést. A Jobbik az egész lisszaboni szerződést ellenezte,hogy aláírjuk ,nem kiragadva ezt a kitételt. Szövegértésed nulla ,vagy fogalmazni tanulj meg,mert szándékosan ferdítsz,aljas bolsi trükk(akár a fityeszed)

aszekelyek 2012.11.06. 22:03:21

@dr. Balta$ár: ön dr bélsár , a különösen választékos stílusával , valóban , hivatott megítélni , hogy ki alpári vagy mely hasonlat az. Feltétlenül .

aszekelyek 2012.11.06. 22:08:21

@knausz: irigyed már akadt! :) Az ugrálás lengetés is mozgás , mely endorfint termel:)) Na de majd holnap! Jól elmegyek úszni ! Nálunk épp a nagyit a facebookra projekt fut. Nálunk viszonylag kevés nyugdíjasnak van pénze tabletre. 70 éveseknek. Gondolom az is akadály. Ha megfelezi nekik a kis nyikhaj, akkor meg annyi sem lesz.

aszekelyek 2012.11.06. 22:10:31

@ménrót: Kimaradt nálad a lisszaboni szerződés az olvasásból eszerint. Azt ellenezte ugyanis a jobbik de nagyon erősen , illetve azzal támadta a FIDESZ-t. Még parlamenten kívül.
Azt nem fejtették ki pontosan , miért.

aszekelyek 2012.11.06. 22:14:47

@inreallife: Mit kéne visszafizetni? Jól vagy? Ma is úgy van, hogy egy későbbi időpontban kell a 180 feletti részt kifizetni. Marhaságot sikerült írni megint.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.11.06. 22:18:03

@inreallife: a kommersz lekvár nagyobbik fele cukor különféle formákban. Van még benne általában zselésítő anyag (növényi pektin).
Egy energiaital cukorszirup hatóanyagokkal, színezékkel, tartósítószerrel, savanyító adalékkal.
Ne mondd, hogy nem érted... a kormányt szidd nyugodtan, pfujjj!

aszekelyek 2012.11.06. 22:19:59

@graycivil: ÉS??? Amikor nem ő volt , akkor meg százakat sitteltek le , minden ok nélkül , törvénytelenül. Meg bántalmaztak , csak úgy. A főügyész se ki nem hallgatta , se semmi mást nem csinált regőczyvel .

inreallife 2012.11.06. 22:33:02

@aszekelyek: fel akkorára csökkentették a koffein tartalmat, mégse változott az adó mértéke. és a kávét pedig nem adóztatják, pedig abból is lehet inni, akár 10-et is naponta. úgyhogy ez az érved is kipöckölve. a legdurvább energiaitalban sincs 40mg/100ml-nél több. bezzeg egy presszókávéban 170mg/100ml is van. ez a csúnya. és a koffeintartalom lett adóztatva az energiaitalnál, mint káros anyag...

ménrót 2012.11.06. 22:38:07

@aszekelyek: Bizonyítsd be ,mutass egy cikket róla,azt hogy te azt mondod,az nem hiteles számomra.

inreallife 2012.11.06. 22:38:52

@aszekelyek: te írtál marhaságot. én a végtörlesztésről beszéltem, mint említettem is a hozzászólásomban. vagy te már nem is tudod miről beszélsz? olvass utána végtörlesztés. nagyvezéred ötlete volt ez is. tudod, a bankok nyelték le a megálmodott tarifa feletti részt. ha az eu elkaszálja, ami biztos, hiszen ilyen még a banánköztársaságokban sem tűrhető, akkor egyben ki kell fizetni kamatostól az átváltást. tudod pataki attila hitelét. ő jól járt vele, azok az adózók akik meg tudatosan nem vettek fel svájci frank hitelt, most megfizetnek pataki attila meggondolatlanságáért. merthogy ő jó érfolyamon végtörlesztett, az árfolyamveszteségét meg a mi nyakunkba varrja a kormány, mikor mi nem is tehetünk róla. sőt, még törvényt is hozott róla. pataki attila most örül. mások meg nem...

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.11.06. 22:42:10

@inreallife: csokoládénál 70%-nál akarták meghúzni a határt. A kézműves termékek és a világ legjobb csokoládéinak nagyobbik része is beleesett volna. Talán 60 vagy 65 lett végül.
Nyilván az adóztatás a fő cél, a többi duma. Ha a cél szakmai lett volna, hozzáértőkre bízzák a kidolgozást.
Viszont ettől még nem lesz egészséges az energiaital. :)
Igyál inkább limonádét, cukor nélkül.

Szimba 2012.11.06. 23:03:48

Inf@inreallife:

A múltkor leírtad, hogy az új választási rendszerben milyen arányok várhatók a parlamentben.
Azóta is azon rágódom, de nem értem, nem is igazodom ki a mostani törvények között.

El tudnád mondani, hogy miért várható mindez, amikor a Fidesz a saját érdekei szerint változtatta meg a szavazás rendjét?

inreallife 2012.11.06. 23:15:51

@Hepci: igen. ezt mindenki tudja aszekelyeken kívül. mert neki a légbőlkapott adóztatásra is vannak érvei és teszi nevetségessé magát a blogon. megint egy olyan dolgot véd, ami védhetetlen...

mondjuk én nem bánkódom, bárki idejön azt látja, hogy egy fideszdroid égeti magát mások előtt. igazából én remekül szórakozok... :)

inreallife 2012.11.06. 23:34:37

@Szimba: dupla csavar van a dologban. a listás szavazás le lett értékelve, az egyéni körzetek meg jelentősen fel. tehát a 30 és 35% közötti listás helyeknél alig változik a mandátumok száma. kb 4 embert jelent, pedig óriási mennyiségű szavazatról van szó. tehát majdnem mindegy mennyit kap az ember a listán a nagypártoknak. a kispártok meg alig kapnak helyet a listás szavazásokon. amivel tarolni lehet azok az egyéni körzetek. teszem azt somogy megye 5 egyéni képviselővel. ha mind az ötöt behúzza a fidesz, már 5 helye van, az országos eredménytől tök függetlenül. ergó nem az országos ereje számít a pártnak, amit a kvk-k mérnek, hanem az egyéni megbecsülésük. akár pár szavazaton is múlhat, hogy kap-e mandátumot a párt vagy sem.

ezért én úgy gondolom sokkal személyesebb és helyi kampányok lesznek az itt az idő, meg a mi országunk meg stb helyett. sokkal célszerűbb lesz a népszerű jelöltet betolni, és a kevésbé népszerűbbet megtámogatni, mert minden egyes mandátum számít. természetesen a fidesz nem bízta a véletlenre, és itt jön a második csavar. az egyéni körzeteket átrajzolta. ahol sok szoci, vagy jobbik volt, azt hozzácsapta a nagy fideszes többségű részekhez. tehát a 60%-os debrecent felosztotta több részre, és kis szoci meg jobbik falvakat csatolt hozzá. így majd 55% lesz, tehát jön a mandátum, és közben a magas, vagy erős körzetekből kimazsolázta a szocik vagy jobbikosok nagyobb részét, hogy az adott helyen ne tudjanak nyerni. és akkor az a mandátum is a fideszé. ki van ez találva kérem.

az egész terv ott bukik, ha a fidesz mindenhol megszorul. akkor hiába csikicsukizik, nagy többségben veszíteni fog. pl budapestet is megpróbálták felosztani, de lehet még pokorni kerületét is bukják, ha úgy alakulnak a dolgok. mindenesetre mindent elkövetett a szavazatoptimalizálással, amire az ellenfeleinek esélye sem lesz. nagyon vastag többség kell, ha nyerni akarnak... viszont az könnyen fordul 2/3-adba, mert csak 25-30 mandátum van a feles és a 2/3-os többség között... ennyi nagyjából...

inreallife 2012.11.07. 03:08:15

nézitek az amcsi választást?

www.cnn.com/election/2012/results/main?hpt=elec_flippertkr

talán nem meglepő, de romneynak szurkolok... :)

szoja122 2012.11.07. 06:22:56

@inreallife: Arra, hogy dicséred a Kínai kapcsolatot és a gazdaságát, elfelejtve hogy milyen áron érték el.

dbeata 2012.11.07. 06:35:32

@inreallife: "de romneynak szurkolok... :) "
Nem meglepő! De hogy jobb-liberálisként mit keresel a Jobbik környékén, azt nem értem! :)

@aszekelyek: Te kinek szurkolsz, Ildimami?

mókáné 2012.11.07. 06:56:27

@aszekelyek:

"Az ugrálás lengetés is mozgás , mely endorfint termel:)) Na de majd holnap! Jól elmegyek úszni ! "

Szóval MA? Ilyenkor, reggel, gyorsan szétnézek a neten, mint Menőmano és ágybevetés, mosogatás, gyerekek tízóraija, aztán irány az ellipszis tréner!

Tegnap azon gondolkodtam, ha Orbán korából levonsz annyi, amennyit és akkor Te jössz ki, akkor lehet, hogy mi ketten egyidősek vagyunk?:)

"Nálunk viszonylag kevés nyugdíjasnak van pénze tabletre. 70 éveseknek. Gondolom az is akadály."

A mentalitás más Angliában és az nem pénz kérdése.

jjulie 2012.11.07. 06:58:09

@inreallife:

elővárosi, vidéki, idős hím példány vagy?

jjulie 2012.11.07. 07:14:49

@inreallife:

nyugi, ez az elkövetkezendő másfél év nagyon fog még fájni a lakosság olyan részének is amelyik eddíg még tartotta magát

a porszívóárusítás közben nagyon sok család életébe látok bele, néhány éve még holtbiztosnak hitt családok szakadnak át mostanában, az ingatlanosok pedig egy újabb lefelé való lépcsőről beszélnek a nyár közepe óta, már jólszituált családok is hagyják elveszni egy egy ingatlanukat, csakhogy megszabaduljanak a részletfizetés és az idegi teher alól, és mivel várhatóan akár 5 év is el fog telni a végrehajtásig, szépen beszedik addíg a bérleti díjat amíg lehet aztán pá, vagy úgy fogják fel hogy addíg ingyen laknak

ha orbán és férgei hirtelen széppé okossá válnának, az idő és a körülmények akkor is ellenük dolgozik, néhol elég lesz egy gereblyét inditani ellenük csakafidesznem szinekben, és megveri majd őket

jjulie 2012.11.07. 07:29:58

@inreallife:

ez az orbán táborépítő zsenialitása

ő is rájött hogyan lehet a társadalom hulladékát újrahasznosítani, az orbántábor közös nevezője, nem más, minthogy gyönyört okoz neki látni, hogy az ország első embere ugyan olyan ertelmetlenül összefüggéstelen logikai bukfencekkel teletűzdelt szövegekben fejezi ki a magát, mint amire a társadalom ezen hulladékrétege képes, és kéjes kielégülés, ha a vezér hivatalossá tett értelmetlen beszédeit plagizálhatja, a győztes, erős vezérrel való azonosulás érzését kapja

persze ettől még a társadalom hulladéka marad, a putriszökevény seggszájú kádárvakarék fideszproli, csak az orbán azt mondta neki, hogy érték a nyomoronc lénye

nyünyüge 2012.11.07. 08:15:27

@aszekelyek:
"Versenyben van a "Minden idők legcinikusabb politikusi nyilatkozata" címért Orbán Viktor keddi kijelentése az Európai Bíróság Magyarországot elmarasztaló döntéséről, miszerint "Régen láttam olyat, hogy a döglött kutyát fejbe vágják." "

poldi.blog.hu/2012/11/06/orban_viktort_hamarabb_utolerik_mint_a_doglott_kutyat

szoja122 2012.11.07. 08:30:15

@aszekelyek: "felsőbbrendűségi kis komplexusa"

Akkora azért nincs mint például Lázárnak, Orbánnak vagy Bayernek.

graycivil 2012.11.07. 09:08:41

"A választóival vagy a választóiért harcol az LMP?

Az Orbán kormány elkúrása és a kétharmad minden eszközzel visszaélése elsőszámú céllá tette a kormányváltást ebben a szavazótáborban. A szocikat is utáltuk, de ami most megy azzal sikerült őket is alulmúlni, ez nem vitás. Viszont Viktor és a haverek rendszere nem hagy sok választást valamiféle választási szövetség összegründolásán kívül, ha le akarjuk őket váltani."

varanus.blog.hu/2012/11/07/a_valasztoival_vagy_a_valasztoiert_harcol_az_lmp_528

"Ti meg ebben nem látszotok partnernek, ami elég baj. A húzódozás okát értem, és bizonyos mértékig respektálni is tudom, de ettől függetlenül ideje lenne nektek is szembenézni önáltatás helyett a tényekkel..."

graycivil 2012.11.07. 09:22:29

"Titokban kapjuk meg a megszorításokat

Az eddigi előírások szerint a benyújtott büdzsé fő számairól a parlamentnek november 30-ig kell szavaznia, ezeket módosító javaslatot jelenleg csak a költségvetési bizottság nyújthat be − ez jelent biztosítékot ad arra, hogy a költségvetés ne módosulhasson a januári életbelépés előtt fő kereteiben."

index.hu/gazdasag/2012/11/07/titokban_kapjuk_meg_a_megszoritasokat/

"A mostani módosítás eltörli ezt a biztosítékot, kimondja ugyanis, hogy a kormány a zárószavazás napján benyújthat olyan javaslatot, amely a fő összegeket érinti − ezzel több pontban is korlátozza a törvényhozás jogait a végrehajtó hatalommal szemben, sőt a javaslat szerint a törvényhozási feladatok is a kormány kezébe kerülhetnek. A kormány ezzel azt is megteheti, hogy a saját maga által benyújtott javaslathoz képest több száz milliárd forintos megszorítást fogadtasson el úgy, hogy arról szó sem esik a törvényhozásban, írja a Napi Gazdaság"

Átláthatóság = 0! Gyerekek, könyörgöm,...! F.Y!DESZ

mókáné 2012.11.07. 09:23:44

@dbeata:

"Te kinek szurkolsz,"?

Obamára 56 millió 263 ezer 704-en, Mitt Romneyra 54 millió 824 ezer 731-en szavaztak.

49,9 - 48,6 arányt jelent.

A SkyNEWS- on néztem az élő beszédeket és most a kommentárokat. Eljutnak hozzám a szavak.:)

graycivil 2012.11.07. 09:26:42

"Mégsem megy minden házhoz a jegyző a regisztrációért

Ismét az utolsó pillanatban módosítja a Fidesz a választási eljárási törvényt. Habár múlt héten még előírták volna, hogy a választási regisztráció miatt a jegyzőnek mindenkit fel kell keresnie az otthonában, az [origo] úgy tudja, csak az idősekhez, mozgáskorlátozottakhoz, a fogvatartottakhoz és a betegekhez kell majd kimenni, ha kérik."

www.origo.hu/itthon/20121106-megsem-megy-minden-hazhoz-a-jegyzo-a-valasztasi-regisztracioert.html

aszekelyek 2012.11.07. 09:35:12

@inreallife: Banánköztársaság az, ahol a kormányok hagyják, hogy olyan hiteleket adjanak a polgáraiknak, amilyeneket itt, gyurcsány és bajnai idején adtak és ők a világon semmit nem tettek az ellen, hogy az Ausztriában régen betiltott hitelkonstrukciót itt ne tudják elpasszolni. Na de az a kormány , az nem tehet semmiről , ugye.... főleg nem a bankok. amikor hiteleztek ebben az országban még, akkor sem az üzleti tisztesség nyugaton megkövetelt módját gyakorolták itt. Hasonlót sem merészeltek, szándékoztak megcsinálni más , első körös országokban. Vajon miért ? Miért nem egységesen vannak egy únióban a bankokra vonatkozó komoly szabályok ? M iért egy köztudottan alacsony jövedelméről híres néppel csinálták ezt a bankok? Ahol csak a hüje nem látta , hogy bedől de irgalmatlan sok hitel. Olyan szerződést tisztességes szándékú hitelező nem tol a kiszolgáltatott szegény elé, amiben az áll , hogy semmiféle kockázatot a bank nem is óhajt vállalni a kihelyezett pénzre vonatkozóan. Magára valamit adó bank ilyesmit nem tesz. Bizonyos mértékű kockázat mellett helyez ki pénzt , nem úgy , ahogy nálunk tették. Ha magas a kockázat, akkor pedig elutasítja a kérelmet ez a normális üzletmenet, mindenhol. betolták ezeket a botrányosan büdös ajánlataikat ide, mert a kormány hagyta.

Szerinted miért nem így hiteleznek sehol másutt? melyik kormány engedné kirabolni a rá bízott népet? Egyik sem. Azok a szoci-szadisták, akik olyan kedvesek az amerikai tőkének is, a banktolajoknak is, mert bármit hagynak itt megtenni nekik, azok hagyták kizárólag. Remélem merkelék a bankúniót olyanra szabják , hogy ez soha többé ne történhessen meg.

Amit te itt nyomsz, azt valóban megpróbálták aláíratni olyanokkal, akik a fennálló tartozásaikat visszafizették a bankoknak , a lejárat előtt . Azt büntetnék? Nagyon botrányos lenne az. Idén januárban ajánlotta fel a bankom, hogy visszafizethetem a hátralévő tőketörlesztésemet , kedvezőbb kamatozású, általam megválasztott futamidejű, fix összegű törlesztőkkel ad új kölcsönt , magasabb összeget. Sőt , bármikor meg is változtathatom azt. Előbb visszafizethetem egy előre kialkudott összegért. Ami nem magas. Tudnak ők így is üzletet kötni , ha vannak mindkét fél számára szabályok.
Most kínálgatnak még több kerettel , pénzzel. Mondjuk nulla kockázat van velem. Sok éve jó adós vagyok. Sztem ez a normális üzletmenet, az elfogadható. nem az, amit itt a svájci frank kölcsönökkel csináltak. Akik pedig nyilván tudták előre , mi lesz a menekülő valuta. Véletlenek nincsenek.
@nyünyüge: most aztán végünk de tényleg .. Véleményszabadság? Egyébként igazságbeszéd ez. Lesújtottak valamire , ami egy ideje már nem él.
Post mortem ítélet ez . Ami eléggé bizarr , ahhoz , hogy így nyilatkozzon róla valaki. Egyébként nincs min csodálkozni. Az únióban minden okés volt , amit a vérbírók műveltek, őket senki el nem marasztalhatta, iskolájuk meg itt élt tovább, hiába mentek ki az oroszok már régen. nekik nem fáj az, ami a magyaroknak. könyökvédőben, sterilen, csak úgy dolgoznak. érdemes lenne hozzájuk benyújtani vádiratot arról, hogy ma is a magyarokat sarazzák a fasizmus idején elszenvedett német megszállás alatt , németek által elkövetett bűnökért, ami után mindjárt ránk ült az orosz, akik semmivel sem voltak jobbak. Nincsenek felkészülve a byírák sem a kommunizmus bűneinek helyes megítélésére eszerint. Ami felettébb nagy hiátus. opportunisták kezelik a magyarok kizárólag Orbán kormánya idején fasisztázását. érdekes, addig, amíg szoci-szadista kormányok dúltak ebben az országban, addig nem harsogták tele a nyugati sajtót azzal, hogy bezzeg a magyarok így, meg úgy fasiszták. pedig nem volt lakosságcsere. Most is mit óbégatnak? hiányzik a tananyagból a magyarok szerepe a népirtásban. hahaa, A kiugrási kísérletre gondolnak ? Az benne van. Még azt is megpróbálták. elkerülendő , hogy azt kelljen tenni , amit a németek követeltek és mert nem kapták meg, megszállták Magyarországot, hogy maguk vezényeljék le. Ez benne van bizony.

aszekelyek 2012.11.07. 09:52:59

@inreallife: Egyáltalán nem meglepő.ma reggel egy neves amerikai tudósítónk, idősebb, sokat látott, azt találta mondani, Obama az, aki az imperialistákat visszaszorította aki előtte beszélt agazdaság szabadjára engedésáét , értsd akik válságot okozták , favorizálta , imperialistáékat. Romney drukker. Az amerikaiak se tök hülyék , tudják , kik okozták azt és mivel.

Putyilov gyári melós 2012.11.07. 09:55:23

Elvtársaim a zÚrban, megbukott az Opus Dei, egy 5 évvel ezelőtt indított globális gigaprojekt megy kukába!
Meg asszem pár lokális hulladék, akik a középkorba fordították volna vissza a Világot!

Nálunk pl. az ortodox sztálinista Lánczi elvtárs, Orbán elvtárs főidelógusa és a háttérthatalmi sleppje!

Obama nyert, Európa fellélegezhet
nol.hu/kulfold/obama_nyert__europa_fellelegezhet

Nem kell sírni a Fideszes sztálinistáknak sem, beledöglöttek volna ők is az ultraortodox konzervek által kirobbantott világháborúba!

aszekelyek 2012.11.07. 10:01:02

@inreallife: ne félj én is, rajtadöpöppmit össze nem erőlködsz azon, hogy itt eladd az energiaital ivásának szükségességét. Mindjárt kisütöd , hogy alapélelmiszer. Vagy egyenesen egészségvédő. Mint a paradicsom, vagy az alma.

Putyilov gyári melós 2012.11.07. 10:03:06

@Putyilov gyári melós:

Ja, és természetesen Hazánk Bölcs Bálványa, a Kárpátok turulykeresztény vallásalapító Géniusza megint rosszt lóra tett.

Orbán elvtárs perifériára való szorulása is asszem eldöntetett.
A Néppártból való kiakobólítás után a CDI a KUKA!

aszekelyek 2012.11.07. 10:06:01

@inreallife: na ebbe írt neked a Turpikám is öpöpp mancsa ezt fedi le. Üzeni, hogy taurin van a macska eledelekben is, mégsincs halálos áldozata azoknak. energiaitaloknak meg valamiért van. Csak nem okoz olthatatlan vágyat a következőre valamelyik összetevője?

aszekelyek 2012.11.07. 10:19:22

@ménrót: Mit bizonyítsak be? Hogy ki hagytad először a felét annak, amit írtam? bárki elolvashatja fentebb. nekem sem hiteles, amiket összehordtál. Kvittek vagyunk. Tudom , hogy a tömegkommunikációban mit harsogtak. N Az befolyásolta a tömeget. elenyésző kisebbség keresett utána. Pontosan hol és mit írtak, mikor. Amit láttam, hallottam, az aláírás előtt tőlük , nekem az elég. Mindekiből nem tudtak jobbik fant csinálni. De ez, hogy szívásival támasztod alá, amit bizonygatsz , ezen tényleg kihalok...

Egyébként azt írtak, amit akartak, ahol akarták, mert akkoriban senkinek, akit befolyásolni akartak, semmi fogalma nem volt róla, hogy mi az a szerződés és arról mit gondoljon. Ellen kampámyoltak, ez meg tény.
Az is , hogy az a halálbüntetést tiltja , kivételes eset a háború. Ami hálisten nincs. Mivel véleményszabadság van hálisten kettő , neked lehet más véleményed. Annak hangot is adhatsz. Azt lehet. Öldökölni nem.

aszekelyek 2012.11.07. 10:25:36

@Putyilov gyári melós: kicsit sem bánom, hogy Obama nyert. Romney nyerése egy rémálom volt nálam is. Mindazonáltal megismétlem, hogy diplomáciai okból, mindkét vonulattal okos a kapcsolat tartása. Kereteken belül. Attól még piszkálnak minket a külügyből. Ami inkább a mrs clinton lobby érdeme , mint Obamáé. Amikor ő elrettentő példaként említette Magyarországot , éppen gyurcsány kormány volt. keveset tudtunk még arról, miket műveltek, ezért többször is elolvastam az angol nyelvű cikket , hátha valamit nem jól értettem. De sajnos igen.

It’s the economy, stupid 2012.11.07. 10:26:25

@Hepci:
"energiaital"

A szegény kriminalizált koffein helyett drága kormányunk betámadhatta volna inkább a guarana nevű összetevőt, ugyanis a koffeinnel szemben, aminek az élettani hatásairól kötetnyi kutatás áll rendelkezésre, azok között nincs életre veszélyes, viszont van nem egy kedvező, a guaranára vonatkozóan egyszerűen nincsenek klinikai vizsgálatok, tudtommal az FDA nem is kategorizálta.

Ami biztos, hogy tartalmaz theophyllint és theobromint, ezek a koffen teában megtalálható, jóval erősebb megfelelői, a theophillin nagy mennyiségben tachycardiát, és arrhythmiát okoz, a theobromin, ami a csokiban is fellelhető, kutyára, macskára nézve HALÁLOS lehet (ne adjunk a kutyusnak csokit!)

Ami még nagyobb baj, hogy hogy a guarana vízhajtó hatása, a gingko bilobához és a kava növényhez hasonlóan nagy mennyiségben veseelégtelenséget okozhat.

A legeslegnagyobb baj, hogy guaranával összefüggésben írtak már le myoglobinuriát, (az izom lebomlásának jele a vizeletben, vö: rhabdomyolyzis), ezt un. zsírégető "természetgyógyászati" készítmények kapcsán tapasztalták, ahol a guarana (koffein), a ma huang (ephedrin) és a fehér fűz kéreg (aszpirin) együttesét szokták összemixelni, egyelőre nem tisztázott, hogy együtt vagy külön milyen mértékben felelősek a dologért.

Hát ennyit kormányunk hozzáértéséről, és a lakosság egészségéért érzett aggodalmáról.

Putyilov gyári melós 2012.11.07. 10:29:59

@aszekelyek:
Kicsit fel fognak gyorsulni a Magyarországot is érintő globálpolitikai események.

aszekelyek 2012.11.07. 10:30:27

@Putyilov gyári melós: Mámeg Lánczi a sztálinista! :)) Hogyne. Te outyi, ez úgy védi a biszkuékat, foggal körömmel, hogy az csuda!

aszekelyek 2012.11.07. 10:36:35

@dbeata: termésezetesen Obamát szívesebben látom az elnöki székben. :) Képzeld, nekem egyáltalán nem szimpatikus, semmiképpen ez a romney. Tényleg olyan benyomást kelt, ami mondjuk a texasi sorozatok negatív hőse , Jockey , személyiségét rejti . Aki pénzért mindenre képes. Van valami az arcában, amitől elrémülök. Főleg az orr alatti áll , száj részen , a mimikájában. A szeme sem áll jól persze:)) A mosolya pedig számomra hátborzongató.

dbeata 2012.11.07. 10:38:16

@aszekelyek: +1, ugyanígy gondolom én is. Basszus, máris fertőzől...:))

aszekelyek 2012.11.07. 10:41:44

@Putyilov gyári melós: gondolom ezt is fenyegetésnek , ijesztgetésnek szántad.

Valahogy kimaradt , hogy a pozitív események fognak felgyorsulni.

ez kvázi jól elbánnak velünk, akik a globális érdekeiket sértettük, valami kis karcolás erejéig. Macchiavellisták lehetnek.

"A hatalom, ha egyszer is meggyengül, elveszti statikus biztonságát. "

Azt ők nem engedhetik , ugye...

Szerintem elég elszomorító , hogy amerikai oldalról felénk csak rossz vagy még rosszabb jöhet. Ráadásul ezt a demokrácia nevében követik el. A globalizmus egyáltalán nem demokratikus dolog , csak szólok.

aszekelyek 2012.11.07. 10:45:54

@dbeata: Ugyan ,édes Beám, akinek van hozzá szeme , az látja:)

It’s the economy, stupid 2012.11.07. 10:47:42

@aszekelyek:
"melyik kormány engedné kirabolni a rá bízott népet?"

Bármelyik. A mostani a legnagyobb gané, mert engedi kirabolni a népet, majd ő kirabolja a rablót, amivel a rablót újabb rablásra kényszeríti. Közben hülyíti a népet, hogy milyen rendes, csak a rablót fosztogatja. Ha szemernyi tisztesség lenne bennük, csinálnak egy normális jogszabályi környezetet, de nem teszik, mert akkor nem lenne lehetőség az állami útonállásra.

aszekelyek 2012.11.07. 10:52:49

@graycivil: ge jó is lenne lekötözni a kormányt, ugye? Sztem egy ilyen gyorsan változó elvárási dömpingben, ami jellemző Magyarország irányába , a legnagyobb rugalmasságot kell mutatnunk. ez pld meg tudja akadályozni azt, hogy ha megint valami sanda szándék akarná egy éjjel beszökve megtámadni az országot, akkor erre azonnal lehessen reagálni.

megtörtént a szegény veres, gyurcsány , simor trojkával , szegénykékkel, tudod. :) ezért erre is fel kell készülni. meg ugye most várhatóak majd a nem biztosan publikus eu bizottsági követelmények is , tehát mindenre készen kell állnia a kedves törvényhozásnak. :) nem valami betontömbként állnia.

aszekelyek 2012.11.07. 10:58:25

@It’s the economy, stupid: kérdezzük meg azokat , akiket kiszedett a bankok karmaiból , meg akiknek van valami reményük , nem mástól , tőle , arra nézvést hogy nem lettek hajléktalanok és nem is lesznek. útonálló az volt , aki ekkor külső és belső adósságot tett a magyarok nyakára. Az útonállótól ugyanis nincs menekülési lehetőség. Az csapda. Az államadósság ilyen. A magánemeberek pánikban voltak de sokuknak volt menekülési lehetőség. Mert Orbán lett a kormányfű. Másként , a sanda tervek szerint , nekik sem lett volna.

graycivil 2012.11.07. 11:12:38

@aszekelyek: "ge jó is lenne lekötözni a kormányt, ugye? Sztem egy ilyen gyorsan változó elvárási dömpingben, ami jellemző Magyarország irányába , a legnagyobb rugalmasságot kell mutatnunk."

Ne haragudj, de von olyan baromsága El Curónak, amit te ne próbálnál megmagyarázni? Szerencséd, hogy a szakmaiság nem korlátoz téged.

It’s the economy, stupid 2012.11.07. 11:46:01

@aszekelyek:
"kérdezzük meg azokat , akiket kiszedett a bankok karmaiból "

Kire gondolsz, kósára vagy patakira? A saját haverjaikat szedték ki, azokat, akik NEM LAKÁSRA, HANEM SPEKULÁCIÓRA vették fel. Nyilván a spekulációból lehet mobilizálni a lóvét, a lakásból meg nehéz, főleg egy összedöntött lakáspiacon, ezért a valódi lakáshitelesek nem is tudtak élni a lehetőséggel.

Mivel pedig ezeknek a "bankok karmaiból kiszedett" élősködő tetves ganéknak a kölcsönét az országnak kell majd visszafizetni (azoknak akik nem profitáltak a spekulációjukból), ugyanis a bírák ügyéhez és a telekom adóhoz hasonlóan a végtörlesztést is EL FOGJA MESZELNI az eu, ezért nem hogy meg nem kérdezem őket , egyenesen azt kívánom, ott rohadjanak meg. És még finom voltam. Nem véletlenül tette be a kedves vezetőd a tákolmányába, hogy MINDENKINEK hozzá kell járulnia majd, ha ezekért felrúg minket az eu.

It’s the economy, stupid 2012.11.07. 11:49:20

@Putyilov gyári melós:
"Obama nyert, Európa fellélegezhet"

Itt keccsöltem egész éjjel a tivi előtt, erre reggel 7-kor derült csak ki a végeredmény. Győzhetett volna kicsit gyorsabban, a fenébe is. :)))

nyünyüge 2012.11.07. 11:56:05

@aszekelyek:

Az Alkotmánybíróság eltörölte, de a reparációról nem beszélt.
Az OBH elnöknője meg bejelentette, hogy akinek nem tetszik a nyugdíjazás, pereljen.

Ez a jelenlegi helyzet.

A jog szempontjából tényleg olyan gusztustalan, mint egy elgázolt, útszélen hagyott döglött kutya.

It’s the economy, stupid 2012.11.07. 11:56:06

@graycivil:
"Mégsem megy minden házhoz a jegyző a regisztrációért"

Haha, rájöttek, hogy sokkal kevesebb támogatójuk marad a közigazgatásban, ha arra kényszerítik őket, hogy a felbaszott idegrendszerű választópolgárnál vendégeskedjenek egy kis agit-proppal összekötve, oszt néhányukat esetleg nem kávéval "kínálja meg" a házigazda.

Egyébként az volt a szövegben, hogy a jegyző vagy megbízottja megy ki, hogy ki lehet megbízott, az nem derült ki.

It’s the economy, stupid 2012.11.07. 11:59:50

@nyünyüge:
"Az Alkotmánybíróság eltörölte, de a reparációról nem beszélt."

Tudtommal egyesével munkaügyi pert kell kezdeményezniük, amit viszont eddig mindenki megnyert az eu nélkül is, ha engem kérdezel, ez az eu-s döntés után is így fog maradni, szarni fog rá a kormány.

mókáné 2012.11.07. 12:05:19

@It’s the economy, stupid:

""Obama nyert, Európa fellélegezhet"

Itt keccsöltem egész éjjel a tivi előtt, erre reggel 7-kor derült csak ki a végeredmény. Győzhetett volna kicsit gyorsabban, a fenébe is. :)))"

Olyan jó lenne ezt minden aspektusból átlátni, hogy milyen hatással van Obama győzelme Európára és a világra!

De. Török Gábor nem ír a külpolitikáról, amit azért nem értek, mert csak Magyarországot nézni ma már szűk. Nem?

Egyébként nekem reggel óta megy a SkyNEWS és ezerszer ismétlik a győzelmet, a választók reakcióit. Szívesen venném, ha értékelnéd Obama győzelmét - ha már Török Gábor nem fogja! Nem azért, ha ló nincs jó a szamár is, hanem valóban érdekelne a véleményed. Köszönöm.

dbeata 2012.11.07. 12:05:22

@aszekelyek: De hogy nem látod az orbániai ganyéságokat akkor? Ezt nem értem...

dbeata 2012.11.07. 12:07:52

@It’s the economy, stupid: wow! :))

@knausz: köszi, már lapoztam. Különben is, legjobb idegennyelv tanulási módszert már megírtam neked, priviben.

mókáné 2012.11.07. 12:13:57

@dbeata:

Igen? I don't remember. Most állandóan angol szövegkörnyezetben vagyok, mindig megy a tévé, mert nekem hallgatom kell elsősorban. Ez a lényeg!

mókáné 2012.11.07. 12:27:22

@It’s the economy, stupid:

Fókuszban a Syrian civil war (szíriai polgárháború), hogy erre milyen válaszokat ad Obama.

It’s the economy, stupid 2012.11.07. 12:39:59

@knausz:
"milyen hatással van Obama győzelme Európára és a világra!"

Azt mondtad, hallgattad a jelöltek vitáit, abból sok minden kiderült :)
Akkor is kíváncsi leszel, ha elmondom, hogy az amerikai (szerinted csecsemővért ivó) liberálisok 95%-a őt támogatta? :))

No hát én azért nem csípem az amerikai konzerveket, mert a 2008-as pénzügyi válság alapjait ők teremtették meg, nevezetesen Reagan, aki a deregulációs törvényeivel szétverte a korábban elég jól kürülbástyázott amcsi pénzügyi rendszert, mintegy a lovak közé dobta a gyeplőt. Tehát NEM a liberálisok lelkén szárad a dolog. Azonkívül ők indították el a költségvetési hiányra fittyet hányó gazdálkodást is. Ebből rájöhetsz, hogy annak a bizonyos pénzügyi háttérhatalomnak sokkal inkább kiszolgálói, mint a demokraták. A demokraták alatt mindig csökkent a ktsgvetési hiány, azzal együtt, hogy a szocpol terén megengedőbbek voltak.

Ami a külpolt illeti, Romney direkt ledorongolta Obamát, amiért nem eléggé harciaskodik a zsidó állam mellett, sokkal inkább hűbelebalázs, ami a konzervek fegyverlobbinak való alávetettsége miatt van. Részemről nem vágyakoznék egy újabb - esetleg nuke fegyvereket is bevető háború után, akkor se, ha Iránban kezdődik. - szóval peace, inkább tárgyalgassanak egy kicsit.

"Török Gábor nem ír a külpolitikáról"

Ne izgulj, most két hétig minden nyelven, mindenki erről fog irkálni, ha ő nem is.

mókáné 2012.11.07. 12:48:48

@It’s the economy, stupid:

"Akkor is kíváncsi leszel, ha elmondom, hogy az amerikai (szerinted csecsemővért ivó) liberálisok 95%-a őt támogatta? :))"

Persze. Konzervatív-liberális vagyok, mint volt Orbán Viktor az első kormánya idején.

Amikor először megválasztották Obamát, tudtam, hogy új időszámítás kezdődik, de valahogy nem érzékelem a változásokat. Azt, hogy lényeges reformfolyamatokat indított volna el. Mondjuk a nők-férfiak közötti egyenlőség érdekében lépett volna egy hangosat, de a feketék felkarolásáról sem hallottam.

Obama kicsikét olyan maradt, mintha fekete bőrű, de fehér ember agyával gondolkodó ember lenne. Ha nincs igazam, igazíts ki, kérlek!

etwas kultur muss sein 2012.11.07. 13:27:16

@knausz: "Obama kicsikét olyan maradt, mintha fekete bőrű, de fehér ember agyával gondolkodó ember lenne."

Ezzel azt akarod mondani, hogy alap esetben a bőrszín határozza meg a gondolkodást?

mókáné 2012.11.07. 13:42:49

@SzélsebesVelorex:

"hogy alap esetben a bőrszín határozza meg a gondolkodást?"

Szeretném hinni, hogy egy sötét bőrű elnök keményebben kiáll azokért, akik szintén sötét bőrrel jöttek a világra és nem a fehér bőr protekciójával.

Szeretném hinni, hogy humánusabb világ jön el minden sötét bőrű vezető megválasztásával.

A kisebbségek védelme rendkívül fontos volna. Nem látok különben liberális törekvéseket. Kaliforniában maradt a halálbüntetés és akkor szabad kokainfogyasztás? Ezek nem olyan jelentős dolgok, mint a feketék egyenlőségéért tett kísérletek. Martin Luther King-et emelném ki ennek kapcsán:

- Célja a fehérek és feketék között fennálló jogi egyenlőtlenség és a feketékkel szembeni faji megkülönböztetés megszüntetése volt.

Van egy álmom: egy napon felkel majd ez a nemzet, és megéli, mit jelent valójában az, ami a hitvallásában áll: „Számunkra ezek az igazságok nyilvánvalóak; minden ember egyenlőnek lett teremtve.”

Van egy álmom: egy napon Georgia vöröslő dombjain a hajdani rabszolgák fiai és a hajdani rabszolgatartók fiai le tudnak ülni a testvériség asztala mellé.

Van egy álmom: hogy egy napon még Mississippi állam is, amely ma az igazságtalanság és az elnyomás forróságától szenvedő sivatag, a szabadság és a jog oázisává fog változni…

Van egy álmom, hogy négy kicsi gyermekem egy napon olyan nemzet tagja lesz, ahol nem a bőrszínük, hanem a jellemük alapján ítélik meg őket.

hu.wikipedia.org/wiki/Martin_Luther_King

graycivil 2012.11.07. 13:46:07

"Választási regisztráció: Áder János kér előzetes normakontrollt?

Tegnap fideszes képviselők újabb módosítókat nyújtottak be: ezek szerint mégse kell a jegyzőknek személyesen felkeresni a választókat, a kampányidőszak 50 napos lenne, és kizárólag a közmédiában lehetnek politikai kampányfilmek."

nol.hu/belfold/valasztasi_regisztracio__ader_janos_ker_elozetes_normakontrollt

Már elnézést, de "kijafaszt" fog érdekelni a "köz"tévében leadott reklám? Hamarosan megtudjuk, mi volt a szándéka a jogalkotónak ezzel a húzással. Az biztos, hogy ezzel a módszerrel a "házaló" kampány felértékelődik, és a regisztráció ismertsége alacsonyabb marad.

graycivil 2012.11.07. 13:48:14

"Jávor: tárgyalni kellene az Együtt 2014-gyel

Az LMP-nek el kellene kezdeni a tárgyalásokat az együttműködés lehetőségeiről az Együtt 2014 képviselőivel - jelentette ki Jávor Benedek. A frakcióvezető szerint bármilyen együttműködésről a párt novemberi kongresszusa dönt, ugyanakkor szerinte történelmi felelőtlenség lenne, ha kísérletet sem tennének rá időben, hogy garanciát szerezzenek céljaik megvalósításához."

hvg.hu/itthon/20121107_Javor_targyalni_kellene_az_Egyutt_2014gye

Jó reggelt!

etwas kultur muss sein 2012.11.07. 13:51:07

@knausz: "Szeretném hinni, hogy egy sötét bőrű elnök keményebben kiáll azokért, akik szintén sötét bőrrel jöttek a világra"

Tehát kevésbé álljon ki a fehérekért? Ez negatív diszkrimináció a fehérekre nézve. Ez lenne a liberalizmus tanítása?

graycivil 2012.11.07. 13:55:36

"Titkosították a Játékszín privatizációjának aktáját

Sokan úgy vélik, a Játékszínt valójában politikai okok miatt adták el. Az előző direktor, Balázsovits Lajos sosem titkolta balliberális világnézetét. "

www.168ora.hu/itthon/titkositottak-jatekszin-privatizaciojanak-aktajat-105407.html

"A Játékszín új ügyvezető igazgatója, Németh Kristóf ugyanakkor nyáron részt vett Tusnádfürdőn, a jobboldali szellemi körök találkozóján, ahol a kulturális programok házigazdája volt. Az eseményen megjelent a miniszterelnök felesége, Lévai Anikó is."

"Rokonok" F.Y!DESZ

mókáné 2012.11.07. 14:02:32

@SzélsebesVelorex:

"Ez negatív diszkrimináció a fehérekre nézve."

A pozitív diszkrimináció mellett vagyok és nem a fehérek ellen.

etwas kultur muss sein 2012.11.07. 14:19:48

@knausz: Minden pozitív diszkrimináció egyben negatív is másokra nézve. Matek, ált suli 1. osztály.

mókáné 2012.11.07. 14:40:47

@SzélsebesVelorex:

"Ez negatív diszkrimináció a fehérekre nézve."

Nem gondolom, hogy amikor a hátrányos helyzetű embereket azonos magasságba emeljük, mint az átlag, akkor ezzel automatikusan megszűnik az egyensúly.

Reményem és vágyam megérni, amikor Magyarország miniszterelnöke cigány származású lesz.

Ez hozná el a valódi liberalizmust, fokozataiban, ahogyan fel tud emelkedni egy cigány származású ember a miniszterelnöki székig, maga a folyamat már afelé tendálna, hogy egyenlőség van az országban.

graycivil 2012.11.07. 14:48:52

"Romney-nak szurkol a Fidesz vezérkar?"

atv.hu/videotar/20121106_romney_nak_szurkol_a_fidesz_vezerkar

Csoda, hogy bukott?

etwas kultur muss sein 2012.11.07. 14:54:14

@knausz:
Idézlek, ezt írtad:

"Szeretném hinni, hogy egy sötét bőrű elnök keményebben kiáll azokért, akik szintén sötét bőrrel jöttek a világra."

Ez nem azt jelenti, hogy azonos feltételeket kapnak a feketék, hanem szó szerint azt, hogy erősebben segítik őket.
Lehet, hogy számodra nem világos, de az állam nem másból segít, mint az adófizetők pénzéből. Tehát, ha az történik, amit te szeretnél, akkor az azt jelenti, hogy a közösből arányaiban nézve több jut a feketének, mint a fehérnek. A közösből. Tehát kevesebb jut a fehérnek. Ez a fehér számára negatív diszkrimináció. Dereng már?

"Reményem és vágyam megérni, amikor Magyarország miniszterelnöke cigány származású lesz."

Nem akarlak elkeseríteni, de a cigány vezetők eddig igen nagy arányban kerültek összetűzésbe a törvénnyel, sokuk börtönviselt, vagy ott lenne a helye. Nehéz lesz az ország irányítására alkalmas cigány jelöltet találni.

"maga a folyamat már afelé tendálna, hogy egyenlőség van az országban"

Semmi következetesség nincs a mondandódban. Az egyik vágyad a pozitív diszkrimináció, a másik az egyenlőség. A két fogalom üti egymást.
Egyenlőség az, amikor az állam pontosan ugyanazokat a jogokat, lehetőségeket ÉS kötelezettségeket biztosítja MINDEN állampolgára számára. Ha az egyik etnikumba tartozó egyént kevesebb ponttal is felveszik az egyetemre, mint a másikat a faji hovatartozása miatt, vagy hasonló okból ingyen/olcsóbban kapja meg a tankönyveit, az minden csak NEM egyenlőség.

Gondolkodni, aztán beszélni...

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.11.07. 14:56:18

@knausz: szerintem ez már megtörtént.
Az Orbánról fellelhető korai fotók valószínűvé teszik a dolgot, bár mostanra felpuffadt a feje és a bőrszíne is markánsnak tűnő változáson ment át.

Szimba 2012.11.07. 14:59:43

@It’s the economy, stupid:

Ez az, Obama nem számít erős embernek Amerikában, de a Republikánus Párt Európa szempontjából rosszabb lett volna.
Háborús, konzervatív felfogásuk nem tett volna jót.

Bár azt nem tudom, hogy Obama merre indul, de Amerikában nem lehet 3x megválasztani egy elnököt (de jó lenne nálunk is!), így talán kirukkol a saját elképzeléseivel.

Találgatások szerint közeledhet egy centrum felé, de hozhat reformokat is, megváltoztathatja Amerikát.

A republikánusoknak volt néhány buta elszólása a nők megerőszakolása kapcsán, amiért jó nagyot buktak olyan helyen is, ahol amúgy a republikánusok voltak jelentős előnyben. (Ezt csak Lenin et. kedvéért említem:-)))

Szimba 2012.11.07. 15:04:08

@graycivil:

Még jó! :-) Konzervatívok, tele vannak bibliamagyarázókkal, háborús készülődés hívei (Izrael kapcsán szeretnének további területeket, piacokat szerezni az arab országokban), a nők, a homoszexuálisok jogai ellen vannak.

Amerika nem az a felvilágosult kontinens, mint itthon képzelik sokan. Más New York, és más a vidék ott is.

mókáné 2012.11.07. 15:04:10

@SzélsebesVelorex:

"Az egyik vágyad a pozitív diszkrimináció, a másik az egyenlőség. A két fogalom üti egymást. "

Nem üti egymást. Még szavak szintjén sem verekszik.:)

Csak ismétlem magam:
Nem gondolom, hogy amikor a hátrányos helyzetű embereket azonos magasságba emeljük, mint az átlag, akkor ezzel automatikusan megszűnik az egyensúly.

Ezzel nem azt mondtam, hogy több jogot vagy egyeseket mások hátrányára, hanem azonos jogokat az egyenlőség eléréséig.

Szimba 2012.11.07. 15:09:25

@SzélsebesVelorex:

Az egyenlőség egyébként is eléggé vitatható fogalom. Vagy szabadság van, vagy egyenlőség. A kettő együtt nem megy.

Valóban az egyenlő lehetőségek, egyenlő jogok és kötelességek, a törvény előtti egyenlőség létezik (mondjuk rá:-)), de általános egyenlőség sohasem lehetséges, és nem is igazságos.

Tehát anyagi, szellemi egyenlőtlenségek mindig lesznek, és ez nem igazságtalanság.

etwas kultur muss sein 2012.11.07. 15:10:23

@knausz:
""Az egyik vágyad a pozitív diszkrimináció, a másik az egyenlőség. A két fogalom üti egymást. "

Nem üti egymást. Még szavak szintjén sem verekszik.:)"

De, csak te nem vagy képes felfogni.

"Ezzel nem azt mondtam, hogy több jogot vagy egyeseket mások hátrányára, hanem azonos jogokat az egyenlőség eléréséig."

Nyitott kapukat döngetsz. Nekem nem rémlik egyetlen olyan demokratikus ország sem, ami faji hovatartozás szerint törvénykezne. Magyarországon sincs egyetlen olyan törvény sem, ami külön kitérne bármely etnikumra.

mókáné 2012.11.07. 15:12:05

@Hepci:

"Az Orbánról fellelhető korai fotók valószínűvé teszik a dolgot,"

Az, amikor valamit csupán feltételezünk, kevés és arra sem érdemes, hogy ragozzuk. Amiről beszélek:

- Ha valaki majd cigány származásúként miniszterelnöki székig jut, az lesz igazi liberalizmus!

mókáné 2012.11.07. 15:19:54

@SzélsebesVelorex:

"Magyarországon sincs egyetlen olyan törvény sem, ami külön kitérne bármely etnikumra."

- Az alkotmány 70/A.§(3) szerint A Magyar Köztársaság a jogegyenlőség megvalósulását az esélyegyenlőtlenségek kiküszöbölését célzó intézkedésekkel is segíti.

- A pozitív diszkriminációt (affirmative action) az Egyesült Államokban a 60-as évek vége óta alkalmazzák a szövetségi közigazgatásban a különböző okok miatt korábban jogilag hátrányos helyzetbe került társadalmi csoportokkal, így a feketékkel, nőkkel, a spanyolajkúakkal, az őslakosokkal és esetenként az ázsiaiakkal kapcsolatosan.

hu.wikipedia.org/wiki/Pozit%C3%ADv_diszkrimin%C3%A1ci%C3%B3#A_magyar_alkotm.C3.A1nyban

etwas kultur muss sein 2012.11.07. 15:22:05

@knausz: "Ha valaki majd cigány származásúként miniszterelnöki székig jut, az lesz igazi liberalizmus! "

Önmagában ez azért is hülyeség, mert ezzel kvázi kijelented, hogy a cigányság soraiban KELL, hogy legyen legalább egy olyan ember, aki alkalmas arra, hogy Magyarország miniszterelnöke legyen. Nos, van erre bármiféle bizonyítékod? Ha nincs, akkor ez is csak egy feltételezés, amit ragozni sem érdemes.

dbeata 2012.11.07. 15:31:22

@knausz: "Igen? I don't remember." Yes. Try harder!
Így osszon Neked eszet az ember lánya?

mókáné 2012.11.07. 15:32:42

@SzélsebesVelorex:

"a cigányság soraiban KELL, hogy legyen legalább egy olyan ember, aki alkalmas arra, hogy Magyarország miniszterelnöke legyen."

Idővel lehet ilyen ember. Amikor ez megvalósul, és a folyamat maga, mely odáig elvisz hozza el azt a liberalizmust, amit én valódinak nevezek és igazinak is.

.. az igazat mondd ne csak a valódit. (J.A.)

etwas kultur muss sein 2012.11.07. 15:34:32

@knausz: Igen, létezik pozitív diszkrimináció a gyakorlatban, de a törvény nem fogalmaz meg konkrétumokat az egyes etnikumokra. Tehát nem mondja azt, hogy pl. 'Mo-on a sváb kisebbségiek emberölésért 15-25 évet, míg a cigányok 16-27 év fegyházat kapjanak'.

Mindazonáltal a pozitív diszkrimináció a gyakorlatban mindig megjelenik negatív diszkriminációként is a másik fél számára, ebből következőleg teljesen abszurd az, hogy az 'igazság'szolgáltatás szemet huny felette, sőt támogatja.

Mondjuk amilyen időket élünk, az lenne a csoda, ha nem így történne. Mindegy, ez is csak egy történelmi kor, a maga tévedéseivel. Majd kinövi az emberiség ezt is...

mókáné 2012.11.07. 15:38:07

@dbeata:

"Yes. Try harder! "

Alright. I was listening and I am listening a lot of English.

A fejem megy szét, annyi Obamát hallgatok ma! Reggel óta megy a skyNEWS. Vannak szavak, amiket már értek.:)

etwas kultur muss sein 2012.11.07. 15:43:58

@knausz: Nem érted. Te azt állítod, hogy az lesz a liberalizmus netovábbja, ha cigány lesz a miniszterelnök. Ezzel szemben egyáltalán nem biztos, hogy van/lesz erre alkalmas személy a cigányság soraiban. Ha nincs/nem lesz, akkor állításod szerint sosem lesz itt valódi liberalizmus. Nos, mit szóljon akkor ehhez mondjuk egy olyan magyar állampolgár, aki sváb, vagy néger, vagy román, vagy székely, vagy jász?

Felfogtad egyáltalán, hogy azzal, hogy kijelented, PONT a cigány min elnök velejárója lesz a valódi liberalizmus, ezzel egyszersmind azt is kimondtad, hogy a többi etnikum bekaphatja, velük nem lesz valódi liberalizmus? Nos, ez lenne a liberalizmus?

Nézd, nekem mindegy, hogy miket hordasz itt össze, de jó szívvel ajánlom, hogy gondolkodj el egy kicsit mélyebben ezeken a dolgokon, mert abszolút logikátlan dolgokat hordasz itt össze. Most nem az a lényeg, hogy igazad van-e, hanem az, hogy értelmezhetetlen a véleményed.

It’s the economy, stupid 2012.11.07. 15:44:05

@knausz:
"Amikor először megválasztották Obamát, tudtam, hogy új időszámítás kezdődik, de valahogy nem érzékelem a változásokat."

Jól nem érzed, nem teljesen azt csinálja ő se, amiről ellenzékben rizsázott. Ennek csak egy része az eü reformra elköltött pénz, az nekünk innen nem látszik annyira, de a lobbisták hatása alól ő se tud kijönni teljesen, nem csökkentette, növelte az államadósságot.

"Obama kicsikét olyan maradt, mintha fekete bőrű, de fehér ember agyával gondolkodó ember lenne."

Mivel az is. Az anyja teljességgel fehér, és a teljességgel fehér felső középosztálybeli anyai nagyszülei nevelték többnyire, Harvardra járatták, tehát az apja kulturájához nem sok kapcsolódása volt.

"a fehérek és feketék között fennálló jogi egyenlőtlenség és a feketékkel szembeni faji megkülönböztetés megszüntetése volt."

Hol? Mert az USA-ban a jogi egyenlőség már elég rég megvalósult.

It’s the economy, stupid 2012.11.07. 15:51:10

@SzélsebesVelorex:
"de a cigány vezetők eddig igen nagy arányban kerültek összetűzésbe a törvénnyel, sokuk börtönviselt, vagy ott lenne a helye. Nehéz lesz az ország irányítására alkalmas cigány jelöltet találni."

Épp fordítva, ezzel bizonyítják, hogy tökéletesen illeszkednek az elődök sorába :))

mókáné 2012.11.07. 15:52:35

@SzélsebesVelorex:

"Most nem az a lényeg, hogy igazad van-e, hanem az, hogy értelmezhetetlen a véleményed."

Az, hogy Te nem tudod értelmezni, attól még van a mondandómban szinergia, csak nem látod át.

mókáné 2012.11.07. 15:56:36

@It’s the economy, stupid:

"Mert az USA-ban a jogi egyenlőség már elég rég megvalósult."

Tudnál erre a gyakorlatban látott/ érzékelt példákat mondani?

(Előző kettő bekezdéssel egyetértek, nincs vita közöttünk, én is úgy látom, úgy tudom.)

It’s the economy, stupid 2012.11.07. 15:56:59

@Szimba:
"A republikánusoknak volt néhány buta elszólása a nők megerőszakolása kapcsán, amiért jó nagyot buktak "

Meg is érdemlik, bár a Romney adóbevallásaival is volt egy kis difi, az valahogy elsikkadt.

etwas kultur muss sein 2012.11.07. 16:00:56

@knausz: Majd a következő életemben átlátónak születek, jó? :-)

mókáné 2012.11.07. 16:08:54

@SzélsebesVelorex:

"Majd a következő életemben átlátónak születek, jó? :-)"

Jó.:) De mondjuk én ebben az életemben nézem a magyar parlamentet üléseit és olvasom, amiket @graycivil: blogtársam idelinkel és közben hallgatom ezt az angol csatornát, ott is volt parlamenti megszólalás és olyan kontraszt élményem van!

Lefolytatom Veled ezt a véleménycserét és olyan kicsinyesnek látom a dolgok jelenlegi állását. Hiába Obama az USA elnöke!

tölgyes 2012.11.07. 16:10:33

Senkinek nem kell várni különleges változást az USA elnökválasztásáról. Az nem rólunk szól, hanem róluk és mi legfeljebb úgy jövünk szóba ahogy a sokadlagos és jelentéktelen ügyek szóba szoktak jönni.
Álljon itt két példa:
1./Eisenhower 1956-ban mondta miután szabad kezet adott az oroszoknak Mon.: Senki se kérte a magyarokat, hogy csináljanak forradalmat.
2. A nagy Roosevelt - ahogy ez nemrégiben kiderült - kifejtette: őt nem törődik azzal, hogy a szu körüli országokban bevezetik a kommunizmust.

Ha ilyen jelentős kérdés hidegen hagyta őket, akkor az itteni csetepatéktól miért jönnének izgalomba? Az egy más kérdés, hogy az (tőke)érdeksérelmeiket szóvá teszik. Ezt megteszi mindegyik elnök. Ez a dolga.

It’s the economy, stupid 2012.11.07. 16:13:34

@knausz:
"Tudnál erre a gyakorlatban látott/ érzékelt példákat mondani?"

Erre nem kell példát mondani, törvénybe van foglalva a egyenlőség.
Annyira vigyáznak rá, hogy pl. a közalkalmazottak összetételének tükröznie kell a lakosság számarányait, ha van egy üres állás, amit egy sárgának kéne betölteni, akkor se vesznek fel feketét vagy fehéret, ha az illető nagyon alkalmas lenne.

Szimba 2012.11.07. 16:18:12

@It’s the economy, stupid:
Tényleg? Ejnye! :-)

Obamáról nem derült ki valami stikli?

mókáné 2012.11.07. 16:23:10

@It’s the economy, stupid:

"Annyira vigyáznak rá, hogy pl. a közalkalmazottak összetételének tükröznie kell a lakosság számarányait, ha van egy üres állás, amit egy sárgának kéne betölteni, akkor se vesznek fel feketét vagy fehéret, ha az illető nagyon alkalmas lenne."

Ezt szorgalmaztam már korábbi blogbejegyzésnél (örülök, hogy nem én mondtam újra, welcome!), lényeges lenne, ha Magyarországon is megvalósulna. Hány év még szerinted?

Mert ha ez a folyamat itt is elindulna, akkor esély lenne rá, hogy az országnak kisebbségi miniszterelnöke legyen!

etwas kultur muss sein 2012.11.07. 16:26:31

@knausz: "Mert ha ez a folyamat itt is elindulna, akkor esély lenne rá, hogy az országnak kisebbségi miniszterelnöke legyen!"

Konkrétan milyen előnyökkel járna az adott kisebbségbe nem tartozó többségiek számára ez a kisebbségi minelnök?

It’s the economy, stupid 2012.11.07. 16:34:36

@tölgyes:
"nem törődik azzal, hogy a szu körüli országokban bevezetik a kommunizmust.
Ha ilyen jelentős kérdés hidegen hagyta őket, "

Hát ez nagyon csacsi kijelentés. :))
Épp ellenkezőleg: ÖRÜLTEK a kommunizmusnak, úgy kellett nekik az ellenség az államilag támogatott hadiiparhoz, mint egy falat kenyér. Annyira, hogy a cucilizmus bukása után újabb papírtigris után kellett nézni: ez lett a terrorizmus.

mókáné 2012.11.07. 16:36:17

@SzélsebesVelorex:

"Konkrétan milyen előnyökkel járna az adott kisebbségbe nem tartozó többségiek számára ez a kisebbségi minelnök?"

Lojális lenne. Ez volna a legfontosabb tulajdonsága.

Én azt gondolom, hogy a lojalitását kiterjesztené minden állampolgárra és akkor ez végül elhozná a kívánt egyensúlyt (most vagyunk ott about, ahonnan elindultunk, csak szólok a szinergia miatt.:):)

etwas kultur muss sein 2012.11.07. 16:38:46

@knausz:" Lojális lenne. Ez volna a legfontosabb tulajdonsága."

Tehát ő lenne a megtestesült jóság, csak azért, mert kisebbségi? Ő lenne az első mielnök, aki nem hazudozással nyerne választást, csak mert ő kisebbségi. És még én vagyok a rasszista. Értem. :-)

It’s the economy, stupid 2012.11.07. 16:43:34

@SzélsebesVelorex:
"Hány év még szerinted?"

Honnan tudjam? A mostani oktatáspolitika mellett fehér képzett munkaerő se nagyon fog képződni, nem cigó. Ahhoz hogy ezt bevezessék nálunk, az erőforrásokhoz való hozzáférésnek is egyenlőnek kéne lennie. A cigók részéről az igény, a vezetés részéről az akarat hiányzik ehhez.

It’s the economy, stupid 2012.11.07. 16:49:05

@knausz:
"esély lenne rá, hogy az országnak kisebbségi miniszterelnöke legyen!"

Ez még megvalósulhat: mikor a cigányság létszáma meghaladja a nem cigányokét, akkor a nem cigány minelnök kisebbségi lesz.

mókáné 2012.11.07. 16:54:42

@SzélsebesVelorex:

"És még én vagyok a rasszista. Értem. :-)"

Ezt hol mondtam, hogy rasszista vagy?:) Egyszerűen nem érted a gondolatmenetet. Elképzelem, hogy tartok egy előadást, magyarul, és nem érti majd senki at all. (Ezért meggondolandó, hogy én magyarul előadást tartsak!)

Na. Komolyra fordítva a szót:
"Tehát ő lenne a megtestesült jóság, csak azért, mert kisebbségi?"

Nem gondolom, hogy a Télapót vagy a Messiást várom. Egy alulról jövő, környezetéből kiemelkedő emberre várok, legyen az férfi vagy nő, aki tisztában van a szociális és gazdasági folyamatok együttes tartalmával.

Jelenleg azt gondolom, úgy érzem, hogy egy kisebbségi embertársunk tudná megtestesíteni azt a lojális politikai irányzatot, melyet elképzelek.

Följebb @It’s the economy, stupid: blogtársam szavait nem ismételném. Azon a vonalon indulna el és haladna tovább. A pozitív diszkrimináció elvét alkalmazná.

It’s the economy, stupid 2012.11.07. 16:56:42

@Szimba:
"Obamáról nem derült ki valami stikli?"

A papa immigration ügyét kezdték kapirgálni, de mivel Obama már bennszülött, ezzel leálltak, a közvélemény is aljából válogatottnak találta...

It’s the economy, stupid 2012.11.07. 16:59:11

@knausz:
"Egy alulról jövő, környezetéből kiemelkedő emberre várok"

A mostani mé' nem jó, pont ráillik a várakozásod. A származása is kívánalmaid szerinti, ha igazak a pletykák.

mókáné 2012.11.07. 17:03:48

@It’s the economy, stupid:

"A cigók részéről az igény, a vezetés részéről az akarat hiányzik ehhez."

Tudom. Nincs ambíciójuk jelenleg, de ez változna, ha nőne az önbizalmuk. Érdekünk különben az egyensúly megteremtése, mert hamarosan többségben lesz a kisebbség és akkorra már tudnia kell miképpen bánjon a hatalommal.

(I am going to go to the sauna. Thanks a lot. Hello.)

@SzélsebesVelorex:

További szép estét kívánok! Megyek szaunázni és nagyon jót beszélgettünk. Köszönöm.:) Szia.

www.youtube.com/watch?v=V2RbFVRRtqI&feature=fvst

etwas kultur muss sein 2012.11.07. 17:09:33

@knausz: "Egyszerűen nem érted a gondolatmenetet."

Persze, hogy nem értem. Semmi logika nincs benne.

Először akartál egy cigány minelnököt, mert akkor lesz majd itt 'igazi liberalizmus'. Erre elmondtam, hogy van még itt pár kisebbség a cigányságon kívül, és persze van a magyar többség is; őket ki is zártad annak lehetőségéből, hogy saját minelnökkel megvalósítsák az 'igazi liberalizmust'.
Nos, ezután már nem cigány, hanem kisebbségi minelnököt akarsz az 'igazi liberalizmus' érdekében. Azt még mindig nem tudjuk, hogy nem kisebbségi miért nem hozhatja el az általad annyira várt 'igazi liberalizmust'.

Aztán feltételezed, hogy ez az "alulról jövő, környezetéből kiemelkedő" kisebbségi minelnök lenne a megtestesült lojalitás. És mindez abból az egyszerű okból kifolyólag, mert ő kisebbségi.

Ráadásul az, hogy lojális lenne a kisebbségi miniszterelnök, eleve elrendelt tényként be is állítod:

"Lojális lenne. Ez volna a legfontosabb tulajdonsága."

Tehát ezzel állítod: nem kisebbségi ember nem lehet annyira lojális, mint azt te szeretnéd, de egy kisebbségi biztosan az lenne.
Ez mi, ha nem faji megkülönböztetés, és tényeken nem alapuló feltételezés?

etwas kultur muss sein 2012.11.07. 17:15:25

@knausz: "hamarosan többségben lesz a kisebbség és akkorra már tudnia kell miképpen bánjon a hatalommal"

Lehet, hogy eljön majd ez az idő; nálunk leginkább a cigányság kerülhet létszámfölénybe. Viszont ez egy érdekes helyzet lesz, ugyanis a parazita életmódra berendezkedett társadalmuk nehezen fog megbirkózni azzal a ténnyel, hogy létszámuk meghaladja a gazdaszervezetét.

Szimba 2012.11.07. 17:16:27

@inreallife:

Köszönöm a felvilágosítást!
Erre mondják, hogy "ügyes".

dbeata 2012.11.07. 17:18:43

@knausz: "a lojális politikai irányzatot"
A mostani nem elég "lojális"? Szerintem ijesztően az!
Még akkor is véd, ha a legnagyobb gazemberséget követi el a csoport tagja...

A csoportlelkiismereten túl is létezik élet! :)

Szimba 2012.11.07. 17:25:04

@tölgyes:

Édes Úr! Ennyire nem változhatott meg a "széles" látóköre!
Hogyne lenne hatással az amerikai elnökválasztás Magyarországra is.

Nem véletlenül figyelte Oroszország (Putyin) és Európa minden országa nagy várakozással, hogy melyik párt és program győz. Obama nem fog (feltehetően) nagy meglepetéseket okozni az Uniónak, sem az oroszoknak, tehát intézheti mindenki a maga gondjait továbbra is.
Míg a Republikánus Párt győzelme esetén megváltozott volna a külpolitikája Amerikának. (Pl. háború az arab államok ellen)

Szimba 2012.11.07. 17:30:03

@Szimba:

Pl. ott van a Gazprom szerződésünk, aminek az értelmében a Keleti Áramlat (hehe! jó elnevezés!:-)) Magyarországon keresztül fog menni, és Horvátországba csupán egy leágazás vezet majd.

Tehát van jó néhány érdekeltsége az országnak, meg Európának, amelyek nem biztos, hogy mehetnének tovább, vagy ugyanolyan ütemben mehetnének tovább, ha Amerika újból erős fegyverkezésbe kezd, és újabb harcvonalakat indít.

Még így sem életbiztosítás az, hogy a demokraták győztek, hiszen a parlamentjükben azért nagyon erős a republikánusok jelenléte. (Alsóház)

Szimba 2012.11.07. 17:36:42

@knausz:

Ez nem könnyen elképzelhető. Egy kisebbségből kiemelkedő ember vagy megtagadja azt, ahonnan jön, vagy a régi sérelmek mentén gondolkodik.

Csak egy sokadik generációs értelmiségi réteg jelenthetne megoldást, csak éppen az a baj, hogy a cigány kisebbségnek egyelőre nincs igénye a tanulásra.

Mindössze 2 %-a cigány az egyetemistáknak, és ők is hosszas előkészítő után meglehetősen gyenge tanulási készséggel megáldva kezdenek a tanulmányaiknak.

Már a jezsuiták is beszálltak a tanításukba, de a sokszori felhívásra, toborzásra sem tudom, hogy összejött elegendő létszámú hallgatójuk.

ubul2000 2012.11.07. 17:44:09

@SzélsebesVelorex: A muszlim-nők fejkendő viselésének betiltását hová sorolod?

etwas kultur muss sein 2012.11.07. 17:44:27

"Mindössze 2 %-a cigány az egyetemistáknak"

Én nem hiszem el, hogy olyan sok. Konkrétan talán kettőre emlékszem egyetemi éveimből, pedig figyeltem direkt, hogy vannak-e.

etwas kultur muss sein 2012.11.07. 17:46:37

@ubul2000: Nem ismerem a törvény pontos szövegét. Kiemeli, hogy a pont muszlimok nem hordhatják?

Szimba 2012.11.07. 17:54:27

@It’s the economy, stupid:

Aha. Nincs is akkora különbség a magyar választási küzdelem és az amerikai között. :-(

tölgyes 2012.11.07. 17:55:04

@It’s the economy, stupid: Azért egy alapfokú történelemtanulásra elég nagy szüksége volna.
@Szimba: A világpolitikában meghatározó szerepet játszó országok esetében az érdeklődés indokolt. Én azonban azt gondolom: Mo. számára nem jeletett volna érdemi változást a konzervatív elnök győzelme. Nem lett volna se jobb, se rosszabb a két állam kapcsolata. A nagyhatalmaknak nincsenek barátaik csak érdekeik. Azok pedig nem változnak meg egy elnökválasztástól.

Szimba 2012.11.07. 17:56:44

@SzélsebesVelorex:

A minisztériumok elég sok cigány származású fiatalt iskolázott be, hogy elő tudjanak állítani romaügyi biztosokat stb.
Pl. Mohácsi Líviát.
Ő már Kanadában él. :-)

Szimba 2012.11.07. 17:59:44

@tölgyes:

Ez igaz, de a nagyhatalmakon keresztül mindig eljut hozzánk is valamicske - főleg negatív irányú - hatás.

El tudnám képzelni, hogy Afganisztánba nem néhány embert kellett volna küldenünk, hanem már egy ezrednyit.
Ennek OV nyilván örült volna, mert ezzel indokolttá válhatott volna a fegyverkezés, a katonáskodás visszaállítása.

Szimba 2012.11.07. 18:01:55

@tölgyes:

Pillangó effektus????????:-))) (Magyarul lepkefing?)

tölgyes 2012.11.07. 18:13:02

@Szimba: Mi az hogy volna?? Biztos, hogy volna??

A katonákat pedig nem Orbán küldi, - küldte Bajnai is Gyurcsány is..- hanem a NATO, aminek tagjai vagyunk, s amibők adódnak kötelezettségek.
Mint látta hiába ígért azonnali kivonulást Obama.. még most se vonulzak ki.

ubul2000 2012.11.07. 18:13:22

@SzélsebesVelorex: Én sem ismerem a törvény pontos szövegét, de miután ez egy speciális viselet, amit csak a muzulmán nők hordanak, a tiltáshoz nem szükséges a muzulmán szónak benne lenni a törvényben.

Tudomásom szerint a burka szerepel a törvényben, feltehetőleg mert eu-ban ez a legelterjedtebb (A csádor (iráni viselet) jóval ritkább)

It’s the economy, stupid 2012.11.07. 18:25:07

@tölgyes:
"Azért egy alapfokú történelemtanulásra elég nagy szüksége volna."

Nyilván nem beszél jól magyarul, semmi történelemmel kapcsolatos dolgot nem írtam. Már azért sem, mert a stupid ekonomista lennék.

It’s the economy, stupid 2012.11.07. 18:29:05

@tölgyes:
"A nagyhatalmaknak nincsenek barátaik csak érdekeik"

Hűha, csak úgy dőlnek a lózungok. Ez még a Villányi útról maradt?

"Mo. számára nem jeletett volna érdemi változást a konzervatív elnök győzelme"

Akkor miért hájpolta annyira a drága jó kormányunk Romneyt?

inreallife 2012.11.07. 18:31:30

hoppá!!!!

www.portfolio.hu/gazdasag/helybol_ugrottak_bajnaiek.175336.html

az e2014 a legerősebb ellenzéki párt 14%-kal a teljes népességen belül...

biztos szavazóknál f38, e22, m15. ha e2014+mszp-t számolunk már verik a fideszt... :)

It’s the economy, stupid 2012.11.07. 18:35:41

@Szimba:
"OV nyilván örült volna, mert ezzel indokolttá válhatott volna a fegyverkezés, a katonáskodás visszaállítása."

Szarva közt a tőgyét eltaláltad :))
Már le is buktunk, mint a gyöngyhalász, hogy Szíriába fegyvert szállítottunk, nem vakvezető kutyát :)) (vö Antallék hazudozása a horvát fegyver biznicről)
Egyébként az állami megrendelésre, adófizetők pénzéből, az adófizetők rálátását teljességgel nélkülöző fegyvergyártás nagyon is összevág az amerikai konzervek módszereivel, a mi kormányunk is elkezdte űzni.

inreallife 2012.11.07. 18:36:00

@inreallife: itt a hvg-s cikk teljesen:

hvg.hu/hvgfriss/2012.45/201245_partok_es_politikusok_nepszerusege_kozepkez

hullik az mszp és az lmp, a jobbik maradt 10% na, mesterházy mehet házalni, hogy bajnai vegye be őket is... :)

etwas kultur muss sein 2012.11.07. 18:38:48

@inreallife: Ha ez igaz, akkor be fogják látni a baloldalon, hogy érdemes összefogni. Ha az megtörténik, fidesznek vége. Igen szar 1,5 év van még a választásokig, bele fog roppanni orbán.

Mondjuk azt nem tudom, hogy az országnak mennyiben lesz jobb a balos összefogás kormánya... Egyik nagyobb katasztrófa, mint a másik.

It’s the economy, stupid 2012.11.07. 18:41:50

@inreallife:
"az e2014 a legerősebb ellenzéki párt 14%-kal"

:DD Lesz az még több is! Már az államadóssággal kapcsolatban elkezdték Bajnait macerálni (kár, hogy ov régebbi nyilatkozatai sajna megvannak a témával kapcsolatosan, amelyben MÉLTATTA a Bajnai kormány tevékenységét), még a végén újabb alkotmánymódosításra lesz szükség, nem csak egyesület, senki nem indulhat ellenük :)

inreallife 2012.11.07. 18:48:31

@dbeata: egyszerű, balra nem megyek, mert semmi közöm hozzá, a jobb oldalon a fidesz meg szar és utálom. a jobbik több fenntartásom ellenére is a legkevésbé rossz alternatíva. és igen, még akár bajnai is elérhet, ha normális gazdasági tervet letesz az asztalra. a fidesz és az mszp eleve képtelen erre...

tölgyes 2012.11.07. 18:50:37

@It’s the economy, stupid:
Öm szó szerint ezt írta:
"Épp ellenkezőleg: ÖRÜLTEK a kommunizmusnak, úgy kellett nekik az ellenség az államilag támogatott hadiiparhoz, mint egy falat kenyér. Annyira, hogy a cucilizmus bukása után újabb papírtigris után kellett nézni: ez lett a terrorizmus." Vagyis az angolok, amerikaiak örültek a kommunizmusnak..- márpedig ez bizony történelem, amiből egy alapfokú tanfolyamra el kéne mennie, mert nem örültek, legfeljebb elfogadták a realitást.

"A nagyhatalmaknak nincsenek barátaik csak érdekeik" - ez a mondat pedig nem az Ön által említett "Villányi" úrtól maradt, hanem személyesen Churchill űrtól, akinek a híres kommunista ellenes fultoni beszédéhez kötik a hidegháború kezdetét.
Tehát az a tanfolyam nagyon indokolt volna.

It’s the economy, stupid 2012.11.07. 18:54:48

@SzélsebesVelorex: @inreallife:
"mennyiben lesz jobb a balos összefogás kormánya"
vö: "ha normális gazdasági tervet letesz az asztalra"

Egy balos összefogás nem elég, a gazdasági kilábalás programját kell összehozni, ehhez mindenkire szükség van; eltolcsyval ellentétben jobb oldalon nagyon is életre való közgazdászok vannak. Program kell, visszaállítani a jogállamot, és utána össznépi egyetértés, hogy arról az útról nem térünk le, bármilyen zsebdiktátor akarna örökös pozíciót magának.

graycivil 2012.11.07. 19:04:18

"Medián: Bajnaiék az ellenzék élére ugrottak

Az új alakulat belépésével a „demokratikus ellenzéki” erők támogatottsága együttesen megközelíti a 30 százalékot, ami a választani tudó „biztos” szavazók csoportjára leszűkítve már 44 százalékot jelent - emeli ki a Medián."

nol.hu/belfold/median__bajnaiek_lettek_a_legjelentosebb_ellenzeki_ero

"május óta rendre megelőzi Orbán Viktort is. Az exkormányfő tetszési indexe ráadásul az előző hónaphoz képest 7 százalékponttal javult (34-ről 41 százalékra), és ennél nagyobb támogatottsága jelenleg egyedül Áder Jánosnak van (43 százalék). "

Most fontos, hogy Bajnai helyén kezelje ezeket az adatokat, és erősítse az összefogást, ne a "vezető ellenzéki pozícióra" kerülés legyen a fő célja.

De kezdetnek szenzációs!

szoja122 2012.11.07. 19:05:03

"Medián: Bajnaiék lettek a legjelentősebb ellenzéki erő "

"Az Együtt 2014 Mozgalom színre lépése új helyzetet teremtett a szavazóközönség attitűdjeiben is: a HVG számára készített Medián-elemzés szerint Bajnaiék szövetsége lett a legjelentősebb ellenzéki erő. "

hvg.hu/hvgfriss/2012.45/201245_partok_es_politikusok_nepszerusege_kozepkez

Nagyon imponáló kezdés, de a következő hónapok fogják eldönteni, hogy folytatódik ez vagy sem.

Egy mérés még nem jelent semmit, legfeljebb elgondolkoztató...

szoja122 2012.11.07. 19:07:18

@graycivil: 1 perccet vertél rám :)))

nyünyüge 2012.11.07. 19:08:58

@szoja122:
félek hamarosan megtudjuk, Bajnai nemcsak "libákat ölt".

graycivil 2012.11.07. 19:09:03

@szoja122: Én sem az első vagyok, @inreallife: megelőzött. :-)

"Kilépett a Jobbikból Lenhardt Balázs

Lenhardt Balázs országgyűlési képviselő szerdán kilépett a Jobbik parlamenti frakciójából és a jövőben független képviselőként folytatja munkáját - tájékoztatta az ellenzéki párt az MTI-t. A képviselő az MTI-nek nyilatkozva a történteket egyebek között azzal hozta összefüggésbe, hogy múlt héten feljelentette Szegedi Csanádot."

atv.hu/cikk/20121107_kilepett_a_jobbikbol_lenhardt_balazs?source=hirkereso

Hoppá!

etwas kultur muss sein 2012.11.07. 19:12:18

@It’s the economy, stupid: Hát ez az. Ez a balos összefogás vegytisztán azokból fog állni, akiknek nagyrészt köszönhető az ország jelenlegi állapota. Semmi remény javulásra ebben az országban.

etwas kultur muss sein 2012.11.07. 19:15:25

@graycivil: Szvsz várható, hogy erodálódni fog a jobbik. Orbán marha nagy lehetőséget adott a jobbik kezébe ezzel a borzalmas 2,5 év kormányzással, de nagyon úgy néz ki, hogy a jobbik nem tud (nem akar?) élni a lehetőséggel. A leglecsúszottabb keleti megyékben erősek lesznek, de országosan nem nagyon fognak jobban teljesíteni, mint 2010-ben. Minden jel arra mutat, hogy a jobbik nem törekszik a szavazótábora bővítésére.

dbeata 2012.11.07. 19:16:54

@inreallife: A Jobbiknak mennyi köze van a jobboldalhoz?
Már amit nemzetközileg értenek rajta...

De így már látom, és azt is, hogy nem határolódtál el a Bajnaitól.

Racionálisan végiggondolva Bajnai gazdaságpoltikája ér a legtöbbet az összes ma kapható közül, ezzel együtt én tartózkodó vagyok vele kapcsolatban.
Egy trójai faló lehet ő.

6.Lenin 2012.11.07. 19:27:59

@dbeata:

Érdemes is óvatosnak lenni. Minden ócska trükk be lesz vetve a közeljövőben.

Érdemes visszanézni a 2010-es választások előtti időszakot, az egész ballib tábor valamiféle programért hörgött.
Most meg valahogy nem hiányzik.
Tök mindegy, hogy jelenleg semmiféle program nem látszik.

Bevesznek mindent, de birkáznak ezerrel, a birkák.

It’s the economy, stupid 2012.11.07. 19:28:23

@tölgyes:
"márpedig ez bizony történelem, amiből egy alapfokú tanfolyamra el kéne mennie, mert nem örültek, legfeljebb elfogadták a realitást."

Hát elég egy kutyaütő történész kend. :DDDD
Mert lehet, hogy:
"Eisenhower 1956-ban mondta miután szabad kezet adott az oroszoknak Mon.: Senki se kérte a magyarokat, hogy csináljanak forradalmat." ahogy írja, ami egy periférikus baromság, ha mondta ha nem. (Forrás????)

Volt viszont ugyanennek az embernek egy leköszönő beszéde 1961-ben, ami igencsak hírhedté vált, ebben Eisenhower először coming outolt a "military-industrial complex" létével kapcsolatban, aminek bizonyítására persze addigra már egy egész közgazd-irányzat alakult, a fél amerikai közgazd szakma azon vitatkozott, szükséges-e a háború a gazd. fejlődéshez, a vita summázatát egy Ruttan nevű ember "Is War Necessary for Economic Growth?:Military Procurement and Technology Development." c műve adja.

Az Eisenhower Farewell Address, ami"Military-Industrial Complex Speech" néven vonult be a maga által nem ismert történelembe, itt olvasható:
avalon.law.yale.edu/20th_century/eisenhower001.asp

Ha akusztikus élmény is kell a vizuális mellé, itt a felvétel róla:
www.youtube.com/watch?v=CWiIYW_fBfY

Amúgy nagyképűsködjön odahaza, ott nem veszik észre a hiányosságait.

Khal Drogo 2012.11.07. 19:32:02

@SzélsebesVelorex: Miskolcon volt tavasszal képviselői választás, önkormányzati. A Jobbik nagyon gyengén szerepelt. Nem olyan biztos, hogy a Jobbik el tudja vinni északkeletet. Tiszavasváriban gondolom voltak eredmények, vagy nem romlott tovább a helyzet, azért tudtak nyerni annak ellenére hogy a Fidesz nyíltan csalt.

Bő egy év alatt távozott Pősze, ő volt az első fecske. Aztán a miskolci vezető lépett ki, a miskolci csávót kilökő Csanád belebukott a hatalmi harcba és most Lendhart is távozik.
Valami nem kóser a Jobbikban.

Khal Drogo 2012.11.07. 19:35:19

@SzélsebesVelorex: Vona gondolom megegyezett Orbánnal a háttérben jön a koalíciós kormányzás kettőjük között. Mással nem tudom magyarázni azt a hatalmas impotenciát amit a Jobbik tanúsít. Holott Gyurcsány adóemeléseinek a többszörösét veti ki a FIdesz, holott mindent megcsinálnak amit Gyurcsány, sőt azt túl is lép a kormánypárt, a Jobbik hallgat.
Gyurcsány alatt zavargásokat vezényeltek le, most semmi nem történik.
Lendhart gondolom én, persze lehet hogy tévedek, ezt ismerte fel.

It’s the economy, stupid 2012.11.07. 19:36:16

@SzélsebesVelorex:
"Semmi remény javulásra ebben az országban."

Nem hallgattad meg Bajnait; pont azt mondta, a jobboldal nélkül sincs kilábalás. Vagy egyesül az ország, vagy megdöglünk. Ha Bajnaiék nyernek, és a jobboldal mégis elzárkózik az együttműködéstől, azzal végleg kinyírja magát. Ha nem nyernek, akkor minket. :)

6.Lenin 2012.11.07. 19:38:34

@dbeata:

"Bajnai gazdaságpoltikája ér a legtöbbet "

Bocs ez kimaradt. Nos erre nagyon kíváncsi lennék.

A Gyurcsányi kormányban felelős volt az uniós pénzek elosztásáért, amit még ők is elismertek, hogy rosszul használták fel. Miniszter elnökként megkurtított néhány kiadási tételt, aztán lelépett.
Elindította a gazdaságot, mesélik a birkáknak.

Kíváncsi lennék, ha 2010-ben marad, hol tartana ma az ország valójában?

Szerintem nyerjen 14-ben, aztán végleg eltűnnek majd, mint az SZDSZ. Nekik nagyobb volt a mese körülöttük, mint a valódi tudásuk. Belefér a történelembe még 4 év.

etwas kultur muss sein 2012.11.07. 19:44:21

@Khal Drogo: " Vona gondolom megegyezett Orbánnal a háttérben jön a koalíciós kormányzás kettőjük között. "

Én erre adok 99%-ot.

dbeata 2012.11.07. 19:46:44

@6.Lenin: Kedves Lenin!
Ne akarja, hogy elkezdjem sorolni a Fidesz "Programpontjait" és az orra alá dörgölni azok meg nem valósulását...

Mit hiányol pontosan? Lesz ott program, nem kell aggódni! Inkább az a helyzet, hogy tökmindegy, mi a program, mert nincs mozgástér a gazdaságban, tehát marad az ideológia, meg az érzelmek.
Egy aszekelyeknek hiába mondja, hogy ebben a kurzusban háromszoros "Bokros-csomagot" raktak a nyakunkba, ő akkor is a saját mantráját fújja és hiszi az igazát.

"Kíváncsi lennék, ha 2010-ben marad, hol tartana ma az ország valójában?"
Végül is ennek semmi értelme már így, utólag, ezen elmélkedni.

tölgyes 2012.11.07. 19:51:04

@It’s the economy, stupid: Az amerikai elnök kijelentése egy periférikus baromság??? Édes asszonyom ezt ideírni nagy baromság! Ez a mondat ugyanis épp arról szólt, hogy míg a SZER hitegette a magyar forradalmásokat és segítséget ígért, aközben az USA elnöke megegyezett az oroszokkal: az USA nem fog beavatkozni az orosz övezetbe tartozó eseményekbe és viszont is ezt várja. Tehát mást mondott a propaganda, mint a politikai cselekvés. Ez ma már történelem és sajnos tény. Vagyis az USA pogárai, a világ a magyar foradalommal rokonszenvezett, de az országok vezewtőit ez nem érdekelte. Ők nem kívántak kockáztatni egy konfliktust az oroszokkal... mert hogy az érdekeik fontosabbak voltak.
Az az alapfokú tanfolyam nagyon indokolt lenne.

6.Lenin 2012.11.07. 19:51:28

@dbeata:

"Ne akarja, hogy elkezdjem sorolni a Fidesz "Programpontjait" és az orra alá dörgölni azok meg nem valósulását..."

"Mit hiányol pontosan? Lesz ott program, nem kell aggódni! Inkább az a helyzet, hogy tökmindegy, mi a program, mert nincs mozgástér a gazdaságban, "

Milyen kedves...

A rosszért mindig a másik a felelős...
(Jót meg sose csináltunk)

Ismerős szöveg.

It’s the economy, stupid 2012.11.07. 19:52:05

@6.Lenin:
"Bevesznek mindent, de birkáznak ezerrel, a birkák."

Mit ugatsz itt, Setét Lajos? Tudod Bajnaiéknak van egy honlapjuk, ahol SZAKPOLITIKAI elemzéseket közölnek, foglalkoztatás, szocpol, unió, választás stb. témakörben, lehet vele vitatkozni, persze nem neked, meg se érted, ami oda le van írva. Mutasd már meg, a kormányod milyen szakpolitikai elemzés, hatástanulmány mentén dolgozik? Azt se tudják, negyedóra múlva mit fognak csinálni.

A programot meg nem nekik kell kiszarniuk, hanem a társadalomnak kell kiizzadnia, széles körű vitákon keresztül. Ehhez először jogállam kell, ahhoz meg nincs szükség más programra, mint a jelenlegi kurzus leváltása.

tölgyes 2012.11.07. 19:56:49

@6.Lenin: Lenin! Maga ezt nem érti... ahhoz stupidnak kell lenni, hogy valaki értse.:)..Én meg úgy vagyok a tanulmányokkal, hogy olyanokat már olvastam.. Volt azonban Bajnainak is 4-5 éve a kormányban, hogy bizonyítson. Bizonyított. Részvétele idején a gazdaság helyzete nem javault, ha csak a nyugíjak és a közszféra bércsökkentését nem lehet javulásnak mondani. Igaz, akkor sem csökkent az államadósság, de az egy másik kérdés.:)

6.Lenin 2012.11.07. 19:58:15

@It’s the economy, stupid:

Én leírtam a véleményem.

Ugatni abban a kultúrkörben szoktak, ahol nevelkedtél.

index.hu/gazdasag/magyar/2010/08/10/hogy_kerultunk_ekkora_szarba/

Khal Drogo 2012.11.07. 20:01:22

@6.Lenin: Ha máshonnan nem, akkor a jelenlegi kormánytól hallhatod a másra mutogatást minden nap.

It’s the economy, stupid 2012.11.07. 20:03:41

@tölgyes:
Ne rizsázzon itt fasságokat - FORRÁS???? A rizsát odahaza a rántott halhoz.

Lehet, hogy nem is mondott semmit, (vö maga hazugságot írt) de ha mondta is, a háborús fenyegetettség fenntartása az amerikai gazdaság érdeke volt, ez feketén fehéren kiderült, nem csak a beszédéből, hanem a közgazd. szakirodalomból. Magyarország meg egy PERIFÉRIKUS kérdés volt nekik, a nyilatkozata a főcsapást tekintve ugyancsak PRIFÉRIKUS, lehet, azt se tudta, hol az a Magyarország, az IGAZI cél a hidegháború fenntartása, ezen keresztül az államilag finanszírozott fegyverkezés, ezen keresztül a gazdasági fejlődés előmozdítása volt. Amit búcsúzóul végül elismert.

It’s the economy, stupid 2012.11.07. 20:07:06

@tölgyes:
"Én meg úgy vagyok a tanulmányokkal, hogy olyanokat már olvastam"

Persze tegye hozzá, nem a kormányától, azok nem írnak csak olvasnak, azt is csak pénzt.

6.Lenin 2012.11.07. 20:08:39

@tölgyes:

Igen, fentebb olvastam 1 érdekes okoskodást, ami igencsak jellemző a ballib táborra.

A Gyurcsányi kormány azért nem tudta felvirágoztatni az országot, mert az ellenzék ezt megakadályozta.

Bajnai már most előre azt mondja, azért buktunk ismét, mert a jobboldal nem akart összefogni velünk.

Ezeknek tök mindegy, hogy kormányon vannak, vagy ellenzékben, mindig a másik fél az akadálya a szárnyalásuknak.

Tipikus lúzer szöveg. Nem újdonság.

It’s the economy, stupid 2012.11.07. 20:10:15

@6.Lenin:
Ugatás az, amikor engem (minket) lebirkázol, TE!!!!, aki a legszerényebb szellemi képességekkel rendelkezel a blogon. Írhatom azt is, birkázzad a családodat.

6.Lenin 2012.11.07. 20:20:03

@It’s the economy, stupid:

Tényleg ennyire elvakult vagy?

Nem az én szokásom birkázni, naponta 100x birkázzák le azokat, akik a jelenlegi kormányt támogatják.
Érdekes módon azok, akik a saját oldalukról bevesznek minden hasonló mesét, amit a másik oldalnak felrónak.
Tényleg nagyon rossz környezetben tengethetted sivár gyermekkorod. Nem, mintha ez különösebben érdekelne.

tölgyes 2012.11.07. 20:20:09

@It’s the economy, stupid: Igaza van! Nem kell magának tanfolyam. Felesleges. Ekkora tájékozatlanság , ennyi ostobaság láttán csak hülök, halok.:(
A hideg háborűhoz nem kellett Mo. Ott volt Szuez, ott volt az indokínai szembenállás. A kiszámíthatatlan magyar forradalom csak megkavarta ezt a szembenállást

graycivil 2012.11.07. 20:20:52

@6.Lenin: Az egyetlen érvetek mostanra már csak az, hogy Bajnaiék anno' a kis hibáikat is elismerték. Míg El Curo a legnagyobb ordas hazugságokkal próbálja saját hívőinek betolni saját kapitális baromságait.

tölgyes 2012.11.07. 20:24:29

@It’s the economy, stupid: Való igaz a kormánytól. Gyurcsány mikor kormányon volt öntötte ránk a tanulmányokat és programokat:( olyannyira, hogy már nekik is sok volt. Bajnai már akkor is jeleskedett a szervezésben.
@6.Lenin: A másik fél gátolja a szárnyalásukat - jól írja. Ezért is álmodoznak arról, hogy kizárólag övék legyen a hatalom. Bajnainak egy szava sem volt a 2006-os lövöldözés ellen sem:) Övék volt a hatalom.. el is kúrták az országot. Nem kicsit, nagyon.

6.Lenin 2012.11.07. 20:27:30

@graycivil:

Beismerték a kis /apró hibákat...

Ez nagyon jó.

Te akarod meghatározni másoknak, hogy mit vehetnek be?

Nekem tök mindegy, hogy te mit veszel be.
Majd az idő úgyis eldönti, melyikünk a nagyobb mesebefogadó.

Mondjuk, ha az eddig eltelt éveket nézem, nem kell sokat totojáznom a kérdésen.

Van 1 véleményed, amit eddig nem sok minden igazol.

tölgyes 2012.11.07. 20:28:02

@graycivil: KIs hiba az államadósság két és félszeresére emelése?? az emberek lövetése, legázolása veretése??? Hm.. akkor mi a nagy hiba? Ha ezt valaki nem csinálja?? Nem lövet és nem növeli, hanem csökkentoi az adósságot??Sajátos látásmód!

nyünyüge 2012.11.07. 20:28:08

@tölgyes:
a SZER egy propagandagépezet része volt (vö: elszabadult hajóágyú) - talán nem kellene azonosítani a "hivatalos állásponttal" - amiről igen keveset tudunk.

etwas kultur muss sein 2012.11.07. 20:28:41

@6.Lenin: "Bajnai már most előre azt mondja, azért buktunk ismét, mert a jobboldal nem akart összefogni velünk.

Ezeknek tök mindegy, hogy kormányon vannak, vagy ellenzékben, mindig a másik fél az akadálya a szárnyalásuknak."

Úgy csinálsz, mintha fidesz nem pont ezt csinálná. Ezek (fidesz+mszp) a rendszerváltás óta abból élnek, hogy ellenségképet csinálnak a saját jól behülyített szavazóik számára a másik pártból. Úgy kell az éppen aktuális baloldali vezérnek Orbán, mint egy falat kenyér, és fordítva!

tölgyes 2012.11.07. 20:31:20

@nyünyüge: Amit a CIA tartott kézben:).. a CIA pedig nem a szeplőtlen szűzek gyülekezete..Mégis csak az állam része, intézménye stb.

6.Lenin 2012.11.07. 20:36:40

@SzélsebesVelorex:

Te vagy a 3. fél. Természetesen neked a másik 2 oldalon lévők a seggfejek.
Mi ebben az újdonság?

Legyünk már kissé komolyabbak is néha.

Természetesen sokaknak kellemetlen az elmúlt 8 évezés, de közben visszamennek a múlt századi eseményekhez is simán.

1 új erő + kénytelen mindenkit lehülyézni, hiszen még nem bizonyított semmit, de valahogy szeretné magát megmutatni, 1 olyan rétegnek, akik ezt a dumát beveszik. Cigányoznak, mert más jelenleg nem jut eszükbe.

inreallife 2012.11.07. 20:39:22

@SzélsebesVelorex: franc tudja. bajnai nem kifejezetten balos, én inkább realistának látom. ha jól le tudja gyűrni az mszp-t, mesterházystól és lendvaistól, akkor a balosok mehetnek mosogatni kuncze után. orbán meg dönthet, hogy konszolidálódik (szerintem kizárt), vagy mégjobbra tolódik (szerintem itt próbál meg túlélni). nem bánnám, ha bajnai az egész mszp szavazói bázist elhappolná, és az mszp is menne a rendszerváltás szemétdombjára... azután mehetne a fidesz is a jobbik rúgásának a hatására... szép álom... :)

inreallife 2012.11.07. 20:42:32

@It’s the economy, stupid: én is így gondolom. a legfontosabb kritérium a gazdaság rendberakása. az mszp és a fidesz képtelen erre. sőt igazából mindegyik párt képtelen erre. ha pedig a gazdasági programra mindenki 1-est kap, akkor utána nálam a jobbik nyerő, mert legalább a szociális kiadások cigányokra jutó részét megcincálná, meg egy csomó szent tehenet levágna, amiért nem lenne kár...

inreallife 2012.11.07. 20:44:36

@dbeata: csak gazdaságilag érdekel bajnai. ha van olyan programja, jöhet, ha nincs, akkor mehet. az összes többi részen nem tud olyat mutatni, amire azt mondanám, hogy okés...

6.Lenin 2012.11.07. 20:46:56

@inreallife:

És végre lenne 1 egypári diktatúra és ki lehetne nyírni a sok ingyenélő nyuggert. Természetesen azután, hogy a cigányokat 120 %-ban likvidálták. Mindenki köteles lenne élete végéig dolgozni, de csak Mo-on. a fiatalok meg kötelesek lennének elmenni külföldre, mert Mo-on nem lenne munkájuk, hiszen minden nyugger dolgozna, annyi munkahely meg nincs.

inreallife 2012.11.07. 20:49:59

@jjulie: nem, kifejezetten nem, csak a felelőtlen osztogatást utálom. obama amerika medgyessyje, ha érted mire célzok....

inreallife 2012.11.07. 20:52:25

@6.Lenin: nem kéne rettegned ennyire a munkától és a tanulástól....

inreallife 2012.11.07. 20:54:39

@jjulie: én is úgy hiszem, hogy beérik még a fidesz "munkájának a gyümölcse" a kiadós zakó, és semmilyen szavazatoptimalizálás sem fog segíteni neki....

etwas kultur muss sein 2012.11.07. 20:56:37

@inreallife: "bajnai nem kifejezetten balos, én inkább realistának látom"

Sztem meg egy sima 'jókor jó helyen' alak, akinek még talán az a szerencse is megadatik, hogy a választól elfelejtik a szerepét a gyurcsány-kormányban, és az azzal együtt járó országrombolásban. :-(

aszekelyek 2012.11.07. 20:57:29

@dbeata: hüledezett az én drága , jó ismerősöm , aki ma felhívott , amikor azt találtam neki mondani , bajnairól , -ő kezdte:)) , azzal , hogy középről nem lehet választást nyerni és ért is hozzá....- , hogy persze , hogy nem , az a színház zsöllyéjében jó hely , a bal közép de ne fájjon a feje , mert bajnai szélsőjobb , csak most rajta van a színházi kosztümje , ami történetesen balközép . Még anno , ő mesélte el nekem a rendezői balt , amikor Orbán első miniszterelnöksége idején megismerkedtünk.

Ilyen hirtelenséggel még nemigen váltott témát , úgy emlékszem:))) Cáfolat egy szó sem , olyan sem , hogy ne mondjon ilyet....

6.Lenin 2012.11.07. 20:58:21

@inreallife:

Én nem rettegek, dolgoztam éppen eleget és nem szeretném még a lehetőségét sem elvenni másoktól. Másoknak is meg kell adni a lehetőséget a bizonyításra, hogy képes megállni a saját lábán és ne másoktól várja el a támogatást.

dbeata 2012.11.07. 20:58:40

@6.Lenin: "Ismerős szöveg. "
Nekem is ismerős...:)

De most akkor mi is történt? Mi akadályozta a Fideszt abban, hogy fellendítse a gazdaságot, és élhetőbbé tegye az országot, ahogy hirdette?
Vagy jobb lett a helyzet és csupán a mi környékünkön van vergődés, minden hétre egy üzlet, kisvállalkozás bezárás? Csak felénk gondolkodik már minden harmadik ember a kivándorlásban?

etwas kultur muss sein 2012.11.07. 21:01:17

@inreallife: Ez a fidesz-féle szavazatoptimalizálás érdekes lesz. Mert ha nem a fidesz nyeri a választást, akkor az új rendszer nagyobb vesztest fog belőle csinálni, mint a régivel történne. Bár, nem kizárt, hogy ha kell, a választások előtt 2 nappal újraírja a választási törvényt a fidesz...

dbeata 2012.11.07. 21:01:37

@aszekelyek: Jaj, hát ő a Zorbántól kérte kölcsibe a taktikát, aki ugye úgy mondta, "centrális erőtér", pedig amit megvalósított, az egyfajta szélbalos kommunizmus, keverve a szolidaritás teljes hiányával, és leöntve egy kis arroganciával.

nyünyüge 2012.11.07. 21:05:42

@aszekelyek:
Ha tudnád, mennyire vártuk mindnyájan a drága jó "ellenoldali ismerős hívását", hogy arra hivatkozva személyes élményként prezentálva megismerhessük a mai hírekkel kapcsolatos hivatalos álláspontot :)!

6.Lenin 2012.11.07. 21:08:00

@dbeata:

Kedves, te írtad...

" nem kell aggódni! Inkább az a helyzet, hogy tökmindegy, mi a program, mert nincs mozgástér a gazdaságban, "

Vagy ez csak Bajnaira vonatkozik?
Netán egyedül Bajnai tudja, hogy mi lesz 13 tavaszán a világgazdasággal?

Időben lelépett, hagyott maga után 1 legendát. Ő elindította.

A gázpedálra lépett a szakadék előtt, aztán kiugrott . Ügyes.

Khal Drogo 2012.11.07. 21:09:49

@dbeata: Varga Mihály vajon megtalálta már a csontvázakat? Nagyon kereste félszáz jobbos közgazdásszal együtt azokat a csontvázakat.

It’s the economy, stupid 2012.11.07. 21:12:03

@tölgyes:
"ennyi ostobaság láttán csak hülök, halok"

Haha. Gondolom magáról beszél. Attól, hogy ostobázik, attól nem esünk hanyatt.

Mivel harmadszorra sem tudja bizonyítani az állítását, maradjunk annyiban, HAZUDOTT.

Többször tapasztaltam az irányított, nem bizonyított gusztustalan hazudozásait, ami alól utána a másik minősítgetésével akar kibújni. Kevés, mint a maga tudása.

dbeata 2012.11.07. 21:13:36

@6.Lenin: A legenda az volt, hogy volt egy olyan ember, aki nem akarta olyan görcsösen a hatalmat. Ennyi.
Most pedig kiáll, és mennek hozzá az emberek. Nem kell olyan szólamokhoz folyamodnia, hogy "mindenki hozzon még egy embert", meg Békamenet egyszer kétszer háromszor? (harmadszor már nem kéne, mert nagyon ki fog fulladni...)
Igen, ezt hívják úgy, hogy ügyes.

Orbán mégis megpróbált a nemlétező mozgástérben úgy forgolódni, hogy lehetőleg mindig széllel szemben legyen, és ezt mi szívjuk meg leginkább... Aztán ezt úgy beállítani, mintha ő volna a Robinhúd, a hülyebirka meg kajolja ezt. Gratulálok!

It’s the economy, stupid 2012.11.07. 21:15:29

@tölgyes:
"A hideg háborűhoz nem kellett Mo."

Na ez bizonyítja, mekkora idióta kend. Pont azt írtam, tojtak ők Mo-ra, PERIFÉRIKUS KÉRDÉS voltunk, a hidegháború kellett nekik a fegyverkezés fenntartásához. Mekkora egy fasz. Eszméletlen.

dbeata 2012.11.07. 21:16:23

@Khal Drogo: "Keresi kutatja, röpül gallyról gallyra..."

Szegény, ne bántsad, ő még féllábbal a realitás talaján áll...

Aztán szegény közgazdászokat is lehet most már nagyítóval keresgetni a Fidesz házatáján...

nyünyüge 2012.11.07. 21:17:49

@6.Lenin:
Mi az, hogy "időben lelépett és legendát hagyott maga után"?

Amikor elvállalta a miniszterelnökséget, nyilvánvaló volt, hogy a következő választást a Fidesz nyeri. Csak a mérték volt a kérdés.

Ha valamin, azon lehetne vitatkozni, hogy okos dolog volt-e elvállalnia.
A legendát meg általában nem az érintett építi, hanem a körülötte levő helyzet.

Khal Drogo 2012.11.07. 21:18:57

@SzélsebesVelorex: Orbán könnyen kinyírhatja magát ezzel a regisztrációs, egyfordulós mókával. A második körben a Jobbik átszavazhatna rá.

6.Lenin 2012.11.07. 21:19:47

Izé, vajon mi a toszért akar Bajnai a jobboldallal is összefogni?
Mert, ha nem, akkor bukta.

Jobboldalon csak birkák és idióták vannak. Ők segítsenek neki?
Eddig mindent rosszul csináltak. Évekbe telik, mire mindent visszaállítanának a "rendes" kerékvágásba (amiben már 1x buktak libásék).
Eleve bukni akarnak?
Valami nincs itten stimmelésben.

It’s the economy, stupid 2012.11.07. 21:20:30

@6.Lenin:
"Nem az én szokásom birkázni"

Itt ma senki nem birkázott, amíg te, tahókám be nem köszöntél vele.

inreallife 2012.11.07. 21:22:52

@aszekelyek: banánköztársaság az, ahol a gyilkos cigánynak több joga van, mint a normális embereknek. banánköztársaság az, ahol az ember magántulajdonát kényszerrel veszi el az állam, lásd manyup pénztárak.

és hülye az, aki felvesz 400%-os provident hitelt. ez nem az állam hibája. hülye az, aki nem olvassa el mit ír alá. ez sem az állam hibája. és hülye az, aki bedől annak, hogy majd az állam megcsinál mindent helyette. az nem az állam dolga. óriási szereptévesztésben van a kormány, és láthatóan te is. de ne reménykedj, már nem fogod kinőni, hülyén fogsz meghalni...

Khal Drogo 2012.11.07. 21:22:59

@6.Lenin: Itt legendát egy ember épít, Orbán. Ön pedig tátott szájjal nézi. De jól is teszi, a film Önnek forog. De szólok, sokan kimentek már a moziból, félház sincs már bent.
Csak amikor felkapcsolják a villanyt a fény végén, ne csodálkozzon hogy nem maradnak sokan.

A film címe: Orbán, a haza megmentője.
A film producere Nyerges - Simicska koprodukció, executive prodecer Mr. Templenton. Ők hárman jókat röhögnek a tátott szájú nézőkön.

aszekelyek 2012.11.07. 21:25:41

@tölgyes: az imént hallottam, hogy józsa nevű mszp-nek van képe azt mondani, hogy úccseleszjóóóóóó, mert csak fél év haladékot kaptak és uccsetudják tartani a hiánycélt, csak a különadókkal bla, bla. HA mondjuk ott lettem volna, és lehet kérdezni, biztosan megkérdezem, ők miért nem tartották vagy így, vagy strukturális átalakítással egyetlen egyszer sem. Aztán Rogánt is hallgattam az imént, aki mesélte, a minap, veressel vitázott, mitől is lett az államadósság ennyi, amikor a lengyelek is építettek autópályát, lakásokat, mindent, csak éppen az államadósságot tartották a 2002-es szinten közben. Veres ezekre hivatkozott ugyanis , hogy emiatt lenne az az óriási növekedés. 8 ezerről , 20 ezer milliárdra . ezelőtti dumájuk volt, hogy a szegények megették, rájuk költötték, mert amikor a megyóbá kifizette nekik, amit ígért,.-.. de sztem a hazudozás is elég sokba volt. Ami meglepő , hogy a 2006 utáni időkre tehető az idő, amikor a nagyobb növekedés állt be. ...!!! Amikor állandóan kiigazítottak , meg csomagoltak... , bezártak , elbocsátottak , eladtak sok értéket , munkanélküli tömeget gyártottak.

Mire ment az a pénz akkor ???

inreallife 2012.11.07. 21:26:59

@6.Lenin: azt a kamu dumát.... :)
hol dolgoztál te 50 évet? mennyi volt neked az elég? eldolgozgattál valaki langyosvízben öreg? merszkedj ki a munkaerőpiacra és mutasd meg mit tudsz, ne a szád járjon. másoknak megadni lehetőséget? :)
ugyan, ki elöl tudnád elvenni a lehetőséget? se erőd, se tudásod nincs hozzá. azért kergettek nyugdíjba, mert használhatatlan vagy bármiféle értelmes munkára, nem azért, mert dolgoztál eleget... vicc...

dbeata 2012.11.07. 21:27:28

"Ehhez kapcsolódóan Alexa Noémi, a Transparency International Magyarország ügyvezető igazgatója megjegyezte: a fékek és ellensúlyok rendszere az utóbbi 1-2 évben jelentősen gyengült. A jogalkotás kiszámíthatatlan módon zajlik, visszalépés, hogy nem létezik lobbiszabályozás, a sok egyéni képviselői indítvány miatt a törvénytervezetekhez nem készülnek hatástanulmányok, magasak a korrupciós kockázatok, vagyis szorosan összefonódik a politikai és üzleti elit. "

atlatszo.blog.hu/2012/11/07/papcsak_kivetelesen_eros_jogrendszerunk_van?utm_source=ketrec&utm_medium=link&utm_content=2012_11_07&utm_campaign=index

inreallife 2012.11.07. 21:29:17

@SzélsebesVelorex: ez így van. de bepróbálták, mert azt hitték örökké tart a narancszabálók forradalma. maguknak akartak örökös 2/3-adot. aztán rájöttek, hogy necces lesz, akkor átrajzolták a határokat. most rájöttek, hogy ez sem elég, ezért kitalálták a regisztrációt. hát lassan ez sem lesz elég, kíváncsian várom a brainstorming következő eredményét... :)

tölgyes 2012.11.07. 21:29:23

@aszekelyek: Ők egy percig se tudták tartani. Híres Bajnai úgy adta át, hogy a tényleges hiány 7% körül volt.. emiatt kellett 2010-ben intézkedni.:( A Ferinek pedig semmi se sikerült, pedig Bajnai ott állt szorosan mellette.:(

6.Lenin 2012.11.07. 21:30:14

@nyünyüge:

"Amikor elvállalta a miniszterelnökséget, nyilvánvaló volt, hogy a következő választást a Fidesz nyeri. Csak a mérték volt a kérdés."

Azon nem kell vitatkozni, hogy ez okos húzás volt-é. Nem volt az.

Ez 1 tisztességtelen húzás volt.

Nem csak azt tudhatta ugyanis, hogy esélye sincs a következő választáson nyerni, hanem azt is tudta, a következő kormány más úton szeretne menni, hiszen az eddigi eleve bukásra volt ítélve.
Akik a régin mennek, képtelenek kilábalni. Más utat kellene próbálni. Nincs még követhető, jó megoldás.

Az 1etlen tisztességes lépés lett volna 1 előrehozott választás. Demokráciákban nagy általánosságban ezt a megoldást választják.

A legendát valóban nem ő gerjeszti, hanem a feledékeny hívei. Ő rendbe tette a gazdaságot, persze, hiszen tudatában volt, nem ő fogja folytatni.

Nekem ez a véleményem .

aszekelyek 2012.11.07. 21:32:48

@Szimba: Az atya másról számolt be , Kiss Ulrich , Civil kaszinóban:) , nem régen. A jezsuitáktól. Nem cigányok is vannak gyenge képességekkel , bőven. Mi az , hogy ! Nagyon is! Aztán milyen magasra nem jutnak ? !

inreallife 2012.11.07. 21:38:42

@aszekelyek: na mesélj, hány halálos áldozata volt az energiaitaloknak? érdekelne. meg az is, hogy mennyit ittak meg belőle. mertha egy félliterest bevertek és abba belehaltak volna, akkor be kell tiltani, nem népegészségügyi adóztatni. ha pedig 10 litert ittak belőle, az álmoskönyv szerint kávéból sem az igazi. mégsincs a kávéra népegészségügyi termékadó. és a koffeintartalmat adóztatták, nem a taurint, tehát a taurinnal semmi bajuk, csak a koffeinnel... ezt magyarázd ki hülye nyanya... :)

6.Lenin 2012.11.07. 21:39:05

@Khal Drogo:

Ez a te véleményed, jogod van hozzá.
Ne akard már mások joghát korlátozni a saját vélemény kialakítására.
Vagy akard, de akkor ne beszéljetek demokráciáról.

Még nem dőlt el, melyikünknek lesz igaza.
1 biztos eddig, a régi összeomlott. Azt az utat nem érdemes folytatni.

Még nem bizonyított semmit, sem a Jobbik, sem mások.

Bajnai már bizonyított, tagja volt 1 bukott kormánynak.
Eddig ez 1 ismert tény.

A többi, elfogult vélemények garmada. Semmi több. Üres (eddig) spekuláció.

Szerintem maradjunk ennyiben.

jjulie 2012.11.07. 21:39:27

@tölgyes:

hahaha paraszt, hiábavaló ferizés

megdöglött a seggszájú felcsuti parasztpárt

tölgyes 2012.11.07. 21:40:08

@It’s the economy, stupid: Magyarország úgy egyébként periférikus kérdés volt. Nem is kockáztattak érte egy világháborút, de 1956-ban volt egy rövid idő, amikor a magyar forradalmat periférikusnak ítélni súlyos tévedés volt. (Az USA részéről épp úgy mint a Szu. részéről)Következményeit nézve pedig tragikus tévedés volt periférikusnak látni..
Ettől függetlenül az ígéreteik ellenére a magyar forradalmat cserben hagyták...az amerikai elnök elhangzott szavait pedig nem kell nekem bizonygatni: bizonyítják a cselekedetei. Szabad kezet adott a SZu-nak.
Arról kezdtük a diskurzust, hogy Mo. számára nincs különösebb jelentősége az elnökválasztásnak. Nekünk nem lesz se jobb se rosszabb, mert egy ilyen kicsi ország olyan nagyon nem izgatja őket, ami persze nem jelenti, hogy az érdekeiket ne védenék meg.
Ezzel szemben most Ön így érvel velem szemben..:"..PERIFÉRIKUS KÉRDÉS voltunk,.."

It’s the economy, stupid 2012.11.07. 21:40:55

@tölgyes:
"Híres Bajnai úgy adta át, hogy a tényleges hiány 7% körül volt"

Újabb otromba hazugság: egy évi csontvázkeresés se vezetett eredményre, nem sikerült a hiányt se megtalálni, a kasszában hagyott 500 milliárdot meg elbaszták a egy perc alatt hülyeségre, ami ma felét se éri, hasonlóan a nyugdíjvagyonhoz.

6.Lenin 2012.11.07. 21:42:59

@inreallife:

Azért elnézem néha, egész héten, reggeltől- estig itt próbálod felrázni ezt a buta magyar népet.

Elég sivárnak tűnik nekem Angliában (?) munkanélküliként tengődni. Vagy valamilyen jogcímen kiutalt segélyen.

De legyen ez a te gondod. Én a magamét megoldottam.

It’s the economy, stupid 2012.11.07. 21:43:00

@tölgyes:

Nem érdekelnek az ostoba rizsázásai. Forrás nincs = HAZUGSÁG.

tölgyes 2012.11.07. 21:43:10

@jjulie: Na maga is előmászott a klozettból?? és böfögi a száján kifelé a "sz@rt"?

It’s the economy, stupid 2012.11.07. 21:45:36

@tölgyes:
"Ön így érvel velem szemben"

Nem, érvelek sehogy, aki nem ért magyarul, annak kár is, főleg, miután az egész beszélgetés itt olvasható fentebb. Ezért ne is fárassza magát annak kiforgatásával.

aszekelyek 2012.11.07. 21:47:08

@inreallife: megint elgurult a gyógyszered , látom.

It’s the economy, stupid 2012.11.07. 21:48:24

@tölgyes:
"Na maga is előmászott a klozettból?? és böfögi a száján kifelé a "sz@rt"?"

Kénytelen szegény, magától nem fér be oda.

Haha. Látom előkerült a nagy szkatológus kedvenc témája, ehhez legalább tényleg ért. Mikor jön a mások nemi életére vonatkozó rész?

inreallife 2012.11.07. 21:48:54

@aszekelyek: a krumplifejű obama meg olyan ennivaló gyerek? amúgy érdekesek a preferenciáid a választásnál.

" Van valami az arcában, amitől elrémülök. Főleg az orr alatti áll , száj részen , a mimikájában. A szeme sem áll jól persze:)) A mosolya pedig számomra hátborzongató. "

még jó, hogy a programjáról nem is tudsz egy mukkot se. nemmintha obamáéról tudnál... és képzeld, az ilyen birkák mint te választást tudnak eldönteni. büszke-e vagy magadra? :)))

Szimba 2012.11.07. 21:56:25

@tölgyes:
Nem, de legalább most kis szünetet tartanak. A gazdaságuk nekik is a padlón van. És persze a fegyvergyártás és Irán szomszédainak a felfegyverzése folyik továbbra is.

De az belátható, hogy az eddigi támadások csak összefogásra, és Amerika ellenességre hangolták az arab világot.

Az oroszok is nyilván benne vannak nyakig a konspirációban, hiszen ők is adtak el fegyvert kb. ugyanazoknak az arab országoknak.

Én nem tartom jó politikának mindezt, mert nagyon visszaüthet. Mint ahogy most valóban lehet tartani attól, hogy a felhergelt Irán lazán felrobbantja a földet a kis összeeszkábált atombombájával (hidrogénbombájával? ).

A Fidesz pedig a nyílt és azonnali harc, azaz Mitt Romney pártján állnak. Vagyis neki drukkoltak.

Érti ezt? Mert én nem.
Fegyvert gyártunk? Hol? A budapesti fegyvergyárak megszűntek, ill. másra váltottak. Vagy csupán kereskedünk?
Milyen üzlet van ebben?
Kínában inkább, hiszen jelenleg ők Amerika mellett a másik nagyhatalom.

inreallife 2012.11.07. 21:58:28

@6.Lenin: mi van öreg, hogy vannak a ledolgozott éveid, egyáltalán megérték a krisztusi kort? most nem fogok meglepődni, ha azt mondod nem... de tényleg kíváncsi vagyok, mennyi volt neked az elég a munkából, hogy utána inkább elnyuggereskedsz a köz javára. izé a köz javából.... képzeld, aki most esik ki a suliból 18 évesen, annak lehet, hogy 70 éves koráig dolgoznia kell majd, de a 67 az tuti. te már 55 fölött is markodat tartottad. nem szép dolog ez... pláne, amikor megleckéztetni akarod itt a blogon az embereket, inkább lapítanál, mint szar a gazban...

van munkanélküli segély angliában, aszem 70 font hetente. bár nem is így hívják, de a lényege kb az. szállást meg netet abból nem fizetnél ki, kajára lenne elég kb. dehát ez az ingyenélőknek van kitalálva. tudod itt lehet valamire vinni, ha van egy kis tudásod és nem utálod a munkát. tudás nélkül és munkaundorral itt se jársz jól, ne is próbálkozz.

aszekelyek 2012.11.07. 21:58:35

@inreallife: rosszarcú emberek ne menjenek politikusnak ! A legjobb politikát sem tudják eladni.
A benyomásaimról beszéltem.
Sosem szimpatizáltam egyetlen republikánus elnökkel vagy politikájával sem.

tölgyes 2012.11.07. 21:59:26

@It’s the economy, stupid: Olvasgasson többet.. oszt majd csak ragad magára valami a koszon kíyül.:) Mondjuk kotorja elő az elnök okt 31-én elmondott beszédét..:)

Szimba 2012.11.07. 22:02:23

@It’s the economy, stupid:

Hoppá!
Kissé összekevertem Tölgyessel. :-(

Igen, azt elhiszem, hogy nagy üzlet a fegyverkereskedelem. Ráadásul nekünk valószínűleg nem nagy falat jut ebből Amerika Kína, Oroszország mellett.

Mégis jól jött volna a republikánusok háborúja?
Kihúzott volna az államadósságból?
Ha egy atomháborúba torkollik az Irán elleni támadás, teljesen érdektelen, hogy mennyi az államadósságunk, mert akkor már a rádióaktív földünket is eladhatjuk kilónként. :-(

aszekelyek 2012.11.07. 22:08:18

@It’s the economy, stupid: Azt is zsüli hozza , amikor ajánlgatja az elképzelését valaki szerszámának a mivel illetéséről. Vécés néni a four seasons-ból.

@Szimba: ezt ki dumálta be neked , hogy a romney pártján álltak ? Ez is atv-ment? Simonyi volt nagykövet úr pedig elmondta , hogy mi ezzel kapcsolatban a diplomáciai előírás , szokások.
Ma Szapáry nagykövet úr is .

Nem kell mindent elhinni, amit a dobozban mondanak :)

Szimba 2012.11.07. 22:13:09

@aszekelyek:

Miért, talán nem a republikánusok szimpatikusak számukra?:-)

6.Lenin 2012.11.07. 22:14:01

@inreallife:

1970-től vállalkozó voltam. Előtte 1 cégnél dolgoztam. 2004-ben mentem nyugdíjba, több, mint 38 év munkaviszony után. Most is dolgozom még, igaz csak hobbiból, + megszokásból. Sokkal jobb időtöltés az unokáimmal foglalkozni.
Mindig fizettem mindent.
De a legfőbb, hogy gondoskodtam a saját nyugdíjas éveimről, hiszen, mint volt vállalkozó, igen kis nyugdíjat kaptam volna, vagyis kapok, de nem vagyok betojva.

Soha nem irigykedtem másokra. Megoldottam magam, a saját problémáimat. Dolgoztam külföldön is, több, mint 6,5 évet. Ott sem voltak gondjaim.

Gondolom most abban a korban lehetsz, amikor még nehéz feldolgozni, hogy te is úgy lettél, valamikor a szüleid is keféltek 1et.. Azt hiszed csökönyösen, erre a tevékenységre csak te vagy egyedül képes.
Ezen a problémán már néhány 10 éve túlléptem.

Vagy gondjaid vannak eme tevékenységgel? Ez a pótlék, itt osztani?

inreallife 2012.11.07. 22:20:10

@6.Lenin: öreg, hol van ez a 50-hez? gondlod mások nem szeretnének dolgozni CSAK 38 évet, és utána a közösből megélni? miért nem szívod fel magad, és nyomatsz le még 10 évet? büdös a munka? tanulni kéne valami újat? nem szégyen egyik sem. még akkor sem, ha mások azt mondják...

It’s the economy, stupid 2012.11.07. 22:20:55

@Szimba:
"Kissé összekevertem Tölgyessel"

Tökön szúrtam magamat... ennél nagyobb méltánytalanságot nem követhettél volna el :))))

Fegyverkereskedelem: jelenleg a régi m-zárolt, nem nátósítható készletet adogatjuk el a szíreknek, de hallhattad orbántól, hogy a Rába államosítása mögött ilyen szándékok állnak, napokban tévében is bemutattak egy páncélozott csapatszállító jármű mintadarabot, oszt drónokat is elkezdünk majd gyártani, azt nem tom hol, persze mindent titkosítunk, még a ludovika vízvezetékét is.

"nem nagy falat jut ebből Amerika Kína, Oroszország mellett"

Szó mi szó, de hát a remény ugyebár, meg az olyan helyi konfliktusok, ahova a nagyok nem adnak el az eszkalálódás megelőzése érdekében, azok megmaradnak nekünk, hozzá a "szövetségeseink" haragja.

"Mégis jól jött volna a republikánusok háborúja?
Kihúzott volna az államadósságból?"

Ki, csak nem minket, őket. :)
Persze amerika messze van, ha valaki szórakozottságból elejt a közel-keleten egy "atmot" (copyright nagyanyám), nem ők szívnak, hanem mi.

Khal Drogo 2012.11.07. 22:21:29

@6.Lenin: Talán emlékszel rá hogy Orbán Viktor egy bukott kormányt vezetett már és aztán elbukott két választást pártelnökként. Szerintem meg maradjunk ennyiben.

Szimba 2012.11.07. 22:23:17

No, ennél egy spanyol vagy koreai sorozat is szórakoztatóbb! :-)
A feszültségek levezetésére pedig egy kis séta, légzőgyakorlat vagy meditáció javallott! :-)

Dr. Szimba

It’s the economy, stupid 2012.11.07. 22:25:22

@tölgyes:
"Olvasgasson többet.. oszt majd csak ragad magára valami"

Ha magát olvasgatom, édes szkatológus úr, akkor legfeljebb faeces, azt meg nem szeretném.

Bájdövéj, hogy szolgál a kedves emésztése, kinézte már a wikiről, mi okozza a flatulenciáját? :DDDDDDDDD

Szimba 2012.11.07. 22:26:48

@It’s the economy, stupid:

:-DDD Sokkal jobb vagy, mint TG. ! És még szórakoztató is.
Ezentúl csak tőled kérdezek.

Rába? Nem figyelek oda, aztán már megint mi történik! :-)
Én még a Lámpagyárnál, meg a Finommechanikai Műveknél kotorászok. :-D

Khal Drogo 2012.11.07. 22:29:08

@6.Lenin: Ha vállalkozóként fizetted volna a magasabb járulékot magad után, nem pedig trükköztél volna, akkor magas lenne a nyugdíjad. De nem fizetted, ezek szerint csak a minimumot.
Semmi sem tiltotta hogy többet fizess.
Egyébként jövőre sorstársaid nem fognak tudni elmenni nyugdíjba mint te. Se 38 évvel, se 48 évvel, mert amibe te mentél el, a csökkentés nélküli előrehozott öregségi nyugdíj, nos annak kiherélt változatát is megszünteti a kormány.
De gondolom ez téged már nem érdekel. Te még a nemzetrontó szocialisták alatt mentél el nyugdíjba, sőt kaptad is a 13. havi ellátást ( gondolom nem törlesztetted be azt a pénzt az államadósság elleni alapba ) ami ellen nem hinném hogy sírva tiltakoztál volna.
De azért pikáns, hogy most hogy leszeded a szocikról a keresztvizet.

6.Lenin 2012.11.07. 22:31:39

@inreallife:

Tudod mivel foglalkoztam? Mit csinálok most is szabadidőmben?
Én mindig a saját munkámból éltem. Nem mások tartottak el.

1re inkább kezd olyan érzésem lenni, hogy ennyi gyűlölet (rosszindulat) csak 1 sikertelen életből eredhet.
Eddig soha nem találkoztam olyan sikeres emberrel, akikből ennyi rosszindulat áradt volna.

Tényleg abban a tudatban élsz, ha másokat megpróbálsz lealázni, attól te értékesebb vagy ?

Hmm.

Lassan leküzdöd magad jjulie és stupid szintjére, de , ha neked ez a jó, legyen. Nekem aztán tök mindegy, a te dolgod.

márta)) 2012.11.07. 22:33:29

A Medián szerint az Együtt 2014 Mozgalom színre lépése új helyzetet teremtett a szavazóközönség attitűdjeiben."

Bajnai Gordon népszerűsége egyébként már miniszterelnökségének végétől, de különösen a tavalyi év közepe óta emelkedő tendenciát mutat, és május óta rendre megelőzi Orbán Viktort is.
Az exkormányfő tetszési indexe ráadásul az előző hónaphoz képest hét százalékponttal, 34-ről 41 százalékra javult...."

atv.hu/cikk/20121107_median_bajnai_mszp_fidesz

***

Medián: Bajnaiék lettek a legjelentősebb ellenzéki erő "

hvg.hu/hvgfriss/2012.45/201245_partok_es_politikusok_nepszerusege_kozepkez#rss

Ez jó és biztató. Csak remélni tudom, hogy a támogatottságuk csak növekedni fog. Igen.
:)

Khal Drogo 2012.11.07. 22:34:42

@inreallife: Nem kell izgulni, Orbán már nem engedi el a férfiakat korhatár előtt, akkor se ha 50 évet dolgoztak, mármint jövő évtől.
Persze Orbánék nagy találmánya,a görögöktől másolt fix munkaévekre járó nyugdíj marad, a nők továbbra is elmehetnek 40 év munkaviszony után nyugdíjba, függetlenül hogy hány évesek.
Egy 1956-ban született nő, ha van 40 éve, és mondjuk 14 éves korától dolgozott elmehet majd 54 évesen nyugdíjba, míg az ugyanebben az évben született férfi szintén 40 év munkaviszony után még majd dolgozik 11 évet és elmegy majd 65 évesen.
Ez Magyarország, ez a Fidesz nyugdíjtörvénye. Király mi?

It’s the economy, stupid 2012.11.07. 22:38:56

@aszekelyek:
"Azt is zsüli hozza , amikor ajánlgatja az elképzelését valaki szerszámának a mivel illetéséről"

Teljesen igazat adok neked, csak éppen utána ő nem játssza el az ostoba magázódással egybekötött, eltartott kisujjú, finomkodó, álságos pozőrt. Ez nagyon műbalog-marcsa viselkedés. Aki finomkodik ne szarozzon, aki szarozik, ne adja itt a földjét vesztett grófot. :))

Egyébként én nem fogok haragudni, ha valamiféle modor meghonosodik errefelé, juliska bácsi is lassan majd abbahagyja, (most is csak némelyek váltják ki belőle), én emlékszem rá, hogy voltak neki tök releváns hozzászólásai régen, jó linkeket adott, gondolom belefáradt egy kicsit a rencerbe, bevallom, én is, szal értem egy kicsit...

Turpi blogtárs ott van? Nyomjál neki egy virtuális barackot a nevemben.

6.Lenin 2012.11.07. 22:39:07

@Khal Drogo:

A törvényeket nem hoztam.
Tudtam előre, hogy kevés lesz, de megoldottam, Gondoskodtam magamról.

Én nem szedem le senkiről sem a keresztvizet.

Nem vagyok vallásos, de az ÖSSZES ÉLŐ/HOLT ISTENRE ESKÜSZÖM,HOGY NEM ÉN BUKTATTAM + GYURCSÁNY/BAJNAI KORMÁNYT. MÉG ÁLMOMBAN SEM KÍVÁNTAM.

Tökre a saját hülyeségük miatt buktak.

márta)) 2012.11.07. 22:44:40

Szijjártó: óriási siker az előrejelzés "

www.hirado.hu/Hirek/2012/11/07/21/Szijjarto_oriasi_siker_az_elorejelzes_.aspx

Igen! Az is 'óriási siker" , ahogyan az árak emelkednek. A siker a boltok polcain köszön vissza. (többek között).

"Matolcsy boldog, de nem tudja, ír-e újabb kiigazítócsomagot "

"Sugárzott a boldogságtól Matolcsy György arca "

*****
Hát! Zseniális ez a mai nap. De tényleg.

Csak a társadalom egy hatalmas csoportjának nem sugárzik az arca", azoknak, kik folyamatosan napi megélhetési- anyagi gondokkal küzdenek......

It’s the economy, stupid 2012.11.07. 22:45:40

@Szimba:
"A feszültségek levezetésére pedig egy kis séta, légzőgyakorlat vagy meditáció javallott! :-)"

:DDD A feszültségek tőgyes kolléga bélrendszerében találhatók, múltkor részletesen kitért a témára, nem voltál pont itt, ezért maradtál le róla. :)) (Mondjuk ne bánkódj nagyon!) De arra tényleg ragyogó megoldás a séta, a mozgás oldja a sima izmok görcsét, a kinti levegőn meg eloszlik az "eredmény". Támogatom. Persze lehet, hogy ő a wikin más megoldást talált, onnan tájékozódik orvosi kérdésekben :DDD

6.Lenin 2012.11.07. 22:56:04

@Khal Drogo:

"Egy 1956-ban született nő, ha van 40 éve, és mondjuk 14 éves korától dolgozott elmehet majd 54 évesen nyugdíjba,"

1 nő, aki 14 éves korától dolgozott, 40 évet. Közben felnevelt 2-3 gyereket, rendbe tartott 1 családot, hát...

Ne irigyeld, csináld végig.

Mondjuk én is rossznak tartom a jelenlegi nyugdíjrendszert, de nem én hozom a törvényeket. Hallottam jobb megoldásokat is, de az nem lesz soha, talán.
Hiányzik még a tudatos élet/munka.

menőmano 2012.11.07. 22:57:50

Picike kiegészités, az "örömködéshez".

Biztosan totálisan boldog, Obama is. S ez jó.

Na és persze a Bajnai Gordon is, amint a kutakodási eredmények is mutatják, nő a támogatottságuk. S ez jó.

"Bajnai: lehet magyar csoda"
Hát! Ja!

Együtt 2014" Támogassa Ön is.

Jóccccakát!!

inreallife 2012.11.07. 22:58:05

@6.Lenin: érdekes. mostmár nem vicces dolog kifigurázni az embereket, amikor rajtad csattog az ostor? kurva humoros tudsz lenni más kontójára. vajon miért nem vicces, amikor a pofádbavágják, hogy lusta és tehetségtelen voltál egész életedben, és orbán a megváltód, aki mindenkitől elvesz mindent, és szétosztja gazságosan? hopp, az i betű lemaradt.... egy olyan rendszert támogatsz, ami bünteti a tudást, ami bünteti a munkát, mitöbb ellenségnek tekint minden gondolkodó és dolgozni akaró emberre. helyette a nyuggervoksokra utazik, nekik teríti szt azt, amit a többiektől elvesz.

nekem ezek után ne papolj itt, az egész életed egy langyosvíz volt, "dolgoztál eleget" és most feléled az utókor elöl, amit csak tudsz. olcsó kifogás, hogy nem te hoztad a törvényeket, de kicsit átlátszó is, amikor a voksaiddal támogatod a status quo-t. de tudsz tenni is ellene. fogd magad és gyerünk a munkaerőpiacra, lássuk mennyit érsz....

etwas kultur muss sein 2012.11.07. 23:05:25

@inreallife: "fogd magad és gyerünk a munkaerőpiacra, lássuk mennyit érsz...."

ne tegye... valszeg a régi haveri körben kialakult a megfelelő kapcsolatrendszere ahhoz, hogy simán találjon munkát, kitúrva ezzel egy nála sokkal tehetségesebb protekció nélküli fiatalt

6.Lenin 2012.11.07. 23:06:51

@inreallife:

Nos, mondjuk 40 év munkával sikerül összekuporgatnom néhány 100 milliót. Megsaccolom, hogy kb, 80 évesen fogom feldobni a bakancsot. szeretek pecázni. Bélyeget gyűjteni. Pillangókat kergetni (éjjel is).
Elosztom a hátralévőt és igen csak igyekeznem kell, ha el akarom cseszni az összekuporgatottat.

Mondj 1 logikus érvet, hogy 1 munkahelyen csesszem tovább a múlót, néhány seggfej társaságában.

Megőrültem?

hegyilány 2012.11.07. 23:08:57

Hát! Igen! Mondjuk, ha nem is lennék túlzottan boldog, de nagyon jó lenne már, ha végre beindulna, valamiféle, gazdasági növekedés.
Már csak azért jutott eszembe, hogy ott" a kormányban, hatalmas sikerekről, s boldogságról beszélnek.....

Tényleg nagyon jó lenne, mármint, ha az új tipusu gazdaságpolitika, új szellemiségü költségvetés, végre éreztetné pozitiv hatását (is). Bezony.
:(

It’s the economy, stupid 2012.11.07. 23:08:58

@Szimba:
"Sokkal jobb vagy, mint TG."

No, ez nem volt egy túl nagy dícséret, nála nem nehéz jobbnak lenni, hiszen teljesen felhagyott a szórakoztatásunkkal, egyetlen javára írható érv, hogy fenntartja ezt a blogot, ahol aztán mi megoldjuk a dolgot magunk :))

"És még szórakoztató is."

Naaaa, ez meg túlzott dícséret, pirulok az anyázásaim miatt. Mondjuk röhögni nagyon szeretek, éles helyzetben is volt már bajom abból, hogy nem tudtam megállni poénok sütögetése nélkül.

"Rába? Nem figyelek oda, aztán már megint mi történik! :-)
Én még a Lámpagyárnál, meg a Finommechanikai Műveknél kotorászok. :-D"

Jó helyen kotorászol, a Finomechanikai Vállalat leánykori nevű cég ma Radar Holding, 2009-ben a balliberális ármány keretében megpróbálták újfent férjhez adni, de nem kelt el, így nem kellett visszavásárolnia az MNV-nek a fegyvergyártós projekthez.

Egyébként a fegyveres buli a ballibekhez is közel állt, aszem tán 2008-ban felújíttatták a sereg AK-it a Jani (a veres) egyik cégével, olyan jól sikerült, hogy az előtte tök használható stukkerek a felújítást követő próbalövéseknél rendre felrobbantak.

hegyilány 2012.11.07. 23:11:44

Ja! Nehogy elfelejtsem már!

Együtt 2014". S persze. a Bajnai Gordon.

:)))

6.Lenin 2012.11.07. 23:11:50

@SzélsebesVelorex:

Ugyan-ugyan, te sem vagy képes elrendezni a saját életed?
Nem olyan nehéz (?).

inreallife 2012.11.07. 23:13:54

@6.Lenin: háháhá vén seggfej. többszáz milliót, mi? :))))
mondjuk süket szövegelésben hozod aszekelyek szintjét, de kétlem, hogy ennyit kerestél volna vele. de lám csak lám, a 38 év felszökött 40-re. emeljük a tétet vagy mi? szerencsétlen vén lúzer. leszerepeltél....

ui: valszeg hoplita is be fog találni a komcsik alatt szerzett többszázmillióddal, ne csodálkozz majd... :)

etwas kultur muss sein 2012.11.07. 23:16:31

@6.Lenin: Nyitott szemmel járok, és látom a temérdek fiatal munkanélkülit. Illetve látom azt is, hogy eltűnnek. Külföldre.

inreallife 2012.11.07. 23:16:33

@SzélsebesVelorex: nem volt ez akkora komcsi, csak műmájerkedik, mert valahogy le kell nyomni a tudással és életerővel rendelkező, őt kérdőre vonó fiatalokat. nethuszárkodik az öreg... :)
de a lúzerkém abban sem jó.... aszem nem viszi már sokra, egyetlen reménye a fidesz mszp nagykoalíció... :))))

It’s the economy, stupid 2012.11.07. 23:26:10

@Khal Drogo:
"Egy 1956-ban született nő, ha van 40 éve, és mondjuk 14 éves korától dolgozott elmehet majd 54 évesen nyugdíjba"

Ez biztos? Nem 40 év munkaviszony ÉS 62 éves kor? Amiből lejöhet valamennyi, ha gyereke van..

6.Lenin 2012.11.07. 23:30:23

@inreallife:

Mondjuk tényleg jól éltem a komcsik alatt is, ugyanis akkor is dolgoztam. Külföldön sem voltak gondjaim, Visszatérve sincsenek.
Nos, a 38 majdnem 40, mivel csak teljes éveket számoltak el és külföldön sem volt teljes 1 évem, és itthon is hiányzott néhány hónap, de mindegy.

Miért kellene magam bárki előtt is méricskélni? Bárhová mentem, volt munkám, amiből megéltem, sőt gondoskodtam előre a mostani évekre is.

Természetesen én is látom mások problémáit, nem vagyok érzéketlen sem, sőt amit tehettem, megtettem másokért is, mint képviselő 90-től.
A véleményem viszont továbbra is az, hiszen te is ezt írod...
mérettesd meg magad...,hogy mindenki, maga felelős a saját sorsáért. Nem vagyok Krisztus, nincsenek is ilyen ambícióim.

It’s the economy, stupid 2012.11.07. 23:32:06

@6.Lenin:
"Eddig soha nem találkoztam olyan sikeres emberrel, akikből ennyi rosszindulat áradt volna."

Ha valaki egy rosszindulatú, belátástalan, másokat állandóan saját magából kiindulva megítélni próbáló lelki nyomoronc, az te vagy. Csak még buta is mellé. Persze lehet a két dolog egymás következménye. Akkor te nagyon sikertelen vagy?

6.Lenin 2012.11.07. 23:43:42

@It’s the economy, stupid:

És, ha én így szeretem magam?

Mi a toszért izgatod fel magad ezen? írtam már, hogy nem vagyok kíváncsi a hülyeségedre.
Nem tudsz magaddal megbékélni?
Másokon kell köszörülni, hogy kicsit értékesebbnek érezd megad?

Már írtam azt is, szórakoztatónak tartom, amikor a birka, birkázik, de az istenért sem fogják fel.

Csak azt a stílust próbálom utánozni, amit itt 1esek természetesnek vesznek. Nekik szabad, gondolják.

Mi a toszért erőlködsz? Nem megsértődöm, miért is tenném, hiszen senki nem ismer, + nem is nagyon izgat, csak megpróbálok hasonlóan reagálni. Oszt ez a vége.

Tényleg nem érdekel, mi a véleményed rólam. Engem nem zavar, felfogod már végre?

It’s the economy, stupid 2012.11.07. 23:43:50

@6.Lenin:
"gondoskodtam előre a mostani évekre is"

Lefordítom: nem adóztál.

6.Lenin 2012.11.07. 23:52:38

@It’s the economy, stupid:

Te tényleg 1 szerencsétlen lehetsz.

Mindig fizettem annyit, amennyit a törvények előírtak.

A törvényeket nem én hoztam.

Hallottál már befektetésekről?

Én nem elittam, eljátszottam a jövedelmem, hanem olyasmibe fektettem, aminek most is értéke van és ha szükséges, akkor értékesítem.

De, minek is magyarázom.

Jó éjt!
Mindenkinek.

It’s the economy, stupid 2012.11.07. 23:52:42

@6.Lenin:
"mint képviselő 90-től"

Jaj, értem már!!! Így akkor már világos, hogy "gondoskodtál" magadról. Ugyanolyan tolvaj vagy mint a többi politikus, a rendszerváltás meglovaglója, az ország szétverője. Ismerek a fajtádból egy rakásnyi tetűt.
Még hogy negyven év munka, hahaha, ez meg mindent visz: "amit tehettem, megtettem másokért is, mint képviselő", atyaúristen, mit tettél te szerencsétlen, azon kívül, hogy csődbe vittétek az országot, a legkártékonyabb mocsadékok voltatok. OMG, így már minden világos...

It’s the economy, stupid 2012.11.07. 23:58:48

@6.Lenin:
"A törvényeket nem én hoztam."

Mint képviselő, nem te hoztál törvényeket? Értem... Csak a többiek, neked közöd nem volt a 90 után történtekhez, csak töltelékként ültél jó pénzért az OGY-ben, és értelmetlenül nyomogattad a gombot, mint a mostani majmok. Értem. Meg vagyok világosodva, most már hiba nélkül tudom, ki vagy.

6.Lenin 2012.11.08. 00:01:27

@It’s the economy, stupid:

Azért ez már tényleg 1 nagyon alja 1 szint.

Azért én, mint 1 bunkó, mocsadék, soha nem mennék le ilyen mélyre, még ismeretlenekkel szemben sem.
Ennyire nem érzem magam bunkónak, hogy ilyesmivel próbáljam magam kicsit feljebb emelni.

Te valamit összekeversz, de nagyon.

L
Ez már unalmas.

6.Lenin 2012.11.08. 00:03:33

@It’s the economy, stupid:

Bocs, nem OGY, csak sima önkoris képviselő voltam, helyben.

inreallife 2012.11.08. 01:07:33

@It’s the economy, stupid: mondom én, hogy a langymeleg dolgokat kedveli. a gombnyomogatás az neki komoly munka, dolgozott is "eleget" benne, de mostmár tartsuk el, mert kegyetlenül el van fáradva... elég nyomin védi a lúzerségét...

nem is szavazna olyan pártra, ahol a nyuggerek nincsenek szent tehénnek nyilvánítva. mert még az mszp-t is beveszi a gyomra, nagy duzzogva, de ha bajnai vagy a jobbik kicsit leépítené a rendszert, neadjisten visszakergetné dolgozni őket, akkor lenne aztán jajveszékelés... de ő mossa kezeit, mert nem ő hozza a törvényeket. jah, csak ő befolyásolja.... és közben itt osztja a fideszes igét. hogy nem szégyenli magát és nem dugul el, szerintem ez a pofátlanság netovábbja. még büszke is rá, hogy mekkora lúzer...

2012.11.08. 01:09:14

@aszekelyek: " rosszarcú emberek ne menjenek politikusnak ! A legjobb politikát sem tudják eladni. "

Igazad van: Áder, Rogán, Kövér, Pintér, Orbán....

szoja122 2012.11.08. 04:07:16

@SzélsebesVelorex: "Nyitott szemmel járok"

Sokan szeretnek így érvelni, de ez elfogadhatatlan érvelés, alapjaiban hamis.

Ezt csak is felmérésekkel lehet megállapítani és akkor is, ha minden féle körökben járkálsz, ami viszont kizárt...

szoja122 2012.11.08. 04:19:30

@inreallife: Szerintem is realista, de az MSZP-t nem tudja szétverni, nem is ez a célja.

Azt viszont elérheti, hogy az őskövületei csökkennek, populista szárnya visszaszorul. Ez is valami.

szoja122 2012.11.08. 04:32:18

@inreallife: Átvitt értelemben igen.

Amerika legnagyobb baja, hogy Reagan után nem volt egy jó republikánus elnöke, Bush rossz volt.

Azonban a második ciklus után Obama már nem biztos, hogy olyan osztogató lesz.

szoja122 2012.11.08. 04:50:30

"Csaba László: nincs közvetlen kényszer az IMF/EU-megállapodásra"

www.vg.hu/gazdasag/gazdasagpolitika/csaba-laszlo-nincs-kozvetlen-kenyszer-az-imfeu-megallapodasra-390655

Felháborítónak találom az ilyen nyilatkozatokat.

Persze akkor sincs szükség, ha 25%-os kamatra kapunk kölcsönt, hisz ha kell kapunk annyiért is, mert NEM ők fogják fizetni, hanem a következő kormányok. Mindez azért mert ragaszkodnak az unortodox nevezetű ámokfutáshoz.

Kedves Fideszesek ez is az állam eladósodásának további fokozását jelenti!

Nemcsak közvetlen kölcsönfelvételez lehet adósságot csinálni!

Ideje lenne a Fidesznek beiratkozni egy általános iskolába számtant tanulni.

A 3-4 kevesebb mint a 7-10%! Most gondolom meglepődtetek.

Ha a világgazdaságban fokozódni fog akár kis mértékben is a válság a felárunk megugrik és akkor elkerülhetetlen lesz a kölcsön. Akkor pedig már hiába magyarázkodnak lesz IMF hitel.

Sok múlik Obamán is. Az elemzők úgy látják, hogy lefogja csökkenteni a költekezést, ami mesterségesen elnyomta a nagyobb válságot.
Ha ez megtörténik akkor azt mi nagyon meg fogjuk érezni.

szoja122 2012.11.08. 05:33:50

Most hogy nézem a Medián közvélemény-kutatásait
hvg.hu/hvgfriss/2012.45/201245_partok_es_politikusok_nepszerusege_kozepkez
valami eszembe jutott:

A szakértők miért gondolják fontosabbnak azt hogy a teljes népességen belül nézzük a választások között a szavazó táborok létszámát (nem a biztos választókra gondolok, azt értem)?

A választani tudók körében lenne érdemes, mert a csecsemőket, gyerekeket a kampány, a választási hangulat hiába befolyásolja, nem mehetnek el szavazni.

Ki tudja a választ?

teevee 2012.11.08. 08:24:32

@6.Lenin: Ahszóóóó,..., a bélyeg.

inreallife 2012.11.08. 08:25:27

@szoja122: a választókorú teljes népességet nézik, csak pőrén van fogalmazva. nem is kérdeznek 18 év alattiakat...

graycivil 2012.11.08. 08:42:01

"Karácsony: Orbán Viktor meg fog bukni

Orbán Viktor meg fog bukni 2014-ben, ez nem kérdés, a Fidesz folyamatosan veszíti el a szavazókat, ennél lejjebb már nem nagyon van – fogalmazott. Karácsony Gergely szerint az a legfontosabb, hogy az összefogás résztvevői összeegyeztessék a programjaikat, ez fontosabb, mint a személyi kérdések."

atv.hu/cikk/20121107_karacsony_gergely?source=hirkereso

"A választási törvénnyel kapcsolatos újabb fideszes módosítókról azt mondta: életveszélyesek a módosítók. A politikus úgy véli, az egyik módosító korlátozná a kampányt, kiszorítaná azt a kereskedelmi tévékről és az internetről és az óriásplakátokra száműzné. A hirdetőtáblák viszont Simicska Lajos és Nyerges Zsolt kezében vannak – tette hozzá."

inreallife 2012.11.08. 08:53:35

@szoja122: "Azonban a második ciklus után Obama már nem biztos, hogy olyan osztogató lesz."

egészen biztos nem lesz az, mert több ciklusa nem lehet, a magánvagyonból meg nemigen szoktak osztogatni a nagyon szociálisak sem...

amerkiának az a baja, hogy megszaporodtak a semmirekellők. ez egy civilizációs betegség, de a társadalmat pusztítja. amerika attól lett nagy, azaz azért tudott a fejlett világ legtetejére felülni 300 év alatt, mert aki oda ment, az dolgozni akart és normálisan élni. az állami berendezkedése pedig ezt támogatta. azt mondta dolgozz sokat, sok pénzed lesz. így lettek garázscégekből vállalatbirodalmak. ez volt az, amit ők "amerikai álomnak" hívtak. ezt a vonalat képviselik a republikánusok.

a demokraták ezzel szemben az európai osztogatásból akarnak megélni. azaz ez így nem igaz, mert a demokraták sem hülyék, de a szélbalos obama ebbe az irányba viszi az egész pártot. hasonló a szitu a magyarhoz. jól szónokol, szimpatikus az embereknek, de amit csinál az katasztrófa. a nagy osztogatósdiban akkor költségvetési hiányt csinált, hogy azt szinte a görögökhöz lehet hasonlítani, ráadásul az egészségügyi reformja annyira "jól" sikerült, hogy 2036-ban már az egészségügyi kiadások 60%-át tudja majd finanszírozni. kvázi összeomlik a rendszer és egyre nagyobb betáplálást követel. ezért volt bűn újraválasztani, ezt azonnal meg kellett volna szüntetni. 8 év után nagy kérdés, hogy mire fognak vele menni a repubok, ha esetleg nyernek. ha nem, akkor meg átkonvertálják a társadalmukat egy bukott európai gyarmattá... 4 év alatt, gyakorlatilag semmit nem csinált a gazdasággal. 25 millió munkahely hiányzik, a kiadások az egekben, ennyit sikerült elérnie. az ígérte jobban fogja csinálni a köv 4 évet. szerinted?

amúgy igen, a repubok is gyengék. azaz van egy olyan szárnya, a tea party, aminek szerintem több kára már, mint a haszna. bigott vallási hülyékből áll, olyan elszólásokkal, hogy aszekelyek remegne egy különóráért náluk. ha ezt a bigott részt nem tudják szavazásra bírni, márpedig most is ez történt, akkor buknak. ha mégis sikerül, akkor azt meg egy bush kategóriás elnökkel lehet csak megcsinálni, tehát nincsenek kint a vízből vele...

további megjegyzésem a dologhoz, hogy a fehér bőrű szavazók, akik az összszavazók 72%-a volt, mert ott ilyen statisztika is van, 59-39%-ra a repubokat választották. csak a jöttment élősködő hordáknál nyert obama. akiknek osztogatott. nyerő stratégia, amíg van pénz, de nincs, úgyhogy megbukik. nem is teljesen értem ezeket. minek mennek amerikába, ha nem akarnak munkával pénzt keresni? nem véletlenül erősödik a bevándorlóellenes hangulat szerte a világon. a többségi nemzet dolgozó részén akarnak élősködni. ez a dolgozó rész tette sikeressé az országot. mégis mások elkövetelik tőlük a maguk javára a munkájuk gyümölcsét. nem lehet egy társadalmat arra építeni, hogy potyautasok garmadája fosztogatja. ugyanis fenntarthatatlan a rendszer, és ez előbb utóbb felbomlik...

graycivil 2012.11.08. 08:53:45

"Fel a fejjel!

Mindent összevetve: a Medián számainak legfontosabb üzenete az, hogy a demokratikus ellenzéknek Együtt már 2012-ben is jóval több szavazója van, mint a FIDESz-nek. A választani tudó biztos szavazók között az arány 47:38 – és az ország kilátásait elnézve – már ha a Tisztelt Ellenzék nagyon el nem baltázza – a 47 csak nőni tud."

ghostwriter.blog.hu/2012/11/07/fel_a_fejjel_526?utm_source=ketrec&utm_medium=link&utm_content=2012_11_08&utm_campaign=index

" A régi választási rendszerben 47% bőven elég volt a stabil többséghez. Az újban még sokkal többre is elég lehet."

Van pánik El Curo bűv(z?)körében! F.Y!DESZ

inreallife 2012.11.08. 09:05:58

@szoja122: nem kell szétverni az mszp-t. csak be kell kényszerítenie az e2014-be. nem mint partner. és ebben viktor a kezére játszik. jelen esetben, ha a választóknak így bejön a még nem is igazán létező e2014, akkor 2014-ben két lehetősége van az mszpnek. megnyeri a fidesz a választásokat, és ő meg kikap az e2014-től, sőt a jobbiktól is, ami brutális verés az ellenzéki oldalon, ergó a maradék szavazótábora is elpárolog, vagypedig besorol az e2014 mögé, amivel valszeg nyernek, de ára lesz. mégpedig a leszerepelt politikusoknak nem lesz helyük. ha bajnai okos, akkor nemcsak a frontvonalban, hanem sehol sem. nem kellenek a szarkeverő szekeres, lendvai stb, hogy a hátországot felhasználva rágyújtsák a pártot.

én azt gondolom, ha az mszp nem tud bajnaival megegyezni, még az is lehet, hogy az 5%-ot sem fogják elérni. a mostani felmérésben az emberek 60%-a tudta, mi az az e2014. ahogy ez nőni fog, az mszp úgy megy majd össze. szerintem nagyítóval sem tudsz találni olyan mérvadó véleményformálót, aki azt mondaná, ha választani kell az mszp és az e2014 között, hogy az mszpt kell választani. egy ilyen sem lesz. és valszeg a köv hónaptól már a kvk-k is külön mérik őket. a kérdés, hogy az mszp hatalmas pártvagyonával mi lesz. ugyanis ha elfogy a párt, akkor a pártvagyon a maradék vezetőké lesz, tehát kiugrani sem érdemes. szét fogják bomlasztani magukat a kizárásokkal, hogy minél nagyobbat kaszáljanak... :)

és ha az mszp a rendszerváltás szemétdombjára került, akkor utána mehet a fidesz is. mert csak addig ellenpólusképző az mszp, amíg létezik. onnantól már cask magukat tudják komcsizni a fideszesek, amit meg is fognak kapni az összes párttól, aki él és létezik...

mókáné 2012.11.08. 09:16:44

@6.Lenin: és Blogtársak!

Arra szeretnék kérni mindenkit, aki fontosnak érzi Magyarország ügyét, hogy nézze újra alanti videót és soha nem felejtse el, kicsoda Bajnai Gordon (ezen a videón pontosan ő is az égiek segítségét kéri, ezen ügy eldöntése végett: miként kerültem én ide, mint éhes proletár).

Bajnai útján indulva ugyanis visszajutunk az Internacionáléhoz és nem előre haladunk, hogy sorsunk, életünk új irányt vegyen.

Így énekli 2009-ben az Internacionálét Kádár pártja, Bajnai és Gyurcsány, Mesterházy és Lendvai:
www.youtube.com/watch?v=pUAjMeqHH3A

graycivil 2012.11.08. 09:17:46

@inreallife: Sajnálom, de most egyet kell értenem veled. Meglepően korrekt elemzés.

graycivil 2012.11.08. 09:20:24

@knausz: Bocs, de kevésbé égő "karaktergyilkolászást" nem tudnál produkálni? Látom, El Curo "karizmája" beterített. Ízlése válogatja. :-)

inreallife 2012.11.08. 09:33:01

@Khal Drogo: a jobbikban semmi sem kóser, legfeljebb a csanád volt az.... :)

lenhardt kilépése ha érdekel, akkor itt elolvasható a háttere:

kuruc.info/r/2/103724/

a lényege, hogy elég önjáró lett a figura, ami jó is meg nem. egyfelöl igaza volt, mert a bürokratikus utat megkerülve nem totojázott, hanem cselekedett. másrészt viszont így nincs értelme a pártnak, nem lehet stratégiát gyártani, és ha rosszul sül el, a pártnak kell magyarázkodni. van elég magyarázkodnivalója vonának, most éppen a féleszű zagyvát kapcsolták le a rendőrök mert jogsi nélkül vezetett. biztos, hogy megint nem a jobbik programjáról fogják kérdezni, hanem erről. lenhardt kikerülte a vezetőséget, mert úgy gondolta, hogy szebb vagy jobb náluk, esetleg okosabb. a vezetőség ezért meg elzavarta. aki minimálisan sem képes betartani a szolgálati utat, azzal nem lehet mit kezdeni....

viszont érdemes a kommentekbe is beleolvasni. jelentős asztalcsapkodás van benne. nemcsak te gondolod azt, hogy kiegyeztek a fidesszel, hanem sokan pedzegetik, hogy vona erélytelen és gyenge. ha a kiegyezés az oka, akkor nem is fog ezen változtatni. ha nem, akkor pedig hamarosan látványosan szembe fog menni a fidesszel. én várom a válaszát a reakciókra, a magyarázkodás már kevés...

teevee 2012.11.08. 09:35:18

@inreallife: @It’s the economy, stupid: Mint Lenin nagy rajongója, nem állom meg, hogy megjegyezzem, látványosan futottatok lukra.

"tudással és életerővel rendelkező, őt kérdőre vonó fiatalok" :) Hány évet is dolgoztál már? Tizenötöööööööt? Olyan sokat?
Nem fogod fel a fényességes intellektusoddal, hogy bármi történhet veled, kapsz egy icipici sztrókot, (miközben lángszórós kivégzésről fantáziálsz,) vagy lecserél a kenyéradód egy Guptára Bangalore-ból, vagy (fúúúúúúú, még rágondolni is rossz,) behívnak katasztrófavédelmi gyakorlatra, oszt oda a csillivilli egzisztenciád.
Szóval, van még 23 munkás éved, hogy kérdőre vonj bárkit is, aki mögött 38 van.

"nem szégyenli magát és nem dugul el, szerintem ez a pofátlanság netovábbja. még büszke is rá, hogy mekkora lúzer" :) Na igen, ha nem hiszed el, hogy valóban van megtakarítása.
De ez csak a szegényes fantáziádat (plusz a kognitív disszonanciád feloldásának működését) mutatja. Pölö, ha valaki 4o éve gyűjt bélyeget, maszek zöldségesi vagy lángossütő extra jövedelméből, a korlátozott, szakértelemmel nem nagyon rendelkező piacon, nyomott áron, akkor bizony jelentős értéket is fel tudott halmozni.
És nem mellesleg, megvalósította az általad egyelőre csak vágyott célt, az államtól független, jövőtálló biztosíték megszerzését öreg korára.

"Meg vagyok világosodva, most már hiba nélkül tudom, ki vagy". Hát, igen, kábé ennyit érnek a megvilágosodásaid.
Abból az egy szóból, hogy "képviselő" már le is vontad a következtetést, hogy "csak töltelékként ültél jó pénzért az OGY-ben, és értelmetlenül nyomogattad a gombot, mint a mostani majmok." Mintha annak, hogy valaki 9o-től, egy cikluson keresztül önkormányzati képviselő volt Bivalybasznádon, bármi köze lenne ahhoz, amit írtál. De ettől még nyugodtan nyomoroncozod, tetűzheted, mocsadékozod.
Mi lesz veled, ha "valamiféle modor meghonosodik errefelé"?

inreallife 2012.11.08. 09:43:03

@szoja122: nem is ezt kell számon kérni. hanem azt, hogy imf megállapodás nélkül megszorításokat csinálnak. mert az imf megállapodásnak az esélye sincs meg az idén, még ha sírva könyörögnek is nekik. ergó a megszorításokat nem az imf kérte, hanem a fidesz a saját szakállára csinálja....

nem is tudom hogyan fogalmazzam meg jól érthetően. ha a megszorítások a paktum része, akkor lehet mondani, hogy az imf miatt csinálták. de ha nincs megállapodás, akkor miért csinálták? senki nem kényszerítette őket, hogy megint többszörösére emeljék az adókat. az imf láthatóan tárgyalni sem akar, nemhogy megegyezni. ezeket a dolgokat nem az imf kérte. ők nem ilyen lovat szerettek volna, ez az orbánék műve. és orbánék bűne. ezt kell számon kérni rajtuk...

de most tényleg, milyen megállapodás része volt a 700 milliárdos megszorítás? mert megállapodást azt nem látok...

dbeata 2012.11.08. 09:50:59

@knausz: Hahahaha!
Én jót röhögtem, a lány viszont odajött, és ledorongolt, hogy ez nem vicces és hogy ez az ének nagyon szép, úgyhogy ne vihogjak! :)))
Meg azt is mondta az egyik résztvevőre, hogy hasonlít ceglédi mamára..

A Gordonka mintha helikopteres mentésre várna...:DD

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.11.08. 10:11:09

@knausz: ellipszistréningezés közben gyakorta elénekled az "Orbán Viktor a mi nagy reményünk" kezdetű, Szijjártó Péter által írt dalt? :D

inreallife 2012.11.08. 10:33:41

@teevee: nem az a kérdés. mennyit kell még ledolgoznom a 15 után? ja, annyit, amennyit ő összesen dolgozott? mi a faszért ne kéhetném számon rajta? 30 év múlva amikor már a föld alatt rohad, akkor mit kérjek rajta számon? ejnye lenin, miért nem dolgoztál? ne legyél már ennyire remény nélküli hülye....

a konfrontáció hiánya az, amitől jól érzed magad a langymeleg posványban, amit lenin is úgy szeret. a mindenkivel való megalkuvás a kerékkötője a haladásnak. te inkább mindenkinek szétszórod a segélyt, nyugdíjat stb, csak fogják be a pofájukat. de hiába ingyenutazás, meg szent tehénként kezelt nyugdíjemelés, csak jár a pofájuk és csak ott tolakodnak csúcsidőben a bkv-n, miközben kárálnak, hogy milyen kevés a nyugdíj. sosem azt mondják, hogy milyen keveset dolgoztam érte, simán dolgozhatnák még 10 évet, ahogy a következő generáció fog. lófaszt. kevés a nyugdíjam adjatok többet, mert az JÁR!

a másik fele meg a cigányok. hiába költünk rájuk százmilliárdokat mindenféle címzett és célzott támogatások révén, ők ahelyett, hogy meghúznák magukat és beilleszkednének mind az oktatásba, mind a munka világába, de nem. az iskolákban terrorizálják a diákokat és a tanárokat egyaránt, dolgozni az életben nem dolgoznak, cserében rabolnak, gyilkolnak, fosztogatnak.

az a hülye álliberális felfogásod az, ami ebben a langymeleg húgyban való álldogálást kiváltja. ezért tart itt az ország. olyan vagy, mint az szerencsétlen szülő, aki ha a két gyereke veszekszik, akkor odamegy, és ad mind a kettőnek egy cukrot, csak azért, hogy csönd legyen és ezzel azt hiszi a probléma meg van oldva. akkor is ez a módszer, ha a gyerek már 80 kilós. csak legfeljebb már nem cukrot kap, hanem pálinkát. a lényeg, hogy lefizeted, hogy ne balhézzon.

és kérlek gyomorforgató ez a hozzáállásod. nem kell ide békebíró, le tudom játszani ezzel a hazudozós kriptaszökevénnyel, amit gondolok. a többszázmilliós megtakarítását, biztos répa eladásból csinálta. ja nem, bodza most a nyerő. egyébként milyen szakértelme lenne egy levitézlet komcsikft vezetőnek, aki értelmes munkára alkalmatlan volt, így jobb híjján elment gombnyomogatónak? kamuzik és közben másokat kioktat. megérdemli a sorsát. engem eddig megkímélt a hülyeségeitől, de ha annyira hiányzik neki, hogy valaki feltörölje a vele a padlót, jobb emberbe nem is köthetett volna bele.

te meg mint kéretlen védőügyvéd ugyanazon az oldalon állsz vele. ugyanazt azt a fost szajkózzátok, csak másik jelvényre szavaztok. kár engem csitítani. ha nem tetszik nem olvasod, így működik egy blog. a szerecsenmosdatás meg eddig sem volt a kedvencem, ezután is ugrok rá....

inreallife 2012.11.08. 11:00:51

@tölgyes: mi köze bajnainak mind az államadóssághoz, mind a októberi zavargásokhoz?

Lollle 2012.11.08. 11:22:02

@knausz: szerintem is menj inkább az elipszisedre, és karra is gyúrjál, mert a FB-os képed alapján elég löttyedt.
:)

6.Lenin 2012.11.08. 11:23:26

@teevee:

Köszike.
Nagy vonalakban igazad van.
A zöldséges, lángossütő nem stimmel.

Inkább a híradástechnika,elektronika,számítástechnika körül matattam. Az sem volt rossz és amiért valójában érdekelt igazán, az állandó fejlődés., de ez itt szerintem lényegtelen.

Pl. a bélyeg (de én 1 spec. részével foglalatoskodtam)nem 1 rossz befektetés is lehet, ha valaki ért hozzá.
Mellesleg 1 nagyon hasznos hobbi is. Nagyon sok ismeretség, utazás, élmény fűződik hozzá. Komoly szakirodalma van.

A 2 drb egyénnel meg nem kell foglalkozni, engem nem zavar.
Nyilván meg lehetne találni az okokat arra, ami motiválja őket, de nem lényeges.

inreallife 2012.11.08. 11:25:52

@Szimba: annyira nem kel parázni az atombombától, ha nem a közeledbe dobják. a föld elpusztításához sokszáz kéne belőle, de még az is kevés lenne hozzá. az atombomba pár várost tud eltüntetni a földről, és a körzetét tudja élhetetlenné tenni. szóval az, hogy irán csinál 10 atombombát és izraelt megdobálja vele, azok meg vissza abból te magyarországon nem veszel észre semmit, csak a pajeszosok szaporodnak meg a környéken, ha beköltöznek a gyarmatukra.... tehát no para, csak egy jó bevándorlási törvényre van szükség, meg a visszatoloncolásokat kell megszervezni. addig gyakorolni lehetne a teljesenázsiaiakkal, akiket az airindia légifolyosón keresztül kéne eltanácsolni magyarországról...

mókáné 2012.11.08. 11:43:48

@dbeata:

"Én jót röhögtem, a lány viszont odajött, és ledorongolt, hogy ez nem vicces és hogy ez az ének nagyon szép, úgyhogy ne vihogjak! :)))"

Én is röhögtem, pedig sírni kéne, és akkor elgondolkodni azon:- vannak, akik még rendszert sem váltottak.

Az LMP- től korábban vártam azért, hogy akkor majd ők mutatnak s mondanak valami nagyot. Karácsony annyi idős, mint a fiam, szóval elvárná az ember tőle, hogy lelkes és tenni akaró, valódi fiatal legyen, de nem. Az én fiam legalább lázad és szívósan teszi.:)

Bajnai meg simán ott ragadt Internacionálét énekelni, amivel csak annyi a gond, hogy nem előre, hanem hanem hátra mutat. Az is helyesebb, ha Magyarország toporog, mint hátra araszoljon. Nem így látod? (Várom válaszod.)

It’s the economy, stupid 2012.11.08. 11:46:05

@inreallife: @szoja122:
"a demokraták ezzel szemben az európai osztogatásból akarnak megélni. azaz ez így nem igaz, mert a demokraták sem hülyék, de a szélbalos obama ebbe az irányba viszi az egész pártot."

Sajnos nem tudok teljesen egyetérteni. Igaz, hogy Obama ellenzékben ostorozta a pénzszórást, a bush-féle bailoutokat, kormányra kerülése után konferenciát tartott a felelős költségvetési politikáról, de később jól láthatóan irányt váltott, amihez persze hozzájárult, hogy a republikánusok képviselőházi többsége miatt "lame duck" lett: jött a "Quantitative Easing", azaz nyomtatta a pénzt, amivel az upper class-beli tőketulajdonosokat támogatta valójában, azaz a bankokat. Az eü reformra töredéke pénzt nem b@szott el, mint erre. A szociális intézkedéseire semmi pénz nem maradt, most is azzal kampányolt, hogy de most aztán tényleg megvalósítja.
A katonai kivonulás sem történt meg.
Szóval pont az látszik, hogy béna kacsaként nem tudta magát kivonni a fegyver- és pénzlobbi nyomása alól.

Nézd meg a kormányát:
Rahm Emanuel kabinetfőnök a hírhedt Freddie Mactől jött, pénzügyminiszternek Timothy Geithnert hozta el a New Yorki fed éléről, ez a csóka a Goldmann Sachs beépített embere volt, a helyére meg a NY fed élére egyenesen a goldmann sachstól elhozott Dudley került, aki a pénzügyi derivatívák egyik kiagyalója volt. Wow. Nem volt szegény Obama a maga ura.

www.newsofinterest.tv/neocon_globalist/obama/obama_admin_indivs.php#timothy_geithner
www.newsofinterest.tv/neocon_globalist/obama/obama_admin_indivs.php#rahm_emanuel

Ez a pénzszórás pont a neokon mentalitásnak megfelelő "upper class keynsiánusi" módszer. Alapját meg Reagan rakta le azzal, hogy a régi, jól működő szabályozást a "deregulációs" törvényeivel szétverte, megengedte a ktsgvetés eladósítását, azóta csak a mértékek változtak (nőttek). A demokraták alatt korábban általában csökkent a hiány, a szocpoljuk dacára.

mókáné 2012.11.08. 11:48:01

@Lollle:

"szerintem is menj inkább az elipszisedre, és karra is gyúrjál,"

Kifogástalan alakom van. Már reggel megvolt a 15 km és 1 óra edzésem az ellipszistréneren és akkor elmentem, még a kutyával is körberohantam a háztömböt 5-ször!

Minden 44 éves nő, aki 3 gyermeket szült, legalább így nézzen ki, mint én és akkor olyan nagy baj nem lesz az önbecsüléssel.:)

mókáné 2012.11.08. 11:54:37

@Hepci:

"ellipszistréningezés közben gyakorta elénekled az "Orbán Viktor a mi nagy reményünk" kezdetű, Szijjártó Péter által írt dalt? :D"

Ó mindig! Ez a slágerem.:) Miből gondoltad, hogy igen?

dbeata 2012.11.08. 11:56:17

@knausz: Nincs se időm, se kedvem szorosan követni a pártok mozgásait, azt ki milyen lelkes, vagy sem.

Én idejövök, és elolvasom a véleményeket, néhányra reagálok, és emellett még ami ragad rám a netről, ill. amit otthon beszélgetünk családon belül.

De ha linkelsz valami forrást, amiből látszik amit állítasz, szívesen megnézem, és véleményezem én is.

"Az én fiam legalább lázad és szívósan teszi.:) "
Mi ellen lázad a fiad?

Az internacionálé éneklése hót ciki, emlékeztet arra, amikor a suliban kellett kötelezően kornyikálni az ünnepeken.

"vannak, akik még rendszert sem váltottak."
Annyi azért, hogy sajnos ez általános, és a Fideszre is érvényes, ők a fülkeforr. jegyében éppen baktatnak vissza a szockóba, és ugyanúgy védik a komcsik seggét, mint az MSZP. Ez pedig valóban szégyen, hisz ők elvileg lázadhatnának és minden lehetőségük megvolt rá, hogy rendszert váltsanak.

Lollle 2012.11.08. 12:00:08

@knausz: borzalom vagy a köbön szerintem.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.11.08. 12:02:01

@knausz: semmi extra, csak kb. másfél évnyi nyilvános út- (és férj-) keresést követően szoros korrelációt látok a férjed és a Fidesz iránt megújult lelkesedésed között... s ez mulattat... (kac-kac). :)

mókáné 2012.11.08. 12:11:05

@Szimba:

Minap néztem a parlamentet, rég nem, mert azóta Kövér László is olyan deres lett, mint a határ... A Fidesz, mint fiatal demokraták ez odáig fut, míg megelégelik majd a gyermekeim generációja és azt mondják kőkeményen, hogy helyet kérnek.

Tudatos szülő vagyok, nagyon határozott koncepcióval. Ez ment egy ideig és gyakran említettem, hogy nem olyanok, mint én, nem rebellis egyik sem és ezt sajnálom. Aztán fokozatosan mindenki fellázadt.

A fiam közölte, hogy nem németet, hanem oroszt fog tanulni. A középső lányom utálja az angolt és olyan szinten, hogy ezzel még itthon is ne zaklassam, elég az iskola! A kisebbik lányom rögvest áttér a spanyolra, ha levizsgázott angolból. Hirtelen azt vettem észre: mindenki ellenem van és az én elképzelésem, bármi legyen is az, elavult, idejétmúlt.

Azt gondolom, az idő fogja elhozni azt a változást, amikor a fiatalok majd felállnak és kimondják:- A kormány elavult. Nekünk más koncepcióink vannak és ezeket meg fogjuk valósítani, még akkor is, ha "nyűt vonóbul bot."

Orbánék lázadtak az oroszok ellen és a jövő generációja fel fog állni Orbán ellen. Mert az élet ilyen. Helyet kér magának benne az ifjúság. Nekünk annyit kell tenni, hogy készen állunk.

Szimba 2012.11.08. 12:11:56

@6.Lenin:

Az embernek kél káromkodni kedve...

Vazze, Lenin et. Te is azok közé a párttagok közé tartoztál, akik a rendszerváltáskor jó időben, jó helyen privatizáltál? Azóta persze tönkrementek a magyar cégek, tönkrement a gazdaság, meg minden.

Az én munkahelyem is az ejtőernyős urak tették magukévá 1 Ft-ért, aztán továbbadták más volt szociknak. Ma már híre, pora sincs ezeknek a munkahelyeknek, úgy tették tönkre, mint annak a rendje.

Hogy csapna bele a ménkű mindegyikbe!
Persze most a gyerekeik külföldön tanulnak, élnek, ők meg meresztik itthon a hátsójukat a millióikon.

Szimba 2012.11.08. 12:18:12

@knausz:

Ez így igaz. A fiatalok fognak majd dönteni.
És ez így van jól.

6.Lenin 2012.11.08. 12:21:35

@Szimba:

Jó,hogy figyelmeztettél, megyek megforgatom 1 kicsit az összekupogatottamat, már érezni 1 kis penész szagot.

Majd este, ha nem leszek nagyon fáradt a penészes lové forgatásától.

mókáné 2012.11.08. 12:25:52

@Hepci:

"szoros korrelációt látok a férjed és a Fidesz iránt megújult lelkesedésed között... s ez mulattat... (kac-kac). :)"

Nincs kapcsolat a kettő között. A férjem olyan, mint Columbo felesége. Láttad már valamikor Columbo nejét vagy csupán mindig beszélt róla? Alakította a hadnagy gondolkodását a neje?

Sokat kóboroltam a neten, legutóbb (2 éve?) voltam a rettegés blogjában is, ahol Tóta W. után szabadon én is elkezdtem félni. Aztán folyamatosan rájöttem, hogy a megoldás nem kívülről jön, hanem belülről. A politikában ugyanúgy.

Az ország állapota cudar. Most átadni és ilyen állapotban, lehetne, de kinek? Vajon képes-e a Fidesz megcsinálni a saját forradalmát? Ezt érdemes még megvárni, aztán jöhetnek a fiatalok. Nem az örökifjak, a múlt, hanem jövő fiataljai.

Szimba 2012.11.08. 12:30:18

@inreallife:

Csernobil nincs a közelünkben, aztán mégis erőteljesen megemelkedett a leukémiások száma nálunk is.

Ezen kívül Izraelnek is van atombombája (hidrogén, plutónium stb.), ha Irán elkezd dobálózni, akkor abból elég nagy probléma lehet, különösen, ha Amerika is erősködni szeretne, vagy Oroszország érzi úgy, hogy most lépnie kell.

Szimba 2012.11.08. 12:32:34

@6.Lenin:

Te írtad, hogy százmilliós nagyságrendű vagyonod van.
Forgasd csak! Biztosan büdös.

It’s the economy, stupid 2012.11.08. 12:32:34

@teevee:
" látványosan futottatok lukra"

Igen? Osztán mivel? Ha elolvastad volna az elejétől a storyját, nem mondanál ilyen marhaságot. Egy kész "nézd csak ki beszél?" az ember.

Hogy csak a tegnapira utaljak: több száz milliót keresett meg kétkezi munkával, és befektette. Asztaqrva. Te mikor keresel meg munkával több száz milliót? Megmondom, soha, még ha a nagyanyád nyugdíjából is hozzáspórolsz egy keveset, akkor se. Ha enny pénzt "félretett", az csak görbe úton volt lehetséges. :DDD

Ő nagyon tapsol a mostani generáció 30 ezres nyugdíjához, amit persze 53 évi munka után kaphat, erre kiderül, hogy 38 év után elment nyugdíjba, élve a sokat ostorozott, káros rendszer lehetőségeivel. Asztaqrva. Erre mondja inreallife, hogy ha ez annyira jó, mért nem jön vissza a "munkaerőpiacra", mért szívja a szegény haza vérét.

Erről a kétkezi munkával töltött dolgos 38 évről is kiderül, hogy asse annyi valójában, tegnap elköpte, hogy egy részében képviselősködéssel telt... Munka, mi? Haha. 34 év szemben az 53-mal. Mekkora egy gané az ilyen.

Hogy kicsit visszább menjek, azt is megtudtuk, abban a rendszerben, ami ellen folyamatosan kommunistázik, ő végig "maszek" lehetett, tehát annyira nem élt azért rosszul, sőt, a piszkos komenisták megengedték neki, hogy kimenjen külföldre dolgozni. Tudod kinek járt ilyen lehetőség? Annak aki "megbízható" elvtárs volt. Ez kommunistázik? Beszabehu.

Ami a 90-es évek rendszerváltóit illeti: ez a társaság volt a "nem tudni honnan előkerült ellenzék" elárulom neked, a komcsik zsebéből, ez egy raw deal volt a régi komcsi elit és az új vezetés részéről. Ezerszer különbek náluk a szadeszesek, azok VALÓBAN ellenzék voltak, már akkor is, amikor ezért sz@rrá verték őket rendszeresen.

Megkérdezhetem, hány éves vagy? Én 30 alá várlak, ami felment az alól, hogy az elmúlt rendszer és a rendszerváltás ügyeivel tisztában légy, én nem vagyok ilyen szerencsés, kénytelen voltam tehetetlenül végignézni, mit műveltek az országgal ezek az emberek. Az emútnyócév rombolása kismiska volt a 90-es évek elején végbement leépüléshez képest.
Aki odatolakodott a hatalom környékére (ÖKM szinten csak pitiánerebbek voltak, de nem jobbak), az mind a saját érdekeit képviselte, amit abból is láthatsz, hogy a 94-es választás elvesztése után, mivel nem volt tovább konc, a madöf gyakorlatilag szétszéledt. Az "emberi minőségükhöz" teljesen jól illik, hogy jelenleg kritikátlanul tapsolnak az ország közjogi és gazdasági szétveréséhez.

Ami meg az ismereteimet illeti: közvetlen, élő esetek kapcsán kellett szembesülnöm az akkori valósággal, napi levelezésben kellett állni az embernek a közig hivatallal, annyi törvénytelenség zajlott, mélyreható ismereteket sikerült szereznem az antall-i közigazgatás (nem)működéséről (a jelenlegi kísértetiesen kezd hasonlítani erre), tombolt a hozzá nem értés, a korrupció és a kapzsiság. Hónapokig tudnék eseteket sorolni. A történelem helyére fogja majd tenni az akkori időszak értékelését, ne félj, nem lesz dicsfénnyel övezve.

Ülj le fiam, semmit se tucc.

mókáné 2012.11.08. 12:35:11

@dbeata:

"Nincs se időm, se kedvem szorosan követni a pártok mozgásait, azt ki milyen lelkes, vagy sem. "

Szeretem a politikát, mert logikusnak tűnik ugyan, kockáról-kockára építkezik, de állandóan vannak meglepetések benne. A paravánok miatt is és amiatt is, mert a világ változó, és kiköveteli hazai szinten is a változtatásokat. Érdekes ez! Amikor minden valami másnak a függvénye, de nem matek.:)

A lelkesedésem sem csupán a sportra, egészséges életmódra, angolra, pszichológiára és pedagógiára meg az irodalomra, történelemre és a .. szóval úgy általában és konkrétan is mindenre kiterjed.:)

"De ha linkelsz valami forrást, amiből látszik amit állítasz, szívesen megnézem, és véleményezem én is."

Nincsenek linkjeim. A saját gondolatmenetemhez keresek olykor linkeket. De ritkán, és mindig először a fejemben volt.

etwas kultur muss sein 2012.11.08. 12:36:09

@Szimba: Nem lesz atomháború. A 2. VH óta volt rá bőven lehetőség, de nem lett. Nem racionális, túl nagy pusztítással járna. Inkább az ilyen sima öbölháború, afganisztán stb szerű lövöldözések várhatók.

Szimba 2012.11.08. 12:39:39

@It’s the economy, stupid:

Csatlakozom az előttem szólóhoz! Asztaqrva!

inreallife 2012.11.08. 12:41:21

@Szimba: pontosan. 70-ben vállalkozni nem ment engedély nélkül. és ahhoz nem sorban állni kellett, mert mindenki kapott....
ha a 2004-es nyugerkorhatárból kivonjuk a 38 szerinte bőven elég ledolgozott idejét, akkor 66-ot kapunk. tehát 66-ban kezdett dolgozni, 70-ben meg már üstökösk vállalkozóként százmilliókat kuporgatott össze. kíváncsi vagyok hoplita mit fog mondani a vén kecskére... olyan vén nem is lehet, de már 8 éve tartja a markát a lóvéért...

kb akkora komcsi volt, mint a pozsgay elvtárs, meg az a hírtv-s malac a csintalan sanyi. be is illik a sorba közéjük forradalmárkodni, komcsiként a komcsikat köpködni, meg észt osztani...

Szimba 2012.11.08. 12:41:37

@SzélsebesVelorex:

A próféta szóljon belőled!
Én nem látom a politikusok, katonai vezetők racionalizmusának nyomait.

It’s the economy, stupid 2012.11.08. 12:42:36

@6.Lenin:
"a bélyeg (de én 1 spec. részével foglalatoskodtam)nem 1 rossz befektetés is lehet, ha valaki ért hozzá."

Hahaha, ja értem már! Na, ezzel megint rossz lóra teszel, apám filatelista volt az ötvenes évek óta, van némi rálátásom a dologra. Istentelen méretű gyűjteményt hagyott rám, asse többszáz millió, még most se, bár én kegyeletből eddig nem adtam el belőle semmit. A nagy értékű bélyegek nem a komenista országokban forogtak, egyébként se.

Szimba 2012.11.08. 12:48:29

@It’s the economy, stupid:

Apám rám is hagyott egy halom bélyeget. Aztán kb. 20 ezer Ft-ért akarták megvenni az egészet. :-((

inreallife 2012.11.08. 12:51:37

@It’s the economy, stupid: hehe, mint amikor torgyánt megkérdezték, hogy miből építtetett akkori értékén 400 milliós belső kétszintes liftes házikót magának, akkor azt mondta, hogy ő a rendszerváltás előtt sztárügyvéd volt, a felesége meg sztárprimadonna....

a széles is 10 millióért vette meg a videotont annó 93-ban. azt se tudta mit vett meg, és mi tartozik hozzá, nyilvántartás sem volt. csak a vagyonfelmérésnél derült ki, hogy itt is van egy kis kirendeltség, ott is, pár üdülő, külföldi irodák stb... a vidit sem adták oda akárkinek, még a rendszerváltás után sem....

tanulságos a vén hülye élete, hogyan lesz a bolsi komcsiból, orbán komcsi... gondlom valamelyik fiaa be is van nyomva viktorhoz, onnan is jön apanázs. nem hiába védi a védhetetlen rendszert a maga eszetlen módján... a közvagyon egy része nála köt ki. mostmár tényleg várom hoplitát, szerintem olyat fog írni, hogy még "lófasz" is lesz benne... :)

It’s the economy, stupid 2012.11.08. 12:54:57

@Szimba:
"Aztán kb. 20 ezer Ft-ért akarták megvenni az egészet"

Ahogy mondod, ma már abszolút nincs piaca az egésznek, nem több száz millió. Megmarad emléknek, meg porfogónak, sok órát eltöltöttünk az öregúrral a böngészéssel, tanulni is lehetett az alkalmi kiadásokból, az is egy fajta érték. :))

inreallife 2012.11.08. 13:04:19

@Szimba: a vírusok olcsóbbak, jobban ölnek, és nem pusztítják az infrastruktúrát. azt el bírom képzelni, hogy irán és izrael megkínálja egymást atommal, de abba beleszállni, főleg a nagyok nem fognak. tehát az atomveszély csak a környéket fogja érinteni, a nagyok egyéb fegyverrendszerekkel fognak vívni, tehát nukleáris tél, attól a pár bombától nem lesz. izraelnek is 10 db van, iránnak sem lesz több, pár nagyvárost lekapnak azt kész. nagaszakiban is élnek emberek, azóta is...

mondjuk kíváncsi vagyok, hogy a haarpot élesben is bevetik-e az amcsik...

It’s the economy, stupid 2012.11.08. 13:06:16

@inreallife:
"70-ben vállalkozni nem ment engedély nélkül"

Főleg mivel a 68-as gazdasági mechanizmus után volt egy alapos visszarúgás a ruszkik részéről, konkrétan a magántermelők túl nagy aránya csípte a szemüket, ami miatt moszkvában komolyan felvetődött jancsi bácsi lecserélése, alig tudta megúszni az öreg, minden nagy macherságára szükség volt. Keletkezett vezéráldozat rendesen :))

Ha meg már maszek voltál, akkor ki tudtak nyírni az adózással, akkor nem adóbevallás, hanem ADÓKIVETÉS dívott, azaz tök mindegy volt, milyen könyvelést irkáltál össze, a hatalom mondta meg, te mennyit, ill. a másik mennyit fog fizetni. Jó elvtársak kevesebbet, renitensek többet. , Haggyukmá' egymást.

mókáné 2012.11.08. 13:06:21

@It’s the economy, stupid:

"Megmarad emléknek, meg porfogónak,.."

Nagy kedvencem, ezekkel az előadókkal. Hozzáadom a többihez.:)

www.youtube.com/watch?v=rqP7lgOmr50

mókáné 2012.11.08. 13:11:40

@It’s the economy, stupid:

Az olyan úttörőket, mint József Attila és Albert Györgyi, simán eltiporták, kikészítették minden rendszerben. Szétnézünk és látunk olyanokat, akik másképpen gondolkodnak, koruknál jóval előrébb és akár példa is lehetne nekünk.

Mit csinál ilyenkor a magyar társadalom?

Addig-addig nyomja, míg végül összenyomja, kitaszítja és elűzi. Ha kell, a halálba is. Ezért kell nagyon erősnek lenni annak, aki majd ezt az országot viszi, ha marad belőle valami.

mókáné 2012.11.08. 13:15:56

@SzélsebesVelorex:

lojális: méltányos, igazságos, becsületes, egyenes

Ilyen lesz a jövő miniszterelnöke és nem bukik bele.

dbeata 2012.11.08. 13:18:03

@knausz: Amit legjobban szeretek benned, az ez a lelkesedés.

A dal a tiéd:

www.youtube.com/watch?v=x5KZEvLAFok&feature=BFa&list=PL98578E99166E57E9

(itt még milyen fiatal a Sean Penn, imádom, zseniális színész)

etwas kultur muss sein 2012.11.08. 13:19:29

@It’s the economy, stupid: Öreg fideszkomcsit előbb utolérik, mint a sánta libást? :D

inreallife 2012.11.08. 13:20:14

@It’s the economy, stupid: hehe. :)
azt észrevetted, tegnap mekkora birkarajzás volt, amikor kijöttek a bajnaiék számai, mostmeg hogy eltűnt a komcsi lenin, meg félnótás alkesz nyanya, akik fel szokták szopkodni egymást? esküszöm az egész fidesz szavazótábor már csak nagyrészt a cigányokból és kisebbrészt volt komcsikból áll. normális fehérember nincs köztük. nekik persze nem okoz gondot, hogy az ország a szakadékba zuhan, többszázmillióval a hátuk mögött. mint lézerjani fia a svájci bankszámlával... és a legjobb az egészben, hogy ezek jönnek ide észt osztani, amikor nekik nincs is, ráadásul csak a saját komcsi hatalmukat akarják fenntartani... és olyan érveket használnak, amin már egy 5 éves gyerek átlát...

tölgyes 2012.11.08. 14:14:15

@inreallife: Miniszter volt és talán Ön is hallott a politika felelősségről.:) Tehetett volna annyit, hogy kijelenti: Uraim az Önök lövetésével, hitelfelvételével nem értek egyet... ezt megtehette volna Wallis stb. ügyekben is. Csak ennyi. Nem tette meg sőt közreműködött az eltussolásban, átjátszásban.

tölgyes 2012.11.08. 14:17:37

@It’s the economy, stupid: Ne engem olvasson, hanem pl Eisenhower 1956. okt 31-ei beszédét..:(

tölgyes 2012.11.08. 14:21:15

@It’s the economy, stupid: A visszarúgás 1972 után volt.. a retorziók pedig f3-tól kezdődtek.

inreallife 2012.11.08. 14:44:11

@tölgyes: na nemár. a konyhásnéni adott ki nyilatkozatot? egy pénzügyminiszternek mi köze a rendvédelmi dolgokhoz? ennyi erővel kérdezhetném azt is, hogy matolcsy adott ki nyilatkozatot, amikor bándy katát megölték? tudod a 2 hét lejárta után, amikor már rend volt. nem érzed csak egy icipicit, hogy mekkora hülyeséget írsz?

hitelfelvétel. ömlöttek a hülyék, mit ömlöttek, özönlöttek a marhák valutában felvenni a hiteleket. tudod, amikor a járai felkúrta a jegybanki kamatot 12%-ra, mikor a mostani kormány is külsősökkel csökkenti a 7%-ról. remélem érzed a különbséget.... vajon a kormány felelős azért, mert egyesek szívest örömest beugrálnak piramisjátékokba, meg izaurának pénzt gyűjteni? nem lehet, hogy a kölcsönt felvevőknek volt egy icipici felelőtlenségük felvenni a hitelt 0% önrészre 10 évre? ez miért lenne a pénzügyminiszter hibája?

ezt a kettőt tudtad felhozni ellene? nem gondolod, hogy ezek még elég zsenge gondolatok a száműzetéshez? próbálj meg még kotlani rajta egy icipicikét, hátha kisül belőle valami izgalmasabb....

tölgyes 2012.11.08. 15:00:39

@inreallife: Politikai felelősségről beszéltem...ahhoz pedig köze volt Bajnainak, aki mellesleg nem volt Pénzügyminiszter és a rendőrség sem tartozott a BM-hez.
A költségvetés eladósodáshoz nem volt köze az Önhöz hasonló hülyéknek. Márpedig az államáltal felvett hitelek több mint a duplájára növekedtek.
Amit Ön ír, az a külső adósság volt... persze azt is szabályozni kellett volna ahpogy a csehek, lengyelek, románok tették... de Bajnainak ahhoz sem volt egy épkézláb szava sem.

etwas kultur muss sein 2012.11.08. 15:02:02

@inreallife: Szvsz igaza van tölgyesnek. A gyurcsány-kormány tagjaként, annak az érának a zászlóját vitte bajnai.

It’s the economy, stupid 2012.11.08. 15:20:20

@inreallife:
hehe. :)
azt észrevetted, tegnap mekkora birkarajzás volt, amikor kijöttek a bajnaiék számai"

De mennyire. :DDD Nagyon szórakoztató, ahogy betojtak.
A hörrtévén pont most magyarázza fritz, hogy bajnaival gyurcsány is eljön :))) Kicsit túllőtték a gunpowdert gyurcsányra, bajnaira nem maradt, most itt állnak megfürödve...

Mellesleg én is meglepődtem, lassabb feljövetelre számítottam. Ami a legszebb, mesterházy nézettsége megelőzi ovit, kiváncsacsi vagyok feri mikor előz be jobbról :DDD

ssi 2012.11.08. 15:20:50

fura helyzetben fura gondolatocskák: és amíg nincsenek új jelentkezők, a megújult, fejlődőképes régieket kell dologra fogni. sokaknak OV ugyanolyan hiteltelen lett, mint másoknak Bajnai

Együtt 2014 nekem attól "közép", hogy a korábban jobbra vagy balra szavazókból is ide pártolhatnak (hogy amúgy ma mennyiben változott a jobb/bal tartalma, az más kérdés)

én a programokat várom inkább
- ha a Fidesz-KDNP marad, kb. sejthető
- kb. a Jobbiké is körvonalazható, ha kormány-pozícióhoz jutnának
- MSZP alkotgatja már a sajátját
- DK, 4K stb. el sem tudom képzelni a helyüket a 2014-es választásokban
- LMP passz. pl. ne legyen a Dunán vízlépcső, meg atom erőmű. kis zöld pártnak most nem lesz hely. ha Gyurcsány-habitusú emberük is lenne, talán több támogatójuk lenne
- Együtt 2014 meghirdette a társadalmi minimum megfogalmazását. számomra ez nem jobb/bal-program, hanem vmi egészen új lehetne.
(pl. igen, a rendvédelmisek korai nyugdíjaztatását meg kellett szüntetni, de nem úgy ahogy tették, de az ország szempontjait szem előtt tartva ezt az érintetteknek is be kell látniuk. új vezérelv kell: pl. az álláshoz csak a szakmaiságot vegyék figyelembe, a mindenféle tanulásnak legyen nagyobb tere és ösztönzése (iskolai, azon kívül, pl. az egészséges életvitelről is, legyenek feliratos filmek a nyelvtanuláshoz, több sportág felé nyitás stb.), ösztönözzék a közösségi élet/kapcsolatok aktivitását, általában a hatékonyság/racionalitás/gazdaságosság/innováció stb. stb.)

inreallife 2012.11.08. 15:21:10

@tölgyes: @SzélsebesVelorex: politikai felelősség az max a szavazatokban fejezhető ki. nem a szakemberként szerepelt le, mint az összes többi...

tölgyes, az államadósságot, ha megnézed a bruttó államadósság növekedett, de a nettó nem. mond ez neked valamit? azt is tudod, hogy ez mit jelent? ha tudod, akkor mi a hiba benne?

de tegyük hozzá, az igazság az volt, hogy elfogadtak egy költségvetést, ami el is indult, majd az év majdnem felénél kapta meg a tárcát. arra az évre már nincs ráhatása, a számok rögzítve, a tárcák önkormányzatok is saját terv alapján költenek. egy azonnali változás is hónapok, mire átmennek, de újdonsült emberkék nem szoktak így belenyúlni a dolgokba. orbánék is a 2010-es költségvetést csak félig és az év végén baszták el, ezért lett nagyobb a hiány, 3,8 helyett 4,2%, és a művük kiteljesedése a 2011-es mélyrepülés kezdete volt. azóta már a titanicnál is mélyebben van a gyorsnaszádunk....

de folytatom a sztorit. szeptemberben pedig már borult is a bili. felvették az imf hitelt, hogy ne boruljon meg a forint. majd csinált egy költségvetést, amivel túléltük a 2009-et, majd már kormányfőként, 2010-ben úgy adta át a kormányrudat, hogy a gazdaság növekedett, és csontváz sem volt a költségvetésben, amíg orbán az társasági adót el nem engedte, azaz pontosabban 19%-ról 10%-ra csökkentette. ez generálta az adóbevétel kiesést, amit aztán beöltöztettek 7%-os hiánynak, és a fogd rá a nyuszira szlogennel lenyomták a birkák torkán...

én teljesen elfogadható szakembernek tartom. politikusként szerintem sem egy nagy szám, de a politikusokból elegem is van már. kimondottan örülök neki, hogy szétcsap a homokozóban viki és ati között, akik egymás pöcsét méregetik. a politikusok mehetnek a levesbe. és érdekes még, hogy a felmérések szerint 40% szavazója az mszpből, 36% szavazója a bizonytalanokból jön. tehát van kereslet a centrista, szakpolitikára. nem reménytelen az ország...

It’s the economy, stupid 2012.11.08. 15:27:43

@tölgyes:
Nédda, itt a szkatológiai szakértőnk... Folytatódik a tegnapi riadalom?

"A visszarúgás 1972 után volt.. a retorziók pedig f3-tól kezdődtek."

Közelebbről? Melyik nap hány órakor??? :DDDDDDDD
Hogy mire írta a kötekedésen kívül, azt nem tudom. Hacsak ki nem derül, hogy 68 később volt, mint 72. Kendnél bármi előfordulhat, csak hogy igaza legyen :))

It’s the economy, stupid 2012.11.08. 15:32:10

@tölgyes:
"ezt megtehette volna Wallis stb. ügyekben is. Csak ennyi. Nem tette meg sőt közreműködött az eltussolásban, átjátszásban."

Miért tette volna? 77 bírósági ítélettel bizonyította, hogy a vádak nem állnak meg. Az persze maguknak nem elég, kivéve, ha a saját kutyájuk kölkéről van szó...

inreallife 2012.11.08. 15:34:55

alakul a matolcsyzmus, mennek szépen a zsákutcába....

"Korlátozott mértékű maradt a banki tőkekivonás a kelet-közép-európai régió országaiban, az osztrák, német és olasz bankok Magyarországot leszámítva viszonylag stabil szinten tartották a hitelezést - állapítja meg az Erste Group "Élet a tőkekivonások árnyékában" című elemzése.
Magyarország ugyanakkor kilóg a mezőnyből: hazánk egymaga felel a régióban történt tőkekivonás 40 százalékáért. Éves összehasonlításban a világ bankszektora mintegy 18 milliárd dollárral, vagyis a magyar GDP 14,2 százalékával csökkentette külső pozícióját Magyarországgal szemben, amely érték nagyon közel jár a Spanyolország által elszenvedett 14,3 százalékos mértékhez. "

tölgyes 2012.11.08. 15:39:00

@It’s the economy, stupid: "Először magadról ítélj, hogy mag vagy-e, vagy héj."

Egyébként ha nem tűnt volna fel a téma Bajnai és az ő mozgalma és nem az Ön kedve szerinti anyázás:)

Ha valaki 70-ben elkezdett vállalkozni, azt még nem torolták meg, mert az csak 73-tól kezdődött.. bár tudom, hogy az idő múlása és az időhöz kötött események meghaladják felfogóképességét.
Mint láttuk a plágiumot sem torolták meg, az elévült bűncselekményeket sem torolták meg, de még csak nem is vizsgálták.. Ilyen a mi világunk:)

tölgyes 2012.11.08. 15:46:23

@inreallife: Szavazatokban nem volt bártosága megmérettetnie magát, mert 2010-ben nem indult a választáson:).. Most bízik - bizonyára nem ok nélkül - az emberek amnléziájában.
Mellesleg egy politikus esetében a politikai felelősség szakmai kérdés... ugyan még nem tűnt fel Önnek, hogy ez is egy szakma.

Ráadásul a politikai "bűnrészesség" egyetemleges.. nem mentesíti azt aki "csak" szakemberként szolgálja az elkövetőt.. Itt nő össze Bajnai Gyurcsánnyal.

Szakma az is, hogy valaki vállalja-e az ország eladósításban a rá kirótt szerepet. Az államadósság kb 150%-kal nőtt..a külső adósság pedig több mint 200%-kal. Bajnai miniszterként mindezt vállalta. Nem tiltakozott se a devizában való eladósodás, se akölcsönök miatt.

It’s the economy, stupid 2012.11.08. 15:51:18

@SzélsebesVelorex:
"Öreg fideszkomcsit előbb utolérik, mint a sánta libást?"

Nézd, én erre azt mondom neked, kossuth apánk jurátus korában áron alul eladta a rábízott árvák borát egy zsidó kereskedőnek, osztán hónapokig el se számolt a lével. Persze balhé lett belőle, kírúgták, a mocskos zsidó visszaadta a bort, utána futhatott az apánknál levő (addigra elvert) píze után. :DDD
Konkrétan ezért állt a jó kossuth politikusnak. Szóval tisztességes politikust ne keress, kidobott idő lenne... (Vö: oximoron)
Azzal együtt apánkról az utókor nem az elkommunizált borral kapcsolatban emlékezik meg.

Hogy bajnai megteszi-e amit megígért: vö: széles társadalmi egyetértésen alapuló gazdasági program kidolgozása, az hamar ki fog derülni, ha nem, még mindig ott van egy ragyogó alternatíva, a fideszre ikszelhetsz :)
Addig neki pont annyi kredit kijár, mint a székház botrányos, kaya ibrahimos, hosszúbájtos, ezüsthajós, meg a faxtuggya milyen előéletes fidesznek. Annyi biztos nincs a rovásán, mint ezeknek, akik mégis 2/3-ot kaptak a zemberektől.

mókáné 2012.11.08. 15:54:17

@dbeata:

Köszönöm a dalt. Madonna is kimaradt az életemből.

Sokan, ezen a blogon (is), kortól függetlenül már zárt közeg, egyszerűen mondanak valamilyen sémát és attól eltérni nem tudnak, annyira erősen rögzítették.

A lelkesedést a fanatizmustól egy hajszál, ami elválasztja, de amikor azt látom, hogy bármit mondok és az illető semennyire nem nyit, hanem csak vagdalkozik, akkor nem érdemes tovább szaporítani vele a szót.

Benned főleg az a szimpatikus, hogy nyitott vagy minden kérdés iránt, aztán formálsz véleményt és sokkal lazábban, mint én valaha tettem. (Azt a fordulatot különben Tőled vettem át, amikor visszakérdezel a meglepetés erejével: Igen?.)

etwas kultur muss sein 2012.11.08. 15:58:34

@It’s the economy, stupid: "még mindig ott van egy ragyogó alternatíva, a fideszre ikszelhetsz :) "

A legnagyobb bajom, hogy senkire sem akarok ikszelni. Szerintem egyszerűen nincs kire. Maximálisan pesszimista vagyok az ország jövőjét illetően.

nyünyüge 2012.11.08. 16:16:28

@inreallife:
Matolcsy megreformálja a magyar bankrendszert - magyarul a bankok elkezdhetnek gyűjteni saját temetésükre, mi meg ...........

hetivalasz.hu/jegyzet/itt-volt-amerika-56792

mókáné 2012.11.08. 16:19:19

@SzélsebesVelorex:

"Maximálisan pesszimista vagyok az ország jövőjét illetően."

Az, amit az ország jövőjéről mondasz, az kihat a saját jövődre is. Légy optimista! Ez az egyetlen, amit tehetsz.

Járj el közösségi programokra! Szerveznek jobbról, szerveznek balról, de ha oda mégsem, akkor gyere ki egy-egy focimeccsre, lazítani. Az ország jövője a mi hozzáállásunktól is függ.:)

mókáné 2012.11.08. 16:25:38

@nyünyüge:

"- a Fannie Mae és a Freddie Mac - nyakló nélkül adott hitelt az amerikai családoknak otthonvásárlásra, a hitelek mögött állami garancia állt, ez felhajtotta az ingatlanárakat, még több hitelt adtak a bankok, még többet építettek.

Úgy tűnt, mindenki nyer, ezért senki nem akarta észrevenni a buborékot.

A legtöbbet a bankok és a tőzsdei cégek nyerték: valójában kockázat nélkül adhattak hiteleket egyre kockázatosabb ügyfeleknek, egyre több bónuszt felvéve. "

"Matolcsy megreformálja a magyar bankrendszert - magyarul a bankok elkezdhetnek gyűjteni saját temetésükre, "

Mi sirassuk most a bankokat vagy mélyen érezzünk együtt, amikor a lehető legtöbbet kaszálták a gyanútlan polgárokon?

It’s the economy, stupid 2012.11.08. 16:27:44

@tölgyes:
"Egyébként ha nem tűnt volna fel a téma Bajnai és az ő mozgalma és nem az Ön kedve szerinti anyázás:)"

A manóba. Csak nem elő akarja írni nekem, mi lehet a téma???!!!Teljesen mindegy, kinek mi tűnik fel, mindenki leírhatja, a saját anyázását, én is. :DDD

Ne olvassa, ha nem teccik. Most például megint leírom ide, ha teccik, ha nem, amit a múltkor is, mikor a wikiről tanított engem élettanra !húvazze! (ez itt egy közbevetett kedvem szerinti anyázás volt): aquilam volare doces, azaz ne pazarolja az idejét az én kioktatásomra kádár-kor ügyében (sem), benne éltem, éppen eléggé tudom mi volt. Szóval ez erdőbe fa, dunába víz hordásával megegyező értelmű tevékenység, azaz felesleges.

"Ha valaki 70-ben elkezdett vállalkozni, azt még nem torolták meg"

Bármikor kezdett vállalkozni, az vonatkozott rá amit leírtam.

It’s the economy, stupid 2012.11.08. 16:40:59

@inreallife:
"én teljesen elfogadható szakembernek tartom. politikusként szerintem sem egy nagy szám"

Erre jön majd a deelvetteatizenharmadikhavit mantra.
Bajnai az egyetlen miniszterelnök, aki a ténykedésével kedvezőbb megítélést vívott ki magának, mint ami előtte vót neki, a tizenharmadik havi elvételével együtt. Slussz. Ha nem csökkent volna az elfogadottsága, már az is országos bajnokká tette volna, de ő még növelte is.

mókáné 2012.11.08. 16:45:33

@It’s the economy, stupid:

"Bajnai az egyetlen miniszterelnök, aki a ténykedésével kedvezőbb megítélést vívott ki magának, mint ami előtte vót neki,"

A korábbi beszélgetéseket összegve csak kettőt kérdeznék:

- Van-e értelme, hogy négyévenként cserélgessük és forgassuk a politikai garnitúrát?

- Abban nincs ráció, hogy végre egy kormány végigvigye a saját programját és bizonyítsa, hogy akár sikerülhet?

graycivil 2012.11.08. 16:47:41

"Bajnai: Idegenben kell győznünk

Országjárásra indul és megkezdi a pártokkal való egyeztetéseket is az Együtt 2014 Választói Mozgalom. Két és fél millió szavazóra hajtanak, hogy a Fidesz kisebbségből se zsarolhassa az új kormányt."

nol.hu/belfold/bajnai__idegenben_kell_gyoznunk

"Nem párt, hanem választói mozgalom az Együtt 2014, ezért nem versenytársa, hanem szövetségese kíván lenni a változást akaró pártoknak."

Jól beszél. Úgy látom, nem Bajnai megfontoltságán fog múlni elsősorban az összefogás.

It’s the economy, stupid 2012.11.08. 16:48:48

@6.Lenin:
"Bélyeget gyűjteni. Pillangókat kergetni (éjjel is)."

A bélyeget már levettem agyilag, a pillangókergetést azonban nem teljesen értem: éjszakai pillangókat kergetsz? Miért kell őket kergetni? Azok nem szaladnak el a férfiember elől, akkor se ha vénebb, főként ha egy ötezrest megvillantasz ellőttük. Utóbbi esetben kifejezetten ők fognak téged kergetni. :)))

graycivil 2012.11.08. 16:49:58

@knausz: Igazad van. 2014 legyen az utolsó alkalom.

mókáné 2012.11.08. 16:52:40

@graycivil:

"2014 legyen az utolsó alkalom."

Adtunk már lehetőséget a balliberális oldalnak és eljátszották.

Mondj 8 érvet, miért adjunk újra nekik!

Köszönöm.:)

graycivil 2012.11.08. 16:53:26

"Az Echo TV-ből igazolt riportereket a leépítésre készülő közmédia

Az Index úgy tudja, hogy november elején több, régen az Echo TV-nél dolgozó szerkesztő-riportert vett fel a közmédia hírigazgatósága azt követően, hogy nemrégen kiderült, újabb 250-260 ember leépítését tervezik."

nol.hu/belfold/az_echo_tv-bol_igazolt_riportereket_a_leepitesre_keszulo_kozmedia

Döbbenet! No comment!

Gyerekek, könyörgöm,..."függesszük fel" őket! F.Y!DESZ

mókáné 2012.11.08. 16:56:28

@6.Lenin: @It’s the economy, stupid: @SzélsebesVelorex:

Férfiak egymás között. Téma: bélyegek és nők.:):):)

@tölgyes: úr!

Bajnait már lassan egyedül forszírozom, annyi fontosabb téma van a urak között.:)

graycivil 2012.11.08. 16:58:06

"Mindenki megőrült?

Azt mondja Balog Zoltán, hogy nőtt Magyarország súlya a világban."

www.nepszava.hu/articles/article.php?id=598319

Mint kockázati tényező, biztosan. Tényleg nincsenek maguknál! F.Y!DESZ

It’s the economy, stupid 2012.11.08. 17:00:38

@tölgyes:
"Szavazatokban nem volt bártosága megmérettetnie magát"

Na ez már nem csacsiság, ez otromba hazugság.
Eleve egy évre vállalta, azzal, hogy a következő választott erőnek minél nagyobb rendben adja át a csáky szalmáját. Ha a mostani kúrmány rendesen csinálta volna a dolgát, valószínű soha nem hallunk róla politikusként. Megjelenésének kiváltó oka a jelen helyzet, azaz a szétvert, vergődő ország.

Amikor az egy évet kitűzte, akkor éppen az volt a célja, hogy ne tudják a politikai jövőjével zsarolni a szocik. Világos, hogy ezzel nem a saját életét építette, hanem az ország érdekét helyezte előtérbe.

nyünyüge 2012.11.08. 17:31:44

@knausz:
Bocsánat, a kérdés nem az, hogy reformra szorul-e a bankrendszer, és még kevéssé sem az, hogy sajnálni kell-e.

A kérdés az, hogy alkalmas-e Matolcsy György a magyar bankrendszer reformjának "levezénylésére".

Szerintem ezer okból nem, és ha hozzányúl, akkor nekünk annyi.

Ez a kérdés 2012 végén Magyarországon, és nem az amerikai ingatlanbuborékról a franc tudja honnan szedett példa. Ami most már semmire nem alkalmas, csak a bankellenes + szabadságharcos hangulat gerjesztésére.

It’s the economy, stupid 2012.11.08. 17:37:29

@SzélsebesVelorex:
"A menőmanóba? :DD"

Helyesbítek: a patvarba...! :DD

It’s the economy, stupid 2012.11.08. 17:40:32

@knausz:
"- Van-e értelme, hogy négyévenként cserélgessük és forgassuk a politikai garnitúrát?"

Bevisznek a műtőbe, a sebész a ép lábadat kezdi fűrészelni: szólsz neki, hogy álljon le, vagy hagyod, hogy befejezze, ha már benne van?

It’s the economy, stupid 2012.11.08. 17:45:24

@graycivil:
"nőtt Magyarország súlya a világban"

Úgy kell érteni, hogy ha Mo. szóba kerül mindenki aszonnya: hú, de súlyos.

@nyünyüge:
"A kérdés az, hogy alkalmas-e Matolcsy György a magyar bankrendszer reformjának "levezénylésére"

???? Ez kérdés?? Kinek???

It’s the economy, stupid 2012.11.08. 17:54:23

@knausz:
"Légy optimista!"

Remek tanács. Mikor kijön a művek kikapcsolni a vizet/gázt/villanyt, akkor megmondod a szerelőnek, mit izgulnak, legyenek optimisták, majd valamikor eccer istenuccse kifizeted a számláikat. Kíváncsi leszek, mit lépnek erre.

nyünyüge 2012.11.08. 17:58:54

@It’s the economy, stupid:
nekem nem, de valahogy meg kell szakítani ezt a folyamatos propagandaözönt.

ubul2000 2012.11.08. 18:00:59

@inreallife: Az usa izrael bábja, úgy hogy ez nem lehet kétséges

Khal Drogo 2012.11.08. 18:42:44

@szoja122: Csaba László az egyik esélyese Simor székének. De ha nem kell neki, a két alelnöki szék is megüresedik. Hamarosan köszönthetjük őt fontos pozícióban, legalábbis szerintem erre utalnak a tendenciózusan kormányközeli megszólalásai. Korábban kritikusabb volt. Mára a kritika jobbára kikopott. Felkészül a nagy feladatokra.

Khal Drogo 2012.11.08. 18:47:24

@It’s the economy, stupid: A nők esetében az a szabály hogy úgynevezett kedvezményre jogosító 40 év jogviszony esetén korhatárra tekintet nélkül megnyílik a nyugdíjra való jogosultság.
DE : Mivel a gyes nem számít jogosító időnek, ezért a GYES ideje gyerekenként csökkenti max 3 évvel a jogviszony 40 évét.
Tehát akinek egy gyereke van annak 37 év + 3 GYES jó, mehet nyugdíjba.
A korhatár pedig már nem 62, elkezdődött a korhatár-emelési ciklus, 62-ről 65-re. Évenként fél évet ugrik a korhatár. 6 év alatt éri el a 65-öt.
Pl. nekem mivel 1958 után születtem, 65 év a nyugdíjkorhatár.

nyünyüge 2012.11.08. 19:01:47

@Khal Drogo:
remélem, nem kapja meg. nem érdemli.

graycivil 2012.11.08. 19:09:15

@knausz:

Csak kettőt mondok:

- Ennyire rosszul nem csinálták.
- Leválthatók voltak.

+1
- Akkor még ép pofabőrrel tudtam külföldre menni.

graycivil 2012.11.08. 19:11:15

"Haza és Haladás: a CÖF lejárató kampányt indít Bajnai Gordon ellen

Szigetvári Viktor, a volt miniszterelnök vezette egyesület alelnöke az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében azt írta: a CÖF kétségkívül Magyarország, de talán Európa leggazdagabb civil szervezete, pénzéből nemcsak több tízezres rendezvények megszervezésére, résztvevők utaztatására, hanem 4,3 millió lejárató kampányfüzet megszerkesztésére, legyártására és kiszállítására is futja."

www.nepszava.hu/articles/article.php?id=598382&referer_id=friss

""Ezt a feneketlen pénzügyi lehetőséget látva sokan nehezen szabadulnak a gyanútól, hogy a CÖF valójában csak alvállalkozója a Fidesznek, az ismeretterjesztésnek álcázott tudatmódosító akció valójában pártpolitikai kampány, a kiadvány pedig valójában a Fidesz új Magyar Vizslája lesz. A hazugság azonban nem válik igazsággá attól, hogy négymillió példányban sokszorosítják" - írta Szigetvári Viktor."

F.Y!DESZ

inreallife 2012.11.08. 19:30:41

van másik poszt menjetek át... :)

tölgyes 2012.11.08. 20:21:34

@It’s the economy, stupid: Lehet, hogy Ön csacsiságnak látja, ezzel szemben ez tény.

aszekelyek 2012.11.09. 07:41:53

@graycivil: ennyire rosszul ? Azzal a folyamatos óriási hiánnyal nem csinálták rosszabbul és a z ellenzék verőlegényekkel terrorizálásával és a hatalmas IMF kölcsönnel, ami előtt is csak nőtt, nőtt az államadósság? Irgum, burgum ! Mondjál valamit , ami jót , vagy jól csináltak ! Brüsszel azt mondtak, hogy a híres bajnai kormánya a szociknak, úgy adta át az országot, hogy csak a manyup pénzzel lehetett tartani a hiánycélt, különben abban az állítólag remekül csinált évben, by bajnai kormány, is 6.7 lett volna a hiányunk. NYilván, ha nem ők nyernek, akkor -mivel ők is vég elszámoltak volna a köt. manyupokkal , nekik elnézték volna az úniós többségű szocik , neoliberálsok , hogy úgy szerepeltessék azt a pénzt , ahogy akarják , és nem lett volna paláver .

aszekelyek 2012.11.09. 07:48:37

@graycivil: karácsony csak tudja, milyen egy bukott párt, már sokkal a választások előtt! :)

Már akkor is tévedhetetlen volt , amikor az szdsz -nél volt samesz!

dbeata 2012.11.09. 07:49:44

@knausz: Úgy könnyű lazának maradni, hogy nem köteleződöm el egy párt felé sem! Te meg mindig beállsz egy mögé, és véded, ha jó, ha rossz, amit tesz. Az sokkal nehezebb! :)
süti beállítások módosítása