Facebook oldaldoboz

Olvasottság

A blog indulása óta: 16'157'242 lapletöltés (2020.12.28.)

A legerősebb nap: 188'742 lapletöltés (2010.04.11.)

A lakott sziget

Vélemények

"Igazán elkeserítőnek és érthetetlennek ezt a tudatlanságnak tűnő, vagy annak álcázott, de inkább elszánt képmutatást tartom, amivel magasan képzett értelmiségiek igyekeznek kibújni a felelősség alól." (Mészáros Tamás)

 

"A sértésen túl Török valóban nem ért velem egyet, és mint ilyen persze választ igényelne, ha lennének írásában komolyan vehető szubsztantív érvek." (Halmai Gábor)

 

"Alapvetően érti félre a politikai elemzés tudományát, nagyvonalúan eltekint az eszmék, a politikai gondolatok, a megvalósult tényálladékok jelentőségétől, nem kevesebbtől tehát, mint a politikai cselekvés esszenciájától, így kizárólag formális, technokrata érveléssel legitimálja a kormánypárt ténykedését." (Seres László)

 

"Török Gábor blogpolitológus azon megállapítása, hogy a Fidesz október elején elért a csúcsra, amely után nem sok minden meghódítandó cél marad, a szokásos semmitmondás és elemzői felületesség terméke volt." (Békés Márton)

 

"A hatalom elzárkózása ma már olyannyira nyilvánvaló, hogy a kormány egynémely támogatójának is csípi a szemét, sőt még az Orbán-rezsim „törekvései” iránt feltűnő megértést mutató Török Gábor politológust is felébresztette eddigi magabiztos szunyókálásából." (Zádori Zsolt)

 

"Török, aki az értéksemlegesség jegyében erősen hajlik arra, hogy a politikát döntően hatékonysági szempontból elemezze (ahogy egy kritikusa nem finomkodva megjegyezte: az ő elemzései kb. olyanok, mintha a harmincas évek Németországában azt mondta volna valaki: Hitler ügyesen tematizálja a politikát a zsidókérdés napirendre tűzésével)." (Pető Iván)

 

"A magyar tudásról mint kurrens termékről meg mindent elmond, hogy még Török Gábornak is van diplomája." (Hont András)

 

"Török Gábornak például nagyon jót tett volna, hogyha mélyebben elsüllyed (sic!) mondjuk a magyar alkotmányjogban, és akkor, abban az esetben az elemzései, hogy is mondjam, a felszínességnek kevésbé mutatják a tüneteit." (Hont András)

 

"Ha egy kormánynak az a feladata, hogy megmentse az emberek nyugdíját, akkor nem blogoló politológusok véleményét kell előzetesen kalkulálnia." (Szijjártó Péter)

 

"Török szerint az a politikus viselkedik demokratikusan, aki nem törődik mások véleményével, aki nem akar önkritikusan gondolkodni, és aki képtelen felismerni, hogy zsákutcában van, és végre vissza kellene fordulnia." (Krémer Ferenc)

 

"Egyedül Török Gábor politológus gondolja azt, hogy a Fideszt a jó szándék vezeti, csupán politikai vaksága miatt rohan teljes erejéből a falnak." (Bartus László)

 

"Elolvastam ma Török Gábortól Piroslapig valamennyi blogbejegyzést a készülő új Alkotmányról. Homály, indulat. Mélyéről párolog a bögre. Nagyon." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor megkerüli a problémát." (Lánczi András)

 

"Lárifári." (Gyurcsány Ferenc)

 

"Török Gábor minimum téved." (Mráz Ágoston Sámuel)

 

"Török wasn't looking at the speech from the outside but from the inside. Almost as if he had been the speech writer of Viktor Orbán." (Eva S. Balogh)

 

"A Török Gábor-féle, lazának tekinthető, minden jöhet típusú hozzáállással szemben én a gyakorlatban is jól levezethető, szigorú megközelítésben látom a szélsőségekkel szembeni harc esetleges sikerét" (Somogyi Zoltán)

 

"Török Gábor csak egy a kollaboránsok közül" (Krémer Ferenc)

 

"Naná, hiszen a törökgáborok döntik majd el, hogy a cáfolat hitelt érdemlő volt-e" (Lánczos Vera)

  

"Az ezerkezű sms cézár kiismeréséhez azonban nem elégséges Török Gábor köpönyegébe bújni, és úgy előadni a nyilvánvalót, mintha annak bármilyen tudományos értéke volna." (Puzsér Róbert

 

"Régóta figyelem Török Gábor politológusi tevékenységét, és egyre erősödik bennem a viszolygás." (Andor Mihály)

 

"Nos, ha a seggnyalás és a helyezkedés olimpiai szám lenne, most indíthatnánk egy potenciális dobogóst: Török Gábor politikai szakértõt, korábban szabadúszó értelmiségit, ma már inkább Jobbik közeli tanácsadót." (G. Fodor Gábor)

 

"Énszerintem nem jó, ha egy politikai elemző nem elemez. Ez ugyanis benne van a munkakörében, elvileg. Ami pedig nincs benne, az a sunyi hatalombarát cinizmus, a távolságtartás félreértése, az apolitikus elkenés, az alapvető problémák tudomásul nem vétele, az állandó megfelelési kényszer. Ehhez a teljesítményhez képest még a Nézőpont is elemző műhely." (Seres László)

 

"Török Gábor (...) arról lett híres, hogy az összevissza beszélést az egyrészt, másrészt” fordulatokkal marketingeli értelmesnek tűnő gondolatmenetté." (Vizvári Soma)

 

"Nagyszerű Békemenet volt, vidám, erőt adó, lelkesítő! És nincs annál nagyobb elismerés, mint amikor Török Gábor egy ekkora siker kapcsán a kampány dinamikájáról hohmecol. Ennyi." (Deutsch Tamás)

 

"Török Gábor évek óta azt a játékot játssza a nyilvánosságban, hogy a "függetlenobjektív" elemző szerepében a Jobbik szekerét tolja, de nyíltan soha nem merte bevallani, hogy a Simicska-párt tanácsadója és Vona személyes spindoctora."  (Vizvári Soma)

 

"Az utóbbi időben megfigyeltem: számos sajtószerv rendszeresen beszámol róla, hogy Török Gábor – akiről én sose hallottam tavalyig, és aki sokak szerint politikai elemző – éppen mit gondol. Török Gábor elképesztően nagy rajongótáborral (nem olvasótáborral, hiszen ő nem ír) rendelkezik, és – mint ilyen – fölhívja magára a társadalombírálat figyelmét, hiszen az egyik leghatásosabb közszereplő." (Tamás Gáspár Miklós)

 

"Érdekes módon Török Gábort sosem izgatták a külföldön zajló események. Úgy is mondhatnánk, hogy politikai farkasvakságban szenved (...). (Lánczi Tamás)

 

"Török Gábor nem független politikai elemző, hanem jobbikos propagandista." (Kubatov Gábor)

 

"A sokat sejtető semmitmondását könnyű kézzel gyurcsányista agitációra váltó egykori politológus oly kellemetlenül nyalizik, mintha feledtetni akarná azt a zavarba ejtő tényt, hogy „független” elemző létére Csányi Sándor szárnysegédjeként az MLSZ elnökségében foglal helyet, s így személyében a magyarok az Orbán-rendszer futballbirodalmának egyik befolyásos főurát tisztelhetik." (Puzsér Róbert)

 

"Ugyanis Független Szakértőink Legjéről köztudott, hogy nem beszélni angol" (Megadja Gábor)

 

Az 5 legnépszerűbb

  1. 508. Miért nyert (ennyire) a Fidesz? 2014. április 07. 09:18A tegnapi választást a Fidesz a világ minden választási rendszerében megnyerte volna. Nagyon komoly többsége lenne a korábbi magyar rendszerben is, és a tisztán arányos rendszereket leszámítva minden...
  2. 2018/9 Miért nyert (ennyire) a Fidesz? 2. 2018. április 09. 02:03A politikai számítás tehát szinte hibátlanul bevált – írtam négy évvel ezelőtt a Miért nyert (ennyire) a Fidesz? című blogbejegyzésben. Most ennél többet kell állítanom: a Fidesz ugyanis nagyobb...
  3. 2018/8 Választási előrejelzés 2018. április 05. 10:02Az előző bejegyzésben megindokoltam, hogy az áprilisi választás előtt miért nem lehet igazán komolyan vehető előrejelzést készíteni. Ebben az írásban nem ismétlem meg ezeket az érveket, és nem...
  4. 514. A tét 2014. december 04. 02:11Orbán Viktor természetesen nem újfasiszta és nem is diktátor. Az elkötelezett antikommunista, konzervatív és korábban a magyar jobboldallal kifejezetten jó viszonyt ápoló republikánus amerikai...
  5. 510. Mindenki lehet kőműves 2014. szeptember 26. 00:40Régóta nem jelentkeztem elemzéssel. S ez sem igazán az lesz. Van azonban valami, ami foglalkoztat. Semmi eget rengető, de nekem azért fontos. Egy ideje már kerestem hozzá a hangot, a formát. Ez...

Korábbi bejegyzések

Címkék

1904 (1) 1912 (1) 1956 (1) 1989 (2) 1990 (2) 1991 (1) 1994 (6) 1994 1998 (1) 1998 (5) 2002 (2) 2004 (1) 2005 (2) 2006 (2) 2007 (1) 2008 (1) 2009 (1) 2010 (3) 2012 (2) 2014 (2) 2014-es parlamenti választás (1) 2014-es választás (1) 29 lépés (1) 4k! (1) 56 nap (1) 800 (1) adatbázis (2) áder jános (9) adócsökkentés (3) adóemelés (1) adópolitika (1) afganisztán (1) ágh attila (5) ajánlószelvény (1) ajánlószelvények (14) akadémia (1) akarat (1) akció (1) aláírás (1) alakuló ülés (3) alapkérdés (1) alaptörvény (1) albertirsa (1) álesemény (1) alkalmazkodás (1) alkotás (4) alkotmány (22) alkotmánybírók (1) alkotmánybíróság (14) alkotmányellenes (1) alkotmánymódosítás (13) alkotmányozás (13) állam (2) államadósság (1) államcsőd (1) államfő (16) államháztartás (1) állami pénz (1) állami számvevőszék (2) állampárt (1) álláspont (1) alsóörsi gyilkosság (1) általános vita (1) alternatíva (3) Ángyán József (1) antidemokratikus (1) antipolitika (1) antiszemitizmus (1) antitézis (1) anti establishment (3) apátia (1) arányosság (4) arend (1) arend lijphart (1) árfolyam (1) árok kornél (1) árvíz (1) aszófő (1) átértelmezés (1) átláthatóság (1) átmenet (1) augusztus 20 (1) Azerbajdzsán (2) b. nagy lászló (1) baja (1) Bajnai Gordon (2) bajnai gordon (15) balogh andrás (3) Balogh József (1) balog zoltán (1) baloldal (17) baloldali (1) baloldali körzetek (3) baló györgy (2) balsai istván (3) bálványos (1) bánó andrás (1) barroso (3) bauer tamás (2) befolyásolás (1) beiktatás (1) belháború (1) belharc (1) belső konfliktus (1) bencsik andrás (1) Benetton-kampány (1) Beppe Grillo (1) beszéd (4) beszédolvasás tilalma (1) bihari mihály (3) bíróság (2) bizalmatlanság (1) bizalom (2) bizonytalanok (2) bizottságok (2) bkv (5) blog (3) blokád (1) bod péter ákos (1) bogdan góralczyk (1) bohács zsolt (1) bőhm andrás (1) bojkott (1) bokros lajos (10) borkai zsolt (1) borókai gábor (1) boross péter (1) borsod (1) botka lászló (6) botrány (7) bozóki andrás (1) brüsszel (2) budapest (7) budapest7 (1) budapesti olajfa (1) bukás (1) bukási spirál (4) buldózer (1) bulgária (1) bulvár (3) ByeAlex (1) célok (1) centrális erőtér (4) centrális pártrendszer (2) centralizáció (1) centrista (2) centrumpárt (1) cieger andrás (1) cigánybűnözés (1) cigányság (2) cinizmus (1) civil mozgalom (3) corvinus (1) család (1) csalódás (3) csapatkivonás (1) csapda (1) csehország (2) cselekvés (1) csépe béla (1) csermely péter (1) cser palkovics andrás (1) csigó péter (1) csodavárás (1) csomag (1) csúcsminisztériumok (2) csurka istván (2) czuczi mihály (1) daher pierre (1) daniel boorstin (1) dan nimmo (1) dávid ibolya (2) debreczeni józsef (3) demagógia (1) demokrácia (5) demokratikus centrum (1) demokratikus koalíció (2) démonizálás (1) demonstráció (1) demszky gábor (2) dessewffy tibor (1) deutsch tamás (1) devizahitelesek (1) de gaulle (1) dhondt (1) diáktüntetések (1) diktátor (2) diktatúra (4) dinamika (2) diplomácia (2) dk (1) döntés (1) duális erőtér (1) duna tv (1) dúró dóra (1) Duverger (1) economist (1) edelény (1) éden hotel (1) egyéni választókerület (2) egyéni választókerületek (24) egykulcsos adó (5) egypárti kormány (1) együtt (1) együttműködés (3) együtt 2014 (2) egy a tábor egy a zászló (2) elek istván (2) elemzés (4) élet és irodalom (1) elfordulás (1) elhatárolódás (1) elitváltás (1) ellenakarat (1) ellenerő (2) ellenfél (1) ellensúly (2) ellenzék (17) elnökjelölt (1) elnökválasztás (6) előrehozott választás (7) előrejelzés (5) előválasztás (6) előzetes regisztráció (3) elrugaszkodás éve (1) első forduló (1) elszámolás (1) elszámoltatás (2) elv (2) elveszett szavazat (1) elvtelenség (1) ep választás 2009 (3) érdek (9) erkölcs (1) erő (1) erőforrások (1) erőpolitika (3) erőszakosság (1) erőtér (1) erózió (1) értékelés (3) értelmezés (2) érv (1) érvek (2) érvrendszer (1) esélyek (5) esettanulmány (1) eszközök (1) eu (3) európai parlament (1) európai parlamenti választás 2014 (1) európai unió (2) évértékelő (2) évértékelő beszéd (4) facebook (2) falunap (1) fék (1) fékek és ellensúlyok (1) felcsút (2) félelem (1) félelnöki rendszer (2) felelős (3) felelősség (2) felelős döntés (1) felező válság (2) felhatalmazás (3) feliratkozás (1) felkérés (1) fellegi tamás (2) felsőoktatás (2) fiatal politikusok (1) Fidesz (2) fidesz (130) fidesz jobbik viszony (13) fidesz kdnp (1) fidesz mdf koalíció (3) fidesz mszp viszony (1) fkgp (2) foci Eb (1) fodor gábor (2) földesi szabó lászló (1) földtörvény (2) főpolgármester (3) főpolgármester jelölt (1) forgatókönyv (1) forgatókönyvek (5) forint (1) forradalom (4) forró ősz (1) forsense (1) frakcióalakítás (1) frakciófegyelem (1) franka tibor (1) frei tamás (1) fricz tamás (2) friderikusz sándor (1) frizbi (1) függetlenség (1) független jelölt (1) fűrész gábor (1) g. fodor gábor (3) gallai sándor (1) gallup (3) garancia (1) gát (1) gátlástalanság (4) gazdaság (5) gazdasági növekedés (1) gazdasági válság (1) gazdaságpolitika (6) GDP (1) gerbeaud liberalizmus (1) gergényi péter (1) gesztus (1) giró-szász andrás (1) giró szász andrás (9) goldenblog (1) göncz árpád (2) gondolatmankó (4) Goodfriend (1) google pártfigyelő (1) görög válság (1) granasztói györgy (1) gulyás gergely (1) gúr nándor (1) guvernamentalista felfogás (1) gy. németh erzsébet (1) gyarmat (1) gyávaság (1) gyenesei istván (1) gyöngyöspata (2) győzelmi stratégia (1) győztes (1) győzteshez húzás (2) gyűjtőpárt (2) gyurcsány ferenc (49) Gyurcsány Ferenc (1) habonyizmus (1) Habony Árpád (1) habony árpád (2) hack péter (1) hagenbach bischoff (1) hagyó miklós (3) hajdú péter (1) halasi endre (1) halmai gábor (2) harc (1) harmadik köztársaság (3) harrach péter (2) hasznos szavazat (1) haszon (1) haszonmaximalizáció (1) hatalmi harc (2) hatalmi kormányzás (2) hatalmi logika (1) hatalom (6) hatalomgyakorlás (1) hatalomkoncentráció (1) határon túli magyarok (1) hatékonyság (1) hatpárti vita (1) háttér (1) háttérvilág (1) havasiné orbán mária (1) hazaszeretet (1) házelnök (1) házmester (1) hegedűs lorántné (1) helyi politika (1) Heti Válasz (1) heti válasz (1) heves (1) híd (1) hideg polgárháború (2) hírblog (1) hír tv (1) hisztéria (1) hit (1) hitel (4) hitelesség (27) hitelszerződés (1) hiteltelenség (1) hit gyülekezete (1) Hódmezővásárhely (2) hoffmann rózsa (2) horn gyula (4) horn orbán vita (1) horthy miklós (1) horváth aladár (1) Horváth András (1) horváth csaba (3) horvátország (1) house of cards (1) hozzáértés (1) húsvét (3) identitás (2) ideológiai kulturális (1) ideologikus (1) időhúzás (1) időközi választás (3) időzítés (1) igazság (1) igazságszolgáltatás (2) ígéret (2) ígéretek (1) illékonyság (1) illiberális demokrácia (2) illúzió (1) imázs (2) imf (12) információ (2) ingatlanadó (1) inkubátor (1) inkumbencia (1) inkumbens hatás (1) instabilitás (1) internet (1) intézet (1) intézmények (2) ipsos (2) irak (1) irány (1) irracionalitás (1) isaura effektus (1) james carville (1) james combs (1) jász nagykun (1) javaslat (1) jávor benedek (3) Jávor Benedek (1) jegybank (1) jelkép (1) jelölés (1) jelöltállítás (3) Jobbik (1) jobbik (76) jobboldal (10) jobboldali (2) jobboldali kétpártrendszer (1) jogállam (1) jogállamiság (1) jóléti állam (1) jóléti rendszerváltás (1) jövő (3) jövőkép (1) juhász ferenc (1) juhász oszkár (1) káli sándor (1) kampány (11) kampánycsend (1) kampánytéma (1) kampánytsratégia (1) kapituláció (1) Karácsony Gergely (1) karácsony gergely (3) karakter (2) karakter (ön)gyilkosság (1) karantén (2) karizma (2) katasztrófa (1) katolikus egyház (1) katona (1) katonai szerepvállalás (1) katona béla (1) katona kálmán (1) kaufer virág (1) kdnp (10) keller lászló (1) kényszerpálya (1) képviseleti demokrácia (1) képviselő (2) képviselői eskü (1) kerekasztal (1) kerekasztal tárgyalások (1) kerék bárczy szabolcs (2) keretezés (1) kéri lászló (1) kétfarkú kutya párt (1) kétfejű ellenzék (1) kétharmad (26) kétharmados törvények (1) kétkamarás parlament (1) kétpártrendszer (2) kettős állampolgárság (3) kettős beszéd (2) kettős mérce (2) kiábrándulás (1) kiadácsökkentés (1) kiadáscsökkentés (1) kihelyezett kormányülés (1) kína (1) kirekesztés (2) kisebb parlament (1) kísérlet (1) kispártiság (1) kiss péter (1) kiss viktor (1) kis pártok (3) kitartás (1) kitiltás (1) kitiltási botrány (1) kitta gergely (1) kiválás (1) klein ödön (1) koalíció (1) koalíciós vita (1) kóczián péter (1) kognitív disszonancia (1) kóka jános (2) Kolláth György (1) kolontár (1) költségvetés (6) költségvetési tanács (1) kommunikáció (15) kommunikációs (1) kommunikációs hiba (1) kommunikációs paradigma (1) kommunista (1) kompetencia (4) konferencia (1) konfliktus (3) kongresszus (1) konrád györgy (1) konstruktív bizalmatlansági indítvány (1) konszolidáció (4) konszolidált gazdaság (1) kónya péter (1) konzervatív liberális (3) koordinált indulás (2) kordonbontás (1) kormány (2) kormányalakítás (8) kormányfő (2) kormányfő csere (1) kormánypárt (1) kormányprogram (4) kormányszóvivő (1) kormányzás (1) kormányzati teljesítmény (2) kormány ellenzék (1) körmend (1) körösényi andrás (2) korrekció (2) korrupció (8) korzenszky richárd (1) kósa lajos (4) kötcsei beszéd (1) kovács árpád (1) kovács lászló (2) kövér lászló (11) következetesség (2) következmény (2) közbiztonság (1) közgép (2) közhangulat (1) közjog (1) közlekedés (2) közösségi média (1) közös jelöltállítás (1) közös lista (3) közpénz (1) közszolgálati televízió (1) köztársasági elnök (3) közvélemény-kutatás (9) közvélemény kutatás (15) közvélemény kutatások (1) közvetlen elérés (1) kremlinológia (1) krizsó szilvia (1) kronen zeitung (1) kubatov gábor (2) kudarc (3) kukorelly endre (1) külpolitika (1) kultúrharc (1) kultusz (1) kumin ferenc (1) kuncze gábor (4) kurzusépítés (1) küszöb (1) kvázi kétpártrendszer (3) l. simon lászló (1) labdarúgás (2) lak (1) lakner zoltán (1) lakoff (1) lamperth mónika (2) lánczi andrás (3) lánczi tamás (1) lánczos vera (1) láthatósági küszöb (3) látogatás (1) latorcai jános (1) latorczai jános (1) lázár jános (23) legalitás (1) legenda (1) legfelsőbb bíróság (1) legitimáció (2) legitimitás (4) leminősítés (1) lemondás (7) lendvai ildikó (5) lengyelország (3) lengyel lászló (2) lengyel minta (1) lengyel választások (1) lettország (2) levél (1) liberális (3) liberalizmus (1) lijphart (1) lista (1) litvánia (1) lmp (69) lmp jobbik csalodas ketpartrendszer uj jobboldal uj baloldal (1) logika (1) lojalitás (1) loppert dániel (1) lottóötös (1) luther (1) machiavelli (1) mádi lászló (2) mádl ferenc (4) magánnyugdíjpénztár (2) magánnyugdíjpénztárak (5) magyar (1) magyar bálint (1) magyar demokratikus charta (1) magyar liberalizmus (1) magyar narancs (1) magyar nemzet (4) magyar olajfa (3) majális (1) makay zsolt (1) makó (1) mandátum (1) mandiner (1) manipuláció (1) március 15 (2) Márki-Zay Péter (1) második forduló (6) második hely (1) matolcsy györgy (10) max weber (1) McCain (1) mdf (49) mdf szdsz (1) mdnp (2) meciar (1) mécs imre (1) medgyessy péter (4) média (7) median (1) medián (9) médiatörvény (2) media hungary (2) megállapodás (4) megbízás (1) meglepetés (2) megoldás (2) megszorítás (7) megújítás (1) megújulás (2) megyei jogú (1) menekültkérdés (1) mensa hungariqa (1) mérsékelt jobboldal (1) Mesterházy Attila (3) mesterházy attila (34) mesterházy ernő (1) mészáros tamás (1) mezőtúr (1) miép (1) miép jobbik (1) migráció (1) miklós árpád (1) milla (1) minisztercsere (1) miniszterelnök (2) miniszterelnök-jelölt (1) miniszterelnök csere (1) miniszterelnök helyettes (1) miniszterelnök jelölt (8) miniszterelnök jelölti vita (6) minőségi sajtó (1) miskolc (1) mkp (1) MNB (1) modell (1) módszer (1) molnár csaba (2) molnár oszkár (1) morál (1) morvai krisztina (2) moszkva (1) mozgalom (1) mráz ágoston sámuel (1) mszdp (1) mszmp (1) mszp (104) MSZP (1) mszp lmp együttműködés (1) mtv (2) munkáspárt (1) nagykoalíció (1) nagypártiság (2) nagy anna (1) nagy kép (1) nagy lászló (1) nagy tamás (1) NATO (1) NAV (1) navracsics tibor (20) negyedik köztársaság (1) németh miklós (1) német lapok (1) nemzetbiztonság (1) nemzeti bank (1) nemzeti egység (1) nemzeti együttműködés rendszere (2) nemzeti érdek (1) nemzeti konzultáció (1) nemzeti szuverenitás (1) nemzetközi (1) nemzetközi környezet (2) nemzetközi kritika (1) nemzetközi státusz (1) neokonzervatív (1) neoliberális (1) népszabadság (2) népszava (2) népszavazás (7) népszerűség (2) népszuverenitás (1) ner (1) nézőpont (5) nógrádi lászló (1) normativitás (1) novák előd (1) nyakó istván (1) nyerges zsolt (3) nyirő józsef (1) nyugat (1) nyugdíj (3) obersovszky péter (1) objektivitás (1) obstrukció (1) ökológiai tévkövetkeztetés (1) ökopárt (1) oktatáspolitika (1) október 23. (1) olajfa (2) oligarcha (1) ómolnár miklós (1) önállóság (1) önkép (1) önkormányzat (1) önkormányzati választás (16) önkormányzati választási rendszer (1) önkormányzati választás 2010 (2) önkritika (1) opera (1) orbán (1) orbán-nastase megállapodás (1) orbán-putyin megállapodás (1) orbánista (1) orbán kormány (4) orbán viktor (114) Orbán Viktor (9) őrkutya (1) Örményország (2) országértékelő (1) országgyűlés (1) országos lista (7) összeesküvés (1) összeférhetetlenség (1) összefogás (1) összefogás párt (2) őszinte (1) oszkó péter (1) őszödi beszéd (8) ötödik köztáraság (1) ovb (1) ózd (2) paczolay péter (1) paks (1) pálffy istván (1) palotaforradalom (4) pályázat (1) pápa (1) papcsák ferenc (1) paraván (1) parlament (14) parlamenti felhatalmazás (1) parlamenti felszólalás (1) parlamenti választás (2) parlamenti választás 2010 (43) parlamenti választás 2014 (6) parlamenti választás 2018 (9) parlamenti választás 2022 (2) pártfinanszírozás (2) pártharcok (1) pártosodás (1) pártosság (1) pártpolitikus (1) pártrendszer (11) pártrendszer koncentrációja (1) pártrendszer változása (1) pártszakadás (2) pénz (1) pénztárca (1) percepció (3) pesti sándor (1) pető iván (1) pintér sándor (4) plágium (5) pluralizálódó pártrendszer (1) pokol béla (2) pokorni zoltán (6) polgári magyarország (1) polgári platform (1) polgármester (2) politika (4) politikai (1) politikai (1) politikai bozótharc (1) politikai elemzés (11) politikai elemző (9) politikai elit (1) politikai erőtér (1) politikai érzék (1) politikai gondolkodás (1) politikai hasznosság (1) politikai haszonszerzés (1) politikai hiba (2) politikai inga (1) politikai innováció (2) politikai kormányzás (2) politikai korrekció (1) politikai közép (2) politikai logika (5) politikai napirend (1) politikai nyilatkozat (3) politikai stratégia (1) politikai szereplő (1) politikai színpad (1) politikai tér (1) politikai tudás (1) politikai vétó (1) politikai vezetés (1) politikai vita (1) politika elemző (1) politika tér (1) politikus (2) politikusi beszéd (2) politikusok (1) politológus (2) politológus védegylet (1) pólus (1) populizmus (1) pörzse sándor (2) poszt politikus (1) pozíciók (1) pozícionálás (1) pozsgay imre (1) po fi (1) pragmatikus (1) predomináns pártrendszer (1) prezidenciális (1) primary colors (1) probléma (1) problémamegoldás (1) prognózis (1) program (1) pszáf (1) pundit (1) punditokrácia (1) racionális (1) racionális választó (1) racionalitás (3) radikalizálódás (1) radikalizmus (1) radiszoci (1) radnóti sándor (1) recesszió (1) reform (4) regionális eltérések (2) regisztráció (2) régi új törésvonal (1) rekrutáció (1) rendőrség (1) rendszerellenes párt (2) rendszerkritikus (1) rendszerváltás (3) rendszerváltás forgatókönyve (1) republic (1) republikon (3) részvétel (2) réthelyi miklós (1) retkes attila (2) rétvári bence (2) rezsicsökkentés (2) rivális (1) riz levente (1) robert denton (1) robert fico (2) rogán antal (8) románia (2) róna dániel (1) röpirat (1) rudi zoltán (1) Safarov (2) sajóbábony (1) sajtó (1) sajtószabadság (2) salamon lászló (2) sávelhúzás (1) schamschula györgy (1) scheiring gábor (1) Schiffer András (1) schiffer andrás (9) schmidt mária (1) schmitt pál (20) schmuck andor (1) selmeci gabriella (1) selmeczi gabriella (1) semjén zsolt (3) seres lászló (1) siker (5) sikerpropaganda (1) simicska lajos (3) Simicska Lajos (2) skorpió (1) slota (1) söjtör (1) sólyom lászló (11) somogyi zoltán (3) sportújságírás (1) stabilitás (1) stabilizáló apátia (1) stadion (2) state capture (1) steiner pál (1) stílus (1) story (1) strabag (1) stratégia (20) stratégiai szavazás (1) strukturáló dimenzió (1) stumpf andrás (1) stumpf istván (6) süveges gergő (2) szabadelvű konzervatív (1) szabolcs (1) szabó albert (1) szájer józsef (2) szakadás (2) szakértő (1) szakkommentátor (1) szakszervezet (1) szalai annamária (1) szanyi tibor (2) szápár (1) szász károly (1) szavazás (2) szavazások (1) szavazatmegosztás (2) szavazatszerzés (1) századvég (11) szdsz (20) szeged (4) szegedi csanád (2) szegénység (1) székely péter (1) székely zoltán (1) szekeres imre (2) szekértábor politika (1) szelekciós pontok (1) szélsőjobboldal (3) szélsőséges (1) személyre szabott kormányzás (1) személyzeti politika (1) szepessy zsolt (1) szerbia (1) szerencs (1) szerep (1) szerepcsere (1) szerepfelfogás (6) szervezet (2) szijjártó péter (6) szíjjártó péter (1) szili katalin (8) szilvásy györgy (1) szimbolikus (1) szimbolikus politika (1) szimbólum (1) szlavofil (1) szlovákia (2) szlovák magyar viszony (1) szlovák választás (1) szlovénia (1) szociális kérdés (1) szociális népszavazás (1) szociálliberális (1) szolidaritás (2) szombathy pál (1) szonda (5) szonda ipsos (1) szövetségi politika (4) sztálingrád (1) sztereotípia (1) sztereotípiák (1) szubjektív vélemény (1) szűrös mátyás (1) szuverenitás (1) tábor (1) taktika (1) taktikai szavazás (2) támogatás (2) támogatottság (3) tanácsadás (1) tanácsadó (1) tandíj (1) tárcatükör (1) tárgyalás (5) tárgyalástechnika (1) tárki (8) tarlós istván (9) társadalmi szerződés (1) társadalmi támogatás (1) tekintély (1) teljesítmény (2) területi lista (6) területi listák (2) tervezés (2) tét (3) tétényi éva (1) tét nélküli választás (2) tévedés (1) tévéostrom (1) tiszavasvári (2) tisztelet társasága (1) titkos (1) többpártrendszer (1) többség (1) többségi demokrácia (4) Tocsik-ügy (1) tocsik márta (1) tojástánc (1) tőkés lászló (1) tőkés rudolf (1) tölgyessy péter (7) toposz (1) töredékszavazat (2) törésvonal (1) torgyán józsef (2) torgyán kisgazda (1) torkos matild (1) törvényjavaslat (1) torzítás (1) trafik (1) trianon (1) tulajdonos (1) túlélési stratégia (1) túlhatalom (1) tüntetés (4) tusnádfürdő (1) tv2 (1) tv3 (1) ügybirtoklás (3) ügyészség (2) ügynökkérdés (1) újfasiszta (1) ujhelyi istván (1) újraválasztás (1) új alkotmány (1) új baloldali párt (1) új párt (2) új pártok (4) uj péter (1) ülésrend (1) ungár klára (2) uniós csúcs (1) ünnepi beszéd (2) ünnepség (1) USA (2) utódlás (1) utólagos normakontroll (1) utópia (1) vágó gábor (1) vagyonadó (1) vákuum (1) választás (2) választási együttműködés (2) választási eredmények (3) választási esélyek (5) választási hibák (1) választási kampány (1) választási műsor (3) választási rendszer (16) választási részvétel (6) választási törvény (1) választás időpontja (1) választó (3) választói reakció (1) választók (1) valence issue (1) valóság (2) valóságértelmezés (2) valóságérzékelés (1) valóságmagyarázat (2) valóságshow (1) válság (7) válságadó (3) válsághelyzet (1) válságkommunkáció (1) váltás (1) váltógazdálkodás (1) váltópárt (3) változás (4) változtatás (1) valutaalap (3) várakozás (1) várakozások (1) varázstalanítás (1) varga mihály (7) városok (1) varsói gyors (2) vastagh pál (1) veiszer alinda (1) véleménykülönbség (1) Veszprém (1) veszprém (1) vétó (3) vezetés (1) vezető (2) videóblog (1) viktor (1) visszalépések (2) visszatérés (1) vitányi iván (1) vízió (1) vizsgálóbizottság (1) voks10 (1) voks2010 (1) volner jános (1) voluntarizmus tere (1) vona gábor (15) vörösiszap (1) vörösiszap katasztrófa (1) warvasovszky tihamér (1) war room (1) wittner mária (1) xiii. kerület (1) zagyva györgy (1) zanzibár trükk (1) zapadnyik (1) záróra (1) zászlóégetés (1) zsákmányelv (1) zsákutca (1) zsinka lászló (1) Címkefelhő
18:09

„Jelenleg a párt csak egy rossz és egy rosszabb megoldás, a szinte biztos és a lehetséges politikai megsemmisülés között választhat” – mondja kollégám az LMP jövőjét latolgatva a mai Népszabadságban. Nem vitatkozni akarok, inkább csak átgondolni szeretném, hogy miért került ebbe a valóban lehetetlen helyzetbe a 2010-ben még a pártrendszer átalakításának ambíciójával a parlamentbe jutott alakulat.

 477garancia.jpg

Nem az LMP lenne az első párt, amely számára megoldhatatlan feladatot jelent annak tisztázása, hogy miképpen viszonyuljon a - magyar pártrendszer sajátos logikájában - vele azonos oldalon álló nagyobb, beágyazottabb párthoz. A jobboldalon a második ciklusban ez a kérdés, a szövetségi politika ügye morzsolta fel a KDNP-t és gyengítette meg az MDF-et, de ezzel küzdött – alapvetően sikertelenül – a másik oldalon az SZDSZ is, majd részben ez vezetett a 2000-es évek végére már a baloldalra átevezett MDF halálához is. Bizonyos értelemben elkerülhetetlen, hogy egy alapvetően bináris politikai erőtérben, amelyben minden téma, ügy, esemény, személy a két oldal viszonyrendszerében értelmeződik, egy új vagy kisebb politikai erőt a két nagy párthoz (=oldalhoz) való pozíciója alapján próbáljon meg elhelyezni a közvélemény. Nincs ez (nagyon) máshogy máshol sem: a parlamentbe került friss pártok választásaik, döntéseik, barát-ellenség felismerő és meghatározó rendszerük alapján egy idő után mindenhol elhelyezhetővé válnak. (Más eset, ha annyira erőssé válnak, hogy önálló pólusra tesznek szert: innentől jelentős részben mások igazodnak majd hozzájuk. 2010-ben volt erre némi esély nálunk is, azóta azonban kiderült, hogy a régi bal-jobb megosztottság - illetve amit ez idehaza jelent - egyelőre erősebb az új pártoknál.)

A magyar politika ráadásul még tovább nehezíti a kisebb pártok helyzetét: egyrészt a politikai erőtér extrém mértékű kétosztatúságával, másrészt pedig azzal a most már határozottan többségi logikájú választási rendszerrel, amely szinte kikényszeríti az azonos oldalon állók közeledését, integrációját. Mindez azonban nem jelenti azt, hogy a kicsik sorsa meg lenne írva a csillagokban, és választaniuk eleve csak a szatellit szerep és a hősi halál között lehetne. Szerintem két olyan minimális feltétel van, amely a siker reményét adhatja számukra: a belső kohézió és a határozott álláspont.

A kivel igen és a kivel nem? kérdése elleni harc reménytelensége - ahogy ezt egy kedves kollégám szokta mondogatni - tényleg a naplemente elleni küzdelemhez hasonlítható. Nem érdemes a meneküléssel kísérletezni: ha egy párt nem domináns szereplője a saját oldalának, a kérdést lehetetlenség megúszni. Sőt: minél inkább lebegteti, minél jobban finomkodik, viselkedése annál inkább ravaszkodásnak tűnik majd, hiteltelenné válik. Az adekvát megoldás nem lehet más, mint a határozott álláspont: bármi is az, sokkal kifizetődőbb a tojástáncnál.

Ha az LMP-nek 2010 óta megkérdőjelezhetetlen véleménye lenne a szövetségi politika kérdésében, ma biztosan nem lenne akkora bajban. Állítom, hogy mindkét lehetséges állásponttal jobb helyzetben lenne, mint most, amikor az egyik nap erre lép egyet, a másik nap pedig arra. Azonosulásra egyaránt alkalmas, érvekkel alátámasztható az „MSZP-vel nem lehet” és az „MSZP-vel lehet”: érthető, ha egy párt számára fontosabb a saját identitása, ha elveinek feladását látja abban, ha olyasvalakivel szövetkezik, akinek a politikája elfogadhatatlan számára, de az is, ha a politikai versenyt alapvetően politikai célok elérését szolgáló eszköznek látja, s miután számára elsődleges a kormányváltás, jelen helyzetben azzal is együttműködik, aki amúgy nem természetes partnere.

Mindezt persze bizonyára az LMP vezetői is tudják, ugyanakkor a határozott álláspont felvállalását lehetetlenné teszi a másik fontos feltétel hiánya: a pártban láthatóan nincs ebben a kérdésben egyetértés, sőt, ma talán már a döntés után elengedhetetlen kohézió és lojalitás sem. Érdemes észrevenni, hogy ez nem pontosan ugyanaz, mint ami az SZDSZ-t bénította: a magát liberálisnak nevező párt alapvetően nem belső megosztottság miatt kérdőjelezte meg időnként az MSZP-hez való viszonyát, hanem sokkal inkább taktikai okokból. Ma már jól látható, hogy a párt korábbi vezetőinek többsége tud és szeret is választani a Fidesz és az MSZP között. Az LMP-nél azonban még nem ez a helyzet, a belső állapotok inkább hasonlítanak a második ciklus jobboldali pártjaiban tapasztaltakhoz: Schiffer és követői tényleg nem kérnek a szocialistákból, míg a frakció többsége az Orbán-kormány leváltásához a széles baloldali együttműködést sem tartja elképzelhetetlennek.

Ha a kiinduló helyzet nem is hasonlít a korábbi SZDSZ-eshez, a válaszok időnként a régi időket idézik. Amikor a frakcióvezető azt mondja, hogy „az LMP lehet a garancia”, az SZDSZ kínlódását reprodukálja, ahogy az önállóságát igazolni kívánó párt a korábbi baloldali együttműködéshez igyekezett gondolatmankókat adni. Mindez azonban itt más okból jön elő, azért, mert a meccs még nincs lejátszva – s amíg így van, addig a határozott álláspontokat képviselők nem mernek, nem tudnak igazán mit mondani. Ezért is gondolom, hogy az LMP első választása nem a szövetségi politika irányáról szól, hanem arról, hogy hajlandó-e végre egyértelműen eldönteni ezt a kérdést. Minél később teszi meg, bármit is döntene, annál kevesebb esélye marad arra, hogy elkerülje a "szinte biztos" és a "lehetséges" politikai megsemmisülést.

A bejegyzés trackback címe:

https://torokgaborelemez.blog.hu/api/trackback/id/tr344897590

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Váltsátok le orbánviktort, aztán írjatok ki új választást! 2012.11.09. 13:33:50

Sokszor, sokan leírják, és igazuk van: az Együtt 2014-nek piszok nehéz dolga van, mert már tagjai is vállaltan homlokegyenest ellenkező módon látják a világot. Ami összeköti őket: a tapasztalat, hogy a dolgaink ma Magyarországon pocsékul mennek, és az ...

Trackback: Az LMP mint gonosz törpe? 2012.11.09. 10:38:43

Sok mindenre bizton lehetett fogadni 2010-ben, hogy például a Fidesz nekimegy néhány dolognak, jónak-rossznak válogatás nélkül, hogy Gyurcsány nem fog tudni sokáig csücsülni a fenekén, és foszlik az MSZP, meg hogy a Jobbik újra előveszi a jól bevált ma...

Trackback: Garantált naplemente 2012.11.09. 10:12:01

Schiffer és követői tényleg nem kérnek a szocialistákból, míg a frakció többsége az Orbán-kormány leváltásához a széles baloldali együttműködést sem tartja elképzelhetetlennek.

Trackback: LMP, a magányos primadonna 2012.11.08. 21:05:41

I. Felvonás „A stratégiáról az LMP kongresszus dönt majd, de abban mindenki egyetért, hogy egyedül indulnak majd, és nem érdekeltek egy „ellenzéki összeborulásban” Jávor Benedek II. Felvonás A kongresszus határozata az LMP részvételéről...

Trackback: Bajnai a csúcson (?), reflektorfényben az LMP - de miért?? 2012.11.08. 19:56:54

A HVG-ben eléggé masszív kis kampány fut, amióta Bajnai előadta kampánynyitóját a MILLA tüntetésén. E kampány ma elérte a csúcsát, a HVG az utóbbi két napban 2-2 cikket közölt, melyek az LMP párttagság eltökéltségét hivatottak megtörni, a jövő hét végé...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

perelli · http://felirat.blog.hu/ 2012.11.08. 18:21:09

Tudom, hogy egy mérés nem mérés. Na de pont ma erről írni a Medián helyet...

török gábor 2012.11.08. 18:26:29

@perelli: én is tudom, ezért is nem írok még róla. lesz még idő kielemezni, ha további mérések is alátámasztják majd.

pánpéter 2012.11.08. 18:44:02

Az LMP bebizonyította, hogy nem lehet más a politika. Az elmúlt 2 év viszonylatában sokszor került napvilágra a párt belső megosztottsága, a harcok a frakcióban, harcok a frakció-vezetői posztért, a 8-7-es szavazási arányok Jávor-Schiffer között. Ráadásul óriási a kommunikációs és filozófiai szakadék Schiffer és Jávor álláspontja között. Sztem áthidalhatatlan.
Közben az időközi választásokon az esetek magas százalékában még csak jelöltet sem tudnak állítani, a 7%-os támogatottság inkább csökken, mint növekszik. Az óvodás odaláncolós performanszok pedig inkább hasonlítanak egy belvárosi hippi kör megmozdulásaira, mint felelős politikai (politikusi) magatartásra.
Abban pedig TG-nek igaza van, hogy egyik nap ezt mondják, másik nap azt mondják, és érezhető, hogy a szervezeten belül sincs egységes álláspont a párt identitását meghatározó lényegi, alapvető kérdésekben. Ezt pedig érzékelik a választópolgárok is. És ezek azok a dolgok, amik oda vezettek, hogy mára egyértelművé vált: NEM Lehet Más a Politika. És ez a mondat, ez a választói felfogás az LMP alapvető létét kérdőjelezi meg!
Vidéki alapszervezetek nincsenek, a párt képtelen volt jelentős (vagy akár csak kicsiny) vidéki bázist kialakítani az elmúlt 2 esztendőben, ha pedig nincsenek pillérek, akkor nincs felépítmény sem.
2014-ben az LMP nem lesz parlamenti erő, és ez még akkor is bekövetkezhet, ha beállnak Bajnai mögé. Hiszen 2010-ben pont azok szavaztak az LMP-re, akik nem akarták se Bajnait, se Gyurcsányt, se a Fideszt.
Ha beállnak Bajnaihoz, azért lesz végük, ha nem, akkor meg azért.

mókáné 2012.11.08. 18:46:04

"Minden együttműködésben fennáll annak kockázata, hogy abban feloldódnak a résztvevők. Ezt mindenképpen el kell kerülni, és az LMP önálló identitásának, az ökopolitika önálló képviseletének megőrzése a cél."

- mondja Jávor Benedek és közben ő csatlakozna Bajnaihoz, Schiffer pedig nem vagy vacillál? Jól értem?

Az LMP- nek nem olyan magas a támogatottsága, mint a Jobbiknak, hogy annyira félnie kéne és akkora identitása sincs, hogy annak elvesztésétől kéne tartani. Hol vagyunk még az ökopolitikai kérdésektől?

Ugyanarra a következtetésre jutottam, mint Török Gábor, ha nem döntenek hamar, illetve ha nem a Bajnai-féle összefogás mellett döntenek, úgy kiszorulnak a politikából, mint az SZDSZ és az MDF, csak hamarabb.

zipe moha 2012.11.08. 18:53:00

Szerintem kulcs pontra hívta fel a figyelmet, Gábor"Szerintem két olyan minimális feltétel van, amely a siker reményét adhatja számukra: a belső kohézió és a határozott álláspont."

Nagyon igaz, a felsorolt példák hiteles alátámasztások.....egy kérdés maradt mindössze...ami értelmezésre szorul....MIKOR van itt az ideje?

Szerintem (nem biztos,hogy igazam van) már itt volt.

A 3.pólus koncepció kétségkívül valós alternatíva volt...ám mivel az LMP -jószándékúan-eltökölte, mások lépéskényszerbe kerülve, tulajdonképpen annak jelentősen legyengített változatát valósítják meg az Együttben-amihez vendégségbe mehet az LMP....ha akar :)

Nem megy ez nekik...de tiszták és szinpatikusak.....viszont a hatékonyság már ismeretlen fogalom számukra. Szedjék össze magukat minél hamarabb....ez mindannyiunk érdeke.....de Gábor jó érzékkel hívja fel a figyelmet arra, hogy nem az elsők lesznek....akiknek nem sikerült!

Edzés után vissza a kályhához...3. pólus.... belső kohézióval és határozott állásponttal...a kényszer jót hozhat!

Khal Drogo 2012.11.08. 18:53:07

@pánpéter: Bajnait nem lehetett választani 2010-ben mivel nem indult Bajnai. Vagy szerinted indult?

pánpéter 2012.11.08. 18:57:31

@Khal Drogo:
ez nem "szerintem indult" kérdése. Bajnai akkor az MSZP volt. Bajnai az MSZP miniszterelnöke volt, előtte meg 4 évig az MSZP kormányokban fejlesztési kormánybiztos, majd területfejlesztési miniszter, majd gazdasági miniszter. AZ LMP szavazói az MSZP, és így Bajnai ellen is szavaztak. Bajnai nem független, meg nem is civil. Az MSZP-ben politizált, az MSZP kormány tagja volt, az MSZP miniszerelnöke volt. Ne csináljunk úgy, mintha Bajnai független lenne, vagy szakértő lenne, vagy civil lenne.

inreallife 2012.11.08. 19:03:20

az lmpnek nem kell döntenie. bajnai viszi az összes szavazóját. ez már nem az ő döntésük lesz, búcsút inthetnek a parlamentnek...

zipe moha 2012.11.08. 19:04:57

"2014-ben az LMP nem lesz parlamenti erő, és ez még akkor is bekövetkezhet, ha beállnak Bajnai mögé" ........nem kell beijedni a nem lesz parlamenti párt szövegtöl......bár csak az mszp vagy a fidesz ne lenne 14-től parlamenti párt (vagy mindkettő)...de ez sem a halál utáni élet...egyszerűen alkalmazkodási kényszer.....igen a parmenti 89'-esek leszoktak (hozzá se szoktak) pedig itt az ideje...és bár közpénzből könnyebb, tudom....de hát nagy nyomás alatt születnek a nagy művek...ahol nincs kohóban izzasztott elvárás, teljesítmény is pont annyi van...bizonyiték erre a 89'-12' közötti időszak

Diocles 2012.11.08. 19:33:04

Tisztelt Török Gábor!

Ön erre a kérdésre, dilemmákra korábban elég jó választ adott, engedelmével előkerestem egy korábbi posztját, csupán a "liberálisokat" kell kicserélni a "zöldekre", ugyanazok dilemmák:

"Nem kétséges, előbb-utóbb lesz magát liberálisnak nevező párt Magyarországon. Valódi liberális párt azonban csak akkor alakul majd, ha egy ilyen formáció ki tud szabadulni a Fidesz-fóbia fogságából, valamint ennek következtében az MSZP ölelő karjaiból, és a kormányok/pártok egyes lépéseit képes lesz kizárólag saját értékei alapján mérni. Ez nem egyenlő távolságot vagy folyamatos méricskélést jelent, éppen ellenkezőleg: a más pártokra és a „nagyobb célokra” tekintgetés elhagyását. Olyan, ügyek alapján mindenkit bíráló és mindenkivel együttműködő pártot, amelyet alapvetően csak egy érdekel: saját értékeinek és saját szavazóinak a képviselete. Amely nem fél a választáson önállóan elindulni, és aztán a kapott támogatás alapján, a programok összehangolása után bárkivel közösen kormányozni – vagy éppen, ha ezt tartja helyesebbnek és hasznosabbnak, ellenzékbe vonulni."

torokgaborelemez.blog.hu/2012/06/04/458_gerbeaud_liberalizmus

Gnózis 2012.11.08. 19:52:22

A baloldalnak, a baloldali vagy annak tekinthető pártoknak mindig is az volt a rákfenéje, hogy a túlzott liberalizmus a szervezeti kereteket is erodálta. Míg a jobboldal - ahogy az ma is egyértelmű - teljesen centralizált pártszervezetet hozott lére, amely jószerével egyetlen ember akaratát transzformálja a legalsó szintekig, pl. az SZDSZ-ben még a legmarginálisabb politikai-szervezeti, taktikai-stratégiai kérdések is órákig tartó vitákat generáltak.
Ez jellemző az LMP-re is, ahogy egyre közelebb kerül a legfontosabb eldöntendő kérdéshez, úgy polarizálódik a felső vezetés és úgy válik egyre inkább a külső szemlélő számára olyan párttá, amelyre éppen azért nem lehet szavazni, mert lényegében maga sem tudja mit akar.

török gábor 2012.11.08. 19:53:55

@Diocles: most nem az volt a célom, hogy szubjektív választ adjak, hanem az, hogy elemezzem az LMP helyzetét - függetlenül attól, hogy nekem melyik válasz tetszik jobban. az önálló (nemzeti, jobboldali, konzervatív) liberális politika szívügyem, az önálló zöld párti politika esetén az elfogultságaim nem akadályoznak :)

6.Lenin 2012.11.08. 19:59:14

Bajnai okt. 23-án megrázta a pénzeszsákot.

Eszeveszett tülekedés kezdődött körülötte. Másnak, minek is adnának. 2 év alatt az LMP nem tudod felmutatni semmit a Fidesz ellen.

Amennyiben csatlakozik vége, ha nem, akkor is vége.

Nincs más út a Fidesz , Jobbik ellenében.

Az orbán módszere bevált, bedarálni a kis, életképtelen pártocskákat. Most sincs más lehetőség.

2014 túságosanl közel van, nagy lesz a tülekedés. Pénz, vagy az elmúlás .

Úgy lesz naplemente, hogy a nap(juk) nem is ragyogott, fenn a magasban.

Szép volt fiuk, de ennyi volt.

nyünyüge 2012.11.08. 19:59:48

Nem volt időm rendesen elolvasni, átgondolni, de szerintem azért került "lehetetlen" helyzetbe az LMP, mert minden jó szándéka és intelligenciája mellett fogalma sem volt arról, miről is szól a nagy magyar valóság.
Remélem, még idejében felébrednek.

graycivil 2012.11.08. 20:12:38

"Így fog kampányolni a Fidesz 2014-ben: Állami pénzből álcivilek

A korlátozás szépsége még az is, hogy ha megnézzük a Mérték Médiaelemző Műhely értékelését, láthatjuk, hogy azokat a csatornákat veszi ki a kampányból a Fidesz, amelyeket az ellenzéki szimpatizánsok és a bizonytalanok néznek, olvasnak inkább. Ez így pedig már implicite a választási egyenlőség felborítása, főleg, ha hozzávesszük a köztéri hirdetéseket is, amely piacot Simicska Lajos birtokolja - akinek így nem lesz törvényi kontrolja a választási eljárásban."

magyarinfo.blog.hu/2012/11/08/igy_fog_kampanyolni_a_fidesz_2014-ben_allami_penzbol_alcivilek?utm_source=ketrec&utm_medium=link&utm_content=2012_11_08&utm_campaign=index

"Tehát láthatjuk: a Fidesz stratégiája 2014-re az, hogy állami pénzből a civilek és az állam kampányolnak majd a Fidesz mellett, miközben a pártokat értelmetlen szabályokkal kötik gúzsba."

Rohadjon le a f@sza minden fydeszes képviselőnek, és mindenkinek, aki ezt diktatúrát "szóval, tettel és hallgatással" támogatja. Nem tudom, hogy fognak kimenni az utcára 2014 után ezek a parlamentben amortizálódott FYDESZ-droidok.

Gyerekek, könyörgöm,...! F.Y!DESZ

tyeli 2012.11.08. 20:15:29

Nem bírom ezt az értelmetlen okoskodást, ami az LMP körül forog. Én 2010-ben az LMP-re szavaztam, elmondom miért.

Számomra a Jobbik és az MSZP felvállalhatatlan, a Fidesz mellett volt némi szimpátia (de nem sok! és a KDNP is felvállalhatatlan), de nagyjából tudni lehetett, hogy 2/3-addal, de legalábbis elsöprő többséggel nyerni fog. Mivel alapvetően liberális vagyok (a szó valódi értelmében, hogy érthetőbb legyen az SZDSZ-t mindig is utáltam) és alapvetően szimpatikus volt az LMP is meg az üzenete, mégis csak friss, értelmiségi, hozzám hasonlóan zöld gondolkodású arcok, gondoltam, hogy velük csak színesebb lehet a politikai paletta és mivel velük kapcsolatban az sem volt biztos, hogy bejutnak a parlamentbe, így rájuk böktem. Bár hozzáteszem különösebben egyébként nem izgatott a dolog.
Alapvetően nagyjából nyomom követem azt a szánalmas és nevetséges bohózatot, ami politizálás alatt folyik Magyarországon. Ebből nekem az jött le, hogy az MSZP, KDNP és a Jobbik még mindig felvállalhatatlan és sajnos a Fidesz is teljesen azzá vált, bár egyébként mindent összevetve azt gondolom, hogy a remény utolsó fénysugara talán még nem veszett el, ez a választásokig fog eldőlni. Mindenesetre a jelenlegi kormányra megint csak nem fogok szavazni. Aztán ott van a Milla, ami valahogy a kezdettől fogva kevésbé volt szimpatikus nekem, Bajnaival meg feltették a pontot az i-re nálam, most nem fejtem ki miért.
Szóval marad az LMP, ami elég impotens politikát folytat, de legalább az elveihez eddig hű maradt, a láncos akciók meg nekem bejönnek. Tulajdonképpen ők a legkevésbé rossz választás számomra. Feltéve, ha nem állnak össze az említett pártokkal, mivel az a "lehet más a politika" megcáfolása lenne.. És higyjétek el, nagyon sok hasonlóan gondolkozó ismerősöm is ezen az állásponton van. Aki 2010-ben az LMP-re, így a megújulásra szavazott, azoknak most se nagyon van más alternatíva (az Együtt 2014-ről legyen elég annyi, hogy ha Bajnai még nem lenne elég, Gyurcsány és Kuncze jelentkeztek be legelőször..)

tölgyes 2012.11.08. 20:16:25

Kedves Török Gábor!

A baj ott kezdődött, hogy egy olyan koalíció gondolatával jött elő az LMP elitjének egyik főokosa, amelyik egy táborba terelte volna a Jobbikot, az MSZP-t és az LMP-t. Ez az állóvizet felkavaró, de szerencsétlen ötlet aztán állandó magyarzkodásra kényszerítette a pártot. Tűzre vizet öntött, amit úgy akart megzabolázni, hogy a gőzt beterelte volna egy kicsi edénybe..Következmény: rögtön repedések lettek magán az LMP-én belül.. és elkezdődött a marakodás. Ez lemondott, az kilépett, amaz előbújt bár jobb lett volna, ha hátul marad..Ez pedig nagyon nem más. Ilyet láttunk. Ha lehet más, akkor tessék másképpen csinálni.

6.Lenin 2012.11.08. 20:17:37

"Remélem, még idejében felébrednek. "

-Ébredj, te álomszuszék!
-Mi történt?
-Nem hallottad, Bajnai megfújta a kürtöt.
-Hát nem csak libát?
-Most nem arra gondoltam, harcra hív a mocskos Fidesz ellen.
-Sajnos nem bírja a libást a gyomrom.
-Mit számít, nála az amcsik pénze.
-Akkor rohanjunk.
-OK! Legalább a gatyád vedd fel, kilátszik a lényeg.

inreallife 2012.11.08. 20:17:43

@nyünyüge: inkább fogalmuk sem volt arról, hogy mit kéne tenniük. eljátszották a bizalmat, amit kaptak. nem a buzifelvonuláson kell az első sorban csápolni, amikor az országban gazdasági válság van. ez szereptévesztés. a döglődő nemtommilyen békák helyett az embereket kéne képviselniük. lényegtelen, marginális, senkit nem érdeklő dolgokkal foglalkoztak. a hasznuk nulla volt... a választási eredményük is annyi lesz...

Diocles 2012.11.08. 20:17:58

Még pár megjegyzés:

1. Szerintem meg is lehetne fordítani a kérdést: Érdeke-e Bajnaiéknak egy szétesőben lévő, "chavezista" gazdpollal rendelkező, a partnereivel szemben min. összeférhetetlen párt beemlése úgy, hogy a szavazóik jókora részét amúgy is megkapják?
(Akiket meg nem, azokat meg akkor sem, ha Jávorból minisztert csinálnak.)

2. Nem volt (lett volna, lenne (?)) eleve esélytelen a Schiffer-féle MSZP-kritikus vonal sem.

Elvileg nagyon is benne van a levegőben, hogy egy sajátosan magyarosch, nemzeti-liberális - zöld formáció elérjen akár 10%-ot.

"Csupán" meg kéne/kellett volna nyerniük Sólyomot, Mellárt, stb.
Persze ennek a lehetősége a balra tagozódással örökre elveszik.

3. Az LMP jövője a betagozódással meglehetős bizonyossággal megjósolható. (Bár valszeg anélkül is, hiszen nem valósult meg a 2-es modell sem.)

Bajnaiéknak csupán a párt szavazóira és pár megélhetési politikusra van szüksége, nem pedig a párt programjára. Vagy inkább "programjára". Kábé nulla alkupozijuk lesz egy esetleges új kormányban, sokadik szerény szereplőként. Ugyan, mit csinálna ott Schiffer egyedül, mit keménykedne? Kiröhögnék, teljes joggal. A szocialista hatalomtechnikusokban bő tapasztalatuk van már arról, hogy miként kell kijátszani a "pragmatikusokat" az "elvhűekkel" szemben, a szavazóbázis zöme ragaszkodni fog a baloldali orientációhoz szinte bármi áron, stb., ismertek már ezek a szituk az SZDSZ történetéből.

Csak itt sokkal gyorsabb lesz a folyamat, 20%-ról azért időbe tellett "lefogyni".

tölgyes 2012.11.08. 20:19:01

@6.Lenin: Össze fognak terelni itt minden hadra foghatót.. és a Jobbik is teljesíti küldetését. Néhány százalékot majd csak elvisz.

inreallife 2012.11.08. 20:20:48

@6.Lenin: leninkém, menj el megszámolni a százmillióidat, amit úgy loptál, csaltál össze. reszkethetsz, hogy a fidesz után szabadon nehogy rád is kivessék a 98%-os adót. csak úgy baráti alapon... azaz már reszketsz is, a magad esetlen módján próbálsz "lejáratósdit" játszani....

6.Lenin 2012.11.08. 20:28:43

@tölgyes:

Nem kell terelni, a pénzszagra gyűlnek, mint legyek a ......ra.

A politikusoktól nem félek, tülekedni fognak körülötte (a pénz körül).
A lényeg a tömeg, lesz-é mögöttük?

Az LMP is szeretett volna "váltópárt" lenni, sok vita volt itt is erről.
És?
Itt a naplemente, fent sem voltak.

nyünyüge 2012.11.08. 20:30:49

@tölgyes:
Ha volt is küldetése, szavazója már nem lesz. A kormány propagandájában, de helyenként konkrét tetteiben időnként túlszárnyalja a Jobbik szavazótáborának legmerészebb álmait.

És ez vajon kinek az érdeke?

Khal Drogo 2012.11.08. 20:33:56

@pánpéter: Bajnaira most lehet valszeg először szavazni. 2010-ben nem lehetett rá szavazni, 2010-ben az LMP, MSZP, Fidesz, Jobbik és más listákra és kormányprogramokra lehetett szavazni. 2010-ben Bajnai Gordon nem volt egyik listán sem rajta, az MSZP-nek nem volt kormányfőjelöltje Bajnai.
Sőt Bajnai soha nem volt tagja az MSZP-nek, ma sem az.

Ettől még persze a szavazáson értékítéletet mondtak a Bajnai-kormányzatról is. Valszeg 2014-ben ismét ítéletet mondanak majd.

De tényszerűen nem igaz hogy 2010-ben Bajnaira szavaztak, mivel nem tudtak rá szavazni, soha nem tudjuk meg mi lett volna ha ő is indul, mert nem indult.

6.Lenin 2012.11.08. 20:34:09

@nyünyüge:

Rossz befektetésnek bizonyultak, már a milla a kedves.

kamill77 2012.11.08. 20:36:13

szerintem ha az lmp be akar tenni a 2014-nek, akkor feltetlenul be kell h csatlakozzon. ugyanis a median-felmerese meg mszp-dk-kozeli 2014-re vonatkozott. a kovetkezo felmeres- ha nyomatjak az lmp-s prioritast! -, mar nem hoz ilyen rozsas eredmenyt... hogy ez tivabbra is folytatidjon, arrol juhasz tenni fog! ebben biztos vagyok. az lmphezitalasa ellenere csak ronthat a bajnaiszovetseg helyzeten. mar pusztan a felbukkanasa is - ha pl az a felbukkanas vilagosan a dk elleneben tortenik - eleg ahhoz, h kaoszt teremtsen ezen az oldalon, mindemellett a fideszes juhasz peterhez hasonlo modon belulrol, kello ralatassal alakithatja poziciojat ugy, h az ne nohesse ki magat a fidesz legyozesere alkalmas valodi erove. a bizalmatlansag megolheti a kezdemenyezest.

Diocles 2012.11.08. 20:39:47

@Khal Drogo:

"Sőt Bajnai soha nem volt tagja az MSZP-nek, ma sem az."

Sőt, Medgyessy Péter sem volt az MSZP tagja, ő is éppoly független kormányfő volt, mint Bajnai. Ha már...

2012.11.08. 20:40:52

"az MSZP-nek nem volt kormányfőjelöltje Bajnai."

Csak kormányfője...

Khal Drogo 2012.11.08. 20:42:04

@tyeli: Ha az Együtt 2014 elviszi azt a szavazói tömeget aki 2006-ban az MSZP-re szavazott, fölényesen 2/3-al nyeri a választást.
Elég nekik azt a réteget visszanyerni, akik valaha rájuk szavaztak.
Olyan ember, aki eddig soha nem szavazott az MSZP-re és nem első szavazó, feltehetően most sem fog az Együtt 2014-re voksolni.

Sok volt MSZP-s szavazó átszavazhatott 2010-ben a Fideszre v. Jobbikra. Ők visszatérhetnek. Aki világ életében a jobb oldali tömbre szavazott, nyilván soha nem fog Bajnaira szavazni. De ha Kispista Jóskát indítanák, akinek eddig nem volt köze egyik MSZP-s kormányhoz sem, akkor sem szavaznának az Együttre a jobbos szavazók, szerintem.

czjanos 2012.11.08. 20:43:56

Úgy foglalkozik mindenki az LMP-vel, mintha jelentős erőt képviselne, számottevő tömegbázisa lenne. Pedig ezek hiánycikkek az LMP háza táján.

Khal Drogo 2012.11.08. 20:45:03

@Diocles: Én nem írtam hogy független lenne Bajnai. Vagy szerinted írtam?

Venyigeszu 2012.11.08. 20:47:03

Török Gábor hitelessége közelít Giró-Szászéhoz.
Több szót nem is érdemel.

6.Lenin 2012.11.08. 20:47:26

@czjanos:

De, ha ezen a blogon 1 kis pártot jelentős erőnek mutatnak, 110%-os a bukás.

Vissza lehet keresni az MDF, SZDSZ körüli írásokat.
El is tűntek.

Az LMP-nek tuti vége.

Khal Drogo 2012.11.08. 20:47:39

@czjanos: Budapesten viszonylag erős az LMP, mindig verte a Jobbikot. Országosan már más a helyzet. De úgy is mondhatjuk, ha az MSZP-s erőtér megszerzi a budapesti LMP-s erőteret, esélyes hogy lenyomják a fővárosi Fideszt és a roppant gyenge fővárosi Jobbikot.

Khal Drogo 2012.11.08. 20:53:38

Azért kíváncsi leszek a "Civil" Fórum kiadványára, mik lesznek Bajnai bűnei... Mik lehetnek ezek? :
- Elvette Bajnai a 13 havi nyugdíjat ( bezzeg az Orbán kormány szétverte a magánnyugdíjrendszert, ezzel nem az inaktívak ellátását csökkentette, hanem az aktívak nyugdíjmegtakarítását államosította )
- Elvette Bajnai a 13 havi illetményt a közszférában ( Orbán elvette a közszférás cafeteria nagy részét, az érintettek nagyot szívtak ezzel )
- Lecsökkentette Bajnai a passzív táppénzt ( Orbán megszüntette )
- Közmunka-programot adtak munkahelyteremtés helyett ( Orbán a közmunkabér megfelezte )
- 10% fölé ment a munkanélküliség ( most is annyi )
- csökkent a GDP ( most is csökken )

stb.

Nyilván az alultájékozott emberek egy részét meg a fanatikusokat egy ilyen kiadvánnyal meg lehet etetni. Én jót fogok röhögni rajta.

pánpéter 2012.11.08. 20:55:53

@Khal Drogo: jaja, nem bajnaira szavaztak, hanem arra az MSZP-re, aminek miniszerelnöke volt... bajnai MSZP-s, ezt mindenki tudja. nem független, nem civil. MSZP-s.

Khal Drogo 2012.11.08. 21:00:18

@Diocles: Amíg Orbán a jobboldal vezetője, nem lesz másik jobboldali párt. Se zöld, se sárga, se liberális se másmilyen. Egyrészt a jobbosok által olvasott sajtó Orbán mamelukjai kezében van és megfojtják az új pártot, másrészt meg a jobboldali pártokat finanszírozók jól bejáratott politikusokkal rendelkeznek Orbán pártjában, minek támogatnának másokat. Jó nekik a Fidesz, jobb nem is kell.

Mit kapott pl. Schiffer a Fidesz-holdudvartól? Nagyapja kommunista múltját.

Schiffert mostanság azért mutogatja a Hírtv, mert feszültséget akar kelteni a Bajnai felé sodródó LMP-vel. Ez bevált módszer: Szili is nagy érdekes figura lett annó Gyurcsány alatt, nyomatta a Magyar Nemzet interjúkban.

Khal Drogo 2012.11.08. 21:03:18

@pánpéter: Én arra reagáltam hogy azt írtad hogy Bajnaira szavaztak 2010-ben. Szerintem az indulókra szavaztak nem pedig olyanokra akik nem indultak.

De Bajnai nem független. Szerintem nem MSZP-s, mivel nem tagja a pártnak, de egyértelműen az MSZP által uralt politikai mező politikusa. Ha Bajnai MSZP-s lenne, ő lenne az MSZP elnöke, alelnöke, vagy valamilyen szintű vezetője. Vagy szerinted Bajnai ha belépett volna az MSZP-be, nem lett volna belőle vezető tisztviselő?

6.Lenin 2012.11.08. 21:04:33

@Khal Drogo:

Mit gondolsz, néhány hónappal a választások előtt a Jobbik,Fidesz nem fogják kihasználni Bajnai támadhatóságát?

+ azok, akiket esetleg ők nem látnának szívesen a soraik között?

Khal Drogo 2012.11.08. 21:06:55

@6.Lenin: És mit fognak mondani? Azt hogy felakasztotta az embereket Hajdú-Biharban? Nagyon gonosz ember ez a Bajnai, annyi szent.

jjulie 2012.11.08. 21:09:49

@Khal Drogo:

de

mijafasz az a fidesz?

Diocles 2012.11.08. 21:10:15

@Khal Drogo:

"Amíg Orbán a jobboldal vezetője, nem lesz másik jobboldali párt."

Aha, akkor a Jobbik hogyan lett?

Egyébként nem is echte jobbos pártról beszéltem, hanem egy nemzeti-liberális - zöld pártról, valódi harmadik pólusról.
Amely adott esetben akár Orbán távozását és a Fidesz reformját is kikényszeríthette volna.

Ha az LMP meg tudta volna magának nyerni Sólyomot, Mellárt, stb. akkor sokat elérhetett volna. Becserkészhette volna a csalódott jobbos és/vagy bizonytalan szavazókat egymaga.
Nyilván ez is amiatt nem valósult meg, mert nincs eldöntve az irány, pl. Ángyán is megmondta, hogy Bajnaival ő SOHA.
Pedig ő se keveset hozhatott volna, ha megnyerik...

Most meg lesz majd E14-ben való felolvadás (mert ez az lesz, akkor is, ha az embléma megmarad majd KDNP-módra) és Jávor zöld minisztersége. Nem mintha vérezne a szívem értük, csak ezek a tények.

Khal Drogo 2012.11.08. 21:10:19

@6.Lenin: Az ördög maga ez a Bajnai. Hogy tönkrement alatta az ország. Ja hogy nem. Nem baj. A csontvázak azóta sem kerültek elő, pedig több tucat jobbos közgazdász kereste.

Khal Drogo 2012.11.08. 21:12:28

@Diocles: A Jobbik nem jobboldali párt, hanem szélsőjobboldali. Én jobboldali pártra gondoltam, nem széljobbos új pártra.

6.Lenin 2012.11.08. 21:12:28

@Khal Drogo:

Mindegy, mit mondanak majd, támadható.

szerintem nagyon rossz választás volt, ha már.
+ alkatilag sem olyan, hogy képes lenne tömegeket lázba hozni.

Mindkettő nagy hátrány.

Azért a nagy lázban nem kell elfeledkezni arról, a választást a választók (tömege) döntik el, nem a politikusok, bár arra is van példa.

Szimba 2012.11.08. 21:13:40

Az LMP hiába akar megmaradni függetlennek és zöld pártnak, ez lehetetlen a mostani választási rendszerben.

Az is kétségtelen, hogy az a szavazói réteg, amelyik rájuk adná a voksát azonnal elpártolna tőlük, ha az MSZP-vel lepaktálnának.
Ugyanis ők voltak azok, akikre a Fidesz és az MSZP HELYETT lehetett szavazni.

Nem csak jobb (és még jobb), valamint nem csak bal (és még baloldalibb) szavazók vannak, hanem olyanok is, akik végleg kiábrándultak mindkét nagy pártból.

A bizonytalanok többsége pedig nem a kis pártokban gondolkodik, ha mégis veszi a fáradságot, és elmegy ... regisztrálni.

etwas kultur muss sein 2012.11.08. 21:14:54

@6.Lenin: "Mit gondolsz, néhány hónappal a választások előtt a Jobbik,Fidesz nem fogják kihasználni Bajnai támadhatóságát?"

Egészen őszintén mondom az alábbiakat:

Amikor bajnai újra megjelent, már tök egyértelmű volt, hogy ő csak egy csali, a buta, és nagyon feledékeny magyar választók számára. Nos, ennek ellenére én akkor úgy gondoltam, hogy max. néhány százalékos bázist szerez magának az első pár hónapban. Ehhez képest most úgy tűnik, igen nagy a támogatottsága, már mindjárt a startvonalon. Nos, a helyzet a következő: a magyar választókat könnyebben lehet az orruknál fogva vezetni, mint valaha is gondoltam. Számomra most nagyon úgy tűnik: újabb évekre, akár évtizedekre állandósulni fog a klasszikus felállás: mszp és sarjai vs. 89'-es fideszes álellenzék. Folytatódik a régi háttérhatalmak munkássága. Távolabb vagyunk a tényleges változás lehetőségétől, mint azt bárki is gondolná. :-(

Game over.

Khal Drogo 2012.11.08. 21:14:58

@6.Lenin: Orbán egy egyik leggyűlöltebb ember Magyarországon. Politikailag annyira támadható mint senki ebben az országban. Mégis ő lesz a miniszterelnökjelölt szerintem a Fideszben.

6.Lenin 2012.11.08. 21:16:22

@Khal Drogo:

1 év alatt még én is képes lennék ragyogó számokat produkálni.

Minden kiadást a felére, vagy megszüntetni, a bevételeket megduplázni.
Óriási lenne , papíron.
Aztán lelépnék.

Nagy ügy?

Khal Drogo 2012.11.08. 21:18:57

@Diocles: Szerinted miért nem kezdett önálló politikába Sólyom, Mellár stb. Miért elégednek meg a partvonalról kívül való bekiabálásba? Ugyanaz az erő akadályozza ezt meg, ami miatt nincs új jobboldali párt Magyarországon.
Az utolsó jobboldali nem-Fidesz pártvezetőt, Dávid Ibolyát majdnem bebörtönözték.
Ki az a hülye, aki belefog ekkora ellenszélben új jobboldali pártot alapítani? Ki az a barom, aki ezt felvállalja?
Ki akarja tönkretenni magát?

Inkább páholyból megvárják Orbán megbukik-e, szétszedik-e a bukás után a saját sakáljai. Ha igen, akkor majd lesz változás. Ha nem, hát nem lesz új párt.

Szimba 2012.11.08. 21:20:42

@tyeli:

Hasonlóan gondolkodtam én is.
És jelen pillanatban nincs más alternatívám akkor sem, ha az LMP sem egy csúcsmodell.

Khal Drogo 2012.11.08. 21:20:54

@6.Lenin: Miért, eddig mit csinált a kormány? Államosított 3200 milliárdos vagyont, ezt úgy érte el hogy blöffel megzsarolta az állampolgárait. Aztán ebből a pénzből kibekkelt 2 évet. Majd pedig elkezdte mindenféle elképzelés növelte az adókat.

6.Lenin 2012.11.08. 21:21:27

@Khal Drogo:

Ezt eddig senki nem bizonyította, sőt.

Ne keverjük már össze, hogy két választás közt miket mérnek.
Az emberek nagy részét nem érdekli napi szinten a politika.

M?inden ember valamilyen szinten elégedetlen, mindenhol a világon. Nem lehet annyit adni, amennyi sokaknak elég lenne.

Aztán jön a választás, és minden mást mutat.

Mit gondolsz, a Fidesz át fogja aludni a következő időszakot? Vagy a választások előtti néhány hónapot?

Ne heverjük már az álmokat/reményeket a valósággal.

Khal Drogo 2012.11.08. 21:22:48

@SzélsebesVelorex: Orbánt legalább annyira utálják mint annó Gyurcsányt. Ezért egy anti-Orbánra óriási most az igény a szavazók között. Szerintem erre a szerepre jó Bajnai, ezért is tódul utána a vélhetően magasnak mondható szavazói bázis.

Khal Drogo 2012.11.08. 21:25:56

@6.Lenin: A FIdesz felépített egy legendát, a nemzeti érdekvédelemről. Ezzel fog kampányolni. A Békemenet megy majd utána, aki viszont kritikusabb vagy vesztese a változásnak, azt csak fel fogja bőszíteni a Fidesz kampánya.
Látom magam előtt, ahogy a rokkant nyugdíjból kirúgott ember, vagy a nettóbér csökkentést nyakába kapó melós meglátja a sikerkampányt. Vérmérséklettől függően fog begyújtani a kampáynfüzettel vagy kivesz egy nap szabit és regisztrál, miközben azt mormolja, hogy dögöljön meg a kormány.

Diocles 2012.11.08. 21:26:30

@Khal Drogo:

nagyon fekete - fehér logikád van...

úgy nem nagyon lehet vitatkozni, ha nálad mindenért PatásOrbán a felelős.

konkrét példát mondtam: Ángyán baromi keményen, és sokszor személyeskedően nekiment Orbánnak.
Őt nyilván meg lehetett volna nyerni, ha nagyon akarják. Persze nem Bajnai oldalán, nyilván.

Nem kell válaszolni, terméketlen a vita.

6.Lenin 2012.11.08. 21:27:51

@SzélsebesVelorex:

Ki látta, hogy kiket kérdeztek?

Lehet ez 1 ócska trükk is.

Minden hónapban 1 kicsit emeljük a támogatottsági arányokat, aztán (talán) valóban emelkedni is fog. Gondolom ez már máshol is bevált.

A kampány, pénz és trükkök százainak az összessége.

Nem figyelted az amerikai kampány? Mennyibe is került?
Komoly, hülyítő stábok vannak mögöttük.

Természetesen, lehetséges, hogy nálunk is beválik, ez is benne van. Az ellenfélen múlik, mennyire tudják az ellenkezőjét bizonyítani.

etwas kultur muss sein 2012.11.08. 21:28:16

@Khal Drogo: Igen. Nagyon pontosan fogalmazol. Erre 100%-ban megfelelő bajnai. Ami viszont hatalmas baj: ezzel nyakunkon marad a rendszerváltás utáni mocsok, az mszp és torzszülöttei vs fidesz. Nincs és nem is lesz semmiféle megújulás. :-(

2012.11.08. 21:30:51

@Khal Drogo: Jaja, se Bajnai, se Gyurcsány ott se volt, a szavazók Mesterházyt büntették a kétharmaddal.

6.Lenin 2012.11.08. 21:33:24

@Khal Drogo:

"ezért is tódul utána a vélhetően magasnak mondható szavazói bázis. "

Ez még sehol nem látszik bizonyíthatóan.

Egyenlőre a bukott, pénz/hatalom éhes brancs tülekedése látszik, bizonyíthatóan.

Nem véletlen a feltétel szabás, de majd ebben is lesz engedmény, ha a "tülekedés" nem megfelelő mértékű.

Majd kora tavasszal tisztulni fog a kép.

márta)) 2012.11.08. 21:34:16

Más eset, ha annyira erőssé válnak, hogy önálló pólusra tesznek szert: innentől jelentős részben mások igazodnak majd hozzájuk."

Na. Igen! Csak ebben a politikai, helyzetben (hogy a gazdaságit, most ne is emlitsem) az a lehetetlen, hogy a kis párt, az LMP. egyedül önállóan erőssé váljon. Most nem szerintem.
S már csak azért sem, mert a nagybetűs nép egy hatalmas csoportja, kiknek elege van már sok-sok mindenből) mondjuk a nélkülözésből (is) nem fognak a pártocskákra szavazni. Mondjuk a felső tíz sem. Többségükben nem.
Marad a két nagy tábor. Vagyis a Fidesz s az Együtt 2014.

Persze, nem feltétlen szükséges összefogniuk, ki kell várni, míg megerősödnek, tapasztalatot gyűjtenek, a nagybetűs politikai életből.
Vagyis eldöntik végre, hogy milyen politikai irányvonalat tűznek célul- követnek.
De az is lehet, hogy csak én nem tudom?
Szerintem.
:)

Khal Drogo 2012.11.08. 21:35:20

@Diocles: Ángyán nem támadta Orbánt soha sem. Annyit mondott hogy kihallgatást kért a miniszterelnöktől és nem kapott időpontot. Kilépni egyelőre pedig nem lépett ki.
Lásd Lénhárd vagy kicsoda. Érdekes ő ki tudott lépni tegnap.
Ha annyira elégedetlen lenne Ángyán ő is kilépett volna.

Khal Drogo 2012.11.08. 21:38:23

@SzélsebesVelorex: Persze hogy nem lesz változás. Ha változás 1989-ben nem lett, most mitől lenne.

márta)) 2012.11.08. 21:40:57

Mondjuk nem kell elfelejteni, hogy az LMP. -s politikusok még maguk is meglepődtek, hogy bejutottak a parlamentbe.
S , ha nincs az szocialistáknál az, ami volt, vagy ha a társadalom egy hatalmas csoportja értette volna a politikai történéseket, be sem jutottak volna. Szerintem.
Vagyis említett társadalmi csoportnak, többségének, elég volt csak annyit, hogy lopott a másik. A nagy csodaváró hangulatban látni vélték a Kánaánt.
??
:(

jjulie 2012.11.08. 21:41:52

@Diocles:

nam a patás orbán a felelős mindenért

hanem a seggszájú kádárvakarák sántakutyaorbánféreg a felelős mindenért

Khal Drogo 2012.11.08. 21:43:51

@Diocles: Orbán csak egy jelkép. Bármennyire is centralizált a hatalma, valójában ő is csak egy valamekkora bábú nála hatalmasabbak kezében, akik fizették a pártja túlélését 8 év ellenzékben.
Szerinted miért volt annyira fontos a MOL visszavásárlása? Szerintem Hernádi kérése volt, hogy kinyomja az oroszokat onnan. Hogy mennyire nem ideológiai kérdés, az hogy az oroszok a magyar gazdasági térben itt vannak-e, bizonyítja hogy most is keresik az időpontot hogy kuncsorogjunk pénzt tőlük.

De érdekes az is, hogy Csányi bankja végig nyereséges Orbán alatt miközben a külföldi bankok vastagon buknak. Vagy hogy a közbeszerzéseken tarol Simicska és Nyerges. Vagy hogy CBA-t nem utasít el a plázabizottság de a Lidl-t igen.

Itt oligarchák is keményen diktatálnak. Az olyan ötletek mint járás, állami iskolák, azok lehet Orbán és tanácsadói ötletei.

De a kemény gazdasági döntésekben Orbán csak egy végrehajtó.

jjulie 2012.11.08. 21:45:00

@Khal Drogo:

orbánt csak a lakosság 80 százaléka utálja

lesz még több is

márta)) 2012.11.08. 21:45:43

Az SZDSZ-től csak annyit, hogy a Kuncze vezette párt korrekt partnere volt a szocialistáknak, de utóbb már úgy nézett ki, hogy a " farka akarja csóválni a kutyát". :)
Az a koalició többet ártott, mint használt. Szerintem.
:)

Nos, hát úgy gondolom, hogy a Bajnai Gordonnak ilyen, s hasonló szövetségesekre nem lenne/nincs szüksége.
Igen.
:)

Khal Drogo 2012.11.08. 21:46:01

@tzirok: Gyurcsány mintha indult volna. Különben elég nehezen lenne ma a Parlament tagja.

kamasuka 2012.11.08. 21:47:07

Talán nem kellett volna beállni abba a sorba, amelynek a végén csak Bajnai, vagy a parlamentből való kiesés között lehet választani. (Bár a kettő ugyanaz, csak még kapnak négy évet ...)

Ugyanis nem volt kötelező ezt a fajta politikát képviselni. Lehetett volna TÉNYLEG ZÖLD politikát folytatni, és nem beleszólni mindenbe, ami csak kijön a házból.

6.Lenin 2012.11.08. 21:49:29

@Khal Drogo:

"De a kemény gazdasági döntésekben Orbán csak egy végrehajtó. "

Hú, ez nagy.

Ki nem az?

Azért tolnak amerikai pénzt Bajnaiba, hogy majd egyedül dönt, és Kína mellé áll?

Nagy húzás lenne.

márta)) 2012.11.08. 21:49:31

Igen! Az a sor, amelynek az elején a Bajnai Gordon áll.

Khal Drogo 2012.11.08. 21:50:03

@Diocles: Egyébként a legnagyobb gondja szerintem a társadalomnak nem Orbán és a mögötte állók hatalomtechnikájával van, biztos sokakat ez is zavar, pl. az AB jogkorlátozása, vagy arrogáns politizálás, de a lényeg a sikertelenség.
A kormány jelenleg legnagyobb sikere a 3%-os hiány és a GDP-hez mérten csökkent államadósság. Ebből azonban a plebs semmit sem érzékel. Amit érzékel az egy nagy rakás életszínvonal-visszaesés.
Az akinek csökken a fizetése, munkanélküli lesz vagy nyomorog, magasról tesz a GDP arányos államadósságra. Meglephet téged, de egyátalán nem érdekli.

Szóval Orbán lehetne olyan amilyen a többségnek. Ha sikeres lenne, de nem sikeres az emberek mércéje szerint. Ezért fogyott el a tábor fele.

kamasuka 2012.11.08. 21:53:02

@Khal Drogo:
"a vélhetően magasnak mondható szavazói bázis"
Mondani lehet, hogy magasnak mondható, de, hogy mitől is magas ez a bázis, meséld már el? Csak mert volt egy tömeggyűlés, ahol az összes LMPs, SZDSZes, MSZPs, és egyéb odavaló megjelent?

Ez a tömeg túró volt a MIÉP tömegeihez képest, ők pedig lazán kiestek 2002ben a parlamentből ennél több emberke megmozgatása után is ...

Az amcsi pénz - Obama győzelmével - ezek után továbbra is Bajnaiéknak megy majd (ezért is volt kérdéses a választások előtt, hogy most megmaradnak, vagy sem és ezért is lépett azonnal az LMP, hogy beállnának ők is), de csak amcsi pénzből még nem lehet választást nyerni, lsd. Ukrajna!

hegyilány 2012.11.08. 21:54:21

"Garantált naplemente".
Hát! Ez zseniális! Sokaknak, már most garantált lehet a naplemente.
Igaz. ne rohanjunk annyira előre,"! mert akkor talán a küzdelem nem is lesz/lenne olyan érdekes. A politikai küzdelem!!
:)

Khal Drogo 2012.11.08. 21:54:53

@kamasuka: Feltételes módban fogalmaztam. Meglátjuk igaz-e.
Ukrajna teljesen más tészta mint Hungary.

kamasuka 2012.11.08. 21:56:57

Megj. már 2006ban is egyértelmű volt, hogy NEM LESZ MÉG EGY "FÜGGETLEN" Centrumpárt, és 2010ben pedig még egyértelműbbé lett, hogy LÓFASZ SE KÉR A "MÉG NÁLUK IS FÜGGETLENEBB" 'SOMOGYÉRT' SZINTŰ EGYESÜLETECSKÉKBŐL.

inreallife 2012.11.08. 21:57:33

@6.Lenin: bajnai már tömegeket mozgatott meg. a felmérések szerint a második legerősebb ellenzéki párt vezetője, bár még be sincs jegyezve.... 1 hónap múlva már a fidesznél is erősebb lesz, kezdhetsz reszketni. bajnai tömegeket mozgat meg, és amivel te azt gondolod, hogy támadható, azt leszarja rajtad és még a maréknyi birkán kívül mindenki. még a fideszszavazó cigányokat sem érdekli, pedig van belőlük sok. félsz mi? még az is lehet, hogy felfordulnak az ügynökakták. benne vagy mi, vén komcsi?

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.08. 21:57:55

Egy kisebb, egy újabb pártnak az kell, hogy a fő feladata legyen, hogy nagyobbá váljon, hogy egyszer majd választást nyerjen!
Hogy letaszítsa a mai nagyokat a trónjukról, s nem az, hogy meghatározza a helyzetét mögöttük.

A kivel lehet, és kivel nem kérdését pedig szokásosan a választási eredmények ismeretében van értelme feszegetni, kivéve, ha már eleve nem önállóan akar egy párt indulni, de akkor meg minek a párt, ha nem önálló.

Ha az LMP beáll az Orbánt leváltani bármi áron bal oldali táborba, akkor nem igazán lesz miért pont az LMP-re szavazni. Elvégre ugyanazt akarja majd az MSZP, az Együtt, meg a fene tudja még kik is. Belezöldülnek a vörös áradatba, s elvesztik színüket.

Viszont, ha tartanák magukat az önálló politizáláshoz, akkor azzal többet nyerhetnek, azonban benne van a kockázat, hogy be sem jutnak a parlamentbe, s akkor oda a magas fizetéseknek. A vörösökkel együtt ugye pár helyet csak kapnának.

Ez utóbbi nehézségében persze a párt megosztottságán, azaz azon túl, hogy ők sem tudják mit akarnak, mit akarjanak valójában az is benne van, hogy a vörösök nagyon nyomulnak az LMP-re, mindenképpen magukhoz szeretnék láncolni a pártot. Ezzel erősítenék magukat, s egyben megszabadulnának egy vetélytárstól. Már 2010-ben is nagyon nyomultak az LMP szavazóira, s ez 2014-ben sem lesz másképpen. Így vagy a saját oldalukra akarják csábítani az LMP-s szavazókat. Vagy úgy, hogy az LMP is beáll az Együtt vörös táborba, vagy ha erre nem lesz hajlandó, akkor a szavazóiknak azzal érvelve, hogy az Együtt vörös koalíció képes csak leváltani a Fidesz kormányt, ezért az apró LMP-re amelyik jó eséllyel a parlamentbe sem kerül be nem, érdemes szavazni.

Az LMP jól játszotta meg azt 2010-ben, hogy senki sem tudta kik ők és mit akarnak, de ránézésre rokonszenvesnek tűnhettek, így hát kaptak egy biankó belépőt az országgyűlésbe. Ez a módszer azonban csak egyszer jött be. 2014-ben már nem fog menni. Egyrészt valóban határozottabb irányvonalat kellett volna, kellene kialakítaniuk, ami a párt belső megosztottsága miatt nem megy, másrészt viszont gőzerővel kellett volna szervezniük a pártot országosan, s növelni a támogatottságot. A politika nem csak az országgyűlésben zajlik, nem ott kell tudni figyelemfelkeltő akciókat véghez vinni. Pártot kellene tudni szervezni. Ez az LMP-nek láthatóan nem megy.

A fentiekre tekintettel nem jósolok nekik sikeres, országgyűlési képviselői helyekben bőséges jövőt.

6.Lenin 2012.11.08. 22:01:30

@Khal Drogo:

"A kormány jelenleg legnagyobb sikere a 3%-os hiány és a GDP-hez mérten csökkent államadósság. Ebből azonban a plebs semmit sem érzékel. Amit érzékel az egy nagy rakás életszínvonal-visszaesés. "

Ez már kezd vicc kategória lenni.

Nézz körül Európában. Hogyan is lehetne végre kilábalni?

Fel kel venni 1 jó nagy rakás kölcsönt. Azt érzi a plebs rögtön, aztán + szív ezerrel.
Mint eddig. Ez lenne a kiút?

Pontosan ezen kellene már végre túllépni.

Jó éjt!
Mindenkinek.

kamasuka 2012.11.08. 22:01:47

@Khal Drogo:
Nézd, amit a média vagy Paul Lendvai lehoz, az alapján mi már rég rosszabbak vagyunk náluk. :)

@inreallife:
"bajnai már tömegeket mozgatott meg. a felmérések szerint a második legerősebb ellenzéki párt vezetője"

Először is nem mozgatott meg tömegeket, max. NEM RENDEZETT AZ MSZP nagygyűlést (mondjuk október 23-án nem is csodálom, mert a mai napig nem tudják kezelni, leszámítva túlmozgásos ripacsságait), másrészt pedig nem párt.

De neked is leírom:
"Ez a tömeg túró volt a MIÉP tömegeihez képest, ők pedig lazán kiestek 2002ben a parlamentből ennél több emberke megmozgatása után is ..."

czjanos 2012.11.08. 22:02:35

@Khal Drogo: Orbán "sikere" a mások einstandolt pénzéből fakad. Ha ez valakinek siker, akkor mit ért kudarc alatt? Mert a "siker" ellenére hanyatlik a gazdaság, esnek a beruházások, dögrováson az ingatlanpiac, nő a szegénység, megosztottabb a társadalom, mint korábban bármikor.... Ha ez siker lenne, akkor a Fidesznek szárnyalni kellene, Orbán népszerűsége meg 110 lenne a 100-as listán.

fradra 2012.11.08. 22:05:20

@pánpéter:

Én pl. LMP-szavazó voltam, és biztosan emlékszem, hogy nem Bajnai ellen szavaztam.

inreallife 2012.11.08. 22:05:33

@Khal Drogo: ma chateltem egy kisgyermekes anyukával, a fiam óvodástársának az anyja, aki gyerekszülés után 4 órában állt neki dolgozni pénztárosként. szeretne 6 vagy 8 órában dolgozni, de a cége nem engedi többet dolgozni. utolsó fizetése nettó 36.000 forint, bérlet a munkához 10.000 forint. kilépni nem mer a munkahelyéről, mert sose talál állást. vajon ő mennyire rajonghat a matolcsyért? hogy el van-e keseredve? nem kifejezés. éljen a kormány és a családtámogatás...

menőmano 2012.11.08. 22:06:42

Mi történt? Mi a baj?

Ja! Csak annyi, hogy az LMP. nem tudja eldönteni, mit is akar valójában, csatlakozik e az összefogáshoz" avagy sem?
Mondjuk nevezett pártnál sincsen meg a belső egység, így pedig még nehezebb a helyzet.

Pontositok) Nem csak náluk", totális a helyzet!
Politikai, gazdasági zűrzavar, társadalmi morális válság.
Nagyon, nagyon nem jó helyzet, de nem is reménytelen. szerintem.

*****

Már biztosan írtam, hogy Nekem totálisan a magyar reménysugár a politikai palettán, a Bajnai Gordon.
ennnyyyi.
:)))

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.08. 22:06:45

@knausz:

Ha pedig a Bajnai féle összefogás mellett döntenek, akkor is kiszorulnak a politikából, csak később.
Akkor kapnak pár helyet még 2014-ben, de 2018-ban már miért kapnának? Addigra se támogatottságuk, se önálló arculatuk nem marad. Legfeljebb KDNP féle álpártként létezhetnének, akkor HA a Bajnai féléknek erre így szükségük lesz.

Az LMP nem képes maga alakítania a sorsát, így hát alakítják mások.

A jó stratégia a markáns önálló arculat és a pártszervezés gőzerővel lett volna. De ezt elmulasztották.

Így pedig a túlélésükhöz, akarom mondani az agóniájuk elhúzásához valóban csak az vezethet, ha csatlakoznak Bajnaihoz. Akkor kapnak 4 év haladékot.

Amelyik párt nem képes önálló párt lenni, arra nincsen szükség mint önálló párt. Értelemszerűen.

czjanos 2012.11.08. 22:07:16

Valaki írt az előbb Kuncze Gáborról. Azzal az SZDSZ-szel még lehetett koalícióban működni, dolgozni. A Kuncze utáni generáció (Horn Gábor, Gulyás, Gusztos, Kóka, i tak dalse, már csak kudarc születhetett. Meg is született. Az MSZP bukott egy hatalmasat, az SZDSZ meg lebukott a semmibe. Érdekes, hogy a napokban mégis Horn Gábor osztotta az észt az ATV-n, Gulyás pedig eléggé rendszeres interjú-alany.
Kuncze Gábort az EGYÜTT-2014 választói mozgalom oldalán szeretném látni!

inreallife 2012.11.08. 22:08:38

@6.Lenin: ez mindig az okoskodó emberek kérdése. láttam máshol, hogy az elemzésben azt írták 4 emberből 3 ember azt mondja, hogy rossz irányba halad az ország. okoskodó ember kérdése:
- na de ki volt az a 3 ember, aki azt mondta?

tudod mi a különbség a okos és az okoskodó ember között? te csak szeretnél okos lenni...

TrueY · http://qltura.blog.hu 2012.11.08. 22:12:11

Érdekelne ki a "másik" oldal? Én csak baloldali pártokat látok... :(

menőmano 2012.11.08. 22:12:43

"Bajnai azt hangsúlyozta, hogy „az Együtt 2014 nem párt, hanem lehetőség a mostani rezsim leváltására”.

Megjegyezte, nem tulajdonít különösebb jelentőséget a Medián friss közvélemény-kutatásának, ami a biztos szavazók körében 22 százalékra mérte az Együtt 2014-et. „Egy mérés nem mérés” – mondta a volt miniszterelnök."

Vagyis) "Aláírásgyűjtési akcióba kezd az Együtt 2014. Lehet kattintva, és lehet személyesen is."

fn.hir24.hu/itthon/2012/11/08/egy-ujjal-irt-ala-bajnai/

*****
Támogassa Ön is!

:)

ermi71 2012.11.08. 22:13:27

Gyurcsány papáról és a dk- ról már nem is beszél senki:) Így múlik el a világ dicsősége. A nap híre szerintem az volt amikor kijelentették hogy az lmp-vel számolnak a dk-val nem. Azért kiváncsi lennék arra a kb 100 ezer dk szavazóra erre mit lépnek majd. Szerintem a dk-ból is elmennek a szavazók bajnai irányában jó sokan.

czjanos 2012.11.08. 22:18:11

@ermi71: Nem azt mondták, hogy nem számolnak a DK-val, hanem azt, hogy nincs dolguk vele. Most nincs dolguk vele, mert a DK támogatja az Együtt-2014 mozgalmat, az LMP pedig vajúdik, hogy hová húzzon. Ezért tárgyal velük az Együtt-mozgalom.

It’s the economy, stupid 2012.11.08. 22:19:19

@török gábor:

Továbbra sem érthető, miért erről beszélünk, nem a Mediánról: az LMP-nél testületi döntéseket hoznak, november folyamán majd kiizzadják a választ, akkor lehet az álláspontjukról véleményt mondani.

Bármennyire csípem Schiffert, úgy tűnik Jávor jobb politikai érzékkel rendelkezik, én is a tárgyalást javasolnám nekik. (Who cares.)

Marketing szempontból is jobban járnának, ha tárgyalnának; Bajnaiékra nagyon sok ember figyel most, ezen keresztül az LMP sokkal több emberhez tudná eljuttatni a saját elképzeléseit, mint ha csak egyedül kavarna.

A vezető kérdése még nyitott: "Jávor Benedek viszont úgy látta, előbb a közös tartalomban kell megegyezni, utána lehet dönteni arról, hogy személy szerint ki vezesse a programot megvalósító együttműködést." - ezzel is csak egyet tudok érteni.

Az látnivaló, hogy Bajnai neve súlyos százalékokat hozott a konyhára, kormányzati tapasztalattal is csak ő rendelkezik, szóval ezért egyelőre neki áll a zászló.

kamasuka 2012.11.08. 22:21:29

@czjanos:
Ha ez így is lenne, ok, legyen jó napod, de tavaly. Idén mit is nyúltak le? Tudod Bajnai komád - miniszterként, majd független miniszterelnökként is - "enyhén szólva" hitelből verte a farkát, így sajnos van az a bibi, ami miatt nem lehet azonnal "pannon pina", "meg nagyajólét". Ez pedig a Gyurcsány-Bajnai féle szarkupac törlesztéséből fakad leginkább.

A beruházások meg nem hanyatlanak, bár valóban kevesebb kibaszott pláza épül.

Az ingatlanpiac dögrovása a válságnak nevezett esemény, ill. a szakképzetlen ingatlanosok/hülye tulajdonosok révén következett be, és nem 2010ben indult.

Szegénység pedig mindig lesz. Szóval felesleges puffogtatni a panelokat.

Fleto baromi népszerű volt, mégis kétharmaddal zavarták el a válságkezelő géniusz Bajnai barátjával is. Az, hogy visszamásznak az ablakon, hiába baszták ki őket az ajtón, az egyéni problémájuk.

@inreallife:
Ne keverjük össze Matolcsyt azzal, hogy valaki pénztárosként egy multinál lószart se keres. Ennek okát érdemes arrafelé keresni, amikor a pályaválasztásról volt szó, és nem az elmúlt két év terméke.

Persze lehet panelokat puffogtatni, de ez egy Bajnai-féle bandától se lesz jobb, max. rosszabb, mert ők majd szépen ismét hitelből verik majd.

menőmano 2012.11.08. 22:21:31

"Felelőtlenség, káros" Kiakadt Jávor nyilatkozatára az LMP"

atv.hu/cikk/20121108_felelotlenseg_karos_kiakadt_javor_nyilatkozatara_az_lmp

Nahát! Nahát! Hogy mik vannak!?? A Bajnai visszatérése a nagybetűs politikai életbe) Némelyeknél sikeresen felkavarta a politikai állóvizet".

Ott" az LMP-ben is, azt sem tudják, hogy mit akarnak, úgy igazából. S ez nem jó.
Bezony.
:)))

Blogger Géza 2012.11.08. 22:25:27

Lehet, hogy az LMP-nek az lenne a legjobb, ha kettéválna. Egy jobbos, meg egy balos vonulatra. Mint ahogy a Fidesz tette a 90-es években. A balos vonulatból (Fodor G.) miniszter lett, a jobbosból meg kormányerő. Az állandó belső marakodás viszont oda vezet, ahova az MDF, MIÉP, és az SZDSZ jutott.

Egy biztosnak látszik: Bajnai a színpadra lépésével kinyírta ezt a régi LMP-t, kérdés, lesz-e új, vagy ennyi volt ez a történet.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.08. 22:30:05

@nyünyüge:

Hát szerintem meg ugyan nem viszik túlzásba, azaz ha nem is akkora mint egy MSZP országlás idején,d e bőven marad tere a Jobbiknak.

A Fidesz mindenfajta "forradalma" ellenére sem tűnik elégséges mértékben kiállni a magyar nemzeti érdekekért.

A Jobbik egészen biztosan nagyobb mértékben tenné.

Sz'al akad különbség köztük.
Nem is kicsi.

Az azonban örvendetes, hogy nem utolsó sorban a Jobbik hatására a Fidesz is jobbra tolódik, sőt az MSZP is, ha más nem legalább duma és külsőség szinten a "nemzeti közepükkel" és a Kossuth címerrel, így az egész magyar politika is.

Csak a vak nem látja, hogy az MSZP/Bajnai féle társaság úgy látja csak leválthatónak a mostani kormányzást, ha ők maguk is "nemzeti" jelszavakkal jönnek, s nem a szokásos vörös szlogenekkel, mivel a vörös tábor így is, úgy is mögöttük áll, s nem riasztja el őket a Kossuth címerezés "nemzeti középpel", de az kevés a győzelemhez. Így próbálnak még megtéveszteni, akit csak lehet középről, jobbról.

A Jobbik pedig nem ártana, ha profibb párttá válna, mert ezek a kilépkedgetések, kizárások ugyan nem abba az irányba hatnak, hogy egy nagy és erős párttá váljanak.

A pártok többsége, ahogy elég valamit, azaz több mint 5%-ot és így bekerül a parlamentbe, elkezdni önmagát marcangolni. Na persze kívülről is segítenek nekik ebben, de akkor is.

Eddig csak a Fidesz tudta birtokolni és megőrizni a sikeres pártépítés titkát.

Az MSZP inkább az MSZMP-s múltból, és pártvagyonból élt, de az öszödi beszéddel mára már ők is megroggyantak.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.08. 22:32:50

@Diocles:
"Független kormányfő"

Hát hogyne! A kormányfő nem független, a parlamenttől függ, az nevezi ki, s az is válthatja le. Tehát minden kormányfő a kormánytöbbség kormányfője, s ugyan nem független. Nem tud nem függni tőlük ebben a politikai rendszerben.

kamasuka 2012.11.08. 22:32:54

@menőmano:
És majd ez lesz a pártjuk neve, hogy:

Bajnai-Gyurcsány Újból Együtt 2014?

Hajrá!

Százmilliók fognak rájuk szavazni. :D

Egyébként, amiről itt beszélgettek, azt úgy hívják, hogy illúzió.
Kíváncsi leszek, hogy mikor vizionáltok majd először kétharmadot vagy csak ab. többséget?! :D

Ha az MSZP belép, akkor sokan kilépnek, ha a DK is csatlakozik, akkor ez a díszes társaság hogyan fog érvényesülni? :) Ha realistán szemlélitek, és esetleg egy laza "pártszövetség" lesztek, akkor nem 5% kell majd. Ha pedig nem, akkor meg megy magában az MSZP és az LMP is, és biztos lesznek páran, akinek nem Bajnai lesz a megváltó.

A DK miatt egyébként már bukjátok a jelenlegi "bázisotok" felét, ha egyáltalán beszélhetünk bázisról.

Ez egy Centrumpártnak álcázott "Somogyért" Egyesület egy már évek óta leszerepelt régi gárdával. Semmi nem köti össze őket, mint a demagógia, a panelek, és a pénz újbóli ígérete. Kendermagosék és 40 éves nyugger rendőrék jobbról és balról? Muhaha!

Szóval hajrá! Úgy látom nem volt elég 8+4 év szoci kormányzás ...

It’s the economy, stupid 2012.11.08. 22:36:53

@Khal Drogo:
"Az akinek csökken a fizetése, munkanélküli lesz vagy nyomorog, magasról tesz a GDP arányos államadósságra. "

...azonkívül a külker mérlegre, a foglalkoztatási adatokra, a költségvetési hiányra, az uniós támogatásra, és az összes úri huncutságra. Így van. Azt számolja, mennyi az alapvető élelmiszerek áremelkedése, az inflációról ily módon közvetve szerez tudomást. :(

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.08. 22:39:56

@Khal Drogo:

Talán mert nem azoknak a szavazatait akarják megszerezni, akik gyűlölik.

A miniszterelnök lecserélése akárki másra inkább több szavazatot vinne a Fidesztől, mint amennyit hozna nekik.

etwas kultur muss sein 2012.11.08. 22:40:36

@nyünyüge: "A kormány propagandájában, de helyenként konkrét tetteiben időnként túlszárnyalja a Jobbik szavazótáborának legmerészebb álmait."

Ez egészen egyszerűen marhára nem igaz. Nagyon balról nézheted a dolgokat, ha így látod.

inreallife 2012.11.08. 22:40:46

@kamasuka: rossz a példád, mert az oroszok álltak a pénzzsákkal a másik oldalon. és ukrajnában a lakosság fele orosz, nem sok pénz kell eldönteni a választást, pláne egy sikertelen kormányzás után...

Khal Drogo 2012.11.08. 22:41:24

@6.Lenin: Tehát a nyomorgó melós szerinted megnyugtatja az, hogy bezzeg Franciaországban nőtt az államadósság. Szerintem leszarja.

menőmano 2012.11.08. 22:41:50

Hosszú- rögös lesz az út, az az út, amin lassan, de biztosan halad a Bajnai vezette Együtt 2014.
Bebizonyitotta, hogy nem elég csak a "ló tuloldaláról" bekiabálni, vagyis finomabban szólva a pálya széléről bekiabálni, ha úgy gondolják némelyek, vagyis a társadalom egy hatalmas csoportja, változásra van szükség - Üdvözlendő, hogy a Bajnai felvállalta, hogy végre elkezdődjön valami.
Mondjuk tudható egyébként, hogy nagyon nem mindegy ki a vezér, s az Ő személye totálisan alkalmas erre.

Persze az ismertség, a nemzetközi elismertség sem hátrány. Sőt!
Szerintem.
:)

Khal Drogo 2012.11.08. 22:44:09

@Akitlosz: így van ez Bajnaival is. Nyilván nem gondolja senki hogy majd jól átszavaznak rá jobboldalról. Mondom, ha tudja hozni az MSZP-LMP-E2014 a 2006-os szavazatszámot, akkor akár 2/3-al is nyerhet. A feladat annyi hogy akik egyszer már szavaztak az MSZP-SZDSZ-re azok újra megtegyék. Erre tökéletesen jó Bajnai.
A választási rendszer miatt, ha az E2014 mérhetően támogatott szervezet lesz, akkor lesz MSZP-LMP-E2014. Mert miért ne lenne?
Miért veszítenének külön, ha együtt nyerhetnek?

Blogger Géza 2012.11.08. 22:45:20

@It’s the economy, stupid: Vagy épp azt nézi, ennyivel lett olcsóbb benzin... Én az élelmiszereknél az utóbbi hónapokban nem éreztem semmi különöset, no de ez a 400 Ft alatti benzin kellemes meglepetés volt...

It’s the economy, stupid 2012.11.08. 22:45:35

@Akitlosz:
"Egy kisebb, egy újabb pártnak az kell, hogy a fő feladata legyen, hogy nagyobbá váljon, hogy egyszer majd választást nyerjen!"

Pont ott fog elválni a politikus az államférfitől/nőtől, ahol a pártérdeket egy időre háttérbe szorítja a haza érdeke. Aki most nem ismeri fel a történelmi helyzetet, az fog menni a levesbe. Az emberek összefogást és megnyíló kilátást akarnak, fényt az alagút végén, mert elegük van az istenverte politikusok marakodásaiból.

Khal Drogo 2012.11.08. 22:48:07

@kamasuka: Szerinted mégis ki fog egy Bajnai fémjelezte E2014 mögé beállni. Itt záporoznak a kommentek hogy nekik felvállalhatatlan maga Bajnai, mert Bajnai = MSZP. Akkor meg ha egyenlő a kettő, az MSZP belépésével ugyan ki lépne ki Bajnai mögül? Kb. senki.
Az a nagy helyzet szerintem, hogy jelentős tömegű szavazó nem szavaz önállóan az MSZP-re de ha az MSZP csak része egy nagyobb szerveződésnek amit Bajnai vezet, akkor rá fognak szavazni Gordonra, mert kisebbik rossznak tartják az MSZP-Bajnait mint Orbánt.

Mert itt vagy Bajnai fogja vezetni ezt a közös akármit, vagy nincs értelme az egésznek.

inreallife 2012.11.08. 22:48:13

@kamasuka: látom nem érted. a munkanélküliság a probléma, mert orbánék egyetlen munkahelyet sem teremtettek. csak beszéltek róla. a közmunka bár tartalmazza a munka szót, csak foglalkoztatási kozmetika. ráadásul a foglalkoztatási adatokat is elcsalják, mert kijátsszák a ksh mérési módszerét. egy működő gazdaságban a munkahelyváltás alap dolog. most senki nem mer váltani, mindenki 2 kézzel kapaszkodik az ülésébe vagy a lapátjába, kinek mi jutott. ez az orbánék hibája. a recesszióba fordított gazdaság nem fog munkahelyeket teremteni, és a kormányváltáskor már izmos gdp növekedés volt.

és hiába a manyup pénzek ellopása, ami 3.000 milliárd, kvázi 10%-os államháztartási hiánynak megfelelő, egyáltalán nem sikerült a gazdaságot fellendíteni. sőt a dilettáns kormányzásuk olyan recessziót idézett elő, hogy a merci 3%-os hozzáadott értéke a gdp-hz sem látszik. ha nem lenne a merci most azon rugóznának az elemzők, hogy -4, vagy -5% lesz-e a gdp visszaesése. nagyon súlyos a helyzet, miközben az európai és a világgazdaság is növekszik. nem túl izmosan, de növekszik. ez itt a probléma, és ezt képtelen a jelenleg regnáló kormány megoldani...

Blogger Géza 2012.11.08. 22:48:26

@menőmano: Bocs, nem figyelem annyira itt ezt a belterjet, de te most a marta vagy másik néven, vagy a paródiája?

It’s the economy, stupid 2012.11.08. 22:50:07

@Blogger Géza:
"Vagy épp azt nézi, ennyivel lett olcsóbb benzin"

Nagyon el vagy tájolva, ha azt képzeled, ez a réteg még autókázik.

Khal Drogo 2012.11.08. 22:51:01

@Blogger Géza: Lesz ez a benzin még így se. A kormány eddig annyival befolyásolta a benzin árát, hogy emelte annak adóját.
Ha a nyersolaj ára emelkedik és szokott néha, akkor keményen megy fel majd a benzin ára itthon is.
Élelmiszer - Jó sokat kereshetsz hogy nem tűnt fel neked az áremelés. Nekem feltűnt. A péksüti 180-ról 200 lett, a magvas zsemle 35-ről 40, a felvágott is drágább, a vaj, a margarin stb. Igazából olcsóbb semmi sem lett.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.08. 22:51:56

@inreallife:

No most képzeld!
Pedig 8 órás állással már nettó 72 000-t kereshetne!
Hetvenkétezer forintot! Amit arra költ el, amire csak akar!

S nem engedik neki a szemetek, biztos irigylik tőle a jólétet.

tölgyes 2012.11.08. 22:52:11

@6.Lenin: Nézze ! Terelni lehet bottal, ostorral, kutyával..és pénzzel is. Itt minden eszközt be fognak vetni:) Én azt gondolom, hogy ez várható volt. Aki a kormányoldalon másra számít(ott) az vagy naív volt vagy dilettáns. Ezért írtam már 2010 nyarán: a 2/3-ad nem garantál semmit. Az a múlt. A jelen már akkor elkezdődött. Csak a nagyon naívak hiszik azt, hogy megáll az idő. Tudomásul kell venni, hogy a választásokat mindig a laikusok döntik el, akiket mindenki megpróbál manipuláni. Most sincsen ez másképpen.
A bankok megadóztatása óta pedig a nagy halak úsznak a vízben. Éhesen, harapásra készen.. és nem olyan mint a nyugdíjas, akinek van ugyan szavazata de érdekérvényesítő képessége korlátozott. Itt van pénz, a pénzen megvásárolt média-szakértő és amit akar. Ha kell álcikkek.. és még mi minden előkerül majd, ami nem igaz, de olyannak akarják láttatni.

menőmano 2012.11.08. 22:52:17

@kamasuka:
Tessék!! Mi a probléma??!! Milyen szoci kormányzásról tetszik beszélni. Nem kell össze-vissza írogatni, s főleg nem a múltba visszamutogatni. Ha pedig tetszik "mutogatni" kéretik, valós, megalapozott dolgokat, írogatni.

Mi a problémája azzal, hogy ki lép be, s ki nem lép be?
Egyébként, ha mások azért lépnének be, hogy a Bajnai kitapossa az utat, s esetleges győzelem esetén, csak hatalmaskodjanak" mögötte, arra semmi szükség nincsen.
Kormányozni kell/kellene majd, s nagyon jól.

De még totálisan isteni szerencse, hogy a Bajnai nagyon jól tudja azt. Szerintem. :)

tölgyes 2012.11.08. 22:54:55

@nyünyüge: Nézze a Jobbiknak egy küldetése van-volt-lesz. Megoszatni a jobboldali tábort. Ezért kapták meg az állami támogatást a választások előtt.
Ezen sem kell háborogni. a politika már csak ilyen. Nagyjából tudni kell, hogy ez is belefér a nagy játékba, mégha kis ország is vagyunk.

menőmano 2012.11.08. 22:55:12

@kamasuka:

Bocsika! Oszt akkor mi?van!!?? Vizionáljon Ön is.
Na és persze. Támogassa Ön is a Bajnai Gordont.
osztjónapot!!! önnek.

It’s the economy, stupid 2012.11.08. 22:57:35

@Akitlosz:
"A Fidesz mindenfajta "forradalma" ellenére sem tűnik elégséges mértékben kiállni a magyar nemzeti érdekekért.
A Jobbik egészen biztosan nagyobb mértékben tenné."

Pontosabban kiáll valami mellett, amit te nemzeti érdeknek képzelsz. Közben lehet, hogy nem az.
Egyébként a jobbik is erjed, beérik a fidesz szokásos szalámi taktikája, Vona megélhetésiként be fog tagozódni, koalíciót is fog kötni a hatalomért, a jobbszél meg leesik a pad végén.

menőmano 2012.11.08. 22:57:50

@Blogger Géza:

Tessék? Mit számit az önnek, hogy ki vagyok? Több tiszteletet, ha kérhetem.

Bocsika! nem kedves!! Én a saját magam öreganyja vagyok.
Így megfelel?!

Khal Drogo 2012.11.08. 22:58:40

@inreallife: Itthon a Fidesz-gépezet már csodáról beszél. Ma Orbán azt mondta hogy papírja van arról hogy sikeres a politikája. Azért mert idén a négyszer módosított költségvetés, 26 új adóval 2010 óta és egy év végi 130 milliárdos zárolással és az állami hivatalok által 80 milliárdos ki nem fizetett számlával 3% alá viszi a hiányt.
FANTASZTIKUS.
Közben 4 millió ember él Magyarország a létminimum alatt vagy közelében. Nem baj, tündérmese, gazdasági csoda van.

Khal Drogo 2012.11.08. 23:00:54

@It’s the economy, stupid: Eddig kilépett
Országgyűlés
Endrésik
Pösze
Lendhardt

EP
Szegedi Csanád

Nem semmi.

tölgyes 2012.11.08. 23:02:49

@menőmano: "múltba visszamutogatni." A baj az, hogy az államadósságot a múltban 150%-kal megnövelték. 8.000 valahány száz milliárdról felvitták 20.000 milliárd fölé.. és még egy csomó vagyont is eladtak, aminek a bevételei szintén elfolytak... ezen felül a külső adósságot is megnövelték..70%-ról 140%-ra. Ez a múlt...amit nem lehet figyelmen kívül hagyni. Ha nem mutogatunk akkor is itt van.. naponta kell fizetni a kamatot, ami naponta közel 3 milliárd forint. Ez egy olyan múlt, ami nem múlt el..
Bajnai pedig majd a kegyed belecskéjét fogja kitaposni út gyanánt.. mert ő majd a nehéz viszonyok miatt sitty-sutty elszedi a pénzecskéjét... mert a nagy halakat békén kell hagynia. Régen is ezt tette, csak magának alacsony az ingerküszöbe és magas az elfogultsági szintje.

Blogger Géza 2012.11.08. 23:03:59

@Khal Drogo: "Közben 4 millió ember él Magyarország a létminimum alatt vagy közelében." De ezek már Bajnai idején is ott éltek.

Khal Drogo 2012.11.08. 23:04:52

@Akitlosz: Döbbenetes elszegényedés van.

It’s the economy, stupid 2012.11.08. 23:06:02

@kamasuka:
"A beruházások meg nem hanyatlanak, bár valóban kevesebb kibaszott pláza épül."

Puff neki. Hááát, ha te mondod...

" Szegénység pedig mindig lesz."

Hát ja. Olyan meg, hogy ilyen kijelentésért akár egy közértben pofán vernek, már most is van. Ne nagyon hangoztasd.

tölgyes 2012.11.08. 23:06:11

@Khal Drogo: Mi az! Már magát is elérte?? Kevesebb jut fröccsre?:)

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.08. 23:07:08

@Blogger Géza:

"Lehet, hogy az LMP-nek az lenne a legjobb, ha kettéválna. Egy jobbos, meg egy balos vonulatra."

Ezzel "csak" az a gond, hogy kétszer három és fél százalék nem ér fel egyszer hét százalékkal. Nagyon nem. Az LMP-nek így együtt sincsen akkora szavazóbázisa, hogy osztódhasson.

Másrészt nem úgy tűnik, hogy az LMP-ben két igen markáns irányvonal marakodna, hanem úgy, hogy 2010. óta sem sikerült eldönteniük az irányvonalat.

Nincsen nekik olyanjuk.
Elmennek majd' tárgyalni Bajnaival határozott elképzelések nélkül. Úgyhogy inkább az lesz, hogy meghallgatják mit akar, mit kínál Bajnai, aztán majd arról döntenek.

Már leírta a cikk is, és sokan itt, két választási lehetőségük van, 2014-ben, vagy 2018-essenek-e ki a parlamentből, mert feltörni úgy tűnik nagyon nem tudnak.

Beállnak Bajnai mögé és akkor kapnak páran még négy évig képviselői fizetést. Aztán 2018-ig még sok víz lefolyik a lefolyón.

Khal Drogo 2012.11.08. 23:07:10

@Blogger Géza: Nem feltétlenül. Miért? Mert az adójóváírás eltörlése miatt sok százezer embernek csökkent a nettója, másik százezreknek a nettója forintra megmaradt, de Orbánék elinflálták azt. Szóval a plebs szarabbul él mint 2 éve. Ez van.

Blogger Géza 2012.11.08. 23:07:34

@Khal Drogo: Ok. Hét mindenki mást vesz észre, én vajat, margarint nem veszek, viszont a héten vettem 1499 Ft-ért bajor sonka felvágottat, a sima zsemle ára nem változott, a "péksüti" megfoghatatlan, de olyat se veszek.

Khal Drogo 2012.11.08. 23:09:31

@tölgyes: Én nem iszok alkoholt. Talán ezért sem ájultam el a szabad pálinkafőzéstől mint mások.

It’s the economy, stupid 2012.11.08. 23:15:21

@tölgyes:
"Itt van pénz, a pénzen megvásárolt média-szakértő és amit akar. Ha kell álcikkek.. és még mi minden előkerül majd, ami nem igaz, de olyannak akarják láttatni."

Tyűha. Magának aztán vastag a bőr a zifferblattján, ilyet beszólni egy totál letarolt terepen: fidesz pártsajtó, bebiztosítva a fidesz médiatanáccsal a háta mögött, totál fidesz reklám piac... Bravó, csak így tovább!

Blogger Géza 2012.11.08. 23:17:38

@Khal Drogo: Kissé egyoldalú elemzés, rögtön a 2 millió gyerek után járó családi kedvezmény kimaradt belőle, és az inflációkövető nyugdíjemelés is....

Ezt elég nehéz objektíven felmérni, de szerintem átlagosan kb ott vagyunk, ahol két éve, csak átrendeződések voltak.

menőmano 2012.11.08. 23:18:47

@tölgyes:

kegyed belecskéjét fogja kitaposni út gyanánt."

Hűha!! Micsoda elegancia és kultúra!!

Téved. szó sincs semmiféle elfogultságról.

" alacsony az ingerküszöbe és magas az elfogultsági szintje. "
Tényleg? Milyen jó, hogy ezt megírta, mert Én ezt nem is tudtam.

Blogger Géza 2012.11.08. 23:20:15

@Akitlosz: Az a baj, hogy elvi szinten még könnyű együttműködni, de amikor beindul a harc, hogy most akkor hány lista, milyen néven, azon ki hol hány helyet kap, egyéniben ki hol indul és ki nem...

Na, hát erre befizetek. :)

menőmano 2012.11.08. 23:21:24

@menőmano:

Milyen furcsa és érdekes, hogy eddig, ha nem tévedek, tizennyolcezer-milliárdot írt, vagy a fene tudja már , hogy mennyit.

No. de hát! változnak az idők, változnak az adatok is. Vagyis a jelek nagyon azt mutatják.

Mondjuk engem a legkevésbé sem érdekel. S ez jó".
De mindegy.

It’s the economy, stupid 2012.11.08. 23:21:40

@tölgyes:
"Mi az! Már magát is elérte?? Kevesebb jut fröccsre?"

Apaaaa, kezdőőődik! Mikor nincs ellenérv, jön a verbális agresszió, utána a szarozás, majd a nemi élet.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.08. 23:24:47

@Khal Drogo:

Ez logikusnak logikus az Együtt szempontjából.

De ha együtt nyerhetnek, akkor miért alapított Bajnai külön mozgalmat?

Írod a 2006-os MSZP szavazók elérése a cél.
1. Miért könnyebb őket elérni három pártból, MSZP+DK+Együtt, mint egyből?
2. Akik nem tudnak kijönni egymással és együtt dolgozni egy párton belül, ugyan miért tudnák ezt jobban csinálni három pártból?

Az LMP-re térve, pedig ha csupán a hatalom a cél bármi áron, akkor lehet jó ötlet a csatlakozás, de ez esetben mi lesz az LMP-vel? Megy a süllyesztőbe, mint az SZDSZ.
Azaz, ha a párt hosszabb távú jövőjét nézzük, akkor már nem jó ötlet az LMP-nek elvesztenie alig létező önálló arculatát is. Utána már ugyan ki és miért szavazna többet az LMP-re?

Mennyivel is növekedett a KDNP támogatottsága azzal, hogy beálltak a Fidesz mögé?

Az LMP kap még négy valamilyen évet Bajnaiéktól, de aztán ennyi volt a történelmük.

Még egyszer nem lehet húsz évig azt művelni, amit az SZDSZ. Főleg azért nem, mert az SZDSZ 20%-ról indulva tette, amit tett, és nem 7%-ról, mint az LMP.

Ha ekkora párt feladja az önállóságát, akkor nincsen tovább jövője. Más kérdés, hogy máig sem volt képes az LMP országos hálózatot és bázist kiépíteni, így nem is nagyon van más lehetőségük, mint beállni Bajnai mögé, és kiélvezni a még négy év jutalomjátékot.

menőmano 2012.11.08. 23:26:33

@tölgyes:

Figyeljen csak picikét! Én egy kibaszott fillért nem tettem el abból a fránya államadósságból!
Mit írogatja Nekem állandóan??

It’s the economy, stupid 2012.11.08. 23:29:08

@Blogger Géza:
"vettem 1499 Ft-ért bajor sonka felvágottat"

??? Ha már bajor sonka, mé' felvágott??? Hogy azért egy kicsi crap is legyen benne? Már ha így rákérdezhetek, ugyebár, felbátorodva azon, hogy szóba hoztad.

Blogger Géza 2012.11.08. 23:30:30

@Akitlosz: Kérdés, hogy hány helyet szán nekik Bajnai a 199 fős parlamentben, és ez elegendő lesz-e nekik. Ne feledjük a létszámcsökkentés miatt még sokkal élesebb a helyzet...

Blogger Géza 2012.11.08. 23:32:43

@It’s the economy, stupid: Nem tehetek róla. Felvágott, és az van ráírva, hogy bajor sonka. De finom, szerintem jó az ár-érték aránya. Jó, magas a víztartalma, mint a legtöbb felvágottnak, de amúgy OK.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.08. 23:34:29

@It’s the economy, stupid:

Ha összefogást akarnak, akkor miért nincsen Bajnai, Gyurcsány még mindig az MSZP-ben?

Persze, összefogást akarnak. De úgy, és csak úgy, hogy ők legyenek a vezérkosok és a többiek álljanak be mögéjük.

Lehetnének Mesterházyval az MSZP három arca, három irányvonala. De nem. Ők mindhárman a bal oldal vezéralakja címre hajtanak, s minden azt akarják, hogy a többiek fogjanak össze velük, s nem ők a többiekkel.

Itt bal oldali szavazóbázis újrafelosztását láthatjuk, azért versenyeznek. Nem akarja Bajnai, hogy az MSZP diktálhasson neki, bár szüksége van rájuk. Azt akarja, hogy ő diktálhasson az MSZP-nek, és a többieknek is.

Összefogás mi? Hány szervezet között is? Együtt2014, Milla, Szolidaritás, DK, MSZP, LMP? S még ami kimaradt? Ha ennyire össze akarnak, tudnak fogni, akkor miért is nincsenek egy pártban? Rengeteg munkát megspórolhatnának.
Azért nincsenek egy pártban, mert dúl a hatalmi harc köztük is.

Ennyit az összefogásról.

It’s the economy, stupid 2012.11.08. 23:36:07

@Blogger Géza:
"Jó, magas a víztartalma, mint a legtöbb felvágottnak"

No nem is a víztartalmával van a baj. Ez olyasmi, mint a "verszacse" farmer, érthetetlen. :)

Blogger Géza 2012.11.08. 23:38:47

@It’s the economy, stupid: A Túró Rudinak sincs sok értelme, mégis finom. Az élelmiszeripar termékeit nem megérteni kell, hanem megenni.

It’s the economy, stupid 2012.11.08. 23:40:49

@Akitlosz:
"Itt bal oldali szavazóbázis újrafelosztását láthatjuk"

Szerinted. A zemberek semilyen oldalt nem akarnak. Az emberek kezdenek rájönni, hogy se a piros szekfű, se a kokárda nem ehető. Kezdik érteni a nevemet: It’s the economy, stupid! Abból lesz, amit meg lehet enni. Ezt akarják.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.08. 23:43:21

@It’s the economy, stupid:

Ez könnyen meglehet.
De mivel van ennél rosszabb forgatókönyv is ...

A 2014-es választási eredmények fogják meghatározni, hogy hogyan tovább.

Ha bukik a Fidesz nem kell közösködni vele. Ellenzékben minek?
Ha pedig nyer, de nem eléggé akkor a Jobbiknak kell eldöntenie, hogy Fidesz+Jobbik vagy Együtt2014+Jobbik koalíció legyen-e. Esetleg új választás.
Melyik a legkevésbé rossz választás?

It’s the economy, stupid 2012.11.08. 23:44:43

@Blogger Géza:
"Az élelmiszeripar termékeit nem megérteni kell, hanem megenni."

Innen kimaradt a nem szócska. Nem kell mindent megenni. Ebből is látszik egy világ választ el minket. Ha valakinek van pénze sonkára, de juszt is crap-et eszik, az félnótás. Erre próbáltam - talán túl áttételesen - utalni.

inreallife 2012.11.08. 23:46:43

@kamasuka: bocsi, még közbekérdeznék. belinkelnél valamit, ami alátámasztja azt, hogy a beruházások nem csökkentek 2010-hez képest? csak azért kérdezem, mert minden felmérés szerint legalább 40%-os csökkenés van, ami nem hibaszázalék kategória, meg ilyenek. egy coca cola hiába fektet be 200-500 munkahelyet létrehozva, ha közben 2000 embert kibasz a nokia stb. és az utóbbiból van sok. de várom a linket...

etwas kultur muss sein 2012.11.08. 23:53:07

@Akitlosz: Azért nincsenek egy pártban, mert szétszóródva mindegyik meghülyíti a saját kis táborát, amiket aztán össze lehet adni, de együtt egy név alatt (mondjuk mszp) elvesztenének egy rakás olyan szavazót, aki nem szereti az mszp-t.

Magyarul ezzel a csellel könnyedén be tudnak húzni a csőbe olyanokat, akik nem képesek levágni, hogy az mszp, milla, dk stb valójában egy brancs.

inreallife 2012.11.08. 23:53:14

@Blogger Géza: fú mennyit dolgozott érte a kormány, hogy 400 alá mennyen a benzin... ja semmit! esetleg az imf-es pávatánc jótékony hatását lehet ráírni a margó szélére, de barátocskám az csak illúzió. az az imf hitelességének szól, nem pedig az orbán kiváló politikájának...

It’s the economy, stupid 2012.11.08. 23:53:31

@Akitlosz:
"Jobbiknak kell eldöntenie"

Mondom, hogy már eldöntötték.
Gyurcsány - elég ostobán - elvállalta a fekete bárány szerepét az mszp-ben, azok rápakolták az összes bűnüket, utána kizavarták a pártból a sivatagba, mesterien. Ez a Mesterházy tanult a bibliából, úgy éljek. :DDD Ez persze a fidesz hibája is, nagyon ferire hegyezték ki a lejáratókampányt, most meg ovi nézheti mesterházy 3. helyezését a 9. helyről :)) Ferink nem tom hol áll most nézettségben, amíg nem jön feljebb, addig inkább kellemetlen Bajnaiéknak.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.08. 23:55:00

@Blogger Géza:

Így van. Amíg csak abban értenek egyet, hogy Orbánt le kell váltani és legyen több kulcsos az adó, addig nem jósolok nagy sikert nekik.

Az 1994-es MSZP/+SZDSZ koalíciónak is volt kétharmada, aztán nem mentek vele semmire sem, mert egymással sem értettek egyet.
Ez meg még heterogénebb társaság.
Abban lehet egyetértenének, hogy új alkotmány kell, új választási törvény stb. de a részletekben már nem.

Az ördög pedig mindig a részletekben rejlik.

Elképzelhető, hogy megszerzik a hatalmat 2014-ben. De hogy hogyan lesz abból sikeres kormányzás 2014-2018 között....?!

Egymással sem tudnak majd dűlőre jutni, s akkor ott az ellenzéki Fidesz a 9 évre bebetonozott haverjaival.

Kevés lesz ez a váltsuk le az Orbánt, mert mi szeretnénk a húsosfazékhoz jutni programnak.
Jó, nekik ennyi persze elég, az ő életük megoldva még négy évre, de az ország továbbra is szívni fog, bárki is nyer 2014-ben. :-(

It’s the economy, stupid 2012.11.08. 23:56:10

@Akitlosz:
"Ha bukik a Fidesz nem kell közösködni vele"

DE IGEN!!! Ez kulcskérdés. Meg kell adni nekik az esélyt, hogy hozzájáruljanak a kilábaláshoz, vagy ha obstruálnak, kinyírják magukat végleg.

inreallife 2012.11.08. 23:58:13

@Akitlosz: látszik, hogy gyerek vagy, és közöd nincs a gyerekneveléshez, és az azzal járó felelősséggel. a 36.000 forint pont annyival több, mintha nem lenne állása. márpedig ha egy sima pénztárosi állásra többezer jelentkező van, mind 4-6-8 órára, akkor nem fog tudni váltani évekig. és a gyereket fel kell nevelni, és a bérletet is meg kell venni. a fiatal anyuka bele van kényszerítve egy olyan helyzetbe, ahol a gyerekre nem tud elég pénzt keresni, viszont a kitörés orbánilag el van törölve. a lehetősége is! nőj fel zsóti, mondtam már korábban is...

inreallife 2012.11.09. 00:04:00

@Khal Drogo: én pont leszarom, milyen papírja van. annyit ér, mint a kispados smitpali doktorija. gondolom nagyon sok embert nem érdekel, hogy az orbánnak miről van papírja. igazából az a baj, hogy teljesítménye nincs. azaz csak a lopásban és a cigánykodásban jeleskedik. az pedig nem fogja megmenteni a a sokadik választási vereségétől. rajzanak is a birkái, amióta bajnai bemondta a frankót. ahelyett, hogy konzultálnának a viktorral, hogy wazze, csinálj már valami jót is, ha már 2/3-adod van... helyette itt próbálnak libázni, mintha attól a főcigány minimum isten lenne. hát legfeljebb nekik. én nem libában mérem a gazdasági helyzetet....

It’s the economy, stupid 2012.11.09. 00:06:35

@inreallife:
"a kitörés orbánilag el van törölve"

Ezt nagyon jól látod: annál szörnyűbb, mint hogy éhesen kell lefektetni a gyereket, nem létezik.
A reménytelenség meg felgyülemlik, utána ha csak egy hajszálrepedésnyi fény beszüremlik, azon a résen elindul az áradat gátszakadás-jelleggel.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.09. 00:09:44

@Blogger Géza:

Igen, de ígérhet nekik egyéb állami fizetésű pozíciókat is.
A Fidesz is azért hozza létre újra a járásokat, hogy a pártkádereiknek jusson állami fizetés és ne zúgolódjanak.

It’s the economy, stupid 2012.11.09. 00:13:07

@Akitlosz:
"Az 1994-es MSZP/+SZDSZ koalíciónak is volt kétharmada, aztán nem mentek vele semmire sem, mert egymással sem értettek egyet."

Ha ez így lenne, szétesett volna koalíció. Még a választási tv módosítására is tellett nekik. :))

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.09. 00:16:06

@It’s the economy, stupid:

Csak éppen nem az emberek döntenek, hanem a pártok.
Nincsen demokrácia, lényegtelen mit akarnak az emberek.
Húzhatnak négy évente egy-két ixet, pártemberre, pártra, aztán ennyi az emberek szerepe.

Csak abban dönthetnek némileg korlátozottan és igen áttételesen, hogy ki döntsön helyettük, róluk.

A mit akarnak az emberek legfeljebb még annyiban érdekes, hogy mit hazudjanak nekik a politikusok a szavazataikért.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.09. 00:18:35

@SzélsebesVelorex:

Értem én.
Ezzel akartam rávilágítani, hogy mennyire álságos ez az összefogás szöveg.

inreallife 2012.11.09. 00:20:01

@Blogger Géza: nem gáz, beszéljünk számokról. 2010-ben egy 100.000 ft-os fizetésnek 76.500 forint volt a nettója. a fizetést befagyasztotta orbán és a jobbkeze. elérkezet 2012 és a 100.000 bruttó, már csak 65.500 forint nettóban, és majdnem minimálbéren él az adott ember...

és akkor nem beszéltünk olyanokról, akik több műszakban dolgoztak. nekem vannak olyan ismerőseim is. a műszakpótlékuk a fizetésük 20-30%-át tette ki. most ez ugrott. szerinted kire nem büszkék most 2012-ben?

lehet libázni, de orbán elvette az emberek pénzét, lecsökkentette a fizetésük nettóját, és felkúrta az adókat az égbe. pont a libázás nem érdekli őket. és úgy gondlom bajnainak nem az a sikere, hogy az über ember és mindent meg fog oldani. csak a remény, hogy hátha jobb lesz, mint az orbán. és orbánék csinálják olyan szarul már 2 és fél éve, hogy gyakorlatilag lassan már az mszpt is megválasztanák ellenük, pedig látszik a kvk-knál, hogy egyáltalán nem felejtettek. de orbán minden létező faktorban, dimenzióban, rosszabb, mint bárki volt az elmúlt 20 évben. ha nem akarsz kormányváltást akkor rimánkodj viktornak, hogy kapják össze magukat...

inreallife 2012.11.09. 00:30:20

@Akitlosz: a poén az, hogy bajnainak, nem kuncze meg gyurcsány és mesterházy kell, hanem a szavazóik. ha az e2014 esélyes lesz a kormányváltásra, márpedig már most ő a legerősebb párt, akkor az mszp szavazóinak dönteniük kell, hogy mszpre dszavaznak és a marad az orbán még 4 évig, vagy pedig e2014-re szavaznak és leváltják az orbánt. nem kell se az lmp, se az mszp az e2014-be. nem kapnak listás helyet se a prominensek. és ha az mszp vezetése nem fogja fel a súlyát a különindulásnak, akkor elképzelhető, hogy az 5%-ot sem ugorják meg. és ha bajnainak 14%-a van, az mszpnek meg 10%-a a legelső felmérések szerint, sok jóban nem bízhat az mszp, már most elbuktak, mondhatjuk halálos sebet kaptak. a kérdés, hogy hogyan múlnak ki, azt tudják már csak megválasztani...

inreallife 2012.11.09. 00:36:57

@It’s the economy, stupid: igen. és 2010-ben még nem éhesen fektette le a gyereket, 2012-ben meg igen. ha sokat libáznak neki, akkor legfeljebb arról álmodik, és ugyanúgy orbán ellen x-el, arra akiben a legnagyobb reményt látja.

de mondok mégvalamit. nemcsak az éhező 4 millió emberrel van probléma. mindenki nagyon kellemetlenül éli meg, ha a komfortfokozatát csökkentenie kell. elég csak arra gondolni, hogy telefonszámla legyen havonta 2000 forinttal olcsóbb. rohadt kellemetlen. márpedig a takaró eddig is csak csiszre takarta be az ipsét, ha orbánék levágnak belőle 10 centit, akkor ott lábaknak vacogása lesz. és ez egy elég rossz érzés. azt nem fogják fel a cigányimádatban szenvedők, hogy nincs kifogás! nem érdekel, miért nem nő a gazdaság. nem érdekel a kifogás...

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.11.09. 00:44:07

@márta)): ha azt akarod mondani, hogy Kuncze 1 farok, akkor jól látod a helyzetet. :)

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.09. 01:04:25

@It’s the economy, stupid:

Mi az összefüggés?
Az ellenzéki pártok soha nincsenek koalícióban.

balage_81 reloaded (törölt) 2012.11.09. 01:08:20

az LMP már megsemmisült. van egy stabil 4%-os támogatottsága, aminek a fele át fog menni bajnaihoz. innentől kezdve lehet okoskodni meg libázni, a választók nem ezt várták tőlük. pont.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.09. 01:11:23

@It’s the economy, stupid:

Rossz következtetés.
Miért esne szét a koalíció attól, ha valamiben nem értenek egyet?
Ha mindenben egyet értenének, akkor egy pártban lennének, és nem kettőben.
Nem nagyon lehetsz tisztában a koalíció jelentésével és működésével.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.09. 01:14:13

@inreallife:
Neked pedig új szemüveg kell, bár ez nem poén.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.09. 01:17:29

@inreallife:
"igen. és 2010-ben még nem éhesen fektette le a gyereket, 2012-ben meg igen."

Két év alatt persze megéhezik. Nekem ehhez fél nap is elég, a két évvel éhség nélkül világcsúcstartó lehet az a gyerek.

Persze csak hallottad, nem te fekteted.

komplikato 2012.11.09. 02:37:07

@Diocles:
OFF: "Őt nyilván meg lehetett volna nyerni, ha nagyon akarják. Persze nem Bajnai oldalán, nyilván."
Abban a bizonyos beszédben pediglen felmerült e neve érdekes kontextusban ... mármint Ángyáné.

furbe · http://matits.hu 2012.11.09. 02:38:56

A jövő hét végén lesz LMP kongresszus, ott szerintem lesz döntés, merre tovább.

rockjano 2012.11.09. 02:53:42

Az LMP igazi baja az hogy az elmúlt 2 és félévben nem tudott jelentősen erősödni.

Várható volt ha jön egy erősebbnek tünő mozgalom akkor elszívhatj a jobb híjján támogatókat, nincs ebben semmi meglepő.

A mostani választási rendszer valóban nem ad másra lehetőséget mint közös indulásra, és ott az mszp-nek jelentős vezető erejének kell lennie akár tetszik akár nem.

Ha így tovább erősödik az ellenzék akár drámaian is nagyot nyerhetnek 14-ben.

Viszont erre a Fidesznek válaszolnia kell és nem lennék meglepve ha változna még a a mi kis választási rendszerünk, akár hónapokkal a szavazás elött is lehet hogy visszaállítják a két fordulót ha úgy látják hogy mégis az jobb nekik, de lehet hogy akkor már késő lesz.

graycivil 2012.11.09. 07:04:31

@kamasuka: "És majd ez lesz a pártjuk neve, hogy: Bajnai-Gyurcsány Újból Együtt 2014?"

Tényleg röhejes ez az iszonyatosan izzadtságszagú erőlködés a lejáratásra.

Még ha icipici igazság is lenne benne, akkor is El Curo tesz róla, hogy ez sose legyen releváns. :-)

dr. Balta$ár 2012.11.09. 07:12:02

az lempet drorbán tartya kézben (drsiffer)

most hogy láttya talán sikerül visszaálítani az kétpólusú versengést (nem valós választás)
így már csak tarcsiban tatya a lempet...

a lempre valós igény sose volt... minden párt kuka, minden polti(/ológ) kus kuka

jjulie 2012.11.09. 07:22:03

@rockjano:

a fidesznek már mindegy

a fideszféreg foga rág még másfél évet aztán örökre vége

jjulie 2012.11.09. 07:35:10

@inreallife:

bajnainak a sikere az orbán kivagyisága, seggszája, sántakutyasága, kádárvakarégsága, éhesparaszt mivoltja, egyszóval orbánság, illetve orbánkodás

hahahaha, orbánság, hahaha

jjulie 2012.11.09. 07:53:31

@inreallife:

ez a libázás nem más mint a butaság a köbön, és a kádári kényelmes biztonság kádárvakaréksági visszasírása, igazi mélyenjmagyari butaság, tehát van rá fogadókészség, mint minden mélyenjmagyari faszságra

az orbánság a melyenmagyari butaság értéknek való kikiáltása

aszekelyek 2012.11.09. 07:58:41

Kedves Gábor! Megnevettettél. A jobb oldalon ez morzsolta fel a KDNP-t ? -és az MDF -et? Ha azt akartad mondani, hogy a kalapos viperáék nem úgy viszonyultak a jobboldalhoz , az mdf mára teljesen politikából kizuhant része legalábbis, akinek képviselője BOKROS????! - akkor szódával esetleg elmegy. Bár nekem erről is az jut eszembe , hogy " ne szórd gyöngyeidet disznók elé, mert megfordulnak , rádrontanak és összetapossák ." Ez sztem jobban kifejezi , ami történt.
Az összefekvésük az szdsz-szel pedig volt egy viszonyulás , mit ne mondjak! Első olvasatra a nevetés után a "mi vaaan?" volt a második gondolatom. Olvaslak tovább , mindjárt. Mostanra kinevetgéltem magam.

nyünyüge 2012.11.09. 08:01:22

OFF
A Médiatanács nem adja fel. A Magyar Hírlap ezen cikkét meg tanítani lehetne: "a hogyan lehet valós tényeket hamis színben beállítani" c. tantárgyban.

www.magyarhirlap.hu/belfold/ugyeszseghez-fordulhat-a-klubradio-vitaja-miatt-a-mediatanacs

László56 2012.11.09. 08:09:04

Szép jó reggelt Mindenkinek

Garantált naplemente, írja az elemzőnk és foglalkozik az LMP jelenlegi sorsával és esetleges jövőjével. Ugyan jogos az érdeklődése, de Bajnai belépésével a politikai közéletünkbe, az LMP jelentősége, bármit is csinál, teljesen jelentéktelen. Nem oszt, nem szoroz. Sorsdöntőnek sem számít, hiszen itt egyedül a kommunistákon múlik minden. Bajnai sorsa, az együttműködés sorsa, így aztán az ország sorsa is, megint a gyűlölt és többször már szégyenletesen leválasztott kommunistáink kezébe kerül. Ezáltal proletárjaink, Bajnai révén, országunk politikai és gazdasági jövője szempontjából, megint fel lettek értékelve. Ez a felértékelés, sajnálatos módon, jelentősen erősebb, mint ezeknek a csoportoknak a társadalmi támogatottsága.

Iskolapéldája annak, hogy lehet egy botrányoktól hangos, legyengült pártot, olyan szervezet háta mögé állítani amelyik még nem járatta le magát, de a vezetőik azon vannak hogy megtegyék. Bajnai nem először menti az MSZP kommunistáit a megsemmisüléstől. Nagy gyakorlata van a gazdasági Patyomkin faluk felépítésében, a politikai építménnyel meg most próbálkozik. Szerencsés ember, hiszen mindig a más pénzéből és más rizikójára építhetett, amíg a saját vagyonát, ha vesztett, ha nyert, csak gyarapíthatta. Ez is mutatja, hogy nem éppen egy rizikót vállaló, vállalkozó típus. A kiszolgálókhoz tartozik, mégpedig szívvel lélekkel. Ez Bajnai és ezen változtatni nem tud, nem fog, és nem is akar. Hiszen avval saját magát és az eddigi tapasztalatait kellene feladnia. Azokat a tapasztalatokat, amik mások rovására gazdaggá tették.

És most is ezen van a hangsúly. Az ország rovására, idegenek kiszolgálásával a saját hírnevét és vagyonát, rizikó nélkül növelni. A rizikót itt, a vele együttműködők viselik, amíg az esetleges hasznot Bajnai fölözi le. Egyszer már kipróbált, ügyes konstrukció. Ha nem az országunk kárára történne, még dicsérni is tudnánk. Itt az csinál hibát, aki Bajnait alábecsüli.

Ez az ember, ha kell, halottakon megy keresztül. Szociális érzékenysége nulla. Közösséget teremtő ereje csak odáig tart, amíg a saját érdekeivel egybeesik. Na príma, mondhatná valaki, hiszen ez az ember az igazi prototípusa minden kapitalistának. Igen is, meg nem is. Mert annak a kapitalistának a prototípusa, melyet a kommunistáink tanítottak elrettentő példaként, de nem annak, aki sok sok egyéni rizikóval és felelősségvállalással épít fel egy gazdasági vagy politikai egységet. Ezekről az utóbbiakról, proletárjaink hallgattak, mert nem passzolt az országot kifosztó koncepetusukba. Ezáltal lettek a kommunistáinkból olyan kapitalisták, akiket ők maguk gyűlöltettek meg a néppel, mert azt papolták, hogy az a kapitalizmus és ilyen a kapitalista. Pedig, á dehogy.

Ez az alapja annak, hogy minden kommunista bajnainak nevezheti magát, amíg nem minden bajnai kommunista. De a kiszolgáló, az kiszolgáló marad. Kiknek már hatvan éve mindegy, hogy a nagy orosz bolsevik testvéreiknek, Nyugat-Európának vagy éppen Amerikának árulják ki az országot. Csak a saját hírnév és vagyon növelése számít. Mindez országunk és nemzetünk kárára.

A proletár fazék megint megtalálta a fedőjét. Kormányunk viszont ismeri a fazekat, meg a fedőjét is. Tudja mi a teendője és meg is fogja tenni. A népünknek már túl sokszor lett romlott étel feltálalva. Éppen ezért nem csak a fazekat kell kidobni a szemétdombra, hanem a szakácsot is. A jó isten segítse meg a kormányunkat ebben az igyekezetükben. A magyar nép, országunk és nemzetünk javára, valamint védelmére.

aszekelyek 2012.11.09. 08:11:56

@fradra: értem, előzőleg, amikor bajnai volt a szocik minisztere, az ő politikájukhoz képest más politikára szavaztál. De nem bajnai ellen. Akkor te sz IMF szokásos móccerei mellett szavaztál. mert ő nem képviselt mást, mint azt. Csak előbb olyan rossz gazdasági miniszter is volt, hogy biztosan rá is kelljen szorulnia Magyarországnak , hogy felvegye azt a kölcsönt a kormánya. Amiből ad a bankoknak de a költségvetési pénzünkből kell azt visszafizetni. Előtte meg nézte ő is, hogy mit művelnek, az egyoldalú szerződésmódosításokkal, hasonló követelésekkel, amit meg sem indokoltak, csak közölték, nekik vannak költségeik és azt az adósnak kell állnia. Ölbe tett kézzel nézték. Hatalmuk pedig csak nekik lett volna szabályozni, mit nem engedhetnek meg maguknak. Már jóval a bajnai kormány előtt elkezdtek ordenáré módok kaszálni minden adósukat. Ha egy szerződést lehet egyoldalúan módosítani, akkor gyakorlatilag mindegy, hogy mit írt alá eredetileg az adós. mert a kölcsönt nyújtó azt csinálhat vele, amit akar. Ez pedig nem a fair play díjas magatartás, hogy finom legyek. Te egy más politikára szavaztál, bajnaiéra. elvenni a rászorultaktól, közalkalmazottaktól, mély szegényektől, ez a romney féle modell , ahol csak a gazdagok értékesek , ahogy mondta , kampányban , értéktelenek az annál lejjebb lévő tömegek. Ebben az országban sem lehet ezzel nyerni.
MA reggel aszonta bokroslajcsi, hogy az lmp is kádári nosztalgiával terhes. :))) A piac mindenki feletti kizárólagos uralmát hirdette, mint egyedüli megoldást,- nem zavarja, hogy az vitte romlásban , válságba amerikai és európai százmillióit a dolgozó állampolgároknak , két kontinensen is. A piac felelőtlensége és akkor nagyon finoman fogalmaztam. lehet más a politika de nem lehet tovább azt játszani, hogy azt nem mondjuk meg, hogy pontosan milyen is legyen szerintünk. Az, hogy együtt, bajnaival, az nagyon sovány. Birkáknak se lesz elég kövér fű -még ha kendermagos is.

aszekelyek 2012.11.09. 08:17:16

@Akitlosz: A legjobb lenne a bajnai formácoiónak a morzsabál név. Ami mások asztaláról lehullik, azt a morzsát óhajtják összesepregetni és abból táplálkozni. Mindegy nekik, az asztal melyik oldaláról hullott le az, csak legyen minél több.
Az útszéli , bárkivel , -minél többel -, anyagi érdekből szexuális kapcsolatot létesítőkhöz , abból jól élni akarókhoz erősen hasonló magatartás ez.

felcsutisuttyo 2012.11.09. 08:18:20

az LMP-eltűnik a süllyesztőben ..egy maroknyi 2 százalékos párt...tocska:)))

felcsutisuttyo 2012.11.09. 08:20:26

a KDNP az meg nem párt hanem a Fidesz kreálta Fidesz Csökevény --a párt finanszirozás,-ért, a parlamenti hozzászólások többségéért... a KDNP fizetett bólogatók csak!!!!

nyünyüge 2012.11.09. 08:25:43

@László56:
:)
Az utolsó bekezdés képzavarában a kormány milyen szerepet játszik? A szakácsét?

felcsutisuttyo 2012.11.09. 08:26:55

@ermi71: a Fidesz Banditák most dupla gumibugyiban járnak mert nemcsak Gyurcsánytól hanem még Bajnaitól is beszartak. Fidesz pénzből ( MINT A BÉKEMENETET is) civilnek álcázott lejarató kampányba kezdenek....
Megbíztak valami Csizmadia seggnyalót a megszervezésre----kapkodnak, ide oda be vannak szarva.......NEVETSÉGES !!!!!!!! A Nép már ismeri a NEMZETI SZAROKAT!!!!--nem veszi be.

felcsutisuttyo 2012.11.09. 08:29:24

@aszekelyek: így van és helyes--mindegy hogy kikkel csak minél többel összefogni A NEMZETI SZAR FELCSÚTI SUTTYÓ ÉS BANDÁJA ELLEN..ÉS MEGAKADÁLYOZNI A VÉGSŐ DIKTATÚRÁT!!!

Kandeláber 2012.11.09. 08:30:04

Az LMP-nek a közös akolba terelésén dolgozik már hónapok óta a teljes ATV, élén Kálmán Olgival, mint a Bajnai népfront leglelkesebb aktivistájával.
Nem veszik észre, hogy gyakorlatilag az orbáni "egy a tábor, egy a zászló" elvét akarják megvalósítani, és most az LMP előtt az MDF és az SZDSZ sorsát lebegtetik.
Az Együtt 2014 egy hulladékgyűjtő, amelybe a saját pártjából kiszakadt (Gyurcsány), illetve a megszűnt párt után egyesületben vezérkedő (Kuncze) selejt politikusokat igyekeznek begyűjteni.
Az LMP a saját elveit köpné szembe, ha betagolódna ezek közé.

aszekelyek 2012.11.09. 08:39:10

@czjanos: meglesz. Máshol nem állnak vele szóba.@jjulie: Zsülikém, szakasztott eztet nyivákolta ma reggel a bokroslajcsi az atv-ben.. Mindenki kádárredszerbirka, csak ő nem, aki büszke rá, hogy elinflálta az egyharmadást a 98 ban és előtte nyugdíjasok pénzének. Azt is mondta ma reggel. Úgy a hüjje is tud egyensúlyt teremteni lajcsika! Ahhoz kell ész, hogy anélkül csinája meg valaki. !

Te zsüli , ahogy ez a lajcsigyerek máma is pöffeszkedett ott az atv-ben!

Sejtelmeskedett, hogy hááát leheeet, hogy majd csatlakozik is, nemmonddjameghová... előtte meg az összes mai pártot le kádárnosztalgiázózta. merhogy velük nem lehet és a szent piac, az majd minden elrendez. CSak éppen nem szó szerint mondta a bajnai befektetőkről előadott szöcvegét. A piac, A semmi korlátos, az mindent elrendezett 2008-ra, bizony lajcsikám! neoliberálisabb vagy lajoskám , mint aki kitalálta azt! Neokon is. neked ámerikában a helyed! ekkora koponya oda való. Add ezt elő valahol egy szegénynegyedben!
ZSülikém, veled is azt kéne csinálni, mint Bruce Willissel . Beküldeni a gettóba , fehér vagyok felirattal , elöl-hátul. meglátnád , mit rendez el a piac !

aszekelyek 2012.11.09. 08:43:28

NAgyon PC vagy Gábor! " sajátos logika,.... amit ez idehaza jelent, .... :)) Jobb-bal... Na igen. Semmi sem az a minek látszik. Pld a neoliberálisokat /neokonokat fényes nappal , kiírva a homlokukra sem ismerik fel sokan. Gondolom , mert olvasni sem tudnak....!

aszekelyek 2012.11.09. 08:47:04

@Akitlosz: Biztosan csak elfeledkezett a sok kormányfő cseréről a szociknál.... :)

Reméljük , arra emlékszik , mikor kellett nekik ferinket elzavarniuk és bajnait a helyére ültetniük. Na nem egészen maguktól......

@felcsutisuttyo: aztán?

Debreczeni László 2012.11.09. 08:52:19

Nekem alapvetően szimpatikus
1. ha egy párt nem csupán a reálpolitikai erőterek alapján próbálja meghatározni magát, döntéseit (Lehet Más a Politika? - ezt a kérdést az elmúlt 20 év miatt valóban fel kell tenni, még akkor is a válasz időnként kiábrándító)
2. ha egy pártban van vita, gondolkodás fontos kérdésekről és nem egy szobában vagy egy fociöltözős beszélgetés után dőlnek el a legfontosabb kérdések
3. az sem baj ha ez a vita megjelenik a nyilvánosság előtt hiszen a döntést előkészítő érvek, gondolatok pro és kontra elhangzanak, lehet rajta gondolkodni (annak akinek van erre igénye persze).

Az LMP nem lesz/lehet tömegpárt de szerintem 5-10% szavazó mindig lesz aki hajlandó díjazni az értelmes kérdésfeltevést, közbeszéd lehetőségét.

Nem értek mindig egyet az LMP döntéseivel de ez egyáltalán nem baj (nem akarok kritikátlan rajongója lenni sem egy pártnak). Még mindig náluk érzem az értelmes beszéd, fontos kérdések felvetésének lehetőségét, egy olyan irány lehetőségét amely lehet, hogy csak 10-15 év múlva hozza meg gyümölcsét.

Hosszabb távon is kitartok mellettük, ha kitartanak az elveik és hosszabb távú politikai céljaik elérése mellett.

aszekelyek 2012.11.09. 08:53:15

@felcsutisuttyo: amit most kreálnak bajnai köré az ugyanaz, pémzért is csinálják, nem látom a z eltérést. Ugyanúgy lehetnek szövetségben a szocikkal bár kórios lajos ma reggel nagyom nem elfogadóan nyilatkozott a medián kutatásáról., miszerint már leelőzte őket bajnaiék triója és tőlük vitt el sok szavazót. kreatúrának az Együtt-mozsabál verebek is egy kreatúra.

preddy 2012.11.09. 08:55:29

Ez a Lehet Más a Politika nevű képződmény a Matolcsy féle unortodoxiának az előfutára! Valami olyasmi, mint mikor az olimpiai gyorsúszó számokra valaki kutyaúszással próbálna jelentkezni...

mókáné 2012.11.09. 08:55:39

@Debreczeni László:

"Az LMP nem lesz/lehet tömegpárt de szerintem 5-10% szavazó mindig lesz aki hajlandó díjazni az értelmes kérdésfeltevést, közbeszéd lehetőségét."

Hiú remény az 5-10%. Honnan?

Bájoló lágy trillák!
Tarka képzetek!
Kedv! Remények! Lillák!
Isten véletek!

(Csokonai Vitéz Mihály)

aszekelyek 2012.11.09. 08:56:39

@Kandeláber: Ki akarják onnan is a nem pénzért jogállást árulókat , a rendes embereket:) A férgese majd egyesül a bajnai morzsákkal. Ami azt illeti schiffer aszondta eccer , nem oly régen , az Operánál , akár gyurcsánnyal is.... együtt....

preddy 2012.11.09. 09:00:17

@aszekelyek:

Arról azért ne feledkezzetek meg a nagy nyivákolásotokban, hogy Bokros csomagja eltörpül Matolcsy két pekidzséhez képest!
Csak azért nem látjátok mert nem tudjátok mi a pekidzs? Gúgli a barátotok, már ha tudtok olvasni és az olvasmányt képesek vagytok értelmezni...

dbeata 2012.11.09. 09:10:59

Szerintem jó, hogy volt, van az LMP, és van aki felteszi a kérdést: lehetséges-e a kétpóluson túl is élet a politikában.

Persze a két évet jobban is lehetett volna hasznosítani, ezen lehet vitatkozni.

Ha majd nem az LMP, lesz más, aki ezt képviseli.

A mindig a másik ellen való politizálás sokkal de sokkal könnyebb, mint új vizekre evezni, és ezt ne feledjük!

Blogger Géza 2012.11.09. 09:27:08

@Akitlosz: Népszerű összeesküvés-elmélet, de szerintem nem sok alapja van. A járási szervezet már azelőtt fel fog állni, hogy lezajlanának a választások.

Debreczeni László 2012.11.09. 09:27:43

knausz

Szerintem a kérdés sokak számára nem így néz ki (szegény Csokonait meg inkább hagyjuk) hanem egy konkrét választási helyzet és oda teszi az X-et amelyik szereplő szimpatikus, vállalható számára amelyik hangot szeretné hallani a következő évek közbeszédében.
Ennek a rétegnek a választás ma így néz ki

MSZP - kizárt (pont ezt kellene meghaladni)
FIDESZ - kizárt (pont ezt kellene meghaladni)
JOBBIK - kizárt (egyszerűen vállalhatatlan)
BAJNAI (old establishment restauráció + valami protest mix) - nem
LMP - talán, elgondolkodok rajta

vagy inkább el sem megyek választani

Ha ilyen választási rajzolódik ki, az LMP-nek lehet esélye... persze sokat kellene fejlődnie, megerősíteni az ingadozók döntéseit - nem vitás.

Ahogy az sem, hogy én nem vagyok képzett politikai elemző, tehát némi kívülállással, naivitással nézem a folyamatokat. De szerintem ez is vállalható álláspont - sokszor estek már pofára rutinus elemzők meglátásaikkal is ezen a terepen.

Blogger Géza 2012.11.09. 09:34:18

@inreallife: Egyáltalán nem "ugrott" a műszakpótlék, egy 14-22 órás második műszakban dolgozó ugyanannyi műszakpótlékot kap, mint előtte. És szó sem volt semmiféle bérbefagyasztásról sem, épp ellenkezőleg, bérkompenzáció volt a téma. Te valami alternatív valóságban élsz... Mind a bruttó, mind a nettó bérek emelkedtek - átlagosan. Persze biztos van egy kisebbség, akinek nem. Mindig mindenki nem járhat jól.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.11.09. 09:37:45

@Blogger Géza: korán munkába álltatok ma (Aszekelyek + Graycivil társaságában).

Melegfront van vagy súlyosbodik a súlyosbodás?

KG2000 2012.11.09. 10:08:25

Az LMP nem semmisül meg, ha listán az 5%-ot elérik. Persze, ha nem kötnek szövetséget, biztosan nem lenne egyéni jogon bekerülő képviselőjük, de 5% fölötti eredmény valójában bizonyíték lenne, hogy van igény az LMPre. Én, mint Fidesz szavazó elvileg elképzelhetőnek tartom, hogy listán az LMPre szavazzak, ha BIZONYÍTÉKOT látnék arra, hogy az LMP nem paktál le az MSZP-Bajnai-Gyurcsány-Milla bandával.

Más: nem lehet elégszer hangsúlyozni azt az elképesztő tényt, hogy az MDFet valójában egyáltalán nem a Fidesz, hanem a Gyurcsány vezette MSZP darálta le nullára. Ugyanígy a KDNPvel: a KDNP Giczy György vezetésével annak idején az MSZP irányába vette az utat, és csak nagy harcok árán lehetett megszabadítani a KDNPt az MSZP gyilkos ölelésébúl. Ennek az ára lett, hogy a KDNP megszűnt önálló pártnak, de létezik, nem úgy, mint az MDF vagy az SZDSZ, amely az MSZP ölén haláloztak el.

Disintegrator Rising · http://disintegrator.blog.hu/ 2012.11.09. 10:15:08

az lmp egy pesti bölcsészpárt. sose lesz számottevő. ennyi.

is 2012.11.09. 10:17:38

@Blogger Géza: Nem éltek ott. Az SZJA rendszer átalakításának 80% veszteséből jópár % lecsúszhatott az utóbbi 2 évben. Soktízezer ember.

A reálbérek csökkenek. Egy stagflációs környezeteben, mesterségesen pumpált inflációval teljesen zagyvaság a nominális béremeléseket mutogatni. Ha neked a nominális béremelés a szíved csücske, akkor te az 1995-ös 25%-os béremelések miatt imádnád Bokrost. Ja, csak abban az évben 35% volt az infláció.

Szimba 2012.11.09. 10:21:46

index.hu/belfold/2012/11/09/mesterhazy_az_mszp_nelkul_nem_lesz_kormanyvaltas/

No, úgy látszik az LMP is az Együtt 2014.-el látja megbízhatónak a fennmaradását.

etwas kultur muss sein 2012.11.09. 10:25:31

@Szimba:

mszp, milla, dk, e2014, lmp

összenő, ami összetartozik

KG2000 2012.11.09. 10:27:18

@Debreczeni László: Alapvetően egyetértek. Az LMP jelenleg sem politikájában, sem retorikájában nem különbözik az MSZP-Bajnai-Milla-DK csapattól (mint ahogy pl. ez a négyes sem különbözik sem politikájában, sem retorikájában sem egymástól). Akkor tényleg nincs rájuk szükség.

Azt vettem ki a maradék SZDSZ szavazók gondolkodásából, hogy ők azért szavaztak az SZDSZre 1998-ban, 2002-ben, 2006-ban, mert ellensúlynak akarták az MSZPvel szemben, ennyi, nem több. csakhogy ez bődületes marhaság a szavazók gondolkodásában. Ha egy pártnak nincs legalább 1-2 olyan programpontja, amely élesen megkülönbözteti a potenciális szövetségesétől, akkor nincs rá szükség. Így van ez az LMPvel kapcsolatban is. Ha mind az MSZP, mind az LMP, mind a DK elmegy tüntetni, mert Navarróékat 20 méterrel elköltöztették eredeti sztrájkhelyükről, akkor nincs rájuk, mint külön pártra szükség.

Szimba 2012.11.09. 10:28:56

@Debreczeni László:

Ez elsősorban a politikai árvák, a bizonytalan értelmiségi választók gondolkodásmódja.

Ezért szavaznak kevesen az LMP-re.
Ha most valóban csatlakoznak az Együtt csoporthoz, akkor megint megjósolhatatlan a helyzet. Ha legalább kinyilvánítanák, hogy ellenzéki koalíció szeretnének lenni, akkor talán lenne esélyük.

Szimba 2012.11.09. 10:31:20

@SzélsebesVelorex:

A baloldalnak nevezett formáció több fokozaton, de valóban összehozható. Más kérdés, hogy a választóik mennyire tolerálják ezt.

Én pl. jobboldali pártra soha nem fogok szavazni. (persze minden elképzelhető, de Mo.-n ez a közeljövőben nem lehet opció)

It’s the economy, stupid 2012.11.09. 10:32:30

@Akitlosz:
Nagyon ontod ma az aranyköpéseket. Vö: hülyeségek.
"Az ellenzéki pártok soha nincsenek koalícióban"

????

"Miért esne szét a koalíció attól, ha valamiben nem értenek egyet?"

Ha ez a valami történetesen a koalíció tárgya, és nem tudnak megegyezni, akkor mesélj már mi egyéb történhet? Le ne írd, hogy enged az egyik, mert az tkp. megegyezés. A 94-es koalíció nem bomlott fel, tehát mindenről, amiről tárgyaltak, meg is tudtak egyezni. Ilyen pl. az egyébként kényes kérdésnek számító választási tv, annak a módosításában is sikerült nekik megegyezni.

"Ha mindenben egyet értenének, akkor egy pártban lennének"

Ez is ritka nagy ökörség, olyan, hogy mindenben egyetértenek, gyakorlatilag soha nincs párton belül se. Minden párton belül vannak platformok, ezek csak a hatalomhoz való viszonyukban értenek egyet, annak elnyeréséért egyes tartalmi kérdéseket feladnak. A fidesz ennek a kvintesszenciája, abban mindent feladtak a tagok a hatalmon maradás érdekében. Tán emlékszel ov 2010-es beszólására, mikor a frakció szeretett volna gondolni valamit egy rövid pillanatig.

"Nem nagyon lehetsz tisztában a koalíció jelentésével és működésével."

Ezt bírom ezekben a blogokban, mikor az embert a tanult szakmáiban a "hozzáértők" kioktatják. Pont te szoktál itt meglehetős egytengelyes véleményeket leadni. :DDD

KG2000 2012.11.09. 10:36:29

@Kandeláber: Én is reménykedem, hogy az LMPnek vannak elvei, de sajnos eddig 2010 után csaknem minden nap arról győzött meg, hogy nincs nekik. Sajnos ez az egész huzavona az Együtt 2014gyel és persze az MSZPvel nyilvánvalóan nem másról szól, hogy milyen pozícióajánlatokkal lehet megvásárolni az LMPt, mármint konkrétan a vezető kádereit. Kormánytagság? Igazgatótanácstagság? Intézetvezetőség? Külföldi zsíros pozíciók? Reménykedni lehet, de valójában naiv az, aki nem látja át, hogy erről van szó, nem pedig "programok egyeztetéséről".

Debreczeni László 2012.11.09. 10:41:38

@Szimba: Ez elsősorban a politikai árvák, a bizonytalan értelmiségi választók gondolkodásmódja.

Ez érdekes megközelítés lehet, de nem biztos, hogy jól értem. Mit jelent? Kifejtenéd pontosabban.

Az a része szerintem is bővülési, növekedési probléma, hogy az LMP az értelmiséggel találja meg leginkább a hangot, kapcsolatot (gondolom elsősorban a vezetőik háttere, szocializációja miatt - nem politikusnak készültek hanem értelmiségi szerepekre, abban a környezetben formálódtak). Ugyanakkor amit képviselnek, javasolnak az szerintem nem csak az értelmiségnek érdekes.
Ezért ezt inkább egy nagyon fontos kommunikációs problémának tartom, mint tartalminak (ha nem lenne a társadalom más rétegei számára érvényes mondanivalójuk akkor valóban beszorulnának egy értelmiségi kalitkába, de én úgy érzem nyitnak/nyitottak más rétegek felé is ezért inkább ezt "csomagolási", "tálalási" problémának gondolom).

It’s the economy, stupid 2012.11.09. 10:47:01

@Akitlosz:
"Csak abban dönthetnek némileg korlátozottan és igen áttételesen, hogy ki döntsön helyettük, róluk."

Ez az egyik dolog, ami miatt történelmi a helyzet. Eddig a magyar társadalom a kádár-érában kialakult módszerekkel a hatalom háta mögött suskutolt, volt egy leíratlan szabály, nem zavarjuk egymás köreit, ti azt rizsáztok a t. házban amit akartok, cserébe mi így-úgy összevakarjuk a színátmenetes fehér-szürke-fekete betevőre valót. Mivel ez utóbbi eddig mindig megoldódott, az emberek úgy képzelték, ami a t. házban folyik, annak rájuk tkp. nincs hatása.

Most ennek a szürkezónás társadalmi szerződésnek durva és egyoldalú felrúgása történt meg, olyan szinten, hogy a zemberek állítólagos védelmezője a megélhetés szürke-fekete zónás összevakarását is lehetetlenné tette, miközben maguk részére az eddigieknél is nagyobb privilégiumokat akar. Ezért most a zembereknek rá kell ébredniük, hogy mégis csak van jelentősége a) ikszel-e, b) kire. Az éhezés ebben komoly segítség lesz, most fog a társadalom igazán emancipálódni. Hogy erre elég lesz-e az idő 2014-ig, az kérdéses.

Kandeláber 2012.11.09. 10:47:59

@KG2000: Ja hogy már osztogatják a pozíciókat, erről nem tudtam.
Tegnap Hann Endrével is beszélgetett K.O., hát a bemutatott grafikon szerint elég vékony valamennyi ellenzéki párt, az MSZP a Jobbikkal 10 %-on állt, a DK, 1, az LMP 2 %-on.
Az együtt 14 %-on.

It’s the economy, stupid 2012.11.09. 10:51:38

@Akitlosz:
""igen. és 2010-ben még nem éhesen fektette le a gyereket, 2012-ben meg igen."
"Két év alatt persze megéhezik. Nekem ehhez fél nap is elég"

Egyezzünk ki annyiban, jó nagy belátástalan tahó lehetsz, ha ez neked vicces. Meg a hovatartozásod is egyből kilóg a gatyád alól. Éhezzen a te kölked.

Blogger Géza 2012.11.09. 10:55:00

@is: Ez a 80% nyilvánvaló baromság. Az ezt "kiszámolók" tudatosan "elfeledkeznek" a gyerekkedvezményről.

It’s the economy, stupid 2012.11.09. 10:57:36

@rockjano:
"nem lennék meglepve ha változna még a a mi kis választási rendszerünk"

Olyan tenisz meccs folyik, ahol a vonalakat két-két ember kézzel fogja, testcseleket mutat be, az ellenfél ütésének pillanatában meg arrébb szalad a vonalakkal együtt. Ha talál az ellenzék, az csak azért lehet, mert épp rossz irányba szaladt a vonalakkal a fidesz. Viszont épp ezért a fidesz maga se tudja, merre kéne szaladni, tanácstalanul ide-oda futkos a vonalakkal a kezében. Komikus lenne, ha nem a mi hazánkban folyna.

It’s the economy, stupid 2012.11.09. 11:04:46

@aszekelyek:
"képviselője BOKROS????!"

Bizony, a te szellemi képességeiddel nehéz felfogni, hogy Bokros konzervatív gazdaságpolitikát képvisel. :DDD
Szokjál hozzá. Ami most folyik, az a katyvasz, az nem nevezhető semmi néven, az unortodoxiát leszámítva, amit meg még nem írt le a közgazdaság-tudomány. Majd mikor leírja, az egy igen rövid definíció lesz: hülyeség netovábbja.

Szimba 2012.11.09. 11:06:32

@Debreczeni László:

Politikai árvákon (vagy valami hasonló elnevezéssel) azokat értették az elemzők, akiknek megszűnt a pártjuk (MDF, Kisgazda, SZDSZ stb.), ill. jelentéktelenre változott.

Az LMP zöld programja nem érdekli a vidékieket, és a szegényeket sem. Nem igazán tartják lényegesnek sem a természetvédelmet, sem a környezetvédelmet, hiszen napi megélhetési gondokkal, ill. saját maguk termelte áruk eladásával kínlódnak.

Az Lmp megpróbál jól kommunikálni, de elsősorban a támadások, a bírálat az eszköze, ez éppen nem baj, de nincs mellette világosan kimondott programtervezetük. Ill. van, de valóban nem tudják elmondani érthetően a tömegeknek.

It’s the economy, stupid 2012.11.09. 11:10:29

@nyünyüge:
A fideszes médiatanács a fideszes ügyészséghez - naná, a legnagyobb bizalommal fordulhat. :DDD
Az lesz a szép eset: a médiatanács feljelenti az ítélőtáblát az ügyészségnél.
Mit lehet erre mondani; hofi szavaival: gumidominó??!!!

It’s the economy, stupid 2012.11.09. 11:14:55

@László56:
"Ez az ember, ha kell, halottakon megy keresztül."

Hát, kedves László, ha eccer rajtad keresztül megy, akkor tényleg egy halotton megy keresztül: AGY-halotton.

Szimba 2012.11.09. 11:16:26

@Szimba:

A munkahelyteremtés lenne jó ütőkártya bármelyik párt kezében, de ez egyelőre ez szinte lehetetlennek látszik.
Nincs kilátás új munkahelyekre.
Kína is bajban, Amerika is, és az Unió országai is ebből a szempontból.
A bevándorlás elősegítése sem sokat segít, ha csak nem korlátozzák, hogy csak szakmával, diplomával érkezőket engedünk az országba. Ezt viszont nem teheti meg a kormány.
Így aztán vietnámiak, kínai kereskedők, orosz, ukrán maffia, stb. érkezik az országba. Ők mindig idegenek maradnak, mert nagy mértékben különbözik a kultúrájuk a miénktől.

Ugyanakkor még mindig semmi hajlandóságot nem mutat egyik párt sem a cigánykérdés megoldására. (Talán itt az egyházakat kellene bevonni, kötelezni az oktatásukra, nevelésükre már egészen kicsi kortól, bölcsődéstől a felsőoktatásig).

a nagy levin 2012.11.09. 11:17:20

szereny javaslat:
mi lenne, ha az ellenzeki partok "elozetes valasztast" tartananak ("preliminaries"), amiben felmernek az eroviszonyokat es egyben mozgositanak a sajat szavazoikat, amire egyebkent is szukseg van a regisztarcio miatt, tovabba ez foproba lehetne a sajat helyi szervezeteiknek az egyes valasztokorzetekben.

Demokratikus megoldas lenne/lehetne.

A kockazata az, hogy ilyet meg senki nem probalt (megvan-e a politkai kultura), kell hozza szervezettseg es infrastruktura meg "intezmenyes garanciak" es persze provokator es beepitett szavazo is lenne nehany.

Az eredmeny iranymutato lenne az egyeni jeloltek allitasakor az egyes korzetekben, ez alapjan konyebb lehetne a kozos listaallitas vagy listan indulhatnanak kulon is, az egyeni korzetekben pedig a legeselyesebb/legnepszerubb jeloltet inditanak es az ennek megfelelo szavazasra biztatnak a sajat szavazoikat.

Persze lehet, hogy hulyeseg, annyira meg nem gondoltam ezt vegig.

Szimba 2012.11.09. 11:19:49

@It’s the economy, stupid:

A blog egy idő óta már szinte csak trollokkal működik. TG-nek is alaposan elment a kedve a blog működtetésétől.
Most inkább a Facebookon osztja a véleményét.

It’s the economy, stupid 2012.11.09. 11:19:59

@dr. Balta$ár:
"az lempet drorbán tartya kézben (drsiffer)"

Novemberben van az őrsi gyűlésük, megtörténhet a tetemre hívás, ha ez igaz. El kell dönteni, mit lépnek, helyzet van.

Ami drsiffert illeti, én mindig őt szoktam meghallgatni, ha meg akarom tudni, éppen milyen aknát helyezett el a fidesz valamelyik törvényben. Nagyon világos fejű csávó.

It’s the economy, stupid 2012.11.09. 11:27:30

@Debreczeni László:
"Az LMP nem lesz/lehet tömegpárt de szerintem 5-10% szavazó mindig lesz aki hajlandó díjazni az értelmes kérdésfeltevést, közbeszéd lehetőségét."

Ideális ellenzéki párt :)))
Komoly gazdaságpolitikára nincs pénzük, kapacitásuk, de a hibákra rávilágítás nagyon megy nekik. Szerintem ebben a ciklusban hálával tartozunk nekik, miután a fidesz a parlamenti munkát egyszerűen ellehetetlenítette, hatósági eljárásokat kockáztatva is igyekeztek rámutatni a disznóságokra. Riszpekt.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.11.09. 11:27:51

@Szimba: a blogon trollok vannak, a faszbukon meg faszok.

Szegény világ és szegény TG! kapaszkodni köll a Volvo-kormánykerékbe, na, veszélyesek a vizek.

a nagy levin 2012.11.09. 11:28:25

@Szimba:
a PENZ. hat igen, jogos a kerdes.
de talan nem megoldhatatlan.

Szimba 2012.11.09. 11:28:30

@It’s the economy, stupid:

Az LMP-ről már több legenda született: a Fidesz kreálmánya, az SZDSZ utódja, az MSZP társa, külföldről létrehozott és támogatott bújtatott liberális párt...stb.

Szimba 2012.11.09. 11:30:46

@Hepci:
Sommás ítélet.
Ezek szerint nem vagy a Facebookon!:-)
Mondjuk eléggé unalmas ott is az élet.

etwas kultur muss sein 2012.11.09. 11:37:16

@Szimba: "külföldről létrehozott és támogatott bújtatott liberális párt"

Tekintve, hogy szűkös időkben jött amerikai pénz, ez az opció több, mint legenda.

Szimba 2012.11.09. 11:39:04

@SzélsebesVelorex:

:-D Egy amerikai átlagember adott 50 e Ft-ot?

zipe moha 2012.11.09. 11:39:41

......mindig van megoldás csak a döntést nem lehet megkerülni......és a döntés sokszor nem tetszik-nemtetszik kérdés amikor a garantált megsemmisülés( csak a formája kérdéses...már az időpont sem) vagy a dinamikus fejlődés között lehet csak választani.....az eddigi (nem döntök egyértelműen lassan hasonlatos egy pávatáncához :)...az eredménytelenség, meddőség meg is született)

Dinamikus növekedés, hogyan? Az LMP választhatja azt is, hogy külső kényszer nélkül irányítottan ketté osztódik: A baloldali szárnya és tagsága és szavazói átigazolnak a pl. a4K!-ba..... a konzervatív centrumot célzók pedig frissen új tagsággal bővíthetik a megmaradtakat...most már hitelesen...és dinamikusan... egy 3.póluson belül....ennyi...tudom, künnyű okoskodni....de a politikusok azért politikusok, hogy megoldják.....csak a mostan állapot NEM TUD tartósulni..radikális változás az eddigiekhez képest önszántukból vagy szenvedés majd leépülés....akár már 14 előtt is ...nagyon kevés az a 4%!! tehát vagy hatásokozó vagy hatást elszenvedő szerepek várnak rátok....viszont most még van lehetőségetek választani ez vagy az között.....épp ezért ha még sem sikerülne...ez kimondottan vezetési hibaként fog rögzülni az emlékezetben

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.11.09. 11:40:11

@Szimba: utálom ezeket a magamutogató ún. "közösségi" oldalakat. Aki normálisan akar megnyilvánulni, itt is képes rá, nincs szükség alternatív internetre.
Másrészt meg a szakmai és szórakoztató - mint ez :) - blogok látogatásával és saját blogolással így is éppen elég időmet b*szom el a neten, nincs szükség még egy felületre.

Szimba 2012.11.09. 11:41:40

@Szimba:

Na, jó 11 milliót adott, de ez elenyésző összeg a választásokhoz szükséges pénzhez képest. Ezzel nem lehet sokat kezdeni.

index.hu/belfold/2010/valasztas/11_milliot_ad_az_lmp-nek_egy_amerikai_uzletember/

Szimba 2012.11.09. 11:43:38

@Hepci:

Azért nem kell megharapni!
Igazad van.

tölgyes 2012.11.09. 11:45:50

@Khal Drogo: Van akinek a levegő is megárt:)!

Döbbenetes elszegényerdés van - írja, ami ha igaz is sajnos nem új keletű okai pedig abban keresendők, hogy az előző nyolc évben 8.000 milliárdról 20.000 milliárd fölé vitték az államadósságot.. és még a nemezeti vagyon nagy részét is eladták, a külső adósságot közel megháromszorozták, 140% fölé vitték.
Most eljött a visszafizetés ideje és ennek látja a következményeit. Ha nem okoznának túl nagy kárt, akkor kívánnám önnek Bajnai győzelmét.:) Engem nem fog érinteni.
@menőmano: Ki állított olyat, hogy eltett akár egy fillért is..nemhogy "kibaszottat" - a j modor és emelkedett stílus jegyében. Nem tett el, de Bajnai magával fogja megfoizettetni.. mint ahogy korábban is tette, és ezt megteszi a jövőben is, mégha a belecskéjét is kell kitaposnia.. mint ahogy nem igen fájt a feje liba, nyugdíjcsökkentés stb. ügyben sem.
@It’s the economy, stupid: .A verbális agresszó ügyében kicsit olvassa a "cinkosait".. bár az nyilván elnyeri a tetszését:)
Miért a bankok nem tartanak fenn médiabirodalmat jogászok és szakértők hadát? Még nem látott bankot belülről?

Kandeláber 2012.11.09. 11:53:44

Most arra leszek kíváncsi, hogy az "Együtt" mozgalomnak hányan fognak felajánlani 1000-2000-3000 stb. forintokat a magánemberek, akiket valamelyik führer erre szólított fel. Perselyezni fognak az aláírásgyűjtések színhelyén?
Olyan ez, mint anno a péterfillérek gyűjtése.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.11.09. 11:58:50

@Kandeláber: ebből csinálják meg a magyar lúdfajták új génbankját.

graycivil 2012.11.09. 12:12:36

"Ügyészséghez fordulhat a Klubrádió vitája miatt a Médiatanács

A Médiatanács a Klubrádió kapcsán kialakult jogellenes helyzet miatt az ügyészséghez fordul - értesült a Magyar Hírlap."

hetivalasz.hu/itthon/a-jogasz-szerint-a-kozigazgatasban-gyakran-fordul-elo-hasonlo-helyzet-56897

Ná, brávó! Ha jogállami módszerekkel nem megy, akkor jöhet a Házi Ügyészség, Polttal, El Curo nyúlványával az élen!

Gyerekek, könyörgöm,...! F.Y!DESZ

graycivil 2012.11.09. 12:22:20

"Korrupció elleni együttműködés Magyarország és Kína között

A megállapodás szerint a két ország megosztja egymással a korrupció elleni küzdelem területén szerzett tapasztalatait és módszereit, valamint együttműködési projekteket alakítanak ki, így segítve egymás korrupció megelőzésére vonatkozó képességeinek fejlesztését."

inforadio.hu/hir/belfold/hir-528805

Ugye, ez csak egy vicc! Megszakadok...! :-)))))

mókáné 2012.11.09. 12:25:28

@graycivil:

SOTE II. Sz. Gyermekgyógyászati Klinika javára!

Az árverés tárgya:

A világ egyetlen Fradi Converse cipője, ami exkluzív, egyedi megrendelésre készült, bőr anyagú, a Converse gyár által legyártott, a márka szokásos védjegyeivel, logóival, stílusával.

Herédi Gábor és Szászfalvi Bence két barát és a Fradi-család tagjai úgy gondolták, hogy a Ferencvárosi Torna Club jótékonysági tradícióit folytatva a Clubbal közösen, személyes érintettség révén a cipő eladásából befolyt összeggel a Tüzoltó utcai daganatos gyermekek alapítványát támogatják.

divat-ruha.vatera.hu/uniszex_ruhazat/uniszex_cipo/a_vilag_egyetlen_fradi_converse_cipoje_1_ft_nma_1669118786.html

Az összegből megvásárolt ajándékokat a Ferencvárosi Torna Club labdarúgói személyesen viszik el Karácsony előtt a beteg gyermekeknek.

... mert mi vagyunk a Ferencváros, és jóban-rosszban összetartunk!

bariga 2012.11.09. 12:27:11

@László56: Te még alpáribb vagy, mint a főnököd, a döglött kutyás. Olyan undorítóan írsz, amilyen undorítóan ő beszél. Miért gondoljátok, hogy intelligens emberek ezt szívesen hallgatják?
De tényleg szeretném tudni, válaszolj légy szíves.

mókáné 2012.11.09. 12:40:37

@Debreczeni László:

"hanem egy konkrét választási helyzet és oda teszi az X-et amelyik szereplő szimpatikus,"

Volt ez így, korábban. Ma már, aki elmegy regisztrálni, ő meg fogja gondolni, hogy kire X- el. Tett egy utat a regisztrációig (megjárta érte ő a lélek hosszát s országok útjait- Radnóti akkor, ha Csokonai nem!). Tudatos választó.

"LMP - talán, elgondolkodok rajta"

A talán kevés. Ezen alighanem az LMP fog elgondolkodni majd. Beolvad, persze, de ez is lényeg, hogy valamit akarjanak és nagyon. Orbán leváltása a cél. Ha ez egy választónak elég, akkor szavaz a Bajnai-formációra.

Véleményem, hogy az ország nem engedheti meg magának a "talán" luxusát. Biztosra kell menni.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.11.09. 12:44:23

@knausz: mi biztos?
Mondjuk biztos, hogy Gyurcsány 1 allround f*sz, Orbán 1 erőszakos f*sz, Bajnai meg egy pislogós f*sz.

Ennyi tudás elég valamihez neked? (nekem elég)

mókáné 2012.11.09. 12:51:10

@Hepci:

"mi biztos?"

A halálon kívül biztos még az, hogy Bajnai Gordon a múlt része. Ehhez nem szabad asszisztálni! A jövő lényegesebb.

Az Fidesz is a múlt része lesz, mihelyst befejezte programját és majd akkor átveszi a helyét egy lendületes, fiatal párt, aki nem olyan, mint az LMP, akinek se arca, se megfoghatóan semmilyen elképzelése nincs. Se politikáról, se ökopolitikáról, se kommunkációról.

Ki az LMP? Milyen párt? Mit ért el a 2 évnyi parlamenti időszaka alatt? Bal- vagy jobboldali értékeket vall? - nekem lenne még kérdésem.

dr. Balta$ár 2012.11.09. 12:54:01

a maszopos bajnai valójában senkit nem érdekelne...

az 1csilliárdos kampány az NEM LEJÁRATÓ,
hanem ellenkező valós céllal fojik...
Bajnairól szó sem esne ha a 6alom nem ezt akarná...

akit drorbánc el kezd szidni...
na annak lesz hirtelen jó eséje
választást nyerni és sok szavazót megfogni...

dr. Balta$ár 2012.11.09. 13:00:39

ki hazudik? csak nem a kormány megint???

HAZUG fides mafiakormányzás ... bűnözők ezek !

index.hu/belfold/2012/11/09/ki_hazudik_drogugyben/

mókáné 2012.11.09. 13:02:10

@Hepci:

"mi biztos?"

Ha minden bizonytalan az életedben, mondta egy barátom, legyen biztos, a sport, hogy bármennyit, de naponta sportolsz és akkor helyre áll a világ!

Biztos még az, amilyen értékeket vallasz. Konzervatív vagy- e, vagy liberális (ennek most nincs képviselete), netán balliberális. Ezek a politikában, a sport a magánéletedben egy-egy biztos pont.

Ha adok Neked ennyi biztos pontot (volna még) és 1 egyenest, Te kifordítod sarkaiból a Földet?!:)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.11.09. 13:08:08

@knausz: nem, én inkább egy Jókai-bablevest eszem Újbudán. :)

Mire gondolsz a "Fidesz programja" szóösszetétel esetében? Tudsz valamit (a férjedtől), amit én nem?

"neminyerjükalegtöbbet*hülyéneklennimindenkinekjogábanáll*nemleszmegszorítás*neaztfigyeljékmitmondok*ezegypávatánc*kiűzzükazájemefet*mindentteljesítünkamitakarnak" - ez már a program, vagy a megvalósulás, vagy a hozzá vezető út?

dr. Balta$ár 2012.11.09. 13:12:21

@Hepci: "Fidesz programja" "Fidesz programja" "Fidesz programja" "Fidesz programja"

:))))) ez jooo...

"azonnali RADIKÁLIS/nagyarányú adócsökkentés !!!! "

megvédenek mindent:)

amugy bűnszervezetnek minek program? egyértelmű a hejzet !

mókáné 2012.11.09. 13:17:24

@Hepci:

"nem, én inkább egy Jókai-bablevest eszem Újbudán. :)"

Pedig amennyi biztos pontot kaptál tőlem. Nem szép ez! Ejnye.

"Mire gondolsz a "Fidesz programja" szóösszetétel esetében?"

Az országot gatyába kell rázni, ez most a fő teendő. Az adósságot csökkenteni mint országos, mint családok szintjén. Az oktatás szintén fontos és az egészségügy rendbetétele. A morális visszarendeződés 2000 környékéig, amikor még volt vállalkozó kedv a szülésre, odáig és nagy levegővel: építkezni újra!

Remélem, nem ró meg érte senki, hogy így összefoglaltam a Fidesz programját. Én tudtam, hogy van nekik és azt is tudtam, micsoda. Ők nem tudták mennyi pénz áll ehhez rendelkezésükre és a semmiből mulatni bajos!

"Tudsz valamit (a férjedtől), amit én nem?"

Jó, hogy említed, fel kell hívnom, mert a barátnőm kiadná a házát és megkérdezem, van-e erre kereslet a cégen belül. Amúgy a férjemmel nekem problémám, hogy elveszítette az értékeit és hiába keresi, nem találja! Ha sokáig he looking for, akkor majd inkább I alone go on.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.11.09. 13:21:35

@knausz: az értékeket neked kell megtalálni a férjedben, tehát valószínűleg aspektust váltottál...

Valami érték van mindenkiben. Nekem pl. izzad a talpam és még soha nem mosogattam.

Kandeláber 2012.11.09. 13:23:17

@dr. Balta$ár: Mondjuk én sem értem, miért b@sztatják államköltségen a libást.
Néha be kéne nyögni róla egy-két jó poént, és annyi.
Ez garancia a népszerűségének az emelkedésére.

mókáné 2012.11.09. 13:32:34

@Hepci:

"tehát valószínűleg aspektust váltottál..."

Én váltottam aspektust? Nem. Stabil értékrendszerem van és szerintem mindenkinek az a dolga, hogy önmagában megtalálja ezeket az alapokat, és akkor nem lesznek meghasonlásai.

"Valami érték van mindenkiben."

Egyetértek. Amikor ezt megtalálja, önmagára is rálel. Csorba Győző így ír erről:

Amint megérted egyre jobban,
hogy mankód s nem marsallbotod van
s neked, nekünk, mindegyikünknek,
amint lényed mélyebbre süllyed
az érzékelhető anyagba:
úgy lelsz másokra és magadra;

mókáné 2012.11.09. 13:39:10

@nyünyüge:

Van egy Richard Field nevű amerikai üzletember, aki támogatná a Millát. Őróla még nem hallottam és nem is linkeltél soha.

Létezik-e valóban és ha igen, mi érdeke fűződne a Milla támogatásához?

Válaszodat érdeklődéssel várom.

It’s the economy, stupid 2012.11.09. 13:40:46

@Blogger Géza:
"Egyáltalán nem "ugrott" a műszakpótlék"

Netto hazugság. Délutáni ugrott, éjszakai felére esett. Egy három műszakban dolgozó, vagy 24 órázó esetében minimálbér környékén 15 rugó minusz havonta. Ha nem hiszed, megadom a portásunk telefonszámát. Szép kacskaringós körítést is fog mellékelni a mondandójához :))

It’s the economy, stupid 2012.11.09. 13:44:18

@Hepci:
"Kuncze 1 farok"

:DDDD
De olyan farok, akinek legalább van humora.

mizrolist 2012.11.09. 13:46:47

@knausz: ha ennyire fontos az oktatás a Fidesznek, akkor miért akarnak gyakorlatilag teljesen kivonulni a felsőoktatásból? Pont fordítva kéne a fejlődéshez az utóbbi ~30 év példái alapján...

Blogger Géza 2012.11.09. 13:49:50

@It’s the economy, stupid: Még egyszer mondom: A normál délutános műszakban (14-22) dolgozó emberek műszakpótléka egy fillérrel nem csökkent. Nem ugrott sem fel, sem le, se sehová. A portásod káromkodása sem érdekel, sem az, hogy hogyan vágják át.

mókáné 2012.11.09. 13:51:18

@mizrolist:

"ha ennyire fontos az oktatás a Fidesznek, akkor miért akarnak gyakorlatilag teljesen kivonulni a felsőoktatásból? "

Akarnak? Nekem véleményem, hogy az oktatás is lehetne profitorientált. Ha fideszes képviselő lennék, erre nyújtottam volna be indítványt. Éspedig: úgy lesz pénz az oktatásban, ha bizonyos szakkörök és órák önköltségesen futnának azoknak, akik meg tudják fizetni. Akik pedig nem, őrájuk fordítanám, amit előbbiek befizettek. Így lenne legalább kréta az iskolákban.

CSENDES 2012.11.09. 13:51:20

@knausz: Ha jól tévedek, ő volt az, aki a roma asszonyokat és gyerekeket elhozta Budapestre egy húsvét előtti gárdistás jobbikos vonulgatás elől.

aszekelyek 2012.11.09. 13:55:10

@preddy: ez egyrészt nem igaz, számszerűleg sem , másrészt magas lesz neked az a ló, vugyázz, lepottyanhatsz róla, amiről itt lefelé próbálkozol.
Nyilván fogalmad nincs kinek írtál. Nyugodtan írd helyesen , angolul , hogy package , meg fogjuk érteni. Lassan el is lehet felejteni ezt a nagyképűséget , mert igen sokan beszélünk itt idegen nyelveket , nem is egyet. M ár ezt az egészet is írhattad volna angolul. ezt a fellengzősséget kösz nem kérjük. Magyarul is írhatsz, nem kell bele a magyar szavak helyett , -csomag- fonetikusan írt angolt rakni. Intelek , nehogy még nevetségesebbé válj. Ez már elég is volt hozzá.

mizrolist 2012.11.09. 13:55:34

@knausz: ehhez képest a legfrissebb keretszám-tervek szerint jövőre már nemcsak a jogász- és közgazdász-képzésben nem lesz államilag támogatott hely, hanem a bölcsészkaron sem igazán. Sőt, minden esetben csökkentés lesz, az orvosképzéstől az informatikáig.

mizrolist 2012.11.09. 13:58:09

@Blogger Géza: ja, ha szerinted ez elvben így van, attól még a gyakorlatban nagyon sok helyen megszüntethették a pótlékokat... a tények, amelyek ezt igazolják, számodra is elérhetőek a kimutatásokban.

mókáné 2012.11.09. 14:00:16

@CSENDES:

"Ha jól tévedek, ő volt az, aki a roma asszonyokat és gyerekeket elhozta Budapestre egy húsvét előtti gárdistás jobbikos vonulgatás elől."

Mit akar ebben az országban? Mik a céljai?

mókáné 2012.11.09. 14:02:25

@mizrolist:

"nem lesz államilag támogatott hely, hanem a bölcsészkaron sem igazán."

Minek annyi bölcsész? Tudsz valakit rajtam kívül, aki szereti a verseket?

Lollle 2012.11.09. 14:02:36

@knausz: Ahhoz képest, hogy Bajnait a múlt részének tekinted, egész friss és népszerű dolgot sikerült nekik összehozni ezzel az összefogással. A Fidesz erre adott reakciói pedig sokkal inkább idézik a múltat...
Legalább ne ilyen nagy terjedelemben tedd közzé a közhelyes, gyakran kifejezetten buta gondolataidat.

aszekelyek 2012.11.09. 14:04:06

@rockjano: és drámaian mi a fenét kínál bajnai a baloldali, kis pénzűeknek , -vagy az lesz drámai, amekkorát benne csalódnak és végleg elfordulnak az mszp-től? A 180fokos fordulat az hátraarc , abba, amire nem szavaztak semmiképp 2010-ben a baloldali szavazók , már a szegényebbje.....

szürkegém 2012.11.09. 14:04:11

Kétségtelen, hogy nagy dilemma elé került az LMP.
Eddig lehetett abban bízni, hogy ténylegesen ők lesznek a harmadik pólus. Sokunknak elege van már ebből a két pólusból...s az LMP megfelelő alternatívának látszott. Ez olvadt el már tavasszal, mikor nem sikerült az aláírás gyűjtése.
És most Bajnai színre lépésével minden összekuszálódott.
Az mszp nem megkerülhető. Bajnai tényező. Ha nem szakad az lmp, akkor az is. De így, ennyire megosztottan esélytelen dolog leváltani a fideszt. Bajnai nem lehet vezér, mivel rettenetesen megosztó személyiség.
Egy esély lehetséges még. Megjelenik egy új párt, személy, akit mindenki el tud fogadni. Mi lehet ez? Egy valódi, konzervatív és nemzeti alapon álló liberális párt. Vagyis egy Középpárt!

aszekelyek 2012.11.09. 14:10:43

@Debreczeni László: biztos, hogy hangokat akarnak hallani, mást nem is?@knausz: még én de törpe kisebbség. Bölcsésszerűek a médiát uralták ám nagyon, piszok sokáig, vigyázz, a tyúkszemükre ne lépj!

mizrolist 2012.11.09. 14:12:11

@knausz: újságírók vagy műfordítók sem kellenek? Ez nekem új.

It’s the economy, stupid 2012.11.09. 14:15:09

@Szimba:
"Most inkább a Facebookon osztja a véleményét."

Puff. És azt várná, hogy utánamenjünk? Csak ne rühelleném ezt a szósöl médiát annyira :)))

Egyébként ma vettem észre, hogy a jelmondat a fejlécben megváltozott: "a józan ész pártján" lett. Vajon ez jelent valamit?

It’s the economy, stupid 2012.11.09. 14:19:33

@Szimba:
"Azért nem kell megharapni!"

Biztos ő egy nagy sebész. :DDD

Asszem Rejtőnél van ez a duma: az igazán nagy sebészek mindig nagyon mogorvák, Én annyira nagy sebész vagyok, hogy egy beteget egyszer már meg is haraptam.

It’s the economy, stupid 2012.11.09. 14:25:30

@Blogger Géza:
"Még egyszer mondom: A normál délutános műszakban (14-22) dolgozó emberek műszakpótléka egy fillérrel nem csökkent. Nem ugrott sem fel, sem le, se sehová. A portásod káromkodása sem érdekel, sem az, hogy hogyan vágják át."

Még egyszer mondom: de, aki "átvágja" (szerinted) az egy állami közintézmény. Többször ne mondd, mert attól nem lesz igaz. :DD

A portás multi cégnél dolgozó nejének is elvették a műszakpótlékát a tv-nek megfelelően, ellentételezésként neki annyival megemelték az alapját, ezért ugyanannyit kap. Ugyanez a közintézményben nem történt meg.

aszekelyek 2012.11.09. 14:28:33

@CSENDES: megdumcsizták, hogy mikor lesz a vonulás, ő meg ment megmentőnek, nem végeznek félmunkát, akik itt a jujderomaellensességet akarják bemutatni , ami ott sem kisebb , hangyányival sem , ahol ezt mutogatták a sajtófotókon és a lapokban , jó szaftos baromságokkal egybekötve. Bezzeg a nácik m a magyaoknál... értelme nincs ennek sem más. Amennyiben valakik tényleg akartak egy jó húsvétot a romáknak onnan...., azt bizony gárda nélkül simán, le is bonyolíthatták volna. Csakhogy akkor az nem hír , nem kellően borzolja a külhoni kedélyeket , nem bizonyítja , hogy a magyarok nácik...

Aztán vitt egymilliót ferink is , azzal , hogy mi lett ?
Szegín horváthaladárka is , a minap már sírt szinte , ... -talán kérték tőle vissza ?
Arra mondta tán , hogy má mingyá lesz cigányholocaust megint ?

Debreczeni László 2012.11.09. 14:34:06

@aszekelyek: biztos, hogy hangokat akarnak hallani, mást nem is?

Persze, hogy mást is, szerintem jó lenne ha az LMP-s politikusok minél több olyan posztot betölthetnék ahol kipróbálhatnák magukat, képességüket, elképzelésüket. Annak minden negatív járulékos tényezőjével (a jó ötletek, elképzelések melletti hibákkal, tévedésekkel, rossz döntésekkel) együtt.

Egy biztos, nekem fontos, hogy ne a "legkisebb rossz" elve alapján szavazzak, hanem olyan formáció mellé tegyem a voksot amelynek általános(!) céljaival azonosulni tudok (nem csodatevőket várok mindemellett simán belefér, hogy bizonyos dolgokban nem értünk egyet - és az is, hogy akár én tévedhetek)

Viszont kétharmados fülkeforradalomból felébredő dezertált ismerőseim sokszor mondják azt, hogy "Miért az jobb lett volna ha a szocikra szavazok?" Ez így tényleg nem jó opció, ezért fontos lenne megtartani a választás lehetőségét akkor is, ha tisztában vagy vele, hogy nem pártod jelöltje lesz a miniszterelnök.

aszekelyek 2012.11.09. 14:34:41

@KG2000: de nincs ám... mellesleg mikor volt ellensúly és miben az szdsz? Soha nem borította rá az azstalt istenesen a szocikra! Jól levoltak az oldalvizükön és dörzsölték a kezüket, hogy na most a kutyaszorítóban, azt fogjátok csinálni, amit mi mondunk! Különben ugrott a koalíció. bele is bukott abba , amit rájuk kényszerített a kókadt, bauer, hágnes,.... féle szadesz , de istenesen, azt igen.
No most a választók mást akarnak , nem azokat vissza. A gazdasági fordulat nem véletlen nincs kibontva, teljesen, amiről dumálnak,... mert még kiszűrnák a népek, hogy ugyanazt a akarják más csomagolásban visszahozni , és ehhez akarják őket megint felhasználni. Az mszp hátán , hogyne , megint.

It’s the economy, stupid 2012.11.09. 14:36:27

@tölgyes:
" .A verbális agresszó ügyében kicsit olvassa a "cinkosait".. bár az nyilván elnyeri a tetszését:)"

Na tessék, van itt cinkos is, nem úgy, mint szegény helyen... Hogy ki is lenne az egzaktli, asztat nem tom - még, de bisztos kend majd megmondja.

Verbális agresszió ügyben: az, hogy manócskát bántja, elég visszatetsző, verekedésnél is illik a súlycsoport beosztást tekintetbe venni.
Ami meg a "ha megdobnak kővel, dobd vissza kenyérrel" irányvonalat illeti: it's not my policy. :DDD

Blogger Géza 2012.11.09. 14:37:58

@It’s the economy, stupid: Mivel gőzöm sincs a portásod munkaidő-beosztásáról, ezért ehhez nem tudok hozzászólni, de még egyszer: normál esetben az kap délutános műszakpótlékot, aki 14-22 óra között nyomja a délutános műszakot, és azoknak egy fillérrel nem csökkent a pótléka.

aszekelyek 2012.11.09. 14:41:14

@Hepci: melegfront. és így jött ki ma a lépés. Tegnap meg úgy, hogy be se dugtam ide az orrom. @Debreczeni László: Ki gátolja meg az lmp-seket abban , amiről írtál ? Sztem senki. A választók többsége viszont ennél sokkal többet és konkrétabbat , mondhatni fapadosabbat vár el a politikusoktól.

nyünyüge 2012.11.09. 14:42:18

@knausz:
?
Fogalmam sincs és spéciel nem is érdekel.
Ha téged igen, keress utána a neten, jó lesz nyelvtanulásnak.

aszekelyek 2012.11.09. 14:49:28

@Kandeláber: reklámozni annyi, mint megkülönböztetni. jelen kormány magát, bajnaiétól. Hátha segít, a megértéshez, azért közlöm csak veled. Mindenki valamihez , valakikhez képest jó vagy rossz kormány , kormányfő. Csak a bérét kérdeztem meg egészségügyben dolgozó ismerősömnek, amikor bajnai színre lépett. Ami most 170 %-a annak , ami a bajnai kormányzás eredményeképp volt. Ez a középkorú hölgy tudja , mihez képest jó ez a kormányzat és annak pénzügyi döntései.

Nem akar hátraarcot , hogy helyette a bankoknak adják a pénzt , a közalkalmazottaknak meg egy nagy túróst , az elbocsátásukhoz , bércsökkentésükhöz. Semmi ilyesmit nem akar. Azt is tudja, azok a befeketetők neki nem szánnak pénzt, akikkel bábozik nekünk bajani és tsai. Felcsúti , a bankszövetség egyik prominense m pld, ott nála....

tölgyes 2012.11.09. 14:53:47

@It’s the economy, stupid: Ime a az új program: Az MSZP öt hónapra emelkné a munkanélküli segélyt.. így már ön is látja, ki a megcélzott választói kör??

aszekelyek 2012.11.09. 14:53:52

@Kandeláber: mindent Orbánról másolnak , ez első perctől világos. Azzal akarnának nyerni , amivel ő nyert. " Copy paste poltika."

Azt kell tudni, hogy amerikai mentalitás, hogy ha valaki sikeres valamiben, azt nem utáni szokás , hanem csinálni utána.... :)))
Részemről azért tudom, mert a kilencvenes évek elején még hazajárt apósom nénikéje , Lilly F. Születette Zahler , from NYC és ezt a nagy különbséget is megtanította nekünk. :)

Debreczeni László 2012.11.09. 14:57:48

@aszekelyek: "Ki gátolja meg az lmp-seket abban , amiről írtál ? Sztem senki. A választók többsége viszont ennél sokkal többet és konkrétabbat, mondhatni fapadosabbat vár el a politikusoktól."

Ismét igazad kell adnom neked. Bár hozzá teszem azt, hogy ugyan többet várnak a politikusoktól de kérdés, hogy ezt a többet meg is kapják. Szerintem az LMP/Jobbik megjelenése (bár eltérő irányokból) pont ennek az évtizedes csalódottságnak a egyik kifejezése.
Még valami. Nem gondolom, hogy véleményem egyezik a társadalom többségének véleményével, de attól még hasznos lehet ha időnként el tudom mondani, javaslatokat tudok tenni, amelyekről vitatkozunk, néha megegyezünk, néha nem. Időnként pedig egy-egy dologban még akár hozzá is tudok tenni a közös ügyek jobbá tételéhez. Mert ez a cél nem? Olyan országban élni amelyet mind többünk érez magáénak.
Kicsiben és nagyban ezt gyakorolni.
Valahogy meglenni egy csónakban és mindenkinek hozzátenni azt amit tud, hogy jó irányban menjen a közös hajó és ne csak azzal foglalkozni, hogy egymást elcsapkodjuk az evezőktől.

aszekelyek 2012.11.09. 14:58:49

@It’s the economy, stupid: tévedés , felfogni felfogom de azt nem hogy egy vérjobbikosnak azon mi tetszik.., pld. Nekem nem szimpatikus az ő konzerve , nem eszem belőle. :D

Olyan személyiséggel áldott meg a jó sorsom , amilyennek azt nem veszi be a gyomra , amit ő kínálgat. Nem kóser , hogy finom legyek. Kígyót, békát, amit összehord erre a kormányra, semmiképpen, köszönöm.

Tényleg tiltja a vallásom:) Tudod , részemről gondolok a lehetséges következményekre is. Attól meg még inkább nem tetszik a bokros menü.

aszekelyek 2012.11.09. 15:09:00

@mizrolist: Az újságíróknak jó tíz éve kifejezetten hátrány, ha van bölcsész dipéomájuk.... MAgára valamit adó bölcsész nem áll le a ker médiával.., az nem szint. Felhígiították a szakmát és pár régi bölény ül a trónokon, a többiek meg kérlek "média munkások", csicskák, hogy finom legyek. Kivétel az olyan valamicsoda, mint kálmánolga, akinek a bölcsészethez a világon semmi köze. Bánónak sincs olyan sztem , ...
Ne is haragudj , egy jó író , már miért menne közéjük ? Showbizniszbe max forgatókönyvet írni , hogy a számla ki legyen fizetve a kocsmában. Nagyon kulturáltan kocsmáznak az urak , akiknek még valahogy a fejük is másképp néz ki :)) , ... - tegnapi élmény. :))
A munkaerőpiac meg nem nagyon sokra tart számot , momentán. Annyi van kész , állástalanul , hogy mire mindnek lesz állása , aki diplomázott , kb 2020-at fogunk írni , vagy többet.

It’s the economy, stupid 2012.11.09. 15:09:34

@Blogger Géza:
"Mivel gőzöm sincs"

Na, ezzel eddig egyet tudok érteni.

"aki 14-22 óra között nyomja a délutános műszakot, és azoknak egy fillérrel nem csökkent a pótléka."

De.
A délutánit eltörölték, az éjszakai felére esett. Még dolgozzál a válaszodon, én többször nem írom ezt le.

Ja, és még valami: a multik se mind kompenzáltak, pl. a tecso sem, ott is netto fizucsökkenés állt be. Kérdezz meg egy pénztárost, mikor felvágottat venni mész.

It’s the economy, stupid 2012.11.09. 15:12:40

@aszekelyek:
"tévedés , felfogni felfogom de azt nem hogy egy vérjobbikosnak azon mi tetszik"

Appardőz, máris revideálok! Vérjobbos ügyekben viszont szerencsére teljesen inkompetens vagyok.

Részvétem a tegnapi napért, kettős front volt, szakajtó fejfájáscsillapítót fogyasztottam én is. :)

aszekelyek 2012.11.09. 15:18:06

@It’s the economy, stupid: Ami azt illeti kölke a kutyának , macskának van, a magyaroknak gyerekeik vannak. Kétségtelen tény, hogy több gyerek szájától vette el valóban a falatot bajnai, amikor a két jövedelempótlóból élő családoktól és gyerekeiktől elvette az egyiket. Ez nem szorul magyarázatra sem. Azok a gyerekek ugyan nem kaptak addig egy jó falatot , míg Orbán vissza nem adta azt a pénzt azonnali hatállyal a családoknak. Meg egy kis kereseti lehetőséget , a munkát megfogóknak még. Azt is láttuk, hallottuk, milyen uzsorázás ment éppen a mély szegények között de az ellen sem tett semmit bajnai kormánya. Általában nem is foglalkozott azokkal a Magyarországon élőkkel , akikkel nem érintkezett személyesen. beleértve a devizahiteleseket is. Mindenkit, akinek a gyereke megetetése gondot jelentett már akkor is, vagy mert kölcsöne volt , vagy mert már régen csak jövedelempótlója , munkája nem. Erre büszke valaki bajnaira? Nagyon nagy szegénységet hagyott itt , hogy azt az ország magának oldja meg. Meg Orbán , mert úgy vélték sokan , hogy úccsetudja , tudják és akkor hehehehe, előre dörzsölték a mocskos mancsukat....., hogy nincs mozgástér , hehehe....

aszekelyek 2012.11.09. 15:20:15

@It’s the economy, stupid: az nem humor. az valami egészen más. Viccei a csak agressziójáról tanúskodnak. azt hivatottak elfedni. Révész mártíriusz. Gyengébbek kedvéért csak megjegyzem , nem véletlenül van ezekre két külön szó. Az ő viccén még sosem nevettem.

aszekelyek 2012.11.09. 15:25:11

@tölgyes: legyen elnéző , honnan tudná szegényke , kiket tartanak a bankok ? A kezük ügyében....@It’s the economy, stupid: szintúgy részvétem.

etwas kultur muss sein 2012.11.09. 15:25:24

@bariga: Nem intelligenseknek írja, hanem (fidesz)birkáknak.

mókáné 2012.11.09. 15:27:52

@nyünyüge:

"Fogalmam sincs és spéciel nem is érdekel.
Ha téged igen, keress utána a neten, jó lesz nyelvtanulásnak."

Én nem vállalok be ilyen nemzetbiztonsági kockázatot, azért szóltam Neked, és akkor mi a véleményed:

Richard Field támogatja a Millát? Ha igen: miért teszi?

dbeata 2012.11.09. 15:27:55

@knausz: "A morális visszarendeződés 2000 környékéig, amikor még volt vállalkozó kedv a szülésre"
Sokkal korábbra datálódik az, amikor elment az a kedv...
Az ok pedig nem csupán a "morál"-ban (vagy annak hiányában) keresendő.
Társadalmi fejlődés része, hogy ma kevesebb gyermek születik. Ezzel nem azt mondom, hogy ez ideális, és jó, de ez a helyzet. Meg lehet próbálni lassítani ezt a folyamatot, megőrizni valamit a régi világból, de illúzió azt gondolni, hogy a régit a maga teljességében megtarthatnánk.

Kisebb a csecsemőhalandóság, a nők kiléptek a család belső fenntartó szerepéből a közéletbe, keresővé váltak, ezek mind hozták magukkal ezt. A családok kisebbek, így a család nem foglalja le a nőt annyira, mint régen.

Ma már egyre kevesebb emberi erőforrás szükséges egy munka elvégzéséhez. Nincs szükség nagy számú, képzetlen munkaerőre.
A képzettekre persze van igény, de nem akkora, hogy a nők ugyanúgy szülhetnének, mint pl. 100 éve (6-8-tizenix gyereket).

Te hogy látod ezt?

aszekelyek 2012.11.09. 15:29:53

@bariga: jó lenne betiltani a szabad vélemény nyilvánítást megint , ugye? :)

mókáné 2012.11.09. 15:31:47

@mizrolist:

"újságírók vagy műfordítók sem kellenek? Ez nekem új."

Van belőlük szakajtónyi. Minek több? Ennyi újság sem kellene és a szinkronizált filmeket egyenesen támadásnak veszem!

Shakespeare már le van fordítva. És Baudelaire is.

mizrolist 2012.11.09. 15:31:49

@aszekelyek: és akkor nem is kell vérfrissítés a szakmába? Ne röhögtess. Plusz a bölcsészdiplomák jó része alkalmas arra, hogy valamilyen kapcsolódó területen lehessen kamatoztatni a tudást. (mondom mindezt úgy, hogy én TTK-ra jártam vegyészként)

It’s the economy, stupid 2012.11.09. 15:32:23

@aszekelyek:
"Kétségtelen tény, hogy több gyerek szájától vette el valóban a falatot bajnai,"

Na mennyafrancba. Nem bajnai alatt éheztek, hanem MOST. Szégyelld magad te is a jobbos haveroddal együtt.

etwas kultur muss sein 2012.11.09. 15:32:31

@knausz:
"Mit akar ebben az országban? Mik a céljai?"

befolyást, hatalmat

aszekelyek 2012.11.09. 15:32:37

@dbeata: Beácskám , vannak primitív népek , ahol nincs belenyúlva ebbe , és ott eggyel sem születik több gyerek, mint amennyit etetni is tudnak.. Csak őket nem igázta le az állítólag fejlettebb kultúra.

mizrolist 2012.11.09. 15:34:05

@knausz: miért, ma már nem írnak irodalmi műveket? Nekem ez is új. Meg az is, hogy pl. nem kell fordítani finnről, olaszról, oroszról vagy portugálról, mert ezeket is mindenki beszéli.

It’s the economy, stupid 2012.11.09. 15:35:01

@SzélsebesVelorex:
"Nem intelligenseknek írja, hanem (fidesz)birkáknak."

Akkor is felesleges, fidesz birka már most is ezt fújja, intelligens nem veszi be.

aszekelyek 2012.11.09. 15:35:55

@It’s the economy, stupid: talán nem vette el az egyik jövedelempótlót a legszegényebbektől? De elvette. Orbán meg visszaadta. A családok pénzéhez nyúlni , -ahhoz a kevéshez- pedig nem hajlandóak. A bankok javára...

Blogger Géza 2012.11.09. 15:37:34

@It’s the economy, stupid: Hiába hazudozol, nem igaz. Nem törölték el a pótlékot. Aki 14-22 óra között nyomja a délutános műszakot, és azoknak egy fillérrel nem csökkent a pótléka. Keress meg egy értelmes embert, aki így dolgozik, és ne szitkozódó portásoktól informálódj. Vagy olvasd el a jogszabályokat. (Na ez végkép nem menne neked.)

mókáné 2012.11.09. 15:39:53

@dbeata:

"Társadalmi fejlődés része, hogy ma kevesebb gyermek születik."

Nem tudom társadalmi fejlődésnek nevezni azt a helyzetet, amikor a házasságok zöme válással végződik vagy eleve meg sem köttetik.

A gyermekek biztonsága a múlté. A társadalom nem építkezik a hagyományos családmodellre. Nagypapás, nagymamás berendezkedés, mondom ezt úgy, hogy már az én korosztályom kezdett felhagyni ezzel.

Jó volna, ha tudnánk támaszkodni egymásra. Családon belül is és a nemzetben gondolkodva. Ez lenne a végső cél. Sokaknak igen-nagy szüksége lenne rá. Morálisan, erkölcsileg és anyagilag. 2000- ben én még kedvvel szültem.:)

mókáné 2012.11.09. 15:44:34

@SzélsebesVelorex:

"befolyást, hatalmat"

Azt mondod? Nem tudtam erről az emberről, hogy a Millához köze lenne és még mindig nem értem, minek neki a befolyás és hatalom.. á! Igaza van Török Gábornak! Minden a paravánok mögött játszódik, legalábbis a darab izgalmas része biztosan.

aszekelyek 2012.11.09. 15:46:03

@Debreczeni László: pedig ez a matróz , bajnai másodtiszt , éppen az elcsapkodásban utazik. felemelőbb dolgot nem sokat hallottam tőle. A befektetőiről nem tudunk semmit , arról sem, mit tesz, tenne, ha..., csak a hátraarcot, a nem lehet más a politikát, mint az, amit ő képviselt, képvisel ma is. Amitől nekünk, kicsi magyaroknak, szegényeknek éppen felkophat az állunk. Csak elcsapkodásra hívja fel , akiket tud ,... ezért nem tanácsolom az lmp-nek vele bármit is együtt. Esze ágában nincs megvitatni semmit annak a kreációnak , amit vezet. Karácsony lépjen át hozzájuk , ha neki jólesik.... és jávor is. Vita az mehet. Az jó. De ez az arrogancia nem vonzó. Olyan szadeszre emlékeztető íze van..... kuncéra , pl..., kókára is, hogyne....

Lollle 2012.11.09. 15:47:08

@knausz: a gondolkodásmódod alapján pont, hogy te vagy a múlt.

mókáné 2012.11.09. 15:48:22

@aszekelyek:

Kókát már úgy elfelejtettem, hogy jó, hogy mondod.:):)

aszekelyek 2012.11.09. 15:48:34

@It’s the economy, stupid: dzsízösz!! bajnai ennél jobb lenne?? @mizrolist: hiány van belőlük? Komolyan? Író nem az iskolában lesz ám valaki!!

Debreczeni László 2012.11.09. 15:58:21

@aszekelyek: ezért nem tanácsolom az lmp-nek vele bármit is együtt. Esze ágában nincs megvitatni semmit annak a kreációnak , amit vezet. Karácsony lépjen át hozzájuk , ha neki jólesik.... és jávor is. Vita az mehet. Az jó. De ez az arrogancia nem vonzó. Olyan szadeszre emlékeztető íze van..... kuncéra , pl..., kókára is, hogyne....

Nem tudom, hajlok rá, hogy tényleg rossz és rosszabb közül választhat most csak az LMP. De választani, dönteni kell - ezzel mélyen egyet értek Török Gáborral.
Számomra is az önálló megjelenés a szimpatikusabb, de látom és valósnak tartom azokat a politikai realitásokat is, amelyet az ettől eltérően gondolkodó LMP-sek képviselnek. Remélem, lesz bölcsesség jó döntést hozni a kongresszuson és képesség, akarat a további közös munkára (bárkinek a véleménye is kerül kisebbségbe).

nyünyüge 2012.11.09. 16:07:49

@knausz:
provokáld a nénikédet.

It’s the economy, stupid 2012.11.09. 16:30:27

@Blogger Géza:
"Vagy olvasd el a jogszabályokat. (Na ez végkép nem menne neked.)"

Melyiket idézzem neked, te felvágott-zabáló bocskoros paraszt, az átmeneti rendelkezést, vagy a véglegest? Mert az év folyamán is ugyanúgy összevissza kavarták, mint a 19-szer változtatott adójogszabályokat.

"Aki 14-22 óra között nyomja a délutános műszakot, és azoknak egy fillérrel nem csökkent a pótléka"

Most így röviden csak annyit, du. 14-18-ig totálisan eltörölték, 18-tól az éjszakaihoz csapták, amit viszont a többi feltétellel együtt kikerülhető, több műszakos alkalmazás esetén is. Ja, és be is kaphatod, tahókám. :DDD

dbeata 2012.11.09. 16:36:30

@aszekelyek: Na, két ember próbál beszélgetni, vitázni, te meg, mint egy ló, benyerítesz az ablakon...

Mire írtad ezt Gyöngyöm? A vita arról szólt, hogy vajon a morál-e az oka a gyerekvállalási kedv csökkenésének, vagy van más oka is...

Szimba 2012.11.09. 16:45:00

@knausz:

Nevezd társadalmi változásnak!

Feltalálták a fogamzásgátló tablettát, majd elérhető áron piacra dobták világszerte. Ennek következtében a nőknek egyre kevésbé volt fontos a szüzesség megőrzése, a férjhez menés (ami ellen a gazdasági biztonság is hozzájárult az önálló keresettel), a gyermekszülés.

A férfiak sem szorultak rá a "drága" piros lámpás házakra, hanem elköteleződés nélkül, nyugodtan vadásztak az éjszakában.

Akik nagyon szerelmesek voltak, akik valóban akartak gyereket, azok házasodtak össze, de egyre gyakoribb lett a válás is.

Így teljesen értelmetlen a nagy családról, és a htb. feleségi pozícióról álmodozni a férfiaknak. :-)) De a nőknek is.
Ráadásul a másik oldalról mindenki megfeledkezik: amikor ez a szép békebeli családi élet még létezett, akkor nem volt cirkó, gázfűtés, távfűtés, gáz-, villanytűzhely, teknőben mostak, a sparhelten főztek, és hamut kotortak a kályhából minden reggel, a vasalóba pedig parazsat tettek. Jól jártak, ha a férjük felvágta a gyújtóst, és megkereste az ennivalóra a pénzt.

Tehát htb.-nek akkoriban azt jelentette, hogy hajnaltól estig dolgozott egy nő. Ez volt az átlag, és a szegényebb réteg. A nagypolgárok nem szültek rakásra gyereket akkoriban sem, pedig ők ráértek volna. Ám még a szoptatást is dajkára bízták.

Úgyhogy nosztalgiázni csak pontosan... :-))

dbeata 2012.11.09. 16:55:10

@knausz: "A gyermekek biztonsága a múlté." A gyermekek biztonsága a múltban sem volt olyan nagy. Simán meghaltak olyan betegségben, ami ma elképzelhetetlennek tűnik.
Egy emberéletnek nem volt akkora értéke, mint ahogy ma szeretik beállítani azt értékként.
A maiak viszont cserébe kapták az érzelmi bizonytalanságot, vagy, ami talán ugyanolyan káros, a totális elkényeztetést.

ssi 2012.11.09. 17:00:38

KDNP státuszához hasonló lehet majd egyes pártok helyzete, ha az összefogás részesei lesznek? .. pl. LMP?

Együtt 2014 .. lépések:

1. most zajlik a létszámnövekedés: összefogás mindenkivel, aki leváltani majd lebontani szeretné a mostani rezsimet .. oké, értem
2. az un társadalmi minimum megfogalmazása ... nem lesz könnyű menet .. lehet, hogy egyes korábban belépők kilépnek majd?
3. el sem tudom képzelni ennyi szereplő esetén hogyan lehet önállóságot is megtartani meg szövetkezni is, hogyan lehet arányosan/igazságosan(?) képviselőjelölteket kijelölni, ill. választási győzelem esetén parlamenti patkót feltölteni és kormányt összeállítani

képzeletem korlátolt .. nincs mit tenni..

Blogger Géza 2012.11.09. 17:41:21

@It’s the economy, stupid: Látod, tudtam én, hogy nem ismered ki magad rajta. :) Különben nem vitatkoznál azzal a közismert ténnyel, hogy a normál délutános műszakban dolgozók (14-22 óra) műszakpótléka bizony nem csökkent.

Blogger Géza 2012.11.09. 17:49:00

@nyünyüge: Mi dehogynem? Te se vagy képes megérteni egy szakcikket, mi?

Khal Drogo 2012.11.09. 17:51:47

@knausz: A bölcsész szakon nem költőket képeznek. El vagy tévedve szerintem.

Khal Drogo 2012.11.09. 17:54:32

@tölgyes: 2010 nyara óta ( segítek ekkor volt a kormányváltás ) a 20 ezer milliárd felkúszott 22 ezer milliárdra úgy hogy közben leírtak 1500 milliárdnyi tartozást a manyup felé.

nyünyüge 2012.11.09. 17:56:27

@Blogger Géza:
Folyamatos munkarendben eddig délután 2-től volt délutáni műszakpótlék, este 10-től éjszakai. Most 18-tól van éjszakai.

Blogger Géza 2012.11.09. 17:58:53

@nyünyüge: Ki a rossebb beszélt folyamatos munkarendről? Az alig érint valakit.

nyünyüge 2012.11.09. 18:36:43

@Blogger Géza:
Szerinted: a vitapartnered által említett portásokon, biztonsági őrökön kívül az összes közműszolgáltatónál, telekommunikációs cégnél, banknál dolgozó üzemeltetőket, karbantartókat, jó néhány nagyüzem dolgozóit, ...
És akkor még a főállású bloggereket nem is említettem, pedig ők is egyre többen vannak :)!

nyünyüge 2012.11.09. 18:51:17

@nyünyüge:
és akkor még a a rendvédelmi szervek dolgozóit , a telekommunikációs és informatika szolgáltatók ügyfélszolgálatait, el is felejtettem.

6.Lenin 2012.11.09. 19:03:42

Azta!

Ennyire beindult a nyálképzés?

Pedig nem valami fényesek a kilátások.

Ki/kik is a legnagyobb ellensége(i) Bajnainak?

A múltja.
Támadhatósága.
És a "barátai"

velemenyvezer.blog.hu/2012/11/09/bajnai_peldatlan_kezdese_es_gyors_ongolja?utm_source=cimlap&utm_medium=link&utm_content=2012_11_09&utm_campaign=index

Ugyanis, vannak feltételei, nem kell minden "régi barát" harcostárs. Ki lesznek rekesztve a pénzhez/hatalomhoz/pozícióhoz jutásból.
Ebben az esetben mi lesz, ha elkezdenek "emlékezni" a régi szép időkre a harcostársak?

Nagyon hosszú ez a másfél év, de nagyon érdekes lesz.
Szerintem.

6.Lenin 2012.11.09. 19:09:37

Ja, és még 1.

Még mindig @László56 írja a legjobb elemzéseket ezen a blogon.
Érdemes olvasni az írásait.

6.Lenin 2012.11.09. 19:38:17

@SzélsebesVelorex:

Igen, ez 1 tipikus vélemény 1 jól körülhatárolható oldalról.
Nem is lehetne mást várni.
1 érdekes megnyilvánulása a véleményszabadságnak.
Belefér ez is.

etwas kultur muss sein 2012.11.09. 19:53:13

@6.Lenin: Melyik az a jól körülhatárolható oldal?

6.Lenin 2012.11.09. 20:06:00

@SzélsebesVelorex:

Arról az oldalról, ahol képtelenek felfogni, hogy másnak is joga van a véleményét leírni, még akkor is, ha ez nekik nem tetszik. A nemtetszésüket néha csak 1 nyilvános klozet falára illő formában tudják elképzelni.
Természetesen ez is belefér a véleménynyilvánítás szabadságába.

etwas kultur muss sein 2012.11.09. 20:16:13

@6.Lenin: "másnak is joga van a véleményét leírni"

Persze, hogy joga van. Nem is zavar, hogy az a véleményed László56-ról, ami. Viszont úgy gondoltam én is hangot adok a véleményemnek. ;-)

6.Lenin 2012.11.09. 20:27:29

@SzélsebesVelorex:

Én sem csináltam mást. Leírtam a véleményem a válaszodról.
Akkor ezt tisztáztuk?
Részemről lezárhatjuk.

Amit a Bajnairól írtam, arról nincs?
Ha arra is csak köpsz 1et, bólints.

etwas kultur muss sein 2012.11.09. 20:30:26

@6.Lenin: Bajnait tekintve egyetértünk. Nekem sem hiányzik. Szvsz ő egy sima balos csali, amit épp bekapni készül a fél ország...

mókáné 2012.11.09. 20:41:17

@Szimba:

"Úgyhogy nosztalgiázni csak pontosan... :-))"

Nekem most is jól esett nosztalgiázni, ezekkel a kiegészítésekkel, amiket magamtól is tudok, és mégis jó volt róla olvasni.

Vágyom a kandalló melegét.:) Köszönöm a hozzászólásodat!

mókáné 2012.11.09. 20:46:22

@dbeata:

"A maiak viszont cserébe kapták az érzelmi bizonytalanságot, vagy, ami talán ugyanolyan káros, a totális elkényeztetést."

Sajnos nem kapnak érzelmi biztonságot, főként a feljebb említett problémák miatt. Elkényeztetést helyette, azzal egyetértek.

Ha ómódi tartanak is, mégis házasságpárti vagyok! A másét tiszteletben tartom, nem barmolom szét. Ez nekem fontos.

6.Lenin 2012.11.09. 20:48:58

@SzélsebesVelorex:

Szerinted beveszik, a Népek?

Azt értem, hogy a levitézlettek közül sokan szeretnék, de lent, akik eddig is csak szívtak a "szakértőktől"?

A Jobbikot mire tartod képesnek ebben a küzdelemben?
Képes lenne mindkét ellenfelét legyűrni?
Netán csatlakozna ő is?

Mindkét ellenfelét 1formán kezelné a következő küzdelemben?
Nem esne mindenki a pad alá, a végén?

nyünyüge 2012.11.09. 21:01:07

@Hepci:
közben aszékelyek elintézte, hogy személyesen Orbán Viktor miniszterelnök adja át a felújított Lukács fürdőt a jövő héten.
Az uborkaegyengető EU bürokraták rongyos 1.3 milliárdot bírtak rá kinyögni (a többit saját fizetésük emelésére fordították:).

etwas kultur muss sein 2012.11.09. 21:07:42

@6.Lenin:

"Szerinted beveszik, a Népek?"

Egy hete még azt gondoltam, hogy félig-meddig beveszegetik. Ma úgy gondolom, hogy két pofára fogják zabálni.

"A Jobbikot mire tartod képesnek ebben a küzdelemben?"

A jobbik nem vesz részt a küzdelemben. Lapít, mint szar a fűben. Új szavazókra nem gyúr. Szvsz készül koalíciós kormányzásra a fidesszel, de ezzel rendesen pofán is köpi magát, ha bajnai behúzza a következő választást.

graycivil 2012.11.09. 21:18:39

"Békevizsla

"Meglepő hasonlóságra bukkant Bajnai Gordon és Gyurcsány Ferenc kapcsán az MNO. Ha megnézzük a 168 óra e heti címlapját, amelyen Bajnai szerepel, és Debreczeni József Gyurcsányról szóló Új miniszterelnök című könyvének borítóját, kísértetiesen hasonló képet látunk. Az egyik legfontosabb egyezés, hogy mindketten ugyanúgy tartják a kezüket és arckifejezésük is teljesen hasonló.""

www.nepszava.hu/articles/article.php?id=598660

Beszarok! Ennél nagyobb "pánikból eredeztetett szellemi apály" egyáltalán létezik? Ezek tényleg agyhalottak...Valóban már csak ennyire telik? :-)))))) :-(

Gyerekek, könyörgöm,...! F.Y!DESZ

tölgyes 2012.11.09. 21:20:59

@Khal Drogo: Volt azonban egy apró különbség. 2002-2008 között konjunktúr volt.. a világgazdaság 100 év leghosszabb legkiegyensúlyozottabb növekedését produkálta... és ebben a növekvő, egyenletesen fejlődő világban sikerült összehozni ezt az adósságnövekedést., mert Mo. már válságban volt a 2008-as válság kitörésének pillantában.
Ehhez társult, hogy Bajnai egy hamis, adatokkal dolgozó költségvetést adott át, ahol a tényleges hiány nem a költségvetésben rögzített mértékű volt, hanem több mint a duplája, pedig volt nyugdíjcsökkentés és a köztisztviselők bérének 8%-os csökkentése is.

graycivil 2012.11.09. 21:21:36

@6.Lenin: "Nagyon hosszú ez a másfél év, de nagyon érdekes lesz."

Azért én El Curo elmeorvosi kórlapját nem merném 18 év alattiaknak megmutatni 2014-ben. Tényleg sok lesz neki ez a másfél év. :-)

graycivil 2012.11.09. 21:24:04

@tölgyes: "Ehhez társult, hogy Bajnai egy hamis, adatokkal dolgozó költségvetést adott át, ahol a tényleges hiány nem a költségvetésben rögzített mértékű volt, hanem több mint a duplája,..."

Azért tényleg érdekes, hogy ti fydeszesek hogy tudjátok szajkózni az ordas, százszor megcáfolt hazugságokat. Tényleg beszarok tőletek...na nem félelmemben.

tölgyes 2012.11.09. 21:24:20

@graycivil: Igaza is van, meg nincs is. Olvasgasson a testnyelvről és a testnyelv leleplező tulajdonságairól...Szép és érdekes irodalma van, még Ön is hasznűálhatja az ismereteket a magánéletében:)

tölgyes 2012.11.09. 21:26:50

@graycivil: Nézze a tények ismétlése-szajkózása tudom hogy zavarja. A hiánycél tarhatatlanságát jelezte az uniós jelentés,, de elnézték Bajnainak, de megfogalmazta az ÁSZ is, ha jól emlékszem a költségvetési tanács is, de még mintha az MNB is megfogalmazott óvatos kritikát, aminek még a GKI is hangot adott. Ezek egyike se volt fityesz-műhely.

6.Lenin 2012.11.09. 21:28:16

@SzélsebesVelorex:

Hmm.

1 felmérésre alapozni, nem könnyelműség?

Csak, ha a legutóbbi időszaki választásokat nézzük, 2 jelentéktelen szoci győzelem után már zengett a kórus, aztán nagyon gyorsan csend lett.

Szerintem a mostani szitu is hasonló lehet.
Mindegy, majd 2-3 hónap után meglátjuk.

6.Lenin 2012.11.09. 21:38:05

@graycivil:

Nem a lényegre válaszoltál. Mit érdekel engem, most, hogy Orbán 14-ben milyen szellemi állapotban lesz.

Engem jelenleg az jobban érdekel, hogyan fognak viselkedni a kizárásra ítélt törtetők.
Miként fog változni a kirekeszteni szándékozottak névsora, ha mégsem lesz olyan hatalmas a tülekedés?
hogyan fogják kezelni ezt a kirekesztettek?
Beindul az "emlékezés" a régi harcostárs munkásságára?

Én ezt tartom a következő időszak érdekesebb kérdéseinek.

Most, szerintem takonyra ugrottak sokan. Hasonlóan az időközi eredmények esetében.
Hamar el is csúsztak rajta.

graycivil 2012.11.09. 21:40:15

"Egy újabb alattomos húzás

A választási kampány a szavazást megelőző 50. nappal kezdődik, ami azonban nem kompatibilis azzal, hogy a választást – a törvényjavaslat egy másik rendelkezése szerint – 70-90 nappal a szavazás előtt kell kitűzni. "

fedor.blog.hu/2012/11/09/egy_ujabb_alattomos_huzas?utm_source=ketrec&utm_medium=link&utm_content=2012_11_09&utm_campaign=index

"A kormánypártok a médiatörvény módosításával kimondanák azt is, hogy politikai reklám kizárólag kampányidőszakban, illetve „már elrendelt népszavazással összefüggésben" közölhető. Ez alapján tehát a hivatalos kampány kezdete előtt, például a regisztrációs időszakban, nem lehet majd korteskedni."

Fydeszes trükkök a fydeszes rohadékoktól.

@tölgyes: A tények téged cáfolnak. De nem megyek bele egy "de ige...de nem...de igen" céltalan vitába. Hazudozás helyett jobb lenne, ha magadban meggyónnád, hogy egy ilyen alja kormányt támogatsz.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.11.09. 21:54:17

@Khal Drogo: a bölcsészkaron bölcseket képeznek. :D

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.11.09. 21:56:38

@SzélsebesVelorex: "Szvsz ő egy sima balos csali, amit épp bekapni készül a fél ország..."

Írtam már, hogy Bajnai 1 pislogó f*sz. :)

6.Lenin 2012.11.09. 22:04:13

@Hepci:

Nem is ő az érdekes, hanem akik hátulról tolnák, sok-sok pénzzel, "választási szakemberekkel" stb...

Ő itt Mo-on, egyedül, külső támogatás nélkül, tényleg az......

márta)) 2012.11.09. 22:14:38

Választási regisztráció: holnaptól bekerül az alaptörvénybe"

atv.hu/cikk/20121109_valasztasi_regisztracio_holnaptol_bekerul_az_alaptorvenybe

Az Országgyűlés másodszor módosította az év eleje óta hatályos alaptörvényt: júniusban azt deklarálták, hogy az alkotmányhoz kapcsolódó átmeneti rendelkezések is alaptörvény-erejűek, valamint eltörölték a nemzeti bank és a bankfelügyelet összevonását engedélyező rendelkezést."

Nem tudom? ezt nevezik, esetleg, az "alaptörvény" fabrikálásának. Tessenek már megmondani, pardon) megírni, hogyan lehet komolyan venni?
hm?

Khal Drogo 2012.11.09. 22:17:21

@tölgyes: Bajnai 2002-2008 között nem volt miniszterelnök... Akkor Gyurcsány volt a miniszterelnök.

graycivil 2012.11.09. 22:22:43

"Gyarmat lettünk, ez a szerencsénk

Papírunk van arról, hogy jó úton jár a magyar gazdaság, hazudja arcunkba a Vezér, de sajna az ámokfutásáról kiállított legfrissebb európai bizonyítvány nyomán inkább az a kézenfekvő következtetés: kibaszott nagy mákunk van, hogy beléptünk az unióba. Elég röhejes, hogy brüsszeli pöcsfejeknek kell hálát adnunk, de legalább van valaki, aki megvéd minket a fülkeforradalmár csürhe elmeháborodott tobzódásának legdurvább részétől. Egész jó buli gyarmatnak lenni."

mentalisdeficit.blog.hu/2012/11/09/gyarmat_lettunk_ez_a_szerencsenk?utm_source=ketrec&utm_medium=link&utm_content=2012_11_09&utm_campaign=index

6.Lenin 2012.11.09. 22:22:44

Izé, lehet, hogy megismétlődik a 94-es cirkusz?

-A Gyulával? Soha!
.
.
.
-Szeretünk Gyula, veled mindhalálig, ha lehetne. (az 1ik oldalnak ez bejött)

Jó éjt!
Mindenkinek.

márta)) 2012.11.09. 22:27:29

Na. Igen! " érdemes a @László56 irományait olvasni. " Mondjuk az idézet nem pontos, de nem is lényeges.

Naná! Persze! Vagyis csak annak, kinek tetszik a folyamatos kommunistázás. Persze! A sokszor minden eleganciát nélkülöző szavak, mondatok.
Nem probléma, egyébként, csak úgy megjegyeztem.
:(

6.Lenin 2012.11.09. 22:30:49

@márta)):

1 az Isten, oszt mégis kevesen lájkolják, mostanság.
Szerencsére.

graycivil 2012.11.09. 22:40:58

"Veszni látja a fővárost a Fidesz, ezért 2014-ben is Tarlóst indítaná

Információink szerint még egy kormányközeli közvélemény-kutató intézet is azt mérte, hogy az új választási rendszerben kialakított 18 fővárosi választókerületből 14-et az MSZP vinne el. Úgy tudjuk, a felmérés szeptember végén készült, egy 3000 fős mintán. Más intézetek már korábban is azt mérték, hogy Budapesten átvette a vezetést az MSZP a Fidesztől, és a kormánypárt pozícióit bizonyára tovább gyengíti, hogy a Medián felmérése szerint az Együtt 2014 máris 22 százalékon áll a választani tudó biztos szavazók körében."

hvg.hu/itthon/20121108_Tarlos_Fidesz_fovaros_valasztas_2014#utm_source=hirkereso&utm_medium=listing&utm_campaign=hirkereso_2012_11_8

Jo84∞!

márta)) 2012.11.09. 22:42:34

profitline.hu/hircentrum/hir/276776/Obama-a-kozeposztaly-adokedvezmenyeinek-meghosszabb

Az elnök ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a deficitcsökkentést kizárólag kiegyensúlyozott módon tudja elképzelni, vagyis úgy, hogy a megszorításokat kiegészítsék bevételt növelő intézkedések is.

Ezzel kapcsolatban kiemelte: miként a 90-es években, a Clinton-kormányzat alatt, most is arra van szükség, hogy megemeljék a társadalom leggazdagabb, évi 250 ezer dollárnál nagyobb jövedelmű rétegének hozzájárulását a közteherviseléshez. Obama elismerte, hogy ő is ehhez a csoporthoz tartozik"

Sürgette ugyanakkor, hogy a demokrata többségű szenátus után a republikánusok uralta képviselőház is fogadja el a lakosság 97 százalékát érintő adócsökkentést. "

Mondjuk, itt" nálunk ez pontosan forditva van. Szerintem. De mindegy. Vagyis) "felső tíz" (és a magasabb jövedelműek) támogatása, az un. középréteg? pedig lassan, de biztosan halad az elszegényedés felé.
hm?

hegyilány 2012.11.09. 22:54:10

Csak megszoritásokkal, társadalmi tömegek elszegényitésével nem lehet növekedést elérni. többek között. A belső fogyasztás sem fog felpörögni...
Igen.
:(

hegyilány 2012.11.09. 22:56:32

Elnézést lehagytam) Annak ellenére sem lehet növekedés, hogy a magyar gazdaságpolitika maga) a csoda.
:)

tölgyes 2012.11.09. 23:02:45

@Khal Drogo: Korábban rendszeresen az volt az érvük, hjogy nem Gyurcsány volt a felelős a döntéseket nem egyedül hozta. Ez részben igaz.
Mégis.. 2006tól már a gazdaság fejlesztéséért az eus pénzek hatékony felhasználásáért felelt..A fejlesztéseknek most kéne működniük, ha működnének.
Egy kis emlékeztető. Így néz ki egy semmért sem felelős,tehát FELELŐTLEN ember:
Kormányzati pozíciót először 2006. július 1-jétől 2007. június 30-áig vállalt, amikor Gyurcsány Ferenc miniszterelnök felkérésére a fejlesztéspolitikáért felelős kormánybiztos lett. Felügyelete alá tartozott az uniós pénzek elosztásáért felelős Nemzeti Fejlesztési Ügynökség.
Az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium (ÖTM) vezetőjeként – pártonkívüliként – 2007. július 1-jétől 2008. május 14-éig tevékenykedett, ahol Lamperth Mónikát váltotta. A területfejlesztés nélküli, Önkormányzati Minisztériummá átkeresztelt tárca élén utódja Gyenesei István lett.
Miután az SZDSZ kilépett a koalícióból, 2008. május 15-étől a kormányban az újonnan alakult Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium vezetését vette át. Ez a megbízatása az új, általa vezetett kormány megalakulásával, 2009. április 16-ával szűnt meg.
AZTÁN MINISZTERELNÖK LETT. SZMOMRA EZ EGY GYORS POLITIKAI KARRIERNEK TŰNIK..mégha állandóan a pártonkívüliségről beszél is. Ő egy olyan pártonkívüli volt, akinek minden megbizatása párt jóváhagyásával született pártmegbízatás volt.

tölgyes 2012.11.09. 23:05:06

@hegyilány: Ez így igaz.. de az is igaz, hogy egy zsugorodó világgazdaságban nem lehet növekedést produkálni, ha csak nem akar valaki a raktárnak termelni.

It’s the economy, stupid 2012.11.09. 23:08:14

@tölgyes:
" Ime a az új program: Az MSZP öt hónapra emelkné a munkanélküli segélyt.. "

Ezt nem láttam csak azt, hogy a maszop eltörölné a regisztrációt
Ebból is látszik ov fantasztikus államfői kvalitása: még a végén el fogja érni, hogy a maszopra szavazzak.
Szegény apám szerencsére már nem érte ezt meg, a sírjában nyilván forogni fog.

hegyilány 2012.11.09. 23:08:21

@tölgyes:
Úgy bizony. Jól írja. Csodaváró gazdaságpolitikával meg főleg nem.
Tudjuk.

tölgyes 2012.11.09. 23:08:46

@graycivil: Már arra a tényre gondol, hogy a Gyurcsány-Bajnai időszakban 8000 milliárdról 20.000 milliárd fölé nőtt az adósság, amiből nem lett érdemi gazdaság fejlődés, a külső adósság 60%-ról 140%-ra nőtt és abból se lett érdemi növekedés.. majd azt ittmaradt romhalmazt nem sikerült két év alatt felszámolni egy világválság közben??? Mert ha erre gondolé akkor egyetértünk.

hegyilány 2012.11.09. 23:12:15

1 az Isten, oszt mégis kevesen lájkolják,"

Jesszus! Atyavilág!! Hát! már az isten is ott van a Facebook-on??
Hát Én ezt nem is hiszem el??!!

Hát! ha nem lájkolják" az csak azért lehet, mert a fohászkodás, csodavárás, nem hozta el a Kánaánt.
Bezony!

It’s the economy, stupid 2012.11.09. 23:18:39

@6.Lenin:
"Még mindig @László56 írja a legjobb elemzéseket ezen a blogon."

Kifacsarodott egy ízlésed van. Meg hogy elemzé-é-é-és? Ojvé.

tölgyes 2012.11.09. 23:21:02

@It’s the economy, stupid: "Öt hónapra növelné a munkanélküli-segélyt az MSZP"
MTI| 2012. november 9. NOL, 2012. nov. 9.

It’s the economy, stupid 2012.11.09. 23:22:12

@tölgyes:
"Olvasson Népszabadságot!"

A patvarba. Nem vót elég 30 évig? Ekkora fokú rosszindulatot még magáról se feltételeztem. :))

Egyébként már őket is simicska fizeti a közgép hirdetésekkel, szal kidobott idő lenne.

hegyilány 2012.11.09. 23:22:25

Magyarország jelezte, hogy véglegesíti a jövő évi büdzsét, miután Brüsszel azt jósolta, hogy 2013-ban is várhatóan 3 % alatt marad a hiány, bár a Bizottság arra is figyelmeztetett, hogy torzítanak a tervezett adók.
Az EU egyben emlékeztetett arra, hogy nagy a bizonytalanság az IMF-megállapodás körül, írja a Reuters.

Jelezte továbbá, hogy az elképzelés hosszabb távon károsan befolyásolja a magyar gazdaság növekedési kilátásait.

Orbán Viktor sűrűn összetűzésbe került az unióval a deficitcsökkentés taktikája miatt, ami magába foglalta a magán nyugdíjpénztári vagyok államosítását és a bankadót, illetve a különadókat."

oppá" "Torzító költségvetést akarnak elfogadni a magyarok"

.......................

jóccccakát!

It’s the economy, stupid 2012.11.09. 23:26:20

@márta)):
"Választási regisztráció: holnaptól bekerül az alaptörvénybe"

Te jó ég. Ez a zalaptörvény lassan kész bazár, lesz már benne minden, még toronyóra lánccal is.

It’s the economy, stupid 2012.11.09. 23:30:30

@tölgyes:
"egy zsugorodó világgazdaságban nem lehet növekedést produkálni"

Hüm, hümm. Akkó' ezek a fránya tótok meg lengyelek mégis hogy csinálják? Csal náluk (is) a ksh?

menőmano 2012.11.09. 23:33:28

Magasságos egek ura!! "lájkolni".

okos-tojas.blog.hu/2012/09/22/uj_kormanyprogram_szenvedes_es_halal#more4796339

Minden van már mindenhol. Hát! Komolyan. (emlitett blogon, meg a halál)

Totális a helyzet. Szóval már lassan azt kell írogatnom) Én. Félek.

:)

menőmano 2012.11.09. 23:37:23

20.000 milliárd fölé"

Na! Ne már! Eddig még mindig picikét kevesebb volt. Már írtam) Változnak az idők, és persze némelyeknél az adatok is.
:)

It’s the economy, stupid 2012.11.09. 23:47:02

@tölgyes:
"Bajnai egy hamis, adatokkal dolgozó költségvetést adott át, "

Kamu, hamuka, hinta, kampó, szal nem igaz. A csontváz-kereső brigád egy megveszekedett borsó-forma csontot (os pisiforme) SEM talált, nem hogy komplett csontvázat.

Két nap alatt ezt asszem ötödször próbálja eladni, a monotóniatűrése elképesztő, ping-pongosnak kellett volna állnia, szép karriert futott volna be. :DDDD

menőmano 2012.11.09. 23:59:59

Mondjuk, a @tölgyes féle mantrának "garantált a naplemente"

osztjónapot!

:))))

szoja122 2012.11.10. 04:26:29

@6.Lenin: "Bajnai okt. 23-án megrázta a pénzeszsákot."

Milyen pénzeszsákot?

Ez a Fidesz politikájára volt jellemző a 8 év ellenzéki időszakában! Lásd:

1. Az eredendő bűn Medgyessy programjának megszavazása.

2. Populista népszavazások. Amivel most teljesen szembe megy!

3. Ígéret cünami:
Orbán Viktor programja és gazdasági eszmefuttatásai az ATV-n (2009.03.10.)
www.youtube.com/watch?v=j_9PvkHzsvU
www.youtube.com/watch?v=UM0TWPJ-kXQ
www.youtube.com/watch?v=2mfjOUOYLU8

Szintén teljesen szembe megy ezzel.

Úgyhogy ezekhez a populista, demagógiákhoz képest bajnai csak kispályás, tejfölös szájú kezdő lehet....

Az is igaz, hogy az egyik bűnével nem lehet a másikat bizonyítani, de Bajnaié sokkal kisebb és a történelemben a fejlődés általában nem gyors, különösen nem Magyarországon.

szoja122 2012.11.10. 04:39:09

@graycivil: Nagyon úgy néz ki, ha az e2014 egyértelműen 2/3-ot mutat a közvélemény-kutatásokba, akkor a Fidesz NEM fogja engedni a párttá alakulásukat, ami az indulás előfeltétele. Vagy Orbán 9 évre megválasztja magát Köztársaság elnöknek.

Ha mégis sikerül e2014-el a 2/3-ad, a gondok akkor is tovább folytatódnak. Mivel nagyon sokféle párt alakulatot és ideológiát tartalmaz, normálisan kormányozni nem lehet.
Csak azt tehetik meg amit Karácsony Gergely mondott a technikai koalícióról, a jobbik kivételével. A Fidesz 2/3-os törvényeit és az alaptörvényt, választási törvényt kell lecserélni, kb 1 év alatt lehetséges (a régi alkotmány az alap) és utána külön indulva újabb választások kellenek.

Másként könnyen megbukhatnak...

szoja122 2012.11.10. 04:41:51

@Diocles: Sólyom és Mellár inkább konzervatív liberális, mint zöld....

szoja122 2012.11.10. 04:49:57

@Diocles: " nemzeti-liberális - zöld pártról, valódi harmadik pólusról."

Utálom a nemzeti szó használatát, mert azt sugallja, hogy vannak nemzetietlenek. Minden normális párt nemzeti, legföljebb az ország sorsát másképp képzeli el.

Konzervatív liberális párt kellene, mint amilyenek nyugaton vannak...

A zöldek induljanak külön...

szoja122 2012.11.10. 04:54:15

@6.Lenin: Ilyen alapon minden és mindenki támadható.

Nincs tökéletes ember, nincs tökéletes politika sem.

Majd visszatámadnak, Khal Drogo leírta, hogy mit vethetnek a szemére, de az a Fideszre ezerszeresen üt vissza...

szoja122 2012.11.10. 05:00:42

@SzélsebesVelorex: Gyors változásban ne reménykedj, olyan nem lesz, szinte lehetetlen.

A valódi demokráciához nem vezet királyi út.

Hosszú időnek kell eltelnie ahhoz, hogy megközelítsük a nyugati szintet.
Sőt közelről nézve ott sem fenékig tejfel minden...

szoja122 2012.11.10. 05:24:03

@Akitlosz: LMP-nek van értelme beállni az e2014-be, ha az csak technikai koalíció lesz a 2/3-os törvények és az alkotmány újraírására (ami kb 1 év) és utána új választásokon mindenki külön indulna.
Karácsony Gergely valami ilyesmit akart a technikai koalícióval.

Ez az e2014-nek is jó, mert normálisan, hatékonyan kormányozni ennyiféle erővel nem lehet.

E2014 "csak" a Fidesz leváltására jó.

Balt 2012.11.10. 05:26:13

index.hu/gazdasag/2012/11/09/hazkutatas_az_m6-os_epitese_miatt

Reméljük, ezzel pont kerül néhány csodálatos karrier végére...

szoja122 2012.11.10. 05:50:11

@Khal Drogo: Csakis 2/3-al van értelme nyerni. Másképp inkább maradjon a Fidesz.

Kisebb győzelem meghosszabbítaná az ország agóniáját.
Ilyen körülmények között amit a Fidesz csinált abszolút többséggel NEM lehet kormányozni.

Csak a tehetetlenségüket látná a választó és 1 év után Áder feloszlatná a parlamentet.

Következne egy újabb Fidesz kormány, megint akár 2/3-al...

Balt 2012.11.10. 05:55:15

@It’s the economy, stupid: Nyilván a Kunczián kapszulára gondolsz. Tényleg fergeteges... :))

Balt 2012.11.10. 06:05:45

@tölgyes: "Ki állított olyat, hogy eltett akár egy fillért is."

No csak várjuk ki a végét. Lehet, hogy most omlik rá(juk) a homokba temetett alagút... (Rövid cikk fentebb: a német hatóságok nyomoznak a korrupciógyanús M6 ügyében.)

szoja122 2012.11.10. 06:06:15

@Blogger Géza: Tévedsz, legalább 1millió új keletkezett 2 év alatt.

Arányaiban ez rendkívül sok!

jjulie 2012.11.10. 07:19:45

@Blogger Géza:

döglött orbánsántakutyát ajnározol gejza, nem hatja meg a seggszája a tényeket, csak a te kádárvakarék szerencsétlen szivedet

CSAKAFIDESZNEM! ez a győzles tipp birka

jjulie 2012.11.10. 07:26:16

@Balt:

korán keltél öblöshang, összedőlt már a felcsuti seggszájra épített közgéporbánia

kár a seggszádjártatásért gyíkfing

jjulie 2012.11.10. 07:33:19

@Balt:

nocsak mégis megkaptad a portás állást birka, és még netezhetsz is? szerencse fia vagy

jjulie 2012.11.10. 07:43:25

@tölgyes:

hahaha birkaság, hahaha

a gyurcsánybajnaizás utólsó szalmaszál, hahaha birka

nyolcélvezzél szaporán birka, nyolcélvezzél a fideszkoporsónál, hátha feltámad a nagyfelhatalmazás nagyváltozás fideszdög

jjulie 2012.11.10. 07:52:43

@tölgyes:

nocsak birka, saját faragvány hamisított gondolatmankókkal házalsz? mi ez orbániai átmentél onániába?

ha a pártközpont gondolatmankói nem érkeznek kielégülést okozni, megoldod magadnak, onániai?

jjulie 2012.11.10. 08:02:35

@tölgyes:

hahaha birka, ezt mind elfedődött már az orbáni seggszájúság, adócsökkentés helyetti adóemelési santakutyaság, a földbérleti, és simicskázási, focistadionépítési, és egyéb kivagyisági paraszt

csak a törzsbirkáknak számít a mondókád birka, de mint társadalmi hulladékok nem számítanak, ahogy te sem

orbánia halott, sohasem élt, csak a törzsbirkák halvaszületett törz lázálma volt

hoplita 2012.11.10. 08:18:09

@tölgyes:
"...Nézze a Jobbiknak egy küldetése van-volt-lesz. Megoszatni a jobboldali tábort. Ezért kapták meg az állami támogatást a választások előtt...."

Ez már le lett rágva párszor, így nem tudok arra gondolni, hogy tévedsz.
Tudatosan hazudsz, de ugye ez már nem újdonság, nem is meglepő, végtére is csak egy fityiszes geci vagy.:(

jjulie 2012.11.10. 08:24:38

@hoplita:

a jobbik küldetése? hahaha

a fidesz a társadalom hulladékának ujrahasznosítása, a jobbik a fidesz selejtjének ujrahasznosítása

dehogy küldetése lenne? tényleg hazugság

Balt 2012.11.10. 08:49:36

@Balt: Nocsak, a Klabrédió többletinfót hoz, befigyel egy kis négyesmetrózás is: :))
www.klubradio.hu/cikk.php?id=16&cid=148945

jjulie 2012.11.10. 08:50:41

@Balt:

ne foss oblöshang, a simicskázásról majd könyvtár fog születni

Balt 2012.11.10. 08:56:58

Eredetiben:
diepresse.com/home/wirtschaft/economist/1310893/Korruptionsskandal_Razzia-bei-Bilfinger-Berger

"Es ist Bernd Kühnert, Ungarn-Chef von Bilfinger Berger. In diesem Land liegt offenbar auch die Wurzel des (vermuteten) Übels. Denn im Zentrum der Ermittlungen steht ein 495-Millionen-Euro-Bauprojekt in Ungarn. Um dieses an Land zu ziehen soll in den Jahren 2006 und 2007 Schmiergeld geflossen sein. Und tatsächlich ergatterte ein Konsortium aus Bilfinger Berger, der Wiener Porr und dem französischen Autobahnbetreiber Egis im Jahr 2008 den Auftrag. Sie bauten einen 65 Kilometer langen Abschnitt der Autobahn M6 zwischen Budapest und Pécs."

Reméljük, tudnak valamit... Bajnai, Bajnai, kellett neked a napra menni!... :))

Balt 2012.11.10. 08:58:58

"Bilfinger Berger hatte aber auch bei der Vergabe des Baus der Budapester Metro und bei Bauprojekten in Bratislava die Nase vorne. Auch in diesen Fällen soll die Art der Auftragserteilung nicht ganz den Compliance-Richtlinien des deutschen Baukonzerns entsprochen haben. Bereits im Jahr 2010 soll es in diesem Zusammenhang bei Bilfinger eine interne Revision gegeben haben. In einem anonymen Schreiben, das der „Presse“ zugespielt wurde, ist von „erdrückenden Beweisen“ die Rede."

hoplita 2012.11.10. 08:59:31

@It’s the economy, stupid:
Ugyan.
Van itt csontváz dögivel mindenhol, csak most az keresi nagy dérrel-dúrral, aki segített odarakni.
Az Istennek sem találja, pedig kurvára keresi...:))

jjulie 2012.11.10. 09:01:16

@Balt:

hahaha bevagy szarva fideszféreg, a bajnai néhány hete makogott fél órát, és beszart az orbániai halott

nem számítasz hulladék

ettől nem támad fel a fideszkoporsóból a döglöttfideszféreg

graycivil 2012.11.10. 09:01:43

"Feljelentették a Népszava kommentelőit

A rendőrség a büntetőeljárásról szóló törvényre hivatkozva a "felhasználói nevek személyek azonosításához szükséges adatokat" kérte a Népszava. A lap bár köteles lenne ennek eleget tenni, de keresi annak jogi lehetőségét, hogy mégse kelljen kiadni a személyes adatokat."

www.hir24.hu/belfold/2012/11/10/feljelentettek-a-nepszava-kommenteloit/

Görények! Ide jutottunk! Most már a totális diktatórikus pofabefogás is valósággá vált. A retardált "kijafasztomit" ki jelenti fel? "orgoványibayerzsótit" ki jelenti fel? Ez az alja, vagy még tovább rohad a rendszer?

Gyerekek, könyörgöm,...! F.Y!DESZ

Balt 2012.11.10. 09:01:51

"Zurück zum Autobahnprojekt in Ungarn: Das Konsortium stellte den Abschnitt zwar in nur 18 Monaten fertig, am Ende geriet es dennoch zu einem finanziellen Debakel. Der Autobahnbau ist politisch sehr umstritten."

Na most tessék figyelni!:

"Dieser sollte bei der österreichischen Regierung intervenieren, damit diese auf höchster politischer Ebene Druck in Ungarn ausübe."

Úgy sejtem, nem véletlenül voltak olyan magabiztosak a fideszesek Bajnaival kapcsolatban... :)

hoplita 2012.11.10. 09:05:08

@jjulie:
Büdös anyádat habosra kanoltad mán?
Na, nyomás..!

Balt 2012.11.10. 09:06:44

Nyihihi, már az osztrákok is libáznak: :)))
Nehmt sie auseinander wie eine Weihnachtsgans.

"Karácsonyi liba", na, ez a poszthoz telitalálat! :)))

jjulie 2012.11.10. 09:11:03

@Balt:

hahaha, fideszmagabiztosság, hahaha

biztos jele a fideszmagabiztosságnak a nonsstop bajnaizás, és a választási szisztéma farigcsálás, hahahaha fideszmagabiztosság hahaha

miért onanizálsz törzsbirka, és miért itt?

Balt 2012.11.10. 09:13:04

@jjulie: Nem hörög a paraszt!

Mekkorát fogok röhögni, ha pont a választások előtt fogják szíjon vezetgetni Bajnait! :))) Miközben addigra kiéneklik a szavazókat a LEMP meg Mesterházy szájából. :))

jjulie 2012.11.10. 09:14:47

@hoplita:

ne ragattasd el magad selejt, told ki a ganajt a tyúkólból a kertbe, aztán irány a kocsma ha van hitteled

jjulie 2012.11.10. 09:19:33

@Balt:

álmodik a törzsbirka, beszép is ez

és a kezed se vedd ki a biliből 2014 tavaszig hulladék

hoplita 2012.11.10. 09:41:21

@Balt:
Ne parasztozz...!!!!
Ez nem paraszt, ez egy büdöslábú proliféreg.

Rühellem a sima parasztozást, undorító szokás.

jjulie 2012.11.10. 10:05:36

@hoplita:

a selejt bosszuja, rombolnál, ha tehetnéd, hogy kilátszódj, selejt

mássz fel a szabadsághíd egyik turuljához selejt, és öt percig szenzáció leszel a blikkben

de ne izgulj paraszt, a fideszföldesurad ad majd neked háztájit, ott lefoglalhatod magad a kapirgálással, hogy legyen ennivalód, amitől lesz erőd tovább kapirgálni, és így csinál belőled a felcsuti seggszájú perpetum mobilét

márta)) 2012.11.10. 11:09:01

www.hir24.hu/belfold/2012/11/10/a-hir24-kommenteloit-is-feljelentettek/

A Hír24 egyébként nem tárol adatokat internetes kommentelőiről, mivel facebookos kommentelést használ.
Ez azt jelenti, hogy az oldalunkon nem kell regisztrálni vagy személyes adatokat megadni ahhoz, hogy valaki hozzászóljon egy cikkhez, ehhez elég belépni a Facebookra."

Még ilyet? Hogy mik vannak?! Hát Én ezt nem is értem?!.
Csak ennyit szerettem volna ehhez" írni.
hm?
:((

newa46 2012.11.10. 11:16:52

t.@jjulie: azt javasolnám neked, hogy ne háborúzz a következő személyekkel: balt, hoplita, aszékelyek,lenin, tölgyes, stb.
Ők egyértelműen fizetett provokátorok. Kb. annyi információval rendelkeznek az országban történtekről, mint az ötvenes évek falusi párttitkárai.
Kíméld az idegrendszered, -az ilyen kategóriákon egyszerűen át kell nézni.
Mondanivalójuk tartalmából látható, hogy mit feltételez róluk a fidesz.
Üdv. és nyugi, leváltásra kerül a fidesz.

Balt 2012.11.10. 11:22:29

@hoplita: Az mégse hangzik olyan jól, hogy "Nem hörög a munkásőr". :)

Balt 2012.11.10. 11:26:16

@newa46: :))) Háwazze, te aztán képben vagy! Az exmunkásőr mosógépszerelő kb. annyit tesz hozzá a bloghoz, hogy szép sormintákkal cifrázza, a többség válaszra sem méltatja. Én is csak ünnepnapokon. Bár kösz, tkp. nem bánnám, ha valahogy levakarnád: kevesebb lenne a felesleges sorminta. (Bajnaid meg megy a dutyiba, úgy fest a dolog...) :)))

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.11.10. 11:26:46

@jjulie: igyekezned köll, nyomi, ha el akarod érni a hónap végére a 17000 verbálfingot itt, Törökgáborelemez úr nagyobb dicsőségére.

Szóval hajrá, ne tartsd csukva a verbálkloákádat, finogj, pirtyogj és sértegess folyamatosan!

dr. Balta$ár 2012.11.10. 12:18:36

@Hepci: egyetértek bajnai pislogó po:cs....

most "zavartuk el" a rohat büdös komcsiját és már nyomtattya a fides média ...

Szimba 2012.11.10. 12:26:14

@Hepci:

Bizony, ezért vagyok bölcs. :-)

dr. Balta$ár 2012.11.10. 13:02:04

"Brüsszel ugyanis pontosan tudja, hogy a Vezér mire játszik: szeretne szabad kezet a következő, 2014-es osztogató választási költségvetéshez. Ezért most halálba csicskáztatják, elhintik neki, hogy ha megfelelő 2014-es számokat hoz, akkor tavasszal a törpe számára kedvező döntés születhet. De ez csak a mézesmadzag. Nagy tétben mernék fogadni, hogy bármit csinál csórikám jövő tavaszig, úgyis beszopatják.... Ők is azt akarják, amit minden szemellenző nélküli intelligens magyar ember: hogy a Vezér és bandája 2014-ben eltakarodjon a halál faszára."

vagyis a brüsszeliták PÁVATÁNCOLNAK jobban???
a brüsszeliták átdobják a palánkon a felcsuti csodacsatárt
mint a baltás azeriták ?:))) dakotábbak is vannak mint ő...
cigánykodásban sem császár ?

mentalisdeficit.blog.hu/2012/11/09/gyarmat_lettunk_ez_a_szerencsenk?utm_source=ketrec&utm_medium=link&utm_content=2012_11_10&utm_campaign=index

Khal Drogo 2012.11.10. 14:20:55

@tölgyes: Valami számadat az NFÜ vezetéséről és a mai Fidesz vezette NFÜ tevékenységéről? Melyik volt hatékonyabb?
Mert ez így csak vagdalkozás.
Ami a gazdasági minisztériumi tevékenységét illeti: A hivatali ideje alatt került pont a Mercedes-beruházásra. A hivatali ideje alatt született döntés a szolnoki Stadler-mozdonygyár idehozásáról, a gyárat most fejlesztették tovább.

Ezek olyan ipari beruházások voltak, amelyek ipari gyárak, nem pedig új csarnokátadások meg kutyakaja csomagolóüzemek. Mert Orbán alatt csak gyártásbővítések történnek. Olyan új cégek mint e kettő nem volt eddig.

Szóval én nem tartanám Bajnai gazdasági miniszterségét akkora csődtömegnek.

Szerintem erősen politikai elfogultságod vagy ezzel kombinált tájékozatlanságod motivál. Teljesen mindegy mi a valóság.
Örülj Matolcsy nagy szerzeményéket, a fantasztikus Coca-Cola gyártósornak.

Khal Drogo 2012.11.10. 14:23:34

@márta)): Gyurcsány alatt ilyesmi történt volna, akkor kapott volna olyat hogy attól koldult volna.
Persze most más a helyzet. A miniszterelnököt részegen megfenyegető betelefonálót elítélték, a kommentelőket elítélik, Semjént kifigurázókat felkutatta a TEK és eljárást indítottak ellene stb.
Elgondolkodtató hogy mihez tapsolnak a jobboldalinak mondott, természetesen antikommunista és természetesen erős demokrata szavazók.

jjulie 2012.11.10. 16:21:57

@Hepci:

milyen békülékeny vagy, csak nem elbeszélgettek veled a sütik?

márta)) 2012.11.10. 16:44:51

@Khal Drogo:

Nincs ebben semmi különös és nincs ezzel semmi probléma.
Mert azt gondolom, hogy csak úgy. nem nyomozgatnak, s nem indítanak eljárásokat.

"Mivel személyiségi jogi perről van szó, " Ehhez is joga van mindenkinek, mármint, hogy eldöntse mi a sértő és mi nem.

De az is lehet, hogy tévedek. Az ügy" pedig nem is nagyon érdekel. csak olyan szintig, hogy ilyen is van. Semmi több.

6.Lenin 2012.11.10. 17:09:23

@szoja122:

Már megint nem értettél semmit.

"Bajnai okt. 23-án megrázta a pénzeszsákot."

"Milyen pénzeszsákot?"

Azt, amit Amerikából tömnek, és Bajnai osztja szét a tülekedők között. Nála lehet jelentkezni. Ő választja ki az alkalmasakat.

Netán azt gondoltad, a Népnek? Ő olyat soha nem tett, és nem is fog. Ő tőlük csak elvett/elvesz.
Erre van programozva.

tölgyes 2012.11.10. 17:23:35

@Khal Drogo: Az egyik ismerősöm azzal az ötlettel állt ewlő, hogy kutyakozmetikát kéne finanszírozni az eus pénzekből:( megvólósult Nógrádban Bajnai alatt.. aztán épült híd, ahol leállították a vasutat és a példák százai.. Egy biztos elfolyt a 12-13000 milliárd, elfolyt az eközben eladott állami vagyon, folyt a bejövő eus pénz és mégse épült stabil gazdasági alap pedig Bajnai volt felügyelője az eus pénzeknek, volt önkormányzati, gazdasági miniszter és miniszterelnök.. Szóljon ha látott valamilyen fejlesztési irányt, amelyik hosszú távon működik:(

tölgyes 2012.11.10. 17:30:57

@It’s the economy, stupid: 500 milliárdos luk volt a költségvetésen:( ezt mindenki tudta, de maga még a Népszabadságot se olvassa.
@hoplita:Ez nem húsoso csont, hanem egy olyan állítás, ami megfelel a tényeknek. A Jobbik létrejöttét ezért, vagyis a megosztás szándékával támogatta Gyurcsány. 2010-ben nem segített rajtuk ez sem..de azért nem adták fel.:)
@Balt: Az ellenkezőjét sem állítottam, csak egyszerűen nem írtam "eltevésről" ... elkúrás, boszmeség, volt eltevés nélkül is .. Az eltevés azon felül volt.

jjulie 2012.11.10. 17:43:59

@tölgyes:

valaki fejlesztési irányként az aranyvásárlást jelölte meg, amely ezen blog indulása óta ötszörös hasznot hozott

nem tudod kijafasz volt az csak nem egy seggszájú kádárvakarék orbánféreg?

semmit sem ér a fideszhablatyod orbánparaszt, a fidesz megdöglött

graycivil 2012.11.10. 17:45:49

@márta)): Ne hidd, hogy bármelyik fydeszes helyi vezető nem egyeztet az ilyen fenyegetésnek szánt pert El Curóval.
Egyértelmű az elrettentési szándék. Ebből nagy hepaj lesz.

jjulie 2012.11.10. 17:48:21

@tölgyes:

jajajajajaj

tények potyognak fideszféreg szájból, zászlószökevényekről zászlószökevénynek

hahahahahahahaha

graycivil 2012.11.10. 17:52:31

""Orbán már vesztésre áll Bajnaival szemben"

A szerző úgy véli, bár a kormányzó Fidesz nagygyűlésén több mint 150 ezren voltak, és Bajnai csak fele annyi embert vonzott, a végeredmény mégis Bajnai számára volt sikeresebb."

propeller.hu/itthon/2540761-orban-mar-vesztesre-all-bajnaival

Ezek a számadatok már közelebb vannak a valósághoz.

6.Lenin 2012.11.10. 18:03:47

@graycivil:

Igen, Dunaföldvár és Sopron után már 4/5-el nyert az MSZP, harsogtad itt. Azóta néma csend.
Most a Bajnai a menő, aztán majd ismét csend lesz az ugaron.

márta)) 2012.11.10. 18:05:37

" A Bajnai-kormány cselekvési terve négy pillére

Azonnali válságkezelés

Ennek leginkább mérhető hatása a forint árfolyamának stabilizálódásában jelent meg. 31 milliárdos költséggel 100 ezer munkahelyet mentett meg a Bajnai kormány munkahelymegőrző programja.[13] Az "Út a munkához" program segítségével további 100 ezer alacsony képzettségű ember tért vissza a munka világába, sokévi passzivitás után. A krízisalap támogatásaiból 100 ezer családnak jutott pénzügyi támogatás. A távhő árát is csökkentették, ez 650 ezer család, összesen mintegy 2 millió ember életében hozott könnyebbséget.

Egyensúlyteremtés

A költségvetés egyensúlyának helyreállítása érdekében 1200 milliárd forintos megtakarítást hajtott végre a Bajnai kormány. Ez, arányait tekintve, az elmúlt évtizedek legnagyobb hasonló kiigazításának tekinthető a világban.

Az államháztartási hiány 3,8 százalék alatt maradt, ezzel Magyarország megteremtette az Európai Unió egyik legfegyelmezettebb gazdálkodását.
A hivatalos adatok 2010. év elejére azt mutatták, hogy Magyarország rendelkezik az Unió országai közül az ötödik legalacsonyabb költségvetési hiánnyal.

Bizalom újjáépítése

A válságkezelő kormány programjának harmadik pillére a bizalom újjáépítése volt. Ez tette többek között lehetővé, hogy a jegybanki alapkamat 20 éves mélypontra volt csökkenthető, ami komoly segítséget jelentett a gazdaság újbóli felpörgetéséhez, így a vállalkozások jövedelmezőségének növeléséhez."

Csak egy szeletke) a Bajnai Gordon egy éves kormányzásából.
:)
hu.wikipedia.org/wiki/Bajnai_Gordon

jjulie 2012.11.10. 18:14:33

@6.Lenin:

szopogass a birkaszart paraszt, aztán rakd ki belőle a döglöttfideszikszet

boldog leszef a fideszfertőzöttek karanténjában

márta)) 2012.11.10. 18:20:44

Egyébként, nem is értem?! mi a probléma. Mindenkinek joga van megmérettetni magát. Így a Bajnainak is.
hm?

tölgyes 2012.11.10. 18:29:41

Kedves fiúk lányok!

„Juhász Péter interjúja egy kívülállót könnyen arról győzhet meg, hogy hitelt adjon azoknak a véleményeknek, amelyek szerint ez az ember »buta, arrogáns, nagyravágyó bunkó, aki el van szállva«. Magunk is ezt gondoljuk róla. Aki ebben az interjúban bezél – ne szépítsük – egy súlytalan idióta. Bajnai Gordon mögött áll egy teljesítmény, Juhász mögött kizárólag a kéyes politikai és drogos múltja. Az LMP-Milla koncepciót impotensnek, tévesnek gondoljuk. Azt, hogy Bajnai Gordon ebbe a szervezetbe beállt, hatalmas hibának és tévedésnek tartjuk. Biztosak vagyunk abban, hogy ez a választási szövetség vagy darabjaira hullik, vagy ádáz csatározások színtere lesz, ahol Bajnainak a Milla-LMP párossal kell értelmetlen csatát vívnia, miközben mindkét szerveet támogatottsága szinte jelentéktelen. Ha Bajnai Gordon ebbe a társaságba és a Juhász-féle gondolkodásba belesimul, akkor Magyarország elveszítette őt, egyetlen reményével együtt.

Szerencsére, még van elég idő arra, hogy Bajnai Gordon a Haza és Haladás Egyesülettel leszakadjon erről az impotens és antidemokratikusan gondolkodó, karrierista népségről. Juhász a tagadása mindennek, amiért egy demokratának bármit is tennie érdemes. Mindenki szimpatikus, akit ő elutasít. Bajnai Gordon fogságba esett, meg kell várni, amíg kiszabadul. Az a szellemiség, stílus és színvonal, amely Juhász interjújából sugárzik, minden szempontból méltatlan Bajnai Gordonhoz, a volt miniszterelnök stílusához, intellektusához és finomságához képest.”

Balt 2012.11.10. 18:36:16

@márta)): "Ennek leginkább mérhető hatása a forint árfolyamának stabilizálódásában jelent meg. 31 milliárdos költséggel 100 ezer munkahelyet mentett meg a Bajnai kormány munkahelymegőrző programja.[13]"

Ahha. Ezért ment csődbe a magyar(!) vállalkozás, ami bő 300 munkavállalót érintett, köztük engem...

tölgyes 2012.11.10. 18:41:02

@márta)): A magyarmunkaerőpiacnak 350 forintos euróra volna szülsége..:) Mondá Róna Péter.. de ez sem lehetséges, mert akkor meg a devizahitelesek roppannak meg..Ennek a helyzetnek a létrehozása a Bajnai-Gyutrcsány kettős egyik főműve.

Balt 2012.11.10. 18:41:30

@márta)): A bíróság előtt. :)

@tölgyes: Megvan: népszava.komm :)

tölgyes 2012.11.10. 18:43:21

@Balt: Hát még aki írta!!! Az ám a jóóóóó!:):)

Balt 2012.11.10. 18:45:12

@tölgyes: Hehe, az amcsi komcsik nekimennek az összefosásnak:

"A Milla vezetője az LMP csatlakozásától reméli, hogy a szövetség nem a 2010 előtti állapotok restaurálására készül. Ennek szellemében minél kevesebb volt minisztert és államtitkárt szeretne látni az Együtt 2014-ben. A nyilatkozat egyes elemei arra utalnak, hogy ennek a szövetségnek a napjai meg vannak számlálva, minél előbb bomlik fel, és szabadul ki belőle Bajnai Gordon, annál jobb." (AN)

márta)) 2012.11.10. 18:47:09

Igen! Most tömegével dőlnek be a vállalkozások.

márta)) 2012.11.10. 18:49:17

@Balt:

Álljon már meg a gyalogmenet! ezzel az örökös fenyegetőzéssel.
Biróság előtt"! Kit érdekel.
hm?

tölgyes 2012.11.10. 18:51:15

Ez se rossz!!!
"Bajnai minden tekintetben ugyanolyan része az elmúlt húsz évnek, mint Gyurcsány. Hazugságban születik ez Milla-párt, és álnokság a dajkája. …
Nem kívánom részletezni, de aki nemet mond Gyurcsányra, annak nemet kell mondania Bajnaira is. Ezzel nem a két kormányzás között húztam egyenlőségjelet, de Bajnai minden tekintetben ugyanolyan része az elmúlt húsz évnek, mint Gyurcsány
A Millával a közös pont csak az lehet, hogy az MSZP-DK a múlt, amellyel a tisztalelkű Milla le akar számolni, és ezzel szemben ők a jövő. Csakhogy ennek a múltnak, mint azt már jeleztük, Bajnai Gordon is a része, ami azt jelenti, hogy itt nem valami magas elvekről, hanem világos politikai számításról van szó, amelyben a Milla ugródeszkaként felhasználná Bajnai Gordon népszerűségét, és az iránta táplált reményt és bizalmat. Cserébe ezért nem ad semmit, kivéve azt a látszatot, mintha Bajnai mögött jelentős erő állna, és ez nem azonos se az MSZP-vel, se Gyurcsánnyal, akik ugyebár lejáratódtak."

Balt 2012.11.10. 18:51:29

@tölgyes: Nnna, fedjük fel a forrást: :)
nepszava.com/2012/11/magyarorszag/toresvonal-bajnai-es-a-milla-lmp-tengely-kozott.html

Mekkora a gyurcsányista tetű az a Bartus. Meg van sértődve, hogy kedvencének (egyelőre) nem osztanának lapot. Ha van egy kis eszük, persze később sem, de attól még bizony jón velük Gyurcsány, nem kétséges...

márta)) 2012.11.10. 18:51:55

@tölgyes:

Igen? Úgy gondolja, hogy csak a "Bajnai-Gyutrcsány kettős egyik főműve. "
Hát! akkor gondolja úgy. Mondjuk ez sem érdekel.

Balt 2012.11.10. 18:54:19

jön

@márta)): Többeket, mint remélnéd. :)

@tölgyes: Ebben egyébként tényszerűen igaza van.

márta)) 2012.11.10. 18:56:09

@Balt:

Ön Téved. Nem remélek semmit.

jjulie 2012.11.10. 18:56:34

@tölgyes: @Balt:

hahaha

ezen még dolgozzatok fideszparasztok, kevés lesz, a fideszdögön már nem segít, csak a kezetek büdösödik a biliben

tölgyes 2012.11.10. 18:57:42

@Balt:Nekem ebben a történetben épp az tetszik, ahogy összevarja Gyurcsányt és Bajnait miközben anyázza azokat, akik létrát adtak nekik, hogy megpróbáljanak kimászni a gödörből. Bartus kimondja, hogy mi vár a millásokra:( Kimondja, hogy mint tömeg kellenek, de ez csak egy csűrhe, akiktől rövid úton meg kell szabadulni.. a tömeg kell a szavazó kell, de csak azért, hogy fel(ki) használják őket is, meg azokat is akik az előtérben mostanáig mozogtak. Igazán szép és méltó történet. Azt nem gondolom, hogy ez a fickó nem informált:)
@márta)):Bedőlnek a vállalkozások mert Ön sóher és nem vásárol:)-- nem én gondolom úgy, hanem ez a helyzet.

Balt 2012.11.10. 18:59:55

Írtam ma egy krónikus rettegőnek: :))
Az feltűnt már valakinek, aki mondjuk az egykor 88 Ft-os rágógumin is náciveszélyt szimatol, hogy a "Haza és Haladás" iniciáléjára már csak a karlendítés hiányzik...? (Csak, hogy hasonló fergeteges poénnal lőjek vissza.)

Balt 2012.11.10. 19:02:40

@tölgyes: Nem hinném, hogy ilyen jól informált (hacsak nem a Ch. Gati bandától), de nyilvánvalóan jól modellezi a szándékokat...

jjulie 2012.11.10. 19:06:42

@tölgyes:

hahahaha fideszseggszáj, hahaha

"Kimondja, hogy mint tömeg kellenek, de ez csak egy csűrhe, akiktől rövid úton meg kell szabadulni.. a tömeg kell a szavazó kell, de csak azért, hogy fel(ki) használják őket is, meg azokat is akik az előtérben mostanáig mozogtak."

ez az egymillió köddé vált fideszszavazó, meg a zászlószökevények, hahahaha, fideszseggszáj

tartsatok ki törzsbirkák, tartsatok ki, és gyártsátok az orbánhablatyot

jjulie 2012.11.10. 19:09:24

@Balt:

támogassátok egymás seggszáját törzsbirkák, hamár a fideszdögön nem segíthettek

tölgyes 2012.11.10. 19:09:58

@Balt: Egy időben nagyon tolta az itthoniak szekerét, ezért gondolom vannak belső információi is.. és elégedetlen is mert ez még neki is sok. Még ő sem képes elválasztani Gyurcsányt Bajnaitól... Majd elmagyarázzák neki:)

tölgyes 2012.11.10. 19:12:18

@márta)): Nem én nem vagyok sóher:)@Balt: Ők lendíthetik a karjukat, az egy demokratikus karlendítés lesz:)

jjulie 2012.11.10. 19:15:31

@tölgyes:

hahaha gyurcsányozás, hahaha, gyurcsányozás, hahahaha, gyurcsányozás, hahahaha, gyurcsányozás, hahahaha, gyurcsányozás, hahahaha, gyurcsányozás, hahahaha, gyurcsányozás, hahahaha, gyurcsányozás, hahahaha, gyurcsányozás, hahahaha, gyurcsányozás, hahahaha, gyurcsányozás, hahahaha, gyurcsányozás, hahahaha, gyurcsányozás, hahahaha, gyurcsányozás, hahahaha, gyurcsányozás, hahahaha, gyurcsányozás, hahahaha, gyurcsányozás, hahahaha

onanizálsz paraszt?

márta)) 2012.11.10. 19:15:49

@tölgyes:
Elárulná, hogy a szegénységet mióta nevezik ebben az országban sóherségnek?
Vagy Ön még nem hallott arról, hányan élnek a szegénységi küszöb alatt, vagy a teljes leszegényedés határán?
Azok"-, az a hatalmas társadalmi csoport Ön szerint sóher??
Gondolja, hogy az elszegényedéstől fog felpörögni a gazdaság?
Van fogalma arról, mekkora tömeg van rákényszerülve, hogy nélkülözzön,- olyan dolgokat nélkülözzön, mely a "normális" napi életvitelhez szükségeltetne?

Nem fontos válaszolni. Csak emlékeztettem.
:(

márta)) 2012.11.10. 19:20:00

Na. Ja! Él az emlékeimben - itt" a blogon - valami. Bizonyos szavakkal, mondatokkal soha sem sóhereskedett.
Mondjuk, már egyáltalán nem érdekel. Csak szóltam.
:(

tölgyes 2012.11.10. 19:29:59

@márta)): Ön szegény?? Ezt eddig nem írta meg. Úgy gondoltam, hogy a szegények nem lógnak naphosszat a neten, hogy Ön is teszi.

Azok a hatalmas társadalmi csoportok pedig többek között azért szegények, mert Bajnai elvette tőlük a nyugdíjuk 8-9%-át... no meg azért mert 13.000 milliárddal +eladott vagyon elszórásával tönkre tették a magyar gazdaságot.

jjulie 2012.11.10. 19:37:15

@tölgyes:

hatástalan onánia fideszféreg módra

tölgyes 2012.11.10. 19:40:02

Ez se rossz!!!
"Bajnai minden tekintetben ugyanolyan része az elmúlt húsz évnek, mint Gyurcsány. Hazugságban születik ez Milla-párt, és álnokság a dajkája. …
Nem kívánom részletezni, de aki nemet mond Gyurcsányra, annak nemet kell mondania Bajnaira is. Ezzel nem a két kormányzás között húztam egyenlőségjelet, de Bajnai minden tekintetben ugyanolyan része az elmúlt húsz évnek, mint Gyurcsány
A Millával a közös pont csak az lehet, hogy az MSZP-DK a múlt, amellyel a tisztalelkű Milla le akar számolni, és ezzel szemben ők a jövő. Csakhogy ennek a múltnak, mint azt már jeleztük, Bajnai Gordon is a része, ami azt jelenti, hogy itt nem valami magas elvekről, hanem világos politikai számításról van szó, amelyben a Milla ugródeszkaként felhasználná Bajnai Gordon népszerűségét, és az iránta táplált reményt és bizalmat. Cserébe ezért nem ad semmit, kivéve azt a látszatot, mintha Bajnai mögött jelentős erő állna, és ez nem azonos se az MSZP-vel, se Gyurcsánnyal, akik ugyebár lejáratódtak."

tölgyes 2012.11.10. 19:42:16

Kedves fiúk lányok!

„Juhász Péter interjúja egy kívülállót könnyen arról győzhet meg, hogy hitelt adjon azoknak a véleményeknek, amelyek szerint ez az ember »buta, arrogáns, nagyravágyó bunkó, aki el van szállva«. Magunk is ezt gondoljuk róla. Aki ebben az interjúban bezél – ne szépítsük – egy súlytalan idióta. Bajnai Gordon mögött áll egy teljesítmény, Juhász mögött kizárólag a kéyes politikai és drogos múltja. Az LMP-Milla koncepciót impotensnek, tévesnek gondoljuk. Azt, hogy Bajnai Gordon ebbe a szervezetbe beállt, hatalmas hibának és tévedésnek tartjuk. Biztosak vagyunk abban, hogy ez a választási szövetség vagy darabjaira hullik, vagy ádáz csatározások színtere lesz, ahol Bajnainak a Milla-LMP párossal kell értelmetlen csatát vívnia, miközben mindkét szerveet támogatottsága szinte jelentéktelen. Ha Bajnai Gordon ebbe a társaságba és a Juhász-féle gondolkodásba belesimul, akkor Magyarország elveszítette őt, egyetlen reményével együtt.

Szerencsére, még van elég idő arra, hogy Bajnai Gordon a Haza és Haladás Egyesülettel leszakadjon erről az impotens és antidemokratikusan gondolkodó, karrierista népségről. Juhász a tagadása mindennek, amiért egy demokratának bármit is tennie érdemes. Mindenki szimpatikus, akit ő elutasít. Bajnai Gordon fogságba esett, meg kell várni, amíg kiszabadul. Az a szellemiség, stílus és színvonal, amely Juhász interjújából sugárzik, minden szempontból méltatlan Bajnai Gordonhoz, a volt miniszterelnök stílusához, intellektusához és finomságához képest.”

jjulie 2012.11.10. 19:49:19

@tölgyes:

ki ne vedd a kezed a biliből kádárvakarék, jó helyen van ott

de hála isten a halvaszületett kétharmad, a nagy változás nagy felhatalmazás, és a fideszseggszájúság és az orbánsántakutyasági felcsutiravaszdiparaszti kivagyisági kádárvakarékság MEGDÖGLÖTT

csinálj egy jókora orbánseggszájúsági nosztalgiabulit, légyszi légyszi

graycivil 2012.11.10. 19:49:21

@6.Lenin: Hát azt nem nevezném néma csendnek, hogy El Curo és a FYDESZ a béka alsó fele felé próbál előzni.

dr. Balta$ár 2012.11.10. 20:03:02

a kövér miniszterelnök és
a Kövér focista a halálom

graycivil 2012.11.10. 20:13:08

"Rogánt kitüntette az Állami Számvevőszék

Kevés gennyesebb dolog van, mint amikor aktív pártpolitikust tüntet ki egy állami szerv. Főleg, ha az állami szerv vezetője a kitüntetett párttársa volt, és főleg ha az Állami Számvevőszék tünteti ki Magyarország 13. legeladósodottabb városának vezetőjét."

magyarinfo.blog.hu/2012/11/10/rogant_kituntette_az_allami_szamvevoszek

Hülyeország "legnagyobbjai"... F.Y!DESZ

graycivil 2012.11.10. 20:18:55

"Orbán avat

„Ma ezen a földgolyón egyetlen ember sincs, se Brüsszelben, se Budapesten, aki meg tudná mondani most, milyen lesz a 2014-es költségvetés""

orulunkvincent.blog.hu/2012/11/10/orban_avat?utm_source=ketrec&utm_medium=link&utm_content=2012_11_10&utm_campaign=index

"Sőt, Viktor, sőt. Ma ezen a földgolyón egyetlen ember sincs, se Brüsszelben, se Budapesten, de főleg Budapesten, ezen belül főleg a magyar kormányban, aki meg tudná mondani most, milyen lesz a 2013-as költségvetés, mivel mostantól a kormány a zárószavazás napján is módosíthatja a sarokszámokat, és ezt vita nélkül fogadja el a parlament."

"Adjatok egy fix pontot, és én kifordítom sarkaiból a világot. ". El Curo megcsinálta! A fix pont: A gátlástalan idiotizmus. F.Y!DESZ

Balt 2012.11.10. 20:46:13

@graycivil: Pereljétek be a diepressét, hátha... :)

jjulie 2012.11.10. 20:46:29

@tölgyes:

aztakurva, fideszparaszt, te tudtad ezt? aztakurva

"Lapunk 2007. február 10-i számában A nemzet példaképe – a Gyurcsány-kormány közelebbről című cikkben
– valótlanul állítottuk, hogy a felperes Bajnai Gordon a KISZ reformágából a rendszerváltáskor a Wallis Rt. első embere lett, a valóságban Bajnai Gordon 1999. december 30-án lett a Wallis Rt. vezérigazgatója;
– valótlanul állítottuk, hogy 1999-ben a Bajnai Gordon vezette Wallis Rt. a Hajdú-Bét Rt. Baromfifeldolgozó többségi tulajdonosa lett, a valóságban a Wallis csoport 1999. március 25-i tulajdonszerzésekor Bajnai Gordon még nem dolgozott a Wallis Rt-nél;
– valótlanul állítottuk, hogy a céget nem fejlesztették, csak a pénzt vették ki belőle, valamint ugyancsak
– valótlanul állítottuk, hogy 2003-ban Bajnai Gordont bízták volna meg a cég felszámolásával. "

aztakurva, fideszparaszt, te tudtad ezt? aztakurva

graycivil 2012.11.10. 20:46:34

Kommentek Papcsák FB oldalán. Érdemes olvasni. (Példa)

"Beatrix Szőke nem ertme hogy lehet jogerossen elitelt a
PARLAMENTBEN????ezek szerint ebben az orszagban mar koztorvenyes bunozok is reszt vehetnek a tovenyhozasba???,,egyebkent rettentoen felek, a feljelentestol....gondolom, sulyos kovetkezmenyei lesznek annak, ha kimondja ebben az orszagban az igazsagot...szegyentelen bunozo banda..."

http://www.facebook.com/pages/Dr-Papcsák-Ferenc/394108863980725

jjulie 2012.11.10. 20:51:49

@Balt:

aztakurava, seggszájú, aztakurva

mno.hu/migr_1834/helyreigazitas-422201

na rendezz nosztalgi a fideszhablatybulit öblöshangú fideszparaszt, jól jön az a fideszkoporsóhoz, rajta paraszt rajta, mondj valami hatástalan orbitálist, ahogy a szijjártó belédverte paraszt, csináld, hopp, hopp, paraszt

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.11.10. 20:56:51

@tölgyes: mi van, Tőgyes, megszerette a f.kalap Bartust? :D

tölgyes 2012.11.10. 20:57:54

Kedves fiúk lányok!

„Juhász Péter interjúja egy kívülállót könnyen arról győzhet meg, hogy hitelt adjon azoknak a véleményeknek, amelyek szerint ez az ember »buta, arrogáns, nagyravágyó bunkó, aki el van szállva«. Magunk is ezt gondoljuk róla. Aki ebben az interjúban bezél – ne szépítsük – egy súlytalan idióta. Bajnai Gordon mögött áll egy teljesítmény, Juhász mögött kizárólag a kéyes politikai és drogos múltja. Az LMP-Milla koncepciót impotensnek, tévesnek gondoljuk. Azt, hogy Bajnai Gordon ebbe a szervezetbe beállt, hatalmas hibának és tévedésnek tartjuk. Biztosak vagyunk abban, hogy ez a választási szövetség vagy darabjaira hullik, vagy ádáz csatározások színtere lesz, ahol Bajnainak a Milla-LMP párossal kell értelmetlen csatát vívnia, miközben mindkét szerveet támogatottsága szinte jelentéktelen. Ha Bajnai Gordon ebbe a társaságba és a Juhász-féle gondolkodásba belesimul, akkor Magyarország elveszítette őt, egyetlen reményével együtt.

Szerencsére, még van elég idő arra, hogy Bajnai Gordon a Haza és Haladás Egyesülettel leszakadjon erről az impotens és antidemokratikusan gondolkodó, karrierista népségről. Juhász a tagadása mindennek, amiért egy demokratának bármit is tennie érdemes. Mindenki szimpatikus, akit ő elutasít. Bajnai Gordon fogságba esett, meg kell várni, amíg kiszabadul. Az a szellemiség, stílus és színvonal, amely Juhász interjújából sugárzik, minden szempontból méltatlan Bajnai Gordonhoz, a volt miniszterelnök stílusához, intellektusához és finomságához képest.”
Ez se rossz!!!

"Bajnai minden tekintetben ugyanolyan része az elmúlt húsz évnek, mint Gyurcsány. Hazugságban születik ez Milla-párt, és álnokság a dajkája. …
Nem kívánom részletezni, de aki nemet mond Gyurcsányra, annak nemet kell mondania Bajnaira is. Ezzel nem a két kormányzás között húztam egyenlőségjelet, de Bajnai minden tekintetben ugyanolyan része az elmúlt húsz évnek, mint Gyurcsány
A Millával a közös pont csak az lehet, hogy az MSZP-DK a múlt, amellyel a tisztalelkű Milla le akar számolni, és ezzel szemben ők a jövő. Csakhogy ennek a múltnak, mint azt már jeleztük, Bajnai Gordon is a része, ami azt jelenti, hogy itt nem valami magas elvekről, hanem világos politikai számításról van szó, amelyben a Milla ugródeszkaként felhasználná Bajnai Gordon népszerűségét, és az iránta táplált reményt és bizalmat. Cserébe ezért nem ad semmit, kivéve azt a látszatot, mintha Bajnai mögött jelentős erő állna, és ez nem azonos se az MSZP-vel, se Gyurcsánnyal, akik ugyebár lejáratódtak."

tölgyes 2012.11.10. 21:01:41

@Hepci: Én megszerettem volna?? Azért mert éppen őt idézem??

Itt már elégszer leírtam, hogy érdekes é szép lesz az a harc, amit az. un bal oldalnak be kell mutatnia. Ezek az idézetek ezt mutatják, bizonyítják.

jjulie 2012.11.10. 21:18:45

@tölgyes:

na seggszűjú kádárvakarék, csak szótfogadtál, rendben is van ez így, megy az orbánhablaty nosztalgibuli a fideszkoporsó felett, bravó seggszáj, bravó, abba ne hagyd

a @Balt: nevű törzsbirkát kérd fel kontrázni seggszáj, nincs is szebb mint a fideszseggszájvokál, nyüszítsetek fideszférgek, rajta rajta, le ne maradjatok, lassan viszik a fideszkoporsót a temetőbe

jjulie 2012.11.10. 21:22:37

@tölgyes:

amit te sokszor leírtál birka, hahahaha, mint az ötszörösére dagadt aranyadat ezen blog indulása óta, hahahaha

de, kérdés: mit gondolsz, a termőföld jó befektetés e, kádárvakarék, áruld el

ja és közölj mégy tényeket is törzsbirka, tényeket, ahogy szoktad, orbániai tényeket, hahahaha

menőmano 2012.11.10. 21:41:52

Bajnai Gordonnak a magyar belpolitikába való visszatérésével foglalkozik a Lidové Noviny című cseh konzervatív napilap szombaton.

"A kezdet méltó az új politikai csillaghoz" - olvasható az "Orbán már vesztésre áll Bajnaival" című ismertetésben, amelynek szerzője, Lubos Palata, a lap közép-európai témákkal foglalkozó kommentátora úgy véli, hogy Bajnai visszatérésének dátuma - október 23-a, a forradalom napja - jól volt megválasztva."

hvg.hu/vilag/20121110_Cseh_lap_Bajnai_az_uj_politikai_csillag#rss

Hát. Ja! S ez jó".

:))

menőmano 2012.11.10. 21:45:04

Jaj! Már csak remélni tudom, hogy nem felejtem el, - ugyanis picikét felejtős vagyok - szóval, "új politikai csillag".

Hát ez totálisan jó. Szerintem.

:))))

menőmano 2012.11.10. 21:52:16

Szócska: több legyet ütnénk egy csapásra"

tozsdeforum.hu/gazdasag/szocska-tobb-legyet-utnenk-egy-csapasra/

Hát! a cél jó, de a kifejezés. Nevetni kell" .. komolyan.
:))

jjulie 2012.11.10. 21:55:39

@tölgyes:

nesze törzsbirka

"A változás érzékelhető a politikusok népszerűségi mutatóinál is. Bajnai népszerűsége tavaly májusban megelőzte Orbán Viktorét, és azóta csak javított ezen, szeptembertől újabb hét százalékponttal, jelenleg 41 százalékon áll. Nála csak Áder János köztársasági elnök népszerűbb (43 százalék).
Kritikusak a kormánnyal szemben

Most több ellenzéki politikus is bekerült a népszerűbbek listájára, miközben az elmúlt időszakban itt főként kormánypártiak szerepeltek. Az LMP-s Karácsony Gergely 36, a szocialista Mesterházy Attila 35 százalékot ért el. Orbán Viktor jelenleg 29 százalékon áll.
Forrás: hvg.hu

A kormány munkájának megítélése nagyjából megfelel az elmúlt hónapokban mérteknek. A kormány teljesítményét négy szavazóból hárman gyengének minősítik, sőt, a Fidesz mellett kitartó szavazók 23 százaléka is kritikus a kormánnyal szemben.

Szeptembertől három százalékponttal nőtt azok aránya a teljes lakosság körében, akik szerint rosszul mennek a dolgok az országban. 76 százalékuk véli így. "

6.Lenin 2012.11.10. 21:57:45

Bajnai visszatérésének dátuma - október 23-a, a forradalom napja - jól volt megválasztva."

Ma is érdemes volt felkelni.
Ez nagyon nagy.

Azt hiszem, ilyenkor szokták mondani, hogy aki ezt leírta, fingja sincs arról, amit leírt.

Minden esetre ez a csúcs mára, azok közül, amit itt ma este olvastam.

tölgyes 2012.11.10. 22:13:25

@6.Lenin: folyik mgé a harc és nem is fog egyhamar lezáródni.

"Bajnai minden tekintetben ugyanolyan része az elmúlt húsz évnek, mint Gyurcsány. Hazugságban születik ez Milla-párt, és álnokság a dajkája. …” - ez azért egy szép mondat egy amerkás magyar szájából. Kiváncsi vagyok,. hogy miként fog a fickó kifarolni a véleménye mögül... Itthon nem hiszem, hogy örülnek ennek a szövegnek az elvtársai.

6.Lenin 2012.11.10. 22:24:24

@tölgyes:

Írtam valamelyik este, ezt a küzdelmet a pénzes zsáktól kiszorítottak fogják eldönteni. Emlékszem 1 egyenes beszédben Gyurcsány a saját "gyermekének" nevezte Bajnait.
Én csináltam belőle politikust, vagy valami igen közelit mondott róla. Pont őt kiszorítani, nagyon veszélyesnek tartom. Gondolom a legtöbbet tudhatja Gordonkáról.
Biztos vagyok benne, hogy majd megnyílnak 1x az emlékezet csatornái, ha helyzet kikényszeríti.
Lesz rá alkalmas egyén.

tölgyes 2012.11.10. 22:29:12

@6.Lenin: Arról nem is beszélve, hogy mostani aláírásgyűjtési akciójukat a volt SZDSZ-MSZP reinkálódott tagjainak aláírásaival kezdték gyűjteni....mondja VV

6.Lenin 2012.11.10. 22:30:16

@6.Lenin:

Talán még annyit hozzáfűznék, hogy 1 kényszerhelyzet, ahol ennyire eltérő és gátlástalan társaság próbál "összefogni" 1 közösnek vélt cél érdekében, az nagyon veszélyes is lehet, főleg a saját jövőjüket illetően.
Szerintem.

6.Lenin 2012.11.10. 22:33:08

@tölgyes:

Lassan a saját "szülő anyjuk" sem fog rájuk ismerni, kik is ezek valójában.
Szerintem.

tölgyes 2012.11.10. 22:33:57

@6.Lenin: Bajnai már meaculpázott is a Népszabadságban.. és dícsérte Gyurcsányt... miközben Juhászék azt mondják: szó sem lehet róla!.. majd eltakarítják az útból a kis narkóst:(

A népppárt jellegű alakzatoknak meg kell kűzdeniük ezzel a problénmával. Meg kell találni a legkisebb többszöröst.. Ezzel együtt azt gondolom, hogy akár sikerülhet is.. a kormányozhatóság azonban szerintem kérdés marad, mert abszolut többségük nehezen jön össze.

jjulie 2012.11.10. 22:38:45

@6.Lenin: @tölgyes:

törzsbirkák, gyönyör a fideszseggszájvokál, a fideszkoporsó nosztalgiabulin

hahahaha

"Szeptembertől három százalékponttal nőtt azok aránya a teljes lakosság körében, akik szerint rosszul mennek a dolgok az országban. 76 százalékuk véli így."

lófasz a seggetekbe törzsbirkák, hahahahaha, halljam a fideszseggszájvokál, szól jon hangosan az a fideszseggszájvokál, rajta rajta, rajta

a fideszkoporsót már összeszögeltétek, most már csak le kell hugyoznotok benne a fideszdöggel, nosza hopp, hopp ugrás törzsbirkák, rajta, rajta, szóljon hangosan a fideszseggszájvokál

menőmano 2012.11.10. 22:41:08

fideszseggszájvokál,"

Hát ez totálisan röhejes.

:)))))))))))))

6.Lenin 2012.11.10. 22:46:52

@tölgyes:

Én még ennyire nem látom "sikeresnek" ezt a társaságot.

Szerintem Gyurcsány küldetése, a jelenlegi ballib oldal teljes szétverése, még nem 1 befejezett mű. Még van tennivalója.

Szerintem egymást fogják felfalni.

Januárban sem jött össze, okt. 23-án sem. Nem indult be 1 kormányt elsöprő népharag és ahogy telik az idő, 1 re kisebb az esélye is.

Azt elfogadom, hogy ideiglenesen lehet 1 pillanatnyi "kiugrás", de idővel ugyan ilyen visszaesés fogja követni.

Korai volt a kezdés.
Szerintem.

jjulie 2012.11.10. 22:52:32

@6.Lenin:

hahahahaha paraszt, hahahahahaha

"A változás érzékelhető a politikusok népszerűségi mutatóinál is. Bajnai népszerűsége tavaly májusban megelőzte Orbán Viktorét, és azóta csak javított ezen, szeptembertől újabb hét százalékponttal, jelenleg 41 százalékon áll. Nála csak Áder János köztársasági elnök népszerűbb (43 százalék). "

hahahahaha paraszt, hahahahahaha

jjulie 2012.11.10. 22:59:08

@6.Lenin:

hahahaha birka, végre rátaláltam, nagy felhatalmazás, nagy változás

"A változás érzékelhető a politikusok népszerűségi mutatóinál is. Bajnai népszerűsége tavaly májusban megelőzte Orbán Viktorét, és azóta csak javított ezen, szeptembertől újabb hét százalékponttal, jelenleg 41 százalékon áll. Nála csak Áder János köztársasági elnök népszerűbb (43 százalék). "

rajta gyurcsányozni paraszt, rajta, felváltva bajnaizz is paraszt, az sem ér semmit, de abba ne hagyd paraszt

6.Lenin 2012.11.10. 23:01:49

@jjulie:

Néhány "legnépszerűbb"-ek közül

Gönc Á, Sólyom L., Dávid I. Szili K. stb

Hol is vannak?
Kackackac...

márta)) 2012.11.10. 23:12:43

Ja! Hát Én nem tudtam, hogy vannak akik, azt figyelik, netán még jegyzik is, hogy ki- mikor- mennyi időt "lóg a neten".
És erre "nem tudok mit írni". Csak annyit)
Elképesztő.

****
Azt sem értem egyébként, hogy miért kavarta fel annyira a politikai állóvizet, vagyis a kedélyeket a Bajnai visszatérése? (mondjuk el sem ment).
Sok-sok nyitott kérdés, esetleg minden valós alapot nélkülöző rágalom.
De mindegy.

jóccccakát.

szoja122 2012.11.11. 04:04:56

@dr. Balta$ár: Így van, minden párt kuka.

Akkor mi???

1. Legyen királyság vagy diktatúra?
Egy ember dönt az jó?
Ha az hülye, mint a történelemben a királyok, diktátorok döntő többsége, akkor mi van?

2. Mindent döntsön el a nép, mindenről írjunk ki népszavazást?
a)rendkívül drága
b) a nép a dolgok döntőtöbbségéhez még alapfokon sem ért.
c) nagyon lassú, nem tudunk reagálni a gyorsan változó nemzetközi helyzethez.

Adj alternatívát, bírálni könnyű. Így csak destruktív vagy, anarchiát akarsz és annál rosszabb pedig nincs.

Balt 2012.11.11. 05:29:33

@graycivil: Majd gondolom sűrű pislogások között elmondja erre is: nem értettünk hozzá.

Balt 2012.11.11. 05:34:24

@menőmano: Ja. Szerintem a német házkutatás időpontja még jobban volt megválasztva:

"Zurück zum Autobahnprojekt in Ungarn: Das Konsortium stellte den Abschnitt zwar in nur 18 Monaten fertig, am Ende geriet es dennoch zu einem finanziellen Debakel. Der Autobahnbau ist politisch sehr umstritten."

Na most tessék figyelni!:

"Dieser sollte bei der österreichischen Regierung intervenieren, damit diese auf höchster politischer Ebene Druck in Ungarn ausübe."

Hát, ja! :)))

Balt 2012.11.11. 05:46:59

@Balt: Nem értettek hozzá, de szerencsére volt, aki ezt a "tanulmányt" finanszírozza:
"Bauprojekt wurde finanzielles Desaster"

Balt 2012.11.11. 05:55:02

@menőmano: @márta)): :)) Igazi állócsillag ő! Ráadásul milyen szép színes! Muhaha! :)))

Balt 2012.11.11. 06:06:00

"In diesem Land liegt offenbar auch die Wurzel des (vermuteten) Übels. Denn im Zentrum der Ermittlungen steht ein 495-Millionen-Euro-Bauprojekt in Ungarn. Um dieses an Land zu ziehen soll in den Jahren 2006 und 2007 Schmiergeld geflossen sein. Und tatsächlich ergatterte ein Konsortium aus Bilfinger Berger, der Wiener Porr und dem französischen Autobahnbetreiber Egis im Jahr 2008 den Auftrag. Sie bauten einen 65 Kilometer langen Abschnitt der Autobahn M6 zwischen Budapest und Pécs."

Attól tartok, emiatt minimum Kóka komának nem kell kvártélyról gondoskodnia egy ideig. De mondjuk könnyen lehet, hogy a kvártélyt meg köll osztani az "EU pénzek elosztásáért FELELÖS" pozíció egykori szép emlékű kicsi huszárjával - jut eszembe: van rá testmagassági adat? :)) - , még ha esetleg nem is értett hozzá.

"A Gyurcsány-kormány tagjaként [wiki]

Kormányzati pozíciót először 2006. július 1-jétől 2007. június 30-áig vállalt, amikor Gyurcsány Ferenc miniszterelnök felkérésére a fejlesztéspolitikáért felelős kormánybiztos lett. Felügyelete alá tartozott az uniós pénzek elosztásáért felelős Nemzeti Fejlesztési Ügynökség.

Az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium (ÖTM) vezetőjeként – pártonkívüliként – 2007. július 1-jétől 2008. május 14-éig[7] tevékenykedett, ahol Lamperth Mónikát váltotta. A területfejlesztés nélküli, Önkormányzati Minisztériummá átkeresztelt tárca élén utódja Gyenesei István lett.

Miután az SZDSZ kilépett a koalícióból, 2008. május 15-étől[8] a kormányban az újonnan alakult Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium vezetését vette át. Ez a megbízatása az új, általa vezetett kormány megalakulásával, 2009. április 16-ával[8] szűnt meg."

Balt 2012.11.11. 06:12:02

Radala, merre vagy a vérzivatarban? :)

Balt 2012.11.11. 06:40:59

@pánpéter: Ez bizony így van. Az LMP szavazói min. 7/8 arányban megoszlanak Bajnai "mentén". (Én bár nem szavaztam rájuk, ajánlószelvényt adtam Jávornak 2010 őszén, '90 óta egyszer és utoljára - nagy hiba volt.)

Balt 2012.11.11. 06:49:21

@tyeli: Korrekt és méltányolható álláspont. Sok sikert - és kivételesen komolyan mondom, noha az LMP (vagy legalábbis Karácsonyék köre) sokszor belegázolt a lelkivilágomba. Schiffernek szurkolok - ha úgy tetszik, egyénileg. :)

Balt 2012.11.11. 06:54:10

@tölgyes: Az a különös, hogy ebbe a csapdába (tech. koala) méf egyhangúlag beleálltak. Schiffer is. De igaz, valahol itt kezdődött a belső meghasonlás. (Egyidőben Karácsony csúfos kudarcával a II. kerületben.)

Nekem mondjuk már Gyöngyöspata (R. Field) meg Paks miatt is felszaladt a szemöldököm...

Balt 2012.11.11. 06:58:00

@Diocles: Ez remek elemzés. Na, ilyet sose fogunk itt posztként olvasni. :)

Balt 2012.11.11. 07:23:40

@czjanos: "Kuncze Gábort az EGYÜTT-2014 választói mozgalom oldalán szeretném látni!"

Én is... :)))

Balt 2012.11.11. 07:35:12

@Akitlosz: Igen, ez igaz, próbálnának a jobbközép felé nyitni vagy legalábbis ezt mutatni. Ehhez képest érdemes megnézni az első 100 aláírót. (Vv) :)

Balt 2012.11.11. 07:41:00

@kamasuka: "Kíváncsi leszek, hogy mikor vizionáltok majd először kétharmadot vagy csak ab. többséget?! :D"

Ezen már túl vagyunk: :))
"“tudom, hogy elszálltnak tűnik, de én a kétharmadra hajtok: abban bízok, valós felhatalmazást kapunk arra, hogy megtegyük a szükséges lépéseket.” Ez a nyilatkozat a realitások teljes semmibevételét tükrözi."
Érdekesség, innen: :))
nepszava.com/2012/11/magyarorszag/toresvonal-bajnai-es-a-milla-lmp-tengely-kozott.html

Balt 2012.11.11. 07:51:30

@menőmano: Off: "Én a saját magam öreganyja vagyok."

Hogy mik ki nem derülnek! Bár az igazságbeszéd szerint eddig is sejtettük. :))

dbeata 2012.11.11. 08:06:25

@tölgyes: Háromszoros felböfögés, nulla forrásmegjelölés... Nem uncsi egy kicsit ez, fiúk-lányok?

Balt 2012.11.11. 08:11:37

@dbeata: Kerees rá, meg fogsz lepődni. :) Vagy nem. Egy Amerikában bejegyzett szélsőséges uszító portál. Segítettem? :))

szoja122 2012.11.11. 08:14:33

@Kandeláber: Te pedig azt nem veszed észre hogy miközben ilyeneket írogatsz a törvények százai születnek, amelyekkel a demokrácia egyre jobban csökken, miközben a Fidesz oligarcháinak zsebébe egyre több pénz vándorol.

Nincs más út a Fidesz leváltására (ha a fegyveres forradalmat nem számítom, de attól Isten óvja az országot.

Ha tudsz jobbat írd meg, de NEM tudsz.

Egyszerű Fidesz provokátor vagy, vagy csak szimplán buta.

dbeata 2012.11.11. 08:17:12

@Balt: Na te legalább tudsz linkelni...Kössz :)

szoja122 2012.11.11. 08:22:49

@dbeata: Tisztelem az elveidet. Én is ezt vallom, de most más a helyzet nagyon más.

Pontosan erre épít a Fidesz, ha nincs összefogás, akkor a Fidesz LEVÁLTHATATLAN.

Aki ezt nem látja vak. Az új törvények százai jelölik ki ezt az egyetlen (összefogás) utat.

Aki még ilyen körülmények között is ragaszkodik az elveihez a többpólusú politikához az DEMAGÓG és implicite a Fidesznek dolgozik.

Az összefogás nem a kormányzáshoz kell, mert az ennyire eltérő ideológiájú, felfogású emberek között lehetetlen, csak a választási törvény és a 2/3-os törvények megváltoztatásához (kb 1 év) és utána kezdődhet minden elölről egy új most már több pólusú szabad választással.

noinapozo.blog.hu/2012/11/09/valtsatok_le_orbanviktort_aztan_irjatok_ki_uj_valasztast#comment-form

szoja122 2012.11.11. 08:26:13

@Debreczeni László: Igazad van. Dugd a homokba a fejed és törődj bele a Fidesz uralkodásába.

Itt a blogban és az országban az elkeseredettség miatt sokan gondolkoznak így, de tévednek nagyon tévednek. Többek között erre épít a Fidesz is.

Van másik út is, többször én is és mások is leírták nem ismétlem:

noinapozo.blog.hu/2012/11/09/valtsatok_le_orbanviktort_aztan_irjatok_ki_uj_valasztast#comment-form

Balt 2012.11.11. 08:28:57

@tölgyes: Mégiscsak lehet valami a dologban, mert nagy az összhang: :)
galamus.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=173358%3Ajuhasz-peterrl-ismet&catid=71%3Aa-napi-apro&Itemid=109

Remélem, meg fogjuk tudni, raporta vagy "exporta" ment-e Juhász Ámerikáába...

dbeata 2012.11.11. 08:33:49

@szoja122: "Pontosan erre épít a Fidesz, ha nincs összefogás, akkor a Fidesz LEVÁLTHATATLAN."

Igen, de ha meg összefognak, akkor meg a Fidesz ujjal mutogat rá: megmondtam, hogy a Bajnai valójában az MSZP-t hozza vissza.

Én nem élek illúziókban. Az mszpsek széke még ki sem hűlt, a kapcsolatok működnek, a politikai visszarendeződés egy pillanat műve lenne. Persze ez nem a világ vége lenne, főleg az után, hogy láttuk, van még lefelé a lépcsőn (Fidesz kormányzás 2010-től).

Ez egy eleve vesztes játszma, amit a Fidesz kitalált.
Nem lehet benne nyerni.

"Aki még ilyen körülmények között is ragaszkodik az elveihez a többpólusú politikához az DEMAGÓG és implicite a Fidesznek dolgozik." - Ez volt eddig a Fidesz megosztó politikája.
Ne mondd ezt.

Nem látom azt a politikai erőt, amelyik előre menne, és nem a másikat, az ellenfelet nézi, hanem a problémát, és annak a megoldására törekedne.

szoja122 2012.11.11. 08:35:02

@knausz: "mert mi vagyunk a Ferencváros, és jóban-rosszban összetartunk!"

Sekély gondolkodásra vall, hogy erről csak ez jut eszedbe.

Nem az állam feladata lenne az egészségügy normális üzemeltetése?

Erre, az oktatásra és sok más egyébre, ami állami feladat lenne a saját filozófiájuk alapján is, kellene költeni az unortodox gazdaságpolitikával elcseszett 1000 milliárdokat.

dbeata 2012.11.11. 08:42:52

@szoja122: Még egy. Én is tisztelem az álláspontodat.
Ha talán lehetne olvasni legalább olyant, hogy miért is váltsuk le a jelenlegi kormányt (legalább slagwortok szintjén, valami program főpontokat), akkor azt mondanám, oké, ez jó, csináljuk, és váltsuk le. De így, hogy váltsuk le, aztán adjunk megint biankó csekket egy ismeretlen formációnak, ez már volt, és nem jött be.

nyünyüge 2012.11.11. 08:52:03

@dbeata:
"Hangosan énekelek, ezek szerint nem félek, nincs is mitől !"

Így mentem én is a pincébe gyerekkoromban krumpliért, miközben minden zörrenéstől, árnytól összeszorult a gyomrom.

(Vagy csak simán meg akarnak akadályozni mindennemű normális diskurzust).

szoja122 2012.11.11. 08:57:27

@dbeata: Hát hogy miért is kell leváltani, arról azért volt szó, akár az érintettek szóbeli és írásbeli megnyilvánulásaiban. Szerintem elég sok.

Program valóban nincs még, de ez még csak a kezdett, ki kell dolgozni. DE mint írtam NEM "normális, általános" kormányzásra kell készülniük, mert az nem fog menni.

"Csak" erre:

noinapozo.blog.hu/2012/11/09/valtsatok_le_orbanviktort_aztan_irjatok_ki_uj_valasztast#comment-form

szoja122 2012.11.11. 09:03:23

@dbeata: "Nem látom azt a politikai erőt, amelyik előre menne, és nem a másikat, az ellenfelet nézi, hanem a problémát, és annak a megoldására törekedne. "

Sajnos gyorsan nem fog megtörténni, a dolgok sok kis apró lépésekben halad, vagy véres forradalommal.
Ez a történelmi tapasztalat.
Én inkább a sok kis apró lépést választanám.

A világon mindenütt hosszú folyamatnak volt az eredménye míg a nyugati államok eljutottak arra a szintre ahol most állnak.
Ami nagyon sok mindenben bírálható, de nagyon őrülnék, ha ez ránk is elmondható lenne...

jjulie 2012.11.11. 09:04:42

@Balt:

ezaz törzsbirka, nyomjad csak a nosztalgia fideszhablatyot a döglöttsántakutyaorbán fideszkorsójánál a halvaszületet hablatyforradalom emlékére

de ha magyarkodnál, kereszténykednél, polgárkodnál is egy kicsit, attól jobb lenne a hablatynosztalgia amely a drágább hitelből törletette az olcsóbbat, és ezt nagyfelhatalmazás nagyváltozásnak ünepeltette veled

fölbérletet kaptál e tözsbirka, vagy csak az ikszed kellett a nemzeti összefosáshoz?

ja és nagy siker a mercédesz gyár beindulása, de ki és mikor hozta létre az erről szóló szerződést, hahahaha nosztalgiabablatyolj tovább szorgalmasan fideszparaszt

aszekelyek 2012.11.11. 09:08:07

@newa46: nicsak , egy listás! Rajta vagyunk a B listán ? Remek ! Szerintem tudja , nem kell részleteznem , hogy önről a felsoroltjai mit feltételeznek. Egyszer le lesz váltva persze a FIDESZ. Csak nem úgy és nem azokra akiket ön gondol. Akik be akarják vásárolni a mamelukjaikat a hatalomba Magyarországra , lehet , hogy úgy esnek a képes felükre megint , mint a sukorói csalással , nem is olyan régen a gyurcsány -bajnai kormány és akikkel üzleteltek abban az ügyben. Is.

Vélelmezem , hogy feltelez a nem FIDESZ támogatókról nem kellően megalapozott dolgokat. Meg lehet őket vásárolni-vezetni-félemlíteni például. Nem kérem , a baloldalon sem komplett hülyék vannak. Ennyire üres dolgokat nem fognak bevenni amikkel itt felléptek. Eszembe jutott tegnap , hogy gyurcsány pont ugyanezt ígérgette , hogy majd ő , majd ő hoz befektetőket.
nem az a kérdés,le lesz-e váltva a FIdesz

aszekelyek 2012.11.11. 09:19:52

@Khal Drogo: JObbat még csak nem is ígér nekik senki. Amikor ígérték, akkor meg kiröhögték őket, hogy mér hitték el.... Tudom, hogy nem túlképzettek, meg elfogultak is de azt az egyszerű tényt csak képesek felfogni, hogy ami miatt nincs rájuk több pénzt, azt bizony gyurcsány és bajnai hozták össze. Nem pedig Orbán. Orbán és a nyomorgók a készfizető kezesek , akik pedig mossák kezeiket , azokra kéne neki neheztelnie. Bajnai még soha nem mondta , hogy valamit is elq.. volna és bocsánatot is kérhetne azoktól a nyomorgóktól , akik miatta is nyomorognak. Állítólag ő marha jól kormányzott is és előtte meg állítólag baromi jó gazdasági mini volt, meg NFÜ vezér.

aszekelyek 2012.11.11. 09:23:34

@graycivil: már kihirdették a vágredményt??? :DDD Hol? Azon a blogon, lehet....
Ez a sikerpropaganda a bajnai morzsabál mellett csak azt szolgálhatja , hogy a bizonytalanok a győzteshez húzzanak.

aszekelyek 2012.11.11. 09:27:10

@márta)): mi ez a hazugság a 3.8 alatti hiányról???!! Úgy adta át, hogy az csak a manyup pénzzel, vagy újabb IMF kölcsönnel lett volna tartható. A Krízisalap meg aza az ellopott pénz volt, amit nem adtak vissza azoknak, akiknek túlszámláztak, hanem a lakosságot jogosan megillető pénzt ők elosztották , egyszeri szavazatvásárlásként. Irgum Burgum! Most indulnom kell de majd jövök és jobban ízekre szedem ezt a rakás hazugságot.

menőmano 2012.11.11. 09:29:08

@Balt:

Figyeljen csak picikét!! Ön szórakozzon mással! Ha kérhetem.
Csak ennnyyyyi, így röviden, tömören.
:(

menőmano 2012.11.11. 09:31:31

Együtt 2014"' Támogassa Ön is! Vagyis, a Bajnai Gordont!

osztjónapot! kalapkabát! kész. ennyi.
:))))

menőmano 2012.11.11. 09:34:41

@Balt:

Még annyit! Én akkor írogatok amikor akarok, s azt amit Én gondolok. (itt) . Függetlenül attól (is), hogy ki- és mi vagyok!
Teszem ezt mindaddig, amíg a Török Gábor nem írja ki, hogy elég volt, s menjek!!
Egyenes , világos. Szerintem.
:)

menőmano 2012.11.11. 09:37:44

@jjulie:

Hát mér elnézést! Látom, harcba küldte már a blognagyasszonyát. Zseniális.
Komolyan.

aszekelyek 2012.11.11. 09:38:25

@jjulie: Jó, hogy nem a mercedes gyárat is gyurcsány-bajnai hozta össze! Nem ők kormányoznak régen és ezzel a kormánnyal nagyon jól tud a munkahelyeket teremtő mercedes együtt működni. Pont nem gyurcsányra kíváncsiak , sem a bajnaira. Ők ugyanis nem dolgoznak , szalag mellett , sokat és jól , meg nem is értenek semmihez , csak a gazemberséghez. Őket nem tudják semmire használni , ha épp nem ők a kormány. A jól képzett magyar munkaerő kell nekik és egy partner kormány. A mercedes üzletben gondolkodik. Nem kérték vissza a ferit.... :) , merkülönbennem is játszanak velünk.

Szép riportfilm ment le péntek este a hírtv-n, hogy nem kaphat egy darabka földet sem csak osztrák, akinek van már földje is!, odaát. Más senki. No majd meglátjuk azt a nem kettős mércét. Nekik lehet tiltani, bizony, a mások tulajdonszerzését. Bérelni se lehet náluk, mert előjog van.

dbeata 2012.11.11. 10:01:39

@szoja122: "Hát hogy miért is kell leváltani" - jó ezt csak példának írtam, hogy nekik kéne megfogalmazni, nem én kérdem. Ha ilyent kérdeznék, nyugodtan nézzél hülyének! :)

nyünyüge 2012.11.11. 10:21:08

@aszekelyek:

Jó, hogy éppenséggel a Gyurcsány kormány és Kecskemét városa hozta létre a Mercedes gyárral kapcsolatos szerződést 2008-ban.
Nagy csoda és sajnálatos kivétel volt az akkor ellenzéki fideszes kecskeméti polgármester és a Gyurcsány kormány példamutató együttműködése:

2008.06.26. csütörtök

Kecskemét az európai sajtóban

www.kecskemet.hu/?c=8433&r=701

jjulie 2012.11.11. 10:28:29

@aszekelyek:

amióta ilyen száraz és tényszerű vagy, unalmas vagy

amig fűbehugyozva szegelted a doglöttsántakutyaorbán fideszkoporsóját érdekesebb voltál, nem kaphatom vissza az igazi seggszájú kádárvakarék fideszproli szövegeidet a száraz tényközlők helyett banya?

légyszi banya beszállnál végre a fideszseggszájvokálba?

graycivil 2012.11.11. 10:32:31

"Politikailag és üzletileg is jól akar járni a Fidesz

A fideszes Papcsák Ferenc - aki a múlt héten, alig pár órával az eredeti részletes vita lezárása után adott be 65, 227 pontos módosítót - erre reagálva úgy fogalmazott: minden képviselőnek joga van változtatásokat szorgalmazni,..."

www.nepszava.hu/articles/article.php?id=598777

"...és szerinte a törvényjavaslatot dicséri, hogy az ellenzék kevés módosítót adott be hozzá."

Perverz cinizmusból abszolút első...! És még viccesnek is képzeli magát ez a "nyesedék". Remélem, úgy fog a pofájukra ragadni a lerohadt bőr, ahogy ez a választási rendszer fog rájuk rohadni (omlani).

Gyerekek, könyörgöm,...! F.Y!DESZ

graycivil 2012.11.11. 10:38:44

@graycivil: Jé, Papcsák "letisztította" a FB profilját. Nem igazán tetszhettek neki a beszólások. Támogató hozzászólásra nem is emlékszem. :-)

márta)) 2012.11.11. 10:39:52

@aszekelyek:

Hmm! Ön azt állítja, hogy Én hazudok?! Illetve aki nem azt írja, gondolja, mint Ön , mindenki hazudik?
Miért hiszi azt, hogy Én és esetleg mások (is) nem gondolhatja azt, hogy Ön nem mond, pardon) nem ír igazat?
Szóval, vegyen vissza a lendületből. Ha kérhetem.
Egyébként nem kell olvasni (ha nem tetszik Önnek) amit másolok, vagy éppen írok.
Köszönöm.

graycivil 2012.11.11. 10:40:47

@aszekelyek: "Jó, hogy nem a mercedes gyárat is gyurcsány-bajnai hozta össze!"

Te eszednél vagy? Ennyit akár egyetlen szavad hihetőségéről is. Ilyen durván hazudni a tényeket szembeköpve! Leszerepeltél végleg!

Kandeláber 2012.11.11. 10:45:30

@szoja122: Te pedig olyan egyszerű vagy mint a vajaskenyér.
Nem veszed észre az árukapcsolást: Bajnaival megkapod Gyurcsányt, Kunczét, Bauert, Debreczenit, Eörsit, Vadait és a többit.

graycivil 2012.11.11. 10:48:11

@Kandeláber: Telitalálat! a te egybitességed még a vajaskenyéren is túltesz! Piszokul erőlködtök, wazze! :-)

mókáné 2012.11.11. 10:59:00

@szoja122:

""mert mi vagyunk a Ferencváros, és jóban-rosszban összetartunk!"

Sekély gondolkodásra vall, hogy erről csak ez jut eszedbe. "

FRISS HÍREK a foci világából rovatomban:

Most konkrétan erről a mai Fradi-Debrecen jut eszembe. 16,30- kor lesz és a híresen jó kiszolgálás, ami az Üllői úton van.:) Forralt bor és szendvics. Mindenféle!

Tegnap MTK-ETO- n is kint voltam (1:3). Szotyola sem volt, és akkor kaptam egy szép, nagy kenyeret! Protekciós vagyok különben az MTK pályán, hogyaszongya az ember nekem:

- Melyik kenyeret kéri, mert a legszebbet, legnagyobbat adnám!:)

@Török Gábornak:

Végre a Haladás is győzni tudott! Gratulálok. Haladás= Ön, ETO= a férjem, és Fradi = én. Remélem, ma nyerni tudunk az Üllői úton is. Így korrekt.

szoja122 2012.11.11. 10:59:14

@dbeata: Tudom, hogy tudod! Írásaidból ez egyértelmű.

Bajnai, Juhász is kifejtette, legutóbb az ATV-ben és a tüntetésen is.

márta)) 2012.11.11. 11:07:32

Na! végre! Úgy látom együtt az aranycsapat! itt a blogon.
Fantasztikus.

szoja122 2012.11.11. 11:07:32

@Kandeláber: Valószínű, de azzal kell főznünk amink van.

Elismert, nem kompromittált politikusaink alig vannak. Ha őket nem fogadjuk el, akkor implicite a Fideszt és közvetlenül a régi MSZP-t támogatjuk.

Ha az e2014-et mint szükségest, de közel sem optimálist elfogadjuk, akkor van esély a Fidesz leváltására, a jobbik kiiktatására a mainstream politikából és az MSZP-t és a Fideszt is tovább kényszerítjük a megújulásra.

A megújulástól nem várok valami eget-verőt, de az igazi demokráciához nemcsak nincs királyi út, hanem lassú is, sok-sok apró kis lépéseken keresztül lehetséges (a forradalom számomra NEM alternatíva).

márta)) 2012.11.11. 11:15:08

oppá" Ez meg lemaradt)

Orbán Viktor optimista hangot ütött meg az IMF-tárgyalások kilátásait illetően, a másik fél szerint viszont megrekedt az egy éve tartó párbeszéd – írja a Reuters."

"A brüsszeli országjelentés azonban bírálta a magyar fél torzító adópolitikáját, amely hosszabb távon gátolja a növekedést, azon kívül a testület bizonytalannak nevezte az IMF-fel kötendő szerződés lehetőségét.

A Valutalap úgy foglalt állást, hogy a haladáshoz a magyaroknak egyértelmű jelzést kellene küldeniük: a reformok megtervezésében fontos partnernek tekintik a washingtoni pénzintézetet, valamint az EU-t.

A piaci pénzbőségnek köszönhetően Magyarország jelenleg hazai kibocsátású kötvényekkel viszonylag jól elboldogul, ám 2013-ban 7,2 milliárd dollár értékű állampapírt kell újrafinanszíroznia, valamint 5,9 milliárd dollárnyi IMF-hitelt kell visszafizetnie.
Utóbbinak csaknem a felét mindjárt az első félévben. A Reuters szerint elemzők 50 %-ra teszik az egyezség esélyét."

www.168ora.hu/buxa/egyertelmu-jelzes-kellene-imf-fele-105601.html

Vagyis) "Hiába mosolyog Orbán, ez már kevés lesz"
..................................
Mondjuk ez egyáltalán nem öröm. De hát, ez van.

menőmano 2012.11.11. 11:19:53

Hát! Ja! Totálisan kártyavárként omlik majd össze, a Matolcsy féle épitmény.
Csak remélni lehet, hogy nem így lesz. Szerintem.
:(

mókáné 2012.11.11. 11:22:08

@márta)):

"Úgy látom együtt az aranycsapat! itt a blogon."

És az Üllői úton is OTT leszünk. HAJRÁ FRADI!:)

Álmaim kéklő égen.. pálinka, szerelmem, légy az enyém!:)
www.youtube.com/watch?v=-CinPyf08a4&feature=related

Kandeláber 2012.11.11. 11:23:03

@graycivil: Téged Rákosi is keblére ölelne, mert ugye aki nincs veletek, az ellenetek van.
Hát nekem nem kellenek a levitézlett szoci-szadesz arcok, inkább senkire sem szavazok.

mókáné 2012.11.11. 11:24:41

Garantált naplemente a Debrecennek ma! Ennyi.

szoja122 2012.11.11. 11:26:40

@Kandeláber: Most is tévedsz TE a FIDESZRE szavazol!

És arra, hogy Magyarországon MINDEN maradjon olyan amilyen volt.

Az előbb kifejtettem az okát olvasd el....

Kandeláber 2012.11.11. 11:28:01

Ha a választékban csak hígabb és kicsit szilárdabb halmazállapotú fekália található, nekem egyik sem kell.
Ugyanis mind a kettőt szarnak hívják.

szoja122 2012.11.11. 11:29:09

@knausz: 1 forint a meleg lángos, szar csapat a Ferencváros!

Még az átkosból, de attól igaz!

szoja122 2012.11.11. 11:31:09

@Kandeláber: Kellemes dagonyázást a legszarabban!

dbeata 2012.11.11. 11:31:16

@knausz: "Üllői út" Nekem marad akkor ez, én neki szurkolok! ;)

dbeata 2012.11.11. 11:33:31

@nyünyüge: Én ilyen esetekre autós kártyákat tartogattam, amivel le tudtam fizetni a tesómat, hogy menjen ő a pinyóba :)

Na de vicc nélkül: Ez a Bartus László sem egy egyszerű eset.
Kíváncsi vagyok a véleményedre.

Kandeláber 2012.11.11. 11:36:55

@szoja122: Kevésbé plasztikusan: nem sok különbség van a marhacsorda és a bivalycsorda között: mindkettőnek barmok a tagjai, és a kolomp után mennek.

mókáné 2012.11.11. 11:37:55

@dbeata:

" "Üllői út" Nekem marad akkor ez, én neki szurkolok! ;)"

Oda várunk Mindenkit, aki szurkolna a Fradinak!:) Regisztrálni lehet még a Fradi Shopban. Jegyárak: 1400 Ft/ felnőtt és diák, 800 Ft a gyerek.

Viszem a dolgaimat: sálak, szilikonos karperec, párna (amire nem ülök le, csak úgy viszem) és a zöld szerencse-kendőm.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.11.11. 11:38:48

@dbeata: szerintem Nyünyüge nélkül is rájössz, hogy ez a Bartus 1 f*szkalap. :)

mókáné 2012.11.11. 11:40:14

@Hepci: @dbeata:

El tudtok érni mobilon. Ha elsőre nem hallom meg, valamikor úgy is ránézek.:) és visszacsörrentek.

nyünyüge 2012.11.11. 11:45:26

@dbeata:
Bartus egy megszállott, már akkor is az volt, amikor még itthon szerepelt rendszeresen a tévében.
Csak ilyen szélsőségesen képes dolgokhoz hozzáállni, harcol ezerrel mindig valamiért vagy valami ellen.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.11.11. 11:45:29

@knausz: nem érdekel a Fradi meg a meccsnézés... illetve teniszt szoktam nézni, aztán slussz...

Balt 2012.11.11. 11:45:33

Nnna, egy Bajnai törzszsurkoló is megírja a frankót a Bartus-galamus vonalon: :)

"Bajnai tökét rendesen elkapták.

Az egyik golyóját a baráti kölcsönökből élő kendermagos arrogáns pöcs szorongatja, a másikat meg a fidesz segge nyalója LMP kapta marokra.

Ha nem hagyja ott ezt a kétes vircsaftot legkésőbb jövő tavaszra, akkor Bajnainak annyi, leírta magát, kuka."

Részletek itt, a poszt meg nagyon is ontopik (fentebb Mária kommentje):
sorkoz.blog.hu/2012/11/11/lehet_mas_a_politika_az_ordog_szovetsegesei

dbeata 2012.11.11. 12:06:25

@Hepci: @nyünyüge: Langsam-langsam! :)
Csak érdekelt, hogy mit gondol Nyünyüge erről az emberről.

Nekem a Hitgyülis múlt, az már elég volt (ha ő ugyanő).

@knausz: Szia! Ma nem megy, az tuti, de ne add fel! A következőre elmegyek, Ildi Évi is legyen ott!

nyünyüge 2012.11.11. 12:16:23

@dbeata:
Én már arra sem emlékszem, hogy a Hitgyüli ellen vagy mellette kampányolt, engem minden megszállottság megijeszt.

jjulie 2012.11.11. 12:54:46

@Balt:

látom szótfogadtál, és a biliben tartod a kezed, hamár 2013-14 a CSAKAFIDESZNEM éve lesz

fideszseggszájvokalistaként remélem el is kíséred 2014ben a fideszkoporsót az utolsó útjára, nem csak a szögelésében jeleskedsz öblöshang

aztán mehetsz a karanténba szívlapátos kezelésre a biliből kivett büdös kezeddel

6.Lenin 2012.11.11. 12:54:49

@dbeata: @nyünyüge:

Nem kell mindig zsigerből ítélkezni mások felett.
1 dologban igazat adok Bartusnak, Bajnait nem lehet kívülállóként kezelni, vastagon benne volt a jelenlegi helyzet kialakulásában.
Természetesen most mindenki egyedül Gyurcsányt teszi felelőssé.

Természetesen Mesterházy, Gyurcsány nem felelős a kis Zuschlag ügyeiért, nem tudtak róla.
Ellenben a rossz gazdasági döntésekért csak a Gyurcsány felelős, sem Kóka, sem Bajnai nem felelősek semmiért sem.

Tipikus szoci hozzáállás.

A rosszért mindig más, a jóért meg csak mi .
Semmi meglepő.

nyünyüge 2012.11.11. 13:04:40

@6.Lenin:
Márpedig engem zsigerből taszít minden megszállott vélemény.
Természetesen tudom, hogy a megszállottnak is lehet igaza egy konkrét kérdésben, de azt az igazságot meghallhatom egy olyantól is, aki józan ítélőképessége birtokában van.

jjulie 2012.11.11. 13:05:13

@6.Lenin:

hahahahahaha tözsbirka, nagyfelhatalmazás, nagyváltozás

"A rosszért mindig más, a jóért meg csak mi ."

elmúttnyócévező törzsbirka mondja fideszseggszájvokálban, nagyfejű

ne plagizálj orbánhablatyot paraszt, hülye vagy te ahhoz, maradj paraszt a dembinszkinél, vagy a négycsöcsüben

Khal Drogo 2012.11.11. 13:07:35

@Balt: Nem eszik olyan forrón a kását. A kendermagos múlt, Juhász személye azokat zavarja alapvetően akik soha, semmilyen formában nem szavaznának a baloldalra.
Az MSZP-re 2006-ban 2 336 ezer választó szavazott é további 300 ezer az SZDSZ-re. Ha ezt a nagyságrendet tudja hozni a baloldal, kormányváltás lesz.
Olyan szavazót nekik nem kell meggyőzni, pl. téged, aki csak valami nagyon extrém körülmények között, vagy inkább soha semmilyen körülmények között nem szavaznál a baloldalra.
Anélkül is meglehet simán a választási győzelem.

A Fideszre 2 700 ezren szavaztak 2010-ben. Ezzel egy teljesen más választási rendszerben hozta a 2/3-od. Ha az akármilyen baloldali szövetség összességében tud hozni 2 millió szavazatot, meg kell nyernie a választást, ha 2 300 ezer fölé megy, nem kizárt hogy 2/3-al tud nyerni.

Szerintem a baloldalnak nem kell tudnia jobbra nyitnia, ezt azzal hogy Bajnait jelölték, szinte lehetetlenné tették.
Jobboldali szavazók nélkül is tud fölényesen nyerni a baloldal.

A Fidesz nincs túl jó állapotban, elvesztette a szavazótábora felét. Én nem látom hogy mivel tudná azokat visszaszerezni.

A Nemzeti Kormányzás jelszava kb. annyi embert érdekel, mint amennyi szavazójuk most van. Ezt megtartják, de ez csak valami brutálisan alacsony szavazási aránynál lesz elég.

Khal Drogo 2012.11.11. 13:09:49

@knausz: Most hogy kapott a Fradi 250 milliót a Szerencsejáték Zrt-től, lesz valami javulás? Meglesz az ötödik hely? Vagy még kell még 250 millió?
A stadionépítés hogy áll?

Khal Drogo 2012.11.11. 13:12:38

@Kandeláber: Ha nem választasz, akkor is választasz. Nem tudsz kibújni ez alól, ugyanis veled vagy nélküled, de lesz döntés. Ha kizárod magad belőle, akkor is lesz választás és akkor is viselni fogod a következményeit. Soha nem menekülhetsz el a döntés alól. Akkor sem ha külföldre mész esetleg.

6.Lenin 2012.11.11. 13:13:00

@nyünyüge:

"aki józan ítélőképessége birtokában van. "

Csak úgy? Csípőből?
Ez tetszik.

A 40. érettségi találkozónkon, ugyan arra az eseményre mindenki másként emlékezett, mást emelt ki belőle.

Kb ennyit jelent nálam a "józan ítélőképesség", és én ezt tök természetesnek tartom, hiszen (szerencsére)nem vagyunk 1formák.

dr. Balta$ár 2012.11.11. 13:13:37

@Khal Drogo: ez még csak "menedzsment költség"

abből még a focira nem jut... ez csak a mindennapi LOPNIVALÓ ra elég csak...

kis pénz kisember foci...

kövér miniszterelnök és Kövér focista a halálom !

6.Lenin 2012.11.11. 13:15:13

@jjulie:

Kapsz te rendes táplálékot?

jjulie 2012.11.11. 13:16:02

@6.Lenin:

ja paraszt, a seggszájú kádárvakarék orbánsántakutya milyen vastagon van benne a kialakult helyzetben? segítek

térdre csuhások

székházbortány

kaya ibrahim

hosszúbájtok éjszakája

grippen

12 állami gazdaság

haza nem lehet ellenzékben

beígért 14. havi nyugdíj

rosszabbul élünk kampány

hülye népszavazás

földbérletek haveroknak

baltás gyikos

drágább hitelből fizetett olcsóbb hitelek

az im pénzéből drágán mol vásárlás

kiről beszélsz amikor a kialakult helyzetről beszélsz paraszt, kell még segítség?

Khal Drogo 2012.11.11. 13:16:34

@tölgyes: Bartus rosszul látja, nem lesz semmiféle változtatás. Ez már eldőlt, a döntés megszületett, vagy ez így vereséget szenved, vagy győzni fog. Ezen már nem lehet változtatni, ki lett hirdetve, megy minden a maga útján.
A végén szerintem szépen mindenki beáll a sorba, mert nincs más lehetőség. Az oda vezető úton totálisan mindegy, ki mit gondol, ha a végén úgyis behódol.
Nem hiszem hogy Bartus a végén Orbánra szavazna vagy távol maradna, a végén elmegy és leszavaz Bajnaira, ha Gordon lesz a közös miniszterelnökjelölt.

Khal Drogo 2012.11.11. 13:19:15

@dr. Balta$ár: A legjobb az volt, amikor a Groupama talán tavaly százmilliós támogatást adott a Fradinak és nyert is aztán valami állami tendert véletlenül. Így megy ez.

6.Lenin 2012.11.11. 13:20:27

@jjulie:

Ezekben is benne volt Bajnai? Ezt nem tudtam.
Ugyanis jelenleg róla írtam.

Miért nem figyelsz, köcsög?

Na, pá!
Gyönyörű idő van.
Inkább sétálok 1et.

jjulie 2012.11.11. 13:21:25

@6.Lenin:

he ugass paraszt, hanem segszájvokálozz és tartsd a biliben a kezed, mint igaztörzsbirka

az utolsó igaztörzsbirka szobormodellverseny mellé most e bili kiválasztás is elkezdődött, a pályázatod beérkezett, rendben

és ne feledd, a hosszú élet titka, hogy ne használj kopott gondolatmankót paraszt, kérvényezz frisset, ha jó birka leszel, kapsz meglásd, mint a szívlapátot

jjulie 2012.11.11. 13:49:31

@6.Lenin:

vigyél virágot a fideszsírra dembinszki

hoplita 2012.11.11. 13:57:06

@aszekelyek:
Erről mongyál mán pár szót libafos....hogy húzzon apád a faszára két marokkal.:(

Magyar Országgyűlésnek zsidó főigazgatót! - Kövér antiliberális álarca is a porba hullt
Simicska és Széles szegény emberek. A Fidesznek nincs sajtója. Akinek kételye van, vegye elő a kormányt támogatók lapjait. Vagy keressen azok portálján. Vagy nézze e két "derék" milliárdos televízióit, és hallgassa rádióit. Egy sovány híren kívül ezeken nyoma nincs annak, ami az elmúlt napokban az első számú beszédtéma volt a dühtől felrobbanó fideszbirka táborban. Arról, hogy Kövér László házelnök felkérésére a hazánk egyik legvisszataszítóbb figurája, Such György, a Magyar Rádió korábbi elnöke tölti be januártól az Országgyűlés Hivatalának újonnan létrejövő főigazgatói posztját.
Such már be is tette kénköves patáját a Parlamentbe: október 15-e óta

További részletek: kuruc.info/r/7/103872/#ixzz2BuzdbkYy

dbeata 2012.11.11. 13:59:55

@6.Lenin: Ó, ez egy laza első benyomás volt, ha megvendégel egy jó kis bajai halászlére, még változhat a véleményem...:)

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.11. 14:46:16

@aszekelyek:

"MA reggel aszonta bokroslajcsi, hogy az lmp is kádári nosztalgiával terhes. :)))"

Szerintem nem vicces, és igaza van!

Nézd meg köztük a Scheiringet! Annyira kommunista, hogy talán még a Munkáspártban is besokallnának tőle. De LMP-s politikus, nem Munkáspárti.

A "rendszerváltáshoz" is meglepően furcsán áll hozzá a párt, ahhoz képest, hogy nekik nem volt közük hozzá.

Csak és kizárólag tőlük olvastam, mégpedig a pártjuk honlapján, hogy a rendszerváltás "jogállami forradalom" volt. Ezt hogyan találták ki? Többségük gyerek volt még akkor, ha élt már egyáltalán.

jjulie 2012.11.11. 14:47:19

@hoplita:

a képlet egyszerű, mit nem értesz rajta jobbikfertőzött selejt, az orbán nem finnyás okos paraszt, mindenkit arra használ amire való

te meg a hozzádhasonló selejtek arra voltak jók számára, hogy forradalmárt játszanak 2006-ban a tv székháznál, meg az utcákon

most meg hogy nyeregben maradhosson a hozzád hasonló selejtre már nincs szüksége, ha sokat ugrálsz majd kapsz két pofont az orbánrendőrtől és hazakullogsz, mint a nagyapád tette a horthy csendőrrel való találkozás után

most más szolgálattevőkre van szüksége, hogy erősebbkutyaként téged seggbekúrjon a rend kedvéért, ha van hozzá kedved, he nincs, törödj bele kibuclakó

jjulie 2012.11.11. 14:49:38

@Akitlosz:

megint a portásfülkébe osztottak be alekosz, ilyen jóba vagy a szolgálatvezetővel?

nyomjad reggelig a süketet, aztán mehetsz haza

Khal Drogo 2012.11.11. 14:52:42

Több tucat magyar személyt igazoltattak a lengyel hatóságok Varsóban, köztük volt Zagyva György jobbikos képviselő és Toroczkai László, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom alapítója.

Több tucat magyar személyt igazoltattak a lengyel hatóságok a Varsó melletti Modlin repülőtéren - értesült magyar követségi forrásból az MTI. Sajtójelentések szerint lengyel szélsőjobboldali szervezetek és az érintett magyarok vitatják az eljárás szabályosságát.

Zagyva György Gyula, a Jobbik Magyarországért Mozgalom parlamenti képviselője és Toroczkai László, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) alapítója is Varsóba utazott a lengyel Függetlenség Napja nemzeti ünnep alkalmából a lengyel szélsőjobboldali szervezetek által szervezett vasárnapi felvonulásra.

A szervezők azt állítják: a lengyel hatóságok a repülőtéren "pénteken több óráig jogtalanul feltartóztattak" több tucat magyar állampolgárt, majd szombaton többüket őrizetbe vették szálláshelyükön. Zagyva szerint a lengyelek "nem európai normák" szerint jártak el. A képviselő nem zárta ki, hogy panasszal fordul ez ügyben a strasbourgi emberjogi bírósághoz - olvasható a TVN24 hírtelevízió honlapján.

Sajtójelentések szerint a lengyel rendőrség és a határőrség cáfolja, hogy feltartóztattak vagy őrizetbe vettek volna magyarokat. Megerősítették: az egyik budapesti járat közel 40 utasát ellenőrizték a határon és szombaton állítólagos rongálás gyanújával több személyt kihallgattak.

A varsói magyar nagykövetség nyilatkozatot adott ki az ügyben, hangsúlyozva: "Magyarország minden bajba jutott magyar állampolgárnak megadja a konzuli segítséget és a konzuli védelmet, és ez ebben az esetben is így történt". Ugyanakkor kitért arra, hogy minden magyar köteles betartani a fogadó ország jogszabályait, kiemelve: "Lengyelország szövetséges és baráti jogállami demokrácia, amelynek igazgatási lépéseit tiszteletben tartjuk".
---
A Jobbik mindent megtesz azért hogy nehogy esélye legyen beleszólni a választásba.
Alapvető hiba volt egy olyan embert, mint Zagyvát, beengedni a Parlamentbe. Negyedévente szállítja Zagyva a botrányokat.
Bakot lőtt vele a Jobbik, de hát ezt már a kezdet kezdetén lehetett tudni.

Khal Drogo 2012.11.11. 14:54:36

@Akitlosz: Az lehet hogy Schreing vagy kicsoda, kommunista. De az is biztos hogy az LMP szavazói nem kommunisták és fogalmuk sem volt arról ki ez a Schering és mi a meggyőződése. Az LMP egy protestpárt volt 2010-ben, olyan mint a Centrum-párt vagy más korábbi próbálkozások. Csak ők bejutottak.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.11. 14:57:45

@aszekelyek:

Ez igaz.
Azt azonban ne felejtsd el, hogy az optimális választási stratégiát nem az ellenzéki pártok határozzák meg! Hanem a választási rendszer milyensége, arról pedig a Fidesz döntött, s valószínűleg még fog is rajta buherálni a választásokig.

A rendszer eleve determinálja a jó stratégiát, az pedig nem az, hogy sok kis párt vetélkedik egyetlen naggyal szemben.
Ha a körzetekben indul egy Fideszes meg tíz másik jelölt, akkor biztos a Fidesz győzelem, akár csak a szavazatok egyharmadával is.

Így a kormányt leváltani óhajtó hataloméhes társaságnak tetszik nem tetszik muszáj összefogniuk, ha nyerni akarnak, bármennyire is nem szeretik egymást, csak így nyerhetnek.

Aztán, hogy mire menne kormányon ez a rengeteg szervezetből álló koalíció ... az már egy másik kérdés, de előbb nyerniük kellene, hogy ez kiderülhessen.

Mindenesetre 1919. óta bőven van történelmi tapasztalat, hogy a vörös uralom mire vezet.

De ha csak 2004. óta nézzük még akkor is.
Sohasem tartották be a saját maguk által készített "konvergencia" és egyéb programjaikat, sem az az EU, sem a NATO fele, hitelből élt az ország, ami mára már egyértelműen nem járható út.

Más kérdés, hogy a mai kormány sem jókedvében tartja a alacsonyabban a hiányt és az államadósságot, hanem mert muszáj, ha tehetnék ők is szórnák a pénzt.

Az igazán komoly eredmény az lenne, ha egy időben tudnák csökkenteni a költségvetési hiányt, az államadósságot és az inflációt is.

A gazdasági növekedés mesterséges erőltetésére egy fillért sem érdemes költeni, mert többe kerül, mint amennyi haszna van. Hosszabb távon mindenképpen.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.11. 15:03:52

De a választóik felé, belső használatra sem tartották be a saját törvénybe iktatott programjaikat sem, lásd a 2005-ös ötéves adócsökkentési programot.

Ha pedig a NATO komoly szervezet lenne, már kirúgta volna Magyarországot, ahogyan az EU kirúgta volna Görögországot minimum az euró zónából.

Kétszáznegyven milliárd eurót öltek bele a görögökbe eddig, minden eredmény nélkül, csak azért, hogy a hitelpénz rendszer fennmaradhasson, és a görögök látszólag tovább fizessék az adósságaikat. Most várható újabb 31,6 milliárd eurós hitel.

Csak összehasonlításképpen Magyarország 20,1 milliárd euróból megoldotta a "válságkezelést", és az államcsőd elkerülését. Ami persze nem érdem. Legfeljebb a görögökhöz képest kevésbé pocsék teljesítmény. Egy hangyányit.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.11. 15:09:07

@felcsutisuttyo:

Te magadat szidod ennyire? :-)))
Legalább magadat szeresd, különben másokat sem tudsz!

inreallife 2012.11.11. 15:21:08

csak gondoltam nem árt megjegyezni:

"Azért az elég furcsa, hogy egy fiatal és új párt, mint az LMP, amely "más politikát" hirdetett, két év után összeáll a két évvel ezelőtti miniszterelnökkel! Nem tartott sokáig a lelkesedés. Hogy mi közünk nekünk ehhez? Az, hogy a Jobbik nem fog összeállni az elmúlt 22 év garnitúrájának egyetlen egy szereplőjével sem. Mi valóban rendszerváltozást akarunk, nemzeti önállósággal és társadalmi felemelkedéssel. Ez pedig a '89-es politikai generáció szereplőivel, Orbánnal, Bajnaival, Gyurcsánnyal, Mesterházyval, akik 22 év alatt bebizonyították, mire képesek, nem fog menni.

Vona Gábor"

További részletek: kuruc.info/r/6/103848

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.11. 15:22:47

@Debreczeni László:

A párton belüli nagy vitákban, választásokban mindig benne van a kockázat, hogy a vesztes fél, alul maradt álláspont hívei kilépnek, bírósághoz fordulnak, szétverik a pártot.
Úgyhogy a belső vitákat megfelelően jól kell tudnia kezelnie egy pártnak.

A nyilvánosság pedig semmiképpen nem használ. Attól ugyan nem lesz rokonszenves egy párt a választók előtt, ha azt látják, hogy önmagával marakodik, és kiteregeti a szennyest.

Néhány párt fanatikuson kívül ugyan nem látja más "igazságbeszédnek" az öszödi beszédet. A maffia zártkörű üléséről spiclik által kiszivárogtatott beszéd, amelynek sohasem szabadott volna nyilvánosságra kerülnie.

5-10% szavazó persze mindig lesz, aki ezt vagy azt akarnak, de az egyáltalán nem tuti, hogy ez az 5-10%-nyi szavazó ugyanarra az egyetlen pártra szavaz.

Aztán meg egy csupán 5-10%-ot megcélzó párt sohasem nyer választást, így sohasem tudja megvalósítani a programját, legfeljebb kisebb koalíciós partnerként zsarolással, de azt meg büntetni fogják a választók, és kipottyannak a parlamentből.

Egyetlen párt sincsen, amelyik ekkora bázissal tartósan bent tudott volna maradni az országgyűlésben.

Szóval amelyik párt nem is akar többet elérni - márpedig az LMP-n mióta az országgyűlésben ücsörögnek nem igazán látszik a lázas igyekezet pártjuk megerősítésére - az az eddig elért eredményeit is el fogja veszíteni.
2010-ben biankó beutalót kaptak az országgyűlésbe, nem lehetett tudni kik ők, milyen párt, és mit akarnak. 2014-ben ez a módszer már nem fog működni. Ahogyan ez a cikk is írja kezdenek csak rossz választási lehetőségeik maradni, mert nem használták ki jól az elmúlt kettő évet.

szoja122 2012.11.11. 15:24:21

@Kandeláber: Ne légy naiv a legnagyobb birka te vagy.

Pontosan úgy cselekszel ahogy Orbán akarja. Ezért hozta létre az új választási törvényt, hogy az ilyenek mint te ne menjenek el szavazni és ő hatalmon maradhasson.

De te ezt úgy sem érted.

Orbánnak igaza volt a magyarok (de csak egy része) félázsiai SZÁRMAZÉK. ŐK csak az erőből értenek és szolgaságra születtek.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.11. 15:26:27

@preddy:

Rád férne egy magyar nyelvtanfolyam.

jjulie 2012.11.11. 15:29:56

hahahaha

epa.oszk.hu/00000/00001/00013/fischskb.htm

„Harmadikban tiszta jelesből lebuktam az elégségesek közé, s szüleim »instruktort« fogadtak mellém, egy tenyeres-talpas, testi szagú, nehézkes észjárású sváb parasztfiút, bizonyos Stumpf nevűt. Ez a »jeles tanuló« papnak készült, s nevéhez illő tompa érzéketlenséggel mászott előre a paraszti sorból az intellektuális szamárlétrán. Stumpf együgyű volt és szorgalmas; gyűlöltem, mert én meg okos voltam és fertőzött, lusta és korlátlan. Stumpf volt az erény, a hitbuzgalom, a példás magaviselet, az istenfélő gondolattalanság, a képmutató ernyedetlenség, aki, mint a sajtkukac, MINDEN iparkodásával fúrta be magát az olyan kívánatos, tápláló és hajlékot adó, erjedő és szagos társadalomba..." „Stumpf volt a takarékos, tisztes szegénység, az ösztöndíjas tehetségtelenség, a jó szándékú alárendeltség, a mukkanásnélküli tekintélytisztelet. Finnyás rangérzékkel ügyelt a társadalmi különbségekre, a szakácsnét előbbre való személynek tartotta a házban, mint a szobaleányt, a házmesternek ő köszönt előre, de a vice köszönését már bevárta... Álmos pillantású, kövér, rendíthetetlen nyugalmú sváb fiú volt, szegény parasztok fia, aki »úrnak« készült, s most bizonyosan éppen olyan rendíthetetlenül »úr« valahol, éppen olyan kegyetlen-természetesen megköveteli alárendeltektől a változott társadalmi helyzetének kidukáló tiszteletadást, mint ahogy megadta ő is mindenkinek a tisztességet."

-- -- -- -- -- -- --

„Stumpf valószínűleg éppen úgy onanizált, mint Ödön, mint én, s mint az osztály s az évjárat valamennyi tagja; de szenvedélyét hisztérikus félelemmel s szégyenkezéssel titkolta, árnyalt, karikás szemei hiába árulták el, hogy nem ok nélkül töltött fölösen hosszú időt az árnyékszéken, konokul tagadta ezt a »bűnt«, s egyszer sírva is fakadt izgalmában és szégyenében, mikor kíváncsi kérdéseimmel túlságosan faggattam.

Stumpf általában, lomha nagy testével, lényének súlyos idomtalanságával és nehézkességével ott tehénkedett trampli módon életemben. Természetes, hogy gyűlöltem ezt a »felettes«-t, ezt az egykorú tekintélyt, ezt az erénymodellt, s annál különösebb, ahogy gyűlöletemet fogadta és elfogadta." ...... „De máskülönben, négy szem között, ő szolgált ki engem, meg kellett fizetnie mindenért! Szüleim gondosan vigyáztak, hogy a »szegény sorsú nevelőt« éppen úgy kiszolgálják a cselédek, mint a családtagokat; reggel kivitte a leány tisztítani Stumpf cipőjét és ruháját is, a nevelő természetesen ott evett velünk az asztalnál, karácsonykor, húsvétkor ő is megkapta ajándékait, s a tetejébe még fizetést is kapott az oktatásért. Ezért egyszerűen cselédnek tartottam, s ő maga is alkalmazottnak érezte magát, akit az urak kegye kitüntet ugyan, s rangban talán még a szakácsnő előtt következik, de ez aztán minden! Készségesen szolgált ki, természetes engedelmességgel. »Tisztítsd ki a cipőmet, nem elég fényes!« -- szóltam neki hajnalban, ágyamban heverészve, mikor a cseléd már behozta öltözékünket. Stumpf az ablaknál ismételt, félhangosan biflázott, s mellékesen félórája könyörgött, hogy kegyeskedjek felkelni végre... Engedelmesen hozta a rongyot és kefét, s míg lassan, nyújtózkodva s vakaródzva, ébredezni kezdtem, nekilátott, s ragyogóra fényesítette cipőmet. »Bűneimet« gyáva cinkossággal, remegve leplezte, nem éppen szolidaritásból, inkább csak félt elveszíteni ezt a kitűnő helyet..." ............ „Az erény bonyolult bűntudata élt ebben az aluszékony lélekben; mindketten sejtettük, hogy azon a finom mérlegen, ahol a cselekedeteink végső értelmét bírálja el egy felsőbb megítélés, nem feltétlenül az »erényes Stumpf« áll majd az ártatlanok jobboldalára! Homályosan sejtettem, hogy lázadásomat és korlátlanságomat talán tisztább szándékok fűtik, mint az ő alkalmazkodó beleegyezését. S ezért szenvednie kellett még itt a földön -- s szenvedett is, amennyire tőlem tellett."

„Lassan életcélnak éreztem, hogy megbüntessem Stumpfot, ezt a suta strébert." ......... „»Paraszt!« -- mondtam neki sokszor --, »Szenvedj, paraszt, dolgozz, paraszt!« Ilyenkor hallgatott és alázatosan nézett reám; mindezt egészen rendben találta. Mennyire gyűlöltem ezt az alázatot! Talán, ha egyszer igazán visszaütött volna, magamhoz ölelem, s együtt sírunk és engesztelődünk valamilyen közös emberi nyomorúságban... De Stumpfnak nem futotta miből ilyen fellengzős kibékülésekre."

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.11. 15:30:15

@Blogger Géza:

Persze.
Mivel halál biztosan lehet tudni, hogy kiknek nem jut hely a következő parlamentben. Mivel el sem fognak tudni indulni. Kisebb lesz a parlament.
Látom te nagyon nem látod át a változásokat.
a Fidesznek akkor sem lehet ennyi képviselője a következő parlamentben, ha még jobban nyer 2014-ben, mint 2010-ben. Mivel kisebb lesz a parlament.

Tehát a választási eredménytől teljesen függetlenül véget ér sok Fideszes képviselő képviselő karrierje 2014-ben, s ezt már 2010-ben is tudták előre. Elve csak ennek elfogadásával engedte őket a párt vezető elindulni.

Sz'al szerintem nézd át még egyszer, ezt az "összeesküvés elméletet"! :-)

hegyilány 2012.11.11. 15:33:06

www.franciakoktel.hu/franciaactualites/bajnai-gordon-orban-viktor-egyutt-2014-osszefogas-ell

Noha Bajnai tisztában van azzal, hogy az ellenzéki erők elaprózottak, s hogy a volt állampárt utódát, a szocialista pártot továbbra is elutasítás övezi, a hagyományos törésvonalakon túllépő együttműködést akar tető alá hozni. „Reménykedő baloldaliak, csalódott jobboldaliak, politikailag elárvult szabadelvűek és hatni akaró zöldek összefogását kell megteremtenünk.” Nem akar pártot alapítan, Romano Prodi volt olasz miniszterelnök példáját követi, akinek balközép mozgalma, az Olajfa sikerrel teremtette meg a Silvio Berlusconival szembenálló erők szövetségét.

Ilyen kezdeményezés Magyarországon a rendszerváltás óta nem történt. S meg is tette a maga hatását: a kormány hívei az utóbbi napokban megsokszorozták Bajnai-ellenes kritikáikat. Az Orbán-ellenes front színre lépése mindenesetre bátorító jelzés a magyar demokratikus vita életképességét illetően – mutat rá végezetül a franci liberális lap."

.....
Hát. Igen.
:)

jjulie 2012.11.11. 15:34:05

@inreallife:

hahaha, aztakurva, mit olvasol?

ezt a magyarkodó vonát, hogy parasztozná le a feljebb idézett márai?(@jjulie: )

6.Lenin 2012.11.11. 15:35:53

@inreallife:

"akik 22 év alatt bebizonyították, mire képesek, nem fog menni."

Egyedül, még annyira sem.
10-15% piszok kevés hozzá.
Több + nem lesz.
Szerintem.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.11. 15:38:34

@Debreczeni László:

Ez jelenleg így van.
De így lesz a jövő hónapban is, 2014-ben is?

Írják itt is sokan, hogy azok szavaztak az LMP-re, akiknek sem a Fidesz, sem az MSZP nem elfogadható. így van. De ha az az LMP összeáll az MSZP-vel, Bajnaival, Gyurcsánnyal, bármelyikkel, akkor ez a külön utassága veszik el rögtön.

Nézd meg mi történt a legantikommunistább SZDSZ-szel miután a legkommunistabarátabb párttá vált!
Elvesztette szavazóinak a 2/3-át.
De nekik akkor még volt miből!
Ha az LMP veszíti el a szavazótáborának nem 2/3-át, csak a felét, mert összeálltak a vörösökkel már annyi is végzetes az LMP számára.
2018-ba pedig már nem lesz szükségük az LMP-re a vörösöknek, úgyhogy a jelenlegi helyzetben elég nagy csávába manőverezték magukat az LMP-sek.

Aki a Fideszt szereti, nem rájuk szavaz. aki a Fideszt nagyon nem szereti és el akarja zavarni ő sem rájuk szavaz valószínűleg. S ez is szavazatokat vihet el az L?P-től akkor is, ha önállóak maradnának.

Minden elismerésem az LMP-é lesz, ha ebből a helyzetből erősödni fognak tudni 2010-hez képest.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.11. 15:41:31

@Blogger Géza:
No és mi a helyzet a harmadik műszakkal 22 és 6 óra között, valamint az éjszakai pótlékkal szintén ebben az idősávban?

hegyilány 2012.11.11. 15:41:52

atv.hu/cikk/20121111_zagyvaek_a_lengyel_szelsojobbal_vonultak_igazoltattak_a_magyarokat

Nincs ebben semmi különös, s nincs vele semmi probléma, hogy igazoltatták a vonulgatásra érkezett szélsőjobboldali magyar alakulat tagjait.
Szerintem.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.11. 15:47:30

@It’s the economy, stupid:

Ha nem érted, hát nem érted.
Valószínűleg akkor sem értenéd, ha tizennyolcszor írnám le, így felesleges.
Nyilván okkal van a nevedben a stupid.

szoja122 2012.11.11. 15:48:46

@Akitlosz: "Látom te nagyon nem látod át a változásokat.
a Fidesznek akkor sem lehet ennyi képviselője a következő parlamentben, ha még jobban nyer 2014-ben, mint 2010-ben. Mivel kisebb lesz a parlament."

Ezeket te honnan veszed???

A Fideszre az volt a jellemző eddig, hogy betartotta a törvényeket?

Betartotta a saját törvényeit?

Ha kellett azonnal átírta a saját képére. Sokszor még erre is lusta volt.

Bármikor bármilyen törvényt átír olyanná ami számára az adott pillanatban előnyös.
Teljességgel gátlástalan.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.11. 16:01:32

@It’s the economy, stupid:

Az 1970-es évektől hitelből él az ország.

Más, "gazdagabb országok" jóval régebb óta, már a második világháborútól kezdve hitelből élnek.

Mára azonban nyilvánvalóvá vált, hogy ez így nem mehet tovább. Ezért az életszínvonal csökkenés. Minél előbb lesz képes képes Magyarország megélni az adóbevételeiből annál jobb. minél később annál súlyosabb és tragikusabb következményei lesznek.

Lehet dollárt, eurót, teremteni akármennyit, nálunk forintot, de abból kenyér ugyan nem lesz.

Ez egy játszma, hogy kik kiknek a rovására tudnak jobban élni. A játszma végösszege Föld szinten zéró.

Magyarország nem igazán van abban a helyzetben, hogy mások rovására tudjon sokáig jobban élni, azt viszont inkább megtehetné, - bár ezt sem egykönnyen - hogy nem hagyja, hogy mások élősködjenek rajta.

Magyarország érdeke lenne az egyensúlyi költségvetés. Más kérdés, hogy akkor leváltják a kormányt, s a következő újra folytatná a "jóléti rendszerváltást".

Nehéz ügy Magyarországnak a jelen politikai, gazdasági, társadalmi körülmények között valamit is elérnie. Én ebben nem is bízom középtávon sem. (Eltelt 22 év ebben a rendszerben, ami messze bőségesen elegendő idő eredmények felmutatásához, de eddig mégis semmi.)

Pedig elvileg nem lehetetlen, csak nagyon nehéz.

inreallife 2012.11.11. 16:03:32

@Szimba: az lmp olyan "értékeket" képvisel, amire nincs vevőközönség magyarországon. egy gazdasági válság utáni időszakban nem a buziolimpia megrendezése a legfontosabb feladat, meg a cigányok felemelkedésének a progpagálása, hanem a működő ország kialakítása. ilyenkor munkahelyek, beruházások és adócsökkentések kellenek, ilyenkor mellékes, hogy az újrahasznosítás hatásfokán hogyan lehet javítani.

másik példával szemléltetve, az éhező afrikaiak tipikusan pont leszarják, hogy az erdőirtás miatt szarul jár a bolygó. sőt az orvvadászat tiltására is szarnak. ez egy ilyen világ, amíg az alap dolgokra nincs elég pénz, akkor az egyéb nem létfontosságú dolgok érdektelenek...

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.11. 16:12:46

@Szimba:

"Ők mindig idegenek maradnak, mert nagy mértékben különbözik a kultúrájuk a miénktől.

Ugyanakkor még mindig semmi hajlandóságot nem mutat egyik párt sem a cigánykérdés megoldására."

Rossz a mondatok sorrendje. megcseréled, s máris megérted.

Íme:
Ugyanakkor még mindig semmi hajlandóságot nem mutat egyik párt sem a cigánykérdés megoldására.
Ők mindig idegenek maradnak, mert nagy mértékben különbözik a kultúrájuk a miénktől.

Előbb fognak itt a kínaiak beilleszkedni.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.11. 16:17:05

@a nagy levin:

Az amerikaiak így csinálják. hátránya, hogy pénzbe kerül.
Valamint az, hogy akkor nem a pártvezérek dönthetnék el, hogy kiket indítsanak a választásokon, hanem a szavazóik. Ezt pedig egyik pártvezér sem akarja igazán. Nekik az a jó, ha minél inkább ők döntenek mindenről, a választás pedig csak olcsó szemfényvesztés, kevés téttel.
Tök mindegy milyenek a választási eredmények 5% felett, a pártvezéreknek bérelt helyük van az országgyűlésben, ha az 5%-os küszöböt megugrották. Nem a választók döntenek.

jjulie 2012.11.11. 16:19:44

@Akitlosz:

vicces vagy alekosz, mikor lesz pl.ennek egy magyar cég egyenrangú ellenfele?

www.cbre.com/EN/Pages/Home.aspx

amelyik hajó elment, az elment alekosz, de kotorássz álmodban a biliben alekosz, a márai szerint paraszt lehetsz, mitgondolsz?

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.11. 16:20:02

@Szimba:

Az amerikai nagykövet is az LMP-t kereste fel a választásokkor.

Neked még ez sem gyanús?

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.11. 16:31:55

@knausz:

Ő támogatta korábban az LMP-t is.
Éppen ez ad aggodalomra okot az LMP-ben. Kettő pártszerűséget nem fog pénzelni, csak azt, amelyik szerinte megfelelőbb az elképzeléseinek. Azaz az LMP úgy tűnik nem váltotta be a hozzá fűzött amerikai üzletember reményeket.

Ha pedig a fizimiskájára vagy kíváncsi:

api.bit-accelerator.com/hb/mn34p?g=74d1aae3-ac7d-400f-b5ed-fb1c9b8c2e2a

static.nol.hu/media/picture/51/32/59/000593251-1752-330.jpg

barikad.hu/sites/barikad.hu/files/2012/10/richard_field.jpg

hetivalasz.hu/data/cikk/3/73/26/cikk_37326/richard_field.jpg

szoja122 2012.11.11. 16:32:38

@Akitlosz: Tudod ez politika, abban pedig így szokás. Mindig volt, van és lesz is politika és mindig, volt és lesz egy alakulatnak, amit most pártnak nevezünk támogatói és ellenzői.
Ez már csak így szokás. Ha tetszik neked, ha nem.

Másképp csak a mesében létezik.

A kérdés csak az, hogy ki az aki támogat és ki az aki ellened van.

Amerika megfelelő támogató. Kína vagy az arabok nem.

graycivil 2012.11.11. 16:35:22

@graycivil: A legmegdöbbentőbb, hogy a rendőrség már azelőtt kikérte a kommentelők személyi adatait, hogy megállapítottáűk volna, hogy bármi törvénysértés vagy személyiségi jogi bűntett felmerült volna.

Így pedig ez egyszerűen egy mocskos, megfélemlítő kampány azok ellen is, akik bírálni merészelik a jövőben a fydeszes közszereplők tevékenységét!

Ez egy formális demokrácia diktatórikus módszerekkel kormányozva! F.Y!DESZ

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.11. 16:36:26

@knausz:

Szerinted mik a céljai egy, illetve minden üzletembernek?

szoja122 2012.11.11. 16:37:18

@Akitlosz: @szoja122: Bocs pontatlan voltam, mert így stílszerűbb: A tündérmesékben...

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.11. 16:44:37

@szürkegém:

Magyarországon kevesen állnak középen.

Egy markáns, jellegzetes, határozott, kemény középpártot, amelyik asztalra csap ha kell bal oldalra, ha kell jobbra, pedig elég nehéz alkotni. Mondhatni lehetetlen. Nem a középpártiság jellemzője általában a radikalizmus.

Amelyik úgy van középen, hogy nem csap asztalra, hanem puszilkodik balra is, jobbra is, az eléggé langyos víz párt lenne, amelyikben nem sokan látnák a harmadik utat, amelyik másmilyen lenne, mint az eddigi kettő. Inkább azt látnák, hogy nem válogatós örömpárt, amelyik fekszik balra is, jobbra is.

Volt egyszer egy Centrum Párt, amelynek még a neve is.
Aztán? Soha nem volt rá nagy igény, valójában most sincsen.

szoja122 2012.11.11. 16:46:24

@Akitlosz: Tévedsz, van kiút.

Csak gyors kiút nem létezik.

A példa Amerika. A 60-as években elképzelhetetlen volt, hogy félvér elnöke legyen Amerikának. Most már a második ciklusában van. Minden pozícióban ott vannak az angolszász kultúrától teljesen idegen -mármint a kezdetekben- feketék.

Ezt az oktatási rendszer támogatásával érték el kiemelve a feketéket.

Ez lehet az út nálunk is.

Nem az amit például Vona mond: Gyerekeik elvétele és elszigetelt táborba velük.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.11. 17:02:42

@Blogger Géza:
Munka Törvénykönyve:
145. § Ha munkaviszonyra vonatkozó szabály vagy a felek megállapodása bérpótlék fizetését írja elő, annak számítási alapja - eltérő megállapodás hiányában - a munkavállaló személyi alapbére.
146. §
(1) Éjszakai munkavégzés esetén [121. § (2) bekezdése] a munkavállalót tizenöt százalékos bérpótlék is megilleti.
(2) Több műszakos munkaidőbeosztásban, illetve folytonos munkarendben foglalkoztatott munkavállalónak délutáni, illetőleg éjszakai műszakpótlék jár.
(3) A délutáni műszakpótlék mértéke tizenöt százalék, az éjszakai műszakpótlék mértéke harminc százalék. A folytonos munkarendben foglalkoztatott munkavállalót a délutáni műszak után további öt, az éjszakai műszak után további tíz százalék műszakpótlék illeti meg. A műszakpótlék mértékének meghatározásakor a 145. § megfelelően irányadó.
(4) Délutáni műszaknak minősül a tizennégy és huszonkét óra között végzett munka.

jjulie 2012.11.11. 17:15:45

Starters
1 Víctor Valdés
2 Dani Alves
14 Mascherano
3 Piqué
18 Jordi Alba
6 Xavi
16 Busquets
4 Fábregas
37 Tello
10 Messi
7 Villa

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.11. 17:21:54

@Szimba:

Régen azért szaporodtak az emberek, mert szükség volt több emberre. Nagy volt a gyermekhalandóság, háborúk, járványok pusztítottak.
Manapság nincsen szükség több emberre, az egész világon nagy a munkanélküliség, nincsen szükség több munkaerőre, annyira pusztító háborúk sem igen vannak, és már járványok sem.

Régebben nem akartak az emberek 4 évente jobban élni. Régen ha nőtt a GDP, akkor az emberek szaporodtak, és többen éltek ugyanakkora életszínvonalon.

Régen az emberek 60%a mezőgazdaságban, élelmiszeriparban dolgozott, hogy megtermelje az ennivalót.
Ma 1% is elég ehhez.

Egyszerűen semmi értelmes indoka nincsen, hogy az emberiség tovább szaporodjon. Mihez nem elég hétmilliárd ember? Mihez kell még pár milliárd?

A tökkelütött nyugdíjrendszer működőképességének a fenntartásához? Hát nem az emberek szaporodási szokásait kellene a bugyuta nyugdíjrendszerhez igazítani akarni, hanem értelmes nyugdíjrendszert kellene alkotni, amelyik szinte bármilyen demográfiai és gazdasági viszonyok között is működőképes.

Aztán meg nem csak emberek élnek ezen a bolygón. Tekintettel kellene lenni a többiekre. Kipusztítjuk a többi fajt, csak hogy még pár milliárd ember elférjen. A vírus működik így, nem a ragadozó.
Még pár milliárd embernek van hely, de még pár ezer tigrisnek már nincsen.

Egyetlen értelmes érv van a szaporodás mellett, mégpedig a nemzeti érv. Ha már úgyis ennyi rahedli sok ember van, akkor legalább magyarok legyenek minél többen.

tölgyes 2012.11.11. 17:28:03

@szoja122: Ugye milyen érdekes az élet.. A gyerekek elvételének gondolatával eredetileg Gyurcsány Ferenc állt elő.

"A Jobbik szerint bentlakásos iskolákban kellene oktatni a cigány gyerekeket, hogy kiszakítsák őket a bűnözéssel, segélyekkel terhelt káros családi környezetből. 2005-ben Gyurcsány Ferenc is bentlakásos intézményekkel látta védhetőnek a legnagyobb magyarországi kisebbség gyerekeit. A hazai példák alapján a bentlakásos iskola nem feltétlenül az ördögtől való, de kizárólag egyéni döntések alapján, romákat és nem romákat együtt oktatva és a család aktív bevonásával hoz pozitív eredményt....
„Magyarországon van olyan több mint félmillió aktív korú ember, akiket nem lehet visszavezetni a munkaerőpiacra. (...) Mi van itt? Itt egyetlenegy dolog van: megszakítani a generációs láncot, és azt mondani, definiálni azokat az egyre inkább világos szegénytelepeket, bezáródó falvakat, ezeket kinyitni, közlekedést vinni, bentlakásos intézményt csinálni már óvodától, késő délutánig tartó napköziket tenni, ruhát adni a gyereknek, hogy a bölcsődében újra van ruha, és megpróbálni itt kisgyerekkortól újra visszavezetni a rendszeres felelősségvállalás, tanulás és munka világába. Mindezt úgy, hogy ne sértse az ember a családnak a jogait a saját gyerekéhez” – fogalmazott 2005 decemberében Gyurcsány a Demos Magyarország és a Policy Network közös konferenciáján.

Ezért szoktam írni, hogy a magyar balodal összeért a szélsőjobbal:)

jjulie 2012.11.11. 17:31:33

@Akitlosz:

áll fel alekosz és sétálj egy kört, nyisd ki az ablakot, és lélegezz mélyeket a friss levegőből

aztán nézz egy kis pornót, meglásd jobban leszel

tölgyes 2012.11.11. 17:38:26

@Khal Drogo: A politikában soha ne mond, hogy soha. Lehet, hogy eldőlt, de az is lehet, hogy nem dőlt el. Bartusnak igaza van abban, hogy Bajnai és Gyurcsány között nincs lényegi különbség. "Egy tőről fakadt két virág."- mégha egyesek szerint ez a virág bűzös is.:)
VV-nek igaza van abban, hogy a volt SZDSZ-MSZP elit nyomulása aválasztók számára riasztó.

Most már az a kérdés, hogy mindez hogyan működik. VV szerint sehogy.. Bartus pedig azoktól szabadulna, akik ezt a régi tákolmányt bírálják..

nyünyüge 2012.11.11. 17:46:09

@tölgyes:
Mi a véleményed Gyurcsány 2005-ös elképzeléséről?
Összesen annyi, hogy hasonlít a Jobbikéhoz?
És a kormány egész napos iskoláról szóló ötletéhez mit szólsz?

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.11. 17:53:51

@Khal Drogo:

"A bölcsész szakon nem költőket képeznek."

De nem is bölcseket.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.11. 17:58:00

@SzélsebesVelorex:

Lesz élet 2014. után is.

Ha esetleg visszatérnének a vörösök a hatalomba, akkor az ellenzéki Jobbiknak tág tere lesz az erősödésre 2018-ig. Tágabb, mint manapság.

tölgyes 2012.11.11. 17:58:04

@nyünyüge: Az a véleményem rőla, hogy az elképzelésben összeér a szélsőjobb és a szélsőbalszerű katyvasz.@Akitlosz: A bölcsész karon olyan embereket képeznek, a tudomány felosztása szerinti bölcseleti tudományokat tanulnak. Olyanokat mint a filozófia, történelem irodalom és nyelvtudomány stb.
Ettől nem lesz senki bölcsebb csak járatosabb azokban a kérdésekben, amiről tanul.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.11. 18:01:24

@graycivil:

Nem érted mi?

A választás kitűzésének napja és a választási kampány kezdete az kettő különböző dátum.

Nem is értem honnan veszed, hogy egybe kellene esniük.
Ugyan miért kellene?

jjulie 2012.11.11. 18:05:14

@tölgyes:

hiába mutogaszt hátra bilikezű paraszt

a tény ma az, hogy az ország lakosságának 80 százaléka rühelli a kayaibrahimos, hosszúbájtos, székháztolvaj, magyarkodó, kereszténykedő, térdre csuhásozó, fölbérletekkel visszélést elkövető, drága hitelből olcsót törlesztő, kivagyi seggszájú, baltásgyilkost szabadonengedő, imf pénzból molt vásárló, éjjel nappal simicskázó seggszájú kádárvakarék orbánsántakutyát, és kártékony féreg társait

úgyhogy hess a picsuba faszfej, anyádnak hablatyolj, aki arra tanított

hoplita 2012.11.11. 18:09:26

@Khal Drogo:
Ugye gőzöd nincs sem az esemény apropójáról, sem pedig a körülményekről?

Ha már idecitálsz ilyet, akkor kutyakötelességed lenne utánanézni, hogy merre-meddig-miért....
Mert így csak azt mondhatom, hogy a faszé' ugacc ilyen dógokba..:(

A legmegdöbbentőbb egyébként az, hogy a lengyel hatóságok pontos névsor alapján kezdték a vegzálásokat...
Vajon honnan, kitől szrezhették az infókat...

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.11. 18:12:05

@márta)):

Hát ha nálunk is csak az évi 250 000 dollárnál azaz 55 697 500 forintnál többet keresőket akarnák jobban adóztatni, akkor abból túl sok bevétele nem lenne az államnak.
Ellentétben az ottani demokrata logikával, az itteni vörös proletár logika alapján már "gazdagnak" számítanak az évi
1 200 000 forint felett keresők is.

Amerikában van gazdag réteg. Magyarországon ilyen gyakorlatilag nem létezik.

A gazdagság amúgy nemzetközi ismérvek szerint egymillió dollár feletti vagyonnál kezdődik, az igen gazdagság pedig 30 millió dollár felettinél.

Miközben nálunk a bolsevikok szerint már az is gazdag, aki három műszakban nyomja bejelentve több mint, minimálbérért.

Hát adómentes minimálbéresek adójából valóban nem fog tudni megélni soha ez az ország.

jjulie 2012.11.11. 18:17:40

@hoplita:

nemár, a selejtfelismerő kézikészülék nem lett volna elég?

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.11. 18:18:17

@It’s the economy, stupid:

5,2%-kal nőtt a világgazdaság 2010-ben, 3,7%-kal 2011-ben.

Nincsen semmiféle általános válság, sem zsugorodó világgazdaság.
2009-ben zsugorodott a világgazdaság elég csekély mértékben, ami -0,8%-ot jelent egészen pontosan.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.11. 18:24:38

@szoja122:

S ugyan miért 2014-ben akarna párttá alakulni egy olyan szervezet, amelyik már tegnap is tudta, hogy indulni akar a választáson?
Ha már ma párt lenne az Együtt 2014 akkor sem siették volna el.

Nem tart évekig egy pártot bejegyeztetni.
Miért nem teszik?
Miért kell több esélyt adni a Fidesznek a további buherálásra?

nyünyüge 2012.11.11. 18:27:27

@Akitlosz:
Az a régi MT.
Az új a 141. §-ban foglalkozik a műszakpótlékkal.
Délutáni már nem létezik, de ez B.Gézának nem lehet megmagyarázni.

szoja122 2012.11.11. 18:30:59

@tölgyes: Bárki is mondja baromság, de azért, ha ilyet állítasz adj egy linket, úgy hitelesebb.

hoplita 2012.11.11. 18:32:14

@tölgyes:
Nem ezt kérdezte nyünyge tőgyes, csak hihetetlen gyávaságodban még anonim sem mersz véleményt mondani..olyat legalábbis, ami cinkes lehet a saját kis skatulyáid alapján.:))

Apropó..meséld mán el, hogy miként is pénzelte gyúcsány a Jobbikot...?

Mutasd meg mennyire próbálod hülyének nézni a másikat, ereszkedvén a tokásmalac libafos szintjére...
Rajta, hagy szórakozzak kicsit..!

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.11. 18:33:01

@szoja122:

"Utálom a nemzeti szó használatát, mert azt sugallja, hogy vannak nemzetietlenek."

Miért, nincsenek?

"Minden normális párt nemzeti, legföljebb az ország sorsát másképp képzeli el."

Annyira másképpen, hogy nem a magyar, hanem inkább egy másik nemzet javára, előnyére. Az ilyen egyesek szerint, én is osztom ezt a véleményt, elég nehéz nemzetinek vélni.

Nem kell leragadni a mai világnál, elég csak a kuruc - labanc, '48-asok - '67-esek világban gondolkodni?

Amelyik párt Magyarországot idegen hatalom, birodalom érdekeinek akarja alárendelni az ugyan mitől lenne nemzeti?

Ha pedig a mai kort nézzük, akkor a Brüsszeli Birodalomhoz való viszony ugyanez. Ha létrejön a politikai egység a föderáció, amelyben Magyarország már csupán egy függetlenségét elvesztett tartomány lesz, amelyről idegenek döntenek a távoli Brüsszelben, s amely birodalom irányításába a magyaroknak lényeges beleszólásuk nem lesz ugyan mitől is lehetne nemzeti érdek, nemzeti politika?

Szóval ez a minden párt nemzeti, csak máshogyan képzelik el az ország sorsát csupán egy eléggé lebutított összefüggésben igaz. Persze, minden párt Magyarországon van bejegyezve, amelyik itt működik, de ez még kevés, a nemzetiséghez. A külföldi cégek is itt vannak bejegyezve, mégsem nemzeti cégek, legfeljebb magyarországiak.

szoja122 2012.11.11. 18:35:26

@Akitlosz: Te is tudod a választ, minél hamarább teszik a szükségesnél, annál több esélye van az ellen oldalnak lejárató kampányt indítani.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.11. 18:36:11

@szoja122:

Ennek a forgatókönyvnek előfeltétele, hogy meglegyen a kétharmad és tudjanak alkotmányozni.

Ha bukik a Fidesz mindent meg fog tenni, hogy a következő kormány nélküle béna kacsa legyen, így sikertelenségre legyen ítélve. Aztán 2018-ban visszajönnek Fideszék, éppen időben ahhoz, hogy a 9 éves emberkéiket újraválasszák.

jjulie 2012.11.11. 18:40:59

@hoplita:

ne bántsd, a fedeszseggszájvokálnak a fűbehugyozáson kívül nem maradt más reménye, esetleg a biliben tarani a kezüket másfél évig

már te sem tudnád megmenteni az orbánsántakutyafőnököd egy kis utcai kergetőzéssel sem

tölgyes 2012.11.11. 18:46:29

@szoja122: Nem vagyok könyvtári szolgálat, de beidéztem Önnek egy szövehget megjelölve, hogy hol olvashatja.. keresse meg.. egyébként az indexen is megjelent róla egy cikk.
@hoplita: A baj az, hogy még mindig nem tud rendesen olvasni és szöveget értelmezni... olvassa el újból, fusson neki hátha sikerül.
Ez a 2005-ös szöveg is mutatja azt a mély és időtlen szellemi rokonságot, ami a Jobbikot Gyutrcsányhoz köti:)

Az pedig tény, hogy Gyurcsány a költségvetésből támogatta a Jobbikot:) Ön csak ne hivatkozzon semmiféle törvényre..Gyurcsányt az a legkevésbé se zavarta. Bármikor törvényt sértett, ha az érdekei úgy kívánták:)

nyünyüge 2012.11.11. 18:46:40

@tölgyes:

Bartus hirtelen orákulum lett, mert Bajnai ellen kampányol, a Gyurcsány érával azonosítja.

A Gyurcsány féle felzárkóztatási program egyetlen fontos ismérve, hogy messziről nézve hasonlít a Jobbikéhoz és így a két szél összeérésére bizonyíték.

Hogy egyébként Gyurcsányt éppenséggel azzal szokás vádolni, hogy tőkésként, liberálisként köze nincs a baloldalhoz (csak bitorolta az mszp-t, mert párt kellett neki), arról most feledkezzünk el?

zseniális :(.

szoja122 2012.11.11. 18:47:02

@Akitlosz: "Amelyik párt Magyarországot idegen hatalom, birodalom érdekeinek akarja alárendelni az ugyan mitől lenne nemzeti?"

Ez értelmezés kérdése.

Ilyen alapon Magyarországon soha a történelme folyamán nem volt nemzeti vezetése.
Hol a törökökkel, hol a németekkel voltunk szövetségben, vagy gyarmatban.

Az a rövid idő míg szabadok voltunk, akkor is a pápa, mint a keresztényvallás legfőbb méltósága, bizonyos szintig befolyásolta az ország politikáját.

Sőt nem tudsz olyan államot mondani a világban, akik nem függenének többé-kevésbé valamely más államtól, államoktól.

Vagyis a te felfogásodban nem volt, nincs és nem is lesz nemzeti állam a világban, így itthon sem.

Egyedül Izrael az, hisz ő irányít mindent (szélsőjobb értelmezés alapján).

jjulie 2012.11.11. 18:47:08

@Akitlosz:

9 év, hahaha

orbánisten tervez, ember végez

jjulie 2012.11.11. 18:50:36

@tölgyes:

anyád tudja mit művelsz itt bilivel a kezeden, kádárvakarék?

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.11. 18:55:54

@Khal Drogo:

Így volt, de 2014-ben már másképpen lesz.
Kevés lesz a 2010-es hihihi, hahaha módszer a bejutáshoz.
Nehéz lesz tiltakozni az MSZP-vel szemben, ha az LMP is velük lesz egy táborban. Ha meg nem lesz, akkor pedig a Fidesz ellen lesz nehéz tiltakozni. Markáns önálló arculata viszont máig sincsen az LMP-nek, kevesen látják bennük a harmadik utat, ezt az utat ők maguk sem látják.

A meglévő erejük megtartása is gondot fog okozni nekik, a növekedésért, erősödésért pedig nem sokat tettek az elmúlt kettő évben.

szoja122 2012.11.11. 18:56:36

@tölgyes: Valahonnan idézte, de honnan?

Ön nem Gyurcsány rajongó, hogy fejből idézzen ilyen szövegeket.

Az eredeti szövegben az is volt: "Mindezt úgy, hogy ne sértse az ember a családnak a jogait a saját gyerekéhez"
vagyis ne erőszakkal, másként sértené a családok jogait.

index.hu/belfold/2010/09/16/a_bentlakasos_iskola_es_a_cigany_gyerek/

A jobbik erőszakkal tenné, azért nem ugyanaz.

De a megoldás nem ez, hanem az oktatás, mint már írtam.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.11. 18:58:34

@inreallife:

Ezt a vonalat követhetné, követhette volna az LMP is, és akkor vihetné, vihette volna valamire, mint a rendszerváltás mocskától mentes új parlamenti pártok egyike.

De addig addig dörgölőznek hozzájuk a vörösök, míg úgy tűnik az LMP-sek sem maradnak tiszták.
Mert hagyják magukat.

tölgyes 2012.11.11. 18:59:50

@nyünyüge: Ön nem jól olvassa Bartus cikkeit.. vagy Önnek is szövegértési problémaái lennének??

Mit akar Bartus?? Boruljon össze Bajnai és Gyurcsány. Miért támadja Juhászt? Mert ezt az összeborulást támadja. Közben ráadásul olyan érveket használ amelyekkel egyet tudok érteni.
1. Bartus szerint nincs különbség Gyurcsány és Bajnai között. Ezért, aki Gyurcsányt támadja az Bajnait is támadja. Igazua van? Igaza van!
2. Juhász egy senki narkos stb. aki mögött nincs teljesítmény. Igaza van? Igen igaza van! Azonban nem a senkisége miatt támadja Juhászt, hanem azért mert az támadja Gyurcsányt.. ráadásul kimondja az igazságot: előbb utóbb meg kell szabadulni az ilyen kóklerektől Igaza is van.. de azért a szervezetét előbb le kell nyúlni:) Ilyen egyszerű ez...Ezzel aztán megmutatja Barus, hogy milyen ocsmányalak ő maga, meg a partnerei:) Ez gyönyörű!

Gyurcsány felzárkoztatási programjának semmi köze a felzárkózáshoz, a balodalisághoz és a liberalizmushoz. Mert mit akart Gyurcsány? Elvennei a gyerekeket a szülőktől így sgy megszakítva a szerinte bűvös kört. Vona se akar mást.
Mi a baj ezzel a szöveggel és gondolattal? Így mamelukokat szokás nevelni. (A mamelukok olyan elitalakulat volt, amelyikben a szüleiktől elrabolt gyermemekeket kis koruktól katonai fegyelemre neveltek, akik aztán így bármikor, bárkit kiszolgáltak.

Az arabok leterroristázása (előítéletes rasszista felfogás) és a gyerkek szülőktől való elvétele tipikusan szélsőbalos-jobbos felfogást tükröz.. arra mutat rá, hogy a hitlerjugend és a komszomol között csak a jelvényekben volt különbség.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.11. 19:03:48

@szoja122:

Ha visszaírják a törvényt 386 képviselőre és polgármester+képviselő álláshalmozásra, ahogyan ma van, akkor viszont feleslegesek lesznek a járások.

tölgyes 2012.11.11. 19:06:16

@szoja122: Na ugye, hogy nem bonyolult...bár a beszéd teljes szövege ma már nem jelenik meg. Én valóban nem tudtam fejből, de emlékeztem arra, hogy ezt mondta.. így már könnyű volt megtalálni...:)Miért mit gondol Gyurcsány hogyan akarta?? Ha cigány szülők bentlakásos formát választanának, arra már most is volna mód. Gyurcsány azonban meg akarta szakítani a láncot stb. Volt is nagy hújjogás, a cigány szervezetek tiltakoztak. Ha ezt Orbán mondja, akkor azonnal nácivá kiálják ki.. miközben ez a szöveg leginkább tényleg náci, vagy sztalinista. Sok különbség nincsen.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.11. 19:06:21

@szoja122:

Ezért szerencse, hogy egyelőre csak a magyar állampolgárok szavazhatnak.
Bár olyan pártokra, amelyeket a külföldiek pénzelnek.
Nyilván nem a magyar nemzeti érdekek hatékonyabb képviseletéért.

hoplita 2012.11.11. 19:10:07

@tölgyes:
Hát hogyne...ja, hát hülye vagyok, írni-olvasni, pláne szöveget értelmezni..? Hát hogy tudnék, tőgyes eftás..:)))

Tedd mán a sztorihoz hozzá, te képmutató faszfej, hogy "halálos ellenség" fityiszedet meg 600 millával támogatta....úgy kerek a sztori, bazmeg.
Pedig ugye ki se kellett vóna azt se fizetni, hasonló logika alapján.

Mennyi is vót az a suska...?
25 milla, kétfelé osztva?
Még ahhoz sem jutottunk hozzá jogi lépések nélkül, mert csurka kibaszottul rühellt tejelni...

Szal elmész te a gecibe, bazmeg.

márta)) 2012.11.11. 19:15:01

@Akitlosz:
Miket ír már megint!? Nem kedves, nem azok a gazdagok akik évi egymillió-kettőszázezret keresnek, hanem azok kik ennek a sokszorosát. Persze nettóban.

Meg azok kedves, akiket gazdáknak neveznek, kiknek szinte semmije sem volt, mert esetleg a munka nem igazán izlett nekik, s mióta ontja a pénzt az állam, hatalmas terepjárókkal ,meggazdagodva rohangálnak.
Igaz, hogy némelyek még a nevüket is alig tudják kimondani, az elegancia, minden más nagyon távol áll tőlük....
Na ezt" a csoportot kellene még megadóztatni. Többek között.
Na és persze többségüknek még így sem tetszik a rendszer.

Mondjuk a piacon hallottam.... Mindenki eldöntheti van e valóságalapja??? Ön nem hallott ilyet?
Igen.
:((

hoplita 2012.11.11. 19:18:51

@tölgyes:
'...A mamelukok olyan elitalakulat volt, amelyikben a szüleiktől elrabolt gyermemekeket kis koruktól katonai fegyelemre neveltek, akik aztán így bármikor, bárkit kiszolgáltak..."

Úgy látom sok minden más mellett nem ártana a mamlúk rendszer történetének is utánanézned, mert lenne mit tanulnod...:)))
Különös tekintettel az egyiptomi iszlám történelemben betöltött szerepükről....

Egyébként meg elkúrónak ott, akkor ebben a kérdésben igaza volt.
Nincs más út.
Illetve van, az még olcsóbb is.
Tolvajlás és betörés közben agyonlövöldözni....
Melyik tetszik jobban, kedves képmutató, szemforgató barátom?:)))

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.11. 19:20:55

@szoja122:

Aha.
S az ugyan mitől lesz jó Magyarországnak, ha a magyar kultúrától teljesen idegen népek emberkéi vezetik?

Valamilyen ország az is lesz, de Magyarország lesz?

Az asszírok annyit háborúztak, meg annyit hódítottak, akkora volt a vérveszteség, hogy nagyon kellett nekik az ember, így befogadtak mindenkit, akit csak lehetett. Aztán egyszer csak azt vették észre, hogy már nincsenek is többé asszírok.

Amerika Amerika marad akkor is, ha a többségnek a spanyol lesz az anyanyelve? Akkor is ha a fehérek kisebbségbe kerülnek? Valamilyen ország persze, akkor is lesz, csak másmilyen. A fehérek majd szépen menekülni fognak abból az országból, ahogyan dél-Afrikából is elmenekültek.
Már persze ha egyáltalán lesz hova, például Ausztráliába.

Ez persze csak egy probléma, lesz még pár másik is, amelyek miatt valószínű, hogy az Amerikai Egyesült Államok hanyatlani fog, s ha csak nem lesz háború, akkor elveszíti a vezető szerepét a világban.

A Föld legeladósodottabb országa, nyilvánvalóan soha nem is akarják visszafizetni az adósságaikat. Legfeljebb úgy, hogy értéktelenné inflálják a dollárt. Már ma is ebből tudnak csak felszínen maradni.

Aztán meg már ma is ott a legnagyobb a bűnözés az egész világon. Ha kombináljuk a spanyol többséget, a fekete befolyás erősödését és a szabad fegyverviselés hagyományát ... hát az valami elég sötét jövőképet vetít előre.

Hogy minden rendőr féljen már csak egy közúti ellenőrzéstől is, mert bárkinél fegyver lehet, ... hát jó sok veszélyességi pótlékot érdemelnek az amerikai rendőrök.

Kanadában tized akkorák ezek a problémák.

hoplita 2012.11.11. 19:22:50

@tölgyes:
"....arra mutat rá, hogy a hitlerjugend és a komszomol között csak a jelvényekben volt különbség...."

hahahahahahaha...!

Egyre nagyobb baromságokat kalimpálsz....:DDDDDDDDDD

szoja122 2012.11.11. 19:26:59

@Akitlosz: Nem az általam felvetettekre reagáltál, de ne feledd a történelemben MINDEN mulandó így Amerika és Magyarország is.

Ezért nem a teljes és totális függetlenség a fontos -ami csak a tündérmesékben létezik-, hanem az, hogy polgáraink, az itt élők, viszonylag elfogadható körülmények között éljen, és lehetőleg ne legyünk az utolsók között, mint most Európában.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.11. 19:28:25

@nyünyüge:

Hol a fenében lehet a hatályos szöveget megtalálni?
Csak pénzért adják?

márta)) 2012.11.11. 19:30:56

Helyi gazdák visszafoglalták és művelésbe vették vasárnap egy korábban az állami földbérleti pályázat keretében elnyert terület egy részét a Fejér megyei Kajászón"

tozsdeforum.hu/gazdasag/teruletfoglalas-kajaszon/
hm?

tölgyes 2012.11.11. 19:32:21

@hoplita: Én olyat, hogy hülye nem mondtam.. de ahogy így leírta.. ez is egy lehetséges opció. Mégis a szöveget nem értette, mert nem rágtam a szájába, amúgy Jobbikos módján..

Ez nagyszerű, hogy ebben is egy húron pendülnek az elkúróssal, akinek természetesen nem volt igaza: erőszakkal tartós társadalmi átalakulást csak az erőszak tartós fennmaradása esetén lehet elérni, ami túlságosan drága megoldás, mert az ellenállás folyamatos legyőzése sokba kerül.

jjulie 2012.11.11. 19:37:40

@tölgyes:

ne baszakodj már annyit, aki nem törzsbirka, az a gyurcsány embere, írmár le seggszájú

ahogy a fideszkurvaannya tanította neked

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.11. 19:45:00

@nyünyüge:

A 141.?
Hatályon kívül helyezte: 2012. évi LXXXVI. törvény 90. § (1). Hatálytalan: 2012. VII. 1-től.

Ebben az újban valóban nem esik egy árva szó sem, sem a műszakpótlékról, sem az éjszakai pótlékról.

Csupán a "távolléti díjjal" foglalkozik egy jó hosszú, a 151. §

Ez a verzió nagyon karcsú, szinte mindent kivettek belőle, ami valamiféle jogvédelmet nyújthatott elvileg a munkavállalóknak.

Ebben még a hátrányos megkülönböztetés tilalma sincsen benne, de a szakszervezetekről szóló fejezetet is egy az egyben hatályon kívül helyezték.

Hát eddig sem volt a munkavállalók számára valójában sok lehetőség, de legalább létezett egy ábránd, a Munka Törvénykönyve, hogy vannak jogaik.

Ez a mostani annyira karcsú, hogy így már a léte is felesleges.
Nem szabályozza a munka világát elégséges mértékben sem.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.11. 19:50:58

@szoja122:

Ezzel viszont azt kockáztatják, amitől fentebb féltél.

Hoznak egy törvényt, hogy a választásokon csak azok a pártok indulhatnak, amelyek a választás előtt X idővel már be voltak jegyezve.
Ha ez az X idő nagyobb, mint a törvény hatályba lépésétől a választásokig hátralévő idő, akkor az Együttnek máris meszeltek.
Nem, hogy vezető erők nem lehetnek majd az ellenzéki összefogásban, de nekik kell majd kuncsorogniuk az MSZP-nél, LMP-nél, hogy egy-két emberük egyáltalán elindulhasson.

Egyesület nem indulhatott eddig sem soha, csak párt.

tölgyes 2012.11.11. 19:52:52

@hoplita: Miért Ön szerint miben volt még különbség a hitlerjugend és a komszomol között???:)

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.11. 19:54:55

@szoja122:

A szövetség az nem függés. Szövetséget független államok kötnek egymással. Egészen más, mint egy alá-fölé rendeltségi viszony egy birodalom és annak egy tartománya között.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.11. 20:07:54

@márta)):

A színesfém kereskedőket?
Őket nem adóztatni kellene, hanem elkapni, s helyet biztosítani a számukra a szép új börtönökben?

A striciket?
EU tagállam vagyunk és Hollandiában legális a prostitúció, így a "közvetítők" elég nehezen adóztathatóak.

Vagy kiket?
Az autókereskedőket?
Hát ez is hasonló kategória, mint az első.

A teherautókról leesett cuccok felszedőit?

Ezek a tevékenységek nem legálisak, így nem is adóztathatóak. Nem adóügyi tehát a probléma.

Kiket kellene jobban adóztatni és hogyan?

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.11. 20:21:08

@hoplita:

Valamiért egyesek nagyon úgy érzik, hogy itt és most kellene megoldani a cigány problémát.
Azt a problémát, amit már 700 év alatt sem sikerült.
Ebből kifolyólag valószínűleg a következő 700 évben sem fog sikerülni.

Akkor mit kellene tenni a felzárkóztatásukra?
Egy szóval:
Semmit.
Bővebben semmi különöset.

Éljenek boldogan, boldoguljanak ebben az országban, mint mindenki más! Ha tudnak. Ha nem, akkor pedig a büntetés végrehajtási intézményekben való szálláshelyek bővítése a megoldás a társadalom számára.

Felesleges a többségi társadalom által megkeresett pénzt beléjük ölni, csak azért, hogy hátha talán esetleg akkor nem lopnak. Annyit.

Elég csupán azokkal foglalkozni, akik megszegik a törvényeket, mégpedig a fentebb vázolt módon.

Olcsóbb ez, mint az összeset segélyezni, ráadásul sokkal hatékonyabb is. A segély ugyan nem véd a bűnelkövetéstől, míg a börtön igen.

Semmi különös olyan körülmény nem látszik, ami miatt úgy tűnhetne, hogy pont ma, pont most lehetne megoldani azt, amit 700 év alatt sem tudtak.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.11. 20:25:44

@szoja122:

Amerika történelme nem mostanában lesz hosszabb Magyarországénál. Azt mi nem érjük meg.

Neked lehet csak annyi a fontos. De ennyi erővel bárhol élhetnénk.
Ebben nem, nem ebben különbözik Magyarország a többitől, nem attól Magyarország, hogy itt is esznek, isznak, alszanak az emberek, mint mindenhol máshol is.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.11. 20:36:01

@nyünyüge:

Ez alapján csak a délutános műszakpótlék szűnt meg, az éjszakai és az éjszakai műszakpótlék maradt.

De mivel az éjszakai műszak 18 órától kezdődik :-) így a 14-től 22-ig dolgozó délutánosok sem járnak rosszabbul, bár jobban sem, mint előtte.

Mikortól éjszaka az éjszaka? Régen 22-től 6-ig volt éjszaka.

aszekelyek 2012.11.11. 21:14:53

@jjulie: @Akitlosz: Az imént láttam, atv-n, hogy charles gati azt kifogásolja, pld, a szólásszabadság demokratikus eszméjénnek nyakán állva, hogy Orbán ne mondja annyit, hogy nem leszünk gyarmat:)) Ebben pl különbözünk is más országoktól.... nekünk a cenzúra mondaná meg, mit mondhat a miniszterelnök..... Demokratikusan. kell még valamit mondanom? :DD Egyébként miért ne mondhatná azt egy független ország miniszterelnöke, hogy nem leszünk gyarmat ? De komolyan.

Még az is volt , azelőtti műsorban , ahol m toncsi már remekül csinálja , a beszélni nem hagyását a FIDESZ álláspont képviselőinek , - legalább , mint bánó - hogy karácsony nem való politikusnak , mert azt a hisztit , amit levágott , amiért az ő Simicska uralja a plakátpiacot vádjára a választási törvénnyel kapcsolatosan egy "no akkor beszéljünk az amerikai pénzről , amit az lmp kapott" -tal honorálta a FIDESZ képviselője , az majd amerikai érdeket fog képviselni a magyar választásokon kérdéssel megtoldva -egy príma donna is megirigyelhette volna.... Oligarcházott, mintha az amerikai field pénz bizonyítottan nem olyan lenne, amit oligarchák tolnak.... és még handabandázásnak is nevezte , amit csak kérdezett tőle az egyik kormánypárti úr.
Aki előtte megkérdezte m toncsit , hogy megengedi -e , hogy a tényekről is beszéljenek , ne csak arról , amit ő és karácsony belerágnak , mint koncepciót a nézők szájába ,- ezt én látom így , ezt így nem mondta a képviselő úr:DD

De ez ment előtte. De micsoda egy hisztérika karácsony... !

aszekelyek 2012.11.11. 21:27:31

@Akitlosz: na de követelni lehet azon a kormányon , politikai érdekből , aki ellenfél éppen... Azért ha megkutatáják és szerintem ez is megvolt, hogy segélypárti-e a többség, már akinek a befizetéséből azt kifizetik, akkor bizony nem annyira van a segélynek támogatottsága. Egyébként pedig asszem, amikor sokkal több munkamentes segélyként kereshető adóforintot toltak nekik, akkor még többet is loptak , mert szabad volt nekik , egy értékhatárig büntetlenül.

Azt az infrastruktúrális hiányosságot , amit a nagy szadista pátyolgatás közepette élveztek és tanulatlanságot azért kezelni kell. Amire elköltöttek százmilliárdot de még egy budi sem volt bizonyos helyeken de TBC az igen.
Már csak közegészségügyi okból is ez pl elkerülhetetlen. Meg a könyökén is jön ki már mindenkinek , a hátrányos helyzet. Amikor nem hátrányos, hanem ez a kapanyél , fogjad , akkor már nincsen mese. Hajlandó dolgozni a több pénzért vagy nem , már csak az a kérdés marad. Alibi hátrányosság kiiktatva.

aszekelyek 2012.11.11. 21:37:04

@hoplita: És ? Zagyva kolléga biztosan jobb lenne de még egy kicsit fiatal hozzá... Meg még meg kéne hozzá megtanulni a kresztáblákat legalább :)) Politikáról fogalmad nincs , azt megint bizonyítod:))) Gyűlölködjél csak nyugodtan , közönségesen. Hadd lássa mindenki , milyen illetőkkel van megtámogatva a pártod. Melyik a nagyobb baj vele egyébként ? A származása , vagy a volt hivatala ?

aszekelyek 2012.11.11. 21:52:34

@Akitlosz: ma este erről is volt szó , hogy ők , lmp , azt az alkotmányt , választási törvényt nevezik jogállamnak , meg demokratikusnak , amely zárt ajtók mögött született. Nem csodálom , hogy a végére elszakadt a cérnája karácsonynak... Lenyomták , mindenben. Azzal a márkanévvel , hogy Munkáspárt , nem hinném, hogy....:)) meg a field pénzén ,... -még Leninnek csúfolnák őket:) Leninfiúk magyarországi pártja lenne a lmp betűszó megett:) ott nyomul a drága TGM is , aki - már többször is írtam - , csak a Kommunista kiáltványt nem olvasta fel vagy harsogta el némely rendezvényein az lmp-nek :)

Bokroslajcsitól vicces ez.. Aki büszke rá , hogy anno közel sem volt konzervatív :) de most már hallani se akar csak neokonokról. Csak akkoriban még ezzel a szóval se igen lehetett elboldogulni a magyaroknál...

Ha valaki nevetségesen terhelt a kádári rendszerben felfutott pályájával és a szocik hátán mászott fel neokonnak , az bizony a lajcsika. Eszerint a jó neokon először is a magyar szociknál pénzügyér , aztán megy a Világbankhoz ...

Így konkrétan nem tudtuk azért , hogy is megy ez a pálya..., hogy aztán EP képviselőnk legyen végül.
Meg ki tudja még mi is nem akarna lenni. Amilyen nagyképű , nagyravágyó... mellesleg TGM éppen nem is érintetlen abban a jogállamiság eredetmondában:)) , amit nyomnak ők. A kirakati kölkök, azok taknyosok, tény de azért ez a szociknál is látható , mégis a hathetes lábszagú igéket az akkor már régen aktívak nyomják.

aszekelyek 2012.11.11. 21:58:56

@Khal Drogo: de cuki! Most meg jók az európai normák és a demokrácia eszközei a jobbikos képviselőnek ? :))

aszekelyek 2012.11.11. 22:04:44

@márta)): milyen szép , jogállami megoldás !
Akármi van , akkor is a miénk és az is marad ?
Ez szakasztott olyan , mint a szocik hozzáállása a hatalomhoz és a javakhoz Magyarországon. Ezt nem támogatom , mert ez a kisebbség nem törvénytisztelő részének a hozzáállása a javak birtoklásához.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.11. 22:15:07

@aszekelyek:

Minek nézed azt a tévét?
Okosat ott ritkán hallasz.
A vörös ellenzék szócsöve az a TV.
Alacsony a vérnyomásod, vagy miért nézed?

aszekelyek 2012.11.11. 22:16:12

@is: jobb lett volna 2010-ben még egy IMF hitel, akárki láthatja.... :P Attól aztán megint dübörögne a pannon pumatalp! Ömlene a pénz a jómunkásemberek zsebébe , hogyne ... Ahogyan a ömlött bajnai idején is.

A stagfláció már akkor beköszöntött , csak szólok! Baromi régen! Ami a legrosszabb lehetséges állapot.@márta)): A gazdák rossz hírét kelteni nagy divat már régen,... semmi különös..., bizonyos fickóék nem szívelik a parasztokat. Főleg azért, mert a föld az ő birtokukban van, nem bizonyos fickóékéban. A legalatasabb irigységmantrája, hogy bezzeg azok hatalmas terepjárókkal... Ha vakinek szüksége van terepjáróra, akkor azoknak, akik a terepen dolgoznak, járnak naponta. Nem a budai zsúfolt utakon, ahol 30-40-nel max lehet menni , sima szfalton. A piacon igen , ott szokták az ilyen büdöslábú , ostoba irigységet szítani.

Khal Drogo 2012.11.11. 22:16:19

@Akitlosz: A 2014-es választás nem az LMP-ről fog szólni. Volt két évük hogy megerősödjenek, nem erősödtek meg. Kezd ellépni a történet mellőlük.
Három hete még erősködtek hogy nem kell nekik Bajnai és az Együtt. Ma már arról hallani hogy tárgyalni fognak mégis. Aztán majd lesz más tekintetben visszalépés.
Schiffer pedig vagy kilép vagy elfogadja hogy nem az ő álláspontja nyert. Azzal hogy elbukta a frakcióvezetést, eldőlt ez a történet.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.11. 22:24:07

@aszekelyek:

No és hogyan gondolod a budi kérdés megoldását?
Szerinted ugyan miért nem volt ott budi?

Államilag támogatott budiépítési programot indítasz?
Hát az úgy fog működni, mint a szociálpolitikai támogatás.
Annyi értelme és haszna is lesz.
Az meg nem sok.

aszekelyek 2012.11.11. 22:25:36

@Akitlosz: csak egy apró kiegészítés, hogy mire képesek a vörösök és a finánctőke, azt láthattuk, az egész XX. században.Csak eddig nem voltak rászorítva, hogy előre láthatóan össze is boruljanak, . Az a része a homályba veszett a dolognak, összeesküvés elméletnek nevezték, meg más badarságokkal próbálták elkendőzni, hogy bizony az egész századot , na nem a kirakatban de kéz a kézben járták végig. Ahogyan ma is . Egymás nélkül nem is tudtak volna olyasmiket előidézni , mint amitfasiszta kommunizmus néven írt le az egyik remek költőnk. Ki is zárták... , persze. Túl sokat filózott pl a tőkések hasznáról... :)) Biztos mondott olyat is, hogy nem leszünk gyarmat...:) A kitántorgott Amerikába hárommillió jó emberünk viszont biztosan az ő sora. Most elmennek, akiknek nem jut itthon semmi. Akkor is elmentek. Amerikába. Ahol akkor nem volt minden emeriken dream szinten , sőt. Gondolom, arról is a FIDESZ tehet. Nem a gazdasági világválság és azok , akik azt is módszeresen előidézték. Véletlenek nincsenek.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.11. 22:36:17

@aszekelyek:

Lehet azt is nézni, hogy ki mondja.
És lehet azt is, hogy mit mond.

Attól még lehet megalapozott valami, mert Bokros mondja.
Ettől még nem kell őt szeretni.

Az LMP pedig egy furcsa párt. Fiatalokból álló új párt voltuk miatt eléggé nehezen érthető a nosztalgiájuk és méltató hozzáállásuk az 1989-es eseményekhez, alkotmányhoz.

Az egy ígéretes kezdet volt, amit folytatni kellett volna, de máig befejezetlen maradt.

Szerintem már az is marad, amíg élő politikusoknak közük lehet hozzá.

aszekelyek 2012.11.11. 22:37:34

@Akitlosz: Helyesen nem azok az útszéli mód működők határozzák meg. Ámen. Az eddigiek felmutatott kormányzati teljesítménye erősen a negatív tartományba esik , bajnaistól. Volt rá huszonévük , hogy valami rendeset mégis produkáljanak. Elfogadhatót. Az nem megy nekik.

Szerintem van annak azért egy bája, hogy az mszmp utód pártiainkat biztosítják amerikaiak , hogy minden támogatást megadnak nekik a választáson. :) Ki gondolta volna ezt 85-ben? Akinek esze volt. Vagy az orosz, vagy Amerika akarja a fennhatóságát rajtunk gyakorolni. Nemáhogy azt csináljunk , ami nekünk lenne jó! Habsburgékat szép sor követi , nem mondhatod! A Szövetségesek cseréltek széket nálunk , oszt jónapot ?

A budikérdést a szoc pollal is próbálták ? megoldani. Azt a pénzt is hagyták ellopni. .. a nagyon kisebbséget képviselők... Az, hogy maguk is dolgoznak a maguk lakásán, nem rossz ötlet. nem valami mekk mesterek féle torzók maradnak, pénz meg el ...
Akkor pedig nincs mese , hogy hátrányosság miatt nincs. oda kell tenni a saját munkát bele és lesz. Másképp meg semmi. Mindenki más számára is ezek a játékszabályok egyébként.

etwas kultur muss sein 2012.11.11. 22:46:05

@Akitlosz:

1. Mennyi újabb elbaszott 4 évet élhet még túl ez az ország?
2. Mi utal arra, hogy a jobbik majd megoldja a problémát, ha lehetőséget kap rá?

aszekelyek 2012.11.11. 22:50:28

@tölgyes: ezért téged is mindennek elmondanak..., ahogy engem is. Feri sok jó és támogatható gondolatot is előadott. Szépeket tudott mondani. Gondolom ezért is volt népszerű ideig-óráig. Ami baj , az az , hogy egészen mást csinált.
A baj a hazudtunk reggel, éjjel , meg este.

aszekelyek 2012.11.11. 23:00:27

@szoja122: pedig hogy odavoltak ettől ! - most meg kisül , hogy ki tudod osztani bélyegnek és akkor már igaza is lett hirtelen Orbánnak?

@Akitlosz: karácsonnyal , TGM - mel.. már az elején is nekem pl nagyon nem volt kétségem, kik is ők. Igaz, hogynem fejtették ki nagyon , pontosan milyen lehet szerintük a más politika de azt is tudjuk , miből nem lesz szalonna. Bokrosból sem , szerintem. Kis színes. Választások idején beszélgettem egy ismerősömmel és kérdezem tőle, hogy mit keres TGM az lmp-ben ? Azt mondta , nem jó a kérdés. Nem mit , mennyit....

aszekelyek 2012.11.11. 23:10:26

@hegyilány: csak szólok, hogy Orbán ellenes front eddig is volt, csak terelőpulijuk nem volt. Összeterelni őket. A duma is ugyanaz , a puli ugyanaz , ami el se ment , már megint a nyakunkra mászna.
NAgyon demokratikusan Európa szerte harsogta az Orbán ellenes front és amerikai orgánumok is , hogyne az egyforma sarazást , támadták is , amit csak el bírtak követni ellenünk , mert Orbánt a helyükre ültettükc, mindent elkövettek.

Ez a francia újság a sodexho , a Suez médiuma ? Mert üzletfeleik , annyi bizonyos.
Bajnai el is ment bocsánatot kérni a Suez miatt!! -én emlékszem arra is!
A törvénytelenül működő , rossz hírű Suez miatt ! Naná , hogy az tetszene nekik , ha a seggnyalójuk , bajnai lenne az úr itt megint és folytathatnák a gazemberkedésüket.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.11. 23:17:23

@aszekelyek:

A "hobbiterepjárók" nem is alkalmasak valódi terepre.
De különben sem azért veszik őket a perverz sznobok, hogy összekoszolják, karcolják a terepen.

Nem rég végeztek egy kísérletet Amerikában.

Élethű műállatokat tettek ki az út szélére.

Ha jól emlékeszem az autósok 5 vagy 6%-a szándékosan elgázolta az állatokat.
Mivel az út szélén voltak véletlenül nem lehetett elgázolni őket, csak szándékosan.

A gázolók 86%-a terepjárót vezetett.

Valami beütés kell tehát, hogy az ember ilyen autót akarjon.

Bár az is igaz, hogy balesetnél a nagyobb, súlyosabb autóban utazók élnek túl, míg a kicsi autóban utazók emlékét kegyelettel megőrizzük. Lásd a szlovák nő esetét például.

Szóval azért van némi előnye is a masszívabb autóknak, de ez egyben felelőtlenebbé teheti a biztonságérzet miatt a vezetőiket.

aszekelyek 2012.11.11. 23:25:17

@nyünyüge: eléggé elterjedt a rugalmas munkaidő. Mind a két gyerekem abban dolgozik. Gyakran késő estig. Későbbre megy be de éjjelig van. Aztán lecsúsztathatja , vagy ilyesmi. Minél nagyobb a munkanélküliség, annál több joga van a munkáltatónak. Nálunk pedig a munkahelyeket úgy szüntették meg, bizonyos illetők, akik most meg ágálnak , mintha az nem okozna komoly problémákat a gazdaságban. Persze a felelősséget sem vállalják érte. Pedig nem a jelen kormány Privatizálta szét az országot. Jóvátehetetlenül.

A szocik csak dumálnak állandóan , a munkavállalókról de meg ne védték őket senkitől , sőt. Besöpörték a szőnyeg alá jó részét a munkanélkülieknek , rokkant státusz , csak idővel átestek rajta... és a ló másik oldalára is. Itt van ez a nagyon rokkant a bajnai kompániájában. Viccnek is rossz az egész története.
Rendszerszintű átalakítást akarnak , EU és IMF. Az nem azt jelenti , hogy minden jogot vissza a munkavállalónak és a rokkant nyugdíjakat is a fiatal rendőröknek nem kifejezetten munkaképteleneknek. Nagyon nem! A szocik meg röhögnek a markukba, mert velük is megcsináltatták volna... de meg ám! BAjnai ki is adta , hogy felülvizsgálatra mindenki, csak az időzítéssel vártak a választás utánra.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.11. 23:28:47

@aszekelyek:

Az 1930-as évekig Magyarország nem volt lényegesen lemaradva Európa többi részétől, Ausztriától sem.
Világháború nyugaton is volt.

A lemaradás egyértelműen a kommunizmus sara.

Az viszont más kérdés, hogy miért nem sikerült ezen 1990. óta hozni. Bár itt is némi magyarázat, hogy hiába a rendszerváltás, ha így is, úgy is a kommunista (utód)párt kormányozhatott.

Sajnos úgy tűnik, hogy a közép távon sem lehet lényeg javulásra számítani. egyetértés sincsen a politikai erők között a megfelelő módszerben, a 4 évenkénti erős cikk-cakkok pedig nem használnak.
Azaz ha egy kormány véletlenül mégis elérne valami számottevő eredményt, azt úgyis leváltanák és a következő felélné gyorsan az addigi eredményeket is egy jóléti rendszerváltással.

aszekelyek 2012.11.11. 23:30:14

@Akitlosz: parasztopt nem annyira teszi felelőtlenné, ő megdolgozik érte. Nem kap másikat. Valahonnan. Állatokat is értéknek tartja , azokat se szándékosan gázolja el. . .. Egész más az értékrendjük.

márta)) 2012.11.11. 23:33:05

@Akitlosz:
Tessék! ? Senkit, senkit sem kell megadóztatni. Majd attól fog előre menni az ország, felpörögni a gazdaság.
A gazdagoknak adni kell még többet, a szegényekről,- elszegényedő rétegtől pedig el kell venni!!
Azért, csak azért, hogy Maga és a Magához hasonlók jól érezzék magukat.
Mások pedig (ha nem tetszik nekik a rendszer) elhagyják az országot.
???????
Nem kérek reakciót, választ. Köszönöm.
ennnyyyyi.

márta)) 2012.11.11. 23:35:49

@aszekelyek:
Na ugye?! Ilyenek ezek" a szocialisták. Na. És?!
Van valami probléma?
hm?

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.11. 23:37:12

@aszekelyek:

Helyes meglátás.
A "szabad világot" csak addig zavarták az internacionalista kommunisták, amíg azok Moszkva seggét nyalták. Amint segget váltottak és már Washington és Brüsszel ülepe az igazodási pont már szeretik és támogatják őket.
A veszélyt már a gaz nacionalisták jelentik, akik nem nagyon akarnak betagozódni a birodalomba.

Valami azt súgja, hogy az utolsó szabadságharcon még nem vagyunk túl. :-(

Az ország népe pedig 500 éve erősen megosztott a függetlenség kontra birodalmi tartomány kérdésben. Ma is.

márta)) 2012.11.11. 23:38:10

@aszekelyek:

A piacon igen , ott szokták az ilyen büdöslábú , ostoba irigységet szítani. "

Tényleg?! Akkor Maga sokat járhat piacra.
Egyébként milyen az" a piac. Mert "én nem tudom".

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.11. 23:54:13

@SzélsebesVelorex:

1. Nem tudom.
A rossz kormányzások azért nem érnek fel egy tatárjárással, sem egy világháborúval.
S persze azt is látni lehet, hogy a béna országokat sem hagyják csődbe menni, lásd Görögország, csak dróton rángatják.
A rendszer minél további fenntartása a cél, nem a hitelek visszafizettetése, az sohasem fog megtörténni reálértéken.

2. Csak annyi, hogy még nem voltak kormányon, azaz az új seprű jól seper elve.
Könnyen lehet, hogy nem válnak be, de erre még nincsen tapasztalat. Ezzel ellentétben az MSZP-ről pontosan tudható, hogy mire (nem) képes. Így semmi értelme még egy újabb sokadig esélyt adni nekik. Nekik volt a legtöbb idejük a bizonyításra az utóbbi száz, az utóbbi ötven, de az utóbbi húsz, vagy tíz évben is.

Nekik mindig kell valami nagy segg, ahonnan iránymutatást és támogatást kaphatnak uralmukhoz.

Micsoda elveszett világ is volt Magyarországon 1991. és 1999. között, amikor oroszok már nem, NATO még nem volt(ak).

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.12. 00:11:46

@aszekelyek:

De pofátlan ez a Le Monde!
Megtaláltam az eredeti cikket:

www.lemonde.fr/international/article/2012/11/09/en-hongrie-l-emergence-d-un-front-anti-orban_1788523_3210.html?xtmc=hongrie&xtcr=1

De csak kettő euróért engednék elolvasni.

Két eurót egy ilyen cikkért!!!

Par le nom du Dieu des hongrois
Nous jurons!
Nous jurons,
que nous ne serons plus esclaves!

szoja122 2012.11.12. 04:43:09

@aszekelyek: Furcsa logika.

Amit írtam abból pont az ellenkezője következik.

De hát egy Fidesz hívőtől, mint pártjától nem várható el, hogy tudjon magyarul.

Orbán még a Magyar Értelmező Szótárt is átírta.

szoja122 2012.11.12. 04:46:31

@aszekelyek: Mondhatnám, hogy egy fél és egy teljesen ázsiai származéktól nem is várhatok többet.

szoja122 2012.11.12. 04:56:22

@Akitlosz: Teljesen igazad van. Sajnos. Ezt már én is sokszor leírtam.

Akkor inkább nyerjen a Fidesz abszolút többséggel, mert úgy érzem hogy szükséges még 4 év mint a bal mint a jobb oldalnak, hogy felébredjenek és ténylegeshez jobban hasonlító bal és jobb oldali párt esetleg pártok alakuljanak ki.

Valódi szociáldemokrata és valódi konzervatív liberális párt vagy pártok.

Meggyőződésem, hogy az esetleges következő Fidesz ciklus még a mostaninál is sokkal rosszabb lesz, mert a mostani élkúrások akkor már sokkal jobban fogják éreztetni a hatásukat.

szoja122 2012.11.12. 05:12:18

@Akitlosz: "Ezért szerencse, hogy egyelőre csak a magyar állampolgárok szavazhatnak."

Ezt honnan veszed???

Csak de jure, azonban de facto nem.

Micsoda különbség!

Olyan emberek kerültek be TÖMEGESEN az új választási rendszerbe, akik nem viselik szavazatuk következményeit.

Más farkával verni a csalánt nem szép dolog. Olyan ez mintha én érdemben beleszólhatnék ügyeid intézésébe.

Az eredendően nem magyar állampolgárú magyarokat (Trianon utániak) NEM ezzel kellene támogatni.

A Fidesz sem a támogatásuk miatt csinálta és főleg nem azért, mert felelősséget érezne irányukba. Csak a szavazatukat akarja. Ez viszont mélyen erkölcstelen. Persze a politika az már ilyen, de attól erkölcstelen.

Sőt van még egy probléma. Mivel potenciálisan sokan vannak "jó" magyar szokás szerint választási licit fog irányukba indulni szavazatuk megnyerése érdekébe és ha csak a tizedét is betartják az újabb rettenetes terhet fog jelenteni az országnak.
Ingyen oktatásra, szociális segélyre, nyugdíjra, egészségügyi ellátásra stb., stb., gondolok.

szoja122 2012.11.12. 05:15:21

@szoja122: És persze úgy kapnak jogot ügyeink beleszólásába, hogy semmi kötelezettséggel nem jár, mint az ittenieknek...

Balt 2012.11.12. 06:06:58

Ez is jó:
"A Haza és Haladás állítólag magas szakmai színvonalat megtestesítő tanulmányai nem tartalmaznak semmi, de semmi olyan elemet, ami eltérne a 2002–2010 közötti kormányzás elveitől. Bajnai Gordon keddi beszéde a korábbi kurzus maradéktalan restaurálását ígérte. Továbbra is a külföldi tőke összeházasítása az olcsó magyar munkaerővel a kibontakozás vélt kulcsa. Az elméletileg és gyakorlatilag is rendre megcáfolt ábránd, miszerint lehetséges a növekedést és a megszorítást összeboronálni leértékelés, illetve infláció nélkül, ha a növekedéshez szükséges tőkét biztosítják a külföldi befektetők, továbbra is elképzelésének talapzata.

A beruházások és a beruházásoktól remélt munkahelyek létrehozatala továbbra sem a belföldi tőkeképzésre, hanem a külföldi tőkére van bízva. De a modell nem működik, mert a külföldi tőke több munkahelyet szüntet meg, mint amennyit létrehoz, és a külföldi tőke áráért – a kedvezményekért, a támogatásokért, és a GNP 6-8 százalékát is elérő kamat, osztalék és royalty jövedelem kiáramlásért – a bérmunkával kitermelt hozzáadott érték nem fedezi a bérmunka előállításához és fenntartásához szükséges szociális költségeket, mint az oktatást, az egészségügyet, a nyugdíjat, a munkanélküli-segélyt, az infrastrukturális beruházásokat, a rendőrséget és az államigazgatást stb.

A külföldi tőke számára persze a befektetés lehet jövedelmező, de a nemzetgazdaság szempontjából a megtérülési ráta elégtelen. Nem veszi tudomásul, hogy a deficit nem a túlköltekezésből, hanem az elégtelen gazdasági teljesítményből fakad, amit a külföldi tőke nem orvosol, mert (tisztelet a kivételnek, mert van kivétel) nem termel elég hozzáadott értéket. A jogbiztonság fő feladata értelemszerűen továbbra is a tőke védelme, a „befektetői bizalom” elnyerése és nem a szegények és leszakadtak egyenrangúságának, mindennapi emberi méltóságának biztosítása.

Semmi jele, hogy a Bajnai–Oszkó páros által megfogalmazott banki magatartási kódex szellemiségét – ami szentesítette az egyoldalú szerződésmódosítás intézményét, az önkényes és alaptalan törlesztőrész-emelést, röviden a szegényebbek kifosztását – szerzői újragondolták volna. És persze kétségtelen maradt, hogy a kilakoltatással fenyegetett családok és a kilakoltatást végrehajtató bankok közül a Haza és Haladás korifeusai az utóbbiakat pártolják. Semmi felismerése annak, hogy a rendszerváltás gazdaságpolitikája – ezen belül kiemelten az elmúlt évtized – csődöt mondott, mert a felélésből és az eladósodásból, és nem a növekvő teljesítőképesség felépítéséből táplálkozott. (2007-ben 1 forint GDP-növekedés 20 forint adósságnövekedéssel párosult.)

Semmi jele, hogy a külföldi tőkétől való függőséget meghaladva, kilátás lenne Bajnai elképzelésében egy életképes honi iparra, mezőgazdaságra és szolgáltatásra, és általában az értéket teremtő szellemi munkára. De még így is lehet, hogy a szervezőknek igazuk van, ha a cél nem az egyaránt csődöt mondott fideszes, illetve MSZP-s gazdasági paradigma, hanem mindössze Orbán Viktor leváltása. Ha az MSZP, ahogy azt vezetői állítják, megkerülhetetlen erő, ami azonban egyedül nem kormányképes, a megoldás egy másik megkerülhetetlen erő létrehozatala, hogy aztán a két megkerülhetetlen erő frigyre lépjen, és erőterébe vonja a többi, immár könnyen megkerülhető erőt.

Az első hozománya a választási győzelemhez nélkülözhetetlen gépezet, a másodiké a nemzetközi és hazai tőke lelkes támogatása, beruházásaik újraindulásának ígérete. Mélyreható kritika helyett elég a régi modell kisuvickolása. Nem szabad bedőlni honfitársaink kiábrándultságának; nem igaz, hogy igényt tartanának egy új, tisztakezű politikai erő megszületésére. Bármennyire is boldogtalanok, a még itt maradtak nem a megújulásra, hanem a nyomorúságos biztonságra vágynak. Ha a tisztesség és a szorgalom, vagy a tartalom iránti igény bármiféle jutalmat érdemelne hazánkban, az LMP már rég egy legalább 15 százalékos párt lenne." (Róna P.)

Balt 2012.11.12. 06:10:46

"!zerintem Bajnai beszéde szürreális. Az is, hogy középre próbálja magát pozícionálni. Nem tudom, hogy Szigetvári Viktor találta ki ezt, vagy kicsoda… Neki a baloldalt kellene integrálna, egy baloldali programot kellene adnia. Meg kellene fogalmaznia a bukott magyar baloldal romjain az új magyar baloldalt. Nem ilyen Haza, Haladás és egyébb lózungokat kellen mondania, és középre integrálni bárkit is. Neki a baloldalt kellne egységbe szerveznie. Amit eddig hallani lehetett Bajnai Gordontól, az semmiben sem különbözik attól, amit a szocialisták csináltak nyolc éven keresztül. Ugyanaz a logika: majd jön ide a külföldi tőke, majd az munkát teremt, majd rendbe rakja az országot. Ehhez képest semmi újat, és semmi érdemben baloldalit nem tud mondani. Márpedig adatokkal alátámasztható, hogy mindez oda vezetett, hogy Magyarországon 10 százalékkal alacsonyabb lett a folkoztatás, hogy a bérek távolodtak Nyugat-Európától, az államadóság nőtt. Hogyha ugyanebben gondolkodnak, és lózungokkal próbálják elfedni, akkor itt nem fognak nyerni." (Pogátsa Z.)

mókáné 2012.11.12. 08:23:08

@török gábor:

Kedves Török Gábor!

Nagyon köszönöm, hogy intézkedtek a Zöld Sas ügyében Kubatov elnök úrral, mert most, újra fent volt tegnap a pályán és GYŐZTÜNK!:)

Hatalmas élmény volt és hatalmas érzés! Csaknem 9 ezer ember előtt végre a Zöld Sasok megmutatták, mit tudnak!

HAJRÁ MAGYARORSZÁG! HAJRÁ FRADI!

graycivil 2012.11.12. 08:38:34

"Baltásgate: „napokkal a garancialevél előtt alá volt írva a kiadatási hozzájárulás”

Láttam ezt a hozzájáruló nyilatkozatot, amit augusztus 5-én írtak alá. A garancia levél, ami inkább tájékoztató jellegű volt pedig 15-én keltezett."

atv.hu/cikk/20121112_baltasgate_napokkal_a_garancialevel_elott_ala_volt_irva_a_kiadatas?source=hirkereso

Hazugságszámláló: +1000 F.Y!DESZ

Balt 2012.11.12. 08:44:42

@Khal Drogo: "Az MSZP-re 2006-ban 2 336 ezer választó szavazott é további 300 ezer az SZDSZ-re. Ha ezt a nagyságrendet tudja hozni a baloldal, kormányváltás lesz."

Ugggyan, mitől tudná? Felét sem. De azt is csak a maszoppal. Ettől persze még nagy nehezen összejöhet valami patthelyzet, ahol Bajnaiéknak állna a zászló, de mi lesz azután...? Egy fél évet se húznak ki együtt, nemhogy egy ciklust. (Még akkor is, ha Bajnainak nagy gyakorlata van az efféle zsarolásban...)

"Szerintem a baloldalnak nem kell tudnia jobbra nyitnia, ezt azzal hogy Bajnait jelölték, szinte lehetetlenné tették."

Ebben egybecsengtek a Bartus-galamus népfronttal. :)

dr. Balta$ár 2012.11.12. 08:47:29

@knausz: ettől (a stílustól) hányigerem van... nagyon visszataszító...

@graycivil: ettől is:)

Blogger Géza 2012.11.12. 08:49:41

@Akitlosz: Ebből még egyáltalán nem következeik, hogy ezek az emberek a járásokban bukkanának fel.

Balt 2012.11.12. 08:55:06

@Akitlosz: "MA reggel aszonta bokroslajcsi, hogy az lmp is kádári nosztalgiával terhes. :)))"

Ma meg mit hallok? Egy nyugger poltiszt (nem a bunkónya) Bokrost idézi - mert kikérték a véleményét :)) -, hogy "a szolgálati nyugdíjak visszaállítása nem jelentős költségvetési tétel". :))

tölgyes 2012.11.12. 09:40:54

@aszekelyek: Én a szidalmazást már megszoktam. Némileg még élvezem is, hszen a tehetetlenség beszél belőlük. A trágárságot is jól viselem, csak azért zavar, mert a személyes kapcsolataimban az ilyen emberekkel nem állok szóba.
Ugyanakkor beláttam: nem érdemes reagálni az olyan hozzászólásokra - hogy az ő stílusokat idézzem - amelyek Gyurcsány seggelyuként működnek. Ferinek a szája is ocsmány volt, hát még az alfelei:).
Én soha nem tapasztaltam, hogy GYF jókat mondott volna. A cigányok szülőktől elkülönített nevelése rémistő gondolat.. Tényleg csak a XX. század két borzalmához hasonlítható és köthető.

tölgyes 2012.11.12. 09:45:38

@Balt: Én ezt egyszerűbben szoltam fogalmazni: ha valaki azt akarja, hogy szedjék el nyugdíja harmadát, ha azt akarja, hogy harmadolják a közszféra alkalmazottait és fizetésüket, növeljék a bankcsoportoknak való kiszolgáltatottságunkat stb. akkor csak szavazzanak Bajnaira. BNiztos, hogy vannak olyanok akiknek ez tetszik. Nekik is joguk van szavazni, csak akkor mondják meg: célunk, hogy elvegyük jövedelmetek földetek, ingatlanotok egy stb. egy részét, mert nekünk régi elvünk, hogy földet visza nem adunk.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.11.12. 09:55:39

@tölgyes: no de Tölgyes, nem az lenne az ésszerű, hogy csökkentsék a (magas) nyugdíjakat és a közszférában dolgozók számát? Kábé ez a kettő az, ami miatt Magyarország vagy 10 éve megfeneklett és egyik válságból a másikba bukdácsol.

Csak nem azt akarja mondani, hogy ezeket a halaszthatatlan dolgokat pont a pislogós lúdtolvajtól reméli, tehát ő lesz a haza (és haladás) megmentője?

tölgyes 2012.11.12. 10:01:12

@Hepci: No látja! Önnek tetszik! Máris szavazhat Bajnaira..de ő természetesen ezt nem vallja be... bár az inagtladó miatt Ön sem lesz lelkes.:)

aszekelyek 2012.11.12. 10:21:16

@hoplita: Na jó , még földrajzi távolság is volt és egy kicsit később hozták létre a hitlerjugendet , amikor a komszomol már bevált. Tuti receptjük volt már hozzá.

@Hepci: bajnai bármit megtesz, amit neki mondanak. Önállóan nem nagyon ddolgozott ezeken az ügyeken. Önállóan a fűnyírót tolta a nyugdíjakon is és a közalkalmazottak alsó bértábláján is. Külön rendeletei voltak a minisztériumiak kedvezményei, juttatásai ügyében. tehát a felső bértábláéra. Amikor már IMF kölcsönfeltételeket kellett ebben az Országban végrehajtania. Semmi nem akadályozta viszont sem őt, sem ferit, hogy már előtte sokkal ésszerűbben bánjon pld a rokkant rendőrök fiataljaival is például, ha a magas nyugdíjakat említed , valamint a HM -miközben nem is volt had őrzés védelmi kiadásaival , sereg sem volt de őrizték az objektumokat , és az a pénz egyértelműen az államkasszából volt kiszervezve magánzsebekbe.
NAgyon sok milliárd. Meg ott volt ugye a HM EI zrt.... is. lett volna min spórolniuk azért még, nem kizárólag a legszegényebb rétegeken. Valószínűsítem , hogy majd ez a leosztás lenne, ha összeállnának a szocik , a Lakodalmas kutyahányás együtt 2014-re. Ígérni mást nem ígért senki a legszegényebbeknek. MÉg azt is ígérték, ami szintén úgy volt, bajnai érában is, hogy az adók progresszíven emelkedtek de nem a legszegényebbekre költötték. A nagyon gazdagok, jó kapcsolatokkal elkerülték legálisan , mindegy, hogy 16 vagy 40 % ot , mert nem fizettek. Kicsit lejjebb csalást követtek el de nincs dádá, mert az nem jogállami.... ? A bírák meg nagyon érdekesen ítélkeznek. Mondják, hogy azért, mert nekik a szoci-szadista törvényhozás azokra az időkre olyan törvényeket hozott , - magának inkább - hogy ne tudják őket lesittelni. részemről a 180 fokos fordulat ezeknek a visszaállítását, ennek a rossz rendszernek a restaurációját jelenti, amiről beszél bajnai. Azt mondja a szocik nélkül nem megy. Viszont adni is kell a szociknak ezért , nem keveset , vissza , a miénkből.

Ez az, amit semmiképpen nem fogok támogatni. No és hazudozással van indítva az egész.., " hazudtunk reggel, éjjel, meg este..." Ehhez vissza se kellett fordulni 180 fokot , mert ezt pl abba sem hagyták .

Balt 2012.11.12. 10:22:00

@szoja122: "Csak gyors kiút nem létezik.
A példa Amerika."

Remek példa... Momentán épp a Római birodalom bukását tanulmányozzák amcsi történészek, analógia ill. okulásképpen. :))

Balt 2012.11.12. 10:28:53

@Akitlosz: "Lesz élet 2014. után is.
Ha esetleg visszatérnének a vörösök a hatalomba, akkor az ellenzéki Jobbiknak tág tere lesz az erősödésre 2018-ig."

Tere lesz, csak ideje nem: :) Tuti, hogy - ha ne adj Isten úgy alakul - Bajnai nem húz ki egy ciklust. Bevált belső puccsoknak pedig fuccs. :)

nyünyüge 2012.11.12. 10:33:16

@aszekelyek:

"Ez az, amit semmiképpen nem fogok támogatni. "

Nem mondod !?!? Egy világ dőlt össze bennem :)!

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.11.12. 10:48:11

@tölgyes: ahogy körülnézek itt a tájon (Farkasrétről Csillebérc felé vetem 0,75 dioptriámat), akadnak, akik kevésbé lesznek lelkesek...

tölgyes 2012.11.12. 11:13:17

@Hepci: Lehet, hogy azzal kell kezdenie, hogy a 0,75 dioptriát felemeli 2-re.:) Az sem árt, ha az ember időnként léát is.. no meg kell egy kis kavington is:), mert ezt a nyugdíj közszféra ügyet nagyon nem gondolta végig.:)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.11.12. 11:43:31

@tölgyes: valaki itt is belinkelte a környező országok számait (közszféra költségvetése/GDP).
Mit kellene tenni, kényszerítsük a szlovákokat s jó cseheinket, hogy ők növeljék a közszférájukat, így fokozva a versenyképességünket?
Nyugdíj ügyében meg nézzen körül a Mandineren, Tölgyes, épp tegnapról láthat egy érdekes grafikont, a fidox-antipátiával nehezen vádolható főszerkesztő előadásában.

Balt 2012.11.12. 11:51:24

Haha:

"Milla: Szükségünk van egymásra
Az első közvéleménykutatás után kétfrontos támadás indult a Milla ellen. Ügyes.

Az egyik fronton azok támadnak, akiket szörnyen frusztrál az a tény, hogy Bajnai Gordon nem Gyurcsány Ferenccel vagy Mesterházy Attilával lépett fel újra a politika porondjára, hanem két olyan civil egyesülettel összefogva, melyek a 2010 előtti időszakhoz is kritikusan viszonyulnak. Erről a frontról egyrészt megpróbálják lejáratni a Milla értékeit és elveit, másrészt félremagyarázzák a Milla nyilatkozatait, hogy szembeállítsák az Együtt 2014 terveivel. A másik fronton éppen azok támadják a Millát, akik szerint az Együtt 2014-ben a szoci oligarcháknak kövezi ki a visszautat a hatalomba, és akik szerint Bajnai személye már önmagában is elfogadhatatlan a bizonytalan szavazók számára."

És mi van, ha mindkettőnek igaza van...?

tölgyes 2012.11.12. 12:29:16

@Hepci: Lehet Önnel komolyan, értelmesen beszélni??Súlyos kétségeim vannak:)
Elgondolkodott már azon, hogy a hivatalos eu. statisztika szerint melyik nyugdíjas csoport kepja a legmagasabb nyugdíjat Mon?
Elgondolkodott azon, hogy ennek a kiemelt réregnek mekkora a nyugdíja és ez arányaiban, euroban kifejezve hogyan viszonylik az európai nyugdíjakhot képest? Elgondolkodott azon, hogy egy csökkentésnek mi lenne a hatása a nyugdíjasok életkörülményeire? Elgondolkodott már azon hogy az igazi baj nem a nyugdíjakkal és nyugdíjasokkal van hanem valami mással? El tudja képzelni, hogy mik lennének ennek a politikai körülményei? (A Bajnai mellett demonstrálók többsége máris nyugdíjas..:)!
Képzelje el Mártát, nyünyügét, szoját zsülit stb. milyen jajveszékelésbe kezdenének.

Balt 2012.11.12. 12:31:13

@aszekelyek: "A szocik csak dumálnak állandóan , a munkavállalókról de meg ne védték őket senkitől , sőt. Besöpörték a szőnyeg alá jó részét a munkanélkülieknek , rokkant státusz , csak idővel átestek rajta..."

Ja. Ma reggel azzal gúrta fel az agyamat a Nándni :), hogy az új maszop-szlogen szerint (ahogy szépen leírták: fő a demagógia) "minden családba 1 biztos munkahely". Nem akarnék azzal a cinikus liberális érvvel visszalőni, hogy de "mi lesz a nem családban élőkkel?", ellenberger így is csak a hadoválás (pozitív diszkrimináció) volt a válasz a hogyanra...

Nyugger poltisztekről tévedésből Akitlosznak válaszoltam fentebb. Szintén ma reggeli.

(Francia térdszalagrendet Bajnai Gordonnak, maintenant! :))

tölgyes 2012.11.12. 12:31:48

@Balt: Ők még azt hiszik, hogy szükség van rájuk, pedig amarikából már üzeni: egy fenét..a mozgosító képességükre van szükség, de rájuk nincs:)

Balt 2012.11.12. 12:33:14

@Akitlosz: Sajnos így van, pedig Ausztriából '55-ben vonultak ki az oroszok, tehát csak ("csak") 35 év fórjuk van...

Balt 2012.11.12. 12:56:01

@Hepci: Na, kíváncsi leszek, belefogalmazzák-e a Nagy Összefogott Programba, ahol ugye a nyugger poltisztek jelképezik ez egyetlen valamiféle szervezett erőt... :))

Balt 2012.11.12. 13:12:32

Na tessék, a válaszra nem kellett sokáig várni...:

index.hu/belfold/2012/11/12/mszp-s_hivasra_is_megy_bajnai

Akkor jól láttam, hogy a délceg ifjú (nyihihi) Gál dzsunior (úgy is, mint Wallisos elöljáró) ott sertepertél Bajnai háta mögött... :))

Lord Kilburn 2012.11.12. 13:17:46

Kedves Török Gábor, kedves Kommentelők!

Nemrég, egy előző bejegyzés alatt kommentelve felvetettem, hogy az ellenzék csak abban az esetben cselekedne helyesen, ha bojkottálná a következő, 2014-es választásokat. A felvetésem nem maradt visszhangtalan, több reakció is érkezett rá. A hvg.hu-n született egy terjedelmesebb írás, Gomperz Tamás tollából, amivel egyrészt egyetértek, másrészt sok felmerülő kérdésre benne foglaltatik a válasz. A cikkben Török Gábor is megszólíttatik egyébként. A link:

hvg.hu/velemeny/20121112_Folytassa_Viktor

Kedvcsináló a cikkhez:

„Valóban, elementáris kormányváltó hangulat esetén, ezek a részrehajló szabályok nem tüntetik el az ellenzék fölényét. Nyilván, különben kitörne a forradalom. De milyen az a demokrácia, ahol az ellenzék egyedül akkor győzhet, ha majdnem forradalmi légkör alakul ki, mert a sima előnyt a választási rendszer a hatalmon lévő párt javára torzítja? Az egy elcsalt demokrácia.
Miért kellene a Barcának minden meccsét négy góllal nyernie? – vethető fel a kérdés, hogy az MLSZ-be igazolt Török Gábor is értse a problémát, aki szerint mindaddig demokrácia van, ameddig a kormány elméletileg leváltható. Elméletileg azon a meccsen is lehet győzni, ahol az egyik csapatnak negyven centis kapuja van, harminc emberrel játszik, és a bírót ők fizetik, miközben a túloldalon tizenegyen vannak hagyományos kapuval. Ez akkor is csalás, ha a szabályokat, amelyek mindezt megengedik, testületileg hozták, de kizárólag a kedvezményezett csapat képviselőinek döntése alapján.”

„Ott állnának a totálisan megszállt állammal és az ötfős kisebbségben lévő bosszút forraló, vérgőzös jobboldallal szemben, akik megint úgy élnék meg, hogy velük a haza került ellenzékbe. Már másnap követelnék a nagyarányú adócsökkentést és a jelentős béremelést egyszerre, ahogy szokták, a legkisebb gátlás nélkül indítványoznák a nyugdíjak emelését, a kultúra bőkezű támogatását, a gyógyszerkiadások növelését, a hallgatók röghöz kötésének megszüntetését, a megszorítások befejezését, a kommunikációs költségek csökkentését, a miniszterelnöki testőrség megszüntetését.”

„Miért jó ez? Folytassa inkább Viktor! Vigye végig, amit elkezdett. Ő üljön a kormánynál, amikor az ország becsapódik. Mert becsapódik, az hét szentség. Ő üldözte el az összes befektetőt, ő legyen az, akinek emiatt a következő ciklusban is gazdasági pangással és permanens megszorítással kell küzdenie. Miért a demokratikus pártok járatódjanak le mindig? Az ő politikája üldözi el a fiatalokat, ő miatta ürül ki az ország, úgy helyes, ha ő ül ott a szobában, amikor az utolsó távozó lekapcsolja a villanyt. Ő vitte recesszióba a gazdaságot, ő élte fel a magánnyugdíjakat, fizesse ki ő az emelt összegű állami nyugdíjakat, amire nincs fedezet, az egyéni számlákról, ami nincs. Üljenek ott a parlamentben (a Jobbikkal) egyedül, égjen rájuk a zsarnokságuk ugyanúgy, mint a gazdasági kudarcuk.”

graycivil 2012.11.12. 14:27:00

"Mikor szerepelt Schiffer először a hírekben?

1989. április 10-én az Új Dimenzió Mozgalom képviseletében (a többi között Gyurcsánnyal és Bajnaival együtt) nyílt levelet intézett a KISZ kongresszusához.

Egyebek között ezt írták:

"Koalícióra kívánunk lépni mindazokkal, akik
- a szocializmust politikai mozgalomnak tekintik. Olyannak, amely a gazdasági hatékonyság kizárólagossága helyett a hatékonyság és igazságosság szempontjainak együttes érvényesítésére törekszik, az esélyegyenlőség elvét, valamint az alapvető emberi szabadságjogokat egyenrangú értékként kezeli;
- vezérlő politikai normájuknak - akárcsak mi - a toleranciát, a tisztességet, a nyitottságot tartják;
- elfogadják, hogy céljainkat csakis eszközeink, választott működési elveink hitelesíthetik.""

index.hu/belfold/2012/11/12/ma_kibontjak_matolcsy_csomagjat/

Érdekes... :-)

It’s the economy, stupid 2012.11.12. 14:57:09

@hoplita:
"Van itt csontváz dögivel mindenhol"

Nézd meg jobban, azok nem csontvázak, azok a honpolgárok - akik nem a felső decililisbe tartozik. :)

Mi van veletek? Szakad a jobbik, vagy nem?

dbeata 2012.11.12. 15:04:46

@Balt: Jól tud helyezkedni a kis Szigetvári, a Gyurcsány falkájából indult. Még sokra viheti :)

dbeata 2012.11.12. 15:08:18

@tölgyes: "Lehet Önnel komolyan, értelmesen beszélni??"
Önnel? Még mindig be van rágva?
Amúgy meg, akkora demagógiákat nyom, hogy ez ellehetetleníti az értelmes, komoly "beszélgetést".

@Lord Kilburn: Na, akkor én aszem pakolok. Mikor indul a következő menetrend szerinti járat? :(

bariga 2012.11.12. 15:13:30

Hát Viktornak sürgősen ki kell találni valamit, mert ma úgy néz ki, hogy az ő napja megy garantáltan lefelé.
De lehet belőle Videoton focicsapat elnök, vagy Zöldsas elnök, vagy MLSZ elnök. A foci most a felkelő nap házában van. Kicsit sokba kerül ugyan, de itt legalább van valami eredmény.

bariga 2012.11.12. 15:19:42

@aszekelyek: Te kevered a fogalmakat, a bunkóságot soha nem hívták szólásszabadságnak. De nem olyan nehéz megtudni , hogy igazából mit jelent. Csak ki kell egyszer próbálni. De hát kinek a döglött kutya, kinek a jómodor.

dbeata 2012.11.12. 15:24:05

"Nem könyvelték a milliós osztogatást a katolikusok

Tízmilliós kölcsönöket és jutalmakat osztogatott munkatársainak a pécsi püspökség. Sem a rendőrök, sem az általuk felkért könyvszakértők nem találták nyomát a könyvelésben a magáncélra kihelyezett pénzeknek. Egy másik katolikus egyházmegye belső vitájából kiderült, ez nem is csoda, nincs egységes, megbízható számviteli rendszer az évente több milliárd forintot kezelő egyházban."

Hehehe, na itt se ártana egy nagytakarítás.

Forrás: index.hu/belfold/2012/11/12/nem_konyveltek_a_millios_osztogatast_a_katolikusok/

Balt 2012.11.12. 15:29:54

@Lord Kilburn: "Az ő politikája üldözi el a fiatalokat, ő miatta ürül ki az ország"

Ez mondjuk szemenszedett hazugság: "El lehet menni kérem Magyarországról" vs. rezidensmegállapodás.

mókáné 2012.11.12. 15:55:20

@bariga:

"De lehet belőle Videoton focicsapat elnök, vagy Zöldsas elnök, vagy MLSZ elnök. "

Zöld Sasoknak van már elnöke és kiváló elnök! Ennyi.

Lord Kilburn 2012.11.12. 16:40:26

@Balt: "Az ő politikája üldözi el a fiatalokat, ő miatta ürül ki az ország"

Oké, ebben van igazad. A fiatalok kivándorlása közös felelőssége jobb- és baloldalnak. A rezidens megállapodás viszont nem Orbán érdeme, egyszerű szükségszerűség volt. Orbán csak az erőből ért, Papp Magor meg erőt mutatott neki: 2000-3000 rezidens egyszerre történő felmondása megbénította volna az egészségügyet. Gyurcsány „el lehet menni”-jét kiforgatni meg már elég unalmas.

A bekezdés többi része viszont teljesen ül:
„Ő üldözte el az összes befektetőt, ő legyen az, akinek emiatt a következő ciklusban is gazdasági pangással és permanens megszorítással kell küzdenie. … Ő vitte recesszióba a gazdaságot, ő élte fel a magánnyugdíjakat, fizesse ki ő az emelt összegű állami nyugdíjakat, amire nincs fedezet, az egyéni számlákról, ami nincs. Üljenek ott a parlamentben (a Jobbikkal) egyedül, égjen rájuk a zsarnokságuk ugyanúgy, mint a gazdasági kudarcuk.”

tölgyes 2012.11.12. 16:47:53

@dbeata: Nosza! Próbáljuk meg! Az ajtó Ön előtt is nyitva áll!

Tehát:Elgondolkodott már azon, hogy a hivatalos eu. statisztika szerinti csoportosításban melyik nyugdíjas csoport kapja a legmagasabb nyugdíjat Mon?
Elgondolkodott azon, hogy ennek a kiemelt rétegnek mekkora a nyugdíja és ez arányaiban, euróban kifejezve hogyan viszonyul az európai nyugdíjakhoz? Elgondolkodott azon, hogy egy csökkentésnek mi lenne a hatása a nyugdíjasok életkörülményeire? Elgondolkodott már azon, hogy az igazi baj nem a nyugdíjakkal és nyugdíjasokkal van, hanem valami mással? El tudja képzelni, hogy mik lennének egy csökkentésnek a szociális és a politikai körülményei? (A Bajnai mellett demonstrálók többsége máris nyugdíjas..:)!

nyünyüge 2012.11.12. 17:20:37

@Balt:
és kinek és miért lett hirtelen ennyire fontos egy "marginális pártban folyó kenyérharc?

Szimba 2012.11.12. 17:38:00

@tölgyes:

Az a gond a nyugdíjak megadóztatásával, csökkentésével, hogy a nagy többség egyszerűen éhen halna, és csupán egy egészen töredéknyi nyugdíjas élne jól továbbra is.

Az infláció miatt évente iszonyatosan romlik az életszínvonala az időseknek, különösen, ha egyedül maradnak, és csupán a saját nyugdíjukból kell megélniük.

Nálunk az sem megoldás, hogy eladják a nagy (?!) lakásukat, és kisebbe vagy vidékre költöznek, ugyanis nem igazán nagy a lakása a nyugdíjasoknak, mert már régen eladták, hogy a gyerekei lakásvásárlását támogassák.

Persze az a megszorító intézkedéscsomag, amelyik minden párt tervei közt szerepel nyilván tartalmaz valamiféle nyugdíjasokat érintő elképzelést.

A Fidesz ugyanúgy rákényszerülhet, hogy minimum befagyassza a nyugdíjakat, a nyugdíjkorhatárt felemelje, mint tenné majd ezt az MSZP vagy bármely koalíció.

Az ingatlanadó is csupán a választásokig késik.
A gyógyszeráremelés, a tandíjak emelése az egyetemeken és még sok más élelmiszer árának folyamatos emelése így is azt hozta magával, hogy sem a fizetésekből, sem a nyugdíjakból nem lehet normálisan élni.

Balt 2012.11.12. 17:56:58

@nyünyüge: Nem tudom, de ha tőlem kérded, hozhatom az ottani válaszomat: :)
Schifferért kár. A többi meg mehet a (libanyak-)levesbe...

tölgyes 2012.11.12. 18:38:04

@Szimba: Sok mindenben egyetértek Önnel.

A beszélgetés így kezdődött. Egy hozzászólásra ezt írtam:Én ezt egyszerűbben szoktam fogalmazni: ha valaki azt akarja, hogy szedjék el nyugdíja harmadát, ha azt akarja, hogy harmadolják a közszféra alkalmazottait és fizetésüket, növeljék a bankcsoportoknak való kiszolgáltatottságunkat stb. akkor csak szavazzanak Bajnaira. Biztos, hogy vannak olyanok akiknek ez tetszik. Nekik is joguk van szavazni, csak akkor mondják meg: célunk, hogy elvegyük jövedelmetek földetek, ingatlanotok egy stb. egy részét, mert nekünk régi elvünk, hogy földet vissza nem adunk.

Erre írta hepci:no de Tölgyes, nem az lenne az ésszerű, hogy csökkentsék a (magas) nyugdíjakat és a közszférában dolgozók számát? Kábé ez a kettő az, ami miatt Magyarország vagy 10 éve megfeneklett és egyik válságból a másikba bukdácsol.

Csak nem azt akarja mondani, hogy ezeket a halaszthatatlan dolgokat pont a pislogós lúdtolvajtól reméli, tehát ő lesz a haza (és haladás) megmentője?
Mi az hogy magas nyugdíj?? Ezért tettem fel a kérdéseimet. Hepci pedig biztos csak ugrat, hiszen tudja, hogy Bajnai miniszterelnökként nyugdíjat és fizetést csökkentett és most meg sivalkodnak, hogy kicsi a nyugdíj (ez kicsi volt csökkentés előtt is) és kevés az orvosok stb. bére (ez is kevés volt a csökkentés előtt is.)

A kérdéseimre azonban mint látja nem remélhetek választ:) Ezért mennek át az itteni beszélgetések is anyázásba:)

Balt 2012.11.12. 18:54:15

@Szimba: "Nálunk az sem megoldás, hogy eladják a nagy (?!) lakásukat, és kisebbe vagy vidékre költöznek, ugyanis nem igazán nagy a lakása a nyugdíjasoknak, mert már régen eladták, hogy a gyerekei lakásvásárlását támogassák."

Khm, egyesek szerint mégis...:
m.hvg.hu/itthon/20090521_vagyonado_ingatlanado_bokros_bajnai

Szimba 2012.11.12. 18:57:09

@tölgyes:
Á, értem.

Nekem az nem tetszett az MSZ-SZDSZ ill. Bajnai intézkedéseiben, hogy minden megkülönböztetés nélkül (nem sávosan) csökkentettek bért, nyugdíjat, adóztattak.

Lehet, hogy kevesebb lett volna a bevétel, de szociális szempontból szinte gyilkosság a nagyon kis pénzből élők nyugdíját, bérét azonos módon csökkenteni.

Az adózást viszont a Fidesz tette 1 kulcsossá, és azzal sem értek egyet.

A közszférában dolgozók számát már nagyon régen folyamatosan csökkentik (nem vesznek fel a nyugdíjba menők helyére embert), csak itt meg az a baj, hogy az új kormány mindig a saját embereit valahogyan mégis elhelyezi újnak mondott állásokba. És vannak ugyanannyian, ha bnem többen a hivatalokban.

Világszerte gond a munkahelyteremtés, miközben a termelés csökken. A vásárlóerő is zuhan.

Mindezek az okok teszik, hogy sokan kívánják a segélyek megvonását, a nyugdíjak csökkentését stb. A baj az, hogy mindezeknek társadalmi kára sokkal nagyobb lenne, mint azt sokan gondolnák. (Valóban kialakulnának a rablóbandák, gátlástalanná válnának a munkanélküliek, a nyugdíjasoknak meg vannak gyerekeik, akik nem biztos, hogy minden esetben örülnének, ha nekik kellene segíteniük, eltartaniuk a szüleiket, vagy látni, hogy éhen halnak.)

szoja122 2012.11.12. 18:58:35

@Akitlosz: Ez sajnos igaz. Valószínűleg mindent megtesznek majd, ha az e2014-nek a közvélemény kutatásokban jó eredményt érnek el, hogy adminisztratív akadályokat görgessenek elébük.

De ha már a kezdetektől párttá váltak volna, akkor az sem oldott volna meg semmit ezen a téren, mert például kijelentik törvényben, hogy csak x idő előtt alakult pártok indulhatnak csak.

De jure mindent megtehetnek. 2/3-mindenre jó. Más kérdés, hogy az embereket ez ellenük fogja hangolni. Még azokat is akik nem szeretik az e2014.

Szimba 2012.11.12. 19:01:43

@Balt:

No, ezt is lehetne normálisan csinálni, de négyzetméter alapon nagyon igazságtalan is lehet az adózás.
Nem mindegy, hol van a lakás, hány éve építették, új vagy ezer éves az ingatlan, szigetelt, felújított vagy energia igényes stb.

Az, hogy egy faluban 100 négyzetméteren lakik valaki nem egészen ugyanaz, mint Budán a II. kerületben.

Khal Drogo 2012.11.12. 19:03:37

@Szimba: Orbán alatt többen dolgoznak a közszférában mint Bajnai alatt. Eleve felvettek több ezer Fidelitas-tagot, a gátlástalanabb Fidelitasokból lett az új vezetői réteg. Látszik is, igen alacsony a közigazgatás teljesítménye.

Szimba 2012.11.12. 19:03:58

@Szimba:

És persze arról nem szólva, hogy a nagyobb lakást fillérekért lehet eladni, míg egy kicsi majdhogy nem drágább.
Mindenki kis lakást keres, aminek a rezsijét fizetni tudja.

Tehát el lehet adni a nagy lakást, csak nem kapni érte kicsit :-)

szoja122 2012.11.12. 19:05:37

@Akitlosz: Ez igaz, de mi nem vagyunk egyik állam tartománya vagy birodalmának része.

De jure és De facto sem.

Csak gazdasági függéseink vannak, mint minden államnak és hasonlóak mint az olyan kicsi államoknak mint mi vagyunk.
Ez a globalizáció, amit még a legnagyobb államokat is érinti, persze kevésbé, mert a kapcsolatokban ők inkább a domináns szerepet játsszák.

Mint írtam ez nem olyan baj, egyrészt azért mert nem tudunk ellene hatékonyan harcolni, másrészt inkább az a fontosabb, hogy az itt élők jobban élhessenek.

Szimba 2012.11.12. 19:06:18

@Khal Drogo:

Igen, ezt láttam 2 évvel ezelőtt. Rengeteg minisztériumi dolgozót küldtek el (elsősorban előrehozott nyugdíjba), aztán 2x annyi ember került a helyükre fél éven belül :-))

Khal Drogo 2012.11.12. 19:07:34

@Balt: Miért ne tudná megszerezni a szavazatokat? A Fidesz elég sok ellenséget szerzett magának. Ha az emberek változást akarnak, ha az emberek meg akarják büntetni a Fideszt, akkor máshová nem tudnak szavazni, csak balra.
Persze lehet még a Jobbik, de az nem sokban különbözik a Fidesztől.

Szimba 2012.11.12. 19:08:19

@szoja122:

Néha arra gondolok, hogy nem is lenne rossz az Osztrák-Magyar Monarchiában élni. :-)
Most szívesen csatlakoznék hozzájuk.

Szimba 2012.11.12. 19:10:20

@Khal Drogo:

Ez igaz, de a Fidesz koalíciót köthet a Jobbikkal, és messze többen lesznek, mint az egész baloldal.
Ráadásul a határon túliaknak is van szavazati joguk.

Khal Drogo 2012.11.12. 19:12:29

@Szimba: Nemrég hallottam hogy Orbánék elírták 2012 januárjában hogy el kell bocsájtani 20 ezer embert. Lebontották kinek mennyit, kérték a listát, név szerint, csináltak excel táblákat stb. Sőt megfenyegették a hivatalvezetőket, akiket kivétel nélkül ők neveztek már ki, hogy a végre nem hajtás esetén leváltják őket.
A végső szám: 6 ezer embert bocsájtottak el. Saját belső vezető réteg ennyire tartja a kormányfő akaratát.
Természetesen egy vezetőt sem váltottak le, év közepére pedig visszahízott az összlétszám, mert jöttek létre új hivatalok is.

szoja122 2012.11.12. 19:13:35

@Balt: Ezért nyitnak az arabok és a kínaiak felé...

Az én értékrendem más. Nem szeretem a kommunistákat és a diktatúrákat sem.

Bármit is válaszolsz az tény, hogy Amerika relatíva sokkal demokratikusabb mint Kína vagy az arab államok.

Nem beszélve arról hogy Kína hivatalosan ateista, az arabok pedig mohamedánok. Mi pedig inkább keresztények vagyunk mint Amerika és a nyugat is.

A Fidesz akkor miért hirdeti magáról hogy keresztény?

dbeata 2012.11.12. 19:15:09

@tölgyes: Jó, próbáljuk! :) Kicsit azért izgulok!

Na, Ön azért biztos tájékozottabb nálam nyugdíj ügyben. Nekem úgyszólván halvány sejtelmem sincs ilyen statisztikákról. Csak annyit tudok, hogy ismerősi körben aki kisiparos mellett, kisegítő családtagként dolgozott, az még most, nyugdíjasként is dolgozik, aki meg állami vállalatnál, az kábé dupla annyi nyugdíjat kap, amiből azért el lehet lenni (és támogatni a munkanélküli unokát...:().

Azt is sejtem, hogy ránk már sokkal cudarabb világ vár, mint a szüleinkre.

Hiába tekintjük egyfajta biztosításnak (és szerződéses viszonynak) a nyugdíjat, akkor sem fenntartható ez a jelenlegi rendszer, sajnos. Ezt a kormány is tudja, ezért is nincsenek pl. egyéni számlák és a járulékot is átnevezték szociális hozzájárulásra.

De mit lehetne tenni? Mi lenne a megoldás? Ön szerint? Sajnos a jóléti rendszer, úgy látszik, fenntarthatatlan.

"Nekik is joguk van szavazni, csak akkor mondják meg: célunk, hogy elvegyük jövedelmetek földetek, ingatlanotok egy stb. egy részét, mert nekünk régi elvünk, hogy földet vissza nem adunk."
Már most is van ingatlanadó, csak jelzem, ugyanakkor én sem várom, az nagyon sok háztartásnak tenné be a kaput. Nyugaton azért is lehetséges a bérleményben lakás, meg mobilitás, mert egyrészt kiegyensúlyozottabb a gazdasági/ipari központok elhelyezkedése (pl. Németország vs. Magyarország és annak vízfeje: Budapest), másrészt az ottani fizetésekből kigazdálkodható, harmadrészt az ingatlanadó azt hiszem ott is van (de ebben nem vagyok biztos). De lényeg, hogy az ingatlanadó + munkanélküliség + eladhatatlan vidéki ház kombó maga a halálos ítélet a magyar háztartásokra.

A földeket úgy tudom, már most is elvették, jócskán, a helybéli gazdálkodóktól, méghozzá hozzá nem értő Fideszközeli emberek.
Erre tudok csatolni linket, kérésére.

"Elgondolkodott már azon, hogy az igazi baj nem a nyugdíjakkal és nyugdíjasokkal van, hanem valami mással?"
Szerintem nem szerencsés úgy fogalmazni, hogy "igazi" baj. Sok tényező együttes hatása okozza a bajt. Valamint hogy a jelenlegi kormány ostobán kezeli a problémákat. Vagdalkozik, fűnyíró elvet követ, nem okul, és elvadít maga körül mindenkit, aki nem ért egyet mindenben.

Elgondolkodott már azon, hány család ment ki Orbán rezsim alatt az országból? Elgondolkodott már azon, milyen hatással van az egykulcsos adó a magyar háztartásokra? Hogy a megemelkedett törlesztőrészleteket hogyan tudják fizetni a háztartások,miközben egyre szűnnek a munkahelyek és recesszióba van taszítva a gazdaság?

Khal Drogo 2012.11.12. 19:16:04

@Szimba: Koalíciót fognak kötni, ha másként ez nem megy, ez már korábban eldőlt. A Jobbik semmiféle utcai kampányt nem folytat a Fidesz ellen.
A Jobbikból pedig szépen hullanak ki a radikálisabb arcok, akik nem lépnének a Fidesszel szövetségre.
A Fidesz pedig több Jobbik kampánytémát felkarolt és elég szerencsétlenül végre is hajtotta részlegesen.

De a jövő a baloldalé. Ha a Fidesz-Jobbik koala megszületek, akkor az nem hinném hogy kitart. A Jobbik szavazótábora akkor szét fog esni. A frakciójával együtt.
Szerintem akkor 2016 körül lesz előrehozott választás.

Khal Drogo 2012.11.12. 19:18:15

@tölgyes: Magas nyugdíj = Magasabb mint a dolgozók nettó áltagkeresete. Nem túl nehéz belátni, ha egy napi 8 órát dolgozó kevesebbet keres mint egy nyugdíjas, akkor a nyugdíjas nyugdíja kitermelhetetlen.

Khal Drogo 2012.11.12. 19:20:10

@Szimba: Ha örökölsz egy ingatlant, érdekes módon valahogyan csak megbecsülik az értékét. Na pont így kell felértékelni az összes ingatlant.

nyünyüge 2012.11.12. 19:22:35

@Khal Drogo:
Hát ez azért le vagyon egyszerűsítve ...

Hadd ne számoljam ki, hogy hány ember nyugdíját fizettem ki az elmúlt évtizedeken a magamén kívül (hacsak nem fogok túl sokáig élni - amire sem esélyem és kedvem sincsen:((( !)

Szimba 2012.11.12. 19:25:45

@Khal Drogo:

Ebből lesz sok zsebbe dugott pénze az ingatlant felértékelőknek. :-)

Khal Drogo 2012.11.12. 19:26:59

@Szimba: Ez transzparencia kérdése, kezelhető.

Szimba 2012.11.12. 19:29:05

@nyünyüge:

Nem az a baj, hogy annak idején kifizettük, hanem az, hogy ma és a jövőben a sokkal kisebb létszámú dolgozó és adózó réteg már nem tudja kitermelni a továbbiakban nyugdíjba lépők nyugdíját.

Nagy hiba volt a magánnyugdíj megszüntetése, bár elhiszem, hogy maguk az intézmények nem jól bántak a rájuk bízott pénzzel. Az embereknek maguknak kell gondoskodniuk öreg napjaikról, bár szerintem inkább valami értékálló befektetési formában.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.12. 19:29:18

@szoja122:

Ezért jó, hogy 130 párt van az országban. Mindig akad, amelyikről sohasem hallott az ember.

Khal Drogo 2012.11.12. 19:29:19

@nyünyüge: Nézd a nettó 140 ezres nyugdíj biztosan kitermelhetetlen. Egy forinttal sem emelné e felett a nyugdíjat. Aki alatt van, azoknak sávosan. Aki nem kapja meg egy minimálbéres nettóját nyugdíjban, annak megemelném inflációval kifutó rendszerben, nettó 140 felett egy forint emelés nincs, mert válság van.

Szimba 2012.11.12. 19:31:00

@Khal Drogo:

Hehe.
Nálunk még a kéményseprő is tartja a markát, hogy hány kéményt is írjon be a listába. :-)

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.12. 19:33:19

@szoja122:

Nem tudom mi a baj ezzel az ázsiai származás dologgal.

Úgy adják elő egyesek, akik nem kedvelek a jelenlegi kormányt, mintha ez valami sértés lenne rájuk, ránk, a magyarokra nézve.

Amúgy az összes európai nép Ázsiából jött ide, csak szólok.
Európa a Neander-völgyieké volt hajdanán.

dbeata 2012.11.12. 19:38:31

@Akitlosz: "Úgy adják elő egyesek, akik nem kedvelek a jelenlegi kormányt, mintha ez valami sértés lenne rájuk, ránk, a magyarokra nézve."
Gondoltam, hogy valaki ezzel majd előjön....:))
Nem is az ázsiaiakkal van a baj! Hanem azzal, hogy épp Orbán sérti őket azzal, hogy azt sugallja, "ezekkel a népekkel csak az erő nyelvén lehet beszélni".

Eleve, mi az, hogy félázsiai?

mókáné 2012.11.12. 19:40:45

"A fideszes Papcsák Ferenc feljelentette az őt gyalázó internetezőket. Mások is követik a pártból?"

index.hu/video/2012/11/12/politikusok_a_trollok_ellen/

dbeata 2012.11.12. 19:41:38

@Akitlosz: Még egy megjegyzés: szerintem Orbán kommunikációs tanácsadói vért izzadhatnak ezzel az emberrel...:(

aszekelyek 2012.11.12. 19:45:09

@Hepci: nekik majd lesz kiskapu..., ne izgulj. mindig volt... A szomszédomban van egy kúria, felújítva egy alaposan gyanusított illető által, ki megkapta azt, rencerváltás után nem sokkal az önkoritól, gondolom, 4 forintért, mert le volt pukkanva és igen botrányos életvitelű lakók lakták .Eredeti állapotába visszaállította , rettenetes pénzen , ami akkor inkább csak olajszőkítésből lehetett és sok kenyeret nem evett meg az előzetesben az új gazdi.mintha a vagyonát zárolták is volna egy időre a hírek szerint de aztán ment az üzlet itt nagyban. . Kereste a címet mostanában , - alapítvány van bejegyezve rá , valami magasan szárnyaló fenetudja milyen sas néven de amikor mondtam az illetőnek , hogy mi a története , - a környék is tudja:) az épületnek , majdnem elájult a fickó:))) Egy pillanatig ne aggódj, hogy kihúzzák magukat majd a fizetés alól a kapcsolati tőkések. Csak a kisembereket , kis jövedelműeket fogják nyúzni megint. rengeteg embernek kéne Stadler mellett ülnie de nem ül. Ímert jók optimalizáltak neki. vagy beültették a parlamentbe. Hosszabb időre. Az ingatlanadót miért is meszelte el az alkotmánybíróság ? Biztos úgy csinálnák , hogy annak megfeleljen , ne lehessen kifogásolni. No és a remek reformjaik, a mindenki fizet felsőoktatás, a vizitdíj, szintén mindenki fizeti, kórházi napidíjat is. Nagyon nagy pénzt kéne elengedni a nagyvállalati-értsd multi szektornak. lejárt rég a három év, amíg tartott annak a népszavazásnak az érvényessége, tudod, mely köszönte elutasította ezeket a szegényeket nyúzó xarokat. Erre az szdsz ma is politikába nyomuló arcai a garancia. Bauer , pld. De állandóan nyögdécselték, hogy bezzeg, mert azorbánék megakadályozták őket. VAgy az érvényes , mellbevágó eredményű népszavazás? Igen , inkább az. Akkor lett éppen bajnai miniszterelnök, addig gazdasági miniszter volt, amikor leszavazta azokat a "reformokat" a nagy számú demokratikusan szavazó . ergo az ő minisztersége idején volt ez érvényben , azalatt fizettük a vizitdíjat ... etc. fel kéne tenni ezt a kérdést is bajnainak, hogy ez ügyben mit is tenne? Hátha megint azt a választ kapnának, hogy ne akarjon hazugsággal nyerni Orbán, mert ő úriember , szemben bajnaival és gyurcsánnyal. Akiknek ez simán ráfért... A bejelentés napján már lövettek de nem jártak jól azzal sem.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.11.12. 19:47:33

@tölgyes: nem látom a kizáró okát, hogy a jobban eleresztett nyugdíjasok is sz*pjanak kicsit, ha már mindenki sz*pik.
Tehát a magas nyugdíjakat minimum be kellene fagyasztani, de inkább csökkenteni. Azon lehet vitázni, mi a magas, mondjuk a minimálbér másfélszerese feletti szerintem bőven az.
Az helyes, hogy Orbánék megszüntetik a 40 éves, jó karban levő exrendőrök nyugdíjazását, de ez sajna, kevésnek tűnik. A nyugdíjkasszát legalább nullára kellene hozni évente, ha a befizetések csökkennek, akkor még a közismerten magas intellektusú és tágulékony szájú kiflisgabi se tud mást kitalálni, mint hogy a kifizetések is csökkenjenek.

6.Lenin 2012.11.12. 19:48:06

@Khal Drogo:

Adózott jövedelemből megteremt magának 1 öngondoskodó polgár 1 élhető környezetet, aztán megadóztatnák azok, akik másoktól elvett ingatlanokban "tengődnek", miközben "papíron" semmijük sincs.
Nagyon demokratikus 1 rablás.

Az átlagnyugdíj Mo-on nincs 300 €, az átlagfizetés nem éri el a 1000 €-t.
Hová lehetne még ezt csökkenteni? + ingatlanadózni?

tölgyes 2012.11.12. 19:49:17

@Khal Drogo: Öntől is megkérdezem:Elgondolkodott már azon, hogy a hivatalos eu. statisztika szerinti csoportosításban melyik nyugdíjas csoport kapja a legmagasabb nyugdíjat Mon?
Elgondolkodott azon, hogy ennek a kiemelt rétegnek mekkora a nyugdíja és ez arányaiban, euróban kifejezve hogyan viszonyul az európai nyugdíjakhoz? Elgondolkodott azon, hogy egy csökkentésnek mi lenne a hatása a nyugdíjasok életkörülményeire? Elgondolkodott már azon, hogy az igazi baj nem a nyugdíjakkal és nyugdíjasokkal van, hanem valami mással? El tudja képzelni, hogy mik lennének egy csökkentésnek a szociális és a politikai körülményei? (A Bajnai mellett demonstrálók többsége máris nyugdíjas..:)!

nyünyüge 2012.11.12. 19:49:19

@Szimba:
Hogy hiba volt az mnyp (ilyetén) megszüntetése?
Ugorgyunk a témáról, mert sikítófrászt kapok!

@Khal Drogo:
Kitermelhetetlen? Bizonyára, bár elég felfoghatatlan, hogy hova került az töménytelen járulék
Én zokszó nélkül tudomásul venném az átlagosnál magasabb nyugdíjak befagyasztását, amíg ennyire nehéz a helyzet.
Csak azt kérem, nyomatékosan, hogy többet halljam a mi "megvédjük a nyugdíjakat" c. mondatokat, egyik oldalról sem.

Szimba 2012.11.12. 19:50:41

@dbeata:

A gallok, germánok utódai nem igazán értenének egyet ezzel a kijelentéssel. :-D

@knausz:

Ez már régi hír.
Papcsák nem normális.
Más kérdés, hogy én is utálom a mocskos szájú trollokat, akik képtelenek normálisan véleményt írni.
De egy politikustól nem ilyen megoldásokat várna az ember.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.12. 19:54:33

@szoja122:

Pár napja azon kesergett egy újságíró a NOL-ban, - ez minősíti is, hogy milyen táborba tartozik - hogy kár, hogy a mások, a magyarok nem szavazhatnak az amerikai elnökválasztáson, hiszen az egész világot érinti, hogy ki az amerikai elnök.

Érdekes módon az általad is leírt sokszor hallott fenntartások akkor éppen nem jutottak eszébe.

A balliberális kettős mérce újabb gyönyörű szép példája volt.
Mi hadd szavazhassunk az amerikai elnökről, de nehogy már az önhibájukon kívül a határainkon kívül rekedt magyarok szavazhassanak a magyar elnökről!

No nem mintha mi határainkon belül rekedtek szavazhatnánk a saját vezetőinkről.

Most nem azért, de az Angliába dobbantók is szavazhatnak. Ők miért? Mert magyar állampolgárnak születtek?
A szomszéd országokban élőkről jobban elhiszem, hogy fontos nekik ez az ország, mint a gazdasági menekült kivándorlók egy részéről.

Szerintem a mindenkori magyar kormány egyik fő feladata Trianon következményeinek enyhítése, a Kárpát-Medencei magyarság összefogása egy nemzetben.

Azzal persze én sem értek egyet, hogy magyarországi pártokra szavazhassanak, mert azok bizony nem őket képviselik.

Azt tartanám jónak, ha a saját képviselőiket választhatnák meg a határon túli magyarok a budapesti országgyűlésbe valamennyi szomszédos országból.
Ez jelenthetne minimum 10 maximum 15 képviselőt, ami a magyar belpolitikai erőviszonyokat nem igazán borítaná fel.
Viszont nagyon hasznos lenne a magyar-magyar kapcsolattartásban, és abban, hogy a határokon átnyúlva valóban egy nemzet lehessünk.

Tudom, tudom nem itt fizetnek adót.
Miért, az Angliában mosogatók itt fizetnek adót?

A kettős állampolgárság bevett vívmány világszerte. S senki sem él és adózik egyszerre több országban.

Érdekes módon az egyéb országokban például Izraelben élő kettős állampolgárok szavazati joga nem zavar titeket. Csak a magyaroké.

Szóval akkor lenne igazad, ha világszerte tiltott lenne a kettős állampolgárság. De nem az.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.12. 19:59:02

@szoja122:

Az Izraelben, Angliában, Amerikában élő magyar állampolgároknak ugyan milyen kötelezettségeik vannak a magyar állam fele?

Ők önként hagyták el ezt az országot és választottak maguknak másikat.

Velük ellentétben a szomszédos országokban élő magyarok sohasem hagyták el ezt az országot, és Magyarország sem hagyta el őket.

A nagyhatalmak kibabráltak Magyarországgal Trianonban. Nem egymással kellene veszekednünk ennek következményei miatt, hanem minden lehetséges eszközzel enyhíteni a következményeket.

aszekelyek 2012.11.12. 19:59:49

@Akitlosz: furcsának furcsák de az is, ahogy le akarja nyúlni azt a bajnai féle lakodalmas kutyahányás...együtt.

@dbeata: A Kárpátokon , az Ural altáj felől, errefelé vándorló törzsek, melyek letelepedtek a Kárpát medencében. Igen sokan valának. Már sok mindent elhagytak az ázsiai habitusból de azért még van bőven, ami maradt. Ázsiaiak leginkább ma is állandóan erőőőő nyelven szólnak. vannak, akik, mindkettő, kitüntetik a gyilkosaikat, ha azt a veszekedés miatt és okán követik el. No ilyen nálunk már nincs.

Veszekedős nép vagyunk , ma is látható volt a parlamentben. Láttál híradót? Mert én igen. NYkót ? Na az a félázsiai viselkedés pl. Amit előadnak, mais a szocik. Pld rég meggyilkolták volna már orbánt, akár fejszével is, ha ázsiai nép lennénk még mindig. csak azért él még, mert Európa már azt nem nézné jó szemmel tőlük sem. Vágyni vágynak rá és szóval ki is akarják nyírni. Engem felháborít, amit megengedtek mai is maguknak. nem kértek soha bocsánatot de akkora szájjal vannak, hogy ha kértek volna is, az semmit nem érne. Ez a másik ázsiai habitus jellemző. Ugyebár ezt láttuk, hogy idenekünk leírják, hogy persze, le kell tölteni a büntetést, a törvényeik értelmében, mi kiadjuk és akkor elnöki kegyelemben részesítik... Ennyit ér a szocik szava is. De hangsúlyozom, ők sojha nem kértek semmiért elnézést, hanem mindent ráfogtak Orbánra, most is ebből áll az egész mondanivalójuk. Ami nem teljesítmény, mert az elmúlt 10 évben mást nem is hallotunk tőlük, csak azt, hogy mindenről azorbán tehet. Ők pedig szentek. Főleg bajnai. A libatenyésztők védőszentje.

Khal Drogo 2012.11.12. 19:59:52

@tölgyes: Ha 150 ezres nyugdíjból 2013-ban nem lenne 5%-os emeléssel 157 ezres nyugdíj azt ki lehetne bírni.
Fel kéne fogni, hogy miközben a tanárok, a melósok, a hivatalnokok bére nominálisan nem nő, akkor miért pont a nyugdíjak növekedjenek.
Ez a baj a gondolkodásmóddal. Fűnyíró elvnek hívják.
Nekem nem tudja bemagyarázni ha Pista bácsi nyugdíjat nem emelik meg 150 ezerről 157 ezerre, akkor Pista bácsi éhenveszik vagy megfagy.

nyünyüge 2012.11.12. 20:02:10

@Szimba:
Ráadásul az index-től, mint ez egyik legrégibb internetes portáltól elvárnám a "troll" megnevezés korrekt használatát.
A "névtelen" ill. nick-néven hozzászóló alapjában nem "troll".
Még a gyalázkodó sem.
Egy ilyen precedens egy dologra jó - félő, hogy erre is van kitalálva - hogy mindenki ezerszer meggondolja, hogy merjen-e nyilvánosan véleményt nyilvánítani (akár nick-néven is).

A hivatásos troll-okat és gyalázkodók meg csinálják tovább. Mert őket egy ilyen eljárás nem érdekli.

6.Lenin 2012.11.12. 20:03:16

@nyünyüge:

Én + akkor kapok skítófrászt, amikor ilyesmiket olvasok.

Ma Mo-on 1000€-os fizetéssel , egy 3 szobás lakásban élő polgár, dúsgazdagnak számít. Meg kell őket adóztatni és odaadni a nyomorgó bankároknak.

Ilyenkor nem elmúlnyolcévezni kellene, hanem elmúlthatvaévezni, és ezt a nyomorult tolvaj társaságot- akik éppen szeretnék megkaparintani ismét a hatalmat-kitelepíteni valahová jó messzire Mo-tól. Ott szórakozzanak.

Khal Drogo 2012.11.12. 20:05:40

@Akitlosz: Lényegtelen, hogy kik szavaznak. A lényeg a cselekvésen van. Orbán ha megbukik, annak objektív oka lesz. Reálbér csökkenés, gazdasági visszaesés, állami ellátórendszerek elviselhetetlenül alacsony minőségi szintje, jövőkép nélküliség, erőforrások rossz allokálása.
Ha ez megtörténik, akkor megbukik Orbán. Akkor is ha a határon túliak szavazhatnak.
Egyébként kíváncsi leszek mennyi határon túli fog szavazni. Abban az országban sem túl aktívak, ahol laknak. Majd pont tömegesen egy olyan választáson vesznek részt, amihez nem sok közük van.
Én korántsem vagyok biztos hogy annyira egyértelmű hogy rá fognak szavazni. A határon túli pártok, mármint amelyek meghatározóak nem a mai jobboldalt preferálják.

aszekelyek 2012.11.12. 20:06:44

@márta)): probléma? Olyat nem írtam. A véleményemet pedig igen. Mondta ma a házelnök úr , hogy demokratikus jog demagógiát előadni. Még ezt is el kellett magyaráznia a szociknak. @Akitlosz: trianonról jut eszembe, hogy azt a trükköt másodszor akkor sütötték el, hogy majd később visszatérünk egy másfajta , végleges , bla , bla,.. a 89-es alkotmánynál - vélem, hogy ugyanazok az erők.
annál a békeszerződésnél is hitegetés ment elég sokáig. persze Romsicsot kéne legalább olvasni sokaknak de olyan tudatlanokat neveltek, -köszönjük szdsz! , ők erre is garancia voltak, akiknek meghaladja a képességeit az olvasás. Egykönyvesek , - ők szokták persze érte őket csúfolni is ennek.... a szürke állomány.

tölgyes 2012.11.12. 20:10:15

@dbeata: Sok mindent összekavart, ezért lehet, hogy némely kérdésre csak holbnap, vagy később fogok reagálni.
A magyar átlagnyugdíj 88.152 forint.
Az öregségi nyugdíjban részesülők átlag 104014 forintot kapnak.

És most kapaszkodjon meg: a korkedvezményes nyugdíjban részesülők átlagnyugdíja 134.867 forint. Ez utóbbi 480-490 eurónak felel meg.

Ausztriában az államilag garantált nyugdíjminimum 1096 euró.

Ha most megnézi Bajnai környezetét akkor ott olyan embereket talál akik korengedménnyel vonultak nyugdíjba, aminek lehetőségét a fidesz bezárta és többeket tovább munkára ösztönzött, mert hogy a rendszer azt nem bírta el, hogy jelentős nyugdíjjal nagy számű ember vonuljon ki a munkaerőpiacról 50 éves kor körül épp felette, alul.

A földviszonyok az elmúlt 20 évben alakultak ki.Én még arra is emlékszem, hogy Mon. 1990-96-ban nem volt érdeklődés az érintettekben a föld iránt. Ny-Dunántúlon simán lehett földet venni 6-7.000Ft/H áron.. és úgy sem kellett. Ezért is születtek a zsebszerződések. Ekkor alakultak ki az új nagy-birtokok. Egy adoma. Egy helyi MSZP politikus bankigazgatóként dolgoztt a településén. Úgy adott a bankja kölcsön, ha eladja az igénylő a kárpótlási jegyét a bankigazgatónak. Ő banki kölcsönből megvásárolta a kárpótlási jegyeket a névérték harmadáért, amely kárpótlási jegyekkel a névérték duplájáért vásárolt állami tulajdont és földet. Most a település egyik nagyválalkozója:) Most bizonyára születnek rossz döntések, vagy olyanok, amelyk érdeksérelmet okoznak. A kiáltozók azonban abból a válalkozói körből kerülnek ki akikről beszéltem.. nekik most nehezebben megy a vagyongyarapítás.

Az elmenő fiatalok pedig már 20 éve mennek el. Az orvosok bérét is csökkentette Bajnai, de már Bajnai előtt is állandó elkeseredett alkuk folytak a Molnár-Horváth csoporttal. Eredménytelenül.. Most legalább valamicske eredmény, megállapodás mégis létrejött...ezért az ő távozásukat sem lehet a fidesz nyakába varrni.. mert a bajain alapjában váve épp az általuk és a világban-Európában lévő válság miatt olyan amilyen.Arról már nem is beszélve, hogy a közszféra csökkentése (létszám, bér) természetesen őket is érintené, tehát további lökést adna a távozásra.

Khal Drogo 2012.11.12. 20:10:43

@6.Lenin: Ha Ön azt gondolja, hogy az ingatlanok Magyarországon teljes részben legális jövedelemből épülnek akkor Ön álomvilágban él. Magyarországon 1000 eurós jövedelemből nem lehet se ingatlant venni, építeni pláne nem lehet. Akik megpróbálták, egy olyan adósságspirálba kerültek, amibe zömük belebukik végül.
Én mint írtam, csak Ön nem olvasta el, a 300 eurós nyugdíjakat sem nem csökkenteném, sőt növelném. Én 400 eurós nyugdíjak felett sem csökkenték, hanem a válság idejére nem növelném az összegét.
Aki átlag felett él, annak Magyarország nem tud többet fizetni. Nincs ebben semmi rendkívüli.

Ma még ez elég lehetne. Három-öt év múlva már csökkenti kell majd. Ma még elég lenne differenciáltan nem emelni.

mókáné 2012.11.12. 20:11:33

@Szimba:

"Más kérdés, hogy én is utálom a mocskos szájú trollokat, akik képtelenek normálisan véleményt írni."

Egy időben bosszantott, amiket rólam írtak és komolyan elgondolkodtam azon, hogy az illetőnek kikérem az adatait és feljelentem.

Nem tudom egyébként, hogy politikus és magánszemély között van-e különbség és mondjuk a politikusnak többet kell elviselnie, mint mondjuk adott esetben nekem?..

Tény, hogy ezt a hangnemet, melyet politikusokra használnak némelyek, soknak gondolom és értelmét sem igen látom.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.12. 20:15:34

@Balt:

A magyarok égnek a vágytól, hogy olcsó munkaerői lehessenek a külföldi cégeknek.

"Nem veszi tudomásul, hogy a deficit nem a túlköltekezésből, hanem az elégtelen gazdasági teljesítményből fakad,"

Ez az egy viszont bugyuta érvelés.

Nem azért nincsen pénzem, mert sokat költök, hanem mert keveset keresek. Idióta logika. Nem a bevételeket kell a kiadásokhoz igazítani, hanem a kiadásokat a bevételekhez. Ha a magyar állam megélne a mindenkori adóbevételeiből, akkor nem lennének pénzügyi problémái.

Aztán meg az annyit ehhez az "elégtelen" gazdasági teljesítményhez, hogy az kb. a 60%-a az uniós átlagnak. A bérek pedig kb. a 22%-a.
Azaz ugyan nem az "elégtelen" teljesítmény miatt alacsonyak a bérek. A teljesítményből háromszor ekkora bérekre is futná.

A multik hatékonysága Magyarországon is pontosan ugyanakkora, mint az anyaországaikban. Ha nem így lenne, nem jönnének ide termelni. Csak a hasznuk sokkal több. Az adókedvezmények és az olcsó munkaerő miatt.

Magyarországon a termelékenység a két-két és félszeresére nőtt a az 1970-es évek óta, de ez az életszínvonalon egyáltalán nem látszik.

De lényegtelen, ha az állam nem hajlandó beérni az adóbevételivel, akkor soha nem lesz ez az ország jó helyzetben, tök mindegy mit csinál a reálgazdaság és a külföldi befektető.

S amúgy is teljesen reménytelen vállalkozás az állam bevételeit igazítani akarni a politikusok költekezési szándékaihoz. Nem létezik az a pénz, amelynek elköltéséről a politikusok ne tudnának dönteni.
S éppen az adóemelések teszik reménytelenné a kilábalást. Mert kivonják a tőkét a gazdaságból, ami miatt a magyar cégeknek nem lesz pénzük, és a nettó bérek is alacsonyak maradnak, ami miatt alacsony marad az életszínvonal és a lakosság nem tud fogyasztani, de megtakarítani sem, sőt még a hiteleit fizetni sem. Bár ez a probléma az államnál a legnagyobb.

A többi jó a cikkben.

aszekelyek 2012.11.12. 20:15:37

@Akitlosz: nem, szakmai ártalom:) kersztolvasottság, nézettség valóban ritka perverzió. HAnem szeretem tudni és fontos is, mivel etetik az elkötelezett nézőiket. tegnap pl Kósa volt m. antónia vendége. Az látod épületes volt... Új imázsa van a mészáros úr lányának. Az új szerephez. Mindig gyönyörű hajzuhataga,, frizurái elvonták a figyelmet a nem nagyon agresszív mondókájáról.néha még objektív is próbált lenni vagy közelítette azt. Hanem az új imázsa az agresszolga szerepe. Belebeszél , hosszan nem hagyja kérdezettet beszélni , agresszíven tolja a hivatalos szövegét az ellenzéki vezérszónokoknak , - ezt még meg is jegyezte neki Kósa, hogy amit előadott , kérdezés helyett , az jó lenne ellenzéki vezérszónoklatnak:D Szóval előretolták , talán mert olga elhasználódott, vagy a finisre hátrarendelték?

Nem okos dolog lebecsülni az ellenfelet és tudni kell épp mit művelnek, miket okádnak a hiszékenyeknek. Minden esetre a legordenárébb paparazzo módon megy most ott a dolog. Magára valamit adó újságíró ilyet nemigen vállal el.

tölgyes 2012.11.12. 20:15:48

@Khal Drogo: Ön rosszul emlékszik 1998-ban a fidesz nem fizette ki a Horn által beígért, de fedezet nélküli nyugíjemelést.. Ebből lett a 19.000 forintos álcsekk, amit a 2002-es kampányban az MSZP-SZDSZ a nyugdíjasoknak küldött:(.. aztán 199-ben a fidesz egy olyan nyugdíjemelést hajtott végre, amelyik nagyobb mértékben érintette a kisnyugdíjakat, mint a magasakat. Az MSZP nyugdíjszervei nem győztek tiltakozni, mondván: ők többet fizettek be, neki ezért joguk van a nyugdíjérték megőrzéséhez.

A differenciált csökkentést pedig az Eu Bíróság fogja elmeszelni a diszkrimináció alkalmazása miatt.. Ha ezt a fidesz megtenné, Bajnai és az MSZP kérné a bíróági döntést:)

mókáné 2012.11.12. 20:17:25

@Akitlosz:

"Ő támogatta korábban az LMP-t is.
Éppen ez ad aggodalomra okot az LMP-ben. Kettő pártszerűséget nem fog pénzelni, csak azt, amelyik szerinte megfelelőbb az elképzeléseinek. Azaz az LMP úgy tűnik nem váltotta be a hozzá fűzött amerikai üzletember reményeket."

Na igen. Az LMP kinek az elképzeléseit váltotta valóra?- ez egy aktuális kérdés ennél a hozzászólásnál.

Köszönöm a "fizimiskát" - a Tiédet szívesebben megnézném.:)

aszekelyek 2012.11.12. 20:18:56

@szoja122: remek és az indult a választáson és az ő képviselőjük TGM????

Khal Drogo 2012.11.12. 20:19:40

@tölgyes: "Ausztriában az államilag garantált nyugdíjminimum 1096 euró."

Hogy jön ez ide?

mókáné 2012.11.12. 20:22:05

@Akitlosz:

"Szerinted mik a céljai egy, illetve minden üzletembernek?"

Profitorientáltság jellemzi őket? Párt, ha befut, úgy összeköttetések, üzletek, miegyéb? Ilyesmire gondolok.

Hacsak mégsem az önzetlenség. Az nem játszik, hogy szimpátia alapján ad mondjuk több milliárd vissza nem térítendő támogatást?:) Egy párt, hatalom építésére - mondjuk, mert baloldali nézeteket vall.:):)

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.12. 20:23:19

@Balt:

Valamit nagyon nem ért ez a pogácsa. Itt nem a baloldal újjászervezése a cél, hanem a választás megnyerése, a kormány leváltása.

Ehhez nem a fanatikus baloldaliak felé kell gesztusokat tenni, hiszen az ő szavazatuk így is, és úgy is megvan, hanem új szavazókat kell megnyerni. Honnan lehet új szavazókat a legkönnyebben megnyerni? Hát ahol a legtöbb van. Azaz a Fidesz 2010-es szavazótáborából.

Ezért nyomul középre legalábbis szavakban és külsőségekben az egész baloldal.

A saját szempontjukból bizony jól csinálják, Pogátsa nem érti, hát nem érti.

Nem a vörös zászlók lengetése és az együtt Internacionálé éneklés segít megnyerni a választást, hanem a haza, haladás, nemzeti közép, Kossuth címer.

Nem sokat érthet a politikához aki szerint, mist a bal oldalnak a bal szél fele kellene mozognia és távolodnia a Fidesztől.

Arra nincsen több szavazó annál, mint amennyi már eddig is a táborukban volt. Azzal még ugyan nem nyernek választást, ha szövetkeznek a Munkáspárttal.

Khal Drogo 2012.11.12. 20:25:19

@tölgyes: Minden nyugdíjemelés fedezet nélküli, a mostani is az, a magyar TB rendszer 1990-es évek közepe-vége felé egyetlen évben zárt minimális többlettel.
Differenciált emelés : Nincs igaza. A Gyurcsány-kormány differenciáltan emelt, születési év függvényében, sem az EU nem indított eljárást, sem más. AB sem semmisítette meg.
A magyar TB történetében volt példa differenciált emelésre korábban is.
A 13 havi nyugdíj kifizetése is a végső szakaszban differenciált volt. Bizonyos összeghatár felett, a pontos összeget meg nem mondom, nem járt semmi. Ez sem volt Alkotmányellenes, sem EU eljárás nem indult.

Amit Ön nyom, az szociális demagógia, alap nélküli kamuzás.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.12. 20:25:54

@Blogger Géza:

Hanem hol? Mi lesz velük? Elmennek pincérkedni Ausztriába ők is?

6.Lenin 2012.11.12. 20:26:53

@Khal Drogo:

Erről írtam én is. Kiket adóztatnának meg? Hány olyan értékes (?) ingatlan van, amit érdemes lenne megadóztatni?

Az előző kísérlet is azért bukott meg, mert többe került az adminisztráció, mint amennyi adó befolyt belőle.

Még a tőlünk jobban álló országokban is megbukott ez a fajta válságkezelés. Nálunk miért sikerülne? Eddig sem volt semmi eredménye 2010-ig.

Nem lehetett megoldani 15 perc alatt?
Hát igen, erre képtelen a jobboldal, valóban.

Az nagyon érdekelne, Bajnai összefogást kér a jobboldaliaktól is.
Miben? Kikkel?

aszekelyek 2012.11.12. 20:26:59

@szoja122: bármit mondhatsz , előítéleteskedhetsz , ordenáréskodhatsz, ami tetszik.

Ez majd segít Magyarországon , hogyne. Ettől nő a GDP. CSökken a hiány. Mindenki tudja, -vagy nem?

Khal Drogo 2012.11.12. 20:27:25

@Akitlosz: Tökéletesen így látom én is. A cél visszahozni azokat akik 2006-ban még megvoltak a baloldalon, de 2010-re passzívvá váltak vagy Fideszre szavaztak.
Én abban nem hiszek, hogy tömegesen el lehet vinni olyan embert aki nem jár szavazni. Az ezután sem fog elmenni.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.12. 20:27:59

@Balt:

Sok kicsi sokra megy.
Miért nem lehet egységes a nyugdíjkorhatár?

mókáné 2012.11.12. 20:28:20

@tölgyes:

"Amit Ön nyom, az szociális demagógia, alap nélküli kamuzás."

Tölgyes úr!

Ön miatt azért jobban érdemes idelátogatni, mint @Khal Drogo: blogtárs miatt, úgyhogy csak "nyomja".:) Még nem mondott valótlant, egyébként. Szóval csak így tovább és akkor egyszer kijöhetne Fradi meccsre a kedves nejével. Mégse naturista strand.:)

Khal Drogo 2012.11.12. 20:29:57

@6.Lenin: Több tízezer értékes ingatlan van Magyarországon. De lehet hogy százezer. Első körben fel kell értékelni őket és kell egy kataszter. Igen ez milliárdokba kerül, tízmilliárdokba. Aztán azonban lehet adót szedni. Az ingatlanvagyont ugyanis nem lehet eloffshorozni, vagy kivinni az országból. Stabil bevétel, megkerülhetetlen.
Az előző rendszer azért bukott meg mert az AB elkaszálta. Nem másért. A Gyurcsány-féle luxusadó pedig bénán volt megalkotva, selejt volt, tele kiskapukkal.

aszekelyek 2012.11.12. 20:30:27

@Balt: Pogátsa Z. úr nem szokott finomkodni és mellébeszélni:)

Nekem azért vannak elképzeléseim arról, miért is ódzkodnak úgy attól , hogy komolyan baloldali szerveződést alkossanak , komoly baloldali elkötelezettséggel.
Utóbb vállalni kéne....

Khal Drogo 2012.11.12. 20:32:12

@knausz: Melyik része nem volt igaz annak amit írtam? :) Ahogy egy tanárom mondta, nem az a baj hogy nem tudja mit beszél, hanem hogy magabiztosan mondja. Ez a baj veled is a TB ügyben. Nem hinném hogy van fogalmad a magyar TB rendszerről.

aszekelyek 2012.11.12. 20:32:38

@Balt: remek! mondza lajcsika sejtelmesen, hogy hááát izé lehet, hogy majd valahová csatlakozik.. Csak a megveszett baloldaliak szavazhatnak egy ilyen pártra... , esetleg , ha meszet ettek.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.12. 20:33:18

@aszekelyek:

Hitlerjugend és úttörők még sehol nem voltak, amikor cserkészek és ministránsok már igen.

Minden ideológia a gyerekeket igyekszik megnyerni, mert azok úgysem állhatnak le a felnőttekkel vitatkozni, és mert a gyermekkori hatások egész életükben elkísérik. Nagyon nehéz rajtuk felnőtt korban változtatni.

Amúgy a gyermekeknek a saját szüleik hazudnak a legtöbbet. Aztán jönnek csak a tanárok, papok, egyéb felnőttek.

mókáné 2012.11.12. 20:34:01

@Khal Drogo:

"Én abban nem hiszek, hogy tömegesen el lehet vinni olyan embert aki nem jár szavazni. Az ezután sem fog elmenni."

De nagyobb esélye van, hogy akik meccsre mozgósíthatók és több tízezren, egyetlen hétvégén, akár városról-városra járnak, hogy adott esetben egy-egy szavazás erejéig mozgósíthatók lesznek.

A Fradi Shop előtt rengeteg ember várakozott arra tegnap, hogy regisztrálhasson, olyanok, akik eddig még nem tették meg. Fegyelmezetten, hosszú sorban. Ez jó jel. Az internetről borzalmas nehéz kivinni őket az utcára és a szavazófülkéig el. Ezt magam is állíthatom a blogtalálkozó kapcsán.

dbeata 2012.11.12. 20:34:03

@Szimba: "A gallok, germánok utódai"
Nem pontosan értem a problémát.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.12. 20:35:37

@Balt:

De egy belső puccs nem jelent feltétlenül előrehozott választást.Ilyen sohasem volt még 1990. óta. Pedig pár miniszterelnök már idő előtt búcsúzott hivatalától.

dbeata 2012.11.12. 20:38:49

@aszekelyek: "Ez a másik ázsiai habitus jellemző"
Igen, más kultúra, más az elfogadott viselkedés, a jó modor ott és más itt, és más amott.
Ne tereljél, mert tudod jól, hogy mi volt a probléma.

aszekelyek 2012.11.12. 20:38:59

@tölgyes: baloldali füleknek szépen hangzó, reménykeltő, szívmelengető és szemtimentális, dolgokat mondott, attól függően, hol beszélt éppen, kiknek. típusra a brutális- szentimentális, hogyne. Amikor brutális, akkor trágár is é fogalma nincs a demokráciáról, mert olyanokat is mondott, kiesve a szerepéből- táncos-komikus-, hogy a fal adta a másikat , nem győzte letagadni és kidumálni. A PPP-k nem lettek volna elvben rosszak. Ha nem pont úgy csinálják, ahogyan csinálták, bajnaival!mert azok a PPP-k pont fordítva állam kárára voltak megalkotva, leszerződev. Amíg eladni akart valamit, addig a propagandát nyomta,, aztán kilopták belőle, amit nem szégyelltek. Az ELMŰ és az MVM ügyekben is. TV-kettőn emlékszem a nénik párnájából akarta elővetetni a pénzt, hogy vegyenek részvényt és akkor majd az unokának millyen jó is lesz az ,... no és babakötvény ,.... Mindenhez volt mézes máz és borzalmas megvalósítás.

Khal Drogo 2012.11.12. 20:41:34

@Akitlosz: Már egységes a korhatár.
Kivéve ( Mivel Magyarországon vagyunk )

- nők 40 éve
- speciális kedvezményben részesülnek a hivatásos szerv tagjai, ők öt évvel a nyugdíj előtt úgynevezett könnyített szolgálatba rendelhetők

Kifutó rendszerben van még idén korhatár alatti ellátás és van még korkedvezményes nyugdíj. A korhatár alatti megszűnik idén, jövő évtől új kk szabályok jönnek.

A vadhajtásokat eltaposta a kormány. Ez az egyetlen terület, ahol az Orbán-kormány jó munkát végzett.
Szétverte a szolgálati nyugdíjat, az előrehozott öregségi nyugdíjat, a polgármesteri nyugdíjat, a művésznyugdíjat, a bányásznyugdíjat stb.

Ezek előremutató lépések voltak. És szükségesek is.
Bónuszként nem nyúltak hozzá a korhatár emeléshez.

Ami őrültség volt, a nők 40 éve. 5 év múlva már 65 év lesz a korhatár de az a nő aki 14 éves korától dolgozott 54 évesen elmehet majd nyugdíjba, míg az a férfi aki szintén 14 éves korától dolgozott, az majd 9 évvel később.
A nők 40 évét is el kell törölni.

Ami még jobb döntés volt, az hogy a szolgálati nyugdíjak számítási specialitását megszüntették. Egy rendőr a továbbiakban úgy mehet többé-kevésbé nyugdíjba mint egy földi halandó.

Alapnak kell lennie:
egy korhatár
egy számítási mód
differenciált emelés

Ezzel kihúzható néhány évig a nyugdíjrendszer, mondjuk max két évtizedig. Ez idő alatt meg kell alkotni a svéd modellt. A megalkotás 3-5 évet vesz igénybe, ha jól csinálják, vagy 5-10 évet ha lassan.

Szimba 2012.11.12. 20:41:56

@dbeata:

Nem tartják magukat ázsiai származású népnek.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.12. 20:42:38

@Balt:

Ausztriát felosztották maguk között a szövetségesek, tehát ott nem érvényesülhetett a szovjet irányítás, nem alakíthatták Ausztriát kommunista országgá. 1955 előtt sem.

aszekelyek 2012.11.12. 20:42:40

@Balt: meg kívánom jegyezni, hogy egy kereset nem elég egy családba.... kevés kivétellel. Már ezért sem jó....

6.Lenin 2012.11.12. 20:42:45

@Akitlosz:

Szerintem a baloldal téved és te is.

2006 őszén kellett volna felébredni a baloldalnak,igaz nem a jelenleginek, és a liberálisoknak.

Te azzal kevered, hogy a jelenlegi, magát baloldalinak nevezett tábor, nyerni szeretne, de hosszútávon biztos a bukás.

Miért is van ekkora bizonytalan tábor?

Nem hiszem, hogy a jelenlegi kísérletezéssel bárki is nagyot tudna kiszakítani ebből a bizonytalan táborból, a mostani indulók közül.

Esetleg lesz 1 kisebbik szart választók által elért vérszegény, rövid életű "siker".
Hosszútávon biztosan nem fog menni ennek a balos garnitúrának, bármennyire is támogatják jelenleg kintről őket.

Szerintem.

Szimba 2012.11.12. 20:44:03

@Khal Drogo:

A nők 40 éve csak rövid távra szólt, nem? Már nem érvényes.
Nagyon kevés embert érintett.

Khal Drogo 2012.11.12. 20:44:37

@6.Lenin: 2010-ben a lakosság szintén a kisebbik szarra szavazott. Most is azt fogja tenni. 1990 óta ezt teszi.

tölgyes 2012.11.12. 20:45:49

@Khal Drogo: A magyar nyugdíjbiztosító szuficites volt, amig a manyupot Bokros át nem nyomta. Akkortól a befizetések csökkentek.
Nem volt probléma, mert korábban nem csináltak belóle problémát.
Au. pedig úgy jön ide, hogy ez a környezet.. ez az a környezet, amivel szemben itt kell tartani az értelmiséget, orvost, mérnököt, matematikust. 89 előtt ezt megoldotta a szögesdrót.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.12. 20:45:51

@Lord Kilburn:

Az a jelenlegi rendszer haszonélvezőinek a hamis érve, hogy addig demokrácia van, ameddig a kormány leváltható.

A demokrácia ugyan nem ezt jelenti, hanem azt, hogy a közösség egészét érintő ügyekben a közösség szinte egésze dönthet.

mókáné 2012.11.12. 20:46:12

@Khal Drogo:

"Nem hinném hogy van fogalmad a magyar TB rendszerről."

Állítottam én valaha, hogy van? Miért kéne nekem értenem mindenhez? Vannak dolgok, melyekhez nem értek és azokhoz nem szólok.

Sokan jobban tennék, ha ezen elgondolkodnának és kevesebb lenne a kontár.

nyünyüge 2012.11.12. 20:46:12

@aszekelyek:
Foglalkozási ártalom, "kersztolvasottság"

Ez valami betegség? Remélem neten keresztül nem fertőz :)!

Khal Drogo 2012.11.12. 20:46:33

@Szimba: Dehogynem érvényes. Nézd meg az 1997. évi LXXXI törvényt.
Évente több tízezer nő megy el vele nyugdíjba. Nem érint ez olyan kevés embert.

mókáné 2012.11.12. 20:49:13

@Akitlosz:

"Az a jelenlegi rendszer haszonélvezőinek a hamis érve, hogy addig demokrácia van, ameddig a kormány leváltható."

Azt sem értem, eleve hogyan lehet egyetlen cél a jelenlegi kormány leváltása? Tovább semmi perspektíva.

Elméleti szinten mondom: leváltja a kormányt a Bajnai-féle internetes tömörülés és akkor utána merre?

nyünyüge 2012.11.12. 20:49:27

@Szimba:
most is érvényes, csak az újabb korosztályoknál (ahol a felsőfokú tanulmány már nem számít majd be) keveseket, és főleg csak alacsonyabb jövedelmúeket érint majd.

tölgyes 2012.11.12. 20:49:50

@knausz: Ismerjük drogos elvtársat:) Ők már jobban tudják, hogy mi lesz mint a jó Isten!:)
A fene aki pontosan tudja mi várható. Leginkább szoros kűzdelem és ha a bal győz, akkor kisebbségi kormányzás..Vagy ki tudja.. Keményen dolgoznak a sértett korkedvezményesek:) No éjt. Dolog van.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.12. 20:49:52

@dbeata:

A törvények felett állnak. Legalábbis azt hiszik magukról.
"Világi" hatalom ne szóljon bele az ügyeikbe!

Nem kellene az államnak pénzelnie őket. mindjárt más világ lenne.
Ha meg még adót is kellene fizetniük, mint a tisztességes vállalkozásoknak ...
akkor gyorsan zsugorodna az egyházak száma.

aszekelyek 2012.11.12. 20:49:54

@tölgyes: semmi aljasságtól nem riadtak ők akkor sem vissza , a 19 ezressel sem. BAloldaliak ellenezhetik azt, ha igazi baloldaliak, hogy a kisebb jövedelműek kapjanak előbb emelést, akiknek sokkal nehezebb a helyzetük? NEM! De szemrebbenés nélkül tették. Személyes ismerősömnek kellett ezt a 2006-os kampányban elmagyaráznom, mert állította, hogy tőle elvette az Orbán. Pragmatikusan implikálták a nénik fejébe. Teljesen függetlenül a valóságtól , meg a baloldaliságtól. Nagyon szoktak ezért rám haragudni, akiket szembesítek az álszentségükkel vagy ostobaságukkal, kapzsiságukkal. Kevesen vállaljuk de kell vállalni. Valakinek kell.

Most mondja a férjem, hogy 4 foteltöltelék azon élvezkedik, hogy a mestreházy kijelentése ellen felszólalókat megkeresik és feljelentik.... Aszonta a kisnyikhaj, mint mondják, hogy az ország fasizálódik és ezt sokan nehezményezték és gyalázkodtak is reá emiatt..... ÉS EZEK DIKTATÚRÁZNAK ORBÁNÉKRA!!!!

Khal Drogo 2012.11.12. 20:52:31

@tölgyes: Valami rossz forrásod van. Nem volt többlet. Kivéve 1997. 1992 és 1996 között átlagosan a GDP 0,4%-a volt a hiány.

Amiről beszélsz az egy Urban Legend.

6.Lenin 2012.11.12. 20:52:52

@Khal Drogo:

"Több tízezer értékes ingatlan van Magyarországon. De lehet hogy százezer. "

Pontosan ez a gond.

Mit is jelent nálunk, hogy értékes?

15-20 év (vagy több)alatt, sok munkával, nélkülözéssel felépített lakás, amit most felértékelnének több 10 millió Ft-ra, és ennek adóját kellene kigazdálkodni 300€ nyugdíjból, vagy 1000 € körüli jövedelemből.

Vagy 1 28-32 m2-es lakás, ami majd csak 35 év múlva kerül tulajdonba, ha addig nem árverezik el, de 15-20 miiliót kell érte leperkálni a 35 év alatt. Az értékes ingatlan?

Valóban, ez lenne a megoldás a kilábaláshoz?

Khal Drogo 2012.11.12. 20:55:17

@6.Lenin: Menj le a Balatonra. Ott vannak az értékes ingatlanok. De ajánlom figyelmedbe Budát is.

aszekelyek 2012.11.12. 20:56:31

@dbeata: édes Beám , szerinted amit én írtam , az nem a lényeg ? Na fussunk neki még egyszer... :) Léccike!

@Akitlosz: erről jut eszembe , hogy a szegény kifosztott bankok ám nem fizetnek ÁFÁT sem! Mindenki más igen!

Igaz, hogy TISZTESSÉGES vállalkozásokról volt szó...;)

mókáné 2012.11.12. 20:56:59

@Khal Drogo:

"Menj le a Balatonra. Ott vannak az értékes ingatlanok. De ajánlom figyelmedbe Budát is."

Vagy esetleg nézzen körül @6.Lenin: blogtárs, mit kapna egy budai ingatlan áráért Londonban.:)

mókáné 2012.11.12. 20:59:37

@tölgyes:

"No éjt. Dolog van."

Látom, a közös dolgoktól még mindig ódzkodik, és akkor meccsre sem jönne, pedig sportember.

További szép estét kívánok a Dologhoz oda.:)

aszekelyek 2012.11.12. 21:00:49

@Lord Kilburn: közel sem ülnek ezek a dolgok de nem ám. A rezidensek pedig letétbe helyezték bajnai idején a követeléseiket de ők a fülük botját nem mozdÍtották . Ha nyernek , akkor még inkább nem tették volna. ne viccelj , egy újabb IMF kölcsön mellett ? Az ő magánynugdíjkasszás kötelezők végelszámolásáról szóló rendelkezése nem a büdzsébe rendelte vissza azt a háromezer milliárdot. Akkor meg ismét széttárta volna a kezét a maszop , hogy a válság, jajajajj és arról is azorbán tehetett volna.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.12. 21:02:47

@szoja122:

De nem a kezdetektől kell párttá alakulniuk, hanem mostanában.
Amikor MÁR látszik, hogy van jelentős támogatottságuk ÉS MÉG nem tett a Fidesz ellenintézkedéseket.

Ha el sem tudnak indulni a választásokon akkor nem sokat ért a szervezkedés.

Ha valóban sokan szavaznának rájuk már most, akkor nincsen miért várni.

Pártá alakulás után valamelyest megnyugodhatnának és az LMP, DK, valamint az MSZP kezdhetne el jobban izzadni.

Khal Drogo 2012.11.12. 21:02:51

@nyünyüge: Semelyik korosztálynál nem számít be a 40 évhez a felsőfokú tanulmány. Itt keverednek a dolgok.

Tegyük tisztába és megyek teregetni.
Felsőfokú tanulmány = nappali tagozat

- A nők 40 évébe nem számít bele a felsőfokú tanulmányi idő, enélkül kell meglenni a 40 évnek de ha megvan a kiszámításnál már beleszámít ( megvan 40 éved, oké, jár a nyugdíj és a kiszámításnál a mérték időd nem 40 év hanem 40+képzési idő )
- A korhatár előtti nyugdíjba, teljes öregségi nyugdíjba beleszámít a felsőfokú tanulmány de csak 1997.12.31-ig. ( aki mondjuk 1997.szeptember 1-el kezdte az első félévet, megkapja 1997.09.01-1997.12.31 között utána nem kap semmit )
- 2011.12.31-ig a rokkantsági nyugdíj kivégzéséig a felsőfokú tanulmány szolgálati időnek minősült a rokkantaknál, akkor is ha 1998.01.01 utánra esett. De ennek vége, Magyarországon nincs rokkantsági nyugdíj ma már. Vége. Megszüntette a kormány.

6.Lenin 2012.11.12. 21:03:56

@Khal Drogo:

Megkérdezted mind a 2, 7 millió szavazót?
A többségnek, tényleg ez volt a véleménye?

Azért a látszat még most is mást mutat, időnként.
Nagyságrendi különbségek vannak jelenleg is.

Az meg már tényleg 1re nevetségesebb kezd lenni, hogy időköziken még mindig magasabb arányban nyer a kormánypárt, netán bármilyen megmozduláson is nagyságrendi különbségek vannak a résztvevők között, közben itt 1esek álmokat kergetnek.

Majdnem 2 év van még a következő választásokig, a többség nem foglalkozik napi szinten a politikával, csak néhány ezer ember, esetleg.

Sokan bármennyire is szeretnék, de nincs jelenleg Mo-on kormányváltó közfelháborodás.

Nem volt januárban sem, és most októberben sem. Látszott a részvételi arányokon. Pedig igen nagy igény volt rá, képzeletben.

Álmodozni, persze jogában áll mindenkinek.

Khal Drogo 2012.11.12. 21:05:26

@6.Lenin: Dunaföldváron és Tiszavasváriban volt két nem törpetelepülésen polgármester választás. Mindkettőn vesztett a kormánypárt. Álmodozol öreg.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.12. 21:07:04

@szoja122:

"Ez igaz, de mi nem vagyunk egyik állam tartománya vagy birodalmának része."

Még nem.
Az Európai Unió azonban ebbe az irányba halad és akar haladni.
Politikai uniót is akarnak, ez pedig a jelenlegi európai tagállamok, köztük Magyarország, mint önálló és független ország megszűnését is jelenti.

mókáné 2012.11.12. 21:08:13

@Khal Drogo:

"Sokan bármennyire is szeretnék, de nincs jelenleg Mo-on kormányváltó közfelháborodás."

@6.Lenin: blogtárs gondolatai között egy kulcsmondat. Bizony. Vagyunk a neten, ha bekukkantok a többi blogba is, ugyanazok, és ez még messze nem a társadalom egésze, töredéke csupán.

6.Lenin 2012.11.12. 21:09:20

@Khal Drogo:

És mennyi adó jönne be belőlük?
Hány néven oszlik meg a tulajdonjog?
Vajon a tulajdonosok közt hány csecsemő van, papíron, + elfekvőben lévők?
Mennyibe kerülne mindezt felmérni, és mennyiért?

Tudom, hogy sok az irigy, de ez még nem ok mások megadóztatására. Inkább dolgozni kellene.

aszekelyek 2012.11.12. 21:11:20

@Khal Drogo: elég ha Velencei tóhoz megy ,... már két vacak gyümölcsösért megkapja a fél partot , aki megkapja.
@6.Lenin: @knausz: annyi már sejlik , hogy a verőlegényeknek a korai, magas nyugdíját vissza akarnák adni.... ,, valamiféle befektetőket idehozni, akiknek nem felelmeg az, ami az itt lévő befektetőknek és az ide jövőknek manapság megfelel. vagy fizetni nem akarnak, vagy fizetni nem akarnak :) csak a bajnai féle kedvezmények esetén fektetnének be ide. Ugyanis a munkaerő ugyanaz , ugyanolyan lenne és ugyanolyan is. Csak a hasznuk nem. Bajnaival más dealt tudnának kialkudni. Ami nincsen állítva sem, hogy jobb lenne akár a költségvetésnek , akár a munkaerőnek. Akink nincs takargatni valója , az nem is takargatja. Az leteszi a szándékait az asztalra.

mókáné 2012.11.12. 21:14:07

@aszekelyek:

"valamiféle befektetőket idehozni, akiknek nem felelmeg az, ami az itt lévő befektetőknek és az ide jövőknek manapság megfelel. "

Esetleg az az üzletember fektetne be, akire nem mertem rákeresni minap nemzetbiztonsági okokból?:)

aszekelyek 2012.11.12. 21:16:45

Bréking nyúz! Most mondta éppen a drágabolgárúr, hogy " Két hét alatt megbuktathatják Orbánt külföldi barátaink" ... NA ki akarja letagani?? Állandóan tagadták két és fél éven át, hogy a külföldi kapcsolataik által tartanak be Orbánnak állandóan... Most meg a drágabolgárúr így elszólja magát!!!!

6.Lenin 2012.11.12. 21:16:59

@Khal Drogo:

Igen volt.
És?
Több, mint 3000 település van Mo-on.
Ja, hogy utána buktak 3-at?
Ki figyel oda?

De az ilyen "érvelések" mentén nem jutunk el sehová sem.
Ez teljességgel értelmetlen.

Nem megy minden, ahogy kellene, máshol sem (ez nem mentségnek szánom), de ezt még nehezíteni is, értelmetlen.

Vannak szélsőségesek Mo-on, de ezért lefasisztázni an bloc az egész jobboldalt, az 1 nagy .........., bárki is mondta.
Ebből nem lesz kilábalás, soha.

Lollle 2012.11.12. 21:17:23

@knausz: Szerinted Török Gábornak eszébe jutna bárkit is feljelenti, pedig róla aztán írtak mindenféle cifrát. Na, ez a különbség közte és közted.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.12. 21:21:46

@dbeata:

Gondolom az a félázsiai, akinek, aminek európai és ázsiai gyökerei is vannak.

Szerintem ez áll Magyarországra, a magyarságra - lásd az avataromat! - így nem is érzek benne semmi sértőt.

dbeata 2012.11.12. 21:24:27

@tölgyes: Nem szeretnék türelmetlennek látszani, de valamilyen forrást tudna linkelni?
Ez tényleg megdöbbentő, amit ír!

Bajnai környezete, ez mit jelent?

"nem volt érdeklődés az érintettekben a föld iránt"
Akikre most én utaltam, jórészt bennük sem a föld iránt van érdeklődés, hanem a támogatásokra. :(

Az adoma, amit leírt, azt el is tudom képzelni, hogy így történt.
Ezzel együtt nem csak ők "Kiáltoznak". Én legalábbis mást olvastam.

Egészségügyről (ha már szóba került):

"ezért az ő távozásukat sem lehet a fidesz nyakába varrni.. "
Nem akartam a nyakába varrni ilyent. Én most csak előveszem a kis Fidesz pamfletemet, és idézek:
"A Fidesz biztosítani fogja a kórházak és rendelők normális működéséhez szükséges feltételeket.
A Gyurcsány korszak tönkretette az egészségügyet. 16000 kórházi ágy szűnt meg."
Ezt írja a pamflet.
Na, ehhez képest győzött a józan ész, és további ágyszámcsökkentés történt.

hvg.hu/itthon/20120919_A_betegek_fizetik_az_orvosok_beremeleset#rss

Mi itt helyben azt tapasztaltuk, hogy a sürgősségi betegellátást úgy szűkítették, hogy pl. FOG szakrendelés három hely között oszlik meg, énnek eredményeképpen mindig be kell telefonálni (ha szerencsénk van, fel is veszik a telefont az osztályon), hogy most épp melyik az ügyeletes.

Lényeg, hogy Fidesz se tudott egészségügyi reformot végrehajtani. Másik része, hogy nem várom azt a reformot. :(
Mint páciens és mint járulék befizető.

aszekelyek 2012.11.12. 21:25:15

@szoja122: te kis buta! hát üzletelni nem csak azonos vallásúak szoktak! :))) Ezt komolyan meg bírtad kérdezni?:DDD

@knausz: Esetleg. ;) Mit szeretnél róla tudni?

A neten mindegy, hogy ki magán, ki nem. Ezt adta nekünk a jó európai bizottság, amelyik kérései között ez volt az egyik, hogy neten gyalázni korlátlanul lehessen. A médiatörvény cincálásának eredményeképpen. Neked is úgy rémlik, hogy a milla eredetileg a szólásszabadságért nyavalygókat szedte össze , lózungokban? Mert azt követelték , ami mindig is volt, az EU grémiuma szerint is. Eleve hazugságra épült az a milla nevű izé. Azért ezt se feledjük el csak úgy. Aztán a kis édest, aki arin énekelgetett csak éppen akkor voltak eligazításon, oonnan estek be, Bécsből, lendvaipóltól. ezt ő személyesen mesélte el agresszolgának , akkor, atv-ben. -és megkérdezi Akitlosz , hogy miért nézem én azt is.... ;)

6.Lenin 2012.11.12. 21:25:48

@Lollle:

Ennyire nem csíped @knauszt, hogy csak miatta írogatsz ide?
Ha nem tetszik amit ír, miért olvasod el?
Csupán azért, hogy tudasd vele a nemtetszésedet?

Fantasztikus.

Lollle 2012.11.12. 21:27:25

@6.Lenin: nem miatta olvasom, abban biztos lehetsz.

aszekelyek 2012.11.12. 21:29:25

@dbeata: mai hír édes beám, hogy a 800 ezer devizahitelesből 450 ezren nem kérték a könnyített törlesztést. A 180 most, később a többit típusút. Amit a horvátoknál enneél jobb feltételek mellet engedtek a bankok! Nagyon sokan kifizették a kölcsönüket és forinthitelt választottak helyette. Sokan nem vettek fel új hitelt. Aztán mai hír az is , hogy miután öngyilkosság történt a kilakoltatások miatt , leállította az egyik bank a kilakoltatásokat!!!

mókáné 2012.11.12. 21:29:26

@Lollle:

"Szerinted Török Gábornak eszébe jutna bárkit is feljelenti, pedig róla aztán írtak mindenféle cifrát. Na, ez a különbség közte és közted."

Sokkal több különbség van kettőnk között.

Török Gábor az MLSZ Budapesti Társadalmi Elnökség elnöke és politológus is, közéleti személyiség. Nem velem szotyolázik a B középben, hanem VIP páholyban ül.

Én magánszemély vagyok. Olyan, mint ebben a blogban mindenki más, aki nem Török Gábor.

Neki egybizonyos szintig bírnia kell a kritikát, persze végletekig azért nem. Nekem semeddig nem kell bírnom.

Ha nagyon a szívemre veszem, hogy csupán engem csesztetni jössz ide és olyan modorban, amilyenben, jogom van kikérni Töröktől az e-mail-címedet és simán polgári peres eljárás elé nézel. Ennyi a menete. Ha Török nem adja ki, hivatalból kéri a hatóság és akkor meg annyi. Mindenképpen.

dbeata 2012.11.12. 21:30:50

@Akitlosz: Közös nevezőre kerülni Akitlosz-szal: megtiszteltetés. (vallás témában).

Félázsiai vagy sem, nem ott volt a probléma, hanem hogy lekezelően szólt az ázsiaiakról, egyszersmind ezzel takarta, racionalizálta az ő maga zsarnokságát, hogy a népére hivatkozott, arra kente a dolgot.
Magyarul mi vagyunk a hibásak, minket nehéz vezetni.

@aszekelyek: Jó, mondjad! Ne kímélj! Nem nézek híreket. Nem vagyok "képben".

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.12. 21:30:54

@6.Lenin:

Visszajön a 2010. előtti a fehéren foglalkoztatott nem minimálbéres alkalmazottakat szívató azaz adóztató rendszer + ingatlanadó, hogy a magyaroknak ne legyen saját ingatlanuk.

Az ingatlanadó célja és értelme ugyanis - a sarcon túl - az, hogy az ingatlanvagyon kevesebb tulajdonos kezében összpontosuljon.

akik nem bírják fizetni az ingatlanadót kénytelenek legyenek eladni azt vagyonos embereknek. Akik majd kiadják bérbe.

Azaz így is, meg úgy is a benne lakó fogja végső soron fizetni az ingatlan adóját, csak már nem lesz többet saját ingatlana.

Megnézték mit lehet még kiszipolyozni ebből az országból, s nagyon szúrja egyesek szemét, hogy Magyarországon sokaknak van saját ingatlana, nem úgy, mint a "fejlett és gazdag" nyugaton.

Mindezek alapján ellentétes a nemzet érdekeivel az ingatlanadó, ami a nincstelenek számának növekedését, az ingatlanvagyon idegen kezekben felhalmozódását hozná.

6.Lenin 2012.11.12. 21:31:52

@Lollle:

Azt nem tudom, honnan is lehetne ezt tudni?

Olvastam 1 nyilvános klozet falára firkálva...

Hülye vagy Lajos.

A Lajosra is haragszol valamiért?

6.Lenin 2012.11.12. 21:35:58

@Akitlosz:

Igen, ez elképzelhető.
Szerintem is ez van közelebb a valódi szándékhoz.

aszekelyek 2012.11.12. 21:37:57

@dbeata: ja és jogellenesen foglaltak földet azok, akik mindenáron akarják maguknak, Kajászón. Pedig nem az övék és nem is volt. Csinált-e ilyet egyetlen FIDESZ-es is , amikor a szocik egymásnak osztogatták a földeket? Nem.

@Akitlosz: minden reklám is azt teszi. A politikai is.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.12. 21:38:44

@aszekelyek:

Máshol is ez van, minden parlamentben "veszekednek".
Kettő téma van, amelyek a legnagyobb eséllyel szülnek veszekedést az emberek között egyet nem értés esetén.
Az egyik a politika, a másik pedig a vallás.

Lollle 2012.11.12. 21:40:32

@knausz: csak nyugodtan :)
vajon milyen elképesztően trágár kritikát fogalmaztam meg veled szemben? szerintem csak az igazat, ami zavar.
csak jelentgessél fel, szánalmas.

mókáné 2012.11.12. 21:41:44

@Lollle:

Szóval garantált naplemente.

jjulie 2012.11.12. 21:43:20

na fideszférgek, ma hány birkával csökkent a szavazótábor?

50 000 nél több?

aszekelyek 2012.11.12. 21:44:23

@dbeata: holnap, most el... jó éccakát!

6.Lenin 2012.11.12. 21:44:26

@Akitlosz:

Szerintem a politika és a foci, ugyanis ezekhez mindenki ért.
A másik + hülye természetesen, nem ért hozzá.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.12. 21:46:24

@Khal Drogo:

Összességében nem túl aktívan, de nyilván olyanok kérik a magyar állampolgárságot, és vállalják az ezzel járó esetleges hátrányokat, például Szlovákiában, akik fontosnak érzik.

Azaz az aktívabb réteg.

Lollle 2012.11.12. 21:47:10

@knausz: nyugi, olvasás közben lesz még alkalmam néha beszólni neked :)

mókáné 2012.11.12. 21:50:10

@Lollle:

"szerintem csak az igazat, ami zavar."

Jó. Ezt az igazadat mondd el másképpen. Legalább próbáld meg!

Soha, egyetlenegyszer sem feleltem vissza a modorodban.

Szép éjt kívánok oda is, és Mindenkinek!

(Nem jellemző rám a jelentgetés. Távol áll tőlem. Voltak kemény kommentek, nem ebben a blogban. Tűröm a kritikát, de van egy olyan pont, amikor lapozni kell, mert "értelme nincs s nem is szabad". Ezt oda-vissza érezzük, ugye?)

dbeata 2012.11.12. 21:58:20

@Akitlosz: Jó, de akkor miért vannak a határon túliak előnyben részesítve a határon inneniekhez képest? (ld.regisztráció, nem lehet postán feladni...)
Ez nem kettős mérce?

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.12. 21:58:57

@aszekelyek:

No igen, az 1989-es alkotmány.
Mekkora hatalmas átverés volt az is!
Csak egy átmeneti alkotmánynak készült egy pár éves átmeneti időszakra, aztán az országon ragadt szégyenszemre.
Magyarország maradt az utolsó posztkommunista ország, ahol a kommunista országgyűlés által elfogadott alkotmány maradt érvényben.

De még ennyi sem volt elég, a sólyomista alkotmánybíróság kitalált mellé egy nem létező láthatatlan alkotmányt is, s az alapján döntögetett.

Az MDF és az SZDSZ jól lepaktált egymással és alkotmányos kérdésekben is döntöttek, rögtön behúztak egyet a "demokráciának" még mielőtt az elkezdhetett volna működni.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.12. 22:07:07

@aszekelyek:
Ne mondd!
Nem akarom tudni.
Akik a politikából élnek nekik persze fontos, hogy éppen mit csinál, mond az ellenfél.

Balt 2012.11.12. 22:13:51

@Szimba: Ebben tökéletesen egyetértek. Régóta mondogatom, hogy az EU soha nem lesz olyan hatékony és perspektívikus alakulat, mint a Monarchia. Érdemes ezt a Fejtő interjút elolvasni:
beszelo.c3.hu/cikkek/a-masodik-szamu-ellenseg
Vagy legalább az elejét, mert hosszú.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.12. 22:22:17

@knausz:

Szerintem csak elvileg.
Még a politikából élő párttagok egy része sem fizeti be a tagdíjat, pedig bőven lenne rá pénzük.
A KDNP is hadakozik pár tagdíjat sem fizető képviselőjével.

Magyarország nem az az ország, ahol az emberek érdek nélkül anyagilag is támogatnák a pártokat, amelyeknek nem is a tagjai.

Tudjuk azt is, hogy a legjobb üzletek nem a piacon köttetnek, hanem az állami megrendelések azok. Azokat meg ugye kik is kapják?

Ennek ellenére előfordulhat, hogy ez az az amerikai csak passzióból szórja a pénzét magyarországi pártokra.

Khal Drogo 2012.11.12. 22:30:49

@Akitlosz: Megfeledkezünk néhány dologról:
- Az adócsaló/adóoptimalizáló vállalkozók döntő többsége úgy szerzett ingatlanvagyont hogy nem vagy alig fizetett közben adót
- Az ingatlanadó jelenleg is van csak nagyon alacsony a mértéke. Több formája létezik.
- Az 1990-es években máig tisztázatlan viszonyok között jelentős állami ingatlanpark került átadásra állampolgároknak, meglehetősen áron alul, jelentős kárt okozva. Ezért sincs többek között ma állami bérlakásrendszer.

Ami pedig azt illeti, hogy a szegényeket sújtaná az ingatlanadó: Ez csak a konkrét szabályozás ismerete esetén dönthető el. Létezhet olyan adózási forma ami ezt részbe ki tudja küszöbölni, pl. SZJA-ból levonható ingatlanadó. A kulcs is lehetne alacsony, ez attól függ mi a célja az adónak.

Az ingatlantulajdonosok többsége természetesen ma is olyan méretű ingatlanban lakik, ami a jövedelemviszonyainak megfelel. Aki örököl egy olyan ingatlant ami jobb mint az ő életszínvonalához passzol, értékesíti azt.
Azzal riogatni, hogy a külföldiek felvásárolják az ingatlant, szerintem nyitott kapuk döngetése. Ma is ez zajlik, illetve főleg zajlott korábban. Jelenleg a magyar ingatlanpiac halott.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.12. 22:34:53

@Khal Drogo:

Persze.
A legkevesebb energiával a legtöbb szavazót a legnagyobb szavazótáborból lehet mindig elhódítani, az pedig jelenleg a Fideszé.
Ha pártelnök lennék én is így csinálnám.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.12. 22:41:37

@aszekelyek:

Taktikáznak ők is.
Aztán vagy bejön, vagy nem.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.12. 22:49:52

@Khal Drogo:

Ha a férfiak vannak vélt vagy valós előnyben, akkor az hátrányos megkülönböztetés.
Ha a nők, akkor az pozitív diszkrimináció.

A férfi nő szavakat ki lehet cserélni magyar-cigány és még pár egyéb szópárra, de nem akarom felsorolni.

Így működik a liberalizmus. Nem maga a történés minősít, hanem az abban résztvevők történéshez nem kapcsolódó jellemzői.

A hírhedt liberális kettős mérce.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.12. 22:55:21

@6.Lenin:

Nocsak! Együtt tévedek a bal oldallal? :-)

Lényegtelen már, hogy mit kellett volna tenni 2006. őszén. 2012. ősze van.

Tudom én is, hogy mit kellett volna tenni 1848-1849-ben, hogy megnyerhessük a szabadságharcot, de ennek ma semmi jelentősége. Az akkoriaknak lett volna jó tudniuk.

Megnyerni pedig mindig a lehető legtöbb szavazót kell, a lehető legkevesebb energia és pénz ráfordításával.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.12. 22:57:25

@tölgyes:

Csak az értelmiséget kell tudni itt tartani?
Aztán minden utcaseprőnek három diplomája is lesz.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.12. 23:07:13

@knausz:

Ez csak számunkra igazán fontos, számukra nem.
Akkor ők megszerezték a hatalmat, s a vele járó húsos kondért stabilan négy évre.

A parlamentet csak önmaga oszlathatja fel, de ez még az ellenzékieknek sem igazán érdekük, a kormánypártiaknak pedig még annyira sem, úgyhogy kihúzzák mindig a négy évet. akkor sem történt semmi, amikor az SZDSZ állítólag kilépett a koalícióból és az MSZP állítólag kisebbségben kormányzott.

A politikusok nincsenek igazán érdekelté téve, hogy a köz javára kormányozzanak, hogy betartsák az ígéreteiket, programjaikat, hogy igazat mondjanak, így semmi ilyesmit nem is várhatunk el tőlük.
A legeslegmaximálisabb "büntetés" a számukra, hogy nem választják újra őket. Akkor az ellenzék jön négy évig.

Nekik ez így jó, ezért van így kitalálva a rendszer. A nép meg hadd higgye azt, hogy a pártok cserélgetésétől bármi érdemi változhat.

Mindegy mi lesz 2014-ben a választási eredmény, nem lesz jelentős változás az országban, ahogyan 1994-ben, 1998-ban, 2002-ben, 2006-ban, és 2010-ben sem volt.

Nincsen miben reménykedni középtávon.

Khal Drogo 2012.11.12. 23:14:20

Az be kéne látni hogy a kiadási oldalt faragják vagy a bevételi növelik.
A legnagyobb kiadási oldalak :
- nyugdíj
- oktatás
- egészségügy
- állami adminisztráció
- családtámogatás, szoc kifizetések
- tömegközlekedés

Nos rossz híreim vannak.
A Fidesz államosításai növelik az adminisztrációs költségeket. Az államosított cégek, tevékenységek felügyelete, adminisztrációja több erőforrást igény mintha azokat a piac működtetné. Lásd cigi-árusítások ellenőrzése.
Ez tehát kilőve.

Eü: A béreket emelni kényszerül a kormány, tehát ez bukó. Marad az infrastruktúrán szűkítés. Kevesebb ellátóhely v. gyengébb felszerelés v. ennek a kombinációja. Ennek következményét egy általános iskolába járó 8.-os is kitalálja: A vagyonosabbak ellátást vásárolnak maguknak, a szegényebbek várnak és leginkább még betegebbek lesznek majd meghalnak. Egyre több beteg ember lesz, mivel tehetős ember kevesebb van, a beteg a szar felszereléssel és kevés ellátóhellyel lassabban gyógyulnak meg.
Ez van ma, a Fidesz építi ki a fizetős eü-t.
Nagy tétel a rokkantrendszer. Itt is elkezdődött a folyamat, 30%-os rokkantsági csökkentés van ami már nem is nyugdíj, az elutasító határozatok záporoznak, napi szintű botrányok az újságokban, hogy Pali bácsit egészségesnek vélték de harmadnapra meghalt.

Oktatás : Itt is fizetéscsökkentés v. infrastruktúrális csökkentés. Itt mindkettő zajlik és megjelentek a fizetős elemek.

Nyugdíj : A kormány a nyugdíjba vonulási szabályokat korlátozza, a nyugdíjcentrumot tolja a korhatár felé. Ez azonban nem lesz elég, szükséges de nem elégséges lépés, mivel 3,2 millió nyugdíjas van már.
A nyugdíj infrastruktúrája nagyon alacsony, egy folyósító igazgatóság van, az Árpád-híd mellett. A teljes nyugdíjadminisztráció pár ezer ember.
Tehát infrastruktúrán itt nem lehet spórolni. A 3,2 millió ember nyűge-baja, meghal, árván marad, stb. igényel ennyi embert.
De ha totálisan lerohasztják az adminisztrációt és ezzel fél-egy évre kitolják a nyugdíj ügyintézést, azzal is csak pár milliárd takarítható meg.

Családtámogatás: Magyarországon nincs gyerek. Ha ezt a kasszát tovább faragják, még annyi sem fog születni. Egyébként is a családi pótlék ki tudja mióta nem nőtt, a szoc segélyeket lenyírbálták, a teljes szoc segélyezés lenullázása nem várható. Szóval itt nem lesz semmiféle további jelentős kiadáscsökkentés.
És akkor még a Kopt Mária féle agymenésekről nincs is szó, pl. szocpol autó.

- Tömegközlekedés - A MÁV lassú, fos. A Volán is egyre szarabb. BKV katasztrófa. Itt nem hogy megtakarítás lesz, hanem ezer milliáros eszközmegújjítás kellene. 2010 ősz végére vártuk a nagy stratégiát. Máig nincs meg. Fogalma sincs a kormánynak mit csináljon.

Tehát summa summárum: Ha kiadást akarunk csökkenteni nem marad más mint a nyugdíj. Ott jelentős tartalékok vannak .

De van egy még rosszabb hírem:
Ha nemet mondunk a nyugdíjak valamiféle csökkentésére, remek adóemelések jönnek. Még több adóemelés, még élhetetlenebb ország, még több adóelkerülés, még több kivándorlás, még kevesebb gyerek, még kevesebb bevétel. Nyilván ez a modell egyszer fizetésképtelenséget okoz.

Vannak modellek hogy mi történik akkor ha az állam becsődöl. Az első amit nem fizetnek ki, az a nyugdíj. A rendőr a hivatalnok stb. kap fizetést, különben game over, anarchia lesz.

Tehát a valódi kérdés, vagy a következő években csökken a nyugdíjra fordított összeg vagy később ideiglenesen, radikálisan csökken a nyugdíj, ha ezt sem vállalják be, évekre egyátalán nem lesz nyugdíjkifizetés.

Kedves nyugdíjas kommentelő Békemenet-vonulók. Lehet választani.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.12. 23:14:32

@6.Lenin:

Te honnan szeded ezt az 1000 €-s jövedelmet?

Az átlagbér nettó 142 700 HUF, ami kb. 503 €, és sokkal többen vannak mindig az átlag alatt, mint felett.
Te pedig a duplájával számolsz.

Nagyon kevesen keresnek legalább ezer eurónyit havonta.

Khal Drogo 2012.11.12. 23:17:11

@Akitlosz: Jól látod, nincs megoldás. Engem személy szerint irritál a kormányzat arroganciája. Elvárom egy politikustól hogy ha a pénzemből él, ne legyen olyan arrogáns mint Orbán és emberei. De az. Hát menni kell.
Csodát én sem várok. Nagyobb alázatot talán.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.12. 23:22:28

@6.Lenin:

Milyen részvételi arányokon?
Az időközi választások eredményei nem osztanak, nem szoroznak. Bármilyen eredmény is születik egy időközi választáson, attól országosan semmi sem változik, és ezt a szavazók is tudják.
Nem lehet kormányt váltani időközi választáson.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.12. 23:28:35

@dbeata:

Nem eléggé nehéz bennünket (meg)vezetni.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.12. 23:33:39

@dbeata:

De az valószínűleg.
(Annyira nem érdekel a regisztráció, hogy a részletei után kutakodjak.)

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.12. 23:57:24

@Khal Drogo:

Egy igazságtalanságot egy másik igazságtalansággal nem lehet helyrehozni.

Balt 2012.11.12. 23:57:47

Mobilról ma már nem válaszolok, csak annak szeretnék hangot adni, hogy meglepően kulturált volt a ma esti csevely. Kösz mindenkinek!

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.13. 00:12:28

@Khal Drogo:

Nem csak a legnagyobb tételeknél lehet spórolni.

Lehetne az egyházakon, a politikán, a sporton, a kultúrán, az állami médián stb. is spórolni.
Valamint a korrupción, a közbeszerzéseken.
Ez pedig nem is kicsi tétel.

Az általad felsorolt "nagy" területeket is túl könnyen elintézted.
A MÁVon is lehet spórolni, felesleges járnak személyszállító vonatok arra, ahol azokra nincsen igény, a Volán ki tudja váltani.

Meghallgatnánk pár embert és rengeteg ötlet összegyűlne, hogy hol lehetne kicsit visszafogni az államot.

A sok együtt pedig megoldaná a nagy problémát.
Más kérdés, hogy a teljes így vagy úgy közpénzekből (is) élő társadalmat a kormányra haragítaná.

De nem lehetetlen feladat a költségvetési egyensúly elérése és megtartása.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.11.13. 01:14:23

@Akitlosz: jajajaj... azt ki mondta neked, hogy az ingatlanadónál nem lehet meghúzni egy alsó határt?
Nyilván nem a békásmegyeri 45 négyzetméteres büszke magyar tulajdonosokat kell megadóztatni.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.13. 01:50:45

@Hepci:

Hanem aki ingatlanban tartja a vagyonát?
Hátha megadóztatnák, akkor tartja majd aranyban, vagy külföldre viszi.

Az igen csekély számú valóban gazdagtól nem lehet sok pénzt beszedni.
Ahhoz, hogy az adónak értelme, és kellő haszna legyen sok adóalany kell.
Olyan adókat nem éri meg alkalmazni, amelyekből csak pár milliárd forint folyik be.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.11.13. 02:21:58

@Akitlosz: valahol csak laknak a gazdagok, amíg nem menekül el innen mindenki...
A valódi gazdagság és a békásmegyeri 45 nm/4 fő között azért még elég széles átmenet van.
Ha olyan ingatlanadót vezetnének be, ami a lakosság kb. felét érintené, abból elég sok pénzt be lehetne gyűjteni.
Persze, tudom, minek.
Úgyis ellopnák/elb*sznák, bárki kormányoz, ökumenikusan. :)

aszekelyek 2012.11.13. 05:24:34

@Khal Drogo: nana, azért azt csak ne állítsuk, hogy amit ráhagytak a gyurcsány kormányokra , azt most ráhagynák az Orbán kormányra.... Nézzük csak a legutóbbidöntését az európai bíróságnak. Diszkriminációnak minősítették , hogy a bírák is ugyanabban az életkorban , mindenki másra érvényes életkorban menjenek nyugdíjba. mekkora szájuk van a mai ellenzékben, hogy így meg úgy, nem történt azonnali visszahelyezés. Mulasztásos vétsége pedig a z előző kormányoknak is volt számos! Alkotmánybírósági döntés teljes figyelmen kívül hagyása , minden következmény nélkül... ha jól emlékszem, négy volt a gyurcsány érában. A mindenkire érvényes munkaügyi bíróságnál lehet intézni a dolgot , van jogorvoslati lehetőség tehát.Maradjunk inkább a tényeknél.
A szőrszálat mostanában hasogatják , ha nem tűnt volna fel.

Hirtelen elkezdték komolyan venni a szabályokat. @Akitlosz: ezzel nem értek egyet. Momentán minden fillérkét össze kell sepregetni. amennyiben össze kell sepregetni a szegények pénzét, nem lehet lemondani a gazdagokéról sem. CSak a gazdagság fogalmát nem kell a 200 ezer nettonál -bruttónál meghúzni. Sem az olyan ingatlannál , ami normális életre hivatott. Bizonyos fürdős...k mindig sírnak, nehogy egy fillért is kelljen fizetniük. Mondjuk a Bentley után. Bentley -t az tartson , aki ki tudja fizetni az adóját is. persze nem egyszerű kihúzni belőlük pénzt.A félázsiai magatartás része az is, hogy nem nagyon akaródzik akkora részt vállalni a terhekből, amekkorát a javakból ebben az országban azok részéről különösen, akik nem a kiváló saját képességeikből csinálták a vagyont, hanem mindenféle úton, módon ,... hátszél és hoci-nesze alapon. Sosem értettem, hogy lehetsége az, hogy szavaznak olyan képviselőre, aki egyrészt úgy lett kimosva a tocsikolásból, ahogyan ki lett és képviselő lehetett , szoci! , akinek ezer négyzetméteres kis családi házikója ott éktelenkedett, miközben a mély szegényektől szedték el a pénzt.

aszekelyek 2012.11.13. 05:29:54

@6.Lenin: gondolom , hogy miután az Obama adminisztráció támogatja , ő is úgy akarna bizony egyensúlyt , hogy befizetővé tenné kis összeggel , %-kal azokat is , akikről Obama beszélt. :DDD
Vagy nem ezt tippeled ?
@Hepci: minek? Nem hallottad az Obama beszédet? :D

Valami olyasmit mondott ő is , hogy együtt sírunk , együtt nevetünk...

aszekelyek 2012.11.13. 05:38:40

@6.Lenin: Az előző kísérletre nem hivatkoznék. Az eleve alibi kísérlet volt. Mint a gyurcsány érában a képviselői fizetésekkel a kísérlet. Széttárt kar, hát én akartam de ők nem.... végkifejlettel.... Ennél jobbat sikerült felmutatnia ennek a kormánynak abban a témában is. nem tennék le róla, hogy körbekalapozzam fentről lefelé A cseppet szemérmetlenül , törvényesen de nem etikusan meggazdagodott társaságot. A 100 leggazdagabb magyarban közzétetteket elég is lesz felkérni , hogy ugyan adjanak már 1 %-ot a költségvetés javára. :) Szolidarításból. Közzétenni, hogy ki, milyen bőkezű. Ha van képük ezt a kiadványt az orra a lá dugni az egyre jobban megsarcoltaknak, akkor szépen oda lehet írni a milliárdok mellé , hogy és xy a milliárdjaiból ennyivel járult hozzá a kilábaláshoz. Az biztos , hogy nincs sok olyan , aki Príma Primisszimát csinált már belőle , vagy árvaházat.

aszekelyek 2012.11.13. 05:48:32

@Khal Drogo: nem tömegeset akarnak , csak a morzsát összesöprögetni..... és az mszp-t bezsarolni magukhoz.
@Hepci: szerinted is a másik végén kell megfogni azt a botot ? :D
@Akitlosz: akik adóznának, azok haragudnának, nem pedig a közvélekedés, és az nagyon nem ugyanaz. A közteherviselést a gazdagoktól is elvárás nem lesz ellenére másnak , csak annak , aki eddig is optimalizált , kitolta a pénzét az adózás elől adópariba. Egyébként a szocik ezzel fűtögetik a híveiket csak nem beszélnek róla , hogy az ő elv társaik /oligarcháik pontosan ezt tették.

aszekelyek 2012.11.13. 06:05:26

@dbeata: sovinizmusról van szó:) @Akitlosz: ateljes igazság kibontása cél, ugye? :D Mondjuk ők ritkán pakolnak ki családokat az utcára. Viszont karitatív tevékenységet végeznek. Minden féleszű szocialista karrieristának lehet botrányos nagy vagyona de az egyházakra rá kell mászni? Nem hinném , hogy ez inkább lenne olyan , mint az osztalék után nem fizetett adó.

Egyszer már elszedték az egyháztól a vagyont. érdekes módon nem lett azonnal kánaán belőle. Nagyon nem. Pld támogatunk egy óvodát a barátnőmmel, egy volt osztálytársam tette fel a facebookra a helyet és az óvoda vezetőt, akihez címezni kell az adományt. No ez egy lelkészképzőben van, illetve ők hozták létre. NYócker. Mély szegény kisdedek.
Nem kísérte őket haza gyurcsány , mert nincs hova.
Személyes kapcsolatainkat erre is felhasználjuk, hogy a külhonban élő osztálytársakat megszervezzük, ők a környezetüket , adományokért. Nem pénz. Gyerekruha , élelmiszerek. Azok a holmik három, négy gyereket kiszolgálnak, mert olyan minőségűek, amiket a z elsőkörösökben élők küldenek. Sokkal előbb növik ki az ottani gyerekek, mint hogy az elhasználódna. Nem, ott nincs tele használt ruha boltokkal az összes körút , mint Pesten. Ott a Caritasba viszik a jó , már felesleges holmit.
Mondj még valakit , aki működtet ilyesmit a nem ÁFÁS-ok közül. Nem beszélve arról, hogy kulturáltságra is nevelődnek azon a helyen. Iskola előkészítés zajlik. lehet, hogy rossz elvenni a kisebbségtől a z iskolaotthonosba a gyerekeket, csak hét végére hazaküldeni de a mély szegény hajléktalanná tett szülők gyerekeit is fel kell szedni az út széléről valakinek. Ők is a jövő nemzedéke. Nagyon nem mindegy, hogy abban a 0-tól 5 éves korig meghatározó időben , hogyan , milyen környezetben nevelkednek.

aszekelyek 2012.11.13. 06:13:54

@Khal Drogo: kivel arrogánsak? Veled , vagy hazug csalókkal ?
Akikkel úriemberként hiába álltak szóba.
Ez az államosítás duma , nem arrogancia véletlenül ? HA mindent kiszervezünk a piacba, akkor mégis miből lehetne fedezni az alapellátást? Amit követelnek az adózók a pénzükért? Le kéne jönni erről a maszlagról , hogy a piac majd mindent megold és a helyére tesz. Frászkarikát.. Kicsit sem azt tette. Ez lejátszott meccs. S zociális piacgazdaság a legszemérmetlenebb hazugságok egyike volt ebben a században nálunk. Meg a jóléti állam ígérgetése. A pénzt ebből az országból és a javakat, értéket a piac vitte ki és rá is akar ülni.

aszekelyek 2012.11.13. 06:20:00

@Khal Drogo: a közlekedés ilyen mértékű lerohasztásával készítették elő azt az érvelést, hogy azt piacivá kell tenni. merugye az állam nem jó gazda. Hát nem. orbán konszolidálta első körben a MÁV-ot. Mit csináltak a szoci érában? megint agyonadósították és még azt az egyet el is adták , ami bevvételt hozott. Nesze neked piac! a picot csak az érdekli, ami hasznot hoz. ebből is kitűnik. Na ebből soha többet nem kér adófizető. Fővárosi közlekedés detto.

aszekelyek 2012.11.13. 06:22:47

@Akitlosz: igen, amikor elkezdték adni az angolparlamenti közvetítéseket nálunk, egészen elcsodálkoztam, hogy a halvérű angolok hogy ordibálnak , zajonganak a parlamentben:)
Tényleg-tettleg verekedni inkább csak ázsiai országokban szoktak.... :)

aszekelyek 2012.11.13. 06:28:45

@dbeata: nekem nincs problémám az ázsiai származásommal, mert tudok róla. Az is olyan földrész, mint a többi. Vlamint tény, hogy arról jöttünk , Vereckénél.... Virtus meg azért nem maradt a hágó túloldalán. :) Téged bánt ez a habitus leírás ? Miért? Nem tudom , hogy akinek nem tetszik , annak az ősei honnan gyöttek... Ami nem bántó. :D
Ebben a dologban eligazíthatnál , hogy miért éled meg ezt problémaként. Kb olyan kikérni ezt magának valakinek , mint azt , hogy magyar. Szerintem. Őszintén remélem édes Beám, hogy nem állítod, hogy mi szolíd , visszafogott, északi nép vagyunk , akik a hangjukat se emelik fel soha és mélák , mint a jégtáblákon sütkérező fókanép.

aszekelyek 2012.11.13. 06:42:24

@Khal Drogo: nem, kedves uram, nem azt tették. Attól koldulunk.

@dbeata: némi identitás válságot érzek azoknál , akik ezt problémaként élik meg. Nem kéne magunkra venni azt az alsóbbrendűség sugallatot , kezelési módot , ami a magyart a múlt század eleje óta éri az entenete részéről. (Antant -kis antant.)
Kikerekedett a szemem , amikor olvastam , hogy Fico azt találta mondani , szüksége van egymásra Magyarországnak és Szlovákiának. :) a benes dekrétumok meg érvényben vannak velünk szemben.
Részemről az a hozzáállásom ehhez , hogy veszekedős félázsiai származék vagyunk , hogy na és ? Az erőből értésre pedig nincs jobb példa, mint amit a meglehetős erőfölényben lévők velünk csinálnak, hogy belekényszeríthetnek maximum a követeléseikbe. Magunktól a magunk feje után megyünk.
Ott volt ugye 1956 ősze. Csak az erő-szak tudta arra kényszeríteni a magyarokat, hogy elviseljék azt a hatalmat maguk felett, amit csak az erő tudott , a szovjet túlerő , fenntartani.
Nem mond mást még charles gati sem. A bizonyos öt pontjából az ötödik, hogy katonai beavatkozás. Amennyiben ezeket a félázsiaiakat , magyarokat választáson nem tudjuk rávenni , hogy ami elképzeléseinknek , értsd hatalmas erőfölényű amerikai akarat , megfelelően alakuljanak ott a dolgok , erőt fogunk alkalmazni. Még a charles gati , from johns hopkins is erőről beszél , mint megértetési eszközről. Vagy bajnait támogatod bianco programjával , vagy erővel avatkoznak be. Na és ki is az arrogáns ?

dbeata 2012.11.13. 06:43:13

@aszekelyek: "Téged bánt ez a habitus leírás ? Miért? "
Folyamatosan úgy próbálod beállítani, mintha engem ez bánt. Én meg folyamatosan megmagyarázom, hogy nem bánt, illetve ezen csak jót röhögtem, és hogy szerintem mi az, ami viszont a valódi gáz volt ezzel a beszólással.
Kis híján egy mongol-orosz-magyar félvér neje lettem.
Szerinted? Bánt ez a habitus? :)

De ha gondolod, leheveredek ide a pamlagra, és próbálj meg kianalizálni...:)) Sok szerencsét hozzá! :))

aszekelyek 2012.11.13. 06:53:09

@Khal Drogo: Ehhez képest Olli rehn azt mondja, csak a nagyvállaltocskákat terheltük..., nem pedig struktúrálisan alakítottunk át ebben a két évben maximálisan elvégezhetően. Ami ugye alapjaiban el volt határozva már előbb, az IMF melállapodás érvénye alatt, utasítás is ki volt adva. Csak amegvalósítása nem a szocik szájíze-és szdsz-é szerint volt végrehajtva. Amit lehet letagadnak azért. ... valamint úgy tesznek a prognózisokban, mintha ez nem végleges lenne és a következő években minden változatlan maradna. csak úgy tennének, mintha kormányoznának majd , ahogyan a mi ferinkék , 2004 és 2006 között.
Ami biztosan nem így lesz. Ha ez nem volt szerkezeti átalakítás, akkor mi az? Gondolom, hogy az arányokat kifogásolják. A nagyvállalti szektor arányaiban sokkal többet nyert, amióta itt tevékenykedik, mint amit az ország népe és ez bizony éppen a nyugdíjrendszert terhelte legjobban. Most , hogy némi aránytalanság csökkentés van , mindjárt nyivákolás van. Ki kellene venni a részüket a terhekből is ? Amikor azt sosem tervezték? Skandalum. :)))
A vicc jut eszembe , aminek az a poénja , hogy "tedd vissza fiam... "

aszekelyek 2012.11.13. 07:02:38

@tölgyes: később meg a piac egyáltalán nem óhajtott ezen változtatni, ergo ezt sem oldotta meg nálunk. @dbeata: nagyon egy húron pendülünk, nekem is volt mongol kérőm, itt tanult a műegyetemen. :) z volt nekem a fura, hogy a szüleimnek udvarolt:))) nyilván el kell járni a házhoz náluk, hogy elfogadja e a kérőt a család. rám nézni is csak alig pislogva... Sokszor otthon sem voltam... amikor látogatóba jött. Aztán elmondta anyámnak, hogy ő nem jön már többet, mert végiggondolta és belátta, hogy annyira más kultúrában nevelkedtem , hogy nemigen tudnék ott megszokni náluk.
Ilyen becsületes kérőm se volt több. Nyugati , nem Ázsiai.
Részletesen elmondta anyámnak, hogy miben látja a problémákat. PLD. ott a nőknek alárendelt szerpük van a családokban a legidősebb nő parancsol, slussz. Azt kell tenni, amit ő parancsol. harmincöt év alatt nem hiszem , hogy ez sokat változott. Dolgozni nem , csak a házban. Gyakorlatilag aranykalitka. Ők ott jómódúaknak számítottak. Villany is volt a jurtában , meg minden. :)))
Látta, hogy amilyen szabadon én a szüleim házában nevelkedtem, semmiképpen nem bírnám azt, ami ott , mivel abban nevelkednek , természetes. No akkor ez is kitárgyaltuk.

aszekelyek 2012.11.13. 07:06:34

@Khal Drogo: előre köszönnénk neki ma, 0.4 %-os hiánynak de az ikertestvérével együtt is jó lenne. Azután még az se oda folyt be mind , amit befizettek. Ez is tény. A hiánya attól csak nőni tudott. Ez az, ami nem érthető, miért kellett ezt feltétlenül rátenni a magyar költségvetésre. Bizonytalan ígérvény mellett.

@nyünyüge: neeem , nem ne izgulj ! Haszontalan macskád se lesz tőle , gyereked sem:)

aszekelyek 2012.11.13. 07:19:27

@Khal Drogo: az egyiken maradt a 2010-es eredmény . Ergo azon nem változtatott. Oda szocit nem kérnek továbbra sem de bajnait sem.

@Akitlosz: GPRS. :DDD teccett járni közgázra?

jjulie 2012.11.13. 07:22:07

@aszekelyek:

hűha banya, jó alapos fűbehugyozást végeztél ma reggel, jutott belőle mindenhova

mit tippelsz, hogy alakul majd ma a birkalemorzsolódási koefficiens?

aszekelyek 2012.11.13. 07:38:43

@Khal Drogo: azért is jó ez a külhoniaknak , mert fillérekért kapnak , ha akarnak valamit. Az ingatlan árak sem maguktól zuhantak le. Valakiknek ez nagyon jó ár. @dbeata: tegnap ígértem, a híradóból a történteket. gyakorlatilag egy veszekedés történt .DD
A házelnök úr nyakó elvtárssal keveredett szóváltásba , aki az erőből sem ért. Viszont visszapofázik a házelnöknek és nem tiszteli a házszabályt , sem a közjogi méltóságot , sem a házelnök jogkörét. Áder úr türelmesen elmondta nyakó elvtársnak , hogy tüzetesen olvassa el a házszabályt , meg fogja tudni belőle, hogy bizony joga van kizavarni a teremből , aki nem oda való viselkedést tanúsít. Nyakó elvtárs nem tudja a házszabályt sem. Vagy csak magasról tesz rá , mert szerinte neki mindent lehet. Jogállamban nem , nyakó úr , abban nem.

Egyébként egy Lukács nevű másik szocialista kapta meg a szót és abba avatkozott bele nyakó és felszólításra sem hagyta abba.
Emiatt volt a szóváltás. Veszekedősek vagyunk . Pont.

aszekelyek 2012.11.13. 07:43:08

@jjulie: Sztem korellál a libatenyésztők védőszentjének eredményeivel de alatta marad pár %-kal a marihuána fogyasztók védőszentjének eredményének. A nem rokkant rokkantak védőszentje áll a legcudarabbul quociensét tekintve.

jjulie 2012.11.13. 07:53:33

@aszekelyek:

jól van banya a hülye anyád seggszájú jámya ma is szorgalmasan szegelgeti a fideszkoporsót, előbb utóbb kész lesz, cár siethetnél vele, mer a döglött fideszt gyorsan el kéna hantolni, mielőrr még oszlásnak indulna

na erre fűbehugyozz valami tényszerűt putriszökevén kádárvakarék fideszproli módra, hogy büszke lehessen rád a felpüffedt felcsuti orbánsántakutya

de hogy lesz úgy választási győzelem banya, hogy az ország 80 százaléka rühelli a kádárvakarék seggszájú főnöködet? csak a maradék 20 százalék mehet szavazni, banya, mit gondolsz, hogy a fideszkurvaannyába lesz ez elintézhető?

aszekelyek 2012.11.13. 08:05:29

@aszekelyek: A növények is politikából élnek nálunk:) Az emberek mind. Úgy élnek éppen belőle, amilyen politikát nekik a szájukba rágnak és ráveszik őket, hogy arra szavazzanak:) Az erdőkkel is politika gazdálkodik, a növénytermesztéssel is, az állattartással is..... Mindannyian valamiképpen a politikából élünk.
szoktam ezt oktatni a gyerekeimnek.

Hiába akarok kívül maradni , mindenképpen hat rám a politika , mint a gravitáció:)

dr. Balta$ár 2012.11.13. 08:10:21

mizu itt a zaszéjek-knausz fidesznyik blogon ?

graycivil 2012.11.13. 08:13:07

"Rohanunk a forradalomba?

Aki kíváncsi arra, a 2014. évi parlamenti választások hogyan zajlanak majd Magyarországon, vigyázó szemét a napokban Kijevre vesse. Az Európai Unió és az EBESZ után Washington is kételyeit fejezte ki az ukrajnai választások tisztaságát illetően."

www.nepszava.hu/articles/article.php?id=599360

Viktor Janukovics, Victor Ponta, Orbán Viktor...Szép névsor! F.Y!DESZ

aszekelyek 2012.11.13. 08:19:04

@dbeata: Ígértek ők olyan reformot ? Azt lehet várni ebben, hogy a notorius nem fizetőknek legyen egy kis együtt sírunk, együtt fizetünk... A potyautasokanak, tudod. Akiét mi fizetjük. Mondja a háziorvosom, hogy a sokan még azt a keveset se hajlandóak fizetni , amit maga után fizethet valaki. mert ugye bodzagyüjtő vagy mittudomén mi. Pld megengedte a kormány, hogy a ház körüli alkalmi munkából jövedelmet szerzők, kereshessenek maguknak pénzt a létfenntartásukra. Eddig is azt csinálták.:D

Olyantól tudom , aki ebből él , hogy esze ágában nincs maga után pld egészségügybe befizetni. Nem is egytől. 6390 ft az idén. Még várjuk ki a végét ennek. Sztem nem a fűnyírós vizitdíj lesz a megoldás , hanem az , hogy valamennyit mindenki fizet az ellátásért. Aki munkaképes és a munkájából él. Amennyiben nem óhajt apránként befizetni , akkor csak a betegsége esetén fizet de akkor annyit , amennyibe az ellátás kerül. Mivel ez biztosítás jellegű termék-szolgáltatás:))) Vannak magán egészségpénztárak , eg.biztosítók , lehet velük is szerződni. Rengetegen akarnak pénz nélkül jó ellátást. Neked , meg aki mondjuk adózó , semmit nem fog ez jelenteni. A bevételt az egészségügynek viszont hozni fogja.

graycivil 2012.11.13. 08:25:58

"Tarlós embere irányította a zsaroló rendőröket

A nyomozás anomáliáiról a legmeglepőbb információt azonban Balogh Zsolt közölte a bíróságon, illetve nyomozati vallomásaiban. Állítása szerint egy lista alapján beszélt az ügyészség által később szükségtelennek ítélt szerződésekről, így olyanokról is, amelyek megkötéséhez egyébként az égvilágon semmi köze nem volt. A vallomásaiban szereplő megállapodások egy részét ugyanis akkor kötötték, amikor Balogh még a BKV-hoz se igazolt, ráadásul nem vezérigazgató-helyettesként, hanem osztályvezetőként kezdte a munkát."

hagyodosszie.blog.hu/2012/11/13/tarlos_embere_iranyitotta_a_zsarolo_rendoroket

Gyerekek, könyörgöm,...! F.Y!DESZ

Balt 2012.11.13. 08:26:26

@Hepci: Na ja, majd a Fittelina biztos szépen befizeti...

aszekelyek 2012.11.13. 08:27:32

@Akitlosz: na neeee..... @jjulie: épp néztem , hogy le van már fogyva..... kispocak el... , arcra sem olyan kerek már, mint lamperth móni és kóros lajcsika :)) ja és láttam horngét is minap tévében, ő se nagyon hízott, sőt. Biztosan mondta neki az orvosa, hogy állj! répa, retek, mogyoró, nem zsíros francia sajtok. :) ez tényszerű. Szoktam látni képviselő korában folyton a francia sajtüzlet körül ődöngeni...

Szerinted jó név az a millás gyereknek , hogy a sárkányfűárusok védőszentje ?

Balt 2012.11.13. 08:28:30

@Hepci: Ha valóban valahogy kompenzálnék mondjuk az szja-ban, akkor még azt mondom, elmegy. Bár akkor (is) dörzsöli az ingatlanmaffia a kezét előre az ötleten, mert a nyugdíjas mámik nem tudják miből leírni...

aszekelyek 2012.11.13. 08:30:09

@Akitlosz: eltoltam a címzést , neked akartam írni , amit magamnak sikerült címeznem:) A politikából élés mikéntjéről alkotott véleményemet . 08.05. 29 -kor. Bocs.

graycivil 2012.11.13. 08:32:05

"Hazudott-e Gyurcsány

Ami a hazugságot illeti: A Fidesz máig azt keresi, mit hazudott Gyurcsány Ferenc. Ez ügyben perek sokaságát indították el, amelyeket sorra elvesztettek. Igazat adott viszont a bíróság Vadai Ágnesnek, aki kimondta, hogy a Fidesznek kapcsolatai voltak a szervezett rendbontókhoz. Ezt a később nyilvánosságra került ún. Wikileaks-iratok is megerősítették."

galamus.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=173839%3Ahazudott-e-gyurcsany&catid=65%3Aaz-olvasok-irasai&Itemid=101

mókáné 2012.11.13. 08:43:21

@aszekelyek:

"Őszintén remélem édes Beám, hogy nem állítod, hogy mi szolid , visszafogott, északi nép vagyunk , akik a hangjukat se emelik fel soha és mélák , mint a jégtáblákon sütkérező fókanép."

Gyönyörűen fogalmaztad ezt meg! Kibukkan itt-ott az újságíró-véna.:)

aszekelyek 2012.11.13. 08:55:16

@dbeata: lekezelően szólt???? - naaa , édes beám... Ez bele van magyarázva. Olyanok vagyunk, amilyenek, amilyennek leírta . Tükörbe sokan nem szeretnek nézni , az is tény. Az is tény , hogy minket nem is könnyű vezetni:)
Most már. Volt , amikor a zagyválást a pannon pumáról , orrunknál fogva vezetést elő lehetett adni de az az idő elmúlt.

nyünyüge 2012.11.13. 08:57:14

OFF

@Khal Drogo:
én éppenséggel erre a változatra

"A korhatár előtti nyugdíjba, teljes öregségi nyugdíjba beleszámít a felsőfokú tanulmány de csak 1997.12.31-ig. ( aki mondjuk 1997.szeptember 1-el kezdte az első félévet, megkapja "

gondoltam, így lettem én is előrehozott ellátással rendelkező női személy, 60 év 42,5 évvel.

bariga 2012.11.13. 08:59:25

@knausz: Nanemár, hogy valaki jobb legyen, mint Orbán úr. Ő mindenkinél okosabb és ügyesebb,meg a pénzt is ő osztja.

aszekelyek 2012.11.13. 09:02:07

@dbeata:Szép ez a cím, a betegekről, akik fizetnek. Komolyan. Az egész ellátást a potenciális betegek fizetik , vagy a valamikor potenciális betegek lesznek adózók fizetik. Mégis mennyire nem szégyell demagóg lenni a HVG ?

@jjulie: te zsüli , a nagyon lustákkal mi lesz ? Hozzácsaptad a nyálverésüket a 80 %-hoz ?

bariga 2012.11.13. 09:02:14

Ma reggel igazán érdemes volt benézni ide, az egész heti szemináriumi anyagot elolvashatjuk, zanzásítva. Arányosan mindenkibe kicsit, finoman belerúgva, akibe kell. Sokat épültem belőle.

bariga 2012.11.13. 09:04:22

@aszekelyek: Te miért akarod, hogy vezessen Téged valaki? Nem látsz jól? Ez az apalvető baj, hogy valaki szolgálat helyett vezetni akar, valaki meg imágja, hogy őt vezetni akarják. Bár nem olyan sokan vagytok már.

mókáné 2012.11.13. 09:08:12

@Akitlosz:

"Magyarország nem az az ország, ahol az emberek érdek nélkül anyagilag is támogatnák a pártokat, amelyeknek nem is a tagjai."

De. Amikor polgári összefogás kellett, akkor önzetlenül adtunk a Polgárok Házára és nem kevesen.

Amikor bajba került a jobboldali sajtó, akkor előfizettünk, ki-ki kedve szerint, én a Magyar Nemzetre.

Ezek roppant fontos dolgok! Egy párt, a Fidesz képes elérni azt, hogy a polgárok önzetlenül, anyagilag is, kimutassák hovatartozásukat és elköteleződésüket. Aztán két forduló között vittek még két embert, vagyis Orbán megmozdulásainak eredményei vitathatatlanok.

Hanem: a Harmadik Félidőben láttam vasárnap Szijjártó Pétert, aki a Honvéd színeiben jelent meg, ő=Honvéd, így szurkoljunk a továbbiakban a csapatnak, szóval nagyon megváltozott. Hátrányára. Vallom, némely emberrel rosszat tesz a túl korán kapott hatalom.

Volt valahol egy hely, hol jó volt magyarnak lenni.. a szívek maradnak, akármilyen a szél.. legyen olyan a hely, ahol jó magyarnak lenni!:)
www.youtube.com/watch?v=ldBER4b-FJo

aszekelyek 2012.11.13. 09:12:11

@dr. Balta$ár: már hiányoltunk:) , dr bélsár , nagyon

@bariga: azt hiszem ez vele az ellenzék fő problémája , amit a végére írtál. Ő osztja a pénzt és nem nekik. Mellesleg uszítani rá és trónfosztani hagyomány és dicsőség.

Tehetségtelenségükkel tisztában lévő , ám uralkodni akarók tömegsportja.

dbeata 2012.11.13. 09:25:37

Ez azért már nagyon durva!

"Átírták a választási eljárási törvényt

Az új szabályozás szerint a pártok kampányidőszakban a sajtóban csak a közmédiában és a nyomtatott lapokban hirdethetnek, kereskedelmi tévékben és internetes lapokban nem. "

index.hu/belfold/2012/11/12/kataklizmak_napja_a_parlamentben/

Magyarul: internet, ami viszonylag olcsó elérés, valamint vita folytatására adhat lehetőséget, az nuku
Ker. tv-k, ahol esetleg még biztosítható a pártsemlegesség, az is sztornó.
Marad a pártfüggő sajtó, jó drágán.
Egyszerűen nevetséges, ennyire be vannak tojva az elvtársak?

Kérdésem, hogy a kampányidőszakban a politikai, közéleti blog működését is felfüggesztik-e?

aszekelyek 2012.11.13. 09:28:04

@knausz: mi a magyar hírlapra , amikor gurcsány kiátkozta őket.... :) ami a szoci sajtó és szólásszabadság szerves része volt , -egészen pontosan megtiltani , hogy a közintézmények előfizethessenek rájuk. ;) de jó lesz a 180 fokos fordulat! Oda megyünk vissza. Az nem hazugság volt , mint amiket drágabolgárúrék terjesztettek külhonban , hogy őket betiltották... Hogy hol volt akkor az európai bizottság médiáért felelős illetékese is? nem tudni. Meg a millások. Gondolom, éppen sárkányfű kúrán lehettek... aludtak tőle , nyilván. nem láttam ezt a sajtó szabadságharcos , kendermagos , libapásztort akkoriban tüntizni a sajtószabadságért. Te láttad ?

Sajtószabadságért lehet szabadságharcosnak lenni.-nekik. Másért , másnak szabadságharcolni meg fújjjj, :) Ez picit disszonáns , nem?
@bariga: a polémia arról szólt, hogy nehéz-e a magyarokat vezetni. nem könnyű. Nem az. Rólam és akaratomról nem volt szó, hogy akarnám, hogy valaki vezessen. Momentán a z államformánk így van berendezve, jó sok éve. Van vezető , miniszterelnök. Ha épp nem tetsző, akkor is ez a status quo. Köszönöm jól látok. Ha nem látnék jól , kutyával vezettetném magam. Szocikat kutyába sem veszem. mert ők már megvezették sokszor a magyarokat. Van még kérdés ?
Tudod , van aki imádott minielnök lenni de közben majd beledöglött.... ami egyszerre elég fura...:D

aszekelyek 2012.11.13. 09:31:40

@knausz: gondoltam , hogy csak neked nem fog nehezedre esni ezt felismerni , megjegyezni :) -tényleg csak kibukkan egyszer csak jön az ujjamra :))

mókáné 2012.11.13. 09:32:45

@török gábor: és Kedves Blogtársak!

Alanti dalban minden benne van, amiért érdemes politizálni még mindig, ha kétségek merülnek fel bennünk az irányt illetően, akkor érdemes ezt meghallgatni újra meg újra és erőt ad nekünk.

Világok világa Magyarország!
www.youtube.com/watch?v=bLR9HQuS2j0&feature=relmfu

dr. Balta$ár 2012.11.13. 09:40:14

@knausz: lengesd a zászlót debil fidesznyik !

nagyon szánalmas vagy...

nem is tudom hogy nők kömmentelhetnek e orbániában ? vane lég gyereked ?

aszekelyek 2012.11.13. 09:47:39

@dbeata: nemtom édes beám, mennyit tudsz te arról, hogy tartották be az eredeti szabályokat arról, hogy mindenkinek pontosan ugyanannyi megjelenési lehetőséget, ugyanolyat kell biztosítani, az elmúlt években? Az elején, alegelején volt valami hasonló ehhez, még a kertévék előtt Aztán slussz. A pofátlanság édes Beám az volt, hogy " Orbán vegyen magának médiát." id. Megyó. 2002.nagyságrendekkel költöttek többet, mint amit a törvény engedne, mindig. Amióta megtelepedett nálunk is a politikai marketing szakma , azóta. Ők kerestek vagyonokat azon , hogy éppenséggel a hazudozást jól tudták elsütni és az etikát csíra formában is nélkülöző módszereikkel dönteni el a választásokat. Azt a pénzt pedig nem kimondottan törvényes és etikus úton szerezték meg rá , túlnyomórészt az államkassza kárára , így vagy úgy.
Azt komolyan írtad le , hogy a kertévékben biztosítható lenne a pártsemlegesség ? nem akarom elhinni ezt édes beám... Gondoljuk ezt még egyszer át!. A neten vitázni lehet , reklámozni nem. Elég világos. Kampánycsend pedig volt mindig a neten is.

mókáné 2012.11.13. 09:59:39

@aszekelyek:

"A pofátlanság édes Beám az volt, hogy " Orbán vegyen magának médiát.""

És akkor egy polgári körös gyűlésen bejelentette Bayer Zsolt, hogy veszünk magunknak. Én, személyes Bayertól tudtam a HírTv születésről. Azt hiszem, ezek klassz dolgok voltak, jelen lenni a születéseknél, indulásoknál és érkezéseknél.

Ismét Szijjártó jutott eszembe. Akkoriban végtelenül kedves, jószándékú és szerény fiatalember volt. Őt kérjük vissza! Ha olvassa ezt a blogot, tudjon róla.. szeretném, ha tudna.

.. összegyűlnek emberek, mert tudják, hogy hiányzik - valaki:
www.youtube.com/watch?v=BfhUuCoi0Ag&feature=related

dbeata 2012.11.13. 10:00:14

@aszekelyek: "Kampánycsend pedig volt mindig a neten is."
Miért kevered ide a kampánycsendet?

Szerintem meg a pofátlanság az ugyanolyan maradt, csak a színe lett más.

Miért nem csinált valamit a Fidesz a pártfinanszírozással, valamint a közpénzből propagandára herdálás ellen?

graycivil 2012.11.13. 10:06:40

"Elfogadták: Jönnek a korlátozottan szabad választások

A módosítók elfogadása után egy olyan választási törvény képe tárul elénk, amiért Putyin is csettintené a két ujját, és amiért a különböző megfigyelők Fehéroroszágot, Oroszországot vagy más államokat szokták zaklatni. A remény még él, hogy az Alkotmánybíróság megsemmisíti a törvényt, de ha nem, akkor rajtunk van a sor, hogy minél több emberhez eljuttassuk, mire készül a kormány, és hogy le kell váltani őket!"

magyarinfo.blog.hu/2012/11/12/elfogadtak_jonnek_a_korlatozottan_szabad_valasztasok?utm_source=ketrec&utm_medium=link&utm_content=2012_11_13&utm_campaign=index

F.Y!DESZ

nyünyüge 2012.11.13. 10:26:15

@aszekelyek: talán mert csak neki van olyan spéci narancsszűrős szemüvege, ami miatt nem zavarta a blogot elöntő többtucat, minden szakmai ígényességet nélkülözö hozzászólásáradatod.

nyünyüge 2012.11.13. 10:41:51

@knausz:
Csak az a baj, hogy azok a médiák lényegében nem a sok jó szándékú adakozó, hanem lényegében néhány nagytőkés pénzéből jöttek létre.
És ezek tulajdonos nagytőkések azóta is átláthatatlan, követhetetlen gazdasági és politikai,.... viszonyban vannak a mostani kormánypárttal.

mókáné 2012.11.13. 10:53:07

@nyünyüge:

"Csak az a baj, hogy azok a médiák lényegében nem a sok jó szándékú adakozó, hanem lényegében néhány nagytőkés pénzéből jöttek létre."

Tudom. Rákérdeztem azonnal, élesben Bayernál és nem felelt nekem. De arra már régen megszoktam, hogy a közéleti személyiségek nem felelnek, én csak kérdezek. Ez van. Ilyen ez.

Azóta megtanultam, hogy kérek inkább és nem kérdezek semmit.

Balt 2012.11.13. 11:12:56

@aszekelyek: Akkoriban épp egy amcsi cégnél voltam bérrabszolga :), mondjuk érdekes volt, hogy ők változatlanul járatták a Hírlapot. :) Igaz, a hvg-t is. De elég nagy ívben tettek a gyurcsányista kirohanásokra. :))

mókáné 2012.11.13. 11:16:56

FRISS HÍREK a foci világából rovatomban most:

Zöld és fehér - Életmód és sportkultúra magazin

Benne:
- Tarlós István: Ez a városunk legjobb csapata

- Nyíl-tan: Interjú Nyilasi Tiborral

- Én csak egy edző vagyok- beszélgetés Ricardo Monizzal

- A háború gyermeke - Muhamed Besic - beszélgetés és névjegy

- Lipcsei Péter (az én korosztályomból): Tanul, tervez, elemez

Ez a lap újdonság. Végtelenül színes és izgalmas havilap nem csak fradistáknak! Nagyon tartalmas. Nekem most érkezett.

@Hepci:

Komoly Gasztro rovattal dúsítva. Egy nem piskóta lepény és más különlegességek. Csaba Miklós kalauzol bennünket.

Balt 2012.11.13. 11:18:48

@nyünyüge: Ennél szerintem aggályosabb Mark Palmer és barátai kk-európai tevékenysége...

Balt 2012.11.13. 11:21:04

Micsoda szerény ember: "koalíciót hozott létre", nyihihi:

"Bajnai Gordon korábbi pénzügyminiszter a rendszerváltás utáni egyik legnehezebb csatára készül, miután koalíciót hozott létre Orbán Viktor leváltására - vezeti fel a Reuters a Bajnai Gordonnal készült interjút."

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.11.13. 11:24:05

@bariga: van, aki azt is imádja, ha seggbe qrják.
Sokan vagyunk sokfélék. :)

graycivil 2012.11.13. 11:24:44

"Menj már, Orbán!

Most egy törvény végrehajtása ellen fogok érvelni....Mindezzel együtt most, hogy minden valószínűség szerint Zugló polgármesterének indítványára a rendőrség több internetes oldal, így a Népszava néhány kommentelője ellen is büntetőeljárást akar kezdeni és az adataik kiadását írja nekünk elő, fájdalom, de azt kell mondanom, hogy nem."

www.nepszava.hu/articles/article.php?id=599366

Azt hiszem, ha ez az ügy valóban perre megy, akkor valóban vége a véleményszabadságnak! El Curo be akarja fejezni fő művét: "A haza (FYDESZ) nem lehet ellenzékben" sohasem! Már a médiában sem.

Azt hiszem, ez a lépés lehet az utóbbi 20 év legértelmesebb polgári engedetlensége. Szerintem is el kell tűnnie ennek a "szemérmetlen és népnyúzó bandának"!

Gyerekek, könyörgöm,...! F.Y!DESZ

Balt 2012.11.13. 11:25:28

Arra a kérdésre, hogy mit mondott partnereinek az Európai Unióban és az Egyesült Államokban, Bajnai Gordon úgy válaszolt: "a munka, amelyre vállalkoztam, összefogni a hiteles ellenzéket a Fidesszel szemben".

Értjük... Nem véletlenül volt a kiképzés a Bob Hoskinson. :))

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.11.13. 11:36:28

@graycivil: na, úgy látom, téged pl. seggbe qrtak. :)
Ezért nyifogsz itt ennyit.

mókáné 2012.11.13. 11:37:28

@Hepci:

Azt hittem, csak engem idegesít @graycivil: blogtárs, de nem.:):)

graycivil 2012.11.13. 11:44:06

@Hepci: Minden megszólalásod vágyaid alanytalan kivetülése a virtuális térbe... :-)

nyünyüge 2012.11.13. 11:50:22

@knausz:

" "Csak az a baj, hogy azok a médiák lényegében nem a sok jó szándékú adakozó, hanem lényegében néhány nagytőkés pénzéből jöttek létre."

Tudom. Rákérdeztem azonnal, élesben Bayernál és nem felelt nekem. De arra már régen megszoktam, hogy a közéleti személyiségek nem felelnek, én csak kérdezek. Ez van. Ilyen ez. "

Ha tudod, és mégis ezt az árnyalatlan propagandaszöveget nyomod, akkor az rendjén van:((?

"És akkor egy polgári körös gyűlésen bejelentette Bayer Zsolt, hogy veszünk magunknak. Én, személyes Bayertól tudtam a HírTv születésről. Azt hiszem, ezek klassz dolgok voltak, jelen lenni a születéseknél, indulásoknál és érkezéseknél."

graycivil 2012.11.13. 11:50:59

Sólyom László: "A kutya éji dala

A nyugdíjhatározat - a nemleges szavazatok száma, s még inkább indokolása - megmutatja, milyen közel került a visszalépés ettől a magatartástól. Két nagy próba áll az Alkotmánybíróság előtt, két ügy, amelyben vizsgálnia kell az Alaptörvény átmeneti rendelkezéseibe felvett részletszabályok ellentmondását az Alaptörvénnyel. Az egyik ügy már az Alkotmánybíróság előtt van: az átmeneti rendelkezések vizsgálata az ombudsman kezdeményezésére. A másik rendelkezést pedig a napokban hozta meg az Országgyűlés: ez az általános választójog korlátozása az átmeneti rendelkezésekben azokra, akik regisztráltatják magukat."

www.komment.hu/tartalom/20121112-solyom-laszlo-irasa-a-magyar-alkotmanyossagrol.html?fb_action_ids=4969622239571%2C4964691636309&fb_action_types=og.recommends&fb_source=other_multiline&action_object_map=%7B%224969622239571%22%3A447120145325705%2C%224964691636309%22%3A366390493452949%7D&action_type_map=%7B%224969622239571%22%3A%22og.recommends%22%2C%224964691636309%22%3A%22og.recommends%22%7D&action_ref_map

"Az "alkotmányosság akarása", az alkotmányosságért való felelősség megkívánja, hogy az arra jogosultak ezt a módosítást és annak törvényi végrehajtását az Alkotmánybíróság elé vigyék. Ezek a döntések az Alkotmánybíróság saját jövőjét és az alkotmányosság jövőjét is eldöntik Magyarországon. "

Azoknak pedig, aki csak @Hepci: rövid és velős hozzászólásait szeretik, csak annyit, hogy...: Faszfejek! :-)

Balt 2012.11.13. 12:17:31

Ja, csak mert a benzinárakról volt szó a topik elején:

@Blogger Géza:

index.hu/gazdasag/2012/11/12/felorat_dolgozunk_egy_liter_benzinert

A magyarországi energiaárak nemzetközi összehasonlításban nem tekinthetők magasnak. A nettó keresetek azonban rendkívül alacsonyak, a munkaidő-ráfordításban mérhető összehasonlítás ezért lehangoló képet mutat − idézi a Napi Gazdaság az Energiainfo.hu legfrissebb elemzését.

Drucker György, a szakportál vezető elemzője szerint a magyarországi benzinár 7-8 százalékkal alcsonyabb az EU−27 súlyozott átlagáránál. (...)

dr. Balta$ár 2012.11.13. 12:19:39

"Újdonság, hogy minden nem fideszes ajánlószelvény mellé kell csatolni egy fideszest is, a pártsemlegesség jegyében. "Mindenkinek egyenlő esélyekkel kel indulnia" - indokolta a változtatást Papcsák Ferenc, majd lekapcsolta négy budapesti romkocsma wifi-routerjét."

majd a HCS-t is lekapcsolta... megvalósul a demokrácia csárda...

dr. Balta$ár 2012.11.13. 12:22:43

@Blogger Géza: @Balt:

az ne zavarjon, hogy míg a forradalmi 1/2 ázsiában 1/2órát
addig a rohadó nyugaton 1/2 PERCET dolgoznak egy lityi benziné...

dbeata 2012.11.13. 12:28:30

@Hepci: Heveredj el a pamlagon, és @graycivil: kianalizál...:))

mókáné 2012.11.13. 12:32:40

@nyünyüge:

Bayer Zsolt nem egymaga a Fidesz. Kétlem, hogy átérezné azokat a finomabb dolgokat, melyeket én, átélek.

És ha már ambivalencia. Igen, volt olyan balliberális újságíró, aki képes volt átérezni, amit én és akkor hozzá mentem - tanulni.

Nem folytatok elvtelen propagandát. Semmi érdekem nem fűződik hozzá. Ismerd meg a jobboldali gondolkodást! - ezt szorgalmazom. Közelebb jutsz hozzá és aztán már eltávolodhatsz.

Tiéd a dal:
www.youtube.com/watch?v=6ojhBoj8bP8

mókáné 2012.11.13. 12:36:31

@dbeata:

"@Hepci: Heveredj el a pamlagon, és @graycivil: kianalizál...:))"

Szexualitás felsőfokon című rovatomban:

Érdekes felvetés Graycivil blogtársunktól, mely szerint a mi Hepcink orális és anális szexre vágyik, aztán kivetíti ide.

Jól értelmezem?:)

graycivil 2012.11.13. 12:57:06

@dbeata: Na, az "analizálást" hagyjuk, jó? :-)

graycivil 2012.11.13. 12:59:27

"Európa éllovasa Magyarország

Októberben is nálunk nőttek leggyorsabban az árak. A tankolás 10, a sertéshús 16%-kal lett drágább."

index.hu/gazdasag/2012/11/13/europa_ellovasa_magyarorszag/

Tündérmese...

Balt 2012.11.13. 13:07:47

@dr. Balta$ár: Oda van írva, idéztem:
"A nettó keresetek azonban rendkívül alacsonyak..."

Vö. a fentebbi Róna int-elemmel: :)
@Balt:

graycivil 2012.11.13. 13:09:33

"Nem engednek a lázadó gazdák

A szóvivő szerint a kormány már többször is szembement a saját maga alkotta törvényekkel. Például az, hogy egy kápolnásnyéki lakos a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet pályázatán 284 hektárt, 8194 aranykorona értékű területet kapott bérbe húsz évre, ütközik a földtörvény előírásaival. Abban ugyanis meghatározták, hogy egy magánszemély maximum 300 hektárt vagy 6000 aranykorona értékű termőföldet birtokolhat. Boór szerint elképesztő ez a gyakorlat. Így fogalmazott: „A kormány saját maga gyakorolja a polgári engedetlenséget.""

www.hir24.hu/belfold/2012/11/13/nem-engednek-a-lazado-gazdak/

"A Hír24 kérdésére, hogy folytatják-e akcióikat, a Fejér Szövetség szóvivője igennel válaszolt. Azt mondta, ha a kormány nem vonja vissza a törvénybe ütköző földbérleti pályázatokat, országos akciót indítanak."

F.Y!DESZ

dbeata 2012.11.13. 13:32:53

@graycivil: Jó (bocs, kicsit elvetettem a sulykot). :-)

graycivil 2012.11.13. 13:50:08

@dbeata: Nincs miért. Látom, ami Hepcitől vicc, az tőlem "komolynak látszik". :-)

(De majd "lenyomozlak, feljelentelek, betiltatlak", mint Papcsák :-) )

graycivil 2012.11.13. 13:52:19

"Döbbent EU-politikus: Micsoda? Visszamenőlegesen csinálta az Orbán-kormány?

Az Európai Parlament petíciós bizottsága decemberben vagy januárban dönt arról, hogy tárgyalják-e Brüsszelben a magyarországi korkedvezményes nyugdíjak ügyét. Portálunknak ezt nyilatkozta egy érdekvédelmi szervezet elnöke: Az uniós jog is tiltja, ami itt történt. Így, hogy visszamenőleg vették el, a döntés elfogadhatatlan."

stop.hu/belfold/dobbent-eu-politikus-micsoda-visszamenolegesen-csinalta-az-orban-kormany/1098670/

Még csak most...?

bariga 2012.11.13. 14:10:12

@aszekelyek: nincs több kérdés, mert mindenre ugyanazt válaszolod, mégpedig, hogy az frankó, amit Orbán csinál, a szocikról meg akkor is beszélsz, ha senki nem kérdezte, meg ha senkit nem is érdekel. Így vagy betanítva. Így hát mindig jön a propaganda szöveg, amit már TV-ben is gyorsan elkapcsolok, mert félek, hogy előbb vagy utóbb hat. Azt meg nagyon szeretném.

bariga 2012.11.13. 14:13:05

@Hepci: Ja, de hát őt nem kell vezetni, amint válaszolt, csak másokat. Akkor biztosan ő valami vezető, de ki frász akar arra menni, amerre ő?

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.11.13. 15:19:31

@graycivil: az a különbség, hogy engem ismernek a hölgyek, te és más anonim tökfilkók pedig csak az alanytalan semmiből nyomjátok a virtuális térbe a pártpropagandát.

It’s the economy, stupid 2012.11.13. 15:56:49

@dbeata:
"Miért nem csinált valamit a Fidesz a pártfinanszírozással, valamint a közpénzből propagandára herdálás ellen?"

Nem hogy semmit nem tett ellene, éppenséggel megtorpedózta, amikor egyáltalán szóba került a pártfinanszírozás tisztába tétele. Az ügynök-ügyekhez hasonlatosan.

dr. Balta$ár 2012.11.13. 16:02:30

"Orbán Viktor, Merkel és az angol királynő találkoznak a pokolban. Merkel megkéri az ördögöt, hogy hazatelefonálhasson Németországba, mert tudni szeretné, hogy mi történik az országban a távozása után.
Beszél is két percet, leteszi a kagylót, majd az ördög közli vele, hogy a számla kétmillió euró lesz, amit Merkel ki is fizet.
Amikor ezt látja, az angol királynő is megkéri az ördögöt, hogy hadd telefonáljon haza, és fel is hívja Angliát, beszél öt percet. Az ördög átad neki egy ötmillió fontról szóló számlát.
Erre Orbánnak is kedve támad hazatelefonálni, beszél is fél órát, és amikor leteszi, az ördög azt mondja, 25 forint lesz.
Miután látta, milyen drága volt a többieknek a telefonálás, Orbán nem bírja ki, és megkérdezi,
- Magyarországra ugyan miért ilyen olcsó a hívás.
Mire az ördög: - Nézd, Viktor! Ezzel a rengeteg munkanélkülivel,
- világbajnok áfáival,
- Európa bajnok inflációval,
- minimálisra visszavett szociális ellátásokkal és munkanélküli segéllyel;
- leépítendő húszezer közszolgával,
- csipszadó, telefonadó, bankkártya adó és az ilyen, olyan, amolyan újabb és újabb adókkal,
- a büntetéspénzekre vadászó rendőrökkel és más
- hatóságokkal, a szigorodó adóellenőrzéssel,
- a rengeteg újabb és újabb megszorítással,
- a politikusok szűnni nem akaró hülyeségeivel és hazugságaival,
- a mélységes korrupcióval,
- az igazságszolgáltatás politikai elfoglalásával,
- a média korlátozásával,
- a felsőoktatás leépítésével,
- az országból elvándorló rengeteg magyarral..
Magyarország nyilvánvalóan maga a pokol. Márpedig a pokolból a pokolba helyi tarifával lehet telefonálni."

(Kormánybuktató demonstráció FB)

Szimba 2012.11.13. 16:02:56

Alany, állítmány...

Nyelvtani vita a blog magyar szakosai és erőszakosai között? :-D

It’s the economy, stupid 2012.11.13. 16:20:23

@aszekelyek:
"Amióta megtelepedett nálunk is a politikai marketing szakma "

Mekkora egy hazug farizeus teccik lenni. Nálunk a politikai marketing szakma egy bizonyos Wermer András ötletgazda által egy bizonyos fidesz nevű párt részére művelt stratégia révén honosodott meg.
Azóta persze kiteljesedett a dolog, pl. a 2010-es választás előtt már ez az amerikai cég segítette orbánékat:

"GEB International and Arthur Finkelstein have helped the center-right Fidesz party win a landslide victory in the recent Hungarian National Elections. "

www.gebinternational.com/highlights/landslide-victory-in-hungary-for-center-right

It’s the economy, stupid 2012.11.13. 16:33:53

@Hepci:
"úgy látom, téged pl. seggbe qrtak. :)
Ezért nyifogsz itt ennyit."

Vedd észre, hogy nem csak őt, téged is. Mindannyiunkat, azzal, amit művelnek, meg amiket még terveznek.

30 évvel a cucilizmus kimúlása után pölö újra egyre több a megfellebbezhetetlen hatósági aktus. Ha ez neked teccik, akkor elég hülye vagy. A szólásszabadság korlátozása csak egyike ezeknek.

tölgyes 2012.11.13. 16:43:49

@Akitlosz: Tekintettel arra, hogy egy orvosi dipoma legalább 20 milliójába kerül az adófizetőnek és sok áldozatba a családnak könnyen belátható, hogy az ő távozásuk jelentős anyagi veszteség, mondhatnám elúszik a tudásába befektetett pénz. Itthon tartani viszont csak magas fizetéssel lehetne amit nem bír el a költségvetés és nehezen tolerálna az Ön által említett utcaseprő is.
Egyébként persze, hogy minden emberre szükség van. Különösen azokra akik hajlandóak is tudnak is, képesek is dolgozni.
Ön pedig azt gondolom nem túl nagy erőfeszítéssel látja be, hogy a képezett, nyelveket beszélő, a világpiacon is könnyen értékesítthető tudással rendelkező emberekben nagyobb a mobilitási potenciál.

tölgyes 2012.11.13. 16:51:18

@Khal Drogo: OLvasgassa, hogy mit mondott Patay a bankszövetség most lemondott elnöke...: Bajnainak „nem sikerült a társadalom bizalmát megnyernie, s nem tudta helyreállítani a kormányzás tekintélyét." A bankszakember szerint a gazdasági válságot illetően „még mindig nem esett le a tantusz a magyar közéletben. Végre mindenkinek tudomásul kellene vennie, hogy a következő években hozzá kell szoknunk a stagnáláshoz, a zéró növekedéshez. Ez a realitás, s ez politikai pártoktól és kormányoktól is független, mert ez egy európai és világgazdasági jelenség."
Patai Mihály szerint „az Orbán-kabinet a realitások felé fordult, s jó válaszokat adott a válságimádatra, jól nyúlt hozzá a legfontosabb kérdésekhez: az eladósodás folyamatát megállította, a közkiadásokat kézben tartja, s 2010 és 2011 után idén is alacsony költségvetési deficittel fog zárni - a maastrichti elvárásoknak megfelelően. Ebből következően a nem ortodox gazdasági lépéseket is válságintézkedéseknek fogom fel. A végeredményt tartom fontosnak: hazánk továbbra is Európa és a világgazdaság egyik legalacsonyabb költségvetési deficitjével büszkélkedhet. Magyarország helye azonban Európa közepén van, a kormánynak ezért minden lépéséről előzetesen konzultálnia kellene a legfontosabb európai szereplőkkel, mert csak ez garantálja a sikert. Ezen a téren a kormányzás teljesítménye hagy némi kívánnivalót maga után. Remélhetően a Nemzetközi Valutaalaphoz való visszatérés itt is fontos fordulatot fog eredményezni" - vélekedett Patai.
@It’s the economy, stupid: A Wermer előtt alatt és után már rendszeresen alkalmazott az MSZP-SZDSZ amerikai választási szakértőket. Wermerben az volt az újság, hogy ő magyarnak vallotta magát.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.13. 16:57:31

@aszekelyek:

A gazdagon éppen úgy fizetnek mindenféle adót, mint a szegények. Ezen felül még egy halom olyan is, amilyet a szegények nem fizetnek.

Akinek tízszer annyi jövedelme van miért fizessen százszor annyi adót?

Ez csak valami eszement szocialista logikával "igazságos".

Ha úgy államilag és közvéleményileg utáljuk a gazdagokat, akkor ugyan ki fog gyárakat építeni, befektetni, munkát adni a többieknek?

Az állam? Hát azt tapasztaltuk mire vezet a kommunizmus alatt. Rossz ötlet.

A külföldiek? Adjuk az adókedvezményeket a támogatásokat a magyar csórók adójából, hogy a gazdag külföldiek méltóztassanak itt befektetni, mert itt olcsó a munkaerő?

Hogy van ez, csak a magyar gazdag az üldözendő utálatos, a külföldinek meg vastaps, kitüntetés és halleluja?

Aztán nem leszünk gyarmat mi?

tölgyes 2012.11.13. 17:01:18

Nem csatlakozik a Bajnai-mozgalomhoz a 4K!, amely kedden alakult párttá, miután a Fővárosi Bíróság bejegyezte kérelmét.
"A volt szocialista miniszterelnököt a 4K! a régi, igazságtalan rendszer részének tartja, ezért nem látja értelmét, hogy belépjen a mozgalmába" -

It’s the economy, stupid 2012.11.13. 17:06:57

@tölgyes:
"A Wermer előtt alatt és után már rendszeresen alkalmazott az MSZP-SZDSZ amerikai választási szakértőket. "

Kiket? Mert ez így csak alaptalan vádaskodás.

"Wermerben az volt az újság, hogy ő magyarnak vallotta magát."

Vallotta magát, haha. Finkelstein úr is vallja magát magyarnak? Haha.

It’s the economy, stupid 2012.11.13. 17:09:43

@tölgyes:
"sok áldozatba a családnak könnyen belátható, hogy az ő távozásuk jelentős anyagi veszteség, mondhatnám elúszik a tudásába befektetett pénz. "

A család befektetése akkor úszik el, ha itthon marad. Ezért mennek el, olyan fizetésért, ami visszahozza a család áldozatát, ellentétben az itthoni fizetésükkel.

It’s the economy, stupid 2012.11.13. 17:13:35

@Akitlosz:
"A gazdagon éppen úgy fizetnek mindenféle adót, mint a szegények."

Nocsak, a félművelt gazdasági szakértőnk. A gazdagok a cégükön keresztül intézik a (luxus)kiadásaikat, te nagyokos. Se áfát, se adót nem fizetnek rá. A nagyrészük a budipapírt is a cégén keresztül szerzi be, és visszatéritteti az áfáját.

It’s the economy, stupid 2012.11.13. 17:19:18

@bariga:
"ki frász akar arra menni, amerre ő"

Van egy mondás: aki bogár után megy, kakiba jut. Ez történt az országgal. :)

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.13. 17:26:57

@aszekelyek:

Az egyház a gyermekekben a jövő hívőit látja. Nagyon sokkal könnyebb a gyermekeket "megtéríteni", mint a felnőtteket. Ezért igyekszik az egyház minél nagyobb hatást gyakorolni a gyermekekre.

Ugyanaz az elv, mint a Hitlerjugendnél és az úttörőknél.
A gyermekkori szocializációs hatásokon felnőtt korban már nehéz változtatni. Az emberek egy részénél pedig a szociális énjük a legerősebb befolyásoló döntéseiknél, az övékén csaknem lehetetlen.

nyünyüge 2012.11.13. 17:30:48

"Nálunk van a világ legmagasabb bankadója"

Hiába, nem bírják felvenni velünk a tempót ezek a welfare-ben eltunyult népek ott a hanyatló nyugaton :)!

...A bankok forrásokat vonnak ki Magyarországról című cikkben írt az FAZ az osztrák Erste Group felmérését, és az alcímben kiemelte, hogy a hitelezés leépítése arányait tekintve „olyan erős, mint Spanyolországban”. A szerző, Michela Seiser cikkében arról írt, hogy 2011 szeptembere és 2012 júniusa között 14 milliárd eurót vontak ki az országból, ami a kelet-európai térségből kivont teljes összeg 40 százaléka.

index.hu/gazdasag/2012/11/13/itt_van_a_vilag_legmagasabb_bankadoja/

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.13. 17:31:50

@aszekelyek:

Ha nincsen elég sok minden, ami piaci alapon hasznot hoz, akkor nem lesz elég pénz azokra a dolgokra sem, amelyek állami alapon veszteséget termelnek.

tölgyes 2012.11.13. 17:34:24

@It’s the economy, stupid: Megint azt mondom: olvasson újsáűgot. Nem vagyok nemzetközi hírfórum.

A család befektetése a család számára akkor is elvész, ha külföldre megy. Ön ezt a csacsiságot bizonyára azért írta, mert vbagy nincs gyemeke, vagy...

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.13. 17:36:36

@aszekelyek:

Ukrajnában is verekedtek már. Az még Európa.

It’s the economy, stupid 2012.11.13. 17:42:00

@tölgyes:
"Nem vagyok nemzetközi hírfórum."

Vagyis egy szó se igaz belőle, nincs rá bizonyítéka. Hazudozik össze-vissza, szokás szerint.

"olvasson újsáűgot."

És közelebbről melyik ujságot olvassam? Csak tudja, honnan szedte ezeket? Amiket én olvastam, azokban nem írtak erről.
Amit viszont én leírtam, az megtekinthető a geb honlapján, a fidesz 2010-es győzelme referencia-munkaként van feltüntetve.

tölgyes 2012.11.13. 17:42:40

Kísért a múlt!

A bécsi Die Presse meg nem nevezett forrásokra hivatkozva azt írta, a feltételezés szerint 2006-ban és 2007-ben „kenőpénzek folytak” annak érdekében, hogy a beruházás tető alá kerüljön. A Dunaújváros és Szekszárd közötti 65 kilométeres szakasz megépítésére kiírt pályázatot a Bilfinger-Berger, az osztrák Porr és a francia Egis konzorciuma nyerte 2008-ban. A Bilfinger-Bergernél tartott házkutatásokkal kapcsolatban az NFM azt válaszolta, hogy "erre vonatkozó igény esetén természetesen mindenben kész együttműködni az ügyben eljáró hatóságokkal".

It’s the economy, stupid 2012.11.13. 17:47:13

@tölgyes:
"A család befektetése a család számára akkor is elvész, ha külföldre megy. Ön ezt a csacsiságot bizonyára azért írta, mert vbagy nincs gyemeke, vagy..."

Maga egy 6ökör, édes szkatológuskám. Ha a gyerek külföldre megy, tudja támogatni az itthon maradt szülőket. Ha itthon marad, még ő is a szülők nyakán fog lógni.

Írjon már kicsit kevésbé átlátszó, kevésbé otromba hazugságokat, ahelyett, hogy megint személyeskedni kezd. A családomhoz meg semmi köze, maga undorító, vájkáló ...

tölgyes 2012.11.13. 17:47:24

@It’s the economy, stupid: A politikai fórumokon való írogatás elemi ismereteket és tájékozottságot kíván. Én nem vagyok arra képes, hogy az Ön és mások hiányait pótoljam

A választási harcban való részvétel sokféle eszközzel történt. Szakértők, akár nagykövetek közvetlen tanácsadásával, külföldi képzésekben való részvétel elősegítésével, de a külügyi apparátusnak akár közvetlen részvételével is. Ha Ön erről nem tud, akkor mi a fenének ír. Előbb olvasson!

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.13. 17:50:34

@aszekelyek:

Pedig de.
Az a fazon, aki a XIII. kerületben vesztett a választáson az MSZP-s jelölttel szemben, de azért mégis a parlamentben ül.
Csak tagdíjat nem fizet a pártnak, nem futja a fizetéséből.

tölgyes 2012.11.13. 18:03:43

@It’s the economy, stupid: "Ha a gyerek külföldre megy, tudja támogatni az itthon maradt szülőket."
Így gondolkodik az, akinejk a gyerekéről a zsebe jut eszébe és semmi más. A dolog nem így működik.. így í gyerekek viszonttámogatásáról a széplelkű szűzek gondolkodnak, akiknek fogalmuk sincs a szülői szerepről és a szülők támogatás iránti igényéről. A szlők igénylik a gyermek támogatását, de ez nem arról a 2-300 dollárról szól, nem azt jelenti amit a gyerek havonta hazküld..Erre van a legkevésbé szüksége a szülőnek.:(

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.13. 18:06:28

@bariga:

Pedig, de az emberek többsége ilyen 60-80%. Számukra fontosabb a csoporthoz tartozás, mint az "igazság", így másokat követnek.
10-20%, aki vezetni akar másokat
és 10-20%, akiket nem igazán érdekel ez a dolog, aszociálisak, nem akarják, hogy vezessék őket, és ők sem akarnak másokat.

Ezek kísérletileg igazolt adatok, sok ezer ember vizsgálatával.

Az ember is szociális "falkaállat", a küzdelem a rangsorban a magasabb pozícióért folyamatos.

A nem falka állatok csak a területért és a párzás jogáért vesznek össze egymással, a falkaállatok ezeken felül még azon is, hogy ki legyen a vezérkos, illetve falkavezér.

Humánusan, szépen ezt úgy szokták megfogalmazni, hogy;
Az ember társas lény.

szoja122 2012.11.13. 18:06:49

@Akitlosz: "Nem tudom mi a baj ezzel az ázsiai származás dologgal."

Na, azért nem vagy te olyan naiv.

Elmagyarázom, de azért tudom, hogy tudod.

Az ázsiai származással semmi gond. Miért lenne? Lehetnénk akár Hottentották is felőlem. :))) A lényeg az hogy mit csinálunk, hogyan viselkedünk, stb. stb.

De ki beszélt származásról? Mert senki! Sem a Fidesz, sem Orbán ilyet NEM mondott.

Orbán SZÁRMAZÉKRÓL beszélt NEM származásról.

Micsoda különbség. Habár már lassan hozzászokok, hogy egy nemzetinek valló párt nem tud magyarul. Sok más esett is bizonyítja ezt.

A származék emberre használva PEJORATÍV kicsengésű! Ha a szövegkörnyezetet nézem amiben ez elhangzott akkor pedig különösen az.

"Az összefogás nem szándék kérdése, hanem erő kérdése. Lehet hogy vannak országok, ahol ez nem így működik, például a skandinávoknál, de egy ilyen félázsiai származék, mint mi, akkor tud összefogni, ha erő van. Ez nem zárja ki a konzultációt, a vitát és a demokráciát, de kell egy központi összefogás, ami az ország történelmi tapasztalataiból is levonható"

"egyelőre most még nem kell új politikai rendszereket fölépíteni, de föl kell építeni új gazdasági rendszereket Közép-Európában, és reméljük a Jóisten megsegít bennünket, hogy a demokrácia helyett nem kell kigondolnunk más típusú politikai rendszereket, amelyeket a gazdasági túlélés érdekében aztán be kelljen vezetni"

Az rendben van, hogy a jobb oldalinak nevezett -de nem jobb oldali, mert az országban abból nagyon kevés van- hívek szeretik ha elnyomják őket, szeretik, ha uralkodnak rajtuk, mert akarat nélküli bábok.

De én mint szabad lelkű embert ez mélyen sért és kikérem magamnak!

Engem ne fenyegessen diktatúrával, azért mert elkúrt mindent!

It’s the economy, stupid 2012.11.13. 18:07:39

@tölgyes:
"A politikai fórumokon való írogatás elemi ismereteket és tájékozottságot kíván."

Igen, például hogy a bizonyíthatatlan állításokat hazugságnak minősítjük. Aki meg ad magára, az le se ír nem bizonyítható dolgokat.

Kend egy otromba hazudozó, aki az állításait 90%-ban nem bizonyítja. Utána meg személyeskedő megjegyzésekkel próbál kibújni a válasz alól. Menjen inkább, osztán eregessen egyet a SAJÁT CSALÁDJA orra alá, ahogy szokta, a bensőségesség jegyében, ne itt szemeteljen.

tölgyes 2012.11.13. 18:07:56

@It’s the economy, stupid: Ha nem tudná: másnak nincs is értelme. Magyarnak lenni vállalás kérdése... Ja hogy Ön erről sem tud??? Ezen már nem vagyok meglepődve, pedig ennek is könyvtárnyi irodalma van.:(

It’s the economy, stupid 2012.11.13. 18:11:46

@tölgyes:
"Így gondolkodik az, akinejk a gyerekéről a zsebe jut eszébe és semmi más. "

Nem a maga kormánya foglalta alkotmányba (!!!!), hogy a gyereknek kötelessége támogatni a szülőt????!!! Akkor maguknak fideszeseknek a zsebük jut eszükbe a gyerekükről!!!!! :DDDD

Anyám, mekkora egy marha kend.

tölgyes 2012.11.13. 18:14:43

@It’s the economy, stupid: Jaj ez egy régi ismerős buta beszéd.. mintha az ezt az álláspontot képviselő blogtársunkat mindörökre eltanácsolták volna innen...:)Én nem bizonytok magának semmit. Ha kételkedik tájékozodjon vagy maradjon meg a hitében és csacsiságai között.
Az SZDSZ már 89-90-ben is igen jelentős külföldi választási, tanácsadásban részesült.. 94-re az MSZP mellett is megjelentek a szakértők.
Csak a buta ember van ezen fennakadva. Naná, hogy kellettek az ilyen szakértők. Az itthoni pártoknak 40 évnyi egypártrendszer után fogalmuk sem volt arról, hogy ezt hogyan kell csinálni..Tanulták. Volt akiknek ingyen, támogatásként adták a tanácsot, volt akik fizettek érte volt akiknek így is, úgy is. A külföldi támogatásra aumot segítsenek megtörni.
Mégis hol élt maga az elmúlt harminc évben??

szoja122 2012.11.13. 18:16:09

@Akitlosz: "Azzal persze én sem értek egyet, hogy magyarországi pártokra szavazhassanak, mert azok bizony nem őket képviselik."

Pedig a kiállásoddal ép azt teszed!

Amúgy az érveimet fenntartom és szerintem azok alapján nekem van igazam.

Új érv a régiek mellett:

Ilyen alapon jogosan szólhatnék bele a te sorsod irányításába is, mert közvetve (sok sok áttételen keresztül), érint engem is.

Azonban elfogadom, hogy ebben a kérdésben (sem) nem fogunk megegyezni. Ez van.

It’s the economy, stupid 2012.11.13. 18:16:16

@tölgyes:
"Magyarnak lenni vállalás kérdése... "

Hát ja, de ez a maga magyar Wermerje inkább visszament kezeltetni magát a kies ámerikába, ahelyett hogy a remek magyar egészségügyre bízta volna magát. Ebben már nem vállalta a magyarságot. Hahaha.
Mint a maguk "nemzeti" tőkései: a pénzüket azért kiviszik a szép alpesi Zugba, annyira nem nemzetiek, hogy itthon tartsák a haza üdvére. Hahaha. Farizeus, de hozzá ostoba.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.13. 18:16:46

@knausz:
Példát mindenre lehet találni és az ellenkezőjére is.
Az emberek nagyobb része nem ennyire párt fanatikus.
Egyik párt szavazóbázisának a többségét sem a tűzön-vízen át kitartó, mozgósítható mindegy mi van stabil "élcsapat" alkotja.

Egyszer volt egy munkatársam, eme polgári körös, kokárdás mozgalom idején, aki úgy agitált folyton a Fidesz mellett, a többiek ellen, mintha ezért fizetnék, ebből élne. Sőt, mintha az élete függne tőle. Eléggé idegesítő volt. S persze amíg ilyen agitációs körutakon járt addig sem dolgozott. S másokat is zavart a munkájuk elvégzésében.

tölgyes 2012.11.13. 18:19:56

@It’s the economy, stupid: A gyerek támogassa szülőjét.. az nem azt jelenti, hogy adjon(küldjön) neki pénzt.. márpedig külföldről mivel mással tud a gyerek támogatást adni??.. és Ön a külföldről való támogatásról ír, mert az aki itthon marad legfeljebb élősködni tud..-írta.
Bármilyen furcsa és megfoghatatlan magának: a szülőnek egy támogatásra szoruló, itthon elő gyerek nagyobb támasz tud lenni, mint aki külföldről küldi a pénzt.. Ez az amit nem bír agyilag felfogni.

It’s the economy, stupid 2012.11.13. 18:20:11

@tölgyes:
"Én nem bizonytok magának semmit. "

Nem hát, hiszen nem tud.

"mintha az ezt az álláspontot képviselő blogtársunkat mindörökre eltanácsolták volna innen...:)"

Fenyegetőzöl?????? Asztaqurva. Eltanácsolod azt aki linket kér az állításod mellé???? Ki a fene vagy te???

dbeata 2012.11.13. 18:20:33

@It’s the economy, stupid: "Maga egy 6ökör, édes szkatológuskám" :DDD

Azok, akik elmennek, nemigen jönnek már vissza, tehát a gyerekeik valszeg örökre elvesztek az ország számára.

Igaz, a szülők legalább nem nyomorban öregednek meg (jó esetben).

Ez a szomorú. Ezen polgárok egy része így is úgy is elment volna, akár Orbán, akár más az ügyeletes "Orákulum", egy része viszont pont az Orbán rezsim miatt távozott.

It’s the economy, stupid 2012.11.13. 18:23:06

@tölgyes:
"A gyerek támogassa szülőjét.. az nem azt jelenti, hogy adjon(küldjön) neki pénzt.. "

Alkotmánymagyarázói megbízást is kaptál??? Nofene.
Hát mi a rossebet jelent, azt hogy ne adjon neki??? Alig várom, hogy megtudjam.

dbeata 2012.11.13. 18:23:37

@It’s the economy, stupid: Azé' örülök, hogy most épp nem az ileus és annak tünetei vannak műsoron...:(

szoja122 2012.11.13. 18:24:59

@Akitlosz: Egyszer talán túl kéne lépni Trianonon.

Rossz volt, nagyon igazságtalan volt, de sajnos visszacsinálhatatlan. Ebbe bele kell törődni.
Ha a nyugat ebbe belegyezne, akkor újra fellángolnának a régi sérelmek Európában és mindenki magának követelne egy kis részt a másik államból. Ez pedig háborúhoz vezet.
Annál rosszabb, őrültebb dolog nem létezik.

Ráadásul ez a föld ahol élünk, nem is a miénk volt eredetileg, mi csak harcban hódítottuk el. Itt NEM mi voltunk az őslakók. Akkor ezzel mit tegyünk?

Nem ezzel, hanem a gazdasággal, politikai rendszerünkkel kell foglalkoznunk az sokkal fontosabb a mai magyaroknak.

Nem beszélve arról, hogy a Fideszt semmi olyasmi nem hajtja, mint amiről írsz. Ők csakis hatalmuk bebetonozására használják.

tölgyes 2012.11.13. 18:25:26

@It’s the economy, stupid: Hol itt az ellentmondás?? Volt rá pénze és oda ment magát gyógyíttatni, ahol hite szerint tudták gyógyítni.. mégha sok pénzéébe került is.
Talűn olvasta a Varázshegyet - bár vannak kétségeim -. Hans Castorp hét éven át a svájci hegyekben gyógyíttatja magát, de ettől még nem szűnik meg németnek lenni. Settembrini se olasznak:( Ó adj uram türelmet!!!:)

szoja122 2012.11.13. 18:28:33

@Akitlosz: Ezzel egyetértek, de a 2/3-al ellen semmi sem véd, mivel a Fidesz nem a gátlásosságáról ismert.

It’s the economy, stupid 2012.11.13. 18:32:26

@tölgyes:
"Bármilyen furcsa és megfoghatatlan magának: a szülőnek egy támogatásra szoruló, itthon elő gyerek nagyobb támasz tud lenni, mint aki külföldről küldi a pénzt.. Ez az amit nem bír agyilag felfogni."

Mondom, hogy hótthülye: az eszébe se jut, hogy a gyerek kiviszi magához a szülőket? :DDDD
Ezt meg te nem tudod agyilag felfogni, okostojás. Egyik barátunk éppen most határozott úgy, hogy utána megy a gyereknek, (két legyet egy csapásra: megszabadulnak innen, együtt lehetnek az uncsikkal), csak apró nehézség, hogy a szétvert ingatlanpiacnak hála, nem tudják elpasszolni a lakásukat.

Ez lesz a delux-változat: az itthonról kapott nyugdíjat IS KÜLFÖLDÖN FOGJA ELKÖLTENI!!!! Ott lesz belőle fogyasztás, jaj de frankó.

It’s the economy, stupid 2012.11.13. 18:34:45

@dbeata:
"Azé' örülök, hogy most épp nem az ileus és annak tünetei vannak műsoron...:("

Az majd most jön, mikor tőgyes kifogy a fenyegetőzésből, meg a családozásból, és rögtön utána áttér a nemi kérdésekre.

tölgyes 2012.11.13. 18:40:25

@It’s the economy, stupid: Már megbocsásson! Az anyanyelvét sem sikerült megismernie??
Mit jelent a támogatni szó??
Pl. Massa mondja: Támogatni fogom Alonsót!.. Ön szerint tehát Massa küld 200 dollárt Alonsónak a verseny alatt?? Vagy a szónak van más jelentése is?? Ennyire nem lehet osotba!
Támogat jelentése: 1./kezével megfog, erősen tart, hogy állni, járni tudjon
2./ több helyen, többször egymás után megtámaszt pl: kerítést, rudakkal kazlat.. stb.
3. Valamit tart, ennek súlyát, terhét viseli Pl. több tárgyat (Ablak ívét kis oszlopk tartjaák..)
4./ rendszeres anyagi segítségben részesít
5./Közvetlenül vagy közvetve katonailag támogat.
6. Személyt vagy ügyet előbbre jutában segít
7.Érvekkel, adattal erősít igazol valamit..

Forrás Magyar nyelv értelmező szótára 6. köt...

No ez az, amit nem fogok az Ön kedvéért rendszeresen csinálni, mert ez sem használ.:)

Nem fenygetőzök.. csak volt egy ökörpöröly nevű fickó akinek az önével azonos volt a szövege, aztán eldurvult:) és elvonult. Ő akart mindig bizonyítékot.. olvasás és gondolkodás helyett.

It’s the economy, stupid 2012.11.13. 18:41:50

@dbeata:
"Azok, akik elmennek, nemigen jönnek már vissza, tehát a gyerekeik valszeg örökre elvesztek az ország számára."

Ahogy mondod. Ráadásul 0-ról egyre a legnehezebb lépni, ha a családnak már van valahol hídfőállása, sokkal könnyebben lép a többi itthon maradó.

Egyik ismerősöm gyereke (asztalos, van vagy 20 éves!!!) kiment a semmibe Ausztriába, jó keze van a gyerkőcnek, két hónap alatt állandósította a munkaadó, maradj ülve, ő szerzett állást az itthon munka nélkül maradt apjának, most már az is kint van, most az idősebb tesó költöztetésén munkálkodnak. Anyuci egyelőre ingadozik, igaz, neki még van itthon állása. Hát így megy ez.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.13. 18:46:03

@knausz:

Raffai Ernő egykori külügyi államtitkár szerint lett volna lehetőség Ukrajnával egyezkedni határügyben. Bár ki tudja, hogy van-e ennek több alapja, mint néhány elejtett mondat politikusok részéről. S akkor még Szlovákia is sokkal jobban tartott Magyarországtól mint manapság.
Akkor még volt magyar hadsereg, míg szlovák nem igazán.

Szép, szép, hogy vége a hidegháborúnak és Berlint egyesítették, de Komáromot és ezt a Szelmencet miért nem?

Egy egységes magyar falu közepén meghúzni a határvonalat ...
Hát nem a magyarok, nem az ott lakók érdekeit nézték.

tölgyes 2012.11.13. 18:50:17

@dbeata: mellesleg: még mindig nagyon rosszul állunk a kivándorlók számát illetően. Nem elég mobil a magyar:( A Nyugat félt és kvótákat állított fel, a beözönlők miatt, de azok csak nem jöttek kellő számban.. ezért kénytelene voltak továbbra is mohamedánokkal erősíteni:( Persze minden elmenő fáj, de az stupid is megőrülne a gondolattól, hogy egy kezdső orvos 5-600.000 forintot kerssen.. és akkor még mindg nem biztos hogy maradna.
Az USA-ban a matematikusok átlagos fizetése 97.000 dollár. Ez úgy 22 miilió és még valami..Hol tudnak ezzel szemben versenyképes fizetést adni??? (Ők nem vezető beosztású, hanem munkatársként alkamazott matematikusok)

It’s the economy, stupid 2012.11.13. 18:51:46

@tölgyes:
"No ez az, amit nem fogok az Ön kedvéért rendszeresen csinálni, "

Halleluja, hát ne csináld! Épp ezt szeretném én is! :DDDD

A légből kapott, nem bizonyítható állításokat leíró személy neve a neten: TROLL.
Azt gondolná az ember, egy vmiféle értelmiségi előélettel rendelkező személynek ezt nem kell magyarázni. Hogy ezért kitiltással fenyegetőzik valaki: NO COMMENT.

"Mit jelent a támogatni szó??
4./ rendszeres anyagi segítségben részesít"

Na most aztán végképp nem látok világosan, pont most állítottad, hogy AZ NEM TÁMOGATÁS, HA a gyerek PÉNZT KÜLD a szüleinek külföldről. :DDD
Vagy az anyagi segítség, az nem pénz küldése??? Ajjajaj, de bonyolult.

Oktass még, lécci, olyan kis csacsika vagyok. Csak most már egy kis logikát is vigyél a magyarázatokba.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.13. 18:55:49

@dr. Balta$ár:

Hehe.
Itt több a fűtésszámla, mint a pokolban.
Szóval nem lehet ugyanaz a hely.

Akkor az égig érő fára sem lenne szükség, hogy összekösse a világokat.

mókáné 2012.11.13. 18:59:16

@Akitlosz:

"Egyszer volt egy munkatársam, eme polgári körös, kokárdás mozgalom idején, aki úgy agitált folyton a Fidesz mellett, a többiek ellen, mintha ezért fizetnék, ebből élne. Sőt, mintha az élete függne tőle."

Nem én voltam, szerintem, mert nem egyfelé lakunk.:) Hanem pont így éltük a mindennapjainkat és gondolom így él Aszékelyek és Tölgyes úr és Lenin is. Bár utóbbi azért nem annyira fanatikus (vagy mégis?).

De most vannak a focimeccsek, ahol szintén kiéljük a rajongó szenvedélyünket. Szóval a Fidesznek, azt gondolom, mindig volt és lesz egy ilyen mozgósítható bázisa, ami véleményem szerint jó.

dbeata 2012.11.13. 19:02:09

@tölgyes: Ezzel bátorítani akar minket is, hogy léceljünk? Biztos nem, csak vicc volt!
Tudom, a politikusok szeretnek ilyeneket mondani (el lehet innen menni, meg hasonlók), de azért a mostani helyzetre én a Fidesz helyében nem volnék büszke, és nem a hatalmat igyekezném bebetonozni, hogy csak magamra és a sleppemre gondoljak.

Már írtam, az előző hsz-emben, hogy egy részük így is, úgy is elmegy, nem lehet versenyre kelni olyan esetekkel, mint a matematikus példája, amit Ön is ír.

Esetleg Ön is tehetne egy gesztust, és feladhatna a demagógiából egy kicsit.

Önök alábecsülik a kilátástalanságot, és a bizalmatlanságot, amelyet pont ez a rezsim élesztett fel.
Miért nem váltják már le ezt a Matolcsy-t? Pont az az ijesztő magukban, hogy minden a demagógiáról szól, és az akarnokságról, semmilyen jószándékú kritikát nem hallgatnak meg, csökönyösen ragaszkodnak a hülyeséghez is, és ez az, amit az okosabbja meglát, és megy el, hisz látja, nem lesz változás, nincs józan belátási képesség.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.11.13. 19:03:01

@graycivil: ma is okosodtál.
Már megérte. :)

Nyifoghatsz tovább...

mókáné 2012.11.13. 19:03:36

@Akitlosz:

"Hát nem a magyarok, nem az ott lakók érdekeit nézték."

Jellemzően sohasem a magyarok érdekeit nézték. Mindig volt egy magasabb szempont. De talán most, a polgári kormányzás idején jött el a magyarok ideje.

Nem gondolom, hogy az a körülbelül 20%, akiket most mértek, a Medián talán, mint Bajnai rajongók, az releváns. Most fellendültek, de tartósan ezen a szinten maradni, ahhoz több kell.

It’s the economy, stupid 2012.11.13. 19:06:37

@tölgyes:
"Talűn olvasta a Varázshegyet - bár vannak kétségeim -. Hans Castorp hét éven át a svájci hegyekben gyógyíttatja magát, de ettől még nem szűnik meg németnek lenni."

Talán nézze meg a wikipédián, ahonnan orvosi ismereteit szerzi, hogy akkoriban éppen hogy állt az orvosok tudása a tbc kezelésének kérdésében, és akkor rájön, miért kellett Svájcba mennie. :))
Úgyhogy ez a magyarázata is totál mellé ment.

Bájdövéj, 75-ben fiatal orvos barátunk disszidált és Davosba ment dolgozni.

Ami meg a Thomas Mannt illeti, tuggyuk, hogy a műveltség one and only letéteményese, az tőgyes úr (?), mindenki más bunkó a blogon. Igaz, ahol én felnőttem, ott volt könyvtár a házban, tehát lehet, hogy az én esetemben a fensőbbséges nevetséges pozőrködésed ki fog csorbulni. De azé' csak nyugodtan... :))

mókáné 2012.11.13. 19:06:55

@Hepci:

"Nyifoghatsz tovább..."

Nem kell erre külön biztatás @graycivil: blogtársnak, hiszen szemléz, linkel, beemel, csak mozgósítani nem tud, mert ilyen személyeket, mint dr. baltazár, nem lehet.

Simán mozgósíthatatlanok.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.13. 19:09:38

@tölgyes:

Nem biztos, hogy a kanadaiak is így gondolják.

Az a sok nagy tudású, nyelveket beszélő orvos, akik hatalmas mobilitási potenciáljukban hozzájuk vándoroltak nagyon nem hiányoztak nekik.

No nem mintha innen hiányoznának.

A felsőoktatásban a saját költségén tanuljon amit akar, aki tudja fizetni. Ebbe az államnak nem kell nagyon beleszólnia.
Az állam, a köz költségén azonban nyugodtan lehetne szerződést kötni velük, hogy a képesítés megszerzése után legalább annyi időt legyen köteles Magyarországon dolgozni, amennyi ideig a felső oktatásban részt vett.
Ez magáncégeknél is így működik. Amennyi ideig a cég fizeti a tanulmányokat utána annyi ideig el is várhatja, hogy a tanultabb alkalmazott nála maradjon.

Bár ebben a munkanélküli világban nem az a probléma, hogy nincsen elég munkaerő.

Mondjuk az egészségügy megreformálásával elérhető lenne, hogy kevesebb orvos is elég legyen.

Amennyit a magyar társadalom az orvosi rendelők előtti várakozással tölt a szabályok miatt, általában munkaidőben ...
az ebből adódó károkat senki sem méri.

mókáné 2012.11.13. 19:09:53

@It’s the economy, stupid:

"és akkor rájön, miért kellett Svájcba mennie. :)) "

Csak tippelek: nem a hegyek miatt ment oda? Gyógyulni.

6.Lenin 2012.11.13. 19:11:13

@dbeata:

"semmilyen jószándékú kritikát nem hallgatnak meg,"

Figyelembe véve az elmúlt néhány évtizedet,ez roppant érdekesnek tűnik.

6.Lenin 2012.11.13. 19:15:00

@knausz:

"...Lenin is. Bár utóbbi azért nem annyira fanatikus (vagy mégis?)."

Időjárás függő. Ősszel, nem annyira, télen + pláne (?).

It’s the economy, stupid 2012.11.13. 19:15:25

@tölgyes:
" de az stupid is megőrülne a gondolattól, hogy egy kezdső orvos 5-600.000 forintot kerssen"

????????????? Mit hazudozol már megint????????????

aszekelyek 2012.11.13. 19:16:46

@tölgyes: nincs minden veszve azért, a baloldaliak közt sem. MAi kisszínesemben egy jóindulatú, nem fröcsögő, kulturált, középkorú hölgyet és az ő telefonbeszélgetését idézem ide atv-n vicsek úrral. Ahölgy előtt jól kiordenáréskodták magukat többen , kormányt szidták a bankok tevékenysége miatt is, kilakoltatások, egyik úr pl a spanyolországi öngyilkossági adatokat emlehette és gratuláltannak a kormányak, Orbán, aki egyáltalán valamit tett a menthetőkért. nagy dühödten, hogy vicsek úr közölte vele, nincsenek ilyen adatok, nem adják ki, de nem tudni, hogy kik nem adják ki.Nem is egy, a beszédképességéből is érezhetően nem kifinomult és kiművelt fő szidta a kormányt , mindenért , melynek a világon semmi köze nem volt hozzá, hogy a szocik kormányai idején milyen módon engedtek hatalmas méretű lakossági hitelt felvenni és a bankokat nem felügyelték gyakorlatilag hogy és kiknek adnak semmire hitelt. Hitelképesség vizsgálat nélkül.
Alpári előadásmódok, hogyne.
Ezután következett a hölygy aki elmondta, hogy baloldali érzelmű, ő tényleg az de egyetlen demokrata is! azok közül, akik oda telefonálgattak. meg kívánta jegyezni, hogy neki nem tetszik, hogy mindenért a kormányt hiábáztatják, ezt a kormányt, amikor az ő rokonságában egy hitelintézet 100 ezer, 1 százezer forintos hitelt adott és terhelt rá az özvegy édesanya házára, a munkanélküli, iszákos, semmiféle jövedelemmel nem rendelkező fiának, aki majdnem összehozta, hogy a mamája is az utcára kerüljön. Fizetni persze semmit nem fizetett. A család alig tudta összehozni, hogy a 100 ezer forint miatt a bank és kamatai.. miatt , ki ne lakoltassa az özvegyet. A milliókat érő házából. ekkor vicsek úr először hülyeségeket mondott, hogy nem lehetett előre látni, meg válság.... és kioktatta a hölgyet, hogy a baloldali érzelméből ugyan egy kis részvétet csikarjon már elő, a szegény hitelfelvevő iránt. mrt hogy megkérdezte a hölgy, hogy ugyan ki hajtotta a hitelt felvenni őket, ez a kormány ? Meg még azt is kikérte magának finoman, hogy ő maradjon csendben, amikor egy életen át dolgozott és mindenét úgy szerezte meg, munkával de senkit a romlásba nem vitt , sem tönkre nem adósított. MAgát is beleértve. Vicsek ezzel láthatóan nem tudott mit kezdeni. Egy normális , nem habzó szájú, értelmes baloldali hölggyel, aki még tudja, hogy mi a tisztesség. Azt is mondta a hölgy, hogy Az a baj ezzel a magatartással, hogy mindent, mindig mástól várnak , hogy az fizesse, az oldja meg , őket meg sajnálják..

Vicsek úr nem döntött jól, hogy ezt így kezelte. Ha azt mondja, hogy hűha, micsoda borzalom történet, igazán együtt érez az özvegy édesanyával és helyteleníti, hogy nulla jövedelemre adnak pénz kölcsön és azt ráterhelik a z édesanya házára , semmi gond nem lett volna. De ő másról beszélt. GYorsan. Mondhatta volna azt is, bizonyosan van sok ilyen de a sok család került előre nem látható helyzetbe. Azt nem is várom el tőle, még görcs állna a nyelvébe, hogy azt is elmondja a hőbörgőknek, hogy ennél többet, ebből a helyzetben ugyan senki ki nem hozott volna a devizahitelesek javára. Mint ahogyan nem is mozdította meg a kisujját sem a szoci kormányok sora értük. Sem előtte , sem utána a válságnak. Kicsit még hergelte őket azzal, a baromja, hogy bezzeg a gazdagoknak, azoknak jót tettek, merakinek volt otthon húszmiiló az kifizethette. Hát nem volt. Vagy összekoldulták a családban, vagy forintkölcsönt vettek fel vicsek úr!

Önnek mondom kedves Tölgyes , hogy nem csodálom , hogy megerőltető dolog ezeknek az oda betelefonálóknak regisztrálni.
természetesen kivéve azt az egyetlen józan , nem habzó szájú , ordenáré hölgyet , akit ma hallottam ott.

Feljelentik Selmeczi GAbriellát, mert igazságbeszédet mondott a szocik aljasságáról, a legújabb fejezetben , hallotta? Aszonta kis mesterkedőházy, hogy itten Magyarországon mi fasizálódunk. Külföldön nyilatkozta. Ezt kérte számon rajta Selmeczi Gabriella. Joggal és a parlamenti keretek között. Erre a kis takonypóc nem magyarázkodik , hanem feljelentik GAbriellát. Közleményük ben pedig ugyanaz az ordenáré, mi tökéletesek voltunk duma, nem szabad minket kritikával illetni, csak mi dumálhatunk rólatok bármit..... . Ők biztosan fasizálódnak, az mszp , ahogy elnézem ezt a feljelentősdit náluk .

mókáné 2012.11.13. 19:16:48

@6.Lenin:

Az igazi fanatikusnál nem függ az időjárástól! Tavasszal és télen ugyanúgy rajong.:)

It’s the economy, stupid 2012.11.13. 19:23:53

@dbeata:
"ez az, amit az okosabbja meglát, és megy el, hisz látja, nem lesz változás, nincs józan belátási képesség."

Nem a belátási képesség hiányzik, amit csinálnak azt szándékosan csinálják, nem tévedésből.

Nagyon érdekes változtatások készülnek a közigazgatás területén is, nem épp a demokrácia felé mutató módon haladunk a jogalanyok teljes kiszolgáltatottsága irányában, amit ők hatékonyságnak hívnak. (Csúfolnak.) Aki belelát ebbe, az igyekszik a magyar államhoz fűződő kapcsait minél minimálisabb számra visszavenni. Mivel ez előbb-utóbb a megélhetése rovására megy, lépni fog innen.

aszekelyek 2012.11.13. 19:26:08

@knausz: momentán a beosztása sem engedi és az ember idővel változik , meg a körülményektől is. Politikában erősen meg lehet keményedni. Különösen.

Jómagam sem az a bájos kis bakfis vagyok már , mint anno huszon , harminc éve. Naiva és értetlenke , ami után a valóságra rányílt a szemem. Kifejezetten félnek tőlem a férfiak:))

Nem fogom magam azzal fényezni , hogy mindig is tudtam a tutit. Aki azt mondja, hazudik. Csak egyszer kétszer kiderültek számomra is dolgok és azután már megvolt bennem a kellő gyanakvás , bizalmatlanság és átadta a helyét a hiszékenység nekik .
Tudod , vannak akik bár nem 16 évesek , mégis elhiszik , hogy azért puha , hogy ne fájjon..... No ezt mi már kinőttük. :DDD

It’s the economy, stupid 2012.11.13. 19:26:50

@knausz:
"miért kellett Svájcba mennie"

Kinek: Castorpnak, vagy a barátunknak?

mókáné 2012.11.13. 19:28:31

@It’s the economy, stupid:

"Aki belelát ebbe, az igyekszik a magyar államhoz fűződő kapcsait minél minimálisabb számra visszavenni. "

www.youtube.com/watch?v=1cwxwZ8cisA&feature=related

6.Lenin 2012.11.13. 19:28:49

@knausz:

Akkor, bálvány imádás.
Ez valószínűleg független az időjárástól, sőt, mindentől.

szoja122 2012.11.13. 19:30:31

Ehhez mit szóltok?!!!?

"A Fidesz cenzúrája! Már internetes kommentelőket jelentett fel az egyik politikus – nyomoz a rendőrség!!!"

"Most már nem csak a szerzői szabadságot akarják megfosztani az emberektől, de már a kommentelőket is büntetnék. "

hir.ma/belfold/politika/a-fidesz-cenzuraja-mar-internetes-kommenteloket-jelentett-fel-az-egyik-politikus-nyomoz-a-rendorseg/22955

dbeata 2012.11.13. 19:32:09

@It’s the economy, stupid: Tehát azt mondod, rosszhiszeműségből, felelősségük teljes tudatában teszik amit tesznek.

dr. Balta$ár 2012.11.13. 19:33:12

@szoja122: ez csak fenyegetés hogy fossatok... ettől lesz diktatúra... nem a valós erőszaktól... hanem a FENYEGETÉSTŐL és a FÉLELEMTŐL...

tölgyes 2012.11.13. 19:33:32

@It’s the economy, stupid: Látom sikerült megragadnia a szarva közt a tőgyit!.. Ön amiatt vona kétségbe W. magyarságát, hogy az az USA-ban gyógyíttatta magát. Én ezt nagy butaságnak gondolom. Ezért voltaím bátor Hans Castorpra hivatkozni, aki 7 évet töltt a svájci heygen és mégis német maradt... és nem
kívántam értekezni az orvostudományakkori fejlettségéről... arra kívántam rámutatni, hogy a gyógyulás lehetőségének megragadása nem nemzeti kötődés kérdése. W. mert az USA-ban gyógyították, még lehetett magyar érzelmű.:)
Ami pedig Mannt illeti. Ezek szerint olvasta? és nem fogat fel mit olvas,? Vagy egyszerűen csak elfelejti azt amit öt perccel korábban olvasott?? Mert, ha nem így lenne, akkor talán képes volna előhívni a fejéből és nem írna csacsiságokat. A korábbi külföldi szakértőkre való hivatkozás elleni tiltakozása is vagy az olvasás, vagy a az emlékezet hiányaira utal:)@aszekelyek:

jjulie 2012.11.13. 19:36:47

@tölgyes:

látom kádárvakarék nem férsz a bőrödbe

de megoldottad e már a rejtvényt, hogy fognak azok a fideszférgek választást nyerni, akiket masszívan és nem véletlenül rühell a lakosság 80 százaléka?

aszekelyek 2012.11.13. 19:37:07

@dbeata: orbán javasolta, hogy egyáltalán ne is legyen erre közpénz költve. karácsony meg azonnal támadt, az lmp-re különösen emlékszem, de minden ellenzéki párt azonnal rárontott, hogy bezzeg, mert nekik ugyan van támogatójuk, Akkor kérdeztem is itt a blogon, hogy a nagyon milliárdosodottt szoci slepp nem ad össze egy kampányt??? Ennyit erről, hogy ki nem hajlandó a közpénzről lemondani.

mókáné 2012.11.13. 19:38:10

@dbeata:

A Harap együttes dalát küldöd @It’s the economy, stupid: blogtársamnak, amikor ÉN már küldtem neki egyet??

Tudod..

6.Lenin 2012.11.13. 19:39:57

@szoja122:

"A Fidesz cenzúrája! Már internetes kommentelőket jelentett fel az egyik politikus – nyomoz a rendőrség!!!"

Már megint csusza, nem a Fidesz, csak 1 politikus, aki nem tudja elviselni néhány beteg elme írásait.

A nyilvános klozet falán is mindig üzen valaki, valakinek.

Nem egyformán tűrik 1esek.

dbeata 2012.11.13. 19:41:00

@knausz: Mi a baj? Történt valami?
Ja, csak azt akartam mondani, hogy a reménysugár a Bajnai.

Oszt kész ennnnyi!!

Ott a pont!

It’s the economy, stupid 2012.11.13. 19:43:14

@dbeata:
"Tehát azt mondod, rosszhiszeműségből, felelősségük teljes tudatában teszik amit tesznek."

A felelősséget leszámítva, igen. :))
Minden áron, minden eszközzel meg akarják tartani a hatalmat. Ma ugyanúgy kirúgatják az állásából azt, aki nem paríroz, mint a legsötétebb komcsi időkben. A milla-tüntetés előtt pl. a fideszesre cserélt munkahelyi vezetők nyíltan ki is mondták ezt. Hát hisz azért lettek odarakva, hogy kézben tartsák a melóst, a megélhetésén keresztül. Nem véletlen volt a az összes középvezető lecserélése.

tölgyes 2012.11.13. 19:44:35

@aszekelyek: Először is örülök, hogy megnézi időnként az ATV-t. Ezt meg is kell tenni. Látni és hallani kell amiket mondanak, ahogy mondják. Tanulságos. Az is ahogy a műsort vezetik, az is ahogy szelektálnak, az is ahogy a bejutók beszélnek.. Tanulságos, de nem meglepő. Így beszélnek a hívők.. Nekem elhiheti a jobbos hívők is épp ily elfogultak tudnak lenni.

Mesteházy tényleg felrúgott mindent, amit csak egy politikus képes felrúgni. Ennek az esze ment el amiatt, hogy nem tudja mit kéne csinálnia. Ettől azonban nem lesz neki jobb. Ki szavaz egy olyan balfácánra aki lefasisztázza a z országát?? Vak-hívők. Mind az összes 700.000.. de nem több. Ilyen szövegekkel még egy pártszövetságből is kizárja magát, mert ez még egy Gerő Andrásnak is sok.

mókáné 2012.11.13. 19:45:43

@dbeata:

"Mi a baj? Történt valami? "

Látom, @It’s the economy, stupid: blogtársamnak bejött a Harap Együttes..

szoja122 2012.11.13. 19:46:42

@6.Lenin: idegesít? Engem is. De nem EGY Fideszes volt, hanem az egyik prominens személyisége.
Nagy különbség!

6.Lenin 2012.11.13. 19:47:58

@It’s the economy, stupid:

"A milla-tüntetés előtt pl. a fideszesre cserélt munkahelyi vezetők nyíltan ki is mondták ezt. Hát hisz azért lettek odarakva, hogy kézben tartsák a melóst, a megélhetésén keresztül. Nem véletlen volt a az összes középvezető lecserélése. "

1 linket, videót, hangfelvételt, ha lehetne.

tölgyes 2012.11.13. 19:49:17

@graycivil: A kutya éji dala egy jó film volt. Még akkor is, ha egy besúgó csinálta.

szoja122 2012.11.13. 19:49:47

@dr. Balta$ár: Azért csak a félelem nem elég, legalábbis nem mindig. Erőszak is kell...

Másrészt a félelem sokakat megrettent és már megvan a diktatúra alapja.

6.Lenin 2012.11.13. 19:50:42

@szoja122:

Szerintem 1 ember, akinek elege lett a beteg elmék mocskából.
Engem nem idegesít. Nem lehet tenni ellene semmit.

It’s the economy, stupid 2012.11.13. 19:55:05

@tölgyes:
"arra kívántam rámutatni, hogy a gyógyulás lehetőségének megragadása nem nemzeti kötődés kérdése."

... és nem sikerült erre rámutatni, hiába próbált :DDD

Segítek: az orvostudomány akkori állása szerint, ez volt "A" gyógymód a tbc-re, hiába ment volna szegény Castorp Sylt szigetére kezeltetni magát, ott nem talált magas hegyi levegőt, kizárólag a magas hegyek között talált magashegyi levegőt, remélem tudsz követni... :P

Ezzel szemben a jó wermer itt is ugyanúgy elhunyt volna, mint "odahaza", de kezelni nálunk is tudták volna, ott van mindjárt a jó kis Onkológiai Intézet. Persze ő ugyanolyan átmeneti magyar, aki addig volt itt, amíg abból haszna származott, mint Antall semmirekellő "tanácsadói" annak idején.

aszekelyek 2012.11.13. 19:56:28

@graycivil: helyesbítenem kell a mozgáskorlátozottan is szabad választások jönnek.

@6.Lenin: azért semmire nem kezdenek nyomozni... Gondolom, valami komolyabb dolog van a provokációban,-mert nincs kétségem , hogy az ominózus nyomozás tárgya büntetőjogi kategória. gondolom életveszélyes fenyegetés, vagy hasonló. Egy baloldalhoz közel álló ismerősöm is óva intett ilyesmiktől.... Alibit mindig kell teremteniük, hogy aztán elhíresztelhessék , hogy cenzúráz a FIDESz és hasonló baromságokat.
Nem volt hulla az ágy alatt, hát betettek egyet, hogy lehessen rá hivatkozni. Tudod, mint az ÁVH a dollárral , amit Eperjes olyan zseniálisan evett meg a filmen, ami a teleki téri múltban játszódott Mi is volta címe? Eldorádo ?

szoja122 2012.11.13. 19:58:28

@6.Lenin: Tudod van egy népi (nem dakota) mondás.

1. Ha kiállsz az utca sarokra ne csodálkozz azon, ha leszólítanak.

Egy közönségesebb fajtája:

2. Ha kurva vagy ne csodálkozz azon, ha megba....

Ideges ember, aki ezt nem bírja, az nem menjen politikusnak. Ez a pálya már csak ilyen. Hülye emberek mindig voltak, vannak és lesznek is.

De az is lehet, hogy csak nagyon ideges volt a személyes sorsa miatt.

Ne feledd a Fidesz sokak életét tette tönkre.

dr. Balta$ár 2012.11.13. 19:59:06

kerényi az a színháznak,
ami mikovec volt az építészetnek...
meg mint farkasházi a humornak...

kovásza? vagy ijjesmi?

hvg.hu/itthon/20121112_kerenyi_imre_sikere

mókáné 2012.11.13. 20:01:44

@It’s the economy, stupid:

"hiába ment volna szegény Castorp Sylt szigetére kezeltetni magát, ott nem talált magas hegyi levegőt, kizárólag a magas hegyek között talált magashegyi levegőt,"

És amennyire én tudom, megtalálta a szerelmet is.

It’s the economy, stupid 2012.11.13. 20:03:07

@6.Lenin:
"a beteg elmék mocska"

Ezek a "beteg elmék" kerületi lakosok, van köztük ökm. képviselő is, aki blogot üzemeltet, hogy a választóit értesíteni tudja az elképesztő visszaélésekről, ill. válaszolni tudjon a kerületi lakosok kérdéseire, te nagyokos. Papcsákot már a saját kampányfőnöke is otthagyta, mint szent pál az oláhokat, gondolom be van tojva a népharagtól, meg a bukás utáni számonkéréstől.
Ebben a kerületben jó pár éve volt már olyan, hogy a tüntető lakosok napokra körbevették a polgármesteri hivatalt, ez alatt nem tudtak hazamenni a t. vezetők, mert be voltak tojva, hogy megtépik őket, ha kilépnek a hivatalból.

graycivil 2012.11.13. 20:04:08

"A Fidesz új kampányszabályozásai - ördögi kör a bizonytalan szavazók ellen

A köztéri reklámok ezt nem tudják helyettesíteni és valószínűleg itt is betiltotta volna a Fidesz a kampányolást, ha nem lenne ezen a téren behozhatatlan előnye. Vannak ma Magyarországon olyan megyék, például a Balaton környékén, ahol a köztéri hirdetőeszközök teljes egésze a Fidesz közeli cégek kezében van, de ha ez nem lenne elég, és valamilyen csoda folytán nem tízszer annyiba kerülne más pártoknak a hirdetés a nem szabályozott köztéri piacon, mint a Fidesznek, akkor is gyakorlatilag a többi párt a Fidesz kasszájába fizeti be a hirdetési költéseit, ha teljes országos kampányt akar. És ha mindez nem lenne elég, a kormány továbbra is hirdethet szabadon, mint a kamu IMF-tárgyalásokról szóló reklámban."

magyarinfo.blog.hu/2012/11/13/a_fidesz_uj_kampanyszabalyozasai_ordogi_kor_a_bizonytalan_szavazok_ellen?utm_source=ketrec&utm_medium=link&utm_content=2012_11_13&utm_campaign=index

F.Y!DESZ

6.Lenin 2012.11.13. 20:05:24

@szoja122:

"Ne feledd a Fidesz sokak életét tette tönkre. "

Hagyókra, Hunvaldokra ,Zuschlagokra gondolsz ilyenkor?

Kénytelen vagyok ebben 1et érteni veled.

Valóban ennek kellene az elfogadott párbeszédnek lennie?

Vajon akkor mire gondolhat Bajnai, amikor a jobboldaliakkal is összefogást sürget? Feltétlen alázatot, behódolást?

Te tudsz erről valamit?

aszekelyek 2012.11.13. 20:07:45

@knausz: nem hiszem , nekem ajánlotta fel ezt az analízis dolgot eredetileg... Hepcike meg fantáziál és kivetíti , az ül.
Egyébként magánügy a szexuális ízlés. Azt se szabhatja meg senki , ki mit szeressen vagy ne , abban. persze felnőttek között. De lehet, hogy provokálni akarta , hogy miként vélekedik a homoszexualitásról :))

@It’s the economy , stupid: ez volt a halottról jót vagy semmit rovat , ugye? Ron Werber nem pont ugyanazt csinálja esetleg ?

A varázshegyhez: érdekes , hogy a bécsi udvarból nem a magas hegyek közé a németekhez küldték a Sissi nevű magyar királynét , hanem földközi tengeri szigetre. Részemről tudom , hogy az még jobb , a sós tengeri levegő. Mint a viszoké tátri. Mégis lehet , hogy ezt már akkor is tudták az udvari orvosok ?

6.Lenin 2012.11.13. 20:08:02

@It’s the economy, stupid:

linket, videot, hangfelvételt kérek.

Így csak 1 üres fecsegés (jóindulattal).

dr. Balta$ár 2012.11.13. 20:10:14

na kerényi rajongók ezt nézzétek meg... ez jobb volt mint a hvg.hu...

"krényi: .... megbízot... eccerűbben az a feladatom hogy megolgyam hogyan jut el az alaptörvény a választókhoz....
csermej: az a posta...
krényi: tessék? " stb

na coclibsik sajnálhattyátok hogy ezekből a kabarészámokat nem láttyátok!
ez nem a "sztendap", hanem a "s(h)itdaun"

mno.hu/?block=mno_video_popup&param=media_id=35064

It’s the economy, stupid 2012.11.13. 20:13:36

@6.Lenin:
"1 linket, videót, hangfelvételt, ha lehetne."

Ne izgulj, amikor szükség lesz rá, előkerülnek majd ezek is. Mint a fideszes "vállalkozók" hangfelvételei a maszopos korrupcióról a hörrtv-ben. Persze csak a fideszes győzelem után kerültek elő... :DDD
Ahogy megbuktatok, ezek is elő fognak kerülni. Az emberek különösen rossz néven veszik, ha a megélhetésükkel zsarolják őket.

Itt nálunk nyíltan terrorizálnak, pl. a petíciók résztvevői két héten belül "behívót" kapnak. Haha. Nem véletlen mondta bajnai, a beszédében, hogy "ne féljetek".

aszekelyek 2012.11.13. 20:14:14

@bariga: hogyne , persze , hát persze , hát hogyne! Ha te mondod:DDDD @It’s the economy, stupid: nyilván nem sima képviselőkről van szó , akik ártalmatlanok.. Papcsák előtt ki is volt ott a szent önkori vezetőség? Csak nem azok akik épp a bíróságon magyarázkodnak, tagadnak le mindent ?

mókáné 2012.11.13. 20:14:52

@aszekelyek:

"nem hiszem , nekem ajánlotta fel ezt az analízis dolgot eredetileg... "

Az, hogy @Hepci: -t végül ki analizálja, azt hadd döntse el ő!

Magam részéről, ha úgy dönt, én analizáljam, akkor hétfőn a Mammut II- ben, megtalál.:) Bár ezt még nem mondta, hogy alkalmasint.. , nekem még nem ajánlotta.

dr. Balta$ár 2012.11.13. 20:15:34

@6.Lenin: nem értem mit monccc... segítek: smittelésnek híjják...

amugy ezt te is megteheted... tudod ha többször másolom akkor elveszik a "hivatkozás"

de nem fárasztalak a tudással vénkomcsi is megnyajja a sót...

6.Lenin 2012.11.13. 20:16:07

@It’s the economy, stupid:

Csak azért írtam, mert te kéred másoktól.
Tudtam, hogy nincs.

dr. Balta$ár 2012.11.13. 20:19:50

@6.Lenin: a

s(h)it daun

viccet értetted ? :) jo vicc ugye? főleg a sztendappal "versus"

It’s the economy, stupid 2012.11.13. 20:19:56

@6.Lenin:
"1 linket, videót, hangfelvételt, ha lehetne."

Még annyit, te isten barma, aki állandóan itt kommunistázik: a cuculista időkben volt felvétel arról, hogy kézben tartották a melóst? Akkor nem is volt igaz, mit kommunistázol itt állandóan???!!! Te 6ökör. Látod, még mindig ugyanolyan eccerű vagy, mint voltál.

6.Lenin 2012.11.13. 20:20:57

@dr. Balta$ár:

" tudod ha többször másolom "

Bocs, nem tudtam, hogy az igéidet az egész emberiségnek szánod, gondoltam csak a mi tudatlan kobakunkba szeretnél világosságot csempészni, és csak ezen a blogon.

aszekelyek 2012.11.13. 20:22:41

@It’s the economy, stupid: pontosan hogyan torpedózta meg? miről maradtam le?:D Miért ki félt? aki fél az nem megy oda hőzöngeni a tudomány mai állása szerint. No és a vádakat akkor kell bizonyítani, amikor fel tetszik azt dobni. Nem két év múlva. Valami összevágott, hamis , olyan kéri féle hangfelvéteklkel kell félre vezetni a nyugdíjasokat pld, mert az TISZTESSÉGTELEN , hogy "azorbán befagyasszaja " nyugdíjat , közpénzen hirdetve ezt a sajtóban! amikor gyurcsány-bajnai kormány van éppen. Akik szépen befagyasztották kisvártatva azt a nyugdíjat. Vannekem hangmérnököm is a családban, nem nagy et was összedobni egy olyan hamisítványt , amit a szocik - azt sem!- szégyelltek.

Sem bajnai , sem a szocik nem méltóak rá , hogy bárkinek is előadást tartsanak a tisztességről. A saját porta előtt tessenek söpörni. Bajnainak is.

Bajnai semmit nem mond véletlenül , mert sokan írják neki a szájába a szöveget előre meg.

6.Lenin 2012.11.13. 20:24:36

@It’s the economy, stupid:

Ez így sima hablaty.

Ne kérj másoktól olyasmit, amit te sem tudsz bemutatni.
Ennyi.

mókáné 2012.11.13. 20:25:47

@aszekelyek:

"Bajnai semmit nem mond véletlenül , mert sokan írják neki a szájába a szöveget előre meg."

Olyan volt, mint a biblia jópásztor, aki azt mondja a juhoknak:

Ne féljetek!

II. János Pál kedvenc mottója volt ez. Hogyan jött Bajnai szájába, ki írta bele, nem értem ezt.

It’s the economy, stupid 2012.11.13. 20:26:20

@6.Lenin:
"Csak azért írtam, mert te kéred másoktól.
Tudtam, hogy nincs."

Hülyébb vagy, mint voltál, pedig már az is teljesítmény volt.

Egy dolog elmondani valamit, ami veled történt, és más dolog újságcikkekre hivatkozni, amik sehol se találhatók, senki sem olvasta őket, csak tőgyes kollégád. Egyikre természéténél fogva nem tudsz "hivatkozást" küldeni, mert nem jelent meg a médiában, a másikra: egy újsághírre nagyon egyszerű volna hivatkozást adni, HA LÉTEZNE az a bizonyos cikk.

Tudod ez a hivatkozás, ez ilyen balliberális ármány. Ezen bukott meg a köztársasági elnökötök is. Ne foglalkozz vele, nem neked való :DDD

It’s the economy, stupid 2012.11.13. 20:28:59

@6.Lenin:
"Ne kérj másoktól olyasmit, amit te sem tudsz bemutatni.
Ennyi."

6ökör. Egy munkahelyi eligazítás meg egy újságcikk az neked ugyanaz?? Nagyonhülyevagy. Térj vissza inkább a testi funkcióid gyakorlásához.

aszekelyek 2012.11.13. 20:29:04

@Akitlosz: na ez olyan, hogy azért ne kérjünk bankadót, mert akkor nem működik a gazdaság, nem hiteleznek. Csakhogy ameddig hiteleztek, addig is gyalázatosan tették. Ahogy a nagyon gazdagok addig sem adtak munkát és tisztességes bért , munkajogokat azoknak , akikről szó van..
Ha mondjuk nem a csórék kifosztása lenne a gazdagságuk forrása , tudnék veled egyet is érteni. Ám nálunk a nagy vagyonok eredete a munkanélküliektől elvett kenyér. Az adósságok, no azok is mind a csórékéi. cseppet félrecsúsztak a dolgok, azt kell helyrepofozgatni.

Nemtom, a németek mikor voltak kommunisták de a szolidaritási adót piszok sokáig fizették az x ezer jövedelműek de lehet , hogy még ma is fizetik. Megérdeklődöm a napokban.
aki nem tudja, erdélyi szó a csóré a meztelenség , vagyontalanság a jelentése.

It’s the economy, stupid 2012.11.13. 20:31:03

@aszekelyek:
"Vannekem hangmérnököm is a családban, nem nagy et was összedobni egy olyan hamisítványt "

Akkor a hörrtv-s rejtett kamerás felvételek ezek szerint a családi hangmérnököd munkája volt?? Te tudod.

It’s the economy, stupid 2012.11.13. 20:33:11

@6.Lenin:
"a mi tudatlan kobakunkba szeretnél világosságot csempészni"

Ami a te kobakodat illeti, ez egy lehetetlen vállalkozás volna, szal lebeszélném róla.

6.Lenin 2012.11.13. 20:33:50

@It’s the economy, stupid:

Messziről jött ember azt mond amit akar.
Szart is ér, ha véletlenül értékelni is szeretné valaki.
Hátha megérted végre.
Ennyi.

jjulie 2012.11.13. 20:35:25

@6.Lenin:

lenyin te orbánistenbarma, írjáj orbitális faszságot, mert csak azzal támaszthatod fel a fideszdögöt

ilyel hamvas faszsággal nem segítesz rajta, na ugorjneki orbánistenbarma, bizonyítsd mekkora orbánistenbarma vagy

rajta paraszt, rajta

aszekelyek 2012.11.13. 20:37:09

@Akitlosz: na és mi a kivetnivaló abban az értékrendben , hogy ne ölj , ne lopj , ne tégy hamis tanúbizonyságot , ne kívánd felebarátod házát , jószágát , feleségét , .. etc. Mi rosszat tud meg az ott felnevelgetett ovis? Azt, hogy bár kevés de van könyörület , együttérzés, felelősségtudat ezen a világon ????
Felnőve ugyanezekkel a tilalomfákkal fog a mindenkori jogban találkozni , kivéve, ha kuncze érában volt kisgyermek , amikor a szabad a lopás volt , nem egyházi keretekben , amit elsajátíthatott sajnos nagyon sok helyütt és az is élethosszig marad úgy.

Bőven vagyunk ellátva a szocik erkölcstelen példájával, amit tőlük a leszármazottaik jól megtanulhattak. Színesebbé is teszi a palettát a becsületre nevelt gyerekek hada.
Az elmúlt évtizedekben az abnormális , becstelen , hazug érvényesülés volt kikiáltva mint norma. Ellensúly meg leverve.

It’s the economy, stupid 2012.11.13. 20:37:34

@6.Lenin:
"Hátha megérted végre"

Egy közismert oligofrén, levitézlett komcsifidesz vagdalkozása. Moha bácsi.

jjulie 2012.11.13. 20:38:56

@6.Lenin:

nem ennyi paraszt, bizonyítsd mekkora orbánistenbarma vagy dembibszki, mutasd meg mire tanított meg a fideszkurvaannya

csináld paraszt, rajta

mókáné 2012.11.13. 20:40:25

@jjulie:

ACHTUNG! Pervezitásunkat nem itt éljük ki! Van annak fóruma.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.13. 20:40:43

@It’s the economy, stupid:

Így van stupid.
Éppen ezért nem tudod a valóban gazdagokat megfogni ilyen "luxusadókkal".

It’s the economy, stupid 2012.11.13. 20:41:17

@6.Lenin:
"Messziről jött ember azt mond amit akar."

Te is egy ilyen messziről jött ember vagy, moha bá. Semmi se igaz abból, amit idefröcsögsz. Appardon: MOHA KÉPVISELŐ ÚR!!!! Ma éppen mit dolgoztál a köz érdekében? Fialtattad a százmillióidat?

jjulie 2012.11.13. 20:42:31

@aszekelyek:

jajbanya,legalább benned bízni lehet, te demondtrálod teljes fényében milyen is egy fajtiszta orbánistenbarma

néküled nem lenne egyértelmű

6.Lenin 2012.11.13. 20:42:45

@It’s the economy, stupid:

Mi a toszért bizonygatod itt nekem, hogy nem érted?
Nyomorult 1 gyermekkorod lehetett, ha neked valamilyen sikerélményt jelent 1 ilyen Hsz.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.13. 20:44:46

@tölgyes:

Maguk felé úgy mondják "elvész"?

Elveszik talán mivel a veszni igét ragozzuk, vészni ige pedig nem létezik.

mókáné 2012.11.13. 20:46:18

@szoja122:

"Ehhez mit szóltok?!!!?

"A Fidesz cenzúrája! Már internetes kommentelőket jelentett fel az egyik politikus – nyomoz a rendőrség!!!""

Minket nem lehetne feljelenteni, mert csupán 1mást szidjuk, de akkor azt éllel-erővel. Szóval a Török blog ilyen szempontból abszolúte korrekt.

It’s the economy, stupid 2012.11.13. 20:51:36

@Akitlosz:
"Éppen ezért nem tudod a valóban gazdagokat megfogni ilyen "luxusadókkal".

Okostojás, ne beszélj mellé, azt írtad, a gazdagok ugyanannyi adót, áfát fizetnek, mint a szegények: erre a válasz: NEM.

Az autót, tv-t, hűtőt, hajót, külföldi utat ADÓZATLAN jövedelemből, cégesen (vö: költségként) finanszírozzák, és utána még az áfát is visszakapják belőle. Ezért egy állatság az egy kulcsos adó. Újabb kedvezmény ugyanennek a rétegnek, azon az áron, hogy 500 milliárd hiány keletkezik a költségvetésben.

Az állam ezek találta ki pl. az autók regisztrációs adóját, csak éppen a regadó a magánszemélyt is sújtja, ráadásul ő adózott jövedelemből vásárol és az áfát is bukja. Hű de igazságos.

aszekelyek 2012.11.13. 20:54:07

@It’s the economy, stupid: ezek szerint átkennéd rám azt a szemét , ócska trükköt , amit kérivel összehozott a gyurcsány-bajnai kormány Orbán ellen. Ezek szerint nem vagy náluk egy picurkát sem jobb. Nem mindenki gazember, aki ért egy szakmához. No de ezt úgysem érti , aki pedig az.
zek szerint olyan aljas, nem bizonyítható , már elhunyt illető anyagával fognak támadni, mint a köztársasági elnök úrra? Mindjárt gondoltam. KKKKK kutyából szalonna! , nem lesz. Sokat vitatkoztam egy ismerősömmel akkoriban, aki folyton eladni akarta nekem, hogy de ez már bizonyított. pedig nekem nem az és nem is lehet, mivel aki érdemben tudna nyilakozni, hogy adott -e engedélyt, már halott. Nem jutott velem semmire , pedig ez a foglalkozása :))) Mjd az is előkerül ? Olyan sokáig kell keresni, mint a gyurcsány dolgozatát ?
Tényleg, a grippen jelentés mikor fog előkerülni? Tudod, ami husssss..... ezek a bizonyítékok a szociknál érdekes előkerülési szokásokat vettek fel.

Nagyon messze vagy a tisztességes versenytől de gondolom ez sem zavar. Előttem van a tábla, krikatúra, amin lendvai egy pálcával oktatja, hogy sarazás , hamis vádak , becsületbe gázolás , híresztelés , rágalom ,... a zárt ülésen, gondolom.

@knausz: nekem édes beám ajánlotta:9 nem Hepci. Olyan jóban azért nem vagyunk....

It’s the economy, stupid 2012.11.13. 20:55:10

@6.Lenin:
"Nyomorult 1 gyermekkorod lehetett"

Ne magadból indulj ki. Másoknak jó gyerekkora volt. Ez az egyik.
A másik, hogy minden nap leírod hetvenszer ezt a gyerekkort, nem unod még? Csak ezeket a szavakat tudod, ebben a sorrendben leírni? Újítsál már a litániádon.

dbeata 2012.11.13. 20:56:37

@knausz: Hol? Én nem látom, és nem is baj. Na, take it easy, kedd van! :)

aszekelyek 2012.11.13. 20:58:34

@szoja122: megfordítanám én ezt. A határon túliak támogatása a 89-es alkotmány része. Akik beleszóltak, nem őket támogatva, a sorsuk alakításába, azok a 23 millió románozó , velük ijesztgetők voltak , kovács, gyurcsány .....legalább annyira , mint akik nemzet testvéreinkéé fogadták őket. Akik beleavatkoztak az ő sorsukba , azok pedig konkrétan a határokat meghúzgálók voltak , akik megfosztották őket a hazájuktól állampolgárságuktól. Minden éremnek két oldala van.

mókáné 2012.11.13. 20:59:09

@dbeata:

Már kedd? És vegyem lazán? Még semmit nem hallgattam..

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.13. 21:01:06

@szoja122:

Az ember saját magáról miért beszélne pejoratívan?

Rólunk beszél saját magát is beleértve, nem másokról.

Tudom egyesek szerint a cigány, sőt már a roma szó is pejoratív, valamint a süket is, szerintem egyik sem az.

S persze abban is igaza van, hogy a ma divatos politikai rendszer képtelen a pénzügyi, gazdasági gondokat kezelni. Nem csupán Magyarországon, Európa, Amerika szerte.

A saját maguk által kitalált szabályokat is képtelenek betarta(t)ni.

Tegnap láttam egy érdekes grafikont, amelyik az olaj árát tünteti fel 1945-től 2005-ig. Dollárban és aranyban.
Érdekes módon aranyban lényegében stabil és változatlan az olaj ár, sőt akkor volt a legeslegolcsóbb, amikor kitört az olajválság 1973-ban, mert gagyivá tették a dollárt, ami az olajexportálóknak értelemszerűen nem tetszett.

Érdekes, míg az olaj ára aranyban 60 év alatt gyakorlatilag változatlan, addig dollárban az ötvenötszörösére nőtt.

www.rayservers.com/images/oil_price_in_gold.png?utm_source=mandiner&utm_medium=link&utm_campaign=mandiner_201211

Omoljon össze minél előbb a mai pénzügyi világrend s jöjjön, térjen vissza valami tisztességesebb/kevésbé tisztességtelen!

It’s the economy, stupid 2012.11.13. 21:01:50

@Akitlosz:
"Elveszik talán mivel a veszni igét ragozzuk,"

Na ez fizikai fájdalmat okozott. Húbakker. Te tényleg biztonsági őr lehecc... :)))

"Az igető a vesz, nem ikes ragozású, ragozása tehát elveszek, elveszel, elvesz (~ elvész ~ elveszik), elveszünk, elvesztek, elvesznek. Múlt időben elvesztem, elvesztél, elveszett, elvesztünk, elvesztetek, elvesztek. Feltételes mód jelen időben: elvesznék, elvesznél, elveszne, elvesznénk, elvesznétek, elvesznének. Felszólító módban: elvesszek, elvesszél, elvesszen, elvesszünk, elvesszetek, elvesszenek. (Grétsy–Kemény: Nyelvművelő kéziszótár, Tinta, 2005. 601. oldal)"

Az "elvész" az irodalmi forma, az "elveszik" főleg a Dunántúlon használt nem irodalmi forma.

6.Lenin 2012.11.13. 21:04:24

@It’s the economy, stupid:

Látom, nehezen viseled, ha rajtakapnak.
Rossz emlékek a múltból?

mókáné 2012.11.13. 21:04:49

@It’s the economy, stupid:

"Az "elvész" az irodalmi forma, az "elveszik" főleg a Dunántúlon használt nem irodalmi forma."

És mi a helyzet az elveszejt szóval?

Khal Drogo 2012.11.13. 21:05:31

@tölgyes: Patai nyilatkozata illeszkedik abba, amit az origo írt, személyes barátság fűzi Matolcsyhoz. Ennek fényében nem csoda hogy képes dicsérni azt a kormányt akivel megállapodott majd a megállapodást nem hajtotta végre.
Mivel Patai kultúrember, ezért lemondott. Mondjuk mást nem is tehetett, gúnyosan kiröhögték volna a bankvezetők ha ezután ő marad.
Azért választották meg, mert tudták, Matolcsy személyes jóbarátja, azt hitték ez ér valamit. Hát nem ért semmit.

Nem baj, Patainak nem kell aggódnia. Akármi is lehet belőle, az MNB-ben megürülnek a pozíciók jövőre. Nem lennék meglepve ha ő lenne az egyik alelnök ott.

IMF megállapodás pedig nem lesz. Akkor bukna az egykulcsos adó, ami pedig nem bukhat. Nem véletlen hogy többkulcsos adó-nem engedünk az IMF-nek feliratú plakát nem volt.
Az egykulcsos adó eltörlése elég népszerű ma Magyarországon. Nem értik a melósok hogy ez mire jó.

It’s the economy, stupid 2012.11.13. 21:06:24

@dbeata:
"moha bá"

Már mondtam neki, ha egy ikuval kevesebbje lenne, telepes moha lenne. :))
(Olyan szenya vagyok, már-már szégyellem magam...)

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.13. 21:08:09

@dbeata:

Gondolod, ha 8 év után újraválasztották volna az MSZP-t és még mindig Bajnai lenne a miniszterelnök, akkor számottevően magasabb lenne az életszínvonal és nem vándorolnának ki, akik kivándoroltak?

Ezt én kötve hiszem, az ország kötelezettségei, és lehetőségei lényegében ugyanazok lennének.
Csak a súlypontokban lenne némi eltérés.

It’s the economy, stupid 2012.11.13. 21:08:35

@knausz:
"És mi a helyzet az elveszejt szóval?"

Problemlósz a ragozása, nincs hangátalakulás se, mi a bajod vele?

aszekelyek 2012.11.13. 21:09:25

@dbeata: akkor nem a munkanélküliség és nem a z elherdált jövőnk miatt , ... hanem merazorbán..... lehetőséget megragadják, mert tudják, hogy akiknek az hatalmában áll, nem érdekeltek abban, hogy javítsanak nálunk a béreken, a fogalakoztatottak számán ......

Pont ne azok jajonganának azért , akik elherdálták a fiatalok életkilátásait itthon , már régen... , azért az elvárható , nem ?

Bajnai reménysugár ? Mire ? Majd európai elsőkörös béreket fognak adni a befektetői ? Biztos ?

Ezt ne reméld azért , arra intelek. A befektetők nem szívességből szoktak jönni. Érdekből. Ami itt az alacsony bér , pld . A fiatalok is érdekeik miatt mennek el oda , ahol a bér nem ilyen színvonalon van. Vagy kap munkát annyiért , amennyiért hajlandó ott dolgozni. A többi kalandvágyból itthon marad.

@tölgyes: de nem ám !

6.Lenin 2012.11.13. 21:10:43

@It’s the economy, stupid:

"Olyan szenya vagyok, "

Szerintem örökölted.Írtad 1x, hogy volt valamilyen defekt a családodban. Gondolom örökletes.

jjulie 2012.11.13. 21:11:27

@aszekelyek:

még hátomnegyed óra banya, és lejár a műszakod

jöhet a finisvágta, orbánistenbarma, igazhitű fűbehugyos seggszájú kádárvakarék putriszökevény módra

mérem a részidőded orbánistenbarma, rajta, rajra

It’s the economy, stupid 2012.11.13. 21:13:14

@6.Lenin:
"Rossz emlékek a múltból?"

Ebben is magadból indulsz ki, téged engedett ki külföldre dolgozni a cucilista rendszer, amit közben annyit szidsz, te kis exkomcsi moha bá. Öreg korában ilyen feledékeny az ember? Ejnye-ejnye, vedd be a cavintont. De ne a dokival írasd fel, vedd meg kápé, ne terheld a szegény eü kasszát, miközben százmillióid lapulnak az ágyneműtartóban.

jjulie 2012.11.13. 21:13:42

@6.Lenin:

leszerepeltél paraszt, elballaghatsz a fideszkurvaannya szoknyája alá

aszekelyek 2012.11.13. 21:14:32

@It’s the economy, stupid: azt meséli a barátnőm, hogy a 20 eurós adományra, amit ide küldött bankotóról egy alapítványnak, állatvédők, 17 euró díjat számolt fel a bank, többféle díjként. Klassz, mi? A gyerek csak ne küldözgessen , hozza haza a pénzt. A banknak ment keresni vagy magának és a szüleinek ?

mókáné 2012.11.13. 21:15:41

@6.Lenin:

"Gondolom örökletes."

Eddig nem szoktunk elmenni és nem jellemző, hogy fogunk a Török blogon. Jó?

It’s the economy, stupid 2012.11.13. 21:17:02

@6.Lenin:
"Szerintem örökölted.Írtad 1x, hogy volt valamilyen defekt a családodban."

Rosszul emlékszel. Az a te családod. Azzal kell foglalkozni, nem a máséval. Bár tudjuk, hogy nem vagy úriember, te nem is tetteted, mint tőgyes kollégád. :))
Ha már így szóba hozod, te örökölted az ostobaságot, vagy aggkori állapot?

mókáné 2012.11.13. 21:18:58

@It’s the economy, stupid:

"Problemlósz a ragozása, nincs hangátalakulás se, mi a bajod vele?"

Sehol ennyi íze-illata nincs a szónak, jutott eszembe és mennyire nehéz lehet ezt megtanulni egy spanyolnak sportolónak, erről olvastam ma a Zöld-fehér Magazinban.:)

aszekelyek 2012.11.13. 21:19:29

@tölgyes: nem tudom, van -e tudomása róla, hogy bizonyos párt alapítója, akire valóban nem szavazott már senki, már 89-ben azt állította amerikaiaknak, szintén külhonban, hogy itt, Magyarországon fasiszták vették át a hatalmat. régi nóta ez és ócska is. Mindazonáltal sokan szavaztak akkor még konrádék pártjára , mert mórikálni magukat viszonylag soká tudták.
No igen, mesterkedőházy kínjában tényleg nem bírt jobbat kieszelni, vagy az establishment ígéretéhez híven támogatja őt és az így néz ki.......

dbeata 2012.11.13. 21:22:24

@aszekelyek: torokgaborelemez.blog.hu/2012/05/17/456_nincs_ingyenpolitika
Ezt már kibeszéltük. Akitlosz-nak volt egy ötlete, nekem tetszett.

It’s the economy, stupid 2012.11.13. 21:22:57

@aszekelyek:
"17 euró díjat számolt fel a bank"

Én meg ezt olvastam:
"A Fent és Lent blog a magyar külügyminisztérium levelét közli, melyben azt írják: 30 eurónak megfelelő forintért visszajuttatják egy magyar kislánynak egy bécsi múzeumban elvesztett iratait és 20 euróját."

Melyik nagyobb gané: a bank, vagy a magyar állam???!!!! A szerénytelenebb mindenképp az utóbbi...!

Ja, és a hivatkozás ne maradjon le, nehogy moha bá' beszóljon:
hvg.hu/napi_merites/20121015_30_euroert_adna_vissza_20_eurojat_egy_kis

6.Lenin 2012.11.13. 21:24:14

@knausz:

Jó.
Igazad van.
Valóban túlmentem, nem szoktam idáig elmenni.

It’s the economy, stupid 2012.11.13. 21:26:08

@knausz:
"Eddig nem szoktunk elmenni és nem jellemző, hogy fogunk a Török blogon. Jó?"

Megvédtél? Ágyemmeg a ballábadat, mókusbogárcickányvirág! Ezek szerint súlyzózol is? :))

mókáné 2012.11.13. 21:26:39

@6.Lenin:

"Valóban túlmentem, nem szoktam idáig elmenni."

Jól felhúzott a 6ökörrel, de akkor sem szabad. Megbocsátottuk @It’s the economy, stupid: blogtársammal.:)

mókáné 2012.11.13. 21:30:08

@dbeata:

Na mit szólsz, hogy milyen jól alakul az én napom ma, mert hiába hoztad a Harap Együttest imponálni, azért mégis én kaptam ezt a szépet:

"mókusbogárcickányvirág".:)

It’s the economy, stupid 2012.11.13. 21:32:40

@Akitlosz:
"Omoljon össze minél előbb a mai pénzügyi világrend"

Remélem nem gondoltad komolyan. Az a halálunkat jelentené, konkrétan anarchia és farkastörvények uralkodnának. Mad Max éra.

It’s the economy, stupid 2012.11.13. 21:34:35

@6.Lenin:
"Igazad van.
Valóban túlmentem, nem szoktam idáig elmenni."

A lovagiasság szabályai szerint én is elnézést kérek. Béke?

aszekelyek 2012.11.13. 21:35:19

@graycivil: nahát, mekkorát fog nőni az Eu imádat nálunk, ha a nem rokkant rokkantakat visszateszik a nyugdíjkasszába! Amit a gürcölők adnak össze! Szolidaritás , mi? Elmondom neked, hogy állan dóan felülviszgálják az összes rokkant státuszost a németeknél... is. Akamuzókat úgy vágják ki, mint macskát ...ni és azokat is, akik azért csak könnyebb munkát végezhetnek de munkaképesek. A korkedvezmény a rendvédelemnél 5 év, és azt 67 ből számold. Mit hazudtak annak a képviselőnek? mert a teljes igazságot biztosan nem bontották ki.

@jjulie: te élsz még? Előbb elmegyek tévézni , ne erőlködj a részidőkkel. @Akitlosz: az sem olyan hatással , hogy itt maradjanak , akikre feltétlenül szükség van. Megszorítás több és húsbavágóbb lenne a szegényeknek és semmiféle könnyítés a svájci frankban eladósodottaknak nem lett volna. Senkinek. . Mindenki vagy fizet , vagy dobnák az utcára. Emlékszem érveltek két éve , hogy áhh , nem fog soká olyan magasan maradni az a svájci frank. De fog. Sztem nagyon sokáig.

A felelősséget pedig nem vállalják , akik elmulasztották , hogy ettől megvédjék a szegény tömegeket. Akiknek az hatalmában állt volna. Bajnai és gyurcsány. Még nem tudjuk , hogy miért nem tettek semmit az ellen , amire majd mindenki figyelmeztettet őket , hogy avatkozzanak már be. Miért nem tették??????

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.13. 21:37:46

@szoja122:

"Egyszer talán túl kéne lépni Trianonon."

Miért kellene?
A jövőnk a múltunkra épül, abból táplálkozik, s merít erőt.

"Rossz volt, nagyon igazságtalan volt, de sajnos visszacsinálhatatlan."

A történelem kereke nem áll meg. Semmi nem örök, és nem "kőbe vésett".

Több ezer évig fennálló birodalmak tűntek már el, s keletkeztek újak. Nálunk "csak" 150 évig volt itt a török 392 évig a habsburg, másutt tovább aztán mégis eltűntek.
Trianon még száz éve sem történt.
Állítólag valami "szabad" és "demokratikus" világban élünk. Akkor mi a helyzet a népek önrendelkezési jogával?
Az smafu? Nem visszacsinálni kell. Hanem haladni előre. A múlt nem tér már vissza, de rajtunk is áll, hogy milyen lesz a jövendő.

"Ebbe bele kell törődni."
Nem kell. A múlt század többször is megmutatta, hogy van esély. Ügyesen kell politizálni, szövetségeseket kell keresni, befolyásos erőket kell megnyerni, aztán megy ez. Az egész EU ezen az elven működik. Máshogyan nem is tudna. Én támogatom, amit te akarsz, ha te cserében támogatod, amit ő akar, és akkor ő cserében támogatja, amit én akarok.
Mindhárman jól járunk.

"Ha a nyugat ebbe belegyezne, akkor újra fellángolnának a régi sérelmek Európában és mindenki magának követelne egy kis részt a másik államból."

Ilyen a történelem. Ugye nem vetted be, hogy a határok megváltoztathatatlanok? :-) Hányszor is változtak meg a határok csak az utóbbi 30 évben itt Európában? S nincsen vége. Katalánok, baszkok, skótok ma sem igazán értenek egyet az országhatárokkal és saját országot szeretnének. S az a nyugat, nem Közép-Európa.

Még autonómiát sem adnak szép szemekért. Dél-Tirol meg Koszovó mi? Ők harcoltak érte.

"Ez pedig háborúhoz vezet."

A demokratikus szavazgatásos módszer Neked miért nem tetszik? Rühelled a demokráciát?

"Annál rosszabb, őrültebb dolog nem létezik."

Kár, hogy az amerikaiak ezt nem így gondolják. :-(

"Ráadásul ez a föld ahol élünk, nem is a miénk volt eredetileg, mi csak harcban hódítottuk el. Itt NEM mi voltunk az őslakók. Akkor ezzel mit tegyünk?"

Milyen harcban? Még sohasem hallottam a honfoglalás kori nagy háborúról, amelyben harcban foglaltuk el a Kárpát-Medencét. Nem így történt, nem volt harc. Egyrészt mert itt akkoriban nem létezett állam, erős állam főleg nem, másrészt mert valószínűleg várta is az itteniek egy része a honfoglalókat, nem csak úgy jöttek a semmire. Valami alapja van a hun magyar kapcsolatoknak. Különben miért nevezne úgy bennünket az a sok indogermán?
Szóval a honfoglalás békésen zajlott, nem volt itt közben semmiféle háború. Arról bizony tudnánk.

Na aztán meg 1116 év csak elég már a bennszülöttséghez. Az avarokkal már elég nehéz lenne tárgyalni az Avar Kaganátus helyreállításáról. Mert ha nem a magyaroké ez a vidék, akkor
nyilván az avaroké.
Vagy kikre gondolsz? A hunoké? Nem rég egy kisebbség be akarta magát jegyeztetni, mint hun kisebbség, de a gonosz államhatalom elutasította őket. Ez tényleg szörnyű.
Vagy a pannonokra? Őket már a rómaiak beolvasztották, magyarok nem igen találkoztak velük.
Szóval kiket illett jobban ez a vidék szerinted?
Amúgy a történelem nem úgy működik, hogy kinek mire van ilyen-olyan "joga", hanem úgy, hogy ki tudja hatékonyabban és eredményesebben érvényesíteni az érdekeit.

"Nem ezzel, hanem a gazdasággal, politikai rendszerünkkel kell foglalkoznunk az sokkal fontosabb a mai magyaroknak."

Időnkbe belefér, hogy egyszerre több dologgal is tudjunk foglalkozni.

"Nem beszélve arról, hogy a Fideszt semmi olyasmi nem hajtja, mint amiről írsz. Ők csakis hatalmuk bebetonozására használják."

Miért kellene, hogy összefüggés legyen? Egyre kevesebben várhatják a Fidesztől a csodát.
A saját véleményemet mondom, nem valami pártlapról másolom.

6.Lenin 2012.11.13. 21:38:41

@knausz:

Azzal, hogy mocskolódik, másokat minősít, nem tud felhúzni.
Arra tojok.

Azzal tudnak felhúzni, hogy valamilyen előjogot képzelnek maguknak a mások minősítésére.
Birkáznak, amikor éppen olyan elvakultak sok esetben, vagy még jobban.
Ez megy a Parlamentben, ez megy a hétköznapokban.

Fasisztáznak, agyament csordának neveznek választókat. aztán demokráciáról, szólásszabadságról hablatyolnak.

amikor ugyan abban a stílusban írok róluk, mindjárt jön a minősítés, alpári beszólás, anyázás.

Ez bosszant fel néha, mint most is. Neki, mi a véleménye rólam?
Nem mindegy ebben a névtelen környezetben? Ez miért bosszantana?

dbeata 2012.11.13. 21:38:44

@Akitlosz: Igyekeznék elkerülni a párhuzamos valóságok leírását, jóslását, latolgatását. Ugyanakkor azt gondolom, mivel dróton rángatnak minket így is, úgy is, jobb lett volna nem a széllel szembeállni, vagy ha már igen, akkor mikor látja, az inkább káros, megfordulni.

Meg is történt ez (ld. Matolcsy csomag), csak az a fránya demagógia ne lenne hozzá.

Azért konkrét butaságokat el lehetett volna kerülni. Fáradok, majd holnap folyt köv.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.13. 21:46:05

@szoja122:

Hát ahogyan vesszük. Még vármegye ügyben is visszaléptek.
Csináltak új alkotmányt, de nem sok minden lényeges változott.
Aztán meg sárkány ellen sárkányfű. Nekem nem tűnnek a vörösök sem annyira gátlásos politikusoknak.
Mindig az éppen aktuális játékszabályok szerint játszva kell megnyerni a játékot. Ez a "demokrácia". A másik módszer az "alkotmányellenes szervezkedés", de akkor jönnek a viperások püfölni.

Minden hatalom védi magát, a hatalmát ez mindig így volt a történelemben és így is marad.

Kivételek persze akadnak. Gorbacsov szépen felszámolta a saját országát, ezzel saját hatalmát is.

Ha egy hatalmat már nagyon kevesen támogatnak csak, akkor az így vagy úgy, előbb vagy utóbb, de mindenképpen megbukik.

mókáné 2012.11.13. 21:48:19

@dbeata:

Nagylelkű voltál Mr. November- ügyben. Köszönöm.:)
www.youtube.com/watch?v=pq6lsZoWcFE&feature=related

6.Lenin 2012.11.13. 21:51:19

@It’s the economy, stupid:

Azt már valóban legalább 70x leírtam, itt nekem senkivel szemben nincsenek semmiféle előítéleteim.
Személyesen nem ismerek senkit.
Magáról + mindenki azt ír, amit csak akar, vagy jónak lát.

Amiért itt vagyok, szeretném megérteni, miért gondolják magukról sokan, hogy különbek másoknál, amikor nem azok.

Mindenkinek lehetnek olyan "értékei", amik a másiknál esetleg hiányoznak, olyan körülmények miatt, amiről nem is tehetnek, talán.

Béke?
Részemről nem is volt háború, de legyen béke. Majd keresek mást, akit lehet piszkálni.

mókáné 2012.11.13. 21:51:32

@6.Lenin:

"Neki, mi a véleménye rólam?
Nem mindegy ebben a névtelen környezetben? Ez miért bosszantana?"

Azt mondta: Béke. Szép gesztus. Egyszerűbb lenne ráfelelni valami olyasmit, hogy Legyen.:)

aszekelyek 2012.11.13. 21:52:19

@It’s the economy, stupid: akkor ne a bankról beszéljünk ugye? Kiküldené azt 30 euróért? A bécsiek vagy a külügy? :DD ami nem talált tárgyak oosztálya. @jjulie: most el, megyek nézni, hogy keni rosszarcú bácsi a sarat csintalanra éppen, havasnál....jajezt el kell mondanom, aszonták , hogy a népszamárság nem pártsajtó:) hanem függetlenk:DDD mindig érdemes nézni havas műsorát, akkorát röh@szoja122: akit már az elsőkörben is állandóan támadtak de piszkosul, mint most.

aszekelyek 2012.11.13. 21:58:23

@knausz: Az ismerősség Timikém, az ismerősség, nagy motíváló erő. Úgy jött az oda. HA pozitív emlékei vannak valakinek erről, akkor bajnai is elfogadott lesz..... belenyúlkálnak a kis naivak fejébe ezekkel, tudod? Na majd mindjárt jön dr bélsár és megdicsér , hogy figyeltem az előadáson :)) Mint a sémáknál. Ássad bele szépen magad a pszichológiába. A megértéséhez ennek azt tudni kell. A befolyásolás technikája.

It’s the economy, stupid 2012.11.13. 22:00:03

@knausz:
"Sehol ennyi íze-illata nincs a szónak"

Igen fantasztikusan képszerű a magyar nyelv.
Sylvester János XVI. sz.-i nyelvész szerint: "oll’an ighik.. mell’ek nem tulaydon iegziſben vítetnek" vagyis: az olyan szavak... melyek
nem eredeti jelentésben vétetnek.

Vasmarok, holdvilágképű, hazudik, mint a vízfolyás, fésű foga, de még a mai nyelv is ilyen: rábólint, csúsztat, bebetonoz, karcsúsít...

aszekelyek 2012.11.13. 22:02:41

@knausz: emlékszem arra, hogy egy fiatalembert a szoci érában is megrángattak, mert valamelyiknek beszólt. Mert én emlékszem sok mindenre. Az vidéki lapnál volt. :)) Most úgy adják elő, mintha sosem lett volna ilyesmi....

menőmano 2012.11.13. 22:02:57

Magyarországon formálódik az ellenállás – Az „Együtt-2014” veszélyes lehet a miniszterelnökre. Bajnai Gordon a gazdasági szakember „új korszakról” beszélt"

www.168ora.hu/globusz/szervuszausztria-bajnai-osztrak-sajto-105629.html

Hát! Ja! Totálisan jó egyébként, hogy már nem csak negativumokat írnak a világlapok hazánkról. Persze ehhez kellett a Bajnai Gordon, visszatérése a politika nagy szinpadára. Szerintem. S ez jó.
:))

menőmano 2012.11.13. 22:05:42

oppá" lemaradt)

Bajnai Gordon az "új politikai csillag".

*********
Bezony.

:))

mókáné 2012.11.13. 22:06:47

@aszekelyek:

"Na majd mindjárt jön dr bélsár és megdicsér , "

Dr. Baltazár mondott egy jót, hogy a Bajnai mint Alain Delon-figura épít @menőmano: korosztályára, ifjúkori nimbusz.

Ezt nem ilyen szépen mondta, de a lényege ez volt.:)

6.Lenin 2012.11.13. 22:09:35

@knausz:

Íme, feltárom mocskos fideszes lelkem legrejtettebb zugait, béke honol minden szegletében. Szümtükkel láthattyátok.

de,
www.youtube.com/watch?v=dyI_zQLZisk

akiben/amiben jólesik.

Jó éjt!
Mindenkinek

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.13. 22:13:54

@knausz:
"Nem én voltam, szerintem, mert nem egyfelé lakunk.:) "

Azt honnan tudod?
S ha akkoriban egyfelé laktunk?

menőmano 2012.11.13. 22:15:50

Na. Ilyenkor nem tudom, hogy némelyeken nevetni kell e, avagy sírni.

Végül is, nem is akartam írni semmit, csak egy picike emlékeztetőt hoztam.

jóccccakát

:))))

mókáné 2012.11.13. 22:16:29

@It’s the economy, stupid:

"Igen fantasztikusan képszerű a magyar nyelv. "

Amellett a magyar gyönyörű nyelv és ugyanakkor az angolban is megtaláltam a szépséget, és a kettőt együtt élvezem. Nem tudom, használnak-e annyi és annyiféle szót, amennyi az irodalmi szövegekben van, de én az összeset szeretném tudni (persze lehetetlen).

Valamelyik magántanárom, talán a második mondta nekem: nem kell minden szót tudni, ott a szöveg, azt érted, kérdésekre felelsz és elég. Tudtam, hogy nekem nem elég, mert ha jön majd olyan szöveg, ahol azokból a szavakból lesz egy csokorral, melyeket emitt-amott pont nem értettem? Képtelen lennék úgy otthagyni, hogy van benne ismeretlen szó..

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.13. 22:16:58

@knausz:

Hát nem hiszem, hogy túl sok mindent tudna tenni a magyar kormány az ügyben. Meg azt sem, hogy nagyon akarna.

A közvélemény kutatási adatra pedig nem kell, de nem is szabad mérget venni

It’s the economy, stupid 2012.11.13. 22:18:28

@6.Lenin:
"Amiért itt vagyok, szeretném megérteni, miért gondolják magukról sokan, hogy különbek másoknál, amikor nem azok."

Ha ezért vagy itt, továbbra is teljesen tévedésben leledzel. Itt mindegy, ki mit gondol magáról, másról, szőke, barna, fekete, itt vélemények ütköznek véleményekkel, a véleményt lehet alátámasztani és cáfolni. Aki hazugságot ír le, annak beleverhetik az orrát. A mögötte levő embernek nincs jelentősége.

Ha leírod: matelcsy gazdaságpolitikája jó; ez egy vélemény, de célszerű megindokolni valamivel (nehéz lesz), mert különben fel fognak neked hozni egy rakás gazdasági adatot, ami bizonyítja, hogy ez nem igaz. Ha a bizonyítékok ellenére továbbra is állítod, hogy jó, a diszkrepancia feloldására elkönyvelnek hülyének. Az emberek gondolkodása nem tűri meg a diszkrepanciákat, azokat fel kell valahogy oldania. Ép elmével a rosszról nem lehet azt gondolni, hogy jó.

Nálad a másik probléma, hogy nem érdekel, ha másoknak rossz, mivel neked nem az, akkor minden rendben. Erre mondja Horatius, "nihil est ab omni parte beatum", vagyis semmi sem lehet boldog egészen, hiszen körülveszi egy csomó dolog, ami ugyan nem vele történik, de mivel rossz, elrontja a saját kis jó közérzetét. Feltéve, hogy hajlandók vagyunk mások problémáiról tudomást venni.

De ezt már máskor is elmondtam neked.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.13. 22:20:25

@aszekelyek:

Az olasz kommunistáknak nyilatkozta. Erősítette a nemzetközi munkásosztállyal a kapcsolatokat.

menőmano 2012.11.13. 22:20:50

Mondjuk még az a jó, hogy a Bajnai a gyalázkodásoktól, biztosan nem fog megriadni, pardon) meghátrálni, számított rá szerintem.

Egyébként "normális" esetben, felfogással, a politikai véleményeket, általában nem szokták összetéveszteni, más "ügyekkel".
Egyébként a rosszindulatú vélemények egy picikét sem érdekelnek. Úgyhogy ne fáradozzanak, ha kérhetem.

ennyi. nem kevesebb és nem több.

mókáné 2012.11.13. 22:26:47

@Akitlosz:

"S ha akkoriban egyfelé laktunk?"

Mikor? Előző életünkben? Én Székelyföldön éltem. Ha Te is, úgy lehet. Meglehet, hogy egyfelé laktunk. Ha egyetemen tanítottál, akkor együtt is dolgoztunk.:):)

It’s the economy, stupid 2012.11.13. 22:28:53

@knausz:
"Nem tudom, használnak-e annyi és annyiféle szót, amennyi az irodalmi szövegekben van"

Természetesen nem :))

Shakespeare 25-29 ezer szó körül mozgott, Jókai 40 ezer szó körül, egy átlagember 4-5 ezer szót használ.

A 20 kötetes Oxford English Dictionary kb 600 ezer szót tárgyal, A magyar nyelv nagyszótára meg kb. 750 ezret. Gondoltad volna?
Az összes magyar lexéma (a régi, már nem használtakkal együtt) állítólag egy milla körül van.

Itt lehet turkálni az adatokban:
http://hu.wikipedia.org/wiki/Szókincsméretek_összehasonlító_listája

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.13. 22:43:09

@aszekelyek:

Nem a bankokra gondoltam.
A bankadót nem magánszemélyekre vetik ki.
S eszem ágában sincsen védeni a bankokat.
Ha nem lenne igen jó, túl jó dolguk Magyarországon, akkor nem lennének itt.
---
Én csóróról beszéltem. Az az, amire te is gondolsz. A csóré az frissen készült sajt, vagy túró, amelyik még csurog.
---
Viszik is a németek a vagyont Svájcba, Liechtensteinbe, Ha pedig ezek az országok túl megbízhatatlanná válnának, akkor Szingapúrba.
---
Nekem semmi bajom a meztelenséggel, sőt, a vagyontalanság már problémásabb.

6.Lenin 2012.11.13. 22:43:54

@It’s the economy, stupid:

Már megint kezded.

Természetes, hogy nem a vélemény mögött lévő ember érdekel, hanem, miért jut el odáig, csak az ő véleménye igaz.

honnan eredhet ez a megmásíthatatlan meggyőződés?
Azért ezt valamilyen szinten befolyásolja a fizikai megjelenés is, néha. Ezért nehéz a megértés, hiszen ezek az információk, itt rejtve maradnak.

Tudom, hogy lesz béke köztünk...

legyen béke!

Alulírott, 6. lenin elismerem, mint 1 IQ nélküli tök bunkó, sötét lelkű, nem mellesleg teljes mértékben elvakult Orbán imádó fideszes birka, hogy @It’s the economy, stupid:
nagyméltóságúnak tök igaza van mindenben, amíg csak össze nem omlik az Universum. Utána + ennek a kérdésnek 1 bolhafing lesz a jelentősége valójában.

Kelt, akárhol 2012. 11.13-án, 1 szeles éjszaka magányában

6. lenin 6ökör
sk.

Még az Universum sem örök, de a Blues, igen.

It’s the economy, stupid 2012.11.13. 22:44:12

@aszekelyek:
"akkor ne a bankról beszéljünk ugye?"

A bankról is beszélhetünk, krisztus koporsóját se őrizték ingyen. Ők ráadásul ebből élnek, ellentétben a magyar külüggyel. Az a díj, amit írtál, gyaníthatóan nem normál kondíció, hanem valami spéci. Bécsben lakó ismerősömtől véletlenül tudom, hogy 50 ezer euró alatt egész eu-n belül ingyenes az utalás, nem tom melyik bank az övé. Mekkérdem, ha gondolod.

It’s the economy, stupid 2012.11.13. 22:47:13

@6.Lenin:
"Természetes, hogy nem a vélemény mögött lévő ember érdekel, hanem, miért jut el odáig, csak az ő véleménye igaz."

Ebből a beírásodból is látszik, mégis nagy bajok vannak nálad. Szerintem elég világosan fogalmaztam. Nincs veled mit kezdeni. Na szeva.

mókáné 2012.11.13. 22:51:02

@It’s the economy, stupid:

"Gondoltad volna?"

Nem gondoltam. Csak azt gondolom, hogy nekem még belefér az életembe az, hogy tüzetesen átnézzem és tanulmányozzam mind a magyar, mind az angol nyelvet.

Biztosan nem azzal szeretnék foglalkozni, hogy ezen szavak töredékét használja csupán a köznapi ember, bár sajnálatos tény. A összes felé törekszem és akkor több jut majd.:)

Amikor itt a blogon írok, nem annyira a vita hevessége, mint az, hogy fogalmazok, érdekel, és mi minden van ebben. A kommunikáció kontextusa. Ezt fürkészem.

Köszönöm a linket! Holnap megnézem.

Nyugodalmas, szép éjt kívánok Mindenkinek!

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.13. 22:57:28

@aszekelyek:

Ezeket a szabályokat már az ősemberek is ismerték. Nem keresztény találmány.
Bármilyen emberi közösség hamar rájön, hogy nem túl szerencsés, ha egymást verik agyon, és az sem, ha egymástól veszik el a javakat. Viszont hasznos, ha összetartanak, és meg tudják védeni magukat a többi, idegen, ellenséges közösségtől.

Láttad a tűz háborúja című filmet?

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.13. 23:00:59

@It’s the economy, stupid:

Az adómentes minimálbér az "állatság".

De nem fogunk soha egyetérteni.
Még szerencse, hogy sok párt akar sok adókulcsot, és csak egy egyet. :-)

6.Lenin 2012.11.13. 23:04:43

@It’s the economy, stupid:

Akkor én is világosabban...

Nem az érdekel, hogy vajon ki lehet 1 nick mögött , mint személy (?), hanem miként lesz valakiből jobbikos, a másikból esetleg ballib. Milyen tulajdonságok vezetnek el idáig?
Nem a konkrét személy, az nem érdekel.
Ahhoz mi közöm, hogy 1 nick mögött, Köcsög József nyugalmazott lókorházi kedvesnővér lakozik-é ?

L

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.13. 23:13:33

@It’s the economy, stupid:

Hunajd gyütt maga?

Az "elvész" nem "irodalmi forma", hanem egyesek képtelenek megkülönböztetni a veszni és venni ige ragozását ezért találták ki és használják a vesz helyett a vészt.
Ez a magyarázat, ugyan nem az irodalom.

Az ikesség vagy sem kérdése ebben ugyan nem játszik szerepet, hiszen vesziket sem tudják megkülönböztetni a vesziktől.

Pedig nagyon ëgyszërű, a veszni igében nyílt e hallható, a vënniben pedig zárt ë.

Amúgy a dunántúli magyar nyelv sem rosszabb semmivel sem az északkeletinél, csak szólok.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.13. 23:19:08

@knausz:

Ne higgy neki, stupid!

Az elveszejt mást jelent. Azt, hogy valaki más vesztét okozza.

Például a Vasorrú bába Hófehérkét veszejtette el.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.13. 23:28:43

@Khal Drogo:
Dehogynem értik!
Arra jó, hogy, aki többet, jobban dolgozik az többet is keressen, szemben a szocialista módival, amikor nem volt érdemes, mert ha csak egy kicsivel többet keresett az átlagbér felé, akkor máris magasabb adósávba került és az adójóváírást is elvesztette a dolgozó, így +40 000 bruttóból maradt neki +15 000 nettó, amiért ugyan nem volt érdemes többet dolgozni.

Azért jó az egy kulcs, mert mindenkit jobban motivál, hogy többet, jobban dolgozzon, mert akkor arányosan többet is kereshet.

Valamint azért, mert nem támogatja a szürke gazdaságot, ellentétben az adómentes minimálbéres rendszerrel, aminek a szürke gazdaság erősítése volt a valódi célja és értelme. Miután a Fidesz megemelte a minimálbért 2001-2002-ben a szocialisták valahogy kompenzálni akarták a hozzájuk közel álló vállalkozói réteget, de a minimálbért nem csökkenthették vissza, mert az túl népszerűtlen lett volna.
Ennyit a szegénység pártiságról.

Nagyon káros társadalmilag kiölni a motivációt a több, jobb munkára, és a szürkegazdaságot pénzelni a tisztességesek rovására.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.13. 23:37:40

@It’s the economy, stupid:

Jobb minél előbb túl lenni rajta.
Úgyis összeomlik, csak az időpont, a mód és az kérdéses, hogy mi lesz utána.
Eleve fenntarthatatlannak találták ki.
Csak azt gondolták, hogy ennél tovább kitart.
Előbb jelentkeztek a rendszerből fakadó problémák, mint az előzetesen várták.

Annyira nem kell aggódni, az arany mindig megőrzi értékét és pénz funkcióját, hiába írja a törvény, hogy az arany árucikk. ugyan nem az. Pénz.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.13. 23:47:45

@aszekelyek:

Ezzel a rokkant vegzálással az a gond, hogy azokat is vegzálják folyamatosan, akik például születésük óta rokkantak, és a világon semmi esély rá, hogy egyszer csak elkezdjenek futkározni.

Mégis őket is rendszeresen felülvizsgálják. Mire számít az állam, csodára?

Kapnak valami huszonpárezer forintot havonta a rokkantak.
Nyilvánvalóan abból nem tudják magukat fenntartani és másokra szorulnak.

---

A frankhitelesek "megsegítése" eléggé igazságtalan volt, én nem tettem volna.
Azért vettek fel frank hitelt mert nyerészkedni akartak a forint hitelhez képest, de pórul jártak. A kockázatokat ismerték.

Illetve voltak, akik nem választhattak, vagy frank hitel, vagy semmilyen, de még ekkor is választhatták volna a semmilyent.

De nekik ház, autó, TV, egyebek kellenek, pedig nekik sincsen rá pénzük. Másoknak sincsen, de ettől még nem a társadalommal, mindenkivel akarják megfizettetni.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.13. 23:58:52

@menőmano:

Nekik az az érdekük, hogy Magyarországon egy csendes, az EU és az IMF, az AEÁ igényeinek eleget tevő, az é érdekeiket kiszolgáló kormányzat legyen.
No nem mintha a szocialisták ilyenek lettek volna. Mindent megígértek EU-nak, NATO-nak, aztán semmit nem tartottak be.
De legalább nem pattogtak nyíltan.
Az EU is gyorsan felejt. A szocialista kormányok Bajnaival együtt soha nem tartották be a vállalásaikat, az EU követelményeket. Lásd csak pl. ezt a túlzott deficit eljárást, ami már Magyarország EU-ba lépése óta tart.
De a szocialisták legalább nem tették szóvá az EU problémáit, nem úgy mint a mai kormány.
Így aztán az EU úgy láthatja, hogy jobb mégis egy hazudós, a szabályokat be nem tartó, trükkök százaizó, de lojális Magyarország, mint egy "forradalmi", amelyik ugyan először megpróbálja a szabályokat - miközben 21 tagállam sem tartja be azokat - de közben hangot is ad a kritikáinak.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.14. 00:05:36

@knausz:

A négy karikás város környékére sejtettelek.

Tévedtem.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.14. 00:18:00

@It’s the economy, stupid:

"Bécsben lakó ismerősömtől véletlenül tudom, hogy 50 ezer euró alatt egész eu-n belül ingyenes az utalás,"

Hogy mi?
Mondd el ezt a magyarországi bankoknak is légy szíves!
Mintha nem tudnának róla.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.11.14. 00:34:01

@It’s the economy, stupid: olyan szakma nincs, ami ne lenne Aszekelyek családjában.
Nagy család, na. :)

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.14. 01:12:04

Ha esetleg valaki nem értené, hogy hogyan és miért működik az EU, és miért akarják Bajnait megint a nyakunkra ültetni.

www.youtube.com/watch?v=5IOlIWjtVg0

szoja122 2012.11.14. 05:14:47

@knausz: Ne csak nézd, hanem olvasd is el a blogot. 90%-a az írogatóknak igen erős kifejezéssel szidja őket.

szoja122 2012.11.14. 05:40:42

@Akitlosz: A szó akár hogy nézzük pejoratív.

Az hogy magát is beleérti ebbe avagy sem az engem nem érdekel, nem vigasztal.
Azt gondolom, ha magamat is beleérteném miközben téged szidnálak, biztosan tiltakoznál.

Másrészt azt nem tudjuk eldönteni, ahhoz rövid az idő, hogy maga a KAPITALIZMUS van e válságban, vagy csak a mai formája. Hatalmas különbség. Legtöbb közgazdász az útobit gondolja. Velük értek egyet.

Az ok szerintem az, hogy Amerikában a republikánusok nagyon elmentek szélsőjobb irányába és ezért nem tudtak nyerni. Másrészt amikor igen -Bush- akkor katasztrofális volt. Régen volt az utolsó jó republikánus elnök. Eddig nagyon jó bevált a demokrata-republikánus váltás Amerikában, ez most döcög.

Ez az egyik lényeges probléma.

Ha a válság alatt egy jó republikánus elnöke lett volna Amerikának akkor nem húzódik el a válság, sőt lehet hogy ki sem tőr.

A válság oka szerintem ez volt:

Nem hoztak megfelelő banktörvényeket a túlzó banki spekulációk miatt és emiatt legalább 10x több pénz ment az interneten virtuális formában a bankok között munkafedezet nélkül. Az ingatlan válság csak hab volt a tortán és a közvetlen kiváltó ok, az utolsó csepp a pohárban. Az igazi ok az előbbi.

Másrészt Amerikának nem kellene a világ csendőrének szerepét ellátnia, mert ez rettenetesen sok pénzébe került és az ország eladósodásához vezetett (főleg Kína felé).

Megfelelő banktörvényekkel helyreállna minden. Obama tett is ez irányba lépéseket, de nem eleget.

A másik kisebb ok -nekünk elég nagy- az Euró válság.

Az euró ilyen módú bevezetése teljesen elhibázott volt. Nem lehet közös valutájuk a nagyon különböző gazdasági fejlettségű államoknak, mert nem tudják -ha kell- fel vagy leértékelni a valutájukat. Az Euró egyiknek gyenge a másiknak nagyon erős. Ez így nem működik. Ez is "csak" technikai jelentőségű.

Az igazi válság sokkal mélyebb, a rendszer alapjait kell érintenie. Szerintem az előbbi okok miatt ez nem az.

Balt 2012.11.14. 06:30:11

@szoja122: "Ráadásul ez a föld ahol élünk, nem is a miénk volt eredetileg, mi csak harcban hódítottuk el. Itt NEM mi voltunk az őslakók. Akkor ezzel mit tegyünk?"

A sváboktól? :) Mert mással nemigen volt alkalmuk harcolni a kora Árpád-kori magyaroknak, mint a németekkel... És persze nem is voltak "őslakók" a környező népek se, még a már kihaltak se.

szoja122 2012.11.14. 06:49:59

@Balt: "És persze nem is voltak "őslakók" a környező népek se, még a már kihaltak se. "

Olvass történelmet.

Ekkora marhaságot rég hallottam.

Csak besétáltak a magyarok és nem találtak itt senkit???

Még a kuruc.info-n se lehet ilyen hülyeséget olvasni.

szoja122 2012.11.14. 06:58:47

@Balt: Például Szlávok, avarok, németek. Csak legfeljebb annyi igaz, hogy a magyarok jöttére, sokan elmenekültek.

A lényegen -amit írtam- ez semmit sem változtat.

szoja122 2012.11.14. 07:17:29

@Balt: Attól, hogy "nemzetinek és jobb oldalinak" vallod magad nem kell elvakultnak lenned.

Magyarok, Magyarország egy ÁTLAG NÉP. Például egyáltalán nem emelkedünk ki tudásban a többitől.

A sokat emlegetett Nobel díjasain NEM magyarországi munkájuk után kapták a kitüntetést (kivétel Szentgyörgyi és Kertész), mert a bölcs jobb oldali vezetőink közvetetten kizavarták az országból őket. nem adták meg kutatásukhoz a feltételeket és a 16 közül 11 zsidó származású volt.

Persze ők is magyarok, de a jobb oldaliak jó része szerint csak ilyenkor.

Az olimpiai bajnokokról is ugyanezt elmondhatnám...

Le kellene szállnotok a magas lóról. Magasról nagyot lehet esni.

Attól, hogy valaki nem beszél túlzó fokkal a magyarokról attól még jó hazafi. Sőt!

Az igazi hazafiasság egyik ismerve az hogy realista.

jjulie 2012.11.14. 07:36:11

@aszekelyek:

aztakurva büdös banya, nem dolgoztad végig a munkaidődet

aztakurva, tessék szegelgetni a fideszkoporsót az utolsó pillanatig szorgalmasan, mert ki kéne már vinni a temetőbe a fideszdögöt

ma remélem nem henyélsz, hanem szegelsz rendesen, estére leellenörzőm büdösbanya

jjulie 2012.11.14. 07:46:15

hahahahaha

"Sokan vagyunk bizonytalanok a fideszt illetőleg. Nyolc évet érdemelnek, negyvenet, vagy életfogytiglant? "

hahahahahaha

Balt 2012.11.14. 08:00:09

@szoja122: :)) Na, tehát akkor melyikükkel harcoltak véreink a Kárpát-medencében? :)))

Balt 2012.11.14. 08:02:57

@szoja122: Ne égesd már magad: Az ugye megvan, hogy kevés kivétellel Európa össze mai népe nem az "őshazájában" él...?

jjulie 2012.11.14. 08:08:19

@Balt:

küzdjél öblöshang, hátha feltámasztod a fideszdögöt, küzdjél öblöshang

van már állásod magabiztos öblöshang?

Balt 2012.11.14. 08:10:20

@szoja122: ??? :))) Hogy jön ez ide? Gondolod, hogy felterjesztenek Nobel-(béke)díjra? :))

Balt 2012.11.14. 08:22:56

@dbeata: "Önök alábecsülik a kilátástalanságot, és a bizalmatlanságot, amelyet pont ez a rezsim élesztett fel."

Nem, legfeljebb eddigre körvonalazódott (sokakban), hogy belátható időn belül nem lesz gazdasági változás. Gyurcsány-Bajnai idején még hajlamos lehetett az ember úgy gondolkodni, hogy "azt a kicsit már fél lábon is kibírjuk". Most azért nem tud senki a megváltó képében fellépni (Bajnai sem, újra meg pláne), mert elveszett ez a remény. Még a Jobbik tűzhetné ezt a zászlajára, mert a változás - úgy sejtem - abszolút értékben valóban elég nagy lenne, bár az előjelében nem vagyok biztos...

jjulie 2012.11.14. 08:30:34

@Balt:

hahaha öblöshang bízzál, bízzál és végül bízzál

de

hol a faszban van a nagyfelhatalmazás nagyváltozás, öblöshang?

orbániai halva született gnóm, te meg egy zéró

mókáné 2012.11.14. 08:42:31

@It’s the economy, stupid:

Nagyon hasznos linket adtál nekem. Be lehet lőni, hol tart az ember, legalábbis az olvasás területén. Mesekönyvek szintjére tettem magam.:)

2500 szó, melyet angolból ismerek/tudok most.

- Kb. egy 6 éves gyerek szókincse

- Nation és Waring tanulmánya szerint egy szöveg leggyakoribb szavai közül ennyivel (pontosabban 2600-zal) szavainak 96%-át megértjük.

Megcélzom akkor a 7,2 millió szót:

Az 1,48 milliárd szövegszót (v. szóelőfordulást) tartalmazó magyar webkorpusz 4%-os hibatűréssel készült metszetéből kinyert szókincs mérete (lexémák, ill. szótári szavak), kézi ellenőrzés nélkül.

Bár, ennek hátulütője, hogy szeretem a kézi szótárat használni és mi lenne, ha már nem kéne?:)

Balt 2012.11.14. 08:47:15

@jjulie: Zsüli et.! Nem lehetne, hogy tényleg megfogadod a múltkori Newbie felhívását...?

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.11.14. 08:57:39

@jjulie: pirtyogj, nyomi!

Le vagy maradva, még több, mint hatszázat kell verbálfinognod, hogy elérd e hónapban a célt (17000 zaftos-lapos verbálfing Törökgáborelemez úr orra alá).

aszekelyek 2012.11.14. 09:09:51

@knausz: korosztályra és zsánerre épít. Mert engem mindig kirázott a hideg Delontól:) nekem Belmondo inkább volt a zsánerem. Kb ezerszer jobb színészis. Ez a zsúrfiú zsáner, ami Delon is, nekem egy inkább visszataszító , humortalan , savanyújóska :)Míg Belmondo a maga nem szabályos szépfiúságától karakter és szerethető. Amikor előszedték bajnait és kezdett szerepelgetni, a se hús , se hal kategóriába soroltam. Most bizonyítja, hogy az. Úgy középbal, hogy nem is bal de nem mondja meg magáról , hogy mégis micsoda is tulajdonképpen és nem vállalja fel annak alapköveit. Így aztán tüzetes vizsgálatom után széljobbnak soroltam be:) tudod, a piac mindehatóságát hirdetőkhöz. GYön a befektető-ő lehet a piac:) és mindenhatóként van tálalva általa. De ugyanúgy, mint ahogy a sukorói hálisten végleg semmisnek már éppen kimondott befektetői kavarásnál, semmiféle terv , nagy vonalakban a részletek, semmi nincs közzétéve. HAdd éljék bele magukat a "könnyen befolyásolható félázsiaiak! " -ezt ő külhonban nyilatkozta a magyarokról!!!! -amit elképzelnek maguknak róla. Amit az is alátámaszt, hogy egy idősebb úr tegnap buzdított arra, hogy minél többen szavazzanak az együtt 2014-re, mert az majd meg fogja azt csinálni!!! -a lehetetlent! figyelj, nagyon, Ami minden egyes magyarnak jó lesz! Na most , olyan nincs. Az a pannon puma 2.0 A semmi konkrét , lebegtetős "majd mi bezzeg" kampányba csak a saját vágyait építi bele mindenki, aki " könnyen befolyásolható", aki máris ezerrel áll melléjük, amikor még semmiféle releváns információja nincs arról, mégis mit akarnának tenni. Most rákezdem akkor azt, amit az ellenzék tolt a 2010-es választás előtt de ezúttal igaz is, hogy bajnainak nincs is programja. Ismert. A befektetők milyenségéről tudunk ezt-azt azért. Pl. hogy olyan feltételekkel nem fektetnek be itt, amit ma kínál MAgyarország. Akkor majd jön más. tegnap éppen az arab országokkal tárgyaltak és vannak már new dealek is. NAgyon érdekes beszélgetés volt tegnap elég későn a hírtv-n, nézd meg a honlapjukon. Van pénzük és be is akarnak itt fektetni. Mosolyogtam a bajszom alatt, mert egy jobbik párti de elég baloldali szavazó ismerősömnek mondtam két éve, hogy ha van esze Orbánnak, akkor az arabokat célozza meg , mert ott van még pénz -és lőn:)
Elmondta az úr, aki beszélgetett a Hírtv-n a konferencia résztvevői vezetője talán, -az elejét nem láttam- hogy ő személyesen is volt már az első Orbán kormány idején partner és vendége Orbánnak, kormányszinten. Akkor jól működtek a dolgok Azután , amikor nem Ő volt már a minielnök, ezek elsorvadtak.... vagy hogy fejezte ki magát de nagyon diplomatikusan fogalmazott:)

Úgyhogy van élet azokon a bajnai féle befektetőkön kívül is. Elmondta még az az úr, hogy a magyarok figyelme az Orbán utáni időkben európai területre koncentrálódott inkább. Onnan is jön fejlesztési pénz. mert bár nagyon erőlködtek némelyek , még mindig teszik , csak nem sikerül majd megakadályozni , hogy feloldják a túlzott deficit eljárást ellenünk. lesz fejlesztési pénz és befeketők is... Ez az úr, arab, nem beszél mellé, másról. kereken megmondta, nem álszenteskedik , hogy az egyik nagyon vonzó dolog nálunk a viszonylag alacsony bér. Egyenesen beszél. Nem mismásol, mint bajnai.

Befektető vetélkedőt tartunk édes Timikém éppen:))) Nem hogy nem jön ide befektető. Ahogy dumálják , akiknek az a politikai érdeke, hogy a látszatát keltse, nincs alternatíva , a bajnai féle befektetőkön kívül. Ez konkrétan nem igaz.

dr. Balta$ár 2012.11.14. 09:24:57

lehet csak az ÁFÁ t mutatta előre a szerencsétlen megzavarodott kútoszlop...
fordított ÁFÁT akart számlázni, de már az új 40% os karácsonyi kulccsal....

divany.hu/shopaholic/2012/11/13/aramszunet_miatt_porgott_tul_a_benzinkut_szamlaloja/

Balt 2012.11.14. 09:28:22

@knausz: Naaa, azért tavasszal egy kicsit jobban. Már csak hormonális okokból is... :)

dr. Balta$ár 2012.11.14. 09:30:12

foglalkozása? T Ű N T E T Ű... főállású békementesek külföldi kiküldetésen... bevetésen ?

van: lapos-tető, magas-tető, tűn-tető és a lapos-tetű...

index.hu/belfold/2012/11/09/varsoba_buszoznak_a_bekemenet_resztvevoi/

Balt 2012.11.14. 09:31:21

@aszekelyek: :))) 16 évesen még nem kell erre ráébredni.

aszekelyek 2012.11.14. 09:33:43

@Balt: édes Beám aludhatott végig a 2010-es kampány alatt. ezekről volt benne szó végig. Még a reményt is el akarták venni, hogy ez valaha kicsit is jobb lehet. Kuss, pofa be, magyaroknak ez is túl jó, kvázi módon.... A FIDESZ uccse jobbik lózungok is , ezt erősítették.. de ma is , amikor minden eredményt tagadnak , taposnak , kétségbe vonnak , akkor sem tesznek mást. Pl azzal az előrejelzéssel , amit Olli Rehnközölt, kardoznak, hogy csak haladfékot kaptak. Mintha azt a két tized %-ot lehetetlen is lenne megoldani egy olyan kormányak, aki ezt fogpiszkálónak tekintheti , nem farönknek , amit már elgördített az útjából a kohéziós pénzek következő hét évre lehívásának útjából.

Egészen pontosan ellene drukkolnak Magyarországnak!!! , nehogy sikerüljön a már nagyon sok meghozott áldozat után hozzájutnia ahhoz a nagy, fejlesztési pénzhez.

ÉS EZEK AKARNÁNAK ITT KORMÁNYOZNI ORBÁNÉK HELYETT!!!

aszekelyek 2012.11.14. 09:36:36

@It’s the economy, stupid: miért a jövő idő?? Ma talán nem az van a pénzvilágban?

Balt 2012.11.14. 09:42:40

@dbeata: :)) Te is bezombultál a családba? :)

aszekelyek 2012.11.14. 09:45:06

@A a legjobb ajánlat, tavaly júliusban az én bankomnál kis összegre, 500 euró alatt, 1300 ft volt:) idén biztosan több. Innen küldeni oda.. ...kitlosz: Ám az osztrák bankok hazai gyakorlata egész más, hazai ügyfelekkel, az lehet. Vagy van olyan bank és számlatípus, amire ez ül :) Nem átalános, az biztos. Azért akadt ki a barátnőm is. Eddig ilyennel nem találkozott.

bariga 2012.11.14. 09:45:43

Nagyon helyes a keleti nyitás gazdaságilag, üzletileg, helyes, hogy jönnek mennek a delegációk.De miért gondolja bárki is, hogy egy arab, kínai, vagy azerbajdzsán befektető, majd "demokratikusabban" bánik az alkalmazottaival. Nem szabadna elüldözni az összevissza gazadaságpolitikával a "természetes" európai partnereket. Csoda nem jön keletről, jó lenne megérteni!!

graycivil 2012.11.14. 09:47:01

"Orbán és Bajnai néz majd ránk minden plakátról

Az esetből két következtetés adódik. Az egyik természetesen az, hogy ez a módosító mindenkinek nagyon bűzlik. A másik, hogy sajnos fel kell készülnünk rá, hogy még a 2014-es választások előtti legutolsó pillanatban is bármi megtörténhet: a Fidesz úgy faraghatja tovább a szabályokat, ahogyan az majd a pillanatnyi érdeküknek megfelel, és még csak épkézláb magyarázatot sem fognak rá adni."

velemenyvezer.blog.hu/2012/11/14/orban_es_bajnai_nez_majd_rank_minden_plakatrol#more4906367

aszekelyek 2012.11.14. 09:51:38

@bariga: nem, csoda sehonnan nem jön. Tisztességes , kipróbált partnerekkel viszont érdemes üzletelni. Az nem a Suez. Üzenem bajnainak is , ha találkoztok és nem is sukoróiak. . Magától szegény fiú nem tudta. Segítünk neki , nehogy megint eltévessze:DD , hogy hol és kiktől kell bocsánatot kérnie ezekért is.. ..Segítek. Nem Párizsban és nem Washingtonban.

Balt 2012.11.14. 09:54:47

@knausz: Még a végén kiderül, hogy ő is rendszeresen bérmálkozott. :))

graycivil 2012.11.14. 09:57:09

"Papcsák Ferenc rajongói oldal"

www.facebook.com/DrPapcsakFerenc?ref=ts&fref=ts

Papcsák beállt az újabb pofonok alá. Érdemes olvasni. Nem sok, de velős. Kíváncsi leszek a fejleményekre. :-)

aszekelyek 2012.11.14. 09:57:49

@graycivil: A kormányfő és az ellenzéke lesz a plakátokon. Mi a problémája ezzel a véleményvezérnek ? -és neked ?

Bajnai a jó pásztor , összetereli egy akolba a juhokat.... , konkrét juhásza is van , samesznak. Mégse sintértelepen végzik a kóbor kutyák , hanem összeszedik őket és rájuk tukmálják bajnait. KI legyen a plakáton? Mixi mackó, vagy Dagobert bácsi ?

Balt 2012.11.14. 10:02:57

@It’s the economy, stupid: Na igen. Ismerjük a Fittelinázás fogalmát. Ezért volt galádság a vizitdíj, általános ingatlanadó stb.

graycivil 2012.11.14. 10:05:51

@aszekelyek: " A kormányfő és az ellenzéke lesz a plakátokon. Mi a problémája ezzel a véleményvezérnek ? -és neked ?"

"Hogy a politikai hirdetések piacának korlátozásával felveri a hirdetések árait, azt a Fidesz is jól tudja. Ezért valószínűsíthetjük, hogy nekik ez valami miatt nem fog annyira fájni, mint talán más politikai pártoknak. Nem is beszélve arról, hogy miért pont a kereskedelmi médiumok és az online portálok maradnak ki, amikor tudjuk, hogy négyévente meglehetősen szép pluszbevételre tudnak szert tenni. Talán csak nem azért, mert a Fidesznek és hátországának a média ezen szegmenseiben nincsenek, vagy jóval kevésbé vannak közvetlen érdekeltségei? Csak nem azért, mert így azokat a területeket viszont, ahol vannak, kell majd kényszerből a többi pártnak is jól megszórnia hirdetésekkel?" (Lásd: @graycivil: )

Balt 2012.11.14. 10:12:33

@Khal Drogo: "Az egykulcsos adó eltörlése elég népszerű ma Magyarországon. Nem értik a melósok hogy ez mire jó."

Majd megértik, ha (netán) jön bajnai vagy akárki a több kulccsal... Apropó: ha az "iparági átlagbérem" a bő 20%-os bruttócsökkenést elszenvedése mellett is az egykulcsos hatására változatlan nettóm jelentősen csökken a több kulcs hatására (bármelyik párt is jöjjön vele), akkor én (is) ki fogok menni molotov-koktélozni. Sok sikert, lúdmilla!

aszekelyek 2012.11.14. 10:17:46

@menőmano: kicsit savanyúbb, kicsit sárgább de a mienk.. :)) Irgalom atyja ne hagyj el! Éppen most mondta ki a Kria, hogy semmis a sukorói szerződés és azt is elmondták ma a tévében, hogy mindannyian tudták is ezt pontosan, hogy nem frankó a dolog. :) gazdasági szakemberség ezt jelenti, vagy azt, hogy a törvénysértő Suez miatt elszalad Párizsba bocsikázni? mert pécsiek kihajították őket?
Esetleg , hogy kell eltüntetni a libatenyésztők vagyonát mócceréért szakértő nálad ?

Lassan mondom. Bárkit odaültettél volna, a szkébe, ahogy rengetegen jelüöltnek voltak feldobva akkoriban, mind pontosan ugyanazt meg tudta volna tenni, amit ő abban az egy évben. GYanítom, hogy sokan, sokkal jobban is csinálták volna. Tudnék neveket mondani , hogy kik. A mindenkinek fájni fog, nem teljesítmény.

Balt 2012.11.14. 10:23:08

@It’s the economy, stupid: "Az a halálunkat jelentené, konkrétan anarchia és farkastörvények uralkodnának. Mad Max éra."

Welcome to the Real World!
30 éve én sem hittem, hogy a langymeleg szocializmusból pár évtized alatt sikerül ide eljutnunk. Istenuccse: én eléggé rühelltem a mégoly puha kádári diktatúrát, de néha már-már azon kapom magam, hogy kádárnosztalgiám van... Lehet, hogy életkori sajátosság így az 5. X felé, de inkább valamiféle (minimális) lét- és közbiztonság utáni sóhaj... (És most megyek a molotov-koktélozást tanulmányozni, biztos ami biztos.) :))

aszekelyek 2012.11.14. 10:28:36

@graycivil: demagógi ez. nem kényszerből szórják meg, hanem a z elérés miatt. Minél kisebb ráfordítással. Az atv nézőinek a jobbik is fog hirdetni, bármibe lefogadom:)) Óriásplakát mindig nagyon drága volt, gondolom azért biztosított olyan sok helyet az szdsz szegedi csanádnak és morvai krisztinának is , az EP választási plakátjaikon.

Mennyivel is veri fel az árakat ? :) Kéne a pontos adat..., mert ez így semmi.

Külhoni tulajok zsebébe nem tolnak nagy pénzeket ? Kertévéknek? Borzalom! :DDD
A magyar választás nem lesz üzlet most nekik , nagyon nagy haszonnal.
Marad annak a bevétele is itthon.

Nekem tetszik. Nincs kitolni való pénze Magyarországnak. Az MTVA székházát fizetni kell, nem keveset,

köszönhetően a bajnai projekt botrányosságának

, off shore cégnek. Legyen elég az. A köztévé bevétele ezért jobb , ha a választási is marad a köztévé zsebében.

Balt 2012.11.14. 10:29:32

@Akitlosz: Kösz a részletes választ a "nevemben" is, mobilról nekem nem volt türelmem hosszabban, bár eléggé felkaptam a témára a fejem... (Lásd Bornai blog a múlt héten.)

aszekelyek 2012.11.14. 10:34:41

@Balt: Ne felejts el akkor vinni engem is:)) Tüntizünk , az biztos:) A munkásosztályért. :) Rajtunk kívül más úgyse fogja őket képviselni.

dbeata 2012.11.14. 10:37:11

@Balt: "mert elveszett ez a remény."
Helyesebben: A Fidesz veszejtette el. azt a részét legalábbis, ami rajta múlott. Amit magának is célul tűzött ki, nem valósította meg. Most abba ne menünk bele, hogy én vagy Jóskapista álmodozó választópolgár mit várt tőle, mert az ugye senkit sem érdekel.
Közgazdászt találsz a környékükön mostanában?

"Még a Jobbik tűzhetné ezt a zászlajára, mert a változás - úgy sejtem - abszolút értékben valóban elég nagy lenne, bár az előjelében nem vagyok biztos..."
Hát igen, esetükben én attól félnék, hogy betartják a választási programot, attól kevésbé, hogy nem.

De ki tudja, mi lenne már jó ennek a szerencsétlen országnak.

dbeata 2012.11.14. 10:45:49

@It’s the economy, stupid: Jaja, ez itt a gond, vannak az ilyen "perverzek", mint te, akikbe szorult némi empátia...

László56 2012.11.14. 10:47:53

@László56:

Nagyon szép napot kívánunk Mindenkinek

Garantált naplemente..., írja az elemzőnk és közben a LMP -re gondol. Én meg a saját tapasztaltainknál fogva a kormányunkra és parlamentünk pártjainak frakcióra kell gondolnom. Tulajdonképpen a parlamenti demokráciánk naplementéje, kormányunk, a kormánypártok és a Jobbik frakció végzetes politikai hibái miatt. De tulajdonképpen miről is van szó ?

A nemzetközi közvélemény befolyásolásáról a kommunistáink aknamunkája eredményeképpen. Az EU/IMF ping pongot játszik a magyar kormánnyal, de főleg országunkkal. A nemzetközi lapoknál fasisztaként van a kormányunk beállítva. És ez nem csak az olasz kommunisták lapjára vonatkozik. A kormányunk, valamit a vezető parlamenti erők meg, nem tesznek ellene semmit. Még a látszatot sem keltik, hogy felháborodnának a kommunistáink hazánkat leromboló propagandáján. Ha pedig megpróbálják, mint legutoljára Rétvári Bence államtitkár Úr ezt tette a parlament válaszában, akkor borzalmas ügyetlenül és egyáltalán nem szavahihetően.

Az államtitkár Úr, példaként felmutatta az olasz kommunisták lapját és nehezményezte, hogy ezen keresztül beszél az olaszokhoz Mesterházy Attila, a magyar proletárok vezére.

Mégis, tisztelt Rétvári Úr, egy kommunista mégis milyen lapon keresztül kellene hogy beszéljen egy másik kommunistához ? Talán a kuruc infón keresztül ? Tisztelt államtitkár Úr, azáltal hogy egy kommunistát szocialistaként kezel, saját maga és a kormány valamint a frakciótársai azok, kik elismertetik a világgal, hogy kommunistáink, szocialisták. Végzetes politikai hiba, mert semmit nem szeretnek ezek az országrombolók jobban hallani, mint hogy őket szocialistának tartják. Ez adja nekik a legitimitást az országromboláshoz. Próbálnák ezt kommunistaként megtenni, akkor külföldön is olyan szavahitetlenek lennének, mint a saját hazájukban, minálunk.

Saját tapasztalatként mondhatom. Országokat járó előadásaim során, ha az országunk viszonyairól kérdeznek, még minden esetben megfordult az előre alkotott rossz vélemény, ha az ember megmagyarázza, hogy ezeknél az országot gyalázó embereknél nem szocialistákról, hanem kommunistákról van szó. Ennek a megértése után, máris másképp nézik az ország politikáját. Sokkal pozitívabban. Hogy mi ebből a tanulság ?

A kommunistákat, kommunistának kell nevezni. Úgy a politikában általában, mint a parlamentünkben és médiáinkban. Annak a megmagyarázása igazán nem nehéz, hogy valakit nem a pártkönyve tesz kommunistává, hanem a gondolkodásmódja. Csakis ezen az alapon lehet leállítani a kommunistáink országellenes kampányait. Ha ezt nem veszi idejében észre a kormányunk, valamint a parlamentünk demokratikus erői, országunk nagyon könnyen visszacsúszik az adósságcsapdába, ahová a kommunistáink juttattak bennünket. Hiszen, ezt szeretné az EU/IMF is, a kommunistáinkkal együtt, mert ez az alapja országunk kirablásának.

A mai magyar kormány még eddig mindent megtett országunk felépítéséhez. De a legnagyobb tehervállalás is hiábavaló, ha a politika hibásan kezeli az ellenfelét. Különösen akkor ha ez az ellenfél nem csak a felelősséget viselő kormány ellenfele, hanem az egész ország ellensége is.

dbeata 2012.11.14. 10:54:05

@aszekelyek: A tegnapihoz: egyébként én támogatnám azt, hogy legyen nyilvános a pártfinanszírozás. Így elejét lehetne venni a pletykáknak, miszerint Bajnait a ZUSA pénzeli.

Tessék-tessék, kétharmaddal élni (ne csak visszaélni).

Balt 2012.11.14. 11:28:27

@Akitlosz: "Még szerencse, hogy sok párt akar sok adókulcsot, és csak egy egyet. :-)"

:)) Végül is, 1 kulcsban könnyebb közös nevezőre jutni, mint számosban... :)

It’s the economy, stupid 2012.11.14. 11:48:09

@Akitlosz:
"Az adómentes minimálbér az "állatság"."

Az ilyen sommás kijelentés az "állatság", és persze nem is igaz.
Attól függ, mennyi az a minimálbér. Ha a megélhetést eleve nem biztosító minimálbérre egyik napról a másikra rábasznak 20-25% terhet, az katasztrófa, ahogy nálunk is láthatod.

Az egykulcsos adó sem önmagában állatság, az állatság, ha olyan gazd. helyzetben vezetik be, amikor kilóg a seggünk a szakadt gatyából, az eu túlzott deficit-eljárást folytat ellenünk és mégis lyukat fúrunk a ktsgvetésbe. Az adórendszer egy eszköz a mindenkori kormány kezében, amit olyan irányban kell használni, amilyen irányt AZ ADOTT SZITU éppen megkíván. Nem lehet kalmopyrint adni náthára is meg kankóra is, ill. lehet, csak a beteg egyik esetben meg fog dögleni.

A másik: nem csak adózott minimálbér volt már ebben az országban, volt maximált nyugdíj is. Azt is eltörölték. Elárulom neked, a gazdaság szemszögéből sokkal nagyobb öntökön döfés volt a jóval kisebb fogyasztási határhajlandósággal rendelkező nyugdíjasokon "segíteni", mint a fogyasztani inkább hajlandó/kénytelen dolgozó rétegen.

Ráadásul eszméletlen feszültségeket vitt a rendszerbe: az egyik évben ugyanabból a munkakörből nyugdíjazott faszi 50 rugót kapott, a következő évben 150-et. Normálisak a mi vezetőink??? Nem.

Balt 2012.11.14. 11:51:48

@dbeata: Ezt aláírom, mert azt hittem, bizonyos kérdésekben tökösebbek lesznek 2/3-dal. De TG is ki"elemezte": a túl sok korábban levert karó bizony bekorlátozza a politikailag vállalható lehetőségeket. Igen, a "remény" valamennyire bennem is meghalt, de elég jól látom, hogy ez voltaképpen világtendencia... (Még akkor is, ha netán így volt 2008-tól a Gyurcsány-Bajnai-érában is.)

mókáné 2012.11.14. 11:53:04

@Balt:

"Naaa, azért tavasszal egy kicsit jobban. Már csak hormonális okokból is... :)"

Igaz.:) De azt kaptam szülinapomra @It’s the economy, stupid: blogtársamtól ajándékba, hogy Ne várd a májust!, de ma bárhogyan vesszük, ragyog künn a Nap és nagyobb a politikai lelkesedés is.:)

Balt 2012.11.14. 11:55:33

@dbeata: "Közgazdászt találsz a környékükön mostanában?"

Csath prof., Cséfalvy, uram bocsá' Csaba László, egy csomó ifjú bróker, akiket pl. a kertévék is rendszeresen meghívnak a reggeli műsoraikba stb. (Csodálkozni szoktam rajta, hogy hiába próbálja Demcsák "kiénekelni" a szájukból a "ráolvasást", nemigen jön össze... És talán nemcsak azért, mert ezek a srácok az egykulcs kezdeményezettjei.) :))

It’s the economy, stupid 2012.11.14. 11:55:46

@Akitlosz:
"Az ikesség vagy sem kérdése ebben ugyan nem játszik szerepet, hiszen vesziket sem tudják megkülönböztetni a vesziktől."

Hát van akinél nem. Aki meg tud rendesen magyarul, annál igen. A veszik egy helytelenül használt forma, ikesen ragozza a nem ikes igét, egyes vidékeken tájnyelvi formaként elfogadott, az irodalmi nyelvben nincs helye. Ugyanaz, mint a teljesen elharapózott "eszek" forma, a tahóság biztos jele.

Persze te ezt is jobban tudod, mint a nyelvtudósok, akiktől idéztem neked.

Balt 2012.11.14. 11:59:21

@dbeata: Ezzel csak az a baj, hogy Bajnai nem akar(t) párttá szerveződni. (Éltek a 2/3-dal, muszáj lesz neki... pontosabban így volt ez korábban is.)

mókáné 2012.11.14. 12:03:01

@Akitlosz:

"A négy karikás város környékére sejtettelek.

Tévedtem."

Arra számítottam, hogy bemondod a szülővárosomat. Volt bennem egy ilyen várakozás. Nekem az a lényeges, ahol születtem és nem a négy karikás, ahol élek.

Ha képviselő lennék, miniszter, Nagykanizsára ruháznék be, vinnék oda cégeket és lobbiznék minden szinten. Az Olajbányász focicsapatot szponzorálnám! De zalaiként akár a Zetét, ha úgy van.

Nekünk egyébként a Csótó a Riviéra, mi ott mondjuk, hogy Bonaszera.:)

It’s the economy, stupid 2012.11.14. 12:03:41

@Akitlosz:
"Mondd el ezt a magyarországi bankoknak is légy szíves!"

ÉN???? Van itt egy úgynevezett kúrmány erre a célra. Csakhogy ők nem nekünk akarnak jót, hanem maguknak. Itt van pl. az egyoldalú szerződésmódosítás kérdése: valahogy a szüzmárjáért se sikerül egyértelmű szabályozást létrehozni:

"kizárólag olyan díjat vagy költséget lehet tehát érvényesíteni, amely az eredetileg megkötött ügyfélszerződésben (s az azt kiegészítő üzletszabályzatban, általános szerződési feltételekben, hirdetményben) a felek felsoroltak, rögzítettek. " - vagyis beleírták az apróbetűs részbe, ahogy eddig is tették. :DDD
Tehet nem megtiltják nekik, csak össze-vissza maszatolnak. Szánalom.

It’s the economy, stupid 2012.11.14. 12:14:31

@knausz:
"Kb. egy 6 éves gyerek szókincse"

Politikai elemzéshez még kevés, de a mindennapi élet szükségleteit megoldani már elég. :))
Hogy úgy mondjam, te már nem halnál éhen-szomjan, mert tucc egy pohár vizet kérni. A másik oldal, a kintiek megértése, az egy újabb problem, mer' ezet tojnak úgy beszélni, ahogy mi tanultunk. :))

"Friss" koromban egy pályaudvaron odajött egy csávó, gajdolt valamit elsőre, másodikra, majd a harmadik eredménytelen gajdolás után intenzíven mutogatni kezdett a karjára, ahol az óra szok' lenni. Azt a bonyolult kérdést bírta feltenni, hány az óra :S
Tök lebőgve éreztem magam, kérdeztem, honnan került elő evvel a gajdolással, gondoltam hottentotta, mer' angol ez nem lehet, mondta, birminghami. Kész voltam.

mókáné 2012.11.14. 12:20:26

@dbeata:

"A tegnapihoz: egyébként én támogatnám azt, hogy legyen nyilvános a pártfinanszírozás."

Részemről én is támogatom! Továbbá még egy felvetés, hogy minden hónap legyen November!

Keanu Reeves megoldotta és minden naptári hónap a novemberről szólt, merthogy ő volt Mr November és akkor ennek ne legyen vége sohasem.:)

www.youtube.com/watch?v=pq6lsZoWcFE&feature=related

It’s the economy, stupid 2012.11.14. 12:31:34

@Balt:
"Ismerjük a Fittelinázás fogalmát."

Én nem ismerem. Mi az?

"Ezért volt galádság a vizitdíj, általános ingatlanadó stb."

Mért lett volna galádság? Akkor ami most van azt minek nevezed? Legalább is útonállás. Az ingatlanadót meg jól kell belőni, hogy azok fizessenek, akik, hogy úgy mondjam kicsit túllőttek a célon, az adózatlan lóvéból történő rongyrázással.

"kádárnosztalgiám van"

És gyógyítható? :DDDD
Sajnos ma ugyanaz a kontraszelekció van, mint akkoriban. Tegnapi "élményem", egy közszolgáltatói számlán levő mínuszos összeget nem sikerült egy osztályvezetői beosztásban álló közszolgának értelmezni: vagyis hogy a számla szerint ki tartozik kinek. Oda volt írva, hogy pü. teljesítést nem igényel, ezt se értette. Ugyanitt a pénzügyes a számla "jogcíme" kitételre visszakérdez, hogy az meg mi... Agyrém.
Bár a kádár érában a tanács-rendszer a végére egész megbízhatóan üzemelt, szóval már az ilyesfajta összehasonlítás a mostanival is inszinuáció. Inkább az antall közig-re hajaz ami van.

mókáné 2012.11.14. 12:34:12

@It’s the economy, stupid:

"Politikai elemzéshez még kevés, de a mindennapi élet szükségleteit megoldani már elég. :))"

Nálam ez is fordítva van. Azonnal fogalmaztam, az első ezer szóval, már játszottam.:) Távol áll tőlem mindenféle gyakorlati dolog. Tavaly novemberben többet tudtam a Remembrance Day- ről, mint bárminemű ételt kérni.

Végtelenül örültem a rengeteg pipacsnak, mert beborították Londont, és az Emlékezés Napja beleégett a szívembe.

Amikor valamit kérni kellett bárhol, elővettem a jegyzetfüzetemet és odamutattam a kész mondatra! Csak mosolyogtak, de már hozták is. Mert először mondom: epöl pí, mire az nem pí, hanem páj. Ekkor szakadt el a cérna!:):)

resources.woodlands-junior.kent.sch.uk/customs/remembrance.html

It’s the economy, stupid 2012.11.14. 12:41:03

@aszekelyek:
"Tisztességes , kipróbált partnerekkel viszont érdemes üzletelni. Az nem a Suez."

No csaxólok, mielőtt nagyon belemerülsz, a suezzel a korábbi fideszes ökm szerződött Pécsett, hogy lehettek ilyen trógerek, hogy tisztességtelen, kipróbálatlan patrnernek odanyomták a város teljes vízkincsét???!!!!!
A "kihajításuk" meg súlyos milliárdokkal fogja gazdagítani őket, mármint a gaz suezt. "Felszállott madár" úr egy elmebeteg, hogy ezt így "oldotta meg", nyilván tanult a vezér elméletéből, hogy erőt kell mutatni. Ő erőt mutatott, a suez meg fityiszt fog mutatni, hogy viccos legyek.

It’s the economy, stupid 2012.11.14. 12:48:12

Minnyá 286 az ojró. Ójvé.

"A forint árfolyamát a Raiffeisen elemzői szerint egyebek között a jövő tavasszal esedékes jegybankelnök-váltással kapcsolatos piaci találgatások terhelték meg. A Népszava szerdán arról írt, hogy egyes információk szerint Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter lesz a Magyar Nemzeti Bank (MNB) új elnöke Simor András jelenlegi elnök mandátumának lejárta után."

hvg.hu/gazdasag/20121114_Lerantotta_a_Matolcsypletyka_a_forintot

graycivil 2012.11.14. 13:08:10

@SzélsebesVelorex: Bocs, de máskor adjál valami ízelítőt a szövegből, mert különben kénytelen vagyok rámenni erre a honlapnak mondott förmedvényre. Kösz.

László56 2012.11.14. 13:12:57

@knausz:

Sok szerettel Knausz blogtársunknak:

couchsurfing.blog.hu/2012/11/14/do_you_speak_english_664?utm_source=ketrec&utm_medium=link&utm_content=2012_11_14&utm_campaign=index

Különösen a végén levő videót nézd meg. Reméljük hogy már ott tartasz az angol nyelvben, hogy megértsd.

dbeata 2012.11.14. 13:21:28

@Balt: Látom, te azért jobban informált vagy nálam!
Csath: aki a Luganoi tanulmányt fordította?

www.vg.hu/gazdasag/makrogazdasag/nulla-kozeleben-a-potencialis-novekedesunk-387698

Cséfalvay politikus, tehát nem független...

Csaba Laci bácsi:
hvg.hu/gazdasag/20121106_Csaba_Laszlo_nekunk_nem_jon_be_a_torok_ta

Mindenesetre szerintem Matolcsy-nak mennie kellene, az vinnie kellene a gazpolját magával.

A párfinanszírozásról: nyilván nem egy egyéni indítványt nyújtottam be, azé' vannak a jogászok, hogy becsukják az ilyen kiskapukat. :))

"a túl sok korábban levert karó bizony bekorlátozza a politikailag vállalható lehetőségeket" Akkor olyant nem kell választási ígéretként se propagálni.

De azért örülök, hogy van közös nevező köztünk. Tényleg! :)

It’s the economy, stupid 2012.11.14. 13:22:45

@dbeata:
" legyen nyilvános a pártfinanszírozás. Így elejét lehetne venni a pletykáknak, miszerint Bajnait a ZUSA pénzeli."

Nem az a baj, ha a zusa pénzeli, az a baj, ha a zusa titokban pénzeli. :))
Vajh tuggyuk-e a kúrmánypárt honnan kapott pénzeket, pölö midőn régebben meggondolatlan pofáfázási céllal intenzíven látogatták a zusa nagykövetséget, vö wikileaks.

Jelenleg az LMP és Bajnai alapítványa az egyetlen, amely elszámol a honlapján az adományokkal, amikre még inkább szükségük lesz, mert ugye a finanszírozást is lebegteti a kétharmad. :))

Már szinte röhej volt, ahogy Kovács Árpád minden zárszámadásnál a számvevőszéki beszámolója végén elmondta: ceterum censeo: bugáznak a pártok egységesen, nagy mértékben. Oszt minden folyt tovább, békésen.

etwas kultur muss sein 2012.11.14. 13:23:53

@graycivil:
ízelítő: demokratikus koalíciós alak hányingert kelt

dbeata 2012.11.14. 13:27:18

@knausz: "minden hónap legyen November"
Fogalmam sincs, miről beszélsz, drága knauszom, de legyen! ;))

mókáné 2012.11.14. 14:01:34

@László56:

"Különösen a végén levő videót nézd meg. Reméljük hogy már ott tartasz az angol nyelvben, hogy megértsd."

:):) szenzációs! Nagy gond velem az arányeltolódás a szöveg javára. Egyszerűen képtelen vagyok olyan hanganyagra lelni, ami leköt és ráállítani az agyamat.

Ha látnák Önök mennyi angol van a lakásomban, még az ágyneműtartóba is be kell nézni, az is tele! Szóval lenne mit hallgatni, de nem találom az Igazit és újra meg újra visszatérek az olvasáshoz és az írásbeli feladatokra.

5 Perc Angol Magazinokat ajánlotta a hölgy a blogban. Mind megvan. Nekem egyetlenegy sem hiányzik és Nóra könyvei is, általa említett szintén. Az Oxfordban 5- ös szintet biztonsággal fordítom. A 6- os, a legmagasabb - jön. Verset is fordítok, de nem beszélek.

Minap lejátszott nekem a magántanárom egy szöveget. Egyetlen szót nem hallottam ki belőle, mire: - Karikázd be gyorsan, melyik ismeretlen! Mutatta és egyetlen ismeretlen szó nem volt. Ehhez tegyenek hozzá a kollégákkal valamit!

Angol filmek, angol felirattal ez lenne a legjobb elmélet, ha megvalósítanám gyakorlatban!

Vagy gondolják, hogy egy angol herceggel kellene felvennem a kapcsolatot?

Minden segítséget örömmel fogadok és különösen jó kedvet kívánok Önnek és Munkatársainak ezen a gyönyörű, tavaszi- november délutánon!:)

Kérem, fordítsa le, linkelt dalt Kollégáinak, ahány nyelvre kell! Köszönöm.:)
www.youtube.com/watch?v=1cwxwZ8cisA&feature=related

dbeata 2012.11.14. 14:08:58

@SzélsebesVelorex: Ez totál hülyeség, legalábbis etikán azt tanultuk, hogy kollektív bűnösség, büntetés értelmetlen, legfeljebb kollektív erkölcsi elmarasztalás lehetséges.

dbeata 2012.11.14. 14:11:51

@knausz: "Vagy gondolják, hogy egy angol herceggel kellene felvennem a kapcsolatot?"

Na végre! Eszedbe jutott, mit javasoltam neked, gyors nyelvtanulás legjobb módszereként...??? :)))

mókáné 2012.11.14. 14:15:57

@dbeata:

"Na végre! Eszedbe jutott, mit javasoltam neked, gyors nyelvtanulás legjobb módszereként...??? :)))"

Ez volt az a módszer? A lényeg akkor, hogy ne tudjon magyarul, mert azonnal áttérünk és akkor csak issza a magyart és egyből könnyebb lesz és oly kedves neki, hogy a végén ugyanott tartok, ahonnan indultam a nyelvtudás szempontjából.:)

dbeata 2012.11.14. 14:17:14

@It’s the economy, stupid: "Kovács Árpád minden zárszámadásnál a számvevőszéki beszámolója végén elmondta" Há' neki is vót egy mániája...:))

dbeata 2012.11.14. 14:19:48

@knausz: Ja, és még arra is kell vigyázni, hogy a verbális-non verbális kommunikáció aránya 10-90%.

Úgyhogy odafigyelni ám! (arra amit mond)! :))

De vicc nélkül: nyelvterület és fejes a mélyvízbe. Két hét alatt megoldódik a probléma (ha nem egy alatt).

It’s the economy, stupid 2012.11.14. 14:38:21

@knausz:
Ez a két őrült az angolok kedvenc humoristája jelenleg. Van egy sorozatuk "An Idiot Abroad", mindig megnézem, ha elcsípem, behu a röhögéstől, télleg nagyon viccosak.

Sajnos csak magyar subbal találtam, itt épp az emlegetett kínaiakkal barátkozik:
www.youtube.com/watch?v=g9cYTqfy4PM

Balt 2012.11.14. 15:44:56

@dbeata: Csath: asszem igen, nem olvastam.
Cséfalvy: Ja, persze ő is egyetemi tanár "civilben".
Matolcsy: Lehet, hogy nyitott kapukat döngetsz:
index.hu/gazdasag/2012/11/14/matolcsy_mnb-elnoki_kinevezeserol_suttognak

Nagyot röhögnék. :))

Egyébként én is örülök, viccen kívül.

nyünyüge 2012.11.14. 15:54:50

Szómágia.
"Akciótervezés meg átszervezés van itt, nem megszorítás."

Mintha az elnevezés számítana annak a munkanélkülinek, rokkantnyugdíjasnak, akinek 20-30 százalékkal csökkent jövedelme és a korábbinál jóval bizonytalanabbá vált a jövője.

Francokért nem lehet magyarul és őszintén beszélni?

hvg.hu/gazdasag/20121114_Orban_nincsenek_megszoritasok_es_nem_is_l

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.14. 15:57:44

@szoja122:

Minden ember szíve joga, hogy saját szabad akaratából az sértse, amit csak akar, arra sértődjön meg, amire csak akar. Erről senki más nem tehet. Abszolút alapvető és elvehetetlen emberi jog a sértődés.

---

Egy szóval nem mondtam, hogy a kapitalizmus bajban lenne.

Nem a kapitalizmussal van a baj, - az egy termelési mód, illetve a megtermelt javak elosztásának a módja - hanem a pénzügyi világrenddel, a politikusok rövid távú érdekeit kiszolgáló ma uralkodó közgazdasági irányzattal a keynesianizmussal.
Ami viszont hosszú távon óriási megoldhatatlan problémákat okoz.
Nem a reálgazdasággal van a probléma, hanem a pénzügyi világrenddel.
Hiányzik a stabil, értékálló pénz, hiányzik a felelős gazdálkodás, hiányzik a hosszú távon is működőképes stratégia. Ezekből semmi nem a kapitalizmuson múlik.

"Eddig nagyon jó bevált a demokrata-republikánus váltás Amerikában, ez most döcög."

Ezt ugyan miből szűrted le?
Busht Clinton váltotta, őt Bush, őt meg Obama, akinek van még négy éve, mielőtt leváltanák.
Ha már a 3. 5. demokrata elnökk lenne zsinórban, akkor lehetne ilyesmit feltételezni, de Obama csak az első, ugyanúgy ahogyan a korábbi demokrata elnökök.

A csupán hárommal ezelőtti demokrata elnök Carter volt az 1970-es években.
Szóval megalapozatlan a vélekedésed.

---

Túl sokat vársz az amerikai kormánytól.
Az "amerikai jegybank szerepét betöltő" FED magánbank. Magánérdekeket követ. Elvileg megvan a hatalma az amerikai elnöknek fellépni ez ellen, de Kennedy tervezett ilyesmit utoljára, s le is lőtték gyorsan.

A dollár tönkretétele gondolod talán az amerikai köz érdeke? Hát ugyan nem. A pénzrontás csak a bankároknak és a politikusoknak jó, ugyan nem a munkából élő tömegeknek.

Amerika esetében annyival másabb a helyzet, hogy mivel a dollár a világ első számú tartalékvalutája, így a dollár folyamatos rontásával nem csak az amerikaiak pénzét veszi el a FED, de az egész világon mindenkiét, akinek dollárja van. A kínaiakét jelentős mértékben. Sokra mennek a kínaiak az egyre több dollárjukkal, ha az egyre kevesebbet ér. Még csak el sem költhetik az Egyesült Államokban, mert az hatalmas inflációt okozna, és még kevesebbet érne a kínaiak dollárja, ráadásul az amerikai gazdaság is összeomlana, így nem tudnák többet eladni az amerikaiaknak a kínai termékeket, amitől a kínai gazdaság rogyna meg. Ki van ez találva! Az amerikaiak jólétét az egész világ fizeti.

Szóval igazad van a válság okát illetően, de ezen változtatni a bankároknak nem áll érdekükben, és a politikusoknak is tetszik a semmiből teremtett pénzszórás intézménye, hiszen nekik mindig csak a következő négy évet kell kihúzniuk valahogyan. Kéz kezet mos.

Olyan "kemények" Görögországgal, hogy lassan a kabaréjukon röhög az egész világ, de csak nem veszik észre, hogy rossz úton járnak. Mert nekik más terveik, céljaik vannak. Görögország "válsága" csak egy eszköz, hogy kikényszeríthessék a központosítottabb EU-t, a politikai egységet, a nemzetállamok halálát.

dr. Balta$ár 2012.11.14. 15:59:41

@nyünyüge: ha megnézted a kerényit (versus csermej petya... hír tv 2011 nov) akkor

számodra is világos lehet... hogy ezek anynira sötétek hogy azt az erkölcstelen gátlástalan pofátlan álomvilágot amit felépítettek, amiben mindig igazuk tud lenni... azt el is hiszik... maximálisan abban élnek...

ezeket mind agyon kéne ütni! ezek a hitványak tönkrevágták/ják az országot...

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.14. 16:01:23

@szoja122:
Találtak itt sok mindenkit csak éppen semmiféle háború nem volt.
Az csak a te képzeletedben létezik.

mókáné 2012.11.14. 16:05:14

@It’s the economy, stupid:

Köszönöm a videót, közben azért a kormány is dolgozik, hogy egyre többen tanuljunk idegennyelveket. Íme:

Elindult a TÁMOP 2.1.2/12-1. „Idegen nyelvi és informatikai kompetenciák fejlesztése” című kiemelt projekt, amelyben a 90 000 Ft értékű idegennyelvi vagy informatikai képzésedet az Európai Unió finanszírozza!

Az Új Széchenyi Terv keretében ugyanis a kormány támogatja az idegen nyelvi és informatikai kompetenciák fejlesztését 90.000 Ft / fő értékben. A jelentkezés feltétele, hogy a pályázó betöltötte a 18. életévét, valamint nem vesz részt államilag finanszírozott (közoktatási) vagy EU forrásból megvalósított képzésben. A képzésekre kizárólag azokban a nyelviskolákban lehet jelentkezni, ahol akkreditáltak a képzési programok és maga az intézmény is akkreditált.

Így a jövő év elejétől 100 ezer magyar felnőtt állampolgár csaknem ingyen tanulhat nyelvet a 90 órás kurzusok keretében! (Tehát nagyjából 4500 forint önköltséggel jár a több, mint 90.000 forintos tanfolyam, másszóval az állam fizet 95500 forintot, a tanuló pedig csak 4500 forintot!)

www.5percangol.hu/cikk/januartol_ingyen_tanulhatsz_nyelveket_tobb_mint_feleven_at

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.14. 16:07:40

@szoja122:
Az emberek értelmi képessége ugyan nem a nemzetiségüktől függ.
A Nobel díj semmiféle objektív mércét nem jelent.
Az kap Nobel díjat, akinek ad a Nobel bizottság. Azaz a zsűri szubjektív véleményét tükrözi.

Az, hogy leginkább a zsidóknak adja inkább a Nobel bizottságot minősíti, s nem a zsidók eszét. Legfeljebb más tulajdonságukat.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.14. 16:32:35

@bariga:
Csoda nyugatról sem jön.
Vagy képes Magyarország saját erejéből vinni valamire - pl. nem hagyja, hogy kiszívják az erejét a "befektetők", - vagy nem.
Ez van, a csoda rajtunk múlik, nem a külföldi "befektetőkön".

bariga 2012.11.14. 16:49:00

@Akitlosz: Szerintem pedig sajnos egyedül nem megy. Most már szegény Viktor is látja, hogy se egyedül, se keletről gyorsan nem megy. Próbál stratégia megállapodásokat kötni multikkal. Minden hétre jut már egy. Veletek meg elhiteti, hogy ő, meg ti majd egyedül. És nem leszünk gyarmat, meg hasonló okosságok!
OK , szép lenne, de mit és mivel? Se sok eladható ötlet nincs tőke és hitel meg pláne nem. Egyedül az EU ingyen pénzek vannak, meg a nyugati multik. A többi csak álmodozás.

bariga 2012.11.14. 16:54:09

@aszekelyek: OK, soroljad a tisztességes kipróbáltakat, akik most idejönnek. Nagy szükség van rájuk és nagyon kell a pénzük. Siessetek, mert fogy az idő.

dbeata 2012.11.14. 17:01:55

@It’s the economy, stupid: "Nem az a baj, ha a zusa pénzeli"
Háát, de, baj! :(
Nem egy korrekt helyzet, szerintem, akármelyik párt, szerveződés szaladozik a nagy pocsolyán túlra egy kis dollárér'.
Mer' hogy az USA se a két szép szemiér' adja...

nyünyüge 2012.11.14. 17:03:18

@bariga:
Pedig ezek a stratégia megállapodások leginkább a szétszalámizás eszközei. Legyen szó gazdasági vagy társadalmi szereplőről (szakszervezet, vagy akármilyen civil szervezet). A stratégiai partner óvatosan ki fog maradni, ha az adott szakma (mondjuk a gyógyszergyárak, a többi szakszervezet, az adott civil terület többi képviselője) egységesen szeretné az érdekeit képviselni, hiszen azzal a saját stratégiai partnerségéből adódó vélt vagy valós előnyét veszélyeztetné.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.14. 17:05:46

@It’s the economy, stupid:

""Az adómentes minimálbér az "állatság"."

Az ilyen sommás kijelentés az "állatság", és persze nem is igaz."

Te használtad stupid, Téged idéztelek.

"Attól függ, mennyi az a minimálbér."

A minimálbér optimális mértéke a létminimum környékén van.
Az olyan munkákat, amelyekre ugyan szükség van, de nem lehet velük ennyi pénzt sem megkeresni nem piaci alapon kell elvégeztetni. Arra jó pl. a közmunka.

Amúgy éppen az adómentes minimálbérért pártoló szocialista társaság küzd az alacsony minimálbérért, amiből nem lehet megélni.

A piaci béreknek legalább akkoráknak kell lenniük, amelyekből meg lehet élni, és nem szorulnak állami segélyre még a teljes munkaidőben foglalkoztatottak is.

A leszorított, alacsony, de adómentes minimálbérrel nem a szegényeket támogatja az állam, hanem a vállalkozókat, akik így munkabérköltséget spórolhatnak.

"Az egykulcsos adó sem önmagában állatság, az állatság, ha olyan gazd. helyzetben vezetik be, amikor kilóg a seggünk a szakadt gatyából, az eu túlzott deficit-eljárást folytat ellenünk és mégis lyukat fúrunk a ktsgvetésbe."

Már leírtam itt is sokszor. Ez nem az egy kulcs több kérdése, hanem a kulcs mértékéé. Lehetne magasabb az egy kulcs is, és akkor nem lenne ez a probléma, de akkor meg ugyanígy ti, illetve azok, akiknek nem tetszik az egy kulcs sipítoznátok a még nagyobb adó miatt.

"a jóval kisebb fogyasztási határhajlandósággal rendelkező nyugdíjasokon "segíteni", mint a fogyasztani inkább hajlandó/kénytelen dolgozó rétegen."

Mert a fogyasztás az valami fétis, vagy mi? Elteszi a nyugdíjas a saját temetésére, aztán akkor fogyaszt, illetve a gyerkeit, unokáit, akiknek nincsen miből megélniük.
Mindegy, hogy mit csinál valaki a pénzével, elkölti, vagy megspórolja, mindegyik hasznos. Ha még többen fogyasztanának, akkor még ennyi tőke sem lenne az országban.

nyünyüge 2012.11.14. 17:16:32

Na lesz majd több magyar tulajdonú bank, a szabadságharc győzni fog...

"Az MKB harmadik éve veszteséges. A 2010. évi 117,8 milliárd forint után 2011-ben 109,5 milliárd forint konszolidált adózás előtti veszteséget könyvelt el a nemzetközi pénzügyi jelentési szabvány (IFRS) szerint, az idei első félévben pedig 19,8 milliárd forintot. A bajor tulajdonos legutóbb szeptemberben döntött az alaptőke emeléséről, akkor 65 milliárd forintos emelést jelentettek be.

A BayernLB-t a bajor állam 2008-ban 10 milliárd eurós támogatással mentette ki a pénzügyi válságból. Az állami támogatás ellentételezéséről az idén júliusban állapodtak meg az brüsszeli bizottsággal. Ez a megállapodás tartalmazza, hogy 2015-ig értékesíteni kell az MKB-t.

index.hu/gazdasag/2012/11/14/az_mkb-t_eladjak_leepitesek_jonnek/

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.14. 17:26:20

@It’s the economy, stupid:

A "tahóság" biztos jelét nálad látom.

Na menjünk sorban!
Az ikesség ma már nem fejez ki semmit a magyar nyelvben. nincsen jelentése.

---

Az eszek az pedig az enni ige egyes szám első személyű határozatlan alakja jelen időben. Nem a "tahók" használják, hanem a magyarul tudók.

Példa:
VágoK EGY szelet kenyeret, eszeK EGY szelet kenyeret.
VágoM A szelet kenyeret, eszeM A szelet kenyeret.

A hozzád hasonló "tahók" által használt idézem
"eszeM EGY szelet kenyeret" alak olyan, mintha képtelenek lennétek megérteni az alanyi és a tárgyas igeragozás közötti különbséget. Bár ez "tahóktól nem meglepő", csak anyanyelvérzék hiányról árulkodik.

Ja persze te könyvből olvastad. Hát már 200 éve próbálkoznak kiiktatni, eltörölni a "nyelvtudósaid" a határozatlan ragozást egyes szám első személyben az "ikes" igéknél, de csak nem jön össze nekik, hiába harsogja az összes oktatási intézmény. Te is csak azért harsogod, mert úgy tanultad. De az emberek anyanyelvérzéke csak nem fogadja el a ráerőszakolt, magyartalan, az igeragozást megcsúfoló idézem "eszem egy almát" alakot.
Attól nem lesz több a magyar nyelv, ha értelmetlenül kipusztítatok egy ragozott alakot belőle. Csak kevesebb.
De úgysem jön össze, a következő 200 évben sem! :-)
Akiket te "tahónak" tartasz őrzik a magyar nyelvet, és nem hagyják. :-)

Kis anyanyelvérzék hiányos, és még neked áll feljebb!

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.14. 17:33:07

@knausz:

Jártam Nagykanizsán is, volt egyszer egy odavalósi barátnőm, úgyhogy volt miért. De az már nem ebben az évezredben volt. Zalaegerszeg sem ismeretlen, bár ott sem tegnap jártam utoljára. Zalából persze a Balaton partot ismerem a legjobban.
Romániában én nem jártam, nem ismerem.

szoja122 2012.11.14. 17:46:47

@Balt: Igen, de éppen hogy ez az én érvelésemet támasztja alá. Mindenütt éltek valakik. Így Pannóniában is. Tehát valakiket ki kellett szorítanunk.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.14. 17:55:22

@It’s the economy, stupid:

Akkor meg hadd szívassa a kormány bankokat!
Az ügyfél így sem, és úgy sem jár jól velük.
Olyan szabályozás sajnos nem lesz.

mókáné 2012.11.14. 18:03:53

@Akitlosz:

"Jártam Nagykanizsán is, volt egyszer egy odavalósi barátnőm, úgyhogy volt miért."

Meghiszem!:) A zalai nők legtöbbje nagyon szép. Szóval egy élmény, az Igazi élménye köti oda a szíved?:)

Múltkor iskolabusszal mentem Kanizsára és akkor felhívtak a négykarikás városból:- Megérkeztél már? Mire én:- Itthon vagyok.

Tehát azt gondolom, hogy Magyarországon belül is valahol még otthon van az ember. Ott született és ott lesz a sírom (már megvettem). Saját ingatlanom is van/lesz Nagykanizsán.

József Attila így fogalmaz: Ahol én fekszem, az az ágyad. - ez nem mindegy, de a gyökereink is legalább olyan fontosak. A történelmi város visszahív és nem ereszt.

Keller József a Fradi utánpótlás edző itt született, innen indult:
www.youtube.com/watch?v=vBeH_th7J0Q

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.14. 18:06:12

@bariga:

Valamit nagyon félreértettél.
Szóval nem mondtam, hogy egyedül.
Csak annyit, hogy a csoda nem jön külföldről.
A csoda bennünk van. Vagy nincsen.

Lehetne éppenséggel olyan politikát is folytatni, hogy idecsalogassuk a fél világ pénzét, mind Svájc, mint Szingapúr, de Magyarországi ilyesmire nem hajlandó, és persze az EU, a "nyugat", sem hagyná.

Olyan környezetet kellene teremteni, hogy működjön a gazdaság, hogy érdemes legyen Magyarországon pénzt keresni, pénzt költeni. Ma egyiket sem igazán érdemes. Magyarnak legalábbis nem.

szoja122 2012.11.14. 18:08:37

@Akitlosz: ""Eddig nagyon jó bevált a demokrata-republikánus váltás Amerikában, ez most döcög."

Ezt ugyan miből szűrted le?"

Nem figyeltél, NEM a váltás hiányával van baj, az rendben van. Hanem a republikánus Bush politikájával.

Eddig "munkamegosztás " volt a demokraták és republikánusok között. Egyik kiegyenlítette a másik hibáját. A republikánusok a gazdaságot irányították jól, de kevésbé figyeltek a szegényekre.

Bush-nál ez megtört, mert rossz politikát folytatott.

Régen (mint főnév és mint időhatározó :))) ) volt az utolsó jó republikánus elnök.

A pénzügyi világrend is a kapitalizmus része. Írtam, hogy mi okozta a válságot, és ezt kellene jó törvényekkel megszüntetni, megakadályozni. Nem vagyok közgazdász nem tudom hogyan lehetne.

Például az nagyon zavar, hogy egyoldalúan változtathatnak szerződést, persze nemcsak ők a telefonszolgáltatók is, nem beszélve a magyar államról.

szoja122 2012.11.14. 18:11:27

@Akitlosz:
https://hu.wikipedia.org/wiki/Honfoglalás

Azért volt sok harc is, nem sétagalopp volt...

mókáné 2012.11.14. 18:15:59

@Akitlosz:

"A csoda bennünk van. Vagy nincsen."

Fontos gondolat. Ez az, amit el kell hinni kinek-kinek magának.

szoja122 2012.11.14. 18:17:54

@Akitlosz: "Az kap Nobel díjat, akinek ad a Nobel bizottság. Azaz a zsűri szubjektív véleményét tükrözi.

Az, hogy leginkább a zsidóknak adja inkább a Nobel bizottságot minősíti, s nem a zsidók eszét. Legfeljebb más tulajdonságukat."

Hát nem egészen így van...

Azért a Nobel díjra való jelölésbe az adott tudományág vezetőinek kemény beleszólása van.

De egészen más okból írtam....

Ne verjük a mellünket azzal, hogy milyen sok Nobel díjasunk van, ha a másik oldalról pedig mindennek elmondjuk a zsidókat.

Khal Drogo 2012.11.14. 18:24:31

@Akitlosz: A jelenlegi egykulcsos adó bevezetése egyszerre történt az adójóváírás csökkentésével és később kivezetésével.
A lakosság kevésbé tehetősebb részének szemében elmondom hogyan néz ez ki :
Ugyannnyit dolgozunk mint korábban
Az én nettóm csökken
A főnököm fizetése nő

Bekapcsolja a tévét, a kormánypárti képviselő, kormányfő, háttérember kiáll és azt mondja, bevezetésre került az arányos és igazságos adórendszer.

Az hogy a példában szereplő választó ezek után mit fog gondolni az egykulcsos adóról, a fantáziádra bízom, biztosan le tudod modellezni a folyamatot, annyira nagy beleélési képesség nem szükséges hozzá.

Ezek után jó eséllyel lehet modellezni a példában szereplő választó preferenciáját.
Ezen pedig nem fog változtatni semmiféle magyarázó dumálás, bizonygatás. Egyrészt példaemberünkhez ezek a világmagyarázatok nem jutnak el, nem olvas, néz ilyet, másrészt a személyes tapasztalok általában felülírják a gondolatmankókat.

Még lehetne kapaszkodó, hogy ez átmeneti nehézség, a később lendületbe jövő gazdasági növekedés az egyszeri megrázkodtatást feledteti. Azonban Magyarországon recesszió van, ez egy technikai fogalom, ami érzékelhetőbb ennél az a reálbércsökkenés és a növekvő infláció.

Ismét megkérdezem. A magyar munkavállalók többsége mégis mi a faszért támogassák ezt és így bevezetett egykulcsos adót?

Mert az emberek 99,9%-át nem érdeklik adófilozófiai elmélkedések, senkit sem érdekel hogy amúgy az egykulcsos adó ilyen vagy olyan. Az embereket ez és így bevezetett adórendszer érdekli.

Khal Drogo 2012.11.14. 18:27:07

@nyünyüge: Az állam akarja megvenni az MKB-t 2010 óta. Egy baj van a projekttel, nincs rá elég pénze a magyar államnak.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.14. 18:30:07

Azt írja az újság, keddi metropol, hogy:

Budapesten a legdrágább a tömegközlekedés az egész EU-ban. Már ma is, az áremelés jövőre csak megerősíti az amúgy sem gyenge előnyt a második előtt.
Az elektromos áram is itt a legdrágább. A benzin pedig csak Romániában és Bulgáriában drágább. Munkabérben számolva persze.

Mindezt mindet a címlapon.

Ha az ember bele is lapoz, akkor kiderül, hogy a bérek tekintetében is már csak Románia és Bulgária van Magyarország mögött. Csehország, Szlovákia, Lengyelország már jól lehagyott bennünket. De a balti államok is. Pedig ők a Szovjetunióból indultak, nem a legvidámabb barakkból.

Hogy sikerült Magyarországnak ennyire leküzdenie magát? Már művészet.

Pár éve még azt bizonygatták a multik, hogy annak ellenére is kitartanak Magyarország mellett, hogy Lengyelországban, és Szlovákiában olcsóbb a munkaerő.
Na már nem kell attól tartani, hogy olcsó munkaerőben nem vagyunk versenyképesek az EU-ban.

Románia és Bulgária fejlődik egy kicsit, aztán Magyarország lesz az EU abszolút szegényháza, több téren már ma is az.

Szögesdrót nélkül ebből tényleg kivándorlás lesz, lényeges javulás ugyanis szerintem évtizedes távlatokban sem várható, ahogyan ilyesmi az elmúlt 22 évben sem történt.

Khal Drogo 2012.11.14. 18:31:39

@nyünyüge: Mert aki nem rokkantnyugdíj, munkanélküli stb. azt meg lehet vezetni. Ma az emberek olyan tájékozatlanok mint a középkorban. Bár elvileg elérhetőek az információk, a többség mégsem tud hozzáférni, vagy a dezinformációt kapja meg, vagy megkapja az információt de képtelen értelmezni azt.
Na ez nekik szól.
A Békemenetes nyugdíjast szerinted hol tudja mi a munkanélküli ellátás feltételrendszer? Ha a gyereke, unokája nem érintett, biztosan fogalma sincs róla.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.14. 18:34:43

@szoja122:

De buta logikád van!

Talán nem volt itt elég hely?
Csak akkor szállhatsz fel a buszra, ha valakit leszorítasz róla?

Khal Drogo 2012.11.14. 18:41:56

@Akitlosz: Az állami szektorban, ez 800 ezer ember, 2008 óta nem volt béremelés. Tehát az állam az egyetlen területen, ahol direktbe befolyásolhatná a béremelést, sem teszi meg.
A másik terület a minimálbéré. Azt megnövelte, de akkora adóval terhelte meg cserébe, hogy brutálisan drága lett tőle a minimálbér.
Angliában, Németország, Szlovákiában a minimálbér teljesen vagy csaknem teljesen adómentes.
Magyarországon 16%-os adó sújtja, SZJA-ban. Ennek nem sok értelme van, a leggyengébb termelékenységet biztosító, javarészt képzetlen munkaerőtől várják el hogy olyan adózási szintet termeljen ki a munkáltatónak, mint egy mérnök. Ez nem fog menni.
Ennek megfelelően a vállalkozók nem jelentik be a minimálbérest, mert az képtelen kitermelni a saját közterheit. Hol ér egy ipari segédmunkás bére több százezret a magyarországi árszínvonalon? Sehol.

Jövőre pl. be kellene fagyasztani a minimálbért és csökkenteni az adóját. Persze nem ezt fogják tenni.
Hanem a magas keresetek adóját tovább csökkentik.

Kérdem én, miközben a diplomás felső kategóriás bér adója csökkent, nőtt ennek a szektorban a foglalkoztatás? Mindenki tudja hogy nincs itt semmiféle növekedés. Franciaországból nem fognak ide telepíteni mérnöki irodát, vagy Németországból informatikai céget, mert itt az SZJA alacsonyabb? Hát nem fognak ide telepíteni egyetlen embert sem.

A cégeket nyereségessé kell tenni, ehhez csökkenteni kell az adóterheket. Bizony, hát kiadást kéne csökkenteni.
Volt egy urban legend, mely szerint elég a segélyezést visszafogni és Kánaán jön. A segélyezést visszafogták, serkentő hatás nem látszik. Önmagában ez nem oldja meg a kérdést.
Sokkal radikálisabb lépések kellenének.
A korrupciós költségek lefaragásától lehetne indulni.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.14. 18:42:11

@szoja122:

"A pénzügyi világrend is a kapitalizmus része. Írtam, hogy mi okozta a válságot, és ezt kellene jó törvényekkel megszüntetni, megakadályozni. Nem vagyok közgazdász nem tudom hogyan lehetne.

Például az nagyon zavar, hogy egyoldalúan változtathatnak szerződést, persze nemcsak ők a telefonszolgáltatók is, nem beszélve a magyar államról."

A kapitalizmus miatt rosszak a törvények? Ugyan már! Nincsen összefüggés. Ha rosszak a törvények, akkor a törvényeken kellene változtatni, nem a kapitalizmuson.
Feudalizmus, vagy kommunizmus, vagy akármi más esetén is a maga fele hajlik minden hatalmon lévő szent keze.

dbeata 2012.11.14. 18:42:26

@Akitlosz: "Budapesten a legdrágább a tömegközlekedés az egész EU-ban"
A HVG is foglalkozik a tömegközlekedéssel, történetesen a Volánnal, hogy az is totálisan versenyképtelen, és drága.

Khal Drogo 2012.11.14. 18:50:41

@Akitlosz: A héten a fiatalok két dolgot kaptak. Egy kampányvideót a Közig Minisztériumtól, hogy Minden Ideköt ( fiatal csajok, ivászat, Sziget kb. ennyi a minden ) és azt hogy lecsökkentenék az ösztöndíjakat 20-30%-al. El lehet dönteni mi lesz az erősebb, a propagandavideó vagy a valóság.
Nos a következmények megjósolásához nem kell ezúttal sem elővenni Nostredamus verseit.

nyünyüge 2012.11.14. 18:59:40

@Khal Drogo:
Tényleg, a diákhitel2 sem megszorítás és főleg nem tandíj, csak átszervezés. Átszervezték, hogy ne költségvetés fizessen, hanem a diák. Az egyetemeken, a kultúra összes területén történt zárolások sem megszorítások.

It’s the economy, stupid 2012.11.14. 19:10:09

@dbeata:
"Háát, de, baj! :("

Annyiban egyetértek, hogy nem a legjobb, de mivel az itthoni szabályozás becstelen, nincs más megoldás. Remélem nem akarod, hogy a 2/3-nak ez az alávaló viselkedáse eredményre vezessen; ha a tökeit satuba fogták a zembernek, ne válogasson az eszközökben esztétikai meggondolások alapján.

Khal Drogo 2012.11.14. 19:13:08

@nyünyüge: Nekem az egyik jóbarátom havi 450 ezret keres bruttóban, a nettója rohamosan nő a kormány alatt, most született gyereke. Ő már diplomás, a magyar kultúrát leszarja, nem jár sehová.
Szerinte pl. nincsenek megszorítások, mert ő nem lát semmit ami az lenne. Az áremelkedésekre neki ott az adócsökkentés.
Szóval neki szól a propaganda duma.

graycivil 2012.11.14. 19:13:38

""Elkövetők"

Megtörtént, amitől tartottam: jelentkezett egy olyan olvasónk, akit "kiszúrt magának" a rendőrség a Papcsák Ferenc elleni állítólagos rágalmazás és becsületsértés ügyében."

www.nepszava.hu/articles/article.php?id=599947

"Természetesen nem az a baj, hogy jelentkezett, hanem az, hogy milyen állapotban van: nehéz leírni azt, mennyire fél a számonkéréstől, a büntetőeljárástól"

Csak annyit üzenek, hogy mocskos állatnak tartok mindenkit, aki Papcsákon keresztül El Curónak ezt a húzását van pofája védeni! Bérrettegők vagyunk? Hát itt a bizonyíték, hogy igenis rettegni kell...ha hagyjuk!

Gyerekek, könyörgöm, küldjük halál faszára a rektkes bandájukat! F.Y!DESZ

mókáné 2012.11.14. 19:15:29

@Khal Drogo:

"El lehet dönteni mi lesz az erősebb, a propagandavideó vagy a valóság. "

Van a HVG- nek egy újdonsága a Pszichológia című lap. Nagyon profi, nagyon tartalmas. Olvasásra ajánlom, én lapozgatom, mert mint egy könyv, olyan. Szóval:

Az elképzelt világ helyett a valósággal a migráns azonnal szembesül -írja. Kimegy külföldre a delikvens és nem érti a pergő beszédet, nem talál se barátokra, se kollégákra, se munkahelyre és aztán a felmosóvödör lesz a társa.

Garantált naplemente.

extra.hvg.hu/magazin/pszichologia

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.14. 19:17:14

@szoja122:

A Honfoglalás 895-900 között történt. Semmiféle háborúról nincsen szó. Sem újabb népvándorlásról, hogy valakik a magyarok miatt elmenekülnének innen. Ilyen sem történt.

De idézek a forrásodból:

"Úgy tűnik, hogy a Kárpát-medencébe bevonuló magyarok nem ütköztek számottevő ellenállásba és a besenyőkkel vagy bolgárokkal sem tudunk csatáról ebben az időben, ami a rendezett áttelepülés mellett szól,"

Hiába erőlködsz, nem volt háború, és kiszorítás sem. Nem volt itt helyhiány, nem volt magas a népsűrűség, nem kellett kiszorítani senkit. Az avarok gyéren lakták a vidéket.

Még egy idézet ekdvenc forrásodból.

"A honfoglalás pontos menete és időrendje nem ismert, de a leírt 895-ös események hatására 900 előtt történt, amikor újra hallunk a magyarokról."

Szerinted miért? Azért, mert béke volt és nyugalom, nem volt nagyon mit feljegyezni.
Bármiféle általad vizionált háborúnak és kiszorításnak nyoma lenne, de semmi ilyesminek nincsen sem írásbeli, sem régészeti nyoma. Mert nem történt ilyesmi. Az itt élő avarok itt maradtak, és idővel beolvadtak a magyarságba.

mókáné 2012.11.14. 19:17:52

@It’s the economy, stupid:

"ha a tökeit satuba fogták a zembernek,"

Ennyire? Brrrr.. nem semmi azért, bár mi burában élünk a Beával, mégis.

nyünyüge 2012.11.14. 19:19:11

@Khal Drogo:
De neki minek a propaganda?

Amúgy az én nettóm is nőtt amíg dolgoztam, az én nyugdíjamat "megőrízték" (a rokkantak és korengedményesek kárára - ész, rendszer és mindennemű szociális szempont nélkül), mégsem gondolom, hogy ez így jól van.
Csak körül kell nézni az utcán. Pedig én csak Budapesten és a Balaton partján járok sokat, hogy mi van a leszakadt területeken, azt közvetlenül nem tapasztalom.

Khal Drogo 2012.11.14. 19:21:50

@nyünyüge: Mert nem akarja hogy az ő terhei nőjjenek, neki kell a pénz. Az hogy másokkal mi van, nem érdekli. Igazi Fideszes.

6.Lenin 2012.11.14. 19:31:10

@Khal Drogo:

"Az hogy másokkal mi van, nem érdekli. Igazi Fideszes. "

+ 3 lába is van. Pfujj!

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.14. 19:33:27

@Khal Drogo:

Ez egyszeri hatás

S mi lenne a hatása ennek az adórendszernek hosszú távon, ha huzamosabb ideig folytonos birizgálás nélkül érvényben maradna?

Az, hogy aki többet, jobban dolgozik arányosan többet is keres. Motivál túlórára.
Az, hogy ez az adórendszer ösztönzi a legkevésbé a szürkegazdaságba menekülést. Ennél éri meg a legkevésbé a hivatalosan minimálbérre, a többit zsebbe módszer.

Míg a korábbi rendszerben a SZJA nagyon nagy többségét csupán a fehéren foglalkoztatott és magyar viszonylatban megfizetett alkalmazottak szűk rétege fizette.

Nem volt érdemes többet dolgozni, mert a bruttó ugyan sokkal, de a nettó alig nőtt tőle a magasabb kulcs, és az adójóváírás "kifutása" miatt.

Emellett felhívás volt keringőre, hogy csak minimálbérre jelentsék be az alkalmazottakat a munkáltatók.

mókáné 2012.11.14. 19:33:55

@Khal Drogo:

"Az hogy másokkal mi van, nem érdekli. Igazi Fideszes."

Ne általánosítsunk és keressünk bűnbakot, úgy általában.

Inkább ajánlom Carl Rogerset, Török Iván cikkét a Választásaink szabadságáról. Szintén a HVG- ben. A rogersi teljes ember:

"Az egészségesen működő személy abszolút szabadnak érzi magát." Rogers szerint a jó élet definíciója, hogy az élőlény folyamatosan teljes potenciáljának kiteljesítésére törekszik.

Nem függ pártoktól, hogy Te a MOST- ban rosszul élsz. Tegnap és holnap sem voltál/lennél elégedettebb. Mert mitől?

6.Lenin 2012.11.14. 19:33:59

@graycivil:

Reménykedj, majd Jön vissza a ballib és a kordonok, mögöttük már nem kell rettegned.

It’s the economy, stupid 2012.11.14. 19:44:36

@Akitlosz:
"Az olyan munkákat, amelyekre ugyan szükség van, de nem lehet velük ennyi pénzt sem megkeresni nem piaci alapon kell elvégeztetni. "

Akkor orbán tök jó irányban halad, a cégek bedőlnek, lassan az alapellátás is közmunkából fog menni.
Vannak itt olyan ballib ármányok, mint termelékenység, ezekről 77 magyar elemzés született, nyilván mind hülyeség szerinted, a multi kevesebb munkaerővel magasabb technikai háttérrel termelékenyebb, a magyar cégek a technikai háttér hiányát több munkaerővel pótolják, ettől kevéssé termelékenyek, de a magyar munkaerő 70%-nak adnak zabálni. Ha ezeket a nem termelékeny magyar cégeket becsukjuk, a munkaerő 70%-a mehet közmunkára.
Még arra kéne választ találni, honnan vegye az állam a közmunkára költhető pénzt termelő, adózó cégek hiányában. Egy ilyen közgazdasági zseninek, mint te, ez gondolom nem fog gondot okozni.

"Arra jó pl. a közmunka."

A fentiek értelmében a közmunka valójában semmire nem jó, kényszermegoldás, költségvetési kiadás.

"A piaci béreknek legalább akkoráknak kell lenniük, amelyekből meg lehet élni"

A piaci béreket a fent említett termelékenység határozza meg, nem a megélhetési költség. Hiába akarsz te qurva jó béreket fizetni, a munkásod nem tudja kitermelni annak ellenértékét (+a cég hasznát)

"A leszorított, alacsony, de adómentes minimálbér "

Nem pofázni kell róla, megmutatni: lehet vállalkozni itt a hazai piacon, és fizetni szép magas, németekkel versenyképes béreket. Ja, hogy az nem megy?! Addig ez a hozzá nem értő ostoba kiabálása. Nem leszorított: ennyire képes, bakker. Ennek bizonyítéka a tavaly a nav által elrendelt 1 milla felszámolás.

"Ez nem az egy kulcs több kérdése, hanem a kulcs mértékéé."

Ha a minimálbéres a 16%ot nem tudja fizetni, akkor a még magasabbat fogja tudni fizetni??????????????? Ehhez a számolási módszerhez megint biztonsági őr végzettség kell.

"Mert a fogyasztás az valami fétis, vagy mi?"

Itt elérkeztünk a legaljára, echo-tv színvonal: a fogyasztás a gazdaság fenntartója, fogyasztás nélkül ki a fasznak termelsz kedves nagyeszű koca-közgazdászom? Ki veszi meg, ha a piacon eladhatatlan a terméked???????!!!!!!

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.14. 19:52:52

@Khal Drogo:

Németországban nincsen minimálbér,d e ott is nagy probléma, hogy az állam az alacsony keresetűeket segélyezi.

Ezzel valójában a kapitalistákat tömi pénzzel, hogy nekik ne kelljen annyi bért fizetniük, amennyiből meg is lehetne élni., s így több legyen a profitjuk.

A számlát a jobban fizetett melósok állják. Ugyan nem a gazdagok.

Írtam már többször, olyan munkahelyeknek piaci alapon nincsen értelmük is valódi hasznuk, amelyekben nem lehet megkeresni a legszűkebb megélhetésre valót sem.

Németországban az a helyzet, hogy az állam pénzel a normális gazdaságban dolgozók adójából egy halom 2piaci" munkahelyet, azaz tömi a rendes bért fizetni nem akaró kapitalistákat, azért, hogy a munkanélküliségi mutató alacsony legyen. De hiába dolgoznak így emberek, még akkor is állami segélyezésre szorulnak.

Úgyhogy a módszer célja a munkanélküliség csökkentése állami pénz kapitalista zsebekbe pumpálásával.

De valójában nem erre lenne szükség sem Németországban, sem Magyarországon, hanem piaci alapon működképes, adót fizető munkahelyekre! Amelyek hozzák a pénzt az állami költségvetésnek és nem viszik belőle.
Nagyon nem mindegy.

6.Lenin 2012.11.14. 19:53:52

index.hu/kulfold/2012/11/14/a_spanyolok_meguntak_a_megszoritasokat/

Mi is hiányzik valójában az elégedetleneknek?

"A 2008-as válság kirobbanása óta Spanyolországban 172 000 embert lakoltattak ki, és még 178 000 eset van függőben. A kormány azután döntött a moratórium mellett, hogy egy hónapon belül ketten is öngyilkosságot követtek el, közvetlenül mielőtt kilakoltathatták volna őket."

"A spanyol kormányfő legutóbb egy hete jelentett be komolyabb megszorításokat. Ezek között van az áfa 18-ról 21 százalékra emelése, a közalkalmazottak karácsonyi prémiumának megszüntetése és a szabadnapjaik számának megkurtítása, az önkormányzati tisztviselők számának 30 százalékos csökkentése és fizetésük befagyasztása, a munkanélküli segély 10 százalékos csökkentése a hatodik munkakereséssel töltött hónap után"

Majd Gordonka elhozza, ajándékba.

Vajon a magyar szakszervezetek közül támogatná valamelyik ezeket a szrájkokat?
Érdekes lenne.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.14. 19:58:03

@dbeata:

Idén még azt is bevezették a BKV-nál, hogy a kutyáknak is teljes árú ember jegyet kell venni.
A Volán a töredékéért elszállítja a kutyákat az ország másik felébe is. Ott van kutyajegy.

Mivel a BKV árai messze az élen járnak az EU-ban a keresetekhez képest, feltételezem, hogy világviszonylatban sem nagyon lehet hely, ami lekörözi.

It’s the economy, stupid 2012.11.14. 20:03:50

@Akitlosz:
"Akkor meg hadd szívassa a kormány bankokat!"

A kormány nem a bankokat szívatja, hanem azt a vállalkozást, amelyet KÖTELEZ a bankszámla fenntartására; a bank a "szívatásokat", azaz a különadókat egy az egyben továbbítja, alacsony kamattal, drága hitellel, magas kezelési költséggel.

Más tészta a banki szerződések ptk-val szembe menő megítélése, ez egyszerű tvhozási aktussal megoldható lenne, de a kúrmánynak esze ágában sincs ezt meglépni, mint pl. a cseheknél, DIREKT meghagyja a kiskapukat, hogy a bank visszaszedhesse a róla letépett pénzeket, amit aztán újra el lehet tőle venni, és így tovább, körbe-karikába.

"Vagy képes Magyarország saját erejéből vinni valamire - pl. nem hagyja, hogy kiszívják az erejét a "befektetők", - vagy nem."

Nagyanyám mondta, hogy amíg nincs egy új cipőd, addig ostobaság a régit kidobni: a multikat kizargatni innen, úgy, hogy nincs meg az a magyar vállalkozói szféra, amely felszívja a munkaerőt, igen nagy fasság lenne. Jelzem később is, mert a technológiát egyelőre sajna ők hozzák.

No nem is ez folyik, éppenséggel "stratégiai megállapodásokat" köt a kormány, most már az öreg ördöggel is, csak maradjon.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.14. 20:08:07

@Khal Drogo:

Mert nem ez lenne a normális? Ennyi pénz kell, hogy Magyarországon meg lehessen élni, gyereket lehessen nevelni.

Azok szaporodjanak, akik el is tudják tartani a gyermekeiket is, és ne azok, akik saját magukat sem tudják eltartani!

It’s the economy, stupid 2012.11.14. 20:19:44

@graycivil: @6.Lenin:

"Elkövetők"

Na, moha bá, itt a bizonyíték, amit követeltél, hogyan fenyegetik meg a Zuglói pógárokat, talán nem titok, a tavalyi petíciót aláírókat is eme kerületben vegzálták, ahogy említettem. A rendőri vegzálás arra lesz jó, hogy a média foglalkozzon az üggyel, egy csomó másik esetre is fény derüljön. Kívánságod teljesítve lesz.

Tegnap tőgyes kolléga engem is nyíltan megfenyegetett, ha VELE szembe merek szegülni itt a blogon. A blogger géza nevű meg a turkálós, aki bennfentesként a kommentelők regisztrációját nézegeti, ip cím után kutakodik. Ez a fidesz-féle adatvédelem.

szoja122 2012.11.14. 20:20:07

@Akitlosz: "A kapitalizmus miatt rosszak a törvények? "

Ilyet még áttételesen sem írtam. Csak annyit hogy a pénzügyi világrend is a kapitalizmus része. Ez pedig nem képezheti vita tárgyát, mert ez röhejes lenne...

A vita kedvéért azért nem kellene csúsztatnod...

Épp elég valós dolog van amin vitatkozni tudunk.

graycivil 2012.11.14. 20:22:02

@Akitlosz: "Azok szaporodjanak, akik el is tudják tartani a gyermekeiket is, és ne azok, akik saját magukat sem tudják eltartani!"

Ugye, ez most vicc? Honnan tudod a gyerekszüléskor, hogy később nem leszel-e munkanélküli? Honnan tudod a gyerekszüléskor, hogy később nem sikerül-e munkát találnod?

Hát az igaz, hogy El Curo ámokfutása alatt senkinek sem szabadna szülni, mert semmit nem tud a saját és családja jövőjéről, és így bármikor a "minek szül gyereket, aki nem tudja eltartani" állapotába kerülhet.

dbeata 2012.11.14. 20:24:42

@Akitlosz: Amin te most háborogsz, az pont az a protekcionista gazpol, amit másik oldalon meg szeretnél kiterjeszteni.
A Volan vállalatok nem versenyképesek, veszteséggel működnek.

A BKV is.

Buszjárat Budapest-Bécs: 2750 Ft, Orangeways-szel.. Budapest-, állami volános busszal: 2520 Ft.

A vonattal közlekedés pedig másfélszer annyi CO2 kibocsátással jár (azaz másfélszer környezetszennyezőbb), mint a busz, a 250 km-es távolságon.

Ezzel együtt, bár az ajrópai körülményeket kevésbé ismerem, inkább az USA-val hasonlítva a BKV tömegközlekedési hálózata kiváló, és ezen valszeg csak rontani lehet, ha a hatékonyság és versenyképesség a cél. Lehet, hogy nem, de tartok tőle, hogy igen.

It’s the economy, stupid 2012.11.14. 20:24:45

@Akitlosz:
"Azok szaporodjanak, akik el is tudják tartani a gyermekeiket"

Óhajod már meg is valósult: gyakorlatilag senki nem szaporodik, mivel senki nem tudja eltartani a gyereket, a felső pár ezret kivéve persze, csak azok a korfa állására önmagukban nem sok hatással vannak.

szoja122 2012.11.14. 20:24:56

@Akitlosz: @szoja122: Ráadásul, a kapitalizmust a globalizáció miatt Te szoktad bírálni. Pedig a globalizáció is a kapitalizmus része. Mindig is az volt, gondolj a nagy gyarmatokra. Csak jellegében változott, de a része maradt.

aszekelyek 2012.11.14. 20:27:27

@It’s the economy, stupid: nem az. utánanéztem, kérdeztem annak, a 17 eurós díjnak, amiről írtam. VAlóban úgy volt, hogy maga az átutalás ingyenes de!! úgy módosították a szabályzatukat, külföldről van szó! Angela Merkel vezette németországról!, hogy több azóta beleírt zuschlag teszi ki, köztük átváltási díj is , azt az összeget. Sokezer euróig a 17 euróa fix , nem átutalási díj , az ma is ingyenes. Háromféle egyéb zusclag adja a 17 eurós költséget. Ha 20 euró , ha háromezer. Nekem már tavaly is ezt mondta az itteni , osztrák bank , hogy van egy összeghatárig egy fix díj. Csak az ottani polgárok sem úgy kezdik a napot, hogy végigolvassák az összes bank közleményét , amit a honlapjaikon lehet elérni. Amikor megjelenik a költség a számlájukon, akkor utánanéznek. maradunk a tegnapi ajánlásomnál, hogy ne küldje haza a pénzt , aki a szüleinek szánja , hanem hozza haza. eddig ez nem így volt a külhoni bankokban sem. Idén írták bele a közzétett apróbetűsbe.

Mielőtt valaki még azt hinném , hogy. Tényleg csinálnak ingyen valamit , vagy nem túlzott díjért dolgoznak. Kis szerencsével fapadoson ennyiért repülőjegyet is kapni.

dbeata 2012.11.14. 20:28:15

@It’s the economy, stupid: "A blogger géza nevű meg a turkálós, aki bennfentesként a kommentelők regisztrációját nézegeti, ip cím után kutakodik."

Ne már! A Gejza, az nem olyan! :)

"ne válogasson az eszközökben esztétikai meggondolások alapján."
Háát, ez egy kicsit több, mint esztétika. Ez kettős mérce. Aki nem él itt, és viseli a politikusok döntésének következményeit, az szerintem ne akarjon beleszólni a dolgokba. De lehet, rosszul látom. Állok elébe a meggyőzésnek! :)

It’s the economy, stupid 2012.11.14. 20:33:51

@6.Lenin:
"Mi is hiányzik valójában az elégedetleneknek?"

A megélhetésük, baszki.

"A 2008-as válság kirobbanása óta Spanyolországban 172 000 embert lakoltattak ki, és még 178 000 eset van függőben."

Spanyolország lakossága hivatalosan 45 116 894, tehát 4 és félszerese a magyarnak. Ehhez kéne hasonlítani a magyarországi kilakoltatásokat, csak hát ilyen statisztikát óvakodik kiadni a kúrmány.

dbeata 2012.11.14. 20:38:44

@Khal Drogo: "Ismét megkérdezem. A magyar munkavállalók többsége mégis mi a faszért támogassák ezt és így bevezetett egykulcsos adót? "

Én is kérdem!

@Akitlosz: "Ennél éri meg a legkevésbé a hivatalosan minimálbérre, a többit zsebbe módszer."

Az volt a mantra, hogy ez pörgeti fel a belső fogyasztást. Nem tette.

Van valamiféle kimutatás, hogy csökkent a fekete-szürke foglalkoztatás?
Mit szóljanak ehhez az okfejtéshez azok a közszférában dolgozók, akiket a szürke-fekete gazdaság nem érint? (eü dolgozók, tanárok, stb.)?

aszekelyek 2012.11.14. 20:39:02

@dbeata: a FIDESZé a legüvegzsebesebb.) Tudjuk, hogy ki vett nekik médiát, mennyiért, drágabolgárúr sokszor elismételte az atv-ben és másutt is, nagyon felháborodva! , hogy két milliárdot tettek bele a jobboldalt támogató k. Neveket is mondtak. Érdekes, hogy a szocikok finanszírozóinak neveit meg nem mondta a drágabolgárúr. :) A jobbikét is részben tudjuk csak, annyit, hogy az utolsó hivatali napján gyurcsány kiutaltatta a jobbiknak azt a pénzt, ami a miéppel közösen járt nekik már nagyon régen. A lmp , ugye a field féle kis milliócskákkal.. cöcö,... öt százalékot???? karácsony szerint 13 millió volt. Hááát édes Beám , nemtom de az négy plakát ára , tíz évvel ezelőtti áron:))) Tévében meg egyszer egy perc.:)) Bár régen láttam a listaáraikat de akkor is piszok sok volt:)
Nekem sincs semmi kifogásom az ellen, hogy teljesen nyilvános legyen a pártfinanszírozás. Visszamenőleg i s. :) Kár, hogy az nem igen lehetséges. Ha eccer már annyit emlegették azt az üvegzsebet a szocik...

Khal Drogo 2012.11.14. 20:39:12

@Akitlosz: Mivel az emberek élnek szexuális életet, ezért az elgondolásod merő filózófiai merengés. Ha neked lenne igazad és csak azok nemzenének utódot, akiknek egy megadott jövedelemsáv felett lennének, a magyar korfa még tovább torzulna. Ugyanis a gyermekvállalásból kizárná kb. 2-3 millió ember, azokat akik ma vállalnak gyereket, ellentétben a jó módúakkal akik bár több pénzt elköltenek prostitáltakra, szeretőkre, gyerekük még sincsen.
Mert abban mindenki biztos lehet, hogy a kurvákat nem a napi 10 óra fizikai munkát végző, nettó 80 ezret kereső férfiak tartják el.

Ma Magyarországon és egyébként mindenütt az jut előrébb, aki karriert épít. Vagyis nem vállal gyereket, felküzdi magát a ranglétrán, ez rengeteg időt emészt fel és energiát, ők nem vállalnak gyereket. Vagy felszopja magát a ranglétrán, de a fontosabb emberek szeretőinek sincs gyereke, mivel titkolnia kell a kapcsolatát.

Szóval gyereke az alsó és alsóközéposztálynak van. Mivel eleve itt 10-20-szor annyi ember van, másrészt mondjuk egy bolti eladó karrierját a gyerekvállalás kevésbé sínyli meg, mint egy fejvadász hr királynőjét.

Summa summárum : Agyontámogatjuk és várjuk a csodát azoktól, akik azért keresnek többet, mert le tudtak mondani a családalapításról. Ezért a jó keresetűek megállnak 1, max 2 gyereknél, de inkább ma már egy gyerekük sincs.
Ellentétben a semmi vesztenivalóval nem bíró csórókkal, ahol még mindig több a gyerek.

Ezért hiába ad a kormány szupergáláns támogatásokat magyar szinten, a hatása nem nagyon látszik.

Itt vagy a melósok fognak több gyereket vállalni, vagy nem lesz több gyerek. A melósok pedig nem érnek semmit az SZJA adókedvezménnyel.

Hatást az érne el, amit a KDNP javasol: Negatív SZJA fizetés bevezetése. Ha a melósok minimálbérből is igénybe tudnának venni 60 ezres támogatást, na az már lendítene évek alatt a gyerekvállaláson. Persze először a bizalmatlanságot kéne eloszlatni, hogy ezt úgyis visszavonják.

A budai elitnők nem fognak jellemzően 3-4 gyereket szülni, kivéve ha mélykeresztények és nem védekeznek szex közben. De mivel Magyarországon kvázi kipusztult a hagyományos kereszténység és a helyét átvette a liberális babonaimádat ( lásd ezoterika, Jing-jang egyebek ) így hát keresztény nők sincsenek ma már.

Egy-két hívő embert ismerek. Nekik még van 3 v több gyerekük és jobb módúak. Akik nem hívők és jó móduak vagy egy gyerekük van, vagy egyse.

A csóró létből ki nem emelkedett általános iskolás osztálytársaim közül többnek azonban 2 v. 3 gyereke van. Mélynyomorban.

6.Lenin 2012.11.14. 20:40:21

"Elkövetők"

Népszava, jajj, jujj,

"hogyan védhetjük meg az olvasóinkat, a szólásszabadságot, a demokráciát. Nem hisszük, hogy a XXI. században, Európa közepén meg lehet valakit hurcolni azért, mert a véleménye nem egyezik egy fideszes politikuséval. "

Pontosan úgy kellene megvédeni, mint 2006 őszén, de komolyra fordítva...

Mi köze a szólásszabadságnak, demokráciának ahhoz, amit néhány szellemi/lelki nyomorék művel a neten?

Mi köze a szólásszabadságnak/ demokráciának ahhoz, amit az EP művelt 2012 januárjában?

Amennyiben a szólásszabadság/demokrácia a ballib kizárólagos tulajdonát jelenti, akkor nem szóltam/írtam.

mókáné 2012.11.14. 20:40:55

Nagyon pozitív hírt szeretnék megosztani a Blogtársakkal: Hála Istennek Putyilov gyári melós nem itt osztja meg a gondolatait, máshol állt szolgálatba.

proszektura.blog.hu/2012/11/14/gondolatok_a_pocegodorbol#comment-form

Khal Drogo 2012.11.14. 20:42:34

@6.Lenin: HAHA. Ezeket mind meglépte Orbán már. Lecsökkentette a közszféra cafereriáját, a munkanélkülit lecsökkentette pénzben, időben lefelezte, csökkentette a táppénzt, kinyírta a passzív táppénzt, csökkentette 1 millió ember munkabérét.
Szóval mi nagyobbat szívtunk a spanyoloknál.

dbeata 2012.11.14. 20:44:05

@aszekelyek: Na, akkor a Fidesz adhat ajánlólevelet a drágabolgárúrnak, ha egyszer a Transparency Int'l-hez menne dolgozni.:))
Ki hinné, hogy van társadalmi hasznossága is az oregnek?

Ez a baj, hogy csak ilyen piaci kofa stílusban vagy képes előadni magadat, sugdolózva, ki kinek mennyiért, hogyan.
Ezt kéne pont felszámolni.

Khal Drogo 2012.11.14. 20:45:01

@knausz: Azért nem csak ilyen van. Aki tud dolgozni, megkapaszkodik. Aztán jön egy fiú v. egy lány és a hazánkfia soha többet nem fog hazajönni, max karácsonykor, de aztán akkor sem.
Sőt jó eséllyel a gyereke már egy szót se fog tudni magyarul.

De aki megbukik, az hazajön. A selejt hazajön. Pontosabban, csak a selejt jön haza. Nem tudom érted-e mi ezzel a baj.

6.Lenin 2012.11.14. 20:46:16

@dbeata:

A magyar munkavállalók többsége mégis mi a faszért támogassák ezt és így bevezetett egykulcsos adót? "

Nem támogatni kell.

El kell érnie, hogy abba a sávba kerüljön. Érje + tanulni, dolgozni.

Ha adnak segélyt, nem kell érte dolgoznom/tanulnom, ráérek ezalatt seftelni, feketén dolgozni, akkor miért törjem magam?

Pedig olyan 1xűnek tűnik.

mókáné 2012.11.14. 20:47:43

@Khal Drogo:

"De aki megbukik, az hazajön. A selejt hazajön. Pontosabban, csak a selejt jön haza. Nem tudom érted-e mi ezzel a baj."

Ha tudod definiálni a selejt ember fogalmát, talán megértem.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.14. 20:48:00

@It’s the economy, stupid:

Nem, szerintem az a hülyeség, amit te írsz.

A multi pontosan ugyanolyan termelékeny Magyarországon, mint odahaza, ha nem tudná itt is ugyanazt a minőséget, mennyiséget, hatékonyságot hozni, mint otthon, akkor nem jönne ide.
Nem a termelékenység a különbség, hanem a bér, az adó és a profit.

A magyar termelékenység pedig kb. a két és félszeresére növekedett az 1970-es évek óta, nőtt a GDP, nőtt az egy főre jutó GDP, de a bérek nem nőttek.

Magyarország az EU átlag 60%-án van GDP-ben, míg a bérek 22%-on. Azaz ugyan nem a magas munkabérekre megy el a GDP. Egyáltalán nem.

"a magyar cégek a technikai háttér hiányát több munkaerővel pótolják, ettől kevéssé termelékenyek,"

Ez nem így működik. A multi sem Magyarországra szerzi be a vadonatúj méregdrága robotjait.
Nem jösz rá a magyarázatra mi? Ott érdemesebb gépesíteni, robotizálni, automatizálni, ahol a gépek magas bérköltségű munkaerőt váltanak, mert akkor hozzák meg az árukat. Nagyon nem mindegy, hogy az a gép egy német munkást helyettesít-e, vagy egy magyart, esetleg egy vietnámit.

EZÉRT van Magyarországon kevesebb gép, mert olcsóbb a munkaerő. Egy magyar cégnek nem érdemes annyira gépesítenie, hatszor annyi idő alatt (sem) hozná be az árát, mint egy német cégnél.
Na ez a nem mindegy! De nem gond, ha nem érted, nem látod át, tőled nem is várom stupid.

"A piaci béreket a fent említett termelékenység határozza meg, nem a megélhetési költség. Hiába akarsz te qurva jó béreket fizetni, a munkásod nem tudja kitermelni annak ellenértékét (+a cég hasznát)"

Szóval a munkavállalónak szava nem lehet mi? Örüljön, hogy dolgozhat! Nincsen értelme olyan munkát elvállalni, amelyből nem lehet megélni, amitől nagyobb nyomorba kerül a dolgozó, mintha nem is dolgozna. De te csak dolgozzál a termelékenységért!

"Nem pofázni kell róla, "
Akkor miért teszed?

"fizetni szép magas, németekkel versenyképes béreket. Ja, hogy az nem megy?!"

Persze nem megy. Nem tudod miért nem megy mi? Mert nem egyenlőek a feltételek. Államilag nem egyenlőek. Ha a magyar cég már a saját hazájában is hátrányban van, akkor ugyan hogyan tudna versenyezni? De nem gond, ha ezt sem látod át, nekem viszont nincsen kedvem hosszabban magyarázni.

"Ha a minimálbéres a 16%ot nem tudja fizetni, akkor a még magasabbat fogja tudni fizetni???????????????"

Ez nem tudás kérdése. Eleve a nettó bérét kapja meg, nem neki kell feladnia az adót sárga csekken. Soha nem is látja a dolgozó a SZJA-ját.

"Itt elérkeztünk a legaljára, echo-tv színvonal: a fogyasztás a gazdaság fenntartója, fogyasztás nélkül ki a fasznak termelsz kedves nagyeszű koca-közgazdászom? Ki veszi meg, ha a piacon eladhatatlan a terméked???????!!!!!! "

Látom kibújt belőled vörös kultúra, azaz kultúrálatlanság.

Kedves kiseszű stupid barátom, szerinted azzal a pénzzel mi lesz, amit nem fogyasztásra költenek?

Abból lehet fedezni a költségvetési hiány, abból lehet hitelezni a vállalkozásokat. Össze is omlana az ország rögtön, ha minden pénzt azonnal felélne mindenki, ahogyan te csinálod a vörös, ész nélküli fejeddel.

Illetve van neked eszed.
Csak kevés.

6.Lenin 2012.11.14. 20:48:47

@Khal Drogo:

Akkor miért nem mentek az utcára, lúdmilla tüntetésre?

Megint mástól várjátok a megoldást?

Khal Drogo 2012.11.14. 20:49:08

@Akitlosz: Ez a folyamat most lép 3. évébe. A bevezetést követő 3 évben még mindig lesz olyan, akinek a bére nettóban a bevezetés előtti alatt lesz.
Példátlan siker mondhatom.

Mivel ilyen sok a vesztes, tartani lehet tőle hogy még ha középtávon működne is talán, addigra elsöpri a történelem.

A Fidesznek nem lett volna szabad eltörölni az adójóváírást az alacsony kereseteknél. Lecsökkenthette volna ott ahol az egykulcs hozott volna minimális többletet, de ez a rendszer így nem lett jól megcsinálva.

Csak olyan adóváltozást lehetett volna csinálni amivel senki sem jár rosszabbul. De hát nem olyat csináltak.

Ahogy tegnap írtad, ami elmúlt az elmúlt. Elcseszték. Ez van.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.14. 20:50:43

@6.Lenin:

"az áfa 18-ról 21 százalékra emelése,"

Hiába kapaszkodnak, ennyivel még nagyon le vannak maradva, nem versenyképesek a magyar 27%-os világrekord ÁFÁ-val.

It’s the economy, stupid 2012.11.14. 20:52:57

@dbeata:
"az szerintem ne akarjon beleszólni a dolgokba. "

Ezzel elkéstünk, bele fog szólni, több százezer. Tetejébe ezzel a levelező szavazással: ellenőrizhetetlen mértékben.
Ami a zusákok beleszólását illeti: transzparencia, ez a kulcskérdés. A leendő programok kidolgozásánál kibújik a szög a zsákból, és ha helyre állnak nálunk a dolgok, ez szükségtelenné válik.

aszekelyek 2012.11.14. 20:53:59

@dbeata: nem zörög a haraszt, ha a szél nem fújja édes Beám. Akiknek szoros érdeke, hogy bajnai a végrehajtó szerv legyen itt a kormányfő, hatalom birtokosa, azok pénzelik őt. A napnál világosabb. Mondjuk a befektetők, akiket lobogtat, lebegtet. :) remélem ez neked is eléggé logikus. Orbán nem szolgálná őket ki úgy, ahogyan bajnai. Ergo el akarják orbánt takarítani. Mi másért is tennék? A többi alibi , rossz duma. Mindent és mindenkit saját érdekei mozgatnak. mondjuk neked hogy tetszik, hogy diszkriminálja, lekezelően:DD nyilatkozik külföldön a FIDESz és a jobbik szavazóiról? Szerinted én egy könnyen befolyásolható közép ázsiai vagyok ? valahogy el van tévedve ez a fickó. engem ugyan nem tud könnyen befolyásolni. A közép ázsiaiságomra meg még büszke is vagyok ! őrá nem. Ő az ország szégyene. Szerinted mond ilyet demokrata? sztem nem. Demokráciában a nem őt támogatókat legjobb tudomásom szerint európai politikus sosem minősítette külföldön így.Általában sem járnak külföldre honfitársaikat elmondani mindennek európaiak. A demokrata , tudod édes Beám, tudomásul veszi, hogy vannak versenytársak , azokat támogatók és megnyerni igyekszik magának esetleg azokból de nem leminősíteni. Ilyen módon. talán az a feltevés ennek az oka, hogy a nem elkötelezettek magukra veszik és elbizonytalanodnak. Célja és értelme ez lehet. Minden esetre kritikán aluli móccer.

Megnyerni magának nem tudja, gondolja a gyáva és ahhoz tehetségtelen , hát akkor inkább eltántorítani igyekszik a FIDESZ-től a könnyen befolyásolhatókat.

Kedves blogtársak!

Ebben ugye felismertétek a befolyásolás szándékát???

Aki tehát ennek hatására távolodik a FIDESZ-től , az könnyen befolyásolható.
A helyes megfejtők között kiosztunk 5 ezer darab, beiktatási beszédet bajnaitól, amely arról szólt, hogy mindenkinek fájni fog. A naaagy teljesítménye és az se eredményezett mást , mint 6.7 % -os GDP arányos hiányt. (0 % államadósság mellett. Akármit is hazudnak most erről.

dbeata 2012.11.14. 20:57:10

@6.Lenin: "Ha adnak segélyt, nem kell érte dolgoznom/tanulnom, ráérek ezalatt seftelni, feketén dolgozni, akkor miért törjem magam?"
Aha, tehát aki nettó 300 alatt keres, arra mind ez vonatkozik, egy lusta briganti, aki élősködik a társadalmon. Jó tudni.

Engem nem szükséges kioktatnod, főleg nem ilyen cinikus szöveggel.

Az már eszükbe se jutott, hogy a munkára terhelt adókat csökkentsék.
Hogy ne inflálják el a forintot és rakjanak egyre több terhet az átlagemberekre.
Hogy magukon kezdjék a rendrakást, és ne az adózó, munkavégző embereket kriminalizálják.

Akkor immár nem az a lényeg, hogy nőjön a belső fogyasztás, ugye?
Akkor ez egy hazugság volt, amit akkor indokként mondott Eltolcsy.

Khal Drogo 2012.11.14. 20:57:38

@knausz: Akinek a társa tartósan a vödör marad. Na az hazajön. A legjobbak de a közepesen jók is kitörnek, ők nem fognak visszajönni. Minek jönnének ide vissza?

aszekelyek 2012.11.14. 20:59:41

@It’s the economy, stupid: majdnem. Előtte-közben a szocik mit mutyiztak , azt nem tudni velük.

Páva Zsolt megválasztása után léptek a FIDESZESEK , akik nem csak úgy csináltak , mintha csinálnának valamit.

Khal Drogo 2012.11.14. 20:59:54

@Akitlosz: Az ÁFA emelés volt a kormány második óriási baklövése az adójóváírás mellett. A harmadik a manyup bedöntése volt ebben a formában és a pénz eltékozolása.
A negyedik baklövés az intézményi reformok helyetti látszatreformok ( járások létrehozása de marad a megyei szint stb. ).

6.Lenin 2012.11.14. 21:00:38

@Akitlosz:

Lesz még náluk is magasabb + sok más nyalánkság is, mert szerintem ebből nem tudnak kilábalni, de majd jövőre kiderül.

graycivil 2012.11.14. 21:00:53

@6.Lenin: Te meg vagy kattanva!

Amúgy az már egyértelműen a szellemi vég kezdete, ha egy hatalom már ilyen ocsmány eszközökhöz folyamodik az ellenérvek elhallgattatásához.

Most mond, hogy ez nem diktatúra! A legszebb az egészben, hogy Papcsák tulajdonképpen a maga nemében nagyon is "kesztyűs kézzel kimondott" véleményeket támadott meg, ami aszt jelenti, hogy már nem a "csúnya beszédet", hanem bármilyen "hangulatkeltő beszédet" el akarnak hallgattatni. És az is sokat mond, hogy a Népszavát támadták meg, pedig máshol csak úgy röpködnek sokkal durvább beszólások.

Például nézd meg a Facebook "Papcsák rajongói" oldalt. Szerintem az általános vélemény Papcsákról az ott leírtak. És ezt egyre inkább magára veheti minden fydeszes képviselő.

www.facebook.com/DrPapcsakFerenc?ref=ts&fref=ts

F.Y!DESZ

mókáné 2012.11.14. 21:01:49

@Khal Drogo:

"A legjobbak de a közepesen jók is kitörnek, ők nem fognak visszajönni. "

Ritka ez. Sokkal ritkább, mint gondolod. Feljebb említett cikk és a tapasztalat mondatja velem.

"Minek jönnének ide vissza?"

Mert ez a hazájuk? Csak tippeltem.:)

További kellemes vitákat kívánok, részemről nyugovóra térek! Egy nyugvó pontra. Szóval megyek.:)

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.14. 21:02:21

@It’s the economy, stupid:

Is stupid koma, is, őket IS.
Az alkalmazottaknak is kötelező a bankszámla, máshogyan nem kaphatnak fizetést. Legálisan legalábbis nem.

Az állam már csak ilyen, adóztat mindenkit, aki csak tud, akar, mer.

"nincs meg az a magyar vállalkozói szféra, amely felszívja a munkaerőt,"

Aztán mitől lenne meg? Mitől lenne meg valaha is? Nem az a csapásirányod, hogy adózzanak a gazdagok, mert te is olyan szegénységpárti szocialista vagy?
Hát abból csak szegénység lesz, s lehet tolongani a multik kegyeiért, hogy méltóztassanak erre fele befektetni, hogy valaki munkát is tudjon adni.
Igazán "remek" elképzeléseid vannak!

aszekelyek 2012.11.14. 21:03:47

@It’s the economy, stupid: nem ingatlanadó, hanem vagyonosodási kell a kicsit túllövőknek. A fittelinázás arról szól , hogy a saját lakóépületbe cégen keresztül csináltatunk uszodát , oszt becsúszik egy picurka ÁFA -csalás is , amiért is a bizonyos illetőnek muszáj még mindig a parlamentben ülnie , hogy ne lehessen őt elővenni amiatt. Vagy elévül. Vagy valami hasonló , semmiért nem szabad a ferihez nyúlni című történet.... , LEGINKÁBB MERT ÉRINTHETETLEN ÉS A JÓ A KERESZTAPJA NEKI.

aszekelyek 2012.11.14. 21:07:42

@dbeata: MOST AKKOR SOROLD FEL A MATOLCSYZÓK KÖZÜL A NEM POLITIKAILAG ELFOGULTAKAT , LÉCCILÉCCIIII.) fenébe beragad, bocsi

6.Lenin 2012.11.14. 21:08:20

@dbeata:

"Engem nem szükséges kioktatnod, főleg nem ilyen cinikus szöveggel."

Miért is tenném?
Leírtam, mi az én véleményem.

Gondolod, ha 10 Ft lenne 1 liter benzin spórolna valaki?
Az LMP megkérné az embereket, lécci spóroljatok, mert akkor jobb lesz.

Az emberek ,ha netán rájönnek, nem irigykedni kell, hanem többet dolgozni/tanulni, mert az megéri, akkor azt fogják tenni.
Akik nem jönnek rá, maguktól, azoknak + hiába is magyarázod, különösen akkor, ha vannak , akiknek érdeke, hogy ne is jöjjenek rá. Akkor nem lehet őket átverni többé.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.14. 21:09:40

@szoja122:

Ha úgy érted, hogy egyidejűleg áll fent éppen mindkettő, akkor igazad van.
De nem a kapitalizmus miatt ilyen a pénzügyi világrend.

Bankárok, közgazdászok kitalálták hogyan lehetne még több pénzt csinálni, a politikusok pedig ráharaptak.

Ha feudalizmus lenne, ezt akkor is ugyanígy megjátszanák.

Független a termelési módtól, a javak (újra)elosztásához van köze.

It’s the economy, stupid 2012.11.14. 21:12:32

@Akitlosz:
"A multi pontosan ugyanolyan termelékeny Magyarországon, mint odahaza"

Nem csak ragozni olvasni meg szöveget érteni se tudsz: pont azt írtam, a multi termelékeny, a magyar kkv meg nem, te idióta. Azért irkálsz baromságokat, hogy foglalkozzanak veled? Jáccogassál inkább valamivel, ami kéznél van. :DDDD

A magas bér fizetéséről te pofázol itt, isten barma, szerinted mesterségesen vannak leszorítva a bérek, nosza, indíts vállalkozást, aztán szorítsd felfelé a béreket, ki akadályoz benne. Ha nem csinálod, nem is kell itt előadni a nagy szagértőt.

Messziről látszik, az életben nem láttál belülről céget, azt se tudod, nem a raktárnak termelünk a szocializmus megszűnte óta, hanem a piacnak, hogy legyen miből újratermelni. Ekkora hülyeséget még bogár bácsi se szokott mondani.
A többi echo-tv-s, bogár bácsis közgazdasági oktondiságaidtól kímélj meg minket. Aki bogár után megy, kakiba jut, már mondtam. Látszik az eredménye az országon.

Ami meg a beszédedet illeti: tőlem nyugodtan nákozhatsz meg ragozd ikesen az összes igét, ha úgy tetszik, nem fog rajtad rontani.

aszekelyek 2012.11.14. 21:12:53

@Akitlosz: egyébként a vádban az az ocsmány, hogy ezt a szocik vezették be, bokros idején, amikor apám meghatározása szerint, aki erősen baloldali volt, bankországot csináltak Magyarországból. :))) menekülőút nélkül. Arra is biztosan nagyon büszke bokroslajcsika. Ki ne találjuk már , hogy ezt is Orbán rakta a magyarokra ! Akkoriban volt a mostanihoz képest eltörpülő de alacsonyabb ingerküszöbünket erősen elérő ügy is, arról, hogy az OTP-s kölcsönöket vagy kifizethette a az adós , vagy sokkal többet fizetett azután.... , az első egyoldalú szerződésmódosítás a bank javára, az is szoci vívmány volt. orbán nem a kis aranyos mosolyáért nyert '98 -ban sem de nem ám!!!

dbeata 2012.11.14. 21:14:09

@6.Lenin: Ha mint szülő szólnál így a gyermekedhez, az rendben van, persze, tanuljon a kölök, hogy jó állása legyen.

De még ha mindenki tanulna is, ahogy csak képes, akkor se tudná a gazdaság felszívni a sok okos embert. Vagy azt gondolod, hogy a piacon a kofának majd azért adnak 300 e nettót, mert olyan okos, hogy kertészeti egyetemet is elvégezte?
Tehát aki ilyent állít, egyszerűen nem látja át a társadalom rétegződését, és pláne nem látja át azt, hogy mitől nőhet a fogyasztás.
Megsúgöm: a kiskeresetűek fogyasztanak, a magasabb keresetűek pedig vagy import terméket (luxusterméket) vesznek, vagy félreraknak.

Ja, aki szürkén, feketén dolgozik, az is fizeti az áfa-t, és pörgeti a fogyasztást.

Miért is érték a spórolás? Gondolod, hogy akiknél most több maradt, azok spórolnak? Ne már!

Ez nem irigykedés, hanem annak szomorú konstatálása, hogy kinyírja a Fidesz a gazdaságot. Vele pedig az átlag vagy az alatt kereső réteget.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.14. 21:14:21

@graycivil:

Az állam oldaláról nézzed!
Nem jó ötlet a megélhetési szaporodást pénzelni az adófizetők pénzéből.
Az a jó az államnak és a köznek is, ha az állampolgár adót fizet és még magán kívül a saját gyerekét is képes eltartani.

aszekelyek 2012.11.14. 21:16:21

@SzélsebesVelorex: elolvastam és igen :) De nagyonkisspétert is azóta nevezem így, amióta ehhez nagyon hasonló dumát vágott le, a CNBC amerikai televízióóóóóó által készített intrejúban, amit megtekinthettem anno, még asszem mno-n , vagy ott adták a linket. Amerikai , neokonok csatornája egyébként. Szakasztott ez a duma...

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.14. 21:17:28

@dbeata:

Mi a protekcionista gazdpol abban, hogy szerintem a kutyáktól nem kellene emberjegyet szednie a BKV-nak, hanem e tekintetben tanulhatna a szintén állami cég Volántól?

dbeata 2012.11.14. 21:17:43

@aszekelyek: "SOROLD FEL A MATOLCSYZÓK KÖZÜL A NEM POLITIKAILAG ELFOGULTAKAT"
Jól van, ha kifizeted,böngészek neked a neten. Mennyi legyen egy flekk? Mennyit fizetnek mostanában, te jobban képben vagy.?..:))

Tudod mit? Sorold te és kösd össze a megfelelővel. Én meg majd megnézem.

It’s the economy, stupid 2012.11.14. 21:19:59

@aszekelyek:
"Előtte-közben a szocik mit mutyiztak , azt nem tudni "

Mi qurvára szerettük volna megtudni, de eddig ez a béci gyerek egy vacak félreb@szást se tudott rájuk bizonyítani. Ládd-e, az amcsik ebben is ügyesebbek: arra is ráverik, aki csak emilezget, nem keffent. :DDD

No de ne beszéljünk melléje: miért kötött ez a fideszes pógimester szerződést egy olyan tróger, becstelen vállalkozással, mint ez a suez. A suez trógerságát illetően egyet bírunk érteni.

6.Lenin 2012.11.14. 21:20:23

@graycivil:

Valóban nem ismerem a konkrét történetet. Nem olvasom el az úr "rajongói" oldalát sem. Nem szükséges, nekem elég az itt megjelent "szólásszabadságnak" nevezett lelki toprongy., de néha benézek más oldalakra is. Hasonló.

Ami ezeken a polblogokon zajlik, azt lehetne sok mindennek nevezni, de hogy ez lenne a szólásszabadság, az finoman szólva is 1 agyrém.

Ezek az oldalak inkább hasonlítanak 1 nyilvános klozet falára, ahol ismeretlen valakik üzengetnek ismeretlen valakiknek, kiélve mindent.

Ha ma ez jelenti a szólásszabadságot, akkor ez inkább 1 nagy rakás ...... szerintem, de ha ez valóban, akkor legyen.

Akkor igazad van, milyen alapon gondolja 1 mocskos fideszes patkány, hogy megtiltsa 1 mai fiatal lelki nyomorának közléseit embertársaival ?

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.14. 21:21:40

@szoja122:
Van egy olyan sanda gyanúm, hogy nem ugyanazt érthetjük kapitalizmus alatt.

Kapitalizmus, amikor a javak többségét a magángazdaság állítja elő, és a javak többsége az azokat előállítóknál, azaz a vállalkozóknál és munkavállalóknál marad.

Te mit értesz rajta?

dbeata 2012.11.14. 21:21:55

@Akitlosz: Hát csak annyi, hogy neked marad a panaszkönyv, a BKV pedig tojik arra, hogy téged, mint kutyás célcsoportot hogyan vonzzon magához.

It’s the economy, stupid 2012.11.14. 21:25:19

@6.Lenin:
"Az emberek ,ha netán rájönnek, nem irigykedni kell, hanem többet dolgozni/tanulni"

Tegyél már fel egy másik lemezt, legalább saját reputációd érdekében: tök kínos, hogy még a szórenden se vagy képes változtatni. Nyomod ugyanazt a lózungot. Nem tudom mennyit kapsz ezért a melóért, de túl vagy fizetve. :DDDD

aszekelyek 2012.11.14. 21:26:55

@dbeata: édes beám, ugye hogy dübörgött a gazdaság Orbánék előtt :DD A látszat nagy a jólét idején, kifizethetetlen hitelekből... Mindenkinek fájni fog, ígérte bajnai akkor... és tényleg fáj, mert minden garast meg kell nézni mindenkinek , ahhoz, hogy lejjebb már ne süllyedjen az ország.A gazdaságot pedig sokkal előbb nyírták ki bajnai szorgalmas közreműködésével.

A tönkretett gazdaságot kapta meg Orbán, ahelyett, amilyet ő átadott 2002-ben.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.14. 21:27:31

@dbeata:

Én aztán ugyan nem mantráztam ilyet.
Az valaki más véleménye lehetett.

Ha lenne statisztika a fekete meg a szürke gazdaságról, akkor már nem lenne fekete, illetve szürke.
Csak becsülni szokták.

Balt 2012.11.14. 21:27:52

@Akitlosz: Egy érdekes mai hír. Remélem, Kertészt nem zaklatja fel nagyon...:
index.hu/kultur/media/2012/11/14/a_bbc_tudott_a_magyar_holokausztrol

Khal Drogo 2012.11.14. 21:28:39

@knausz: Az már nem tudta őket ( ez a hazájuk elv ) itthon tartani így visszahozni sem nagyon fogja tudni őket hozni.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.14. 21:31:15

@Khal Drogo:

Mindenki magánügye, hogy van-e gyereke vagy nincsen, és mennyi.
Azonban nem az állam dolga eltartani a gyerekeket, hanem a szüleiké.

Khal Drogo 2012.11.14. 21:31:46

@Akitlosz: Attól hogy valaki csóringer családba születik még nem azt jelenti hogy maga is csóringer lesz. Meg kell teremteni a felemelkedés esélyét.
Nekem a diákhitel megadta 1998-ban, elsőként le is diplomáztam annó, Orbánékra szavaztam 2010-ig emiatt.
De mivel bevezették többek között a tandíjat, nincs miért rájuk szavaznom.

6.Lenin 2012.11.14. 21:31:48

@dbeata:

Drága dbeata, 1xrre nem megy semmi, főleg nálunk. Gondolkodásmódban sok évtizedes az elmaradás.

Kiket is támogassunk elsőként?

akik nem képesek önmagukról gondoskodni? Vegyük el azoktól, akik képesek lennének esetleg másokról is?

Valamilyen motiváció csak kellene?

Feneketlen zsákba tömni a pénzt?
Nem éppen ez vezetett ide?

Ezek az átalakulások nem percekben mérhetők, könyörgöm, bármennyire is sokan ezt kérik számon.

Nem megy. A görögöknél is, vagy máshol, ahol már most is előrébb tartanak valamicskével, több évtizedet jósolnak, mire érezhető javulás lesz/vagy nem.

tudod mit jelent ez ott is?
Generációk lesznek nyomorra/kilátástalanságra ítélve.

Itt legalább próbálják menteni, a menthetőt, de sok az ellenérdekelt.
Szerintem.

aszekelyek 2012.11.14. 21:34:26

@Akitlosz: wolfgang lesz a z egyik a világkormányban? Sch. -val. persze , hogy nem rossz az az út, csak a cél egészen más, mint amiről beszélnek. Ahhoz a célhoz, amit már azért lehet vélni, nagyon is jó út az, amit a görögkkel műveltek, művelnek.

@It’s the economy, stupid: Ami azt illeti, az is uncsi, hogy kegyed minden gazemberséget vagy rákenni, vagy szerecsenmosdatni akar itt. Törvénysértés ha külhoniakról van szó , nem probléma..... Kvázi nekik itt mindent szabad.
MA hallottam , hogy az olaszoknál befuccsolta FITCH ratings csapat:) ott nem szaroztak velük....

Mit művelhettek azok a remek emberek , a válogatottan jó dolgozóik ?

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.14. 21:34:33

@6.Lenin:

Öröm látni, hogy azért akad, aki érti, és megérti.

dbeata 2012.11.14. 21:35:03

@6.Lenin: "Kiket is támogassunk elsőként?"

Nem támogatni kell, a szociális kérdéseket állítólag nem az adópolitikán keresztül kell megoldani (nem én mondtam). Tehát a magasabb keresetűek problémáját sem.

A feltételeket kell biztosítani, és csak annyit elvárni,amennyit a vezetés magától is elvár. Ja, hogy arra ráfér még egy kis nagytakarítás... Háát, valóban, nem megy egyik napról a másikra.

dbeata 2012.11.14. 21:38:04

@aszekelyek: A mi családi, magánvállalkozásunknál igen, a mostani borzalomhoz képest igen, az egy dübörgés volt. Sajnos ez a szomorú valóság.

@Akitlosz: "Az valaki más véleménye lehetett." A gazpol vezető mantrája volt. Csakis az övé lehetett, hisz ők vezették be.

It’s the economy, stupid 2012.11.14. 21:38:56

@aszekelyek:
"A fittelinázás arról szól , hogy a saját lakóépületbe cégen keresztül csináltatunk uszodát"

Ez nem fittelinázás, kőagyú alekosznak pont ezt magyaráztam, hogy gazdagék minden beszerzésüket cégesen intézik, adózatlan jövedelemből vásárolnak/ktsgelnek, és még a záfát is visszakapják. Én személyesen 3 db Ferrariról tudok Bp-n, az - hogy, hogy nem - mind cégautó. :S

Az egyik ilyen 6ökör fenntartott egy sameszt arra a célra, ha valahova menni akart, a samesz előrement egy szar autóval, lefoglalta a parkolóhelyet, telefonált a górénak, hogy most már odaparádézhat a ferrarival, kiállt a szar kocsival, góré ferrarival be, utána samesz őrizte a ferrarit, amíg a góré visszajött. Életszerű, nem? A prolik is ugyanezt csinálják, csak "miautónkkal" :))

6.Lenin 2012.11.14. 21:39:37

@It’s the economy, stupid:

Mi ebben a lózung?

Akkor írd már le lécci, hogyan is változtatnád meg Mo-on azt a gondolkodást, hogy mindent oldjon + az állam?

Az egész ellenzék még most is azon hörög, hogy a kormánynak kellene megoldani olyasmiket is, amihez semmi köze nem lenne.
Rá kellene szabadítani a tömegekre, hogy tojunk rá, gondoskodj magadról.
Ha nem vagy képes, dögölj meg. Ez lenne a megoldás?

a semmiből, vagy ismét csak kölcsönökből húzni tovább, hátha magától megoldódik?

Kíváncsian várom a megoldási javaslataidat, hány perc alatt lehet kitörölni az emberek tudatából (tömegek), hogy nem az államtól kellene már mindent várni.

aszekelyek 2012.11.14. 21:41:16

@bariga: már régen zajlik. :) ne izgulj. Sietnie az előző kormányoknak kellett volna de nagyon , hogy ne ekkorát bukjanak , mint 2010-ben . kevés médiumban lehetet erről hallani de több száz befektető jött, néhány meg ment. Tudod , van pénz , befektetni való pénz és szándék a világ más tájain is , nem csak a bajnai mögött dugdosott befektetők. Az arab országokban van pénz és szándék és nincsenek olyan kitételeik , politikai követeléseik , ami egy ország szuverenitását erősen sérti , hogy csak akkor fektetünk be , ha bajnai lesz a miniszterelnök és a gazdaságpolitikát is úgy kell átalakítani , ahogy mi elvárjuk.

Most , a napokbanzajlik a konferencia , amin ezek a kapcsolatok szépen épülnek. Ahogy az első Orbán kormány idején is. Mondjuk orbán sosem mondta az arab országok valamely futball csapaáról, hogy biztosan terroristák vannak köztük... mert nem egy sötét bunkó , mint gyurcsány.

It’s the economy, stupid 2012.11.14. 21:42:40

@aszekelyek:
"Ami azt illeti, az is uncsi, hogy kegyed minden gazemberséget vagy rákenni, vagy szerecsenmosdatni akar itt."

Szerintem meg az uncsi, hogy harmadszorra se írod le: ha szerintetek a suez becstelen, MIÉRT KELLETT NEKIK KIZÁRÓLAGOSSÁGGAL ÁTADNI A PÉCS VÍZVAGYONT. Ki vele.

A bélátok tehetetlensége meg nem az én hibám, a fitch meg nem tudom hogy jön ide.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.14. 21:45:57

@Khal Drogo:

Az olyan adóváltozást, amellyel senki nem jár rosszabbul adócsökkentésnek hívják.

Az meg a mai világban utópia. Nyakra-főre találják ki az újabb és újabb adókat, a régieket pedig megemelik.

It’s the economy, stupid 2012.11.14. 21:49:10

@6.Lenin:
"Mi ebben a lózung?"

Az egész. NINCS munkalehetőség már most se, a tavaly a nav által elindított 1 milla cégfelszámolás nem 1 milla munkahelyet, hanem ugyanennyi munkahely megszűnését fogja hozni. Akkor mégis mit dolgozzon a paraszt?
Színtiszta komcsi lózung, semmi alapja, és még arra se vigyázol, hogy a mondatot átszerkeszd legalább félévente.

aszekelyek 2012.11.14. 21:51:26

@szoja122: a rómaiaknak igen. @6.Lenin: van egy nem járható út. Az szdsz féle arrogáns , erre vonatkozólag. Heim Péter írta , választás előtt , nem sokkal, " az állam emlőin tengődve..." és nagyon jól látta. Csak a szokások lassan változó dolgok. HA egy népet hatvan évig ehhez kondicionáltak, paternalista államhoz, akkor holnapra nem is lehet képes rá, hogy egészen másként gondolkodjon. Ennek a nem felismerésébe bukott bele az szdsz is. Ezeken a dolgokon csak lassan és konszenzussal lehet változtatni. Több okból is.

Aztán ameddig olyan illetők fogják ezt propagálni , mint bauerúr, meg bokros lajcsika , addig tömegverekedés nem várható az öngondoskodás bolt előtt.

HAjlandóak nálunk a szociban nevelkedettek rendesen adót fizetni, hogy az országnak jobb legyen? Nem. No ott kéne a probléma gyökerét keresni. Mindig a másik fizessen. Aki fizet is vagy már fizetett, nagyon sokat. nyugdíjasoktól beszedni azt , amit a soha tb-t nem fizetőktől ? Viccnek is rossz.

6.Lenin 2012.11.14. 21:52:50

@dbeata:

Feltételeket ott lehet/érdemes biztosítani, ahol az emberek már értik nagyjából, hogy miről is szól az élet.

De, még 1x könyörgöm, ahol a többség még mindig ahhoz van szokva/szoktatva, a markát nyújtsa, ott ilyesmi beláthatatlan katasztrófákhoz vezetne, több generáción keresztül is akár.

a nyugati országoknak több száz év alatt sikerült eljutni oda, ahol jelenleg vannak és mégis rengeteg problémával küszködnek most is.

Mindig tömegekben kell gondolkodni, nem abban a néhány emberben, aki már most is képes megoldani önállóan a saját dolgait.

It’s the economy, stupid 2012.11.14. 21:57:09

@Akitlosz:
"Kapitalizmus, amikor a javak többségét a magángazdaság állítja elő, és a javak többsége az azokat előállítóknál, azaz a vállalkozóknál és munkavállalóknál marad."

Atyaúristen. Ha heten biztatnak géppisztollyal, akkor se kéne ekkora baromságot leírni, nem önként és dalolva.

És megmondanád, mikor már nem férnek be a sok "jav"-tól a gyárépületbe, ami náluk maradt, már persze ha volt annyi tőkéjük, hogy telegyártsák, akkor hogyan tovább??
Vesznek egy új épületet, és azt is telegyártják maguknak. Miből is??

aszekelyek 2012.11.14. 22:00:33

@dbeata: miért ne lenne a legdrágább? Hol lopták el a pénzt belőle húsz évig és hol adósították úgy el a fővárost?

Sehol. Mindennek van oka. A BP-i magas áraknak pld a demszkyék féle világváros építés fedőnevű bűncselekmény sorozat az oka. karöltve a szocikkal. @It’s the economy, stupid: Fűt.fát virágot ígértek, csak be nem tartották a kötelezettségeiket, hanem valami egészen mást műveltek. ha nem béla, hanem géza, akkor sem mondhatja senkinek, hogy mennyeninnen, mer nem jók a szándékai , ezt előfeltételezem és pá.... Részemről azt marasztalom el, aki nem tartotta be, amit elvállalt, hanem valami egészen mást csinált. No és az nem a béla volt. No és a ferink, ő pld pontosan így , egészen mást csinált:) neki is mondták, hogy abcúg , a népek.

It’s the economy, stupid 2012.11.14. 22:03:43

@6.Lenin:
"Feneketlen zsákba tömni a pénzt?
Nem éppen ez vezetett ide?"

Most is egy feneketlen zsákba tömik a pénzt, az a neve, hogy korrupt állam.

Ami ide vezetett, az meg a rossz gazdpol. A szélesék által erőltetett, kis hozzáadott értékkel termelő bérmunka. Ami neki jól fizetett, a melósnak meg a költségvetésnek nem, ráadásuk az "összeszerelő üzemet" egy pillanat alatt össze lehet csomagolni, és néhány határral arrébb vinni.

aszekelyek 2012.11.14. 22:03:56

@szoja122: amit nem értek, hogy mire mondta a szegény holocaust túlélő Kertész Imre , hogy a németek jobban megőrzik a hagyatékát,. nem a németek zárták véletlenül a zsidókat azokba a táborokba ? Oké , hogy régen volt de csak emlékszik erre azért Kertész úr ? Amikor írta a Nobel díjas könyvét, még emlékezett rá.

dbeata 2012.11.14. 22:04:01

@aszekelyek: Jajjajajj! Na, nekem nem kell bemutatni a BKV-t, ezért sem pártolom az államosítsunk mindent, mer' akkor milyen jó és szép lesz majd nekünk.

A Szajol-Püspökladány meg azé' 4x annyi, mer a Közgépes banda nyúlja le. Ugyanezen az elven.

Na, jóccakát, mentem! :)

aszekelyek 2012.11.14. 22:07:41

@It’s the economy, stupid: akkor nem azok a vétkesek, akik megszüntették a hazai IPART ? elprédálták , amit privatizációnak becéztek. Ők jól csinálták, persze. Hanem a szélesék , azok nem... értem... ahahaha....

Legalább egy kicsit nem szégyelled magad ?

It’s the economy, stupid 2012.11.14. 22:10:07

@aszekelyek:
"Fűt.fát virágot ígértek, csak be nem tartották a kötelezettségeiket"

Érdekes. Szerintem te nem tudod mi a "szerződés", de ha igaz, amit írsz, a pécsi fidesz se tudta. Üzleti világban nem ígérgetnek, hanem szerződnek. Ha a szerződést nem tartják be, akkor meg nem kell biztonsági őrökkel visszafoglaltatni, milliárdos kártérítési pert kockáztatva "kiebrudalni": az önkormányzat simán FELMOND (ez a jogi neve :DDD) és még ő kap kártérítést a szerződésszegő cégtől. Akkor hogy is van ez VALÓJÁBAN??

6.Lenin 2012.11.14. 22:13:10

@aszekelyek:

Néhányan még mindig hisznek a legendákban.

Ha marad Bokros, ha maradt volna Bajnai.

Anno volt vitám néhány emberkével, dicsérték H. Gyulát, adott 2 ezer Ft-ot minden nyuggernek. Fasza gyerek, mondták.
aztán megkérdeztem, most akkor többet tud megspórolni?
Még annyit sem, volt a válasz. Sőt kevesebbet, mint eddig.
Akkor miért is fasza gyerek?
Tényleg, megint átvertek minket.

Ez ment eddig. ezért is tartunk itt. Na, ezt a gondolkodás módot kiverni a fejekből, nagyon nehéz, lesz.
Pénz kéne mindenkinek, mindegy, hogy honnan, adjon az állam, neki van.

It’s the economy, stupid 2012.11.14. 22:15:44

@6.Lenin:
"még 1x könyörgöm, ahol a többség még mindig ahhoz van szokva/szoktatva, a markát nyújtsa"

De mia faszé mantrázod továbbra is ugyanezt? Aki itt a markát nyújtja, az esetleg te vagy. A többi sorban áll a munkaügyi kirendeltségeken, csak nincs munka. Nem a végzettségének megfelelő; SEMILYEN. Mert a kúrmány gazdaságpolitikája következtében szakmányban zárnak be a vállalkozások.

It’s the economy, stupid 2012.11.14. 22:23:18

@aszekelyek:
"akkor nem azok a vétkesek, akik megszüntették a hazai IPART"

Dehogynem. Azok meg a szélesék, az antall-i gazdasági agyhalállal karöltve. Persze szegény antallnak ilyen "vállalkozók" osztották az észt. Még a korábban saját termékeket előállító cégekből is összeszerelő üzemet csináltak. Persze mit vársz: széles kiment ámerikába megtanulni a módszereket, hogy kell magához privatizálni az állami céget: tehetséges tanuló volt, a bisztos.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.14. 22:29:27

@It’s the economy, stupid:

Na elszámoltam tízig.
Senki nem kényszerít rá, hogy válaszolgass, nem kötelező társalogni, úgysem fogod fel a mondanivalót, nekem pedig úgy sincsen türelmem magyarázgatni egy ilyen stupidnak.

Esetleg kérdezz meg valaki olyat, aki talán számodra is érthetően képes elmagyarázni, hogy miért ugyan kisebb a magyar cég termelékenysége a külföldiénél te "isten barma"!

Nekem aztán úgy hiányzik a veled való társalgás, mint zsülivel, putyilovval, s a többi hozzád hasonló bolsevikkal! :-)

It’s the economy, stupid 2012.11.14. 22:30:31

@6.Lenin:
"dicsérték H. Gyulát, adott 2 ezer Ft-ot "

Tévedésben vagy megint: nem az a baj, hogy adott kétezret, az a baj, hogy a bevételi oldalon nem fejlődött annyit a gazdaság, hogy legyen MIBŐL - nem kétezret, jóval többet! - adni. A magyar bér/nyugdíj szinvonalát ugyanis közelíteni kellett volna az eushoz. Utána a bajszos csávó jól indult el, csak nem tudta befejezni a jobber ajvékolás miatt a munkáját.

Balt 2012.11.14. 22:31:51

@szoja122: Ez éppen a vitatott "kettős honfoglalás" cáfolataként (melyben nem foglalnék állást) szereplő érv:
"A viszonylag békés bevonulást pedig azzal indokolják, hogy ekkoriban a Kárpát-medence nagyon ritkán lakott terület volt, hiszen Nagy Károly a 8. században kiirtotta az avarok nagy részét. A terület jelentős része bolgár gyepű volt, tehát lakatlan terület, a Dunántúl részben a keleti-frank állam, részben pedig a Morva Fejedelemség peremterületéhez tartozott. A Kárpát-medence tehát nem volt túlságosan védett terület, így a magyaroknak nem kellett véres küzdelmeket vívni az itt élő gyér lakossággal."

6.Lenin 2012.11.14. 22:33:15

A Blues örök, a nyomor lesz a divat.

Jó éjt!
Mindenkinek.

www.youtube.com/watch?v=DisP-xrInls

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.14. 22:36:33

@aszekelyek:

Ez így van.
Minden pénzt a bankokba akarnak kényszeríteni. Mert "drága a készpénzhasználat." :-)
Valójában azért, mert úgy a bankok jóval többet keresnek, és mert úgy az állam teljes egészében átlátja az összes állampolgár pénzügyi helyzetét, és egy rendelettel bármikor könnyedén államosíthat.

A készpénzt nehezebb államosítani, és a bankoknak sem volt haszna belőle, amikor a cégek még borítékban fizettek, nem bankszámlára.

Ma előbb tejelni kell a bankoknak, hogy a dolgozó megkaphassa a fizetését.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.14. 22:38:56

@6.Lenin:

"Ezek az oldalak inkább hasonlítanak 1 nyilvános klozet falára, ahol ismeretlen valakik üzengetnek ismeretlen valakiknek, kiélve mindent."

Ez nagyon találó.

It’s the economy, stupid 2012.11.14. 22:40:32

@Akitlosz:
"Számolgathattál volna húszig is te kapitalizmus-nyelvművelő- közgazdász-tudor. Vagy addig már nem tucc?? :DDD
A beírásaidban kábé annyi a koherencia, mint egy tál puliszkában. De legalább jó nagy hangon adod elő. Van valami mondás az ostobák magabiztosságáról, nem ismered? Ignorantia audaciam gingnit, ahogy a jó öreg latinok mondták. :)))

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.14. 22:42:39

@dbeata:
Tojik az az összes célcsoportra. Lényeg, hogy a végkielégítés meglegyen a vezetőségnek.

It’s the economy, stupid 2012.11.14. 22:43:48

@Akitlosz: @6.Lenin:
""Ezek az oldalak inkább hasonlítanak 1 nyilvános klozet falára, ahol ismeretlen valakik üzengetnek ismeretlen valakiknek, kiélve mindent."

Magatokra gondoltok? Csaxólok, ti is ennek a budinak a falára irkáltok, ráadásul néha egész elképesztőket. Mi visz erre benneteket? :DDD

It’s the economy, stupid 2012.11.14. 22:51:05

@aszekelyek:
"Hol lopták el a pénzt belőle húsz évig és hol adósították úgy el a fővárost?
Sehol. Mindennek van oka. A BP-i magas áraknak pld a demszkyék féle világváros építés fedőnevű bűncselekmény sorozat az oka"

Arcpirító hazugság. A rerncerváltás után az mdf és körei (komcsik) azonnal káeftésítették a bkv minden mozdítható vagyonát. Amit közelről láttam, az a járműjavító volt, levetkőztették a céget pucérra, a dolgozók mind azonnal ki lettek jelentve és feketén dolgoztak, nem számítva persze a néhány górét, aki minimálbéren igazgatta a céget.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.14. 22:57:49

@Balt:
Ilyen ez a szabad világ. Az angolok fele még csak csak volt valami szimpátia Magyarországon, nem is üzent nekik hadat az ország, de az amerikaikat csak terroristának tartotta a nép, és ha nem ért oda időben a csendőrség vagy a honvédség a lelőtt amerikai gépek pilótáihoz, akkor a magyar nép egyszerűen agyonverte őket.
Itt ellenségek voltak, senki sem tekintette őket "felszabadítóknak". Már a magyarok közül.

A zsidókat pedig senki sem kedvelte, az oroszok sem, az angolok sem. Az csak jó volt az angoloknak, hogy a németek az egyre szűkösebb vasúti kapacitásuk jó részét zsidók hurcolászására fordították, katonailag, hadigazdaságilag fontos szállítások helyett. Hiba lett volna nagyon megzavarniuk a németeket ebben.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.14. 23:02:52

@Khal Drogo:
Nem lehet előre tudni, kiből mi lesz.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.14. 23:07:33

@aszekelyek:

Nem világkormány készül hanem "világvállalat" ez szerint:

www.youtube.com/watch?v=5IOlIWjtVg0

Úgy tűnik jól látja a dolgokat.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.14. 23:09:35

@dbeata:
S ebben én mennyiben vagyok érintett?
Nem dolgom megvédeni mások véleményét.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.14. 23:16:48

@6.Lenin:

Stupidtól megoldási javaslat?
Nem értékeled kicsit túl a képességeit? :-)

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.14. 23:20:17

@It’s the economy, stupid:

Te egyedül vagy ennyire hülye, vagy ikertestvéred is van?

szoja122 2012.11.15. 04:24:09

@Akitlosz: "Bankárok, közgazdászok kitalálták hogyan lehetne még több pénzt csinálni, a politikusok pedig ráharaptak."

Ez így van. De ez a módszer is a kapitalizmus, a modern demokrácia része. Mindent szabad, ami nem tilos. Minden szakma, nemcsak a bankárok ezt csinálja. A megfelelő törvényeknek kell szabályoznia, kordában tartani őket.
Mint írtam megfelelő banktörvények kellenek.

Pl. a bank adó, de NEM a költségvetési lyukak betömésére, mint ahogy itthon használják, mert az fékezi a gazdaságot, hanem azért, hogy ha a bankok válságban vannak, akkor ne az adófizetők pénzéből kelljen a bankokat finanszírozni.

Ez az adó a FENTI FORMÁBAN szükséges, de nem elégséges feltétele a jó banktörvényeknek.

szoja122 2012.11.15. 04:32:42

@Akitlosz: Egyetértek, de hozzáteszem a szabad versenyt, ami nagyon fontos.

Az állam NEM avatkozik közvetlenül bele -mint ahogy itthon teszi-, hanem a jogi környezetet teremti meg, a vállalkozások mozgásterét határozza meg és ellenőrzi a szabad verseny és a gazdasági törvények betartását.

A törvényeknek a szabad versenyt csak addig kell korlátoznia, míg más kapitalisták érdekeit nem sérti. Ha ezt betartják akkor a fogyasztó is jól jár, mert a tiszta versenyben jobb és olcsóbb áruk születnek.

szoja122 2012.11.15. 04:43:23

@Akitlosz: @szoja122: A bankadóhoz elfelejtettem hozzátenni, hogy kevesebb mértékben kell mint itthon, mert az agyonvágja őket. Bankok nélkül, jól működő bankok nélkül nincs kapitalizmus.

Nálunk nemcsak a forma a rossz (amire költik), hanem a mérték is.

szoja122 2012.11.15. 05:46:28

@Akitlosz: "Hiba lett volna nagyon megzavarniuk a németeket ebben."

Hogy tudsz ilyen undorító primitívségeket írni.

Kívánom, hogy a szüleidet, gyerekeidet, rokonaidat és az összes ismerőseidet gázosítsák el és majd jót gúnyolódok rajta. Implicite ezt tetted.

Ilyen ember nevezi magát értelmesnek.

Hányok az ilyen gondolkodástól.

Az ilyenek nem emberek, hanem állatok. Elnézést az állatoktól.

Úgyhogy ettől kezdve befejtünk minden társalgást én csak emberekkel vagyok hajlandó társalogni.

szoja122 2012.11.15. 05:53:47

@szoja122: És mindenkinek ezt kívánom, aki hasonló módon gondolkodik.

Kedves Török Gábor!

Ha a zsidózást nem tiltod be a blogodon, akkor TE is részese vagy annak, bármi is a hangoztatott véleményed róla.

"mert vétkesek közt cinkos aki néma"

dbeata 2012.11.15. 06:43:38

@Akitlosz: Hagyd már rá, ilyen a stílusa.
Nem szoktál te belemenni ilyen személyeskedésekbe.

Másik, hogy nem én védtem az egykulcsost, hanem ha jól láttam, te, de most nem keresem vissza, a tegnap esti hsz-t.

Tojik az az összes célcsoportra" Na, látom kezded pedzegetni, miről is szól ez a nagy "protekcionizmus"...:))

@Balt: Na Matolcsy kinevezéshez: csöbörből vödörbe. :(

mókáné 2012.11.15. 07:01:12

Ezt a hozzászólásomat áthoztam ide, a pöcegödörből, mert kedves nekem és aki írta őmiatta, hogy itt is olvassa, amikor jön.

@Könnyen elkaptuk, uram!:

"Vagy egy éve olvasgatom a hozzászólásaidat, de most teljesen kiábrándultam."

Én sem vagyok mindig elájulva magamtól, de nem szeretem az ilyen kiábrándulásokat - belőlem! Ha már egyszer benne voltam a kedvencekben.:)

"Az, hogy vallásos vagy, és ez determinálja a politikai nézeteidet is, rendben van, de hogy egy ilyen stílustalan férget elfogadj kiemelkedő publicistának, az nagyon sajnálatos. "

Vallásos vagyok, hiszek Istenben, vagy egy olyan Mindenhatóban, aki létezik, de ehhez nincs köze Bayer tehetségének és bárminemű megnyilatkozásának.

Nem jut nekem minden napra Bayer, de amikor olvasom, akkor nincs bennem harag, csak mosoly: Van őbenne egy szándék arra, hogy szóljon a jóról és rosszról, és ezt karikírozza, formálja és lesz bayeres.

Ha megméretnék fentebb felsorolt újságírókkal, egyszer, nekem Bayer Zsolt lenne a legnagyobb ellenfelem és nem Uj Péter vagy Para-Kovács. Bayer olyan fondorlatosan egyéni, hogy az már veszélyesen jó. Take it easy! - és elcsodálkozol!:)

graycivil 2012.11.15. 08:07:58

@knausz: "Bayer olyan fondorlatosan egyéni, hogy az már veszélyesen jó. "

Pontosítok: 'Bayer olyan fondorlatosan verbálperverz, hogy az már veszélyes.' És,ha figyelmesen olvasod írásait, gondolatfordulatai a gyűlöletből táplálkoznak, primitívek és egybitesek. Az "egyéni" jelzővel maximálisan egyetértek. De ezt a helyében sértésnek venném.

graycivil 2012.11.15. 08:20:47

"Egy év alatt másfélszeresére nőtt a feketén foglalkoztató vállalatok száma

A lap csütörtöki számában a Nemzeti Adó- és Vámhivatal tájékoztatására hivatkozva arról számolt be, hogy míg 2011-ben 2741 munkáltatónál találtak az ellenőrök feketén dolgozókat, idén október 19-ig már 4152 ilyen esetet regisztráltak."

atv.hu/cikk/20121115_egy_ev_alatt_masfelszeresere_nott_a_feketen_foglalkoztato_vallalatok_szama?source=hirkereso

Gyerekek, könyörgöm,...! F.Y!DESZ

graycivil 2012.11.15. 08:26:01

"Bajnai szerint karaktergyilkosságot akar ellene elkövetni a Fidesz

„Hát tudja így vagyunk mi ezzel valahányan, vagy mi gyilkoljuk önöket vagy önök gyilkolnak minket” – válaszolt a fideszes Gruber Attila."

atv.hu/cikk/20121114_bajnai_szerint_karaktergyilkossagot_akar_ellene_elkovetni_a_fidesz?source=hirkereso

Tiszta beszéd!

Balt 2012.11.15. 09:02:49

@Akitlosz: Pontosan. Az adómentes minimálbér maga volt az őselkúrás. (Persze "ráeszméltek" erre maszopszadeszék is, próbálkoztak névkozmetikával "adójóváírás"-ítani, aztán "elvárt adóval", dupla tb-vel stb.)

Érdemes megnézni a 2002-es Medgyessy-Orbán tévévitát a jutyúbon.

Balt 2012.11.15. 09:05:23

@6.Lenin: "Reménykedj, majd Jön vissza a ballib és a kordonok, mögöttük már nem kell rettegned."

:))) Ha visszajön, a kordon nem ússzuk/ússzák meg, az már egyszer biztos...

Balt 2012.11.15. 09:15:18

@6.Lenin: "Majd Gordonka elhozza, ajándékba.

Vajon a magyar szakszervezetek közül támogatná valamelyik ezeket a szrájkokat?
Érdekes lenne."

:) Támogatta. Remélem, a "Szolidaritás" is. (Muhaha.)
Ma reggel olvasták a fejére a DK pártigazgatónak, hogy Európa-szerte kb. azokkal a jelszavakkal zajlanak a tüntetések, amit Orbánék a zászlajukra tűznek. Ebből adódik némi diszkrepancia a Szoli-daritásnál. Ebből nagy siker lesz... :))

graycivil 2012.11.15. 09:31:47

"Tóta W.: Tele a gatya

A rendszerváltás okkal hagyott hiányérzetet maga után, mert azt nem mi csináltuk. Nem voltak mögötte tevékeny tömegek. Ceauşescu ellen többen tüntettek itthon, mint az MSZMP ellen. Most Orbán Viktor a maga módján ezt valóban pótolhatja: az ő elzavarása tömegekből válthatja ki a katarzist, a jól végzett munka örömét. Ha részt vesznek benne."

hvg.hu/w/20121114_telegatya

"A másik tanács azoknak szól, akik maradnak az állampártnál. Lehet még egy picikét itt genyóskodni, de nem sokat. Innentől minden aljasság a bűnlajstromot gazdagítja, és a számonkérés annál hevesebb lesz, minél unfairebb a játszma. Akció és reakció. Package, you know. Nem okos dolog a vég kezdetén regisztrálni az elsőként megfingatandó bűnözők listájára."

Balt 2012.11.15. 09:34:17

@6.Lenin: "Pontosan úgy kellene megvédeni, mint 2006 őszén, de komolyra fordítva..."

:))) Telitalálat. (Alsó széle, közepe.)

bariga 2012.11.15. 09:41:04

@aszekelyek: az valóban nagyon rossz vicc volt, ilyet komoly politikus nem mond, megérte kérni érte a bocsánatot.
De ne haragudj már , szeinted a "döglött kutyás, kokizós, kcerájozó" mennyive jobb? Orbánod minden héten beszól valamit, ami apári. És nem hallottam, hogy valaha is elnézést kért volna.

graycivil 2012.11.15. 09:48:35

"Tündérmese? A vártnál is rosszabb a GDP

Magyarország bruttó hazai terméke (GDP) 2012. harmadik negyedévében 1,5 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön."

atv.hu/cikk/20121115_tundermese_a_vartnal_is_rosszabb_a_gdp?source=hirkereso

F.Y!DESZ

Balt 2012.11.15. 09:58:47

@knausz: Átvezényelték? :)

@Akitlosz: Négy láb jó, két láb rossz. :)

Balt 2012.11.15. 10:15:24

@It’s the economy, stupid: Ne mondd, csak nem a Hunvald-Verók-féle "magáncégeknél"...?

Balt 2012.11.15. 10:29:05

@It’s the economy, stupid: "Utána a bajszos csávó jól indult el, csak nem tudta befejezni a jobber ajvékolás miatt a munkáját."

Muhaha, mert Gyufa bá végre '96-ban elfogadta a hatodik lemondását...? :)))

Balt 2012.11.15. 10:36:10

@szoja122: "Hogy tudsz ilyen undorító primitívségeket írni."

Na várgyá', ezt maga a BBC írja... Link, újra:
index.hu/kultur/media/2012/11/14/a_bbc_tudott_a_magyar_holokausztrol

"A BBC archívuma alapján a magyar adás készítőinek megtiltották, hogy figyelmeztessék a holokausztról a magyar zsidóságot"

Balt 2012.11.15. 10:38:50

@szoja122: :)) A zsidózást éppenséggel te kezdted. Az antiszemitizmust (miképpen minden faji, VALLÁSI, NEMZETISÉGI diszkriminációt) nyilván minden normális ember elítéli.

Balt 2012.11.15. 10:47:19

@knausz: "Ezt a hozzászólásomat áthoztam ide, a pöcegödörből, mert kedves nekem és aki írta őmiatta, hogy itt is olvassa"

:)) ??? Nem egészen értem se a dialógust, se az utánközlés okát.

Balt 2012.11.15. 10:52:50

"Sajnálom, ez az elvi, erkölcsi alapvetés kiválóan megfelelhet egy baloldali összefogás keretének, de attól még hervasztóan baloldali marad."

kapitalizmus.hvg.hu/2012/11/14/bajnaiek-baloldali-keretben

(Szerencsére a 23 millió románozás azért már kimarad a tézisekből...)

Balt 2012.11.15. 10:57:21

"A „neoliberalizmus” kifejezés Magyarországon általános szitokszóvá vált, és a számtantudás bűnén túl a következő gondolatmenet elvetését jelöli: Magyarországon sok a szegény, és az óriási többség szegényebb annál, mint amilyen jólétet magához méltónak tart. Ezt a problémát a „tehetősek” – akár magánszemélyek, akár cégek – fokozott megadóztatásával és az innen befolyt pénz szegények közötti szétosztásával lehet megoldani. A példa az a számos nyugat-európai ország, ahol sokkal nagyobb jövedelmeket adóztatnak. „Így csinálják a művelt nyugaton, nekünk mért ne lenne jó?”

Csak az a különbség, hogy a műveletlen posztkommunista keleten a kommunizmus elszegényítő és nivelláló évtizedei után sokkal kevesebb a gazdag ember, tehát ahhoz, hogy adóztatni lehessen őket, először lehetővé kell tenni, hogy minél többen meggazdagodhassanak, és érdemes legyen itthon befektetniük a pénzeket. Azaz a nyugati szintnél alacsonyabbra kell szabni az újraelosztást, hogy a felzárkózás megtörténhessen, és nem úgy tenni, mintha máris föl volnánk zárkózva. Mert így nincs növekedés, a gazdagodás fő útja pedig változatlan GDP mellett nem más, mint a jövedelmek átszivattyúzása lentről fölfelé, tehát nem egyre több gazdag, hanem egyre több szegény ember lesz – és mindez az igazságosság zászlaja alatt történik.

Bajnaiék láthatóan félnek attól, hogy a „neoliberalizmus” tagadásának közmegegyezését megbolygassák. Az alapvetésben meghirdetett politikával – főleg tisztességes választásokon, bár ezekre nincs kilátás – alkalmasak lennének az Orbán-kormány leváltására. De az ország fölemelésére nemigen. Hacsak nem fordítanak hátat az esetleg megnyert választás után a „szövetségi” politikának, és akkor kezdődik 2006 elölről, súlyosbított változatban."

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.15. 11:03:13

@szoja122:

Olvastad egyáltalán a cikket?

index.hu/kultur/media/2012/11/14/a_bbc_tudott_a_magyar_holokausztrol

Az angoloknál reklamáljál, ne nálam!

Az angolok is megakarták nyerni a háborút, mert olyan buta, csökött idealisták, mint te.

Azt tették, ami inkább hozzásegítette őket a háború megnyeréséhez.

Ha neked ez nem tetszik, hát nem tetszik, nem kell őket szeretni, de ne engem pocskondiázz emiatt!

Valóban nem kötelező társalogni.

dbeata 2012.11.15. 11:10:24

@6.Lenin: index.hu/gazdasag/2012/11/15/ujabb_csatat_vesztett_matolcsy/

Ennyit az érvelésedről, miszerint az egykulcsos adó fehéríti a gazdaságot.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.15. 11:12:26

@dbeata:

Szokni nem szoktam, de előfordul.
Nem jégből vagyok.

Az egykulcsos adót persze védem, de ennek nincsen köze a fogyasztáshoz.

Igazából mindegy, hogy az emberek elfogyasztják, vagy megspórolják a pénzüket össztársadalmilag, mert mindegyikre szükség van, és mindegyik fontos. Sőt, szükséges.

Úgyhogy stupid fórumtárs fogyasztás fetisizmusa nem vall túl okos gondolkodásra. Még nagyobb bajban lenne az ország, ha még ennyien sem tudnának pénzt spórolni, mint amilyen kevesen, de tudnak.
Akkor még több külföldi hitelt kellene felvenni ugyanis. S még kiszolgáltatottabb lenne az ország a külföldi hitelezőknek, az árfolyamnak.
Tőle nem is várom, hogy ezt agyilag felfogja, Te viszont képes vagy átlátni.
Szóval bármit is tesz az ember pénzével, elkölti, vagy befekteti rosszat ugyan nem tehet vele a gazdaságnak.

bariga 2012.11.15. 11:13:29

www.hir24.hu/belfold/2012/11/15/balog-alig-varjak-hogy-ne-kelljen-tanitani/

Mondogatom én már régóta, hogy veszélyes az alpáriság és fertőző is.

It’s the economy, stupid 2012.11.15. 11:18:28

@Akitlosz:
"Nem világkormány készül hanem "világvállalat" ez szerint:"

Mondom én hogy az ezoterikus mantrát nyomod, nulla háttértudás mellett.
Ami a videódat illeti: amellett, hogy 10 percig értelmetlenül ismételgetik a szokásos hívószavakat: bilderberg, trilaterális, goldmann sachs, egyszer is elég lenne, de hát figyelemmel kell lenni a hallgatóság szellemi színvonalára, van benne egy elég szép, kövér ELLENTMONDÁS:

Ha az országok nem tudják visszafizetni az adósságukat (ez valószínű) akkor kik fogják elveszteni azokat a bizonyos értéktelen papírokban levő pénzüket? Ne bassz: hát azok a csúnya pénzügyi háttérhatalmak!!! Akkor most sírjak, vagy nevessek?

Elárulom neked, ez a folyamat időről időre lezajlik, ha valamiből eladhatatlanul sok felhalmozódik, akkor az egyszerűen elértéktelenedik, ha az egyensúly elbillen, akkor vagy felborulás, vagy átrendeződés következik, mindkettő után visszaáll egy új egyensúly. Elmélet is van hozzá: a gazdasági ciklusok.

Ebben európa szerepe igen nagy: egy akkora ország, mint Mo, ahol a gdp nem éri el egy közepes amerikai multi éves bevételét, EGYEDÜL nem ellenfél, a te háttérhatalmaddal szemben. Az együttes európai gazdasági tér viszont elegendő ellensúlyt tud képezni. Szóval aki szét akarja verni az eu-t, az ennek a "háttérhatalomnak" az embere.

Ennek a visszaszorításnak a része, pl. hogy az usa irs 2011-ben adóvizsgálatot indított a google ellen, (ő is ilyen "háttérhatalom") mert a pénz kivonása offshore számlákra az adózás alól pofátlan méreteket öltött, hát tegnap mit látnak szemeim: az angolok (akik eme háttérhatalom bástyái és a londoni city révén legnagyobb haszonélvezői, ami miatt eu-ellenesek is) SZINTÉN eljárás alá vonják a google-t, mert a náluk elért 2 milliárd fontos bevételükből összesen 6 millió font adót fizettek, a többit elkőccségelték.

Ugyanezt a német állam is elkezdte, szedi vissza a "háttérhatalom" pénzeit a luxemburgi offshore-számlákról, a ennek a folyamatnak az erősítése érdekében összeurópai együttműködést javító törvények születtek, érdekes hogy a magyar állam ki akarja húzni magát ezek alól.

Egyszóval az eu most azon dolgozik, hogy az egyensúly visszaállítása ne borulás után történjen, hanem az előtt, ugyanis a borulásoknak a levét MINDIG a kisember issza meg.

dbeata 2012.11.15. 11:18:46

@Akitlosz: "mert mindegyikre szükség van, és mindegyik fontos. Sőt, szükséges."
Recesszióban vagyunk, 1,5%-os recesszióban, erre a negyedévre.
Valóban fontos, de léteznek fontossági sorrendek.
A mostani fontossági sorrendben pedig előbbre való a fogyasztás (tehát hogy pörögjön a gazdaság), lehetőleg magyar terméket vegyünk, valamint hogy vállalkozzanak az emberek, és foglalkoztassanak. Hát ennyi.

A spórolt pénzedet holnapra elinflálja az állam.

"Te viszont képes vagy átlátni." Á, sose fogok odajutni. :) De azért jólesett.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.15. 11:22:52

@graycivil:

Ahogyan az ilyen "károkat" számolják az sohasem valós.
Ugyanezzel a módszerrel számolják a "károkat" a szerzői jogdíjaknál is.
A módszer, hogy megnézik a fekete forgalmat, és kiszámolják, hogy az mennyi pénzt jelentene nekik, ha fehér forgalom lenne.

Azért irreális, mert sokszor nem az az alternatíva, hogy fekete vagy fehér, hanem az, hogy fekete, vagy semmilyen, azaz így sem, meg úgy sem származna belőle adóbevétel.

Ezért a megállapított kár értékek mindig irreálisan magasak.

Balt 2012.11.15. 11:23:02

@szoja122: @Akitlosz: Ja. A lényeg:

"A BBC figyelmeztethette volna a magyar zsidóságot arra, hogy milyen sors vár rá Magyarország német megszállása esetén, ám politikai meggondolásokból ezt nem tette meg - ez derül ki a brit közszolgálati médiatársaság által saját archívumaiban elvégzett kutatásokból.

A brit kormány, a PWE és a BBC magyar szekciója már 1942 decembere óta tudta, hogy mi történik az európai zsidókkal Magyarországon kívül, és azt is, hogy nagy valószínűséggel mi lenne a sorsa a magyar zsidóknak német invázió esetén. Azt nem lehetett elvárni, hogy a BBC magyar osztályának munkatársai megjósolják Magyarország 1944. márciusi német megszállását, de a PWE dokumentumaiból kitűnik, hogy a magyar szekció egyes adásainak célja éppen a német invázió kiprovokálása volt."

It’s the economy, stupid 2012.11.15. 11:34:35

@Akitlosz:
"Stupidtól megoldási javaslat?
Nem értékeled kicsit túl a képességeit? :-)"

Sajnos a tudásod elégtelen ahhoz, hogy véleményt nyilváníts. A beírásaid felvetik, hogy még egy érettségid sincs. A csapkolódásod nem segít rajtad. Inkább olvasgassál. Az internet korában, amikor két kattintással elérhető egy csomó infó, akkora orbitális baromságokat leírni, mint tegnap leírtál a kapitalizmusról, nem bűn, egyenesen hiba.

Itt van pl. egy kis wiki-kapitalizmus, még egy gyönyörű marshall-keresztet is rajzoltak neked (makroökonómia szigorlaton az egyik kérdésem pont ez volt, hehe), tanulmányozd.

hu.wikipedia.org/wiki/Kapitalizmus

Kerestem neked a gazd. ciklusokról is egy kis olvasnivalót, ez sajnos kicsit bonyolultabb, néhány csúf szó (terminológia) is van benne, szal lehet, hogy nem fog egyből menni:

www.scribd.com/doc/87221205/121/A-ciklikussag-okai

Kellemes tanulgatást!

Balt 2012.11.15. 11:35:10

Egy meglepően, azaz várakozáson felül :) okos cikk Hont Andrástól:

hvg.hu/velemeny/20121114_Bajnaihype

"Ám a „tegyük félre az ellentéteket”, rendeljünk mindent alá a kormány elzavarásának, mert valamikor majd másfél év múlva választásokat rendeznek (ki tudja, milyen feltételekkel és körülmények között?), semelyik változatnak nem felel meg, és furcsa és természetellenes szokásokra utal. (Perverzió.) Egészen pontosan arra, hogy egy teljes ciklus alatt, közelebbről meg nem határozott célokért a következő választás harci pszichózisában tartani a közvéleményt – ami a politikusok részéről érthető, hiszen meglehetősen kényelmes pozíciót biztosít számukra, ám teljesen érthetetlen, hogy ehhez miért adja a nevét az értelmiség jelentős része 1990 ősze óta.

A „fogjunk össze” jelszava üres – márpedig az értelmiségnek az volna a dolga, hogy tartalommal töltse meg a hatalomért folytatott vetélkedést; fokozza az indulatokat – noha az értelmiségi feladat szerint az érzelmek helyébe az észérveket, a mérlegelést kéne állítani; és végül nem old meg semmit – holott éppen az értelmiségnek kéne megoldási javaslatokkal előrukkolnia.

(...) Fölsorolni is sok, hogy az ország mennyi nyavalyával küszködik (csupa-csupa értelmiségi feladat), melyek orvoslásához a kormánybuktató összefogás vagy közelebb visz, vagy nem (többnyire nem), de a magyar politika két alapvető baját biztos, hogy nem gyógyítja, mivel maga okozója a betegségnek. Konkrétan:

(1) A győzelemre esélyesek tábora nem egyszerűen vegyes, hanem egészségtelenül amorf; a vezetők igyekeznek mindenkit összegyűjteni, akit az ellenfél nem tud elérni. Mivel nincs belső szervezőelv, csak a külső (a másik léte) kényszer, amely egyben tartja az oldalakat, a hatalomra készülők nem kérnek, és így nem is kapnak fölhatalmazást arra, amit csinálni akarnak, már ha csinálni akarnak valamit egyáltalán. Marad a konfliktuskerülés, az ország teljesítőképességét messze meghaladó rendszerek fönntartása, amit csak rövid, különleges periódusok szakítanak meg többnyire a külvilág nyomására (Bajnai Gordon kormányzása éppen ilyen volt), míg a tábort az ellenfél démonizálásával (melyhez ma már nem kell annyira erőlködni) és saját hatalmuk megszilárdításával igyekeznek egyben tartani. (...)

Mindezek ellenére az elkötelezettek rá vannak csavarodva a választásra mint olyanra, és bosszantó akadékoskodásnak tekintik, ha valaki megkérdi: mi lesz az után? Pedig a baloldal leghűségesebb támogatói és idoljaik már átélték, hogy hová vezet a „szorítsuk háttérbe a nézetkülönbségeket az aktuális politikai cél miatt” szólama.

Gyurcsány Ferenc kormányzásának második fele erről szólt. Preventív II. Józsefként vissza kellett vonnia az összes reformintézkedését, azokból az elképzeléseiből sem tudott semmit valóra váltani, amelyek nem kötődtek nagy szerkezeti átalakításhoz, miközben letűntnek hitt eszmék kezdtek újból terjedni, s váltak napról napra népszerűbbé, de azért „tarts ki, Feri – kántálta a kórus – különben jönnek a »fasiszták«”. Aztán jöttek.

Föl nem foghatom, hogy ugyanezt a játékot mi értelme van még egyszer végigjátszani, csak ezúttal nem a hatalom megtartásának, hanem megszerzésének segítése érdekében. Ráadásul a szituáció gyökeresen megváltozott – nem előnyére."

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.15. 11:38:26

@Balt:
Így van. Eléggé esélyes az elmúlt 22 év legrosszabb intézkedése címre.
---
Furcsa az a vita. Amolyan normális hangnemű, nem mint parlamenti szócsaták, vagy a Gyurcsány-Orbán vita.

Medgyessynél korrektebb arc a vezető politikusok között nem igen akad. Az egyetlen, aki ad valamit a saját szavára.

S őt cserélték le Gyurcsányra. Hát nem bizonyult az ország számára hasznosnak.

It’s the economy, stupid 2012.11.15. 11:38:28

@szoja122:
"Ilyen ember nevezi magát értelmesnek."

Bocsi, ilyen vadat nem mondott még ő se :DDD, csak annyit mondott, hogy MÁSOK hülyék.

It’s the economy, stupid 2012.11.15. 11:41:14

@Balt:
"Ne mondd, csak nem a Hunvald-Verók-féle "magáncégeknél"...?Ne mondd, csak nem a Hunvald-Verók-féle "magáncégeknél"...?"

????????????

Balt 2012.11.15. 11:43:20

@Balt: Na, a végére azért belejött, nem kellett csalódnom... :))

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.15. 11:46:32

@Balt:
A Volánnál volt, hogy ingyen is elfuvarozták a kutyát, mert a sofőr nem tudta, hogyan kell kutyajegyet kiadni. :-)

Hát nem egy BKV.

It’s the economy, stupid 2012.11.15. 11:47:46

@Balt:
"Azaz a nyugati szintnél alacsonyabbra kell szabni az újraelosztást, hogy a felzárkózás megtörténhessen, és nem úgy tenni, mintha máris föl volnánk zárkózva. Mert így nincs növekedés, a gazdagodás fő útja pedig változatlan GDP mellett nem más, mint a jövedelmek átszivattyúzása lentről fölfelé, tehát nem egyre több gazdag, hanem egyre több szegény ember lesz – és mindez az igazságosság zászlaja alatt történik."

Arany szájból arany szavak. :)) Mi történt, bepálinkáztál???

Balt 2012.11.15. 11:50:15

@Akitlosz: Igen, így, visszatekintve 2002-re "boldog békeidő"... (Szó se róla, Wermer - a győzelem biztos tudatában... - kifejezetten pozitív kampányt indított, ami hidegzuhanyként jött az első forduló eredménye.)

Balt 2012.11.15. 11:52:39

Ez még jó: :)

"Az aláírósdi csak a ködösítéshez járult hozzá. Egyfelől azért, mert egymással alapkérdésekben egyet nem értő emberek írták alá, másfelől hallgatnak arról is, hogy bizonyos nevek miért nem szerepelnek a listán, megy is a háborgás baloldali körökben, hogy hol vannak a gyurcsányisták, akikkel kapcsolatban, mondjuk, nekem nincs hiányérzetem, de ha az üzenet az összefogás, akkor a mellőzés miatti sirámok jogosak, ha pedig velük mégsem akarnak összefogni, akkor illenék közölni, hogy miért.

Harmadsorban a baloldali és liberális értelmiség mintha elmulasztotta volna a szembenézést a saját szerepével. Azért, mert rém ízléstelen, amit velük 2010-et megelőzően műveltek, és tetejébe sokan megkapták még Budai Gyulát is, az nem jelentheti azt, hogy most mintha mi sem történt volna, támad föl az egész garnitúra, és morális fensőbbségük tudatával szólítanak föl mindenféle szereplőket, hogy mit tegyenek.

Az Együtt 2014 mozgalom elsőként az LMP-t akarja fölkeresni hóna alatt az aláírók listájával. Azt az LMP-t, amelyik kifejezetten az általa technokratának, neoliberálisnak meg más efféléknek tartott szemlélettel szemben született meg, amelynek Bajnai az egyik főreprezentánsa. A szellem embereit éppenséggel arra használják, hogy fölszólítsanak egy pártot, hogy adja föl elveit. Ezt még akkor is fölháborítónak tartom, ha gazdasági-társadalompolitikai téren nagyon határozottan Bajnai Gordonnal értek egyet és nem az Elempével."

Balt 2012.11.15. 11:55:14

@It’s the economy, stupid: Ez egy Bajnaiékat finoman ekéző hvg poszt.

A másik meg kicsit mélyebben. (Hont A.)

dbeata 2012.11.15. 11:55:47

@It’s the economy, stupid: index.hu/gazdasag/2012/11/15/matolcsy_megtalalta_a_penzvilag_kalozait/

Doktor úr, esetleg lehetne kérni egy diagnózist eme kedves betegünkről?.. üldözési mánia, paranoia, mániás depresszió, vagy hogy nevezik eztetet, ami ilyen tüneteket produkál? :))

It’s the economy, stupid 2012.11.15. 12:01:19

@Balt:
"A BBC archívuma alapján"

Divida et impera. Játszogatunk a népcsoportokkal, mint a gyerekek az ólomkatonákkal. Remélem a Brit Birodalom ismerete alapján senki nem lepődik meg a birodalmi mentalitásukon.

Engem személy szerint lever az ideg, mikor a politikusok titkosítanak valamit, hogy abban a dologban gyesznóság van, az zicher.

It’s the economy, stupid 2012.11.15. 12:15:10

@dbeata:
"Doktor úr, esetleg lehetne kérni egy diagnózist"

Anyám. Sajnos ennyire halmozott esethez nem elég egy doktor, ide komoly konzílium szükségeltetik. :))

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.15. 12:15:46

@It’s the economy, stupid:

1. Nem én nyomom, hanem a videó.
2. Nem az én videóm.
3. Az már nem lep meg, hogy számodra értelmetlen.
4. Akkor viszont minek szólsz bele?

5.
"Ha az országok nem tudják visszafizetni az adósságukat (ez valószínű) akkor kik fogják elveszteni azokat a bizonyos értéktelen papírokban levő pénzüket? Ne bassz: hát azok a csúnya pénzügyi háttérhatalmak!!! Akkor most sírjak, vagy nevessek?"

Tanulj inkább, mert nagyon nem értesz a pénz keletkezéséhez, működéséhez!

Nem a pénzből lesz az adósság, hanem az adósságból a pénz.
De tudom, ez neked felfoghatatlanul magas.
Ezért is képes kitűnően működni a "pénzügyi háttérhatalom", mert nagyon kevesen ismerik a működését, iskolákban nem véletlenül nem tanítják.
Nem a saját pénzüket hitelezik, de nem is a betétesek pénzét, hanem a semmiből teremtett hitelpénzt, amire aztán kamatot szednek.

Neked nem gyanús, hogy eleve messze nem is létezik annyi pénz, amennyi adósság van? Ugyan kinek a pénzéből hitelezik azokat a horribilis adóssághalmokat, mentőcsomagokat? Senkiéből természetesen, annyi pénze senkinek sincsen. Ha összedobja kinek mije van, akkor sem. Az semmiből teremtett hitelpénz.

Hagyjuk, mert úgy érzem magam, mintha a tyúknak magyaráznám az ABC-t!

It’s the economy, stupid 2012.11.15. 12:23:03

@Balt:
"Föl nem foghatom, hogy ugyanezt a játékot mi értelme van még egyszer végigjátszani, csak ezúttal nem a hatalom megtartásának, hanem megszerzésének segítése érdekében."

Ennek a hontnak (babarczi hp kolléganőjével egyetemben) a 2010-es választás előtt is annyi (politikai) éleslátása volt, mint egy vakondoknak. Akkor most mit is akar; maradjon minden így, ahogy van????!!!!! Tényleg kiürül az ország.

Még semmit nem csináltak, mit ekéz???? Hogy tapenásszák egymás kezét? Röhej. Bajnai elmondta, gazd. programot kell készíteni, ha meglesz, ahhoz kellene majd értelmes hozzászólásokkal mindenkinek hozzátenni a magáét.

It’s the economy, stupid 2012.11.15. 12:27:37

@Akitlosz:
"számodra értelmetlen"

Nem értelmetlen (szemantikai értelemben), hanem hülyeség. Quelle difference.
Tanuld a nyelvet és a saját gondolataid kifejezését is közben. :))

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.15. 12:37:09

@dbeata:

"A mostani fontossági sorrendben pedig előbbre való a fogyasztás (tehát hogy pörögjön a gazdaság), lehetőleg magyar terméket vegyünk, valamint hogy vállalkozzanak az emberek, és foglalkoztassanak. Hát ennyi.

A spórolt pénzedet holnapra elinflálja az állam."

Ugyanazt mondod, mint én.
Szerinted ugyan miből vállalkoznak a vállalkozók?
A spórolt pénzükből. Vagy mások spórolt pénzéből.
Hitelt is csak annak adnak, akinek van pénze.

Nem lehet priorizálni, mert kell mindegyik. Ha nincsenek emberek, akik pénzt spórolnak, akkor olyanok sem lesznek, akik munkahelyet teremtenek, és akkor fogyasztani sem lesz miből. Körbeér.
Ezért mondom, hogy nem tud rosszat csinálni a pénzével senki, ha elkölti, ha befekteti, az nem árt a gazdaságnak, hanem használ.

De ha nem akarsz fogyasztani, nem akarsz vállalkozni, nem bízol a forintban, mert az állam úgyis elinflálja, ami teljes mértékben igaz, akkor tarts aranyat! Azt nem lehet elinflálni, ezért is cserélték le az aranypénzt, előbb bankjegyekre, majd elektronikus számlapénzre.
Azzal is segíted a gazdaságot. Bármit csinálsz a pénzeddel, az nem lehet rossz a gazdaságnak. Ha külföldre viszed, akkor az a külföldi gazdaságnak jó. De rosszat tenni a gazdaságnak a pénzeddel nem tudsz.

It’s the economy, stupid 2012.11.15. 12:38:05

@Akitlosz:
"nem értesz a pénz keletkezéséhez, működéséhez!"

Haha. Tudom, tudom, ez is az egyik Laci bácsi-drábik bácsi fészekalja homály, azt is ismerem. Veled ellentétben én nem tőle hallottam először ezekről a dolgokról, sőt koromnál fogva van olyan szerencsém (inkább pechem), hogy a közgazdaságtudomány nem kapitalista értelmezését (politikai gazdaságtan) is megismerhettem, ezért kicsit másképp nézek ezekre a dolgokra. Hogy úgy mondjam helyére tudom tenni a dolgokat, mennyi a valóságtartalom és mennyi a 15 perc hírnév utáni vágyakozás benne.

Teszem hozzá, laci bácsi azért a kapitalizmusról mondott zagyvaságaidat nem nézné jó szemmel, nagyon is ért az öreg a normál (nem népmese) közgazdaságtudományhoz, csak azzal nem lehet ezoterikus előadásokat tartani.

Balt 2012.11.15. 12:38:36

Zur Post: Jól érzem, hogy a Vv az LMP távolmaradásáért kampányol?
velemenyvezer.blog.hu/2012/11/15/az_lmp_dont_de_nem_bajnai_es_2014_a_lenyeg

mókáné 2012.11.15. 12:50:36

@graycivil: @Balt:

Nos. Jöjjön akkor egy kicsi Bayertől:

Mert soha nincsen új a nap alatt.

S azért, mert – ahogy Thomas Mann leírta 1924-ben a Varázshegyben: „Akarni mindig csak a végzetet lehet. A kapitalista Európa a maga végzetét akarja.”

Hát ezért. S azért is, mert sikerült a legnagyobb szemfényvesztés: a tömeg most azt hiszi, ez a szabadság. A tömeg másik része meg azt, hogy nem kell szabadság."

www.magyarhirlap.hu/velemeny/a-tomeg

Látom, lehet oda regisztrálni, mint a régi Magyar Hírlapba, hát regisztrálok s elmondom, hogy van harmadik verzió is, amikor nem ilyen szabadság kell.

De bírom, hogy Bayer hivatkozik egy cikken belül mindenre és mindenkire, aki éppen eszébe jut. Tudósok, írástudók.. minden.:)

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.15. 12:52:59

@Balt:

Nézd meg @szoja122: hozzászólását!

Túl sok ott itt a bolsevik.
Úgyhogy ehhez most inkább nem szólok hozzá, te érted, én értem, amit jelent ez a hír, akadnak viszont itt olyanok, akik nagyon mást akarnak belemagyarázni, én pedig nem óhajtok most további muníciót adni a hülyeségeikhez.

Amúgy jó téma. Lenne. Csak nem ilyen társaságban.

It’s the economy, stupid 2012.11.15. 12:53:53

@Akitlosz:
"Ezért is képes kitűnően működni a "pénzügyi háttérhatalom", mert nagyon kevesen ismerik a működését, iskolákban nem véletlenül nem tanítják."

Hát ez jó. Gondolod te, kívülről, mert ibolyád sincs, mit tanítanak az iskolákban.
A pénz keletkezése ALAPISMERET, nem is kell közgázra járni, tetszőleges egyetemen le kell vizsgázni belőle, anélkül nyente diploma. :))

vizsgazz.hu/index.php?option=com_content&view=category&id=88&Itemid=85

Mondom, ne vagdalkozz, mert csak egyre mélyebbre ásod magad.

It’s the economy, stupid 2012.11.15. 13:01:10

@Akitlosz:
"tarts aranyat"

Hát igen: nagyon nem érted az összefüggéseket, pont ezért döglődik a gazdaság, mert aranyban, esetleg államilag garantált visszafizetésű államkötvényben van a pénz, nem a gazdaságban. Ugyanis az arany árfolyamának emelkedésétől meg az államkötvény kamatától nagyobb hozamot vár a pénz tulajdonosa, mint a gazdaságtól. Szóval tévecc, NAGYON NEM mindegy, hova tesszük a pénzünket.

It’s the economy, stupid 2012.11.15. 13:20:02

@Akitlosz:
"Ha nincsenek emberek, akik pénzt spórolnak, akkor olyanok sem lesznek, akik munkahelyet teremtenek, és akkor fogyasztani sem lesz miből. Körbeér."

Jesszuspepi. Hát nem. Munkahelyet akkor fog teremteni a pénz, ha gazdasági tevékenységgel magasabb hozamot ér el, mint spekulációval. Nem ér körbe semmi. Vagy ebbe az irányba áramlik, vagy abba: jelenleg a gazdaságból KIármlik, az aranyba, kötvénybe BEáramlik. Ha a gazdaság teljesítménye javulna, a holt befektetésekből visszaáramlana a termelésbe a pénz.

Ehhez persze növelni kellene a fogyasztást, a fogyasztás növelése meg az elosztás megváltoztatásával lehetséges: több pénzt kell hagyni a fogyaszási hajlandósággal rendelkező rétegnél.

mókáné 2012.11.15. 13:21:32

Regisztráltam a Magyar Hírlapba. Pontos név kell, cím kell, telefonszám. Így van rendjén. És akkor fusson ki egy hozzászólás tőlem oda is, legyen értelme a procedúrának:

Kedves Bayer Zsolt!

Az Index előszeretettel helyezi fókuszba az Ön megszólalásait, éspedig blogos formában. Nem probléma, legyen a véleménynek kerete és jusson el a balliberálisok táborához is.

Kommentelni lehet, de így nincs értelme. Akár ilyen célokat kitűzni az olvasók elé, hiszen az olvasó véleménye szent és arra minden újságírónak elemi szükséglete volt/van és lesz, hogy tudja, mit gondol az, aki végigböngészi sorait és hivatkozásait pl. Önnek, aki Makótól Jeruzsálemig, de mindenkire hivatkozott, csak éppen a lényegről felejtkezett el.

Véleményszabadság, de nem így. Nem mocsokkal, sárral, hanem tűzzel és szívvel. Szabadság, mely nem kettőféle. Szabadság kell, de nem olyan, melyben egyik ember sárba döngöli a másikat. Legyen névtelen, valós, vélt vagy fiktív személy.

A mi szabadságunk olyan legyen, mely túllép a fülkék magányán és eljut egészen az elméig és azt mondja:
- Mocskolni Papcsák urat és a Fideszt az nektek a szabadság? Nekünk ettől többet jelent.

És Ön még szolidan fogalmazott, Kedves Zsolt, hanem én mégis védhettem az Index kommentelői között, mert akkora visszhangja lett! Pedig az igazi szabadságról még nem írt semmit, de semmit - nekik.

Legyen szép napja!

graycivil 2012.11.15. 13:24:31

"A miniszter szerint a tanárok nem akarnak tanítani

"Rohanok vissza a Parlamentbe, hogy le tudjak ülni a pedagógus-szakszervezetek képviselőivel, akik sztrájkkészültségben vannak, és alig várják, hogy ne kelljen tanítani." - idézte az FN24 Balog Zoltán minisztert. Erre én csak azt tudom mondani: ha az emberi erőforrás miniszter így gondolkodik, akkor a pedagógusok ne üljenek le vele tárgyalni, hanem kezdjenek el sztrájkolni!"

magyarinfo.blog.hu/2012/11/15/a_miniszter_szerint_a_tanarok_nem_akarnak_tanitani?utm_source=ketrec&utm_medium=link&utm_content=2012_11_15&utm_campaign=index

Tahóságban a FYDESZ verhetetlen.

@Balt: Úgy látom, örülsz még, mint a rómaiak 474-ben. :-)

mókáné 2012.11.15. 13:26:42

@Balt: és Kedves Blogtársak!

"A hozzászólás túl hosszú."

- így jártam, ezt írta ki a rendszer és akkor hiába regisztráltam oda!

Hogyan húzzam én meg ezt a hozzászólást, hogy benne maradjon a lényeg?- ez a kérdés, mert minden momentuma fontos annak, ami benne van.

mókáné 2012.11.15. 13:33:35

@graycivil:

A lényeget sikerült kivennem és akkor ez a lényeg ott a Magyar Hírlap hasábjain. De régen véleményeztem már ott!

Véleményszabadság, de nem így. Nem mocsokkal, sárral, hanem tűzzel és szívvel. Szabadság, mely nem kettőféle. Szabadság kell, de nem olyan, melyben egyik ember sárba döngöli a másikat. Legyen névtelen, valós, vélt vagy fiktív személy.

A mi szabadságunk olyan legyen, mely túllép a fülkék magányán és eljut egészen az elméig és azt mondja:
- Mocskolni Papcsák urat és a Fideszt az nektek a szabadság? Nekünk ettől többet jelent.

mókáné 2012.11.15. 13:40:01

Szabadkai blogtárs alatt vagyok, ha keresnétek, aki ezt írta:

"A "tömeg" azért elolvassa Bayer Zsolt írásait, mert azokon művelődik, már ha képes megérteni, vagy ha egyáltalán hallott Thomas Mannról."

graycivil 2012.11.15. 13:54:08

@knausz: "- Mocskolni Papcsák urat és a Fideszt az nektek a szabadság? Nekünk ettől többet jelent."

Bocs, de most viccelsz? Bayer patkányozhat, görényezhet, orgoványozhat? Kövér boeszmézhet? Szerinted a "Fizessen Papcsák és szemérmetlen, népnyúzó bandája" kijelentés feljogosítja ezt a "semmikis" Papcsákot a rendőri segédlettel megvalósított fenyegetésre? A jobboldali, HIVATALOS mocskolódás sokkal durvább, sértőbb és veszélyesebb, mint az emberek elemi felháborodásának verbális eredménye.

Ez egyértelműen El Curo és a FYDESZ (mikroszinten még hatásos) erőlködése, hogy minden rendszerkritikát hamvába fojtson.

Szerintem veszélyes az utcára menned ilyen "egyensúlytalanság" esetén, mert elesel. :-)

(Úgy látom, hogy még a blogmotor is a boeszmét tartja a legcsúnyább kifejezésnek. )

graycivil 2012.11.15. 13:55:58

@knausz: "Szabadkai blogtárs alatt vagyok, ha keresnétek..."

??? :-)

mókáné 2012.11.15. 13:58:20

@graycivil:

"Bocs, de most viccelsz? Bayer patkányozhat, görényezhet, orgoványozhat? "

Írtam én olyat, hogy Bayernak a szabadság mit jelent? Hol írtam?

Annak adtam hangot, hogy nekem, nekünk mit jelent.

Az első megszólalásom, úgy 10 évvel ezelőtt, hasonló volt Para-Kovácshoz és akkor ő nem értette először amit mondani akartam. Pont így jártál Te is!:)

mókáné 2012.11.15. 14:00:20

@graycivil:

""Szabadkai blogtárs alatt vagyok, ha keresnétek..."

??? :-)"

Nem vagyok ott? Már likvidáltak? Ki is törölték, amit írtam?

dbeata 2012.11.15. 14:00:29

@It’s the economy, stupid: Jessz! Valahogy így tanultam én is... Még régebben...

Nem örülök ennek az irányzatnak, mely megideologizálja és isteníti, hogy a magyarok egyre több pénzt fektetnek államkötvényekbe. Ráadásul ezt még hazafiash tettnek is tekintik.

No de visszatérve betegünkre: Izé, tiszteletteljes javaslatom lenne, hogy epidemiológiai szempontokat vegyük előre, magyarán: köll-e elkülönítés, bejelentés, kényszerzubbony?
Ön és/vagy közveszélyességi fokozati besorolása? :)))

mókáné 2012.11.15. 14:12:52

@graycivil:

Már Tomwar blogtárs alatt vagyok, ha keresnél.

"Amig Bayer Zsolt irhat mocskolhat, addig mas is.
Ennyi."

Most alighanem a kommentelők és nem az újságírók felelősségéről vitázunk.

Az újságíróinknak van egy habitusuk, retorikai túlfűtöttségük, ez bal- és jobboldalon előfordul.

Nézzünk magunkba, blogtársam!

graycivil 2012.11.15. 14:37:53

@knausz: "Most alighanem a kommentelők és nem az újságírók felelősségéről vitázunk.... Az újságíróinknak van egy habitusuk, retorikai túlfűtöttségük,..."

De jó humorod van ma. Ne szólj többet, mert elrontod a pillanat varázsát: Tehát szerinted egy félkegyelmű, eszét vesztett, gyűlölettől túlfűtött újságíró gecizhet, buzizhat, patkányozhat, egy elkeseredett kisember pedig nem népnyúzózhat? >:-O

(Majd akkor olvasd ezt, ha "kijössz" a blogtársak alól. :-) )

teevee 2012.11.15. 14:39:38

@knausz: Meglepődnél, ha kiderülne, hogy a kommentelőknek is van habitusuk, retorikai túlfűtöttségük, miegymásuk? Ha ez mentség egy újságíró mocskolódására (NEM!), akkor mit hányhatsz egy kommentelő szemére?

Egyébként, mit művelsz éppen? Jól látom, hogy azt közvetíted Török Gábor blogján, hogyan kommentelsz egy másik site-on?

mókáné 2012.11.15. 14:55:30

@teevee:

"Jól látom, hogy azt közvetíted Török Gábor blogján, hogyan kommentelsz egy másik site-on?"

Nem. Azt kellene ebben látni, hogy egy valós problémát beszélünk meg Török Gábor blogján. Meddig terjed az újságíró és meddig a kommentelő felelőssége a mai magyar valóságban?

Engem és kommentelő társaimat egy hülye szó miatt kimoderált a balliberális média és akkor most fröcsögnek? Mire fel?

Lollle 2012.11.15. 15:23:13

@knausz: "Engem és kommentelő társaimat egy hülye szó miatt kimoderált a balliberális média és akkor most fröcsögnek? Mire fel?"

te ezeket komolyan gondolod? valami nagyon nincs rendben nálad?

Lollle 2012.11.15. 15:39:55

@knausz: és mielőtt megkérdezed, hogy miért csak téged jövök ide ba...ni, hát az a helyzet, hogy akárhányszor bele akarok olvasni a blogba, csak a te agymenésedet látom. több értelme lenne, ha valami hasznosat csinálnál, mert nem vagy egy Török Gábor, közel sem :)

teevee 2012.11.15. 15:58:31

@knausz: Most eltekintve attól, hogy kalandjaid a Magyar Hírlap site-ján, mennyiben tekinthető személyes problémádon túlmutatónak, valóban egy fajsúlyúnak tartod, hogy Téged (mert ugye minden kommentelő társad nevében nem nyilatkozhatsz) egy (?) hülye (pontosan ugyan senki nem tudja milyen) szó miatt kimoderált a balliberális média (mint olyan, az Északi Sarktől a Déliig), azzal, hogy Papchuck Norris rendőrségi feljelentést tett, mert egy kommentelő beszólt neki?
És ezzel egyidőben Bayer uszításait meg csak elmosolygod? Take it easy???
Gratulálok, átnyújtok egy hangszórót.

Balt 2012.11.15. 16:09:38

@Akitlosz: Néztem. Vélhetőleg nem olvasta a BBC-ről szóló hírt. Ettől persze - vagy akár ezzel együtt - legalább lehet egy jót "antiszemitázni"...

graycivil 2012.11.15. 16:11:21

@knausz: "És Ön még szolidan fogalmazott, Kedves Zsolt, hanem én mégis védhettem az Index kommentelői között, mert akkora visszhangja lett! Pedig az igazi szabadságról még nem írt semmit, de semmit - nekik."

Kedves Knausz! Miért teszel meg mindent azért, hogy szavaid hitele "Kedves Zsolt" szintjére süllyedjen? Becsülöm a nyíltságodat, de minden másban "erősen meginogtam".

Khal Drogo 2012.11.15. 16:14:31

@knausz: Fel kéne frissítened a memóriádat. Gyurcsány, Bajnai nézd vissza mit kapott annak idején. A jobboldali médiatermékek fórumain, a baloldali médiatermékek fórumain. Gyilkossággal fenyegették őket, a családjuk megsemmisítésével, a legalpáribb szövegek mentek.
Történt ez ügyben államhatalmi fellépés? Nem történt.
Papcsák úr viszont feljelentett 4 kommentelőt, előtte Semjén nyomoztatott a kommentelőkkel szemben.

És még te beszélsz kettős beszédről.
Ne csodálkozz rajta ha rajtad röhögnek. Meg a politikusaidon.

Khal Drogo 2012.11.15. 16:19:25

@Balt: A magyar textilipar egyesek szerint a zseniális Orbán-féle minimálbér duplázással szűnt meg Magyarországon létezni.

Khal Drogo 2012.11.15. 16:24:19

@Akitlosz: Mitől jobb csökkenteni a tőzsdei manager havi 1,2 milliós bruttójának SZJA-t és mitől borzalmasan szar döntés a varrónő bérének SZJA-t csökkenteni.
De tényleg nem értem.

mókáné 2012.11.15. 16:26:17

@teevee: @graycivil: @Khal Drogo: @Lollle:

"B-road -2012. november 15., csütörtök, 15:38 #1457296

Bayer Zsolt, lógni fogsz!
Az elsők között, és majd csodálkozol az ártatlan kis pofikáddal, hogy elnyomnak a komcsik.
Én simán leszek komcsi, csak hogy egyszer pofántörölhesselek te szar."

Összegezve: Ez a nép idáig süllyedt a balliberális kormány alatt. Nem érdemli meg, hogy kifejtse a véleményét.

Semmilyen fórumban, semmilyen szinten.

Balt 2012.11.15. 16:39:37

@knausz: Írd meg két (vagy több) részletben.

graycivil 2012.11.15. 16:43:36

@knausz: "Ez a nép idáig süllyedt a balliberális kormány alatt."

Na, hagyjuk, reménytelen vagy...

Balt 2012.11.15. 16:44:59

@Khal Drogo: Mások szerint meg a kínai piacok "betörésével" a rendszerváltás környékén...

Khal Drogo 2012.11.15. 17:13:06

@knausz: Ezrével voltak ilyenek Gyurcsányról. Gondolom az tetszett.

teevee 2012.11.15. 17:14:53

@knausz: "Sajnos nem sikerült mindet beásni nyakig az orgoványi erdőben..." Ezt ki írta? Ő megérdemli?

mókáné 2012.11.15. 17:19:35

@teevee:

"Ezt ki írta? Ő megérdemli?"

Összegezve: Ez a nép idáig süllyedt a balliberális kormány alatt. Nem érdemli meg, hogy kifejtse a véleményét.

Semmilyen fórumban, semmilyen szinten.

Ebbe a népbe ki mindenki tartozik bele? Kevesebb vagy több az újságíró felelőssége?

teevee 2012.11.15. 17:39:00

@knausz: Szerintem több. És? Take it easy, bruhaha?

mókáné 2012.11.15. 17:49:32

@teevee:

"Szerintem több. És? Take it easy, bruhaha?"

Kommentelni lehet, de így nincs értelme. Akár ilyen célokat kitűzni az olvasók elé, hiszen az olvasó véleménye szent és arra minden újságírónak elemi szükséglete volt/van és lesz, hogy tudja, mit gondol az, aki végigböngészi sorait és hivatkozásait pl. Önnek, aki Makótól Jeruzsálemig, de mindenkire hivatkozott, csak éppen a lényegről felejtkezett el.

- írom följebb. Mint az óvodában, vezetlek rá a gondolkodásra. Bayert fikázni annyi, mint önmagunkat. Mert:
A mi demokráciánk, a mi szabadságunk! Ennyit érdemlünk.

teevee 2012.11.15. 18:14:28

@knausz: Aha.
Mi lenne, ha nem másokat vezetgetnél, hanem magad próbálnál meg gondolkodni.

Röviden tömören, szerinted:
Az újságíróknak habitusuk, és retorikai túlfűtöttségük van, a kommentelőknek felelősségük.
Továbbá, az olvasó véleménye szent, csak éppen nem érdemli meg, hogy kifejtse.
Valamint, Bayer olyan fondorlatosan egyéni, hogy az már veszélyesen jó, de ő sem érdemli meg, hogy kifejtse.

Hát, további jó mulatást!

mókáné 2012.11.15. 18:27:17

@teevee:

"Az újságíróknak habitusuk, és retorikai túlfűtöttségük van, a kommentelőknek felelősségük."

Bayert fikázni annyi, mint önmagunkat. - írtam följebb, ha lehet érteni idáig. Most:

"Bayer olyan fondorlatosan egyéni, hogy az már veszélyesen jó,"

Az újságíró minél jobban satuban érzi magát, annál hevesebben reagál. Veszélyesen jó, mert rápattannak. Gerjeszti a folyamatot, miközben gerjesztik őt is. Még érthető vagyok?

"Továbbá, az olvasó véleménye szent, csak éppen nem érdemli meg, hogy kifejtse."

Így igaz. Eredménye lásd. feljebb, oda-vissza fenyegetés!

Röviden, tömören ennyi. Egyetlen hozzászólásomból is érthetted volna, nem a pitagorasz tétel..

Hanem. Nagy kérdés: kik gerjesztik ezt az egészet? Kik vannak a paraván mögött? - de ezt már nem Tőled kérdezem, csak úgy megjegyeztem.:)

graycivil 2012.11.15. 18:34:46

@knausz: "Az újságíró minél jobban satuban érzi magát, annál hevesebben reagál. Veszélyesen jó, mert rápattannak. Gerjeszti a folyamatot, miközben gerjesztik őt is."

Attól, hogy én szimplán kurvaanyázok, attól még nem leszek jó újságíró, ahogy Kedves Zsolt sem az. Egyszerűen gátlástalan és primitív.

mókáné 2012.11.15. 18:39:55

@graycivil:

"Attól, hogy én szimplán kurvaanyázok, attól még nem leszek jó újságíró, ahogy Kedves Zsolt sem az. Egyszerűen gátlástalan és primitív."

Nem gondolom. Több kötetét olvastam és nem így látom.

1995-ben jelent meg első novelláskötetem, Tündértemető címmel, az Osiris kiadónál. Csöndben, feltűnés nélkül fogyott el, visszhangja alig lett – bár néhányan megszerették.

Majd 1999–2002 között további hat könyv látott napvilágot, melyeknek én voltam a szerzője. S két legsikeresebb könyvem a Kairosz kiadónál jelent meg: a Falig érő liberalizmus I-II., illetve a Hol a pofátlanság határa egyaránt tartalmazott szépirodalmi és politikai írásokat.

Lehet, hogy nem jó összekeverni a szépirodalmat a politikával, ezért döntöttem úgy, hogy eddigi összes novellámat egy kötetbe rendezve, immár „csak" íróként állok a közönség elé.

Olvasásra ajánlom:
moly.hu/konyvek/bayer-zsolt-tundertemeto

Khal Drogo 2012.11.15. 19:38:48

@knausz: Végül is Adolf Hitlernek is volt festményei. Mégsem erre emlékezünk. Bayer Zsolt az aki, őt a közvélemény nem a szépirodalmi alkotásai alapján fogja megítélni. Beállt a politikába, be az első sorba.
Előbb volt politikus, utána jön az író. Az első elnyomja az utolsót.

Ilyen ez. Michelle Wild is megpróbálta, szerepelt a Jóbarátokban. Mégsem ezzel fogják azonosítani, hanem azzal amivel.
Nem tudom érted-e a párhuzamokat.

Ahogy a szleng mondja. Aki kurvának áll ne csodálkozz ha...

szoja122 2012.11.15. 19:40:51

@It’s the economy, stupid:

Párhónappal ezelőtti vitánkban azt írta, hogy ilyen emberekkel (mint én) értelmes (mármint ő) nem vitatkozik. Erre céloztam.

@Balt: @Akitlosz:

Ne játszd meg a hülyét, én nem a cikkre reagáltam, elég baj az, ha a cikk állítása igaz, hanem a te reagálásodra.

Ezt a mondatot, amit a cikkre reagáltál NEM a cikkből idézted, a te saját véleményed volt, amit most próbálsz gyáván letagadni.

A cikk lényege:

"A BBC archívuma alapján a magyar adás készítőinek megtiltották, hogy figyelmeztessék a holokausztról a magyar zsidóságot, Carlile Macartney, az MI6 tisztje szerint a zsidók ügyének felkarolása elidegenítette volna a magyar lakosság többségét."

A te válaszod erre.

"Hiba lett volna nagyon megzavarniuk a németeket ebben."

Hol szerepel a cikkben ez a mondat? Még implicit formában sem.

Ez a te saját véleményed.

Ez antiszemitizmus a javából, mert ezzel a mondattal burkoltan egyetértesz a zsidók táborba vitelével, úgy hogy tudod, hogy ott többségüket aljas módon megölték.

Khal Drogo 2012.11.15. 19:44:09

Úgy látom a kérdésemre nem kapok választ.

Mitől igazságos lecsökkenti a manager SZJA-t, ez mitől egy jó döntés, és miért volt ősbűn lecsökkenteni a melós SZJA-t.
Mint írtam tényleg nem értem.

Mindkettő adócsökkentés volt, mindkettő ugyanazt az adótípust csökkentette. Az egyik a jobboldali kommentelők szerint tönkrevágta Magyarországot, a másik meg felemeli majd.

Természetesen ezzel párhuzamos jobboldali kommentelők naponta leírják, micsoda ocsmány rohadt dolog a kettős mérce. Kivéve persze ha róluk van szó, akkor belefér.

Khal Drogo 2012.11.15. 20:00:10

index.hu/belfold/2012/11/15/rekordot_dontott_a_magyarok_emigracioja/

Ha ez az ütem folytatódik ( miért ne tenné ) akkor nincs messze az idő és az a közösség amit Magyarországnak nevezünk alapjaiban meg fog változni. Új társadalmi modell fog kiépülni.

A kint dolgozó fiatalok vagy támogatni fogják euróikkal a szüleiket, vagy azok megfagynak, éhenhalnak, esetleg gyógyszerhiány miatt fognak meghalni.
Mert pénz nem lesz az ellátásukra.

A palackból kiszabadult a szellem.

Khal Drogo 2012.11.15. 20:11:11

@Balt: Magyarországon már keleti szelek fújnak. Itt már a felső vezetés deklaráltan nem a "hanyatló" nyugathoz akar felzárkózni. Víziójuk szerint a "haladó" kelet a mintaadó. Sok szegénnyel, akik rákényszeríthetőek a sok és lehetőleg igen olcsó munkára, zéró jogok, a szűk felsőosztály lezárása alulról ( fizetős felsőoktatás ) az államosításokkal pedig a gazdasági felemelkedés befolyásolása - aki úgymond nemzeti körbe tartozik, jelentsen ez bármit, leginkább ez bizonyos politikusok ismerettségét takarja csak ezt nem divat kimondani -. A rá érdemesek kiemelése - lásd földbérlési pályázatok, Széchényi terv stb. - a többiek megadóztatása és függőségi helyzetbe hozása.

Ez a keleti szél modellje. Ebben hisz Orbán 2.0. Az 1.0 még nyugatias volt. A 2.0 már nem az. A két választási vereség úgy néz ki elhozta a verziófrissítést Viktorunkra.

6.Lenin 2012.11.15. 20:22:08

@Khal Drogo:

"A kint dolgozó fiatalok vagy támogatni fogják euróikkal a szüleiket, vagy azok megfagynak, éhenhalnak, esetleg gyógyszerhiány miatt fognak meghalni.
Mert pénz nem lesz az ellátásukra."

Sőt, az utcán csak hajléktalanok és hullák sokasága fogja éltetni az összefogás 2014 győzelmét, valamikor.
Temetetlen holtak (nem jött elég €) karjukat lengetve üdvözlik majd B. Gordont, a megmentőt.

1 teljesen más Mo lesz itt nemsokára.

Nemcsak kiszabadult a szellem, de már az óra is ütött,
Földönfutó János + vissza, mert szavakban nem írhatta le azt a mocsokáradatot kedvenc polblogján, ami előtörni készült belőle valamelyik nyílásán, a Fidesz által meggyötört testének.

6.Lenin 2012.11.15. 20:37:27

-Miért sír Béluska?
-Most olvasom, hogy ránk már csak a zord halál vár, rettenetes.
-Nem ment nyugatra valamelyik gyermeke?
-Mindig mondtam a Lajoskának, hogy nekünk is kellene, legalább 1.
-És nem jött össze?
-Próbálkoztunk kérem, de egyikünk se esett teherbe az Istennek se. Mi lesz velünk most?
-Hát igen, fogas kérdés. Maguk miért nem mentek?
-A Lajoskámnak lakhelyelhagyási tilalma van, én meg nem tudom elhagyni, csak ő tud főzni, megszoktam a főztjét.
Jajj, jajj, mi lesz velünk.
-Közel a megmentő, idejövet láttam, alacsonyan szállt a gordonka. Tartson ki Béluska.
-Köszönöm, megpróbálok.

aszekelyek 2012.11.15. 21:03:25

@Khal Drogo: még az sem igaz egészen, hogy nyugatias volt. Alelnöke volt ugyan az európai néppártnak, amikor 2002-ben elrabolták tőle az ország sorsának enneél sokkal jobbra fordításának lehetőségét de amikor a szocik nagy sietve betoltak minket az EU-ba, éppen azt mondta, hogy Európán kívül is van élet. Amiért is már akkor, Orbán 1.0 -kor is a vérét akarták inni. pedig a szavazóknak sejtelmük sem volt róla , mit is jelent az EU tagság de neki pontos tudása volt róla. Akkor is üzleti partnerei voltak azok az arab üzletemberek, akik a napokban jöttek megint , személyes meghívására , mert vele szóba állnak.
Mindaz amit írtál, rákennéd orbánra, már nagyon régen úgy van, a munkavállalói jogokkal is, az EU országokban is , bizony. Csak képzelik, vagy hazudják , akik nem ezt mondják. Pld a barátnőm munkajogi perének összes költségét szépen kifizettetik velük, mert munkát kapott három hónapra rá, hogy az előző cégvezető hamis vádakkal, hogy ne kelljen fizetnie, azonnali felmondással szabadult meg tőle. Amit persze a bíróság nem tartott megalapozottnak és kötelezte a fizetésre a munkaadót. Csakhogy abból először azt a hivatalt kellett kifizetni , arbeitsamt-vagy socialamt, már nem is tudom, mert küldözgették őket ráadásul eleinte , hetven beadvány és kötelezettség , meg kell jelenni, akkor amikor mondják, költséget nem térítik, de más városba küldik a ráészorultat!! - mert ha nem perel , minden joga elvész !!! A hivatal ksszíroz először, mely az átmeneti időre adott valami kis pénzt , azt visszafizették !, aztán pedig még ki kell fizetniük a jogi képviseletük költségét is. Havonta megállapított összeggel , több ezer eurót. Biztosítva van ugyan a munkavállalónak , hogy jó ügyvéd lássa el a képviseletét de azt nem puszira kapja. Semmit nem kapnak puszira.
Elég nagy rakás nem megalapozott állítást hordtál ide kedves ... Kissé vicsorítósra sikerült.

aszekelyek 2012.11.15. 21:15:34

@graycivil: Bayer az egybites ?? - hát hogyne :DDD

Gyere közelebb , megsúgom diszkréten , hogy azért nem értik sokan , amit ő mond , mert annyival vannak lejjebb nyelvileg , kulturálisan , minden intellektus szegmensben , hogy attól úgy tűnik nekik , hogy nem érthető dolgokat mond. :)

Vannak dolgok , amiket akkor ért meg az ember csak , ha már előzőleg elegendő tudást szerzett a dolog megértéséhez. Arra kéne gyúrni.

Le lehet élni tök műveletlenül is egy életet , max egy könyv elolvasásával de Bayer írni is több könyvet írt már , mint amit az őt egybitesnek nevezők olvastak életükben. Ezeket ne feledd gréczykém :))

Demokrata lét ott kezdődik , hogy nem ilyesmikkel támadja a politikai ellenfelét valaki. Nem ebben a tónusban. Ha nagyon tepersz , egyszer lehet , hogy majd felnősz ahhoz is.
Olyan kritikát tudj megfogalmazni , ami belefér egy demokrata eszköztárába. Ne bajnaitól tanuld, mert ő éppen a minapi "pakizással" éppen kiírta magát végleg a demokrata gyanús illetők közül.

aszekelyek 2012.11.15. 21:41:48

@Khal Drogo: mondd csak, eddig nem adóztatták meg a többieket azok, akik kormányoztak Orbán előtt , magukra meg más játékszabályokat és törvényeket írtak. A földet ki hagyta szépen mutyizni ? KI nem tett ellene semmit, csak abból is szakítani akart magának? Igen, a szocik... A nagybirtokokat pedig a pesti ügyvédek vásárolták össze , nem feltétlenül tiszta szándékkal. Azzal segítette a fiatal magyar gazdákat a szoci kormány ? ha csak úgy nem, bár emlékszem, hogy a traktorokkal a parlament elé kellett menniük, mert gyurcsányék nem adták nekik oda a már régen EU-tól megkapott pénzüket. Úgy kellett követelniük. Az, hogy hányan mentek bele tönkre, hogy abank közben rátette a kezét mindenükre, az nem érdekelte gyurcsányt sem. NA , emlékszel miért volt kint demszkyék keze által a traktorral behajtani tilos tábla, Budapest határában mindenfelé, meg a Margit hídnál is ? Na , emlékszel? Az a gyümölcstermesztők hajdú-bét esete volt , a gyurcsánnyal. A léalma felvásárlási ára ? Rémlik ?

inreallife 2012.11.15. 21:45:54

@aszekelyek: orbánék hány zsbszerződdést buktattak le? tudod, az osztrákok tanulják a magyar vircsaftot. én egyetlen egyről sem tudok, pedig ez deklarált kormánycél volt orbán szerint...

index.hu/belfold/vircsaft/

"Ennek az osztrák vircsaftnak, ami itt folyik, véget kell vetni, minden osztrák gazda, aki Magyarországon földet vásárolt, örüljön, hogy ezt ép bőrrel megússza" - mondta Orbán Viktor.

hahaha...

jjulie 2012.11.15. 21:47:34

@Balt:

látom orbánbarma van időd gondolgodást imitálni munkanélküliként

inreallife 2012.11.15. 21:47:57

@aszekelyek: bayernak nem a szellemi szintje az, ami idegesítő, hanem az, hogy úgy beszél, ahogy te szoktál. egyoldalú durva csúsztatásokkal rágalmakkal csomagolva...

inreallife 2012.11.15. 21:50:53

@Khal Drogo: már én is úgy gondlom, hogy nem kell 2 generáció, hogy magyarországon összezuhanjon minden. menni fog 1 generáció alatt is, orbánék brutális kényszert alkalmaznak az ország állampolgárai ellen...

aszekelyek 2012.11.15. 21:51:15

@graycivil: és így vannak bizony. mit össze nem hordott bajnai azon a z október 23-i beszéden az Orbán kormányról, közszereplő, így sokkal többet kell eltűrnie is! Esetleg ezt sem tudja? nem értett ehhez sem? Az imént mondta konrád atv-ben, hogy nem volt szelíd miniszterelnöke soha 89 óta Magyarországnak, csak bajnai... Még Egonnak is fennakadt a szeme-ádámcsutkája ettől... Megyó mi a jó fene volt kérem szépen konrád úr??? Teccik tudni , az , akinek a helyébe az a szdsz ültette gyurcsányt a koalícióért , amelynek ön alapítója ..., majd bajnait. nem tudom, ki az idomárja bajnainak de nekem is gyanús, hogy van neki szelidítője... :DD Ő a szelíd oroszlán ? nem, az brukner Szigfrid de mesének ez is jó...
No akkor már tudjuk, még kik tolják bajnait... ott van a sorban a konrád is... , from szdsz.Kuncze,... alakul ez.... na, ki nem tudja még, hogy kik akarják megkaparintani a hatalmat megint Magyarországon ? Azok kérdezzék meg az orvosukat, gyógyszerészüket , az majd megmondja..... !

jjulie 2012.11.15. 21:52:27

@inreallife:

megpróbálod szavánfogni a seggszájú kádárvakarék orbánsántakutyát?

na azt nem lehet

pofánbaszni, esetleg

jjulie 2012.11.15. 21:54:43

@aszekelyek:

húzzál bele fideszbarma, még 5 perc van a munkaidődből

valami orbitális fideszseggszájúság még belefér addig, rajta fideszállat, rajta

aszekelyek 2012.11.15. 22:08:48

@graycivil: bayer meg gyűlölködő és egybites , hát hogyne ? Mi ez a tótawé akkor? Nos ?

@inreallife: hahaha, hihihhi, hahaha, hihihihi.... egészen nevetségeset írtál :)))

Van még ebből? Hadd nevessek jó sokat

Nézd már meg , mit linkelt be tótawétől graycivil !

Várjuk, hogy mit enged meg az EU nekünk. Azt -e amit az osztrákoknak, Náluk ugyan senki nem vehet semmit. Külföldi. Még osztrák sem nagyon. Ha olvastál volna esetleg Ronsics Ignácot, tudnád, hogy tianoni tárgyalásokon pld azzal érveltek az osztrákok , hogy azért kell nekik az a része Magyarországnak , amit meg is kaparintottak , mert Bécsig az az éléskamrájuk , amit az a föld terem. Sztem az osztrákok már a spájzunkban vannak, mint annak idején az oroszok.... bolondok is lettek volna, nem élni vele, ha olyan kormány volt sokáig ebben az országban, mely ezzel szemben a kisujját meg nem mozdította, sőt. Nem nézel hírtv-t. Múlt heti célpontban éppen elmentek forgatni arra a bizonyos határszélre. Meg odaátra is. A helyben lakók döntenek arról, másik osztrák vehet-e földet ott. Elsőbbsége az államnak és ahelyben lakóknak van. Slussz. No ezt óhajtjuk mi is magunknak. Nem sokára kisül, mekkora is az a kettős mérce. Egy biztos. Az nem volt véletlen , hogy úgy kötötték azokat a zsebszerződéseket , ahogy , amikor moratórium volt. Nagyon nem véletlen. Az sem, hogy az előző kormányok, szelid bajnaistól semmit nem tettek ellene. eredetileg lejárt volna 2011-ben és ha maradnak a szocik..... akkor már rég bejegyzték volna a nevükre, mert a szocik ugyan nem harcoltak volna az EU-ban, ahogy semminkért sem, a földek állami elővételi vagy helyben lakók elővételi jogáért. Erre a mérget is beveheted.

aszekelyek 2012.11.15. 22:17:51

@graycivil: @jjulie: A mai nap mottója, a bajnai, a szelíden pakizós raszista , akinek csak félremagyarázták azt a viccét, rejtett agresszió. egyenlő a vicc ,.... amin az angolszász rasszista jelenlévők röhögtek is. Ötet kérem karaktergyilokkal akarják elintézni. No és ő milyen mérgezett szöveggel dolgozik? Szelíden?

Kb olyan volt, mintha valaki cigányozna itthon. Annak az angliai megfelelője a pakizás. Megengedhetetlen , angol politikus soha nem tenné , mert vége lenne. Csak egymás közt a klubokban röhögik ki őket, meg ilyen ficsúrok sajtótájékoztatóján. Undorító bajnai persze ezt is megengedi magának. A jobbik cigányozó táborára fáj a foga? Vélelmezem.

jjulie 2012.11.15. 22:20:21

@aszekelyek:

lófasz a fideszseggszádba banya

Khal Drogo 2012.11.15. 22:54:36

@6.Lenin: Ha az adófizetők száma csökken ( mint talán már Önnek is leesett, a Berlinben dolgozók Magyarország költségvetésébe 0 azaz nulla forint adót fizetnek ) és a nyugdíjasok száma nő, akkor Ön szerint mi a szöveges feladat helyes megoldása.
Adok több válaszadási lehetőséget hogy Önt megzavarjam:

1) A nyugdíjak reálértéke nő
2) A nyugdíjak reálértéke megtartja az értékét
3) A nyugdíjak reálértéke csökken

Vigyázzon, egy jobb képességű általános iskola negyedikes már meg tudja csinálni a szöveges példámat.

Khal Drogo 2012.11.15. 22:57:39

@inreallife: Nem fogjuk megvárni az összeomlást. Előbb le lesz csökkentve Lenin elvtárs nyugdíja és eü szolgáltatásainak a szintje. Most még talán elég lenne nem emelni. Pár év múlva már csökkenteni kell, az jobban fog fájni.
Ha azt is elhazudják, Lenin elvtárs nem fog kapni nyugdíjat végül.

Az államcsődök esetén sajnálatos módon a nyugdíjak első körben ugranak.

teevee 2012.11.15. 23:21:32

@knausz: Aha.

"Bayert fikázni annyi, mint önmagunkat. - írtam följebb, ha lehet érteni idáig." Nem, már idáig sem lehet érteni. Gyurcsányt fikázni annyi, mint önmagunkat. Ez hogy tetszik?

Szóval, van egy végtelen ciklus, az olvasók satuzzák az újságírókat, amitől az újságírók további satuzásra gerjesztik az olvasókat. Mindeközben egyikük sem felelős semmiért.

Viszont, vannak valakik a paraván mögött, akik meg az egészet gerjesztik. És ezt abból lehet tudni, hogy róluk senki sem tud. És ők a felelősek, nyilvánvalóan.

Most már világos...

dbeata 2012.11.16. 06:37:13

@Akitlosz: "Ugyanazt mondod, mint én."
Nem egészen :). Azt sugallod ezzel, hogy most tudnak majd felhalmozni a jovőbeli vállalkozók. Holott már a múltban is vállalkoztak/tunk, és azokkal a kisvállalkozókkal, EVA-sokkal egyre jobban kicseszik az állam, ilyen-olyan adókkal.
Cserébe majd, mások, az egykulcsosból felhalmozott tőkéből, vállalkoznak, és foglalkoztatnak? Háát, nem tudom.

Hitelt az kap, akinek most nincs elég, de a jövőben lesz pénze.

"Ezért mondom, hogy nem tud rosszat csinálni a pénzével senki, ha elkölti, ha befekteti, az nem árt a gazdaságnak, hanem használ."

Persze, hogy ne költse fogyasztásra, hanem beruházásra. Ami a jövőben megtérül. Ebben egyetértünk.

"De ha nem akarsz fogyasztani, nem akarsz vállalkozni, nem bízol a forintban, mert az állam úgyis elinflálja, ami teljes mértékben igaz, akkor tarts aranyat! "
Sokan így tesznek, és ez az, ami a leginkább önző és szűklátókörű hozzáállás, szvsz, és pont recessziót gerjeszti. De meggyőzhető vagyok, ha elmagyarázod, ez miért jó a gazdaság egésze szempontjából.

dbeata 2012.11.16. 06:41:30

@Khal Drogo: "Lenin elvtárs nyugdíja és eü szolgáltatásainak a szintje"
Folyamatban van már! Családon belüli aktuális tapasztalat: egy bonyolultabb vizsgálat+kisműtét kombót nem tudtak megcsinálni egy pest-megyei kiemelt kórházban, átküldték Pestre, ahol egy délelőttöt ült az osztály előtt egy padon, mert "nincs szabad ágy" a női szekcióban. :)
(De nem vagyok ezen felháborodva, csak mesélem). Ez van, tudomásul kell venni, hogy ennyi pénzből nem lehet jó egészségügyet csinálni. Örüljünk, hogy ez is van. :(

Khal Drogo 2012.11.16. 07:33:45

@dbeata: A nyugdíjak csökkentése is elkezdődött, azzal hogy a rokkantsági nyugdíjat megszüntették. Az új rokkantsági nemnyugdíj ellátás 30-50-70%-al diszkontált a korábbihoz képest.
Az a szerencséje az érintetteknek, hogy a rendszer átvariálása jelentősen lenyomta a közigazgatás teljesítményét, így eddig pár tízezer embert tudtak átpasszírozni a vizsgálatokon.
De ami késik, nem múlik. Jövőre már nem 30-50 ezer ember nyugdíját diszkontálják le, hanem még további 70-100 ezer emberét.
Olvastam beszámolókat, vizsgálat címszóval 5 perc beszélgetés és ennyi. Egyre több az elutasító szakvélemény, de aki megkapja sem lehet feltétlenül elégedett, hiszen 30-70%-al lesz kisebb az új ellátás.

Na már most ezen embereknek ha van családja, külföldön dolgozó gyereke, akkor az vagy támogatja vagy nem támogatja. Ha nem támogatja, akkor 5 éven belül meg fog halni. Mivel ezeket az embereket, a félnyomorékokat senki sem fogja alkalmazni.

Akinek a gyógyszerekre, rezsire, élelemre volt korábban 70 ezres rokkantnyugdíja és most lesz neki 50 ezer rokkantsági ellátása arra a lassú pusztulás vár.

Egy felnőtt, egészséges ember nehezen tud megélni, de leginkább sehogy havi nettó 50 ezerből. Egy beteg ember még annyira sem tud kijönni belőle.

Márpedig a kormányzat is nettó 50 ezres rokkantsági ellátással számol a mostani 70 ezres rokkantsági nyugdíj helyett.

A tervezett keretszám a 200 milliárdos megtakarítás. Ez nem abból fog összejönni hogy az elbíráló hivatalokban energiatakarékos lesz az izzó. Az abból fog összejönni hogy elveszik a lóvét. Márpedig javarészt a legszerencsétlenebb nyomorék emberektől fogják elvenni.

Nemrég olvastam hogy egy rokkantnyugdíjast megvizsgáltak és munkaképesnek találta a bizottság. Két hét múlva Munkaképes Pista bácsit megölte a daganata. De Munkaképes Jenő bácsi sem talált munkát amióta kiderült hogy isteni csodával meggyógyult. Ugyanis Munkaképes Jenő bácsinak csak egy lába van. És lehetne folytatni a sort.

De ez nem lesz elég. Lenin elvtársnak is be kell majd állni a sorba. De ez még a jövő zenéje. Ma még Lenin elvtárstól csak annyit várnak el hogy töltögesse lelkesen a kérdőíveket és meneteljen a Békemenetben.

Khal Drogo 2012.11.16. 07:36:34

Ilyen ez az újmódi rendszer. Ha hibázol mondjuk fiatalon elkapsz egy súlyos betegséget vagy autóbalesetet szenvedsz el vagy leesel a létráról otthon vagy akármi mi más, akkor úgy jársz mint a kidobóban akit fejbe dobnak. Kiestél. Mire felépülnél addigra tönkremész teljesen.
Szóval Magyarországon nem lehet hibázni. Aki megteszi, arra vár a lápvilág mocsara.

jjulie 2012.11.16. 07:45:25

@Khal Drogo:

persze hogy nem lehet hibázni

az orbán most lezárja a rendszerváltást abban az értelemben, hogy aki már hibázott bármit is annak vége, aki ezután hibázik annak is, és felfelé csak az orbánpárt kontrolljával, az orbánpárton keresztül vezet az út

mint a horthy, a rákosi és a kádár világában, a tehetség és rátermettség sokadik szempont, elsődleges a mikutyánkkölkeség, szóval semmi új sem történik, magyarország marad zéró összegű belterjes játszma

Khal Drogo 2012.11.16. 07:52:29

vallalkozoi.negyed.hu/vnegyed/20121115-kisboltok-panaszkodnak-a-trafiktorvenyre.html

Érdemes elolvasni a cikket.
Szinte mindenki név nélkül nyilatkozik mert félnek a következményektől hogy ezért nem nyernek vagy NAV vizsgálatot kapnak mert a kormányt merték bírálni.

Magyarország 2012. Ez a ti Magyarországotok kedves jobbosok. Élvezzétek hát amíg tehetitek.

aszekelyek 2012.11.16. 08:16:36

@Khal Drogo: nem csak Magyarországon . NAgyon szúrta a szemeket, bizonyos szemeket, hogy nálunk sokkal jobb egészségügyi rendszer volt, igaz drága , mint számaos nyugati-és itt megkell említenem az inkább ameikai supervísory-nkat. Ahol ugye rettnet sok embernek nincs biztosítás és sokkal durvább dolgok történnek egy komyoly betegség esetén, mint nálunk. Obamát is támadták de piszkosul, mert ezen akart változtatni. Hadd emlékeztesselek, hogy a FIDESZ 2002-évig bezárólag kormányzása idején készült anyagot, ami megállapította, hogy azt nem lehet úgy bevezetni, hogy jó legyen, az örszággyűlés irattárából előszedte az szdsz és abból dolgozott, kicsit még beépítve bele a szadista reformokat. Amit Orbánék töröltettek el a közvetlen hatalomgyakorlás, a népszavazás eszközével. Azóta, amióta hivatalban vannak, -mozgástér nuku indulással, csak javítottak a rendszeren és az orvosok, ápolók bérein. Meg a betegellátók létszámán.

A szoci rendszerűt , ami volt, soha, senki NEM fogja visszaállítani, ezt jól vésd az eszedbe. Ugyanúgy, mint azt, hogy a marhaság , hogy nem fizetünk államadósságot , kerülne a legeslegtöbbe.

Az a nagyon pikáns ebben, hogy amerikaiak a demokrácia nevében nem nézik jó szemmel, hogy az egészségügyi ellátás sokkal jobb legyen,, mondjuk olyan , ami a z előző ORBÁN kormány idején volt Magyarországon. Holott a démosz zöme éppen , hogy mást akar , mint amit bevezetett az szdsz gyurcsány kezeivel. Aki nekik szabad kezet adott.

Bréking nyúz! Szlovákiában megbukott a több biztosítós rendszer , visszaállítják az egy biztosítót , az pedig az állami egészségügy lesz:))

Előttem van ma is , hogy Friderikusz Sanci reklámozta pedig azt , meg a Hospinvest-et tévében. Így múlik el a világ dicsősége:)

Olyan európai országokban teljesen kizárt, hogy be tudják erőszakolni az amerikai szisztémát, amit annyira nyomtak, gyurcsányék is , szdsz is , ahol azelőtt volt egy annál sokkal jobb rendszer. természetesen a befizetés kötelező kell, hogy legyen. Minthogy egy biztosítási jogviszonyról van szó. Nagyon kevés kivétellel , nagyon indokolt esetben. Pld valódi rokkantak. Sérültek. mindig is volt a tehetősebbeknek magánorvosi lehetőség. Nem kéne álszenteskedni ebben sem.
Amit még nem kellett volna , a szoci -szadista kormányzás ideje alatt , a felét elbocsátani és a felét elüldözni az egészségügyben dolgozóknak. De nagyon sok orvost képezni azoknak a z adófizetőknek a pénzén , akik ezt követően nem részesülhetnek már azoknak az orvosoknak a gyógyító munkájából, mert a kormány egy krajcárt sem akart nekik adni , csak egy el lehet menni " ajánlást" .

Ember nem gondolhatja komolyan, hogy ezen a romboláson többet lehetett javítani, mint amit a két év alatt megtettek.

Nagyon nem hiszem , hogy bajnai nem a sokkal rosszabb, amerikai modell felé alakítaná a hatalomban az egészségügyi ellátást. Ennek pont nulla a valószínűsége.

nem tudjuk, hogy más pártoknak, pl azoknak, akiket ő megcélzott, a jobbik szavazói közül, milyen preferenciái vannak ezzel kapcsolatban. Az egyetlen támpontunk mondjuk a inreallife blogtárs nulla szociális érzékenysége.

Ő jobboldali és egyáltalán nem rajong azért , hogy szociális kiadások magasan legyenek nálunk. Nyugdíjasok ellátására költeni ? Ugyan ! Fele nyugdíj , semmi gyógyszer , nem sok gondot fognak már okozni. KB ez a hozzáállása.
Ez is egy ok , amiért nem fejti ki bajnai a terveit pl. az egészségügyi ellátásbeli terveikről. Gyurcsány se mondott egy kukkot sem, és amikor Orbán szóba hozta , lehazugozta , és kérdéssel válaszolt!! ami eleve nem tisztességes magatartás. Ki akar itt bevezetni dobozdíjat , vizitdíjat , kórházi ápolási díjat ?
ugye mindenki emlékszik a tévé vitára anno? 2006. Aztán erőszakkal keresztülverték, már bajnai benne volt erősen a politikában gyurcsány oldalán és egy büdös szőt nem szólt ellene!!!!!A fejlesztési pénzek úgy voltak elköltve akkor, hogy felújítottak egy egészségügyi intézményt, majd bezárták. Ott rohad azóta is. Maga betegellásáts egy cm-t nem javult attól de apénz elment... Nem másikat zártak be, azt. Nagyon jól szervezett volt az ő rendszerük, hogyne.

Az volt az az szdsz garancia , ami a poszt képén látható !!!

Abból nem kért mellbevágó arányban a választók sokasága a népszavazáson.

Jó lenne rákenni Orbánra azt is , ugye ???

aszekelyek 2012.11.16. 08:29:36

@It’s the economy, stupid: szép kis demagógia. Csak úfy elveszítik azok a háttérhatalmak a pénzüket vagy esetleg addigra megszerzik a hatalmat minden felett, annak fejében. Olyat a világ nem látott, hogy ők jöttek volna ki veszteséggel valamiből, pl abból, amit elszenvedett Európa második világháború néven. Ne akard bedumálni , hogy a bilderberg valami szegénységi fogadalmat tett rend, akik a szegények javára dolgoznak, mert irgum, burgum -nál is csúnyábbakat fogok akkor írni. Ismerem egyébként az ezoterikusok szövegét erről. No a tiéd semmivel nem jobb. Abban a pillanatban, amikor valaki, te pl. azt kezdené el bizonygatni, hogy a finanztőke, vagy bármelyik globális hatalombirtokos nem kizárólagosan a saját céljai és a hatalma növelésén dolgozik, igen a goldman sachs sem egy apácarend kedves olvasóink, hanem egy óriási európai válság kiépítő szervezet. A görögök betolásával a z euróövezetbe, hazugsággal, adatok hamisításával. Mivel tudták az EU vezetői is, hogy mi a helyzet, nem lehet kizárni azt sem, hogy őket is megvásárolták, megfenyegették. Úgy néz ki a dolog, hogy ők sem mondhattak nagyon nemet erre, mert azonnal lett volna helyükre más, aki igent mond , esetleg véletlenül lelövődtek volna , mint Kenedy , aki a FED köreit piszkálta volna , meg az az arab diktátor , aki csak akkor nem volt már védett , amikor az aranyát kérte volna az amerikai őrzőitől...a minap.

Vagy közlekedési baleset áldozati lettek volna ...., leesik a repülőjük , ilyesmik. Ezek megtörténtek számos politikussal, akik nem illeszkedtek-törleszkedtek eléggé az elképzeléseikhez.

Tőlünk is azt várnák el, hogy belesimuljunk és hagyjuk szépen fosztogatni magunkat , a nagy államadósságra való hivatkozással. Bajnait sem másért küldték ide.

Sok marhaságot is összehordanak a z ezoterikusoknál de ami tény , az bizony tény.

aszekelyek 2012.11.16. 08:35:36

@Balt: mi vaaan? kiprovokálásaaa? Ezek betegek ??

Inváziót kiprovokálni? Ja, ez az a duma, amikor a megelőző csapást mérték '67-ben ... mert a környező országok szerintük kiprovokálták...., ahaa , így már világos...., mit nem szégyellnek némelyek leírni , mondani... híresztelni.

aszekelyek 2012.11.16. 08:39:38

@szoja122: lassan mondom, hogy te is értsd. ha pattognak, akkor sokkal előbb vitték volna el a magyarokat , mondjuk Budapestről, ahová mindenfelől menekültek. Amíg tudtak. Apósom egyik nagyija Érsekújvárról. Ugyanis Tiso ott , akkor , pénzért árulta a zsidókat hitleréknek. Kicsit többet kéne erről tudnod kedves:))

aszekelyek 2012.11.16. 08:42:23

@Balt: kevés lesz ez neki. Neked egyértelmű. Írtam neki magyarázó szöveget. :)) mert féligazságokból nem áll az össze olyan könnyen, miről is volt szó akkoriban és milyen jó szándékkal is lett volna kikövezve az a pokolba vezető út. Lehet, hogy szójácska nem egy nagy stratéga. :))

aszekelyek 2012.11.16. 09:05:53

@It’s the economy, stupid: sértegetés nélkül is lehet népnevelni , ajánlanám a kedves figyelmedbe. :)
Aztán meg az , hogy tömegeknek nincs fogalmuk arról , mi is a kapitalizmus , az bizony nem Akitlosz hibája. De nem ám.

A háború utántól itt azzal csak ijesztgették a gyerekeket , felnőtteket. " A zimperilalisták , fujj ," -meg majd mink , akik az mkp és utódszervezetei... Te is tudod.

Azt , hogy az impérium birodalmat jelent , mint a szovjet birodalom , viszonylag kevesen firtatták és azt is , hogy ma pld milyen birodalmi törekvések vannak megint európai színtéren , kiknek a birodalmát is építik szorgalmasan....

Ott van A tanú című film vége , a siralomházban. Az ideológiailag nem elég képzett elvtárssal , aki a halálraítélttől akar korrepetálást de hűen szolgálja a népet , a börtönben közben :)
Rendet csinált-e valaki a rendszerváltó nagyon kiművelt fők közül , mondjuk konrád , vagy Gazsi azokban a fejekben , amik nem voltak egyáltalán ideológiailag képzettek vagy abból éltek , épp ellenkezőleg , hogy tökéletes marhaságokkal etették őket ??? Saját magukról is.

Nem árulnám ideológiai lexikonnak azt a wikipédiás cuccot ...., amitől majd mindenki felhomályosulhat. Morális fenntartásaim vannak...

dbeata 2012.11.16. 09:14:47

Újabb hazugság a képünkbe:

Petőfi rádió 7:30 perckor: az 1,5%-os recesszió okaként az aszály és az euróövezeti válságot jelölte meg okként közösen Magyarország és az EU...

Muhaha!

index.hu/gazdasag/2012/11/15/recesszioban_van_az_eurozona/
Gyerekek, könyörgöm: FY!DESZ!

aszekelyek 2012.11.16. 09:23:59

@Balt: azért vannak ebben szépséghibák..., pld azt állítani, hogy bajnai kormányzása lett volna valami üdítő megszakítása annak a rossz gyakorlatnak, hogy túlzottan megterhelő szociális rendszereket és abban elrejtett kivételezetteket nem fenntartani. Az előző bekezdésben is van egy elég durva ellentmondást tartalmazó gondolatsor. Összezavaró írás ez. Álcázott bajnai reklám. Bizony. Bontogasd csak ki azt a csomagolást, majd meg látod. Okos ? Hát én inkább körmönfont írásnak látom ezt. mert úgykritizálja az üres lózungot a csak azért összefogásról, hogy leváltsuk a kormányt, hogy közben fényezi is bajnait, aki állítólag kivétel. Aki nem nyúlt a nagyon fiatal , nem rokkant rendvédelmisekhez pld. Vélelmezem, hogy az ő felülvizsgálata nem őket célozta volna meg, ahogy most összeállt azzal az illetővel a kemdermagos mellett. Aki meg az szdsz drogliberalizációjának híve. A libás, a drogos, meg a nem rokkant rokkant..., szép kormányzat lesz. Külső nyomásra, aszondja, többnyire úgy történtek a kiadások ésszerűsítései. Ami megint nem igaz. orbánt halálra átkozták állandóan, mert nem szórta ész nélkül a pénzt, mint egy részeg matróz. Valójában ez az írás az ellen szól , kimondatlanul, hogy fenntartsuk a nyugdíjasok , az öregségi nyugdíjasok ellátásának érintetlenségét. A sorok között. Külső nyomásra , hogyne , ezt is. A vásárlóerő brutális zuhanása nem zavarja őket, mert talán ez is cél..., hogy minél rosszabb legyen ... Persze azt ráfognák Orbánra, mint a 19 ezer forintos szégyentelen hazudozásuk is bizonyítja , hogy bizony nem áll tőlük az messze.

Aztámn még azért is bajnai reklám, mert MEGKÜLÖNBÖZTETI pozitív állításokkal róla, minden más, balfék kormánytól, beleértve a szocikat is, akinek a kormányát vezette az állítólag csudajó évben, és előtte is több évig kormánybiztos, NFÜ vezér és gazdasági miniszter volt náluk, a legbalfékebb kormányzatban. értsd . a szocikat elmarasztalaja, mint akiknek csak a leváltás van, üres lózung .
ÁMDE BAJNAI ! - az milyen fasza csávó!:)
Mer az-igaz külső nyomásra , de milyen marha jól elszedte a néptől a pénzét !

Ps: és még végig sem olvastam amit belinkeltél....

Mi benne a meglepően okos szerinted ? Mert nem mindegy :))

Ne feledkezzünk meg mi sem arról, ahogy Hont úr sem, hogy sokan vannak, akik mindent elhisznek , amit nekik leírnak !!!

Bajnai és szélsőjobb viszonyáról még majd írok de most tovább olvasom ezt.

aszekelyek 2012.11.16. 09:36:36

@It’s the economy, stupid: bla , bla ,... ja mert szépszerével kivonultak volna..., biztos... hogyne. Kb , mint z oroszok. negyven év múlva. Hisz úriemberek , - akik nem tartják be a szerződéseket. Pakolnak és mennek. Maraggyámá.... jóember!

@dbeata: ja, nem volt nagyon szélsőséges szárazság és alig termés, értem... Már az EU se jó, ha közösen ezt jelölik meg? A harmadik negyedévben lenne a mezőgazdaság nagyobbacska bevétele, ha jól is merem az aratás idejét. Minden rémesen el van késva, nem érik be,. Nálam pld októberben virágzik a nyári viola... és más is. Ami egyáltalán tudott. Ilyenkor, normál időkben régen lefagyott már a muskátli... nem vetted esetleg észre, hogy történt egy kis baj a mezőgazdaságban? Kukorica, miegymás... Ami nem termett meg , azt nem tudják értékesíteni. eddig oké? A hét sovány tehén, a hét szűk esztendő? Valami dereng? leglább a A.lL Webber rockoperájából ? Színes , szélesvásznú álomkabát ? Madáchban játszották , remek volt...

dbeata 2012.11.16. 09:38:26

@aszekelyek: Hagyjuk ezt, jó? Demagógiagyártásból jeles. Az is hazugság, ha elhallgatják a tények egy részét.

aszekelyek 2012.11.16. 09:39:44

@graycivil: megfélemlítés, hogyne, az is alistán van a komcsiknál.... Ez tényleg vörös terror light,. ahogy írta valaki erről neked. "Aki nincs velünk , ellenünk van " -updatelve.

aszekelyek 2012.11.16. 09:48:32

@dbeata: akkor miért olvasod ész hiszed el az index minden szavát? ugye nem állítod édes Beám, hogy ott igazat írnak , soha mást? VAgy félighazságokat vagy csúnya híresztelést is rájuk olvastam már, nagyon be is rágtak érte , még Új Péter idején.

NAgyon kérlek, hogy világosítsd meg az elmém, mi is az, ami hazugság vagy féligazság abban, hogy az aszály és következményei miatt romlott a 3. negyedévben a dolog?
Zömmel biztosan amiatt. Azt senki nem mondta , hogy semmi más nem lehetett benne , pár tized százalékig.
Csak mondd el , írd le , hogy mi az szerinted. Mit hallgattak el és kik?

dbeata 2012.11.16. 09:53:05

@Khal Drogo: Súlyos. Tudod, mi a legelkeserítőbb? Hogy ezeket az embereket egy nemzetieskedő, színleg a "magyarok érdekeit" szem előtt tartó maffia b.szta át a palánkon.

Lehet azt mondani, hogy bocsika, jobbos kormány vagyunk, csak az számít, ki mennyire munkaképes, értékes a társadalom szempontjából.

De az, hogy közben a szavazatgyűjtés miatt udvarolnak ilyen aljas húzásokkal a szerencsétleneknek, ez már undorító.

dbeata 2012.11.16. 09:56:23

@aszekelyek: Én a te szavaidon csüggök, mindet megeszem, elhiszem, csak aztán elgondolkozok, hogy valahogy mégse stimmel... :DD

aszekelyek 2012.11.16. 10:15:27

@Balt: igen, jó...de hozzátenném, hogy sztem ő is tudja, hogy a dk-t nem kell megtörni és a végén kell őket összeszedni.Most még ártana. Ha be tudják darálni az lmp-t , akkor jobban járnak..Egyrészt megtörnek egy velük szembenálló gazdasági elképzelést , másrészt besöprik a neolib szavazókat is. akik karácsony drukkerek és jávoréi. A széljobbról meg annyit, hogy ez az elszólása, ami szerinte karaaktergyilokként használt, egyáltalán nem is igaz. Csak a jobbik jobboldali szavazóinak megfogására irányul. Az, hogy a zok a z afganisztán-pakisztán között járkálók olyanok lennének, -ők sem jó dolgukban teszik!- mint a magyar választók, konkrétan nem igaz. tegnap filipov és elfelejtettem nevű urak, Heti válaszos, beszélgettek erről. Szép volt:) Késő este... :) Nincs oda vissza táncikálás , olyan biztosan nincs, amit rá akarnak tolni a FIDESZ-JOBBIK szavazóira. ellenben tegnap szó esett arról, hogy a szociktól hányan is tánciztak át , bajnaiék miatt is! a jobbikhoz! Azért akarunk középről integetni , A jobboldalhoz húzóknak , -akik implikáltan Orbán gyűlölők , rég óta! , mert őket is akarjuk ! Ide , Együttbe... 2014-ben. Semmi jobbik, bajnai és a kábszer alá , a rendőrcsizma alá. Most mondd hogy nem egy pásztorkutya ez a bajnai! Se puli, se pumi. Nem egy kimondottan magyar fajta... se komondor , se kuvasz ... Azok olyan nácikutyák:)

Van egy olyan mondás , hogy veres kutya , veres ló , veres ember , egy se jó.... ismered? Hamisak.

Tényleg valami gagyit árulnak a megvezethetőknek. Fényesítik rettenetesen , hogyne. nem mind arany, ami fénylik.... nekem túl szép ez ahhoz , hogy igaz legyen , amiket összehordanak. Valószínűleg már felnőttem:)

Sosem fogom kiheverni, hogy a lényeg mindig ott van, amiről nem beszélnek.

Nagyon sok mindenről nem beszélnek. Kezdek rájönni , hogy nagyon jó iskolát választottam:)) Ahol ezeket megtanultam egy életre.

aszekelyek 2012.11.16. 10:47:57

@Akitlosz: :))) A fogyasztás ábrándja , na de kérlek !
Az egy fontos dolog volt azokban az években , mi az hogy ! Nagyon Is! -fedezetlen hitelből.... pld.

Dübörgött a gazdaság , ja nem az az adósságállomány növekedése volt , svájci frankban -"és mi aközben sem csináltunk semmit de tényleg , akkorra már majd beledöglöttem , hogy úgy kellett tenni , mintha kormányoznánk "- mondja erről a mi ferink:) Az én kis igazságbeszédemben. copyright me. :)

Esetleg te tudod , hogy miért kellett neki úgy tennie , mintha kormányozna ? Ki állt puskával a háta megett ?
Amiért nem kormányzott , hanem csak úgy tett. Mindvégig , tenném hozzá.

aszekelyek 2012.11.16. 10:51:01

@Khal Drogo: itt van neked is egy példa. Megfelezzük a nyugdíjat , vagy 25 %-kal csökkentjük , vagy nem emeljük semmivel , akkor mi az eredmény ?

aszekelyek 2012.11.16. 11:03:22

@dbeata: oké de a lényeg marad ki. Mi nem stimmel ? A felnőtt emberek tudták, tudják, hogy négy nagyon nehéz esztendő van 2010-től és 2012-től. Enyhíteni lehet de addig, amíg az adósságot töke és kamata, a legutóbbit, nem hosszú lejárattal, fizetni kell, ennél jobbet nem tudnánk kihozni. kivéve, ha bevezetnénk a kommunizmust:) mindenki ugyanazt az egyforma ruhát viseli, ugyanazt a tál rizst eszi, vasárnap 10 deka húst , két hónaponként egyszer és minden megtermelt árunkat adósságba küldünk kifelé. Ezt láttam egyébként a románoknál 80-as évek elején..., nem volt érte hálás a román nép. Amerikában meg amit megfogtam, azon az volt , hogy made in Romania.. , komolyan. 88-ban. Mindig olvastam a z árukat, gyári hiba... :) nem csak megvettem oszt fogalmam sincs hunnan van...
Nagyon jó dolgokról van szó. Amerikai piacon piacképesekről. Ami Made in USA volt az háromszor annyiba került legalább.

Valahol a kettő között kell az egyensúlyt fenntartani. A kapitalizmus sajátosságait nehezen emészti még a magyar lakosság zöme. Nem is könnyű. Egészen mást ígértek nekik.

Szociális piacgazdaságot pl. Ami persze közelebb lehetne a maihoz, ha mondjuk nem csinálnak pénzügyi válságot, nagyon nagy eladósítást , ilyesmiket egész Európában , nagyon kevés kivétellel.
Ami ma lehetséges belőle , azt széllel szemben is megcsinálja ez a kormány.

No ezt kéne meglátnod édes Beám. :)

aszekelyek 2012.11.16. 11:20:59

@dbeata: eztetet tájékozottnak híják. vaeres és simor szerint egy éjjel megtámadták MAgyarországot. Azt nem MAtolcsy olvasta és nem is állította.Az is tény, hogy itt soros is szórakozott és keresett pénzt rajtunk. Csak kételkedik az index abban, amit kétségbe von, nem állítják, olyasmit nem írta könyv szerzője. LAck úr. De talán hallottál róla, hogy a gyurcsány kormány éppen ezzel a kirobbant botránnyal és nyomán a válsággal takarózott.... :)

aszekelyek 2012.11.16. 11:28:52

@Khal Drogo: egy felnőtt, egészséges ember nehezen él belőle. Tény Aki rokknat az nem egészséges , eddig megvan ?

aszekelyek 2012.11.16. 11:32:53

@Akitlosz: el ne tévedj, mert ő pontosan tudja, mi és hogy van, csak próbál téged úgy feltüntetni, mintha lkerengő dervis lennél, vagy futóbolond, egyszóval hitelteleníteni akar, főleg azt, amit mondasz.

Ne neki magyarázd el, hanem azoknak, akik nem tudják....:DDD

Múltkor nekem is nekem estek, amikor a Fed beindítootta a játékpénz nyomdáját és beszórta az új pénzt :) a piacra.... )

aszekelyek 2012.11.16. 11:41:43

@dbeata: @Khal Drogo: ja, olvasni azt lehet ilyeneket. csak megvizsgálnám én azt az igazságtartalmat is , meg a jósládsaidét is. Kóros lajos nyifog ilyeneket tévében... A környezetemben élő három rokkanttól nem vettek el egy krajcárt sem. Mondjuk tényleg rokkantak.... nekem ez a szolidartásos beteg , rokkant, maximum mentálisan tűnik annak..ppld. Az én egyik rokkantamnak erősen rövidebb az egyik lába, sántít, mintha gyermekbénulásos lenne. A másiknak kivettek eret a lábából a by passhoz , az a lába kampó és súlyos szívbeteg. vele se történt semmi. nem mondták neki , hogy kinőtt az ér a lábában. A férjem két térdprotéziséval, a közlébe semkerült soha annak, hogy rokkant legyen akár csak 50 %-os is. Ennél még jobb, hogy a fitalabb testvérem sem, aki anno a rendvédelemnél sérült meg ..., szintén két protézis , már nagyon régen.... Ő most megy majd öregségi nyugdíjba.

aszekelyek 2012.11.16. 11:46:50

@aszekelyek: munkaadóknak is mondtad már, hogy nehezen élnek a felnőtt egészségesek a minimálbérből, amit az istennek se akarnak piciket se emelni....

aszekelyek 2012.11.16. 11:52:15

hoppá ezt Khal Drogonak szántam:)

aszekelyek 2012.11.16. 11:56:04

@Balt: ez tényleg nagyon jó! A háttérben az árny gyurcsány... és a szöveg:) A hatalomtechnikus bajnai.... de hogy felháborodtak némelyek:))) Mondom, hogy mindent inkább, mint belátni, hogy huszadszorra is megvezethető lennék...., most a gyurcsány dublőre által.... , aki semmi konkrét varázsdobozzal kecsegtet megint.... Itt a piros, hol a piros... móccer... Bepalizhatók tagadják és kérik ki maguknak a legjobban. Az önámítás elég fertőző dolog...
Az énképekkel játszadozik ez a pislogós banda.

It’s the economy, stupid 2012.11.16. 12:03:48

@aszekelyek:
"sértegetés nélkül is lehet népnevelni "

:DDD Akkor most sértegetés nélkül: ami hülyeséget itt reggel óta összehordtál, arra nincs elég sértő szó.

"Csak úfy elveszítik azok a háttérhatalmak a pénzüket vagy esetleg addigra megszerzik a hatalmat minden felett, annak fejében"

Van két rossz hírem:
1. A 2008-as pü válsággal ezek a "háttérhatalmak sokat buktak, néhány hedge fund végleg be is dőlt.

2. Ezekben a hedge fundokban meg egyéb befektetési alapokban (sajnos) nem a bilderbergek pénze volt elsősorban, még csak nem is a sokat kaszáló multiké (pl coca cola, a nemzeti multink), hanem becsületesen dolgozó KISEMBEREK nyugdíjmegtakarításai. Ezek azok a mocskos háttérhatalmak, akikről hadováltok.

Tanulmányozd a pszáf tájékoztatóját, amiben a MAGYAR KISBEFEKTŐKet próbálják "védeni" az ilyen befektetésektől:
www.pszaf.hu/data/cms548009/hedge_fund.pdf

"Ne akard bedumálni , hogy a bilderberg valami szegénységi fogadalmat tett rend"

Nem tudjuk mi, senki sem írt le ilyen irányú bizonyítékot eddig. A G20 is szokott összejárni konferenciákra, aztán mégsem gondolja senki, hogy bűnszövetkezet.

" lelövődtek volna , mint Kenedy" (sic!)

Látom a magyar jobberek már a Kennedy-gyilkosság rejtélyét is megoldották. Gratula!!!!

"[a suez] ... mert szépszerével kivonultak volna..., biztos... hogyne. Kb , mint z oroszok. negyven év múlva."

Ez aztán mindent visz, orbitális állatság:

1. Nem tudtam, hogy a suez "befektetései" a hazánkban ideiglenesen állomásozó francia hadsereg által biztosítva vannak, hasonlatosan az oroszok érdekeltségeihez, anno.

2. Hogy lehet, hogy pl. a szintén tökig francia Alstommal szemben lehetett bíróságra menni a szerződésszegés ügyében, őket nem védi a hazánkban ideiglenesen állomásozó francia hadsereg?

Tyűha!!

nyünyüge 2012.11.16. 12:04:19

Lassan ideje volna eldönteni, hogy ez a blog mire van - a Török Gábor által felvetett témák megvitatására, vagy a kormány webes "door-to-door" kampányára szolgáló felület :(.

It’s the economy, stupid 2012.11.16. 12:10:12

@aszekelyek:
"munkaadóknak is mondtad már, hogy nehezen élnek a felnőtt egészségesek a minimálbérből, amit az istennek se akarnak piciket se emelni...."

Osztán miből emeljen, te másik közgazdasági zseni? A hiányából? A munkaadók bedőlnek, nem hogy emelni tudnának.

"Magyar valóság: közel egymillió végrehajtás 2011-ben"
http://www.nepszava.hu/articles/article.php?id=584755&referer_id=toplist'

NAV: emelkedik a tartozók száma
www.heol.hu/heves/gazdasag/nav-emelkedik-a-tartozok-szama-463529

aszekelyek 2012.11.16. 12:16:18

@It’s the economy, stupid: ronda egy hlmaz ez itt. Senki nem mondta, hogy nem a nyugdíjasok pénzét bukták el. nekem ugyan szoktak itt előadásokat tartani arról, hogy nem vesztettek el semmit a nyugdíjalapokból de azokat is kiröhögöm. Téged is de ne vedd sértésnek.

Csúnyán összekevered a lapokat , szereplőket. Az hedge foundok , miután elvégezték a feladatukat nyugodtan meg is szűnhettek. Ez semmit nem bizonyít. Ha csak nem a létrehozásuk okát. Eltüntettek x mennyiségű nem létező pénzt. Más dolguk nem is volt. Aki ebből mínusszal jött ki , az a nyugdíjbiztosított befizető. Eddig megvan ?
Akik meg létrehozták , működtették az hedge foundokat , röhögnek a markukba. nem mi voltunk, az hedge foundok voltak...
ahhhaaa

Ez kb olyan gáz , mint amikor azt magyarázta veres , hogy hova lett tíz milliárd , amikor még a tereprendezés is félbemaradt a kormányzati negyed projektből.

It’s the economy, stupid 2012.11.16. 12:16:53

@Khal Drogo:
"Mitől igazságos lecsökkenti a manager SZJA-t, ez mitől egy jó döntés, és miért volt ősbűn lecsökkenteni a melós SZJA-t. "

Hahaha, hát ez annyira szellemes, hogy tisztelettel kőccsönkérném tőled használatra.
Erre nem is fog válasz jönni, ne félj!

aszekelyek 2012.11.16. 12:30:07

@It’s the economy, stupid: mondd csak, a bankok pénze hol van ? Miben tartják? Állomásozó befektetők vannak, nem hadsereg. Az sokkal rosszabb nekünk, mert őket még ki se lehet zavarni, hogy founders go home? Kiirhatod ezt egy plakátra? :) leszervezték pikk, pakk -rendszerváltás néven- hogy a ruszkik haza, bankok be., befektetők be, ipar megsemmisítve, egyetlen bomba nélkül, de sortűz nélkül is. Zsírkirályul meg hozzá , Csak néhány politikust kellett hozzá megvenniük. Németh kormány, ... előtte is azért már szerveződött ez , Most nem a puskával és a tankokkal hadonásznak , hanem a befektetésekkel... , nem ? No, hát van élet rajtuk kívül is , bármennyire is utálják ezt a tényt.

Részemről követem a trendet, az adósság csökkentésit. Pedig ajámlgatnak nekem mindenfélét, hogy legyek ennek a duplája összegre eladósodva. Úgy, hogy a felét először is visszaadom nekik, aztán a duplájára fizetem a kamatot.... De a telemarketinges szövegük nagyon csábító... Csak én szoktam gondolkodni. Köszöntem most nem élek vele. Ez hitelkártya , úgyhogy baromi magas kamattal menne! Bedobták a karácsonyt is, hogyne. No az olyan gazdag lesz pont, mint mi. egy fillérrel sem több. Tegnap letutiztam, hogy a lányomék nálunk vacsiznak, az a legszebb az egészben. Senki nem vesz drága ajándékokat. Nálunk senki. Feleslegeseket főleg nem. Nem vagyok impulzus vásárló:)) Nagyon csalódott is volt a bankos hölgy, amikor közöltem, hogy jól átgondoltam és köszönöm, most nem adósodnék el még jobban. De láthatják, hogy sok éve ezt mindig tartom. :) takaró széléig sem megyek el. N emhogy kétszer olyan messze.

dbeata 2012.11.16. 12:31:28

@aszekelyek: minimálbér emelés=bújtatott adóemelés.
Minimálbéreseknek nem minimálbér emelés kéne, hanem adójóváírás újra bevezetése.

It’s the economy, stupid 2012.11.16. 12:33:15

@aszekelyek:
"Orbánék... Azóta, amióta hivatalban vannak, -mozgástér nuku indulással, csak javítottak a rendszeren és az orvosok, ápolók bérein. Meg a betegellátók létszámán. "

Ajjaj. Hülye dokik nem veszik észre!
"Az idén újra csúcsot dönthet a Magyarországról átmenetileg vagy tartósan elvándorló orvosok száma."
www.vg.hu/vallalatok/egeszsegugy/ujra-erosodik-az-orvoselvandorlas-391327

Csaxólok, újabb lehetőség nyílik meg a dokik elmenetele előtt: Obama eü reformja miatt, a kiszélesedő ellátotti kör következtében, amerikai elemzők szerint akkut orvos- és ápolóhiány fog kialakulni a zusákoknál.

pattyinglishms.hubpages.com/hub/Physician-and-Nurse-Shortages-In-Wake-of-Obamacare

aszekelyek 2012.11.16. 12:35:26

@It’s the economy, stupid: pontosan mik is a Suez befektetései ? Khal Drogo-hoz. termelnek a pénzügyi szektorban valamit, mondjuk a brókerek, ami mögött van áru? Vagy nyersanyag? Vagy csak papírra írt számok vannak illetve elektronikus adatok? A jövedelemadónak az a része, amit nem von el az állam, fenntartja az egyensúlyt. Vagy fogyasztás vagy megtakarítás formájában. Mi a probléma? Nem lehet eltüntetni? :)))

bariga 2012.11.16. 12:35:36

@aszekelyek: ne rettegj már ennyire, dolgozzatok rendesen, aztán megint nyerhettek. az élet ilyen egyszerű.

aszekelyek 2012.11.16. 12:39:40

@It’s the economy, stupid: a tartozók száma nem feltétlenül azért emelkedik. M lehet hat hónapig tartozni. Majd nem karácsony előtt befizetjük-ből is fakadhat. Ahogy biztosan fakad is. A végrehajtások mögött sem biztosan az van , ami.. Botrányos dolgokat hallani végrehajtások körülményeiről. nem feltételezem, hogy nincsenek ennek a tendenciának szándékos gerjesztői.

bariga 2012.11.16. 12:40:01

@aszekelyek: na most a M már kipaterolta az IMF-t most elátkozta a befektetőket. Honnan a fenéből akar pénzt szerezni, mi van az ő fejében?mi helyett?

aszekelyek 2012.11.16. 12:41:36

@It’s the economy, stupid: szóval elszipkázzák a mi pénzünkön kiképzett orvosokat. Nahát ez a rohattorbán! Bezzeg bajnai, tőle egy semenne sehova! :))))

It’s the economy, stupid 2012.11.16. 12:44:45

@aszekelyek:
"nem vesztettek el semmit a nyugdíjalapokból de azokat is kiröhögöm. Téged is de ne vedd sértésnek. "

Cicabogár, nem megszűntek, bebuktak, elvesztették a lét. Quelle difference!
Miközben röhögsz, megkérdezném, az 56-os évjáratú férjednek nem tettek elé egy papírost a magánnyugdíjának a kezelői, hogy MILYEN BEFEKTETÉSI FORMÁBAN óhajtja kezeltetni a pénzét????
A delikvens maga dönthetett a kockázatosabb de nagyobb hozamú, a biztosabb de kisebb hozamú befektetések, ill. azok vmilyen %-os kombinációja között. Magyar székhelyű biztosítók is ugyanezen az un. "pénzpiacon" nyomultak, meg a magyar állampapírpiacon, ami ugye a félénkebbeknek jobb megoldás.
Na most nyugodtan röhögjél tovább, legfeljebb ütődöttnek nézlek. :DDD

"Állomásozó befektetők vannak, nem hadsereg."

Sorry, ennek se füle se farka.
Mivaaan?

aszekelyek 2012.11.16. 12:45:18

@bariga: nem egy tarka kutya van ám a világon! Befektető se mind egyforma.... A napokban éppen ideédesgette a befektetőket. Akik nem óhajtják őt ledönteni a székéből pld.

Az IMF előbb , utóbb majd szépen meg fogja ezt is érteni. Nekünk az picit drága, amit ők akartak. Ez bizonyosan jár a fejében. VAn más ajánlat is. :) Ajánlás. :))

It’s the economy, stupid 2012.11.16. 12:47:55

@aszekelyek:
"A végrehajtások mögött sem biztosan az van , ami.. "

Affene, mi lehet még a végrehajtás mögött más, MINT TARTOZÁS???? A bilderbergek, itt is???
A nem fizetés meg azért van, mert nem tud a delikvens MIBŐL fizetni.

It’s the economy, stupid 2012.11.16. 12:50:57

@aszekelyek:
"pontosan mik is a Suez befektetései ? "

Ha ezt nem tudod, akkor miafaxról rizsáztál eddig, úgy mégis????

teevee 2012.11.16. 13:07:02

@aszekelyek: "pontosan mik is a Suez befektetései ?" :DDDD

Hát, pölö az az összeg, amit a Suez fizetett a Páva Zsolt (Fidesz) vezette önkormányzatnak, amikor az eladta neki (egészen pontosan jogelődjének francia Lyonnaise-nek) a Pécsi Vízművek kisebbségi részvénycsomagját.

dr. Balta$ár 2012.11.16. 13:09:48

@nyünyüge: ????

aszékejek.blog.hu
a blognagyasszony konzultál az ő népével... knausz kisasszony asszisztál...

dr. Balta$ár 2012.11.16. 13:14:46

@graycivil: amugy korpa közé keveredtél:)))

gyere át a varánuszra... bár én se nézem, azt se;)

de itt a három fides nővér elnyom mindenkit

bariga 2012.11.16. 13:25:59

@aszekelyek: Soroljad, akit ide édesgetett, meg a van más ajánlatot is. Mert ebből amit írsz,még nem lesz munkahely se,meg növekedés se. Igaz, hogy Orbán szerinted a helyén marad, de kinek jó az?

bariga 2012.11.16. 13:30:20

@inreallife: bocs, de mindenféle szintjével is nagy baj van. És persze főleg alpári. Ha fel arkar jelenteni, katt a nikcre , levél küld, válaszolni fogok.

És mindenféle hatóság hallgatja és engedi, senki soha nem határolódik el.

graycivil 2012.11.16. 13:58:59

"Becsülni bárki tud

Nem volt szó tehát légifotók, informatikai eszközök vagy pontos területmérések alkalmazásáról, a BM éppen ugyanúgy becsült, ahogy az a sajtó vagy politikusok szokták. "

atlatszo.blog.hu/2012/11/16/becsulni_barki_tud?utm_source=ketrec&utm_medium=link&utm_content=2012_11_16&utm_campaign=index

"Itt egy azonos méretarányú térképen alapuló becslés. Az egyik helyen 20,000 ember fér el, jól látható, hogy a másikon 400,000.
A vak is látja, mi a probléma??"

picasaweb.google.com/hazszerviz1/2012November16#5811336769828753794

Gyerekek, könyörgöm,...! F.Y!DESZ

dbeata 2012.11.16. 13:59:48

"Kivonul a Bricostore Magyarországról

A barkácslánc összesen kilenc áruházat számol fel december végén, 600 dolgozót küldenek el.

http://index.hu/gazdasag/2012/11/15/kivonul_a_bricostore_magyarorszagrol/"

Nem sajnáljuk őket, ők biztos a rossz befektetők voltak. Úgy kell nekik, minek jöttek ide?! Nem tudtak boldogulni? Nem is baj! Majd lesz más, magyar barkácslánc!

Ez a Feeritél már, ugye? :(

Khal Drogo 2012.11.16. 18:55:29

@Balt: A 4K még a hardcore politikai hírfigyelő lakosság előtt is ismeretlen. Számomra rejtélyes okok miatt a vezetőjük, a kopasz srác járt már a Hírtv-ben is egy fél órás interjúban. A média szereti a 4K-t, néha írnak róluk, de egyébként a 4K nem több ennél.
Érdekes módon a Jesz-t vagy micsodát, ami az MDF romjain épült fel, egyátalán nem tolja így a média, de ők több időközi választáson képesek voltak jelöltet állítani ( A 4K szerintem összesen nem bír 100 szavazóval, de lehet hogy 50 fővel sem ).

De ami a blog felvetését illeti. Ilyen pártot mint a 4K, pár hét alatt lehet alapítani. Lényegtelen hogy egy ilyen formációval mi lesz, csereszabatosak.
Ha ők eltünnek, lesz még ilyen párt. 1990 óta 4K kaliberű pártból alakult vagy félezer.

6.Lenin 2012.11.16. 19:18:15

@Balt:

Valóban érdekes.

"Azért kell a tisztaság, mert a magyar nép nem bír ki még egy csalódást. Kell, hogy valaki még érintetlen maradjon 2014 után is. Mert ha csak az őt elszegényítő Alien meg Predator marad, akkor végleg hátat fordít a demokráciának."

Ez utóbbin érdemes elgondolkodni, mivel is játszadoznak 1esek.

6.Lenin 2012.11.16. 19:36:35

@6.Lenin:

kimaradt, hogy mivel is játszadoznak 1esek...

"azt hiteti el, hogy az életünk jobbá tétele csupán kormányzati kompetencia kérdése. "

Ez 1 nagyon veszélyes hazugság. Tűzzel játszik az ,aki ezt szeretné elhitetni a leendő választókkal.

aszekelyek 2012.11.16. 20:53:00

@Khal Drogo: kedves szimpatikus, istenőrizz fiatalember..., egy stúdióbeszélgetésen láttam:)) érdekes neve is van. Mondjuk nem ősmagyar de jól beszél magyarul ...Ha nem is tökéletesen és nem is értek vele egyet. :) nekem túl szélen vannak @dbeata: volt is magyar barkácsáruház lánc. Ezermester boltok. :) kis piac ez ahhoz , hogy a sokan megéljenek rajta. Maradt még pár multi, ne izgulj... Sztem senki nem mondta, hogy rossz befektetők lennének csak ők döntöttek így, hogy ez a piaci részesedés nem elég nekik. Eltolják a kerékpárt oda, ahol többet tudnak keresni. Ez a természetük, hogy mást ne mondjak. Nem is várható nagy fogyasztás abban a profilban. Mindenki a számláit fizeti és aztán a kaját, de aok nem marad a bricostorra...
Ekkora államdósság kifizetéséhez nagyon , nagyon sok pénz kell , plusz lakossági hitelállomány.
Gondolom a tendenciával ők is tisztában vannak és érdekeik szerint döntöttek.

aszekelyek 2012.11.16. 20:57:22

@knausz: mégis vannak, akik cenzúrát emlegetnek... és nem azt követelik, hogy ezeket az életveszélyes fenyegetéseket írkálókat sitteljék le.... Bizony, vannak , akik fordítva vannak bekötve. De sztem ezek provokációk. VAnnak, akik így élnek a szólásszabadsággal. Ami persze csak addig terjedhet, mint minden szabadságjog, hogy másokét ne sértse. Ez mondjuk sérti is.
Azért mondom , hogy provokálják őket , nem elsősorban Bayert , hanem a hatóságokat.

@Khal Drogo: egyesek szerint igen. Valójában nem.

aszekelyek 2012.11.16. 21:06:11

@graycivil: és ezért mennyit engednek el a z államadósságból, ha nem 400 ezer volt, csak 300 ?@bariga: oké, tudjuk, hogy temetni jöttél, nem dicsérni de várd ki a végét. Sztem nem kéne a keresztet erre rávetni. Ne csinálj úgy, mintha nem tudnád egyébként, hogy kikkel tárgyalt , a minap. :))) Amennyiben előre eldöntötted , hogy nem lesz abból semmi , az más , akkor neked semmit nem érdemes mondani:)

Lehet , azt is előre eldöntötted , hogy majd két év múlva esetleg jönnek bajnai mögött jövő befektetők és az lesz a tuti. Nekik bizonyosan:) Addig is élni kell és fenn maradni a víz tetején , azért nem baj , ha észbe veszed ezt is. : D

No , az zajlik manapság. Az addig is. Ami nem bajnai kompetenciája.

aszekelyek 2012.11.16. 21:15:34

@Khal Drogo: melyik jobboldalin? mert én ott voltam az mno-n és onnan sokkal kevesebbért vágtak ki mindenkit , aki nem bírt magával. Akkoriban figyeltem a az MH -t is ott valami idióta trollok olvashatatlanná tettek, blokkoltak, mindenfélét csináltak és aztán ott is próbáltak ez ellen tenni. A jobbikra jellemzően ordenáréskodtak ott egyébként és voltak bizony rendőrségi ügyek is, úgyhogy kissé vegyél vissza a kis arcodból. Ne nézd hülyének te , akit akarnál. Akkoriban a kapcsolatot is rendszeresen olvastam, ott meg a gyep benőtte agyak nyilvánultak meg, nem túlzottan sok IQ-val. Ilyen k...anyázásért onnan is kivágták volna akárki csinálja... Szóval ? Mely orgánumoknál volt az megengedett ? Eltűrt ? Amit te állítasz.

aszekelyek 2012.11.16. 21:17:48

@graycivil: miután az EU kérésére meg is van engedve, hogy tomboljanak a neten..., még csak nem is csoda, hogy azt özönlik el. A felhergelt és uszító népek. A nem kultúrnép része a magyar lakosságnak. Mindenütt van ám olyan , ne tévedjünk!

aszekelyek 2012.11.16. 21:20:26

@knausz: ez nem vélemény, hanem fenyegetés Timikém.

graycivil 2012.11.16. 21:27:13

@knausz: "Bayer Zsolt, lógni fogsz!
Az elsők között, és majd csodálkozol az ártatlan kis pofikáddal, hogy elnyomnak a komcsik."

Bayer: "Magyarországból „bűz árad” – írja valami Cohen névre hallgató, bűzlő végtermék valahonnét Angliából. Cohen, meg Cohn-Bendit meg Schiff...Sajnos nem sikerült mindet beásni nyakig az orgoványi erdőben."

www.magyarhirlap.hu/velemeny/ugyanaz_a_buz.html

Szerinted mi a különbség a kettő között? A te kedves Zsoltod jellemzésére TŐLE IDÉZEK: "...bűzlő végtermék...". Hagyjuk már polgári körös csőlátást!

mókáné 2012.11.16. 21:28:04

@aszekelyek:

"Azért mondom , hogy provokálják őket , nem elsősorban Bayert , hanem a hatóságokat. "

Végszóra jöttem, ma egész nap Bayer írásánál kommenteltem, de ami ott van, az valami szörnyű! A legkomolyabban mondom, hogy ez a társaság, amely a Török blogon van elit alakulat!

Odamentem és képtelenség a politikai ügyekről beszélni, mert 90%- ban személyeskedés folyik! Az ember esze áll meg.

aszekelyek 2012.11.16. 21:28:24

@graycivil: neked is itt fojtják hamvába:)) a rendszerkritikádat , ugye? :) mindent , mint írod..
Most miért kell magadból bohócot csinálnod , gréczykém ? ps. Van olyan hogy havába holt, meg olyan is, hogy belefojtják a sót abba, aki kritizál valamit, pld, Gíró Szász ba az atv-n. Olyan a magyar nyelvben nincs , hogy hamvába fojt...DDD

mókáné 2012.11.16. 21:30:54

@graycivil:

"A te kedves Zsoltod jellemzésére TŐLE IDÉZEK: "...bűzlő végtermék...". Hagyjuk már polgári körös csőlátást!"

Javaslom, hogy amiket ide beírsz + a sok balliberális propaganda anyagodat nyugodtan helyezd át Bayer Zsolt írásához a Magyar Hírlapba. Majd jól kipenderítenek a hozzászólok vele együtt.:):)

menőmano 2012.11.16. 21:31:54

Jó estét!

Totális a helyzet, újabb megszorítás, vagyis elkészült az újabb Matolcsy csomag.

www.portfolio.hu/gazdasag/adozas/itt_vannak_a_legujabb_megszoritasok.175830.html?u

Megszorítás, megszorítás hátán", s a fránya gazdaság mégsem akar működni.
Elképesztő! A jövőben (is) a szegénység csak fokozódni, a szegények száma csak növekedni fog.
Pedig már így is másfél-millióan élnek a szegénységi küszöbön, vagy alatta.

aszekelyek 2012.11.16. 21:32:14

@knausz: no de hogy jön ahhoz Bayer , hogy neki véleménye legyen ? Arról , amit a kommentelők az idézettben elkövettek:DD??? legjobb védekezés a támadás....-a Bayernek.
Addig sem arról van szó , milyen rémisztő aljadékság kell ahhoz , hogy olyanokat írkáljon valaki , bárkiről, amit idézett.

menőmano 2012.11.16. 21:37:37

Konrád: egyetlen szerény miniszterelnöke volt Magyarországnak

Az író szerint Bajnai Gordonon kívül mindenki azt hitte magáról, hogy „az üdvösség küldte”, de többnyire gödörbe vezették az országot. "

atv.hu/cikk/20121116_huzos_konrad_gyorgy

Totálisan így igaz. Ehhez nem is kell különösebben írni semmit.
S ez jó.
:))

menőmano 2012.11.16. 21:40:01

Jaj! bocsika!

Bajnai Gordon az "új politikai csillag". Aki még esetleg nem tudná.
Támogassa ön is. ha kérhetem.
Bezony.

:)))

mókáné 2012.11.16. 21:40:01

@aszekelyek:

"no de hogy jön ahhoz Bayer , hogy neki véleménye legyen ? "

Én továbbra is azt mondom, amit tegnap, sőt a mai nap után méginkább, hogy egyetlen blogba és sehová (újságcikkekhez) ne lehessen kommentálni. Borzalmasan kártékony.

Van ott egy Neotiborc nevű pasas, aki okádja a hülyeséget és mindenkit egyfolytában mocskol. Ez a napi programja.

12 évvel ezelőtt a Korridoron és utána a Magyar Hírlapon nem volt ilyen! Moderáltak, de akkor sem ilyen blőd dolgokat. Emberek képtelenek a normális magatartásra. Ki vagyok akadva.

Mi, a Török-blogon burában vagyunk. Ha azt, ott meglátná Török Gábor, minimum elcsodálkozna, maximum rosszul lenne és akkor summázná mennyire normális hozzászólói vannak itt, mint mondottam elit alakulat.:)

menőmano 2012.11.16. 21:42:35

Magasságos egek ura! Na ettől- és ehhez hasonló szövegektől totálisan égnek áll a hajam.

Úgyhogy, innen menni kell.
Igazán sajnálom, hogy így van.

menőmano 2012.11.16. 21:48:16

Vegyen kupont a mennyországba!"

4 ezerért bűnbocsánatot nyerhet és elkerülheti a poklot."

posztinfo.hu/szines/vegyen-kupont-a-mennyorszagba/

Hát! Ja! Zseniális ajánlat. Megpróbálhatják, kipróbálhatják mindazok, kik folyamatosan mocskolódnak, utálkoznak. Igaz én nem szoktam kárhoztatni", de azt mondják a magasságos nem bottal ver.

:((

aszekelyek 2012.11.16. 21:48:23

@Khal Drogo: egyem a kis szívedet, ha valaki előbb ír aztán gyalázza külhonban a honfitársait, az mindjárt más , ugye ? Soroljam ?

Akik ahhoz nem elég jó írók , hogy a politikán kívül is megéljenek..., akár újságíróként is..

mókáné 2012.11.16. 21:49:24

@menőmano:

Üzenetedben olyan kifejezést vagy linket használtál, ami tiltott. Fogalmazd át és küldd el újra!

Próbáltam, külön Neked áthozni egy hozzászólást és ez lett a vége! A realitás az, hogy tömegével vannak zakkant kommentelők, csak hát Te sem tudsz róluk.

Tőlünk totálisan égnek áll a hajad?? Nézz már magadba!! Vagy nézz körül másutt aztán leesik a tantusz. Hülye.

mókáné 2012.11.16. 21:52:18

@menőmano:

"Zseniális ajánlat. Megpróbálhatják, kipróbálhatják mindazok, kik folyamatosan mocskolódnak, utálkoznak. Igaz én nem szoktam kárhoztatni", de azt mondják a magasságos nem bottal ver."

Hát vegyél kupon a mennyországba, de legalább térj magadhoz és lásd a realitást! Aztán ne blognagyasszonyozzál itten, hallod, mert rossz vége lesz. Ennyi.

menőmano 2012.11.16. 21:53:26

hvg.hu/panorama/20121114_A_totalkaosz_ev_angol_szava#rss

Hát! Ja! Totális helyzet, gazdasági, politikai zűrzavar.
itt is.
szerintem.

A kiadó definíciója szerint a kifejezés "olyan szituációt takar, amelyet teljesen rosszul kezelnek és amelyet sorozatos baklövések, valamint hibás számvetések tarkítanak"."
"totálkáosz".
Igen.
:(

aszekelyek 2012.11.16. 21:56:32

@knausz: ez valóban egy sziget. @menőmano: le vagy maradva manócska , tegnap már közzétettem:) Ez most akkor miért is jó? nem mondanám , hogy volt neki mire szerénynek lennie...

Az is jó, hogy volt sszerény, mert manapság kissé sem az! ....
További pozitívuma , hogy szelíd és nem harcoskodik.
Soha , senkiért , semmiért. :)) Teszi , amit neki mondtak ..., nem érvel , nem akar kialkudni jobbat Magyarország számára. :)

mókáné 2012.11.16. 22:03:28

@menőmano:

"Bajnai Gordon az "új politikai csillag". Aki még esetleg nem tudná.
Támogassa ön is. ha kérhetem.
Bezony."

Majd ha piros hó esik, akkor támogatom Bajnai Gordont és süllyed még lejjebb a magyar társadalom a béka feneke alatt és annak alája.

aszekelyek 2012.11.16. 22:03:49

@menőmano: az nem kifejezetten a magyarok elvárása egy minielnök felé azért , hogy szerényen szolgálja ki a befektetői elvárásait. Akiket lebegtet , tudod , akiknek ma nem elég jó itt...

Még sokkal jobbat akarnak a maguk számára. Nem a magyarok számára. Nem az Üdvhadsereg ők.

menőmano 2012.11.16. 22:05:05

Egyetemi kutatás indul: miért került lecsúszó pályára a magyar gazdaság?

www.napi.hu/magyar_gazdasag/egyetemi_kutatas_indul_miert_kerult_lecsuszo_palyara_a_magyar_gazdasag.537164.html

S ez jó."
Szerintem.

menőmano 2012.11.16. 22:08:02

Miért? miért? Esetleg meg kellene kérdezni a Bajnait.
Szerintem.
osztjónapot!
:)))))))

aszekelyek 2012.11.16. 22:11:11

@It’s the economy, stupid: nem tettek semmit az orra elé és nekem sem.... bitzony nem..... nem a befizető döntött a kötelező manyupok hová befektetéséről de nem ám. Leginkább veres pozíciójúak döntöttek róla. Kormányszinten. ennyit ebben kötelező tartani, annyit abban, aztán változtatták és már engedték nem állampapírba tenni, hogy jól elveszhessen ,... 2008.... van még kérdésed? Ne röhögcséljél aranybogár , mert maszlagokkal nem méc nálam semmire. Senki nem adott lehetőséget arra, hogy a befizető rendelkezzen azzal a pénzzel, hová fektessék be. Mennyit. Az alapkezelők csinálták:))

Jó esetben küldtek egy éves kimutatást , hogy áll a számla , slussz.

aszekelyek 2012.11.16. 22:16:09

@It’s the economy, stupid: nem, a testvéremékkel a közös képviselő szemétkedett,. kétszer fuzettetett és csak drága ügyvéddel sikerült bizonyítani, hogy ő a csaló és nem jogos a végrehajtás..... Sok ilyen eset van ám a sajtóban... , meg még cifrábbak is.

aszekelyek 2012.11.16. 22:20:38

@dbeata: nem , magasabb alapbér . sztem

hegyilány 2012.11.16. 22:31:04

Az LMP. még mindig nem tudja mit csináljon. Maradjon, avagy csatlakozzon.
Nos nem szükséges összefogni, vagyis csatlakozni. Egyedül? kis pártként még a parlamenti küszöböt sem fogják elérni.
Persze lehet haladni az általuk megkezdett úton, s egyszer talán, nagyobb párttá fogják kinőni magukat? vagy nem.
Úgy gondolom.
:)

hegyilány 2012.11.16. 22:33:43

Manócska "hülye" .
Érdekes, még a múltkor szélsőjobbos volt.
Még ilyet?! Ez még Nekem is nagyon új!

inreallife 2012.11.16. 22:57:31

@aszekelyek: nincs különbség köztük, ha ezt akartad hallani. gondolom nem, de ez van... jól megvédted a bayered, egészen totaw-ig mentél... tudnál méglejebb menni a hasonlítgatásban? nemhiszem...

inreallife 2012.11.16. 23:00:19

@aszekelyek: a trónörökös is pakizott, nincs ebben semmi új. persze hörögtek is egy kicsit rajta, csak a látszat kedvéért. mintha valaki azt mondaná, hogy sokat lopnak a honatyák, nincs köztük túl sok cigány? ja de, orbán is az, fejétől bűzlik a hal...

inreallife 2012.11.16. 23:02:29

@Khal Drogo: bezony. előbb fizetik ki az állami bankbetéteket, mint a nyugdíjakat. egyértelműen csődbe megy az ország, orbánéknak maradt másfél évük csúcsrajáratni a pénzszivattyút a simicskáékkal...

inreallife 2012.11.16. 23:09:57

@aszekelyek: érdekelne, hogy az általad említett ápolók bérén mennyit javított az orbán kormány. sőt az is érdekelne, hogy az orvosok hány százalékának a bérén javított az orbán kormány. mert nem csak sebészek vannak például. úgy tudom a műszakpótlék megvágása nem kifejezetten jött jól az orvostársadalomnak. szóval az egy nagy hazugság, hogy itt egy kollektív eü béremelés volt. lófaszt. sokan kimaradtak belőle, a pár szerencsés meg kapott bruttó 70.000 forintot. mostmár lehet, hogy az utcaseprő 1 mászakban nem tudja már lenyomni a bérben az orvosokat. taps...

inreallife 2012.11.16. 23:20:15

@aszekelyek: a szolidaritás csak egy bizonyos szintig működik a társadalomban. az a társadalom elpusztul, ahol a rászorultak többségbe kerülnek. magyarországon ez a helyzet. nem véletlenek a foglalkoztatási mutatóink sem. most annak a résznek kell jönnie, amikor a szolidaritás jó alaposan lecsökken és az egyéni individualizmusra helyeződik a hangsúly. adócsökkentések és az állami újraelosztás lecsökkentése. igen, sokan fognak rosszul járni. a társadalom perifériáján élők és a gyenge munkaképességűek. túl sok az éhes száj. az evolúció elleni harcot nem lehet pénzzel megnyerni, ha tetszik, ha nem.

de amúgy mesélj már, hogyha a demokraták is szélsőbaloldali embernek tartják obamát, többek között a reformja is ennek a megtestesítője, akkor mi a faszt rajongsz érte? mert o-val kezdődik a neve, mint orbánnak? vagy mert a fidesz átnyergelt a repekről a demekre? pedig a szijjártó ott ült tátott szájjal a romney beszédén...

nagyon hülye vagy nyanya. mondj már mégegy olyan jobboldali pártot, ahol a szolidaritás volt a meghatározó vonulat. segítek, nem fogsz ilyet találni. ez az egyik legbaloldalibb hívószó. azt se tudod, mi fán terem a jobboldali...

menőmano 2012.11.16. 23:20:27

Hajnalra biztos lett: Elismerte hibáját a Fidesz, nagy változás jön
Korrigálják a választási eljárási törvényjavaslatot"

hetivalasz.hu/itthon/ilyen-nagy-jelentosegu-torvenyeknel-gyakran-elofordul-hasonlo-problema-57246

Hová vezet ez az örökös" alakitgatás? Mondjuk az lenne az érdekes- és valamiféle csoda, ha nem korrigálnák.
Egyébként én már követni sem tudom.

inreallife 2012.11.16. 23:23:58

@aszekelyek: öszeesküvés elméleteket tudsz gyártani. csak azt mond már meg, hogy miért nem lőtték ki orbánt a 29 pontjának a felolvasása közben? mi az, hogy meg se próbálták? ja, hogy orbánnak a gazdaság tönkretétele a feladata zsidó körök megbízásából? úgy már érthető, miért dolgozik ezen fáradhatatlanul. milyen olcsó lesz az egész ország felvásárlása, ha az arabok kitúrják őket.... te szereted a zsidókat, lesz belőle jó sok. amolyan ortodox fajták....

inreallife 2012.11.16. 23:40:18

@dbeata: matolcsy mostmár olyan mélységekbe zuhant, hogy már trójainak használt járainál is butább és károsabb. ő lesz az mnb új elnöke, lehet felkészülni lélekben a kinevezésére.

aztán nézzük csak. varga mihály beégett. odarakták, mint imf főtárgyaló, csak amikor ment a tárgyalás, mindig rágyújtották az épületet. egy darabig vicces volt, mostmár ő sem mosolyog. kb a maradék egzisztenciáját áldozta fel az orbán hiteltelenségének az oltárán. ő volt az utolsó, akinek volt valamilyen hitelessége a fideszben, bár rá is erősen illik, hogy a vakok között király a félszemű...

ja és mégegy örömteli hír. mivel az imf így tutira kiszáll a buliból, a jövő évi költségvetés egyből egy 100 milliárd forintos elmaradt bevétellel indul, ami a megállapodás miatti javulásból lett volna bevétel. most olvastam, márciusig elég a pénz a kasszában, ha holnaptól nem veszik az állampapírokat, akkor görögország útjára lépünk. márpedig a kormány szavahihetőségét, miszerint visszafizetjük a hiteleinket igencsak remekül megkérdőjelezi a következő sorozat:

- 2010 októberében a teljes pénzügyi szektort közel évi 190 milliárd forinttal, a bankokat mintegy 140 milliárd forinttal terhelő különadó bevezetése (az első rajtaütésszerû intézkedés)
- 2011 szeptemberében a bankszektort közvetlenül összesen több mint 260 milliárd forinttal terhelő végtörlesztés lehetővé tétele (a 2011 májusában kötött megállapodás felrúgása)
- 2012 áprilisában a tranzakciós illeték bejelentése, júliusában ennek mintegy 120 milliárd forint értékû bevezetése (a 2011 decemberében kötött megállapodás felrúgása)
- 2012 októberében a tranzakciós illeték kulcsának megduplázása és a bankadó megígért felezésének elmaradása 2013-ra, ezzel újabb közel 190 milliárd forintnyi adóteher bejelentése (a tranzakciós illeték jóváhagyásakor tett ígéretek megszegése)
- 2012. november 16-án annak bejelentése, hogy a bankadó 2014-től sem feleződik, ami további közel évi 72 milliárd forintos adóterhet jelent a bankszektornak a 2014-ben kezdődő időszakra.

márpedig ezek után ki hiszi el azt, amit a kormány mond? amint a templeton vagy a részvényesei bemondják az unalmast, máris borul a bili... márpedig egy templeton is kevés ahhoz, hogy a feneketlen kútba dobálja a lóvét. most éppen azt játsza, hogy beletesz mégegy kicsit, nehogy elbukja az összeset. aztán mégegy kicsit, majd megint. lesz egy olyan pont, amikor már nem tesz majd bele...

ja, és orbán megint beígérte, hogy lehívja a 8.000 milliárd eu-s támogatást. 2 és fél év alatt semmit nem hívtak le. szerintem nem is fognak. mindenesetre érdekes, ha ettől várják a csodát....

inreallife 2012.11.16. 23:48:42

@aszekelyek: hülye vagy. a mezőgazdaság egy kicsi szelete az össz gdpnek, és nem 0-zott, csak csökkent. ráadásul ez nem is kirívó év, 10-ból 8-szor ugyanekkora aszály van. ez kérlek a hatástanulmányok nélküli növekedést fékező adóemelések hatása. gondolom most a matolcsy is azzal takarózik a viktornak, hogy a fasz se gondolta volna, hogy ezeknek sose romlik el a hűtőjük, mást meg nem akarnak venni...

graycivil 2012.11.16. 23:53:54

Bár az előbb kiakadtam a blogasszonyok Kedves Zsolt iránti rajongásától, ám állhatatos kitartásuk elvetette bennem a bizonytalanság magvát. Elgondolkodtam, és most már a tisztán látás szabadságával élhetem meg azt a nagyszerű érzést, hogy az igaz magyar újságíróra felnézhetek.

Most már én is vallom, hogy Kedves Zsolt gigászi küzdelme a magyar beszéd és gondolkodás felemelkedéséért megalapozza azt a véleményemet, hogy itt már nem arról van szó egyszerűen csak, hogy Kedves Zsolt a nemzeti érdekek tősgyökeres magyar védelmezője. Egyszerűen nem fojthatom magamba a katarzist, és az égre kiáltom:

Kedves Zsolt az újságírás non plus ultrája! Kedves Zsolt maga a megtestesült magyar tősgyökér!

inreallife 2012.11.17. 00:01:50

@aszekelyek: a fideszből mindig normális fehér ember átment vagy a jobbik, vagy a bizonytalanok táborába. már csak te meg a cigányok maradtatok, pár szenilis vén hülyével. a jobbikot az orbán látványos, páros lábbal kirúgása tenné tönkre...

dbeata 2012.11.17. 06:55:03

@aszekelyek: Te vállalkoztál már valaha az életben?

dbeata 2012.11.17. 07:00:02

@knausz: Gyere inkább vissza, látom, nagyon felzaklatódtál.
Itt csupa finom és intelligens ember osztja meg okulásra érdemes véleményét ...:)))

dbeata 2012.11.17. 07:13:55

@inreallife: :DDD
Egy szerencsétlensége @aszekelyek: blogtársunknak, hogy te is itt vagy, és nem szórhatja tonnaszám a csúsztatásait, elhallgatásait, hamis alternatíváit, gyalázkodásait az éterbe mindenféle következmény nélkül.

Persze ugye az aszályt, azt meg a ZUSA okozta, volt is erre egy okfejtés kora ősszel, a zemberek meg már suttognak is róla.

Matolcsy lassan eléri a Torgyáni mém szintet, a tegnapi szereplését a Rádiókabaré is megirigyelhetné.

index.hu/belfold/2012/11/16/matolcsy/

nyünyüge 2012.11.17. 07:38:08

@dbeata:
tényleg szeretnéd, hogy meséljen róla :)?

aszekelyek 2012.11.17. 07:42:31

@dbeata: ja, ha itt van az igazmondó inreallife az más
édes Beám... Akkor már biztos jön a kánaán. CSak még azt nem tudom, melyik oldalán lesz bajnainak. A bal vagy a jobb , esetleg majd középen tolja maga előtt?

nyünyüge 2012.11.17. 07:45:29

off - újságírás ...

mno.hu/belfold/itt-az-onkormanyzati-adossaglista-1117875

(Valamiért a fideszes városok, kerületek egy főre jutó adósságát nem sikerült kiszámolni...)

jjulie 2012.11.17. 07:56:26

@aszekelyek:

hahaha banya,gyorsan fűbehugyozz egy nagyot, két fajtiszta fideszsületlenség között

aztán nemsokára közvetlen közelről hallani fogsz egy kurvanagy csattanást, ami a szívlapát és a fideszseggszád találkozásából ered majd

meglásd jó lesz banya, jó lesz, aztán mehetsz vissza a putriba ahonnan a kádár kivakart

Lollle 2012.11.17. 07:58:55

@knausz: na látod, ez már sokkal természetesebb viselkedés, mint a finomkodó b-lan pi@áé :)

aszekelyek 2012.11.17. 08:03:49

@dbeata: lassan mondom édes Beám , az igazság mindig félúton van , a másik hülyjjje és én köztem. De nálad is.

Azért a vádakat én előbb megrágnám de nem vagyunk egyformák.
Szóval ma megtudtam , hogy aki itt csúsztat az csak én vagyok és persze a többi galádság is mind az én bűnöm , amiket felsoroltál. Hiába ez a szentek országa , azért is vagyunk ekkora bajban gazdaságilag.
A libatenyésztők védőszentje bezzeg , na majd ő , aki mindig a teljes igazságot mondja...
Momentán le akarja nyúlni az lmp-t elég agreszíven. Erről valamit ? Mert ennek a hétvégének nem én vagyok a nagy eseménye , hanem az , hogy mi lesz a z lmp kongresszusi döntése.

Persze nagyon sajnálom magunkat előre de akkor már késő lesz, amikor esetleg bajnaiéknak a magyar politikába újra beleszólásuk lehet. Csak azért , hogy kiderüljön számodra is , nem én tévedek, ez azért ne történjen meg.

Legyél te kormány ellenzék. Részemről nincs bajom a demokráciával. Ez ugyanis az. Csak úgy kéne annak lenni , demokratának , hogy nem a kormánypárti választót vádoljuk mindennel , ami eszünkbe jut édes Beám , hanem próbálunk valami józan értékelést adni, Nem indulatit , a jelen helyzetről.

Azt meg sztem hiába is várnám , hogy az ellenzék " demokratái" valamiféle tisztelettel legyenek a velük nem egyet értővel .
Nem hagyomány az a magyar baloldalon. Még az elemi sem. Követelni másokon, az igen , ami megvan , azt is , mintha nem lenne. Na de én csúsztatok biztosan.

Volt a héten egy konferencia , ahol megállapították hozzáértők , hogy a sajtószabadsággal a bajok egyáltalán nem 2010-ben kezdődtek. Az sem én voltam. A milla olyasmiért tüntetett , ami nem volt tőlük elvéve. Csak a mézesbödön csúszott ki a fenekük alól.
Na de azt is csak Orbánnak lehet kipökni foghegyrül , hogy vegyen magának médiát , ha kell neki. Nem úriemberek így tettek. Demokrata urak pedig a piacra bízták , mekkorát juttat annak a baloldali médiának , mely a piac szentségét mantrázza de nagyon vonít , ha a piacot nem érdekli , nem uralja teljesen a médiában és akkor már azorbán diktátor , nácifasiszta és ami még eszükbe jut.

Miután minden ellenérvet és tájékoztatást közöltem veled , rád hagyom , mit tudsz vele kezdeni. Nem fogok olyan vádakat rád szórni, amiket te itt. Ez is egyfajta demokrata jellemvonás. Saját érdekedben tartózkodj a hamis prófétától inkább azt javaslom. Meg lehet tanulni , ha megerőltető is.

jjulie 2012.11.17. 08:10:53

@aszekelyek:

szép nagy karakterhalmaz banya, bravó, még entert is nyomtál közben, bravissimó

demivel nem olvasom el nem tudom eldönteni, hogy a fűbehugyos munkásságod lett gazdagabb általa, vagy csupán a fideszsületlenség plagizóló éned terméke

mindenesetre, egy újabb fideszkoporsót összetartó szegnek bizonyára megfelel

aszekelyek 2012.11.17. 08:13:27

@It’s the economy, stupid: az nem az én fogyatékosságom, ha nem tudsz követni de szerintem inkább nem akarod érteni. Olcsóbb így...

Nem jelentős a z elétérés a bebuktak és a megszüntek között, ne játsszuk el, hogy az. A lé eltűnt. ez a lényeg. A befizetők számára.
Ahol a befizető rendelkezhetett volna a pénzéről, az a z önkéntes magánnyugdíj lett volna de nem kérdezgettek minket azok sem. El is tűnt onnan is elég sok pénz , "bebukták" .Még a kormányváltás előtt tárgyaltam egy biztosítási ügynökkel és ő ajánlott olyan befektetési formákat, ahol követ hetem és rendelkezhetek róla de az egy vadi új biztosítás lett volna. Főképpen Kínába irányított befektetésekkel. Azt nagyon erősen ajánlgatta. Akkor jutott eszembe a kötelezőm, hogy azzal mi is lehet? ki rendelkezget arról, nem sokkal volt ez azelőtt, hogy bajnai kormány nélkülem , egymaga óhajtott azzal rendelkezni és Sólyom elnök úr ezt nehezményezte és normakontrollra küldte.Amilyen pechjük volt már előtte elkezdtem felébredni , hogy hoppá , hogy is van ez ? Mi lesz a sok ígéretből ott is?

@jjulie: aranyom és a szólásszabadság? :) Azt már elástad a szívlapáttal?

aszekelyek 2012.11.17. 08:15:17

@jjulie: sebaj, ma a dedóban a külalakot osztályozzák értem.

nyünyüge 2012.11.17. 08:19:13

Az internetes médiumokat tömörítő szakmai szervezet szerint tisztázásra szorulnak a médiatörvények egyes passzusai az internetes kommentekkel, hozzászólásokkal kapcsolatos felelősségi körök tekintetében.

Ez a Magyarországi Tartalomszolgáltatók Egyesületének (MTE) Kommentek a magyar interneten: problémák és lehetőségek című vitaindító tanulmányában olvasható, amely a szervezet honlapján érhető el

hvg.hu/itthon/20121117_Szabalyoznak_az_internetes_kommenteket

aszekelyek 2012.11.17. 08:21:11

@inreallife: már csak azért sincs, mert mindenki szabadon kifejtheti a véleményét. Aztán az veszi meg tőle azt, aki azon a szinten van, amin ő. :) Simile..... tudod.

Mondjuk a kérdés nem is ez , hanem az , hogy a szélsőségesen trágár , fenyegető kommenteket szűrjék-e vagy nem. Az ugyanis nem vélemény. Erről van -e valamid ?

jjulie 2012.11.17. 08:26:01

@aszekelyek:

hahahaha, a fideszseggszád szólásszabadsága?

hahahahaha

szóljon a fideszseggszád banya, hasítson a fideszsegsszád banya, hasítson, fűbehugyozz vele, rajta, rajta putriszökevény kádárvakarék fideszproli, meg ne lássam hogy befogod a fideszseggszád banya, erőlködj, és orbánia fényre derül, hahahahaha

aszekelyek 2012.11.17. 08:29:12

@jjulie: na most még azt írd le szépen, gyöngybetűkkel vén fütty, hogy azért engem nem lehet vegzálni. A véleményemért. ami nem trágár és nem mocskolódás, hanem a száraz tények felidézése. Ekkor ez volt, akkor az volt. ne feledd, hogy mindenki másként éli meg ugyanazt az eseményt! Különösen ha az érdekei eltérnek másokétól.

aszekelyek 2012.11.17. 08:34:01

@inreallife: @knausz: Akkor azért nincs mostanában itt a mi hoplitánk ? Mert ott van elfoglalva talán ? Offenzíva van , az jól látható. A trónörökös nem politikus és nem minielnök. :) intézmény - jelölt. A királynő nem pakizik... , a miniszterelnök jelöltek sem. Sok ronda váddal illetik Orbánt de nyilvánosan nem cigányozzák:) mert az sem megy el szódával sem. Az a blogtér, a piac, a pletyka szinten dívik. Mint a pakizás. :)

dr. Balta$ár 2012.11.17. 08:39:04

túró rudi effekt...
ha egyre több piros pötty jelenik meg az ország lakóinak testén, akkor el kell menni...

aszekelyek 2012.11.17. 08:46:23

@It’s the economy, stupid: ne hülyedokizzál. Észreveszik és azt is, hogy mennyire nincs mozgástere ebben sem. Azt is látják , jobbat nem ígért és nem ígér nekik itt senki, még felelőtlenül sem. BAjnait én nem hallottam egy hangot sem szólni arról, hogy mi lesz az egészségügyben az ő elképzelései szerint. Amiről nem beszélnek , az a lényeg. Ahelyett minősítgeti a jobboldali szavazókat.

Maga az a helyzet , amivel példálózott olyannyira embertelen és rémes , hogy azzal csak egy briganti viccelődik. Az a népcsoport , mely ott hányódik , európai számára elképzelhetetlen , kibírhatatlan nyomorban nem vicc tárgya.Véletlenül látok olyan dokumentumfilmeket , amik azt mutatják be.

Aki ezzel viccelni képes , azzal valami komoly baj van.

Akkor is , ha nem a magyar szavazók mozgását óhajtja vele összehasonlítani.

nem tudom miért ezzel akart imponálni..... Ha azt mondja, hogy van elég nagy mozgás a FIDESZ és a jobbik szavazótábora között, szerinte, kutatásra nem is hivatkozott, az bőven elég lett volna. Ez olyan mi rasszisták kacsintsunk már össze vicc volt.

jjulie 2012.11.17. 08:47:57

@aszekelyek:

hahaha száraztények banya, hahahaha, száraz fűbehugyos tények banya, fidesztények, hahahaha, mint a haza nem lehet ellenzékben, meg a drágább hitelből törlesztett olcsóbb, meg az imf pénzéből vett mol SIKER-ként való kihirdetése

nem lehet téged vegzálni banya, a szívlapát sem fogja vegzálni a fideszseggszád, hanem meggyógyítani

száraz fidesztények, és egyéb sületlenségek hahaha putriszökevény kádárvakarék fideszproli, nem vagy vegzálva, csupán a nagyállathatárózó szegítségével azonosítva, banya

aszekelyek 2012.11.17. 09:12:14

@dbeata: képzeld el Beám , nálunk mindenki vállalkozó. Most nagyon nehéz időket élünk és ezt tudomásul vettük. Mert mást nem tehetünk , ésszel. Pontosan tudtuk előre , hogy ez következik , mert más nem következhetett. Ennél rosszabb lehetne még . nem kergetünk semmiféle pannon pumát, látszat fogyasztást, hanem keményen dolgozunk és beérjük azzal, ami ma lehetséges. Szirénhangokat már régen kiszűrtük. csak reális dolgokkal foglalkozunk. Két év múlva mi lesz lebegtetéssel, amikor már mi megfizettük az árát annak, ami ezzel az országgal történt, nem akarjuk lebegtetéses kezere juttatni a nehezen megszerzett stabilitást, a sokkal jobb állapotot. tapasztalatból tudjuk, hogy azután mi következik, ha ez-meg az kormányoz. Abból nem kérünk. Először 94-ben vállalkoztam. Nem tegnap volt. Méh több hitelt felvenni követelőkkel nem foglalkozunk. ez ment 2010-ben. Készenlétit. nem biztonsági keretet akartak felvbetetni. Annak nagyon csúnya következményei lettek volna. mint a ma dél európaiaknál. Mi nem azért választotuk meg ezt a kormányt, hogy még több adósságot csináljon. nem tudom kik és miért képzelik, hogy attól jobban éltünk volna.... Ennek nulla realitása van. Olyan biztonsági keret, ami olcsóbb finanszírozást tenne lehetővé,, könnyítené a helyzetünket, szóba jöhetne de azt meg sehogy nem óhajtják adni. Hol ezért, hol azért. Az nekünk csak papíron lehetőség egyelőre. Másszunk ki magunk a bajból, igen, az a realitás. Az a legegészségesebb , ha Magyarország a saját lábán áll.

Vannak konfliktuskerülők és konfliktus felvállalók de a konfliktus mindig egy erősen eltúlzott elvárásból fakad vs eleve hülyeség elvárásából.
Nekem nem tudnak semmit eladni a macchiavellisták. Velem az a bajuk. Szép csomagolású ám pocsék rossz , nekem ártó dolgot.

Talán ismered a kutatást , amelyben döbbenet mekkora része az embereknek simán elad ártalmas dolgokat , amiről tudja , hogy nem jó az illetőnek , a saját hasznáért. Felnőtt gondolkodásúak ezt nem fogadják el , nem veszek meg akármit.Pedig adják hitelre is, hogyne , jó drága hitelre...

Ebben az országban vészesen elterjedt az egymás átverése , kifosztása , gátlástalanok által. Mindezt azokkal lehet többször eljátszani , akik hagyják. Van ismerősöm , aki egyszer megpróbálta. Nem állok szóba vele azóta. Ezt politikában is így kell. Szerintem.

Most mégis minek jártam volna marketing előadásokra , ha még ennyit sem tudnék profitálni abból , amit megtanultam a világról ?

Nekem lobogtathatja a befektetőit bajnai. Rá se hederítek. Az, hogy mit vettél , mi van a szép csomagolásban. Zsákbamacskát én nem veszek. Ezért van még meg a vállalkozás.

A magyar vállalkozók jó része teljesen felkészületlen volt üzletileg. Nem először iskolába ment , mint én. Alap dolgokat megtanulni. Meg kényszervállalkozásra is volt szorítva. Semmi segítséget nem kapott hozzá. Mert a tudás hatalom , ha közhely is. Morálisan is borzalmas ez az ország. Tisztelet a kivételnek. A macchiavellisták itt mintha sokkal többen lennének. Vagy az ügynökeik.

aszekelyek 2012.11.17. 09:19:33

@It’s the economy, stupid: nem mondtam , hogy nem tudom. Tőled kérdeztem. @jjulie: Ezt a lapáttal gyógyítást is lehet , mert szólásszabadság van, nem? Minden kiművelt finomságodat is, hogyne.... Nyilván te vagy a mérték , ez a szint , hogyne:)

Csak nem nálam.

aszekelyek 2012.11.17. 09:51:16

@dbeata:óriási mázlim, hogy mielőtt vállakoztam volna, azelőtt tizen évig dolgoztam pénzügyi osztályon, nagy cégnél, leporellós könyveléssel. Szóval nem voltam teljesen zöld a kiadás, bevétel, költség, haszon oszlopokat illetően:)) Ez nekem pl nagy előny volt. Ismertem az adminisztrációt, akönyvelést. mindenfélét. :) tudtam, mi a számla és a nyereségadó. :9 Tb és ilyesmik. Pontosan tudtam mennyit fizetünk a fogalakoztatottak bérén kívül utánuk be az államnak. Ezt döbbenetesen sokan nem tudták magukról sem, döbbenetesen sokáig, hogy másképpen egy állam nem működhet. Mint az adók rendes befizetésétől. Még akkor is túlköltekezhet. meg is történt. legnagyobb hiba az volt, amilyen adót bevezettek a kisvállalkozásoknak a legelején. teljesíthetetlen elvonást. Ugyanakkor a tőkeerős nagyválallatoknak pedig adtak 10 év adómentességet. Már ne is haragudjon a világ de kitépték a magyar vállalkozók kezét lábát és ráordítottak, hogy fusson versenyt a multikkal. Eleve olyan helyzeti előnyért jöttek ide, ami behozhatatlanra volt kieszelve. Ha meg akarjuk érteni, miért tartunk itt, akkor azokat a dokumentumokat kell előszedni. Kik tárgyalták, miről, kikkel és miért. Mondjuk tanúként kéne beidézni őket. ugyanis csak a tanúnak van igazmondási kötelezettsége.

Minap beszéltem az egyik tanárommal , aki szakvizsgáztatott anno . Elkezdi mondani , hogy ... és ezt ő a tévében hallotta.... Mire én: - és maga mindent elhisz , amit ott mondanak ? - jót nevettünk és emlékeztettem , hogy tizensok éve ezt kérdezte tőlem a szakvizsgámon:)

Szokása egyébként mérni , mire hogy reagálok.

Bajnairól mondtam is neki , nyugi széssőőjobb , nem érdekes , hogy lehet-e középről nyerni :) - u.i. ezzel kezdte akkor - mire döbbent csend lett de nem vitatkozott , pedig szokott.:)

A legelején egy IQ tesztet csináltatott velem , még sokkal a szakvizsga előtt. Sztem azóta a mérési csoportjában vagyok. :)

Az is olyan volt , hogy sok elterelő információt tartalmazott és csak az tudta megoldani , aki nem tévesztette szem elől a lényeget. Bármit kavartak közben a kérdésekkel :)

aszekelyek 2012.11.17. 10:05:09

@teevee: A kisebbségi csomag áráért nem kapott felhatalmazást arra, hogy ne tartsa be azt, amit leszerződött. Vigye a csomagját , ha akarja vagy tűrje el , hogy úgy működtet a többségi tulajdonos , ahogy jogszerű. Nem úgy, ahogy ők azt elgondolták, míg garázdálkodhattak. mert rájuk volt hagyva. Páva zsolt előtt.
Egy okot kéne mondani , amiért bárkinek el kéne tűrnie , hogy eltérjenek attól , amire szerződtek.

aszekelyek 2012.11.17. 10:11:52

@graycivil: a Cohen, Cohn bendit uraknak milyen csőlátásuk van , az lemaradt! Vagy az ő bűzlésről írottjuk , mondottjuk az más ? Az építő kritika és előremutató de leginkább megengedő , hogyne mondjam liberális? ?

aszekelyek 2012.11.17. 10:38:20

@nyünyüge: nyilván az a legtöbb, hisz az volt a célja annak az önkormányzati választás utáni lamperth módosítónak, hogy idézem őt pontosan:Bízzatok bennem, tudom a dolgom, nem fog itt a FIDESz pénzt osztani. C" Így aztán acsak kötelezően ellátandó feladatokat kaptak. mert az ország gyakorlatilag egy piros pötty kivételével naracsba borult. A szocik meg bosszúállók. Úgy is mint utódpárt. Nem most fog kiderülni , hogy mennyire voltak rákényszerítve arra , hogy eladósodjanak. Bizonyosan az lenne lényeg, hogy a FIDESZ városokban az egy főre eső téglának mennyi a kerülete , vagy a z adósság ft-ban. Tök mindegy. A szocik és szadisták nem adtak nekik pénzt ezért lett az adósság kényszere azokban az években. Megvan , ki kell fizetni és kész.

Köszönjük szdsz! Erre is garancia voltatok !!
A cukorfalatok meg izennek, most, ennek a kormánynak, hogy ha azért kérnének kedvezményt, mert biztosan kifizetik az egészet, akkor azt állmcsődnek tekintik. No már most azért sem szabad ezekkel üzletelni , mert így viselkednek. Ha valaki visszafizeti akkor is államcsőd , meg akkor is ha nem. Ez lenne a tisztességes üzleti magatartás ? teljesen igazuk van, hogy amint azt tegnap késő esti hírben hallottam , végleg építik be a bankadót. Marad. Útonálló módon viselkedőkkel nem lehet úriemberként viselkedni , mert eltapossák az úriembert.

dbeata 2012.11.17. 10:58:13

@aszekelyek: Azt hittem, közgázos voltál. Na mindegy.
Sajnos az a helyzet, hogy aki téged olvas, az nagyon féloldalasan lesz informálva. Tetszik-nem tetszik, ez van.
Az, hogy te is elismered, az igazság félúton van, el is ismered ezt.
Egyébként szerintem mindenkinek megvan az igazsága.

Ami neked lehet, hogy jó az egyén szintjén, lehet, hogy káros a társadalom szintjén.

Inkább mesélj arról, hogy mit tudsz, Lézer Jani puccsra készül? Vagy mi volt ezzel a célja, hogy a Matolcsy-t így behúzza a csőbe?

nyünyüge 2012.11.17. 11:17:19

@dbeata:
Szerintem sokkal inkább az ellenzéki médiát húzták a csőbe együtt, Lázár arcán előre látszott, hogy tudja hogy poén lesz.

Végül is így alig esett szó arról, hogy a bankadó nemhogy kivezetve nem lesz, hanem véglegesedik (jó, ha nem alaptörvényileg), hogy a közműadót mégsem az önkormányzatok kapják (magyarul, ha az amúgy is stihhes iparűzési adó eltűnik, az önkormányzatoknak semmi bevétele nem marad); ....
Hétfőn meg már úgyis megint a választási törvény és a DK akciózása lesz a téma.

teevee 2012.11.17. 11:20:15

@aszekelyek: Blá, blá, blá.

Szóval, volt befektetése.
(Azt már csak itt zárójelben jegyzem meg, hogy mintha elsiklanál afelett, hogy a Pécsi Vízmű kisebbségi tulajdonrészét a _Fidesz_privatizálta_ a gonosz karvalytőke szőrös mancsába. Ez persze más, persze, persze.)

Másrészt bárki, aki szerződésben foglaltak betartására akar hivatkozni, annak magának is be kell tartania a játékszabályokat.
Márpedig, arról jogerős bírósági ítélet van, hogy jogsértő volt a pécsi vízműszékház birtokbavétele.
(Azt megint csak zárójelben jegyzem meg, hogy az einstandolás után a vízműdíjak _nem_csökkentek_, a cég létszámát _leépítették_, a cég nyeresége csökkent, az önkormányzatnak osztalékot _nem_fizetett, a karbantartási, felújítási munkákat _nem_végezte_el. De megérte, persze, persze.)

teevee 2012.11.17. 11:24:00

@aszekelyek: Mennyire fárasztó és unalmas ez a megátalkodottság.

Azt írod, hogy "Akkor jutott eszembe a kötelezőm, hogy azzal mi is lehet? ki rendelkezget arról, nem sokkal volt ez azelőtt, hogy bajnai kormány nélkülem , egymaga óhajtott azzal rendelkezni és Sólyom elnök úr ezt nehezményezte és normakontrollra küldte".

Jó példa ez arra, hogy miért hazugság a teljes igazság elhallgatása (amit egyébként rendszeresen gyakorolsz).

Mert persze az igaz, hogy Sólyom normakontrollra küldte magénnyugdíjpénztárakról szóló a törvényt, de azt már nem tartottad fontosnak elárulni, hogy Sólyomnak a pénztártagoknak a befizetéseikkel kapcsolatos rendelkezési jogukra vonatkozó aggodalmát az Alkotmánybíróság _nem_osztotta_ és végül a törvényt egy partikuláris, a pénztártagok elenyésző hányadát érintő, a valóságban ritkán előforduló és jelentéktelen hátrányt okozó kérdésben meszelte el.

Ettől még lehet bárkinek az Alkotmánybíróságétól eltérő véleménye, szabadon ki is fejtheti, de azt _tényként_ beállítani hazugság. Neked is volt már számtalan lehetőséged arra, hogy indokold a véleményedet, sosem tetted meg.

Naja. Őrizkedjünk a hamis prófétáktól, még akkor is ha piros pöttyös a fenekük.

aszekelyek 2012.11.17. 11:39:07

@dbeata: semmivel nem tájékoztatok jobban féloldalasan, mint az ellenzék. :) Azt ismerem el, hogy nincs abszolút igazság, érdekek vannak. nem vagyok benne biztos, hogy mindenki képes jól felfogni az érdekeit.

Vannak , akik nem látják a répától , amit az orruk elé lógatnak , hogy bizony belerohannak azután egy mély gödörbe és a répától csak egyre messzebb kerülnek. Létrát meg nem tol le senki. A répát nekünk kell megtermelni , nem loholni az után , amit valaki csak mindig kicsivel az orrunk előtt tart, miközben futtat utána...
Ma ez történik a politikában. Látszólagos előnyök belógatása. No most nálunk már volt ilyen és nagyon csúnya vége lett. GYurcsány éra, 5 teljes év. A létrát nem tolták le, egymás vállára állva mászunk feljebb és feljebb, ki a gödörből, amiben hagyta ő és a dublőre , bajnai az országot. Ezt miért nem akarod észrevenni? Még mélyebb gödröt is kaphattunk volna, újabb IMF kölcsönnel. Meg az ahhoz tartozó "ajánlásokkal" tőlük. A szocik miniszterelnöke volt.
Rendes baloldali embereket nem értem , hogy nem látják , milyen messze van bajnai mindentől , ami baloldali , tetteiben. Ami miatt , pontosan amiatt , annyira elvesztette a támogatását az mszp. Meg az szdsz is.
Nagy baj volt a baloldalisággal náluk. A népek meg ezt észrevették.

Abba tévedésbe ne essél bele édes Beám, hogy aki Orbánt elmondja mindennek , az automatikusan baloldali !

Éppen azért volt, hogy Orbán idejére időzített hatalmas összegű fizetési kötelezettséget hagyjanak hátra, EU_IMF kölcsön, hogy Orbánnak gúzsba kössék kezét, lábát. Amiatt mindennek elmondhassák, hisz ők sem tudnának jobban semmit, és amikor az a legnehezebb rész ki van fizetve, akkor visszavegyék tőle ahatalmat. Ehhez fogtak most hozzá.

A népnek viszont négy év szívást hagytak itt a drága baloldaliak!!! mszp, szdsz-, bajnai kormány. MINDENKÉPPEN.Nem tudom, mit gondoltál, hogy ki fogja kifizetni azt a hitelt? MAjd a milliárdosok? nem, mindig a kisenberek. Az a magyarországi baloldaliság esszenciája. Amíg kormányon voltak, állítólag baloldali kormányon, akkor is azok nem fizettek , optimalizálták az adót, akik nak nagyon sok pénzük volt. Oszkónál pld. A minimálbér adómentessége sem jó társadalmi szinten. nem nekem, hanem az államkasszának. próbálta ezt egyébként gyurcsány is, hogy megadóztatja a sok minimálbérre bejelentett egy fillér adót nem fizető de nagyon sok pénzt elrejtőket megadóztatni. Abból is látszik, mekkora átverés ez a duma , a minimálbér adómentességéről. nagyon jól tudták, hogy rengetegen nem annyit keresnek de nem akarnak adózni. csak nem tudták keresztül vinni. Az okát kérdezd meg tőlük, leginkább az szdsz-től. Állítólag ők a szürkeállomány... Lehet, hogy az a dóelkerüléshez volt nekik a legtöbb eszük ? Azért nem sikerült véghezvinni, hogy ha minimálbér , ha nem akkor is adózunk ?

Nem látom be , hogy az társadalmi érdek lenne , hogy futni hagyjuk a csalókat , adómentesen. Valamennyit be kell tenniük.
Első ránézésre lehet látni egy boltról , mit tud hozni. Annak, akinek ehhez szeme van , meg tapasztalata.

Ha nincs minimálbér adó , akkor te meg én fizetjük be azt is. Ez világos ? Az történt ezelőtti időkben. rengetegen pofátlanul nem fizettek be semmit , a többiről meg lenyúzták a bőrt is. Ez tetszett jobban ? Már elég sokan leírták, hogy a gazdagokat sehol nem tudják megfogni , hogy rendesen adózzanak. Mégis valamiért tartja magát ez a téves elképzelés, hogy nálunk azok fizettek 40 % adót. Holott közel sem. A középosztály fizette. Abba gebedt bele.
A közgázról jött a szakvizsgámra az elnöknő. De nem oda jártam . Viszont sok gazdasági tárgyam volt. :))

teevee 2012.11.17. 11:42:18

@aszekelyek: "ha azért kérnének kedvezményt, mert biztosan kifizetik az egészet,"???

Ennek még egyszer fuss neki... Hogy fizetik ki az egészet, ha kedvezményt kérnek?

mókáné 2012.11.17. 11:43:37

@graycivil:

"Kedves Zsolt az újságírás non plus ultrája! "

Ami tény: korábban nem olvastam annyit a Zsoltot, mint manapság. Tegnap a Tömeg 2 a Tömeg 1 után és ma a Jakubinosok. Holnap az Árpádház - gondolom, nem tudom, vagy a Jakubinosok 2.

De egy nimbusz megdőlt. Az, hogy én már a mostani stílusában és helyzetében az újságírás ezen főmunkatársát is kettő vállra fektetném. Nem mondom, hogy jó érzés, de legalább elméletben megtörtént.

Bayer sem kihívás többé. A szabadságról nulla szót írt, csak a Tömeg és annak vonzatai, de alapfokon. Következésképpen:
- új példaképek után kell néznem az újságírásban
- magamnak kell írnom a magam számára

Ezek az alternatívák. Csehül állunk.

mókáné 2012.11.17. 11:46:19

@aszekelyek:

"Akkor azért nincs mostanában itt a mi hoplitánk ? Mert ott van elfoglalva talán ?"

Nem tudom merre osztották be, lehet, hogy személyesen Neotiborc?:) Borzalmas állapotok uralkodnak, ezt csak ismételni tudom és akkor ez, itt az üvegbura.

aszekelyek 2012.11.17. 11:48:22

@inreallife: Amennyire biztonságosan telik, az mindig a vezérelv az Orbán kormánynál. Nos bármennyit is kaptak, akármennyien is, az pontosan annyival volt több, mint amit a bajnai kormány adott nekik. Az ugyanis sokat elvett a meglévőből is, abban az egy évben. :) Biztosam azt várják vissza az egészségügyben dolgozók. Hamar egy új IMF kölcsön és vissza minden pénzt. A szoci recept szerint. Sztem ennyire nem buták azért azok az a eü dolgozók. Azalatt a sok év alatt, bajnai előtt, szintén semmit kaptak. A fele a dolgozóknak elbocsátást. Azt is biztosan várják vissza! amikor még szdsz garancia volt arra , hogy felkopik az álluk...

mókáné 2012.11.17. 11:51:11

@dbeata:

" Gyere inkább vissza, látom, nagyon felzaklatódtál.
Itt csupa finom és intelligens ember osztja meg okulásra érdemes véleményét ...:)))"

Ezt majd személyesen beszéljük meg hétfőn.:) Ennyi ide.

aszekelyek 2012.11.17. 11:55:26

@knausz: momentán a tömeg van megcélozva mindenki által:)) halkan megsúgom a szavazatrablás , pártlenyúlás nem a szabadságról szól , abban az értelemben , ahogy te gondolod. Viszont vannak , akik azt gondolják , nekik azt is szabad. Nekik mindent szabad és nem érheti őket bírálat. Most éppen ezt mutatja be nekünk bajnai és a többi szentek. edződjél Timikém, mert ezt csak fokozni fogják a választásig.

mókáné 2012.11.17. 11:57:15

@Lollle:

"na látod, ez már sokkal természetesebb viselkedés, mint a finomkodó b-lan pi@áé :)"

Az, hogy milyen vagyok valójában, az igazi életben, az érdekes. Egyik sem igazán. Meglátsz és elcsodálkozol, aztán nem kérdezgetsz úgy különösebben, csak nézel. Ez a reakció.

Nem a kifogásokat keresed, hanem örülsz, hogy megismerhetsz és akkor ezen elmélázol. Bár Lükének volt egy olyan kifogása, hogy magasabbnak gondolt és miért nem hullámos a hajam, mint a képen. Alapvetően azért stimmelnek a dolgok és ez jó.

De érdekes, tudod, hogy mindig rám reagálsz, most már komolyan mondom.:) Feltűnő mindenkinek.

teevee 2012.11.17. 11:57:45

@aszekelyek: Ahssszó. Szóval, eladósodni kötelező feladatok ellátása miatt dicsőség az önkormányzatoknak, gonosz, aljas népnyúzás a kormánynak. Világos.

aszekelyek 2012.11.17. 12:00:52

@menőmano: nem is kell hozzá sz IMF. Ahol "segítettek", ott sem jobb a helyzet, sőt... Most egy kicsit előrébb vagyunk , mert nekünk előbb segítettek... már nem a zuhanóban vagyunk, hanem próbálunk kikapaszkodni. Nehéz lesz. Nem csak nekünk.

mókáné 2012.11.17. 12:03:02

@aszekelyek:

"Nézem a tegnapi közvélemény-kutatási adatokat, most éppen az Ipsos tette közzé november első felében készült kutatásának eredményeit. Eszerint a biztos pártválasztók körében a Fidesz 40, az MSZP 31, a Jobbik 17, az LMP 7, a DK 3 százalékon áll. Bajnai alakulatát még nem mérték a pártok között, de a Népszabadság megjegyzi, hogy nagyjából 4 százalékot szerezhetne egy mostani választáson." - írja a Zsolt.

Nem úgy mérték a Bajnai-féle alakulatot, hogy 20% fölé?

aszekelyek 2012.11.17. 12:09:31

@inreallife: te nem olvasol engem? Tegnap írtam, hogy vannak más befektetők is és velük tárgyal Orbán , sikerrel. Már megint mit zsidózol , nyikhaj ? Sem az arabok, sem a fehérek , sem a sárgák , sem a feketék , nem egyformák. A nyikhajok sem. Aki túl jól akar járni nálunk, az nem biztos , hogy befér ide:) Mindegy milyen egyébként. beszélik, hogy a sukorón két befektetői csoportból az egyik akarta a konkurenciát kiszorítani. Az Álomszigeteseket a velenceitóra ácsingózók. Ahhoz kellett a kormány segítsége. Hogy mik vannak! Miccólsz. Végleges döntés van , tegnapi. Semmis a sukorói machinációjuk. No ez a piac , ez így intézi a dolgokat. Aztán a bíróságok eldöntik. :)) látod , millen befektetük is vagynak? Ki hitte vóna? :DD

mókáné 2012.11.17. 12:10:28

@aszekelyek:

Ezt az ellentmondást nézd a Zsoltnál, figyelj!

A Jobbikot most nem elemezném, ugyanis azt nehezen tudom elképzelni,

- hogy a Jobbik, bekerülvén a következő parlamentbe, összeállna a baloldallal a Fidesz ellenében. (Állítás 1)

Persze ne hagyjuk figyelmen kívül azt a szintén napokban megjelent felmérést,

- amely szerint a Jobbik és a Fidesz szavazói között nincs átjárás (Állítás 2)

– ezt mi eddig is tudtuk, csak szegény Bajnai Gordon vizionál marhaságokat erről a kérdésről, no meg a pakisztáni–afganisztáni határ mentén vándorló törzsekről.

És mindkettő egyetlen masszában. Az Olvasó pedig nem tudja, hogy akkor a Fidesz és a Jobbik milyen viszonyban áll egymással?
Vagy Uram őrizz a két állítás direkt került egymás mellé. Ettől Isten ments! Nem gondolom a Zsoltról, hogy tudatosan összemos dolgokat. Csak a balliberálisok szoktak.

mókáné 2012.11.17. 12:21:28

Folyt. köv, kijelenti egy íves kanyar után:

Nincs átjárás, a Fidesz és a Jobbik szavazóit ugyanaz a világ választja el egymástól, mint a Fidesz és az MSZP szava­zóit.

Ugyanis ugyanez a felmérés azt is kimutatja, hogy a Jobbik szimpatizánsai számára Orbán lényegesen elutasítottabb politikus, mint Bajnai. (Ezt hogyan tudja kimutatni egy félmérés, kedves Török Gábor? Hogyan? Nonszensz.)

Magyarázat 1:
Ebben pedig szintúgy nincs semmi meglepő, ugyanis a Jobbik szavazótáborának zöme az MSZP-t hagyta ott egy kis „radikális” cigányozás-zsidózás combó kedvéért.

S pusztán politikai megfontolások miatt ezért érdeke a Fidesznek, hogy 2014-ig lehetőleg ne essen szét a Jobbik - bár kétségtelen tény, hogy Zagyva György Gyulát és Balczó Zoltánt egy pártban tartani nagyjából akkora intellektuális bűvészmutatvány, mint mondjuk Dopemant és Gyurcsány Ferencet. (Belegondoltam: ez utóbbi azért könnyebb…)

Remélem, nem lesz gond belőle, hogy itt értelmezem az írást, de mégis azt javaslom, mivel a közvélemény-kutatások elemzése Török Gábor dolga, hogy kontárok azért ezzel ne kísérletezzenek! Elkeserítő konzekvenciák.

tölgyes 2012.11.17. 12:31:57

@knausz: Természetesen ki tudja mutatni az ilyen típúsú kötődéseket és választásokat egy felmérés. Megfelelő kérdéseket megfelelő módon kell feltenni. Ezért nevezhető szakmának a közvéleménykutatás, aminek kialakult és kifinomult módszertana van
A felmérések egyébként azt bizonyítják, amit én hoplitának euerszer leírtam:
1. A táboruk (Jobbik) kiábárndult balodali szvazók segítségével jutott az OGY-be.
2. A Jobbik és az un. baloldali pártok lényegében összeértek. Ma már alig lehet különbséget tenni egy szélsjobbos és ballibes bírálat között: vagyis ma közelebb van egymáshoz az MSZP-Bajnai Vona, mint a mérsékelt jobboldalhoz.

mókáné 2012.11.17. 12:35:26

A lényeg tehát, hogy ezen számadatok tükrében minimum nevetséges az a nekibuzdulás, amellyel a jelenlegi ellenzék lefutott meccsnek igyekszik beállítani a 2014-es választások végeredményét. Illetve, kicsit távolabbról nézve a Mesterházy- , Juhász Péter- s immáron Bajnai-féle győzelmi jelentéseket, hamar rájöhet bárki, hogy itt az erdőben félő s ezért vidáman fütyörésző ember jelenségével állunk szemben.

Ismétlem, ez megmosolyogtató. Ellenben egyáltalán nem megmosolyogtató, amit az ellenzékhez tartozó s önmagát mainstream értelmiségnek valló és gondoló megmondóemberek és főideológusok serege művel az utóbbi nagyjából fél évben.

Bayer Zsolt írása, kommentár nélkül, itt olvasható el:
www.magyarhirlap.hu/velemeny/jakobinusok

dbeata 2012.11.17. 12:43:10

@aszekelyek: Á, már értem, akkor ezek a "bedőlt" vállalkozások lényegében csak azért dőltek be, mert nem akarták a nagyobb elvonásokat befizetni, egyszerű rosszakarat ez, semmi egyéb. Sikeres volt az egykulcsos, bravo!

A műtét sikerült, a beteg meghalt esete.

2006-ban az önkormányzati választásokon már az akkori ellenzék került túlsúlyba, miért nem akadályozták meg ezt a "súlyos" eladósodást?

www.valasztas.hu/onkval2006/hu/10/10_0.html

Ja, hogy ellenzékben Orbánod sírt minden megszorító intézkedésen, orbákolt 14.havi nyugdíjért, csakhogy most a nemmegszorító háromszoros Bokros-csomagra legyen bőr a képén azt mondani, hogy nem a zemberek fizetik meg, meg hogy nem volt, nincs és nem is lesz megszorítás, csak átszervezés? Hát akkor kik fizetik azt meg, kérdem tisztelettel?

graycivil 2012.11.17. 13:06:54

"Lukasenko: Magyarországnak elege lett a demokráciából

-Magyarország valamikor egy szocialista ország volt. Annak idején jó barátok voltunk, közeli kapcsolatban álltunk egymással. Végül elegük lett a demokráciából, a piacgazdaságból és kijózanodtak –jelentette ki Lukasenko, aki Fehéroroszország új franciaországi és magyarországi nagyköveteinek kinevezésén fejtette ki nézeteit. Szerinte egyébként ez a folyamat játszódik le egész Európában is."

nol.hu/kulfold/lukasenko__magyarorszagnak_elege_lett_a_demokraciabol

Hát elérkeztünk ide is! Lukasenko dicséri a magyar autokráciát! Ennél autentikusabb dicséretet nem is kaphatott volna Viktortól Viktor.

Gyerekek, könyörgöm,...! F.Y!DESZ

etwas kultur muss sein 2012.11.17. 13:50:59

@knausz:

Ált. sulis földrajz tanárom mondta, hogy ha valamit nem találok meg elsőre a térképen, akkor lépjek egyet hátra, nézzem meg távolabbról, hogy könnyebben átlássam.

Ezt lenne most az én javaslatom is. Lépj egyet hátra és lásd át egészében a kérdést. Nem az a lényeg, hogy most éppen a ballib összefogás, vagy a fidesz vezet-e a százalékháborúban. Azt kell látni, hogy a 4 éves ciklus felét elhagyva a fidesz milliós szavazótábort vesztett. Még hátra van iszonyat kemény, recessziós másfél év, ami 100%-ban a ballibnek dolgozik. Mitöbb, van a ballibnek egy olyan figurája (bajnai), aki a politikából kiábrándultak köréből is tud csipegetni.
A fidesz ezzel szemben mit csinál? Napi szinten rugdossa az öngólokat. A megszorítócsomagok, újabb adók, adóemelések számát sem tudja már az ecceri halandó. De lehet, hogy már maga kuszaszem sem.

tölgyes 2012.11.17. 14:57:31

@knausz: Természetesen nem lefutott meccs a következő választás. Az ilyen propagandaszöveg is csak része a választási hadviselésnek:cél megtörni az ellenfél támogatóinak önbizalmát.:) A választás még messze van. Lehetnek még pizitív és negatív változások a politikai ellenfelek számra.
Az énlegvalószínűbb forgatókönyvem egy destabilizált ország. A ballib nem tud abszolut többséget szerezni, de a fidesz sem.

Az az ábráánd, hogy lemossák a fideszt ma még nem megalapozott, hiszen a fidesz előnye még ma is kimutatható és ebben nincs is vita a kutatók között, legfeljebb a vezetés arányaiban van eltérés.

A megszorítások pedig elkerülhetetlenek. A Bajnai-Gyurcsány-Medgyessy kormány az adóinkon felül elkúrt 15.000 milliártdot. Azt vissza kell fizetni.
Az Eu és za IMF elégedetlen mert nem a maga és az itt séforítók pénzét szedik el, hanem a bankokat stb adóztatják és ez tűrhetetlen.:(

nyünyüge 2012.11.17. 15:06:41

@tölgyes:
Mitől függ, hogy éppen 15 vagy 18 ezer az bizonyos elkúrt milliárd?
Vagy mostanában már 3000 milliárd hibahatáron belüli összeg:)?

tölgyes 2012.11.17. 15:56:38

@nyünyüge: Az Ön emlékezőkéjének működésétől.:), az esetemben esteleg attól, hogy rossz számot ütök be ..mert én ragaszkodni szoktam a 15.000 milliárdhoz, amibe én mindig beleszámolom az eladott nemzeti vagyont is, mert annak bevételei szintén elpárologtak a Medgyessy-Gyurcsány-Bajnai sikerkormányzás időszakában.

márta)) 2012.11.17. 15:58:01

"Nem csökkentik a gyerekek éhségét" - Tovább nő a mélyszegénység"

www.stop.hu/belfold/nem-csokkentik-a-gyerekek-ehseget-tovabb-no-a-melyszegenyseg/1099115/

Félő, egyébként, hogy jövő évben ez csak fokozódni fog, javulás nem várható.
Bizonyos társadalmi csoportok, mindennapi életminőségükben nem várhatnak javulást.
Szerintem. (sem)

márta)) 2012.11.17. 16:04:01

Orbán erőlködik, de a Mercedest Gyurcsány hozta"

Azt állítja Orbán Viktor
miniszterelnök (a Daimler AG-vel kötött stratégiai partnerségi megállapodás aláírása alkalmából), hogy „az a magyar gazdasági modell, amit a kormányváltás után elkezdtünk felépíteni, szinte hibátlanul kapcsolódik a német gazdasághoz”.

Ezzel szemben a tény az,
hogy akármilyen állítólagos modellt épített is fel az Orbán-kormány, az semmivel nem kapcsolódik jobban a német gazdasághoz, mint a Medgyessy-, a Gyurcsány- vagy a Bajnai-féle modell.
A magyar-német kereskedelem ugyanis 2003-tól kezdett nagymértékben növekedni, és a válság előtti évben, 2008-ban elérte a 4711 milliárd forintot.
Ehhez képest a 2011-es 4852 milliárd csak minimális bővülés. A Daimlert (vagyis a Mercedes-gyárat) pedig speciel Gyurcsány hozta Magyarországra. Nyilván az Orbán-modell jegyében, szinte hibátlanul."

Így van. A minimum az lett volna, hogy a Gyurcsány is ott legyen azon a bizonyos átadáson.
Hát! ez jó egyébként.
:(

nyünyüge 2012.11.17. 16:05:43

@tölgyes:
Hát ja. Az én rossz memóriám esetleg az Ön elütése.
Mi más is volna :(.

márta)) 2012.11.17. 16:08:42

Hát! Igen! Bocsánat! De már enyhén szólva is röhejes, hogy már több mint két éve mindig ugyanazt írja.
Nevetni kell".
:)))

tölgyes 2012.11.17. 16:24:32

@nyünyüge: Nagyon csodálkoznék, ha egynél több példát tudna idézni:), bár én még az egy példán ics nagyon meglepődnék:)

tölgyes 2012.11.17. 16:28:27

@márta)): Kedves Márta..AAZ hogy Ön min röhög az Ön mentalitásán, szellemi képességein műlik.Én abban nem találok nevetni valót, hogy 8.000 milliárdról 20 000 milliárd fölé vitték az adósságot és még egy csomó vagyont is eladtak..Ha ezen Ön nevetni tud, akkor az ön nevetése felér egy perverzióval:) Remélem akkor is nevetni fog, azt is élvezi majd, amikor kifizeti a magára eső részt:)

mókáné 2012.11.17. 16:34:17

A Nézőpont Intézet friss felmérése szerint a lehetséges partnerek az LMP szimpatizánsait is erősen megosztják. A ponteciális LMP-szavazók 62 százalékuk például elképzelhetőnek tartja, hogy az Együtt 2014-re szavazzon, más szóval az új szövetség erősödése alapjaiban rendítheti meg az LMP amúgy sem sziklaszilárd társadalmi bázisát. Az LMP-szavazók 63 százaléka viszont elutasítja az MSZP-t, a felük pedig a Demokratikus Koalícióra nem szavazna.

A kongresszus döntését elvileg megkönnyíthetné, hogy az Együtt 2014 Elvi, erkölcsi alapvetések című dokumentuma és az LMP alapító nyilatkozata között az antiglobalizmusról és a fenntarthatóságról szóló lmp-s részeket leszámítva csak nüansznyi különbségek vannak. Ám ha a kongresszus rábólint, hogy Jávorék elkezdjenek tárgyalni Bajnaiékkal, azzal mint majdani potenciális partnerre, hallgatólagosan az MSZP-re is igent mondana: ezt a békát nehéz lenyelni.

index.hu/belfold/2012/11/17/sorsdonto_kongresszus_elott_all_az_lmp/

Garantált naplemente.

mókáné 2012.11.17. 16:37:36

@SzélsebesVelorex:

"A fidesz ezzel szemben mit csinál?"

Ha nem adjuk meg a bizalmat a Fidesznek, és hisszük el, hogy jól csinálja és lehet belőle hosszú távon valami, akkor:

El vagyunk veszve, azt hiszem - J.A. szavaival.

mókáné 2012.11.17. 16:40:49

@tölgyes:

"A megszorítások pedig elkerülhetetlenek. A Bajnai-Gyurcsány-Medgyessy kormány az adóinkon felül elkúrt 15.000 milliárdot. Azt vissza kell fizetni."

Tökéletesen egyetértünk. Nincs vita közöttünk.

jjulie 2012.11.17. 16:41:54

@tölgyes:

hahaha paraszt, írd ezt le a következő másfél évben naponta százszor, aztán nézzük meg másfél év múlva, hogy a szorgalmad feltámasztja e a fideszdögöt, hahaha paraszt

nagyon körbe foglak röhögni paraszt, de írd le naponta százszor a következő másfél évben

meg a többi szart sem érő parasztságod

jjulie 2012.11.17. 16:45:05

@knausz:

hahaha

nagy felhatalmazás, nagy változás

hahahaha

és hahaha

nagy változás:

imf pénzéből mol vásárlás drágán

drága hitelből törlesztve az olcsóbb

haveroknak fodbérlet

simicskának közbeszerzés

haverok pozicióba tolása

hahahaha

nagy változás, nagy felhatalmazás

hahahaha, támogassátok egymást fideszfertőzöttek

márta)) 2012.11.17. 16:46:01

atv.hu/cikk/20121117_lmp_kongresszus_rona_peter_igent_mond_az_egyuttmukodesre_neme

Változatlanul az a véleményem, hogy a Bajnai Gordonnak alapitania kellett volna egy új pártot, már korábban.

Az LMP. túl sokat nem produkált az eltelt időben, én még most sem tudom, hogy úgy igazából, valójában, milyen politikai irányvonalat követnek, vagyis tűztek ki célul.
Mondjuk Nekem mindegy.
Csak írtam, a véleményem.
:(

Lollle 2012.11.17. 16:51:58

@knausz: nem pazaroltam rád túl sok karaktert, de abban igazad van, hogy ennyit sem érdemes veled foglalkozni.

jjulie 2012.11.17. 16:53:21

@tölgyes:

ja paraszt

miért is nem ugatod a tényt hogy az orbán hozta a mercit kecskemétre

az is része ugye a nagy felhatalmazásból eredő nagy változásnak, ugye hazug paraszt

na elő valami fideszfertőzött fideszsületlenséggel paraszt, az aszékelyek fideszfertőzött pajtásod lazsál éppen, végezd a munkát helyette is

jjulie 2012.11.17. 17:00:47

@tölgyes:

milyen megszorítás paraszt, nagyfelhatalmazás nagy változás, egyszeri nagy adócsökkentés kormánya

hahahaha nagy fideszparasztváltozás és nagy fidesznemzeti összefosás

hahaha

mókáné 2012.11.17. 17:26:25

@Lollle:

"nem pazaroltam rád túl sok karaktert, de abban igazad van, hogy ennyit sem érdemes veled foglalkozni."

Sőt! Semennyit. Maradjunk ennyiben. Olvasd a többieket és engem ugorjál! Nem vagyok túl magas, 165 cm.

márta)) 2012.11.17. 17:26:35

@tölgyes:
Már fizetem. drága @tölgyes. Sőt! Az Én befizetéseimet, esetleg mások élik fel, élték fel. Olyanok (is) többek között, kik senkiháziak, nem igazán akartak dolgozni, mát ha akadt volna munkahely, akkor sem,
Fekete munka, segély, tyúklopás".
Vagy az álrokkantak, hogy mást ne is emlitsek Önnek.

Na. Ne! Már! Az Én szellemi képességem egy percig se zavarja Önt.
Ahányszor leírja, annyiszor emeli a tétet". Nem szép dolog.
Elhiszi ugye??
hm?
:((

márta)) 2012.11.17. 17:29:00

@tölgyes:
csomó vagyont is eladtak.."

Na igen! Mások" meg olcsó pénzért megvették.
Ugye, ugye???!!!

mókáné 2012.11.17. 17:30:45

Orbán Viktor szerint a keresztény értékeken alapuló politika a történelem folyamán immár sokadszor fogja megújítani Európát. A miniszterelnök ezt szombaton mondta Madridban, ahol Remény és keresztény válasz a válságra címmel előadást tartott a spanyol főváros Szent Pál Egyetemén.

A mi "bűnünk" - folytatta -, hogy a XXI. században azt mertük alkotmányba foglalni, hogy a vallás, az egyház, a nemzet, a család nem a múlthoz, hanem a jövőnkhöz is tartozik.

"Mi úgy véljük: a keresztény értékeken alapuló politika a történelem folyamán immár sokadszor fogja megújítani Európát" - szögezte le Orbán Viktor, akinek beszédét - mint azt közleményében Havasi Bertalan írta - a helyszínen, kivetítőkön több százan, online közvetítésben pedig mintegy háromezren kísérték figyelemmel.

www.magyarhirlap.hu/kulfold/a-kereszteny-ertekeken-alapulo-politika-ujitja-meg-europat

márta)) 2012.11.17. 17:31:03

Még csak most láttam, olvastam!

Bajnai Gordon az "új politikai csillag". "

Igen! S ez jó, biztató.
:))

mókáné 2012.11.17. 17:35:59

@márta)):

"Bajnai Gordon az "új politikai csillag". ""

Bajnai Gordon a régi hullócsillag. Így.

Nem egy üstökös. Arra még várni kell.

2:0 Vezet az MTK - ez a legfrissebb hír a foci világából!

Khal Drogo 2012.11.17. 17:46:30

@knausz: Akkor baj lesz, mert Magyarországon a híres-neves kereszténydemokrata párt támogatottsága a 4K mozgaloméhoz mérthető, azaz semmi. További gond az lesz hogy üresek a templomok, aki még elmegy az a halál és a 70 között áll jobbára.
A fiatalok tömegesen hódolnak a szexnek, az ivászatnak, az egyéb deviancának és tele szájjal röhögnek a keresztényeken.
Szóval Mária országában aki keresztényként gondolkodik és él, az hovatovább bolond. Ha egy fiatal pl. Bibliát olvas nem Cosmo magazint, elterjed róla hogy meghülyült.

És így tovább. Szóval ez az ország, azaz mi fogunk keresztény politikát folytatni. Tudod mit, befizetek rá.

A valóság az hogy Magyarország szekuralizált állam és szekuralizált politikát fog folytatni, ha megpróbálja ezt megváltoztatni, az ezzel próbálkozó politikai erő kiesik a Parlamentből.

Szóval a szokásos Orbán-féle arcoskodás, dumálás a semmire.

márta)) 2012.11.17. 17:53:13

Mondjuk kit érdekel?! Mert engem aztán nem. Mármint, hogy ki vezet, és ki nem.

Úgy bizony! Bajnai Gordon! Támogassa ön is.
ott a pont.

mókáné 2012.11.17. 18:08:55

@Khal Drogo:

"Szóval Mária országában aki keresztényként gondolkodik és él, az hovatovább bolond. "

A gyerekeimből 2 katolikus iskolába járt/jár. Kiváló oktatóik vannak és ingyen kapják a tudást. Megéri ez hosszú távon még akkor is, ha valaki nem vallásos. Én az vagyok.

Van ebben perspektíva. Aki a 10 parancsolatot betartja, már jó úton jár. Megéri az országnak. Látok benne rációt, a konzervatív-keresztény ország is bejön nekem, de liberális verzióval is bejönne, ha jobboldali.

@márta)):

Bajnaiból köszönöm szépen, de nem kérek. Se most, se holnap.

dbeata 2012.11.17. 18:15:56

@Khal Drogo: @knausz: Jaj már, most kiakadtam teljesen!
Azért a templomba járó ájtatos szentéletű és a parázna, részeg, drogos Cosmo olvasó között van némi "normális" átmenet, remélem!

Vagy most akkor azt kell hinnünk, hogy csak az biztosítja az egyén megfelelő mentálhigiénés állapotát, ha eljár a misére minden vasárnap, elfogyasztja az ostyát, és gyóntatófülkébe jár? Ne már!
Minden tiszteletem azoké, akik ezt belső meggyőződésből teszik és minden cselekedetükben ez a felfogás tükröződik, de azért azt ne mondjuk már, hogy csak ez az út az egyetlen.

dbeata 2012.11.17. 18:41:22

@graycivil: Nem értem a problémát.. :))
Itt a várva várt "keleti nyitás" :)

etwas kultur muss sein 2012.11.17. 18:43:00

@knausz: ez nem hit kérdése... azt a templomban kell...

Khal Drogo 2012.11.17. 18:57:43

@dbeata: Mond meg ezt Orbánnak. A keresztény ország azt jelenti amit én írtam. Vasárnap Biblia, házasság előtt nincs szex, nincs abortusz stb.
Ez a keresztény élet. Ilyen Magyarországon gyakorlatilag nincs ( ismerek aki így él, de ez 1000-ből egy ).
A mai Magyarország nem ilyen. Aki tehát a keresztény életvitelről regél, az álomvilágban él.

Khal Drogo 2012.11.17. 19:03:44

@knausz: Magyarországon nincs keresztény-konzervatív oktatás. Marginális vonal. Orbán álmaiból nem lesz semmi. Az hogy a tehetős gyerekek egy része egyházi iskolába jár, ezen nem változtat semmit. A keresztény-konzervatív alapgondolat nem az hogy hallgatom a papot, de nem vagyok vallásos.

Nem elég úgy tenni, vagy kifelé azt mutatni.
Ma már azért esküdnek az emberek a templomban, mert olyan "szép". Ez nem kereszténység.

nyünyüge 2012.11.17. 19:12:26

@tölgyes:

hú de pitiánernek tetszik lenni - amúgy a gugli a barátja - vagy az ellensége ?!:)

nincs olyan politikai blog, amelyiken ne sütötte volna el többször is.

én kérek elnézést:(

graycivil 2012.11.17. 19:21:28

"Hülye népnek hülye közvélemény-kutatás!

"A többség szerint nincs diktatúraveszély Magyarországon"

A Századvég a számokkal valamiért nem akar annyira nyilvánvalóan manipulálni, mint a Nézőpont, de azért nem mond le arról, hogy hülyének nézze az olvasókat. A „színvonalas szakmai munkát” végző intézet ugyanis úgy mérte fel a diktatúrától rettegők arányát, hogy a következő kérdést tette fel:"

orulunkvincent.blog.hu/2012/11/17/hulye_nepnek_hulye_kozvelemeny-kutatas?utm_source=ketrec&utm_medium=link&utm_content=2012_11_17&utm_campaign=index

"„Vannak, akik azt mondják, hogy Magyarország a (sic!) FASISZTA diktatúra felé sodródik. Ön szerint ez az állítás inkább igaz vagy inkább nem igaz?” (saját kiemelés)"

Ennyit a Századvég szakmaiságáról...

Gyerekek, könyörgöm,...! F.Y!DESZ

nyünyüge 2012.11.17. 19:26:09

@graycivil:
"...Bár az egész kutatás lényegében a manipuláció és hazugság szándékával készült, mégis ad lehetőséget hasznos következtetésekre. Ahol ugyanis – jogosan – úgy gondolják, hogy lesznek újságírók, akik ezt az eredményt egy az egyben leadják, anélkül, hogy rámutatnának a nyilvánvaló hazugságra, és úgy gondolják, hogy lesznek, akik ezt el is hiszik, ott könnyű diktatúrát építeni. Semmi nem kedvez jobban a hülye kormány hatalmának megőrzésében, mint a gerinctelen média és a kritikus olvasásra képtelen nép. "

tölgyes 2012.11.17. 19:26:35

@nyünyüge: Miért okoz Önnek gondot az, hogy a tényeket közlöm olyan csacska lényekkel, akik ezt nem tudják és emiatt azt sem értik, hogy mitől bűzlik a láb.:)
@Khal Drogo: Nem is gondoltam, hogy ilyen fontos magának a házasság előtti sex..:):):)
@márta)): Bizony, ahogy mondja az eladott vagyont olcsón mások vették meg léés élték fel.
Sárközy szerint a magyar nemzeti vagyon 80-85%-át az MSZP-SZDSZ 11-12%-át az MDF, 1-2%-át a fidesz, a többit a spontán privatizácóban adták el.

jjulie 2012.11.17. 19:30:10

@tölgyes:

hahaha, fidesztények fideszpparaszt módra hahahaha

mint az aszékelyek fidesztényközlő törzsbirka hahahaha

mint amikor az ezen blog indulása óta ötszörösére duzzadó aranyadról közöltél tényeket seggsáj, hahahahaha

és

hahahahaha

száraz fidesztények, hahahahaha

nyünyüge 2012.11.17. 20:00:11

@tölgyes:
Kár, hogy mindben 18 ezer milliárd az a bizonyos "tény". Ami ma 15.
Még nagyobb kár, hogy ezt a "tölgyes" is nagyon jól tudja. És mégis lesz erre is lekezelő válasza.

Úgyhogy én itt fejeztem be.

dbeata 2012.11.17. 20:04:39

@Khal Drogo: Nem, Orbán két legyet ütött egy csapásra. Jól be lehet terelni az akolba a birkákat az egyházon keresztül, és az egyháziak támogatása is jól jön neki (oda-vissza nyalják-falják egymást egy ideje, ki emlékszik még a kezdeti nehézségekre - térdre csuhások, miegymás).

Azért azt elmondom neked, hogy családon belül jó néhány ilyen álszent Fideszbolondját ismerek, és azzal együtt, hogy minden ájtatos szertartást megtartanak, zarándokolnak is, a válás és a házasság előtti szex ugyanúgy megvan náluk is, mint az általuk lenézett, nem vallásos családokban.

"Ma már azért esküdnek az emberek a templomban, mert olyan "szép". Ez nem kereszténység. "
+1. Azzal, hogy vannak, akik a szülők kérésére esküsznek templomban.

dbeata 2012.11.17. 20:08:22

@graycivil: Mindez közpénzen, ha jól tudom.

tölgyes 2012.11.17. 20:20:15

@nyünyüge: Nagyon örülnék, ha csak egy példát is mutatna a 18.000 milliárdos állításomból..Én 15.000 milliárdot szoktam írni, ami két részből áll: a felvett és elszórt hitelekből és az eladott és elszórt nemzeti vagyonból Az tagadhatatlan, hogy a Bajnaival záruló MSZP-SZDSZ kormányzás vétke.
Kár és felesleges tehát a sivalkodás és duzzogás.

nyünyüge 2012.11.17. 20:27:29

@tölgyes:
betettem volna a linkeket is, de a blogmotor valamiért nem szereti a gyüjteményt egyben, így csak mazsolázok:

242_orbanbol_nem_lesz_gyurcsany
292_a_fidesz_masik_arca
VV imf_blamazs
Gréczy: oszod_orban_1_0
varanusz: alkotmanyos_kommunizmust
magyarinfo: a_sajto_ostroma
ennyiresenkinemlehethulye: a_zellenzek
gondola,
.......

És vége a gyereknapnak.

aszekelyek 2012.11.17. 20:37:02

@teevee: no most akkor a szerződést vagy a játékszabályokat kell betartani és egy szerződésszegővel kéne kesztyűs kézzel bánni? A jogelődjével kötöttek szerződést is. A jogutód meg nem tartotta be azt. tudod nekem is volt vitás ügyem és az ügyvédem olyan tanácsot adott, aminek nagy hasznát láttam a nem fair módon viselkedő partnerrel szemben. Nem tudott tovább kreténkedni. Akadályozva volt a kreténkedésben. Általam.

Nem támogatom , hogy pitizzen bárki is itt olyanoknak , akik gátlástalankodnak.

aszekelyek 2012.11.17. 20:42:32

@teevee: amit én írtam, az az volt, amit írtam. Szó sem esett az ítéletről. Arról írtam, min gondolkodtam el az alkusz ajánlatának hatására. nem osztották. Big deal. Akkor sem történt más, mint amit leírtam. A kötelezővel nem én, hanem a kormány akart rendelkezni. ne erőlködjél. A közt elnök úrnak is szemet szúrt ez, aki alkotmánybíró is volt , tehát ketten is kételkedtünk ennek a z alkotmányosságában. Olyat sem írta, hogy azt helybenhagyta a z alkotmánybíróság. A nem tetszésemet viszont ugyanaz az alkotmány garantálta kifejezni. :))

aszekelyek 2012.11.17. 20:48:22

@tölgyes: már hogy lenne kár! A pénzt ők remekül használták fel és náci aki mást mond. Csak valami gonoszság miatt elfolyt... de az már biztos , hogy arról meg azorbántehet. Akkor is, ha másfél évig a lábát nem tette a magyar politikába, úgy hívták vissza, 2004 ben, amikor kisült, mekkora baj van a gazdasági mutatókkal.

Mit nem ért ezen , kedves tölgyes? Minden rossz , amit a zorbántett és minden jó , amit a szocik és a szadisták , innen , onnan segítve. HA esik ha fúj...

aszekelyek 2012.11.17. 20:54:24

@teevee: mondom, hogy hallani se akarnak ilyesmiről... Amit pld rendszerint felajánlanak olyan hitelek esetén , ha valaki , mondjuk követeléskezelő , megvesz egy hitelállományt.
Az jól látható, hogy semmilyen hitelnél semmilyen kockázatot nem óhajtottak és ma sem viselni. lehetséges, hogy eleve úgy számoltak ezzel a hitelállománnyal, mint 100%-ig visszafizetettel? lehet. nekem úgy tünt, hogy alakossági hiteleknél is úgy számítottak. Márpedig szerintem olyan nemigen van ezen a világon, hogy csak nyereség , nulla veszteség , kockázat.... Mindent az adós vállaljon.

De szólj , ha a világon minden így működik már.... Ami hitel. Erről , így még nem értesültem.

aszekelyek 2012.11.17. 21:02:37

@graycivil: mondjad csak , miben is áll az a fasiszta diktatúra felé haladás pontosan? De először a fasizmus definícióját kérem! Mindenkinek pontosan kell tudnia , miről is van szó !

aszekelyek 2012.11.17. 21:05:59

@A pöttyös az igazi dbeata: Az összes azon megy. Ami kihozta 20 %-ra a bajnaikát , az is:)))

graycivil 2012.11.17. 21:13:42

@aszekelyek: Ne haragudj, de te folyamatosan égeted magad. Ha elolvasod a linkelt cikket, akkor ilyen hülye kérdést fel sem teszel.

Tudod, Makót nem Jeruzsálemnél kellene keresned a térképen...! :-))))

graycivil 2012.11.17. 21:15:42

"A 2006-os ősz

Noha a színpadról kitűnően látszott, hogy az emberek tömegesen indulnak a Deák tér felé, noha a rendezőknek a rendőröktől kapott folyamatos tájékoztatás révén pontos tudásuk van arról, hogy az az irány veszedelmes – mégsem szólnak egy szót se. Zenét adnak. Várnak. Várnak tizenöt-húsz percet, és csak azután mondanak valamit, ám továbbra is elhallgatják a legfontosabb információt. És mindezek okán nem őket, a fideszeseket vegzálják, hanem (immár hat éve) a rendőröket! Holott senki másnak, mint nekik kellene föltenni a kérdést: mi volt a céljuk mindezzel?!"

www.168ora.hu/itthon/2006-debreczeni-orban-rendorseg-fidesz-nagygyules-105943.html

"A kérdés persze költői. Ha tudjuk, mi történt az előző napokban, hetekben, hónapokban, akkor tudjuk rá a feleletet. Orbánék nem azért vitték az Astoriához a tömeget, hogy az előre kalkulált és szépen kialakult helyzetből kivigyék őket. Amikor a vezér beül a páncélautóba, jól tudja, mi következik. Akarja is. Hisz az következik, amit eltervezett."

F.Y!DESZ

aszekelyek 2012.11.17. 21:20:03

@A pöttyös az igazi dbeata: a pápával kellett ezt elszámolnia Orbánnak , nem az ateistákkal... - a térdre csuhásokat..
Az ateisták vallási türelmetlensége eléggé agresszív itt minálunk...
Mit érdekli a vallástalanokat , hogy mit csinálnak azok , akik vallásosak , az sem világos. Mi dolguk vele ? Pletyizni lehet róla , de másért ?
A vallás liberálisabb , mint az ateisták , mert lehet betérni, kitérni , valakinek a hitéből de magánügy. Na ezt nem sikerült még rendesen felfogni. Ateistáknál pld nincs bűnbocsánat sem , azt figyeltem meg. Megbocsátás sincs. Ítélet van. Koholt vádra. Arccal lefelé , tömegsírba. pl.

aszekelyek 2012.11.17. 21:25:19

@graycivil: a te felülmúlhatatlan magyarázatodra vágyom , azért tőled kérdezem:) Nem arra vagyok kíváncsi , mit tolnak ott , azoknak , akik ideológiailag nem eléggé képzetteknek.

6.Lenin 2012.11.17. 21:25:37

@graycivil:

Múlt héten 23:12:05-kor megtalálták azoknak az útjelzőknek a maradványait, amit annak idején Orbán V tűzött ki a honfoglaló magyarok elé, hogy alattomos módon ide, a kárpát- medencébe irányítsa őket. 1 foto is előkerült, ahol az 1ik bokor mögött tisztán kivehető volt Simicska kaján mosollyal a szája szegletén.

azóta is mindig, mindent Orbán V. irányít ebben az országban.

dbeata 2012.11.17. 21:32:42

@aszekelyek: Érdekes, hogy ezt írod, biztos neked ilyen tapasztalataid vannak. Persze az ateizmus is egy bigott "vallás" a maga nemében.

"Mit érdekli a vallástalanokat , hogy mit csinálnak azok , akik vallásosak"
Ez úgy kezdődik, hogy ők kezdik, legalábbis az én ismeretségi körömben. Úgy, hogy először finom fennhéjázás "az én gyerekem". Aztán meg hogy "minálunk az nem szokás", magas labdák, érted...:))
Egyébként meg azt csinálnak, amit akarnak, csak ne akarják már elhitetni, hogy csak az a jó, a máshogy az meg nem.

Tolerancia, a bűvös szó, és elfogadás. Elcsépelt már mindkettő, de nem tudok jobbat.

aszekelyek 2012.11.17. 21:35:36

@graycivil: A nyomorult elfelejtette azt is odaírni, hogy Orbán személyesen tépkedte le az azonosítókat a lövöldözőkről és hazafelé menet még felvett egy álarcot , sisakot é s személyesen lövöldözte a nagygyűlés résztvevőit. Csak úgy tett , mint aki elmegy.. visszamászott a mellékutcákon behúzni a papot, tiporni a zászlóját.... közben pedig befagyasztotta a nyugdíjat is.

Mikor kiszadizta magát , nyilatkozott, hogy nagyon meg van elégedve és elrendelte , hogy tüntessék ki gergényit. Hogyne.

6.Lenin 2012.11.17. 21:35:53

@A pöttyös az igazi dbeata:

"Egyébként meg azt csinálnak, amit akarnak, csak ne akarják már elhitetni, hogy csak az a jó, a máshogy az meg nem."

Jujj!
Ez nagyon jó volt.

Olvasod itt a hozzászólásokat?

aszekelyek 2012.11.17. 21:48:09

@teevee: Dicsőségről nem esett szó, csak kötelezően ellátandó feladatokról, amit nem finanszírozott az akkori kormányzat meg. Csak odatolta.

@A pöttyös az igazi dbeata: hogyne, mindkét részről. Engem pld nem érint meg, inkább megmosolyogtat, ha valaki ilyen bezzeg az én gyerekem, minálunk ez így meg úgy ...
Immunitásom van erre. Sztem ez valami kompenzáció. :)
egyébként a nagyon nem vallásos funkcifeleségek pontosan ugyanezt éreztették azokkal, akikről valamiért úgy vélték, mondjuk a státuszból eredően, hogy lejjebb vannak náluk. Szó nem esett vallásról. - "Isten őrizz!" ;) , hogy vallásos legyen a Józsika , amikor apuka megyei párttitkár...
Komolyan, ennyire nevetségesek voltak. Ateista létükre :) persze sokan nem nevettek ezen de nekem ilyen kiröhögős jellem jutott.

aszekelyek 2012.11.17. 21:59:57

@knausz: a FIDESz ellenzéke , és szélső jobb és bal oldalaik vannak benne. :))) Zsolttal ellentétben én el tudom képzelni. A jobbik úgy jobboldali , hogy baloldali is. Pont mint ez a libatenyésztők védőszentje. No most ezt az MH-ban nem írhatja le neked Zsolt.
Számos okból. Míg én leírhatom:)) Jobban jövünk ki , ha bajnai szövegét rugdaljuk , mert az megérdemli. Ő akar a jobbiktól szavazót elvinni .
Ha ez még nem lenne elég világos , a víziója és az az ízléstelen hasonlata is ezt a célt szolgálta.

Nem azt a kifejezést használnám erre , hogy ellentmondásos a két állítása. :))
@6.Lenin: olvassa hát de azok akkor se akarják elhitetni.... :DDD

jjulie 2012.11.17. 22:02:12

@tölgyes:

utólsó retek hazug kádárvakarék segg paraszt vagy, egyszóval: fideszféreg

jjulie 2012.11.17. 22:08:32

@tölgyes:

agyadra ment a fideszfertőzés

férgebb vagy a féregnél vagyis az@aszekelyek: -nél hazugparaszt, anyád szégyellheti magát miattad

aszekelyek 2012.11.17. 22:13:09

@A pöttyös az igazi dbeata: A jajveszékelő bankok és a nagyvállalatok. Akik , amit tudtak eddig is rád toltak , csak nem tűnt fel , mert azt hitted , az a normális , ha a te adódból nekik adnak kedvezményeket. Most más rálátásod van , ennyi történt. Ugye nem gondolod egy percig sem , hogy ezelőtt nem te fizettél ki mindent ? Csak nem ismerted a számokat.
Mert nem úgy tálalták neked édes Beám , mint manapság.

tölgyes 2012.11.17. 22:25:39

@nyünyüge:Miért nem próbálkozott tovább az idemásolással.:) Nyugodjon meg a 15.000 milliárdos elkúrás alsó fekvésben a legkisebb leírt elszórt összeg. Ebben ugyanis nem szerepel a túlzott deficiteljárásnak kezdetek óta mutatkozó káros hatása a kölcsönkockázatra és annak hosszú távú költsgei... amik a mai napig hatnak.

Egyébként pedig hiába szépítgeti a dolgokat: 2002-ben 8000 milliárd körül volt a felvett kölcsön ez 2010-re 20.000 milliárd fölé ment és ami a legnagyobb baj: ez a rengeteg pénz kiegészítve az eladott vagyonnal úgy vonult át az országon, hogy nem eredményezett gazdasági növekedést, de még csak stabilizlódó gazdasági hátteret sem. A munkanélküliség a 2002-es 5,7%-ról 11% fölé nőtt, a növekedés ami 2002 eleőtt az eus átlag felett volt ez -ba csúszott..és már válságban voltunk a válság kezdete előtt.
Nyakó épp a válság kirobanása előtt egy héttel indította a"látszik már az alagút vége" kampányt. Majd még azt is megjósolták, hogy a válság megáll a határainkon:( pedig ekkor már a most zseniként emlegetett Bajnai már tagja volt a kormánynak:(
Mindehhez társult az a mély morális válság, aminek nem csak Őszöd volt a megnmyilvánulása, hanem 2006-2007-es remndőratrocitások is. Ha zet hozzáadjuk, akkor a veszteség már pénzben ki semfejezhető. Ennek lett a következménye az Önök által utált 2/3-ad.

jjulie 2012.11.17. 22:27:54

@tölgyes:

senki vagy kádárvakarék fideszféreg, senki vagy

hallgass senki, hallgass

tölgyes 2012.11.17. 22:28:14

@aszekelyek: Való igaz: Gyurcsányt és körét nem érték személyes veszteségek.. neki sikerült biztosítania azt a jövedelmet, ami lehetővé tette "Nagypolgári életvitelének fenntartását!"- ahogy ezt a szóvívője megfogalmazta.

jjulie 2012.11.17. 22:32:40

@tölgyes:

felmondtad a sokásos fideszsületlenségeket, elmehetsz

nagyfelhatalmazás, nagyváltozás fideszsületlenség

hahahahahahaha

a lakosság 80 százaléka rühelli fideszféregséget, jogosan, kussolhatsz sületlen fideszfertőzött

jjulie 2012.11.17. 22:37:45

@aszekelyek: @tölgyes:

ezaz, versenyezzetek fideszfertőzöttek, melyikőtök tud nagyon fideszsületlenséget fingani

rajta , rajta, ugrás fideszfertőzöttek, ugrás, rajta, rajta

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.11.18. 00:54:40

@jjulie: pirtyogj, nyomi!

Már elmúlt a hónap közepe és még csak 300 büdös verbálfingot eresztettél ide Törökgáborelemez úr orra alá.

szoja122 2012.11.18. 05:59:25

@SzélsebesVelorex: :)))

Lehet, hogy rosszul tudja, mert az átkosban is sokkal több partizán volt, mint amennyien mind két oldalon összesen harcoltak....:)))

szoja122 2012.11.18. 06:01:47

@A pöttyös az igazi dbeata: Szeretnénk látni az IGAZI pöttyöt! Így ezt bárki mondhatja....:)))

Lehet hogy majd a hatóságoknál igazolnunk kell.:)))

szoja122 2012.11.18. 06:10:56

"Így mondott le Jávor Benedek - exkluzív videó"

"A hvg.hu-nak sikerült videóra venni, amint az LMP zártkörű kongresszusának végén lemond Jávor Benedek. A frakcióvezető azután mondott le, hogy az ökopárt kongresszusán a többség arra szavazott,hogy ne lépjenek be az Együtt 2014 Mozgalomba. A döntés győzelem Schiffer András számára, és a kooperatív Karácsony Gergely-Jávor Benedek tengely képviselte politika háttérbe szorulását jelenti. Nézze meg videónkat!"

hvg.hu/itthon/20121118_javor_benedek_lemondasa_video#utm_source=hirkereso&utm_medium=listing&utm_campaign=hirkereso_2012_11_18

Nagyot hibázott az LMP, és siker Orbán számára, az ellenzék megosztása továbbra is erős.

De Bajnai is NAGYOT hibázott, mert NEM kormányzásra kellene a szövetség, hanem "CSAK" Orbán leváltására és a 2/3-os törvények visszaállítására, átírására, ami kb. 1 év és utána tényleges szabad választásokon mindenki külön indulna. Úgy ahogy Karácsony elképzelte, csak a Jobbik kivételével.

ÉL MÉG A TURÁNI ÁTOK!

nyünyüge 2012.11.18. 07:36:56

@szoja122:
Csao, LMP
...Nem sikerült felérni ésszel, hogy a meghozott döntéssel az utolsó esélyüket is elpuskázták, hogy pólusképző ereje legyenek az országnak. Igen, az nem az a pólus amit ők eredetileg elképzeltek, hanem az a pólus ami képes lehet Orbánt leváltani, ha az ehhez szükséges kompromisszumok megköttetnek. ...
varanus.blog.hu/2012/11/18/csao_lmp

jjulie 2012.11.18. 08:29:50

@Hepci:

jaj jeti,

a süticikizésben megfáradt tested és elméd szolgálatait elfogadom, légy a krónikásom: kisérd figyelemmel és örökítsd meg tetteimet

Balt 2012.11.18. 08:46:10

Heteken belül kinyírják az LMP-t a "nincs bocsánat" c. "összefogás" jegyében...

jjulie 2012.11.18. 08:49:00

@tölgyes:

jaja, a morális válság fideszsületlenség a kedvencem

fideszseggszáj mondja bagolynak: morális válság

hahahaha bagoly huhogd: morális válság

jjulie 2012.11.18. 08:53:10

@Balt:

na öblöshang valami sületlenséget böfögj ide, hátha föltámad tőle a fideszdög

te tudod már hogy fognak úgy választást nyerni, hogy a lakosság 80 százaléka rühelli őket?

huhogd te is bagoly: morális válság

hahahahahahaha

márta)) 2012.11.18. 09:15:44

Az LMP. ezzel a lépésével saját magát írja ki a nagybetűs politikából.
Senki sem kérte egyébként, ha csatlakoznak a "Együtt 2014-hez" fel kell adni elveiket? persze, ha vannak egyáltalán?

**********************

"A titkos szavazások eredményének kihirdetése után Jávor Benedek frakcióvezető bejelentette, hogy lemond posztjáról.

A politikus azt mondta, a kongresszus olyan stratégiát fogadott el, amelyiknek meggyőződése szerint nincsen értelme, és nem reflektál a valóságra.

„Lemondtunk arról az esélyről, hogy véget vessünk az Orbán-rezsimnek” – tette hozzá Jávor Benedek, akit beszéde közben a jelenlévők egy része megtapsolt.

„Olyan döntést hoztunk, amelyik megítélésem szerint végzetes az LMP számára és […] káros Magyarország számára” – mondta a politikus, és morálisan vállalhatatlannak nevezte. Kijelentette, hogy végrehajtására alkalmatlan, ezért jelezte, hogy visszaadja frakcióvezetői megbízatását."

atv.hu/cikk/20121118_lmp_nem_az_egyutt_2014_re_javor_lemondott_a_frakciovezetesrol

Khal Drogo 2012.11.18. 09:23:28

@márta)): A Fidesz a háttérben valszeg nem kevés pénzt megmozgatott.

nyünyüge 2012.11.18. 09:23:40

@szoja122:
Karácsony is lemondott, ahogy az várható volt.

mókáné 2012.11.18. 09:28:33

@nyünyüge:

A párt kongresszusának éjszakába nyúló szavazásán a küldöttek csak a tárgyalások megkezdését hagyták jóvá az Együtt 2014 mozgalommal, a csatlakozásra viszont nemet mondtak. Ezzel Schiffer András forgatókönyve valósult meg, aki szerint a pártnak egyedül kell a választók bizalmát megszereznie.

index.hu/belfold/2012/11/18/az_lmp_nemet_mondott_bajnaiek_ajanlatara/

Garantált naplemente.

dbeata 2012.11.18. 10:19:16

@szoja122: Borogattam és elmúlt...:(( csak a húlt helye van már meg! Ezért kötöttem rá piros pöttyös masnit! :))

dbeata 2012.11.18. 10:21:28

Szerintem jó, hogy az LMP így döntött. Ez volt a helyes megoldás.

Balt 2012.11.18. 10:21:51

@knausz: De legalább jól illusztrálja a Bajnai-pártiak demokrácia-felfogását itt (és más blogokon) a mai érvényes pártbelügy szavazás ügyében...

dbeata 2012.11.18. 10:25:37

@nyünyüge: Circenses, ohne panem. Értem én :)

dbeata 2012.11.18. 10:34:58

@Hepci: Figyelemmel kísérni @jjulie: blogtárs statisztikáját, érdekes ízlésre vall. :)

@aszekelyek: Babám, engem az OTP húzott le évtizedeken keresztül, úgyhogy fingom sincs, miről beszélsz. :)
Az most jó bank, vagy rossz bank? Már kérdeztem egyszer, nem válaszoltál.
Kinek mi tetszik, vallás vagy sem, magánügy! De az állam csecsén nem kéne az egyházakat melengetni.
Az ateisták nem szopiznak az államciciről, ha jól tudom.
Amúgy én is csak röhögök az ilyeneken. Oda-vissza.

menőmano 2012.11.18. 11:00:16

Hát! Ja! Totális helyzet, zűrzavar az LMP-ben. Ja! és persze morális válság.
:(

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.11.18. 11:01:09

@A pöttyös az igazi dbeata: az OTP jó bank, mert a vezetője ott ül a Vidi páholyában, agyhalottak, seggnyalók, valamint seggnyaló-agyhalottak társaságában. :)

Zsülit csak biztatom, hogy pirtyogjon szorgalmasan. Így növekszik a verbálfingbűz, s a normális embereknek kevésbé lesz kedve itt beszélgetni, ami nyilván egybeesik Törökgáborelemez úr szociológiai diverzitást szolgáló (nem)ténykedésével.

Diocles 2012.11.18. 11:01:26

@Balt:

Szia Balt!

Tényleg ugyanaz, mint az SZDSZ-ben, ahol amikor Magyar Bálinték éppen nem tudták kézben tartani a dolgokat (Tölgyessy elnöksége), akkor látványosan a saját pártjuk ellen fordultak.

Miután Karácsonyék (analógia: Magyar Bálinték) - úgy látszik, minden várakozással ellentétben - mégsem tudják bevinni az LMP-t az új Chartába, így nekiálltak a szétverésének...

Pedig ha ők győznek, akkor nyilván elvárták volna, hogy pisszegés se legyen...

Ui.: a döntésről nem nagyon lehet mit mondani, az LMP leginkább csak azt döntheti el, hogy golyó (beolvadás), vagy halálugrás... Mindenesetre a lelkük megmarad, az sem kevés.

menőmano 2012.11.18. 11:03:46

Attól, hogy némelyek folyamatosan írogatják a fránya államadósságot, még nem fog előremenni a világ, de a gazdaság sem fog működni.
Tévtan él némelyek fejében. Szerintem.

Olvastam a tegnapi kommenteket, s többek között nemek "ez jött le" a tartalmakból.
Mondjuk nem jelen semmit, csak megemlitettem.
:))

menőmano 2012.11.18. 11:06:37

oppá" bocsika!

"Garantált naplemente" . Telitalálat. Az LMP-vel kapcsolatban is.

Hát! nem hiába) A Török Gábor totálisan megírta ezt is.
Kiváló politikai elemző.
:)))

dbeata 2012.11.18. 11:11:20

@Hepci: Voltak/vannak itt normális emberek is? Remélem, nem! :))
Kiver a víz a normális emberektől! ;)

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.11.18. 11:16:47

@A pöttyös az igazi dbeata: miért, te pl. írod a másiknak, hogy seggszája van és fűbe hugyozik, meg hogy "kettétörlek a térdemen, büdös zsidó"?
Rajta, ne várj tovább...

dbeata 2012.11.18. 11:25:56

@Hepci: Hozzád nem vágnak ilyen sértéseket, ha jól sejtem. Vajon miért? :)
Aki belemegy az ilyen személyeskedésekbe, azzal sajnos történik ilyesmi. Ezzel együtt, van, amikor nem szabad már annyiban hagyni a dolgot szerintem.

bigapples 2012.11.18. 11:39:06

@Balt: Bizony. Tiszta SZDSZ utánérzés. Karácsony és követői eljátsszák majd azt a játékot, amit Tölgyessy alatt Pető és Magyar Bálint köre csinált, azaz belülről szétzilálják a pártot amíg ők nem kerülnek irányítói helyzetbe.

Elég tisztán felállt a keménymag: Karácsony, Jávor, a két Szabó, Scheiring, Vágó, Dorosz, Szilágyi P. személyében, akik majd félreállítják Schifferéket, hogy a szoci akolba vezethessék ennek a furcsa zöldbal pártnak a szavazóit.

Karácsony virtigli SZDSZ-es figura, tőle nem meglepő, hogy kész felszámolni az LMP-t, hogy Bajnai és az MSZP mögé rendezze a LMP szavazótábor jó részét. Mert a végeredménye Karácsony irányvonalának biztosan ez lenne 2018-ra, láttunk már ilyet (kisgazdák, KDNP, MSZDP, SZDSZ)

Ami számomra kevésbé érthető, az Jávor személye. Hogyan beszélhet morálisan vállalhatatlan döntésről, amikor éppen ő kész az LMP alapértékeit zárójelbe tenni, hogy azt tegye meg az LMP fő céljának: a jobboldalt leváltani szinte bármi áron.

Ez így a legtisztább SZDSZ-es logika, a morálisan legvállalhatatlanabb döntések meglépése egészen akár az önfeladásig is, csak hogy ne Orbán legyen. Úgy látszik az egyházi középfokú oktatás időről időre kitermel ilyen típusú embereket, mint Kóka, Kuncze vagy Jávor, akik morális lépésnek érzik amikor immorálisan cselekednek.

Persze Schifferék iránya is könnyen a Parlamentből kieséshez vezethet, ahogy a ciklus félidejében vezető Fidesz is éppen csak becsúszott 1994-ben, amikor megtagadta, hogy felesküdjön Horn Gyulának. Az LMP-nek nincs jó döntése, ilyenkor lehet, hogy jobb kicsit kivárni, hogyan alakul a helyzet az ellenzéki oldalon.

jjulie 2012.11.18. 11:40:28

@Hepci:

nos pajti, mos akkor legugoljak hozzád gügyögni és kérdezzem meg, hogy a faszkal*pozást ki hozta divatba ittenség, amikor még a seggszájazás és a fűbehugyozás sem volt divatban?

na ki, na ki?

inkább végezd a krónikási munkálatokat, amire elfogadtalak, máshol meg cikizz sütit

menőmano 2012.11.18. 11:46:19

A magyar gazdaság legnagyobb problémája, hogy nincs növekedés és hiányoznak a beruházások – vélik a Portfolio.hu által október 16-án rendezett Budapest Economic Forum előadói. Ebben segíthetnének a bankok, amihez kiegyezésre lenne szükség a magyar kormány és a bankrendszer között."

www.portfolio.hu/video/play.tdp?id=160

Hát! Ja! Mondjuk tudható, hogy ezzel szemben van - egy bizonyos társadalmi csoportnak- totális elszegényedés.
Ettől pedig, mármint az elszegényedéstől, attól, hogy tömegek kénytelenek nélkülözni még a mindennapi életvitelükhöz szükséges dolgokat is, biztosan nem lesz növekedés, nem fog felpörögni a belső fogyasztás (sem).
Szóval) Totális helyzet. Szomorú valóság.

jjulie 2012.11.18. 11:48:18

@bigapples:

te vagy a kedvenc törzsbirkám, és mint ilyen hosszasan elgondolkodsz az lmp-n

viszont a fideszférgek seggszája hidegen hagy, és nem elmélkedsz miképpen lehetne nyerniük úgy másfél év múlva, hogy a lakosság 80 százaléka rühelli őket jogosan, most és ez az arányszám folyamatosan előnytelenebb értéket vesz fel

de neked az irreleváns lmp-n támadt kedved buzogni, ahelyett hogy a fideszkoporsónál elmondandódon dolgoznál

hahahaha

bigapples 2012.11.18. 11:51:37

@Diocles: Igen, Karácsony nagyhangon nyilatkozta a kongresszus előtt, hogy nem teszik meg Orbánnak (!!!) azt a szívességet, hogy megosztottnak mutassák magukat. Majd amikor vesztett a Kongresszuson, akkor a facebookon kezdi el gyalulni a pártját.

A legviccesebb, hogy már a látszatra sem ad, az ő agyában már minden csak az Orbán leváltásáról szól, azért kell a pártnak egységesnek mutatkoznia, hogy Orbánnak ne tegyenek a kedvére- lehet más a politika Karácsony szerint:)))

Persze a szokott módon megint Scheiring csinált a a leginkább kloákát a szájából, amikor a Bajnai Oszkó, Urbán féle gazdaságpolitikához való csatlakozásban ő az önazonosságának megőrzését látja. Akkor az egész szélsőbalos irracionalitás, amit az LMP gazdaságpolitikájaként akar Sch. eladni nem más, csak üres szerepjáték? Vagy Sch. ennyire korlátolt?

mókáné 2012.11.18. 11:53:11

@Balt:

"De legalább jól illusztrálja a Bajnai-pártiak demokrácia-felfogását itt (és más blogokon) a mai érvényes pártbelügy szavazás ügyében..."

Igen. A baloldal most áll: MSZP, DK és Milla, Árok Péter és ez így együtt a Bajnai-féle összefogás?

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.11.18. 11:53:28

@jjulie: nézd, a f*szkalapozás sose volt olyan kiterjedt, mint a seggszájazás, nyomi.

Az ajánlataim változatlanok feléd:
- bemutatlak Hoplitának
- kiállunk teniszezni 20000 forintba (kb.)
- megveszed az Egy Metszőolló csak nálam kapaható hiteles másolatát 800000 forintért, ezzel belépsz a Fenséges Szellentéseimet Kevergetők Körébe (FeSzeKK), majd egy későbbi, alig valamivel drágább grádicson megszerzed az opciót, hogy kinyald Méltóságos Seggemet és megcsókold 48-as lábam

No, melyiket választod?

mókáné 2012.11.18. 11:57:29

@bigapples:

"Tiszta SZDSZ utánérzés."

Igen. Nem bírtak zöldágra vergődni az MSZP-vel, akkor Kuncze lemondott és jött Retkes Attila, aztán ő is lemondott és jött Fodor Gábor és a pártnak garantált naplemente.

De alapvetően nem látom olyan súlyos problémának az LMP eltűnését, hiszen ilyen történelmi pártok kerültek a süllyesztőbe, mint MDF és Független Kisgazdapárt és az SZDSZ.

Aki nem bír konszenzust kialakítani, legalább a belsőt, ő hogyan tudna bárkivel is szövetkezni?

jjulie 2012.11.18. 12:16:20

@Hepci:

naftalin szagút fingottál jeti, de még mekkorát, nem semmi

veszel teniszleckét? van eladó, most akciós, annak aki naftalinszagút tud fingani, te pedig tudsz, használd ki

és ha veszel meglásd megversz valakit akit még soha, pedig csak jó lába van, meg jó keze

cikiztál már sütit ma? mert itt még nem sikerült semmid, csak naftalint finganod

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.11.18. 12:18:05

@knausz: miért ne bírtak volna zöldágra vergődni az MSZP-vel? Kuncze nagyon otthonosan érezte magát köztük.

A további retkek (Fodor és Retkes) kronológiáját felcserélted. :)

Balt 2012.11.18. 12:19:19

@Diocles: Az imént olvastam egy - a szokásos "demokráciaféltést" követően viszonylag érdekes - "belső" latolgatást:

m.hvg.hu/velemeny/20121116_ner_egyutt_2014_lmp

"A legpesszimistább forgatókönyv szerint a mozgalom valódi funkciója – függetlenül az alapítók szándékától – mindössze annyi lesz, hogy Bajnai Gordont erős alkupozícióba hozza Mesterházy Attilával szemben, így Bajnaiból ismét lényegében szocialista miniszterelnök, vagy legalábbis miniszterelnök-jelölt legyen, anélkül, hogy a meccset Mesterházy hazai pályáján kellene lejátszani.

A Medián minapi közvélemény-kutatása arra enged következtetni, hogy nyitva van az a lehetőség is, hogy döntően a hagyományos ballib szavazói bázison az Együtt 2014 önálló párttá szerveződik és nagyobbra nő, mint az MSZP, a szocialistákkal mint junior partnerrel működik együtt a 2014-es kormányváltásban, aztán tartósan átveszi a balközép gyűjtőpárt szerepét.

És nyitva van a hivatalosan meghirdetett út is, az alkotmányos jobboldaltól az alkotmányos baloldalig tartó, a választást középről megnyerni készülő koalíció építésének útja, de kétségkívül ez a legnehezebb. (...)

Ahhoz, hogy az Együtt 2014 a vázolt három lehetséges út közül valóban elinduljon a harmadik, az alkotmányos jobb- és baloldal koalíciójának megteremtése irányába, mindenekelőtt a mozgalmat alapító szereplők egyértelmű akarata kell. Ez az egyértelmű akarat kell ahhoz is, hogy a mozgalommal az LMP kezdeni tudjon valamit.

Az első úttal, azzal tehát, hogy az Együtt 2014 kitágítja az MSZP választói bázisát, cserébe Bajnai lesz Mesterházy helyett a „baloldal” vezére, ami így legyőzi a Fideszt, az LMP-nek nincs dolga. Az országnak, mindenkinél jobban a szegényeknek, ezen a módon is hatalmas megkönnyebbülés lenne Orbanisztán vége, éppen ezért az LMP-nek erkölcsi kötelessége, hogy ha csak abból lehet választani, hogy Orbán marad vagy a „tág értelemben vett” MSZP nyer, ne akadályozza a kormányváltást. Látni kell azonban, hogy ezzel a kormányváltással, amit a politikai közösség ismét az egyik oldalnak a másik felett aratott győzelmeként él meg, nem sokkal vagyunk beljebb, ha a demokrácia erkölcsi felőrlődésének folyamatát, és nem csak a folyamatnak az Orbán-rendszer kiépülésében testet öltő végkifejletét tartjuk a szemünk előtt. Az LMP-nek, amely, egy kitűnő filozófiatörténész barátomtól kölcsönvett megfogalmazásával élve, arra vállalkozott, hogy azon próbáljon iparkodni, hogy a magyarok ne pont ugyanabban a struktúrában gyűlöljék egymást, amíg világ a világ, ebben, azon túl, hogy nem akadályozza, nem kell, és nem is szabad részt vennie.

A második lehetőség megvalósulása, azaz, ha az Együtt 2014-ből az MSZP-t a kispárti létbe szorító új balközép nagypárt lesz, lényeges és tartós nyereség lenne a magyar demokráciának. Ha a domináns balközép párt szerepében nem a diktatúra utódpártja feszítene, már eggyel közelebb lennénk ahhoz, hogy a politika ne egy végeláthatatlan háború legyen, ahol a győzelemért semmi nem drága. Az LMP-nek ezzel külső partnerként van dolga, szövetségesként az Orbán-kormány leváltásában, ha lehet, a közjogi helyreállításban, és akár, de nem kötelezően, a kormányzásban is. A „baloldal megújítása” az LMP-nek nem a saját feladata. Mi annakidején azzal csaptunk egymás kezébe, hogy az LMP egymással szóba állni hajlandó, különböző politikai múltú és szocializációjú emberek közös politikai otthona lesz, megpróbálva átlépni a kulturális bal és jobb között nemzedékek hosszú sora óta szorgalmasan magasított kerítésen, úgyhogy ehhez kell tartanunk magunkat.

Egyedül a harmadik lehetőség, az alkotmányos jobbtól balig tartó koalíció megteremtése az a vállalkozás, amit az LMP identitásából adódóan a sajátjának tekinthet, és ami akár meg is engedné, hogy az LMP az Együtt 2014 részévé váljon. Nem biztos azonban, hogy ez legcélszerűbb. Itt van egy átváltás szerintem. Nyilván az LMP magatartása is befolyásolja, hogy hogyan alakul az Együtt 2014 sorsa. Ha az LMP belül van, valószínűleg hatékonyabban tudja a szövetséget az általa preferált irányba húzni. Ha viszont kívül marad, jobban megőrzi azokat a vegyértékeit, amelyekkel a kulturális jobbhoz tartozó szavazókat vagy szervezett jobbközép partnert tud megkötni, és a középről győzni szándékozó koalíció részévé tenni."

jjulie 2012.11.18. 12:21:38

@knausz:

nyugi, a fidesz eltűnése sem súlyos probléma, csak a főférgeknek, a törzsbirkáknak és a mamelukoknak, és a haveroknak

de te akinak a fidesz adott értelmet és irányt, mivel előtte csak gólyafos voltál a levegőben, majdcsak elleszel valahogy, legfeljebb visszamész a levegőbe

jjulie 2012.11.18. 12:26:23

@Balt:

na látod öblöshang, gondolatmankók osztogatása híján gondolatmakó fosztogatásra vetemedsz, hahahah

de a lényeghez persze semmi közöd:

hogyafaszba nyer választást legközelebb a fideszféregség, úgy hogy a lakosság 80 százaléka rühelli őket?

hahahahaha

mókáné 2012.11.18. 12:27:20

@Hepci:

"A további retkek (Fodor és Retkes) kronológiáját felcserélted. :)"

Megörültem, hogy eszembe jutott a Retkes Attila!:) Az égvilágon semmit nem tudtam és most sem tudok róla. A parlamentben sose láttam, olyan volt ő, mint egy másodpercnyi jobboldal a balliberálisok egén. És letűnt, mert ő sem volt üstökös.

Köszönöm a korrigálást, de a lényegen nem változtat. Érdekes dolgok ezek! Rendszerváltó pártok - hip-hop és ennyi volt. Elgondolkodtam azon, hogy már csak a Fidesz-MSZP maradt, és az a bizonyos kétpólusú politizálás zajlik, amiről korábban Török Gábor beszélt.

Balt 2012.11.18. 12:28:30

@bigapples: :) Megy a vagdalkozás ezerrel. Ez tuti bukó, akármit is döntenek. (Ja, amúgy szerintem jól modellezi majd az Együtt 2022 "összefogást" is...)

mókáné 2012.11.18. 12:30:32

@jjulie:

"de te akinak a fidesz adott értelmet és irányt, mivel előtte csak gólyafos voltál a levegőben, majdcsak elleszel valahogy, legfeljebb visszamész a levegőbe"

Holnap délben ezt személyesen is megvitathatnánk a Mammut II- ben, ha találkozunk. Sétálj csak le és akkor JÓL megvitatjuk!

(@A pöttyös az igazi dbeata: Oszt kész ennyi. Ilyen ez.)

Balt 2012.11.18. 12:32:46

@Hepci: Retkes szerintem korrekt volt a maga ((szdsz) politikusi) minőségében, rá csak a maradék (+MDF) eltakarítását hagyták a nagy elődök. Ezt meg voltaképpen maradéktalanul teljesítette. :)

jjulie 2012.11.18. 12:46:08

@Balt:

neked is @knausz: szindrómád van, ha nincs fidesz, visszamész a levegőbe?

dbeata 2012.11.18. 12:56:14

@knausz: Levél ment! Te a gólyafosról kívánnál értekezést folytatni @jjulie: blogtárssal a Mammut2-ben?
Ez is egy érdekes ízlésvilág...:))

@Hepci: "- bemutatlak Hoplitának" Igen, ez jó ötlet, mindenképpen támogatom.
Ráfér Zsülire egy kis továbbképzés trágárságban, mer' már kicsit uncsi a Zsüli-adó műsora :))

aszekelyek 2012.11.18. 13:21:16

@márta)): propaganda ízűre sikerült.

@jjulie: borzalmasak ezek a FIDESZ szavazók , mi ? Az istennek se lehet őket áttolni bajnai alá őket :)

@Balt: nekem pl az is tetszik , hogy mindenkivel együtt de Orbán ellen....
Az milyen NER ?

Az milyen nem megosztottság ?
Mond valamit bajnai , ami csak egy picurkát is helytálló lenne ?
Még nincs egy hónapja , hogy azt mondta , hogy ő nem akar megosztottságot.

aszekelyek 2012.11.18. 13:44:28

@jjulie: ezt a marhaságot csak te gajdolod itt zsülikém. ne is számíts másra , aszondom

@knausz:
Azért erről különvéleményem van. A rendszerváltáskori tevékenysége nem olyan szeplőtelen azért az szdsz-nek .Éppen , hogy azt is ! a maguk szája íze szerint igazítgatták el.
Most is pontosan ezt csinálják. Orbán meghirdette az igazi rendszerváltást , miután őket a démosz kihajította a demokratikus rendszerből , szocikat , szdsz-t , mdf csutkáját.

Ezt is igyekeznek einstandolni . Ezt is nácifasisztázással.

Fontosnak tartom a kedves figyelmedet arra felhívni , hogy a szadisták a rendszerváltáskor mindannyian olyan jó kapcsolati tőkével indultak és olyan pozíciókból , hogy könnyedén tudták a dolgokat manipulálni. A FIDESZ-t nem is akarták a tárgyalóasztalhoz engedni.

Ha végiggondolod , az előtt kik , milyen módon járhattak pl egyetemre és milyen ajánlásokkal és protekciókkal , könnyedén megérted , mit mondok. Azoknak az iskolázottaknak legfiatalabb része aztán szétszéledt , Orbán és fodor , pető irányokba , szocikhoz, mdf kizárt részébe ...

Volt aki a FIDESZ-ből ment a szadiba.

Elég nagy mozgás volt ezelőtt is , csak senki nem ízléstelenkedett ezzel , mint bajnai.
A posztban van egy mondat erről. Az különösen tetszik nekem. Mára tudnak már választani a szocik és a FIDESZ között.

A FIDESZ-t úgy csóválni , mint a szocikat vagy a jobbik naiv részét...vagy eboláékat , még elképzelni is nevetséges , nem ? legelején volt 36 %-a a szép ígéretes szadinak. harminc % lelépett. valahol ők is vannak...

aszekelyek 2012.11.18. 13:48:22

@knausz: na de ha a te piszkálásod van rá kiosztva? Elvennéd a kenyerét? :DD

aszekelyek 2012.11.18. 13:52:03

@márta)): mindannyiunkét mások élték fel , mert az adósság növekedett közben. Nem a befizetéseinkből éltünk és finanszíroztuk a valóban rászorulókat , jogosultakat és igen drága politikai elitet. Most vannak először korlátozva a mi számlánkra semmi nem drága életmódjukban is. Államadósság növesztésében is.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.11.18. 14:00:57

@aszekelyek: nem nagyon emlékszem arra, hogy a rendszerváltás időszakában disszonancia lett volna az SZDSZ és a Fidesz között, az utóbbi gyakorlatilag az előbbi ifjúsági tagozata volt.
Disszonancia akkor lett, amikor Orbán nem akart beállni az esernyős alakulatba fasisztázni, Fodor utóbb le is lépett. A ballibsibibsi sajtó pedig nekiesett Viktorodnak, míg a szőke-lyányos kisherceg felmagasztosult a szemükben.
Btw, felesleges alakítanod a múltat, elég szar az így is ("térdre, csuhások" - majd szövetség Tömjénzsóttal).

aszekelyek 2012.11.18. 14:01:16

@jjulie: Akkor is gyaláztál már zsülikém , a fűbehugyos banya nagyon régi... legalább olyan régi, mint a f...kalapozás. Nem is devalvált annyira az utóbbi.

bréking nyyúz,... Lemondott még két lmp vezető...

aszekelyek 2012.11.18. 14:05:22

@Hepci: nem alakítok át :) olyantól tudom , hogy a kisöcsikét nem óhajtották odaengedni a nagyok dolgába beleszólni, meg fülelni , aki maga is arra járt akkoriban a kerekasztal felé...

Nem is nagyon derült ki , mit is vitatsz pontosan ?

aszekelyek 2012.11.18. 14:08:55

@A pöttyös az igazi dbeata: te nem tudod véletlenül , hogy mi a fenéért gyártottak egy piros pettyet valaki fejére , talán Orbán , Matolcsy ? -az atv-n , -csak pillanatokat láttam belőle agresszolgánál
mOMost nem a 23 millió románra uszítanak, hanem a keleti kultúrákra ? Úgy látom , a rasszista mém van feléjük divatban... és terjesztik a tahók közt.

aszekelyek 2012.11.18. 14:11:12

@knausz: még csak nem is "tökös". Egy puha , szerény , magyar habitus jellemzőit véletlen sem magában hordozó darab.

aszekelyek 2012.11.18. 14:16:10

@menőmano: micsoda meglátás! Éppen az államdósságtól nem megy előre semmi és nem csak nálunk!!!!! Sok helyütt még ennyire sem halad , sőt. Kukkantsál el görögök felé manócska! Na, együtt voltunk még 2008-as álláskor. Csak nekik segítettek! Még jobban!!

aszekelyek 2012.11.18. 14:21:47

@A pöttyös az igazi dbeata: az a különös, hogy sok drogos, piás és rossz életű, megcsömörlött a multikultitól, éppen a vallás felé fordul.... ATv-n láthatod , Hétszázas Klub , esténként. Amerikai neokonok.....de hazai példa is sok van. a szakemberek szerint a drog és alkoholfüggés lelki okokból alakul ki , alapvetően . Arról nem hallottam, hogy valaki a vallásosságtól halt volna meg. Attól, hogy nem törődtek vele a túl elfoglalt / önző, /ostoba szülei , attól viszont sok gyerek lett drogos.

jjulie 2012.11.18. 14:25:24

@aszekelyek:

ha nem hazudnál, összedőlne a fideszvilág

a süticikiző pajtás már a te fidesz általi idetelepítésed előtt is faszkal*pozott

jártasd a fidesszeggszád, szóval hazudj tovább, és a fideszvilág fényre derül banya, hahahahaha

aszekelyek 2012.11.18. 14:32:34

@knausz: Hovatovább van egy olyan lobby, amely nevetségessé akarja tenni a vallásos neveltetést, vagy akár csak a műveltség okán elsajátított hitbéli ismereteket. Ők azért szavaztak persze gyurcsányra , aki a bencéseknél is próbálkozott a hatalomba jutással.... :)) Később jött meg csak az a várva várt ajánlat egy más világképű vonulat felől , a harmadik asszonykával árukapcsolva. De csak a térdre csuhásokkal kardoznak itt , nem érdekes ?

Aztán a tízparancsolathoz. A nem agresszív emberek valamivel bizonyosan közelebb vannak ahhoz az erkölcsi alaphoz , ami a tízparancsolat valójában , ugyanis az agresszió a bűntudatból táplálkozik. Tagadni szokták persze. Ennek ékes bizonyítéka az, ami agresszió tömeg zúdult a magyar lakosságra , a 2006-os igazságbeszédet követően. Eddig eljutottál már a pszichológiai tanulmányaidban ? Ez pld simán oda tudta terelni a szoci szavazók egy részét a cigánybűnözőző agresszív jobbikhoz.

A farizeusoknak csak az élére kellett állniuk ennek.
Verjétek le a cigányokon....

dbeata 2012.11.18. 14:40:32

@aszekelyek: "az a különös, hogy sok drogos, piás és rossz életű, megcsömörlött a multikultitól, éppen a vallás felé fordul"
Igen, ez létező tendencia. Ezekre az emberekre pedig a szélsőségek iránti vonzalom a jellemző. "Átesik a ló másik oldalára" - biztos ismered a mondást.
De ezzel most bizonyítani szeretnél valamit?
A problémák általában a szélsőségekből és a rákényszerítésből erednek.

Az, hogy te még nem találkoztál olyan emberrel, akinek a lelkét a vallás, és a vallásos családi háttér betegítette meg, nem jelenti azt, hogy a jelenség nem létezik.

aszekelyek 2012.11.18. 14:41:25

@graycivil: A MAKÓ ALATTI GÁZMEZŐ SZERZŐDÉSE MEG TITKOSÍTVA VAN... DE AZ NEM VOLT PROBLÉMA A DEMOKRATIKUS MŰKÖDÉSBEN , MI ? @jjulie: HOGY NYER A LAKODALMAS KUTYAHÁNYÁS EGYESÜLET , MIKOR ŐK SE A LEGNÉPSZERŰBBEK? :)

aszekelyek 2012.11.18. 14:45:14

@Khal Drogo: Kádár népe sosem lesz aszerint élő , a fiatalokat meg szinte belefojtják a multikultiba.Minden csak a külsőség , kötelező trenynek lenni , nem baj, ha üres vagy , azt majd droggal kitöltöd... Ki van ez találva...

dbeata 2012.11.18. 14:49:04

@aszekelyek: :DDD Foggalmam sincs, miért...??!!
Talán ha 20 percnyi ATV-t láttam eddig életemben... Tudom, te ATV függő vagy, ezt nem értheted..

jjulie 2012.11.18. 14:49:38

@aszekelyek:

hogyfaszba nyernek a fideszférgek, úgy hogy az ország 80 százaléka rühelli őket, meg téged ahogy alakítod a fideszfertőzött seggszájű fűbehugyos kádárvakarékból lett fideszprolit?

hogyafaszba banya, mondja valami orbitális fideszsületlenséget, ne ilyen megyei másodosztályba illőket mint amikkel ma nyomulsz, hanem orbitális sületlenséget

hátha lassíthatod a fideszdög felbomlását

aszekelyek 2012.11.18. 14:53:11

@Khal Drogo: nem egészen. Nálunk a vallásosok négy gyereket nevelnek és az bizony kétszer annyi , vagy még több, mint a nagyon trendyéknél a gyerekszám. Ergo az olyan közegben nevelkedett fiatalok vannak abban a korosztályban itt többen mifelénk. Míg az én korosztályomban ritka kivétel volt a vasárnapi iskola , konfirmáció , tisztességes élet. Mintája is. Titokban kellett tartanom , hogy vasárnapi iskolába járok. Hetvenes évek elején. Aztán a jó sorsom által nem sokkal később kijutottam Olaszországba , ahol senki nem tiktotta a vallásosságot és templomokban adtuk főleg a koncertjeinket. :)) A világképem is szerencsés ütemben alakult.... A legkritikusabb teenager koromban ezeket láttam a világon... szemben állni.
Azt is láttam, hogy semmivel nem rosszabb emberek a vallásosok abban a nyugati világban , ami nekem akkor az volt. Látám , hogy a zelvtársak piszkosul hazudnak arról is.

aszekelyek 2012.11.18. 14:56:01

@tölgyes: utált és letagadott!!! tenném hozzá.

mókáné 2012.11.18. 15:01:11

@aszekelyek:

"na de ha a te piszkálásod van rá kiosztva? Elvennéd a kenyerét? :DD"

Röviden és tömören: El.

márta)) 2012.11.18. 16:19:55

@aszekelyek:

Most vannak először korlátozva a mi számlánkra semmi nem drága életmódjukban is. Államadósság növesztésében is. "

Miről tetszik beszélni) óh ! pardon írni?

Igen! Most van korlátozva egy hatalmas társadalmi csoport abban, hogy "normális" életminőségben élje mindennapjait, és még sok-sok minden másban.
Magyarul) az elszegényedési folyamat hatására, nagyon sokaknak gondot okoz a mindennapi megélhetés. Olyan dolgokról kell lemondani, melyek az egészséges életvitelhez szükségesek lennének.
Hogy csak ennyit írjak.

Igen! Nagyon sokan élnek "semmi sem drága" életvitelt. Nagyon igaz.
Államadósság növesztés". A legkevésbé sem érdekel.
De ha már növesztés"-nek nevezi, elárulom Magának, abban a politika minden szereplője benne volt/van. Szerintem. pont.

tölgyes 2012.11.18. 16:22:48

@aszekelyek: Természetesen lehazudott, nem is egyszerűen letagadott tények! Arról itt nem beszélnek az urak, hogy 2006 januárjában több oldalas hírdetéseket jelentettek meg a FT-ben, amelyek azt a látszatot keltették, hogy a hírdetési szöveg az FT hivatalos véleménye. Ez a hirdetés igazolta a dübörgő gazdaságról szóló hazugságokat. Ez aztán kiderült, de kiderült még valami: a fejlett Nyugat, fejlett sajtóorgániumai bármikor megvásárolhatóak a hamis információk terjesztésére..:(különösen, ha a hamis információk terjesztése egybe esik az érdekeikkel.:( Ezért aztán nem csoda ha Drogos Khalnak minden számára kedvezőtlen politikai történésről a pénz jut az eszébe:)

laji 2012.11.18. 16:28:14

Ez a Jávor Benedek egy vicc... :)))

jjulie 2012.11.18. 16:35:02

@tölgyes:

hazugságról beszél a fideszseggszád bagoly, hahahaha

de hogyafaszba nyernek a fideszférgek úgy hogy a lakosság 80 százaléka rühelli őket?

az olyan sületlenségek mint amiket fideszközponti gondolatmankóosztás híján sajátgyártásból terítesz nem segítenek, mivel egyszer volt budán orbánsántakutyavásár

laji 2012.11.18. 16:41:24

Amikor az ember azt gondolja, hogy a jelenlegieknél már nincsen lejjebb, akkor mindig kiderül, hogy azért még Lehet Más a Politika... :)))

laji 2012.11.18. 16:43:14

Ezt a Bajnait meg a félév amerikai kiképzés alatt sem sikerült megtanítani beszélni? :)))
Pedig mi pénz van belefektetve a srácba, te jó ég!

márta)) 2012.11.18. 16:47:56

hir3.hu/magazin/1/98160/orbant_biralja_solyom_laszlo_a_valasztasi_regisztracio_miatt

Tessék, egy "kis" olvasmány. Az olvasónak" csak hasznára válik- már aki tud értelmezni is - javitja a politikai tisztábban látást. Kárt semmilyen formában nem okoz.
Hasznos. "S ez jó". Szerintem.
:)

jjulie 2012.11.18. 16:51:41

@laji:

tévedsz pajti, nincs itt semmi pénz

csak ráragasztották a címkét: CSAKAFIDESZNEM, ennyi bőven garantálja a sikert

laji 2012.11.18. 16:58:53

@jjulie: OK, egy ekkora troll-királynak elhiszem (bármit is mondanak a tűz közelében lévők...)!

márta)) 2012.11.18. 17:05:22

nol.hu/belfold/lmp__mozgalmarsag_all_szemben_a_professzionalis_politikaval__

Na. Igen. Lehet önállóan a Parlamenten kivül maradni is. Végül is az is, egy esély. Gondolom.
:(

Khal Drogo 2012.11.18. 17:16:08

Nem tudom az LMP mire számít. Egyedül nem fog bejutni a Parlamentbe, vidéken az embereknek fogalmuk sincs arról hogy léteznek. Az atv-t ahol rendszeresen szerepelnek, az ország 5%-a nézi. A többinek fogalma sincs a létezésükről.
Se önálló sajtótermékük és ami még nagyobb baj, tv-jük sincs egy olyan médiavezértelt országban mint a magyar.

A legismertebb figuráik Schiffer, Karácsony Jávor még közepesen sem ismert politikusok.

Ráadásul az LMP-nek legendásan nincs pénze, az Obama-modell egy olyan országban mint a magyar, nem nagyon működik. Az emberek milliói nyomorognak, vagy vegetálnak, ők nem fogják támogatni a politikát, legtöbbjük a pokolba kívánja őket.

Szerintem az LMP az a párt volt akik nem akartak antiszemitának látszani és elutasították Orbánt és az MSZP-t. Kb ennyi.
Elvileg ez is működhet de ennél azt hiszem ha lesz egy balos szövetség, aminek Bajnai lesz a listavezetője, az azért más lesz mintha Mesterházy lenne és csak az MSZP. Sok szavazónak elég lesz ez is, ez már nem színtiszta MSZP lesz, ezt erősíti hogy több esetben az MSZP logó elhanyagolása jelentősen turbózta az egyébként MSZP-s jelölt szavazatszámát.

így azonban komoly térvesztés várható az LMP részéről. Plusz még állítólag az SZDSZ egykori tábora is rájuk szavazott itt Budapesten. Hát nem vagyok benne biztos hogy újra megteszik ezt, szépen leszavaznak a patás Orbán ellen a nagy tömbre.

Ez egy komoly öngól volt most, korrekció lesz 1 év múlva. Szépen beállnak a sorba, vagy kiesnek, kimúlnak majd.

Egy dologban lehetne változtatniuk, ha jobbközépre tolnák a pártot.
Ennek keretében :
Nagyobb hangsúly az ügynökkérdésnek, a földtörvény további támadása, Ángyán leszerződtetése, Mellár megszerzése, az eddigi gazdasági program kihajítása, kisebb állam meghirdetése stb.
Ezzel talán be lehetne jutni. A mostani program bukó. Főleg egyedül.

jjulie 2012.11.18. 17:19:39

@laji:

a tűzközelben lévőkön a fideszfertőzötteket érted pajt, vagy a bacilusgazdákati?

de azért nem szeretném ha igazat adnál nekem, csak azt ne, esetleg a szívlapátos kezelésed után, és ha már a karanténban meg lesz a három egymás utáni negatív leleted, de addíg légyszi ne adj nekem igazat

laji 2012.11.18. 17:51:20

@Khal Drogo: Azt gondolom, hogy a szadesz összeomlása után 3 típusú "liberális" volt. Egy, akinek a megélhetéshez továbbra is dörgölőznie kellett; nekik ott volt a maszop/gyurcsányi (Mécs, Bauer, stb.). A köv., aki elkezdte élvezni a felhalmozott pénzt, mint Kuncze Strabag Gábor. A harmadik, ám lelkes csoport elhatározta a romkocsmában, hogy majd ők megmutatják. Őket három dolog taszította: 1. az mszp, mint gyűlölt koalíciós partner, aki kicsinálta őket, 2. Orbán (meg úgy a jobboldal/magyarság stb.), 3. a munka...
Kezdetben jók voltak a politikai körülmények számukra + volt egy lelkes, fiatal, ám azért egy idő után fáradó önkéntes gárda, akinek egy-két meglepő politikai manőver után hamar letör a szarva. Mivel a romkocsmában kevés átlagember jelenik meg, nyilván még nem találkoztak ilyennel, tehát igazán azt sem értik, mi az emberek problémája. Politikai aktivitásuk ötletszerű, mint egy egyetemistának, aki mer nagyokat álmodni...
A Jávor félék, akik közben elég sokat fektettek az "ügybe", most már szeretnének ebből valamit ki is venni, beállni a sorba a kezüket tartva. És mindegy nekik, hogy közben a pártot bevinnék a virtuális gázkamrába... Szóval, nem akarnak szépen meghalni, mert végül kiderült, ők is csak halandók...
(Schiffer esete más; az ő családja végül is eléggé meggazdagodott az mszmp időkben, van ideje elvekre építve politizálni...)

globglob 2012.11.18. 17:52:22

@Khal Drogo:

"Egyedül nem fog bejutni a Parlamentbe, vidéken az embereknek fogalmuk sincs arról hogy léteznek."

Azt nem tudom, hogy mennyire ismert az LMP vidéken, de szavazni szavaztak rá ott is. Ajánlom hogy nézegesd itt - valasztas.hu/dyn/pv10/outroot/vdin2/hu/jlcs025.htm - a "Területi választókerületi eredmények megyei bontásban" című részt. Csak Borsodban és Szabolcsban kaptak 5%-nál kevesebb szavazatot 2010-ben.
Azt nem hiszem, hogy 2014-ben 5 éves - abból 4-et parlamentben töltött - pártként az LMP ismeretlenebb lenne mint 2010-ben 1 éves parlamenten kívüli pártként.

aszekelyek 2012.11.18. 17:55:28

@A pöttyös az igazi dbeata: még hányszor kéne ide leírnom, hogy a kis fejedbe meg is maradjon, hogy lamperth mónika zárt frakcióülésen azt mondta, felvétel le is ment a rádióban! --Such úr vezette rádióban- hogy bízzatok bennem tudom a dolgom , nem fog itt a FIDESz pénzt osztani. Milyen túlsúlyról teccik beszélni? teljesen demokratikus választási eredményt felrógva a kormány, lamperth önkormányzati miniszter lett akkor, a kormány minden pénzt magához vont. Egyéni módosítóval. Most meg itt néznek, mint a moziban, hogy Such Úr mélesz a parlamentben főnök...nem tudom, hogy őt meddig verték volna, ha nem engedi be a rásió udvarára a z állítólag rendvédelmet. Sztem jogköre se volt hozzá, hogy ne engedje be őket.

No és azt a szocit , akiről tudták , hogy ki adta be a rádiónak a lamperth felvételt , az egyetlen demokratát , azonnal ki is zárták érte a maszopból. Ezt követően is nagyon sokan elhagyták őket a támogatóiból , mert ezekkel már nem tudtak egyetérteni , azonosulni.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.18. 18:02:07

Úgy látszik az LMP nem adta fel, komoly felelős döntést hoztak.

A bolsevistákkal kokettálni óhajtó szárny vereséget szenvedett, de persze még ők sem adják fel.

Ha beállnának a vörös táborba az LMP léte válna - a saját szempontjukból- értelmetlenné.

Így viszont persze jön a B terv, a Bajnai féle csapat megpróbálja az LMP szavazótáborának egy részét elhódítani. Ha ez elégséges mértékben sikerül, akkor az LMP kiesik a parlamentből.

Bár ha az LMP végre képes lenne meggyőzni a társadalmat, hogy ők nem a vörös oldal segéderői, akkor azzal nyerhetnének sok szavazatot.
Ez a mai döntés kevés még ehhez, de az irány eddig jó.

Kérdés meddig lesznek képesek ellenállni a létszámfölényben lévő vörösök rájuk nyomulásának.

Reméljük minél tovább!

jjulie 2012.11.18. 18:02:35

@laji:

jaj pajtás, inkább várd meg a központi gondolatmankóosztást, a saját gyártmányod gyenge mint a harmat

de te tűzközeli: tudod-e hogyafaszba nyernek legközelebb a fideszférgek úgy hogy a lakosság 80 százaléka rühelli őket most, és csak gyarapszanak a rühellők?

amúgy elő a farbával pajti, valami falusi kiscsikó vagy, aki nem látott még romkocsmát, csak kocsmaromot?

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.18. 18:09:13

@Khal Drogo:

2010-ben még ennyien sem ismerték az LMP-t. Akik egyáltalán tudtak a létezéséről ők sem ismerték, hogy milyen párt is ez, mit akarnak. Biankó felhatalmazással jutottak a parlamentbe.

Ma jóval többen ismerik.
Ha képesek megtartani az önálló pártot, ha képesek alternatívaként megjelenni, akkor van esélyük.

A Bajnai mögé állás a párt végét jelenti. Páran kapnának helyet a következő parlamentben, vagy egyéb helyeken, de a pártjuknak annyi lenne.

Ezzel a döntéssel legalább az esélyét megőrizték, hogy még lehet valami a pártjukból. Nem nagy esély, de a semminél több.

Amúgy is eléggé viccesen nézne ki, hogy egy parlamenti párt egy parlamenten kívüli még csak nem is párt mögé akarjon beállni.

jjulie 2012.11.18. 18:16:20

@aszekelyek:

ami hatástalan: maszopozás, ferizés, gyurcsányozás, ballibezés, szadistázás

ami hatásos:

ingyenkapott fideszszékház eladása, pénz ellopása

kajaibrahim

grippen ügy

12 államigazdaság

az államadósság csökkenésének megállítása, és növekvő pájára állítása

imf énzéből mol vásárlás drágán

drágább hitelből fizetni éveken át az olcsóbbat

haveroknak elcsalni a földpályázatokat

elsimicskázni a közbeszerzéseket

mamelukokat ültetni pozíciókbe

csalót köztársasági elnőkké tenni

egymillió munkahelyet hazudni

baltás gyilkost kiszabadítani

stb

de ne feledd: a lakosság 80 százaléka rühell téged és az idomáraidat

aszekelyek 2012.11.18. 18:16:51

@graycivil: debreczenit a bíróságra @laji : ferinkre , a főnökére és üzlettársára is ráaggattak sok drága cuccot de maradt aki volt.

@Khal Drogo: miből gondolod , hogy egyedül akarnak bejutni:))) ? Schiffer tárgyalásokról szólt. Nem pedig arról , hogy akkor majd egyedül.... Milyen nagy tömbbe kéne mindenáron beállniuk ? @márta)): kegyed pontosan tudja, hogy számla nélkül, bemondásra vették fel a költségtérítéseiket az állítólag baloldalik és abból semmiképpen nem negedtek. Sok évig gyűlt a pénz-ünk náluk. Mit gondol, lamperth mónika miért lett vagy 20 kg-mal több, mint 2002-ben volt? Koplalgatott talán vagy a fitness? Vagy a hajszolt munkatempó? rengeteg szegény embert sikerült még szegényebbé tenniük, sok állástalant is szaporítottak az ellátadókhoz, akik addig voltak. NAgy elbocsátások a közszférában, talán még elmlékszik , pár évre vissza. Eü. és oktatás. Onnan is vették el a bajnai kormányban a még meglévő juttatásokat is. Nem most lett , ebben a két évben , hanem már nagyon sok szegény volt , amikor átvették a kormányzást , mozgástér és lehetőségek nélkül bajnaitól. Ha akármit is hord össze , ezek tények.

Meg az is, hogy bajnai már 2010 májusra felmondta a kilakoltatási moratóriumot és egy kis ideig nem is tudta Orbán újra elrendelni. A szegények védőszentje, a bajnai. Ha rajta múlt volna, mindenki az utcán lenne , akinek devizahitele volt. Ebből is kivéve persze gyurcsányt és néhány illetőt, akik az olcsó frankba jó előpre tették a pénzüket. Sok ilyenről tudok. Olyanokról is , akiknek van a sv. frank jövedelmük , úgyhogy nekik nem gond, hogy mennyi a frank.

Egy biztos, hogy sem gyurcsány, sem bajnai semmit nem tett a szegény devizahitelesekért. Odalökték őket a bankok karmaiba.

aszekelyek 2012.11.18. 18:22:00

@jjulie: hihihi, most kapott elnöki kegyelmet aki magyarországon halálra gázolt :) Kissé délre tőlünk és nem fog szólni érte az EU, senki sem.... Nyilván vannak elvakult Orbán gyűlöletre kondicionáltak, akiknél ez hatásos, amit idetoltál. Légy velük boldog. A "négy láb jó " pártiakkal. Tanítsd meg nekik ezeket a zeccerű kis toposzokat a felsoroltakból csak párat , mert mind sok lesz. Az se könnyű. Nem irigyellek.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.18. 18:23:47

@knausz:

"A parlamentben sose láttam,"

Talán mert soha nem is volt tagja az országgyűlésnek.

Az SZDSZ parlamenti frakciója kitartott az MSZP mellett, a párt álláspont ellenére, így szakadás következett be a párt és annak frakciója között.

Történt már ilyen korábban a KDNP-nél is.

aszekelyek 2012.11.18. 18:24:25

@jjulie: egyébként hány állami gazdaság volt eredetileg? Bajnai gyerek korában mondjuk.... Több százra emlékszem.

aszekelyek 2012.11.18. 18:27:32

@szoja122: az milyen demokratikus teee! kirekeszteni 15 % os pártot! Tisztára, mint meghamisítani a kisgazdák ' 47-es választási győzelmét!!! megvan , az népi demokaratikus! Éjjenapárt! MKP. Mondja d gyerekem, egyáltalán tudod te, mi az a szabad választás?

jjulie 2012.11.18. 18:28:14

@aszekelyek:

hahahaha banya, hahahahahaha banya, hahahahahaha banya, hahahahahaha banya, hahahahahaha banya, hahahahahaha banya, hahahahahaha banya, hahahahahaha banya, hahahahahaha banya, hahahahahaha banya, hahahahahaha banya, hahahahahaha banya, hahahahahaha banya, hahahahahaha banya, hahahahahaha banya, hahahahahaha

ami hatástalan:

maszopozás

ferizés

gyurcsányozás

ballibezés

szadistázás

elmúttnyócévezés

ami hatásos:

ingyenkapott fideszszékház eladása, pénz ellopása

kajaibrahim

grippen ügy

12 államigazdaság

az államadósság csökkenésének megállítása, és növekvő pájára állítása

imf énzéből mol vásárlás drágán

drágább hitelből fizetni éveken át az olcsóbbat

haveroknak elcsalni a földpályázatokat

elsimicskázni a közbeszerzéseket

mamelukokat ültetni pozíciókbe

csalót köztársasági elnőkké tenni

egymillió munkahelyet hazudni

baltás gyilkost kiszabadítani

stb

de ne feledd: a lakosság 80 százaléka rühell téged és az idomáraidat

márta)) 2012.11.18. 18:31:12

@aszekelyek:
Ön változatlanul nagyon vicces. Mondjuk a legkevésbé érdekel , hogy kik - és miért lettek többek néhány kilóval.
:)))))))

Nagyon jól írja, most sokan, nagyon sokan kerülnek utcára, kik nem tudják fizetni - persze, ilyen-olyan okokból - a hiteleiket.
Ez egy sokélü téma, úgyhogy hagyjuk.

Persze, igen! hogyne tudnám, hogy most folyamatosan milyen megszoritások vannak.
Tudja? Nem igényel különösebb tudást, mert elég csak végignézni a boltok polcain. többek között. Vagy megnézni a rezsi számlákat.
Szóval, semmi újat nem írt Nekem már megint.
Igazán sajnálom.

aszekelyek 2012.11.18. 18:34:29

@Akitlosz: hogy is tanították nekünk,, amikor még csúnyarossz volt a kapitalizmus? A nagy hal, megeszi a kis halat.... ? Ha tudja.

jjulie 2012.11.18. 18:39:00

@aszekelyek:

hahahaha

gazdasag.ma.hu/tart/rcikk/c/0/47372/1

www.bankestozsde.hu/online/cikk.html?aid=1000073

"- Az MFB 2001-es auditált beszámolója pozitív eredményt mutatott. Igaz, az eredményt vele hasonló nagyságrendben érintette a szabályozás változása nyomán bizonyos céltartalékok felszabadítása, és több mint 12 milliárd forinttal dobta meg a sajtóban nagy port felverő privatizációs ügylet, a 12 állami gazdaság eladása. Kérdés tehát, hogy ez a tartalékolással összefüggő veszteség melyik időpontra vonatkozhat. Vajon akkor mutatkozna meg, ha a bank a kormányváltás kapcsán mostanában készítene egy auditált beszámolót? Netán visszamenőlegesen is?!

- Én jóhiszemű vagyok, azt gondolom tehát, hogy nincs olyan probléma, amelyikre a könyvvizsgáló ne világított volna rá az elmúlt évi auditjában. Az igazi nagy hiányok ebben az évben keletkeztek.

- Melyek az összetevői ennek a veszteségnek, amelyik a nagyságrendjét tekintve a 2001 végével 138 milliárd forintra rúgó, ebben az évben pedig 36 milliárd forinttal megemelt, adóforintokból származó saját tőkének hozzávetőleg a kétharmadára tehető?"

hahahahaha

aszekelyek 2012.11.18. 18:39:21

@márta)): látta, hogy nem volt megint 14 gázáremelés, mint amikor lendvarnyú anyó azt kajabálta, hogy nem lesz gázáremelés - A devizahiteleseket hagyju K ??? Ne legyen nevetséges! Nem az elszegényedettekről beszélt eddig?

aszekelyek 2012.11.18. 18:42:50

@tölgyes: nagypolgáriéletvitelű fél panel tulajdonos , megtakarítás nélküli , akinek a pénzét elvitte a nagy családja , egy fillérig.... a szocik volt minielnöke. Úgy is végezték...

jjulie 2012.11.18. 18:45:26

@aszekelyek:

hahahaha fideszsületlenséggenerátor hahahaha

"Az első Orbán-kormány azzal a hivatalos szándékkal privatizálta a 12 állami gazdaságot, hogy azzal a dolgozók jussanak vagyonhoz. Ám "dolgozók" lettek mindazok a mezőgazdasági társaságok vezetőségébe ültetett személyek is, akiknek egy része a mezőgazdaságot csak a kormányhatározat után ismerte meg. Ennek kapcsán a parlamentben akkor indult be az ellenzéki interpellációk sora, miután a sajtó nyilvánosságra hozta: megjelentek a termőföldeket korábban csak autóból látott új tulajdonosok, illetőleg olyan helyi szereplők jutottak többségi tulajdonhoz, akik enyhén szólva sem segítették a régi dolgozók nagyobb arányú tulajdonhoz jutását. Kiderült: a törökszentmiklósi gazdaságot privatizáló rt.-ben a legnagyobb részvényes egy nyugalmazott honvéd ezredes lett, Gödöllőn pedig az Orbán-kormány egyik miniszterének egykori üzlettársai kezébe került a társaság feletti irányítás. A Herceghalmi Kísérleti Gazdaság Rt.-ben (HKG) két, a felcsúti foci kapcsán Orbán Viktorral rendszeres kapcsolatban álló személy, egy felcsúti autóvillamossági szerelő és a felcsúti lovardatulajdonos lett a többségi tulajdonos. Aztán Kenyeres Sándorra, a Talentis Program elindítójára és társaira szállt át az a közvetlen befolyás, amit a HKG Rt.-ben szereztek a tulajdonukban lévő Herceghalmi Gazdász Rt. révén."

hahahaha

aszekelyek 2012.11.18. 18:48:04

@jjulie: ettől lett a 8 milliárdból 20 milliárd az adósságunk? hány állami gazdaságot tapsolt el a szoci-szadi ? mennyi volt eredetileg? Az értékük? Az hol van?

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.18. 18:49:48

@aszekelyek:

Talán kisebb lenne a veszély a kis halra, ha nem folyton a nagy hal közelében úszkálgatna.

Elég nagy a tenger. Miért nem képes magának saját vizet találni, a nagy haltól távol?

márta)) 2012.11.18. 18:50:15

@aszekelyek:

Azért hagyjuk kedves! mert - úgy mint másról sem - a hitelesek problémájáról nem készült semmiféle felmérés. Hogy értse! Nem lehet tudni, hogy ki, milyen okból adósodott el?! Hogy még érthetőbb legyen. senki sem állt bunkósbottal a polgárok mögött, hogy tovább nyújtózkodjanak esetleg, mint ameddig a takaró ér.
Magyarul) esetleg akkora összegű hiteleket vegyenek fel, hogy fizetni ne tudják.

Vagy éppen saját hibáján kivül adósott el "valaki".

Ezért írtam, többek között, hogy sokélü.
Persze -mint sok más ügynek- ennek is voltak nyertesei. Tudjuk. ott a pont.

A folyamatos elszegényedés az egészen más téma. Nem csak a hitelesekről szól. Sőt!!

aszekelyek 2012.11.18. 18:51:10

@Khal Drogo: akkor nem a bajnaiék mögött mozgattak nagy pénzt és még fognak..., ahaaa

jjulie 2012.11.18. 18:51:17

@aszekelyek:

hatástalan fideszfingeregető fideszfertőzött fűbehugyos fideszfingó vagy banya

de megértelek, kínoz a kérdés, és a kín sorozatfingást vált ki belőled: hogyafaszba nyernek újra a nagypofájú kádárvakarék kivagyi fideszférgek úgy hogy a lakosság 80 százaléka rühelli a seggszájukat a tolvaj kezükkel együtt?

hogyafaszba banya, fingd már el végre

jjulie 2012.11.18. 18:55:45

@aszekelyek:

hahaha fideszféreg mentőakció kádárvakarék fideszseggszáj módra

állami gazdaság fidesz általi eltapsolása jóeltapsolás, nem fidesz általi eltapsolás rosszeltapsolás

na ezért rühelli a lakosság 80 százaléka a fideszseggszád és az odomáraidat fideszproli, és rendben van ez így

de

hogyafaszba nyernek újra a nagypofájú kádárvakarék kivagyi fideszférgek úgy hogy a lakosság 80 százaléka rühelli a seggszájukat a tolvaj kezükkel együtt?

aszekelyek 2012.11.18. 18:57:25

@márta)): olyat nem vettek fel, amiről tudták, hogy nem lehet kifizetni. amit elvállaltak, jóhiszeműen, azok, akik ahhoz megfelelő jövedelemmel is bírtak, azok kal történyt a vismajor, amire a bank hivatkozik. Előre nem látható borzalom történt. Akik nagy pénzeket mozgattak, nagyon felnyomták pont a svájci frank árát. Forintot meg nem is kaptak akkor., mert a kormány azt elintézte, hogy fix forint hitelt ne is kaphassanak. erre meg nem figyeltek, hogy ez túl nagy ne legyen. Csak azt nyafogják, hogy na de a forinthitel már túl sok volt és azt nem lehetett nem leállítani. Csuda furcsa egy érvelés... Ezt meg lehetett elengedni, bedobni a gyeplőt.... na neee , ne tessék már itt elkenni a felelősséget. Orbán egy perc alatt lehúzta nekik a rolót. Csak akrni kellett. Bajnaiék meg nem akarták. Tőlük kérdezze miért.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2012.11.18. 19:18:05

A csoportban élő kis halak, mindig a társaikat követik. Így ha az egyik észrevesz valami veszélyt, és emiatt irányt változtat, akkor a társai is könnyedén ki tudják kerülni a veszélyt, anélkül is, hogy egyáltalán észrevették volna azt.

Ezzel csak az a gond, hogy ha egy antiszociális pszichopata hal vezeti a társaságot, akit abszolút nem érdekel a társai sorsa, és mindig a saját feje után megy, a többiek akkor is követni fogják. Ők azt hiszik azért a pszichopata hal dönt mindig a követendő irányról, mert okosabb, bölcsebb, mint ők, s olyanokat is tud, amit ők nem.
Holott csupán klinikai eset, akit abszolút nem érdekel a sok követőjének a sorsa.

Szóval lehet nagyon hasznos is ez az összefogás, és nagyon ártalmas is.
Attól függ ki vezet, és merre.

jjulie 2012.11.18. 19:21:46

@Akitlosz:

hűha alekosz, hűha, de inkább várd meg te is a központi gondolatmankóosztást, jobban jársz

It’s the economy, stupid 2012.11.19. 12:24:23

@aszekelyek:
"nem tettek semmit az orra elé és nekem sem.... bitzony nem..... nem a befizető döntött a kötelező manyupok hová befektetéséről"

Na, tőled nem is vártam többet, de az 56-os évjáratú, tanult, vállalkozó férjedről nem feltételeztem volna, hogy belelép az első, nyilván a szomszédasszony által propagált manyupba, úgy, hogy nem is volt neki kötelező :DDDD
Veled együtt. Most meg teli szájjal szidod, hogy mekkora szar.

Elárulom neked, nálunk még a - hogy is mondjam finoman - fizikai beosztásban dolgozó népeknek is több esze volt ennél, több manyup ajánlatát megnézték , és bizony többnél volt lehetőség a portfólióról dönteni. Ezért is van, hogy egy csomó embernek bizony nem volt veszteséges a befektetése, szal "nem tőzsdézték el" a pénzét, sőt. Más kérdés, mire mentek vele, övékét is elkommunizálták :(

nyünyüge 2012.11.23. 17:08:32

Az a néhány hónapos Apeh elnökség pontosan 12 hónapig tartott, 1998 augusztustól 99 szeptemberig.
www.origo.hu/itthon/20020926politikusok.html
süti beállítások módosítása